diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-02-03 17:57:40 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-02-03 17:57:40 -0800 |
| commit | 598a7e4333909d0eb3a18a210b300a7ed1f85571 (patch) | |
| tree | b81c088c4792671c0f79cf09426a9e0b3419b28e | |
| parent | 728826a36cd3e1fa82c14fe2f1c1c73015d5b6cf (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62727-0.txt | 13361 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62727-0.zip | bin | 292513 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62727-h.zip | bin | 349786 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62727-h/62727-h.htm | 12274 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62727-h/images/cover.jpg | bin | 45775 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 25635 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..c778649 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #62727 (https://www.gutenberg.org/ebooks/62727) diff --git a/old/62727-0.txt b/old/62727-0.txt deleted file mode 100644 index 94d1486..0000000 --- a/old/62727-0.txt +++ /dev/null @@ -1,13361 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of A három márványfej, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: A három márványfej - Regény, kritikával elegy - -Author: Mór Jókai - -Release Date: July 22, 2020 [EBook #62727] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A HÁROM MÁRVÁNYFEJ *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LXXIII. KÖTET - -A HÁROM MÁRVÁNYFEJ - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1897 - -A HÁROM MÁRVÁNYFEJ - -REGÉNY, KRITIKÁVAL ELEGY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1897 - - - - -SZERZŐI ELŐSZÓ. - -Jól tudom azt, hogy a tisztelt közönség épen olyan szivesen olvassa a -kritikát, mint a regényt: czélszerűség tekintetéből mindjárt -egyesítettem mind a kettőt; ez által kitüntetve tanulmányaimnak mélyen -lerakott alapját; feltárva a kútforrásokat, s lélektani és korfestési -magyarázatokkal értelmezve azokat a rendkívüli és lehetetlennek látszó -eseményeket, a mik ez elbeszélést hosszúra nyujtani törekesznek a -nélkül, hogy a szükségesnél több archæologiát, geognosiát, botanikát, -táj- és jelmez-leirásokat vennének igénybe. - -Ez által megkönnyítem a kritikának a dolgát és elveszem a kenyerét, a mi -kettős jó cselekedet. - -Tehát: - -«_Disputa._» - -_Kritikus._ Micsoda inkorrekt czím «Márványfej»? Fej alatt az organikus -test részét értjük. Ha márványból van, akkor már szobor. Tehát helyesen: -«Három márvány mellszobor». - -_Szerző._ Engedelmet kérek, ezek épen csak «fejek». Semmi sincs hozzá -más. Hogy miért hiányzik náluk a test többi része? ez az elbeszélés -legutolsó lapján lesz olvasható, a mit előre elárulni nem lehet, tehát -hadd következzék az első fejezet. - - - - -A HÁROM TÜZES SZENTEK KLASTROMA. - -Megálljunk! - -«_Disputa._» - -_Kritikus._ Miféle tüzes szentek? «Fagyos szenteket» ismerünk. Pongrácz, -Szervácz, Bonifácz. De tüzes szentek? Kik azok? - -_Szerző._ Ezek a három bibliai férfiak: Zsidrák, Mizsák és Abednégó, a -kik Nabukodonozor arany bálványa előtt nem akartak térdre borulni, s a -kiket ezen akaratosságért a «káposztaevést» feltaláló nagy király (dicső -ősünk) a hétszeresen befűtött kemenczébe vettetett. (A nagy -antiszemita!) És a kiknek ebben a nagy tűzben még a hajuk szála sem -perzselődött meg. A király kihozatta őket a kemenczéből s mind a hármat -babyloniai nemességre emelte. - -_Kritikus._ Ezt elhiszem. (Mert muszáj.) Hanem ez még nem elég arra, -hogy keresztyén szentek legyenek belőlük. - -_Szerző._ Előrebocsátom, hogy az esemény szinhelye Dalmatia, s a -történet ideje úgy a keresztes háborúk első századára esik. Akkor még -nem voltak tisztázva a fogalmak, hogy kik a keresztyén, kik a zsidó -szentek? Egyébiránt Dávid királyt is szentnek szoktuk nevezni, pedig -senki sem kanonizálta, sőt Simeon valósággal szentnek is van -nyilvánítva; pedig (kútforrásaim szerint) csakugyan zsidó volt és -maradt, holta napjáig. - -_Kritikus._ De hát miért neveztek el egy kolostort épen Zsidrák, Mizsák -és Abednégórul? - -_Szerző._ Azért, mert ezen tiszteletreméltó áhitatos menedéknek a -boltozatai rejték kőkoporsóikban ezen dicső férfiak csontmaradványait, a -mikhez messze földről (sőt tengerről is) elvándoroltak a hivő népek. - -_Kritikus._ De hát hogyan kerültek Ninivéből Dalmátiába ezeknek a zsidó -hitregebeli hősöknek a csontmaradványai: kétezer esztendei földben -pihenés után? Előre kijelentjük, hogy holmi csodatételeket nem fogadunk -el: vagy tessék azt irni az elbeszélés alá, hogy «legenda»: akkor más -megitélés alá esik; de ha regény, akkor realis, circumstantiális, -minutiosus magyarázatot követelünk. Tehát ilyenformán a lorettói és -tersatói kápolna szállítás módja ki van zárva. - -_Szerző._ Nem is folyamodom semmiféle csodatételekhez: mindennek urát -adom. Tehát: volt a hajdankorban egy hirdetett utazó: Jónás prófétának -hítták. Ő találta fel a hajótörés elleni biztosítást s ő utazott a -legelső gőzhajóban. Ő volt a legelső alapító, a ki részvényleveleinek -gyors pusztulását megérte, akkor még ezeket «töklevélnek» hivták. -Egyszer ellátogatott Ninivébe is: előre bejelenteni, hogy jön a nagy -«krach». Ennek a jó szolgálatának a jutalmául nyerte a királytól -ajándékba az ez ideig mauzoleumban tartott három hires hazájafiának a -csontjait. Ő azokat haza vitte Jeruzsálembe, ott elrejtette a Gecsemáné -kertjében, mikor aztán a keresztes hadak elfoglalták a szent várost, -Jónásnak egy dédunokája rávezette őket a becses ereklyére s nem kivánt -érte semmi jutalmat. - -_Kritikus._ Szerző visszaél a kritikus elnézésével! Hisz ezek mind zöld -mesék! - -_Szerző._ Hiszen még nem mondtam el végig. Lakozék abban az időben -Raguza falain belől, mely akkoriban igen hatalmas köztársaság vala, egy -gazdag és hires patricius: névszerint Galeatoris János. Divat volt latin -neveket viselni. A család ősei már, mint «gályázók» voltak ismeretesek, -kik hajóikkal a Pontusig és a Veres-tengerig eljártak. János maga -kiválóan ereklyékkel kereskedett. Egy egész raktára volt ezekből a Borgo -Ploccén, a melybe a széles világból mindenünnen szállították a kegyelet -által megőrzött kincseket a hitetlenek országaiból, s viszont innen -hordták ismét ugyanazokat széjjel az igazhivő népek tartományaiba. -Ugyanennél a firmánál vásárolta II. Endre királyunk is azon nagybecsű -ereklyéket, a melyeket nevezetes palesztinai hadjáratából hazahozott. -Galeatoris Jánosnál (a hogy majd közelebbről meg fogjuk ismertetni -nagyszerű üzletét) kapható volt mindenféle ereklye, a melyre csak a -kegyelet figyelme kiterjedt, duplikátumokban is; sőt a keresettebb -czikkek többszörös készletben. Maga a keresztyén vallás még akkor a -dalmata partokon a kiforrás és erjedés stádiumában volt, mindenki annyit -tett hozzá, s azt választotta ki belőle, a mi neki tetszett: lehetett -hinni, lehetett tagadni, s a kettőért verekedni; minden város, minden -falu, minden kolostor más védszentet választott magának, s annak az -ereklyéit a szomszédjától féltette és védte, mert azoktól várta a -boldogságát. Megtörtént pedig, hogy két-három helység is ugyanazokat a -szent maradványokat nevezte magáénak, ez nagy viszálkodást szült. Azért -az elővigyázóbbak olyanokat választának, a kik nem forognak annyira -közbeszédben; így jutott a Brantavölgyi kolostornak a «három tüzes -szent», mind a Galeatoris firma közvetítése által. - -_Kritikus._ Kezd a szeg kitörni a zsákból. Tessék hát leirni a -kolostort. Majd a végére tartjuk fenn az észrevételeinket. - -* * * - -Szerzetesek és apáczák mindenha ki tudták jól választani a legszebb -vidékeket, a hová csendes visszavonultságuk hajlékát építsék, ezek közé -tartozik a Branta völgye. - -Az Adriai-tenger sziklazátonyai őrzik a völgy torkolatát, hajósoktól -rettegett tengerfenék van ott, a mely nem alkalmas se halászatra, se -osztrigatermelésre; csak egy életmód van itt, mely eltartja az emberét: -az aranymosás. A sziklanyelvek és scogliok között megtorlik a fövény, a -mit a Branta hegyipatak seper alá magával, s a között nagy -ügygyel-bajjal felkereshetők az apró csillámló szemerkék, a mikből a -népek bálványisteneit készítik. Odafenn a bérczek között bizonyosan -gazdag erek vannak a sziklában, a mik ontják a latin költők által -megénekelt dalmatiai aranyat, hanem ide le már csak a porszemek jutnak. -Szegény kenyér, a mely meztelenül hagyja a mívelőjét. E félvad emberek -ott laknak a meredek sziklapart oduiban, számuk egyre apad, testük egyre -véznul, nyelvüket rajtuk kívül senki sem érti; az aranyat tőlük vándor -kalmárok veszik meg, a kik aszalt gyümölcscsel fizetnek, meg zsinegre -felfűzött kőkeménységű pereczfélével. - -A Branta, a hol a tengerbe szakad, négy öles zuhatagot képez s zúgása -egész messzeségben viszhangoztatja az erdős völgyet, melynek két oldala -gyors menedékességgel emelkedik magasba. Az északi oldalt tölgyerdő -fedi, abból a fajból, mely semmi szakában az évnek nem hullatja el a -levelét. Valódi óriásai a növényvilágnak, a miknek koronája négy-öt -ölnyi magasban kezdődik, s a dereka olyan egyenes, mint egy oszlop, négy -ember ölelése át nem éri kerületét; mikor átnéz alattuk a szem, mintha -egy templom belsejébe tekintene, a mit ős istenek emeltek. A déli -hegyoldalát a völgynek ellenben olajfák, szelid gesztenyék és cziprusok -fedik. Legalant az olajfák ezüstszürke lombjaikkal, kék gyümölcseikkel, -feljebb a nevetőzöld gesztenyék, csoportos gyümölcsbarkáikkal, a mikkel -keveredik a magasra felnyuló cziprusok sötétzöld obeliszk sudara, mely -aztán mind feljebb a többi fajrokonaival, a thujákkal, piniákkal egészen -elfoglalja a hegymagaslat ormát. Ezek a fák is vetekednek az átelleni -oldal tölgyóriásaival s a völgy mélyén egymásba borulnak a lombkoronáik. - -Csak egy keskeny ösvény vezet a Branta partján fölfelé a völgy mentén, -áttérve hol az egyik, hol a másik partra, ott, a hol a hegyi folyam -gázlói vannak; néhol az ösvény a meredek sziklapárkányra kapaszkodik -fel, a honnan veszedelmes a félre lépés, a hogy ezt a sziklafalba vágott -fülkék fogadalmi képecskéi bizonyítják; alant a mélységben egy kőhalom, -melyre minden vándor dob egy követ. Valami szerencsétlenül jártnak a -sírja talán? - -Egy kanyarulatánál a völgynek egyszerre kétfelé nyílik tátongva a -hegyvágány, szétrepedt sziklafolyosót mutatva, a melynek csompói és -vápái kétfelől egymásba illenek; itt a Brantapatak negyvenöles zuhatagot -képez, széttört vízporából örök fehér felhőt képezve a mélyben, melyre -ha rásüt a delelő nap: szivárvány koszoru ívlik át egyik partról a -másikra. Az ösvény e zuhatag alatt vezeti át a bucsújárót; (másnak mi -dolga itt?) s onnan aztán száz sziklalépcsőn járdogál fel addig a -párkányig, a honnan a zuhatag aláomlik. - -E párkányra felérve aztán térdre borul a vándor: pihenés végett is, de -még inkább az áhitattól. - -Ott látja maga előtt a «három tüzes szentek kolostorát». - -A háttért egy meredek gránithegyszakadék fogja körül oly félkörben, mint -egy colossæum, melynek szürkéskék alapjából rikítón válik ki a kolostor -ochra-sárga kövekből épült sima fala; ennek a völgy menetele irányában -se ablaka, se ajtaja nem látszik: azok mind a sivár, kopár gránit -semmiség felé nyilnak. - -A kolostor lankás, meneteles dombon fekszik, mely lassú emelkedéssel -haladja meg a Branta zuhatagait s végre hozzá tapad a csaknem föléje -hajló gránitfal egyik oldalához. - -Ez a domb maga, mintegy különválva a többi őserdő honias növényzetétől, -csupa tropikus fákkal, virágokkal van benőve vadon. A fák alakja, -levele, virága, gyümölcse mind oly csodás, ismeretlen, mintha más -világrészből került volna ide; vannak köztük olyan fák, a miknek -életföltétele egy másik fának a halála: csak veszni induló korhatag -faderékból nőnek elő (valódi metempsychosis a növényvilágban); -góliáthjai a hagymás virágoknak, mik esztendeig készülnek hozzá roppant -virágkelyheik kibontásához; gyümölcstermő fák, a mik nem ismerik az -évszakokat: egyik évenkint háromszor terem, a másik másfél évig érleli a -gyümölcsét, a harmadik együtt hozza a virágot a gyümölcscsel, ismerős -gránátalma, narancs, füge egész pagonynyá keveredve; s a mit a mérsékelt -zóna alatt mint fanyar, kemény vaczkort ismernek, a birs körtéje itt -édessé, zamatossá, puhává érik meg. Magasra emelkednek az örökzöld geszt -körül a datolyapálmák lehajló szilvafürteikkel, mik nyers korukban -aranynyal versengők. S a Hesperidák kertjének még kerítése sincsen, -bemehet akárki s szedhet a földre hullt gyümölcsből a mennyit tetszik. -Csakhogy valami lankasztó melegség, átfülve a fűszerfák minden ambra -illatától, úgy meglepi a jövevényt, hogy valami más világba képzeli -magát, a hol az embert nem gyönyörködteti az evés. A mint azután beljebb -halad a sok tekergő ösvények egyikén, valami kardalszerű énekhang által -kalauzolva, lassankint olyan fák tömkelegébe jut, a mik lábtókon járnak: -a derekaik magasra vannak kiemelkedve a földből, s három-négy vastag -gyökérág nyulik alá belőlük. Ezek nem akarnak egész fürdőt venni, csak -lábvizet használnak: ott a talaj vizenyős. Egyszerre megnyílik egy nagy, -vastag moharéteggel fedett tér, a miben öles páfránbokrok képeznek -szigetecskéket, telefuttatva csillagtermő szulákokkal. Ennek a -mohaszérűnek a széleiből csupa emberfejek bukkannak elő: de ezek nem -valami levágott fejek, hanem élő emberek szemhunyorgató agyai, a kik -énekelnek, ki vékonyan, ki vastagon, mellettük egy mankó, vagy kettő; -gunyáik a bokrokra felakasztva; ezek bénák, nyomorékok, kik messze -földről ide vándorolnak, a csodatevő láphoz, gyógyulást keresni. A -gyógykezelés igen egyszerű. Lyukat ásnak a mohába, annak a gyökerein -alól forró iszap van; abba a beteget lebocsátják nyakig, a hóna alá -rudat dugnak, hogy le ne szálljon a pokol fenekéig, s azután a mohával -jól körül tömik a fejét, hogy a feljövő pára meg ne fojtsa, aztán ott -hagyják napestig. Énekelhet is. A moha körül a fák alatt burdékok vannak -összetákolva venyigéből: az a vendégszállás. - -Hogy milyen csodatevő ereje van e mohafürdőnek, ennek tanubizonysága az -a tömérdek hátrahagyott mankó, a mit a felgyógyult lázárok letüzködtek a -moha szélében, itthagyva a nyomoruságukat. - -Ezt a mohos lápmezőt élteti egy tó, mely egész a kolostor faláig terjed; -úgy, hogy az embermagasságnyira zöld a nyiroktól. - -A tó fölött állandóan rezeg a levegő, mint ahogy a délibáb szokott -hullámzani; abból a vízből kéngáz fejlődik ki. Azért ebbe a kolostorba -se orozva, se erőszakkal halandó ember be nem törhet; mert a dereglyére -szálló, ha mind Sámson legyen is, menten ott fullad; helepolissal se -közelítheti azt meg, mert az a kokojszásban menten elsülyed; a ki -becsületes szándékkal akar bejutni a szentelt magányba, annak ezt csak -nagy alkudozások utján lehet elérni, a mi ki s be lövöldözött nyilak -utján váltott levelezés által történik meg: ez esetben a kolostor -ballustradejáról egy átelleni három singnyi magas mellvédre lebocsátanak -egy csapóhidat, azon mehet át az elfogadható vendég; odáig nem hat fel -az ölő gáz. - -Tehát ennek a kolostornak hármas védelme van az ártó világ ellen; az -egyik a nyomorékok által letüzködött mankók pallizádja, a másik az -öldöklő tó, a harmadik, a leghatalmasabb pedig maga a Nabukodonozor -király. - -Igen is, ő maga az kőből kifaragva, koronázott ökörfejjel, a ki a -sziklaoduban ül a trónusán, a lábai alatti tüzes kemenczéből füstölgve -omlik elő a koppasztó forró vízsugár, mely a tavat és a mohát örökké -táplálja, s a forrás üregében látható a három tüzes szentek alakja, -Zsidrák, Mizsák, Abednegó; az egyik jaspisból van, a másik chalcedonból, -a harmadik carneolból; így daczolnak a pokollal. - -S ez a meleg forrás egyuttal a titka annak a rendkívüli -növénytenyészetnek, mely a kolostor kertjét az év minden szakában -diszíti. A mit megtagadott Jupiter, megadja Pluto. - -«_Disputa._» - -_Kritikus._ Csak megállhattam eddig beleszólás nélkül. Ez azután a -miroboláns tájleirás. Piktor legyen, a ki lefesti! Már most majd én irom -le, hogy milyen ez a Branta völgye, meg a völgykatlanba zárt -paradicsomdomb a valóságban. - - - - -A KRITIKUS LEIRÁSA. - -A Brantavölgy, a mint előttünk áll: a halálnak és az enyészetnek a -képmása. - -Két meredeken csapinós hegyoldal fut össze egy élesen alákanyargó -sziklavágányba, mely folytatását a tenger alatt találja; a sziklák -vakítón szürkék, vagy piszkosan sárgák; a kopár hegyoldalban fölfelé -vonuló barázdák látszanak, az egyik népmonda szerint az ördög szántotta -azokat végig ekével, a másik szerint azok a szekerének a kerékvágásai, -mikor sátán ő felsége a menyasszonyával nászutra kelt, ebben, az ő -rezidentiájának a bejáratához egészen méltó, vidékben. A sziklák között -nincs egy szál fű, moha, moszat, pörs, kőtarjag: semmi! Ez a déli oldal. -Szerző szerint az az áldott őstalaj, melyben az olajfák kék bogyót, a -szelid gesztenyék drága marónit teremnek. Végtől-végig az egész -hegyoldal egy szikla sivatag, melynek látása fáj a szemnek. Az északi -hegyoldalon kesereg elszórva az egyetlen képviselője a növényvilágnak: a -zavoriai boróka, nagy vörös bogyókkal rakva. Ez is csak ott, a hol -hozzájárulhatatlan csompók között meghúzhatta magát. - -A völgyvágány tengerbe szakadó nyilásában még csak homok sincsen, nem -hogy abban az aranyásók drága porszemeket kereshetnének és az egész -Dalmatiában nem jön elő bányászati uton annyi arany, a mennyivel egy -karácsonfára akasztandó diót be lehetne aranyfüstözni. - -A Brantapatak, mely azokat a viszhangzó cascadeokat képezi, egyszerűen -nem létezik. Nyáron a medre száraz, tavaszszal, mikor a hóolvadás -megindul, egy pár napig ömlik rajta végig az iszapos moslék, mely húsz -mázsás sziklákat hömpölyget alá magával, s a vágányt egyre mélyebbé -vájja; hanem a mint a hó elment, nem marad a vízből egyéb hátra, mint a -mi a völgyvápákban odarekedt; az aztán ott poshad, míg a forró nyár ki -nem szikkasztja, termesztve irtóztató szunyograjokat, s terjengetve a -lázerjesztő bűzt az egész völgyben; olyan benne a lég, mint egy -elhagyott pinczében, a hol ászok, hordó mind halomra penészedett. - -Eleven állat a szunyogon kívül nem lakik itt, csak magasan a légben -hallani a rikácsolását a kóválygó tengeri sasnak, mely halat hord haza a -fiókjainak. - -De hát menjünk odább, keressük fel a szerző által leirt brantavölgyi -csodálatos paradicsomot. Ne resteljünk egy kis lábtörést koczkáztatni; -hisz ott van az a minden sántaságot meggyógyító mohafürdő, a hol a három -tüzes szentek azonnal segítenek a bajunkon. - -Igen is: ott van az a féltekealakú domb, egy oldalon a sziklafalhoz -simulva, a többi sziklasivatagtól annyiban különböző, hogy ennek a -hepehupás szirtjei között csakugyan terem valami növényzet, a miről a -kecskék azt hiszik, hogy az is jó, ha nincs más; vadzsálya, démutka még -virágot is mutat, a szerb tövis, az már meghonosult az útfélen, hanem a -gránátalmákból mentül kevesebbet találunk. Azonban legyünk igazságosak. -Azon a helyen, a hol szerző azt a pandanusokkal körített mohos lápot -látta, csakugyan van valami kert. Egymásra hordott sziklákból -négyszegletű kertelés van emelve, a minek széle-hossza lehet vagy húsz -lépés, erre a kőfalra vannak felfuttatva a szőlővesszők, a mik elég bort -teremnek egy háznép (azaz hogy a férfinép) számára. Alattok zöld és -veres szinű tökök hevernek: (az asszonynép télire való mindennapi -csemegéje). Bizonyosan ezek csábították el a regényírót, hogy a mohából -kiálló emberfejeket lásson maga előtt. Egyébiránt ezek is birnak annyi -észszel és tudománynyal, mint a gazdájuk, a ki hétköznap iszik és -pipázik, ünnepnap pedig iszik és czélba lövöldöz, s a ki characterére -nézve igen jeles rablóhős volna, ha a császári csendőrök az -élethivatását meg nem zápították volna. Leánya is van. Derék személy, -odakinn őrzi a kecskéket és dalol mellette magának. Arcza halovány, -szemei veresek, ajkai hasonlítanak a gomblyukhoz, hanem szederjesek. -Nagyon jó lenne regényhősnőnek, mert már kétszer elrabolta a kutnál -valami uskók vőlegény; de mind a kettő visszahozta. Recommendálhatjuk -szerzőnek! - -No de végre rátalálunk magára a szokatlan barokk vagy bizánczi -(egyszóval furcsa) architekturával épített nagyszerű klastromra is, -melyet szerző szerint nem az angyalok hoztak ide a levegőn keresztűl -Lorettoból, hanem a mely a kigyógyult lázárok bő adakozásaiból -emeltetett szent Nabukodonozornak meg az ő három «Hausjud»-jainak a -tiszteletére. - -Itt áll előttünk (mert nem dűlhet el). Körültámogatva minden oldalról -nagy ormótlan sziklákkal, egy lapos kövekből vakolat nélkül felrakott -épület, a hézagok mohával kitömve. Két szoba az egész, de az sem egymás -mellett, hanem emeletre. A felső szoba az istálló, alól az emberi -családtagok laknak. Azért így, mivel az emeletről a tolvajok nem -lophatják el olyan könnyen a kecskét, birkát, malaczot. - -Ez a nagyszerű Brantavölgyben emberi kéz rakta egyetlen épület. - -Nabukodonozor királyról azonban itt nem tudnak semmit. Zsidót itt nem -láttak soha és kemenczéről itt még fogalom sincs, miután kenyeret nem -sütnek; a mi pedig a világhirű thermæket illeti, azok ugyan ha volnának -is itt, bizony hiába volnának; mert itt se férfi, se asszony elvből nem -fürdik soha. - -Voltam bátor bemutatni a Brantavölgyet a maga valóságában. - -* * * - -_Szerző._ Eddig a kritikus. – És én kénytelen vagyok neki tökéletesen -igazat adni. Valóban egészen ilyen a Brantavölgynek az ábrázatja «most». -Csakhogy az én históriám ezelőtt hétszáz esztendővel ment végbe. Akkor -még olyan paradicsom volt Dalmatia, a milyennek én festettem elébb. -Különben hogy választotta volna Róma legfényüzőbb cæsarja Diocletian e -vidéket állandó lakhelyéül, a ki válogathatott Olaszország minden -virányaiban? Hogy lehetett volna egyes városoknak az a mesés hatalmuk, -gazdagságuk, a mi volt Raguzának? Az én leirásom Fiume környékéről, a -gyönyörű Abbaziáról van lemásolva. Ott nőnek szabadban a pálmák, ott -fakadnak a dúsgazdag források, a mik vetekednek a római «aqua -virgo»-val; ott látni még azokat a sok százados cserfákat, a miknek -darabjáért a hajóépítők háromszáz forintokat kinálnak. Kétszáz év előtt -ilyen volt a Brantavölgy is, s egész Dalmatia. A magyar királyok -uralkodása alatt még földi paradicsom, hős népek által lakott dicső -ország, melynek ellenálló erején visszatorlódott a mongol hordák -világirtó rohama, egy ország tele csodákkal! Mikor aztán a velenczeiek -elfoglalták, cselszövénynyel, erőszakkal, egyik fajnak a másik ellen -uszitásával, a keresztes hadak őrült testvérgyilkos dulásával, akkor -legelőször is azon kezdték, hogy a dalmatiai erdőket a saját hasznukra -kiirtatták. Azokból az ősvilági fákból készültek Velencze gályái, -hajóhada, kereskedelmi flottája; azokat verték le pilotáknak az új -palotákhoz, s mikor aztán Velencze maga jól lakott az erdővel, akkor a -maradékot eladta a török szultánnak. - -A keresztyénség esküdt ellensége ezekből a mi őserdőinkből építtette -azokat a hajóhadakat, a mik századokon át rabszolgákkal népesítették meg -a tengereket. - -És mikor aztán már ki voltak vágva a csodaszép őserdők óriásai (a -sarjaikból új erdő keletkezett volna), akkor Velencze odatelepítette a -dalmata völgyekbe mindazokat az Istentől elrugaszkodott kóbor -népvakarcsokat, a kiknek se nemzete, se hazája, a kiket itt-amott -foglyul ejtett, mindenféle zagyvalékot, mert az «uskók», a «morlák» név -nem népnek a megszólítása, az csak «szökevényt», «tengerlakót» jelent s -ennek a szabadon bocsátott rabszolgahadnak volt feladatául hagyva, hogy -a kivágott dalmata őserdőknek még a bennhagyott tuskóit és gyökereit is -irtsa ki, szedje ki; s ezt a rakonczát hajóteher számra hordták át -Velenczébe tüzelő-szernek. - -Utoljára aztán meghonosították a kecskenyájakat a letarolt erdők helyén, -s azok még sarjunövésben elpusztítottak minden újra csirázó növényt, -végtül végig az egész dalmata parton. - -A velenczéseket egyszer csak elkergették Dalmátiából. Akkor aztán a -honosak elkezdték újra beültetni olajfákkal, gesztenyékkel a puszta -avart. Hanem ott maradtak a morlákok. És ennek a vitéz, balladákban -megénekelt fajnak az a sajátsága, hogy ha valakin boszut akar állni, hát -egy éjszaka kivagdalja a gyümölcsfáit, a szőlőtöveit; boszut áll a -kerten, az erdőn. - -Akkor aztán jön egy harmadik boszuálló, a dalmata partok réme: a Bóra. – -A hajdani erdőfedte vidék a nevét sem ismerte. Az északi szél, a hol -erdőt talál, kibékül a földdel. De a hol a letarolt hegy áll előtte, azt -elemészti. Tél nem volt az előtt soha e vidéken; havat nem láttak e -hegyormok soha. A mióta az erdőket elpusztították, az egész klíma -megváltozott. Viharok, záporok, hirtelen hóolvadás elmosták a talajt; -hétnapos hideg szél porban elseperte, lefujta, lehordta egész a meztelen -szikláig a termő földet; nem egy fűgyökérnek, de még egy mohának való -porondot sem hagyott rajta: így lett a paradicsomból a rettenetes -«Karst». S a mint elmúlt az erdő, a pagony, a geszt, a cserje, a pázsit, -a moha, úgy múlt el lassankint a folyam, a patak, a csermely, az ér. A -szikla kiszáradt. És támadt a forrásgazdag virányok helyén a rettenetes -Karst. - -És azután jöttek a törökök. Hajtották maguk előtt a kétségbeesett, -hazájuktól megfosztott mindenféle népek egész zagyvalékát. Az uskókok -még csak az erdőket ették meg, a törökök már a kőfalakra voltak éhesek; -város város után dőlt halomba előttük. A kolostor nem volt szent hely -többé, a templomok nem álltak Isten oltalma alatt. Paloták országa volt -egykor s romok országa lett Dalmatia. - -És utoljára mikor már minden kínszenvedések pohara megtelve látszott -lenni, megjött a legnagyobb csapás Dalmatiára: az irtóztató földindulás, -mely Raguzát rombadönté s fele lakosságát sírul eltemette. Ez a -catastropha szikkasztá ki egyszerre a hajdan oly kedves meleg forrásokat -a Branta völgyében, s azoknak elvesztével átadta az enyészetnek a -tájakon meghonosult tündérvilági növényzetet. Bizonyosan ez temette el a -gazdag aranybányákat is örökre. - -Ime itt van a magyarázata a két ellentétes tájleirásnak. A kritikus -leirása a jelen, az enyém a mult. - -* - -_Kritikus._ Szent Minos, Aeacus és Rhadamanthus! pokolbeli három -kritikusok! E szerint, miután már volt alkalmunk «egy tenger alá -elsülyedt világrész» történetében gyönyörködhetni, (?) most megint be -kell vennünk egy «levegőbe elröpült országnak» a regényét. – No hát -lépjünk be abba a híres «három tüzes szentek klastromába!» - -* - -_Szerző._ Csak lassan a testtel! Ott apáczák laknak! - - - - -AZ APÁCZA-FEJEDELEMNŐ. - -A brantavölgyi kolostor egyenesen apáczák számára lett építve, kegyes -adakozók nagylelküségéből. - -Voltak ott különféle categoriái az apáczáknak. Olyanok, a kik fogadalmat -tettek rá, hogy hajadoni életet fognak élni. Ezek között voltak -fájdalmas szivüek, balsors üldözése elől magányba menekülő lelkek, és -végre rajongó áhitatos keblek. Azután volt egy másik categoria, azoké, -kik vártak rá sokáig, hogy valaki férjhez viszi őket, de miután -kimaradtak az időből s átlátták, hogy hiába várnak, senki sem jön értük, -megnyugodtak a sors végzésében, hogy nem teremtett a számukra párt. -Ezeknél a szépség csak ráviteles fogalom volt, többnyire túl voltak a -veszedelmes koron. Azután voltak özvegy-apáczák; de ezek csak mint -szolgálattevők alkalmaztattak, s ha nem jól viselték magukat, -elbocsáttattak. – De a mi a legnagyobb számot képezte, ez volt a férjhez -menendő szüzek osztálya; ezek azután mind szépek is voltak és fiatalok. - -A helyzet megértése végett meg kell ismerkednünk a raguzai -patriciatusnak arról a bevett szokásáról, hogy ott a férfiak csak -hajlott korukban házasodtak. Igen helyesen. A míg fiatal az ember, -könnyelmű az ember. Hajlandó a csapodárságra. Bármilyen szerelmes volt -is, mikor a mátkája után járt, időjártával kiszeret belőle. De a komoly, -megérett férfiu, a ki úgy az ötven és hatvan esztendő között szakít le -egy fiatal rózsát, hogy azt keblére tűzze, ugyancsak megőrzi a hitvesi -hűségét és nem szeleburdiskodik többé. Egyéb indok is van. A raguzai -patricius ifjunak levente éveiben más hivatása van, mint a feleség -rokkájának a surrogását hallgatni. Egy pár esztendeig a szentföldön kell -neki időzni. A dicső Ptolomais az a város, a hol a fiatalság a világ -bölcseségét legjobban megtanulja. Később az apja gályáján be kell -utaznia a fahéjtermő afrikai partokat és beletanulni a hasznothajtó -kereskedésbe a pontusi phœniciai népeknél. Oda feleséget nem hordhat -magával. Otthon hagyni pedig veszedelem. Azért nem hal meg éhen az úrfi. -Hiszen ha neki nincs felesége, van másnak. De meg ha komolyan -megfontoljuk a dolgot, hát az ilyen sima képű ifjoncz, a kinek még -bozontokban lepi el az üstöke a halántékait, azzal a kifejletlen karcsú -termettel, azzal a vigyorgó gömbölyű pofával, a mit még egy becsületes -ráncz sem ékesít, nem is lehet egy helyes itéletű kisasszonynak az -eszményképe; hanem ha a férfi egyszer már tökéletesen megérett, a -homloka szépen felvonult a feje tetejére, a hajfürtei megnyerték a -gyönyörű ezüst szint, s szép kecskeszakálla az övéig lelógg, s egész -ábrázatját rendbehozták a díszes redők, a mikben jellemének kifejezését -megtalálni: az ilyen férfiu azután méltó a törvényes szerelemre. Van -tekintélye, rangja, saját palotája, saját kápolnája, saját védszentjével -és saját diaconusával; kertje, lova, gyaloghintója; otthon a háznál -ezüstje és porczellánja, a pénztára kulcsát az övére akasztva viseli, -nem kéri a pénzt az apjától, vagy váltóra a sadduceustól: a maga ura, -tehát méltán a feleségének is ura; az ily úrnál aztán az ifju asszony -mindent megtalál, a mi szivet gyönyörködtet, ellenben nem talál se ipát, -se napát, se ángyot, se sógorasszonyt, se osztozatlan testvéreket; az az -ilyen aztán az igazi vőlegénynek való férfiu. - -Azért becsülöm az eszét a raguzai senátusnak, hogy ezt ilyen okosan -rendezte. - -De hogyan rendezte hát? - -Ennek a titoknak a megoldását rejti a brantavölgyi zárda. - -Az előkelő családok leányai egész tizenkét éves korukig otthon -neveltettek, s igen természetesen társaságba nem kerültek. Irni, olvasni -nem kellett nekik tudni. Ez volt a legjobb methodus: megakadályozni a -világi csáb incselkedéseit. Mert ellenben Raguza tele volt poétákkal, a -kik egyébbel sem töltötték az időt, mint szerelmes versek firkálásával. -Ezért is hivatott ez időben Raguza a «szláv Athenænek». Azonban enyhítő -körülményül legyen felemlítve, hogy a dalmata költők verseiket latin -nyelven irták; úgy, hogy azok csak férfiak gyönyörködtetésére -szolgáltak. Ezt a nyelvet pedig csak irástudóknak lehetett elsajátítani, -mert nem használtatott a közbeszédben, csupán a tanácskozásban, az -igazságszolgáltatásban s az idegenekkel való közlekedésben. (Hiszen mi -magyarok is voltunk egyszer ilyen athenæiek.) - -Mikor aztán kezdett a kis leány abba a korba lépni, a mikor szeret az -ablakon kikukucskálni, akkor érte jött egy tisztes matrona, fehérfekete -skapuláréval a fején, a kék palásttal a vállán, melyre ezüst csillagok -és arany lángok voltak himezve, az átvette a szülőktől a reményteljes -csemetét s maga mellé ültetve a gyaloghintóba, elvitte a három tüzes -szentek zárdájába. Ott aztán addig maradt a kis leány, a míg évek -jártával támadt a számára (néha már ki is volt szemelve) egy ilyen -fentebb leirt szeretetre méltó, hozzá illő vőlegény, a kinek a -kecskeszakálla már ezüstbe játszik, a ki a szülők tetszését megnyerte; s -miután az érdekelt felek a hozomány és móring, s más ily lényeges -tárgyak felett szépen megegyeztek, akkor a kék köpönyeges matrona ismét -visszahozta a gondjára bizott kisasszonyt, a ki a kolostorból azután -egyenesen az oltár elé lépegetett kiválasztott vőlegénye karján (azaz, -hogy csak az ujjainak a hegyét érintve kezével). - -De hátha a fiatal leánynak nem tetszett ez a szeretetre méltó ábrázat, a -melyet az idők már úgy telerajzoltak zónákkal és meridianusokkal, mint -valamely földglóbust? Hátha inkább szeretett volna egy olyan -kiállhatatlan deli sihederrel, (a ki még lépni sem tud, hanem ugrál), az -áldásosztó pap elé járulni? Hátha már álmodott is valaha ilyenről? - -No hát épen az volt a három tüzes szentek kolostorának a legfőbb -dicsősége, hogy még az álmokat is meg tudta őrizni. - -Az álmokat! A fiatal leányok álmait! Hisz az túl megy az emberi -hatalmon. Túl is ment. Azért volt az ő hirük olyan nagy! - -De nem csak a raguzai patriciusok küldték ide a serdülő leánykáikat a -biztos zárdába, hanem a szomszéd tartományokban lakó knézek is. Azoknak -megint egészen más okaik voltak erre az elővigyázatra. A knéz valami -olyan fejedelemforma volt: «kis király», a hogy a magyarok mondják. -Várban lakott, fegyveres csoportot tartott, háborut viselt, majd az -egyik, majd a másik szomszédjával. Aztán megesett, hogy egy harmadik -szomszéd az alatt rajta ütött a várkastélyán, s a mit elvihetett, -elrabolta. Ha szép leányt talált, azt bizonyosan ott nem hagyta. Sőt -legtöbbször épen a szép leány volt az ok a háboru viselésre. Tirimir -knéznek volt egy szép leánya, Dragomir knéznek meg egy levente fia. De a -kettőt elválasztotta a vérbosszu. Ez volt a «törvény» arra befelé a -hegyek között. Itt csak úgy lehetett a leányt feleségül venni, ha az -apját, vagy egy pár bátyját agyonütötték. Ebből azután megint ujabb -vérbosszu füződött s ez szállt hagyományul ivadékról-ivadékra. - -Sokszor meg a tengeri rablók rohanták meg a vidéket s a védtelenül -mulatozó leánykákat ölre kapták, elrabolták; elvitték a marokkói császár -háremébe. - -Még ezek ellen is a legbiztosabb menedék volt tehát a legféltettebb -kincs, az ifju szüzek számára a brantavölgyi kolostor; mert ha még akadt -volna is oly vakmerő, akár kéjencz akár martalócz, a ki erőhatalommal -támadta volna meg a magányos zárdát, azt először is a három tüzes -szentek mindenféle pokoltályoggal verték volna meg; de sokkal inkább a -nyakába zudították volna a bátorszivű apáczák azt a gát közé szorított -tavat s egész seregestől leseperték volna a tengerbe, a hogy ezt egyszer -meg is izente az ott kóborló Hayreddinnak, a kalózkirálynak, az -apácza-fejedelemasszony, a büszke Lubomira. - -A brantavölgyi zárdában nem tűrtek meg semmiféle hímnemű állatot, legyen -bár annak a neve férfi, kakas, vagy kandúr. Még a galambokat sem -engedték megtelepedni a padláson. Hiszen két csókolódó galamb épen a -legjobb jelképe a szerelemnek. Itt nem szabad senkinek és semminek -szeretni! Ha csalogány jött a kert bokrai közé, elfogták lépvesszővel; -kitekerték a nyakát. Ez is a szerelem énekese. - -Az egyetlen férfi, a kinek hetenkint egyszer meg kellett jelenni a -zárdában, volt a gyóntató atya, Onufriósz, archimandrita. Ez már özvegy -férfiu volt. Nemnélküli ember. Hajdan a nápolyi hölgyvilágnak -legkegyeltebb gyóntató atyja; de irigyei addig áskálódtak ellene, míg át -lett rendelve az Illyricumba. Még akkor is szép alak volt, igazi -patriarchai eszménykép; vállát verő haja, övéig érő szakálla fehér mint -a selyemvirág szöszsze; de orczái pirosak, redőktől össze nem -barázdálva; két szemében most is világítnak a varázstevő lángok, a mik -annyi háborgó kebelnek megnyugtatást szereztek; duzzadó ajkain, sima -nagy homlokán olvasni lehet a büszke öntudatot, a nagyravágyást. Ezzel -az alakkal valami más is lehetne az ember, mint a brantavölgyi apáczák -gyóntatója. - -* - -«_Disputa._» - -_Kritikus._ Most megfogtuk szerző uramat! Ha Onufriusz Nápolyban volt -elébb gyontató, akkor a római egyház alattvalója volt; az is mondatott -fentebb, hogy a raguzai fiataloknak egy pár évet a szentföldön kellett -tölteni, ebből megint az következik, hogy a brantavölgyi kolostor is, a -hová azalatt a menyasszonyaikat elrejték, szintén Róma fenhatósága alatt -állt, a papi cœlibatus pedig már akkor, 1059 és 1063 között, be lett -hozva VII-ik Gergely pápa által; miképen lehetett tehát az ön Onufriusza -a keresztesháboru ideje alatt özvegy ember? - -_Szerző._ Ha csak menekülni akarnék a vád elől, kétfelé is kibujhatnék -egy mellékajtón; azt is mondhatnám, hogy az én történetem épen 1059–63 -között esik, vagy utasíthatnám a kérdezőt I. Ferdinánd -reformatio-czikkeire, a miket a tridenti zsinatnak benyújtott, előadva, -hogy meg van ugyan hozva a cœlibatusról szóló törvény, de azt az ő -országaiban, úgyszólván, senki sem tartja meg; hanem hát én be akarom -bizonyítani, hogy igaz történetet irok, s semmi rendkívüli expedienseket -nem használok fel; csupán arra hivatkozom, hogy a nem schismaticus -keleti hívek főpapjainak a római pápák megengedték az egyszeri -házasodást, s «a mellett» a gyóntatás és egyéb szentségek feladása is -meg lett nekik engedve. Történetem egész legalis, realis és morális -alapon van fölépítve. - -_Kritikus._ Ezt jó lesz el nem felejteni. - -* - -Hogy a kolostor homlokfalának egy ablaka sem volt, annak az okát könnyű -kitalálni az előtte elterülő tó és mohafürdőben, mely éjjel-nappal -látogatva volt. - -A keskeny gyaloghidat az épület mellvédőjéről a látogató archimandritán -kívül csak a női jövevények előtt bocsátották alá. Ezen keresztül -lehetett bejutni az egyetlen bejárathoz, mely olyan alacsony volt, hogy -Onufriosznak mindig meg kellett hajtania a fejét, mikor belépett rajta. -Ez ajtó egy szűk sötét folyosóra nyilt, mely a tömör bástyafalon -keresztül a nagy épület belsejébe vezetett. Az épület zárt négyszöget -képezett, a hátulsó osztályában egyetlen tömzsi toronynyal, melynek -kékre zománczolt teteje a tó felől jövőkre nézve láthatatlan volt; -ellenben a völgy tulsó oldaláról nézve annál ékesebben tünhetett fel. - -Csakhogy a kik a völgy tulsó oldalán laktak, azok onnan ebbe a világba -soha sem jöttek elő. Ott lenn a mély völgykatlanban volt a kolostor -majorsága, mely az odafenn lakókat tápszerekkel ellátta. - -Abba a völgybe még a nap is csak delelőre pillantott be; világi -emberszem soha; csak a kolostorlakóknak volt oda kilátásuk. - -Odafenn a kolostorban konyha sem volt. Meleg étellel itt nem éltek. Az -esztendő háromszázhatvanöt napja közül kétszázharminczkettő volt a bőjti -nap, s a közül nyolcz olyan, a mikor még vizet sem volt szabad lenyelni. -Volt válogatás is a bőjtökben, a tojásnak, a vajnak, az olajnak és a -vízben főtt zöldségnek a napja; a halevő nap már az enyhébb bőjtök közé -tartozott, a húsevésre felszabadított napok száma azonban még a -fogadalmak és gyászesetek által is meg lett rövidítve. - -Hanem ez csak a fogadást tett apáczákra nézve volt rendszabály, s a -fogadást csak a negyvenéven túl volt szabad letenni. Nem kötelezte ez a -szigorú életmód a fiatal növendékeket, és magát a fejedelemasszonyt. -Lubomira még nem volt több huszonnégy évesnél. A raguzai érsek -rendeletéből lett ideküldve e kolostor felügyeletére már tizennyolcz -éves korában. - -Valódi Minerva arcz volt, egész hozzá illő termettel, csak a lovassisak -a fején, a pikkelypánczél a keblén, a medvefej a paizsán hiányzott neki -hozzá, hogy Pallas élő szobra legyen. Az a hideg láng a szemében, a mi -Arachnét pókká változtatta. A puszta ránézéssel uralkodott az -alattvalóin. Áhitatossága példát adott valamennyinek. - -Reggel hét órakor hangzott naponkint az első harangszó az ájtatosságra, -a mire az apáczák czelláikba összegyülekeztek a templomba. Lubomira -mindig legelső volt az oltár előtt. Azután következett a véghetetlen -zsolozsmaéneklés, imádkozás, térden járás a szentek koporsói körül, a -miben a fiatal leánykáknak is mind részt kellett venni. Ez így tartott a -déli harangszóig. Akkor következett az ebéd. Az étterembe egyenesen a -templomból mentek le egy csigalépcsőn, az épen ott volt a templom alatt. -Elébb a fiatal leánykák ebédeltek meg, a drága csemeték, a kiket a -szülőik menyegzővárásig küldtek ide, azoknak nem kellett itt -elnyomorítani a testüket. Az apáczák hordták nekik körül az ételt. A mi -azoktól megmaradt, abból nekik még izlelniök sem volt szabad, azt -kiadták a tó mellett ácsorgó zarándokoknak. Ők maguk hozzá ültek a maguk -sovány bőjti ételeikhez. De azalatt is egyre folyt az imádkozás. Se -száraz hal, se retek, se olajos hal nem kerülhetett elő, hogy az -asztaláldás meg ne előzte volna, s az étkezés alatt egy testvér -felolvasást tartott a szentek életéből. A mi azután még ezektől is -megmaradt, tányérhulladék, kenyérhéj, ízék, morzsa, mócsing, az össze -lett seperve, s azt leadták még egy emelettel alább a «vezeklőknek». - -A templom a kupolája ablakaiból kapta a világosságot, az alatta levő -refectórium a keletnek fekvő mély gömbölyű ablakokból, a miből sokat -elvettek a boltozatot tartó tömör oszlopok, a miket az étkezésnél -négy-négy testvér szokott körül ülni, a harmadik (lefelé számított) -emeletbe már csak egy szűk folyosó csúcsos részein át szivárgott a derü; -ez már magába a sziklába volt vágva. Itt voltak azok a szűk czellák, a -mikbe azokat az apáczákat zárták el, a kik valami vétket követtek el. - -De micsoda vétket? - -De meddig kellett nekik ott maradni? - -Volt olyan közöttük, a ki már hat év óta ki nem jött egy olyan szűk -oduból; nem tudta már, mikor van tél, mikor van nyár? A szikla egyformán -hideg. - -A többiek úgy hívták, hogy «Soror Kozima». - -A fiatal leánykák csak suttogva emlegették egymás között. A -felügyelőnőik azt mondták nekik, hogy Soror Kozima az ördögtől van -megszállva. - -Annyit emlegetik azt az ördögöt, hogy az ember utoljára kiváncsivá lesz -rá, hogy vajon milyen lehet ő? - -A brantavölgyi kolostor falai ugyan tele vannak festve az alakjával, a -hogy a keleti egyház templomai szoktak lenni. Hanem a különböző -formáiból az tünik ki, hogy még a pokolban is változandó a divat. A két -századdal elébb festett képeken, a mik a folyosókat, a tornáczokat, a -kapuíveket ékesítik, nagyon ocsmány alakja látszik az ördögnek, fekete -szőrös, szarvas, bivalylábú szörnyeteg, hosszú, kilóggó vörös nyelvvel, -a ki vasvillára szúrva viszi a bűnösöket a pokol tüzére. Ez a neme a -festészetnek akkor keletkezett, mikor az ikonomachia megszünte után, a -Kopronimos Konstantin által levakart templomfalakra ismét elkezdtek az -elpusztított remek egyházi képek helyére ujakat festeni. A művészek után -a mázolók. - -Később aztán az Illyricumban is újból lábrakapott olasz izlés -becsületesebb kinézésű ördögöket honosított meg az ájtatosságnak -szentelt falakon; de még azok is magukon hordták pokolbeli ismertető -jeleiket, a gonosz kifejezésű ábrázatot, a hegyes Mefisztó szakállal, a -denevérszárnyat, a sántító lólábat, s rendszerint ellentétbe hozatván -égi ellenfeleikkel, a lángpallosú arkangyalokkal, rögtön elárulták, hogy -minő elveket képviselnek. - -Hanem hogy az ördög a maga valódi alakjában bemutattassék, ez az érdem -az új apáczafejedelemnőt illeti meg. - -Ő volt az, a ki az apáczákkal, kik minden művészetben jártasok voltak, -az ördögöt nyalka deli ifju legény képében festette le a zárda falára, a -ki nem tüzes vasvillával, hanem drága ékszerekkel csábítja az ártatlan -szüzeket magához, gitározik és virginál; térdepel és esküszik; -paradicsomot épít és rózsákon jár, hanem aztán ha egyszer megkaphatta a -kezedet, szegény ártatlan szűz, ha átölelhetett, akkor egyszerre elveti -az álarczát, a szarvai előtörnek, a szája tűzlángot okád, s áldozata -előtt lólábával berugja a pokol ajtaját. – Ilyen az ördög! – Ellenben -ott van másfelől a mentőangyal, tisztes meglett korú férfiu képében. -Szép szürke üstökkel, tekintélyes kecskeszakállal, bársony talár a -vállán, nyuszt-prémmel, tollas barét a fején, akár egy raguzai szenátor. -Más formának nem is lehet képzelni a védangyalt emberi alakban. Nem jár -az mezítláb, mert annak szép spanyol maroquin saruja van. Ez -megszabadítja a pokol torkából a kétségbeesett áldozatot az ördög keze -közül s aztán bevezeti kezén fogva az igazi paradicsomba. - - - - -SOROR KOZIMA ÉS SOROR KEKHARIZMÉNE. - -Az a tetszős alakban megjelenő ördög, ha egyszer bevette magát a női -szívbe, nehezen birható a megszökésre. - -Vannak szelidebb és erősebb módszerek ő kelmének a kiűzésére. Ha szent -képek, zsolozsmák, áhitatos beszédek, imádkozások, bőjt, vezeklés, -önkorbácsolás, hangyákkal tele rakott alsó öltönyök, rémek megjelenése, -titokteljes hangok – nem segítenek, ott van végső gyógyintézetnek a -katakomba. - -Mélyen a kolostor fundamentuma alatt, a sziklába vágva vonul el a -szikla-folyosó tört szegletben; a szegletnél át van törve a sziklafal -ölnyi vastagságban, s e nyiláson át jön be a friss levegő és valami -világosság. - -Egy sziklaér csordogál végig a folyosó csatornájában, ez tartja tisztán -a cellákat. - -A folyosó a cseppkőbarlangok természetével bir, a kolostor előtti tó -vize szüntelen szivárog át a mészkövön, s kisebb nagyobb stalaktit -csapokat képez a cellák előtt. Az ablakkal épen átellenben levő üreg -vasrácsa már csaknem be van nőve alul-felül a lassan növekedő -mészsipoktól. - -Ebben az üregben lakik már hat év óta Soror Kozima. - -A mellette levő cellában Soror Kekharizméne van bezárva, még ez is kap -egy kis rézsut világot a szikla-ablakból, a többi cellák már a -sötétségben vesznek el. - -Kozima és Kekharizméne! - -Talán nem is ez volt a nevük, mikor még az Isten szép napvilága sütötte -arczaikat? - -Hiszen Kekharizméne szép név, (azért, hogy olyan különösen hangzik), azt -jelenti, a legklasszikusabb nyelven, hogy «kedves». – Talán -«Milinká»-nak hivták, még nem rég, mikor lantpengés mellett invocálták a -nevét – Ez utóbbi vezeklő még csak jelen tavasz óta lakik itt e -cellában. - -Mind a ketten nagyon veszedelmesen vannak megszállva az ördögtől. - -Kekharizméne nem tudja elfelejteni azt a napot, a melyen a deli termetű -ördög, menyasszony útjában, elragadta őt, kisérőit szétverve, pedig a -neki szánt vőlegény száz tulkot vágatott már a lakodalomra s ez a -vőlegény egy fejedelem volt; igaz, hogy vén, de hatalmas úr, az elrabló -ördög pedig csak egy raguzai kereskedő fia, a ki csak verseket tud -dalolni; de milyen verseket, a mik a csókok tudományát tanítják; de -hogyan tanítják! Egyetlenegy tündérvilágú nap, melynek a csillagai még -fényesebbek voltak, mint a napja, volt az egész életük; de ez az élet -fölért az egész mennyországgal. Akkor vége szakadt. Az ég boszuja -utólérte őket. A szép arát idehozták e zárdába, a szeretőt elvitték, ki -tudja hová? És azt a napot nem tudja Milinka elfelejteni soha. - -Pedig már nincs is Milinka a világon. Az elmult. Ez itt Kekharizméne. - -Még a menyasszonyi öltönye van rajta; mert az apáczakantust nem akarta -vele felcserélni, elejétől fogva konokul megtagadta az engedelmességet; -még nem lepte be a penész a szép kihimezett sarukat; még a nyirok nem -vette ki a szinét a kantus selyembársonyának; még a hideg pinczelég nem -hervasztotta el orczáin a rózsákat; a könyhullatások nem homályosították -el szemei tüzét. Olyan most is, mint azok a vila eszmények ott a dalmata -hegyek között, a kiknek az arczuk szívalakú, hegyes álluk, kis -gödröcskével; finom ajkaik, lánggyujtogató szemeik, hosszú, -sötétségkergető szempillákkal, keskeny, egyenes szemöldökük hozzá, s -átkozott picziny rózsaszinű fülecskéik; egész termetük csupa ideg, -tetőtül talpig báj. - -Ilyen még most Twartimir knéznek a leánya. - -Még most igen csendesen viseli magát. Szelid alázatos; nem kell -meglánczolni. Ha jön a gyóntató, felel szépen a kérdéseire. Ha -meglátogatja a fejedelemasszony, kinyújtja eléje a kezét, hogy -megfoghassa az övét és megcsokolhassa azt. – És azután elmondja neki, -hogy mit álmodott. Azok az álmok mind az ördög káprázatai. De mikor -olyan édesek mégis! - -Soror Kekharizménét szándékosan helyezték el Soror Kozima közvetlen -közelébe. Ez az első foka a gyógykezelésnek. - -Lássa a rossz szellemtől megszállott, mi lesz ő belőle is időjártával, -ha szivéből azt az édes dæmont nem hagyja számüzni. - -Soror Kozima rettenetes alak. A termete is oly szokatlan magas, hogy nem -állhat fel egyenesen az alacsony üregben; kénytelen térdepelni. Hat év -óta, hogy a földalatti odúba be van zárva, az öltöny lemállott testéről: -csak az aranyhimzet tartja még a rongyokat össze rajta. Csak az -aranyhímzet mutatja, hogy azok valaha fejedelmi öltözet voltak. A -testének nagy részén ezek sem takarják, vállai, karjai, háta, lábszárai -meztelenek, s a hol a hosszan leomló vörös haj nem borul rájuk, -mutogatják az ütések foltjait, a karczolásokat, a mik bőrét -eléktelenítik. De azt az alakot a hat éves bőjt és kínzás sem birta -megtörni; mikor egy meztelen karját kinyújtja a rács vasrudai között, -csak úgy dagadnak rajta az ínak és izmok; ha bőrének fehérsége nem -vallaná rá, azt kellene hinni, hogy az egy férfi karja. A széttárt -tenyere pedig egy óriási keselyünek a karma. Néha odafekteti az arczát -egy olyan négy rozsdás vasrúd által képezett rámába. A mi szörnyarczot a -mesék emlegetnek: Meduza, endori boszorkány, vasorrú bába, mind türhető -pofa hozzá képest. Kétféle indulat torzítja el minden vonását: az emberi -düh és az állati szenvedély. - -Mikor valaki belép a katakombába, akkor előrohan. - -Orczáit oroszlán-ránczokba vicsorítja az őrjöngő harag vonaglása, -szemöldökei pióczákká csavarulnak, zöld szemei karikára nyilva ragyognak -beesett üregeikben; összecsattogó fogai közül tajtékot köpköd a gyóntató -felé. - -Ha pedig egy apácza jön felé, a ki ételt hoz a számára, akkor az a -rémtekintet még borzasztóbbá alakul át, akkor a szemérmetlenség vigyori -torzulását veszi fel; egy fintorkép az állati vágy kifejezésével, az égi -szerelem bestialis lealjasodásában; akkor kaczag, röhög, vihánczol; -rákezd dalokat énekelni, a mik a legszemérmetlenebb bujaságot -magasztalják, s tapsol hozzá a két kezével, tánczol mellé a két lábával, -hogy csak úgy csörög belé a láncz; míg önkivületében hozzá üti egyszer a -fejét az alacsony sziklapadmalyhoz, s akkor aztán elszédülten esik le – -a rohadt szalmára, a mit minden évben egyszer kikaparnak alóla, mint a -tigrisek alom ízékét az állatketreczben. - -Csupán egy emberi lénynek van rá bűverős hatása: Mater Lubomirának. Ha -őt látja közeledni, a hang elhal az ajkain, térdre ereszkedik, -összezsugorodik, a meztelen tagjait hajával igyekszik tiltúl takargatni. -A fejedelemasszony bátran odamegy a rácsához, nem fél, hogy megragadja -és összetépi; szól hozzá majd csendesen, engesztelőleg, majd keményen, -parancsolólag. Ennek szót fogad. Nyöszörög, reszket, szűköl, mint az eb. -S ha ilyenkor az arczát fölemeli a két összefont karja közül, az az -iszonytató kifejezés eltünni látszik arról; lesz belőle – nem fenevad, -hanem asszony. - -Lubomira, miután Soror Kozimához beszélt, tovább megy s Soror -Kekharizméne cellájának rácsozatára teszi a kezét, szeliden súgva: «Pax -tecum, Kyrie eleison». - -Soror Kekharizméne odajő a rácshoz, s letérdepelve, megcsókolja a -fejedelemnő palástjának szegélyét. - -«_Disputa._» - -_Kritikus._ Mielőtt megtudnók, hogy mit beszéltek egymással Mater -Lubomira és Soror Kekharizméne, legyen szabad egy szerény észrevétellel -félbeszakítanom az előadást. – No ugyan bolondul rendezték el azok a -jámbor apáczák azt az ördögűzési methodust; ha egy fiatal, lehetőleg -ártatlan, még megmenthető testvért oda helyeztek el a bőszült -satyriázistól őrjöngő mænade szomszédságába; a ki azután a maga -szemérmetlen, eroticus dalaival tökéletesen megmérgezhette szomszédjai -kedélyét. - -_Szerző._ Nem tehette. Kozima a waráng nyelvet beszélte, s azt se -Kekharizméne, se más apáczák nem értették. - -_Kritikus._ Waráng nyelvet! Szent Bábeltorony! El ne dülj alattunk! Hisz -ez a waræger nép nyelve. Hát hogy kerülnek a warægerek a dalmata hegyek -közé? Ezek a félelmes harczosok, a kik a rémei voltak három -világrésznek! - -_Szerző._ Igen egyszerüen. A byzanczi császárok, mint segélyhadakat -fogadták fel ez óriások fajából származó népet, s elpuhult nemzetüket -ezeknek az edzett testével védelmezték; mikor aztán a hosszú harcz -alatt, melyben egész népek enyésztek el, a warángok népe is úgy -megfogyott, hogy csak egy kis törzset képezett már, a mi már nem volt -elég a nagy birodalom határait megvédeni, de nagyon sok a -féktelenségeivel magát Byzanczot felforgatni, akkor a Komnénok ide -telepítették az illyr hegyek közé a waráng nép szakadékát; a mi -történetünk idejében ott foglalt tért a dalmaták és bosnyákok területei -között. Derék, becsületes nép volt, a ki a szomszédjaitól nem rabolt. - -_Kritikus._ Nem rabolt? Hát mit csinált? - -_Szerző._ Mindig hajón ült; a tengeren járt, s a távol tartományokban -rabolt. A tengeren félelme volt Velenczének, Génuának, épen úgy, mint -Tripolisnak; ellenben otthon a szárazföldön igen csendesen viselte -magát, elismerte a Kulint, a bosnyák krált fennurának, s midőn az kiadta -a parancsolatot, hogy a warángoknak el kell hagyniok az eddig követett -pogány vallást, s fel kell venniök a keresztséget, a fejedelme példájára -megkeresztelkedett az egész waráng nemzet s elfogadta a nagy Onufrioszt -patriarchájának. Ez üdvös áttérésnek azonban valami kellemetlen -következése lett. Az örök harczban és tengerviharban élő waráng nép -között nagyon félrement a férfi és nőnem közötti számarány. Minden -waráng hősre jutott két waráng hősnő. Ezt ők, mint adott helyzetet, -kénytelenek voltak elfogadni. Bölcs törvényhozóik ugyan ezen deficiten -az államháztartásban azzal az elmés intézkedéssel igyekeztek segíteni, -mely szerint meg volt engedve a waráng apának, hogy ha valamelyiknek -több leánya születik, mint fia, a fölösleget kivihesse az erdőbe s ott -rábizhassa a vadállatok gondjaira. (Kritikus: «Ime a lelenczház eszméje -megvalósulva!») Azonban a keresztyénség alapelvei épen úgy nem engedvén -meg a többnejüséget, mint a gyermek-kitevést: így állt elő az a -kényszerüség, hogy minden waráng férj elbocsássa a két felesége közül az -egyiket. Hogy a nép bevegye az ujitást, maga a waráng fejedelem ment jó -példával előre s a két felesége közül épen a fiatalabbat, Bravallát, -eltávolítá magától. Azért a fiatalabbat, mert annak még gyermeke nem -volt, a másiknak fiai voltak, annak otthon kellett maradni. S minthogy -Bravalla szépszerével nem akart belenyugodni az elválásba, erővel -kényszerítették rá, bedugva őt a három tüzes szentek zárdájába. Itt is -azonban igen heves temperamentumot tanusított, nem akart se imádkozni, -csak a maga szerelmes dalait hangoztatta. Ha pedig azokhoz a képekhez -vezették, a mik oly élénken tüntetik fel az ördög és angyal közötti -külömbséget, mindig az ördögöt csókolta meg. Ezért lett azután a -dæmontól megszállotak katakombájába bezárva, a hol őt Mater Lubomira -minden nap meglátogatá, azzal a kitartó nemes szándékkal, hogy a -megszálló dæmont kiűzze belőle. - -_Kritikus._ Mi módon? ha szabad kérdeznem, ha Bravalla asszony nem -értett más nyelven, mit warángul? - -_Szerző._ Lubomira beszélt warángul. - -_Kritikus._ S hogyan jutott ennek a nyelvnek az ismeretéhez? Ő rá is -leszálltak azok a kettős tüzes nyelvek, a melyek az első apostolokat -minden nemzetek idiomáira megtanították? vagy pedig már akkor a waráng -nyelv be volt hozva a dalmatiai felsőbb leányiskolákba, mint kötelezett -tantárgy? vagy csak úgy magánnyelvmesterek adtak belőle órákat, Ahn és -Ollendorf nyomán, előkelő kisasszonyoknak? Megjegyzem, hogy a három -expediens közül legjobban elhiszem a kettős tüzes nyelveket, minthogy a -biblia mondja. - -_Szerző._ Én pedig a legutolsót ajánlom az elfogadásra. – Igen is: az -egész világgal összeköttetésben álló Raguza városában főgondot -fordítottak mindenféle idegen nemzet nyelvének a megtanulására. A -raguzai szláv nép a legszebben beszélte a Cicero nyelvét, s -tanácskozásaiban, kereskedelmében az olasz nyelvet használta. A sokféle -nyelvismeret volt az egész világra kiterjedt befolyásnak egyik titka. -Minden nép számára akadt tolmács e hatalmas köztársaságban. Akkor -lendült fel a nagy aszkétai áramlat, mely egyszerre meglepett ifjat és -öreget; boldog családapák, szűzi hajadonok készültek ismeretlen utakra, -pogány népeket megtéríteni. Ehhez nyelvismeret kellett. A warángok ott -telepedtek le Raguza közelében, oda ékelve magukat a köztársaság és -hatalmas ellenségei: a bosnya, chroboth: knézek, zsupánok tartományai -közé. A tengeren csendes szövetségesek voltak: raguzai kereskedő hajó -békén vitorlázott el a gyorsevezős dereglyéik mellett. Ezt az ősvad -népfajt, mely nem volt senkivel rokon, megnyerni érdekében volt -Raguzának. Az, a ki Lubomirát gyermekkora óta apácza-fejedelem -asszonynak nevelte, megtanította őt a waráng nép nyelvére. - -_Kritikus._ Hogyan? Könyvből? Voltak a warángoknak irásjegyeik? - -_Szerző._ Voltak. - -_Kritikus._ Csakhogy azokról az összes tudományos világ nem tud eddigelé -semmit. Ismerünk glagolitbetüket, ékirást, rúnákat, hieroglyphokat, -mexikói, örmény, tamul, bug, sanskrit, szerecsen, tübeti, mongol, -ó-assyr, pehlvi, etrusk, kopt, stb. stb. alfabetet, de waráng betüknek -még nyoma sem maradt sehol a világon. - -_Szerző._ Dehogy nem maradt. Ott láthatók a warángok hajdani dalmatiai -lakhelyén waráng betük, még pedig bronzból kiverve. Ott látta azokat Sir -Gardener Wilkinson, angol utazó Opus várában: a pópánál. - -_Kritikus._ Opus várában? A hová csak gyalog lehet felmászni, a kinek jó -lába van; az út egyik oldalán a csernagorczok lövöldöznek az utazóra, a -másik oldalán az albánok. Köszönöm! Inkább elhiszem, hogy ott vannak a -waráng betük bronzból kiverve, mint hogy a bőrömet oda vigyem. Csak -tessék folytatni egész vakmerően. Lássuk a warángokat! - -Egy puszta kőpad, szalmával beterítve, volt a hely, mely nappal ülőkéül, -éjjel nyoszolyául szolgált Tvartimir leányának, a szép Milenkának. - -A sötét cellába a mély sziklaablakból már csak tört világ jutott, az is -csak a rács elejére, a hátterébe már nem vetődött égi világ. Ámde a -földalatti országnak is vannak fényt adó teremtései: (ugyan kinek a -számára?). A szögletben világít egy csoportosan növő gombafaj, a falakon -mászkál a skolopendrum, a százlábú, s a padlaton fetreng a kigyós vízi -csillag, mely olyan, mintha öt kigyófark volna összenőve. Ezeket mind -világító erővel ruházta fel a természet, s a fényből nem felejtette el a -tüzet sem; a gomba úgy éget ha hozzá nyulnak, mint a pokolkő; a százlábú -marása fájó hólyagot húz, s a kigyós csillag érintése olyan viszketeg, -mint a döbröcz. A patkányok ott kergetőznek az ülő alak lábai körül; -némelyik felfut az ölébe s megnyalja az ujjai hegyét. - -Ő pedig szemébe mosolyog a látogatójának, a mint az hosszú nyelű -mécstartóját leteszi a vasrács elé, hogy az arczába lásson. - -Egészen gyermek még a kis mátka. Olyan szeretetreméltó az ostobaságában. - -Mert két tökéletes alkotása van a természetnek. Az egyik a kis macska, -mikor még nem tud egeret fogni; a másik a fiatal leány, mikor még nem -tudja, hogy mit beszél. - -Az üdvözlés után így szól hozzá a fejedelemaszony: - -– Még mindig vannak álmaid? - -– Azokban élek. - -– Kínzanak? Csábítanak? - -– Gyönyörködtetnek. Boldogítanak. - -– Nem hallod a szomszédod üvöltéséből, hová vezetnek e gonosz álmok? - -– Lakótársam szavait nem értem; de a hangja úgy jár rajtam keresztül, -mint a tűz. Úgy szeretném, ha én is tudnék úgy kiáltani, miként ő! Az -neki bizonyosan nagy könnyebbülést szerez. - -– Hát mikor körülfog a nagy földalatti csendesség; ez a holt siket -némasága a kősziklának; nem rettegsz-e itt? - -– Oh én a csendességben százféle hangokat hallok. Hárfa peng, pacsirta -fütyörész, a fülemüle húz a bokorban; a vadgalambok turbékolnak a -csalitban, a leánykák dalolnak a kút mellett, a pásztor tilinkója -andalog; és valamennyi fölött a kedvesem suttogása édelg: Milenkám, -szeretlek. Nem hallok egyebet. - -– Bűnös teremtés! - -– Miért vagyok bűnös? Soha sem vétettem senkinek. Elloptam a számtól a -falatot, hogy az éhező madarakat jól tartsam vele, mikor télen nincs -nekik mit enni. A vízbe esett méhet kiszabadítottam, megcsipett: nem -öltem meg; el hagytam repülni; egy póknak a hálóját el nem téptem; ha -utamba akadt, kikerültem; hát mi bűnöm van nekem? - -– A tiltott szerelem. - -– Ki tiltja azt? - -– Az isteni és az emberi törvények. - -– Istennel nem beszéltem soha. Azt mondják, hogy ő igen jó. Ha ő maga -jó, akkor másnak nem tilthatja el azt, a mi jó. A szerelemnél pedig -nincs semmi jobb. - -– Van. Az az üdv. - -– Hát ha az üdv örökkön örökké tart és még az örökkévalóságon túl száz -ifjukorig egyhuzamban, akkor sem cserélném el érte azt az egy napot, a -mit nem töltött be más, mint a szerelem. - -– De erre a fényes napra a kárhozat éjszakája következik. - -– Hagyján! Oda is elviszem magammal a szerelmemet, s ott is idvezült -leszek. - -– Ez az ördög káprázata. - -– Nem láttam soha ördögöt. - -– Az volt, a ki elcsábított. - -– Oh, ha látnád őt egyszer, nem mondanád azt! ha ha egyszer hallanád őt -hozzád beszélni, akármi tárgyról: egy falevélről, egy futó felhőről az -égen, azt mondanád, így csak az angyalok beszélnek; hát még ha szerelme -szavát hallanád, azt mondanád, hogy ez a mennyország. - -– Mosolygó arcza álarcz, hizelgő szava hazugság. - -– Akkor a vőlegényem, a kihez erővel kényszerítettek, bizonyára maga az -angyal, mert annak az álarcza csúf, vén, utálatos. A szavai igazak, de -mocskosak. Nem kell nekem az ilyen angyal. - -– De atyád akarata az. Tudod a tíz parancsolatot? Szereted az atyádat? - -– Azt nem tudom. Hanem félek tőle, azt bizonyosan tudom. Valahányszor -megharagítják, ő megveri az anyámat s az anyám megint megver engem. A -tíz parancsolatot tudom. Az Isten törvénye. Egy helyen azt parancsolja: -tiszteld az apádat, a másik helyen: «ne ölj», a harmadik helyen «ne -lopj». És én egyébről sem hallom, mikor az apám és a vőlegényem együtt -van, a kettőt dicsekedni, mint hogy hány embert öltek meg, mekkora -zsákmányt ejtettek, a várunk falai tele vannak levágott koponyákkal, a -termeink virágos szőnyegekkel, a miket nem mi szőttünk. Hát ha három -parancsolat közül ők nem tartanak meg kettőt, hogy tartsam én meg a -harmadikat! - -– Te vakmerő! kiálta fel Mater Lubomira, minő esztelen szavakat ejtettél -ki? Téged nem egy dæmon szállt meg, hanem három. A neveik Asmódi, Beliál -és Beherik. A bujaság, a kevélység és a makacsság rossz szellemei. Ne -feledd, hogy nekünk vannak eszközeink azokat kiűzni a megszállottakból. - -– Megcsókolom sujtoló kezedet, fejedelemasszony. Te vagy az erő, én a -gyengeség. De én nem félek sem a földön, sem a föld alatt levőktől -annyira, mint félek a megvásárló vőlegényem nászfátyolától, s nem -szeretek sem a földön, sem az égben semmit annyira, mint az én -szerelmesemnek az egy haja szálát, a mit a ruhámba elvarrva viselek. - -Míg az ostoba kis leány megdicsőült arczczal ilyeneket mondott, egy -skolopendrum oda mászott a szép fehér vállára. Mater Lubomira undorodva -ütötte le a kezével a czudar férget onnan. - -– Nem érezted a százlábú marását a válladon? - -– Nem! Én csak a kedvesem csókját éreztem rajta. - -A patkányok ott szaladgáltak vakmerően a lábaik alatt. Nagy volt a -dobzódásuk a szövétnekről lecsepegő faggyu osztalékán, egy-egy fel is -akart mászni a rudjára s czinczogott, ha lepottyant. - -– Undok férgek! szólt Mater Lubomira borzadozva. És te inkább választod -a patkányok társaságát, mint hogy bűnödet megbándd, vezeklést tarts, s -atyádnak és Istennek engedelmeskedjél. - -Az ostoba kis leány nevetésre indult gödrös orczácskáival. - -– Hisz ezek nem bántanak engem. Ezek az én izenethordóim. Tőlük küldök -fel a felső világba köszöntést én a kedvesemnek, s ők hoznak majd -választ vissza, hogyha rátalálnak. - -– Bárgyu lélek! Hogy vihetné fel a felvilágba a te izeneted egy ilyen -állatocska? - -– Hát ez az én hitem. Ha mások hihetik azt, hogy egy festett kép, a -kinek nincs füle a hallásra, lába a járásra, mégis felviheti az ő -izenetüket egész az égbe, miért ne hihetném én ezt? - -– Te Manichæa! Még a negyedik dæmon is megszállt: Azáziel; a káromlás -ördöge! A kiűzés ideje eljött. Holnap megkapod a korbácsot. - -– A hány ütés fogja érni a testemet, annyiszor fogom mondani: szeretlek, -szeretlek, szeretlek. - -– Hát az első korbácsütést kapd mindjárt én tőlem. Tudd meg, hogy kit -oly őrjöngve szeretsz, a kiért így szenvedsz, a kiért megbántod az -Istent, meggyalázod az apát, Boboli János, tolvaj nevén Canovelli Zeno, -lemondott rólad, felvette a csuhát, kolostorba lépett: a neve «Frater -Aktæon». - -Erre a fájdalmas csapásra a leány csak lerogyott a földre, a hideg kőre, -és zokogni kezdett, arczát két tenyerébe rejtve, de még a zokogás között -is e szót fuldoklá: «szeretlek! akkor is szeretlek, még ottan is -szeretlek!» - -Lubomira bámulva nézett a lábainál vonagló áldozatra. Hát még is csak -kitalálta, hogyan lehet neki fájdalmat okozni? - -A szomszéd ketreczben levő dühös őrült meghallotta, hogy társnéja zokog. -Eddig még soha sem tette. – Az őrjöngő megragadta két kezével a -vasrostélyt s elkezdte azt oly erővel rázni, hogy a ránőtt -stalactit-csapok csengtek-bongtak bele, rikácsoló hangon kiabálva: «Te -is sírsz már! Téged is marnak már! A kigyók királynéja! A ki a -százlábúaknak parancsol! Átkozd meg! Mondd utánam a mit mondok!» - -Hanem az, a mit ő mondott, warang beszéd volt, azt Kekharizméne nem -értette; nem is mondta utána. Nem is lett volna annak foganatja. A -szenteket nem sebesíti meg az átok, mind visszahull az a kimondója -fejére. - -A síró nő a rácson keresztül kinyújtá a két karját, ujjait egymásba -kulcsolva. - -– Fáj! Fáj! Nagyon fáj a mit mondtál, fejedelemasszony. De még ez a -fájdalom is édes. Nem is mondhatok neked érte más szót, mint csupa -áldást vissza. Adják az egek, a honnan minden sugallatok jönnek, hogy -azt az édes fájdalmat, a mit én most érzek, te is megérezd valaha! Hogy -teljen meg a szived attól a gyönyörtől, a mi az enyimet kínozza, hogy -lepje meg minden érző idegedet az a kéjadó láng, a mi az alatt, a míg -megemészt, az ég felé ragad. Érezd valaha megtízszerezett erőben az édes -poklot, a minek neve szerelem! - -Lubomira elszörnyedve burkolta feje körül sűrű fátyolát s futvást hagyta -el a penitencziák folyosóját. Az egyik nőnek az átka, s a másiknak az -áldása az ajtóig üldözte. - -Az átoktól nem félt, de az áldás, a mit a gyötrött martyr megkínzójára -mond, foganatba megy. Ettől rettegni lehet, hogy beteljesül. - -– Érzed te is azt az édes poklot, a minek neve szerelem; s légy benne -üdvözült! - - - - -AZ ÉNEKLŐ DABÓZA, A TENGERI SZÜZEK ÉS A KEREKES HAJÓK. - -Salona, Lissa, Ó-Zára, az ős paradicsom eszményképei voltak, épen úgy -Gravóza. Strabo, Dioscorides, Theoprastos, Galenus, Athenæus, Oribazius, -Plinius nem ok nélkül magasztalják fel az istenektől pártfogolt vidéket. -Itt termett a régiektől áhitott muskotálybor, a cseresnye és kajszi -baraczk vadon, míveletlenül, és a buzát soha sem kellett szántott földbe -elvetni, a kihullott magból önként sarjadzott fel a jövő évi termés. -Mindezek felett itt jött elő a hajdankor egyetlen csalhatatlan, mindent -meggyógyító növénye: az Iris Illyrica; a mi épen olyan biztos gyógyszer -volt a divatbetegségek ellen, mint a mostani könnyenhivő korszakban a -Cocák, Eucalyptusok és balzsamnövények. - -Hanem a partokhoz való közelítést nagyon megnehezítették azok a -veszélyek, a melyek a hajdankorban ezzel összefügésben voltak. - -Mert az igen természetes dolog. Most, a mikor semmi kecsegtető nyeremény -nincs a puszta meztelen sziklák között, nem is rettenti a közeledő -hajósokat semmi vissza; de akkor, a midőn annyi kincse volt a dalmata -partnak, azok között első sorban a fentemlített Iris Illyrica, a minden -italiai, græciai, hyberniai úrhölgyek illatszerét szolgáltató vörös -gyökerű «nőszirom», akkor nagyon helyes intézkedés volt a természettől, -hogy olyan akadályokat is gördített az idegen kalandozók elé, a mik -azoknak a partraszállást megnehezítsék. - -Ezek közé tartoztak, – nem tekintve magát az elszórt sziklatömeget, a -mit a «Saxa Cadmæa» név alatt ismertek és rettegtek a hajósok, – első -sorban az éneklő Dabózák. - -Ezekről a Cadmæus szikláiról tartja azt a monda, hogy ezek közt volt -Cadmusnak (az emberteremtőnek) a temploma és orakuluma, de már azokból a -mi történetünk idejében semmi sem található. - -Hanem azok helyett láthatók az óriási sziklatömegben számos üregek és -barlangok, a mikben nem lehetnek más állatok, mint olyanok, a melyek a -víz alatt is ép úgy meg tudnak élni, mint a víz fölött. Ilyenek mindjárt -első sorban a Dabózák. - -A természettudósok nem tudnak megegyezni a fölött, hogy a Dabózák a -kutya-, a macska, vagy a cziczkányfajhoz tartoznak-e voltaképen? vagy -pedig a sokatevőkhöz? Legtörzsökösebb tanyájuk van a Curzola sziget -szikláiban. Az állat maga sokkal nagyobb és erősebb a komondornál, a -szine sárga, barna sávokkal, a hátán végig fennálló sörénye van, mint -egy paripának. Az állatnak a pofája utálatos. S a szokásai még inkább -azok. Ravasz, kegyetlen és csapodár. - -A ravaszságát kimutatja azzal, hogy mindig éjszaka jár ki az odujából -préda után, oda ólálkodik a pásztorok gunyhóihoz, ott elkezd sírni -olyanformán, mintha valami hazulról eltévedt kis gyermek volna, s ha -erre a hangra a szánakozó asszony kilép az ajtón, egyszerre megkapja és -összetépi; sőt annyira megy a gonoszsága, hogy a bojtároknak a neveit -utánozza a hangjával, úgy hogy azok azt hiszik, hogy a gazdájuk -hivogatja, így ejti tőrbe a nyomorultakat; a kegyetlenségét pedig -jellemzi az, hogy a halottakat kiássa a fák alól. (Mivelhogy a dalmata -népeknél nem szokás temetőt tartani, ellenben minden embert az előre -kiszemelt fája alá temetnek.) És aztán nem átallja azokat felfalni. -Ilyenformán saját magát eleven kriptává alakítja át. A csapodárságát -pedig nevezetessé teszi az által, hogy rá leskelődik az oroszlánokra, s -mikor a hím eltávozik a barlangjából, ő az oroszlán mormogását utánozva, -oda lopózik a helyébe nőstényéhez. Ezért látni a pusztákon gyakran -oroszlánfiakat lóserénynyel és kutyafarkkal, a kiket Crokottáknak -neveznek. - -Ezek képezik a félelmét a dalmata partoknak, a miket -szigetbarlangjaikból meg szoktak látogatni, mivelhogy víz alatt épen úgy -tudnak élni, mint a viz felett, ennélfogva éjszaka a tengeren járó -hajókat is megtámadják. Ellenben arra, hogy megölje őket a dalmata -paraszt, még az önvédelem esetében sem igen vállalkozik, azt tartván, -hogy a Dabóza állatban emberi lélek lakik. Mivelhogy a halottakat -felfalja, annálfogva azoknak a lelkét is magába szívja, azért is tud úgy -énekelni mint egy ember. - -Hanem, hogy megszabaduljanak tőle, ezt a cselt szokták ellene használni. - -Ha a Dabóza egy vidéken nagyon kellemetlenné kezd válni a pusztítása -által, akkor három waráng pásztor összebeszél s felkeresi a fenevad -barlangját. Rá lehet arra találni az előtte elszórt embercsontokról. - -Akkor az egyik pásztor leül a barlang nyilásával szemközt, előveszi a -kecskebőr dudáját s elkezd szép hegyi nótákat fújni rajta. - -A másik kettő odaáll kétfelől a barlang bejárata elé. - -A Dabóza pedig rendkívül szereti a szép muzsikát. - -Egy szép zenéért képes még azt is megtenni, hogy a muzsikust ne egye -meg. - -A két másik pásztor ezalatt elkezd egymással kedélyesen beszélgetni. - -– Itthon van-e a Dabóza? - -– Dehogy van itthon a Dabóza. - -– De bizony csak itthon van a mi kedves Dabózánk! - -– Tudja patvar, hol kóborog a ti Dabózátok. - -– Oh bárcsak előjönne a drágalátos szép Dabóza! - -Erre a sok hizelkedő szóra, aztán meg a gyönyörködtető csimpolya szóra -csak előkerül végre a Dabóza a barlangból; a két pásztor aztán hirtelen -a nyakába veti a pányvát, ráhuzzák a hurkot, s akkor a harmadik felkap -egy keresetlen fát, s úgy elpüföli agybafőbe a foglyul esettet, hogy egy -száraz foltot nem hagy rajta. Akkor aztán elczibálják a partig a -pányvánál fogva. Ott a búcsú fejében még egy sort vernek rajta, s aztán -beledobják a tengerbe. Hadd úszszék haza az atyafiaihoz Curzolába. – No -ha azoknak otthon elmeséli, hogy milyen szépen bánnak el az emberrel -odaát azok a kétlábú fenevadak, hát azoknak ugyan elveszi a kedvét a -tervezett ujabb kirándulásoktól. - -Ilyen állat az a Dabóza. - -A második rém pedig a tengeri szűz. - -A tengeri szűz nem kevésbbé félelmetes lakója a dalmata partnak az elébb -bemutatottnál. - -A syrének veszedelmes voltát a hajósnépre már Ulysses tapasztalta. Ott -lubiczkolnak a tengerben, s csábító dalaikkal hivogatják a hajósokat. De -jaj azoknak, ha a csábnak engednek! Hogy miért jaj nekik? Azt a -hajdankori tudósok nem magyarázták meg. Pedig nehéz megérteni, hogy mi -szerencsétlenség lehet abban egy halandóra nézve, ha egy minden bájakkal -felruházott hölgy szerelmi találkozóra invitálja? Míg végre 1716-ban meg -lett oldva a talány: a midőn Raguza közelében legutoljára megjelent a -tengeri szűz, s nagy riadalmat okozott az egész dalmata part hosszában. -A halászok és hajósok eszük nélkül menekültek a hegyek közé, a mint a -tengeri szűz kijött a habok közül a partra, s ott sétált alá s fel, -hosszú haját a napon szárogatva. Három nap egymás után megjelent -rendesen hajnalban s csak délután tért vissza a tengerbe, úgy hogy -hozzáértő bátorszívű festőknek sikerült a képmást lerajzolni s -aczélmetszetben megörökíteni. Eléggé csinos teremtés, arányos idomokkal; -csak az teszi rettenetessé, hogy valami tizenöt láb magas a termete. Ily -óriási szépség elől nem csoda, ha mindenki megfutamodott. Pedig az -éneklését félmérföldnyire meg lehetett hallani. Hatalmas hang lehetett! -hát még ha kellőleg iskolázva lett volna? A karjait gyakran felemelte az -ég felé; ebben a positurában van lerajzolva, a mi szokás az énekeseknél. - -Ezek tehették történetünk idejében félelmessé a raguzai partvidéket. A -cadmæi sziklák tájékát kerülni minden üdvösségére féltékeny hajósnak -önérdekében állott. - -Csak a warángok merészkedtek e rossz hírű partok közelében járni. Sőt -épen e sziklazátonyok közepett voltak a hajóik elrejtve. - -A warángok, mint már említők, szüntelen a tengereket járták hosszú, -nyitott dereglyéikkel, a mikkel a legszükebb sziklaöbölbe is be tudtak -jutni; a hol a veszedelmes zátony állta útjokat, kiugráltak a -dereglyéből, a hajó párkányának vetették a vállaikat, s negyven ember a -hajót kiemelte a vízből, úgy vitte keresztül a sziklákon, zátonyokon. -Ötven dereglyéből állt a hajórajuk, mindeniken volt negyven ember. A -dereglye felül nyitott vala; a hajósnépet nem védte semmi. Zápor, -jégeső, vihar, égető nap mind nem ártott azoknak; ősemberek voltak, a -kik még nem érezték a szükségét az öltözetnek, a mi az Isten remekét, az -emberalakot eltorzítja. - -Ez a kétezer ember képes volt rettegésben tartani és megsarczolni három -világrész parti országait s az azokat elválasztó tengereket, minden úszó -házaikkal egyben. - -Hajóik oldalát rézpléh burkolta be, s magas fűzvesszőből font párkányzat -védte, a legdühösebb tengerhánykódás közepett is, a felfordulás ellen. -Harmadfél öles evezőikkel úgy hajtották a dereglyéiket, mint a szélvész; -nem szorultak vitorlára; a mi messziről elárulja a hajó közeledtét. -Hanem a helyett volt nekik egy sajátszerű stratagémájuk. A hajóik két -oldalán lapátkerekek voltak. S ezeknek a működése tette képessé azokat -olyan fordulatokra, a miket más hajók nem birtak utánozni, s az dönté el -részükre az ütközetet a tengeren, valahányszor nagyobb számú ellenséggel -találkoztak össze. - -«_Disputa._» - -_Kritikus._ De már csordultig telt a pohár! Az emberi hit -elasticitásának is van mértéke! Az enyim elszakadt. Még az éneklő -hyænákat csak elviseltem, s ha a tengeri szűz elől egész Dalmatia -elszaladt, nem bánom én is elszaladok. Hanem, hogy szerző nekem itt a -XIII-ik században az Adriai-tengeren kerekes gőzhajókat úszkáltasson -végig, ez túl megy a felebaráti szeretetemen. Mesét irunk itt vagy -regényt? - -_Szerző._ Alkudjunk meg. Én elengedem az éneklő hyænákat, a kik a -juhászbojtárokat neveiken szólították, ámbár kútforrásaim ezt -határozottan állítják, azonban már ez idő szerint ki vannak irtva egész -Dalmatiából s így azt, hogy beszéltek, s mi nyelven beszéltek, be nem -bizonyíthatnám. Időjártával az egész faj eltörpült, elgyávult, házi -állattá szelidült, hyænettának nevezték, macska gyanánt tartották, -egérfogásra, «ölbeli hyænácska!» Nagyon kedves lehetett. Ez is -kipusztult. Nem kötöm magamat hozzá. Másodsorban lemondok az óriási -tengeri szűzről. Valószinübbnek tartom, hogy a syrenek alatt azokat a -szabad gondolkodású hajadonokat értették, a kik egy délszláv balladában -meg vannak örökítve, Fiume tájékán, a kik a hajósokat szép énekszóval -hivogatják édes mulatozásra, de a kapitány azt feleli nekik: «Most nem -érünk rá, majd ha máskor vissza jövünk!» – Hanem már a kerekes hajóimat -nem engedem! Azok csakugyan itt vannak. - -_Kritikus._ Valami ötszáz esztendővel James Watt, a gőzerő feltalálója -előtt! - -_Szerző._ Hiszen nem mondtam én azt, hogy gőz hajtotta a hajókat; hanem -csak azt, hogy lapátkerekek hajtották. Ezeket pedig részletesen leirva -találjuk Schulenburg velenczei admirál ritka könyvében «Alter und neuer -Staat des Königreichs Dalmatien», az egykorú latin historikus -idézeteivel, mely így hangzik: «Liburnam, navalis idoneam bellis, quam -pro magnitudine sui, virorum exercere manibus quodummodo imbecillitas -humana prohibet, quocunque utilitas vocet, ad facilitatem cursus, -ingenii ope subnixa animalium virtus impellit. – In cujus alveo, vel -capacitate, bini boves machinis adjuncti, adhærentes rotas navis -lateribus involvunt, quorum supra ambitum, vel rotunditatem exstantes -radii, currentibus hisdem rotis in modum remarum aquam conatibus -elidentes, miro quodam artis effectu operantis, impetu parturiente -discursum. Hæc eadem Liburna pro mole sui, proque machinis in somes -operantibus, tanto virium fremitu pugnam capessit, ut omnes adversarias -Liburnas, cominus venientes facili astritu comminuat.» - -_Kritikus._ No ha diákul van, akkor már igaznak kell neki lenni! Hát -csak tessék csengetni, hadd induljon az a steamer! Én már fütyültem. - -* - -«Liburna» volt azoknak a barbar hadihajóknak a neve, a mik a hajdani -tengeri ütközetben a legnevezetesebb szerepet játszották. Elől a vízszin -alatt volt egy hosszú, hegyes sarkantyujok, mint a kecsegének az orra, -rézből, a mivel sebes rohamukban az ellenséges hajónak a fenekét -keresztül fúrták. Ez azonban csak úgy eshetett meg, ha az a másik hajó -engedte magát oldalba fogni. Mert ha az is az orrával fordulva szemközt -fogadta a megtámadóját, akkor az összecsapásból az lett, hogy a -sarkantyúk kölcsönösen elsiklottak a hajók mellett, ellenben mind a -kettőnek az evező lapátjai összekeveredtek, egymást kölcsönösen -összetörték, s akkor aztán ökölre került a dolog, s az emberi vitézség -döntötte el a csata sorsát. - -A warángok kerekes liburnái egész új korszakot hoztak be a tengeri -hadverés tudományában. Épen úgy, miként a monitorok az amerikai -polgárháboru idején. - -Ezek is evezőikkel hajtottak a szemközt jövő ellenségre; azonban, a mint -egy parittyavetésnyire értek hozzá, minden ember behúzta az evezőjét s a -paizsát, szekerczéjét kapta fel; mások a parittyáikhoz, tegzeikhez -nyultak, embererő nem hajtotta többé a liburnát; – hanem «állati -virtus». A hajó belsejében volt egy machina (valószinüleg taposó malom) -mind a két oldalon, azt ökrök hozták mozgásba; a géphez a hajó oldalán -két lapátos kerék volt alkalmazva, melynek a küllői nagy robajjal -csapkodták a vizet s vitték a hajót előre. Ezek a lapátos kerekek -lehetővé tették a liburnának, hogy a legszűkebb résen is keresztül -tudjon sikamlani, a hol más hajó az evezői miatt elakad, s az által, -hogy az egyik kerék bodonjánál a taposva ügető ökörnek a lépteit -gyorsították, a másikét lohaszták, olyan gyors fordulatokra képesítik a -waráng hajósok a liburnát, a mit ellenfeleik nem birtak utánuk csinálni, -s a míg azok neki kászolódtak, a virgoncz kerekes liburna már keresztül -törte a fenekeiket, míg a waráng harczosok, parittyával, hajítódárdával -már messziről elözönlötték ellenfeleiket; nem lévén elfoglalva az -evezéssel, miként amazok. - -Azért a warángok kerekes liburnái az egész Földközi-tengernek rémei -lettek. Nagy csoda, hogy a többi tengeri hatalmak, Velencze, Genua nem -birtak olyan mechanikusokkal, a kik ezt a stratagémát utánozni tudták -volna. - - - - -DÁVID KIRÁLY. - -Tudniillik, hogy a waráng fejedelem kapta a keresztségben a Dávid nevet -s egyuttal a királyi czímet, ha jól tudjuk XXII-ik János pápa alatt. -Ennek a Dávid királynak a történetét fogjuk majd leirni, a mi külömben -nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy maga az ős igazi palæstinai Dávid -király is belevonatik a condolentiába. - -Épen a nagy archipelagusi kalózjáratról tértek vissza a diadalmas hősök. -Egy liburnájuk sem hiányzott, s valamennyi meg volt terhelve -zsákmánynyal. Mértföldnyi távolból a Cadmus sziklái táján hangzott a sík -hullámtól tovább adott kardaluk, a mire a magas sziklapartok fensíkjáról -viszhang gyanánt felelt a rájuk váró asszonyok üdvözlő éneke. - -Ezek nem jöttek le a férjeik elé, a hogy a morlák asszonyok szoktak. A -waráng nem tartja teherhordozó állatjának az asszonyt, az csak az ő -gyönyörűségeinek őre. A waráng asszony nem ismeri a munkát, a férfi -dolga őt eltartani, még pedig pompában és kényelemben tartani. A waráng -nő himzett öltönyben jár, a férfi meztelenül. - -A hogy a dicsőséges ember-alak az alkotó kezéből elékerűlt, felséges -meztelenségében, melynek minden tagmozdulata dicsekedés, úgy jár-kel a -világban a waráng férfi. Nem kéri kölcsön az állatok gyapját, a növények -rostját, a kukaczok selymét, se nem fázik, se nem szégyenkezik. -Mindössze egy övet visel a derekán, bronzból, melyről hosszú, ostorforma -bőrszironyok függnek alá sűrű czafrang alakban féltérdig, s azok minden -alakú bronzkarikákkal, csigákkal, pitykékkel vannak telerakva, mikor -fut, úgy cseng rajta ez az öv, mint a czimbalom. És azonkívül még a -lábszárai vannak beborítva bőrrel, a mire már a dalmát vidék sajátszerű -tövisindás bozótjai tanították meg. - -Valamennyi mind egy-egy Herakles: olyan izmokkal, a miknek az anatomok -még nevet sem adtak. Mély sebhelyeket, mint diadalemlékeket viselnek; -kinek legtöbb van, az a legnagyobb tekintély. Némelyiknek a karjába -egész lyuk van furva: ez meg a pestis-tályognak az emléke. Mert a waráng -férfi még a fekete halálnak sem engedi át a győzelmet a teste fölött; a -mint azt a veszedelmes kelést megkapta, mely a rendes halandót megöli, -fog egy fehéren izzó vasat s kiéget vele a testéből akkora darabot, a -mekkorán a pestis tanyát ütött. Erre aztán elmegy a kedve a halálnak a -további kötekedéstől. - -Sűrű hosszú hajukat a fejük tetején kontyba csavarva viselik, ez az -egyedüli fejtakarójuk; ez többnyire fekete, csak az előkelő fejedelmi -családból valóké rőt, néha egészen oroszlánpej színű. - -Arczvonásaikat elzordonítá a viharos élet, az örökös napbanézés; -tekintetük kegyetlen voltát jellemzi az a néphit, hogy a warángoknak -kettős szemfényük volt, s képesek voltak a puszta ránézéssel, huzamosb -ideig, megölni valakit. - -Nem is telepedik le az ő útjok járásába semmi más nemzetbeli halandó. - -Hanem azért a szerzetesek őket is felkeresik. A mióta szent Bazilius -megtérítette a warángokat a keresztyén hitre, egy bazilita testvérnek -állandóul ott kell lakni a cadmæi sziklacsoport öblében, a kinek az a -küldetése, hogy a hazatérő warángoktól majdan átvegye a kegyes -ajándékot, a mit azok a főkolostor számára hoztak. Nem kincs az; hanem -azért még is legszükségesebb minden emberre nézve: a só. A dalmata -hegyek azt nem adják, s a sófőzést tengervízből még nem találták ki, a -sót vagy aranynyal, vagy vérrel kellett megvásárolni. Ebből adtak -rendesen dézsmát a warángok a kiküldött barátnak. - -Egy barlangodu volt annak a lakása, a honnan az örök tengerre lehetett -látni. Egy nagy kőkereszt jelölte a helyet, három egymásra helyezett -faragott kőkolonczból idomítva; az alsó kolonczon még olvasható a római -irás: «Nymphis dedicatum», a legfelsőn már új betük vannak bevésve: I. -N. R. I. - -Ezen a helyen valamikor a római uralom alatt valami fanum állt, az alant -csergedező forrás nympháinak tiszteletére. Nymphák és templom nincsenek -már; hanem a forrást most is tisztelik, mert az adja az egész völgyben -az iható édes vizet. Ez is egy ok, a miért a tengerről érkezőknek ide -kell sietni. Régóta ölheti már őket a szomj. - -Mikor a tengerből kimeredő kopár sziklacsoportok elé érkezik a hajóraj, -az evezők megszünnek működni, s azontúl csak a lapátkerekek hajtják a -dereglyét, mely fortélyosan kanyarogva kerülgeti a víz alatt ólálkodó -szirteket s félti az oldalát a szirteken megtörő hullámcsapástól. - -A király liburnája jön legelől. Megismerhető az arany sárkányfejről az -orrán; Dávid király maga tartja a kormányrudat, mint illik a vezérhez. - -A király a többieknél még fél fejjel magasabb. Az ő testét sem takarja -öltöny; csak abban külömbözik a népeitől, hogy az ő szironyos öve -aranyboglárokkal van diszítve, s az üstökét aranyabroncs szorítja körül. -Arra való, hogy a csatában ráismerjen az ellenség; a hivei úgy is jól -ismerik. - -Dávid királynak az arcza is kiválik a többiek közül, nem csak hajának és -szakállának rőt szine miatt, mint inkább azon jupiteri méltóság által, -mely a fejedelmet megkülömbözteti. Ezt nem szeldelik keresztűl-kasul a -ránczok; olyan sima és ragyogó az, mint egy bronczszobor. Rendes beszéde -halk és szelid; a ki az igazi szavát akarja meghallani, az menjen oda az -ütközetbe; a mi ezernyi száj ádáz ordításán, a döngetett paizsok -csattogásán, a hajóbordák recsegésén messze túlhangzik: az a Dávid -király vezénylő szava; fegyvert sem hord az övén; ha verekedni kell, -elveszi az ellenségétől; a puszta ökle elég rá, hogy sisakot koponyástól -összetörjön, s a mázsás szikladarab úgy repül a kezéből, mint a -parittyakő; szégyenlené fegyverben keresni az oltalmát. S a mellett -olyan szelid, hogy otthon a kis fiát a nyakán hagyja lovagolni, s a -kutyái úgy vannak szoktatva, hogy elkapkodják az asztaláról az ételt; -rájuk nem üt. - -Mikor a király liburnája arra a helyére érkezett az öbölnek, a hol a -habok elkezdenek fehér tajtékos barázdákat túrni (hajós nyelven: -«kecskéznek»), a mi a sekély medret jelzi: a király jelszavára -megállítják a géphajtó ökröket, s azzal a hajósok kiugrálnak a vízbe. -Még itt hónaljig ér az, de azért lehet dolgozni benne. - -A liburnáról lebontják a védő sövényt, azután a két ökröt kihajtják a -vízbe; az kiuszik magától a partra, s első, a ki megitatja magát a -csergedező patakból. Azután szétbontják a gépeket, s kihordják a partra. -Majd a málhákat czepelik ki a vállaikon. Akkor azután neki vetik a -vállaikat a liburna párkányának s negyven kemény férfi kiemeli az egész -hajót a vízből, úgy hozza ki a vállain a partra. A királynak az a -felségi joga, hogy maga a hajóban marad, a míg a hívei azt szárazra -szállítják. - -Csak azután, hogy minden munka be van fejezve, szabad a hajósoknak a -forráshoz rohanni és szomjukat csillapítani. Egy időre az a patak -megszünik folyni; a warángok kiiszszák egészen. - -A második kötelességük azután odajárulni ahhoz a kőkereszthez és azt -megcsókolni. Maga Dávid király adja a példát a híveinek. - -A barlanglakó szerzetes előjön sötét odujából, a hol egy koponya és egy -nagy irott könyv társaságában szokta tölteni idejét. - -A mennyit a fejére húzott csuklya az arczából látni enged, fiatalnak -látszik, az állán még csak pelyhedzik a szakáll, s szép csigametszésű -ajkai felett engedelmesen simul kétfelé a bajusz. Arcza halavány, de -szemeinek tüze meghazudtolja az ascetát. - -A szerzetes tud a warángok nyelvén beszélni, azért is lett bizonyosan -erre az állomásra rendelve. - -Dávid király odajárul eléje s meghajtja előtte a térdét alázatosan, -áldását várva. - -A szerzetes a koronás főre teszi a kezét s elmondja rá: - -«Benedicat tibi Deus.» - -Az még csak ott térdel és a fejét rázza. A hosszabbik áldást várja a -hosszú út után. A szerzetes azt is megadja neki: - -«Benedicat tibi Deus Jehova, Deus Zebaoth, pater filius et spiritus -sanctus, Amen.» - -Erre aztán fölemelkedik térdéről az óriás, s elmondja hiven, hol járt, -mi szörnyű tetteket vitt véghez? hány gályát sülyesztett el a rajta levő -népekkel együtt? milyen városokat égetett le porig? hogy mosta meg a -kezeit szép hajdanok könyeiben, a kiket az egyik parton elrabolt, s a -másikon rabnőül eladott. - -Ezeket ő ugyan a Svantevitnek is el szokta mondani, mikor még az volt a -warángoknál a főisten, csakhogy dicsekedésképen, s az jutalmat adott -érte; mióta azonban a Svantevit, a kisebb bálványokkal, a Khors Somogl -és Mokos istenekkel együtt fel lett döntögetve, a szent keresztség -fölvétele után, az ilyen hőstettek a meggyónni való bűnök sorába -tartoznak, s ezekért vezeklés jár, azután áldozat, végre bűnbocsánat. - -A pogány hit bálványa, a tizenkét agyarú Svantevit ember-áldozatot -szokott ilyenkor követelni, még pedig nem rabszolgát, hanem maguk a hős -fiak közül egyet; az új hit kegyelmesebb, a hódolatot, áldozatot -elfogadja olcsóbb tárgyakban is. A király parancsára odahordják a -warángok ajándékaikat a szerzetes elé, a nagy kősó koczkákat, tömjént, -távol Arábiából, a mivel a templomokat kifüstölik; elefántagyarakat, a -mikből a barátok szent szobrokat szoktak faragni; arany-brocátot vég -számra oltárterítőnek és selyemszövet-göngyöleget az -apácza-fejedelemasszony kantusához, a ki ott uralkodik a brantavölgyi -kolostorban. - -A szerzetes a kegyes adományokat behordatja a barlangjába, majd onnan ő -maga mindent háton felczipel a kolostorba, a mi benn a hegyek között -fekszik. - -– Hát az én jó Bravallámnak vajjon mit küldhetnék, hogy örülne neki? -kérdé Dávid király, megemlékezve róla, hogy van neki egy elválasztott -felesége is ott abban a tüzes szentek kolostorában. - -– A te elvált feleségednek a neve most Kozima, felelt neki a barát. - -– Én pedig Dávid vagyok. És így egészen idegenek lettünk egymásra nézve. -Láttad őt egyszer? - -– Én nem láttam, hanem a főpapom, a ki gyóntatni jár oda. - -– Mit beszélt neki? - -– Azt nem tudhatod meg. A gyónás titka szentség. - -– Tehát válaszsz tetszésed szerint a kincsek közül, a mik előtted -hevernek, mi kellene neki ezekből? - -– Nem tudom, van-e ezek között kigyókő? - -– Kigyókő? Mi az? - -– Mikor a kigyók nagy sokaságban összegyűlnek királynőt választani, -egynek maguk közül valamennyien a fejére fujnak mindaddig, a míg a sok -méreglehelletből egy fényes kő támad, mely ott ragyog a kigyókirálynő -fején, mint egy diadém. - -– S mi ereje van ennek a kigyókőnek, ha ember kezébe jut? - -– Az, hogy megvédelmez a kigyók és minden mérges csúszómászók és férgek -marása ellen. - -– S miért kell az én volt feleségemnek ilyen kigyókő? - -– Azért, mert az az odu, a melyben ő lakik, tele van ilyen kigyókkal és -maró férgekkel. - -Dávid király olyat dobbantott a lábával, hogy megrendült bele a szikla. - -– Az én Bravallám a kigyók vermében! - -– Nem Bravalla, hanem Kozima. - -– S miért zárták őt ebbe az odúba az apáczák? - -– Azért, mert még mindig szereti az ő urát, a kitől erővel -elválasztották s nem akarja őt megtagadni. - -Erre az a kegyetlen erős ember, a kinek mikor tüzes vasat fúrtak a -testébe, csak nevetett hozzá, elkezdett sírni. A két szeméből kicsordult -a köny. Az igaz, hogy a sírása is rettenetes volt, úgy ordított, mint -egy oroszlán. - -– Az én szegény kis Bravallám a kigyók vermében. S azzal felemelte az -öklét, hogy a legközelebb eső tárgyat lezuzza vele, legyen az élőfa, -szikla, vagy ember. - -Hanem aztán visszahőkölt. Az a nagy kőkereszt volt előtte. - -Lelkébe tért, összeszedte magát. - -– Nagyon fáj érte a szivem, hogy az a szegény kis teremtés úgy szenved -én miattam, de meg kell nyugodnom benne. Így parancsolja az Isten. És én -már hűséget fogadtam az én új Istenemnek, a régieket ledobattam a -sziklaörvénybe, onnan fel nem hozatom. A főpap megkeresztelt, bele -mártott a vízbe, keresztyén lettem. Hitemet megtartom. Azért kérlek -izend meg a főpapodtól, majd ha megint gyóntatni odamegy, az elvált -asszonyomnak, engemet ne szeressen többé, mert a Jehova Isten azt -parancsolta, hogy egy férfit egy asszonynál többnek nem szabad szeretni. - -– Én bizony nem tudom, hogy parancsolta volna ezt valaha, mondá erre a -barát. - -– Mit mondasz, te barát? - -– A mit az irás mond. Tudod, hogy van egy szent könyv, a miben mind -azoknak a szenteknek és prófétáknak a története fel van jegyezve, a -kiknek a Jehova parancsokat osztott. - -– Hol van ilyen könyv? - -– Lássad és halljad. - -A szerzetes bement a sziklaoduba s kihozta a nagy kapcsos könyvet, -melynek pergamen levelein tarkállott a gyönyörű sok irás, czinober, -ultramarin és sárarany nem volt kimélve tőle. - -Ráfordított egyenesen a Sámuel II-ik könyvére, kikereste annak a III-ik -részét. - -– Ime vedd szivedbe, a mit e sorok veled közölnek. Dávid királyról, a -szentről beszélnek e sorok, a kinek a zsoltárait hangoztatják a -templomok, éneklik a szentek, kisérik az orgonák. Ő a királyok -legdicsőbbike, Jehova kegyencze a koronás fők között, a kinek a nevét -számodra kiválasztották. - -– Igen! Maga a római főpap adta nekem ezt a nevet. - -– A próféta, az Isten követje, Sámuel, így számlálja elő szent Dávid -királynak a nemzetségét: Születének neki Hebronban fiai: az elsőszülött -Ammon, Alimoámtól, a második Kileáb, Abigailtól, a harmadik Absolon, -Maákától, a negyedik Adonia, Haggistól, az ötödik Sefásia, Abitáltól, a -hatodik Ishreám, Eglától, a kik mind egy időben valának Dávid feleségei. - -– Ez abban a könyvben van? mormogá a waráng fejedelem. - -– Hallgasd meg tovább! Fordítsunk más lapra. Mikor már együtt volt a hat -feleség, akkor még visszavette hetediknek Mikhált, a megholt Saul király -leányát, kit erőszakkal elválasztottak tőle. - -– S neki szabad volt az elválasztottat visszavenni? kérdi hüledezve a -király. - -– Még nem csak ezt. Következik még Bethsabé, ennek a fia, Salamon lett -szent Dávid után a király. - -A waráng fejedelem tombolt haragjában. - -– Hát az én védszentemnek szabad volt nyolcz feleséget tartani s én -tőlem elszakítják kettő közül a szeretőbbiket! Barát! Hátha nem mondtál -igazat? - -– Lelkem rajta, hogy igaz a szavam. - -– De nagy külömbség van ám a szó és a szó között, épen mint a szél és a -szél között. Az egyik szél odaviszi a hajómat, a hová én akarom, a másik -oda csapja, a hová ő akarja. Ha a macska nyávog, attól a majom sem ijed -meg; de ha a mándrutz nyávog, attól az elefántok is a pusztába -iramodnak. A mit te beszélsz, az csak olyan kis kölyökpapnak a beszéde, -neked csak ilyen kopott csuhád van; egy kereszt, meg egy fésüs kagyló -rajta, ki áll meg a te beszédedet hallgatni? De bezzeg az, a ki nekem -ezt az arany koronát adta, ott abban a csoda nagy városban, Rómában, az -a főpap drága selyem palástot viselt, a mely koczkákra volt felosztva, -egyik koczkában egy arany oroszlán, másikban egy ezüst kakas. Az az -igazi főpap. Annak a szava áll meg, nem a tied. Az pedig azt mondta -nekem, hogy a kereszt Istene követeli, hogy az egyik feleségemet -eltaszítsam magamtól. Én térdeltem e dicső főpap előtt s engedelmességet -esküdtem neki. A kezemet rátettem egy ilyen könyvre, a milyenből most -nekem daráltál. - -– No hát majd hozok én neked egyszer egy olyan főpapot, a kinek arany -oroszlánok és ezüst kakasok vannak a palástján, majd annak jobban fogsz -hinni. - -Ezt mondva, összecsapta a nagy könyvet a szerzetes s nyalábra fogva, -bement vele a sziklaodujába. A nap delelőn állt, egy kis harangláb nyult -fel a barlangból, a barát elkezdett délre harangozni. - -Dávid királynak pedig a szivébe volt lőve az a nyil, a mit nem lehet -onnan kiszakítani. - -– Dologra szakállasok! - -A parancsszó szájról-szájra lett adva. Hozzá fogtak zúgolódás nélkül. Az -pedig titánoknak való munka volt. A hajókat elszállítani a telelő -öbölbe. Hol van az? ott a sziklamagaslaton túl van egy tengerszem. Az a -waráng hajóknak a téli kikötője. Ott nem érheti őket a tengerháborgás, a -vihar; nem gyújthatja fel az ellenség, nem fúrhatják össze a tengeri -csigák. - -A ki felnéz erre a kopár haránt sziklafalra, azt mondja, lehetetlenség -ez, oda egész hajókat felvinni, a warángok megmutatják, hogy lehet. - -A sziklaoldalban látható egy csapinós barázda: olyan, a milyenről azt -mondják, hogy az ördög szekerének a vágánya az, a mint a menyasszonyát a -pokolba haza kocsikáztatta. Ennek a sziklarepedésein felkúsznak a fiatal -legények, fel, száz lábnyi magasba. Akkor onnan felűlről sima -fenyőszálakat szánkáztatnak alá. A fenyőszálakat addig róják egymásba, a -míg azok egy csuszka pályát képeznek, mely a kikötőig leér. Akkor ezeket -a fenyőket a belső oldalaikon megkenik fagygyuval, azután ezekre a -sikamlós vágányokra ráteszik a liburnát, köteleket kötnek az orrára, -azokba a sziklapárkányon levő férfiak belekapaszkodnak, a többiek, a -mennyien hozzá férnek, emelő dorongokkal, segítik a nehéz hajót fölfelé -csusztatni. A meredekre felkapaszkodva csak úgy keresgetik a támpontot, -a hová lábaikat megvessék, s ez óriási erőfeszítés úgy folyik végig, -hogy egy kiáltó szó nem hallik mellette. A ki eltalál bukni, a szikla -aljáig meg nem áll; de egy sem esik el. Egymásután mind az ötven liburna -felkúszik az ördögbarázdán, onnan tovább viszik őket, embervállon, egész -a nagy tengerszemig, a hová aztán lebocsátják, egymáshoz kötözve -valamennyit. - -Utoljára marad a zsákmány tömege. Azt nyers ökörbőrbe takarva vontatják -fel ugyanazon a fenyősiklón. Mikor minden el van takarítva, akkor -magukat a fenyőszálakat húzzák fel kötéllel, az utolmaradt csapat meg a -háromöles evezőket viszi utánuk. - -Az ökrökkel elbántak, azokat levágták, fellakomázták. Csakúgy frissiben, -nyersen. Nincsenek elkényeztetve. Minden nagyven warángra jutott két -ökör; nem is sok, eleget koplaltak Corcyrától idáig; a maradékért majd -eljönnek a dabózák s eltakarítják. Holnap reggelre nyoma sem lesz annak, -hogy a warángok itt jártak egész hajóhadastul. Kereshetik őket az -ellenük összeröffent génuai, velenczei és zárai hajóhadak. Elnyelte őket -a Cadmus sziklája. - -És azután bele fog telni egy esztendő, talán kettő is, hogy a waráng -népnek még neszét sem hallja a világ; azt hiszik elvesztek, míg egyszer -megint előbukkannak valahol s azt mondják, itt vagyunk. - - - - -A MIRÁKULUM. - -A warángok eltünése után ismét emberhangtalan csend lett a völgyben, a -sziklák megszüntek dübörögni, a tenger zúgása elalvódott, a habok -elsimultak, egy szellő nem fodrozta a végtelen víztükröt. Olyan -általános csend volt az, a miben a magányos ember azt hiszi, hogy maga -is meg van halva. - -S a cadmæi sziklákat őrző szerzetes ilyen magányos ember. A warángokat -kivéve emberi teremtés nem jön az odujához. Állat is ritkán. A tengeri -sasok fenn a sziklaodukban fészkelnek, ide le nem szállnak; más madár -itt nem jár; a szomszéd sziklában tanyázó dabózák csak éjszaka járnak ki -a partra, azok elől el szokta a kunyhóját torlaszolni gerendákkal, mert -ezek az eleven szenteket is szeretik. Csak néha vetődik oda a -forrásvízhez egy-egy patkány, az mulattatja a remetét; talán már ismerik -is egymást, a kis fenevad nem fél a mozdulatlan embertől, leül előtte -fonni, a füleit törülgeti a két első lábával, körben forog, kergetve a -saját farkát, aztán oda megy hozzá, megszaglászsza a faczipőit, -összeköszörüli a hegyes fogait és czinczogva fut odább. - -Talán ez az izenethordó patkány? - -Ez a remete itt a Frater Aktæon, a Soror Kecharizmenének a kedvese, -mátkája, – talán férje? - -Mi volt ennek a két embernek a története? - -Az ifju a leghatalmasabb raguzai patriciusnak a fia; a hölgy egy dalmata -zsupán leánya. A huszonhat patricius családnak egyike, a Boboliaké, a -kikre a köztársaság rektori hivatala sorba jár; a zsupán pedig a bosnyák -király legkevélyebb és legzabolázatlanabb vazallja. A két család között -ivadékról-ivadékra szálló vérboszu áll fönn. Ez a dalmatáknál bevett -szokás, a mit meg nem szüntet semmi civilisatio. Aztán a zsupán -hatalmasabb embernek tartja magát a királynál, a raguzai rektor pedig a -velenczei dogénál. A zsupán birtokosa rengeteg nagy erdőknek, azokban -juh és sertés nyájaknak, gulyáknak; ő a tulajdonosa a hirhedett mosszori -aranybányának, melyet rabszolgákkal míveltet, a raguzai rektor pedig ura -a tengereknek, vannak márvány palotái Raguzában és a tengeri szigeteken -pompás kertjei, s a gályáin még több rabszolga izzad, mint a zsupán -bányáiban. A zsupán előtt a raguzai rektor csak kalmár, a rektor előtt a -zsupán csak pásztor. És mindezek felett a raguzai patricius igen buzgó -római katholikus; a zsupán pedig istentelen patarénus. - -Mind a kettő adósa egymásnak a gyűlölet minden fajtájával. - -S ezeknek a magzatjaik beleszeretnek egymásba. - -Hogy történhetett ez meg? - -Úgy, hogy egyszer (dehogy egyszer, tizenegyszer) a római pápa kiadta a -fulminatoriumot a magyar királynak, hogy adja ki a parancsolatot a maga -vazalljának a bosnyák királynak, hogy az kényszerítse a maga zsupánjait, -hogy a minden Istent és papot megtagadó patarenus vallás követésével -hagyjanak fel s az eretnekséget szüntessék meg. - -Mert akkor száznegyvenkilenczféle keresztyén felekezet volt Dalmatiában, -s annak mindeniknek volt külön temploma. Ötven ilyen templom volt csak -Raguza falain kívül, belül csak az egy idvezítő hit templomai és hivei -voltak megtűrve. - -De valamennyi között legrosszabbak voltak a patarenusok, mert azoknak -semmiféle templom se kellett, se pap; annálfogva semmi sakramentum. Még -az imádságot is kárhoztatták, azt állítva, hogy az imádság megsérti az -Istent. Ezek az életkorukat nem is a születésüktől, hanem kilencz -hónappal előbbről számították. - -Ezeket tehát vagy szentelt vízzel, vagy tűzzel el kellett téríteni a -pokol útjáról. - -A sok parancsolatnak utoljára még is lett foganatja. A magyar király -kiküldte a rámai herczeget hadsereggel, hogy mondja meg a bosnyák -királynak, hogy térítse meg a patarénusait; akkor a bosnyák király, -látva, hogy ez már nem tréfa, ostrom alá fogta a hitetlen zsupánjait -sziklaváraikban, azok aztán, mikor nem győzték tovább az éhezést, -megadták magukat s engedelmességre tértek. Az volt pedig nekik -parancsolva, hogy mind valamennyien családostul menjenek le Raguzába s -ott vegyék fel a keresztséget, és hallgassanak misét. - -Így került a hatalmas zsupán egy napon Raguzába, feleségestől, fiastul, -leányostul. - -Már maga az a szokatlan nagy ünnepély, a tömeges keresztelés, eléggé -nevezetes látvány volt Raguzában, a minek magasztosságát emelte az a -körülmény, hogy azon időben a keresztelésnél az egész embert -belemártották a vízmedenczébe, de még érdekesebbé tette a szertartást -az, hogy Raguza városának se utczáján, se piaczán, se templomában ifju -hajadont soha sem lehetett látni. Leánynak kilépni a szülői házból és -megmutatni magát idegen szemek előtt, épen olyan botránynak tartották, -mintha mai nap festő-modellnak állana ki egy jó nevelésű szűz. - -Az utczán csak a szolgaleány járhatott, az előkelők zár és függöny alatt -voltak egész a férjhezmenetelükig. Vőlegénynek a menyasszonyáról annyit -sem volt szabad tudni, hogy szőke-e vagy barna? még az esküvőnél is -fátyol takarta a mátkát tetőtől talpig, s csak otthon a férj fedezte fel -a titkot a saját házánál, hogy kit vett feleségül? - -A Zsupán leánya megcsodálni való szép volt. - -Minden megkeresztelendő neophitának egy keresztapát kellett választani, -a kinek a nevét maga egy urnából húzta ki. - -Hát vak sors-e az, mely a Boboli nevet adta a szép pataréna kezébe? - -Ettől a pillanattól kezdve aztán halálosan megszerették egymást. - -Pedig ez nem lett volna szabad. Mert először az apáik halálosan -gyűlölték egymást, s a szülői consensust ekként nem remélhették; -másodszor vérboszu volt a két család között, mely arra kötelezte őket, -hogy egymásnak a családjába a halált vigyék be, ne az életet; harmadszor -az ifjunak apai fogadalom következtében (épúgy mint II. Endre királynak) -kötelessége leendett a keresztes vitézek közé állani és elmenni -Palestinába, ott magát sánta-bénává veretni; a leány ellenben már el -volt jegyezve egy feketehegyi knézzel, a ki a jegykendőt is elküldte a -számára; és negyedszer: a mi legfőbb impedimentum, az ifju Boboli -keresztapja lett a Zsupán leányának, s hogy a keresztapa feleségül vegye -a keresztleányát, ez a legégbekiáltóbb patarénusság! - -De azért mégis megtették. - -Egy napon a fiatal Boboli összeszedte a czimboráit, a fegyvereseit, -lesbe állt a völgyben, a melyen keresztül kellett a veliki Knéznek a -nászmenetével átvonulni, azt megtámadta, egynehány czernagorczának -beverték a fejét, a vőlegénynek eltörték a lábát, az megsántult, a -menyasszonyt pedig nyergébe kapta a fiatal lovag s elvágtatott vele a -legközelebb útban talált zárdáig; volt ott elég, ott minden törvényes -czeremonia nélkül összeeskette magát a leánynyal, s azzal menekült vele -egy sziklapart szakadékai között rejtve tartott kalózhajóra, s aztán -neki a tengernek! - -Az volt a szándéka, hogy átvitorlázik Velenczébe s ott beáll az -ellenséges köztársaság szolgálatába. - -Ámde a boszuálló nemezis hamar utolérte, mert az apja, megtudva e -hallatlan gonosztettét a fiának, rögtön utána indítá a legnagyobb -vitorlás brigantinéját, a fiatal párt utolérték a tengeren, -visszahozták; a házasságukat természetesen semmisnek nyilváníták, a -leányt beadták a három tüzes szentek kolostorába, a míg az ördögöt ki -nem űzik belőle, ott marad; az ifju lovagot pedig a bazilita barátok -közé dugták. Ezek pedig oda parancsolták őt a cadmæi sziklák öblébe, a -remete-oduban tölteni a vezeklés éveit. Ez a völgy egy természet alkotta -börtön, a melyből nincs kijárás se szárazon, se tengeren. Kivéve a -warángok útjain. De hát ki tudja azokat követni. - -Ez volt a két fiatal szerelmes története. - -Most aztán csak a patkánytól izenhetnek egymásnak szerelmi epedéseket. - -Frater Aktæon a kőkereszt mohlepte talapján ülve bámult a messzeségbe. A -sima tenger összefolyt a sima éggel, úgy, hogy a láthatár egészen -eltünt, egy vitorla nem látszott se távol, se közel, még a sirályok sem -repkedtek a víz felett. Egyike volt azoknak a csodálatos pillanatoknak, -a mikor az örökké éber tenger alszik. - -A forrás magaslatáról végig lehetett látni szemközt a sík tenger elszórt -apróbb szigetein, s két oldalt, délnek és északnak a partvidéken a -gravosai kikötőig és Raguza bástyaövezte toronyhalmazáig. - -Még akkor városok álltak ott, az erdőkből kimagasló tetőkkel, a hol most -már se ház, se erdő: az olajgazdag Ortopula, a karcsu tornyú Argyruntum, -a nyomtalanul eltünt Blandona, a mit a régészek hiába keresnek, -Delminion, a mi Dalmatiának a nevét adta s a liburnok Arauzája, még -akkor megannyi büszke nép tanyája; maguk a szigetek megrakva -kéjlakokkal; némelyik olyan kicsiny, hogy csak egy pásztorkunyhó fér el -rajta; de az is tele virágos fákkal, a még kisebbeken már csak zuzmó -zöldül, s aztán egy csoport apró szikla, elszórva szerteszélylyel, a -minek a háta egészen kopár. S a szélcsendes tenger tükrében minden -város, palota, kunyhó, kopár szirt kettős alakban tünik elő, beburkolva -kékes átlátszó páraködbe. - -A szerzetes végig bámult a hallgató nagy világon. Azután felvett egy -kavicsot a kezébe s azt nézte merően. - -S a széles nagy világ, és a között a kavics között volt valami -eszmeközösség. - -Frater Aktæonnak eszébe jutott Plinius mondája, hogy van a dalmát partok -sziklái közt egy mély barlang, a melybe ha egy kavicsot belehajítanak, -olyan forgószél támad elő a mélyéből, a legnagyobb szélcsend idején is, -mely a viharral egyenlő. E barlang neve Senta. Így irja Plinius. S a -tiszteletreméltó tudós Hermolaus Barbarus, aquilejai patriarcha -bizonyítja, hogy ez a barlang csakugyan létezik, Dioklea mellett van. -Satának nevezik. Frater Aktæon jobban tudja mind a kettőnél, hogy hol -van ez a barlang. Azon gondolkozik, hogy bele hajítsa-e azt a kavicsot? - -Az égboltozat színe mind jobban összekeveredik a tengerével, a szigetek, -a scogliok elvesztik a szineiket, s egyforma kék árnyképek gyanánt -szakgatják meg az átlátszó homályt, a nap maga mint egy sugártalan -tányér tünik fel az égen. - -Egyszerre egy óriási nagy hajó jelenik meg a víztükör felett; olyan -rémséges nagy tömeg, a minőt tenger nem hordott soha. Talán csak a -rémképe egy hajónak. De kivehetők minden árboczai, mind a három; a -vitorlák duzzadtak, maga a rafálvitorla hegyesen kinyuló rudján, -domboruan feszül előre. A hajó északtól délfelé siet. - -Nehány pillanat mulva egy másik hajó tünik fel, az elsőnek az árnyképe, -épen annak a hegyében, de fenekével fölfelé s az árboczaival lefelé -fordulva, úgy hogy a két hajóárbocz hegyei egymást érintik. Mind a -ketten egyesülten tartanak délfelé. - -S a hol a két fantomnak az árboczai találkoznak, abba a vonalba esik a -nap sugártalan gömbje. - -Mikor a kettős hajóárnyék eléri a napot, egyszerre mind a kettőnek a -fenekén, alul és fölül még egy napkisértet támad, három sápatag, beteg -nap az égen. - -Ezt a mirákulumot az egész dalmata parton és a görög tengermelléken -mindenütt látták és bámulták és az égi jelenségből nagy schismaticus -szakadást, ellenpápák támadását jósolták a csillagtudósok. Frater Aktæon -elrejté a kavicsot a csuklyája fenekére. - -«_Disputa._» - -_Kritikus._ Az astrologusokat hagyom uralkodni a maguk csillagai között; -a kettős és hármas napokat sem kifogásolom, ámbár megvallom, hogy -szeretném én már egyszer egy ilyen kettős napnak legalább a -photographiáját látni. Hanem egy dologról szeretném magamat -felvilágosíttatni. Vajjon volt valami elfogadható oka ennek a Frater -Aktæonnak, hogy az egyik fejezetben Canavelli Zenonak neveztesse magát, -a másikban pedig a Boboli patricius család ivadékának iratkozzék be? -vagy épen csak hogy valami emberi dolog történt a szerzővel: «lapsus -memoriæ», elfelejtette egyik hétről a másikra, hogy kinek hivták a -regénye hősét? - -_Szerző._ Ennek igen egyszerű magyarázata van. Zeno egyike volt Raguza -híres versiróinak, s az irói neve, a min kortársai ismerték, volt -Canavelli; verseket is tudnék tőle idézni, ha a latinosságommal akarnék -pompázni. Hogy a költők családi neveiket nem használták, ennek az okát -fel lehet találni az aristocraticus előitéletekben, s a minden korszak -versiróinak exlex állásában. Hasonló példákat minden nemzetnél találunk. -Az angoloknál Boz, a francziáknál George Sand, a németeknél Anastasius -Grün, a magyaroknál Szigligeti. Így volt Boboli egyúttal Canavelli is, -ezentúl azonban megmarad Frater Aktæonnak. - -_Kritikus._ Tudtam, hogy még neki fog feljebb állni! Már most tehát azt -kérdezem, hogy miféle subát, vagy micsodát tetszett ráadni a római -pápára, a mire a kakasok és oroszlánok voltak kihimezve. Pápát már -csakugyan láttam, még pedig Pio Nonot, mikor 1848-ban osztotta az áldást -husvét napján a szent Péter temploma előtt teljes ornátusában. De ilyen -czifra szürt nem láttam ő szentségén. - -_Szerző._ Tetszett volna csak hétszáz esztendővel hamarább odamenni, -akkor megláthatta volna. Az egyházi viseletnek is változó volt a -divatja. Abban az időben még a hármas tiarát sem viselte a pápa. -Ellenben azt a szép palástot, mely a waráng Dávid királynak annyira -imponált, meg lehet találni Spallart minden népek és korszakok -jelmezeinek gyűjteményében; jelképezvén az oroszlán a legfőbb erőt és -hatalmat, a kakas pedig szent Péter ébresztőjét, míg ellenben a többi -főpapok épen olyan koczkákra osztott palástokon a galamb és bárány -himzett alakjait viselték: a szelidség és engedelmesség jelvényeit. Most -már mind a kettő kiment a divatból. Hogy miért? azt fürkészszék a -historikusok. - -_Kritikus._ No ez hát jó volt a főpapoknak, de ugyan mire lehetett jó a -jámbor warángoknak az a rézöv, a mibe őket szerző kegyelmesen -felöltözteti? (mint czigány a fiát egy nyakravalóval.) Hiszen ez a -rézöv, meg az a körül lecsüggő pityke, sodrony, láncz, fibula, mikor -hideg volt, még hidegebbet tartott, ha pedig forró nap sütött, mint a -téglázóvas, olyan jól eshetett az ember meztelen bőrének. - -_Szerző._ Ennek a rézövnek pedig nagy oka volt arra, hogy a warángok -viseljék. Biz az nem pótolná nálunk mai napság a flanel alsó inget, de -hát azok másforma vívású emberek voltak. A waráng férfi mindegyik -választott magának egy «ját»-ot, a kivel a hadjáratokban elválhatlan -volt; a dereglyén egymás mellett eveztek, a csatában egymás mellett -harczoltak. A viadal alatt a két ját ezeknél a rézöveknél és a róluk -lecsüggő lánczoknál fogva egymáshoz csatolta magát, ha az egyik elesett, -a társa nem hagyhatta ott, meg kellett a bajtársát mentenie, holttestét -magával vinni a harczmezőről, vagy neki is ott kellett a társával együtt -elesni. Ennek a hőslelkű fogadásnak a jelképe és biztosítéka volt az a -bronzöv, függő lánczaival együtt. - -_Kritikus._ S létezik valahol a világon ilyen tiszteletreméltó -bronzkrinolin, szemmel látható mivoltában? - -_Szerző._ Egy teljesen összeállítottat lehet látni a kolozsvári országos -museumban. - -_Kritikus._ Fiat piscis! Tehát lássuk, mire tanítanak bennünket még a -warángok? - - - - -A WARÁNGOK OTTHONA. - -«Hazának» nem lehet azt nevezni, mert ezt a fogalmat a warángok nem -ismerték. Másfél század óta kóborolnak alá s fel a világban, sehol sem -települve meg állandóul, mintha Ahasvér átkát örökölték volna. A -skandináv partok épen úgy ismerik a warángok hírnevét, mint a Volga -pusztái; a nagy Duna a Vaskapun alul nem volt nekik gát, a hatalmas -bolgár nemzet nem tarthatta fel aczélrohamukat, a Bosporus -tengerszorosát átlépni nem volt nekik lehetetlenség, Kis-Ázsia akkor is -a világ paradicsomkertje volt, elfoglalták; ott sem maradtak meg, tovább -űzte őket a harczvágy, nem volt nekik elég a szárazföld, tengerre -szálltak, bejárták az afrikai partokat, rémei voltak a szigeteknek, a -hiberniai, az itáliai kikötőknek, és seholsem maradtak otthon, seholsem -hagytak hátra egy felépített várat, mely emléküket megtartotta volna. -Hanem megjelöltek minden országot, a hol egykor otthonuk volt, csatában -elesett hőseik sírjaival. Azok a bronzkardok, karpereczek, üveggyöngyök, -a mik mázatlan edényekkel együtt a sírleletekből napfényre kerülnek, a -világ minden részében ugyanegy kéz munkájára mutatnak. Úgy látszik, -mintha lett volna egy nagy nemzet, mely egész Európát lakta egykor. Nem -lakta, csak meglakta; végig tanyázott rajta. - -Mindenkinek feltünik, hogy ezeknek a talált rézkardoknak a markolatja -olyan kicsiny. Egy mai korbeli férfiököl nem szorul bele, egy ujja -lemarad róla. Mintha asszonykéz számára lettek volna alkotva. - -Mikor aztán három világrész országait ilyen szépen behintették -bronzfegyveres halottaikkal, úgy elfogytak, hogy utoljára a sok aczélba -öltözött harczos nép beszorította őket ide, ebbe az utolsó otthonukba, a -hol azután nehéz volt erőhatalommal legyőzni a hős nép maradványát, de -annak is nehéz volt a czivilizált világot nyugtalanítani. Körülöttük -csupa hegylakó harczias népek, a fekete chrobátok, a bosnyákok, a -czernagorczok, albanok; a partokon hatalmas hadtartó városok, Raguza, -Zára, a tengeren Velencze, Genua hajóhadaikkal, melyek tízezreit a -keresztes vitézeknek hordták a szentföldre. Hanem azért a warángok mégis -tudtak maguknak utat nyitni a világba, s ha behajtották a maguk adóját, -mint tisztességes munkás emberek az aratás után, szépen hazamentek az -otthonukba s nagyot pihentek. - -Ha hazának nem, talán «tanyának» lehet nevezni a warángok tartományát. - -Ha kétezer volt a harczos férfi, akkor lehetett az egész népszám, -asszonyt, aggot, gyermeket és rabszolgát összeszámítva harminczezer. -Több nem is élhetett volna itt meg. - -A tenger felől magas meredek sziklafalak zárták el a tanyát, a miken -áthágni őrültséggel határos merészség kellett, a bérczszakadékok mélyen -bevágtak a hegyek közé, természetes határokat támasztva ellenséges -szomszédok között. Ezeken belül terült az őserdő, óriási tölgy és -bükkfáival, menedéke a rőt és fekete vadnak, a medvének és hiuznak, s a -hogy irják, a vadtuloknak, mely itt a vadászható állatok közé tartozott. -Az erdő mint egy hatalmas bunda takarja a hegyek vértjét, egész a -válláig; csak ott a hegytetőn szakasztja félbe egy merészen kiemelkedő -sziklatorony, mintha feje volna az óriásnak, s azon is bozontos üstök -gyanánt borul körül a henye krumpuczfenyő. - -A ki e szikla homlokára felhág, az egész waráng tanyát beláthatja róla. - -A sötétzöld erdőpalástot észak felé hosszú fensík szakítja meg, melyen -egy barátságos ér kanyarog végig, mely a hegyoldalból jő, zuhatagokat -képezve alá. Ez ér mentében vannak sorba építve a warángok házai -(faépület mind) és azután a többi ház négyszöget képezve sorakozik a -homloksorhoz, s az egész körül van véve erős tölgyczölöpzettel. Ez a -város. A négyszög közepén látszik valami megkezdett kőépület falazata; -cyclopi építmény. Az új vallás Istenének kezdtek el ott templomot -felrakni, hatalmas gránitsziklákból, kereszt alakra, jól ügyelve, hogy -az oltárhelyet keletnek fordítsák. Itt van a mezei gazdasága a -warángoknak, takarmánykazlakban. Gabonát ők nem termesztenek, a magfélét -egye meg az állat, mikor hús és szalonna lesz belőle, akkor való az az -embernek. - -A mint a fensík alább hanyatlik, elzárja azt a sziklafal. Ha mészkő -volna, a patak rég keresztül ásta volna magát rajta, így ott reked, s -támaszt maga körül egy mohos ingoványt, melynek rőt hangafabokros -csincséi között a bozontos üstökű waráng lovak legelésznek, a miket -rabszolgák őriznek lóháton. Ezeknek a kunyhói levert czölöpökre vannak -elhelyezve a süppedő ingoványban. Itt mocsárláznak kell uralkodni, a -kunyhó csak nyavalyásnak való. - -Hihetőleg ez a fenső mocsár táplálja a fensik aljában látható -smaragdszin tengerszemet, mely a warángok liburnáit rejti, mikor -pihenőben vannak. - -Kelet felé a waráng nép lakta erdőség összefoly a mossori Knéz -tartományának erdejével, melynek sűrűjéből csak azok a kúpalakú dombok -fehérlenek elő, miket a bányamívelő rabnép hordott össze századok óta az -aranybánya törmelékeiből. Ez most a gazdag Twartimir (a szép Milenka -apja) tulajdonában van; kinek fellegvárából a legfelső torony kifehérlik -az erdők közül. - -Dél felé elválasztja a waráng tanyát ama meredek sziklarepedés, mely a -három tüzes szentek kolostorát takarja, de a fal párkányáról láthatni a -kolostort, kelet felé nyitott ablakaival, a sziklába vágott katakomba -egyetlen nyilásával, rövid tornyával, melyből a harangszót a waráng -vadászok füléig elhordja a szél, még talán az apáczák ájtatos -karénekének accordjait is, s tán még egyebet is. - -Az északi hegyháton túl pedig van a «gerli». - -Még a gerli is a warángoké. - -Hogy mi ez? Azt nem lehet leirni. Azért nem lehet leirni, mert nem lehet -meglátni. - -A mint a hegyoldal észak felé fordul, elkezd hirtelen csapinósan haránt -hanyatlani, úgy, hogy a vadásznak, ki itt vadat kerget, egyik fától a -másikba kapaszkodva lehet csak aláfelé bandukolni, s a vadat nem kapja -meg soha. Az őserdő fái mentül alább, annál csenevészebbé törpülnek, -egész ellenkezőleg a szokott hegyi erdőséggel; utoljára már csak silány -krumpuczfenyő, boróka, kökény takarja a hegyoldalt, mely egyre -meredekebb hajlásba hanyatlik, végre csak a nyomorult áfonya csenevész a -sikamlós fenyéren s azon alul szédítő mélységbe hajlik alá a -sziklameredély; az átelleni hegyoldalak köröskörül meztelen -sziklamezőkkel veszik a mélységet körül, melynek feneke soha napvilágtól -fel nem vert homályban enyész el. – Ez a «gerli». - -A vakmerő, ki idáig lekúszott, ugyancsak könyörög a védszentjéhez, hogy -segítse vissza, s hasmánt kapaszkodik ki a veszedelmes örvény torkából. - -Ez a gerli itt a «népek sírja». - -Itt vannak eltemetve, ki tudja hányan? ki tudja mióta, ki tudja a neveit -valamennyinek? - -Plinius tizennyolcz nemzetet számlál fel, a kik itt találták fel -temetőjüket. - -Ide taszították le a hatalmas Antariátokat a gallusok, miután elébb -megmérgezték őket borral. - -Ide lett leseperve a fél Európát rettegésben tartott Liburnok -nemzetmaradványa. - -Ide ugratták le az avarok a pogány vinidi népfajt, azután magukat az -avarokat, kik ide menekültek, a világ minden szláv, gall és teuton -hadai. - -Minden népmaradvány, a mely elébb az egész világgal hadat folytatott s -aztán ide menekült a természet alkotta erődbe, a sírját is itt találta -meg; ott porladnak mind valamennyien, egymást betakarva, földdé válva, -halmokat képezve a «gerli» fenekén, a nappali sötétségben – s várják az -utánuk jövendőket. - -Ez a «gerli» a warángok otthonának a határa. - -«_Disputa._» - -_Kritikus._ Ez igazán érdekes fölfedezés! Ha a «gerli» fenekén vannak -ezerei meg ezerei eltemetve a hajdankor legérdekesebb népeinek, minden -fegyverzetükkel, pajzsaikkal, ékszereikkel, még tán bálványaikkal együtt -is, akkor vétek a régiségbuvároktól, hogy rögtön ásót, kapát nem -ragadnak, és nem sietnek ezen, a historikusokra nézve megbecsülhetetlen -ereklyéket napfényre hozni! És a min méltán csodálkozni lehet, hogy a -derék morlákok és uskókok megállhatták mind ez ideig, hogy tudva, milyen -nagy kincsek vannak a lábaik alatt, maguk nem szálltak le a gerli -fenekére azokat felvenni, holott van elég bátorságuk, derekukra -akasztott kötélen száz méternyi sziklákon alábocsátkozni sasfiak -kiszedése végett a fészkeikből. Hogy hogy lehetett ennyi aranyat -otthagyniok érintetlenül? - -_Szerző._ Megkisértették azt több ízben. Épen úgy, kötélen alá -bocsátkoztak a Gerli fenekére. Egy sem tért életben vissza. Megfulladva -húzták fel őket. A babonás nép azt mondta, hogy megfojtotta őket a -«Visticza» tündér, a kinek ott van a lakása. S azóta nem mernek oda -leszállni. - -_Kritikus._ De már például Schliemannt, vagy Torma Károlyt csak nem -fojtaná meg a Visticza tündér. - -_Szerző._ Az nem, hanem a széngáz. A százezernyi emberi hulla oly tömeg -széngázt fejthetett ki a gerli fenekén, hogy abban tüdővel ellátott -teremtés meg nem élhet. A szénlég nehéz, légáramlat, szél oda soha le -nem hat, még a magasból lenéző is csak egy kék ködöt lát maga előtt, a -mi a mélységet eltakarja. - -_Kritikus._ És így a tudományos világ örökre meg lesz fosztva attól az -élvezettől, hogy tizennyolcz nemzet emlékeit napvilágra hozhassa. Milyen -kár! - - - - -AZ ŐRPATÁK. - -Tudtomra az európai népek között csak a magyarnak van saját kifejezése -az «amazonok» fogalmára: «őrpata». Az «őr», tudjuk hogy mit tesz, a -«pata» mai nap a lólábnak a legalsó részét jelenti, és így «pars pro -toto» világos, hogy lovas őrt jelent az egész. - -A hajdankori történetirók sokat mesélnek az amazonokról, azoknak a hősi -harczairól, hírneves királynéikről; egy hatalmas, amazonok uralta -országról Dalmátiában is tesznek említést. - -Az amazonok regéje még a tengeri szüzekénél is nehezebb hitelű. Hogyan -tenyészhetett tovább a faj ott, a hol csupa nő van, férfi nincs? A -világfentartó istenerő, a szerelem nélkül lehet-e a nemzetéletnek -folytatása? Az is képtelenség, hogy a testi erő a nőknél fejlődött volna -ki, s a férfiaknál maradt volna annyira hátra, hogy az utóbbiaknak -kellett türniök alsóbbrendűségüket; de az még nagyobb képtelenség, hogy -az amazonok a szomszéd népek férfiaival kötöttek volna ideiglenes -házasságot, ez megy kicsinyben, de egész tömegben! - -Az amazon uralkodás regéjének csak az a helyzet lehet a megoldása, a mit -a waráng népnél látunk. Egy egész nemzet, melynek tagjai közt nincs se -pásztor, se iparos, se földmíves, se heverő úr, mely a beteget, véznát -már sarju korában kigyomlálja a soraiból, melynek minden férfia csak úgy -duzzad a harczvágytól, a barangösztöntől, meg-megindul majd egy bárd -regéitől fellelkesülve álomlátta aranyországot keresni, majd meg oda -adja a vitézségét bérbe kincses despoták czifra öltözetű, fényes igéretű -követeinek hivogatására s akkor fölkerekedik az egész fegyverfogható -legénység, a tizenhárom esztendőstől a hatvan évesig s megindul a -tündérszarvas, a vezércsillag, meg a turul madár után, vagy hajóra ül, s -megy a csillagjárás után, aztán évek mulnak, s hír sem jön vissza -felőlük. - -Az otthonban nem marad más, mint az aggok, gyermekek, a nyájakat őrző s -a dolgozó rabszolgák, azután meg az asszonynép. Az otthont, a tűzhelyt, -a gyermeknépet, aztán meg a nyájakat és a bálványok berkeit védelmezni -kell. Ez a teher az asszonykarra marad. S ez a kar, ha nem bir is olyan -izmokkal, mint a férfié, de a hozzávaló fegyvert kezelni elég ügyes. Az -asszonykézben félelmessé válik a nyíl, a hajító kelevéz. Szemeik élesek, -czélozni jól tudnak, testük hajlékony, futtában visszafordulva is tudnak -nyilazni. S aztán a mi erőben hiányzik náluk, azt kipótolja a -szenvedély, az indulat. A nő, ha verekedésbe kezd, abba nem hagyja, míg -mozdulni képes. Tanubizonyságai e vad, szenvedélyes harczi modornak azok -a kurta fogantyus bronzkardok. Ezeket férfi nem viselte, ezek asszonykéz -fegyverei. Támadó harczban vágásra nem valók, csak a védelmi -kétségbeesett küzdelemben van jelentőségük, a mikor már a küzdők forró -lehelete egymás arczát éri, olyankor marokra fogva e kurta kétélű kard, -úgy, hogy a hüvelyk a markolat végére feszüljön, meg újra kezdi a már -vesztett harczot; a ki ezt kezébe vette, azt élve el nem fogták, -harczolt csak azért, hogy öljön és meghaljon; ez volt a karma, a foga a -nőstény oroszlánnak, a hime csak szekerczével, buzogánynyal vagy -lándzsával harczolt, az volt a férfinak való fegyver. - -Lóháton is csak az őrpaták harczoltak, a waráng férfi megvetette azt a -harczi modort, a hol az ember egy állattal toldja ki magát, hogy egész -hős lehessen. - -Évekig tarthatott az egyedüllétük a távol országokban harczoló férfiak -asszonyainak. Az alatt az otthont rendben is kellett tartani, határaikon -betörő ellenséget gyakran visszaverni, lázadozó rabszolgahadat féken -tartani, a mellett a serdülő gyermeket fegyverforgatásra tanítani, az -isteneknek áldozni, s vadakat irtani. Rajtuk állt a kormányzat és -honvédelem. Így támadhatott az amazonok országáról való fogalom. - -Hanem azután ha egyszer viszatért a hosszú harczokból a férfiak hada! -Hogy lett egyszerre vége minden vitézségnek és uralkodásnak! Hogy -rátalált az asszonynép a maga legdiadalmasabb fegyverére, a szerelemre. -Volt ott ölelkezés! - -Dávid király maga futott legelől, hogy hitvestársát, a hős lelkű Teuta -királynét keblére szoríthassa. Holmi gyönge női teremtés nem is állta -volna ki ez ölelés erőhatalmát, de Teuta méltó társa volt a maga -királyának, csupa ideg és izom, hatalmas vállakkal és széles csípőkkel, -büszke fejéről egész térdhajlásig omlik alá holló fekete haja. A hős -asszonyok mind hosszan leeresztett hajat viselnek. Ez a csatában gátolja -a megfutamodást, s mikor lovaikon előre vágtatnak, úgy repül utánuk, -mint lobogó zászló. - -Pompás szöveteket viselnek mind a waráng asszonyok, aranynyal áttört, -selyemmel himzett, csigavérrel festett drága kelméket, miket a férfiak -vérrel vásároltak. Csakhogy még ők nem ismerik a kelmekiszabás és varrás -magas tudományát, a felvett szövetek szálait arany- és bronzkapcsok -tartják összefoglalva, derékban érczövvel, a melyről a kurta kard alá -csüng, a karok és lábszárak szabadon mozognak, a nyakat pénzfüzérek -fogják körül, a keblet összetekert nagy fibula takarja, -karperecznagyságú ezüst-, arany- és bronzfüggőiket a fülkagylóra -akasztva viselik, ezekre körtealakú fityegő van akasztva, a mit vékony -sodrony tart a pereczhez kötve, hogy ne lógjon futás közben. Ezek a -függők a férj szerelmének bizonyítékai, a jegyajándék. Ezeket még a -halottak is magukkal viszik a sírba. Kiegészíti a warángnők viseletét a -vállukon keresztül vetett tegez. Teuta királyné kézijja két roppant -ökörszarvból készült; kar legyen, a mi annak a feszítő húrját meg birja -húzni. - -S ha az asszonyok ölelése édes, hát még a gyermekeké. - -Némelyik még ölbeli baba volt, a mikor itt hagyták, s ma már az anyja -előtt fut s az apjára ráismer. - -Hát ez a délczeg siheder itt, a ki Teuta királyné szoknyájába fogózik. A -kis óriás! Csak tizenkét éves még, s már olyan magas, mint az anyja. De -azért még a szoknyájába fogózik, olyan anyás. - -– Vajkom! kiált az atyja. Vagy mit mondok? Hisz már megkereszteltek. -Salamonom! Ej de nagyot nőttél. Hát lőttél-e már bölényt? - -– Lőni nem lőttem, de leszurtam kelevézzel. - -– Esztendőre már velünk jösz ficzkó! Fel leszesz avatva. - -– Ejh, még korán lesz. Veté ellen az anyja, még csak tizenkét virágos. - -– Hát a kilencz holdtölte! - -A fiú pedig tánczol örömében, s úgy a nyakába csimpajkodik az apjának, -hogy ha az maga is ember nem volna a talpán, lerántaná a földre. - -Az általános nagy ölelkezés zsivaja elmultán, mikor minden férfi a -párjára akadt, némelyik a legkisebbik fiát fölvette a vállára, úgy -lovagoltatta, rákerült a sor a zsákmányra. - -Idáig elhozták maguk a warángok, innen most már a városig, a hol szét -lesz osztva, vigyék odább a rabszolgák. Van azokból minden fajta. A hadi -foglyokból a warángok kiválogatták mindenütt a javát, a munkaerőset, a -leányaikból a tetszetősebbeket, a többit megáldozták bálványaiknak, -ezeket pedig magukkal hurczolták, dolgozónak, teherhordónak, -nyájőrzőnek. Van köztük sarmata, dák, tatár, bessenyő. Egymás nyelvét -meg nem értő. Így nem esküdhetnek az uraik ellen össze. Ezek nem járnak -meztelen, vadbőröket, maguk szőtte daróczot viselnek öltözetül. Csak az -uralkodó fajnak van nemesi előjoga dicsekedni férfiasságával, a pór -takarja be magát! - -Vannak olyan rabszolgák, a kik kürtök és tülkök fuvásában ügyesek, -ezeket előre bocsátják a város felé, riadót fuvatva, s aztán megindul az -egymásra talált nemzet, dicsekedve, ujjongva, tombolva. - -Hanem a tovavonuló diadalmenet után hátramarad egy szomorú csoport, -valami hatvan asszony, még több gyermek, a kik eleinte szétszórva -ödöngnek, majd a nagy sereg elvonulása után egymáshoz húzódnak, egy -tömeggé válnak. - -Ezeknek a férjeik nem jöttek vissza a diadalmas hadi kalandozásból. - -Katonadolog! Ha kétezer ember tengerre száll, hadat viselni, biz annak -egy része nem száll ki újból az elhagyott partra, nem látja meg a -feleségét, a kis gyermekeit. - -Ezeknek a neve most már özvegy asszony és árva. - -Ha a férjeiket nem találták meg, de összekerültek azoknak a -fegyvertársaival, a kik velük egymáshoz lánczolva küzdtek a -viaskodásban. Azoktól megtudták, milyen vitézül harczolva esett el a -bajtárs, s hogy ellenség kezében nem maradt. - -Máskor, a hogy még a régi bálványok fennálltak, az volt ám a szokás, -hogy a hazatérő fegyvertárs vigasztalást hozott a hű czimbora elmaradt -kedveseinek. Annak az özvegyét hazavitte a gyermekeivel együtt magához, -s lett egy asszonynyal több a háznál, s egy csoport gyermekkel több -lármázott az udvaron. Megfértek azok egymással, meg is éltek szépen. -Ezért mind ekkorig az özvegy és árva név nem volt ismeretes a warángok -előtt. Most már majd hozzá kell szokni. - -Tehát hatvan férfival megint kevesebb. Így fogy el a waráng nemzet -apródonkint. - -Az elhagyott csoport hátramaradt, a míg az ujjongó népséget eltakarta a -mély erdő, azután egyszerre elkezdett átkozódni minden asszony, a -gyermekek sivalkodtak; sírt, jajgatott a viszhang is, mintha ő volna a -legözvegyebb valamennyi között. - -A város előtt volt egy nagy szabad tér, vén tölgyfákkal körbe fogva, a -nemzetgyűlés szinhelye. Itt szokták rendesen a hazatérő waráng vitézeket -a honnmaradt vének üdvözölni, a kiket a nép bölcseinek tartottak, -mivelhogy fehér volt a szakálluk. - -Dávid király nagyon felháborodott rajta, hogy ezúttal semmi tisztes -aggok nem járulnak eléje, a hagyományos tiszteletreméltó díszpalástban, -mely állt vad tulok és dámvad bőrből, a melynek az agancsos fejbőre az -agg férfi fejére volt huzva. Egy szarvas fejet sem látott, egy -bundaviselő férfit sem. - -– Hát az én bölcseim hová lettek? kérdezé szigorú tekintettel Teutától. - -– Elmentek mind remetéknek. - -– Remetéknek? kiálta fel Dávid király, magában megbánva, hogy a -«bölcsek» czímét vesztegette rájuk. Hát mi ütött hozzájuk? - -– A pátriárka olyan szépen beszélt a lelkükre, hogy megszerették a szent -életet, s elbandukoltak szerteszét. Többé össze nem szeded őket, kit -barlangoduból, kit meg reves fa bütüjéből. - -– No ha a pátriárka mondta nekik, akkor jól tették, szólt belenyugodva -Dávid király s azzal helyet foglalt a kőkolonczon a felesége mellett, -mely számukra királyi székül szolgált. - -Ámde annyival jobban meglepte egy olyan csoport, a minővel még soha sem -találkozott a nemzetgyűlésben: egy csapat erőszakos asszony, a mely -keresztül tört a fegyveresek során. Ők is fegyveresek voltak, tegezzel, -puzdrával, lándzsával ellátva. Mindannyiról rongyokban csüngött alá az -öltöny, til-tul takarva tagjaikat, a mikről lefogyott a hús, csak a -kemény inak feszülnek a bőr alatt. Az egykor pompás, drága szövet -tüske-bokortól czafrangozva lógott le térdeiken, lábaikon nyers bőrből -volt a takaró (az első opánka!). Arczaikon az elkényszeredés, a -szenvedések torzkifejezése, a kúszált haj csimbókba bogozva, mint a -lónak a farka, repkénygúzszsal volt a fejükre felkötve s elől bozontos -sörényként lógott szilaj villogású szemeik elé. Vérző seb, karmolás -helye az utolsó ecsetvonás az istenség remekén, az asszonyi arczon. - -– Miféle némberek ezek? kérdé Dávid elbámulva e zsivajgó csoporton, mely -oda törte magát eléje. - -– Miféle némberek! kiálta fel egy rikácsoló hang. Talán nem is ismertek -ránk többé. - -S azzal előre furakodott a többi közül egy magas, csupa csont alak, a -kinek a testén alig volt már valami rongy. Mit is takart volna rajta. -Rejtegetést kérő női kecs nem volt ott. A fejére egy nagy hiuznak a -nyúzott bőre volt húzva, lenyulva a hátára, a jobbjában egy hosszú -kelevézt tartott, a baljában a waráng paizst, a mi két egymáshoz háttal -összeragasztott félhold alakot mutatott, az arczán ott látszott a hiuz -harapásának a nyoma, a melyiknek a bőrét kölcsön kérte – piperének. - -– Hát nem ismertek ránk, Dávid király warángjai? Mi vagyunk azok az -asszonyok, a kiket ti kitaszítottatok. Ugy-e megszépültünk azóta? Nem -kérdtétek akkor, hogy mi lesz belőlünk? Ki tart el, hová bujdosunk? Nagy -az erdő, férjetek el benne! Mi szerettük az urainkat, soha nekik nem -vétettünk. Mi szerettük a gyermekeinket, soha meg nem vertük. Mért -kellett bennünket elkergetni tőlük? - -– Azért, mert a Jehova Isten így akarja. Felelt szigoruan Dávid király. - -– No hát add vissza nekünk a Tyr istent, a ki előtt mi az urainkkal a -kakast megáldoztuk újhold estéjén. Addig mi boldogok voltunk, volt -tanyánk, tűzhelyünk, tele éléstárunk, kevély öltözetünk, s a mi több -mind annál, volt szerető urunk, a ki jó szót adott, szép kis -gyermekeink, kiket ölben hordtunk; most pedig kinn lakunk az erdőn, mint -a farkas, a medve, s dideregve bujunk a zivatar elől a tüskés cziherbe. -Nézd a szép köntöseinket, a miket utoljára hoztak az uraink kedves -ajándékul! Nincs már rajtunk szépség, a mit takargasson, ha csak a -sebeket nem. Vadállatok húsa eledelünk, medve, hiuz karma, a ki -megczirógat, s van kit dédelgetnünk, a vadmacska kölykét! - -A királynak elfacsarodott a szíve erre a beszédre. Félre fordítá az -arczát, hogy ne lássa a nyomorult teremtéseket. De a merre fordítá a -tekintetét, ott még szomorúbbat látott. Az új özvegyasszonyok csoportja -tódúlt eléje, árva gyermekeiket hurczolva, czepelve karján, kéznél -fogva. - -– Héj Dávid király! Felelj meg! Ne hallgass! Mi lesz a szegény -asszonyokból, a kiknek az urai nem tértek vissza? Ki fogad fel minket? -Ha fegyvertársaknak nem szabad? - -Nagyott kaczagott erre az elüzött asszonyok vezére. - -– Hahaha! Mi lesz belőletek? Az, a mi mink vagyunk. Rongyos vadijesztő! -Majd megfésüli a szép hajatokat a tüske. Majd elkéri a rózsát az -arczotokról a deli legény, az inség. Majd lesztek olyan szépek, mint mi -vagyunk. - -Teuta királyné odadörmögött a király fülébe. - -– Engedd meg a síró asszonyoknak, hogy hadd maradjanak a férjeik -fegyvertársainál, régi szokás szerint. - -Azok mind oda borultak eléje s a lábait csókolták. - -– Nem tehetem. Tiltva van, mondá Dávid király. Az ősi szokás pogány -szokás volt. El kell hagynunk. Isten parancsolja. Nekünk még nagy fájást -okoz ez, a fiaink már nem fogják érezni. Nekem is fájt, hogy az én -kedvesemet, a szivem egyik felét el kellett magamtól szakítanom. Én is -szerettem az én Bravallámat. Szép volt és jó. Engedelmes, szelíd. A -Teuta feleségem megmondhatja, milyen jó volt. Soha össze nem pereltek. -Olyan volt neki, mint egy édes testvér. Ő siratta meg, nekem nem volt -szabad. Én csak választottam. El kellett őt küldenem. A földön nincs -olyan kincs, a miért megtettem volna, de a mennybeli üdvösség azt -kivánja, és azért megtettem. A kik szenvednek itt a földön, boldogok -lesznek az égben. Ezt mondta a patriarka. S nyugodjunk meg benne. - -Nagyot csapott a pajzsára a lándzsájával ennél a szónál az asszonyok -vezére, s mint a sas, úgy rikácsolt fel utána. - -– Könnyű neked Dávid király. A te Bravalládat elvitték a fekete szüzek -palotájába, ott is királynénak tartják, tejben mézben fürösztgetik, -selyembe, patyolatba takargatják, mandulával, aszuszőllővel hizlalják. Ő -ottan is boldog! - -Felszökött erre a szóra Dávid király s bőszült haraggal kiálta. - -– Az én Bravallám boldog! És királyné! Az bizony rabnő a legmélyebb -sziklabörtönben, a hol kigyók, maró férgek laknak, lánczait ott rázza, -saját testét tépi, mert nem akarja azt mondani, hogy engem nem szeret -többé. - -Erre a keserves panaszhangon mondott szavára a hősnek elcsendesült -minden lélek. Az ő szenvedése valamennyinél nagyobb. - -– Honnan tudod te ezt? kérdé Teuta királyné. - -– A szerzetes a forrás melletti keresztnél hozta nekem e hírt. - -Teuta hitetlenül rázta a fejét. - -Erre a szülei háta mögött álló fiu kiálta közbe hévvel. - -– Igaz! Én is tudom azt! Mikor vadászni járok vadkanra, gyakran eljutok -a mély sziklavölgyig, a honnan a kolostorra látni. Hallom, hogy valami -waráng dalt énekelnek odaát. Ez az én kisebbik anyám hangja. Jól ismerem -én azt. Nekem dalolt, mikor kicsiny voltam. De nagyon szeretett, mint az -édes anyám. Ő mosdatott, ő fésülgetett, soha sem szidott, soha sem -tépett meg. Most már tudom, honnan jön a dal? Onnan a sziklaoduból a -várfal alatt. De én a kisebbik anyámat ott nem hagyom, majd -kiszabadítom! - -– A te szavad «hallgass» a gyülekezetben, dorgálá meg a hebehurgya -ficzkót Dávid király, mire a Sólyom gyerek befogta a száját, de a vadul -forgatott szemei beszéltek a magavivású sihederekhez, s azok is vissza -felelgettek rá a szemeikkel. Értik ők már egymást. S a mit a waráng -kölykek feltesznek a fejükben, azt semmi tüzes szentek ki nem verik -onnan. - -Most méltóságteljesen fordult Dávid király a királynéhoz s szigorú -hangon kérte tőle számon a látott bajnak az okát. - -– Királyné asszonyom. Ezen asszonyok panasza nagyon is nehéz vád az én -lelkemen. Mikor én a patriarka kegyes intésére kiadtam a parancsolatot, -hogy minden férfi bocsásson el a feleségei közül egyet, ugyanakkor -atyailag gondoskodtam róla, hogy ez elválasztott szegény teremtések el -ne pusztuljanak. Tanyát rendeltem a számukra, a hol lakhassanak saját -házaikban, kettő-három együtt. Külön szakítottam a számukra gulyát, -nyájat, kondát, s azoknak az őrzésére elég rabszolgákat, hogy szükséget -ne szenvedjenek. Hát hogy jutottak mégis erre a nyomoruságra? Ki -kényszerítette őket arra, hogy a vadüldözésből éljenek, mint holmi vad -népek, a kik a tengeri szigeteken laknak, miknek nincsen nevük, s a kik -a becsületet nem ismerik, nem pedig úgy, a hogy illik a dicsőséges -waráng nemzet asszonyaihoz, a kik első asszonyok a széles világon? Mondd -meg ezt. - -– Megmondom, szólt Teuta királyné. Az történt, hogy a férjeiktől -elszakított asszonyok közül többen, a kik még fiatalok és kedvesek -voltak, azt mondták egymás közt, hát az új vallás szerint egy férj csak -egy feleséget tarthat. Ez nem lesz rossz. De azonban az új vallás -szerint a rabszolga is csak olyan Isten teremtése, mint más, ha férfi, -férjnek jó! s feleségül álltak a rabszolgákhoz, a kiket te házépítésre -és nyájőrzésre rendeltél melléjük. Akkor azonban megijedtek, hogy ha te -visszatérsz, majd boszu éri a fejüket, mert waráng nőnek rabszolgához -hitvesül állnia nem szabad. Féltükben azután egy napon mind -felkerekedtek, s rabszolga férjeikkel együtt átszöktek a mosszori knéz -tartományába, de magukkal hajtották a nyájakat és gulyákat is, az itt -maradt asszonyoknak semmit sem hagytak hátra. - -– S te mit cselekedtél? kérdezé Dávid király Teutától. - -– Jó lett volna a bölcseid tanácsával élnem, ha azok mind remeteségre -nem adták volna magukat; így azonban csak a magam eszén kellett járnom. -Követséget küldtem Tvartimir knézhez. Palpát küldtem el, a legvénebb -asszonyt, azzal a hosszú fehér hajjal. Szájába adtam az izenetet a -szomszédhoz: «küldd vissza a szökevény rabszolgáinkat az asszonyokkal és -az ellopott nyájakkal együtt. Igazságot is adtam a kezébe, a rovásbotot. -Magam faragtam bele a mogyoróhajtás háncsába a betüket, a mik elmondták, -hogy én Teuta királyné küldöm az én követemet Palpát Tvartimir knézhez. - -– És mit válaszolt a knéz? - -– Válasz helyett visszaküldött Palpától nekem egy guzsalyszárt s arra -volt felkötve Palpának a levágott haja, kenderbáb helyett, a mi jelekben -annyit mond, hogy asszonynak hosszú a haja, rövid az esze; ne avatkozzék -férfiak dolgába. - -– És te eltűrted ezt a nagy csúfságot? - -– Bizony nem tűrtem, sőt azonnal lóra ültettem mind az őrpatákat s a -guzsalyszárt a levágott hosszú fehér hajjal odaadtam tábori jelnek, ez -legyen az őrpaták zászlója ezentul a harczaikban. Nem vártam míg a -férfiak hazakerülnek. - -– Hát aztán mi történt? Nem birtatok az ellenséggel? - -– Az ellenséggel bizony birtunk volna, de nem a jó baráttal. Mikor -leszálltunk egész sereggel a mosszori völgybe, ime szemközt jön ránk a -főpap egész csapat zarándokkal, énekelő gyermekekkel, a kiknek mind -kereszt volt kezükben, nagy selyem lepedőket hoztak rudakon szent -képekkel, úgy állták utunkat. Az ősz ember kiterjeszté a karjait, a -keresztet a felfeszített Istennel magasra emelte, s beszélt hozzánk -szépen és szeliden. Elmondta, hogy a Jehova Isten tiltja a boszuállást, -előtte minden vérontás utálatos, s a ki felebarátját megöli, az pokolra -jut. Egyik keresztyénnek a másikat megölni nem szabad. Mivel pedig a -mosszori knéz minden jobbágyával együtt megtért az eretnekségből, -befogadtatott a hívek számára készített közös akolba, ő is annak a -pásztornak a juha, a kié mi vagyunk, annál fogva az a pásztor meg nem -engedheti, hogy az ő juhai egymással tusakodjanak, hanem közéjük áll az -Isten testével, s elválasztja őket. S azután beszélt hozzánk olyan -szépen, hogy az őrpaták mind sírva fakadtak, s a szemeik törülgetése -miatt le kellett a kezükből tenniök a kopját és a vértet. - -– A biz igaz, mondá megjuhászodva Dávid király. Nekünk most már a Jehova -Isten parancsol, s ha a pátriárka azt mondja, hogy egyik keresztyénnek a -másik vérét kiontani nem szabad, akkor annak engedelmeskedni kell. A -sérelmet azonban meg kell torolni, mert a Jehova tíz parancsolatja nem -csak azt mondja, hogy «ne ölj», hanem azt is, hogy «ne lopj!» – meg -aztán, hogy «ne kivánd a te felebarátodnak se ökrét, se szamarát». A -mosszori knéz pedig ugyan elkivánta a mi ökreinket, szamarainkat. Most -azonban erről ne határozzunk. Pihenést adok az én népemnek új holdig. -Minden ember térjen a maga tűzhelyéhez haza és örvendeztesse meg az -otthon levőit. Majd újhold estéjén összejövünk ismét s akkor megmondom, -mit kell tennünk. Addig is a szegény elbocsátott asszonyoknak adjatok -osztályt a hozott zsákmányból. Becsülettel felruházzátok őket. Juhokat -és teheneket adjatok nekik, hogy csendesen éldegélhessenek. Az újhold -majd más tanácsot ád. Az özvegyasszonyok pedig házaikban maradjanak, s a -kinek fia van az gondoskodjék róla. Most békével szétoszoljatok. - -A waráng nép szokva volt az engedelmességhez Minden morgás nélkül -megnyugodtak a király szavában a lázadó asszonyok is megvígasztalódtak. - -Csak egy fajta maradt elégedetlen: a suhanczok. - -Hát ezeknek a fejét még nem érte a keresztvíz, a dalmata vidéken az volt -a szokás, hogy tizenhat éves koráig a fiut, leányt nem mártják a vízbe, -addig csak nevet kap, valami szentirásbelit, vagy ahhoz hasonlót. A -sihedereknek még égett a tűz a sarkukban, nagy mehetnéjük volt a -mosszori knéz látogatására, őket még nem kötelezte a tíz parancsolat, -mert az csak felnőtt emberek számára adatott ki a Sion hegyén. - -Összesúgtak, bugtak, kigyó követ fújtak, de senkinek el nem mondták, -hogy mit főztek ki magukban? - - - - -A BOR A WARÁNGOKNÁL. - -Már a rómaiak idejében is híresek voltak azok a déli hegyoldalak az -Illyricumban, a mik ontják azt az erős granátfényű bort, a mai -maraszkinót; ez idő tájott egész kereskedést űztek azzal Velenczébe. - -Hordóban nem tartják ezt a bort, azt nem ismerik, hanem a sziklába ásnak -neki vermet, abba töltögetik, a tetejébe olajat öntenek, az nem engedi -megpimpósodni, s onnan iszogatják fel, míg a söprüjére nem jutnak. -Ellenben a mit kereskedelmi czikknek szántak, az eladni való bort, -kecskebőr tömlőkbe szorítják, a miket igen ügyesen tudnak nyers korában -kicserezni, a szőrös felét fordítva befelé. Az ilyen boros tömlőket -egész guláknak felhalmozva lehetett látni szent Márton napján a szent -Vida piaczán a nagy sasos oszlop alatt, mely e latin mondattal hivogatá -a kalmár világot: «Numine sub nostro tutæ requiescite gentes; arbitrii -vestri, quidquid habetis erit», a mi azt teszi, hogy «a mi oltalmunk -alatt bizvást megpihenhettek népek, a mitek van, kényetek szerint -bánhattok vele»; világosabban szólva: «nem fizettek vámot». Márton -napján túl azonban már nagy vámot kellett fizetni. Ezért volt a nagy -csődülése a boreladóknak az egész partvidéken. - -Aztán megesett, hogy egy egészséges bóra a sziklához verte a boros -hajókat, a gálya elsülyedt, a hajós nép a tengerbe veszett, hanem a -kecskebőr kiúszott a partra. A zivatar után a warángok a Cadmæi sziklák -öblében halommal halászták ki a libegő boros tömlőket. - -S arra nagy gondjuk volt, hogy egy boros tömlő is kárba ne vesszen. - -Pedig ők maguk nem itták a bort. - -Épen azért ügyeltek rá, hogy a tömlők el ne tévedjenek. - -Valamennyit felhalmozták egy roppant nagy sziklapinczébe, a mibe a -király engedelme nélkül nem volt szabad lemenni senki fiának. - -Mire használták hát a warángok a bort? - -A rabszolgáik megbüntetésére. - -Ha a rabszolga engedetlen volt, fellázadt, kötelességét elmulasztá, vagy -ha nyavalyás lett, a hideg lelte, didergett, nem tudott dolgozni, akkor -előhozatta a király azt a tűzzel párosult italt, inni kellett a -rabszolgának, a míg csak tele lett, akkor aztán elbocsátották az egész -nép szemeláttára, hadd kaczagjon rajta minden ember, «ni hogy tántorog a -nagy hős!» hogy veri magát a földhöz, pedig senki sem vet neki gáncsot, -a bölcs népszónok beszél badar ostobaságokat, danol és kecsketánczot -jár, a gyerekek csúfolják, s mikor el-elhasal, nagy visítással kaczagnak -fölötte. A részeg ember nem ember, hanem állat. Ez volt a legnagyobb -büntetés a rabszolgára nézve, a részegség. - -A nyavalyás is büntetésből kapta a bort; mert a warángoknál betegnek -lenni a legnagyobb bűn volt, azért kellett inni a bort, vagy -meggyógyult, vagy belehalt. - -A warángok hite és vallása szerint tehát a szőlő nedve kínzó szer volt. - -Már ebben a dogmatikus kérdésben a szomszéd bogumilok egészen ellenkező -hit alapján álltak. Nekik az élet legfőbb gyönyörüsége volt az, a mit -akkor is most is a világ minden nemzetének költői a legsűrűbben -megénekeltek és énekelnek: a bor. - - - - -A WARÁNG FIUK. - -Ez a bor volt az ő stratagémájuk. - -A mosszori knéz várban lakik, megvívhatatlan sziklavárban, a mit a -természet és sok százados emberi munka megerősített, a minek gazdáját -maga a bosnya király is minden megszálló seregével megtörni nem tudta, -csak alku útján birta békés egyezségre; a warángok pedig nem voltak -várvívók; az egész harczmódjuk kizárta a várostromlást. Igen: gyors -menetekkel meglepni az ellenséget, nyilt síkon keresztűl törni túlnyomó -tömegen, tengeren, úszó várakat megrohanni, ez volt az ő gyönyörüségük; -de bástyákat töretni katapultákkal, vasfejű kossal nem volt kedvük -szerint. - -A waráng suhanczok kifőztek egy tervet, a mely mellett az elfoglalhatlan -mosszori vár kezükbe kerülhet. Ez volt a furfangjuk: közeledik Márton -napja, a mikor a raguzai vásárra karavánokkal jönnek távol -Maczedóniából, még távolabb Kis-Ázsiából a kalmárok, árúkkal megrakodva. -A szárazföldön ez a főkereskedelmi út a Balkán tartományokon keresztül -Byzanczig. Az ilyen vásárt a mosszori knéz nem szokta elmulasztani, hogy -a két legény fiával együtt lesbe ne álljon a hegyek között s a -karavánokat becsülettel meg ne vámolja. Azok is fegyveres kisérettel -járnak ugyan, s elégszer megesik, hogy a bogumilok zsákmány helyett -bevert fejekkel kerülnek haza; de azért a hagyományos szokásról nem -mondanak le. - -Tvartimir knéz nem is azért rabol, mintha rá volna szorulva, hisz övé a -híres nagy aranybánya, otthon aranybillikombul iszik maga és valamennyi -vazallja. S a lovának még a kengyele is aranyból van, s az -ivó-szobájának a földje aranyporral van behintve, a vendég annyit vihet -el belőle, a mennyi a két talpára ragad; csak azért rabol, hogy a -hatalmát fitogtassa; vadász szenvedély ez, emberekre és kincsekre. - -Az ilyen kirándulások ideje alatt otthon csak a suhancz fia marad -Tvartimirnak, Tirimir. Az is derék verekedő ficzkó; de még hiányzik nála -a vigyázó ravaszság. Ezt rá lehet szedni a waráng fiuknak, a kiket már -betanított a furfangba a barangoló élet. - -Egy waráng suhancz, a kit a sorshuzás útján kiválasztanak a többiek, el -fog követni valami csínyt, a miért nyilván a piaczon megkorbácsolják. Az -ő dolga kitalálni, hogy mi nagy vétket kövessen el, a mivel e fenyitésre -rászolgál. Akkor ilyen verésre paskolt testtel elfut a megbüntetett fiu -az erdőre, átoson a szomszédba; bekérezkedik a mosszori várba. Ott -elpanaszolja, hogy milyen kegyetlenül bántak vele otthon a warángok, -megmutogatja sebhelyes testét s boszut esküszik a saját nemzetsége -ellen. A bogumilok hinni fognak neki. Kivált mikor a boszuállás módját -is előadja nekik. A warángoknak van egy nagy barlangjuk, tele olyan -kincscsel, a mire a bogumilok áhítoznak, boros tömlőkkel. A szökevény -rávezeti e rejtett barlangra a knéz suhanczait. Azok prédát ejtenek -benne s majd nagy diadalommal viszik fel a mosszori várba a felséges -mérget. De hogy nincs-e benne valóságos méreg? arról elébb bizonyosságot -szereznek maguknak oly módon, hogy a rablott borral megitatják a -várudvarban lévő kecskéket; s mikor aztán látják, hogy azoknak semmi -bajuk sem lesz, ellenben baktánczra kerekednek és öklelőznek, akkor -aztán ők is hozzá látnak, úrfi és csatlós holtra issza magát; józanul -csak a kapura vigyázó öreg marad. Ekkor azután a szökevény fiu jelt ád a -lesben heverésző pajtásainak; hosszú zsineget hajit alá a toronyból, -arra kötélhágcsót kötnek s azon fölmásznak egyenkint, fogaik közt a -kétélü karddal; s mikor a várőrség javában horkol, teremben, udvaron -elázva a bortól: akkor előrohannak s leölik valamennyit, egy élőt nem -hagynak belőlük. Végre aztán tüzet a várnak, hadd világítsa be szépen a -hazatérők előtt a vidéket. - -Ilyen haditervet faragtak ki a waráng suhanczok. - -Mikor ez el lett fogadva, akkor nyilat húztak, hogy ki legyen a -megkorbácsolt? valamennyi az szeretett volna lenni. - -A nyílhuzás úgy ment, hogy a nyilvesszőre minden ijásznak a neve fel -volt vágva, (hogy a ki sebet kap, tudhassa, hogy kinek köszönheti). -Valamennyi nyilat egy közös puzdrába tömték, hegyével kifelé, a nyilhegy -mind egyforma, s abból egyet kihuzattak egy három esztendős kis -leánynyal. - -A kihuzott nyíl Solom fiué volt. - -Ő neki kellett már most arról gondoskodni, hogy a piaczon -megkorbácsoltassa magát. Mert ennek nyilvánosan kellett történni, hogy a -mosszorik gyanut ne fogjanak. Így meglátja a nép apraja, nagyja a -büntetést, a waráng pásztorok elbeszélik a bogumil pásztoroknak, ezek -felviszik a várba a hirt, s akkor aztán a szökevény mindent elhitethet -odaát. - -Újhold estén, a hogy meg volt mondva, a warángok ismét összegyültek a -tölgyfák köröndjében. Itt tartották az országgyüléseket. - -A waráng népnek volt alkotmánya. - -A király nem osztott parancsot, a nélkül, hogy azt a nemzet helyben -hagyja. Arra való volt az országgyülés. - -Igaz, hogy némi külömbség volt a waráng országgyülés és a mai -alkotmányos országok parlamentjei között (eldöntendő maradván, hogy -melyiknek az előnyére?). - -Dávid királynak nem volt felelős minisztere, a ki a hátát tartsa a -mérges ellenzéknek, a mikor az ütlegosztó kedvében van, hanem saját maga -adta elő a törvényjavaslatait. Ha azok nagyon jók voltak (és rendesen -azok voltak) akkor közfelkiáltással meg lettek szavazva. (Miként hogy a -mai nap is meg lenne egyhangulag szavazva még az új adókat kirovó -törvény is; de olyan módon, hogy azokat ne mi fizessük, hanem a -szomszédaink.) Ha pedig olyan természetű volt a király indítványa, hogy -az ellenmondás hozzá fért, akkor joga volt az ellen felszólni a -gyülésben résztvevők bármelyikének, férfinak úgy, mint asszonynak. -Csupán a suhanczoknak volt hallgatás a dolga, a kik még háboruban nem -voltak, és így emberszámba nem mehettek. Az ellenmondás megtevésére a -jelenlevők kiválasztottak egyet maguk közül, s az aztán ékesen és -röviden előadta a maga ellennézeteit a királynak. - -_Kritikus._ Hát aztán ki döntötte el a vitás kérdést a király és a -nemzet között? Az istenek? - -_Szerző._ Igen is: az istenek. A waráng parlamentnek volt egy igen -egyszerű apparatusa az ilyen bonyodalmak megoldására. Nem a névszerinti -szavazás! Tudjuk, hogy ez milyen tökéletlen institutio. A minoritás -mindenkor tyrannozva érzi magát a majoritás által. Sőt néha épen a votum -Minervæ dönt. – Ezt a warángok sokkal jobban csinálták. Mikor a -királylyal szemben ellenzék támadt: akkor előhoztak egy vadludat, azt a -gyülés közepén szabadon bocsátották. Az felrepült a légbe s lúd szokás -szerint rögtön elkezdett gágogni. Mikor harmadszor kiáltá «gigágá!» -akkor a király is, meg az ellenzéki szónok is fellőttek rá a -kézíjjaikból egy nyilvesszőt, s a melyiknek nyila eltalálta a vadludat, -annak a véleménye állt meg. Ha mind a két nyil eltalálta, akkor az volt -a győztes, a melyik nemesebb részén ment keresztül. - -_Kritikus._ Pyramidális eszme! Ha ezt a szokást a magyar parlamenttel be -lehetne vétetni! - -_Szerző._ Megvolt az nálunk is: «Kenéz lő»; – «Vencsel lő». - -Azonban folytassuk a történetet. - -Az újhold esti országos ülésben Dávid király előadá a maga részéről, -hogy értekezett a pátriárkával. A szent főatya megigérte neki, hogy -megfelelő elégtételt fog szerezni a waráng nemzetnek a rajta elkövetett -gyalázatért s a kár helyrehozását is nyélbe fogja ütni. Ő maga kész -felmenni a mosszori knézhez s apostoli küldetéshez méltón meg fogja azt -dorgálni, mint hajdan Sámuel próféta Ákhábot, a miért egy másik -keresztyén fejedelmet így megsértett. Rabszolgák, asszonyok és birkák, -szaporulataikkal egyetemben visszaszolgáltassanak, s a Teuta királynén -és követén elkövetett sérelemért vezeklésül küldjön a mosszori knéz a -most épülő waráng templom számára egy szép aranyos és virágos misemondó -casulát s ezentúl szent legyen a békesség. - -Dávid király ezt a békepræliminaret a maga részéről egészen elfogadható -alapnak tartotta, s kérte az egybegyűlt rendeket, hogy a kellő -felhatalmazást szolgáltassák ki a pátriárkának. - -A waráng országgyülés mély hallgatással fogadta ezt az indítványt. - -Látszott az arczokról, hogy ez senkinek a tetszését sem nyerte meg. - -Az ellenkező nézet nyilvánítására pedig nem csekélyebb személy állt elő, -mint maga Teuta királyné. - -A nőknek mindenha kiváló osztályrészük volt az ékesszólásban. -Megfoghatatlan, hogy az ujabbkori parlamentek nélkülözhetik e kitünő -képességű alkatrészt. - -Teuta királyné apróra szétszedte Dávid király enunciatióit. Kitünő -dialektiával forditotta visszafelé annak a hypothesiseit. Ad absurdum -dedukálta a következtetéseit, kimutatva a hysteron-proteron téves -alkamazását. Kellő helyen alkalmazott pathoszszal, emelkedő klimaxszal -fokozta fel a hallgatóság susceptibilitását az egész nemzetre kiterjedő -megszégyenítés iránt; a szárazabb kedélyek számára concret számítással -tüntette ki a nemzetgazdászati nagy hátrányokat, melyek az annectált -nyájak visszatartásából erednek; magasabb értelmüeknek bepillantást -engedve azokba a veszélyekbe, melyek a szökevények apostasiája és a -kivándorlási mánia szítása által a waráng nemzetet fenyegetik, s végezve -azon nagy hatású nyilatkozattal, hogy ha a waráng nemzet e rajta -elkövetett sérelmet meg nem torolja, ő kész inkább letenni királynéi -koronáját és asszonyi főkötőjét s ismét hajadon leánynyá visszaváltozni, -mint ily megszégyenítő rendszabályhoz beleegyezését odaadni. - -Ezt a beszédet is hasonló mély hallgatással fogádták a warángok. - -A két ellentétes nézet között ám döntsön a vadlúd. - -Azt, ősi szokás szerint előhozta fonott kosárban a háznagy s letette a -ház asztalára, a gyepre. - -A mint a vadlúdról leemelték a kast, az megrázta a tollait, s -kinyújtotta a nyakát s egy hangos kiáltással felrugta magát a levegőbe, -szárnyait kiterjesztve, s aztán repült fel rézsut a magasba. - -Dávid király és Teuta királyné kézbekapták tegzeiket s a repülő -szárnyast czélba vették. Az még egyszer kiáltott odafenn, hanem a -harmadik, szabályszerű kiáltást végzetesen visszatartá; úgy hogy nem -lőhettek utána: s a vadlúd már kezdett olyan magasra szállni, a hol a -nyíl utol nem érhette. - -E perczben egy ideghúr pendülése hangzott el, de nem a király s nem is a -királyné keze után; hanem valahonnan a sokaság közül. - -A repülő vadlúd egy pillanat mulva bukfenczet vetett a levegőben s -kalimpálva hullott alá a magasból, a nélkül, hogy harmadszor gágogott -volna. - -Az általános elszörnyedés felkiáltása tört ki egyszerre a gyülekezetben. -Ki volt az a vakmerő, a ki az ősi alkotmány szentesített szokásából -ekként csúfot űzött? Megsértette a királyi felséget és a népfenséget -egyszerre. - -– Megkorbácsoltassék és számüzessék a gonosztevő, habár a saját édes -fiam volna is az! mondá ki az itéletet Dávid király. - -És jól találta; mert a mint a lelőtt vadludat előhozták, annak a szivén -keresztül lőtt nyil a Solom fiura vallott. Derék lövés volt! Épen a -szivén ment keresztül az orákulum-ludnak. - -– Hozzátok elő a vakmerőt! kiáltá a király. - -Nem kellett azt hozni, jött magától; daczosan megállt a király előtt. - -– Miért követted el e vakmerőséget? - -– Azért, mert nem egyeztem bele a te békekötésedbe. - -– Te neked még semmi szavad a gyülekezetben. Még semmi hőstetted -nincsen, a mi a férfisorba avat. - -– Majd lesz. - -– Addig pedig elveszed a vakmerőséged jutalmát: a korbácsot és -számkivetést. - -Teuta királyné közbevetette magát a fiáért: a korbácsot nem sajnálta -tőle, de a legkedvesebb fiát földönfutóvá elüzni fájt a szivének. - -Dávid király hajthatatlan volt. - -– Ha a király fia volt, a ki az ősi szent szokást megcsúfolta, -kétszeresen vétkes. Lakoljon meg érte. - -A fiu nevetett. - -– Megverhetsz, elűzhetsz! De a mosszori knézzel békességet nem kötsz. - -Akkor aztán ott a nép szeme láttára kiállították a piacz közepére a -Solom fiut, a két waráng vitéz szijkorbácsokkal két oldalt vérig verte a -hátát; a suhancz pajtásai biztatták: «ne jajdulj! szorítsd össze a -fogadat!» Nem is jajgatott az: még ingerkedett ostorozóival, hogy «nem -tudtok jobban?» - -Mikor aztán a király úgy találta, hogy elég volt, akkor a megkorbácsolt -fiura rádobtak egy rabszolga inget, a nyilvesszőit egyenkint ketté -tördelték; aztán egy botot adtak a kezébe: a rabszolgák fegyverét; már -most mehet világgá. Pajtásainak megtiltották, hogy vele menjenek. - -A népség azonban morgott. Mindenki úgy találta, hogy ezuttal az -elitéltnek volt igaza, nem birájának. - -A számüzött fiu nyomában vércseppek maradtak, azok megmutatták -czimboráinak, merre menjenek utána. A vércseppek elvezettek a forrás -melletti remetebarlangig, a hol a másik számüzött lakott: Frater Aktæon. - -A barát a kőkereszt előtt várt az ifjúra, ki az ördögbarázdán ereszkedék -alá a hegyoldalon. Mikor az lelkendezve eléje lépett, üdvözölte. - -– Isten hozott Dávid király fia: Salamon. - -– Te ismersz engem? pedig soha sem láttál, szólt a királyfi elbámulva. - -– Mégis ismerlek. Azt is tudom, hogy mit rejt ez a rajtadlevő -rabszolgazubbony! Egy megkorbácsolt testet. - -Most még nagyobbra mereszté fel szemeit Solom. Az ő jövetelét emberi -lény meg nem előzhette. - -– Akkor te többet is tudsz. Akkor te azt is meglátod, a mi ezen a -megkorbácsolt bőrön belül él, a szándékomat, a kivánságomat. - -– Látom, felelt Frater Aktæon. Te én hozzám két kivánságot hoztál. Az -egyik a kisebbik anyádnak a kiszabadítása, a másik az édes anyádnak a -megboszulása. - -– Valóban úgy látsz rajtam keresztül, mint a tóvizében látni az uszkáló -férgeket. - -– Te utmutatást jöttél tőlem kérni az egyikhez és a másikoz is. Hogy -kell kiszabadítani Bravalla királynét, a kit mély sziklabörtönben -őriznek, s hogy kell megtorolni Teuta királyné gyalázatát Tvartimir -knézen, a ki erős sziklavárában lakik. - -– Akkor te csakugyan az Isten cselédje vagy, a kinek megizeni a -menydörgéscsináló a patkányoktól, a mi a föld alatt történik, s a -héjáktól, a mi a hegyek tetején történik. - -– Valóban az vagyok. - -– Akkor mondd meg nekem legelőször is, mit mond a te Istened, az új -Isten, a kinek az atyám hűséget fogadott, arra, hogy az ellenségeinkkel -mit csináljunk. Hogy a régi isteneink mit mondtak, azt tudnám én. Azok a -patakmormogásban gyönyörködő, azok a vérrel kifestett istenek. De mit -mond az a láthatatlan, a ki maga van az égben és a földön, maga a nappal -és az éjszaka ura, maga az életnek és a halálnak ura; mit mond az, hogy -mint bánjunk az ellenségeinkkel? - -Frater Aktæon előhozta a nagy kapcsos könyvet s elolvasta belőle a -rettentő mondásokat, a mikkel a haragos Jehova elbocsátja a maga -felkentjeit a hitetlenek ellen, a kiknek a szava olyan, mint a -szamárordítás, s rájuk parancsol, hogy a Midián népét tőből -kipusztítsák; még egy fiu gyermeket is élve ne hagyjanak belőle, de még -a keritésükön belül levő barmokat is mind rakásra öljék. - -– A bogumilok pedig rosszabbak a Midián népénél. Mert a Midián azért -volt pogány, mert sok istent tartott; de a bogumil egyet sem akar -tartani: neki egy is sok. Magyarázá Frater Aktæon a királyfinak. - -– E szerint az új Isten is örülni fog annak, ha azt kiirtjuk? - -– Még egy hajnalkiáltó kakas se maradjon az udvarban élve! - -Ez a felhatalmazás megkönnyebbítette a szivét a waráng fejedelemfinak. - -– Elébb kezdjétek el, ti ifjak, a mosszori pogányok megbüntetésén, jól -tudom, mi a szándékotok? Téged, a megkorbácsolt fiut beküldeni egyedül -abba a várba, a hova idegent be nem bocsátottak soha. Azután -összeczimboráskodni a bogumilokkal. Elárulni nekik a boros pinczét. -Akkor mámorba ejteni az egész várbeli népet, aztán orozva belopózni a -várba s vérfürdőt csinálni közöttük. Ismerem a tervet. - -– Ki mondta el neked? - -– A patkányok és keselyük. Az ármány igen jó. De vigyázva kell előre -menni, mert a bogumilok olyan vigyázók, mint az erdei vad; a legkisebb -neszre felriadnak. Legelébb is te neked most rögtön ily vérző testtel -nem szabad a várukba bemenned. Azt fognák mondani: az első -elkeseredésben szöktél át hozzájuk, és majd ha a hátadon a sebek -begyógyulnak, elmulik a haragod, ismét visszavágyódol a magad népéhez. -Maradj itt. Én ismerem a völgyben azokat a leveleket és gyökereket, a -mik a sebeket gyorsan behegesztik. Addig a pásztorok elhordják a hirt a -mosszori várig, hogy a fejedelem fiát megostorozták, számüzték. S ha -majd napok mulva, mikor már csak a sebhelyeid beszélnek, tévedsz oda -hozzájuk, akkor már elhiszik, hogy nem a testi fájdalom, hanem a -gyalázat és a boszu vezetett közéjük. – Én megmondom neked a napot, -mikor menj. Minden reggel felmegyek penitencziára a kolostoromba, a hol -imádkoznom kell az ellenségem testi lelki üdvéért, ott mindig megtudom, -hogy hol jár a mosszori knéz? Mert az az én ellenségem. Imádkoznom kell -érte, hogy őrizzék meg őt szent Márton és szent Kristóf a legujabb -útjában szárazon és tengeren. Mikor Tvartimir knéz a hegyek közé fog -utazni, (őrizze meg őt szent Márton) hogy a damaskusi karavánra lesben -álljon; akkor lesz az ideje a te menetelednek a mosszori várba. Olyankor -a legerősebb férfiak mind vele mennek: otthon csak a fiatalság marad; -azoknak a parancsnoka fiatalabb knézfi. Ennek a gúnyneve «Szlón». Épen -olyan lomha nagy tohonya termet, mint azé az ormányos állaté, a melynek -a hátára a szaraczénok tornyot tesznek, abból nyilaznak. Ez a Szlón -parancsol egy ülő helyéből a várőrségnek; egész nap eszik iszik s este -újra kezdi. Legnagyobb ereje abban van, hogy minden embert le tud inni -az asztal alá; ő maga győzi vederszámra a bort. Ezzel nagy tusakodásod -lesz, mert te neked kell őt leinnod. - -– Én pedig soha sem ittam bort. - -– Majd megtanítalak rá. Tudomány az. Én rám van bízva a warángok boros -pinczéje. Csak én tudom a bejáratát és a nyitját. De még sem vehetem -hasznát, mert a warángoknál az ajtó és a lakat egy darabból van. Egy -nagy szikla van hengerítve a barlang szájára, a mit egy ember föl nem -emelhet. De ketten meggyőzzük. Innen szokta a király kiszolgáltatni a -kolostor számára a bort; a mi az urvacsorája szent ünnepélyéhez -szükséges. Azért van rám bízva az őrizése. Majd ketten elhengerítjük -róla a sziklát, s akkor te begyakorlod magad az ivásba. Én ismerem -azokat a mohákat és mézgákat a fákon, a mik a mámort elűzik. Viszont -tudok olyan gombákat, a mik a borba téve az álom kábulatát gyorsan -előidézik. Megtanítalak rá, minő helyeken keressed majd azokat. Ezekre -nagy szükséged lészen. Azonnal elmondom, miért? A «Szlón»-on kívül még -van egy főnök a várban, a feketehegyi zsupán, a Verblud. Ez a neve -közönségesen, mivel hogy púpos a háta, mint a tevének. Ez úgy rekedt -itt, hogy nászutra jött, menyasszonyt akart hazavinni Moszszorbul, de a -groniczai völgyben a leány régi kedvese rajta ütött a pandurjaival, a -menyasszonyát elvette tőle, s ő neki magának egy kelevézzel -megsebesítette a lábát, belesántult. Azóta sem tud begyógyulni a lábán -kapott sebe. Ezt azzal gyógyítják, hogy minden este felvágják egy -rabszolgának a hasát s abba dugja bele a Verblud a fájós lábát. A -rabszolgát elébb leitatják holt részeggé. Azért vigyáznod kell magadra, -hogy te is a Verblud lába alá ne kerülj. - -– Ugy teszek, a hogy a te szavaid mondják. Megsegít-e engem ebben az -Isten? - -– A hogy megsegítette Jákob fiait, midőn azok egy meggyalázott -hugájukért, ravasz ármány segítségével, kiirtották a Khámor és Sékhem -város összes lakosságát. - -Sok biztatást lehet meríteni a warángok számára abból a nagy kapcsos -könyvből! - -– És ha majd ezzel elkészültök, ha az édes anyád, Teuta királyné -gyalázata meg leszen torolva; akkor majd következik a másik cselekedet: -a kisebbik anyád, Bravalla kiszabadítása. De erről majd csak akkor -beszélek veled, ha a mosszori munkát elvégezted. - - - - -AZ ARANYHEGY. - -Egyszer valamikor, talán még Róma alapítása előtt, egy thrák vadász az -illyriai erdők között szarvast ejtett el s mindjárt lakomát csapott -belőle, nagy tüzet rakott s fanyárson szarvas czombot sütött. Mikor már -csupa parázs volt a máglya, beledugta a dárdája vasát. Szokás volt ez a -vadászoknál, ha a forrás mellett rakott tűznél sütkéreztek. Az izzóvá -lett vasat azután belemártották a jéghideg forrásvízbe, s attól az -egyszerre aczéllá edződött, s szép ragyogó, lilakék zománczot kapott. - -Mikor a thrák Nimród kihúzta a forrás-medenczéből a kelevézét, a midőn -az már megszünt süstörögni, bámulva látta, hogy a kopjavas vége még -mindig lángol, mintha izzó volna. Hozzányult, hideg volt. Hideg láng! A -kopjavas hegye meg volt aranyozva, az elégett máglya épen egy -aranygazdag kőzetre volt rakva. - -Így fedezték fel az illyr-aranyat. - -Még akkor a föld szinén termett az, hozzá volt nőve a tölgyfák -gyökereihez, nagy idomtalan darabokban hevert a többi kövek között. Az -első lelet után hozzá fogtak a turzásához, gödröket vájtak a földbe, a -mit leltek a homok közt, kiszedték, aztán a földet visszahányták, abban -a hitben, hogy az újra aranyat fog teremni időjártával. Akkor készültek -azok a durván kovácsolt arany csákányok, tálak, kösöntyük, tekercsek, s -a gombafej alakú pénzek aranyból. - -Mikor azután a római civilisátorok meghódították az Illyricumot, ők -rendszeres bányaművelést kezdtek el az arany vidéken, a maguk módja -szerint. - -Még akkor nem volt lőpor; de volt rabszolga. S az ember mindig a -legolcsóbb a mozgató erők között. - -A legyőzött thrák, illyr, cimber, liburn népek ezerei átkozták itt végig -az életet, az aranyat üldözve. - -A ki egyszer a mosszori aranybányába lejutott, annak ebből valaha -kiszabadulni lehetetlenség volt. - -Az aranygazdag hegy, vulkán alaku gula, melynek tetején lett megnyitva a -függélyes akna, a minek a kutjából, a mint a termő kőzetre akadtak, -folyosót vágtak s azt fúrták előbbre, mig az érczben tartott. Ha az ér -elveszett, mélyebbre vágták az aknát, másfelé keresték a teljeret. -Minden folyosót kiszabadítottak a hegyoldal felszinére, hogy a szabad -levegőnek huzamot csináljanak. Ezredéves munka után (mert annyi tölt le -a római uralom és történetünk ideje között) olyan volt már a mosszori -hegy északi oldala, mint a darázsfészek, s az egész hegy úgy -keresztül-kasul furva tárnafolyosókkal, mint egy fehérhangya fészek. - -Hasonlított a tűzokádóhoz, a nyilásokból folyvást füst gomolygott elő. -Az aranybányát akkor úgy mívelték, hogy roppant vasrostélyokra -hasábfákból máglyát raktak, azt a kivájt üregbe betolták és -meggyujtották, a mig a máglya égett, a rabszolga munkások hasonfekve -maradtak ott a közelben, hogy a fejük fölött elhuzódó füsttől meg ne -fulladjanak, s mikor aztán a máglya egész parázszsá vált, akkor az -átizzasztott sziklákra fafecskendők segélyével eczetet lövelltek, mire -azok egyszerre porlékonynyá omladoztak, s aztán könnyű munkát engedtek a -csákánynak és kalapácsnak. Igy haladtak egy-egy lábnyomot előre -naponkint. De ezer év alatt mindennap egy lábnyom három mérföldnyi út. -Ezt az utat tették meg a mosszori aranyhegy rabszolgái egy hegynek a -belsejében. Hova lettek maguk, a kik e hegyet kivágták? - -Elszökni innen nem lehetett. - -Az aknaúton csak tömlővel lehetett fölemelkedni s a tárnaszádákból -kitekintő elé olyan kép tárult, a mi a bedeszkázott világról ad -fogalmat. A bánya hegyoldala meredek, kopár, azon alácsuszni nyaktörő -merénylet, és nincs semmi czélja a menekülésnek. Átellenben szédítő -magas sziklafal állja el az utat, mely félkörben fogja a mosszori -aranyhegyet körül s a félkör déli szakadékáról rohan alá egy hatalmas -hegyi folyam tajtékzó zuhatagokban, a «Bludár». Ezzel szemközt haladni -emberi teremtésnek nem adatott. Lefelé mentében egy szűk völgy veszi fel -a hegyi folyamot, s mesterséges zsilipek és czölöpzetek elszakítanak -belőle egy részt. Az innenső martot zuzógépek foglalják el, a melyeknek -kallói éjjel-nappal folytatják a kalapáló munkát, mintha cyclopsok -dolgoznának odalent. A folyam nagyobb része az átelleni sziklafalat -mélyen alá mosva iszamodik csattogva, zuhogva a sziklatömbökön át s -aztán ismét egyesülve a zsilipekből alácsorgó iszapos mosadékkal, -egyszerre berohan egy óriási barlang kapuboltozatába s ott eltűnik a -föld ismeretlen mélységeibe. Erre szabad az út, a kinek van hozzá kedve. -Csakhogy a kik azt az utat netalán megkisértették, épen úgy nem tértek -vissza a hátramaradtaknak hírt mondani, mint a kik a más világra -vándorolnak. - -A Branta patak néha emberi holttesteket hajít ki a partra, a miből azt -gyanítják, hogy azonos a Bludár folyammal, vagy annak egy szakadéka. - -Ha egy rabszolga meghal a bányában, nem keresnek a számára temetőt, -legurítják a hegy meredélyén a Bludár folyamba, az aztán elviszi oda, a -hol a többiek vannak, egy közös nagy verembe, századokon meg századokon -keresztül összegyűjtve, egy új neptuni alkotás csupa emberi csontból és -valaha élt lelkes agyagból. Vajjon miféle érczet teremthet elő egy ilyen -földréteg? - -Hogy milyen rengeteg kőtömeget kivájtak ebből az egy hegyből, azt -mutatják azok a törmeléksánczok, a mik a tárnák szádáitól a hegy aljáig -vonulnak. Csupa apróra tört holt kő, a miben valaha arany volt, keverve -hegykristálylyal és amethyszttal. Ezek a törmeléksánczok teszik a -mosszori várat megvívhatatlanná, mert ezekre a gördülékeny halmokra -felmászni nem lehet. Hasztalan ezek ellen minden vakmerőség, a ki a -felhágást megkisérli, ha tíz lépést haladt fölfelé, egyszerre megindul -alatta a talaj, s ledobja a hátáról, s még azután utána zúdul a felső -görgeteg s eltemeti maga alá. - -Az erdők mind ki vannak irtva a hegy északi, keleti és nyugati -oldaláról, egy bokor nincs meghagyva rajtuk. Csupán a déli oldalon áll -az ősrengeteg, nagy gesztenyefáival, mely aztán eltakarja a további -hepehupás hegyormokat, s összevegyül a warángok lakta erdőkkel. - -Ezen az erdőn keresztül vezet az út egyenesen a mosszori várnak. A vár -azonban oly magasra emelkedik a hegytetőn, hogy annak a falait semmi -kőhajító gép meg nem dobálhatja. - -A kapuhoz vezető út mély és egyenes, a lezudított malomkő, a szeges -gerenda csak úgy vágtat le rajta, ha ellenség akar vele megpróbálkozni. - -A külső bástyafala etruszk építmény. Ez még a hajdani római castrum -maradványa. A kapu bejáratába két felől be vannak falazva a márvány -sirkövek, a miket egy római tribun, vagy centurio «uxori incomparabili» -(hasonlíthatlan nejének) emeltetett: «posterisque suis». (És az ő -utódainak.) Hol vannak azok már? - -A bástya kapuja öntött rézből van, s tólózárral csukódik. - -A bástya párkányain roppant szikladarabok hevernek; ezek az öreg -lövegek, a mik az ostromlók üdvözlésére vannak szánva. - -S a ki a római sánczot elfoglalta, még azzal nem nyert semmit. Előtte -áll az újabb vár, magas, ablaktalan falaival, mély sánczárkával, a min -vas felvonóhid vezet keresztül egy alacsony szűk kapuig. De annál -tágasabb a kapu feletti nyolczszegletű torony egyetlen ablaka, a melyből -egyszerre ötven lövész zudíthatja alá a nyilait. - -A kaputól az ablak erkélyéig egy roppant nagy kereszt emelkedik, csupa -emberkoponyákból kirakva. A falak köve fekete már, a koponyák -megmaradtak sárgáknak. Ugyanilyen a torony-erkély párkányzatának a -keritése is. A másik oldalfalán a toronynak van egy ötágú csillag -koponyákból, a harmadikon egy háromszög, közepén egy óriás fővel. - -Ezek mind becses emlékek. Rabszolga fejét ily tisztesség nem éri. Ez a -kitüntetés csak csatában levágott hős ellenség számára van fentartva. A -mosszori knéz egy mindezeknél nagyszerűbb monumentumhoz kezdett, egy -gúlához koponyákból, a mi a tornyot betetőzi; de még nincs hozzá együtt -a megkivántató anyag. - -Most is ott hajladozik a szélben, hosszú dárdára feltűzve három nem rég -zsákmányolt fej, sisakostul, sipkástul; az egyik ősz már, a másik -bajuszos férfi, a harmadik még szőrtelen arczu legény. - -«Jövel, jövel», mondják mind a hárman a közeledő idegennek, folyvást -integetve felé onnan a magasból. - -Solom azoktól sem riadt vissza, bekopogtatott a nehéz rézkapun. - - - - -A BOGUMILOK. - -Mielőtt a mosszori várba betekintenénk, a dalmatiai bogumilok -törzsfészkébe, jó lesz megismerkednünk ezzel a mesés népfajjal, melynek -létezését csak azok a minden archæologra nézve hires sírmezők -bizonyítják, a melyek Dalmátia sziklasivatagaiban itt-amott előjönnek, -néha épen a városok tövében. Ezek az egyedüli krónikái az elmult -népeknek, mert e síremlékeket keresztyének és izlamhivők egyiránt a -félelem tiszteletével őrizték meg, a várakat elpusztíták, a sírokat -meghagyták. - -Erről a szintén «elhangzott» népről sok érdekes szokást jegyeztek föl a -köztük élt idegenek, Minucio Minucci, zárai érsek, azután az -archimandrita, Padre Paolo, Valvassor, és az amelosi De la Houssaye, a -kik mind irástudók voltak, a cyrill, glagol és waráng betük szerint -egyaránt. - -Nyelvük szerint a bogumilok szláv eredetüek voltak, a fekete szlávok -közül, óriás termettel, aránytalanul kicsiny koponyával, a mit a kirugó -állkapcza s az előretörő szemöldök-csontok különböztetnek meg, fekete -hajjal és bajuszszal; az állukat és a fejük hátulját borotválták. Csak -elől viseltek üstököt, fekete szemeiket bozontos szemöldök árnyékolta, s -a bőrük olyan színü volt, mint a cserzett irha. Hanem a leányaik, az -asszonyaik színe olyan, mint a hajnalodó havas! Nem is adják a bogumil -leányokat ingyen. Egész lovas csapattal megy a mátkájáért a vőlegény, ha -nem adják szép szerével, elragadja erővel, ha pedig szép szerével adták, -útjába áll egy másik szerető, kardélre bízza az eldöntést; összeront a -két szerelmes dalia, s a melyik élve marad, azé lesz a szép menyasszony. -S azután élnek boldogan. Nem is lehet máskép. Az asszony két dolgot tud, -az egyik az, hogy ha ő panaszkodik, akkor az ura megveri, a másik meg -az, hogy ha özvegyen marad, másodszor férjhez nem viszik. Azért inkább -boldognak érzi magát. - -A mióta a keresztyén hitet fölvették, azóta a pappal is megáldatják a -házasságukat. A pap különben csak olyan ember közöttük, mint más, kivéve -az öltözetét, a hosszú ujjú dalmatikát, a mi a tarka ruhás nemes uraktól -megkülönbözteti. Dézsmát, stólát nem kap, hanem a maga gazdaságából él; -juhokat tart s a gazdagokat megsarczolja, a szegényeknek jövendőt mond, -a betegeket kuruzsolja, lakomákra, paszitákra, torokra eljár, s azokból, -a mennyi a dalmatika zsebébe elfér, annyit hazavisz. Házasodnia is -szabad; de csak szigorú regula szerint. Szeplőtlen hajadont szabad neki -feleségül venni, s ha az első felesége meg talál halni, nemcsak hogy -másodszor nem házasodhatik, de soha többet húst nem szabad neki enni, de -még halat, békát sem, semmi állatot, a minek vére van, csupán csigát és -rákot, s mikor a nagy bőjt ideje eljön, akkor még vajat sem, csak babot -olajjal; a borsó és a lencse már tiltott eledelek, mert azokban -meglehet, hogy zsizsik lappang és az már húsféle! Ezért a bogumil pap -nagyon megbecsüli a feleségül vett asszonyát, mert annak az életével -együtt tart a jól evés ivás. - -Vagy pedig úgy tesz, mint a mosszori knéz udvari papja, a kinél már a -tizenkilenczedik asszony járja. Tizenyolczon túladott rövid időn, azzal -az alapos joggal, hogy nem feleltek meg a regulának, nem érvényes a -házasság. - -Templomuk nincs a bogumiloknak, sem harangjuk. Egy felakasztott kemény -fadeszka, a mit vaskalapácscsal ütögetnek, jelenti az ima idejét; akkor -a nép a kőkereszt elé gyülekezik, melyen nincs sem kép, sem szobor. Ott -eléneklik mélázó, búskomor dalhangon a reggeli és esteli áriát a pap -után. - -A reggeli ima így szól: «Oh te öreg apánk, a ki az égben ülsz és -mindeneket látsz, küldd el mi hozzánk Péter és Pált. A mit ezek a jó -emberek tesznek, azt követjük mi is Amen». - -Az esteli imádságuk már határozottabb jellemű s így hangzik: «Szent úr, -mi aludni megyünk, éjszaka van. Téged hivunk segítségül. Kiáltásunkra -leszáll az égi király a völgybe, a hol a pásztorok a birkákat -legeltetik. A birkák nem ismerik őt meg. Azért pokolra fognak jutni s -onnan majd szomorú leveleket irogatnak haza. Alleluja! Alleluja! Segíts -rajtunk szent Vasárnap. Vezess bennünket szent György vitéz a zöld -gyepre, meg a meleg vízre, a hol a szent Mária fehérre mossa a -kezeinket, felfrissíti fekete szemeinket, megitatja szomjú sziveinket. -Amen». - -A «Miatyánk» és «Ave Máría» még ismeretlenek előttük. - -Az óhajtott vasárnapon aztán, a várudvar közepén levő kereszt előtt -misét tart a bogumil pap: a szabad ég alatt. A férfiak köröskörül -térdelnek, a homlokaikkal érintve a földet. A nők és leányok is jelen -vannak. Minden családnak megvan a maga kijelölt helye, a nagyapjának a -sírköve mellett. Mert az első ősöket, a kik a mosszori várat -felépítették, mind az udvaron köröskörül, a fal mentében temették el, -fegyvereikkel, ékszereikkel, kancsóikkal együtt. Mindenkinek sírhelyét -egy-egy ropant nagy, egyenes kőkoloncz jelöli, a melynek faragatlan -oldalába pogány runák, majd később glagol betűjegyek vannak bevésve. -Legfelül mindegyiken ott van durva dombormű faragásban a kakukmadár: a -bogumilok szent halálmadara. Ezeket az ős sírköveket térdepli körül az -asszonynép, a míg a pap a misét tartja. - -A szertartáshoz elővesz a pap egy ostyát, a minőt szüntelen kell a -zsebében hordania több példányban. Nem törik az ott össze, mert -savanyított kovászból van keményen gyurva és megsütve: legjobban -hasonlít a debreczeni mézes lepényhez. A bogumilok úgy hivják ezt, hogy -a «peti klebi» (ötös kenyér); öt pecsét van belenyomva, mindegyikben -több betű, a miknek az összeállításából ez a mondat jön elő: «Jézus -Krisztus a keresztségben megkereszteli Ádámot». Ezt az ostyának nevezett -lepényt magasra emeli a kereszt előtt a pap, a míg a hivek az imádságot -énekelik s egy hegyes késsel kivágja belőle a középső pecsétet. «Ez -magáé a Jézusé!» Azután a második pecsétből kivág egy háromszegletű -darabot. Ez a «Bogarodizáé». A Bogarodiza a Boldogságos szűz. Majd a -harmadik pecsétre kerül a sor, abból kilencz háromszöget szurkál ki; ez -a «devet khorán angelszki» (a kilencz őriző angyalé). Ekkor a negyedik -pecsétből annyi morzsát farag le, a hány élő embert lát térdepelni maga -előtt; ezek a «szjuiké» (az élőké). Utoljára az ötödik pecsétből, a hány -sírkoloncz van körül az udvaron. Ez szól a «mersnik»-nak (a -halottaknak). Ezeket a darabkákat és morzsákat azután mind egy kehelybe -teszi, és szomorú éneklés hangja mellett beszenteli. - -A pecséteitől megfosztott ostya maga azután új nevet kap; ez a Krisztus -jászolkája, a miben születésekor bölcső gyanánt hevert. A nafórát a pap -beleaprítja egy nagy ezüst medenczébe, apró csipetekként s azt leteszi a -kereszt talapjára. Mikor aztán a népet megáldotta, s kimondta, hogy az -«Ur veletek!» akkor fog egy kanalat s megkeverve a tálba aprított -csipetkéket, hangosan kiált a népnek: «Durie tás, hogyie szem». (A ki -józan, idejöhet.) S minden hívének ád a szájába a kanálkával egy -darabkát, a mit annak rágatlanul kell lenyelni. - -És ehhez a szertartáshoz a bogumilok épen olyan buzgón ragaszkodnak, -mint akár a rómaiak, akár a byzancziak a maguk pompás ceremoniáihoz, -oltáraihoz, zsolozsmáihoz, liturgiáihoz. - -S az egyszerűség jobban hódít, mint a pompa. Arra, hogy valaki a -bugomilok közt pap lehessen, nem kell elébb a kolostorban, vagy a -seminariumban agyontanulni magát; csak jól kell neki érteni a peti klebi -elkészítéséhez. - -Ez volt a főoka az üldöztetésüknek. - -Mert az, hogy rablónép voltak, kegyetlenkedtek, az mind csak vitézi -tempó, hanem hogy az ostyát kovászos tésztából gyúrták: az manichæusság. - -Pedig sokat lehetne a mentségükre felhozni. Történetük abba a korszakba -esik, a mikor még a poroszok az ősi pogány vallást követték s egész -Német- és Francziaország nem volt képes minden fegyverhatalommal rábirni -őket, hogy a bálvány-isteneiket a szentháromsággal fölcseréljék. A -dalmátiai népchaosz között jött-ment, vándorolt a sok hazátlan istenség. -Mythrász-imádat, nap-hold vallása, faragott szörnyetegek, Astaroth, -Mylitta mind végmenedéket találtak a Balkán hegyei között, s aztán -valamennyi fölött, mint eszményi hatalom terjeszkedett ki a görög-római -mythos Olympvilága. Jupiter, Juno, Venus fánumai emelkedtek fel a -halmokon; nymphák szentélyei jelölték meg a forrásokat. Mikor aztán a -classikus Róma dicsőségének terhe alatt összeomlott, a romjai felett -kiemelkedő kereszt foglalta el az Olymp helyét. De a régi emlékek azért -megmaradtak. A tűzisten ünnepe átváltozott a szentiványéji -tűzszenteléssé, a Kaleda istennő szent tivornyáit örökölte a farsang -utolsó napja, s a fiatal Badnyák istengyermek eljövetele átváltozott -karácsony ünnepévé. De azért a régi neve csak megmaradt «Badnyi vecser». -(A vendég estélye.) S a hajdani Saturnaliak napja, azért hogy -háromkirályok ünnepévé lett elkeresztelve, csak megtartotta azt a régi -szabadalmát, hogy ezen a napon szabad volt mindenkinek a más leányával -és feleségével úton-útfélen összecsókolózni. - -A karácsony ünnepnek még a pogány időkből való alakja a «Badnyák» ötszáz -évvel később is megmaradt ezen a vidéken. - -Egy fiugyermek, idegen földről való, megjelenik a házakban, fején -repkénykoszoruval, egyik karján kosár, zöld illatos levelekkel, azokkal -van betakarva egy kenyér, a másikon egy füles korsó, tele borral; a -korsó is körülfonva repkénynyel. Minden háznál tárt ajtó fogadja: «jön a -badnyák!» az erdőből támadt szentfiu, a ki áldást hoz a házhoz: minden -embernek ád egy csókot, egy szeletet a kenyeréből, egy kortyot a borából -és az mind szerencsét, egészséget hoz. A badnyákot az asztalfőhöz -ültetik, adnak neki tejet, mézes buzát, tojást, hagymát, minden gazda -egy ezüst pénzt, a pénz bele van dugva egy vadalmába; talán azért, hogy -a zsiványok az erdőn agyon ne üssék érte a gyermeket: a vadalmáért, ha -tele kosárral viszi is, nem bántják. Mikor aztán odább megy a badnyák, a -karácsonnak négy ünnepnapja volt akkor, ismét megtölti a gazda a -korsóját borral, a kosarába ád új kenyeret, úgy bocsátja más házba, más -vidékre. - -S a badnyáknak sok hivatala van. A melyik leánynak egy szál haját a -karjára köti, annak kérője akad a jövő farsangon, a mely asszonynak -gyertyahamvával keresztet húz a homlokára, az keresztelőt várhat; a mely -házban egy gyékényszálat eléget, attól távol marad minden nyavalya; -rossz csömör elmulik, ha a nyálával bekeni; avult seb begyógyul, ha a -kosarában hozott lapukat rárakja. - -Frater Aktæon jól betanítá a waráng királyfit a badnyák szerepére, a -gondjaira bízott pinczéből kikereste a számára azt a felséges cyprusi -bort, a mit mázos korsókban, ólom pecsét alatt szállítanak tengeren át a -velenczei nobilik asztalára. A papok is ebből veszik ki a maguk -dézsmáját; a warángoknak az mindegy. Gyógyhatású és ellenmérgű -növényeket is szedett a számára s megtanítá, melyiket minő talajban, -milyen lankán, lapályon, mocsárparton, sziklarepedésben lehet otthon -találni. Ott volt az a csodagyökér, a miről azt irják, hogy még a -fazékban fövő húst is képes összeforrasztani (fekete nadálytő), meg az a -másik, a mitől a bor mámora egyszerre eloszlik; azután meg az álomhintő, -a nyelvbénító füvek, miknek titkait csak a kolostorban tudták. - -Mikor aztán a bogumilok karácsonja közeledett, útnak ereszté a Frater -Aktæon a Solom fiut. - -Ez volt a rendes időszak, a melyben Tvartimir és a válogatott vitézei -zsákmány-kalandra ki szoktak menni a várból. - -A bogumiloknál deczember közepén tartották a karácsonyt. Így számították -ki az ő astronomusaik. Ez is egyik eretnekségük volt. A raguzaiak már -elfogadták a római pápa által megállapított napot: a deczember 25-ikét. -Ellenben a byzanczi kereskedők még tartották magukat a régi szokáshoz, s -egy héttel előbb ünnepeltek. És így idejük volt az áruczikkeiket vásárra -vinni Raguzába a saját karácsonyünnepeik után. Viszont pedig a -bogumiloknak legkedvezőbb idejük volt a görög kalmárokat terheiktől -megszabadítani. - -Az egészet pedig Frater Aktæon számította ki legjobban a maga csendes -sziklaodujában; senki sem sejtette, hogy ő milyen merész kézzel nyul -bele a világ rendének a szokott folyásába. - -A mosszori vár kapuja megnyilt a jövevény-gyermek karácsonyi énekére. -Már a toronyból látták őt közeledni, s a mint belépett a kapubolt alá, -egész csoport hajadon fogadta. - -«Bokszics! Bokszics!» kiáltá a vendéggyermek a szüzeknek, mire azok -közre kapták, sorba csókolták: egyik a másik karjába dobta. - -A warángoknál utálatos szokásnak tartják a nyilvános csókot. Az náluk -halálos megbántás. - -Solomnak türnie kellett ezt mind. Ez még az édese volt a csóknak, a -mézízű, a tejillatú, a csillagtüzű csókok, szűzlányok ajkáról. De -következett azután a többi, vaczkorízű, a hagymaszagú, a csalánégetésű -csókok; ránczos képű boszorkányok, borostás állú férfiak szájáról. -Azoknak is azt kellett mondani: bokszics, bokszics; s visszacsókolgatni -őket. - -Nagy örömmel vitték fel a vendéget a palotába a knéz fia pitvarába, -kiabálva: «itt a Badnyák!» - -A knéz legkisebb fia, a Szlón (az elefánt) ott hevert egy halom -birkabőrön, a mik drága bokhara szőnyeggel voltak leterítve. - -Nagyon jól találta, a ki ezt a nevet adta neki, mert a knézfi, a kinek -még csak most ütközött a bajusza, már úgy el volt hizva, hogy a nyaka -elveszett a két válla között, a tíz ujját nem birta egymásba dugni a -kövérségtől, s a lábait nem tudta meghajtani térdben. Nem is szeretett -mozogni, csak hevert és azt kivánta, hogy mindig a keze ügyébe rakják az -ételt, italt. Fogadásból meg tudott enni egy borjut, s egy egész -kecsketömlő bort minden fogadás nélkül elfogyasztott egy fekvő helyében. - -– Honnan jösz, Badnyák! kiáltá a vendégifjura, olyan hangon, akár egy -vizilóé. - -– A paradicsomból, felelt rá a badnyák. - -– Milyen bort isznak a paradicsomban? - -– Olyant, a mely a napsugárból van sajtolva, mézharmattal édesítve, -gyöngyvirággal illatosítva s szent Péter maga adott belőle egy korsóval. - -– Hadd lám! - -Solom lecsavarta a görög amphoráról az ólom zárt, s elébb, rendes szokás -szerint, maga megkóstolta a bort (lássák, hogy nincs megmérgezve), -azután ráköszönté a Szlónra: «szállok hozzád». - -A Szlón elébb gyanakodva izlelte meg a bort; de az első korty után -karikára nyiltak fel a szemei s addig húzott a korsóból, a míg a -lélekzete elfogyott; csak akkor vette le a szájáról s nagyot fujt utána. - -– Hüjh! Ez az a másvilági ital! Egyszer hozott belőle az apám egy -korsóval; de nekem csak egy kupiczával adott belőle. - -Megbánta aztán a herczeg nagyon, hogy úgy eldicsérte a badnyák borát; -mert a főrendei neki estek, kiragadták a kezéből a korsót; mindenik meg -akart felőle győződni, hogy igazán paradicsomi bor-e az? A Szlón a -fejükhöz dobált mérgében mindent, a mi a keze ügyébe akadt, tálat, -kupát, utoljára a papucsait is: felugrani még is rest volt; a sorba -kóstolás után a körömpróbáig üresen került vissza hozzá az amphora. - -Sírt mérgében a nagy elefántgyerek. - -– No ne sírj czimbora, vigasztalá őt Solom. A hol ez volt, ott több is -van. Oda vezetlek a pinczéjéhez. - -– De köszönöm! Én szent Péterhez nem megyek. Én az égbe nem repülök. Nem -arra való a testem. - -– Hiszen nem az égbe vezetlek én, hanem a warángok pinczéjéhez, a -melynek én tudom a rejtekútját. Ott van sok bor. Még ennél jobb is. -Annyi bor van ott, hogy tavat csinálhatsz belőle. Keresztül úszhatol -rajta; úgy ihatol belőle s ezt mind neked adom; mert rászabadított a -szent Péter. - -Ezzel a szóval csodát mívelt a badnyák: talpra állította a Szlónt. Felé -rohant, szétvetett lábakkal, a hogy a két esztendős gyerek szokott -futni, a ki most tanulja a járást s alig várja, hogy megint négykézláb -lehessen, s mikor nyakába borult Solomnak, ugyan jól kellett ennek -állnia a lábán, hogy le ne rántsa magával a földre, s olyanokat csókolt -rajta, mint egy békaugrás czuppanása a pocsolyában. - -– Mikor megyünk oda? - -– Várj sorára. Tudod, hogy én a badnyák vagyok. Jó izenetet, gazdag -áldást kell vinnem minden házhoz. Azért töltesd meg a korsómat a magad -borával, hadd vigyem a szomszédba. Ma az én napom van: a «badnyi -vecser», holnap lesz a «Boxiohu» napja (karácsony). Holnap délben a -warángoknál az a szokás, hogy minden ember a házában marad; -csillagfeljövetelig ki nem mozdul. Ez alatt én a junákjaidat elvezetem a -pinczéig. - -– De én is veletek megyek. Van nekem két öszvérem, a ki elbir. Meginnák -a gödények a legjobb bort. - -– Van ott elég. Csak ti legyetek hozzá elegen. - -– Ha kell, kétszáz legény is akad. - -(Kétszáz legény! Ez egy kissé sok, gondolá magában Solom. Mégis sokan -maradtak itthon.) - -– Holnap mind legyenek készen. Most vezettess a süvedhez. - -– Jaj, kedves badnyákom. Azt ne kivánd látni. A Verblud nem olyan jó -gyerek, mint én. Az nem ismer semmi badnyákot; mert az a fekete hegyek -knéze. Az nem iszsza meg a borodat, mert ha bort iszik, még jobban ordít -a sebes lába miatt. Ahhoz ne menj. Mert az, ha idegent kap, lavágja a -fejét. - -– Még is oda megyek; mert az ő számára is hoztam áldást. Ha szeretsz, -jöjj oda velem. - -– Én menjek fel a Verbludhoz? Nem tudod, hogy a Verblud a toronyban -lakik? Nem hisz senkinek: még az apámnak sem, oda vette be magát a -sebesült lábával, a fekete sipkás hivei vannak körülötte; ott tanyáznak -a toronyban, a honnan messzire ellátni, hogy nem jön-e valami ellenség. -A Verblud nem alszik soha. Engem oda a toronyba fel nem visz egy öszvér. - -– Felviszlek én, mondá Solom s letérdelt a knézfi előtt. Két mázsás -teher volt a kövér fiu, de olyan könnyen fölemelkedett azzal a badnyák, -mikor a nyakába ült, mintha csak magaforma suhancz lett volna. - -– Ej ha! Ilyen ló kellene nekem, mint te vagy. - -Még azután a korsóját és a kosarát is felvette Solom, s a vállára vett -Szlón igazgatása mellett feltalált a tekervényes folyosókon, a szük -kőlépcsőkön át a kaputoronyba a Verblud tanyájára. - -A toronynak három oszlopon nyugvó boltozatos erkélye egyetlen nagy -tornáczot világított be, a miben ötven ember elfért. A tornácz hátterét -vastag, egymást támogató gerendák képezték, a melyeken a nehéz, rézzel -fedett tetőzet szarufái nyugodtak. Egy ilyen gerendák és szelemenfák -által képezett zugban volt felütve a Verblud tanyája. Medvebőr fekhely, -koczkás, talitarka gyapjuszőnyegek, a mik a szarufákról lecsüggtek s a -fekhely előtt kárpitot képeztek, hátul pedig a vaczok superlátján drága -fegyverek csoportja, egy nagy kerek ezüst paizs körül s azon keresztül -fektetve. - -A többi gerendazugokban a knéz fegyvertársainak a sátorai voltak -felütve; lótakaró, nyeregszerszám, puzdra, paizs diszítéssel. -Tizenketten voltak mellette, félnaponkint felváltva. - -Mikor a badnyák felérkezett a toronyba a Verblud tanyájára, ennek a -junákjai épen nagy játékban voltak. A hosszú toronyerkély igen alkalmas -volt tekepályának. - -A tekebábok is, meg a golyó is emberkoponyákból teltek ki. Derék játék -volt! Az elgurított koponya hányat üt ki a társai közül? - -(Ezt a mulatságot még a napoleoni háboruk alatt is lehetett látni ezen a -vidéken.) - -Mikor a Szlónt meglátták a vitézek, abba hagyták a mulatságot. Solom -letette a válláról a knézfit, s attól nagyot rendült a torony padlata. -Erre a dobbanásra-e, vagy hogy a megszokott tekegördülés abba maradt, -félrehuzta a nehéz gyapjuszőnyeget a fekhelye elől a medvebőrön heverő -Verblud s kidugta a nyiláson a fejét. - -Vén, ripacsos ábrázat volt, himlőritkította bajuszszal, szakállal, -melynek még visszataszítóbb kifejezést adott a kedélyén uralkodó nehéz -indulat, a gyanu, irigység, boszuvágy, kegyetlenkedés. Ezeknek mind volt -egy-egy ráncza, a miben meghúzta magát s azt még mélyebbre véste. És -mindannyit fokozta még a testi kín, a mit az elmérgesedett seb okozott. - -– Mit akartok? rivallt a látogatókra, onnan a vaczogból. - -– No no! csak meg ne egyél, mondá neki a Szlón. Nem látsz? Én vagyok -itt: a süved. - -– Süve vagy az ördögnek! Mikor még a szakállamat sem dörzsölhettem a -nénéd arczához, úgy elkapták az ölemből. - -– Majd visszakapod még, Jovó. Ne káromkodj. A badnyi vecser napján. - -– Kukulj meg! Én nem hiszek a ti badnyákotokban. - -– Pedig higyj benne, mert itt van. Engem hozott fel ide a vállán. - -– Téged? Szlón? Kövér állat. Akkor csakugyan derék ficzkó lehet. Jöjj -ide, badnyák. Jöjj ide egészen közel hozzám. - -Solom oda járult a knéz elé; a ki egészen elhárítá maga elől a kárpitot, -hogy most már az idomtalan termete is meglátszott. Felemelkedék fél -könyökére, úgy nézett a fiu szeme közé fürkésző tekintettel. - -– Hát te csakugyan a badnyák vagy? Az égből jöttél? Szent Péter küldött -azzal a korsóval a paradicsomból? - -Ha erre a Solom a szokott babonás választ adja, úgy leüti a fejét -tréfából hátulról a Katovszki (nyaklevágó), hogy észre sem veszi, mikor -esett meg rajta; hanem szerencséjére feltámadt benne a nemesi büszke -lélek, s azt a fenyegetett szép főt daczosan magasra emelve, azt felelé: - -– Nem vagyok az! Nem vagyok én badnyák. Hanem vagyok a waráng fejedelem -fia, azért jöttem ide, hogy téged meglássalak. - -– Ahán! Igazat mondasz, szólt a Verblud. Tudtam én jól, hogy ki fia -vagy? Ha hazudtál volna, bizony a lábadhoz tetettem volna a fejedet. -Különben így is levágatom előbb-utóbb. - -Ez ellen sietetett tiltakozni a Szlón. - -– Azt ugyan nem teszed, a míg nekünk meg nem mutatja, hogy hol van a -warángok boros pinczéje. - -– Hát majd később. Mondd el, mi hozott ide én hozzám! Mi bámulni való -van rajtam? - -– Engem megkorbácsoltak otthon a nép előtt. - -– Hallottam hirét. Vesd le a palástod. Mutasd a hátadat. Jól van. -Csakugyan te vagy az a megvert. Hát most boszut akarnál állni a magad -fajtáján, ugy-e? Hát mit vétettél, a mért megkorbácsoltak? - -– Megloptam a warángok boros pinczéjét. - -– S most ezért boszuból elárulod a bogumiloknak az egész pincze titkát? - -– Nem csak azt. Nekem vérért vér kell. Én szolgálni akarok te alattad a -warángok ellen. - -– Én alattam? Nem látod, hogy sánta vagyok? - -– Azt is tudom. Azért jöttem, hogy meggyógyítsalak. - -– Te béka! Engem akarsz meggyógyítani? Mikor senki sem bir vele. Hát nem -itt volt már a jajczai derjacsnik, a ki a byzanczi barátoknál tanulta ki -a mesterségét, adtam neki hat lovat, meg száz birkát, a mért idejött, -itt hagyott egy varázskopját szent fából, olyant, a milyennel -megsebesítették a lábam. Azt mondta, ezt kell beledugdosni a sebbe. -Ördögöt sem használt, még rosszabb lett utána. Hát aztán nem elhozattam -a narentából a híres pustolovicza boszorkányt? Adtam neki egy vég -posztót, egy füzér klárisgyöngyöt. Azt javasolta, hogy eleven ember -felvágott hasába dugjam a lábamat, attól meggyógyul. Ez sem használ. -Csak azt nyerem vele, hogy ketten ordítunk egyszerre. Én jobban, mint a -felhasított belű rabszolga. S te akarsz most lábra állítani? Te -obesiána! - -– Én jobban tudom, mitől gyógyul meg a sebed; mert az én anyám aliromna; -ő tőle tanultam a módját. Füvekben van az erő. Hoztam számodra olyan -leveleket, erdőről, mezőről, a milyennel minálunk a warángok hegesztik -be a csatában kapott sebeiket. Engedd meg, hogy felépítselek. - -– No ha te engem megajándékozol a lábammal, akkor én megajándékozlak -téged a fejeddel. Mondá a Verblud, toportyánmódra sandítva a királyfira. - -– Ne úgy mondd, zsupán; szólt vissza Solom; mert ezzel azt is értheted, -hogy a fejemet majd a tenyerembe teszed. Hanem fogadd meg szent Péterre -és Pálra, hogy ha én a lábadat meggyógyítom, semmi porczikámat meg nem -rontod. - -– Látom, hogy nyitva van nálad mind a két ablak. Magad vagy a molnár a -malmodban. No hát fogadom szent Péterre és Pálra, hogy ha a rossz -lábamat helyrehozod, a mosszori váron belül semmiféle bántódásod nem -leszen. - -Az óvatos királyfinak ez még nem volt elég. - -– Tegye meg ezt a fogadást a knézfi is. - -– Miért tegyem én is? kérdé a Szlón. Fáj nekem a sógorom lába? - -– Azért, hogy a warángok pinczéjét a birtokodba juttatom. - -– Az már más. - -– No hát «fújd ki» szent Péter és Pál nevét. - -A Szlón is megtette a fogadást s kezet nyujtott Solomnak. - -– Megálljatok, szól közbe a Verblud, még ne csapjatok fel! Azt hallom, -hogy a warángok boros pinczéjéről beszéltek. Hátha azok a tömlőkbe, -kancsókba elrakott borok meg vannak mérgezve, s te csak azért vezeted rá -a mi népeinket, hogy elpusztítsd vele? - -Solom készen volt a felelettel. - -– Elfogom a rámlőtt nyiladat, zsupán. Hogy a korsókban és tömlőkben levő -bor nincs megmérgezve, sem megbabonázva, s a ki abból iszik, se -nyavalyás, se nederes, se kórságos nem lesz, bebizonyítom azzal, hogy -minden korsóból, tömlőből én iszom meg az első húzást; s aztán láthatja -mindenki, hogy semmi vajákos szert nem veszek be utána, s még csak nem -is tántorodok majd tőle. - -– De bizony tántorogsz; mondá rá a Szlón, ha te száz korsót sorba -szívsz. - -– Tettem azt már. Ennek a tanusága a korbácsverés a hátamon. - -– Ne kelepeljetek annyit! szólt türelmetlenűl a Verblud. Mutasd meg hát, -mit tanultál az anyádtól? Ha szája volna a lábamnak, kiabálna. - -– No majd elnémítom én mindjárt. - -Azzal a Solom lebontotta a sok köteléket a Verblud sebesült bokájáról; -eczetet hozatott, azzal kimosta az eves sebet; azután elővette a -kosarából azokat a sebforrasztó, in-nyujtó tövér leveleket, a mik -Dalmátia szikláin otthonosak, fogaival összerágta, galacsinná -hömpörgette, s azt tette rá a nyitott sebre. - -Az első pillanatban nagyot ordított a Verblud, s már a handzsárjához -kapott; hanem aztán csak elcsendesült, a nyilalló fájdalom megszünt a -bokájában; átment zsongító bizsergésbe, utoljára egészen megszünt. A -körülálló vitézek bámulva látták, hogy a Verblud szemei lassankint -lecsukódnak, a szája felnyílik, s a vezér elkezd aludni nagy -horkolással. Már régóta nem volt a szemén álom. - -Most sem tart az sokáig, hirtelen felriad. - -– No nézd! Elaludtam. Pedig már azt hittem, hogy örökre elvette tőlem az -ördög az álmot. A te szered okozta ezt? - -– Még jobban is fogsz aludni, biztatá Solom. Parancsold meg a -szolgáidnak, hogy hozzanak jeget: azt kell a fájós lábadra rakni. -Halálodra tört, a ki azt javalta, hogy forró vérbe dugd az égő sebedet; -meg hogy varázskardot dugdoss bele. - -A szolgák előhozták a jeget sajtárral, a királyfi egy nagy felfujt -marhabelet töltött meg azzal, s így köríté azt a Verblud sebesült -bokájára. - -– Szent Péterre Pálra mondom. Jó ez! hörgé a Verblud. - -– Nálunk otthon ezt teszik a sebbel. - -– No hát ez nekem jó. Neked is legyen jó. Ne maradjak adósod. Mit adjak -az első jó álmomért? - -– Add nekem annak a rabszolgának az életét, a kinek ma fel akartad -hasítani a gyomrát, hogy a lábadat bele dugd. - -– Legyen a tied. Hozzátok elő. - -A toronynak egyik zugából előczepelték a fegyveresek az áldozatra szánt -rabszolgát. - -Az különben is sápadt volt a félelemtől, de a mint Solom királyfit -megpillantá, még jobban elképedt. Ráismert. Ő is egyike volt azoknak a -szökevény rabszolgáknak, a kik az elválasztott waráng menyecskékkel -együtt a mosszori knézhez menekültek. Ugyan jó helyre kerültek. - -– No ne reszkess, mondá neki a Verblud. Nem eszlek meg. Itt van az új -gazdád. Ennek adtalak. Ez a badnyák. A Boxiohu ünnepre jött. Eredj vele: -vezesd házról-házra; te már tudod a járást. Hadd vigye el a Bokszicsot -minden cselédnek. Azután vezesd el a rabszolgák tanyáira is. Azoknak is -hadd vigye el az áldást, hisz azok is a mennyországba jutnak; hogy a -pokolba ne jutnának oda? hát ki az ördög szolgálna bennünket, ha ők ott -nem lennének? Elvezesd a badnyákot a taposókhoz, a kohókhoz, a -kallókhoz, a foncsorítókhoz: ismerje meg valamennyit; a bányába is -levidd. - -Ezeknél a szavaknál villogni kezdtek Solom szemei. Ez kellett még neki! -A rabszolgák tanyáira lejutni. - -Mint született hadvezér, az első körültekintésre észrevette, hogy a -kifőzött haditervének egy igen nagy hibája van. Nem fog az úgy menni, a -hogy ő gondolta. Ha a jól elkészített bortól mind álomnak ejti is a -fejét a bogumil had, itt marad a toronyban a Verblud, meg az ő tizenkét -strázsája. A vár homlokfalán az ő összeesküdött pajtásai be nem -lopózhatnak; a többi bástyákat pedig hozzájárulhatlanokká teszik a -törmelék-hegyek. - -Hanem aztán mint hadvezér fia, rögtön készen is volt a haditerve -kiegészítésével. Itt vannak a rabszolgák. Ezek a halálra kínzott, föld -alatt sinlő, méreggőzökben fuldokló, nyomorgatott rabszolgák; itt vannak -a warángok szökevényei, a kik megbánták hűtlen elpártolásukat százszor, -s annál elkeseredettebben fognak harczolni azért, hogy bűnüket és -büntetésüket egyszerre leróják. Ha a waráng fiuk felülről nem hághatnak -be a várba, majd előtámadnak ezek alulról, a tárnákból. - -Fejhajtva köszönte meg a Verbludnak azt az engedelmet. - -– No már most azután, ha mindent megláttál, szólt a Verblud, akkor -válogathatsz benne, hogy melyikben szeretnél inkább ott rekedni? a -bányában-e? vagy a taposó malomban, vagy az érczizzasztóban, vagy a -foncsorítóban, vagy a kohóban? Mert bizony mondom neked, hogy a ki -idegen a mosszori várba belépett, az innen élve el nem távozott soha. Ha -te megismerted ennek a várnak és bányáinak minden titkait a föld felett -és föld alatt; akkor innen ugyan el nem mégy, hogy azt otthon a tieidnek -elbeszéld. Hanem ha tőlünk szökni akarnál, bizony mondom, hogy a mit -szent Péternek és Pálnak megfogadtam, azt hiven megtartom; semmi -porczikádban kárt tenni nem hagyok; hanem oda küldelek azokra a -helyekre, a melyekről, ha csak madár nem vagy, hogy elrepülj, ha csak -kigyó nem vagy, hogy elcsuszamodj, soha elő nem jösz többet. - -– Én pedig fogadom neked valamennyi szentedre, viszonzá a királyfi, hogy -ha minden kaput nyitva hagyatsz is előttem, de ha még kergetnél is -magadtól, el nem hagynálak tégedet és a mosszori várat, a míg csak én -élek és te élsz. - -A Verbludnak tetszett ez a válasz. A dölyfös agyával nem is gondolt -arra, hogy ebben a mondásban még vakmerő fenyegetés is van. - -– Majd visszajövök hozzád reggel, a mikor új írt kell tenni a sebedre. -Addig neked is Boxics! - -Most azután még nyalábra kellett fogni a Szlónt, hogy levigye a -toronyból; mert lefelé meg épen nem tud a lábaitól lépegetni. - -– Ugyan hengerítsétek le a hágón! kiálta utánuk a sógor. A medve is úgy -szokott alá görögni, ha lejtőre jut. - -A mint az udvarra lejutottak, a nép körültérdepelte a csodatevő -badnyákot, a ki még a Verbludot is meg tudja gyógyítani s vitte aztán -nagy zsolozsmaénekléssel házról-házra, nyavalyásokat gyógyítani, áldást, -bort, kenyeret osztogatni. - -A mosszori vár egy roppant nagy négyszögre épített bástya-alkotmány -volt, melynek felső tornáczaiban lakott a knéz és testőr serege. - -A négyszög belsejét lakóházak foglalták el. Ez volt a hajdani dalmata -városok mintája. A házak mind fából vannak. - -A leghátulsó északi bástya istállókat rejt, melyekben a paripák -tanyáznak: ezúttal kevés van belőlük otthon. - -A keleti bástya boltozataiban van a felhuzó gép, melyet a rabszolgák -hajtanak; és a foncsorító mühelyek. - -Egy óriási bodon képezi a taposó malmot, mely köröskörül hágcsókkal van -ellátva: a sorba állított rabszolgák folyvást lépkednek ezekre a -hágófokokra, azok a lépés terhe alatt lesülyednek; akkor a következőre -kell lépni, a ki a gép alá kerülni s összemorzsoltatni nem akar, s így -forog szünetlenül, szakadatlanul az örök mozgású henger, az egyik -lánczot alá bocsátva, a másikat fölemelve a két korongján. Ebbe az örök -egyformaságba meg lehet őrülni. - -De van rá gond, hogy a rabszolgák egymást fölváltsák. - -Mikor már a malomgázolást megunhatta a rabszolga, akkor beleültetik a -bivalybőr tömlőbe, mely a zúzott érczkását fölszállította s leeresztik a -bányába. Ott azután változatosabb munkát talál. Ott nincs se nappal, se -éjszaka, csak hét órákra felosztott munkaidő, két órai alvás idővel -közbe-közbe. Kap egy csákányt, a mivel a sziklát vághatja. Majd -beletanul, hogyan kell a sziklaporlasztó máglyát szítani a nélkül, hogy -megfulladjon a folyosóba rekedt füst miatt, a míg megtanulja átkozni -édes anyját, a ki a világra szülte, s azt a másik édes anyját, a földet, -a ki az aranyat szüli. - -Akkor megint változtatnak a sorsán. - -Nem tetszett a földalatti örök sötétség? Változtatnak a munkakörön. A -rab kijut a völgybe. - -Ott aztán láthatná az Isten egét, ha el nem takarná az örök füst, mely -az érczizzasztók kupaczaiból, a kohók kéményeiből felszáll. Egy -folytonos kékszínű köd üli el a völgyet, kén és mirenykigőzölgésből, -melynek undorító szaga émelyít, kínoz, kétségbeejt. Itt már csak két -órai időközökre van felosztva a munka: többet emberi testalkat meg nem -bir az óriási fütőkemenczék pokoltüzénél, a katlanokból kifolyó -érczsalak, a kemenczeszájból szétlövellő érczszikra zápora között. Ha -soká tart, inkább beleugrik a kínzott rab az égő kohóba. Változtatnak -rajta. Ha a kohók izzó legét nem állhatja, odább viszik az érczmosókhoz, -a kallókhoz, ott azután más munka vár rá: a jéghideg vízben, derékig -állva szűrni, szitálni, szapulni az érczpépet, kimerni dézsákba. Ezt a -gyötrő munkát legkevesebb ideig állja ki; az érczmosóból visszakönyörgi -magát a pokolbűzű izzasztóba, a gyehennába; onnan megint a bányák -földalatti sötétségébe; míg aztán, ha nagyon jól viselte magát, ha -szépen engedelmesen szót fogadott, nem zugolódott, akkor megkegyelmezik, -hogy ujra felvontassák a tömlővel a várba. Ott vár reá az utolsó munka: -a foncsorítóban dolgozás. Itt aztán elvégzi. A kényeső gőze, a mit -kádakban emberkézzel kevernek (a hordókban foncsorítást még nem ismerik) -megszállja minden zsigereit, beveszi magát a csontjaiba, nyomorékká -lesz; kínlódik és belehal. - -Ez a mosszori rabszolgának az életszekerkéje. - -Solom királyfi sorba látogatta valamennyi telepeiket, a karácsonyi -bokszícs-osztás örve alatt. Ráismert közöttük a warángoktól megszökött -jobbágyokra. Meghallgatta keserves panaszaikat. Leszállt hozzájuk a -bányába, a kohókhoz, a kallókhoz; úgy fogadták mindenütt, mint égből -jövő követet. - -– Holnap meg fogtok szabadulni. Ezt sugta azoknak a fülébe, a kiket -ismerősökül fölfedezett. Szerzett magának hadsereget. - -Csak az első kis csapat meglegyen, majd nőni fog az, mint a hógörgeteg. -Éjszakára ismét visszatért a várba a Szlónhoz, s rábeszélte, hogy keljen -föl a helyéből, s a mint a hold felkel, induljon el az ő vezetése -mellett a vitézeivel együtt a warángok rejtett bortartó-barlangját -fölkeresni. A Szlón szomjas volt a jó cyprusira, a mibe már belekóstolt -s nem veszett nála kárba az unszolás; föllármázta a hiveit, fegyverbe -öltöztek, a Szlón számára két öszvért hoztak, azok két rudon egy nyerget -czepeltek: arra ült fel a köpczös fejedelemfi; egy ló el nem birta -volna. - -A várból kivonuló csapatot az erdők mélyén a farkasok vonítása fogadta. - - - - -A HYPNOPOIE. - -Azok nem farkasok voltak, hanem a Solom pajtásai. - -Kémeik folyvást ott ólálkodtak a mosszori vár körül, meglapulva a -bozótban, lehajolva a sziklák közé, elbujva faodukba, s állathangok -jeladásával értesíték a távolabb levőket. - -Minden ki volt főzve közöttük ravaszul. Frater Aktæon terve volt az -egész. - -A warángok borospinczéje nem természet alkotta odu volt. Valami -kezdetleges bánya volt az; tán még a liburnok idejéből, kik otthon rezet -ástak, s aztán, hogy az ér elvetélt, abba hagyták. Most a warángok ezt -használták a zsákmányúl elfoglalt borok pinczéjeül. A bor igen jó -szószóló. Azt ajándékba osztogatták olyan szomszédoknak, a kiknek a jó -barátsága becses volt előttük. A Cadmæi öböl remetéje volt a pinczének -az őre. Annak a nyilására akkora szikla volt hengerítve, hogy egy ember -föl nem emelhette. De mikor ketten voltak a királyfival, akkor -megtehették. És akkor valamennyi kancsót és tömlőt elkészített Frater -Aktæon pharosi módon. - -A pharosi mód olyan mesterség volt, hogy ugyanabból a korsóból és -tömlőből egy ember ihatott úgy, hogy meg se részegedjék tőle, az utána -következők pedig mind meg lettek mérgezve. - -«_Disputa._» - -_Kritikus._ Ugyan hogy juthatott az anachoreta méreghez és méregölőhöz -itt ebben a világon kívül eső magányban? Egész patika volt a keze -ügyében? - -_Szerző._ A méregcsinálás a római császárok korában egész tudomány volt, -s innen származott át Dalmátiába Diocletián alatt. A hirhedett Locusta -volt ennek a nagymestere. Volt olyan méreg, mely lassan, fokozatosan -ölte meg az embert; ezt használták türelmetlen örökösök, szívós -életkedvű gazdag rokonoknál, azért volt «kleronome» a neve. Egy másik -méreg, a «gelotine» ellenben folytonos kaczagással kínozta halálra az -áldozatát; a «parafera» vérengző dühvel tölté el a vérét az embernek: -ezzel vesztették el Masaniellot is; az «achæmenidion» ellenben a -legbátrabb férfi szivébe olyan gyávaságot öntött, hogy reszketett, mint -a gyermek; a viadorokat szokták vele megrontani versenytársaik. Tudták -mikor kell használni a «truferoszt», a mi az asceta remetéből is satyrt, -s a félénk apáczából bacchans-nőt képes varázsolni. Csalfa nők, a kik a -szabadságot akarták élvezni, megitatták férjeikkel az «oneirosz»-t, a mi -olyan álmot hoz a szemre, hogy azt semmi zaj el nem űzi. De valamennyi -méreg között a legrejtélyesebb volt a «hypnopoie»; mert ennek a hatása -alatt ébren maradt az ember; nézett, karikára felnyilt szemekkel, -hunyorítás nélkül, de nem azt látta a mi előtte áll, hanem azt, a mi -nincs: valami képzelt látványt; beszélt egyre, de nem érthető szavakat, -hallott hangokat, a mik a túlvilágról jönnek, angyali zenét, a mi -elandalítá, oroszlánordítást, a mi elrémíté, megitta a forró vizet, s -azt hitte, hogy nektárt iszik, az édes falernumit pedig undorodva -prüszkölte ki orrán száján, azt ordítva, hogy ez bürök; majd -mozdulatlanul elmeredt, s azt hitte, hogy most repül, küzd, óriásokat -ver le, majd meg a szunyognak könyörgött, hogy ne ölje meg azzal a -hosszú gyilkos dárdájával, marokkal tépte a haját s azt állította, hogy -üdvösséget érez, csókokat osztott a semminek s istennőnek nevezte, a ki -csókját visszaadja. Ezzel a méreggel voltak megvajákolva a bogumilok -számára elkészített borok. - -_Kritikus._ Truférosz, oneirosz, gelotine, kleronomosz, parafera, -achæmenidion, hypnopoie! Hát ennyit mindnyájan tudunk, a kik a görög -nyelvből «elégséges» calculussal húztuk ki a sandáljainkat, de hát hol -vehette ezeknek valamelyikét Frater Aktæon? - -_Szerző._ Említők, hogy a szerzetes a raguzai arany fiatalság tagja -volt, a mely az ilyen titokban járatos. A méreg élőállításához való -anyag pedig ott terem a tengeröbölben, a sziklák között; egy csiga, -melynek népies neve «tengeri nyul», tudós nyelven «aplisia depilans». A -latin melléknevet (hajvesztő) azért nyerte, mert a ki puszta kézzel -megfogja ezt az állatot, annak minden haja kihull az érintés mérgétől, a -népies neve pedig azért ragadt rá, mert a szine, a szőrös teste, és két -hosszú füle feltünően hasonlóvá teszi a mezei nyulhoz. Ennek az állatnak -a bűze, ha a hullám a partra kiveti, képes egy völgyet elundorítani, s -egy csepp ennek a nedvéből rögtöni halált idéz elő. És ennek a bűzét és -a gyorsan ölő mérgét tudták a hajdani méregkeverők úgy átfinomítani -leszürések által, hogy mindazok a fentebb elősorolt csodahatású szerek -ebből kerültek ki s mind valamennyi azzal a kellemes ambraillattal -dicsekedett, a mely a bornak, a mi közé vegyült, virágszagú zamatot ád s -még jobban itatja magát. - -_Kritikus._ No hát ez jó lesz a bogumiloknak; de hogy szabadul meg tőle -a Solom királyfi? - -_Szerző._ Nagyon furfangos módja volt annak. A kik ez alattomos mérgeket -feltalálták, azoknak az ellenmérgeit is ismerték. A hypnopoienak az -ellenóvszere fel volt fedezve abban az apró festménytermő bogárkában, a -mi a kermeszfajhoz tartozik, s mely akkoriban (mint Abbate Alberto -Fortis bizonyítja) valóságos plágája volt a dalmatiai fügefatelepeknek, -(épen úgy, mint most a philloxera a szőlőknek). A hol ez meglepte a -fügefa ágát, ott abból gyümölcsalakú gubicsok nőttek ki, tele annak a -bogárnak az ivadékával. Ez volt az illó méreg megölője. Ha olajban -megfőzték e gubicsokat, az piros lett tőle, mint a bor. Ebből a -gyógyerejű olajból azután egy makktoknyit a megmérgezett borral töltött -korsóba vagy tömlőbe töltöttek. Az olajnak már akkor is az a szokása -volt, hogy szeretett fölül úszni. És így az, a ki a korsót, tömlőt -felnyitotta, maga bátran ihatott belőle, az ellenmérget sziva ki az első -húzásra s aztán adhatta tovább a korsót. Neki magának a mérgezett bor -meg nem ártott. A többiek mind elveszhettek, az első a ki a bort rájuk -köszönté, ép testtel maradt. - -_Kritikus._ Remélem, hogy mai napság nincs már se hypnopoie, se -fügefakermesz-gubics. - -_Szerző._ Becsületére legyen az emberiségnek, a mai kor erkölcsei -mellett, az első nincs divatban már, s az utolsóra nincs szükség. - -_Kritikus._ S a ki mind ezt el nem hiszi, fizet egy obolust. - -_Szerző._ Sok obolusból telik ki a talentum. - - - - -BOGUMIL MENYEGZŐ. - -A pinczerablás igen jól sikerült, könnyen is ment, a hol maga a kincs is -el akarja lopatni magát. - -A tömlők és korsók egy részét Frater Aktæon titkos jegyekkel látta el, -azok nem voltak megmérgezve. Abból a czélból, hogy ha a zsákmányolók -áldomást akarnak inni, ne a megvahorászott borokat fogyaszszák; azok a -holnapi általános lakomára valók. - -A zsákmányfogás után nagy riadallal tértek vissza a hősök a mossztori -várba. Solom királyfi most már egészen kedvencze lett a bogumiloknak. - -Ezeknek az Istentől elrugaszkodott patarénoknak azonban még a barátsága -is veszedelmes. Összebeszéltek, hogy ők a badnyákot holnap, karácsony -napján, összeházasítják egy szép mátkával. Solom még nem volt tizenhárom -éves. - -Felöltöztették a fiút pompás, aranynyal, ezüsttel kihimzett ruhákba, a -mikben az úgy érezte magát, mintha börtönbe zárták volna; eddig soha -öltözet nem volt rajta, a míg hazulról a megvert testére a rabinget rá -nem dobták. Most aztán azt a sok posztót, prémet mind fel kellett -vennie. Nagy megtiszteltetés volt rá nézve. Azért királyfi a neve. - -Karácsony napjára pap is jött a várba. Ezt Jajczából küldték ide, a -mióta a patarénok megtértek, hogy tartsa meg őket a hitben. Tudott -olvasni, de csak glagol irást, abból olvasta a misét (templom még nem -lévén, ősi keresztyén szokás szerint a juhakolban, a hol a jászol volt -az oltár). A nagy könyvén kívül volt neki bő ujjú dalmatikája, meg egy -karikára tekert végű pásztorbotja szőlővenyigéből. Ez a három elég volt -egy hajdani diakonusnak ott a hegyek között. Ez ott maradt az ünnep mind -a négy napján. Az első nap esketett, a második nap keresztelt, a -harmadik nap temetett, a negyedik nap gyóntatott. Így volt neki -meghagyva a püspökétől. - -Az esketéshez ott volt a badnyák, meg a számára kiszemelt menyasszony; a -többi bogumil nem barátja ennek a ceremoniának, náluk a menyegző egészen -más szertartásokkal jár, mint a keresztyén hiveknél, de valakin végre -kell hajtani ezt a sacramentumot, arra való az idegen badnyák. A második -nap a kereszteléshez megint kötéllel kell fogni az ifjakat; nem mintha a -szentségtől, hanem a víztől félnek, náluk csak akkor szokták megmosdatni -az embert, mikor meghalt, eleven embernek iszonyat az! A temetéshez -könnyebben akad vállalkozó; a két első karácsony-éji tivornyán minden -bizonynyal agyonütnek egynehány czimborát. A gyónáshoz azonban -okvetetlenül mindenki odajárul, mert addig nem adja ki a pap a zapizát. -A zapiza pedig minden igazhivőnek szükséges. Ez egy három szögletű -irhabőr, melybe tűszúrásokkal van beirva egy-egy védszent neve. Azt a -bogumil a süvegéhez varrva viseli. S az megvédi őt minden kelevénytől, -dobrocztól, mirigytől és gutától, szivesen megfizeti ezüsttel, -aranynyal. S a ki nagyon bőkezű akar lenni a pap iránt, az még a -petizákból is kaphat. Ezek a Szent-Ilona pénzei, voltaképen -magyarországi dénárok, a patrona hungariæ képével. Csodaerejük a -nyavalyatörést elűzi. Ezt a bogumilok, még mikor későbbre mohamedánokká -lettek, mint az amuletot hordták a nyakukban fűzve zsinóron. - -Hanem még ezzel nincs vége a gyónás ceremoniájának. Az itt ezen a -vidéken igen praktikus befejezéssel jár. Mikor a bűnbánó lélek mind -végig meggyónta a papnak lelke terheit, akkor a pap markába kapja azt a -görbe végű szőlővenyigebotot s olyan sort ver vele a hátára, a milyent -bűneinek értéke szerint megérdemelt. Egy hát sem marad ott kék és veres -kereszthúzás nélkül. Ezzel végződik a sátoros ünnep. - -* - -_Kritikus._ (Nyugtalanul toppant.) - -_Szerző._ Kérem, ne tessék ellenem hegyezni a plajbászát; ezt mind így -írta le egy kegyes apátur, Alberto Fortis, a ki maga látta az ilyen -szertartást. - -* - -A mint másnap reggel a kalapácskótogás a keményfa deszkán elhangzott (ez -a bogumilok harangja), a pap elkezdte a misemondást a juhakolban; vén -ember, vén asszony a hány volt, mind azt hallgatta, a fiatalok pedig -elmentek menyasszonyt hozni. Mikor a szent szertartásnak vége volt, már -hozták a mátkát lóháton a «szuátok». Elől jött gyalog a «parvinácz», -selyemzászlót lobogtatva a kezében, utána a «Cziájus» hosszú -virágbokrétás pálczával, a régi pogány istenek neveit kiabálva sorban. -«Breberi, Davori, Dobra, Frichia, Jara, Pikó!» Hátrább a menyasszony -mögött következett a két «komorgia», czifra ládában czepelve a -menyasszony nászkelengyéjét, bezárta a menetet a «sztari szuát», az öreg -vőfély. - -A vár belső tornáczának feljáró gádora előtt állt a menyasszonyt fogadó -«diveri» és a «kuma». - -Legelőször az ő kezükbe kerül a mátka. A kuma a násznagy, a diveri a -sógor. - -Csak ha ez a kettő elég szépnek és engedelmesnek találta a menyasszonyt, -akkor hivatják elő a vőlegényt. - -A menyasszony elég szép volt, csaknem olyan idős, mint a vőlegény, tehát -még gyermek, hanem ezen a tájon a leányok korán férjhez menendők. - -Világoskék morankája feszesen simult karcsú termetéhez, elől kihimezve -üveggyöngyökkel, tarka kagylókkal, derekát széles bőröv szorítá át, -ezüst sodronynyal kiverve, fején veres süveget viselt, a miről fűzérei -lógtak alá az arany és ezüst pénzeknek, vegyítve ezüst és réz -félholdakkal, csigákkal és baltácskákkal; e fűzérek egész a válláig -hulltak, eltakarva álla alatt átkötött két hajfonadékát, s folytatásukat -találva a nyakán elkezdődő s fél melléig érő kláris-, üveggyöngy- és -kagylófüzérekben; a sok csengő-bongó csülleng csilingelt, a hányat -mozdult a fejével. - -A kuma lesegíté a nyeregből a menyasszonyt, mire az letérdelt az első -lépcsőfoknál és azt megcsókolta. Ez az engedelmesség jele. Erre egy öreg -asszony egy kis fiucskát tartott eléje, a menyasszony azt karjára vette -s összecsókolgatta. Ez a szeretet kifejezése. - -Most azután a kuma és a diveri megcsókolják az arát, s ezzel be van -fogadva a házhoz. - -Most lehet előhozni a vőlegényt. - -A Szlón förtelmes jó kedvében volt ma. - -– Hivjátok elő a badnyákot! - -Solomot elővezette a két szuát. A czifra vőlegényi jelmez fölé még egy -földig érő skarlátvörös köpönyeg is volt rajta, a minek az alsó szélén -rézbolondságok csilingeltek, gyűrűk, holdak, lánczszemek. - -– No nézd Solom, dicső királyfi, én veled szövetséget akarok kötni. -Neked adom feleségül a hugomat, a Darinkát. Legyen szövetség a két -fejedelmi család között. Az apáinktól nem kérdezzük, beleegyeznek-e? Hát -tetszik-e neked a menyasszony? - -Solom ránézett a leányra, s a szivében sajnálkozás kelt miatta. Arra -gondolt, hogy ha a következő éjjel ezt az egész népet le fogják ölni, -ennek a nyomorult gyermeknek is a többiekkel együtt kell majd meghalni. - -– Kár érte! Ez a szó szaladt ki a száján. - -– Mért mondtad, hogy «kár érte?» - -– Hogy olyan gyermek még. - -– Elég idős lesz az teneked, csak te légy majd elég legény ő mellette. -No hát elveszed-e? - -– Elveszem. - -– De nem addig van ám az, hogy csak «elveszem». Egy knéz leányt! Azt meg -is kell érdemelni. Le mered-e tenni a hármas vőlegényi próbát? - -– Csak tudjam, mi az? - -– Hát legelőször is egy piros almát le tudsz-e lőni a dárda hegyéről? - -– Az nem nagy vitézség. Csak tegzet és nyilat adjatok hozzá. - -Úgy eltalálta az almát nyillal, hogy a torony tetejéig repült. - -– A második próba, hogyha ezt az öt lovat egymás mellé állítják, a min a -menyasszony, a szuátok, a sztari szuát, meg a Buklia jöttek, keresztül -tudsz-e rajtuk ugrani egy szökéssel? - -– Azt is megteszem, csak hadd vetkőzöm neki. - -Solom levetette a köpönyegét a válláról, az opánkáit leoldta a lábairól, -s könnyedén, mint az evetke egyik fáról a másikra, szökött keresztül az -egymás mellé állított öt paripán. - -– No de most jön a harmadik próba. Fölismered-e majd a menyasszonyodat, -ha heted magával jön eléd, lefátyolozottan? Előre megmondom, hogy ha -mást találsz kiválasztani, az olyan meggyalázás lesz a törzsökömön, a -mit a véreddel mosok le. Ha nem az én hugomat választod, a fejedet -leüttetem rögtön. Még most visszaveheted a szavadat, akkor futni -hagylak, hanem korbácscsal kisértetlek. - -– Vállalom a próbát. - -Erre a Darinkát félrevitték s nemsokára ismét visszahozták heted -magával, mind egyforma termetű leányka volt, tarkótul talpig letakarva -fehér lepellel. - -– Válaszd ki hát, melyik a tied? - -Solom leteríté a kerek köpönyegét a földre, maga odaállt a közepére, -azután lehúzta az ujjairól a gyűrűit, (minden ujján volt kettő) s oda -szórta maga körül a köpenyre. - -– A ki szeret, szedje fel! kiálta a hét leánynak. - -Nosza mind a hét leány ugrott a gyűrűket szedni! Hanem ekkor Solom -hirtelen kirántá a handzsárját s megvillantá a feje fölött. - -– De ha más nyul a gyűrűimhez, mint a mátkám, tőből levágom a kezét! - -A mire hat leány ijedten visszahőkölt, csak a hetedik térdelt le a -gyűrűket felszedegetni. - -– Íme, ez a menyasszonyom! kiáltá Solom, lekapva a leplet a leány -fejéről. Valóban az volt Darinka. - -– No, te ravasz róka vagy. Bizony «falosnyi» a neved, nem más. No hát -tied a menyasszony. Csak meg ne bánd. Hozzátok elő a lovat! - -A bogumilok lóháton esküdtek a szabad ég alatt; vőlegény és menyasszony -nyeregből tették a fogadást, egymás kezét tartva, maga a pap is lovon -ült, úgy mondta ki rájuk az áldást, a mi látható jobban is ki volt -fejezve, egy nagy koszorú alakjában csupa pávatollakból, a mit a pap a -menyasszony süvege fölé helyezett. Ez az a koszorú, a mit a lakodalom -estéjén a vén kuma egy kardcsapással fog leütni a menyecskévé leendő ara -fejéről. - -Akkor aztán az örömanya (valami vénasszony) egy kosarat nyujtott fel a -menyasszonynak, az tele volt mandulával, mogyoróval, azt ő az alatt, a -míg a szuátok körülvezették zabláján fogva a lovát, marokkal hányta a -vállán keresztül a násznép közé, hogy nagy legyen az áldás. Így kerülték -meg a belső várost nagy üdvriadallal, a miben több volt a -csufondárosság, mint a tisztesség. Ez már szokás a bogumiloknál, hogy a -fiatal párt csintalan tréfákkal boszantják. - -S a pajkos dévánkodás még folytatását találja, mikor az ifjú pár a -«domachin» házába vonul. (Valami nagyon vén harczos adta ki magát -örömapának.) - -A domachin és a diveri versenyt gunyolódtak a vőlegénynyel: «no te ugyan -beleválasztottál magadnak a feleségbe!» - -Hisz az egy lusta, renyhe, szófogadatlan czefre! A kórság járja -holdtöltén. A pofája ki van festve. Ha kenyeret süt, szalonna van -mellette. Délig aluszik, estig nyujtózkodik. Ördögökkel tánczol. Söprün -lovagol. Hét szeretője volt már, mind a hét ott hagyta. Csupa halpikkely -a bőre!» - -Az efféle ingerkedés mind nemzeti szokás. Solom tudja, hogy mit kell -erre felelni. - -– Hát hiszen ha hét ördög van is benne, majd kiverem én belőle! mondja a -vőlegény s olyan mozdulatot tesz a tenyerével, a mi hasonlít a -pofonlegyintéshez; néha meg is érinti az ujja hegye a menyasszony -orczáját. - -– No hát most már jőjjenek a csimpolyások s kezdődjék el a lakoma! -parancsolá a Szlón a Bukliának. (Ez a vendégség rendezője.) - -– Megálljatok még! szólt Solom. Nekem egyéb dolgom is van, mint -vőlegénynek helyt állni. Tudjátok, hogy odafenn a toronyban fekszik a -süvünk, a Verblud; az nem jöhet ide a sánta lábával, hogy velünk -tánczoljon; sőt inkább engem vár, hogy új balzsamot tegyek a sebére. Ezt -addig hadd végzem, a míg bort nem ittam. Boros fővel eltalálnám -téveszteni a füveket s baj lenne belőle. - -– Jól van, badnyák! Hát eredj fel a Verbludhoz, addig hagyd itt a -mátkádat. - -– Bolondoknak! mondá Solom. De bizony magammal viszem, tőlem el nem -marad. Meg is kell mutatnom a süvünknek az ő ángyikáját. - -– Vigyed, vigyed! kaczagott a Szlón; s valamennyi junák segített neki a -nagy röhögést növelni. Hogy a badnyák oda viszi a Darinkáját a -Verbludhoz, bemutatni azt, mint a dölyfös fejedelem ángyikáját. Olcsó -lesz ott a dárdanyél! - -Solom azonban, alig hogy kiszabadulhatott a kaczagó bogumilok -társaságából, a torony lépcsőjénél megállítá a Darinkát s erősen a -szemébe nézve, azt mondá neki: - -– Te nem vagy knéz leány, hanem rabszolgáló! - -Az ara elnevette magát. - -– Hát ezt honnan találtad ki? - -– Onnan, hogy mikor feléd legyintettem a kezemmel, mintha pofon -akarnálak ütni, te a helyett, hogy, a mint szabad nemes leány szokta, a -kezedet az arczod elé emelted volna, egyszerre mind a két kezedet a -hátad mögé dugtad. Erre a rabszolga leányokat tanítják, hogy a -pofonütést hátratett kézzel kell fogadni. - -– Én nem is mondtam neked soha, hogy knéz leány vagyok. Meglehet, hogy -az apám knéz volt, de az anyám rabnő. A többi hat is az volt. - -– Ne nevess rajta. Mert te sem tudod, hogy hát én ki vagyok? - -– A badnyák. - -– Én nem vagyok a badnyák, hanem a halálmadár. Én megölök mindenkit, még -ma éjjel, a kiben élő szív dobog e falakon belül. - -Erre a szóra a Darinka elkezdett reszketni. - -– No ne remegj, szólt a Solom. Te neked mégis megkegyelmezek. -Megszerettelek, el nem hagylak. Itt várj reám a legalsó kőfokon, a míg -visszajövök. Őrizd a lerakott czifra ruháimat. Én megint felveszem a -rabingemet, a miben idejöttem, úgy megyek fel a Verbludhoz. Mikor -visszajövök, újra felöltöztetsz a czifra köntösbe s aztán lemegyünk a -násznéphez. Lesz nagy eszem-iszom. Én is részt veszek benne. -Valahányszor korsót, tömlőt felnyitnak, abból mind nekem kell húznom a -legelső kortyot, azután töltik meg vele a nagy «bukkarát». Te ott -maradsz mindig mellettem s aztán – tudod, hogyan itatja galamb a fiát? -úgy lesz. Te másként nem iszol, mint a mit az én számból kapsz. Ez jól -illik a mátkapárnak, a ki egymást nagyon szereti. No hát tégy úgy, -mintha nagyon szeretnél. - -– No azt bizony könnyen megtehetem. - -– Azután elhozod magaddal a guzsalyodat, s a devernya alatt ott fonsz -rajta. - -– Hol veszem hozzá a kendert? - -– Az én gondom lesz az, hogy mit fonj és miből? Te csak hozd el a -guzsalyod. Azután ne félj semmit. Megtartalak. Urad leszek. Nagy -asszonynyá teszlek. Hanem nekem engedelmeskedjél, mert különben egyet -lehellek rád s meghalsz. - -Mikor a toronyterembe betoppant Solom, a Verblud épen akkor riadt fel az -álmából. - -– Megfoglak! Nem eresztelek! motyogá félébren, a két kezével kapkodva a -levegőben. Valamit látott álmában s azt akarta megfogni. Dühös is volt -aztán, hogy elszalasztá ébren. A helyett ott látta maga előtt a -badnyákot. - -– Minek ébresztettél fel! Fakutya! Mindjárt levágom a fejedet! - -Solom nem ijedezett tőle. - -– Ne vesződjél te az én fejemmel, hanem a magad lábával. Fáj-e még -nagyon? - -– Rúgnám ki vele a kutyafogadat! Az is fáj; de jobban fáj, hogy nem -álmodhattam végig, a mit elkezdtem. Olyan szép volt. A menyasszonyom, a -szép Milenka ült mellettem, otthon a magam várában; ő töltötte a bort a -serlegembe: az a serleg pedig annak a ficzkónak a koponyájából volt, a -ki elrabolta őt tőlem. Szomjas voltam, de mégsem akartam a serlegből -inni, a míg ő nem iszik belőle, s ekkor, te bolond, fellármáztál. - -– Lásd, miért nem ittál hamarább? nem volnál szomjas. Most pedig bort -nem kapsz, hanem nyirvizet. Nyujtsd ide a lábodat, de meg ne rúgj, mert -az neked fog fájni. Azt a szép álmodat az én balzsamfüveimnek -köszönheted; ha újra bekötöm velük a sebedet, megtalálod folytatását az -álmodnak, szép menyasszonyt, koponya-serleget, édes bort. - -– No jól van. Ha te én nekem az álmomat visszaadod, háladatos leszek -érte. Majd adok én teneked olyan jó álmot, hogy végigálmodhatod alatta a -zsidók történetét. - -Solom kibontotta a knéz lábát, a seb tegnap óta erősen javult, megszünt -a tüzessége. Ismét bekötötte azt a gyógyfüvekkel s azután elmondta a -junákoknak, hogy a vezér lábát csak szorgalmasan borogassák jégbe -mártott lepedőkkel. - -– Beszélhetsz ezeknek, vak apád! zsémbelt a Verblud. Hisz ezeket -éjszakára más tizenkét ficzkó fogja felváltani, azok pedig részegek -lesznek, mint a kecske szüretkor a törkölytől, ma karácsony napja van. -Hanem magadnak kell ide feljönnöd éjszakára, te fogod szépen a lábamat -az öledbe s kergeted rólam a szunyogokat. - -– Csak be tudjak jönni hozzád a toronyajtón. - -– Hát vedd ki a kulcsot az övemből, aztán tartsd magadnál; aztán majd te -ereszd ki ezeket a junákokat, s bebocsátod a másik csapatot. - -Azzal elővette az ásítás a knézt, elnyujtózott s rögtön elkezdett -horkolni. - -Solom magához vette a toronyajtó kulcsát, a junákokat felbiztatta, hogy -lesz estére nagy lakzi, aztán visszament a Darinkához. Újra felszedte a -czifra köntöseit s visszatért vele a násznéphez. - -Ősi erkölcs szerint külön teremben volt a férfiak, külön az asszonyok -számára terítve, a vőlegénynek nem adtak kést, neki ezen a mai «kötés» -napján semmit sem szabad elvágni, ha felhozzák óriási fatálon az egész -vadkant vagy ürüt, abból a kuma szel le a számára egy darabot, az is -metéli fel apró falatokra. A menyasszony pedig épen nem ül egyik -asztalhoz sem, hanem oda kuporodik le egy zsámolyra a vőlegénye háta -mögé, s azt kapkodja el, a mit az dobál oda neki. - -A bogumiloknál megfordítva járják az étekfogások. Legelőször jön a sajt -meg a gyümölcs, legutoljára maradnak a mindenféle levesek, a miket -kanállal kell enni, a lében uszkáló konczokat ellenben divat három ujjal -kihalászni. Erre aztán a menyasszony kötelessége körülhordozni a -mosdó-medenczét és vizes korsót, s a vendégek kezeit leöblíteni és -megtörülgetni, a miért kiki tartozik egy ezüst pénzt dobni a medenczébe. - -Az ivásnak annál nagyobb a czeremóniája. Minden korsó bort előbb -ráköszöntenek egy régi istenre, vagy egy újabb szentre, a távol levő -atyafiakra, az örömapákra, azután a vőlegényre, a kumára, a deverire, a -szuátokra, s akkor az első húzást a vőlegénynek kell tenni a korsóból, -így jár az sorba a vendégek karéjában. - -Ezt a szokást Solom még azzal is megtetézte, hogy a szájába vett borból -egy gyűszűnyit a menyasszonyának engedett ízlelni. Azt mondta, az ő -nemzeténél ez így szokás. Legyen neki az ő hite szerint. - -Az az első korty volt a kermeszszel telített olaj. Ő vele azért itatták -azt meg, hogy bizonyosak legyenek felőle, hogy a zsákmány-bor nincs -megmérgezve. - -– Ittál már valaha bort? kérdé Solom Darinkától, mikor megitatta, mint -galamb a fiát. - -– Sohasem, hiszen még pártás vagyok. - -– Édes-e? - -– Mint a méz. - -Az pedig keserű volt, mint a tárnics – a kermeszbogártól. - -Hanem Darinka azt mégis édesnek találta. - -Tíz, húsz, harmincz – ötven korsót, tömlőt kellett Solomnak sorba -köszönteni a násznépre. S ugyanannyiból meginni egy kortyot. Ha tiszta -bor lett volna, ittasan kellett volna ledülnie a székéről. Így kiállta. -A keserűséget lenyomtatta egy falat haricska kenyérrel s együtt dalolt a -víg társasággal. - -Egyszerre azt mondá neki a Darinka: - -– Hallga csak! Milyen összevissza megy ez a danolás. Minden ember más -nótát fúj. - -– Majd mindjárt vége lesz annak, súgá neki Solom. Te most eredj, hozd -elő a guzsalyodat. - -A Darinka felkelt s visszakerült a rokkájával. - -Már akkor az egész társaság össze-vissza beszélt. - -Hiszen szokás az jól bekapott embereknél, hogy kiki magára kiabál, s a -szomszédját nem engedi szóhoz jutni; de ezek úgy kiabáltak mint a -hagymázosok, egyik sem ügyelt a másik szavára, s a kezeik nem mozdultak -hozzá, a szemeik mereven kidülledve néztek; az egyik vigyorgó arczot -csinált, a másik rémledezőt; olyan is volt, a melyik kéjt mosolygott, -mintha a hetedik paradicsomban volna. - -A kuma a nagy bukkarával ütötte az asztalt, kiabálva: - -– Bort! Bort! Görög bort! Tengert iszom ma! - -– Eredj oda, tölts neki, mondá Solom Darinkának. - -A Darinka felvette a cyprusi kancsót. - -– Nem abból, te! kiálta rá Solom. Hanem ebből a jóból. - -S azzal fogta a piszkos vizet a medenczéből s azzal töltötte tele a -bukkarát színig. - -A kuma felhajtotta körömpróbáig a kupát. - -– Királyi ital volt! hörgé utána. No még egygyel. - -Darinka bámulta, nézte, mit csinál az ő vőlegénye. Hisz ez -boszorkányság. - -Ellenben a sztari szvát oroszlánölő kedvében volt, mind a két öklébe -handzsárt kapott, s ordítozott, hogy neki elefántot hozzanak, hadd öli -meg! - -A Solom pedig kihúzott egy hosszú szalmaszálat az ágyból s annak a -kalászos végével megcsiklandá a vérengző hősnek az orrát. - -Arra a sztari szvát bátorsága egyszerre az inába szaladt, reszketve -dobta el a fegyvereit, s fogvaczogva könyörgött: - -– Jaj, kegyelmes bögöly! Irgalmazz, kegyelmezz, ne szúrj agyon a -fulánkoddal! s elbujt az asztal alá, onnan dödörögte dideregve: Jaj -megöl az a nagy dongó. - -Ezen még jobban elbámult Darinka. Bűbáj van ezzel a fiúval! - -Majd meg azt tette, hogy a holtmereven bámuló Stacheonak ráfújt az -arczára s arra az elkezdett kezével-lábával rángatózni, vihogott, -sikongott, hogy őtet az ördögök csiklandozzák. - -Minden férfinak valami szokatlanul el volt változva az ábrázatja; de -valamennyi között legcsodálatosabb volt a Szlóné, a ki azt hitte -magáról, hogy ő repül, azzal az idomtalan kövér termettel; -tündérországba repül, a hol bájos arák veszik körül; csókot ád jobbra, -csókot balra. Ahhoz hozzálépett Solom s adott neki egy pofont jobbról, -egyet balról, csakúgy csattant. - -A Szlón gyönyörittasan mondá rá: köszönöm, szőke tündérkém, köszönöm, -barna tündérkém! Azt ő csókcsattanásnak vette. - -– Jaj, te mit csinálsz? szörnyűködék a Darinka. - -– Te, fogd össze a lepcsest. Ülj a guzsalyodra és fonj. - -– Ugyan mit fonjak? Gyapjut vagy lent? - -– Mindjárt kapsz, a mit fonj! szólt Solom, s kihúzva a görbe kést a kuma -öve mellől, levágta vele annak a két hosszú üstökét, a mi befonva -csüggött a vállára. A kuma engedte, pedig ez a legnagyobb csúfság egy -bogumilra, ha az üstökét levágják. Aztán sorba vette valamennyit, -mindannyinak lenyiszálta a hajfonadékait. - -– Nesze medveszőr, nesze oroszlánsörény! Fond össze kötélnek. - -Darinka azt gondolta, hogy az ő vőlegénye maga az ördögök nagymestere. -Megtette, a mit parancsolt neki. - -– Mit csinálsz? Mit csinálsz? kérdezé rebegve. - -– Mit csinálok? Itélet napját csinálok. Nem látod, hogy ezek mind meg -vannak már gárgyulva? Méreg volt, a mit ittak, csak mi ketten nem -vettünk benne részt. Annak köszönd, hogy az én szájamból ittál. - -– De a Verblud meg annak a junákjai még meg vannak a toronyban. Azok nem -ihattak a méregborból. - -– Jó helyen vannak a toronyban, nálam az ajtójuk kulcsa. Majd eljön az ő -soruk is. Ha a köteled készen lesz, leereszted a bástya fokáról s a -fehér fátyoloddal jelt adsz. Ott rejtőznek az én bajtársaim; felmásznak -a kötélen s akkor kiszabadítjuk a taposómalomba meg a foncsorítóba zárt -rabszolgákat, azok csak arra várnak, hogy a jeladó kürtöt hallják, elő -fognak rohanni, s akkor aztán megfizetünk mindannyian, ki mivel tartozik -a házigazdájának. Csak te jó erősre fond azt a kötelet, csomókat köss -rajta, hogy jól lehessen benne megfogózni. - -A másik gyermek szót fogadott a vakmerőnek s fonta a kötelet hosszúra. -Az egész násznép hagymáz-álomban őrjöngött már, senki sem látott és nem -érzett semmit, a mi vele történik. Beszéltek embertelen szavakat s -verték fejeiket a falba, a sztari szvát a nagy fakupát, a bokkarát rágta -a fogaival s ette, mintha mézeskalács volna; a Szlón az égő fáklyába -nézett, oly közelről, hogy a szemöldökét elperzselte nála, s azt -dadogta: milyen sötét van; a vőfély a földön hevert és uszott, azt -hitte, a tengerben van, s fújta a szájába tóduló hullámot, és kiabálta: -segítség! - -Egyszer csak berohan a terembe az a rabszolga, a kinek az életét -megváltotta Solom, s a kinek a dolga volt az udvaron levő nép között a -tömlős bort kiosztani, s ha aztán mindenki el lesz kábítva, felnyitni a -taposó-malom kapuját, s kibocsátani a rabszolgákat. - -– Végünk van! hebegi a rabszolga. Itt jön a Verblud a junákjaival. Hogy -te nem küldted a felváltó csapatot, kitörték az ajtót. - -– Bocsásd ki a rabszolgákat! kiáltá neki Solom. - -– Nem lehet, a Verblud junákjai elállták a hozzájuk vezető kaput, -nyolczan. Ő maga idetart negyed magával. - -– Darinka! Fuss a bástyára! szólt erre az arához fordulva Solom. - -A menyasszony felkapta a guzsalyat, a fonott kötelet s elmenekült a -terem hátulsó ajtaján. - -A Solom is elfuthatott volna azon a résen, de neki más gondja volt, nem -a futás. Útjába állni a Verblud dühének addig, a míg a társai felmásznak -a falra. - -– Te vesd magad az asztal alá s tégy úgy, mint a többi bolond! utasítá a -rabszolgát. Az meg is fogadta a szót. - -A Verblud recsegő hangja már ott hangzott a tornáczban, éktelen -káromkodásokban nyilatkozva. - -A waráng királyfi érezte, hogy most nagy próbát kell kiállnia. Ha ebben -helyt nem áll, az egész terve dugába dült. Holnapra ezek kialuszszák a -mámort, s azontúl a méreg hatása is enyészni fog. Nyugodtan kellett -szembenéznie a veszélylyel. - -Eléje ment a Verbludnak. - -Az, jobb kezében a kelevézet tartva, s a fájós lábát azzal támogatva, -jött sántikáló lépésekkel; utána négy junák, kivont karddal és a balján -pajzszsal. Mindenféle rossz indulat rítt ki a tekintetéből. Szerteszét -nézett, elbámulva az őrjöngő atyafiakon s aztán egyszerre a dárdája -hegyét a Solom mellének irányozva, rárivalt: - -– Megállj, kölyök. - -– Én állok. De te ne állj, hanem ülj le, mert megrontod a lábad. - -– Ne legyen neked gondod az én lábamra, hanem a magad kutyafülű fejére. -– Te badnyák! – Ej de czifrára fel vagy öltöztetve! - -– Fel bizony, mert most vőlegény vagyok. De mihelyt leteszem ezt a -gunyát, megint a badnyák leszek, s a te csontodat hegesztem. - -– Nincs annak már semmi szüksége rád. Ebcsont beforr. Ha fájna, nem -jöhettem volna ide. Hát te csak vőlegény vagy most? Hol a menyasszonyod? - -– Mindjárt itt lesz, csak a kontyát felfőkötőzzék a nyoszolyóasszonyok. - -– Hát a násznépeddel mi történt itt? - -– Látod. Vigan vannak. - -– Nem értem, hogy mit beszélnek. - -– Nem bizony, mert görög borokat ittak, s azoktól az ember görögül -beszél. - -– Hazug babuka vagy! Méreg volt a borban, a mit ellopattál velük a -warángok pinczéjéből, attól lett az egész vár népe mind kórságossá. - -– Én magam együtt ittam velük egy korsóból; magam izleltem meg minden -bort legelőször, s látod, semmi bajom. - -– Mert az ördög szereti a magáét. Neked nem ártott az meg. Jó szerencse, -hogy én meg a tizenkét vitézem nem ittunk belőle. Hát ezeknek a -bogumiloknak hova tetted az üstökeiket? - -– Azok bizony fel lettek áldozva a keresztyén vallásnak. Tudod, hogy az -üstökfonás pogány szokás. A pap rábeszélte őket, hogy vágják le. - -– Hamarább elhiszem, hogy a medve azért nem visel farkat, mert fogadása -tartja. Te csufitottad őket így el. Te vágtad le a kontyaikat. - -– Ugyan hová tettem volna? - -– Eladtad anyádnak, a pusztoloviczának, hogy fonjon olyan kötelet -belőle, a min fel lehet kapaszkodni az égbe. – Nem mégy oda. Az én lábam -meggyógyítottad. Látod, járni tudok rajta. Ezt neked köszönöm. Hát -meghálálom. Hazaküldelek az apádhoz. Ördög volt az apád, oda küldelek -hozzá a pokolba. - -– Nem félek én a te ijesztgetéseidtől, zsupán! Te megesküdtél, hogy én -nekem semmi porczikámat nem engeded bántani, s ez a te esküvésed engem -jobban betakar, mintha a láthatlanná tevő tündérpalást volna rajtam. - -– Ezt jól mondtad, bagoly! Nem is bántja senki semmi izecskédet. Semmi -tagodat el nem szakítjuk, sőt még jobban hozzád ragasztjuk. Egy darabban -hagylak. Csakhogy épen megfürösztelek egy kis jó forró szurokban. Hogy -fog tetszeni? - -Solom nagyot kaczagott erre a szóra. S a nevetés egész természetesen -jött magától az ajkára. Az villámlott a fejébe, hogy a szurok -felforralásához idő kell, s ha időt nyer, életet nyer. Még ő kapja majd -a halál kaszájának a nyelét a kezébe. - -– Hahaha! Hisz ez meg épen gyönyörüség nekem. Otthon a tündéranyám mind -abban fürösztött. Majd meglátod, hogy úgy jövök ki belőle, fehéren, mint -a hattyu. Csak egyre kérlek. - -– Akármit kérsz, ráadásul a szurokfürdőre, a tied. - -– Azt, hogy a menyasszonyom is hadd fürödjék meg velem együtt. - -– A forró szurokban? A bizony úgy is illik. Kiki párjával. Badnyák a -mátkájával. Junákok! Készítsétek a fürdőt. Hétféle füvet hányjatok bele, -hogy illatos legyen. - -A nagy ivóterem végében volt az óriási kandalló, a minek a kürtőjéből -vastag vaslánczon csüggött alá a roppant nagy kondér, a miben egyszerre -egy egész tulkot, vagy vadkant szoktak vetreczének főzni. Annak a ma -estére való tartalma már kifogyott, csak a fenekén rotyogott még a -zsiros borsos lélötty. A tűz égett alatta. - -Ez jó lesz most szurokfőzésre. - -A míg a junákok a szurkot a tűzön forralták, a Verblud sorra járta az -atyafiakat, rázogatta, költögette. Az mind másról beszélt neki, csak azt -nem akarta tudni, hogy felébredjen. - -– Ilyen pokolbeli varázst hozni a házhoz! agyarkodék a Verblud. Rám néz -valamennyi s az egyik menyecskének néz, a másik sárkánykigyónak. – Hát -te rabszolga itt az asztal alatt! Te is bort ittál? - -S a kopjája nyelével nagyot lökött a rabszolgán, a ki Solom hive volt. - -Az azt mondta rá, hogy «köszönöm az áldást». - -– Ki vagy te? rivalt rá a Verblud. - -– Hát csak ismered a királyodat? dörmögé a rabszolga. - -– Ez abban van, hogy ő a bosznya király! Hát engem kinek tartasz? - -– Te vagy Chrysostomus archimandrita. - -– No már ahhoz csakugyan hajazok. S aztán mit hoztam neked? - -– Az arany rózsát hoztad el a pápától. - -– No már azt Isten ugyse megkapod! - -S azzal fogott egy szurokfáklyát, annak az égő kanóczát oda szúrta a -rabszolga kinyujtott tenyerébe. - -A rabszolga arczán egy vonás sem rándult félre a fájdalomtól, a míg a -kanócz a tenyerét égette. - -– A Szentháromság Isten fizesse meg ezt neked százezerszer, mondá -álomjáró hangon. - -– Bakfitty! Vad szamár! dörmögé a Verblud, s oda köpött a ficzkó -markába, hogy a kanóczot eloltsa. Ez az áldás szeget ütött a fejébe. - -A kandallóban fortyogó üst okádta már a fekete füstöt a benne fövő -szuroktól, a mit a junákok dárdáik nyelével kavartak. - -– No királyfi, kész a fürdőd! mondá gonosz nevetéssel a Verblud. - -– Mindjárt megyek, szólt a királyfi, csak a gunyámat vetem le. - -S elkezdett vetköződni. - -Azzal is készen volt. - -– Hozzátok elő azt az üstöt. - -A négy junák két rudat dugott keresztül a nagy üst négy fogantyuján s -leemelte azt a tűzről; oda tette a terem közepére. - -– Mindjárt ugrom, csak a menyasszonyomat várom. - -– Kiálts neki, hogy siessen. - -– Héj Darinka! Darinka! hol vagy? jöszte már sebtiben! kiabált a Solom. - -Egyszer aztán felhangzott a Darinka szava onnan a feljáróról, a mi fel a -bástyára vezetett. - -– Jövök, vőlegényem! - -– Repülj hát. Nézd, de nagyon várlak! - -– Itt vagyok, ragyogok! kiáltá a leány, a hágcsóról nagyot ugorva a -terembe, kezében forgatta a guzsalyszárat a körüle csavart kötéllel. - -– Hahaha! nevetett a Verblud. Ez ugyan derék menyasszony! Épen hozzád -illik. Egy királyfi meg egy rableány! Panka! vetkőzzél szaporán! Most én -vagyok a kuma. - -(A bogumiloknál az a szabadalma volt a násznagynak, hogy a -menyasszonynál a nászéjen ő teljesíté a szobaleányi szolgálatot.) - -– Jaj, szégyenlem, mondá a Darinka. Ne nézz ide, kérlek. - -– Hogy ne néznék? mikor nézek! - -– No hát vakuljon meg a jobbik szemed! - -Erre a szóra egy ijjhur pendülése hangzott valahonnan a magasból, s -abban a pillanatban egy sivító nyilvessző állt meg a Verblud jobb -szemében, s arra mintha az égből potyognának alá, rohantak elő a -hágcsóról a waráng suhanczok, nagy rivallással. - -– Ne hagyd magad, Solom! - -A királyfi párduczi gyorsasággal ugrott az egyik alvó férfihoz, kirántá -annak az öve mellől a handzsárját. - -– No hát Verblud! Most már én viszem el a te koponyádat a menyasszonyod -szeretőjének. Jó lesz neki imádságos könyvet támasztani. - -De a Verblud még nem adta meg magát. Olyan volt mint a megsebesített -medve; végperczében a legfélelmesebb. Nem vesződött a szemébe lőtt -nyillal, hanem kétkézre kapta a nehéz dárdáját s úgy rohant a -királyfira. Ő rajta lánczból font pánczél volt; az pedig mezetlen, mint -Dávid a Goliáth előtt. - -Hanem rohantában elkapta valaki a Verblud lábát. Épen azt a sebesült -lábát, a mit a Solom már félig meggyógyított. Az alvást szinlő rabszolga -volt az. - -A Verblud egyet nagyot ordított a fájdalomtól s térdre bukott. A második -kiáltás már nagyon rövid volt, mert a Solom egy csapással leütötte a -fejét; s aztán felkapta azt az üstökénél fogva, s úgy mutatta fel a -magasba. - -– Ilyen magas volt valaha! - -A waráng fiúk rézszekerczéiket villogtatva rohantak a vezérükhöz, a míg -a menyasszonya diadalmasan borult a vállára. - -A négy junák pedig rémületében elejté a czepelt üstöt, a szurok feldült, -a füstje lángra lobbant a tüztől, s akkor aztán a szétfolyó pokolsár, -mint a tűzokádó ürüléke terült szerteszéjjel, lángnyelveket lövelve a -magasba. A junákok az égő szurkon keresztül rohantak az ajtónak, -felszedve az opánkáikon a lángoló degetet s úgy szaladtak ki az udvarra, -minden lépésüknél lángnyomokat hagyva maguk után, kinn levő társaik nagy -rémületére. - -A waráng suhanczok pedig a hátulsó hágcsón keresztül menekültek el a -királyfival, Darinkával, meg a hű rabszolgával együtt fel az oszlopos -erkélyre, ott hagyva a pokolmódra égő termet, elkárhozottul ordító -lakóival. - -Az udvaron nagy riadal támadt: a nyolcz junák ott hagyta az őrzött -kapukat, s futott a várkapu felé, hanem a waráng fiúk nyilai utolérték -őket, hirmondónak sem futott el egy is. - -Erre aztán a rabszolgák népe kitört kínzó műhelyeiből, s megkezdődött a -gyilkos boszuállás, a minek a magja emberöltő időn át el volt vetve. - -A bogumilok még védeni sem tudták magukat, álmukban dicstelenül -rabszolgafegyver ölte le őket. - -Mikor a hold feljött a hegyek mögül, csak elbámult, hogy hova lett az -éjszaka? A mosszori vár lángja messzire bevilágított hegyet, völgyet és -csillagos eget. - - - - -AZ OSTROM. - -Tvartimir knéz ezalatt igen jó fogást csinált a byzanczi úton s azzal a -nyert zsákmányt öszvérestül, tevéstül hajtva maga előtt, nagy sietve -igyekezett hazafelé, hogy legalább az ünnep utolsó napjára otthon -legyen. A gyónást nagy kár lett volna elmulasztani. Biz az ilyen vitézi -kaland nem megy végbe némi áthágása nélkül a tízparancsolatnak. A -legényfiuk is igyekeztek haza a kedveseikhez, ámbár az esketési napról -el is voltak késve. - -A mint azonban az égbenyuló Dinára hegyszakadékából kibukkantak, -megdöbbentő látvány tárult fel egyszerre a szemeik előtt. Mintha az -átelleni gömbölyű hegy mögül akarna feltámadni a nap, nem is a nap, az -északi hajnal inkább, az egész ég tűzvilágban lángol, az ős -tölgyfa-erdők feketén csipkézik ki a lángpalástot. - -Azon az erdőn túl van a mosszori vár. - -A bogumilok most már neki eresztett kantárral vágtattak előre, Tvartimir -és fiai elől a csapat élén, a prédát hátrahagyták, nem törődtek vele, -utat sem kerestek, hanem keresztül erdőn-bozóton törtettek hanyatthomlok -a sűrűnek, a tűzvilág a fák között is átcsillámlott, jó vezér volt. A -híres dalmata paripák, hosszú bozontos sörényeikkel, széles homlokú -fejeikkel, földet verő farkaikkal, a mint a vészt megérezték, annál -jobban rohantak előre; a mitől más mén megijed, az éjjeli tűzvilág, az -őket dühbe hozta, vad nyerítésük volt a trombitaszó, a mivel egymást -ösztönözték. - -Az égő vár nappali fényt áraszta maga körül, mikor a knéz csapatja az -erdőből előtört, úgy hogy a bogumilok bronz sisakjai s a tüszőik -boglárai ragyogtak benne. - -Tvartimir ordított a kétségbeeséstől. Fiam! Szlón! Feleségem! Vőm! -Váram! Kincseim! – Pedig még nem tudta, hogy mi történt? - -Megsarkantyúzta a lovát, hogy sebesebben kaptasson fel a várhegyre -vezető úton. A közfalon nem látszott rés; a kapu nem volt betörve: nem -lehetett azt gondolni, hogy a várat ostrommal vette be valaki. Talán -csak véletlenül támadt tűz gyuladt ki ott benn, s a faházak égnek, még -azokért nem kár. - -Ámde a mint fele utján járt, egyszerre csak hall három ismeretes -füttyentést a légben s arra egy nyilvessző a sisakján koppan nagyot, egy -második a tüszőjét furja keresztül. Jó szerencse, hogy tele volt -aranynyal, abban eltompult a hegye. A harmadik nyil azonban a lova -nyakában akadt meg s arra a paripa elkezdett ágaskodni, hánykolódni, -majd ledobta a lovagját a nyergéből. - -Azután egy egész kardala hangzott a süvöltő nyilaknak, s mintha óriások -hárfáját vernék, úgy pengett a vár bástyáján a sok tegezideg. - -– Ellenség van a várban! kiáltá Tvartimir a fiainak. - -– Talán a rabszolgák lázadtak fel! mondá Tirimir, a legidősebb fiu. - -– Tíz rabszolga nem ér fel egy bogumillal. - -– A mieink bizonyosan részegek voltak. Mult éjjel Boxiohu ünnepe volt. A -Szlón rest barom s a Verblud sánta kutya, azok miatt felfordíthatták a -várat. - -– Majd mindjárt meglátjuk, hogy ki van a várban. - -A knéz rögtön parancsokat osztott a vitézeinek. A bogumilok mindenféle -stratagémával jártak, a várostromhoz is értettek. Egy részük leszállt a -lóról: azoknak hosszú, teknő alakú pajzsaik voltak bivalybőrrel bevonva. -Ezek a rövid egyenes kétélű kardot a fogaik közt tartva, a jobbjukban a -kelevézt szorítva, mint egy zárt palánk haladtak előre: hegynek fölfelé. -Azalatt a többiek lóháton nyomultak utánuk, lovaik fejére legörnyedve s -kézijaikat felajzottan tartva, s a mint a bástyafalon egy fő, egy -emberderék felbukkant, jól czélzott nyilaikkal egybe üdvözölték. - -A bástyatetőről azonban most már nem nyilakkal lőttek, hanem nehéz -köveket hengerítettek alá; a robogó szikla egy-egy rést ütött az -érczpalánkon; de azért fel nem tartóztatta azt: a pajzsok ismét -összezáródtak s az ostromló fal nyomult előre rendületlenül. - -A bogumilok elértek a bástya alá, daczára a kőzápornak. Ők nem -használtak lábtót a bástyaostromláshoz. Egyik sor harczos a másik -vállára lépett; az alsók pajzsaikat a fejük fölé emelték, s mikor -négy-öt sor harczos, mint egy lépcsős lejtő, a bástya párkányáig fölért, -akkor a hátul maradt lovasok egyszerre leszöktek nyergeikből s bal -karjukon a kerek pajzszsal, jobbjukban a kétélű karddal, egy futamodásra -felrohantak a pajzstetőzeten, mintha házhiúra futnának fel; s onnan -szilaj ordítással szöktek fel a párkányra az ellenség közé. - -Az ostromlottak csak ekkor mutatták meg, hogy mit tudnak. Egyszerre -csoportostul álltak fel a bástyafokra: buzogány, szekercze, nehéz -pőröly, faltörő vasrúd volt a kezeikben, a mik ellen nem oltalmaz meg a -kerek pajzs és pikkelypánczél, a mit a bogumil visel. Ők maguk csupa -félmeztelen alakok, a minők a bányák üregeit lakják, daróczrongy, -irhabőr lógg a csipejükön; de a vezérükön még az sincs, az egész -meztelen. De még szakálla sincs, sima képe azt vallja, hogy gyermek, -csakhogy a két keze mást mond, mind a két öklében egy-egy szekerczét -forgat, sújt jobbra, sújt balra, s a hová üt, pajzs hasad, koponya -törik, vér kiomlik, olyan mint egy valódi hadnemtő. S a közben szavával, -csattanó hangjával biztatja a népét, s mikor a füle mellett egy-egy nyil -elsivít: ráfúj, mintha szunyogot fujna el. - -A boszuálló rabszolgahad és a waráng legények visszaverték az első -rohamát a knéz harczosainak; s akkor egy nagy vaskondérból égő ként -zudítottak alá a falig emelkedő öt sor pajzsos vitézre. Arra a pajzstető -egyszerre kezdett beroskadni. A lecsorgó kén elkábította a vitézeket. Az -egész testudo felbomlott, a támadóknak hátukra vetett pajzsokkal kellett -tova menekülniök; s a mint aztán megkezdték a futást a lejtőn lefelé, -addig meg sem álltak, míg az erdő széléhez nem értek. Egy-egy utánuk -lóditott malomkő gázolva taposta el a menekülőket. - -Tvartimir, mikor a visszakerült vitézei homlokán meglátta a sebeket, -paizsaikon a hasadásokat, azt mondá: - -– Ez nem a rabszolgák keze szennye! Ez a warángok szekerczéinek a -köszöntése. Ismerem a szavajárását! - -A warángok vannak a várban. - -Az ő csatadaluk az, a mi a visszavert ostrom után felhangzik. - -Hősi rohammal, bogumil módon, ez a vár be nem vehető. - -Ezt csak görög módra lehet elfoglalni. Visszahuzódni az erdőbe s ott -maradni lesben lappangva. A lovakat azalatt leviszik a völgybe, hogy a -nyerítésükkel el ne árulják a megszállók ittlétét. - -A vár és a város porig fog égni, a bennlevőknek ott nincs maradása. A -vereskakas lángfarka már a kőfalak ablakain is kezd kilobogni, s a -főtorony rézteteje sem állja sokáig, hogy ott rázza a válláról a ráomló -zsarátnokot, a gerendázata majd meggyulad az izzó burkolattól s akkor az -is beomlik. A várban levő ellenség kénytelen lesz kijönni az elpusztult -omladékok közül s az erdőn menekülni. Akkor aztán belejut a kelepczébe, -a honnan egy sem viszi el a fejét. – Vagy pedig leszorulnak a -bányaüregbe; a hol azután maguk magukat fogják meg, mert a buvó folyam -völgyéből nincs kijárás. Az egy csapda: farkasverem. – Vagy pedig jön -egy-egy éjjeli zivatar, melynek palástja alatt észrevétlenül lehet -megközelíteni a bástyafalat, s mielőtt az ostromlottakat az álmos őrök -fellármázhatnák, bennteremnek a bogumilok a várban. - -Kedvezett a szerencse. - -Még két napig égett a vár: utolsó volt a nagy torony, mely kigyuladt -belülről, mikor a nehéz réztető lezuhant, az egész hegy megrendült az -omlásától s aztán lángolt ott magában a kőóriás, mint egy rengeteg -pogányoltár. A falba beépített koponyaábrák úgy vigyorogtak a messziről -néző bogumilok szeme közé. - -A második nap éjjelén megfordult a szél s a füstöt úgy leverte, hogy az -egész völgy megtelt vele. Nagy gomolyogva jött az erdőt nyövő dalmata -forgószél onnan a Dinára hegy felől. A puszta légnyomás kioltá egyszerre -a tüzet a toronyban, a füst közül csak az izzó gerendák világítottak még -elő. Azután nekieredt a hófergeteg, a mely úgy ontja a havat, hogy -ilyenkor a pásztornak folyvást körben kell hajszolni a juhait, kecskéit, -hogy szérűt tapossanak maguk alá, különben reggelre pakulárustól együtt -el vannak temetve. - -Ez volt a lesben állóknak való idő. - -Se eget, se földet nem lehetett látni. Egész a bástyafalig -felnyomulhattak a hózivatar alatt, senki sem vette őket észre. - -Nagy bámulatukra még a bástyakaput is nyitva találták. Még csak a -koloncz sem volt rajta. Bemehettek akadálytalanul az udvarra. - -Az egész bástyán egy őrt sem találtak. - -A tűz mind kialudt már a romok között, a szakadó hó kioltotta az utolsó -zsarátnokot is, csak a torony pinczeboltjából emelkedett még ki, mint -egy halott vár kisértete, valami fehér gőzfelhő, ott még a megolvadt -réztető lávája forr. - -A torony kapujának kettős szárnya pedig ki volt fordulva a sarkából és -azok is félig elégve. Be lehetett menni a várba. - -A vitézek ovakodva hatoltak előre, magasan tartva a pajzst, hajításra -készen a kelevézt, fogaik között a kardot: cselvetéstől lehetett -tartani. Sehol sem ütköztek élő ellenségbe. Ellenben a földön heverő -hullákba minden lépten-nyomon, a miket már nagyban eltemetett a hó, csak -egy megmerevült kar emelkedett fel itt-amott a hófuvás alól. - -Az ostromlók maguk is alig láthattak a nagy förmetegből a dárdájuk -hegyénél odább. Csak megbotló lábuk tudatta velük, hogy itt egy háznak a -tanórkapuja volt, a mely földig égett, emitt egy mestergerenda a nagy -őrduczból. Itt volt valaha a város! - -Itt nem volt kit keresni; a kőépület lépcsőgádorán siettek fel: ott már -nem hordta a szél a szemükbe a havat, hanem annál sötétebb volt. -Rátaláltak a nagy ivóteremre. Ott még volt valami világosság. Abba a -gödörbe, a miben a fekete dalmata bort szokták tartani, mind összefutott -a nagy tűzben megolvadt réz, czin, arany, ezüst, vas, serleg, kondér, -sisak, az még most is izzott s veres fényt kölcsönzött a pokolsötétnek. - -Visszatoppantak az ajtóból. Egy csontház volt ott, feketére égett -embermaradványok. Csak a koponyák hiányzottak belőlük. Hát azokat hová -tették? - -Felkutatták a rom minden zugát: az ellenségnek csak a keze nyomát -találták mindenütt, de a lába nyomát sehol. Hová futhatott el? - -A bástyáról jelt adtak a knéznek, kürtszóval, hogy a vár el van -foglalva, s az rögtön nyomult utánuk egész hadával. - -– Le ne öljétek őket! ordítá messziről. Ő akarta a meglepett ellenséget -szemenkint halálra kínozni. - -Nagy volt aztán az elbámulása, mikor a toronykapuhoz érve, semmi -csatazajt sem hallott, s a kapuban állongó őrök azt mondák neki, hogy az -egész várban egy élő lelket nem találtak sehol. - -– Egy élőt sem? hördült fel Tvartimir. Hát az enyéim? Hát a leányok? Hát -a gyermekek? - -Senki, senki! - -Mint a kölykevesztett medve, mint az oroszlán, mint a behemóth, úgy -rohant ordítva végig a puszta folyosókon, kedvesei nevét kiabálva, ha -egy holttestbe botlott, felkapta karjánál fogva és még fájdalmasabb -sikoltással ejté ki kezéből. Nem volt annak feje. - -Felfutott a kőlépcsőkön abba a lakosztályba, a hol saját -hozzátartozandói laktak. Az is ki volt égve. - -– Hová lettetek? Hová lettetek? - -S aztán sorba kiáltozta a neveiket. - -– Te Marinka! Te Szlón fiam! Te Verblud vőm! - -Egyszerre csak felszakadt a hófelhő, a szél ketté repesztette, s a sötét -kék égen előtündökölt a tele holdvilág. - -S arra száz meg száz férfiajk kiáltása csendült fel egy egyetemes -jajszóban, a milyen egy sziven talált férfinak a jajkiáltása. - -A leégett város helyén, a minek a négyszögű határát még jelölte a -szerteszétdult, félig elégett palánk, ott épen a piacz közepén, a hol -azelőtt a kereszt állt, volt egy iszonytató gúla emelve levágott -emberfejekből; a legfelső koponyákon nem volt már emberi ábrázat, ezek -az ivóteremben úgy összeégtek; csak a gúla zárköve, a legfelül tett fő -volt ép és ismerős: az volt a Verblud feje, a vőlegényé, a szemébe lőtt -nyillal, a mit a Solom levágott és magával hozott. - -Tvartimir knéz onnan a folyosó magas erkélyéről csak egyenesen levetette -magát arczczal az udvarra, ha társai fel nem fogják a karjaikkal, -bizonyosan nyakát szegi. - -A koponyapyramidon még volt valami nevezetes; de azt csak később értette -meg az ember, hogy mi az? Egy hosszú guzsalyszár volt odatűzve a -csúcsába, s azon lobogott a sok levágott üstök, mint valami lenköteg, -mint a rokka bábja. - -Tvartimir odarohant a rémséges gúlához, s lerántotta annak a csúcsáról a -Verblud fejét, s két kezébe fogta, nagy zokogva. - -– Oh te hősöm! Te dicsőségem! Házamnak fényes világa! Ki oltott ki -téged? Ki tudott tégedet megölni? Hah! Gyáva nyil döntött le! - -S a koponya szemébe lőtt nyilon megismerte a waráng betüket; küldőjének -a rovásnevét. - -– Hol a többiek? Az öregek? A gyermekek? Szólj! mondd meg! Verblud! -Dicső fiam! - -Az nem mondta meg, hanem az a szélben lobogó zászló megmondta neki. -Kezébe akadt a guzsalyszár. - -Azon aztán felismerte a levágott kontyokat. - -– Ez a komám üstöke volt, ez a fakó! Ez az ősz a legvénebb kapitányomé, -ez a szénfekete volt a panduré. Ez a guzsalyszár a boszuállás a waráng -királyné felcsufolásáért! - -S azzal odavetette magát a koponyahalomra és sorba csókolta valamennyit. -Mind az ő kedvesei voltak. - -– Kelj fel apám! kiálta Tirimir, a legidősb fia. Nyomára akadtunk az -átkozott gyilkos hadnak. - -– Hol vannak? hörgé feltápászkodva az apa. - -– Itt vannak a föld alatt, alattunk. A bányába menekültek le a gyávák. - -A harczosok a taposómalmot felkutatva, annak a gépezetét még elrontatlan -találták, más minden műhely össze volt rombolva, kádak széttörve, -hajtókerekek szilánkká hasogatva; de a felhúzógép megmaradt. -Természetes, hogy a legutoljára leszállók nem ronthatták azt el. - -S hogy csakugyan ezen az uton szöktek ki a várból, és hogy mi szándékkal -tették ezt? azt sejteti a padlaton elszórt rozs és árpa. Ezek az -élelmiszereket is levitték magukkal a bánya üregeibe s hosszú -ellenállásra készülnek. - -Onnan a bányából ugyan nincs hová menniök többé, mert a tárnakijáratok -mind a Bludár völgyébe nyilnak, a melyből nincs szabadulás; s ha a -bogumilok az aknalejáratot befalazzák, akkor azok oda alant -elénekelhetik a saját halotti zsolozsmájukat: el vannak temetve -eleventen. - -De az ilyen temetés nem oroszlánok szája izéhez való. Ők a vérét akarják -az ellenségnek inni. Igenis, meginni. Serlegbe öntve, a hogy a görög -történetirók festik a «vérbulcsút». - -– Utánuk! Le a föld alá! - -Ez volt az általános riadás. - -Hat ember fér csak el egy bivalybőrtömlőben, mely egyszerre alá száll a -taposómalom korongján. Ennek a hatnak az egész ellenséggel kell -megütközni és viaskodni addig, a míg a másik tömlő új csoportot szállít -alá. A küzdtér szűk, egy bányafolyosó: karddal, szekerczével vágni nem -lehet ott, mert a sziklapadmaly alacsony, csak két ember küzdhet egymás -ellen. Azok közül az egyiknek meg kell enni a másikat. - -Ki legyen az első hat, a ki alászáll? - -Mindenki tódult a leszálló tömlőhöz, mindenki első akart lenni. - -– Félre innen! kiáltott Tvartimir, az öreg. Én leszek az első. - -– Ereszsz engem inkább, szólt Tirimir, visszatartva az apját. - -– Lódulj! Neked nem volt feleséged, se fiad, se vőd, a kikért boszut -állj. - -S azzal beleugrott a tömlőbe. Még öt vitézt választott maga mellé. - -Az öklébe fogta a jazditot, a végső harcz fegyverét. Ez olyanforma, mint -egy kengyelvas, a végén háromszögletű tőrrel. Ezzel csak taszítva -harczolnak, mikor már a sűrű sokaságban se kard, se buzogány nem -dolgozhat, hanem ennek az ütésétől aztán se pajzs, se vért meg nem -védelmez. Ilyen kell a föld alatti harczhoz. - -– Ereszszétek a bodont! kiálta a knéz, s még aztán azalatt, hogy a tömlő -alászállt, elővette az oldaláról a kürtöt és belefujt háromszor. Hallják -meg azok a vakondok oda alant, hogy érkezik és álljanak vele szembe! - -* - -«_Disputa._» - -_Kritikus._ De már ez még is erős dohány, a mivel a szerző az olvasó -pipáját megtölti. Ilyen pogány vérontás, pusztítás, betlehemi -gyermekgyilkolás, vérbulcsú, koponyapyramid egyhujjában! És mind ezt -miért? Azért, hogy a waráng király feleségének egy guzsalyszárat küldtek -prezentbe. Tudom előre, hogy mit akar rá a szerző előhordani. Hogy ez a -kegyetlenkedés mind az akkori elvadult erkölcsöt jellemzi. Az -ótestamentumban is találunk ilyen vérfürdőket. Dzsingiszkán is emelt a -bokharai pusztán koponyapyramidot, még pedig negyvenezer fejből, s a -törökök által épített koponyavár Nish mellett még nem régiben is látható -volt. Ez mind historice megáll. Sőt az is Nemesisnek vehető, hogy az -állítólagos mosszorivár homlokfala olyan szépen ki volt rakva ellenséges -koponyák architectonikai ábráival és így csak a kölcsön lett nekik -visszafizetve a saját várukban, azonban itt a regényiró jön birálat alá, -nem a historikus; a mit megtehetett Dzsingiszkán, Józue és Kara Mustafa: -azt nem teheti meg egy tizenhárom esztendős fiu, ha még úgy -oroszlántejet szopott és sárkányvért ivott is, gyerek korában; egy -kezdődő regényhős, a kit a szerző a közönség rokonszenvével akar -megajándékozni, de a kitől aztán arra a hirre, hogy ez a nemes -érzésekkel teljes királyfi képes volt az ellenséges törzs asszonyait, -leányait, gyermekeit mind halomra gyilkoltatni, nemcsak az olvasó fordul -el iszonyattal, de még magam is, a ki külömben flegmatikus ember vagyok, -képes volnék a papirvágó kést kezembe ragadva, együtt szállni alá az -öreg Tvartimirral, s ha meg nem kapjuk ezt a ribancz kölyket és ki nem -fordítjuk a bőrét, hát a szerzőt négyelem fel ezzel az ollóval! - -_Szerző._ Bocsánat. Hátha nem ölette le a királyfi azokat az -ártatlanokat? - -_Kritikus._ Akkor hová tette őket? Ahá! Ezt magunk is szeretnők tudni. -Így tehát nagy vigasztalás az olvasóra nézve, hogy most következik egy -olyan fejezet, a miről még a szerző sem tudja, hogy mi mindenféle lesz -benne? - -* - -Az öreg knéz nem várhatta, míg a tömlő földet ér; előre kiugrott belőle, -jó szerencse, hogy a nyakát ki nem törte. - -Még akkor is belefujt a kürtjébe, hogy kihívja a tusára ellenségeit. - -Azonban a kürtszó végig visszhangzott a sötét tárnafolyosón s nem felelt -rá semmi nesz. - -– Nem vártak be itt a szorosban a gyávák! agyarkodék Tvartimir. Pedig -tudták, hogy hatnál többen nem jöhetünk le egyszerre! Nem tetszett nekik -a tusa ököl-ököl ellen! Bizonyosan a nagy templomban gyültek össze, a -hol nagy sokaságban harczolhatnak rendes fegyverekkel. Keressük ott -őket! - -A junákjai le akarták beszélni, hogy hatod magával ne rohanjon neki egy -egész tábornak, de nem vett be semmi tanácsot. Addig azonban mégis csak -türtőztetnie kellett a haragját, a míg a vitézek előkeresték a -tűzszerszámot, hogy fáklyát gyujtsanak, mert a nélkül az ember a -bányában falnak rohan, gödörbe esik. A kova, aczél, kénfonál minden régi -harczosnak ott volt a tüszőjében, még ha eltemették is, vele ment a -másvilágra. Nemsokára égett a két fáklya, egyet elől vittek, másikat -hátul. - -Az a nagy templom pedig nem azért neveztetett így, mintha abban a -földalatti istenek számára lett volna felállítva valami kárhozatos -oltár, hanem csupán az alakjánál fogva. Egy roppant átmérőjű körterem, -magas kupolával, hasonlatossá tette egy dóm belsejéhez s az -oldalfalakból kimeredező sziklacsompók könnyen elnézhetők voltak -szobroknak. Ez azonban egy régi római bánya ürege volt, a mit egészen -kivájtak a nemes ércz végett; ez időben a bányamunkások közös -alomhelyének volt használva. Itt volt a pihenőjük, a hol nem mondhatni, -hogy éjszakáztak, mert éjszakájuk volt mindenütt és örökké. - -Tvartimir knéz csodálkozva állt meg a folyosó végén, mely a templomba -vezetett: meglepte a nagy üresség. Itt sem talált semmi élő teremtést. - -– Még tovább szöktek! Keressük őket a kriptában. - -De itt mégis engednie kellett a kisérői okosabb szavának. Ez a bánya -nagy labyrinth, annak a tekervényes katakombáit egy csoport be nem -járhatja; jobb lesz bevárni, míg a többi vitézek is alászállnak, s akkor -aztán terv szerint kell felosztani a kutatást; minden csapat más-más -sánczfolyosót járjon be, s utoljára úgy jöjjenek össze valamennyien a -kriptánál. - -A kripta egy szédítő mély örvény volt, az is a régi római bányamívelés -emléke. Két vagy három olyan egymás fölé vájt dóm, mint a nagy templom, -valami catastropha alkalmával egymásba omlott, s azután egy mély üreget -képezett, melynek a fenekét be nem járta a fáklyavilág. Csak ha égő -szalmakoszorut bocsátottak alá, annak a világánál lehetett kivenni, hogy -ott a fenéken valami tó van. A későbbi tárnafolyosók mind ide vezették -le a vizeiket; azoknak a szádái látszottak köröskörül, mint a -partifecskefészek a Balaton partjaiban. Egy sziklába vágott karzat -futott körül a kriptán háromnegyedmagasságban, a mi mellvéddel volt -ellátva. - -A junákok nemsokára olyan nagy csapatban voltak együtt a bányában, hogy -neki indulhattak az ellenség keresésének. - -Keresték kürtölve, kiabálva, szidalmazva. Az nem jött elő sehonnan. A -folyosók egyik vége a szabadba vezetett. De arrafelé ember számára nem -volt mód a menekülésre. A sziklafal meredek, a kihordott kőtörmelék -csúcshalma száz lábnyira van az üregszádától. Bejárták az alsó, felső, -legalsó bányákat, a tüzelőszekerek raktárait, a fáskamarákat, az -eczettartó cisternák kamaráit: sehol sem találtak elbujva senkit. -Utoljára valamennyien kibukkantak a kriptához vezető fecskefészkek -szájain s a mint alább, följebb meg-megjelent egy-egy fáklya a tág -sziklaüregben, úgy tetszett, mintha a pokol égboltozata kezdene megtelni -csillagokkal. - -Ellenséget nem hozott magával egy sem. - -Az öreg knéz ki volt fáradva a dühtől, mikor legutolsónak megérkezett a -kivilágított nagy üregbe. - -«Sehol sem találjuk őket!» Ezt hallá mindenünnen. - -Kihajolt a mellvéden s lekiáltott harsány hangon a mélységbe: - -– Hej ti gyáva czenkek! Hová bujtatok? Jertek elő! - -Az örvénynek nevezetes visszhangja volt, tizenegyszer adta vissza a -belekiáltott szót; a vége felé úgy tetszett, mintha egész embersokaság -kiabálna odalenn. Csak a sziklák kiáltottak. - -Az üregbe égő szalmakévéket hajigáltak alá. Azoknak a lángjánál sem -lehetett fölfedezni senkit. - -– No, ha itt nincsenek, akkor odakinn vannak a völgyben, mondá -Tvartimir. Ott megkapjuk őket. - -S ha azt tették a lázadók, hogy a bányaüreget elhagyva, a hegyoldalba -épített kohókba, érczpárolókba és a még alantabb fekvő érczzuzókba -vették be magukat, akkor a legveszedelmesebb menedéket választották, -mert felülről az ellenfeleik sziklákkal verhetik őket agyon. Azok a -faépületek ellent nem állnak az aláhengerített csompóknak. - -A vezértárna folyosója kivezetett a völgybe. - -Azonban itt következett még csak a nagy meglepetés. - -Az egész völgy mentén nem volt se egy pajta, se egy kunyhó, a mi fából -készült, a kohóknak kőfalai álltak, kialudt kemenczéikkel, de azokból is -hiányzott a fűtésre felhalmozott tölgyfa. S a mi még élő fa volt a -völgyben, az mind ki volt vágva. - -Odább haladtak a völgy szorosán, a hol rendes hidak vezettek az árkokon -keresztül. A hidak is eltüntek. - -Mikor aztán a Bludár partjára leértek, alig ismertek a helyre. Nem régen -még egymást támasztotta egyik faépület a másik után, érczzúzó, -gubakalló, őrlőmalom. – Nyoma sincs már. – Hát azok a hatalmas gátak, az -erős zsilipek, a mik a Bludárt szolgálatra kényszeríték, hova lettek? -Simára eltisztítva minden. - -De hova lettek azok, a kik mind ezt elkövették? A rombolók, a gyilkolók, -az égetők! - -Ki nem futhattak ebből a rabok völgyéből, mert ennek nincs több nyilása, -mint az az egy odafenn a várban. - -Ég vette fel, pokol fogadta be őket? - -Denevérekké lettek-e? gyikokká változtak-e? - -– Hová lettetek ti átkozottak? ordítozá tomboló dühében Tvartimir, a -Bludár szikláit rugdosva. - -A Bludár pedig nagy harsogva, zúgva tört elő a szédítő sziklafal egyik -oldalából s bömbölve omlott be az átelleni oldalán a mély pokolüregbe; -beszéd volt az, csak érteni kellett. - -Csak nem tették azt talán, hogy annak a bujdosó folyamnak a hátára -üljenek, hisz ez elviszi őket a hegyek világtalan mélységébe, s soha az -Isten napját meg nem látják többet. - - - - -A BLUDÁR. - -A waráng királyfiban egy második Hannibál veszett el. Mint az a púni -hadvezér leleményes a tervezetben, gyors a kivitelben, a lehetetlenségek -megoldásában szerencsés. - -Miután a bevehetetlen mosszori várat, melyet a bosznyák király összes -seregei hasztalan ostromoltak az elmult években, ravasz csel által -elfoglalta, s a nemzetén ejtett gyalázatot megboszulta, nem kapta el a -diadal mámora. Jól tudta, hogy minő tüzet rakott. El nem olthatja azt; – -tehát szítania kell. - -Rögtön a vár felgyujtása és az álomitaltól elkábult bogumil harczosok -legyilkolása után elfuthatott volna bajtársaival együtt, a rabszolgákat -is hagyhatta volna szétszaladni, még akkor senki sem gátolta. – De hová -futni? – Haza, a maga nemzetéhez, a warángok közé? A felszabadított -rabszolgák oda nem fogják követni, hogy újra rabszolgák legyenek s még -büntetést is kapjanak régi uraiktól, a kiknek nyájait elhajtották s -elvált feleségeiket elvették. – De a waráng fiuknak sem lesz tanácsos a -saját városuk piaczán most megjelenni, mert az valóságos lázadás volt a -waráng király ellen, a mit most elkövettek. Megrohanni egy szomszéd -nemzet várát; azt elpusztítani, vérfürdőt csinálni benne, teljes béke -idején, a Jehova parancsa ellen, a római pápa, és a magyar király és a -raguzai köztársaság tilalmával daczolva. E miatt Dávid király minden -bizonynyal le fogja üttetni a hőstett elkövetőinek a fejét, legutoljára -hagyva a saját édes fiáét; vagy pedig ellenkező esetben, ha pártul fogja -a mosszori hős fiakat, akkor háborúba keveri a waráng nemzetet a -bogumilokon kívül még Raguzával és a bosznyák királylyal is, s abban az -ő megfogyott nemzetének el kell pusztulni. - -Tehát haza még most nem mehet. De itt sem maradhat. Tvartimir knéznek, -ha a vazalljait összehivja, egész hadserege van, s annak ő ezzel a -rabszolgahaddal, a rommá lett várfalak közt ellent nem állhat. - -Vagy engedje magát egyik völgyből a másikba üldöztetni, mint a futó -vadat, mint a kóbor zsiványt? - -Messzelátó terveket főztek ők ki frater Aktæonnal a remetebarlangban. - -Az a sziklaoduba száműzött asceta onnan a vizipatkányoktól látogatott -nyirkos barlangjából olyan vakmerő álmokat virrasztott meg élő -valósággá, a minők ha sikerülnek, az egész világot megfordítják -sarkaiban, új szenteket adnak az égnek és a földnek; megváltoztatják a -társadalom alakját, az erkölcsöket, a jó és a rossz közötti külömbség -fogalmait, helyet cseréltetnek a fejek díszeivel, a hármas tiarát -felváltja az «arany lánna», – tollkoszorút a főkötő, s a szarvakat a -cserfüzér. - -* - -_Kritikus._ Ezt értse meg ember kommentár nélkül! - -_Szerző._ Majd kiderül ez mind a vallatásnál. - -* - -A mosszori vár elpusztítása csak az első feladat volt. Elrontani a -félelmes fészkét a patarénoknak, a kik a nagy tervnek leginkább utjában -álltak, másvilágra küldeni a kolostorba zárt menyasszony eljegyzett -vőlegényét, a kinek a jogáért Milenkát fegyelemben tarták; de ezen túl -kezdődött még az igazi merénylet. Azok a vakmerő fiuk, a kik azt így -merték elkezdeni, merik azt folytatni is majd a végső csapásig. - -Kijönni a mosszori várból és hová menni? Ez volt a második ugrás. - -A Bludár egy olyanforma erejű folyó, mint Magyarországon a Sajó, -Tirolban az Inn. A mosszori völgyben három öles magasból szakad alá, -szédítő meredek sziklafal aljából, száz lépéssel a vízesés alatt rögtön -megcsendesül a rohama; mert a sziklameder fölfelé emelkedik, itt egy -részét gátak közé szorítják, s zsilipekkel mérsékelve bocsátják a -malmok, kallók kerekeire. A folyvást emelkedő meder mindig odább -kényszeríti a folyamot tóvá gyülni, mely az egész völgyet átfogja; ezen -alul aztán, közel tolt sziklakoloncz között, nyilsebesen vágtat a folyam -alá, egy ujabb zuhatagot képezve, s onnan aztán folyvást haránt hanyatló -mederben csattogva vágtat alá, félkörben körülkerítve az aranytermő -hegyet, s a félkör átelleni oldalán éles padmalylyal mosva alá a -sziklafalat; míg végre, alig ezer lépésnyire a kiömlése helyétől ismét -berohan egy barlangba, mely folytonos mennydörgést bömböl vissza az örök -zuhatagtól. - -Hová lesz azután a Bludár folyam? - -Frater Aktæon ezeket mondá Solomnak: - -«A Bludár nem vész el a kősziklák ismeretlen mélységeiben; hanem utat -tör magának a tengerhez. A hol ismét napfényre jön, távol, más hegyláncz -völgyszakadékában, ott már más neve van. Bizonyosan tudom, hogy a Branta -folyam azonos a Bludár folyammal. Gyakran találnak a brantavölgyi -aranymosók egy-egy különös alakú merítő száphoz hasonló falapátot, a mit -a Branta hozott le magával. Az ilyen lapátokat csak az aranybányák -érczzuzóiban használják. Az tehát kétségtelen, hogy a két folyam egy, -csak a neve lesz más. Azonban a Branta mégis kisebb, mint a Bludár. -Ennek megint az a megoldása, hogy a folyam valamely barlangi tóban -kétfelé szakad, s a kisebb ága valahol másutt tör magának folyosót egy -más völgy felé. Ez az én patakom itt. Nem rég egy nehéz sulykot találtam -a patakban, a minőt a czölöpök beveréséhez használnak, a nyelébe -billoggal volt beleégetve a mosszori knéznek a czimere, egy keresztbe -fektetett kard és kalapács. Ez is onnan jött hát. – A folyam nagyobb -része a brantavölgyi szikla-amphitheatrumból tör elő. Az is egy olyan -félkerek, bezárt völgy, mint a mosszori vár völgye. A külömbség csak az, -hogy a Branta kitör a völgyből s a három tüzes szentek kolostora mellett -elzuhogva, alá omlik a völgybe. Az a kolostor tehát semmi oldalról meg -nem támadható, egyedül a Branta folyam szádán keresztül. Ezzel szemben -van a sziklaablak, melynek üregéből a kisebbik anyád, Bravalla őrjöngő -üvöltése verseng a habok csattogásával. Most csak egy olyan ember kell, -a ki a lehetetlenséget kineveti. - -– Az vagyok én, monda Solom. Bizd rám a többit. - -S azzal neki indult a «lehetetlenség» legyőzésének, mint a mesék -sárkányölő vitéze. Igazi «Hüvelyk-Palkó». - -Mikor a Tvartimir csapatja megjelent a vár előtt, már akkor nem volt más -választásuk a várat elfoglalt lázadóknak és a warángoknak, mint életre -halálra védelmezni magukat. Az első rohamot a kétségbeesés -erőfeszítésével visszaverték. - -Ez első diadal után azonban megmondá a királyfi társainak, hogy tovább -itt nem védelmezhetik magukat; gondoskodniok kell az elmenekülésről. -Tanácsot tartott, s abba meghívta a felszabadult rabszolgák -legvénebbjeit, s mint okos vezető, először az alsóbbaknak engedte -magukat kibeszélni, nem futott előre a maga tervével, hadd jöjjön elő -kiki a maga bölcsességével. - -A legöregebb bányász azt ajánlotta, hogy követet kell küldeni a knézhez -és tudatni vele, hogy az asszonyok, leányok, gyermekek életben -hagyatnak, ha a knéz a várbelieknek szabad elvonulást enged s hitével -fogadja, hogy nem üt rájuk, akkor ezt a népet élve megkaphatja; ha -ellenben nem áll rá az alkura, akkor itt a szeme láttára fogjuk az -asszonynépet, a gyermekekkel együtt, a bástyafalakról aláhajigálni. -Ezért volt nagyon üdvösséges, hogy a királyfi nem engedte a nagy -vérengzés alatt az ártatlan asszony, gyereknépet leöletni, hanem maga -bezárta őket a földalatti raktárakba. - -– Úgy beszéltél, a hogy vén rabszolgához illik, monda neki Solom. Én -azonban nem tudom könyörgésre összetenni a két kezemet, a mikor az -egyikben kard van. S inkább bizom a pajzsomban, mint a bogumilok -fogadásában. Ezek Istentagadók, se Istent, se bálványt nem tisztelnek. -Esküvésüket kijátszszák. Nemde nem igérte-e meg nekem esküszóval a -Verblud, hogy semmi porczikámat sem hagyja megsérteni, levágni? Aztán -bele akart mártatni a forró szurokba. Ezzel az esküje nem lett volna -megszegve, mert egy darabban maradok. – És aztán – én nem akarom a -bogumiloknak sem az asszonyaikat, sem a gyermekeiket visszaadni. - -– Hát mire akarod őket tartogatni? - -– Azt is tudom. - -– Tehát akkor törjünk ki egy éjjel zárt csapatban, mondá a waráng fiuk -legidősebbike. Középre fogjuk a magunk asszonyait, s keresztül rontunk a -megszálló ellenségen. - -– Rossz tanács, felelt rá Solom. Nem hallgattatok-e rá, hogy odalenn az -erdőben folyvást fürészelés nesze hangzik. Itt úgy szokták a várból -kirohanó ellenséget fogadni. Az erdőben átfürészelik a szálfákat, s -mikor a mi csapatunk az erdő közepén lesz, egyszerre ránk döntik az -erdőt. Beszélt nekem ilyen dolgot az apám. Mikor a tengeren túl -harczoltak a görög császár zsoldjában, a ravasz szeldzsukok így -rontották meg a warángokat; ha akkor annyian ott nem vesznek a rájuk -dűlt erdő alatt, most nem laknánk mi itten. - -Átlátták, hogy bizonyára erdő ellen nem lehet harczolni, ha az is -beleártja magát a csatába. - -– No hát mit tudsz te? - -– Elmenekülünk a Bludáron. - -– A Bludáron! Szörnyedt fel e szóra apraja nagyja a volt rabszolgáknak. -Nem azon! Az a poklokba visz alá. Soha ember, a ki annak az utján -elmegy, a napvilágot többet meg nem látja. - -– S én azt mondom nektek, hogy a Bludár nem megy a poklok mélységébe; se -a föld alatt nem vész el, hanem előtör egy más völgyben, a hol boldogabb -világ van: jobb emberek laknak. Ezt nekem egy szent ember mondta el. - -– Ha szent volt, bizonyosan igazat mondott; erősíté az öreg rabszolga. -De gondold meg vezér, hogy a Bludár itt a szabadban is hogy végzi -folyását. Egy helyen megáll: az ember azt hinné róla, hogy valami sima -tó az, pedig dehogy az, csak tükre sima, alul orsómódra csavargó örvény -az, melybe ha valami beleesik, mint a csiga úgy sodorja alá, s a fenekét -nem találni sehol, majd megint neki lódul, s akkorát esik, mint egy -torony. Bizonyosan a föld alatt is ilyen utat követ. Ki merne erre -tutajjal rászállni? S ha volna is belőle kijárás, más ország-világban: -annyi sok nép mivel élne odáig? A hegy nem terem kenyeret, csak követ. - -– No hát majd lemegy valaki közülünk hirmondónak a Bludár barlangjába s -az elmondja, hogy mit látott, mit tapasztalt. Mondá Solom. - -– De hogy jön az vissza? Még a pisztráng sem tud a zuhatag ellenében -felfelé úszni, nem hogy ember tudna. - -– Hát én megmutatom, hogy tudok. Ki jön velem segítő uti társnak? - -Erre a szóra mind elhuzódtak mellőle. Még a rabszolgák vénje sem -tartotta magát eléggé vénnek erre a vállalkozásra. - -– Inkább a knéz huzasson karóba, úgy haljak meg, mint hogy a sárkány -barlangjába leszálljak. A vasorrú bába lakik ott a két leányával, a -kiket vaslovakká változtat. - -Senki sem akart társul menni vele. - -Solom a háta mögé nézett. Ott kuporgott becsülettudó némaságban az ő -esküdt hitestársa, Darinka a rabnő. - -– Te csak eljösz velem? - -Darinka felugrott erre a kérdésre s odaborult a királyfi vállára. - -– Bizony veled megyek én, ha a vizi hüvelvényekkel kell is viaskodni. - -– No hát kisérőm már van, a kitől izenetet küldjek vissza. Halljátok meg -a módját. Egy tutajt készítünk négy darab fenyőgerendából; két vaskarika -lesz a végében, a mikben meg lehet fogózni. Ezt hozzá kötjük egy hosszú -kötélhez: annak az egyik végét megerősítjük a parton a czölöpzethez. -Viszünk magunkkal egy kecsketömlő borsót; annak nem árt, ha megázik: -abból táplálkozunk. Azután szurokfenyő hasábokat, a mikből fáklyákat -hasogatunk, hogy a sötétben világunk legyen. Ti idekünn a kötelet -bocsátjátok, a míg mi a tutajjal elérjük a barlang szádát, akkor hurkot -vettek rá s nem eresztitek odább. Mikor aztán egyikünk vissza akar -jönni, azon a megfeszült kötélen víz ellenében is szépen felkapaszkodik -a parton állók segítségével. - -– Hát aztán ha a tutajt elhagyod, hová fordulsz? kérdé az öreg. - -– Az az én eszem dolga. Láttam én már több olyan barlangot, a min -keresztül folyik valami víz. A folyam mély medret mosott abban s nem -tölti meg a padmalyáig. Aztán vannak keményebb kövek, a miket nem tudott -kimosni, azok kimerednek belőle, partokat, hidakat, gázlókat talál az -ember. Bocsássatok utánuk egész szál deszkákat, azok majd fennakadnak a -sziklák közt; s azokat mi kifogjuk, magunkkal viszszük. A hol a folyam -zuhataggá törik, ott áthidaljuk a deszkákkal, úgy kerüljük meg a -veszedelmes helyet. És azután, ha egyszer egy olyan helyre találok a -barlangban, mely elárulja, hogy ott már jártak valaha emberek hajdani -időkben, ott én hátramaradok s a Darinkát vissza küldöm a tudósítással. -Ha a régi emberek járni-kelni tudtak a föld alatt, akkor mi is tudunk. - -Ez a biztatás egészen felmelegíté a rémülettől elhült sziveket. - -Mindenki emlékezett rá, hogy hallotta valaha hirét nagyapáitól -kőfejszékkel harczoló embereknek, a kik barlangokban laktak. - -– Az alatt ti készüljetek el a vándorútra, a mi meglehet, hogy soká fog -tartani. A mi gabonát, hüvelyest kaptok, mind bőrtömlőkbe tegyétek, -ökrök, birkák húsát füstöljétek. Ha mind ez elfogy, még akkor sem vész a -nép éhen. Tudjátok, hogy a Bludár tömérdek pisztrángot, potykát hord -magával, a csendes tavaiban teknősbékák tanyáznak. Ezeket odalenn is -megtaláljuk; mert hiszen ide is kész felnőtt nagyságban kerülnek a -sziklából kiömlő vizzel együtt. A Bludár maga eltart bennünket, ha -minden egyéb kárba vész is. Mindent azonban, a mi csak fából van, a -bányákban, kallókban, malomban, még a czölöpöket is vágjátok ki s -ereszszétek el a viznek. A gerendák meg fognak torlódni egy-egy szükebb -sziklatorkolatnál, s ott megtaláljuk őket. Majd hasznát veszszük. Azután -készítsetek apró tutajokat, a melyek csupán két-három, legfeljebb négy -ember számára valók, hogy azokon fekve is elférjenek, ha meredeken rohan -alá a víz, vagy alacsony padmaly alatt tör keresztül. Kötél legyen elég, -a mivel egyik tutaj a másikhoz legyen fűzve kellő távolságban, hogy -egymáson segíthessetek. Aztán a mi aranyat, ezüstöt zsákmányoltunk, azt -öntsétek meg, s formáljatok belőlük karpereczeket az asszonyok és -leányok számára; a férfiaknak pedig készítsenek sárgaréz kösöntyüket, -hogy mikor egy új országban ismét megjelenünk, lássa az idegen nép, hogy -szabad emberek vagyunk és nem üzött szökevények. - -Ez az utolsó szó adta meg az igazi lelkesedést. Karpereczet viselhetni a -csuklókon, a hogy szabad emberek szokták. A rabszolga a nyakán viseli az -örvöt. Egy ilyen czifra bohósággal rá lehetett őket venni, hogy úgy -viseljék magukat, mint nemes emberek: kövessék a fejedelmüket hiven s ne -féljenek se földi ellenségtől, se földalatti rémektől. - -– Oszd ki parancsaidat. Vezess, a hová akarsz. - -Solom legelőször is csapatokra osztá az embereit: a bányászokat, a -kohómunkásokat, az érczzuzókat külön csapatokba. Mindegyiknek más-más -feladat jutott. A bányákból minden czölöpzetet kihordani, az épületeket -szétszedni, tutajokat elkészíteni; mások dolga volt fegyvert kovácsolni, -faltörő eszközöket készíteni, aranyat, ezüstöt, rezet megönteni, -köteleket fonni, lánczokat egybe forrasztani. Még az asszonyoknak is -akadt dolga: az eleség elkészítése az ő feladatuk volt. Solom -kiszámította, hogy meddig kell az élelmi szereknek kitartani. - -«Ma Boxiohu ünnepe van: a páska ünnepére el kell jutnunk a földalatti -uton abba a másik völgybe, a hol új világ van. Lehet, hogy hamarább is -oda érünk; de akkor is várnunk kell és meghuznunk magunkat a földalatti -rejtekünkben, a míg az ünnepnap el nem érkezik. Így igértem meg annak a -szent embernek.» - -A rabszolgák vénje a fejét rázta erre, öreg volt. Több esze volt, mint a -gyerekeknek szokott lenni. Másként nem is hitták, mint a «nagyfejű». -Hiszen neveik nincsenek a rabszolgáknak: azokat csak úgy szólítják, hogy -«te ripacsos, te csámpás, te kancsi, te finta, te suta!» de asszonyaik -neve, a míg fiatalok: «te kis szuka!» ha megvénültek: «te vén banya!» - -Tehát a «nagyfejű» ezzel a bölcs észrevétellel akasztá meg a Solom -királyfit. - -– Az ám, uram. De hogy tudod te meg oda lenn a föld alatt, hogy hány nap -mulik el fölötted? Nem virrad ám ott meg soha. Nincs ottan toronyőr, a -ki elkiáltsa magát: «hajnal van, szép piros hajnal!» - -Csak nevetett erre a királyfi. - -– De van ám olyan őr, a ki az éjszakát megjelenti: «éjjel van, szép -sötét éjjel!» ott vannak a denevérek. Ott lóggnak egész raj számra, -lábaikkal egymásba fogózva a barlang padmalyán, a míg a nappal tart s -mikor jön az éjszaka, akkor felbomlanak, kirepülnek a szabadba. Nekik -akkor áll a világ. A sötét éj az ő pártfogójuk. És a mint a hajnal első -kaczagása feltünik az ég alján, jönnek nagy visitozva vissza a -földalatti sötétségbe: «jön a fény! a csunya, rút napvilág!» Ezek -lesznek a mi napszámlálóink. - -A «nagyfejű» csak elbámult ennek a fiatal legénykének a bölcseségén. -Bizonyosan lidércze van ennek! - -Azonnal hozzáfogtak hát a munkához. Fenn a még folyvást égő várban csak -a waráng fiuk maradtak, őrködni, hogy a megszálló ellenség alattomos -rohammal el ne foglalja a bástyákat. Nehányan közülök éjente kilopóztak -az ellenséget kikémlelni. Úgy tudtak hasmánt csuszva előre hatolni, mint -a gyík. Azzal a hirrel tértek vissza, hogy az ellenség a tulsó völgyben -táboroz s nem készül az egyszer megkeserült roham megújításához. -Lehetett odalenn folytatni a menekülési előkészületeket. - -Solom királyfi azonban, a mint a dolgozó csapatoknak a saját vezéreik -által kiosztá a munkát, a maga eszével összekötözte erős fűzfagúzszsal a -négy rövid fenyőgerendát, melylyel a barlang szádáig le kellett -ereszkedni. Nem vitt magával más uti társat, mint a Darinkát. Nem tudom, -a mai világban melyik menyasszony állna rá az ilyen nászutazásra, ha a -vőlegénye hivná. - -A tutaj a vizen hánykódott már. Oda volt a hátuljára kötözve a -kecskebőr-tömlő a borsóval, sok napra való élés. Azonkívül még -szurokfenyő hasábokat vittek magokkal. Két szekercze és két vashegyű -rúd, a tulsó végén keskeny lapátvéggel volt az uti készülékük, amaz az -övbe dugva, ez a kézben. Minden öltözetük egy czombtakaró bőrkötény. - -Solom elébb megmérte a barlang távolságát az érczzuzó gátjától, a honnan -el kellett indulniok. Kitalálta ő a mérnöki tudományt is furfangos -eszével. Hosszú fonalat kötött egy nyil vesszejére, s ezt ellőtte a -barlang nyilásáig. Akkor aztán a fonállal visszahúzta a nyilat, s -megmérte singgel a fonalat. Épen ilyen hosszú kötélre lesz szükség, a -mely a tutajt a folyam beömléséig ereszti; azt a kötelet az érczzuzó -kelepének a korongjához kötötték, a mely aztán egészen a folyam -sebessége szerint gombolyítja azt le a tutaj után. - -A vakmerőknek nem kellett még elbúcsuzniok társaiktól, hisz még a -visszatérésre van mód a kifeszült kötélen, mely a tutajt tartja. Mostani -merész leszállásuk az ismeretlen világba csak arra való, hogy hirt -adhassanak az ittmaradtaknak a felől, hogy a folyamásta labyrinth mentén -lehet-e emberjárható utat találni? Hátha korábbi ottlakóknak is akadnak -még valami emlékére? - -Solom és Darinka rászálltak a keskeny tutajra. - -– Te állj az elejére, monda Solom a másik gyermeknek, a csáklyával -igazíts, ha sziklának futunk, én kormányozok. - -S azzal neki ereszték a gyarló járművet az árnak. - -A Bludár harsogva, csattogva zuhogott alá a sziklapadok lépcsőin, s -tajtékzó hullámgerinczeket vetett, a hol magasabb csompók állták utját, -egy-egy kimeredő kőszörnyeteg hátán kétfelé szakadt, s aztán a -túloldalon ismét egymásba omolva a két ág, mély forgatagot képzett, az a -kis forgácsszilánk ott a középen azzal a két emberalakú hangyával csupa -játékszer volt halhatatlan istenségek egyikének. - -Egy kanyarodónál hirtelen ledobta a hátáról a felzökkenő tutaj a -Darinkát. Hanem a Solom gyors kézzel kapta el a víz alá merült gyermek -kontyát s egy lökéssel visszadobta a tutajra, mint egy macskát. - -– Egészségedre, parányim! szólt a prüszkölőnek nevetve. Ez is megvolt. -Többször is lesz ez így. - -Ő maga már bele volt tanulva ebbe a játékba. Az ő hegyeiknek is voltak -rohanó folyamaik. Hányszor megjárta ő azokat, az anyja sütő teknőjében, -a mit hazulról ellopott. Csakhogy ő már úgy úszott a víz alatt, mint a -vidra. A waráng fiukat már a születésük órájában beledobják a hideg -vízbe, s ki kell nekik belőle kapaszkodni, mint a kis kutyának, s a -melyik két esztendős korában nem tudja felhozni a folyam fenekéről a -beledobott kis pénzt, abból nem lesz megélni való ember. - -Aztán nevettek mind a ketten ezen a kis kalandon. Azontúl Darinka jobban -vigyázott magára. - -A kötél hosszabbra volt mérve, mint a folyam útja a kallótól a -földalatti torkolásig, a tutaj a két utazójával eltünt a sziklaüreg -sötétjében az utána néző bajtársak elől s azután nemsokára megfeszült a -kötél, mely visszatartá: azok ott vagy kikötöttek, vagy leestek a -mélységbe. - -Csak a kívülről betekintőnek sötét az a barlang, a ki benne van, -égszinkéknek látja azt, minő a nápolyi kék grotta, s a folyam megtörő -cseppjei olyanok, mintha kék tűz szórná szerte a szikráit. - -A beszakadásnál meredek zuhatagot képez a folyam; ott tehát a tutajt -magára kell hagyni, hadd tánczoljon alá, Solom és Darinka kiugrottak egy -sziklára. - -Az a szikla egy rengeteg nagy bazalt koloncz volt, mely a barlang -bejárata előtt keresztben feküdt. - -Solom figyelve nézett körül. Éles szemmel, éles észszel rögtön -fölfedezett valamit, a mi biztató tájékozás volt ránézve. - -Az a vízfenekén keresztbe fekvő koloncz fekete volt és nyolczszögű -prizma-alakú, a barlang egész kőzete pedig szép fehér márvány, haránt -czikázó veres erekkel, kívülről feketének látszott a tengő tarjagoktól -és szürkének a zuzmóktól; de belül ragyogó fehér volt, melyet a -csodálatos optikai szintörés kék zománczczal festett. - -Ez a nagy kőkoloncz tehát nem eshetett ide a márvány közül. - -Azt emberkéz szállította ide, messziről. Micsoda emberek lehettek azok! -Talán óriások. - -S miért volt ide téve az a bazalt oszlop? - -Ez volt a sarkantyu, mely a barlang útjait megvédte, hogy a Bludár alá -ne mossa azokat. Az örökké futó hullám üregeket nyaldos a mészsziklába, -a márványrétegbe, de a bazaltot nem bírja megolvasztani. - -Ez tehát annak, a ki az eszével is tud látni, utmutató a sötétben. - -A barlangban széthasogatta Solom a magokkal hozott szurokfenyő hasábokat -vékony karókra, s aczéljával tüzet csiholva, fáklyát gyújtott belőlük. - -A mint széttekintett maga körül, azt mondá: «itt emberek jártak valaha». - -Arról a szikláról, a melyen ő állt, kivehető lépcsőfokok voltak vágva -lefelé is, abba a mélységbe, a hová a Bludár alá zuhog, meg fölfelé is a -barlang oldalfalába, de hogy ezek hová vezetnek, azt az egy fenyőszilánk -fényénél nem lehetett kivenni, a sötétség, mint egy kárpit, úgy takarta -el a távolt. - -Azok a lépcsők félember magasságnyira következtek egymás fölött, -mindegyikre kapaszkodni kellett, a mi annál nehezebb volt, mert a -sziklák csúszósak voltak a denevérek guanójától. - -Ez a barlang dermesztő hideg volt a zuhatagtól. - -– Megfagyunk itt! rebegé Darinka fogvaczogva. - -– Majd találunk még olyan helyet is, a hol melegünk lesz. Buzdítá Solom. -Csak jöjj utánam a fáklyával. - -A mint az óriások lépcsőjén fölfelé haladtak, egy sziklafal állta -utjokat, annak az alja kapubolt nyilást engedett, a melyen keresztül a -folyam eltünt a föld alá. - -Azonban Solom fölfedezte, hogy a nagy lépcsőzet nem végződik -zsák-utczában, egy szikla-gulát megkerülve, előttük tátong egy folyosó -nyilása, mely tovább vezet. - -Hanem ebbe a folyosóba már nem lehet fennállva előre hatolni. - -Eleinte csak meggörnyedve mehettek előre; utóbb már csak négykéz láb -mászva. Itt a fáklyát is el kellett oltani, s sötétben haladni előre. -Egy kötelet hozzá kötöttek a mindkettőjük derekán levő övhöz, hogy ha -valamelyik a sötétben valami mélységbe találna lecsuszni, a másik -felhúzhassa. - -A folyosó hosszú volt, csak a mindig jobban felhangzó dübörgés jelzé, -hogy a végéhez közelítenek, a hol ismét tág üreg nyilik. - -Lassankint újra felemelhették a fejüket, a nélkül, hogy a padmalyba -csapták volna, a folyam harsogása újra felhangzott a mélységből. - -Itt Solom újra meggyujtotta a fáklyát. - -S most már nagyobb volt a világosság, mint az elhagyott barlangban. -Annak minden fala koromsötét, ezé pedig tündöklő fehér. - -Egy cseppkőbarlang volt az, roppant kupolával, melynek boltozatáról -óriási csapok csüggtek alá, míg alant bástyákat, tornyokat képezett a -ragyogó stalaktit, másutt szörnyetegeket és kővé vált szenteket mimelve, -az élő kő, mely fantáziája képeit előteremti. Egy csoportban csupa -óriási csigák medenczéi voltak, olyan egyformák, mintha az igazi kagylós -állat alkotta volna őket, azok is a kőtündér keze munkái, azokat is -folyvást vájja és tágítja a felülről leeső meszes vízcsepp. - -Alant pedig az óriási alabástrom terem fenekét elfoglalja egy kerek tó: -felülről nézve egészen tejszinű a boltozat kristályos fényétől s miután -e tó lassú körben forgó örvényt képez, közepén behorpadó köldökkel, -annálfogva az egész visszatükrözött képet még nagyobbá teszi. Ezt a -tavat a Bludár képezi, mely rézsut nyomul bele alulról fölfelé, fentebbi -nyomástól erőszakolva. Ezen a tavon hát se uszva, se tutajjal keresztül -hatolni nem lehet, mert a mi ennek a sodrába belekerült, az onnan partra -nem szabadulhat, a víztölcsér alásodorja ismeretlen mélységbe. - -Hanem azért van rajta keresztül út. Egy hatalmas márvány ívboltozat -hidalja át az egész termet: valóságos ördög hidja. - -Hogy az ős barlanglakóknak ez lehetett az átjárójuk a tó egyik partjáról -a másikra, azt bizonyítják a hid felszinébe vágott haránt csatornák. -Arra valók ezek, hogy a boltozatról lecsepegő mészvíz lefolyjon rajtuk, -ott ne tömörüljön stalaktit csövekké, melyeken mezitláb járni nem volna -üdvösséges. - -Ez volt a második jel, mely emberkéz munkájára mutatott. - -Solom megfogta Darinka kezét, hogy le ne szédüljön a keskeny ösvényről, -úgy vezette át a tulsó partjára a tónak; a hidról ismét durván ábdált -lépcsők szabálytalan fokokban vezettek alá egész a vízig. - -A lég itt is fagyos volt, a tó szélén vékony jégkristályokat lehetett -találni. - -– Innen nekünk tovább kell hatolnunk, mert különben itt megfagyunk, -mondá Solom. - -De merre? - -A tó partján kivehető volt a hajdani ösvény, mely a sziklába volt vágva. -Csakhogy az évezredek alatt, a mik azóta elmultak, hogy az ősemberek itt -keresték a világ urai számára való menedéket, a körben forgó örvény -folyvást mélyebbre ásta tölcséres medrét, melyen át valahol másutt utat -tör magának, s az örökké dolgozó cseppkő ragyogó alabástrom kárpitokkal -takarta be a valahai barlangnyilásokat. - -A tündérvilág kapuja be volt zárva a vakmerő betolakodók előtt. - -– Keressük az utat! Itt kell annak lenni, mondá Solom, végig kopogtatva -fejszéje fokával a cseppkő bálványokat. Egy helyen döngő hang felelt a -kopogtatására. - -– Itt van! - -Az ám! De singnyi vastagságú kőfal nőtt már az elé, s azt át kellene -törni. - -Solom megkisérté azt a fejszéje fokával. A súlyos csapásokra olyan -szépen zengett a megütött cseppkő oszlop, mint az orgona, de azt mondta -vissza, hogy «nem szabad». - -– Csak a feszítő vasam jönne már utánam! sohajta fel Solom a hasztalan -fáradság után. Mondtam a fiuknak, hogy azt küldjék legelőször is -utánunk, a nélkül nem érünk semmit. - -Darinka minden didergése daczára elnevette magát. - -– Hát te azt hiszed, hogy a faltörő vas tud uszni a vízben? - -– Ha én akarom, hát az is tud. Csak várjunk, míg felbukkanik a vízből. - -Azzal leültek a tó partjára, s elnézték, hogy eviczkél a halak serege a -tiszta zöld hullámban. Gazdag éléstár lesz ez a menekülő hadnak. A -Bludár, már mikor a mosszori völgyben kiömlik a hegyoldalból, húsz -fontos pisztrángokat hoz ki onnan; lazacz, potyka egész rajjal jár benne -ívás idején. - -Egyszer aztán valami nagyobb tárgy is bukkan fel a vízből: egy gerenda. -Ezt már a bajtársak küldték utánuk. - -A gerenda szépen megtette a körutat a tó kerek partja mentén a víztől -sodorva. Mikor a két kalandor közelébe ért, csáklyával kihúzták a -partra. - -Ebből legalább tüzet lehet rakni, ha itt rekednek. - -Több gerenda is jött aztán; azokat is mind kifogták, egyet -elszalasztottak, az aztán belekerült az örvénybe s egyenesen lement a -víz alá, a mi különben a fának nem szokása. - -– Ott jön! kiálta egyszer Solom, magasra ugorva örömében. - -– Mi jön? - -Valami párjával tánczoló gömbölyüség. Egy pár felfujt kecskebőr-tömlő, -melynek csak a háta látszik ki a vízből. A míg a tópart mentét -körülkerülik, az alatt egymással keringőt tánczolnak; a fogas -pisztrángok seregestől kisérik s azon iparkodnak, hogy kikezdjék a bőrt. - -– Ott uszik a vasrúd! kiálta Solom. Az a két kecskebőr hozza! Látod, -hogy a vas is tud uszni! - -S azzal elkezdett a cseppkőből letördelt darabokkal hajigálni az uszó -tömlők felé, hogy a pisztrángokat elriaszsza tőle, ki ne likaszszák, a -míg ide ér. Mégis csaknem bele czibálták a forgóba, s annyira -eltérítették az utjából, hogy mire Solomhoz ért, már csáklyával nem -lehetett elérni. - -– Mégis az enyim lesz az, monda Solom, s a Darinka baltáját a kötél -végére kötve, utána hajítá az uszó tömlőknek; a balta elfogta a -szökevényt s a kötéllel partra húzták. Ott volt a várvavárt vasrúd, a -mit megtanítottak az uszásra. Egy anyányi angolna úgy beleharapta magát -a tömlő egyik csücskéjébe, hogy vele együtt partra került; azt szivesen -vették, majd jó ebédet ád! Hanem elébb a hozzá való tűzhelyt kell -felkeresni. - -– Hát ki vesztené el a hitét? Ha már tüzelő fát és pecsenyét kaptunk; a -tűzhelyt is csak feltaláljuk. - -S hozzá fogtak a kemény munkához. - -A faltörő kecskeláb a kősipok közé feszült, s taszítva, rángatva egyet -ki tudott törni a többi közül. Azon belül volt egy sima kárpit, egy pár -erélyes döfésre az is keresztül lyukadt, az a lyuk egyszerre süvölteni -kezdett, s a fáklya lángját bekapta, majd eloltá a sebes légáramlat. - -– Tartsad ide a kezed! Innen meleg jön ki, szólt örvendve Solom. - -Darinka is érezte az ütött résen kitörő meleget. - -Most azután megfeszített erővel folytatták a munkát. Még két pillért -kidöntöttek helyéből az egymáshoz nőtt cseppkőzetből, azután egy -katlanforma lyukat vájtak az elzáró falban, mely utoljára annyira -tágult, hogy egy ember keresztül kuszhatott rajta. - -Darinka bujt be legelébb az üregbe. Solom odaadta neki a fáklyát, hogy -haladjon előbbre s hozzon hirt, mit talál? - -Rövid vártatva visszatért Darinka azzal az örömhirrel, hogy egy tágas -barlang van ide át, a miben meleg van. - -Most azután Solom nekiállt a katlantágításnak, hogy az ő széles vállai -is keresztül férkőzhettek rajta, s előbb beadogatva Darinkának minden -magukkal hozott eszközt s a két kecskebőr-tömlőt vízzel megtöltve, maga -is átbujt a felnyitott üregbe. - -Azt a csepkőbarlanggal egy alacsony sikátor kötötte össze, de az olyan -tágas volt, hogy két ember egymás mellett járhatott benne. A sikátor -egyre magasodott és tágult, a mint a nagy üreg felé közeledett, a -kitorkollásánál azonban el volt szükítve egymásra rakott ormótlan -szikladarabokkal, a mik mesterségesen voltak egymásba illesztve, valódi -cyclopi építés, csak a közepén a falnak volt egy kapuforma hézag hagyva. -S az előtt feküdt tulnan egy nagy nehéz kőlap, ez lehetett az ajtó. - -A barlang, melybe átkerültek, még sötétebbnek látszott, mint a bejárati -üreg volt. A falai koromfeketék, s ezért nem lehetett a gyér -fáklyavilágnál a terjedelmét kivenni. Solom széthasogatta az utána -küldött gerendák egyikét s tüzet rakott belőle. - -Melegedni is jól esett mind a kettőjüknek, ámbár ez a barlang nem volt -olyan hideg, mint a többi; de a lobogó lángnál most már az egész barlang -belsejét is szemügyre lehetett venni. - -Egy óriási tojásdad amphitheatrumot képezett az, a mihez annyival -nagyobb volt a hasonlatossága, hogy három karzat futott félkörben az -egyik oldalán; mindegyik több, mint embermagasságnyira egymás fölött. -Azokra feljutni tornázó ügyesség kellett. - -– Te maradj a tűznél, mondá Solom Darinkának, húzd fanyársra a -pisztrángunkat, a míg én körülnézek. - -Azzal vállára vetve a vasrúdját, elindult a kémszemlére. - -Az üreg valóban olyan nagy volt, hogy egy népcsalád ellakhatott benne, a -boltozata oly magas, hogy még a tüzlobogványa sem mutatta meg a -padmalyát; a padozata emberi munkával látszott egyenletessé téve lenni. - -Ezt a padlatot azonban egész vastag rétegben fedte a tengeri csiga, -különösen azok a tekeredett nautilus fajok, a mik a fejlábuak -(cephalopoda) hüvelyei. - -Az áttört bejárattal szemben ismét egy olyan nagy kőtáblára bukkant -Solom, mint a milyen az ide vezető folyosó előtt feldöntve feküdt, ez -azonban még fennállt, s egy másik sziklakaput látszott eltakarni. Solom -megpróbálta a vasrudjával mozdítani rajta, de nem boldogult vele. Ennek -az elemelésére több embererő kell. - -Ebben a barlangban tehát valaha a tenger lakott. – De hát akkor az -emberek mikor lakhattak benne? Az a cyclopi fal pedig emberi munka. De -még eddig semmi más nyomát nem találta emberi kéznek. - -Egy élő állat sem volt a barlangban. Akár hogy lobogott a tűz, egy -denevér sem repkedett fölötte. Pedig Solom ezt szemelte ki nap és -éjszaka bejelentőnek. Nem mennek ezek olyan mélyen a földalatti -üregekbe. A teljes tökéletes sötétségben a denevér sem lát. Ide pedig az -elzáró cseppkő kárpiton keresztül nem is jöhettek volna. - -Azonban jól gondoskodott arról a természet; megérzi az emberi idegzet -egész összesége, mikor van az álom ideje, mikor az ébredésé. (A míg a -nagyvárosok idegrontó életmódja ki nem forgatja az Istenadta rendjéből; -átélve az éjszakát, s átaludva a nappalt.) Különben a vakok hogy -ébrednek fel, a kikre nézve nincs «szép piros hajnal?» - -Mikor az éjszaka közelít, az embert a föld felé huzza a feje. Tudják azt -a földalatti börtönök lakói s az éptestü ember szeme felnyilik -napfelköltekor, ha csupa sötétséget lát is maga körül. - -Miután hasztalan probálgatta meg Solom, újból visszatérve a kőajtóhoz, -azt feszítő rudjával félredönteni, lábát neki feszítve, neki agyarkodva, -földre dobta a vasrudat s odament a Darinkához, lekuporodott a tűz -mellé. - -– Elfáradtam és éhes vagyok. - -– Halunk volna, de sónk nincsen. - -– Láttam én valamit. Amottan egy sziklagödörben valami fehéret. Hátha só -lesz? - -– Oh te golyhó! Nem terem ebben az országban só. Úgy hozzák azt ide -hajóval az óperencziáról. - -– Épen ilyen a tengeri só, a mi a parti gödrökben hátramaradt, mikor a -víz elpárolog róla. - -– Ugyan hogy jött volna ide a tenger vize? - -– Odamegyek, megkóstolom. - -– Nem! Nem te! Hátha méreg. Majd én kóstolom meg. - -Azzal felugrott Darinka a tűz mellől s nem hagyta magát utólérni; -hamarabb ott volt a gödörnél, a melynek a fenekén látszott valami -szürkés fehér por, felpattogzott kristályrétegekkel vegyest. Nem engedte -Solomot hozzá nyulni, maga dugta bele az ujját, s aztán halálos -kiváncsisággal érteté a nyelve hegyéhez. Hátha gyilkos méreg? Tele van -ilyennel a sziklák mélysége. De ő már nem fél a mirenytől. Az a völgy, a -miben ő növekedett, folyvást a mireny füstjével van tele, a kik azt -beszivják, hozzá szoknak. Némely bányász megszokott mirenyevő, apró -szemerkén kezdi, s mindig többet megbir belőle, egészséges szint kap -tőle: ha abba hagyja, elpusztúl, összeesik. - -– Ez só! kiáltá Darinka. - -Hogy megörültek a felfedezett kincsnek! - -Oh te örök gyógyszere a világnak! A mi nélkül nincs szerelem, nincs -bátorság, se teremtő erő, se költői láng! - -Most tehát a lakomához minden megvolt. El is fogyasztották. A maradékot -a tűzbe dobták, pogány szokás szerint. - -A szemeiknek nem kellett se denevérszárny legyezése, se homokóra -figyelmeztetése, lezáródtak azok maguktól is. Solom végignyúlt a földön, -fél karját a feje alá téve. Darinka meg a Solom mellére tette a fejét, -meg sem mozdultak reggelig. - -Odafenn az ezerlábnyi magasban a rigók fütyülése verte már fel az erdők -csendjét, mikor Solom felébredt. Darinka még aludt. Solom szép csendesen -felemelte az alvó fejét, s hogy az észre ne vegye a változást, -alácsusztatta azt a lapos követ, mely a tűz előtt a nyárs végét -tartotta, az még jó meleg volt. Darinka alhatott tovább. A tűzrakás -hamvában még pislogott a parázs, annál újra meg lehetett rakni és -gyujtani a máglyát. Solom hozzá fogott a barlang felkutatásához. - -Az a hármas szikla-lonka (gallerie) várt reá, hogy beszéljenek -egymással. - -A mint a legelsőre felmászott, már akadt beszélő társa elég. Egy halom -állatcsont. Többnyire őshyenák maradványai, a mostani Dabózák dédapjaié. -A mint felturkálta a halmot, kovaszilánkokból hasított nyilakat talált -közöttük; sőt egy hyena-koponyának a szemüregébe mélyen bele volt ékelve -a tűzkőnyil hegye. - -Ahogy tovább kutatott, lelt egy gömbölyű követ, a mit valaha -gabonadaráló malomnak használhattak, azután több gömbölyű, középen -átlyukasztott köveket, a mik arra vallanak, hogy hálók sulyai lehettek. -És utoljára rábukkant a legnevezetesebbre, egy üst alakún kivájt -medenczére, valami hajszállyukacsos kőből, hegyes fenékkel; a mi két -sziklahasáb közé volt felállítva, úgy, hogy a hegyes vége szabadon -maradjon. (Az ősemberek csak nem voltak tán olyan inyenczek, hogy szűrt -vizet igyanak?) Még talányosabbá tette ezt az edényfélét a vastag -szélébe fúrt gyüszünyi lyukak sora, mely körülfutott azon; s egyikébe a -lyukaknak egy félig fehér, félig fekete kavics volt helyezve. - -Ez már nem csak emberi kéz alkotása volt; de egy nagy talány, feladva a -késő ezredéveknek. - -Solom megszámlálta a karimába fúrt lyukakat, huszonnyolcz volt a szám. -Mit jelent az a huszonnyolcz? - -Egyik holdtöltétől a másikig. - -Valami ötlött az eszébe. - -A vacsorához, mikor jóllakának, vizet hoztak a szomszéd barlang tavából -a két kecskebőr-tömlőben. Az egyik tömlő még tele volt vízzel. Leszállt -érte, s a vizet beletöltötte a csúcsos medenczébe, a míg az a rovátkot -elérte. A porózus kő rögtön elkezdett a csúcsos fenekén cseppeket -keresztül bocsátani, a mik számlálva hullottak alá. - -Solom felkapaszkodott a második szirtlonkára. Az is végtül-végig terítve -volt olyan állatok csontjaival, a minők mai nap már nem léteznek; köztük -legnagyobbak a barlangi medve koponyái, hatalmas agyaraival. Az -állatkoponyák nehéz kövekkel vegyest hevertek szerte-szét; a legtöbb -erős zuzást viselt magán, a lábszárcsontok ketté voltak törve. Egy -medvekoponyának a fogai közé oda volt szorulva a beletörött obsidián -lándzsavég, a mint azt ketté harapta. - -De még emberi maradvány nem vegyült a csonthalom közé. - -A harmadik lonka pedig olyan magas volt, hogy oda pusztán kézzel lábbal -fel nem lehetett kapaszkodni. Solomnak elébb póczkot kellett -összehordani az ott heverő kövekből, hogy elérhesse a szikla párkányát s -aztán kezeivel és térdeivel felkapaszkodhassék rajta. - -Mikor e harmadik karzatra is felkapott, a bámulat, a megrettenés -elzsibbasztá a tagjait. - -A lobogó tűz világánál egy messze bemélyedő roppant sziklakatlan tárult -föl előtte, mely több száz embert képes volt befogadni. - -S ebben az óriások alkovenjében egy egész halom volt emelve csontokból, -olyan magas, hogy emberalak a tetejét el nem érte. - -És ez a csonthalom már keverve volt emberi maradványokkal. - -Mintha valami óriási irtóharcz végjelenete folyt volna le e helyen itt. -Szörnyetegek, a mik egymástól vitatják a világ fölötti uralmat, medvék -és beszélő állatok, két lábon járók, adtak egymásnak találkozót a -sziklák sötét mélységében s marakodtak, míg egy élő maradt közülök, itt -összeszorulva egy sziklaüregbe, az elesettek hulláira álltak az utánuk -jövők, akként nőtt a halom mindig magasabbra; most azután ott feküsznek -együtt, egymással összekeverve. Melyik maradt a győztes? Egyik sem. -Kiveszett mind a két faj. Az ősmedve szintúgy, mint a hosszúfejü ember. - -Azok a koponyák, melyek a csonthalom közt vannak, mind hosszukások -(dolichocephalus); a homoktól a fejboltozatig kétszer olyan nagyok mint -onnan az állkapocsig s hegyes kúpban végződnek. - -Ilyen hegyes, hosszú koponyákból egyszerre hetet találtak Magyarországon -a Tisza medrének szabályozásakor. Egész más emberivadék volt az, mint a -mostani; ezek nem mesterségesen, gyerek állapotban hegyesre lapított -fejek, hanem valóságos emeletes homloku koponyák, a minők -természetjátékul sem jönnek többé a világra. - -S a halomra roskadt csonthalmaz között ott lehetett látni a hatalmas -kőfejszéket, a szarvasagancsból élesített dárdahegyeket, az obsidián -késeket, a mikkel a hosszúfejü ember fát vágott s magát a karmokkal és -agyarakkal ellátott fenevadak ellen védelmezte. Némelyik kőfejsze ott -hevert a medvekoponya mellett, melyet összezúztak vele. - -Solom megdermedve állott meg a lelet előtt. - -Kevély, hetvenkedő, elbizott legény volt, de a mikor ez óriás csontokat, -e rengeteg koponyákat halomban látta maga előtt, meghült benne a vér. Ha -ezek ismét elevenek lennének. Ha most neki is fel kellene állni annak a -csonthalomnak a tetejére s folytatni a harczot a minden oldalról -rárohanó szörnyetegek ellen. Minő ordítás lehetett az, a mikor azt a -csonthalmot építették, minő csattogása a sulyos kőfejszéknek, minő -jajkiáltás, emberi, állati üvöltés egybekeveredve. - -Zugott a két füle, e pokoli harsogás kavargott az agyában. - -Egyszer aztán megszólalt valami hang, attól is megijedt. – Elfeledte, -hogy nincs egyedül. – A Darinka énekelt odalenn. – Felébredt, s eszébe -jutott az a dal, a mit reggelenkint szokott énekelni, mint a madár az -erdőben. - -Madárdal a föld alatt! Pacsirtaének a csontok vermében. - -Ez a hang visszaidézte Solom lelkét az élő világba. - -– Darinka! kiálta a sziklakarzat magasáról alá. - -– Hát te hol jársz? kérdezé Darinka. - -– A más világban. Jer ide hozzám. - -Hanem Darinka kisebb volt, mint ő, nem érte fel a kezeivel az első -párkányt sem. - -Solom aztán leoldá a dereka körül tekert kötelet s lehajitá neki. -Annálfogva aztán felhuzta magához, egyik karzatról a másikra. - -Megmutogatta neki a szörnyű leletet. - -Darinka még jobban megijedt, mint Solom az első pillanatban. - -– Jaj! ha ezek a szörnyek még most is élnek itt a föld alatt s mi rájuk -bukkanunk. Ezek minket megesznek. - -Solom megnyugtatá a remegőt. - -– Ne félj tőlük. Nem maradhatott meg ezeknek az ivadéka sem. El kellett -pusztulniok minden ijasfiastól. Látod ezeket a különös csigákat itt a -csonthalom körül. Ezek csak a tengerben laknak. Itt valaha a tenger -járt, az minden élő állatot kiölt innen, ha még olyan óriás volt is. Mi -csak a csontjaikkal fogunk még találkozni idelenn. - -«_Disputa._» - -_Kritikus._ De már ennek a paleontologiai magyarázatát csakugyan -szeretném megszerezni, ha drágán is. A dolichocephalus emberfajt nem -akarom kétségbe vonni. Láttam magam is egy példányát doktor -Lenhosséknél, a könyvét is olvastam a tudós doktornak, a mit erről -megirt, a tizennégy érdemrendet is láttam, a mit ugyanannyi potentáttól -kapott a homo dolichocephalus craneologiájáért; hanem azt nem értem, -hogy mi módon került ez az ősember az ősmedve és az őshyena társaságába, -hogy a csontjaik egy rakáson vannak? Melyik hitta oda a másikat? De -végkép nem értem aztán, hogy egy olyan barlangban, a hol a homo és az -ursus lakott, mit kerestek a tengeri csigák? hogy kerültek ezek oda? - -_Szerző._ Ha türelemmel tetszett volna lenni, ugyanezzel a kétséggel -akasztá meg Darinka Solomot. Ő is épen azt kérdezte a királyfitól, hogy -ugyan hát mi módon kerültek így egy rakásra a tengeri és szárazföldi -állatok? A mire Solom azt felete, hogy «Kis galambom! Én te neked erre -most megfelelni nem tudok, mert inkább hagyom a fejemet kivülről -betörni, mint hogy belülről törjem magam. Hanem én azt szoktam, hogy -mikor így nem tudok valamit kitalálni nyitott szemmel, hagyom akkorra, a -mikor a szemem be lesz hunyva, s álmomban kitalálom szépen. Várd el a -holnapot, akkor megmondom, hogy hogyan álmodtam meg?» - -– Így felelt Solom a Darinka faggató kérdésére. S miután az özönvíz -előtt történt eseményekről még eddigelé egykorú irott adataink -nincsenek, ennélfogva mi sem tehetünk egyebet, mint hogy várjuk meg, -mint fogja e rejtélyes katastrophát megálmodni a waráng királyfi. - - - - -A SOLOM ÁLMA. - -A napot (fekete, földalatti napot) betöltötte a nehéz munka. Rést törni -az átjáró üreg szájára fektetett nagy sziklaajtón, miután annak a -ledöntése nem sikerült. - -Időközben a testi táplálékra is kellett gondolni. Solom visszakúszott az -elhagyott cseppkőbarlangba. Ezúttal igen érdekes társaságot talált ott -egy rakáson. Egy csoport teknőczöt. Azok a Bludár tömpölyeinek állandó -lakói, s szeretik a sötétséget. Egy párt lefülelt közülök, a többi -elszaladt. Amazokat leadogatta Darinkának, a ki nagyon megörült a drága -pecsenyének, odahaza ezt a finom inyenczséget csak az uraság számára -volt szabad halászni. A teknősbéka bőjtös eledel: hús, a ki úszik: tehát -hal. - -Ime két napra el voltak ismét látva. A föld alatt is van éléskamra. -Folytatták a munkát fáklyafénynél. A sziklatörésnél jó szolgálatot -tettek az őskori kőfejszék, egyet éknek, másikat sulyoknak lehetett -használni. Mikor mind a ketten el voltak fáradva, az azt jelentette, -hogy éjszaka van. Odafenn az első lonkán a szűrőkő medenczéjéből -aláhulló víz egyre pergette a lefolyó perczeket. Megint úgy aludtak, a -hogy a mult éjjel; egymás mellére nyugtatva a fejüket. Hanem ezúttal nem -volt a Solomnak olyan csendes álma, mint a megelőző éjjel, egyre öklelt -és rugdalózott, s olyanokat ütött a Darinka hátára, hogy csakúgy -nyekkent bele, a mit ez igen jó néven vett; hisz férj és feleség voltak -– törvény szerint s az asszonyt ütlegelni ennél a nemzetnél a házas élet -gyönyörűségei közé tartozik. Már az is nagy kegyelem, ha a férj -megengedi, hogy a hitves a lábánál összekuporodva alugyék. - -Mikor Solom ismét megérezte a reggelt, első dolga volt felszaladni az -első lonkára s megtekinteni a szűrőkövet. Az akkor hullatta az utolsó -cseppjeit a bele töltött víznek a két koloncz közé. - -Most aztán kitalálta Solom, hogy mire való ez a kivájt kő? Ez volt a -barlanglakó ősembernek az időszámlálója. Mert annak is szüksége volt -arra, hogy a napok betöltét megfigyelje. Ez a szűrőkő az őse a mi -chronometereinknek. - -Solom elébb megtöltötte a medenczét ismét szinültig vízzel, s a tarka -kavicsot egy lyukkal előbbre helyezte, csak azután költé fel alvó -társát, gyöngéd tenyércsapásokkal kőkemény tagjaira. - -Darinka, a mint az ökleivel kitörülte az álmot a szemeiből s a pattogó -tűz világánál meggyőződött róla, hogy ismét a földalatti Isten világában -van, rögtön azt kérdezé Solomtól, gyermeki kiváncsisággal, «no hát -megálmodtad-e a hosszúfejüek meséjét». - -– Meg, szegényt! felelt Solom. Kuporodj ide mellém, mindjárt elmesélem. - -– Jaj! csak borzasztó ne legyen. - -Solom elkezdé az álom meséjét. - -«Hol volt, hol nem volt; mikor még egészen más világ volt, a «Zágon» -Isten azon gondolkozott, hogy kit tegyen ennek a világnak az urává? -Először megpróbálta a «nagy» medvével, az hatalmas termetű állat, két -talpán jár, fára is tud mászni; derekasan ordít; de nincs semmi ész a -fejében. Azután megteremtette a «nagy» majmot az «obesiánát», ennek már -esze is van, négy keze is van; de ez meg nem tud beszélni, ez nem -parancsolhat a többi állatoknak. A Zágon Isten pedig olyan állatot akart -teremteni, a melyik ő vele beszélni tud, és ő neki áldozik. De hogyan -teremtse ezt meg? A sárkányt megteremti a posvány, a táltost a forgó -szél, a vizi hüvelvényt a tenger, a lidérczet a hulló tűz; de ki teremti -meg a beszélő embert? A Zágon Isten tehát készített agyagból egy alakot, -kezekkel, lábakkal, jól megnyujtott fejjel, s azután segítségül hivta az -üstökös csillagot. Ez az Isten lelke. Mikor ez olyan közel jön a -földhöz, hogy beleütődik, akkor ez a tüzes lélek egy új teremtésnek ád -életet, a milyen még eddig nem lakta a világot. Így teremtette az -embert, a hosszufejüt. - -– Ezt te mind most álmodtad? - -– Nem. Ezt az anyámtól hallottam. A régi papjaink beszélték eképen az -ember teremtését. – Ez a faj aztán elszaporodott, sok családot alkotott, -de csak akkor vette észre a Zágon Isten, hogy elfelejtett neki olyan -körmöket és agyarakat adni, a milyeneket a medvének adott. E miatt nem -hogy az új ember lett volna ura a világnak, de ő lett az egész világ -üldözöttje, egy állat sem félt tőle; bölény felöklelte, medve megtépte, -vadkan megkergette; kénytelen volt az öklei számára fegyvert keresni: a -kőből készített fejszét, buzogányt, azután a barlangokban keresett -buvóhelyet, menedéket a porontyainak. Ekkor támadt egy hatalmas, nagy -király a nemzetségéből, a kinek a neve volt Kaján. Ez föltalálta a -nyilazás mesterségét. Hogyan lehet nagy távolból az ellenséget elejteni? -gyorslábú vadat futtában megsebesíteni, erősebb állatot gyöngébbnek -legyőzni. Ez a nyil, ez a kézíj megtette őt a világ urának. A Kaján -nemzetsége diadalmaskodott sűrű harczaiban a medvék és dabózák rusnya -fajzatai fölött, s lehuzta azoknak a bőrét, és a saját testét takarta be -vele. Ebbeli nagy büszkeségében elhatározta, hogy királya, a nagy Kaján -örök emlékére egy halhatatlan művet fog alkotni, a miről azt, míg a -világ világ leszörökké megemlegessék: egy óriási barlangot, a mely egyik -hegy lábától a másikig tör keresztül. Úgy törték, rakták, tágították, -rovátkolták a Bludár mentében, a sziklák kebelében ezt a rengeteg nagy -barlangot egy emberöltő időn keresztül. – Azonban ez alatt a -hosszúfejüek a hatalmukat, a melylyel őket a Zágon Isten felruházta, -gonoszul használták. A nyilaikat nem csak a fenevadak ellen fordították; -hanem a saját embertársaik ellen is. – Megölték a maguknál gyöngébbet. -És miért ölték meg? Azért, hogy megegyék. Az erősebb ember megölte a -gyöngébbet, azért, mert jó izű volt a husa. - -– De ezt csak álmodtad már? kérdé összeborzadva Darinka. - -– Nem bizony. Ez mind igaz; mert az anyám mondta. A hosszúfejűek -emberevők voltak. «Ejnye!» kiálta fel, ezt látva a Zágon Isten, «ezt -ugyan megbántam, hogy megteremtettem! Nem kellett volna neki ilyen -hosszú fejet csinálni, abban lakik a nagy gonoszság!» S azzal fogta -magát, rázudította a tengert a földre. S az özönvízzel elseperte az -egész ivadékot. Eddig az igaz történet. Ezt elhiheted. Ezt minden ember -tudja, a ki csak valaha pappal beszélt. Most következik az én -álomlátásom, a mi az éjjel a szememre szállt. Úgy jött, mintha én volnék -a Kaján királynak a legkisebbik fia, tizenegy bátyámnak legifjabbik -öcscse. Épen nagy diadalútról kerültünk haza a királyi palota -barlangtermébe s tartottunk nagy áldomást a velünk hurczolt foglyok -véréből és konczaiból. - -– Huh te, hogy tudsz ilyen csunyát álmodni? - -– Azt én. Emlékezem rá, hogy én is egy ilyen szép leánynak a fehér… - -– Jaj! ne mondd tovább! félek tőle! - -– Hiszen most már én nekem is a hátam borsódzik bele, ha visszagondolok -rá; de mikor odaát voltam a hosszúfejű világban, csak olyan örömet -éreztem én azon, mint mikor az ember egy szép fehér hattyut lelő -röptében. Az is de szép állat! Hanem azért jó a husa! Aztán ellenség -volt. Selypített. Egy egész nemzetség volt, mely az «r» betüt nem mondta -ki, hanem «ly»-et hangoztatott helyette. «Ezért» megérdemelte bizonynyal -a kiirtást. Leöltük az utolsó gödölyééig. Aztán megettük őket. Ez nekünk -gyönyörűség volt, nekik pedig dicsőség, így a vérük megmaradt -embervérnek, a husuk emberhussá vált; nem lett belőle féregabrak. Én -voltam a legszebb királyfi, nekem jutott a legszebb csemege. - -– S ez azt csemegének mondja. - -– De most is számban az ize. - -– Ne mondj már több ilyen bolondot! Mi lett azután? - -– Hát azután a nagy tüzet égni hagytuk, a nehéz kőtévőt a barlang két -nyilása elé támasztottuk s akkor elfeküdtünk a tűz körül a leterített -medvebőrökre, az asszonyok a lombból vetett ágyakra és elaludtunk. Nekem -úgy tetszett, mintha az egész barlang ingana, rengene alattam, ez is jól -esett, azt hittem, ringatnak. Hát egyszer csak nagy földrengető -csattanás riasztja fel az egész alvó népet. Az egyik kő-tevő, (az a -melyik most is a földön fekszik) magától bedült, s arra mi valamennyien -úgy éreztük, mintha a barlang padlata egyszer erre, másszor arra hajlana -lefelé úgy, hogy a tűz körül fekvők majd az egyik, majd a mási oldalról -gurulnak a parázs közé. Aztán meg egy nagy darab kőszikla zuhan alá a -magas padmalyról a máglya közepébe s azzal szétrugja a tüzet, szerte -szórva mindnyájunkra a parázshalmot. Erre mindannyian felugráltunk s -menekültünk az első lonkára. A barlangban szerteszét repült üszkök egy -pillanat alatt meggujtották a sok száraz almot, a medvebőröket, úgy hogy -lángba borult minden. Ha az bele talál kapni a felhalmozott száraz fába, -a mi hasábokban feküdt toronymagasan a barlang mélyében, mind odaégünk. -Éreztem, hogy süti a testemet a láng, a hajam pörkölődött. - -– Jaj! fuss hát onnan a tűz közül! - -– Hiszen csak álmodtam, te golyhó! Csak az apám, a nagy király nem -vesztette el az eszét. Hatalmasan ordítá el magát! -«Arrarerrerrirrirorrorurrur!» - -– Hajh te! Mit tesz az? - -– Ez azt teszi, hogy szaladjon minden ember a tüzet oltani, kobakkal, -kecskebőrtömlővel hordjanak vizet a külső tóból. - -– Okos ember volt az a te álomapád. Vajjon hogy hivtak téged akkor? - -– Volt is akkor nekünk nevünk. Mindenkit annak hivtak, a milyen volt, -«pirók», – «pufók», – «orros», – «agyaras», – «pisze», – «suta», – -«balog», – «kesely», az asszonyokat «szemők», – «emős», – «üsző», – -«boglyos». Neve csak az egy királynak volt «Kaján». Meglehet, hogy azt -is a jó tulajdonságaiért kapta. - -– No hát eloltottátok-e a nagy tüzet? - -– De nagyobb bajunk lett annál. A tóhoz küldött embereink nagy hamar -ijedten rohantak vissza, kiabálva: «harraherrehirrihorrohurru!» - -– Hát az mit tesz? - -– Azt, hogy nyakunkon a medvék, meg a dabózák! Hirtelen helyre akarták -állítani a feldült sziklafedőt a barlangnyilás elé! de már nem vala -idejük hozzá, mert a sötét folyosóból nyakrafőre tódult elő egymás hátán -keresztül kapaszkodva, a sok bozontos fenevad, iszonytató ordítással, a -mi még most is a fülembe cseng. - -– De hát hogy jöhettek azok ide? Hisz azoknak nincs tutajuk, hogy a -Bludáron leereszkedjenek. - -– Hát hiszen épen ez volt a Zágon Isten boszuálló csodája. A tenger -hajtotta őket ide. A tenger kicsapott a partokon felül, a legmagasabb -hegyek tetejéig, s visszafelé hajtotta a Bludár folyót ugyanazon a -barlangfolyosón át, a mit az magának a hegy alatt ásott, egész odáig, a -hol a tengerbe ömlik, s erre valamennyi barlangi medve, sokatevő, -halottásó vadállat, a kiket a visszatóduló víz odujából kizavart, uszott -az áradó vízzel együtt, a merre az nyomta fölfelé, az egymásra következő -barlangokon keresztül, míg utoljára a szomszédunkban levő -cseppkőbarlangig eljutott. Itt világosságot látott maga előtt, mely az -égő barlangból terjengett, medvefővel azt gondolta, hogy az ott -«napvilág» s mind odarohant, nagy dühvel s elzárta előlünk a menekülést. - -– Jaj ti szegények! Mi lesz belőletek? - -– Mi felfutottunk az első lonkára s hirtelen kézbekaptuk a tegzeinket, -lándzsáinkat s azzal elkezdődött a végső irtóharcz a két fenevad, az -ember és a medve között. Alant a lánggal égő barlangban a szőrös vadak -sem maradhattak, el kellett nekik foglalniok a felső lonkákat, a -meztelen vadaktól. Ebből támadt az ádáz haláltusa, a melynek nem -lehetett addig vége, a míg valamennyi ki nem adja a páráját. Eleinte -könnyű volt a védelmünk, a dabózákat kivégezni elég volt a nyil is, s a -felkapaszkodó medvének a fejét bezuzta a kőfejszénk, mielőtt a körmét, -fogát a husunkba vághatta volna. Azonban a barlang torka egyre okádta az -utóbb tóduló szörnyetegeket, s azok nem sokára az elesett társaik -testhalmazára hágva elérhették az első lonka szélét, úgy hogy nekünk fel -kellett menekülnünk a második lonkára. Ott ujra kezdtük a védelmi -harczot; de már a nyilaink elfogytak, a lándzsáink kőhegyei beletörtek a -medvék agyaraiba, közelről kellett velük harczolnunk, buzogánynyal, -kőfejszével, szijon csóvált szegletes kövekkel. Ez alatt meggyulladt -maga a barlang hátuljában felrakott magas farakás, s nem sokára tetőtől -talpig lobogott, recsegett, mint egy égő torony, magasan bevilágítva a -barlang sziklaboltozatának meredező csompóit. A sütögető tűztől még -dühösebbekké lettek a mi bősz ellenfeleink, a bundájukat perzselte a -rájuk hulló zsarátnok. Nekik is fel kellett jutniok a védelmet kináló -sziklagádorba, ha meg nem akartak sülni. Végre kénytelenek voltunk a -harmadik, a legmagasabb sziklafokra felmenekülni, a hová csak lábtókon -juthattunk. A mint ezeket felvontuk magunk után, a medvék ellen nagyon -erős állásunk lett; ők a sziklapárkányt, még ha egymás hátára -kapaszkodtak sem érhették el, míg mi őket felülről lezudított kövekkel -agyba-főbe verhettük. Az asszonyok hordták a köveket. - -– Hát én nem voltam melletted? - -– Csak te maradhass! S ne kivánkozzál oda, a hová nem hivtak. Nem sokára -megjelent egy harmadik küzdő fél a csatatéren, a ki mind a kettőnknek -ellensége, s mind a kettőnknél erősebb. - -– Vajjon ki lehet az? - -– A tenger. Az alulról felnyomuló özönvíz, mely a barlangi állatokat -idáig kergette, még magasabbra áradt; betöltötte a cseppköves üreget s -onnan aztán a folyosón keresztül kezdett beömleni a barlangba. Az első -dolga az volt, hogy a barlang aljában égő tüzet egyszerre kioltotta. -Csak a magas farakás égett még. De mi még akkor sem vettük észre, hogy a -tenger jön ellenünk; mert a víz szine úgy el volt lepve állatok -hulláival, hogy mi csak azt láttuk, miként emelkedik a barlang feneke, -az egymáson heverő vadakkal, tengeri csigákkal, hinárral terítve -folyvást magasabbra? Elébb az első lonkát takarja el, majd fölemelkedik -a másodiknak a párkányáig. Ekkor már rémülve vettük észre, hogy a -bejáróinknak a kapujai egészen elsülyedtek valahová. Egyszer aztán -erővel tört keresztül a zuhatag a folyosó nyilásán, harsogva s arra -elkezdett az egész hullatömeg sebesen forogni az örvény sodrától, a hogy -annak a másik tónak a vizét látjuk orsózni. - -– No ugyan nem szerettem volna ott lenni! - -– Én sem mennék még egyszer oda. A vízár egyre emelkedett, s a mint a -második lonkát is meghaladta, az ott tomboló medvéket is felvette a -hátára, azok a vízzel együtt emelkedtek fel egészen mi hozzánk, a míg a -párkányunkat elérték. Ekkor aztán elkezdődött a végső haláltusa -közöttünk. Ember és fenevad összeszorulva abba a legfelső üregbe, a hol -azt a csonthalmot találtuk. Ember és vadállat ordított, üvöltött, egyik -sem különben, mint a másik, a kőfejszék csattogtak a kemény koponyákon, -az asszonynép sikoltott, a haldoklók hörögtek, a tűztorony recsegett, a -tenger csapkodta a sziklákat, s a sziklák rázkódtak. Fogyott az élet. -Egyre magasabbra nőtt a hullahalom; egyre feljebb hágott a vízár, már -csak az a halom állott ki belőle, megvetve a hosszúfejűek és a medvék -testeiből. Annak a tetején harczolt még egymással a két fajzat -maradványa. Ott láttam magam körül eldülni a tizenegy bátyámat, -kőkéseiket a megölt ellenség szivébe merítve, ki őket is megölte. Ott -roskadt össze előttem a Kaján király maga, iszonyún szétmarczangolt -testtel, de még egyszer fölemelkedett fektéből, hogy a kőfejszével még -egyet üssön a leterített ellenfél fejére. Azután egyedül maradtam. -Minden halott volt már körülöttem. A tenger a lábamat locsolta, a mint -nemzetségem hulladombján álltam. Az égő farakásnak csak a hegye lobogott -még a körben forgó víztükör felett. «Hát én velem senki sem jön -megküzdeni? Hát én mire maradtam itt egyedül?» Erre a felkiáltásomra -egyszerre felbukkan a víz alul egy roppant nagy medve, nem olyan, mint a -többi, ez egészen fehér s a feje keskenyebb. Ah, ez az én párom, ez van -nekem szánva. - -Nem kerestem se fejszét, se dárdát, puszta kézzel, kitárt mellel vártam -be, s míg az engem rettentő karjával átölelt, hogy agyonszorítson, én a -torkába dugtam az öklömet s megragadtam a nyelvét, hogy kitépjem. - -– Jaj, hogy nem lehettem én akkor melletted. - -– Hiszen ott voltál. Mikor legjavában folyt a nehéz harczom, te meg -belemarkoltál az üstökömbe s addig tépásztál, a míg felébredtem. - -– Igen bizony, mert a mit te ki akartál tépni a tövéből, az nem a fehér -medvének a nyelve, hanem az én kontyom volt. - -Erre aztán mind a ketten nevetésre fakadtak, szép fehér fogsoraikat -egymásnak mutogatva. - -Erről a fogsorról valami jutott Darinkának az eszébe. - -– Te hallod-e? Ha te annak az emberevők királyának a fia vagy, akkor én -félek te tőled, hogy egyszer engem meg találsz enni. - -– Bizony, mondok, hagyá rá Solom; magam is úgy érzem néha, mikor sokáig -nézek rád, hogy szeretnélek megenni, meg is tenném, ha valamit nem -fogadtam volna! elkezdeném a szádon. A Darinka össze is szorította az -ajkait azonnal. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -_Kritikus._ És e szerint szerencsésen a nyakába varrtuk a jámbor Solom -királyfinak az egész paleontologiai megfejtést. Azonkívül gazdagítottuk -a világtörténelmet egy præhistoricus katastropha adataival, a -nyelvészetet pedig egy özönvíz előtti idiomával, melyben egyedüli -magánhangzó az «r» betű. - -_Szerző._ De kérem «h» betü is volt benne. S ki tudja, hova -tökéletesítették volna még a nyelvüket, ha az akadémiájukat -felállíthatják? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– De már most lássunk a dolgunk után, elég volt a mesemondásból. Hozd a -fejszét, én meg a vasrudat. - -S hozzá fogtak egyesült erővel a kőlap tovább töréséhez. Délig rést -törtek benne, akkorát, hogy át lehetett rajta bujni. Ki mondta meg -nekik, hogy dél van? bizonyára a gyomruk; nincs olyan toronyóra, a mely -annál pontosabban elverje a déli tizenkettőt. - -A mint kipihenték magukat, összeszedték a szerszámaikat, élelmi -szereiket, s átkusztak az újon tört résen. - -Hosszú, haránt lefelé hanyatló sikátor nyilt meg előttük, mely messze -elvezetett zeg-zugos futásban, jobbról is balról is oldalnyilásoktól -megszakgatva, melyek a járatlan kutatót könnyen megtéveszthetik. A -hajdan járt utat azonban meg lehetett ismerni arról, hogy a falai -kormosak voltak, az itt járó-kelők fáklyái füstjétől. Ez jó vezető volt. - -A napszámláló követ nem volt szükség magukkal hozniok, mert hiszen a -felvilágban levő társaiktól megtudják, ha megint összekerülnek, hogy -hány nap mult el földalatt járásuk óta, arra az eszközre majd csak akkor -lesz szükségük, ha mindnyájan ide alant lesznek. - -A tekervényes sikátor messze elvezette őket a hegyek belsejébe, siket, -hangfullasztó oduk tömkelegébe, a hol egészen elvesztették a Bludár -földalatti zugásának neszét. - -Darinka aggódott, hogy el talál fogyni a szurokfenyő hasábjok, s akkor -hogy találnak vissza? Vékonyabb szilánkokra hasogatták azonnal a -fáklyáikat. Az élelmi szerük is fogytán volt már, csak a száraz borsó -járta. - -Egyszer aztán úgy tetszett Solomnak, mintha, a földre fekve, távoli -morajt hallana. - -– Közeledünk hozzá. Mindjárt megkapjuk a Bludárt, s ott aztán lesz fa -is, meg teknőcz is, majd sütkérezünk, vendégeskedünk ott. - -A moraj egyre hallhatóbb lett, a folyosó, mely eddig szikkadt volt, -elkezdett nyirkossá lenni, a tetejéről lecsüggő cseppkő a fejeiket -fenyegette, egy éles szögletű kitérőnél aztán megcsapta a füleiket -egyszerre a mennydörgő zuhaj, a mit a Bludár támaszt oda alant. - -Milyen örömrivallással üdvözölték a keresett jó ismerőst! Futottak -feléje, hogy minél elébb meglássák. S hogy megijedtek tőle, a mikor -meglátták. - -Nem egy barlang; egy egész földalatti tájkép tárult fel előttük, -szétnyilt sziklafalak, egymásba illő csompókkal és vápákkal, -bérczszigetek, félredült tornyok, s azok között a zuhogva, harsogva -vágtató szilaj folyam. - -Mindjárt a völgy elején volt egy kerek tómedencze, miként az első -barlangban; csakhogy ez nem képezett körülforgó örvényt, közepén -bemélyedő orsója köldökével, hanem inkább magasra felbugygyanó dombot. -Egy hegy, egy gúla – vízből. A mint a felülről nyomott folyam -sziklabörtönéből egyszerre kitör elemi erőszakkal, s két ölnyi magasra -túlemelkedve a medrén, a tó közepéből szétküldött hullámgyűrűit -egymásután paskolja a part szikláihoz, alámosva azokat egyre mélyebben s -azután egy keskeny teknőbe szorulva, a kilőtt nyíl sebességével vágtat -odább, iszonyú zuhajjal omolva alá fenekét látni nem engedő mélységbe. - -– Te, galambom! mondá Darinka, a mint a bámulattól magához tudott térni, -ezen a folyón emberek át nem kelhettek soha. - -– Rajta nem, de alatta talán? Szálljunk csak le a mélységbe. - -Az őslakók gondoskodtak lépcsőkről, egymásra hengerített sziklák: nem -lépegetni, de fölkapaszkodni valók, egész addig a völgyfenékig vezettek -alá, a melyet a magasból alárohanó folyam tajtékká tört habjaival -elborít. - -És Solomnak jó sejteme volt. A százlábnyi magasból alárohanó folyam, a -kirugó sziklapárkányról ívtöredékben omlott alá, messze elválva a -meredek sziklafaltól. Ámde az egész völgyfenéket alatta sűrű köd takarta -a porrátört víztől. - -Ki mer e félelmes ködbe leszállni, hogy az átjárót keresse? Nem fölötte, -hanem alatta a haragos folyamnak; fittyet hányva az ő egész felséges -haragjának! - -– Gyujtsunk most két fáklyát, mondá Solom. Te az egyikkel maradj itt a -parton, én a másikkal leszállok a ködbe s keresem gázlót. - -S azzal fogta az egyik fáklyát s neki ment a láthatatlannak. - -A fáklya perczegett a ködtől, a mint leszállt bele, de nem aludt el. -Csak annyit látott mellette, a mennyit egy lépéssel átgyőzhet: egy-egy -fekete követ, mely a vízből kiáll; hanem azt megtalálta minden -lépésnyire: rakott ösvény volt itt «Themzetunnel». Egyszer csak azt -vette észre, hogy a köd elhagyja s a tulsó part sziklái merednek fel -előtte. Átjött a vízesés boltozata alatt. - -Most aztán inte a fáklyával Darinkának, hogy ő is jöjjön utána. - -A Darinka is megtalálta az utat. - -– Jaj te! holyannak láttalak! Szörnyüködék Darinka, a mint Solom -felsegíté a sziklapartra. Ha én azt el tudnám úgy mondani! Mikor a fehér -ködben, a víz mögött jártál. Mintha valami tündér volnál; mintha fényes -holdudvar vett volna körül, s annak a közepett szivárványos volt az -arczulatod azután, hogy bementél a vízboltozat alá, s azt a fáklyáddal -bevilágítottad. Talán ilyen lehet a templom, a miben az Isten lakik. - -– Hát én épen olyannak láttalak téged, mikor te jöttél a vízesés alatt -keresztül. - -S aztán, hogy mind a ketten olyan tündér formának látták egymást, -összeölelkeztek. - -– De már most siessünk. A fákat kell megtalálnunk, a miket társaink -odafenn a folyón leusztattak. Azoknak valahol fel kellett itt akadniok, -fa nem marad a víz alatt. - -A Bludár kanyarulata miatt csak a balparti sziklákon lehetett tovább -hatolni. A folyam csupa zuhatagokban esett alá. - -A völgy aljában aztán a tágas barlang egyszerre két részre vált. A -boltozatról egy bástyaszerű oszlop nyult alá a szikla fenekéig, s az a -Bludárt két felé osztotta. A bal ágnak jutott a keskenyebb szakadék, a -jobb ágban maradt a folyam testesebb része. Ezért a baloldali ösvény -kinálkozóbb volt. Azt már meg lehetett győzni könnyű tutajjal is; annak -a mentén lehetett gázolva követni a sziklafolyosót. - -– Ez nekünk baj! mondá Solom, mert ha idáig jutunk a népeinkkel, azok -mind kapni fognak rajta, hogy a könnyebb járatú ösvényen jussanak ki a -szabadba. Ez a sekély víz pedig nem oda vezet, a hova én akarok eljutni; -ez a remete barlangjának a völgyébe visz. A nagyobbik ága a Bludárnak a -Branta folyó, az vezet engem a «tüzes szentek» kolostorához. És én -megesküdtem, hogy addig nem nevezem magamat férfinak, se mástól nem -hagyom annak neveztetni, a míg a kisebbik anyámat börtönéből ki nem -szabadítom. Addig tacskó legyen a nevem! s a férfiu, a kit tusára hivok, -az asszony, a kitől csókot kérek, azt felelje: «eredj kölyök! törüld meg -az orrod!» - -Már erre a fogadásra a Darinkának is át kellett látni, hogy a folyam -szélesebb ágának a futását kell nekik megtalálniok. És fát még mindig -nem találtak, hogy a fogytán járó szurokfenyő fáklyáikat pótolhassák -vele. - -Még is csak átgázoltak a sekélyebb ág vizén a szélesebb barlang -torkolatába. - -Ott aztán a legelső kanyarulatánál a vízmosta üregnek nagy örömmel -kiáltának fel egyszerre: «itt a gerendák!» - -A barlangüreg e helyütt lapos volt, de széles; az egész üreget azonban -úgy eltorlaszolta az egymás hegyére hátára tolt mindenféle fatömeg, hogy -azon keresztül hatolni nem lehetett. A felbugyogó hullám egyre hányta ki -magából az elnyelt czölöpöket, s a vágtató vízhát hordta őket a -többihez. Azok odafent ugyancsak hozzá láttak a takarításhoz. - -Megvolt tehát a fődolog, a tüzelőnek és fáklyának való. - -– Az sem lett volna baj, ha a fáklyánk elfogy is, biztatá Solom -Darinkát, az oldalamra tekert kötél földi gyantába van itatva, ez -eltartott volna a visszafelé való útban. Nem indultam vaktában a -veszedelemnek. De most lássunk utána, hogy mi tartja itt fenn ezt a sok -úszó fát? Mert mi nekünk át kell jutnunk a folyam tulsó partjára megint. - -Az pedig ez idő szerint lehetetlenség volt, a gerendatorlasz a barlang -padlásáig elzárta az átjárást; a folyam alatta zúgott el, s ha egy -gerendát elvettek a torlaszból, jött helyette a víztől hajtva kettő. - -– Neked innen vissza kell térned a népünkhöz, mondá Solom, hanem elébb -szerezzünk ennivalót az utadra. - -Volt abban válogatás: csak meg kellett bolygatni a köveket, csoportostól -jöttek elő azok a hatalmas dalmátiai rákok, a miknek akkora az ollója, -mint egy kis gyerek-kéz. Nagy hamar tüzet raktak egy szikladöbörben s -belehányták a rákokat, azok szép pirosra sülve jöttek ki a -tüzkeresztségből; egy pár napra ismét el volt látva a herczegi pár -istenadta apanagezsal. - -– Te most végy magadhoz négy szál fáklyát, annyi eltart a Bludár -szádáig; utasítá Solom a Darinkát; kapaszkodjál át a kötélen, s mondd -meg a népeinknek, hogy jöhetnek utánunk bátran: itt elférnek -valamennyien; de ugyan siessenek ide hozzám; mert az a sok gerenda, -deszka, czölöp, a mit a Bludárba hánytak, itt ennél a szűk torkolatnál -mind egymásra torlik, s ha itt elzárja, akkor úgy járunk, mint a -hosszúfejüek jártak, hogy a Bludár megtölt lassankint minden üreget, s -itt fulladunk benne. Hát csak siess. - -A Darinka elbúcsúzott a királyfitól s neki indult magában megtenni a -nehéz földalatti utat visszafelé. - -Most aztán Solom egészen magára maradt. - -A mint elgondolkozott az állapotján, rájött lassankint, hogy nemcsak az -a veszedelem fog abból származni, ha itt a mosszori telepekből leúszó -fák elzárják a víz lefolyását, hogy a felső barlangok megtelnek vízzel; -hanem még az is, hogy a főágból elszorított víztömeg egyszerre mind a -mellékágba fog tódulni; s akkor az a kis vidám patak, a mi a cadmæi -sziklák völgyében végig csergedez, egyszerre hegyi zuhataggá alakul át, -s az ő prófétáját ott remetebarlangostól együtt a tengerbe sepri. - -Ezt a veszedelmet el kell fordítani. - -Hozzáfogott a lehetetlen munkához: széjjelszedni az összetorlódott -gerendahalmazt; szálankint, darabonkint kihurczolni a partra és rendes -határba rakolni. - -Sikertelen munka volt. Ha egy gerendát kiszabadított, a hullám hozott -helyette kettőt. Azok odafenn egyre dolgoznak. Azok sokan vannak, ő meg -egyedül. Még sem hagyta abba a munkát. - -Arra is gondolt már, hogy felgyujtsa az egész fahalmazt. De akkor meg -nem lesz később a tutajépítéshez való anyag, a minek szintén eljön a -sora. - -Mást gondolt ki. - -Hadd nőjön felül a torlasz; ha alul, a vízszin alatt lehet a folyamnak -utat szabadítani, akkor az áradás veszélye megszünik, hisz a víz magától -felemeli majd az egész fatömeget, ha még olyan nagy is. - -De miért nem emeli hát fel? - -Valami akadálynak kell lenni a folyam medrében alant. - -Gyakorlott buvár volt, annak nevelték; nem irtózott leszállni a víz alá; -pedig tudta jól, hogy a víz fölött úszó gerendatömeg magához rántja az -emberi testet, úgy, hogy odatapad hozzá s nem tud tovább úszni. Ez ellen -biztosította a magával vitt vasrúd és a fejsze. Ezek lehuzzák a víz -fenekére. Úszni nem lehet, járni kell a víz alatt. - -Csak tapogatózva haladhatott. Sok időt nem tölthetett oda alant, mert -lélekzetet venni vissza kellett térnie, s azt csak kerülővel tehette, -feje fölött összezárultak a gerendák. - -Ezen kellett legelőször is segítenie. Kitalálta a módját. Tüzet rakott a -víz hátán uszó fahasábokon, a víz alatt azután megtalálta azt a rést, a -hol a világosság az egymáshoz záródó gerendák hézagai között -átszürődött. Az épen elég volt, hogy a fejét átdugja rajta, mikor -lélekzetet szivni felbukik a víz szine fölé. Így aztán meg lehetett -élni. - -Lábai alatt kavicstalajt érzett, ezt a folyam hordta ide. Bizonyos, hogy -az egész medrét azzal töltötte meg. Talán ebben akadnak fenn a gerendák. -De ki állította azokat hegyükre? - -Tovább tapogatózott a sötétben. A felső tűzvilág nem kisérte messzire. - -Végre rátalált egy egyenesen álló czölöpre, mely egész a kavicstalajba -volt elsülyedve. Ez tartja fel a torlaszt; legalább egy részben. Itt -felemelkedhetett koronkint a víz fölé, ha lélekzete elfogyott: a czölöp -rést hagyott. A mint újra leszállt a vízfenékre, a fejszéjét két kézre -fogta s hozzásujtott a czölöphöz. Ki akarta azt vágni. - -Mekkorát ijedt! Ütésére egy futó pillanatig világosság támadt a víz -alatt. Mi volt ez? A fejsze nyele keményen megrugta a tenyerét, mintha -kőbe vágott volna vele. Ismételte a csapást. A villanó fény ujra -felszikrázott. A tűzkő és az aczél a víz alatt is szikrát ád. De hát -tűzkőből van az a czölöp? Fának látszik és mégis kova. Az ujabb ütések -ismételték a pillanatra világító szikrát, s annál kivehette, hogy két -ölnyire e czölöptől egy másik mered föl a vízfenékből és azontúl ismét -egy harmadik. Ezek itt hidlábak voltak! - -A történet előtti korszak melyik évezredébe verhették azokat itt le -emberi lények, kiknek minden eszközük az élesre köszörült kő volt? Az -égerfaczölöp azóta maga is kővé vált a kövek világában. - -Most már sietett kikapaszkodni a gerendák közül. - -Úgy örült a fölfedezésnek, mintha egy csatát nyert volna meg. - -Most már semmi kétsége sem lehetett, hogy a földalatti tömkelegnek -biztos kijárása van. - -A kik ide ezeket a czölöpöket leverték, azért hidalták ezzel át a -földalatti folyamot, hogy a tulsó partjára átjárhassanak. - -Óriások munkája volt ez! - -Most már nem törte a fejét azon, hogy az uszó fatömeget feltartóztató -akadályt elhárítsa. Hiszen ezeken a kővé vált duczokon keresztül hidat -lehet majd építeni. - -Hanem a fatömeg lassankint úgy elzárta az alacsony padmalyú ponort,[1] -hogy a Bludár szélesebb ága túláradt a partján s átömlött a keskenyebb -ágába. Valószinű, hogy azért a fatorlasz alatt is elég víztömeg -hatolhatott keresztűl, mert a barlang még sem telt meg magasabban -vízzel, mint a hol a folyam ketté szakadása kezdődött. - -Solom most már az időszámítással sehogy sem volt. A mióta a Darinkát -elküdte, semmi rend sem volt az életben. Nehéz, fárasztó munka után -elnyomta akaratlanul az álom. Az is rövid volt. A mint fölébredt, ismét -a munkához látott. Hány nap, hány éjszaka mulhatott el azóta odafenn? -Visszatalált-e Darinka? Jönnek-e utána hivei? Hátha azóta megrohanták a -Bogumilok a várat, s leölték valamennyit? - -Egyszer aztán következett valami hosszú idő, (nap volt-e vagy éjszaka? -azt nem tudta) a mi alatt nem hozott a Bludár több deszkaszálat a hátán. -Azért tetszett olyan hosszúnak ez az idő, mert az álom kerülte a -szemeit. Annál jobban elővette a lelkét a kétség. - -Vajjon kiszabadul-e innen valaha? - -Elgondolta, hogy azok a nagy bérczek, a miken máskor vadakat kergetett, -most mind a feje fölött feküsznek. Elővették az egyedüllét rémségei. A -míg a Darinka itt volt, addig nem érezte ezt a szorongatást. - -Dolgozni sem volt már kedve. Meghúzta magát egy oduban, s mereven bámult -a sziklára, melyet a pislogó parázs megvilágított. - -És egyszer aztán észrevette, hogy nincsen egyedül. - -Az örök sötétségnek lakosai vannak! - -Két vékony cseppkő csapja nyult alá egy kirugó szikláról, a két csap -között egy pók fonta a hálóját. Egy fehér pók. Mit keres ez itten? És -nem sokára jött egy fehér legyecske, beleakadt a hálójába, a pók -elfogta, megkötözte, odujába vitte. - -Hát még itten is van élet? - -Ez a kis parányi állatkája a mélységes éjszakának visszaadta lelkének -érczét. Hisz itten is Isten világa van! - -Bódultan és gyermeteg észszel így okoskodá ki: hogy ha az Isten itt a -mélység fenekén egy pókot és egy legyet teremtett, akkor Istennek itten -kellett járni, s a hol Isten járt, ott embernek is el kell igazodni az ő -nyomdokain. Kedve támadt az élethez megint. Lement a vízhez, keresgélni -valami rákot, vagy teknőczöt. - -És aztán kapott a vízben valamit, a minek jobban megörült. Egyet a -hosszúfejű koponyák közül. - -Először csak egyet, azután több is jött; a Bludár sodorta, hempergette -őket alá. - -Ezek a koponyák izenetet hoznak! Azt a hirt hozzák, hogy a hivek -lejöttek már a barlangba, a csonthalmokat takarítják el arról a helyről, -a hol pihenőt kell tartaniok. - -No hát ezek a koponyák még tovább is fogják vinni az izenetet. Majd -meglátja azokat a remete oduból az ott merengő próféta a patak megáradt -vizében végig hömpölyögni, s arról megtudja, hogy az a varázs-kabala, a -mit maga elé a homokba rajzolt, minden számában pontosan teljesül. Csak -az utolsó van még hátra. Az lesz a legnehezebb, de az lesz aztán «minden -a mindenekben». - -Solom a feje fölött egy csillagot látott megjelenni és egy pacsirta -énekét hallotta. - -Csillag és pacsirta! Ezer ölnyi mélységben a sziklák alatt! - -Pedig az volt. Darinka jött vissza. Az ő fáklyája volt a csillag. Az ő -dala a pacsirtaének. - - - - -A FÖLDFELETTI SÖTÉTSÉG. - -Solom királyfit és a népét most már ne féltse senki. Ők jó helyen -vannak. El is férnek benne, meg is töltik azt. Senki ott meg nem -támadhatja őket. Éhséget nem szenvednek; a Bludár ellátja őket bőven. -Van tüzelő fájuk elég. S az is bizonyos, hogy a bujdosó folyam mentén -megtalálják majd a kivezető utat; gyakorlott bányásznép az egész: teljes -életét abban töltötte, hogy a sziklán keresztül törje az utat. Ezt sem -mélység, sem magasság fel nem tartóztatja. Emberész és embererő az -időtlen időkben is tudott itt alkotni, hát most, hogy ne tudna, mikor -már vas van a kézben? Talán sokáig fog tartani a kemény munka, de véget -ér napjára. - -Az a nap, a husvét ünnepét megelőző péntek: a «nagypéntek!» - -Ha hamarább kitörhetnek is a napvilágra, ezt a napot rejtekükben kell -bevárniok; mert a próféta így parancsolta. - -Az a próféta pedig ott ül a tenger partján és rajzolgatja a -tengerfövénybe az apály idején a bűvös vonalakat, a mik a jövendőt -jósolják; a visszatérő dagály szépen betakarja azokat megint. - -A mint a patak egy ős emberfőt, egy ős medvekoponyát hemperget alá, azt -kiveszi a vízből és gulát rak belőle. Ki tudja, minő babonára való az? - -Itt nem látogatja meg senki, börtöne ez a völgy. Az ösvény egyik végét a -tenger zárja be, másik végét a kolostor fala. Onnan sem jön senki hozzá. -Nem futhat el innen. A warángok útján a meredek sziklára felkuszhatna, -ha volnának sziklamászó czövekei, mint azoknak: de azzal is mit nyerne? -A waráng nép Onufriosz főpap hive, azok elfognák s visszavinnék a -zárdába. - -Élelméről sem gondoskodik senki. A tenger ád neki kagylót, balánt, -tengeri pókot; a föld ád hozzá gombát, mi kell egyéb egy remetének? - -Egy napja van, a melyről bizonyos, a klastromi regula szerint. - -Nagypénteken érte fognak jönni és elviszik. - -A passió-játékban ő fogja képviselni az ördögöt. A világot elcsábító -ördögöt. - -Odáig készülhet a szerepére. - -Ez a szerep abból áll, hogy az ördög vitatkozik az angyallal. Végül -aztán az ördög természetesen legyőzetik és kegyetlenűl -megkorbácsoltatik. - -De hát ha egyszer ő talál győzni? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ha azok odalenn a föld alatt «láttak», annál nagyobb sötétségben -maradtak mind azok, a kik őket keresték idefenn. - -Dávid király kereste a fiát; a hadnagyok a vele együtt eltünt fiaikat. -Twartimir és Tirimir pedig keresték az elveszett asszonyokat, lányokat, -gyermekeket, a kiknek a holttestei nem voltak a várromok között. - -A warángok annyit kiokoskodtak, hogy a karácsonéji nagy mészárlás az ő -suhanczaiknak a munkája volt. Megrabolt borospinczéjük erről -felvilágosította őket. A mosszori vár égését láthatták saját városuk -falairól. Azt is megtudhatták, hogy a rablókalandról visszatérő knéz a -várát nem birta első rohamra visszafoglalni. A fellázadt rabszolgahadat -waráng legények vezették az ostrom visszaverésénél. És azután a -bogumilok ott leskődtek az erdőben egész gyertyaszentelőig; csak akkor -birtak a váruk kapuján betörni, egy nagy zivatar alatt. Hogy pedig -azután mi történt? arról nem szivárgott ki a warángok közé semmi hir. -Emberi ész szerint azt hitték, hogy a fölülkerekedett bogumilok leöltek -mindenkit, a kit a várfalon belül odaszorítottak. - -A knéz és fia ellenben azt hitték, hogy a gyilkos ellenség, az ő -pereputyjukkal együtt valahol a bányaaltárnákon keresztül szökött meg az -ő boszujok elől. Hogy az asszonyok, leányok kellettek neki, az talált -magyarázatot; de minek vitték magukkal még a gyermekeket is? Rendes -észjárás szerint nem lehetett egyebet gondolni, mint hogy a lázadó -rabszolgák és waráng vezetőik, a várból elosonva, a warángok kerületébe -menekültek s most ott tartózkodnak. - -E tévfelfogás miatt mind a két fél kölcsönösen el volt egymás ellen -keseredve. - -S az ingerültség nyilatkozatai abból álltak, hogy egy-egy csapat harczos -majd az egyik, majd a másik félről át-átcsapott a szomszédja területére; -a mi tanyát útban kapott, azt felgyujtotta, a ki élő embert utólért, azt -levágta, csordát, nyájat erővel elhajtott. Az egyik nap az egyik tette, -a másik nap a másik. Ezt nevezték abban az időben diplomatiai -értekezésnek. Követeket küldözni egymáshoz nem volt tanácsos, mert -azokat mind a két fél karóba huzatta. (Ezt még a római követtel is -megtették.) - -A nagy bőjt kezdetén volt a «jurjendán» ünnep. Ez akkor az egész -keresztyénségre nézve a Balkán félszigeten az általános béke napja volt. -Senkinek fegyvert nem volt szabad e napon kezébe venni; minden férfi -zöld ágat hordott a kezében s ha a halálos ellenségével találkozott is -össze, a zöld ág földig hajtásával üdvözölte. - -A jurjendán ünnepén minden ember megfürdött a császárkutban. Ez volt a -neve egy meleg forrásnak, mely a rómaiak által «Citorea»-völgynek -nevezett hegykatlanból buzgott elő, körülbelől azon a helyen, a hol -Medea Absyrthot darabokra vagdalta. Egy vén Druida volt a meleg forrás -őre; a ki annyira vitte az állatszelidítést, hogy a kigyók barlangjukból -odacsusztak hozzá, mikor ebédelt, s résztvettek a lakomájában, s a -sirályok körülülték és a tenyeréből ettek. - -A császárkutnál összetalálkozott a jurjendán ünnepén a két népatya. -Dávid király és Tvartimir, az archizsupán. A békefa, az olajág volt -mindkettő kezében. - -– Mért pusztítják a te vitézeid az én országomat? kérdezé Tvartimir. - -– De miért dúlnak a te junákjaid az én tanyámon? mondá Dávid. - -– Felelj elébb te az én kérdésemre. - -– Azért, hogy mért nem küldöd nekem haza az én fiamnak, Solomnak a -fejét, a mit te levágtál? meg a többi hadnagyok fiainak a fejeit, a kik -a kezedben maradtak? Tudod, hogy a warángok nem türik azt, hogy a -nemzetségükből valakinek a feje csufságra idegen házban legyen -mutogatva. - -– Hiszen bár küldhetném meg neked a fiad fejét, meg a többi kamaszokét, -a kik a váram felgyujtották, a népemet részeg álmában leölték! Bizony -mondom arany kosárban küldeném haza! De nem hogy én tartogatnám az ő -fejeiket dugaszban, de ők vitték el az én váramból valamennyi asszonyát, -leányát, gyermekét az én népemnek. Hová dugtad el őket? Add elő! - -– Bizony esküszöm neked az új Istenre, meg a régi istenekre, hogy én -hozzám, vagy az én országom tájékára nem hoztak egy porontyot sem a te -ivadékodból. Asszonyra meg épen nincs szükségem; magamnak is több van, -mint kellene. Bizonyozott Dávid király. - -– Akkor én viszont esküszöm neked a még ezután következendő istenekre -valamennyire, hogy én nem tudom, a te fiad, meg az ő társai hová lettek? -merre vesztek? mert én még a lábuknak a nyomát sem tudom megtalálni sem -a földön, sem a föld alatt. Ezt meg a mosszor knéz állítá. - -Mivelhogy pedig mind a ketten megfürödtek már a császárkutban, -annálfogva hitelt kellett adniok egymás szavának, mert ha a fürdő előtt -mondtak volna hamis esküt, azt a víz lemosta volna róluk, de a fürdő -után hivatkozni hamis hittel az istenekre annyi volna, mint inzsábákat -és petécseket szerezni a testére. A két fejedelem kezet szorított s -megigérte, hogy majd a páska ünnep után folytatni fogják az -ellenségeskedést. - - - - -A «DAIMONOMACHE.» - -Még most is divik Dalmatia hegyvidéki kisebb városaiban az az ős -keresztyén világból fenmaradt szokás, hogy nagypénteken, a midőn a -Krisztus koporsója egyházi pompával felállíttatik a templomban, az -összegyűlt nép előtt az angyal és az ördög egymással szóharczot vívnak. -Hétszáz év előtt ez a játék valódi magasztos ünnepély volt. - -Az angyal hivatalát rendesen valamely kiváló főpap viselé. Ez igen -háládatos feladat. Az ő segítségére vannak az ó- és új-szövetség könyve, -a szentek minden iratai, a martyrok példái, az apostolok élete, a -messiás szavai és a patriarchák bölcsesége, a Sion hegyén kiadott -Isten-törvények táblái, Mózes vesszője és Áron ékesszólása, Dávid -hárfája és Salamon példabeszédei, ő mellette állnak táborkarok gyanánt -egyfelől az egyházi rendek, a szerzetesek képviselői, a kik -messzeföldről ide vándoroltak; a zarándokok, a kik a szent sírtól tértek -vissza, a jeruzsálemi port még le sem verték saruikról; – másfelől a -szent szűzek, az apáczák magasztos zsolozsmáikkal bele vágnak a vitába, -mikor az ördög nagyon fennen kezd dicsekedni s elnyomják vele istentelen -beszédét. – Hanem a szegény ördögnek annál keservesebb a szerepe. Neki -nem segít senki, minden ember eltagadja a vele való ismeretséget. -Egyedül áll a szinpadon, mindenkitől eltaszítva, kiakolbolítva, előre -elitélve. Gúny, szidalom, csufolódás kiséri minden mondását. A merre -csak tekint, mindenütt kinyujtott kezeket lát, a melyek átokkal tetézik. - -Tudja jól, hogy neki meg «kell» buknia. - -Erre a szerepre mindig azt szokták kiválasztani a «testvérek» közül, a -ki abban az évben legnagyobb vétket követett el, vagy a szent fogadalom, -vagy az egyházi fegyelem ellen. - -De legalább szabad neki egy óra hosszatt perelni a lelki fejedelmével s -ez is gyönyörűség az ördögnek. - -Ki lett volna ez ördög szerepére méltóbb, mint Frater Aktæon? A kevély -patricius fiu, a raguzai poéták vezére, a ki istentelen szerelmi -költeményeivel minden fiatal léleknek csengetyüt adott a pokolkapujához. -Ezek a pengő rímek, ezek a sapphicusok valóban az ördög cziterái! - -Ő neki kellett a nagypénteki délestén megaláztatni, például szolgálni az -egész gyülekezet előtt. - -Az egész gyülekezet csupa nőkből áll. A megcsontosodott és a már egészen -kővé vált apáczák, azután az olyanok, a kik még érzékenyek, de leginkább -a fiatal növendékek, ezek azok, a kiknek a megrémítésére szolgál az -ördögnek ily módon való megidéztetése, kivallatása, elitéltetése és -megfenyíttetése. - -Fenn a templomban az üdvözítő koporsója van felállítva, rózsalugasok -közé, melyeknek illatos árnyában fiatal zárdahölgyek képviselik a -virrasztó angyalokat. - -Az egyik angyal szent Kekharizméne. - -Őt is felhozták börtönéből, hogy legyen jelen bűnös kedvesének -megszégyenítésén. Ez volt a penitencziának a legmagasabb foka. - -Csak az őrjöngők maradtak lenn a katakomba zárkáiban. - -Az ördög bukása különben is mindig bizonyos, de különösen az, midőn az -angyal szószólója oly hatalmas szónok és mély tudományú bölcs, mint -Onufriosz archimandrita, ki a dæmonnal való vitákban annyi győzelmet -szerze már; pedig néha napján kevély ellenfelei voltak. - -A theatrum a templomajtó bejárata alatt van felállítva, mivelhogy az -ördögnek a templomba bejönni nem szabad. Csak onnan kívülről feleselhet, -míg ellenfele a templom hajójában foglal biztos állást egy emelvényen. - -A mellékoltár fülkéje előtt van felállítva a mennyezetes trón, melyen az -igazságosztó nemtőt jelképező fejedelemasszony ül, kezében pálmaággal, -melyet a nagy vita végén a győztesnek fog jutalmul átadatni, s az -elbukottat elítéli. - -A mai ünnepélyen Mater Lubomira négy ágú koronát visel a fején, mely -ragyog a karbunkulusoktól, s e korona alul hosszú kék selyem palást -omlik alá, ezüst csillagokkal átszőve, mely betakarja egész termetét, -alig engedve láttatni a bő dalmatikát, melynek fekete bársony éjéből -arany lángok világítanak elő. Minervai arcza oly hideg és mozdulatlan, -mint egy szoboré. Erről nem olvasni le kegyelmet. - -A felavatott apáczák a két oldalt szemközt fordított padsorokat -foglalják el. Olyan egyforma helyzetben ülnek ott, arczaik egész -szemöldig és ajkig eltakarva, kezeik bő kantus ujjaikba eldugva, mintha -élők sem volnának. - -A fiatal szüzek a márványon térdelnek összetett kezeiket ajkaikig -emelve. - -Csengetyűhang e napon nem szólal meg, hármas kalapácsütés jelenti, hogy -a főpap megérkezett. - -De előtte is zárva van erős vasrostélylyal a templom hajója s annak az -ajtójánál áll őrt a legidősebb apácza: «Mater Fulgentia», kezében csomó -kulcscsal. Azt kérdi tőle: «Ki vagy?» - -– Az angyalok küldötte, felel a szent ember. - -Erre a főapácza kinyitja előtte az ajtót s bebocsátja a férfialakot a -nők szentélyébe. - -Onufriosz ugyanazt a fénytelen fekete bő talárt viselte, a mivel -nagypénteken, a legfőbb paptól kezdve mindenki a világ gyászát -jelképezi, fején az a gömbölyű magas nemez süveg, melyről hosszú fekete -fátyol leng alá. Csak szép ezüst haja s leomló selyemszakálla ad fényt -megjelenésének. Három ujjával áldást osztva halad végig a padsorok -utczáján, azután leborúl arczra az idvezítő koporsója előtt, s úgy marad -ott, homlokát a márvány lépcsőfokra fektetve, a míg a szent nők -gyülekezete egy siralommal teljes «lamentácziót» végig énekel. - -Akkor aztán feláll a lépcső magaslatára s csengő, érczteljes hangon -kiáltja felhivását. - -– Beliál fia, jelenj meg parancsolatjára a te Uradnak! - -E szóra a templom belső ajtaját takaró fekete kárpit lehull, s a -czinterem közepén ott áll az ördög. - -Nem a csuhás remete, nem Frater Aktæon alakjában, hanem a hogy igazi -ördög korában szokott járni, mint raguzai nobili. Fején tollas zöld -kalpag, arany abroncscsal, dolmánya féloldalon piros, a másik fele kék -és veres sávolyos, nyakában aranyláncz, derekán aranyöv, abba dugva -hosszan lecsüggő háromszinű selyemkendő, az egyik nadrágszára hosszában -lefutó fehér kék és veres csíkokkal összeállítva, a másik pedig piros, -azonfölül kék abroncscsal, s aztán sárga alapon veres S betükkel, -félválláról hegykén odavetett kék selyem köpenyke csügg alá, lábain -sárga szattyán-topánkák arany sarkantyúval, balkeze büszkén nyugszik -czifra tőre markolatján, jobbjával kalpagját daczosan nyomja még -mélyebben a fejébe. És aztán felel merész, éles hangon. - -– Megjelentem, de nem parancsolatodra. Mert uramnak el nem ismerlek, -hanem, hogy megküzdjek veled! - -Onufriosznak egy békeszerző kézmozdulata elcsitítá a felzúgó -elszörnyedés hangját, melyet a gyülekezet hallatott e vakmerő szavakra. - -A nagy mester biztosan érezte magát az ifjoncz himpellér ellenében. - -– Mi a te neved, dæmonok legkevélyebbike, hogy így mersz megszólalni én -előttem? - -– Az én nevem Asmodái, a szerelemnek dæmona, a szivek édes fájdalmának, -az álmok nyugtalanságának, a gyönyörök keserűségének, az örökké égő -tűznek dæmona, a ki ura a királyoknak és a szenteknek és mindennek a mi -él: voltam vagyok és maradok. - -– Hazugság minden szavad! Nemde nem megirta-e a bölcs Lactantius, hogy -egész fajzatod, a Beliál ivadék legyőzetett a Jehova parancsára és -fogságra vettetett? Rafáel angyal leküzdte Azráelt, az óriások apját. A -kinek a föld leányaival való érintkezéséből támadtak az Elihudok és -Nephitimek, a hosszúfejű óriások, a kiknek csak egy szemük volt, de -disznóagyaruk, emberevők voltak, s a kiknek a koponyáit ma is hányja ki -a föld magából. Tán te is azért jösz, hogy ilyen egyszemű, hosszúfejű -szörnyetegekkel népesítsd meg a világot? Nem bizonyítja-e szent -Chrysostomus, hogy a mely földi leányok a Beliál fiaival szeretkeznek, -azoknak mind ormótlan óriás fiaik lesznek? - -Szinte lehetett hallani a didergő fogvaczogást, a mit e rémséges -fenyegetés előidézett a hallgatóságnál. - -Onufriosz folytatta. - -– Hát Szemiázázt nem Gábriel angyal kötözte-e meg, s aztán a Dudáel -pusztában nem hegyeket rakott-e rá, ő rá és valamennyi testvéreire, s -nem ott fognak-e kínlódni hatszáztíz emberöltő időig, a midőn az örök -tűzre vettetnek? - -– Ez mind úgy lehet, felelt rá Asmodái. A többi dæmonok mind el lehetnek -temetve, de én magam élek, mert én vagyok az élet, én a szerelem -nemtője. És nálam nélkül nincs élet a földön. Adjatok nekem egy üres -planétát, s én azt egy nap alatt megnépesítem. Űzzetek el engem a -földről, s lesz belőle kopár, hideg, üres jégtenger, miként a hold. -Mikor Jehova a virágokat teremté, én világítottam neki, a szerelem -szelleme! - -– Ki adta a szádba ezt a vakmerő mondást? - -– Mózes, vagy Ben Akiba, a ki a teremtést leirta. A harmadik napon mondá -Jehova: «legyenek fák, füvek és virágok, a mik magot teremnek és -gyümölcsöt hoznak!» És lettenek. A negyedik nap teremté a napot és a -holdat. A szerelem elébb volt, mint a nap! S a nap hiába süt a -jéghegyre, ha én ott nem vagyok, nem olvad az meg. Én vagyok a világon a -melegség, én vagyok a lélek. És én mindenütt ott vagyok, a hol a -teremtés foly. Mert vannak kövek, melyek úgy nőnek mint a virágok. Ezt -bizonyítja Plinius. És vannak virágok, a melyek elevent szülnek, és élő -állatok, melyek gyökeret vernek a sziklába, s virágkehely-alakban -párosulnak, és vannak állatok, melyek fennállva járnak, és vannak, a -melyek gunyhókat építenek, és madarak, a melyek beszélnek, és a -mélységtől a magosságig mindenütt ott van a lélek, ott vagyok én! Az -örökké alkotó szerelem. - -– Átok a nevedre! kiáltá közbe haraggal Onufriosz. Nem te voltál-e az a -gonosz szellem, a ki Évát elcsábítottad, s az első emberpárt bűnbe -ejtetted? - -– No! S hát vétettem vele, hogy most a Jehovát egy pár ember helyett -száz milliók dicsérik? - -– De elveszítők a paradicsomot! - -Asmodái gúnyosan mosolygott. - -– Csak nem adsz tán hitelt a rabbinusoknak, a kik azt állítják, hogy -őseink nem jó házaséletet éltek! mintha Ádám apánk azon szépségek után -csábult volna, kiket «Isten leányainak» nevez a talmud? Ne hidd el azt a -fescenninát «Lilith»-ről. Bizony mondom, a dæmonok közt nincsen nőnemű. - -– Jól mondod. Előbb a nők szivét szállják meg, s azok által rontják meg -a férfiakat. Nem te vagy-e a szerzője az első háboruságnak az emberek -között, nem a szerelem ördöge veszítette-e el Ábelt Kain által? - -– Úgy történt! De Kainnak volt igaza! És Ábel méltó volt a halálra! - -Hah! Milyen zúgás támadt e szavakra a gyülekezetben! Még Lubomirának a -szemei is megvillantak egy pillanatra. Asmodái észrevette e villámot, s -mélyen meghajtá magát. - -– A te szemeidnek tüzétől sújtatva, előadom szavaim védelmét, felséges -birónőm. Kérlek hallgasd meg kegyesen. Bizonyára tudni fogod a nagy -Eutichæus, alexandriai patriarka irásaiból, hogy a két e földön -született első férfinak ikertestvéreik is voltak. Ábel huga volt «Azma», -Kainé «Ovaén». Kain megszerette Azmát, Ovaén Ábelért égett. Ádám ősapánk -azt akarta, hogy így házasodjanak össze, a szív szerelme után. De Ábel -mást akart. Azt, hogy mind a két férfi tartsa meg házastársul az -ikerhugát, és éljenek, mint testvérek, visszatérve a paradicsomi -ismeretlenség állapotjába. Így bizonyára néptelen maradt volna a föld. -Ezért ölte meg Kain Ábelt. És azután elvette Azmát is, meg Ovaént is, s -mind a két feleségét boldoggá tette. S hogy ezt helyesen cselekvé, arra -olyan tekintélyt hozok fel, ki előtt minden ellenvetés elnémul. A mult -századokban támadt egy secta Arragóniában, Abeloniták neve alatt. Ezek -hirdették azt a tant, hogy férfinak és nőnek csak azért kell egybekelni, -hogy minden szerelmet és földi gyönyört megtagadva, az elveszett -paradicsomot visszaszerezzék e földön. E veszedelmes hæresis hirdetői -ellen adta ki VIII. Leo pápa a «Ne quid nimis» bulláját, s megparancsolá -Arragonia királyának, hogy az Abelonitákat tűzzel-vassal kiirtsa. Úgy is -történt. Ime tehát a legmagasabb helyről lett kimondva az itélet, hogy -Ábel megérdemelte a halált, s Kain csak azt tette, a mit az arragoniai -király. - -Lubomira nem állhatta meg, hogy fejét ne csóválja, ez az ördög nagy -dialecticus! - -– Oh te átkozott sátánfi! kiálta felgerjedve Onufriosz. Még te a -szentszék háta mögé menekülsz, s onnan lövöldözöd ellenünk mérges -nyilaidat! de megállj! én kihuzlak e biztos buvóhelyedből szarvaidnál -fogva. Hát nem megirta-e szent Cyprián «De filiis Dei» nagy munkájában, -hogy nem Kain szaporította el az emberi nemzetet, hanem a harmadik -szülött «Seth?» Ennek az utódai népesítették meg a szent Thábor hegyét. -A míg Kain ivadékai a Jordán rónaságát lepték el, és egymástól erdők, -vizek és különböző erkölcsök, nemkülönben másnemű áldozatok választák el -a két ivadékot. - -– Ismerem e történetet! szólt nevetve Asmódái. Magam is ott voltam. -Addig tartott ez csak, míg Ádám apánk élt. Az ő halála után a Seth -ivadék legényei a bűbájos Kainita szüzek édes énekhangjaira lejöttek a -Thábor hegyről, mikor azok a Jordán vizéből kiszállva a parton -csábtánczukat járták, mindannyian beléjük szerettek, velük enyelegtek -énekeltek és tánczoltak. - -– De meg is lakoltak érte, mert a mint visszaakartak térni a Thábor -hegyre, a sziklák tűzzé váltak a lábaik alatt, soha a szent hegyre fel -nem juthattak többé. - -– Ez mind az én állításomat igazolja. Ha vissza nem mehettek, ott -maradtak, egy családdá lettek a Kain leányokkal, s ebből a keverékből -támadt az emberi nemzet, és ezért van minden emberben két principium: jó -és rossz, a hogy ezt a bölcs Marcion hirdeti. - -– A rossz elv mindig te vagy, mindenütt és mindenekben. - -– Én tagadom. A jó elv is én vagyok. - -– Én bebizonyítom példákkal. - -– Ugyanannyi példát hozok fel én is, de fényesebbeket, mint te. - -– Nem te voltál-e a gonosz szellem, ki a Madianita nők által az Izrael -fiait bálványimádásra csábítottad? - -– De én voltam, ki Sába királynéját Salamon király előtt meghódolásra -birtam. - -– Te miattad veszté el Sámson két szeme világát. - -– De én általam nyert Judith diadalt Holofernes fölött Bethuliánál. - -– Még a szent királyt Dávidot is meg tudtad rontani. Isten haragját -vontad fejére Bethsabée szerelme által. - -– De koronát szereztem neki Mikhál és Abigail szerelme segélyével! hát -Salamon bölcsesége ragyogna-e most, ha Bethsabée lángját föl nem gyujtom -Dávidnál? - -– Az a vér, melyet Herodes bűnös gerjedelme kiontott, Salome csábító -tánczának ingereért, (a melyhez te fujtad a tilinkót!) Keresztelő szent -Jánosnak vére tégedet fecskend be, szerelem ördöge! - -– De a ki megszabadította Mardokéust és az egész Izrael népét a Babyloni -szolgaságban az átkozott Hámán boszújától, hát az nem én voltam-e ismét? -Ki lehellte Ásvérus király szivébe a szerelmet a szegény rableány Eszter -iránt? Ki emelte őt fel a királyi székbe? Ki adott neki hatalmat a -zsarnokok legerősebbike fölött, ha nem a szerelem? A hajdankor minden -bölcsei és varázslói, a próféták és a mágusok együttvéve tudták volna-e -ezt a csodát megtenni, a mit megtettem én magam egyedül, a szerelem -nemtője, Asmodái? - -Az ifju oly hévvel szónokolt, hogy Onufriosz kezdett aggódni a hatás -miatt, nehogy még a hallgatóság egy részénél kedvező megitélésre -találjon. - -– Hallgass el! Ha Asmodái vagy, akkor jelen sem vagy. Nemde nem ölted-e -meg a szép Sárának, a Raguel leányának hét vőlegényét egymás után? míg a -kegyes Tóbiás ki nem füstölt a csukamájjal a menyegzői szobából, a midőn -a kegyes ifju kisérője, a Rafael angyal, embernevén Azariás, megfogta a -füledet s elhurczolt magával a lybiai pusztára, ott belevetett egy -száraz kutba, követ hengerített rád, s azt lepecsélte bölcs Salamon -pecsétjével. Ha ott vagy, ide nem jöhettél. S ha itt nem vagy, akkor -nincs szavad. - -Erre a vádra épen fittyet vetett az ujjaival Asmodái. - -– Oh tudós patriarcha. Hát ennyire kifogytál már a szent könyvekből, a -miket rám olvasol? Te tudod legjobban, hogy Tóbiás könyve apocryph! Hogy -Asmodái hét vőlegényt rabolt volna el a szép Sárától! Inkább hetet -vittem volna neki, ha hozzám fordul. - -Erre egy nevető hang szabadult el a gyülekezetben. - -Ki volt az? Ki lehetett az a szentségtörő, a ki ez ünnepélyes helyen ily -hangot kiszalaszt a száján? - -Mindenki előre, hátra nézett; kereste a nevető hang bűnszerzőjét, de -mindenki csak ijedt arczokat látott maga előtt, senki sem vallott magára -lesütött szemével. - -Csak a birónő, a trónmennyezet alatt ülő koronás hölgy arcza volt -lángveres. Tán az ő ajkáról szabadult volna el ez a hang? - -– No hát megállj, Beliál vakarcsa! kiálta nekihevülve Onufriosz; ha te -neked nem tetszik a tömjénillat, majd találok én a számodra más füstölőt -is, a mitől még jobban fogsz prüszkölni. Hát ha olyan nagyon jártas vagy -a bölcsek és próféták élethistóriájában, mondd meg: a nagy tudós Kaábot, -az Izrael prófétáját Arabiában nem a vak szerelem vitte-e át Mahomed -hitére? - -– De viszont a még nagyobb bölcs Ben Akibát is a szerelem alakította át -egyszerű pásztorból a világ leghiresebb tudósává, a kinek huszonnégyezer -tanítványa volt, s egész könyvtárt irt tele csupa arany mondásokkal. És -az az egész aranybánya egy szerelmi vágy nyomán nyilt meg; és ennyi -világosságnak egy csók volt a szülő anyja; egy csók, melyben a világ -minden nemzetének nyelve benne van; egy csók, mely annyit ér, mint -harminczháromezer szavak és Dárius Histaspis minden kincsei! - -– Ne magyarázd itt e helyen és ez órában a csóknak értékét, szólt -felmagasodva Onufriosz. Tekints oda, ha dæmoni szemed nem káprázik, ama -ravatalra, az meg fogja neked mondani, hogy egy csóknak az értéke -«harmincz ezüst pénz», ennyit adtak Judásnak egy csókért, melylyel -elárulta az Idvezítőjét. - -Ezzel a szóval ismét felülkerült az angyal képviselője az ördögön. - -Az erre támadt csendességben három tompa dobbanás hangzott fel a -kolostor alatti mélységből, s utána egy enyészetes «Halleluja» zengés, -mely a hármas boltozaton keresztűl emelkedék föl, mint egy messze -túlvilágról jövő karének. Csodának hitte azt mindenki. Vajjon a -katakombákba elzárt vezeklők énekelnek-e ily hatalmas hangon? - -Asmodái az alleluja hangra lekapta a fejéről a kalpagját, melyet -daczosan föltéve viselt eddig, s arczravetve magát, beesett a czinterem -ajtajából a templomba. - -«Az ördög megtért!» mormogák az apáczák elszörnyedve. - -De Onufriosznak nem kellett ez a fordulat. Ez nem tartozik a fráter -szerepéhez. - -– Kelj fel! és takarodjál ki a szentegyházból, dæmon! A te ájtatosságod -csufolódás. «Diabolus ægrotans se monachum fecit». (A nyavalygó ördög -baráttá tevé magát.) Csak vedd fel a te vakmerő képedet, állj fel a -ludtalpadra, s maradj veszteg a te csontvárad közepén. - -A dæmon képviselőjének emelvénye körül koponyákból és keresztberakott -karcsontokból volt bűvös vár körítve. Abba vissza kellett neki újra -térni. - -Most már győzedelmeskedő fölénynyel folytatá Onufriosz az exorcisálást. - -– Állj fel és ne hallgasd, mi történik a föld alatt. - -Asmodái hallotta azt már. - -Ujabb hét dobbanás hangzott fel a sziklaoduk mélyéből. Azt hallgatta a -földretett fülével. Most azután ismét visszalépett a csontvárába s -felcsapta a kalpagját, oldalra fordított kócsagjával. - -Frater Aktæon tudta már, hogy most mindjárt ő lesz itt az úr. – -Onufriosz szólt. - -– Nem fogom ennyi szűz fülnek hallatára elszámlálni előtted azon -hirhedett bűnösök neveit, kik ha a pokolnak kalendáriuma volna, annak az -ünnepnapjait töltenék be, a kik vétkeztek azért, mert a vétket édesnek -találták; csupán azokat verem a fejedhez, a kik népek és országok -romlását idézték elő e földön, millióknak elkárhozását a túlvilágon a te -gonosz sugallatod gerjedelméből. Még azok közül sem emlegetem a pogányok -történetébe tartozókat, nem Helenát a trójai háboru okozóját; nem -Semiramist és Cleopatrát; csupán azt vetem szemedre, a mi a -keresztyénség megrontását idézte elő a te stigmád és vexillumod alatt. -Emlékezel-e Bardus buja indulatára, mely a római és a görög egyház -közötti szakadást okozá? Nemde nem a szerelem volt-e az oka, hogy most a -keresztyénség két táborra van oszolva? - -– Nem! kiálta Asmodái nagyot dobbantva lábával. Épen úgy nem, mint a -hogy nem oka az almafa az Ádám Éva esetének. Mi köze Bardus szerelmének -a nagynénje iránt a schismához, melyet Photius állított fel, s a melynek -alapja épen a keleti papok házasságának kérdése. Én, a szerelem nemtője -voltam megtámadva a cœlibatus törvénye által, a keresztyén világ fele az -én pártomon van. Bocsássuk ostracismusra a kérdést! Nem bánom. De hogyha -épen titkos szavazásra bízzuk az eldöntést és ha te magad is ott lészsz -a szavazók között, esküszöm Vénusra, hogy az egyik urna üresen marad. - -Nagy mozgás támadt erre a hallgatóság között, melynek gyanus zaját -szükséges volt a patriarchának mennydörgő szóval túlkiáltani. - -– Te átkozott dæmon. Vénusra esküszöl? - -– No hát ki ő? Az esthajnal csillag az égen. Ott találod a nevét a -kalendáriumban. Zsidók és keresztyének áhitattal várják a feljöttét. A -három szent királyokat ő vezette Bethlehembe. A míg az ég áll, mindig -legfényesebb csillaga lesz annak a Vénus. - -– Szállj le csak onnan az égből! A hol semmi kereseted nincsen. Gyere -velem Hispaniába. Ki hozta be a pogány mórokat Spanyolország -leigázására? Nem Julian-e? Roderik király fővezére. Miért? Mert a király -szerelemre gyulladt a vezér leánya, Florinda iránt, kit a spanyolok ma -is «La Cava»-nak, «gonosznak» neveznek. E bűnös szenvedély juttatá -hitetlenek kezére a keresztyén világ legszebb tartományát! - -– Nem tartoznám ugyan elvállalni a szerelemféltés cselekedeteit, mert -annak a dæmona nem én vagyok, hanem az öcsém, a puposhátú Belfegór. De -hát nagylelkű akarok lenni, s elvállalom még az öcsém védelmezését is. -Tehát a szerelemféltes boszúja veszíté el az utolsó góth király kezéről -Spanyolországot. Ez való. Ámde a szerelem hódítá meg magát a hódítót. -Mert a győztes Abdulassin, Roderik király megölője, megszerette a király -özvegyét, a bájos Egilonét, s királynéjává tette őt. Egilone viszont -keresztyénné tette Abdulassint, koronázása napján. - -– A miért aztán a szaraczénok megölték Abdulassint koronázása -éjszakáján. - -– Az nem az én hibám! De hát ha te a szerelem bűnét találod Cordova -elvesztében, én ugyanannak az érdemét teszem egyensúlynak a másik -sepernyőbe. Vajjon nem az alig mult időkben történt-e Antiochia -megszállása a keresztes hadak által? Hatszázezerre ment a keresztes -vitézek száma, s félévi ostrom után nem lettek-e elverve, összetört -helepolisaikkal a város falai alól? Tudtak-e egyetlen egyet a -háromszázhatvan tornyokból katapultáikkal romba dönteni? Nem az ostromló -sereget pusztította-e az éhhalál és a dögvész? Szégyenszemre kellett -volna felhagyniok az ostrommal, ha nem jövök én, meg az öcsém Belfegór a -segítségükre. Pyrrhus kapitánynak szép felesége volt. Cassián király -szerelme viszonzásra talált nála. Ezért Pyrrhus szerelemféltési boszúból -megnyitá éjjel a rábizott várkaput Bohemund vezér előtt, s a mit véghez -nem tudott vinni háromszáz balista, azt megtette Ámornak egyetlen egy -nyila. Így jutott a keresztes hadak kezébe, törhetlen fellegvárával, -vitézi védseregével, felbecsülhetetlen kincseivel, azok közt a -Názáretbeli Jézust megöklelő dárdával és azzal a kereszttel, melyre -szent András volt felfeszítve, a győzhetetlen Antiochia, Palæstina -védbástyája. - -Onufriosz csak mosolygott ez alatt, egyik hüvelykujját a másik körül -forgatva. Engedte a dæmonnak, hogy hadd dicsekedje ki magát. Majd -torkára lesz az forralva azonnal! - -– No ugyan jó helyre léptél most, a szentföldre; ide vártalak, -Palæstinába. Itt meg lesz fogva a lábad vas csaptatóban. Hát nem ezekben -az években történt-e meg épen, hogy a szent várost, Jeruzsálemet, -melyért annyi vér folyt, mely annyi hőstett árán lett elfoglalva, ismét -elveszté a keresztyén világ? S mi volt az oka? Raymond szerelme -Sybillához, Balduin király hugához, melyet az nem viszonzott. Ezért lett -árulóvá az egész keresztyénség ellen annak egyik legnagyobb hőse Raymond -királyi vér; ezért szökött át Szaladinhoz, a hitetlenek szultánjához, -ezért árasztá el dúló seregekkel újból a szentföldet, míg végre magát -Jeruzsálemet is elfoglalta s jaj mi nekünk, háromszoros jaj, hogy most a -pogány szaraczénok lovainak patkói tapossák az idvezető sírját. S most -újra fegyverbe kell öltöztetnünk népünk virágát, fiatalságunkat, s távol -tengereken túl küldeni a szent helyek visszafoglalása végett. - -E szavaknak hatása nem maradt el, halk zokogás támadt a gyülezetben. Az -apáczák között voltak tört szivek, kik a szentföldön elveszett -mátkáikért gyászoltak, és reménylő keblek, kik onnan jegyeseiket még -visszavárták. Ez a legfájdalomkeltőbb tárgy volt mindenkire nézve. - -De Asmodái nem érzé magát megverve. Még ő került felül. - -– Tenmagadat sujtott le a fegyver, a mit ellenem kovácsoltál! kiálta -csattanó hangon. Hát elveszett a szent sír? El Jeruzsálem? El a -megerősített Aszkalon? Miért? Mert egy asszonyszív nem vette be a -szerelem lángját. Hát melyikünk akkor Jeruzsálem elestében a bűnös, -én-e, a ki a lángot gyújtogatom, vagy ti, a kik eloltogatjátok? Ha az én -ihletemre hallgat Sybilla királyné, s Raymond lovag szerelmét megosztja, -úgy meglehet, hogy bűnt követ el, s elkárhozik; de megmenti -Jeruzsálemet! Hát tedd az egyik serpenyőbe a szent sírt, Jeruzsálemet, a -másikba Sybilla meddő erényét, melyik lesz a nehezebb? Ha Asmodái -győzött volna Sybilla szíve fölött, nem győzött volna Szaladin Lusignan -fölött, nem esett volna fogságba Jeruzsálem királya és a templomvitézek -nagymestere, annyi ezernyi ezer vitézzel. Ki hát a bűnös, a -szerelmesség, vagy a szerelmetlenség? - -Onufriosz nem hagyta tovább beszélni. - -– Így okoskodnak a farizeusok, a sophisták! Hiszen a szerelem dühét a te -harapásod oltotta Raymond lovagba! - -– Ezt tagadom! A nagyravágyás dæmona volt az. S ahhoz nekem semmi közöm. -Előttem a királyok és a lovászlegények egy formák. Én nem védem magam -azzal, hogy soha sem tettem semmi rosszat; de ugyanannyi jót is. Az -emberi vér csodálatos keveredése az oka annak, hogy ugyanazon szellem -megszállásától az egyik felistenné emelkedik, a másik félfenevaddá -sülyed alá. Litániáját tudnám énekelni azoknak a nőknek, kik a -szerelemnek ép olyan dicső martyrjai tudtak lenni, mint mások a hitnek. -Babylon függő kertei, miket Astyages emeltetett, hirdetik Amynta -szerelmét; Berenice levágott arany haját a csillagzatok közé magasztalák -fel. Legendákkal vetekedik Heró és Leander, Thisbe és Pyramus története. -Hát Panthea, ki Abradates iránti szerelmével egy duló háborunak veti -végét! Hát Elpinike, ki szerelme áldozatával megszabadítja a hős -lakedaimoni Kimont, s miért ne idézném fel Sofonisbét, ki hogy -szerelmesét Massinissa királyt megmentse, halálmérget ivott? De nem -hallgatom el Eponinát, ki az üldözött Sabinussal tizenkét évet töltött -egy földalatti barlangban, lemondott a napvilágról, a föld minden -öröméről, virágairól, énekes madarairól, csak a szerelmet tartá meg, s -az volt neki a sötétségben napja, virága, éneke; s e szerelem -gyümölcseit, két szép fiut, ott a sötétségben szülte és nevelte fel. -Mutass nekem oly angyali erényt az aszkéták történetéből, a mely ehhez -hasonló csodát teremtett valaha! - -A szép délczeg ifju most már a lángoló érzelem hagján beszélt, arcza -átszellemült, szemei fényt látszottak szórni. Veszedelem volt őt nézni -és hallgatni női teremtésnek. - -– Annál jobban meg fogsz korbácsoltatni! dörmögé halkan Onufriosz. - -Hát az ott, a szent ravatalnál őrtálló nemtő, mit érezhetett a vita -alatt? - -Soror Kekharizméne nem a kedvese arczát nézte, a míg az beszélt, hanem -Lubomiráét. Amannak az arczát látta ő, ha csak a szavait hallá is; de -ennek a gondolatjait hallgatá a szemeivel. - -Mert vannak női arczok, a mik önkénytelen beszélnek, és vannak női -szemek, a mik e beszédet megértik. Egy felvillanása a szemeknek, egy -átfutó pír az arczon, egy görcsös vonaglás az állon, az ajkakon, egy -elfojtott sohaja a megnyiló szájnak, egy elborulás a homlokon, egy -könytitkoló szempillalesütés és az a nyugtalan emelkedése a kebelnek, -annak a kezébe tartott pálmaágnak a reszketése, mind, mind beszélt a -ráfigyelő nő szemeinek valamit. És Kekharizméne visszaemlékezett arra az -áldásra, melylyel egyszer a fejedelemasszonyt ott a katakombák -börtönében elbocsátá: «adják az egek, hogy azt az édes fájdalmat, mit én -most érzek, te is megérezd valaha! Hogy teljen meg a szived azzal a -kéjadó lánggal, a mi az alatt a míg megemészt, az égfelé ragad!» Vajjon -ragadja-e már? - -Onufriosz igen röviden vélt a fráterrel végezhetni. - -– Mind azok a példák, a kiket felidéztél, pogányok valának; de mutass -fel nekem csak egyetlen egy esetet, hogy igazhivő keresztyének között a -testi szerelem, a vér heves forrongása megdicsőitve, halhatatlan -emlékekben megörökítve lenne és én akkor megengedem néked, hogy belépj a -szentélybe és idebenn védelmezd magadat. - -– Tartom a fogadást! mondá Fráter Aktæon, s lekapva fejéről a süvegét, -messze elhajítá azt a háta mögé, mint a ki a maga dolga felől egészen -bizonyos. «Felséges fejedelemnőm, te légy igazságos birám! A te kezeidbe -teszem le ügyemet. Igen is, van egy kolostor Normandiában, közel -Rouenhoz, a nagy tengeri kikötőhöz, melynek neve: «a két szerető -klastroma». - -– Úgy van! mondá rá Mater Lubomira, kinek hivatala szerint minden e -világon létező női kolostorok nevét ismernie kellett. - -Erre a helyeslő szóra aztán a délczeg ifju képviselője a szerelem -dæmonának, rögtön keresztül hágott az őt körülzáró csontváron, s miután -elébb még az oldalára kötött tőrt is messze elhajítá magától, belépett a -templomba a hová éles fegyvert bevinni nem szabad. - -– Halljad meg fejedelemnőm és ti egybegyült hivek a két szerető -kolostorának keletkezési történetét. A szép Normandiában, mielőtt az még -Hódító Vilmos alatt az angolok hatalma alá lett volna letörve, élt egy -előkelő frank herczeg, a kinek neve volt seigneur de Banneret. -Kincseinek számát ő maga sem tudta, mások hiresztelték; de valamennyi -kincse között leghirhedetteb volt egyetlen leánya: Genovéva. Arczra, -termetre tündérek mintája, a hogy arczképe mutatja; szemekkel, a minők a -tieid, fejedelemnő, oly kékek, oly világlók; homloka oly tiszta, ajkai -oly igézők, csak szellemében nem volt hozzád hasonlítható, mert ő gyönge -nő volt, kinek szive nem olyan mint az ércztükör, mely a napsugárt -visszaveri és gyújt vele, de maga meg nem melegszik, hanem olyan, mint -az üveg, melyben a napsugár hétféle színre törik szét. Ez a napsugár -volt a szerelem s annak a bolygó napja egy ifju lovag: Balduin -troubadour; kinek hősi kardján és varázshangú lantján kívül nem volt -egyéb világi birtoka. Genovéva megszerette a lovagot. S ez a szerelem -tiltott érzés volt; mert a szemere[2] apának gyönyörű leányát egy -szomorú lovagnak elszeretni tilalmas. - -Lubomira helyeslően bólintott rá fejével. Hasonló eset volt Boboli -lovagé is (Frater Aktæoné) a fejedelmi Milenkával (Soror Kekharizméne). - -– Figyeltél-e már reá, dicső fejedelemnő, midőn kertedben sétáltál, kora -reggelenkint a virágok nyilására? folytatá beszédét Asmodái; láthattad, -hogy a mint a nap sugárai üdvözlik a bezárt bimbókat, egyszerre -kipattannak a rózsák és tulipántok, és azután kitárt kehelylyel -fordulnak a nap felé. Midőn azonban a nap leáldozik, a tulipántok újra -összecsukják a kelyheiket; de a rózsák nyitva maradnak. Mert a -tulipántok a hiuság, a kevélység virágai; de a rózsák a szerelem -virágai. Azoknak parancsolhat a nap, ezeknek soha többé, ha -fölébresztette. - -Lubomira nem tilthatta meg az arczának, hogy egy futó mosolylyal ne -üdvözölje az ifju kalandor profánus, de költői hasonlatát. Talán nem is -vette észre e mosolyt más, mint Kekharizméne. - -– Ez történt Genovévával is, folytatá az ifju, most már a templomajtón -belül állva meg. Midőn szive megnyilt a napsugár előtt, azt az atyai -harag éjszakája nem birta bezárni többé. A nemes úr halálboszuval -fenyegetődzött, ha a Balduin, a hontalan troubadour vára küszöbén belül -mutatni meri magát. De azt nem tilthatá meg, hogy Genovéva ne menjen -eléje. Lopva, alattomosan, a holdvilággal szövetkezve, rejtett kertajtón -keresztül kedvese elé osont a lány (Asmodái mutatta, hogyan osont s egy -lépést nyert vele előbbre). - -– Elég! kiálta bele Onufriosz. Találkoztak és vétkezének! Ne fesd tovább -csábító szinekkel az ilyen jelenetet. Hozd frissen utánuk az apát! - -– Ott termett az, valóban oly rögtön, a mint te kivántad. A fülemüle még -be sem végezhette dalát, midőn Banneret lovag oda toppant az ábrándozók -közé, a holdvilágban villogó kardját suhogtatva feje fölött. - -Itt az actus magyarázatául ismét kellett másfél lépést tennie Boboli -úrfinak előre. «Így» toppant oda az öreg a szerelmes pár elé. - -– Halál a fejedre! czímerem meggyalázója! kiáltá az apa. A troubadour -némán szakítá szét mellénye himzett szárnyait keble fölött, kitárva azt -a megérdemlett halálos döfés elé. Ámde a szerető leány az öldöklő vas és -kedvese közé vetette magát s megragadva atyja jobb kezét, a boszuálló -pallossal, meggátolta a gyors itéletet. - -– Hát nem volt az öregnek balkeze, hogy abba kaphatta volna át a -kardját? vágott közbe Onufriosz. - -– Értsd meg, patriarcha! Nemcsak a jobb kezét, de a jobbik szivét is -megragadva tartá Genovéva a nemes főúrnak. «Elébb az én szivembe mártsd -a kardodat, mielőtt az ő vérét ontanád!» sikolta a leány; ha vétek volt -egymást szeretnünk, én haljak meg elébb, mert én szerettem meg őtet -hamarább. Ha tőle elszakítanál, úgy is a szivemet tépnéd ki, s szív -nélkül ki élhetne tovább?» - -– Tranca-franca! kiálta közbe Onufriosz, igazi dalmata latinsággal. A -szív nem gyomor, a minek enni kell adni. - -– Az egyetlen leány könyörgései lefegyverzék Banneret lovag dühét. -Hüvelybe dugta hát a kardját. De a gőg, a kevélység még mindig megmaradt -a – gyomrában; mivelhogy a kevélység bizonyára enni kér. S ebben valóban -ellentéte a szerelemnek, mert a kevélység mindig csak követel, a míg a -szerelem azon van, hogy a magáét odaadja másnak. - -– Jól van, jól! Csak ne magyarázzuk ezt olyan nagyon. Aggodalmaskodék -Onufriosz; mialatt Boboli, az esedező leány kérésének nagyobb -élethűségét példázva, térden csúszott a fejedelemasszonyhoz. - -– Legyen! Nem bánom! szólt Banneret lovag, beleegyezést szinlelve. -Odaadlak hát a hegedősnek! Legyen hát vőm egy «trufátor» egy «jocasta». -Ámde egy föltételt szabok hozzá. Birjad a leányomat, de rögtön és -azonnal, ha elbirod vinni magaddal, nem mondom, a világ végéig, csak -odáig, ama hegytetőig, a mi ott a cziprus fák között kopáran néz felénk. -Ha oda fel tudod őt vinni az öledben, legyen a tied örökre, senki el ne -vitassa tőled! De megpihenés nélkül, mert ha útközben megállsz, -elveszíted örökre. Balduin hévvel kapott az ajánlaton, a drága kincsét -ily módon megérdemelni, hogy azt az ölében hordozva szolgálja meg; talán -a szomszéd országba is kész lett volna őt elvinni. - -– De nem hűs éjszaka, a pártfogó holdvilág mellett akarta ezt -végrehajtatni Bannaret lovag, hanem nappal, délután, mikor Foibosz -legforróbb nyilait lövelli alá az égből. Másnap az úri lovagnép, a -hűbéresek és jobbágyok mind felgyülekeztek a várkastély udvarára, hogy -tanui legyenek, hogyan váltja be a troubadour fogadását. - -– Nem kell én nekem semmi kincsed, drágaságod, mondá Balduin az apának, -egy szál patyolatöltönyben is kedves lesz nekem az én szerelmesem, ne is -adj vele mást. - -– Elhinném azt! szólt Banneret lovag, gúnyosan nevetve. Úgy még könnyebb -teher volna a válladon, de csak vidd vele együtt minden hozományát, a -mit egy nemes kisasszony kelengyéül szokott kapni, s még jobban -megterhelte a leányát arany kösöntyükkel, násfákkal és bogláros övekkel, -a fejére is koronás pártát tett; a vállára nagy csattos bársony -palástot. Ne mondják, hogy nem rangjához illőn házasította ki az -egyetlen leányát. - -– Megindult az ifju troubadour kedves terhével az útra, nyomában a -násznép, az apa hűbéreseivel. Eleinte vígan ment előre, még énekelt is -közbe, bár kedvese óva inté: «Hagyd abba, mert kifáradsz!» «Nem vagy te -nekem nehéz»; mondá a troubadour, «hisz te emelsz engem, nem én téged. -Én téged csak a hegytetőig viszlek, te engem fel a mennyországig!» De a -mint a hegy felét meghaladta, már kezdte utolérni a fáradtság. Bármint -törülgeté arczáról a veritéket aggódó arája patyolat kendőjével, egyre -jobban izzadt. «Pihenj meg!» suttogá ez. «Nem szabad!» felelé vissza. -«Akkor elvesztelek.» Egyre fejjebb hágott, egyre jobban fáradt. -Lélekzete kezdett elfulladni, meg-megszakadozni. A menyasszony látta -kedvese arczát elhalványodni, szemeit homályba borulni. «Oh vess el az -öledből, megölöd magadat!» rimánkodott neki. «Nem, nem, győzni fogok», -lihegé az, s mind előbbre hatolt. A kisérő nép biztatta, buzdítá: «ne -csüggedj lovag! ne törjön meg erőd! Nézd itt van már a czél!» Reszketve, -tántorogva haladt az előre. - -(S ilyen reszketve, tántorogva közelített Asmodái is a menyezetes trón -felé, melyen a fejedelemnő ült: az egész gyülekezet elfojtott -lélekzettel hallgatá szavait.) - -– Csak még nehány lépés! Csak még egy végső erőfeszítés! Már itt a -hegytető! Az utolsó orom. Arra is fellépett, drága terhét keblére -szorítva. «Győzelem! Enyim vagy!» lihegé boldogan. S azzal összeroskadt, -és egy forró sohajtásban kilehelte lelkét; még akkor is kedvese nevét -susogva. Hát a mátka, a szerető hű társ? Genovéva, a mint a vőlegényét -holtan elterülni látta, őrült sikoltással borult a drága tetemre, s azon -pillanatban megszakadt a szive. Az odaérkező apának két halottja volt -ott. Ennek emlékére épült a roueni «két szerető kolostora». - -Ez elbeszélés izgalma alatt egészen odáig, a trónemelvényig hatolt -Asmodái, s ott egyszerre arczra vetve magát, odafekteté a fejét Lubomira -elterülő palástszegélyére, s zokogva kiáltá: - -– Itélj meg, királyném! Ilyen az én munkám! Ez a szerelem dæmonának a -műve! - -És Lubomira ekkor, a helyett, hogy kegyetlen haraggal intett volna az -apáczák vénjeinek, hogy jöjjenek a vakmerő dæmont végig korbácsolni, -hirtelen lehajolt hozzá, trónjáról felkelve, és felemelte őt fektéből, a -kezében tartott pálmaágat pedig oda ejté a dæmon képviselőjének ölébe. - -– Áldásom reád! csendül fel egy leányi hang a szent ravatal mellől; -Kekharizméne szava. Égj te is abban az édes lángban, a mi az égbe visz, -a míg megemészt. - -Nem sajnálta tőle a kedvesét. - -A gyülekezetben nagy zűrzavar támadt e nem várt jelenetre. A fiatal -növendékek, a kik mind ilyen formában tanulták meg gyűlölni az ördögöt, -egészen meg voltak vigasztalódva, hogy azt felemelve látták; de az -idősebbek annál inkább felháborodtak; soha ember nem hallott még ilyen -esetet, hogy a «mysterium» alkalmával, az itélőbiró a dæmonnak adja oda -a pálmát s még a kezét nyujtsa neki, úgy emelje fel a porból. - -Onufriosz szertelen boszusága olyanforma szakadozott hangokban tört ki, -mintha kaczagna; csak kholerikus hangdöczögés volt az. - -– Győztél, Asmodái! Elcsábítottad magát a birót! De mit kezdesz már most -a diadaloddal? Mit nyer vele egy ördög, ha egy szentet hálójába -keríthetett, körmei közé ragadhatott! - -Asmodái visszaadta a kaczagásszerű hehentést. - -– He-he-hejn! Nem vagyok én itt egyedül. Vagyunk hárman. Itt van még -Semiázáz és itt van Beherik, a nagyravágyás és a boszuállás dæmonai, a -kik épen úgy fogva tartanak egy szentet. - -– Kit? - -– Tégedet, magadat! Onufriosz! Illyricum patriárkája! Neapolisi -metropolita. Pontifex in Dalmatia. - -S ezt mondva egy gyors szökéssel ott termett Onufriosz mellett s lekapta -annak a fejéről azt a fekete, egyszerű, fazék alakú nemez-süveget, a -hátracsüggő gyászfátyollal. E süveg alatt viselte Onufriosz a – pápai -tiarát. - -Onufriosz türte tehetetlen szoborként, a mit Asmódái tett vele. A -rémület igézete egyszerre megmerevíté, mint a mérges kigyó harapása. - -És azután azt tette vele a dæmon, hogy megragadta a derekát átkötő -cordát, leoldá róla, s a felbomló fekete bő talárt kétfelé nyitotta -elől. - -– Ide tekintsetek! - -Az egyszerű palást alatt pompázott a pontifexi zöld selyem casula, -melynek koczkára felosztott mezőiben váltakozva arany kakasok és veres -oroszlánok voltak himezve, míg elől a mellét a sokszinű Úrim és Thummim -fedezte. A római pápák teljes ornátusa a XII–XIII. században. -Kiegészítette azt az arany tiara, mely akkor még nem állt hármas -koronából; egy hegyes végű tojásdad süveg volt az, hegyében diónyi zöld -topázzal. - -– Ime II-ik Cajus pápa, Dalmátia és Illyricum pontifex maximusa! kiálta -Asmodái, s satyr-alázattal hajtá meg magát előtte. Engedd meg, hogy -legelső meghódoló vazallusodként én csókolhassam meg legelébb a -papucsodat. - -És azt is meg kellett neki engednie. - -Onufriosz az eldobott süvege után nyult, s fekete palástját huzta-vonta -fényes öltönye fölé; Asmodái meggátolta benne. - -– Ha felöltötted, viseld! Méltán öltötted fel. Az egész keresztyén világ -lázong és elégedetlen. A római urak romlást hoztak reá. Bűneiket te -ismered legjobban, mert annyi éven át közöttük éltél és működtél. Ezért -száműztek Itáliából a vad, kietlen Illyricumba, a barbar népek közé. -Mert Nápolyban és Rómában mindenki szeretett. Neked kellett volna -avignoni érsekké lenned, s a helyett egy huszonnégy éves herczegecskét, -ki még felszentelve sem volt, ruháztak fel az infulával; téged pedig -degradáltak patriarkává. Boszudat nem takarták be a fekete palásttal, -nagyravágyásod égbetörését nem gátolták meg a fejedbe nyomott -gyászfátyolos süveggel, a tiara téged illet meg; szent Péter kulcsai a -te kezedbe valók, a feltámadás napján te oszd a világnak a megszabadító -áldást. Az elnyomott népek milliói leborulnak előtted, s egyetlen riadó -szóval kiáltják: üdv neked atyánk, II-ik Cajus pápa! - -S e szavakat azzal pecsételé meg, hogy felkapva a pálmát a trónlépcső -szőnyegéről, odanyujtá azt Onufriosznak. - -Nevezetes egy pálmaág! melyet először egy apáczafejedelemnő nyujtott egy -dæmonnak, s azután a dæmon egy ellenpápa jelöltnek, a szentek szentében, -az asceták gyülekezetében; a Megváltó ravatala előtt, melyet -angyalalakok térdelnek körül. - -Az nem lehet, hogy a dæmonok így diadalmaskodjanak! - -Az egész apáczagyülekezet, mint «egy férfi» riadt fel. (Kétszáz hölgy -bizvást mondható már «egy férfi»-nak.) «Apage Satanas!» - -Mater Fulgentia előlépett a többiek közül s hallatá rikácsoló kemény -hangú szavát. - -– Ha ti mind a hárman a dæmonok szövetségesei lettetek, én elitéllek -mind a hármatokat. Tudjátok meg, hogy a római szent kuria által nekem -van adva a titkos hatalom, felvigyázni a zárdafejedelemnő és a gyóntató -atya fölött; s ha bűnben találtatnak, elitélni őket. Én mind a -hármatokat máglyára küldelek! Mindenki én nekem engedelmeskedjék. Le -velük a katakombákba! - -– Akkor legyünk négyen! kiálta az egyik őrt álló hölgy a szent ravatal -mögül s leszállva a katafalk lépcsőin, rózsaszín angyalszárnyakkal a -vállain odasietett a hármas csoporthoz. - -S mikor odaért imádott kedveséhez, kit menyegzője éjén ragadtak el tőle, -odaborult annak a jobb vállára. - -A bal vállán már ott pihent Lubomira feje. - -A fejedelemasszony álmodni látszott. Nem tudott semmit arról, a mi -körüle történik. - -Asmodái pedig magához ölelte mind a kettőt s azt kiáltá: - -– Ne féljetek! Ha engem szeretni fogtok, én ti nektek adom a földnek és -mennynek minden gyönyörűségeit. - -Ellenállásra, menekülésre pedig gondolni sem lehetett. Kétszáz apácza -fogta őket körül, mindegyiknek a kezében suhogó flagellum, a szegekkel -kivert korbács. - -– Le a katakombákba velük! parancsolá Mater Fulgentia hétágú ostorát -rázva az öklében. Ismerték ez ostort, ez öklöt eléggé. Itt könyörgés nem -engesztel, erő nem szabadít! - -Ő maga ment elől a sekrestye melletti vasajtó felé, utána Asmodái a -vállára borult két hölgygyel, nyomukban következett Onufriosz, a -pontifexi pomparuhában, elől összekötött kézzel, cordája a nyakára -kötve, s annak a két vége két apácza kezében. - -A míg lassú ünnepélyes menetben a katakombákhoz vezető lépcső ajtajáig -vonultak, az apáczák kardala zengé a «diæs iræt». - -És mikor a zsolozsma végződött, ismét hangzott az a rémséges viszhang -oda alant; mintha az eltemetettek énekelnének kriptáikban, s következett -rá a tompa dobbanás, tizenhárom. - -– Halljátok! mondá Mater Fulgentia, a bűnösök megtérnek, s a -felszenteltek elkárhoznak! - -Azzal levette övéből a karikán függő kulcsokat s kikeresve közülök a -vasajtó kulcsát, felnyitá azt, messze kitárva. - -«Isten irgalmazz!» - -A felnyilt katakomba ajtaján mi szörnyalak támad elő? Pokol királynéja? -Emberarczot öltött fenevad? Egy félmeztelen óriás nő, kinek tagjain -aranyzsinórok szálai tartják össze a lerohadt királyi öltöny rongyait, -szemeiben pokoltűz, arczvonásain örjöngés; kuszált haja testét -körülfogja, még a sarkával is rátapos; ösztövér karjainak inai -vonaglanak s görbe karmokban végződnek; ajkai forró gőzt fújnak beszéd -helyett. - -Ez a szörny, ez a lázálmak csodája megkapja egyszerre két griffmadár -markával kínzójának nyakát. Ah, jól ismeri ő ezt az arczot, ezt az -alakot. Még a korbácsát is. Megragadja őt a két öklével, a miknek a -csuklóin még ott csörögnek a széttört bilincsek vaskösöntyüi, szemeibe -mereszti öldöklő szemeit, arczába fújja perzselő páráját s aztán -odadobja őt a márványpadlatra – élettelenül. - -S akkor előrelép kevélyen s sűrű haját hátravetve, mellére üt sulyos -öklével s odakiált a megrémült népnek: - -– Én vagyok Bravalla királyné! - -És aztán nyomában ugrálnak elő a gádorajtóból a waráng legények, Solom -királyfi, mind abban a díszben, a melyben a Bludár földalatti folyosóján -végig küzdötték magukat, a mosszori vártól a tüzes szentek kolostoráig, -az Isten földalatti világán keresztül. - - - - -EGY ÚJ NÉP. - -A waráng fiúk csapatja tódult ki legelől a katakombák ajtaján át a -templomba. Ez ajtó a sekrestye mellett volt, a szószék alatt, az -előrerohanó had az oltár előtti tért foglalta el. A növendék apáczák az -oltár mögé menekültek, a felriadt nénék serege azonban az első -rémjelenet után hanyatt-homlok rohant a főajtónak és menekült ki a -szabadba. Ezek azután egész Raguzáig meg sem álltak, s ott általános -riadalt idéztek elő azzal a rémhírrel, hogy a három tüzes szentek -kolostorát elfoglalták az ördögök. - -Egész részletességgel azonban csak Soror Theodozia beszélte el az ott -később történteket, a ki énekvezető lévén, odafenn szorult a chorusban, -s ott elrejtve magát a rácsozat mögé, végig nézte az egész dæmoni -látványt, s csak a késő éj sötétségében menekült meg búvhelyéről, s -apácza köntösét felváltva egy angyaléval, bántatlanul bocsáttatott -tovább. - -Solom királyfi és Asmodái egymás nyakába borultak. Az egyik e szóval -üdvözlé a másikat: «én királyom!» a másik «én hadvezérem»-mel az -egyiket, és aztán mind a ketten «mi főpapunk»-nak nevezték Onufrioszt, -lábaihoz vetve magukat s papucsait ajkaikkal érintve. Lubomira és -Milenka az alatt feloldák kezeit. - -Arra azt mondá Asmodái a főpapnak: - -– Ime itt van a te új néped, a kit a föld keble szült a mai napon. - -És az a katakomba ajtó véghetetlen anyává látszott lenni. Egymás után -szülte a fiakat, leányokat, férfiakat, anyákat, kis gyermekeikkkel -karjaikon, százat, meg százat, számlálhatatlan sokaságot. Mindnyájan -fegyverbe öltözve, karjaikon arany- és bronzkösöntyűk, a nők varrás -nélküli drága szövetekkel derekaik körül, a férfiak csaknem mezitelen, -arcza valamennyinek halovány, (száz napi földalatti bujdosástól) -megtelik velük az egész templom, még bele sem férnek. És aztán Onufriosz -egyenkint a nagy tómedenczénél megkereszteli őket; mind pogányok voltak, -most kapnak neveket. Az új nép erre átvonul a lebocsátott hidon a -paradicsomkertbe, s annak érett gyümölcseit gyönyörrel izleli. «Itt -lészen jövendő lakástok!» mondja nekik Solom királyfi. Azok áldják, -magasztalják s hymnust énekelnek a dicsőitésére, ki megigérte nekik, -hogy a szolgálatnak házából a földalatti utakon keresztül a -tejjel-mézzel folyó Kanahánba fogja vezetni őket. Ugyan ura lett -szavának. - -«Jó mi nekünk itten laknunk!» mondják azok, s mindjárt hozzá látnak, -hogy sátorokat készítsenek az asszonyaik és gyermekeik számára. -Mindenütt nagy a vigasság. (A föld alul előkerült nép nem tudja, hogy ez -az Idvezítő keresztre felmagasztalásának napja.) Néhány ijász kirándult -az erdőre s hevenyében elejtett egynéhány vadtulkot, a mi még akkor sűrű -lakója volt a dalmata völgyek pagonyainak. Rögtön hozzá láttak a -feldarabolásához. Hónapok óta nem volt húsétek a szájukban. - -(Pedig ma sem lesz!) - -A waráng legények vitézségük és nemes bátorságuk által előkelő hadnagyi -állást vívtak ki az egész keveredett nép között, mely mindenféle ajkú és -nemzetiségű rabszolgákból volt összehordva; a bogumilok által szaporítva -a warángoktól megszökött rabszolgákkal, a kik azokat megint három -világrészből hurczolták össze. Most ezek mind szabad emberekké lettek. -Találtak ki valamely közös nyelvet, valamennyiéből összeábdálva, de az -bizonyára csak a legszükségesebb mindennapi megélhetésnek szolgált -közvetítőül; parancsszónak pedig mindenki a warángok idiomáját fogadta -el. (Miként még mai nap is ismerünk egy országot, a hol «egy» katonai -vezényszóra kilencz különböző nyelvű nemzet áll sorba, czéloz, tüzel, -jobbra néz, balra néz, tiszteleg, rohamra indul és verekedik.) - -Solom királyfit azonnal megértette mindenki. Őt imádta az egész nép s a -mit ő kimondott, az szentség volt előtte. - -Ha ő egyszer azt fogja mondani, hogy «ti pedig ezekhez a nyárson -pirított szép konczokhoz «ma» nem fogtok hozzá nyulni», hát senki még a -szagát sem fogja beszivni a csábító pecsenyének. - -A keresztelés nagy munkája után az új hivek ismét felgyülekeztek a -templomba, tudatva volt velük, hogy ott még lesz valami szertartás. A ki -nem fért el a templomban, az letelepedett kívül a lépcsőkön. A szép -angyali éneket ott is meghallhatta az ajtón keresztül. - -Lubomira és Milenka a megriadt, de futni képtelen ifju noviceket szép -szóval megnyugtaták az iránt, hogy nem ördögök azok, a kik most a föld -alól előkerülének, sőt inkább istenfélő emberek, a kik épen most vevék -fel a szent keresztséget, s annál fogva azokat még jobban meg fogja -erősíteni a hitben, ha a khorusban szép zsolozsmákat énekelnek a szent -leánykák bizalmas kebellel. - -A minthogy valóban annyira megszelidíté a vad népeket a magasból jövő -áhitatos ének, hogy kézijaik húrjait pengetve, képezének zenekiséretet -hozzá, s mivelhogy a kézíjak húrjai a hanglajtorja minden fokait -képviselték, úgy ebben a kézíjpengetésben bizvást feltalálják a -hajdankor Wagnere által feltalált «multak zenéjét». (Lásd bővebben e -thémát Priscus Rhetor interviewjában Atilla királynál.) - -Solom királyfi megragadá az alkalmat két zsolozsma közötti szünetnél, -hogy szót emeljen a templomban, támaszkodván arra az arany mondatra, -hogy «vox populi: vox Dei». (A nép szava Isten szava.) - -– Mink, szabad uskók nemzet, «szökevények» szabad nemzete, megválasztjuk -a mi fejedelmünkké a mi jóltevőnket, a Raguzából való Bobolit, az -énekest, a jóst, a bölcset. Éljen a király! - -Ezernyi összevert dárda és szekercze csattogása felelt a -nyilatkozványra, helyeslésképen. - -Az ifju költő, ki ott állt az oltár alsó lépcsőjén Onufriosz mellett, -annak a jeléül, hogy a megtisztelő kikiáltást elfogadja, feltette a -süvegét a fejére. - -Ekkor így szólt másodszor is a nép nevében Solom királyfi. - -– Mink, szabad uskók nemzet, legifjabb hivei Jézus Krisztusnak, a -Megváltónak, az Isten fiának, a mai napon megválasztjuk a mi egyházi -fejedelmünkké, főpapunkká, Onufrioszt, az aranyszájut, az Isten felkent -prófétáját, a szent embert! - -Ezt is még egyszer oly nagy riadalom szentesíté. - -A lánykák énekhangja rezgett utána, mint égből jövő szeráfi ének, melyen -keresztül zeng a két diskant és szoprán arkangyal szózat, Lubomira és -Milenka hangja. - -Onufriosz malasztteljesen terjeszté ki a karjait az új hivek gyülekezete -fölött. Valóban lelki megelégedést érezhetett, ha végig gondolá, hogy -ennyi ezernyi pogány lelket ő térített meg a mennyek országának számára. -Azok letérdepeltek előtte mindannyian. - -S még ki voltak terjesztve a karjai, a midőn lassú rezgő hangon szólalt -meg a csendességben: - -«Frater Aktæon!» - -S e névre az ifjú Boboli, az Asmodái ördög, a most megválasztott király, -karjait összetéve mellén, s megsüvegtelenített fejét mélyen lehajtva -rebegé: - -«En adsum, genuflectens, famulus tuus.» - -«Induas vestem tuam monachi, servus servorum Domini!» - -S erre a délczeg ifju felvette az oltár mögött heverő barát-csuháját s -azt a czifra lovagöltözete fölé felölté, a csuklyáját a fejére húzva. -Tökéletes Frater Aktæon volt. - -Onufriosz folytatá a parancsolást. - -«Redibis in cavernam tuam, quæ est in deserto, et ibi manebis; donec -Dominus te vocabit, et eris mortuus in valle mortis; usque ad diem -resurrectionis. Ait Deus Zebaoth: mitte sapientem et nihil ei dixeris.» - -«Obsequar capite submisso tibi, beatissime Pater.» - -«Amen.» - -Az egész diákbeszédből a nép nem értett semmit, csak azt látta nagy -bámulva, hogy az ő megválasztott királya milyen alázatosan húzza be -magát a barátcsuklyába s hogy oson el a hátulsó ajtón. Ebből láthatta, -hogy micsoda hatalom az, a mit Onufriosz gyakorol! - -«_Disputa._» - -_Kritikus._… No már… Nem szokásom a szerzők gyomrát dicséretek -szalonczukkedlijeivel elrontani; de annyit el kell ismernem a jelen -munkáról, hogy még Klimius Miklós óta így megutaztatva az olvasó nem -volt, mint ebben. Ez egy valóságos humoristico-sentimentális válfaja a -romantico-realisticus irányműnek. Systematisált lehetetlenségek -napirendje. A mik itt történnek, azokhoz képest Mózes sétája a -Veres-tengeren át száraz lábbal tréfadolog. Ötezer embernek a -megvendégelése hat árpakenyérrel még csak összehasonlításba sem jöhet -azzal a csodatettel, miszerint egy egész új nemzet, az uskókoké, -karácsonytól nagypéntekig, a föld alatt bujdokolva megélt. – Elhittem -szerzőnek mindent; még az özönviz előtti víz-órát is. Meghallgattam, -hogy mit beszélnek a földalatti koponyák, és a köztük lakó fehér pókok? -Harczoltam ásatag medvékkel, s megsirattam antediluviánus hosszúfejű rút -apáink (szép apáinknak csak nem mondhatom) szomorú végzetét. Felültem a -hyppogryphra, melyen szerző az ördög és angyal közötti Ringelspielben -körüllovagoltatta az olvasót az elmés thema járgányán, mely szerint -minden jó és minden rossz a szerelemből ered. Bámultam, hogy lehet az -encyclopædiát crystallizálni? Tűrtem beavatkozás nélkül, hogy az ördög -győzedelmeskedjék az angyal fölött, s megbotránkozásomat elhallgattam, -midőn a raguzai jeunesse dorée egyik paladinja a szentek gyülekezetének -közepette elcsábít egy apáczafejedelemnőt. (Ezért majd kikap szerző más -oldalról!) Készséggel elismerem, hogy vakmerő phantasiával boronálta -össze azt a történetet, a melyről senki sem hitte, hogy annak egyik -része a másikhoz hozzá tartozik s kezdem elhinni, hogy a sakktáblai -lóugrásokból utoljára mégis kikerül az az igért «három márványfej». -Hanem a mi már mégis több a soknál, ez a legutolsó váratlan fordulat, -ezt nem hagyhatom meg ellenzés nélkül. – Hogyan? – Elhigyje azt valaki, -hogy egy ilyen roué (nem lenne jó új szónak erre a «kerekes?» Szerző -szereti az új-ős-ásatag szavakat szaporítani), tehát, hogy ez a fráter -Kerekes (annyi nevét hallottam már, hogy magam is adhatok neki egyet), a -ki nem restelte «azért» hogy az elcsukott kedvesét újra megkaphassa, és -magához köthesse, elpusztíttatni a mosszori várat, megmérgeztetni a -bogumilok népét, kiraboltatni a hires aranybányát, földalatti barlang -országúton át kihozni az uskók népet, fenekestül felfordítani a békés, -istenfélő szent szüzek kolostorát, elcsábítani a fiatal szűzeket, -kiszabadítani celláikból a dühös örjöngőket, kikiáltani ellenpápának egy -rejtett ambitióktól megszállt száműzött főpapot, saját magát pedig -megválasztatni az egyesült zsiványok és rablók nemes hadai által -királynak, hogy ez a dühös, szenvedélyes, Istennel és szentekkel -vakmerően szembeszálló gavallér egyszerre csak, annak a saját maga által -megválasztott ellenpápának egy reszkető szavára: «Frater Aktæon» rögtön -keresztbe tegye a mellén a kezeit, s azt mondja: «en adsum», s aztán -tessék velem parancsolni! S mikor ez azt parancsolja neki, hogy vedd fel -a te barátcsuhádat, eredj vissza a cadmæi szikláknál lévő remeteodudba, -légy halott és várd a feltámadás napját, hát erre ez a Don Juan szépen -fejére húzza a csuklyáját, ott hagyja a szerelme tárgyait (most már épen -pluralisban) s visszaballagjon a kolostora kapuján keresztül a rabság -sziklavölgyébe s ott rajzolja tovább az abracadabrákat a tenger -homokjába. No már ezt a vakmerő fordulatot mohamedán hit legyen, a mely -befogadja. - -_Szerző._… Hm… De hátha ez a főpap meg az a fráter összebeszélt egymás -között és kölcsönösen értették egymást, hogy mit miért cselekesznek? - -_Kritikus._ No lám! Erre a lehetőségre nem is gondoltam. Hogy nem tudtam -eléggé gyanakodó lenni! Tehát csupán csak «ad terrorem populi!» No akkor -hát csak «loquamur latine». Hanem jóakaratúlag figyelmeztetem szerzőt, -hogy a midőn az én nyilaimat könnyedén lepattogtatja a kigyóbőréről, -vigyázzon magára, mert majd a magasabb hatalmak kezéből lesújtó -villámokat nem fogja olyan könnyen kikerülni, s azok bizony lesujtanak a -fejére. - -_Szerző._ Ne fájjon önnek az én fejem. Azok a magasabb hatalmak fel -vannak ékesítve annyi igazságszeretettel, hogy mielőtt itéletet -mondanának, elébb bevárják, hogy mi lesz a vége a történetnek? S miután -én magam is előre kimondom, hogy ez az esemény (mely krónikailag és más -alakban is át van adva az örök emlékezetnek) bizonyára egyike volt a -legbüntetésreméltóbb merényleteknek s ennek a megbüntetése nem fog -elmaradni: itéletükben azt fogják mondani, hogy ime a gonoszak elvevék e -földön bűneiknek zsoldját; a túlvilágon sit Deus eis misericors! - - - - -A FELTÁMADÁS NAPJA. - -A mikor Onufriosz elküldé Frater Aktæont a cadmeai völgybe, azzal a -szóval, hogy ott maradj «usque ad diem resurrectionis», nem értette ez -alatt az itélet napját, mely solvet seclum in favilla, hanem csak a -holnapi napot, a nagypéntekre következő szombatot, a mikor a délben -megkonduló harangok hirdetik, hogy a Megváltó ime feltámadott! - -Csak mellékes dolog volt ennek a vak engedelmességnek ama nyilvános -próbája által az új keresztyén neophiták kedélyét ünnepélyes hangulatba -hozni, hogy a midőn azt látják, mint hajol meg a főpap szava előtt az ő -új királyuk, és látják annak a folytatását, a midőn a főpap maga -egyenkint leölti magáról a fényes jelmezeket, a ragyogó efódot, az -emblemákkal kihimzett casulát, leteszi a fejéről a drágaköves arany -tiarát s felölti magára a fehérítetlen gyapjuból szőtt egyszerű palástot -s aztán fedetlen fővel leborul a Megváltó ravatalának legalsó -lépcsőjére, ebből megértik, hogy a mai nap világra szóló gyásznak és -vezeklésnek a napja, a melyen minden igazhivő szigorú bőjttel és testi -vágyainak megzabolázásával bizonyítja be, hogy levetkőzte a régi embert -s az új embert öltötte fel. - -És ez is igen fontos dolog volt. Mert azzal minden további sikere a -merész kezdeményezésnek meg lett volna hiusítva, ha az új keresztyén nép -azzal kezdi meg az áttérését, hogy az Idvezítő keresztrefeszítésének -napján dobzódó dinomdánomnak veti oda magát. - -De a nehezebb feladat az volt, hogy a hatalmas harczoló waráng nép -legyen megnyerve Onufriosz és hívei számára. Még az «uskók» nép csak -gyülevész; de a waráng már nemes vitézek nemzete. Ha Dávid király -hűbéreséül áll Onufriosznak, akkor az megkezdheti a versenyt Róma ellen, -a melyen már egyszer diadalmaskodott egyik elődje, I. Cajus dalmata -pontifex. - -A warángoknak még nem volt saját templomuk, mely nemzetük hatalmához -méltó lett volna. A falakat felépítették ugyan már, de a felszerelés -hiányzott. Még ahhoz majd egynéhány gazdag szomszédot kényszeríteni kell -az ajándékozásra; oltárképeik sem voltak. Régi művészeik, a kik a -hajdani Tyr istent, meg a Mokos istent ki tudták faragni és be is -festeni, a magasabb művészetre már nem voltak alkalmasok; messze földre -templomba járni pedig nem szerettek. - -A Kadmus völgyét elzáró fensíkon volt az az őskolostor, melyet -hajdanában István király építtetett, száz szerzetes számára. Ez volt -egyuttal Onufriosz patriárka rezidentiája. Azok a barátok az ő hívei -voltak. Az egész dalmata parton az volt a hit, hogy ők tartják a -legszigorúbb fegyelmet. Kolostoruk falait csak a nagy hét utolsó napján -hagyják el, hogy a hozzájuk sereglő híveket és zarándokokat processióban -vezessék át a hegyeken keresztül a Brantavölgybe, s aztán fel a három -tüzes szentek kolostoráig; a hol is a férfisereg kívül maradván a -gyógyerejű tavon és kokojszáson innen, csupán a megnyitott templomajtón -keresztül részesülhet a feltámadás pompájának szemléletében; de -hallhatja az angyali éneket, mely a kivilágított mélységből áthangzik; -míg végre az apáczák által emelt baldachin alatt előjön a metropolita -főpap s áldást oszt a tó partján összesereglett hívekre. - -Frater Aktæonnak volt az a feladata, hogy a warángokat rábírja arra, -hogy a feltámadási magasztos ünnepélyre ők is csatlakozzanak a barátok -által vezetett processióhoz. A warángoknak az egész új vallásban az nem -tetszett csupán, hogy mindenféle gyáva jött-ment néppel -összekeveredjenek, mikor az Isten elé mennek; ők, a mindig kevélyek. -Náluk az előtt az volt a szokás, hogy az urak, a vitézek egész -tölgyfaderékből faragtattak ki maguknak derék tekintélyes úri istent, s -annak a neve volt «bálvány», a szolgák, a jobbágyok pedig faragtak -maguknak hozzájuk méltó istenkéket, bot végére s annak a neve volt -«balita». - -A következő nap hajnalsugarai már ott találták Frater Aktæont remete -barlangja előtt. A harangláb két dúcza közé volt kötélre akasztva egy -nagy palatábla, azt ütögette két fakalapácscsal. - -– Mit mívelsz most? szólalt meg a feje fölött egy mormogó hang. Dávid -király közelített a magas sziklaúton a remetebarlanghoz. - -– A kereplőt verem. - -– A rigókat akarod vele elűzni a fügefákról? - -– Nem. A Jézus Krisztus halálát gyászolom vele. - -– Hát meghalt az Isten fia? - -– De fel fog támadni halottaiból. - -– Mondták ám a barátok az én népemnek is. Odahívták őket a szent -koporsóhoz. Mind elmentek már. - -– S te miért nem mentél velük? - -– Mert nekem gyönge a hitem. Ide jöttem hozzád, hogy erősítsd meg. - -– Jó helyre jöttél. Én világosságot adok a lelkednek s eloszlatom a -homályát. - -– No hát tedd azt. Mondd meg, csakugyan feltámad az, a ki már meghalt? a -kinek a vére kifolyt, a szive megfagyott, a lelke elrepült? - -– Bizony feltámad az, a ki hisz. - -– És te mit hiszesz? - -– Én hiszem azt, hogy az én Uram és Idvezítőm, Jézus Krisztus, Istennek -egy szülött fia feltámad e mai napon. - -– Mikor? - -– Délben, mikor a nap délpontra hág. - -– S hogyan tudod te meg azt, hogy a nap délpontra hágott? - -– Megmutatja azt nekem ime e keresztnek árnyéka. - -A kőkereszt körül huszonnégy koponya volt karikába rakva. Mindegyikre -volt irva egy szám. - -– Mikor a XVIII-ik koponyához ér az árnyék, akkor van dél. - -A régi dalmatáknál esti 7 órával kezdték a napot s a déli órát -tizennyolczadiknak számították. - -– Akkor én a harangszóval fogom tudtul adni a világnak, hogy a Megváltó -feltámadott és ezt a harangszót hangoztatni fogja az egész tengerparton -minden campanile és a hol keresztyének laknak széles e világon, -mindenütt ezt zengik: «Krisztosz voszkresz. Halleluja. Feltámadott a -Krisztus!» - -– Hát ha én is hinni fogom, hogy feltámadt a Krisztus, akkor annál -igazabb lesz? - -– A te hited csak tégedet idvezít; de az igazat igazabbá nem teheti. - -– Tehát én is szeretnék idvezülni. Mondjad csak! Ha én most erősen hinni -fogom azt, hogy az én Solom fiam, az én legkedvesebbik magzatom, a kit -elfelejteni nem tudok soha; a kit a kegyetlen bogumilok megöltek: ismét -feltámad, elém jön, épen, egy testben, a milyen volt, elevenen, s még -egyszer felém nyujtja mind a két karját, hogy megöleljen, és hallani -fogom a szavát, mikor kaczag; és a csókjának a hangját, mikor az anyját -megöleli és az ijjának a pendülését, mikor a vadludat lelövi a magasból; -– hát ha én ezt erősen hinni fogom: meg fog az történni? - -– Bizonynyal, ha erősen hinni fogod, hát megtörténik. - -A waráng király nagyon meglóggázta erre a biztatásra bozontos nagy -fejét. Tovább folytatá. - -– Mondjad csak. És ha azok az apák, a kik velem együtt búslakodnak az -elvesztett fiaik miatt, hinni fogják erős hittel, hogy az ő fiaik még -újra feltámadnak, a kiknek a fejei rég be vannak falazva a mosszori vár -párkányába, a kiknek a tagjait szétdarabolták; hát akkor azoknak az -elszórt csontjait valami kéz újra összeszedi s élő embereket csinál -belőlük, lelket fuvall a szájukba, világot ád szemeiknek? -Megtörténhetik-e ez? - -– Higyjenek benne és meg fog történni. - -Dávid király most egy keserves nagyot sohajtott. Igen halk hangon -mormogta el az utolsó kétkedését. - -– Hát ha ez mind lehető volna: megeshetnék-e az is, hogy az én szegény -elűzött kisebbik asszonyom, az én Bravallám, a kinek halálhirét hozták a -mult télen; a kinek a sírkövét is elküldtem a szent szüzek kolostorába, -hogy állítsák föl a sírja fejéhez, – még ő is feltámadjon? - -– Higyj benne és meglátod! - -– De hát miért lássam meg őt? Miért kivánjam neki a feltámadást? Ha nem -szabad őt szeretnem, ha nem szabad őt enyémnek mondanom? - -– A feltámadás vissza fogja őt neked adni s megszünteti a tilalmat. - -Dávid király kétkedve ingatta a fejét. - -– Úgy beszélsz, mint a ki látja azt, a mi még láthatatlan. Hát meg tudja -ember mondani, mikor nappal felnéz az égre, hol áll a kaszáscsillag? hol -van a pásztorvezető? hol a fiastyúk? hol a sárkányszeme? Pedig ezek -ugyan fényes csillagok, mikor éjszaka van. Hát azt, a mi holnap -történik, hogyan láthatná meg halandó ember mai nap? Most én kérdezem te -tőled azt. Hát te hiszed-e a saját feltámadásodat? – Nem sírverem-e ez -az egész völgy itt előtted? Elől fal, hátul fal, szemben a tajtékzó -tenger. – – S nem vagy-e te ennek a nagy sírnak a halottja? – Fiatal -vagy, arczod piros, szemeid ragyognak és mégis olyan halott vagy, mint -azok, a kiknek a fejéhez az örök kőszál oda van állítva. Hát a te -számodra hoz-e a mai nap feltámadást? - -Frater Aktæon nem felelt erre a kérdésre; hanem hozzá kezdett a két -fakalapácscsal a kerepelés harmadik verséhez. - -Mikor azt elvégezte, letevé a kalapácsokat a harangláb mellé s azt mondá -a királynak: - -– Meglátod: a hajnali kereplőverseket még én vertem el e helyütt; de a -déli csengetyűszót már nem én fogom itten elharangozni. - -Ezt olyan biztosan mondá, hogy Dávid király egészen megtért a -kétségeiből. - -Frater Aktæon leült a kereszt talpkövére. - -– Ülj mellém! mondá a királynak. - -E rövid meghivásra Dávid király egy kissé feldúzta az orrát. - -– Ide ülhetsz szégyenkedés nélkül. Nincs az a királyi trón, a mely -dicsőbb volna, mint az Idvezítő keresztjének zsámolya. – És mellettem is -bizvást elülhetsz; mert én is lehetek egykor király, mint te vagy. - -Ezt a merész állítást csakugyan szerette volna Dávid király -kimagyaráztatni s helyet foglalt a remete mellett. - -Fráter Aktæon aztán elővette azt a nagy kapcsos könyvet, s felolvasta -neki belőle Sámuel könyvéből azt a fejezetet, a melyben leiratik, -miképen keresé vala Saul a pusztában az ő atyjának eltévedt szamarait, s -ezen foglalatossága közben talált reá a próféta, s azonnal felkéré őt az -Izrael királyának. - -– Sámuelnek hivták a prófétát? kérdezé a waráng király. - -– És Saul épen Dávid királynak volt az előde. - -– Annak, a kinek öt felesége volt? Ha irva van, akkor igaz. – Tehát ha -te próféta vagy, és tudsz mindent, beszélj nekem valamit a fiamról. Mi -történt vele azóta, hogy én nem láttam? - -– A te Solom fiad hadakat vert meg, kincseket zsákmányolt, népeket -vezérelt hegyeken és vizeken keresztül és megházasodott. - -Erre hátba üté ököllel a mellette ülő prófétát a király. - -– Eredj már! A három elsőt még csak elhiszem; de a negyediket mondd az -odvas fának! Hiszen béka az még. A csikófogait sem hullatta el mind. - -– Még is úgy van. - -– S mifélét vett el? ha tudod. - -– Magához méltót. A mikor eléd fog jönni, majd azt is meglátod. Fogadd -olyan szivesen, mint Ábrahám fogadta Rebekkát. - -Dávid király bámulva nézett a beszélőre. A warángok előtt ez a két -fogalom «tréfa, hazugság» ismeretlen volt. - -A mint igy beszélgetének, a távolban egy szerzetes alakja tünt elő a -bokrok közül, ki a patak mentében közelített feléjük. - -A út rossz volt, a patak egyik oldaláról a másikra kellett untalan -átkapaszkodni a sziklákon keresztül, a szerzetes nem igen sietett: nagy -idő telt bele, a míg a keresztig eljutott. - -A kereszt árnyéka már akkor a tizenhetedik koponyát haladta meg s az -alatt bőséges ideje volt Frater Aktæonnak felolvasni a bibliából a -waráng király előtt Saul és Dávid történetét. - -Az utóbbinál különösen megtetszett a királynak az ifju Dávid párharcza a -Goliáthtal. - -– No nézd! Ezt én is épen így tettem meg gyermekkoromban! Csakhogy én -nem parittyával, hanem puszta kézzel hajítottam főbe a bolgár óriást. - -– Ezzel is jobban hasonlítasz tehát a szent királyhoz, kinek nevét a -keresztségben felvevéd. - -– Hanem egy dolgot nem értek, kapczáskodék a puczér király az ő egyűgyű -eszével. Hogyan lehetett az, hogy már az endori boszorkány is tudta azt -a mesterséget, hogyan kell halottakat feltámasztani? - -Frater Aktæon nem ért választ adni erre a balgatag kérdésre; mert a -loholva közeledő szerzetes már az utolsó sziklafokról szállt le -közelükben; ki is azonnal a saruit kezdte leoldani a lábairól. A mi a -legnagyobb tisztességadásnak a jelképezése. - -– Ez maga a gvardián, pater Andronikosz, mondá Frater Aktæon. Ismerem a -hosszú szakálláról, melynek fele fehér, fele fekete. - -Azzal odaunszolta a királyt, hogy járuljanak az érkező elé, s -térdepeljenek le eléje és csókoljanak neki kezet; mert ez hatalmas szent -ember. - -Andronikosz épen olyan egyszerű durva szőrcsuhát viselt, mint Frater -Aktæon, semmi jel nem mutatta, hogy feljebbvalója. Az egyik kezében volt -egy hosszú, keresztben végződő pálcza, a másikban egy kobak. - -Mikor mind a két térdeplő alak megcsókolta a kezeit, Andronikosz -kenetteljes hangon szólalt. - -– Üdv néked az Úrtól, oh király. - -Erre Dávid becsülettudó modorban viszonza. - -– Köszönöm. Elfogadom. S azt izenem vissza, hogy én is üdvözlöm az Urat. - -– Nem neked szól az égi üdvözlet; hanem ennek itt! Mondá szigorú -tekintettel Andronikosz. – Üdv neked János, uskók nép választott -királya. A mi főpapunk, a pátriárka küld engemet tehozzád, hogy -kihivjalak megpróbáltatásod verméből, és fejedelemmé fölkenjelek. - -(Frater Aktæonnak az üté meg a fülét, hogy «pátriárka!» Tehát a zárdában -még nem vették hirét, hogy Onufriosz II. Cajus pápa nevet hagyott magára -erőtetni!) - -Dávid királynak a bámulattól szeme szája nyitva maradt. - -Tehát csakugyan megtörténnek azok a csodák – újból is, – a mik abban a -szent könyvben irva vannak? S ez az ifju itt ezt előre tudta? hiszen -megmondá, hogy így lesz! Akkor ez bizonyára próféta, a kiben az Úr -szelleme lakik. - -Elnézte, hogy keni fel a térdelő ifju homlokát a szives agg férfiu, diák -mondásokat mormogva hozzá s mikor azzal készen van, így szól hozzá. - -– Térj a te remete odudba, mint szerzetes és jöjj elő onnan mint király. - -Még az is megtörtént Dávid király szemei előtt, hogy a mely ember a -barlangban eltünt, mint kopott, szurtos remete, egy nyíl süvöltésnyi -rövid idő alatt előtoppant onnan, mint ragyogó délczeg dalia. - -Még ez nem volt olyan csodálkozásra méltó látvány, mint az, hogy az a -hatalmas agg szerzetes, a ki az ifjut remetéből királylyá kente fel: ő -maga térdein kúszva közeledett a kőkereszthez, s midőn odáig ért, a -fejét lehajtá annak az árnyékába, azon koponya mellé, mely a dél-órát -jelezte. S megcsókolta az Idvezítő keresztjének az árnyékát a halottfőn. - -És aztán így szólt. - -– Nekem pedig azt parancsolá a pátriárka, hogy helyetted itt maradjak a -remete oduban, mindaddig, a míg el nem jön a nap, melyen -visszahivattatom. - -Frater Aktæon ebből is értett valamit. Andronikosz törhetlen -meggyőződésű férfi volt, a kire a többi szerzetesek hallgattak. Ezt -szükséges volt eltávolítani, – a míg az új bor kiforr. - -A kereszt árnyéka elérte a tizennyolczadik koponyát, Andronikosz kezébe -fogta a harang kötelét s elkezdé a delet kongatni. - -Ime tehát az a szava is beteljesült Frater Aktæonnak Dávid király -bámulatára, hogy «a reggeli kerepelést még én végezem, de a déli -harangozást már más». - -«Üdv neked, testvér!» mondá büszkén János király, Dávid királynak, -jobbját nyujtva neki, kollegialis kézszorításra. - -Dávid király szivesen viszonzá a kézcsapást. - -– Hiszed-e hát, hogy feltámadnak a halottak? A názáretbeli Jézus -feltámadásának napján. A te Solom fiad, és a waráng legények, és -Bravalla feleséged és sokan mások, kik a föld alatt voltak száz napig -eltemetve, és mindnyájan Istent dicsérik. - -– Mindent hiszek! - -A kolostorban is megszólaltak a harangok; a völgy felőli kapu megnyilt s -zászlókkal jött alá a búcsújáró nép, a szerzetesek vezetése alatt az új -felkent királyt üdvözölve fogadni: egy új keresztyén népnek királyát. - -«_Disputa._» - -_Kritikus._ Remélem, hogy szerző nem engedi magát elcsábítani, hogy most -teljes szinpadi hatásában az olvasó elé hozza azt a hokusz-pokuszt, a -midőn a warángok királya a három tüzes szentek kolostorából előjönni -látja mindazokat, a kiket halottaknak hisz. Ezt az olvasó phantasiája -már úgy is kitalálta. Hogy üti majd hátba a Solom gyereket: «hát te -akasztófa-czímere, hol csavarogtál annyi ideig?» – Bravalla asszonyt is -kimosdatták, megfésülték szépen, a körmeit elvagdosták, tisztát adtak -rá, arra is ráismert Dávid király; s egy kissé fejcsóválva mondá: «ejnye -babám, de megránczosodott a képed az alatt a hét esztendő alatt!» És a -midőn egynémely uskók generális prezentálta maga előtte, nagyot hőkölt: -«nini, hisz ez az én hajdani csizmatisztítóm!» – Tudjuk már. Nagyszerű -volt a találkozás. – Hanem arra kérjük a szerzőt, világosítson fel -bennünket valami egyszerű kérdésben. – Hogyan lehetett mind ennek olyan -simán megtörténni? - -_Szerző._ Én ugyan arról is értesítést akarok adni, hogy mi történt a -waráng fejedelem és népe, valamint a velük együtt felvonuló baziliták -megérkezése után a három tüzes szentek kolostorában, s az nem lesz épen -hokusz-pokusz, vagy szinpadi tableau; hanem valami sokkal furcsább. -Azonban ha előlegesen valami kivánni valót talál a kritika: én azt is -kész vagyok teljesíteni – mély tisztelettel. - -_Kritikus._ Igenis kivánunk valamit. Eddigelé meghurczolt a szerző -bennünket olyan helyen, a hová csak kerekes liburnákon lehet eljutni; -felvitt olyan sziklaországokba, a hová waráng láb kell, a ki utána megy; -mutogatott völgyeket, a mikbe nem lehet halálveszedelem nélkül -leszállani; klastromokat, várakat, a miknek a köveire sem találni többé; -aranybányákat, a miket ugyancsak szeretnének mai nap újra felfedezni; -megjáratta olvasóival a Bludár földalatti útját; gondolta mindezeknél: -«ide csak nem fog utánam jönni az a Kaintól született kritikus, hogy -megczáfolja a leirásaimat». De már most álljon szavának és lépjen rá -valami olyan földrészre, a mi valósággal megvan, látható és -hozzájárulható. Vezessen bennünket Raguzába. - -_Szerző._ Épen a tollam hegyén volt az a név. - -_Kritikus._ Mert ez itt a punctum saliens: hogyan mehetett végbe egy -ilyen világbontó merénylet épen Raguza tőszomszédságában? Raguza ez idő -szerint hires hatalmas köztársaság vala: Velencze versenytársa, -császárok szövetségese, mely a spanyol királynak Portugált elfoglalni -segített, a mórokat vissza tudta verni, s Dusán király ostromát hét -esztendeig diadalmasan kiállta. A mellett a római pápa hű városa, -püspökség székhelye, melyhez hét suffraganeus püspök tartozott. Állandó -hadsereget tartott fellegvárában, mely, mint a történetiró bizonyítja, -csupa magyarokból állott, mivelhogy a tanács nem bizott a saját -honfitársaiban. És ennek a magyarokból álló hadcsapatnak minden nap más -vezért adtak, olyanformán, hogy az ifju nemesek közül minden este egynek -a nevét kihuzta az urnából a Rektor; azt az ifju lovagot az utczán -elfogták, hirtelen kendőt vetettek a fejére, hogy senki rá ne -ismerhessen: úgy vitték fel a fellegvárba parancsnoknak. Már most tehát, -ha nagypénteken a kolostorból kiriasztott apáczák Raguzáig szaladtak, -ott a várost azzal a hirrel telelármázták, hogy az ördögök -garázdálkodnak a szent helyeken, hogy Onufriosz velük czimborál, sőt -pápaságra aspirál: hogyan érthesse meg az ember, hogy a raguzai százak -azonnal ki nem küldék azokat a zsoldjukban tartott magyar katonákat, a -kik bizonyára nemcsak uskók uraiméknak, de még a meztelen bőrü waráng -úrfiaknak is, kegyetlenül megtanították volna megbecsülni a magyarok -Istenét? - -_Szerző._ Mindezekre pontosan megfelelni kötelességemnek ismerem. - - - - -A HAJDANI RAGUZA. - -Az, a mit a mai Raguza képe mutat, csak egy összedült óriás töredékeinek -maradványa. Három eltemetett város fekszik a mai épületek alatt. A görög -Epidaurus fölött épült az ó Raguza; azt eltakarta a dicsőséges, hatalmas -raguzai köztársaság, ennek a romjain áll a mai kikötő város. Még -maradványaiban is fölséges. - -A kik odaépítették a tengerbe nyuló sziklanyelvre, melyet köröskörül -kopár bérczek zárnak el, nem azt keresték, hogy hol terem meg az olajfa, -hanem, hogy hol terem meg a szabadság. Ez a csodálatos fa, melynek -gyökere legjobban szereti a sziklatalajt. - -Raguza ősidőktől fogva menedéke volt mindenkinek, a kit a világ -hatalmasai üldöztek; s a kit egyszer oltalmába fogadott, azt meg is -tudta erőhatalommal védeni. Ellenség soha se szárazon, se tengeren be -nem tudott törni a bástya falain. - -Azok hatalmas bástyák voltak; a mint a város népessége szaporodott, új -meg új gyűrűvel vették azt körül, párkányos tornyaik uralták a -körülfekvő vidéket, s azon a nagy gömbölyű bástyán ott Gravoza felé, -mely egészen a tengerbe nyúlik, emelkedett fel az óriási világító -torony, öntött réz oszlopával, legfeljül az aranyozott földteke. - -A mostani egymás föle emelkedő, födéltelen házak helyén aranytól -csillogó kupolák és tornyok ragyogtak a napsugárban. Minden nemes -családnak volt saját temploma, a melybe a palotájából át lehetett járni. -Ez volt a fényüzés mértéke. A templomok oltárainak művészi pompája, a -drágakövekkel kirakott ereklyetartók, a hitetlenektől visszavásárolt -drágaságok Salamon templomából, Jeruzsálem kincseiből, kelet drága -szöveteivel betakargatva; ezek képezték a raguzai nobilik fényüzését, -mert a külső viseletük egyszerű volt. - -És valamennyi templom körül legmagasabbra emelkedett ki a nagyszerű -kathedrale, melyet Oroszlánszivű Rikhard emeltetett Raguzában. Mikor a -hős király visszatért a szentföldről, a tengeren nagy zivatar érte utol -a hajóját. E veszedelemben fogadalmat tett, hogy a hol révpartot talál, -azon a helyen templomot fog építtetni a Megváltó tiszteletére. Lacroma -szigete volt a legelső száraz föld, melynél hajója kiköthetett. Rögtön -hozzáfogott a templomépítéshez. Ekkor a raguzai patriciusok azt kérték -tőle, hogy építtesse inkább azt a nagyszerű kathedrálét Raguzában, a -lacromai templomot felépíttetik ők. A pápa engedélyt adott a fogadalom -átruházásához, s a Megváltó imolája ott emelkedett fel büszkén a többi -tornyok közül, mint valamennyinek az őse. (Most már csak néha, ha az -utczakövezetet megfordítják, találnak a felyül fordított köveken egy-egy -felirat, domborfaragvány töredéket, mely sejteti, hogy egykor a hires -oroszlánszívű Richard templomának falához tartozott.) - -A hol most áll a városháza, ott pompázott a «Rektor» palotája hajdan; -homlokzata egészen a velenczei dogepalotának mása, óriás lépcsőzetével, -czifra kőfaragványai mind bearanyozva; belső udvarát kettős oszlopsoron -nyugvó padmaly fogta körül, melyen a százak tanácsosai tartották -sétáikat. Az udvar közepén pedig ott állt a várost kormányzó -«Rektor»-nak a kőszobra. Minthogy pedig Rektort minden évben újra -választottak, olyan elmésen volt a szobor elrendezve, hogy a fej lejárt -róla: a szobor nyakán volt egy mélyedés, s az új Rektornak a fejét a -csapjánál fogva abba beleillesztették, a régiét eltávolították. Így csak -fejet kellett mindig ujból készíteni. A szobor most is meg van még, a -Salonai museumban; de a hozzávaló fejek ki tudja hová lettek? - -A rettore palota előtti téren azonban, egy magas korinthi oszlop -fejezetére állítva, büszkélkedett a dicső Roland pánczélos szobra, a -legendai hősé, kit a nyugati nemzetek mindegyike magáénak hirdet. Ő volt -a mesés győzelem hőse, mely az adriai tengert a saraczénoktól -megszabadította, a félelmes Spucento diadora. - -Se oszlop, se szobor nincs már. A raguzaiak később is újra alakították -azt, új talapra állították. Ma már csak egy szerényen meghuzódó alak, -kezdetleges faragvány, alacsony piedestálon egy szerény gyümölcspiacz -szegletében; azért még mindig hős Rolandja a raguzaiaknak. - -A rettore-palotával szemben állt és áll még ma is, (ez az egy a mi a -régi időkből épen megmaradt) a vámépület. Látszik, hogy a kik építették, -arra számítottak, hogy ezt még a föld maga se rázhassa le a hátáról. -Minden oszlopboltozat oly tömör, oly szilárd, hogy az idők romboló -hatása meg nem látszik rajta. - -Itt volt valamikor a rakhelye a három világrészből összetóduló -kincseknek, ide rakták le hajóterheiket a világ minden nemzetének -kalmárai. A boltozatok kapuin még most is láthatók a kőbevésett -feliratok: «a hogy én mérek, úgy mérjen nekem az Isten». Itt volt a -köztársaság mérleghivatala. A vámhivatal portaléja fölött ez volt -olvasható: «adjátok meg a császárnak, a mi a császáré», s a pénzverő -szűk porticusa fölött láthatók voltak a zsidó betűk, miket a láthatatlan -kéz Belzázár palotájának architrabjára felírt: «mene, tekel fáresz» -(megmérettettél, könnyünek találtattál). Itt minden idegen pénzt -ujravertek a körtársaság czímerére. - -Ez a czímer volt szent Balázs képe, fején püspöki süveggel, kezében -kereszttel, hármas tornyú kapu fölött kiemelkedve. - -Ezt a jelvényt lehetett látni a város minden kapui fölött. - -Szent Balázs volt a védője a köztársaságnak. E dicsőséghez egy szép -legenda szerint jutott. - -A velenczei köztársaság féltékeny volt Raguza emelkedő csillagára, korán -felismerve benne legveszélyesebb vetélytársát. - -Nyiltan soha sem harczoltak egymással, hanem mindig «kalap alatt». Ha -valamely vad nép feltámadt az egyik köztársaság ellen, azt a másik -segítette pénzzel, jó tanácscsal: egymásnak a zendülőit -vendégszeretettel fogadták, s a tengernagyaik tévedésből el-elfogták a -szomszéd kereskedelmi hajóit. - -Egyszer aztán a doge véget akart vetni annak a kötelőzködésnek. Kiküldte -tengernagyját tekintélyes hajórajjal Raguza elfoglalására. - -A nyilt tenger felől azonban Raguzát ostromolni hadiszabály szerint nem -lehet. A város alapítóinak arra is volt gondjuk a hely megválasztásánál, -hogy annak a kikötőjét nagy hajók ne használhassák. Oda csak -halász-bárkák és dereglyék vitorlázhatnak be; nagy favárak, melyek -balistákat, helepolisokat czepelni képesek, nem találnak elég mély -vizet. Az egész hadi és kereskedelmi hajóraj a félórányi távolban levő -jól védett Gravoza öblében horgonyoz. - -A velenczei admirális tehát ravasz csellel akarta elfoglalni Raguzát. - -Egész hajóhadával horgonyt vetett a sík tengeren, s maga megillető -kiséretével kievezett a raguzai öbölbe, zászlók jeladása mellett, mint -békés látogató. - -Az ajándékokat és udvarias üdvözleteket hozó admirálist a raguzai tanács -fényes vendégszeretettel fogadta, tiszteletére fényes ünnepélyt -rendezett. A hajdankori lakomáknak rendesen csak a késő éjszaka szokta -végét vetni, a ki az asztal mellől kidült, félrevitték, lefektették; -mikor fölébredt, azt látta, hogy még mindig tart a lakoma, visszament a -helyére s újra kezdte. Becsületes ember meg nem szökött onnan. - -A nagy dáridó közepén azonban a raguzai Rettoret kiszolíták egy szóra az -asztal mellől. Odakünn a pitvarban egy mezitlábos barát várt reá a -kapuczinus rendből. - -– Vigyázz a városra; súgá a barát a köztársaság elnökének. Ma a délesti -ájtatosságom alatt elnyomott a buzgóság s ez alatt megjelent előttem -szent Balázs vértanu. Azt adá tudtomra, hogy az éjjel a velenczeiek a -hadihajókról számos dereglyékkel alattomban meg fogják rohanni a tengeri -bástyát s a míg az egész népség in dulci jubilo mulat és dombéroz, -felmásznak a falra s elfoglalják a várost. Azért őrizzétek a falakat. - -A Rettore e figyelmeztetésre elővette a jobbik eszét, s hirtelen -összegyűjtve az ijászokat, elhelyezé őket nagy csapatokban a bástyák -mellvédei mögé. Mikor aztán éjfél tájon a közelgő evezőcsapások jelezték -a velenczei dereglyék közeledtét, a raguzai partőrök egyszerre -meggyujták a mólón felállított szurokrudakat, s azoknak a fényénél -szerte kitünt az orozva közelítő ellenség hajóraja. De épen olyan -gyorsan el is kotródott az onnan; a mint a falakon elhelyezett ijászok -nyilzápora elkezdett kopogni a sorban kifelé fordított paizson. Látták, -hogy a raguzaiak jól el vannak készülve a fogadásukra. Magát a velenczei -tengernagyot pedig azzal a szóval bocsáták másnap útnak a szives -vendéglátók, hogy máskor korábban keljen föl, ha Raguzát el akarja -foglalni. - -E csodás megmenekülésnek a hálájából lett szent Balázs Raguza -patronusává és czímere jelképévé. - -Az északi bástya oldalában van egy hatalmas épület, melynek emeletén a -régi okiratok tára, a pergamenre irott könyvek vannak elhelyezve. A -földszintet pedig istállók foglalják el. Az egyik istálló-sorban vannak -a lovak, a másikban a vadászkutyák. A lovak mind fehérek, a kutyák pedig -mind feketék. Soha pedig Raguza utczáin lovat, vagy kutyát nem látni. -Nemcsak az a tekintet parancsolja ezt, hogy a város utczái mindig olyan -tiszták maradjanak, hogy azokat akár terített asztalnak használhassa -bárki; hanem főleg azért, hogy egyik polgár a másikat ne nézhesse le -lóhátról, vagy hintóból. Itt az úrnak is csak gyalog szabad járni, -asszonynak, betegnek gyaloghintóban. Terhet emberhát hord s a -teherhordók osztálya egész hatalmas néposztályt képez a városban, mely -ha felölti űnneplő öltözetét s saját zászlói, zenekara mellett megindul -a saját templomába, azt hinné az idegen, hogy a válogatott vitézek -ezredét látja maga előtt. Kutyát pedig annál kevésbbé szabad az utczán -láttatni. Azokat a miniatür dabózákat tarthatja minden ember a házánál -patkányüldözésre. Vadászebre pedig épen semmi szükség. Vad nincs Raguza -környékén; a szigeten fürjet, pacsirtát tenyésztenek, de azt csak tőrrel -vagy tükörrel fogják. Hát akkor hogy kerülnek ide ezek a fehér lovak és -fekete kutyák, a mikkel tele egy egész ház? - -Ez is egy diadalmas korszak emléke. - -Mikor a bosnyák király Dusan megtámadta haddal Raguzát, a vitéz -köztársaságiak nemcsak visszaverték, de utána mentek egész Jajczavárig, -ott kényszeríték a királyt békekötésre; s ennek a szentesítéseül -tartozott a bosnyák király Raguzának évenkénti kényadó fejében két fehér -lovat, és két fekete kutyát küldeni. - -Senkinek sem volt ezekre szüksége; azért kivánták azt a két tárgyat. A -nép hadd lássa a nyitott rácson keresztül. A palota két végén volt két -gránit oszlop; az egyiken volt egy ágaskodó paripa, a másikon egy -guggonülő eb. - -A város fölött egy órányi távolban magaslik fel egy kopár kúpidomú hegy, -annak a tetejét koronázza a körülfutó tornyos bástya, közepéből -kiemelkedő kolostorral. Ez volt (a míg ott volt) a szent -István-kolostora. - -Ennek is igen érdekes a keletkezési története. - -Bodino szerb király, ki a trónra nagybátyjának a meggyilkolása árán -jutott, nem érezte magát addig nyugodtan a székében, míg a megölt király -ivadékai életben vannak. Azok pedig Raguza területére menekültek, ott -volt nekik anyai örökségképen házuk és kertjük, a melyben meghúzhatták -magukat. - -A szerb király fennen követelte a köztársaságtól, hogy az ő szökevény -rokonait szolgáltassa ki neki. - -A raguzai tanács, igazi köztársasághoz illő méltósággal felelt vissza a -királynak, hogy soha egy szerencsétlen menekülő, a ki Raguza földére -lépett, üldözőinek, ha még oly hatalmasak is, e város által ki nem lesz -adva. - -Erre hadat izent a szerb király Raguzának, s jött roppant hadsereggel a -város ostromlására. - -Hét esztendeig tartotta ki Raguza az ostromot! Csak azért, hogy egy pár -idegen hozzámenekült boldogtalan életét megvédelmezze. Nem törődött -kereskedelme csorbulásával, sem pénzt, sem vért áldozni nem sajnált az -emberiségért, az igazságért. Bajnokai minden ostromot vitézül vertek -vissza. Hanem a szerbek mögött egy egész ország állt s egyre -szaporították a megszálló seregüket. Oda arra a hegytetőre egy várat -építettek, a honnan minden mozdulatát ki lehetett kémlelni a raguzai -hadnak. Utoljára Lacroma szigetét is elfoglalták. - -Ekkor azok a szerb királyi menekülők, a kik miatt ez a hosszú hadjárat -keletkezett, szivükre véve a romlást, a mit a köztársaságra hoztak: egy -éjjel kiszöktek a városból s önkényt megadták magukat üldöző rokonuknak -a szerb királynak. - -És Bodino olyan kegyetlen volt, hogy a megtért rokonokat irgalom nélkül -lefejeztette s a fejeiket kitüzette magas póznákra a hegytetőn épült -vára kapuja fölé. - -Nagy hamar utolérte ezért az Isten büntetése. Hadseregében kiütött a -fekete halál s jobban, mint a megszállottak hajító gépei, megtizedelte a -fegyveres népét. - -Ekkor a raguzai érsek, maga mellé véve a suffraganeusait, teljes -ornátusban átvitorlázott Bodinohoz Lacromába. A király elé érve, Isten -szolgájához méltó merész szavakkal szemére hányta oktalan -kegyetlenkedését, az ártatlanul kiontott rokonvérnek számítva be azt az -Isten csapását, mely most seregeit paskolja. Annyira lelkére beszélt, -hogy a koronás szörnyeteg ellágyult; megbánta a mit elkövetett s bűnei -kiengesztelésére nagyszerű szobrot emeltetett legyilkolt rokonai sírja -fölé, s azzal a megszállást abbahagyta; hazatért Szerbiába. - -Az az emlékszobor még most is megvan, a vár, melyet Bodino saját -emlékére emelt, rég eltünt már. Történetünk idején a raguzaiak -birtokában volt már. - -Az is az ő furfangos észjárásukat jellemzi, hogy mint kerítették kézre -ezt a városuk közelében alkalmatlankodó erősséget, a mit ostrommal -lehetetlen volt bevenni. - -Bodino király erős helyőrséget hagyott hátra a várban, időnként ujjal -felváltva. - -Egy husvét ünnepén a raguzaiak meghivták barátságos vendégségre a -szomszéd vár tisztjeit. Ugyanekkor egy Antivariból jövő, borral terhelt -bárka kötött ki Gravoza alatt, mely olyan potom áron vesztegette az édes -malváziait, hogy a szerb várőrség mind lefoglalta azt a maga részére. -Mikor aztán már kivül is belül is nagy volt az ivás, az éj sötétjében -egy csapat raguzai közeledett a várkapuhoz, szerb öltözetben. Mikor -odaérkeztek a felvonó hidhoz, a kapuőrök azt követelték tőlük, hogy -előbb danolják el a «zsaloszona piszanzát» (szomorú jajdal.) Erről -ismernek rá a maguk fajára. - -A raguzaiak pedig azt már eltanulták a városban devernyázó vezérektől s -elfújták szép harmoniával az ó-szerb nótát: - - «Szento sze bjeli u gorje zelenoj? - Al-szu sznyezi, al-szu labuteve? - Da-szu sznyezi, vech-bi okopnuli; - Labutove vech-bi poletjeli.» - - (Mi fehérlik ott a zöld erdőben? - Hó az ottan? vagy talán hattyú-pár? - Hó ha volna, rég elolvadt volna. - Hattyú volna, rég elrepült volna. - -Ez ismerős dal hallatára lebocsáták az őrök a csapóhidat s beereszték az -álczázott raguzaiakat. Azok aztán szépen megkötözték a bortól elázott -őrséget, a hazatérő vezéreket pedig tisztelettel utasíták, hogy hol -keressenek szállást. Így jutott Raguza birtokába a vár is, a hegy is; -mai nap is az övé. Ez a hét éves megszállás emléke. - -Bizonyosan erre a várelfoglalási methodusra gondolt a fiatal Boboli, -mikor Solom királyfinak azt a jó tanácsot adta, a mosszóri várőrségnek -borral elkábítására; csak hogy ő azt még tökéletesítette egy kis -applisia depilans præparatummal. - -Miután a hajdani Raguza képét régi adatokból összeállítottuk, hozzá kell -tennünk még, hogy a városnak két kapuja volt, az egyik a tenger felé -nyiló, mely egyúttal a Montenegróba vivő útra is szolgált, a másik a -Gravozából vezető út bejárata. Mind a kettő fölött széles tömör -bástyatorony emelkedett, messze kirúgó kő mellvéddel, melynek gránit -tartó párnái óriás főkben végződtek, minden fejnek valami emberi indulat -rémkifejezése volt adva irigység, rémület, boszu, káröröm, csufolódás, -kegyetlenség. - -De azért ezen kapukon túl is tartott Raguza. Arra Gravoza felé a meredek -sziklákból kivágott területen épültek sorba a raguzai polgárok -mulatóvillái, a miknek kertjéhez a termőföldet a távol szigetekről -hordták dereglyével. A narancsfa igazán «arany almát», a granátfa igazán -«granátalmát» termett, annyiba került az elültetőjének. - -A tengeri kapun túl pedig az egész montenegrói út mentében egymásra -halmozva következtek az idegeneket elfogadó házak, a melyekben a világ -minden részéről idesereglő kalmárok szállást találhattak. Magába a -városba idegennek bejutni csak igazságai előmutatása mellett lehetett, a -kapunál elébb a fegyvereit elszedték, azután a városi orvos a pulsusát -megtapintotta, a nyelvét megnézte, hogy nem beteg-e? akkor a -szállásmester elvezette annak a polgárnak a házához, a kinél szállásolni -fog, éjszakára a házi gazda kötelessége volt a vendégét bezárni a -szobájába. - -A város két kapuja naponta csak három óráig volt nyitva, napfölkelte -után két órával jelenté az őrtoronyból messzehangzó hármas dobütés, hogy -a kapu megnyilt, akkor aztán tódulhatott be a sok vidékről jött -élelemhozó nép, rikító viseletében, jöhettek a hordárok -málhakötegeikkel, s a nyaralóikból megtérő patriciusok kisérő -szolgáikkal, keverve az itteni tarka néptömeg az idegenek alakjaival, -keresztes vitézekkel. Három óra mulva ismét tudatták a dobütések, hogy a -kapuk be lesznek zárva, s akkor iparkodott mindenki a városból kifelé, -ha benn nem akart rekedni. - -A ki később jött, az várhatott másnapig. - -Raguza területéhez tartozott még Gravoza, mélyvizű kikötőjével, melyet -olajfa-erdős, és bortermő hegyek vettek körül, azoknak egyikén a régi -térképek még mutatják a «Palazzo di delicie» helyét, a hol a város -főnöke által használt fényes kéjlak emelkedett. Innen vonul fel az -Omblavölgye, festői szépségekben, s természet áldásaiban gazdag vidék, -melyet az Arion folyam hasít végig, azontúl volt még San-Stephano, -Preulaca, a stagnói város; (Perseus hajdani Draudacuma) majd a -Sabioncelloi félsziget, nevét kölcsönző városával, a hajdani Diomedes -előfoka, mely 30 mérföldnyire benyulik a tengerbe, azon szigetcsoport -közé, melyet a rómaiak «Elaphites insulæ» név alatt jegyeztek fel, -talán, mert az egész szigetcsoport hasonlított egy szarvas alakjához? -Egyike ezen szigeteknek, a San Andrea volt a vesztegzár alá tett -jövevények számára rendelve, kik pestises vidékről jöttek gályáikkal. - -Valamennyi sziget kertté volt átalakítva, több nép lakott rajtuk, mint -magában a városban, az a nép ott gazdagabb volt, mint a kik aranyat -termesztettek palotáikban. Emezeké volt a fügefák termése, a rozmaring -vize, a lugasok nektárja, s a kaptárok méze. Valamennyi közt leghiresebb -volt a terményeiről Lesina-sziget. Még ez időben Lesina is Raguza -birtokát képezte, valamint Lacroma szigete. - -A gazdag Lesinát épen olyan tréfás módon vesztette el Raguza, a hogy ő -szerezte meg Bodino király várát, de ez már négy századdal későbbi időre -esik. A velenczéseknek volt egy kis szigetecskéjük Raguza közelében, -terméketlen szikla, közepén kimeredő sziklafokkal. A raguzaiak sohasem -igyekeztek a kopár szigetet megszerezni, mely versenytársuk halászainak -adott tanyát. Egy éjjel a velenczések azon a sziklafokon bástyákkal -körülvett erődöt állítottak fel, a bástyák ablakaiból fényes ágyucsövek -meredtek elő. A köztársaság megrettent, ez boszorkányság! Egy éjszaka -várat építeni! Azonban már ott volt. A velenczéseknek joguk volt a maguk -sziklájára azt építeni, a mi nekik legjobban tetszik. Ebből a várból -azonban egyenesen oda lehet lőni a raguzai tanács palotájába. A -veszedelmes szomszédság alkalmatlan volt, alkudozásba léptek -Velenczével, az Lesinát kérte cserébe a váráért. Nagy ár volt, de oda -kellett adni. Mikor aztán átvették a szigetet, akkor látták, hogy a -várfalak is, az ágyúk is mind papirosból voltak. - - - - -DAMIANI JUDÁS. - -A régi Raguzának a képét fel kellett mutatnunk, hogy történetünk -fordulatait és egész befolyását érthetővé tegyük. - -A tüzes szentek kolostorából elriasztott apáczák Nagypéntek napján már -nem juthattak be Raguzába, mert a kapuk csak délelőtt vannak nyitva. De -különben is épen ezen évek folytán nagyon rossz szemmel nézték itt az -apáczákat, a kiknek egész serege rajzott vissza az elvesztett -szentföldről, elzüllött állapotban. Azoknak épen csak a perjelnőik -vezetése mellett volt megengedve a városba bevonulni és csak akkor, ha a -rendjük be volt jegyezve az érsek lajstromába, s ez nagy teketóriával -járt. E szerint a rémhír hióbpostái kinnrekedtek. - -A következő napon, husvét szombatján pedig sokkal nevezetesebb esemény -tartotta lekötve az egész polgárság érdekeltségét, mint hogy valami -másról is lehetett volna még valakivel beszélni. – E napon volt az új -«Rettore» választás. - -Raguza Rettoréja ugyanaz volt, a mi Velenczében a doge. - -De a raguzai államfőt minden évben újra választották. - -(A későbbi századokban meg épen minden hónapban új rettore-választás -volt.) - -Minden raguzai polgárnak, a ki házzal birt a város bástyafalán belől, -szavazata volt a választásnál, de rettore csak a 26 patricius család -tagja lehetett, az is csak ötven éves korán túl. - -A választás kettős fokú volt. Először a polgárok szavaztak három -jelöltre, akkor a mely három névre a legtöbb szavazat esett, azokat -külön arany tartókába téve, közülök egynek a nevét kihuzatták. Erre a -tényre egy ártatlan fiú gyermeket választottak. Ez megint úgy történt -meg, hogy a tizek tanácsa megállapodott bizonyos egy számban, s mikor az -anyadik számú gyermek átlépte a szent Balázs templom küszöbét, a -feltámadás szertartásából kijövet, azt kézen fogták, fehér ruhába -öltöztették s úgy vitték a város palotájába az uj rettore nevét -kihuzatni vele. - -Két erős párt között folyott mindig a küzdelem, ezek voltak a Boboli és -a Damiani név alatt sorakozók. - -Gazdagságára mindkettő egyformán erős, multjában épen oly nevezetes -hősöket számít az egyik, mint a másik, őseik felváltva viselték a -rettore hivatalt, az engesztelhetetlen párttorzsalkodás csak akkor -kezdődött el, a mikor Damiani Judás megnősült. Boszniai knéz leányt vett -el. Ezt a tősgyökeres olasz patriciusok és polgárok nem bocsáthatták meg -neki soha. Ellenben a dalmata eredetű polgárok annál inkább ragaszkodtak -hozzá. A Boboli párt azt is hiresztelte felőle, hogy a házán belől -erkölcstelen életet folytat, valami tilos szerelmi viszonyról sugdostak, -mely a felesége testvéréhez fűzi, kivel nem átall még az utczán is -karonfogva sétálni, sőt még azt is megengedi neki, hogy piros csepeszt -hordjon a fején, a fiatal asszonyok fejékét, holott tudva van felőle, -hogy még hajadon. - -– Azt mondja, hogy ez bosnyák szokás! – Sőt azt is suttogják felőle, -hogy az egyetlen leánya, a mind testi szépségben, mind tudományokban oly -tökéletes Lubomira, ki már el is volt jegyezve a szép és gazdag ifjú -Benessa Pirróval, azért ment kolostorba, azért vette fel a három tüzes -szentek kolostorában a fejedelemnői fátyolt, mert az atyja bűneiben -megutálta az egész férfinemet. Ezt a csorbát a jó hirén kissé -helyreütötte az a Boboli családot ért szerencsétlenség, miszerint a -rettore egyetlen fia, – a hires költő – szintén egy knéz leányába lett -szerelmes, azt el is szöktette, még pedig a czimboráival összebeszélve, -a vőlegénye nyergéből ragadva el, a ki már vitte volna haza, s azzal meg -is esküdött. – Ámde az apa, Boboli kiköszörülte ezt a csorbát azáltal, -hogy a szökevényeket üldözőbe vette a tengeren, elfogta s a fiát bedugta -a Baziliták kolostorába, a menyasszonyát pedig a tüzes szentek -zárdájába, s nem engedte családja czimerén azt a foltot ejteni, hogy azt -egy patarenus nő, egy bogumil-ivadék meghurczolja. Inkább magvaszakadjon -a családnak! Ez atyai szigor ismét odahódítá az olasz hazafiakat Boboli -zászlói alá. - -Két főnemesi család tartozott a Boboli ligához, a Ghessaldi és Cerva. Az -ő párthívei rendesen e három nevet irták fel a szavazatjegyeikre, míg a -Damiani párt tesserain a vezérén kívül rendesen a Prodanelli és Palmotta -nevek álltak. - -Évtizedeken keresztül győztes volt mindig a választásoknál a Boboli párt -s akármelyiknek a nevét huzta ki a három közül az ártatlan gyermek-kéz, -azért csak Boboli Pietro uralkodott annak a neve alatt. - -Egyszer aztán micsoda furfangot gondolt ki Damiani Judás? - -Nap nap után fellármázták az út mentében épült előváros népét azzal a -rémhírrel, hogy jönnek a warángok! A városon kívül lakó hordárok -nyugtalankodtak. Tömeges küldöttséggel járultak a Consiglio Grande elé -azzal a követeléssel, hogy az ő városnegyedük védelmezéséről -gondoskodjék. A Consiglio Grande hatvan pregadiból állt, kiket minden -évben újra választottak. Ezeknek sok dolguk volt, azért leginkább fiatal -embereket szemeltek ki pregadiknak, ezek elfogadták az indítványt, hogy -a fenyegetett külváros védelmére bástyafalat kell huzatni, őrkapuval, -árokkal és felvonóhíddal. – Az elfogadott indítvány azután a «Consiglio -dei Dieci» elé került. Abban már öreg emberek ültek, a kiknek az a -szokásuk, hogy a fogukhoz vernek elébb minden tallért, mielőtt kiadnák. -Ezek (mint szokás) elvben elfogadták az indítványt, de azt hitték, hogy -majd elodázzák ők annak a kivitelét azzal a szóval, hogy «most nincs rá -pénzünk, majd ha lesz, akkor!» - -Hanem erre rögtön ott termett Damiani Judás s azt mondta, hogy ő maga az -egész költség terhét elvállalja s fizeti a bástya és őrkapu árát a saját -erszényéből. - -Ezt a nagylelkűséget általános magasztalás fogadta, hanem aztán -csakhamar kisült, hogy mi volt a titkos czélja ennek a bőkezűségnek. - -A mint a választások közeledtek s a házbirtokosok feljöttek a -városházára kivenni a provizoréktől a választási tesserákat, csak -megjelentek ám a külvárosi teherhordók is és követelték, hogy nekik is -adjanak szavazóczédulát, mert ők is «a falakon belül lakó házbirtokos -polgárok». S nem is lehetett eltagadni, hogy igazuk van. - -Ilyenformán egyszerre megszaporodott az eddigi szavazók száma sok száz -vad ismeretlennel, a kikről nem lehetett tudni, hogy kinek a malmán -őrölnek. - -A Bobolipárt sem volt ugyan rest (és fukar sem), hogy az új szavazókat -tyúkkal, kalácscsal a maga részére hódítsa, azonban Damiani részére -nyomta a mérleget az a körülmény, hogy a hordárok mind illyrek voltak s -ennélfogva Damianihoz szitottak épen azért, a mivel az ellenpárt -eláztatta, hogy a felesége bosnyák knéz leány. - -Ez első összemérkőzése a két versenyző pártnak tartotta rendkívüli -izgalomban egész Raguzát husvét szombatján. – Beszélhettek ezek ma -«tüzes szentek»-ről, meg azoknak a kolostoráról! A választás napján a -«tüzes ördögöknek» van a nevenapja! - -A brantavölgyi apáczáknak még rendes időkben is akadályokkal járt a -városba bejuthatása. Öltözetükről már messziről rájuk ismert mindenki s -félre tért utjokból. Az ő vidékük volt a bélpoklosok gyógyhelye. Addig -be sem eresztették őket a kapun, míg a ragályos vidékről jövők -füstölőházában a szokásos bepáczoláson keresztül nem estek. Ezúttal az -elővigyázat annál szükségesebb volt, mivelhogy a választás és -feltámadási ünnepélyességek miatt az egész város népe mind az utczákon -és piaczokon van. - -Csupán csak ama bizonyos énekmesternőnek, a ki a karzaton elbújva hátra -maradt, sikerült az angyali öltözetben könnyű szerrel bejutni a tengeri -kapun, azt hitték felőle, hogy ő is a ceremoniához tartozik. Ez rögtön -sietett a rettorét fölkeresni. - -Ámde most Boboli Pietróhoz lehetetlen volt bejutni. A délelőtti órákban -a nagy szavazási mozgalom tartotta forrongásban az egész polgárságot, -minden utczán izgalmas jelenetek folytak le. Az olasz, mikor capacitál, -úgy handabandáz, mintha veszekednék. Egy-egy új csoport jött a maga -jelöltjeit vivátozva, annak útját állta az ellenpárt, azt lehetett volna -hinni, hogy mindjárt hajba kapnak, olyan lármát támasztottak; a közéjük -tévedt apáczának, a ki a rettore felől kérdezősködött, azt mondták, hogy -menjen az ördögbe, az pedig szegény épen onnan jött, de senki sem -hallgatott a lamentálására. Túlordított minden szót az «evviva Boboli», -«evviva Damiani» kiáltás. - -Délig mind a két párt embertelen nagy igyekezetet fejtett ki a -szavazatok szaporításában. Előhordták a betegeiket nyoszolyástól együtt, -így vitték a városházához, a tesseráját beadni. Vörösre, rekedtre -kiabálták magukat, szidalmazták az árulókat, az elpártoltakat, vállaikon -vitték a megnyerteket, egyik huzta, a másik tolta az utolsó -sereghajtókat, a kiket még előkutattak a házakból. A nagy riadalnak a -déli harangszó vetett véget. - -A husvét szombati déli harangkondulás kétszeresen ünnepélyes Raguzában, -először a Megváltó dicső feltámadásának pillanatát jelenti, azután pedig -a rettore-választás berekesztését. A harang első kondulása után több -szavazatjegy nem fogadtatik el. - -S e harangszóra egyszerre elhallgat az egész lárma. A piaczon álló -sokaság mind térdre omlik, a férfiak lekapják fövegeiket, a sbirrók -lándzsáikkal utat nyitnak a néptömeg között a processiónak, mely egyik -templomtól a másikig vándorol. - -Az énekmesternő keresztül furakodott a néptömegen a processióig, hogy a -rettorét megtalálhassa. A sbirrók azonban elfogták s látva, hogy -ceremoniális jelmezben van, odavezették a mindenféle jelöltözetű szent -szűzek sorakozott csoportjába, azokkal együtt volt kénytelen énekelve -végig lépdelni az ünnepélyes körjáratot. A rettorét csak távolról -láthatta. - -A szent Balázs templomának közelében hátramaradt s ott letérdelt a -lépcsőre. Itt útjába kellett esnie a visszatérő rettorénak. - -A szent szertartás végeztével, midőn a processio újra megindult, az -apácza, megpillantva Boboli Pétert, ki négy alabárdos által emelt bibor -baldachin alatt jött a lépcsőkön alá, hirtelen odarohant hozzá, s -megragadva a rettore lángszin selyem palástjának földig érő bő ujját, -rikácsolva kiáltá fülébe: - -– Hallod-e, Boboli Pietro! Elfoglalta az ördög a három tüzes szentek -kolostorát, s elcsábította a fejedelemasszonyt, Lubomirát, – a te fiad -volt az ördög! - -Boboli Péter hidegvérrel parancsolá az oldalán járuló dárdásoknak, hogy -fogják két felől karon az apáczát és vigyék a signoria épületébe, s -zárják el abba a rekeszbe, mely a vádaskodó nők számára van rendelve. – -Azzal folytatta az ájtatos körmenetét. - -Mikor a szent ceremoniának vége lett, Boboli Péter visszatért a város -palotájába. A tisztelgő őrség dobverése jelenté megérkezését. A nagy -gyűlésterembe érve, leveté hivatala jelvényét, a vörös selyem palástot, -az arany süveget, az arany lánczot, a rózsás botot és a fejedelmi -gyűrűt, azokat mind elzárta a kincstartó senator egy remekművű kovácsolt -vas szekrénybe. Boboli Péter a közönséges fekete selyem talárt ölté fel, -a melyet a többi senatorok viseltek. - -E percztől kezdve a szavazatok összeszámításáig nem volt uralkodója -Raguzának. A két versenytárs, csak mint egyszerű patricius van jelen a -gyűlésteremben. - -Együtt van ez alkalommal mind a három tanács, a hatvanas, a harminczas -és a tizes, teljes százak tanácsa. - -Ennek a jelenlétében szólítja fel a proveditore a pártok vezérét, hogy -nevezzék meg a három jelöltet, a kikre az új rettore választásánál -szavazataikat adták. Két pregadi innen is, túlról is megfelel a -felhívásra. - -Akkor a proveditore felhívja a hat nobilit, hogy nyilatkozzanak, -elfogadják-e polgártársaik megtisztelését? Az igenlő válaszra mind a -hatot fehér gyapjúpalástba öltöztetik s a város palotájának két -donjonjába külön zárják, a piaczra sereglett nép láthatja őket és -elhalmozhatja magasztalásaival vagy ócsárlásaival tetszése szerint. - -A palota kapuit azután bezárják, senkinek azon kimenni nem szabad. -Bejönni csak a titkos szám szerint került sorshúzó gyermeknek. - -Odabenn a szavazatokat számítják össze. - -Ezen a napon a választás eredményének kihirdetéseig senki se ételt, se -italt nem kap Raguzában. (Bölcs intézkedés!) Éhen, szomjan, epedve, -tikkadva lesi a nép, a míg az erkély szárnyajtai megnyilnak, s kilép a -proveditore, a dieci kiséretében és kihirdeti a némán figyelő sűrű -sokaságnak, hogy a mai napon a nép akaratából és Isten jóvoltából új -rettorévá megválasztatott – «Damiani Judás!» - -A milyen harsogó üdvrivalgás fogadja egyrészről a kijelentést, olyan -dühordítás kiséri azt a másik oldalon. A Boboli párt átokban, -szidalomban tör ki; de elnyomja valamennyit az összes harangok bimbam -zúgása. Siet azonban mindenki a közlakomához, a nép közé odavegyülnek az -italárulók; ma minden a győztes rettore rovására megy: a választás után -szabad a dobzódás. (Különben a mi az olaszoknál dobzódás, az a -magyaroknál kóstolónak se járná meg.) - -A várospalota kapui azonban még mindig zárva vannak. - -Odabenn olyan szertartás folyik le, a melynek titkait csak a száz -tanácstagnak szabad megérteni. - -A volt rettore ruházza át a hivatalát az ujon megválasztottra. Ez a -dicséretes szokás. Magának az elődnek kötelessége az utána trónra lépő -fejére feltenni az arany rettoresüveget, feladni rá a biborpalástot és -resignálni a kezébe a köztársaság kormányzatát. - -Boboli Péter és Damiani Judás körülbelül egyforma életkorú férfiak: mind -a kettő közel a hatvan évhez. Boboli galambfehér hajat és szakállat -visel; Damiani haja és szakálla ellenben fekete. Nem festi ő azt, csak -ólomfésüvel szokta fésülni. - -A megbukott rettore fölséges nyugalommal jár el tisztségében. Még csak -rezzenése a hangjának sem árulja el belső elkeseredését. - -Átadja az utódjának a köztársaság törvénykönyveit, a mikre az a -jelenlevők előtt ünnepélyesen megesküszik; az eskü végén kötelezi magát -fejedelmi méltóságának a jövő husvét szombatján való letételére. - -Arra a proveditore átadja neki a jelen hónapra szóló rettori fizetését: -piros selyem erszényben öt darab aranyat. (Tehát egész évre 60 arany a -hatalmas Raguza köztársaság uralkodójának civillistája.) Azonban mint -legfelső bíró, azonkívül mindennapra kap egy aranyat; de ezért minden -törvényszéki ülésben jelen kell lennie. - -– És most halld meg tőlem a kötelességeidet, a melyeket a saját -vállaimról a tieidre rakok, szól Boboli az új államfőhöz. Viseltem -azokat készséggel, leteszem megnyugvással. - -Nagy sora van azoknak! - -Hadat és békét intézni, külhatalmak követeit elfogadni, s azokhoz -követeket küldeni titkos utasításokkal, még szorgalmasabban pénzzel. -Mert a raguzai köztársaság legnagyobb hatalma a pénz. Fizeti a -nagyhatalmakat, fizeti a jó barátjait, fizeti az ellenségeit! a hogy a -régi közmondás tartá: fizet a pápának szeretetből, a spanyol királynak -barátságból, a maltai lovagrendeknek önérdekből, a franczia királynak -tiszteletből, a magyar királynak hódolatból, Velenczének gyülöletből. -(Pár század mulva még egy hetedik is került a társasághoz: a török -szultán; ennek fizetett félelemből: nem sokat, csak 500 zechinot. De a -mi a nagy vezérnek, a Kizlár agának, az anya-szultánnőnek, meg a -szultana aszszekinek adott ajándékokkal felment 20 ezer zechinóra; s -ezért biztosítva volt, hogy az ozmanok se szárazon, se vizen nem -bántják; Orkhán szultán kötötte Raguzával ezt a szövetséget; az eredeti -okmányra egész tintába mártott tenyerét rányomva manupropia gyanánt.) – -Ezért az olaszok úgy csúfolták Raguzát, hogy «sette bandiére» (hét -zászlós; – magyarul «hét kulacsosnak» mondanák). - -Azután elmondta Boboli az új rettorenak, hogy a polgári és bünügyi -igazságszolgáltatásban mi dolgai lesznek a «pregadi»-nál, és azután a -rendőri, kereskedelmi és az ærarium publicum ügyeiben a -«Consigliatto»-ban, (melynek tagjai évi fizetésül három aranyban -részesülnek) minő ügyek tartoznak a «consulok»-ra, minők ismét a -«vérbirák»-ra? minők végre a hatos senátus appellatorium forumára? -Miféle törvényszék itél a «gyapjukereskedés» felett? meg a másik az -Indiából hozott áruczikkek forgalmából támadt ügyek felett? kik -vigyáznak fel az ereklyékkel való kereskedésre? Mi teljesítendő -feladatai vannak az öt közegészségi tanácsosnak, a kik a pestis -behurczolása felett ellenőrködnek? minő rendszabályokat kell e miatt -fentartani? kivált a mostani mozgalmas időkben, midőn egyik hajóraj a -másik után érkezik Palæstinából haza s hoz mindenféle urat és koldust, -szentet és rablót, apáczát és kéjarát vegyest? hogy kell azokkal -minőségükhöz mérten elbánni? Azután adott neki utasításokat a vám és -accisabeszedés módjairól, a pénzverés ellenőrzéséről, az idegen pénz és -hamis pénz irányában követendő rendszabályokról; a «della Raggione» -ellenőrző hivataláról, mely a depositumok, az árvák és özvegyek pénzei, -a köztársaság kincstára fölött őrködést gyakorol? majd hogy minő egyházi -beneficiumok várnak kiosztásra; Azután a fegyvertár milyen állapotba -helyezendő, az ujabbkori találmányok a vetőgépekben, a görögtűz -alkalmazásában, a kerekes hajók rendszerében hogyan érvényesítendők? A -két élelmezési biztos hol és miképen szerezze be az egész város számára -szükséges gabona- és húskészletet egész esztendőre? A pinczemesterek -hogyan ügyeljenek fel, hogy a bor meg ne hamisíttassék? Az építőmesterek -a város járhatóságára, az utakra miként vigyázzanak; a templomokat és -palotákat hogyan gondozzák? A nagy tanács secretariusa a titkos ügyekről -miként referáljon? S a consulok a nyilvános okiratokat hogyan állítsák -ki? - -Azután következtek az instructiók, melyek szerint a szent Lőrincz -váracsban levő magyar helyőrség miként legyen vezényelve? majd hogy az -iskolában miféle tudományok taníttassanak, a dalmatáknak a latin és -olasz nyelvet mi módon, ha másként nem, erővel is a fejükbe verjék és -végül, hogy az öltözetek rendjét miként állapítsák meg? - -Mikor aztán ezt a sok szép feladatot mind megértette az új rettore az -antistese ajkairól, végül azt mondá neki Boboli Péter: - -– És azután még, utoljára hagyom, itt vagyon neked egy apácza: a ki -hírül hozá nekem mai napon, hogy a brantavölgyi három tüzes szentek -kolostorát elfoglalta az ördög, Boboli Iván képében, s elcsábítá annak a -fejedelem asszonyát: Daminai Lubomirát. Végezd el vele a «te» dolgodat! - -Damiani Judásnak legelső hivatalos ténykedése az volt, hogy az apáczát -kihallgassa. Megértette az egész mesével határos történetet. - -Azonnal parancsot adott, hogy a város kapuinál feltartóztatott -brantavölgyi apáczákat az énekmesternővel együt a Sant Andrea szigetre -kell szállítani. Ott van nemes hivatásukhoz méltó tér, a keletről -érkezett pestises betegek ápolása. Eddig az önfeláldozó missiót a -Parabolana apáczák töltötték be; de az ujabb időkben azoknak a száma -nagyon megfogyott. Ott szivesen lesznek üdvözölve s aztán lassan -időjártával eltakarítva. - -Az énekmesternővel feliratta Damiani mindazoknak a fiatal szűzeknek a -neveit, a kik a tüzes szentek kolostorában csak ideiglenesen -férjhezmenetelükig voltak jól eltéve. Természetesen azért, hogy majd -azoknak a szülőit értesítse a veszedelemről, melyben ártatlan magzataik -forognak. - -Azonban nem a szülőket értesítette Damiani, hanem azoknak a leánykáknak -a titkos imádóit, hogy «szabad a vásár!» A csélcsap leventék tudták meg, -hogy a szerelmi sóhajtásaik előtt megnyiltak a vaskapuk, s nem is késtek -a figyelmeztetést felhasználni. - -Ez volt az első – keresztnevéhez méltó – perfidiája az új rettorenak s -ez csak bevezetés az egész uralkodása alatti szörnytettei sorához. -Raguza történetirói átokkal halmozzák el Damiani nevét, s az egész -korszakot, melyre árnyékot vet. - -Ez az ember zsarnoka lett Raguzának, mert nemcsak hogy az év leteltével -nem köszönt le az uralkodói rangról, mint a köztársaság törvényei -parancsolták; de hét évig maradt meg abban erőszakkal s e hét év alatt -felfordult világ lett az egész dalmát tengerparton. - -Damiani Judásnak ördögi gyönyörüséget okozott az az istentelen botrány, -a melynek a brantavölgyi kolostor volt a szinhelye. – Az a leány, a ki -kolostorba lépésével saját atyja fejére oly lesujtó itéletet mondott ki, -megbélyegezve annak szenvedélyes kicsapongásait, ime maga is ugyanazon -szenvedélynek tőrében esik fogva. Láthatja, érezheti most, hogy a -szerelem még az oltár hideg küszöbén is rátalál az emberi szivre: az -ellen nem védelmeznek meg se a litániák, se a jejuniumok. Damiani saját -bűne számára talált felmentést eddigi vádlója megestében. – S ehhez -járult az a káröröm, hogy a ki e hét országra szóló merényletet -elkövette, az ő régi ellenségének, Boboli Péternek az egyetlen fia. -Hires két név Raguza történetében! Az apát «Galeatoris» melléknévvel -diszíté fel a nép, a fiát «Canavelli a költő» pseudonymmal. Mind a kettő -ragyog: az egyik aranyban, a másik aureoleban. És e ragyogásnál azt -fogja olvasni az utókor, hogy a Boboli elrabolt egy szent szűzet az -oltár mellől! A tenger minden vize le nem mossa róla ezt a szennyet! – -És aztán a kapzsiság is talált táplálékra, a mitől meghizzék. – A fiatal -Boboli kénytelen lesz Lubomirát feleségül venni. Első házassága a -mossori knéz leányával érvénytelen, mert «raptus» és «clandestinus» -(rablás és alattomosság) esete forog fenn. Akkor a roppant gazdagság, a -mit Boboli halomra gyüjtött, egyesülni fog a Damiani-családéval. Ki fog -azontúl birhatni velük? – Végül aztán elősunnyogott az álszentesség -szemforgató szelleme is s azt suttogta, hogy a jó sors rendelte el ezt -bölcsen ekképen. A két ellenséges család gyermekei ily módon egyesülve, -szerelmük által végkép megszüntetik az apákról fiakra szállott ősi -torzsalkodást; és így minden, a mi történik, a béke és nyugalom helyre -állítására szolgál s Istennél tetsző dolog. - - - - -A DAVIDITÁK. - -A míg Raguzát az új rettoreválasztás izgalmai tarták lázas forrongásban, -azalatt a közel szomszédságában, magán a köztársaság területén valóságos -forradalom folyott le. A három tüzes szentek kolostorában a feltámadás -szombatnapján új pápát kiáltottak ki. Az Illyricumba küldött szerzetesek -és világi papok nagyobb része canonicus hibák miatt volt ide relegálva, -elégedetlen, sértett becsvágyú, elkeseredett nép. Csak vakmerő ember -kellett közéjük, a ki kimondja, hogy «én első akarok lenni közöttetek és -mindenki fölött», hogy riadallal fölemeljék. - -Példa volt már rá két izben is, hogy Dalmatia adott pápát a keresztyén -világnak. Az egyik volt I. Cajus, a másik VII. János s akkor Salona volt -a világ közepe. Miért ne történhetnék meg harmadszor is? - -Az összesereglett elégedetlenek zsinattá nyilváníták a gyülekezetüket s -conclavét alakítottak magukból. - -Volt elnöknek való királyuk is: János, az uskók nemzet ma választott -fejedelme. - -Magát az uskók nemzetet is csak tegnap szülte a föld, édes anyánk. (Ha -nem a pokol?) - -Hogy a kikiáltott Onufriosz csak patriarcha volt, azon könnyen -segítettek: a püspökségnek hét fokát jelezték hét székkel, mindegyikbe -sorra beleültették a jelöltet egy pillanatra, s ezzel elég volt téve a -fokozatonkint való előléptetésnek, mely rendszabály épen a dalmata I. -Cajus pápa által lett behozva. A hetedik székből aztán már elérhette a -szentséges trónt. - -Az alulról jövő reactióra megvolt a nagyon népszerü jelszó: a papi -nőtlenség eltörlése. - -Csakhogy e merész határozat fentartásához több kell a kimondott szónál. -Kell hozzá szárazföldi és tengeri haderő, kell hozzá pénz, és különösen -a népkegy pártolása. Külömben kiáltó szó lesz az a pusztában, a hogy -láttuk Erdélyben épen ez időtájott, hogy a jámbor papokat, a kik nem -akartak feleségeiktől elválni, összeterelték egy völgybe fegyveres -csapatokkal, s ott egytül-egyig lenyilazták őket. Azután tetemhalmot -raktak belőlük. Ma is «paphalál» a neve annak a nagy dombnak. - -Onufriosznak megvoltak a warángjai és uskókjai. Az első egy harczos nép, -mely története végéhez közelít, a másik, mely még csak most kezd hozzá. -Mind a kettő elszánt kétségbeesett had, melynek nincs mit veszítenie a -földön; mely a tegnapra nem emlékezik, a holnapra nem gondol: csak azt -teszi, a mi jól esik mára. - -Ámde mind a kettő nagy árát szabja a hűségének. Nem akar tűrni semmi -lánczot, és ezek között legkevésbbé azt, mely egy férfit egy asszonyhoz -elszakíthatatlanul hozzáköt. A szabad warángokat a harczias életmód -kényszeríté a többnejüségre. Az évekig távollevők többnyire új feleséget -hoztak a házhoz, s az elesett vitéznek az özvegyét a fegyvertársnak -kötelessége volt nőül venni, habár volt is már felesége; az uskók -szökevények pedig meg rabéletükben így voltak szoktatva. Ez ős szokás -jogait követelték vissza az új pápa hübérisége fejében. - -Dávid király, miután második nejét, Bravallát újra megtalálta, annak -megkorbácsolt, bilincsektől kisebesült testén a kegyetlen kinzás nyomait -szemlélte: hajdani isteneire kezdett esküdözni, hogy inkább visszatér a -régi pogány hitre, semhogy még egyszer elhagyja őt magától szakíttatni. -Növelte a waráng király felháborodását a Solom fiának a házassága, a mit -a mosszori várban köttettek vele, megesküdtetve egy rabszolgálóval! -Holott ő már eljegyezte a fiát Jozsue vezér leányával. Készebb megölni a -fiát, Darinkával együtt, semhogy az adott szavát rútul megszegje. - -A zsinatban az a szó hangzott, hogy kivételt kellene tenni e két -új-keresztyén nép kedvéért a mostani élők holta napjáig. Ebben nem -tudott megállapodni a gyülekezet, hogyan és miképen? «palam»-e, vagy -«indulgenter»? «facultative»-e, vagy «obligatorie»? vagy csak «erga -dispensationem?» - -Utoljára az éneklő király vágta ketté a gordiusi csomót. - -– Ejh, mit. Mondjuk ki dogma szerint, tisztán és világosan, hogy a -keresztyén vallás szavai nem tiltják a kétnejüséget. A Sionhegyén -kiadott tíz parancsolat nem emlegeti ezt. Jákob patriarcha, szent Dávid -király, bölcs Salamon fényes példákat adtak az ellenkezőre. De nem fér -össze az egynejüség szabálya magával a keresztyén vallás szellemével -sem. Mit hirdet a Credo? Testünknek feltámadását és az örök életet. E -szerint a kiknek a földön két felesége volt, a kiket egyiket a másik -halála után vett el, a végitélet napján mind a kettő feltámad s ismét az -övé lesz; örök időkig együtt kell hogy éljen mind a két hitvesével a -paradicsomban. A mi nem lesz bűn a paradicsomban, a szentek egyetemében, -hogy lehetne az bűn itt az árnyékvilágban, az indulatok uralkodása -alatt? Állítsuk fel a daviditák gyülekezetét s mienk lesz hét év alatt -az egész világ. - -Erre a szóra fejet csóváltak a bölcsek. - -«Totus orbis conclamabit!» (Az egész világ fel fog kiáltani.) - -«Totus orbis jubilabit!» (Az egész világ ujjongni fog) felelt vissza -János király. - -– Hadat fogsz hozni a fejünkre, inté őt Onufriosz, busan ingatva fején a -nehézzé váló arany tiarát. - -– A hadat haddal verjük vissza! De visszaverjük a szellem hatalmával. -Alapítunk itt e helyen egy új világvárost. A míg Cœlestin hasztalan -igyekezik a régi Jeruzsálemet visszafoglalni, mi Cajussal ezalatt -felépítjük az új Jeruzsálemet. - -– Hogyan? miképen? kiáltoznak rá mindenfelől. - -– Két szónak a kimondásával. Az egyik szent Dávid király példájának -követése, a másik pedig «asylum a bukott kalmároknak». - -Az utóbbi még vakmerőbb szó volt az elsőnél is! – A világ minden -országából összehivni a bukott kalmárokat, a kiknek a padjait a -kereskedő czéh összetörte, hogy jöjjenek ide Raguza tövébe, a nagy -világkereskedelem góczába: itt kapnak egy biztos asylumot, a melyben -kereskedőpadjaikat ujra felállíthatják s üzletüket szabadon -megkezdhetik, hozzák ide a Branta öbölbe a gályáikat, a hol nem -félhetnek a lefoglalástól, a hol a hitelezők üldözése megszünik; építsék -ide a palotáikat, a melyeket régi adósságokért dobra nem üthet senki; -mert az új Jeruzsálem sérthetetlen menhelye minden üldözöttnek! - -(– És ettől a két szótól hét év alatt egy új város támadt a Brantavölgy -tengeröble körül, magas palotákkal és tágas raktárakkal és volt benne -tizenhét templom; mind a daviditáké, melyeknek tornyait két egymásra -fektetett kereszt jelölte. – Milyen malitiosus értelmű symbolum! A -kétnejüség jelvénye.) - -Amaz emlékezetes festum Paschatos negyedik napján ment végbe az első -capitulatio «Uj Jeruzsálemben» Dávid ritusa szerint. Maga Dávid király -volt a megnyitója a hivek seregének. Ő vezette a két feleségét -egyszerre, egyiket jobb, másikat bal kezén tartva az oltár elé, ott -térdepeltek egymás mellett mind a hárman, míg Onufriosz rájuk adta az -áldást. Utánuk következett a Solom királyfi két menyasszonyával, -Darinkával és Magdával. (A waráng legény akkor lesz nagykoruvá, a mikor -levágott ellenség fejét adhatja jegyajándékba.) Azután jöttek sorba -százával a waráng férfiak, a kik a keresztyén hit felvételekor második -feleségeiket maguktól eltávolíták. A Dávid dogma megengedé nekik, hogy -azokat ujra visszafoglalják. Előhivták a bujdosó asszonyokat, a kik még -megmaradtak, a nyomor és inség szállásaiból, ujra felöltöztették őket -drága viseletekbe s hozta mindenik a magáét párosával. És a csatában -elesett vitézek özvegyeinek is mind akadt pártul fogója a -fegyvertársakban. Nagy volt az öröm az «új Izraelben». - -Onufriosz maga nem győzte az esketést, segítségére kellett jönni a volt -szerzetestársainak, a kiket mind bibornokokká avatott fel; a warángok -hoztak számukra skarlát posztót, selymet, hogy hivataluk külső pompáját -is viselhessék. Az a biborszín a hatalom érzetét kölcsönzi a viselőnek, -császárpalást, bibornokköntös, tábornokdolmány. - -(Kritikus. Még egy negyediket is tudnék, de nem akarom a szerző -előadását megzavarni.) - -Komolyan, áhitattal ment végbe az egész szertartás. Távol maradt tőle -minden frivol pogány szinezet. Ez nem volt mása a babyloni -Astarte-ünnepeknek; a hűség teljes, őszinte fogadalma mellett vitte haza -mindenki a két feleségét, megnyugtatva őket aziránt, hogy ezzel -semmiféle isteni és emberi törvénynek nem vétett. - -Hisz az egész nép csupa vademberekből állt még. Se a waráng, se az uskók -nem ismerte a polgárosult világ erkölcseit. Előttük volt egy nagy -termékeny vadon, ős földével, járatlan rengetegeivel; a tengerpart -minden sziklája egymást felváltó meséket őriz itten, a mik -folytatásaikra várnak, Cadmus, Perseus, Jason, Medea, Absyrthos, Aeneas, -Odysseus itt hagyták emlékeiket, majd Diocles, szent Péter és a -martyrok: mythos és legenda egymással összevegyülve; az oltárkő egyik -felén a mythras kép, a másik felén szent Balázs; a búcsújárásba még -belevegyül az ægipanok táncza, csakhogy a corybantok nem «evoe»-t, hanem -alleluját kiáltoznak; maga ez a csodatüneményekkel teljes földdarab, -különzárva az egész világtól, paradicsomi növényzetével, fűszerterhes -levegőjével, örök tavaszával, mely egyszerre hoz gyümölcsöt és virágot, -a zugó folyamoktól viszhangzó völgyek, arany ködben borongó berkek közé -bujva, s a merre nyitva vannak, a végtelen kék tengert mutatva, mely -fölött csaknem mindennapos tünemény a tündéri fata morgana; ennek az -egész körülvevő világnak csábító varázsa hat a benne lakók lelki -hangulatára; a gondolat helyét elfoglalja az érzés, az élet olyan, mint -az álom; ki tilthatja meg az álmodónak, hogy őrült, zűrzavaros, -lehetetlen álmokat lásson? - -A jelen században láttunk szemeink előtt támadni egy ehhez hasonló -emberi társaságot, ott a Salt-Lake mellett. Milyen hirtelen támadt -virágzó, gazdag város (Utah) egy proféta őrjöngő álma nyomán. A -mormonvilág csak utánzata a Daviditákénak; sőt tulzása annak. És mennyi -híve csődült össze. A hatalmas köztársaság még most sem bírja őket a -föld szinéről eltörülni. - -Azonban még a polgárosult osztályból senki sem követte a waráng és uskók -népet – az első napokon. - - - - -A KETTŐS CSILLAGOK. - -A csillagászat megoldatlan titkai közé tartoznak azok a fénylő égi -testek, a melyeket puszta szemmel egyetlen fénylő pontnak látunk, erős -látcső előtt azonban két csillag lesz belőlük, némelyiknél a színeikben -is eltérők, az egyik zöld, a másik sárga, vagy kék és fehér és ezek nem -egymás körül forognak, hanem mindketten egy láthatlan központ körül, -mintha a kettőjük között volna egy sötét, önvilágtalan föld s azt járná -körül két nap. - -Hát ha az égnek szabad ilyen megfejthetlen talánynyal birni, miért ne -jöhetne ugyanaz elő – a mikrokozmoszban? - -– Megfogott engem a te átkod, mondá Lubomira Milenkának, midőn az ünnep -negyedik napján egy teljes virágjában pompázó gránátalma árnyékában a -tömeges esketési szertartást végig nézték. – S aztán egy fügefalevéllel -eltakarta az arczát. - -– Fáj? kérdé Milenka. - -– Gyönyör! – De eléget. - -– Tudod-e még, mikor a százlábú férget leverted a vállamról s azt -kérdezted, nem fáj a marása? én azt feleltem, csak a csók édességét -érzem. - -– Én is éreztem e csókot. S az a pokol tüzének a perzselése volt. - -– Oltsd el. - -– Mivel? - -– Új csókkal. - -– Kárhozatra akarsz vetni? Hisz ő a te szerelmed. - -– Mondok neked egy talányt. Ha egyet kétfelé osztanak, lesz belőle -kettő; ha kettőt összetesznek, lesz belőle fél. - -– Nem értem azt. - -– Egy öröm két szerető szív között kétfelé osztva, kettős öröm, s két -bánat két szerető szivben csak fele bánat. - -– Azt akarod, hogy kövessük a waráng királynék példáját, s egyikünk -jobb, másikunk bal kezét fogva szerelmünk választottjának lépjünk az -oltár elé? Hisz ez a pokol! - -– Nem a mennyország kulcsai vannak-e a kezében, ki ott az áldást osztja? - -– Nem azt a poklot értem én, a mely a föld alatt van, hanem a mi itt a -szívben lángol. Amazt még megtagadhatom, mondva: «nincs lelkem, nincs -túlvilág! nem hiszek semmiben», de nem tagadhatom el ezt! Ha szent Dávid -király példája feljogosít is, ha II. Cajus pápa absolvál is: nincs az a -canon, a mely a szerelemféltést elhallgattassa valaha. A vadak, a rabnők -szokva vannak hozzá, hogy az uraik ne nézzék őket másnak, mint házi -állatnak; de én bennem olasz vér forr, nálunk a ki ha szeret, egészen -szeret. - -– Hát szeresd őt egészen. Legyünk mindketten az ő asszonyai. Te a -királynő, én a rabnő. Tied legyen a büszkeség, enyim az alázat. Legyen a -te szerelmedé a hadi zsákmány, az enyimé az alamizsna. Én a te örömed -sugaraiban fogok ragyogni, s árnyékom soha meg nem látod. Te verset irsz -majd a te boldogságod óráiról – és én elénekelem azokat. - -Sohasem történt még az a világon, hogy egy szerető nő így erőszakolja rá -a kedvesét a vetélytársnéjára. Ez egyszer megesett. - -Bizonyítja az a három márványfő egymás mellett. - -Csakis úgy lehetett az, hogy az egyiké volt a hatalom, a másiké a -türelem. - -Boboli János volt az első a dalmata nemesi világból, ki egyszerre két -menyasszonyt vezetett az oltár elé. Mind a kettőnek egyszerre hűséget -esküdött. - -S a gonosz példa nagyon is gyorsan hatott. Raguza arany fiataljai, -kiknek a szentföld elvesztése után semmi dolguk sem volt, csapatostul -vándoroltak az új Jeruzsálembe. Keresni azt a paradicsomot, melynek -ajtaját nem őrzi többé a lángpallosos angyal. - -S minthogy a Daviditák ritusa szerint elvett feleségeket Raguzába nem -vihették, mert ott fejvesztésre itélték volna őket, tehát ott kellett -maradniok az új telepen, s ilyenformán egymás után emelkedtek a pompás -villák, paloták a Brantavölgyben és a Cadmus szikláin túl. De jöttek -távol országokból is mindenünnen azok, kiknek vagy a szive, vagy a -becsülete kapott sebet, itt orvosára talált. Az oltár elé járulóktól nem -kértek itt se dispensatiót, se dimissorialét, se matrikulát; -összeeskették kérdezetlenül. Bukott kereskedők, megszökött sáfárok, -elűzött izmaeliták, autodafé elől futó eretnekek, kincseikkel menekülő -zsidók, lombardok, mindannyian biztos menedékre találtak az új -világvárosban. - -S a csábító példájánál még erősebben hatott az ifju Boboli a -költeményeivel. Versei, a melyeket Pindar név alatt irt, a legkábítóbb -mámort adják vissza, melyben a szerelem dicsőíttetik, két szerelem -egyszerre. Ovid Amorum Libere nem okozott annyi kárt az erkölcsökben, -mint ezek a fescenninák. Még akkor nem volt sajtó, mely azokat -sokszorosította volna; de volt annál sokkal hatályosabb intézmény: a -vándor énekeseké; a troubadourok, (minnesängerek, hegedűsök), a kiket a -szigorú erkölcsű magyar királyok nem hiába pusztítottak ki bottal és -karddal az országukból, bejárták ez időben egész Európa minden országait -s hordták a szivbeli ragályt városról-városra; piaczokon, kastélyokban, -várak pitvaraiban énekelve az új Jeruzsálemről, a hol szabad a szerelem. - -Az új város rohamosan növekedett. Már úgy megtelt házakkal, hogy az -utóbb jövő települők nem fértek el a Brantavölgyben, hidat vertek -czölöpökre a tengerágon keresztül a nagy Scoglioig, s ott kezdtek új -házakat építeni a tenger hullámai közé. - -Hogy Raguza mindezt szótlanul, beavatkozás nélkül eltűrte, hogy -csendesen el tudta nézni, mint keletkezik a tőszomszédságában egy vele -hatalmasan versenyző város, hogy parancsol abban egy új pápa, ki a római -pontifexet detronálja; hogy terjed el onnan egy új vallás, mely az egész -keresztyén hitet megrontja, alapjaiból kiforgatja; és a mi fődolog, hogy -csoportosul e helyen össze a három világrész minden felkavart salakja, a -mit más ország, gyomrából emészthetetlenül kivetett, mindenféle -törvényszegő, kötelezettséget nem ismerő kalmár, hamis mértékkel mérő -üzér, csalfa pénzváltó, könnyű pénzverő, ördöngős varázsló, baklovag s -támad mind azokból egy új nemzet, melynek törvénye: a többieket -megcsalni; – ennek egyedüli magyarázatát abban a helyzetben lehet -feltalálnunk, a melybe maga a hatalmas köztársaság, az új rettore, -Damiani Judás alatt került. - -Damiani Judás, hogy az elnyert uralkodói hatalmat a kezében megörökítse, -folytonos czivódást tartott fenn a versenyző hatalmas Velenczével. Ez őt -otthon népszerűvé tette. - -Akármilyen nagy kifogások emelkedtek is a belkormányzata ellen, mikor -arról volt szó, hogy Velenczének valamely túlkapását kell megtorolni, a -patriotismus minden pártot az erélyes Damiani körül egyesített. - -Ez elfeledteté velük az új Jeruzsálemben történteket. - -Az első évben minden ember nevetett azokon. Azt mondták: bolondság az -egész. Hogy ennek a megindítója épen a volt rettore, Boboli Péter fia -volt, inkább ennek vált nagy szégyenére. El is bujt az öreg, Lacroma -szigetében, egy évig nem mutatta magát. - -A városból időnként megszökött s új Jeruzsálemben letelepedett fiatal -nobilik dolgát is csak futó kalandnak tekinték. Majd kitombolják -magukat, s akkor eszükre térnek, ott hagyják a donnáikat s visszajönnek; -szakált eresztenek, okos emberekké lesznek. - -Annak a kósza hírnek pedig senki sem adott hitelt, mintha az új rettore, -Damiani Judás maga is átszökött volna egy napon a szomszéd új -Jeruzsálembe s a felesége nővérével, Davidita ritus szerint megesküdött -volna. Ez bir ugyan a valószinűség indokolt látszatával, de adatokkal -nem megállapítható. - -II. Cajus pápa hatalma növekedett – a tengeren. A hajósnépre nézve épen -nagyon üdvösnek látszott a Davidita hitvallás. A kik két világrész -között járnak egész életükben, azoknak igen kényelmes, ha mind a két -helyen otthonra találhatnak. - -Növelték a hívei dandárát azok a papok, kik a cœlibatus ellen -föllázadtak, kiknek azonban nem volt megengedve egy feleségnél többet -tartani. Ezeknek az apostolsága aztán terjedt, hódítva Dalmátia határain -túl is, Boszniában, a Fekete-Hegyek között. A volt patarénok, a kik úgy -is gyöngén álltak a hitben, olyan könnyen áttértek a Dávidságra, mint -későbbi időkben az Izlam hitre. A bogumil régi sírkertek tanuskodnak -erről; ezek a kőszálakból összerakott könyvek. Az egyik kőszálra még a -kereszt van kifaragva; ez az apa: mellette a másik kettőnek a csúcsán -már turbán van faragva; ezek a fiak. - -A waráng nép képezte haderejét az új köztársaságnak. Kereskedelmi -hajóikat ezek védelmezték a velenczei czirkáló hadihajók s a szaraczén -kalózok ellen. Megfordult a világ sorja. A hajdani rablónép becsületes -zsoldban kereste a kenyerét; a rablás a békességes kereskedők feladata -lett. - -Így emelkedett évről évre az új Jeruzsálem. Kezdődött faházakkal, -folytatta márvány palotákkal. - -A következő húsvét napján történt meg az államcsiny Raguzában. A tizek -tanácsa eltörölte a rettore választást évről évre, s kimondta, hogy a -rettore egész életére lett a köztársaság élére meghíva. - -A szabadságért rajongó Boboli párt meg volt lepetve; az utczákon, a -piaczokon a külváros lármás népe zajongott, a teherhordók mind Damiani -hívei voltak, s az olasz nobilinak nem volt izlése szerint az utczai -sokasággal dulakodni. Azonkívül az egész várőrség, a magyar kopjások, -mind Damiani zsoldjában álltak, s a hadnagyaik, kik sorshuzás szerint -vezényelték őket, ravasz mesterfogással, mindig az uralkodó pártból -lettek kiszemelve. Damiani Judásnak olyan hatalom volt a kezében, hogy -mindent merhetett. - -A tizek tanácsa azzal indokolta ez alkotmánysértést, hogy a rendkívüli -zűrzavarban, melyet az elmult, tönkrement keresztes hadjárat s egy új -megindításának mozgalmai, a római és byzanczi udvarok közötti -ellenségeskedés, a szaraczén piratéria, s a zavarosban halászó Velencze -torzsalkodása előidézett, Raguzára veszedelmet hozhat az untalan -uralkodóváltozás; a kormánynak biztos és állandó kézben kell maradni, -nehogy az egyik rettore az ellenkezőjét tegye annak, a mit a másik -megkezdett. S ez kifelé csakugyan növelte Raguza hatalmát; de odabenn -megrontotta a szabadságot. - -S Damiani Judás évről évre megmaradt a hatalmi polczon. Barátságos -viszonyt tartott fenn az új Jeruzsálemmel. E miatt voltak is -izetlenkedései a római pápával, ki több ízben felszólította, hogy -fenyítse meg a lázadó Onufrioszt, ki magát II. Cajus pontifexnek -czímezi, s minden eddiginél veszedelmesebb schismát támaszt; hajtsa -végre az ellene kiadott excommunicáló bullát, fegyveres erővel. Damiani -Judás mindig talált ürügyet a megbizás alól kicsuszamlani s titokban -értesíté az ifju Bobolit a Vatikán haragja felől. Aztán jöttek a nagyobb -veszedelmek s elfeledteték a kisebbet, az ó Jeruzsálem siralma az uj -Jeruzsálem ujjongását. - -«_Disputa._» - -_Kritikus._ Nem vádolhat a szerző, hogy keresztyéni (sőt daviditai) -türelemmel ne olvastam volna végig azt a szép kataklysisét, a melylyel -az eddigi unalmas világot kifordította a sarkából. Tehát megkapta a -regényhős az elrabolt kedvesét; de még egy másik hősnő is beleszeretett; -hogy egyiket se legyen kénytelen a szerző sem a tengerbe ugratni, sem -halálra kínozni, elveteti vele mind a kettőt. Mi kell hozzá, hogy ez -megtörténjék? bagatelle! Csak egy új vallás. Egy kis schisma. Szent -Dávid és szent Dávidné. Akad hozzá ellenpápa és ellenconclave. Nem -szokatlan eset a régi időkben, a keresztes háborúk chaosvilágában. Ez is -jól van. A fiatal ragusai «kerekesek» kapnak rajta, házasodnak «in -duplo» tömegesen. Szerző utal a mormonokra. Aztán meg a warángokra. Még -hozzá tehette volna a karaibokat is. Egy csinos adomával szolgálhatnék -mindjárt. Hires missionarius járt a Karaib szigeten a keresztyén vallást -hirdetni. Ékes szavai megnyerték a kaczika szivét, odament hozzá s -felkérte, hogy vegye fel őt is a szent ecclesiába mind a két feleségével -együtt. A szent férfiu tudatá a vad királylyal, hogy a keresztyének közt -egy férfinak egy feleségnél több nem competál. «Jól van», mondá a -kaczika és visszavonult. Egy hét mulva megint eljött, kérve, hogy -keresztelje meg, most már csak egy neje van. «S hova lett a másik?» -kérdé a hittérítő. «Azt megettük.» - -_Szerző._ Köszönöm az anecdotát, én irtam azt az «Üstökösben» épen most -huszonöt esztendeje. - -_Kritikus._ Tehát ezüstlakadalmas anecdota. Csak azt akartam vele -jelezni, hogy a mi rendes és lehető fogalom az egész vad és félbarbár -népeknél, az nem válik be rendes állapotnak a civilisált népek között s -a legfényesebb kivételekből sem lehet alakítani általános helyzetet. - -Ha egy minden nemzetbeli szökevényekből összerajzott uskók nép a -többnejűséget szokásba veszi, ennek a magyarázata megvan abban, hogy -azon a vidéken akkor sem tartották az asszonyt másnak, mint szükséges -házi bútornak; az izzadt, görnyedt a munkában, az főzte az ételt s -megkapta belőle a csontokat; az kapott verést és csókot, a míg fiatal -volt: s ez rövid ideig tartott; azután csak verést magában. És így az -uskók asszonynak nagyon jól eshetett, ha a munkához és ütlegekhez még -egy társnéja is akadt. – A waráng is vad nép volt, de annál megint -megfordítva állt a férfi és nő közötti viszony. Ott a nő uralkodáshoz -volt szoktatva. Minden férfi bálványozta az asszonyát, maga mezitelen -járt, s az asszonyai számára kirabolta a szárazföldet és a tengert, hogy -azokat selyemben, kashmirban járassa; s a spartai módon nevelt fiak az -ősember vad szeretetével ragaszkodtak családjuk asszonyaihoz. – De mi -lesz belőle, «ha majd a majmok csinálják azt, a mit az oroszlán?» -Először is, ha majd azok a «kettős csillagok», kiket tündérekül vett el -a vállalkozó ifju, egyszer csak megvénülnek s a két szerelmes fülemüle -helyett két saskeselyü énekel a boldog férj fülébe. Vagy még addig sem -várunk. Az ember azt mondja: ha szabad a kettő, miért ne lenne szabad a -harmadik? de miért ne a negyedik is? Hisz Dávid királynak is volt annyi. -S ha mind a négy megvan: még hátra lehet Bethsabé! A ki igazi Davidista -akar lenni, még azt se mulaszsza el. Innen majd aztán következnek az -agyonütött Uriások, s hol annyi fajta mérget tudnak előállítani, mint a -mennyit frater Actæon megismertetett velünk, valószinű, hogy abból az -útban levő vetélytársnék számára is fog jutni. És a szerelem olyan mint -a gyöngyvirág: a míg virág, addig éltet, ha gyümölcs lesz belőle, akkor -megöl. Pedig az a gyümölcs: a féltés. Azután még más kellemes állapot is -jön. A kétféle vagy többféle asszonynak gyermekei is lesznek. Nem dobják -az ó-kútba Lea fiai a czifra ruhában járatott, a kényeztetett -Rachelfiut? Nem hívja-e be Amnon a szép Thámárt a sátorba pogácsát -sütni? Nem lesz-e ennek testvérgyilkolás a vége; és a legutolsó jelenete -az, hogy az apa megöleti a kedves fiát, a hogy azt sorban következni -láttuk, egész a hajánál fogva ágonakadt Absolonig? Majd mikor idáig -eljutottunk, akkor keltsen fel a szerző. Addig alszom. - -– _Szerző_. Vigasztalhatatlan vagyok, hogy nyugalmát nem biztosíthatom, -de erős sejtelmem van, hogy a Damiani Judás uralmának vége szakad; az uj -Jeruzsálem hiveinek lába alól is elfut a föld, és így nem lesz idejük -sem a szép tündérasszonyoknak, hogy fülemülékből saskeselyükké -izmosodjanak, sem az ujszülötteknek, hogy apáik ellen fellázadjanak, – -az egész új Jeruzsálem szét fog robbanni, mint egy fényes csillag, mely -hét évig nőtt ragyogásában az északai égbolton s aztán egyszerre elmult, -vagy mint egy szappanbuborék. - -_Kritikus._ Csak maradjunk a szappanbuboréknál: az jobb hasonlat. - - - - -A KÖSZÖNTÉS ÉS NEMKÖSZÖNTÉS. - -Hat éve mult már az új Jeruzsálem megalapításának: azalatt egy város -keletkezett az elébb puszta tengerparton, világ csodájára. De még ez nem -volt olyan nagy világcsodája, mint az, hogy két asszony, (két királyné) -meg tudott egymással úgy férni, hogy egy közösen birt és imádott férj -szerelme fölött soha össze ne koczódjék. Ez csakis úgy lehetett, hogy az -egyiknél volt az istennői hatalom, a másiknál az angyali türelem; -Milenka még a gondolatjait is iparkodott kitalálni Lubomirának, s ha -annak az összevont szemöldöke, duzzogó ajka valami kedvetlen indulatot -árult el néha-néha: a társnő addig fürkészett, míg kitalálta a titkos -bánat okát, s aztán rajta volt, hogy ismét visszatérjen a szép -márványarczra az a napsugáros mosoly, mely férjüket oly boldoggá tette. - -Egyszer azonban tartósabb kezdett lenni ez a borongás Lubomira arczán. S -ez jobban fájt a királyi férjnek, mint a vatikáni mennykőcsapások. - -– Miért oly bús a «szebbik?» mondd meg te «jobbik», kérdezé Milenkától. -– Ez volt az édnevük nála: «te szebbik, te jobbik!» Egyik sem haragudott -érte. - -– Én kitaláltam. Valami ékesség után vágyik, a mit még nem viselt a -homlokán. - -– Ékesség után? vajjon mi lehet az? Hoztam neki karbunkulust a nagymogul -kincstárából; rózsaszínű gyémántot: világszemét, drágakövet, mely nappal -beszívja a napsugárt s éjjel fénylik tőle; egész diadémot nemes opálból. -Mi van még, a mit megkivánhat? - -– A «tisztelet» az a drágakő, a mit még nem viselt. - -– Hát nem tiszteli-e őt az egész nép, s széles e világból hozzánk -sereglő idegenek? Nem hódolnak-e neki úgy, mint az én királynémnak? - -– A te néped és az idegenek igen, de nem az ő népe. Valahányszor egy -raguzaival találkozik a nagy piaczon, az hidegen elmegy mellette és nem -köszön neki. - -– Tudom ezt. Értem az elbusulása okát. Ez valóban nagy sérelem. -Raguzában nagy tökéletességre vitték a köszöntés tudományát, s annak -rangfokozat szerint változásai vannak. Elsőnél csak a kezével int, -másodiknál a fejével is bólint hozzá. Egyenrangúnak, kartársnak azt -mondja: légy egészséges, fiatalabbnak: tisztelem az apádat. Ha nagyobb -tiszteletet akar adni, messziről leveszi a süvegét, a köpenye szárnyát a -bal vállára csapja, sőt térdet hajt, a falhoz huzódik s hét lépésnyi -távolban érthető szóval mondja: a Boldogságos Szűz oltalmazzon meg! -«Szent Balázs őrködjék fölötted!» mikor közelbe ér az üdvözölt, akkor -azt mondja neki: legyen jó napod, vagy legyen jó álmod; legyen jó -szerencséd. A magasabb rangút a köszöntő négy lépésnyire elkiséri, s -addig a kalpagját fel nem teszi a fejére, míg az a kezével nem int. A ki -ezekből valamit elmulaszt, az sértést követ el. Nevetséges szokás. A mi -városunkban százféle nemzet összejön, s mindegyik a maga módja szerint -köszönt, és az mind nevetni való. - -– És a te Lubomirád mégis sir rajta. - -– Eredj hozzá és vigasztald meg. Elégtételt fogok neki szerezni. Olyant, -a minőről csak álmodott. Én ismerem az álmát és meg fogom valósítani. - -– De mikor? - -– Egy év nem telik bele. Emlékszel-e arra a napra, a melyen bennünket a -remete összeadott? - -– Lehet-e azt elfelejtenem valaha? - -– Tehát számíts e nap évfordulójához egy holdjárást és akkor meg fogja -kapni Lubomira azt a drágakövet, a mi után vágyik: egész Raguza -tiszteletét. - -… És ettől az izenettől aztán ismét visszatért a ragyogás Lubomira -arczára. Milenka boldog volt, hogy őt ismét mosolyogni látta. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A hatodik husvétünnep is elkövetkezett, hogy Raguza nem látott új -rettore választást. Az idő óta az öreg Boboli Péter egyszer sem tette be -a lábát a városba. Ott duzzogott lacromai villájában, elzárkózva a -világtól. A pártja egészen felbomlott; a százas tanácsban is alig volt -képviselve. - -A dieci és a centi gliesto, valamint a pregado mind Damiani Judás -hiveiből telt ki, ők uralkodtak korlátlan hatalommal. - -Ez utóbbi husvét napján látták először megjelenni a Szent Balázs -székesegyházban nagy mise alkalmával Boboli Pétert. - -Templom után felment a városházára a rettoréhoz. - -Nem köszönt neki semmi fokozat szerint. - -– Elmondom röviden, hogy mi hozott ide! Az én rettoreságom alatt történt -az a kárhoztatott eset, hogy egy Boboli János nevü ifjú, egy patarenus -knéz leányát elrabolta a vőlegénye oldala mellől. Ezért én őt akkor hét -évi száműzetésre és a cadmæi völgy remeteségébe való elzáratásra -itéltem. Most a hetedik év járja: az én itéletem ideje letelik. Azóta -ugyanezen ifjú annyi bűnnel tetézte a fejét, hogy azoknak a -feljegyzésébe valamennyi cherubimok elfáradnának. Most én, Boboli Péter, -Boboli Jánosnak az atyja, azt követelem tőled, hogy e vakmerő lázadó -irányában gyakorold a te legfelsőbb birói hatalmadat, melyet a -köztársaság többsége, de nem az én akaratom reád ruházott. - -– Már gyakoroltam ezt a hatalmat, felelt rá Damiani Judás. Nem vártam, -hogy te jöjj fel hozzám, a törvény tiszteletben tartására -figyelmeztetni. Hét évre mondtad ki a száműzetését Boboli Jánosnak -Raguzából. Itéleted megállt. A hetedik év végével én kegyelmet adok -Boboli Jánosnak és felmentem őt a vádak alól. - -Boboli Péter nagyot ütött elefántcsont botjával a padlatra haragjában. - -– Te felmented őt az istentelenség bűnvádjai alól? Hogy a mosszori knéz -várát kiraboltatta, felégettette. - -– Az a bogumilok kára. - -– Hogy a három tüzes szentek kolostorába szentségtörő kézzel betört s -azt megfertőztette. - -– Hát az Sidrák, Mizsák, Abednego kára. - -– Hogy schismát támasztott, ellenpápát teremtett. - -– Ez a theologusok kára. - -– Hogy két feleséget vett el, azokkal bűnös együttélést folytat. - -– Az meg az ő saját kára. - -– És hogy egy új várost alapított Raguza szomszédságában, melyben a -világ minden csalóit, félkézkalmárait összegyüjti, s lopott, rabolt -kincsekből egy új Bábelt épít. - -– Az meg épen a mi hasznunk. - -– Akkor én száműzöm magamat Raguzából, mondá az öreg Boboli, s azonnal -egyenesen ment a rettorétól a pregadihoz, bejelenteni ünnepélyesen, hogy -mától fogva az ős Boboli palota, saját templomával és minden -butorzatával, műkincseivel és ereklyéivel együtt eladó, egy év lefolyása -alatt nyilvános kótyavetyén a legtöbbet igérő raguzai polgárnak -elárvereztetik, s az ára a város kincstárába letétetik, alapul egy a -Boboli nevet viselő lazaretum számára. - -Azzal ismét visszatért szigetmagányába. - -Hallatlan eset volt az Raguzában, hogy egy előkelő patricius palotája -árverés alá kerüljön. Talán többet nem is jegyzett fel a krónika. - -Nagy tanakodásba került már csak a módozatnak a megállapítása is, mely -szerint a kótyavetye megejtessék. - -Hiszen ha azt a szokást engednék ennél is érvényesülni, a mely szerint -holmi szegény ember házát elárverezik, hogy kinn az utczán megüssék a -kapuja előtt a dobot s a kikiáltó szavára: «ki ád többet érte?» -igérjenek a venni kivánók, az itt egész polgárháborut idézne elő. Mind a -két párt a végső erőfogyásig árverezne egymásra, hogy egy olyan ősnemesi -palotát az ellenfele kezébe jutni ne engedjen. - -Tehát azt a módot találták ki, hogy a venni kivánók névtelenül küldjék -be ajánlataikat, mellékelve magát az összeget is aranyban. - -Természetes, hogy ezt a rendszabályt is kijátszotta a ravaszság. A -beküldött aranypénz tonnákba volt rakva, s azokat a város kincstárába -helyezték el, melynek ajtajához négy pregadinak volt kulcsa s a tonnákat -még csak megnézni sem volt szabad senkinek. Azonban volt egy furfangos -stratagémája a kincstárnak. A küszöbe volt úgy berendezve, mérleg -formán, hogy a mint egy ember rálépett, az a tulsó teremben jelezte a -rálépőnek a súlyát; mikor visszajött, megint jelezte. E szerint annak az -embernek, a ki az aranynyal terhelt tonnát bevitte, a bemeneti és -kijöveti súlyát összevetve, s e különbözetből leszámítva a hordó fájának -és abroncsainak az ismeretes mennyiségét, ki lehetett számítani, hogy -minő összeget képvisel a kinálat, s aztán az utána jövőt értesíteni -felőle. Ez az egész mindössze négy családnak a titka volt. - -Mikor felbontották az ajánlatok tekercseit, azokban legelőször is a -kitett összeg számát nézték, addig a név pecsétjét nem nyiták fel. A -küldemények alig külömböztek egy pár uncia aranynyal. Hanem a legelőször -beküldött tonnához mellékelt levélnek még a margójára is volt valami -írva: «az én tonnámnak az abroncsai csak higanynyal vannak ezüstszínre -festve; belül arany mind, s az árhoz számít». - -S ezzel a ravaszsággal túlhaladta valamennyi ajánlkozó társát. - -Mikor a névről leszakíták a pecsétet, hüledezve olvasták alatta: «Boboli -János, Raguza polgára, új Jeruzsálem királya». - -Így: elől a raguzai polgár, utána a király. - -A ki legközelebb járt hozzá, az volt Piro Bennessa, Damiani Judás -egykori vőül kiszemelt kedves embere. - -A rettore maga sem volt készen erre a meglepetésre. Ő inkább Bennessának -szánta a Boboli palotát. - -Sejtette, hogy mi fog ebből következni? - -Az ő leánya Lubomira ösztönzi a férjét erre a merész játékra; annak a -büszkesége követeli azt az elégtételt, hogy ő Raguza főterén, mint -ünnepelt úrnő körjáratot tarthasson, s az ős Boboli palotában -letelepedhessék. Annak a nagyravágyása követeli a cserét, «új -jeruzsálemi királynésága» czímét Raguza nemes asszonyáéval felválthatni. - -S ezt most már megakadályozni nem lehet. Boboli Jánosnak ő maga adta meg -az amnestiát. Az haza jöhet, a mikor neki tetszik. Megvette az apja -palotáját, törvényes árverésen, abba beköltözhetik. Magával hozhatja -mind a két feleségét, s miután a palotájához saját temploma is van, abba -még papot is állíthat be egész Davidita rend szerint. Sőt, mint raguzai -polgár, fegyveres szolgákat is tarthat a palotájában tehetsége szerint. -A mellett, a másik minőségében, mint egy szomszéd barátságos nép -fejedelme, követelheti magának mind azt a tisztességadást, a mit a -köztársaság ily magas személyek irányában gyakorolni szokott. – Ez nagy -zűrzavart fog csinálni a városban. S e zűrzavar okozója épen az ő -leánya. Ennek még a diadala is kudarcz Damiani Judásra nézve. - -Valami menekülő utat akart fentartani e kelepczéből. - -A tizek tanácsa által kiadatá a rendeletet, hogy e mai naptól kezdve -Raguzában minden köszöntés eltiltatik; többé se kézintéssel, se -kalpaglevevéssel, se üdvözlő szóval nem szabad, se férfit se asszonyt az -utczán köszönteni. Büntetés is volt a köszöntésre szabva. A ki mást -üdvözöl, az annak egész naplementig szolgájává lesz, s tartozik annak -mindenféle parancsát teljesíteni, vagy pedig kénytelen magát egy -zechinoval a szegények pénztáránál megváltani. Ettől a naptól fogva állt -fenn Raguzában az a szokás, (egész a XVII. századig), hogy senkit nem -üdvözöltek az utczán. - -Ezzel a rendszabálylyal legalább a rossz fogadtatás külső, látható része -el lett tüntetve. Tiltva van a köszöntés. - -Azonban a nemköszöntésnek is meg voltak a maga kategoriái Raguzában, s -ezeket már nem lehetett eltiltani. A közönséges nemköszöntés, a mikor az -ember nem látja meg a szembejövőt, hanem elnéz a feje fölött. Erősebb -kifejezése a meg nem adott tiszteletnek, ha az ember a köpenyét a jobb -karja körül burkolja, a bal kezét a csipőjén lévő tőre markolatára -teszi, s a kalapját a szemére lehúzva, a fejét félrefordítja; s ha még -ehhez dudolni is kezd valami canzonettát: ez már épen csalhatatlan -kifejezése a tisztességmegtagadásnak; de felülmul minden fitymálási -tüntetést, ha az ember a gomblyukában hordott szegfűszálat a fogai közé -dugja s úgy halad el a szembetalálkozó előtt. - -Boboli János ezekkel mind nem törődött, az ő tervei mindig messze -túljártak a sokaság eszén. A mint Raguza nagy tanácsától megkapta az -oklevelet, melyben a megvásárolt palotával együtt a polgárjog is meg -lett adva neki és minden családbeli népének, sietett az örömhirrel a -feleségeihez. - -– Ime, a mit igértem, megtartám: Raguza kapui megnyilnak előttünk s a -Boboli palotába beköltözünk. - -E hirért csókjaival árasztá el Lubomira a hirhozóját. - -– Csókold meg őt én érettem is, biztatá őt Milenka. Maga is megtehette -volna ugyan, de az ő öröme csak viszfénye volt a «szebbikének», ő nem -értette egészen, hogy mi örülni való van azon, ha az új jeruzsálemi -királyi palotát felcserélheti valaki a raguzai kastélylyal? Nem birta -felfogni szegény kis eszével, hogy minő nyereség az: a tolvajok és -csalók, a rabszolgák és szökevények királyára nézve, ha egy csupa -becsületes emberekből álló köztársaság első polgárává lehetett. - -Erőhatalommal megteheti magát valaki királynak; ez csak jó szerencse, de -kierőszakolni azt, hogy becsületes polgárnak elismerjék: ez a talentum! - -Eddig gyöngyös gyémántos királynésüveget viselt a fején Lubomira: és -most a lelke is kaczagott bele, mikor a tükrében meglátta magát azzal az -egyszerű skarlátpiros főkötővel, a mit csak az előkelő férjes -asszonyoknak szabad viselniök Raguza utczáin. - -Milenka ezt az örömét sem értette; ő megtartotta továbbra is a bogláros -homlokszorítóját: neki ez jobban tetszett. - -Lubomira holdtölte után harmadnapra kivánta az ünnepélyes bevonulást -megtartatni, a mikor egyszerre fenn van a nap és a hold az égen -virradatkor. - -Boboli János nagy pompával készült hozzá. Ő maga fehér lovon ülve, -kiséretében az új Jeruzsálembe letelepült davidita nemesek: a hölgyek -gyaloghintókban, s a waráng testőrség, Solom királyfi vezérlete alatt. -Fejedelmi méltóságát megillette ekkora kiséret. - -Az új Jeruzsálem kikötőjétől Raguza külvárosi kapujáig a tengerpart -mentén sziklába vágott út vezetett, melynek most már nyoma sincsen; ezen -az úton indult meg Boboli János és kisérete végzetes diadalútjára. - -Mikor a kapuján kilépve, a lovára felült, sebes léptekkel jött eléje egy -magas női alak, kiben földönúszó selyemruhájáról Bravalla királynéra -ismert. Csak a ruhájáról, az arcza a királynénak nagyon megvénült, a -haja megőszült. - -– Megállj király, egy szóra! mondá Bravalla királyné. Az éjjel álmot -láttam. Tégedet és a két nődet. De csak a fejeiket. Mert mind a három fő -a te válladon volt. Ez álom nagy veszedelmet jelent. Azért siettem ide -hozzád, hegyeink közül, hogy ezt tudtodra adjam. A három fő egy vállon, -három halált jelent. - -Boboli János mosolyogva viszonzá: - -– Az én csillagászkönyvem másképen magyaráz. A három fő egy vállon, -három koronát jelent. Raguza, új Jeruzsálem, – és Moszor; – Lubomira, – -János és – Milenka. – Ime együtt a három. – Béke veled. – Üdvözlöm Dávid -királyt. - -Azzal trombitaszó mellett megindult Raguza felé. - -A mint a külső kapuhoz közelített, az őrtoronyból dob és kürtszó -hangzott eléje, s a város érczkapuja megnyilt, a csapóhíd alácsörömpölt. - -Itt e kapu előtt le kellett szállnia lováról. - -Mielőtt a kengyelből kilépett volna, odajárult eléje Solom királyfi s -visszatartóztatá. - -– Anyámnak az álomlátására nem ügyeltél, most hallgasd meg a vezérednek -a tanácsát. A waráng harczos azt mondja: «soha se lépj be egy kerített -városba annak a kapuján, hanemha a kerítésén! Mert ha a falán hágsz be, -akkor te vagy a városnak az ura; de ha a kapuján lépsz be: akkor a város -a te urad». Boboli János, emlékezzél rá, hogy én mondtam ezt: «nehéz -volt Raguza kapuján bejutnod, de nehezebb lesz rajta visszajönnöd!» Én -nem megyek veled. - -– Eredj hát apádhoz, öreg fiú. S ne jöjj velem, ha megtanultál félni. - -– Nem féltem keresztül menni szavadra a bogumilok fegyverein, nem féltem -meginni szavadra a megmérgezett borokat, nem féltem szavadra bejárni a -földalatti mélységek pokolországait, de az olaszok hizelkedő -mosolygásával szembe menni félek. - -És ott megfordult s egész testőrcsapatjával együtt visszatért a warángok -hegyei közé. - -Boboli Jánosnak volt bátorsága bemenni szülővárosa kapuján, csupa hű -barátaitól kisérve. - -Lováról leszállt; mert lóháton még fejedelemnek sem szabad Raguza -utczáit taposni, s aztán gyalog ment be a városba; úgy hogy két felől a -két asszonya hordszekereit vitték mellette. - -A külvárost a teherhordók népe lakta. Ez nagy üdvriadallal fogadta az -érkezőket. Különben is Damiani hivei voltak; de sokat köszönhettek az uj -Jeruzsálemnek kereset dolgában. - -Következett azután a tengeri kapu, vénségtől fekete bástyatornyával, -melynek boltozatát görnyedő ergonádok tartották kétfelől. Ez a torony -volt egyúttal a campanilé, a honnan harangszó jelzé a nap szakaszait. A -többi templomok tornyaiban csak szertartásokra zúgtak a harangok. -Ezuttal csak a campanilé harangja szólt, egyes kondulásokban. - -A Boboli palota volt a nagy piazza délnek néző sorában a legelső, -szemben vele volt a vámpalota. Ha Boboli János a tengeri kapuból -egyenesen a házához siet, jövetele csak a besurranás szinével fog birni. -Neki processió kellett. Hogy vártak reá, azt bizonyítá a piacz közepén -felállított magyar őrsereg csapatja, a tér és a főutcza nyitott ablakai, -melyekből fényesen öltözött hölgyek néztek alá; a szőnyegekkel megrakott -erkélyek, a fellobogózott városháza, melynek porticusa előtt a dieci és -a pregadi tagjai csoportosultak; és különösen a házak mentén sorban álló -tarka férfi sereg, tollas kalpagjaival, szines köpenyeivel, -aranyhimzéstől csillogó öltözetében. Ezt a pompát nem is remélte Boboli -János. Inkább attól tartott, hogy távol fognak maradni, s hideg -megvetésüket éreztetik vele, az eretnekkel, az antikrisztussal! - -Megtudta nem sokára, hogy miért félelmesebb az olasznak a hizelgő -mosolygása a földalatti és feletti rémeknél. - -Kiséretének a vámház felé indulva körmenetben kelle körüljárni az egész -nagy piaczot, s úgy vonulni be a Boboli palotába. - -Ekkor tünt ki aztán egyszerre az összeesküvés, a maga raffinált -kegyetlenségében. - -A mint maga Boboli János gyalog haladva, jobbról Lubomirát, balról -Milenkát bocsátá maga mellett a hordszekérbe: egyszerre fölzendült a -baloldalon álló férfisereg ajkairól a hangos «evviva la Reina!» (éljen a -királyné) kiáltás; míg a jobb oldalon álló férfiak köpenyeiket karjaik -körül csavarva, hidegvérrel rágták a szájukba dugott szegfűszálat. A -baloldali paloták ablakaiból kendőket lobogtattak a hölgyek, s -virágzáport szórtak a hordszék felé, a melyben Milenka ült; a jobboldali -ablakokból pedig mind visszahuzódtak, a mint a Lubomira hordszéke -előttük elhaladt. S miután az utczai köszöntés a törvény tilalma -ellenére történt, az ezt megszegő urak és urfiak rögtön siettek a -törvényszabta büntetésnek is alávetni magukat, kivették a zsöllyehordók -kezéből a rudakat s maguk emelték a vállaikon, teherhordók gyanánt a -«királyné!» a Milenka gyaloghintaját. S mikor a körmenet az átelleni -házsor elé került, akkor megint megfordítva következett az egész -tüntetés. - -Kiszámított megszégyenítés volt ez! - -Milenkát, az első asszonyt, a kivel a remeténél esküdött meg Boboli -János: azt üdvözölték egyedüli felesége, királynéja gyanánt, azt a -másikat, a kit a Davidita schisma tett feleségévé, nem akarták meglátni. - -Most azután megtudta Boboli János, miként tudnak az ő hazafiai halálos -ölő mérget főzni a köszönésből és a nem köszönésből. - -Lubomira teljes mértékben, testének minden erében, lelkének minden -indulatában érezte ezt a megmérgezést. Ez az, a mitől az ember egyszerre -megőrül. Milenkát csak azért üdvözlik hódolva, hogy őt földig alázzák. - -És szegény Milenka még jobban szenved, mint társnéja. Mert ő annak a -kínját is átérzi, s halálos itélete hangját hallja az üdvözlő riadalban; -s mentől jobban rivallja a sokaság: «evviva la Reina!» annál jobban veri -a mellét rebegve: «oh én bűnöm! oh én nagy bűnöm!» - -Lubomira halálsápadtan dült hátra, hordszéke mélyébe. - -Boboli János odaszólt hozzá: - -– Légy nyugodt, légy erős! A mit igértem, megtartom. Én meg fogom őket -hódítani te előtted, ha ég föld megrendül is bele. - -És mikor szétnézett a sokaságon, mely két felől utat nyitott előtte, -egyetlen egy arczot sem látott maga előtt abból a pártból, mely az ő -családját tartotta fejének; ezek itt mind hajdani ellenfelei voltak, a -Damiani párt hivei. Amazok távol maradtak; ezek eljöttek, hogy -kigúnyolják. Az egyik gyűlölte, a másik megvetette. És különösen -feltünhetett neki, hogy egyetlen egy papot sem lát Raguzában, a papok és -zarándokok gyülhelyén, a kámzsások és a kápsáló szerzetek -megszállójában. Itt ő excommunikálva volt. És mégis győzni akart. - -«_Disputa._» - -_Kritikus._ Kezdem nagyrabecsülni Solom királyfinak az eszét! Hisz ez az -egyetlen egy okos ember ebben az egész historiában. De jó orra volt, -hogy ide nem jött a kedves profétájával. De hát ha tudta azt e -regényhős, hogy itt neki minden ember ellensége: legelkeseredettebb a -saját rokonsága, tudta jól, hogy a fegyveres erő és minden hatalom annak -az apának a kezében van, a kinek a leányát a kolostorból elcsábította; -és mégis ide mer jönni, védtelenül, bűntársai kiséretében, magával -hurczolva közszégyenre azt a nőt, a kit a katholikus vallás háromszoros -tilalma ellenére vett el, s egyszerre mind a két feleségét oda merte -hozni egy olyan apa elé, a ki Raguza tyrannusa, s a Boboli család -halálos ellensége: hát akkor volt ennek az embernek esze? - -_Szerző._ Nagyobb volt a becsvágya és a szerelme. - -_Kritikus._ S ez képes volt őt ily őrült vakmerőségre rábeszélni. - -_Szerző._ Hiszen ha még csak annyit tett volna; egy márványfejem sem -fájna miatta! De fog ő itt még oly rémséges merényleteket elkövetni, -hogy elvégre magam sem tudom kisegíteni a bajból. Hanem hát ilyen a -szerelem. Imádta Lubomirát s meg akarta neki szerezni azt a lehetetlen -drágakövet, a minek neve tisztelet, a saját szülötte városában. - - - - -«FIAM.» - -A város palotája előtt várt az érkezőre a Rettoréval az élén a tanács. -Ez a tisztelet megillette azt, mint idegen nemzet fejedelmét. - -Mindenki kiváncsi volt rá, hogy minő czimmel fogja őt megszólítani a -Rettore: «király!» vagy «polgár!» - -Damiani Judás így szólítá meg őt: - -«Fiam». - -És ezzel bizonyára mindenkit nagyon meglepett. Mert ha fogadja Boboli -Jánost vejének, akkor elismeri a Davidita schisma jogosultságát, s azzal -együtt az ellenpápát. Beszéde után hangzott valami csendes kiáltás: -«evviva il Re!» - -Az ifju Boboli levett kalpaggal járult a tanács tagjai elé, a Rettore -rövid üdvözlete után, a gyaloghintókat engedve az asszonyokkal a Boboli -palota felé tovább haladni. - -– Nem mint király jövök, vendégül, Raguzába; hanem mint kegyelmet nyert -számüzött, hazámba vissza. Azért engedjétek meg, hogy mielőtt házamba -belépnék, letegyem a polgári esküt a nép előtt. - -Ezzel tartozott minden visszafogadott számüzött. Ott a piacz közepén, a -dicső Roland szobrának a talapzatára felállva, kellett az esküt a -pregado után elmondania. - -Ez önmegalázással egyszerre megvett minden szivet Boboli János. A -raguzai polgárok előtt meghajtja fejét egy király s koronátlan fővel -kéri a polgárjogot a köztársaságban. Ez kielégíté büszkeségüket. - -A mint elkezdett beszélni, mintha leigézte volna az egész összegyült -népet: eleinte némán hallgatták szavait, majdan átmelegedtek azoktól, -ékesen szólása lekötötte a figyelmet, csengő teljes érczű hangja -betöltötte a nagy piaczot, hogy beszédének egy mondata sem veszett el, -az ablakokban ülők is megérthették; mindent játszott, mint egy szinész; -felmagasztalt, mint egy próféta; jövendölt, mint egy augur, és esküdött, -mint egy vértanu. Utoljára magával ragadta az egész hallgatóságot. El -lett feledve a köszöntési tilalom; vad, lelkesült örömrivallgásban hozta -meg a hecatombéját a hidegvérü kalmárok köztársasága a detronálhatlan -királynak: a költőnek. - -Tudta azt jól Boboli János, hogy csak egyszer engedjék őt fellépni arra -a Roland talapzatára, onnan ő meghódítja az egész várost. - -Ez alatt a két gyaloghintó, a két nővel megérkezett a Boboli palota elé. - -A kapubejárat nem volt oly tág, hogy két gyaloghintó egymás mellett -beférjen rajta: egymás után kellett következniök. - -A nobilik, kik Milenka hordszekerét emelték, félretaszíták az útjokból -Lubomira székhordóit s előre siettek. - -A palotának udvara nem volt. Mindjárt a földszintet egy roppant tornácz -foglalta el, melynek közepén remekművű szökőkut delfinje fújta szemein -és orrlyukain keresztűl a vizet egy nagy onyx medenczébe; azontúl -következett egy tágas oszlopcsarnok, szines üvegekből összerakott -ablakok kal: ez volt az elfogadó terem, körül antik szobrokkal megrakva; -egyik féldomboru fülkéjében alabástrom canephorától emelt -csigamedenczében felhalmozva a délszak pompás gyümölcsei, gránátalmák, -fügék, a hesperidák aranyalmái; egy massiv ezüstasztalon pedig a -fényüzés remekei: hegykristályból köszörült poharak, arany lábozattal, -korall fogantyukkal. - -Itt várt két hölgy az érkező királynékra. - -Csak kettő. Mert odáig terjedt ugyan a hatalma a Rettorénak, hogy a -nobilikat kirendelje a városház elé az új jeruzsálemi király -elfogadására; de már az asszonyoknak nem parancsolhatott. Nem. A hol az -asszonyok országa kezdődik, ott megszünik a felségi jog. Csak a maga két -asszonyának parancsolhatott Damiani Judás. Az egyik volt a hitves -felesége, a másik annak a nővére: az ő kedvese. Ezekre nézve ő még -uralkodói hatalom volt. - -Monna Teresina tíz évvel volt idősebb, mint Monna Barbara, de az -életkorkülömbség alig látszott meg közöttük. Lubomira anyja épen olyan -szoborszerű szépség volt, mint huga: magas termet, telt idomokkal; római -szabásu arcz, sötét szemek, büszke homlok, gömbölyű nyak, duzzadó kebel. -De a hasonlatosság csak a hallgatás alatt volt feltünő; a mint Barbara -megszólalt: a márványarcz egyszerre megváltozott, új és gyorsan változó -kifejezést vett föl, a szemekből csáb és szenvedély sugárzott. - -Ez a két hölgy várt Lubomirára, ünnepélyes bevonulásakor. - -Az anyja, a ki őt gyermekkora óta apáczának nevelte, szigoru ascetai -elzárkózottságban, a kinek szenvedéseit már serdülő korában tanulta -ismerni s azok miatt az egész világot meggyülölni és azután a nagynénje, -a ki e szenvedéseknek okozója volt, a ki miatt az apját elitélte, s a -szülői házat elhagyta. És most ennek a két nőnek az üdvözlésével kell -találkoznia, hogy az egyiknek a szeméből olvassa a bűnvádat, a másiknak -a szeméből a kárörömöt: és mind a kettő előtt türje a megszégyenülést. -Mert az első, a ki ő előtte a Boboli csarnok tarka márványmozaik -padlatára kilép, nem ő; hanem a másik felesége az urának, a «régibb», az -veszi el az első ölelés tiszteletadóját. - -Ő csak másodiknak következik. És mikor ő rá kerül a sor, az édesanyja, a -helyett hogy megölelné, keresztet vet magára és visszahúzódik; helyette -azonban Monna Barbara rohan oda hozzá, s forrón, hevesen átöleli és -megcsókolja, a hogy egyik bünös a másikat, a kiben saját vétkének -bűnmását találja. - -És Lubomira még sem érzi magát megtörve. Hisz ő is küzdeni jött ide. -Férje künn a piazzán, ő idebenn a palotában. - -Nagy a hőség; a díszöltözet terhes; a tengerparton végig vonuló uton -folyvást oda tüzött a nap az utasokra; a királyné szomjas. - -Körülnéz: cselédek várnak künn a porticusban tisztelegve. - -– Milenka! szól parancsoló hangon. Eredj! végy egy kristályt és hozz -nekem a szökőkutból egy ital vizet. Facsard bele egy narancs levét. - -S erre a szóra a másik asszony, a nép által királynénak üdvözölt -«jobbik» engedelmesen meghajtja magát, s mindenki bámulatára kiválaszt -egyet a kristálypoharak közül, kimegy vele az előcsarnokba, megtölti azt -a szökőkutnál, visszahozza: övén függő tőrével ketté vág egy narancsot, -belefacsarja s aztán egy arany tányérkán odahozza azt Lubomira elé. - -Lubomira ez alatt az erkélyre lép ki s hideg egykedvüséggel tekint ki a -sokaságra, mely a Roland oszlopa körül tolong. - -– Parancsolj velem. Rebegi a visszatérő «jobbik». - -Erre a «szebbik» hátrafordul s elveszi a kristálypoharat. Hanem aztán -izleletlenül visszateszi a tálczára hevesen, s indulatosan szól. - -– Hiszen ebbe narancsot facsartál. Tudod, hogy ki nem állhatom azt. - -– Így mondtad. Rebegi az alázatosan. - -– A nyelvem hibázott. De te tudhatnád jól, sohasem szerettem a -narancsot: mindig gránátalmát iszom a vízben. Vidd előlem! - -És Milenka szépen meghajolva, visszahúzódik, érezve hibás voltát, hogy -neki lett volna kötelessége kitalálni Lubomira gondolatját, s aztán -rövid idő mulva visszatér, más kristálypohárral, melynek vize a -gránátalma levétől rózsaszinű. Mosolyogva nyujtja azt Lubomirának. - -És Lubomira kegyteljesen veszi azt el a kezéből; szürcsölve, élvezve -kiiszsza a pohár tartalmát félig. Azután visszaadja azt Milenkának. - -És ekkor Milenka a megmaradt felét a gránátvíznek maga hajtá fel egy -huzomban. Így szokás meginni egymásnak a szerelmét. - -S mikor a pohár alját az utolsó seprüjéig kiürítette, akkor derült -mosolylyal közelíte Lubomirához s megcsókolta annak az ajkát. Lubomira -pedig megveregette Milenka piros arczát kegyesen a lágy tenyerével. - -Milenka aztán ismét visszatért a pohárral; nem engedte, hogy azt cseléd -vigye a helyére. - -Monna Teresinát megszólalásra birta a bámulat e jelenet fölött. - -– Hajh, ha én próbálnék így bánni nénéddel Barbarával! akkor bizonyára -jól tenném, ha ő vele itatnám meg elébb a gránátvíz felét, csak azután -magam. - -– És én is bizonyára így tennék, miként ez az asszony; suttogá Barbara; -ha az volnék, a mi ő. - -E szóra Lubomira egyszerre sebesen oda lépett hozzá. Nem szólt neki -semmit, csak a szemébe nézett, villogó, szikrázó tekintettel; mintha azt -mondaná neki: «hát nem vagy az? Titokban megteszed? Nyiltan eltagadod? -Ott alázod meg magad, a hol büszkének kéne lenned; s büszke vagy, a hol -alázat a sorsod?» Barbara elérté a villogó szemek beszédét. S a mint -Lubomira a vállára tette a kezét, lassan megtört alatta, térdre roskadt -Teresina előtt, s megcsókolta annak a kezét. - -Láthatták azt a nobilik és a cselédek, a kik a terem hátuljában s a -tornáczban csoportosultak. - -A Rettore felesége most aztán megölelte a leányát és megcsókolta annak a -homlokát. - -Ezt a drágakövet kivánta Lubomira a homlokára: anyjának a csókját. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -És ezzel egy uj tant hirdetett ki a női világban. - -A míg Boboli János nagy diadalát kivívta a piazzán: benn a palotában még -nagyobb harczot döntött el győzedelmesen a két felesége. - -Mert nem a kánonok, nem a parancsolatok állják útját a megosztott -szerelemnek, hanem az asszonyi büszkeség. Ez egy oroszlán, a kit nem -győzhet le más, csak egy galamb. - -Hogy győzte le? Azt megmutatta a példa. Az a példa, a melyet a két nő -behozott Raguzába, nagyobb ragály lett a városban, mint a fekete himlő. -Mint a levágott erdő helyén a virágliget, úgy nőtt fel egyszerre a -ledöntött erkölcs tarlóján minden eddig alvó szenvedély. Ha az egyik -asszonyé a ragyogás, a másiké az alázatosság, akkor lehetséges az -osztály. Ez volt a titok, a mit becsempésztek Raguzába. Még a trónon is -elférnek ketten, ha egyik a zsámolyán akar ülni. - -A következő napon Damiani Judás azzal lepte meg a várost, hogy általános -amnestiát hirdetett ki minden számüzöttre nézve. Ez tőle nagy merészség -volt; mert azok közt sok személyes ellenséget számított. Bizonyosan -asszonyi rábeszélés vette rá e végzetes lépésre. - -Ennek azután az lett a következése, hogy az új Jeruzsálembe menekült -nobilik, kik ott Davidita szokás szerint rendezték be a családi -életüket, visszatértek Raguzába s kezdett fel nem tünő látvány lenni, -hogy a nagy piacz arkádjai alatt egy nobili két asszonynyal a két karján -sétálgasson végig, sőt némelykor még mindegyik asszony kézen vezeti két -felől a maga porontyát. Még gondolatnak is rettenetes! - -Az új Jeruzsálem elfoglalja a szentek városát! Egy új Sodoma lesz -belőle! - -Még csak egy szentségtörő merénylet volt hátra, hogy megteljen a bűnnek -pohara. Hogy a Daviditák az oltárig tolakodjanak. - -Ez látszólag lehetetlenné volt téve. Egy templom ugyan volt a -birtokukban, a Boboli palotához tartozó; de pap nem volt hozzá. - -A szerzetesek megválogatása, hogy kiket bocsássanak be a kapukon? nem a -Rettore, hanem a raguzai püspök hatalomkörébe tartozott. - -E tekintetben nagy szigort gyakoroltak, s arra valóban szükség volt, -hogy a sokféle schismaticus szakadásoktól s a pajzán életü kápsáló -barátoktól meg legyen óva a társadalmi jó rend. Minden kapunál ott -ellenőrködött egy Balázsrendi guardián s az érkezőket szigoruan -kikérdezte, sőt már a külsőikről felismerte, hogy bebocsáthatók-e, vagy -elutasítandók? A Davidita papoknak pedig feltünő viseletük volt, -lángveres palást, fehér dalmatica, a mellen az efóddal, fejükön a -kétszarvu Áron-süveg. Ilyennek nem volt szabad a város kapuján belépni. - -És még is megtörtént, hogy Oculi vasárnap előtti szombat délestéjén -megkondultak a harangok a Boboli palota templomtornyában, annak a -hirdetéseül, hogy a holnapi urnapján istenitisztelet lesz a kápolnában. - -Hol veszik hozzá a papot? - -Ide be nem jöhetett Dávidos pap, ha csak repülve nem jött. - -Az ingerült kiváncsiság egész éjjel nem engedte aludni a város népét. -Búcsúmenetek jártak alá s fel az utczákon, lámpák mellett, énekelve, -mint nagy veszedelem idején, és könyörögve, hogy fordítsa el az Úr a -városról ezt a csapást. - -És hajnalban újra hangzott a csengetyüszó a Boboli palota tornyából. A -templom ajtajai nyitva voltak a piacz felé, a viaszgyertyák fénye -ragyogott, az oltárképekkel teljes sötétséggel küzdve. - -Vajjon megjelennek-e a hivek? Lesz e bátorságuk vakmerő tanaikat -ünnepélyes alakban is bevallani? - -Nagyon is sokan jöttek elő! Megtelt velük az egész templom. Minden férfi -hozta magával a két asszonyát, világ daczára. - -A felingerült nép bizonyára meghajigálta volna őket rothadt narancscsal, -ha a Rettore parancsára felvonult magyar dárdások sikátort nem tartottak -volna nyitva a templomba sietők számára. - -A nép bámulata egyre nőtt, a mint a Davidita hiveket hármasával előjönni -látta, hát ez is köztük van? Ki hitte volna? De tetőpontjára hágott a -szent eliszonyodás, a midőn egyszerre a Damiani palotából, keresztül a -téren, közeledni látták a Rettorét, Damiani Judást, jobb karján Monna -Teresinát, balján Monna Barbarát vezetve. Mind a kettőnek piros főkötő -volt a fején, Teresina büszkén hordta fenn a tekintetét, Barbara -szemérmesen földre süté az arczát, félig kendőjébe takarva. Damiani -Judás pedig hatalmaskodó büszke arczczal nézegetett szét, így lépegetett -a Boboli templomajtó felé. - -«Hát még ez is!» - -Történnek-e még több csodák? - -Történtek. – Mikor már tele volt a templom a Davidita hivekkel, a -kiváncsi nép ellepte az ajtó előtti tért, akkor megjelent a palotából -átvezető corridoron Boboli János, nejeit, Lubomirát és Milenkát vezetve -a kezén. Ezeket ott elbocsátá, hogy foglaljanak helyet a legelső -oldalpadon, ő maga pedig odalépett az oltár elé. Volt rajta lángszinű -palást, fehér dalmatica, mellén az efóddal, fején a kétszarvu -Áron-süveg. – Ő maga volt a pap. - -Legelőször is felolvasta a gyülekezett előt II. Cajus pápa brevéjét, -melyben őt, mint hivét, Aktæon atyát, raguzai érsekké installálja, s -ugyanakkor kiküldi őt, hogy Bulláját kihirdesse, melyben a papok -nőtlenségét megszünteti, VII. Gergely pápa minden idevonatkozó -intézményeit eltörli, s a házasság sakramentumát kiterjeszti az egész -egyházi rendre: «jobb házasságban élni, mint égni!» Akkor aztán Aktæon -atya tart egy hatalmas egyházi szónoklatot, tele bibliai citatumokkal, -szent Ágoston és a patres mondataival, melynek folytán a sophistica és -dialectika minden furfangjaival kisüté, hogy ők, a Daviditák épen a -valódi Krisztus követői, mert hiszen a Megváltó volt épen az, a ki -megvédelmezte az irástudók által megkövezésre itélt asszonyt, azt -mondva: «bocsánat neki, mert sokat szeretett». Tehát «sokat szeretni» -nem bün. Krisztus bocsánatot mondott rá szavával, a Daviditák tetté -változtatják az igét. - -Így emelte fel fejét az egyszarvú, a kit szent János Jelenések könyve -igér, hogy megöklelje a templomot! - -Ez a merénylet pecsételte meg Boboli János halálitéletét. - -Ha ez a terve is sikerül, ha magának pártot szerezhet a raguzai papság -között, ha behozhatja II. Cajus ellenpápát Raguzába, s felnyittatja -előtte oroszlánszivű Richard székegyházának ajtajait, akkor innen -felforgatja az egész világot. - -Ezt már nem lehet eltürni. - -Még magán e «dies nefastusnak» éjszakáján, kötéllajtorján bocsátkozva le -a bástyafalról, átszökött Pirro Bennessa Lacroma szigetére, s felkereste -az öreg Boboli Pétert magányában. - -Pirro Bennessa mind e napig leghivebb pártfőnöke Damiani Judásnak, -egykor kiszemelt veje, ez szánta el rá magát, hogy őt összetörje. Minden -áron! Még azon áron is, hogy Raguza kapuját megnyissa a köztársaság -legnagyobb ellensége előtt. - -Velencze volt ez az ellenség. - -De azt mondák az igazhitü, jó erkölcsü keresztyének, hogy inkább -Velencze foglalja el Raguzát, mintsem a sátán. - -És valóban igazuk volt. - - - - -A FÉRGEK HARCZA. - -A míg a Daviditák vezérei fenhéjázó merészséggel keresték a világ -oroszlánjait a leküzdésre, el is feledkeztek egy hős ellenségről, a -mosszori knézről, a kinek a haragját már-már semmibe sem vették. - -Pedig nem feledi kigyó farka levágását. - -A mosszori vár falai most is füstösen meredeznek fel az égbe: a tornyát -be sem fedték, úgy maradt, a hogy a pinczeboltjáig beégett. Egyik -szárnyát betetőzték durva hasogatott deszkával, a boltozatos termeket -meglakták, azon kormosan, a hogy a szurokfüst befogta a falakat. Nem is -volt ott élet; asszonyt, leányt, kis gyermeket mind magukkal vittek az -uskókok. Rabszolga sem maradt, a kiknek parancsolni lehessen, s a -Bogumil maga inkább a nyakába hagyja esni a záport, mint hogy szárnyékot -fúrjon, faragjon. A bánya is el volt hagyva, senki sem dolgozott benne; -a tolvajok kiszedték a folyosókból a czölöpöket, a föld alatt járó vizek -keresztül-kasul rongáltak minden tárnát. Nem volt senki, a ki az -ércztermő követ törje, nem jött elő több arany a sziklából. Az eddig -felhalmozottat pedig mind elrabolták a fellázadt rabszolgák. Beállt az -inség a mosszori várban. - -Négy fia volt Dragomirnak: Vuk a legidősebb, Tirimir, Branko és a Szlón, -a legkisebb. Ezt elpusztították a warángok, a legidősebb pedig nyomorék -volt. Megrontotta a pusztolovicza, hogy csak mankóval tudott járni. Ezt -nem is türték meg a daliák között a várban, mindig bujdosnia kellett -egyik csodaforrástól a másikhoz. De hiába hagyta ott az inge rongyait a -forrás melletti bokrokra felakasztva, a köszvényét csak nem hagyhatta -ott velük. Utoljára azt tanácsolták neki a vajákos banyák, hogy menjen -el a tüzes szentek ingoványához, ott ássa be magát nyakig az iszapos -mohába; oda is elment. Se apja, se testvérei nem örömest beszéltek róla. -Szégyen, gyalázat az, ha a családban egy nyomorék van. - -A Brankó az apának a kedvencze. Öles szál legény, a ki megküzd a -medvével; lovon és gyalog a legvitézebb harczos. Most ez hordja a -junákok csapatjait martalócz járatokra távol vidékeken. Mert élni csak -kell, s uj rabszolgákat is szükség beszerezni, – az sincs, a ki a -nyájakat őrizze. - -A Tirimirt épen olyan nehezen várja haza, elpusztult várában, a knéz. Az -meg a föld alatt jár. - -A szerteszét küldött kémek meghozták a hírt az elmenekült rabszolganép -felől. Nem volt többé titok, hogy azok a Bludár földalatti folyása -mentén kóboroltak el, míg annak egy szakadékán, a Branta vízesésen -odataláltak épen a kolostor völgyébe s azt orozva elfoglalták, azután -letelepedtek a Branta völgyben, a bogumilok asszonyait, leányait, kis -gyermekeit is magukkal vitték, most azokkal együtt élnek. - -Tirimirnek a felesége és két kis fia is közöttük volt. Szerette őket. -Engedelmet kért az apjától, hogy hadd csináljon ő is tutajokat, s száz -kiválogatott junákkal, a kiket mind az elrabolt feleségeik fölötti bánat -sarkantyuz vala, utánuk menjen a szökevényeknek, ugyanazon a földalatti -úton, másfelől a Brantavölgy szárazföldről fegyveres erővel meg nem -támadható. A knéz ráhagyta; Tirimir neki indult a merész útnak vitéz -társaival. Annak már tenger ideje mult. És még semmi hírt nem hall -felőlük. Meglehet, hogy odarekedtek valamelyik barlangban s most aztán -nem tudnak se visszajönni, se előre hatolni. A knéz mindennap bocsáttat -utánuk a Bludár vizén egész sült birkát fenyőfák közé kötözve, s -szálfákat, hogy tudjanak mivel tüzelni. De valjon megkapják-e? - -De annál több álomrontó hírt hordanak neki a kémei az elfutott -rabszolgák további sorsáról. Azok új nemzetnek, «uskók»-nak nevezik -magukat s várost építenek a tengeröböl előtt, azt elnevezik új -Jeruzsálemnek. Számuk szaporodik, hatalmuk erősbül; azokat Tirimir a -maga száz junákjával, ha eléri, sem ijeszti meg. - -Hát még ezt a fiát is mindennap elsirathatja! - -De a legnagyobb könyhullatás oka még is csak a leánya marad. A többiek -ha meghaltak, az égbe jutottak, ez él és már is a pokolba került. Egy -pogánynak lett feleségévé, a ki két asszonyt tart, miként a törökök. Egy -fejedelem leánya! Nem asszonya, csak együtt élő társa egy kámzsás -barátnak, a ki magát királynak csufoltatja. - -Hogy türheti ezt az egész keresztyén világ? A római pápa, a bosnyák -király, a magyar király és a Ráma herczege, a hatalmas Velencze, a -büszke Raguza, és keresztes hadak vezérei? Mit rohannak Palæsztinába -szaraczént üldözni, hisz itt vannak a leggonoszabb szaraczénok, a -Daviditák, az uskókok, a warángok! - -Küldözte is a fiát Brankót a szomszéd fejedelmekhez, felszólítva őket, -hogy ha tudtak nem régiben hadakat küldeni ő ellene a mosszori várhoz, -hogy a patarén hitet leesküdtessék vele, ám ültessék fel a hadaikat -most, mikor igazi istentagadók emelik föl a fejüket az egész -keresztyénség truczczára; ezeket sujtsák le, ő is segíti őket ezernyi -ezer harczosaival! Azonban mindenünnen leverő hírekkel érkezett vissza -Brankó. A bosnyák király nem jöhet, mert a szerb császárral van -összeakadva; a rámai herczeg pedig fellázadt a magyar király ellen, azok -most egymást ölik; Cœlestin pápának az a fő-főgondja, hogy új keresztes -hadat gyüjtsön; Raguza főnöke, Damiani Judás maga is a Daviditákkal -tart, Velencze ingyen nem tesz semmit. - -«És még is el kell őket pusztítani! Bele kell hányni a «gerli»-be a -többi rabló népek csontjainak halmára, öregét, apraját, az utolsó szopós -gyermekéig!» Dühöngött az öreg knéz, öklével ütve a falakat. S attól -pedig csak az ökle lett kormos. - -És az alatt benőtte az udvarát az árva csalán, a seprü laboda, a -maszlag, a bürök, a bolondító csalmatok, a gyepübodza; mindazok a -növények, a mik szeretnek az emberektől elhagyott helyeken tenyészni, a -várromok általános örökösei. Senkisem irtotta itt őket. - -Egyszer a kőlépcsőket benőtt gazszövevényen keresztül egy sánta -nyomorékot lát felfelé biczegni a knéz nagy magányosságában, a szive nem -akart rá emlékezni, de a szemei mégis ráismertek: a legöregebb fia volt -az, a Vuk. - -– Hát te mért jösz haza? mordult rá mérgesen. - -A Vuk görbe is volt, sanda is volt, szőrös képe, hosszú szakálla, mint -egy bölénynek. - -– Neked jó hírt hozok. - -– Akkor bújj ki a bőrödből s egyenesülj fel! - -– Annál jobbat hozok. Az új Jeruzsálem el fog pusztulni bizonynyal. - -– Ki pusztítja el? - -– Én. - -– Te! Te lidércz! Te ember-vakarcs! Te nagymogul a békák között. Te vagy -talán a «pilinkó», a ki az anyja levágott lábujjából támadt, hogy a -sárkánytól elragadt bátyjait megboszulja? - -– Én vagyok az. - -– S hogyan pusztítod el? - -– Ezzel a mankóval. - -– Eddig csak szörnyeteg voltál, most már meg is bolondultál. - -– Nézz csak ide, monda Vuk, a mankója támaszkodóját lecsavarva a -botjáról. A bot vasból volt és belül üres. Tudod-e, mi lakik ebben? Az, -a ki milliókat elpusztít, az a kitől százezerek rettegnek. Egy féreg. -Csak várj, majd mingyárt előjön. - -És néhány percz mulva kidugta a bot nyilásán a csápjait egy kis szennyes -fehér puhány, a levegőben tapogatózva. - -– Látod e férget? Ezt úgy hijják, hogy a «hajófúró». (Teredo navalis.) -Ezzel a bot likas végét odatámasztotta a nyomorék a karszék oldalához, a -melyen az apja ült, aztán magyarázta tovább annak a természetét. Ez az a -pusztító féreg, mely a Verestengeren járó hajók fenekeit két-három -esztendő alatt úgy összevissza fúrja, hogy a víz beléjük tódul; ez őröli -össze a velenczei Lido vastag czölöpjeit, úgy hogy azokat minden hét -esztendőben meg kell ujítani; ez dönti le a németalföldi töltéseket, -hogy a tenger városokat, tartományokat elönt, ez a hajósok és -tengerparti lakók réme, a furdancs. - -– Hát már most mit vegyek én magamnak ezen a férgen? - -– Egy várost, népestől. A miről te éjjel-nappal álmodol: az új -Jeruzsálem. Épült a Branta völgy előtti tengeröbölben. A Branta völgyet -elzárja fenn a három tüzes szentek kolostorának a hegylapálya. Ezen a -lapályon van egy tó, a mely a Nabukodonozor sziklájából eredő hévvíz -forrásból gyülemedett. Ez a tó nedvesíti azt a mohos lápot, a melyben az -oda zarándokoló lázárok százával áztatják testüket. E roppant -vízmedenczét a völgy felől hatalmas gát zárja el. Ez a gát nem kőből van -építve, hanem erős levert égerfa czölöpökből. Azért nem építették azt -kőből, mert azon a vidéken igen gyakoriak a földrengések, alatta kell -lenni a pokolnak, azért jön ki belőle az a forró víz. Az égerfa ellenben -nem rothad meg a vízben. Már most hát halld meg, hogy mit végeztem én? A -mióta az új Jeruzsálem kikötőjébe távol országokból jövő hajók járnak, -azok ott a féregrágta fenék palánkjaikat újakkal helyettesítik s a -korhadtakat kidobálják a partra. Én mindennap lejártam a sánta lábammal -a partra s a mankóm üregét teleraktam ezekkel a furdancscsigákkal. -Azután felbiczegtem megint s a mankómból beleeregettem a csigákat a tó -vizébe. S a meleg vízben ez a faj rémségesen szaporodik. Három-négy -esztendő alatt csendesen össze fogják őrölni az egész gátat. Senki sem -gondolhat rá, hogy ezek a tengerlakó csigák oda fel, a magasban levő -tóhoz eljuthassanak, végezhetik csendesen a munkájukat. Mikor aztán jól -elvégezték, akkor csak egy csendes földindulás kell hozzá, hogy az egész -gát ledüljön, s azzal a tömérdek tó, mint az özönvíz egyszerre leomoljon -a Branta völgybe. Az aztán elsöpri magával a tengerbe az egész új -Jeruzsálemet, minden benne lakójával együtt úgy, hogy még a nyoma sem -marad, a miről megtudják, hol volt valaha? - -– Jer, hadd szorítsalak agyon! Te legdrágább fiam! Kiálta a knéz, -széttárva prémes kaftánját s beletakargatva nyomorék fiát s összevissza -csókolgatva annak vadállathoz hasonlatos arczát. «Te vagy az én -nemzetségem boszuállója. Tied az áldásom!» - -Mikor a nyomorék a mankóját elvette a szék mellől, a hajófurdancsnak a -feje már bele volt ragadva a karszék fájába. Éhes volt a féreg, mohón -kapta a prédáját. Az a karszék egy darab tölgyfa tuskóból volt vágva. - -– Ezt hagyd itt nekem. Ez lesz az én időmutatóm. - -– Valóban az lesz, mondá Vuk. Hallgathatod egész nap a perczegését. S ha -majd az ülőkéd tulsó oldalán kidugja a fejét, akkor tudhatod, hogy az új -Jeruzsálem utolsó napja eljött. – Addig, – legyenek jó álmaid. - -– Maradj még itt nálam. - -– Nem lehet. Sietek. Még folytatni kell a munkát. Aztán ott akarok -lenni, mikor ez megtörténik. Ott fekszem a gáton. Hallgatom a földre -tett fülemmel a férgek őrlését, lesem a kősziklák tompa mordulását, s -majd ha megrázkódnak, ott akarok lenni azon a látványon, mikor a világ -felfordul s a hátára ülni a fellázadt hullámnak egy kitépett czölöpön, s -onnan ordítani, mint a sárkányparipáról: «itt jövök uskókok, hajczihéj! -fel a tánczra!» - -Az öreg knéz megdicsőülten csókolgatá meg e prófétáló ajkakat, s -sajnálkozva rebegé: - -– Adnék neked valamit az útra, de magamnak sincs semmim. Mindenemből -kipusztítottak a gonoszok. Brankó bátyád rosszul lát el, mind eltagadja, -ha valami zsákmányt ejtett. A sáfár mindennap hoz fel egy sült birkát, -de annak csak a fejét kapom meg, a farkát még a sütésnél ellopják, a -többi részét meg a Tirimir bátyád után küldöm, a ki a Bludáron aláment -száz vitéz junákkal az uskókokat üldözni, s azóta elő nem jött, pedig -egyre várom. - -– Hát csak várjad öreg. Nekem nem kell semmid. Megélek én szépen. A -fejedelmek töprenghetnek a sorsuk fölött, hogy mi lesz belőlük? a -koldusok nem féltik magukat. Még inkább én hagyok neked itt valamit. -Tudtam, hogy te itt inségben vagy. Jártomban, keltemben sok alamizsnát -kaptam. Meggyüjtöttem, itt van az erszényben. Neked hoztam, tartsd meg. - -S azzal átadott az apjának egy bőrzacskót, a mibe egynehány arany volt -csavarva, s azzal biczegett vissza, a mankójára támaszkodva, alamizsnát -szedni s hajófurdancsokkal fizetni érte. - -Az öreg knéz pedig ott maradt a kormos várfalai közt, és várta, hogy -mikor tér vissza a Tirimir fia a Bludár labyrinthjából, s mikor fúrja -keresztül a hajófurdancs a tölgyfa ülőkéjét? - - - - -AZ EGÉRFOGÓ. - -A láz gyorsan halad! A siker, melyet a Daviditák kivívtak, valóban az -volt: vészes tévtanaik az egész tengerpartot behódították. A diadal -mámora egészen elvakítá őket; azt hitték, hogy már nincs ellenség. - -Az igazi ellenség pedig csak azért engedett át nekik minden tért, hogy -elhitesse velük teljes győzelmüket. - -Damiani Judás hatalma tetőpontján látszott állni. Legnagyobb ellensége, -Velencze is szövetségét kinálta cserébe az eddigi torzsalkodás helyett. -Felszólítá, hogy az új keresztes hadak szállítását együtt vállalják el a -velenczei és raguzai gályákon. Ez a megtisztelés nagy haszonnal is -kecsegtetett. A raguzai fiatal nobilik, a kik a régi erkölcs és szokás -szerint a nősülést a meglett kor feladatának tartották, s nem követték a -gyönyör és könnyelmű mulatságok ujkori divatját; hanem testedző -küzdelemben, harczi dicsőségben kerestek az ifju pezsgő vér számára -kielégítést, mind felesküdtek a keresztes vitézek zászlói alá s indulni -készültek a szent földre. Itthon csak a sybariták maradnak. Velük együtt -készülnek útra az ájtatos papok, a szigoru egyházi rendet követő -szerzetesek: nem állnak útjában a testi örömök apostolainak. - -A mint ezektől megtisztul (!) a város, akkor azután meg lehet kisérteni -az utolsó csapást, behozni II. Cajus pápát Raguzába: megnyitni előtte -szent Balázs templomát; s a hitszakadást világra szóló módon kikiáltani. - -Az alkalom, mely e czélra ki volt szemelve, a husvét ünnepe leendett. - -A velenczei hajóhad, melynek rendeltetése volt a raguzaival egyesülten a -frank és német keresztes hadakat felvenni, megjelent Raguza előtt, s ott -a magas tengeren horgonyt vetett. - -A velenczei admirál, Blandino Máté elébb maga ünnepélyes látogatást tett -Raguzában s részt vett a tiszteletére rendezett mulatságokban. Nagy -indulgentiáját tanusítá az által, hogy pompás ajándékokat hozott Monna -Teresina és Monna Barbara számára, épen úgy Lubomira és Milenka -királynéknak is: ez által fejezve ki a Daviditák szokásai iránti -tiszteletét. - -A nagyhét napjai következvén, a világi mulatságoknak meg kellett -szünniök; a velenczei admirál visszatért a tengeren horgonyzó hajójára. -Azonban meghívta szives vendéglátásra mind Damiani Judást, mind Boboli -Jánost. - -Mind a ketten megigérték, hogy viszonozni fogják a látogatását. - -Az olasz azonban csak «kötve hisz a komának». Damiani Judásnak gondja -volt rá, hogy kiséretül vigye magával a magyar helyőrség legkipróbáltabb -vitézeit, azoknak hadnagyával, Benessával együtt. - -Nem is álmodta, hogy Pirro Bennessa legnagyobb hivéből hogy változott át -elbuktató ellenségévé. Ő és Boboli Péter titkos szövetséget irtak alá a -velenczei dogéval, mely szerint Velencze megszabadítja Raguzát a -zsarnokától és az eretnek apostoltól, s ennek az árában Velencze -fenhatóságot nyer Raguza fölött, s egy kinevezett grófja fog székelni a -köztársaságban, s ezzel megszünik Raguza függetlensége. Ezek igazán a -földet adták oda maguk alól, hogy megtartsák vele az eget. Tökéletes -igazuk volt! Az idegen zsarnok ütése nem fáj úgy, mint a honfitársé. - -Midőn Boboli János rászánta magát, hogy ő is megtegye a látogatást a -velenczei admirál hajóján, nagyon eszében tartá, hogy ott az ő számára -kelepczét is vethetnek; s nem indult neki oly könnyü szerrel, mint a -Rettore. Ő magával hozta a waráng hajóhadát, a kerekes liburnákat Dávid -király személyes vezénylete alatt. Ezek is fel voltak ajánlva a -hitetlenek elleni hadjáratra: tehát mint jó barátok közelítettek a -velenczei hajóhadhoz. - -Boboli János azon a liburnán szállíttatá magát az admirál hajóhoz, a -melyen Dávid király maga vezényelt. - -Mikor bucsuzva kezet szorított vele, azt mondá neki: - -– Lehet, hogy engem itt kelepczébe csalnak. A velenczeitől minden -kitelik. Ha én ezt a gyöngyös süvegemet ezzel a három piros tollal a -levegőbe felhajítom, az azt tudatja veled, hogy árulás történt velem: -veszélyben vagyok. Akkor te tudod, hogy mit cselekedjél. - -– Tudom. Bizd rám. Monda Dávid király, s kezébe fogta a hosszú póznára -tüzött kereket, melylyel a hajósainak vezénylő jelt szokott adni. - -Damiani Judás és Boboli János egyszerre hágtak fel, két oldalról jövet, -a velenczei admirálhajóra. A magyar testőrök és Pirro Bennessa -csatlakoztak hozzájuk. - -A hajó födélzetén pompás biborfüggönyü sátor volt felállítva, a látogató -magas vendégek a kétfelől sort képező fényes öltözetű velenczei -alabárdosok között haladtak odáig. - -Akkor két hajóapród félre vonta a sátor függönyeit, s azok közül -kilépett az ősz Boboli Péter. - -Kezében tartá kivont kardját. Tetőtől talpig pánczél volt rajta. - -– Damiani Judás, Raguza zsarnoka, és te hitetlenek királya, Boboli -János; szólt az öreg nyugodt, kemény hangon. Én titeket a raguzai -köztársaság nevében elfoglak! - -Damiani Judás hirtelen kardot rántott s kisérő testőrei közé vonult -vissza, védelemre készen; azonban egyszerre megbénult a karja, a midőn -Pirro Bennessa megragadta a kezét hátulról s a saját testőrei -kifacsarták a kardot az ökléből. Látta, hogy a saját hivei által van -kiszolgáltatva az ellenségeinek. - -Azonban Boboli Jánosnak volt annyi ideje, hogy a süvegét felhajíthassa -magasan a levegőbe, mielőtt a kezeit bilincsekbe verhették volna. - -– Birátok előtt álltok! Kiálta Boboli Péter. - -– Még nem! Dávid király is itt van! Mondá János. - -Akkor aztán betömték a száját. - - - - -A HARCZ. - -Dávid király magasra emelé a kerekes rudat. - -Erre a jelre a warángok egyszerre mind behúzták az evezőiket, s a -liburnák elkezdtek a kerekeikkel dolgozni. Négy waráng dereglye -sikamlott sebesen a sima tengertükrön orrával az admirál hajó oldalának. - -Azonban a velenczeiek sem voltak készületlenül. Gyorsabban mint a -warángok liburnái, iszamodtak elő a gálya mögül harczosokkal megrakott -dereglyéik, a melyek a közeledő ellenség rohamát felfogták. Most tünt ki -a warángok fortélyának az előnye. Ők nem bizták a liburnáikat az -evezőkre; a kerékhajtó bodont egyformán taposták az ökrök jól védetten, -s az összes harczi legénység használhatta a fegyvereit. A legelső -fegyver volt a parittya. «Csak a kormányost czélozd!» volt a jelkiáltás. -A velenczések dereglyéire, mint a zápor hullott a parittyakő s egyik -ember a másik után dült ki a kormánytimon mellől, a mi tétova irányt -adott a dereglyéknek. Magukat a fegyvereseket nem kopogtatták -kavicsaikkal a warángok: azoknak nem ártott az; egymást fedő paizsaik -érczpalánkot képeztek fejük előtt. És akkor hirtelen megszüntetve az -egyik ökör taposó rohamát, a liburnák, mint az úszó hal, oly sebesen -kanyarodtak félkörben s oldalba kapták a dereglyéket. A liburnának az -orrán volt két hegyes vasagyara, a víz alatt pedig egy hosszu -egyszarvuja: a felső a dereglyéknek, az alsó a gályáknak szólt. A -velenczei hajósok hirtelen igyekeztek a járműveiket elfordítani a roham -elől s csáklyáikkal félretaszítani a liburnát; egy dereglye azonban, -melynek kormányzóját épen akkor szédíté le egy parittyakő, nem volt -eléggé gyors a félretérésben, azt a waráng liburna agyarára kapta, s egy -pillanat mulva fel volt döntve a dereglye, harczosaival, evezőseivel -együtt; a sok emberfő ott uszkált a tánczoló hullámokon. Erre a többi -gályáktól is előrohantak a dereglyék. - -Most Dávid király a feje fölött tartott kerekes póznáját megpörgette az -ujjai között, mely jeladásra az egész waráng hajóraj megindúlt félhold -alakban a velenczei hajók felé, s elfogadta a nyilt tengeri harczot. - -A velenczei hajósok is gyakorlott, harczedzett vitézek voltak a -tengeren. Diadalaikról a szaraczénok és mórok sokat beszélhetnek. A -waráng méltó ellenfélre talált bennük. De az ő részükön volt a -vitézségen kivül még a ravaszság is. A milyen gyors volt a támadásuk, -épen olyan hirtelen tudtak hátat adni. Hajóik farral épen oly ügyesen -tudtak előre haladni, mint orral, s olyankor egyszerre minden harczos -evezőre kapott, s a lapátkerékhez adva a testi erőt is, elhagyta az -utána nyomuló ellenfelét. Ezzel a csellel sikerült nekik a velenczei -dereglyéseket a horgonyon álló gályáktól jó távolra elcsalogatni. - -Ezt a körülményt nem hagyta Dávid király felhasználatlanúl. A míg a -királyfi, Solom a waráng hajóraj balszárnyával a hátráló cselt folytatta -a cadmei sziklák öble felé: Dávid király három liburnával ott állt -mozdulatlanúl az admirálhajóval szemben. Ekkor egy jeladására egyszerre -nekilódult mind a három a nagy három árboczosnak. Annak volt kétszáztíz -evezőse, a kik hármasával ülve a külső gályatornáczon, egy-egy hosszú -evezőt feszítettek együtt. Azonkívül volt háromszáz lándzsás vitéze, -nyolczvan lövésze számszerijjakkal ellátva. A födélzetén három kőhajító -balista; egy dárdalövő csappantyu mind a két oldalán, s a hátulsó -fatornyában, a honnan az admirál vezényelt, volt elhelyezve a görögtűz -vető gép, melynek byzanczi tűzmester volt a kezelője. Azonkivül a gálya -oldalain levő ablakokból mindenünnen fényes rézkosfejek meredeztek elő, -melyeket lódító lánczczal taszítanak neki az ellenséges gálya oldalának, -ha az össze talált kapaszkodni a hajójukkal. - -És ezt a hatalmas szörnyeteget merte megtámadni Dávid király a maga -három liburnájával. A hogy megtámadják a fizeterek a nagy czethalat. - -Dereglye nem állt az útjokban; az vagy fel volt már forgatva, -elsülyesztve, vagy összeakaszkodott az ellenség dereglyéivel, a mikor -aztán a párkányon álló harczosok kópjával, szekerczével öldökölték -egymást. - -Az admirálhajó felhúzta a horgonyait, s kifeszített vitorlákkal, mind a -hetven evezőjét mozgásba hozva, zúdult neki a nyomorult liburnáknak, -hogy magával a nehéz tetemével legázolja őket. De azok hirtelen -elsiklottak mellette; s a warángok nehéz szekercze csapásai alatt a -hosszú evező lapátok csonkára töredeztek. - -Dávid király vezérliburnája a gálya hátuljába került. Maga a király -fogta a kormányrudat. Volt vele ötven harczos; a rézláncz övön kivül -egészen meztelen, csak a négyágu paizs a védelmük; kezükben kópja és -szekercze. Maga Dávid király egy egész nyers ökörbőrt viselt palást -gyanánt, úgy hogy a szarvas fejbőr a fejére volt húzva, sisak és korona -gyanánt. - -Valamennyi ijász mind őt veszi czélba; de a nyilaik nem találják őt el. -Az a hit róla, hogy nem fogja semmi fegyver. Lövöldözhetnek ahoz! - -Ez ellen az ördög ellen csak a pokoltűz segít! - -A byzanczi tűzmester lövésre ajzza a tűzvető gépet s mikor a -hátrafeszített vaskanál a fogaskerék utolsó rovátkájához ér, hirtelen -meggyujtja kanóczczal a belétett pokolszerveket, s a mint a következő -pillanatban a gép peczke felpattan, a visszarúgó aczélkar messze köpi a -vaskanálból a sziporkázó tűzcsillagot, mely a hová leesik, olthatatlan -lángot gyujt, s ha egy szikrája embertestre hull, azt csontig égeti. A -szikragomoly jól volt czélozva: egyenesen Dávid király felé repült. A -király hirtelen lekapta vállárul a nyers ökörbőrt s azt a két karjával -szétfeszítve a feje fölött, mint gyermekjátékban a labdát, elkapta a -tűzgomolyt, a nyers bőrbe hirtelen összeszorította, s aztán két kézre -fogva az egészet, egy hatalmas lökéssel felhajította a gálya evező -tornáczára. A görögtűz ott repesztette szét az ökörbőrt s aztán szórta -szerteszélylyel veszedelmes szikráit, a gályapadhoz lánczolt rabok -között halálordítást támasztva. - -Tehát még a pokoltűz sem árt az ördögnek, azt is visszadobja. - -A hajósoknak a saját gályájuk oltásáról kellett gondoskodni, homokkal, -rádobált paizsokkal paráholva a harapózó lángot; s ez alatt döngöttek a -warángok ütései a gálya oldalán, a mint a vaskapcsokat beleszegezték, a -miken mint lajtorján kapaszkodnak majd fel a gálya tetejére. - -S a míg e harcz folyik a víz fölött, a vizek mélyében is csendesen halad -az orvtámadás. A waráng buvárok fúrják a gálya fenekét. - -A magyar történelem is hoz fel ilyenre példát. Mikor I. Endre király -alatt német Henrik hajóit a Dunán mind kifúrta a buvár Kund. - -Azonban a velenczei hajók nem dunai burdzsellák, hogy azokkal egy ember, -meg egy furó könnyen elbánhasson. A warángoknál egész csapat végezte e -munkát. A hadgálya feneke vastag rézlemezzel volt borítva. Azt elébb az -egyik buvárnak hegyes kajmóju pőrölyével keresztül kellett ütni. Akkor -egy második buvár jött a furójával s a furó nyelét a mellének feszítve, -elkezdé azt a gálya palánkjába facsarni. Mikor a lélekzete elfogyott, -jött a második, a harmadik buvár, felváltották egymást, míg elég mély a -fúrt lyuk. Azonban még ezen keresztűl egy hét alatt sem telne meg a -gálya vízzel. Azt tették hát, hogy a fúrt lyukba egy tülköt tömtek tele -oltatlan mészszel, melynek a nyitott része apró kavicscsal volt elzárva, -s az ismét sodronynyal bekötve, hogy a kavics ki ne hulljon. Akkor aztán -magára hagyták a művüket. Az oltatlan mészből a vízben kifejlő gáz -inkább a palánkon tört keresztül, mint hogy a kavicsdugaszt taszítsa ki; -azt már tudják a bányászok; s nemsokára emberfőnyi rés lett szakítva a -gálya fenekén. - -E harcz ott ment végbe az új Jeruzsálem kikötője előtt. - -Ez akkor is tele volt hajóval. - -Az egész uskók nép, a davidita lakosság mind kicsődült a partra, a -warángok merész harczát nézni a velenczések ellen. - -Ha ezeknek lett volna bátorságuk, evezőre, fegyverre kapni, s -belekeverődni a csatába a maguk gályáival, bizony kétségessé tehették -volna a harcz kimenetelét; de hát csak a szájuk volt nagy, beérték -azzal, hogy a hajók vitorlarúdjairól ujjongtak biztató rivallást a -waráng szövetségeseknek, s nézték pipogya tétlenséggel a harcz -lefolyását. - -– Ejh, ti ügyetlenek! kiálta Boboli Péter az ijászokra, akik hasztalan -lövöldöztek a waráng király felé. Ide azzal a számszerijjal, majd én -veszem czélba! - -S azzal kivette az egyik lövész kezéből a nyillövő peczkes tegezt. - -De mielőtt a nyilvesszőt belé helyezte volna az ágyába, a kebléből -elővett egy kis hegykristály palaczkot, s abba belemártotta a nyil -hegyét. Csak egy karczolás az így megmérgezett nyilhegygyel, s a -leghatalmasabb óriás halottá dermed tőle. - -Boboli Péter czélba vette Dávid királyt; a nyil odatalált a hős mellébe. -A király felordított; oly hangosan, hogy az az egész csatazajt -túlzengte, s azzal végig esett a hajóban halottan. - -Dávid király életével egyszerre elveszték a warángok a szivüket. - -«A király elesett!» hangzott egyik liburnától a másikig. - -S azzal egyszerre abba hagyta mindenki az ostromot; a kik már fenn -voltak az admirálhajó evezős párkányán, leugráltak a tengerbe s úszva -igyekeztek a liburnáikhoz eljutni, a warángok szekerczét, kopját -eldobtak a kezükből, az evezőket kapták elő, s az egész liburnaraj -igyekezett őrült gyorsasággal a cselből hátravonúlt társaik után a -cadmaei sziklák felé menekülni. - -A velenczei dereglyeraj és a gályák harczos népe diadalordításban tört -ki a félelmes ellenség megfutamodására; hanem az admirál hajón nem -sokára az örömriadal a rémület zürhangjába kezdett átkeveredni: a gálya -féloldalra hanyatlott, a tetőn állók csuszamodtak a padlón; a -hajófenékből kétségbeesett halálordítás hangzott fel: «a gálya sülyed!» -A buvárok munkája sikerült. - -A győzelmi mámorra rettenetes fölébredés következett, «elveszünk!» -ordítá minden ember, s futott előre hátra, nem hallgatva az admirál és a -hajóskapitányok parancsszavára. A dereglyék, a miken a hajós nép -menekülhetett volna, mind a warángokat üldözték. - -A kormányos azon igyekezett, hogy valamelyik szomszéd gálya közelébe -vitorláztassa a nagy hajót, a honnan a hajós nép mentésére segélyt -nyujthatnak; a kapitányok rekedtté kiabálták magukat, a matrózoknak -parancsot osztva a mellékvitorlák bevonására, a felesleges hajótehernek -a tengerbe dobálására; az evezőpadhoz lánczolt gályarabok üvöltöttek -halálfélelmükben, míg a hajóácsok szekerczéikkel a folyvást égő -palánkokat hasogatták le, a miket a görögtűz meggyujtott; a nagy -zűrzavarban senkinek sem jutott eszébe, hogy a harcz megkezdése előtt a -két fejedelmi foglyot, Damiani Judást és Boboli Jánost a hajó mélyében -levő zárkákba csukták el. Azok most ott fulladnak. - -De valakinek mégis eszébe jutott valaki. - -Az édesapának az egyetlen fia. - -– A fiam! ordítá Boboli Péter, s kétségbeesetten rohant alá a lépcsőkön, -a mik a zárkákhoz vezettek. - -Két átelleni zárkába volt elzárva a két fogoly. Az egyik, mely a hajó -vízfelé hajló oldalán volt, már egészen megtelt vízzel, a melyik fogoly -abba volt zárva, az már nem volt ennek a világnak a lakója. A második -rekesz azonban még egy szegletével kiemelkedett a vízből, ebben még élő -ember lehet. - -Boboli Péter fejszét hozott magával s feltörte az ajtót. Az eléje tóduló -víz tetején a fiának a szép férfias fejét pillantá meg. Még élt. -Szemeiben megvillant az élve maradás öröme. - -Hanem a mint azt az arczot megpillantá, mely börtöne ajtajában megjelent -előtte, az öröm egyszerre az ijedtség, az elkeseredés torz kifejezésének -adott helyet arczán: nem apja, birája, hóhéra volt az! Boboli János -egyszerre lebukott a víz alá, melyből csak a feje látszott már elő, most -az is eltünt. Meg akarta magát fullasztani, s lefeküdt a zárka fenekére, -de az apa oda rohant hozzá s utána bukva a víz alá, megragadta a fiát -szép hosszú üstökénél fogva. - -A fogolynak a kezei hátra voltak kötve; nem volt képes a küzdelemre, de -lábait neki feszíthette az ajtóragasztónak, hogy kivonszoltatását -megakadályozza. S a ki időt nyer, – halált nyer. A hajó egyre mélyebben -sülyedt alá: a víz mindkettőjük fejét elborította már. - -Azonban Boboli Péter részén volt a hideg vér, s a víz alatt ez a -hatalom. Míg a fia kétségbeesve hánykódott kezei között, ő gazdálkodva -tartotta vissza lélekzetét; egyszer aztán a fia eszméletlenül tört -össze, akkor nyalábra fogta s kereste a lépcsőt, a melyen idáig jött. Az -is több fokkal a víz alatt volt már. Sietni kellett. - -Fenn a hajótetőn iszonyú volt a tombolás. A harczosok segélyért -ordítoztak a távozó dereglyék után; a gályapadokon a rabok lánczaikat -tördelték, nem gondoltak az evezésre; az lehetetlen is volt már, mert a -hajó féloldalra volt dülve. - -A mint Boboli Péter drága terhével a vállán feljutott a közép -födélzetre, a hol a matrózok hirtelen összetákolt gerendákból igyekeztek -mentő tutajt rögtönözni, valaki megragadta a palástját hátulról. - -Visszatekintett, Pirro Bennessa volt az. - -A hajómellvéd egy csapóajtaján dugta ki a fejét. - -– Csitt! susogá Pirro; utánam jőjj! Itt a mi bárkánk! - -A raguzai bárka, a melyen Pirro jött az admirál hajóhoz Damiani -Judással, nem vett részt az ütközetben, s a mint a nagy veszedelem -kiütött a gályán, a magyar testőrök hirtelen igyekeztek azt biztosítani -a maguk számára, hogy más el ne foglalja. - -Csak Boboli Péterre vártak még. - -– Elébb ezt vegyétek át. Jó helyre fektessétek! szólt az öreg, elalélt -fiát Pirro vállára helyezve. - -– Él még? - -– Szent Balázs adja, hogy éljen! - -Pirro tovább adta a félholtat a kötéllajtorja alsó fokán álló -hadnagyának, így jutott az le a bárkába; ott végig fektették a -fenékpadon. - -Utolsó volt Boboli Péter, a ki a bárkába leszállt. - -Senkinek sem volt gondja búcsút venni a velenczei admiráltól. - -Eltávozásukat nem is vette észre senki, mert a hajó arrafelé dült meg, s -minden ember az ellenkező oldalra menekült. - -A raguzai evezősök nekifeszítették a lapátot s a bárka tova sikamlott. -Egy lánczáról leszabadult rab utánuk uszott, s belekapaszkodott a bárka -horgonylánczába. Annak a fejére ütöttek egyet az evezőlapáttal s aztán -elmaradt. - -Most aztán odatérdelt Boboli Péter fiának élettelen teste mellé s ölébe -vette annak a fejét. - -Az arcz halotté volt. A félig nyitott szemek tört szivárványa felfelé -fordulva, az ajkak nyitva: minden mozdításnál tengervíz buggyan belőlük -elő; a hol piros volt az arcz, ott most szederjes foltok vannak, homloka -feldagadt, tán a küzdelemben kapott ütődéstől. - -Az apa oly gonddal igyekezik őt az életre visszahozni. Maga vetkőzteti -ázott ruháiból; fülével hallgatja, ver-e még a szive? Megdermedt karjait -mozgatja, fejét térdére helyezi, tagjait dörzsöli. Majd érvágót vesz -elő, (a nélkül okos ember soha sem jár) eret vág a karján; a vér még -fecskendezve tör elő: még van élet benne! A vérsugár még testvére a -napsugárnak! Aztán ajkára teszi ajkait s lélekzetét átfujja belé; míg -egyszer a nyugvó mell lassan emelkedni kezd, a félig nyitott pillák -lecsukódnak, az ökölre szorított kéz ujjai szétterjednek: a tetszhalott -életre tér. Csak álomra elébb. - -Milyen nagy az öröme az apának, hogy fiát megmenthette. Mégis szerette -őt. - -Pirro Bennessa részvétteljesen nézte az öreget. Senkit nem hítt az -segélyül: maga végzett mindent. - -– Boboli Péter, te nagyon örülsz annak, hogy fiadat megmenthetted a -haláltól. - -– Hogy ne örülnék? Egy olyan csúf haláltól. A milyenre csak egy Damiani -Judás volt méltó, a kinek az életét úgy kellett befejezni, mint egy -könyvből kitépett lapot, hogy senki ne tudja róla, mi lett a vége? De -Boboli János neve fényes, ragyogó tünemény, a kiről fel kell jegyezni a -csillagászoknak, holt volt a zenithje, hol volt a nadirja? - -– Tehát ha úgy szereted a fiadat, folytatá Bennessa, azt tanácsolom -neked, vidd magaddal Lacromába, s rejtsd el ott, nem fogjuk üldözni; -legyen benne örömed sokáig. De Raguzába ne hozd. - -– De én épen Raguzába fogom őt vinni, mond az agg patricius. Mert nem -azért szabadítottam meg a fiamat a csúf haláltól, hogy gyönyörködjem -benne, hanem hogy átadjam őt biráinak; s a milyen fényes volt az élete, -legyen olyan híres, nevezetes annak a vége is. Boboli Péter megmentette -a fiát – a vérpad számára! - - - - -A HARANGKONGÁS. - -A sülyedő admirál-hajón zűrzavar közepett a hajónagyok igyekeztek -megmenteni a legbecsesebbet: először is a hajó védszentjének, szent -Katalinnak ereklyeszekrényét, az oltárkészleteket, a hajóhad pénztárát; -ezeké volt az egyetlen díszbárka, mely a hajófödélzethez volt lánczolva; -ezt bocsáták a szomszéd gályához legelébb, mely lassan tudott a sülyedő -hajó felé közeledni evezőivel. E perczben teljes szélcsend állott be; a -vitorlák mind lohadtan csüggtek alá árboczaikról. - -A segélykiáltó tülökszó elveszett a harczi lármában, a mit az -összekeveredett dereglyék harczosai támasztottak, folyvást távozva a -gályasortól. - -A tenger ilyenkor veszi fel ünnepi pompáját: foltonkint tarkállik, akár -csak egy tündér himezte szőnyeg: a láthatár felé, hol az éggel összeér, -ezüst szinben játszik, míg a partok előtt hihetetlen merész -ecsetvonással zárja el a tarka képet egy széles sötétkék sávoly. Csak -néhol húz rajta egy keskeny fűzöld csíkot valami végig suhanó fuvallat, -mely egy pillanatra feldagasztja annak a gályának a vitorláit, melyet -útjában talál. A nap bálványképe még nem tükröződik vissza a tengerből a -parton állók szemébe, mert még alig haladta meg a Vellebit hófedte -ormait, kora reggel lévén. - -Az új Jeruzsálem lakói mind kicsődültek a kikötő gátjára, onnan bámulják -az érdekes látványt: a két dereglye közötti harczot, mely épen az ő -tengeröblük előtt vonul végig. - -Különben is pihenő nap van: husvét szombatja; processiók, templomjárások -ideje. A daviditák épen úgy megünneplik a Krisztus halálát és -feltámadását, mint a többi keresztyének; hisz a názáretbeli Jézus anyai -ágon egyenes utódja Szent Dávid királynak. - -A hirtelen kitört harcz okát mindenki sejti itt. A waráng liburna-hadat -azért vitte magával János király, hogy ha a velenczések árulást követnek -el ellene, azt hivei megtorolják. - -A partról jól lehetett látni a warángok vakmerő támadását s aztán -visszavonulásuk után az admirálhajó veszedelmét. - -Az uskókok örömujjongása köszönté e látható sikert. A warángok ismét -megmutatták, hogy mit tudnak? Ilyenkor aztán az üldözők elől gyorsan -vissza szoktak vonulni sziklás kikötőjükbe, melynek vészei közé -idegennek behatolni bizonyos hajótörés. - -A nap a reggeli tizenöt órát mutatta az égen, a midőn egyszerre -megváltozott a tenger ábrázatja. A nélkül, hogy egy szellő keletkezett -volna, hirtelen sötétzöldre vált a széles víztükör nagy messzeségben, a -habok elkezdtek tánczolni: nem úgy, mint midőn a szél torlasztja őket -barázdákra döntve, de mintha csupa ugrókút szökellne felfelé -rendetlenül, egymásnak ütődve, néhol ívnek hajolva, s a hullámtánczban -valamennyi dereglye és liburna bukdácsol, kalimpázik, orrával, farával -fel és lesülyedve, csúffá téve a kormányt, evezőlapátot. - -E megfoghatatlan tünemény közepett valamennyi tengerész fülét megüti egy -vérlázító hang: az új Jeruzsálem templomának tornyaiból harangszó -hallik. - -Hisz ezek pogányok és Krisztuskáromlók! - -A kik nagy szombat reggelén megkondítják a harangjaikat; a világba -kiáltva a kihivó gúnyt, hogy nem utaztak e napon a harangok Rómába! - -A velenczések haragja a harangszó hallatára egyszerre az új Jeruzsálem -ellen fordult. A warángokat hagyák menekülni a maguk búvó kikötője felé, -a melynek vészeit minden pilotájuk ismerte, s mintha közös parancsszavuk -lett volna rá, neki fordultak az elátkozott városnak. - -Úgy is ki volt arra mondva az itélet: el kell pusztulnia a földszinéről! -Ez a harangszó csak sietteté a végrehajtást. - -Néhány dereglyének a parancsnokai észrevették az alatt, hogy az -admirálhajó árboczai félre vannak dőlve, s egyszerre visszafordultak a -sülyedő gálya segélyére; a nagy tömeg azonban, mint egy zárt phalanx -nyomult a Brantavölgyi kikötő felé. - -Az akkor is rakva volt kereskedő hajókkal; jó hadizsákmány a hajósoknak. -Azoknak a tengerészei nem is gondoltak ellenállásra; hanem a mint -észrevették, hogy a velenczések támadása ő ellenük fordul, menekültek ki -csónakjaikon a partra, telekiabálva rémhirrel a várost, hogy itt jön az -ellenség a tenger felől. Odabenn azonban még nagyobb rémületre találtak: -a lakosság eszeveszetten rohant az utczákon, hanem némán! Ennél e -veszélynél elveszti az ember a szavát. Ha tűz van, ha árvíz jön: -tüdőszakadtáig ordít a halandó, de mikor a földalatti ellenség jön, -akkor a rémület néma. - -Az, a ki a tornyokban a harangokat kongatta, nem a hittagadó davidita -nép volt, hanem a földrengés. - -Már napok óta rebesgették azok a lázárok, kik a mohásból lejöttek a -kikötőbe alamizsnát szedni, hogy a tüzes szentek kolostoránál szokatlan -tünemények járják: a Nabukodonozor üregéből rendkívüli tömegben omlik -elő a forró víz, zavaros iszapos keveréket okádva a tóba, mely már egész -a gát párkányáig megtelt, s abból oly nehéz gőz párolog fel, hogy a tó -feletti csapóhidon nem lehet a kolostorból kijönni, mert leszédül az -ember. Néha a hévizponor üvöltő böffenéssel gyantaszagú pokolsarat hány -ki, mely a víznél könnyebb. - -Nem is igen mertek már a nyomorékok a gyógyfürdő burdékjaihoz -visszatérni. - -Az is feltünt, hogy a számos vadkan, mely ott a makktermő erdőkben -tanyázott, milyen nagy röfögéssel igyekezett több nap óta a hegy tulsó -oldalára átköltözni, valamennyi visitó koczájával együtt. Vadmacska a -fiát vitte a szájában, a dabóza fényes nappal kijött a barlangjából s -futott a tengerbe. Minden állat előre érzé azt a névtelen rémületet. - -Csak egy élő lényre nézve volt ennek az előérzete gyönyörűség. - -A mosszori knéz nyomorék fia ott hevert éjjel-nappal a tó czölöpgátján. -Neki halálélesztő volt az a fullasztó gőz, a mit a kénköves sár -felpárolog. Ott hallgatta figyelve a földkebel morgását, a gerendafuró -csigák perczegését, s biztatta a köszvényes tagjait, hogy majd nem soká -tart már. - -– Az Isten nyomorékja nem sokára hős lesz. Olyan paripára ül, a milyenen -még Deli Markó sem lovagolt soha, s úgy gázolja maga alá ellenségeit, -miként a Fanyövő, a Vasgyuró, a Kőmorzsoló: a nagy óriások. A Pilinkó, a -Hüvelycsik Palkó bosszút áll a sárkányon az elrabolt hugáért, megölt -bátyjaiért! Beleveri az ólomszérübe a vasbuzogánynyal! - -Csak az a nap jőjjön, a melyen a harangok megkondulnak maguktól a -toronyban. - -Hát eljött az a nap. - -A mikor a tenger azt a tüneményt láttatta, hogy elkezdett szélcsend -alatt hegyes hullámokban szökellni, ez a földrengés első tünete volt: a -szárazon még jobban érezték azt, a megrázott tornyokban kongtak a -harangok. A nép lélekvesztve rohant a főtemplomba, az oltár elé -kényszerítve a főpapot, II. Cajus pápát, ki tiarás fejével épen olyan -reszkető alak volt, mint hívei egyenkint, s rémültében nem találta meg a -könyörgése kezdő szavait. - -A partraszállt velenczei harczosok nem találtak fegyveres ellenséget, a -ki ellenállni merészeljen. Ott kezdhették a munkájokat, a hol akarták. - -Az a nyomorék dæmon is érzé azt a lélekijesztő földrázkódást odafenn, a -czölöpzet párkánygerendáján ülve, mint egy paripán, ő is hallá azt a -rémséges harangszót odalenn a város tizenhét tornyában, aztán elnézte -felmagasztalt tekintettel, hogyan kezd kifelé hajlani az egész gát a -közepén, a tulsó oldalán levő vastag mohát, bürükérget túrva, repesztve -szerteszét. - -– No még jobban! no még jobban! kiabált, mankójával paskolva a gerendát, -a melyen lovagolt. «Czo fel sárkánylovam! czo fel táltos paripám! se -fejed, se lábad! még is te fogod el!» - -Egyszer aztán nagyot buffant a hévíz sziklatorka, olyan tömeg sarat -vetve ki magából, hogy vele együtt a három tüzes szentek drágakőszobrait -is kihányta a tóba; a mit egy felfelé taszító lökés követett, s erre -iszonyú robajjal dült ki az egész czölöpgát, melynek gerendáit a -hajófurdancsok össze-vissza pudvásíták, egész hosszában a völgy felé. - -És azzal az egész roppant víztömeg, a tó összes tartalma, egyszerre -alázudult a völgybe. - -Nem mint egy zuhatag, de mint egy hömpölygő lavina, mint egy -apocalyptikus szörnyeteg gigászi feje, ágaskodva, égnek emelkedve, -hullámot hullám fölé túrva, omlott alá a népirtó csoda. - -A nyomorék Vuk átnyalábolta karjaival, lábszáraival a párkány gerendát, -mint a szilaj paripát a lovagló vadember; a hullámtorlat leszakította -azt a kapcsairól s felkapta a hátára! Ott nyargalt az őrjöngő dæmon a -saját maga alkotta szörnyeteg tajtékturó hátán, vihar sebességgel -vágtatva hanyatthomlok a mélységbe alá, aztán eltemette őt is az özönvíz -árja. - -A hömpölygő áradat egy álompercz alatt leseperte maga elől az egész -paradicsomkertet, pálmaligetével, gránátalma pagonyaival, s aztán dült -földrengető robajjal a mély völgybe alá: letördelt sziklákat hajigálva -előre s kinyűtt erdővel tömve meg saját maga előtt a völgyszorulatot, -hogy aztán megint összegyüjtött haraggal törje keresztül a torlaszt s -annál iszonyúbb rohamban zúduljon alá az utjába épült veszendő -embertanyára. Se kőfal nem állt meg előtte, se százados erdő. - -Mi történt odalent az új Jeruzsálemben? Maradt-e idejük a győzőknek és a -legyőzötteknek egymással kibékülni? mondhattak-e el egy utolsó imádságot -az irgalmas Istenhez? menekülhettek-e fel a magas tornyaikba, házaik -tetejére? arról hírt nem mondott senki. Védő fal, bástya, palota, -templom tornyostul mind egymásra omlott, s maga alá temette, a mi élt; a -lezuhanó áradat még a mólót is keresztül törte, felforgatva a kikötőben -horgonyzó hajókat, pozdorjává zuzta a dereglyéket, s aztán beleomlott a -tengerbe. Még ott sem szünt meg. Mintha ő volna az a Leviathán, a ki -átúszsza a tengert, tovább hömpölygött, kigyó alakú hánykódással, a -kinyűtt erdőtől zöld sörényes háttal, gályaroncsot, templomtetőt, -holttest-gomolyt zúdítva maga előtt hullámtúró fejével; egy itéletnapi -szörnyeteg a sima kék tengerszín közepén. - -Az admirál-hajónak már csak az árboczai álltak ki a vízből. A hömpölygő -csoda egyenesen neki tartott, harsogásával elnyomva a kétségbeesett nép -halálordítását. A vitorlapóznák, az árbocz-kosarak el voltak lepve, -mentésre váró, kapaszkodó hajósokkal. A vizek csodája keresztül -gomolygott rajta, árboczokat, embereket a tenger mélyébe temetve, a -gályát fenekével fölfelé fordítva, s még azután messze elúszott a -felzavart tengeren, szertefutó barázdákat küldve szét a ringó víztükör -felett, sárga iszapszinnel s zöld fatörmelékkel jelölve meg az utat, -melyet végigfutott. - -Új Jeruzsálem városa nem létezett többé. Sem a brantavölgyi paradicsom. - - - - -A BETELJESÜLT KIVÁNSÁGOK. - -Raguzában mind erről nem tudtak semmit. - -Földanyánk ott a dalmata parton nagyon szeszélyes. Egy ponton lejteni -indul; a másikon szépen nyugszik. Hol itt, hol amott érzik a -földrengést; míg másutt hírét sem hallják. Némely vidéken egészen -otthonos a föld háborgása: a lakosok a kunyhóikat az élőfák ágai közé -építik, vagy a tenger sekély vize fölé czölöpökre állítják. - -Raguzát ez ideig nem látogatta meg a földrengés. - -A lefolyt tengeri harczról sem volt a raguzai népnek tudomása: a -sabioncelloi hosszú félsziget mögött folyt az le, s még akkor ágyuszó -nem hirdette tíz mértföldnyire, hogy tömeges emberáldozatot hoznak a -fehérbőrüek – Huiczilopochtlinak. - -A brantavölgyi catastrophából pedig hirmondó sem maradt; de még a -járható út is elpusztult, mely Raguzába vezetett. - -A husvét előtti szombat a maga megszokott egyházi pompájával telt le. A -harangok délre haza kerültek Rómából s a népsokaság tolongott egyik -templomból a másikba, ájtatos zsolozsmák éneklése mellett, a feltámadás -szertartását ünnepelni. Nőknek azonban, ha csak apáczák nem voltak, -tiltva volt, akár a passio-játékokon, akár a szombati ceremoniákban -megjelenni: várniok kellett a maguk sorára. Szombaton az ő dolguk volt -az óhajtott mézeskalács és husvéti felfüzött perecz készítése odahaza. - -Valamennyi templom között legutolsónak volt hagyva a daviditáké, a kik a -feltámadást a délutáni napkezdetén (hat órakor mostani időszámitás -szerint) szokták megünnepelni. Főpapjuk, maga János király, távol volt: -a tengeren járt, annak haza kellett addig érkeznie. - -A Boboli kastély belseje az Eufratparti paradicsomot mimelte. Azt János -király a két felesége képzelete szerint alkotta össze. Egy tágas -köralaku tornácz, magas kupolával fedve képezte a kertet, melyben messze -földről összehordott délszaki növények versengtek a hazai virágtermő -fákkal, s a meleg égalj flórájához odaillett a repkedő, éneklő -madársereg, melynek fészke távol Abyssiniában, vagy a Szenegál-part -fahéjtermő gesztjében rejtőzhetett. A tündéri kert boltozata átlátszó -máriaüvegből (macskaezüst, csillámpala) volt mesterséges foglalattal -összerakva; úgy kéklett, mint az ég kárpitja. - -Egy tündérgrotta, a koralok mindenféle fajából összerakva s befuttatva -virágtölcséres jalappával, rejtőzött a széles levelü pálmák között; az -egyik oldalából, tarka csigahéjak csoportjából omlott alá egy -kristálytiszta forrás, melynek vizét távol a hegyek közül vezették idáig -ólomcsöveken át. Szelid evetkék, madárkák odajártak belőle inni. - -Még olyankor is, a mikor a két hölgy ott ült a grottában. - -A nap hevesen sütött; Raguzában már husvét táján nyár van; a paradicsom -terme át volt fülve a füszerillatu bokrok ambrájától. Ilyenkor teher az -öltözet; kivált az egyedüllétben: a két Éva alig tür magán egyebet egy -átlátszó lepelnél. Milenka társnője lábainál hever, Lubomirának engedve -a haját fésülni. - -Lubomirának ez gyönyörüség. Milenkát cziczomázni, a haját százféle -alakban befonni, szépen felöltöztetni. Legyen szép! Tessék az ő -királyának! Tanítja énekre, tanítja beszédre. Idegen nyelven kimondott -szavakra. Hogy mondják római, hogy athenæi nyelven azt az örök szép -szót, a szerelmet? Hogy kell annak, a kit imádunk, szivünk szerint -szólni, hogy megértse, a mit mi érzünk? Lubomira azt akarja, hogy -Milenkát is úgy szeresse – Asmodái – miként őtet. Nem Milenka kedvéért -teszi azt, hanem Asmodáiért. - -Azon versengenek, hogy melyik tudja őt jobban szeretni? - -De mindegyik a másiknak adja a diadal pálmáját. Keresik egymásban, a mi -a szebbség, a mi a jobbság. - -S aztán beszélnek egymásnak az álmaikról. - -– Ah, ha az én álmom teljesülne; szól ábrándozó elandalodással Milenka, -szép fejét Lubomira ölébe nyugtatva. Azt álmodtam, hogy odajött elém a -Jehova, szép ezüstfehér szakállu agg férfi képében, s jóságos -tekintetével felemelve magához a földről, mintha a légben repülnék, azt -mondá hozzám: «mit kivánnál magadnak, szólj! én teljesítem!» S arra én -azt mondtam: «Oh uram! mindent megadtál nekem már, a mit csak sziv -kivánhat: lakójává tettél a paradicsomnak. Nem kivánok én tőled egyebet, -mint hogy rejtsd el ezt a mi paradicsomunkat úgy, hogy senki ne tudjon -felőle. Zárd ki a világból, valahová, ismeretlen tenger közepébe, hová -hajót nem hoz a vitorla; melyet zátonyok miatt megközelíteni nem lehet, -s engedj ott bennünket hármunkat együtt élni, és szeretni a míg meg nem -halunk. S aztán én legyek hármunk közül az első, a ki meghal.» - -Azzal felemelte magát, a két karjával átfonva Lubomira nyakát, s -megcsókolta annak az ajkait. - -– Én nem azt kivánnám tőle, ha én hozzám leszállna a Zebaóth; mondá -Lubomira, szép társnője fejét körülkoszoruzva befont hajával s aztán a -saját arczához vonva annak arczát s egy gömbölyü aczél tükörből, mit -félkezével messze tartott magától, e két tündöklő képmásban -gyönyörködve. Én azt kivánnám, ha én elém jönne az a hatalmas ősz férfi, -ki a multak és jövendők ura: «Tedd, hogy valósuljon meg amaz álom, -melyet a warángok királynéja, Bravalla álmodott felőlünk; hogy ez a -három fej: kettőnké, és a mi szerelmesünké, ott álljon egymás mellett -valaha, márványban megörökítve!» - -«Ez a kivánságod be fog teljesülni!» kiálta egy erőteljes férfi hang, s -a két andalgó nő egy ősz szakállu férfit látott kilépni a tündérgrotta -bokrai közűl. – De ez nem a bibliai Zebaóth volt, hanem az öreg Boboli -Péter; a költőnek, a királynak, az Aktæonnak az atyja. - - - - -A HOLT KIRÁLY NÁSZÚTJA. - -A warángnők a tengerpart magas sziklapárkányára gyülekeztek, ottan -várták visszatérő hőseiket. - -A cadmæi sziklák tengeröble táján már nem üldözték azokat a velenczei -naszádok; a keresztes had gályái a magas tengeren tüntek elő -árboczerdejükkel, mozdulatlanul. - -Hanem a kürtök elárulták a gyászt. - -Ha diadallal közelítnek a waráng vitézek hazatérő liburnáikon, akkor -riadó énekeiket viszhangozzák a parti sziklák; a mikor gyászolnak, akkor -csak a kürt szól; a veszteség számára nincs emberi szó. - -A nők a kürtrivallásra mind seregestül rohantak alá a meredek -sziklavágányokon a férfiak elé. - -Kinek van gyásza? Kik lettek özvegygyé? - -A csatában elesett paizsát oda szokták felfüggeszteni a liburna -árboczának a tetejébe. A király hajóárboczán függött a paizs. Messziről -rá lehetett ismerni arra. A két egymásnak fordított félhold egyike -aranyból volt, a másika ezüstből. - -Jaj a waráng népnek! Elesett a legnagyobb hőse! A soha le nem győzött -Dávid király! – Csak mérgezett nyillal tudták elejteni. - -A víz sekélyébe érve, a hajósok kiugrálnak a királyi liburnából s a -hányan hozzáférnek, vállaikra emelik azt és kihozzák a partra. - -A két királyné odarohan a dereglyéhez, melynek árboczánál áll a holt -király. Áll, és nem fekszik; vállai alatt átkötött láncz tartja -egyenesen az ég felé, arcza még feltekint a napba: annak a sugarai -tündökölnek vissza halott szemeiből. - -Az egyik királyné, az ifjabbik, a szenvedélyesebbik, vad ordítozásban -tör ki; zilált haját tépi, az egeket dorgálja, a tengert hajigálja -marokra kapott kavicscsal, s szidja a halottat, hogy nem szégyenli magát -egy olyan nyomorult kis nyilvesszőtől legyőzetni óriás létére? Az -öregebb királynő, az ősz Teuta csendesen viseli magát. Tudja és -helyesli, hogy a waráng nép minden királyának az a vége. Nem mirigyben -kell annak elveszni, hanem fegyver által. Szép suttogva beszél -halottjához: «Megjöttél! Ismét elmégy! Hosszú nászútra mégy!» – S aztán, -mint a ki jól tudja a szokást, előkészíti a kedvesét arra az útra. A -waráng férfi soha sem visel ruhát, csak a mikor meghal. Akkor az -asszonyai széthasogatják legdrágább köntöseiket, abba burkolják be a hős -tetemeit; vállától lábáig, selyembe, bársonyba; két kezének minden ujját -külön becsavarják szalaggal, szironynyal. - -A férfiak az alatt elkészítik a ravatalt. - -A király ravatala maga az a liburna, melyet annyi harczban kormányzott, -a melyben hős halált nyert. Ennek az oldalait bemázolják illatos -terpetinnel, fehér szurokkal; a fenekét tele öntik földi gyantával, s -koszorukat fonnak az egész hajó körül piros gyümölcsü boróka ágakból. - -Mikor elkészültek, a holt király hitvestársai búcsút vesznek a -gyermekeiktől; összecsókolgatják apraját nagyját; Solom vezér marad -utoljára: azt megáldja mind a kettő. - -Azután kezdődik az ő saját temetési készülődésük. - -Itt ismét visszatér az ősi pogány szokás. A hitvestárs együtt megy a -férjjel a túlvilágra. Semmi világa nincsen a földön többé. A szerelmese -is hogy lenne egyedül ama messzeségben. Vele fog utazni mind a kettő. - -Oda állnak ők is háttal az árboczhoz. S előbb a saját érczöveiket -hozzácsatolják a halott ércztüszőjéhez; azután a hajfonadékaikat -összekötözik annak a felbogozott csimbókjaival. El nem szakadhatnak így -egymástól. - -A régészek találnak mindenféle érczből, bronczból, aranyból, leginkább -csigamódra összecsavart lemezeket: találgatják, mire való volt az. -Ilyeneket viseltek a warángok, férfiak és nők, karjaikra csavarva. Teuta -és Bravalla királynék a saját karjaikon levő tekercseket összeölték a -király karjain levőkkel; végre Solom, a kedvencz fiuk a kettőjük kezén -levő karlemezeket csatolta össze. Most már elválhatlanok lettek. - -Ekkor aztán a waráng vitézek ismét vállaikra vették a királyi liburnát s -visszavitték a tengerre. - -Senkinek sem volt szabad a három temetkezőn kívül beleülni, úgy -vontatták ki a többiek a sziklás öbölből a sík tengerre. - -Egyre harsogtak a kürtök szomoruan. A parton maradt asszonyok gyászéneke -kisérte a távozókat. - -A nap utolsó sugár-küllőit vetette szét az égen s a mint elsülyedt a -tenger alá, egyszerre beállt az éjszaka; a firmamentum megnépesült -csillagokkal, azok közt a legfényesebb, a nap kisérője, az esti csillag -hosszú fénybarázdát vetett a tengerre. - -Ekkor feltámadt az esti szél s végig fuvallt a felfodrozott óriási -víztükrön. - -A király liburnájának volt egy vitorlája, mely az árboczon lengett, az -megfeszült a széltől. - -Solom vezér akkor egy kanóczczal meggyujtá a királyi liburna orrára -helyezett üstben a lobbanékony földi gyantát. – S azzal útnak ereszték a -liburnát, hadd keresse maga a bejáratot a túlvilág kapuján. A szél vitte -azt a vitorla segélyével csendesen. - -Ez ideig a kerekes hajó bodonjába elhelyezett tulkok meg sem mozdultak; -folytatták a kérődzésüket csendesen a sötétben. - -A mint azonban a szurokfüst megütötte az orrukat, egyszerre csülökre -kaptak s elkezdtek baromösztönnel szaladni. - -Akkor aztán megmozdultak a lapátkerekek s vitték sebesen előre a -liburnát. - -A waráng hajósok dereglye-rajáról kardalban zendült fel a «térj -hazádba!» rivallás s azzal mind hátra maradtak. - -A királyi liburna futott előre magától, kormánytalanul. - -S a mint sebesen sikamlott tova, a szurokfüst az érczedényből hátrafelé -csapott s meggyujtá sziporkáival a gyantával bemázolt jármüvet. -Nemsokára összecsapódott a láng az árbocz körül, eltakarva a három -egymáshoz kapcsolt alakot, a királyt, két királynéjával együtt. A két nő -még akkor is énekelt. Szerelemről, boldogságról. - -A waráng nők így szoktak a holt kedveseikkel nászútra kelni. - -A dal nem sokára elnémult; de annál hangosabb lett a vadállatok -bömbölése. Azokat ott a bodonban nem tudta megölni sem a füst, sem a -láng. A bodon rézzel volt borítva, s a kerekektől felkorbácsolt víz -eloltotta a ráhulló tüzet. - -S így rohant előre az égő liburna sokáig a két bőszült szilaj állattól -hajtva, mikor már a vitorlája is elégett. – A velenczei hajósok rémülve -láttak egy tüzes szörnyeteget uszni gályáik felé, a sík tengerszín -felett, mely a szerint, a hogy az egyik tulok kifáradt és elbukott a -bodonban, míg a másik erőfeszítve taposta a forgó gépet, kigyózó -futással czikázott feléjük. Azt hitték, hogy ez a mesebeli sárkány. - -Rémséges zürzavar támadt a gályák közt. Azt sem tudták, merre kerüljék -ki a tűzszóró csoda rohamát, a ki bömbölve jön rájuk. A kik közelről -látták, még jobban elrémültek a lángok közt egyenesen álló királyi -alakok ijesztő képétől, a kik az égő árboczhoz támaszkodva, holtuk után -boszut állni jönnek tűzhajójukon. - -Utoljára az egyik tulok ott a hajtógépben végképen elbukott: megölte a -hőség; a másikban több életerő volt, az még győzte a futást. Ekkor -aztán, hogy csak az egyik lapátkerék forgott, elkezdett a liburna -csigatekervényben forogni veszettül, valamennyi gályát fenyegetve -bomlott keringésével, míg legvégre nekifutott egy teherszállító bárkának -s a vízalatti sarkantyujával odafurta magát annak a fenekéhez. A -bárkáról mindenki elfutott. Kinek volna kedve harczolni pokolbeli rémek -ellen. A liburna a bárkát is lángba borította: ez aztán lesülyedtében -levonta azt magával együtt a tenger fenekére. - -Dávid király még holta után is győzelmesen harczolva ment át a -túlvilágra. - - - - -A HALÁLRA ITÉLT NÉP. - -Damiani Judás elfogatása igazi velenczei politika volt. Raguzának, -legfélelmesebb vetélytársának visszaadta vele a szabadságát; de cserében -a saját maga uralmát állította fel benne. - -Hogyan számolt le azután egymással Velencze és Raguza? hogy tudta az -utóbbi lerázni nyakáról az önkényt felvett jármot? arról beszéljenek a -történetirók; mi a regény catastropháinál maradunk. - -A politikai vívmány nagy árba került Velenczének, illetőleg a -köztársaság hajóhadán szállított keresztes tábornak. Még mielőtt -szaraczénokat láttak volna, már egy csata veszteségeit sirathatták el, a -melyre senki sem számított: egy elsülyesztett gályát és egy elégett -teherbárkát, negyven dereglyét, melyet az új Jeruzsálemi öbölben -összetört a vizomlatag, és sok százait a romok alá temetett, a vízbe -fullasztott legjobb harczosoknak és hajósoknak. - -És ez mind a warángok bűnlajstromára rovódott. Még a tüzes szentek -kolostora alatti tó alázudítását is nekik tulajdoníták. A kolostor az ő -szerzeteseik lakhelye volt, a mióta az apáczákat kiűzték belőle. Azon a -néhány dereglyén lévő hajósok, melyek az admirálhajó segélyére -visszafordultak, mind jól látták, a mint az a hófehér gomoly onnan a -vágányból aláhömpölyödött, a legmagasabb fák koronáin túlcsapva, s -döntögette le maga előtt az útban talált házsorokat, tornyokat, -bástyafalakat; látták azt az öbölbe lezúdulni, a hajókat egyszerre a hab -hátára felemelkedni, s aztán kőgáton keresztül a nyilt tengerbe -bukfenczezni; maguk is rémülten igyekeztek, hogy a csodaáradat futásából -félre meneküljenek. - -Tehát szerintük e kétségbeesett csapást is a warángok mérték a -velenczeiek fejére. Ez a maroknyi mezitelen embercsoport már több -délczeg vitézt elpusztított, mint a mennyit saját maga számít. - -Legyen hát kiirtva az utolsó lélegzetvevőig! - -Addig a keresztes had nem távozik el Gravoza öbléből, a míg a nehéz -itélet végrehajtva nincs; a szaraczénok fölött elsőbbségük van a -warángoknak. - -Ezek is hitetlenek. Daviditák. - -Az ellenpápa veszedelmesebb ellensége a keresztyén világnak, mint -Coradin vagy Szelaheddin. - -A szép, rendezett keresztes hadat azonban lehetőleg kimélni kellett. - -Vannak félvad népek a Balkán-félszigeten, a melyek méltók arra, hogy az -egész vad waráng népet tövestől kiirtsák. Itt van a mosszori knéz a maga -bogumiljaival. Annak a hivására ezrenkint csoportosulnak össze a -hegyekben élő törzsek junákjai, a kiknek úgy is mindennapi kenyerük a -harcz és préda. - -Velenczének van pénze. S aranyért könnyű vasat kapni. - -Raguza is részt fog venni a boszú hadjáratában. Magyar helyőrsége úgy is -unja már magát a hosszas tespedésben. - -Brankó vezér, a mosszori knéz fia, a meghivásra feljött Raguzába s ott -megpecsételte a szövetséget az egyesült köztársaságok főnökeivel. Ő kész -fegyverbe öltöztetni hatezer junákot, ha Velencze a költségeket -előlegezi hozzá. Azonkívül kikötötte, hogy a végrehajtott megtorlás után -a warángok által birt terület a mosszori knézséghez csatoltassék. -Megigérték neki. Azt is megkivánta, hogy a raguzaiak a leégetett -mosszori várat ujból és egész diszében fölépíttessék, a bogumilok adnak -hozzá követ, meszet, meg levágott koponyákat, a mennyi szükséges. -Megigérték neki. Azután a magyarok küldjenek nekik tanult hevéreket, a -kik az elpusztult aranybányát ismét mívelhető állapotba helyezzék. Ez is -irásba lett adva. Azután a Levantéból Raguzába járó karavánok fizessenek -a mosszori knéznek védelmi vámot, mikor a Demir kapun átkelnek. Ezt is -jóváhagyták. Még valamit! A rombadőlt uj Jeruzsálem omladékait egyedül a -mosszori knéz alattvalóinak legyen szabad felkutatni az ott eltemetett -kincsek eltőkítése végett. Ez sem talált ellenvetésre. Végre, hogy a -bogumilok a Jézus nevét az ő szertartásaikban így ejthessék ki «Ihzusz». -Megengedték nekik. - -Akkor aztán mondá Brankó a szövetséges vezéreknek: - -– Már most csak azt kötöm ki magamnak, hogy én vezethessem a magam -hadait, s csatázhassak a warángokkal a bogumilok módja szerint. - -– Igen jó lesz; mi pedig majd harczolni fogunk a velenczések módja -szerint. - -Azzal megitták a szövetségpoharat, Brankó megkapta a nehéz erszény -pénzeket a hadak felszerelésére s hazatért az apjához. - -Az öreg knézt már akkor nemcsak a cselédjei szolgálták rosszúl, hanem a -lábai is. Egész nap a csatlósait szidta, s ha azok elmaradtak, a fájó -térdeivel veszekedett. - -Még mindennap utána küldte az eltünt fiának, Tirimirnek a sült ürüt a -Bludár vizén. A csatlósoknak volt annyi eszük, hogy a husát megették -maguk s csak a csontját dobták a vízbe. - -Nem félt már senki az öregtől, annyira, hogy a nagy varangyos békák -odamásztak az ülőhelye közelébe s onnan kuruttyoltak a szemébe: tudták, -hogy nehéz neki a helyéből felkelni, hogy velük kergetőzzék. - -De a mint Brankó hazaérkezett a junákjaival s felhordatta az öreg elé a -pénzes zacskókat: egyszerre meggyógyult annak a két lába, még a dereka -is kiegyenesedett. Hát még mikor az örömhireket elmondta a fia! Le van -már döntve az új Jeruzsálem. A tolvaj, szökevény, áruló uskók nép vízbe -fojtva, eltemetve. Ah be jól esett a szivének! «Ezt az én Vuk fiam -cselekedte! Az én szegény nyomorék fiam! Azt tette, a mit a Hüvelycsik -Palkó! összetörte a sárkányt mázsás buzogánynyal! A Pilinkó! Mind -megölte őket!» Halva még az asszonyok is, a kik a rabszolgákhoz adták -magukat. Hát az elszökött leány, a «ki-ne-mondd-nevű!» Meg annak az -elcsábítója? Börtönben várják nehéz itéletüket. «Nehéz legyen nekik!» És -a gyilkosok? A waráng vérengzők? Solom királyfi! Ki van rájuk mondva az -enyészet! A Gerlibe velük? Oda, abba a nagy sziklasírba, a hova már -annyi nép utolsó maradványa el van temetve! A hol feküsznek egymásra -halmozva a cimberek, a liburnok, az antariátok, az avarok! Utánuk a -warángokat! Egy visító poronty ne maradjon utánuk! - -Velencze és Raguza segít a nagy öldöklő munkában. - -Erre a szóra az öreg még tánczra is kerekedett, hanem aztán, hogy a -lábába nyilalt a köszvény, ismét visszatért a józan esze; elkezdte a -dolgot birálgatni. - -– Hát a mi jutalmunk mi fog lenni? - -Brankó elszámlálta előtte a megállapított igéreteket. - -Az öreg fokozatos jó kedvvel mondogatá: «jó! elég! sok!» Hanem aztán, -hogy a fia egyre nagyobb igéreteket sorolt elő, lefelé hanyatlott a jó -kedve, boszús lett; «ez már nagyon sok! ez már hihetetlen!» Az utolsó -igéretnél már csak fütyülni tudott, s mind a két fájó térdét dörzsölte a -tenyereivel. - -– Hallod-e, Brankó fiam. Mondok neked valamit, el ne felejtsd. «Igéret: -adósság». A ki sokat igér, sokkal adós. A kinek én adósa vagyok, azt én -nem szeretem. A kit az ember nem szeret, azt nem kivánja látni. Azért -azt mondom te neked, hogy a mikor te a velenczésekkel szövetségben hadat -kezdesz: egy pajzst a melledre akaszsz, a másikat meg a hátadra! - -– Ne félts te engem, öreg, mondá Brankó, magam is kötve hiszek a -komának. - -Egy éj és egy nap alatt fel lett lármázva a környék s gyűltek a törzsek -harczosai közelből és távolból a mosszori vár alá. Ott a völgyben -ütöttek tábort, rögtönzött sátorok alatt, mindenik a maga zászlóival. A -várba nem hivták fel a vezetőket, nincs ott mit keresni. Puszta rom ott -minden. - -Az öreg knéz felmászott a kőlépcsőkön a kiégett toronyba, melynek a -boltozata még tartotta magát gerendák nélkül is, onnan nézte a vár -aljában gyülekező hadat. A nagy erkély párkányát szépen benőtte a -bogáncs, a kigyószisz, meg a fekete üröm, jó árnyékot adtak a vár -urának, mikor a nap forrón odatűzött; kormos gerendacsonkok szolgáltak -ülőhelyül. A felfutó vadszeder savanyú bogyóval nedvesítette a nyelvét, -ha nagyon elepedt: még sem hagyta el ezt a helyet, a honnan a gyülekező -táborra láthatott; onnan számlálgatá a kétszázával rendezett -zászlóaljaikat: «egy csata, két csata, három csata!» később aztán: «tíz -csata, húsz csata, harmincz csata!» Együtt volt már háromszor annyi -harczos, mint a mennyit a waráng férfisereg számít, s ezek is jó -vitézek: bivalybőr pánczélja, rézsisakja, teknő pajzsa van -valamennyinek, kelevész a kezükben, kétélű kard az oldalukon. - -Csak a «jó időre» várnak, hogy megkezdjék a maguk módja szerint való -hadjáratot. - -Az a jó idő, a melynek jöttére a bogumilok várnak: a bóra, az északi -szél. - -A bogumilok haditerve az volt, hogy egy olyan hét napig tartó északi -orkán alatt a warángoktól lakott erdőket felgyujtsák. - -A bogumilok erdőpusztítók. - -A vandalok kegyelmesebbek voltak, mert azok csak az emberi műveket -pusztították el: a palotákat, a szobrokat; a patarénok az Istenkéz -remekeit, az élőfákat irtották ki haragjukban. Még ma is azt teszik -morlák utódjaik, hogy ha megharagusznak a szomszédjukra, éjszaka -lefürészelik tőben az olajfáit. - -A pogányok, a mohamedánok nem tették azt soha. - -Minden Istennel járó nép előtt templommal egyértelmű az erdő. - -Kivált ez a minden nemzetek vérével megáztatott ősrengeteg itt a Bludár -és a Branta között, a hol minden, a csatákban megfogyott népmaradvány, -mely hazát veszített, végső menedékére talált, melyben még néhány -évtizedig dicsősége emlékeit elsírathatta. Ezek a hat-hét századot -látott óriási tölgyek rejtik összeforradt oduikban a vándor fajok minden -honi oltárról elüzött bálványait, aranyból, bronzból öntve, kőből -kiábdálva, csontból kifaragva; az összeboruló geszt őrzi, sűrű moha, -páfrány takargatja Pérunt, az oroszlánfejű istent; egymásra dőlt hársfa -óriások alatt alszik Khorsz, a mennydörgések istene; mély -völgyszakadékban, hová a szarvasok agancsaikat lehányni járnak -tavaszkor, kussad a Svantevit, a legtöbb szarvú bálvány s az avarok -védistene, a Volos belenőtt az élőfába, melyhez oda támasztották; s a -viszhangadó méla csendességben a megtagadott istenek sóhajtását hallja a -bujdosó. - -S ezt az erdőt akarják felgyujtani! - -A hol a tölgyek és bükkök országa végződik: ott felváltja társait a -veresfenyő és a szumakh, melynek illata, mikor a delelő nap rásüt, a -túlvilág légkörét sejteti a halandóval, s odacsalogatja magához a délkör -minden énekes madarait; míg gyümölcsös ligetében apró majomsereg -czivódik egymással, utolsó képviselője fajának Európában. De lenn a -völgy sötét mélyében a vad bölény búgó szava harangoz, s a vad páva -jajgat, a lombhullám fölött, mint egy uszó hajó, suhanva végig; míg a -szikláról aláhulló zuhatag örök orgonaszava mondja egyre: «szent, szent, -szent az Úr a magasban!» - -S ezt az erdőt készülnek felgyujtani. - -Miért? - -Mert ez az erdő hatalmas erőssége az ellenfélnek. Ostromolhatlanabb -minden sáncznál; dönthetlenebb a bástyáknál; ez erdő védelme alatt a -waráng ijászok és parittyások az egész keresztes had ellen időtlen -időkig megvédhetik magukat. Más oldalról pedig meg nem közelíthetők. A -Brantavölgy meredek sziklafallal zárja el tartományukat, s a tengerpart -felől, azokon a sziklavágányokon, a melyeken a waráng harczosok szoktak -liburnáikkal hazatérni, az ellenséget lehengerített sziklákkal az -asszonyok és gyermekek is leseperhetik. Kiéheztetni sem lehet őket -itten, mint a körülzárt várban levőket, mert a pagony tele van nagyszámú -nyájaikkal, s vaddal bővelkedik a rengeteg, ingyen termő gyümölcsöt, -gesztenyét ontanak a vad fák; sziget ez a szárazföld közepén; egy -maroknyi vitéz nép elég, hogy tengert csináljon körülötte megtámadója -véréből. - -És még sem tette azt soha egy ostromló sem, hogy felgyujtsa magát a védő -szent erdőt. Talált ki más furfangot. - -A gallusok úgy győzték le e helyen az antariátok nemzetét, hogy -mérgezett bort küldtek nekik zsákmányul: hagymáz kinjaik közt öldösték -le őket; de az erdőt megkimélték. - -A thrákok és szarmaták az ideszorított cimbereket hozzájuk bocsátott -szép nimphák árulásával ejtették meg: feláldozták értük a leányaikat, de -megőrizték az erdőt. - -A scordiakat az avarok éjjeli tusában győzték le, saját nagy veszteségük -árán. - -A liburnokat a velenczések úgy törték le, hogy az ő nemzeti viseletükbe -öltöztetett ellenséges hadat csempésztek közéjük. - -Az avarokat pedig, bizanczi módra, egymás között veszítették össze, s -mikor azok legédesdedebb testvérharczban voltak, akkor ütöttek rajtuk: -úgy temették el őket a népek sírjába. - -S mind e népek után még csak annyi sem maradt, hogy hivták nyelvükön a -«szerelmet», az «életet», a «halált». A mint a bóra megindult a Vellebit -felől, a bogumilok alászálltak a mosszori hegyről a völgybe. - -A néphit szerint van egy völgy a dalmata hegyvilágban, a melynek -mélyéből szokott előtámadni ez égi rém: a bóra; indulását előre hirdeti -a távoli zugás; az ég sötétkék szinű lesz, s a távol hegyek mind -közelnek látszanak; a szárnyas nép nyugtalanul kóvályog a légben s -lármásan keres menedéket. Előre tudják, hogy közelít a bóra. - -A bogumilok összefogtak negyven vad tulkot, azoknak a szarvaik közé -szurokba mártott rőzsekötegeket szorítottak; s aztán a meggyújtott -rőzsével a fejükön szabadon bocsáták. A megriadt tulok a lángoló -köteggel a szarvai között a széllel szembe nem futhatott; mind a széllel -ellenkező irányba rohant a warángok erdeibe, s ottan igyekezett -ösztönszerüleg a legsűrűbb bozót közé menekülni, hogy kinzó terhétől -szabaduljon. Ezzel felgyújtotta a bozótot, a melybe menekült. - -Egyszerre negyven helyen gyuladt ki az erdő; a többit megtette a bóra. - -Eleinte csak az alsó bozót kapott lángra; majd felfutott a tűz a fák -mohos derekain, a repkény és vadszőlő venyigéin s fellobbantá az -olajterhes lombokat. A bóra szította a lángot. Nemsokára tengerré -változott az, tengerré, mely fölfelé halad, lánghullámokkal özönölve -előre. A félezredes élőfák mennydörögve durrantak szét a tűzben; a -recsegés elnyomta a futó fenevadak, a marhacsordák bömbölését és -valamennyit túlordította a dühöngő szélvész harsogása. Ez volt a pokoli -dithyramb! - -Az a vén ember ottan a mosszori vártorony erkélyén gyönyörködve nézte -ezt a Luczifernek való látványt! - -– Tovább! Tovább! Fujjad jobban! kiáltozott a bórának. Fujjad, hogy -megpukkadj bele! - -S a szövetségestárs megfogadta a biztatást; gyorsan, rohammal hajtotta -felfelé a lángokat a hegyoldalra; s aztán le a mély völgyekbe. Elmult az -éjszaka, világosabb lett mint nappal, a távol Vellebit ormai úgy -ragyogtak, mintha maguk is izzadnának. Az égő erdő lángtengere fölött -elkezdtek tűzforgatagok támadni, ezek is a szél menyasszonyai, minők a -porforgatag, a víztölcsér; csakhogy a tornyaik nem porszem és vízcsepp, -hanem szikra és zsarátnok; a forgószél égő oszlopokat sodort fel az -égig, melyeknek szétterülő üstöke hullócsillagokkal szórta tele a -világot, mikor két ilyen orsózva tánczoló tűzóriás összetalálkozott -egymást ölre kapva, mint egy vulkántorok, úgy lövelt fel az égbe. - -Embererő e pokoli hatalommal szembe nem szállhatott. A warángok sorsa -meg volt pecsételve. - -Ezt nevezte Brankó vezér a maga módja szerinti hadviselésnek. - -Három napig tartott az erdőégés; ezalatt a dühöngő szélvész végig -hajtotta a lángtengert a warángok valamennyi hegyein, az égő fenyők és -szumakhfák füstjét messze elhordva magával, úgy hogy egész az istriai -partvidékig elterjedt a tömjénillat az óriási oltárról, melyen egy egész -nép áldoztatik meg. - -Az erdőkből kivert marhák és vadállatok bőgése ezalatt oly rémséges -kardalt támasztott, hogy Raguzában éjente nem lehetett a polgároknak -békében aludni miatta. A medve, farkas, hiuz elbujt a barlangba; a vad -tulkok, a csordamarhákkal együtt, állati ösztönüket követve, mind ahhoz -a tengerszemhez menekültek az égés elől, melybe a warángok rejték el a -liburnáikat, s ott összevegyűlve dámvaddal és bölénynyel, meghúzták -magukat a víz alatt, csak az ezernyi ezer szarvhordó fő látszott ki a -vízszinéről; ott rejtőztek el az alatt, a míg a szikrafelhők, a -zsarátnokfergeteg végig tombolt a fejük felett. - -E világromlás alatt minden patak kiszáradt; még az a hegyi folyam is, -mely a warángok székhelyét körülfolyta. - -Harmadnapra a lángtenger elérte a sziklapartot; a hol nem talált több -erdőt maga előtt, ott még tovább is pusztított a fenyőerdőben: a szép -szál lucz és bór, ha egyszer meggyulad, végig ég, mint a fáklya, de az -északi hegyoldal már fekete volt: a tölgy, a bükk, ha a koronája és a -kérge leégett, ott marad elszenesedve; a hideg szél, a hogy felszította, -úgy el is nyomja a tüzet; azok az erdők már csak füstölögnek. - -És a bóra még egyre süvölt: negyednap van a legnagyobb haragjában. - -– Hallod-e czimborám, Tvarkó! mondá a negyedik napon Brankó a -főkapitányának. Nekünk ma rohamra kell mennünk. Ma még jó szövetségesünk -a bóra; a hamut, pernyét mind az ellenség szemébe fujja. Ha -késedelmeskedünk, a warángok támadnak meg minket a leégett erdőn -keresztül, s még keresztül vágják magukat valamerre. - -– Én megyek veled a pokolba is, mondá a junákok kapitánya; s ha akarod, -megfogom az ördögöt a szarvánál; de megmondom igazán, hogy örömestebb -harczolnék a kamenári hétfejű sárkánynyal, mint hogy keresztül gázoljak -ezen a még füstölgő erdőn, a hol ha a hátamra kötök egy nyers berbécset, -mire a tisztásra kilyukadok, kész pecsenye lesz belőle. - -– Segíteni fogunk magunkon. Minden junák nyers kecskebőrt kössön a -lábára; a füst ellen a száját eczetes kendővel kösse be; s a pajzsát -takarja be frissen vágott tulok irhájával, azt tartsa a feje fölé. - -– Megteszszük, ha parancsolod. - -– Most pedig futtass egy követet a velenczések vezéréhez, hogy a míg mi -szemben támadunk a warángokra, ő a maga vitézeivel lábtókon mászassa meg -a sziklavágányokat a tengeri oldalról, s fogja az ellenséget hátba. - -A parancs végre lett hajtva. - -Brankó vezér maga adta meg a példát a junákjainak, hajító kelevézét és -pajzsát ragadva, hogy a leégett erdőbe betörjön. - -A föld még izzott a lábaik alatt, a holt szén recsegett, a hamu még -szikrákat vetett fel minden lépés nyomán, s a füstölgő fatörzsek keserű -bűze fojtotta a torkaikat; de azért merészen haladtak az erdő mélyébe. - -Nem Isten temploma: a pokol temploma volt az már. - -A félezredes óriások koromfeketén, lombok nélkül, lecsonkult ágakkal, -melyek, mint a kétségbeesés karjai merednek szerteszéjjel; olyanok, -mintha egy végtelen palota oszlopai volnának, melynek már nincs teteje. -Egyes tömpölyökben még tánczolt a veres láng, a hová a fenyőkből kifőtt -szurok összefutott s a végig ledőlt faderék, hosszában fekve lángolt: -azt nem olthatta el a szél; úgy kellett a tüzet elfojtani ráterített -nyers bivalybőrökkel. S mentül tovább haladnak az erdőbe, a hőség annál -fullasztóbb lesz. De panaszkodni nem lehet; minden arcz alsó része be -van kötve eczetbe mártott kendővel: lélekzetet csak azon keresztül lehet -venni; a ki megszólal, azt megfojtja a füst. Egy-egy odvas fa, mely -belülről kiégett, ropogva dől ki tövéből, a hány élőt maga előtt talál, -ugyan eltemeti. A rézsisak és a pajzs égetni kezdi a koponyát és a -vállat. - -Csak előre! - -A mint az erdő közepét már elérték, kezdenek a zárt sorok bomlani; -egy-egy vitéz kidűl és ott marad. Csak előre! Innen már visszatérni is -veszedelem. Találnak tisztásra. Ottan megpihennek. Az ott valami karám -volt. Körülpalánkolt tér. Egész juhnyáj hever ott, egymáshoz szorongva. -Meg vannak mind sülve szépen. Jó ebéd az ostromló seregnek. Itt már -leoldhatják a kötelékeket arczaikról: a füst a fejök felett száll el. -Hanem a csergedező patak ponorja szárazon tátong; egy csepp víz nincs -benne; még a fenekén lakó eskarapok is oda vannak száradva a sziklákhoz. - -Tovább! Előre! - -… A waráng nép, a mint az erdőket maga körül felgyújtva látta, megérté, -hogy halálra van itélve. Isten itélete, vagy ember itélete, meg kell -előtte törni. - -Minek is az élet, ha nincs többé erdő? - -Nincs a világon hely a számukra többé. - -A tengeren át nem menekülhetnek a liburnáikkal, mert azt a velenczei és -raguzai hajóhad tartja zár alatt. Itt kell bevárni napjaik végét. - -A pusztító tűz házaikból is kiűzte őket, városuk porrá égett; a kis -folyam, mely kertjeik között elfutott, a tengerszemhez bújdosva, a nagy -tűz alatt medre fenekéig kiszáradt, három nap óta nem volt már a -szomjukat mivel csillapítani. Házi barmaik elfutottak szerteszét, egy -tejelő állat nem maradt a gazdájánál. A gyermeknép éhezik s nincs mivel -biztatni. - -Leégett városukon túl terül el a sziklákkal borított fensík, melyen túl -a hegyoldal abba a mély ismeretlen völgybe hanyatlik alá, a melynek -«gerli» a neve. Ezen a kopár téren vannak összegyülekezve valamennyien, -férfia, asszonya, gyermeke. - -Solom vezér tartja fenn közöttük a rendet. - -Apja halála után őt kiáltották ki fejedelemnek. - -Az ifju hős még nem tett le a szabadulásról. A mint az északi szél alább -fog hagyni, zárt hadirendben keresztül tör az égett erdőn, s utat vág -magának fegyverrel valamennyi ellenségen keresztül. - -Hallgattak rá és tűrtek. - -Még várni kell, mert a vihar szembe hordja a pernyét, a harczolók -megvakulnak tőle. - -Ámde az esküdt ellenség nem várt az ő idejükre, a bóra az ő szövetségese -volt. - -Alkonyra járt az idő, a szélvészes ég biborvörösben égett, mintha még -most is az égő földet tükrözné vissza, a midőn felzúdult az égett -erdőből a közelgő bogumil sereg csataordítása. Előtte járt egy fekete -felhő, a léptei nyomán felvert szénpor, mit a szélvész gomolygatva -hajtott az egy tömegbe gyűlt warángok felé. - -A közelgő ellenség láttára iszonyú visítás tört ki a warángok -csapatjából, némely asszonynép erőszakosan kiszakítá magát a férfiak -sorai mögül s eléje rohant az ellenségnek. - -Miért rohannak? Mit akarnak? - -Azért rohannak, mert szomjaznak, s a szomj őrültté teszen. Azt teszik, -hogy ketten-hárman megrohannak egy bogumil harczost; egyik a karját -kapja el, másik a lábszárát szorítja át, míg a harmadik a fejét öleli -magához, s késsel felhasítják az ereit; úgy iszszák meg a vérét. Nem -törődnek vele, hogy az ő testüket is átfurja kard, lándzsa, csakhogy a -szomjukat elolthatták egyszer, a százszoros szomjat. - -Felséges kezdete egy népirtó harcznak, a hol az ellenséget azzal -köszöntik, hogy a vérét iszszák! - -Az Eumenydák örjöngése következett: férfi, gyermek, asszony, késsel, -nyillal, szekerczével rohant a tusába s küzdött, vakmerően esztelenül, -míg agyon nem gázolták, csoportokban, gomolyonkint, egy-egy csoportból -lassankint egy halom vált; egy vonagló halom, a hol waráng és bogumil -egymáson hevert, még haldokoltában sem bocsátva el egymást. - -Csak egy zárt harczvonal küzdött a középen. Ötszáz waráng vitéz a -javából Solom vezetése alatt. - -Régi harczmodorukat vették elő, a hogy szoktak tulnyomó ellenséggel -szembeszállni. Félkört alakítottak magukból, melynek két vége a meredek -gerli párkányára támaszkodott. Minden harczos hozzákapcsolta a rézöve -lánczánál fogva magát a fegyvertársához; egyik érczpajzs a másikat érte. -A hátuk mögött hagyott térben voltak az asszonyaik és a gyermekeik. - -Solom mögött ott állt a két ifju felesége; a Darinkának volt egy hat -éves fia, a ki már nyilazni tudott: a másik asszony még szoptatta a -kicsinyjét; az nem vehetett részt a harczban. - -Ezt a félkört ostromolta kétezer bogumil, minden waráng vitézre jutott -négy ellenség. Azok meg három csapatban jöttek; egyik a középnek, kettő -a két szárnynak. Mindegyik csapat háromszöget képezett, az utolsó sorok -nyomták az elsőket előre, mintegy éket furva az ellenálló félkörbe. De -az érczkaraj erősen tartotta magát s letörte a háromszög élét -tizediziglen. De végre a két széle megtört a tulerő alatt, s akkor az -egész hadtest kénytelenült hátrálni a gerli meredélye felé. - -Solom egy szót kiáltott társainak, a mire azok csendesen kezdtek -hátrahuzódni a meneteles gerli oldalára. - -E meredeken a háttal a mélység felé fordultnak előnyösebb a helyzete a -tusában, mint a szemben levőnek, mert ő egy-egy kiálló kőben, -bokortövében megvetheti a sarkát s ha térdre bocsátkozik, egész testét -védi a hosszú pajzszsal; ellenfele pedig csúszik a száraz füvön, -bizonytalanul lép, s a térdei ki vannak téve a waráng paizsok élének. -Itt vesztettek el a bogumilok legtöbb vitézt. A gerli meredek oldalán -többé nem folytathatták a háromszögben előnyomulást, mert attól -tartottak, hogy ha a tömeg lökésével a warángok csatalánczát megtörik, -ők maguk is utánuk bukfenczeznek alá a mélységbe; a csúszós avar lejtőn -alig csenevészik itt-ott egy-egy borókacserje, a miben meg lehessen -kapaszkodni. Kénytelenek voltak ők is hadsorban verekedni -ellenfeleikkel. S ekkor kitünt a warángok előnye ellenfeleik fölött. Ők, -a meztelenül harczolók gyorsabban, ügyesebben vívnak nehéz -fegyvereikkel, a két bárdú fejszékkel, mint a nehéz bivalybőr pánczélt -viselő szarmaták kardjaikkal és kelevézeikkel, s a kettős félhold alakú -érczpajzs gonosz támadó fegyver volt bal kezükben, melylyel a tusakodó -társ térdét megsebezték, az ő sűrű hajbozótjukat nem járta meg a kard, s -az ő csákányaik áttörtek a bogumilok réztutyiján. - -Brankó ekkor kiválasztotta vitéz junákjai közül a legedzettebb -harczosokat, s azoknak a századait hosszú arczvonalba állítva, maga -rohant az élükön az ellenálló warángokra. Egy zászlóaljat Tvartkó -kapitánynyal hátrahagyott, azt adva alvezérének utasításul, hogy «elől -is, hátul is szemed legyen!» - -(Elől voltak a warángok, hátul a velenczéseket lehetett várni.) - -Azzal ő maga kezébe kapva lángalakú pallosát, neki vezette a meredélynek -a csapatját. - -Ráismert a warángok ifju fejedelmére nemcsak arany fejabroncsáról, de -még inkább arról, hogy annak a lábainál hevert a legtöbb megölt junákja. - -– Hejh, te méregkeverő gyilkos! kiálta Solomra. Testvéreim megölője! -Állj elém, ha van szived Az én nevem Brankó: a boszuálló. - -– Jó, hogy magaddal hoztad a koporsófödeled! kiálta vissza Solom, a -bogumil vezér hátahoporjás teknőalakú vértére példázva. Dióhéjt is -tettél a fejedre? Hozd ide! Feltöröm. - -S aztán beszélt tovább egymással a pallos és a csatabárd; az egész -harczvonalon csattogott a fegyver az érczpajzsokon, mintha a cyclopsok -kovácsműhelyében dolgoznának vásári munkán, egyik embertömeg a másikon -feküdt. Nem gondolt már senki az életével, csak az ellensége halálát -óhajtá. - -Ekkor egyszerre sűrű fekete porfelleg omlott onnan felülről a küzdőkre -alá, hogy elvakult bele mindenki, s nem látta többé, hová üt? Az -ellenségek olyan közel voltak szorítva egymáshoz, hogy nem vehették a -fegyvereiknek hasznát többé. Valami megnevezhetlen, kitalálhatlan -erőszak taszította őket együtt aláfelé. Az asszonyok sikoltozva ragadták -gyermekeiket az ölükbe, mintha jobban esnék úgy együtt a halálba -rohanni. Solom fejedelem elvetette karjáról széthasogatott pajzsát, -eldobta csorbára vert harczi szekerczéjét, s halálos haraggal ölelte át -derékon óriási ellenfelét. Nem akart már győzni, csak magával rántani le -azt is a sírba. Társai is mind hasonlót tettek, az egész waráng -csatárláncz mind ölrekapott ellenesével: a fekete forgószél vakká tette -valamennyit s valami pokolbeli zűrhang, mely onnan felülről jött, mintha -az ördögök röhögése volna, süketséggel verte meg füleiket; nem látott, -nem hallott, nem érzett többé senki. - -Vadállattá vált minden ember, marta, harapta, tépte egymást; a letepert -vitéz a Szentháromság Istenét hivta segítségül, aztán hivogatták a régi -isteneiket, a ledöntött bálványokat, utoljára átkozták valamennyit; egy -pokolhódító káromlás hangzott a fekete porfelhő közül. - -Brankó, az óriás, neki feszíté a lábát egy borókatörzsnek, hogy -fentartsa magát ellenfele ádáz tusája ellenében, de Solom vezér kis fia -felkapta az apja kését s azzal vagdalta el a bozót gyökereit: a borókafa -ingott, hajlott, recsegett a kettős teher alatt. - -S az a kitudhatlan erőszak még nehezebben feküdt a küzdő tömegekre. - -… Az történt a küzdők háta mögött, hogy a velenczések felhatoltak a -sziklavágányokon a warángok telepére, egész odáig, a hol azoknak a -liburnái voltak a tengerszem fölött elrejtve. A víz szine tele volt -szarvas állatfejekkel. A velenczések felgyujtották görög tűzzel a vizen -lebegő dereglyéket s arra az egész felriadt állattömeg rohant ki a -vízből, az erdőbe nem futhattak, mert az még akkor is égett, hanem neki -zudultak a fensík mentében az elhagyott mezőnek, az elhamvadt -vetéseknek, ezeknek a rohama verte fel azt a fekete szénporfelhőt, a mit -a szél a harczolók szeme közé sodort, ezeknek a bömbölése volt az a -dæmoni chorus, a mely azokat elkábítá. - -A veszettül rohanó szilaj csordák útjukban találták Tvartko kapitány -hátvédül hagyott csapatjait. Azoknak a dárdái pozdorjává törtek a vad -bölények koponyáin. Hátulról a görögtűz perzselte a bőszült állatok -inait, rohantak, a merre nyílt út volt előttük. Az utóhad is bele lett -szorítva a gerlibe, az állati lavinát emberi erő fel nem tartóztathatta. - -A vad csorda oda is utánuk rohant, akkor aztán omlott alá waráng és -bogumil és fenevad, egymáson keresztül hömpölyögve, feltarthatatlanul! -egy élő görgeteg, ezernyi kialvó élet, halandó test, halhatatlan lélek, -veszendő pára; istenhivő és istentagadó, bűnös, ártatlan, angyal és -ördög és barom, összegomolyodva, le a mélybe a népek sirjának a -fenekére! Vannak ott már sokan… A fekete porfelhő követte őket csendesen -alászállva szemfödélnek… Alant már néma volt minden… - -És így egy füst alatt kettőnek lett vége, a warángnak is, meg a -bogumilnak is. - -A velenczéseknek meg ez volt a maguk harczolási módja. - -S ezzel két feladat lett elintézve, a boszu az ellenségen, s a fizetés a -szövetséges társnak. - -Ezt nevezték velenczei taktikának. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A mosszori knéz sokáig várta vissza a diadalútra eltávozott fiát, az -óriást, vítéz junákjaival. Várta, hogy mikor hozza már a levágott waráng -fejeket, a mik az új várfalakat fogják ékesíteni? aztán a kincseket, az -elpusztúlt új Jeruzsálemből? a rabbátett asszonyokat? az igért -hevéreket, a kik az aranybányát ujból helyreállítják? Többet álmodott -már, mint ébren volt. Mikor álmából felriadt, a fia nevét kiabálta. «Hej -Szlon! hej Tirimir! hej Brankó! hol vagytok? mégis alusztok? Lám a Vuk -már dolga után jár!» Aztán elnézte egész nap a palotája küszöbén ülve, -hogy utazik végig a porondon hosszú egyenes sorban egy hangya nemzet -vándorserege egyik hangyabolytól a másikig, azokat számlálta szemenkint; -mikor kétszázig ment, akkor azt mondta, «egy csata». Estig megszámlál -tíz csatát, húsz csatát, harmincz csatát. Jönnek, mennek. Hát amazok -mért nem jönnek vissza? Azokat is így látta a torony erkélyéről, -hangya-apróságban a távol fekete erdőbe sorban elügetni, «egy csata, két -csata;» mikor térnek vissza? A küszöbe alján nőtt ki egy nagy -bogácskóró, az az ő kalendáriuma; nagy gombos fejei előjönnek a tüskés -levelek közül, kivirulnak, elhervadnak, pelyhes maggá érnek, a repülő -mag szárnyra kel, elszáll a levegőben, a száraz vaczok ott maradt és a -Brankó még sem jő vissza. - - - - -A HÁROM MÁRVÁNYFEJ. - -Az ősz Boboli Pétert egyhangulag választá meg Raguza új rettorénak. A -Damiani párt félrevonult; a kik vétkeseknek érezték magukat, -elmenekültek. Az egész pregadi tanács újra lett választva. - -Legelső feladata volt a tizek tanácsának itéletet tartani a főfő -bűnösök, s azoknak koronázott fejedelme, János király fölött. - -Egyszerre állíták őt a két feleségével együtt a legfelső biróság elé. - -Boboli Péter, a rettore, volt az elnök, Bennessa Pirro, a sindaco, -olvasta fel a vádlevelet. - -– Lovag, patricius Boboli János, más néven Canavelli poéta, más néven -Frater Aktæon, más néven Asmodái ördög, más néven János király, -vádoltatol, miszerint: - -rablókézzel elragadtad a feketegyi fejedelem eljegyzett aráját és minden -kánonok, impedimentumok és prohibitiok ellenére feleségeddé tetted; - -a mosszori knéz várát, czinkosaid által felgyujtattad, fiát, hadi népét -elébb borral megmérgeztetted, aztán leöletted; - -varázslói hatalommal keresztül hoztad a poklokon és minden föld alatti -mélységeken át a veled szövetséges uskók gonosztevő faját; - -ördögi csábalakban legyőzted az angyal képviselőjét s elragadtad kigyói -hizelgéssel Éva kezéből a pálmát; - -bűnös szerelmet gyujtottál a szent szüzek fejedelemasszonyának szivében, -s az ártatlanságot megejtetted; - -a nagyravágyás ördögét felébresztetted az egyház szolgájának, a -felszentelt patriarchának elméjében; - -ellenpápát kiáltottál ki szent Péter valódi utódja ellenében, kit -Rómában a szent cončsilium emelt uralkodói székébe; - -uj hæresist támasztottál, veszedelmesebbet minden eddigieknél, mert -dogmává emelted benne a többnejüséget; - -várost építettél, mely a tolvajoknak, csalóknak és hamis bukottaknak -menhelyül szolgált; - -megkeresztelt népet a bálványimádásra visszatérítettél; - -templomainkat megfertőztetted hamis profétasággal; - -háboruságot támasztottál közöttünk és szövetségeseink között, melynek -áldozatul estek számos derék hajók, vitézek és hajósnépek; - -okozója lettél két vitéz keresztyén nemzet végkiirtásának, egy egész -tartomány elpusztulásának. - -– Ime, tizenhárom vádpont! Tagadhatsz-e egyet is belőle?» kérdezé a -rettore. - -– Egyet sem tagadok. - -– S mit tudsz ennyi nehéz vád ellenében felhozni a védelmedre? - -– Azt, hogy szerettem. - -– Szerelemért követtél el annyi végtelen bűnt? - -– Megérte az árát! Lehoztam magamnak a paradicsomot az égből. Hét évig -voltam olyan boldogságban, a milyent az üdvözültek nem ismernek, s az -istenek irigyelnek! - -Boboli Péter egy intésére hirtelen fejére rántották a sbirrók a -vádlottnak a bőrcsuklyát, hogy több ily szentségkáromlás el ne hagyhassa -a száját. - -Aztán kimondta rá a tizek tanácsa az itéletet. - -Frater Aktæon és két bűntársa, soror Kekharizméne és mater Lubomira -Raguza főpiaczán a nép láttára bárd alatt veszítsék fejüket. Legelső -legyen a bűnhödésben a knéz leánya, utána a Damiani leány, a főbűnös -nézze végig kedvesei fejének legördülését. - -Azoknak még ott a vérpadon is az volt utolsó szavuk egymáshoz: - -– Szerettelek, szeretlek, szeretni foglak! - -A véritélet végrehajtása után felhivatta magához Boboli Péter Raguza -hires kőfaragóját, a gyorskezéről nevezetes Florenczi Odoardo Fa -Prestot. - -A rettore előtt, a nagy alabástromasztalon ott állt pompás ezüst -tálczára téve három levágott fő, egy férfi és két asszony fejei. - -– Odoardo Florentino Fa Presto, szólt Boboli Péter. Most tégy ki -magadért, mutasd meg művészetedet. Végy mintát e három fejről s készítsd -el azokat márványból, egymás mellé állítva, a hogy itten állnak. Az árát -te szabd meg munkádnak. Műved az északi kapu homlokzatát fogja -ékesíteni, melynek eddig Damiani kapu volt a neve. - -Attól fogva a három márványfej kapujának nevezték azt. - -Ez a három márványfő még most is látható Raguzának egyik kapuján, s -mindenki tudja a történetét. (A másolata terra cossábul nálam is -megvan.) - -«_Disputa._» - -_Kritikus._ Ez volt aztán a tömeg-gyilkolás! Herculanum és Pompeji -pusztulásához hasonló. De ezekből legalább szabadulhatott el hírmondó, a -ki leírja a többiek veszedelmét. Ámde Raguza még most is áll, ha nem is -hatalmas köztársaság többé; – ilyen monumentális szerelmeskedésnek nem -lehetett nyom nélkül elenyészni; már pedig a kik eddig a dalmata -partokat beutazták, a régi időkben De Fortis apát, Schulenburg admirál, -az újabban Paton, Wilkinson, Noe, Yriarte, és Karacsay Tivadar, e -regényes helyekről nem tesznek semmi említést. - -_Szerző._ Annak az oka egyszerűen az, hogy azóta az egész táj képe -megváltozott. Először is a velenczei uralom alatt a dalmata hegységek -meg lettek fosztva őserdeiktől. Velencze nem csupán a saját hajóhadát -építette azoknak a fáiból, hanem még a török szultán hadihajóihoz is -onnan szolgáltatta jó pénzért az anyagot. A legszebb szálfákat elhordták -a velenczei Lido czölöpzetének, melyet a tengeri furdancs minden tiz év -alatt úgy összeőröl, hogy meg kell újítani. A fenyőfákat halomra -vágatták és szurkot főzettek belőlük, s mikor már le voltak tarolva az -erdők, akkor odatelepítették a tengeri harczok alatt összefogdosott -mindenféle népzagyvalékot, a mór kalózokat, s ezekkel hajtatták végre a -pusztítás nagy művét; kiszedették a földből a levágott fák töveit, -gyökereit s gályateher számra szállították át tüzelőnek Velenczébe, s -hogy még aztán valamikép az elhullott magból se támadhasson új erdő: -ráeresztették a kecskenyájakat; utoljára bevégezte a pusztítás munkáját -a bóra, s a növényeitől megfosztott földet leseperte a sziklákról, s -támadt az egykori paradicsom helyén a rettenetes Karst. – De a -legnagyobb csapás, mely Raguza hajdani dicsőségét romba temette, az a -nagy földrengés volt, mely 1667. ápril 6-án éjjel oly rögtöni rohammal -kezdődött, hogy a ledült paloták omladékai alatt hatezer ember lelte -halálát. Székesegyház, kápolnák, kolostorok egy kőhalmazzá váltak -egyszerre, s azok között hevert Roland szobra, oroszlánszívű Richárd -érczemléke; egy óriási sírhalommá lett a pompás város, melyből napokig -szállt a magasba az élve eltemetettek jajkiáltása. S mintha minden elem -összeszövetkezett volna, a földrengéssel együtt jött a typhoni vihar; a -romhalmazban tűz támadt, s az óriási katafalkból lett egy titáni máglya: -ott hamvadt el évszázadok dicsősége. A mi megmaradt, azt elhordták a -szomszéd hegyekből odacsődült uskókok. – Az egész catastrophát borzalmas -élethű részletekkel írta le Damm Jakab, hollandi consul, ki épen akkor -követségbe érkezett oda, s egész kiséretéből maga egyedül menekült meg -egy nyomorult bárkán. Az ő adataiból szerezhetünk fogalmat e -világváltozásról. A tenger egyidőre lefutott a kikötőből, úgy hogy a -gályák mind a zátonyon feneklettek meg, aztán megint olyan rohammal tért -vissza, hogy leszaggatta a hajókat horgonyaikról s a parthoz vagdalta. A -szárazföldön pedig egész hegyek sülyedtek el, melyeknek a helyén most -tavakat találunk; folyamok, melyek a tengerbe ömlöttek, utat vesztének s -földalatti mélységekbe zuhantak alá; itt egy völgy lett sziklákkal -betemetve, amott a hegygerincz hasadt ketté s új völgytorkolatot -nyitott. S ez a földindulás eltartott nyolcz napig. A mostani Raguza, a -hogy az áll, a földrengés pusztításai után lett fölépítve. Annak a -tizenhét templomnak a köveit, a melyekben a daviditák tanait hirdették, -ma is megtaláljuk a Raguzát körítő bástyafalban, a hogy a dombormű -ékítmények töredékes maradványai, s elkopott feliratok betüi -bizonyítják. - -_Kritikus._ Radikális kura! Égszakadás, földindulás! Tehát ezért nem -maradt nyoma többé az új Jeruzsálemnak, meg a mosszori aranybányának; s -nagyon természetes, hogy Nabukodonozor melegvízforrása is ennek esett -áldozatul. Csodálatos, hogy ennyi kőemlék közül épen csak annak a három -márványfejnek kellett mind e mai napig megmaradni. De ha ez megmaradt, -akkor a hozzá kötött legendának is fel kell valahol tartatnia. Nem -elégíthetné ki a szerző az olvasó kiváncsiságát a kétségtelenül kezében -levő történelmi adatok közlésével? - -_Szerző._ Ha kivánják tőlem, megtehetem; ámbár ez esetben azt ismételem, -a mit a franczia hajóskapitány tett, a ki a lőporát megosztotta az angol -ellenfelével, hogy az is lövöldözhessen ő rá. Azonban őszinte akarok -lenni, s előadom a docékat. Ezeket az én tudós collegám, Thallóczy -Lajos, a bécsi országos levéltár igazgatója, szedte össze Raguzában, s ő -volt szíves azokat nekem regénytárgyul kiszolgáltatni, a hogy -következnek. - - - - -A HÁROM KŐFEJ. - -Raguza éjszaki kapuja fölött, a gravosai út felől, kisded alakban, egy -négyszögletes márványlapon három domborművű fej látszik. Közepén egy -bozontos hajú, egyenes orrú, kemény arczvonású barátfej; jobbról balról -egy-egy szelid kifejezésű apáczafej. Kétféle hagyomány regél erről: -irásbeli és szóbeli. Az irásbeli hagyomány, mely a dominikánus kolostor -egyik codexében maradt meg, (1615-ben kelt) kétféle versiót említ. - -Fráter Vjekosláv a XIV. században élt a raguzai dominikánus zárdában. -Kegyes, istenfélő ember volt, egyetlen szenvedélye a könyvek s az -imádság.[3] - -Szorgalmasan irta a szent atyák műveit, szépen festett. Történt azonban, -hogy sok copisalni valója lévén, panaszkodott a priornak, hogy nem győzi -az initialisok kifestését. Prior Aleardo úgy segített rajta, hogy a -szépen leírt codexeket átküldötte a clarissa apáczákhoz, kiknél akkor a -betüfestés nagyban cultiváltatott légyen. Sour Teresa és Sour Anna két -unokatestvér voltak a betüfestés mesterei. Fra Vjekosláv codexei ezekhez -kerültek. A művészek kiváncsiak lettek egymás személyére. Először csak -titkos irásjelekkel érintkeztek, majd légyottot adtak egymásnak a -templomban. A szent barát egy művésznő helyett kettőt talált a -légyotton. Et cognitionem factus, huncinde sæpius convenire eos dicunt. -Vjekosláv megváltozott, kerülte, ha csak szerét tehette a közös -imagyakorlatokat, nem dolgozott, gyakran beszélt hajósokkal, priorja nem -tudta, mi baja lehet. A két istentelen apácza megbabonázta. Mindig -együtt voltak. Szent Bertalan éjszakáján, a két apáczának hült helyét -találták. Keresték mindenfelé őket, nem találták. Azonban Fráter -Vjekosláv is hajós ruhát öltve, elszökött. Bárkát fogadtak, hogy majd az -éj leple alatt leszöknek az arnauták földjére. De vihar támadt s reggel -ott találta mindhármukat a parti őr, kétségbeesve, összefogódzva a -bárkában. Ismerte őket, de nem segíthetett rajtuk, a révfőnök (capo del -porto) utasítása szerint jelentést kellett tennie. Bevitték őket a -tanácsházához. A szerzetesek nem akartak ez istentelenekről tudni -semmit. Törvényt látott hát felettük a tanács. Nem vallottak egyebet, -mint hogy szerették egymást. S a két apácza egyetértve szemérmetlenül -megvallá, hogy mindkettőjüké volna a «frate nero» s hogy ők meghalnak -érette. Vjekosláv megadással tűrte sorsát. Kivégezték őket, előbb Sour -Annát, aztán a barátot, végül Sour Terezát. És meggyóntak mindhárman, -egyéb kegyelmet nem kérvén, csak hogy megcsókolhassák egymást, mielőtt a -bakó hozzájok érne. A nép sajnálta őket, kiásták őket a bűnösök -temetőjéből s bedobták a tengerbe, hogy a delphinek tündére segítsen -kinjaikat elviselni. Fejeiket azonban a tanács kiszegeztette, -elrettentéseül azoknak, kik több asszonyt szeretnek, s miután -elrothadtak, márványba vésette. Prior Aleardo könyveit azontúl nem -festette a clarissáknál és szomorú ember volt élte végéig és -megtiltotta, hogy beszéljenek a szegény Vjekoslávról. - -* - -A másik irásbeli hagyomány rövidebb. - -Stracimir albán királyfi beállott barátnak; két szeretője volt, akik -egyakarattal clarissák lettek. Stracimir csak később tudta meg, kik azok -a szűzek, kik mindig nyomában járnak. Szerették egymást, míg el nem -árulták őket. A tanács kivégezteté őket. - -* - -A szóbeli hagyomány ezt tartja. - -Sandal Hranič híres herczegovinai vajdának fia, Milos, – apja s családja -patarén (bogumil) hiten lévén – belészeretett egy pásztorleánykába, ki -egy barát-klastrom jobbágy emberének leánya, buzgó katholikus vala. A -leányka megtérítette Milost, ki apja ellen pártot akart ütni, -letaszítani őt a trónról s a pápa uralmát szilárdítni meg a vidéken. -Ugyancsak a vén Sandal udvarában növekedett Lokris, Balsa arnót herczeg -tüzes leánya, a ki szerette Milost, de buzgó patarén volt s nagyravágyó. -Birodalmat akart alakítani az adriai tenger mentén, császári koronát -óhajtott fejére, leverni a törököt s uraltatni magát a keleten. Erre -kellett neki Milos. Milos az elégedetlen hegyi törzsek élére áll, de -apja cselt vet neki s a pásztorleánynyal együtt elfogatja. Mint lázadót, -ökörbőrbe akarja bujtatni őket s úgy tűzre tétetni. Ekkor Lokris -odalopódzik a foglyokhoz, kihallgatja bús éneküket s kiszabadítja őket. - -Azt az ajánlatot teszi erre a pásztorleánynak, érje be Milos fél -szívével. A vitát Milos úgy oldja meg, hogy mindkettőt szívébe zárja, -megfér ott mindkettő együtt. Lokris s a pásztorleány erre tündérei -lesznek. Megérkeznek Raguzába, hol apjának a kémei már várakoznak rá. -Lokris erre is gondolt s a leányok apáczáknak mennek a clarissákhoz, -Milos dominikánusnak. A két leány csakhamar megnyeri a priorissa szívét, -Milost meg priornak teszik meg, kitudván herczegfi voltát. Így éltek ők -teljes boldogságban. - -De Lokrist nagyravágyása emészti; kémeket fogad fel s Nápoly királyát -izgatja, jöjjön Raguzába és segítsen leverni a herczegovcz, fekete hegyi -s dalmát, meg albán törzseket, elismeri hübérurának. Nápolyban van egy -régi imádója, ki Lokrisért még mindig rajong s rábírja a királyt, hogy -egy kis hajóhadat küldjön a gravosai révhez. - -Raguza követei azonban rájönnek ez üzelmekre. Figyelemmel kisérik a -három szeretőt, kikkel Lokris azt a hírt hiteti el, hogy a nápolyi -király országot akar nekik adni, azért küld érettük. A raguzaiak -felbőszültek, mert mint vendégeket fogadták őket s most veszélybe dönti -a köztársaságot egy hóbortos apácza. Lokris bárkákat fogad s ráveszi -Milost s a leánykát, hogy éjjel kimennek a tengerre csillagot nézni s -fogadni a nápolyi izenetet. Vesztükre, a nápolyi bárkához közel elfogták -őket mind hármat. Halálukat a mese is úgy beszéli, mint a legelőbb -megirt irásbeli hagyomány. – «Egyek a halálban» – «Nagyon szerették -egymást; Isten úgy segélje őket.» – «Vigyázz leány, ne hogy úgy járj, -mint a két kőasszony» – ezek a közmondások élnek a mesékkel, babonákkal -teli hajósnép között róluk. - -Mint látható, én azt a szabadságot vettem, hogy a szájhagyomány idejét -hátrább toltam egy pár századdal, a kész történetet egy kissé -kiczifráztam egy és más apró körülményekkel. Ezt biz utánam csinálhatja -akárki. S már most tessék rám kimondani az itéletet. Tűröm békével. - -_Kritikus._ De bizony nem úgy tett ön most, mint ama franczia tengerész, -ki lőport kölcsönzött az ellenségének; hanem úgy tett, a hogy Commodus -császár, mikor a circusban producálta magát, mint gladiator. – -Szembeállíttatott magával holmi vékony dongájú legénykét, s miután azt -nagy vitézül levágta, felvette a vállára s kikiáltotta magát -győzhetetlen Herculesnek. Hát én velem – az önalkotta homunculussal – -csak könnyű volt önnek megviaskodni; – de bezzeg, ha majd eljön az, «qui -habet centum oculos!» - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Urát adom e szónak: legközelebb hallottam ezt Kállay Béni -minisztertől, így nevezik az olyan sziklaüreget, melybe egy buvó folyam -beleszakad.] - -[Footnote 2: Dúsgazdag; régi magyar szó.] - -[Footnote 3: Dalmátiában a raguzai dominikánusok voltak a legtudósabbak. -Fenmaradt egy pápai bulla a XII. századból, mely helybenhagyja a -dominikánusok könyvtárregulamentumát s egyházi átok alá veti a -könyvtár-olvasókat. - -Th.] - - - - -TARTALOM. - - Szerzői előszó 1 - A három tüzes szentek klastroma 3 - A kritikus leirása 10 - Az apáczafejedelemnő 16 - Soror Kozima és Soror Kekharizméne 25 - Az éneklő Dabóza, a tengeri szüzek és a kerekes hajók 37 - Dávid király 45 - A mirákulum 55 - A warángok otthona 63 - Az őrpaták 68 - A bor a warángoknál 80 - A waráng fiuk 82 - Az aranyhegy 93 - A bogumilok 97 - A hypnopoie 116 - Bogumil menyegző 120 - Az ostrom 139 - A Bludár 153 - A Solom álma 177 - A földfeletti sötétség 195 - A «daimonomache» 199 - Egy uj nép 224 - A feltámadás napja 231 - A hajdani Raguza 242 - Damiáni Judás 252 - A daviditák 264 - A kettős csillagok 269 - A köszöntés és nemköszöntés 277 - «Fiam» 289 - A férgek harcza 298 - Az egérfogó 304 - A harcz 307 - A harangkongás 316 - A beteljesült kivánságok 322 - A holt király nászútja 325 - A halálra itélt nép 329 - A három márványfej 346 - A három kőfej 350 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -5 |duplíkátumokban is |duplikátumokban is - -68 |a barangösztöntól |a barangösztöntől - -84 |olyan térmészetű |olyan természetű - -85 |elégtetelt fog |elégtételt fog - -106 |En menjek |Én menjek - -193 |egy harmadík |egy harmadik - -256 |Oltözetükről már |Öltözetükről már] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of A három márványfej, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A HÁROM MÁRVÁNYFEJ *** - -***** This file should be named 62727-0.txt or 62727-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/7/2/62727/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - diff --git a/old/62727-0.zip b/old/62727-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index cd374cc..0000000 --- a/old/62727-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62727-h.zip b/old/62727-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index a513db2..0000000 --- a/old/62727-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62727-h/62727-h.htm b/old/62727-h/62727-h.htm deleted file mode 100644 index 67e4cb5..0000000 --- a/old/62727-h/62727-h.htm +++ /dev/null @@ -1,12274 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A három márványfej by Mór -Jókai</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { -/* margin-left:5%; */ -/* width: 90%; */ - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -The Project Gutenberg EBook of A három márványfej, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: A három márványfej - Regény, kritikával elegy - -Author: Mór Jókai - -Release Date: July 22, 2020 [EBook #62727] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A HÁROM MÁRVÁNYFEJ *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -</pre> - -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_355">355</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"http://books.google.com/books?id=oulkAAAAMAAJ">http://books.google.com/books?id=oulkAAAAMAAJ</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR<br /> -ÖSSZES MŰVEI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">NEMZETI KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">LXXIII. KÖTET</span></p> -<p class="center"><span class="caption">A HÁROM -MÁRVÁNYFEJ</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1897</span></p> -<hr class="chap" /> -<h1>A HÁROM MÁRVÁNYFEJ</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY, KRITIKÁVAL -ELEGY</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JÓKAI MÓR</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -TULAJDONA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1897</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h2>SZERZŐI ELŐSZÓ.</h2> -<p>Jól tudom azt, hogy a tisztelt közönség épen olyan szivesen -olvassa a kritikát, mint a regényt: czélszerűség tekintetéből -mindjárt egyesítettem mind a kettőt; ez által kitüntetve -tanulmányaimnak mélyen lerakott alapját; feltárva a kútforrásokat, -s lélektani és korfestési magyarázatokkal értelmezve azokat a -rendkívüli és lehetetlennek látszó eseményeket, a mik ez -elbeszélést hosszúra nyujtani törekesznek a nélkül, hogy a -szükségesnél több archæologiát, geognosiát, botanikát, táj- és -jelmez-leirásokat vennének igénybe.</p> -<p>Ez által megkönnyítem a kritikának a dolgát és elveszem a -kenyerét, a mi kettős jó cselekedet.</p> -<p>Tehát:</p> -<p class="center">«<i>Disputa.</i>»</p> -<p><i>Kritikus.</i> Micsoda inkorrekt czím «Márványfej»? Fej alatt -az organikus test részét értjük. Ha márványból van, akkor már -szobor. Tehát helyesen: «Három márvány mellszobor». <span class= -"pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span></p> -<p><i>Szerző.</i> Engedelmet kérek, ezek épen csak «fejek». Semmi -sincs hozzá más. Hogy miért hiányzik náluk a test többi része? ez -az elbeszélés legutolsó lapján lesz olvasható, a mit előre elárulni -nem lehet, tehát hadd következzék az első fejezet.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<h2>A HÁROM TÜZES SZENTEK KLASTROMA.</h2> -<p>Megálljunk!</p> -<p class="center">«<i>Disputa.</i>»</p> -<p><i>Kritikus.</i> Miféle tüzes szentek? «Fagyos szenteket» -ismerünk. Pongrácz, Szervácz, Bonifácz. De tüzes szentek? Kik -azok?</p> -<p><i>Szerző.</i> Ezek a három bibliai férfiak: Zsidrák, Mizsák és -Abednégó, a kik Nabukodonozor arany bálványa előtt nem akartak -térdre borulni, s a kiket ezen akaratosságért a «káposztaevést» -feltaláló nagy király (dicső ősünk) a hétszeresen befűtött -kemenczébe vettetett. (A nagy antiszemita!) És a kiknek ebben a -nagy tűzben még a hajuk szála sem perzselődött meg. A király -kihozatta őket a kemenczéből s mind a hármat babyloniai nemességre -emelte.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Ezt elhiszem. (Mert muszáj.) Hanem ez még nem -elég arra, hogy keresztyén szentek legyenek belőlük.</p> -<p><i>Szerző.</i> Előrebocsátom, hogy az esemény szinhelye -Dalmatia, s a történet ideje úgy a keresztes háborúk első századára -esik. Akkor még nem voltak tisztázva a fogalmak, hogy kik a -keresztyén, kik a zsidó szentek? Egyébiránt Dávid királyt is -szentnek szoktuk nevezni, pedig senki sem kanonizálta, sőt Simeon -valósággal szentnek is van nyilvánítva; pedig (kútforrásaim -szerint) csakugyan zsidó volt és maradt, holta napjáig. -<span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span></p> -<p><i>Kritikus.</i> De hát miért neveztek el egy kolostort épen -Zsidrák, Mizsák és Abednégórul?</p> -<p><i>Szerző.</i> Azért, mert ezen tiszteletreméltó áhitatos -menedéknek a boltozatai rejték kőkoporsóikban ezen dicső férfiak -csontmaradványait, a mikhez messze földről (sőt tengerről is) -elvándoroltak a hivő népek.</p> -<p><i>Kritikus.</i> De hát hogyan kerültek Ninivéből Dalmátiába -ezeknek a zsidó hitregebeli hősöknek a csontmaradványai: kétezer -esztendei földben pihenés után? Előre kijelentjük, hogy holmi -csodatételeket nem fogadunk el: vagy tessék azt irni az elbeszélés -alá, hogy «legenda»: akkor más megitélés alá esik; de ha regény, -akkor realis, circumstantiális, minutiosus magyarázatot követelünk. -Tehát ilyenformán a lorettói és tersatói kápolna szállítás módja ki -van zárva.</p> -<p><i>Szerző.</i> Nem is folyamodom semmiféle csodatételekhez: -mindennek urát adom. Tehát: volt a hajdankorban egy hirdetett -utazó: Jónás prófétának hítták. Ő találta fel a hajótörés elleni -biztosítást s ő utazott a legelső gőzhajóban. Ő volt a legelső -alapító, a ki részvényleveleinek gyors pusztulását megérte, akkor -még ezeket «töklevélnek» hivták. Egyszer ellátogatott Ninivébe is: -előre bejelenteni, hogy jön a nagy «krach». Ennek a jó -szolgálatának a jutalmául nyerte a királytól ajándékba az ez ideig -mauzoleumban tartott három hires hazájafiának a csontjait. Ő azokat -haza vitte Jeruzsálembe, ott elrejtette a Gecsemáné kertjében, -mikor aztán a keresztes hadak elfoglalták a szent várost, Jónásnak -egy dédunokája rávezette őket a becses ereklyére s nem kivánt érte -semmi jutalmat.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Szerző visszaél a kritikus elnézésével! Hisz -ezek mind zöld mesék!</p> -<p><i>Szerző.</i> Hiszen még nem mondtam el végig. Lakozék abban az -időben Raguza falain belől, mely akkoriban igen hatalmas -köztársaság vala, egy gazdag és hires patricius: névszerint -Galeatoris János. Divat volt latin neveket <span class= -"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> viselni. A -család ősei már, mint «gályázók» voltak ismeretesek, kik hajóikkal -a Pontusig és a Veres-tengerig eljártak. János maga kiválóan -ereklyékkel kereskedett. Egy egész raktára volt ezekből a Borgo -Ploccén, a melybe a széles világból mindenünnen szállították a -kegyelet által megőrzött kincseket a hitetlenek országaiból, s -viszont innen hordták ismét ugyanazokat széjjel az igazhivő népek -tartományaiba. Ugyanennél a firmánál vásárolta II. Endre királyunk -is azon nagybecsű ereklyéket, a melyeket nevezetes palesztinai -hadjáratából hazahozott. Galeatoris Jánosnál (a hogy majd -közelebbről meg fogjuk ismertetni nagyszerű üzletét) kapható volt -mindenféle ereklye, a melyre csak a kegyelet figyelme kiterjedt, -duplikátumokban is; sőt a keresettebb czikkek többszörös -készletben. Maga a keresztyén vallás még akkor a dalmata partokon a -kiforrás és erjedés stádiumában volt, mindenki annyit tett hozzá, s -azt választotta ki belőle, a mi neki tetszett: lehetett hinni, -lehetett tagadni, s a kettőért verekedni; minden város, minden -falu, minden kolostor más védszentet választott magának, s annak az -ereklyéit a szomszédjától féltette és védte, mert azoktól várta a -boldogságát. Megtörtént pedig, hogy két-három helység is -ugyanazokat a szent maradványokat nevezte magáénak, ez nagy -viszálkodást szült. Azért az elővigyázóbbak olyanokat választának, -a kik nem forognak annyira közbeszédben; így jutott a Brantavölgyi -kolostornak a «három tüzes szent», mind a Galeatoris firma -közvetítése által.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Kezd a szeg kitörni a zsákból. Tessék hát -leirni a kolostort. Majd a végére tartjuk fenn az -észrevételeinket.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Szerzetesek és apáczák mindenha ki tudták jól választani a -legszebb vidékeket, a hová csendes visszavonultságuk hajlékát -építsék, ezek közé tartozik a Branta völgye.</p> -<p>Az Adriai-tenger sziklazátonyai őrzik a völgy torkolatát, -<span class="pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> -hajósoktól rettegett tengerfenék van ott, a mely nem alkalmas se -halászatra, se osztrigatermelésre; csak egy életmód van itt, mely -eltartja az emberét: az aranymosás. A sziklanyelvek és scogliok -között megtorlik a fövény, a mit a Branta hegyipatak seper alá -magával, s a között nagy ügygyel-bajjal felkereshetők az apró -csillámló szemerkék, a mikből a népek bálványisteneit készítik. -Odafenn a bérczek között bizonyosan gazdag erek vannak a sziklában, -a mik ontják a latin költők által megénekelt dalmatiai aranyat, -hanem ide le már csak a porszemek jutnak. Szegény kenyér, a mely -meztelenül hagyja a mívelőjét. E félvad emberek ott laknak a -meredek sziklapart oduiban, számuk egyre apad, testük egyre véznul, -nyelvüket rajtuk kívül senki sem érti; az aranyat tőlük vándor -kalmárok veszik meg, a kik aszalt gyümölcscsel fizetnek, meg -zsinegre felfűzött kőkeménységű pereczfélével.</p> -<p>A Branta, a hol a tengerbe szakad, négy öles zuhatagot képez s -zúgása egész messzeségben viszhangoztatja az erdős völgyet, melynek -két oldala gyors menedékességgel emelkedik magasba. Az északi -oldalt tölgyerdő fedi, abból a fajból, mely semmi szakában az évnek -nem hullatja el a levelét. Valódi óriásai a növényvilágnak, a -miknek koronája négy-öt ölnyi magasban kezdődik, s a dereka olyan -egyenes, mint egy oszlop, négy ember ölelése át nem éri kerületét; -mikor átnéz alattuk a szem, mintha egy templom belsejébe tekintene, -a mit ős istenek emeltek. A déli hegyoldalát a völgynek ellenben -olajfák, szelid gesztenyék és cziprusok fedik. Legalant az olajfák -ezüstszürke lombjaikkal, kék gyümölcseikkel, feljebb a nevetőzöld -gesztenyék, csoportos gyümölcsbarkáikkal, a mikkel keveredik a -magasra felnyuló cziprusok sötétzöld obeliszk sudara, mely aztán -mind feljebb a többi fajrokonaival, a thujákkal, piniákkal egészen -elfoglalja a hegymagaslat ormát. Ezek a fák is vetekednek az -átelleni oldal tölgyóriásaival s a völgy mélyén egymásba borulnak a -lombkoronáik.</p> -<p>Csak egy keskeny ösvény vezet a Branta partján fölfelé -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> a -völgy mentén, áttérve hol az egyik, hol a másik partra, ott, a hol -a hegyi folyam gázlói vannak; néhol az ösvény a meredek -sziklapárkányra kapaszkodik fel, a honnan veszedelmes a félre -lépés, a hogy ezt a sziklafalba vágott fülkék fogadalmi képecskéi -bizonyítják; alant a mélységben egy kőhalom, melyre minden vándor -dob egy követ. Valami szerencsétlenül jártnak a sírja talán?</p> -<p>Egy kanyarulatánál a völgynek egyszerre kétfelé nyílik tátongva -a hegyvágány, szétrepedt sziklafolyosót mutatva, a melynek csompói -és vápái kétfelől egymásba illenek; itt a Brantapatak negyvenöles -zuhatagot képez, széttört vízporából örök fehér felhőt képezve a -mélyben, melyre ha rásüt a delelő nap: szivárvány koszoru ívlik át -egyik partról a másikra. Az ösvény e zuhatag alatt vezeti át a -bucsújárót; (másnak mi dolga itt?) s onnan aztán száz sziklalépcsőn -járdogál fel addig a párkányig, a honnan a zuhatag aláomlik.</p> -<p>E párkányra felérve aztán térdre borul a vándor: pihenés végett -is, de még inkább az áhitattól.</p> -<p>Ott látja maga előtt a «három tüzes szentek kolostorát».</p> -<p>A háttért egy meredek gránithegyszakadék fogja körül oly -félkörben, mint egy colossæum, melynek szürkéskék alapjából rikítón -válik ki a kolostor ochra-sárga kövekből épült sima fala; ennek a -völgy menetele irányában se ablaka, se ajtaja nem látszik: azok -mind a sivár, kopár gránit semmiség felé nyilnak.</p> -<p>A kolostor lankás, meneteles dombon fekszik, mely lassú -emelkedéssel haladja meg a Branta zuhatagait s végre hozzá tapad a -csaknem föléje hajló gránitfal egyik oldalához.</p> -<p>Ez a domb maga, mintegy különválva a többi őserdő honias -növényzetétől, csupa tropikus fákkal, virágokkal van benőve vadon. -A fák alakja, levele, virága, gyümölcse mind oly csodás, -ismeretlen, mintha más világrészből került volna ide; vannak köztük -olyan fák, a miknek életföltétele <span class="pagenum"><a name= -"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> egy másik fának a halála: csak -veszni induló korhatag faderékból nőnek elő (valódi metempsychosis -a növényvilágban); góliáthjai a hagymás virágoknak, mik esztendeig -készülnek hozzá roppant virágkelyheik kibontásához; gyümölcstermő -fák, a mik nem ismerik az évszakokat: egyik évenkint háromszor -terem, a másik másfél évig érleli a gyümölcsét, a harmadik együtt -hozza a virágot a gyümölcscsel, ismerős gránátalma, narancs, füge -egész pagonynyá keveredve; s a mit a mérsékelt zóna alatt mint -fanyar, kemény vaczkort ismernek, a birs körtéje itt édessé, -zamatossá, puhává érik meg. Magasra emelkednek az örökzöld geszt -körül a datolyapálmák lehajló szilvafürteikkel, mik nyers korukban -aranynyal versengők. S a Hesperidák kertjének még kerítése sincsen, -bemehet akárki s szedhet a földre hullt gyümölcsből a mennyit -tetszik. Csakhogy valami lankasztó melegség, átfülve a fűszerfák -minden ambra illatától, úgy meglepi a jövevényt, hogy valami más -világba képzeli magát, a hol az embert nem gyönyörködteti az evés. -A mint azután beljebb halad a sok tekergő ösvények egyikén, valami -kardalszerű énekhang által kalauzolva, lassankint olyan fák -tömkelegébe jut, a mik lábtókon járnak: a derekaik magasra vannak -kiemelkedve a földből, s három-négy vastag gyökérág nyulik alá -belőlük. Ezek nem akarnak egész fürdőt venni, csak lábvizet -használnak: ott a talaj vizenyős. Egyszerre megnyílik egy nagy, -vastag moharéteggel fedett tér, a miben öles páfránbokrok képeznek -szigetecskéket, telefuttatva csillagtermő szulákokkal. Ennek a -mohaszérűnek a széleiből csupa emberfejek bukkannak elő: de ezek -nem valami levágott fejek, hanem élő emberek szemhunyorgató agyai, -a kik énekelnek, ki vékonyan, ki vastagon, mellettük egy mankó, -vagy kettő; gunyáik a bokrokra felakasztva; ezek bénák, nyomorékok, -kik messze földről ide vándorolnak, a csodatevő láphoz, gyógyulást -keresni. A gyógykezelés igen egyszerű. Lyukat ásnak a mohába, annak -a gyökerein alól forró iszap van; abba <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> a beteget -lebocsátják nyakig, a hóna alá rudat dugnak, hogy le ne szálljon a -pokol fenekéig, s azután a mohával jól körül tömik a fejét, hogy a -feljövő pára meg ne fojtsa, aztán ott hagyják napestig. Énekelhet -is. A moha körül a fák alatt burdékok vannak összetákolva -venyigéből: az a vendégszállás.</p> -<p>Hogy milyen csodatevő ereje van e mohafürdőnek, ennek -tanubizonysága az a tömérdek hátrahagyott mankó, a mit a -felgyógyult lázárok letüzködtek a moha szélében, itthagyva a -nyomoruságukat.</p> -<p>Ezt a mohos lápmezőt élteti egy tó, mely egész a kolostor faláig -terjed; úgy, hogy az embermagasságnyira zöld a nyiroktól.</p> -<p>A tó fölött állandóan rezeg a levegő, mint ahogy a délibáb -szokott hullámzani; abból a vízből kéngáz fejlődik ki. Azért ebbe a -kolostorba se orozva, se erőszakkal halandó ember be nem törhet; -mert a dereglyére szálló, ha mind Sámson legyen is, menten ott -fullad; helepolissal se közelítheti azt meg, mert az a kokojszásban -menten elsülyed; a ki becsületes szándékkal akar bejutni a szentelt -magányba, annak ezt csak nagy alkudozások utján lehet elérni, a mi -ki s be lövöldözött nyilak utján váltott levelezés által történik -meg: ez esetben a kolostor ballustradejáról egy átelleni három -singnyi magas mellvédre lebocsátanak egy csapóhidat, azon mehet át -az elfogadható vendég; odáig nem hat fel az ölő gáz.</p> -<p>Tehát ennek a kolostornak hármas védelme van az ártó világ -ellen; az egyik a nyomorékok által letüzködött mankók pallizádja, a -másik az öldöklő tó, a harmadik, a leghatalmasabb pedig maga a -Nabukodonozor király.</p> -<p>Igen is, ő maga az kőből kifaragva, koronázott ökörfejjel, a ki -a sziklaoduban ül a trónusán, a lábai alatti tüzes kemenczéből -füstölgve omlik elő a koppasztó forró vízsugár, mely a tavat és a -mohát örökké táplálja, s a forrás üregében látható a három tüzes -szentek alakja, Zsidrák, Mizsák, Abednegó; az egyik jaspisból van, -a másik chalcedonból, <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> a harmadik carneolból; így daczolnak a -pokollal.</p> -<p>S ez a meleg forrás egyuttal a titka annak a rendkívüli -növénytenyészetnek, mely a kolostor kertjét az év minden szakában -diszíti. A mit megtagadott Jupiter, megadja Pluto.</p> -<p class="center">«<i>Disputa.</i>»</p> -<p><i>Kritikus.</i> Csak megállhattam eddig beleszólás nélkül. Ez -azután a miroboláns tájleirás. Piktor legyen, a ki lefesti! Már -most majd én irom le, hogy milyen ez a Branta völgye, meg a -völgykatlanba zárt paradicsomdomb a valóságban.</p> -<h2>A KRITIKUS LEIRÁSA.</h2> -<p>A Brantavölgy, a mint előttünk áll: a halálnak és az enyészetnek -a képmása.</p> -<p>Két meredeken csapinós hegyoldal fut össze egy élesen -alákanyargó sziklavágányba, mely folytatását a tenger alatt -találja; a sziklák vakítón szürkék, vagy piszkosan sárgák; a kopár -hegyoldalban fölfelé vonuló barázdák látszanak, az egyik népmonda -szerint az ördög szántotta azokat végig ekével, a másik szerint -azok a szekerének a kerékvágásai, mikor sátán ő felsége a -menyasszonyával nászutra kelt, ebben, az ő rezidentiájának a -bejáratához egészen méltó, vidékben. A sziklák között nincs egy -szál fű, moha, moszat, pörs, kőtarjag: semmi! Ez a déli oldal. -Szerző szerint az az áldott őstalaj, melyben az olajfák kék bogyót, -a szelid gesztenyék drága marónit teremnek. Végtől-végig az egész -hegyoldal egy szikla sivatag, melynek látása fáj a szemnek. Az -északi hegyoldalon kesereg elszórva az egyetlen képviselője a -növényvilágnak: a zavoriai boróka, nagy vörös bogyókkal rakva. Ez -is csak ott, a hol hozzájárulhatatlan csompók között meghúzhatta -magát. <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span></p> -<p>A völgyvágány tengerbe szakadó nyilásában még csak homok -sincsen, nem hogy abban az aranyásók drága porszemeket -kereshetnének és az egész Dalmatiában nem jön elő bányászati uton -annyi arany, a mennyivel egy karácsonfára akasztandó diót be -lehetne aranyfüstözni.</p> -<p>A Brantapatak, mely azokat a viszhangzó cascadeokat képezi, -egyszerűen nem létezik. Nyáron a medre száraz, tavaszszal, mikor a -hóolvadás megindul, egy pár napig ömlik rajta végig az iszapos -moslék, mely húsz mázsás sziklákat hömpölyget alá magával, s a -vágányt egyre mélyebbé vájja; hanem a mint a hó elment, nem marad a -vízből egyéb hátra, mint a mi a völgyvápákban odarekedt; az aztán -ott poshad, míg a forró nyár ki nem szikkasztja, termesztve -irtóztató szunyograjokat, s terjengetve a lázerjesztő bűzt az egész -völgyben; olyan benne a lég, mint egy elhagyott pinczében, a hol -ászok, hordó mind halomra penészedett.</p> -<p>Eleven állat a szunyogon kívül nem lakik itt, csak magasan a -légben hallani a rikácsolását a kóválygó tengeri sasnak, mely halat -hord haza a fiókjainak.</p> -<p>De hát menjünk odább, keressük fel a szerző által leirt -brantavölgyi csodálatos paradicsomot. Ne resteljünk egy kis -lábtörést koczkáztatni; hisz ott van az a minden sántaságot -meggyógyító mohafürdő, a hol a három tüzes szentek azonnal -segítenek a bajunkon.</p> -<p>Igen is: ott van az a féltekealakú domb, egy oldalon a -sziklafalhoz simulva, a többi sziklasivatagtól annyiban különböző, -hogy ennek a hepehupás szirtjei között csakugyan terem valami -növényzet, a miről a kecskék azt hiszik, hogy az is jó, ha nincs -más; vadzsálya, démutka még virágot is mutat, a szerb tövis, az már -meghonosult az útfélen, hanem a gránátalmákból mentül kevesebbet -találunk. Azonban legyünk igazságosak. Azon a helyen, a hol szerző -azt a pandanusokkal körített mohos lápot látta, csakugyan van -valami kert. Egymásra hordott sziklákból négyszegletű kertelés van -emelve, a minek széle-hossza lehet <span class="pagenum"><a name= -"Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> vagy húsz lépés, erre a -kőfalra vannak felfuttatva a szőlővesszők, a mik elég bort teremnek -egy háznép (azaz hogy a férfinép) számára. Alattok zöld és veres -szinű tökök hevernek: (az asszonynép télire való mindennapi -csemegéje). Bizonyosan ezek csábították el a regényírót, hogy a -mohából kiálló emberfejeket lásson maga előtt. Egyébiránt ezek is -birnak annyi észszel és tudománynyal, mint a gazdájuk, a ki -hétköznap iszik és pipázik, ünnepnap pedig iszik és czélba -lövöldöz, s a ki characterére nézve igen jeles rablóhős volna, ha a -császári csendőrök az élethivatását meg nem zápították volna. -Leánya is van. Derék személy, odakinn őrzi a kecskéket és dalol -mellette magának. Arcza halovány, szemei veresek, ajkai -hasonlítanak a gomblyukhoz, hanem szederjesek. Nagyon jó lenne -regényhősnőnek, mert már kétszer elrabolta a kutnál valami uskók -vőlegény; de mind a kettő visszahozta. Recommendálhatjuk -szerzőnek!</p> -<p>No de végre rátalálunk magára a szokatlan barokk vagy bizánczi -(egyszóval furcsa) architekturával épített nagyszerű klastromra is, -melyet szerző szerint nem az angyalok hoztak ide a levegőn -keresztűl Lorettoból, hanem a mely a kigyógyult lázárok bő -adakozásaiból emeltetett szent Nabukodonozornak meg az ő három -«Hausjud»-jainak a tiszteletére.</p> -<p>Itt áll előttünk (mert nem dűlhet el). Körültámogatva minden -oldalról nagy ormótlan sziklákkal, egy lapos kövekből vakolat -nélkül felrakott épület, a hézagok mohával kitömve. Két szoba az -egész, de az sem egymás mellett, hanem emeletre. A felső szoba az -istálló, alól az emberi családtagok laknak. Azért így, mivel az -emeletről a tolvajok nem lophatják el olyan könnyen a kecskét, -birkát, malaczot.</p> -<p>Ez a nagyszerű Brantavölgyben emberi kéz rakta egyetlen -épület.</p> -<p>Nabukodonozor királyról azonban itt nem tudnak semmit. Zsidót -itt nem láttak soha és kemenczéről itt még <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> fogalom -sincs, miután kenyeret nem sütnek; a mi pedig a világhirű thermæket -illeti, azok ugyan ha volnának is itt, bizony hiába volnának; mert -itt se férfi, se asszony elvből nem fürdik soha.</p> -<p>Voltam bátor bemutatni a Brantavölgyet a maga valóságában.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p><i>Szerző.</i> Eddig a kritikus. – És én kénytelen vagyok neki -tökéletesen igazat adni. Valóban egészen ilyen a Brantavölgynek az -ábrázatja «most». Csakhogy az én históriám ezelőtt hétszáz -esztendővel ment végbe. Akkor még olyan paradicsom volt Dalmatia, a -milyennek én festettem elébb. Különben hogy választotta volna Róma -legfényüzőbb cæsarja Diocletian e vidéket állandó lakhelyéül, a ki -válogathatott Olaszország minden virányaiban? Hogy lehetett volna -egyes városoknak az a mesés hatalmuk, gazdagságuk, a mi volt -Raguzának? Az én leirásom Fiume környékéről, a gyönyörű Abbaziáról -van lemásolva. Ott nőnek szabadban a pálmák, ott fakadnak a -dúsgazdag források, a mik vetekednek a római «aqua virgo»-val; ott -látni még azokat a sok százados cserfákat, a miknek darabjáért a -hajóépítők háromszáz forintokat kinálnak. Kétszáz év előtt ilyen -volt a Brantavölgy is, s egész Dalmatia. A magyar királyok -uralkodása alatt még földi paradicsom, hős népek által lakott dicső -ország, melynek ellenálló erején visszatorlódott a mongol hordák -világirtó rohama, egy ország tele csodákkal! Mikor aztán a -velenczeiek elfoglalták, cselszövénynyel, erőszakkal, egyik fajnak -a másik ellen uszitásával, a keresztes hadak őrült testvérgyilkos -dulásával, akkor legelőször is azon kezdték, hogy a dalmatiai -erdőket a saját hasznukra kiirtatták. Azokból az ősvilági fákból -készültek Velencze gályái, hajóhada, kereskedelmi flottája; azokat -verték le pilotáknak az új palotákhoz, s mikor aztán Velencze maga -jól lakott az erdővel, akkor a maradékot eladta a török szultánnak. -<span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span></p> -<p>A keresztyénség esküdt ellensége ezekből a mi őserdőinkből -építtette azokat a hajóhadakat, a mik századokon át rabszolgákkal -népesítették meg a tengereket.</p> -<p>És mikor aztán már ki voltak vágva a csodaszép őserdők óriásai -(a sarjaikból új erdő keletkezett volna), akkor Velencze -odatelepítette a dalmata völgyekbe mindazokat az Istentől -elrugaszkodott kóbor népvakarcsokat, a kiknek se nemzete, se -hazája, a kiket itt-amott foglyul ejtett, mindenféle zagyvalékot, -mert az «uskók», a «morlák» név nem népnek a megszólítása, az csak -«szökevényt», «tengerlakót» jelent s ennek a szabadon bocsátott -rabszolgahadnak volt feladatául hagyva, hogy a kivágott dalmata -őserdőknek még a bennhagyott tuskóit és gyökereit is irtsa ki, -szedje ki; s ezt a rakonczát hajóteher számra hordták át Velenczébe -tüzelő-szernek.</p> -<p>Utoljára aztán meghonosították a kecskenyájakat a letarolt erdők -helyén, s azok még sarjunövésben elpusztítottak minden újra csirázó -növényt, végtül végig az egész dalmata parton.</p> -<p>A velenczéseket egyszer csak elkergették Dalmátiából. Akkor -aztán a honosak elkezdték újra beültetni olajfákkal, gesztenyékkel -a puszta avart. Hanem ott maradtak a morlákok. És ennek a vitéz, -balladákban megénekelt fajnak az a sajátsága, hogy ha valakin -boszut akar állni, hát egy éjszaka kivagdalja a gyümölcsfáit, a -szőlőtöveit; boszut áll a kerten, az erdőn.</p> -<p>Akkor aztán jön egy harmadik boszuálló, a dalmata partok réme: a -Bóra. – A hajdani erdőfedte vidék a nevét sem ismerte. Az északi -szél, a hol erdőt talál, kibékül a földdel. De a hol a letarolt -hegy áll előtte, azt elemészti. Tél nem volt az előtt soha e -vidéken; havat nem láttak e hegyormok soha. A mióta az erdőket -elpusztították, az egész klíma megváltozott. Viharok, záporok, -hirtelen hóolvadás elmosták a talajt; hétnapos hideg szél porban -elseperte, lefujta, lehordta egész a meztelen szikláig a termő -földet; nem egy fűgyökérnek, <span class="pagenum"><a name= -"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> de még egy mohának való -porondot sem hagyott rajta: így lett a paradicsomból a rettenetes -«Karst». S a mint elmúlt az erdő, a pagony, a geszt, a cserje, a -pázsit, a moha, úgy múlt el lassankint a folyam, a patak, a -csermely, az ér. A szikla kiszáradt. És támadt a forrásgazdag -virányok helyén a rettenetes Karst.</p> -<p>És azután jöttek a törökök. Hajtották maguk előtt a -kétségbeesett, hazájuktól megfosztott mindenféle népek egész -zagyvalékát. Az uskókok még csak az erdőket ették meg, a törökök -már a kőfalakra voltak éhesek; város város után dőlt halomba -előttük. A kolostor nem volt szent hely többé, a templomok nem -álltak Isten oltalma alatt. Paloták országa volt egykor s romok -országa lett Dalmatia.</p> -<p>És utoljára mikor már minden kínszenvedések pohara megtelve -látszott lenni, megjött a legnagyobb csapás Dalmatiára: az -irtóztató földindulás, mely Raguzát rombadönté s fele lakosságát -sírul eltemette. Ez a catastropha szikkasztá ki egyszerre a hajdan -oly kedves meleg forrásokat a Branta völgyében, s azoknak -elvesztével átadta az enyészetnek a tájakon meghonosult -tündérvilági növényzetet. Bizonyosan ez temette el a gazdag -aranybányákat is örökre.</p> -<p>Ime itt van a magyarázata a két ellentétes tájleirásnak. A -kritikus leirása a jelen, az enyém a mult.</p> -<p class="center">*</p> -<p><i>Kritikus.</i> Szent Minos, Aeacus és Rhadamanthus! pokolbeli -három kritikusok! E szerint, miután már volt alkalmunk «egy tenger -alá elsülyedt világrész» történetében gyönyörködhetni, (?) most -megint be kell vennünk egy «levegőbe elröpült országnak» a -regényét. – No hát lépjünk be abba a híres «három tüzes szentek -klastromába!»</p> -<p class="center">*</p> -<p><i>Szerző.</i> Csak lassan a testtel! Ott apáczák laknak! -<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span></p> -<h2>AZ APÁCZA-FEJEDELEMNŐ.</h2> -<p>A brantavölgyi kolostor egyenesen apáczák számára lett építve, -kegyes adakozók nagylelküségéből.</p> -<p>Voltak ott különféle categoriái az apáczáknak. Olyanok, a kik -fogadalmat tettek rá, hogy hajadoni életet fognak élni. Ezek között -voltak fájdalmas szivüek, balsors üldözése elől magányba menekülő -lelkek, és végre rajongó áhitatos keblek. Azután volt egy másik -categoria, azoké, kik vártak rá sokáig, hogy valaki férjhez viszi -őket, de miután kimaradtak az időből s átlátták, hogy hiába várnak, -senki sem jön értük, megnyugodtak a sors végzésében, hogy nem -teremtett a számukra párt. Ezeknél a szépség csak ráviteles fogalom -volt, többnyire túl voltak a veszedelmes koron. Azután voltak -özvegy-apáczák; de ezek csak mint szolgálattevők alkalmaztattak, s -ha nem jól viselték magukat, elbocsáttattak. – De a mi a legnagyobb -számot képezte, ez volt a férjhez menendő szüzek osztálya; ezek -azután mind szépek is voltak és fiatalok.</p> -<p>A helyzet megértése végett meg kell ismerkednünk a raguzai -patriciatusnak arról a bevett szokásáról, hogy ott a férfiak csak -hajlott korukban házasodtak. Igen helyesen. A míg fiatal az ember, -könnyelmű az ember. Hajlandó a csapodárságra. Bármilyen szerelmes -volt is, mikor a mátkája után járt, időjártával kiszeret belőle. De -a komoly, megérett férfiu, a ki úgy az ötven és hatvan esztendő -között szakít le egy fiatal rózsát, hogy azt keblére tűzze, -ugyancsak megőrzi a hitvesi hűségét és nem szeleburdiskodik többé. -Egyéb indok is van. A raguzai patricius ifjunak levente éveiben más -hivatása van, mint a feleség rokkájának a surrogását hallgatni. Egy -pár esztendeig a szentföldön kell neki időzni. A dicső Ptolomais az -a város, a hol a fiatalság a világ bölcseségét legjobban -megtanulja. <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span> Később az apja gályáján be kell utaznia a -fahéjtermő afrikai partokat és beletanulni a hasznothajtó -kereskedésbe a pontusi phœniciai népeknél. Oda feleséget nem -hordhat magával. Otthon hagyni pedig veszedelem. Azért nem hal meg -éhen az úrfi. Hiszen ha neki nincs felesége, van másnak. De meg ha -komolyan megfontoljuk a dolgot, hát az ilyen sima képű ifjoncz, a -kinek még bozontokban lepi el az üstöke a halántékait, azzal a -kifejletlen karcsú termettel, azzal a vigyorgó gömbölyű pofával, a -mit még egy becsületes ráncz sem ékesít, nem is lehet egy helyes -itéletű kisasszonynak az eszményképe; hanem ha a férfi egyszer már -tökéletesen megérett, a homloka szépen felvonult a feje tetejére, a -hajfürtei megnyerték a gyönyörű ezüst szint, s szép kecskeszakálla -az övéig lelógg, s egész ábrázatját rendbehozták a díszes redők, a -mikben jellemének kifejezését megtalálni: az ilyen férfiu azután -méltó a törvényes szerelemre. Van tekintélye, rangja, saját -palotája, saját kápolnája, saját védszentjével és saját -diaconusával; kertje, lova, gyaloghintója; otthon a háznál ezüstje -és porczellánja, a pénztára kulcsát az övére akasztva viseli, nem -kéri a pénzt az apjától, vagy váltóra a sadduceustól: a maga ura, -tehát méltán a feleségének is ura; az ily úrnál aztán az ifju -asszony mindent megtalál, a mi szivet gyönyörködtet, ellenben nem -talál se ipát, se napát, se ángyot, se sógorasszonyt, se -osztozatlan testvéreket; az az ilyen aztán az igazi vőlegénynek -való férfiu.</p> -<p>Azért becsülöm az eszét a raguzai senátusnak, hogy ezt ilyen -okosan rendezte.</p> -<p>De hogyan rendezte hát?</p> -<p>Ennek a titoknak a megoldását rejti a brantavölgyi zárda.</p> -<p>Az előkelő családok leányai egész tizenkét éves korukig otthon -neveltettek, s igen természetesen társaságba nem kerültek. Irni, -olvasni nem kellett nekik tudni. Ez volt a legjobb methodus: -megakadályozni a világi csáb incselkedéseit. Mert ellenben Raguza -tele volt poétákkal, a kik egyébbel sem töltötték az időt, mint -szerelmes versek firkálásával. <span class="pagenum"><a name= -"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> Ezért is hivatott ez időben -Raguza a «szláv Athenænek». Azonban enyhítő körülményül legyen -felemlítve, hogy a dalmata költők verseiket latin nyelven irták; -úgy, hogy azok csak férfiak gyönyörködtetésére szolgáltak. Ezt a -nyelvet pedig csak irástudóknak lehetett elsajátítani, mert nem -használtatott a közbeszédben, csupán a tanácskozásban, az -igazságszolgáltatásban s az idegenekkel való közlekedésben. (Hiszen -mi magyarok is voltunk egyszer ilyen athenæiek.)</p> -<p>Mikor aztán kezdett a kis leány abba a korba lépni, a mikor -szeret az ablakon kikukucskálni, akkor érte jött egy tisztes -matrona, fehérfekete skapuláréval a fején, a kék palásttal a -vállán, melyre ezüst csillagok és arany lángok voltak himezve, az -átvette a szülőktől a reményteljes csemetét s maga mellé ültetve a -gyaloghintóba, elvitte a három tüzes szentek zárdájába. Ott aztán -addig maradt a kis leány, a míg évek jártával támadt a számára -(néha már ki is volt szemelve) egy ilyen fentebb leirt szeretetre -méltó, hozzá illő vőlegény, a kinek a kecskeszakálla már ezüstbe -játszik, a ki a szülők tetszését megnyerte; s miután az érdekelt -felek a hozomány és móring, s más ily lényeges tárgyak felett -szépen megegyeztek, akkor a kék köpönyeges matrona ismét -visszahozta a gondjára bizott kisasszonyt, a ki a kolostorból -azután egyenesen az oltár elé lépegetett kiválasztott vőlegénye -karján (azaz, hogy csak az ujjainak a hegyét érintve kezével).</p> -<p>De hátha a fiatal leánynak nem tetszett ez a szeretetre méltó -ábrázat, a melyet az idők már úgy telerajzoltak zónákkal és -meridianusokkal, mint valamely földglóbust? Hátha inkább szeretett -volna egy olyan kiállhatatlan deli sihederrel, (a ki még lépni sem -tud, hanem ugrál), az áldásosztó pap elé járulni? Hátha már -álmodott is valaha ilyenről?</p> -<p>No hát épen az volt a három tüzes szentek kolostorának a legfőbb -dicsősége, hogy még az álmokat is meg tudta őrizni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span></p> -<p>Az álmokat! A fiatal leányok álmait! Hisz az túl megy az emberi -hatalmon. Túl is ment. Azért volt az ő hirük olyan nagy!</p> -<p>De nem csak a raguzai patriciusok küldték ide a serdülő -leánykáikat a biztos zárdába, hanem a szomszéd tartományokban lakó -knézek is. Azoknak megint egészen más okaik voltak erre az -elővigyázatra. A knéz valami olyan fejedelemforma volt: «kis -király», a hogy a magyarok mondják. Várban lakott, fegyveres -csoportot tartott, háborut viselt, majd az egyik, majd a másik -szomszédjával. Aztán megesett, hogy egy harmadik szomszéd az alatt -rajta ütött a várkastélyán, s a mit elvihetett, elrabolta. Ha szép -leányt talált, azt bizonyosan ott nem hagyta. Sőt legtöbbször épen -a szép leány volt az ok a háboru viselésre. Tirimir knéznek volt -egy szép leánya, Dragomir knéznek meg egy levente fia. De a kettőt -elválasztotta a vérbosszu. Ez volt a «törvény» arra befelé a hegyek -között. Itt csak úgy lehetett a leányt feleségül venni, ha az -apját, vagy egy pár bátyját agyonütötték. Ebből azután megint ujabb -vérbosszu füződött s ez szállt hagyományul ivadékról-ivadékra.</p> -<p>Sokszor meg a tengeri rablók rohanták meg a vidéket s a -védtelenül mulatozó leánykákat ölre kapták, elrabolták; elvitték a -marokkói császár háremébe.</p> -<p>Még ezek ellen is a legbiztosabb menedék volt tehát a -legféltettebb kincs, az ifju szüzek számára a brantavölgyi -kolostor; mert ha még akadt volna is oly vakmerő, akár kéjencz akár -martalócz, a ki erőhatalommal támadta volna meg a magányos zárdát, -azt először is a három tüzes szentek mindenféle pokoltályoggal -verték volna meg; de sokkal inkább a nyakába zudították volna a -bátorszivű apáczák azt a gát közé szorított tavat s egész -seregestől leseperték volna a tengerbe, a hogy ezt egyszer meg is -izente az ott kóborló Hayreddinnak, a kalózkirálynak, az -apácza-fejedelemasszony, a büszke Lubomira.</p> -<p>A brantavölgyi zárdában nem tűrtek meg semmiféle <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> hímnemű -állatot, legyen bár annak a neve férfi, kakas, vagy kandúr. Még a -galambokat sem engedték megtelepedni a padláson. Hiszen két -csókolódó galamb épen a legjobb jelképe a szerelemnek. Itt nem -szabad senkinek és semminek szeretni! Ha csalogány jött a kert -bokrai közé, elfogták lépvesszővel; kitekerték a nyakát. Ez is a -szerelem énekese.</p> -<p>Az egyetlen férfi, a kinek hetenkint egyszer meg kellett jelenni -a zárdában, volt a gyóntató atya, Onufriósz, archimandrita. Ez már -özvegy férfiu volt. Nemnélküli ember. Hajdan a nápolyi -hölgyvilágnak legkegyeltebb gyóntató atyja; de irigyei addig -áskálódtak ellene, míg át lett rendelve az Illyricumba. Még akkor -is szép alak volt, igazi patriarchai eszménykép; vállát verő haja, -övéig érő szakálla fehér mint a selyemvirág szöszsze; de orczái -pirosak, redőktől össze nem barázdálva; két szemében most is -világítnak a varázstevő lángok, a mik annyi háborgó kebelnek -megnyugtatást szereztek; duzzadó ajkain, sima nagy homlokán olvasni -lehet a büszke öntudatot, a nagyravágyást. Ezzel az alakkal valami -más is lehetne az ember, mint a brantavölgyi apáczák -gyóntatója.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="center">«<i>Disputa.</i>»</p> -<p><i>Kritikus.</i> Most megfogtuk szerző uramat! Ha Onufriusz -Nápolyban volt elébb gyontató, akkor a római egyház alattvalója -volt; az is mondatott fentebb, hogy a raguzai fiataloknak egy pár -évet a szentföldön kellett tölteni, ebből megint az következik, -hogy a brantavölgyi kolostor is, a hová azalatt a menyasszonyaikat -elrejték, szintén Róma fenhatósága alatt állt, a papi cœlibatus -pedig már akkor, 1059 és 1063 között, be lett hozva VII-ik Gergely -pápa által; miképen lehetett tehát az ön Onufriusza a -keresztesháboru ideje alatt özvegy ember? <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span></p> -<p><i>Szerző.</i> Ha csak menekülni akarnék a vád elől, kétfelé is -kibujhatnék egy mellékajtón; azt is mondhatnám, hogy az én -történetem épen 1059–63 között esik, vagy utasíthatnám a kérdezőt -I. Ferdinánd reformatio-czikkeire, a miket a tridenti zsinatnak -benyújtott, előadva, hogy meg van ugyan hozva a cœlibatusról szóló -törvény, de azt az ő országaiban, úgyszólván, senki sem tartja meg; -hanem hát én be akarom bizonyítani, hogy igaz történetet irok, s -semmi rendkívüli expedienseket nem használok fel; csupán arra -hivatkozom, hogy a nem schismaticus keleti hívek főpapjainak a -római pápák megengedték az egyszeri házasodást, s «a mellett» a -gyóntatás és egyéb szentségek feladása is meg lett nekik engedve. -Történetem egész legalis, realis és morális alapon van -fölépítve.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Ezt jó lesz el nem felejteni.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Hogy a kolostor homlokfalának egy ablaka sem volt, annak az okát -könnyű kitalálni az előtte elterülő tó és mohafürdőben, mely -éjjel-nappal látogatva volt.</p> -<p>A keskeny gyaloghidat az épület mellvédőjéről a látogató -archimandritán kívül csak a női jövevények előtt bocsátották alá. -Ezen keresztül lehetett bejutni az egyetlen bejárathoz, mely olyan -alacsony volt, hogy Onufriosznak mindig meg kellett hajtania a -fejét, mikor belépett rajta. Ez ajtó egy szűk sötét folyosóra -nyilt, mely a tömör bástyafalon keresztül a nagy épület belsejébe -vezetett. Az épület zárt négyszöget képezett, a hátulsó osztályában -egyetlen tömzsi toronynyal, melynek kékre zománczolt teteje a tó -felől jövőkre nézve láthatatlan volt; ellenben a völgy tulsó -oldaláról nézve annál ékesebben tünhetett fel.</p> -<p>Csakhogy a kik a völgy tulsó oldalán laktak, azok onnan ebbe a -világba soha sem jöttek elő. Ott lenn a mély völgykatlanban volt a -kolostor majorsága, mely az odafenn lakókat tápszerekkel ellátta. -<span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<p>Abba a völgybe még a nap is csak delelőre pillantott be; világi -emberszem soha; csak a kolostorlakóknak volt oda kilátásuk.</p> -<p>Odafenn a kolostorban konyha sem volt. Meleg étellel itt nem -éltek. Az esztendő háromszázhatvanöt napja közül -kétszázharminczkettő volt a bőjti nap, s a közül nyolcz olyan, a -mikor még vizet sem volt szabad lenyelni. Volt válogatás is a -bőjtökben, a tojásnak, a vajnak, az olajnak és a vízben főtt -zöldségnek a napja; a halevő nap már az enyhébb bőjtök közé -tartozott, a húsevésre felszabadított napok száma azonban még a -fogadalmak és gyászesetek által is meg lett rövidítve.</p> -<p>Hanem ez csak a fogadást tett apáczákra nézve volt rendszabály, -s a fogadást csak a negyvenéven túl volt szabad letenni. Nem -kötelezte ez a szigorú életmód a fiatal növendékeket, és magát a -fejedelemasszonyt. Lubomira még nem volt több huszonnégy évesnél. A -raguzai érsek rendeletéből lett ideküldve e kolostor felügyeletére -már tizennyolcz éves korában.</p> -<p>Valódi Minerva arcz volt, egész hozzá illő termettel, csak a -lovassisak a fején, a pikkelypánczél a keblén, a medvefej a paizsán -hiányzott neki hozzá, hogy Pallas élő szobra legyen. Az a hideg -láng a szemében, a mi Arachnét pókká változtatta. A puszta -ránézéssel uralkodott az alattvalóin. Áhitatossága példát adott -valamennyinek.</p> -<p>Reggel hét órakor hangzott naponkint az első harangszó az -ájtatosságra, a mire az apáczák czelláikba összegyülekeztek a -templomba. Lubomira mindig legelső volt az oltár előtt. Azután -következett a véghetetlen zsolozsmaéneklés, imádkozás, térden járás -a szentek koporsói körül, a miben a fiatal leánykáknak is mind -részt kellett venni. Ez így tartott a déli harangszóig. Akkor -következett az ebéd. Az étterembe egyenesen a templomból mentek le -egy csigalépcsőn, az épen ott volt a templom alatt. Elébb a fiatal -leánykák ebédeltek meg, a drága csemeték, a kiket a szülőik -menyegzővárásig küldtek ide, azoknak nem kellett <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> itt -elnyomorítani a testüket. Az apáczák hordták nekik körül az ételt. -A mi azoktól megmaradt, abból nekik még izlelniök sem volt szabad, -azt kiadták a tó mellett ácsorgó zarándokoknak. Ők maguk hozzá -ültek a maguk sovány bőjti ételeikhez. De azalatt is egyre folyt az -imádkozás. Se száraz hal, se retek, se olajos hal nem kerülhetett -elő, hogy az asztaláldás meg ne előzte volna, s az étkezés alatt -egy testvér felolvasást tartott a szentek életéből. A mi azután még -ezektől is megmaradt, tányérhulladék, kenyérhéj, ízék, morzsa, -mócsing, az össze lett seperve, s azt leadták még egy emelettel -alább a «vezeklőknek».</p> -<p>A templom a kupolája ablakaiból kapta a világosságot, az alatta -levő refectórium a keletnek fekvő mély gömbölyű ablakokból, a miből -sokat elvettek a boltozatot tartó tömör oszlopok, a miket az -étkezésnél négy-négy testvér szokott körül ülni, a harmadik (lefelé -számított) emeletbe már csak egy szűk folyosó csúcsos részein át -szivárgott a derü; ez már magába a sziklába volt vágva. Itt voltak -azok a szűk czellák, a mikbe azokat az apáczákat zárták el, a kik -valami vétket követtek el.</p> -<p>De micsoda vétket?</p> -<p>De meddig kellett nekik ott maradni?</p> -<p>Volt olyan közöttük, a ki már hat év óta ki nem jött egy olyan -szűk oduból; nem tudta már, mikor van tél, mikor van nyár? A szikla -egyformán hideg.</p> -<p>A többiek úgy hívták, hogy «Soror Kozima».</p> -<p>A fiatal leánykák csak suttogva emlegették egymás között. A -felügyelőnőik azt mondták nekik, hogy Soror Kozima az ördögtől van -megszállva.</p> -<p>Annyit emlegetik azt az ördögöt, hogy az ember utoljára -kiváncsivá lesz rá, hogy vajon milyen lehet ő?</p> -<p>A brantavölgyi kolostor falai ugyan tele vannak festve az -alakjával, a hogy a keleti egyház templomai szoktak lenni. Hanem a -különböző formáiból az tünik ki, hogy még a pokolban is változandó -a divat. A két századdal elébb festett képeken, a mik a folyosókat, -a tornáczokat, a <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> kapuíveket ékesítik, nagyon ocsmány -alakja látszik az ördögnek, fekete szőrös, szarvas, bivalylábú -szörnyeteg, hosszú, kilóggó vörös nyelvvel, a ki vasvillára szúrva -viszi a bűnösöket a pokol tüzére. Ez a neme a festészetnek akkor -keletkezett, mikor az ikonomachia megszünte után, a Kopronimos -Konstantin által levakart templomfalakra ismét elkezdtek az -elpusztított remek egyházi képek helyére ujakat festeni. A művészek -után a mázolók.</p> -<p>Később aztán az Illyricumban is újból lábrakapott olasz izlés -becsületesebb kinézésű ördögöket honosított meg az ájtatosságnak -szentelt falakon; de még azok is magukon hordták pokolbeli -ismertető jeleiket, a gonosz kifejezésű ábrázatot, a hegyes -Mefisztó szakállal, a denevérszárnyat, a sántító lólábat, s -rendszerint ellentétbe hozatván égi ellenfeleikkel, a lángpallosú -arkangyalokkal, rögtön elárulták, hogy minő elveket -képviselnek.</p> -<p>Hanem hogy az ördög a maga valódi alakjában bemutattassék, ez az -érdem az új apáczafejedelemnőt illeti meg.</p> -<p>Ő volt az, a ki az apáczákkal, kik minden művészetben jártasok -voltak, az ördögöt nyalka deli ifju legény képében festette le a -zárda falára, a ki nem tüzes vasvillával, hanem drága ékszerekkel -csábítja az ártatlan szüzeket magához, gitározik és virginál; -térdepel és esküszik; paradicsomot épít és rózsákon jár, hanem -aztán ha egyszer megkaphatta a kezedet, szegény ártatlan szűz, ha -átölelhetett, akkor egyszerre elveti az álarczát, a szarvai -előtörnek, a szája tűzlángot okád, s áldozata előtt lólábával -berugja a pokol ajtaját. – Ilyen az ördög! – Ellenben ott van -másfelől a mentőangyal, tisztes meglett korú férfiu képében. Szép -szürke üstökkel, tekintélyes kecskeszakállal, bársony talár a -vállán, nyuszt-prémmel, tollas barét a fején, akár egy raguzai -szenátor. Más formának nem is lehet képzelni a védangyalt emberi -alakban. Nem jár az mezítláb, mert annak szép spanyol maroquin -saruja <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span> van. Ez megszabadítja a pokol torkából a -kétségbeesett áldozatot az ördög keze közül s aztán bevezeti kezén -fogva az igazi paradicsomba.</p> -<h2>SOROR KOZIMA ÉS SOROR KEKHARIZMÉNE.</h2> -<p>Az a tetszős alakban megjelenő ördög, ha egyszer bevette magát a -női szívbe, nehezen birható a megszökésre.</p> -<p>Vannak szelidebb és erősebb módszerek ő kelmének a kiűzésére. Ha -szent képek, zsolozsmák, áhitatos beszédek, imádkozások, bőjt, -vezeklés, önkorbácsolás, hangyákkal tele rakott alsó öltönyök, -rémek megjelenése, titokteljes hangok – nem segítenek, ott van -végső gyógyintézetnek a katakomba.</p> -<p>Mélyen a kolostor fundamentuma alatt, a sziklába vágva vonul el -a szikla-folyosó tört szegletben; a szegletnél át van törve a -sziklafal ölnyi vastagságban, s e nyiláson át jön be a friss levegő -és valami világosság.</p> -<p>Egy sziklaér csordogál végig a folyosó csatornájában, ez tartja -tisztán a cellákat.</p> -<p>A folyosó a cseppkőbarlangok természetével bir, a kolostor -előtti tó vize szüntelen szivárog át a mészkövön, s kisebb nagyobb -stalaktit csapokat képez a cellák előtt. Az ablakkal épen -átellenben levő üreg vasrácsa már csaknem be van nőve alul-felül a -lassan növekedő mészsipoktól.</p> -<p>Ebben az üregben lakik már hat év óta Soror Kozima.</p> -<p>A mellette levő cellában Soror Kekharizméne van bezárva, még ez -is kap egy kis rézsut világot a szikla-ablakból, a többi cellák már -a sötétségben vesznek el.</p> -<p>Kozima és Kekharizméne!</p> -<p>Talán nem is ez volt a nevük, mikor még az Isten szép napvilága -sütötte arczaikat?</p> -<p>Hiszen Kekharizméne szép név, (azért, hogy olyan különösen -hangzik), azt jelenti, a legklasszikusabb nyelven, <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> hogy -«kedves». – Talán «Milinká»-nak hivták, még nem rég, mikor -lantpengés mellett invocálták a nevét – Ez utóbbi vezeklő még csak -jelen tavasz óta lakik itt e cellában.</p> -<p>Mind a ketten nagyon veszedelmesen vannak megszállva az -ördögtől.</p> -<p>Kekharizméne nem tudja elfelejteni azt a napot, a melyen a deli -termetű ördög, menyasszony útjában, elragadta őt, kisérőit -szétverve, pedig a neki szánt vőlegény száz tulkot vágatott már a -lakodalomra s ez a vőlegény egy fejedelem volt; igaz, hogy vén, de -hatalmas úr, az elrabló ördög pedig csak egy raguzai kereskedő fia, -a ki csak verseket tud dalolni; de milyen verseket, a mik a csókok -tudományát tanítják; de hogyan tanítják! Egyetlenegy tündérvilágú -nap, melynek a csillagai még fényesebbek voltak, mint a napja, volt -az egész életük; de ez az élet fölért az egész mennyországgal. -Akkor vége szakadt. Az ég boszuja utólérte őket. A szép arát -idehozták e zárdába, a szeretőt elvitték, ki tudja hová? És azt a -napot nem tudja Milinka elfelejteni soha.</p> -<p>Pedig már nincs is Milinka a világon. Az elmult. Ez itt -Kekharizméne.</p> -<p>Még a menyasszonyi öltönye van rajta; mert az apáczakantust nem -akarta vele felcserélni, elejétől fogva konokul megtagadta az -engedelmességet; még nem lepte be a penész a szép kihimezett -sarukat; még a nyirok nem vette ki a szinét a kantus -selyembársonyának; még a hideg pinczelég nem hervasztotta el -orczáin a rózsákat; a könyhullatások nem homályosították el szemei -tüzét. Olyan most is, mint azok a vila eszmények ott a dalmata -hegyek között, a kiknek az arczuk szívalakú, hegyes álluk, kis -gödröcskével; finom ajkaik, lánggyujtogató szemeik, hosszú, -sötétségkergető szempillákkal, keskeny, egyenes szemöldökük hozzá, -s átkozott picziny rózsaszinű fülecskéik; egész termetük csupa -ideg, tetőtül talpig báj.</p> -<p>Ilyen még most Twartimir knéznek a leánya. <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span></p> -<p>Még most igen csendesen viseli magát. Szelid alázatos; nem kell -meglánczolni. Ha jön a gyóntató, felel szépen a kérdéseire. Ha -meglátogatja a fejedelemasszony, kinyújtja eléje a kezét, hogy -megfoghassa az övét és megcsokolhassa azt. – És azután elmondja -neki, hogy mit álmodott. Azok az álmok mind az ördög káprázatai. De -mikor olyan édesek mégis!</p> -<p>Soror Kekharizménét szándékosan helyezték el Soror Kozima -közvetlen közelébe. Ez az első foka a gyógykezelésnek.</p> -<p>Lássa a rossz szellemtől megszállott, mi lesz ő belőle is -időjártával, ha szivéből azt az édes dæmont nem hagyja -számüzni.</p> -<p>Soror Kozima rettenetes alak. A termete is oly szokatlan magas, -hogy nem állhat fel egyenesen az alacsony üregben; kénytelen -térdepelni. Hat év óta, hogy a földalatti odúba be van zárva, az -öltöny lemállott testéről: csak az aranyhimzet tartja még a -rongyokat össze rajta. Csak az aranyhímzet mutatja, hogy azok -valaha fejedelmi öltözet voltak. A testének nagy részén ezek sem -takarják, vállai, karjai, háta, lábszárai meztelenek, s a hol a -hosszan leomló vörös haj nem borul rájuk, mutogatják az ütések -foltjait, a karczolásokat, a mik bőrét eléktelenítik. De azt az -alakot a hat éves bőjt és kínzás sem birta megtörni; mikor egy -meztelen karját kinyújtja a rács vasrudai között, csak úgy dagadnak -rajta az ínak és izmok; ha bőrének fehérsége nem vallaná rá, azt -kellene hinni, hogy az egy férfi karja. A széttárt tenyere pedig -egy óriási keselyünek a karma. Néha odafekteti az arczát egy olyan -négy rozsdás vasrúd által képezett rámába. A mi szörnyarczot a -mesék emlegetnek: Meduza, endori boszorkány, vasorrú bába, mind -türhető pofa hozzá képest. Kétféle indulat torzítja el minden -vonását: az emberi düh és az állati szenvedély.</p> -<p>Mikor valaki belép a katakombába, akkor előrohan.</p> -<p>Orczáit oroszlán-ránczokba vicsorítja az őrjöngő harag -<span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> vonaglása, szemöldökei pióczákká -csavarulnak, zöld szemei karikára nyilva ragyognak beesett -üregeikben; összecsattogó fogai közül tajtékot köpköd a gyóntató -felé.</p> -<p>Ha pedig egy apácza jön felé, a ki ételt hoz a számára, akkor az -a rémtekintet még borzasztóbbá alakul át, akkor a szemérmetlenség -vigyori torzulását veszi fel; egy fintorkép az állati vágy -kifejezésével, az égi szerelem bestialis lealjasodásában; akkor -kaczag, röhög, vihánczol; rákezd dalokat énekelni, a mik a -legszemérmetlenebb bujaságot magasztalják, s tapsol hozzá a két -kezével, tánczol mellé a két lábával, hogy csak úgy csörög belé a -láncz; míg önkivületében hozzá üti egyszer a fejét az alacsony -sziklapadmalyhoz, s akkor aztán elszédülten esik le – a rohadt -szalmára, a mit minden évben egyszer kikaparnak alóla, mint a -tigrisek alom ízékét az állatketreczben.</p> -<p>Csupán egy emberi lénynek van rá bűverős hatása: Mater -Lubomirának. Ha őt látja közeledni, a hang elhal az ajkain, térdre -ereszkedik, összezsugorodik, a meztelen tagjait hajával igyekszik -tiltúl takargatni. A fejedelemasszony bátran odamegy a rácsához, -nem fél, hogy megragadja és összetépi; szól hozzá majd csendesen, -engesztelőleg, majd keményen, parancsolólag. Ennek szót fogad. -Nyöszörög, reszket, szűköl, mint az eb. S ha ilyenkor az arczát -fölemeli a két összefont karja közül, az az iszonytató kifejezés -eltünni látszik arról; lesz belőle – nem fenevad, hanem -asszony.</p> -<p>Lubomira, miután Soror Kozimához beszélt, tovább megy s Soror -Kekharizméne cellájának rácsozatára teszi a kezét, szeliden súgva: -«Pax tecum, Kyrie eleison».</p> -<p>Soror Kekharizméne odajő a rácshoz, s letérdepelve, megcsókolja -a fejedelemnő palástjának szegélyét.</p> -<p class="center">«<i>Disputa.</i>»</p> -<p><i>Kritikus.</i> Mielőtt megtudnók, hogy mit beszéltek egymással -Mater Lubomira és Soror Kekharizméne, legyen <span class= -"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> szabad egy -szerény észrevétellel félbeszakítanom az előadást. – No ugyan -bolondul rendezték el azok a jámbor apáczák azt az ördögűzési -methodust; ha egy fiatal, lehetőleg ártatlan, még megmenthető -testvért oda helyeztek el a bőszült satyriázistól őrjöngő mænade -szomszédságába; a ki azután a maga szemérmetlen, eroticus dalaival -tökéletesen megmérgezhette szomszédjai kedélyét.</p> -<p><i>Szerző.</i> Nem tehette. Kozima a waráng nyelvet beszélte, s -azt se Kekharizméne, se más apáczák nem értették.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Waráng nyelvet! Szent Bábeltorony! El ne dülj -alattunk! Hisz ez a waræger nép nyelve. Hát hogy kerülnek a -warægerek a dalmata hegyek közé? Ezek a félelmes harczosok, a kik a -rémei voltak három világrésznek!</p> -<p><i>Szerző.</i> Igen egyszerüen. A byzanczi császárok, mint -segélyhadakat fogadták fel ez óriások fajából származó népet, s -elpuhult nemzetüket ezeknek az edzett testével védelmezték; mikor -aztán a hosszú harcz alatt, melyben egész népek enyésztek el, a -warángok népe is úgy megfogyott, hogy csak egy kis törzset képezett -már, a mi már nem volt elég a nagy birodalom határait megvédeni, de -nagyon sok a féktelenségeivel magát Byzanczot felforgatni, akkor a -Komnénok ide telepítették az illyr hegyek közé a waráng nép -szakadékát; a mi történetünk idejében ott foglalt tért a dalmaták -és bosnyákok területei között. Derék, becsületes nép volt, a ki a -szomszédjaitól nem rabolt.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Nem rabolt? Hát mit csinált?</p> -<p><i>Szerző.</i> Mindig hajón ült; a tengeren járt, s a távol -tartományokban rabolt. A tengeren félelme volt Velenczének, -Génuának, épen úgy, mint Tripolisnak; ellenben otthon a -szárazföldön igen csendesen viselte magát, elismerte a Kulint, a -bosnyák krált fennurának, s midőn az kiadta a parancsolatot, hogy a -warángoknak el kell hagyniok az eddig követett pogány vallást, s -fel kell venniök a keresztséget, a fejedelme példájára -megkeresztelkedett <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> az egész waráng nemzet s elfogadta a nagy -Onufrioszt patriarchájának. Ez üdvös áttérésnek azonban valami -kellemetlen következése lett. Az örök harczban és tengerviharban -élő waráng nép között nagyon félrement a férfi és nőnem közötti -számarány. Minden waráng hősre jutott két waráng hősnő. Ezt ők, -mint adott helyzetet, kénytelenek voltak elfogadni. Bölcs -törvényhozóik ugyan ezen deficiten az államháztartásban azzal az -elmés intézkedéssel igyekeztek segíteni, mely szerint meg volt -engedve a waráng apának, hogy ha valamelyiknek több leánya -születik, mint fia, a fölösleget kivihesse az erdőbe s ott -rábizhassa a vadállatok gondjaira. (Kritikus: «Ime a lelenczház -eszméje megvalósulva!») Azonban a keresztyénség alapelvei épen úgy -nem engedvén meg a többnejüséget, mint a gyermek-kitevést: így állt -elő az a kényszerüség, hogy minden waráng férj elbocsássa a két -felesége közül az egyiket. Hogy a nép bevegye az ujitást, maga a -waráng fejedelem ment jó példával előre s a két felesége közül épen -a fiatalabbat, Bravallát, eltávolítá magától. Azért a fiatalabbat, -mert annak még gyermeke nem volt, a másiknak fiai voltak, annak -otthon kellett maradni. S minthogy Bravalla szépszerével nem akart -belenyugodni az elválásba, erővel kényszerítették rá, bedugva őt a -három tüzes szentek zárdájába. Itt is azonban igen heves -temperamentumot tanusított, nem akart se imádkozni, csak a maga -szerelmes dalait hangoztatta. Ha pedig azokhoz a képekhez vezették, -a mik oly élénken tüntetik fel az ördög és angyal közötti -külömbséget, mindig az ördögöt csókolta meg. Ezért lett azután a -dæmontól megszállotak katakombájába bezárva, a hol őt Mater -Lubomira minden nap meglátogatá, azzal a kitartó nemes szándékkal, -hogy a megszálló dæmont kiűzze belőle.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Mi módon? ha szabad kérdeznem, ha Bravalla -asszony nem értett más nyelven, mit warángul?</p> -<p><i>Szerző.</i> Lubomira beszélt warángul.</p> -<p><i>Kritikus.</i> S hogyan jutott ennek a nyelvnek az -ismeretéhez? <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> Ő rá is leszálltak azok a kettős tüzes -nyelvek, a melyek az első apostolokat minden nemzetek idiomáira -megtanították? vagy pedig már akkor a waráng nyelv be volt hozva a -dalmatiai felsőbb leányiskolákba, mint kötelezett tantárgy? vagy -csak úgy magánnyelvmesterek adtak belőle órákat, Ahn és Ollendorf -nyomán, előkelő kisasszonyoknak? Megjegyzem, hogy a három expediens -közül legjobban elhiszem a kettős tüzes nyelveket, minthogy a -biblia mondja.</p> -<p><i>Szerző.</i> Én pedig a legutolsót ajánlom az elfogadásra. – -Igen is: az egész világgal összeköttetésben álló Raguza városában -főgondot fordítottak mindenféle idegen nemzet nyelvének a -megtanulására. A raguzai szláv nép a legszebben beszélte a Cicero -nyelvét, s tanácskozásaiban, kereskedelmében az olasz nyelvet -használta. A sokféle nyelvismeret volt az egész világra kiterjedt -befolyásnak egyik titka. Minden nép számára akadt tolmács e -hatalmas köztársaságban. Akkor lendült fel a nagy aszkétai áramlat, -mely egyszerre meglepett ifjat és öreget; boldog családapák, szűzi -hajadonok készültek ismeretlen utakra, pogány népeket megtéríteni. -Ehhez nyelvismeret kellett. A warángok ott telepedtek le Raguza -közelében, oda ékelve magukat a köztársaság és hatalmas ellenségei: -a bosnya, chroboth: knézek, zsupánok tartományai közé. A tengeren -csendes szövetségesek voltak: raguzai kereskedő hajó békén -vitorlázott el a gyorsevezős dereglyéik mellett. Ezt az ősvad -népfajt, mely nem volt senkivel rokon, megnyerni érdekében volt -Raguzának. Az, a ki Lubomirát gyermekkora óta apácza-fejedelem -asszonynak nevelte, megtanította őt a waráng nép nyelvére.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Hogyan? Könyvből? Voltak a warángoknak -irásjegyeik?</p> -<p><i>Szerző.</i> Voltak.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Csakhogy azokról az összes tudományos világ nem -tud eddigelé semmit. Ismerünk glagolitbetüket, ékirást, rúnákat, -hieroglyphokat, mexikói, örmény, tamul, <span class= -"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> bug, -sanskrit, szerecsen, tübeti, mongol, ó-assyr, pehlvi, etrusk, kopt, -stb. stb. alfabetet, de waráng betüknek még nyoma sem maradt sehol -a világon.</p> -<p><i>Szerző.</i> Dehogy nem maradt. Ott láthatók a warángok -hajdani dalmatiai lakhelyén waráng betük, még pedig bronzból -kiverve. Ott látta azokat Sir Gardener Wilkinson, angol utazó Opus -várában: a pópánál.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Opus várában? A hová csak gyalog lehet -felmászni, a kinek jó lába van; az út egyik oldalán a csernagorczok -lövöldöznek az utazóra, a másik oldalán az albánok. Köszönöm! -Inkább elhiszem, hogy ott vannak a waráng betük bronzból kiverve, -mint hogy a bőrömet oda vigyem. Csak tessék folytatni egész -vakmerően. Lássuk a warángokat!</p> -<p>Egy puszta kőpad, szalmával beterítve, volt a hely, mely nappal -ülőkéül, éjjel nyoszolyául szolgált Tvartimir leányának, a szép -Milenkának.</p> -<p>A sötét cellába a mély sziklaablakból már csak tört világ -jutott, az is csak a rács elejére, a hátterébe már nem vetődött égi -világ. Ámde a földalatti országnak is vannak fényt adó teremtései: -(ugyan kinek a számára?). A szögletben világít egy csoportosan növő -gombafaj, a falakon mászkál a skolopendrum, a százlábú, s a -padlaton fetreng a kigyós vízi csillag, mely olyan, mintha öt -kigyófark volna összenőve. Ezeket mind világító erővel ruházta fel -a természet, s a fényből nem felejtette el a tüzet sem; a gomba úgy -éget ha hozzá nyulnak, mint a pokolkő; a százlábú marása fájó -hólyagot húz, s a kigyós csillag érintése olyan viszketeg, mint a -döbröcz. A patkányok ott kergetőznek az ülő alak lábai körül; -némelyik felfut az ölébe s megnyalja az ujjai hegyét.</p> -<p>Ő pedig szemébe mosolyog a látogatójának, a mint az hosszú nyelű -mécstartóját leteszi a vasrács elé, hogy az arczába lásson.</p> -<p>Egészen gyermek még a kis mátka. Olyan szeretetreméltó az -ostobaságában. <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span></p> -<p>Mert két tökéletes alkotása van a természetnek. Az egyik a kis -macska, mikor még nem tud egeret fogni; a másik a fiatal leány, -mikor még nem tudja, hogy mit beszél.</p> -<p>Az üdvözlés után így szól hozzá a fejedelemaszony:</p> -<p>– Még mindig vannak álmaid?</p> -<p>– Azokban élek.</p> -<p>– Kínzanak? Csábítanak?</p> -<p>– Gyönyörködtetnek. Boldogítanak.</p> -<p>– Nem hallod a szomszédod üvöltéséből, hová vezetnek e gonosz -álmok?</p> -<p>– Lakótársam szavait nem értem; de a hangja úgy jár rajtam -keresztül, mint a tűz. Úgy szeretném, ha én is tudnék úgy kiáltani, -miként ő! Az neki bizonyosan nagy könnyebbülést szerez.</p> -<p>– Hát mikor körülfog a nagy földalatti csendesség; ez a holt -siket némasága a kősziklának; nem rettegsz-e itt?</p> -<p>– Oh én a csendességben százféle hangokat hallok. Hárfa peng, -pacsirta fütyörész, a fülemüle húz a bokorban; a vadgalambok -turbékolnak a csalitban, a leánykák dalolnak a kút mellett, a -pásztor tilinkója andalog; és valamennyi fölött a kedvesem -suttogása édelg: Milenkám, szeretlek. Nem hallok egyebet.</p> -<p>– Bűnös teremtés!</p> -<p>– Miért vagyok bűnös? Soha sem vétettem senkinek. Elloptam a -számtól a falatot, hogy az éhező madarakat jól tartsam vele, mikor -télen nincs nekik mit enni. A vízbe esett méhet kiszabadítottam, -megcsipett: nem öltem meg; el hagytam repülni; egy póknak a hálóját -el nem téptem; ha utamba akadt, kikerültem; hát mi bűnöm van -nekem?</p> -<p>– A tiltott szerelem.</p> -<p>– Ki tiltja azt?</p> -<p>– Az isteni és az emberi törvények.</p> -<p>– Istennel nem beszéltem soha. Azt mondják, hogy ő igen jó. Ha ő -maga jó, akkor másnak nem tilthatja el azt, a mi jó. A szerelemnél -pedig nincs semmi jobb. <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span></p> -<p>– Van. Az az üdv.</p> -<p>– Hát ha az üdv örökkön örökké tart és még az örökkévalóságon -túl száz ifjukorig egyhuzamban, akkor sem cserélném el érte azt az -egy napot, a mit nem töltött be más, mint a szerelem.</p> -<p>– De erre a fényes napra a kárhozat éjszakája következik.</p> -<p>– Hagyján! Oda is elviszem magammal a szerelmemet, s ott is -idvezült leszek.</p> -<p>– Ez az ördög káprázata.</p> -<p>– Nem láttam soha ördögöt.</p> -<p>– Az volt, a ki elcsábított.</p> -<p>– Oh, ha látnád őt egyszer, nem mondanád azt! ha ha egyszer -hallanád őt hozzád beszélni, akármi tárgyról: egy falevélről, egy -futó felhőről az égen, azt mondanád, így csak az angyalok -beszélnek; hát még ha szerelme szavát hallanád, azt mondanád, hogy -ez a mennyország.</p> -<p>– Mosolygó arcza álarcz, hizelgő szava hazugság.</p> -<p>– Akkor a vőlegényem, a kihez erővel kényszerítettek, bizonyára -maga az angyal, mert annak az álarcza csúf, vén, utálatos. A szavai -igazak, de mocskosak. Nem kell nekem az ilyen angyal.</p> -<p>– De atyád akarata az. Tudod a tíz parancsolatot? Szereted az -atyádat?</p> -<p>– Azt nem tudom. Hanem félek tőle, azt bizonyosan tudom. -Valahányszor megharagítják, ő megveri az anyámat s az anyám megint -megver engem. A tíz parancsolatot tudom. Az Isten törvénye. Egy -helyen azt parancsolja: tiszteld az apádat, a másik helyen: «ne -ölj», a harmadik helyen «ne lopj». És én egyébről sem hallom, mikor -az apám és a vőlegényem együtt van, a kettőt dicsekedni, mint hogy -hány embert öltek meg, mekkora zsákmányt ejtettek, a várunk falai -tele vannak levágott koponyákkal, a termeink virágos szőnyegekkel, -a miket nem mi szőttünk. Hát ha három parancsolat közül ők nem -tartanak meg kettőt, hogy tartsam én meg a harmadikat! <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span></p> -<p>– Te vakmerő! kiálta fel Mater Lubomira, minő esztelen szavakat -ejtettél ki? Téged nem egy dæmon szállt meg, hanem három. A neveik -Asmódi, Beliál és Beherik. A bujaság, a kevélység és a makacsság -rossz szellemei. Ne feledd, hogy nekünk vannak eszközeink azokat -kiűzni a megszállottakból.</p> -<p>– Megcsókolom sujtoló kezedet, fejedelemasszony. Te vagy az erő, -én a gyengeség. De én nem félek sem a földön, sem a föld alatt -levőktől annyira, mint félek a megvásárló vőlegényem -nászfátyolától, s nem szeretek sem a földön, sem az égben semmit -annyira, mint az én szerelmesemnek az egy haja szálát, a mit a -ruhámba elvarrva viselek.</p> -<p>Míg az ostoba kis leány megdicsőült arczczal ilyeneket mondott, -egy skolopendrum oda mászott a szép fehér vállára. Mater Lubomira -undorodva ütötte le a kezével a czudar férget onnan.</p> -<p>– Nem érezted a százlábú marását a válladon?</p> -<p>– Nem! Én csak a kedvesem csókját éreztem rajta.</p> -<p>A patkányok ott szaladgáltak vakmerően a lábaik alatt. Nagy volt -a dobzódásuk a szövétnekről lecsepegő faggyu osztalékán, egy-egy -fel is akart mászni a rudjára s czinczogott, ha lepottyant.</p> -<p>– Undok férgek! szólt Mater Lubomira borzadozva. És te inkább -választod a patkányok társaságát, mint hogy bűnödet megbándd, -vezeklést tarts, s atyádnak és Istennek engedelmeskedjél.</p> -<p>Az ostoba kis leány nevetésre indult gödrös orczácskáival.</p> -<p>– Hisz ezek nem bántanak engem. Ezek az én izenethordóim. Tőlük -küldök fel a felső világba köszöntést én a kedvesemnek, s ők hoznak -majd választ vissza, hogyha rátalálnak.</p> -<p>– Bárgyu lélek! Hogy vihetné fel a felvilágba a te izeneted egy -ilyen állatocska?</p> -<p>– Hát ez az én hitem. Ha mások hihetik azt, hogy egy -<span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> festett kép, a kinek nincs füle a -hallásra, lába a járásra, mégis felviheti az ő izenetüket egész az -égbe, miért ne hihetném én ezt?</p> -<p>– Te Manichæa! Még a negyedik dæmon is megszállt: Azáziel; a -káromlás ördöge! A kiűzés ideje eljött. Holnap megkapod a -korbácsot.</p> -<p>– A hány ütés fogja érni a testemet, annyiszor fogom mondani: -szeretlek, szeretlek, szeretlek.</p> -<p>– Hát az első korbácsütést kapd mindjárt én tőlem. Tudd meg, -hogy kit oly őrjöngve szeretsz, a kiért így szenvedsz, a kiért -megbántod az Istent, meggyalázod az apát, Boboli János, tolvaj -nevén Canovelli Zeno, lemondott rólad, felvette a csuhát, -kolostorba lépett: a neve «Frater Aktæon».</p> -<p>Erre a fájdalmas csapásra a leány csak lerogyott a földre, a -hideg kőre, és zokogni kezdett, arczát két tenyerébe rejtve, de még -a zokogás között is e szót fuldoklá: «szeretlek! akkor is -szeretlek, még ottan is szeretlek!»</p> -<p>Lubomira bámulva nézett a lábainál vonagló áldozatra. Hát még is -csak kitalálta, hogyan lehet neki fájdalmat okozni?</p> -<p>A szomszéd ketreczben levő dühös őrült meghallotta, hogy -társnéja zokog. Eddig még soha sem tette. – Az őrjöngő megragadta -két kezével a vasrostélyt s elkezdte azt oly erővel rázni, hogy a -ránőtt stalactit-csapok csengtek-bongtak bele, rikácsoló hangon -kiabálva: «Te is sírsz már! Téged is marnak már! A kigyók -királynéja! A ki a százlábúaknak parancsol! Átkozd meg! Mondd -utánam a mit mondok!»</p> -<p>Hanem az, a mit ő mondott, warang beszéd volt, azt Kekharizméne -nem értette; nem is mondta utána. Nem is lett volna annak -foganatja. A szenteket nem sebesíti meg az átok, mind visszahull az -a kimondója fejére.</p> -<p>A síró nő a rácson keresztül kinyújtá a két karját, ujjait -egymásba kulcsolva.</p> -<p>– Fáj! Fáj! Nagyon fáj a mit mondtál, fejedelemasszony. -<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> De még ez a fájdalom is édes. Nem is -mondhatok neked érte más szót, mint csupa áldást vissza. Adják az -egek, a honnan minden sugallatok jönnek, hogy azt az édes -fájdalmat, a mit én most érzek, te is megérezd valaha! Hogy teljen -meg a szived attól a gyönyörtől, a mi az enyimet kínozza, hogy -lepje meg minden érző idegedet az a kéjadó láng, a mi az alatt, a -míg megemészt, az ég felé ragad. Érezd valaha megtízszerezett -erőben az édes poklot, a minek neve szerelem!</p> -<p>Lubomira elszörnyedve burkolta feje körül sűrű fátyolát s -futvást hagyta el a penitencziák folyosóját. Az egyik nőnek az -átka, s a másiknak az áldása az ajtóig üldözte.</p> -<p>Az átoktól nem félt, de az áldás, a mit a gyötrött martyr -megkínzójára mond, foganatba megy. Ettől rettegni lehet, hogy -beteljesül.</p> -<p>– Érzed te is azt az édes poklot, a minek neve szerelem; s légy -benne üdvözült!</p> -<h2>AZ ÉNEKLŐ DABÓZA, A TENGERI SZÜZEK ÉS A KEREKES HAJÓK.</h2> -<p>Salona, Lissa, Ó-Zára, az ős paradicsom eszményképei voltak, -épen úgy Gravóza. Strabo, Dioscorides, Theoprastos, Galenus, -Athenæus, Oribazius, Plinius nem ok nélkül magasztalják fel az -istenektől pártfogolt vidéket. Itt termett a régiektől áhitott -muskotálybor, a cseresnye és kajszi baraczk vadon, míveletlenül, és -a buzát soha sem kellett szántott földbe elvetni, a kihullott -magból önként sarjadzott fel a jövő évi termés. Mindezek felett itt -jött elő a hajdankor egyetlen csalhatatlan, mindent meggyógyító -növénye: az Iris Illyrica; a mi épen olyan biztos gyógyszer volt a -divatbetegségek ellen, mint a mostani könnyenhivő korszakban a -Cocák, Eucalyptusok és balzsamnövények.</p> -<p>Hanem a partokhoz való közelítést nagyon megnehezítették -<span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> azok a veszélyek, a melyek a hajdankorban -ezzel összefügésben voltak.</p> -<p>Mert az igen természetes dolog. Most, a mikor semmi kecsegtető -nyeremény nincs a puszta meztelen sziklák között, nem is rettenti a -közeledő hajósokat semmi vissza; de akkor, a midőn annyi kincse -volt a dalmata partnak, azok között első sorban a fentemlített Iris -Illyrica, a minden italiai, græciai, hyberniai úrhölgyek -illatszerét szolgáltató vörös gyökerű «nőszirom», akkor nagyon -helyes intézkedés volt a természettől, hogy olyan akadályokat is -gördített az idegen kalandozók elé, a mik azoknak a partraszállást -megnehezítsék.</p> -<p>Ezek közé tartoztak, – nem tekintve magát az elszórt -sziklatömeget, a mit a «Saxa Cadmæa» név alatt ismertek és -rettegtek a hajósok, – első sorban az éneklő Dabózák.</p> -<p>Ezekről a Cadmæus szikláiról tartja azt a monda, hogy ezek közt -volt Cadmusnak (az emberteremtőnek) a temploma és orakuluma, de már -azokból a mi történetünk idejében semmi sem található.</p> -<p>Hanem azok helyett láthatók az óriási sziklatömegben számos -üregek és barlangok, a mikben nem lehetnek más állatok, mint -olyanok, a melyek a víz alatt is ép úgy meg tudnak élni, mint a víz -fölött. Ilyenek mindjárt első sorban a Dabózák.</p> -<p>A természettudósok nem tudnak megegyezni a fölött, hogy a -Dabózák a kutya-, a macska, vagy a cziczkányfajhoz tartoznak-e -voltaképen? vagy pedig a sokatevőkhöz? Legtörzsökösebb tanyájuk van -a Curzola sziget szikláiban. Az állat maga sokkal nagyobb és -erősebb a komondornál, a szine sárga, barna sávokkal, a hátán végig -fennálló sörénye van, mint egy paripának. Az állatnak a pofája -utálatos. S a szokásai még inkább azok. Ravasz, kegyetlen és -csapodár.</p> -<p>A ravaszságát kimutatja azzal, hogy mindig éjszaka jár ki az -odujából préda után, oda ólálkodik a pásztorok gunyhóihoz, ott -elkezd sírni olyanformán, mintha valami <span class= -"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> hazulról -eltévedt kis gyermek volna, s ha erre a hangra a szánakozó asszony -kilép az ajtón, egyszerre megkapja és összetépi; sőt annyira megy a -gonoszsága, hogy a bojtároknak a neveit utánozza a hangjával, úgy -hogy azok azt hiszik, hogy a gazdájuk hivogatja, így ejti tőrbe a -nyomorultakat; a kegyetlenségét pedig jellemzi az, hogy a -halottakat kiássa a fák alól. (Mivelhogy a dalmata népeknél nem -szokás temetőt tartani, ellenben minden embert az előre kiszemelt -fája alá temetnek.) És aztán nem átallja azokat felfalni. -Ilyenformán saját magát eleven kriptává alakítja át. A -csapodárságát pedig nevezetessé teszi az által, hogy rá leskelődik -az oroszlánokra, s mikor a hím eltávozik a barlangjából, ő az -oroszlán mormogását utánozva, oda lopózik a helyébe nőstényéhez. -Ezért látni a pusztákon gyakran oroszlánfiakat lóserénynyel és -kutyafarkkal, a kiket Crokottáknak neveznek.</p> -<p>Ezek képezik a félelmét a dalmata partoknak, a miket -szigetbarlangjaikból meg szoktak látogatni, mivelhogy víz alatt -épen úgy tudnak élni, mint a viz felett, ennélfogva éjszaka a -tengeren járó hajókat is megtámadják. Ellenben arra, hogy megölje -őket a dalmata paraszt, még az önvédelem esetében sem igen -vállalkozik, azt tartván, hogy a Dabóza állatban emberi lélek -lakik. Mivelhogy a halottakat felfalja, annálfogva azoknak a lelkét -is magába szívja, azért is tud úgy énekelni mint egy ember.</p> -<p>Hanem, hogy megszabaduljanak tőle, ezt a cselt szokták ellene -használni.</p> -<p>Ha a Dabóza egy vidéken nagyon kellemetlenné kezd válni a -pusztítása által, akkor három waráng pásztor összebeszél s -felkeresi a fenevad barlangját. Rá lehet arra találni az előtte -elszórt embercsontokról.</p> -<p>Akkor az egyik pásztor leül a barlang nyilásával szemközt, -előveszi a kecskebőr dudáját s elkezd szép hegyi nótákat fújni -rajta.</p> -<p>A másik kettő odaáll kétfelől a barlang bejárata elé.</p> -<p>A Dabóza pedig rendkívül szereti a szép muzsikát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span></p> -<p>Egy szép zenéért képes még azt is megtenni, hogy a muzsikust ne -egye meg.</p> -<p>A két másik pásztor ezalatt elkezd egymással kedélyesen -beszélgetni.</p> -<p>– Itthon van-e a Dabóza?</p> -<p>– Dehogy van itthon a Dabóza.</p> -<p>– De bizony csak itthon van a mi kedves Dabózánk!</p> -<p>– Tudja patvar, hol kóborog a ti Dabózátok.</p> -<p>– Oh bárcsak előjönne a drágalátos szép Dabóza!</p> -<p>Erre a sok hizelkedő szóra, aztán meg a gyönyörködtető csimpolya -szóra csak előkerül végre a Dabóza a barlangból; a két pásztor -aztán hirtelen a nyakába veti a pányvát, ráhuzzák a hurkot, s akkor -a harmadik felkap egy keresetlen fát, s úgy elpüföli agybafőbe a -foglyul esettet, hogy egy száraz foltot nem hagy rajta. Akkor aztán -elczibálják a partig a pányvánál fogva. Ott a búcsú fejében még egy -sort vernek rajta, s aztán beledobják a tengerbe. Hadd úszszék haza -az atyafiaihoz Curzolába. – No ha azoknak otthon elmeséli, hogy -milyen szépen bánnak el az emberrel odaát azok a kétlábú fenevadak, -hát azoknak ugyan elveszi a kedvét a tervezett ujabb -kirándulásoktól.</p> -<p>Ilyen állat az a Dabóza.</p> -<p>A második rém pedig a tengeri szűz.</p> -<p>A tengeri szűz nem kevésbbé félelmetes lakója a dalmata partnak -az elébb bemutatottnál.</p> -<p>A syrének veszedelmes voltát a hajósnépre már Ulysses -tapasztalta. Ott lubiczkolnak a tengerben, s csábító dalaikkal -hivogatják a hajósokat. De jaj azoknak, ha a csábnak engednek! Hogy -miért jaj nekik? Azt a hajdankori tudósok nem magyarázták meg. -Pedig nehéz megérteni, hogy mi szerencsétlenség lehet abban egy -halandóra nézve, ha egy minden bájakkal felruházott hölgy szerelmi -találkozóra invitálja? Míg végre 1716-ban meg lett oldva a talány: -a midőn Raguza közelében legutoljára megjelent a tengeri szűz, s -nagy riadalmat okozott az <span class="pagenum"><a name="Page_41" -id="Page_41">-41-</a></span> egész dalmata part hosszában. A -halászok és hajósok eszük nélkül menekültek a hegyek közé, a mint a -tengeri szűz kijött a habok közül a partra, s ott sétált alá s fel, -hosszú haját a napon szárogatva. Három nap egymás után megjelent -rendesen hajnalban s csak délután tért vissza a tengerbe, úgy hogy -hozzáértő bátorszívű festőknek sikerült a képmást lerajzolni s -aczélmetszetben megörökíteni. Eléggé csinos teremtés, arányos -idomokkal; csak az teszi rettenetessé, hogy valami tizenöt láb -magas a termete. Ily óriási szépség elől nem csoda, ha mindenki -megfutamodott. Pedig az éneklését félmérföldnyire meg lehetett -hallani. Hatalmas hang lehetett! hát még ha kellőleg iskolázva lett -volna? A karjait gyakran felemelte az ég felé; ebben a positurában -van lerajzolva, a mi szokás az énekeseknél.</p> -<p>Ezek tehették történetünk idejében félelmessé a raguzai -partvidéket. A cadmæi sziklák tájékát kerülni minden üdvösségére -féltékeny hajósnak önérdekében állott.</p> -<p>Csak a warángok merészkedtek e rossz hírű partok közelében -járni. Sőt épen e sziklazátonyok közepett voltak a hajóik -elrejtve.</p> -<p>A warángok, mint már említők, szüntelen a tengereket járták -hosszú, nyitott dereglyéikkel, a mikkel a legszükebb sziklaöbölbe -is be tudtak jutni; a hol a veszedelmes zátony állta útjokat, -kiugráltak a dereglyéből, a hajó párkányának vetették a vállaikat, -s negyven ember a hajót kiemelte a vízből, úgy vitte keresztül a -sziklákon, zátonyokon. Ötven dereglyéből állt a hajórajuk, -mindeniken volt negyven ember. A dereglye felül nyitott vala; a -hajósnépet nem védte semmi. Zápor, jégeső, vihar, égető nap mind -nem ártott azoknak; ősemberek voltak, a kik még nem érezték a -szükségét az öltözetnek, a mi az Isten remekét, az emberalakot -eltorzítja.</p> -<p>Ez a kétezer ember képes volt rettegésben tartani és -megsarczolni három világrész parti országait s az azokat elválasztó -tengereket, minden úszó házaikkal egyben. <span class= -"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span></p> -<p>Hajóik oldalát rézpléh burkolta be, s magas fűzvesszőből font -párkányzat védte, a legdühösebb tengerhánykódás közepett is, a -felfordulás ellen. Harmadfél öles evezőikkel úgy hajtották a -dereglyéiket, mint a szélvész; nem szorultak vitorlára; a mi -messziről elárulja a hajó közeledtét. Hanem a helyett volt nekik -egy sajátszerű stratagémájuk. A hajóik két oldalán lapátkerekek -voltak. S ezeknek a működése tette képessé azokat olyan -fordulatokra, a miket más hajók nem birtak utánozni, s az dönté el -részükre az ütközetet a tengeren, valahányszor nagyobb számú -ellenséggel találkoztak össze.</p> -<p class="center">«<i>Disputa.</i>»</p> -<p><i>Kritikus.</i> De már csordultig telt a pohár! Az emberi hit -elasticitásának is van mértéke! Az enyim elszakadt. Még az éneklő -hyænákat csak elviseltem, s ha a tengeri szűz elől egész Dalmatia -elszaladt, nem bánom én is elszaladok. Hanem, hogy szerző nekem itt -a XIII-ik században az Adriai-tengeren kerekes gőzhajókat -úszkáltasson végig, ez túl megy a felebaráti szeretetemen. Mesét -irunk itt vagy regényt?</p> -<p><i>Szerző.</i> Alkudjunk meg. Én elengedem az éneklő hyænákat, a -kik a juhászbojtárokat neveiken szólították, ámbár kútforrásaim ezt -határozottan állítják, azonban már ez idő szerint ki vannak irtva -egész Dalmatiából s így azt, hogy beszéltek, s mi nyelven -beszéltek, be nem bizonyíthatnám. Időjártával az egész faj -eltörpült, elgyávult, házi állattá szelidült, hyænettának nevezték, -macska gyanánt tartották, egérfogásra, «ölbeli hyænácska!» Nagyon -kedves lehetett. Ez is kipusztult. Nem kötöm magamat hozzá. -Másodsorban lemondok az óriási tengeri szűzről. Valószinübbnek -tartom, hogy a syrenek alatt azokat a szabad gondolkodású -hajadonokat értették, a kik egy délszláv balladában meg vannak -örökítve, Fiume tájékán, a kik a hajósokat szép énekszóval -hivogatják édes mulatozásra, <span class="pagenum"><a name= -"Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> de a kapitány azt feleli -nekik: «Most nem érünk rá, majd ha máskor vissza jövünk!» – Hanem -már a kerekes hajóimat nem engedem! Azok csakugyan itt vannak.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Valami ötszáz esztendővel James Watt, a gőzerő -feltalálója előtt!</p> -<p><i>Szerző.</i> Hiszen nem mondtam én azt, hogy gőz hajtotta a -hajókat; hanem csak azt, hogy lapátkerekek hajtották. Ezeket pedig -részletesen leirva találjuk Schulenburg velenczei admirál ritka -könyvében «Alter und neuer Staat des Königreichs Dalmatien», az -egykorú latin historikus idézeteivel, mely így hangzik: «Liburnam, -navalis idoneam bellis, quam pro magnitudine sui, virorum exercere -manibus quodummodo imbecillitas humana prohibet, quocunque utilitas -vocet, ad facilitatem cursus, ingenii ope subnixa animalium virtus -impellit. – In cujus alveo, vel capacitate, bini boves machinis -adjuncti, adhærentes rotas navis lateribus involvunt, quorum supra -ambitum, vel rotunditatem exstantes radii, currentibus hisdem rotis -in modum remarum aquam conatibus elidentes, miro quodam artis -effectu operantis, impetu parturiente discursum. Hæc eadem Liburna -pro mole sui, proque machinis in somes operantibus, tanto virium -fremitu pugnam capessit, ut omnes adversarias Liburnas, cominus -venientes facili astritu comminuat.»</p> -<p><i>Kritikus.</i> No ha diákul van, akkor már igaznak kell neki -lenni! Hát csak tessék csengetni, hadd induljon az a steamer! Én -már fütyültem.</p> -<p class="center">*</p> -<p>«Liburna» volt azoknak a barbar hadihajóknak a neve, a mik a -hajdani tengeri ütközetben a legnevezetesebb szerepet játszották. -Elől a vízszin alatt volt egy hosszú, hegyes sarkantyujok, mint a -kecsegének az orra, rézből, a mivel sebes rohamukban az ellenséges -hajónak a fenekét <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span> keresztül fúrták. Ez azonban csak úgy -eshetett meg, ha az a másik hajó engedte magát oldalba fogni. Mert -ha az is az orrával fordulva szemközt fogadta a megtámadóját, akkor -az összecsapásból az lett, hogy a sarkantyúk kölcsönösen -elsiklottak a hajók mellett, ellenben mind a kettőnek az evező -lapátjai összekeveredtek, egymást kölcsönösen összetörték, s akkor -aztán ökölre került a dolog, s az emberi vitézség döntötte el a -csata sorsát.</p> -<p>A warángok kerekes liburnái egész új korszakot hoztak be a -tengeri hadverés tudományában. Épen úgy, miként a monitorok az -amerikai polgárháboru idején.</p> -<p>Ezek is evezőikkel hajtottak a szemközt jövő ellenségre; -azonban, a mint egy parittyavetésnyire értek hozzá, minden ember -behúzta az evezőjét s a paizsát, szekerczéjét kapta fel; mások a -parittyáikhoz, tegzeikhez nyultak, embererő nem hajtotta többé a -liburnát; – hanem «állati virtus». A hajó belsejében volt egy -machina (valószinüleg taposó malom) mind a két oldalon, azt ökrök -hozták mozgásba; a géphez a hajó oldalán két lapátos kerék volt -alkalmazva, melynek a küllői nagy robajjal csapkodták a vizet s -vitték a hajót előre. Ezek a lapátos kerekek lehetővé tették a -liburnának, hogy a legszűkebb résen is keresztül tudjon sikamlani, -a hol más hajó az evezői miatt elakad, s az által, hogy az egyik -kerék bodonjánál a taposva ügető ökörnek a lépteit gyorsították, a -másikét lohaszták, olyan gyors fordulatokra képesítik a waráng -hajósok a liburnát, a mit ellenfeleik nem birtak utánuk csinálni, s -a míg azok neki kászolódtak, a virgoncz kerekes liburna már -keresztül törte a fenekeiket, míg a waráng harczosok, parittyával, -hajítódárdával már messziről elözönlötték ellenfeleiket; nem lévén -elfoglalva az evezéssel, miként amazok.</p> -<p>Azért a warángok kerekes liburnái az egész Földközi-tengernek -rémei lettek. Nagy csoda, hogy a többi tengeri hatalmak, Velencze, -Genua nem birtak olyan mechanikusokkal, a kik ezt a stratagémát -utánozni tudták volna. <span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span></p> -<h2>DÁVID KIRÁLY.</h2> -<p>Tudniillik, hogy a waráng fejedelem kapta a keresztségben a -Dávid nevet s egyuttal a királyi czímet, ha jól tudjuk XXII-ik -János pápa alatt. Ennek a Dávid királynak a történetét fogjuk majd -leirni, a mi külömben nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy maga -az ős igazi palæstinai Dávid király is belevonatik a -condolentiába.</p> -<p>Épen a nagy archipelagusi kalózjáratról tértek vissza a -diadalmas hősök. Egy liburnájuk sem hiányzott, s valamennyi meg -volt terhelve zsákmánynyal. Mértföldnyi távolból a Cadmus sziklái -táján hangzott a sík hullámtól tovább adott kardaluk, a mire a -magas sziklapartok fensíkjáról viszhang gyanánt felelt a rájuk váró -asszonyok üdvözlő éneke.</p> -<p>Ezek nem jöttek le a férjeik elé, a hogy a morlák asszonyok -szoktak. A waráng nem tartja teherhordozó állatjának az asszonyt, -az csak az ő gyönyörűségeinek őre. A waráng asszony nem ismeri a -munkát, a férfi dolga őt eltartani, még pedig pompában és -kényelemben tartani. A waráng nő himzett öltönyben jár, a férfi -meztelenül.</p> -<p>A hogy a dicsőséges ember-alak az alkotó kezéből elékerűlt, -felséges meztelenségében, melynek minden tagmozdulata dicsekedés, -úgy jár-kel a világban a waráng férfi. Nem kéri kölcsön az állatok -gyapját, a növények rostját, a kukaczok selymét, se nem fázik, se -nem szégyenkezik. Mindössze egy övet visel a derekán, bronzból, -melyről hosszú, ostorforma bőrszironyok függnek alá sűrű czafrang -alakban féltérdig, s azok minden alakú bronzkarikákkal, csigákkal, -pitykékkel vannak telerakva, mikor fut, úgy cseng rajta ez az öv, -mint a czimbalom. És azonkívül még a lábszárai vannak beborítva -bőrrel, a mire már a dalmát vidék sajátszerű tövisindás bozótjai -tanították meg. <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span></p> -<p>Valamennyi mind egy-egy Herakles: olyan izmokkal, a miknek az -anatomok még nevet sem adtak. Mély sebhelyeket, mint -diadalemlékeket viselnek; kinek legtöbb van, az a legnagyobb -tekintély. Némelyiknek a karjába egész lyuk van furva: ez meg a -pestis-tályognak az emléke. Mert a waráng férfi még a fekete -halálnak sem engedi át a győzelmet a teste fölött; a mint azt a -veszedelmes kelést megkapta, mely a rendes halandót megöli, fog egy -fehéren izzó vasat s kiéget vele a testéből akkora darabot, a -mekkorán a pestis tanyát ütött. Erre aztán elmegy a kedve a -halálnak a további kötekedéstől.</p> -<p>Sűrű hosszú hajukat a fejük tetején kontyba csavarva viselik, ez -az egyedüli fejtakarójuk; ez többnyire fekete, csak az előkelő -fejedelmi családból valóké rőt, néha egészen oroszlánpej színű.</p> -<p>Arczvonásaikat elzordonítá a viharos élet, az örökös napbanézés; -tekintetük kegyetlen voltát jellemzi az a néphit, hogy a -warángoknak kettős szemfényük volt, s képesek voltak a puszta -ránézéssel, huzamosb ideig, megölni valakit.</p> -<p>Nem is telepedik le az ő útjok járásába semmi más nemzetbeli -halandó.</p> -<p>Hanem azért a szerzetesek őket is felkeresik. A mióta szent -Bazilius megtérítette a warángokat a keresztyén hitre, egy bazilita -testvérnek állandóul ott kell lakni a cadmæi sziklacsoport öblében, -a kinek az a küldetése, hogy a hazatérő warángoktól majdan átvegye -a kegyes ajándékot, a mit azok a főkolostor számára hoztak. Nem -kincs az; hanem azért még is legszükségesebb minden emberre nézve: -a só. A dalmata hegyek azt nem adják, s a sófőzést tengervízből még -nem találták ki, a sót vagy aranynyal, vagy vérrel kellett -megvásárolni. Ebből adtak rendesen dézsmát a warángok a kiküldött -barátnak.</p> -<p>Egy barlangodu volt annak a lakása, a honnan az örök tengerre -lehetett látni. Egy nagy kőkereszt jelölte a helyet, három egymásra -helyezett faragott kőkolonczból idomítva; <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> az alsó -kolonczon még olvasható a római irás: «Nymphis dedicatum», a -legfelsőn már új betük vannak bevésve: I. N. R. I.</p> -<p>Ezen a helyen valamikor a római uralom alatt valami fanum állt, -az alant csergedező forrás nympháinak tiszteletére. Nymphák és -templom nincsenek már; hanem a forrást most is tisztelik, mert az -adja az egész völgyben az iható édes vizet. Ez is egy ok, a miért a -tengerről érkezőknek ide kell sietni. Régóta ölheti már őket a -szomj.</p> -<p>Mikor a tengerből kimeredő kopár sziklacsoportok elé érkezik a -hajóraj, az evezők megszünnek működni, s azontúl csak a -lapátkerekek hajtják a dereglyét, mely fortélyosan kanyarogva -kerülgeti a víz alatt ólálkodó szirteket s félti az oldalát a -szirteken megtörő hullámcsapástól.</p> -<p>A király liburnája jön legelől. Megismerhető az arany -sárkányfejről az orrán; Dávid király maga tartja a kormányrudat, -mint illik a vezérhez.</p> -<p>A király a többieknél még fél fejjel magasabb. Az ő testét sem -takarja öltöny; csak abban külömbözik a népeitől, hogy az ő -szironyos öve aranyboglárokkal van diszítve, s az üstökét -aranyabroncs szorítja körül. Arra való, hogy a csatában ráismerjen -az ellenség; a hivei úgy is jól ismerik.</p> -<p>Dávid királynak az arcza is kiválik a többiek közül, nem csak -hajának és szakállának rőt szine miatt, mint inkább azon jupiteri -méltóság által, mely a fejedelmet megkülömbözteti. Ezt nem -szeldelik keresztűl-kasul a ránczok; olyan sima és ragyogó az, mint -egy bronczszobor. Rendes beszéde halk és szelid; a ki az igazi -szavát akarja meghallani, az menjen oda az ütközetbe; a mi ezernyi -száj ádáz ordításán, a döngetett paizsok csattogásán, a hajóbordák -recsegésén messze túlhangzik: az a Dávid király vezénylő szava; -fegyvert sem hord az övén; ha verekedni kell, elveszi az -ellenségétől; a puszta ökle elég rá, hogy sisakot koponyástól -összetörjön, s a mázsás szikladarab úgy repül a kezéből, mint a -parittyakő; szégyenlené <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> fegyverben keresni az oltalmát. S a -mellett olyan szelid, hogy otthon a kis fiát a nyakán hagyja -lovagolni, s a kutyái úgy vannak szoktatva, hogy elkapkodják az -asztaláról az ételt; rájuk nem üt.</p> -<p>Mikor a király liburnája arra a helyére érkezett az öbölnek, a -hol a habok elkezdenek fehér tajtékos barázdákat túrni (hajós -nyelven: «kecskéznek»), a mi a sekély medret jelzi: a király -jelszavára megállítják a géphajtó ökröket, s azzal a hajósok -kiugrálnak a vízbe. Még itt hónaljig ér az, de azért lehet dolgozni -benne.</p> -<p>A liburnáról lebontják a védő sövényt, azután a két ökröt -kihajtják a vízbe; az kiuszik magától a partra, s első, a ki -megitatja magát a csergedező patakból. Azután szétbontják a -gépeket, s kihordják a partra. Majd a málhákat czepelik ki a -vállaikon. Akkor azután neki vetik a vállaikat a liburna -párkányának s negyven kemény férfi kiemeli az egész hajót a vízből, -úgy hozza ki a vállain a partra. A királynak az a felségi joga, -hogy maga a hajóban marad, a míg a hívei azt szárazra -szállítják.</p> -<p>Csak azután, hogy minden munka be van fejezve, szabad a -hajósoknak a forráshoz rohanni és szomjukat csillapítani. Egy időre -az a patak megszünik folyni; a warángok kiiszszák egészen.</p> -<p>A második kötelességük azután odajárulni ahhoz a kőkereszthez és -azt megcsókolni. Maga Dávid király adja a példát a híveinek.</p> -<p>A barlanglakó szerzetes előjön sötét odujából, a hol egy koponya -és egy nagy irott könyv társaságában szokta tölteni idejét.</p> -<p>A mennyit a fejére húzott csuklya az arczából látni enged, -fiatalnak látszik, az állán még csak pelyhedzik a szakáll, s szép -csigametszésű ajkai felett engedelmesen simul kétfelé a bajusz. -Arcza halavány, de szemeinek tüze meghazudtolja az ascetát.</p> -<p>A szerzetes tud a warángok nyelvén beszélni, azért is lett -bizonyosan erre az állomásra rendelve. <span class= -"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span></p> -<p>Dávid király odajárul eléje s meghajtja előtte a térdét -alázatosan, áldását várva.</p> -<p>A szerzetes a koronás főre teszi a kezét s elmondja rá:</p> -<p>«Benedicat tibi Deus.»</p> -<p>Az még csak ott térdel és a fejét rázza. A hosszabbik áldást -várja a hosszú út után. A szerzetes azt is megadja neki:</p> -<p>«Benedicat tibi Deus Jehova, Deus Zebaoth, pater filius et -spiritus sanctus, Amen.»</p> -<p>Erre aztán fölemelkedik térdéről az óriás, s elmondja hiven, hol -járt, mi szörnyű tetteket vitt véghez? hány gályát sülyesztett el a -rajta levő népekkel együtt? milyen városokat égetett le porig? hogy -mosta meg a kezeit szép hajdanok könyeiben, a kiket az egyik parton -elrabolt, s a másikon rabnőül eladott.</p> -<p>Ezeket ő ugyan a Svantevitnek is el szokta mondani, mikor még az -volt a warángoknál a főisten, csakhogy dicsekedésképen, s az -jutalmat adott érte; mióta azonban a Svantevit, a kisebb -bálványokkal, a Khors Somogl és Mokos istenekkel együtt fel lett -döntögetve, a szent keresztség fölvétele után, az ilyen hőstettek a -meggyónni való bűnök sorába tartoznak, s ezekért vezeklés jár, -azután áldozat, végre bűnbocsánat.</p> -<p>A pogány hit bálványa, a tizenkét agyarú Svantevit -ember-áldozatot szokott ilyenkor követelni, még pedig nem -rabszolgát, hanem maguk a hős fiak közül egyet; az új hit -kegyelmesebb, a hódolatot, áldozatot elfogadja olcsóbb tárgyakban -is. A király parancsára odahordják a warángok ajándékaikat a -szerzetes elé, a nagy kősó koczkákat, tömjént, távol Arábiából, a -mivel a templomokat kifüstölik; elefántagyarakat, a mikből a -barátok szent szobrokat szoktak faragni; arany-brocátot vég számra -oltárterítőnek és selyemszövet-göngyöleget az -apácza-fejedelemasszony kantusához, a ki ott uralkodik a -brantavölgyi kolostorban.</p> -<p>A szerzetes a kegyes adományokat behordatja a barlangjába, -<span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span> majd onnan ő maga mindent háton felczipel -a kolostorba, a mi benn a hegyek között fekszik.</p> -<p>– Hát az én jó Bravallámnak vajjon mit küldhetnék, hogy örülne -neki? kérdé Dávid király, megemlékezve róla, hogy van neki egy -elválasztott felesége is ott abban a tüzes szentek -kolostorában.</p> -<p>– A te elvált feleségednek a neve most Kozima, felelt neki a -barát.</p> -<p>– Én pedig Dávid vagyok. És így egészen idegenek lettünk -egymásra nézve. Láttad őt egyszer?</p> -<p>– Én nem láttam, hanem a főpapom, a ki gyóntatni jár oda.</p> -<p>– Mit beszélt neki?</p> -<p>– Azt nem tudhatod meg. A gyónás titka szentség.</p> -<p>– Tehát válaszsz tetszésed szerint a kincsek közül, a mik -előtted hevernek, mi kellene neki ezekből?</p> -<p>– Nem tudom, van-e ezek között kigyókő?</p> -<p>– Kigyókő? Mi az?</p> -<p>– Mikor a kigyók nagy sokaságban összegyűlnek királynőt -választani, egynek maguk közül valamennyien a fejére fujnak -mindaddig, a míg a sok méreglehelletből egy fényes kő támad, mely -ott ragyog a kigyókirálynő fején, mint egy diadém.</p> -<p>– S mi ereje van ennek a kigyókőnek, ha ember kezébe jut?</p> -<p>– Az, hogy megvédelmez a kigyók és minden mérges csúszómászók és -férgek marása ellen.</p> -<p>– S miért kell az én volt feleségemnek ilyen kigyókő?</p> -<p>– Azért, mert az az odu, a melyben ő lakik, tele van ilyen -kigyókkal és maró férgekkel.</p> -<p>Dávid király olyat dobbantott a lábával, hogy megrendült bele a -szikla.</p> -<p>– Az én Bravallám a kigyók vermében!</p> -<p>– Nem Bravalla, hanem Kozima.</p> -<p>– S miért zárták őt ebbe az odúba az apáczák? <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span></p> -<p>– Azért, mert még mindig szereti az ő urát, a kitől erővel -elválasztották s nem akarja őt megtagadni.</p> -<p>Erre az a kegyetlen erős ember, a kinek mikor tüzes vasat fúrtak -a testébe, csak nevetett hozzá, elkezdett sírni. A két szeméből -kicsordult a köny. Az igaz, hogy a sírása is rettenetes volt, úgy -ordított, mint egy oroszlán.</p> -<p>– Az én szegény kis Bravallám a kigyók vermében. S azzal -felemelte az öklét, hogy a legközelebb eső tárgyat lezuzza vele, -legyen az élőfa, szikla, vagy ember.</p> -<p>Hanem aztán visszahőkölt. Az a nagy kőkereszt volt előtte.</p> -<p>Lelkébe tért, összeszedte magát.</p> -<p>– Nagyon fáj érte a szivem, hogy az a szegény kis teremtés úgy -szenved én miattam, de meg kell nyugodnom benne. Így parancsolja az -Isten. És én már hűséget fogadtam az én új Istenemnek, a régieket -ledobattam a sziklaörvénybe, onnan fel nem hozatom. A főpap -megkeresztelt, bele mártott a vízbe, keresztyén lettem. Hitemet -megtartom. Azért kérlek izend meg a főpapodtól, majd ha megint -gyóntatni odamegy, az elvált asszonyomnak, engemet ne szeressen -többé, mert a Jehova Isten azt parancsolta, hogy egy férfit egy -asszonynál többnek nem szabad szeretni.</p> -<p>– Én bizony nem tudom, hogy parancsolta volna ezt valaha, mondá -erre a barát.</p> -<p>– Mit mondasz, te barát?</p> -<p>– A mit az irás mond. Tudod, hogy van egy szent könyv, a miben -mind azoknak a szenteknek és prófétáknak a története fel van -jegyezve, a kiknek a Jehova parancsokat osztott.</p> -<p>– Hol van ilyen könyv?</p> -<p>– Lássad és halljad.</p> -<p>A szerzetes bement a sziklaoduba s kihozta a nagy kapcsos -könyvet, melynek pergamen levelein tarkállott a gyönyörű sok irás, -czinober, ultramarin és sárarany nem volt kimélve tőle. -<span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<p>Ráfordított egyenesen a Sámuel II-ik könyvére, kikereste annak a -III-ik részét.</p> -<p>– Ime vedd szivedbe, a mit e sorok veled közölnek. Dávid -királyról, a szentről beszélnek e sorok, a kinek a zsoltárait -hangoztatják a templomok, éneklik a szentek, kisérik az orgonák. Ő -a királyok legdicsőbbike, Jehova kegyencze a koronás fők között, a -kinek a nevét számodra kiválasztották.</p> -<p>– Igen! Maga a római főpap adta nekem ezt a nevet.</p> -<p>– A próféta, az Isten követje, Sámuel, így számlálja elő szent -Dávid királynak a nemzetségét: Születének neki Hebronban fiai: az -elsőszülött Ammon, Alimoámtól, a második Kileáb, Abigailtól, a -harmadik Absolon, Maákától, a negyedik Adonia, Haggistól, az ötödik -Sefásia, Abitáltól, a hatodik Ishreám, Eglától, a kik mind egy -időben valának Dávid feleségei.</p> -<p>– Ez abban a könyvben van? mormogá a waráng fejedelem.</p> -<p>– Hallgasd meg tovább! Fordítsunk más lapra. Mikor már együtt -volt a hat feleség, akkor még visszavette hetediknek Mikhált, a -megholt Saul király leányát, kit erőszakkal elválasztottak -tőle.</p> -<p>– S neki szabad volt az elválasztottat visszavenni? kérdi -hüledezve a király.</p> -<p>– Még nem csak ezt. Következik még Bethsabé, ennek a fia, -Salamon lett szent Dávid után a király.</p> -<p>A waráng fejedelem tombolt haragjában.</p> -<p>– Hát az én védszentemnek szabad volt nyolcz feleséget tartani s -én tőlem elszakítják kettő közül a szeretőbbiket! Barát! Hátha nem -mondtál igazat?</p> -<p>– Lelkem rajta, hogy igaz a szavam.</p> -<p>– De nagy külömbség van ám a szó és a szó között, épen mint a -szél és a szél között. Az egyik szél odaviszi a hajómat, a hová én -akarom, a másik oda csapja, a hová ő akarja. Ha a macska nyávog, -attól a majom sem ijed meg; de ha a mándrutz nyávog, attól az -elefántok is a <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> pusztába iramodnak. A mit te beszélsz, az -csak olyan kis kölyökpapnak a beszéde, neked csak ilyen kopott -csuhád van; egy kereszt, meg egy fésüs kagyló rajta, ki áll meg a -te beszédedet hallgatni? De bezzeg az, a ki nekem ezt az arany -koronát adta, ott abban a csoda nagy városban, Rómában, az a főpap -drága selyem palástot viselt, a mely koczkákra volt felosztva, -egyik koczkában egy arany oroszlán, másikban egy ezüst kakas. Az az -igazi főpap. Annak a szava áll meg, nem a tied. Az pedig azt mondta -nekem, hogy a kereszt Istene követeli, hogy az egyik feleségemet -eltaszítsam magamtól. Én térdeltem e dicső főpap előtt s -engedelmességet esküdtem neki. A kezemet rátettem egy ilyen -könyvre, a milyenből most nekem daráltál.</p> -<p>– No hát majd hozok én neked egyszer egy olyan főpapot, a kinek -arany oroszlánok és ezüst kakasok vannak a palástján, majd annak -jobban fogsz hinni.</p> -<p>Ezt mondva, összecsapta a nagy könyvet a szerzetes s nyalábra -fogva, bement vele a sziklaodujába. A nap delelőn állt, egy kis -harangláb nyult fel a barlangból, a barát elkezdett délre -harangozni.</p> -<p>Dávid királynak pedig a szivébe volt lőve az a nyil, a mit nem -lehet onnan kiszakítani.</p> -<p>– Dologra szakállasok!</p> -<p>A parancsszó szájról-szájra lett adva. Hozzá fogtak zúgolódás -nélkül. Az pedig titánoknak való munka volt. A hajókat elszállítani -a telelő öbölbe. Hol van az? ott a sziklamagaslaton túl van egy -tengerszem. Az a waráng hajóknak a téli kikötője. Ott nem érheti -őket a tengerháborgás, a vihar; nem gyújthatja fel az ellenség, nem -fúrhatják össze a tengeri csigák.</p> -<p>A ki felnéz erre a kopár haránt sziklafalra, azt mondja, -lehetetlenség ez, oda egész hajókat felvinni, a warángok -megmutatják, hogy lehet.</p> -<p>A sziklaoldalban látható egy csapinós barázda: olyan, a -milyenről azt mondják, hogy az ördög szekerének a vágánya az, a -mint a menyasszonyát a pokolba haza kocsikáztatta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> Ennek a -sziklarepedésein felkúsznak a fiatal legények, fel, száz lábnyi -magasba. Akkor onnan felűlről sima fenyőszálakat szánkáztatnak alá. -A fenyőszálakat addig róják egymásba, a míg azok egy csuszka pályát -képeznek, mely a kikötőig leér. Akkor ezeket a fenyőket a belső -oldalaikon megkenik fagygyuval, azután ezekre a sikamlós vágányokra -ráteszik a liburnát, köteleket kötnek az orrára, azokba a -sziklapárkányon levő férfiak belekapaszkodnak, a többiek, a -mennyien hozzá férnek, emelő dorongokkal, segítik a nehéz hajót -fölfelé csusztatni. A meredekre felkapaszkodva csak úgy keresgetik -a támpontot, a hová lábaikat megvessék, s ez óriási erőfeszítés úgy -folyik végig, hogy egy kiáltó szó nem hallik mellette. A ki eltalál -bukni, a szikla aljáig meg nem áll; de egy sem esik el. Egymásután -mind az ötven liburna felkúszik az ördögbarázdán, onnan tovább -viszik őket, embervállon, egész a nagy tengerszemig, a hová aztán -lebocsátják, egymáshoz kötözve valamennyit.</p> -<p>Utoljára marad a zsákmány tömege. Azt nyers ökörbőrbe takarva -vontatják fel ugyanazon a fenyősiklón. Mikor minden el van -takarítva, akkor magukat a fenyőszálakat húzzák fel kötéllel, az -utolmaradt csapat meg a háromöles evezőket viszi utánuk.</p> -<p>Az ökrökkel elbántak, azokat levágták, fellakomázták. Csakúgy -frissiben, nyersen. Nincsenek elkényeztetve. Minden nagyven -warángra jutott két ökör; nem is sok, eleget koplaltak Corcyrától -idáig; a maradékért majd eljönnek a dabózák s eltakarítják. Holnap -reggelre nyoma sem lesz annak, hogy a warángok itt jártak egész -hajóhadastul. Kereshetik őket az ellenük összeröffent génuai, -velenczei és zárai hajóhadak. Elnyelte őket a Cadmus sziklája.</p> -<p>És azután bele fog telni egy esztendő, talán kettő is, hogy a -waráng népnek még neszét sem hallja a világ; azt hiszik elvesztek, -míg egyszer megint előbukkannak valahol s azt mondják, itt vagyunk. -<span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span></p> -<h2>A MIRÁKULUM.</h2> -<p>A warángok eltünése után ismét emberhangtalan csend lett a -völgyben, a sziklák megszüntek dübörögni, a tenger zúgása -elalvódott, a habok elsimultak, egy szellő nem fodrozta a végtelen -víztükröt. Olyan általános csend volt az, a miben a magányos ember -azt hiszi, hogy maga is meg van halva.</p> -<p>S a cadmæi sziklákat őrző szerzetes ilyen magányos ember. A -warángokat kivéve emberi teremtés nem jön az odujához. Állat is -ritkán. A tengeri sasok fenn a sziklaodukban fészkelnek, ide le nem -szállnak; más madár itt nem jár; a szomszéd sziklában tanyázó -dabózák csak éjszaka járnak ki a partra, azok elől el szokta a -kunyhóját torlaszolni gerendákkal, mert ezek az eleven szenteket is -szeretik. Csak néha vetődik oda a forrásvízhez egy-egy patkány, az -mulattatja a remetét; talán már ismerik is egymást, a kis fenevad -nem fél a mozdulatlan embertől, leül előtte fonni, a füleit -törülgeti a két első lábával, körben forog, kergetve a saját -farkát, aztán oda megy hozzá, megszaglászsza a faczipőit, -összeköszörüli a hegyes fogait és czinczogva fut odább.</p> -<p>Talán ez az izenethordó patkány?</p> -<p>Ez a remete itt a Frater Aktæon, a Soror Kecharizmenének a -kedvese, mátkája, – talán férje?</p> -<p>Mi volt ennek a két embernek a története?</p> -<p>Az ifju a leghatalmasabb raguzai patriciusnak a fia; a hölgy egy -dalmata zsupán leánya. A huszonhat patricius családnak egyike, a -Boboliaké, a kikre a köztársaság rektori hivatala sorba jár; a -zsupán pedig a bosnyák király legkevélyebb és legzabolázatlanabb -vazallja. A két család között ivadékról-ivadékra szálló vérboszu -áll fönn. Ez a dalmatáknál bevett szokás, a mit meg nem szüntet -semmi civilisatio. Aztán a zsupán hatalmasabb embernek tartja -<span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span> magát a királynál, a raguzai rektor pedig -a velenczei dogénál. A zsupán birtokosa rengeteg nagy erdőknek, -azokban juh és sertés nyájaknak, gulyáknak; ő a tulajdonosa a -hirhedett mosszori aranybányának, melyet rabszolgákkal míveltet, a -raguzai rektor pedig ura a tengereknek, vannak márvány palotái -Raguzában és a tengeri szigeteken pompás kertjei, s a gályáin még -több rabszolga izzad, mint a zsupán bányáiban. A zsupán előtt a -raguzai rektor csak kalmár, a rektor előtt a zsupán csak pásztor. -És mindezek felett a raguzai patricius igen buzgó római katholikus; -a zsupán pedig istentelen patarénus.</p> -<p>Mind a kettő adósa egymásnak a gyűlölet minden fajtájával.</p> -<p>S ezeknek a magzatjaik beleszeretnek egymásba.</p> -<p>Hogy történhetett ez meg?</p> -<p>Úgy, hogy egyszer (dehogy egyszer, tizenegyszer) a római pápa -kiadta a fulminatoriumot a magyar királynak, hogy adja ki a -parancsolatot a maga vazalljának a bosnyák királynak, hogy az -kényszerítse a maga zsupánjait, hogy a minden Istent és papot -megtagadó patarenus vallás követésével hagyjanak fel s az -eretnekséget szüntessék meg.</p> -<p>Mert akkor száznegyvenkilenczféle keresztyén felekezet volt -Dalmatiában, s annak mindeniknek volt külön temploma. Ötven ilyen -templom volt csak Raguza falain kívül, belül csak az egy idvezítő -hit templomai és hivei voltak megtűrve.</p> -<p>De valamennyi között legrosszabbak voltak a patarenusok, mert -azoknak semmiféle templom se kellett, se pap; annálfogva semmi -sakramentum. Még az imádságot is kárhoztatták, azt állítva, hogy az -imádság megsérti az Istent. Ezek az életkorukat nem is a -születésüktől, hanem kilencz hónappal előbbről számították.</p> -<p>Ezeket tehát vagy szentelt vízzel, vagy tűzzel el kellett -téríteni a pokol útjáról.</p> -<p>A sok parancsolatnak utoljára még is lett foganatja. -<span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> A magyar király kiküldte a rámai -herczeget hadsereggel, hogy mondja meg a bosnyák királynak, hogy -térítse meg a patarénusait; akkor a bosnyák király, látva, hogy ez -már nem tréfa, ostrom alá fogta a hitetlen zsupánjait -sziklaváraikban, azok aztán, mikor nem győzték tovább az éhezést, -megadták magukat s engedelmességre tértek. Az volt pedig nekik -parancsolva, hogy mind valamennyien családostul menjenek le -Raguzába s ott vegyék fel a keresztséget, és hallgassanak -misét.</p> -<p>Így került a hatalmas zsupán egy napon Raguzába, feleségestől, -fiastul, leányostul.</p> -<p>Már maga az a szokatlan nagy ünnepély, a tömeges keresztelés, -eléggé nevezetes látvány volt Raguzában, a minek magasztosságát -emelte az a körülmény, hogy azon időben a keresztelésnél az egész -embert belemártották a vízmedenczébe, de még érdekesebbé tette a -szertartást az, hogy Raguza városának se utczáján, se piaczán, se -templomában ifju hajadont soha sem lehetett látni. Leánynak kilépni -a szülői házból és megmutatni magát idegen szemek előtt, épen olyan -botránynak tartották, mintha mai nap festő-modellnak állana ki egy -jó nevelésű szűz.</p> -<p>Az utczán csak a szolgaleány járhatott, az előkelők zár és -függöny alatt voltak egész a férjhezmenetelükig. Vőlegénynek a -menyasszonyáról annyit sem volt szabad tudni, hogy szőke-e vagy -barna? még az esküvőnél is fátyol takarta a mátkát tetőtől talpig, -s csak otthon a férj fedezte fel a titkot a saját házánál, hogy kit -vett feleségül?</p> -<p>A Zsupán leánya megcsodálni való szép volt.</p> -<p>Minden megkeresztelendő neophitának egy keresztapát kellett -választani, a kinek a nevét maga egy urnából húzta ki.</p> -<p>Hát vak sors-e az, mely a Boboli nevet adta a szép pataréna -kezébe?</p> -<p>Ettől a pillanattól kezdve aztán halálosan megszerették -egymást.</p> -<p>Pedig ez nem lett volna szabad. Mert először az apáik -<span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span> halálosan gyűlölték egymást, s a szülői -consensust ekként nem remélhették; másodszor vérboszu volt a két -család között, mely arra kötelezte őket, hogy egymásnak a -családjába a halált vigyék be, ne az életet; harmadszor az ifjunak -apai fogadalom következtében (épúgy mint II. Endre királynak) -kötelessége leendett a keresztes vitézek közé állani és elmenni -Palestinába, ott magát sánta-bénává veretni; a leány ellenben már -el volt jegyezve egy feketehegyi knézzel, a ki a jegykendőt is -elküldte a számára; és negyedszer: a mi legfőbb impedimentum, az -ifju Boboli keresztapja lett a Zsupán leányának, s hogy a -keresztapa feleségül vegye a keresztleányát, ez a legégbekiáltóbb -patarénusság!</p> -<p>De azért mégis megtették.</p> -<p>Egy napon a fiatal Boboli összeszedte a czimboráit, a -fegyvereseit, lesbe állt a völgyben, a melyen keresztül kellett a -veliki Knéznek a nászmenetével átvonulni, azt megtámadta, egynehány -czernagorczának beverték a fejét, a vőlegénynek eltörték a lábát, -az megsántult, a menyasszonyt pedig nyergébe kapta a fiatal lovag s -elvágtatott vele a legközelebb útban talált zárdáig; volt ott elég, -ott minden törvényes czeremonia nélkül összeeskette magát a -leánynyal, s azzal menekült vele egy sziklapart szakadékai között -rejtve tartott kalózhajóra, s aztán neki a tengernek!</p> -<p>Az volt a szándéka, hogy átvitorlázik Velenczébe s ott beáll az -ellenséges köztársaság szolgálatába.</p> -<p>Ámde a boszuálló nemezis hamar utolérte, mert az apja, megtudva -e hallatlan gonosztettét a fiának, rögtön utána indítá a legnagyobb -vitorlás brigantinéját, a fiatal párt utolérték a tengeren, -visszahozták; a házasságukat természetesen semmisnek nyilváníták, a -leányt beadták a három tüzes szentek kolostorába, a míg az ördögöt -ki nem űzik belőle, ott marad; az ifju lovagot pedig a bazilita -barátok közé dugták. Ezek pedig oda parancsolták őt a cadmæi -sziklák öblébe, a remete-oduban tölteni a vezeklés <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> éveit. Ez -a völgy egy természet alkotta börtön, a melyből nincs kijárás se -szárazon, se tengeren. Kivéve a warángok útjain. De hát ki tudja -azokat követni.</p> -<p>Ez volt a két fiatal szerelmes története.</p> -<p>Most aztán csak a patkánytól izenhetnek egymásnak szerelmi -epedéseket.</p> -<p>Frater Aktæon a kőkereszt mohlepte talapján ülve bámult a -messzeségbe. A sima tenger összefolyt a sima éggel, úgy, hogy a -láthatár egészen eltünt, egy vitorla nem látszott se távol, se -közel, még a sirályok sem repkedtek a víz felett. Egyike volt -azoknak a csodálatos pillanatoknak, a mikor az örökké éber tenger -alszik.</p> -<p>A forrás magaslatáról végig lehetett látni szemközt a sík tenger -elszórt apróbb szigetein, s két oldalt, délnek és északnak a -partvidéken a gravosai kikötőig és Raguza bástyaövezte -toronyhalmazáig.</p> -<p>Még akkor városok álltak ott, az erdőkből kimagasló tetőkkel, a -hol most már se ház, se erdő: az olajgazdag Ortopula, a karcsu -tornyú Argyruntum, a nyomtalanul eltünt Blandona, a mit a régészek -hiába keresnek, Delminion, a mi Dalmatiának a nevét adta s a -liburnok Arauzája, még akkor megannyi büszke nép tanyája; maguk a -szigetek megrakva kéjlakokkal; némelyik olyan kicsiny, hogy csak -egy pásztorkunyhó fér el rajta; de az is tele virágos fákkal, a még -kisebbeken már csak zuzmó zöldül, s aztán egy csoport apró szikla, -elszórva szerteszélylyel, a minek a háta egészen kopár. S a -szélcsendes tenger tükrében minden város, palota, kunyhó, kopár -szirt kettős alakban tünik elő, beburkolva kékes átlátszó -páraködbe.</p> -<p>A szerzetes végig bámult a hallgató nagy világon. Azután felvett -egy kavicsot a kezébe s azt nézte merően.</p> -<p>S a széles nagy világ, és a között a kavics között volt valami -eszmeközösség.</p> -<p>Frater Aktæonnak eszébe jutott Plinius mondája, hogy van a -dalmát partok sziklái közt egy mély barlang, a melybe ha egy -kavicsot belehajítanak, olyan forgószél <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> támad elő -a mélyéből, a legnagyobb szélcsend idején is, mely a viharral -egyenlő. E barlang neve Senta. Így irja Plinius. S a -tiszteletreméltó tudós Hermolaus Barbarus, aquilejai patriarcha -bizonyítja, hogy ez a barlang csakugyan létezik, Dioklea mellett -van. Satának nevezik. Frater Aktæon jobban tudja mind a kettőnél, -hogy hol van ez a barlang. Azon gondolkozik, hogy bele hajítsa-e -azt a kavicsot?</p> -<p>Az égboltozat színe mind jobban összekeveredik a tengerével, a -szigetek, a scogliok elvesztik a szineiket, s egyforma kék -árnyképek gyanánt szakgatják meg az átlátszó homályt, a nap maga -mint egy sugártalan tányér tünik fel az égen.</p> -<p>Egyszerre egy óriási nagy hajó jelenik meg a víztükör felett; -olyan rémséges nagy tömeg, a minőt tenger nem hordott soha. Talán -csak a rémképe egy hajónak. De kivehetők minden árboczai, mind a -három; a vitorlák duzzadtak, maga a rafálvitorla hegyesen kinyuló -rudján, domboruan feszül előre. A hajó északtól délfelé siet.</p> -<p>Nehány pillanat mulva egy másik hajó tünik fel, az elsőnek az -árnyképe, épen annak a hegyében, de fenekével fölfelé s az -árboczaival lefelé fordulva, úgy hogy a két hajóárbocz hegyei -egymást érintik. Mind a ketten egyesülten tartanak délfelé.</p> -<p>S a hol a két fantomnak az árboczai találkoznak, abba a vonalba -esik a nap sugártalan gömbje.</p> -<p>Mikor a kettős hajóárnyék eléri a napot, egyszerre mind a -kettőnek a fenekén, alul és fölül még egy napkisértet támad, három -sápatag, beteg nap az égen.</p> -<p>Ezt a mirákulumot az egész dalmata parton és a görög -tengermelléken mindenütt látták és bámulták és az égi jelenségből -nagy schismaticus szakadást, ellenpápák támadását jósolták a -csillagtudósok. Frater Aktæon elrejté a kavicsot a csuklyája -fenekére. <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span></p> -<p class="center">«<i>Disputa.</i>»</p> -<p><i>Kritikus.</i> Az astrologusokat hagyom uralkodni a maguk -csillagai között; a kettős és hármas napokat sem kifogásolom, ámbár -megvallom, hogy szeretném én már egyszer egy ilyen kettős napnak -legalább a photographiáját látni. Hanem egy dologról szeretném -magamat felvilágosíttatni. Vajjon volt valami elfogadható oka ennek -a Frater Aktæonnak, hogy az egyik fejezetben Canavelli Zenonak -neveztesse magát, a másikban pedig a Boboli patricius család -ivadékának iratkozzék be? vagy épen csak hogy valami emberi dolog -történt a szerzővel: «lapsus memoriæ», elfelejtette egyik hétről a -másikra, hogy kinek hivták a regénye hősét?</p> -<p><i>Szerző.</i> Ennek igen egyszerű magyarázata van. Zeno egyike -volt Raguza híres versiróinak, s az irói neve, a min kortársai -ismerték, volt Canavelli; verseket is tudnék tőle idézni, ha a -latinosságommal akarnék pompázni. Hogy a költők családi neveiket -nem használták, ennek az okát fel lehet találni az aristocraticus -előitéletekben, s a minden korszak versiróinak exlex állásában. -Hasonló példákat minden nemzetnél találunk. Az angoloknál Boz, a -francziáknál George Sand, a németeknél Anastasius Grün, a -magyaroknál Szigligeti. Így volt Boboli egyúttal Canavelli is, -ezentúl azonban megmarad Frater Aktæonnak.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Tudtam, hogy még neki fog feljebb állni! Már -most tehát azt kérdezem, hogy miféle subát, vagy micsodát tetszett -ráadni a római pápára, a mire a kakasok és oroszlánok voltak -kihimezve. Pápát már csakugyan láttam, még pedig Pio Nonot, mikor -1848-ban osztotta az áldást husvét napján a szent Péter temploma -előtt teljes ornátusában. De ilyen czifra szürt nem láttam ő -szentségén.</p> -<p><i>Szerző.</i> Tetszett volna csak hétszáz esztendővel hamarább -odamenni, akkor megláthatta volna. Az egyházi viseletnek is változó -volt a divatja. Abban az időben még a hármas tiarát sem viselte a -pápa. Ellenben azt a szép palástot, <span class="pagenum"><a name= -"Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> mely a waráng Dávid -királynak annyira imponált, meg lehet találni Spallart minden népek -és korszakok jelmezeinek gyűjteményében; jelképezvén az oroszlán a -legfőbb erőt és hatalmat, a kakas pedig szent Péter ébresztőjét, -míg ellenben a többi főpapok épen olyan koczkákra osztott -palástokon a galamb és bárány himzett alakjait viselték: a -szelidség és engedelmesség jelvényeit. Most már mind a kettő kiment -a divatból. Hogy miért? azt fürkészszék a historikusok.</p> -<p><i>Kritikus.</i> No ez hát jó volt a főpapoknak, de ugyan mire -lehetett jó a jámbor warángoknak az a rézöv, a mibe őket szerző -kegyelmesen felöltözteti? (mint czigány a fiát egy nyakravalóval.) -Hiszen ez a rézöv, meg az a körül lecsüggő pityke, sodrony, láncz, -fibula, mikor hideg volt, még hidegebbet tartott, ha pedig forró -nap sütött, mint a téglázóvas, olyan jól eshetett az ember meztelen -bőrének.</p> -<p><i>Szerző.</i> Ennek a rézövnek pedig nagy oka volt arra, hogy a -warángok viseljék. Biz az nem pótolná nálunk mai napság a flanel -alsó inget, de hát azok másforma vívású emberek voltak. A waráng -férfi mindegyik választott magának egy «ját»-ot, a kivel a -hadjáratokban elválhatlan volt; a dereglyén egymás mellett eveztek, -a csatában egymás mellett harczoltak. A viadal alatt a két ját -ezeknél a rézöveknél és a róluk lecsüggő lánczoknál fogva egymáshoz -csatolta magát, ha az egyik elesett, a társa nem hagyhatta ott, meg -kellett a bajtársát mentenie, holttestét magával vinni a -harczmezőről, vagy neki is ott kellett a társával együtt elesni. -Ennek a hőslelkű fogadásnak a jelképe és biztosítéka volt az a -bronzöv, függő lánczaival együtt.</p> -<p><i>Kritikus.</i> S létezik valahol a világon ilyen -tiszteletreméltó bronzkrinolin, szemmel látható mivoltában?</p> -<p><i>Szerző.</i> Egy teljesen összeállítottat lehet látni a -kolozsvári országos museumban.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Fiat piscis! Tehát lássuk, mire tanítanak -bennünket még a warángok? <span class="pagenum"><a name="Page_63" -id="Page_63">-63-</a></span></p> -<h2>A WARÁNGOK OTTHONA.</h2> -<p>«Hazának» nem lehet azt nevezni, mert ezt a fogalmat a warángok -nem ismerték. Másfél század óta kóborolnak alá s fel a világban, -sehol sem települve meg állandóul, mintha Ahasvér átkát örökölték -volna. A skandináv partok épen úgy ismerik a warángok hírnevét, -mint a Volga pusztái; a nagy Duna a Vaskapun alul nem volt nekik -gát, a hatalmas bolgár nemzet nem tarthatta fel aczélrohamukat, a -Bosporus tengerszorosát átlépni nem volt nekik lehetetlenség, -Kis-Ázsia akkor is a világ paradicsomkertje volt, elfoglalták; ott -sem maradtak meg, tovább űzte őket a harczvágy, nem volt nekik elég -a szárazföld, tengerre szálltak, bejárták az afrikai partokat, -rémei voltak a szigeteknek, a hiberniai, az itáliai kikötőknek, és -seholsem maradtak otthon, seholsem hagytak hátra egy felépített -várat, mely emléküket megtartotta volna. Hanem megjelöltek minden -országot, a hol egykor otthonuk volt, csatában elesett hőseik -sírjaival. Azok a bronzkardok, karpereczek, üveggyöngyök, a mik -mázatlan edényekkel együtt a sírleletekből napfényre kerülnek, a -világ minden részében ugyanegy kéz munkájára mutatnak. Úgy látszik, -mintha lett volna egy nagy nemzet, mely egész Európát lakta egykor. -Nem lakta, csak meglakta; végig tanyázott rajta.</p> -<p>Mindenkinek feltünik, hogy ezeknek a talált rézkardoknak a -markolatja olyan kicsiny. Egy mai korbeli férfiököl nem szorul -bele, egy ujja lemarad róla. Mintha asszonykéz számára lettek volna -alkotva.</p> -<p>Mikor aztán három világrész országait ilyen szépen behintették -bronzfegyveres halottaikkal, úgy elfogytak, hogy utoljára a sok -aczélba öltözött harczos nép beszorította őket ide, ebbe az utolsó -otthonukba, a hol azután nehéz volt erőhatalommal legyőzni a hős -nép maradványát, <span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span> de annak is nehéz volt a czivilizált -világot nyugtalanítani. Körülöttük csupa hegylakó harczias népek, a -fekete chrobátok, a bosnyákok, a czernagorczok, albanok; a partokon -hatalmas hadtartó városok, Raguza, Zára, a tengeren Velencze, Genua -hajóhadaikkal, melyek tízezreit a keresztes vitézeknek hordták a -szentföldre. Hanem azért a warángok mégis tudtak maguknak utat -nyitni a világba, s ha behajtották a maguk adóját, mint -tisztességes munkás emberek az aratás után, szépen hazamentek az -otthonukba s nagyot pihentek.</p> -<p>Ha hazának nem, talán «tanyának» lehet nevezni a warángok -tartományát.</p> -<p>Ha kétezer volt a harczos férfi, akkor lehetett az egész -népszám, asszonyt, aggot, gyermeket és rabszolgát összeszámítva -harminczezer. Több nem is élhetett volna itt meg.</p> -<p>A tenger felől magas meredek sziklafalak zárták el a tanyát, a -miken áthágni őrültséggel határos merészség kellett, a -bérczszakadékok mélyen bevágtak a hegyek közé, természetes -határokat támasztva ellenséges szomszédok között. Ezeken belül -terült az őserdő, óriási tölgy és bükkfáival, menedéke a rőt és -fekete vadnak, a medvének és hiuznak, s a hogy irják, a -vadtuloknak, mely itt a vadászható állatok közé tartozott. Az erdő -mint egy hatalmas bunda takarja a hegyek vértjét, egész a válláig; -csak ott a hegytetőn szakasztja félbe egy merészen kiemelkedő -sziklatorony, mintha feje volna az óriásnak, s azon is bozontos -üstök gyanánt borul körül a henye krumpuczfenyő.</p> -<p>A ki e szikla homlokára felhág, az egész waráng tanyát -beláthatja róla.</p> -<p>A sötétzöld erdőpalástot észak felé hosszú fensík szakítja meg, -melyen egy barátságos ér kanyarog végig, mely a hegyoldalból jő, -zuhatagokat képezve alá. Ez ér mentében vannak sorba építve a -warángok házai (faépület mind) és azután a többi ház négyszöget -képezve sorakozik a <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span> homloksorhoz, s az egész körül van véve -erős tölgyczölöpzettel. Ez a város. A négyszög közepén látszik -valami megkezdett kőépület falazata; cyclopi építmény. Az új vallás -Istenének kezdtek el ott templomot felrakni, hatalmas -gránitsziklákból, kereszt alakra, jól ügyelve, hogy az oltárhelyet -keletnek fordítsák. Itt van a mezei gazdasága a warángoknak, -takarmánykazlakban. Gabonát ők nem termesztenek, a magfélét egye -meg az állat, mikor hús és szalonna lesz belőle, akkor való az az -embernek.</p> -<p>A mint a fensík alább hanyatlik, elzárja azt a sziklafal. Ha -mészkő volna, a patak rég keresztül ásta volna magát rajta, így ott -reked, s támaszt maga körül egy mohos ingoványt, melynek rőt -hangafabokros csincséi között a bozontos üstökű waráng lovak -legelésznek, a miket rabszolgák őriznek lóháton. Ezeknek a kunyhói -levert czölöpökre vannak elhelyezve a süppedő ingoványban. Itt -mocsárláznak kell uralkodni, a kunyhó csak nyavalyásnak való.</p> -<p>Hihetőleg ez a fenső mocsár táplálja a fensik aljában látható -smaragdszin tengerszemet, mely a warángok liburnáit rejti, mikor -pihenőben vannak.</p> -<p>Kelet felé a waráng nép lakta erdőség összefoly a mossori Knéz -tartományának erdejével, melynek sűrűjéből csak azok a kúpalakú -dombok fehérlenek elő, miket a bányamívelő rabnép hordott össze -századok óta az aranybánya törmelékeiből. Ez most a gazdag -Twartimir (a szép Milenka apja) tulajdonában van; kinek -fellegvárából a legfelső torony kifehérlik az erdők közül.</p> -<p>Dél felé elválasztja a waráng tanyát ama meredek sziklarepedés, -mely a három tüzes szentek kolostorát takarja, de a fal párkányáról -láthatni a kolostort, kelet felé nyitott ablakaival, a sziklába -vágott katakomba egyetlen nyilásával, rövid tornyával, melyből a -harangszót a waráng vadászok füléig elhordja a szél, még talán az -apáczák ájtatos karénekének accordjait is, s tán még egyebet is. -<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span></p> -<p>Az északi hegyháton túl pedig van a «gerli».</p> -<p>Még a gerli is a warángoké.</p> -<p>Hogy mi ez? Azt nem lehet leirni. Azért nem lehet leirni, mert -nem lehet meglátni.</p> -<p>A mint a hegyoldal észak felé fordul, elkezd hirtelen csapinósan -haránt hanyatlani, úgy, hogy a vadásznak, ki itt vadat kerget, -egyik fától a másikba kapaszkodva lehet csak aláfelé bandukolni, s -a vadat nem kapja meg soha. Az őserdő fái mentül alább, annál -csenevészebbé törpülnek, egész ellenkezőleg a szokott hegyi -erdőséggel; utoljára már csak silány krumpuczfenyő, boróka, kökény -takarja a hegyoldalt, mely egyre meredekebb hajlásba hanyatlik, -végre csak a nyomorult áfonya csenevész a sikamlós fenyéren s azon -alul szédítő mélységbe hajlik alá a sziklameredély; az átelleni -hegyoldalak köröskörül meztelen sziklamezőkkel veszik a mélységet -körül, melynek feneke soha napvilágtól fel nem vert homályban -enyész el. – Ez a «gerli».</p> -<p>A vakmerő, ki idáig lekúszott, ugyancsak könyörög a -védszentjéhez, hogy segítse vissza, s hasmánt kapaszkodik ki a -veszedelmes örvény torkából.</p> -<p>Ez a gerli itt a «népek sírja».</p> -<p>Itt vannak eltemetve, ki tudja hányan? ki tudja mióta, ki tudja -a neveit valamennyinek?</p> -<p>Plinius tizennyolcz nemzetet számlál fel, a kik itt találták fel -temetőjüket.</p> -<p>Ide taszították le a hatalmas Antariátokat a gallusok, miután -elébb megmérgezték őket borral.</p> -<p>Ide lett leseperve a fél Európát rettegésben tartott Liburnok -nemzetmaradványa.</p> -<p>Ide ugratták le az avarok a pogány vinidi népfajt, azután -magukat az avarokat, kik ide menekültek, a világ minden szláv, gall -és teuton hadai.</p> -<p>Minden népmaradvány, a mely elébb az egész világgal hadat -folytatott s aztán ide menekült a természet alkotta erődbe, a -sírját is itt találta meg; ott porladnak mind <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> -valamennyien, egymást betakarva, földdé válva, halmokat képezve a -«gerli» fenekén, a nappali sötétségben – s várják az utánuk -jövendőket.</p> -<p>Ez a «gerli» a warángok otthonának a határa.</p> -<p class="center">«<i>Disputa.</i>»</p> -<p><i>Kritikus.</i> Ez igazán érdekes fölfedezés! Ha a «gerli» -fenekén vannak ezerei meg ezerei eltemetve a hajdankor -legérdekesebb népeinek, minden fegyverzetükkel, pajzsaikkal, -ékszereikkel, még tán bálványaikkal együtt is, akkor vétek a -régiségbuvároktól, hogy rögtön ásót, kapát nem ragadnak, és nem -sietnek ezen, a historikusokra nézve megbecsülhetetlen ereklyéket -napfényre hozni! És a min méltán csodálkozni lehet, hogy a derék -morlákok és uskókok megállhatták mind ez ideig, hogy tudva, milyen -nagy kincsek vannak a lábaik alatt, maguk nem szálltak le a gerli -fenekére azokat felvenni, holott van elég bátorságuk, derekukra -akasztott kötélen száz méternyi sziklákon alábocsátkozni sasfiak -kiszedése végett a fészkeikből. Hogy hogy lehetett ennyi aranyat -otthagyniok érintetlenül?</p> -<p><i>Szerző.</i> Megkisértették azt több ízben. Épen úgy, kötélen -alá bocsátkoztak a Gerli fenekére. Egy sem tért életben vissza. -Megfulladva húzták fel őket. A babonás nép azt mondta, hogy -megfojtotta őket a «Visticza» tündér, a kinek ott van a lakása. S -azóta nem mernek oda leszállni.</p> -<p><i>Kritikus.</i> De már például Schliemannt, vagy Torma Károlyt -csak nem fojtaná meg a Visticza tündér.</p> -<p><i>Szerző.</i> Az nem, hanem a széngáz. A százezernyi emberi -hulla oly tömeg széngázt fejthetett ki a gerli fenekén, hogy abban -tüdővel ellátott teremtés meg nem élhet. A szénlég nehéz, -légáramlat, szél oda soha le nem hat, még a magasból lenéző is csak -egy kék ködöt lát maga előtt, a mi a mélységet eltakarja. -<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span></p> -<p><i>Kritikus.</i> És így a tudományos világ örökre meg lesz -fosztva attól az élvezettől, hogy tizennyolcz nemzet emlékeit -napvilágra hozhassa. Milyen kár!</p> -<h2>AZ ŐRPATÁK.</h2> -<p>Tudtomra az európai népek között csak a magyarnak van saját -kifejezése az «amazonok» fogalmára: «őrpata». Az «őr», tudjuk hogy -mit tesz, a «pata» mai nap a lólábnak a legalsó részét jelenti, és -így «pars pro toto» világos, hogy lovas őrt jelent az egész.</p> -<p>A hajdankori történetirók sokat mesélnek az amazonokról, azoknak -a hősi harczairól, hírneves királynéikről; egy hatalmas, amazonok -uralta országról Dalmátiában is tesznek említést.</p> -<p>Az amazonok regéje még a tengeri szüzekénél is nehezebb hitelű. -Hogyan tenyészhetett tovább a faj ott, a hol csupa nő van, férfi -nincs? A világfentartó istenerő, a szerelem nélkül lehet-e a -nemzetéletnek folytatása? Az is képtelenség, hogy a testi erő a -nőknél fejlődött volna ki, s a férfiaknál maradt volna annyira -hátra, hogy az utóbbiaknak kellett türniök alsóbbrendűségüket; de -az még nagyobb képtelenség, hogy az amazonok a szomszéd népek -férfiaival kötöttek volna ideiglenes házasságot, ez megy -kicsinyben, de egész tömegben!</p> -<p>Az amazon uralkodás regéjének csak az a helyzet lehet a -megoldása, a mit a waráng népnél látunk. Egy egész nemzet, melynek -tagjai közt nincs se pásztor, se iparos, se földmíves, se heverő -úr, mely a beteget, véznát már sarju korában kigyomlálja a -soraiból, melynek minden férfia csak úgy duzzad a harczvágytól, a -barangösztöntől, meg-megindul majd egy bárd regéitől fellelkesülve -álomlátta aranyországot keresni, majd meg oda adja a vitézségét -bérbe kincses despoták czifra öltözetű, fényes igéretű követeinek -hivogatására s akkor fölkerekedik az <span class="pagenum"><a name= -"Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> egész fegyverfogható -legénység, a tizenhárom esztendőstől a hatvan évesig s megindul a -tündérszarvas, a vezércsillag, meg a turul madár után, vagy hajóra -ül, s megy a csillagjárás után, aztán évek mulnak, s hír sem jön -vissza felőlük.</p> -<p>Az otthonban nem marad más, mint az aggok, gyermekek, a nyájakat -őrző s a dolgozó rabszolgák, azután meg az asszonynép. Az otthont, -a tűzhelyt, a gyermeknépet, aztán meg a nyájakat és a bálványok -berkeit védelmezni kell. Ez a teher az asszonykarra marad. S ez a -kar, ha nem bir is olyan izmokkal, mint a férfié, de a hozzávaló -fegyvert kezelni elég ügyes. Az asszonykézben félelmessé válik a -nyíl, a hajító kelevéz. Szemeik élesek, czélozni jól tudnak, testük -hajlékony, futtában visszafordulva is tudnak nyilazni. S aztán a mi -erőben hiányzik náluk, azt kipótolja a szenvedély, az indulat. A -nő, ha verekedésbe kezd, abba nem hagyja, míg mozdulni képes. -Tanubizonyságai e vad, szenvedélyes harczi modornak azok a kurta -fogantyus bronzkardok. Ezeket férfi nem viselte, ezek asszonykéz -fegyverei. Támadó harczban vágásra nem valók, csak a védelmi -kétségbeesett küzdelemben van jelentőségük, a mikor már a küzdők -forró lehelete egymás arczát éri, olyankor marokra fogva e kurta -kétélű kard, úgy, hogy a hüvelyk a markolat végére feszüljön, meg -újra kezdi a már vesztett harczot; a ki ezt kezébe vette, azt élve -el nem fogták, harczolt csak azért, hogy öljön és meghaljon; ez -volt a karma, a foga a nőstény oroszlánnak, a hime csak -szekerczével, buzogánynyal vagy lándzsával harczolt, az volt a -férfinak való fegyver.</p> -<p>Lóháton is csak az őrpaták harczoltak, a waráng férfi megvetette -azt a harczi modort, a hol az ember egy állattal toldja ki magát, -hogy egész hős lehessen.</p> -<p>Évekig tarthatott az egyedüllétük a távol országokban harczoló -férfiak asszonyainak. Az alatt az otthont rendben is kellett -tartani, határaikon betörő ellenséget gyakran <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> -visszaverni, lázadozó rabszolgahadat féken tartani, a mellett a -serdülő gyermeket fegyverforgatásra tanítani, az isteneknek -áldozni, s vadakat irtani. Rajtuk állt a kormányzat és honvédelem. -Így támadhatott az amazonok országáról való fogalom.</p> -<p>Hanem azután ha egyszer viszatért a hosszú harczokból a férfiak -hada! Hogy lett egyszerre vége minden vitézségnek és uralkodásnak! -Hogy rátalált az asszonynép a maga legdiadalmasabb fegyverére, a -szerelemre. Volt ott ölelkezés!</p> -<p>Dávid király maga futott legelől, hogy hitvestársát, a hős lelkű -Teuta királynét keblére szoríthassa. Holmi gyönge női teremtés nem -is állta volna ki ez ölelés erőhatalmát, de Teuta méltó társa volt -a maga királyának, csupa ideg és izom, hatalmas vállakkal és széles -csípőkkel, büszke fejéről egész térdhajlásig omlik alá holló fekete -haja. A hős asszonyok mind hosszan leeresztett hajat viselnek. Ez a -csatában gátolja a megfutamodást, s mikor lovaikon előre vágtatnak, -úgy repül utánuk, mint lobogó zászló.</p> -<p>Pompás szöveteket viselnek mind a waráng asszonyok, aranynyal -áttört, selyemmel himzett, csigavérrel festett drága kelméket, -miket a férfiak vérrel vásároltak. Csakhogy még ők nem ismerik a -kelmekiszabás és varrás magas tudományát, a felvett szövetek -szálait arany- és bronzkapcsok tartják összefoglalva, derékban -érczövvel, a melyről a kurta kard alá csüng, a karok és lábszárak -szabadon mozognak, a nyakat pénzfüzérek fogják körül, a keblet -összetekert nagy fibula takarja, karperecznagyságú ezüst-, arany- -és bronzfüggőiket a fülkagylóra akasztva viselik, ezekre körtealakú -fityegő van akasztva, a mit vékony sodrony tart a pereczhez kötve, -hogy ne lógjon futás közben. Ezek a függők a férj szerelmének -bizonyítékai, a jegyajándék. Ezeket még a halottak is magukkal -viszik a sírba. Kiegészíti a warángnők viseletét a vállukon -keresztül vetett tegez. Teuta királyné <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> kézijja -két roppant ökörszarvból készült; kar legyen, a mi annak a feszítő -húrját meg birja húzni.</p> -<p>S ha az asszonyok ölelése édes, hát még a gyermekeké.</p> -<p>Némelyik még ölbeli baba volt, a mikor itt hagyták, s ma már az -anyja előtt fut s az apjára ráismer.</p> -<p>Hát ez a délczeg siheder itt, a ki Teuta királyné szoknyájába -fogózik. A kis óriás! Csak tizenkét éves még, s már olyan magas, -mint az anyja. De azért még a szoknyájába fogózik, olyan anyás.</p> -<p>– Vajkom! kiált az atyja. Vagy mit mondok? Hisz már -megkereszteltek. Salamonom! Ej de nagyot nőttél. Hát lőttél-e már -bölényt?</p> -<p>– Lőni nem lőttem, de leszurtam kelevézzel.</p> -<p>– Esztendőre már velünk jösz ficzkó! Fel leszesz avatva.</p> -<p>– Ejh, még korán lesz. Veté ellen az anyja, még csak tizenkét -virágos.</p> -<p>– Hát a kilencz holdtölte!</p> -<p>A fiú pedig tánczol örömében, s úgy a nyakába csimpajkodik az -apjának, hogy ha az maga is ember nem volna a talpán, lerántaná a -földre.</p> -<p>Az általános nagy ölelkezés zsivaja elmultán, mikor minden férfi -a párjára akadt, némelyik a legkisebbik fiát fölvette a vállára, -úgy lovagoltatta, rákerült a sor a zsákmányra.</p> -<p>Idáig elhozták maguk a warángok, innen most már a városig, a hol -szét lesz osztva, vigyék odább a rabszolgák. Van azokból minden -fajta. A hadi foglyokból a warángok kiválogatták mindenütt a javát, -a munkaerőset, a leányaikból a tetszetősebbeket, a többit -megáldozták bálványaiknak, ezeket pedig magukkal hurczolták, -dolgozónak, teherhordónak, nyájőrzőnek. Van köztük sarmata, dák, -tatár, bessenyő. Egymás nyelvét meg nem értő. Így nem esküdhetnek -az uraik ellen össze. Ezek nem járnak meztelen, vadbőröket, maguk -szőtte daróczot viselnek öltözetül. <span class="pagenum"><a name= -"Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> Csak az uralkodó fajnak van -nemesi előjoga dicsekedni férfiasságával, a pór takarja be -magát!</p> -<p>Vannak olyan rabszolgák, a kik kürtök és tülkök fuvásában -ügyesek, ezeket előre bocsátják a város felé, riadót fuvatva, s -aztán megindul az egymásra talált nemzet, dicsekedve, ujjongva, -tombolva.</p> -<p>Hanem a tovavonuló diadalmenet után hátramarad egy szomorú -csoport, valami hatvan asszony, még több gyermek, a kik eleinte -szétszórva ödöngnek, majd a nagy sereg elvonulása után egymáshoz -húzódnak, egy tömeggé válnak.</p> -<p>Ezeknek a férjeik nem jöttek vissza a diadalmas hadi -kalandozásból.</p> -<p>Katonadolog! Ha kétezer ember tengerre száll, hadat viselni, biz -annak egy része nem száll ki újból az elhagyott partra, nem látja -meg a feleségét, a kis gyermekeit.</p> -<p>Ezeknek a neve most már özvegy asszony és árva.</p> -<p>Ha a férjeiket nem találták meg, de összekerültek azoknak a -fegyvertársaival, a kik velük egymáshoz lánczolva küzdtek a -viaskodásban. Azoktól megtudták, milyen vitézül harczolva esett el -a bajtárs, s hogy ellenség kezében nem maradt.</p> -<p>Máskor, a hogy még a régi bálványok fennálltak, az volt ám a -szokás, hogy a hazatérő fegyvertárs vigasztalást hozott a hű -czimbora elmaradt kedveseinek. Annak az özvegyét hazavitte a -gyermekeivel együtt magához, s lett egy asszonynyal több a háznál, -s egy csoport gyermekkel több lármázott az udvaron. Megfértek azok -egymással, meg is éltek szépen. Ezért mind ekkorig az özvegy és -árva név nem volt ismeretes a warángok előtt. Most már majd hozzá -kell szokni.</p> -<p>Tehát hatvan férfival megint kevesebb. Így fogy el a waráng -nemzet apródonkint.</p> -<p>Az elhagyott csoport hátramaradt, a míg az ujjongó népséget -eltakarta a mély erdő, azután egyszerre elkezdett átkozódni minden -asszony, a gyermekek sivalkodtak; sírt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> jajgatott -a viszhang is, mintha ő volna a legözvegyebb valamennyi között.</p> -<p>A város előtt volt egy nagy szabad tér, vén tölgyfákkal körbe -fogva, a nemzetgyűlés szinhelye. Itt szokták rendesen a hazatérő -waráng vitézeket a honnmaradt vének üdvözölni, a kiket a nép -bölcseinek tartottak, mivelhogy fehér volt a szakálluk.</p> -<p>Dávid király nagyon felháborodott rajta, hogy ezúttal semmi -tisztes aggok nem járulnak eléje, a hagyományos tiszteletreméltó -díszpalástban, mely állt vad tulok és dámvad bőrből, a melynek az -agancsos fejbőre az agg férfi fejére volt huzva. Egy szarvas fejet -sem látott, egy bundaviselő férfit sem.</p> -<p>– Hát az én bölcseim hová lettek? kérdezé szigorú tekintettel -Teutától.</p> -<p>– Elmentek mind remetéknek.</p> -<p>– Remetéknek? kiálta fel Dávid király, magában megbánva, hogy a -«bölcsek» czímét vesztegette rájuk. Hát mi ütött hozzájuk?</p> -<p>– A pátriárka olyan szépen beszélt a lelkükre, hogy megszerették -a szent életet, s elbandukoltak szerteszét. Többé össze nem szeded -őket, kit barlangoduból, kit meg reves fa bütüjéből.</p> -<p>– No ha a pátriárka mondta nekik, akkor jól tették, szólt -belenyugodva Dávid király s azzal helyet foglalt a kőkolonczon a -felesége mellett, mely számukra királyi székül szolgált.</p> -<p>Ámde annyival jobban meglepte egy olyan csoport, a minővel még -soha sem találkozott a nemzetgyűlésben: egy csapat erőszakos -asszony, a mely keresztül tört a fegyveresek során. Ők is -fegyveresek voltak, tegezzel, puzdrával, lándzsával ellátva. -Mindannyiról rongyokban csüngött alá az öltöny, til-tul takarva -tagjaikat, a mikről lefogyott a hús, csak a kemény inak feszülnek a -bőr alatt. Az egykor pompás, drága szövet tüske-bokortól -czafrangozva lógott le térdeiken, lábaikon nyers bőrből volt a -takaró (az első <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span> opánka!). Arczaikon az elkényszeredés, a -szenvedések torzkifejezése, a kúszált haj csimbókba bogozva, mint a -lónak a farka, repkénygúzszsal volt a fejükre felkötve s elől -bozontos sörényként lógott szilaj villogású szemeik elé. Vérző seb, -karmolás helye az utolsó ecsetvonás az istenség remekén, az -asszonyi arczon.</p> -<p>– Miféle némberek ezek? kérdé Dávid elbámulva e zsivajgó -csoporton, mely oda törte magát eléje.</p> -<p>– Miféle némberek! kiálta fel egy rikácsoló hang. Talán nem is -ismertek ránk többé.</p> -<p>S azzal előre furakodott a többi közül egy magas, csupa csont -alak, a kinek a testén alig volt már valami rongy. Mit is takart -volna rajta. Rejtegetést kérő női kecs nem volt ott. A fejére egy -nagy hiuznak a nyúzott bőre volt húzva, lenyulva a hátára, a -jobbjában egy hosszú kelevézt tartott, a baljában a waráng paizst, -a mi két egymáshoz háttal összeragasztott félhold alakot mutatott, -az arczán ott látszott a hiuz harapásának a nyoma, a melyiknek a -bőrét kölcsön kérte – piperének.</p> -<p>– Hát nem ismertek ránk, Dávid király warángjai? Mi vagyunk azok -az asszonyok, a kiket ti kitaszítottatok. Ugy-e megszépültünk -azóta? Nem kérdtétek akkor, hogy mi lesz belőlünk? Ki tart el, hová -bujdosunk? Nagy az erdő, férjetek el benne! Mi szerettük az -urainkat, soha nekik nem vétettünk. Mi szerettük a gyermekeinket, -soha meg nem vertük. Mért kellett bennünket elkergetni tőlük?</p> -<p>– Azért, mert a Jehova Isten így akarja. Felelt szigoruan Dávid -király.</p> -<p>– No hát add vissza nekünk a Tyr istent, a ki előtt mi az -urainkkal a kakast megáldoztuk újhold estéjén. Addig mi boldogok -voltunk, volt tanyánk, tűzhelyünk, tele éléstárunk, kevély -öltözetünk, s a mi több mind annál, volt szerető urunk, a ki jó -szót adott, szép kis gyermekeink, kiket ölben hordtunk; most pedig -kinn lakunk az erdőn, mint a farkas, a medve, s dideregve bujunk a -zivatar <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> elől a tüskés cziherbe. Nézd a szép -köntöseinket, a miket utoljára hoztak az uraink kedves ajándékul! -Nincs már rajtunk szépség, a mit takargasson, ha csak a sebeket -nem. Vadállatok húsa eledelünk, medve, hiuz karma, a ki -megczirógat, s van kit dédelgetnünk, a vadmacska kölykét!</p> -<p>A királynak elfacsarodott a szíve erre a beszédre. Félre fordítá -az arczát, hogy ne lássa a nyomorult teremtéseket. De a merre -fordítá a tekintetét, ott még szomorúbbat látott. Az új -özvegyasszonyok csoportja tódúlt eléje, árva gyermekeiket -hurczolva, czepelve karján, kéznél fogva.</p> -<p>– Héj Dávid király! Felelj meg! Ne hallgass! Mi lesz a szegény -asszonyokból, a kiknek az urai nem tértek vissza? Ki fogad fel -minket? Ha fegyvertársaknak nem szabad?</p> -<p>Nagyott kaczagott erre az elüzött asszonyok vezére.</p> -<p>– Hahaha! Mi lesz belőletek? Az, a mi mink vagyunk. Rongyos -vadijesztő! Majd megfésüli a szép hajatokat a tüske. Majd elkéri a -rózsát az arczotokról a deli legény, az inség. Majd lesztek olyan -szépek, mint mi vagyunk.</p> -<p>Teuta királyné odadörmögött a király fülébe.</p> -<p>– Engedd meg a síró asszonyoknak, hogy hadd maradjanak a férjeik -fegyvertársainál, régi szokás szerint.</p> -<p>Azok mind oda borultak eléje s a lábait csókolták.</p> -<p>– Nem tehetem. Tiltva van, mondá Dávid király. Az ősi szokás -pogány szokás volt. El kell hagynunk. Isten parancsolja. Nekünk még -nagy fájást okoz ez, a fiaink már nem fogják érezni. Nekem is fájt, -hogy az én kedvesemet, a szivem egyik felét el kellett magamtól -szakítanom. Én is szerettem az én Bravallámat. Szép volt és jó. -Engedelmes, szelíd. A Teuta feleségem megmondhatja, milyen jó volt. -Soha össze nem pereltek. Olyan volt neki, mint egy édes testvér. Ő -siratta meg, nekem nem volt szabad. Én csak választottam. El -kellett őt küldenem. A földön nincs olyan kincs, a miért megtettem -volna, de <span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> a mennybeli üdvösség azt kivánja, és -azért megtettem. A kik szenvednek itt a földön, boldogok lesznek az -égben. Ezt mondta a patriarka. S nyugodjunk meg benne.</p> -<p>Nagyot csapott a pajzsára a lándzsájával ennél a szónál az -asszonyok vezére, s mint a sas, úgy rikácsolt fel utána.</p> -<p>– Könnyű neked Dávid király. A te Bravalládat elvitték a fekete -szüzek palotájába, ott is királynénak tartják, tejben mézben -fürösztgetik, selyembe, patyolatba takargatják, mandulával, -aszuszőllővel hizlalják. Ő ottan is boldog!</p> -<p>Felszökött erre a szóra Dávid király s bőszült haraggal -kiálta.</p> -<p>– Az én Bravallám boldog! És királyné! Az bizony rabnő a -legmélyebb sziklabörtönben, a hol kigyók, maró férgek laknak, -lánczait ott rázza, saját testét tépi, mert nem akarja azt mondani, -hogy engem nem szeret többé.</p> -<p>Erre a keserves panaszhangon mondott szavára a hősnek -elcsendesült minden lélek. Az ő szenvedése valamennyinél -nagyobb.</p> -<p>– Honnan tudod te ezt? kérdé Teuta királyné.</p> -<p>– A szerzetes a forrás melletti keresztnél hozta nekem e -hírt.</p> -<p>Teuta hitetlenül rázta a fejét.</p> -<p>Erre a szülei háta mögött álló fiu kiálta közbe hévvel.</p> -<p>– Igaz! Én is tudom azt! Mikor vadászni járok vadkanra, gyakran -eljutok a mély sziklavölgyig, a honnan a kolostorra látni. Hallom, -hogy valami waráng dalt énekelnek odaát. Ez az én kisebbik anyám -hangja. Jól ismerem én azt. Nekem dalolt, mikor kicsiny voltam. De -nagyon szeretett, mint az édes anyám. Ő mosdatott, ő fésülgetett, -soha sem szidott, soha sem tépett meg. Most már tudom, honnan jön a -dal? Onnan a sziklaoduból a várfal alatt. De én a kisebbik anyámat -ott nem hagyom, majd kiszabadítom!</p> -<p>– A te szavad «hallgass» a gyülekezetben, dorgálá meg a -hebehurgya ficzkót Dávid király, mire a Sólyom <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> gyerek -befogta a száját, de a vadul forgatott szemei beszéltek a -magavivású sihederekhez, s azok is vissza felelgettek rá a -szemeikkel. Értik ők már egymást. S a mit a waráng kölykek -feltesznek a fejükben, azt semmi tüzes szentek ki nem verik -onnan.</p> -<p>Most méltóságteljesen fordult Dávid király a királynéhoz s -szigorú hangon kérte tőle számon a látott bajnak az okát.</p> -<p>– Királyné asszonyom. Ezen asszonyok panasza nagyon is nehéz vád -az én lelkemen. Mikor én a patriarka kegyes intésére kiadtam a -parancsolatot, hogy minden férfi bocsásson el a feleségei közül -egyet, ugyanakkor atyailag gondoskodtam róla, hogy ez elválasztott -szegény teremtések el ne pusztuljanak. Tanyát rendeltem a számukra, -a hol lakhassanak saját házaikban, kettő-három együtt. Külön -szakítottam a számukra gulyát, nyájat, kondát, s azoknak az -őrzésére elég rabszolgákat, hogy szükséget ne szenvedjenek. Hát -hogy jutottak mégis erre a nyomoruságra? Ki kényszerítette őket -arra, hogy a vadüldözésből éljenek, mint holmi vad népek, a kik a -tengeri szigeteken laknak, miknek nincsen nevük, s a kik a -becsületet nem ismerik, nem pedig úgy, a hogy illik a dicsőséges -waráng nemzet asszonyaihoz, a kik első asszonyok a széles világon? -Mondd meg ezt.</p> -<p>– Megmondom, szólt Teuta királyné. Az történt, hogy a férjeiktől -elszakított asszonyok közül többen, a kik még fiatalok és kedvesek -voltak, azt mondták egymás közt, hát az új vallás szerint egy férj -csak egy feleséget tarthat. Ez nem lesz rossz. De azonban az új -vallás szerint a rabszolga is csak olyan Isten teremtése, mint más, -ha férfi, férjnek jó! s feleségül álltak a rabszolgákhoz, a kiket -te házépítésre és nyájőrzésre rendeltél melléjük. Akkor azonban -megijedtek, hogy ha te visszatérsz, majd boszu éri a fejüket, mert -waráng nőnek rabszolgához hitvesül állnia nem szabad. Féltükben -azután egy napon mind felkerekedtek, s rabszolga férjeikkel együtt -átszöktek a mosszori <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> knéz tartományába, de magukkal hajtották -a nyájakat és gulyákat is, az itt maradt asszonyoknak semmit sem -hagytak hátra.</p> -<p>– S te mit cselekedtél? kérdezé Dávid király Teutától.</p> -<p>– Jó lett volna a bölcseid tanácsával élnem, ha azok mind -remeteségre nem adták volna magukat; így azonban csak a magam eszén -kellett járnom. Követséget küldtem Tvartimir knézhez. Palpát -küldtem el, a legvénebb asszonyt, azzal a hosszú fehér hajjal. -Szájába adtam az izenetet a szomszédhoz: «küldd vissza a szökevény -rabszolgáinkat az asszonyokkal és az ellopott nyájakkal együtt. -Igazságot is adtam a kezébe, a rovásbotot. Magam faragtam bele a -mogyoróhajtás háncsába a betüket, a mik elmondták, hogy én Teuta -királyné küldöm az én követemet Palpát Tvartimir knézhez.</p> -<p>– És mit válaszolt a knéz?</p> -<p>– Válasz helyett visszaküldött Palpától nekem egy guzsalyszárt s -arra volt felkötve Palpának a levágott haja, kenderbáb helyett, a -mi jelekben annyit mond, hogy asszonynak hosszú a haja, rövid az -esze; ne avatkozzék férfiak dolgába.</p> -<p>– És te eltűrted ezt a nagy csúfságot?</p> -<p>– Bizony nem tűrtem, sőt azonnal lóra ültettem mind az őrpatákat -s a guzsalyszárt a levágott hosszú fehér hajjal odaadtam tábori -jelnek, ez legyen az őrpaták zászlója ezentul a harczaikban. Nem -vártam míg a férfiak hazakerülnek.</p> -<p>– Hát aztán mi történt? Nem birtatok az ellenséggel?</p> -<p>– Az ellenséggel bizony birtunk volna, de nem a jó baráttal. -Mikor leszálltunk egész sereggel a mosszori völgybe, ime szemközt -jön ránk a főpap egész csapat zarándokkal, énekelő gyermekekkel, a -kiknek mind kereszt volt kezükben, nagy selyem lepedőket hoztak -rudakon szent képekkel, úgy állták utunkat. Az ősz ember -kiterjeszté a karjait, a keresztet a felfeszített Istennel magasra -emelte, s beszélt hozzánk szépen és szeliden. Elmondta, hogy a -<span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span> Jehova Isten tiltja a boszuállást, előtte -minden vérontás utálatos, s a ki felebarátját megöli, az pokolra -jut. Egyik keresztyénnek a másikat megölni nem szabad. Mivel pedig -a mosszori knéz minden jobbágyával együtt megtért az eretnekségből, -befogadtatott a hívek számára készített közös akolba, ő is annak a -pásztornak a juha, a kié mi vagyunk, annál fogva az a pásztor meg -nem engedheti, hogy az ő juhai egymással tusakodjanak, hanem -közéjük áll az Isten testével, s elválasztja őket. S azután beszélt -hozzánk olyan szépen, hogy az őrpaták mind sírva fakadtak, s a -szemeik törülgetése miatt le kellett a kezükből tenniök a kopját és -a vértet.</p> -<p>– A biz igaz, mondá megjuhászodva Dávid király. Nekünk most már -a Jehova Isten parancsol, s ha a pátriárka azt mondja, hogy egyik -keresztyénnek a másik vérét kiontani nem szabad, akkor annak -engedelmeskedni kell. A sérelmet azonban meg kell torolni, mert a -Jehova tíz parancsolatja nem csak azt mondja, hogy «ne ölj», hanem -azt is, hogy «ne lopj!» – meg aztán, hogy «ne kivánd a te -felebarátodnak se ökrét, se szamarát». A mosszori knéz pedig ugyan -elkivánta a mi ökreinket, szamarainkat. Most azonban erről ne -határozzunk. Pihenést adok az én népemnek új holdig. Minden ember -térjen a maga tűzhelyéhez haza és örvendeztesse meg az otthon -levőit. Majd újhold estéjén összejövünk ismét s akkor megmondom, -mit kell tennünk. Addig is a szegény elbocsátott asszonyoknak -adjatok osztályt a hozott zsákmányból. Becsülettel felruházzátok -őket. Juhokat és teheneket adjatok nekik, hogy csendesen -éldegélhessenek. Az újhold majd más tanácsot ád. Az özvegyasszonyok -pedig házaikban maradjanak, s a kinek fia van az gondoskodjék róla. -Most békével szétoszoljatok.</p> -<p>A waráng nép szokva volt az engedelmességhez Minden morgás -nélkül megnyugodtak a király szavában a lázadó asszonyok is -megvígasztalódtak.</p> -<p>Csak egy fajta maradt elégedetlen: a suhanczok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span></p> -<p>Hát ezeknek a fejét még nem érte a keresztvíz, a dalmata vidéken -az volt a szokás, hogy tizenhat éves koráig a fiut, leányt nem -mártják a vízbe, addig csak nevet kap, valami szentirásbelit, vagy -ahhoz hasonlót. A sihedereknek még égett a tűz a sarkukban, nagy -mehetnéjük volt a mosszori knéz látogatására, őket még nem -kötelezte a tíz parancsolat, mert az csak felnőtt emberek számára -adatott ki a Sion hegyén.</p> -<p>Összesúgtak, bugtak, kigyó követ fújtak, de senkinek el nem -mondták, hogy mit főztek ki magukban?</p> -<h2>A BOR A WARÁNGOKNÁL.</h2> -<p>Már a rómaiak idejében is híresek voltak azok a déli hegyoldalak -az Illyricumban, a mik ontják azt az erős granátfényű bort, a mai -maraszkinót; ez idő tájott egész kereskedést űztek azzal -Velenczébe.</p> -<p>Hordóban nem tartják ezt a bort, azt nem ismerik, hanem a -sziklába ásnak neki vermet, abba töltögetik, a tetejébe olajat -öntenek, az nem engedi megpimpósodni, s onnan iszogatják fel, míg a -söprüjére nem jutnak. Ellenben a mit kereskedelmi czikknek szántak, -az eladni való bort, kecskebőr tömlőkbe szorítják, a miket igen -ügyesen tudnak nyers korában kicserezni, a szőrös felét fordítva -befelé. Az ilyen boros tömlőket egész guláknak felhalmozva lehetett -látni szent Márton napján a szent Vida piaczán a nagy sasos oszlop -alatt, mely e latin mondattal hivogatá a kalmár világot: «Numine -sub nostro tutæ requiescite gentes; arbitrii vestri, quidquid -habetis erit», a mi azt teszi, hogy «a mi oltalmunk alatt bizvást -megpihenhettek népek, a mitek van, kényetek szerint bánhattok -vele»; világosabban szólva: «nem fizettek vámot». Márton napján túl -azonban már nagy vámot kellett fizetni. Ezért volt a nagy csődülése -a boreladóknak az egész partvidéken.</p> -<p>Aztán megesett, hogy egy egészséges bóra a sziklához -<span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span> verte a boros hajókat, a gálya elsülyedt, -a hajós nép a tengerbe veszett, hanem a kecskebőr kiúszott a -partra. A zivatar után a warángok a Cadmæi sziklák öblében halommal -halászták ki a libegő boros tömlőket.</p> -<p>S arra nagy gondjuk volt, hogy egy boros tömlő is kárba ne -vesszen.</p> -<p>Pedig ők maguk nem itták a bort.</p> -<p>Épen azért ügyeltek rá, hogy a tömlők el ne tévedjenek.</p> -<p>Valamennyit felhalmozták egy roppant nagy sziklapinczébe, a mibe -a király engedelme nélkül nem volt szabad lemenni senki fiának.</p> -<p>Mire használták hát a warángok a bort?</p> -<p>A rabszolgáik megbüntetésére.</p> -<p>Ha a rabszolga engedetlen volt, fellázadt, kötelességét -elmulasztá, vagy ha nyavalyás lett, a hideg lelte, didergett, nem -tudott dolgozni, akkor előhozatta a király azt a tűzzel párosult -italt, inni kellett a rabszolgának, a míg csak tele lett, akkor -aztán elbocsátották az egész nép szemeláttára, hadd kaczagjon rajta -minden ember, «ni hogy tántorog a nagy hős!» hogy veri magát a -földhöz, pedig senki sem vet neki gáncsot, a bölcs népszónok beszél -badar ostobaságokat, danol és kecsketánczot jár, a gyerekek -csúfolják, s mikor el-elhasal, nagy visítással kaczagnak fölötte. A -részeg ember nem ember, hanem állat. Ez volt a legnagyobb büntetés -a rabszolgára nézve, a részegség.</p> -<p>A nyavalyás is büntetésből kapta a bort; mert a warángoknál -betegnek lenni a legnagyobb bűn volt, azért kellett inni a bort, -vagy meggyógyult, vagy belehalt.</p> -<p>A warángok hite és vallása szerint tehát a szőlő nedve kínzó -szer volt.</p> -<p>Már ebben a dogmatikus kérdésben a szomszéd bogumilok egészen -ellenkező hit alapján álltak. Nekik az élet legfőbb gyönyörüsége -volt az, a mit akkor is most is a világ minden nemzetének költői a -legsűrűbben megénekeltek és énekelnek: a bor. <span class= -"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p> -<h2>A WARÁNG FIUK.</h2> -<p>Ez a bor volt az ő stratagémájuk.</p> -<p>A mosszori knéz várban lakik, megvívhatatlan sziklavárban, a mit -a természet és sok százados emberi munka megerősített, a minek -gazdáját maga a bosnya király is minden megszálló seregével -megtörni nem tudta, csak alku útján birta békés egyezségre; a -warángok pedig nem voltak várvívók; az egész harczmódjuk kizárta a -várostromlást. Igen: gyors menetekkel meglepni az ellenséget, nyilt -síkon keresztűl törni túlnyomó tömegen, tengeren, úszó várakat -megrohanni, ez volt az ő gyönyörüségük; de bástyákat töretni -katapultákkal, vasfejű kossal nem volt kedvük szerint.</p> -<p>A waráng suhanczok kifőztek egy tervet, a mely mellett az -elfoglalhatlan mosszori vár kezükbe kerülhet. Ez volt a furfangjuk: -közeledik Márton napja, a mikor a raguzai vásárra karavánokkal -jönnek távol Maczedóniából, még távolabb Kis-Ázsiából a kalmárok, -árúkkal megrakodva. A szárazföldön ez a főkereskedelmi út a Balkán -tartományokon keresztül Byzanczig. Az ilyen vásárt a mosszori knéz -nem szokta elmulasztani, hogy a két legény fiával együtt lesbe ne -álljon a hegyek között s a karavánokat becsülettel meg ne vámolja. -Azok is fegyveres kisérettel járnak ugyan, s elégszer megesik, hogy -a bogumilok zsákmány helyett bevert fejekkel kerülnek haza; de -azért a hagyományos szokásról nem mondanak le.</p> -<p>Tvartimir knéz nem is azért rabol, mintha rá volna szorulva, -hisz övé a híres nagy aranybánya, otthon aranybillikombul iszik -maga és valamennyi vazallja. S a lovának még a kengyele is aranyból -van, s az ivó-szobájának a földje aranyporral van behintve, a -vendég annyit vihet el belőle, a mennyi a két talpára ragad; csak -azért rabol, hogy a hatalmát fitogtassa; vadász szenvedély ez, -emberekre és kincsekre. <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span></p> -<p>Az ilyen kirándulások ideje alatt otthon csak a suhancz fia -marad Tvartimirnak, Tirimir. Az is derék verekedő ficzkó; de még -hiányzik nála a vigyázó ravaszság. Ezt rá lehet szedni a waráng -fiuknak, a kiket már betanított a furfangba a barangoló élet.</p> -<p>Egy waráng suhancz, a kit a sorshuzás útján kiválasztanak a -többiek, el fog követni valami csínyt, a miért nyilván a piaczon -megkorbácsolják. Az ő dolga kitalálni, hogy mi nagy vétket kövessen -el, a mivel e fenyitésre rászolgál. Akkor ilyen verésre paskolt -testtel elfut a megbüntetett fiu az erdőre, átoson a szomszédba; -bekérezkedik a mosszori várba. Ott elpanaszolja, hogy milyen -kegyetlenül bántak vele otthon a warángok, megmutogatja sebhelyes -testét s boszut esküszik a saját nemzetsége ellen. A bogumilok -hinni fognak neki. Kivált mikor a boszuállás módját is előadja -nekik. A warángoknak van egy nagy barlangjuk, tele olyan kincscsel, -a mire a bogumilok áhítoznak, boros tömlőkkel. A szökevény rávezeti -e rejtett barlangra a knéz suhanczait. Azok prédát ejtenek benne s -majd nagy diadalommal viszik fel a mosszori várba a felséges -mérget. De hogy nincs-e benne valóságos méreg? arról elébb -bizonyosságot szereznek maguknak oly módon, hogy a rablott borral -megitatják a várudvarban lévő kecskéket; s mikor aztán látják, hogy -azoknak semmi bajuk sem lesz, ellenben baktánczra kerekednek és -öklelőznek, akkor aztán ők is hozzá látnak, úrfi és csatlós holtra -issza magát; józanul csak a kapura vigyázó öreg marad. Ekkor azután -a szökevény fiu jelt ád a lesben heverésző pajtásainak; hosszú -zsineget hajit alá a toronyból, arra kötélhágcsót kötnek s azon -fölmásznak egyenkint, fogaik közt a kétélü karddal; s mikor a -várőrség javában horkol, teremben, udvaron elázva a bortól: akkor -előrohannak s leölik valamennyit, egy élőt nem hagynak belőlük. -Végre aztán tüzet a várnak, hadd világítsa be szépen a hazatérők -előtt a vidéket.</p> -<p>Ilyen haditervet faragtak ki a waráng suhanczok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span></p> -<p>Mikor ez el lett fogadva, akkor nyilat húztak, hogy ki legyen a -megkorbácsolt? valamennyi az szeretett volna lenni.</p> -<p>A nyílhuzás úgy ment, hogy a nyilvesszőre minden ijásznak a neve -fel volt vágva, (hogy a ki sebet kap, tudhassa, hogy kinek -köszönheti). Valamennyi nyilat egy közös puzdrába tömték, hegyével -kifelé, a nyilhegy mind egyforma, s abból egyet kihuzattak egy -három esztendős kis leánynyal.</p> -<p>A kihuzott nyíl Solom fiué volt.</p> -<p>Ő neki kellett már most arról gondoskodni, hogy a piaczon -megkorbácsoltassa magát. Mert ennek nyilvánosan kellett történni, -hogy a mosszorik gyanut ne fogjanak. Így meglátja a nép apraja, -nagyja a büntetést, a waráng pásztorok elbeszélik a bogumil -pásztoroknak, ezek felviszik a várba a hirt, s akkor aztán a -szökevény mindent elhitethet odaát.</p> -<p>Újhold estén, a hogy meg volt mondva, a warángok ismét -összegyültek a tölgyfák köröndjében. Itt tartották az -országgyüléseket.</p> -<p>A waráng népnek volt alkotmánya.</p> -<p>A király nem osztott parancsot, a nélkül, hogy azt a nemzet -helyben hagyja. Arra való volt az országgyülés.</p> -<p>Igaz, hogy némi külömbség volt a waráng országgyülés és a mai -alkotmányos országok parlamentjei között (eldöntendő maradván, hogy -melyiknek az előnyére?).</p> -<p>Dávid királynak nem volt felelős minisztere, a ki a hátát tartsa -a mérges ellenzéknek, a mikor az ütlegosztó kedvében van, hanem -saját maga adta elő a törvényjavaslatait. Ha azok nagyon jók voltak -(és rendesen azok voltak) akkor közfelkiáltással meg lettek -szavazva. (Miként hogy a mai nap is meg lenne egyhangulag szavazva -még az új adókat kirovó törvény is; de olyan módon, hogy azokat ne -mi fizessük, hanem a szomszédaink.) Ha pedig olyan természetű volt -a király indítványa, hogy az ellenmondás hozzá fért, akkor joga -volt az ellen felszólni <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> a gyülésben résztvevők bármelyikének, -férfinak úgy, mint asszonynak. Csupán a suhanczoknak volt hallgatás -a dolga, a kik még háboruban nem voltak, és így emberszámba nem -mehettek. Az ellenmondás megtevésére a jelenlevők kiválasztottak -egyet maguk közül, s az aztán ékesen és röviden előadta a maga -ellennézeteit a királynak.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Hát aztán ki döntötte el a vitás kérdést a -király és a nemzet között? Az istenek?</p> -<p><i>Szerző.</i> Igen is: az istenek. A waráng parlamentnek volt -egy igen egyszerű apparatusa az ilyen bonyodalmak megoldására. Nem -a névszerinti szavazás! Tudjuk, hogy ez milyen tökéletlen -institutio. A minoritás mindenkor tyrannozva érzi magát a majoritás -által. Sőt néha épen a votum Minervæ dönt. – Ezt a warángok sokkal -jobban csinálták. Mikor a királylyal szemben ellenzék támadt: akkor -előhoztak egy vadludat, azt a gyülés közepén szabadon bocsátották. -Az felrepült a légbe s lúd szokás szerint rögtön elkezdett gágogni. -Mikor harmadszor kiáltá «gigágá!» akkor a király is, meg az -ellenzéki szónok is fellőttek rá a kézíjjaikból egy nyilvesszőt, s -a melyiknek nyila eltalálta a vadludat, annak a véleménye állt meg. -Ha mind a két nyil eltalálta, akkor az volt a győztes, a melyik -nemesebb részén ment keresztül.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Pyramidális eszme! Ha ezt a szokást a magyar -parlamenttel be lehetne vétetni!</p> -<p><i>Szerző.</i> Megvolt az nálunk is: «Kenéz lő»; – «Vencsel -lő».</p> -<p>Azonban folytassuk a történetet.</p> -<p>Az újhold esti országos ülésben Dávid király előadá a maga -részéről, hogy értekezett a pátriárkával. A szent főatya megigérte -neki, hogy megfelelő elégtételt fog szerezni a waráng nemzetnek a -rajta elkövetett gyalázatért s a kár helyrehozását is nyélbe fogja -ütni. Ő maga kész felmenni a mosszori knézhez s apostoli -küldetéshez méltón meg fogja azt dorgálni, mint hajdan Sámuel -próféta <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> Ákhábot, a miért egy másik keresztyén -fejedelmet így megsértett. Rabszolgák, asszonyok és birkák, -szaporulataikkal egyetemben visszaszolgáltassanak, s a Teuta -királynén és követén elkövetett sérelemért vezeklésül küldjön a -mosszori knéz a most épülő waráng templom számára egy szép aranyos -és virágos misemondó casulát s ezentúl szent legyen a békesség.</p> -<p>Dávid király ezt a békepræliminaret a maga részéről egészen -elfogadható alapnak tartotta, s kérte az egybegyűlt rendeket, hogy -a kellő felhatalmazást szolgáltassák ki a pátriárkának.</p> -<p>A waráng országgyülés mély hallgatással fogadta ezt az -indítványt.</p> -<p>Látszott az arczokról, hogy ez senkinek a tetszését sem nyerte -meg.</p> -<p>Az ellenkező nézet nyilvánítására pedig nem csekélyebb személy -állt elő, mint maga Teuta királyné.</p> -<p>A nőknek mindenha kiváló osztályrészük volt az ékesszólásban. -Megfoghatatlan, hogy az ujabbkori parlamentek nélkülözhetik e -kitünő képességű alkatrészt.</p> -<p>Teuta királyné apróra szétszedte Dávid király enunciatióit. -Kitünő dialektiával forditotta visszafelé annak a hypothesiseit. Ad -absurdum dedukálta a következtetéseit, kimutatva a -hysteron-proteron téves alkamazását. Kellő helyen alkalmazott -pathoszszal, emelkedő klimaxszal fokozta fel a hallgatóság -susceptibilitását az egész nemzetre kiterjedő megszégyenítés iránt; -a szárazabb kedélyek számára concret számítással tüntette ki a -nemzetgazdászati nagy hátrányokat, melyek az annectált nyájak -visszatartásából erednek; magasabb értelmüeknek bepillantást -engedve azokba a veszélyekbe, melyek a szökevények apostasiája és a -kivándorlási mánia szítása által a waráng nemzetet fenyegetik, s -végezve azon nagy hatású nyilatkozattal, hogy ha a waráng nemzet e -rajta elkövetett sérelmet meg nem torolja, ő kész inkább letenni -királynéi koronáját és asszonyi főkötőjét s ismét hajadon leánynyá -visszaváltozni, <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> mint ily megszégyenítő rendszabályhoz -beleegyezését odaadni.</p> -<p>Ezt a beszédet is hasonló mély hallgatással fogádták a -warángok.</p> -<p>A két ellentétes nézet között ám döntsön a vadlúd.</p> -<p>Azt, ősi szokás szerint előhozta fonott kosárban a háznagy s -letette a ház asztalára, a gyepre.</p> -<p>A mint a vadlúdról leemelték a kast, az megrázta a tollait, s -kinyújtotta a nyakát s egy hangos kiáltással felrugta magát a -levegőbe, szárnyait kiterjesztve, s aztán repült fel rézsut a -magasba.</p> -<p>Dávid király és Teuta királyné kézbekapták tegzeiket s a repülő -szárnyast czélba vették. Az még egyszer kiáltott odafenn, hanem a -harmadik, szabályszerű kiáltást végzetesen visszatartá; úgy hogy -nem lőhettek utána: s a vadlúd már kezdett olyan magasra szállni, a -hol a nyíl utol nem érhette.</p> -<p>E perczben egy ideghúr pendülése hangzott el, de nem a király s -nem is a királyné keze után; hanem valahonnan a sokaság közül.</p> -<p>A repülő vadlúd egy pillanat mulva bukfenczet vetett a levegőben -s kalimpálva hullott alá a magasból, a nélkül, hogy harmadszor -gágogott volna.</p> -<p>Az általános elszörnyedés felkiáltása tört ki egyszerre a -gyülekezetben. Ki volt az a vakmerő, a ki az ősi alkotmány -szentesített szokásából ekként csúfot űzött? Megsértette a királyi -felséget és a népfenséget egyszerre.</p> -<p>– Megkorbácsoltassék és számüzessék a gonosztevő, habár a saját -édes fiam volna is az! mondá ki az itéletet Dávid király.</p> -<p>És jól találta; mert a mint a lelőtt vadludat előhozták, annak a -szivén keresztül lőtt nyil a Solom fiura vallott. Derék lövés volt! -Épen a szivén ment keresztül az orákulum-ludnak.</p> -<p>– Hozzátok elő a vakmerőt! kiáltá a király. <span class= -"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span></p> -<p>Nem kellett azt hozni, jött magától; daczosan megállt a király -előtt.</p> -<p>– Miért követted el e vakmerőséget?</p> -<p>– Azért, mert nem egyeztem bele a te békekötésedbe.</p> -<p>– Te neked még semmi szavad a gyülekezetben. Még semmi hőstetted -nincsen, a mi a férfisorba avat.</p> -<p>– Majd lesz.</p> -<p>– Addig pedig elveszed a vakmerőséged jutalmát: a korbácsot és -számkivetést.</p> -<p>Teuta királyné közbevetette magát a fiáért: a korbácsot nem -sajnálta tőle, de a legkedvesebb fiát földönfutóvá elüzni fájt a -szivének.</p> -<p>Dávid király hajthatatlan volt.</p> -<p>– Ha a király fia volt, a ki az ősi szent szokást megcsúfolta, -kétszeresen vétkes. Lakoljon meg érte.</p> -<p>A fiu nevetett.</p> -<p>– Megverhetsz, elűzhetsz! De a mosszori knézzel békességet nem -kötsz.</p> -<p>Akkor aztán ott a nép szeme láttára kiállították a piacz -közepére a Solom fiut, a két waráng vitéz szijkorbácsokkal két -oldalt vérig verte a hátát; a suhancz pajtásai biztatták: «ne -jajdulj! szorítsd össze a fogadat!» Nem is jajgatott az: még -ingerkedett ostorozóival, hogy «nem tudtok jobban?»</p> -<p>Mikor aztán a király úgy találta, hogy elég volt, akkor a -megkorbácsolt fiura rádobtak egy rabszolga inget, a nyilvesszőit -egyenkint ketté tördelték; aztán egy botot adtak a kezébe: a -rabszolgák fegyverét; már most mehet világgá. Pajtásainak -megtiltották, hogy vele menjenek.</p> -<p>A népség azonban morgott. Mindenki úgy találta, hogy ezuttal az -elitéltnek volt igaza, nem birájának.</p> -<p>A számüzött fiu nyomában vércseppek maradtak, azok megmutatták -czimboráinak, merre menjenek utána. A vércseppek elvezettek a -forrás melletti remetebarlangig, a hol a másik számüzött lakott: -Frater Aktæon.</p> -<p>A barát a kőkereszt előtt várt az ifjúra, ki az ördögbarázdán -<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span> ereszkedék alá a hegyoldalon. Mikor az -lelkendezve eléje lépett, üdvözölte.</p> -<p>– Isten hozott Dávid király fia: Salamon.</p> -<p>– Te ismersz engem? pedig soha sem láttál, szólt a királyfi -elbámulva.</p> -<p>– Mégis ismerlek. Azt is tudom, hogy mit rejt ez a rajtadlevő -rabszolgazubbony! Egy megkorbácsolt testet.</p> -<p>Most még nagyobbra mereszté fel szemeit Solom. Az ő jövetelét -emberi lény meg nem előzhette.</p> -<p>– Akkor te többet is tudsz. Akkor te azt is meglátod, a mi ezen -a megkorbácsolt bőrön belül él, a szándékomat, a kivánságomat.</p> -<p>– Látom, felelt Frater Aktæon. Te én hozzám két kivánságot -hoztál. Az egyik a kisebbik anyádnak a kiszabadítása, a másik az -édes anyádnak a megboszulása.</p> -<p>– Valóban úgy látsz rajtam keresztül, mint a tóvizében látni az -uszkáló férgeket.</p> -<p>– Te utmutatást jöttél tőlem kérni az egyikhez és a másikoz is. -Hogy kell kiszabadítani Bravalla királynét, a kit mély -sziklabörtönben őriznek, s hogy kell megtorolni Teuta királyné -gyalázatát Tvartimir knézen, a ki erős sziklavárában lakik.</p> -<p>– Akkor te csakugyan az Isten cselédje vagy, a kinek megizeni a -menydörgéscsináló a patkányoktól, a mi a föld alatt történik, s a -héjáktól, a mi a hegyek tetején történik.</p> -<p>– Valóban az vagyok.</p> -<p>– Akkor mondd meg nekem legelőször is, mit mond a te Istened, az -új Isten, a kinek az atyám hűséget fogadott, arra, hogy az -ellenségeinkkel mit csináljunk. Hogy a régi isteneink mit mondtak, -azt tudnám én. Azok a patakmormogásban gyönyörködő, azok a vérrel -kifestett istenek. De mit mond az a láthatatlan, a ki maga van az -égben és a földön, maga a nappal és az éjszaka ura, maga az életnek -és a halálnak ura; mit mond az, hogy mint bánjunk az -ellenségeinkkel? <span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span></p> -<p>Frater Aktæon előhozta a nagy kapcsos könyvet s elolvasta belőle -a rettentő mondásokat, a mikkel a haragos Jehova elbocsátja a maga -felkentjeit a hitetlenek ellen, a kiknek a szava olyan, mint a -szamárordítás, s rájuk parancsol, hogy a Midián népét tőből -kipusztítsák; még egy fiu gyermeket is élve ne hagyjanak belőle, de -még a keritésükön belül levő barmokat is mind rakásra öljék.</p> -<p>– A bogumilok pedig rosszabbak a Midián népénél. Mert a Midián -azért volt pogány, mert sok istent tartott; de a bogumil egyet sem -akar tartani: neki egy is sok. Magyarázá Frater Aktæon a -királyfinak.</p> -<p>– E szerint az új Isten is örülni fog annak, ha azt -kiirtjuk?</p> -<p>– Még egy hajnalkiáltó kakas se maradjon az udvarban élve!</p> -<p>Ez a felhatalmazás megkönnyebbítette a szivét a waráng -fejedelemfinak.</p> -<p>– Elébb kezdjétek el, ti ifjak, a mosszori pogányok -megbüntetésén, jól tudom, mi a szándékotok? Téged, a megkorbácsolt -fiut beküldeni egyedül abba a várba, a hova idegent be nem -bocsátottak soha. Azután összeczimboráskodni a bogumilokkal. -Elárulni nekik a boros pinczét. Akkor mámorba ejteni az egész -várbeli népet, aztán orozva belopózni a várba s vérfürdőt csinálni -közöttük. Ismerem a tervet.</p> -<p>– Ki mondta el neked?</p> -<p>– A patkányok és keselyük. Az ármány igen jó. De vigyázva kell -előre menni, mert a bogumilok olyan vigyázók, mint az erdei vad; a -legkisebb neszre felriadnak. Legelébb is te neked most rögtön ily -vérző testtel nem szabad a várukba bemenned. Azt fognák mondani: az -első elkeseredésben szöktél át hozzájuk, és majd ha a hátadon a -sebek begyógyulnak, elmulik a haragod, ismét visszavágyódol a magad -népéhez. Maradj itt. Én ismerem a völgyben azokat a leveleket és -gyökereket, a mik a sebeket gyorsan behegesztik. Addig a pásztorok -elhordják a <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span> hirt a mosszori várig, hogy a fejedelem -fiát megostorozták, számüzték. S ha majd napok mulva, mikor már -csak a sebhelyeid beszélnek, tévedsz oda hozzájuk, akkor már -elhiszik, hogy nem a testi fájdalom, hanem a gyalázat és a boszu -vezetett közéjük. – Én megmondom neked a napot, mikor menj. Minden -reggel felmegyek penitencziára a kolostoromba, a hol imádkoznom -kell az ellenségem testi lelki üdvéért, ott mindig megtudom, hogy -hol jár a mosszori knéz? Mert az az én ellenségem. Imádkoznom kell -érte, hogy őrizzék meg őt szent Márton és szent Kristóf a legujabb -útjában szárazon és tengeren. Mikor Tvartimir knéz a hegyek közé -fog utazni, (őrizze meg őt szent Márton) hogy a damaskusi karavánra -lesben álljon; akkor lesz az ideje a te menetelednek a mosszori -várba. Olyankor a legerősebb férfiak mind vele mennek: otthon csak -a fiatalság marad; azoknak a parancsnoka fiatalabb knézfi. Ennek a -gúnyneve «Szlón». Épen olyan lomha nagy tohonya termet, mint azé az -ormányos állaté, a melynek a hátára a szaraczénok tornyot tesznek, -abból nyilaznak. Ez a Szlón parancsol egy ülő helyéből a -várőrségnek; egész nap eszik iszik s este újra kezdi. Legnagyobb -ereje abban van, hogy minden embert le tud inni az asztal alá; ő -maga győzi vederszámra a bort. Ezzel nagy tusakodásod lesz, mert te -neked kell őt leinnod.</p> -<p>– Én pedig soha sem ittam bort.</p> -<p>– Majd megtanítalak rá. Tudomány az. Én rám van bízva a warángok -boros pinczéje. Csak én tudom a bejáratát és a nyitját. De még sem -vehetem hasznát, mert a warángoknál az ajtó és a lakat egy darabból -van. Egy nagy szikla van hengerítve a barlang szájára, a mit egy -ember föl nem emelhet. De ketten meggyőzzük. Innen szokta a király -kiszolgáltatni a kolostor számára a bort; a mi az urvacsorája szent -ünnepélyéhez szükséges. Azért van rám bízva az őrizése. Majd ketten -elhengerítjük róla a sziklát, s akkor te begyakorlod magad az -ivásba. Én ismerem azokat a mohákat és mézgákat a fákon, a mik a -<span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> mámort elűzik. Viszont tudok olyan -gombákat, a mik a borba téve az álom kábulatát gyorsan előidézik. -Megtanítalak rá, minő helyeken keressed majd azokat. Ezekre nagy -szükséged lészen. Azonnal elmondom, miért? A «Szlón»-on kívül még -van egy főnök a várban, a feketehegyi zsupán, a Verblud. Ez a neve -közönségesen, mivel hogy púpos a háta, mint a tevének. Ez úgy -rekedt itt, hogy nászutra jött, menyasszonyt akart hazavinni -Moszszorbul, de a groniczai völgyben a leány régi kedvese rajta -ütött a pandurjaival, a menyasszonyát elvette tőle, s ő neki -magának egy kelevézzel megsebesítette a lábát, belesántult. Azóta -sem tud begyógyulni a lábán kapott sebe. Ezt azzal gyógyítják, hogy -minden este felvágják egy rabszolgának a hasát s abba dugja bele a -Verblud a fájós lábát. A rabszolgát elébb leitatják holt részeggé. -Azért vigyáznod kell magadra, hogy te is a Verblud lába alá ne -kerülj.</p> -<p>– Ugy teszek, a hogy a te szavaid mondják. Megsegít-e engem -ebben az Isten?</p> -<p>– A hogy megsegítette Jákob fiait, midőn azok egy meggyalázott -hugájukért, ravasz ármány segítségével, kiirtották a Khámor és -Sékhem város összes lakosságát.</p> -<p>Sok biztatást lehet meríteni a warángok számára abból a nagy -kapcsos könyvből!</p> -<p>– És ha majd ezzel elkészültök, ha az édes anyád, Teuta királyné -gyalázata meg leszen torolva; akkor majd következik a másik -cselekedet: a kisebbik anyád, Bravalla kiszabadítása. De erről majd -csak akkor beszélek veled, ha a mosszori munkát elvégezted. -<span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span></p> -<h2>AZ ARANYHEGY.</h2> -<p>Egyszer valamikor, talán még Róma alapítása előtt, egy thrák -vadász az illyriai erdők között szarvast ejtett el s mindjárt -lakomát csapott belőle, nagy tüzet rakott s fanyárson szarvas -czombot sütött. Mikor már csupa parázs volt a máglya, beledugta a -dárdája vasát. Szokás volt ez a vadászoknál, ha a forrás mellett -rakott tűznél sütkéreztek. Az izzóvá lett vasat azután -belemártották a jéghideg forrásvízbe, s attól az egyszerre aczéllá -edződött, s szép ragyogó, lilakék zománczot kapott.</p> -<p>Mikor a thrák Nimród kihúzta a forrás-medenczéből a kelevézét, a -midőn az már megszünt süstörögni, bámulva látta, hogy a kopjavas -vége még mindig lángol, mintha izzó volna. Hozzányult, hideg volt. -Hideg láng! A kopjavas hegye meg volt aranyozva, az elégett máglya -épen egy aranygazdag kőzetre volt rakva.</p> -<p>Így fedezték fel az illyr-aranyat.</p> -<p>Még akkor a föld szinén termett az, hozzá volt nőve a tölgyfák -gyökereihez, nagy idomtalan darabokban hevert a többi kövek között. -Az első lelet után hozzá fogtak a turzásához, gödröket vájtak a -földbe, a mit leltek a homok közt, kiszedték, aztán a földet -visszahányták, abban a hitben, hogy az újra aranyat fog teremni -időjártával. Akkor készültek azok a durván kovácsolt arany -csákányok, tálak, kösöntyük, tekercsek, s a gombafej alakú pénzek -aranyból.</p> -<p>Mikor azután a római civilisátorok meghódították az Illyricumot, -ők rendszeres bányaművelést kezdtek el az arany vidéken, a maguk -módja szerint.</p> -<p>Még akkor nem volt lőpor; de volt rabszolga. S az ember mindig a -legolcsóbb a mozgató erők között.</p> -<p>A legyőzött thrák, illyr, cimber, liburn népek ezerei átkozták -itt végig az életet, az aranyat üldözve. <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span></p> -<p>A ki egyszer a mosszori aranybányába lejutott, annak ebből -valaha kiszabadulni lehetetlenség volt.</p> -<p>Az aranygazdag hegy, vulkán alaku gula, melynek tetején lett -megnyitva a függélyes akna, a minek a kutjából, a mint a termő -kőzetre akadtak, folyosót vágtak s azt fúrták előbbre, mig az -érczben tartott. Ha az ér elveszett, mélyebbre vágták az aknát, -másfelé keresték a teljeret. Minden folyosót kiszabadítottak a -hegyoldal felszinére, hogy a szabad levegőnek huzamot csináljanak. -Ezredéves munka után (mert annyi tölt le a római uralom és -történetünk ideje között) olyan volt már a mosszori hegy északi -oldala, mint a darázsfészek, s az egész hegy úgy keresztül-kasul -furva tárnafolyosókkal, mint egy fehérhangya fészek.</p> -<p>Hasonlított a tűzokádóhoz, a nyilásokból folyvást füst -gomolygott elő. Az aranybányát akkor úgy mívelték, hogy roppant -vasrostélyokra hasábfákból máglyát raktak, azt a kivájt üregbe -betolták és meggyujtották, a mig a máglya égett, a rabszolga -munkások hasonfekve maradtak ott a közelben, hogy a fejük fölött -elhuzódó füsttől meg ne fulladjanak, s mikor aztán a máglya egész -parázszsá vált, akkor az átizzasztott sziklákra fafecskendők -segélyével eczetet lövelltek, mire azok egyszerre porlékonynyá -omladoztak, s aztán könnyű munkát engedtek a csákánynak és -kalapácsnak. Igy haladtak egy-egy lábnyomot előre naponkint. De -ezer év alatt mindennap egy lábnyom három mérföldnyi út. Ezt az -utat tették meg a mosszori aranyhegy rabszolgái egy hegynek a -belsejében. Hova lettek maguk, a kik e hegyet kivágták?</p> -<p>Elszökni innen nem lehetett.</p> -<p>Az aknaúton csak tömlővel lehetett fölemelkedni s a -tárnaszádákból kitekintő elé olyan kép tárult, a mi a bedeszkázott -világról ad fogalmat. A bánya hegyoldala meredek, kopár, azon -alácsuszni nyaktörő merénylet, és nincs semmi czélja a -menekülésnek. Átellenben szédítő magas sziklafal állja el az utat, -mely félkörben fogja a <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> mosszori aranyhegyet körül s a félkör -déli szakadékáról rohan alá egy hatalmas hegyi folyam tajtékzó -zuhatagokban, a «Bludár». Ezzel szemközt haladni emberi teremtésnek -nem adatott. Lefelé mentében egy szűk völgy veszi fel a hegyi -folyamot, s mesterséges zsilipek és czölöpzetek elszakítanak belőle -egy részt. Az innenső martot zuzógépek foglalják el, a melyeknek -kallói éjjel-nappal folytatják a kalapáló munkát, mintha cyclopsok -dolgoznának odalent. A folyam nagyobb része az átelleni sziklafalat -mélyen alá mosva iszamodik csattogva, zuhogva a sziklatömbökön át s -aztán ismét egyesülve a zsilipekből alácsorgó iszapos mosadékkal, -egyszerre berohan egy óriási barlang kapuboltozatába s ott eltűnik -a föld ismeretlen mélységeibe. Erre szabad az út, a kinek van hozzá -kedve. Csakhogy a kik azt az utat netalán megkisértették, épen úgy -nem tértek vissza a hátramaradtaknak hírt mondani, mint a kik a más -világra vándorolnak.</p> -<p>A Branta patak néha emberi holttesteket hajít ki a partra, a -miből azt gyanítják, hogy azonos a Bludár folyammal, vagy annak egy -szakadéka.</p> -<p>Ha egy rabszolga meghal a bányában, nem keresnek a számára -temetőt, legurítják a hegy meredélyén a Bludár folyamba, az aztán -elviszi oda, a hol a többiek vannak, egy közös nagy verembe, -századokon meg századokon keresztül összegyűjtve, egy új neptuni -alkotás csupa emberi csontból és valaha élt lelkes agyagból. Vajjon -miféle érczet teremthet elő egy ilyen földréteg?</p> -<p>Hogy milyen rengeteg kőtömeget kivájtak ebből az egy hegyből, -azt mutatják azok a törmeléksánczok, a mik a tárnák szádáitól a -hegy aljáig vonulnak. Csupa apróra tört holt kő, a miben valaha -arany volt, keverve hegykristálylyal és amethyszttal. Ezek a -törmeléksánczok teszik a mosszori várat megvívhatatlanná, mert -ezekre a gördülékeny halmokra felmászni nem lehet. Hasztalan ezek -ellen minden vakmerőség, a ki a felhágást megkisérli, ha tíz lépést -haladt fölfelé, egyszerre megindul <span class="pagenum"><a name= -"Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> alatta a talaj, s ledobja a -hátáról, s még azután utána zúdul a felső görgeteg s eltemeti maga -alá.</p> -<p>Az erdők mind ki vannak irtva a hegy északi, keleti és nyugati -oldaláról, egy bokor nincs meghagyva rajtuk. Csupán a déli oldalon -áll az ősrengeteg, nagy gesztenyefáival, mely aztán eltakarja a -további hepehupás hegyormokat, s összevegyül a warángok lakta -erdőkkel.</p> -<p>Ezen az erdőn keresztül vezet az út egyenesen a mosszori várnak. -A vár azonban oly magasra emelkedik a hegytetőn, hogy annak a -falait semmi kőhajító gép meg nem dobálhatja.</p> -<p>A kapuhoz vezető út mély és egyenes, a lezudított malomkő, a -szeges gerenda csak úgy vágtat le rajta, ha ellenség akar vele -megpróbálkozni.</p> -<p>A külső bástyafala etruszk építmény. Ez még a hajdani római -castrum maradványa. A kapu bejáratába két felől be vannak falazva a -márvány sirkövek, a miket egy római tribun, vagy centurio «uxori -incomparabili» (hasonlíthatlan nejének) emeltetett: «posterisque -suis». (És az ő utódainak.) Hol vannak azok már?</p> -<p>A bástya kapuja öntött rézből van, s tólózárral csukódik.</p> -<p>A bástya párkányain roppant szikladarabok hevernek; ezek az öreg -lövegek, a mik az ostromlók üdvözlésére vannak szánva.</p> -<p>S a ki a római sánczot elfoglalta, még azzal nem nyert semmit. -Előtte áll az újabb vár, magas, ablaktalan falaival, mély -sánczárkával, a min vas felvonóhid vezet keresztül egy alacsony -szűk kapuig. De annál tágasabb a kapu feletti nyolczszegletű torony -egyetlen ablaka, a melyből egyszerre ötven lövész zudíthatja alá a -nyilait.</p> -<p>A kaputól az ablak erkélyéig egy roppant nagy kereszt emelkedik, -csupa emberkoponyákból kirakva. A falak köve fekete már, a koponyák -megmaradtak sárgáknak. Ugyanilyen a torony-erkély párkányzatának a -keritése is. A másik oldalfalán a toronynak van egy ötágú csillag -koponyákból, <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span> a harmadikon egy háromszög, közepén egy -óriás fővel.</p> -<p>Ezek mind becses emlékek. Rabszolga fejét ily tisztesség nem -éri. Ez a kitüntetés csak csatában levágott hős ellenség számára -van fentartva. A mosszori knéz egy mindezeknél nagyszerűbb -monumentumhoz kezdett, egy gúlához koponyákból, a mi a tornyot -betetőzi; de még nincs hozzá együtt a megkivántató anyag.</p> -<p>Most is ott hajladozik a szélben, hosszú dárdára feltűzve három -nem rég zsákmányolt fej, sisakostul, sipkástul; az egyik ősz már, a -másik bajuszos férfi, a harmadik még szőrtelen arczu legény.</p> -<p>«Jövel, jövel», mondják mind a hárman a közeledő idegennek, -folyvást integetve felé onnan a magasból.</p> -<p>Solom azoktól sem riadt vissza, bekopogtatott a nehéz -rézkapun.</p> -<h2>A BOGUMILOK.</h2> -<p>Mielőtt a mosszori várba betekintenénk, a dalmatiai bogumilok -törzsfészkébe, jó lesz megismerkednünk ezzel a mesés népfajjal, -melynek létezését csak azok a minden archæologra nézve hires -sírmezők bizonyítják, a melyek Dalmátia sziklasivatagaiban -itt-amott előjönnek, néha épen a városok tövében. Ezek az egyedüli -krónikái az elmult népeknek, mert e síremlékeket keresztyének és -izlamhivők egyiránt a félelem tiszteletével őrizték meg, a várakat -elpusztíták, a sírokat meghagyták.</p> -<p>Erről a szintén «elhangzott» népről sok érdekes szokást -jegyeztek föl a köztük élt idegenek, Minucio Minucci, zárai érsek, -azután az archimandrita, Padre Paolo, Valvassor, és az amelosi De -la Houssaye, a kik mind irástudók voltak, a cyrill, glagol és -waráng betük szerint egyaránt.</p> -<p>Nyelvük szerint a bogumilok szláv eredetüek voltak, a fekete -szlávok közül, óriás termettel, aránytalanul kicsiny <span class= -"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> -koponyával, a mit a kirugó állkapcza s az előretörő -szemöldök-csontok különböztetnek meg, fekete hajjal és bajuszszal; -az állukat és a fejük hátulját borotválták. Csak elől viseltek -üstököt, fekete szemeiket bozontos szemöldök árnyékolta, s a bőrük -olyan színü volt, mint a cserzett irha. Hanem a leányaik, az -asszonyaik színe olyan, mint a hajnalodó havas! Nem is adják a -bogumil leányokat ingyen. Egész lovas csapattal megy a mátkájáért a -vőlegény, ha nem adják szép szerével, elragadja erővel, ha pedig -szép szerével adták, útjába áll egy másik szerető, kardélre bízza -az eldöntést; összeront a két szerelmes dalia, s a melyik élve -marad, azé lesz a szép menyasszony. S azután élnek boldogan. Nem is -lehet máskép. Az asszony két dolgot tud, az egyik az, hogy ha ő -panaszkodik, akkor az ura megveri, a másik meg az, hogy ha özvegyen -marad, másodszor férjhez nem viszik. Azért inkább boldognak érzi -magát.</p> -<p>A mióta a keresztyén hitet fölvették, azóta a pappal is -megáldatják a házasságukat. A pap különben csak olyan ember -közöttük, mint más, kivéve az öltözetét, a hosszú ujjú dalmatikát, -a mi a tarka ruhás nemes uraktól megkülönbözteti. Dézsmát, stólát -nem kap, hanem a maga gazdaságából él; juhokat tart s a gazdagokat -megsarczolja, a szegényeknek jövendőt mond, a betegeket kuruzsolja, -lakomákra, paszitákra, torokra eljár, s azokból, a mennyi a -dalmatika zsebébe elfér, annyit hazavisz. Házasodnia is szabad; de -csak szigorú regula szerint. Szeplőtlen hajadont szabad neki -feleségül venni, s ha az első felesége meg talál halni, nemcsak -hogy másodszor nem házasodhatik, de soha többet húst nem szabad -neki enni, de még halat, békát sem, semmi állatot, a minek vére -van, csupán csigát és rákot, s mikor a nagy bőjt ideje eljön, akkor -még vajat sem, csak babot olajjal; a borsó és a lencse már tiltott -eledelek, mert azokban meglehet, hogy zsizsik lappang és az már -húsféle! Ezért a bogumil pap nagyon megbecsüli a feleségül vett -<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span> asszonyát, mert annak az életével együtt -tart a jól evés ivás.</p> -<p>Vagy pedig úgy tesz, mint a mosszori knéz udvari papja, a kinél -már a tizenkilenczedik asszony járja. Tizenyolczon túladott rövid -időn, azzal az alapos joggal, hogy nem feleltek meg a regulának, -nem érvényes a házasság.</p> -<p>Templomuk nincs a bogumiloknak, sem harangjuk. Egy felakasztott -kemény fadeszka, a mit vaskalapácscsal ütögetnek, jelenti az ima -idejét; akkor a nép a kőkereszt elé gyülekezik, melyen nincs sem -kép, sem szobor. Ott eléneklik mélázó, búskomor dalhangon a reggeli -és esteli áriát a pap után.</p> -<p>A reggeli ima így szól: «Oh te öreg apánk, a ki az égben ülsz és -mindeneket látsz, küldd el mi hozzánk Péter és Pált. A mit ezek a -jó emberek tesznek, azt követjük mi is Amen».</p> -<p>Az esteli imádságuk már határozottabb jellemű s így hangzik: -«Szent úr, mi aludni megyünk, éjszaka van. Téged hivunk segítségül. -Kiáltásunkra leszáll az égi király a völgybe, a hol a pásztorok a -birkákat legeltetik. A birkák nem ismerik őt meg. Azért pokolra -fognak jutni s onnan majd szomorú leveleket irogatnak haza. -Alleluja! Alleluja! Segíts rajtunk szent Vasárnap. Vezess bennünket -szent György vitéz a zöld gyepre, meg a meleg vízre, a hol a szent -Mária fehérre mossa a kezeinket, felfrissíti fekete szemeinket, -megitatja szomjú sziveinket. Amen».</p> -<p>A «Miatyánk» és «Ave Máría» még ismeretlenek előttük.</p> -<p>Az óhajtott vasárnapon aztán, a várudvar közepén levő kereszt -előtt misét tart a bogumil pap: a szabad ég alatt. A férfiak -köröskörül térdelnek, a homlokaikkal érintve a földet. A nők és -leányok is jelen vannak. Minden családnak megvan a maga kijelölt -helye, a nagyapjának a sírköve mellett. Mert az első ősöket, a kik -a mosszori várat felépítették, mind az udvaron köröskörül, a fal -mentében <span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span> temették el, fegyvereikkel, -ékszereikkel, kancsóikkal együtt. Mindenkinek sírhelyét egy-egy -ropant nagy, egyenes kőkoloncz jelöli, a melynek faragatlan -oldalába pogány runák, majd később glagol betűjegyek vannak -bevésve. Legfelül mindegyiken ott van durva dombormű faragásban a -kakukmadár: a bogumilok szent halálmadara. Ezeket az ős sírköveket -térdepli körül az asszonynép, a míg a pap a misét tartja.</p> -<p>A szertartáshoz elővesz a pap egy ostyát, a minőt szüntelen kell -a zsebében hordania több példányban. Nem törik az ott össze, mert -savanyított kovászból van keményen gyurva és megsütve: legjobban -hasonlít a debreczeni mézes lepényhez. A bogumilok úgy hivják ezt, -hogy a «peti klebi» (ötös kenyér); öt pecsét van belenyomva, -mindegyikben több betű, a miknek az összeállításából ez a mondat -jön elő: «Jézus Krisztus a keresztségben megkereszteli Ádámot». Ezt -az ostyának nevezett lepényt magasra emeli a kereszt előtt a pap, a -míg a hivek az imádságot énekelik s egy hegyes késsel kivágja -belőle a középső pecsétet. «Ez magáé a Jézusé!» Azután a második -pecsétből kivág egy háromszegletű darabot. Ez a «Bogarodizáé». A -Bogarodiza a Boldogságos szűz. Majd a harmadik pecsétre kerül a -sor, abból kilencz háromszöget szurkál ki; ez a «devet khorán -angelszki» (a kilencz őriző angyalé). Ekkor a negyedik pecsétből -annyi morzsát farag le, a hány élő embert lát térdepelni maga -előtt; ezek a «szjuiké» (az élőké). Utoljára az ötödik pecsétből, a -hány sírkoloncz van körül az udvaron. Ez szól a «mersnik»-nak (a -halottaknak). Ezeket a darabkákat és morzsákat azután mind egy -kehelybe teszi, és szomorú éneklés hangja mellett beszenteli.</p> -<p>A pecséteitől megfosztott ostya maga azután új nevet kap; ez a -Krisztus jászolkája, a miben születésekor bölcső gyanánt hevert. A -nafórát a pap beleaprítja egy nagy ezüst medenczébe, apró -csipetekként s azt leteszi a kereszt talapjára. Mikor aztán a népet -megáldotta, s kimondta, <span class="pagenum"><a name="Page_101" -id="Page_101">-101-</a></span> hogy az «Ur veletek!» akkor fog egy -kanalat s megkeverve a tálba aprított csipetkéket, hangosan kiált a -népnek: «Durie tás, hogyie szem». (A ki józan, idejöhet.) S minden -hívének ád a szájába a kanálkával egy darabkát, a mit annak -rágatlanul kell lenyelni.</p> -<p>És ehhez a szertartáshoz a bogumilok épen olyan buzgón -ragaszkodnak, mint akár a rómaiak, akár a byzancziak a maguk pompás -ceremoniáihoz, oltáraihoz, zsolozsmáihoz, liturgiáihoz.</p> -<p>S az egyszerűség jobban hódít, mint a pompa. Arra, hogy valaki a -bugomilok közt pap lehessen, nem kell elébb a kolostorban, vagy a -seminariumban agyontanulni magát; csak jól kell neki érteni a peti -klebi elkészítéséhez.</p> -<p>Ez volt a főoka az üldöztetésüknek.</p> -<p>Mert az, hogy rablónép voltak, kegyetlenkedtek, az mind csak -vitézi tempó, hanem hogy az ostyát kovászos tésztából gyúrták: az -manichæusság.</p> -<p>Pedig sokat lehetne a mentségükre felhozni. Történetük abba a -korszakba esik, a mikor még a poroszok az ősi pogány vallást -követték s egész Német- és Francziaország nem volt képes minden -fegyverhatalommal rábirni őket, hogy a bálvány-isteneiket a -szentháromsággal fölcseréljék. A dalmátiai népchaosz között -jött-ment, vándorolt a sok hazátlan istenség. Mythrász-imádat, -nap-hold vallása, faragott szörnyetegek, Astaroth, Mylitta mind -végmenedéket találtak a Balkán hegyei között, s aztán valamennyi -fölött, mint eszményi hatalom terjeszkedett ki a görög-római mythos -Olympvilága. Jupiter, Juno, Venus fánumai emelkedtek fel a -halmokon; nymphák szentélyei jelölték meg a forrásokat. Mikor aztán -a classikus Róma dicsőségének terhe alatt összeomlott, a romjai -felett kiemelkedő kereszt foglalta el az Olymp helyét. De a régi -emlékek azért megmaradtak. A tűzisten ünnepe átváltozott a -szentiványéji tűzszenteléssé, a Kaleda istennő szent tivornyáit -örökölte a farsang utolsó napja, s a fiatal Badnyák istengyermek -eljövetele átváltozott karácsony ünnepévé. De <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> azért a -régi neve csak megmaradt «Badnyi vecser». (A vendég estélye.) S a -hajdani Saturnaliak napja, azért hogy háromkirályok ünnepévé lett -elkeresztelve, csak megtartotta azt a régi szabadalmát, hogy ezen a -napon szabad volt mindenkinek a más leányával és feleségével -úton-útfélen összecsókolózni.</p> -<p>A karácsony ünnepnek még a pogány időkből való alakja a -«Badnyák» ötszáz évvel később is megmaradt ezen a vidéken.</p> -<p>Egy fiugyermek, idegen földről való, megjelenik a házakban, -fején repkénykoszoruval, egyik karján kosár, zöld illatos -levelekkel, azokkal van betakarva egy kenyér, a másikon egy füles -korsó, tele borral; a korsó is körülfonva repkénynyel. Minden -háznál tárt ajtó fogadja: «jön a badnyák!» az erdőből támadt -szentfiu, a ki áldást hoz a házhoz: minden embernek ád egy csókot, -egy szeletet a kenyeréből, egy kortyot a borából és az mind -szerencsét, egészséget hoz. A badnyákot az asztalfőhöz ültetik, -adnak neki tejet, mézes buzát, tojást, hagymát, minden gazda egy -ezüst pénzt, a pénz bele van dugva egy vadalmába; talán azért, hogy -a zsiványok az erdőn agyon ne üssék érte a gyermeket: a vadalmáért, -ha tele kosárral viszi is, nem bántják. Mikor aztán odább megy a -badnyák, a karácsonnak négy ünnepnapja volt akkor, ismét megtölti a -gazda a korsóját borral, a kosarába ád új kenyeret, úgy bocsátja -más házba, más vidékre.</p> -<p>S a badnyáknak sok hivatala van. A melyik leánynak egy szál -haját a karjára köti, annak kérője akad a jövő farsangon, a mely -asszonynak gyertyahamvával keresztet húz a homlokára, az -keresztelőt várhat; a mely házban egy gyékényszálat eléget, attól -távol marad minden nyavalya; rossz csömör elmulik, ha a nyálával -bekeni; avult seb begyógyul, ha a kosarában hozott lapukat -rárakja.</p> -<p>Frater Aktæon jól betanítá a waráng királyfit a badnyák -szerepére, a gondjaira bízott pinczéből kikereste a számára azt a -felséges cyprusi bort, a mit mázos korsókban, <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> ólom -pecsét alatt szállítanak tengeren át a velenczei nobilik asztalára. -A papok is ebből veszik ki a maguk dézsmáját; a warángoknak az -mindegy. Gyógyhatású és ellenmérgű növényeket is szedett a számára -s megtanítá, melyiket minő talajban, milyen lankán, lapályon, -mocsárparton, sziklarepedésben lehet otthon találni. Ott volt az a -csodagyökér, a miről azt irják, hogy még a fazékban fövő húst is -képes összeforrasztani (fekete nadálytő), meg az a másik, a mitől a -bor mámora egyszerre eloszlik; azután meg az álomhintő, a -nyelvbénító füvek, miknek titkait csak a kolostorban tudták.</p> -<p>Mikor aztán a bogumilok karácsonja közeledett, útnak ereszté a -Frater Aktæon a Solom fiut.</p> -<p>Ez volt a rendes időszak, a melyben Tvartimir és a válogatott -vitézei zsákmány-kalandra ki szoktak menni a várból.</p> -<p>A bogumiloknál deczember közepén tartották a karácsonyt. Így -számították ki az ő astronomusaik. Ez is egyik eretnekségük volt. A -raguzaiak már elfogadták a római pápa által megállapított napot: a -deczember 25-ikét. Ellenben a byzanczi kereskedők még tartották -magukat a régi szokáshoz, s egy héttel előbb ünnepeltek. És így -idejük volt az áruczikkeiket vásárra vinni Raguzába a saját -karácsonyünnepeik után. Viszont pedig a bogumiloknak legkedvezőbb -idejük volt a görög kalmárokat terheiktől megszabadítani.</p> -<p>Az egészet pedig Frater Aktæon számította ki legjobban a maga -csendes sziklaodujában; senki sem sejtette, hogy ő milyen merész -kézzel nyul bele a világ rendének a szokott folyásába.</p> -<p>A mosszori vár kapuja megnyilt a jövevény-gyermek karácsonyi -énekére. Már a toronyból látták őt közeledni, s a mint belépett a -kapubolt alá, egész csoport hajadon fogadta.</p> -<p>«Bokszics! Bokszics!» kiáltá a vendéggyermek a szüzeknek, mire -azok közre kapták, sorba csókolták: egyik a másik karjába dobta. -<span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span></p> -<p>A warángoknál utálatos szokásnak tartják a nyilvános csókot. Az -náluk halálos megbántás.</p> -<p>Solomnak türnie kellett ezt mind. Ez még az édese volt a -csóknak, a mézízű, a tejillatú, a csillagtüzű csókok, szűzlányok -ajkáról. De következett azután a többi, vaczkorízű, a hagymaszagú, -a csalánégetésű csókok; ránczos képű boszorkányok, borostás állú -férfiak szájáról. Azoknak is azt kellett mondani: bokszics, -bokszics; s visszacsókolgatni őket.</p> -<p>Nagy örömmel vitték fel a vendéget a palotába a knéz fia -pitvarába, kiabálva: «itt a Badnyák!»</p> -<p>A knéz legkisebb fia, a Szlón (az elefánt) ott hevert egy halom -birkabőrön, a mik drága bokhara szőnyeggel voltak leterítve.</p> -<p>Nagyon jól találta, a ki ezt a nevet adta neki, mert a knézfi, a -kinek még csak most ütközött a bajusza, már úgy el volt hizva, hogy -a nyaka elveszett a két válla között, a tíz ujját nem birta -egymásba dugni a kövérségtől, s a lábait nem tudta meghajtani -térdben. Nem is szeretett mozogni, csak hevert és azt kivánta, hogy -mindig a keze ügyébe rakják az ételt, italt. Fogadásból meg tudott -enni egy borjut, s egy egész kecsketömlő bort minden fogadás nélkül -elfogyasztott egy fekvő helyében.</p> -<p>– Honnan jösz, Badnyák! kiáltá a vendégifjura, olyan hangon, -akár egy vizilóé.</p> -<p>– A paradicsomból, felelt rá a badnyák.</p> -<p>– Milyen bort isznak a paradicsomban?</p> -<p>– Olyant, a mely a napsugárból van sajtolva, mézharmattal -édesítve, gyöngyvirággal illatosítva s szent Péter maga adott -belőle egy korsóval.</p> -<p>– Hadd lám!</p> -<p>Solom lecsavarta a görög amphoráról az ólom zárt, s elébb, -rendes szokás szerint, maga megkóstolta a bort (lássák, hogy nincs -megmérgezve), azután ráköszönté a Szlónra: «szállok hozzád».</p> -<p>A Szlón elébb gyanakodva izlelte meg a bort; de az <span class= -"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> első -korty után karikára nyiltak fel a szemei s addig húzott a korsóból, -a míg a lélekzete elfogyott; csak akkor vette le a szájáról s -nagyot fujt utána.</p> -<p>– Hüjh! Ez az a másvilági ital! Egyszer hozott belőle az apám -egy korsóval; de nekem csak egy kupiczával adott belőle.</p> -<p>Megbánta aztán a herczeg nagyon, hogy úgy eldicsérte a badnyák -borát; mert a főrendei neki estek, kiragadták a kezéből a korsót; -mindenik meg akart felőle győződni, hogy igazán paradicsomi bor-e -az? A Szlón a fejükhöz dobált mérgében mindent, a mi a keze ügyébe -akadt, tálat, kupát, utoljára a papucsait is: felugrani még is rest -volt; a sorba kóstolás után a körömpróbáig üresen került vissza -hozzá az amphora.</p> -<p>Sírt mérgében a nagy elefántgyerek.</p> -<p>– No ne sírj czimbora, vigasztalá őt Solom. A hol ez volt, ott -több is van. Oda vezetlek a pinczéjéhez.</p> -<p>– De köszönöm! Én szent Péterhez nem megyek. Én az égbe nem -repülök. Nem arra való a testem.</p> -<p>– Hiszen nem az égbe vezetlek én, hanem a warángok pinczéjéhez, -a melynek én tudom a rejtekútját. Ott van sok bor. Még ennél jobb -is. Annyi bor van ott, hogy tavat csinálhatsz belőle. Keresztül -úszhatol rajta; úgy ihatol belőle s ezt mind neked adom; mert -rászabadított a szent Péter.</p> -<p>Ezzel a szóval csodát mívelt a badnyák: talpra állította a -Szlónt. Felé rohant, szétvetett lábakkal, a hogy a két esztendős -gyerek szokott futni, a ki most tanulja a járást s alig várja, hogy -megint négykézláb lehessen, s mikor nyakába borult Solomnak, ugyan -jól kellett ennek állnia a lábán, hogy le ne rántsa magával a -földre, s olyanokat csókolt rajta, mint egy békaugrás czuppanása a -pocsolyában.</p> -<p>– Mikor megyünk oda?</p> -<p>– Várj sorára. Tudod, hogy én a badnyák vagyok. Jó izenetet, -gazdag áldást kell vinnem minden házhoz. Azért <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> töltesd -meg a korsómat a magad borával, hadd vigyem a szomszédba. Ma az én -napom van: a «badnyi vecser», holnap lesz a «Boxiohu» napja -(karácsony). Holnap délben a warángoknál az a szokás, hogy minden -ember a házában marad; csillagfeljövetelig ki nem mozdul. Ez alatt -én a junákjaidat elvezetem a pinczéig.</p> -<p>– De én is veletek megyek. Van nekem két öszvérem, a ki elbir. -Meginnák a gödények a legjobb bort.</p> -<p>– Van ott elég. Csak ti legyetek hozzá elegen.</p> -<p>– Ha kell, kétszáz legény is akad.</p> -<p>(Kétszáz legény! Ez egy kissé sok, gondolá magában Solom. Mégis -sokan maradtak itthon.)</p> -<p>– Holnap mind legyenek készen. Most vezettess a süvedhez.</p> -<p>– Jaj, kedves badnyákom. Azt ne kivánd látni. A Verblud nem -olyan jó gyerek, mint én. Az nem ismer semmi badnyákot; mert az a -fekete hegyek knéze. Az nem iszsza meg a borodat, mert ha bort -iszik, még jobban ordít a sebes lába miatt. Ahhoz ne menj. Mert az, -ha idegent kap, lavágja a fejét.</p> -<p>– Még is oda megyek; mert az ő számára is hoztam áldást. Ha -szeretsz, jöjj oda velem.</p> -<p>– Én menjek fel a Verbludhoz? Nem tudod, hogy a Verblud a -toronyban lakik? Nem hisz senkinek: még az apámnak sem, oda vette -be magát a sebesült lábával, a fekete sipkás hivei vannak -körülötte; ott tanyáznak a toronyban, a honnan messzire ellátni, -hogy nem jön-e valami ellenség. A Verblud nem alszik soha. Engem -oda a toronyba fel nem visz egy öszvér.</p> -<p>– Felviszlek én, mondá Solom s letérdelt a knézfi előtt. Két -mázsás teher volt a kövér fiu, de olyan könnyen fölemelkedett azzal -a badnyák, mikor a nyakába ült, mintha csak magaforma suhancz lett -volna.</p> -<p>– Ej ha! Ilyen ló kellene nekem, mint te vagy.</p> -<p>Még azután a korsóját és a kosarát is felvette Solom, s a -vállára vett Szlón igazgatása mellett feltalált a tekervényes -<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span> folyosókon, a szük kőlépcsőkön át a -kaputoronyba a Verblud tanyájára.</p> -<p>A toronynak három oszlopon nyugvó boltozatos erkélye egyetlen -nagy tornáczot világított be, a miben ötven ember elfért. A tornácz -hátterét vastag, egymást támogató gerendák képezték, a melyeken a -nehéz, rézzel fedett tetőzet szarufái nyugodtak. Egy ilyen gerendák -és szelemenfák által képezett zugban volt felütve a Verblud -tanyája. Medvebőr fekhely, koczkás, talitarka gyapjuszőnyegek, a -mik a szarufákról lecsüggtek s a fekhely előtt kárpitot képeztek, -hátul pedig a vaczok superlátján drága fegyverek csoportja, egy -nagy kerek ezüst paizs körül s azon keresztül fektetve.</p> -<p>A többi gerendazugokban a knéz fegyvertársainak a sátorai voltak -felütve; lótakaró, nyeregszerszám, puzdra, paizs diszítéssel. -Tizenketten voltak mellette, félnaponkint felváltva.</p> -<p>Mikor a badnyák felérkezett a toronyba a Verblud tanyájára, -ennek a junákjai épen nagy játékban voltak. A hosszú toronyerkély -igen alkalmas volt tekepályának.</p> -<p>A tekebábok is, meg a golyó is emberkoponyákból teltek ki. Derék -játék volt! Az elgurított koponya hányat üt ki a társai közül?</p> -<p>(Ezt a mulatságot még a napoleoni háboruk alatt is lehetett -látni ezen a vidéken.)</p> -<p>Mikor a Szlónt meglátták a vitézek, abba hagyták a mulatságot. -Solom letette a válláról a knézfit, s attól nagyot rendült a torony -padlata. Erre a dobbanásra-e, vagy hogy a megszokott tekegördülés -abba maradt, félrehuzta a nehéz gyapjuszőnyeget a fekhelye elől a -medvebőrön heverő Verblud s kidugta a nyiláson a fejét.</p> -<p>Vén, ripacsos ábrázat volt, himlőritkította bajuszszal, -szakállal, melynek még visszataszítóbb kifejezést adott a kedélyén -uralkodó nehéz indulat, a gyanu, irigység, boszuvágy, -kegyetlenkedés. Ezeknek mind volt egy-egy ráncza, a miben meghúzta -magát s azt még mélyebbre véste. <span class="pagenum"><a name= -"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> És mindannyit fokozta még -a testi kín, a mit az elmérgesedett seb okozott.</p> -<p>– Mit akartok? rivallt a látogatókra, onnan a vaczogból.</p> -<p>– No no! csak meg ne egyél, mondá neki a Szlón. Nem látsz? Én -vagyok itt: a süved.</p> -<p>– Süve vagy az ördögnek! Mikor még a szakállamat sem -dörzsölhettem a nénéd arczához, úgy elkapták az ölemből.</p> -<p>– Majd visszakapod még, Jovó. Ne káromkodj. A badnyi vecser -napján.</p> -<p>– Kukulj meg! Én nem hiszek a ti badnyákotokban.</p> -<p>– Pedig higyj benne, mert itt van. Engem hozott fel ide a -vállán.</p> -<p>– Téged? Szlón? Kövér állat. Akkor csakugyan derék ficzkó lehet. -Jöjj ide, badnyák. Jöjj ide egészen közel hozzám.</p> -<p>Solom oda járult a knéz elé; a ki egészen elhárítá maga elől a -kárpitot, hogy most már az idomtalan termete is meglátszott. -Felemelkedék fél könyökére, úgy nézett a fiu szeme közé fürkésző -tekintettel.</p> -<p>– Hát te csakugyan a badnyák vagy? Az égből jöttél? Szent Péter -küldött azzal a korsóval a paradicsomból?</p> -<p>Ha erre a Solom a szokott babonás választ adja, úgy leüti a -fejét tréfából hátulról a Katovszki (nyaklevágó), hogy észre sem -veszi, mikor esett meg rajta; hanem szerencséjére feltámadt benne a -nemesi büszke lélek, s azt a fenyegetett szép főt daczosan magasra -emelve, azt felelé:</p> -<p>– Nem vagyok az! Nem vagyok én badnyák. Hanem vagyok a waráng -fejedelem fia, azért jöttem ide, hogy téged meglássalak.</p> -<p>– Ahán! Igazat mondasz, szólt a Verblud. Tudtam én jól, hogy ki -fia vagy? Ha hazudtál volna, bizony a lábadhoz tetettem volna a -fejedet. Különben így is levágatom előbb-utóbb.</p> -<p>Ez ellen sietetett tiltakozni a Szlón. <span class= -"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span></p> -<p>– Azt ugyan nem teszed, a míg nekünk meg nem mutatja, hogy hol -van a warángok boros pinczéje.</p> -<p>– Hát majd később. Mondd el, mi hozott ide én hozzám! Mi bámulni -való van rajtam?</p> -<p>– Engem megkorbácsoltak otthon a nép előtt.</p> -<p>– Hallottam hirét. Vesd le a palástod. Mutasd a hátadat. Jól -van. Csakugyan te vagy az a megvert. Hát most boszut akarnál állni -a magad fajtáján, ugy-e? Hát mit vétettél, a mért -megkorbácsoltak?</p> -<p>– Megloptam a warángok boros pinczéjét.</p> -<p>– S most ezért boszuból elárulod a bogumiloknak az egész pincze -titkát?</p> -<p>– Nem csak azt. Nekem vérért vér kell. Én szolgálni akarok te -alattad a warángok ellen.</p> -<p>– Én alattam? Nem látod, hogy sánta vagyok?</p> -<p>– Azt is tudom. Azért jöttem, hogy meggyógyítsalak.</p> -<p>– Te béka! Engem akarsz meggyógyítani? Mikor senki sem bir vele. -Hát nem itt volt már a jajczai derjacsnik, a ki a byzanczi -barátoknál tanulta ki a mesterségét, adtam neki hat lovat, meg száz -birkát, a mért idejött, itt hagyott egy varázskopját szent fából, -olyant, a milyennel megsebesítették a lábam. Azt mondta, ezt kell -beledugdosni a sebbe. Ördögöt sem használt, még rosszabb lett -utána. Hát aztán nem elhozattam a narentából a híres pustolovicza -boszorkányt? Adtam neki egy vég posztót, egy füzér klárisgyöngyöt. -Azt javasolta, hogy eleven ember felvágott hasába dugjam a lábamat, -attól meggyógyul. Ez sem használ. Csak azt nyerem vele, hogy ketten -ordítunk egyszerre. Én jobban, mint a felhasított belű rabszolga. S -te akarsz most lábra állítani? Te obesiána!</p> -<p>– Én jobban tudom, mitől gyógyul meg a sebed; mert az én anyám -aliromna; ő tőle tanultam a módját. Füvekben van az erő. Hoztam -számodra olyan leveleket, erdőről, mezőről, a milyennel minálunk a -warángok hegesztik <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> be a csatában kapott sebeiket. Engedd -meg, hogy felépítselek.</p> -<p>– No ha te engem megajándékozol a lábammal, akkor én -megajándékozlak téged a fejeddel. Mondá a Verblud, toportyánmódra -sandítva a királyfira.</p> -<p>– Ne úgy mondd, zsupán; szólt vissza Solom; mert ezzel azt is -értheted, hogy a fejemet majd a tenyerembe teszed. Hanem fogadd meg -szent Péterre és Pálra, hogy ha én a lábadat meggyógyítom, semmi -porczikámat meg nem rontod.</p> -<p>– Látom, hogy nyitva van nálad mind a két ablak. Magad vagy a -molnár a malmodban. No hát fogadom szent Péterre és Pálra, hogy ha -a rossz lábamat helyrehozod, a mosszori váron belül semmiféle -bántódásod nem leszen.</p> -<p>Az óvatos királyfinak ez még nem volt elég.</p> -<p>– Tegye meg ezt a fogadást a knézfi is.</p> -<p>– Miért tegyem én is? kérdé a Szlón. Fáj nekem a sógorom -lába?</p> -<p>– Azért, hogy a warángok pinczéjét a birtokodba juttatom.</p> -<p>– Az már más.</p> -<p>– No hát «fújd ki» szent Péter és Pál nevét.</p> -<p>A Szlón is megtette a fogadást s kezet nyujtott Solomnak.</p> -<p>– Megálljatok, szól közbe a Verblud, még ne csapjatok fel! Azt -hallom, hogy a warángok boros pinczéjéről beszéltek. Hátha azok a -tömlőkbe, kancsókba elrakott borok meg vannak mérgezve, s te csak -azért vezeted rá a mi népeinket, hogy elpusztítsd vele?</p> -<p>Solom készen volt a felelettel.</p> -<p>– Elfogom a rámlőtt nyiladat, zsupán. Hogy a korsókban és -tömlőkben levő bor nincs megmérgezve, sem megbabonázva, s a ki -abból iszik, se nyavalyás, se nederes, se kórságos nem lesz, -bebizonyítom azzal, hogy minden korsóból, tömlőből én iszom meg az -első húzást; s aztán <span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span> láthatja mindenki, hogy semmi vajákos -szert nem veszek be utána, s még csak nem is tántorodok majd -tőle.</p> -<p>– De bizony tántorogsz; mondá rá a Szlón, ha te száz korsót -sorba szívsz.</p> -<p>– Tettem azt már. Ennek a tanusága a korbácsverés a hátamon.</p> -<p>– Ne kelepeljetek annyit! szólt türelmetlenűl a Verblud. Mutasd -meg hát, mit tanultál az anyádtól? Ha szája volna a lábamnak, -kiabálna.</p> -<p>– No majd elnémítom én mindjárt.</p> -<p>Azzal a Solom lebontotta a sok köteléket a Verblud sebesült -bokájáról; eczetet hozatott, azzal kimosta az eves sebet; azután -elővette a kosarából azokat a sebforrasztó, in-nyujtó tövér -leveleket, a mik Dalmátia szikláin otthonosak, fogaival összerágta, -galacsinná hömpörgette, s azt tette rá a nyitott sebre.</p> -<p>Az első pillanatban nagyot ordított a Verblud, s már a -handzsárjához kapott; hanem aztán csak elcsendesült, a nyilalló -fájdalom megszünt a bokájában; átment zsongító bizsergésbe, -utoljára egészen megszünt. A körülálló vitézek bámulva látták, hogy -a Verblud szemei lassankint lecsukódnak, a szája felnyílik, s a -vezér elkezd aludni nagy horkolással. Már régóta nem volt a szemén -álom.</p> -<p>Most sem tart az sokáig, hirtelen felriad.</p> -<p>– No nézd! Elaludtam. Pedig már azt hittem, hogy örökre elvette -tőlem az ördög az álmot. A te szered okozta ezt?</p> -<p>– Még jobban is fogsz aludni, biztatá Solom. Parancsold meg a -szolgáidnak, hogy hozzanak jeget: azt kell a fájós lábadra rakni. -Halálodra tört, a ki azt javalta, hogy forró vérbe dugd az égő -sebedet; meg hogy varázskardot dugdoss bele.</p> -<p>A szolgák előhozták a jeget sajtárral, a királyfi egy nagy -felfujt marhabelet töltött meg azzal, s így köríté azt a Verblud -sebesült bokájára. <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span></p> -<p>– Szent Péterre Pálra mondom. Jó ez! hörgé a Verblud.</p> -<p>– Nálunk otthon ezt teszik a sebbel.</p> -<p>– No hát ez nekem jó. Neked is legyen jó. Ne maradjak adósod. -Mit adjak az első jó álmomért?</p> -<p>– Add nekem annak a rabszolgának az életét, a kinek ma fel -akartad hasítani a gyomrát, hogy a lábadat bele dugd.</p> -<p>– Legyen a tied. Hozzátok elő.</p> -<p>A toronynak egyik zugából előczepelték a fegyveresek az -áldozatra szánt rabszolgát.</p> -<p>Az különben is sápadt volt a félelemtől, de a mint Solom -királyfit megpillantá, még jobban elképedt. Ráismert. Ő is egyike -volt azoknak a szökevény rabszolgáknak, a kik az elválasztott -waráng menyecskékkel együtt a mosszori knézhez menekültek. Ugyan jó -helyre kerültek.</p> -<p>– No ne reszkess, mondá neki a Verblud. Nem eszlek meg. Itt van -az új gazdád. Ennek adtalak. Ez a badnyák. A Boxiohu ünnepre jött. -Eredj vele: vezesd házról-házra; te már tudod a járást. Hadd vigye -el a Bokszicsot minden cselédnek. Azután vezesd el a rabszolgák -tanyáira is. Azoknak is hadd vigye el az áldást, hisz azok is a -mennyországba jutnak; hogy a pokolba ne jutnának oda? hát ki az -ördög szolgálna bennünket, ha ők ott nem lennének? Elvezesd a -badnyákot a taposókhoz, a kohókhoz, a kallókhoz, a foncsorítókhoz: -ismerje meg valamennyit; a bányába is levidd.</p> -<p>Ezeknél a szavaknál villogni kezdtek Solom szemei. Ez kellett -még neki! A rabszolgák tanyáira lejutni.</p> -<p>Mint született hadvezér, az első körültekintésre észrevette, -hogy a kifőzött haditervének egy igen nagy hibája van. Nem fog az -úgy menni, a hogy ő gondolta. Ha a jól elkészített bortól mind -álomnak ejti is a fejét a bogumil had, itt marad a toronyban a -Verblud, meg az ő tizenkét strázsája. A vár homlokfalán az ő -összeesküdött pajtásai <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span> be nem lopózhatnak; a többi bástyákat -pedig hozzájárulhatlanokká teszik a törmelék-hegyek.</p> -<p>Hanem aztán mint hadvezér fia, rögtön készen is volt a haditerve -kiegészítésével. Itt vannak a rabszolgák. Ezek a halálra kínzott, -föld alatt sinlő, méreggőzökben fuldokló, nyomorgatott rabszolgák; -itt vannak a warángok szökevényei, a kik megbánták hűtlen -elpártolásukat százszor, s annál elkeseredettebben fognak harczolni -azért, hogy bűnüket és büntetésüket egyszerre leróják. Ha a waráng -fiuk felülről nem hághatnak be a várba, majd előtámadnak ezek -alulról, a tárnákból.</p> -<p>Fejhajtva köszönte meg a Verbludnak azt az engedelmet.</p> -<p>– No már most azután, ha mindent megláttál, szólt a Verblud, -akkor válogathatsz benne, hogy melyikben szeretnél inkább ott -rekedni? a bányában-e? vagy a taposó malomban, vagy az -érczizzasztóban, vagy a foncsorítóban, vagy a kohóban? Mert bizony -mondom neked, hogy a ki idegen a mosszori várba belépett, az innen -élve el nem távozott soha. Ha te megismerted ennek a várnak és -bányáinak minden titkait a föld felett és föld alatt; akkor innen -ugyan el nem mégy, hogy azt otthon a tieidnek elbeszéld. Hanem ha -tőlünk szökni akarnál, bizony mondom, hogy a mit szent Péternek és -Pálnak megfogadtam, azt hiven megtartom; semmi porczikádban kárt -tenni nem hagyok; hanem oda küldelek azokra a helyekre, a -melyekről, ha csak madár nem vagy, hogy elrepülj, ha csak kigyó nem -vagy, hogy elcsuszamodj, soha elő nem jösz többet.</p> -<p>– Én pedig fogadom neked valamennyi szentedre, viszonzá a -királyfi, hogy ha minden kaput nyitva hagyatsz is előttem, de ha -még kergetnél is magadtól, el nem hagynálak tégedet és a mosszori -várat, a míg csak én élek és te élsz.</p> -<p>A Verbludnak tetszett ez a válasz. A dölyfös agyával nem is -gondolt arra, hogy ebben a mondásban még vakmerő fenyegetés is van. -<span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span></p> -<p>– Majd visszajövök hozzád reggel, a mikor új írt kell tenni a -sebedre. Addig neked is Boxics!</p> -<p>Most azután még nyalábra kellett fogni a Szlónt, hogy levigye a -toronyból; mert lefelé meg épen nem tud a lábaitól lépegetni.</p> -<p>– Ugyan hengerítsétek le a hágón! kiálta utánuk a sógor. A medve -is úgy szokott alá görögni, ha lejtőre jut.</p> -<p>A mint az udvarra lejutottak, a nép körültérdepelte a csodatevő -badnyákot, a ki még a Verbludot is meg tudja gyógyítani s vitte -aztán nagy zsolozsmaénekléssel házról-házra, nyavalyásokat -gyógyítani, áldást, bort, kenyeret osztogatni.</p> -<p>A mosszori vár egy roppant nagy négyszögre épített -bástya-alkotmány volt, melynek felső tornáczaiban lakott a knéz és -testőr serege.</p> -<p>A négyszög belsejét lakóházak foglalták el. Ez volt a hajdani -dalmata városok mintája. A házak mind fából vannak.</p> -<p>A leghátulsó északi bástya istállókat rejt, melyekben a paripák -tanyáznak: ezúttal kevés van belőlük otthon.</p> -<p>A keleti bástya boltozataiban van a felhuzó gép, melyet a -rabszolgák hajtanak; és a foncsorító mühelyek.</p> -<p>Egy óriási bodon képezi a taposó malmot, mely köröskörül -hágcsókkal van ellátva: a sorba állított rabszolgák folyvást -lépkednek ezekre a hágófokokra, azok a lépés terhe alatt -lesülyednek; akkor a következőre kell lépni, a ki a gép alá kerülni -s összemorzsoltatni nem akar, s így forog szünetlenül, -szakadatlanul az örök mozgású henger, az egyik lánczot alá -bocsátva, a másikat fölemelve a két korongján. Ebbe az örök -egyformaságba meg lehet őrülni.</p> -<p>De van rá gond, hogy a rabszolgák egymást fölváltsák.</p> -<p>Mikor már a malomgázolást megunhatta a rabszolga, akkor -beleültetik a bivalybőr tömlőbe, mely a zúzott érczkását -fölszállította s leeresztik a bányába. Ott azután változatosabb -munkát talál. Ott nincs se nappal, se éjszaka, <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> csak -hét órákra felosztott munkaidő, két órai alvás idővel közbe-közbe. -Kap egy csákányt, a mivel a sziklát vághatja. Majd beletanul, -hogyan kell a sziklaporlasztó máglyát szítani a nélkül, hogy -megfulladjon a folyosóba rekedt füst miatt, a míg megtanulja -átkozni édes anyját, a ki a világra szülte, s azt a másik édes -anyját, a földet, a ki az aranyat szüli.</p> -<p>Akkor megint változtatnak a sorsán.</p> -<p>Nem tetszett a földalatti örök sötétség? Változtatnak a -munkakörön. A rab kijut a völgybe.</p> -<p>Ott aztán láthatná az Isten egét, ha el nem takarná az örök -füst, mely az érczizzasztók kupaczaiból, a kohók kéményeiből -felszáll. Egy folytonos kékszínű köd üli el a völgyet, kén és -mirenykigőzölgésből, melynek undorító szaga émelyít, kínoz, -kétségbeejt. Itt már csak két órai időközökre van felosztva a -munka: többet emberi testalkat meg nem bir az óriási fütőkemenczék -pokoltüzénél, a katlanokból kifolyó érczsalak, a kemenczeszájból -szétlövellő érczszikra zápora között. Ha soká tart, inkább -beleugrik a kínzott rab az égő kohóba. Változtatnak rajta. Ha a -kohók izzó legét nem állhatja, odább viszik az érczmosókhoz, a -kallókhoz, ott azután más munka vár rá: a jéghideg vízben, derékig -állva szűrni, szitálni, szapulni az érczpépet, kimerni dézsákba. -Ezt a gyötrő munkát legkevesebb ideig állja ki; az érczmosóból -visszakönyörgi magát a pokolbűzű izzasztóba, a gyehennába; onnan -megint a bányák földalatti sötétségébe; míg aztán, ha nagyon jól -viselte magát, ha szépen engedelmesen szót fogadott, nem -zugolódott, akkor megkegyelmezik, hogy ujra felvontassák a tömlővel -a várba. Ott vár reá az utolsó munka: a foncsorítóban dolgozás. Itt -aztán elvégzi. A kényeső gőze, a mit kádakban emberkézzel kevernek -(a hordókban foncsorítást még nem ismerik) megszállja minden -zsigereit, beveszi magát a csontjaiba, nyomorékká lesz; kínlódik és -belehal.</p> -<p>Ez a mosszori rabszolgának az életszekerkéje. <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span></p> -<p>Solom királyfi sorba látogatta valamennyi telepeiket, a -karácsonyi bokszícs-osztás örve alatt. Ráismert közöttük a -warángoktól megszökött jobbágyokra. Meghallgatta keserves -panaszaikat. Leszállt hozzájuk a bányába, a kohókhoz, a kallókhoz; -úgy fogadták mindenütt, mint égből jövő követet.</p> -<p>– Holnap meg fogtok szabadulni. Ezt sugta azoknak a fülébe, a -kiket ismerősökül fölfedezett. Szerzett magának hadsereget.</p> -<p>Csak az első kis csapat meglegyen, majd nőni fog az, mint a -hógörgeteg. Éjszakára ismét visszatért a várba a Szlónhoz, s -rábeszélte, hogy keljen föl a helyéből, s a mint a hold felkel, -induljon el az ő vezetése mellett a vitézeivel együtt a warángok -rejtett bortartó-barlangját fölkeresni. A Szlón szomjas volt a jó -cyprusira, a mibe már belekóstolt s nem veszett nála kárba az -unszolás; föllármázta a hiveit, fegyverbe öltöztek, a Szlón számára -két öszvért hoztak, azok két rudon egy nyerget czepeltek: arra ült -fel a köpczös fejedelemfi; egy ló el nem birta volna.</p> -<p>A várból kivonuló csapatot az erdők mélyén a farkasok vonítása -fogadta.</p> -<h2>A HYPNOPOIE.</h2> -<p>Azok nem farkasok voltak, hanem a Solom pajtásai.</p> -<p>Kémeik folyvást ott ólálkodtak a mosszori vár körül, meglapulva -a bozótban, lehajolva a sziklák közé, elbujva faodukba, s -állathangok jeladásával értesíték a távolabb levőket.</p> -<p>Minden ki volt főzve közöttük ravaszul. Frater Aktæon terve volt -az egész.</p> -<p>A warángok borospinczéje nem természet alkotta odu volt. Valami -kezdetleges bánya volt az; tán még a liburnok idejéből, kik otthon -rezet ástak, s aztán, hogy az ér <span class="pagenum"><a name= -"Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> elvetélt, abba hagyták. -Most a warángok ezt használták a zsákmányúl elfoglalt borok -pinczéjeül. A bor igen jó szószóló. Azt ajándékba osztogatták olyan -szomszédoknak, a kiknek a jó barátsága becses volt előttük. A -Cadmæi öböl remetéje volt a pinczének az őre. Annak a nyilására -akkora szikla volt hengerítve, hogy egy ember föl nem emelhette. De -mikor ketten voltak a királyfival, akkor megtehették. És akkor -valamennyi kancsót és tömlőt elkészített Frater Aktæon pharosi -módon.</p> -<p>A pharosi mód olyan mesterség volt, hogy ugyanabból a korsóból -és tömlőből egy ember ihatott úgy, hogy meg se részegedjék tőle, az -utána következők pedig mind meg lettek mérgezve.</p> -<p class="center">«<i>Disputa.</i>»</p> -<p><i>Kritikus.</i> Ugyan hogy juthatott az anachoreta méreghez és -méregölőhöz itt ebben a világon kívül eső magányban? Egész patika -volt a keze ügyében?</p> -<p><i>Szerző.</i> A méregcsinálás a római császárok korában egész -tudomány volt, s innen származott át Dalmátiába Diocletián alatt. A -hirhedett Locusta volt ennek a nagymestere. Volt olyan méreg, mely -lassan, fokozatosan ölte meg az embert; ezt használták türelmetlen -örökösök, szívós életkedvű gazdag rokonoknál, azért volt -«kleronome» a neve. Egy másik méreg, a «gelotine» ellenben -folytonos kaczagással kínozta halálra az áldozatát; a «parafera» -vérengző dühvel tölté el a vérét az embernek: ezzel vesztették el -Masaniellot is; az «achæmenidion» ellenben a legbátrabb férfi -szivébe olyan gyávaságot öntött, hogy reszketett, mint a gyermek; a -viadorokat szokták vele megrontani versenytársaik. Tudták mikor -kell használni a «truferoszt», a mi az asceta remetéből is satyrt, -s a félénk apáczából bacchans-nőt képes varázsolni. Csalfa nők, a -kik a szabadságot akarták élvezni, megitatták férjeikkel az -«oneirosz»-t, a mi olyan álmot <span class="pagenum"><a name= -"Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> hoz a szemre, hogy azt -semmi zaj el nem űzi. De valamennyi méreg között a legrejtélyesebb -volt a «hypnopoie»; mert ennek a hatása alatt ébren maradt az -ember; nézett, karikára felnyilt szemekkel, hunyorítás nélkül, de -nem azt látta a mi előtte áll, hanem azt, a mi nincs: valami -képzelt látványt; beszélt egyre, de nem érthető szavakat, hallott -hangokat, a mik a túlvilágról jönnek, angyali zenét, a mi -elandalítá, oroszlánordítást, a mi elrémíté, megitta a forró vizet, -s azt hitte, hogy nektárt iszik, az édes falernumit pedig undorodva -prüszkölte ki orrán száján, azt ordítva, hogy ez bürök; majd -mozdulatlanul elmeredt, s azt hitte, hogy most repül, küzd, -óriásokat ver le, majd meg a szunyognak könyörgött, hogy ne ölje -meg azzal a hosszú gyilkos dárdájával, marokkal tépte a haját s azt -állította, hogy üdvösséget érez, csókokat osztott a semminek s -istennőnek nevezte, a ki csókját visszaadja. Ezzel a méreggel -voltak megvajákolva a bogumilok számára elkészített borok.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Truférosz, oneirosz, gelotine, kleronomosz, -parafera, achæmenidion, hypnopoie! Hát ennyit mindnyájan tudunk, a -kik a görög nyelvből «elégséges» calculussal húztuk ki a -sandáljainkat, de hát hol vehette ezeknek valamelyikét Frater -Aktæon?</p> -<p><i>Szerző.</i> Említők, hogy a szerzetes a raguzai arany -fiatalság tagja volt, a mely az ilyen titokban járatos. A méreg -élőállításához való anyag pedig ott terem a tengeröbölben, a -sziklák között; egy csiga, melynek népies neve «tengeri nyul», -tudós nyelven «aplisia depilans». A latin melléknevet (hajvesztő) -azért nyerte, mert a ki puszta kézzel megfogja ezt az állatot, -annak minden haja kihull az érintés mérgétől, a népies neve pedig -azért ragadt rá, mert a szine, a szőrös teste, és két hosszú füle -feltünően hasonlóvá teszi a mezei nyulhoz. Ennek az állatnak a -bűze, ha a hullám a partra kiveti, képes egy völgyet elundorítani, -s egy csepp ennek a nedvéből rögtöni halált idéz elő. És ennek a -bűzét és a gyorsan ölő mérgét tudták <span class="pagenum"><a name= -"Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> a hajdani méregkeverők -úgy átfinomítani leszürések által, hogy mindazok a fentebb -elősorolt csodahatású szerek ebből kerültek ki s mind valamennyi -azzal a kellemes ambraillattal dicsekedett, a mely a bornak, a mi -közé vegyült, virágszagú zamatot ád s még jobban itatja magát.</p> -<p><i>Kritikus.</i> No hát ez jó lesz a bogumiloknak; de hogy -szabadul meg tőle a Solom királyfi?</p> -<p><i>Szerző.</i> Nagyon furfangos módja volt annak. A kik ez -alattomos mérgeket feltalálták, azoknak az ellenmérgeit is -ismerték. A hypnopoienak az ellenóvszere fel volt fedezve abban az -apró festménytermő bogárkában, a mi a kermeszfajhoz tartozik, s -mely akkoriban (mint Abbate Alberto Fortis bizonyítja) valóságos -plágája volt a dalmatiai fügefatelepeknek, (épen úgy, mint most a -philloxera a szőlőknek). A hol ez meglepte a fügefa ágát, ott abból -gyümölcsalakú gubicsok nőttek ki, tele annak a bogárnak az -ivadékával. Ez volt az illó méreg megölője. Ha olajban megfőzték e -gubicsokat, az piros lett tőle, mint a bor. Ebből a gyógyerejű -olajból azután egy makktoknyit a megmérgezett borral töltött -korsóba vagy tömlőbe töltöttek. Az olajnak már akkor is az a -szokása volt, hogy szeretett fölül úszni. És így az, a ki a korsót, -tömlőt felnyitotta, maga bátran ihatott belőle, az ellenmérget -sziva ki az első húzásra s aztán adhatta tovább a korsót. Neki -magának a mérgezett bor meg nem ártott. A többiek mind -elveszhettek, az első a ki a bort rájuk köszönté, ép testtel -maradt.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Remélem, hogy mai napság nincs már se -hypnopoie, se fügefakermesz-gubics.</p> -<p><i>Szerző.</i> Becsületére legyen az emberiségnek, a mai kor -erkölcsei mellett, az első nincs divatban már, s az utolsóra nincs -szükség.</p> -<p><i>Kritikus.</i> S a ki mind ezt el nem hiszi, fizet egy -obolust.</p> -<p><i>Szerző.</i> Sok obolusból telik ki a talentum. <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> -<h2>BOGUMIL MENYEGZŐ.</h2> -<p>A pinczerablás igen jól sikerült, könnyen is ment, a hol maga a -kincs is el akarja lopatni magát.</p> -<p>A tömlők és korsók egy részét Frater Aktæon titkos jegyekkel -látta el, azok nem voltak megmérgezve. Abból a czélból, hogy ha a -zsákmányolók áldomást akarnak inni, ne a megvahorászott borokat -fogyaszszák; azok a holnapi általános lakomára valók.</p> -<p>A zsákmányfogás után nagy riadallal tértek vissza a hősök a -mossztori várba. Solom királyfi most már egészen kedvencze lett a -bogumiloknak.</p> -<p>Ezeknek az Istentől elrugaszkodott patarénoknak azonban még a -barátsága is veszedelmes. Összebeszéltek, hogy ők a badnyákot -holnap, karácsony napján, összeházasítják egy szép mátkával. Solom -még nem volt tizenhárom éves.</p> -<p>Felöltöztették a fiút pompás, aranynyal, ezüsttel kihimzett -ruhákba, a mikben az úgy érezte magát, mintha börtönbe zárták -volna; eddig soha öltözet nem volt rajta, a míg hazulról a megvert -testére a rabinget rá nem dobták. Most aztán azt a sok posztót, -prémet mind fel kellett vennie. Nagy megtiszteltetés volt rá nézve. -Azért királyfi a neve.</p> -<p>Karácsony napjára pap is jött a várba. Ezt Jajczából küldték -ide, a mióta a patarénok megtértek, hogy tartsa meg őket a hitben. -Tudott olvasni, de csak glagol irást, abból olvasta a misét -(templom még nem lévén, ősi keresztyén szokás szerint a juhakolban, -a hol a jászol volt az oltár). A nagy könyvén kívül volt neki bő -ujjú dalmatikája, meg egy karikára tekert végű pásztorbotja -szőlővenyigéből. Ez a három elég volt egy hajdani diakonusnak ott a -hegyek között. Ez ott maradt az ünnep mind a négy napján. Az első -nap esketett, a második nap keresztelt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> a -harmadik nap temetett, a negyedik nap gyóntatott. Így volt neki -meghagyva a püspökétől.</p> -<p>Az esketéshez ott volt a badnyák, meg a számára kiszemelt -menyasszony; a többi bogumil nem barátja ennek a ceremoniának, -náluk a menyegző egészen más szertartásokkal jár, mint a keresztyén -hiveknél, de valakin végre kell hajtani ezt a sacramentumot, arra -való az idegen badnyák. A második nap a kereszteléshez megint -kötéllel kell fogni az ifjakat; nem mintha a szentségtől, hanem a -víztől félnek, náluk csak akkor szokták megmosdatni az embert, -mikor meghalt, eleven embernek iszonyat az! A temetéshez könnyebben -akad vállalkozó; a két első karácsony-éji tivornyán minden -bizonynyal agyonütnek egynehány czimborát. A gyónáshoz azonban -okvetetlenül mindenki odajárul, mert addig nem adja ki a pap a -zapizát. A zapiza pedig minden igazhivőnek szükséges. Ez egy három -szögletű irhabőr, melybe tűszúrásokkal van beirva egy-egy védszent -neve. Azt a bogumil a süvegéhez varrva viseli. S az megvédi őt -minden kelevénytől, dobrocztól, mirigytől és gutától, szivesen -megfizeti ezüsttel, aranynyal. S a ki nagyon bőkezű akar lenni a -pap iránt, az még a petizákból is kaphat. Ezek a Szent-Ilona -pénzei, voltaképen magyarországi dénárok, a patrona hungariæ -képével. Csodaerejük a nyavalyatörést elűzi. Ezt a bogumilok, még -mikor későbbre mohamedánokká lettek, mint az amuletot hordták a -nyakukban fűzve zsinóron.</p> -<p>Hanem még ezzel nincs vége a gyónás ceremoniájának. Az itt ezen -a vidéken igen praktikus befejezéssel jár. Mikor a bűnbánó lélek -mind végig meggyónta a papnak lelke terheit, akkor a pap markába -kapja azt a görbe végű szőlővenyigebotot s olyan sort ver vele a -hátára, a milyent bűneinek értéke szerint megérdemelt. Egy hát sem -marad ott kék és veres kereszthúzás nélkül. Ezzel végződik a -sátoros ünnep.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span></p> -<p><i>Kritikus.</i> (Nyugtalanul toppant.)</p> -<p><i>Szerző.</i> Kérem, ne tessék ellenem hegyezni a plajbászát; -ezt mind így írta le egy kegyes apátur, Alberto Fortis, a ki maga -látta az ilyen szertartást.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A mint másnap reggel a kalapácskótogás a keményfa deszkán -elhangzott (ez a bogumilok harangja), a pap elkezdte a misemondást -a juhakolban; vén ember, vén asszony a hány volt, mind azt -hallgatta, a fiatalok pedig elmentek menyasszonyt hozni. Mikor a -szent szertartásnak vége volt, már hozták a mátkát lóháton a -«szuátok». Elől jött gyalog a «parvinácz», selyemzászlót lobogtatva -a kezében, utána a «Cziájus» hosszú virágbokrétás pálczával, a régi -pogány istenek neveit kiabálva sorban. «Breberi, Davori, Dobra, -Frichia, Jara, Pikó!» Hátrább a menyasszony mögött következett a -két «komorgia», czifra ládában czepelve a menyasszony -nászkelengyéjét, bezárta a menetet a «sztari szuát», az öreg -vőfély.</p> -<p>A vár belső tornáczának feljáró gádora előtt állt a menyasszonyt -fogadó «diveri» és a «kuma».</p> -<p>Legelőször az ő kezükbe kerül a mátka. A kuma a násznagy, a -diveri a sógor.</p> -<p>Csak ha ez a kettő elég szépnek és engedelmesnek találta a -menyasszonyt, akkor hivatják elő a vőlegényt.</p> -<p>A menyasszony elég szép volt, csaknem olyan idős, mint a -vőlegény, tehát még gyermek, hanem ezen a tájon a leányok korán -férjhez menendők.</p> -<p>Világoskék morankája feszesen simult karcsú termetéhez, elől -kihimezve üveggyöngyökkel, tarka kagylókkal, derekát széles bőröv -szorítá át, ezüst sodronynyal kiverve, fején veres süveget viselt, -a miről fűzérei lógtak alá az arany és ezüst pénzeknek, vegyítve -ezüst és réz félholdakkal, csigákkal és baltácskákkal; e fűzérek -egész a válláig hulltak, eltakarva álla alatt átkötött két -hajfonadékát, s <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> folytatásukat találva a nyakán -elkezdődő s fél melléig érő kláris-, üveggyöngy- és -kagylófüzérekben; a sok csengő-bongó csülleng csilingelt, a hányat -mozdult a fejével.</p> -<p>A kuma lesegíté a nyeregből a menyasszonyt, mire az letérdelt az -első lépcsőfoknál és azt megcsókolta. Ez az engedelmesség jele. -Erre egy öreg asszony egy kis fiucskát tartott eléje, a menyasszony -azt karjára vette s összecsókolgatta. Ez a szeretet kifejezése.</p> -<p>Most azután a kuma és a diveri megcsókolják az arát, s ezzel be -van fogadva a házhoz.</p> -<p>Most lehet előhozni a vőlegényt.</p> -<p>A Szlón förtelmes jó kedvében volt ma.</p> -<p>– Hivjátok elő a badnyákot!</p> -<p>Solomot elővezette a két szuát. A czifra vőlegényi jelmez fölé -még egy földig érő skarlátvörös köpönyeg is volt rajta, a minek az -alsó szélén rézbolondságok csilingeltek, gyűrűk, holdak, -lánczszemek.</p> -<p>– No nézd Solom, dicső királyfi, én veled szövetséget akarok -kötni. Neked adom feleségül a hugomat, a Darinkát. Legyen szövetség -a két fejedelmi család között. Az apáinktól nem kérdezzük, -beleegyeznek-e? Hát tetszik-e neked a menyasszony?</p> -<p>Solom ránézett a leányra, s a szivében sajnálkozás kelt miatta. -Arra gondolt, hogy ha a következő éjjel ezt az egész népet le -fogják ölni, ennek a nyomorult gyermeknek is a többiekkel együtt -kell majd meghalni.</p> -<p>– Kár érte! Ez a szó szaladt ki a száján.</p> -<p>– Mért mondtad, hogy «kár érte?»</p> -<p>– Hogy olyan gyermek még.</p> -<p>– Elég idős lesz az teneked, csak te légy majd elég legény ő -mellette. No hát elveszed-e?</p> -<p>– Elveszem.</p> -<p>– De nem addig van ám az, hogy csak «elveszem». Egy knéz leányt! -Azt meg is kell érdemelni. Le mered-e tenni a hármas vőlegényi -próbát?</p> -<p>– Csak tudjam, mi az? <span class="pagenum"><a name="Page_124" -id="Page_124">-124-</a></span></p> -<p>– Hát legelőször is egy piros almát le tudsz-e lőni a dárda -hegyéről?</p> -<p>– Az nem nagy vitézség. Csak tegzet és nyilat adjatok hozzá.</p> -<p>Úgy eltalálta az almát nyillal, hogy a torony tetejéig -repült.</p> -<p>– A második próba, hogyha ezt az öt lovat egymás mellé állítják, -a min a menyasszony, a szuátok, a sztari szuát, meg a Buklia -jöttek, keresztül tudsz-e rajtuk ugrani egy szökéssel?</p> -<p>– Azt is megteszem, csak hadd vetkőzöm neki.</p> -<p>Solom levetette a köpönyegét a válláról, az opánkáit leoldta a -lábairól, s könnyedén, mint az evetke egyik fáról a másikra, -szökött keresztül az egymás mellé állított öt paripán.</p> -<p>– No de most jön a harmadik próba. Fölismered-e majd a -menyasszonyodat, ha heted magával jön eléd, lefátyolozottan? Előre -megmondom, hogy ha mást találsz kiválasztani, az olyan meggyalázás -lesz a törzsökömön, a mit a véreddel mosok le. Ha nem az én hugomat -választod, a fejedet leüttetem rögtön. Még most visszaveheted a -szavadat, akkor futni hagylak, hanem korbácscsal kisértetlek.</p> -<p>– Vállalom a próbát.</p> -<p>Erre a Darinkát félrevitték s nemsokára ismét visszahozták heted -magával, mind egyforma termetű leányka volt, tarkótul talpig -letakarva fehér lepellel.</p> -<p>– Válaszd ki hát, melyik a tied?</p> -<p>Solom leteríté a kerek köpönyegét a földre, maga odaállt a -közepére, azután lehúzta az ujjairól a gyűrűit, (minden ujján volt -kettő) s oda szórta maga körül a köpenyre.</p> -<p>– A ki szeret, szedje fel! kiálta a hét leánynak.</p> -<p>Nosza mind a hét leány ugrott a gyűrűket szedni! Hanem ekkor -Solom hirtelen kirántá a handzsárját s megvillantá a feje fölött. -<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span></p> -<p>– De ha más nyul a gyűrűimhez, mint a mátkám, tőből levágom a -kezét!</p> -<p>A mire hat leány ijedten visszahőkölt, csak a hetedik térdelt le -a gyűrűket felszedegetni.</p> -<p>– Íme, ez a menyasszonyom! kiáltá Solom, lekapva a leplet a -leány fejéről. Valóban az volt Darinka.</p> -<p>– No, te ravasz róka vagy. Bizony «falosnyi» a neved, nem más. -No hát tied a menyasszony. Csak meg ne bánd. Hozzátok elő a -lovat!</p> -<p>A bogumilok lóháton esküdtek a szabad ég alatt; vőlegény és -menyasszony nyeregből tették a fogadást, egymás kezét tartva, maga -a pap is lovon ült, úgy mondta ki rájuk az áldást, a mi látható -jobban is ki volt fejezve, egy nagy koszorú alakjában csupa -pávatollakból, a mit a pap a menyasszony süvege fölé helyezett. Ez -az a koszorú, a mit a lakodalom estéjén a vén kuma egy -kardcsapással fog leütni a menyecskévé leendő ara fejéről.</p> -<p>Akkor aztán az örömanya (valami vénasszony) egy kosarat nyujtott -fel a menyasszonynak, az tele volt mandulával, mogyoróval, azt ő az -alatt, a míg a szuátok körülvezették zabláján fogva a lovát, -marokkal hányta a vállán keresztül a násznép közé, hogy nagy legyen -az áldás. Így kerülték meg a belső várost nagy üdvriadallal, a -miben több volt a csufondárosság, mint a tisztesség. Ez már szokás -a bogumiloknál, hogy a fiatal párt csintalan tréfákkal -boszantják.</p> -<p>S a pajkos dévánkodás még folytatását találja, mikor az ifjú pár -a «domachin» házába vonul. (Valami nagyon vén harczos adta ki magát -örömapának.)</p> -<p>A domachin és a diveri versenyt gunyolódtak a vőlegénynyel: «no -te ugyan beleválasztottál magadnak a feleségbe!»</p> -<p>Hisz az egy lusta, renyhe, szófogadatlan czefre! A kórság járja -holdtöltén. A pofája ki van festve. Ha kenyeret süt, szalonna van -mellette. Délig aluszik, estig nyujtózkodik. Ördögökkel tánczol. -Söprün lovagol. Hét <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> szeretője volt már, mind a hét ott -hagyta. Csupa halpikkely a bőre!»</p> -<p>Az efféle ingerkedés mind nemzeti szokás. Solom tudja, hogy mit -kell erre felelni.</p> -<p>– Hát hiszen ha hét ördög van is benne, majd kiverem én belőle! -mondja a vőlegény s olyan mozdulatot tesz a tenyerével, a mi -hasonlít a pofonlegyintéshez; néha meg is érinti az ujja hegye a -menyasszony orczáját.</p> -<p>– No hát most már jőjjenek a csimpolyások s kezdődjék el a -lakoma! parancsolá a Szlón a Bukliának. (Ez a vendégség -rendezője.)</p> -<p>– Megálljatok még! szólt Solom. Nekem egyéb dolgom is van, mint -vőlegénynek helyt állni. Tudjátok, hogy odafenn a toronyban fekszik -a süvünk, a Verblud; az nem jöhet ide a sánta lábával, hogy velünk -tánczoljon; sőt inkább engem vár, hogy új balzsamot tegyek a -sebére. Ezt addig hadd végzem, a míg bort nem ittam. Boros fővel -eltalálnám téveszteni a füveket s baj lenne belőle.</p> -<p>– Jól van, badnyák! Hát eredj fel a Verbludhoz, addig hagyd itt -a mátkádat.</p> -<p>– Bolondoknak! mondá Solom. De bizony magammal viszem, tőlem el -nem marad. Meg is kell mutatnom a süvünknek az ő ángyikáját.</p> -<p>– Vigyed, vigyed! kaczagott a Szlón; s valamennyi junák segített -neki a nagy röhögést növelni. Hogy a badnyák oda viszi a Darinkáját -a Verbludhoz, bemutatni azt, mint a dölyfös fejedelem ángyikáját. -Olcsó lesz ott a dárdanyél!</p> -<p>Solom azonban, alig hogy kiszabadulhatott a kaczagó bogumilok -társaságából, a torony lépcsőjénél megállítá a Darinkát s erősen a -szemébe nézve, azt mondá neki:</p> -<p>– Te nem vagy knéz leány, hanem rabszolgáló!</p> -<p>Az ara elnevette magát.</p> -<p>– Hát ezt honnan találtad ki?</p> -<p>– Onnan, hogy mikor feléd legyintettem a kezemmel, mintha pofon -akarnálak ütni, te a helyett, hogy, a mint <span class= -"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> szabad -nemes leány szokta, a kezedet az arczod elé emelted volna, -egyszerre mind a két kezedet a hátad mögé dugtad. Erre a rabszolga -leányokat tanítják, hogy a pofonütést hátratett kézzel kell -fogadni.</p> -<p>– Én nem is mondtam neked soha, hogy knéz leány vagyok. -Meglehet, hogy az apám knéz volt, de az anyám rabnő. A többi hat is -az volt.</p> -<p>– Ne nevess rajta. Mert te sem tudod, hogy hát én ki vagyok?</p> -<p>– A badnyák.</p> -<p>– Én nem vagyok a badnyák, hanem a halálmadár. Én megölök -mindenkit, még ma éjjel, a kiben élő szív dobog e falakon -belül.</p> -<p>Erre a szóra a Darinka elkezdett reszketni.</p> -<p>– No ne remegj, szólt a Solom. Te neked mégis megkegyelmezek. -Megszerettelek, el nem hagylak. Itt várj reám a legalsó kőfokon, a -míg visszajövök. Őrizd a lerakott czifra ruháimat. Én megint -felveszem a rabingemet, a miben idejöttem, úgy megyek fel a -Verbludhoz. Mikor visszajövök, újra felöltöztetsz a czifra köntösbe -s aztán lemegyünk a násznéphez. Lesz nagy eszem-iszom. Én is részt -veszek benne. Valahányszor korsót, tömlőt felnyitnak, abból mind -nekem kell húznom a legelső kortyot, azután töltik meg vele a nagy -«bukkarát». Te ott maradsz mindig mellettem s aztán – tudod, hogyan -itatja galamb a fiát? úgy lesz. Te másként nem iszol, mint a mit az -én számból kapsz. Ez jól illik a mátkapárnak, a ki egymást nagyon -szereti. No hát tégy úgy, mintha nagyon szeretnél.</p> -<p>– No azt bizony könnyen megtehetem.</p> -<p>– Azután elhozod magaddal a guzsalyodat, s a devernya alatt ott -fonsz rajta.</p> -<p>– Hol veszem hozzá a kendert?</p> -<p>– Az én gondom lesz az, hogy mit fonj és miből? Te csak hozd el -a guzsalyod. Azután ne félj semmit. Megtartalak. Urad leszek. Nagy -asszonynyá teszlek. Hanem <span class="pagenum"><a name="Page_128" -id="Page_128">-128-</a></span> nekem engedelmeskedjél, mert -különben egyet lehellek rád s meghalsz.</p> -<p>Mikor a toronyterembe betoppant Solom, a Verblud épen akkor -riadt fel az álmából.</p> -<p>– Megfoglak! Nem eresztelek! motyogá félébren, a két kezével -kapkodva a levegőben. Valamit látott álmában s azt akarta megfogni. -Dühös is volt aztán, hogy elszalasztá ébren. A helyett ott látta -maga előtt a badnyákot.</p> -<p>– Minek ébresztettél fel! Fakutya! Mindjárt levágom a -fejedet!</p> -<p>Solom nem ijedezett tőle.</p> -<p>– Ne vesződjél te az én fejemmel, hanem a magad lábával. Fáj-e -még nagyon?</p> -<p>– Rúgnám ki vele a kutyafogadat! Az is fáj; de jobban fáj, hogy -nem álmodhattam végig, a mit elkezdtem. Olyan szép volt. A -menyasszonyom, a szép Milenka ült mellettem, otthon a magam -várában; ő töltötte a bort a serlegembe: az a serleg pedig annak a -ficzkónak a koponyájából volt, a ki elrabolta őt tőlem. Szomjas -voltam, de mégsem akartam a serlegből inni, a míg ő nem iszik -belőle, s ekkor, te bolond, fellármáztál.</p> -<p>– Lásd, miért nem ittál hamarább? nem volnál szomjas. Most pedig -bort nem kapsz, hanem nyirvizet. Nyujtsd ide a lábodat, de meg ne -rúgj, mert az neked fog fájni. Azt a szép álmodat az én -balzsamfüveimnek köszönheted; ha újra bekötöm velük a sebedet, -megtalálod folytatását az álmodnak, szép menyasszonyt, -koponya-serleget, édes bort.</p> -<p>– No jól van. Ha te én nekem az álmomat visszaadod, háladatos -leszek érte. Majd adok én teneked olyan jó álmot, hogy -végigálmodhatod alatta a zsidók történetét.</p> -<p>Solom kibontotta a knéz lábát, a seb tegnap óta erősen javult, -megszünt a tüzessége. Ismét bekötötte azt a gyógyfüvekkel s azután -elmondta a junákoknak, hogy a vezér lábát csak szorgalmasan -borogassák jégbe mártott lepedőkkel. <span class="pagenum"><a name= -"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span></p> -<p>– Beszélhetsz ezeknek, vak apád! zsémbelt a Verblud. Hisz ezeket -éjszakára más tizenkét ficzkó fogja felváltani, azok pedig részegek -lesznek, mint a kecske szüretkor a törkölytől, ma karácsony napja -van. Hanem magadnak kell ide feljönnöd éjszakára, te fogod szépen a -lábamat az öledbe s kergeted rólam a szunyogokat.</p> -<p>– Csak be tudjak jönni hozzád a toronyajtón.</p> -<p>– Hát vedd ki a kulcsot az övemből, aztán tartsd magadnál; aztán -majd te ereszd ki ezeket a junákokat, s bebocsátod a másik -csapatot.</p> -<p>Azzal elővette az ásítás a knézt, elnyujtózott s rögtön -elkezdett horkolni.</p> -<p>Solom magához vette a toronyajtó kulcsát, a junákokat -felbiztatta, hogy lesz estére nagy lakzi, aztán visszament a -Darinkához. Újra felszedte a czifra köntöseit s visszatért vele a -násznéphez.</p> -<p>Ősi erkölcs szerint külön teremben volt a férfiak, külön az -asszonyok számára terítve, a vőlegénynek nem adtak kést, neki ezen -a mai «kötés» napján semmit sem szabad elvágni, ha felhozzák óriási -fatálon az egész vadkant vagy ürüt, abból a kuma szel le a számára -egy darabot, az is metéli fel apró falatokra. A menyasszony pedig -épen nem ül egyik asztalhoz sem, hanem oda kuporodik le egy -zsámolyra a vőlegénye háta mögé, s azt kapkodja el, a mit az dobál -oda neki.</p> -<p>A bogumiloknál megfordítva járják az étekfogások. Legelőször jön -a sajt meg a gyümölcs, legutoljára maradnak a mindenféle levesek, a -miket kanállal kell enni, a lében uszkáló konczokat ellenben divat -három ujjal kihalászni. Erre aztán a menyasszony kötelessége -körülhordozni a mosdó-medenczét és vizes korsót, s a vendégek -kezeit leöblíteni és megtörülgetni, a miért kiki tartozik egy ezüst -pénzt dobni a medenczébe.</p> -<p>Az ivásnak annál nagyobb a czeremóniája. Minden korsó bort előbb -ráköszöntenek egy régi istenre, vagy egy újabb szentre, a távol -levő atyafiakra, az örömapákra, azután <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> a -vőlegényre, a kumára, a deverire, a szuátokra, s akkor az első -húzást a vőlegénynek kell tenni a korsóból, így jár az sorba a -vendégek karéjában.</p> -<p>Ezt a szokást Solom még azzal is megtetézte, hogy a szájába vett -borból egy gyűszűnyit a menyasszonyának engedett ízlelni. Azt -mondta, az ő nemzeténél ez így szokás. Legyen neki az ő hite -szerint.</p> -<p>Az az első korty volt a kermeszszel telített olaj. Ő vele azért -itatták azt meg, hogy bizonyosak legyenek felőle, hogy a -zsákmány-bor nincs megmérgezve.</p> -<p>– Ittál már valaha bort? kérdé Solom Darinkától, mikor -megitatta, mint galamb a fiát.</p> -<p>– Sohasem, hiszen még pártás vagyok.</p> -<p>– Édes-e?</p> -<p>– Mint a méz.</p> -<p>Az pedig keserű volt, mint a tárnics – a kermeszbogártól.</p> -<p>Hanem Darinka azt mégis édesnek találta.</p> -<p>Tíz, húsz, harmincz – ötven korsót, tömlőt kellett Solomnak -sorba köszönteni a násznépre. S ugyanannyiból meginni egy kortyot. -Ha tiszta bor lett volna, ittasan kellett volna ledülnie a -székéről. Így kiállta. A keserűséget lenyomtatta egy falat haricska -kenyérrel s együtt dalolt a víg társasággal.</p> -<p>Egyszerre azt mondá neki a Darinka:</p> -<p>– Hallga csak! Milyen összevissza megy ez a danolás. Minden -ember más nótát fúj.</p> -<p>– Majd mindjárt vége lesz annak, súgá neki Solom. Te most eredj, -hozd elő a guzsalyodat.</p> -<p>A Darinka felkelt s visszakerült a rokkájával.</p> -<p>Már akkor az egész társaság össze-vissza beszélt.</p> -<p>Hiszen szokás az jól bekapott embereknél, hogy kiki magára -kiabál, s a szomszédját nem engedi szóhoz jutni; de ezek úgy -kiabáltak mint a hagymázosok, egyik sem ügyelt a másik szavára, s a -kezeik nem mozdultak hozzá, a szemeik mereven kidülledve néztek; az -egyik vigyorgó <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span> arczot csinált, a másik rémledezőt; -olyan is volt, a melyik kéjt mosolygott, mintha a hetedik -paradicsomban volna.</p> -<p>A kuma a nagy bukkarával ütötte az asztalt, kiabálva:</p> -<p>– Bort! Bort! Görög bort! Tengert iszom ma!</p> -<p>– Eredj oda, tölts neki, mondá Solom Darinkának.</p> -<p>A Darinka felvette a cyprusi kancsót.</p> -<p>– Nem abból, te! kiálta rá Solom. Hanem ebből a jóból.</p> -<p>S azzal fogta a piszkos vizet a medenczéből s azzal töltötte -tele a bukkarát színig.</p> -<p>A kuma felhajtotta körömpróbáig a kupát.</p> -<p>– Királyi ital volt! hörgé utána. No még egygyel.</p> -<p>Darinka bámulta, nézte, mit csinál az ő vőlegénye. Hisz ez -boszorkányság.</p> -<p>Ellenben a sztari szvát oroszlánölő kedvében volt, mind a két -öklébe handzsárt kapott, s ordítozott, hogy neki elefántot -hozzanak, hadd öli meg!</p> -<p>A Solom pedig kihúzott egy hosszú szalmaszálat az ágyból s annak -a kalászos végével megcsiklandá a vérengző hősnek az orrát.</p> -<p>Arra a sztari szvát bátorsága egyszerre az inába szaladt, -reszketve dobta el a fegyvereit, s fogvaczogva könyörgött:</p> -<p>– Jaj, kegyelmes bögöly! Irgalmazz, kegyelmezz, ne szúrj agyon a -fulánkoddal! s elbujt az asztal alá, onnan dödörögte dideregve: Jaj -megöl az a nagy dongó.</p> -<p>Ezen még jobban elbámult Darinka. Bűbáj van ezzel a fiúval!</p> -<p>Majd meg azt tette, hogy a holtmereven bámuló Stacheonak ráfújt -az arczára s arra az elkezdett kezével-lábával rángatózni, -vihogott, sikongott, hogy őtet az ördögök csiklandozzák.</p> -<p>Minden férfinak valami szokatlanul el volt változva az -ábrázatja; de valamennyi között legcsodálatosabb volt a Szlóné, a -ki azt hitte magáról, hogy ő repül, azzal az idomtalan kövér -termettel; tündérországba repül, a hol bájos arák veszik körül; -csókot ád jobbra, csókot balra. <span class="pagenum"><a name= -"Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> Ahhoz hozzálépett Solom s -adott neki egy pofont jobbról, egyet balról, csakúgy csattant.</p> -<p>A Szlón gyönyörittasan mondá rá: köszönöm, szőke tündérkém, -köszönöm, barna tündérkém! Azt ő csókcsattanásnak vette.</p> -<p>– Jaj, te mit csinálsz? szörnyűködék a Darinka.</p> -<p>– Te, fogd össze a lepcsest. Ülj a guzsalyodra és fonj.</p> -<p>– Ugyan mit fonjak? Gyapjut vagy lent?</p> -<p>– Mindjárt kapsz, a mit fonj! szólt Solom, s kihúzva a görbe -kést a kuma öve mellől, levágta vele annak a két hosszú üstökét, a -mi befonva csüggött a vállára. A kuma engedte, pedig ez a -legnagyobb csúfság egy bogumilra, ha az üstökét levágják. Aztán -sorba vette valamennyit, mindannyinak lenyiszálta a -hajfonadékait.</p> -<p>– Nesze medveszőr, nesze oroszlánsörény! Fond össze -kötélnek.</p> -<p>Darinka azt gondolta, hogy az ő vőlegénye maga az ördögök -nagymestere. Megtette, a mit parancsolt neki.</p> -<p>– Mit csinálsz? Mit csinálsz? kérdezé rebegve.</p> -<p>– Mit csinálok? Itélet napját csinálok. Nem látod, hogy ezek -mind meg vannak már gárgyulva? Méreg volt, a mit ittak, csak mi -ketten nem vettünk benne részt. Annak köszönd, hogy az én szájamból -ittál.</p> -<p>– De a Verblud meg annak a junákjai még meg vannak a toronyban. -Azok nem ihattak a méregborból.</p> -<p>– Jó helyen vannak a toronyban, nálam az ajtójuk kulcsa. Majd -eljön az ő soruk is. Ha a köteled készen lesz, leereszted a bástya -fokáról s a fehér fátyoloddal jelt adsz. Ott rejtőznek az én -bajtársaim; felmásznak a kötélen s akkor kiszabadítjuk a -taposómalomba meg a foncsorítóba zárt rabszolgákat, azok csak arra -várnak, hogy a jeladó kürtöt hallják, elő fognak rohanni, s akkor -aztán megfizetünk mindannyian, ki mivel tartozik a házigazdájának. -Csak te jó erősre fond azt a kötelet, csomókat köss rajta, hogy jól -lehessen benne megfogózni.</p> -<p>A másik gyermek szót fogadott a vakmerőnek s fonta a -<span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span> kötelet hosszúra. Az egész násznép -hagymáz-álomban őrjöngött már, senki sem látott és nem érzett -semmit, a mi vele történik. Beszéltek embertelen szavakat s verték -fejeiket a falba, a sztari szvát a nagy fakupát, a bokkarát rágta a -fogaival s ette, mintha mézeskalács volna; a Szlón az égő fáklyába -nézett, oly közelről, hogy a szemöldökét elperzselte nála, s azt -dadogta: milyen sötét van; a vőfély a földön hevert és uszott, azt -hitte, a tengerben van, s fújta a szájába tóduló hullámot, és -kiabálta: segítség!</p> -<p>Egyszer csak berohan a terembe az a rabszolga, a kinek az életét -megváltotta Solom, s a kinek a dolga volt az udvaron levő nép -között a tömlős bort kiosztani, s ha aztán mindenki el lesz -kábítva, felnyitni a taposó-malom kapuját, s kibocsátani a -rabszolgákat.</p> -<p>– Végünk van! hebegi a rabszolga. Itt jön a Verblud a -junákjaival. Hogy te nem küldted a felváltó csapatot, kitörték az -ajtót.</p> -<p>– Bocsásd ki a rabszolgákat! kiáltá neki Solom.</p> -<p>– Nem lehet, a Verblud junákjai elállták a hozzájuk vezető -kaput, nyolczan. Ő maga idetart negyed magával.</p> -<p>– Darinka! Fuss a bástyára! szólt erre az arához fordulva -Solom.</p> -<p>A menyasszony felkapta a guzsalyat, a fonott kötelet s -elmenekült a terem hátulsó ajtaján.</p> -<p>A Solom is elfuthatott volna azon a résen, de neki más gondja -volt, nem a futás. Útjába állni a Verblud dühének addig, a míg a -társai felmásznak a falra.</p> -<p>– Te vesd magad az asztal alá s tégy úgy, mint a többi bolond! -utasítá a rabszolgát. Az meg is fogadta a szót.</p> -<p>A Verblud recsegő hangja már ott hangzott a tornáczban, éktelen -káromkodásokban nyilatkozva.</p> -<p>A waráng királyfi érezte, hogy most nagy próbát kell kiállnia. -Ha ebben helyt nem áll, az egész terve dugába dült. Holnapra ezek -kialuszszák a mámort, s azontúl a méreg hatása is enyészni fog. -Nyugodtan kellett szembenéznie a veszélylyel. <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span></p> -<p>Eléje ment a Verbludnak.</p> -<p>Az, jobb kezében a kelevézet tartva, s a fájós lábát azzal -támogatva, jött sántikáló lépésekkel; utána négy junák, kivont -karddal és a balján pajzszsal. Mindenféle rossz indulat rítt ki a -tekintetéből. Szerteszét nézett, elbámulva az őrjöngő atyafiakon s -aztán egyszerre a dárdája hegyét a Solom mellének irányozva, -rárivalt:</p> -<p>– Megállj, kölyök.</p> -<p>– Én állok. De te ne állj, hanem ülj le, mert megrontod a -lábad.</p> -<p>– Ne legyen neked gondod az én lábamra, hanem a magad kutyafülű -fejére. – Te badnyák! – Ej de czifrára fel vagy öltöztetve!</p> -<p>– Fel bizony, mert most vőlegény vagyok. De mihelyt leteszem ezt -a gunyát, megint a badnyák leszek, s a te csontodat hegesztem.</p> -<p>– Nincs annak már semmi szüksége rád. Ebcsont beforr. Ha fájna, -nem jöhettem volna ide. Hát te csak vőlegény vagy most? Hol a -menyasszonyod?</p> -<p>– Mindjárt itt lesz, csak a kontyát felfőkötőzzék a -nyoszolyóasszonyok.</p> -<p>– Hát a násznépeddel mi történt itt?</p> -<p>– Látod. Vigan vannak.</p> -<p>– Nem értem, hogy mit beszélnek.</p> -<p>– Nem bizony, mert görög borokat ittak, s azoktól az ember -görögül beszél.</p> -<p>– Hazug babuka vagy! Méreg volt a borban, a mit ellopattál velük -a warángok pinczéjéből, attól lett az egész vár népe mind -kórságossá.</p> -<p>– Én magam együtt ittam velük egy korsóból; magam izleltem meg -minden bort legelőször, s látod, semmi bajom.</p> -<p>– Mert az ördög szereti a magáét. Neked nem ártott az meg. Jó -szerencse, hogy én meg a tizenkét vitézem nem ittunk belőle. Hát -ezeknek a bogumiloknak hova tetted az üstökeiket? <span class= -"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span></p> -<p>– Azok bizony fel lettek áldozva a keresztyén vallásnak. Tudod, -hogy az üstökfonás pogány szokás. A pap rábeszélte őket, hogy -vágják le.</p> -<p>– Hamarább elhiszem, hogy a medve azért nem visel farkat, mert -fogadása tartja. Te csufitottad őket így el. Te vágtad le a -kontyaikat.</p> -<p>– Ugyan hová tettem volna?</p> -<p>– Eladtad anyádnak, a pusztoloviczának, hogy fonjon olyan -kötelet belőle, a min fel lehet kapaszkodni az égbe. – Nem mégy -oda. Az én lábam meggyógyítottad. Látod, járni tudok rajta. Ezt -neked köszönöm. Hát meghálálom. Hazaküldelek az apádhoz. Ördög volt -az apád, oda küldelek hozzá a pokolba.</p> -<p>– Nem félek én a te ijesztgetéseidtől, zsupán! Te megesküdtél, -hogy én nekem semmi porczikámat nem engeded bántani, s ez a te -esküvésed engem jobban betakar, mintha a láthatlanná tevő -tündérpalást volna rajtam.</p> -<p>– Ezt jól mondtad, bagoly! Nem is bántja senki semmi izecskédet. -Semmi tagodat el nem szakítjuk, sőt még jobban hozzád ragasztjuk. -Egy darabban hagylak. Csakhogy épen megfürösztelek egy kis jó forró -szurokban. Hogy fog tetszeni?</p> -<p>Solom nagyot kaczagott erre a szóra. S a nevetés egész -természetesen jött magától az ajkára. Az villámlott a fejébe, hogy -a szurok felforralásához idő kell, s ha időt nyer, életet nyer. Még -ő kapja majd a halál kaszájának a nyelét a kezébe.</p> -<p>– Hahaha! Hisz ez meg épen gyönyörüség nekem. Otthon a -tündéranyám mind abban fürösztött. Majd meglátod, hogy úgy jövök ki -belőle, fehéren, mint a hattyu. Csak egyre kérlek.</p> -<p>– Akármit kérsz, ráadásul a szurokfürdőre, a tied.</p> -<p>– Azt, hogy a menyasszonyom is hadd fürödjék meg velem -együtt.</p> -<p>– A forró szurokban? A bizony úgy is illik. Kiki párjával. -Badnyák a mátkájával. Junákok! Készítsétek a <span class= -"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> fürdőt. -Hétféle füvet hányjatok bele, hogy illatos legyen.</p> -<p>A nagy ivóterem végében volt az óriási kandalló, a minek a -kürtőjéből vastag vaslánczon csüggött alá a roppant nagy kondér, a -miben egyszerre egy egész tulkot, vagy vadkant szoktak vetreczének -főzni. Annak a ma estére való tartalma már kifogyott, csak a -fenekén rotyogott még a zsiros borsos lélötty. A tűz égett -alatta.</p> -<p>Ez jó lesz most szurokfőzésre.</p> -<p>A míg a junákok a szurkot a tűzön forralták, a Verblud sorra -járta az atyafiakat, rázogatta, költögette. Az mind másról beszélt -neki, csak azt nem akarta tudni, hogy felébredjen.</p> -<p>– Ilyen pokolbeli varázst hozni a házhoz! agyarkodék a Verblud. -Rám néz valamennyi s az egyik menyecskének néz, a másik -sárkánykigyónak. – Hát te rabszolga itt az asztal alatt! Te is bort -ittál?</p> -<p>S a kopjája nyelével nagyot lökött a rabszolgán, a ki Solom hive -volt.</p> -<p>Az azt mondta rá, hogy «köszönöm az áldást».</p> -<p>– Ki vagy te? rivalt rá a Verblud.</p> -<p>– Hát csak ismered a királyodat? dörmögé a rabszolga.</p> -<p>– Ez abban van, hogy ő a bosznya király! Hát engem kinek -tartasz?</p> -<p>– Te vagy Chrysostomus archimandrita.</p> -<p>– No már ahhoz csakugyan hajazok. S aztán mit hoztam neked?</p> -<p>– Az arany rózsát hoztad el a pápától.</p> -<p>– No már azt Isten ugyse megkapod!</p> -<p>S azzal fogott egy szurokfáklyát, annak az égő kanóczát oda -szúrta a rabszolga kinyujtott tenyerébe.</p> -<p>A rabszolga arczán egy vonás sem rándult félre a fájdalomtól, a -míg a kanócz a tenyerét égette.</p> -<p>– A Szentháromság Isten fizesse meg ezt neked százezerszer, -mondá álomjáró hangon. <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span></p> -<p>– Bakfitty! Vad szamár! dörmögé a Verblud, s oda köpött a ficzkó -markába, hogy a kanóczot eloltsa. Ez az áldás szeget ütött a -fejébe.</p> -<p>A kandallóban fortyogó üst okádta már a fekete füstöt a benne -fövő szuroktól, a mit a junákok dárdáik nyelével kavartak.</p> -<p>– No királyfi, kész a fürdőd! mondá gonosz nevetéssel a -Verblud.</p> -<p>– Mindjárt megyek, szólt a királyfi, csak a gunyámat vetem -le.</p> -<p>S elkezdett vetköződni.</p> -<p>Azzal is készen volt.</p> -<p>– Hozzátok elő azt az üstöt.</p> -<p>A négy junák két rudat dugott keresztül a nagy üst négy -fogantyuján s leemelte azt a tűzről; oda tette a terem -közepére.</p> -<p>– Mindjárt ugrom, csak a menyasszonyomat várom.</p> -<p>– Kiálts neki, hogy siessen.</p> -<p>– Héj Darinka! Darinka! hol vagy? jöszte már sebtiben! kiabált a -Solom.</p> -<p>Egyszer aztán felhangzott a Darinka szava onnan a feljáróról, a -mi fel a bástyára vezetett.</p> -<p>– Jövök, vőlegényem!</p> -<p>– Repülj hát. Nézd, de nagyon várlak!</p> -<p>– Itt vagyok, ragyogok! kiáltá a leány, a hágcsóról nagyot -ugorva a terembe, kezében forgatta a guzsalyszárat a körüle csavart -kötéllel.</p> -<p>– Hahaha! nevetett a Verblud. Ez ugyan derék menyasszony! Épen -hozzád illik. Egy királyfi meg egy rableány! Panka! vetkőzzél -szaporán! Most én vagyok a kuma.</p> -<p>(A bogumiloknál az a szabadalma volt a násznagynak, hogy a -menyasszonynál a nászéjen ő teljesíté a szobaleányi -szolgálatot.)</p> -<p>– Jaj, szégyenlem, mondá a Darinka. Ne nézz ide, kérlek. -<span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span></p> -<p>– Hogy ne néznék? mikor nézek!</p> -<p>– No hát vakuljon meg a jobbik szemed!</p> -<p>Erre a szóra egy ijjhur pendülése hangzott valahonnan a -magasból, s abban a pillanatban egy sivító nyilvessző állt meg a -Verblud jobb szemében, s arra mintha az égből potyognának alá, -rohantak elő a hágcsóról a waráng suhanczok, nagy rivallással.</p> -<p>– Ne hagyd magad, Solom!</p> -<p>A királyfi párduczi gyorsasággal ugrott az egyik alvó férfihoz, -kirántá annak az öve mellől a handzsárját.</p> -<p>– No hát Verblud! Most már én viszem el a te koponyádat a -menyasszonyod szeretőjének. Jó lesz neki imádságos könyvet -támasztani.</p> -<p>De a Verblud még nem adta meg magát. Olyan volt mint a -megsebesített medve; végperczében a legfélelmesebb. Nem vesződött a -szemébe lőtt nyillal, hanem kétkézre kapta a nehéz dárdáját s úgy -rohant a királyfira. Ő rajta lánczból font pánczél volt; az pedig -mezetlen, mint Dávid a Goliáth előtt.</p> -<p>Hanem rohantában elkapta valaki a Verblud lábát. Épen azt a -sebesült lábát, a mit a Solom már félig meggyógyított. Az alvást -szinlő rabszolga volt az.</p> -<p>A Verblud egyet nagyot ordított a fájdalomtól s térdre bukott. A -második kiáltás már nagyon rövid volt, mert a Solom egy csapással -leütötte a fejét; s aztán felkapta azt az üstökénél fogva, s úgy -mutatta fel a magasba.</p> -<p>– Ilyen magas volt valaha!</p> -<p>A waráng fiúk rézszekerczéiket villogtatva rohantak a -vezérükhöz, a míg a menyasszonya diadalmasan borult a vállára.</p> -<p>A négy junák pedig rémületében elejté a czepelt üstöt, a szurok -feldült, a füstje lángra lobbant a tüztől, s akkor aztán a -szétfolyó pokolsár, mint a tűzokádó ürüléke terült szerteszéjjel, -lángnyelveket lövelve a magasba. A junákok az égő szurkon keresztül -rohantak az ajtónak, felszedve az opánkáikon a lángoló degetet s -úgy szaladtak <span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span> ki az udvarra, minden lépésüknél -lángnyomokat hagyva maguk után, kinn levő társaik nagy -rémületére.</p> -<p>A waráng suhanczok pedig a hátulsó hágcsón keresztül menekültek -el a királyfival, Darinkával, meg a hű rabszolgával együtt fel az -oszlopos erkélyre, ott hagyva a pokolmódra égő termet, -elkárhozottul ordító lakóival.</p> -<p>Az udvaron nagy riadal támadt: a nyolcz junák ott hagyta az -őrzött kapukat, s futott a várkapu felé, hanem a waráng fiúk nyilai -utolérték őket, hirmondónak sem futott el egy is.</p> -<p>Erre aztán a rabszolgák népe kitört kínzó műhelyeiből, s -megkezdődött a gyilkos boszuállás, a minek a magja emberöltő időn -át el volt vetve.</p> -<p>A bogumilok még védeni sem tudták magukat, álmukban dicstelenül -rabszolgafegyver ölte le őket.</p> -<p>Mikor a hold feljött a hegyek mögül, csak elbámult, hogy hova -lett az éjszaka? A mosszori vár lángja messzire bevilágított -hegyet, völgyet és csillagos eget.</p> -<h2>AZ OSTROM.</h2> -<p>Tvartimir knéz ezalatt igen jó fogást csinált a byzanczi úton s -azzal a nyert zsákmányt öszvérestül, tevéstül hajtva maga előtt, -nagy sietve igyekezett hazafelé, hogy legalább az ünnep utolsó -napjára otthon legyen. A gyónást nagy kár lett volna elmulasztani. -Biz az ilyen vitézi kaland nem megy végbe némi áthágása nélkül a -tízparancsolatnak. A legényfiuk is igyekeztek haza a kedveseikhez, -ámbár az esketési napról el is voltak késve.</p> -<p>A mint azonban az égbenyuló Dinára hegyszakadékából kibukkantak, -megdöbbentő látvány tárult fel egyszerre a szemeik előtt. Mintha az -átelleni gömbölyű hegy mögül akarna feltámadni a nap, nem is a nap, -az északi hajnal inkább, az egész ég tűzvilágban lángol, az ős -tölgyfa-erdők feketén csipkézik ki a lángpalástot. <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span></p> -<p>Azon az erdőn túl van a mosszori vár.</p> -<p>A bogumilok most már neki eresztett kantárral vágtattak előre, -Tvartimir és fiai elől a csapat élén, a prédát hátrahagyták, nem -törődtek vele, utat sem kerestek, hanem keresztül erdőn-bozóton -törtettek hanyatthomlok a sűrűnek, a tűzvilág a fák között is -átcsillámlott, jó vezér volt. A híres dalmata paripák, hosszú -bozontos sörényeikkel, széles homlokú fejeikkel, földet verő -farkaikkal, a mint a vészt megérezték, annál jobban rohantak előre; -a mitől más mén megijed, az éjjeli tűzvilág, az őket dühbe hozta, -vad nyerítésük volt a trombitaszó, a mivel egymást ösztönözték.</p> -<p>Az égő vár nappali fényt áraszta maga körül, mikor a knéz -csapatja az erdőből előtört, úgy hogy a bogumilok bronz sisakjai s -a tüszőik boglárai ragyogtak benne.</p> -<p>Tvartimir ordított a kétségbeeséstől. Fiam! Szlón! Feleségem! -Vőm! Váram! Kincseim! – Pedig még nem tudta, hogy mi történt?</p> -<p>Megsarkantyúzta a lovát, hogy sebesebben kaptasson fel a -várhegyre vezető úton. A közfalon nem látszott rés; a kapu nem volt -betörve: nem lehetett azt gondolni, hogy a várat ostrommal vette be -valaki. Talán csak véletlenül támadt tűz gyuladt ki ott benn, s a -faházak égnek, még azokért nem kár.</p> -<p>Ámde a mint fele utján járt, egyszerre csak hall három ismeretes -füttyentést a légben s arra egy nyilvessző a sisakján koppan -nagyot, egy második a tüszőjét furja keresztül. Jó szerencse, hogy -tele volt aranynyal, abban eltompult a hegye. A harmadik nyil -azonban a lova nyakában akadt meg s arra a paripa elkezdett -ágaskodni, hánykolódni, majd ledobta a lovagját a nyergéből.</p> -<p>Azután egy egész kardala hangzott a süvöltő nyilaknak, s mintha -óriások hárfáját vernék, úgy pengett a vár bástyáján a sok -tegezideg.</p> -<p>– Ellenség van a várban! kiáltá Tvartimir a fiainak. -<span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span></p> -<p>– Talán a rabszolgák lázadtak fel! mondá Tirimir, a legidősebb -fiu.</p> -<p>– Tíz rabszolga nem ér fel egy bogumillal.</p> -<p>– A mieink bizonyosan részegek voltak. Mult éjjel Boxiohu ünnepe -volt. A Szlón rest barom s a Verblud sánta kutya, azok miatt -felfordíthatták a várat.</p> -<p>– Majd mindjárt meglátjuk, hogy ki van a várban.</p> -<p>A knéz rögtön parancsokat osztott a vitézeinek. A bogumilok -mindenféle stratagémával jártak, a várostromhoz is értettek. Egy -részük leszállt a lóról: azoknak hosszú, teknő alakú pajzsaik -voltak bivalybőrrel bevonva. Ezek a rövid egyenes kétélű kardot a -fogaik közt tartva, a jobbjukban a kelevézt szorítva, mint egy zárt -palánk haladtak előre: hegynek fölfelé. Azalatt a többiek lóháton -nyomultak utánuk, lovaik fejére legörnyedve s kézijaikat -felajzottan tartva, s a mint a bástyafalon egy fő, egy emberderék -felbukkant, jól czélzott nyilaikkal egybe üdvözölték.</p> -<p>A bástyatetőről azonban most már nem nyilakkal lőttek, hanem -nehéz köveket hengerítettek alá; a robogó szikla egy-egy rést ütött -az érczpalánkon; de azért fel nem tartóztatta azt: a pajzsok ismét -összezáródtak s az ostromló fal nyomult előre rendületlenül.</p> -<p>A bogumilok elértek a bástya alá, daczára a kőzápornak. Ők nem -használtak lábtót a bástyaostromláshoz. Egyik sor harczos a másik -vállára lépett; az alsók pajzsaikat a fejük fölé emelték, s mikor -négy-öt sor harczos, mint egy lépcsős lejtő, a bástya párkányáig -fölért, akkor a hátul maradt lovasok egyszerre leszöktek -nyergeikből s bal karjukon a kerek pajzszsal, jobbjukban a kétélű -karddal, egy futamodásra felrohantak a pajzstetőzeten, mintha -házhiúra futnának fel; s onnan szilaj ordítással szöktek fel a -párkányra az ellenség közé.</p> -<p>Az ostromlottak csak ekkor mutatták meg, hogy mit tudnak. -Egyszerre csoportostul álltak fel a bástyafokra: buzogány, -szekercze, nehéz pőröly, faltörő vasrúd volt a kezeikben, a mik -ellen nem oltalmaz meg a kerek pajzs <span class="pagenum"><a name= -"Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> és pikkelypánczél, a mit -a bogumil visel. Ők maguk csupa félmeztelen alakok, a minők a -bányák üregeit lakják, daróczrongy, irhabőr lógg a csipejükön; de a -vezérükön még az sincs, az egész meztelen. De még szakálla sincs, -sima képe azt vallja, hogy gyermek, csakhogy a két keze mást mond, -mind a két öklében egy-egy szekerczét forgat, sújt jobbra, sújt -balra, s a hová üt, pajzs hasad, koponya törik, vér kiomlik, olyan -mint egy valódi hadnemtő. S a közben szavával, csattanó hangjával -biztatja a népét, s mikor a füle mellett egy-egy nyil elsivít: -ráfúj, mintha szunyogot fujna el.</p> -<p>A boszuálló rabszolgahad és a waráng legények visszaverték az -első rohamát a knéz harczosainak; s akkor egy nagy vaskondérból égő -ként zudítottak alá a falig emelkedő öt sor pajzsos vitézre. Arra a -pajzstető egyszerre kezdett beroskadni. A lecsorgó kén elkábította -a vitézeket. Az egész testudo felbomlott, a támadóknak hátukra -vetett pajzsokkal kellett tova menekülniök; s a mint aztán -megkezdték a futást a lejtőn lefelé, addig meg sem álltak, míg az -erdő széléhez nem értek. Egy-egy utánuk lóditott malomkő gázolva -taposta el a menekülőket.</p> -<p>Tvartimir, mikor a visszakerült vitézei homlokán meglátta a -sebeket, paizsaikon a hasadásokat, azt mondá:</p> -<p>– Ez nem a rabszolgák keze szennye! Ez a warángok szekerczéinek -a köszöntése. Ismerem a szavajárását!</p> -<p>A warángok vannak a várban.</p> -<p>Az ő csatadaluk az, a mi a visszavert ostrom után -felhangzik.</p> -<p>Hősi rohammal, bogumil módon, ez a vár be nem vehető.</p> -<p>Ezt csak görög módra lehet elfoglalni. Visszahuzódni az erdőbe s -ott maradni lesben lappangva. A lovakat azalatt leviszik a völgybe, -hogy a nyerítésükkel el ne árulják a megszállók ittlétét.</p> -<p>A vár és a város porig fog égni, a bennlevőknek ott nincs -maradása. A vereskakas lángfarka már a kőfalak <span class= -"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> -ablakain is kezd kilobogni, s a főtorony rézteteje sem állja -sokáig, hogy ott rázza a válláról a ráomló zsarátnokot, a -gerendázata majd meggyulad az izzó burkolattól s akkor az is -beomlik. A várban levő ellenség kénytelen lesz kijönni az -elpusztult omladékok közül s az erdőn menekülni. Akkor aztán -belejut a kelepczébe, a honnan egy sem viszi el a fejét. – Vagy -pedig leszorulnak a bányaüregbe; a hol azután maguk magukat fogják -meg, mert a buvó folyam völgyéből nincs kijárás. Az egy csapda: -farkasverem. – Vagy pedig jön egy-egy éjjeli zivatar, melynek -palástja alatt észrevétlenül lehet megközelíteni a bástyafalat, s -mielőtt az ostromlottakat az álmos őrök fellármázhatnák, -bennteremnek a bogumilok a várban.</p> -<p>Kedvezett a szerencse.</p> -<p>Még két napig égett a vár: utolsó volt a nagy torony, mely -kigyuladt belülről, mikor a nehéz réztető lezuhant, az egész hegy -megrendült az omlásától s aztán lángolt ott magában a kőóriás, mint -egy rengeteg pogányoltár. A falba beépített koponyaábrák úgy -vigyorogtak a messziről néző bogumilok szeme közé.</p> -<p>A második nap éjjelén megfordult a szél s a füstöt úgy leverte, -hogy az egész völgy megtelt vele. Nagy gomolyogva jött az erdőt -nyövő dalmata forgószél onnan a Dinára hegy felől. A puszta -légnyomás kioltá egyszerre a tüzet a toronyban, a füst közül csak -az izzó gerendák világítottak még elő. Azután nekieredt a -hófergeteg, a mely úgy ontja a havat, hogy ilyenkor a pásztornak -folyvást körben kell hajszolni a juhait, kecskéit, hogy szérűt -tapossanak maguk alá, különben reggelre pakulárustól együtt el -vannak temetve.</p> -<p>Ez volt a lesben állóknak való idő.</p> -<p>Se eget, se földet nem lehetett látni. Egész a bástyafalig -felnyomulhattak a hózivatar alatt, senki sem vette őket észre.</p> -<p>Nagy bámulatukra még a bástyakaput is nyitva találták. -<span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span> Még csak a koloncz sem volt rajta. -Bemehettek akadálytalanul az udvarra.</p> -<p>Az egész bástyán egy őrt sem találtak.</p> -<p>A tűz mind kialudt már a romok között, a szakadó hó kioltotta az -utolsó zsarátnokot is, csak a torony pinczeboltjából emelkedett még -ki, mint egy halott vár kisértete, valami fehér gőzfelhő, ott még a -megolvadt réztető lávája forr.</p> -<p>A torony kapujának kettős szárnya pedig ki volt fordulva a -sarkából és azok is félig elégve. Be lehetett menni a várba.</p> -<p>A vitézek ovakodva hatoltak előre, magasan tartva a pajzst, -hajításra készen a kelevézt, fogaik között a kardot: cselvetéstől -lehetett tartani. Sehol sem ütköztek élő ellenségbe. Ellenben a -földön heverő hullákba minden lépten-nyomon, a miket már nagyban -eltemetett a hó, csak egy megmerevült kar emelkedett fel itt-amott -a hófuvás alól.</p> -<p>Az ostromlók maguk is alig láthattak a nagy förmetegből a -dárdájuk hegyénél odább. Csak megbotló lábuk tudatta velük, hogy -itt egy háznak a tanórkapuja volt, a mely földig égett, emitt egy -mestergerenda a nagy őrduczból. Itt volt valaha a város!</p> -<p>Itt nem volt kit keresni; a kőépület lépcsőgádorán siettek fel: -ott már nem hordta a szél a szemükbe a havat, hanem annál sötétebb -volt. Rátaláltak a nagy ivóteremre. Ott még volt valami világosság. -Abba a gödörbe, a miben a fekete dalmata bort szokták tartani, mind -összefutott a nagy tűzben megolvadt réz, czin, arany, ezüst, vas, -serleg, kondér, sisak, az még most is izzott s veres fényt -kölcsönzött a pokolsötétnek.</p> -<p>Visszatoppantak az ajtóból. Egy csontház volt ott, feketére -égett embermaradványok. Csak a koponyák hiányzottak belőlük. Hát -azokat hová tették?</p> -<p>Felkutatták a rom minden zugát: az ellenségnek csak a keze -nyomát találták mindenütt, de a lába nyomát sehol. Hová futhatott -el? <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span></p> -<p>A bástyáról jelt adtak a knéznek, kürtszóval, hogy a vár el van -foglalva, s az rögtön nyomult utánuk egész hadával.</p> -<p>– Le ne öljétek őket! ordítá messziről. Ő akarta a meglepett -ellenséget szemenkint halálra kínozni.</p> -<p>Nagy volt aztán az elbámulása, mikor a toronykapuhoz érve, semmi -csatazajt sem hallott, s a kapuban állongó őrök azt mondák neki, -hogy az egész várban egy élő lelket nem találtak sehol.</p> -<p>– Egy élőt sem? hördült fel Tvartimir. Hát az enyéim? Hát a -leányok? Hát a gyermekek?</p> -<p>Senki, senki!</p> -<p>Mint a kölykevesztett medve, mint az oroszlán, mint a behemóth, -úgy rohant ordítva végig a puszta folyosókon, kedvesei nevét -kiabálva, ha egy holttestbe botlott, felkapta karjánál fogva és még -fájdalmasabb sikoltással ejté ki kezéből. Nem volt annak feje.</p> -<p>Felfutott a kőlépcsőkön abba a lakosztályba, a hol saját -hozzátartozandói laktak. Az is ki volt égve.</p> -<p>– Hová lettetek? Hová lettetek?</p> -<p>S aztán sorba kiáltozta a neveiket.</p> -<p>– Te Marinka! Te Szlón fiam! Te Verblud vőm!</p> -<p>Egyszerre csak felszakadt a hófelhő, a szél ketté repesztette, s -a sötét kék égen előtündökölt a tele holdvilág.</p> -<p>S arra száz meg száz férfiajk kiáltása csendült fel egy -egyetemes jajszóban, a milyen egy sziven talált férfinak a -jajkiáltása.</p> -<p>A leégett város helyén, a minek a négyszögű határát még jelölte -a szerteszétdult, félig elégett palánk, ott épen a piacz közepén, a -hol azelőtt a kereszt állt, volt egy iszonytató gúla emelve -levágott emberfejekből; a legfelső koponyákon nem volt már emberi -ábrázat, ezek az ivóteremben úgy összeégtek; csak a gúla zárköve, a -legfelül tett fő volt ép és ismerős: az volt a Verblud feje, a -vőlegényé, a szemébe lőtt nyillal, a mit a Solom levágott és -magával hozott. <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span></p> -<p>Tvartimir knéz onnan a folyosó magas erkélyéről csak egyenesen -levetette magát arczczal az udvarra, ha társai fel nem fogják a -karjaikkal, bizonyosan nyakát szegi.</p> -<p>A koponyapyramidon még volt valami nevezetes; de azt csak később -értette meg az ember, hogy mi az? Egy hosszú guzsalyszár volt -odatűzve a csúcsába, s azon lobogott a sok levágott üstök, mint -valami lenköteg, mint a rokka bábja.</p> -<p>Tvartimir odarohant a rémséges gúlához, s lerántotta annak a -csúcsáról a Verblud fejét, s két kezébe fogta, nagy zokogva.</p> -<p>– Oh te hősöm! Te dicsőségem! Házamnak fényes világa! Ki oltott -ki téged? Ki tudott tégedet megölni? Hah! Gyáva nyil döntött -le!</p> -<p>S a koponya szemébe lőtt nyilon megismerte a waráng betüket; -küldőjének a rovásnevét.</p> -<p>– Hol a többiek? Az öregek? A gyermekek? Szólj! mondd meg! -Verblud! Dicső fiam!</p> -<p>Az nem mondta meg, hanem az a szélben lobogó zászló megmondta -neki. Kezébe akadt a guzsalyszár.</p> -<p>Azon aztán felismerte a levágott kontyokat.</p> -<p>– Ez a komám üstöke volt, ez a fakó! Ez az ősz a legvénebb -kapitányomé, ez a szénfekete volt a panduré. Ez a guzsalyszár a -boszuállás a waráng királyné felcsufolásáért!</p> -<p>S azzal odavetette magát a koponyahalomra és sorba csókolta -valamennyit. Mind az ő kedvesei voltak.</p> -<p>– Kelj fel apám! kiálta Tirimir, a legidősb fia. Nyomára -akadtunk az átkozott gyilkos hadnak.</p> -<p>– Hol vannak? hörgé feltápászkodva az apa.</p> -<p>– Itt vannak a föld alatt, alattunk. A bányába menekültek le a -gyávák.</p> -<p>A harczosok a taposómalmot felkutatva, annak a gépezetét még -elrontatlan találták, más minden műhely össze volt rombolva, kádak -széttörve, hajtókerekek szilánkká hasogatva; de a felhúzógép -megmaradt. Természetes, <span class="pagenum"><a name="Page_147" -id="Page_147">-147-</a></span> hogy a legutoljára leszállók nem -ronthatták azt el.</p> -<p>S hogy csakugyan ezen az uton szöktek ki a várból, és hogy mi -szándékkal tették ezt? azt sejteti a padlaton elszórt rozs és árpa. -Ezek az élelmiszereket is levitték magukkal a bánya üregeibe s -hosszú ellenállásra készülnek.</p> -<p>Onnan a bányából ugyan nincs hová menniök többé, mert a -tárnakijáratok mind a Bludár völgyébe nyilnak, a melyből nincs -szabadulás; s ha a bogumilok az aknalejáratot befalazzák, akkor -azok oda alant elénekelhetik a saját halotti zsolozsmájukat: el -vannak temetve eleventen.</p> -<p>De az ilyen temetés nem oroszlánok szája izéhez való. Ők a vérét -akarják az ellenségnek inni. Igenis, meginni. Serlegbe öntve, a -hogy a görög történetirók festik a «vérbulcsút».</p> -<p>– Utánuk! Le a föld alá!</p> -<p>Ez volt az általános riadás.</p> -<p>Hat ember fér csak el egy bivalybőrtömlőben, mely egyszerre alá -száll a taposómalom korongján. Ennek a hatnak az egész ellenséggel -kell megütközni és viaskodni addig, a míg a másik tömlő új -csoportot szállít alá. A küzdtér szűk, egy bányafolyosó: karddal, -szekerczével vágni nem lehet ott, mert a sziklapadmaly alacsony, -csak két ember küzdhet egymás ellen. Azok közül az egyiknek meg -kell enni a másikat.</p> -<p>Ki legyen az első hat, a ki alászáll?</p> -<p>Mindenki tódult a leszálló tömlőhöz, mindenki első akart -lenni.</p> -<p>– Félre innen! kiáltott Tvartimir, az öreg. Én leszek az -első.</p> -<p>– Ereszsz engem inkább, szólt Tirimir, visszatartva az -apját.</p> -<p>– Lódulj! Neked nem volt feleséged, se fiad, se vőd, a kikért -boszut állj. <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span></p> -<p>S azzal beleugrott a tömlőbe. Még öt vitézt választott maga -mellé.</p> -<p>Az öklébe fogta a jazditot, a végső harcz fegyverét. Ez -olyanforma, mint egy kengyelvas, a végén háromszögletű tőrrel. -Ezzel csak taszítva harczolnak, mikor már a sűrű sokaságban se -kard, se buzogány nem dolgozhat, hanem ennek az ütésétől aztán se -pajzs, se vért meg nem védelmez. Ilyen kell a föld alatti -harczhoz.</p> -<p>– Ereszszétek a bodont! kiálta a knéz, s még aztán azalatt, hogy -a tömlő alászállt, elővette az oldaláról a kürtöt és belefujt -háromszor. Hallják meg azok a vakondok oda alant, hogy érkezik és -álljanak vele szembe!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="center">«<i>Disputa.</i>»</p> -<p><i>Kritikus.</i> De már ez még is erős dohány, a mivel a szerző -az olvasó pipáját megtölti. Ilyen pogány vérontás, pusztítás, -betlehemi gyermekgyilkolás, vérbulcsú, koponyapyramid egyhujjában! -És mind ezt miért? Azért, hogy a waráng király feleségének egy -guzsalyszárat küldtek prezentbe. Tudom előre, hogy mit akar rá a -szerző előhordani. Hogy ez a kegyetlenkedés mind az akkori elvadult -erkölcsöt jellemzi. Az ótestamentumban is találunk ilyen -vérfürdőket. Dzsingiszkán is emelt a bokharai pusztán -koponyapyramidot, még pedig negyvenezer fejből, s a törökök által -épített koponyavár Nish mellett még nem régiben is látható volt. Ez -mind historice megáll. Sőt az is Nemesisnek vehető, hogy az -állítólagos mosszorivár homlokfala olyan szépen ki volt rakva -ellenséges koponyák architectonikai ábráival és így csak a kölcsön -lett nekik visszafizetve a saját várukban, azonban itt a regényiró -jön birálat alá, nem a historikus; a mit megtehetett Dzsingiszkán, -Józue és Kara Mustafa: azt nem teheti meg egy tizenhárom esztendős -fiu, ha még úgy oroszlántejet <span class="pagenum"><a name= -"Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> szopott és sárkányvért -ivott is, gyerek korában; egy kezdődő regényhős, a kit a szerző a -közönség rokonszenvével akar megajándékozni, de a kitől aztán arra -a hirre, hogy ez a nemes érzésekkel teljes királyfi képes volt az -ellenséges törzs asszonyait, leányait, gyermekeit mind halomra -gyilkoltatni, nemcsak az olvasó fordul el iszonyattal, de még magam -is, a ki külömben flegmatikus ember vagyok, képes volnék a -papirvágó kést kezembe ragadva, együtt szállni alá az öreg -Tvartimirral, s ha meg nem kapjuk ezt a ribancz kölyket és ki nem -fordítjuk a bőrét, hát a szerzőt négyelem fel ezzel az ollóval!</p> -<p><i>Szerző.</i> Bocsánat. Hátha nem ölette le a királyfi azokat -az ártatlanokat?</p> -<p><i>Kritikus.</i> Akkor hová tette őket? Ahá! Ezt magunk is -szeretnők tudni. Így tehát nagy vigasztalás az olvasóra nézve, hogy -most következik egy olyan fejezet, a miről még a szerző sem tudja, -hogy mi mindenféle lesz benne?</p> -<p class="center">*</p> -<p>Az öreg knéz nem várhatta, míg a tömlő földet ér; előre kiugrott -belőle, jó szerencse, hogy a nyakát ki nem törte.</p> -<p>Még akkor is belefujt a kürtjébe, hogy kihívja a tusára -ellenségeit.</p> -<p>Azonban a kürtszó végig visszhangzott a sötét tárnafolyosón s -nem felelt rá semmi nesz.</p> -<p>– Nem vártak be itt a szorosban a gyávák! agyarkodék Tvartimir. -Pedig tudták, hogy hatnál többen nem jöhetünk le egyszerre! Nem -tetszett nekik a tusa ököl-ököl ellen! Bizonyosan a nagy templomban -gyültek össze, a hol nagy sokaságban harczolhatnak rendes -fegyverekkel. Keressük ott őket!</p> -<p>A junákjai le akarták beszélni, hogy hatod magával ne rohanjon -neki egy egész tábornak, de nem vett be semmi tanácsot. Addig -azonban mégis csak türtőztetnie kellett a <span class= -"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> -haragját, a míg a vitézek előkeresték a tűzszerszámot, hogy fáklyát -gyujtsanak, mert a nélkül az ember a bányában falnak rohan, gödörbe -esik. A kova, aczél, kénfonál minden régi harczosnak ott volt a -tüszőjében, még ha eltemették is, vele ment a másvilágra. Nemsokára -égett a két fáklya, egyet elől vittek, másikat hátul.</p> -<p>Az a nagy templom pedig nem azért neveztetett így, mintha abban -a földalatti istenek számára lett volna felállítva valami -kárhozatos oltár, hanem csupán az alakjánál fogva. Egy roppant -átmérőjű körterem, magas kupolával, hasonlatossá tette egy dóm -belsejéhez s az oldalfalakból kimeredező sziklacsompók könnyen -elnézhetők voltak szobroknak. Ez azonban egy régi római bánya ürege -volt, a mit egészen kivájtak a nemes ércz végett; ez időben a -bányamunkások közös alomhelyének volt használva. Itt volt a -pihenőjük, a hol nem mondhatni, hogy éjszakáztak, mert éjszakájuk -volt mindenütt és örökké.</p> -<p>Tvartimir knéz csodálkozva állt meg a folyosó végén, mely a -templomba vezetett: meglepte a nagy üresség. Itt sem talált semmi -élő teremtést.</p> -<p>– Még tovább szöktek! Keressük őket a kriptában.</p> -<p>De itt mégis engednie kellett a kisérői okosabb szavának. Ez a -bánya nagy labyrinth, annak a tekervényes katakombáit egy csoport -be nem járhatja; jobb lesz bevárni, míg a többi vitézek is -alászállnak, s akkor aztán terv szerint kell felosztani a kutatást; -minden csapat más-más sánczfolyosót járjon be, s utoljára úgy -jöjjenek össze valamennyien a kriptánál.</p> -<p>A kripta egy szédítő mély örvény volt, az is a régi római -bányamívelés emléke. Két vagy három olyan egymás fölé vájt dóm, -mint a nagy templom, valami catastropha alkalmával egymásba omlott, -s azután egy mély üreget képezett, melynek a fenekét be nem járta a -fáklyavilág. Csak ha égő szalmakoszorut bocsátottak alá, annak a -világánál lehetett kivenni, hogy ott a fenéken valami tó van. A -későbbi tárnafolyosók mind ide vezették le a vizeiket; <span class= -"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> azoknak -a szádái látszottak köröskörül, mint a partifecskefészek a Balaton -partjaiban. Egy sziklába vágott karzat futott körül a kriptán -háromnegyedmagasságban, a mi mellvéddel volt ellátva.</p> -<p>A junákok nemsokára olyan nagy csapatban voltak együtt a -bányában, hogy neki indulhattak az ellenség keresésének.</p> -<p>Keresték kürtölve, kiabálva, szidalmazva. Az nem jött elő -sehonnan. A folyosók egyik vége a szabadba vezetett. De arrafelé -ember számára nem volt mód a menekülésre. A sziklafal meredek, a -kihordott kőtörmelék csúcshalma száz lábnyira van az üregszádától. -Bejárták az alsó, felső, legalsó bányákat, a tüzelőszekerek -raktárait, a fáskamarákat, az eczettartó cisternák kamaráit: sehol -sem találtak elbujva senkit. Utoljára valamennyien kibukkantak a -kriptához vezető fecskefészkek szájain s a mint alább, följebb -meg-megjelent egy-egy fáklya a tág sziklaüregben, úgy tetszett, -mintha a pokol égboltozata kezdene megtelni csillagokkal.</p> -<p>Ellenséget nem hozott magával egy sem.</p> -<p>Az öreg knéz ki volt fáradva a dühtől, mikor legutolsónak -megérkezett a kivilágított nagy üregbe.</p> -<p>«Sehol sem találjuk őket!» Ezt hallá mindenünnen.</p> -<p>Kihajolt a mellvéden s lekiáltott harsány hangon a -mélységbe:</p> -<p>– Hej ti gyáva czenkek! Hová bujtatok? Jertek elő!</p> -<p>Az örvénynek nevezetes visszhangja volt, tizenegyszer adta -vissza a belekiáltott szót; a vége felé úgy tetszett, mintha egész -embersokaság kiabálna odalenn. Csak a sziklák kiáltottak.</p> -<p>Az üregbe égő szalmakévéket hajigáltak alá. Azoknak a lángjánál -sem lehetett fölfedezni senkit.</p> -<p>– No, ha itt nincsenek, akkor odakinn vannak a völgyben, mondá -Tvartimir. Ott megkapjuk őket.</p> -<p>S ha azt tették a lázadók, hogy a bányaüreget elhagyva, a -hegyoldalba épített kohókba, érczpárolókba és a még <span class= -"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> -alantabb fekvő érczzuzókba vették be magukat, akkor a -legveszedelmesebb menedéket választották, mert felülről az -ellenfeleik sziklákkal verhetik őket agyon. Azok a faépületek -ellent nem állnak az aláhengerített csompóknak.</p> -<p>A vezértárna folyosója kivezetett a völgybe.</p> -<p>Azonban itt következett még csak a nagy meglepetés.</p> -<p>Az egész völgy mentén nem volt se egy pajta, se egy kunyhó, a mi -fából készült, a kohóknak kőfalai álltak, kialudt kemenczéikkel, de -azokból is hiányzott a fűtésre felhalmozott tölgyfa. S a mi még élő -fa volt a völgyben, az mind ki volt vágva.</p> -<p>Odább haladtak a völgy szorosán, a hol rendes hidak vezettek az -árkokon keresztül. A hidak is eltüntek.</p> -<p>Mikor aztán a Bludár partjára leértek, alig ismertek a helyre. -Nem régen még egymást támasztotta egyik faépület a másik után, -érczzúzó, gubakalló, őrlőmalom. – Nyoma sincs már. – Hát azok a -hatalmas gátak, az erős zsilipek, a mik a Bludárt szolgálatra -kényszeríték, hova lettek? Simára eltisztítva minden.</p> -<p>De hova lettek azok, a kik mind ezt elkövették? A rombolók, a -gyilkolók, az égetők!</p> -<p>Ki nem futhattak ebből a rabok völgyéből, mert ennek nincs több -nyilása, mint az az egy odafenn a várban.</p> -<p>Ég vette fel, pokol fogadta be őket?</p> -<p>Denevérekké lettek-e? gyikokká változtak-e?</p> -<p>– Hová lettetek ti átkozottak? ordítozá tomboló dühében -Tvartimir, a Bludár szikláit rugdosva.</p> -<p>A Bludár pedig nagy harsogva, zúgva tört elő a szédítő sziklafal -egyik oldalából s bömbölve omlott be az átelleni oldalán a mély -pokolüregbe; beszéd volt az, csak érteni kellett.</p> -<p>Csak nem tették azt talán, hogy annak a bujdosó folyamnak a -hátára üljenek, hisz ez elviszi őket a hegyek világtalan -mélységébe, s soha az Isten napját meg nem látják többet. -<span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span></p> -<h2>A BLUDÁR.</h2> -<p>A waráng királyfiban egy második Hannibál veszett el. Mint az a -púni hadvezér leleményes a tervezetben, gyors a kivitelben, a -lehetetlenségek megoldásában szerencsés.</p> -<p>Miután a bevehetetlen mosszori várat, melyet a bosznyák király -összes seregei hasztalan ostromoltak az elmult években, ravasz csel -által elfoglalta, s a nemzetén ejtett gyalázatot megboszulta, nem -kapta el a diadal mámora. Jól tudta, hogy minő tüzet rakott. El nem -olthatja azt; – tehát szítania kell.</p> -<p>Rögtön a vár felgyujtása és az álomitaltól elkábult bogumil -harczosok legyilkolása után elfuthatott volna bajtársaival együtt, -a rabszolgákat is hagyhatta volna szétszaladni, még akkor senki sem -gátolta. – De hová futni? – Haza, a maga nemzetéhez, a warángok -közé? A felszabadított rabszolgák oda nem fogják követni, hogy újra -rabszolgák legyenek s még büntetést is kapjanak régi uraiktól, a -kiknek nyájait elhajtották s elvált feleségeiket elvették. – De a -waráng fiuknak sem lesz tanácsos a saját városuk piaczán most -megjelenni, mert az valóságos lázadás volt a waráng király ellen, a -mit most elkövettek. Megrohanni egy szomszéd nemzet várát; azt -elpusztítani, vérfürdőt csinálni benne, teljes béke idején, a -Jehova parancsa ellen, a római pápa, és a magyar király és a -raguzai köztársaság tilalmával daczolva. E miatt Dávid király -minden bizonynyal le fogja üttetni a hőstett elkövetőinek a fejét, -legutoljára hagyva a saját édes fiáét; vagy pedig ellenkező -esetben, ha pártul fogja a mosszori hős fiakat, akkor háborúba -keveri a waráng nemzetet a bogumilokon kívül még Raguzával és a -bosznyák királylyal is, s abban az ő megfogyott nemzetének el kell -pusztulni.</p> -<p>Tehát haza még most nem mehet. De itt sem maradhat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> -Tvartimir knéznek, ha a vazalljait összehivja, egész hadserege van, -s annak ő ezzel a rabszolgahaddal, a rommá lett várfalak közt -ellent nem állhat.</p> -<p>Vagy engedje magát egyik völgyből a másikba üldöztetni, mint a -futó vadat, mint a kóbor zsiványt?</p> -<p>Messzelátó terveket főztek ők ki frater Aktæonnal a -remetebarlangban.</p> -<p>Az a sziklaoduba száműzött asceta onnan a vizipatkányoktól -látogatott nyirkos barlangjából olyan vakmerő álmokat virrasztott -meg élő valósággá, a minők ha sikerülnek, az egész világot -megfordítják sarkaiban, új szenteket adnak az égnek és a földnek; -megváltoztatják a társadalom alakját, az erkölcsöket, a jó és a -rossz közötti külömbség fogalmait, helyet cseréltetnek a fejek -díszeivel, a hármas tiarát felváltja az «arany lánna», – -tollkoszorút a főkötő, s a szarvakat a cserfüzér.</p> -<p class="center">*</p> -<p><i>Kritikus.</i> Ezt értse meg ember kommentár nélkül!</p> -<p><i>Szerző.</i> Majd kiderül ez mind a vallatásnál.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A mosszori vár elpusztítása csak az első feladat volt. Elrontani -a félelmes fészkét a patarénoknak, a kik a nagy tervnek leginkább -utjában álltak, másvilágra küldeni a kolostorba zárt menyasszony -eljegyzett vőlegényét, a kinek a jogáért Milenkát fegyelemben -tarták; de ezen túl kezdődött még az igazi merénylet. Azok a -vakmerő fiuk, a kik azt így merték elkezdeni, merik azt folytatni -is majd a végső csapásig.</p> -<p>Kijönni a mosszori várból és hová menni? Ez volt a második -ugrás.</p> -<p>A Bludár egy olyanforma erejű folyó, mint Magyarországon a Sajó, -Tirolban az Inn. A mosszori völgyben <span class="pagenum"><a name= -"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> három öles magasból -szakad alá, szédítő meredek sziklafal aljából, száz lépéssel a -vízesés alatt rögtön megcsendesül a rohama; mert a sziklameder -fölfelé emelkedik, itt egy részét gátak közé szorítják, s -zsilipekkel mérsékelve bocsátják a malmok, kallók kerekeire. A -folyvást emelkedő meder mindig odább kényszeríti a folyamot tóvá -gyülni, mely az egész völgyet átfogja; ezen alul aztán, közel tolt -sziklakoloncz között, nyilsebesen vágtat a folyam alá, egy ujabb -zuhatagot képezve, s onnan aztán folyvást haránt hanyatló mederben -csattogva vágtat alá, félkörben körülkerítve az aranytermő hegyet, -s a félkör átelleni oldalán éles padmalylyal mosva alá a -sziklafalat; míg végre, alig ezer lépésnyire a kiömlése helyétől -ismét berohan egy barlangba, mely folytonos mennydörgést bömböl -vissza az örök zuhatagtól.</p> -<p>Hová lesz azután a Bludár folyam?</p> -<p>Frater Aktæon ezeket mondá Solomnak:</p> -<p>«A Bludár nem vész el a kősziklák ismeretlen mélységeiben; hanem -utat tör magának a tengerhez. A hol ismét napfényre jön, távol, más -hegyláncz völgyszakadékában, ott már más neve van. Bizonyosan -tudom, hogy a Branta folyam azonos a Bludár folyammal. Gyakran -találnak a brantavölgyi aranymosók egy-egy különös alakú merítő -száphoz hasonló falapátot, a mit a Branta hozott le magával. Az -ilyen lapátokat csak az aranybányák érczzuzóiban használják. Az -tehát kétségtelen, hogy a két folyam egy, csak a neve lesz más. -Azonban a Branta mégis kisebb, mint a Bludár. Ennek megint az a -megoldása, hogy a folyam valamely barlangi tóban kétfelé szakad, s -a kisebb ága valahol másutt tör magának folyosót egy más völgy -felé. Ez az én patakom itt. Nem rég egy nehéz sulykot találtam a -patakban, a minőt a czölöpök beveréséhez használnak, a nyelébe -billoggal volt beleégetve a mosszori knéznek a czimere, egy -keresztbe fektetett kard és kalapács. Ez is onnan jött hát. – A -folyam nagyobb része a brantavölgyi szikla-amphitheatrumból tör -elő. Az is egy <span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> olyan félkerek, bezárt völgy, mint a -mosszori vár völgye. A külömbség csak az, hogy a Branta kitör a -völgyből s a három tüzes szentek kolostora mellett elzuhogva, alá -omlik a völgybe. Az a kolostor tehát semmi oldalról meg nem -támadható, egyedül a Branta folyam szádán keresztül. Ezzel szemben -van a sziklaablak, melynek üregéből a kisebbik anyád, Bravalla -őrjöngő üvöltése verseng a habok csattogásával. Most csak egy olyan -ember kell, a ki a lehetetlenséget kineveti.</p> -<p>– Az vagyok én, monda Solom. Bizd rám a többit.</p> -<p>S azzal neki indult a «lehetetlenség» legyőzésének, mint a mesék -sárkányölő vitéze. Igazi «Hüvelyk-Palkó».</p> -<p>Mikor a Tvartimir csapatja megjelent a vár előtt, már akkor nem -volt más választásuk a várat elfoglalt lázadóknak és a warángoknak, -mint életre halálra védelmezni magukat. Az első rohamot a -kétségbeesés erőfeszítésével visszaverték.</p> -<p>Ez első diadal után azonban megmondá a királyfi társainak, hogy -tovább itt nem védelmezhetik magukat; gondoskodniok kell az -elmenekülésről. Tanácsot tartott, s abba meghívta a felszabadult -rabszolgák legvénebbjeit, s mint okos vezető, először az -alsóbbaknak engedte magukat kibeszélni, nem futott előre a maga -tervével, hadd jöjjön elő kiki a maga bölcsességével.</p> -<p>A legöregebb bányász azt ajánlotta, hogy követet kell küldeni a -knézhez és tudatni vele, hogy az asszonyok, leányok, gyermekek -életben hagyatnak, ha a knéz a várbelieknek szabad elvonulást enged -s hitével fogadja, hogy nem üt rájuk, akkor ezt a népet élve -megkaphatja; ha ellenben nem áll rá az alkura, akkor itt a szeme -láttára fogjuk az asszonynépet, a gyermekekkel együtt, a -bástyafalakról aláhajigálni. Ezért volt nagyon üdvösséges, hogy a -királyfi nem engedte a nagy vérengzés alatt az ártatlan asszony, -gyereknépet leöletni, hanem maga bezárta őket a földalatti -raktárakba.</p> -<p>– Úgy beszéltél, a hogy vén rabszolgához illik, monda -<span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span> neki Solom. Én azonban nem tudom -könyörgésre összetenni a két kezemet, a mikor az egyikben kard van. -S inkább bizom a pajzsomban, mint a bogumilok fogadásában. Ezek -Istentagadók, se Istent, se bálványt nem tisztelnek. Esküvésüket -kijátszszák. Nemde nem igérte-e meg nekem esküszóval a Verblud, -hogy semmi porczikámat sem hagyja megsérteni, levágni? Aztán bele -akart mártatni a forró szurokba. Ezzel az esküje nem lett volna -megszegve, mert egy darabban maradok. – És aztán – én nem akarom a -bogumiloknak sem az asszonyaikat, sem a gyermekeiket -visszaadni.</p> -<p>– Hát mire akarod őket tartogatni?</p> -<p>– Azt is tudom.</p> -<p>– Tehát akkor törjünk ki egy éjjel zárt csapatban, mondá a -waráng fiuk legidősebbike. Középre fogjuk a magunk asszonyait, s -keresztül rontunk a megszálló ellenségen.</p> -<p>– Rossz tanács, felelt rá Solom. Nem hallgattatok-e rá, hogy -odalenn az erdőben folyvást fürészelés nesze hangzik. Itt úgy -szokták a várból kirohanó ellenséget fogadni. Az erdőben -átfürészelik a szálfákat, s mikor a mi csapatunk az erdő közepén -lesz, egyszerre ránk döntik az erdőt. Beszélt nekem ilyen dolgot az -apám. Mikor a tengeren túl harczoltak a görög császár zsoldjában, a -ravasz szeldzsukok így rontották meg a warángokat; ha akkor annyian -ott nem vesznek a rájuk dűlt erdő alatt, most nem laknánk mi -itten.</p> -<p>Átlátták, hogy bizonyára erdő ellen nem lehet harczolni, ha az -is beleártja magát a csatába.</p> -<p>– No hát mit tudsz te?</p> -<p>– Elmenekülünk a Bludáron.</p> -<p>– A Bludáron! Szörnyedt fel e szóra apraja nagyja a volt -rabszolgáknak. Nem azon! Az a poklokba visz alá. Soha ember, a ki -annak az utján elmegy, a napvilágot többet meg nem látja.</p> -<p>– S én azt mondom nektek, hogy a Bludár nem megy <span class= -"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> a -poklok mélységébe; se a föld alatt nem vész el, hanem előtör egy -más völgyben, a hol boldogabb világ van: jobb emberek laknak. Ezt -nekem egy szent ember mondta el.</p> -<p>– Ha szent volt, bizonyosan igazat mondott; erősíté az öreg -rabszolga. De gondold meg vezér, hogy a Bludár itt a szabadban is -hogy végzi folyását. Egy helyen megáll: az ember azt hinné róla, -hogy valami sima tó az, pedig dehogy az, csak tükre sima, alul -orsómódra csavargó örvény az, melybe ha valami beleesik, mint a -csiga úgy sodorja alá, s a fenekét nem találni sehol, majd megint -neki lódul, s akkorát esik, mint egy torony. Bizonyosan a föld -alatt is ilyen utat követ. Ki merne erre tutajjal rászállni? S ha -volna is belőle kijárás, más ország-világban: annyi sok nép mivel -élne odáig? A hegy nem terem kenyeret, csak követ.</p> -<p>– No hát majd lemegy valaki közülünk hirmondónak a Bludár -barlangjába s az elmondja, hogy mit látott, mit tapasztalt. Mondá -Solom.</p> -<p>– De hogy jön az vissza? Még a pisztráng sem tud a zuhatag -ellenében felfelé úszni, nem hogy ember tudna.</p> -<p>– Hát én megmutatom, hogy tudok. Ki jön velem segítő uti -társnak?</p> -<p>Erre a szóra mind elhuzódtak mellőle. Még a rabszolgák vénje sem -tartotta magát eléggé vénnek erre a vállalkozásra.</p> -<p>– Inkább a knéz huzasson karóba, úgy haljak meg, mint hogy a -sárkány barlangjába leszálljak. A vasorrú bába lakik ott a két -leányával, a kiket vaslovakká változtat.</p> -<p>Senki sem akart társul menni vele.</p> -<p>Solom a háta mögé nézett. Ott kuporgott becsülettudó némaságban -az ő esküdt hitestársa, Darinka a rabnő.</p> -<p>– Te csak eljösz velem?</p> -<p>Darinka felugrott erre a kérdésre s odaborult a királyfi -vállára. <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span></p> -<p>– Bizony veled megyek én, ha a vizi hüvelvényekkel kell is -viaskodni.</p> -<p>– No hát kisérőm már van, a kitől izenetet küldjek vissza. -Halljátok meg a módját. Egy tutajt készítünk négy darab -fenyőgerendából; két vaskarika lesz a végében, a mikben meg lehet -fogózni. Ezt hozzá kötjük egy hosszú kötélhez: annak az egyik végét -megerősítjük a parton a czölöpzethez. Viszünk magunkkal egy -kecsketömlő borsót; annak nem árt, ha megázik: abból táplálkozunk. -Azután szurokfenyő hasábokat, a mikből fáklyákat hasogatunk, hogy a -sötétben világunk legyen. Ti idekünn a kötelet bocsátjátok, a míg -mi a tutajjal elérjük a barlang szádát, akkor hurkot vettek rá s -nem eresztitek odább. Mikor aztán egyikünk vissza akar jönni, azon -a megfeszült kötélen víz ellenében is szépen felkapaszkodik a -parton állók segítségével.</p> -<p>– Hát aztán ha a tutajt elhagyod, hová fordulsz? kérdé az -öreg.</p> -<p>– Az az én eszem dolga. Láttam én már több olyan barlangot, a -min keresztül folyik valami víz. A folyam mély medret mosott abban -s nem tölti meg a padmalyáig. Aztán vannak keményebb kövek, a miket -nem tudott kimosni, azok kimerednek belőle, partokat, hidakat, -gázlókat talál az ember. Bocsássatok utánuk egész szál deszkákat, -azok majd fennakadnak a sziklák közt; s azokat mi kifogjuk, -magunkkal viszszük. A hol a folyam zuhataggá törik, ott áthidaljuk -a deszkákkal, úgy kerüljük meg a veszedelmes helyet. És azután, ha -egyszer egy olyan helyre találok a barlangban, mely elárulja, hogy -ott már jártak valaha emberek hajdani időkben, ott én hátramaradok -s a Darinkát vissza küldöm a tudósítással. Ha a régi emberek -járni-kelni tudtak a föld alatt, akkor mi is tudunk.</p> -<p>Ez a biztatás egészen felmelegíté a rémülettől elhült -sziveket.</p> -<p>Mindenki emlékezett rá, hogy hallotta valaha hirét <span class= -"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> -nagyapáitól kőfejszékkel harczoló embereknek, a kik barlangokban -laktak.</p> -<p>– Az alatt ti készüljetek el a vándorútra, a mi meglehet, hogy -soká fog tartani. A mi gabonát, hüvelyest kaptok, mind bőrtömlőkbe -tegyétek, ökrök, birkák húsát füstöljétek. Ha mind ez elfogy, még -akkor sem vész a nép éhen. Tudjátok, hogy a Bludár tömérdek -pisztrángot, potykát hord magával, a csendes tavaiban teknősbékák -tanyáznak. Ezeket odalenn is megtaláljuk; mert hiszen ide is kész -felnőtt nagyságban kerülnek a sziklából kiömlő vizzel együtt. A -Bludár maga eltart bennünket, ha minden egyéb kárba vész is. -Mindent azonban, a mi csak fából van, a bányákban, kallókban, -malomban, még a czölöpöket is vágjátok ki s ereszszétek el a -viznek. A gerendák meg fognak torlódni egy-egy szükebb -sziklatorkolatnál, s ott megtaláljuk őket. Majd hasznát veszszük. -Azután készítsetek apró tutajokat, a melyek csupán két-három, -legfeljebb négy ember számára valók, hogy azokon fekve is -elférjenek, ha meredeken rohan alá a víz, vagy alacsony padmaly -alatt tör keresztül. Kötél legyen elég, a mivel egyik tutaj a -másikhoz legyen fűzve kellő távolságban, hogy egymáson -segíthessetek. Aztán a mi aranyat, ezüstöt zsákmányoltunk, azt -öntsétek meg, s formáljatok belőlük karpereczeket az asszonyok és -leányok számára; a férfiaknak pedig készítsenek sárgaréz -kösöntyüket, hogy mikor egy új országban ismét megjelenünk, lássa -az idegen nép, hogy szabad emberek vagyunk és nem üzött -szökevények.</p> -<p>Ez az utolsó szó adta meg az igazi lelkesedést. Karpereczet -viselhetni a csuklókon, a hogy szabad emberek szokták. A rabszolga -a nyakán viseli az örvöt. Egy ilyen czifra bohósággal rá lehetett -őket venni, hogy úgy viseljék magukat, mint nemes emberek: kövessék -a fejedelmüket hiven s ne féljenek se földi ellenségtől, se -földalatti rémektől.</p> -<p>– Oszd ki parancsaidat. Vezess, a hová akarsz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span></p> -<p>Solom legelőször is csapatokra osztá az embereit: a bányászokat, -a kohómunkásokat, az érczzuzókat külön csapatokba. Mindegyiknek -más-más feladat jutott. A bányákból minden czölöpzetet kihordani, -az épületeket szétszedni, tutajokat elkészíteni; mások dolga volt -fegyvert kovácsolni, faltörő eszközöket készíteni, aranyat, -ezüstöt, rezet megönteni, köteleket fonni, lánczokat egybe -forrasztani. Még az asszonyoknak is akadt dolga: az eleség -elkészítése az ő feladatuk volt. Solom kiszámította, hogy meddig -kell az élelmi szereknek kitartani.</p> -<p>«Ma Boxiohu ünnepe van: a páska ünnepére el kell jutnunk a -földalatti uton abba a másik völgybe, a hol új világ van. Lehet, -hogy hamarább is oda érünk; de akkor is várnunk kell és meghuznunk -magunkat a földalatti rejtekünkben, a míg az ünnepnap el nem -érkezik. Így igértem meg annak a szent embernek.»</p> -<p>A rabszolgák vénje a fejét rázta erre, öreg volt. Több esze -volt, mint a gyerekeknek szokott lenni. Másként nem is hitták, mint -a «nagyfejű». Hiszen neveik nincsenek a rabszolgáknak: azokat csak -úgy szólítják, hogy «te ripacsos, te csámpás, te kancsi, te finta, -te suta!» de asszonyaik neve, a míg fiatalok: «te kis szuka!» ha -megvénültek: «te vén banya!»</p> -<p>Tehát a «nagyfejű» ezzel a bölcs észrevétellel akasztá meg a -Solom királyfit.</p> -<p>– Az ám, uram. De hogy tudod te meg oda lenn a föld alatt, hogy -hány nap mulik el fölötted? Nem virrad ám ott meg soha. Nincs ottan -toronyőr, a ki elkiáltsa magát: «hajnal van, szép piros -hajnal!»</p> -<p>Csak nevetett erre a királyfi.</p> -<p>– De van ám olyan őr, a ki az éjszakát megjelenti: «éjjel van, -szép sötét éjjel!» ott vannak a denevérek. Ott lóggnak egész raj -számra, lábaikkal egymásba fogózva a barlang padmalyán, a míg a -nappal tart s mikor jön az éjszaka, akkor felbomlanak, kirepülnek a -szabadba. Nekik akkor áll a világ. A sötét éj az ő pártfogójuk. És -a <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span> mint a hajnal első kaczagása feltünik -az ég alján, jönnek nagy visitozva vissza a földalatti sötétségbe: -«jön a fény! a csunya, rút napvilág!» Ezek lesznek a mi -napszámlálóink.</p> -<p>A «nagyfejű» csak elbámult ennek a fiatal legénykének a -bölcseségén. Bizonyosan lidércze van ennek!</p> -<p>Azonnal hozzáfogtak hát a munkához. Fenn a még folyvást égő -várban csak a waráng fiuk maradtak, őrködni, hogy a megszálló -ellenség alattomos rohammal el ne foglalja a bástyákat. Nehányan -közülök éjente kilopóztak az ellenséget kikémlelni. Úgy tudtak -hasmánt csuszva előre hatolni, mint a gyík. Azzal a hirrel tértek -vissza, hogy az ellenség a tulsó völgyben táboroz s nem készül az -egyszer megkeserült roham megújításához. Lehetett odalenn folytatni -a menekülési előkészületeket.</p> -<p>Solom királyfi azonban, a mint a dolgozó csapatoknak a saját -vezéreik által kiosztá a munkát, a maga eszével összekötözte erős -fűzfagúzszsal a négy rövid fenyőgerendát, melylyel a barlang -szádáig le kellett ereszkedni. Nem vitt magával más uti társat, -mint a Darinkát. Nem tudom, a mai világban melyik menyasszony állna -rá az ilyen nászutazásra, ha a vőlegénye hivná.</p> -<p>A tutaj a vizen hánykódott már. Oda volt a hátuljára kötözve a -kecskebőr-tömlő a borsóval, sok napra való élés. Azonkívül még -szurokfenyő hasábokat vittek magokkal. Két szekercze és két -vashegyű rúd, a tulsó végén keskeny lapátvéggel volt az uti -készülékük, amaz az övbe dugva, ez a kézben. Minden öltözetük egy -czombtakaró bőrkötény.</p> -<p>Solom elébb megmérte a barlang távolságát az érczzuzó gátjától, -a honnan el kellett indulniok. Kitalálta ő a mérnöki tudományt is -furfangos eszével. Hosszú fonalat kötött egy nyil vesszejére, s ezt -ellőtte a barlang nyilásáig. Akkor aztán a fonállal visszahúzta a -nyilat, s megmérte singgel a fonalat. Épen ilyen hosszú kötélre -lesz szükség, a mely a tutajt a folyam beömléséig ereszti; -<span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span> azt a kötelet az érczzuzó kelepének a -korongjához kötötték, a mely aztán egészen a folyam sebessége -szerint gombolyítja azt le a tutaj után.</p> -<p>A vakmerőknek nem kellett még elbúcsuzniok társaiktól, hisz még -a visszatérésre van mód a kifeszült kötélen, mely a tutajt tartja. -Mostani merész leszállásuk az ismeretlen világba csak arra való, -hogy hirt adhassanak az ittmaradtaknak a felől, hogy a folyamásta -labyrinth mentén lehet-e emberjárható utat találni? Hátha korábbi -ottlakóknak is akadnak még valami emlékére?</p> -<p>Solom és Darinka rászálltak a keskeny tutajra.</p> -<p>– Te állj az elejére, monda Solom a másik gyermeknek, a -csáklyával igazíts, ha sziklának futunk, én kormányozok.</p> -<p>S azzal neki ereszték a gyarló járművet az árnak.</p> -<p>A Bludár harsogva, csattogva zuhogott alá a sziklapadok -lépcsőin, s tajtékzó hullámgerinczeket vetett, a hol magasabb -csompók állták utját, egy-egy kimeredő kőszörnyeteg hátán kétfelé -szakadt, s aztán a túloldalon ismét egymásba omolva a két ág, mély -forgatagot képzett, az a kis forgácsszilánk ott a középen azzal a -két emberalakú hangyával csupa játékszer volt halhatatlan -istenségek egyikének.</p> -<p>Egy kanyarodónál hirtelen ledobta a hátáról a felzökkenő tutaj a -Darinkát. Hanem a Solom gyors kézzel kapta el a víz alá merült -gyermek kontyát s egy lökéssel visszadobta a tutajra, mint egy -macskát.</p> -<p>– Egészségedre, parányim! szólt a prüszkölőnek nevetve. Ez is -megvolt. Többször is lesz ez így.</p> -<p>Ő maga már bele volt tanulva ebbe a játékba. Az ő hegyeiknek is -voltak rohanó folyamaik. Hányszor megjárta ő azokat, az anyja sütő -teknőjében, a mit hazulról ellopott. Csakhogy ő már úgy úszott a -víz alatt, mint a vidra. A waráng fiukat már a születésük órájában -beledobják a hideg vízbe, s ki kell nekik belőle kapaszkodni, mint -a kis kutyának, s a melyik két esztendős korában <span class= -"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> nem -tudja felhozni a folyam fenekéről a beledobott kis pénzt, abból nem -lesz megélni való ember.</p> -<p>Aztán nevettek mind a ketten ezen a kis kalandon. Azontúl -Darinka jobban vigyázott magára.</p> -<p>A kötél hosszabbra volt mérve, mint a folyam útja a kallótól a -földalatti torkolásig, a tutaj a két utazójával eltünt a sziklaüreg -sötétjében az utána néző bajtársak elől s azután nemsokára -megfeszült a kötél, mely visszatartá: azok ott vagy kikötöttek, -vagy leestek a mélységbe.</p> -<p>Csak a kívülről betekintőnek sötét az a barlang, a ki benne van, -égszinkéknek látja azt, minő a nápolyi kék grotta, s a folyam -megtörő cseppjei olyanok, mintha kék tűz szórná szerte a -szikráit.</p> -<p>A beszakadásnál meredek zuhatagot képez a folyam; ott tehát a -tutajt magára kell hagyni, hadd tánczoljon alá, Solom és Darinka -kiugrottak egy sziklára.</p> -<p>Az a szikla egy rengeteg nagy bazalt koloncz volt, mely a -barlang bejárata előtt keresztben feküdt.</p> -<p>Solom figyelve nézett körül. Éles szemmel, éles észszel rögtön -fölfedezett valamit, a mi biztató tájékozás volt ránézve.</p> -<p>Az a vízfenekén keresztbe fekvő koloncz fekete volt és -nyolczszögű prizma-alakú, a barlang egész kőzete pedig szép fehér -márvány, haránt czikázó veres erekkel, kívülről feketének látszott -a tengő tarjagoktól és szürkének a zuzmóktól; de belül ragyogó -fehér volt, melyet a csodálatos optikai szintörés kék zománczczal -festett.</p> -<p>Ez a nagy kőkoloncz tehát nem eshetett ide a márvány közül.</p> -<p>Azt emberkéz szállította ide, messziről. Micsoda emberek -lehettek azok! Talán óriások.</p> -<p>S miért volt ide téve az a bazalt oszlop?</p> -<p>Ez volt a sarkantyu, mely a barlang útjait megvédte, hogy a -Bludár alá ne mossa azokat. Az örökké futó hullám üregeket nyaldos -a mészsziklába, a márványrétegbe, de a bazaltot nem bírja -megolvasztani. <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span></p> -<p>Ez tehát annak, a ki az eszével is tud látni, utmutató a -sötétben.</p> -<p>A barlangban széthasogatta Solom a magokkal hozott szurokfenyő -hasábokat vékony karókra, s aczéljával tüzet csiholva, fáklyát -gyújtott belőlük.</p> -<p>A mint széttekintett maga körül, azt mondá: «itt emberek jártak -valaha».</p> -<p>Arról a szikláról, a melyen ő állt, kivehető lépcsőfokok voltak -vágva lefelé is, abba a mélységbe, a hová a Bludár alá zuhog, meg -fölfelé is a barlang oldalfalába, de hogy ezek hová vezetnek, azt -az egy fenyőszilánk fényénél nem lehetett kivenni, a sötétség, mint -egy kárpit, úgy takarta el a távolt.</p> -<p>Azok a lépcsők félember magasságnyira következtek egymás fölött, -mindegyikre kapaszkodni kellett, a mi annál nehezebb volt, mert a -sziklák csúszósak voltak a denevérek guanójától.</p> -<p>Ez a barlang dermesztő hideg volt a zuhatagtól.</p> -<p>– Megfagyunk itt! rebegé Darinka fogvaczogva.</p> -<p>– Majd találunk még olyan helyet is, a hol melegünk lesz. -Buzdítá Solom. Csak jöjj utánam a fáklyával.</p> -<p>A mint az óriások lépcsőjén fölfelé haladtak, egy sziklafal -állta utjokat, annak az alja kapubolt nyilást engedett, a melyen -keresztül a folyam eltünt a föld alá.</p> -<p>Azonban Solom fölfedezte, hogy a nagy lépcsőzet nem végződik -zsák-utczában, egy szikla-gulát megkerülve, előttük tátong egy -folyosó nyilása, mely tovább vezet.</p> -<p>Hanem ebbe a folyosóba már nem lehet fennállva előre -hatolni.</p> -<p>Eleinte csak meggörnyedve mehettek előre; utóbb már csak négykéz -láb mászva. Itt a fáklyát is el kellett oltani, s sötétben haladni -előre. Egy kötelet hozzá kötöttek a mindkettőjük derekán levő -övhöz, hogy ha valamelyik a sötétben valami mélységbe találna -lecsuszni, a másik felhúzhassa.</p> -<p>A folyosó hosszú volt, csak a mindig jobban felhangzó -<span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span> dübörgés jelzé, hogy a végéhez -közelítenek, a hol ismét tág üreg nyilik.</p> -<p>Lassankint újra felemelhették a fejüket, a nélkül, hogy a -padmalyba csapták volna, a folyam harsogása újra felhangzott a -mélységből.</p> -<p>Itt Solom újra meggyujtotta a fáklyát.</p> -<p>S most már nagyobb volt a világosság, mint az elhagyott -barlangban. Annak minden fala koromsötét, ezé pedig tündöklő -fehér.</p> -<p>Egy cseppkőbarlang volt az, roppant kupolával, melynek -boltozatáról óriási csapok csüggtek alá, míg alant bástyákat, -tornyokat képezett a ragyogó stalaktit, másutt szörnyetegeket és -kővé vált szenteket mimelve, az élő kő, mely fantáziája képeit -előteremti. Egy csoportban csupa óriási csigák medenczéi voltak, -olyan egyformák, mintha az igazi kagylós állat alkotta volna őket, -azok is a kőtündér keze munkái, azokat is folyvást vájja és tágítja -a felülről leeső meszes vízcsepp.</p> -<p>Alant pedig az óriási alabástrom terem fenekét elfoglalja egy -kerek tó: felülről nézve egészen tejszinű a boltozat kristályos -fényétől s miután e tó lassú körben forgó örvényt képez, közepén -behorpadó köldökkel, annálfogva az egész visszatükrözött képet még -nagyobbá teszi. Ezt a tavat a Bludár képezi, mely rézsut nyomul -bele alulról fölfelé, fentebbi nyomástól erőszakolva. Ezen a tavon -hát se uszva, se tutajjal keresztül hatolni nem lehet, mert a mi -ennek a sodrába belekerült, az onnan partra nem szabadulhat, a -víztölcsér alásodorja ismeretlen mélységbe.</p> -<p>Hanem azért van rajta keresztül út. Egy hatalmas márvány -ívboltozat hidalja át az egész termet: valóságos ördög hidja.</p> -<p>Hogy az ős barlanglakóknak ez lehetett az átjárójuk a tó egyik -partjáról a másikra, azt bizonyítják a hid felszinébe vágott haránt -csatornák. Arra valók ezek, hogy a boltozatról lecsepegő mészvíz -lefolyjon rajtuk, ott ne tömörüljön <span class="pagenum"><a name= -"Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> stalaktit csövekké, -melyeken mezitláb járni nem volna üdvösséges.</p> -<p>Ez volt a második jel, mely emberkéz munkájára mutatott.</p> -<p>Solom megfogta Darinka kezét, hogy le ne szédüljön a keskeny -ösvényről, úgy vezette át a tulsó partjára a tónak; a hidról ismét -durván ábdált lépcsők szabálytalan fokokban vezettek alá egész a -vízig.</p> -<p>A lég itt is fagyos volt, a tó szélén vékony jégkristályokat -lehetett találni.</p> -<p>– Innen nekünk tovább kell hatolnunk, mert különben itt -megfagyunk, mondá Solom.</p> -<p>De merre?</p> -<p>A tó partján kivehető volt a hajdani ösvény, mely a sziklába -volt vágva. Csakhogy az évezredek alatt, a mik azóta elmultak, hogy -az ősemberek itt keresték a világ urai számára való menedéket, a -körben forgó örvény folyvást mélyebbre ásta tölcséres medrét, -melyen át valahol másutt utat tör magának, s az örökké dolgozó -cseppkő ragyogó alabástrom kárpitokkal takarta be a valahai -barlangnyilásokat.</p> -<p>A tündérvilág kapuja be volt zárva a vakmerő betolakodók -előtt.</p> -<p>– Keressük az utat! Itt kell annak lenni, mondá Solom, végig -kopogtatva fejszéje fokával a cseppkő bálványokat. Egy helyen döngő -hang felelt a kopogtatására.</p> -<p>– Itt van!</p> -<p>Az ám! De singnyi vastagságú kőfal nőtt már az elé, s azt át -kellene törni.</p> -<p>Solom megkisérté azt a fejszéje fokával. A súlyos csapásokra -olyan szépen zengett a megütött cseppkő oszlop, mint az orgona, de -azt mondta vissza, hogy «nem szabad».</p> -<p>– Csak a feszítő vasam jönne már utánam! sohajta fel Solom a -hasztalan fáradság után. Mondtam a fiuknak, hogy azt küldjék -legelőször is utánunk, a nélkül nem érünk semmit. <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span></p> -<p>Darinka minden didergése daczára elnevette magát.</p> -<p>– Hát te azt hiszed, hogy a faltörő vas tud uszni a vízben?</p> -<p>– Ha én akarom, hát az is tud. Csak várjunk, míg felbukkanik a -vízből.</p> -<p>Azzal leültek a tó partjára, s elnézték, hogy eviczkél a halak -serege a tiszta zöld hullámban. Gazdag éléstár lesz ez a menekülő -hadnak. A Bludár, már mikor a mosszori völgyben kiömlik a -hegyoldalból, húsz fontos pisztrángokat hoz ki onnan; lazacz, -potyka egész rajjal jár benne ívás idején.</p> -<p>Egyszer aztán valami nagyobb tárgy is bukkan fel a vízből: egy -gerenda. Ezt már a bajtársak küldték utánuk.</p> -<p>A gerenda szépen megtette a körutat a tó kerek partja mentén a -víztől sodorva. Mikor a két kalandor közelébe ért, csáklyával -kihúzták a partra.</p> -<p>Ebből legalább tüzet lehet rakni, ha itt rekednek.</p> -<p>Több gerenda is jött aztán; azokat is mind kifogták, egyet -elszalasztottak, az aztán belekerült az örvénybe s egyenesen lement -a víz alá, a mi különben a fának nem szokása.</p> -<p>– Ott jön! kiálta egyszer Solom, magasra ugorva örömében.</p> -<p>– Mi jön?</p> -<p>Valami párjával tánczoló gömbölyüség. Egy pár felfujt -kecskebőr-tömlő, melynek csak a háta látszik ki a vízből. A míg a -tópart mentét körülkerülik, az alatt egymással keringőt tánczolnak; -a fogas pisztrángok seregestől kisérik s azon iparkodnak, hogy -kikezdjék a bőrt.</p> -<p>– Ott uszik a vasrúd! kiálta Solom. Az a két kecskebőr hozza! -Látod, hogy a vas is tud uszni!</p> -<p>S azzal elkezdett a cseppkőből letördelt darabokkal hajigálni az -uszó tömlők felé, hogy a pisztrángokat elriaszsza tőle, ki ne -likaszszák, a míg ide ér. Mégis csaknem bele czibálták a forgóba, s -annyira eltérítették az utjából, <span class="pagenum"><a name= -"Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> hogy mire Solomhoz ért, -már csáklyával nem lehetett elérni.</p> -<p>– Mégis az enyim lesz az, monda Solom, s a Darinka baltáját a -kötél végére kötve, utána hajítá az uszó tömlőknek; a balta elfogta -a szökevényt s a kötéllel partra húzták. Ott volt a várvavárt -vasrúd, a mit megtanítottak az uszásra. Egy anyányi angolna úgy -beleharapta magát a tömlő egyik csücskéjébe, hogy vele együtt -partra került; azt szivesen vették, majd jó ebédet ád! Hanem elébb -a hozzá való tűzhelyt kell felkeresni.</p> -<p>– Hát ki vesztené el a hitét? Ha már tüzelő fát és pecsenyét -kaptunk; a tűzhelyt is csak feltaláljuk.</p> -<p>S hozzá fogtak a kemény munkához.</p> -<p>A faltörő kecskeláb a kősipok közé feszült, s taszítva, rángatva -egyet ki tudott törni a többi közül. Azon belül volt egy sima -kárpit, egy pár erélyes döfésre az is keresztül lyukadt, az a lyuk -egyszerre süvölteni kezdett, s a fáklya lángját bekapta, majd -eloltá a sebes légáramlat.</p> -<p>– Tartsad ide a kezed! Innen meleg jön ki, szólt örvendve -Solom.</p> -<p>Darinka is érezte az ütött résen kitörő meleget.</p> -<p>Most azután megfeszített erővel folytatták a munkát. Még két -pillért kidöntöttek helyéből az egymáshoz nőtt cseppkőzetből, -azután egy katlanforma lyukat vájtak az elzáró falban, mely -utoljára annyira tágult, hogy egy ember keresztül kuszhatott -rajta.</p> -<p>Darinka bujt be legelébb az üregbe. Solom odaadta neki a -fáklyát, hogy haladjon előbbre s hozzon hirt, mit talál?</p> -<p>Rövid vártatva visszatért Darinka azzal az örömhirrel, hogy egy -tágas barlang van ide át, a miben meleg van.</p> -<p>Most azután Solom nekiállt a katlantágításnak, hogy az ő széles -vállai is keresztül férkőzhettek rajta, s előbb beadogatva -Darinkának minden magukkal hozott eszközt s a két kecskebőr-tömlőt -vízzel megtöltve, maga is átbujt a felnyitott üregbe. <span class= -"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span></p> -<p>Azt a csepkőbarlanggal egy alacsony sikátor kötötte össze, de az -olyan tágas volt, hogy két ember egymás mellett járhatott benne. A -sikátor egyre magasodott és tágult, a mint a nagy üreg felé -közeledett, a kitorkollásánál azonban el volt szükítve egymásra -rakott ormótlan szikladarabokkal, a mik mesterségesen voltak -egymásba illesztve, valódi cyclopi építés, csak a közepén a falnak -volt egy kapuforma hézag hagyva. S az előtt feküdt tulnan egy nagy -nehéz kőlap, ez lehetett az ajtó.</p> -<p>A barlang, melybe átkerültek, még sötétebbnek látszott, mint a -bejárati üreg volt. A falai koromfeketék, s ezért nem lehetett a -gyér fáklyavilágnál a terjedelmét kivenni. Solom széthasogatta az -utána küldött gerendák egyikét s tüzet rakott belőle.</p> -<p>Melegedni is jól esett mind a kettőjüknek, ámbár ez a barlang -nem volt olyan hideg, mint a többi; de a lobogó lángnál most már az -egész barlang belsejét is szemügyre lehetett venni.</p> -<p>Egy óriási tojásdad amphitheatrumot képezett az, a mihez -annyival nagyobb volt a hasonlatossága, hogy három karzat futott -félkörben az egyik oldalán; mindegyik több, mint embermagasságnyira -egymás fölött. Azokra feljutni tornázó ügyesség kellett.</p> -<p>– Te maradj a tűznél, mondá Solom Darinkának, húzd fanyársra a -pisztrángunkat, a míg én körülnézek.</p> -<p>Azzal vállára vetve a vasrúdját, elindult a kémszemlére.</p> -<p>Az üreg valóban olyan nagy volt, hogy egy népcsalád ellakhatott -benne, a boltozata oly magas, hogy még a tüzlobogványa sem mutatta -meg a padmalyát; a padozata emberi munkával látszott egyenletessé -téve lenni.</p> -<p>Ezt a padlatot azonban egész vastag rétegben fedte a tengeri -csiga, különösen azok a tekeredett nautilus fajok, a mik a -fejlábuak (cephalopoda) hüvelyei.</p> -<p>Az áttört bejárattal szemben ismét egy olyan nagy kőtáblára -bukkant Solom, mint a milyen az ide vezető folyosó <span class= -"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> előtt -feldöntve feküdt, ez azonban még fennállt, s egy másik sziklakaput -látszott eltakarni. Solom megpróbálta a vasrudjával mozdítani -rajta, de nem boldogult vele. Ennek az elemelésére több embererő -kell.</p> -<p>Ebben a barlangban tehát valaha a tenger lakott. – De hát akkor -az emberek mikor lakhattak benne? Az a cyclopi fal pedig emberi -munka. De még eddig semmi más nyomát nem találta emberi kéznek.</p> -<p>Egy élő állat sem volt a barlangban. Akár hogy lobogott a tűz, -egy denevér sem repkedett fölötte. Pedig Solom ezt szemelte ki nap -és éjszaka bejelentőnek. Nem mennek ezek olyan mélyen a földalatti -üregekbe. A teljes tökéletes sötétségben a denevér sem lát. Ide -pedig az elzáró cseppkő kárpiton keresztül nem is jöhettek -volna.</p> -<p>Azonban jól gondoskodott arról a természet; megérzi az emberi -idegzet egész összesége, mikor van az álom ideje, mikor az -ébredésé. (A míg a nagyvárosok idegrontó életmódja ki nem forgatja -az Istenadta rendjéből; átélve az éjszakát, s átaludva a nappalt.) -Különben a vakok hogy ébrednek fel, a kikre nézve nincs «szép piros -hajnal?»</p> -<p>Mikor az éjszaka közelít, az embert a föld felé huzza a feje. -Tudják azt a földalatti börtönök lakói s az éptestü ember szeme -felnyilik napfelköltekor, ha csupa sötétséget lát is maga -körül.</p> -<p>Miután hasztalan probálgatta meg Solom, újból visszatérve a -kőajtóhoz, azt feszítő rudjával félredönteni, lábát neki feszítve, -neki agyarkodva, földre dobta a vasrudat s odament a Darinkához, -lekuporodott a tűz mellé.</p> -<p>– Elfáradtam és éhes vagyok.</p> -<p>– Halunk volna, de sónk nincsen.</p> -<p>– Láttam én valamit. Amottan egy sziklagödörben valami fehéret. -Hátha só lesz?</p> -<p>– Oh te golyhó! Nem terem ebben az országban só. Úgy hozzák azt -ide hajóval az óperencziáról.</p> -<p>– Épen ilyen a tengeri só, a mi a parti gödrökben hátramaradt, -mikor a víz elpárolog róla. <span class="pagenum"><a name= -"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span></p> -<p>– Ugyan hogy jött volna ide a tenger vize?</p> -<p>– Odamegyek, megkóstolom.</p> -<p>– Nem! Nem te! Hátha méreg. Majd én kóstolom meg.</p> -<p>Azzal felugrott Darinka a tűz mellől s nem hagyta magát -utólérni; hamarabb ott volt a gödörnél, a melynek a fenekén -látszott valami szürkés fehér por, felpattogzott kristályrétegekkel -vegyest. Nem engedte Solomot hozzá nyulni, maga dugta bele az -ujját, s aztán halálos kiváncsisággal érteté a nyelve hegyéhez. -Hátha gyilkos méreg? Tele van ilyennel a sziklák mélysége. De ő már -nem fél a mirenytől. Az a völgy, a miben ő növekedett, folyvást a -mireny füstjével van tele, a kik azt beszivják, hozzá szoknak. -Némely bányász megszokott mirenyevő, apró szemerkén kezdi, s mindig -többet megbir belőle, egészséges szint kap tőle: ha abba hagyja, -elpusztúl, összeesik.</p> -<p>– Ez só! kiáltá Darinka.</p> -<p>Hogy megörültek a felfedezett kincsnek!</p> -<p>Oh te örök gyógyszere a világnak! A mi nélkül nincs szerelem, -nincs bátorság, se teremtő erő, se költői láng!</p> -<p>Most tehát a lakomához minden megvolt. El is fogyasztották. A -maradékot a tűzbe dobták, pogány szokás szerint.</p> -<p>A szemeiknek nem kellett se denevérszárny legyezése, se homokóra -figyelmeztetése, lezáródtak azok maguktól is. Solom végignyúlt a -földön, fél karját a feje alá téve. Darinka meg a Solom mellére -tette a fejét, meg sem mozdultak reggelig.</p> -<p>Odafenn az ezerlábnyi magasban a rigók fütyülése verte már fel -az erdők csendjét, mikor Solom felébredt. Darinka még aludt. Solom -szép csendesen felemelte az alvó fejét, s hogy az észre ne vegye a -változást, alácsusztatta azt a lapos követ, mely a tűz előtt a -nyárs végét tartotta, az még jó meleg volt. Darinka alhatott -tovább. A tűzrakás hamvában még pislogott a parázs, annál újra meg -lehetett rakni és gyujtani a máglyát. Solom hozzá fogott a barlang -felkutatásához. <span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span></p> -<p>Az a hármas szikla-lonka (gallerie) várt reá, hogy beszéljenek -egymással.</p> -<p>A mint a legelsőre felmászott, már akadt beszélő társa elég. Egy -halom állatcsont. Többnyire őshyenák maradványai, a mostani Dabózák -dédapjaié. A mint felturkálta a halmot, kovaszilánkokból hasított -nyilakat talált közöttük; sőt egy hyena-koponyának a szemüregébe -mélyen bele volt ékelve a tűzkőnyil hegye.</p> -<p>Ahogy tovább kutatott, lelt egy gömbölyű követ, a mit valaha -gabonadaráló malomnak használhattak, azután több gömbölyű, középen -átlyukasztott köveket, a mik arra vallanak, hogy hálók sulyai -lehettek. És utoljára rábukkant a legnevezetesebbre, egy üst alakún -kivájt medenczére, valami hajszállyukacsos kőből, hegyes fenékkel; -a mi két sziklahasáb közé volt felállítva, úgy, hogy a hegyes vége -szabadon maradjon. (Az ősemberek csak nem voltak tán olyan -inyenczek, hogy szűrt vizet igyanak?) Még talányosabbá tette ezt az -edényfélét a vastag szélébe fúrt gyüszünyi lyukak sora, mely -körülfutott azon; s egyikébe a lyukaknak egy félig fehér, félig -fekete kavics volt helyezve.</p> -<p>Ez már nem csak emberi kéz alkotása volt; de egy nagy talány, -feladva a késő ezredéveknek.</p> -<p>Solom megszámlálta a karimába fúrt lyukakat, huszonnyolcz volt a -szám. Mit jelent az a huszonnyolcz?</p> -<p>Egyik holdtöltétől a másikig.</p> -<p>Valami ötlött az eszébe.</p> -<p>A vacsorához, mikor jóllakának, vizet hoztak a szomszéd barlang -tavából a két kecskebőr-tömlőben. Az egyik tömlő még tele volt -vízzel. Leszállt érte, s a vizet beletöltötte a csúcsos medenczébe, -a míg az a rovátkot elérte. A porózus kő rögtön elkezdett a csúcsos -fenekén cseppeket keresztül bocsátani, a mik számlálva hullottak -alá.</p> -<p>Solom felkapaszkodott a második szirtlonkára. Az is végtül-végig -terítve volt olyan állatok csontjaival, a minők mai nap már nem -léteznek; köztük legnagyobbak a barlangi <span class= -"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> medve -koponyái, hatalmas agyaraival. Az állatkoponyák nehéz kövekkel -vegyest hevertek szerte-szét; a legtöbb erős zuzást viselt magán, a -lábszárcsontok ketté voltak törve. Egy medvekoponyának a fogai közé -oda volt szorulva a beletörött obsidián lándzsavég, a mint azt -ketté harapta.</p> -<p>De még emberi maradvány nem vegyült a csonthalom közé.</p> -<p>A harmadik lonka pedig olyan magas volt, hogy oda pusztán kézzel -lábbal fel nem lehetett kapaszkodni. Solomnak elébb póczkot kellett -összehordani az ott heverő kövekből, hogy elérhesse a szikla -párkányát s aztán kezeivel és térdeivel felkapaszkodhassék -rajta.</p> -<p>Mikor e harmadik karzatra is felkapott, a bámulat, a megrettenés -elzsibbasztá a tagjait.</p> -<p>A lobogó tűz világánál egy messze bemélyedő roppant sziklakatlan -tárult föl előtte, mely több száz embert képes volt befogadni.</p> -<p>S ebben az óriások alkovenjében egy egész halom volt emelve -csontokból, olyan magas, hogy emberalak a tetejét el nem érte.</p> -<p>És ez a csonthalom már keverve volt emberi maradványokkal.</p> -<p>Mintha valami óriási irtóharcz végjelenete folyt volna le e -helyen itt. Szörnyetegek, a mik egymástól vitatják a világ fölötti -uralmat, medvék és beszélő állatok, két lábon járók, adtak -egymásnak találkozót a sziklák sötét mélységében s marakodtak, míg -egy élő maradt közülök, itt összeszorulva egy sziklaüregbe, az -elesettek hulláira álltak az utánuk jövők, akként nőtt a halom -mindig magasabbra; most azután ott feküsznek együtt, egymással -összekeverve. Melyik maradt a győztes? Egyik sem. Kiveszett mind a -két faj. Az ősmedve szintúgy, mint a hosszúfejü ember.</p> -<p>Azok a koponyák, melyek a csonthalom közt vannak, mind -hosszukások (dolichocephalus); a homoktól a fejboltozatig -<span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span> kétszer olyan nagyok mint onnan az -állkapocsig s hegyes kúpban végződnek.</p> -<p>Ilyen hegyes, hosszú koponyákból egyszerre hetet találtak -Magyarországon a Tisza medrének szabályozásakor. Egész más -emberivadék volt az, mint a mostani; ezek nem mesterségesen, gyerek -állapotban hegyesre lapított fejek, hanem valóságos emeletes -homloku koponyák, a minők természetjátékul sem jönnek többé a -világra.</p> -<p>S a halomra roskadt csonthalmaz között ott lehetett látni a -hatalmas kőfejszéket, a szarvasagancsból élesített dárdahegyeket, -az obsidián késeket, a mikkel a hosszúfejü ember fát vágott s magát -a karmokkal és agyarakkal ellátott fenevadak ellen védelmezte. -Némelyik kőfejsze ott hevert a medvekoponya mellett, melyet -összezúztak vele.</p> -<p>Solom megdermedve állott meg a lelet előtt.</p> -<p>Kevély, hetvenkedő, elbizott legény volt, de a mikor ez óriás -csontokat, e rengeteg koponyákat halomban látta maga előtt, meghült -benne a vér. Ha ezek ismét elevenek lennének. Ha most neki is fel -kellene állni annak a csonthalomnak a tetejére s folytatni a -harczot a minden oldalról rárohanó szörnyetegek ellen. Minő ordítás -lehetett az, a mikor azt a csonthalmot építették, minő csattogása a -sulyos kőfejszéknek, minő jajkiáltás, emberi, állati üvöltés -egybekeveredve.</p> -<p>Zugott a két füle, e pokoli harsogás kavargott az agyában.</p> -<p>Egyszer aztán megszólalt valami hang, attól is megijedt. – -Elfeledte, hogy nincs egyedül. – A Darinka énekelt odalenn. – -Felébredt, s eszébe jutott az a dal, a mit reggelenkint szokott -énekelni, mint a madár az erdőben.</p> -<p>Madárdal a föld alatt! Pacsirtaének a csontok vermében.</p> -<p>Ez a hang visszaidézte Solom lelkét az élő világba.</p> -<p>– Darinka! kiálta a sziklakarzat magasáról alá.</p> -<p>– Hát te hol jársz? kérdezé Darinka. <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span></p> -<p>– A más világban. Jer ide hozzám.</p> -<p>Hanem Darinka kisebb volt, mint ő, nem érte fel a kezeivel az -első párkányt sem.</p> -<p>Solom aztán leoldá a dereka körül tekert kötelet s lehajitá -neki. Annálfogva aztán felhuzta magához, egyik karzatról a -másikra.</p> -<p>Megmutogatta neki a szörnyű leletet.</p> -<p>Darinka még jobban megijedt, mint Solom az első pillanatban.</p> -<p>– Jaj! ha ezek a szörnyek még most is élnek itt a föld alatt s -mi rájuk bukkanunk. Ezek minket megesznek.</p> -<p>Solom megnyugtatá a remegőt.</p> -<p>– Ne félj tőlük. Nem maradhatott meg ezeknek az ivadéka sem. El -kellett pusztulniok minden ijasfiastól. Látod ezeket a különös -csigákat itt a csonthalom körül. Ezek csak a tengerben laknak. Itt -valaha a tenger járt, az minden élő állatot kiölt innen, ha még -olyan óriás volt is. Mi csak a csontjaikkal fogunk még találkozni -idelenn.</p> -<p class="center">«<i>Disputa.</i>»</p> -<p><i>Kritikus.</i> De már ennek a paleontologiai magyarázatát -csakugyan szeretném megszerezni, ha drágán is. A dolichocephalus -emberfajt nem akarom kétségbe vonni. Láttam magam is egy példányát -doktor Lenhosséknél, a könyvét is olvastam a tudós doktornak, a mit -erről megirt, a tizennégy érdemrendet is láttam, a mit ugyanannyi -potentáttól kapott a homo dolichocephalus craneologiájáért; hanem -azt nem értem, hogy mi módon került ez az ősember az ősmedve és az -őshyena társaságába, hogy a csontjaik egy rakáson vannak? Melyik -hitta oda a másikat? De végkép nem értem aztán, hogy egy olyan -barlangban, a hol a homo és az ursus lakott, mit kerestek a tengeri -csigák? hogy kerültek ezek oda?</p> -<p><i>Szerző.</i> Ha türelemmel tetszett volna lenni, ugyanezzel a -kétséggel akasztá meg Darinka Solomot. Ő is épen azt <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> -kérdezte a királyfitól, hogy ugyan hát mi módon kerültek így egy -rakásra a tengeri és szárazföldi állatok? A mire Solom azt felete, -hogy «Kis galambom! Én te neked erre most megfelelni nem tudok, -mert inkább hagyom a fejemet kivülről betörni, mint hogy belülről -törjem magam. Hanem én azt szoktam, hogy mikor így nem tudok -valamit kitalálni nyitott szemmel, hagyom akkorra, a mikor a szemem -be lesz hunyva, s álmomban kitalálom szépen. Várd el a holnapot, -akkor megmondom, hogy hogyan álmodtam meg?»</p> -<p>– Így felelt Solom a Darinka faggató kérdésére. S miután az -özönvíz előtt történt eseményekről még eddigelé egykorú irott -adataink nincsenek, ennélfogva mi sem tehetünk egyebet, mint hogy -várjuk meg, mint fogja e rejtélyes katastrophát megálmodni a waráng -királyfi.</p> -<h2>A SOLOM ÁLMA.</h2> -<p>A napot (fekete, földalatti napot) betöltötte a nehéz munka. -Rést törni az átjáró üreg szájára fektetett nagy sziklaajtón, -miután annak a ledöntése nem sikerült.</p> -<p>Időközben a testi táplálékra is kellett gondolni. Solom -visszakúszott az elhagyott cseppkőbarlangba. Ezúttal igen érdekes -társaságot talált ott egy rakáson. Egy csoport teknőczöt. Azok a -Bludár tömpölyeinek állandó lakói, s szeretik a sötétséget. Egy -párt lefülelt közülök, a többi elszaladt. Amazokat leadogatta -Darinkának, a ki nagyon megörült a drága pecsenyének, odahaza ezt a -finom inyenczséget csak az uraság számára volt szabad halászni. A -teknősbéka bőjtös eledel: hús, a ki úszik: tehát hal.</p> -<p>Ime két napra el voltak ismét látva. A föld alatt is van -éléskamra. Folytatták a munkát fáklyafénynél. A sziklatörésnél jó -szolgálatot tettek az őskori kőfejszék, egyet éknek, másikat -sulyoknak lehetett használni. Mikor mind a ketten el voltak -fáradva, az azt jelentette, hogy éjszaka <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> van. -Odafenn az első lonkán a szűrőkő medenczéjéből aláhulló víz egyre -pergette a lefolyó perczeket. Megint úgy aludtak, a hogy a mult -éjjel; egymás mellére nyugtatva a fejüket. Hanem ezúttal nem volt a -Solomnak olyan csendes álma, mint a megelőző éjjel, egyre öklelt és -rugdalózott, s olyanokat ütött a Darinka hátára, hogy csakúgy -nyekkent bele, a mit ez igen jó néven vett; hisz férj és feleség -voltak – törvény szerint s az asszonyt ütlegelni ennél a nemzetnél -a házas élet gyönyörűségei közé tartozik. Már az is nagy kegyelem, -ha a férj megengedi, hogy a hitves a lábánál összekuporodva -alugyék.</p> -<p>Mikor Solom ismét megérezte a reggelt, első dolga volt -felszaladni az első lonkára s megtekinteni a szűrőkövet. Az akkor -hullatta az utolsó cseppjeit a bele töltött víznek a két koloncz -közé.</p> -<p>Most aztán kitalálta Solom, hogy mire való ez a kivájt kő? Ez -volt a barlanglakó ősembernek az időszámlálója. Mert annak is -szüksége volt arra, hogy a napok betöltét megfigyelje. Ez a szűrőkő -az őse a mi chronometereinknek.</p> -<p>Solom elébb megtöltötte a medenczét ismét szinültig vízzel, s a -tarka kavicsot egy lyukkal előbbre helyezte, csak azután költé fel -alvó társát, gyöngéd tenyércsapásokkal kőkemény tagjaira.</p> -<p>Darinka, a mint az ökleivel kitörülte az álmot a szemeiből s a -pattogó tűz világánál meggyőződött róla, hogy ismét a földalatti -Isten világában van, rögtön azt kérdezé Solomtól, gyermeki -kiváncsisággal, «no hát megálmodtad-e a hosszúfejüek meséjét».</p> -<p>– Meg, szegényt! felelt Solom. Kuporodj ide mellém, mindjárt -elmesélem.</p> -<p>– Jaj! csak borzasztó ne legyen.</p> -<p>Solom elkezdé az álom meséjét.</p> -<p>«Hol volt, hol nem volt; mikor még egészen más világ volt, a -«Zágon» Isten azon gondolkozott, hogy kit tegyen ennek a világnak -az urává? Először megpróbálta a «nagy» <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> -medvével, az hatalmas termetű állat, két talpán jár, fára is tud -mászni; derekasan ordít; de nincs semmi ész a fejében. Azután -megteremtette a «nagy» majmot az «obesiánát», ennek már esze is -van, négy keze is van; de ez meg nem tud beszélni, ez nem -parancsolhat a többi állatoknak. A Zágon Isten pedig olyan állatot -akart teremteni, a melyik ő vele beszélni tud, és ő neki áldozik. -De hogyan teremtse ezt meg? A sárkányt megteremti a posvány, a -táltost a forgó szél, a vizi hüvelvényt a tenger, a lidérczet a -hulló tűz; de ki teremti meg a beszélő embert? A Zágon Isten tehát -készített agyagból egy alakot, kezekkel, lábakkal, jól megnyujtott -fejjel, s azután segítségül hivta az üstökös csillagot. Ez az Isten -lelke. Mikor ez olyan közel jön a földhöz, hogy beleütődik, akkor -ez a tüzes lélek egy új teremtésnek ád életet, a milyen még eddig -nem lakta a világot. Így teremtette az embert, a hosszufejüt.</p> -<p>– Ezt te mind most álmodtad?</p> -<p>– Nem. Ezt az anyámtól hallottam. A régi papjaink beszélték -eképen az ember teremtését. – Ez a faj aztán elszaporodott, sok -családot alkotott, de csak akkor vette észre a Zágon Isten, hogy -elfelejtett neki olyan körmöket és agyarakat adni, a milyeneket a -medvének adott. E miatt nem hogy az új ember lett volna ura a -világnak, de ő lett az egész világ üldözöttje, egy állat sem félt -tőle; bölény felöklelte, medve megtépte, vadkan megkergette; -kénytelen volt az öklei számára fegyvert keresni: a kőből készített -fejszét, buzogányt, azután a barlangokban keresett buvóhelyet, -menedéket a porontyainak. Ekkor támadt egy hatalmas, nagy király a -nemzetségéből, a kinek a neve volt Kaján. Ez föltalálta a nyilazás -mesterségét. Hogyan lehet nagy távolból az ellenséget elejteni? -gyorslábú vadat futtában megsebesíteni, erősebb állatot gyöngébbnek -legyőzni. Ez a nyil, ez a kézíj megtette őt a világ urának. A Kaján -nemzetsége diadalmaskodott sűrű harczaiban a medvék és dabózák -rusnya fajzatai fölött, <span class="pagenum"><a name="Page_180" -id="Page_180">-180-</a></span> s lehuzta azoknak a bőrét, és a -saját testét takarta be vele. Ebbeli nagy büszkeségében -elhatározta, hogy királya, a nagy Kaján örök emlékére egy -halhatatlan művet fog alkotni, a miről azt, míg a világ világ -leszörökké megemlegessék: egy óriási barlangot, a mely egyik hegy -lábától a másikig tör keresztül. Úgy törték, rakták, tágították, -rovátkolták a Bludár mentében, a sziklák kebelében ezt a rengeteg -nagy barlangot egy emberöltő időn keresztül. – Azonban ez alatt a -hosszúfejüek a hatalmukat, a melylyel őket a Zágon Isten -felruházta, gonoszul használták. A nyilaikat nem csak a fenevadak -ellen fordították; hanem a saját embertársaik ellen is. – Megölték -a maguknál gyöngébbet. És miért ölték meg? Azért, hogy megegyék. Az -erősebb ember megölte a gyöngébbet, azért, mert jó izű volt a -husa.</p> -<p>– De ezt csak álmodtad már? kérdé összeborzadva Darinka.</p> -<p>– Nem bizony. Ez mind igaz; mert az anyám mondta. A hosszúfejűek -emberevők voltak. «Ejnye!» kiálta fel, ezt látva a Zágon Isten, -«ezt ugyan megbántam, hogy megteremtettem! Nem kellett volna neki -ilyen hosszú fejet csinálni, abban lakik a nagy gonoszság!» S azzal -fogta magát, rázudította a tengert a földre. S az özönvízzel -elseperte az egész ivadékot. Eddig az igaz történet. Ezt elhiheted. -Ezt minden ember tudja, a ki csak valaha pappal beszélt. Most -következik az én álomlátásom, a mi az éjjel a szememre szállt. Úgy -jött, mintha én volnék a Kaján királynak a legkisebbik fia, -tizenegy bátyámnak legifjabbik öcscse. Épen nagy diadalútról -kerültünk haza a királyi palota barlangtermébe s tartottunk nagy -áldomást a velünk hurczolt foglyok véréből és konczaiból.</p> -<p>– Huh te, hogy tudsz ilyen csunyát álmodni?</p> -<p>– Azt én. Emlékezem rá, hogy én is egy ilyen szép leánynak a -fehér…</p> -<p>– Jaj! ne mondd tovább! félek tőle!</p> -<p>– Hiszen most már én nekem is a hátam borsódzik <span class= -"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> bele, -ha visszagondolok rá; de mikor odaát voltam a hosszúfejű világban, -csak olyan örömet éreztem én azon, mint mikor az ember egy szép -fehér hattyut lelő röptében. Az is de szép állat! Hanem azért jó a -husa! Aztán ellenség volt. Selypített. Egy egész nemzetség volt, -mely az «r» betüt nem mondta ki, hanem «ly»-et hangoztatott -helyette. «Ezért» megérdemelte bizonynyal a kiirtást. Leöltük az -utolsó gödölyééig. Aztán megettük őket. Ez nekünk gyönyörűség volt, -nekik pedig dicsőség, így a vérük megmaradt embervérnek, a husuk -emberhussá vált; nem lett belőle féregabrak. Én voltam a legszebb -királyfi, nekem jutott a legszebb csemege.</p> -<p>– S ez azt csemegének mondja.</p> -<p>– De most is számban az ize.</p> -<p>– Ne mondj már több ilyen bolondot! Mi lett azután?</p> -<p>– Hát azután a nagy tüzet égni hagytuk, a nehéz kőtévőt a -barlang két nyilása elé támasztottuk s akkor elfeküdtünk a tűz -körül a leterített medvebőrökre, az asszonyok a lombból vetett -ágyakra és elaludtunk. Nekem úgy tetszett, mintha az egész barlang -ingana, rengene alattam, ez is jól esett, azt hittem, ringatnak. -Hát egyszer csak nagy földrengető csattanás riasztja fel az egész -alvó népet. Az egyik kő-tevő, (az a melyik most is a földön -fekszik) magától bedült, s arra mi valamennyien úgy éreztük, mintha -a barlang padlata egyszer erre, másszor arra hajlana lefelé úgy, -hogy a tűz körül fekvők majd az egyik, majd a mási oldalról -gurulnak a parázs közé. Aztán meg egy nagy darab kőszikla zuhan alá -a magas padmalyról a máglya közepébe s azzal szétrugja a tüzet, -szerte szórva mindnyájunkra a parázshalmot. Erre mindannyian -felugráltunk s menekültünk az első lonkára. A barlangban szerteszét -repült üszkök egy pillanat alatt meggujtották a sok száraz almot, a -medvebőröket, úgy hogy lángba borult minden. Ha az bele talál kapni -a felhalmozott száraz fába, a mi hasábokban feküdt toronymagasan a -barlang <span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span> mélyében, mind odaégünk. Éreztem, hogy -süti a testemet a láng, a hajam pörkölődött.</p> -<p>– Jaj! fuss hát onnan a tűz közül!</p> -<p>– Hiszen csak álmodtam, te golyhó! Csak az apám, a nagy király -nem vesztette el az eszét. Hatalmasan ordítá el magát! -«Arrarerrerrirrirorrorurrur!»</p> -<p>– Hajh te! Mit tesz az?</p> -<p>– Ez azt teszi, hogy szaladjon minden ember a tüzet oltani, -kobakkal, kecskebőrtömlővel hordjanak vizet a külső tóból.</p> -<p>– Okos ember volt az a te álomapád. Vajjon hogy hivtak téged -akkor?</p> -<p>– Volt is akkor nekünk nevünk. Mindenkit annak hivtak, a milyen -volt, «pirók», – «pufók», – «orros», – «agyaras», – «pisze», – -«suta», – «balog», – «kesely», az asszonyokat «szemők», – «emős», – -«üsző», – «boglyos». Neve csak az egy királynak volt «Kaján». -Meglehet, hogy azt is a jó tulajdonságaiért kapta.</p> -<p>– No hát eloltottátok-e a nagy tüzet?</p> -<p>– De nagyobb bajunk lett annál. A tóhoz küldött embereink nagy -hamar ijedten rohantak vissza, kiabálva: -«harraherrehirrihorrohurru!»</p> -<p>– Hát az mit tesz?</p> -<p>– Azt, hogy nyakunkon a medvék, meg a dabózák! Hirtelen helyre -akarták állítani a feldült sziklafedőt a barlangnyilás elé! de már -nem vala idejük hozzá, mert a sötét folyosóból nyakrafőre tódult -elő egymás hátán keresztül kapaszkodva, a sok bozontos fenevad, -iszonytató ordítással, a mi még most is a fülembe cseng.</p> -<p>– De hát hogy jöhettek azok ide? Hisz azoknak nincs tutajuk, -hogy a Bludáron leereszkedjenek.</p> -<p>– Hát hiszen épen ez volt a Zágon Isten boszuálló csodája. A -tenger hajtotta őket ide. A tenger kicsapott a partokon felül, a -legmagasabb hegyek tetejéig, s visszafelé hajtotta a Bludár folyót -ugyanazon a barlangfolyosón át, a mit az magának a hegy alatt -ásott, egész odáig, a hol <span class="pagenum"><a name="Page_183" -id="Page_183">-183-</a></span> a tengerbe ömlik, s erre valamennyi -barlangi medve, sokatevő, halottásó vadállat, a kiket a -visszatóduló víz odujából kizavart, uszott az áradó vízzel együtt, -a merre az nyomta fölfelé, az egymásra következő barlangokon -keresztül, míg utoljára a szomszédunkban levő cseppkőbarlangig -eljutott. Itt világosságot látott maga előtt, mely az égő -barlangból terjengett, medvefővel azt gondolta, hogy az ott -«napvilág» s mind odarohant, nagy dühvel s elzárta előlünk a -menekülést.</p> -<p>– Jaj ti szegények! Mi lesz belőletek?</p> -<p>– Mi felfutottunk az első lonkára s hirtelen kézbekaptuk a -tegzeinket, lándzsáinkat s azzal elkezdődött a végső irtóharcz a -két fenevad, az ember és a medve között. Alant a lánggal égő -barlangban a szőrös vadak sem maradhattak, el kellett nekik -foglalniok a felső lonkákat, a meztelen vadaktól. Ebből támadt az -ádáz haláltusa, a melynek nem lehetett addig vége, a míg valamennyi -ki nem adja a páráját. Eleinte könnyű volt a védelmünk, a dabózákat -kivégezni elég volt a nyil is, s a felkapaszkodó medvének a fejét -bezuzta a kőfejszénk, mielőtt a körmét, fogát a husunkba vághatta -volna. Azonban a barlang torka egyre okádta az utóbb tóduló -szörnyetegeket, s azok nem sokára az elesett társaik testhalmazára -hágva elérhették az első lonka szélét, úgy hogy nekünk fel kellett -menekülnünk a második lonkára. Ott ujra kezdtük a védelmi harczot; -de már a nyilaink elfogytak, a lándzsáink kőhegyei beletörtek a -medvék agyaraiba, közelről kellett velük harczolnunk, buzogánynyal, -kőfejszével, szijon csóvált szegletes kövekkel. Ez alatt -meggyulladt maga a barlang hátuljában felrakott magas farakás, s -nem sokára tetőtől talpig lobogott, recsegett, mint egy égő torony, -magasan bevilágítva a barlang sziklaboltozatának meredező csompóit. -A sütögető tűztől még dühösebbekké lettek a mi bősz ellenfeleink, a -bundájukat perzselte a rájuk hulló zsarátnok. Nekik is fel kellett -jutniok a védelmet kináló sziklagádorba, ha meg nem akartak sülni. -Végre kénytelenek <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span> voltunk a harmadik, a legmagasabb -sziklafokra felmenekülni, a hová csak lábtókon juthattunk. A mint -ezeket felvontuk magunk után, a medvék ellen nagyon erős állásunk -lett; ők a sziklapárkányt, még ha egymás hátára kapaszkodtak sem -érhették el, míg mi őket felülről lezudított kövekkel agyba-főbe -verhettük. Az asszonyok hordták a köveket.</p> -<p>– Hát én nem voltam melletted?</p> -<p>– Csak te maradhass! S ne kivánkozzál oda, a hová nem hivtak. -Nem sokára megjelent egy harmadik küzdő fél a csatatéren, a ki mind -a kettőnknek ellensége, s mind a kettőnknél erősebb.</p> -<p>– Vajjon ki lehet az?</p> -<p>– A tenger. Az alulról felnyomuló özönvíz, mely a barlangi -állatokat idáig kergette, még magasabbra áradt; betöltötte a -cseppköves üreget s onnan aztán a folyosón keresztül kezdett -beömleni a barlangba. Az első dolga az volt, hogy a barlang aljában -égő tüzet egyszerre kioltotta. Csak a magas farakás égett még. De -mi még akkor sem vettük észre, hogy a tenger jön ellenünk; mert a -víz szine úgy el volt lepve állatok hulláival, hogy mi csak azt -láttuk, miként emelkedik a barlang feneke, az egymáson heverő -vadakkal, tengeri csigákkal, hinárral terítve folyvást magasabbra? -Elébb az első lonkát takarja el, majd fölemelkedik a másodiknak a -párkányáig. Ekkor már rémülve vettük észre, hogy a bejáróinknak a -kapujai egészen elsülyedtek valahová. Egyszer aztán erővel tört -keresztül a zuhatag a folyosó nyilásán, harsogva s arra elkezdett -az egész hullatömeg sebesen forogni az örvény sodrától, a hogy -annak a másik tónak a vizét látjuk orsózni.</p> -<p>– No ugyan nem szerettem volna ott lenni!</p> -<p>– Én sem mennék még egyszer oda. A vízár egyre emelkedett, s a -mint a második lonkát is meghaladta, az ott tomboló medvéket is -felvette a hátára, azok a vízzel együtt emelkedtek fel egészen mi -hozzánk, a míg a párkányunkat elérték. Ekkor aztán elkezdődött a -végső haláltusa <span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span> közöttünk. Ember és fenevad -összeszorulva abba a legfelső üregbe, a hol azt a csonthalmot -találtuk. Ember és vadállat ordított, üvöltött, egyik sem különben, -mint a másik, a kőfejszék csattogtak a kemény koponyákon, az -asszonynép sikoltott, a haldoklók hörögtek, a tűztorony recsegett, -a tenger csapkodta a sziklákat, s a sziklák rázkódtak. Fogyott az -élet. Egyre magasabbra nőtt a hullahalom; egyre feljebb hágott a -vízár, már csak az a halom állott ki belőle, megvetve a -hosszúfejűek és a medvék testeiből. Annak a tetején harczolt még -egymással a két fajzat maradványa. Ott láttam magam körül eldülni a -tizenegy bátyámat, kőkéseiket a megölt ellenség szivébe merítve, ki -őket is megölte. Ott roskadt össze előttem a Kaján király maga, -iszonyún szétmarczangolt testtel, de még egyszer fölemelkedett -fektéből, hogy a kőfejszével még egyet üssön a leterített ellenfél -fejére. Azután egyedül maradtam. Minden halott volt már körülöttem. -A tenger a lábamat locsolta, a mint nemzetségem hulladombján -álltam. Az égő farakásnak csak a hegye lobogott még a körben forgó -víztükör felett. «Hát én velem senki sem jön megküzdeni? Hát én -mire maradtam itt egyedül?» Erre a felkiáltásomra egyszerre -felbukkan a víz alul egy roppant nagy medve, nem olyan, mint a -többi, ez egészen fehér s a feje keskenyebb. Ah, ez az én párom, ez -van nekem szánva.</p> -<p>Nem kerestem se fejszét, se dárdát, puszta kézzel, kitárt mellel -vártam be, s míg az engem rettentő karjával átölelt, hogy -agyonszorítson, én a torkába dugtam az öklömet s megragadtam a -nyelvét, hogy kitépjem.</p> -<p>– Jaj, hogy nem lehettem én akkor melletted.</p> -<p>– Hiszen ott voltál. Mikor legjavában folyt a nehéz harczom, te -meg belemarkoltál az üstökömbe s addig tépásztál, a míg -felébredtem.</p> -<p>– Igen bizony, mert a mit te ki akartál tépni a tövéből, az nem -a fehér medvének a nyelve, hanem az én kontyom volt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span></p> -<p>Erre aztán mind a ketten nevetésre fakadtak, szép fehér -fogsoraikat egymásnak mutogatva.</p> -<p>Erről a fogsorról valami jutott Darinkának az eszébe.</p> -<p>– Te hallod-e? Ha te annak az emberevők királyának a fia vagy, -akkor én félek te tőled, hogy egyszer engem meg találsz enni.</p> -<p>– Bizony, mondok, hagyá rá Solom; magam is úgy érzem néha, mikor -sokáig nézek rád, hogy szeretnélek megenni, meg is tenném, ha -valamit nem fogadtam volna! elkezdeném a szádon. A Darinka össze is -szorította az ajkait azonnal.</p> -<hr class="tb" /> -<p><i>Kritikus.</i> És e szerint szerencsésen a nyakába varrtuk a -jámbor Solom királyfinak az egész paleontologiai megfejtést. -Azonkívül gazdagítottuk a világtörténelmet egy præhistoricus -katastropha adataival, a nyelvészetet pedig egy özönvíz előtti -idiomával, melyben egyedüli magánhangzó az «r» betű.</p> -<p><i>Szerző.</i> De kérem «h» betü is volt benne. S ki tudja, hova -tökéletesítették volna még a nyelvüket, ha az akadémiájukat -felállíthatják?</p> -<hr class="tb" /> -<p>– De már most lássunk a dolgunk után, elég volt a mesemondásból. -Hozd a fejszét, én meg a vasrudat.</p> -<p>S hozzá fogtak egyesült erővel a kőlap tovább töréséhez. Délig -rést törtek benne, akkorát, hogy át lehetett rajta bujni. Ki mondta -meg nekik, hogy dél van? bizonyára a gyomruk; nincs olyan -toronyóra, a mely annál pontosabban elverje a déli tizenkettőt.</p> -<p>A mint kipihenték magukat, összeszedték a szerszámaikat, élelmi -szereiket, s átkusztak az újon tört résen.</p> -<p>Hosszú, haránt lefelé hanyatló sikátor nyilt meg előttük, mely -messze elvezetett zeg-zugos futásban, jobbról is balról is -oldalnyilásoktól megszakgatva, melyek a járatlan kutatót könnyen -megtéveszthetik. A hajdan járt utat azonban meg lehetett ismerni -arról, hogy a falai kormosak <span class="pagenum"><a name= -"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> voltak, az itt járó-kelők -fáklyái füstjétől. Ez jó vezető volt.</p> -<p>A napszámláló követ nem volt szükség magukkal hozniok, mert -hiszen a felvilágban levő társaiktól megtudják, ha megint -összekerülnek, hogy hány nap mult el földalatt járásuk óta, arra az -eszközre majd csak akkor lesz szükségük, ha mindnyájan ide alant -lesznek.</p> -<p>A tekervényes sikátor messze elvezette őket a hegyek belsejébe, -siket, hangfullasztó oduk tömkelegébe, a hol egészen elvesztették a -Bludár földalatti zugásának neszét.</p> -<p>Darinka aggódott, hogy el talál fogyni a szurokfenyő hasábjok, s -akkor hogy találnak vissza? Vékonyabb szilánkokra hasogatták -azonnal a fáklyáikat. Az élelmi szerük is fogytán volt már, csak a -száraz borsó járta.</p> -<p>Egyszer aztán úgy tetszett Solomnak, mintha, a földre fekve, -távoli morajt hallana.</p> -<p>– Közeledünk hozzá. Mindjárt megkapjuk a Bludárt, s ott aztán -lesz fa is, meg teknőcz is, majd sütkérezünk, vendégeskedünk -ott.</p> -<p>A moraj egyre hallhatóbb lett, a folyosó, mely eddig szikkadt -volt, elkezdett nyirkossá lenni, a tetejéről lecsüggő cseppkő a -fejeiket fenyegette, egy éles szögletű kitérőnél aztán megcsapta a -füleiket egyszerre a mennydörgő zuhaj, a mit a Bludár támaszt oda -alant.</p> -<p>Milyen örömrivallással üdvözölték a keresett jó ismerőst! -Futottak feléje, hogy minél elébb meglássák. S hogy megijedtek -tőle, a mikor meglátták.</p> -<p>Nem egy barlang; egy egész földalatti tájkép tárult fel előttük, -szétnyilt sziklafalak, egymásba illő csompókkal és vápákkal, -bérczszigetek, félredült tornyok, s azok között a zuhogva, harsogva -vágtató szilaj folyam.</p> -<p>Mindjárt a völgy elején volt egy kerek tómedencze, miként az -első barlangban; csakhogy ez nem képezett körülforgó örvényt, -közepén bemélyedő orsója köldökével, hanem inkább magasra -felbugygyanó dombot. Egy hegy, egy gúla – vízből. A mint a felülről -nyomott folyam <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span> sziklabörtönéből egyszerre kitör elemi -erőszakkal, s két ölnyi magasra túlemelkedve a medrén, a tó -közepéből szétküldött hullámgyűrűit egymásután paskolja a part -szikláihoz, alámosva azokat egyre mélyebben s azután egy keskeny -teknőbe szorulva, a kilőtt nyíl sebességével vágtat odább, iszonyú -zuhajjal omolva alá fenekét látni nem engedő mélységbe.</p> -<p>– Te, galambom! mondá Darinka, a mint a bámulattól magához -tudott térni, ezen a folyón emberek át nem kelhettek soha.</p> -<p>– Rajta nem, de alatta talán? Szálljunk csak le a mélységbe.</p> -<p>Az őslakók gondoskodtak lépcsőkről, egymásra hengerített -sziklák: nem lépegetni, de fölkapaszkodni valók, egész addig a -völgyfenékig vezettek alá, a melyet a magasból alárohanó folyam -tajtékká tört habjaival elborít.</p> -<p>És Solomnak jó sejteme volt. A százlábnyi magasból alárohanó -folyam, a kirugó sziklapárkányról ívtöredékben omlott alá, messze -elválva a meredek sziklafaltól. Ámde az egész völgyfenéket alatta -sűrű köd takarta a porrátört víztől.</p> -<p>Ki mer e félelmes ködbe leszállni, hogy az átjárót keresse? Nem -fölötte, hanem alatta a haragos folyamnak; fittyet hányva az ő -egész felséges haragjának!</p> -<p>– Gyujtsunk most két fáklyát, mondá Solom. Te az egyikkel maradj -itt a parton, én a másikkal leszállok a ködbe s keresem gázlót.</p> -<p>S azzal fogta az egyik fáklyát s neki ment a láthatatlannak.</p> -<p>A fáklya perczegett a ködtől, a mint leszállt bele, de nem aludt -el. Csak annyit látott mellette, a mennyit egy lépéssel átgyőzhet: -egy-egy fekete követ, mely a vízből kiáll; hanem azt megtalálta -minden lépésnyire: rakott ösvény volt itt «Themzetunnel». Egyszer -csak azt vette észre, hogy a köd elhagyja s a tulsó part sziklái -merednek fel előtte. Átjött a vízesés boltozata alatt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span></p> -<p>Most aztán inte a fáklyával Darinkának, hogy ő is jöjjön -utána.</p> -<p>A Darinka is megtalálta az utat.</p> -<p>– Jaj te! holyannak láttalak! Szörnyüködék Darinka, a mint Solom -felsegíté a sziklapartra. Ha én azt el tudnám úgy mondani! Mikor a -fehér ködben, a víz mögött jártál. Mintha valami tündér volnál; -mintha fényes holdudvar vett volna körül, s annak a közepett -szivárványos volt az arczulatod azután, hogy bementél a vízboltozat -alá, s azt a fáklyáddal bevilágítottad. Talán ilyen lehet a -templom, a miben az Isten lakik.</p> -<p>– Hát én épen olyannak láttalak téged, mikor te jöttél a vízesés -alatt keresztül.</p> -<p>S aztán, hogy mind a ketten olyan tündér formának látták -egymást, összeölelkeztek.</p> -<p>– De már most siessünk. A fákat kell megtalálnunk, a miket -társaink odafenn a folyón leusztattak. Azoknak valahol fel kellett -itt akadniok, fa nem marad a víz alatt.</p> -<p>A Bludár kanyarulata miatt csak a balparti sziklákon lehetett -tovább hatolni. A folyam csupa zuhatagokban esett alá.</p> -<p>A völgy aljában aztán a tágas barlang egyszerre két részre vált. -A boltozatról egy bástyaszerű oszlop nyult alá a szikla fenekéig, s -az a Bludárt két felé osztotta. A bal ágnak jutott a keskenyebb -szakadék, a jobb ágban maradt a folyam testesebb része. Ezért a -baloldali ösvény kinálkozóbb volt. Azt már meg lehetett győzni -könnyű tutajjal is; annak a mentén lehetett gázolva követni a -sziklafolyosót.</p> -<p>– Ez nekünk baj! mondá Solom, mert ha idáig jutunk a népeinkkel, -azok mind kapni fognak rajta, hogy a könnyebb járatú ösvényen -jussanak ki a szabadba. Ez a sekély víz pedig nem oda vezet, a hova -én akarok eljutni; ez a remete barlangjának a völgyébe visz. A -nagyobbik ága a Bludárnak a Branta folyó, az vezet engem a «tüzes -szentek» kolostorához. És én megesküdtem, hogy addig <span class= -"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> nem -nevezem magamat férfinak, se mástól nem hagyom annak neveztetni, a -míg a kisebbik anyámat börtönéből ki nem szabadítom. Addig tacskó -legyen a nevem! s a férfiu, a kit tusára hivok, az asszony, a kitől -csókot kérek, azt felelje: «eredj kölyök! törüld meg az orrod!»</p> -<p>Már erre a fogadásra a Darinkának is át kellett látni, hogy a -folyam szélesebb ágának a futását kell nekik megtalálniok. És fát -még mindig nem találtak, hogy a fogytán járó szurokfenyő fáklyáikat -pótolhassák vele.</p> -<p>Még is csak átgázoltak a sekélyebb ág vizén a szélesebb barlang -torkolatába.</p> -<p>Ott aztán a legelső kanyarulatánál a vízmosta üregnek nagy -örömmel kiáltának fel egyszerre: «itt a gerendák!»</p> -<p>A barlangüreg e helyütt lapos volt, de széles; az egész üreget -azonban úgy eltorlaszolta az egymás hegyére hátára tolt mindenféle -fatömeg, hogy azon keresztül hatolni nem lehetett. A felbugyogó -hullám egyre hányta ki magából az elnyelt czölöpöket, s a vágtató -vízhát hordta őket a többihez. Azok odafent ugyancsak hozzá láttak -a takarításhoz.</p> -<p>Megvolt tehát a fődolog, a tüzelőnek és fáklyának való.</p> -<p>– Az sem lett volna baj, ha a fáklyánk elfogy is, biztatá Solom -Darinkát, az oldalamra tekert kötél földi gyantába van itatva, ez -eltartott volna a visszafelé való útban. Nem indultam vaktában a -veszedelemnek. De most lássunk utána, hogy mi tartja itt fenn ezt a -sok úszó fát? Mert mi nekünk át kell jutnunk a folyam tulsó -partjára megint.</p> -<p>Az pedig ez idő szerint lehetetlenség volt, a gerendatorlasz a -barlang padlásáig elzárta az átjárást; a folyam alatta zúgott el, s -ha egy gerendát elvettek a torlaszból, jött helyette a víztől -hajtva kettő.</p> -<p>– Neked innen vissza kell térned a népünkhöz, mondá Solom, hanem -elébb szerezzünk ennivalót az utadra.</p> -<p>Volt abban válogatás: csak meg kellett bolygatni a köveket, -csoportostól jöttek elő azok a hatalmas dalmátiai <span class= -"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> rákok, -a miknek akkora az ollója, mint egy kis gyerek-kéz. Nagy hamar -tüzet raktak egy szikladöbörben s belehányták a rákokat, azok szép -pirosra sülve jöttek ki a tüzkeresztségből; egy pár napra ismét el -volt látva a herczegi pár istenadta apanagezsal.</p> -<p>– Te most végy magadhoz négy szál fáklyát, annyi eltart a Bludár -szádáig; utasítá Solom a Darinkát; kapaszkodjál át a kötélen, s -mondd meg a népeinknek, hogy jöhetnek utánunk bátran: itt elférnek -valamennyien; de ugyan siessenek ide hozzám; mert az a sok gerenda, -deszka, czölöp, a mit a Bludárba hánytak, itt ennél a szűk -torkolatnál mind egymásra torlik, s ha itt elzárja, akkor úgy -járunk, mint a hosszúfejüek jártak, hogy a Bludár megtölt -lassankint minden üreget, s itt fulladunk benne. Hát csak -siess.</p> -<p>A Darinka elbúcsúzott a királyfitól s neki indult magában -megtenni a nehéz földalatti utat visszafelé.</p> -<p>Most aztán Solom egészen magára maradt.</p> -<p>A mint elgondolkozott az állapotján, rájött lassankint, hogy -nemcsak az a veszedelem fog abból származni, ha itt a mosszori -telepekből leúszó fák elzárják a víz lefolyását, hogy a felső -barlangok megtelnek vízzel; hanem még az is, hogy a főágból -elszorított víztömeg egyszerre mind a mellékágba fog tódulni; s -akkor az a kis vidám patak, a mi a cadmæi sziklák völgyében végig -csergedez, egyszerre hegyi zuhataggá alakul át, s az ő prófétáját -ott remetebarlangostól együtt a tengerbe sepri.</p> -<p>Ezt a veszedelmet el kell fordítani.</p> -<p>Hozzáfogott a lehetetlen munkához: széjjelszedni az -összetorlódott gerendahalmazt; szálankint, darabonkint kihurczolni -a partra és rendes határba rakolni.</p> -<p>Sikertelen munka volt. Ha egy gerendát kiszabadított, a hullám -hozott helyette kettőt. Azok odafenn egyre dolgoznak. Azok sokan -vannak, ő meg egyedül. Még sem hagyta abba a munkát.</p> -<p>Arra is gondolt már, hogy felgyujtsa az egész fahalmazt. -<span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span> De akkor meg nem lesz később a -tutajépítéshez való anyag, a minek szintén eljön a sora.</p> -<p>Mást gondolt ki.</p> -<p>Hadd nőjön felül a torlasz; ha alul, a vízszin alatt lehet a -folyamnak utat szabadítani, akkor az áradás veszélye megszünik, -hisz a víz magától felemeli majd az egész fatömeget, ha még olyan -nagy is.</p> -<p>De miért nem emeli hát fel?</p> -<p>Valami akadálynak kell lenni a folyam medrében alant.</p> -<p>Gyakorlott buvár volt, annak nevelték; nem irtózott leszállni a -víz alá; pedig tudta jól, hogy a víz fölött úszó gerendatömeg -magához rántja az emberi testet, úgy, hogy odatapad hozzá s nem tud -tovább úszni. Ez ellen biztosította a magával vitt vasrúd és a -fejsze. Ezek lehuzzák a víz fenekére. Úszni nem lehet, járni kell a -víz alatt.</p> -<p>Csak tapogatózva haladhatott. Sok időt nem tölthetett oda alant, -mert lélekzetet venni vissza kellett térnie, s azt csak kerülővel -tehette, feje fölött összezárultak a gerendák.</p> -<p>Ezen kellett legelőször is segítenie. Kitalálta a módját. Tüzet -rakott a víz hátán uszó fahasábokon, a víz alatt azután megtalálta -azt a rést, a hol a világosság az egymáshoz záródó gerendák hézagai -között átszürődött. Az épen elég volt, hogy a fejét átdugja rajta, -mikor lélekzetet szivni felbukik a víz szine fölé. Így aztán meg -lehetett élni.</p> -<p>Lábai alatt kavicstalajt érzett, ezt a folyam hordta ide. -Bizonyos, hogy az egész medrét azzal töltötte meg. Talán ebben -akadnak fenn a gerendák. De ki állította azokat hegyükre?</p> -<p>Tovább tapogatózott a sötétben. A felső tűzvilág nem kisérte -messzire.</p> -<p>Végre rátalált egy egyenesen álló czölöpre, mely egész a -kavicstalajba volt elsülyedve. Ez tartja fel a torlaszt; legalább -egy részben. Itt felemelkedhetett koronkint a víz fölé, ha -lélekzete elfogyott: a czölöp rést hagyott. A mint <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> újra -leszállt a vízfenékre, a fejszéjét két kézre fogta s hozzásujtott a -czölöphöz. Ki akarta azt vágni.</p> -<p>Mekkorát ijedt! Ütésére egy futó pillanatig világosság támadt a -víz alatt. Mi volt ez? A fejsze nyele keményen megrugta a tenyerét, -mintha kőbe vágott volna vele. Ismételte a csapást. A villanó fény -ujra felszikrázott. A tűzkő és az aczél a víz alatt is szikrát ád. -De hát tűzkőből van az a czölöp? Fának látszik és mégis kova. Az -ujabb ütések ismételték a pillanatra világító szikrát, s annál -kivehette, hogy két ölnyire e czölöptől egy másik mered föl a -vízfenékből és azontúl ismét egy harmadik. Ezek itt hidlábak -voltak!</p> -<p>A történet előtti korszak melyik évezredébe verhették azokat itt -le emberi lények, kiknek minden eszközük az élesre köszörült kő -volt? Az égerfaczölöp azóta maga is kővé vált a kövek -világában.</p> -<p>Most már sietett kikapaszkodni a gerendák közül.</p> -<p>Úgy örült a fölfedezésnek, mintha egy csatát nyert volna -meg.</p> -<p>Most már semmi kétsége sem lehetett, hogy a földalatti -tömkelegnek biztos kijárása van.</p> -<p>A kik ide ezeket a czölöpöket leverték, azért hidalták ezzel át -a földalatti folyamot, hogy a tulsó partjára átjárhassanak.</p> -<p>Óriások munkája volt ez!</p> -<p>Most már nem törte a fejét azon, hogy az uszó fatömeget -feltartóztató akadályt elhárítsa. Hiszen ezeken a kővé vált -duczokon keresztül hidat lehet majd építeni.</p> -<p>Hanem a fatömeg lassankint úgy elzárta az alacsony padmalyú -ponort,<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href= -"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> hogy a Bludár szélesebb ága -túláradt a partján s átömlött a keskenyebb ágába. Valószinű, hogy -azért a fatorlasz alatt is elég víztömeg hatolhatott keresztűl, -<span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span> mert a barlang még sem telt meg -magasabban vízzel, mint a hol a folyam ketté szakadása -kezdődött.</p> -<p>Solom most már az időszámítással sehogy sem volt. A mióta a -Darinkát elküdte, semmi rend sem volt az életben. Nehéz, fárasztó -munka után elnyomta akaratlanul az álom. Az is rövid volt. A mint -fölébredt, ismét a munkához látott. Hány nap, hány éjszaka -mulhatott el azóta odafenn? Visszatalált-e Darinka? Jönnek-e utána -hivei? Hátha azóta megrohanták a Bogumilok a várat, s leölték -valamennyit?</p> -<p>Egyszer aztán következett valami hosszú idő, (nap volt-e vagy -éjszaka? azt nem tudta) a mi alatt nem hozott a Bludár több -deszkaszálat a hátán. Azért tetszett olyan hosszúnak ez az idő, -mert az álom kerülte a szemeit. Annál jobban elővette a lelkét a -kétség.</p> -<p>Vajjon kiszabadul-e innen valaha?</p> -<p>Elgondolta, hogy azok a nagy bérczek, a miken máskor vadakat -kergetett, most mind a feje fölött feküsznek. Elővették az -egyedüllét rémségei. A míg a Darinka itt volt, addig nem érezte ezt -a szorongatást.</p> -<p>Dolgozni sem volt már kedve. Meghúzta magát egy oduban, s -mereven bámult a sziklára, melyet a pislogó parázs -megvilágított.</p> -<p>És egyszer aztán észrevette, hogy nincsen egyedül.</p> -<p>Az örök sötétségnek lakosai vannak!</p> -<p>Két vékony cseppkő csapja nyult alá egy kirugó szikláról, a két -csap között egy pók fonta a hálóját. Egy fehér pók. Mit keres ez -itten? És nem sokára jött egy fehér legyecske, beleakadt a -hálójába, a pók elfogta, megkötözte, odujába vitte.</p> -<p>Hát még itten is van élet?</p> -<p>Ez a kis parányi állatkája a mélységes éjszakának visszaadta -lelkének érczét. Hisz itten is Isten világa van!</p> -<p>Bódultan és gyermeteg észszel így okoskodá ki: hogy ha az Isten -itt a mélység fenekén egy pókot és egy legyet teremtett, akkor -Istennek itten kellett járni, s a hol Isten <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> járt, -ott embernek is el kell igazodni az ő nyomdokain. Kedve támadt az -élethez megint. Lement a vízhez, keresgélni valami rákot, vagy -teknőczöt.</p> -<p>És aztán kapott a vízben valamit, a minek jobban megörült. Egyet -a hosszúfejű koponyák közül.</p> -<p>Először csak egyet, azután több is jött; a Bludár sodorta, -hempergette őket alá.</p> -<p>Ezek a koponyák izenetet hoznak! Azt a hirt hozzák, hogy a hivek -lejöttek már a barlangba, a csonthalmokat takarítják el arról a -helyről, a hol pihenőt kell tartaniok.</p> -<p>No hát ezek a koponyák még tovább is fogják vinni az izenetet. -Majd meglátja azokat a remete oduból az ott merengő próféta a patak -megáradt vizében végig hömpölyögni, s arról megtudja, hogy az a -varázs-kabala, a mit maga elé a homokba rajzolt, minden számában -pontosan teljesül. Csak az utolsó van még hátra. Az lesz a -legnehezebb, de az lesz aztán «minden a mindenekben».</p> -<p>Solom a feje fölött egy csillagot látott megjelenni és egy -pacsirta énekét hallotta.</p> -<p>Csillag és pacsirta! Ezer ölnyi mélységben a sziklák alatt!</p> -<p>Pedig az volt. Darinka jött vissza. Az ő fáklyája volt a -csillag. Az ő dala a pacsirtaének.</p> -<h2>A FÖLDFELETTI SÖTÉTSÉG.</h2> -<p>Solom királyfit és a népét most már ne féltse senki. Ők jó -helyen vannak. El is férnek benne, meg is töltik azt. Senki ott meg -nem támadhatja őket. Éhséget nem szenvednek; a Bludár ellátja őket -bőven. Van tüzelő fájuk elég. S az is bizonyos, hogy a bujdosó -folyam mentén megtalálják majd a kivezető utat; gyakorlott -bányásznép az egész: teljes életét abban töltötte, hogy a sziklán -keresztül törje az utat. Ezt sem mélység, sem magasság fel nem -tartóztatja. Emberész és embererő az időtlen <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> időkben -is tudott itt alkotni, hát most, hogy ne tudna, mikor már vas van a -kézben? Talán sokáig fog tartani a kemény munka, de véget ér -napjára.</p> -<p>Az a nap, a husvét ünnepét megelőző péntek: a «nagypéntek!»</p> -<p>Ha hamarább kitörhetnek is a napvilágra, ezt a napot rejtekükben -kell bevárniok; mert a próféta így parancsolta.</p> -<p>Az a próféta pedig ott ül a tenger partján és rajzolgatja a -tengerfövénybe az apály idején a bűvös vonalakat, a mik a jövendőt -jósolják; a visszatérő dagály szépen betakarja azokat megint.</p> -<p>A mint a patak egy ős emberfőt, egy ős medvekoponyát hemperget -alá, azt kiveszi a vízből és gulát rak belőle. Ki tudja, minő -babonára való az?</p> -<p>Itt nem látogatja meg senki, börtöne ez a völgy. Az ösvény egyik -végét a tenger zárja be, másik végét a kolostor fala. Onnan sem jön -senki hozzá. Nem futhat el innen. A warángok útján a meredek -sziklára felkuszhatna, ha volnának sziklamászó czövekei, mint -azoknak: de azzal is mit nyerne? A waráng nép Onufriosz főpap hive, -azok elfognák s visszavinnék a zárdába.</p> -<p>Élelméről sem gondoskodik senki. A tenger ád neki kagylót, -balánt, tengeri pókot; a föld ád hozzá gombát, mi kell egyéb egy -remetének?</p> -<p>Egy napja van, a melyről bizonyos, a klastromi regula -szerint.</p> -<p>Nagypénteken érte fognak jönni és elviszik.</p> -<p>A passió-játékban ő fogja képviselni az ördögöt. A világot -elcsábító ördögöt.</p> -<p>Odáig készülhet a szerepére.</p> -<p>Ez a szerep abból áll, hogy az ördög vitatkozik az angyallal. -Végül aztán az ördög természetesen legyőzetik és kegyetlenűl -megkorbácsoltatik.</p> -<p>De hát ha egyszer ő talál győzni?</p> -<hr class="tb" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span></p> -<p>Ha azok odalenn a föld alatt «láttak», annál nagyobb sötétségben -maradtak mind azok, a kik őket keresték idefenn.</p> -<p>Dávid király kereste a fiát; a hadnagyok a vele együtt eltünt -fiaikat. Twartimir és Tirimir pedig keresték az elveszett -asszonyokat, lányokat, gyermekeket, a kiknek a holttestei nem -voltak a várromok között.</p> -<p>A warángok annyit kiokoskodtak, hogy a karácsonéji nagy -mészárlás az ő suhanczaiknak a munkája volt. Megrabolt -borospinczéjük erről felvilágosította őket. A mosszori vár égését -láthatták saját városuk falairól. Azt is megtudhatták, hogy a -rablókalandról visszatérő knéz a várát nem birta első rohamra -visszafoglalni. A fellázadt rabszolgahadat waráng legények vezették -az ostrom visszaverésénél. És azután a bogumilok ott leskődtek az -erdőben egész gyertyaszentelőig; csak akkor birtak a váruk kapuján -betörni, egy nagy zivatar alatt. Hogy pedig azután mi történt? -arról nem szivárgott ki a warángok közé semmi hir. Emberi ész -szerint azt hitték, hogy a fölülkerekedett bogumilok leöltek -mindenkit, a kit a várfalon belül odaszorítottak.</p> -<p>A knéz és fia ellenben azt hitték, hogy a gyilkos ellenség, az ő -pereputyjukkal együtt valahol a bányaaltárnákon keresztül szökött -meg az ő boszujok elől. Hogy az asszonyok, leányok kellettek neki, -az talált magyarázatot; de minek vitték magukkal még a gyermekeket -is? Rendes észjárás szerint nem lehetett egyebet gondolni, mint -hogy a lázadó rabszolgák és waráng vezetőik, a várból elosonva, a -warángok kerületébe menekültek s most ott tartózkodnak.</p> -<p>E tévfelfogás miatt mind a két fél kölcsönösen el volt egymás -ellen keseredve.</p> -<p>S az ingerültség nyilatkozatai abból álltak, hogy egy-egy csapat -harczos majd az egyik, majd a másik félről át-átcsapott a -szomszédja területére; a mi tanyát útban kapott, azt felgyujtotta, -a ki élő embert utólért, azt levágta, <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> -csordát, nyájat erővel elhajtott. Az egyik nap az egyik tette, a -másik nap a másik. Ezt nevezték abban az időben diplomatiai -értekezésnek. Követeket küldözni egymáshoz nem volt tanácsos, mert -azokat mind a két fél karóba huzatta. (Ezt még a római követtel is -megtették.)</p> -<p>A nagy bőjt kezdetén volt a «jurjendán» ünnep. Ez akkor az egész -keresztyénségre nézve a Balkán félszigeten az általános béke napja -volt. Senkinek fegyvert nem volt szabad e napon kezébe venni; -minden férfi zöld ágat hordott a kezében s ha a halálos -ellenségével találkozott is össze, a zöld ág földig hajtásával -üdvözölte.</p> -<p>A jurjendán ünnepén minden ember megfürdött a császárkutban. Ez -volt a neve egy meleg forrásnak, mely a rómaiak által -«Citorea»-völgynek nevezett hegykatlanból buzgott elő, körülbelől -azon a helyen, a hol Medea Absyrthot darabokra vagdalta. Egy vén -Druida volt a meleg forrás őre; a ki annyira vitte az -állatszelidítést, hogy a kigyók barlangjukból odacsusztak hozzá, -mikor ebédelt, s résztvettek a lakomájában, s a sirályok körülülték -és a tenyeréből ettek.</p> -<p>A császárkutnál összetalálkozott a jurjendán ünnepén a két -népatya. Dávid király és Tvartimir, az archizsupán. A békefa, az -olajág volt mindkettő kezében.</p> -<p>– Mért pusztítják a te vitézeid az én országomat? kérdezé -Tvartimir.</p> -<p>– De miért dúlnak a te junákjaid az én tanyámon? mondá -Dávid.</p> -<p>– Felelj elébb te az én kérdésemre.</p> -<p>– Azért, hogy mért nem küldöd nekem haza az én fiamnak, Solomnak -a fejét, a mit te levágtál? meg a többi hadnagyok fiainak a fejeit, -a kik a kezedben maradtak? Tudod, hogy a warángok nem türik azt, -hogy a nemzetségükből valakinek a feje csufságra idegen házban -legyen mutogatva.</p> -<p>– Hiszen bár küldhetném meg neked a fiad fejét, meg a többi -kamaszokét, a kik a váram felgyujtották, a népemet <span class= -"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> részeg -álmában leölték! Bizony mondom arany kosárban küldeném haza! De nem -hogy én tartogatnám az ő fejeiket dugaszban, de ők vitték el az én -váramból valamennyi asszonyát, leányát, gyermekét az én népemnek. -Hová dugtad el őket? Add elő!</p> -<p>– Bizony esküszöm neked az új Istenre, meg a régi istenekre, -hogy én hozzám, vagy az én országom tájékára nem hoztak egy -porontyot sem a te ivadékodból. Asszonyra meg épen nincs szükségem; -magamnak is több van, mint kellene. Bizonyozott Dávid király.</p> -<p>– Akkor én viszont esküszöm neked a még ezután következendő -istenekre valamennyire, hogy én nem tudom, a te fiad, meg az ő -társai hová lettek? merre vesztek? mert én még a lábuknak a nyomát -sem tudom megtalálni sem a földön, sem a föld alatt. Ezt meg a -mosszor knéz állítá.</p> -<p>Mivelhogy pedig mind a ketten megfürödtek már a császárkutban, -annálfogva hitelt kellett adniok egymás szavának, mert ha a fürdő -előtt mondtak volna hamis esküt, azt a víz lemosta volna róluk, de -a fürdő után hivatkozni hamis hittel az istenekre annyi volna, mint -inzsábákat és petécseket szerezni a testére. A két fejedelem kezet -szorított s megigérte, hogy majd a páska ünnep után folytatni -fogják az ellenségeskedést.</p> -<h2>A «DAIMONOMACHE.»</h2> -<p>Még most is divik Dalmatia hegyvidéki kisebb városaiban az az ős -keresztyén világból fenmaradt szokás, hogy nagypénteken, a midőn a -Krisztus koporsója egyházi pompával felállíttatik a templomban, az -összegyűlt nép előtt az angyal és az ördög egymással szóharczot -vívnak. Hétszáz év előtt ez a játék valódi magasztos ünnepély -volt.</p> -<p>Az angyal hivatalát rendesen valamely kiváló főpap <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> viselé. -Ez igen háládatos feladat. Az ő segítségére vannak az ó- és -új-szövetség könyve, a szentek minden iratai, a martyrok példái, az -apostolok élete, a messiás szavai és a patriarchák bölcsesége, a -Sion hegyén kiadott Isten-törvények táblái, Mózes vesszője és Áron -ékesszólása, Dávid hárfája és Salamon példabeszédei, ő mellette -állnak táborkarok gyanánt egyfelől az egyházi rendek, a szerzetesek -képviselői, a kik messzeföldről ide vándoroltak; a zarándokok, a -kik a szent sírtól tértek vissza, a jeruzsálemi port még le sem -verték saruikról; – másfelől a szent szűzek, az apáczák magasztos -zsolozsmáikkal bele vágnak a vitába, mikor az ördög nagyon fennen -kezd dicsekedni s elnyomják vele istentelen beszédét. – Hanem a -szegény ördögnek annál keservesebb a szerepe. Neki nem segít senki, -minden ember eltagadja a vele való ismeretséget. Egyedül áll a -szinpadon, mindenkitől eltaszítva, kiakolbolítva, előre elitélve. -Gúny, szidalom, csufolódás kiséri minden mondását. A merre csak -tekint, mindenütt kinyujtott kezeket lát, a melyek átokkal -tetézik.</p> -<p>Tudja jól, hogy neki meg «kell» buknia.</p> -<p>Erre a szerepre mindig azt szokták kiválasztani a «testvérek» -közül, a ki abban az évben legnagyobb vétket követett el, vagy a -szent fogadalom, vagy az egyházi fegyelem ellen.</p> -<p>De legalább szabad neki egy óra hosszatt perelni a lelki -fejedelmével s ez is gyönyörűség az ördögnek.</p> -<p>Ki lett volna ez ördög szerepére méltóbb, mint Frater Aktæon? A -kevély patricius fiu, a raguzai poéták vezére, a ki istentelen -szerelmi költeményeivel minden fiatal léleknek csengetyüt adott a -pokolkapujához. Ezek a pengő rímek, ezek a sapphicusok valóban az -ördög cziterái!</p> -<p>Ő neki kellett a nagypénteki délestén megaláztatni, például -szolgálni az egész gyülekezet előtt.</p> -<p>Az egész gyülekezet csupa nőkből áll. A megcsontosodott és a már -egészen kővé vált apáczák, azután az olyanok, a kik még érzékenyek, -de leginkább a fiatal növendékek, <span class="pagenum"><a name= -"Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> ezek azok, a kiknek a -megrémítésére szolgál az ördögnek ily módon való megidéztetése, -kivallatása, elitéltetése és megfenyíttetése.</p> -<p>Fenn a templomban az üdvözítő koporsója van felállítva, -rózsalugasok közé, melyeknek illatos árnyában fiatal zárdahölgyek -képviselik a virrasztó angyalokat.</p> -<p>Az egyik angyal szent Kekharizméne.</p> -<p>Őt is felhozták börtönéből, hogy legyen jelen bűnös kedvesének -megszégyenítésén. Ez volt a penitencziának a legmagasabb foka.</p> -<p>Csak az őrjöngők maradtak lenn a katakomba zárkáiban.</p> -<p>Az ördög bukása különben is mindig bizonyos, de különösen az, -midőn az angyal szószólója oly hatalmas szónok és mély tudományú -bölcs, mint Onufriosz archimandrita, ki a dæmonnal való vitákban -annyi győzelmet szerze már; pedig néha napján kevély ellenfelei -voltak.</p> -<p>A theatrum a templomajtó bejárata alatt van felállítva, -mivelhogy az ördögnek a templomba bejönni nem szabad. Csak onnan -kívülről feleselhet, míg ellenfele a templom hajójában foglal -biztos állást egy emelvényen.</p> -<p>A mellékoltár fülkéje előtt van felállítva a mennyezetes trón, -melyen az igazságosztó nemtőt jelképező fejedelemasszony ül, -kezében pálmaággal, melyet a nagy vita végén a győztesnek fog -jutalmul átadatni, s az elbukottat elítéli.</p> -<p>A mai ünnepélyen Mater Lubomira négy ágú koronát visel a fején, -mely ragyog a karbunkulusoktól, s e korona alul hosszú kék selyem -palást omlik alá, ezüst csillagokkal átszőve, mely betakarja egész -termetét, alig engedve láttatni a bő dalmatikát, melynek fekete -bársony éjéből arany lángok világítanak elő. Minervai arcza oly -hideg és mozdulatlan, mint egy szoboré. Erről nem olvasni le -kegyelmet.</p> -<p>A felavatott apáczák a két oldalt szemközt fordított padsorokat -foglalják el. Olyan egyforma helyzetben ülnek <span class= -"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> ott, -arczaik egész szemöldig és ajkig eltakarva, kezeik bő kantus -ujjaikba eldugva, mintha élők sem volnának.</p> -<p>A fiatal szüzek a márványon térdelnek összetett kezeiket -ajkaikig emelve.</p> -<p>Csengetyűhang e napon nem szólal meg, hármas kalapácsütés -jelenti, hogy a főpap megérkezett.</p> -<p>De előtte is zárva van erős vasrostélylyal a templom hajója s -annak az ajtójánál áll őrt a legidősebb apácza: «Mater Fulgentia», -kezében csomó kulcscsal. Azt kérdi tőle: «Ki vagy?»</p> -<p>– Az angyalok küldötte, felel a szent ember.</p> -<p>Erre a főapácza kinyitja előtte az ajtót s bebocsátja a -férfialakot a nők szentélyébe.</p> -<p>Onufriosz ugyanazt a fénytelen fekete bő talárt viselte, a mivel -nagypénteken, a legfőbb paptól kezdve mindenki a világ gyászát -jelképezi, fején az a gömbölyű magas nemez süveg, melyről hosszú -fekete fátyol leng alá. Csak szép ezüst haja s leomló -selyemszakálla ad fényt megjelenésének. Három ujjával áldást osztva -halad végig a padsorok utczáján, azután leborúl arczra az idvezítő -koporsója előtt, s úgy marad ott, homlokát a márvány lépcsőfokra -fektetve, a míg a szent nők gyülekezete egy siralommal teljes -«lamentácziót» végig énekel.</p> -<p>Akkor aztán feláll a lépcső magaslatára s csengő, érczteljes -hangon kiáltja felhivását.</p> -<p>– Beliál fia, jelenj meg parancsolatjára a te Uradnak!</p> -<p>E szóra a templom belső ajtaját takaró fekete kárpit lehull, s a -czinterem közepén ott áll az ördög.</p> -<p>Nem a csuhás remete, nem Frater Aktæon alakjában, hanem a hogy -igazi ördög korában szokott járni, mint raguzai nobili. Fején -tollas zöld kalpag, arany abroncscsal, dolmánya féloldalon piros, a -másik fele kék és veres sávolyos, nyakában aranyláncz, derekán -aranyöv, abba dugva hosszan lecsüggő háromszinű selyemkendő, az -egyik nadrágszára hosszában lefutó fehér kék és veres csíkokkal -összeállítva, a másik pedig piros, azonfölül kék abroncscsal, -<span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span> s aztán sárga alapon veres S betükkel, -félválláról hegykén odavetett kék selyem köpenyke csügg alá, lábain -sárga szattyán-topánkák arany sarkantyúval, balkeze büszkén -nyugszik czifra tőre markolatján, jobbjával kalpagját daczosan -nyomja még mélyebben a fejébe. És aztán felel merész, éles -hangon.</p> -<p>– Megjelentem, de nem parancsolatodra. Mert uramnak el nem -ismerlek, hanem, hogy megküzdjek veled!</p> -<p>Onufriosznak egy békeszerző kézmozdulata elcsitítá a felzúgó -elszörnyedés hangját, melyet a gyülekezet hallatott e vakmerő -szavakra.</p> -<p>A nagy mester biztosan érezte magát az ifjoncz himpellér -ellenében.</p> -<p>– Mi a te neved, dæmonok legkevélyebbike, hogy így mersz -megszólalni én előttem?</p> -<p>– Az én nevem Asmodái, a szerelemnek dæmona, a szivek édes -fájdalmának, az álmok nyugtalanságának, a gyönyörök keserűségének, -az örökké égő tűznek dæmona, a ki ura a királyoknak és a szenteknek -és mindennek a mi él: voltam vagyok és maradok.</p> -<p>– Hazugság minden szavad! Nemde nem megirta-e a bölcs -Lactantius, hogy egész fajzatod, a Beliál ivadék legyőzetett a -Jehova parancsára és fogságra vettetett? Rafáel angyal leküzdte -Azráelt, az óriások apját. A kinek a föld leányaival való -érintkezéséből támadtak az Elihudok és Nephitimek, a hosszúfejű -óriások, a kiknek csak egy szemük volt, de disznóagyaruk, emberevők -voltak, s a kiknek a koponyáit ma is hányja ki a föld magából. Tán -te is azért jösz, hogy ilyen egyszemű, hosszúfejű szörnyetegekkel -népesítsd meg a világot? Nem bizonyítja-e szent Chrysostomus, hogy -a mely földi leányok a Beliál fiaival szeretkeznek, azoknak mind -ormótlan óriás fiaik lesznek?</p> -<p>Szinte lehetett hallani a didergő fogvaczogást, a mit e rémséges -fenyegetés előidézett a hallgatóságnál.</p> -<p>Onufriosz folytatta. <span class="pagenum"><a name="Page_204" -id="Page_204">-204-</a></span></p> -<p>– Hát Szemiázázt nem Gábriel angyal kötözte-e meg, s aztán a -Dudáel pusztában nem hegyeket rakott-e rá, ő rá és valamennyi -testvéreire, s nem ott fognak-e kínlódni hatszáztíz emberöltő -időig, a midőn az örök tűzre vettetnek?</p> -<p>– Ez mind úgy lehet, felelt rá Asmodái. A többi dæmonok mind el -lehetnek temetve, de én magam élek, mert én vagyok az élet, én a -szerelem nemtője. És nálam nélkül nincs élet a földön. Adjatok -nekem egy üres planétát, s én azt egy nap alatt megnépesítem. -Űzzetek el engem a földről, s lesz belőle kopár, hideg, üres -jégtenger, miként a hold. Mikor Jehova a virágokat teremté, én -világítottam neki, a szerelem szelleme!</p> -<p>– Ki adta a szádba ezt a vakmerő mondást?</p> -<p>– Mózes, vagy Ben Akiba, a ki a teremtést leirta. A harmadik -napon mondá Jehova: «legyenek fák, füvek és virágok, a mik magot -teremnek és gyümölcsöt hoznak!» És lettenek. A negyedik nap teremté -a napot és a holdat. A szerelem elébb volt, mint a nap! S a nap -hiába süt a jéghegyre, ha én ott nem vagyok, nem olvad az meg. Én -vagyok a világon a melegség, én vagyok a lélek. És én mindenütt ott -vagyok, a hol a teremtés foly. Mert vannak kövek, melyek úgy nőnek -mint a virágok. Ezt bizonyítja Plinius. És vannak virágok, a melyek -elevent szülnek, és élő állatok, melyek gyökeret vernek a sziklába, -s virágkehely-alakban párosulnak, és vannak állatok, melyek -fennállva járnak, és vannak, a melyek gunyhókat építenek, és -madarak, a melyek beszélnek, és a mélységtől a magosságig mindenütt -ott van a lélek, ott vagyok én! Az örökké alkotó szerelem.</p> -<p>– Átok a nevedre! kiáltá közbe haraggal Onufriosz. Nem te -voltál-e az a gonosz szellem, a ki Évát elcsábítottad, s az első -emberpárt bűnbe ejtetted?</p> -<p>– No! S hát vétettem vele, hogy most a Jehovát egy pár ember -helyett száz milliók dicsérik?</p> -<p>– De elveszítők a paradicsomot! <span class="pagenum"><a name= -"Page_205" id="Page_205">-205-</a></span></p> -<p>Asmodái gúnyosan mosolygott.</p> -<p>– Csak nem adsz tán hitelt a rabbinusoknak, a kik azt állítják, -hogy őseink nem jó házaséletet éltek! mintha Ádám apánk azon -szépségek után csábult volna, kiket «Isten leányainak» nevez a -talmud? Ne hidd el azt a fescenninát «Lilith»-ről. Bizony mondom, a -dæmonok közt nincsen nőnemű.</p> -<p>– Jól mondod. Előbb a nők szivét szállják meg, s azok által -rontják meg a férfiakat. Nem te vagy-e a szerzője az első -háboruságnak az emberek között, nem a szerelem ördöge veszítette-e -el Ábelt Kain által?</p> -<p>– Úgy történt! De Kainnak volt igaza! És Ábel méltó volt a -halálra!</p> -<p>Hah! Milyen zúgás támadt e szavakra a gyülekezetben! Még -Lubomirának a szemei is megvillantak egy pillanatra. Asmodái -észrevette e villámot, s mélyen meghajtá magát.</p> -<p>– A te szemeidnek tüzétől sújtatva, előadom szavaim védelmét, -felséges birónőm. Kérlek hallgasd meg kegyesen. Bizonyára tudni -fogod a nagy Eutichæus, alexandriai patriarka irásaiból, hogy a két -e földön született első férfinak ikertestvéreik is voltak. Ábel -huga volt «Azma», Kainé «Ovaén». Kain megszerette Azmát, Ovaén -Ábelért égett. Ádám ősapánk azt akarta, hogy így házasodjanak -össze, a szív szerelme után. De Ábel mást akart. Azt, hogy mind a -két férfi tartsa meg házastársul az ikerhugát, és éljenek, mint -testvérek, visszatérve a paradicsomi ismeretlenség állapotjába. Így -bizonyára néptelen maradt volna a föld. Ezért ölte meg Kain Ábelt. -És azután elvette Azmát is, meg Ovaént is, s mind a két feleségét -boldoggá tette. S hogy ezt helyesen cselekvé, arra olyan tekintélyt -hozok fel, ki előtt minden ellenvetés elnémul. A mult századokban -támadt egy secta Arragóniában, Abeloniták neve alatt. Ezek -hirdették azt a tant, hogy férfinak és nőnek csak azért kell -egybekelni, hogy minden szerelmet és földi gyönyört megtagadva, az -elveszett paradicsomot visszaszerezzék e földön. E veszedelmes -hæresis hirdetői ellen adta <span class="pagenum"><a name= -"Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> ki VIII. Leo pápa a «Ne -quid nimis» bulláját, s megparancsolá Arragonia királyának, hogy az -Abelonitákat tűzzel-vassal kiirtsa. Úgy is történt. Ime tehát a -legmagasabb helyről lett kimondva az itélet, hogy Ábel megérdemelte -a halált, s Kain csak azt tette, a mit az arragoniai király.</p> -<p>Lubomira nem állhatta meg, hogy fejét ne csóválja, ez az ördög -nagy dialecticus!</p> -<p>– Oh te átkozott sátánfi! kiálta felgerjedve Onufriosz. Még te a -szentszék háta mögé menekülsz, s onnan lövöldözöd ellenünk mérges -nyilaidat! de megállj! én kihuzlak e biztos buvóhelyedből -szarvaidnál fogva. Hát nem megirta-e szent Cyprián «De filiis Dei» -nagy munkájában, hogy nem Kain szaporította el az emberi nemzetet, -hanem a harmadik szülött «Seth?» Ennek az utódai népesítették meg a -szent Thábor hegyét. A míg Kain ivadékai a Jordán rónaságát lepték -el, és egymástól erdők, vizek és különböző erkölcsök, nemkülönben -másnemű áldozatok választák el a két ivadékot.</p> -<p>– Ismerem e történetet! szólt nevetve Asmódái. Magam is ott -voltam. Addig tartott ez csak, míg Ádám apánk élt. Az ő halála után -a Seth ivadék legényei a bűbájos Kainita szüzek édes énekhangjaira -lejöttek a Thábor hegyről, mikor azok a Jordán vizéből kiszállva a -parton csábtánczukat járták, mindannyian beléjük szerettek, velük -enyelegtek énekeltek és tánczoltak.</p> -<p>– De meg is lakoltak érte, mert a mint visszaakartak térni a -Thábor hegyre, a sziklák tűzzé váltak a lábaik alatt, soha a szent -hegyre fel nem juthattak többé.</p> -<p>– Ez mind az én állításomat igazolja. Ha vissza nem mehettek, -ott maradtak, egy családdá lettek a Kain leányokkal, s ebből a -keverékből támadt az emberi nemzet, és ezért van minden emberben -két principium: jó és rossz, a hogy ezt a bölcs Marcion -hirdeti.</p> -<p>– A rossz elv mindig te vagy, mindenütt és mindenekben. -<span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span></p> -<p>– Én tagadom. A jó elv is én vagyok.</p> -<p>– Én bebizonyítom példákkal.</p> -<p>– Ugyanannyi példát hozok fel én is, de fényesebbeket, mint -te.</p> -<p>– Nem te voltál-e a gonosz szellem, ki a Madianita nők által az -Izrael fiait bálványimádásra csábítottad?</p> -<p>– De én voltam, ki Sába királynéját Salamon király előtt -meghódolásra birtam.</p> -<p>– Te miattad veszté el Sámson két szeme világát.</p> -<p>– De én általam nyert Judith diadalt Holofernes fölött -Bethuliánál.</p> -<p>– Még a szent királyt Dávidot is meg tudtad rontani. Isten -haragját vontad fejére Bethsabée szerelme által.</p> -<p>– De koronát szereztem neki Mikhál és Abigail szerelme -segélyével! hát Salamon bölcsesége ragyogna-e most, ha Bethsabée -lángját föl nem gyujtom Dávidnál?</p> -<p>– Az a vér, melyet Herodes bűnös gerjedelme kiontott, Salome -csábító tánczának ingereért, (a melyhez te fujtad a tilinkót!) -Keresztelő szent Jánosnak vére tégedet fecskend be, szerelem -ördöge!</p> -<p>– De a ki megszabadította Mardokéust és az egész Izrael népét a -Babyloni szolgaságban az átkozott Hámán boszújától, hát az nem én -voltam-e ismét? Ki lehellte Ásvérus király szivébe a szerelmet a -szegény rableány Eszter iránt? Ki emelte őt fel a királyi székbe? -Ki adott neki hatalmat a zsarnokok legerősebbike fölött, ha nem a -szerelem? A hajdankor minden bölcsei és varázslói, a próféták és a -mágusok együttvéve tudták volna-e ezt a csodát megtenni, a mit -megtettem én magam egyedül, a szerelem nemtője, Asmodái?</p> -<p>Az ifju oly hévvel szónokolt, hogy Onufriosz kezdett aggódni a -hatás miatt, nehogy még a hallgatóság egy részénél kedvező -megitélésre találjon.</p> -<p>– Hallgass el! Ha Asmodái vagy, akkor jelen sem vagy. Nemde nem -ölted-e meg a szép Sárának, a Raguel leányának hét vőlegényét -egymás után? míg a kegyes <span class="pagenum"><a name="Page_208" -id="Page_208">-208-</a></span> Tóbiás ki nem füstölt a csukamájjal -a menyegzői szobából, a midőn a kegyes ifju kisérője, a Rafael -angyal, embernevén Azariás, megfogta a füledet s elhurczolt magával -a lybiai pusztára, ott belevetett egy száraz kutba, követ -hengerített rád, s azt lepecsélte bölcs Salamon pecsétjével. Ha ott -vagy, ide nem jöhettél. S ha itt nem vagy, akkor nincs szavad.</p> -<p>Erre a vádra épen fittyet vetett az ujjaival Asmodái.</p> -<p>– Oh tudós patriarcha. Hát ennyire kifogytál már a szent -könyvekből, a miket rám olvasol? Te tudod legjobban, hogy Tóbiás -könyve apocryph! Hogy Asmodái hét vőlegényt rabolt volna el a szép -Sárától! Inkább hetet vittem volna neki, ha hozzám fordul.</p> -<p>Erre egy nevető hang szabadult el a gyülekezetben.</p> -<p>Ki volt az? Ki lehetett az a szentségtörő, a ki ez ünnepélyes -helyen ily hangot kiszalaszt a száján?</p> -<p>Mindenki előre, hátra nézett; kereste a nevető hang -bűnszerzőjét, de mindenki csak ijedt arczokat látott maga előtt, -senki sem vallott magára lesütött szemével.</p> -<p>Csak a birónő, a trónmennyezet alatt ülő koronás hölgy arcza -volt lángveres. Tán az ő ajkáról szabadult volna el ez a hang?</p> -<p>– No hát megállj, Beliál vakarcsa! kiálta nekihevülve Onufriosz; -ha te neked nem tetszik a tömjénillat, majd találok én a számodra -más füstölőt is, a mitől még jobban fogsz prüszkölni. Hát ha olyan -nagyon jártas vagy a bölcsek és próféták élethistóriájában, mondd -meg: a nagy tudós Kaábot, az Izrael prófétáját Arabiában nem a vak -szerelem vitte-e át Mahomed hitére?</p> -<p>– De viszont a még nagyobb bölcs Ben Akibát is a szerelem -alakította át egyszerű pásztorból a világ leghiresebb tudósává, a -kinek huszonnégyezer tanítványa volt, s egész könyvtárt irt tele -csupa arany mondásokkal. És az az egész aranybánya egy szerelmi -vágy nyomán nyilt meg; és ennyi világosságnak egy csók volt a szülő -anyja; egy csók, melyben a világ minden nemzetének <span class= -"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> nyelve -benne van; egy csók, mely annyit ér, mint harminczháromezer szavak -és Dárius Histaspis minden kincsei!</p> -<p>– Ne magyarázd itt e helyen és ez órában a csóknak értékét, -szólt felmagasodva Onufriosz. Tekints oda, ha dæmoni szemed nem -káprázik, ama ravatalra, az meg fogja neked mondani, hogy egy -csóknak az értéke «harmincz ezüst pénz», ennyit adtak Judásnak egy -csókért, melylyel elárulta az Idvezítőjét.</p> -<p>Ezzel a szóval ismét felülkerült az angyal képviselője az -ördögön.</p> -<p>Az erre támadt csendességben három tompa dobbanás hangzott fel a -kolostor alatti mélységből, s utána egy enyészetes «Halleluja» -zengés, mely a hármas boltozaton keresztűl emelkedék föl, mint egy -messze túlvilágról jövő karének. Csodának hitte azt mindenki. -Vajjon a katakombákba elzárt vezeklők énekelnek-e ily hatalmas -hangon?</p> -<p>Asmodái az alleluja hangra lekapta a fejéről a kalpagját, melyet -daczosan föltéve viselt eddig, s arczravetve magát, beesett a -czinterem ajtajából a templomba.</p> -<p>«Az ördög megtért!» mormogák az apáczák elszörnyedve.</p> -<p>De Onufriosznak nem kellett ez a fordulat. Ez nem tartozik a -fráter szerepéhez.</p> -<p>– Kelj fel! és takarodjál ki a szentegyházból, dæmon! A te -ájtatosságod csufolódás. «Diabolus ægrotans se monachum fecit». (A -nyavalygó ördög baráttá tevé magát.) Csak vedd fel a te vakmerő -képedet, állj fel a ludtalpadra, s maradj veszteg a te csontvárad -közepén.</p> -<p>A dæmon képviselőjének emelvénye körül koponyákból és -keresztberakott karcsontokból volt bűvös vár körítve. Abba vissza -kellett neki újra térni.</p> -<p>Most már győzedelmeskedő fölénynyel folytatá Onufriosz az -exorcisálást.</p> -<p>– Állj fel és ne hallgasd, mi történik a föld alatt. -<span class="pagenum"><a name="Page_210" id= -"Page_210">-210-</a></span></p> -<p>Asmodái hallotta azt már.</p> -<p>Ujabb hét dobbanás hangzott fel a sziklaoduk mélyéből. Azt -hallgatta a földretett fülével. Most azután ismét visszalépett a -csontvárába s felcsapta a kalpagját, oldalra fordított -kócsagjával.</p> -<p>Frater Aktæon tudta már, hogy most mindjárt ő lesz itt az úr. – -Onufriosz szólt.</p> -<p>– Nem fogom ennyi szűz fülnek hallatára elszámlálni előtted azon -hirhedett bűnösök neveit, kik ha a pokolnak kalendáriuma volna, -annak az ünnepnapjait töltenék be, a kik vétkeztek azért, mert a -vétket édesnek találták; csupán azokat verem a fejedhez, a kik -népek és országok romlását idézték elő e földön, millióknak -elkárhozását a túlvilágon a te gonosz sugallatod gerjedelméből. Még -azok közül sem emlegetem a pogányok történetébe tartozókat, nem -Helenát a trójai háboru okozóját; nem Semiramist és Cleopatrát; -csupán azt vetem szemedre, a mi a keresztyénség megrontását idézte -elő a te stigmád és vexillumod alatt. Emlékezel-e Bardus buja -indulatára, mely a római és a görög egyház közötti szakadást okozá? -Nemde nem a szerelem volt-e az oka, hogy most a keresztyénség két -táborra van oszolva?</p> -<p>– Nem! kiálta Asmodái nagyot dobbantva lábával. Épen úgy nem, -mint a hogy nem oka az almafa az Ádám Éva esetének. Mi köze Bardus -szerelmének a nagynénje iránt a schismához, melyet Photius állított -fel, s a melynek alapja épen a keleti papok házasságának kérdése. -Én, a szerelem nemtője voltam megtámadva a cœlibatus törvénye -által, a keresztyén világ fele az én pártomon van. Bocsássuk -ostracismusra a kérdést! Nem bánom. De hogyha épen titkos -szavazásra bízzuk az eldöntést és ha te magad is ott lészsz a -szavazók között, esküszöm Vénusra, hogy az egyik urna üresen -marad.</p> -<p>Nagy mozgás támadt erre a hallgatóság között, melynek gyanus -zaját szükséges volt a patriarchának mennydörgő szóval túlkiáltani. -<span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span></p> -<p>– Te átkozott dæmon. Vénusra esküszöl?</p> -<p>– No hát ki ő? Az esthajnal csillag az égen. Ott találod a nevét -a kalendáriumban. Zsidók és keresztyének áhitattal várják a -feljöttét. A három szent királyokat ő vezette Bethlehembe. A míg az -ég áll, mindig legfényesebb csillaga lesz annak a Vénus.</p> -<p>– Szállj le csak onnan az égből! A hol semmi kereseted nincsen. -Gyere velem Hispaniába. Ki hozta be a pogány mórokat Spanyolország -leigázására? Nem Julian-e? Roderik király fővezére. Miért? Mert a -király szerelemre gyulladt a vezér leánya, Florinda iránt, kit a -spanyolok ma is «La Cava»-nak, «gonosznak» neveznek. E bűnös -szenvedély juttatá hitetlenek kezére a keresztyén világ legszebb -tartományát!</p> -<p>– Nem tartoznám ugyan elvállalni a szerelemféltés cselekedeteit, -mert annak a dæmona nem én vagyok, hanem az öcsém, a puposhátú -Belfegór. De hát nagylelkű akarok lenni, s elvállalom még az öcsém -védelmezését is. Tehát a szerelemféltes boszúja veszíté el az -utolsó góth király kezéről Spanyolországot. Ez való. Ámde a -szerelem hódítá meg magát a hódítót. Mert a győztes Abdulassin, -Roderik király megölője, megszerette a király özvegyét, a bájos -Egilonét, s királynéjává tette őt. Egilone viszont keresztyénné -tette Abdulassint, koronázása napján.</p> -<p>– A miért aztán a szaraczénok megölték Abdulassint koronázása -éjszakáján.</p> -<p>– Az nem az én hibám! De hát ha te a szerelem bűnét találod -Cordova elvesztében, én ugyanannak az érdemét teszem egyensúlynak a -másik sepernyőbe. Vajjon nem az alig mult időkben történt-e -Antiochia megszállása a keresztes hadak által? Hatszázezerre ment a -keresztes vitézek száma, s félévi ostrom után nem lettek-e elverve, -összetört helepolisaikkal a város falai alól? Tudtak-e egyetlen -egyet a háromszázhatvan tornyokból katapultáikkal romba dönteni? -Nem az ostromló sereget pusztította-e <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> az -éhhalál és a dögvész? Szégyenszemre kellett volna felhagyniok az -ostrommal, ha nem jövök én, meg az öcsém Belfegór a segítségükre. -Pyrrhus kapitánynak szép felesége volt. Cassián király szerelme -viszonzásra talált nála. Ezért Pyrrhus szerelemféltési boszúból -megnyitá éjjel a rábizott várkaput Bohemund vezér előtt, s a mit -véghez nem tudott vinni háromszáz balista, azt megtette Ámornak -egyetlen egy nyila. Így jutott a keresztes hadak kezébe, törhetlen -fellegvárával, vitézi védseregével, felbecsülhetetlen kincseivel, -azok közt a Názáretbeli Jézust megöklelő dárdával és azzal a -kereszttel, melyre szent András volt felfeszítve, a győzhetetlen -Antiochia, Palæstina védbástyája.</p> -<p>Onufriosz csak mosolygott ez alatt, egyik hüvelykujját a másik -körül forgatva. Engedte a dæmonnak, hogy hadd dicsekedje ki magát. -Majd torkára lesz az forralva azonnal!</p> -<p>– No ugyan jó helyre léptél most, a szentföldre; ide vártalak, -Palæstinába. Itt meg lesz fogva a lábad vas csaptatóban. Hát nem -ezekben az években történt-e meg épen, hogy a szent várost, -Jeruzsálemet, melyért annyi vér folyt, mely annyi hőstett árán lett -elfoglalva, ismét elveszté a keresztyén világ? S mi volt az oka? -Raymond szerelme Sybillához, Balduin király hugához, melyet az nem -viszonzott. Ezért lett árulóvá az egész keresztyénség ellen annak -egyik legnagyobb hőse Raymond királyi vér; ezért szökött át -Szaladinhoz, a hitetlenek szultánjához, ezért árasztá el dúló -seregekkel újból a szentföldet, míg végre magát Jeruzsálemet is -elfoglalta s jaj mi nekünk, háromszoros jaj, hogy most a pogány -szaraczénok lovainak patkói tapossák az idvezető sírját. S most -újra fegyverbe kell öltöztetnünk népünk virágát, fiatalságunkat, s -távol tengereken túl küldeni a szent helyek visszafoglalása -végett.</p> -<p>E szavaknak hatása nem maradt el, halk zokogás támadt a -gyülezetben. Az apáczák között voltak tört szivek, kik a -szentföldön elveszett mátkáikért gyászoltak, és reménylő keblek, -kik onnan jegyeseiket még visszavárták. <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> Ez a -legfájdalomkeltőbb tárgy volt mindenkire nézve.</p> -<p>De Asmodái nem érzé magát megverve. Még ő került felül.</p> -<p>– Tenmagadat sujtott le a fegyver, a mit ellenem kovácsoltál! -kiálta csattanó hangon. Hát elveszett a szent sír? El Jeruzsálem? -El a megerősített Aszkalon? Miért? Mert egy asszonyszív nem vette -be a szerelem lángját. Hát melyikünk akkor Jeruzsálem elestében a -bűnös, én-e, a ki a lángot gyújtogatom, vagy ti, a kik -eloltogatjátok? Ha az én ihletemre hallgat Sybilla királyné, s -Raymond lovag szerelmét megosztja, úgy meglehet, hogy bűnt követ -el, s elkárhozik; de megmenti Jeruzsálemet! Hát tedd az egyik -serpenyőbe a szent sírt, Jeruzsálemet, a másikba Sybilla meddő -erényét, melyik lesz a nehezebb? Ha Asmodái győzött volna Sybilla -szíve fölött, nem győzött volna Szaladin Lusignan fölött, nem esett -volna fogságba Jeruzsálem királya és a templomvitézek nagymestere, -annyi ezernyi ezer vitézzel. Ki hát a bűnös, a szerelmesség, vagy a -szerelmetlenség?</p> -<p>Onufriosz nem hagyta tovább beszélni.</p> -<p>– Így okoskodnak a farizeusok, a sophisták! Hiszen a szerelem -dühét a te harapásod oltotta Raymond lovagba!</p> -<p>– Ezt tagadom! A nagyravágyás dæmona volt az. S ahhoz nekem -semmi közöm. Előttem a királyok és a lovászlegények egy formák. Én -nem védem magam azzal, hogy soha sem tettem semmi rosszat; de -ugyanannyi jót is. Az emberi vér csodálatos keveredése az oka -annak, hogy ugyanazon szellem megszállásától az egyik felistenné -emelkedik, a másik félfenevaddá sülyed alá. Litániáját tudnám -énekelni azoknak a nőknek, kik a szerelemnek ép olyan dicső -martyrjai tudtak lenni, mint mások a hitnek. Babylon függő kertei, -miket Astyages emeltetett, hirdetik Amynta szerelmét; Berenice -levágott arany haját a csillagzatok közé magasztalák fel. -Legendákkal vetekedik Heró és Leander, Thisbe és Pyramus története. -Hát Panthea, <span class="pagenum"><a name="Page_214" id= -"Page_214">-214-</a></span> ki Abradates iránti szerelmével egy -duló háborunak veti végét! Hát Elpinike, ki szerelme áldozatával -megszabadítja a hős lakedaimoni Kimont, s miért ne idézném fel -Sofonisbét, ki hogy szerelmesét Massinissa királyt megmentse, -halálmérget ivott? De nem hallgatom el Eponinát, ki az üldözött -Sabinussal tizenkét évet töltött egy földalatti barlangban, -lemondott a napvilágról, a föld minden öröméről, virágairól, énekes -madarairól, csak a szerelmet tartá meg, s az volt neki a -sötétségben napja, virága, éneke; s e szerelem gyümölcseit, két -szép fiut, ott a sötétségben szülte és nevelte fel. Mutass nekem -oly angyali erényt az aszkéták történetéből, a mely ehhez hasonló -csodát teremtett valaha!</p> -<p>A szép délczeg ifju most már a lángoló érzelem hagján beszélt, -arcza átszellemült, szemei fényt látszottak szórni. Veszedelem volt -őt nézni és hallgatni női teremtésnek.</p> -<p>– Annál jobban meg fogsz korbácsoltatni! dörmögé halkan -Onufriosz.</p> -<p>Hát az ott, a szent ravatalnál őrtálló nemtő, mit érezhetett a -vita alatt?</p> -<p>Soror Kekharizméne nem a kedvese arczát nézte, a míg az beszélt, -hanem Lubomiráét. Amannak az arczát látta ő, ha csak a szavait -hallá is; de ennek a gondolatjait hallgatá a szemeivel.</p> -<p>Mert vannak női arczok, a mik önkénytelen beszélnek, és vannak -női szemek, a mik e beszédet megértik. Egy felvillanása a -szemeknek, egy átfutó pír az arczon, egy görcsös vonaglás az állon, -az ajkakon, egy elfojtott sohaja a megnyiló szájnak, egy elborulás -a homlokon, egy könytitkoló szempillalesütés és az a nyugtalan -emelkedése a kebelnek, annak a kezébe tartott pálmaágnak a -reszketése, mind, mind beszélt a ráfigyelő nő szemeinek valamit. És -Kekharizméne visszaemlékezett arra az áldásra, melylyel egyszer a -fejedelemasszonyt ott a katakombák börtönében elbocsátá: «adják az -egek, hogy azt az édes fájdalmat, mit én most érzek, te is megérezd -valaha! <span class="pagenum"><a name="Page_215" id= -"Page_215">-215-</a></span> Hogy teljen meg a szived azzal a kéjadó -lánggal, a mi az alatt a míg megemészt, az égfelé ragad!» Vajjon -ragadja-e már?</p> -<p>Onufriosz igen röviden vélt a fráterrel végezhetni.</p> -<p>– Mind azok a példák, a kiket felidéztél, pogányok valának; de -mutass fel nekem csak egyetlen egy esetet, hogy igazhivő -keresztyének között a testi szerelem, a vér heves forrongása -megdicsőitve, halhatatlan emlékekben megörökítve lenne és én akkor -megengedem néked, hogy belépj a szentélybe és idebenn védelmezd -magadat.</p> -<p>– Tartom a fogadást! mondá Fráter Aktæon, s lekapva fejéről a -süvegét, messze elhajítá azt a háta mögé, mint a ki a maga dolga -felől egészen bizonyos. «Felséges fejedelemnőm, te légy igazságos -birám! A te kezeidbe teszem le ügyemet. Igen is, van egy kolostor -Normandiában, közel Rouenhoz, a nagy tengeri kikötőhöz, melynek -neve: «a két szerető klastroma».</p> -<p>– Úgy van! mondá rá Mater Lubomira, kinek hivatala szerint -minden e világon létező női kolostorok nevét ismernie kellett.</p> -<p>Erre a helyeslő szóra aztán a délczeg ifju képviselője a -szerelem dæmonának, rögtön keresztül hágott az őt körülzáró -csontváron, s miután elébb még az oldalára kötött tőrt is messze -elhajítá magától, belépett a templomba a hová éles fegyvert bevinni -nem szabad.</p> -<p>– Halljad meg fejedelemnőm és ti egybegyült hivek a két szerető -kolostorának keletkezési történetét. A szép Normandiában, mielőtt -az még Hódító Vilmos alatt az angolok hatalma alá lett volna -letörve, élt egy előkelő frank herczeg, a kinek neve volt seigneur -de Banneret. Kincseinek számát ő maga sem tudta, mások -hiresztelték; de valamennyi kincse között leghirhedetteb volt -egyetlen leánya: Genovéva. Arczra, termetre tündérek mintája, a -hogy arczképe mutatja; szemekkel, a minők a tieid, fejedelemnő, oly -kékek, oly világlók; homloka oly tiszta, ajkai oly igézők, csak -szellemében nem volt hozzád hasonlítható, <span class= -"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> mert ő -gyönge nő volt, kinek szive nem olyan mint az ércztükör, mely a -napsugárt visszaveri és gyújt vele, de maga meg nem melegszik, -hanem olyan, mint az üveg, melyben a napsugár hétféle színre törik -szét. Ez a napsugár volt a szerelem s annak a bolygó napja egy ifju -lovag: Balduin troubadour; kinek hősi kardján és varázshangú -lantján kívül nem volt egyéb világi birtoka. Genovéva megszerette a -lovagot. S ez a szerelem tiltott érzés volt; mert a szemere<a name= -"FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class= -"fnanchor">2)</a> apának gyönyörű leányát egy szomorú lovagnak -elszeretni tilalmas.</p> -<p>Lubomira helyeslően bólintott rá fejével. Hasonló eset volt -Boboli lovagé is (Frater Aktæoné) a fejedelmi Milenkával (Soror -Kekharizméne).</p> -<p>– Figyeltél-e már reá, dicső fejedelemnő, midőn kertedben -sétáltál, kora reggelenkint a virágok nyilására? folytatá beszédét -Asmodái; láthattad, hogy a mint a nap sugárai üdvözlik a bezárt -bimbókat, egyszerre kipattannak a rózsák és tulipántok, és azután -kitárt kehelylyel fordulnak a nap felé. Midőn azonban a nap -leáldozik, a tulipántok újra összecsukják a kelyheiket; de a rózsák -nyitva maradnak. Mert a tulipántok a hiuság, a kevélység virágai; -de a rózsák a szerelem virágai. Azoknak parancsolhat a nap, ezeknek -soha többé, ha fölébresztette.</p> -<p>Lubomira nem tilthatta meg az arczának, hogy egy futó mosolylyal -ne üdvözölje az ifju kalandor profánus, de költői hasonlatát. Talán -nem is vette észre e mosolyt más, mint Kekharizméne.</p> -<p>– Ez történt Genovévával is, folytatá az ifju, most már a -templomajtón belül állva meg. Midőn szive megnyilt a napsugár -előtt, azt az atyai harag éjszakája nem birta bezárni többé. A -nemes úr halálboszuval fenyegetődzött, ha a Balduin, a hontalan -troubadour vára küszöbén belül mutatni meri magát. De azt nem -tilthatá meg, hogy Genovéva ne menjen eléje. Lopva, alattomosan, a -holdvilággal <span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span> szövetkezve, rejtett kertajtón -keresztül kedvese elé osont a lány (Asmodái mutatta, hogyan osont s -egy lépést nyert vele előbbre).</p> -<p>– Elég! kiálta bele Onufriosz. Találkoztak és vétkezének! Ne -fesd tovább csábító szinekkel az ilyen jelenetet. Hozd frissen -utánuk az apát!</p> -<p>– Ott termett az, valóban oly rögtön, a mint te kivántad. A -fülemüle még be sem végezhette dalát, midőn Banneret lovag oda -toppant az ábrándozók közé, a holdvilágban villogó kardját -suhogtatva feje fölött.</p> -<p>Itt az actus magyarázatául ismét kellett másfél lépést tennie -Boboli úrfinak előre. «Így» toppant oda az öreg a szerelmes pár -elé.</p> -<p>– Halál a fejedre! czímerem meggyalázója! kiáltá az apa. A -troubadour némán szakítá szét mellénye himzett szárnyait keble -fölött, kitárva azt a megérdemlett halálos döfés elé. Ámde a -szerető leány az öldöklő vas és kedvese közé vetette magát s -megragadva atyja jobb kezét, a boszuálló pallossal, meggátolta a -gyors itéletet.</p> -<p>– Hát nem volt az öregnek balkeze, hogy abba kaphatta volna át a -kardját? vágott közbe Onufriosz.</p> -<p>– Értsd meg, patriarcha! Nemcsak a jobb kezét, de a jobbik -szivét is megragadva tartá Genovéva a nemes főúrnak. «Elébb az én -szivembe mártsd a kardodat, mielőtt az ő vérét ontanád!» sikolta a -leány; ha vétek volt egymást szeretnünk, én haljak meg elébb, mert -én szerettem meg őtet hamarább. Ha tőle elszakítanál, úgy is a -szivemet tépnéd ki, s szív nélkül ki élhetne tovább?»</p> -<p>– Tranca-franca! kiálta közbe Onufriosz, igazi dalmata -latinsággal. A szív nem gyomor, a minek enni kell adni.</p> -<p>– Az egyetlen leány könyörgései lefegyverzék Banneret lovag -dühét. Hüvelybe dugta hát a kardját. De a gőg, a kevélység még -mindig megmaradt a – gyomrában; mivelhogy a kevélység bizonyára -enni kér. S ebben valóban <span class="pagenum"><a name="Page_218" -id="Page_218">-218-</a></span> ellentéte a szerelemnek, mert a -kevélység mindig csak követel, a míg a szerelem azon van, hogy a -magáét odaadja másnak.</p> -<p>– Jól van, jól! Csak ne magyarázzuk ezt olyan nagyon. -Aggodalmaskodék Onufriosz; mialatt Boboli, az esedező leány -kérésének nagyobb élethűségét példázva, térden csúszott a -fejedelemasszonyhoz.</p> -<p>– Legyen! Nem bánom! szólt Banneret lovag, beleegyezést -szinlelve. Odaadlak hát a hegedősnek! Legyen hát vőm egy «trufátor» -egy «jocasta». Ámde egy föltételt szabok hozzá. Birjad a leányomat, -de rögtön és azonnal, ha elbirod vinni magaddal, nem mondom, a -világ végéig, csak odáig, ama hegytetőig, a mi ott a cziprus fák -között kopáran néz felénk. Ha oda fel tudod őt vinni az öledben, -legyen a tied örökre, senki el ne vitassa tőled! De megpihenés -nélkül, mert ha útközben megállsz, elveszíted örökre. Balduin -hévvel kapott az ajánlaton, a drága kincsét ily módon megérdemelni, -hogy azt az ölében hordozva szolgálja meg; talán a szomszéd -országba is kész lett volna őt elvinni.</p> -<p>– De nem hűs éjszaka, a pártfogó holdvilág mellett akarta ezt -végrehajtatni Bannaret lovag, hanem nappal, délután, mikor Foibosz -legforróbb nyilait lövelli alá az égből. Másnap az úri lovagnép, a -hűbéresek és jobbágyok mind felgyülekeztek a várkastély udvarára, -hogy tanui legyenek, hogyan váltja be a troubadour fogadását.</p> -<p>– Nem kell én nekem semmi kincsed, drágaságod, mondá Balduin az -apának, egy szál patyolatöltönyben is kedves lesz nekem az én -szerelmesem, ne is adj vele mást.</p> -<p>– Elhinném azt! szólt Banneret lovag, gúnyosan nevetve. Úgy még -könnyebb teher volna a válladon, de csak vidd vele együtt minden -hozományát, a mit egy nemes kisasszony kelengyéül szokott kapni, s -még jobban megterhelte a leányát arany kösöntyükkel, násfákkal és -bogláros <span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span> övekkel, a fejére is koronás pártát -tett; a vállára nagy csattos bársony palástot. Ne mondják, hogy nem -rangjához illőn házasította ki az egyetlen leányát.</p> -<p>– Megindult az ifju troubadour kedves terhével az útra, nyomában -a násznép, az apa hűbéreseivel. Eleinte vígan ment előre, még -énekelt is közbe, bár kedvese óva inté: «Hagyd abba, mert -kifáradsz!» «Nem vagy te nekem nehéz»; mondá a troubadour, «hisz te -emelsz engem, nem én téged. Én téged csak a hegytetőig viszlek, te -engem fel a mennyországig!» De a mint a hegy felét meghaladta, már -kezdte utolérni a fáradtság. Bármint törülgeté arczáról a veritéket -aggódó arája patyolat kendőjével, egyre jobban izzadt. «Pihenj -meg!» suttogá ez. «Nem szabad!» felelé vissza. «Akkor elvesztelek.» -Egyre fejjebb hágott, egyre jobban fáradt. Lélekzete kezdett -elfulladni, meg-megszakadozni. A menyasszony látta kedvese arczát -elhalványodni, szemeit homályba borulni. «Oh vess el az öledből, -megölöd magadat!» rimánkodott neki. «Nem, nem, győzni fogok», -lihegé az, s mind előbbre hatolt. A kisérő nép biztatta, buzdítá: -«ne csüggedj lovag! ne törjön meg erőd! Nézd itt van már a czél!» -Reszketve, tántorogva haladt az előre.</p> -<p>(S ilyen reszketve, tántorogva közelített Asmodái is a -menyezetes trón felé, melyen a fejedelemnő ült: az egész gyülekezet -elfojtott lélekzettel hallgatá szavait.)</p> -<p>– Csak még nehány lépés! Csak még egy végső erőfeszítés! Már itt -a hegytető! Az utolsó orom. Arra is fellépett, drága terhét keblére -szorítva. «Győzelem! Enyim vagy!» lihegé boldogan. S azzal -összeroskadt, és egy forró sohajtásban kilehelte lelkét; még akkor -is kedvese nevét susogva. Hát a mátka, a szerető hű társ? Genovéva, -a mint a vőlegényét holtan elterülni látta, őrült sikoltással -borult a drága tetemre, s azon pillanatban megszakadt a szive. Az -odaérkező apának két halottja volt ott. Ennek emlékére épült a -roueni «két szerető kolostora».</p> -<p>Ez elbeszélés izgalma alatt egészen odáig, a trónemelvényig -<span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span> hatolt Asmodái, s ott egyszerre arczra -vetve magát, odafekteté a fejét Lubomira elterülő palástszegélyére, -s zokogva kiáltá:</p> -<p>– Itélj meg, királyném! Ilyen az én munkám! Ez a szerelem -dæmonának a műve!</p> -<p>És Lubomira ekkor, a helyett, hogy kegyetlen haraggal intett -volna az apáczák vénjeinek, hogy jöjjenek a vakmerő dæmont végig -korbácsolni, hirtelen lehajolt hozzá, trónjáról felkelve, és -felemelte őt fektéből, a kezében tartott pálmaágat pedig oda ejté a -dæmon képviselőjének ölébe.</p> -<p>– Áldásom reád! csendül fel egy leányi hang a szent ravatal -mellől; Kekharizméne szava. Égj te is abban az édes lángban, a mi -az égbe visz, a míg megemészt.</p> -<p>Nem sajnálta tőle a kedvesét.</p> -<p>A gyülekezetben nagy zűrzavar támadt e nem várt jelenetre. A -fiatal növendékek, a kik mind ilyen formában tanulták meg gyűlölni -az ördögöt, egészen meg voltak vigasztalódva, hogy azt felemelve -látták; de az idősebbek annál inkább felháborodtak; soha ember nem -hallott még ilyen esetet, hogy a «mysterium» alkalmával, az -itélőbiró a dæmonnak adja oda a pálmát s még a kezét nyujtsa neki, -úgy emelje fel a porból.</p> -<p>Onufriosz szertelen boszusága olyanforma szakadozott hangokban -tört ki, mintha kaczagna; csak kholerikus hangdöczögés volt az.</p> -<p>– Győztél, Asmodái! Elcsábítottad magát a birót! De mit kezdesz -már most a diadaloddal? Mit nyer vele egy ördög, ha egy szentet -hálójába keríthetett, körmei közé ragadhatott!</p> -<p>Asmodái visszaadta a kaczagásszerű hehentést.</p> -<p>– He-he-hejn! Nem vagyok én itt egyedül. Vagyunk hárman. Itt van -még Semiázáz és itt van Beherik, a nagyravágyás és a boszuállás -dæmonai, a kik épen úgy fogva tartanak egy szentet.</p> -<p>– Kit? <span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span></p> -<p>– Tégedet, magadat! Onufriosz! Illyricum patriárkája! Neapolisi -metropolita. Pontifex in Dalmatia.</p> -<p>S ezt mondva egy gyors szökéssel ott termett Onufriosz mellett s -lekapta annak a fejéről azt a fekete, egyszerű, fazék alakú -nemez-süveget, a hátracsüggő gyászfátyollal. E süveg alatt viselte -Onufriosz a – pápai tiarát.</p> -<p>Onufriosz türte tehetetlen szoborként, a mit Asmódái tett vele. -A rémület igézete egyszerre megmerevíté, mint a mérges kigyó -harapása.</p> -<p>És azután azt tette vele a dæmon, hogy megragadta a derekát -átkötő cordát, leoldá róla, s a felbomló fekete bő talárt kétfelé -nyitotta elől.</p> -<p>– Ide tekintsetek!</p> -<p>Az egyszerű palást alatt pompázott a pontifexi zöld selyem -casula, melynek koczkára felosztott mezőiben váltakozva arany -kakasok és veres oroszlánok voltak himezve, míg elől a mellét a -sokszinű Úrim és Thummim fedezte. A római pápák teljes ornátusa a -XII–XIII. században. Kiegészítette azt az arany tiara, mely akkor -még nem állt hármas koronából; egy hegyes végű tojásdad süveg volt -az, hegyében diónyi zöld topázzal.</p> -<p>– Ime II-ik Cajus pápa, Dalmátia és Illyricum pontifex maximusa! -kiálta Asmodái, s satyr-alázattal hajtá meg magát előtte. Engedd -meg, hogy legelső meghódoló vazallusodként én csókolhassam meg -legelébb a papucsodat.</p> -<p>És azt is meg kellett neki engednie.</p> -<p>Onufriosz az eldobott süvege után nyult, s fekete palástját -huzta-vonta fényes öltönye fölé; Asmodái meggátolta benne.</p> -<p>– Ha felöltötted, viseld! Méltán öltötted fel. Az egész -keresztyén világ lázong és elégedetlen. A római urak romlást hoztak -reá. Bűneiket te ismered legjobban, mert annyi éven át közöttük -éltél és működtél. Ezért száműztek Itáliából a vad, kietlen -Illyricumba, a barbar népek közé. Mert Nápolyban és Rómában -mindenki szeretett. Neked kellett volna avignoni érsekké lenned, s -a helyett egy <span class="pagenum"><a name="Page_222" id= -"Page_222">-222-</a></span> huszonnégy éves herczegecskét, ki még -felszentelve sem volt, ruháztak fel az infulával; téged pedig -degradáltak patriarkává. Boszudat nem takarták be a fekete -palásttal, nagyravágyásod égbetörését nem gátolták meg a fejedbe -nyomott gyászfátyolos süveggel, a tiara téged illet meg; szent -Péter kulcsai a te kezedbe valók, a feltámadás napján te oszd a -világnak a megszabadító áldást. Az elnyomott népek milliói -leborulnak előtted, s egyetlen riadó szóval kiáltják: üdv neked -atyánk, II-ik Cajus pápa!</p> -<p>S e szavakat azzal pecsételé meg, hogy felkapva a pálmát a -trónlépcső szőnyegéről, odanyujtá azt Onufriosznak.</p> -<p>Nevezetes egy pálmaág! melyet először egy apáczafejedelemnő -nyujtott egy dæmonnak, s azután a dæmon egy ellenpápa jelöltnek, a -szentek szentében, az asceták gyülekezetében; a Megváltó ravatala -előtt, melyet angyalalakok térdelnek körül.</p> -<p>Az nem lehet, hogy a dæmonok így diadalmaskodjanak!</p> -<p>Az egész apáczagyülekezet, mint «egy férfi» riadt fel. (Kétszáz -hölgy bizvást mondható már «egy férfi»-nak.) «Apage Satanas!»</p> -<p>Mater Fulgentia előlépett a többiek közül s hallatá rikácsoló -kemény hangú szavát.</p> -<p>– Ha ti mind a hárman a dæmonok szövetségesei lettetek, én -elitéllek mind a hármatokat. Tudjátok meg, hogy a római szent kuria -által nekem van adva a titkos hatalom, felvigyázni a -zárdafejedelemnő és a gyóntató atya fölött; s ha bűnben -találtatnak, elitélni őket. Én mind a hármatokat máglyára küldelek! -Mindenki én nekem engedelmeskedjék. Le velük a katakombákba!</p> -<p>– Akkor legyünk négyen! kiálta az egyik őrt álló hölgy a szent -ravatal mögül s leszállva a katafalk lépcsőin, rózsaszín -angyalszárnyakkal a vállain odasietett a hármas csoporthoz.</p> -<p>S mikor odaért imádott kedveséhez, kit menyegzője éjén ragadtak -el tőle, odaborult annak a jobb vállára. <span class= -"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span></p> -<p>A bal vállán már ott pihent Lubomira feje.</p> -<p>A fejedelemasszony álmodni látszott. Nem tudott semmit arról, a -mi körüle történik.</p> -<p>Asmodái pedig magához ölelte mind a kettőt s azt kiáltá:</p> -<p>– Ne féljetek! Ha engem szeretni fogtok, én ti nektek adom a -földnek és mennynek minden gyönyörűségeit.</p> -<p>Ellenállásra, menekülésre pedig gondolni sem lehetett. Kétszáz -apácza fogta őket körül, mindegyiknek a kezében suhogó flagellum, a -szegekkel kivert korbács.</p> -<p>– Le a katakombákba velük! parancsolá Mater Fulgentia hétágú -ostorát rázva az öklében. Ismerték ez ostort, ez öklöt eléggé. Itt -könyörgés nem engesztel, erő nem szabadít!</p> -<p>Ő maga ment elől a sekrestye melletti vasajtó felé, utána -Asmodái a vállára borult két hölgygyel, nyomukban következett -Onufriosz, a pontifexi pomparuhában, elől összekötött kézzel, -cordája a nyakára kötve, s annak a két vége két apácza kezében.</p> -<p>A míg lassú ünnepélyes menetben a katakombákhoz vezető lépcső -ajtajáig vonultak, az apáczák kardala zengé a «diæs iræt».</p> -<p>És mikor a zsolozsma végződött, ismét hangzott az a rémséges -viszhang oda alant; mintha az eltemetettek énekelnének kriptáikban, -s következett rá a tompa dobbanás, tizenhárom.</p> -<p>– Halljátok! mondá Mater Fulgentia, a bűnösök megtérnek, s a -felszenteltek elkárhoznak!</p> -<p>Azzal levette övéből a karikán függő kulcsokat s kikeresve -közülök a vasajtó kulcsát, felnyitá azt, messze kitárva.</p> -<p>«Isten irgalmazz!»</p> -<p>A felnyilt katakomba ajtaján mi szörnyalak támad elő? Pokol -királynéja? Emberarczot öltött fenevad? Egy félmeztelen óriás nő, -kinek tagjain aranyzsinórok szálai tartják össze a lerohadt királyi -öltöny rongyait, szemeiben <span class="pagenum"><a name="Page_224" -id="Page_224">-224-</a></span> pokoltűz, arczvonásain örjöngés; -kuszált haja testét körülfogja, még a sarkával is rátapos; ösztövér -karjainak inai vonaglanak s görbe karmokban végződnek; ajkai forró -gőzt fújnak beszéd helyett.</p> -<p>Ez a szörny, ez a lázálmak csodája megkapja egyszerre két -griffmadár markával kínzójának nyakát. Ah, jól ismeri ő ezt az -arczot, ezt az alakot. Még a korbácsát is. Megragadja őt a két -öklével, a miknek a csuklóin még ott csörögnek a széttört bilincsek -vaskösöntyüi, szemeibe mereszti öldöklő szemeit, arczába fújja -perzselő páráját s aztán odadobja őt a márványpadlatra – -élettelenül.</p> -<p>S akkor előrelép kevélyen s sűrű haját hátravetve, mellére üt -sulyos öklével s odakiált a megrémült népnek:</p> -<p>– Én vagyok Bravalla királyné!</p> -<p>És aztán nyomában ugrálnak elő a gádorajtóból a waráng legények, -Solom királyfi, mind abban a díszben, a melyben a Bludár földalatti -folyosóján végig küzdötték magukat, a mosszori vártól a tüzes -szentek kolostoráig, az Isten földalatti világán keresztül.</p> -<h2>EGY ÚJ NÉP.</h2> -<p>A waráng fiúk csapatja tódult ki legelől a katakombák ajtaján át -a templomba. Ez ajtó a sekrestye mellett volt, a szószék alatt, az -előrerohanó had az oltár előtti tért foglalta el. A növendék -apáczák az oltár mögé menekültek, a felriadt nénék serege azonban -az első rémjelenet után hanyatt-homlok rohant a főajtónak és -menekült ki a szabadba. Ezek azután egész Raguzáig meg sem álltak, -s ott általános riadalt idéztek elő azzal a rémhírrel, hogy a három -tüzes szentek kolostorát elfoglalták az ördögök.</p> -<p>Egész részletességgel azonban csak Soror Theodozia beszélte el -az ott később történteket, a ki énekvezető lévén, odafenn szorult a -chorusban, s ott elrejtve magát a rácsozat <span class= -"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> mögé, -végig nézte az egész dæmoni látványt, s csak a késő éj sötétségében -menekült meg búvhelyéről, s apácza köntösét felváltva egy -angyaléval, bántatlanul bocsáttatott tovább.</p> -<p>Solom királyfi és Asmodái egymás nyakába borultak. Az egyik e -szóval üdvözlé a másikat: «én királyom!» a másik «én -hadvezérem»-mel az egyiket, és aztán mind a ketten «mi -főpapunk»-nak nevezték Onufrioszt, lábaihoz vetve magukat s -papucsait ajkaikkal érintve. Lubomira és Milenka az alatt feloldák -kezeit.</p> -<p>Arra azt mondá Asmodái a főpapnak:</p> -<p>– Ime itt van a te új néped, a kit a föld keble szült a mai -napon.</p> -<p>És az a katakomba ajtó véghetetlen anyává látszott lenni. Egymás -után szülte a fiakat, leányokat, férfiakat, anyákat, kis -gyermekeikkkel karjaikon, százat, meg százat, számlálhatatlan -sokaságot. Mindnyájan fegyverbe öltözve, karjaikon arany- és -bronzkösöntyűk, a nők varrás nélküli drága szövetekkel derekaik -körül, a férfiak csaknem mezitelen, arcza valamennyinek halovány, -(száz napi földalatti bujdosástól) megtelik velük az egész templom, -még bele sem férnek. És aztán Onufriosz egyenkint a nagy -tómedenczénél megkereszteli őket; mind pogányok voltak, most kapnak -neveket. Az új nép erre átvonul a lebocsátott hidon a -paradicsomkertbe, s annak érett gyümölcseit gyönyörrel izleli. «Itt -lészen jövendő lakástok!» mondja nekik Solom királyfi. Azok áldják, -magasztalják s hymnust énekelnek a dicsőitésére, ki megigérte -nekik, hogy a szolgálatnak házából a földalatti utakon keresztül a -tejjel-mézzel folyó Kanahánba fogja vezetni őket. Ugyan ura lett -szavának.</p> -<p>«Jó mi nekünk itten laknunk!» mondják azok, s mindjárt hozzá -látnak, hogy sátorokat készítsenek az asszonyaik és gyermekeik -számára. Mindenütt nagy a vigasság. (A föld alul előkerült nép nem -tudja, hogy ez az Idvezítő keresztre felmagasztalásának napja.) -Néhány ijász kirándult <span class="pagenum"><a name="Page_226" id= -"Page_226">-226-</a></span> az erdőre s hevenyében elejtett -egynéhány vadtulkot, a mi még akkor sűrű lakója volt a dalmata -völgyek pagonyainak. Rögtön hozzá láttak a feldarabolásához. -Hónapok óta nem volt húsétek a szájukban.</p> -<p>(Pedig ma sem lesz!)</p> -<p>A waráng legények vitézségük és nemes bátorságuk által előkelő -hadnagyi állást vívtak ki az egész keveredett nép között, mely -mindenféle ajkú és nemzetiségű rabszolgákból volt összehordva; a -bogumilok által szaporítva a warángoktól megszökött rabszolgákkal, -a kik azokat megint három világrészből hurczolták össze. Most ezek -mind szabad emberekké lettek. Találtak ki valamely közös nyelvet, -valamennyiéből összeábdálva, de az bizonyára csak a legszükségesebb -mindennapi megélhetésnek szolgált közvetítőül; parancsszónak pedig -mindenki a warángok idiomáját fogadta el. (Miként még mai nap is -ismerünk egy országot, a hol «egy» katonai vezényszóra kilencz -különböző nyelvű nemzet áll sorba, czéloz, tüzel, jobbra néz, balra -néz, tiszteleg, rohamra indul és verekedik.)</p> -<p>Solom királyfit azonnal megértette mindenki. Őt imádta az egész -nép s a mit ő kimondott, az szentség volt előtte.</p> -<p>Ha ő egyszer azt fogja mondani, hogy «ti pedig ezekhez a nyárson -pirított szép konczokhoz «ma» nem fogtok hozzá nyulni», hát senki -még a szagát sem fogja beszivni a csábító pecsenyének.</p> -<p>A keresztelés nagy munkája után az új hivek ismét felgyülekeztek -a templomba, tudatva volt velük, hogy ott még lesz valami -szertartás. A ki nem fért el a templomban, az letelepedett kívül a -lépcsőkön. A szép angyali éneket ott is meghallhatta az ajtón -keresztül.</p> -<p>Lubomira és Milenka a megriadt, de futni képtelen ifju noviceket -szép szóval megnyugtaták az iránt, hogy nem ördögök azok, a kik -most a föld alól előkerülének, sőt inkább istenfélő emberek, a kik -épen most vevék fel a szent keresztséget, s annál fogva azokat még -jobban meg <span class="pagenum"><a name="Page_227" id= -"Page_227">-227-</a></span> fogja erősíteni a hitben, ha a -khorusban szép zsolozsmákat énekelnek a szent leánykák bizalmas -kebellel.</p> -<p>A minthogy valóban annyira megszelidíté a vad népeket a magasból -jövő áhitatos ének, hogy kézijaik húrjait pengetve, képezének -zenekiséretet hozzá, s mivelhogy a kézíjak húrjai a hanglajtorja -minden fokait képviselték, úgy ebben a kézíjpengetésben bizvást -feltalálják a hajdankor Wagnere által feltalált «multak zenéjét». -(Lásd bővebben e thémát Priscus Rhetor interviewjában Atilla -királynál.)</p> -<p>Solom királyfi megragadá az alkalmat két zsolozsma közötti -szünetnél, hogy szót emeljen a templomban, támaszkodván arra az -arany mondatra, hogy «vox populi: vox Dei». (A nép szava Isten -szava.)</p> -<p>– Mink, szabad uskók nemzet, «szökevények» szabad nemzete, -megválasztjuk a mi fejedelmünkké a mi jóltevőnket, a Raguzából való -Bobolit, az énekest, a jóst, a bölcset. Éljen a király!</p> -<p>Ezernyi összevert dárda és szekercze csattogása felelt a -nyilatkozványra, helyeslésképen.</p> -<p>Az ifju költő, ki ott állt az oltár alsó lépcsőjén Onufriosz -mellett, annak a jeléül, hogy a megtisztelő kikiáltást elfogadja, -feltette a süvegét a fejére.</p> -<p>Ekkor így szólt másodszor is a nép nevében Solom királyfi.</p> -<p>– Mink, szabad uskók nemzet, legifjabb hivei Jézus Krisztusnak, -a Megváltónak, az Isten fiának, a mai napon megválasztjuk a mi -egyházi fejedelmünkké, főpapunkká, Onufrioszt, az aranyszájut, az -Isten felkent prófétáját, a szent embert!</p> -<p>Ezt is még egyszer oly nagy riadalom szentesíté.</p> -<p>A lánykák énekhangja rezgett utána, mint égből jövő szeráfi -ének, melyen keresztül zeng a két diskant és szoprán arkangyal -szózat, Lubomira és Milenka hangja.</p> -<p>Onufriosz malasztteljesen terjeszté ki a karjait az új hivek -gyülekezete fölött. Valóban lelki megelégedést érezhetett, -<span class="pagenum"><a name="Page_228" id= -"Page_228">-228-</a></span> ha végig gondolá, hogy ennyi ezernyi -pogány lelket ő térített meg a mennyek országának számára. Azok -letérdepeltek előtte mindannyian.</p> -<p>S még ki voltak terjesztve a karjai, a midőn lassú rezgő hangon -szólalt meg a csendességben:</p> -<p>«Frater Aktæon!»</p> -<p>S e névre az ifjú Boboli, az Asmodái ördög, a most megválasztott -király, karjait összetéve mellén, s megsüvegtelenített fejét mélyen -lehajtva rebegé:</p> -<p>«En adsum, genuflectens, famulus tuus.»</p> -<p>«Induas vestem tuam monachi, servus servorum Domini!»</p> -<p>S erre a délczeg ifju felvette az oltár mögött heverő -barát-csuháját s azt a czifra lovagöltözete fölé felölté, a -csuklyáját a fejére húzva. Tökéletes Frater Aktæon volt.</p> -<p>Onufriosz folytatá a parancsolást.</p> -<p>«Redibis in cavernam tuam, quæ est in deserto, et ibi manebis; -donec Dominus te vocabit, et eris mortuus in valle mortis; usque ad -diem resurrectionis. Ait Deus Zebaoth: mitte sapientem et nihil ei -dixeris.»</p> -<p>«Obsequar capite submisso tibi, beatissime Pater.»</p> -<p>«Amen.»</p> -<p>Az egész diákbeszédből a nép nem értett semmit, csak azt látta -nagy bámulva, hogy az ő megválasztott királya milyen alázatosan -húzza be magát a barátcsuklyába s hogy oson el a hátulsó ajtón. -Ebből láthatta, hogy micsoda hatalom az, a mit Onufriosz -gyakorol!</p> -<p class="center">«<i>Disputa.</i>»</p> -<p><i>Kritikus.</i>… No már… Nem szokásom a szerzők gyomrát -dicséretek szalonczukkedlijeivel elrontani; de annyit el kell -ismernem a jelen munkáról, hogy még Klimius Miklós óta így -megutaztatva az olvasó nem volt, mint ebben. Ez egy valóságos -humoristico-sentimentális válfaja a romantico-realisticus -irányműnek. Systematisált <span class="pagenum"><a name="Page_229" -id="Page_229">-229-</a></span> lehetetlenségek napirendje. A mik -itt történnek, azokhoz képest Mózes sétája a Veres-tengeren át -száraz lábbal tréfadolog. Ötezer embernek a megvendégelése hat -árpakenyérrel még csak összehasonlításba sem jöhet azzal a -csodatettel, miszerint egy egész új nemzet, az uskókoké, -karácsonytól nagypéntekig, a föld alatt bujdokolva megélt. – -Elhittem szerzőnek mindent; még az özönviz előtti víz-órát is. -Meghallgattam, hogy mit beszélnek a földalatti koponyák, és a -köztük lakó fehér pókok? Harczoltam ásatag medvékkel, s megsirattam -antediluviánus hosszúfejű rút apáink (szép apáinknak csak nem -mondhatom) szomorú végzetét. Felültem a hyppogryphra, melyen szerző -az ördög és angyal közötti Ringelspielben körüllovagoltatta az -olvasót az elmés thema járgányán, mely szerint minden jó és minden -rossz a szerelemből ered. Bámultam, hogy lehet az encyclopædiát -crystallizálni? Tűrtem beavatkozás nélkül, hogy az ördög -győzedelmeskedjék az angyal fölött, s megbotránkozásomat -elhallgattam, midőn a raguzai jeunesse dorée egyik paladinja a -szentek gyülekezetének közepette elcsábít egy apáczafejedelemnőt. -(Ezért majd kikap szerző más oldalról!) Készséggel elismerem, hogy -vakmerő phantasiával boronálta össze azt a történetet, a melyről -senki sem hitte, hogy annak egyik része a másikhoz hozzá tartozik s -kezdem elhinni, hogy a sakktáblai lóugrásokból utoljára mégis -kikerül az az igért «három márványfej». Hanem a mi már mégis több a -soknál, ez a legutolsó váratlan fordulat, ezt nem hagyhatom meg -ellenzés nélkül. – Hogyan? – Elhigyje azt valaki, hogy egy ilyen -roué (nem lenne jó új szónak erre a «kerekes?» Szerző szereti az -új-ős-ásatag szavakat szaporítani), tehát, hogy ez a fráter Kerekes -(annyi nevét hallottam már, hogy magam is adhatok neki egyet), a ki -nem restelte «azért» hogy az elcsukott kedvesét újra megkaphassa, -és magához köthesse, elpusztíttatni a mosszori várat, -megmérgeztetni a bogumilok népét, kiraboltatni a hires aranybányát, -földalatti <span class="pagenum"><a name="Page_230" id= -"Page_230">-230-</a></span> barlang országúton át kihozni az uskók -népet, fenekestül felfordítani a békés, istenfélő szent szüzek -kolostorát, elcsábítani a fiatal szűzeket, kiszabadítani celláikból -a dühös örjöngőket, kikiáltani ellenpápának egy rejtett ambitióktól -megszállt száműzött főpapot, saját magát pedig megválasztatni az -egyesült zsiványok és rablók nemes hadai által királynak, hogy ez a -dühös, szenvedélyes, Istennel és szentekkel vakmerően szembeszálló -gavallér egyszerre csak, annak a saját maga által megválasztott -ellenpápának egy reszkető szavára: «Frater Aktæon» rögtön keresztbe -tegye a mellén a kezeit, s azt mondja: «en adsum», s aztán tessék -velem parancsolni! S mikor ez azt parancsolja neki, hogy vedd fel a -te barátcsuhádat, eredj vissza a cadmæi szikláknál lévő -remeteodudba, légy halott és várd a feltámadás napját, hát erre ez -a Don Juan szépen fejére húzza a csuklyáját, ott hagyja a szerelme -tárgyait (most már épen pluralisban) s visszaballagjon a kolostora -kapuján keresztül a rabság sziklavölgyébe s ott rajzolja tovább az -abracadabrákat a tenger homokjába. No már ezt a vakmerő fordulatot -mohamedán hit legyen, a mely befogadja.</p> -<p><i>Szerző.</i>… Hm… De hátha ez a főpap meg az a fráter -összebeszélt egymás között és kölcsönösen értették egymást, hogy -mit miért cselekesznek?</p> -<p><i>Kritikus.</i> No lám! Erre a lehetőségre nem is gondoltam. -Hogy nem tudtam eléggé gyanakodó lenni! Tehát csupán csak «ad -terrorem populi!» No akkor hát csak «loquamur latine». Hanem -jóakaratúlag figyelmeztetem szerzőt, hogy a midőn az én nyilaimat -könnyedén lepattogtatja a kigyóbőréről, vigyázzon magára, mert majd -a magasabb hatalmak kezéből lesújtó villámokat nem fogja olyan -könnyen kikerülni, s azok bizony lesujtanak a fejére.</p> -<p><i>Szerző.</i> Ne fájjon önnek az én fejem. Azok a magasabb -hatalmak fel vannak ékesítve annyi igazságszeretettel, hogy mielőtt -itéletet mondanának, elébb bevárják, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> mi lesz -a vége a történetnek? S miután én magam is előre kimondom, hogy ez -az esemény (mely krónikailag és más alakban is át van adva az örök -emlékezetnek) bizonyára egyike volt a legbüntetésreméltóbb -merényleteknek s ennek a megbüntetése nem fog elmaradni: -itéletükben azt fogják mondani, hogy ime a gonoszak elvevék e -földön bűneiknek zsoldját; a túlvilágon sit Deus eis -misericors!</p> -<h2>A FELTÁMADÁS NAPJA.</h2> -<p>A mikor Onufriosz elküldé Frater Aktæont a cadmeai völgybe, -azzal a szóval, hogy ott maradj «usque ad diem resurrectionis», nem -értette ez alatt az itélet napját, mely solvet seclum in favilla, -hanem csak a holnapi napot, a nagypéntekre következő szombatot, a -mikor a délben megkonduló harangok hirdetik, hogy a Megváltó ime -feltámadott!</p> -<p>Csak mellékes dolog volt ennek a vak engedelmességnek ama -nyilvános próbája által az új keresztyén neophiták kedélyét -ünnepélyes hangulatba hozni, hogy a midőn azt látják, mint hajol -meg a főpap szava előtt az ő új királyuk, és látják annak a -folytatását, a midőn a főpap maga egyenkint leölti magáról a fényes -jelmezeket, a ragyogó efódot, az emblemákkal kihimzett casulát, -leteszi a fejéről a drágaköves arany tiarát s felölti magára a -fehérítetlen gyapjuból szőtt egyszerű palástot s aztán fedetlen -fővel leborul a Megváltó ravatalának legalsó lépcsőjére, ebből -megértik, hogy a mai nap világra szóló gyásznak és vezeklésnek a -napja, a melyen minden igazhivő szigorú bőjttel és testi vágyainak -megzabolázásával bizonyítja be, hogy levetkőzte a régi embert s az -új embert öltötte fel.</p> -<p>És ez is igen fontos dolog volt. Mert azzal minden további -sikere a merész kezdeményezésnek meg lett volna <span class= -"pagenum"><a name="Page_232" id="Page_232">-232-</a></span> -hiusítva, ha az új keresztyén nép azzal kezdi meg az áttérését, -hogy az Idvezítő keresztrefeszítésének napján dobzódó dinomdánomnak -veti oda magát.</p> -<p>De a nehezebb feladat az volt, hogy a hatalmas harczoló waráng -nép legyen megnyerve Onufriosz és hívei számára. Még az «uskók» nép -csak gyülevész; de a waráng már nemes vitézek nemzete. Ha Dávid -király hűbéreséül áll Onufriosznak, akkor az megkezdheti a versenyt -Róma ellen, a melyen már egyszer diadalmaskodott egyik elődje, I. -Cajus dalmata pontifex.</p> -<p>A warángoknak még nem volt saját templomuk, mely nemzetük -hatalmához méltó lett volna. A falakat felépítették ugyan már, de a -felszerelés hiányzott. Még ahhoz majd egynéhány gazdag szomszédot -kényszeríteni kell az ajándékozásra; oltárképeik sem voltak. Régi -művészeik, a kik a hajdani Tyr istent, meg a Mokos istent ki tudták -faragni és be is festeni, a magasabb művészetre már nem voltak -alkalmasok; messze földre templomba járni pedig nem szerettek.</p> -<p>A Kadmus völgyét elzáró fensíkon volt az az őskolostor, melyet -hajdanában István király építtetett, száz szerzetes számára. Ez -volt egyuttal Onufriosz patriárka rezidentiája. Azok a barátok az ő -hívei voltak. Az egész dalmata parton az volt a hit, hogy ők -tartják a legszigorúbb fegyelmet. Kolostoruk falait csak a nagy hét -utolsó napján hagyják el, hogy a hozzájuk sereglő híveket és -zarándokokat processióban vezessék át a hegyeken keresztül a -Brantavölgybe, s aztán fel a három tüzes szentek kolostoráig; a hol -is a férfisereg kívül maradván a gyógyerejű tavon és kokojszáson -innen, csupán a megnyitott templomajtón keresztül részesülhet a -feltámadás pompájának szemléletében; de hallhatja az angyali -éneket, mely a kivilágított mélységből áthangzik; míg végre az -apáczák által emelt baldachin alatt előjön a metropolita főpap s -áldást oszt a tó partján összesereglett hívekre.</p> -<p>Frater Aktæonnak volt az a feladata, hogy a warángokat -<span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span> rábírja arra, hogy a feltámadási -magasztos ünnepélyre ők is csatlakozzanak a barátok által vezetett -processióhoz. A warángoknak az egész új vallásban az nem tetszett -csupán, hogy mindenféle gyáva jött-ment néppel összekeveredjenek, -mikor az Isten elé mennek; ők, a mindig kevélyek. Náluk az előtt az -volt a szokás, hogy az urak, a vitézek egész tölgyfaderékből -faragtattak ki maguknak derék tekintélyes úri istent, s annak a -neve volt «bálvány», a szolgák, a jobbágyok pedig faragtak maguknak -hozzájuk méltó istenkéket, bot végére s annak a neve volt -«balita».</p> -<p>A következő nap hajnalsugarai már ott találták Frater Aktæont -remete barlangja előtt. A harangláb két dúcza közé volt kötélre -akasztva egy nagy palatábla, azt ütögette két fakalapácscsal.</p> -<p>– Mit mívelsz most? szólalt meg a feje fölött egy mormogó hang. -Dávid király közelített a magas sziklaúton a remetebarlanghoz.</p> -<p>– A kereplőt verem.</p> -<p>– A rigókat akarod vele elűzni a fügefákról?</p> -<p>– Nem. A Jézus Krisztus halálát gyászolom vele.</p> -<p>– Hát meghalt az Isten fia?</p> -<p>– De fel fog támadni halottaiból.</p> -<p>– Mondták ám a barátok az én népemnek is. Odahívták őket a szent -koporsóhoz. Mind elmentek már.</p> -<p>– S te miért nem mentél velük?</p> -<p>– Mert nekem gyönge a hitem. Ide jöttem hozzád, hogy erősítsd -meg.</p> -<p>– Jó helyre jöttél. Én világosságot adok a lelkednek s -eloszlatom a homályát.</p> -<p>– No hát tedd azt. Mondd meg, csakugyan feltámad az, a ki már -meghalt? a kinek a vére kifolyt, a szive megfagyott, a lelke -elrepült?</p> -<p>– Bizony feltámad az, a ki hisz.</p> -<p>– És te mit hiszesz?</p> -<p>– Én hiszem azt, hogy az én Uram és Idvezítőm, <span class= -"pagenum"><a name="Page_234" id="Page_234">-234-</a></span> Jézus -Krisztus, Istennek egy szülött fia feltámad e mai napon.</p> -<p>– Mikor?</p> -<p>– Délben, mikor a nap délpontra hág.</p> -<p>– S hogyan tudod te meg azt, hogy a nap délpontra hágott?</p> -<p>– Megmutatja azt nekem ime e keresztnek árnyéka.</p> -<p>A kőkereszt körül huszonnégy koponya volt karikába rakva. -Mindegyikre volt irva egy szám.</p> -<p>– Mikor a XVIII-ik koponyához ér az árnyék, akkor van dél.</p> -<p>A régi dalmatáknál esti 7 órával kezdték a napot s a déli órát -tizennyolczadiknak számították.</p> -<p>– Akkor én a harangszóval fogom tudtul adni a világnak, hogy a -Megváltó feltámadott és ezt a harangszót hangoztatni fogja az egész -tengerparton minden campanile és a hol keresztyének laknak széles e -világon, mindenütt ezt zengik: «Krisztosz voszkresz. Halleluja. -Feltámadott a Krisztus!»</p> -<p>– Hát ha én is hinni fogom, hogy feltámadt a Krisztus, akkor -annál igazabb lesz?</p> -<p>– A te hited csak tégedet idvezít; de az igazat igazabbá nem -teheti.</p> -<p>– Tehát én is szeretnék idvezülni. Mondjad csak! Ha én most -erősen hinni fogom azt, hogy az én Solom fiam, az én legkedvesebbik -magzatom, a kit elfelejteni nem tudok soha; a kit a kegyetlen -bogumilok megöltek: ismét feltámad, elém jön, épen, egy testben, a -milyen volt, elevenen, s még egyszer felém nyujtja mind a két -karját, hogy megöleljen, és hallani fogom a szavát, mikor kaczag; -és a csókjának a hangját, mikor az anyját megöleli és az ijjának a -pendülését, mikor a vadludat lelövi a magasból; – hát ha én ezt -erősen hinni fogom: meg fog az történni?</p> -<p>– Bizonynyal, ha erősen hinni fogod, hát megtörténik. -<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span></p> -<p>A waráng király nagyon meglóggázta erre a biztatásra bozontos -nagy fejét. Tovább folytatá.</p> -<p>– Mondjad csak. És ha azok az apák, a kik velem együtt -búslakodnak az elvesztett fiaik miatt, hinni fogják erős hittel, -hogy az ő fiaik még újra feltámadnak, a kiknek a fejei rég be -vannak falazva a mosszori vár párkányába, a kiknek a tagjait -szétdarabolták; hát akkor azoknak az elszórt csontjait valami kéz -újra összeszedi s élő embereket csinál belőlük, lelket fuvall a -szájukba, világot ád szemeiknek? Megtörténhetik-e ez?</p> -<p>– Higyjenek benne és meg fog történni.</p> -<p>Dávid király most egy keserves nagyot sohajtott. Igen halk -hangon mormogta el az utolsó kétkedését.</p> -<p>– Hát ha ez mind lehető volna: megeshetnék-e az is, hogy az én -szegény elűzött kisebbik asszonyom, az én Bravallám, a kinek -halálhirét hozták a mult télen; a kinek a sírkövét is elküldtem a -szent szüzek kolostorába, hogy állítsák föl a sírja fejéhez, – még -ő is feltámadjon?</p> -<p>– Higyj benne és meglátod!</p> -<p>– De hát miért lássam meg őt? Miért kivánjam neki a feltámadást? -Ha nem szabad őt szeretnem, ha nem szabad őt enyémnek mondanom?</p> -<p>– A feltámadás vissza fogja őt neked adni s megszünteti a -tilalmat.</p> -<p>Dávid király kétkedve ingatta a fejét.</p> -<p>– Úgy beszélsz, mint a ki látja azt, a mi még láthatatlan. Hát -meg tudja ember mondani, mikor nappal felnéz az égre, hol áll a -kaszáscsillag? hol van a pásztorvezető? hol a fiastyúk? hol a -sárkányszeme? Pedig ezek ugyan fényes csillagok, mikor éjszaka van. -Hát azt, a mi holnap történik, hogyan láthatná meg halandó ember -mai nap? Most én kérdezem te tőled azt. Hát te hiszed-e a saját -feltámadásodat? – Nem sírverem-e ez az egész völgy itt előtted? -Elől fal, hátul fal, szemben a tajtékzó tenger. – – S nem vagy-e te -ennek a nagy sírnak a halottja? – Fiatal vagy, arczod piros, -szemeid ragyognak <span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span> és mégis olyan halott vagy, mint azok, -a kiknek a fejéhez az örök kőszál oda van állítva. Hát a te -számodra hoz-e a mai nap feltámadást?</p> -<p>Frater Aktæon nem felelt erre a kérdésre; hanem hozzá kezdett a -két fakalapácscsal a kerepelés harmadik verséhez.</p> -<p>Mikor azt elvégezte, letevé a kalapácsokat a harangláb mellé s -azt mondá a királynak:</p> -<p>– Meglátod: a hajnali kereplőverseket még én vertem el e -helyütt; de a déli csengetyűszót már nem én fogom itten -elharangozni.</p> -<p>Ezt olyan biztosan mondá, hogy Dávid király egészen megtért a -kétségeiből.</p> -<p>Frater Aktæon leült a kereszt talpkövére.</p> -<p>– Ülj mellém! mondá a királynak.</p> -<p>E rövid meghivásra Dávid király egy kissé feldúzta az orrát.</p> -<p>– Ide ülhetsz szégyenkedés nélkül. Nincs az a királyi trón, a -mely dicsőbb volna, mint az Idvezítő keresztjének zsámolya. – És -mellettem is bizvást elülhetsz; mert én is lehetek egykor király, -mint te vagy.</p> -<p>Ezt a merész állítást csakugyan szerette volna Dávid király -kimagyaráztatni s helyet foglalt a remete mellett.</p> -<p>Fráter Aktæon aztán elővette azt a nagy kapcsos könyvet, s -felolvasta neki belőle Sámuel könyvéből azt a fejezetet, a melyben -leiratik, miképen keresé vala Saul a pusztában az ő atyjának -eltévedt szamarait, s ezen foglalatossága közben talált reá a -próféta, s azonnal felkéré őt az Izrael királyának.</p> -<p>– Sámuelnek hivták a prófétát? kérdezé a waráng király.</p> -<p>– És Saul épen Dávid királynak volt az előde.</p> -<p>– Annak, a kinek öt felesége volt? Ha irva van, akkor igaz. – -Tehát ha te próféta vagy, és tudsz mindent, beszélj nekem valamit a -fiamról. Mi történt vele azóta, hogy én nem láttam? <span class= -"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span></p> -<p>– A te Solom fiad hadakat vert meg, kincseket zsákmányolt, -népeket vezérelt hegyeken és vizeken keresztül és -megházasodott.</p> -<p>Erre hátba üté ököllel a mellette ülő prófétát a király.</p> -<p>– Eredj már! A három elsőt még csak elhiszem; de a negyediket -mondd az odvas fának! Hiszen béka az még. A csikófogait sem -hullatta el mind.</p> -<p>– Még is úgy van.</p> -<p>– S mifélét vett el? ha tudod.</p> -<p>– Magához méltót. A mikor eléd fog jönni, majd azt is meglátod. -Fogadd olyan szivesen, mint Ábrahám fogadta Rebekkát.</p> -<p>Dávid király bámulva nézett a beszélőre. A warángok előtt ez a -két fogalom «tréfa, hazugság» ismeretlen volt.</p> -<p>A mint igy beszélgetének, a távolban egy szerzetes alakja tünt -elő a bokrok közül, ki a patak mentében közelített feléjük.</p> -<p>A út rossz volt, a patak egyik oldaláról a másikra kellett -untalan átkapaszkodni a sziklákon keresztül, a szerzetes nem igen -sietett: nagy idő telt bele, a míg a keresztig eljutott.</p> -<p>A kereszt árnyéka már akkor a tizenhetedik koponyát haladta meg -s az alatt bőséges ideje volt Frater Aktæonnak felolvasni a -bibliából a waráng király előtt Saul és Dávid történetét.</p> -<p>Az utóbbinál különösen megtetszett a királynak az ifju Dávid -párharcza a Goliáthtal.</p> -<p>– No nézd! Ezt én is épen így tettem meg gyermekkoromban! -Csakhogy én nem parittyával, hanem puszta kézzel hajítottam főbe a -bolgár óriást.</p> -<p>– Ezzel is jobban hasonlítasz tehát a szent királyhoz, kinek -nevét a keresztségben felvevéd.</p> -<p>– Hanem egy dolgot nem értek, kapczáskodék a puczér király az ő -egyűgyű eszével. Hogyan lehetett az, hogy már az endori boszorkány -is tudta azt a mesterséget, hogyan kell halottakat feltámasztani? -<span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span></p> -<p>Frater Aktæon nem ért választ adni erre a balgatag kérdésre; -mert a loholva közeledő szerzetes már az utolsó sziklafokról szállt -le közelükben; ki is azonnal a saruit kezdte leoldani a lábairól. A -mi a legnagyobb tisztességadásnak a jelképezése.</p> -<p>– Ez maga a gvardián, pater Andronikosz, mondá Frater Aktæon. -Ismerem a hosszú szakálláról, melynek fele fehér, fele fekete.</p> -<p>Azzal odaunszolta a királyt, hogy járuljanak az érkező elé, s -térdepeljenek le eléje és csókoljanak neki kezet; mert ez hatalmas -szent ember.</p> -<p>Andronikosz épen olyan egyszerű durva szőrcsuhát viselt, mint -Frater Aktæon, semmi jel nem mutatta, hogy feljebbvalója. Az egyik -kezében volt egy hosszú, keresztben végződő pálcza, a másikban egy -kobak.</p> -<p>Mikor mind a két térdeplő alak megcsókolta a kezeit, Andronikosz -kenetteljes hangon szólalt.</p> -<p>– Üdv néked az Úrtól, oh király.</p> -<p>Erre Dávid becsülettudó modorban viszonza.</p> -<p>– Köszönöm. Elfogadom. S azt izenem vissza, hogy én is üdvözlöm -az Urat.</p> -<p>– Nem neked szól az égi üdvözlet; hanem ennek itt! Mondá szigorú -tekintettel Andronikosz. – Üdv neked János, uskók nép választott -királya. A mi főpapunk, a pátriárka küld engemet tehozzád, hogy -kihivjalak megpróbáltatásod verméből, és fejedelemmé -fölkenjelek.</p> -<p>(Frater Aktæonnak az üté meg a fülét, hogy «pátriárka!» Tehát a -zárdában még nem vették hirét, hogy Onufriosz II. Cajus pápa nevet -hagyott magára erőtetni!)</p> -<p>Dávid királynak a bámulattól szeme szája nyitva maradt.</p> -<p>Tehát csakugyan megtörténnek azok a csodák – újból is, – a mik -abban a szent könyvben irva vannak? S ez az ifju itt ezt előre -tudta? hiszen megmondá, hogy így lesz! Akkor ez bizonyára próféta, -a kiben az Úr szelleme lakik. <span class="pagenum"><a name= -"Page_239" id="Page_239">-239-</a></span></p> -<p>Elnézte, hogy keni fel a térdelő ifju homlokát a szives agg -férfiu, diák mondásokat mormogva hozzá s mikor azzal készen van, -így szól hozzá.</p> -<p>– Térj a te remete odudba, mint szerzetes és jöjj elő onnan mint -király.</p> -<p>Még az is megtörtént Dávid király szemei előtt, hogy a mely -ember a barlangban eltünt, mint kopott, szurtos remete, egy nyíl -süvöltésnyi rövid idő alatt előtoppant onnan, mint ragyogó délczeg -dalia.</p> -<p>Még ez nem volt olyan csodálkozásra méltó látvány, mint az, hogy -az a hatalmas agg szerzetes, a ki az ifjut remetéből királylyá -kente fel: ő maga térdein kúszva közeledett a kőkereszthez, s midőn -odáig ért, a fejét lehajtá annak az árnyékába, azon koponya mellé, -mely a dél-órát jelezte. S megcsókolta az Idvezítő keresztjének az -árnyékát a halottfőn.</p> -<p>És aztán így szólt.</p> -<p>– Nekem pedig azt parancsolá a pátriárka, hogy helyetted itt -maradjak a remete oduban, mindaddig, a míg el nem jön a nap, melyen -visszahivattatom.</p> -<p>Frater Aktæon ebből is értett valamit. Andronikosz törhetlen -meggyőződésű férfi volt, a kire a többi szerzetesek hallgattak. Ezt -szükséges volt eltávolítani, – a míg az új bor kiforr.</p> -<p>A kereszt árnyéka elérte a tizennyolczadik koponyát, Andronikosz -kezébe fogta a harang kötelét s elkezdé a delet kongatni.</p> -<p>Ime tehát az a szava is beteljesült Frater Aktæonnak Dávid -király bámulatára, hogy «a reggeli kerepelést még én végezem, de a -déli harangozást már más».</p> -<p>«Üdv neked, testvér!» mondá büszkén János király, Dávid -királynak, jobbját nyujtva neki, kollegialis kézszorításra.</p> -<p>Dávid király szivesen viszonzá a kézcsapást.</p> -<p>– Hiszed-e hát, hogy feltámadnak a halottak? A názáretbeli Jézus -feltámadásának napján. A te Solom fiad, és <span class= -"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> a -waráng legények, és Bravalla feleséged és sokan mások, kik a föld -alatt voltak száz napig eltemetve, és mindnyájan Istent -dicsérik.</p> -<p>– Mindent hiszek!</p> -<p>A kolostorban is megszólaltak a harangok; a völgy felőli kapu -megnyilt s zászlókkal jött alá a búcsújáró nép, a szerzetesek -vezetése alatt az új felkent királyt üdvözölve fogadni: egy új -keresztyén népnek királyát.</p> -<p class="center">«<i>Disputa.</i>»</p> -<p><i>Kritikus.</i> Remélem, hogy szerző nem engedi magát -elcsábítani, hogy most teljes szinpadi hatásában az olvasó elé -hozza azt a hokusz-pokuszt, a midőn a warángok királya a három -tüzes szentek kolostorából előjönni látja mindazokat, a kiket -halottaknak hisz. Ezt az olvasó phantasiája már úgy is kitalálta. -Hogy üti majd hátba a Solom gyereket: «hát te akasztófa-czímere, -hol csavarogtál annyi ideig?» – Bravalla asszonyt is kimosdatták, -megfésülték szépen, a körmeit elvagdosták, tisztát adtak rá, arra -is ráismert Dávid király; s egy kissé fejcsóválva mondá: «ejnye -babám, de megránczosodott a képed az alatt a hét esztendő alatt!» -És a midőn egynémely uskók generális prezentálta maga előtte, -nagyot hőkölt: «nini, hisz ez az én hajdani csizmatisztítóm!» – -Tudjuk már. Nagyszerű volt a találkozás. – Hanem arra kérjük a -szerzőt, világosítson fel bennünket valami egyszerű kérdésben. – -Hogyan lehetett mind ennek olyan simán megtörténni?</p> -<p><i>Szerző.</i> Én ugyan arról is értesítést akarok adni, hogy mi -történt a waráng fejedelem és népe, valamint a velük együtt -felvonuló baziliták megérkezése után a három tüzes szentek -kolostorában, s az nem lesz épen hokusz-pokusz, vagy szinpadi -tableau; hanem valami sokkal furcsább. Azonban ha előlegesen valami -kivánni valót talál a kritika: én azt is kész vagyok teljesíteni – -mély tisztelettel.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Igenis kivánunk valamit. Eddigelé meghurczolt -<span class="pagenum"><a name="Page_241" id= -"Page_241">-241-</a></span> a szerző bennünket olyan helyen, a hová -csak kerekes liburnákon lehet eljutni; felvitt olyan -sziklaországokba, a hová waráng láb kell, a ki utána megy; -mutogatott völgyeket, a mikbe nem lehet halálveszedelem nélkül -leszállani; klastromokat, várakat, a miknek a köveire sem találni -többé; aranybányákat, a miket ugyancsak szeretnének mai nap újra -felfedezni; megjáratta olvasóival a Bludár földalatti útját; -gondolta mindezeknél: «ide csak nem fog utánam jönni az a Kaintól -született kritikus, hogy megczáfolja a leirásaimat». De már most -álljon szavának és lépjen rá valami olyan földrészre, a mi -valósággal megvan, látható és hozzájárulható. Vezessen bennünket -Raguzába.</p> -<p><i>Szerző.</i> Épen a tollam hegyén volt az a név.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Mert ez itt a punctum saliens: hogyan mehetett -végbe egy ilyen világbontó merénylet épen Raguza tőszomszédságában? -Raguza ez idő szerint hires hatalmas köztársaság vala: Velencze -versenytársa, császárok szövetségese, mely a spanyol királynak -Portugált elfoglalni segített, a mórokat vissza tudta verni, s -Dusán király ostromát hét esztendeig diadalmasan kiállta. A mellett -a római pápa hű városa, püspökség székhelye, melyhez hét -suffraganeus püspök tartozott. Állandó hadsereget tartott -fellegvárában, mely, mint a történetiró bizonyítja, csupa -magyarokból állott, mivelhogy a tanács nem bizott a saját -honfitársaiban. És ennek a magyarokból álló hadcsapatnak minden nap -más vezért adtak, olyanformán, hogy az ifju nemesek közül minden -este egynek a nevét kihuzta az urnából a Rektor; azt az ifju -lovagot az utczán elfogták, hirtelen kendőt vetettek a fejére, hogy -senki rá ne ismerhessen: úgy vitték fel a fellegvárba -parancsnoknak. Már most tehát, ha nagypénteken a kolostorból -kiriasztott apáczák Raguzáig szaladtak, ott a várost azzal a hirrel -telelármázták, hogy az ördögök garázdálkodnak a szent helyeken, -hogy Onufriosz velük czimborál, sőt pápaságra aspirál: hogyan -érthesse meg az ember, hogy a <span class="pagenum"><a name= -"Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> raguzai százak azonnal ki -nem küldék azokat a zsoldjukban tartott magyar katonákat, a kik -bizonyára nemcsak uskók uraiméknak, de még a meztelen bőrü waráng -úrfiaknak is, kegyetlenül megtanították volna megbecsülni a -magyarok Istenét?</p> -<p><i>Szerző.</i> Mindezekre pontosan megfelelni kötelességemnek -ismerem.</p> -<h2>A HAJDANI RAGUZA.</h2> -<p>Az, a mit a mai Raguza képe mutat, csak egy összedült óriás -töredékeinek maradványa. Három eltemetett város fekszik a mai -épületek alatt. A görög Epidaurus fölött épült az ó Raguza; azt -eltakarta a dicsőséges, hatalmas raguzai köztársaság, ennek a -romjain áll a mai kikötő város. Még maradványaiban is fölséges.</p> -<p>A kik odaépítették a tengerbe nyuló sziklanyelvre, melyet -köröskörül kopár bérczek zárnak el, nem azt keresték, hogy hol -terem meg az olajfa, hanem, hogy hol terem meg a szabadság. Ez a -csodálatos fa, melynek gyökere legjobban szereti a -sziklatalajt.</p> -<p>Raguza ősidőktől fogva menedéke volt mindenkinek, a kit a világ -hatalmasai üldöztek; s a kit egyszer oltalmába fogadott, azt meg is -tudta erőhatalommal védeni. Ellenség soha se szárazon, se tengeren -be nem tudott törni a bástya falain.</p> -<p>Azok hatalmas bástyák voltak; a mint a város népessége -szaporodott, új meg új gyűrűvel vették azt körül, párkányos -tornyaik uralták a körülfekvő vidéket, s azon a nagy gömbölyű -bástyán ott Gravoza felé, mely egészen a tengerbe nyúlik, -emelkedett fel az óriási világító torony, öntött réz oszlopával, -legfeljül az aranyozott földteke.</p> -<p>A mostani egymás föle emelkedő, födéltelen házak helyén aranytól -csillogó kupolák és tornyok ragyogtak a napsugárban. Minden nemes -családnak volt saját temploma, <span class="pagenum"><a name= -"Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> a melybe a palotájából át -lehetett járni. Ez volt a fényüzés mértéke. A templomok oltárainak -művészi pompája, a drágakövekkel kirakott ereklyetartók, a -hitetlenektől visszavásárolt drágaságok Salamon templomából, -Jeruzsálem kincseiből, kelet drága szöveteivel betakargatva; ezek -képezték a raguzai nobilik fényüzését, mert a külső viseletük -egyszerű volt.</p> -<p>És valamennyi templom körül legmagasabbra emelkedett ki a -nagyszerű kathedrale, melyet Oroszlánszivű Rikhard emeltetett -Raguzában. Mikor a hős király visszatért a szentföldről, a tengeren -nagy zivatar érte utol a hajóját. E veszedelemben fogadalmat tett, -hogy a hol révpartot talál, azon a helyen templomot fog építtetni a -Megváltó tiszteletére. Lacroma szigete volt a legelső száraz föld, -melynél hajója kiköthetett. Rögtön hozzáfogott a templomépítéshez. -Ekkor a raguzai patriciusok azt kérték tőle, hogy építtesse inkább -azt a nagyszerű kathedrálét Raguzában, a lacromai templomot -felépíttetik ők. A pápa engedélyt adott a fogadalom átruházásához, -s a Megváltó imolája ott emelkedett fel büszkén a többi tornyok -közül, mint valamennyinek az őse. (Most már csak néha, ha az -utczakövezetet megfordítják, találnak a felyül fordított köveken -egy-egy felirat, domborfaragvány töredéket, mely sejteti, hogy -egykor a hires oroszlánszívű Richard templomának falához -tartozott.)</p> -<p>A hol most áll a városháza, ott pompázott a «Rektor» palotája -hajdan; homlokzata egészen a velenczei dogepalotának mása, óriás -lépcsőzetével, czifra kőfaragványai mind bearanyozva; belső udvarát -kettős oszlopsoron nyugvó padmaly fogta körül, melyen a százak -tanácsosai tartották sétáikat. Az udvar közepén pedig ott állt a -várost kormányzó «Rektor»-nak a kőszobra. Minthogy pedig Rektort -minden évben újra választottak, olyan elmésen volt a szobor -elrendezve, hogy a fej lejárt róla: a szobor nyakán volt egy -mélyedés, s az új Rektornak a fejét a csapjánál fogva abba -beleillesztették, a régiét eltávolították. <span class= -"pagenum"><a name="Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> Így -csak fejet kellett mindig ujból készíteni. A szobor most is meg van -még, a Salonai museumban; de a hozzávaló fejek ki tudja hová -lettek?</p> -<p>A rettore palota előtti téren azonban, egy magas korinthi oszlop -fejezetére állítva, büszkélkedett a dicső Roland pánczélos szobra, -a legendai hősé, kit a nyugati nemzetek mindegyike magáénak hirdet. -Ő volt a mesés győzelem hőse, mely az adriai tengert a -saraczénoktól megszabadította, a félelmes Spucento diadora.</p> -<p>Se oszlop, se szobor nincs már. A raguzaiak később is újra -alakították azt, új talapra állították. Ma már csak egy szerényen -meghuzódó alak, kezdetleges faragvány, alacsony piedestálon egy -szerény gyümölcspiacz szegletében; azért még mindig hős Rolandja a -raguzaiaknak.</p> -<p>A rettore-palotával szemben állt és áll még ma is, (ez az egy a -mi a régi időkből épen megmaradt) a vámépület. Látszik, hogy a kik -építették, arra számítottak, hogy ezt még a föld maga se rázhassa -le a hátáról. Minden oszlopboltozat oly tömör, oly szilárd, hogy az -idők romboló hatása meg nem látszik rajta.</p> -<p>Itt volt valamikor a rakhelye a három világrészből összetóduló -kincseknek, ide rakták le hajóterheiket a világ minden nemzetének -kalmárai. A boltozatok kapuin még most is láthatók a kőbevésett -feliratok: «a hogy én mérek, úgy mérjen nekem az Isten». Itt volt a -köztársaság mérleghivatala. A vámhivatal portaléja fölött ez volt -olvasható: «adjátok meg a császárnak, a mi a császáré», s a -pénzverő szűk porticusa fölött láthatók voltak a zsidó betűk, miket -a láthatatlan kéz Belzázár palotájának architrabjára felírt: «mene, -tekel fáresz» (megmérettettél, könnyünek találtattál). Itt minden -idegen pénzt ujravertek a körtársaság czímerére.</p> -<p>Ez a czímer volt szent Balázs képe, fején püspöki süveggel, -kezében kereszttel, hármas tornyú kapu fölött kiemelkedve.</p> -<p>Ezt a jelvényt lehetett látni a város minden kapui fölött. -<span class="pagenum"><a name="Page_245" id= -"Page_245">-245-</a></span></p> -<p>Szent Balázs volt a védője a köztársaságnak. E dicsőséghez egy -szép legenda szerint jutott.</p> -<p>A velenczei köztársaság féltékeny volt Raguza emelkedő -csillagára, korán felismerve benne legveszélyesebb -vetélytársát.</p> -<p>Nyiltan soha sem harczoltak egymással, hanem mindig «kalap -alatt». Ha valamely vad nép feltámadt az egyik köztársaság ellen, -azt a másik segítette pénzzel, jó tanácscsal: egymásnak a zendülőit -vendégszeretettel fogadták, s a tengernagyaik tévedésből -el-elfogták a szomszéd kereskedelmi hajóit.</p> -<p>Egyszer aztán a doge véget akart vetni annak a kötelőzködésnek. -Kiküldte tengernagyját tekintélyes hajórajjal Raguza -elfoglalására.</p> -<p>A nyilt tenger felől azonban Raguzát ostromolni hadiszabály -szerint nem lehet. A város alapítóinak arra is volt gondjuk a hely -megválasztásánál, hogy annak a kikötőjét nagy hajók ne -használhassák. Oda csak halász-bárkák és dereglyék vitorlázhatnak -be; nagy favárak, melyek balistákat, helepolisokat czepelni -képesek, nem találnak elég mély vizet. Az egész hadi és -kereskedelmi hajóraj a félórányi távolban levő jól védett Gravoza -öblében horgonyoz.</p> -<p>A velenczei admirális tehát ravasz csellel akarta elfoglalni -Raguzát.</p> -<p>Egész hajóhadával horgonyt vetett a sík tengeren, s maga -megillető kiséretével kievezett a raguzai öbölbe, zászlók jeladása -mellett, mint békés látogató.</p> -<p>Az ajándékokat és udvarias üdvözleteket hozó admirálist a -raguzai tanács fényes vendégszeretettel fogadta, tiszteletére -fényes ünnepélyt rendezett. A hajdankori lakomáknak rendesen csak a -késő éjszaka szokta végét vetni, a ki az asztal mellől kidült, -félrevitték, lefektették; mikor fölébredt, azt látta, hogy még -mindig tart a lakoma, visszament a helyére s újra kezdte. -Becsületes ember meg nem szökött onnan. <span class= -"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span></p> -<p>A nagy dáridó közepén azonban a raguzai Rettoret kiszolíták egy -szóra az asztal mellől. Odakünn a pitvarban egy mezitlábos barát -várt reá a kapuczinus rendből.</p> -<p>– Vigyázz a városra; súgá a barát a köztársaság elnökének. Ma a -délesti ájtatosságom alatt elnyomott a buzgóság s ez alatt -megjelent előttem szent Balázs vértanu. Azt adá tudtomra, hogy az -éjjel a velenczeiek a hadihajókról számos dereglyékkel alattomban -meg fogják rohanni a tengeri bástyát s a míg az egész népség in -dulci jubilo mulat és dombéroz, felmásznak a falra s elfoglalják a -várost. Azért őrizzétek a falakat.</p> -<p>A Rettore e figyelmeztetésre elővette a jobbik eszét, s hirtelen -összegyűjtve az ijászokat, elhelyezé őket nagy csapatokban a -bástyák mellvédei mögé. Mikor aztán éjfél tájon a közelgő -evezőcsapások jelezték a velenczei dereglyék közeledtét, a raguzai -partőrök egyszerre meggyujták a mólón felállított szurokrudakat, s -azoknak a fényénél szerte kitünt az orozva közelítő ellenség -hajóraja. De épen olyan gyorsan el is kotródott az onnan; a mint a -falakon elhelyezett ijászok nyilzápora elkezdett kopogni a sorban -kifelé fordított paizson. Látták, hogy a raguzaiak jól el vannak -készülve a fogadásukra. Magát a velenczei tengernagyot pedig azzal -a szóval bocsáták másnap útnak a szives vendéglátók, hogy máskor -korábban keljen föl, ha Raguzát el akarja foglalni.</p> -<p>E csodás megmenekülésnek a hálájából lett szent Balázs Raguza -patronusává és czímere jelképévé.</p> -<p>Az északi bástya oldalában van egy hatalmas épület, melynek -emeletén a régi okiratok tára, a pergamenre irott könyvek vannak -elhelyezve. A földszintet pedig istállók foglalják el. Az egyik -istálló-sorban vannak a lovak, a másikban a vadászkutyák. A lovak -mind fehérek, a kutyák pedig mind feketék. Soha pedig Raguza -utczáin lovat, vagy kutyát nem látni. Nemcsak az a tekintet -parancsolja ezt, hogy a város utczái mindig olyan tiszták -maradjanak, hogy azokat akár terített asztalnak használhassa -<span class="pagenum"><a name="Page_247" id= -"Page_247">-247-</a></span> bárki; hanem főleg azért, hogy egyik -polgár a másikat ne nézhesse le lóhátról, vagy hintóból. Itt az -úrnak is csak gyalog szabad járni, asszonynak, betegnek -gyaloghintóban. Terhet emberhát hord s a teherhordók osztálya egész -hatalmas néposztályt képez a városban, mely ha felölti űnneplő -öltözetét s saját zászlói, zenekara mellett megindul a saját -templomába, azt hinné az idegen, hogy a válogatott vitézek ezredét -látja maga előtt. Kutyát pedig annál kevésbbé szabad az utczán -láttatni. Azokat a miniatür dabózákat tarthatja minden ember a -házánál patkányüldözésre. Vadászebre pedig épen semmi szükség. Vad -nincs Raguza környékén; a szigeten fürjet, pacsirtát tenyésztenek, -de azt csak tőrrel vagy tükörrel fogják. Hát akkor hogy kerülnek -ide ezek a fehér lovak és fekete kutyák, a mikkel tele egy egész -ház?</p> -<p>Ez is egy diadalmas korszak emléke.</p> -<p>Mikor a bosnyák király Dusan megtámadta haddal Raguzát, a vitéz -köztársaságiak nemcsak visszaverték, de utána mentek egész -Jajczavárig, ott kényszeríték a királyt békekötésre; s ennek a -szentesítéseül tartozott a bosnyák király Raguzának évenkénti -kényadó fejében két fehér lovat, és két fekete kutyát küldeni.</p> -<p>Senkinek sem volt ezekre szüksége; azért kivánták azt a két -tárgyat. A nép hadd lássa a nyitott rácson keresztül. A palota két -végén volt két gránit oszlop; az egyiken volt egy ágaskodó paripa, -a másikon egy guggonülő eb.</p> -<p>A város fölött egy órányi távolban magaslik fel egy kopár -kúpidomú hegy, annak a tetejét koronázza a körülfutó tornyos -bástya, közepéből kiemelkedő kolostorral. Ez volt (a míg ott volt) -a szent István-kolostora.</p> -<p>Ennek is igen érdekes a keletkezési története.</p> -<p>Bodino szerb király, ki a trónra nagybátyjának a meggyilkolása -árán jutott, nem érezte magát addig nyugodtan a székében, míg a -megölt király ivadékai életben vannak. Azok pedig Raguza területére -menekültek, ott volt <span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span> nekik anyai örökségképen házuk és -kertjük, a melyben meghúzhatták magukat.</p> -<p>A szerb király fennen követelte a köztársaságtól, hogy az ő -szökevény rokonait szolgáltassa ki neki.</p> -<p>A raguzai tanács, igazi köztársasághoz illő méltósággal felelt -vissza a királynak, hogy soha egy szerencsétlen menekülő, a ki -Raguza földére lépett, üldözőinek, ha még oly hatalmasak is, e -város által ki nem lesz adva.</p> -<p>Erre hadat izent a szerb király Raguzának, s jött roppant -hadsereggel a város ostromlására.</p> -<p>Hét esztendeig tartotta ki Raguza az ostromot! Csak azért, hogy -egy pár idegen hozzámenekült boldogtalan életét megvédelmezze. Nem -törődött kereskedelme csorbulásával, sem pénzt, sem vért áldozni -nem sajnált az emberiségért, az igazságért. Bajnokai minden -ostromot vitézül vertek vissza. Hanem a szerbek mögött egy egész -ország állt s egyre szaporították a megszálló seregüket. Oda arra a -hegytetőre egy várat építettek, a honnan minden mozdulatát ki -lehetett kémlelni a raguzai hadnak. Utoljára Lacroma szigetét is -elfoglalták.</p> -<p>Ekkor azok a szerb királyi menekülők, a kik miatt ez a hosszú -hadjárat keletkezett, szivükre véve a romlást, a mit a -köztársaságra hoztak: egy éjjel kiszöktek a városból s önkényt -megadták magukat üldöző rokonuknak a szerb királynak.</p> -<p>És Bodino olyan kegyetlen volt, hogy a megtért rokonokat irgalom -nélkül lefejeztette s a fejeiket kitüzette magas póznákra a -hegytetőn épült vára kapuja fölé.</p> -<p>Nagy hamar utolérte ezért az Isten büntetése. Hadseregében -kiütött a fekete halál s jobban, mint a megszállottak hajító gépei, -megtizedelte a fegyveres népét.</p> -<p>Ekkor a raguzai érsek, maga mellé véve a suffraganeusait, teljes -ornátusban átvitorlázott Bodinohoz Lacromába. A király elé érve, -Isten szolgájához méltó merész szavakkal szemére hányta oktalan -kegyetlenkedését, az ártatlanul kiontott rokonvérnek számítva be -azt az Isten <span class="pagenum"><a name="Page_249" id= -"Page_249">-249-</a></span> csapását, mely most seregeit paskolja. -Annyira lelkére beszélt, hogy a koronás szörnyeteg ellágyult; -megbánta a mit elkövetett s bűnei kiengesztelésére nagyszerű -szobrot emeltetett legyilkolt rokonai sírja fölé, s azzal a -megszállást abbahagyta; hazatért Szerbiába.</p> -<p>Az az emlékszobor még most is megvan, a vár, melyet Bodino saját -emlékére emelt, rég eltünt már. Történetünk idején a raguzaiak -birtokában volt már.</p> -<p>Az is az ő furfangos észjárásukat jellemzi, hogy mint kerítették -kézre ezt a városuk közelében alkalmatlankodó erősséget, a mit -ostrommal lehetetlen volt bevenni.</p> -<p>Bodino király erős helyőrséget hagyott hátra a várban, időnként -ujjal felváltva.</p> -<p>Egy husvét ünnepén a raguzaiak meghivták barátságos vendégségre -a szomszéd vár tisztjeit. Ugyanekkor egy Antivariból jövő, borral -terhelt bárka kötött ki Gravoza alatt, mely olyan potom áron -vesztegette az édes malváziait, hogy a szerb várőrség mind -lefoglalta azt a maga részére. Mikor aztán már kivül is belül is -nagy volt az ivás, az éj sötétjében egy csapat raguzai közeledett a -várkapuhoz, szerb öltözetben. Mikor odaérkeztek a felvonó hidhoz, a -kapuőrök azt követelték tőlük, hogy előbb danolják el a «zsaloszona -piszanzát» (szomorú jajdal.) Erről ismernek rá a maguk fajára.</p> -<p>A raguzaiak pedig azt már eltanulták a városban devernyázó -vezérektől s elfújták szép harmoniával az ó-szerb nótát:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Szento sze bjeli u gorje -zelenoj?<br /></span> <span class="i0">Al-szu sznyezi, al-szu -labuteve?<br /></span> <span class="i0">Da-szu sznyezi, vech-bi -okopnuli;<br /></span> <span class="i0">Labutove vech-bi -poletjeli.»<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">(Mi fehérlik ott a zöld -erdőben?<br /></span> <span class="i0">Hó az ottan? vagy talán -hattyú-pár?<br /></span> <span class="i0">Hó ha volna, rég elolvadt -volna.<br /></span> <span class="i0">Hattyú volna, rég elrepült -volna.<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_250" id= -"Page_250">-250-</a></span></p> -<p>Ez ismerős dal hallatára lebocsáták az őrök a csapóhidat s -beereszték az álczázott raguzaiakat. Azok aztán szépen megkötözték -a bortól elázott őrséget, a hazatérő vezéreket pedig tisztelettel -utasíták, hogy hol keressenek szállást. Így jutott Raguza birtokába -a vár is, a hegy is; mai nap is az övé. Ez a hét éves megszállás -emléke.</p> -<p>Bizonyosan erre a várelfoglalási methodusra gondolt a fiatal -Boboli, mikor Solom királyfinak azt a jó tanácsot adta, a mosszóri -várőrségnek borral elkábítására; csak hogy ő azt még -tökéletesítette egy kis applisia depilans præparatummal.</p> -<p>Miután a hajdani Raguza képét régi adatokból összeállítottuk, -hozzá kell tennünk még, hogy a városnak két kapuja volt, az egyik a -tenger felé nyiló, mely egyúttal a Montenegróba vivő útra is -szolgált, a másik a Gravozából vezető út bejárata. Mind a kettő -fölött széles tömör bástyatorony emelkedett, messze kirúgó kő -mellvéddel, melynek gránit tartó párnái óriás főkben végződtek, -minden fejnek valami emberi indulat rémkifejezése volt adva -irigység, rémület, boszu, káröröm, csufolódás, kegyetlenség.</p> -<p>De azért ezen kapukon túl is tartott Raguza. Arra Gravoza felé a -meredek sziklákból kivágott területen épültek sorba a raguzai -polgárok mulatóvillái, a miknek kertjéhez a termőföldet a távol -szigetekről hordták dereglyével. A narancsfa igazán «arany almát», -a granátfa igazán «granátalmát» termett, annyiba került az -elültetőjének.</p> -<p>A tengeri kapun túl pedig az egész montenegrói út mentében -egymásra halmozva következtek az idegeneket elfogadó házak, a -melyekben a világ minden részéről idesereglő kalmárok szállást -találhattak. Magába a városba idegennek bejutni csak igazságai -előmutatása mellett lehetett, a kapunál elébb a fegyvereit -elszedték, azután a városi orvos a pulsusát megtapintotta, a -nyelvét megnézte, hogy nem beteg-e? akkor a szállásmester elvezette -annak a polgárnak a házához, a kinél szállásolni fog, <span class= -"pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> -éjszakára a házi gazda kötelessége volt a vendégét bezárni a -szobájába.</p> -<p>A város két kapuja naponta csak három óráig volt nyitva, -napfölkelte után két órával jelenté az őrtoronyból messzehangzó -hármas dobütés, hogy a kapu megnyilt, akkor aztán tódulhatott be a -sok vidékről jött élelemhozó nép, rikító viseletében, jöhettek a -hordárok málhakötegeikkel, s a nyaralóikból megtérő patriciusok -kisérő szolgáikkal, keverve az itteni tarka néptömeg az idegenek -alakjaival, keresztes vitézekkel. Három óra mulva ismét tudatták a -dobütések, hogy a kapuk be lesznek zárva, s akkor iparkodott -mindenki a városból kifelé, ha benn nem akart rekedni.</p> -<p>A ki később jött, az várhatott másnapig.</p> -<p>Raguza területéhez tartozott még Gravoza, mélyvizű kikötőjével, -melyet olajfa-erdős, és bortermő hegyek vettek körül, azoknak -egyikén a régi térképek még mutatják a «Palazzo di delicie» helyét, -a hol a város főnöke által használt fényes kéjlak emelkedett. Innen -vonul fel az Omblavölgye, festői szépségekben, s természet -áldásaiban gazdag vidék, melyet az Arion folyam hasít végig, -azontúl volt még San-Stephano, Preulaca, a stagnói város; (Perseus -hajdani Draudacuma) majd a Sabioncelloi félsziget, nevét kölcsönző -városával, a hajdani Diomedes előfoka, mely 30 mérföldnyire -benyulik a tengerbe, azon szigetcsoport közé, melyet a rómaiak -«Elaphites insulæ» név alatt jegyeztek fel, talán, mert az egész -szigetcsoport hasonlított egy szarvas alakjához? Egyike ezen -szigeteknek, a San Andrea volt a vesztegzár alá tett jövevények -számára rendelve, kik pestises vidékről jöttek gályáikkal.</p> -<p>Valamennyi sziget kertté volt átalakítva, több nép lakott -rajtuk, mint magában a városban, az a nép ott gazdagabb volt, mint -a kik aranyat termesztettek palotáikban. Emezeké volt a fügefák -termése, a rozmaring vize, a lugasok nektárja, s a kaptárok méze. -Valamennyi közt leghiresebb volt a terményeiről Lesina-sziget. Még -ez időben <span class="pagenum"><a name="Page_252" id= -"Page_252">-252-</a></span> Lesina is Raguza birtokát képezte, -valamint Lacroma szigete.</p> -<p>A gazdag Lesinát épen olyan tréfás módon vesztette el Raguza, a -hogy ő szerezte meg Bodino király várát, de ez már négy századdal -későbbi időre esik. A velenczéseknek volt egy kis szigetecskéjük -Raguza közelében, terméketlen szikla, közepén kimeredő -sziklafokkal. A raguzaiak sohasem igyekeztek a kopár szigetet -megszerezni, mely versenytársuk halászainak adott tanyát. Egy éjjel -a velenczések azon a sziklafokon bástyákkal körülvett erődöt -állítottak fel, a bástyák ablakaiból fényes ágyucsövek meredtek -elő. A köztársaság megrettent, ez boszorkányság! Egy éjszaka várat -építeni! Azonban már ott volt. A velenczéseknek joguk volt a maguk -sziklájára azt építeni, a mi nekik legjobban tetszik. Ebből a -várból azonban egyenesen oda lehet lőni a raguzai tanács -palotájába. A veszedelmes szomszédság alkalmatlan volt, alkudozásba -léptek Velenczével, az Lesinát kérte cserébe a váráért. Nagy ár -volt, de oda kellett adni. Mikor aztán átvették a szigetet, akkor -látták, hogy a várfalak is, az ágyúk is mind papirosból voltak.</p> -<h2>DAMIANI JUDÁS.</h2> -<p>A régi Raguzának a képét fel kellett mutatnunk, hogy történetünk -fordulatait és egész befolyását érthetővé tegyük.</p> -<p>A tüzes szentek kolostorából elriasztott apáczák Nagypéntek -napján már nem juthattak be Raguzába, mert a kapuk csak délelőtt -vannak nyitva. De különben is épen ezen évek folytán nagyon rossz -szemmel nézték itt az apáczákat, a kiknek egész serege rajzott -vissza az elvesztett szentföldről, elzüllött állapotban. Azoknak -épen csak a perjelnőik vezetése mellett volt megengedve a városba -bevonulni és csak akkor, ha a rendjük be volt jegyezve az -<span class="pagenum"><a name="Page_253" id= -"Page_253">-253-</a></span> érsek lajstromába, s ez nagy -teketóriával járt. E szerint a rémhír hióbpostái kinnrekedtek.</p> -<p>A következő napon, husvét szombatján pedig sokkal nevezetesebb -esemény tartotta lekötve az egész polgárság érdekeltségét, mint -hogy valami másról is lehetett volna még valakivel beszélni. – E -napon volt az új «Rettore» választás.</p> -<p>Raguza Rettoréja ugyanaz volt, a mi Velenczében a doge.</p> -<p>De a raguzai államfőt minden évben újra választották.</p> -<p>(A későbbi századokban meg épen minden hónapban új -rettore-választás volt.)</p> -<p>Minden raguzai polgárnak, a ki házzal birt a város bástyafalán -belől, szavazata volt a választásnál, de rettore csak a 26 -patricius család tagja lehetett, az is csak ötven éves korán -túl.</p> -<p>A választás kettős fokú volt. Először a polgárok szavaztak három -jelöltre, akkor a mely három névre a legtöbb szavazat esett, azokat -külön arany tartókába téve, közülök egynek a nevét kihuzatták. Erre -a tényre egy ártatlan fiú gyermeket választottak. Ez megint úgy -történt meg, hogy a tizek tanácsa megállapodott bizonyos egy -számban, s mikor az anyadik számú gyermek átlépte a szent Balázs -templom küszöbét, a feltámadás szertartásából kijövet, azt kézen -fogták, fehér ruhába öltöztették s úgy vitték a város palotájába az -uj rettore nevét kihuzatni vele.</p> -<p>Két erős párt között folyott mindig a küzdelem, ezek voltak a -Boboli és a Damiani név alatt sorakozók.</p> -<p>Gazdagságára mindkettő egyformán erős, multjában épen oly -nevezetes hősöket számít az egyik, mint a másik, őseik felváltva -viselték a rettore hivatalt, az engesztelhetetlen párttorzsalkodás -csak akkor kezdődött el, a mikor Damiani Judás megnősült. Boszniai -knéz leányt vett el. Ezt a tősgyökeres olasz patriciusok és -polgárok nem bocsáthatták meg neki soha. Ellenben a dalmata eredetű -<span class="pagenum"><a name="Page_254" id= -"Page_254">-254-</a></span> polgárok annál inkább ragaszkodtak -hozzá. A Boboli párt azt is hiresztelte felőle, hogy a házán belől -erkölcstelen életet folytat, valami tilos szerelmi viszonyról -sugdostak, mely a felesége testvéréhez fűzi, kivel nem átall még az -utczán is karonfogva sétálni, sőt még azt is megengedi neki, hogy -piros csepeszt hordjon a fején, a fiatal asszonyok fejékét, holott -tudva van felőle, hogy még hajadon.</p> -<p>– Azt mondja, hogy ez bosnyák szokás! – Sőt azt is suttogják -felőle, hogy az egyetlen leánya, a mind testi szépségben, mind -tudományokban oly tökéletes Lubomira, ki már el is volt jegyezve a -szép és gazdag ifjú Benessa Pirróval, azért ment kolostorba, azért -vette fel a három tüzes szentek kolostorában a fejedelemnői -fátyolt, mert az atyja bűneiben megutálta az egész férfinemet. Ezt -a csorbát a jó hirén kissé helyreütötte az a Boboli családot ért -szerencsétlenség, miszerint a rettore egyetlen fia, – a hires költő -– szintén egy knéz leányába lett szerelmes, azt el is szöktette, -még pedig a czimboráival összebeszélve, a vőlegénye nyergéből -ragadva el, a ki már vitte volna haza, s azzal meg is esküdött. – -Ámde az apa, Boboli kiköszörülte ezt a csorbát azáltal, hogy a -szökevényeket üldözőbe vette a tengeren, elfogta s a fiát bedugta a -Baziliták kolostorába, a menyasszonyát pedig a tüzes szentek -zárdájába, s nem engedte családja czimerén azt a foltot ejteni, -hogy azt egy patarenus nő, egy bogumil-ivadék meghurczolja. Inkább -magvaszakadjon a családnak! Ez atyai szigor ismét odahódítá az -olasz hazafiakat Boboli zászlói alá.</p> -<p>Két főnemesi család tartozott a Boboli ligához, a Ghessaldi és -Cerva. Az ő párthívei rendesen e három nevet irták fel a -szavazatjegyeikre, míg a Damiani párt tesserain a vezérén kívül -rendesen a Prodanelli és Palmotta nevek álltak.</p> -<p>Évtizedeken keresztül győztes volt mindig a választásoknál a -Boboli párt s akármelyiknek a nevét huzta ki a <span class= -"pagenum"><a name="Page_255" id="Page_255">-255-</a></span> három -közül az ártatlan gyermek-kéz, azért csak Boboli Pietro uralkodott -annak a neve alatt.</p> -<p>Egyszer aztán micsoda furfangot gondolt ki Damiani Judás?</p> -<p>Nap nap után fellármázták az út mentében épült előváros népét -azzal a rémhírrel, hogy jönnek a warángok! A városon kívül lakó -hordárok nyugtalankodtak. Tömeges küldöttséggel járultak a -Consiglio Grande elé azzal a követeléssel, hogy az ő városnegyedük -védelmezéséről gondoskodjék. A Consiglio Grande hatvan pregadiból -állt, kiket minden évben újra választottak. Ezeknek sok dolguk -volt, azért leginkább fiatal embereket szemeltek ki pregadiknak, -ezek elfogadták az indítványt, hogy a fenyegetett külváros -védelmére bástyafalat kell huzatni, őrkapuval, árokkal és -felvonóhíddal. – Az elfogadott indítvány azután a «Consiglio dei -Dieci» elé került. Abban már öreg emberek ültek, a kiknek az a -szokásuk, hogy a fogukhoz vernek elébb minden tallért, mielőtt -kiadnák. Ezek (mint szokás) elvben elfogadták az indítványt, de azt -hitték, hogy majd elodázzák ők annak a kivitelét azzal a szóval, -hogy «most nincs rá pénzünk, majd ha lesz, akkor!»</p> -<p>Hanem erre rögtön ott termett Damiani Judás s azt mondta, hogy ő -maga az egész költség terhét elvállalja s fizeti a bástya és őrkapu -árát a saját erszényéből.</p> -<p>Ezt a nagylelkűséget általános magasztalás fogadta, hanem aztán -csakhamar kisült, hogy mi volt a titkos czélja ennek a -bőkezűségnek.</p> -<p>A mint a választások közeledtek s a házbirtokosok feljöttek a -városházára kivenni a provizoréktől a választási tesserákat, csak -megjelentek ám a külvárosi teherhordók is és követelték, hogy nekik -is adjanak szavazóczédulát, mert ők is «a falakon belül lakó -házbirtokos polgárok». S nem is lehetett eltagadni, hogy igazuk -van.</p> -<p>Ilyenformán egyszerre megszaporodott az eddigi szavazók száma -sok száz vad ismeretlennel, a kikről nem lehetett tudni, hogy kinek -a malmán őrölnek. <span class="pagenum"><a name="Page_256" id= -"Page_256">-256-</a></span></p> -<p>A Bobolipárt sem volt ugyan rest (és fukar sem), hogy az új -szavazókat tyúkkal, kalácscsal a maga részére hódítsa, azonban -Damiani részére nyomta a mérleget az a körülmény, hogy a hordárok -mind illyrek voltak s ennélfogva Damianihoz szitottak épen azért, a -mivel az ellenpárt eláztatta, hogy a felesége bosnyák knéz -leány.</p> -<p>Ez első összemérkőzése a két versenyző pártnak tartotta -rendkívüli izgalomban egész Raguzát husvét szombatján. – -Beszélhettek ezek ma «tüzes szentek»-ről, meg azoknak a -kolostoráról! A választás napján a «tüzes ördögöknek» van a -nevenapja!</p> -<p>A brantavölgyi apáczáknak még rendes időkben is akadályokkal -járt a városba bejuthatása. Öltözetükről már messziről rájuk ismert -mindenki s félre tért utjokból. Az ő vidékük volt a bélpoklosok -gyógyhelye. Addig be sem eresztették őket a kapun, míg a ragályos -vidékről jövők füstölőházában a szokásos bepáczoláson keresztül nem -estek. Ezúttal az elővigyázat annál szükségesebb volt, mivelhogy a -választás és feltámadási ünnepélyességek miatt az egész város népe -mind az utczákon és piaczokon van.</p> -<p>Csupán csak ama bizonyos énekmesternőnek, a ki a karzaton -elbújva hátra maradt, sikerült az angyali öltözetben könnyű szerrel -bejutni a tengeri kapun, azt hitték felőle, hogy ő is a -ceremoniához tartozik. Ez rögtön sietett a rettorét fölkeresni.</p> -<p>Ámde most Boboli Pietróhoz lehetetlen volt bejutni. A délelőtti -órákban a nagy szavazási mozgalom tartotta forrongásban az egész -polgárságot, minden utczán izgalmas jelenetek folytak le. Az olasz, -mikor capacitál, úgy handabandáz, mintha veszekednék. Egy-egy új -csoport jött a maga jelöltjeit vivátozva, annak útját állta az -ellenpárt, azt lehetett volna hinni, hogy mindjárt hajba kapnak, -olyan lármát támasztottak; a közéjük tévedt apáczának, a ki a -rettore felől kérdezősködött, azt mondták, hogy menjen az ördögbe, -az pedig szegény épen onnan <span class="pagenum"><a name= -"Page_257" id="Page_257">-257-</a></span> jött, de senki sem -hallgatott a lamentálására. Túlordított minden szót az «evviva -Boboli», «evviva Damiani» kiáltás.</p> -<p>Délig mind a két párt embertelen nagy igyekezetet fejtett ki a -szavazatok szaporításában. Előhordták a betegeiket nyoszolyástól -együtt, így vitték a városházához, a tesseráját beadni. Vörösre, -rekedtre kiabálták magukat, szidalmazták az árulókat, az -elpártoltakat, vállaikon vitték a megnyerteket, egyik huzta, a -másik tolta az utolsó sereghajtókat, a kiket még előkutattak a -házakból. A nagy riadalnak a déli harangszó vetett véget.</p> -<p>A husvét szombati déli harangkondulás kétszeresen ünnepélyes -Raguzában, először a Megváltó dicső feltámadásának pillanatát -jelenti, azután pedig a rettore-választás berekesztését. A harang -első kondulása után több szavazatjegy nem fogadtatik el.</p> -<p>S e harangszóra egyszerre elhallgat az egész lárma. A piaczon -álló sokaság mind térdre omlik, a férfiak lekapják fövegeiket, a -sbirrók lándzsáikkal utat nyitnak a néptömeg között a processiónak, -mely egyik templomtól a másikig vándorol.</p> -<p>Az énekmesternő keresztül furakodott a néptömegen a processióig, -hogy a rettorét megtalálhassa. A sbirrók azonban elfogták s látva, -hogy ceremoniális jelmezben van, odavezették a mindenféle -jelöltözetű szent szűzek sorakozott csoportjába, azokkal együtt -volt kénytelen énekelve végig lépdelni az ünnepélyes körjáratot. A -rettorét csak távolról láthatta.</p> -<p>A szent Balázs templomának közelében hátramaradt s ott letérdelt -a lépcsőre. Itt útjába kellett esnie a visszatérő rettorénak.</p> -<p>A szent szertartás végeztével, midőn a processio újra megindult, -az apácza, megpillantva Boboli Pétert, ki négy alabárdos által -emelt bibor baldachin alatt jött a lépcsőkön alá, hirtelen -odarohant hozzá, s megragadva a rettore lángszin selyem palástjának -földig érő bő ujját, rikácsolva kiáltá fülébe: <span class= -"pagenum"><a name="Page_258" id="Page_258">-258-</a></span></p> -<p>– Hallod-e, Boboli Pietro! Elfoglalta az ördög a három tüzes -szentek kolostorát, s elcsábította a fejedelemasszonyt, Lubomirát, -– a te fiad volt az ördög!</p> -<p>Boboli Péter hidegvérrel parancsolá az oldalán járuló -dárdásoknak, hogy fogják két felől karon az apáczát és vigyék a -signoria épületébe, s zárják el abba a rekeszbe, mely a vádaskodó -nők számára van rendelve. – Azzal folytatta az ájtatos -körmenetét.</p> -<p>Mikor a szent ceremoniának vége lett, Boboli Péter visszatért a -város palotájába. A tisztelgő őrség dobverése jelenté megérkezését. -A nagy gyűlésterembe érve, leveté hivatala jelvényét, a vörös -selyem palástot, az arany süveget, az arany lánczot, a rózsás botot -és a fejedelmi gyűrűt, azokat mind elzárta a kincstartó senator egy -remekművű kovácsolt vas szekrénybe. Boboli Péter a közönséges -fekete selyem talárt ölté fel, a melyet a többi senatorok -viseltek.</p> -<p>E percztől kezdve a szavazatok összeszámításáig nem volt -uralkodója Raguzának. A két versenytárs, csak mint egyszerű -patricius van jelen a gyűlésteremben.</p> -<p>Együtt van ez alkalommal mind a három tanács, a hatvanas, a -harminczas és a tizes, teljes százak tanácsa.</p> -<p>Ennek a jelenlétében szólítja fel a proveditore a pártok -vezérét, hogy nevezzék meg a három jelöltet, a kikre az új rettore -választásánál szavazataikat adták. Két pregadi innen is, túlról is -megfelel a felhívásra.</p> -<p>Akkor a proveditore felhívja a hat nobilit, hogy nyilatkozzanak, -elfogadják-e polgártársaik megtisztelését? Az igenlő válaszra mind -a hatot fehér gyapjúpalástba öltöztetik s a város palotájának két -donjonjába külön zárják, a piaczra sereglett nép láthatja őket és -elhalmozhatja magasztalásaival vagy ócsárlásaival tetszése -szerint.</p> -<p>A palota kapuit azután bezárják, senkinek azon kimenni nem -szabad. Bejönni csak a titkos szám szerint került sorshúzó -gyermeknek.</p> -<p>Odabenn a szavazatokat számítják össze. <span class= -"pagenum"><a name="Page_259" id="Page_259">-259-</a></span></p> -<p>Ezen a napon a választás eredményének kihirdetéseig senki se -ételt, se italt nem kap Raguzában. (Bölcs intézkedés!) Éhen, -szomjan, epedve, tikkadva lesi a nép, a míg az erkély szárnyajtai -megnyilnak, s kilép a proveditore, a dieci kiséretében és kihirdeti -a némán figyelő sűrű sokaságnak, hogy a mai napon a nép akaratából -és Isten jóvoltából új rettorévá megválasztatott – «Damiani -Judás!»</p> -<p>A milyen harsogó üdvrivalgás fogadja egyrészről a kijelentést, -olyan dühordítás kiséri azt a másik oldalon. A Boboli párt átokban, -szidalomban tör ki; de elnyomja valamennyit az összes harangok -bimbam zúgása. Siet azonban mindenki a közlakomához, a nép közé -odavegyülnek az italárulók; ma minden a győztes rettore rovására -megy: a választás után szabad a dobzódás. (Különben a mi az -olaszoknál dobzódás, az a magyaroknál kóstolónak se járná meg.)</p> -<p>A várospalota kapui azonban még mindig zárva vannak.</p> -<p>Odabenn olyan szertartás folyik le, a melynek titkait csak a -száz tanácstagnak szabad megérteni.</p> -<p>A volt rettore ruházza át a hivatalát az ujon megválasztottra. -Ez a dicséretes szokás. Magának az elődnek kötelessége az utána -trónra lépő fejére feltenni az arany rettoresüveget, feladni rá a -biborpalástot és resignálni a kezébe a köztársaság -kormányzatát.</p> -<p>Boboli Péter és Damiani Judás körülbelül egyforma életkorú -férfiak: mind a kettő közel a hatvan évhez. Boboli galambfehér -hajat és szakállat visel; Damiani haja és szakálla ellenben fekete. -Nem festi ő azt, csak ólomfésüvel szokta fésülni.</p> -<p>A megbukott rettore fölséges nyugalommal jár el tisztségében. -Még csak rezzenése a hangjának sem árulja el belső -elkeseredését.</p> -<p>Átadja az utódjának a köztársaság törvénykönyveit, a mikre az a -jelenlevők előtt ünnepélyesen megesküszik; az eskü végén kötelezi -magát fejedelmi méltóságának a jövő husvét szombatján való -letételére. <span class="pagenum"><a name="Page_260" id= -"Page_260">-260-</a></span></p> -<p>Arra a proveditore átadja neki a jelen hónapra szóló rettori -fizetését: piros selyem erszényben öt darab aranyat. (Tehát egész -évre 60 arany a hatalmas Raguza köztársaság uralkodójának -civillistája.) Azonban mint legfelső bíró, azonkívül mindennapra -kap egy aranyat; de ezért minden törvényszéki ülésben jelen kell -lennie.</p> -<p>– És most halld meg tőlem a kötelességeidet, a melyeket a saját -vállaimról a tieidre rakok, szól Boboli az új államfőhöz. Viseltem -azokat készséggel, leteszem megnyugvással.</p> -<p>Nagy sora van azoknak!</p> -<p>Hadat és békét intézni, külhatalmak követeit elfogadni, s -azokhoz követeket küldeni titkos utasításokkal, még szorgalmasabban -pénzzel. Mert a raguzai köztársaság legnagyobb hatalma a pénz. -Fizeti a nagyhatalmakat, fizeti a jó barátjait, fizeti az -ellenségeit! a hogy a régi közmondás tartá: fizet a pápának -szeretetből, a spanyol királynak barátságból, a maltai -lovagrendeknek önérdekből, a franczia királynak tiszteletből, a -magyar királynak hódolatból, Velenczének gyülöletből. (Pár század -mulva még egy hetedik is került a társasághoz: a török szultán; -ennek fizetett félelemből: nem sokat, csak 500 zechinot. De a mi a -nagy vezérnek, a Kizlár agának, az anya-szultánnőnek, meg a -szultana aszszekinek adott ajándékokkal felment 20 ezer zechinóra; -s ezért biztosítva volt, hogy az ozmanok se szárazon, se vizen nem -bántják; Orkhán szultán kötötte Raguzával ezt a szövetséget; az -eredeti okmányra egész tintába mártott tenyerét rányomva manupropia -gyanánt.) – Ezért az olaszok úgy csúfolták Raguzát, hogy «sette -bandiére» (hét zászlós; – magyarul «hét kulacsosnak» mondanák).</p> -<p>Azután elmondta Boboli az új rettorenak, hogy a polgári és -bünügyi igazságszolgáltatásban mi dolgai lesznek a «pregadi»-nál, -és azután a rendőri, kereskedelmi és az ærarium publicum ügyeiben a -«Consigliatto»-ban, (melynek tagjai évi fizetésül három aranyban -részesülnek) minő <span class="pagenum"><a name="Page_261" id= -"Page_261">-261-</a></span> ügyek tartoznak a «consulok»-ra, minők -ismét a «vérbirák»-ra? minők végre a hatos senátus appellatorium -forumára? Miféle törvényszék itél a «gyapjukereskedés» felett? meg -a másik az Indiából hozott áruczikkek forgalmából támadt ügyek -felett? kik vigyáznak fel az ereklyékkel való kereskedésre? Mi -teljesítendő feladatai vannak az öt közegészségi tanácsosnak, a kik -a pestis behurczolása felett ellenőrködnek? minő rendszabályokat -kell e miatt fentartani? kivált a mostani mozgalmas időkben, midőn -egyik hajóraj a másik után érkezik Palæstinából haza s hoz -mindenféle urat és koldust, szentet és rablót, apáczát és kéjarát -vegyest? hogy kell azokkal minőségükhöz mérten elbánni? Azután -adott neki utasításokat a vám és accisabeszedés módjairól, a -pénzverés ellenőrzéséről, az idegen pénz és hamis pénz irányában -követendő rendszabályokról; a «della Raggione» ellenőrző -hivataláról, mely a depositumok, az árvák és özvegyek pénzei, a -köztársaság kincstára fölött őrködést gyakorol? majd hogy minő -egyházi beneficiumok várnak kiosztásra; Azután a fegyvertár milyen -állapotba helyezendő, az ujabbkori találmányok a vetőgépekben, a -görögtűz alkalmazásában, a kerekes hajók rendszerében hogyan -érvényesítendők? A két élelmezési biztos hol és miképen szerezze be -az egész város számára szükséges gabona- és húskészletet egész -esztendőre? A pinczemesterek hogyan ügyeljenek fel, hogy a bor meg -ne hamisíttassék? Az építőmesterek a város járhatóságára, az utakra -miként vigyázzanak; a templomokat és palotákat hogyan gondozzák? A -nagy tanács secretariusa a titkos ügyekről miként referáljon? S a -consulok a nyilvános okiratokat hogyan állítsák ki?</p> -<p>Azután következtek az instructiók, melyek szerint a szent -Lőrincz váracsban levő magyar helyőrség miként legyen vezényelve? -majd hogy az iskolában miféle tudományok taníttassanak, a -dalmatáknak a latin és olasz nyelvet mi módon, ha másként nem, -erővel is a fejükbe <span class="pagenum"><a name="Page_262" id= -"Page_262">-262-</a></span> verjék és végül, hogy az öltözetek -rendjét miként állapítsák meg?</p> -<p>Mikor aztán ezt a sok szép feladatot mind megértette az új -rettore az antistese ajkairól, végül azt mondá neki Boboli -Péter:</p> -<p>– És azután még, utoljára hagyom, itt vagyon neked egy apácza: a -ki hírül hozá nekem mai napon, hogy a brantavölgyi három tüzes -szentek kolostorát elfoglalta az ördög, Boboli Iván képében, s -elcsábítá annak a fejedelem asszonyát: Daminai Lubomirát. Végezd el -vele a «te» dolgodat!</p> -<p>Damiani Judásnak legelső hivatalos ténykedése az volt, hogy az -apáczát kihallgassa. Megértette az egész mesével határos -történetet.</p> -<p>Azonnal parancsot adott, hogy a város kapuinál feltartóztatott -brantavölgyi apáczákat az énekmesternővel együt a Sant Andrea -szigetre kell szállítani. Ott van nemes hivatásukhoz méltó tér, a -keletről érkezett pestises betegek ápolása. Eddig az önfeláldozó -missiót a Parabolana apáczák töltötték be; de az ujabb időkben -azoknak a száma nagyon megfogyott. Ott szivesen lesznek üdvözölve s -aztán lassan időjártával eltakarítva.</p> -<p>Az énekmesternővel feliratta Damiani mindazoknak a fiatal -szűzeknek a neveit, a kik a tüzes szentek kolostorában csak -ideiglenesen férjhezmenetelükig voltak jól eltéve. Természetesen -azért, hogy majd azoknak a szülőit értesítse a veszedelemről, -melyben ártatlan magzataik forognak.</p> -<p>Azonban nem a szülőket értesítette Damiani, hanem azoknak a -leánykáknak a titkos imádóit, hogy «szabad a vásár!» A csélcsap -leventék tudták meg, hogy a szerelmi sóhajtásaik előtt megnyiltak a -vaskapuk, s nem is késtek a figyelmeztetést felhasználni.</p> -<p>Ez volt az első – keresztnevéhez méltó – perfidiája az új -rettorenak s ez csak bevezetés az egész uralkodása alatti -szörnytettei sorához. Raguza történetirói átokkal halmozzák -<span class="pagenum"><a name="Page_263" id= -"Page_263">-263-</a></span> el Damiani nevét, s az egész korszakot, -melyre árnyékot vet.</p> -<p>Ez az ember zsarnoka lett Raguzának, mert nemcsak hogy az év -leteltével nem köszönt le az uralkodói rangról, mint a köztársaság -törvényei parancsolták; de hét évig maradt meg abban erőszakkal s e -hét év alatt felfordult világ lett az egész dalmát -tengerparton.</p> -<p>Damiani Judásnak ördögi gyönyörüséget okozott az az istentelen -botrány, a melynek a brantavölgyi kolostor volt a szinhelye. – Az a -leány, a ki kolostorba lépésével saját atyja fejére oly lesujtó -itéletet mondott ki, megbélyegezve annak szenvedélyes -kicsapongásait, ime maga is ugyanazon szenvedélynek tőrében esik -fogva. Láthatja, érezheti most, hogy a szerelem még az oltár hideg -küszöbén is rátalál az emberi szivre: az ellen nem védelmeznek meg -se a litániák, se a jejuniumok. Damiani saját bűne számára talált -felmentést eddigi vádlója megestében. – S ehhez járult az a -káröröm, hogy a ki e hét országra szóló merényletet elkövette, az ő -régi ellenségének, Boboli Péternek az egyetlen fia. Hires két név -Raguza történetében! Az apát «Galeatoris» melléknévvel diszíté fel -a nép, a fiát «Canavelli a költő» pseudonymmal. Mind a kettő -ragyog: az egyik aranyban, a másik aureoleban. És e ragyogásnál azt -fogja olvasni az utókor, hogy a Boboli elrabolt egy szent szűzet az -oltár mellől! A tenger minden vize le nem mossa róla ezt a -szennyet! – És aztán a kapzsiság is talált táplálékra, a mitől -meghizzék. – A fiatal Boboli kénytelen lesz Lubomirát feleségül -venni. Első házassága a mossori knéz leányával érvénytelen, mert -«raptus» és «clandestinus» (rablás és alattomosság) esete forog -fenn. Akkor a roppant gazdagság, a mit Boboli halomra gyüjtött, -egyesülni fog a Damiani-családéval. Ki fog azontúl birhatni velük? -– Végül aztán elősunnyogott az álszentesség szemforgató szelleme is -s azt suttogta, hogy a jó sors rendelte el ezt bölcsen ekképen. A -két ellenséges család gyermekei ily módon egyesülve, szerelmük -által végkép <span class="pagenum"><a name="Page_264" id= -"Page_264">-264-</a></span> megszüntetik az apákról fiakra szállott -ősi torzsalkodást; és így minden, a mi történik, a béke és nyugalom -helyre állítására szolgál s Istennél tetsző dolog.</p> -<h2>A DAVIDITÁK.</h2> -<p>A míg Raguzát az új rettoreválasztás izgalmai tarták lázas -forrongásban, azalatt a közel szomszédságában, magán a köztársaság -területén valóságos forradalom folyott le. A három tüzes szentek -kolostorában a feltámadás szombatnapján új pápát kiáltottak ki. Az -Illyricumba küldött szerzetesek és világi papok nagyobb része -canonicus hibák miatt volt ide relegálva, elégedetlen, sértett -becsvágyú, elkeseredett nép. Csak vakmerő ember kellett közéjük, a -ki kimondja, hogy «én első akarok lenni közöttetek és mindenki -fölött», hogy riadallal fölemeljék.</p> -<p>Példa volt már rá két izben is, hogy Dalmatia adott pápát a -keresztyén világnak. Az egyik volt I. Cajus, a másik VII. János s -akkor Salona volt a világ közepe. Miért ne történhetnék meg -harmadszor is?</p> -<p>Az összesereglett elégedetlenek zsinattá nyilváníták a -gyülekezetüket s conclavét alakítottak magukból.</p> -<p>Volt elnöknek való királyuk is: János, az uskók nemzet ma -választott fejedelme.</p> -<p>Magát az uskók nemzetet is csak tegnap szülte a föld, édes -anyánk. (Ha nem a pokol?)</p> -<p>Hogy a kikiáltott Onufriosz csak patriarcha volt, azon könnyen -segítettek: a püspökségnek hét fokát jelezték hét székkel, -mindegyikbe sorra beleültették a jelöltet egy pillanatra, s ezzel -elég volt téve a fokozatonkint való előléptetésnek, mely -rendszabály épen a dalmata I. Cajus pápa által lett behozva. A -hetedik székből aztán már elérhette a szentséges trónt.</p> -<p>Az alulról jövő reactióra megvolt a nagyon népszerü jelszó: a -papi nőtlenség eltörlése. <span class="pagenum"><a name="Page_265" -id="Page_265">-265-</a></span></p> -<p>Csakhogy e merész határozat fentartásához több kell a kimondott -szónál. Kell hozzá szárazföldi és tengeri haderő, kell hozzá pénz, -és különösen a népkegy pártolása. Külömben kiáltó szó lesz az a -pusztában, a hogy láttuk Erdélyben épen ez időtájott, hogy a jámbor -papokat, a kik nem akartak feleségeiktől elválni, összeterelték egy -völgybe fegyveres csapatokkal, s ott egytül-egyig lenyilazták őket. -Azután tetemhalmot raktak belőlük. Ma is «paphalál» a neve annak a -nagy dombnak.</p> -<p>Onufriosznak megvoltak a warángjai és uskókjai. Az első egy -harczos nép, mely története végéhez közelít, a másik, mely még csak -most kezd hozzá. Mind a kettő elszánt kétségbeesett had, melynek -nincs mit veszítenie a földön; mely a tegnapra nem emlékezik, a -holnapra nem gondol: csak azt teszi, a mi jól esik mára.</p> -<p>Ámde mind a kettő nagy árát szabja a hűségének. Nem akar tűrni -semmi lánczot, és ezek között legkevésbbé azt, mely egy férfit egy -asszonyhoz elszakíthatatlanul hozzáköt. A szabad warángokat a -harczias életmód kényszeríté a többnejüségre. Az évekig távollevők -többnyire új feleséget hoztak a házhoz, s az elesett vitéznek az -özvegyét a fegyvertársnak kötelessége volt nőül venni, habár volt -is már felesége; az uskók szökevények pedig meg rabéletükben így -voltak szoktatva. Ez ős szokás jogait követelték vissza az új pápa -hübérisége fejében.</p> -<p>Dávid király, miután második nejét, Bravallát újra megtalálta, -annak megkorbácsolt, bilincsektől kisebesült testén a kegyetlen -kinzás nyomait szemlélte: hajdani isteneire kezdett esküdözni, hogy -inkább visszatér a régi pogány hitre, semhogy még egyszer elhagyja -őt magától szakíttatni. Növelte a waráng király felháborodását a -Solom fiának a házassága, a mit a mosszori várban köttettek vele, -megesküdtetve egy rabszolgálóval! Holott ő már eljegyezte a fiát -Jozsue vezér leányával. Készebb megölni a fiát, Darinkával együtt, -semhogy az adott szavát rútul megszegje. <span class= -"pagenum"><a name="Page_266" id="Page_266">-266-</a></span></p> -<p>A zsinatban az a szó hangzott, hogy kivételt kellene tenni e két -új-keresztyén nép kedvéért a mostani élők holta napjáig. Ebben nem -tudott megállapodni a gyülekezet, hogyan és miképen? «palam»-e, -vagy «indulgenter»? «facultative»-e, vagy «obligatorie»? vagy csak -«erga dispensationem?»</p> -<p>Utoljára az éneklő király vágta ketté a gordiusi csomót.</p> -<p>– Ejh, mit. Mondjuk ki dogma szerint, tisztán és világosan, hogy -a keresztyén vallás szavai nem tiltják a kétnejüséget. A Sionhegyén -kiadott tíz parancsolat nem emlegeti ezt. Jákob patriarcha, szent -Dávid király, bölcs Salamon fényes példákat adtak az ellenkezőre. -De nem fér össze az egynejüség szabálya magával a keresztyén vallás -szellemével sem. Mit hirdet a Credo? Testünknek feltámadását és az -örök életet. E szerint a kiknek a földön két felesége volt, a kiket -egyiket a másik halála után vett el, a végitélet napján mind a -kettő feltámad s ismét az övé lesz; örök időkig együtt kell hogy -éljen mind a két hitvesével a paradicsomban. A mi nem lesz bűn a -paradicsomban, a szentek egyetemében, hogy lehetne az bűn itt az -árnyékvilágban, az indulatok uralkodása alatt? Állítsuk fel a -daviditák gyülekezetét s mienk lesz hét év alatt az egész -világ.</p> -<p>Erre a szóra fejet csóváltak a bölcsek.</p> -<p>«Totus orbis conclamabit!» (Az egész világ fel fog -kiáltani.)</p> -<p>«Totus orbis jubilabit!» (Az egész világ ujjongni fog) felelt -vissza János király.</p> -<p>– Hadat fogsz hozni a fejünkre, inté őt Onufriosz, busan ingatva -fején a nehézzé váló arany tiarát.</p> -<p>– A hadat haddal verjük vissza! De visszaverjük a szellem -hatalmával. Alapítunk itt e helyen egy új világvárost. A míg -Cœlestin hasztalan igyekezik a régi Jeruzsálemet visszafoglalni, mi -Cajussal ezalatt felépítjük az új Jeruzsálemet.</p> -<p>– Hogyan? miképen? kiáltoznak rá mindenfelől. <span class= -"pagenum"><a name="Page_267" id="Page_267">-267-</a></span></p> -<p>– Két szónak a kimondásával. Az egyik szent Dávid király -példájának követése, a másik pedig «asylum a bukott -kalmároknak».</p> -<p>Az utóbbi még vakmerőbb szó volt az elsőnél is! – A világ minden -országából összehivni a bukott kalmárokat, a kiknek a padjait a -kereskedő czéh összetörte, hogy jöjjenek ide Raguza tövébe, a nagy -világkereskedelem góczába: itt kapnak egy biztos asylumot, a -melyben kereskedőpadjaikat ujra felállíthatják s üzletüket szabadon -megkezdhetik, hozzák ide a Branta öbölbe a gályáikat, a hol nem -félhetnek a lefoglalástól, a hol a hitelezők üldözése megszünik; -építsék ide a palotáikat, a melyeket régi adósságokért dobra nem -üthet senki; mert az új Jeruzsálem sérthetetlen menhelye minden -üldözöttnek!</p> -<p>(– És ettől a két szótól hét év alatt egy új város támadt a -Brantavölgy tengeröble körül, magas palotákkal és tágas raktárakkal -és volt benne tizenhét templom; mind a daviditáké, melyeknek -tornyait két egymásra fektetett kereszt jelölte. – Milyen -malitiosus értelmű symbolum! A kétnejüség jelvénye.)</p> -<p>Amaz emlékezetes festum Paschatos negyedik napján ment végbe az -első capitulatio «Uj Jeruzsálemben» Dávid ritusa szerint. Maga -Dávid király volt a megnyitója a hivek seregének. Ő vezette a két -feleségét egyszerre, egyiket jobb, másikat bal kezén tartva az -oltár elé, ott térdepeltek egymás mellett mind a hárman, míg -Onufriosz rájuk adta az áldást. Utánuk következett a Solom királyfi -két menyasszonyával, Darinkával és Magdával. (A waráng legény akkor -lesz nagykoruvá, a mikor levágott ellenség fejét adhatja -jegyajándékba.) Azután jöttek sorba százával a waráng férfiak, a -kik a keresztyén hit felvételekor második feleségeiket maguktól -eltávolíták. A Dávid dogma megengedé nekik, hogy azokat ujra -visszafoglalják. Előhivták a bujdosó asszonyokat, a kik még -megmaradtak, a nyomor és inség szállásaiból, ujra felöltöztették -őket drága viseletekbe s hozta mindenik a magáét párosával. És a -<span class="pagenum"><a name="Page_268" id= -"Page_268">-268-</a></span> csatában elesett vitézek özvegyeinek is -mind akadt pártul fogója a fegyvertársakban. Nagy volt az öröm az -«új Izraelben».</p> -<p>Onufriosz maga nem győzte az esketést, segítségére kellett jönni -a volt szerzetestársainak, a kiket mind bibornokokká avatott fel; a -warángok hoztak számukra skarlát posztót, selymet, hogy hivataluk -külső pompáját is viselhessék. Az a biborszín a hatalom érzetét -kölcsönzi a viselőnek, császárpalást, bibornokköntös, -tábornokdolmány.</p> -<p>(Kritikus. Még egy negyediket is tudnék, de nem akarom a szerző -előadását megzavarni.)</p> -<p>Komolyan, áhitattal ment végbe az egész szertartás. Távol maradt -tőle minden frivol pogány szinezet. Ez nem volt mása a babyloni -Astarte-ünnepeknek; a hűség teljes, őszinte fogadalma mellett vitte -haza mindenki a két feleségét, megnyugtatva őket aziránt, hogy -ezzel semmiféle isteni és emberi törvénynek nem vétett.</p> -<p>Hisz az egész nép csupa vademberekből állt még. Se a waráng, se -az uskók nem ismerte a polgárosult világ erkölcseit. Előttük volt -egy nagy termékeny vadon, ős földével, járatlan rengetegeivel; a -tengerpart minden sziklája egymást felváltó meséket őriz itten, a -mik folytatásaikra várnak, Cadmus, Perseus, Jason, Medea, -Absyrthos, Aeneas, Odysseus itt hagyták emlékeiket, majd Diocles, -szent Péter és a martyrok: mythos és legenda egymással -összevegyülve; az oltárkő egyik felén a mythras kép, a másik felén -szent Balázs; a búcsújárásba még belevegyül az ægipanok táncza, -csakhogy a corybantok nem «evoe»-t, hanem alleluját kiáltoznak; -maga ez a csodatüneményekkel teljes földdarab, különzárva az egész -világtól, paradicsomi növényzetével, fűszerterhes levegőjével, örök -tavaszával, mely egyszerre hoz gyümölcsöt és virágot, a zugó -folyamoktól viszhangzó völgyek, arany ködben borongó berkek közé -bujva, s a merre nyitva vannak, a végtelen kék tengert mutatva, -mely fölött csaknem <span class="pagenum"><a name="Page_269" id= -"Page_269">-269-</a></span> mindennapos tünemény a tündéri fata -morgana; ennek az egész körülvevő világnak csábító varázsa hat a -benne lakók lelki hangulatára; a gondolat helyét elfoglalja az -érzés, az élet olyan, mint az álom; ki tilthatja meg az álmodónak, -hogy őrült, zűrzavaros, lehetetlen álmokat lásson?</p> -<p>A jelen században láttunk szemeink előtt támadni egy ehhez -hasonló emberi társaságot, ott a Salt-Lake mellett. Milyen hirtelen -támadt virágzó, gazdag város (Utah) egy proféta őrjöngő álma -nyomán. A mormonvilág csak utánzata a Daviditákénak; sőt tulzása -annak. És mennyi híve csődült össze. A hatalmas köztársaság még -most sem bírja őket a föld szinéről eltörülni.</p> -<p>Azonban még a polgárosult osztályból senki sem követte a waráng -és uskók népet – az első napokon.</p> -<h2>A KETTŐS CSILLAGOK.</h2> -<p>A csillagászat megoldatlan titkai közé tartoznak azok a fénylő -égi testek, a melyeket puszta szemmel egyetlen fénylő pontnak -látunk, erős látcső előtt azonban két csillag lesz belőlük, -némelyiknél a színeikben is eltérők, az egyik zöld, a másik sárga, -vagy kék és fehér és ezek nem egymás körül forognak, hanem -mindketten egy láthatlan központ körül, mintha a kettőjük között -volna egy sötét, önvilágtalan föld s azt járná körül két nap.</p> -<p>Hát ha az égnek szabad ilyen megfejthetlen talánynyal birni, -miért ne jöhetne ugyanaz elő – a mikrokozmoszban?</p> -<p>– Megfogott engem a te átkod, mondá Lubomira Milenkának, midőn -az ünnep negyedik napján egy teljes virágjában pompázó gránátalma -árnyékában a tömeges esketési szertartást végig nézték. – S aztán -egy fügefalevéllel eltakarta az arczát.</p> -<p>– Fáj? kérdé Milenka. <span class="pagenum"><a name="Page_270" -id="Page_270">-270-</a></span></p> -<p>– Gyönyör! – De eléget.</p> -<p>– Tudod-e még, mikor a százlábú férget leverted a vállamról s -azt kérdezted, nem fáj a marása? én azt feleltem, csak a csók -édességét érzem.</p> -<p>– Én is éreztem e csókot. S az a pokol tüzének a perzselése -volt.</p> -<p>– Oltsd el.</p> -<p>– Mivel?</p> -<p>– Új csókkal.</p> -<p>– Kárhozatra akarsz vetni? Hisz ő a te szerelmed.</p> -<p>– Mondok neked egy talányt. Ha egyet kétfelé osztanak, lesz -belőle kettő; ha kettőt összetesznek, lesz belőle fél.</p> -<p>– Nem értem azt.</p> -<p>– Egy öröm két szerető szív között kétfelé osztva, kettős öröm, -s két bánat két szerető szivben csak fele bánat.</p> -<p>– Azt akarod, hogy kövessük a waráng királynék példáját, s -egyikünk jobb, másikunk bal kezét fogva szerelmünk választottjának -lépjünk az oltár elé? Hisz ez a pokol!</p> -<p>– Nem a mennyország kulcsai vannak-e a kezében, ki ott az áldást -osztja?</p> -<p>– Nem azt a poklot értem én, a mely a föld alatt van, hanem a mi -itt a szívben lángol. Amazt még megtagadhatom, mondva: «nincs -lelkem, nincs túlvilág! nem hiszek semmiben», de nem tagadhatom el -ezt! Ha szent Dávid király példája feljogosít is, ha II. Cajus pápa -absolvál is: nincs az a canon, a mely a szerelemféltést -elhallgattassa valaha. A vadak, a rabnők szokva vannak hozzá, hogy -az uraik ne nézzék őket másnak, mint házi állatnak; de én bennem -olasz vér forr, nálunk a ki ha szeret, egészen szeret.</p> -<p>– Hát szeresd őt egészen. Legyünk mindketten az ő asszonyai. Te -a királynő, én a rabnő. Tied legyen a büszkeség, enyim az alázat. -Legyen a te szerelmedé a <span class="pagenum"><a name="Page_271" -id="Page_271">-271-</a></span> hadi zsákmány, az enyimé az -alamizsna. Én a te örömed sugaraiban fogok ragyogni, s árnyékom -soha meg nem látod. Te verset irsz majd a te boldogságod óráiról – -és én elénekelem azokat.</p> -<p>Sohasem történt még az a világon, hogy egy szerető nő így -erőszakolja rá a kedvesét a vetélytársnéjára. Ez egyszer -megesett.</p> -<p>Bizonyítja az a három márványfő egymás mellett.</p> -<p>Csakis úgy lehetett az, hogy az egyiké volt a hatalom, a másiké -a türelem.</p> -<p>Boboli János volt az első a dalmata nemesi világból, ki -egyszerre két menyasszonyt vezetett az oltár elé. Mind a kettőnek -egyszerre hűséget esküdött.</p> -<p>S a gonosz példa nagyon is gyorsan hatott. Raguza arany -fiataljai, kiknek a szentföld elvesztése után semmi dolguk sem -volt, csapatostul vándoroltak az új Jeruzsálembe. Keresni azt a -paradicsomot, melynek ajtaját nem őrzi többé a lángpallosos -angyal.</p> -<p>S minthogy a Daviditák ritusa szerint elvett feleségeket -Raguzába nem vihették, mert ott fejvesztésre itélték volna őket, -tehát ott kellett maradniok az új telepen, s ilyenformán egymás -után emelkedtek a pompás villák, paloták a Brantavölgyben és a -Cadmus szikláin túl. De jöttek távol országokból is mindenünnen -azok, kiknek vagy a szive, vagy a becsülete kapott sebet, itt -orvosára talált. Az oltár elé járulóktól nem kértek itt se -dispensatiót, se dimissorialét, se matrikulát; összeeskették -kérdezetlenül. Bukott kereskedők, megszökött sáfárok, elűzött -izmaeliták, autodafé elől futó eretnekek, kincseikkel menekülő -zsidók, lombardok, mindannyian biztos menedékre találtak az új -világvárosban.</p> -<p>S a csábító példájánál még erősebben hatott az ifju Boboli a -költeményeivel. Versei, a melyeket Pindar név alatt irt, a -legkábítóbb mámort adják vissza, melyben a szerelem dicsőíttetik, -két szerelem egyszerre. Ovid Amorum Libere nem okozott annyi kárt -az erkölcsökben, mint ezek <span class="pagenum"><a name="Page_272" -id="Page_272">-272-</a></span> a fescenninák. Még akkor nem volt -sajtó, mely azokat sokszorosította volna; de volt annál sokkal -hatályosabb intézmény: a vándor énekeseké; a troubadourok, -(minnesängerek, hegedűsök), a kiket a szigorú erkölcsű magyar -királyok nem hiába pusztítottak ki bottal és karddal az -országukból, bejárták ez időben egész Európa minden országait s -hordták a szivbeli ragályt városról-városra; piaczokon, -kastélyokban, várak pitvaraiban énekelve az új Jeruzsálemről, a hol -szabad a szerelem.</p> -<p>Az új város rohamosan növekedett. Már úgy megtelt házakkal, hogy -az utóbb jövő települők nem fértek el a Brantavölgyben, hidat -vertek czölöpökre a tengerágon keresztül a nagy Scoglioig, s ott -kezdtek új házakat építeni a tenger hullámai közé.</p> -<p>Hogy Raguza mindezt szótlanul, beavatkozás nélkül eltűrte, hogy -csendesen el tudta nézni, mint keletkezik a tőszomszédságában egy -vele hatalmasan versenyző város, hogy parancsol abban egy új pápa, -ki a római pontifexet detronálja; hogy terjed el onnan egy új -vallás, mely az egész keresztyén hitet megrontja, alapjaiból -kiforgatja; és a mi fődolog, hogy csoportosul e helyen össze a -három világrész minden felkavart salakja, a mit más ország, -gyomrából emészthetetlenül kivetett, mindenféle törvényszegő, -kötelezettséget nem ismerő kalmár, hamis mértékkel mérő üzér, -csalfa pénzváltó, könnyű pénzverő, ördöngős varázsló, baklovag s -támad mind azokból egy új nemzet, melynek törvénye: a többieket -megcsalni; – ennek egyedüli magyarázatát abban a helyzetben lehet -feltalálnunk, a melybe maga a hatalmas köztársaság, az új rettore, -Damiani Judás alatt került.</p> -<p>Damiani Judás, hogy az elnyert uralkodói hatalmat a kezében -megörökítse, folytonos czivódást tartott fenn a versenyző hatalmas -Velenczével. Ez őt otthon népszerűvé tette.</p> -<p>Akármilyen nagy kifogások emelkedtek is a belkormányzata ellen, -mikor arról volt szó, hogy Velenczének <span class= -"pagenum"><a name="Page_273" id="Page_273">-273-</a></span> -valamely túlkapását kell megtorolni, a patriotismus minden pártot -az erélyes Damiani körül egyesített.</p> -<p>Ez elfeledteté velük az új Jeruzsálemben történteket.</p> -<p>Az első évben minden ember nevetett azokon. Azt mondták: -bolondság az egész. Hogy ennek a megindítója épen a volt rettore, -Boboli Péter fia volt, inkább ennek vált nagy szégyenére. El is -bujt az öreg, Lacroma szigetében, egy évig nem mutatta magát.</p> -<p>A városból időnként megszökött s új Jeruzsálemben letelepedett -fiatal nobilik dolgát is csak futó kalandnak tekinték. Majd -kitombolják magukat, s akkor eszükre térnek, ott hagyják a -donnáikat s visszajönnek; szakált eresztenek, okos emberekké -lesznek.</p> -<p>Annak a kósza hírnek pedig senki sem adott hitelt, mintha az új -rettore, Damiani Judás maga is átszökött volna egy napon a szomszéd -új Jeruzsálembe s a felesége nővérével, Davidita ritus szerint -megesküdött volna. Ez bir ugyan a valószinűség indokolt -látszatával, de adatokkal nem megállapítható.</p> -<p>II. Cajus pápa hatalma növekedett – a tengeren. A hajósnépre -nézve épen nagyon üdvösnek látszott a Davidita hitvallás. A kik két -világrész között járnak egész életükben, azoknak igen kényelmes, ha -mind a két helyen otthonra találhatnak.</p> -<p>Növelték a hívei dandárát azok a papok, kik a cœlibatus ellen -föllázadtak, kiknek azonban nem volt megengedve egy feleségnél -többet tartani. Ezeknek az apostolsága aztán terjedt, hódítva -Dalmátia határain túl is, Boszniában, a Fekete-Hegyek között. A -volt patarénok, a kik úgy is gyöngén álltak a hitben, olyan könnyen -áttértek a Dávidságra, mint későbbi időkben az Izlam hitre. A -bogumil régi sírkertek tanuskodnak erről; ezek a kőszálakból -összerakott könyvek. Az egyik kőszálra még a kereszt van kifaragva; -ez az apa: mellette a másik kettőnek a csúcsán már turbán van -faragva; ezek a fiak.</p> -<p>A waráng nép képezte haderejét az új köztársaságnak. -<span class="pagenum"><a name="Page_274" id= -"Page_274">-274-</a></span> Kereskedelmi hajóikat ezek védelmezték -a velenczei czirkáló hadihajók s a szaraczén kalózok ellen. -Megfordult a világ sorja. A hajdani rablónép becsületes zsoldban -kereste a kenyerét; a rablás a békességes kereskedők feladata -lett.</p> -<p>Így emelkedett évről évre az új Jeruzsálem. Kezdődött -faházakkal, folytatta márvány palotákkal.</p> -<p>A következő húsvét napján történt meg az államcsiny Raguzában. A -tizek tanácsa eltörölte a rettore választást évről évre, s -kimondta, hogy a rettore egész életére lett a köztársaság élére -meghíva.</p> -<p>A szabadságért rajongó Boboli párt meg volt lepetve; az -utczákon, a piaczokon a külváros lármás népe zajongott, a -teherhordók mind Damiani hívei voltak, s az olasz nobilinak nem -volt izlése szerint az utczai sokasággal dulakodni. Azonkívül az -egész várőrség, a magyar kopjások, mind Damiani zsoldjában álltak, -s a hadnagyaik, kik sorshuzás szerint vezényelték őket, ravasz -mesterfogással, mindig az uralkodó pártból lettek kiszemelve. -Damiani Judásnak olyan hatalom volt a kezében, hogy mindent -merhetett.</p> -<p>A tizek tanácsa azzal indokolta ez alkotmánysértést, hogy a -rendkívüli zűrzavarban, melyet az elmult, tönkrement keresztes -hadjárat s egy új megindításának mozgalmai, a római és byzanczi -udvarok közötti ellenségeskedés, a szaraczén piratéria, s a -zavarosban halászó Velencze torzsalkodása előidézett, Raguzára -veszedelmet hozhat az untalan uralkodóváltozás; a kormánynak biztos -és állandó kézben kell maradni, nehogy az egyik rettore az -ellenkezőjét tegye annak, a mit a másik megkezdett. S ez kifelé -csakugyan növelte Raguza hatalmát; de odabenn megrontotta a -szabadságot.</p> -<p>S Damiani Judás évről évre megmaradt a hatalmi polczon. -Barátságos viszonyt tartott fenn az új Jeruzsálemmel. E miatt -voltak is izetlenkedései a római pápával, ki több ízben -felszólította, hogy fenyítse meg a lázadó Onufrioszt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_275" id="Page_275">-275-</a></span> ki -magát II. Cajus pontifexnek czímezi, s minden eddiginél -veszedelmesebb schismát támaszt; hajtsa végre az ellene kiadott -excommunicáló bullát, fegyveres erővel. Damiani Judás mindig talált -ürügyet a megbizás alól kicsuszamlani s titokban értesíté az ifju -Bobolit a Vatikán haragja felől. Aztán jöttek a nagyobb veszedelmek -s elfeledteték a kisebbet, az ó Jeruzsálem siralma az uj Jeruzsálem -ujjongását.</p> -<p class="center">«<i>Disputa.</i>»</p> -<p><i>Kritikus.</i> Nem vádolhat a szerző, hogy keresztyéni (sőt -daviditai) türelemmel ne olvastam volna végig azt a szép -kataklysisét, a melylyel az eddigi unalmas világot kifordította a -sarkából. Tehát megkapta a regényhős az elrabolt kedvesét; de még -egy másik hősnő is beleszeretett; hogy egyiket se legyen kénytelen -a szerző sem a tengerbe ugratni, sem halálra kínozni, elveteti vele -mind a kettőt. Mi kell hozzá, hogy ez megtörténjék? bagatelle! Csak -egy új vallás. Egy kis schisma. Szent Dávid és szent Dávidné. Akad -hozzá ellenpápa és ellenconclave. Nem szokatlan eset a régi -időkben, a keresztes háborúk chaosvilágában. Ez is jól van. A -fiatal ragusai «kerekesek» kapnak rajta, házasodnak «in duplo» -tömegesen. Szerző utal a mormonokra. Aztán meg a warángokra. Még -hozzá tehette volna a karaibokat is. Egy csinos adomával -szolgálhatnék mindjárt. Hires missionarius járt a Karaib szigeten a -keresztyén vallást hirdetni. Ékes szavai megnyerték a kaczika -szivét, odament hozzá s felkérte, hogy vegye fel őt is a szent -ecclesiába mind a két feleségével együtt. A szent férfiu tudatá a -vad királylyal, hogy a keresztyének közt egy férfinak egy -feleségnél több nem competál. «Jól van», mondá a kaczika és -visszavonult. Egy hét mulva megint eljött, kérve, hogy keresztelje -meg, most már csak egy neje van. «S hova lett a másik?» kérdé a -hittérítő. «Azt megettük.» <span class="pagenum"><a name="Page_276" -id="Page_276">-276-</a></span></p> -<p><i>Szerző.</i> Köszönöm az anecdotát, én irtam azt az -«Üstökösben» épen most huszonöt esztendeje.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Tehát ezüstlakadalmas anecdota. Csak azt -akartam vele jelezni, hogy a mi rendes és lehető fogalom az egész -vad és félbarbár népeknél, az nem válik be rendes állapotnak a -civilisált népek között s a legfényesebb kivételekből sem lehet -alakítani általános helyzetet.</p> -<p>Ha egy minden nemzetbeli szökevényekből összerajzott uskók nép a -többnejűséget szokásba veszi, ennek a magyarázata megvan abban, -hogy azon a vidéken akkor sem tartották az asszonyt másnak, mint -szükséges házi bútornak; az izzadt, görnyedt a munkában, az főzte -az ételt s megkapta belőle a csontokat; az kapott verést és csókot, -a míg fiatal volt: s ez rövid ideig tartott; azután csak verést -magában. És így az uskók asszonynak nagyon jól eshetett, ha a -munkához és ütlegekhez még egy társnéja is akadt. – A waráng is vad -nép volt, de annál megint megfordítva állt a férfi és nő közötti -viszony. Ott a nő uralkodáshoz volt szoktatva. Minden férfi -bálványozta az asszonyát, maga mezitelen járt, s az asszonyai -számára kirabolta a szárazföldet és a tengert, hogy azokat -selyemben, kashmirban járassa; s a spartai módon nevelt fiak az -ősember vad szeretetével ragaszkodtak családjuk asszonyaihoz. – De -mi lesz belőle, «ha majd a majmok csinálják azt, a mit az -oroszlán?» Először is, ha majd azok a «kettős csillagok», kiket -tündérekül vett el a vállalkozó ifju, egyszer csak megvénülnek s a -két szerelmes fülemüle helyett két saskeselyü énekel a boldog férj -fülébe. Vagy még addig sem várunk. Az ember azt mondja: ha szabad a -kettő, miért ne lenne szabad a harmadik? de miért ne a negyedik is? -Hisz Dávid királynak is volt annyi. S ha mind a négy megvan: még -hátra lehet Bethsabé! A ki igazi Davidista akar lenni, még azt se -mulaszsza el. Innen majd aztán következnek az agyonütött Uriások, s -hol annyi fajta mérget tudnak előállítani, mint a mennyit frater -Actæon megismertetett velünk, valószinű, <span class= -"pagenum"><a name="Page_277" id="Page_277">-277-</a></span> hogy -abból az útban levő vetélytársnék számára is fog jutni. És a -szerelem olyan mint a gyöngyvirág: a míg virág, addig éltet, ha -gyümölcs lesz belőle, akkor megöl. Pedig az a gyümölcs: a féltés. -Azután még más kellemes állapot is jön. A kétféle vagy többféle -asszonynak gyermekei is lesznek. Nem dobják az ó-kútba Lea fiai a -czifra ruhában járatott, a kényeztetett Rachelfiut? Nem hívja-e be -Amnon a szép Thámárt a sátorba pogácsát sütni? Nem lesz-e ennek -testvérgyilkolás a vége; és a legutolsó jelenete az, hogy az apa -megöleti a kedves fiát, a hogy azt sorban következni láttuk, egész -a hajánál fogva ágonakadt Absolonig? Majd mikor idáig eljutottunk, -akkor keltsen fel a szerző. Addig alszom.</p> -<p>– <i>Szerző</i>. Vigasztalhatatlan vagyok, hogy nyugalmát nem -biztosíthatom, de erős sejtelmem van, hogy a Damiani Judás -uralmának vége szakad; az uj Jeruzsálem hiveinek lába alól is elfut -a föld, és így nem lesz idejük sem a szép tündérasszonyoknak, hogy -fülemülékből saskeselyükké izmosodjanak, sem az ujszülötteknek, -hogy apáik ellen fellázadjanak, – az egész új Jeruzsálem szét fog -robbanni, mint egy fényes csillag, mely hét évig nőtt ragyogásában -az északai égbolton s aztán egyszerre elmult, vagy mint egy -szappanbuborék.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Csak maradjunk a szappanbuboréknál: az jobb -hasonlat.</p> -<h2>A KÖSZÖNTÉS ÉS NEMKÖSZÖNTÉS.</h2> -<p>Hat éve mult már az új Jeruzsálem megalapításának: azalatt egy -város keletkezett az elébb puszta tengerparton, világ csodájára. De -még ez nem volt olyan nagy világcsodája, mint az, hogy két asszony, -(két királyné) meg tudott egymással úgy férni, hogy egy közösen -birt és imádott férj szerelme fölött soha össze ne koczódjék. Ez -csakis úgy lehetett, hogy az egyiknél volt az istennői <span class= -"pagenum"><a name="Page_278" id="Page_278">-278-</a></span> -hatalom, a másiknál az angyali türelem; Milenka még a gondolatjait -is iparkodott kitalálni Lubomirának, s ha annak az összevont -szemöldöke, duzzogó ajka valami kedvetlen indulatot árult el -néha-néha: a társnő addig fürkészett, míg kitalálta a titkos bánat -okát, s aztán rajta volt, hogy ismét visszatérjen a szép -márványarczra az a napsugáros mosoly, mely férjüket oly boldoggá -tette.</p> -<p>Egyszer azonban tartósabb kezdett lenni ez a borongás Lubomira -arczán. S ez jobban fájt a királyi férjnek, mint a vatikáni -mennykőcsapások.</p> -<p>– Miért oly bús a «szebbik?» mondd meg te «jobbik», kérdezé -Milenkától. – Ez volt az édnevük nála: «te szebbik, te jobbik!» -Egyik sem haragudott érte.</p> -<p>– Én kitaláltam. Valami ékesség után vágyik, a mit még nem -viselt a homlokán.</p> -<p>– Ékesség után? vajjon mi lehet az? Hoztam neki karbunkulust a -nagymogul kincstárából; rózsaszínű gyémántot: világszemét, -drágakövet, mely nappal beszívja a napsugárt s éjjel fénylik tőle; -egész diadémot nemes opálból. Mi van még, a mit megkivánhat?</p> -<p>– A «tisztelet» az a drágakő, a mit még nem viselt.</p> -<p>– Hát nem tiszteli-e őt az egész nép, s széles e világból -hozzánk sereglő idegenek? Nem hódolnak-e neki úgy, mint az én -királynémnak?</p> -<p>– A te néped és az idegenek igen, de nem az ő népe. Valahányszor -egy raguzaival találkozik a nagy piaczon, az hidegen elmegy -mellette és nem köszön neki.</p> -<p>– Tudom ezt. Értem az elbusulása okát. Ez valóban nagy sérelem. -Raguzában nagy tökéletességre vitték a köszöntés tudományát, s -annak rangfokozat szerint változásai vannak. Elsőnél csak a kezével -int, másodiknál a fejével is bólint hozzá. Egyenrangúnak, -kartársnak azt mondja: légy egészséges, fiatalabbnak: tisztelem az -apádat. Ha nagyobb tiszteletet akar adni, messziről leveszi a -süvegét, a köpenye szárnyát a bal vállára csapja, sőt térdet hajt, -a falhoz huzódik s hét lépésnyi távolban érthető <span class= -"pagenum"><a name="Page_279" id="Page_279">-279-</a></span> szóval -mondja: a Boldogságos Szűz oltalmazzon meg! «Szent Balázs őrködjék -fölötted!» mikor közelbe ér az üdvözölt, akkor azt mondja neki: -legyen jó napod, vagy legyen jó álmod; legyen jó szerencséd. A -magasabb rangút a köszöntő négy lépésnyire elkiséri, s addig a -kalpagját fel nem teszi a fejére, míg az a kezével nem int. A ki -ezekből valamit elmulaszt, az sértést követ el. Nevetséges szokás. -A mi városunkban százféle nemzet összejön, s mindegyik a maga módja -szerint köszönt, és az mind nevetni való.</p> -<p>– És a te Lubomirád mégis sir rajta.</p> -<p>– Eredj hozzá és vigasztald meg. Elégtételt fogok neki szerezni. -Olyant, a minőről csak álmodott. Én ismerem az álmát és meg fogom -valósítani.</p> -<p>– De mikor?</p> -<p>– Egy év nem telik bele. Emlékszel-e arra a napra, a melyen -bennünket a remete összeadott?</p> -<p>– Lehet-e azt elfelejtenem valaha?</p> -<p>– Tehát számíts e nap évfordulójához egy holdjárást és akkor meg -fogja kapni Lubomira azt a drágakövet, a mi után vágyik: egész -Raguza tiszteletét.</p> -<p>… És ettől az izenettől aztán ismét visszatért a ragyogás -Lubomira arczára. Milenka boldog volt, hogy őt ismét mosolyogni -látta.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A hatodik husvétünnep is elkövetkezett, hogy Raguza nem látott -új rettore választást. Az idő óta az öreg Boboli Péter egyszer sem -tette be a lábát a városba. Ott duzzogott lacromai villájában, -elzárkózva a világtól. A pártja egészen felbomlott; a százas -tanácsban is alig volt képviselve.</p> -<p>A dieci és a centi gliesto, valamint a pregado mind Damiani -Judás hiveiből telt ki, ők uralkodtak korlátlan hatalommal.</p> -<p>Ez utóbbi husvét napján látták először megjelenni a Szent Balázs -székesegyházban nagy mise alkalmával Boboli Pétert. <span class= -"pagenum"><a name="Page_280" id="Page_280">-280-</a></span></p> -<p>Templom után felment a városházára a rettoréhoz.</p> -<p>Nem köszönt neki semmi fokozat szerint.</p> -<p>– Elmondom röviden, hogy mi hozott ide! Az én rettoreságom alatt -történt az a kárhoztatott eset, hogy egy Boboli János nevü ifjú, -egy patarenus knéz leányát elrabolta a vőlegénye oldala mellől. -Ezért én őt akkor hét évi száműzetésre és a cadmæi völgy -remeteségébe való elzáratásra itéltem. Most a hetedik év járja: az -én itéletem ideje letelik. Azóta ugyanezen ifjú annyi bűnnel -tetézte a fejét, hogy azoknak a feljegyzésébe valamennyi cherubimok -elfáradnának. Most én, Boboli Péter, Boboli Jánosnak az atyja, azt -követelem tőled, hogy e vakmerő lázadó irányában gyakorold a te -legfelsőbb birói hatalmadat, melyet a köztársaság többsége, de nem -az én akaratom reád ruházott.</p> -<p>– Már gyakoroltam ezt a hatalmat, felelt rá Damiani Judás. Nem -vártam, hogy te jöjj fel hozzám, a törvény tiszteletben tartására -figyelmeztetni. Hét évre mondtad ki a száműzetését Boboli Jánosnak -Raguzából. Itéleted megállt. A hetedik év végével én kegyelmet adok -Boboli Jánosnak és felmentem őt a vádak alól.</p> -<p>Boboli Péter nagyot ütött elefántcsont botjával a padlatra -haragjában.</p> -<p>– Te felmented őt az istentelenség bűnvádjai alól? Hogy a -mosszori knéz várát kiraboltatta, felégettette.</p> -<p>– Az a bogumilok kára.</p> -<p>– Hogy a három tüzes szentek kolostorába szentségtörő kézzel -betört s azt megfertőztette.</p> -<p>– Hát az Sidrák, Mizsák, Abednego kára.</p> -<p>– Hogy schismát támasztott, ellenpápát teremtett.</p> -<p>– Ez a theologusok kára.</p> -<p>– Hogy két feleséget vett el, azokkal bűnös együttélést -folytat.</p> -<p>– Az meg az ő saját kára.</p> -<p>– És hogy egy új várost alapított Raguza szomszédságában, -melyben a világ minden csalóit, félkézkalmárait <span class= -"pagenum"><a name="Page_281" id="Page_281">-281-</a></span> -összegyüjti, s lopott, rabolt kincsekből egy új Bábelt épít.</p> -<p>– Az meg épen a mi hasznunk.</p> -<p>– Akkor én száműzöm magamat Raguzából, mondá az öreg Boboli, s -azonnal egyenesen ment a rettorétól a pregadihoz, bejelenteni -ünnepélyesen, hogy mától fogva az ős Boboli palota, saját -templomával és minden butorzatával, műkincseivel és ereklyéivel -együtt eladó, egy év lefolyása alatt nyilvános kótyavetyén a -legtöbbet igérő raguzai polgárnak elárvereztetik, s az ára a város -kincstárába letétetik, alapul egy a Boboli nevet viselő lazaretum -számára.</p> -<p>Azzal ismét visszatért szigetmagányába.</p> -<p>Hallatlan eset volt az Raguzában, hogy egy előkelő patricius -palotája árverés alá kerüljön. Talán többet nem is jegyzett fel a -krónika.</p> -<p>Nagy tanakodásba került már csak a módozatnak a megállapítása -is, mely szerint a kótyavetye megejtessék.</p> -<p>Hiszen ha azt a szokást engednék ennél is érvényesülni, a mely -szerint holmi szegény ember házát elárverezik, hogy kinn az utczán -megüssék a kapuja előtt a dobot s a kikiáltó szavára: «ki ád többet -érte?» igérjenek a venni kivánók, az itt egész polgárháborut idézne -elő. Mind a két párt a végső erőfogyásig árverezne egymásra, hogy -egy olyan ősnemesi palotát az ellenfele kezébe jutni ne -engedjen.</p> -<p>Tehát azt a módot találták ki, hogy a venni kivánók névtelenül -küldjék be ajánlataikat, mellékelve magát az összeget is -aranyban.</p> -<p>Természetes, hogy ezt a rendszabályt is kijátszotta a ravaszság. -A beküldött aranypénz tonnákba volt rakva, s azokat a város -kincstárába helyezték el, melynek ajtajához négy pregadinak volt -kulcsa s a tonnákat még csak megnézni sem volt szabad senkinek. -Azonban volt egy furfangos stratagémája a kincstárnak. A küszöbe -volt úgy berendezve, mérleg formán, hogy a mint egy ember rálépett, -<span class="pagenum"><a name="Page_282" id= -"Page_282">-282-</a></span> az a tulsó teremben jelezte a rálépőnek -a súlyát; mikor visszajött, megint jelezte. E szerint annak az -embernek, a ki az aranynyal terhelt tonnát bevitte, a bemeneti és -kijöveti súlyát összevetve, s e különbözetből leszámítva a hordó -fájának és abroncsainak az ismeretes mennyiségét, ki lehetett -számítani, hogy minő összeget képvisel a kinálat, s aztán az utána -jövőt értesíteni felőle. Ez az egész mindössze négy családnak a -titka volt.</p> -<p>Mikor felbontották az ajánlatok tekercseit, azokban legelőször -is a kitett összeg számát nézték, addig a név pecsétjét nem nyiták -fel. A küldemények alig külömböztek egy pár uncia aranynyal. Hanem -a legelőször beküldött tonnához mellékelt levélnek még a margójára -is volt valami írva: «az én tonnámnak az abroncsai csak higanynyal -vannak ezüstszínre festve; belül arany mind, s az árhoz -számít».</p> -<p>S ezzel a ravaszsággal túlhaladta valamennyi ajánlkozó -társát.</p> -<p>Mikor a névről leszakíták a pecsétet, hüledezve olvasták alatta: -«Boboli János, Raguza polgára, új Jeruzsálem királya».</p> -<p>Így: elől a raguzai polgár, utána a király.</p> -<p>A ki legközelebb járt hozzá, az volt Piro Bennessa, Damiani -Judás egykori vőül kiszemelt kedves embere.</p> -<p>A rettore maga sem volt készen erre a meglepetésre. Ő inkább -Bennessának szánta a Boboli palotát.</p> -<p>Sejtette, hogy mi fog ebből következni?</p> -<p>Az ő leánya Lubomira ösztönzi a férjét erre a merész játékra; -annak a büszkesége követeli azt az elégtételt, hogy ő Raguza -főterén, mint ünnepelt úrnő körjáratot tarthasson, s az ős Boboli -palotában letelepedhessék. Annak a nagyravágyása követeli a cserét, -«új jeruzsálemi királynésága» czímét Raguza nemes asszonyáéval -felválthatni.</p> -<p>S ezt most már megakadályozni nem lehet. Boboli Jánosnak ő maga -adta meg az amnestiát. Az haza jöhet, <span class= -"pagenum"><a name="Page_283" id="Page_283">-283-</a></span> a mikor -neki tetszik. Megvette az apja palotáját, törvényes árverésen, abba -beköltözhetik. Magával hozhatja mind a két feleségét, s miután a -palotájához saját temploma is van, abba még papot is állíthat be -egész Davidita rend szerint. Sőt, mint raguzai polgár, fegyveres -szolgákat is tarthat a palotájában tehetsége szerint. A mellett, a -másik minőségében, mint egy szomszéd barátságos nép fejedelme, -követelheti magának mind azt a tisztességadást, a mit a köztársaság -ily magas személyek irányában gyakorolni szokott. – Ez nagy -zűrzavart fog csinálni a városban. S e zűrzavar okozója épen az ő -leánya. Ennek még a diadala is kudarcz Damiani Judásra nézve.</p> -<p>Valami menekülő utat akart fentartani e kelepczéből.</p> -<p>A tizek tanácsa által kiadatá a rendeletet, hogy e mai naptól -kezdve Raguzában minden köszöntés eltiltatik; többé se kézintéssel, -se kalpaglevevéssel, se üdvözlő szóval nem szabad, se férfit se -asszonyt az utczán köszönteni. Büntetés is volt a köszöntésre -szabva. A ki mást üdvözöl, az annak egész naplementig szolgájává -lesz, s tartozik annak mindenféle parancsát teljesíteni, vagy pedig -kénytelen magát egy zechinoval a szegények pénztáránál megváltani. -Ettől a naptól fogva állt fenn Raguzában az a szokás, (egész a -XVII. századig), hogy senkit nem üdvözöltek az utczán.</p> -<p>Ezzel a rendszabálylyal legalább a rossz fogadtatás külső, -látható része el lett tüntetve. Tiltva van a köszöntés.</p> -<p>Azonban a nemköszöntésnek is meg voltak a maga kategoriái -Raguzában, s ezeket már nem lehetett eltiltani. A közönséges -nemköszöntés, a mikor az ember nem látja meg a szembejövőt, hanem -elnéz a feje fölött. Erősebb kifejezése a meg nem adott -tiszteletnek, ha az ember a köpenyét a jobb karja körül burkolja, a -bal kezét a csipőjén lévő tőre markolatára teszi, s a kalapját a -szemére lehúzva, a fejét félrefordítja; s ha még ehhez dudolni is -kezd valami canzonettát: ez már épen csalhatatlan kifejezése a -tisztességmegtagadásnak; de felülmul minden <span class= -"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span> -fitymálási tüntetést, ha az ember a gomblyukában hordott -szegfűszálat a fogai közé dugja s úgy halad el a szembetalálkozó -előtt.</p> -<p>Boboli János ezekkel mind nem törődött, az ő tervei mindig -messze túljártak a sokaság eszén. A mint Raguza nagy tanácsától -megkapta az oklevelet, melyben a megvásárolt palotával együtt a -polgárjog is meg lett adva neki és minden családbeli népének, -sietett az örömhirrel a feleségeihez.</p> -<p>– Ime, a mit igértem, megtartám: Raguza kapui megnyilnak -előttünk s a Boboli palotába beköltözünk.</p> -<p>E hirért csókjaival árasztá el Lubomira a hirhozóját.</p> -<p>– Csókold meg őt én érettem is, biztatá őt Milenka. Maga is -megtehette volna ugyan, de az ő öröme csak viszfénye volt a -«szebbikének», ő nem értette egészen, hogy mi örülni való van azon, -ha az új jeruzsálemi királyi palotát felcserélheti valaki a raguzai -kastélylyal? Nem birta felfogni szegény kis eszével, hogy minő -nyereség az: a tolvajok és csalók, a rabszolgák és szökevények -királyára nézve, ha egy csupa becsületes emberekből álló -köztársaság első polgárává lehetett.</p> -<p>Erőhatalommal megteheti magát valaki királynak; ez csak jó -szerencse, de kierőszakolni azt, hogy becsületes polgárnak -elismerjék: ez a talentum!</p> -<p>Eddig gyöngyös gyémántos királynésüveget viselt a fején -Lubomira: és most a lelke is kaczagott bele, mikor a tükrében -meglátta magát azzal az egyszerű skarlátpiros főkötővel, a mit csak -az előkelő férjes asszonyoknak szabad viselniök Raguza utczáin.</p> -<p>Milenka ezt az örömét sem értette; ő megtartotta továbbra is a -bogláros homlokszorítóját: neki ez jobban tetszett.</p> -<p>Lubomira holdtölte után harmadnapra kivánta az ünnepélyes -bevonulást megtartatni, a mikor egyszerre fenn van a nap és a hold -az égen virradatkor.</p> -<p>Boboli János nagy pompával készült hozzá. Ő maga <span class= -"pagenum"><a name="Page_285" id="Page_285">-285-</a></span> fehér -lovon ülve, kiséretében az új Jeruzsálembe letelepült davidita -nemesek: a hölgyek gyaloghintókban, s a waráng testőrség, Solom -királyfi vezérlete alatt. Fejedelmi méltóságát megillette ekkora -kiséret.</p> -<p>Az új Jeruzsálem kikötőjétől Raguza külvárosi kapujáig a -tengerpart mentén sziklába vágott út vezetett, melynek most már -nyoma sincsen; ezen az úton indult meg Boboli János és kisérete -végzetes diadalútjára.</p> -<p>Mikor a kapuján kilépve, a lovára felült, sebes léptekkel jött -eléje egy magas női alak, kiben földönúszó selyemruhájáról Bravalla -királynéra ismert. Csak a ruhájáról, az arcza a királynénak nagyon -megvénült, a haja megőszült.</p> -<p>– Megállj király, egy szóra! mondá Bravalla királyné. Az éjjel -álmot láttam. Tégedet és a két nődet. De csak a fejeiket. Mert mind -a három fő a te válladon volt. Ez álom nagy veszedelmet jelent. -Azért siettem ide hozzád, hegyeink közül, hogy ezt tudtodra adjam. -A három fő egy vállon, három halált jelent.</p> -<p>Boboli János mosolyogva viszonzá:</p> -<p>– Az én csillagászkönyvem másképen magyaráz. A három fő egy -vállon, három koronát jelent. Raguza, új Jeruzsálem, – és Moszor; – -Lubomira, – János és – Milenka. – Ime együtt a három. – Béke veled. -– Üdvözlöm Dávid királyt.</p> -<p>Azzal trombitaszó mellett megindult Raguza felé.</p> -<p>A mint a külső kapuhoz közelített, az őrtoronyból dob és kürtszó -hangzott eléje, s a város érczkapuja megnyilt, a csapóhíd -alácsörömpölt.</p> -<p>Itt e kapu előtt le kellett szállnia lováról.</p> -<p>Mielőtt a kengyelből kilépett volna, odajárult eléje Solom -királyfi s visszatartóztatá.</p> -<p>– Anyámnak az álomlátására nem ügyeltél, most hallgasd meg a -vezérednek a tanácsát. A waráng harczos azt mondja: «soha se lépj -be egy kerített városba annak a kapuján, hanemha a kerítésén! Mert -ha a falán hágsz be, akkor te vagy a városnak az ura; de ha a -kapuján <span class="pagenum"><a name="Page_286" id= -"Page_286">-286-</a></span> lépsz be: akkor a város a te urad». -Boboli János, emlékezzél rá, hogy én mondtam ezt: «nehéz volt -Raguza kapuján bejutnod, de nehezebb lesz rajta visszajönnöd!» Én -nem megyek veled.</p> -<p>– Eredj hát apádhoz, öreg fiú. S ne jöjj velem, ha megtanultál -félni.</p> -<p>– Nem féltem keresztül menni szavadra a bogumilok fegyverein, -nem féltem meginni szavadra a megmérgezett borokat, nem féltem -szavadra bejárni a földalatti mélységek pokolországait, de az -olaszok hizelkedő mosolygásával szembe menni félek.</p> -<p>És ott megfordult s egész testőrcsapatjával együtt visszatért a -warángok hegyei közé.</p> -<p>Boboli Jánosnak volt bátorsága bemenni szülővárosa kapuján, -csupa hű barátaitól kisérve.</p> -<p>Lováról leszállt; mert lóháton még fejedelemnek sem szabad -Raguza utczáit taposni, s aztán gyalog ment be a városba; úgy hogy -két felől a két asszonya hordszekereit vitték mellette.</p> -<p>A külvárost a teherhordók népe lakta. Ez nagy üdvriadallal -fogadta az érkezőket. Különben is Damiani hivei voltak; de sokat -köszönhettek az uj Jeruzsálemnek kereset dolgában.</p> -<p>Következett azután a tengeri kapu, vénségtől fekete -bástyatornyával, melynek boltozatát görnyedő ergonádok tartották -kétfelől. Ez a torony volt egyúttal a campanilé, a honnan harangszó -jelzé a nap szakaszait. A többi templomok tornyaiban csak -szertartásokra zúgtak a harangok. Ezuttal csak a campanilé harangja -szólt, egyes kondulásokban.</p> -<p>A Boboli palota volt a nagy piazza délnek néző sorában a -legelső, szemben vele volt a vámpalota. Ha Boboli János a tengeri -kapuból egyenesen a házához siet, jövetele csak a besurranás -szinével fog birni. Neki processió kellett. Hogy vártak reá, azt -bizonyítá a piacz közepén felállított magyar őrsereg csapatja, a -tér és a főutcza nyitott ablakai, <span class="pagenum"><a name= -"Page_287" id="Page_287">-287-</a></span> melyekből fényesen -öltözött hölgyek néztek alá; a szőnyegekkel megrakott erkélyek, a -fellobogózott városháza, melynek porticusa előtt a dieci és a -pregadi tagjai csoportosultak; és különösen a házak mentén sorban -álló tarka férfi sereg, tollas kalpagjaival, szines köpenyeivel, -aranyhimzéstől csillogó öltözetében. Ezt a pompát nem is remélte -Boboli János. Inkább attól tartott, hogy távol fognak maradni, s -hideg megvetésüket éreztetik vele, az eretnekkel, az -antikrisztussal!</p> -<p>Megtudta nem sokára, hogy miért félelmesebb az olasznak a -hizelgő mosolygása a földalatti és feletti rémeknél.</p> -<p>Kiséretének a vámház felé indulva körmenetben kelle körüljárni -az egész nagy piaczot, s úgy vonulni be a Boboli palotába.</p> -<p>Ekkor tünt ki aztán egyszerre az összeesküvés, a maga raffinált -kegyetlenségében.</p> -<p>A mint maga Boboli János gyalog haladva, jobbról Lubomirát, -balról Milenkát bocsátá maga mellett a hordszekérbe: egyszerre -fölzendült a baloldalon álló férfisereg ajkairól a hangos «evviva -la Reina!» (éljen a királyné) kiáltás; míg a jobb oldalon álló -férfiak köpenyeiket karjaik körül csavarva, hidegvérrel rágták a -szájukba dugott szegfűszálat. A baloldali paloták ablakaiból -kendőket lobogtattak a hölgyek, s virágzáport szórtak a hordszék -felé, a melyben Milenka ült; a jobboldali ablakokból pedig mind -visszahuzódtak, a mint a Lubomira hordszéke előttük elhaladt. S -miután az utczai köszöntés a törvény tilalma ellenére történt, az -ezt megszegő urak és urfiak rögtön siettek a törvényszabta -büntetésnek is alávetni magukat, kivették a zsöllyehordók kezéből a -rudakat s maguk emelték a vállaikon, teherhordók gyanánt a -«királyné!» a Milenka gyaloghintaját. S mikor a körmenet az -átelleni házsor elé került, akkor megint megfordítva következett az -egész tüntetés.</p> -<p>Kiszámított megszégyenítés volt ez!</p> -<p>Milenkát, az első asszonyt, a kivel a remeténél esküdött -<span class="pagenum"><a name="Page_288" id= -"Page_288">-288-</a></span> meg Boboli János: azt üdvözölték -egyedüli felesége, királynéja gyanánt, azt a másikat, a kit a -Davidita schisma tett feleségévé, nem akarták meglátni.</p> -<p>Most azután megtudta Boboli János, miként tudnak az ő hazafiai -halálos ölő mérget főzni a köszönésből és a nem köszönésből.</p> -<p>Lubomira teljes mértékben, testének minden erében, lelkének -minden indulatában érezte ezt a megmérgezést. Ez az, a mitől az -ember egyszerre megőrül. Milenkát csak azért üdvözlik hódolva, hogy -őt földig alázzák.</p> -<p>És szegény Milenka még jobban szenved, mint társnéja. Mert ő -annak a kínját is átérzi, s halálos itélete hangját hallja az -üdvözlő riadalban; s mentől jobban rivallja a sokaság: «evviva la -Reina!» annál jobban veri a mellét rebegve: «oh én bűnöm! oh én -nagy bűnöm!»</p> -<p>Lubomira halálsápadtan dült hátra, hordszéke mélyébe.</p> -<p>Boboli János odaszólt hozzá:</p> -<p>– Légy nyugodt, légy erős! A mit igértem, megtartom. Én meg -fogom őket hódítani te előtted, ha ég föld megrendül is bele.</p> -<p>És mikor szétnézett a sokaságon, mely két felől utat nyitott -előtte, egyetlen egy arczot sem látott maga előtt abból a pártból, -mely az ő családját tartotta fejének; ezek itt mind hajdani -ellenfelei voltak, a Damiani párt hivei. Amazok távol maradtak; -ezek eljöttek, hogy kigúnyolják. Az egyik gyűlölte, a másik -megvetette. És különösen feltünhetett neki, hogy egyetlen egy papot -sem lát Raguzában, a papok és zarándokok gyülhelyén, a kámzsások és -a kápsáló szerzetek megszállójában. Itt ő excommunikálva volt. És -mégis győzni akart.</p> -<p class="center">«<i>Disputa.</i>»</p> -<p><i>Kritikus.</i> Kezdem nagyrabecsülni Solom királyfinak az -eszét! Hisz ez az egyetlen egy okos ember ebben az <span class= -"pagenum"><a name="Page_289" id="Page_289">-289-</a></span> egész -historiában. De jó orra volt, hogy ide nem jött a kedves -profétájával. De hát ha tudta azt e regényhős, hogy itt neki minden -ember ellensége: legelkeseredettebb a saját rokonsága, tudta jól, -hogy a fegyveres erő és minden hatalom annak az apának a kezében -van, a kinek a leányát a kolostorból elcsábította; és mégis ide mer -jönni, védtelenül, bűntársai kiséretében, magával hurczolva -közszégyenre azt a nőt, a kit a katholikus vallás háromszoros -tilalma ellenére vett el, s egyszerre mind a két feleségét oda -merte hozni egy olyan apa elé, a ki Raguza tyrannusa, s a Boboli -család halálos ellensége: hát akkor volt ennek az embernek -esze?</p> -<p><i>Szerző.</i> Nagyobb volt a becsvágya és a szerelme.</p> -<p><i>Kritikus.</i> S ez képes volt őt ily őrült vakmerőségre -rábeszélni.</p> -<p><i>Szerző.</i> Hiszen ha még csak annyit tett volna; egy -márványfejem sem fájna miatta! De fog ő itt még oly rémséges -merényleteket elkövetni, hogy elvégre magam sem tudom kisegíteni a -bajból. Hanem hát ilyen a szerelem. Imádta Lubomirát s meg akarta -neki szerezni azt a lehetetlen drágakövet, a minek neve tisztelet, -a saját szülötte városában.</p> -<h2>«FIAM.»</h2> -<p>A város palotája előtt várt az érkezőre a Rettoréval az élén a -tanács. Ez a tisztelet megillette azt, mint idegen nemzet -fejedelmét.</p> -<p>Mindenki kiváncsi volt rá, hogy minő czimmel fogja őt -megszólítani a Rettore: «király!» vagy «polgár!»</p> -<p>Damiani Judás így szólítá meg őt:</p> -<p>«Fiam».</p> -<p>És ezzel bizonyára mindenkit nagyon meglepett. Mert ha fogadja -Boboli Jánost vejének, akkor elismeri a Davidita schisma -jogosultságát, s azzal együtt az ellenpápát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_290" id="Page_290">-290-</a></span> Beszéde -után hangzott valami csendes kiáltás: «evviva il Re!»</p> -<p>Az ifju Boboli levett kalpaggal járult a tanács tagjai elé, a -Rettore rövid üdvözlete után, a gyaloghintókat engedve az -asszonyokkal a Boboli palota felé tovább haladni.</p> -<p>– Nem mint király jövök, vendégül, Raguzába; hanem mint -kegyelmet nyert számüzött, hazámba vissza. Azért engedjétek meg, -hogy mielőtt házamba belépnék, letegyem a polgári esküt a nép -előtt.</p> -<p>Ezzel tartozott minden visszafogadott számüzött. Ott a piacz -közepén, a dicső Roland szobrának a talapzatára felállva, kellett -az esküt a pregado után elmondania.</p> -<p>Ez önmegalázással egyszerre megvett minden szivet Boboli János. -A raguzai polgárok előtt meghajtja fejét egy király s koronátlan -fővel kéri a polgárjogot a köztársaságban. Ez kielégíté -büszkeségüket.</p> -<p>A mint elkezdett beszélni, mintha leigézte volna az egész -összegyült népet: eleinte némán hallgatták szavait, majdan -átmelegedtek azoktól, ékesen szólása lekötötte a figyelmet, csengő -teljes érczű hangja betöltötte a nagy piaczot, hogy beszédének egy -mondata sem veszett el, az ablakokban ülők is megérthették; mindent -játszott, mint egy szinész; felmagasztalt, mint egy próféta; -jövendölt, mint egy augur, és esküdött, mint egy vértanu. Utoljára -magával ragadta az egész hallgatóságot. El lett feledve a -köszöntési tilalom; vad, lelkesült örömrivallgásban hozta meg a -hecatombéját a hidegvérü kalmárok köztársasága a detronálhatlan -királynak: a költőnek.</p> -<p>Tudta azt jól Boboli János, hogy csak egyszer engedjék őt -fellépni arra a Roland talapzatára, onnan ő meghódítja az egész -várost.</p> -<p>Ez alatt a két gyaloghintó, a két nővel megérkezett a Boboli -palota elé.</p> -<p>A kapubejárat nem volt oly tág, hogy két gyaloghintó egymás -mellett beférjen rajta: egymás után kellett következniök. -<span class="pagenum"><a name="Page_291" id= -"Page_291">-291-</a></span></p> -<p>A nobilik, kik Milenka hordszekerét emelték, félretaszíták az -útjokból Lubomira székhordóit s előre siettek.</p> -<p>A palotának udvara nem volt. Mindjárt a földszintet egy roppant -tornácz foglalta el, melynek közepén remekművű szökőkut delfinje -fújta szemein és orrlyukain keresztűl a vizet egy nagy onyx -medenczébe; azontúl következett egy tágas oszlopcsarnok, szines -üvegekből összerakott ablakok kal: ez volt az elfogadó terem, körül -antik szobrokkal megrakva; egyik féldomboru fülkéjében alabástrom -canephorától emelt csigamedenczében felhalmozva a délszak pompás -gyümölcsei, gránátalmák, fügék, a hesperidák aranyalmái; egy massiv -ezüstasztalon pedig a fényüzés remekei: hegykristályból köszörült -poharak, arany lábozattal, korall fogantyukkal.</p> -<p>Itt várt két hölgy az érkező királynékra.</p> -<p>Csak kettő. Mert odáig terjedt ugyan a hatalma a Rettorénak, -hogy a nobilikat kirendelje a városház elé az új jeruzsálemi király -elfogadására; de már az asszonyoknak nem parancsolhatott. Nem. A -hol az asszonyok országa kezdődik, ott megszünik a felségi jog. -Csak a maga két asszonyának parancsolhatott Damiani Judás. Az egyik -volt a hitves felesége, a másik annak a nővére: az ő kedvese. -Ezekre nézve ő még uralkodói hatalom volt.</p> -<p>Monna Teresina tíz évvel volt idősebb, mint Monna Barbara, de az -életkorkülömbség alig látszott meg közöttük. Lubomira anyja épen -olyan szoborszerű szépség volt, mint huga: magas termet, telt -idomokkal; római szabásu arcz, sötét szemek, büszke homlok, -gömbölyű nyak, duzzadó kebel. De a hasonlatosság csak a hallgatás -alatt volt feltünő; a mint Barbara megszólalt: a márványarcz -egyszerre megváltozott, új és gyorsan változó kifejezést vett föl, -a szemekből csáb és szenvedély sugárzott.</p> -<p>Ez a két hölgy várt Lubomirára, ünnepélyes bevonulásakor.</p> -<p>Az anyja, a ki őt gyermekkora óta apáczának nevelte, szigoru -ascetai elzárkózottságban, a kinek szenvedéseit <span class= -"pagenum"><a name="Page_292" id="Page_292">-292-</a></span> már -serdülő korában tanulta ismerni s azok miatt az egész világot -meggyülölni és azután a nagynénje, a ki e szenvedéseknek okozója -volt, a ki miatt az apját elitélte, s a szülői házat elhagyta. És -most ennek a két nőnek az üdvözlésével kell találkoznia, hogy az -egyiknek a szeméből olvassa a bűnvádat, a másiknak a szeméből a -kárörömöt: és mind a kettő előtt türje a megszégyenülést. Mert az -első, a ki ő előtte a Boboli csarnok tarka márványmozaik padlatára -kilép, nem ő; hanem a másik felesége az urának, a «régibb», az -veszi el az első ölelés tiszteletadóját.</p> -<p>Ő csak másodiknak következik. És mikor ő rá kerül a sor, az -édesanyja, a helyett hogy megölelné, keresztet vet magára és -visszahúzódik; helyette azonban Monna Barbara rohan oda hozzá, s -forrón, hevesen átöleli és megcsókolja, a hogy egyik bünös a -másikat, a kiben saját vétkének bűnmását találja.</p> -<p>És Lubomira még sem érzi magát megtörve. Hisz ő is küzdeni jött -ide. Férje künn a piazzán, ő idebenn a palotában.</p> -<p>Nagy a hőség; a díszöltözet terhes; a tengerparton végig vonuló -uton folyvást oda tüzött a nap az utasokra; a királyné szomjas.</p> -<p>Körülnéz: cselédek várnak künn a porticusban tisztelegve.</p> -<p>– Milenka! szól parancsoló hangon. Eredj! végy egy kristályt és -hozz nekem a szökőkutból egy ital vizet. Facsard bele egy narancs -levét.</p> -<p>S erre a szóra a másik asszony, a nép által királynénak üdvözölt -«jobbik» engedelmesen meghajtja magát, s mindenki bámulatára -kiválaszt egyet a kristálypoharak közül, kimegy vele az -előcsarnokba, megtölti azt a szökőkutnál, visszahozza: övén függő -tőrével ketté vág egy narancsot, belefacsarja s aztán egy arany -tányérkán odahozza azt Lubomira elé.</p> -<p>Lubomira ez alatt az erkélyre lép ki s hideg egykedvüséggel -<span class="pagenum"><a name="Page_293" id= -"Page_293">-293-</a></span> tekint ki a sokaságra, mely a Roland -oszlopa körül tolong.</p> -<p>– Parancsolj velem. Rebegi a visszatérő «jobbik».</p> -<p>Erre a «szebbik» hátrafordul s elveszi a kristálypoharat. Hanem -aztán izleletlenül visszateszi a tálczára hevesen, s indulatosan -szól.</p> -<p>– Hiszen ebbe narancsot facsartál. Tudod, hogy ki nem állhatom -azt.</p> -<p>– Így mondtad. Rebegi az alázatosan.</p> -<p>– A nyelvem hibázott. De te tudhatnád jól, sohasem szerettem a -narancsot: mindig gránátalmát iszom a vízben. Vidd előlem!</p> -<p>És Milenka szépen meghajolva, visszahúzódik, érezve hibás -voltát, hogy neki lett volna kötelessége kitalálni Lubomira -gondolatját, s aztán rövid idő mulva visszatér, más -kristálypohárral, melynek vize a gránátalma levétől rózsaszinű. -Mosolyogva nyujtja azt Lubomirának.</p> -<p>És Lubomira kegyteljesen veszi azt el a kezéből; szürcsölve, -élvezve kiiszsza a pohár tartalmát félig. Azután visszaadja azt -Milenkának.</p> -<p>És ekkor Milenka a megmaradt felét a gránátvíznek maga hajtá fel -egy huzomban. Így szokás meginni egymásnak a szerelmét.</p> -<p>S mikor a pohár alját az utolsó seprüjéig kiürítette, akkor -derült mosolylyal közelíte Lubomirához s megcsókolta annak az -ajkát. Lubomira pedig megveregette Milenka piros arczát kegyesen a -lágy tenyerével.</p> -<p>Milenka aztán ismét visszatért a pohárral; nem engedte, hogy azt -cseléd vigye a helyére.</p> -<p>Monna Teresinát megszólalásra birta a bámulat e jelenet -fölött.</p> -<p>– Hajh, ha én próbálnék így bánni nénéddel Barbarával! akkor -bizonyára jól tenném, ha ő vele itatnám meg elébb a gránátvíz -felét, csak azután magam.</p> -<p>– És én is bizonyára így tennék, miként ez az asszony; suttogá -Barbara; ha az volnék, a mi ő. <span class="pagenum"><a name= -"Page_294" id="Page_294">-294-</a></span></p> -<p>E szóra Lubomira egyszerre sebesen oda lépett hozzá. Nem szólt -neki semmit, csak a szemébe nézett, villogó, szikrázó tekintettel; -mintha azt mondaná neki: «hát nem vagy az? Titokban megteszed? -Nyiltan eltagadod? Ott alázod meg magad, a hol büszkének kéne -lenned; s büszke vagy, a hol alázat a sorsod?» Barbara elérté a -villogó szemek beszédét. S a mint Lubomira a vállára tette a kezét, -lassan megtört alatta, térdre roskadt Teresina előtt, s megcsókolta -annak a kezét.</p> -<p>Láthatták azt a nobilik és a cselédek, a kik a terem hátuljában -s a tornáczban csoportosultak.</p> -<p>A Rettore felesége most aztán megölelte a leányát és megcsókolta -annak a homlokát.</p> -<p>Ezt a drágakövet kivánta Lubomira a homlokára: anyjának a -csókját.</p> -<hr class="tb" /> -<p>És ezzel egy uj tant hirdetett ki a női világban.</p> -<p>A míg Boboli János nagy diadalát kivívta a piazzán: benn a -palotában még nagyobb harczot döntött el győzedelmesen a két -felesége.</p> -<p>Mert nem a kánonok, nem a parancsolatok állják útját a -megosztott szerelemnek, hanem az asszonyi büszkeség. Ez egy -oroszlán, a kit nem győzhet le más, csak egy galamb.</p> -<p>Hogy győzte le? Azt megmutatta a példa. Az a példa, a melyet a -két nő behozott Raguzába, nagyobb ragály lett a városban, mint a -fekete himlő. Mint a levágott erdő helyén a virágliget, úgy nőtt -fel egyszerre a ledöntött erkölcs tarlóján minden eddig alvó -szenvedély. Ha az egyik asszonyé a ragyogás, a másiké az -alázatosság, akkor lehetséges az osztály. Ez volt a titok, a mit -becsempésztek Raguzába. Még a trónon is elférnek ketten, ha egyik a -zsámolyán akar ülni.</p> -<p>A következő napon Damiani Judás azzal lepte meg a várost, hogy -általános amnestiát hirdetett ki minden számüzöttre nézve. Ez tőle -nagy merészség volt; mert <span class="pagenum"><a name="Page_295" -id="Page_295">-295-</a></span> azok közt sok személyes ellenséget -számított. Bizonyosan asszonyi rábeszélés vette rá e végzetes -lépésre.</p> -<p>Ennek azután az lett a következése, hogy az új Jeruzsálembe -menekült nobilik, kik ott Davidita szokás szerint rendezték be a -családi életüket, visszatértek Raguzába s kezdett fel nem tünő -látvány lenni, hogy a nagy piacz arkádjai alatt egy nobili két -asszonynyal a két karján sétálgasson végig, sőt némelykor még -mindegyik asszony kézen vezeti két felől a maga porontyát. Még -gondolatnak is rettenetes!</p> -<p>Az új Jeruzsálem elfoglalja a szentek városát! Egy új Sodoma -lesz belőle!</p> -<p>Még csak egy szentségtörő merénylet volt hátra, hogy megteljen a -bűnnek pohara. Hogy a Daviditák az oltárig tolakodjanak.</p> -<p>Ez látszólag lehetetlenné volt téve. Egy templom ugyan volt a -birtokukban, a Boboli palotához tartozó; de pap nem volt hozzá.</p> -<p>A szerzetesek megválogatása, hogy kiket bocsássanak be a -kapukon? nem a Rettore, hanem a raguzai püspök hatalomkörébe -tartozott.</p> -<p>E tekintetben nagy szigort gyakoroltak, s arra valóban szükség -volt, hogy a sokféle schismaticus szakadásoktól s a pajzán életü -kápsáló barátoktól meg legyen óva a társadalmi jó rend. Minden -kapunál ott ellenőrködött egy Balázsrendi guardián s az érkezőket -szigoruan kikérdezte, sőt már a külsőikről felismerte, hogy -bebocsáthatók-e, vagy elutasítandók? A Davidita papoknak pedig -feltünő viseletük volt, lángveres palást, fehér dalmatica, a mellen -az efóddal, fejükön a kétszarvu Áron-süveg. Ilyennek nem volt -szabad a város kapuján belépni.</p> -<p>És még is megtörtént, hogy Oculi vasárnap előtti szombat -délestéjén megkondultak a harangok a Boboli palota -templomtornyában, annak a hirdetéseül, hogy a holnapi urnapján -istenitisztelet lesz a kápolnában.</p> -<p>Hol veszik hozzá a papot? <span class="pagenum"><a name= -"Page_296" id="Page_296">-296-</a></span></p> -<p>Ide be nem jöhetett Dávidos pap, ha csak repülve nem jött.</p> -<p>Az ingerült kiváncsiság egész éjjel nem engedte aludni a város -népét. Búcsúmenetek jártak alá s fel az utczákon, lámpák mellett, -énekelve, mint nagy veszedelem idején, és könyörögve, hogy fordítsa -el az Úr a városról ezt a csapást.</p> -<p>És hajnalban újra hangzott a csengetyüszó a Boboli palota -tornyából. A templom ajtajai nyitva voltak a piacz felé, a -viaszgyertyák fénye ragyogott, az oltárképekkel teljes sötétséggel -küzdve.</p> -<p>Vajjon megjelennek-e a hivek? Lesz e bátorságuk vakmerő tanaikat -ünnepélyes alakban is bevallani?</p> -<p>Nagyon is sokan jöttek elő! Megtelt velük az egész templom. -Minden férfi hozta magával a két asszonyát, világ daczára.</p> -<p>A felingerült nép bizonyára meghajigálta volna őket rothadt -narancscsal, ha a Rettore parancsára felvonult magyar dárdások -sikátort nem tartottak volna nyitva a templomba sietők számára.</p> -<p>A nép bámulata egyre nőtt, a mint a Davidita hiveket hármasával -előjönni látta, hát ez is köztük van? Ki hitte volna? De -tetőpontjára hágott a szent eliszonyodás, a midőn egyszerre a -Damiani palotából, keresztül a téren, közeledni látták a Rettorét, -Damiani Judást, jobb karján Monna Teresinát, balján Monna Barbarát -vezetve. Mind a kettőnek piros főkötő volt a fején, Teresina -büszkén hordta fenn a tekintetét, Barbara szemérmesen földre süté -az arczát, félig kendőjébe takarva. Damiani Judás pedig -hatalmaskodó büszke arczczal nézegetett szét, így lépegetett a -Boboli templomajtó felé.</p> -<p>«Hát még ez is!»</p> -<p>Történnek-e még több csodák?</p> -<p>Történtek. – Mikor már tele volt a templom a Davidita hivekkel, -a kiváncsi nép ellepte az ajtó előtti tért, akkor megjelent a -palotából átvezető corridoron Boboli János, <span class= -"pagenum"><a name="Page_297" id="Page_297">-297-</a></span> nejeit, -Lubomirát és Milenkát vezetve a kezén. Ezeket ott elbocsátá, hogy -foglaljanak helyet a legelső oldalpadon, ő maga pedig odalépett az -oltár elé. Volt rajta lángszinű palást, fehér dalmatica, mellén az -efóddal, fején a kétszarvu Áron-süveg. – Ő maga volt a pap.</p> -<p>Legelőször is felolvasta a gyülekezett előt II. Cajus pápa -brevéjét, melyben őt, mint hivét, Aktæon atyát, raguzai érsekké -installálja, s ugyanakkor kiküldi őt, hogy Bulláját kihirdesse, -melyben a papok nőtlenségét megszünteti, VII. Gergely pápa minden -idevonatkozó intézményeit eltörli, s a házasság sakramentumát -kiterjeszti az egész egyházi rendre: «jobb házasságban élni, mint -égni!» Akkor aztán Aktæon atya tart egy hatalmas egyházi -szónoklatot, tele bibliai citatumokkal, szent Ágoston és a patres -mondataival, melynek folytán a sophistica és dialectika minden -furfangjaival kisüté, hogy ők, a Daviditák épen a valódi Krisztus -követői, mert hiszen a Megváltó volt épen az, a ki megvédelmezte az -irástudók által megkövezésre itélt asszonyt, azt mondva: «bocsánat -neki, mert sokat szeretett». Tehát «sokat szeretni» nem bün. -Krisztus bocsánatot mondott rá szavával, a Daviditák tetté -változtatják az igét.</p> -<p>Így emelte fel fejét az egyszarvú, a kit szent János Jelenések -könyve igér, hogy megöklelje a templomot!</p> -<p>Ez a merénylet pecsételte meg Boboli János halálitéletét.</p> -<p>Ha ez a terve is sikerül, ha magának pártot szerezhet a raguzai -papság között, ha behozhatja II. Cajus ellenpápát Raguzába, s -felnyittatja előtte oroszlánszivű Richard székegyházának ajtajait, -akkor innen felforgatja az egész világot.</p> -<p>Ezt már nem lehet eltürni.</p> -<p>Még magán e «dies nefastusnak» éjszakáján, kötéllajtorján -bocsátkozva le a bástyafalról, átszökött Pirro Bennessa Lacroma -szigetére, s felkereste az öreg Boboli Pétert magányában. -<span class="pagenum"><a name="Page_298" id= -"Page_298">-298-</a></span></p> -<p>Pirro Bennessa mind e napig leghivebb pártfőnöke Damiani -Judásnak, egykor kiszemelt veje, ez szánta el rá magát, hogy őt -összetörje. Minden áron! Még azon áron is, hogy Raguza kapuját -megnyissa a köztársaság legnagyobb ellensége előtt.</p> -<p>Velencze volt ez az ellenség.</p> -<p>De azt mondák az igazhitü, jó erkölcsü keresztyének, hogy inkább -Velencze foglalja el Raguzát, mintsem a sátán.</p> -<p>És valóban igazuk volt.</p> -<h2>A FÉRGEK HARCZA.</h2> -<p>A míg a Daviditák vezérei fenhéjázó merészséggel keresték a -világ oroszlánjait a leküzdésre, el is feledkeztek egy hős -ellenségről, a mosszori knézről, a kinek a haragját már-már semmibe -sem vették.</p> -<p>Pedig nem feledi kigyó farka levágását.</p> -<p>A mosszori vár falai most is füstösen meredeznek fel az égbe: a -tornyát be sem fedték, úgy maradt, a hogy a pinczeboltjáig beégett. -Egyik szárnyát betetőzték durva hasogatott deszkával, a boltozatos -termeket meglakták, azon kormosan, a hogy a szurokfüst befogta a -falakat. Nem is volt ott élet; asszonyt, leányt, kis gyermeket mind -magukkal vittek az uskókok. Rabszolga sem maradt, a kiknek -parancsolni lehessen, s a Bogumil maga inkább a nyakába hagyja esni -a záport, mint hogy szárnyékot fúrjon, faragjon. A bánya is el volt -hagyva, senki sem dolgozott benne; a tolvajok kiszedték a -folyosókból a czölöpöket, a föld alatt járó vizek keresztül-kasul -rongáltak minden tárnát. Nem volt senki, a ki az ércztermő követ -törje, nem jött elő több arany a sziklából. Az eddig felhalmozottat -pedig mind elrabolták a fellázadt rabszolgák. Beállt az inség a -mosszori várban.</p> -<p>Négy fia volt Dragomirnak: Vuk a legidősebb, Tirimir, -<span class="pagenum"><a name="Page_299" id= -"Page_299">-299-</a></span> Branko és a Szlón, a legkisebb. Ezt -elpusztították a warángok, a legidősebb pedig nyomorék volt. -Megrontotta a pusztolovicza, hogy csak mankóval tudott járni. Ezt -nem is türték meg a daliák között a várban, mindig bujdosnia -kellett egyik csodaforrástól a másikhoz. De hiába hagyta ott az -inge rongyait a forrás melletti bokrokra felakasztva, a köszvényét -csak nem hagyhatta ott velük. Utoljára azt tanácsolták neki a -vajákos banyák, hogy menjen el a tüzes szentek ingoványához, ott -ássa be magát nyakig az iszapos mohába; oda is elment. Se apja, se -testvérei nem örömest beszéltek róla. Szégyen, gyalázat az, ha a -családban egy nyomorék van.</p> -<p>A Brankó az apának a kedvencze. Öles szál legény, a ki megküzd a -medvével; lovon és gyalog a legvitézebb harczos. Most ez hordja a -junákok csapatjait martalócz járatokra távol vidékeken. Mert élni -csak kell, s uj rabszolgákat is szükség beszerezni, – az sincs, a -ki a nyájakat őrizze.</p> -<p>A Tirimirt épen olyan nehezen várja haza, elpusztult várában, a -knéz. Az meg a föld alatt jár.</p> -<p>A szerteszét küldött kémek meghozták a hírt az elmenekült -rabszolganép felől. Nem volt többé titok, hogy azok a Bludár -földalatti folyása mentén kóboroltak el, míg annak egy szakadékán, -a Branta vízesésen odataláltak épen a kolostor völgyébe s azt -orozva elfoglalták, azután letelepedtek a Branta völgyben, a -bogumilok asszonyait, leányait, kis gyermekeit is magukkal vitték, -most azokkal együtt élnek.</p> -<p>Tirimirnek a felesége és két kis fia is közöttük volt. Szerette -őket. Engedelmet kért az apjától, hogy hadd csináljon ő is -tutajokat, s száz kiválogatott junákkal, a kiket mind az elrabolt -feleségeik fölötti bánat sarkantyuz vala, utánuk menjen a -szökevényeknek, ugyanazon a földalatti úton, másfelől a Brantavölgy -szárazföldről fegyveres erővel meg nem támadható. A knéz ráhagyta; -Tirimir neki indult a merész útnak vitéz társaival. Annak már -tenger <span class="pagenum"><a name="Page_300" id= -"Page_300">-300-</a></span> ideje mult. És még semmi hírt nem hall -felőlük. Meglehet, hogy odarekedtek valamelyik barlangban s most -aztán nem tudnak se visszajönni, se előre hatolni. A knéz mindennap -bocsáttat utánuk a Bludár vizén egész sült birkát fenyőfák közé -kötözve, s szálfákat, hogy tudjanak mivel tüzelni. De valjon -megkapják-e?</p> -<p>De annál több álomrontó hírt hordanak neki a kémei az elfutott -rabszolgák további sorsáról. Azok új nemzetnek, «uskók»-nak nevezik -magukat s várost építenek a tengeröböl előtt, azt elnevezik új -Jeruzsálemnek. Számuk szaporodik, hatalmuk erősbül; azokat Tirimir -a maga száz junákjával, ha eléri, sem ijeszti meg.</p> -<p>Hát még ezt a fiát is mindennap elsirathatja!</p> -<p>De a legnagyobb könyhullatás oka még is csak a leánya marad. A -többiek ha meghaltak, az égbe jutottak, ez él és már is a pokolba -került. Egy pogánynak lett feleségévé, a ki két asszonyt tart, -miként a törökök. Egy fejedelem leánya! Nem asszonya, csak együtt -élő társa egy kámzsás barátnak, a ki magát királynak -csufoltatja.</p> -<p>Hogy türheti ezt az egész keresztyén világ? A római pápa, a -bosnyák király, a magyar király és a Ráma herczege, a hatalmas -Velencze, a büszke Raguza, és keresztes hadak vezérei? Mit rohannak -Palæsztinába szaraczént üldözni, hisz itt vannak a leggonoszabb -szaraczénok, a Daviditák, az uskókok, a warángok!</p> -<p>Küldözte is a fiát Brankót a szomszéd fejedelmekhez, felszólítva -őket, hogy ha tudtak nem régiben hadakat küldeni ő ellene a -mosszori várhoz, hogy a patarén hitet leesküdtessék vele, ám -ültessék fel a hadaikat most, mikor igazi istentagadók emelik föl a -fejüket az egész keresztyénség truczczára; ezeket sujtsák le, ő is -segíti őket ezernyi ezer harczosaival! Azonban mindenünnen leverő -hírekkel érkezett vissza Brankó. A bosnyák király nem jöhet, mert a -szerb császárral van összeakadva; a rámai herczeg pedig fellázadt a -magyar király ellen, azok most egymást ölik; Cœlestin pápának az a -fő-főgondja, hogy új keresztes <span class="pagenum"><a name= -"Page_301" id="Page_301">-301-</a></span> hadat gyüjtsön; Raguza -főnöke, Damiani Judás maga is a Daviditákkal tart, Velencze ingyen -nem tesz semmit.</p> -<p>«És még is el kell őket pusztítani! Bele kell hányni a -«gerli»-be a többi rabló népek csontjainak halmára, öregét, -apraját, az utolsó szopós gyermekéig!» Dühöngött az öreg knéz, -öklével ütve a falakat. S attól pedig csak az ökle lett kormos.</p> -<p>És az alatt benőtte az udvarát az árva csalán, a seprü laboda, a -maszlag, a bürök, a bolondító csalmatok, a gyepübodza; mindazok a -növények, a mik szeretnek az emberektől elhagyott helyeken -tenyészni, a várromok általános örökösei. Senkisem irtotta itt -őket.</p> -<p>Egyszer a kőlépcsőket benőtt gazszövevényen keresztül egy sánta -nyomorékot lát felfelé biczegni a knéz nagy magányosságában, a -szive nem akart rá emlékezni, de a szemei mégis ráismertek: a -legöregebb fia volt az, a Vuk.</p> -<p>– Hát te mért jösz haza? mordult rá mérgesen.</p> -<p>A Vuk görbe is volt, sanda is volt, szőrös képe, hosszú -szakálla, mint egy bölénynek.</p> -<p>– Neked jó hírt hozok.</p> -<p>– Akkor bújj ki a bőrödből s egyenesülj fel!</p> -<p>– Annál jobbat hozok. Az új Jeruzsálem el fog pusztulni -bizonynyal.</p> -<p>– Ki pusztítja el?</p> -<p>– Én.</p> -<p>– Te! Te lidércz! Te ember-vakarcs! Te nagymogul a békák között. -Te vagy talán a «pilinkó», a ki az anyja levágott lábujjából -támadt, hogy a sárkánytól elragadt bátyjait megboszulja?</p> -<p>– Én vagyok az.</p> -<p>– S hogyan pusztítod el?</p> -<p>– Ezzel a mankóval.</p> -<p>– Eddig csak szörnyeteg voltál, most már meg is bolondultál.</p> -<p>– Nézz csak ide, monda Vuk, a mankója támaszkodóját <span class= -"pagenum"><a name="Page_302" id="Page_302">-302-</a></span> -lecsavarva a botjáról. A bot vasból volt és belül üres. Tudod-e, mi -lakik ebben? Az, a ki milliókat elpusztít, az a kitől százezerek -rettegnek. Egy féreg. Csak várj, majd mingyárt előjön.</p> -<p>És néhány percz mulva kidugta a bot nyilásán a csápjait egy kis -szennyes fehér puhány, a levegőben tapogatózva.</p> -<p>– Látod e férget? Ezt úgy hijják, hogy a «hajófúró». (Teredo -navalis.) Ezzel a bot likas végét odatámasztotta a nyomorék a -karszék oldalához, a melyen az apja ült, aztán magyarázta tovább -annak a természetét. Ez az a pusztító féreg, mely a Verestengeren -járó hajók fenekeit két-három esztendő alatt úgy összevissza fúrja, -hogy a víz beléjük tódul; ez őröli össze a velenczei Lido vastag -czölöpjeit, úgy hogy azokat minden hét esztendőben meg kell -ujítani; ez dönti le a németalföldi töltéseket, hogy a tenger -városokat, tartományokat elönt, ez a hajósok és tengerparti lakók -réme, a furdancs.</p> -<p>– Hát már most mit vegyek én magamnak ezen a férgen?</p> -<p>– Egy várost, népestől. A miről te éjjel-nappal álmodol: az új -Jeruzsálem. Épült a Branta völgy előtti tengeröbölben. A Branta -völgyet elzárja fenn a három tüzes szentek kolostorának a -hegylapálya. Ezen a lapályon van egy tó, a mely a Nabukodonozor -sziklájából eredő hévvíz forrásból gyülemedett. Ez a tó nedvesíti -azt a mohos lápot, a melyben az oda zarándokoló lázárok százával -áztatják testüket. E roppant vízmedenczét a völgy felől hatalmas -gát zárja el. Ez a gát nem kőből van építve, hanem erős levert -égerfa czölöpökből. Azért nem építették azt kőből, mert azon a -vidéken igen gyakoriak a földrengések, alatta kell lenni a -pokolnak, azért jön ki belőle az a forró víz. Az égerfa ellenben -nem rothad meg a vízben. Már most hát halld meg, hogy mit végeztem -én? A mióta az új Jeruzsálem kikötőjébe távol országokból jövő -hajók járnak, azok ott a féregrágta fenék palánkjaikat újakkal -<span class="pagenum"><a name="Page_303" id= -"Page_303">-303-</a></span> helyettesítik s a korhadtakat -kidobálják a partra. Én mindennap lejártam a sánta lábammal a -partra s a mankóm üregét teleraktam ezekkel a furdancscsigákkal. -Azután felbiczegtem megint s a mankómból beleeregettem a csigákat a -tó vizébe. S a meleg vízben ez a faj rémségesen szaporodik. -Három-négy esztendő alatt csendesen össze fogják őrölni az egész -gátat. Senki sem gondolhat rá, hogy ezek a tengerlakó csigák oda -fel, a magasban levő tóhoz eljuthassanak, végezhetik csendesen a -munkájukat. Mikor aztán jól elvégezték, akkor csak egy csendes -földindulás kell hozzá, hogy az egész gát ledüljön, s azzal a -tömérdek tó, mint az özönvíz egyszerre leomoljon a Branta völgybe. -Az aztán elsöpri magával a tengerbe az egész új Jeruzsálemet, -minden benne lakójával együtt úgy, hogy még a nyoma sem marad, a -miről megtudják, hol volt valaha?</p> -<p>– Jer, hadd szorítsalak agyon! Te legdrágább fiam! Kiálta a -knéz, széttárva prémes kaftánját s beletakargatva nyomorék fiát s -összevissza csókolgatva annak vadállathoz hasonlatos arczát. «Te -vagy az én nemzetségem boszuállója. Tied az áldásom!»</p> -<p>Mikor a nyomorék a mankóját elvette a szék mellől, a -hajófurdancsnak a feje már bele volt ragadva a karszék fájába. Éhes -volt a féreg, mohón kapta a prédáját. Az a karszék egy darab -tölgyfa tuskóból volt vágva.</p> -<p>– Ezt hagyd itt nekem. Ez lesz az én időmutatóm.</p> -<p>– Valóban az lesz, mondá Vuk. Hallgathatod egész nap a -perczegését. S ha majd az ülőkéd tulsó oldalán kidugja a fejét, -akkor tudhatod, hogy az új Jeruzsálem utolsó napja eljött. – Addig, -– legyenek jó álmaid.</p> -<p>– Maradj még itt nálam.</p> -<p>– Nem lehet. Sietek. Még folytatni kell a munkát. Aztán ott -akarok lenni, mikor ez megtörténik. Ott fekszem a gáton. Hallgatom -a földre tett fülemmel a férgek őrlését, lesem a kősziklák tompa -mordulását, s majd ha megrázkódnak, ott akarok lenni azon a -látványon, mikor a világ felfordul s a hátára ülni a fellázadt -hullámnak egy <span class="pagenum"><a name="Page_304" id= -"Page_304">-304-</a></span> kitépett czölöpön, s onnan ordítani, -mint a sárkányparipáról: «itt jövök uskókok, hajczihéj! fel a -tánczra!»</p> -<p>Az öreg knéz megdicsőülten csókolgatá meg e prófétáló ajkakat, s -sajnálkozva rebegé:</p> -<p>– Adnék neked valamit az útra, de magamnak sincs semmim. -Mindenemből kipusztítottak a gonoszok. Brankó bátyád rosszul lát -el, mind eltagadja, ha valami zsákmányt ejtett. A sáfár mindennap -hoz fel egy sült birkát, de annak csak a fejét kapom meg, a farkát -még a sütésnél ellopják, a többi részét meg a Tirimir bátyád után -küldöm, a ki a Bludáron aláment száz vitéz junákkal az uskókokat -üldözni, s azóta elő nem jött, pedig egyre várom.</p> -<p>– Hát csak várjad öreg. Nekem nem kell semmid. Megélek én -szépen. A fejedelmek töprenghetnek a sorsuk fölött, hogy mi lesz -belőlük? a koldusok nem féltik magukat. Még inkább én hagyok neked -itt valamit. Tudtam, hogy te itt inségben vagy. Jártomban, -keltemben sok alamizsnát kaptam. Meggyüjtöttem, itt van az -erszényben. Neked hoztam, tartsd meg.</p> -<p>S azzal átadott az apjának egy bőrzacskót, a mibe egynehány -arany volt csavarva, s azzal biczegett vissza, a mankójára -támaszkodva, alamizsnát szedni s hajófurdancsokkal fizetni -érte.</p> -<p>Az öreg knéz pedig ott maradt a kormos várfalai közt, és várta, -hogy mikor tér vissza a Tirimir fia a Bludár labyrinthjából, s -mikor fúrja keresztül a hajófurdancs a tölgyfa ülőkéjét?</p> -<h2>AZ EGÉRFOGÓ.</h2> -<p>A láz gyorsan halad! A siker, melyet a Daviditák kivívtak, -valóban az volt: vészes tévtanaik az egész tengerpartot -behódították. A diadal mámora egészen elvakítá őket; azt hitték, -hogy már nincs ellenség.</p> -<p>Az igazi ellenség pedig csak azért engedett át nekik minden -tért, hogy elhitesse velük teljes győzelmüket. <span class= -"pagenum"><a name="Page_305" id="Page_305">-305-</a></span></p> -<p>Damiani Judás hatalma tetőpontján látszott állni. Legnagyobb -ellensége, Velencze is szövetségét kinálta cserébe az eddigi -torzsalkodás helyett. Felszólítá, hogy az új keresztes hadak -szállítását együtt vállalják el a velenczei és raguzai gályákon. Ez -a megtisztelés nagy haszonnal is kecsegtetett. A raguzai fiatal -nobilik, a kik a régi erkölcs és szokás szerint a nősülést a -meglett kor feladatának tartották, s nem követték a gyönyör és -könnyelmű mulatságok ujkori divatját; hanem testedző küzdelemben, -harczi dicsőségben kerestek az ifju pezsgő vér számára kielégítést, -mind felesküdtek a keresztes vitézek zászlói alá s indulni -készültek a szent földre. Itthon csak a sybariták maradnak. Velük -együtt készülnek útra az ájtatos papok, a szigoru egyházi rendet -követő szerzetesek: nem állnak útjában a testi örömök -apostolainak.</p> -<p>A mint ezektől megtisztul (!) a város, akkor azután meg lehet -kisérteni az utolsó csapást, behozni II. Cajus pápát Raguzába: -megnyitni előtte szent Balázs templomát; s a hitszakadást világra -szóló módon kikiáltani.</p> -<p>Az alkalom, mely e czélra ki volt szemelve, a husvét ünnepe -leendett.</p> -<p>A velenczei hajóhad, melynek rendeltetése volt a raguzaival -egyesülten a frank és német keresztes hadakat felvenni, megjelent -Raguza előtt, s ott a magas tengeren horgonyt vetett.</p> -<p>A velenczei admirál, Blandino Máté elébb maga ünnepélyes -látogatást tett Raguzában s részt vett a tiszteletére rendezett -mulatságokban. Nagy indulgentiáját tanusítá az által, hogy pompás -ajándékokat hozott Monna Teresina és Monna Barbara számára, épen -úgy Lubomira és Milenka királynéknak is: ez által fejezve ki a -Daviditák szokásai iránti tiszteletét.</p> -<p>A nagyhét napjai következvén, a világi mulatságoknak meg kellett -szünniök; a velenczei admirál visszatért a tengeren horgonyzó -hajójára. Azonban meghívta szives vendéglátásra mind Damiani -Judást, mind Boboli Jánost. <span class="pagenum"><a name= -"Page_306" id="Page_306">-306-</a></span></p> -<p>Mind a ketten megigérték, hogy viszonozni fogják a -látogatását.</p> -<p>Az olasz azonban csak «kötve hisz a komának». Damiani Judásnak -gondja volt rá, hogy kiséretül vigye magával a magyar helyőrség -legkipróbáltabb vitézeit, azoknak hadnagyával, Benessával -együtt.</p> -<p>Nem is álmodta, hogy Pirro Bennessa legnagyobb hivéből hogy -változott át elbuktató ellenségévé. Ő és Boboli Péter titkos -szövetséget irtak alá a velenczei dogéval, mely szerint Velencze -megszabadítja Raguzát a zsarnokától és az eretnek apostoltól, s -ennek az árában Velencze fenhatóságot nyer Raguza fölött, s egy -kinevezett grófja fog székelni a köztársaságban, s ezzel megszünik -Raguza függetlensége. Ezek igazán a földet adták oda maguk alól, -hogy megtartsák vele az eget. Tökéletes igazuk volt! Az idegen -zsarnok ütése nem fáj úgy, mint a honfitársé.</p> -<p>Midőn Boboli János rászánta magát, hogy ő is megtegye a -látogatást a velenczei admirál hajóján, nagyon eszében tartá, hogy -ott az ő számára kelepczét is vethetnek; s nem indult neki oly -könnyü szerrel, mint a Rettore. Ő magával hozta a waráng hajóhadát, -a kerekes liburnákat Dávid király személyes vezénylete alatt. Ezek -is fel voltak ajánlva a hitetlenek elleni hadjáratra: tehát mint jó -barátok közelítettek a velenczei hajóhadhoz.</p> -<p>Boboli János azon a liburnán szállíttatá magát az admirál -hajóhoz, a melyen Dávid király maga vezényelt.</p> -<p>Mikor bucsuzva kezet szorított vele, azt mondá neki:</p> -<p>– Lehet, hogy engem itt kelepczébe csalnak. A velenczeitől -minden kitelik. Ha én ezt a gyöngyös süvegemet ezzel a három piros -tollal a levegőbe felhajítom, az azt tudatja veled, hogy árulás -történt velem: veszélyben vagyok. Akkor te tudod, hogy mit -cselekedjél.</p> -<p>– Tudom. Bizd rám. Monda Dávid király, s kezébe fogta a hosszú -póznára tüzött kereket, melylyel a hajósainak vezénylő jelt szokott -adni.</p> -<p>Damiani Judás és Boboli János egyszerre hágtak fel, <span class= -"pagenum"><a name="Page_307" id="Page_307">-307-</a></span> két -oldalról jövet, a velenczei admirálhajóra. A magyar testőrök és -Pirro Bennessa csatlakoztak hozzájuk.</p> -<p>A hajó födélzetén pompás biborfüggönyü sátor volt felállítva, a -látogató magas vendégek a kétfelől sort képező fényes öltözetű -velenczei alabárdosok között haladtak odáig.</p> -<p>Akkor két hajóapród félre vonta a sátor függönyeit, s azok közül -kilépett az ősz Boboli Péter.</p> -<p>Kezében tartá kivont kardját. Tetőtől talpig pánczél volt -rajta.</p> -<p>– Damiani Judás, Raguza zsarnoka, és te hitetlenek királya, -Boboli János; szólt az öreg nyugodt, kemény hangon. Én titeket a -raguzai köztársaság nevében elfoglak!</p> -<p>Damiani Judás hirtelen kardot rántott s kisérő testőrei közé -vonult vissza, védelemre készen; azonban egyszerre megbénult a -karja, a midőn Pirro Bennessa megragadta a kezét hátulról s a saját -testőrei kifacsarták a kardot az ökléből. Látta, hogy a saját hivei -által van kiszolgáltatva az ellenségeinek.</p> -<p>Azonban Boboli Jánosnak volt annyi ideje, hogy a süvegét -felhajíthassa magasan a levegőbe, mielőtt a kezeit bilincsekbe -verhették volna.</p> -<p>– Birátok előtt álltok! Kiálta Boboli Péter.</p> -<p>– Még nem! Dávid király is itt van! Mondá János.</p> -<p>Akkor aztán betömték a száját.</p> -<h2>A HARCZ.</h2> -<p>Dávid király magasra emelé a kerekes rudat.</p> -<p>Erre a jelre a warángok egyszerre mind behúzták az evezőiket, s -a liburnák elkezdtek a kerekeikkel dolgozni. Négy waráng dereglye -sikamlott sebesen a sima tengertükrön orrával az admirál hajó -oldalának.</p> -<p>Azonban a velenczeiek sem voltak készületlenül. Gyorsabban mint -a warángok liburnái, iszamodtak elő a gálya <span class= -"pagenum"><a name="Page_308" id="Page_308">-308-</a></span> mögül -harczosokkal megrakott dereglyéik, a melyek a közeledő ellenség -rohamát felfogták. Most tünt ki a warángok fortélyának az előnye. -Ők nem bizták a liburnáikat az evezőkre; a kerékhajtó bodont -egyformán taposták az ökrök jól védetten, s az összes harczi -legénység használhatta a fegyvereit. A legelső fegyver volt a -parittya. «Csak a kormányost czélozd!» volt a jelkiáltás. A -velenczések dereglyéire, mint a zápor hullott a parittyakő s egyik -ember a másik után dült ki a kormánytimon mellől, a mi tétova -irányt adott a dereglyéknek. Magukat a fegyvereseket nem -kopogtatták kavicsaikkal a warángok: azoknak nem ártott az; egymást -fedő paizsaik érczpalánkot képeztek fejük előtt. És akkor hirtelen -megszüntetve az egyik ökör taposó rohamát, a liburnák, mint az úszó -hal, oly sebesen kanyarodtak félkörben s oldalba kapták a -dereglyéket. A liburnának az orrán volt két hegyes vasagyara, a víz -alatt pedig egy hosszu egyszarvuja: a felső a dereglyéknek, az alsó -a gályáknak szólt. A velenczei hajósok hirtelen igyekeztek a -járműveiket elfordítani a roham elől s csáklyáikkal félretaszítani -a liburnát; egy dereglye azonban, melynek kormányzóját épen akkor -szédíté le egy parittyakő, nem volt eléggé gyors a félretérésben, -azt a waráng liburna agyarára kapta, s egy pillanat mulva fel volt -döntve a dereglye, harczosaival, evezőseivel együtt; a sok emberfő -ott uszkált a tánczoló hullámokon. Erre a többi gályáktól is -előrohantak a dereglyék.</p> -<p>Most Dávid király a feje fölött tartott kerekes póznáját -megpörgette az ujjai között, mely jeladásra az egész waráng hajóraj -megindúlt félhold alakban a velenczei hajók felé, s elfogadta a -nyilt tengeri harczot.</p> -<p>A velenczei hajósok is gyakorlott, harczedzett vitézek voltak a -tengeren. Diadalaikról a szaraczénok és mórok sokat beszélhetnek. A -waráng méltó ellenfélre talált bennük. De az ő részükön volt a -vitézségen kivül még a ravaszság is. A milyen gyors volt a -támadásuk, épen olyan hirtelen tudtak hátat adni. Hajóik farral -épen oly ügyesen <span class="pagenum"><a name="Page_309" id= -"Page_309">-309-</a></span> tudtak előre haladni, mint orral, s -olyankor egyszerre minden harczos evezőre kapott, s a lapátkerékhez -adva a testi erőt is, elhagyta az utána nyomuló ellenfelét. Ezzel a -csellel sikerült nekik a velenczei dereglyéseket a horgonyon álló -gályáktól jó távolra elcsalogatni.</p> -<p>Ezt a körülményt nem hagyta Dávid király felhasználatlanúl. A -míg a királyfi, Solom a waráng hajóraj balszárnyával a hátráló -cselt folytatta a cadmei sziklák öble felé: Dávid király három -liburnával ott állt mozdulatlanúl az admirálhajóval szemben. Ekkor -egy jeladására egyszerre nekilódult mind a három a nagy három -árboczosnak. Annak volt kétszáztíz evezőse, a kik hármasával ülve a -külső gályatornáczon, egy-egy hosszú evezőt feszítettek együtt. -Azonkívül volt háromszáz lándzsás vitéze, nyolczvan lövésze -számszerijjakkal ellátva. A födélzetén három kőhajító balista; egy -dárdalövő csappantyu mind a két oldalán, s a hátulsó fatornyában, a -honnan az admirál vezényelt, volt elhelyezve a görögtűz vető gép, -melynek byzanczi tűzmester volt a kezelője. Azonkivül a gálya -oldalain levő ablakokból mindenünnen fényes rézkosfejek meredeztek -elő, melyeket lódító lánczczal taszítanak neki az ellenséges gálya -oldalának, ha az össze talált kapaszkodni a hajójukkal.</p> -<p>És ezt a hatalmas szörnyeteget merte megtámadni Dávid király a -maga három liburnájával. A hogy megtámadják a fizeterek a nagy -czethalat.</p> -<p>Dereglye nem állt az útjokban; az vagy fel volt már forgatva, -elsülyesztve, vagy összeakaszkodott az ellenség dereglyéivel, a -mikor aztán a párkányon álló harczosok kópjával, szekerczével -öldökölték egymást.</p> -<p>Az admirálhajó felhúzta a horgonyait, s kifeszített vitorlákkal, -mind a hetven evezőjét mozgásba hozva, zúdult neki a nyomorult -liburnáknak, hogy magával a nehéz tetemével legázolja őket. De azok -hirtelen elsiklottak mellette; s a warángok nehéz szekercze -csapásai alatt a hosszú evező lapátok csonkára töredeztek. -<span class="pagenum"><a name="Page_310" id= -"Page_310">-310-</a></span></p> -<p>Dávid király vezérliburnája a gálya hátuljába került. Maga a -király fogta a kormányrudat. Volt vele ötven harczos; a rézláncz -övön kivül egészen meztelen, csak a négyágu paizs a védelmük; -kezükben kópja és szekercze. Maga Dávid király egy egész nyers -ökörbőrt viselt palást gyanánt, úgy hogy a szarvas fejbőr a fejére -volt húzva, sisak és korona gyanánt.</p> -<p>Valamennyi ijász mind őt veszi czélba; de a nyilaik nem találják -őt el. Az a hit róla, hogy nem fogja semmi fegyver. Lövöldözhetnek -ahoz!</p> -<p>Ez ellen az ördög ellen csak a pokoltűz segít!</p> -<p>A byzanczi tűzmester lövésre ajzza a tűzvető gépet s mikor a -hátrafeszített vaskanál a fogaskerék utolsó rovátkájához ér, -hirtelen meggyujtja kanóczczal a belétett pokolszerveket, s a mint -a következő pillanatban a gép peczke felpattan, a visszarúgó -aczélkar messze köpi a vaskanálból a sziporkázó tűzcsillagot, mely -a hová leesik, olthatatlan lángot gyujt, s ha egy szikrája -embertestre hull, azt csontig égeti. A szikragomoly jól volt -czélozva: egyenesen Dávid király felé repült. A király hirtelen -lekapta vállárul a nyers ökörbőrt s azt a két karjával szétfeszítve -a feje fölött, mint gyermekjátékban a labdát, elkapta a tűzgomolyt, -a nyers bőrbe hirtelen összeszorította, s aztán két kézre fogva az -egészet, egy hatalmas lökéssel felhajította a gálya evező -tornáczára. A görögtűz ott repesztette szét az ökörbőrt s aztán -szórta szerteszélylyel veszedelmes szikráit, a gályapadhoz lánczolt -rabok között halálordítást támasztva.</p> -<p>Tehát még a pokoltűz sem árt az ördögnek, azt is -visszadobja.</p> -<p>A hajósoknak a saját gályájuk oltásáról kellett gondoskodni, -homokkal, rádobált paizsokkal paráholva a harapózó lángot; s ez -alatt döngöttek a warángok ütései a gálya oldalán, a mint a -vaskapcsokat beleszegezték, a miken mint lajtorján kapaszkodnak -majd fel a gálya tetejére.</p> -<p>S a míg e harcz folyik a víz fölött, a vizek mélyében is -<span class="pagenum"><a name="Page_311" id= -"Page_311">-311-</a></span> csendesen halad az orvtámadás. A waráng -buvárok fúrják a gálya fenekét.</p> -<p>A magyar történelem is hoz fel ilyenre példát. Mikor I. Endre -király alatt német Henrik hajóit a Dunán mind kifúrta a buvár -Kund.</p> -<p>Azonban a velenczei hajók nem dunai burdzsellák, hogy azokkal -egy ember, meg egy furó könnyen elbánhasson. A warángoknál egész -csapat végezte e munkát. A hadgálya feneke vastag rézlemezzel volt -borítva. Azt elébb az egyik buvárnak hegyes kajmóju pőrölyével -keresztül kellett ütni. Akkor egy második buvár jött a furójával s -a furó nyelét a mellének feszítve, elkezdé azt a gálya palánkjába -facsarni. Mikor a lélekzete elfogyott, jött a második, a harmadik -buvár, felváltották egymást, míg elég mély a fúrt lyuk. Azonban még -ezen keresztűl egy hét alatt sem telne meg a gálya vízzel. Azt -tették hát, hogy a fúrt lyukba egy tülköt tömtek tele oltatlan -mészszel, melynek a nyitott része apró kavicscsal volt elzárva, s -az ismét sodronynyal bekötve, hogy a kavics ki ne hulljon. Akkor -aztán magára hagyták a művüket. Az oltatlan mészből a vízben -kifejlő gáz inkább a palánkon tört keresztül, mint hogy a -kavicsdugaszt taszítsa ki; azt már tudják a bányászok; s nemsokára -emberfőnyi rés lett szakítva a gálya fenekén.</p> -<p>E harcz ott ment végbe az új Jeruzsálem kikötője előtt.</p> -<p>Ez akkor is tele volt hajóval.</p> -<p>Az egész uskók nép, a davidita lakosság mind kicsődült a partra, -a warángok merész harczát nézni a velenczések ellen.</p> -<p>Ha ezeknek lett volna bátorságuk, evezőre, fegyverre kapni, s -belekeverődni a csatába a maguk gályáival, bizony kétségessé -tehették volna a harcz kimenetelét; de hát csak a szájuk volt nagy, -beérték azzal, hogy a hajók vitorlarúdjairól ujjongtak biztató -rivallást a waráng szövetségeseknek, s nézték pipogya tétlenséggel -a harcz lefolyását.</p> -<p>– Ejh, ti ügyetlenek! kiálta Boboli Péter az ijászokra, -<span class="pagenum"><a name="Page_312" id= -"Page_312">-312-</a></span> akik hasztalan lövöldöztek a waráng -király felé. Ide azzal a számszerijjal, majd én veszem czélba!</p> -<p>S azzal kivette az egyik lövész kezéből a nyillövő peczkes -tegezt.</p> -<p>De mielőtt a nyilvesszőt belé helyezte volna az ágyába, a -kebléből elővett egy kis hegykristály palaczkot, s abba -belemártotta a nyil hegyét. Csak egy karczolás az így megmérgezett -nyilhegygyel, s a leghatalmasabb óriás halottá dermed tőle.</p> -<p>Boboli Péter czélba vette Dávid királyt; a nyil odatalált a hős -mellébe. A király felordított; oly hangosan, hogy az az egész -csatazajt túlzengte, s azzal végig esett a hajóban halottan.</p> -<p>Dávid király életével egyszerre elveszték a warángok a -szivüket.</p> -<p>«A király elesett!» hangzott egyik liburnától a másikig.</p> -<p>S azzal egyszerre abba hagyta mindenki az ostromot; a kik már -fenn voltak az admirálhajó evezős párkányán, leugráltak a tengerbe -s úszva igyekeztek a liburnáikhoz eljutni, a warángok szekerczét, -kopját eldobtak a kezükből, az evezőket kapták elő, s az egész -liburnaraj igyekezett őrült gyorsasággal a cselből hátravonúlt -társaik után a cadmaei sziklák felé menekülni.</p> -<p>A velenczei dereglyeraj és a gályák harczos népe -diadalordításban tört ki a félelmes ellenség megfutamodására; hanem -az admirál hajón nem sokára az örömriadal a rémület zürhangjába -kezdett átkeveredni: a gálya féloldalra hanyatlott, a tetőn állók -csuszamodtak a padlón; a hajófenékből kétségbeesett halálordítás -hangzott fel: «a gálya sülyed!» A buvárok munkája sikerült.</p> -<p>A győzelmi mámorra rettenetes fölébredés következett, -«elveszünk!» ordítá minden ember, s futott előre hátra, nem -hallgatva az admirál és a hajóskapitányok parancsszavára. A -dereglyék, a miken a hajós nép menekülhetett volna, mind a -warángokat üldözték.</p> -<p>A kormányos azon igyekezett, hogy valamelyik szomszéd -<span class="pagenum"><a name="Page_313" id= -"Page_313">-313-</a></span> gálya közelébe vitorláztassa a nagy -hajót, a honnan a hajós nép mentésére segélyt nyujthatnak; a -kapitányok rekedtté kiabálták magukat, a matrózoknak parancsot -osztva a mellékvitorlák bevonására, a felesleges hajótehernek a -tengerbe dobálására; az evezőpadhoz lánczolt gályarabok üvöltöttek -halálfélelmükben, míg a hajóácsok szekerczéikkel a folyvást égő -palánkokat hasogatták le, a miket a görögtűz meggyujtott; a nagy -zűrzavarban senkinek sem jutott eszébe, hogy a harcz megkezdése -előtt a két fejedelmi foglyot, Damiani Judást és Boboli Jánost a -hajó mélyében levő zárkákba csukták el. Azok most ott -fulladnak.</p> -<p>De valakinek mégis eszébe jutott valaki.</p> -<p>Az édesapának az egyetlen fia.</p> -<p>– A fiam! ordítá Boboli Péter, s kétségbeesetten rohant alá a -lépcsőkön, a mik a zárkákhoz vezettek.</p> -<p>Két átelleni zárkába volt elzárva a két fogoly. Az egyik, mely a -hajó vízfelé hajló oldalán volt, már egészen megtelt vízzel, a -melyik fogoly abba volt zárva, az már nem volt ennek a világnak a -lakója. A második rekesz azonban még egy szegletével kiemelkedett a -vízből, ebben még élő ember lehet.</p> -<p>Boboli Péter fejszét hozott magával s feltörte az ajtót. Az -eléje tóduló víz tetején a fiának a szép férfias fejét pillantá -meg. Még élt. Szemeiben megvillant az élve maradás öröme.</p> -<p>Hanem a mint azt az arczot megpillantá, mely börtöne ajtajában -megjelent előtte, az öröm egyszerre az ijedtség, az elkeseredés -torz kifejezésének adott helyet arczán: nem apja, birája, hóhéra -volt az! Boboli János egyszerre lebukott a víz alá, melyből csak a -feje látszott már elő, most az is eltünt. Meg akarta magát -fullasztani, s lefeküdt a zárka fenekére, de az apa oda rohant -hozzá s utána bukva a víz alá, megragadta a fiát szép hosszú -üstökénél fogva.</p> -<p>A fogolynak a kezei hátra voltak kötve; nem volt képes -<span class="pagenum"><a name="Page_314" id= -"Page_314">-314-</a></span> a küzdelemre, de lábait neki -feszíthette az ajtóragasztónak, hogy kivonszoltatását -megakadályozza. S a ki időt nyer, – halált nyer. A hajó egyre -mélyebben sülyedt alá: a víz mindkettőjük fejét elborította -már.</p> -<p>Azonban Boboli Péter részén volt a hideg vér, s a víz alatt ez a -hatalom. Míg a fia kétségbeesve hánykódott kezei között, ő -gazdálkodva tartotta vissza lélekzetét; egyszer aztán a fia -eszméletlenül tört össze, akkor nyalábra fogta s kereste a lépcsőt, -a melyen idáig jött. Az is több fokkal a víz alatt volt már. Sietni -kellett.</p> -<p>Fenn a hajótetőn iszonyú volt a tombolás. A harczosok segélyért -ordítoztak a távozó dereglyék után; a gályapadokon a rabok -lánczaikat tördelték, nem gondoltak az evezésre; az lehetetlen is -volt már, mert a hajó féloldalra volt dülve.</p> -<p>A mint Boboli Péter drága terhével a vállán feljutott a közép -födélzetre, a hol a matrózok hirtelen összetákolt gerendákból -igyekeztek mentő tutajt rögtönözni, valaki megragadta a palástját -hátulról.</p> -<p>Visszatekintett, Pirro Bennessa volt az.</p> -<p>A hajómellvéd egy csapóajtaján dugta ki a fejét.</p> -<p>– Csitt! susogá Pirro; utánam jőjj! Itt a mi bárkánk!</p> -<p>A raguzai bárka, a melyen Pirro jött az admirál hajóhoz Damiani -Judással, nem vett részt az ütközetben, s a mint a nagy veszedelem -kiütött a gályán, a magyar testőrök hirtelen igyekeztek azt -biztosítani a maguk számára, hogy más el ne foglalja.</p> -<p>Csak Boboli Péterre vártak még.</p> -<p>– Elébb ezt vegyétek át. Jó helyre fektessétek! szólt az öreg, -elalélt fiát Pirro vállára helyezve.</p> -<p>– Él még?</p> -<p>– Szent Balázs adja, hogy éljen!</p> -<p>Pirro tovább adta a félholtat a kötéllajtorja alsó fokán álló -hadnagyának, így jutott az le a bárkába; ott végig fektették a -fenékpadon.</p> -<p>Utolsó volt Boboli Péter, a ki a bárkába leszállt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_315" id="Page_315">-315-</a></span></p> -<p>Senkinek sem volt gondja búcsút venni a velenczei -admiráltól.</p> -<p>Eltávozásukat nem is vette észre senki, mert a hajó arrafelé -dült meg, s minden ember az ellenkező oldalra menekült.</p> -<p>A raguzai evezősök nekifeszítették a lapátot s a bárka tova -sikamlott. Egy lánczáról leszabadult rab utánuk uszott, s -belekapaszkodott a bárka horgonylánczába. Annak a fejére ütöttek -egyet az evezőlapáttal s aztán elmaradt.</p> -<p>Most aztán odatérdelt Boboli Péter fiának élettelen teste mellé -s ölébe vette annak a fejét.</p> -<p>Az arcz halotté volt. A félig nyitott szemek tört szivárványa -felfelé fordulva, az ajkak nyitva: minden mozdításnál tengervíz -buggyan belőlük elő; a hol piros volt az arcz, ott most szederjes -foltok vannak, homloka feldagadt, tán a küzdelemben kapott -ütődéstől.</p> -<p>Az apa oly gonddal igyekezik őt az életre visszahozni. Maga -vetkőzteti ázott ruháiból; fülével hallgatja, ver-e még a szive? -Megdermedt karjait mozgatja, fejét térdére helyezi, tagjait -dörzsöli. Majd érvágót vesz elő, (a nélkül okos ember soha sem jár) -eret vág a karján; a vér még fecskendezve tör elő: még van élet -benne! A vérsugár még testvére a napsugárnak! Aztán ajkára teszi -ajkait s lélekzetét átfujja belé; míg egyszer a nyugvó mell lassan -emelkedni kezd, a félig nyitott pillák lecsukódnak, az ökölre -szorított kéz ujjai szétterjednek: a tetszhalott életre tér. Csak -álomra elébb.</p> -<p>Milyen nagy az öröme az apának, hogy fiát megmenthette. Mégis -szerette őt.</p> -<p>Pirro Bennessa részvétteljesen nézte az öreget. Senkit nem hítt -az segélyül: maga végzett mindent.</p> -<p>– Boboli Péter, te nagyon örülsz annak, hogy fiadat -megmenthetted a haláltól.</p> -<p>– Hogy ne örülnék? Egy olyan csúf haláltól. A milyenre csak egy -Damiani Judás volt méltó, a kinek az <span class="pagenum"><a name= -"Page_316" id="Page_316">-316-</a></span> életét úgy kellett -befejezni, mint egy könyvből kitépett lapot, hogy senki ne tudja -róla, mi lett a vége? De Boboli János neve fényes, ragyogó -tünemény, a kiről fel kell jegyezni a csillagászoknak, holt volt a -zenithje, hol volt a nadirja?</p> -<p>– Tehát ha úgy szereted a fiadat, folytatá Bennessa, azt -tanácsolom neked, vidd magaddal Lacromába, s rejtsd el ott, nem -fogjuk üldözni; legyen benne örömed sokáig. De Raguzába ne -hozd.</p> -<p>– De én épen Raguzába fogom őt vinni, mond az agg patricius. -Mert nem azért szabadítottam meg a fiamat a csúf haláltól, hogy -gyönyörködjem benne, hanem hogy átadjam őt biráinak; s a milyen -fényes volt az élete, legyen olyan híres, nevezetes annak a vége -is. Boboli Péter megmentette a fiát – a vérpad számára!</p> -<h2>A HARANGKONGÁS.</h2> -<p>A sülyedő admirál-hajón zűrzavar közepett a hajónagyok -igyekeztek megmenteni a legbecsesebbet: először is a hajó -védszentjének, szent Katalinnak ereklyeszekrényét, az -oltárkészleteket, a hajóhad pénztárát; ezeké volt az egyetlen -díszbárka, mely a hajófödélzethez volt lánczolva; ezt bocsáták a -szomszéd gályához legelébb, mely lassan tudott a sülyedő hajó felé -közeledni evezőivel. E perczben teljes szélcsend állott be; a -vitorlák mind lohadtan csüggtek alá árboczaikról.</p> -<p>A segélykiáltó tülökszó elveszett a harczi lármában, a mit az -összekeveredett dereglyék harczosai támasztottak, folyvást távozva -a gályasortól.</p> -<p>A tenger ilyenkor veszi fel ünnepi pompáját: foltonkint -tarkállik, akár csak egy tündér himezte szőnyeg: a láthatár felé, -hol az éggel összeér, ezüst szinben játszik, míg a partok előtt -hihetetlen merész ecsetvonással zárja el a tarka képet egy széles -sötétkék sávoly. Csak néhol <span class="pagenum"><a name= -"Page_317" id="Page_317">-317-</a></span> húz rajta egy keskeny -fűzöld csíkot valami végig suhanó fuvallat, mely egy pillanatra -feldagasztja annak a gályának a vitorláit, melyet útjában talál. A -nap bálványképe még nem tükröződik vissza a tengerből a parton -állók szemébe, mert még alig haladta meg a Vellebit hófedte ormait, -kora reggel lévén.</p> -<p>Az új Jeruzsálem lakói mind kicsődültek a kikötő gátjára, onnan -bámulják az érdekes látványt: a két dereglye közötti harczot, mely -épen az ő tengeröblük előtt vonul végig.</p> -<p>Különben is pihenő nap van: husvét szombatja; processiók, -templomjárások ideje. A daviditák épen úgy megünneplik a Krisztus -halálát és feltámadását, mint a többi keresztyének; hisz a -názáretbeli Jézus anyai ágon egyenes utódja Szent Dávid -királynak.</p> -<p>A hirtelen kitört harcz okát mindenki sejti itt. A waráng -liburna-hadat azért vitte magával János király, hogy ha a -velenczések árulást követnek el ellene, azt hivei megtorolják.</p> -<p>A partról jól lehetett látni a warángok vakmerő támadását s -aztán visszavonulásuk után az admirálhajó veszedelmét.</p> -<p>Az uskókok örömujjongása köszönté e látható sikert. A warángok -ismét megmutatták, hogy mit tudnak? Ilyenkor aztán az üldözők elől -gyorsan vissza szoktak vonulni sziklás kikötőjükbe, melynek vészei -közé idegennek behatolni bizonyos hajótörés.</p> -<p>A nap a reggeli tizenöt órát mutatta az égen, a midőn egyszerre -megváltozott a tenger ábrázatja. A nélkül, hogy egy szellő -keletkezett volna, hirtelen sötétzöldre vált a széles víztükör nagy -messzeségben, a habok elkezdtek tánczolni: nem úgy, mint midőn a -szél torlasztja őket barázdákra döntve, de mintha csupa ugrókút -szökellne felfelé rendetlenül, egymásnak ütődve, néhol ívnek -hajolva, s a hullámtánczban valamennyi dereglye és liburna -bukdácsol, kalimpázik, orrával, farával fel és lesülyedve, csúffá -téve a kormányt, evezőlapátot. <span class="pagenum"><a name= -"Page_318" id="Page_318">-318-</a></span></p> -<p>E megfoghatatlan tünemény közepett valamennyi tengerész fülét -megüti egy vérlázító hang: az új Jeruzsálem templomának tornyaiból -harangszó hallik.</p> -<p>Hisz ezek pogányok és Krisztuskáromlók!</p> -<p>A kik nagy szombat reggelén megkondítják a harangjaikat; a -világba kiáltva a kihivó gúnyt, hogy nem utaztak e napon a harangok -Rómába!</p> -<p>A velenczések haragja a harangszó hallatára egyszerre az új -Jeruzsálem ellen fordult. A warángokat hagyák menekülni a maguk -búvó kikötője felé, a melynek vészeit minden pilotájuk ismerte, s -mintha közös parancsszavuk lett volna rá, neki fordultak az -elátkozott városnak.</p> -<p>Úgy is ki volt arra mondva az itélet: el kell pusztulnia a -földszinéről! Ez a harangszó csak sietteté a végrehajtást.</p> -<p>Néhány dereglyének a parancsnokai észrevették az alatt, hogy az -admirálhajó árboczai félre vannak dőlve, s egyszerre -visszafordultak a sülyedő gálya segélyére; a nagy tömeg azonban, -mint egy zárt phalanx nyomult a Brantavölgyi kikötő felé.</p> -<p>Az akkor is rakva volt kereskedő hajókkal; jó hadizsákmány a -hajósoknak. Azoknak a tengerészei nem is gondoltak ellenállásra; -hanem a mint észrevették, hogy a velenczések támadása ő ellenük -fordul, menekültek ki csónakjaikon a partra, telekiabálva rémhirrel -a várost, hogy itt jön az ellenség a tenger felől. Odabenn azonban -még nagyobb rémületre találtak: a lakosság eszeveszetten rohant az -utczákon, hanem némán! Ennél e veszélynél elveszti az ember a -szavát. Ha tűz van, ha árvíz jön: tüdőszakadtáig ordít a halandó, -de mikor a földalatti ellenség jön, akkor a rémület néma.</p> -<p>Az, a ki a tornyokban a harangokat kongatta, nem a hittagadó -davidita nép volt, hanem a földrengés.</p> -<p>Már napok óta rebesgették azok a lázárok, kik a mohásból -lejöttek a kikötőbe alamizsnát szedni, hogy a tüzes szentek -kolostoránál szokatlan tünemények járják: a Nabukodonozor -<span class="pagenum"><a name="Page_319" id= -"Page_319">-319-</a></span> üregéből rendkívüli tömegben omlik elő -a forró víz, zavaros iszapos keveréket okádva a tóba, mely már -egész a gát párkányáig megtelt, s abból oly nehéz gőz párolog fel, -hogy a tó feletti csapóhidon nem lehet a kolostorból kijönni, mert -leszédül az ember. Néha a hévizponor üvöltő böffenéssel gyantaszagú -pokolsarat hány ki, mely a víznél könnyebb.</p> -<p>Nem is igen mertek már a nyomorékok a gyógyfürdő burdékjaihoz -visszatérni.</p> -<p>Az is feltünt, hogy a számos vadkan, mely ott a makktermő -erdőkben tanyázott, milyen nagy röfögéssel igyekezett több nap óta -a hegy tulsó oldalára átköltözni, valamennyi visitó koczájával -együtt. Vadmacska a fiát vitte a szájában, a dabóza fényes nappal -kijött a barlangjából s futott a tengerbe. Minden állat előre érzé -azt a névtelen rémületet.</p> -<p>Csak egy élő lényre nézve volt ennek az előérzete -gyönyörűség.</p> -<p>A mosszori knéz nyomorék fia ott hevert éjjel-nappal a tó -czölöpgátján. Neki halálélesztő volt az a fullasztó gőz, a mit a -kénköves sár felpárolog. Ott hallgatta figyelve a földkebel -morgását, a gerendafuró csigák perczegését, s biztatta a köszvényes -tagjait, hogy majd nem soká tart már.</p> -<p>– Az Isten nyomorékja nem sokára hős lesz. Olyan paripára ül, a -milyenen még Deli Markó sem lovagolt soha, s úgy gázolja maga alá -ellenségeit, miként a Fanyövő, a Vasgyuró, a Kőmorzsoló: a nagy -óriások. A Pilinkó, a Hüvelycsik Palkó bosszút áll a sárkányon az -elrabolt hugáért, megölt bátyjaiért! Beleveri az ólomszérübe a -vasbuzogánynyal!</p> -<p>Csak az a nap jőjjön, a melyen a harangok megkondulnak maguktól -a toronyban.</p> -<p>Hát eljött az a nap.</p> -<p>A mikor a tenger azt a tüneményt láttatta, hogy elkezdett -szélcsend alatt hegyes hullámokban szökellni, ez a <span class= -"pagenum"><a name="Page_320" id="Page_320">-320-</a></span> -földrengés első tünete volt: a szárazon még jobban érezték azt, a -megrázott tornyokban kongtak a harangok. A nép lélekvesztve rohant -a főtemplomba, az oltár elé kényszerítve a főpapot, II. Cajus -pápát, ki tiarás fejével épen olyan reszkető alak volt, mint hívei -egyenkint, s rémültében nem találta meg a könyörgése kezdő -szavait.</p> -<p>A partraszállt velenczei harczosok nem találtak fegyveres -ellenséget, a ki ellenállni merészeljen. Ott kezdhették a -munkájokat, a hol akarták.</p> -<p>Az a nyomorék dæmon is érzé azt a lélekijesztő földrázkódást -odafenn, a czölöpzet párkánygerendáján ülve, mint egy paripán, ő is -hallá azt a rémséges harangszót odalenn a város tizenhét tornyában, -aztán elnézte felmagasztalt tekintettel, hogyan kezd kifelé hajlani -az egész gát a közepén, a tulsó oldalán levő vastag mohát, -bürükérget túrva, repesztve szerteszét.</p> -<p>– No még jobban! no még jobban! kiabált, mankójával paskolva a -gerendát, a melyen lovagolt. «Czo fel sárkánylovam! czo fel táltos -paripám! se fejed, se lábad! még is te fogod el!»</p> -<p>Egyszer aztán nagyot buffant a hévíz sziklatorka, olyan tömeg -sarat vetve ki magából, hogy vele együtt a három tüzes szentek -drágakőszobrait is kihányta a tóba; a mit egy felfelé taszító lökés -követett, s erre iszonyú robajjal dült ki az egész czölöpgát, -melynek gerendáit a hajófurdancsok össze-vissza pudvásíták, egész -hosszában a völgy felé.</p> -<p>És azzal az egész roppant víztömeg, a tó összes tartalma, -egyszerre alázudult a völgybe.</p> -<p>Nem mint egy zuhatag, de mint egy hömpölygő lavina, mint egy -apocalyptikus szörnyeteg gigászi feje, ágaskodva, égnek emelkedve, -hullámot hullám fölé túrva, omlott alá a népirtó csoda.</p> -<p>A nyomorék Vuk átnyalábolta karjaival, lábszáraival a párkány -gerendát, mint a szilaj paripát a lovagló vadember; a hullámtorlat -leszakította azt a kapcsairól s felkapta <span class= -"pagenum"><a name="Page_321" id="Page_321">-321-</a></span> a -hátára! Ott nyargalt az őrjöngő dæmon a saját maga alkotta -szörnyeteg tajtékturó hátán, vihar sebességgel vágtatva -hanyatthomlok a mélységbe alá, aztán eltemette őt is az özönvíz -árja.</p> -<p>A hömpölygő áradat egy álompercz alatt leseperte maga elől az -egész paradicsomkertet, pálmaligetével, gránátalma pagonyaival, s -aztán dült földrengető robajjal a mély völgybe alá: letördelt -sziklákat hajigálva előre s kinyűtt erdővel tömve meg saját maga -előtt a völgyszorulatot, hogy aztán megint összegyüjtött haraggal -törje keresztül a torlaszt s annál iszonyúbb rohamban zúduljon alá -az utjába épült veszendő embertanyára. Se kőfal nem állt meg -előtte, se százados erdő.</p> -<p>Mi történt odalent az új Jeruzsálemben? Maradt-e idejük a -győzőknek és a legyőzötteknek egymással kibékülni? mondhattak-e el -egy utolsó imádságot az irgalmas Istenhez? menekülhettek-e fel a -magas tornyaikba, házaik tetejére? arról hírt nem mondott senki. -Védő fal, bástya, palota, templom tornyostul mind egymásra omlott, -s maga alá temette, a mi élt; a lezuhanó áradat még a mólót is -keresztül törte, felforgatva a kikötőben horgonyzó hajókat, -pozdorjává zuzta a dereglyéket, s aztán beleomlott a tengerbe. Még -ott sem szünt meg. Mintha ő volna az a Leviathán, a ki átúszsza a -tengert, tovább hömpölygött, kigyó alakú hánykódással, a kinyűtt -erdőtől zöld sörényes háttal, gályaroncsot, templomtetőt, -holttest-gomolyt zúdítva maga előtt hullámtúró fejével; egy -itéletnapi szörnyeteg a sima kék tengerszín közepén.</p> -<p>Az admirál-hajónak már csak az árboczai álltak ki a vízből. A -hömpölygő csoda egyenesen neki tartott, harsogásával elnyomva a -kétségbeesett nép halálordítását. A vitorlapóznák, az -árbocz-kosarak el voltak lepve, mentésre váró, kapaszkodó -hajósokkal. A vizek csodája keresztül gomolygott rajta, árboczokat, -embereket a tenger mélyébe temetve, a gályát fenekével fölfelé -fordítva, s még azután messze elúszott a felzavart tengeren, -szertefutó <span class="pagenum"><a name="Page_322" id= -"Page_322">-322-</a></span> barázdákat küldve szét a ringó víztükör -felett, sárga iszapszinnel s zöld fatörmelékkel jelölve meg az -utat, melyet végigfutott.</p> -<p>Új Jeruzsálem városa nem létezett többé. Sem a brantavölgyi -paradicsom.</p> -<h2>A BETELJESÜLT KIVÁNSÁGOK.</h2> -<p>Raguzában mind erről nem tudtak semmit.</p> -<p>Földanyánk ott a dalmata parton nagyon szeszélyes. Egy ponton -lejteni indul; a másikon szépen nyugszik. Hol itt, hol amott érzik -a földrengést; míg másutt hírét sem hallják. Némely vidéken egészen -otthonos a föld háborgása: a lakosok a kunyhóikat az élőfák ágai -közé építik, vagy a tenger sekély vize fölé czölöpökre -állítják.</p> -<p>Raguzát ez ideig nem látogatta meg a földrengés.</p> -<p>A lefolyt tengeri harczról sem volt a raguzai népnek tudomása: a -sabioncelloi hosszú félsziget mögött folyt az le, s még akkor -ágyuszó nem hirdette tíz mértföldnyire, hogy tömeges emberáldozatot -hoznak a fehérbőrüek – Huiczilopochtlinak.</p> -<p>A brantavölgyi catastrophából pedig hirmondó sem maradt; de még -a járható út is elpusztult, mely Raguzába vezetett.</p> -<p>A husvét előtti szombat a maga megszokott egyházi pompájával -telt le. A harangok délre haza kerültek Rómából s a népsokaság -tolongott egyik templomból a másikba, ájtatos zsolozsmák éneklése -mellett, a feltámadás szertartását ünnepelni. Nőknek azonban, ha -csak apáczák nem voltak, tiltva volt, akár a passio-játékokon, akár -a szombati ceremoniákban megjelenni: várniok kellett a maguk -sorára. Szombaton az ő dolguk volt az óhajtott mézeskalács és -husvéti felfüzött perecz készítése odahaza.</p> -<p>Valamennyi templom között legutolsónak volt hagyva <span class= -"pagenum"><a name="Page_323" id="Page_323">-323-</a></span> a -daviditáké, a kik a feltámadást a délutáni napkezdetén (hat órakor -mostani időszámitás szerint) szokták megünnepelni. Főpapjuk, maga -János király, távol volt: a tengeren járt, annak haza kellett addig -érkeznie.</p> -<p>A Boboli kastély belseje az Eufratparti paradicsomot mimelte. -Azt János király a két felesége képzelete szerint alkotta össze. -Egy tágas köralaku tornácz, magas kupolával fedve képezte a kertet, -melyben messze földről összehordott délszaki növények versengtek a -hazai virágtermő fákkal, s a meleg égalj flórájához odaillett a -repkedő, éneklő madársereg, melynek fészke távol Abyssiniában, vagy -a Szenegál-part fahéjtermő gesztjében rejtőzhetett. A tündéri kert -boltozata átlátszó máriaüvegből (macskaezüst, csillámpala) volt -mesterséges foglalattal összerakva; úgy kéklett, mint az ég -kárpitja.</p> -<p>Egy tündérgrotta, a koralok mindenféle fajából összerakva s -befuttatva virágtölcséres jalappával, rejtőzött a széles levelü -pálmák között; az egyik oldalából, tarka csigahéjak csoportjából -omlott alá egy kristálytiszta forrás, melynek vizét távol a hegyek -közül vezették idáig ólomcsöveken át. Szelid evetkék, madárkák -odajártak belőle inni.</p> -<p>Még olyankor is, a mikor a két hölgy ott ült a grottában.</p> -<p>A nap hevesen sütött; Raguzában már husvét táján nyár van; a -paradicsom terme át volt fülve a füszerillatu bokrok ambrájától. -Ilyenkor teher az öltözet; kivált az egyedüllétben: a két Éva alig -tür magán egyebet egy átlátszó lepelnél. Milenka társnője lábainál -hever, Lubomirának engedve a haját fésülni.</p> -<p>Lubomirának ez gyönyörüség. Milenkát cziczomázni, a haját -százféle alakban befonni, szépen felöltöztetni. Legyen szép! Tessék -az ő királyának! Tanítja énekre, tanítja beszédre. Idegen nyelven -kimondott szavakra. Hogy mondják római, hogy athenæi nyelven azt az -örök szép szót, a szerelmet? Hogy kell annak, a kit imádunk, -szivünk szerint <span class="pagenum"><a name="Page_324" id= -"Page_324">-324-</a></span> szólni, hogy megértse, a mit mi érzünk? -Lubomira azt akarja, hogy Milenkát is úgy szeresse – Asmodái – -miként őtet. Nem Milenka kedvéért teszi azt, hanem Asmodáiért.</p> -<p>Azon versengenek, hogy melyik tudja őt jobban szeretni?</p> -<p>De mindegyik a másiknak adja a diadal pálmáját. Keresik -egymásban, a mi a szebbség, a mi a jobbság.</p> -<p>S aztán beszélnek egymásnak az álmaikról.</p> -<p>– Ah, ha az én álmom teljesülne; szól ábrándozó elandalodással -Milenka, szép fejét Lubomira ölébe nyugtatva. Azt álmodtam, hogy -odajött elém a Jehova, szép ezüstfehér szakállu agg férfi képében, -s jóságos tekintetével felemelve magához a földről, mintha a légben -repülnék, azt mondá hozzám: «mit kivánnál magadnak, szólj! én -teljesítem!» S arra én azt mondtam: «Oh uram! mindent megadtál -nekem már, a mit csak sziv kivánhat: lakójává tettél a -paradicsomnak. Nem kivánok én tőled egyebet, mint hogy rejtsd el -ezt a mi paradicsomunkat úgy, hogy senki ne tudjon felőle. Zárd ki -a világból, valahová, ismeretlen tenger közepébe, hová hajót nem -hoz a vitorla; melyet zátonyok miatt megközelíteni nem lehet, s -engedj ott bennünket hármunkat együtt élni, és szeretni a míg meg -nem halunk. S aztán én legyek hármunk közül az első, a ki -meghal.»</p> -<p>Azzal felemelte magát, a két karjával átfonva Lubomira nyakát, s -megcsókolta annak az ajkait.</p> -<p>– Én nem azt kivánnám tőle, ha én hozzám leszállna a Zebaóth; -mondá Lubomira, szép társnője fejét körülkoszoruzva befont hajával -s aztán a saját arczához vonva annak arczát s egy gömbölyü aczél -tükörből, mit félkezével messze tartott magától, e két tündöklő -képmásban gyönyörködve. Én azt kivánnám, ha én elém jönne az a -hatalmas ősz férfi, ki a multak és jövendők ura: «Tedd, hogy -valósuljon meg amaz álom, melyet a warángok királynéja, Bravalla -álmodott felőlünk; hogy ez a három <span class="pagenum"><a name= -"Page_325" id="Page_325">-325-</a></span> fej: kettőnké, és a mi -szerelmesünké, ott álljon egymás mellett valaha, márványban -megörökítve!»</p> -<p>«Ez a kivánságod be fog teljesülni!» kiálta egy erőteljes férfi -hang, s a két andalgó nő egy ősz szakállu férfit látott kilépni a -tündérgrotta bokrai közűl. – De ez nem a bibliai Zebaóth volt, -hanem az öreg Boboli Péter; a költőnek, a királynak, az Aktæonnak -az atyja.</p> -<h2>A HOLT KIRÁLY NÁSZÚTJA.</h2> -<p>A warángnők a tengerpart magas sziklapárkányára gyülekeztek, -ottan várták visszatérő hőseiket.</p> -<p>A cadmæi sziklák tengeröble táján már nem üldözték azokat a -velenczei naszádok; a keresztes had gályái a magas tengeren tüntek -elő árboczerdejükkel, mozdulatlanul.</p> -<p>Hanem a kürtök elárulták a gyászt.</p> -<p>Ha diadallal közelítnek a waráng vitézek hazatérő liburnáikon, -akkor riadó énekeiket viszhangozzák a parti sziklák; a mikor -gyászolnak, akkor csak a kürt szól; a veszteség számára nincs -emberi szó.</p> -<p>A nők a kürtrivallásra mind seregestül rohantak alá a meredek -sziklavágányokon a férfiak elé.</p> -<p>Kinek van gyásza? Kik lettek özvegygyé?</p> -<p>A csatában elesett paizsát oda szokták felfüggeszteni a liburna -árboczának a tetejébe. A király hajóárboczán függött a paizs. -Messziről rá lehetett ismerni arra. A két egymásnak fordított -félhold egyike aranyból volt, a másika ezüstből.</p> -<p>Jaj a waráng népnek! Elesett a legnagyobb hőse! A soha le nem -győzött Dávid király! – Csak mérgezett nyillal tudták elejteni.</p> -<p>A víz sekélyébe érve, a hajósok kiugrálnak a királyi liburnából -s a hányan hozzáférnek, vállaikra emelik azt és kihozzák a partra. -<span class="pagenum"><a name="Page_326" id= -"Page_326">-326-</a></span></p> -<p>A két királyné odarohan a dereglyéhez, melynek árboczánál áll a -holt király. Áll, és nem fekszik; vállai alatt átkötött láncz -tartja egyenesen az ég felé, arcza még feltekint a napba: annak a -sugarai tündökölnek vissza halott szemeiből.</p> -<p>Az egyik királyné, az ifjabbik, a szenvedélyesebbik, vad -ordítozásban tör ki; zilált haját tépi, az egeket dorgálja, a -tengert hajigálja marokra kapott kavicscsal, s szidja a halottat, -hogy nem szégyenli magát egy olyan nyomorult kis nyilvesszőtől -legyőzetni óriás létére? Az öregebb királynő, az ősz Teuta -csendesen viseli magát. Tudja és helyesli, hogy a waráng nép minden -királyának az a vége. Nem mirigyben kell annak elveszni, hanem -fegyver által. Szép suttogva beszél halottjához: «Megjöttél! Ismét -elmégy! Hosszú nászútra mégy!» – S aztán, mint a ki jól tudja a -szokást, előkészíti a kedvesét arra az útra. A waráng férfi soha -sem visel ruhát, csak a mikor meghal. Akkor az asszonyai -széthasogatják legdrágább köntöseiket, abba burkolják be a hős -tetemeit; vállától lábáig, selyembe, bársonyba; két kezének minden -ujját külön becsavarják szalaggal, szironynyal.</p> -<p>A férfiak az alatt elkészítik a ravatalt.</p> -<p>A király ravatala maga az a liburna, melyet annyi harczban -kormányzott, a melyben hős halált nyert. Ennek az oldalait -bemázolják illatos terpetinnel, fehér szurokkal; a fenekét tele -öntik földi gyantával, s koszorukat fonnak az egész hajó körül -piros gyümölcsü boróka ágakból.</p> -<p>Mikor elkészültek, a holt király hitvestársai búcsút vesznek a -gyermekeiktől; összecsókolgatják apraját nagyját; Solom vezér marad -utoljára: azt megáldja mind a kettő.</p> -<p>Azután kezdődik az ő saját temetési készülődésük.</p> -<p>Itt ismét visszatér az ősi pogány szokás. A hitvestárs együtt -megy a férjjel a túlvilágra. Semmi világa nincsen a földön többé. A -szerelmese is hogy lenne egyedül ama messzeségben. Vele fog utazni -mind a kettő. <span class="pagenum"><a name="Page_327" id= -"Page_327">-327-</a></span></p> -<p>Oda állnak ők is háttal az árboczhoz. S előbb a saját -érczöveiket hozzácsatolják a halott ércztüszőjéhez; azután a -hajfonadékaikat összekötözik annak a felbogozott csimbókjaival. El -nem szakadhatnak így egymástól.</p> -<p>A régészek találnak mindenféle érczből, bronczból, aranyból, -leginkább csigamódra összecsavart lemezeket: találgatják, mire való -volt az. Ilyeneket viseltek a warángok, férfiak és nők, karjaikra -csavarva. Teuta és Bravalla királynék a saját karjaikon levő -tekercseket összeölték a király karjain levőkkel; végre Solom, a -kedvencz fiuk a kettőjük kezén levő karlemezeket csatolta össze. -Most már elválhatlanok lettek.</p> -<p>Ekkor aztán a waráng vitézek ismét vállaikra vették a királyi -liburnát s visszavitték a tengerre.</p> -<p>Senkinek sem volt szabad a három temetkezőn kívül beleülni, úgy -vontatták ki a többiek a sziklás öbölből a sík tengerre.</p> -<p>Egyre harsogtak a kürtök szomoruan. A parton maradt asszonyok -gyászéneke kisérte a távozókat.</p> -<p>A nap utolsó sugár-küllőit vetette szét az égen s a mint -elsülyedt a tenger alá, egyszerre beállt az éjszaka; a firmamentum -megnépesült csillagokkal, azok közt a legfényesebb, a nap kisérője, -az esti csillag hosszú fénybarázdát vetett a tengerre.</p> -<p>Ekkor feltámadt az esti szél s végig fuvallt a felfodrozott -óriási víztükrön.</p> -<p>A király liburnájának volt egy vitorlája, mely az árboczon -lengett, az megfeszült a széltől.</p> -<p>Solom vezér akkor egy kanóczczal meggyujtá a királyi liburna -orrára helyezett üstben a lobbanékony földi gyantát. – S azzal -útnak ereszték a liburnát, hadd keresse maga a bejáratot a túlvilág -kapuján. A szél vitte azt a vitorla segélyével csendesen.</p> -<p>Ez ideig a kerekes hajó bodonjába elhelyezett tulkok meg sem -mozdultak; folytatták a kérődzésüket csendesen a sötétben. -<span class="pagenum"><a name="Page_328" id= -"Page_328">-328-</a></span></p> -<p>A mint azonban a szurokfüst megütötte az orrukat, egyszerre -csülökre kaptak s elkezdtek baromösztönnel szaladni.</p> -<p>Akkor aztán megmozdultak a lapátkerekek s vitték sebesen előre a -liburnát.</p> -<p>A waráng hajósok dereglye-rajáról kardalban zendült fel a «térj -hazádba!» rivallás s azzal mind hátra maradtak.</p> -<p>A királyi liburna futott előre magától, kormánytalanul.</p> -<p>S a mint sebesen sikamlott tova, a szurokfüst az érczedényből -hátrafelé csapott s meggyujtá sziporkáival a gyantával bemázolt -jármüvet. Nemsokára összecsapódott a láng az árbocz körül, -eltakarva a három egymáshoz kapcsolt alakot, a királyt, két -királynéjával együtt. A két nő még akkor is énekelt. Szerelemről, -boldogságról.</p> -<p>A waráng nők így szoktak a holt kedveseikkel nászútra kelni.</p> -<p>A dal nem sokára elnémult; de annál hangosabb lett a vadállatok -bömbölése. Azokat ott a bodonban nem tudta megölni sem a füst, sem -a láng. A bodon rézzel volt borítva, s a kerekektől felkorbácsolt -víz eloltotta a ráhulló tüzet.</p> -<p>S így rohant előre az égő liburna sokáig a két bőszült szilaj -állattól hajtva, mikor már a vitorlája is elégett. – A velenczei -hajósok rémülve láttak egy tüzes szörnyeteget uszni gályáik felé, a -sík tengerszín felett, mely a szerint, a hogy az egyik tulok -kifáradt és elbukott a bodonban, míg a másik erőfeszítve taposta a -forgó gépet, kigyózó futással czikázott feléjük. Azt hitték, hogy -ez a mesebeli sárkány.</p> -<p>Rémséges zürzavar támadt a gályák közt. Azt sem tudták, merre -kerüljék ki a tűzszóró csoda rohamát, a ki bömbölve jön rájuk. A -kik közelről látták, még jobban elrémültek a lángok közt egyenesen -álló királyi alakok ijesztő képétől, a kik az égő árboczhoz -támaszkodva, holtuk után boszut állni jönnek tűzhajójukon.</p> -<p>Utoljára az egyik tulok ott a hajtógépben végképen elbukott: -megölte a hőség; a másikban több életerő volt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_329" id="Page_329">-329-</a></span> az még -győzte a futást. Ekkor aztán, hogy csak az egyik lapátkerék -forgott, elkezdett a liburna csigatekervényben forogni veszettül, -valamennyi gályát fenyegetve bomlott keringésével, míg legvégre -nekifutott egy teherszállító bárkának s a vízalatti sarkantyujával -odafurta magát annak a fenekéhez. A bárkáról mindenki elfutott. -Kinek volna kedve harczolni pokolbeli rémek ellen. A liburna a -bárkát is lángba borította: ez aztán lesülyedtében levonta azt -magával együtt a tenger fenekére.</p> -<p>Dávid király még holta után is győzelmesen harczolva ment át a -túlvilágra.</p> -<h2>A HALÁLRA ITÉLT NÉP.</h2> -<p>Damiani Judás elfogatása igazi velenczei politika volt. -Raguzának, legfélelmesebb vetélytársának visszaadta vele a -szabadságát; de cserében a saját maga uralmát állította fel -benne.</p> -<p>Hogyan számolt le azután egymással Velencze és Raguza? hogy -tudta az utóbbi lerázni nyakáról az önkényt felvett jármot? arról -beszéljenek a történetirók; mi a regény catastropháinál -maradunk.</p> -<p>A politikai vívmány nagy árba került Velenczének, illetőleg a -köztársaság hajóhadán szállított keresztes tábornak. Még mielőtt -szaraczénokat láttak volna, már egy csata veszteségeit sirathatták -el, a melyre senki sem számított: egy elsülyesztett gályát és egy -elégett teherbárkát, negyven dereglyét, melyet az új Jeruzsálemi -öbölben összetört a vizomlatag, és sok százait a romok alá -temetett, a vízbe fullasztott legjobb harczosoknak és -hajósoknak.</p> -<p>És ez mind a warángok bűnlajstromára rovódott. Még a tüzes -szentek kolostora alatti tó alázudítását is nekik tulajdoníták. A -kolostor az ő szerzeteseik lakhelye volt, a mióta az apáczákat -kiűzték belőle. Azon a néhány dereglyén <span class= -"pagenum"><a name="Page_330" id="Page_330">-330-</a></span> lévő -hajósok, melyek az admirálhajó segélyére visszafordultak, mind jól -látták, a mint az a hófehér gomoly onnan a vágányból -aláhömpölyödött, a legmagasabb fák koronáin túlcsapva, s döntögette -le maga előtt az útban talált házsorokat, tornyokat, bástyafalakat; -látták azt az öbölbe lezúdulni, a hajókat egyszerre a hab hátára -felemelkedni, s aztán kőgáton keresztül a nyilt tengerbe -bukfenczezni; maguk is rémülten igyekeztek, hogy a csodaáradat -futásából félre meneküljenek.</p> -<p>Tehát szerintük e kétségbeesett csapást is a warángok mérték a -velenczeiek fejére. Ez a maroknyi mezitelen embercsoport már több -délczeg vitézt elpusztított, mint a mennyit saját maga számít.</p> -<p>Legyen hát kiirtva az utolsó lélegzetvevőig!</p> -<p>Addig a keresztes had nem távozik el Gravoza öbléből, a míg a -nehéz itélet végrehajtva nincs; a szaraczénok fölött elsőbbségük -van a warángoknak.</p> -<p>Ezek is hitetlenek. Daviditák.</p> -<p>Az ellenpápa veszedelmesebb ellensége a keresztyén világnak, -mint Coradin vagy Szelaheddin.</p> -<p>A szép, rendezett keresztes hadat azonban lehetőleg kimélni -kellett.</p> -<p>Vannak félvad népek a Balkán-félszigeten, a melyek méltók arra, -hogy az egész vad waráng népet tövestől kiirtsák. Itt van a -mosszori knéz a maga bogumiljaival. Annak a hivására ezrenkint -csoportosulnak össze a hegyekben élő törzsek junákjai, a kiknek úgy -is mindennapi kenyerük a harcz és préda.</p> -<p>Velenczének van pénze. S aranyért könnyű vasat kapni.</p> -<p>Raguza is részt fog venni a boszú hadjáratában. Magyar -helyőrsége úgy is unja már magát a hosszas tespedésben.</p> -<p>Brankó vezér, a mosszori knéz fia, a meghivásra feljött Raguzába -s ott megpecsételte a szövetséget az egyesült köztársaságok -főnökeivel. Ő kész fegyverbe öltöztetni hatezer junákot, ha -Velencze a költségeket előlegezi hozzá. Azonkívül kikötötte, hogy a -végrehajtott megtorlás után <span class="pagenum"><a name= -"Page_331" id="Page_331">-331-</a></span> a warángok által birt -terület a mosszori knézséghez csatoltassék. Megigérték neki. Azt is -megkivánta, hogy a raguzaiak a leégetett mosszori várat ujból és -egész diszében fölépíttessék, a bogumilok adnak hozzá követ, -meszet, meg levágott koponyákat, a mennyi szükséges. Megigérték -neki. Azután a magyarok küldjenek nekik tanult hevéreket, a kik az -elpusztult aranybányát ismét mívelhető állapotba helyezzék. Ez is -irásba lett adva. Azután a Levantéból Raguzába járó karavánok -fizessenek a mosszori knéznek védelmi vámot, mikor a Demir kapun -átkelnek. Ezt is jóváhagyták. Még valamit! A rombadőlt uj -Jeruzsálem omladékait egyedül a mosszori knéz alattvalóinak legyen -szabad felkutatni az ott eltemetett kincsek eltőkítése végett. Ez -sem talált ellenvetésre. Végre, hogy a bogumilok a Jézus nevét az ő -szertartásaikban így ejthessék ki «Ihzusz». Megengedték nekik.</p> -<p>Akkor aztán mondá Brankó a szövetséges vezéreknek:</p> -<p>– Már most csak azt kötöm ki magamnak, hogy én vezethessem a -magam hadait, s csatázhassak a warángokkal a bogumilok módja -szerint.</p> -<p>– Igen jó lesz; mi pedig majd harczolni fogunk a velenczések -módja szerint.</p> -<p>Azzal megitták a szövetségpoharat, Brankó megkapta a nehéz -erszény pénzeket a hadak felszerelésére s hazatért az apjához.</p> -<p>Az öreg knézt már akkor nemcsak a cselédjei szolgálták rosszúl, -hanem a lábai is. Egész nap a csatlósait szidta, s ha azok -elmaradtak, a fájó térdeivel veszekedett.</p> -<p>Még mindennap utána küldte az eltünt fiának, Tirimirnek a sült -ürüt a Bludár vizén. A csatlósoknak volt annyi eszük, hogy a husát -megették maguk s csak a csontját dobták a vízbe.</p> -<p>Nem félt már senki az öregtől, annyira, hogy a nagy varangyos -békák odamásztak az ülőhelye közelébe s onnan kuruttyoltak a -szemébe: tudták, hogy nehéz neki a helyéből felkelni, hogy velük -kergetőzzék. <span class="pagenum"><a name="Page_332" id= -"Page_332">-332-</a></span></p> -<p>De a mint Brankó hazaérkezett a junákjaival s felhordatta az -öreg elé a pénzes zacskókat: egyszerre meggyógyult annak a két -lába, még a dereka is kiegyenesedett. Hát még mikor az örömhireket -elmondta a fia! Le van már döntve az új Jeruzsálem. A tolvaj, -szökevény, áruló uskók nép vízbe fojtva, eltemetve. Ah be jól esett -a szivének! «Ezt az én Vuk fiam cselekedte! Az én szegény nyomorék -fiam! Azt tette, a mit a Hüvelycsik Palkó! összetörte a sárkányt -mázsás buzogánynyal! A Pilinkó! Mind megölte őket!» Halva még az -asszonyok is, a kik a rabszolgákhoz adták magukat. Hát az elszökött -leány, a «ki-ne-mondd-nevű!» Meg annak az elcsábítója? Börtönben -várják nehéz itéletüket. «Nehéz legyen nekik!» És a gyilkosok? A -waráng vérengzők? Solom királyfi! Ki van rájuk mondva az enyészet! -A Gerlibe velük? Oda, abba a nagy sziklasírba, a hova már annyi nép -utolsó maradványa el van temetve! A hol feküsznek egymásra halmozva -a cimberek, a liburnok, az antariátok, az avarok! Utánuk a -warángokat! Egy visító poronty ne maradjon utánuk!</p> -<p>Velencze és Raguza segít a nagy öldöklő munkában.</p> -<p>Erre a szóra az öreg még tánczra is kerekedett, hanem aztán, -hogy a lábába nyilalt a köszvény, ismét visszatért a józan esze; -elkezdte a dolgot birálgatni.</p> -<p>– Hát a mi jutalmunk mi fog lenni?</p> -<p>Brankó elszámlálta előtte a megállapított igéreteket.</p> -<p>Az öreg fokozatos jó kedvvel mondogatá: «jó! elég! sok!» Hanem -aztán, hogy a fia egyre nagyobb igéreteket sorolt elő, lefelé -hanyatlott a jó kedve, boszús lett; «ez már nagyon sok! ez már -hihetetlen!» Az utolsó igéretnél már csak fütyülni tudott, s mind a -két fájó térdét dörzsölte a tenyereivel.</p> -<p>– Hallod-e, Brankó fiam. Mondok neked valamit, el ne felejtsd. -«Igéret: adósság». A ki sokat igér, sokkal adós. A kinek én adósa -vagyok, azt én nem szeretem. A kit az ember nem szeret, azt nem -kivánja látni. Azért azt mondom te neked, hogy a mikor te a -velenczésekkel szövetségben <span class="pagenum"><a name= -"Page_333" id="Page_333">-333-</a></span> hadat kezdesz: egy pajzst -a melledre akaszsz, a másikat meg a hátadra!</p> -<p>– Ne félts te engem, öreg, mondá Brankó, magam is kötve hiszek a -komának.</p> -<p>Egy éj és egy nap alatt fel lett lármázva a környék s gyűltek a -törzsek harczosai közelből és távolból a mosszori vár alá. Ott a -völgyben ütöttek tábort, rögtönzött sátorok alatt, mindenik a maga -zászlóival. A várba nem hivták fel a vezetőket, nincs ott mit -keresni. Puszta rom ott minden.</p> -<p>Az öreg knéz felmászott a kőlépcsőkön a kiégett toronyba, -melynek a boltozata még tartotta magát gerendák nélkül is, onnan -nézte a vár aljában gyülekező hadat. A nagy erkély párkányát szépen -benőtte a bogáncs, a kigyószisz, meg a fekete üröm, jó árnyékot -adtak a vár urának, mikor a nap forrón odatűzött; kormos -gerendacsonkok szolgáltak ülőhelyül. A felfutó vadszeder savanyú -bogyóval nedvesítette a nyelvét, ha nagyon elepedt: még sem hagyta -el ezt a helyet, a honnan a gyülekező táborra láthatott; onnan -számlálgatá a kétszázával rendezett zászlóaljaikat: «egy csata, két -csata, három csata!» később aztán: «tíz csata, húsz csata, harmincz -csata!» Együtt volt már háromszor annyi harczos, mint a mennyit a -waráng férfisereg számít, s ezek is jó vitézek: bivalybőr -pánczélja, rézsisakja, teknő pajzsa van valamennyinek, kelevész a -kezükben, kétélű kard az oldalukon.</p> -<p>Csak a «jó időre» várnak, hogy megkezdjék a maguk módja szerint -való hadjáratot.</p> -<p>Az a jó idő, a melynek jöttére a bogumilok várnak: a bóra, az -északi szél.</p> -<p>A bogumilok haditerve az volt, hogy egy olyan hét napig tartó -északi orkán alatt a warángoktól lakott erdőket felgyujtsák.</p> -<p>A bogumilok erdőpusztítók.</p> -<p>A vandalok kegyelmesebbek voltak, mert azok csak az emberi -műveket pusztították el: a palotákat, a szobrokat; <span class= -"pagenum"><a name="Page_334" id="Page_334">-334-</a></span> a -patarénok az Istenkéz remekeit, az élőfákat irtották ki -haragjukban. Még ma is azt teszik morlák utódjaik, hogy ha -megharagusznak a szomszédjukra, éjszaka lefürészelik tőben az -olajfáit.</p> -<p>A pogányok, a mohamedánok nem tették azt soha.</p> -<p>Minden Istennel járó nép előtt templommal egyértelmű az -erdő.</p> -<p>Kivált ez a minden nemzetek vérével megáztatott ősrengeteg itt a -Bludár és a Branta között, a hol minden, a csatákban megfogyott -népmaradvány, mely hazát veszített, végső menedékére talált, -melyben még néhány évtizedig dicsősége emlékeit elsírathatta. Ezek -a hat-hét századot látott óriási tölgyek rejtik összeforradt -oduikban a vándor fajok minden honi oltárról elüzött bálványait, -aranyból, bronzból öntve, kőből kiábdálva, csontból kifaragva; az -összeboruló geszt őrzi, sűrű moha, páfrány takargatja Pérunt, az -oroszlánfejű istent; egymásra dőlt hársfa óriások alatt alszik -Khorsz, a mennydörgések istene; mély völgyszakadékban, hová a -szarvasok agancsaikat lehányni járnak tavaszkor, kussad a -Svantevit, a legtöbb szarvú bálvány s az avarok védistene, a Volos -belenőtt az élőfába, melyhez oda támasztották; s a viszhangadó méla -csendességben a megtagadott istenek sóhajtását hallja a -bujdosó.</p> -<p>S ezt az erdőt akarják felgyujtani!</p> -<p>A hol a tölgyek és bükkök országa végződik: ott felváltja -társait a veresfenyő és a szumakh, melynek illata, mikor a delelő -nap rásüt, a túlvilág légkörét sejteti a halandóval, s -odacsalogatja magához a délkör minden énekes madarait; míg -gyümölcsös ligetében apró majomsereg czivódik egymással, utolsó -képviselője fajának Európában. De lenn a völgy sötét mélyében a vad -bölény búgó szava harangoz, s a vad páva jajgat, a lombhullám -fölött, mint egy uszó hajó, suhanva végig; míg a szikláról aláhulló -zuhatag örök orgonaszava mondja egyre: «szent, szent, szent az Úr a -magasban!»</p> -<p>S ezt az erdőt készülnek felgyujtani. <span class= -"pagenum"><a name="Page_335" id="Page_335">-335-</a></span></p> -<p>Miért?</p> -<p>Mert ez az erdő hatalmas erőssége az ellenfélnek. -Ostromolhatlanabb minden sáncznál; dönthetlenebb a bástyáknál; ez -erdő védelme alatt a waráng ijászok és parittyások az egész -keresztes had ellen időtlen időkig megvédhetik magukat. Más -oldalról pedig meg nem közelíthetők. A Brantavölgy meredek -sziklafallal zárja el tartományukat, s a tengerpart felől, azokon a -sziklavágányokon, a melyeken a waráng harczosok szoktak -liburnáikkal hazatérni, az ellenséget lehengerített sziklákkal az -asszonyok és gyermekek is leseperhetik. Kiéheztetni sem lehet őket -itten, mint a körülzárt várban levőket, mert a pagony tele van -nagyszámú nyájaikkal, s vaddal bővelkedik a rengeteg, ingyen termő -gyümölcsöt, gesztenyét ontanak a vad fák; sziget ez a szárazföld -közepén; egy maroknyi vitéz nép elég, hogy tengert csináljon -körülötte megtámadója véréből.</p> -<p>És még sem tette azt soha egy ostromló sem, hogy felgyujtsa -magát a védő szent erdőt. Talált ki más furfangot.</p> -<p>A gallusok úgy győzték le e helyen az antariátok nemzetét, hogy -mérgezett bort küldtek nekik zsákmányul: hagymáz kinjaik közt -öldösték le őket; de az erdőt megkimélték.</p> -<p>A thrákok és szarmaták az ideszorított cimbereket hozzájuk -bocsátott szép nimphák árulásával ejtették meg: feláldozták értük a -leányaikat, de megőrizték az erdőt.</p> -<p>A scordiakat az avarok éjjeli tusában győzték le, saját nagy -veszteségük árán.</p> -<p>A liburnokat a velenczések úgy törték le, hogy az ő nemzeti -viseletükbe öltöztetett ellenséges hadat csempésztek közéjük.</p> -<p>Az avarokat pedig, bizanczi módra, egymás között veszítették -össze, s mikor azok legédesdedebb testvérharczban voltak, akkor -ütöttek rajtuk: úgy temették el őket a népek sírjába.</p> -<p>S mind e népek után még csak annyi sem maradt, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_336" id="Page_336">-336-</a></span> hivták -nyelvükön a «szerelmet», az «életet», a «halált». A mint a bóra -megindult a Vellebit felől, a bogumilok alászálltak a mosszori -hegyről a völgybe.</p> -<p>A néphit szerint van egy völgy a dalmata hegyvilágban, a melynek -mélyéből szokott előtámadni ez égi rém: a bóra; indulását előre -hirdeti a távoli zugás; az ég sötétkék szinű lesz, s a távol hegyek -mind közelnek látszanak; a szárnyas nép nyugtalanul kóvályog a -légben s lármásan keres menedéket. Előre tudják, hogy közelít a -bóra.</p> -<p>A bogumilok összefogtak negyven vad tulkot, azoknak a szarvaik -közé szurokba mártott rőzsekötegeket szorítottak; s aztán a -meggyújtott rőzsével a fejükön szabadon bocsáták. A megriadt tulok -a lángoló köteggel a szarvai között a széllel szembe nem futhatott; -mind a széllel ellenkező irányba rohant a warángok erdeibe, s ottan -igyekezett ösztönszerüleg a legsűrűbb bozót közé menekülni, hogy -kinzó terhétől szabaduljon. Ezzel felgyújtotta a bozótot, a melybe -menekült.</p> -<p>Egyszerre negyven helyen gyuladt ki az erdő; a többit megtette a -bóra.</p> -<p>Eleinte csak az alsó bozót kapott lángra; majd felfutott a tűz a -fák mohos derekain, a repkény és vadszőlő venyigéin s fellobbantá -az olajterhes lombokat. A bóra szította a lángot. Nemsokára -tengerré változott az, tengerré, mely fölfelé halad, -lánghullámokkal özönölve előre. A félezredes élőfák mennydörögve -durrantak szét a tűzben; a recsegés elnyomta a futó fenevadak, a -marhacsordák bömbölését és valamennyit túlordította a dühöngő -szélvész harsogása. Ez volt a pokoli dithyramb!</p> -<p>Az a vén ember ottan a mosszori vártorony erkélyén gyönyörködve -nézte ezt a Luczifernek való látványt!</p> -<p>– Tovább! Tovább! Fujjad jobban! kiáltozott a bórának. Fujjad, -hogy megpukkadj bele!</p> -<p>S a szövetségestárs megfogadta a biztatást; gyorsan, rohammal -hajtotta felfelé a lángokat a hegyoldalra; s aztán le a mély -völgyekbe. Elmult az éjszaka, világosabb lett <span class= -"pagenum"><a name="Page_337" id="Page_337">-337-</a></span> mint -nappal, a távol Vellebit ormai úgy ragyogtak, mintha maguk is -izzadnának. Az égő erdő lángtengere fölött elkezdtek tűzforgatagok -támadni, ezek is a szél menyasszonyai, minők a porforgatag, a -víztölcsér; csakhogy a tornyaik nem porszem és vízcsepp, hanem -szikra és zsarátnok; a forgószél égő oszlopokat sodort fel az égig, -melyeknek szétterülő üstöke hullócsillagokkal szórta tele a -világot, mikor két ilyen orsózva tánczoló tűzóriás összetalálkozott -egymást ölre kapva, mint egy vulkántorok, úgy lövelt fel az -égbe.</p> -<p>Embererő e pokoli hatalommal szembe nem szállhatott. A warángok -sorsa meg volt pecsételve.</p> -<p>Ezt nevezte Brankó vezér a maga módja szerinti -hadviselésnek.</p> -<p>Három napig tartott az erdőégés; ezalatt a dühöngő szélvész -végig hajtotta a lángtengert a warángok valamennyi hegyein, az égő -fenyők és szumakhfák füstjét messze elhordva magával, úgy hogy -egész az istriai partvidékig elterjedt a tömjénillat az óriási -oltárról, melyen egy egész nép áldoztatik meg.</p> -<p>Az erdőkből kivert marhák és vadállatok bőgése ezalatt oly -rémséges kardalt támasztott, hogy Raguzában éjente nem lehetett a -polgároknak békében aludni miatta. A medve, farkas, hiuz elbujt a -barlangba; a vad tulkok, a csordamarhákkal együtt, állati -ösztönüket követve, mind ahhoz a tengerszemhez menekültek az égés -elől, melybe a warángok rejték el a liburnáikat, s ott -összevegyűlve dámvaddal és bölénynyel, meghúzták magukat a víz -alatt, csak az ezernyi ezer szarvhordó fő látszott ki a -vízszinéről; ott rejtőztek el az alatt, a míg a szikrafelhők, a -zsarátnokfergeteg végig tombolt a fejük felett.</p> -<p>E világromlás alatt minden patak kiszáradt; még az a hegyi -folyam is, mely a warángok székhelyét körülfolyta.</p> -<p>Harmadnapra a lángtenger elérte a sziklapartot; a hol nem talált -több erdőt maga előtt, ott még tovább is pusztított a fenyőerdőben: -a szép szál lucz és bór, ha egyszer <span class="pagenum"><a name= -"Page_338" id="Page_338">-338-</a></span> meggyulad, végig ég, mint -a fáklya, de az északi hegyoldal már fekete volt: a tölgy, a bükk, -ha a koronája és a kérge leégett, ott marad elszenesedve; a hideg -szél, a hogy felszította, úgy el is nyomja a tüzet; azok az erdők -már csak füstölögnek.</p> -<p>És a bóra még egyre süvölt: negyednap van a legnagyobb -haragjában.</p> -<p>– Hallod-e czimborám, Tvarkó! mondá a negyedik napon Brankó a -főkapitányának. Nekünk ma rohamra kell mennünk. Ma még jó -szövetségesünk a bóra; a hamut, pernyét mind az ellenség szemébe -fujja. Ha késedelmeskedünk, a warángok támadnak meg minket a -leégett erdőn keresztül, s még keresztül vágják magukat -valamerre.</p> -<p>– Én megyek veled a pokolba is, mondá a junákok kapitánya; s ha -akarod, megfogom az ördögöt a szarvánál; de megmondom igazán, hogy -örömestebb harczolnék a kamenári hétfejű sárkánynyal, mint hogy -keresztül gázoljak ezen a még füstölgő erdőn, a hol ha a hátamra -kötök egy nyers berbécset, mire a tisztásra kilyukadok, kész -pecsenye lesz belőle.</p> -<p>– Segíteni fogunk magunkon. Minden junák nyers kecskebőrt kössön -a lábára; a füst ellen a száját eczetes kendővel kösse be; s a -pajzsát takarja be frissen vágott tulok irhájával, azt tartsa a -feje fölé.</p> -<p>– Megteszszük, ha parancsolod.</p> -<p>– Most pedig futtass egy követet a velenczések vezéréhez, hogy a -míg mi szemben támadunk a warángokra, ő a maga vitézeivel lábtókon -mászassa meg a sziklavágányokat a tengeri oldalról, s fogja az -ellenséget hátba.</p> -<p>A parancs végre lett hajtva.</p> -<p>Brankó vezér maga adta meg a példát a junákjainak, hajító -kelevézét és pajzsát ragadva, hogy a leégett erdőbe betörjön.</p> -<p>A föld még izzott a lábaik alatt, a holt szén recsegett, a hamu -még szikrákat vetett fel minden lépés nyomán, s <span class= -"pagenum"><a name="Page_339" id="Page_339">-339-</a></span> a -füstölgő fatörzsek keserű bűze fojtotta a torkaikat; de azért -merészen haladtak az erdő mélyébe.</p> -<p>Nem Isten temploma: a pokol temploma volt az már.</p> -<p>A félezredes óriások koromfeketén, lombok nélkül, lecsonkult -ágakkal, melyek, mint a kétségbeesés karjai merednek szerteszéjjel; -olyanok, mintha egy végtelen palota oszlopai volnának, melynek már -nincs teteje. Egyes tömpölyökben még tánczolt a veres láng, a hová -a fenyőkből kifőtt szurok összefutott s a végig ledőlt faderék, -hosszában fekve lángolt: azt nem olthatta el a szél; úgy kellett a -tüzet elfojtani ráterített nyers bivalybőrökkel. S mentül tovább -haladnak az erdőbe, a hőség annál fullasztóbb lesz. De panaszkodni -nem lehet; minden arcz alsó része be van kötve eczetbe mártott -kendővel: lélekzetet csak azon keresztül lehet venni; a ki -megszólal, azt megfojtja a füst. Egy-egy odvas fa, mely belülről -kiégett, ropogva dől ki tövéből, a hány élőt maga előtt talál, -ugyan eltemeti. A rézsisak és a pajzs égetni kezdi a koponyát és a -vállat.</p> -<p>Csak előre!</p> -<p>A mint az erdő közepét már elérték, kezdenek a zárt sorok -bomlani; egy-egy vitéz kidűl és ott marad. Csak előre! Innen már -visszatérni is veszedelem. Találnak tisztásra. Ottan megpihennek. -Az ott valami karám volt. Körülpalánkolt tér. Egész juhnyáj hever -ott, egymáshoz szorongva. Meg vannak mind sülve szépen. Jó ebéd az -ostromló seregnek. Itt már leoldhatják a kötelékeket arczaikról: a -füst a fejök felett száll el. Hanem a csergedező patak ponorja -szárazon tátong; egy csepp víz nincs benne; még a fenekén lakó -eskarapok is oda vannak száradva a sziklákhoz.</p> -<p>Tovább! Előre!</p> -<p>… A waráng nép, a mint az erdőket maga körül felgyújtva látta, -megérté, hogy halálra van itélve. Isten itélete, vagy ember -itélete, meg kell előtte törni.</p> -<p>Minek is az élet, ha nincs többé erdő? <span class= -"pagenum"><a name="Page_340" id="Page_340">-340-</a></span></p> -<p>Nincs a világon hely a számukra többé.</p> -<p>A tengeren át nem menekülhetnek a liburnáikkal, mert azt a -velenczei és raguzai hajóhad tartja zár alatt. Itt kell bevárni -napjaik végét.</p> -<p>A pusztító tűz házaikból is kiűzte őket, városuk porrá égett; a -kis folyam, mely kertjeik között elfutott, a tengerszemhez -bújdosva, a nagy tűz alatt medre fenekéig kiszáradt, három nap óta -nem volt már a szomjukat mivel csillapítani. Házi barmaik -elfutottak szerteszét, egy tejelő állat nem maradt a gazdájánál. A -gyermeknép éhezik s nincs mivel biztatni.</p> -<p>Leégett városukon túl terül el a sziklákkal borított fensík, -melyen túl a hegyoldal abba a mély ismeretlen völgybe hanyatlik -alá, a melynek «gerli» a neve. Ezen a kopár téren vannak -összegyülekezve valamennyien, férfia, asszonya, gyermeke.</p> -<p>Solom vezér tartja fenn közöttük a rendet.</p> -<p>Apja halála után őt kiáltották ki fejedelemnek.</p> -<p>Az ifju hős még nem tett le a szabadulásról. A mint az északi -szél alább fog hagyni, zárt hadirendben keresztül tör az égett -erdőn, s utat vág magának fegyverrel valamennyi ellenségen -keresztül.</p> -<p>Hallgattak rá és tűrtek.</p> -<p>Még várni kell, mert a vihar szembe hordja a pernyét, a -harczolók megvakulnak tőle.</p> -<p>Ámde az esküdt ellenség nem várt az ő idejükre, a bóra az ő -szövetségese volt.</p> -<p>Alkonyra járt az idő, a szélvészes ég biborvörösben égett, -mintha még most is az égő földet tükrözné vissza, a midőn felzúdult -az égett erdőből a közelgő bogumil sereg csataordítása. Előtte járt -egy fekete felhő, a léptei nyomán felvert szénpor, mit a szélvész -gomolygatva hajtott az egy tömegbe gyűlt warángok felé.</p> -<p>A közelgő ellenség láttára iszonyú visítás tört ki a warángok -csapatjából, némely asszonynép erőszakosan kiszakítá magát a -férfiak sorai mögül s eléje rohant az ellenségnek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_341" id="Page_341">-341-</a></span></p> -<p>Miért rohannak? Mit akarnak?</p> -<p>Azért rohannak, mert szomjaznak, s a szomj őrültté teszen. Azt -teszik, hogy ketten-hárman megrohannak egy bogumil harczost; egyik -a karját kapja el, másik a lábszárát szorítja át, míg a harmadik a -fejét öleli magához, s késsel felhasítják az ereit; úgy iszszák meg -a vérét. Nem törődnek vele, hogy az ő testüket is átfurja kard, -lándzsa, csakhogy a szomjukat elolthatták egyszer, a százszoros -szomjat.</p> -<p>Felséges kezdete egy népirtó harcznak, a hol az ellenséget azzal -köszöntik, hogy a vérét iszszák!</p> -<p>Az Eumenydák örjöngése következett: férfi, gyermek, asszony, -késsel, nyillal, szekerczével rohant a tusába s küzdött, vakmerően -esztelenül, míg agyon nem gázolták, csoportokban, gomolyonkint, -egy-egy csoportból lassankint egy halom vált; egy vonagló halom, a -hol waráng és bogumil egymáson hevert, még haldokoltában sem -bocsátva el egymást.</p> -<p>Csak egy zárt harczvonal küzdött a középen. Ötszáz waráng vitéz -a javából Solom vezetése alatt.</p> -<p>Régi harczmodorukat vették elő, a hogy szoktak tulnyomó -ellenséggel szembeszállni. Félkört alakítottak magukból, melynek -két vége a meredek gerli párkányára támaszkodott. Minden harczos -hozzákapcsolta a rézöve lánczánál fogva magát a fegyvertársához; -egyik érczpajzs a másikat érte. A hátuk mögött hagyott térben -voltak az asszonyaik és a gyermekeik.</p> -<p>Solom mögött ott állt a két ifju felesége; a Darinkának volt egy -hat éves fia, a ki már nyilazni tudott: a másik asszony még -szoptatta a kicsinyjét; az nem vehetett részt a harczban.</p> -<p>Ezt a félkört ostromolta kétezer bogumil, minden waráng vitézre -jutott négy ellenség. Azok meg három csapatban jöttek; egyik a -középnek, kettő a két szárnynak. Mindegyik csapat háromszöget -képezett, az utolsó sorok nyomták az elsőket előre, mintegy éket -furva az ellenálló <span class="pagenum"><a name="Page_342" id= -"Page_342">-342-</a></span> félkörbe. De az érczkaraj erősen -tartotta magát s letörte a háromszög élét tizediziglen. De végre a -két széle megtört a tulerő alatt, s akkor az egész hadtest -kénytelenült hátrálni a gerli meredélye felé.</p> -<p>Solom egy szót kiáltott társainak, a mire azok csendesen kezdtek -hátrahuzódni a meneteles gerli oldalára.</p> -<p>E meredeken a háttal a mélység felé fordultnak előnyösebb a -helyzete a tusában, mint a szemben levőnek, mert ő egy-egy kiálló -kőben, bokortövében megvetheti a sarkát s ha térdre bocsátkozik, -egész testét védi a hosszú pajzszsal; ellenfele pedig csúszik a -száraz füvön, bizonytalanul lép, s a térdei ki vannak téve a waráng -paizsok élének. Itt vesztettek el a bogumilok legtöbb vitézt. A -gerli meredek oldalán többé nem folytathatták a háromszögben -előnyomulást, mert attól tartottak, hogy ha a tömeg lökésével a -warángok csatalánczát megtörik, ők maguk is utánuk bukfenczeznek -alá a mélységbe; a csúszós avar lejtőn alig csenevészik itt-ott -egy-egy borókacserje, a miben meg lehessen kapaszkodni. Kénytelenek -voltak ők is hadsorban verekedni ellenfeleikkel. S ekkor kitünt a -warángok előnye ellenfeleik fölött. Ők, a meztelenül harczolók -gyorsabban, ügyesebben vívnak nehéz fegyvereikkel, a két bárdú -fejszékkel, mint a nehéz bivalybőr pánczélt viselő szarmaták -kardjaikkal és kelevézeikkel, s a kettős félhold alakú érczpajzs -gonosz támadó fegyver volt bal kezükben, melylyel a tusakodó társ -térdét megsebezték, az ő sűrű hajbozótjukat nem járta meg a kard, s -az ő csákányaik áttörtek a bogumilok réztutyiján.</p> -<p>Brankó ekkor kiválasztotta vitéz junákjai közül a legedzettebb -harczosokat, s azoknak a századait hosszú arczvonalba állítva, maga -rohant az élükön az ellenálló warángokra. Egy zászlóaljat Tvartkó -kapitánynyal hátrahagyott, azt adva alvezérének utasításul, hogy -«elől is, hátul is szemed legyen!»</p> -<p>(Elől voltak a warángok, hátul a velenczéseket lehetett várni.) -<span class="pagenum"><a name="Page_343" id= -"Page_343">-343-</a></span></p> -<p>Azzal ő maga kezébe kapva lángalakú pallosát, neki vezette a -meredélynek a csapatját.</p> -<p>Ráismert a warángok ifju fejedelmére nemcsak arany -fejabroncsáról, de még inkább arról, hogy annak a lábainál hevert a -legtöbb megölt junákja.</p> -<p>– Hejh, te méregkeverő gyilkos! kiálta Solomra. Testvéreim -megölője! Állj elém, ha van szived Az én nevem Brankó: a -boszuálló.</p> -<p>– Jó, hogy magaddal hoztad a koporsófödeled! kiálta vissza -Solom, a bogumil vezér hátahoporjás teknőalakú vértére példázva. -Dióhéjt is tettél a fejedre? Hozd ide! Feltöröm.</p> -<p>S aztán beszélt tovább egymással a pallos és a csatabárd; az -egész harczvonalon csattogott a fegyver az érczpajzsokon, mintha a -cyclopsok kovácsműhelyében dolgoznának vásári munkán, egyik -embertömeg a másikon feküdt. Nem gondolt már senki az életével, -csak az ellensége halálát óhajtá.</p> -<p>Ekkor egyszerre sűrű fekete porfelleg omlott onnan felülről a -küzdőkre alá, hogy elvakult bele mindenki, s nem látta többé, hová -üt? Az ellenségek olyan közel voltak szorítva egymáshoz, hogy nem -vehették a fegyvereiknek hasznát többé. Valami megnevezhetlen, -kitalálhatlan erőszak taszította őket együtt aláfelé. Az asszonyok -sikoltozva ragadták gyermekeiket az ölükbe, mintha jobban esnék úgy -együtt a halálba rohanni. Solom fejedelem elvetette karjáról -széthasogatott pajzsát, eldobta csorbára vert harczi szekerczéjét, -s halálos haraggal ölelte át derékon óriási ellenfelét. Nem akart -már győzni, csak magával rántani le azt is a sírba. Társai is mind -hasonlót tettek, az egész waráng csatárláncz mind ölrekapott -ellenesével: a fekete forgószél vakká tette valamennyit s valami -pokolbeli zűrhang, mely onnan felülről jött, mintha az ördögök -röhögése volna, süketséggel verte meg füleiket; nem látott, nem -hallott, nem érzett többé senki.</p> -<p>Vadállattá vált minden ember, marta, harapta, tépte <span class= -"pagenum"><a name="Page_344" id="Page_344">-344-</a></span> -egymást; a letepert vitéz a Szentháromság Istenét hivta segítségül, -aztán hivogatták a régi isteneiket, a ledöntött bálványokat, -utoljára átkozták valamennyit; egy pokolhódító káromlás hangzott a -fekete porfelhő közül.</p> -<p>Brankó, az óriás, neki feszíté a lábát egy borókatörzsnek, hogy -fentartsa magát ellenfele ádáz tusája ellenében, de Solom vezér kis -fia felkapta az apja kését s azzal vagdalta el a bozót gyökereit: a -borókafa ingott, hajlott, recsegett a kettős teher alatt.</p> -<p>S az a kitudhatlan erőszak még nehezebben feküdt a küzdő -tömegekre.</p> -<p>… Az történt a küzdők háta mögött, hogy a velenczések -felhatoltak a sziklavágányokon a warángok telepére, egész odáig, a -hol azoknak a liburnái voltak a tengerszem fölött elrejtve. A víz -szine tele volt szarvas állatfejekkel. A velenczések felgyujtották -görög tűzzel a vizen lebegő dereglyéket s arra az egész felriadt -állattömeg rohant ki a vízből, az erdőbe nem futhattak, mert az még -akkor is égett, hanem neki zudultak a fensík mentében az elhagyott -mezőnek, az elhamvadt vetéseknek, ezeknek a rohama verte fel azt a -fekete szénporfelhőt, a mit a szél a harczolók szeme közé sodort, -ezeknek a bömbölése volt az a dæmoni chorus, a mely azokat -elkábítá.</p> -<p>A veszettül rohanó szilaj csordák útjukban találták Tvartko -kapitány hátvédül hagyott csapatjait. Azoknak a dárdái pozdorjává -törtek a vad bölények koponyáin. Hátulról a görögtűz perzselte a -bőszült állatok inait, rohantak, a merre nyílt út volt előttük. Az -utóhad is bele lett szorítva a gerlibe, az állati lavinát emberi -erő fel nem tartóztathatta.</p> -<p>A vad csorda oda is utánuk rohant, akkor aztán omlott alá waráng -és bogumil és fenevad, egymáson keresztül hömpölyögve, -feltarthatatlanul! egy élő görgeteg, ezernyi kialvó élet, halandó -test, halhatatlan lélek, veszendő pára; istenhivő és istentagadó, -bűnös, ártatlan, angyal és ördög és barom, összegomolyodva, le a -mélybe a népek sirjának <span class="pagenum"><a name="Page_345" -id="Page_345">-345-</a></span> a fenekére! Vannak ott már sokan… A -fekete porfelhő követte őket csendesen alászállva szemfödélnek… -Alant már néma volt minden…</p> -<p>És így egy füst alatt kettőnek lett vége, a warángnak is, meg a -bogumilnak is.</p> -<p>A velenczéseknek meg ez volt a maguk harczolási módja.</p> -<p>S ezzel két feladat lett elintézve, a boszu az ellenségen, s a -fizetés a szövetséges társnak.</p> -<p>Ezt nevezték velenczei taktikának.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A mosszori knéz sokáig várta vissza a diadalútra eltávozott -fiát, az óriást, vítéz junákjaival. Várta, hogy mikor hozza már a -levágott waráng fejeket, a mik az új várfalakat fogják ékesíteni? -aztán a kincseket, az elpusztúlt új Jeruzsálemből? a rabbátett -asszonyokat? az igért hevéreket, a kik az aranybányát ujból -helyreállítják? Többet álmodott már, mint ébren volt. Mikor álmából -felriadt, a fia nevét kiabálta. «Hej Szlon! hej Tirimir! hej -Brankó! hol vagytok? mégis alusztok? Lám a Vuk már dolga után jár!» -Aztán elnézte egész nap a palotája küszöbén ülve, hogy utazik végig -a porondon hosszú egyenes sorban egy hangya nemzet vándorserege -egyik hangyabolytól a másikig, azokat számlálta szemenkint; mikor -kétszázig ment, akkor azt mondta, «egy csata». Estig megszámlál tíz -csatát, húsz csatát, harmincz csatát. Jönnek, mennek. Hát amazok -mért nem jönnek vissza? Azokat is így látta a torony erkélyéről, -hangya-apróságban a távol fekete erdőbe sorban elügetni, «egy -csata, két csata;» mikor térnek vissza? A küszöbe alján nőtt ki egy -nagy bogácskóró, az az ő kalendáriuma; nagy gombos fejei előjönnek -a tüskés levelek közül, kivirulnak, elhervadnak, pelyhes maggá -érnek, a repülő mag szárnyra kel, elszáll a levegőben, a száraz -vaczok ott maradt és a Brankó még sem jő vissza. <span class= -"pagenum"><a name="Page_346" id="Page_346">-346-</a></span></p> -<h2>A HÁROM MÁRVÁNYFEJ.</h2> -<p>Az ősz Boboli Pétert egyhangulag választá meg Raguza új -rettorénak. A Damiani párt félrevonult; a kik vétkeseknek érezték -magukat, elmenekültek. Az egész pregadi tanács újra lett -választva.</p> -<p>Legelső feladata volt a tizek tanácsának itéletet tartani a főfő -bűnösök, s azoknak koronázott fejedelme, János király fölött.</p> -<p>Egyszerre állíták őt a két feleségével együtt a legfelső biróság -elé.</p> -<p>Boboli Péter, a rettore, volt az elnök, Bennessa Pirro, a -sindaco, olvasta fel a vádlevelet.</p> -<p>– Lovag, patricius Boboli János, más néven Canavelli poéta, más -néven Frater Aktæon, más néven Asmodái ördög, más néven János -király, vádoltatol, miszerint:</p> -<p>rablókézzel elragadtad a feketegyi fejedelem eljegyzett aráját -és minden kánonok, impedimentumok és prohibitiok ellenére -feleségeddé tetted;</p> -<p>a mosszori knéz várát, czinkosaid által felgyujtattad, fiát, -hadi népét elébb borral megmérgeztetted, aztán leöletted;</p> -<p>varázslói hatalommal keresztül hoztad a poklokon és minden föld -alatti mélységeken át a veled szövetséges uskók gonosztevő -faját;</p> -<p>ördögi csábalakban legyőzted az angyal képviselőjét s elragadtad -kigyói hizelgéssel Éva kezéből a pálmát;</p> -<p>bűnös szerelmet gyujtottál a szent szüzek fejedelemasszonyának -szivében, s az ártatlanságot megejtetted;</p> -<p>a nagyravágyás ördögét felébresztetted az egyház szolgájának, a -felszentelt patriarchának elméjében;</p> -<p>ellenpápát kiáltottál ki szent Péter valódi utódja ellenében, -kit Rómában a szent cončsilium emelt uralkodói székébe; -<span class="pagenum"><a name="Page_347" id= -"Page_347">-347-</a></span></p> -<p>uj hæresist támasztottál, veszedelmesebbet minden eddigieknél, -mert dogmává emelted benne a többnejüséget;</p> -<p>várost építettél, mely a tolvajoknak, csalóknak és hamis -bukottaknak menhelyül szolgált;</p> -<p>megkeresztelt népet a bálványimádásra visszatérítettél;</p> -<p>templomainkat megfertőztetted hamis profétasággal;</p> -<p>háboruságot támasztottál közöttünk és szövetségeseink között, -melynek áldozatul estek számos derék hajók, vitézek és -hajósnépek;</p> -<p>okozója lettél két vitéz keresztyén nemzet végkiirtásának, egy -egész tartomány elpusztulásának.</p> -<p>– Ime, tizenhárom vádpont! Tagadhatsz-e egyet is belőle?» -kérdezé a rettore.</p> -<p>– Egyet sem tagadok.</p> -<p>– S mit tudsz ennyi nehéz vád ellenében felhozni a -védelmedre?</p> -<p>– Azt, hogy szerettem.</p> -<p>– Szerelemért követtél el annyi végtelen bűnt?</p> -<p>– Megérte az árát! Lehoztam magamnak a paradicsomot az égből. -Hét évig voltam olyan boldogságban, a milyent az üdvözültek nem -ismernek, s az istenek irigyelnek!</p> -<p>Boboli Péter egy intésére hirtelen fejére rántották a sbirrók a -vádlottnak a bőrcsuklyát, hogy több ily szentségkáromlás el ne -hagyhassa a száját.</p> -<p>Aztán kimondta rá a tizek tanácsa az itéletet.</p> -<p>Frater Aktæon és két bűntársa, soror Kekharizméne és mater -Lubomira Raguza főpiaczán a nép láttára bárd alatt veszítsék -fejüket. Legelső legyen a bűnhödésben a knéz leánya, utána a -Damiani leány, a főbűnös nézze végig kedvesei fejének -legördülését.</p> -<p>Azoknak még ott a vérpadon is az volt utolsó szavuk -egymáshoz:</p> -<p>– Szerettelek, szeretlek, szeretni foglak!</p> -<p>A véritélet végrehajtása után felhivatta magához Boboli Péter -Raguza hires kőfaragóját, a gyorskezéről nevezetes Florenczi -Odoardo Fa Prestot. <span class="pagenum"><a name="Page_348" id= -"Page_348">-348-</a></span></p> -<p>A rettore előtt, a nagy alabástromasztalon ott állt pompás ezüst -tálczára téve három levágott fő, egy férfi és két asszony -fejei.</p> -<p>– Odoardo Florentino Fa Presto, szólt Boboli Péter. Most tégy ki -magadért, mutasd meg művészetedet. Végy mintát e három fejről s -készítsd el azokat márványból, egymás mellé állítva, a hogy itten -állnak. Az árát te szabd meg munkádnak. Műved az északi kapu -homlokzatát fogja ékesíteni, melynek eddig Damiani kapu volt a -neve.</p> -<p>Attól fogva a három márványfej kapujának nevezték azt.</p> -<p>Ez a három márványfő még most is látható Raguzának egyik -kapuján, s mindenki tudja a történetét. (A másolata terra cossábul -nálam is megvan.)</p> -<p class="center">«<i>Disputa.</i>»</p> -<p><i>Kritikus.</i> Ez volt aztán a tömeg-gyilkolás! Herculanum és -Pompeji pusztulásához hasonló. De ezekből legalább szabadulhatott -el hírmondó, a ki leírja a többiek veszedelmét. Ámde Raguza még -most is áll, ha nem is hatalmas köztársaság többé; – ilyen -monumentális szerelmeskedésnek nem lehetett nyom nélkül elenyészni; -már pedig a kik eddig a dalmata partokat beutazták, a régi időkben -De Fortis apát, Schulenburg admirál, az újabban Paton, Wilkinson, -Noe, Yriarte, és Karacsay Tivadar, e regényes helyekről nem tesznek -semmi említést.</p> -<p><i>Szerző.</i> Annak az oka egyszerűen az, hogy azóta az egész -táj képe megváltozott. Először is a velenczei uralom alatt a -dalmata hegységek meg lettek fosztva őserdeiktől. Velencze nem -csupán a saját hajóhadát építette azoknak a fáiból, hanem még a -török szultán hadihajóihoz is onnan szolgáltatta jó pénzért az -anyagot. A legszebb szálfákat elhordták a velenczei Lido -czölöpzetének, melyet a tengeri furdancs minden tiz év alatt úgy -összeőröl, hogy meg kell újítani. A fenyőfákat halomra vágatták és -szurkot főzettek belőlük, s mikor már le voltak tarolva az erdők, -akkor odatelepítették a tengeri harczok alatt összefogdosott -<span class="pagenum"><a name="Page_349" id= -"Page_349">-349-</a></span> mindenféle népzagyvalékot, a mór -kalózokat, s ezekkel hajtatták végre a pusztítás nagy művét; -kiszedették a földből a levágott fák töveit, gyökereit s gályateher -számra szállították át tüzelőnek Velenczébe, s hogy még aztán -valamikép az elhullott magból se támadhasson új erdő: ráeresztették -a kecskenyájakat; utoljára bevégezte a pusztítás munkáját a bóra, s -a növényeitől megfosztott földet leseperte a sziklákról, s támadt -az egykori paradicsom helyén a rettenetes Karst. – De a legnagyobb -csapás, mely Raguza hajdani dicsőségét romba temette, az a nagy -földrengés volt, mely 1667. ápril 6-án éjjel oly rögtöni rohammal -kezdődött, hogy a ledült paloták omladékai alatt hatezer ember -lelte halálát. Székesegyház, kápolnák, kolostorok egy kőhalmazzá -váltak egyszerre, s azok között hevert Roland szobra, oroszlánszívű -Richárd érczemléke; egy óriási sírhalommá lett a pompás város, -melyből napokig szállt a magasba az élve eltemetettek jajkiáltása. -S mintha minden elem összeszövetkezett volna, a földrengéssel -együtt jött a typhoni vihar; a romhalmazban tűz támadt, s az óriási -katafalkból lett egy titáni máglya: ott hamvadt el évszázadok -dicsősége. A mi megmaradt, azt elhordták a szomszéd hegyekből -odacsődült uskókok. – Az egész catastrophát borzalmas élethű -részletekkel írta le Damm Jakab, hollandi consul, ki épen akkor -követségbe érkezett oda, s egész kiséretéből maga egyedül menekült -meg egy nyomorult bárkán. Az ő adataiból szerezhetünk fogalmat e -világváltozásról. A tenger egyidőre lefutott a kikötőből, úgy hogy -a gályák mind a zátonyon feneklettek meg, aztán megint olyan -rohammal tért vissza, hogy leszaggatta a hajókat horgonyaikról s a -parthoz vagdalta. A szárazföldön pedig egész hegyek sülyedtek el, -melyeknek a helyén most tavakat találunk; folyamok, melyek a -tengerbe ömlöttek, utat vesztének s földalatti mélységekbe zuhantak -alá; itt egy völgy lett sziklákkal betemetve, amott a hegygerincz -hasadt ketté s új völgytorkolatot nyitott. S ez a földindulás -eltartott <span class="pagenum"><a name="Page_350" id= -"Page_350">-350-</a></span> nyolcz napig. A mostani Raguza, a hogy -az áll, a földrengés pusztításai után lett fölépítve. Annak a -tizenhét templomnak a köveit, a melyekben a daviditák tanait -hirdették, ma is megtaláljuk a Raguzát körítő bástyafalban, a hogy -a dombormű ékítmények töredékes maradványai, s elkopott feliratok -betüi bizonyítják.</p> -<p><i>Kritikus.</i> Radikális kura! Égszakadás, földindulás! Tehát -ezért nem maradt nyoma többé az új Jeruzsálemnak, meg a mosszori -aranybányának; s nagyon természetes, hogy Nabukodonozor -melegvízforrása is ennek esett áldozatul. Csodálatos, hogy ennyi -kőemlék közül épen csak annak a három márványfejnek kellett mind e -mai napig megmaradni. De ha ez megmaradt, akkor a hozzá kötött -legendának is fel kell valahol tartatnia. Nem elégíthetné ki a -szerző az olvasó kiváncsiságát a kétségtelenül kezében levő -történelmi adatok közlésével?</p> -<p><i>Szerző.</i> Ha kivánják tőlem, megtehetem; ámbár ez esetben -azt ismételem, a mit a franczia hajóskapitány tett, a ki a lőporát -megosztotta az angol ellenfelével, hogy az is lövöldözhessen ő rá. -Azonban őszinte akarok lenni, s előadom a docékat. Ezeket az én -tudós collegám, Thallóczy Lajos, a bécsi országos levéltár -igazgatója, szedte össze Raguzában, s ő volt szíves azokat nekem -regénytárgyul kiszolgáltatni, a hogy következnek.</p> -<h2>A HÁROM KŐFEJ.</h2> -<p>Raguza éjszaki kapuja fölött, a gravosai út felől, kisded -alakban, egy négyszögletes márványlapon három domborművű fej -látszik. Közepén egy bozontos hajú, egyenes orrú, kemény arczvonású -barátfej; jobbról balról egy-egy szelid kifejezésű apáczafej. -Kétféle hagyomány regél erről: irásbeli és szóbeli. Az irásbeli -hagyomány, mely a dominikánus kolostor egyik codexében maradt meg, -(1615-ben kelt) kétféle versiót említ. <span class= -"pagenum"><a name="Page_351" id="Page_351">-351-</a></span></p> -<p>Fráter Vjekosláv a XIV. században élt a raguzai dominikánus -zárdában. Kegyes, istenfélő ember volt, egyetlen szenvedélye a -könyvek s az imádság.<a name="FNanchor_3" id= -"FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a></p> -<p>Szorgalmasan irta a szent atyák műveit, szépen festett. Történt -azonban, hogy sok copisalni valója lévén, panaszkodott a priornak, -hogy nem győzi az initialisok kifestését. Prior Aleardo úgy -segített rajta, hogy a szépen leírt codexeket átküldötte a clarissa -apáczákhoz, kiknél akkor a betüfestés nagyban cultiváltatott -légyen. Sour Teresa és Sour Anna két unokatestvér voltak a -betüfestés mesterei. Fra Vjekosláv codexei ezekhez kerültek. A -művészek kiváncsiak lettek egymás személyére. Először csak titkos -irásjelekkel érintkeztek, majd légyottot adtak egymásnak a -templomban. A szent barát egy művésznő helyett kettőt talált a -légyotton. Et cognitionem factus, huncinde sæpius convenire eos -dicunt. Vjekosláv megváltozott, kerülte, ha csak szerét tehette a -közös imagyakorlatokat, nem dolgozott, gyakran beszélt hajósokkal, -priorja nem tudta, mi baja lehet. A két istentelen apácza -megbabonázta. Mindig együtt voltak. Szent Bertalan éjszakáján, a -két apáczának hült helyét találták. Keresték mindenfelé őket, nem -találták. Azonban Fráter Vjekosláv is hajós ruhát öltve, elszökött. -Bárkát fogadtak, hogy majd az éj leple alatt leszöknek az arnauták -földjére. De vihar támadt s reggel ott találta mindhármukat a parti -őr, kétségbeesve, összefogódzva a bárkában. Ismerte őket, de nem -segíthetett rajtuk, a révfőnök (capo del porto) utasítása szerint -jelentést kellett tennie. Bevitték őket a tanácsházához. A -szerzetesek nem akartak ez istentelenekről tudni semmit. Törvényt -látott hát felettük a tanács. Nem vallottak egyebet, mint hogy -szerették egymást. S a két apácza egyetértve <span class= -"pagenum"><a name="Page_352" id="Page_352">-352-</a></span> -szemérmetlenül megvallá, hogy mindkettőjüké volna a «frate nero» s -hogy ők meghalnak érette. Vjekosláv megadással tűrte sorsát. -Kivégezték őket, előbb Sour Annát, aztán a barátot, végül Sour -Terezát. És meggyóntak mindhárman, egyéb kegyelmet nem kérvén, csak -hogy megcsókolhassák egymást, mielőtt a bakó hozzájok érne. A nép -sajnálta őket, kiásták őket a bűnösök temetőjéből s bedobták a -tengerbe, hogy a delphinek tündére segítsen kinjaikat elviselni. -Fejeiket azonban a tanács kiszegeztette, elrettentéseül azoknak, -kik több asszonyt szeretnek, s miután elrothadtak, márványba -vésette. Prior Aleardo könyveit azontúl nem festette a clarissáknál -és szomorú ember volt élte végéig és megtiltotta, hogy beszéljenek -a szegény Vjekoslávról.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A másik irásbeli hagyomány rövidebb.</p> -<p>Stracimir albán királyfi beállott barátnak; két szeretője volt, -akik egyakarattal clarissák lettek. Stracimir csak később tudta -meg, kik azok a szűzek, kik mindig nyomában járnak. Szerették -egymást, míg el nem árulták őket. A tanács kivégezteté őket.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A szóbeli hagyomány ezt tartja.</p> -<p>Sandal Hranič híres herczegovinai vajdának fia, Milos, – apja s -családja patarén (bogumil) hiten lévén – belészeretett egy -pásztorleánykába, ki egy barát-klastrom jobbágy emberének leánya, -buzgó katholikus vala. A leányka megtérítette Milost, ki apja ellen -pártot akart ütni, letaszítani őt a trónról s a pápa uralmát -szilárdítni meg a vidéken. Ugyancsak a vén Sandal udvarában -növekedett Lokris, Balsa arnót herczeg tüzes leánya, a ki szerette -Milost, de buzgó patarén volt s nagyravágyó. Birodalmat akart -alakítani az adriai tenger mentén, császári koronát <span class= -"pagenum"><a name="Page_353" id="Page_353">-353-</a></span> -óhajtott fejére, leverni a törököt s uraltatni magát a keleten. -Erre kellett neki Milos. Milos az elégedetlen hegyi törzsek élére -áll, de apja cselt vet neki s a pásztorleánynyal együtt elfogatja. -Mint lázadót, ökörbőrbe akarja bujtatni őket s úgy tűzre tétetni. -Ekkor Lokris odalopódzik a foglyokhoz, kihallgatja bús éneküket s -kiszabadítja őket.</p> -<p>Azt az ajánlatot teszi erre a pásztorleánynak, érje be Milos fél -szívével. A vitát Milos úgy oldja meg, hogy mindkettőt szívébe -zárja, megfér ott mindkettő együtt. Lokris s a pásztorleány erre -tündérei lesznek. Megérkeznek Raguzába, hol apjának a kémei már -várakoznak rá. Lokris erre is gondolt s a leányok apáczáknak mennek -a clarissákhoz, Milos dominikánusnak. A két leány csakhamar -megnyeri a priorissa szívét, Milost meg priornak teszik meg, -kitudván herczegfi voltát. Így éltek ők teljes boldogságban.</p> -<p>De Lokrist nagyravágyása emészti; kémeket fogad fel s Nápoly -királyát izgatja, jöjjön Raguzába és segítsen leverni a -herczegovcz, fekete hegyi s dalmát, meg albán törzseket, elismeri -hübérurának. Nápolyban van egy régi imádója, ki Lokrisért még -mindig rajong s rábírja a királyt, hogy egy kis hajóhadat küldjön a -gravosai révhez.</p> -<p>Raguza követei azonban rájönnek ez üzelmekre. Figyelemmel -kisérik a három szeretőt, kikkel Lokris azt a hírt hiteti el, hogy -a nápolyi király országot akar nekik adni, azért küld érettük. A -raguzaiak felbőszültek, mert mint vendégeket fogadták őket s most -veszélybe dönti a köztársaságot egy hóbortos apácza. Lokris -bárkákat fogad s ráveszi Milost s a leánykát, hogy éjjel kimennek a -tengerre csillagot nézni s fogadni a nápolyi izenetet. Vesztükre, a -nápolyi bárkához közel elfogták őket mind hármat. Halálukat a mese -is úgy beszéli, mint a legelőbb megirt irásbeli hagyomány. – «Egyek -a halálban» – «Nagyon szerették egymást; Isten úgy segélje őket.» – -«Vigyázz leány, ne hogy úgy járj, mint a két kőasszony» – ezek a -<span class="pagenum"><a name="Page_354" id= -"Page_354">-354-</a></span> közmondások élnek a mesékkel, -babonákkal teli hajósnép között róluk.</p> -<p>Mint látható, én azt a szabadságot vettem, hogy a szájhagyomány -idejét hátrább toltam egy pár századdal, a kész történetet egy -kissé kiczifráztam egy és más apró körülményekkel. Ezt biz utánam -csinálhatja akárki. S már most tessék rám kimondani az itéletet. -Tűröm békével.</p> -<p><i>Kritikus.</i> De bizony nem úgy tett ön most, mint ama -franczia tengerész, ki lőport kölcsönzött az ellenségének; hanem -úgy tett, a hogy Commodus császár, mikor a circusban producálta -magát, mint gladiator. – Szembeállíttatott magával holmi vékony -dongájú legénykét, s miután azt nagy vitézül levágta, felvette a -vállára s kikiáltotta magát győzhetetlen Herculesnek. Hát én velem -– az önalkotta homunculussal – csak könnyű volt önnek megviaskodni; -– de bezzeg, ha majd eljön az, «qui habet centum oculos!»</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Urát adom e szónak: -legközelebb hallottam ezt Kállay Béni minisztertől, így nevezik az -olyan sziklaüreget, melybe egy buvó folyam beleszakad.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Dúsgazdag; régi -magyar szó.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Dalmátiában a -raguzai dominikánusok voltak a legtudósabbak. Fenmaradt egy pápai -bulla a XII. századból, mely helybenhagyja a dominikánusok -könyvtárregulamentumát s egyházi átok alá veti a -könyvtár-olvasókat.</p> -<p class="right">Th.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_355" id= -"Page_355">-355-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Szerzői előszó <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>A három tüzes szentek klastroma <span class="ralign"><a href= -"#Page_3">3</a></span></li> -<li>A kritikus leirása <span class="ralign"><a href= -"#Page_10">10</a></span></li> -<li>Az apáczafejedelemnő <span class="ralign"><a href= -"#Page_16">16</a></span></li> -<li>Soror Kozima és Soror Kekharizméne <span class= -"ralign"><a href="#Page_25">25</a></span></li> -<li>Az éneklő Dabóza, a tengeri szüzek és a kerekes hajók -<span class="ralign"><a href="#Page_37">37</a></span></li> -<li>Dávid király <span class="ralign"><a href= -"#Page_45">45</a></span></li> -<li>A mirákulum <span class="ralign"><a href= -"#Page_55">55</a></span></li> -<li>A warángok otthona <span class="ralign"><a href= -"#Page_63">63</a></span></li> -<li>Az őrpaták <span class="ralign"><a href= -"#Page_68">68</a></span></li> -<li>A bor a warángoknál <span class="ralign"><a href= -"#Page_80">80</a></span></li> -<li>A waráng fiuk <span class="ralign"><a href= -"#Page_82">82</a></span></li> -<li>Az aranyhegy <span class="ralign"><a href= -"#Page_93">93</a></span></li> -<li>A bogumilok <span class="ralign"><a href= -"#Page_97">97</a></span></li> -<li>A hypnopoie <span class="ralign"><a href= -"#Page_116">116</a></span></li> -<li>Bogumil menyegző <span class="ralign"><a href= -"#Page_120">120</a></span></li> -<li>Az ostrom <span class="ralign"><a href= -"#Page_139">139</a></span></li> -<li>A Bludár <span class="ralign"><a href= -"#Page_153">153</a></span></li> -<li>A Solom álma <span class="ralign"><a href= -"#Page_177">177</a></span></li> -<li>A földfeletti sötétség <span class="ralign"><a href= -"#Page_195">195</a></span></li> -<li>A «daimonomache» <span class="ralign"><a href= -"#Page_199">199</a></span></li> -<li>Egy uj nép <span class="ralign"><a href= -"#Page_224">224</a></span></li> -<li>A feltámadás napja <span class="ralign"><a href= -"#Page_231">231</a></span></li> -<li>A hajdani Raguza <span class="ralign"><a href= -"#Page_242">242</a></span></li> -<li>Damiáni Judás <span class="ralign"><a href= -"#Page_252">252</a></span></li> -<li>A daviditák <span class="ralign"><a href= -"#Page_264">264</a></span></li> -<li>A kettős csillagok <span class="ralign"><a href= -"#Page_269">269</a></span></li> -<li>A köszöntés és nemköszöntés <span class="ralign"><a href= -"#Page_277">277</a></span></li> -<li>«Fiam» <span class="ralign"><a href= -"#Page_289">289</a></span></li> -<li>A férgek harcza <span class="ralign"><a href= -"#Page_298">298</a></span></li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_356" id= -"Page_356">-356-</a></span></li> -<li>Az egérfogó <span class="ralign"><a href= -"#Page_304">304</a></span></li> -<li>A harcz <span class="ralign"><a href= -"#Page_307">307</a></span></li> -<li>A harangkongás <span class="ralign"><a href= -"#Page_316">316</a></span></li> -<li>A beteljesült kivánságok <span class="ralign"><a href= -"#Page_322">322</a></span></li> -<li>A holt király nászútja <span class="ralign"><a href= -"#Page_325">325</a></span></li> -<li>A halálra itélt nép <span class="ralign"><a href= -"#Page_329">329</a></span></li> -<li>A három márványfej <span class="ralign"><a href= -"#Page_346">346</a></span></li> -<li>A három kőfej <span class="ralign"><a href= -"#Page_350">350</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_5">5</a></td> -<td>duplíkátumokban is</td> -<td>duplikátumokban is</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_68">68</a></td> -<td>a barangösztöntól</td> -<td>a barangösztöntől</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_84">84</a></td> -<td>olyan térmészetű</td> -<td>olyan természetű</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_85">85</a></td> -<td>elégtetelt fog</td> -<td>elégtételt fog</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_106">106</a></td> -<td>En menjek</td> -<td>Én menjek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_193">193</a></td> -<td>egy harmadík</td> -<td>egy harmadik</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_256">256</a></td> -<td>Oltözetükről már</td> -<td>Öltözetükről már</td> -</tr> -</table> -</div> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of A három márványfej, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A HÁROM MÁRVÁNYFEJ *** - -***** This file should be named 62727-h.htm or 62727-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/7/2/62727/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - - -</pre> - -</body> -</html> diff --git a/old/62727-h/images/cover.jpg b/old/62727-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index faf9a0e..0000000 --- a/old/62727-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
