diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62725-0.txt | 6481 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62725-0.zip | bin | 129616 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62725-h.zip | bin | 164900 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62725-h/62725-h.htm | 5994 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62725-h/images/cover.jpg | bin | 27172 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 12475 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..68d4b8d --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #62725 (https://www.gutenberg.org/ebooks/62725) diff --git a/old/62725-0.txt b/old/62725-0.txt deleted file mode 100644 index 095c28f..0000000 --- a/old/62725-0.txt +++ /dev/null @@ -1,6481 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Jegenyék alatt, by István Tömörkény - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll -have to check the laws of the country where you are located before using -this ebook. - - - -Title: Jegenyék alatt - Elbeszélések - -Author: István Tömörkény - -Release Date: July 22, 2020 [EBook #62725] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK JEGENYÉK ALATT *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -MAGYAR IRÓK ARANY KÖNYVTÁRA. - -V. KÖTET. - -TÖMÖRKÉNY ISTVÁN. - -JEGENYÉK ALATT. - -BUDAPEST, 1908. - -GRILL KÁROLY KÖNYVKIADÓVÁLLALATA - -IV. Veres Pálné-utcza 16. - -JEGENYÉK ALATT. - -ELBESZÉLÉSEK. - -IRTA - -TÖMÖRKÉNY ISTVÁN. - -BUDAPEST. - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - - - -Pusztai harangszó. - -A harang az Isten nyelve, a ki ezen által szól az emberekhez. -Hétköznapokon reggel, délben, estve, ünnepnap azonban többször, mert -olyankor emberek is jobban ráérnek. De a hallgatása is egészen más -akkor. Lassan és méltósággal teljesen mondja el ilyenkor, a mit akar. -Hol misét hirdet, hol vecsernyét, majd meg az Ur Angyalát. Néha -halottat. Öreg halottat és kis halottat. A kis halottakkal könnyebben -bánik el, ellenben az öreg halottat hosszan és szomoruan siratja. Az -onnan van, mert az öreg halottak lelkének hosszabb ajánlás -szükségeltetik. De meg oda tekintély szempontjából is a hosszu harangszó -kell. Ha Kutyurkáék kis fia meghalt, elég annyit kiáltozni szét a -háztetők fölött: Kutyurka Gáspár, Kutyurka Gáspár, Kutyurka Gáspár. -Ellenben meghal, teszem azt öreg Biró András (úgy is eleget élt már), -akkor máskép szól a harang, a lélekcsöngetyűvel egyetemben: Öreg Biró -András uram möghalt. Adj Neki Uram Isten Örök Nyugodalmat. A nagy betük -itt azt mutatják, mikor kettőztet a harangozó a kötéllel. - -Látják, kettőztetni sem tud minden harangozó. Persze, valamennyi -kettőztet, ki így, ki úgy; de valósággal kettőztetni csak kevesen -tudnak. Pedig az velejár azzal, hogy az Isten nyelve szépen szóljon az -emberekhez. Hogy megható legyen és ki lehessen belőle tudni, mit mond. - -Az öreg Diósi István volt erről nevezetes, a kit még ma is emlegetnek. -Szent életü férfiu volt, ott is érte a halál a toronyban Istvánnapi -vásárkor. Mert hogy vásár lévén, Tahi Tóth Imre sok bort ivott és -ennélfogva ujságot olvasott a korcsmában. Az ujságban olvasott dolgok -fölháborították a tótok ellen. Az volt az ujságban, hogy a tótok -izgatnak. - -– Embörök! – ordította Tahi Tóth Imre és leütött két üveget az -asztalról. - -– No? – mondták az embörök. - -Tahi lesepert még két üveget: - -– Üssük agyon a vásznos tótot! - -No, aztán ment is ki a nép a piaczra, hogy agyonüti a vásznas tótot. Jó, -hogy csendőrséget rendezett be a faluba a kegyelmes király, mert másképp -agyon is ütik. De a csendőrök utjukat állották s ijesztésképp a -levegőben lőttek. No igen, csakhogy a golyó fölment a toronyba s éppen -fején találta Diósi Istvánt, a miből az látható, hogy még az Isten háza -sem elég biztosíték a fegyveres hatalmak ellen (adj Uram neki örök -nyugodalmat). - -Így állnak a dolgok a faluban, a hol az állapot mégis csak uras. Ott -Isten nyelvének szép lakása van. Magas torony. A teteje vörösre festve, -a fölött egy rézhordón a kereszt. Nagy ám az a hordó. Csak alulról -látszik kicsinek. Abba bele férne egy ember. A ki szent Demeter -éjszakáján arra fölmászna, tudna a madarak nyelvén. (A denevérek -kiveendők.) A torony be van meszelve fehérre kivülről s belül falépcsők -vezetnek föl hozzá, de voltaképpen föl se kell menni a harangig, mert -leszolgálnak a kötelek a kórushoz. És onnan akkor énekelni is lehet a -tanitó urral: Ez nagy Isten valóban… És olyankor, midőn a harangot -kettőzteti, a hang is kettőztetve száll föl magasra, a tetőkön, -föllegeken tul. És meghallgatásra talál bizonynyal. - -Nem megvetendő emellett a harangozói állás. A régi római urakkal szólva, -inkább első harangozó, mint második biró legyen a faluban az ember. -Mindenek köszöntik. A tisztelendő úrral barátságos viszonyban áll. Ő -fejti nála a bort, s ilyenkor piros a harangozó és bámulatosan -kettőztet. De zokon ezt senki neki nem veszi, miután egyébként -szentéletű, ennek megfelőleg hosszu fekete selyemkendővel van -végigtekerve a nyaka, a mely fejének bizonyos méla állást kölcsönöz. De -bajusza sincsen kipödörve, ellenben lefelé hajtva, a mi teljesen a -kegyesség szinvonalára emeli. - -Így van a falun. Lám, egészen más a tanyák között. Biz ott nincs fehérre -meszelt kőtorony, se sok harang. Ne gondolja senki, hogy öt-hat volna. -És nem is állnak ünnepies falak között, hanem falábon vannak a tanya -mellett, s voltaképpen az huzhatná meg a harangot, a ki akarja, mert az -az idők folyamán szinte öröklött hivatallá vált. Itt a széki közben -például az öreg Muha Teréz látja el a népet harangszóval. Nagy, szép -erős ember a Muha Teréz (lánynak keresztelték annak idején, hogy ne -vigyék el katonának), s a tanyája mellett áll a harangláb az uton. Onnan -szól a környékre szét, messze csendülve az alacsony pusztai házak barna -födelei fölött. - -Muha is tud kettőztetni. Mikor kapál kint a földön s valaki a -családbeliek közül harangoz helyette, a kapálást kettőzteti, persze, míg -abba nem hagyja. Mert harangszóra minden munkát abban hagynak. A kalapot -leveszik a fejről s a födetlen koponyákra tüz a nap. A leányok az -aczatolás, kukoriczatörés közben abban hagyják a dévajkodást. És jön a -közön át Felemás Laosnak, a pusztai vándorkoldusnak a kordéja, -kenetlenül, mert a nyikorgása hirdeti a lapos mezőkön, hogy jön a Laos. -És ha elhal a nyikorgás, hallható Felemás Laos éneke a kordéból: Egy -nagy fényességben tulajdon Istenség… - -Ha pedig ilyenkor Sáb Mihálylyal dolgoznak együtt az emberek, messze -mennek tőle. Sáb Mihály istentelen. Gonosz van benne – mondják az -asszonyok. Lehet, bár ezt bizonyosan nem tudni. Az való igazság, hogy -sokáig oda volt katonának a furvézereknél és erre fölöttébb büszke. Azt -mondja, a szekereskatona a legelső ember a világon, Illés próféta is az -volt, mert tüzes szekéren ment föl a mennybe. De Sáb Mihály hiába -beszél, nem hallgatnak reá. Sőt káromló beszédeire keresztet vetnek, -mondván: - -– Uram, miatta ne érints minket. - -Ünnepnap – – az valami mesés, ünnepnap. Isten szavának akkor szárnyai -vannak, nagy, fehér, bájos szárnyai, melyekkel lebeg az ürben. A fák -levelei remegnek. A nagy, karcsu jegenyék bólogatnak a harangszóra: Ime -az Ur küldötte. A fehér liliomok kelyhei integetnek és a kutyák nem -ugatnak ilyenkor. Ünnep van, ünnep, ünnep. Minden szép és fényes. Az -égen valódi tisztaság és a nap szeliden tekint le a rónák zöld -végtelenjére. A galambok tollászkodnak és a dúcz csapóajtójára állnak, -mert e napon nem bántja az ajtót senki. A füst a kéményből száll -egyenesen föl, a magasba. Az akácz kényesen hunyja össze leveleit. A -kocsik zörgése az uton oly ünnepi. Muha Teréz az eperfa alatt ül és -fönszóval olvas a családnak a Szent Könyvből: - -_47. Az Judas az tizenkettőnec egyike el iöve és soc nép fegyverekkel és -fustelyockal az népnec vén biráitól._ - -_48. Az ki pedig őtet elárulá vala, adott vala nékiek telt ezt mondván: -Valakit én meg csókolok, az az (Jézus), megtartsátoc azt._ - -Mindenki elszomorodik ezen s a kis második utolsó hangja libegve, zengve -száll a mezőkön át. - - - - -Délelőtt a korcsmában. - -Tegyük föl, hogy Devecseri István, a ki csendes, korcsmát nem járó -magyarnak ismertetik a környéken, valamely ünnepnap délelőtt látogatókat -kap a tanyába. Vagy valami urféle társaság a városból, vagy esetleg a -komája, a ki egy napi járóföldre lakik s így ritkán találkoznak. -Különben a látogató lehet más is, talán a biztosító társaság ügynöke, -vagy akár a varrógépben utazó vigécz. Elég az hozzá, hogy a látogatók -örömére, a mint letelepülnek az asztalnál az ereszet alatt, a kamrába -megy István s törkölyt hoz elő, meg apró, vastag poharakat. Ünnep lévén, -kalács is van, valamint a télen levágott sertéseknek az idén valami -csodálatos finom, szép szalonnája maradt. (A disznó ugyanis ezzel emel -magának emléket a halála után.) - -E mellett van még sonkacsülök is, a mi szintén pompás étel, ha valakinek -okos bicskája van hozzá és ért az evés művészetéhez. Mert a bicskával -való falatozás tudománya sem sokkal kisebb Mátyás királyénál, a ki «bár -ujjaival evett, ruhái mégis tisztán maradtanak». A tanya Mátyás király -óta eljutott a bicskáig s azt oly szépen használja, hogy az étvágytalan -beteg embernek ehetnékje támad, ha meglát egy csülökből jóizüen -falatozót. Az úrféle nagyobb birkózással szedi szét porczelán tányérján -késsel, villával a gyenge csirkeczombot, mint kézből a koma a csülköt. -Utána szép ives karéjokat szelnek a kalácsból, valamint megérkezik -ekkorára az asszony is, a ki frissen szedett zöld paprikát hoz. Igy megy -a früstök egy darabig a törkölylyel, de egyszer hirtelen föláll a gazda. - -– Hova? – kérdezi a másik. - -– Baraczkér’ – felel Devecseri büszkén. – Van ojan is, a magam üstyin -főtt. - -Most jön a baraczkpálinka s abból iszogatnak, a míg el nem érkezik az -idő, a midőn a komának menni kell. Mert úgy kell venni a dolgot, hogy a -koma csak benézett ide éppen a komaság kedvéért (mivel a látogatások -tartják fönn a barátságot). Másként azonban egészen más hivatala van -ezuttal, a mennyiben levelet ad föl a postán a fiának, a kit Boszniában -sarczol a király. Persze a levelesládák a pusztán nincsenek a kutgémek -oldalára aggatva, hogy beledobhassa, mint a városban szokás, hanem azt -el kell vinni messze, messze. De a gyerek megérdemli ezt az utat s a -koma a baraczkból való italozás után jókedvüen hág a fürhéczre s a -kutyák üdvözlő csaholása közben kirobog nagy porfellegekkel a tanyából. - -Devecseri néz utána hosszan a tanyavégből, az asszony pedig a -pitvarajtóból. A tanyán ez azon udvariassági ténykedés, a mit Knigge a -lépcsőig való kikisérés czimen ir elő. - -Mikor a kocsi a fordulónál eltünik, Devecseri visszatér és a munkája -után akar látni. A munka ezuttal komolyabb, mert az udvart kellene -mércsikélni egy ujabb hombár fölállítása szempontjából. Az istállóból -borjuköteleket hoz elő, összebogozza és azzal próbálja -széltében-hosszában az udvart, hogy hol lenne legalkalmatosabb az a -bizonyos. - -De a munka nem megy egészen jól. Az agya már nem tiszta, a torka pedig -kellemesen bizsereg és némi baraczkbéli folytonosságot kiván. A józan -életü Devecseri Istvánnál szokatlan érzés ez nagyon, de ezuttal már -mindegy. - -Ennélfogva eldobja a kötelet és az ereszet alá megy, hogy majd iszik még -egyet a baraczkból. De nem lehet. A zöldre festett asztal a -vadszőlő-lombok alatt már egészen üres, mert az asszony a vendégfogadás -maradványait mind a helyére hordta vissza. - -A gazda ugyan utána mehetne, mert tudja mindenről, hogy hova van -elrakva, de ez mégis bizonyos röstelkedéssel jár. Az asszony is szót -ejtene utána, ha mást nem, legalább ennyit: - -– De rágyütt kend az izire… - -Sokkal jobb ilyenkor, ha az ember a fejébe nyomja a kalapot, botot vesz -elő, s azt mondja az asszonynak: - -– Elmék egy kicsit. - -– Hova? - -– Biczókhon. - -Tudni kell, hogy Biczóknak korcsmája van kint s ezt nem is állja meg -beszéd nélkül az asszony. Azt mondja: - -– Ugyan? - -– De bizon csak – feleli rá félig vidáman, félig pedig komolysággal -István. - -– De ebédre előgyün kend? - -– Elő. - -István most már végkép nekiindul. A tanya-udvarban a két kutya összenéz, -az egyik lefekszik az ut közepére, a mi annyit jelent, hogy lélek az -ajtón se be, se ki, – a másik pedig ballag a gazda után. Félénken megy -az eb, miután nem tudja, visszakergetik-e. Egyszer aztán szőre a száraz -bojtorjánba akad, az megzörög s arra Devecseri visszafordul. A kutya -alázattal lapul, de a mint látja, hogy a gazda nem szól semmit, vidáman -ugrik föl, s most már ő járja elől az utat. István egyébként nem szokta -megengedni, hogy a kutya így komázzon vele, de most derült hangulattal -lépdel maga is és egész a csöndes kaczagásig fölmegy a jókedve, a mikor -látja, hogy az akáczos közében a Hattyu tényleg arra fordul, amerre -Biczók korcsmája fekszik. Most már István meg van győződve, hogy -valóságos Isten rendelése a mai napra szánt jókedv. Az a kis nehéz -érzés, a mi a szivén feküdt eddig az ut alatt, hogy oly könnyedén -odahagyta az asszonyt, eltünik s ő maga belép a tanyai korcsma udvarába. - -Szép nagy hely az, kitapasztva szikes földdel, mert a nagy eperfa alatt -szokás tánczolni vasárnap délután. Most ott egy asztal van, meg pad. -Nyilvánvalólag ott reggeliztek Biczókék. István mellé telepszik, a kutya -a pad alá kerül és szétnéznek mindaketten. István gazdát keres, a kutya -meg kutyát. De nem látszik se gazda, se kutya s ennélfogva azt mondja -István jó hangosan: - -– Biczók? - -Az eperfa tulsó oldaláról azt mondja valaki: - -– No! - -Devecseri kihajol a fatörzs mögül, hogy jobban lásson és látja is aztán -Biczók Gergely uramat, a ki gyékényponyván fekszik a fa árnyékában és -két könyökre támasztva a fejét, ujságot olvas. De az olvasás nem megy -könnyen, mert gyürődött, zsiros nagyon az ujság. (Valami urinépek jártak -erre a héten, azok hoztak benne kácsaczombot.) - -– Hát kend itt van? – kérdezi a vendég. - -– Itt ám – mondja úgy hevertében éktelen nyugalommal Biczók. - -– Hát mért nem szól kend? - -– Majd szól kend, ha köll valami. - -Persze hogy köll. István első sorban is bort kér. (Milyent? kérdezi -Biczók. Mindig csak egy fajta van neki.) A legjobbat kell előhozni. - -– Más nem köll? – kérdezi megint Biczók. - -– Mi? - -– Szolda. - -Erre most már Devecseri nagyot rikkant. Hát hogyne! No nézze meg az -ember, de nagyon is kell! De ha nem tudta, hogy van! - -– Van itt mindön – mondja Biczók büszkén, fölkelvén a gyékényről s -leporolva a térdeit. Azután bemegy a házba, italt hoz és szikvizet, a mi -előkelő jelenség a tanyákon, mivel messziről kell szállitani. Így el -lévén foglalva az asztal, szó nélkül visszafekszik az ujságjához. A -vendég azonban nagyot ivott a nagy pohárból s miután így a félliteres -üvegnek s a fél szódának a tartalma eltünt, egybeereszti most a -szikvizet a borral. - -– Olvassa kend hangosan – ösztökéli a gazdát. - -Biczók belekezd a vezérczikkbe. - -– Aszongya, hogy aszongya: A va-lu-ta-kon-kon- - -Mi az ugye? - -– Aszongya, hogy aszongya: A va-lu-ta-kon-kon-ver-tá-lá-sá-ról… - -István ezen akkorát kaczag, hogy a Hattyu kiszalad a pad alól. - -– Bolond kend, Biczók. Hiszen nem ujság az, hanem valami diákos levél. -Mit akar kend ojat tudni, amihön nem ért. Jobb, ha iszik kend. Ehuné. - -S huzván a palaczkból, Biczók felé legyinti a nyakát, Biczók -elhalászsza, föláll s azt mondja (mert köszönni is kell egymásnak -valamikor): - -– Adjon Isten… - -– Adjon Isten – feleli István s egészen kedvre kap. Évődni kezd. – Igyék -kend, igya ki mind. Nagyon jóizü bor. - -Biczók nagyot esik a szóra: - -– Jó ugye? - -– Jó ám, verje el az Isten a tüvit utrul-utra. - -Ezen aztán mindaketten nevetnek, mert nem mától fogva ismerik ők -egymást. Biczók szó nélkül megy be a házba s most nagyobb üveggel hoz -bort, meg egy sor szódát. Kinálják egymást. - -– No. - -– No. - -A bor fogy. - -– Máskülönben hogy van kend? – adja föl a szót Devecseri. - -– Vagyok, – feleli Biczók. – Hát kend hogy áll? - -– Nono, az embör csak mögvan valahogy. Isten á… - -– Isten á… - -A ldja mög elmarad, mert ez a koczintó köszöntés is azon magyar szavak -közé tartozik, a melyek elejéből egészen ki lehet találni a végét. - -Így aztán megint megvannak egy darabig. Egyszer István leveszi a kalapot -a fejéről. - -– Kend már hallja? – kérdi Biczók. - -– Ügön. Harangoznak ebédre. - -– Gyék kend velünk. - -– Én nem. Csak aztán kigyüjék kend. - -Nem is kell reá sokáig várni, mert ünnepnap délutánján akad elég dolog a -korcsmában s így rövidre kell szabni az ebédet. Biczók fiatal leánya már -tesz-vesz is az udvaron, üvegeket mosogat, a tánczhelyet söpri, a mit -Devecseri István szótalan kedvteléssel néz a borospalaczkok mögül. Csak -a mikor már egészen előtte porzik a seprüvel, mondja neki: - -– Aszongyák, Roza, az őszre hazagyün az ezred Boszniából. - -Roza úgy tesz, mintha nem bánná, de mikor tetten kapja magát, hogy -elpirult, ledobja a seprűt s megszalad. - -Eleven lény nélkül marad az udvar. Devecseri szeme keresztbe áll kissé s -az üvegek felé fordulva, mosolyogva ezeknek mondja el, miközben a -pipaszár végével a megfutott leány felé mutat: - -– Mind ilyenök voltunk legénykorunkban. - -Azzal iszik ujra s mert valami régi emlékezés támadhatott föl az -agyában, ezuttal igen nagyot. Azután elővesz egy szódát s a kutya fejére -fecskendez vele. - -– Ne aludj, ha a gazdád nem alszik. - -A Hattyu föl is ugrik, a fejét bele is üti az asztallábba s mert fáj -neki az ünnepi megemlékezés, vonít. István meg nevetve veszi föl ismét a -poharat, mikor kijön a házból Biczók, egy darab lepénynyel a tenyerében. - -– No – mondja s elébe nyujtja – kóstolóba. - -Elfogadtatik. - -– Fecskefarokra ögye kend. - -Az megint külön tudomány a lepényt fecskefarokra enni, hogy minden -harapás után egy félszigetforma álljon ki belőle, kinálva magát uj falat -gyanánt. Devecseri azonban érti ennek is a módját s az étek után, a -mikor bevégezte, még jobb izű a bor. Koczintanak és beszélgetnek. Az idő -mulik. Egyszer az óráját vonja elő Devecseri s kibontván a réztokból, -megtekinti. Éppen fél kettőre van. - -– Fizetök, Biczók – mondja. - -– Hát elmén kend? – marasztalja a csárdás. - -– El. - -S nehogy azt higyje Biczók, mintha az asszony kedvéért menne haza (a -mint hogy igaz is), vontatottan teszi hozzá: - -– Hogy a béröslegény elgyühessön a tánczhelyre. - -Ezzel aztán kifizeti, a mi rész az italból reá esett s kezel Biczókkal. -A Hattyu megértvén a dolgok állapotát, előre megy, István utána s -lépdelnek a köz száraz homokján, a magas jegenye-akáczok szükes déli -árnyékában a tanya felé. - -Otthon az asszonyt a kut mellett találja az ingadozó léptekkel érkező -István, a mint a tüzhely edényeit rakja a vizes dézsába. A részeg István -szeretettel néz végig dolgos élete párján és ellágyulva mondja: - -– Oda maradtam… Haragszol ugy-e Viktor? - -Azt mondja Viktor: - -– Bizony kár volt a sok szép jó ételért. - -Azt mondja István: - -– Sajnálom is már nagyon… Mög a sok pénzt, a mit a borért elfizettem. - -Erre bünbánattal lehajtja fejét. A nap végigfekszik arany hullámaival a -földeken s gyenge szellő szaladgál a fiatal akáczok alatt. István még -egyszer szól: - -– Nagyon sajnálom. - -Viktor csendesen törölgeti kötényével a kut kávája sarkát. Aztán -mentegetőzve rántja föl a vállait és szelid hangon védi Devecseri -Istvánt Devecseri István vádja ellenében: - -– Azért nem köll olyan nagyon évődni… Ha rágyütt kend az izire. - - - - -Elveszett. - -A csősz néha valamely ujságlapról megolvas egyet-mást az abban irt -dolgok közül kint a napon, a földbe ásott ház oldala mellett. Lassan -betüz, mert a betük tréfálkoznak vele s nem mindenik mutatja magát a -való alakjában. Az _ipszilont_ betünek olyan furcsa farkakat -kanyarítanak mostanság, hogy alig ismerjük mög a _gö_ betütől. A csősz -még a régi iskolában tanulta a betüket s ha valamelyiknek a formátumára -nem emlékszik, kénytelen elmondani az egész versezetet, melyben a betük -külső testállásai le vannak írva. - - Kis igenyös, éggy puntum van fölötte: - I, i, i. - Kis igenyös, gácsérfarkas: - Rö, rö, rö. - Olyan mint az asztal lába: - Iksz, iksz, iksz. - Lefelé a szára, jobbrul a pofája: - Pö, pö, pö. - -Ilyformán az olvasás lassan megy, de megy mégis. A csősz megolvas -mindent s nyers pusztai kritikát mond a dolgok fölött: - -– Nem igaz ám ebből egy szó sem – véli a pipa mellől. - -– Nem hiszi kend? - -Megvonja a vállát. - -– Nem hát. Hanem – mondja úgy engesztelés okáért – szép azért az ilyen -_kitalálás_… - -Ez, úgy látszik, általános vélemény a mezőség emberei között. A -pusztalakó, a mikor a kalendárium adomás részét forgatja, így szól: - -– Nem hiszem én ezt el… De az eszét csudálom annak, a ki kigondolta. - -Hanem az mindegy, hogy hiszik-e vagy sem. A dolog mégis ott áll, hogy -minden ilyenféle kitalálások tetszenek, s az öreg csősz elolvasott -minden nyomtatványt, a mi a keze ügyébe került. E módon sok dologról -csodálatos véleményei támadtak. Egyszer azt mondta a többi embernek -véletlenül, hogy a nap egy helyen áll s a föld mozog. Azután más ilyféle -zöldségeket beszélt össze-vissza, a miknek az lett az eredménye, hogy -nem vették komolyan az öreget. - -Szalmaügyekben elismert szaktekintély maradt azután is, mert hiszen a -szalmáskert őrzésével foglalatoskodik s ezen a téren teljesen járatos, -de másként nem sokba vették. A béresek nem érintkeztek vele, a számadó -juhász, e tekintélyes ember, a ki számtalan rézpitykét visel a -bőrnadrágján, azt tartotta felőle, hogy bolond. - -Bánta is ő… A szalmáskert úgy is kívül esett mindenféle egyéb gazdasági -terrénumon. Jobb szerette, ha nem zavarják. A kert csendes, fű terem -benne, a szalma száraz illata leng a levegőjében s a dombos helyről -messze ellátni a határban, az ér kigyózó fényes vizén át távoli karcsu -jegenyék közé. A háza félig földbe volt építve, a fala is földből, a -teteje is földből. A tetején is fű nőtt s a kicsiny ablak elé függöny -gyanánt egy öreg utilapu terjesztette ernyős levelét. Olyan ház volt az, -mint a czigány putrik, de rendesebb, formásabb s az évek hosszu sora -alatt körülvéve buja füvektől, bizonyos kaczkiás külsőt váltott. - -Vagy husz éve lakott itt az öreg csősz meg a leánya. Ő tavaszszal, -őszszel a napos helyen, nyáron a kazal árnyékában olvasott, pipázott s -nézte a nagy semmit. A leány odabent tett-vett, főzött paprikás -krumplit, ünnepnap csirkehust vagy pörkölt tarhonyát, a melynek illatára -a major összes kutyái előkerültek. - -Nem olyan kicsi csitri leány volt ez, mint gondolni lehetne, hanem szép, -magas és karcsu s fekete haja volt neki. Úgy kell lenni a dolognak, hogy -a földgunyhókban valami nagyon egészséges a lakás, mert ez a leány ott -született, ott nevelkedett ilyen szépre, ott lettek ilyen formásak a -kerek vállai – no az igaz, hogy onnan is veszett el végképp. - -Hova tünt, merre ment, a mikor elveszett: ki tudná megmondani. Az -emberek nem nagyon törődtek vele, mert hogy ő maga is olyan volt, mint -az apja, tudákos s okosabb akart lenni mindenkinél. Az apja leánya volt -valósággal, nyári vasárnap nem ment a rétre labdázni, de még a siróhegyi -csárda sem érte meg a kitüntetést, hogy kopott padlóján valaha tánczolt -volna. - -A legények között bizonyára akad, a ki kedve szerint való, ha egyáltalán -megismerkedett volna velük. De nem ment sehova. Otthon maradt és -dolgozott. A földgunyhó belseje olyan tiszta volt, mint egy gépház. -Nyáron, csak persze nyáron. Télen nem lehet oly tisztán tartani az -ilyesféléket. Aztán akkor egyéb dolog van. Hordják a béresek a szalmát -és azt számon kell tartani. Azután disznóölés van. És egyéb ilyenféle -dolgok. És fát kell hordani az erdőből. - -Fiatal béreslegények, a kik nem rég mentek haza a katonasorból s a munka -nem ölte még meg bennük a fiatalos kedvet, incselkedni próbáltak vele az -erdőszélen. Nem ért ez semmit. Oda sem hallgatott. - -Az utolsó télen, a midőn így történtek a dolgok s a midőn Annus eltünt, -egy vándor trupp érkezett a tanyák közé. Szinészek voltak ezek, -valóságos szinészek: egy asszony, egy lányforma, azután az igazgató úr, -meg egy másik, egy fiatalabb. Egy kocsin jöttek négyen a podgyászszal és -vasárnap délután játékot rendeztek a juhistálló felső végén. Ott volt -arra hely szépen és meleg is volt a hely, okosabban már nem is lehetett -kiválasztani. No és azt aztán elmondani nem lehet, a mit ott mindent -előadtak. Ez volt csak az igazi kitalálás. Az öreg csősz maga is -előbiczegett a szalmáskertből a leányával, nézni ezen királyok -osztályoskodását és villongásait a juhistállóban. A Belizár király volt -az igazgató, a hosszú hajával, a Sármány királyfi pedig az a szép magas -fiatal ember, vörös köpönyegben, aranyos karddal és szines papirosokból -való koronával, nem egészen aranyból és ezüstből, hanem csak a milyen -egy király fiát illeti. És azok a drága szép szavalások… - -A társaság igen jó kedvvel játszott, mert hoztak tojást, tyukot, az -ispánék ott voltak, a vadászék és több ifiur a szomszéd majorokból, meg -a közönség mind, a ki csak az istállókból és béresházakból eljöhetett. -Az igazgató úr a művészet e szép és ritka pártfogásán igen fölbuzdult s -oly apai átkokat dörgött a Sármány királyfi felé, hogy öregebb asszonyok -a hátulsó hallgatóságban sürün vetették a keresztet magukra. A dolog -tetszett is s bár az uri nép hamar elvonult, a nagy közönség ott maradt -s vége nem volt az éljenzésnek, a mikor a hős Sármány aranypapirral -bevont kardját az istálló teteje felé tartva, sok veszedelem után örök -hűséget esküdött a herczegkisasszonynak, a kit a társaság leányforma női -tagja képviselt. Az is igen szépen játszott és a haja úgy volt -föltüzködve a fejére, mint az uri kisasszonyoké s nagy ékességek -csillogtak a hajában, mint azt városokban lehet karácsonyfákon -tapasztalni a tortásboltok ablakaiban. - -Mindnyájukat megéljenezték és hogyvoltakat kiáltottak nekik, különösen a -Sármány királyfinak a biboros köpenyben, a ki azonban alig látszott ezt -tudomásul venni, hanem fáradtan szedte le az előadás végével fejéről az -őt megillető koronát és szomoruan tekintett végig az istállón. Szeme -réveteg tekintetével a sarokból egy másik szempillantás találkozott, egy -égő, tüzes, forró, vágyódó tekintet arról a helyről, a hol a -szalmáscsősz leánya állt… - -Ily szomoruan viselkedék Sármány királyfi, ellenben egészen más volt a -Belizár király. Mint mondá, kicsiny, de lelkes társasága sulyos anyagi -körülmények közé jutva, már-már pártoláshiánynyal és éhinséggel -küzködött s ez okból fokozott örömmel vette át a barázdált arczu, agg -ember a tojásokat, tyukokat, burgonyát s a számadó juhász által utólag, -elismerés gyanánt nyujtott sonkacsülköt s fagyos kolbászt a művészet -szent koszorujának nevezte s meg is ették azonnal, a koronával a -fejükön, a művészet szent koszoruját. Sajnos, az elismerés napsugarának -verőfényében nem sütkérezhetett tovább a Dongováry Leo társulata, mert -hogy hétköznap egyéb dolog foglalja el az embereket s nem látogathatják -Thália csarnokát. Igy mondta ő, midőn elbucsuztak s a két kicsi, sovány, -macskányi lóval nekivágtak a fehér hómezőknek, a melyek fölött föllegek -futó árnya suhant át, kergetve egymást a puszta végtelenségben. - -Elmentek s elvittek mindent magukkal, a mi reájuk emlékeztetett. A -koronákat, a kardokat, a palástot mind ládákba tették, azok mind velük -mentek. - -Ezen a fehér, holdjárta éjszakán a szalmás-kert alacsony földházából -megindult Annus és ment a koronák, biboros ablakfüggöny-palástok után. -Elveszett, eltünt végképp, nyoma sem marad. - -Hova veszett, hova tünt, hova pusztult: ki tudná megmondani a pusztákon, -a hol minden egyforma, minden megszokott s a hova nem mindennap jönnek -Belizár királyok. - -Az öreg csősz egymagában olvassa a nyomtatványokat, a mik elébe -kerülnek, a mik az ispán házától, a vadásztól a kezébe jutnak. Lehet, -hogy megéri, a midőn a _Beérfalu és Környéke Lapja_ elismerő sorokat -szentel Szalmáskerthy Annának, a jól szervezett Dongováry-féle társulat -első hősnőjének, a ki immár a nagykorcsma udvarán két hét óta ejti lázba -művészetével Beérfalu és környéke intelligencziáját. - -Lehet, hogy megéri, lehet, hogy nem. Szeme egyre gyengül. Fogy az öreg -nagyon. - -– Rágja a szú a csontját, – mondja róla a számadó juhász. - -A szeme világa bizony veszendőben van. Könyek is rontanak rajta s azok -szivárványán keresztül nem látni már meg rendesen a betük formáit. -Testállásukban a betük egyre zavarosabbak, mindinkább gyakran kell -emlékezés okáért a régi versezethez folyamodni. - - Olyan mint az orosz templom: - Hö, hö, hö; - Emez meg mint a szij-nyakló: - Lö, lö, lö… - - - - -A ravasz Kabók. - -Hogy hetivásárkor, ha bent van az ember a városban, a korcsmában -elmaradni nem jó és nem tanácsos, arra eleven tanubizonyság Hadadi -Mihály, a kivel ezen okból sok mindenféle vergődések történtek. A dolog -ugy áll, hogy ezen csapásokat bajos elkerülni. Hetivásárokon, ha minden -holmiját eladta az ember, már az ugy szokás, hogy megéhezvén, eszik -valamit. Vesz egy tizpénzes czipót a piaczon. Azután bemegy valamely -korcsmába és paprikás hust kér. Csakhogy persze ez nem megy ilyen -könnyen. A kenyérpiaczon alkudni kell s végig próbálni a czipókat. -Némelyik csodálatosan könnyű s tele van likkal. No az a bolond ember, a -ki megveszi. Más ellenben a jóravaló czipó. Ez meg van a maga -természetességében és se nem könnyebb, se nem nagyobb, mint a hogy az -tőle megkivántatik. Azt azután megveszi az ember. - -– Aztán hogy adja? – kérdezi az ember. - -– Tizenkét pénz – mondja a kofa keményen. - -– Hatot adok érte. - -A kofa most oldalt néz és meghuzza a derekára kötött nagykendő rojtjait, -a minek bizonyos megvetés-szerü jellege van. - -– No akkor nem is öszik kend belüle. - -Mihály azonban mosolyog, mert most már egészen rákötötte magát erre a -czipóra. Látnivaló, hogy a piaczon nincs több ilyen s ha már egyszer az -ember bent van a városban, vegye ki a részét az élvezetekből. - -– No adok érte nyolczat, de csak magának. Szörnyen tetszik a maga képe -néköm. - -Az agyafurt Mihály ilyképp egy garast lealkud a czipóból, a mit a hóna -alá vesz s diadallal viszi a korcsmába. Ott hoznak neki paprikás hust. -Hát ez biz nem olyan, mint a melyet odakint a bográcsban főznek, hanem -azért csak megeszi, a ki éhes. Sőt Mihály csak a czipó felét fogyasztván -el a húshoz, koczog az asztalon. - -– Sok húst főztek? – kérdezi. - -– Sokat – mondja az étekfogó. - -– Akkor hát sok leve van? - -– Sok. - -– No akkor adjon még levet ehhöz a czipóhoz. - -Kap levet s azt méltósággal bicskahegyen mártogatja ki, a mi midőn -megtörtént, Mihály érzi, hogy étel dolgában teljesen el van látva. -Lesöpri most már a morzsát az asztalról, a kabátról, a bicskát -becsattantja, zsebre teszi, de csak előveszi ujból, hogy koczoghasson -vele az asztal szélén. Étel után ital kell s alig hihető, hogy akadna -olyan magyar nemzetiségü Mihály, a ki a korcsmában étel után vizet -kérne, ital gyanánt. - -Biz így Mihály is csak bort kért, fél litert, a mi csodálatosan kevés, -ha nagy poharat adnak hozzá. Mihály vágyna, hogy ez elfogyott, még -másikra is, de a takarékosság ellentmond ennek. Otthon ennyi pénzért -háromannyit ihat. Le is mond a dobzódásról, de épp e pillanatban lép be -az ajtón egy másik czipóval a hóna alatt a sógor is, bizonyos nevezetü -Baráczius József. - -– Nini – mondja Mihály. - -– Nini – mondja József. - -Ezzel kezelnek s Baráczius helyet foglal. Ők ugyan csak magyar -sógorságban állanak egymáshoz, de jó barátok nagyon, mert annak idején -Baráczius közel lakott Hadadiékhoz. Baráczius földje ugyan most is ott -van, a hol azelőtt, csak hogy Mihálynak most az utja más. Ugyanis -bizonyos Kabók Illés lakik arra, s annak a földjén vezetett az ut -Mihályhoz. Kabók, míg szegény volt, nem bánta, hogy ki kocsik járják a -földjét, de most másképp van, mert szerencse érte. A mint ment volna ki -a városból, a vasuti átjárónál elütötte a mozdony, Kabóknak kitört a -lába s ezreket fizetett a vasut a láb helyébe. Pedig a láb egészen -összeforrt (az emberi csont nem porczellántányér) s Kabók azóta gőgös -ember és senkinek sem engedi meg, hogy a földjén keresztül járjon. - -Így Mihálynak most nagyot kell kerülni másfelé, hogy hazajuthasson. -Ennélfogva ritkán találkozik Baráczius Józseffel s tudnivaló, hogy kivel -minél ritkábban találkozik, az annál nagyobb öröm. No és hogy a sógor -szintén leteszi a czipót és paprikást hozat, Mihály nem akar csak úgy -ingyenben ülni az asztalnál. - -No adjanak bort – mondja. - -Adnak, de adnak aztán a sógornak is. Így italoznak, az idő mulik, megint -Mihály vesz, megint a sógor. Egyszer azt mondja egyik: - -– De már most – - -– Mönjünk – egésziti ki a másik. - -Hát éppen ideje. Kiballagnak s mennek egymás mellett a kocsik felé. Ki -vannak pirosodva és Mihály szerfölött pipázik. A kocsikon sem különben -megy a dolog. Sebesen hajtanak ki, ki a városból és könnyebben kezdenek -lélegzeni, a mint a szabadba érnek. Mert csak más az ott. Akkor Mihály -neki ereszti az ostort, hogy utólérje az előtte haladó sógort. Az ut -elég széles arra, hogy egymás mellett menjenek, koczogva s beszélgetnek. - -– Rég járt kend mifelénk – mondja Baráczius. - -– Hát ha nem löhet a Kabók miatt. - -– Dehogy nem. Hiszen szabad az utja. Ma láttam. - -Az ám. Csakhogy éppen ez is olyan dolog, a milyen Kabók Illéstől telik -ki. Mert Mihály a hallottakon megörülve, arra megy, át is hajtat a -Kabók-féle földön, de mire hazaért, sántit a lova. Megnézi, látja, hogy -ócska vasszeg van a lábában, (mert azzal szórta tele Kabók az utat). - -Dühös lesz most, mert mit csináljon az ember, ha a lova megsántul. -Szidja Kabókot, Barácziust, az utat és még sok egyebet, mert nehéz a -káromkodással betelni, különösen ha nem tudja az ember, hol ment a szeg -a ló lábába. - -Végül az asszony csitító szavára belátja, hogy ezzel a dolgon nem segít. -A szeget kihuzza a ló lábából, ezt vizes vederbe állítja, másnap pedig -alig pitymallik, utra kel vele Dorosma felé. Ott ugyanis vásár van, el -kell adni a lovat és venni egy másikat. Mihály odaér s kiáll a lovával. -A ló mutatós amúgy, kicsit bizony nehezen emeli a lábát, de talán akad -azért vevő. Jön a lócsiszár és nézi a lovat. - -– Hm – szól és végig tekint Mihályon – hát ez is eladó. - -Próbáltatni kezdi amaz s szorongva nézi, hogy az állat sántít. - -– Hisz ez sánta! – kiált föl a csiszár. - -– Sánta? – kérdezi Mihály. - -– Hát. - -– Az ám – toldja a gazda a szót – vöttem észre máma. Kicsit elfeküdte a -lábát. - -Így beszélnek előre hátra, a mi különben egyre megy. A kupecz már régen -látja, hogy mi baja van a lónak, azt is látja, hogy nem nagy baj az. -Mihály pedig azt látja, hogy ez a szamár kupecz nem lát semmit. A bolond -még megveszi. A mint hogy igaz is volt. Mihály százötven forintot kér a -lóért, a kupecz huszat igért s végül száz forintban kiegyeznek. A kupecz -megy a lóval és mosolyog, hogy becsapta az élhetetlent. Némi vád -furdalja ugyan, de aztán dörmögni kezd: - -– Mit kupeczkodik, ha nem ért hozzá. - -Erre azt kiáltja valaki a háta mögött: - -– Tán neköm szaval kend? - -Mihály ijedten fordul vissza, abban a hitben, hogy jön már a kupecz a -lóval. De a mint a szólóra tekint, örömteljesre válik az arcza hirtelen. -Hiszen ez a Kabók Illés. No ez jeles dolog. Ennek igazán örülni lehet, a -miért hogy ujra kinyitotta az utját. - -– Adjon Isten – szól és egyben nyujtja is a kezét. - -Kabók Illés belecsap. Lám, nem olyan gőgös. Mindent ráköltenek, pedig a -beszédje is egészen helyes. - -– Kend is ló irányában? – kérdezi. - -– Hát – bizonykodik örömmel Mihály, mert ő egyébként fölötte jólelkü -ember. - -– Vövő kend vagy eladó? - -– Mind a kettő. Eladtam egy lovat, most vöszök mását. Gyüjjön kend -deputálni. - -Mennek deputálni, mert a lóvétel nem tartozik a közönséges dolgokhoz. Az -nehéz és furfangos állapot, mely körültekintést igényel. Azt több felül -ki kell tapasztalni. - -– Hogy adta kend el a lovat – kérdezi Kabók Illés, a ki járatos az ilyen -dolgokban. - -– Száz forintért – feleli Mihály. – Hanem nyolczvanért vöttem tavaly… -Most is ilyen formásat szeretnék vönni. - -– Persze, persze – feleli Kabók. – Hanem nyolczvan forintért bajos -olyant kapni lóban, a ki húz is futós is… - -– Csikót is nevel… - -– Mög a testi állapota is röndös. - -Ezen elgondolkoznak, a mint mennek a lovak sorai között s Mihály az -ostor nyelével ütögeti a csizmája orrát. Utóbb azt mondja: - -– Nono. - -Most lehajtott fejjel ballagnak tovább, nehogy valaki rajtuk a vásárlási -szándékot észre véve, olyan állatot kináljon, a melyik nem tetszik. A -lehajtott fejnek ez az egyik oka, a kevésbbé praktikus. A másik ellenben -abból áll, hogy az eladó emberek hosszu sora meg ne lássa rajtuk, hogy -tetszik ám valamelyik deres vagy szürke. Annak mindjárt ára van! -Ennélfogva csak úgy kell végig menni a sorokon, mintha tisztán csak -sétálás szempontjából jöttek volna ide, a mely czélra ugyanis a dorosmai -vásártér fölöttébb alkalmas. - -Igy haladnak. Sok mindenféle lovat hagynak el jobbra is, balra is, van -azok között különféle fajta. - -– Szödik a katonák is – mondja Kabók. - -– Az ám – felel Mihály – háború lösz. - -Most egy kupecz rájuk kiált: - -– Talán lovat akarnak kendtek. - -– Azt, azt – válaszolt Kabók. - -– Hát akkor ide jőjjenek, van itt megvenni való elég. - -– Csakhogy nem vönni akarjuk – vág vissza Kabók széles mosolylyal – -hanem csak úgy akarni akarjuk. - -Erre nevet Mihály is, a lócsiszár pedig ingerülten huz végig lovain. De -hát ez nekik (nem a lovaknak, hanem Mihályéknak) teljesen mindegy, ők -csak mennek odébb lassan, alattomban figyelő pillantásokat vetve szét. -Egyszer aztán megrántja Mihály kabátja szárnyát Kabók. - -– Látja kend? – sugja. - -– Azt ott? – sugja emez vissza. - -– Azt hát. A három közül a harmadik. - -– Testben egészen röndös, de a háta egy kicsit le van esve. Zabosláda -feje van neki. - -– Nono – véli Kabók. – Olyan nyolczvan forintos formáju… A király -ménössiben van bizonyosan szöbb is. - -Mihály megáll s messziről sandít a lóra. Hát valóban egészen rendes -állat. Vált hirtelen Kabókkal egy tekintetet. Mihály egyet pislant, -Kabók kettőt s ezzel el van íntézve a dolog. Kabók elmarad, Mihály pedig -megy a bizonyos ló felé, de csak tél-tul, mintha mire sem lenne gondja. -Még túl is megy rajta, de ekkor elejti a kezéből az ostort, a miért -vissza kell fordulni. Mikor fölvenné, megakad a szeme a lovon. Nézi egy -darabig, azután hanyagul odaszól: - -– Ez a vénség is eladó? - -A gazda kissé ingerülten felel: - -– Eladni eladó, de vénnek nem vén, fiatalabb mint kend. - -– Nono – szelidül Mihály, – nem látta kend az én körösztlevelemet. - -Amaz kun ember létére nem enged magán kifogni s félválról felel: - -– Kend se a lóét. - -Ezen most már nevetni kell. Ezt tudja Mihály jól, nehogy harag legyen a -dologból. Mosolyog s azt mondja: - -– A lónak a foga a keresztlevele. - -– Persze. Azt kell megnézni. - -Meg is nézik. A ló ugyanis igen nyilt viselkedésü állat, a mely soha sem -tagadja el a korát, mert hiszen az évei száma oda vannak irva a fogaira. -Le lehet olvasni erről, hogy ez a ló hét esztendős, a mi lónál -körülbelül a férfikor delét jelenti. Hát ez éppen vágna. Sem nagyon -öreg, sem nagyon fiatal s ez utóbbi sem megvetendő, mert ilyenkor már -megállapodottabb az észjárása és nem tesz oly könnyen kárt sem magában, -sem másban. - -– No ugy-e – mondja diadalmasan a kun. - -– Hm – feleli Mihály savanykásan – ez még nem határoz, mert a mellett -akadhat más hibája. Hiszen látja kend az állását. Olyan a a háta, mint a -beroskadt tanyatető. Meg a feje… Micsoda nagy hordófej! Hiszen talán be -sem fér vele az istállóajtón. - -A kun már ezt a sok gyalázást nem tűrné el, ha nem látná ki Mihályból a -vevőt. Az vesz, a ki ócsárol, tartja a német, a minek az felel meg a -magyarban, hogy alkuval megy a vásár. - -– Hát – mondja – hibája van, azt a vak is láthatja. Ha hibás nem volna, -a katonák is megvennék. - -Most Mihály kaczagni kezd s lóbázza kezében az ostort. - -– Ezt? – kiáltja – ezt a lisztes hombárt? Ugyan hová tette kend a -szömit? - -– Adjon Isten jó napot – mondja most valaki a háta megett. – Mit nevet -kend. - -Mihály megfordul s Kabókra ismer. - -– Nini – mondja – kend is itt van? - -– Itt ám – feleli a ravasz Kabók. – Talán lovat néz kend itt? - -– Nézöm hát. Ezt a lovat, ennek a jó embörnek a lovát. De nevetni köll -rajta. Azt mondja erről a lórul, hogy még a katonák is elvinnék… Nevetni -való ez. - -– Ha hibája nem volna – mondja bosszusan a kun – el is vinnék. Nem -mondom én, hogy így viszik el. Hanem ha hibája nem volna. - -Kabók most szemügyre veszi a lovat. Kissé hátra hajlik, a bal lábát -előre teszi s összehuzza a szemeit. Kritikus pillanat ez. - -– Ez az a bizonyos ló? – kérdezi komoran. - -– Ez. - -Megnézi a fogait, a kor megállapítása miatt s közben kissé rángatja a -vállait. - -(Mögötte már a könyere javát.) Aztán a nyakát markolászsza végig, hogy -nincsenek-e ott rejtek daganatok, továbbá a kehesség kitanulmányozása -szempontjából. Az állat nem is állja ki az erős marok szorítását a -gegőjén s köhint párszor, rázva a nagy fejét. Kabók igen magasra huzza -szempilláit e veszélyes aktusra, míg ajkait összefogva, a szájszéleit -lehuzza mélyen. A kun mindezt aggodalommal, Mihály pedig benső -gyönyörűséggel nézi. Ezután a szemek kipróbálása következik. A nagy -fekete fényes gömbök tiszta szemet mutatnak, de Kabók azért csak belefuj -mindkettőbe s rájuk is lehel, miközben a ló fölkapja fejét s állon üti -vele Kabókot. – Oh, hogy kerülnél a kutyák asztalára – véli ez. Még most -a kalappal is kell integetni néhányszor az állat előtt azon okból, hogy -nem-e ijedős. Mert az is baj, ha ijedős, sőt fölötte nagy baj, mivel az, -a kinek olyan lova van, még arra sem ér rá, mikor hajt, hogy pipára -gyujtson a kocsiban. - -Nos, idáig elment a vizitáczió. Most következik a hát megvizsgálása, -valamint, hogy szilárdan áll-e a ló a lábain. Ez okból kissé oldalt -lökdöstetik, a mi a kunnak némi gyönyörűséget hoz, mert közben az -alkutárgy, beleunva a szemlébe, le akarja taposni Kabókot. - -– Hej, de ugrálsz – feddi ez – talán az ördög bujt beléd? - -S most már a lábak szemléje kezdődik. A lábaké. Ez a fődolog. Végig kell -menni minden izmon, hogy nincs-e megcsomósodva, nem mutatkozik-e valahol -pókosság s hogy nem stráfol-e az állat. Továbbá jönnek a paták, a patkót -soha nem látott szűz csontdarabok. Végül pedig meg kell rántani jól a ló -farkát, hogy nem-e hamis szőrből van ragasztva, mert ez aztán valósággal -tanyacsufság lenne. - -Készen lévén mindezzel, Kabók néhány lépést hátrált, az állát a -tenyerébe fogja s pár pillanatig szótalan komolysággal szemléli a lovat. - -Amazok várakozva tekintenek reá. - -– Hát ezt vinnék el a katonák? – kérdezi végre a nagy hallgatás után. - -A kunban már forr a méreg, de türtőzteti magát. - -– Mondtam már, hogy akkor, ha hibája nem volna, – szólt összehuzott -szemöldökjei alól tekintve a kritizáló férfiura. - -– Értöm, értöm – feleli Kabók, ki titokban bizalmas pillantást vált -Mihálylyal. A pillantás azt jelenti, hogy ez az a bizonyos ló, a mit meg -kell venni, ellenben Kabók szavai egészen mások. - -– Értöm én azt – folytatja a beszédet a kunhoz – a mit kend mond. De ha -ennek a lónak hibája nem volna, éppen nem vihetnék el a katonák. - -– Már miért? – kötekedik a kun ember. - -– Azért – förmed rá Kabók – mert akkor nem maradna meg belőle semmi. -Csupa hiba az egész ló. - -Mihály is ezen a nézeten van s szó nélkül fordul meg, hogy távozik. De -elmenőben mégis kérdést intéz a gazdához: - -– Aztán hogy adná? - -– Hetvenöt forint. - -Az alkudók szemei összevillannak s most már rövid kérdés az egész. A -mely lovat hetvenötre tartanak, azt odaadják hatvanért s ennélfogva -igérnek érte negyvenötöt. Ez igen szimmetrikus számítás. Az egyik -följebb megy az alku folyamán öttel, a másik lejebb öttel. Aztán ujra -haladnak ugyanennyivel. Végül következik az «Isten neki», a hatvan -forint, a midőn Mihály nagy parolát csap a kun tenyerébe. A vásár -elkészült, a passzust átírják s miután Mihály odakötötte volna a maga -kocsijához a lovat, a duttyánba mennek. - -A duttyán a lóvásárok hotelje s valamely igen foltozott vászon sátorból -áll. Abban bort mérnek, sört is és ott sütik serpenyőben a hires -czigánypecsenyét, a mely jobban csalogat az illatával, mint a -kiakasztott korcsmaczégér. A ki reggeltől délidőtájig dángováz, -ténfereg, lökdösődik a lovak között, ha egy szép karéj fehér kenyéren -egy ilyen barna piros pecsenyedarabhoz juthat, megesküszik reá, hogy ez -a legjobb ebéd a világon. Van is ebben valami, habár az evéséhez némi -tudomány szükségeltetik. Nem tányéron szolgálják azt föl, hanem azon a -puha kenyéren, a mely vele jár és azt a halforma bicskával azon is kell -szeletelni igen vigyázva, hogy valamiképp hamarabb meg ne egye az ember -a tányért, mint a hust. - -Ezen a helyen kedvre derülnek Mihályék s bort isznak a jó vásár -emlékére. De még a kulacsot is megtöltik a midőn hazafelé indulnak. -Kabók gyalogosan ballagott át a szegedi földről s most Mihály kocsiján -megy haza. A ló, az uj ló igen jól lépdel s a mi fődolog, passzol a -másikhoz. Egyre több jó tulajdonságot födöznek föl benne s Mihály, -zsebében negyven forint nyereséggel, igen meg van elégedve. Egyben Kabók -eszét, okosságát, alkuvó képességét csodálja s mert hogy a mai nap -nyeresége a Kabók révén került hozzá, fölötte gyakran kinálja a -kulacscsal. Meg is van ütődve egészen, mikor egy keresztutnál az mondja -Kabók: - -– Álljon kend mög. - -– Minek? – kérdezi Mihály. - -– Hát mert én majd erre tartok, hazafelé – feleli Kabók. - -A háladatos Mihály azonban erősködik: - -– Ugyan minek járna kend gyalog? Elviszöm én hazáig. - -– Nem köll. Kár vóna annyira meghajkurászni a lovakat. Nagy kerülő -nagyon – véli Kabók. - -– Hiszen ott az ut a kend földjin – vitatja Mihály, a ki minden áron -szolgálatot akar tenni. - -Kabók mosolyog ravaszul: - -– Arra ne járjon kend – mondja – mert a mi törött cserép csak a tanyába -kerül, mind az utra van hányva. Belehág a ló. - -Mihály e szavakat hallva, Kabókra mered a szemeivel. Tudja most már, hol -sántult meg a másik lova, meg is szidná érte Kabókot, de hiszen éppen -Kabók az, a ki neki ezzel a bajjal nyereséget hozott. Nem szól hát a -dologról semmit, csak annyit kérdez: - -– Hát miért nem zárja kend el inkább az utat? - -Kabók ismét mosolyog. Harcsa bajusza mozog a nevetéstől, apró szemeit -pedig összehuzza. - -– Ha bezárom az utat – mondja, engöm szid az egész környék. Hát nem -zárom be. Nem fábul csinálok korlátot, hanem cserépbül. A ki egyszer -arra járt, többet nem kivánkozik. - -– No nem – mondja gondolkozva Mihály. Kezelnek. Kabók beballag a dülőbe, -Mihály pedig koczog hazafelé. Eszmélkedik az ülésben, az esze a Kabók -ravaszságain jár s szeretne ő maga is ilyen okos ember lenni. - -– Fiskális esze van ennek az embörnek… fiskális esze… – mormogja s -kiszopja a kulacsból még azt a kicsi lelket, a mi benne maradt. - - - - -Csata a katonával. - -János a tanyáról többféle alapon jött be ezuttal a városba. Első sorban -a piaczi árak érdekelték s azonfölül néhány apró tárgyat is kellett -venni. Ugyanis kell egy karika a malacz orrára, egy karika az inga-óra -lánczára, a mit mindig ellopkodnak a gyerekek, végül pedig adót is -kellene fizetni. - -János ez utóbbi mesterséget végzi el először s megszaporodva jön ki az -adóhivatalból. János odakint azt határozta, hogy tíz forintot fog -fizetni, de csak ötöt fizetett s így financziálisan szaporodott. Ez -mindig vidám állapot. Most már lehet karikákat keresni. Talált is -kettőt, nagyon szépet. Egyik jó volt az órára, a másikat pedig nagyolta -kissé a malacz orrára, de hát üsse kő, majd hozzánövekszik. Az orr -növendő. Ezzel most már egészen készen van s lehetne is menni kifelé, a -midőn eszébe ötlik, hogy vesz egy olcsó jegyzőkönyvet a fiunak. Inkább -abba irkáljon, mint a ház falára. - -Ez természetes. János valami játéküzletbe megy, végignézi a kirakott -tárgyakat s néhány fillérért vesz egy kis noteszt. Szép azért az nagyon, -olyan aranyos a háta, akár a biblia. - -– No majd möglátom, mit ír bele a gyerök, – szól biztató mosolylyal -János a boltoshoz. – Maga lösz a felelős azért, a mit a gyerök ebbe a -könyvbe szerkeszt. - -Így elválnak. - -A mint azonban János az aprópénzt tartalmazó tárczát a belső zsebbe -akarná tenni, a tárcza leesik a földre, mert nem olyan könnyü a subában -való mozgás, mint a hogy azt az ember gondolná. - -János lehajol érte s a mikor fölvenné, egy kis szines alakon akad meg a -szeme. Ez egy játékkatona, a mely fakarjával szalutál, s kabátja kékre, -lábai vörösre vannak festve. A szerencsétlen kis katona feküdt a földön, -mert csákójával odaszorult az árusító asztal lábához, de még így fekve -is következetesen tisztelgett. Természetesen János a hogy megpillantja, -villámgyorsan az eszébe ötlik, hogy a kis könyv mellett ez a katonababa -is igen jó lesz a gyereknek. - -Hamar kikapja hát fekvő helyzetéből s hozzámarkolva a tárczához, -mindakettőt az öklébe fogja. Fölegyenesedik s az öklét bedugja a belső -zsebbe. Ott kinyitja, a katona és a tárcza bentmaradnak, kezét pedig -nyitott állapotban huzza vissza. No ez rendben van. Most már végleg -elköszön a boltostól s az utczán kedvvel rázza bele magát a subába. - -Most addig be nem nyul a zsebbe, a míg a tanyára nem ér. - -Nincs otthon senki, mivel hogy a gyerek iskolában van, az asszony pedig -odajár a szomszéd tanyán, a hol valami torban segédkezik. - -Így hát a lovakat kifogja s előkeresve az eresz alól a kulcsot, bemegy a -házba. Jó meleg van bent. János topog egy kicsit a szobában s jár-kel. -Majd pedig gondolkozik, vajjon utána menjen-e az asszonynak, vagy -reátegye az órára a karikát. - -Eközben eszébe jut a notesz meg a katona. Gyertek elő. Zsebbe nyul s -kiveszi mindakettőt. Az asztalra teszi s az ablakhoz megy, kitekint a -néma tájra, az utra, hogy jön-e a gyerek. No, nem jön még. - -Visszafordul s ekkor a hogy tekintete az asztalra esik, megdöbbenve lép -hátra. - -A notesz fekszik az asztalon, de a katona, melyet mellé fektetett, nem -fekszik, hanem áll és fölemelve tartja a kezét. - -– Nini – mondja János. - -Odamegy hozzá s lefekteti. - -De midőn elvonja kezét, ujra fölugrik a katona, előbb hajlong -jobbra-balra, mintha igen mérges lenne, azután megáll keményen, éppen -neki szemközt fordulva és a kezét le nem eresztené ez világért. - -– No – szól ujra János és komolyan szemügyre veszi a kék-vörös emberkét. - -Fa ez, fa. Legalább annak mutatkozik. S miként van az, hogy mégis mozog? - -Leteszi most már keményen az asztalra s meg is nyomja, hogy jól fekve -maradjon. Úgy is van. Erős keze alatt megfekszi az asztalt a katona és -semmi mozgása nem érzik. - -Ámde kezét hirtelen elvonva onnan, ujra csak fölpattan, hajlong, megint -előtte áll meg s két festett szemével reá tekint. - -– Üssön mög a part! – kiáltja János és mérgesen csapja le ujra. - -Ezuttal politikával él. Nem kapja föl hirtelen a kezét, hanem lassan -fogja elhuzni. Meg is próbálja, de ime mi történik megint. A hogy szelid -vigyázattal emeli föl az ujjait, akként kél utána lassan a katona, -mignem ismét teljesen egyenesen áll és karját Jánosra emeli. - -– Éngöm ne fenyögess – mondja János s elmegy az asztaltól egészen a -sarokig. - -Onnan gyanusan nézi. Csönd van kint, bent. Kissé alkonyodik s a pusztára -leszáll a téli napáldozat ólmos fátyola. Semmi zaj sem hallható, a -boglya-kemenczében összeomlik néha a zsarátnok s koppan a tapasztott -falon. A notesz az asztalon fekszik, János a kemencze-padkára ül, a -katona áll az asztalon s mereven nézi Jánost. - -Meg sem mozdul. - -János erős pillantásai egyre gyengébbek, végül lesüti szemeit a katona -tekintete előtt. - -– Én nem loptalak el – védekezik halkan – feküdtél a földön. Akkor minek -feküdtél… Mert le voltál szorulva. Köszönd, hogy fölemeltelek! Ez nem -lopás. Más is elvitt volna, hallod-e? Engöm ne verj mög szömmel, mert -leütlek az asztalrul. Leütlek! - -Erőt gyüjt és fenyegetve közeledik hozzá. János már-már leüti, mikor uj -gondolata támad. Az asztalon a kancsó, körülötte vizes az uj deszka. -Hirtelen elkapja a katonát és fejjel belenyomja a vízbe. - -– Ne kutya! – hörgi s homlokán verejtékcsöppek ütnek ki. - -Mikor elveszi róla a kezét, fölkiált. - -A katona nem kelt föl, ott maradt fekve a vízben. - -János vigadozva nézi. - -– No most ott vagy… Most mozogj, kutyafülü! - -Mozog is. Ijedve veszi ezt észre a küzdő felek nagyobbika. A víz nem -birta teljesen leragasztani a zöld festékhez a kékfestékes katonát, -egyszerre mozogni kezd s hopp! megint egyenesen áll már, de előbb -előre-hátra hajladozik fölemelt karjával. - -Hát ha ez nem czélzatos fenyegetés, akkor egyáltalán nincs fenyegetés a -világon. - -János meghőköl, derekát az ágyhoz üti s fölsziszszen. Dühös lesz. - -– Minek is hoztalak ide! – kiáltja. – Engöm ne bánts mög. Ne ronts mög. -Összetörlek! - -Előkapja a botot a sarokból s tisztes távolban maradva, le akarja azzal -nyomni a katonát. Nem megy. Kitér a bot elől s minél jobban hozzá sujt, -annál hevesebben fenyegetőzik. - -János homlokán ismét ott van már a hideg veríték. Mit tegyen, mit -tegyen? - -Eh, egyszer hal meg az ember. Hirtelen el-elsiklik az asztal mellett, -hogy az ablakhoz jusson. Ezt reszkető kézzel kinyitja. Akkor -visszafordul bátran, nagy kezével megmarkolja a kis embert, hogy egészen -elvesz az öklében. - -– Gáspár… Menyhárt… Boldizsár… – mondja, s kilöki a katonát az ablakon. - -Repül, repül egy darabon, azután a fagyos göröngyök közé bukik s -hentereg ide-oda. - -János utána néz. - -– Huh! – csattan föl egyszer. - -Már megint áll a katona egy hókupacz tetején, hajlong, integet, emeli a -kezét és erős szemrehányás van a tekintetében. - -– Loptál, loptál, loptál… - -János hallani véli a szavakat és szivét névtelen ijedtség szorítja -össze. - -És rontások rontása, hogy épp most jön haza a gyerek az iskolából. -Látszik az uton. Közeledik, ő meg kiáltani akar reá. - -– Kerüld el, kerüld el! - -De nem bir. Rémülten, elzsibbadva látja az ablaknál, hogy a fiu -észrevette a katonát, fölemeli s diadallal hozza befelé. - -Már az ajtónál kiáltoz: - -– Nézze kend apám, nézze… - -Az apja felhördül s kezét tiltakozva tartja maga elé. - -– Be ne hozd! Ide ne hozd! Most vívtam vele éppen… - -A fiu nem érti. A kis ember szemei szeretettel nézik a még kisebb embert -s kaczagva kiált: - -– Nézze kend, ólom van az aljában. Ha léfektetöm, fölugrik. Nézze kend -mán! - -Jánosról lefoszlik most a zsibbadtság, rémület s benső indulatai -elcsöndesülnek. - -– Oh! – sóhajtja megkönnyebbülten – ólom van benne. - -Aztán röstelkedve mozog, okát adandó az eddigi violencziának. - -– Azt hittem: lélök. - - - - -Thurzó útja. - -Ha a bognárnak odaadnak egy csomó fát, hogy azt szerkeszsze össze -kocsinak, nem bizonyos, hogy a bognár ezt el is készíti. (Amúgy is igen -kitanulhatlan a bognár mesterség.) Hanem a kis gyerekről, már mikor -megszületett, bizonyos, hogy meg fog halni valamikor. Az élet készíti ki -erre a fiut, az élet, a mely előbb erős embert szerkeszt belőle, azután -pedig őrölni kezdi, elszívja a vérét, összetöri a csontjait, végül -megöli. Ilyformán, bár semmi sem bizonyos, az bizonyos mégis, hogy -valamennyien meghalunk, legalább eddig mind meghalt, a ki született, az -öreg Lévai Mihályt kivéve, a ki még százöt éves korában sem halt meg, -hanem agyonütötték. - -Ő lett volna az egyetlen kivétel a szabály alól, de nem lehetett, el -kellett menni neki is a nyugalomnak csöndes éjjelébe, közanyánk ölébe. -Mindegy. Nem baj ez. Helyet kell csinálni a fiataloknak s ennélfogva az -nem is olyan különös, mint a milyennek látszik, ha valaki meghal. -Elmulik s emlékezet marad utána, a melynél fogva még sokáig emlegetik, -minél czifrább életü volt, annál tovább. Ha valami igen csendes, -nyugalmas, munkás életet élt, a családján kivül alig emlékszik valaki -utána, más esetben pedig gyakran emlegetik, mondván, ha elhaladnak -kocsival valamely kopár dombaljban: - -– Itt verekedett Vak Istók egymaga három zsandárral. - -De hiszen az ilyenkor már teljesen mindegy, hárommal verekedett-e vagy -öttel. Most ugyan nem verekedne meg egygyel sem. - -Ezt gondolni néha szomoru. Hogy az a nagy erős ember fekszik -mozdulatlan, pedig mennyi sok szép dohány termett tavaly is, a mivel -csempészkedni lehetne. - -Ez, a kiről most itt szó van, nem az ilyen fajta emlékezetü emberek -közül való. Nagyon csendes viselkedésü volt világéletében az öreg, most -se külömb, hogy meghalt. Úgy volt, hogy egyszer csak lehunyta szemeit. -Betegnek nem volt valami nagy beteg, csak a hátát fájlalta néha s azt -mondta, reggelenkint annyira fázik, hogy a szive is reszket. De nem volt -ez mindig így. Gyakran hetekig is elmaradt a baj, a míg aztán ujra -előjött. Ilyenkor kedvetlenül panaszolta: - -– Nem tudom, mi bajom van mán mögén. - -– Miért? – kérdezte a felesége. - -– Nem köll a dohány. - -No már ez komoly baj s ha valaki így van pipás ember létére, jól teszi, -ha intézkedik az elmulás iránt. Mert hogyha valakinek sajogtatja a hátát -az a bizonyos valami, meg hogy a fázástól reszket a szive gyökere is, az -mind semmi ahhoz képest, mikor elhagyatottan hever az ablakpárkányban a -pipa, a dohányzacskó, meg az ágy derekaljában a szépen kisimított, -féltve őrzött barna-sárga dohánylevelek. Az már nehéz dolog. Mert ha a -pipa nem kell, nem kell a reggeli korty pálinka sem, a bor sem, étel -dolgában pedig ha minden tudományát összeszedi is az asszony, nem tud -olyant főzni, a mi kináltassa magát a tálban. - -Ez volt Thurzó Pál halálos betegségének is az előjele, hogy nem kellett -a dohány. Thurzó Pál nem volt valami nagy úr, hanem szegényes pusztai -ember, éppen csak akkora földdel, a mekkorára tanyát lehet építeni. A -neve, ez a hires magyar név, ezért csodálatosnak tetszhetik, pedig nincs -benne semmi feltünő. Vannak itt Bercsényiek, Thurzók, Béltekyek, -Thököliek, Rákócziak, Szécsenyiek, Bánhidyak. Egyik ilyen foglalkozásban -van, másik másban, de mindannyi magyar ember. - -Egyébként a név nem határoz, mert azért csak meghal az ember. Így járt -Thurzó Pál is. Este még beszélgetett a családjával, mielőtt lefeküdt -volna, mert a tél nagyon arra való idő. Korán szokás feküdni, hogy ne -fogyjon a világ, a gyerek is nagyhamar kiment az istállóba és -valamennyien lenyugodtak. Thurzó Pál ezen éjszaka meghalt szó nélkül és -még azt sem mondta, hogy befellegzett. Csak reggel vették észre, mikor -költik, de hiába költik, mert nem hallja. - -Az asszony sirva fakad, utána a leánya. Thurzó fekszik az ágyban -mozdulatlan. Bejön a gyerek, kérdi, mi baj. Mondják neki: - -– Möghalt az apád. - -A legény meredten bámult az ágyra és nézi az apját. Mikor az anya a -siralom énekeibe kezd, hogy jaj mi lesz velünk most már, nem állja -tovább, szótlan kifordul a házból, az udvar havában elmegy a -tanyakerítésig, a sövény fagyos ágaiba fogódzik és kitekint a tájra. - -Végig fehér minden. Az ut, a fák, a mezők, melyből néhol elszáradt -bozótok teteje tünik elő. A csönd végtelen. Az uton nem jár senki, a -kutyák nem ugatnak, mert nincs mire, az egyedüli mozgó lény a varju, a -mely csapatostul ténfereg a havak tetején. Az ég alján nagy szürkeségek, -a melyben elvesz a tanyavilág és ebből a szürkéből ha szél támad, apró -fekete tömegek gurulnak elő, elszáradt ballangó-gyökerek gömbjei, a mik -végig zörögnek a határ egyik végétől a másikig. Ők az egyetlen utasok, -mert ilyenkor senki sem jár kint, csak a kinek okvetlenül menni kell. -Nemcsak a föld, a fák, a virágok alszanak, de az emberek is vegetálnak. -A pusztalakó, hogy a világítást ne fogyaszsza, későn kel, korán fekszik, -az ebéd pedig eltünt, nincs más, csak reggeli meg a vacsora, mert a -föntlétel ideje oly kevés, hogy abba egy harmadik étkezést beleszurni -lehetetlen. Ólmos föllegek idején, mikor egészen elsötétül a táj s a dél -világossága sem több, mint a nyári alkonyaté, nyolczkor kelnek, ötkor -feküsznek az emberek. Ha azután még nagy is a hó, a határ egyetlen -börtön, mert csak gyalogos ember járhat, de az sem birja ki messzire. - -A betegség és a halál mindenütt szomoru, de legszomorubb ezeken a -helyeken, ha téli világ van. Külön-külön börtön valamennyi ház. Orvos?… -nem, ilyenkor maguktól halnak meg az emberek. Negyedéve télen, mikor -óriás tömegben esett le a hó az égből, történt, hogy a halottat sem -lehetett elvinni több napig a messzi sirjához. Addig a hideg -konzerválta, mert hóravatalra tették az udvaron, a hol csonttá fagyott. - -… Belülről egyre hangosabb a sirás, a siralom jajgató éneke sikoltásokra -válik. A legény visszamegy, leakasztja a subát. - -– Hova mégy? - -– Majd hirt adok. - -Nagy bottal a kezében utnak indul a tanyák felé s beszól egyenkint: - -– Jó napot. - -– Jó napot. Mi járatban vagy? - -– Nem ögyébben, mint hogy möghalt az apám. - -Mire a táj tulsó oldaláról a tanyához visszakerül, itt is, amott is, a -fehér havon mozgó alakok látszanak. A hallottlátogatók ezek, a kik e -foglalkozást semmiért el nem hagynák. Jönnek subában, az asszonyok -hosszu, rókaprémes köpönyegben. Míg jönnek, beszédet tartanak az az -elhunyt fölött. Az emberek gondolkoznak. Ha most Thurzóné a földet -eladná, meg lehetne venni. Számolgatják magukban, ki lenne rá vevő, -hánynyal kellene megküzdeni. Mert ez küzdelem, a földszerzés harcza, a -mely csodás erővel él bennük. A föld a vagyon alapja s a pénz sehol -sincs oly jó helyen, mint a földben. Ki liczitálna rá? Savanya Pál, -Kabók Gergő, Gél Mátyás… Gél Mátyás, Gél Mátyás – van is ennek pénze… - -A tanyában ekkorra nagy a csöndesség. Mint minden elmulik, a sirás ideje -is elmult. Csak a szemek könyesek és a fekete hangulat terjed. A kutya -sem ugat. Mondják, hogy a kutya néha lelket lát s ez attól van, bár -mások ismét az ellenkezőt tartják, hogy midőn az eb lelket lát, emberi -hangot hallat, oly névtelen üvöltést, mint például az, a ki megy a Tisza -közepén s hirtelen kilövik a csolnakából. Bár ez irányban mi bizonyosat -sem lehet tudni. - -A tehén is kilépett az istállóból s megállt a befagyott vályu előtt. -Savanya Pál, ki földvételi számadásaiban elmerülve lépegetett idáig, -odament s huzott neki vizet. Az állat mohón kapott utána s mig ivott, -nézte Savanyát nagy fekete szemeivel, hogy vajjon még egy vödörrel -huz-e. - -– Huzhatok – mormogta Savanya Pál – ámbátor nem jó ennyi vizet inni -hidegön. - -Azután mikor visszaereszté a vödröt, megvakarta az állat fületövét, a mi -tehénnek legkellemesebb állapot, mivel oda sem a farkával, sem a lábával -el nem tud érni. E közben ér be Gél Mátyás a kapun, mivel hogy ő -lassabban jár, mert kortyantgatni szokott az uton, pálinkával tartván -magában az egyenességet. - -– Nézd el nézd – beszél magának italos emberek szokása szerint – ez mán -egész átvötte a gazdálkodást. Pedig úgy is ráliczitálok. - -Majd odakiált Savanyának: - -– Hát kend? - -– Ehun e! – felel Savanya. - -– Ajnározza kend a tehenet? - -– Az. Mögsajnáltam szögént. - -Odabent pedig már asszonyok vannak, szomoruan lépve a házba. Már maga a -bemenetel is… Az ilyen fekete nap az egyetlen aktus, a midőn nem lehet -köszönteni. Se áldásbékességet, se jónapot kivánni nem lehet és ez -valami nyomasztó, nehéz dolog nagyon, szótalan lépni át a küszöböt. -Thurzó már meg van mosdatva és fekszik a padon. Fejénél gyertya van, az -asztalon is, mert a kis ablakokon még nem jön annyi világosság, a mennyi -kellene. A két gyertya fényénél jól látszik a tetem. Szép ember volt -mindig, most is az, dorbézolások soha sem törték meg, a mi kis -vánnyadtság van az arczán, az a betegség utolsó napjaiból való, mert -bármennyire férfi is a férfi, a halállal való csata hagy némi nyomot -rajta. Az asszonyok nézik, két kézzel fogva kezükben a tiszta fehér -zsebkendőt, a mit ily alkalomra el szokás vinni. Vigasztaló szó az -ajkukon nincs, mert bennük van a magas és benső filozófiára valló tudás, -hogy nehéz bajoknál a vigasztalás csak a fájdalom öregbítése. Ebből is -látszik, hogy az a csöndes részvét, a melyet mostanában a gyászleveleken -kérni szoktak, nem uj dolog. Sok minden nem uj, a mi ujnak látszik, -például Thurzó Pál, a meghalt egyszerü pusztai ember épp olyan -asztrakánprémes fekete kabátba van öltözve, mint a milyent most a városi -urak hordanak franczia divat gyanánt. Néha e ruha prémjét megsimítják az -asszonyok. - -A feleség sóhajtva rendezkedik a szobában, egyre többen jönnek s a kik -az elébb még félve álltak meg a küszöb s a kemencze padkája között, az -utóbb jövők által betolattak a szoba közepére. - -– Anyám, melyik ruhát vöszi magára? – kérdezi egyszer a leány. - -– A sütétöt, fiam, – feleli az asszony s ujból rendezkedik, hogy a szoba -a halottlátogatók fogadásához elég ünnepélyes legyen. - -– Kiviszöm mán ezt a korsót – szól szomoruan – még ivott belülle az este -a lelköm. - -A bentállók nem engedik, hogy kivigye, hanem átveszik tőle s egymás feje -fölött kézről-kézre adják a kis házi köcsögöt. Most az asszony -visszatérne a szoba másik felébe, de a mint a pad mellett elmegy, a -melyen Thurzó Pál fekszik, térdre esik. Fejen csókolja az embert, kivel -huszonöt esztendőt töltött. - -– Thurzó, Thurzó – rebegi végtelen szomorusággal – jaj én neköm most mán -végképp. - -Fehér kendőikkel az asszonyok szemeiket törlik, mely után, midőn özvegy -Sábné keresztet vetne, mindenki mondja a miatyánkot. - -Az udvaron Imre a kocsit készíti elő, mert messzire kell vinni a -halottat. Halottkém, pap, temető, mind igen távol esnek, koporsó -nemkülönben. - -– Svábkocsi kéne ide – mondja Savanya Pál. - -– Az ám – feleli Gél Mátyás. - -Ez úgy értendő, hogy Thurzó Pál magas ember volt, olyan magas, hogy -hosszában fekve rövid neki a magyar parasztkocsi, ellenben jó volna a -torontáli sváboké, a kik praktikusabb népek és hosszabb kocsikat -tartanak. - -No de ezen segíteni nem lehet. Mikor a kocsi előáll, fölteszik a -halottat. Thurzó Pál most megy ki utoljára a maga házából a padon. A -kocsin gyékény van, azon derékalj, ezen lepedő, ezen vászonra -csusztatják s beterítik subával. Az asszony, a ki szorgos gonddal nézi a -segítő férfiak tetteit, azt mondja: - -– Jaj, ne ezt a subát. - -Kihozzák a másikat a tiszta szobából. Ez a suba egészen uj suba, azon -egyenes lelkü emberek szokása szerint való, a kik nincsenek világi -hivalkodásban és nem tetszelegvén, a komoly egyszerüséget keresik. A -kaczagányt kivéve, a mely fekete bárány, fehér irhás bőr az egész suba -és semmi rajta a czifra kivarrásokból, semmi tulipánt, csak éppen az -alján huzódnak vékony zöld bőrszironyok. Elég Thurzó Pálról annyit -mondani, hogy Thurzó Pál ezt a maga használatára vette ünnepi subának a -saját izlése szerint s ezzel körülbelül meg van magyarázva az egész -ember az ő tiszta életével együtt. Most, halott korában ráborul az -ünnepi öltöny, fehér selymes szálaival letakarja hideg karjait és a suba -belső bőrfonatai, a melyekkel magára szokta hajtani ez állati bőrt az -ember, most gondolkozhatnak, ha tudnak, hogy miért nem veszi kézbe őket -a gazda. Már a gazda nem mozdul, az asszony terigeti rajta, helyezgeti -merev czombjaira a bőrt, valószinüleg azon okból, hogy ne fázzon. - -Imre utolsót csókol az apján, mert Imre otthon marad, mivel valakinek -otthon kell maradni. Ez ismét nagy megrendülés, a mely a szivekbe vág, -mert az utolsó Thurzó, ki lelke szakgatásait reggel óta türtőztette, -most, a mint apját a kocsin elhelyezé, mélyet bődülve végig esik a -halotton, erős karjaival mindenen keresztül által fogja, szorítja, -öleli, s mindazon szeretetét, a mely az ő hideg szokásaiknál fogva a -szive fenekén maradt, most kiönti, a midőn fölkuszik az apja arczához s -fejét annak fejére fekteti. - -– Edös tanító apám! - -A többiek állnak szótalan, csak egy-kettő ejti ki a legény nevét -félhangon, félve, hogy eszét veszti ott: - -– Imre, Imre. - -Idő multán Gél Mátyás, mint legközelebbi szomszéd, leakasztja a lőcsről -a gyeplőt. Hozzáértők szokása szerint az ostorhegygyel szeliden érinti a -cselőről álló ló hasa alját, míg a hajszásnak a fülét. A lovak -megindulnak, Gél Mátyás azt mondja: - -– Jézus szent nevében. - - - - -Bucsu a homokon. - -Sokféle bucsu van a világon, félbucsu, teljes bucsu, meg czifra bucsuk -mindenféle mozsárdurrogással, sok-sok pappal, parádés körmenettel. Ott a -szent Istvánnapi Budán, a szegedi zarándoklat az alsóvárosi fekete -Máriához, hol is enyhülést találnak minden lelki gyötrelmekben szenvedők -és segedelmet az elesettek, ott továbbá a radnai Mária, hova heteken át -gyalogolnak poros országutakon zsolozsmát éneklő táborok és térden -csusznak föl a hegyre, megalázkodván teljesen s véres térdeiket nyujtván -az elérhetetlen magasba áldozat gyanánt. - -A homokon nincs hegy, a min csuszni lehetne, sőt a puszták fiaiból azok, -a kiket katonának idegenbe el nem vittek, még hegyet sem láttak. A -homokon csak homok van, a sárga, meleg, folyó homok, a mely kalászt -termel és szőlőtőkét nevel. A tanyák köröskörül messze mind homokra -vannak építve, homokban állnak a fák, a vetések s az izzó, meleg -levegőben a homok fölött mutatja csalóka játékait a puszták ingyen -fotografusa, a délibáb. A vetések, kukoriczák, szőlők között vékony utak -kanyarognak, az is csupa homok, hogy csak lépve megy benne a ló s -nehezen huzza a kocsit, mely keskeny kerekeivel mélyen lesüpped. Utána -finom, lengő por száll föl, a forgó kerék pedig fölkapja magával a -homokszemeket, a melyek úgy peregnek le róla, mintha vízben járna a -kocsi. A tájon a csendek csendje, csak a tengeri száradó levelei -susognak és a szarka olykor cserreg a nyárfa tetején. Oldalt a szőlőket -lapos, széles koronáju gyümölcsfák terítik be. Onnan méhek járnak ki s -dönögve keresik az utszéli virág kelyhét. A tájon messzire ellátni nem -lehet, mert sok a fa, a jegenyenyár, de meg maga az akácz is csodálatos -magasra megnő s olyanok szoros egymás mellett való létükben: hosszu, -egyenes törzsek, mintha az óriások kertjéhez verték volna le kerítésnek -valamennyit. - -A csöndes táj közepén, a különféle kanyargó utakon ha odajut az ember, -nagy árnyas térséget talál. Itt széles akáczok ágai érnek egymáshoz és -alattuk a fű küzködik a homokkal, mert a homok és a fű nem jó barátok. -Egészen középütt pedig áll, körülvéve döngő méhekkel és vadgalambok -fészkeivel az ágakon, a maga csöndes, mohos mivoltában a kápolna. -Megilletőbb helyet nem lehetne neki találni a környéken, mint éppen itt, -a hol vastag, alacsony, esetlen tornyával megbuvik a zöld levelek -között. Mellette füvek nőnek, nagy magas füvek, akkora utilapuk, hogy ha -Japánban terem, bizonyára elfogadó szobák dísznövényét képezi. Mivel -honi, ennélfogva csak paréj számba megy, de azért itt jó helye van -nagyon és széles zöld lapjaival eltakarja a lehullott vakolat helyét. - -A keskeny, ives ablakok szögelletében fecske tanyázik és a gólya a -tetején. A fészke oda van drótozva, hogy vihar le ne tépje. Alant pedig, -a hol a kálvária tizenkét stáczióját apró, kőből rakott oszlopok jelzik, -zöld gyikok futkosnak ki a haraszt alól. - -Az év legnagyobb részében a pusztai kápolna körül ezek az eleven lények: -a gólya, a fecske, a gyikok s a vadgalambok, bár ez utóbbiak csak -átutazóban látogatnak ide. A csend lakja a fák alját, kivéve, hogy -naponkint elsétál oda a harmadik dülőből a tanító s meghuzza a harangot. -Ugy van megszerkesztve az épület régiek tudományával, hogy a torony -alját tornáczos hely képezi s csak azon belül következik az ajtó, akár a -Rue Rivoli hosszu házsorainál. És a nehéz, várforma toronytól leszolgál -ide a kötél a bolthajtásba furt lyukon s csüng ott. A tanító pedig -elmegy naponta hozzá, megfogja s huzza kivülről a bezárt kápolna -harangját. A harangszó ítt nem az, a mi máshol. Nem veri vissza a -szikla, mint a hegyekben s nem zsong, számtalanszor ütődvén a -háztetőkbe, mint városokon. Hangja itt szeliden terjed szét és -ringatózik a kalászok, kukoriczák fölött. Tiszta és nyugalmas, mint a -táj, a melyet a rónák szabad derüje fekszik végig. - -Évente egyszer-kétszer a harangszó is más, a mikor valakiben a fehér, -alacsony házak lakói közül fölébred a vágy prédikáczió és szent-mise -után. Ilyenkor barátért küldenek kocsit be a messze városba. A tanyákon -végig megy a hír, szállva háztól házhoz: (igazabban mondva a béresgyerek -viszi) – Holnap mise lesz. - -Akkor összegyülnek a közellakók és egy negyedévre ki van véve a köteles -rész az áhitatból. A fák alatt öreges emberek mozognak, valamint sötét -ruháju időses asszonyok s elhallgatják a misét, a mit a termetes barát -mond. Vége lévén az ájtatosságnak, haza mennek s most már meg van -nyugodva mindenki. Mert ime, kevés időt, alig két hónapot kell várni ez -aktus után, a midőn elkövetkezik a bucsu a kápolnánál, a bucsu, a mely -csodálatos elevenséget támaszt a tanyák emberei között. - -A vén, vasvirágokkal kivert ajtók megnyilnak ekkor az ódon épületen s -hűs belsejében rendezkedés tartatik ahhoz értők által. Uj gyertyák -kerülnek a tartókra s a lobogókat helyes állásba hozzák. A kálvária -oszlopai meszelésben részesülnek és kántorkönyvében lapoz a tanító úr, -próbaképp énekelvén némely részeket a vallás költeményeiből, a melyek -rendszerint mód fölött szabályellenes összeállításu versek, de hiszen -talán éppen ezért mondhatók annyi sok közvetetlenséggel. - -Odább pedig, a fákon tul, a tiszta füves térségen, a melynek -bekerítettsége mutatja, hogy csikólegelőül szolgál, czöveket vernek a -földbe. Ezekre gyalulatlan deszkalapok kerülnek; a hova egy deszka, az -pad, a hova két deszka, az asztal. Ilyen készitmény sok kell oda, mivel -sok lesz a vendég. - -– Fölkarolják az embört – mondja a korcsmáros. - -Föl is. Épkézláb ember nem marad el arról a területről, a meddig elhat a -harang szava, de azon tulról is jön nagy tömegekben a közönség. Ki így, -ki úgy. Egyik gyalogosan, másik kocsin, de mindannyi ünnepi ruhában, a -mi föltétlen nagy testi melegséget jelent, mert föl kell ölteni a magas -mellényt, meg a kabátot, a mely leginkább úgy szép, ha szücs is, szabó -is dolgozott rajta, vagyis ha asztrakán prémből készíttetik a gallérja. -A leányok pedig már előttevaló szombaton nagy vasalásban vannak. A -viganók legjava kerül elő, azután az uj harisnyák, az uj czipellők, bár -az utóbbit nem huzzák fel az uton. A mint megindulnak, a czipőt s a -harisnyát kézben viszik és csak úgy lépegetik a homokot. Az ok részint a -takarékosságban, részint abban keresendő, hogy a homok, akár a víz, -befolyna a félczipőbe, de meg a hosszu ut megviselné a pillangós -eberlasztingot. Különösen ha fehér. A fehér legszebb, s ez okból -kiméltetik. A gyülekezés aztán az iskola kutjánál van, a hol a puszták -leányai megmossák lábaikat s felöltöznek harisnyába és czipellőbe, -vigyázattal menve most már végig azt a kicsi utat, a mi még onnan a -kápolnáig vezet. - -Ekkorra már a kápolna környéke valóságos tábor. A sátrak sem hiányzanak. -A város kocsizó árusai a bucsut is csak olyan sokadalomnak veszik, mint -az országos vásárt, s nagy pontossággal jelennek meg. Ott a -mézeskalácsos a pompás szép sziveivel, a melyekben még tükör is van, s -ez alatt kék és sárga rózsák között szerelmes vers; minél nagyobb a -szív, annál szerelmesebb. Ott az olvasóárus, a kalendáriumos s az a -kereskedelmi szak, a melyet földönárulók néven neveznek. Kinálják az -árut, a vásznat, a valóságos finom kendőt, a garasos bicskát, furulyát, -pipaszárat, szivarszivó szopókát ékesen és mindeniké szebb, mint a -másiké és e közben a kalendáriumos énekel valami ponyvafüzetből a -vásárhelyi fiuról, a ki megölte apját, anyját s tulajdon öt testvéreit. - -Ezt egy csoport hallgatja, a legények pedig alkudoznak erre-arra a -sátrak előtt. Ezen a kis vásáron túl kocsik állanak, sok-sok könnyű -pusztai kocsi, az ünneplő kassal, a lovakon az uj hám és a sörényük -befonva, mert ide mindennek tisztán és fényesen kell jönni. - -A kápolna misztikus sötétjében pedig gyertyák égnek az oltár előtt és -boltivei zúgnak, zúgnak hálaadó és esdeklő énekek zajától. A ki oda -reggel bement, csak majd délfelé jöhet ki, úgy el van állva a bejárás. -De még a tornácz is, sőt a tornáczon túl egészen az utig, a hol a -megfeszített kőkeresztje áll, énekel térden a puszták népe, fejét -lehajtván bűnbánattal. A ki megérkezik, szét se tekint, csak idejön -legelsőbb, megcsókolja a feszületet s térdre borul. Az ének száll a fák -fölé a napos, tiszta levegőben s olykor csendítenek a kötéllel. A vásár -lármája nem hallatszik el az imádkozókig, világ itt nincs, csak az Isten -világa. Módos gazduram mellett a szegény béres, a ki egyetlen ékességét, -tavaly vett czifra szűrét hozta el, hogy ez által fejezze ki tiszteletét -az égbeliek iránt. Bezzeg nem féltik itt a fehér czipellőt, gondosan -vasalt viganót a leányok, meg uj galambszín ruháját a legény. A homokban -vannak mindannyian, a porban, a melyből véteténk. - -A nap halad fölfelé s egyre jobban tűz a mezőkre. Most a fák lehajló -ágai alól kitekintve, messze a kukoriczák sárga hegyei fölött, mozgó -pirosságok látszanak a távolban. Ott kereszt jön, egy másik, a -polgáriasult világtól még messzebb fekvő pusztaság kápolnájának a -keresztje a Mária szobrával és piros selyem egyházi lobogókkal, a -melyeket bizon nem a püspökök vásároltak a kápolna részére, hanem -egyiket a számadó juhász, másikat özvegy Biczók Istvánné, a -korcsmáltató, valamint Mária szobrát a gulyások faragták ki, be is -festették, míg arany koronát a leányok vevének sugárküllős szent fejére. -Igy jönnek a pusztákon által, a homok napfényes utjain a kereszt, a -lobogók, a Mária, hogy üdvözölnék bucsuja napján emez kápolna -keresztjét, lobogóit, a faragott Máriáját. A vándorló vallás poézisének -csodálatos meleg képe ez utazó kereszt, alatta a födetlen fejekkel, -miken a napfény s a por macskaezüstje csillog, a vén emberekkel, a kik -szilárdan lépegetik vastag csizmáikkal a süppedő utat, mely szétfoly -lépteik alatt, a leányokkal a fehér ruhában, a tanyai kertek egyszerű -virágaiból font koszorúkkal, az asszonyokkal, a gyerekekkel és Istenes -Turzó Mihálylyal, a ki szemét lehunyva énekel egy könyvből, a melybe -bele sem néz és éneklik utána mindenek: - - Hófehér Mária, - Egek királynéja - Könyörögj érettünk! - -És mennek, mennek, míg megérkeznek a fák alá, a hol meghajolnak -ünnepiesen a lobogók – két puszta néptömege együvé olvad. - -Ez mind a kápolna elején van és még eddig szó nem történt arról, hogy mi -van a hátulján, Nem ám, mert vadászom a hatást s ide hagyom legutoljára -a kápolna mögötti dolgokat, a mi már nem is közönséges poézis, de -bibliai állapot. Ott is fák vannak, árnyas akáczok, a puszták e -honosított indigénája, a mely e homokot oly kedvvel lakja, mintha -odahaza volna Köves-Arábia kiszáradt földjén. A fák alatt kevéske gyep, -azután szabályos távolokban a tizenkét kálvária-kőből egy-egy. Erre a -térre nem téved a hanczurozó kis lányokból egy is, sem a borozó -legényekből, sem pedig más olyan emberből, a kinek ott dolga nincs. Mert -ott az Isten lakik, leszállván az égből s hallgatja bűnös gyermekei -vallomását e csendben, hova csak az ének zúgása szűrődik ki a kápolna -drótos ablakain át. És ott ülnek a barátok, három, négy, öt barát, a -fekete csuhákban, nagy czipőkben, fehér kötelekkel derekukon ülnek, ki -széken, ki kis padon, ki éppen a kálváriakő rovátkos alján és járul -elébük föloldozásért a mezőség népe. Ez a gyónás helye. Nincs márványkő, -melynek térdedet nekivesd, nincs rácsos, titokzattal teljes gyónószék, a -melynek három ablakán tompán hangzik, ki a lelkész szava, itt a homok -van, az istenáldotta, szabad termő homok és a templom a homokból nőtt -akáczok koronája, az akáczoké, a melyeknek ősapjai bizonynyal látták az -egyik vagy a másik reformátor futását, vagy Palesztinában, vagy -Arábiában. A lomb itt a templom s az örök nap az oltár gyertyája és az -oltárkép maga a varázszsal teljes, nagy, hatalmas Természet. És kik -imájukat elvégezvén elől, keresztet vetnek, járulnak ide a barát elé, -letérdelnek és vallják bűneiket az örök Istenség e nagy templomában. -Csend van. A bűnök halk moraja hallatszik, a mint száll fölfelé, túl a -leveleken. Azután a barátok beszélnek latinul halkan és szavukból csak -az s-ek és sz-ek füttyögnek ki sivítva. És azután a szent stólát -csókolják az emberek s fölállva, a feszülethez térnek penitenczia -mondásának szempontjából. És lépésük és mozdulatuk oly ős, oly -méltósággal teljes, annyira a Genezáreth nagy tava mellé való, hogy a ki -nézi, nem állja meg csodálat nélkül… - -No és mikor mindezen dolognak vége van, délután, akkor a vigasság napját -ülik. Erre valók ama föntebb említett egydeszkás és kétdeszkás czövekek. -Azokat most már körülveszik és folyik az italozás. Jó hűtött italok -vannak ott, bor és sör is, a mik mind hóban hűttetnek. Mivel hogy napi -járó földre nem lehet találni olyan vizet, a honnan télen eltehető jég -kerüljön ki, bizony ott a havat rakja jégvermébe a csárdás, egy réteg -hóra egy réteg szalmát tévén s ime a hó a késő meleg nyári napokig -megmarad a hűs veremben és bucsu napján fehér, havasnyaku üveget tesznek -az asztalra. - -A csikólegelőül hagyott téren megindul a táncz, a melyhez a puszta -magyar népe szolgáltatja a bandát. Vidám már minden. Énekelnek, -dalolnak, a táncz viharos, a legények félrevágják kalapjaikat, öreg -gazduramék csupa passzióból szivart szívnak pipa helyett az asztal -körül, a hol két-háromezer ember van jelen. Ez nagyon nagy szó a tanyán, -a hol más napokon, az aratást és szüretet kivéve, tizenöt embert sem -látni együtt. A nap áldozni kezd s bucsuzva tekint végig a vidám mulató -tömegen, a hol kétezer erős, barna magyar fölött csöndes nyugalommal -őrzi a rendet az ősz pusztakapitány a maga két pusztázó legényével, a -kik közül egyiknek még sarkantyúja sincs a csizmáján, a mi nyilvánvaló -jele annak, hogy olyan öreg már a vén pandur, hogy a lovat sem bírja -ülni. - - - - -A szárnyékember. - -A szárnyék enyhelyében ült a szárnyékember és kanalakat faragott szép, -harántos állásu akáczrudakból. - -Vén ember a szárnyékember, hosszu harcsabajusza egészen ősz, a feje -deres és barna karjain úgy ülnek kint az erek, mint az uri népség tavi -asszonyladikjain a vékony vitorlazsineg. - -Ráköszöntvén a jó napot, csöndes adjon Istennel felelt, fölhivott a -beljebbkerülésre s aztán barkácsolt tovább szótalan. - -– Mit csinál, Mihály? - -Az öreg fel sem emelte a fejét, csak úgy kurtán felelt vissza: - -– Kanalat. - -No, ez amúgy is látni való. - -Pedig volt a szárnyékban kanál elég, föltüzködve a gerendák oldalába -szépen hat darab. - -– Hiszen van itt kanál elég, Mihály. Minek farag többet? - -Az öreg megfordította a kezében a kanál formára készülő faágat, hogy -most már a lapátos végét faragja ki. - -– Van ám – szól odavetve – de kopik a kanál, köll helyette másik. A -kanál ügön változandó. - -– Az ám – estem a szóba – a kanalak változnak, az emberek pedig -ugyanazok maradnak. Mégis csak a kanál kopik el hamarabb. - -– Az embörök nem kopnak – vélte Mihály. Az embör egy állapotban van. -Néha eltalálja Isten szava, akkor kimul, elmegy a föld alá… - -– Akkor annak a kanalát tűzbe dobják… - -– Ügön. A ki embör, hogy elpusztul, vagy elmegy a tájrul örökre, a -kanalát tűzbe dobik. Ha az embör elveszött, veszszön a kanál is. - -Uj ágat vett elő, a kis gulyás-szekerczével kettéhasítá s a háncsát -feszítgette le róla. - -Egy ideig csönd támadt. A puszta csöndes volt. A napfény végigfeküdt a -mezőn, a szél alig járt, a fű lelegelve, a környéken, a meddig el -lehetett látni, kopasz volt a föld, csak a minden állat által békén -hagyott kutyatej virága zöldelt a maga vérharagos szinében. A tájon nem -mozdult semmi, lent, a réten túl, a semjék alatt pár jegenyeág -bólogatott. - -– Arra szél van – mondta Mihály. - -– Látom. Bólogat a nyárfa. - -– Nem azért, – vágta vissza bizonyos önhittséggel, mert e vén -pusztalakók tapasztalták már, hogy mi csodáljuk bennök a megfigyelés -helyességét. – A nyár mindig bólogat. Nem azért van szél. Azért van -szél, mert ki van fordítva a fehér felivel a nyárfa. - -Úgy igaz. Zöld leveleikből nem látszik semmi. Fehér hamvas aljuk van -kifelé fordulva. Őszek a fák egészen. - -– No látja! – szólt fensőbbséggel Mihály. - -Ujra hallgatott aztán, majd a kutyaugatásra figyelt. Öt nagy loncsos eb -feküdt a földön, egyszerre kettő kiment a szárnyék alól s a fényes -napvilágosságban ugatni kezdett. Nem úgy, mint mikor támadnak, sem úgy, -mint mikor vad van kergetni való. - -– Buju, buju… – ezt kiabálják. - -A mint a hang a tág végtelenségen szétszalad, olyan, mint valamely -sikoltó kürtzaj. - -– Mire ugatnak ezek? - -Mihály egykedvüen felel: - -– Semmire. Mönnek a táltosok a levegőégben. - -* - -Az ember ilyenkor nem tudja, nem-e humorizál a Mihály, illetve, a mint -ők mondják, nem-e paksziózik? Az időknek oly óriás különbsége lakozik -köztünk, hogy lehetetlen nekem a magam fiatalságában tudni, vajjon -Mihály hetven év előtt miként tanulta meg a táltosoknak a levegőhöz való -viszonyát. A puszta és az ő emberei oly kiismerhetetlenek. Az eszük oly -máskép jár, fogalmaik a dolgokról oly mások, hogy soha sem tudni, hogy -igazságaikban nincsen-e tréfa s tréfát nem-e az igazság kedvéért -mondanak. Mit tudom én, mit tart táltosnak Mihály? Mit tudom én, miért -vált szótlanná, midőn a nap a föld peremén áldozik? S miért van a -szárnyék legvégén egy seprő keresztbe téve boszorkányok ellen való -hathatóság szempontjából? Miért ismertetik még ma is, nyolczszáz évvel -az ősvallás eltörlése után az Arimán angyal, a Rosszokozó, az Ármány -képében? Miért mondja a pusztalakó, hogy udvara van a holdnak, mintha -csak király volna a hold, s miért mondja ujholdkor: - - Uj hold, - Pénzös zacskó, - Uj reménység - Lészön. - -Miért nem mondja azt, hogy fuj az esti szél s miért mondja: föltámadt a -napáldozati szellő? Ki tanította arra, hogy a fecskében az Isten madarát -becsülje? Miért mondja a veszekedő emberre, hogy vele a csuf Isten, s -miért van mindezek fölött nagy magasságban, akár csak az öreggulyás, az -Öreg Úr Isten, a kit soha sem bánt káromló szóval? Miért mer parancsolni -az Istennek, hogy adjon Isten jó napot, vagy jó estét? Miért kisérteti -az Istennel az embert, midőn azt mondja, hogy az Istennel járjon? Miért -kell a szülőasszony ágya fejének Napkelet felé állni? Miért kiabálja a -nomád gyerek a fogyóholdra: - - Ideadó, - Visszavövő - Kárász - Kis kutyája… - -És micsoda visszás dolog, midőn nótás dalaiban így kiált társához: - - Fogd meg pajtás a vasvesszőt, - Verd meg véle a temetőt… - -No és miután szegény Ipolyi meghalt, ki tudna ezekre választ adni, ki -tudna belemenni kutató kézzel e pusztai szivekbe, melyekben ma is lobog -az ősvallás áldozati lángja. - -Felelet nélkül maradó kérdés ez valamennyi. - -* - -Maga a szárnyék hosszu fal a pusztán, fából. Egyik oldala nyugatnak, -másik oldala keletnek néz s ilyformán hol egyik, hol másik oldalán -árnyék van, a hol meghüsölhet a gulya. Azonfelül szél ellen, meg az eső -csapdosása ellen megvédi az állatot s a valamelyik széléhez épített -fagalyibában laknak a pásztorok, – már ha laknak, mert éppen csak aludni -térnek meg oda. A pásztorembernek künt a helye a gulyánál, azzal jár -egész nap a tágas, napsütötte pusztán s csak este tér meg az -állatjaival. Ezen idő alatt a szárnyék körül nincsen más, mint a kutyák, -meg a szárnyékember. Ezek is jobbadán alszanak, mert az embernek csak -annyi a dolga nappal, hogy rendben tartja a gulyások ruháit, főz nekik s -éjjel pedig, mikor a gulya a szárnyékhoz ér, vigyáz reá. - -Ez körülbelül öreg embernek illő foglalkozás, a ki már belefáradt abba, -hogy egész nap a gulya után járjon. Így volt Mihály is, a ki vagy -harmincz esztendőn át pásztorkodott és számadó is volt annak idején a -gulya mellett, a mi nem kis mesterség. A gulyáról tudniillik nem -vezetnek törzskönyveket, azaz hogy egyáltalán mit sem vezetnek ők. Csak -a városban befizeti a gazda a jószág után a fűbéradót, arról czédulát -kap, s azzal aztán kihajtja. A pásztor átveszi. Ha négyszáz gazdának -ezer jószága van kint, az mind úgy van ott és azt a pásztor mind tudja -egytől-egyig, hogy kié. Ez a csás szarvu tehén a Kabók Mihályé egy -rugott borjuval, amaz a nagy tarka meg Jáb Jánosé, ez a vékony dereku -üsző az özvegy Kajári Pálnéé. Természetesen vannak ott még egyéb csás, -tarka tehenek, rugott borjak és vékony dereku üszők, de azt azért mind -tudni kell, hogy kié, mióta van a gulyában és mikor jönnek érte – csak -úgy emlékezetből, mert törzskönyveket részint azért nem írnak ott, mert -nem tudnak írni, részint pedig, mert nincs is a világon annyi papiros… - -* - -Ilyenformán állnak a dolgok, Mihály pedig ül a szárnyék oldalában és -faragja a kanalakat. A gulya kint van messze, nem is látni, hol; eltünt -a föld pereme mögött. - -A falra akasztott láda fölött, a melyben zsírt, sót, paprikát s egyéb -ilyen értékes dolgot tartanak, föl volt tűzve egy kanál, régi, -megbarnult fadarab. - -Mihály azt levette s ahhoz mérte a többit. A melyik nem olyan volt, azon -faragott egyet. - -– Az a mustra-kanál? - -– Ez – mondta Mihály. – Tudja-e, hány éves ez a kanál? - -Fölemelte, maga elé tartotta és szeretettel nézett reá. - -– No én tudom – szólt ismét. – Huszonöt éves elmult. Hogy megbarnult, -megöregedett. - -– Mint a gazdája… - -– Az ám, – merengett el s öreg szemeivel kibámult a lapos tájra, a -melyen született s a melyen meg fog halni. – Öreg is vagyok már én… -Hanem a kanál nem az enyém. Ennek nincs itt a gazdája. - -– Hát hol van? - -– El van mönve – felelt s lerázta ruhájáról a fadarabokat. - -Azután becsukja a bicskát, a barna kanalat fölakasztotta a helyére s -akkor megint szólt, úgy odavetőleg: - -– A feleségemé volt. - -– Volt felesége, Mihály? - -– Volt. Volt ám. Régön. - -– Most nincs? - -– Nincs, – mondta s hozzátette, újból sóhajtva: - -– El van az már mönve régön. - -Többet ez irányban nem beszélt, mert azt mondta, hogy álmos, elmegy -_humni_. A mint hogy le is feküdt azonnal és el is aludt rögtön a földre -terített régi ócska subán, a mit látván a kutyák, egyikük odament s a -fejéhez feküdt. - -Nyilvánvalólag azért, hogy a Mihály értékesebb ingóságait, mint -tűzkövet, aczélt, bicskát, réz masinatartót, a míg alszik, ki ne vegye -valaki a zsebéből. - -* - -Mihály el sem mondta, de elmondta más, hogy miképpen van _elmönve_ az ő -felesége. Nem, ne gondolja senki, hogy valami modern módon ment volna el -a pusztáról ez a szerencsétlen. Nem, csak olyképpen ment el, a mint majd -valamennyien elmegyünk e siralom völgyéből: lement a föld hátáról a föld -alá. Hanem nem csendes halállal, hanem fiatal teste összetörve, -megzúzva, véresen és akkor Mihály nem ily egykedvűen vette még a dolgot, -hanem ráborult és siratta. - -Annak ismét van vagy harmincz esztendeje, hogy legényember sorban állt -Mihály és akkor is ezen a pusztán járt a gulya után. Rég ideje annak, -más volt a világ járása, talán még a napé is. Más volt a mező, más a -gulya és Mihálynak nagy becsülete volt kint a pusztákon. - -Ugy hivták, hogy a Bikás Mihály. - -Mert úgy volt, hogy volt a gulyában akkor egy hatalmas nagy állat, a -bika, a melyhez erőben és szilajságban sem azelőtt, sem azóta foghatót -nem találtak. Ezzel a hatalmas jószággal aztán az egész gulyánál nem -akadt ember, a ki bánni tudott volna, egyedül a Mihály. Mást mindenkit -megpaskolt, megkergetett, csak éppen a Mihály volt az, a kinek a szavára -hajtott. - -Bár jobb lett volna, ha senki szavára sem hajt, hanem éppen nem birnak -vele, mert akkor bizonyára agyonütik. De így nem tették s lám, milyen -szomorúság vált belőle. - -Első sorban Mihály elbizakodott s mindig a rettenetes állattal -ügyes-bajoskodott. Valami lehetett ez az állatszelidítő gyönyörűségéből. -Még a tarisznyáját is a szarvára kötötte s ha falatozás ideje volt, -előhivta a bikát, mely megjelent szeliden, mint a kezes bárány. - -Pedig már akkor egynehány nyomorékká tett ember, néhány, a szerencsétlen -testéből kigázolt lélek, meg fölforgatott kocsi volt a rovásán. Hanem -hát Mihály nem félt tőle s csak játszott vele és nagyban emelte a -tekintélyét ez a bátor viselkedés. - -Azt sem tudni, hogy nem-e ezért a nagy bátorságáért szeretett bele Dobó -Örzse, a ki pedig olyan szép leány volt, hogy nem kellett éppen -gulyáshoz mennie. Annak idején mondták is neki: - -– Nem jól teszed, Örzse! - -– Miért ne tenném? – mondta hetykén a leány. - -– Kaphatsz te még mást is. - -– No nekem nem kell más. - -De nem is kellett annak nemsokára még a Mihály sem, mert alig volt kint -egy hétig a pusztán a gulyánál, megtörtént a szerencsétlenség. Mihály az -asszony kedvéért nem törődött most már az állatjával és a féltékeny -jószág megérezte ezt nagyon. - -Egyszer aztán vinné ki a szárnyékból az ebédet a gulyához Mihálynak Dobó -Örzse, pedig bár ne vitte volna. Messziről meglátta a bika a viganóját, -a piros babos kendőjét, elbődült s vágtatni kezdett feléje, nagy -rengeteg bakugrással. - -Hivhatta vissza most a Mihály, hivta is, de hiába hivta. Megmártotta -szarvai hegyét a fiatal asszony meleg vérében az állat és mire a Mihály -oda ért a szörnyüség szinhelyére, sem az asszonyból, sem az ételből nem -volt már semmi maradandó. Dobó Örzse vére összefolyt a paprikáshus -levével. - -A bikát agyonverték még az nap dühökbe a gulyások és a kutyák -lakmároztak azon, mert olyan állat husát nem szabad enni, a mely embert -ölt. - -Az asszonyt eltemették a pusztán, mert hova is vitték volna máshova és -ott vannak most haló porai a buczka oldalában, benőve haragoszöld fűvel. - -Mihálynak pedig az emlékezetén kivül az asszony dolgaiból egy kanala -maradt meg, barna fakanál, épp olyan korhadt és meghajlott, mint maga -Mihály, a ki ha kanalakat farag, ehhez méri a többit… - -Ő ilyenformán adózik a halottja emlékezetének, a mi különben egyre megy, -a fődolog csak az, hogy az emlékezet valódi és tiszta legyen a földben -nyugovók iránt. - - - - -Néhány birkák irányában. - -Förgeteg a piaczon némely utasításokat adván az asszonynak, hogy menjen -sóért, vegyen az ünneplő pipába szárat, meg egyéb ilyen dolgokat, a -lelkére köti közben, hogy gyufát ne vásároljon, mert azt a városszélen -szokás a Vidám katonához czímzett boltban venni, azon ravaszkás okból, -hogy ne csak éppen a pálinkabeli ital miatt kelljen ott megállni a -kocsival. Egy kurta «no eredj» szóval utnak indítja a feleségét s ő maga -pedig megfordulván, a városházára ballag, kezelve itt-ott tanyai -ismerőssel, a ki hogy az utjába akad. - -A rendőri folyosóra megy föl, a hol ki-, hol becsapódó ajtót szelid -tisztelettel nyitja ki s néhány perczig dángovázva lépked előre-hátra az -ügyes-bajos emberek között, az ajtók föliratárul kémlelvén ki, hogy hol -van neki a dolga. Lassan halad ezenközben, a pipát a zsebbe csusztatva s -begombolva a mellény néhány nyitva felejtett gombját. - -Ráakad azután a kihágási biró szobájára s mert hogy éppen nincsen -odabent senki, mint a nyitott ajtón látszik, előre lép, a küszöbön -leveszi a kalapját, néhányszor körülkeféli a könyökével s a hogy beér az -asztal elé, a hol a biró valami iráson dolgozik, köhint. Azután -meglátja, hogy a szőnyegen áll. - -– Nini – mondja. - -S lelép róla hirtelen. Valami rendőr jön be a szobába, az visszatolja -gyöngéden Jánost a viaszkos padlóról a pokróczra, a mi némi fejcsóválást -eredményez. János nem szól ugyan semmit, de arczán teljes egészében -látszik, hogy nem tartja magát méltónak ezen megtisztelésre s azt hiszi, -hogy most okvetlen nagyobb lesz a birság, mert beleszámítják a -pokróczkoptatást is. - -Azután a baltenyerével megüti a kabátja elejét, hogy hátralebbenjen. A -kabátszárny meglebben, János fölhasználja ezen pillanatot arra, hogy a -mellényzsebbe nyuljon, a honnan apróra összehajtogatott, gyürött -papirdarabot húz elő. Nem lehet valami jó bele irva, mert János a két -ujja között olyforma irtózattal tartogatja, a hogy a békát szokás. - -Kibontja félig s a gyertyák, a rézkereszt meg a tintatartó fölött -átnyulva a karjával, leteszi a kapitány elé. A hogy ez föltekint, -bizalmasan bólint neki a fejével s magyarázólag szólal meg. - -– A pöcsét… behoztam. - -– Be? - -– Be ám – mondja sajátos, a végén fölcsattanó hangon János. – Nézze csak -mög. Nem tom, mire mén vele. - -A pöcsét voltaképpen a kihágási biró idézvénye s pöcsétnek azért -hivatik, mert rajta van a város czimere, a mit különben nem igen -szeretnek látni az odakintiek, mert a hol czímert talál, ott vagy -kapitány van, vagy vámház. János kevéssé hizelkedni is akar, alattomos -czélzattal a birság kiszabására nézve s mosolylyal teszi hozzá: - -– Nézze no mög. Maga jobban érti. - -S elunván a jobb lábon való állást, a balra teszi át a testi súlyt, a mi -természetesen egy kevés féljobb fordulattal jár. Eközben megpillantja -előtte a nagy tükröt, benne magamagát és fiatalos kedvteléssel csavarja -meg a deres bajuszt, az üstököt egy kicsit eltolja a homlokából s -nyakravaló igazításba fog. Ez igen tanulmányos állapot, mert egész -tenyérrel kell lefogni a fölcsuszott kendőt s e közben fejbillentésekkel -huzogatni ki az alászorult nyakbőrt. János egész otthoni kényelemmel -illegeti magát, azonban mindez csak parádé, benső tekintetekben János -igen szomoru és félelemmel tekint a jövő elé. De azért otthonosnak -mutatkozik, hódolva azon külterületi elvnek, hogy ijedt embernek soha -sincs igazsága. A kapitány kibontja a papirost. - -– Nézze no, csak nézze – biztatja Förgeteg. – Hogy mi löhet benne… - -– Hát nem tudja kend, miért van czitálva? - -János elütőleg, megvető hangon felel, mintha kicsinek, gyerekesnek -találná az egész dolgot. - -– Gondolom, hogy néhány birka irányában… Abban hajkurászszák az embört. - -– Abban hát. Bent jártak megint az erdőben a birkák. - -– Nono – veti bele csöndes hangon a vétót János – csak módjával. Mert -alig, hogy bent voltak a szélbe egy kicsit. Nem övött az ott semmit. Van -annak mit önni. - -Az utolsó szavakat haraggal mondja és keserüen teszi hozzá: - -– De persze, a szögényét möglátják. Másikét mért nem panaszolja az őr? - -Förgeteg most már beletüzesedne a dologba s igen-igen szeretne a -vádlottból vádlóvá kerekedni fölül. Ki meg be kezdi gombolni a mellényt, -a mi nyilvánvaló fölindulás jele s olykor a gomblyukakon huzgálja kifelé -a nyakravaló csücskét. - -Ott a másik, Kisguczi Illés, a Nagy Istvány, a Faragó Döme… Persze, azt -nem látják. - -Mélyen elkeseredik ezen igazságtalanságok fölött, közbe egy legyet -lefricskáz az asztalszélről s oda se igen akar hallgatni, mikor rárójják -a biróságot. - -– A tilos helyen való legeltetésért tizenkét forint birságot fizet kend. - -János hirtelen körülnéz s a hogy csak magát látja a szobában, meglepetve -kérdi: - -– Én? - -– Hát. - -– Ugyan – szólt tünődve s nézi az egyik lábafejét, a melyet ide-oda -mozgat a szőnyegen. A gondolatai elkalandoznak, a biró más iráson -dologba kezd, János csak áll s egyszer, mintha akkor eszmélne, hangosan -szólal meg: - -– Mennyit mondott? - -– Tizenkét forintot. - -Most kevéske állsimogatás következik és szinte hallik a sikárlása, a -mint a kezét végigvonja a borostás szakálltarlón. - -– Elég nagy pénz a szögénynek – szól s hol egyik, hol másik ujját huzza -végig az asztal szélén. - -– Tizenöt nap alatt le kell fizetni. - -– Ugyan ne mondja – csodálkozik Förgeteg s kétkedő arczczal tekint a -kapitányra. - -– De pedig úgy van – biztosítja amaz. – Vagy talán le akarja fizetni -rögtön? - -Förgeteg indulatosan kezd beszélni. - -– Én? Mibül? – és úgy lép egyik lábával hátra, mint a hogy szinpadi -hősök szoktak. - -– Ha van annyi kendnél, jobb, ha most lefizeti. - -– Van is. – Lemondólag üt kezével a levegőbe. – Nincs neköm pénzöm… -Hunnan? Mibül? - -S miközben így beszél, ravasz szemeivel erősen kémleli, hogy eddigi -viselkedésével tett-e vajjon valami hatást a biróra. Amaz azonban csak -nagy egykedvüséggel hagyja rá: - -– Hát akkor tizenöt nap alatt be kell hozni. - -János most két kézzel támaszkodik az asztalra, kicsit meghajol és teljes -bizalommal teszi föl a kérdést: - -– Igazán be köll hozni? - -– Be ám. Másképp végrehajtás lesz a dologból. Az meg még többe kerül. - -A köztapasztalatu igazságot sóhajtva hagyja helybe János. - -– No az már igaz. - -Hmget egy darabig s majd az egyik, majd a másik lábát rakja előre, -lenézve olykor reájuk. Aztán ránt egyet a vállán, a tükörbe tekint s -odavetőleg mondja: - -– Hát elmék no. - -Lassan indul meg kifelé, hogy esetleg visszafordulhasson a hivó szóra, -mert még erősen él benne a reménység, hogy hátha engednek a _sarczból_ -valamit. A hogy az ajtóig ér s ott megfordul köszönés okáért, hirtelen -mintha az eszébe ötlene valami. - -– Nini… kapitány úr… - -– No? - -János bemegy a szobába ujra és félig olyan arczczal kezd beszélni, mint -a ki valami nagy uj dolgot fedezett föl. - -– Hát a pöcsétöt nem adják vissza? - -A kapitány unja már a dolgot és boszusan mordul rá: - -– Nem. Az itt marad. - -Förgeteg lóbázza a kezében a kalapot és csöndesen mondja: - -– Ejnye, hejnye… - -Hogy nem felelnek neki, még egyszer ismétli a sóhajtást s csöndesen -ingatja hozzá a fejét, mint a czukorhuszárok a lakodalmi torták tetején. - -A birónak egyéb dolga van s méregbe jön, hogy János annyit -okvetetlenkedik. Haragosan kapja föl a többi papir közül az idézést s -odalöki az asztalszélre. - -– Hát vigye. Ehol van ni. Szeretném tudni, hogy minek ez magának. - -– No – mondja és lehuzgálja a mellénye csücskét – mégis, szó nem esik, -mondván… - -Közelebb halad az asztalhoz, oda is nyul a pöcsét felé, majd meg -hirtelen megáll és fölveti a fejét. - -– De hát minek ez néköm? Nem köll ez néköm. – Ezenközben a sarokba -pillant, a hol a birságról csinálja a jegyzőkönyvet az irnok, hogy ugyan -valójában komoly-e ez a dolog egészen. – Úgy is csak eldobnám… - -– Akkor minek kéri kend? - -– Hát csak úgy – dünnyög, elszégyenülten s már igazán meg van -restelkedve Förgeteg, mert forog a kalap kezében. Kis vártatva csak -lépdel ujra kifelé s a határozatlan lépésein látszik, hogy gondolatokba -mélyedt. Az ajtónál ujra megfordul. - -– Ugy-e tekintetös uram, mögkérdöm mán még égyször… mennyit is hozzak? - -– Tizenkét forintot. - -– Annyit ugy-e – mondja János a kilincs rezén birizgálva. – Éggyesbe jó -lösz? - -– Jó, jó. - -János ujra megüti a kabátszélt hátralebbentési czélzatból s most már a -_gelebébe_ megy bele a kezével. A széles bőrtárczát, a mi valószinüleg -még nagyapai örökség, kibontja s a nyelvével végignyalva az ujjait, -forintokat szed ki belőle. Mikor a tizenkét darab meg van, együvé fogja -s most már kemény, határozott lépésekkel megy az asztalig s odahajítja a -papirosok közé. - -– Ehun a pénzük – szól nyersen, haraggal. – Hanem csak agyonveröm a -bürgét odaki mind. - -Azonban dehogy. Három-négy hét mulva ujra csak megjelenik ismét néhány -birkák irányában a kapitány előtt János, mert az egész bürgetartásban -csak akkor telik némi öröme a gazdának, ha más földjén legelhet az -állat. - - - - -Az elesett ember. - -A kis állomáson leszállva a vonatról, az a kellemetlen meglepetés ért, -hogy nem jött értem kocsi. A táj végig volt borítva hóval s annak a -fehérjén semmi mozgó pont sem látszott, a mi nyilvánvaló jele annak, -hogy nem azért nincs itt a kocsi, mert elkésett, hanem mert el sem -küldték. Nem kapták még kézhez a négy nap előtt küldött levelet, a minek -az oka a helyi viszonyokban rejlik. A helyi viszonyok többfélék. -Példának hozom föl: Sándorfalva látja Szegedet s Szeged látja -Sándorfalvát. Őszszel azért a sándorfalvi utas, ha a városba akar menni, -nem a város felé megy, hanem ellenkező irányban. Elmegy Szatymazra, ott -megvárja a vonatot, arral fölül s így beér Szegedre. A föntebb való -esetben a levél járja ilyformán az utat. Előbb fölmegy Félegyházára -vasúton. Ott a viczinálisra teszik, a mely Csongrádig viszi. Akkor a -kocsiposta kezeibe kerül s csak negyednapra a lovaslegény tarisznyájába. -Ha aztán valamelyik szállító eszköz késik (gyarlók vagyunk -valamennyien), akkor öt napos utat tesz a levél a pusztára, a mely a -városhoz annyira esik, hogy mikor a szinház leégett, oda látszott a -füstje. - -A kocsi denique nem jött, a mi leginkább azon oknál fogva kellemetlen, -hogy most már nincs bunda, meg lábzsák. Mert fogatot azért lehetett -kapni könnyen. A közeli faluból ott állt az állomásnál négy-öt fuvaros -ember. Kettő hamar kapott pár hatosos utast be a faluba, azok nagy -ostorpattogás között megindultak. Az állomásfőnök bement a szobájába, az -egyetlen vasuti szolga is elment valamerre másfelé, a vonat már a -harmadik határban szaladt, magam maradtam a három emberrel, a kik -várakozva sandítottak felém. - -Még mindig abban a reménységben voltam, hogy hátha megjön a kocsi s az -állomás lépcsőjéről néztem ki az utra, a mely szélmalmok között -kanyargott egy darabig, azután neki vágott a hónak s a vége elveszett a -téli ködben, a mely ilyen napokon már korán be szokta teríteni a határt. - -E közben egyik ember, az ostort tétova lóbálván a kezében, közeledik. A -mint megmozdult, a többi is indult utána lassan. - -– Talán kocsit vár az úr? – kérdezte az első: - -– Azt. - -– A pusztáról? - -– Onnan. - -– No hát az pedig nem jön. - -Nagyobb bizonyosság okáért kifordult a táj felé s kezét a szeme elé -tartva, szétnézett. - -– Nem jön, – ismételte. - -– Hanem mink, – szólt a másik, egy kövéres ember uj csizmában – mink -elvinnénk. - -– Mindhárman? - -– Nem, nem, – felelte – hanem valamelyik… Már a kivel hogy meg tud -egyezni. Mert itt meg kell egyezni, uram. - -Lassan, kunosan beszélt _e_-vel s huzta a szavakat. - -– Az már bizonyos, – hagyta rá az első bátrabban – egyességből áll a -világ. Ki hogy tud egyezni, úgy boldogul. - -Mindaketten nevettek erre s egymásra tekintettek alattomosan. Előttünk a -világ, koma – gondolták – most ne engedjünk ennek az úr félének. -Körülbelül igazuk volt. A konkurrenczia rajtuk kívül ki lévén zárva, -valamelyiket meg kellett fogadnom, ha csak estig nem akartam várni -megint a vonatra. De meg dolgom is volt. - -– Hát aztán mi a díj odáig? - -A nagy csizmás azt mondta: - -– Rossz az ut nagyon. - -– Azaz, hogy nincs is ut, – javította ki a másik – mert a mi volt, a -szánkók elrontották. - -– El – szólt szerényen a harmadik ember, csakhogy ő is mondjon valamit. - -– Jó, jó. Hát mi az ára ennek az útnak? - -– Hát, hát – szólt ujból az uj csizmás, ki ezen tulajdonságánál és -hasban vállasságánál fogva bizonyos tekintélylyel volt a többi között, – -nem akarjuk sarczolni az urat, nem is sarczoljuk, ha négy forintra -mondom. - -Sohasem volt akkora az ára ennek az utnak, még derék nyáron sem, mikor -nagy a napszám és drága a fuvar. - -– No, – mondom – ugyan kihasználják kendtek az utas ember szorultságát. -Már hogy lehet ilyen sok pénzt kérni azért az utért? - -Az ember nevetett. - -– A pénz sose elég. Különben velünk is úgy cselekszik mindenki… Minket -is kihasználnak. Mink sem cselekszünk másképp. - -Ha a vidékembeli tájszóláson mondja, talán meg is örülök ennek a -logikának. De most bántott ez a sok e betű a beszédben; olyan volt, -mintha könyvből olvasná. - -– Hát pedig most ugyan rosszul cselekszik, – mondtam mérgesen, – mert én -a maguk kedviért nem nevettetem ki magamat. Inkább nem megyek. -Begyalogolok a plébánoshoz a faluba, ott maradok estig, aztán -visszamegyek a vasuton. - -– Ahogy gondolja, kérem, – nyujtotta a szót az ember. – Az sem utolsó. -Most jó bora van neki. - -Azzal megfordult s verte az uj csizmaszárát az ostorral. Félvállról -szólt vissza: - -– Mindenki azt tesz, a mit akar. - -Hirtelen utána fordult a másik, azután kissé tétovázva a harmadik. Ez a -harmadik vékony, görnyedtes ember, lehajló, fakó bajuszszal, az arczán a -gond tömérdek ráncza. Ruhája a szegénységé. A szokásos asztrakánprémes -felső helyett vattás kabát rajta, a min folt hátán folt, egyik kék, a -másik piros, a harmadik sárga, a szerint, a mint elszakadt kötőből, -kopott asszonyszoknyából vagy zsákdarabból varta reá durva czérnával a -felesége. A lábain bocskor, annak elszakadt szijjai kóczmadzaggal voltak -összekötve. A nadrágja a fehér szinével kifordítva, a mi többnyire csak -azoknak szokása, a kiknek egy van ez öltönydarabból s a valódi szinén -csak ünnepnap viselik. Ez az ember esengő tekintetet vetett reám s igen -lassan fordult el, de mégis elfordult. - -Lassan lépegettek a hóban, míg nem az uj csizmás, a ki elüljárt, -megállt. - -– Hát még egy szót szólok, – mondta. - -– Mondja no. - -– Hát mondom, – mondta keményen. – Én nem viszem el négy forinton alul -az urat. Hiszem az Istent, hogy a komám sem viszi el (megkopogtatta a -második ember vállát az ostorral, hogy az a koma. – No nem – mondta a -koma is határozottan.) Hanem itt van ez a harmadik ember… Egy szó, mint -száz, ez az ember elviszi harmadfél forintért. Ha kell, kell, ha nem -kell, nem kell. Többet most már egy szót sem szólok. - -A bocskoros visszafordult. Szürke szemeiben ujra fölcsillant az előbbi -kérő, esengő sugár. Fogadj meg, uram, fogadj meg – mondták a szemei. - -– Hát melyik az a kocsi? - -Az ember hirtelen ugrott egyet a hóban s futott a kocsijához. Ócska -szerszám volt biz az egészen, kis macska lovakkal, kenderből a gyeplő, -az ülés meg olyan kukoriczaszárból, a melynek levelét már leették a -lovak. Igen szorgoskodott, levonta a macskákról a takarót (boldog időben -pokrócz lehetett a szolgabiró ámbitusán) s mire az ülést elrendezné, -maga is helyet foglalna, a másik két fuvaros már a falu alatt járt… - -– Nagyon rátarti az a két másik fuvaros, mondtam. - -– Nem, kérem szépen, – felelte a bocskoros. - -– Dehogy nem. Rosszlelkü ember az, a ki annyira ki akarja használni az -utast. Én csak csak, de hátha valami szegény utas kerül elébük… - -Nem szólt egy darabig, csak hajtott, rángatta a kengyelgyeplüt. Öreg -fuvaros-lovak szokása, hogy nem tudnak menni, ha nem érzik a szájukat. - -– Inkább áldja meg őket az Isten, – sóhajtott föl aztán – mert csak -azért tartották ki magukat, hogy ne az ő kocsijukra kapjon az úr… Jobb -kocsi, féderes ülés, jobb ló… Mikor az urat sarczolták, engem kiméltek. - -– Ugyan? aztán miért? - -A fehér báránybőr sapkát, a miről a prém már egészen lekopott, lejebb -huzta. - -– Azért kérem, – felelte – mert én nagyon elesett ember vagyok. - -Koczogtunk. Az utról egy helyen letért s a falu elhagyatottabb része -felé hajtott. - -– Nem jól megy, ember. - -– Tudom, de csak beszólok haza egy kicsit. Erre lakok a juhszélen. - -Egy szélmalom meg czigányputrik közt haladtunk át. Kutyák szaladtak ki -az alacsony, tapasztott kerítések mögül, melyeknek tetejét elmosta az -őszi esőzés. - -– Hó! – mondta egyszer az ember. - -A lovacskák megálltak, bár előbb igen nagy szándékuk volt, hogy -beforduljanak az udvarra. Ha ugyan udvar az olyan udvar, a melyhez ház -nem tartozik. A ház, a melyhez tartozandó volt, csak beomlott falait -mutatta, meg üszkös, fekete gerendáit, a miken beesett a hó. Hátul az -istálló, mellette a szinből való lakásféle. A tenyérnyi ablakhoz a -kocsizörgésre sápadt asszonyfej nyomta az arczát. - -– Leszállhat addig, míg subát hozok magának, – mondta. – Nincs kutya. - -Még csak kutyája sem volt neki, bár hiszen minek oda kutya, a hol őrizni -való sincsen. Beszaladt, kis vártatva kijött, foltos subát hozva a -karján. A suba gőzölgött, a mint a fagyra ért vele. - -– Ezt most vette kend le az asszonyról. - -– Most, – felelte csöndesen. – Nem tüzelünk ilyenkor, hát csak így a -subában… - -– Hát csak vigye vissza neki. - -Akart valamit szólni, de aztán hirtelen megfordult s bevitte a subát. -Mikor kijött egy vászontarisznyával, a melyben szemmel láthatólag csak -egy darab kenyér lötyögött, szó nélkül kapaszkodott a kocsira. Egy -utczába bevágott s hamarosan áthaladtunk ezen a kellemetlen falun. -Daczos nép lakja, a mely csak ránéz az utasra, de nem köszön. Igazság -szerint nem köteles vele, de mikor az olyan jól esnék, valamely -Dicsértessékre rámondani a Mindörökkét. Ez már vele szokott járni a -faluval. - -Az ember egyre jobban nógatta a lovait. Néha azonban a kis macskák nem -birták a poroszkálást, lépésben mentek s ilyenkor kelletlenül -izgett-mozgott, hogy talán ebből baj lesz. Szivarral kináltam. Már hozzá -is fogott, hogy végignyálazza, mely esetben lassabban ég s tovább tart, -de azután csak visszanyujtá: - -– Már csak köszönöm. Inkább majd ha egy pipa dohányravalót ad az úr. - -– Hisz nincs is itt a pipája kendnek. - -– Nincs ám, – szólt megzavarodva s körültapogatta magát. – Mostanába nem -szoktam… Gyü Kesely, olyan szénát kapsz, hogy az ritkaság. - -Nem tudni, e csábító ajánlat vagy egyéni buzgalom következtében-e, de a -Kesely csakugyan nagyot rántott a rudon s így oldalba ütvén a Sárgát, -mind a ketten neki fogtak. Mentünk, mentünk. Az uton jegenyefák álltak -sort, deres ágakkal, a havas földeken varjak keresgéltek más teremtett -lélek sehol nem látszott. - -A mint a csárdánál fordul az út, az ember leteszi lassan a kezéből az -ostort és azt mondja szomoruan: - -– Meg vagyok én átkozva mindenféleképen. - -– Már miért? - -– Ott jön az úrért a kocsi. - -Csakugyan, a ködből kibontakozott a Badár vékony, száraz feje, meg a -Nóniusz csillagos homloka. Mögöttük János volt, János mögött a kocsi, a -bundával, zsákkal, de még bizonyosan cognac is lesz a bunda szélében. -No, ez nagy öröm. János is így vélekedik, mert a mint odaér s látja az -igen nyárias készséget, az ostorral a bundára mutat és azt mondja: - -– Kivöttük a doktor zsebibül a tiz forintot. - -Csak éppen át kellett lépni. A bocskoros e kászolódást némán nézte és -lehajtotta a fejét. - -– No, ehol a kend pénze. - -Átvette, aztán szétnyitotta a tenyerét s belenézett. - -– Kérem szépen, mondta szégyenkezve – még a fele utján sincs, de ne -tessék haragudni, hogy nem utasítom vissza. Nagyon elesett ember vagyok. -Másképp… - -– Nono. Hiszen a dohányra valót úgy se kapta meg kend. - -– Az – szólt – az ám. - -A mint János megfordult, kihuzta a fejéből a bőrsipkát s ujra rávonta. -Lovai megindultak, ő keresztbe ült a kukoriczaszáron s előkotorászva a -vászontarisznyát, ebédbe kezdett. - - - - -A tengeri város. - -Kabók Mihályék lánya, a Piros (ha úgy jár rá az idő, mint eddig) már -eléri a tizenhatodik esztendőt. Ugyan már így is többnek látszik, mire -eleven példa, hogy a szőlőkben tavaly asszonynapszámot kapott. Emiatt -aztán, miután úgy lehet, jövőre már gügyük járnak a házhoz, czélszerü -előre bevásárolni minden olyast, a mire annak a lánynak szüksége van. -Kabókné ezt már folytatja is régebben, mert, ha valamit eladni visz be a -városba, a haszonból vásárol ezt-amazt. Sok minden kell oda, a föld alig -győzi kiteremni az árát. Vannak a kendőben olyanok, a miket ilyenkor be -kell szerezni, aztán ruhafélék, különösen a menyasszonyi öltözet, aztán -meg, a mi igen fontos, az ágybavaló. Igazság szerint például az utóbbira -eddig gond se volt a háznál. Néhány külön párnát szereztek ugyan, de nem -sokat. Inkább eladták a lud tollát, mert igaz, a mi igaz, hogy Kabókék a -maguk szorgalmatosságával szerezték a mostani szegénységüket. Ezuttal a -dolognak már más formája van. A hol egyszer kilátásba vétetik, hogy -olyan emberek járnak majd a házhoz, a kik körül is tekintenek, ott -tornyosnak kell lenni a tiszta szobabeli ágynak, mert a tiszta szobabeli -ágy az a raktár, melyben mindenféle finom, ludmellből tépett pelyhek -tartatnak. Abba ugyan nem fekszik senki, ha csak nem királyi vérből -származott herczeg, mert az csak dísz és mutatója a jólétnek, bár a szép -fehér libák nagyon szomoruan gágognak, a midőn a mellhusukról tépik le -kegyetlenül a meleg pihés takarót. - -Hanem hát hiszen, ha csak libáról volna szó, megjárná az egész. -Voltaképen maga Kabók Piros sem sokkal egyéb. De vannak ám más dolgok -is. Mert ma már ezt is, azt is adnak a lánynyal, csak vigyék, ha ugyan -jó helyre viszik. Kisgucziné még két bödön zsirt is vitetett át a minap -az ujabbik veje tanyájára. (Istenem, hogy tudja a maga olvasztását így -kiadni a házból.) - -Akkor ezen fölül még kell butorzat is. Kinek micsodás. Némelyik -megelégszik ezzel, másik többet akar a tulajdon egyetlen lányával adni, -mert ebben van némi versengés. Ennek így kell lenni. Negyvennyolczban, a -forradalomkor, abban előzték egymást az emberek, hogy ki vág le több -ezüst gombot a mellényéről. Most forradalom nincsen, legföljebb a -fináncz mérgesíti néha az embereket, fejeiket hol valamely titkos főzésü -pálinka, hol valamely titkos szerzésü dohány irányában fájlalván, (mert -az mindakettő csak úgy jó, ha eredetét misztikus homály födi). Ilyképp a -haza most az adón fölül más áldozatokat nem kiván, bár el kell ismerni, -hogy ezt ugyancsak bekivánja. De a hol jut is, marad is, ott ilyenkor -gondoskodni kell a lányról s az eddigi sok beszédnek mindössze csak az -az alja, hogy Kabók Mihály a feleségével bejött a Dónát-napi vásárra, a -hol nyoszolyákat, asztalokat, székeket és fiókra járó almáriumokat -árulnak az asztalosok. - -* - -A városi ember, ha venni akar valamit, a boltoshoz megy, megalkudja vele -az árát s a holmit aztán hazaküldik neki. Más a tanya. Oda ugyan nem -küldenek ki semmit, ha csak az ki nem viszi, a ki vette. Őszszel, télen, -mikor a gyerekek kaszása arat, gyakran látni az utszélén szomoru -meneteket, egy sáros ember visz egy kis koporsót egy sáros asszony egy -kis keresztet. Kabók Mihálynak sem küldik ki az árut hanem, a mint -megvásárolta volna a hat széket meg a fiókos asztalt, azt azonnal -fölrakják a kocsira, a kocsi beáll valamely oldalutczába s ott a -szomszéd fölügyelete alatt marad, a ki kaszakövet jött be venni, de nem -talált kedvére valót s most mód fölött mérges. Azt hiába is hivnák -vásárt nézni, de meg nem is ajánlatos. Jó szerencse, ha a kocsin marad, -mert különben borba öli dühét. (Az egész Szögedön nem löhet égy -böcsületös kaszaküvet kapni.) - -Igy Kabók csak maga indul el az asszonynyal végigjárni a belső vasárt. -Ez nem kis megpróbáltatás. Jövőmenők lökdösődnek jobbra-balra s igen sok -vidám ismerőssel lehet találkozni. A korcsmák zajosak s Kabók alig birja -legyőzni magában a sörjedzési hangulatot. Ám az asszonynak a gyolcsos -tótok okoznak lelki kint. Micsoda vásznak! Patyolatok! Ha simítom, még a -fonáka is olyan finom, mint a fiatal leány keble – mondja az arczátlan -gyolcsos tót, a min Kabókné elpirul. (Gyerünk innen, gyerünk.) Igy -mennek, mendegélnek, míg a Mars-térre jutnak, a hol mindenféle -bohóságokat mutatnak ahhoz értő csehek, németek és egyéb taliánok. Itt -fehér egér huzgálja a lutriczédulákat, amott meg kalitkában sárga madár. - -– Veréb az – véli Kabók – csakhogy be van festve. - -Odébb pedig bicskára hajigálnak karikákat, meg számokra bádogfedőket, -emitt huszonöt pénzért lerajzolják az embert akkora papirra, mint a -tenyerem, de azért az ember csak akkurát olyan lesz, mint a maga -valóságában, és azontul nagy vászonbódék, a mikben zene szól és kivül -lisztes képü elhizott asszonyok ülnek és nagy képek vannak a vászonfalra -akgatva kivül is és azok különbnél különbfélék. Egyiken ég egy város, a -másikon csatáznak, a harmadikon pedig egy utálatos ember nyakaz egy -urasszonyt szép fekete bársonyszoknyában. Ugyan mit véthetett az -ártatlan, mert hiszen látszik rajta, hogy ártatlan. Kabók is elmerül e -látványban, bár az urasszony teljes ártatlanságát nem hiszi, Különben -lehet, hogy nem is igaz az egész, hanem csak festették okulás gyanánt. - -Most egy nagy, magas ember kilép a vászonház elé a lépcsőre s miután a -bámész gyermekek között szétütött volna botjával, nagy rézkorongot kezd -vele verdesni. Az nagyot szól, utána meg a magas ember kezd kiabálni, -hányva a fejét a török sapkában. - -– Peffele, matyarók, Peffele! A matyórnak kifáncsisnak dukál lenni! Csak -tiz krajczár pémenet és mindenki kapsz ed szép neremén! Itt láthatóm -minden, képekek láthatom és burkus császár gége operáczión! és a naty -franczia háboruk asz Ásiába. És ed eleven krokodil, a lekporzasztó álat, -születte az Áfrika-Gebiet, a Niagara-flusz… mekél száz esztende, erek -kétszáz! Minden esztende epédel edszer, sak edszer… mekszik ed párántot -s ed kisasszont rózen ruhában!… Peffele matyarók! Láthatom az élethiv -arczmásokba a Spanga, Perecz, Pitelli! Ne mulassza senkisem asz alkalóm; -dukál, hogy vitezz matyór kifáncsis letyen. - -Most sebesen kezd ütögetni jobbra-balra a lépcső előtt a gyermekseregben -a szónokló férfiu. – Weck von da! Marsch. Tyerek, csinálom helyet -uraságnak és tensasszony… - -Kabók Mihály igyekszik befelé asszonyostul s bár takarékos ember, -sokallja a dicsőséget, a mivel a piros sapkás ember illeti. De azért -gálánt. Szó nélkül szurja le a két hatost, bele is nyulnak mindaketten a -fekete ládába, a honnan «kapsz mindenki ed emléktárd, ed neremén». És ez -aktus végével meglebben, föltámasztva a töröksipkás pálczája által, a -rejtélyes dolgok függönye s Kabókék belépnek. - -Odabent, meg kell hagyni, egy hatosért elég látnivalót adnak. Üveg alatt -emberfejek vannak viaszkból. Azután szintén üveg alatt haldoklik egy -franczia katona Ázsiában. Fölötte térdel az orvos. A katona minden két -perczben kinyitja a szemeit s az orvos minden két perczben bánatosan int -neki. Egy ilyen mienkfajta pofoncsákó van a fején, annak a tollai is -mozognak. - -– Masina az egész – mondja Kabók. - -Tudja ezt Kabókné is, de azért csak megsajnálja. - -– Mégis, szól. – Miért nem hagyják néha pihenni? - -Valósággal úgy kell elhúzni onnan, mert még sok minden vár a -megszemlélésre. Jön a lekporzasztó álat, a krokodil. Kis satnya fiók, a -mely egy ládában heverész a szalmán. Kabók itt érzi, hogy be van csapva -s élczekkel fordul a töröksipkáshoz. A férfiú mindezt magasabb -álláspontból fogadja. Igen, a krokodil kicsi. Az anyja meghalt. Szép, -nagy anyja volt neki, egyszer az ő ujját is bekapta. Ne resteljen az -uraság két krajczár extra pénzt adni az árva krokodil fölsegélésére. -Kabók boszankodna, de az asszony annyira benne van már a sajnálkozásban, -hogy mindenen megesik a szive. A kisded szörnyeteg részére a barna -szoknya ránczai közül előkeről a két krajczár, a láda tetejét lecsapja a -férfiú s most már a képek következnek. Ezek sem utolsók. Miután a -gyerekek odakint már nagyon rángatják a majom farkát, a töröksipkás -kimegy s bejön a lisztesképü asszony. Ő magyaráz. Ez itt a Brücke von -Konstantinopl, emez meg a Feuerlinie von Gravelotte. És ilyen egyebek -jönnek, a miből Kabókék keveset értenek, de azért végigtekintik. Aztán -következik egy nagy kép, a mely eleinte csak csupa kékítőnek látszik. -Utóbb a kékben sárgaságok bontakoznak ki, meg barnaságok. - -– Nézze kend – mondja Kabókné, a ki néhány ablakkal előbb jár – vizbe -vannak a házak itt. - -Kabók még csak most nézi a másik kép utólját. - -– Akkor az a szögedi nagy viz lösz – feleli. - -Pedig nem az. Később látják. Magas paloták vannak a kék viz fölött. -Végig hosszu utczák köztük, a mikben emberek járnak ladikon. Fölöttük -hidak szolgálnak egyik háztól a másikig. - -– Jaj! – szól az asszony – itt mán hid van a házon. - -– Sz’ mondom, hogy a szögedi nagy viz. A városháza hidja az… magyaráz -Kabók, a ki még nem ért odáig. De hiszen ez a legszebb a férfiban, hogy -a tudománya ennyire előbb jár az asszonyénál. Kabók ez alapon bizonyos -méltósággal tekint az üvegbe, sorról-sorra s bár ha csodálatosat lát is -itt-ott, nem mutatja. - -Most jön be megint a vászonház tulajdonosa és folytatja a magyarázatot: - -– Ansicht von Venédig! Venéczia. Láthatóm a Venéczia város, csupa -tenger, csupa. - -Ugy Kabók, mint Kabókné e pillanatban elkapták fejüket az apró kerek -ablakoktól s egymásra néznek. Az asszony arczán, a szemében fölvillan a -mosoly, aztán végig szalad rajta a szomoruság, mint fölleg árnyéka a -virágos mezőn. - -– Venéczia… szól halkan. - -– A Venédig… mondja Kabók. - -Az asszony a fejkötő kendő csücskéit huzogálja, a mi sirás előjele -szokott lenni. - -– Ha édös apám látná… – suttogja, mintha magának beszélne. - -– Ha láthatná… felel ugyanoly darabokra szakadt hangon Kabók. - -Most már összebújnak, hogy egy ablakon nézhessenek mind a ketten. Hiába -óvá őket ettől az előkelő férfiú, hogy az a szemnek árt. Nem törődnek -vele, csak Kabók kérdez néha. Ő aztán felel. Ez itten – láthatom – a -nagy temflom és ott vannak a kalambok, sok. És ott gyűn a Rialtó, ott -régi idők sok sok ember lefetik tengerbe, zsupsz. Kriegsverhältniss… Akó -tyün naty hász… két elemetes, három elemetes… die Palást… asz kérem ed -nakszerű épület… csupa tengerbe… Und auch die gondolieri… itt -csolnakászik tengerbe… csupa… - -Kabókék nézik, mintha el akarnák az egészet nyelni. - -– Csak édös apám ezt láthatná… – sóhajtja újból nehéz szivvel az -asszony. - -– Ha láthatná… makogja Kabók. – Ha láthatná, se láthatná. - -A mint hogy igaz is. Vak már az öreg, bár egyébként semmi baja sincs -neki. Ép a teste, ép a lelke, csak a szemeit ölte meg a tanyavilág -irtózatos betegsége, az egyiptomi trachoma. Azokkal ugyan már nem lát -többet s igy hát egyebet nem tehet, mint üldögél otthon télen a kemencze -padkáján, tavaszszal a tanyaház napos végében. A világtalan állapot sok -mindenre megtanítja az embert s vaksága daczára ügyeskedik ebben-abban. -Sásból mindenféle hasznos dolgokat fonogat, de még a kapanyélnek is, ha -előbb valaki nagyjában kibarkácsolja, meg tudja adni a helyes, sima -formáját, hogy az kézhez álljon. Igy meg van ő a tanyában, a vak ember. -Az ebekkel barátságot tart, azok kisérik, ha a közön sétál s elugatnak -előle minden ártalmast. Piros valósággal ajnározza, mint a gyereket, a -Kabók-pár pedig becsüli. A mi az öregre kell, arra telik, a halálát -senki sem várja, sőt, mert katonaviselt és sokat tapasztalt -világéletében, Kabók olyan dolgokban, a mikben nem eléggé jártas, -gyakran fordul hozzá tanácsért. - -Estenden is, mikor a városból hazatér (mert az uj portékával nem lehet -könnyen menni), az asszony első szava az udvaron a leányhoz: - -– Hát öregapád? - -– Pipál odabent – mondja Piros. - -Míg Kabók kifog s közben a kutyák üdvözléseit fogadja, az asszony -beszalad. Még az ünneplő kendőt a fejéről le sem vette, még csak jó -estét sem mondott, csak az apjára kiált, a mint benyitja az ajtót: - -– Jaj, édös apám, mit láttunk! - -Az öreg ül a padkán, egyik lába a másikon s pipál immel-ámmel, vak ember -szokása szerint, a kinek a füst látásában nincsen élvezete. - -– Mit, leányom? – kérdezi. – Ugyan mi löhet az, a minek olyan nagyon -örülsz? - -– Jaj, apám, – beszéli sebesen az asszony – láttuk képbe a tengöri -várost, a hun kend járt… a Venécziát. - -A világtalan öreg arczán végigfut a fiatal emlékezések derűje. Hirtelen -a puszták között megcsapja az Adria szele, a canalettók vizének illata, -vak szemei látják a déli város egét, tengerét, az ódon kőházakat, -mindazt a régi időt, mikor a szegedi ezred a mesevárosban feküdt s ő -járt a feszes katonaruhában, a frakkforma fehér kabátban, e mohos -kőpillérek között s posztot állt az Arzenál kapujában, fényesre puczolt -fegyverével. - -– Láttátok? - -– Láttuk. Ugy, a hogy kend beszélte, de épp úgy. A vizön vannak a házak… -mennyi ablak… - -– Az. - -– A csónyakok járnak a vizön. Van egy nagy templom – folytatá az asszony -s az öreg a szavába vág: - -– Az a szent – – várj csak… várj, majd mingyár mögmondom. - -Gondolkozik az agg katona, lehajtva a fejét. Emlékezetébe jutnak -mindenek, a nagy marsok, a kompaniekomendás, főhadnagy úr Gruber, az -Arzenál, csak a templom neve nem. - -– Nem, már nem tudom – mondja azután. – Elfelejtöttem a nevit… - -– Pedig szép neve löhet neki – felel az asszony. – Nagy teteje van, alul -szélös, felül úgy összemén, mint a lámpaüveg. - -– Az, az – szól, nagyot esve a szón az öreg. – Ugy igaz, a hogy mondod… -Hát az arzenál-vahhe… várjál csak… a linke tórvahhe… ej, üsse mög a -part, nem linke, rekte, rekte! - -– Micsoda? – kérdezi az asszony. - -Jó szerencse, hogy belép Kabók. Egy kis bor van benne, de meg ért is az -ilyen sorokhoz s hogy öregapónak kedvét ne szakítsa, nagy bátran szól -bele a beszédbe. - -– No, az csakugyan ott van. - -– Ott? – kiált az öreg kemény hangon, mintha csak valamely generális -elébe vágná a Gewehr heraust. – Ott van? A linke vahhe? – És újra -sebesen beszélni kezd: Linke Arzenál vahhe: ejn unteroficzér, ejn -gefrejte, czén infanterisz, ejn pilman, – mint ahogy ezt az őrség -osztásakor elszavalni szokás. Kezeit izgatottan emelte föl (a pipát már -rég letette) s integetett az altisztnek, a szabadosnak, a gyalogosoknak, -mindnek, mindnek integetett. Kabókék hirtelen egymásra néztek. - -Kabók azt gondolta magában, hogy no az öregnek se hozhattunk volna -különb vásárfiát, Kabókné pedig nézte az apját, a vak apját, a kinek -orczáin piros tüzek gyuladtak ki, hajlongott, hadonázott, végül ősz -fejét magasra emelve, valamely régen elfeledett olasz dalba kezdett -öreges hangon: - -– Ettutitisimize – tempozebon… - -– Ez valóságosan szép nóta, – mondta rá Kabók Mihály. - - - - -Vallatás. - -János, mondjuk, hogy éppen Halbőr Förgeteg János, valamely bűnben -találtatódott. Ugyanis birkák tüntek el a határból. Olyan tájon volt már -az idő, a midőn tarló a föld nagyobb része s ilyen alkalommal a birka -szerfölött hajtható, mivel semmiféle nyom nem marad utána. A tarlóban a -birkával úgy jár-kel az ember, mintha a levegőégben menne s a ki éppen -utána veti magát, lophat. Az persze nem megy egészen könnyen, mert a -birkát is őrzik s a nyáj emberek és kutyák felügyelete alatt áll. Mégis, -a ki ért hozzá, szél ellenében meg tudja kerülni úgy a jószágot, hogy -észre nem veszik. Ennek sok fortélya van s ott kezdődik, hogy pálinkás -kenyérrel kell etetni az ebeket és nagy tanulmányokat kell ejtenie az -akol körül, hogy merre legalkalmatosabb a bejárás. De még a birkában is -esik személyválogatás, mert nem mindenik hajlandó éjszakai útra indulni. -A kos pedig öklel és a sötétben nincs ellene védekezés. Ily különféle -tudományok ezek, de ezzel is úgy van az ember, hogy csak annak nehéz, a -ki nem tudja, mert a ki ért hozzá, az nem is foghat ennél könnyebb -mesterséget a világon. Azt ugyan benne meg nem fogják. - -Szó sincs róla, hogy azért gyanuba ne kevergőzne egy vagy más ember. A -pusztázó városi katona is csak úgy van vele, hogy valakit bizonyára -gyanusítani kell. Mikor a juhszélben poroszkálna a lovas ember, mondja -neki a kárvallott gazda, Nagykalapú Fa Miklós, hogy íme, mi esett nála -az éjjel. A pusztázó végighallgatja a jelentést szögrül-végre, a mint -azt Miklós előadja, különféle köröket rajzolván eközben botjával az út -homokjába. Az egyik kör jelenti, hogy az akol mely részén távolodtak el -a hűtelen birkák, a másik kör jelezné, hogy miként és mely módon nem -vehették észre a tolvajt (az egész háznép kártyázott a tanyaszobában), a -harmadik kör pedig hirtelen, a mint húzná Miklós, félbeszakadt s a bot -megáll a kezében. A pusztázó arra néz, a merre a bot vége irányt mutat s -azt mondja: - -– Mingyárt gondoltam. - -Miklós az útról nyugodtan lépegetett vissza a tanyába a semjéken át és -semmi bántódást nem érez a lelkében. Nem árult el senkit, nem -vádaskodott, nem gyanuskodott, a mint hogy igaz is. A pusztázó pedig -megszorítván a lovát, poroszkál arrafelé, amerre az előbb a bot vége -mutatott. Nem kell soká mennie. Itt van mindjárt a közelben, (éppen csak -két óra járás) a János falkája, a mely legel az őszi tarlós füvön, János -pedig fekszik a homokon subában, pipázva. A juh után a gyerek koncsorog. -János szívja a pipát, a mely csak gyenge füstöket ad, miután alighanem -krumplilevél van benne. De a szaga elég szép, mert attól hányja-veti a -fejét a katona lova s alig bír rajta ülni az ember, mire odalép. - -– Az ördög a kend dolgát, – szól a rendőr – mit pipál kend? - -János a subáról csak most fordítja oda a fejét. - -– Pipát – mondja. - -Amaz méregre kap a kurta válaszon. - -– No – véli – nem sokáig pipálja kend azt a pípát. - -– Miért? – kérdezi János. Nincs ennek a pipának semmi baja. - -S félkönyéken eltartván magától a pipát, szemléli figyelmesen. - -– Nem is a pipának van baja, hanem kendnek. A pipa jó, abból pipálhatna -kend, de majd elvöszik kendtül. Majd odabe elvöszik kendtül a pipát. - -János hallgatja, ismét fuj egy darab füstöt s most már csufondárosan -válaszol vissza: - -– Nem t’om ki?… - -– A börtön! – kiáltja rá a pusztázó. - -De János ismét csak az előbbi. Egyik lábát fektében átveti a másikon, -kétkönyéken van s miközben fogja a fogai közt erősen a pipa szárát, azt -mondja: - -– Nem t’om mér?… - -A legény a lóval nem léptet se odébb, se idébb, csak onnan kiált a -gyereknek: - -– Hallod-e, hej! Hány ez a birka? - -A szóra öreg anyajuhok a legelésből fölemelik a fejüket, mert szokatlan -lárma ez nagyon, a gyerek meg azt kiáltja: - -– Ötvenhat! - -János szívja tovább nyugodtan a pipát, a lovas meg visszakiált: - -– Avval a hattal együtt? - -János kiveszi szájából a pipát. - -– Ne mozogj, mert rád lépök, – mordul a katona a lóról. - -János nem mozdul, csak fekszik. A gyerek amott a juhok szélin néz egy -darabig, de aztán kérdőre fogja: - -– A melyik az éjjel gyütt? - -A pusztázó rezesbarna arczán kisded mosolygás jelenik meg, János pedig -káromkodna már, de hiába. A pusztázó azt mondja: - -– No most csak föl abba a subába, aztán gyerünk. - -– Én? – kérdezi János. - -– Persze. De leginkább jó lösz, ha mingyárt ugrik kend. - -– Ugyan? – kérdezi János. – Aztán mért? - -De amazt most már nem hozza ki a sodrából. - -– Nem köll sokat beszélni. Tudja kend nagyon, hogy mért. Majd odabent -mögmondják. - -Nincs mást mit tenni, föl kell kelni a subáról s haladni befelé. - -Igy történik, hogy János a városba kerül a nagy házba, a hol a törvényes -emberek vizsgálják az ügyeket. Azon mód van a subában és a pipával, mint -legelsőbb, hogy odaérnének s egy ilyen törvényes ember elé állítják. Már -akkor irások jönnek Jánossal a hat birkákról, de szóbeli jelentést is -tesz a kisérő. János ezt egykedvüen hallgatja. Mikor vége van, azt -mondja rá: - -– Nem igaz ám ebbül egy szó sem… Nem csinálok én rossztéteményt. - -– Hát azt majd meglátjuk – felel a törvényes ember. Azzal elővesz -mindenféle nagy papirlapokat, a miken növekvő aggodalommal tekint végig -János. - -– Mi a kend neve? - -– Förgeteg János. - -– Melyik Förgeteg János? - -– Hát a külső Förgeteg János. - -– De melyik külső Förgeteg János? - -– Hát a Halbőr. - -– No jól van. Hát a kend kora? - -János előbbre hajlik. - -– Hogy mondja? - -– Hogy hány éves kend, azt kérdezem – mondja az urféle a pulpitusos -asztal mögül. - -Kissé gondolkozik János, az ablakra tekintvén. Utóbb féloldalt fordul, -mintha a kisérő legénytől várná szavai igazolását. - -– Hát löhetök vagy ötvenöt… Úgy gondolom. Bizonyosan nem tudhatom, mert -nézze csak, a nagy szárazságkor, hatvanháromba, legényforma vótam mán, -de tán hogy mög is vótam mán házasodva… - -Előbbre veti az egyik lábát és a csizmája orrát nézi, mivelhogy talán az -tudna tanácsot adni. De a másik ismét elébe vág: - -– Ötven kend most, mert most öt éve volt kend negyvenöt. - -– Én? – kérdezi meglepetten János. - -– Kend ám! - -– No akkor löhet. - -Amaz ujra csak turkál az irásokban s végül azt is megkérdi: – Kend -miféle foglalatosságban van? - -– Hát kéröm – enged a kérdésnek János – én csak afféle kétkézi munkás -vagyok odaki a tanyán. - -– De juhászkodik is kend? - -Áll megint csak János egy darabig. A sok bolond papirban, de benne van -minden. Utóbb a fejét féloldalt hajtván, azt mondja: - -– Hát nem mondhatom, hogy nem. Tudja tekintetös úr, úgy él az embör, a -hogy tud. - -– De nem kell azért lopni. - -Most kell megnézni Jánost, ha valaki éppen már arra töri magát, hogy -Jánost megnézze. Visszakerül az előrenyujtott jobb lába hirtelen -hátulsónak és délczegen veti szét a mellén a subát. - -– Hát ki lopott? – mondja mérgesen. – Hát én loptam? Hát fájlaltam én -valaha a tekintetös úr fejit? Hát vót ojan, a ki az én ellenömbe még -csak panaszt is mert vóna tönni? - -A törvényes ember kegyetlen hidegséggel vágja föl a nagy könyv lapjait s -ráolvassa Jánosra: - -– Most öt éve is birkát lopott kend. Azelőtt két esztendővel szintén. -Most meg megint hat darabot szerzett el kend a Fa Miklóstól. - -– Én? – kérdezi János dühösen. Hát a szömöm világa ér annyit, mint a -tekintetös úré, de hiszöm az Istent, hogy arra merök hitölni, hogy én – -– - -A tekintetes úr a szavába vág: - -– Ugyan, János, hiszen mind a hat birka jelös. - -– No az pedig nem vót jelös – fakad ki János hirtelen, de mire észre -venné magát, már késő a tagadás. De amúgy is tényleg jellel vannak -ellátva a birkák, hát hiába volna minden. Beismeri a tettet, a mi után -kieresztik. Visszakapja a subát, a pipát, az egyikbe beleöltözik, a -másikra rágyujt s úgy halad kifelé. A nyomáson találkozik valamely -ismerőssel, a ki ráköszönt: - -– Bent járt kend, János bácsi? - -János halad a subában, de a pipát kiveszi a szájából s a szárával a -vállán keresztül integet be a város felé: - -– Az ám. Dolgom vót bent az adóhévatalban. - - - - -Asszonykérő. - -A cselédgulyás az őszszel meghalt s miután a cselédgulyásra télen -szükség nincsen, ott hagyták azon időre az özvegyasszonyt. Meg kell adni -Hab Lajosnak, hogy becsülettel végzé földi hivatását s ekként is fejezte -be, mert akkor halt meg, a midőn már reá semmi szükség nem volt. A -majorbeli cselédség, kiknek konvencziós marháit legelteté s fölöttük -pásztorkodott, meg volt e dologgal elégedve s mikor elpusztult, sok jó -szavat ejtettek a Lajos után. El is temették, a faragó béres csinálta a -koporsót, a lovas csősz ment lovaival a faluba papért s megadták neki a -tisztességet, a mi az embert haló porában illeti. Az özvegy pedig magára -maradt s mehetett volna a fagyos pusztán az Isten világába a merre lát, -ha éppen nem ily szerencsésen hozta volna ki a mindeneket intéző sors -ezt a halált. - -Tavaszig hát benne maradhatott a gunyhóban, ámbár igaz néven nevezve, -nem is gunyhó volt az, mint inkább verem. Csak türt ember a cselédgulyás -a majorokban, a kinek semmiféle házhoz joga nincsen, s ha valahol ilyen -vermet csinál magának, hát éppen csak hogy megtűrik. Szemet hunynak -előtte, mert amugy is van annyi esze, hogy nem valamely termőföldből -szakítson ki magának egy darabot. A legelő szélén épp jó helyen van, ott -gödröt ás, az oldalaiba ágasfákat illeszt, arra megint keresztbe -helyezvén egy rudat, körültámasztja az egészet nádkuppal. Ha érzéke van -a rendhez, a nádat belül még ki is tapasztja sárral, abba ablakot is vág -és rendes bejárót csinál az épületbe. - -Ilyforma készség volt ez, állván a legelő szélén, a szikes földben -néhány csenevész ákácz között, melyek el voltak hagyatva egészen. -Gyökereiket hiába eresztették le a széki földbe, az nem adott erőt -nekik; ha lett volna, talán adott volna, de ha nem volt magának sem -szegénynek, akkor mit csináljon. - -Az asszony meg az ura, már a volt ura, ez a Hab Lajos nevezetü, estére -kelve, gyakran ültek kint a nádkupok előtt, a fák alatt, nézve végig az -egyenes tájon, a melyet elöntött világával a holdfény és csillogó -tükröket rakott a szines tócsákba. Minden embernek, bárki legyen s -bármily állásban foglalatoskodna, vannak néha órái, a midőn a -reménységeinek él. Ki volna reménykedés nélkül való? Mindenki vágy erre -vagy arra, a király, a kinek sok koronája van, még egyet szeretne, a -koldus pedig egy krajczárkát. Ők maguk is szerettek volna valamit, a mi -után vágyakoztak, tudniillik, hogy Isten ő szent felsége kegyelméből -vagy halál útján, vagy előbbremenetel, vagy pedig rosszalkodásból támadt -elcsapatás utján eltávozna valaki, a majorbeli béresek közül és akkor -Hab Lajosra esne a szeme az ispánnak. - -– Akarsz-e béres lenni, Lajos? – kérdezné az ispán. - -– Akarok ténsur, – felelné Lajos és akkor beköltöznének a majorba, a -béresházak közé s nekik is lennének konvencziós sertéseik, teheneik, -Lajos négy ökröt hajtana hol erre, hol arra, már a hogy a parancs szól, -lassan és méltósággal emelvén a hosszunyelű ostort, a mint ez urasági -alkalmazottaknál szokás. - -Ez nagy, nagy dolog lett volna. Nemcsak az előnyösebb vagyoni helyzet, -azután a nyugdíj, hanem a lakás miatt is. Ez kellett volna nagyon, ez -után vágyakoztak, mert Hab Lajoséknak volt egyszer egy gyerekük -(mindösszevissza csak egy), egy nevető kicsi ember. Ha többet ad az -Isten, bizonyára egyiket sem szerették volna, mert sok gyerek -szegénység, hanem ha csak egy van, azt szeretni szokás. Ugy is volt, -apró Hab Lajos szeretetnek örvendett, – bizonyos, hogy örvendett, mert -mindig nevetett szegény, a mig élt. Hanem ez nem sokáig tartott. -Bármilyen tömzsi volt is a rövidke férfiú, nem birta ki a földkunyhót s -belehalt Hab Lajosék lakásviszonyaiba. - -Biz ez nagy szomorúság volt, de az ilyenek ellen nem lehet tenni, ki -merné vádaskodó panaszszal ostromolni az eget. Csak a sóhajok maradnak -meg enyhítés gyanánt, mert sóhajtani szabad; ez nem vétek. És ezek a -sóhajok sűrűn jelentkeztek, mert úgy Hab Lajosban, mint Hab Lajosnéban -élt folyton a gondolat, hogy ha egy ilyen _másikjuk_ lenne, azt újra -csak torkon ragadná a veremlakás kísértete és agyonfojtaná szegénykét. - -Mindezen változtatni kellett volna, s a változás egyetlen eshetősége az, -ha Hab Lajos béresnek kerül be az urasághoz. Hát ez már majdnem -megtörtént volna, ha Lajos időközben el nem halálozik. Azonban -megtámadta a száraz betegség, a mely csodálatosképp mindig nedves -helyeken keletkezik s nagyhamar a fia után küldte. Ilyképp Lajos -kikövetkezett az élők sorából, magára hagyva az asszonyt, azaz hogy nem -egészen magára. Ébredés meg elalvás az élet s a halál után következik -ujra az elevenség. Azon állapot elé nézett az asszony, a mi után néha -sóhajtoztak ők, de most már nincsen embere, a ki megörülne annak, hogy -ismét egy kicsi istenadta köszönt be hozzájuk. Biz annak már nem is -lehet örülni, özvegy asszony gyermekének, a ki a szegénység szomorú -sorsába még nagyobb nyomoruságot hoz. Az akadémia nyelvészeti osztálya -nem tudom milyen terminus technikusokkal állapítja meg az ilyen gyermek -nevét, a nép úgy hívja a maga szófukar beszédességével: anyagyász. - -Ez az anyagyász télen született a veremben s a majorbeli asszonyok -között akadtak jótét lelkek, a kik gondoskodtak róla, meg az anyjáról, -mig az ismét lábra kapott. Szomorú világ volt ez, egy kicsi gyerekkel a -karján, a veremben, a hol csak tavaszig lehet maradása, és azután a nagy -nincsetlenséggel, mert nem volt neki senkije és semmije. Ilyenkor -kétféle fajtája van a játéknak. Vagy a Tiszának megy s gyermekével -együtt lebuvik valamely halászléken a víz alá, vagy pedig összeszedi -magát s elmegy a városba szolgálni. Az első játék sokkal könnyebb, mert -hetekig jár-kel, mig cselédkönyvet meg szolgálatot kap, a hol hét-nyolcz -forintban részesül. A gyermekét dajkaságba adja, fizetvén érte mind azt -a pénzt, a mit ő keres. Minél kevesebbet fizet, annál bizonyosabb, hogy -a gyermek elpusztul, mert az anyagyászok sorsa ez. S azután hova tovább? -Az ember minden nappal öregszik, egyszer a cselédségből is kimúl s -megint csak nincs előtte más, mint a Tisza. Jobb-e később, mint -hamarább?… Az asszony, ülve a verem oldalában, gondolkozott ezen s -megemlékezett Hab Lajosról, a ki elment a föld alá s őt ezen nagy -kietlenségben hagyta. - -Néha azonban a mindeneket intéző harmadik formáját is tudja keríteni a -dolognak. Történt, hogy Tóth Zakar hazajött a katonaságtól. Több évet -töltött ott már, őrmester is volt s nem is akart visszatérni. Hab -Lajosné körülbelül ezért is lett Hab Lajosné annak idején. S lám, mi -történik, Tóth Zakar őrmester nem értvén meg a német ezredparancsot -teljesen, a század reformátusait küldé el egyszer a gyónáshoz, a miből -patália keletkezett. Zakar büntetést kapott s a midőn «kapituláns» -esztendejét kitöltötte, odahagyta az ezredet. Hazajött. Az özvegy szive -nagyot dobbant erre a hirre, azután pedig elszomorodva sóhajtott, mert a -szegény ember minden búját, baját csak ebbe tudja ölni. Pedig még ekkor -nem is látta a Zakart, csak hallotta róla, hogy megkapta a bérességet, a -miről az ő elhunyt ura álmodozott. Egy kis protekczió is segítette -ebben, mert az apja volt az öregbéres, de meg hát nem is volt más -hamarjában, a kit oda lehetett volna tenni. - -Ezen is lehetett gondolkozni most már és buslakodni az üres veremben. -Bizony, a verem kezdett üresebbre válni. Tüzelő csak volt, mert hiszen -gallyat lehet szedni itt, ott, de más mindenféle megfogyatkozott. A -tarhonyás zacskó egészen üresen lógott a szegen s a lisztesben is -könyökig kellett vájkálni. Egyik melléből a tej is elapadt, az anyagyász -ugyancsak könnyű koszton éldegélt s árvábbak voltak ők ketten már, mint -a sátoros czigány, a midőn egyszer elhomályosul a verem bejárata s bejön -rajta, zökkenve a nagy belépőn Tóth Zakar. Szét nézett a sötétben vakon, -mig a szeme világa kitágult annyira, hogy láthatott. Akkor mondta: - -– Jó napot. - -Az asszony szólt volna rá, de nem tudott. Elfogta a szivét a névtelen -ijedtség, a torkát meg összefacsarta. Ő, a ki az előbbi pillanatban a -jég alá akart bujni, most megrendült azon hiedelemben, hogy kikergetik a -hajlékából. Megnémult és el is halaványodott volna, ha már egy ilyen -elszítt asszony lehetne halaványabb, mint a milyen. Átölelte a kicsiny -mindenségét s várta a halálitéletet. - -Akkor azt mondta Tóth Zakar katonásan: - -– A keserves pillangóját ennek a komisz világnak, hát ettél-e ma, Ilon? - -– Nem – mondta az asszony. - -Zakar pedig átbukván a kis széken, ölébe meríté fejét, annyira, hogy -épen csak a rövidre nyirott haja látszott ki abból. Ujból előfogták az -asszonyt azok a hideg, tompa ütések, a melyeket megátalkodottságában a -szív néha okoz. - -– Ilon, Ilon – bőgte az ember – hát így kellett viszont találkoznunk? - -Pedig Zakar látott sok mindent. Oda szolgált a külföldön. Járta -Novibazár hegyeit és csörgött kardjával a bécsi Rossauer Laendereken, a -melyek talán veszedelmesebbek, mint amazok. Mégis ime itthon van, a tág -pusztán. Az ember idegen utaiban sokat próbál, de haza vágy. Ki mondta -Zakarnak, a nyalka őrmesternek, továbbá a nyugdíjképes, konvencziós -béresnek, hogy ő Ilon sivár vermébe térjen. Bizonynyal senki, mert ő -maga sem árulta el maga előtt tiszta magyar pórias lelkének ezen -egyetlen titkát. Lám, miként fekteti végig az elhagyott asszony lábain a -fejét s amaz miként tűri mindezen hirtelen jött dolgokat. - -Legföljebb azt bőgi ki néha Tóth Zakar a szoknyaránczok közül: - -– Ilon, Ilon… - -Majd pedig hirtelen fölugrik, szinte vadon s reákiált arra, a ki neki -egyetlen: - -– Ilon, Ilon… - -Ujra elsötétül a pinczeajtó s bebiczczen rajta Tóth Zakarjás öregbéres -sántán (egyszer a vasvillába esett a szénahányóból) s ezt mondja: - -– No? - -Erre Tóth Zakar föleszmél lelke nagy elvádolásaiból. Ez idő alatt -emlékezete átfutotta hirtelen katonaéveit, mignem maga előtt látná a -bosnyák devojkákat, a Ljubiczákat és Dánákat, a bécsi Mariczliket és -Margotokat s ujra csak oda esik az asszony elébe, mondván beszédesen: - -– Ilon, Ilon… - -Ekkorra az asszonyt is elhagyja az ijedtség fagya. Elönti a meleg végtül -végig, de azért félve suttogja: - -– Engöm, engöm. - -Most Tóth Zakarjás felel rá, közelebb biczczenve a veremben: - -– Hát feleséginek akar tégöd. - -Sokat gondol e szavak alatt az asszony, de még mindig hitetlen abban, a -mit neki mondanak: - -– Evvel az anyagyászszal? – szakad föl belőle a szó. - -Tóth Zakar térdenálltából úgy kuszik föl hozzá, mint a kigyó és -aczélszin hajának azon részére tapasztva ajkát, a mi a fékető alól -kimaradt, a hajszálaknak beszéli el búgva: - -– Evvel vagy te neköm a mindönöm. - - - - -A Duna lánya. - -A valódi neve ennek a kis lánynak Aranka volt. Egy apró, édes teremtés, -abból a szőke fajtából, a milyennek Bajorországban a Madonnákat festik. -Úgy emlékezem reá, mintha most is látnám, hallanám apró czipői kopogását -a a födélzet deszkáin, csilingelő ezüstös nevetését, a mint meglátva -valamit a holdas éjben, a víz tükörén, vidám kaczajjal hívta föl a -domentátumra nagyapót, ezt az öreg hajókormányost, a ki Isten különös -kegylméből választatott ki a mindeneket intéző sors által Reladl -nagyapjának. - -Mindössze egyszer volt pedig szerencsém hozzá, a gyerekhez, s kétszer a -nagyapóhoz. A gyerek olyan édes volt, az öreg kormányos olyan -patriárkális, hogy évek multán még mindig emlékezem kettőjükre, mikor -pedig már egyik sincs meg. A természet rendje szerint úgy kellett volna -ennek történni, hogy az öreg megy ki lakni állandóan a szárazföldre, a -_zárt_ _hajóban_ a föld alá s Reladl élve marad, hogy ő is élhessen a -világban. Azonban máskép történt. Reladl nincs már meg, az öreg ellenben -most is valahol a Tisza vizét járja. - -Ez az öreg ember egy hajókormányos, egy egészen közönséges -hajókormányos, a milyen százával van a magyar vizenjáró emberek között. -Napégette arcza van, minden regényhősi szándék nélkül, a feje ősz, -hosszú szakálla deres, egész nap a keréknél ül s hajtja jobbra-balra, ha -pedig áll a hajó, vagy szelet hever valahol a partokon, kátrányos -ponyvákat számlál, köteleket olvas s barkácsolja a ladik megromlott -oldalát. Viselkedésében szótalan, a beszédtől elszokott, alig használ -pár száz szavat, azok is csak a hajóra, a matrózokra s az árukra -vonatkoznak, a miket harmincz év óta hurczol egyik országból a másikba. - -Az öreg azokból a szegedi emberekből való, kik a Tisza habarcsos vize -partján születve, legénykorukban hol vizi molnárok, hol halászok, hol -hajóslegények a buzás hajókon, vagy a kavicsszállító luntrán. Egyformán -kezeli a szekerczét, a hajót, a kuttyogatót, az evezőt, a csáklyát s -barnára pörkölt karjában olyan az izom, hogy a kikötőkötél fakolonczát a -Tisza közepéről kihajítja a partra. Ügyeskedik, egyszer bekap -vitorlásnak a gőzhajós társasághoz, ott megmarad s úgy ismervén a vizek -medrét, mintha a homokos hullámokon át mindenütt belátna a fenékre, -idővel kormányossá érik. Nem kellemes mesterség ez, egy életen át lent -lakni a födélzet alatt s a házából fent csak akkora gulyiba van, a hol -ki se nyújtózhatik. Örökké a kerék mellett ül, nyáron ott meleg, őszszel -esős és a hajnali ködben a hajóért remeg. Az ország két nagy vize, a -Duna és a Tisza úgy változtatja medrét, mint a gyerek a játékait. A hol -ma fövenyes a part, egy hét mulva mély a hajóút; a hol Romániába menet -zátonyt talál, mikor egy hónap mulva megy föl Bajorországba, se híre, se -hamva. Az a kerék az élete, azt rángatja folyton s ha tönke viszi a -hajót, lecsapják a tisztségéből. A fizetés kevés, ha valami kis bajt -talál a váratlan vizsgálat, ha leszalad egy pillanatra a kerék mellől, -kész a bírság. Nem jó mesterség, azonban idővel bele lehet szokni, de -meg is szeretik. Hosszú éveken át a vizen járva, beleszerelmeskedik a -hajóba, úgy, hogy télen, mikor befagy vele valamely kikötőben, nem tud -lemenni róla. Furcsa neki a föld, a mely nem kong, ha rálép vastag, -halzsiros csizmáival. - -Van annak tizenöt esztendeje, hogy ez az öreg ember – akkor is a 713-as -chaluppön járt – a Bajorerdő hegyei alatt árut rakodott a Dunaparton, -valahol Straubing és Osterhafen között. Még derekasan bírta magát, a -feleségével lakott a hajón, a leánya férjnél volt egy «tiszai» embernél, -a fia hajóinas az Adrián s Barczellonáig járt. Pár heti munka volt a -rakodás, a kormányosnak nem sok dolga akadt, pipázott a hajón s megnézte -időnkint a kiakasztott piczéket. Itt született Reladl. Ők úgy mondták, -hogy «született». A hajósnak a Duna nem az a folyóvíz, a minek a parti -ember nézi, a nagy, széles, rengő víztükör, a hallgatag folyású tömeg -neki eleven lény, melynek a kegyelméből él. Ismeretlen erők tömegéből -álló titkos hatalom, néha jó, néha rossz, ma kedves, holnap bosszuálló. -Rejtélyes hullámait, a mint a holddal játszanak s csobogva verik a -hajót, éveken át nézi és szereti valami mondhatatlan tisztelettel. S -akármilyen kelletlen is néha kedvteléseiben a folyó, ez ad mégis -kenyeret, a hajós oly szivbeli viszonyban áll a vízhez, mint az alföld -Förgeteg Jánosa az ő széles rónaságaihoz. - -Itt, valamely csöndes estén, mikor a munka zaja elült, pihent minden s a -hold lassan bujkált az ócska lovagvárak fölött, oly módon került a -713-asra Reladl, mint a Fáraó leánya karjai közé Mózes. A parti fák -alatt csobogó víz csöndes lármájából vékony gyereksirás hangja verődött -elő és szétszállt, libegvén a völgyi ködben, a víz tetején. Az emberek -eltörődve aludtak a hajón, a kormányos ült a kerék mellett, az asszony a -vacsora maradványát hordta le s rajtuk kívül senki sem hallotta meg az -ártatlan emberi lény síró segélykiáltását. Csak egy valaki hallhatta, ha -igaz: az anyja, bűnös, elvetemült, rossz anyja, a ki odatette a rongyos -pólyába burkolt gyermeket a vízpartra s elfutott, hogy soha többé -egymásra ne találjanak: ő, meg a gyermek. - -A kormányos hallgatta a hangot, azután beugrott a csolnakba s néhány -csapással fölment a vizen. A fák lecsüngő ágai közt bujt be vele, hol -kijött, hol eltünt, a sirás egyre elhalóbban zokogott a sekélyben. -Messze árnyat vetettek a Bayerwald lombos hegyei. - -Azután előtünt a ladik a holdfényben, az első padkáján valami fehéres -csillogott, a kormányos állva hajtotta, a széles tiszai evező mélyeket -merült a csolnak alá. A ladik orra a slepp oldalához ütődött, az ember -kikötött s felszólt a hajóra: – Asszony… - -– Megyek – mondta a felesége s odalépett. - -– Fogd meg ezt, a míg én fölmegyek. - -Fölnyujtotta a csomagot. A csomag nyöszörgött, az asszony majd -elejtette. - -– Mi ez, János? – kérdezte megütődve. - -– Gyerek – mondta János kurtán – s fölmenvén a hajó oldalán, megemelte -fején a kormányossapkát az arany koronával, a mit rendesen megtesz a -vallásos vizenjáró, ha valami szokatlan dolgot művel. - -Az asszony a gulyibához szaladt a lámpa alá. Mire az ember odaért, már -ki is bontotta a pólyás babát. - -– Nem gyerek ez, te! - -– Nem-e – szólt bámulva az ember – úgy sírt a parton, félig a vizben, -mint a gyerek. Csak nem macska… - -– Macska, macska – boszankodék az asszony – ugyan ne beszélj ilyet. -Hiszen embernek ember, de nem gyerek, hanem lány. - -Az ember elgondolkozva nézett ki a vízre, föl a feketülő égre, a honnan -reánevettek szeliden a csillagok. Pipáját kiveré, hamuját beleszórta a -vízbe s rácsukván a tisztába helyezett készségre a kupakot, lassan -szólalt meg: - -– Az se kér több kenyeret. - -Az asszony azzal a félig szégyenkező, félig bizalmas mosolylyal, a mely -szokása a magyar közpolgári feleségnek, ha az ura valami előtte -tetszetőset mond, szeliden simogatta az apró Dunatündér szőkés haját. - -– Még meg vannak odalent valahol a Márta ruhácskái… - -Kis csönd volt. Azután az ember azt mondta: - -– No hát akkor… - -Többet ez irányban akkor este nem beszéltek, mert a sok beszéd először -is nem szokás, másodszor fölösleges azok között, kik hallgatagon is -megértik egymást. - -A leány ott maradt, az anyja sohasem került elő. Mikor a chaluppöt -levitték a magyar Dunára, megkeresztelték magyar pap előtt. - -A neve azonban csak az maradt, a minek a jólelkü parti munkások -elnevezték Bajorországban, Reladl, az aranyszőke haja után. - -* - -Az igen nagy hujjahózás volt fenn Bécs városában, a rossaui kaszárnya -emeletén, mikor a komám berobogott hozzám azzal a hírrel, hogy az apja -hajója megjött Galaczból, megy Linzbe s itt áll két nap a nagy Dunán. -Sok embernek természetesen nem teljesen érthető ez, a mint nem is az, -hogy mi örülni való van abban, ha egy másiknak megjön az apja egy -sleppen, a melyen kormányos. Azonban mi már sok ideje kerülgettük a -magyar földet, hol itt, hol amott csavarogva, az albán határtól az -osztrák havasokig, – ezen az egyszerü fekete teherhordó hajón jó magyar -dohány, jó magyar bor, szegedi halpaprikás s dunamenti búzából sült -kenyér várta az embert. A komám fia volt a hajókormányosnak, -tengerésznek sorozták, baka lett, zászlótartó, vidám és jókedvü fiú, a -ki vagy hat nyelven beszélt és énekelt, hosszú, magas legény. Ha csákós -állapotban valahol megjelent az utczán, rögtön megszólalt reá a magyar -katonát szerető bécsi humor: Da kommt wieder unsere Telegrafenstange. - -Vasárnap délután mentünk ki, végig a Wurstl-Práteron, le a nagy Dunára. -Az öreg meghajolt, deresedő volt már, várt a hajón, a sapkát megemelte, -s Istennel köszöntött. Katonák módjára csörömpölve másztunk föl. A hajó -fával volt rakodva. Az öreg jó lélekkel figyelmeztetett: - -– Vigyázzon uröcsém, a vállával bele ne akadjon valami rúdvégbe, mert -nincs kerítése a tornácznak s hamar kiér az ember _az udvarra_. - -Felesége is előkerült, már idős asszony, szinte abban a korban, midőn -sötétkék ruhát szokás viselni, letünvén teljesen a világi hivalkodások -ideje. A Duna ünnepnapos volt, csend mindenütt, a rakodó parton -beterítve minden kátrányos ponyvával, a túlsó parton a nagy malmok -álltak, gyenge vizi szellő lengette a zászlókat. A kis gulyibában -terítettek, fehér, sávolyos abroszt tettek az asztalra, az öreg beült a -sarokba, a hol föl volt írva a festett deszkára a hajósfohász: - -ISTVÁN KIRÁL KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK. - -Kenyeret hoztak, sót, zöldpaprikát, bort s halat bográcsban. Annak csak -a levére kellett nézni, lassú, olajas mozgásán meglátszott a tiszai -halászművészet. Tányér öt volt az asztalon s négyen öltünk hozzá. A mint -kérdőleg néznénk a komára, hogy ki lenne az ötödik, az öreg megszólalt: - -– Arany bizonyosan szégyenlősködik már megint. - -A mint hogy úgy is volt. Csak lassan jött föl a hajószobából Reladl, -kétszer is kellett hívni. Ekkor láttam először s utoljára a bájos szőke -gyermeket. Tizenkét-tizenhárom éves lehetett, aranysárga haja sűrű sátor -gyanánt hullott a vállaira, kék szemeit félénken rejtette el a hosszú -pillák alá, kicsi sárga szattyán bocskor volt a lábain, a ruhája -katrincza, himzett vállas ing, apró, rézzel vert tüszőcske a dereka -körül, a mint ezt a készséget Oláhországban vették neki ünnepi czifraság -gyanánt. Félt, a koma kedveskedésekkel halmozta el, valami czukrot adott -neki, melyben gyönyörű czukornyulak ettek gyönyörű czukorsalátát egy -kicsi czukorkertben, arra összecsucsorította piros ajkait, mert azt most -meg kellett volna csókolni, de nem lehet így, idegenek előtt. - -Beszéd közben aztán félénksége eltűnt s ha nem szólt is, nagy szemeivel -okosan nézett a többire s megcsodálta rajtunk a ruhát. Az idő siet, a jó -baranyai bor megoldotta a hallgatag hajós nyelvét s mikor a Reladl -lement, hogy lefekteti az ujonnan kapott nyulakat, elmondta a -történetét. Szűk, kevés jelzővel való beszédéből kilátszott a leány -iránt érzett szeretet. A rövid pipából fölleget fujt maga elé, ha -elérzékenyült, hogy ne lássuk. - -– Nagyon szeretjük – mondá csöndesen. Ha az Isten meg hagyná érni, hogy -valami jó embert találnánk neki… Idd ki fiam a borodat, majd öntök. - -A zászlótartó elpirult s czigarettjét a pohárba ejtette. Az öreg -nevetett s könnyek fakadtak a szemében, felesége elgondolkozva, az -asztal sarkát simogatta a kötényével. - -Az őrt álló hajón tizet kongatott a matróz, készültünk vissza, a kis -darab magyar földről a császárváros németjei közé. Reladl kint ült a -gulyiba előtt a padon s dudolt magának valami halk nótát. - -– Isten áldja meg – mondta a bucsuzáskor, mindkét kezét nyujtva. – Mikor -jönnek megint? - -Mikor? Hogy lehetne azt tudni? - -– Majd… Majd találkozunk egyszer, otthon… - -– Otthon… – szólt ismét elgondolkozva. – Én itt vagyok itthon… a hajón… - -Hirtelen, hogy elhallgatott, hozzátette: - -– Én itt születtem – s lemutatott a széles vízre, a mely halkan futott -el a hajó alatt. - -– Majd találkozunk, Reladl – szól a zászlótartó – majd ha nem lesz már -rajtam ez a csunya ruha. - -– Nem csunya az! – vágott vissza gyorsan. - -Szemét lesütve, fehér fogai közé kapta egyik ujját, elárulván az örök -asszonyi dolgot, hogy neki is tetszik már a kétszinű posztó. - -– Majd visszajövünk – mondtam én is – egyszer. Akkor már maga nagy lány -lesz és én elveszem feleségül. - -– Oh – felelt szemérmesen, féloldalt fordulva – kellenék is én magának… - -Azután félénken megsimogatta a kardomat. - -* - -A történetnek rövid vége van. A 713-as most három esztendeje őszszel -Oláhországba igyekezett borral. A hajó átvergődött a felső Dunán s lent -járt az alsó részen, az Osztrovó szigetei alatt. A viz ott már kiterjed, -mintha tengerré akarna válni, a sziklák fölött nagy habot verve haladnak -le a Vaskapu felé a hullámok. Nem kedves tájék annak se, a ki naponta -rajta jár s a víz fenekén nem egy szerb dugárus holtteste fekszik, a ki -pedig minden szikla gerinczét ismerte. - -Estére hajlott az idő, az őszi köd leszállott, a remorqueur-hajó lapátja -messze elől kavarta a vizet, csak a zugását lehetett hallani a sleppen. -A köd befogott mindent, a vizet, a hajót, a partokat s hideg cseppekben -rakódott le a kátrányos ponyvákra. A kormányos a kerék mellett ült s a -matrózok minden perczben ledugták a vízmérő csáklyát, a slepp csak a -saját erejéből uszott, a kötél, a mivel a gőzös huzta volna, lanyhán -ereszkedett meg s belelógott a vízbe. Nem lehet itt sietni. Az édesvizi -hajós mesterségének legnehezebb titka az a munka, a mi itt folyik, -haladni előre a fenék láthatatlan szörnyei között, a mikor rászalad a -hajó… nem jó erről beszélni. ✝✝✝ ne add uram Isten senkinek. - -A Duna hulláma ott már haragos, lármás s ez a lárma benyeli magába a -messzi part minden zaját. A ködben nem is szalad szét a hang, néha -egy-egy fegyverdörrenés hallatszik, zsandárok lövöldöznek bizonyosan -határháboritó szrbszkik után. A hajó kanyarog, hosszú, esetlen testével -a széles vizen, a ki a partról látja, azt hinné, a kormányos megőrült, -pedig csak tapogatózva keresi a mély utat. - -A slepp megy lefelé. Tompa koppanás hallatszik, mintha kalapácscsal a -hajódongára ütöttek volna, azután hosszú, zsurmoló zaj. - -– Megállj! – ordítja a kormányos. - -Meg is álltak minden további nélkül, a hajó sziklához ütődött s a hogy -sebes haladásában hirtelen állva maradt, megmozdult rajta minden. Azután -egy hangos, kétségbeesett sikoly, egy bőszült káromkodás és ujra a -kormányos rekedt kiáltása: - -– Csolnakba legények! - -Az ám, de hiába. Reladl ott állt a hajó orrán, mikor megállott a slepp s -a gyors rázkódás bedobta a vízbe. Leesett, hiába kapva a fölhuzott -vasmacska láncza után. A hajó lassan fordulni kezdett, látszott már, -hogy csak ütődést kapott, nem léket, de az édes gyerek elveszett végkép. -Lement a sziklák közé a fenékre s hiába szálltak csolnakba az emberek, -hiába nyult utána valamennyi csáklya, lent maradt, mint a ki nem akar -visszajönni többé. - -– Duna ideadta, Duna visszavötte – mondta az öreg kormányos, pipálva -erősen. - -* - -Valami töltés állt rossz lábon az alsó Tiszán, azt mentünk nézni egy -apró csavargőzösön, a mint ott találtam az öreget. Rangban előbbre -haladt, kormányos s kapitány volt egy személyben. Megismert s hogy -kérdezősködni kezdtem a dolgai felől, szűk szóval elmondta Reladl -halálát. Azonközben folyton pipázott s a gépcsövekbe kiabálva, szidta a -masinisztát. - -– Duna ideadta, Duna visszavötte, – ezt mondta utoljára s egész erővel -rángatta az apró propeller lánczos kerekét, pedig akár keresztben is -uszhatott volna a Tiszán az egész alkotmány. - -Látszott rajta, hogy megsajnálta azt is, a mit mondott, mert egészen -beleveszett a munkába. A nap magasan járt az égen, a parti füzek -szeliden mosták törzseiket a vén folyó sárga vizében, csendes tavi táj -volt a vidék, a Tiszának hulláma se rezdült, fönt a kanyarulatnál egy -oláh tutaj uszott lassan bele a napos vízről a parti árnyékba. - -– Régen itt jár már a Tiszán? – kérdeztem, csak hogy éppen mondjak -valamit. - -– Rég – felelt kurtán. - -A sapkáját lehuzta a szemébe. Egészen ősz volt az ember. - -– Azóta – mondta aztán. - -Hallgatott egy darabig, azután köhögött, a mi valószinü, hogy sóhajtás -volt nála. Nagy harcsabajuszát meghúzta párszor s mintha szégyelné, hogy -a nagy folyó országjáró hajójáról idejött erre a ladikra, mentegetőzve -rántotta föl a vállait: - -– Csak nem járhatok – mormogta halkan – hajógerinczczel a halottam -fölött… - - - - -István kutyái. - -István ifju korában juhász volt, de később a kocsisságra adta magát. Nem -tudni, miért, mert ez irányban sohasem beszél, s ha kérdezik tőle, -egyszerre a leggorombább embere lesz a világnak. Valaha felesége volt, -de elmaradt tőle már régen, azóta egyedül él, minden világi hiuságról -letett, még a juhászkalapot is elcserélte más, kisebb karimáju -fejrevalóval s régi emlékeiből mások nem maradtak meg, mint a pulik. A -pulik, mint azt minden magyarnak tudnia illenék, kutyák, és pedig nem -közönséges kutyák, mint a milyeneket vadászemberek szoktak használni, -hanem ebek, a melyek a juhokat őrzik, azokat rendben tartják s bizonyára -jobban értenek ehhez a mesterséghez, mint akárki más a tulajdon -magáéhoz. - -A puli különös fajtája a kutyáknak, kicsi, apró, loncsos eb, sáros, a -szőre tele van ragadva giz-gazzal, a feje is csupa szőr, úgy, hogy csak -az orra s a két szeme látszik belőle ki. Ha valaki látná az utszélen -csavarogni, bizonyosan megdobná röggel vagy kitérne előle, hogy a -ruháját ne érintse ez a szennyes állat. Ellenben juhásznak nagyobb -gyönyörüség, mintha két szamarat kapna ajándékba, mert a szamár csak -szamár, ellenben a puli – puli. - -Csak meg kell nézni, mikor a pulira reá van bizva kétszáz darab birka, -hogy hajtsa be az akolba, hogy mit tesz. Annyi esze föltétlenül van -neki, hogy belátja, mikép egymaga egy egészében nem bir a tömeggel. Bár -előbb megpróbálja, izgatottan szaladgálva körül a nyájat. De nem megy. -Az akol egyetlen ajtaja előtt megköti magát néhány elüljáró birka, hogy -nem megy be és hát nem is megy. - -A juhász maga könnyen segíthetne ilyenkor rajtuk, ha az elejébe odavágná -a kampós botot, de ez nem lenne helyes dolog, mert a pulit is benne kell -hagyni a foglalkozás gyakorlatában. Ilykép a behajtás reá bizatik. A -puli idő multán belátja, hogy a konok elüljáró birkákkal így nem bir. -Eltávozik ezért a csapattól s aztán úgy harmadrésze táján oldalról -dühödt ugatással nekik rohan. Igy elválasztja a falkát, a melynek egy -részét odább hajtja s akkor visszatér emezekhez megint. Ujra kezdődik az -ugatás, a minek csak az a haszna van, hogy a birkák még összébb -szorulnak. Akkor a hátukra ugrik a puli, a fejüket harapja, vastag -bundájukat tépázza, a mig megriad a tömeg s ijedt rohanással bevonul -oda, a hova való, az akolba. Ezzel készen lévén, uj falkát hajt az ajtó -elé s mikor ez is bent van, veszi elő a harmadikat, kötelmeinek így téve -eleget. Akkor az apró állat büszkén széttekint az udvarban, hogy no hát, -van-e itt még elvégezni való dolog valami? Nincs, ennélfogva lassan -elkoczog a gazdája után, a ki ad is neki jutalmul kenyérhéjat, ha van. - -A pulira nyáron jár jó világ, a mikor a birka kergül. A komoly birka -ugyanis, a mely semmiféle pajzánkodásra nem alkalmas, miután hetekig -csodás étvágygyal ette a füvet, egyszerre igen vidám lesz, forogni kezd -önmaga körül sebesen, egyre sebesebben s mikorra abba hagyja, vége a -szép életnek. Ilyenkor a puli duskálkodik a husban és kövér. Télen pedig -sovány az istenadta. - -Hanem azért télen is puli és igen becsült jószág. Egy jó puli mindig -többet ér, mint egy lusta bojtár, de meg nem is embernek való mulatság -az, a mit vele végeztetnek. A birkákban vannak törekvő egyéniségek. -Mikor a puszta közepén az egész nyáj delel s a juhász is alszik a füvön, -egy birka föláll s menni kezd. Megy, megy előre, mert neki úgy tetszik s -úgy elmegy, hogy mikor a juhász föláll s utána tekint, már csak messze, -a rét füvében látszik belőle valami szürkeség. - -A puli ilyenkor szidást kap, sőt esetleg oldalba ütést is, a miről ő -egyébként aligha tudja, miért kapja, mert szintén aludt. - -– Oda van egy birka – mondja neki a juhász. - -A puli erre nem szól semmit. - -Akkor a juhász kinyújtja a karját arra felé, a merre a birka távozott, -de a puli erre sem szól semmit. Csak néz bele a zöld táblába, meg ismét -a gazdájára vissza, a mi azt jelenti, hogy ő nem ért ebből az egész -előadásból semmit. Ez természetes is, mert a juhász a maga magasságában -ellát a birkáig, de a puli szemei igen közel lévén a földhöz, kisebb a -látköre. Ennek a megnagyobbítása szempontjából megfogja a juhász a bőrt -a nyakán, fölemeli magasra s úgy mutatja neki a birkát. - -Most aztán, a hogy ott csüng a juhász kezében a bőrénél fogva, azonnal -kapálózni kezd a pulinak mind a négy lába s már a levegőben is rohan a -birka után. Mikor a gazda ledobja a földre, nekiereszkedik s megy -mindenen keresztül a juh után. No de annak sincs ilyenkor jó dolga, mert -valóságos rendőr-eréllyel támad reá a kutya. Azután visszahajtja a -nyájhoz, végezetül ugat reá néhányat s ezzel aztán rendben van a dolga. - -A puliról e fajtákat lehetne írni sokat, de hiába volna, mert a ki nem -ismeri, az ugyan ebből úgy sem ismeri meg. - -– A kutya nem ismerkszik mög mindön embörrel – vélte István egy napon, -midőn kint ült a tanyavégben a nagy eperfa alatt az ócska malomkövön s -ünnep délután lévén, vágta a jövő hétre való dohányát. – A kutya nem -olyan, mint az embör. - -– Nem. Az csak kutya. – Hallgatott egy darabig s néhány dohánycsumát, a -mit leejtett a földre, fölszedett a homokból. Mert ez serczeg legjobban -a pipában s igen szép szaga van neki. - -– No nem éppen – vélte aztán ismét. – Nem a kutya az, a ki csak kutya, -hanem az embör az, a ki _csak_ embör. Nézze – mondta s a kőhöz fente -kését – hányszor változtat egy élet alatt gazdát az embör? Ma itt, -holnap ott. Ma béres, holnap kertész, azután kocsis. Azután -pásztorembör, azután kubikus, mög mindön. A kutya nem így tösz. Az -mindig egy helyben van… - -– No de ez nem egy kaptafára megy, ez a kettő – mondtam. – Az ember nem -menne el egy helyből, ha nem kellene. - -– Hát miért köll neki elmönni? – szólt István. - -– Miért? Mert elküldik – feleltem. - -– No látja – mondta most diadalmasan – mert elküldik. Miért küldik el? -Mert nem végzi el a dolgát. A kutya mög elvégzi, a mi rá van bízva, oszt -azt nem küldik el. - -A vágott dohányt megmorzsolta kissé, betette a zacskóba, a vágófáról -lefújta a port, a hóna alá vette s az istállóba ment. - -A pulik – négy tanítványa volt ekkor – szép sorjában mentek utána. - -* - -Másnap a fiatal erdő szélén hevertem, a tisztáson. Nyulat akartam lesni, -de nem jött egy sem; hazamenőben voltam, mikor az erdő szélén elhajt -István a kocsival. - -– Hova megy? - -– A járásra – felelte. – Úgy hallatszik, nagyon rossz kint a fű, mög -köll nézni, nem-e volna érdemösebb dolga a jószágnak a tanyán. - -– Ugy? - -– Üres a kocsi… - -Fölültem. Három kutyája a szekér után koczogott, egy pedig, a melyhez -nagy reményeket fűzött, a lábainál hevert a szalmán. - -– Gyű Kesej! – szólt aztán a lóhoz. - -Kőrülnézte a határt, az ég alját s azt mondta: - -– Eső lösz, mert a Kesej nem indít. Nem akar elmönni messze a tanyától. - -Azután nem szólt egy darabig. A gyeplőt a lőcsre akasztotta s a pipáját -kezdte tömni. Azután réz masinatartót vett elő. Mikor készen volt ezzel -is, a füstöt illendőség okáért oldalt fújta, s mintha a tegnapi beszéd -csak az imént szakadt volna félbe, folytatta, a hol elhagyta: - -– Nézze, az embör mindig jár-kél ide-oda. Gazdát változtat. Mindig -keresi, hun jobb és sehun se találja ezt. Utoljára vége szakad az -életének ott, a hol legrosszabb dolga volt neki. Nézze, a puli mit kap? -Kenyérhajat, kevés aludttejet, vagy ha kerge birka van, azt – mög a mi -nyulat véletlen foghat. Azért látja, mikor mén el a gazdátul a puli? -Mögmondom. Vagy akkor, ha fölhagy a juhászattal, oszt akkor eladja, vagy -ha elhal a gazda és a kutya akkor elszéled. - -– Csavarog. - -– No ügön, egy darabig csavarog. Mögy addig, a meddig juhászra nem -talál. Ott beáll szolgálatba újra. Látta már, hogy egy puli beállt volna -házőrzőnek tanyára? Olyan nincs. Az mindig mögmarad a régi -mestörségiben, nem mint az embör. Ha elvesz valahun a gazdája, keres -másikat. Befogadja szivesen a gazda. - -– Hát a többi puli? - -– A többi puli? – ismétlé, mintha fölöslegesnek találná a kérdést. – -Azok is. Nézze, más kutya folyton marja egymást, a pulik sohasem. Ha két -juhfalka a pusztán egymás közelébe ér, látta már, hogy a pulik -marakodtak volna? Olyan nincs. - -– Nincs? – kérdeztem, éppen csak hogy szóljak valamit. - -– Nincs – mondta határozottan. – A gazdák ugyan összevesznek néha, -veszeködnek is, halott is marad utánuk, de a puli ilyesmit nem tösz. - -– Nem? - -– Nem ám – felelte s újból szétnézett a lapos tájon. A nap végigfeküdt a -füveken, könnyű szellő járt, a mely elfújta az útról a port s ingatta az -ökörfark sárgavirágos kórójait. Az ég alján a föllegből rézsutos mozgó -fátyol ereszkedett alá: ott esett már. István gazda megcsapkodta a -lovakat s meggyőződéssel szólt: - -– A puliknak több eszük van, mint a gazdájuknak. - -* - -Történt, hogy kereszt-szentelés volt a közelben. Ez nem is kis dolog, ez -nagy, igen nagy ünnep. Mihály Mihályt és a feleségét, Lebedi Zsuzsannát -lehet köszönteni érte. Ők gondolták ki legelsőbb, hogy az útszélre -kereszt kellene, szép vaskereszt, kőalapzatokkal, mely alapzatokba be -van vésve, hogy kik által emeltetett. És azontúl mindenek, kik arra -járnának, kalapot emelnek ott, az asszonyok, leányok keresztet vetnek -magukra és az oszlop árnyába tér fohászkodni a szenvedő. Azontúl a -tájéknak elvesz a régi neve, nem neveztetik többé Szinlaposnak, hanem -annak a helynek, a hol a Mihály Mihályék keresztje áll. - -Ezt a keresztet szentelték akkor, sok nép volt ottan, ünnepi ruhákban, a -barát kijött a városból és beszédet mondott, szólván a megalázkodásról. -Meg kell adni a barátnak, hogy szépen beszélt, az emberek összefogott -két kezükkel tartva a levett kalapot, fejüket lecsüggeszték s tünődve -hallgatták szavait. Az asszonyok imádkoztak, mellüket verték, mondván: -én bűnöm, én bűnöm ez is s néha meghúzták a fejkendő csücskeit az álluk -alatt. István is ott állt, hátul a fák alatt, mert sohasem volt szokása -neki, hogy előre tolakodjon s hallgatta a beszédet elmerülve. Szép, igen -szép ünnep volt ez. - -Ki hinné mégis, hogy mikor az egész tájék népe a kereszt által Istenéhez -járul, bűnös szenvedélyek támadnak némelyekben és bűnök követtetnek el. -Ki hinné, ki hinné? - -Az bizonyos, hogy az emberekben van előérzet, a mely szomorú események -következtét jelenti. A beszéd végével ment hazafelé István a közön s míg -lassan lépegetett a homokban, valami belső baját érezte. Igen -elgondolkozott s egy kicsit túl is ment a tanyán, annyira elfelejtkezett -magáról. - -Mikor föleszmélt, ezen elcsodálkozott. Hogy lehet ez? Hát hol vannak a -pulik, hogy egy sem jön elébe? A szive megdobbant. Hirtelen átlépte a -szőlő alacsony kerítését s hátulról ment a tanyába. Azután fütyült -juhászosan egyszer, kétszer, háromszor, kiáltozni kezdett: - -– Puli, huppuli! - -Csak a présház ajtaja verte vissza a hangot az ünnepi csöndben: - -– Puli, huppuli! - -István megrendült. Megállt s a földre tekintvén, hegyesorrú csizmák -nyomait pillantotta meg, hegyesorrú csizmákét, a milyeneket a juhászok -viselnek. - -Most már tudta, mi történt. Nem kiabált tovább, hanem elborult homlokkal -egyenest a kapásház ereszete alá ment, a hol két puska is lóg a szegen. -Előbb a kétcsövűhöz nyult, a mely sörétre van töltve s a kányák ellen -használtatik, de azután mégis csak a kóczmadzagos egycsövűt vette le, a -melyik golyóra jár. - -Azzal aztán megindult sebesen. De a mint az udvar közepére érne, -megállt, az ócska fegyver agyát a földre eresztette és fölsóhajtott -mélyen: - -– Büszkeségemben íme én is meg vagyok alázva… - -Szétvetett lábakkal, kezét lógatva, megtörten állt. A szintén hazatért -kapás megértvén a dolgok állapotát, odament hozzá, hogy vigasztalja, de -nem tudott egy szót sem szólni a jó ember. - -– Láttya kend, láttya kend… – motyogta. - -István azonban ütött egyet kezével a levegőbe. - -– Nono – mondta. – Ha nem gyünnek haza, nem kár értük, ha pedig jó -kutyák, úgy is hazagyünnek… Jó kutya haza jár. - -– Ügön – felelt vigasztaló hangon a kapás és visszaakasztotta a szegre a -puskát. - -Ezután részint ünnepelni, részint búfelejtő italra a csárdába mentek. -Késő estére járt az idő, mikor a holdas éjben az ingatag kapást -hazahozta a tanyaudvarba István és átadta feleségének e szavakkal: - -– Jó kutya haza jár. - -A kapás ezzel bement a házba és mihamar elcsöndesedtek. István is -csöndben volt, de nem bírt aludni. Nem is ment az istállóba, hanem leült -a fa alá, a malomkőre, két könyökét a két térdére rakta, két kézzel -fogta a pipa szárát és szipákolt erősen. Olyankor szokása ez a -magyarnak, mikor a fölindulást palástolja és bizony István föl is volt -indulva nagyon. A kutyák esete szaggatta a szivét. Mit tegyen most már, -hogy mindene elveszett? Itt úgy se marad, fölmond a kocsissággal és -elmegy a tanyáról, hogy ne is lássa többé ezt a helyet. De azután, hova -aztán? Nem tudta, nem is sejtette. Kiverte a pipát, újra tömte és -meredten bámult a tájra. - -A hold magasan járt a jegenyék fölött s a fák hosszu árnyait végig veté -az udvaron. Csend volt. A tyukok udvarából néha a kakas kiáltott egyet s -az éji madarak nesztelen suhantak fönt a sötét aczélmezőben. - -Az öreg fölemelte a fejét s azután nagyot kiáltott. Szemei könnyes -szivárványán látta, hogy az alacsony glediczia kerítésen át kis fekete -tömeg esik be az udvarra s feléje szalad. Ez bizony a Matykó kutya s -lám, hirtelen utána ugrik a Talpas, ez után a Hunyorgó, végül pedig -(mert mindig leglustább volt az istenadta) a Stiglicz. És odaszalad -valamennyi hozzá. - -István eldobta a pipát, előrehajolt, a kőről lecsuszott a homokba, -térden állt és morogva valamely üdvözlő beszédet tartott a megtért -ebekhez. - - - - -A magának való ember. - -István is kocsis, meg Imre bácsi is kocsis; István öregebb ember mint -Imre bácsi, de mivel Istvánnak mindenki Pista s Pistának csak az öregje -István, ennélfogva az István mellé nem kell még oda az is, hogy bácsi. -István egyébként egészen más fajta ember s egy napon nem is lehet -emlegetni a kettőt. István ugyanis özvegy, a ki két lovat hajt, -azonkivül tehenekre visel gondot s mellékesen juhász-kutyák nevelésével -foglalkozik, mig Imre bácsi a lovon kivül mi egyébbel sem törődik a -világon, még az asszonyokkal sem, mert agglegény volt mindig s ha így -marad, az is lesz, a meddig él. - -Az agglegénység igen ritka családi állapot kint a tanyák között. -Akármilyen szegényes a sorsa valakinek, csak akad azért neki is -feleségnek való, mert mint mondani szokás, minden zsák megtalálja a -foltját. Ugyanis János egyszer azt mondja Julisnak: - -– Hallod-e, Julis? - -– Persze hogy hallom – felel Julis dévajon. - -– Hát akkor – szövi most már a beszédet tovább János – elgyünnél-e -hozzám feleségnek? - -– Hát elmöhetök – válaszol Julis. - -Igy azután összekerülnek. Nem is mondják másképp a megházasodást, -feleségeskedést, férjhezmenést, csak ezzel a szóval: - -– Tiz esztendeje annak, hogy összekerültünk a mostani feleségömmel… - -Imre bácsinak sohasem volt ilyen mostani felesége, a mi meg is látszik -rajta. A pusztalakó rendszerint szótalan viselkedésü ember, de a kevés -beszéd természeti tulajdonsága és nem mogorvaság. Élete folyása egyazon -körben, egyazon dolgok körül esik meg s a mely fa alatt játszott -gyermekkorában a kutyákkal, mint vén ember is az alatt szivja az esti -pipát, talán ugyanazon a kis széken, a mit ötven év előtt kocsi gyanánt -használt a homokban. Dolgaiban is javarészt egymaga van; ha legeltet, ha -szánt, ha a szőlő hártyáját kapálja, kivel sem beszél, hanem csak pipál -és gondolkozik. Ilyenformán lesz a csacska gyerekből szótalan ember, de -szótalansága mellett szive megmarad érző és megfigyelő állapotában s -rendesen igen kevés közöttük az olyan, a ki mogorva, medveszokásu, vagy -mint egyszerü szavaikkal ők nagyon szépen mondják: magának való ember. - -Imre bácsi pedig éppen ilyen, a magának való emberek közé tartozik, a -csökönyös vén agglegény minden hóbortjával, minden bajaival. Ő az uri -agglegénynek éppen megforditottja; kerüli az asszonynépet s még a szinét -sem szereti látni. Ha a kocsiján behajt a városba s úgy jön ki éppen a -dolog sora, hogy valamely asszonycseléd is megy a kocsin, akkor Imre -bácsi az asszonyok iránt érzett mélységes megvetését azzal mutatja, hogy -nem ül föl a kocsira, hanem gyalog bandukol mellette, akár hó van, akár -sár. - -Nem tudom, Diogenes bölcs volt-e, de ha bölcs volt, akkor Imre bácsi is -az, mert Imre bácsi folyton magával hordozza mindenét. Nincs neki egyéb -czókmókja se égen, se földön, mint a mi a kocsiülésbe belefér. Ingóságai -között a legnagyobb területet a suba foglalja el, de köztük a -legértékesebb mégis egy pár rengeteg csizma, a mely ebbeli minősége -mellett pénztár gyanánt is szolgál. Testi ruhája sem sok lehet az -öregnek: az egyik, a mit visel, a másik, a melyet mosnak. A kabátja -szörnyű vastag vattás kabát, azt ő maga szokta foltozni, elszakadt kék -kötők vásznát vetve reá ott, a hol az megkivántatódik. - -Ennek az összes czókmóknak a magával hordása valóságos félteher a -kocsira, de hát mit lehet tenni? Nem kivánhatja senki tőle, hogy -megfagyjon, már pedig e gunyák nélkül bizonynyal megfagyna valamely -szép, hideg napon. Ugyanis Imre bácsi nem csak az asszonyokat gyülöli, -hanem minden olyan alkotmányt, melynek négy fala meg teteje van. -Tudniillik valaha fiatal korában juhászos ember volt ő s annyi ideig -élte a pusztát, hogy teljesen elszokott a házaktól. Ma sem megy bele, ha -csak valami dolga nincs benne. Ilyképp az alvást sem ott végezi. Nyáron -a kocsi alatt szokott aludni a földön, hogy hirtelen eső ne érje, máskor -pedig gyékényt terít a kocsira s az alatt nyugszik a subában. Hogy aztán -ez jó-e, nem jó-e, nem tudni, de eddig nem panaszkodhatik a szokása -ellen. Valaha szép erős ember lehetett az öreg, de azért lehetősen birja -magát ma is s ősz bajuszának téli hava mellett a nyár pirossága lakik az -arczán. - -Hosszu ideje szolgál a vén mogorva ember, negyedszázada régen elmult, -mikor legelsőbb abba a tanyába került, a hol most van. Hogy annyi ideig -mi tartotta egy helyben, azt csak a jó Isten tudja. Huzni nem huz -senkihez, csak a lóhoz, senkivel sem beszédes s még a kenyérhéjat is úgy -dobja el az udvaron, hogy a lánczos eb el ne érhesse. Másként meg -ellensége van neki sok, ugyszólván ellensége neki mindenki, mert a vén -pusztai világgyülölő mindenben sértést talál. - -Ezek között első sorban volna említendő bizonyos Terka néni, egy -rendkivüli mozgékony, dolgos és csodálatosan szapora beszédü -öregasszony, a ki mindig tesz-vesz, soha nem pihen, de a nyelve is -örökké malmoz. Ha kell, ha nem kell, Terka néni szaval folyton s mivel a -tanyában a szavára már úgy sem ad senki semmit, csak Imre bácsi, -ennélfogva a nyelve, a mikor csak teheti, éppen az Imre bácsi becsülete -körül forog. - -Terka néni leányokkal szereti összeköttetésbe hozni Imre bácsit. - -Ezen évelődik egyremásra a két ellentétes vénség, az örökké szótalan -ember, meg a mindig fecsegő asszony. - -Az öreg egy darabig állja a beszédet, úgy, hogy nem szól rá semmit. -Mintha nem is hallaná. Hanem a mikor elunja, elfutja a méreg s a karjait -fölemelve, olyan káromkodást visz véghez, hogy borzalom azt hallgatni. -De ez ritkán van. A dühe lassan forr meg, de nem is dühös máskor, csak -ha valami asszonyfélével mérgesítik. - -A szüreten egy napon, délebéd táján járván az idő, hivják ki az öreget -az istállóból, a hol a lovát beczézte, hogy jőjjön enni. Az ereszet -alatt két karéjban ettek a dolgosok, külön az emberek, külön a lányok. -Imre bácsi szokása szerint késlekedett, mert igen restelkedő természetű -az ember s mire megjött, már csak a lányok karéjában volt egy üres kis -szék s előtte leveses tányér. Az öreg huzódozva nézte az ételt s készült -elvenni, a mikor rászólt egy fiatal legény: - -– Látom már, nem mer kend a lányok közé ülni. - -Az öreg erre fölrugta a széket és otthagyta az ételt. Aznap nem evett. - -Ilyen erőszakos kedvű magyar az Imre bácsi, de hát ez neki módjában áll, -– mert Imre bácsi nem okvetetlen köteles azzal, hogy szolgáljon. Régi -dolog az, hogy a pénz adja meg az embernek benső erejét s a ki olyan -pénzes férfiu, mint Imre bácsi, az sohasem fogad oly lealázó -ajánlatokat, hogy a leányok közé üljön ebédelni. Ugyanis neki vagyona -van, valami ezer forint körül való, a mit hosszu életén át -megtakarított, mert ő se nem dohányos, se nem italos ember. Ez a pénze -szétszórtan ki van adva kamatokra a tanyák között s az adósságokról irt -kötelezvényeket a csizmájában hordja. Csizmát odakint csak télen -viselnek, a mikor hideg van, meg nyáron, a mikor olyan meleg a homok, -hogy másképp nem lehet rajta járni. Ezekben a kötelezvényekben van hát -az eredendő oka annak, hogy miért hordja mégis magával a kocsiban az -öreg a csizmáját. - -Ennek a vagyonnak az állapotából folyólag büszke az öreg s minden -daczoskodása ide vezethető vissza. A maga egyszerű mivoltában, -igénytelenségében, magának valóságában fejedelmi úr ő azzal az ezer -forinttal, a melyből a maga gazdája gyanánt is meg tudna élni. A pusztán -kapna egy szobácskát, ha éppen kedve telnék ilyenben lakni, egész -esztendőre tíz forintért s kenyéren, szalonnán, kis pörkölt tarhonyán -kivül neki nem kell egyéb. - -Imre bácsi tudja ezt s nem igen enged magával tréfálni, a mire példa is -van. - -Tavaly történt, hogy a szárazság istene aszott ujjaival lesöpört minden -füvet a pusztákról. Rettenetes világ volt az. Árkok, semjékek, tavak -kiapadtak s földjük megrepedt, száraz, tátongó bensejét tárva a -kegyetlen ég felé. A legelői jószágnak csak a bőrét vitte haza a gazda. -Sok ló fölfordult akkor, s a szegény állatok tetemét, a mikor a kutyák -részére darabolták, gyomrukban földet találtak, mert azt ették a -legelőn, a mivel hogy nem volt más. Szomorú, nagyon szomorú dolgok -voltak ezek. Akkor történt, hogy a zákány-pusztai iskola tetején lakó -gólyapár agyonverte a fiait, mert nem tudott nekik enni adni. Akkora -volt a szárazság, hogy minden vízbeli csúszó-mászó állat elveszett a -tájról. - -Ebből az időből valók a Kun László szekerei, második kiadásban, de -persze csak úgy könnyesebben. E szárazság előtt nagyon szegény, -elhagyatott ember volt az, a ki egy lovon járt s ha jól tudom, nem is -emlékezem ilyenre a homoki földek között. De más volt ezután. A -takarmány nincsetlensége odakényszerítette a gazdákat, hogy eladják a -második lovat, a hogy éppen veszik. Elég nagyon az egy is ilyen fekete -világban – s azóta tele van egylovas kocsival a határ. - -Imre bácsinak pedig igazán nem volt szüksége, hogy két lovon járjon, -mert az ő szolgálata mindössze arra terjed, hogy behordja a városba a -bevinni valót. Egyszernél többet úgy sem fordulhat, ennélfogva mindegy, -akár két óra alatt, akár négy óra alatt végzi is el az utat. - -Ilyenformán esett meg, hogy Imre bácsi a szárazság ideje alatt a -kétlovas kocsisságból egylovas kocsisságra fokoztatott. No ez nem ment -könnyen. Az öreg minden módon tiltakozott a lealacsonyítás ellen, de -hiába volt, a Sárgát csak elvitték s nem maradt meg más, mint az öreg -Kesej, a maga kiállt lábaival, a mely messze hires arról, hogy minél -jobban ütik, annál jobban állt, s minél kevesebbet szólnak hozzá, annál -jobban szalad. Szinte agglegény az is – lóban s valóságos párja Imre -bácsinak. - -A Kesejt szereti nagyon az öreg Imre, de a degradálásra mégis csak igen -megharagudott. Nem szólt ugyan semmit, de hümmögött nagyon s egy -esztendeig forralván magában a bosszut, most, a szüret végén, -fölmondott. - -Városi embernek, a ki úgy változtatja a cselédeit, mint a kabátját, ez -bizonyára nem nagy sor. De a tanyában ez más. Itt egy vén emberről van -szó, egy szinbecsületes, tiszta szokásu vén emberről, a kinek a -kellemetlen tulajdonságai tényleg kellemetlenek voltak valaha, de egy -negyedszázad alatt meg szokás szokni az ilyesmit, s bármily fehérre -meszelnék is a tanyát az ő sutuival, istállóival és hombárjaival -egyetemben, csak furcsa volna az – úgy az Imre bácsi nélkül. - -Azonban a szokás-mondás, ez a szálló törvény azt tartja, hogy a -fölmondott cselédet ne kérleld, mert elbizakodik. Ebben van némi -igazság. Imre bácsit sem kérlelték. Ha fölmondott, hát menjen. - -Ezután ment is. Elvitte a tanyából a subáját, a csizmáját, helyébe uj -embert fogadtak, valami katonaságot szolgált pötyke legényt. Nem illett -az sehogysem a tanyába, neki sem tetszett az ottani mód s éppen kapóra -jött Imre bácsi, a mikor a harmadik héten egyszer csak beköszön. - -– Jó napot kévánok – mondja, de ezt is csak igen nehezen mondta. - -– Jó napot – fogadják a köszöntést. – Hát mi járatban, Imre bácsi? - -– Nem ögyébben – felelte az öreg, – hanem hogy visszagyünnék mán… - -S komoran hozzátette: - -– Ha még köllök… - -– Köll hát – felelték a vén embernek s Imre bácsi, a ki vagy huszonhat -évi szolgálat után két heti szabadságot vett ilyképp magának, e -szavakkal ismét be volt iktatva régi jogaiba. - -Ez nem is ment minden elérzékenyülés nélkül. Bár Terka néni kaján, -torzsalkodó képe elővillant a konyhaajtó légyfogó lepedője mögül, az -öreg megindult egy kissé s visszajöttét, jöttének okát magyarázni -óhajtván, a vén eperfára mutatott, a mely ágait benyujtja az ereszet alá -s potyogó fekete gyümölcseivel tönkretesz minden tiszta abroszt. - -– Lássa, ezt én ültettem… - -A magyarázat ez volt mindössze, de ez eléggé érthető. Estenden járt -ekkor az idő, Terka néni, a ki hirénél sokkal jobb, még egy kis széket s -még egy tányért tett ki a földre. Imre bácsi elértvén ebből a dolgok -mikéntjét, megfordult s a dombos udvaron át, lehajtva fejét a hires -eperfa ágai alatt, az istállóba ment. - -A nap áldozott s a jegenyék sudarai között küldötte fényét az ereszet -alá. Csend járt a tájon, csak a darazsak zunogtak szokásuk szerint és az -istállóból hallatszott, hogy nyerít a Kesely és hogy Imre bácsi beszél -neki olyan dolgokat, a miket csak ők ketten értenek. - - - - -Burkus. - -Burkusról irom e pár sor irásomat, Burkusról, a kivel személyes -ösmeretségben vagyok. Ha a tanyára megyek, Burkus engem minden oldalról -üdvözöl s télen, a szánkó alacsonyabb lévén a kocsinál, bele is ugrik az -ölembe. Ilyenkor röptében végig érinti a szájával a kezemet. Ez nem -kellemes s meg is mozsdom utána, akár csak valamely gróf a választóival -való kézfogás után. - -Az ember tudja, hogy ily etikett-ellenes dolgokra Burkus csak önfeledt -pillanataiban vetemedik, midőn réglátott ismerősének látása bizonyos -extázisba ejti. - -Ez szavain is meglátszik. Ha a nyulbőrös zsidó, ablakos tót, bolgár -kertész, vagy egyéb ilyen fajtabeli kereskedő tünik föl a messze puszta -végtelenjén, Burkus nem is ugat, csak vakkant. - -– Eh, eh – mondja. - -Ha kocsival halad el valaki, másképp szól: - -– Buff, buff – így szól. - -Mészárosokat, a kik eladó tinók, juhvágókat, a kik mustra-birkák -irányában jönnek, némi szeretettel fogad, mert megérzi rajtuk hihetetlen -messziről az állati vérszagot. - -– Beő, beő, be–vevő – így nyilvánítja ilyenkor Burkus a nézetét. - -Éjszaka, ha gyanus ember közeledik, Burkus a terep ügyes kihasználásával -bujik elő az árkokon keresztül s merészen kiáltja ki a feneketlen -sötétbe a halberdót. - -– Hab, hab, hab-habbab, buffhabbab, buju, buju, buju. - -Ha megint más kutya koncsorog a mezőségen, a nyugodt s előkelő Burkus -csak figyelmeztető szavakat kiált neki, hogy ne közeledjék idegen -territóriumra. - -– Bek, mek, belem, melem, bekmek… - -A darvakra, ha elrepülnek előirt ivekben a tanyaház fölött, szintén szól -nehány szót, nyilvánvalóan azért, hogy a gólyánkkal össze ne merjenek -verekedni. - -– Balabuff-buff, balabuff – mondja, de ez csak oly csendes mondás, hogy -talán még a darvak sem adnak rá sokat. - -Ily különféle szólásai vannak Burkusnak, a ki a kutyageneráczió apja a -tanyán. Van még egy másik is, a ki szintoly legöregebb kutya, mint ő, de -biz az nem sokat ér. A Talpas nem tud ugatni. - -– Botnyelvű a szegény – ez az öregbéres véleménye, a ki szintén okos -ember. Járt Pádovába. Akkor még jó világ volt ott. Akkora sajtot kapott -egy garasért az ember, hogy csak győzze megenni. - -Igen hát, a Talpas botnyelvű, de igen derék kutya azért. A nyulat -eltudja fogni, a mihez a Burkus nem ért. Burkus igen ügyetlen jáger, -mert ha nyulat lát, rögtön csahol. - -– Ahhá, ahhá? – kiabálja. - -A nyul ilyenkor elszalad. Ellenben Talpas szeliden oson utána az -erdőszéli bokrok alatt s derékon kapja. Akkor behozza a tanyába s akkor -ketten megeszik gombócz nélkül. Csupa szőr a szájuk, de nekik az -mindegy. - -Burkust tavaly végiglőtték. - -– Elharántolták – mondta a béres. - -Valaki rálőtt s egy fáradt golyó végighasította a bőrét. Nyögött, mikor -hazatért, mert odakutyálkodott akkor is. Talpas Burkust szemrehányással -készült fogadni s várt reá az akáczok alatt. - -Szép lombos akáczok, de felette görbék. Most négy éve meg voltak faragva -karónak. Ölbe voltak rakva a tanya háta mögött. Aztán kerítést csináltak -belőlük a virágos kert elé s nagy X-formába verték valamennyit a földbe. -Az Isten megáldotta azt a földet, az akácz pedig megfogta, lombos lőn, -az egyik arra görbe, a merre az X-nek a ballába van, a másik arra görbe, -a merre az X-nek jobb lába van. Itt várta Burkust a Talpas. - -No csakhogy nem a régi méltóságteljes Burkus jött. Dehogy. Jött egy -Burkus, lassan, minden lépésnél belesüppedve a homokba, jött egy Burkus, -lomhán, lomposan, nyögve. - -Talpas néhány lépést elébe ment. Megállt. - -Burkus jött, fölemelte a fejét, ránézett élete párjára s lehajtotta a -füleit. - -Aztán a jobb oldalával elvonult Talpas előtt. - -Talpas látta a sebet. Nyöszörgött. Burkus megállt. Talpas gyógyítani -kezdte. Ötödnapra behegedt. Burkus ma Talpas rabja s örökre hálás. - -Tíz éves házastársak között olyan kedveskedést sehol nem találni, mint e -két kutya közt. Burkus többszörös öregapasága daczára oly negédes -tánczot rop az udvaron Talpas előtt, hogy az elneveti rá magát, pedig -igen komoly rendszerint, mint minden szótalan állat. Mondta már az -öregbéres, hogy botnyelvű szegény. Soha sem tud szólni. - -Burkus tavaly beállt zsandárnak. Neki vannak ilyen raplijai. Én ezt így -mondom: rapli. Az öregbéres, a kinek parasztember létére kötelessége -magyarul beszélni, azt mondja: - -– Mög van háborodva. - -Burkus valósággal meg volt háborodva zsandársága időszakában. Nem tudni -miért és hogyan, a kutya beleszeretett a csendőrökbe. E derék, szálas -fiuk minden harmadnap jöttek a pusztára a messzi örsről, gyalog -keresztül a nehéz sivó homokon, bementek a tanyára vízért s aláiratták -ellenőrző könyvecskéiket. Burkus azelőtt a béres kutyákkal egyetértőleg -dühösen fogadta őket, finánczokat sejtve bennük. Később fokonkint -szelidülni kezdett, s egyszer hizelkedve dörzsölte csodálatosan nagy -fejét a lábaikhoz. Azután velük ment, kisérte a közbátorság fegyvereseit -a napos pusztán, a meddig a szem ellátott, s csak este tért vissza -fáradtan, kiéhezve. Ez így ment talán három hétig, azután abbanhagyta a -dolgot, megint a régi dühös állat lett. Ezt a rejtélyt megfejteni azóta -senki sem birta, s Burkus viselkedésének oka gyanánt még ma is az -öregbéres föntebbi véleménye az irányadó. Az öregbéres föntartotta -nézetét. - -– Mög volt háborodva – mondta – mög. De talán tanult tőlük valamit. - -No, nem mondhatnám. A pusztai kutya gazdája holmiját csodálatos -erélylyel védi mások elől, de maga azért néha belekóstol. Városi -emberek, ha néha csöndes falukon utaztak keresztül, láthatták, hogy az -idegen szagu városi hintót mint ugatják végig az utczán az ebek. A kutya -kiáll a porta elé s szalad ugatva az üveges batár után, de csak addig, a -meddig az ő kerítésük tart. Erről a területről kiugatván becsülettel a -kocsit, a melyben valamely idegen támadót sejt, nyugodtan visszamegy a -kerítés végéről, a hol már a másik porta Tiszája vette át a szolgálatot. - -A kutya itt nyilvánvaló tudását árulja el annak, hogy meddig terjed az ő -birtokuk, akárcsak az utczai bakter, a ki a reábizott házon kivül nem -bánja, ha az egész világot elviszik a betörők. - -A pusztai kutyánál fejlettebb ez az érzék. Annak szeme előtt nincs -kerítés, a mely megmutatná, meddig terjed a gazdája birtoka, s mégis -tudja. Van olyan birtok az országban nem egy, a mely városi emberé s a -tulajdonosa nem tudja oly határozottan a földje szélét, mint a kutyája. -Az eb az ő vagyonát e határig védi becsülettel, éjjel és nappal, e -határig bátor, néha kegyetlen és durva, e határon túl gyáva, félénk s -megdobhatja röggel a messzi tanyai iskolába igyekvő béresgyerek. - -Ilyen értelemben Burkus kitünő preventiv policzista volt, de máskép -csalfa gazember, a ki mindent lopott, a mihez hozzáfért. - -A szitát kilopja a konyhából, hogy az apró kutyafiak beleállva, egy -ujfajtáju veloczipédsportot rendezhessenek. - -Ellopja a téli vadász-sapkát csak azért, hogy beledughassa az orrát s -megjelenhessen Talpas előtt mint álarczos. - -Ellop minden néven nevezendő húst. Ezeket nem huzza az orrára, hanem -megeszi. - -Előszeretettel lopja a tollseprüt, dohányzacskót. Minek ez utóbbi neki? - -A gazember elviszi az öregbéreshez, a kit nagyon szeret, mert az engedi, -hogy nyalogassa a csizmáit, a miket lopott gépolajjal ken be. Az -öregbéres kiüríti a zacskót, Burkus visszahozza. Megrugatva, följajdul, -kiszalad a házból, futtában elvisz egy papucsot s oly kedveskedéssel -teszi Talpas elé, mint az Aladárok az első ibolyát a Margitoknak. - -Azután szokott helyéről, az öreg eperfa alól elzavarja a kácsákat, a -meleg homokba fekszik s ajkai körül kaján mosolylyal a ház ajtaját -nézegeti. - - - - -Legényavatás. - -A Vera (úgy hivják, hogy Vera, pedig Vera néni volna) szikár csontos -öreg asszony, a kinek ég a kezén a munka és mindent oly tisztán végez, -hogy az az erre adó embernek valóságos gyönyörüség, hanem az is -bizonyos, hogy nyelvesebb fehércselédet nem teremtett még az uristen -erre a kerek világra. Beszalad az almáskamrából, a hol a rohadtak -selejtezésével foglalatoskodik s mielőtt szóba kezdene, nagyot huz a -levegőből, azután azt mondja: - -– Hát kéröm mijen szömtelenségök történnek. - -– Ugyan? - -– Hát kéröm, mögáll az embör esze. - -– Az? - -– Debizony csak. Hát az mán mégis röttenetös. Hisz itt mán nem löhet -mögmaradni a tanyába. Kéröm. - -– Ugyan? - -– De hát kéröm ilyent? A saját tulajdon szömejimmel tapasztalom. -Szörnyüség ez, kéröm. Hát mi lösz a világból? Hiszen én ijenre -elsüjjednék szégyölletömbe. - -– Dehogy. - -– De kéröm. El én. Hát hiszen… Hüjj, ha az apja mögtunná! Léverné a -kezeit, mög kitépné azt a bodros haját… No de annak a kölöknek se lennék -a hejjibe. A nyavajás… Oszt még ü mongya néköm tegnap: boszorkány… Ejnye -montam, szakagygyon rád a part, eregygy elülem, pusztujj, mert ha én -mögváglak a széna-vonyóval (épp a tehénnek adtam kéröm), vacsorán éröd -Pilátust. No oszt ijet. Ma mög… Ijen szömtelenségök! - -– Az? - -– Hát hogyne kéröm – folytatja – ki gondolna ilyet? Hát hogy meri -mögtönni? - -– Ugyan? - -S miután eddig senki sem kérdezte tőle, hogy mi történt, merre történt, -a vénasszonyt elfutja a pirosság, megröstelli magát, csattogó -papucsaival szó nélkül sarkonfordul, kimegy, künn valamely ebet oldalba -rug, az ereszet alján az asztalról, melyen az ebédutáni csentrös még ott -maradt, leüti a macskát és dohogva halad át az udvaron. Az alma ma -bizonyosan hibásan selejteződik. Vagy mind kihányja, vagy közte hagyja a -férgest is. Azonban inkább ez a malefaktum essen meg, minthogy a -vénasszony pletykáját végig kelljen hallgatni, mert az rendesen -lélekveszedelmet jelent. - -* - -Senki sem tudná lélekre megmondani, hogy voltakép a Hab Viktor miért -szép leány, mert bizon az nem szép. De nem igaz ám az, hogy nem szép, -mert szép. Az annyira tetszetős, hogy csodálatos, pedig a tanyán azok a -hires deli termetek nem fejlődnek tulságos nagyon, hamar elhuzza őket a -becsületes dolog. Igy a dereka szépsége el is vesz a lánynak s még csak -nem is sok ideje, a női mell szépsége is veszendő volt, mert ilyesmit -bűnnek tartottak s lekötötték szijjal, hogy apróbbra apadjon. (Sok -vakarcs gyerek adta meg ennek az árát.) - -Ilyesmik megeshetnek, de már a szemeit csak nem lehet kiszurni senkinek -sem, a mint, hogy volt ebből a Hab Viktornak kettő. Szép, nagy játékos -szemei voltak, a mikkel tudott is hol erre, hol arra kacsintani. De -közben a keze sem maradt utolsó, az ő husos barna kezei, a mikkel úgy -üté nyakszirten a vele kacsalódó legényt, hogy mint mondani szokás: -arrul kántált. De azért akadt olyan, a ki utána sóhajtozott elég, mert, -mint a föntebbiekből is kitetszik, a saját két tulajdon szemével -babonázta az embereket, már hogy a fiatalját. Mert az öregek az -ilyesmire rá sem hederítenek. - -Azonban a sóhaj csak sóhaj marad, az epekedés meg epekedés. Mint mondani -szokás: az értetlen szerelemnek semmi látszatja nincsen. Érthető pedig -nem akadt, mert a ki meg akarta volna értetni magát, azt a Viktor -elverte magától, hogy annak lelohadt a kedve. - -Ilyen volt Hab Viktor, mielőtt az almák válogatásából elővonult volna a -Vera. - -* - -Vera e tette következtében minden megváltozott. Minden, a minek csak -emberi hangok befogadására füle van, megtudta, miként Hab Viktor sem -külömb már, mint akármelyik másik. - -No, ez nem volna baj. Az előzi meg a férjhezmenést, hogy egy legénynyel -szívesebben vált szót a lány, mint teszem azt a többivel. Ez a dolog -eleje. Ez ellen nem szólna senki, ha ez a legény éppen legény volna, -rendes, maga fajta, a milyennek lenni a legénynek dukál, de hát kiderül -a Vera által előadottak nyomán, hogy nem is legény, csak gyerek még, a -kinek ha dologba áll valahova, félnapszám jár egy napra. - -Ilyen is ritkán akad a világban. A szó szétröpült a tanyák fölött és -átszállott messze a beszéd, hogy im Sátán Pista, a kutyúkölök -megcsókolta a Veron nyakát. Tanuk vannak rá. Az asszonyok összecsapták a -kezeiket, a lányok pironkodtak, ellenben Hadadi Gergely pusztázó legény -(nagyvízkor mult ötven éves, azóta elfelejtette számlálni az időt) így -mondta, mikor lovon járt a közben s neki is megvitték a szóbeszédet: - -– Nono. Ha az isten szamarat teremt, teremt annak füvet is. - -Kérdés, hogy igaza volt-e Hadadi Gergelynek, de nem kérdés, hogy a ki -tudja, mondja ki az igazságot. - -Az igazság egy ideig Vera oldalán állott. Az igazság ugyanis gyakran -változtatja helyét. (Ezért vannak a világon az ügyvédek, hogy magukhoz -csalogassák.) Ott állt, tényleg ott állt akkor, hogy soha valamely -szőlőben tavaszi nyitáskor leánynak helye nincs. Nincs is. Leánynak -helye van a szőlőben, ha fákat kell hernyózni, (mert mit bibelődjön az -ilyen gyönge növendékállattal a férfi), továbbá helye van kötözéskor, a -mi szintén lánymunka, mert az olyan szépen köti pántlikásan a karóhoz a -venyigét, mintha csak a maga hajába fonná a szalagot. - -El kell ismerni, hogy Sátán Pista mint munkaerő volt jelen a nyitásnál, -pedig ez a dolog tudománynyal jár, mert a milyen a nyitás, olyan a -szüret. Kétségen kivül áll ismét, hogy Sátán Pista még nem számít -legényt, s ez oknál fogva mint gyermekembernek félnapszám jár, – csak az -volna most a kérdés, hogy mit keresett ugyanakkor a szőlőben Hab Viktor, -mikor neki ott ilyenkor semmi foglalatossága nincsen. - -Éppen ezért kezdődött el hétfőn, almaválogatás kezdetén a beszéd, hogy -azért ment oda, hogy a félnapszámos megcsókolhassa a nyakát és ez a -tárgyalás szállt a nyíló mezők fölött, a rügyes faágak alatt mindenfelé, -egész a másik hétfőig. - -* - -A másik hétfőn változás állott be. A másik hétfőn mindenki elhallgatott, -sőt Vera is ezt tette, a ki pedig nem mindenki. A másik hétfőn ugyanis a -fogadásnál teljes napszámba állók sorában foglal helyet a Sátán. - -– Hát te? – mondja a gazda. – Te fiu? - -– Nem – mondja a legény. - -– Nem – mondja egy másik, katonaviselt is (oda föl szolgált a császár -udvarába, Bécsbe), – nem gyerök ez már, hanem legény. Ténnap mán -vereködött a tánczhelyön. - -– Úgy, úgy – mondta a többi. – Ez így van. - -Csakugyan. A «gyerök» feje be van egy tarka kendővel kötve. Kékbabos -fehér kendő, a minek a külső részén némi vérnyom mutatkozik. Kevéske az -egész, hanem a kendőre egy kereszt és hét oltári gyertya előtt meg -lehetne esküdni, hogy vasárnap délután, mikor Hab Viktor a közön át a -tánczhely felé ment, az ő fején csillogott. - -– Hej az apád erre arra – mondja a gazda, kedvtelve tekintvén végig a -helyes kölkön, – de mögembörösödtél! - -Ebben a szóban pedig már benne foglaltatik, hogy félnapszámból ezentul -egész napszámra növekszik. Már most ha még ehhez hozzáveszi az ember, -hogy a kutyúnak ettőlfogva szabad jussa van a Hab Viktor nyakához, nem -lehet átalni azt a kis fejbeverést, a mi különben is, ha nyulhájjal -kenik, begyógyul időnap előtt. - - - - -Pengetés. - -Kaszát minden boltban árulnak mindennap, sőt még utazó boltosok -hordozzák is a tanyákon át, mégis miért vesz az ahhoz értő ember -bucsukor kaszát? Kétségtelen pedig és tudnivaló, hogy az itt vett kasza -sem külömb, (mert nem igaz az, hogy a bucsukra külön kaszákat -csinálnának azok, a kik ilyesmivel foglalatoskodnak), sőt lehet mondani, -hogy a legselejtese is éppen az ilyen tömeges vásárlásra kerül. De lám -mégis. Megtudja-e valaki mondani, hogy ünnepnap miért szebb a nap? A -felhők miért fényesebbek, az ég pedig miért kékebb, mint más közönséges -dolgokra rendelt napokon? Még a homok is más és a lábra öltött bőrök -másként ropognak benne. Továbbá ilyenkor bucsukor olyan szép minden, -hogy az, igazán mondva, valóságos tiszta szin gyönyörüség, a fák mintha -egyenesebben állanának, mint Úrnapkor a városban a katonák, ellenben az -úgynevezett bojtorján csodásan piros szinü virágát kinyitván, vele az -árok tulsó oldaláról az útfélre hajol. A jegenyenyárok levelei röpködnek -a szélben és – mint már ez nekik régi módjuk – susognak. Derekuk -ilyenkor halvány fehér, pedig derekaik nagyok és vastagok. Ezüstszín -kéreg veszi körül az egészet s helyenkint látszanak csak rajta -dudorodások. Biczók Péter az asszonyával, eladó leányával és legény -fiával a bucsu felé haladtában elmenvén mellettük, egynél megáll. - -– Nézd e, – mondja ellágyulva. - -Az asszony nem emlékszik. - -– Mit? – kérdezi. - -– Hát nem látod? – szólt ujból Biczók, a fára tekintvén. - -– Az az! – kiáltja most már elpirulva az asszony és körültekint -szemérmesen – jajaj… - -Voltaképpen pedig nincs semmi jajgatni való a dologon, mert nem történt -egyéb, mint hogy Biczók fölfedezte a faderékon azt a szivet, mit húsz év -előtt faragott bele. Vékony kis nyárfa volt akkor ez a jegenye, melyet -így megrontott Biczók, de a fa kiheverte a bajt, nőtt, vastagodott és ma -már annyira szétment rajta a vágás, hogy arra a tulajdon mestere is alig -ismerkszik rá. Furcsa is ez, különösen, hogy az akkori bicska még egész -állapotban van meg a Biczók zsebében, pedig a bicskaaczél holt állat, -ellenben a vele élőfába vágott dolog eleven, mégis ez már alig -mutatkozik, mikor amaz még teljes egészében él. Hát most már mondhat -mindenki azt, a mit akar, de az nyilvánvaló és ellenség sem tagadhatja -le, hogy a bicska rendes. Ha pedig a bicska rendes, akkor ráfordulhatunk -azonnal így szóbeszédben a kaszákra (mert tessék elhinni, hogy a kasza -is csak úgy embere szerint válogatódik). - -Búcsú helyére érkezvén, hirtelen elmarad Biczók a familiától. A család -megy előre a kápolna keresztjéhez, a hol leborulva imádkozik. Biczók -pedig oldalt fordul. - -A nagy téren, a mely fölött öreg akáczok nyitják virágaikat, egy oldalon -messzibbről jött búcsusok kocsijai állanak; középütt, de távol a -kápolnától, hogy oda ne hasson el vásári zajuk, mézeskalácsot árulnak, -továbbá fütyülőket a gyermekeknek, a kik már dudálnak is rajtuk erősen, -csapatostul járván. Ott mérik becsületes tótok az asszonyi hivalkodások -áruit, kendőket, nyakba való kereszteket, lánczokat és finom patyolatot. -Ismét tovább a kalendáriomos ember is ott van a sorban s históriákat -árul. Igen szívreható történetek ezek a sziklához lánczolt Gergelyről, a -Micz bánné hét gyermekéről, egy Ildikó királykisasszonyról, valamint -Attila három fiáról. A kalendáriomos ember olykor énekel belőlük egy pár -sort, a mit sokan hallgatnak, leginkább a legények közül. Késes is van, -a ki bicskákat hozott eladni, épp így a pipaszáras. - -Mindezen többé-kevésbbé fölösleges és hiábavaló dolgoktól kissé -messzebb, egészen az utszéli fasor alatt, komolyan elvonulva, meglett, -élemedett férfiak rakták ki a földre áruikat, a kaszások. - -Soha még aranyból és ezüstből, aczélból és vasból nem csináltak olyan -tisztességes eszközöket, mint a szántóvas és a kasza. A kasza -segítségével három hét alatt lehet megkeresni a buzatermő rónákon az egy -esztendőre való kenyeret. Ez a világ legszebb kardja. Ellenben -félelmetes eszköz is. Mikor a hosszú nyélen meglódul az erős munkás -kezében, azzal el lehet vágni az ember lábát csontostul. A fű harsog, ha -vele vágják, a búza ropog. Vásárlását élemedett, hozzáértő férfiak -eszközlik. Alkú itt alig van, mert az elárusítók szabott árakban -dolgoznak, mert a reputáczió sem engedi, hogy ha az egyiknek ennyiért -adta, olcsóbban adja a másiknak. De e helyett van választék, eléggé -kiterjedt. A vele való kereskedés nem nehéz. Kihoz az ügynök egy ládában -ötven kaszát, egy másikban ötven fenőkövet, a ládákat leteszi a földre, -a tetejüket fölemeli és készen van. Igy jön sorba sok, a különféle -gyárak megbizottai. Még csak egy zsákvásznat kell leteríteni s arra -sorba rakni a kaszákat, némely részét úgy fordítva, hogy a fokánál fogva -a vevő vehesse föl, más részét pedig a fokával befelé, hogy azt meg az -árus kaphassa föl s mutogassa. Ezenfölül, a kinek a kaszái delejesek, az -nehány marok szeget is szór a zsákra, legkiválóbban pedig szükségeltetik -a pengető. Ez némelyiknél egy darab aczél, a másiknál fél tégla, a -ravasz czigány azonban mindenképp nagy kvarczkavicsot hord magával, mert -azon szebben peng a kasza. - -A humort és a tréfálkozást, a mi a nép pénzköltését más aktusnál oly -igen nagyon jellemzi, itt megtalálni alig lehet. Valóban komoly dolog -ez, a kenyéradó eszköz megválasztása. - -Biczók elhaladva az árusok előtt, hirtelen fölvesz egy csillogó, fehéres -kaszát, a melynek a foka veresre van festve. Megnézi a végét, a melynél -fogva majd a nyélhez illesztődik. Végig húzza ujjaival a felső részét, -azután az élét s a körmével meg is pengeti. Ha a körmön meglátszik ennek -a nyoma, az nem baj, mert a köröm növendő, ellenben ha a kasza éle törik -ki, az ugyan ki nem nő többé. Most a hegyét és a fokát kell két kézzel -fogni s meghajlítani, tanulmányozván ezáltal az aczélosságát. Ha mindez -beválik és semmi irányban sem kelt aggodalmat, következik a dolog -főrésze, a pengetés. A kasza felső végén kell megfogni a vasat, hogy a -penge az élével fölfelé álljon s oda kell azt most ütni a kavicshoz. De -a mint az ütés megtörtént, azonnal fölkapja a próbáló s föltartja a -levegőbe, hogy ott pengjen. - -Szépen hangzik. - -– Hm, – mondja Biczók, illetve inkább gondolja s nézi a kaszát mindakét -lapján figyelmesen. - -Azután az árát kérdezi. Biz annak szép ára van. - -– Már ezt így adjuk, szólt az árús. – Ha olcsóbbat keres, találhat itt a -szomszédok közt. - -Biczók le is teszi a kipróbált jószágot, de annyi figyelemmel él, hogy -legszélrül tegye. (Hátha visszajön érte az ember.) Megy odább s egészen -sötétkék kaszákba botlik. Azután jönnek régi fajtájú feketések, továbbá -czifrázott oldaluak. Egy helyen kikapja az árús a kezéből a pengét. - -– Ide nézzen, – szól. - -S odanyujtván a szegcsomóba, a kaszát fölkapja. - -Hát négy-öt szeg ott lóg rajta. A körülállók jólelkű nevetésre fakadnak, -mintha mondanák: az ördög vigye el a tudományát, de játékos. - -De nem rossz kasza ez se. Im Biczók elejétől végig a próbák alá veti, -utóbb fölragad a vászonról egy kaszakövet s az élén azzal erős -nyomásokat eszközöl. A mint a követ húzza, pattog kifelé a vasból a -szikra s minden nézők, venni akarók az árusra tekintenek, hogy mit szól. -Már ekkora dolog után egy pár büszkeségszavat csak szólhatna, de nem -szól az élelmetes ember. Inkább hátranyul maga mellé s onnan a -ládaaljából keres elő egy kaszát: – No ezt próbálja. - -Ez sem különb ugyan, mint a többi, de mert rezelvált helyről kerül ki, -több figyelemben részesül. Szórja ám ez is a szikrát, de Biczók egyszer -csak szótalan leejti a többi közé s megy tovább. Végül pedig, mert -hiszen az a dolog vége, vesz egyet. Éppen gombolja az ünneplő mellényt -kifelé, hogy a tárczához juthasson, a midőn vállon érintik. - -– No? – kérdezi a felesége, – talált-e már kend? - -– Épp most fizetöm, – feleli Biczók és ki is fizeti a kasza árát, a -melyet most már bot gyanánt visz, haladván hazafelé a családdal. - -Az asszony nem vett magának semmit, de az eladó kezében egy csinos -újmódi kendő van, a sarkában az ország czímerével. - -– Ez az ezredös esztendőre van – magyarázza. - -– Hát ügön, felel helybenhagyólag Biczók – de mán azt a nagy szivet mér -vötted… - -Az eladó majd elejti a nagy mézeskalácsot, a mit a másik kezében visz, -erre a szóra. Pedig szép szív nagyon, még tükör is van benne, körülötte -pedig piros és sárga rózsák valóságos czukorból. - -– Ezt-e – nevet föl az asszony vidáman. – Ezt nem mink vöttük. - -– Nem? – kérdezi tünődve Biczók. – Hát? - -Már az útszélen, a rozs között a piros virág nem sokkal pirosabb, mint -az eladó. Talán még a nevét sem tudná most megmondani, ha kérdeznék. - -– Franczia Gergő vötte neki, kottyan bele a legény. - -Az asszony boldogan mosolyog. Biczók menvén a fehér, ezüstös homokban, -vidámra nyilt szemekkel tekint végig a familián. Franczia Gergő… Ej, ha! -No nézd el, nézd. Gergely kétségkivül rendes legény, amugy birtokba sem -utolsó, lám, nem hiába nem eresztette napszámba járni a lányát. Szivébe -nagy öröm ül be, a farsangra gondol, a lakodalomra, arról vissza a -szépen igérkező termésre, mint a melyből minden költségek előadódnak. - -– Ez mög ojan kasza, – szól boldogan – hogy a fa derekát is átnyesi. - - - - -A kompban. - -Valamely ünnepnap reggelén évek előtt Vásárhely felé igyekeztem, a hol a -kis-homoki szőlők között akadt volna dolgom. Nem annyira dolog, mint -inkább mulatozás, egy barátom hivott meg tanyaszentelésre. Az ilyesmi -rendszerint kevésbbé szokott szentelés lenni, mint mulatság, s ez okból -többszörösen megigértette velem a meghivó, hogy elmegyek. Az igéret szép -szó, ha megtartják, úgy jó – véli a szokás-mondás s nagyon igaza van -neki, mert az igéretet nem mindig tartja be a magyar. Itt is majd úgy -volt. A vonat reggel négy órakor indult. Éjfélkor otthagytam a -törzsasztalt s hazamentem. Háromkor fölkelek s megyek kifelé a vasútra. -Elhaladva egy éjjeli kávéház mellett, gondolom: jó lenne egy kis reggeli -kávé. Talán csak van neki. Hiszen volt s nem ez lett volna a baj, hanem -az, hogy a tisztelt törzsasztal kompániáját bent találtam a kávéházban. -Én már ki is aludtam magamat s reggeliért jövök, ők még mindig a vacsora -után dukáló bort iszszák. Ugyancsak zsiros vacsora lehetett. A szótalan -ember bőbeszédüséggel tárgyalt vadászélményeket, a vén nőgyűlölő a -pénztár tündére felé kacsingatott s lábait olyként rakta egymásra, a -mint ezt színpadokon szokták tenni a Gastonok és egyéb grófok. A vidám, -anekdotás czimbora elhallgatott, csak a bort önté folyton és keverte -vízzel és semmi egyéb dologról tudomást nem vett. Az arczok pirosak -voltak, a szemek veresek, a kompánia túl volt a rendes mértéken s -erőszakoskodott. Nem akarták engedni, hogy kávét igyam, bort kináltak -parádival, a mi úgy reggel éhomra nagyon jó itat lehet, ellenben a -kávét, mint lanyha irányzatú gyarmatárut föl akarták lökni. A kompánia -kétségkívül igen érdekes volt s a jelenéből lehetett remélni, hogy -jövőjében még szebb lesz. Már mind egyszerre beszél, csak a beszédes -hallgatott. Elvették a botomat s míg ezt kialkudtam tőlük, lekéstem a -vonatról. A vonat négykor indul Vásárhely felé s négy óra öt perczkor -már csak a füstjét láttam, a gúnyos füttyentését hallottam, a mint a -baktói tanyák közé kanyarodva, a lapos messzeségből még visszakiabált. - -Szép az nagyon, az igéretet betartani s itt már rövid útja nincs más a -dolognak, mint menni szépen a vonat után. A drótostót is így járja be az -országot vasúton, hogy a töltésen utazik csak gyalogszerrel. A mig -hajnali időben kocsi után járna, míg az fölkászolódna, fele útját már -meg is tette az ember. Azután az idő is neki való, a ruha sem olyan, -hogy abban ne lehetne országutat járni, csak épen a bot hiányzik, a mi a -kutyák ellen igen ajánlatos, mert a mi van, az igen vékony. Azt, ha -elkapja fogai közé a tanyai kutya, kettéharapja. - -Különben mindegy volt már, az úton majd akad valami tört ág. -Megindultam, s miután megindultam, most érek oda, a mit elmondani -akarok. A vasút töltésén haladva elmaradnak kétoldalt a szegedi tanyák, -jön a gyevi határ. Itt a fás útra kell letérni, azon kimenni a Tiszához, -a Tiszaparton a komphoz. Lapos táj ez, miből egyedül a nagy töltések -magasodnak ki, arról meredélyes út vezet a parthoz. Túl a falu mentén -egy nepomuki János látszik, a kinek a szobrát vízvédelmi szempontból -szokás a partra helyezni s a míg be nem jön a víz, beczézik is, de ha -kiönt a Tisza s látják, hogy János mit sem tett a vidék érdekében, -elhanyagolják s többé nem fogják oly szorgos gonddal fehérre meszelni -rajta a kőpalástot. - -Utas embernek mindig szerencse, hogy az innenső oldalon találja a -kompot, a legnagyobb szerencse azonban, ha indulóban van, mert a komp -egy-két gyalogutas kedvéért nem szívesen indul útnak. Ezúttal volt már -rajta egy kocsi két macskalóval, a miken madzaggal volt összefoltozva a -szakadozott szerszám. A révészekkel a gazdájuk beszélgetett s pálinkát -kinált nekik, a mit a zsebéből húzott elő. A hosszú üvegnek csak a -fenekén lotyogott, a többit beszedte a magyar s ez alapon igen vidám -állapotban volt már. - -A kocsiban széna között félig fekve, félig ülve látszott egy sápadt, -beteg asszony, a ki rongyokba takart, egészen apró gyermeket szoptatott. -Szomorú volt, s olyanforma, mint a ki a halálát érzi, vagy pedig nehéz -betegségből lábbadt föl s még el van bágyadva nagyon. – Az ember -szavából, a ki folyton beszélt a révészekkel s a nyelve pergett, ha -kellett, ha nem, ki lehetett érteni, hogy a vásárhelyi rétre igyekszik s -oda is való. Egyre szavalt, közben meg-megtántorodva s hogy a pálinkája -nem kelletett a józan életű vizi embernek, most a dohányát szedte elő. -Pedig maga a megtestesült szegénység volt ez ember a maga gunyájában, a -mely az ünnep daczára köznapinak látszott s az asszony hosszas -betegségét mutatja, hogy a szakadásaira sem vetettek foltot. A gyerek -nyavalygott a vékony, sápadt nő emlőjén, keze-lába pedig oly nyugodtan -volt a rongyaiban, mintha már nem is élne. - -Az ember ezen közben gyanusan nézett végig, azután csak téblábolt -tovább, mintha észre sem venne. Hanem a révészekkel, a kik a komp -köteleit oldozták el, most már lassan beszélt. Azok nem feleltek neki, -csak az öregebb nevetett rá viszonzásul a pipa dohányért, a mit kapott. - -Ellökték a kompot a partról, mikor a töltés oldalában álló házból a -gazda lekiáltott: - -– Hej, az a gyalogos nem fizette meg a vámot. - -Nem ám. Nem tudtam, hogy ilyen külön pénztára van az ódon vizenjáró -eszköznek. A révészek ezt hallgatag tudomásul vették, ellenben a réti -ember most már hangosan mormogott. - -– Persze, persze – mondta. – Ilyen az úr mind… Muzsikáltat, de nem -fizet… Hej, hanem megkövetelik a szegéntől… - -Az elfojtva, de mégis elég hangosan mondott szavak a tanyai -szocziálistát árulták el benne. Kedvetlenül járt-kelt a kompban s -láthatólag nem tetszett neki, hogy nem védem magamat előtte. - -– No kiáltotta boszusan – még a pipa is kialudt… Hej pipa, pipa, -belülled is csak a garasos fajta jut neköm, mög a kapadohán. Hej, hanem -jut a finom bűrszivarra, mög papirszivarra az uraknak… - -– Pétör! Pétör! – szólt csitítóan a beteg asszony a kocsiból. - -A rongyos ember odaszólt neki: - -– Ne beszélj, asszony… Nem érted te ezt. Én beszélhetek. Én megfizettem -a vámot. Nem úgy, mint némely ember. - -A két révész már nem hallgatott rá, a komp a Tisza sebes árjába jutott, -a víz megfeküdte, nyomta a keresztben álló hajót, elég dolog volt a -kötelekkel. Egész erejüket abba vetették. Most ő is odaállt, a pipát -félfogára kapta s nagy nekigyűrkőzés után szintén a kompkötélbe -kapaszkodott. Húzta, már a mennyire tőle telt. - -Egyszer aztán rám kiáltott: - -– Hát az úr? Mér nem húzza a kötelet? - -A kocsiból újra hallatszott: - -– Pétör! Pétör… - -– Hallgass, hallgass! Mért nem húzza? Vámot nem fizet, de a kötél se -tetszik neki. Ilyenek ezek mind… Nem is tudom, miért nem tösz velük -valamit az Isten… - -A víz közepén jártunk, a folyó tavaszi áradata egyre jobban nyomta a -kompot, az alattság-kötél megfeszült s a facsigák, a melyeken járt, -nyikorogtak. A zajukban egy vékony, szomorú hang szólt: - -– Pétör, ne veszeködj… Ne bánts te senkit… - -De már nem lehetett vele beszélni. Dühös volt, káromkodni kezdett s -annyira előre nyult a komp kötele után, hogy majd beleesett a Tiszába. A -víz közepén föltámadt benne a bátorság s bár nem jött arra az oldalra, a -hol álltam, a kötél mellől folyton kiabált: - -– Hallja – kiáltotta – hát húzza vagy nem húzza? - -Utóbb eluntam hallgatni. Az emberben sok szép káromkodás marad meg a -katonaságból, als Erinnerung an meine Dienstjahre. Ezeket most igen -czélszerű volt elővenni. Annyi bizonyos, hogy valamely -agrár-szocziálista fejtegetés nem hatott volna rá ennyire. - -Egyszerre megcsendesült, szótlan húzta a kötelet s már csak egészen -halkan mormogott: - -– Az, az… kiabálni mind tud… Persze, hiszen arra való a szegén, hogy azt -mindig szidják. - -Parthoz értünk. Míg fizettem, kivezette lovait a partra, de nem ült föl -a kocsiba. Megvárt, míg kijövök. Nem akartam észrevenni, de a mint -elhaladnék mellette, előmbe állt. - -– Uram, – mondta – haragszik még? - -Nem feleltem, mert hiszen valamivel csak meg kellett mutatni neki, hogy -az előbb rosszul cselekedett. Nagyon bánthatta ez, mert még egyszer -szólt: - -– Uram… - -A kocsiból szólt az asszony: - -– Pétör… ne alázkodjál sönkinek… - - - - -Nazarénusok. - -Valahol egyszer egy ember gondolkozni kezd s miután bevégezte ezt a -munkát, kijelenti, hogy nem jól van ez így a mostani hittel. Másformát -kell csinálni, javítani kell rajta. Akkor ezt a véleményét elmondja az -embereknek, azok bólogatnak reá s azt mondják: - -– Így van ez és nem másképp. - -Ez a hiteknek a magva. Az új vallás aztán terjed, az emberek elmondják a -többi embereknek, mindig csak emberek embereknek, mert az asszonyoknak -elég, ha utólag vesznek tudomást az új hitről. - -Mind ilyformán indult meg. Jézus, Mohamed, Luther, Kálvin ilyformán -kezdték a dolgot, ilyformán terjesztették új vallásukat, a mely -mindenütt a népben kezdett először terjedni, a népben, a mely egyébként -minden új dolgok iránt bizalmatlan szokott lenni. Mentek, röpültek -széjjel az új hitnek dogmái s hódították magukhoz a híveket -megmásíthatatlan erővel és országok épülének föl rajtuk. - -… Kurta, kicsinyített kiadásban támad még most is mása ennek. A széles -Alföld valamely tanyaházában egy gazda, talán a karám mellett a gulyás, -gondolt magában valamit; a mit gondolt, elmondta a többinek, a többiek -bólogattak reá s azt mondták: - -– Igy van ez és nem másképp. - -És támadt az új hit kint a tanyák alacsony ereszei alatt, a cserények, -szárnyékok, karámok oldalában, a Tisza füzesében, a halászkunyhók előtt, -megszületett a maga csendes mivoltában a nazarénus szekta, a Názáreti -Jézus Társasága, a mint ők magukat nevezik. Apostolai sohasem voltak, -papjaik szintazonképen hiányzanak és ezek azért vannak mégis, a vallás -(mert vallás ez, a mit egy nagy, ismeretlen pusztai gondolkodó talált -föl) pedig terjed és egyre szélesebb köröket kapcsol magához. - -Honnan keletkezett, ki volt az első, a ki azt mondta, hogy én vagyok a -Názáreti Jézus Társaságának a magva, nem tudatik. Illetőleg lehet, hogy -tudós lexikonok tudják, de nem kutattam bennük utána s csak azt beszélem -el róluk, a mit magam láttam. Látni pedig lehet sokat, mert annyi -bizonyos, hogy ez a szekta a keresztény, egy Isten hivő vallásnak -bizonyos depurátuma, visszaesve az őskereszténység ódon egyszerü formái -közé, a mostani pompákban és szélsőségekben bővelkedő modern -katholiczizmusból. Bizonyára furcsa volt eleintén ez a dolog, különös -volt látni a nazarénus papot halzsiros csizmában és gatyában a hívei -között s nevették is őket eléggé. Később alább hagytak az emberek a -nevetéssel s ma már alig van, a ki gúnyszót tudna találni reájuk. - -Mert mindaz, a mit a keresztény vallás szépet tanít, benne van e szekta -hitelveiben, – azonban ennek a szektának a hívei ez elveket be is -tartják, nem úgy, mint mi gyarló bűnösök. Ime azzal, hogy eltiltja a -bélyeges papir használatát, egyszerre végét szakítja minden pörnek és -minden adósságcsinálásnak s eltiltva követőinek a szeszes italok -élvezetét, ez egyetlen szigoruan betartott dogmával messze kergeti tőlük -mindama bűnöket, veszekedést, ölést, költekezést, a család -elhanyagolását – már a mikbe az iszákos emberek bele szoktak esni. - -A nazarénusok vallása tiltja mindennemű fegyver használatát. Ez ugyan -kétélű dolog a mi szuronyos világunkban, de azért el kell ismerni, hogy -az a pusztai paraszt, a ki e vallást föltalálta, midőn ezt a pontot -beirta a követendők és megtartandók közé, nagyot, igen nagyot gondolt – -kigondolta a háborús világ végét. Mert hiszen természetes, hogy ha az -egész világ elfogadná ezt a tételt, akkor senki sem hordana fegyvert s -lehetetlen volna a militarizmus meg a hadviselés. - -Ők Istennek nevét hiába nem veszik. A nazarénus nem esküszik a törvény -előtt sem s vallásuk, elterjedtségük sulyát igazolja az, hogy a -törvényszéki tárgyalóteremben ma elfogadják azt, hogy a nazarénus ne -esküdjék Istenre. Amúgy is föltétlenül bizonyos, hogy igazat mond. - -Csalni nem szabad, lopni nem szabad. Persze az más felekezetnél sem -szabad, de a nazarénus abban különbözik a többitől, hogy ezt a tilalmat -betartja. A szegedi Csillagbörtön rablakóinak száma állandóan hat- és -hétszáz között váltakozik, de nazarénus még nem volt közöttük. - -Mindezen tételek közül magasan emelkedik ki a szektának egy fontos -alapelve: a segélyezés. Nincsen olyan egymást kölcsönösen gyámolító -szövetkezet, a mely bajában és szerencsétlenségében annyira ápolná -egymást, mint ez egyszerű emberek a vallásuk révén. - -Pedig sokfelé vannak. Az aradi vár kazamatáiban, a katonai -brigád-áristom börtönében, a hova a fegyver el nem fogadása miatt jutnak -regrutakorukban, épp úgy föltalálhatók, mint a széles mezőségeken. -Novibazárban ismertem két közembert a zászlóalj legénysége között. -Azelőtt altisztek voltak Szegeden, korhelységökért lefokozták őket, -ültek az aradi várban is s onnan kerültek büntetésből a boszniai -zászlóaljhoz. Ekkorra azonban a két korhely már jámbor, szelid volt: a -brigád-áristom nazarénusai áttérítették őket a _hivők_ vallására. - -Az ujságok közlései nyomán ismeretes, mily állhatosan tartja fogadását a -nazarénus regruta s nem veszi magához a fegyvert. A kikötés meg egyéb -katonai szigoruságok megtörik ugyan egyikét-másikát, de nem mind. Ezek -aztán mennek a katonabörtönök rabjai közé, hosszu esztendőkre, le a -vastagfalu kazamátába, a hol, mint a példa mutatja, nem hogy hitükről -letennének, de még hiveket toborzanak. - -S a dolgok alapját igazán nem tudom, hol keressem. Honnan ez a -fanatizmus, a hitnek ez a csodás, mély bensősége, a lelkierő ez egyszerű -emberek legegyszerűbbjeiben? Ki tanítja őket, miként férkőznek agyukhoz, -szivükhöz? Ki kezdte el ezt a dolgot, ki folytatja, miként tesz ily -óriás, hihetetlen hatást a népre, a mely miatta, vagy inkább érte eltér -temploma homályos boltíveitől, oltára gyertyáitól, papjai aranynyal -varrott palástjaitól? - -Az ok talán a formák és az elvek egyszerűsége, talán – és talán -legjobban – az, hogy ez elveket épp olyan egyszerű ködmönös ember -magyarázza nekik, mint a mily egyszerüek és ködmönösek ők maguk. És -lehet, hogy az tetszik nekik, hogy nincsen úr közöttük. Mert az úr nem -örvend valami különös tiszteletnek a tanyákon. Ur, a kitől földet bérel, -úr, a kinek pörét adja, úr, a ki gyógyítja, a ki eltemeti, a ki az adót -szedi s ez mind nem megy ingyen. Tiborczok ma is vannak fölöttesen s a -ki pantallóban van, azt azzal a gondolattal nézik végig, hogy: hej, ezt -is a mi pénzünk árából vötte az úr. - -Mert sem úr, sem úrféle közöttük nincsen. Titkon és zaj nélkül üléseznek -és tartják az istenitiszteletet alacsony tanyaházak gerendás szobáiban. -Azonközben mindig akad ember, a ki belép közébük, annyira, hogy a -szegedi alsótanyán, a hol a pusztai plébános nem akarja eltemetni a -fölszentelt temetőbe a nazarénus halottakat, a Názáreti Jézus Társasága -részére külön temetőről kénytelen gondoskodni a hatóság. - -* - -Az alábbi jelenetet esküdtszéki tágyaláson láttam, a hova tanuságtételre -be volt idézve egy faluból valami tiz ember. Szokás szerint előzőleg -eskütételre szólították valamennyit s kilencz meg is esküdött. A -tizedik, egy igen csöndes tartású és viselkedésű öreg, előbbre lép. - -– Arra kéröm a tekintetös biróságot, hogy én ne esküdjek, mert én hivő -vagyok. - -Az öreggel nem is tétették le az esküt. - -Aztán folyt a tanukihallgatás, a tanuzók szobájából egyenkint jöttek elő -az emberek s vallottak, ki ezt, ki azt. Minden egyes vallomás után -megkérdi a tanutól az elnök a költségeit. - -– Mit fizetett a vasúton? - -– Két hatost. - -– Hát akkor oda-vissza négy hatos? - -– Űgön – kapta rá az ember. - -Az utána jövőtől már így kérdezte: - -– A vasut oda-vissza négy hatos? - -– Ügön. - -Mind a kilencz a csöndes ügönt felelte a kérdésre. Utoljára jött tanuzni -az öreg. Elmondta, a mit tudott s azzal ujra kérdezi az elnök: - -– A vasut négy hatos? - -– Nem uram – felelte az öreg – csak két hatos. - -– Tudom, tudom – mondja az elnök – ide két hatos, meg haza is két hatos, -hát össze-vissza négy hatos. - -– Nem bizony, uram – válaszol ujra emez – ide egy hatos, oda egy hatos: -össze-vissza két hatos… - -Kicsi dolog ez, nemde, és két hatos nem valami nagy pénz a mai világban. -De mégis végtelen sok jellemző van abban, hogy tíz ember közül épp az az -egy mondja meg az igazat, a ki még esküt sem tett arra, a mit mond. - -* - -A föltétlen igazmondás, világi hivalkodások kerülése és önmegtartóztatás -szektájába azért bejutni nem oly könnyű, mint gondolni lehetne. Ez a -csodálatos paraszt-vallás csak tiszta embereket fogad be magába s azok -számára, a kik nem tiszták, belépésükkor vezeklést ir elő. E vezeklés -reális és nincs benne semmi poézis, de annál több lelkierőt föltételez. -A vezeklő nem gyón és nem térden csuszkál, hanem mindazoknak, a kiknek -valaha kárt okozott, megtéríti, személyesen jelenvén meg náluk és -bevallva tettét. - -Még ha álnéven, posta-utalványnyal küldené meg a kártokozás értékét, -hagyján volna a dolog. De oda el kell menni, el kell mondani: uram, én -vagyok az a tolvaj, a kit ekkor meg ekkor annyira kerestél, én loptalak -meg, itt vagyok, most mondd, mit fizetek, mennyi pénzt ér az, a mivel -megkárosultál? - -Ehhez kell bizonyos foku elszánás, bizonyos benső erő, a mely ez -egyszerű lelkekben bámulatos módon támad föl egyszerre és él és uralja -az embereket. Mert egy szóval sem mondja a tolvaj a vallomás után, hogy -már most ezt titokban tartsa a másik s hogy senkinek el ne mondja. -Mondhatja az annak, a kinek akarja, a tolvajt beismerő vallomása alapján -perbe foghatja: a szekta uj hive mindezt nem bánja. Ő egész multját -eldobta magától abban a pillanatban, a midőn a hivők társaságának tagja -lett és Jézusban ujjászületett. - -Ez az ő keresztelésük. - -* - -Pálfy Antalhoz, a ki kapitány a szegedi tanyák domaszéki részében, a -mint ülne az ereszet alatt a háza előtt, beköszönt egy szegény ember. - -– Dicsértessék – mondja megemelve a kalapját azzal a kezével, a -melyikkel a botot fogja. - -– Mindörökké. - -– No – mondja ujra az ember – üsmer-e még? - -– Vélök rád – feleli Pálfy – gondolom, itt szolgáltál nálam vagy öt év -előtt. - -– Úgy ugy – válaszol a jövevény, láthatólag örülve azon, hogy -megismerték. – Én vagyok az, a ki jelönleg szolgáltam itt öt esztendeje… -Azuta elkerülköztem erről a tájrul. - -– Jól van az no. Aztán mi járatban vagy? - -Az ember durkálja egy kicsit botvéggel az ereszet szikkel tapasztott -földjét, azután bátorságra kap s volt gazdájának a szemébe nézve mondja: - -– Nem ögyébben, mint hogy buzát loptam én akkor magátul… Most mög, hogy -az uj hitre tértem, elgyüttem: mondok, majd mögtérítöm a kárját. - -– Buzát loptál? - -– Azt ám – felel csendesen az ujhitü. - -A gazda kérdi, hogyan és miképpen, a mire részletes választ ad az ember. -Úgy volt az, hogy nyomtattak éppen, ő pedig kint a rét szélén a -tanyaaljban gödröt ásott éjjel, nappal pedig hordta bele a buzát, a -mennyit éppen birt. - -Pálfy Antal ma öreg ősz férfi s a mióta a gymnáziumot végig járta, -folyton a tanyán lakik. Ilyenformán ismeri jól az embereit, szokásaikat -s meglepte nagyon, hogy világos nappal, nyomtatáskor tőle még buzát is -lehet lopni. - -– Aztán, hogy loptad? Hogy vitted a buzát a szérűről a gödörbe, mikor én -mindig ott voltam a nyomtatásnál? - -– Hát a csizmaszárban – adta meg a fölvilágosítást az ujhitű. Ezután -pedig azt mondta: - -– Hát mit fizetök ezért a buzáért, a mit loptam? - -– Hát én azt nem tudom, hogy mennyit loptál. - -– No felel megint az ember – gondolom, löhetött ugy öt forint ára. -Annyit fizetök is. - -A mellény belső zsebébe nyul, kihuzza a kaszát, abból kivesz egy -sokrétbe hajtott ötöst, s leteszi az asztal sarkára. Most azután készen -is van a dolgával egészen. Elbucsuzik és megy kifelé. De a mint az -ereszet-kerítés kis ajtaját megnyitná, visszafordul. - -– Már csak szólok még egy szót – mondja. - -– No? - -– Csak az iránt, hogy ölég-é az az öt forint? - -– Mondtam már, öcsém, – felel a gazda – hogy én erre nem szólhatok. Te -tudod, mit loptál. - -Az ember erre se szól, se beszél, csak visszamegy ujra az asztalhoz, -előveszi a kaszát megint s az ötös mellé tesz még egy ezüstforintot. - -Most meg van teljesen nyugodva, áldást, békességet kiván s halad tovább -az ő becsületre vált útján az újhitű. - -* - -A másik eset szintén Domaszéken történt, most a szüret alatt Csikos -István birtokosnál. A szüret alatt a must forrt, a leányok szedték a -szőlőt, csöbörhordók pedig vitték a sutuba. Egy forduló alatt a -tanya-udvarban egyik leteszi a rudat a válláról s oda áll a gazda elé. - -– Oda adta-e már a kapás a négy hatost? - -– Micsoda négy hatost? - -– Tegnap adtam neki négy hatost, hogy adja oda az úrnak. - -– Hát hiszen nem tartozol te nekem négy hatossal – mondja Csikos. - -– Nem ám – felel a napszámos – hanem hogy most áttértem az új hitre, mán -csak mögadom az almák árát… Mert én szödtem mög a kis almafát ott a -sarkon tavaly nyáron. - -Elmondta azután, hogy a bátyjával lopták le a fáról a termést, a ki -abban az időben éppen csősze volt annak a tájéknak – s el is adták -nyolcz hatosért az almát. - -Az előhívott kapás konstatálta, hogy csakugyan adott neki negyven -krajczárt az az ember. - -Az újhitű ezzel nyugodtan vette föl a vállára újra a szőlőhordó rudat s -a mint ment, még visszaszólt: - -– A másik négy hatost a gyűvő hétön elhozza a bátyám… mert ü is most -gyün át az új hitre. - -A gazda pedig nézett utána, a mint a nazarénus ment a szőlő homokos -útjain s azt mondta önkénytelen: - -– De jó volna, ha mindenki nazarénus volna a világon. - -Mint látnivaló, ez a szekta nem más, mint maga az ős kereszténység, a -Krisztus által tanítottak egyszerü, világos és üde formájában. -Alapelvek: szeretet, becsület, mértékletesség, megalázkodás és kerülése -minden világi hivalkodásnak. - -A nazarénus nem üt vissza, ha megütöd, nem lop meg, nem káromol senkit -és semmit. Ha valaki kér tőle valamit s bizonyos, hogy ennek a valakinek -arra a segedelemre, a mit kér, szüksége van, a nazarénus hite szerint -ezt nem tagadhatja s nem is tagadja meg tőle. - -Mindezekhez nem kell nekik czifraság. Ez a tan, a mit az ország -legegyszerűbb emberei, pusztai földművesek készítettek maguknak, nem -óhajt magas templomot, faragott szobrokat és skófiumos palástot. A mint -Péter, a halász, apostol volt, bár mezitlábbal taposta a Genezáreth -fövenyét – kaszálás után este, mikor a nap veres fényével elönti a -semjéket s a sarju friss illata nehéz köd gyanánt úszik a távol tanyák -fölé, akként prédikál a Jézus-társaságbelinek, gereblyével a vállán, egy -vén nazarénus ember. - - - - -Novella. - -Juczi szerelme Gergő irányában még onnan datálódik, hogy Gergő mint -siheder fiú náluk őrizte a falkát. Nem nagy falka volt, néhány száz -rossz, hitványas bürge, a mikkel nem sok baj volt, mert soha sem voltak -csavargó hajlamuak szegények. Ime itt van mindjárt a különbség az ember -és a birka között, mert lám az utóbbi éppen akkor nem csavarog, ha -nincsen semmije. Hát ezeknek nem is igen volt. Urasági mustra jószág -gyanánt vétettek, olyanok is voltak az istenadták s nem híába mondta -róluk özvegy Baráczius Mihály uram, a ki (innen is láthatják) ama nagy -jegenyés tanyából fizeti az adót s az urakat, – mondom, nem hiába -integetett egy alkalommal, elmenvén mellettük, a pipaszárral ki a -kocsiderékból: - -– Úrnak való étel ez valamennyi… - -A mint hogy igaz is. E sovány, ócska jószágok oly bámulatosan keszegek -voltak mind egytől-egyig, hogy az valóságos szégyen az egész tájékra. -Nagy, csontos fejük a vékony nyakon, puffadt derekuk a sovány -lábszárakon: akár csak mint mikor kenyérbélből gyufaszálakkal állatot -komplikálnak a gyerekek. - -Gergely ezeket őrizte, pedig igazán kár volt, hiszen úgy sem lopott -volna el abból egyet sem becsületes ember, mert csak kiverte volna vele -a tanyából a felesége. Az asszonynak nem sok szava van ugyan, de már ez -egy irányban engedéssel kell lenni, mert szégyen az ilyen sovány bürge a -háztájékon s nem becsület, akármely oldaláról keressük is a dolgot. - -Hatalmas István ugyan nem a dolgot, hanem a birkák oldalát kereste -mindig s végíg markolta soványas csontjaikat. Mert úgy kell venni az -egész birka-gazdálkodást, hogy Hatalmas István uram husra szándékozott -nevelni e csomó juhot, de nem ment az sehogy sem. Volt ugyan itt némi -ok, a mit szinte röstelkedve mond el az ember: a nincsetlenség. Szóval a -nincs volt az ok, a mi elképzelhetetlen, de mégis úgy van. A -birka-létszámhoz legelő kellett volna, igen, kellett volna s ha van, -akkor nem kellene most az egész históriával untatni az embereket, mert -birkával és legelővel minden szamár tud gazdálkodni. Az virtus, hogy -legelő legyen s lopassék hozzá birka, vagy birka legyen s lopassék -legelő. - -Gergely azonban érthetetlenül becsületes ember volt s mert nem tudott -lopni legelőt, elcsapatott. - -* - -Hogy az igazat mondjam, nem volt jó helyzet ez, mert hire megy az ilyen -kegyvesztett állapotnak a tanyákon. Szomorú sors, az embert csak -félvállról köszöntik s a ki abban volt, hogy juhok után való életben -éljen, letehet erről. Kinek kell az ilyen? De eltekintve az anyagiaktól, -Gergely szeretett, bár szokás szerint nem mondta ezt meg Juczinak soha. -Való tény, hogy Juczi sem szólt erről, de ez – elmondom, mert úgy van – -szintén nem szokás. A hosszú körmondatok csak a népszinművekben járják s -a novellákban beszélnek csak a pesti művelt társalgó szerint a mezőség -fiai. Igen csunya az, mikor sokszavú valaki a közönséges életben is, s -hát a szerelemhez kellett-e valaha sok szóbeszéd? - -Dehogy. Juczi, ha ételt vitt, a kötényét simogatta s úgy ült le a -földre, hogy ne látszanak ki a bokái. Kell ennél több? Ellenben Gergely -új mellényt vett s az ünneplő kabátban hajszolta a juhokat, a mi jelent -valamit mindig, sőt sokat is jelent az ahhoz értő előtt. Apró dolgokból -támadnak a nagyok, ők szivesen beszéltek egymással, ha volt miről, de -nem mindig van az. Juczi néha bizonyos duhaj férfias szenvedélylyel -viselkedett, aztán megint félős lett és szelid. Gergely nem ment a -csárdába vasárnap, ha ráért volna esetleg, feküdt a tanyaház mögött a -földön, pipázott s nézte a föllegeket. - -Bizonyára nevetségesnek találhatja egy és más ember ezt, de ez így van, -így készül a szerelem odakint s ott nem mondanak oh-ot a legények, sem -áh-ot a leányok. - -Idővel persze melegebb lesz az érintkezés, a mi meglátszik azon is, hogy -Gergely többet fésülködik, mint kellene. Juczinak nem kell ilyesfélét -tenni, ő csinos és takaros volt mindig. Gergelynek egészen szive szerint -való, s Juczi nem vágyott többre. - -Azonban mindennek meg van a maga átka s a mi egynek jó, másnak rossz s -mivel a birka rossz volt, Gergelyt jó volt elküldeni. Szomoru ez, a nap -feketébben süt s a jegenyefák gunyosan hajtogatták a fejöket a távolból -s a mezők megszokott virágai egyszerre oly ismeretlenekké válnak. El -kell innen most már menni. Ők ketten, mikor napáldozat után a tanya -közelében a kiszáradt tarlón hevert a birka és fektéből bégetett, sokat -beszéltek erről a kazal mögött, a hold árnyékában. E sok beszéd nem volt -más, mint Gergely kijelenté, hogy itt marad valahol a közelben és Juczi -sirt és azt mondta neki, hogy áldja meg érte az Isten. - -Ámde mindez nem úgy történt. Gergely nem maradt a közelben s az Isten -áldása, a mit Juczi kivánt, nem mutatkozott. Voltak egyesek – besúgó -akad mindig – a kik tudták, hogy Gergely nem ment sorozásra, azon -egyszerű okból, hogy csúfság magyar embernek a német alatt szolgálni. -Ezek a Galeottók szót ejtettek erről a városban, Gergelyért pecsét ment -a tanyára, behívták s bent maradt. Kell az ilyen szálas ember nagyon, -mert oly igen széles vállúra vannak szabva a katona-blúzok, hogy azokba -lehetetlenség mindenféle esetre népet bújtatni. - -Gergelynek a kaszárnyában a nyakára kötözték a hajszbindlit s ez -ünnepélyes fölszerelési részlet, a mely csak a fülek tekintetéből -érthető, tudniillik, hogy a fülek ne engedjék fölcsúszni a nyakból a fej -tetejére – mondom, ezen ünnepélyes mondurstück az ország fegyveres -harczosává tette Gergőt Isten és emberek előtt. - -* - -A második után a harmadik fejezet következik az egészen közönséges -novellákban is, itt is következik egy három esztendős fejezet, mely -alatt Gergely hasznos oszlopává fejlődőtt a katona-társadalomnak, részt -vett a csillaghullásban, egyet-kettőt elkapott, azt fölvarrták nyakára, -tekintélylyel viselkedett alantasai irányában, s abriktolta a regrutákat -méltóságteljesen. Kissé rövid volt az esze az elvontabb tudományokhoz, -ámde szép sugár legényként viselkedett, nyalka bajusza megnőtt és soha -sem dőlt ki a gyakorlat alatt. Mindezért igen kedvelték. Egyszer valami -császár jött idegenből látogatóba, a díszszázaddal Gergely is kivonult a -vasúthoz parádéban és kapott érte a többivel együtt valami idegen -pitykét a mellére. Gergő eleinte nem akarta elfogadni, mondván, hogy nem -tett ő ezért semmit, de fölvilágosították s Gergely azóta a generálisok -csillogó mellét látván, elgondolkodott, hogy de sokszor mehettek ezek a -vasútra idegen császár elébe. - -Az idő eltelt, úgy volt, hogy Gergely otthagyta a fegyveres életet, mert -olykor még mindig Juczi kóválygott a fejében. De ugyanekkor igen -kecsegtető fölhivásokat publikáltak az ezrednél, hogy a ki az idejét -kiszolgálta, az menjen a csendőrökhöz. Le volt irva, hogy kinek mi jár -ott, lakás, ruha, fizetés, dijak és Gergely belátta, hogy neki odakint a -pusztán épp egy évben adnak annyi pénzt, mint itt egy hónapban. -Gondolkozott. Néha vágyakat érzett, vágyakat, a miknek nem tudott irányt -adni, de elfojtotta valamennyit. Határozott s azután jelentkezett. -Örömmel fogadták, fölütötték csendőrnek s a Manlichert fölcserélte -Kropacsekkel. - -* - -A kinek elég széles a válla, elég jók a lábizmai, van hangulat benne -ahhoz, hogy örökösen parancsokat fogadjon, s csatangolva járja a -pusztákat, elég jó dolog ez, s Gergely nem panaszkodott. Néha eszébe -jutott Juczi, de az emlékek halványodnak egyre, olyan az mindig, mint a -régi arczkép, melyből minden nap eltünik egy-egy jellegző vonás. -Csinálta a szolgálatot jóakarattal, bizonyos foku ambiczióval, s sokért -nem adta volna, ha kideríthet valamely rejtélyes bűnesetet. - -Váratott pedig ez magára, s beletelt egy pár év, míg gyilkossági ügye -akadt Gergelynek. Épp a régi tájékon jártak, a hol egykor az urnak való -juhokat legeltette, a midőn hirül veszik, hogy Baráczius Mihály uram -agyon van ütve. Fölbuzdult. No végre egy szép eset. Sietve mentek arra. -Szinte látta képzeletében az eseményi jelentést, melyben bent -foglaltatik, hogy a Nagy Gergely csendőr (járőrvezető) vezetése alatt -álló portyázó járőr folyó hó 9-én az átokházi határból bevonulva -jelentette, hogy… satöbbi, satöbbi. Sok satöbbi, a miknek végén ott -fityeg egy hivatalos elismerő levél bizonyos Nagy Gergely részére a -parancsnokságtól. - -Bemennek a tanyába, a háznál egy sápadt, sovány, összetört arczú asszony -fogadja, csupa szánalom az egész teremtés. Gergely megütődve nézi, ni… -nini, ki ez? Kié volt egykoron az a két szem, aranyos kétségben égő, -csillogó valamikor? Ez a száj, melynek a szélei most lefelé húzódva -vannak, kire nevetett vidáman? Nem sok idő telt bele, s Gergely -fölismerte Juczit, most már özvegy Baráczius Mihálynét. Ismét sok bajt -érzett egy pillanatra belül, de a szolgálat szent, az első. Gergely -levéve a válláról a szuronyos puskát, a tanyába lépett. Megtörtént a -szemle: bizony Baráczius Mihály uram agyon van ütve fejszével egészen. -Egy nagy ütéssel tisztelték főbe, mikor aludt, föl sem ébredt a -boldogtalan, a szomszédasszony sápítva említi is rögtön, hogy hiszen -olyan jó alvó természete volt neki mindig. A nyomozás megkezdődik, a -kamrában asszonyi ruhákra akadnak, véres valamennyi, alattuk a fejsze, -mind azon véres, véres viz a tálban, véres kendő a falon, a melybe -valaki a kezét törülte… megvan a gyilkos. - -– Özvegy Baráczius Mihályné – szól Gergő – vallja be… - -Lehet, ha Gergely egymaga teszi e fölfedezést, elhallgat vele, Baráczius -Mihály uramat eltemetik, s Gergely, letévén az egyenruhát, kimegy a -tanyára, hogy idők multán nőül vegyen egy özvegy asszonyt, a ki már nem -a régi Juczi ugyan, de a vagyonra is kell nézni néha. - -Ámde ez nem történhetett meg, a másik csendőr is látta. Igy aztán az -asszony reszketve vallotta be a tragédiát, a régi indító okokat: a -fiatal asszony, öreg férj, iszákos, durva ember, s így tovább, a hogy ez -az ujságok törvényszéki rovatában minden héten le van irva. Lánczot -tettek a kezére, bekisérték, katonásan lépdelve a háta mögött. - -Az asszonyt aztán becsukták. Gergely elgondolkozva néha ezen az első -dolgon, sóhajtozik, ha egymaga van a szobában. Egyébként nagy dicsérő -levelet kapott, arra nagyon büszke, gyakran puczolgatja az idegen -császár érdemrendjét, kemény csendőr gyerek, a mire igen sokat adnak a -fölebbvalói, s megengedik neki, hogy ünnepnap extra mondurban járjon. - - - - -Beszélgetés. - -A konda meg a falka rendes időben igen távol vannak egymástól, oly -messzire, hogy akármennyire sík a legelő, egymást nem is látják. Ez, -egyéb okok mellett, leginkább azért van így, mert az állat nem állja -egymást. Az egyik terített asztalán ne járkáljon a másik. Nem is -közelednek; a mig csak van mit enni a nagy darab téren, mindig a két -szélében járnak. A fü azonban nem olyan, mint az ember körme, hogy -akármennyire pusztítják, újra csak kinő; bizony az ősz felé már a föld -alatt marad és nem igyekszik kibujni. Igy történik aztán, hogy ez -időtájban a két sereg állat, keresve a füvet, lassan húzódik egymás felé -a a mezőségen. Minden nap kisebb a terített asztal, minden nap jobban -közelednek a közepéhez, mignem egyszer már ott is vannak. Ugyan ekkor -sem egészen tőszomszédok, de mégis vannak akkora közelségben, hogy az -Imre juhász meg a Sándor kondás átbeszélhetnek egymáshoz, állván a -barmok között. - -A dolgot úgy kell venni, hogy két major között fekszik a legelő s az -egyikhez tartozik a falka, másikhoz a konda. (Mert az állattenyésztésben -el vannak egymástól választva a nevelési ágak.) Igy Imre juhász és -Sándor kondás bizonyára régen találkozhattak s az utóbbi időkben nehezen -volt arra alkalmuk, hogy kicserélhették volna nézeteiket. - -Most persze egészen más. Im a juhok és sertések egymáshoz jutottak a -levegőn, a mely olyan széles, hogy egyik végéről nem látni a másikat. -Azelőtt csak tudták, de nem látták, hogy a másik is ugyanazon -földmezőben jár s ez innen, az onnan nézi a fölszálló vagy áldozó napot. -Ilyenkor nem lehet diskurálni. Ha van is mellette valamely gyerek, azzal -a komoly férfi nem beszél, a komoly férfinak az a tulajdonsága, hogy -botvégre tegye két kezefejét, arra az állát támassza és így, mint -mondani szokás: «kinézze magát a világból». - -Ám most délelőttre, mikor bejutott a lassu járásu állatsereg a -pusztaközepére: egészen szomszédságba értek. Imre juhász a midőn látja, -hogy a sertések közül Sándor feléje tekint, lassu mozdulattal föl is -nyúlt a kalap széléhez. Sándor is kis idő mulva ugyanezt teszi. Későn -hajnalodó, korán alkonyodó idő van, a jószág alig hogy kimegy, már -jóformán halad is visszafelé. - -Egyszer azt kiálltja amaz felé Imre: - -– Hát kend…? - -Sándornak jól esik a szó s kivárván, mig Imre felé fordult a szél, hogy -jól oda vigye a hangot, visszafelel: - -– Hát csak… - -A comment-vous portez-vous s a wie steht das werthe Befinden sablonjának -ezzel most már elég is van téve s a két ember hallgatagon szemlélődik a -jószágai körül. Van ezekkel sok gond, lehetne arról beszélni eleget, de -hát minek. Ugyis elég mindenkinek a maga baja. A nap megy fölfelé az -égen, elég magasan jár, Sándor már épp a tarisznyát szedi elő, a mikor -látja, hogy ugyancsak neki ereszkedett az Imre falkájából egy birka. Az -néha szokása a játszibb lelkületű birkának, hogy vágtatni kezd s -ilyenkor, ha elibe nem küldik a kutyákat, kimegy a határból. Imre nem -látja, háttal áll, mert a táj szélén bólingó jegenyéket nézi már vagy -egy óra hossza óta, Sándor hát úgy gondolja, hogy által kell kiáltani: - -– Ahun a! - -Imre e szóra lassan visszafordul, látja a birkát, a mint szalad s -füttyent a puliknak, kinyujtott karral mutatva a szökevény felé. Azok -aztán vágtatnak utána, de már Imre oda sem tekint, hanem megint a -jegenyéket nézi. A három-négy fa köze máskor kék eget mutat, most pedig -ólmos szürkeség látszik ott. Lassan terjed, bontakozik, de mielőtt -följebb haladna, elönti a szemhatár alsó részét. - -Imre példáját Sándor is látja csakhamar és nem telik bele egy óra, -szintén arra fordul. Most egyszer azt kiáltja át Imre: - -– Eső lössz! - -Sándor komolyan veszi szemügyre a határt. Ezuttal már nemcsak a jegenyék -felé eső tájékot tekinti, hanem köröskörül, az egész ég alját. -Tanulmányozza a szél miként való járását. Nem ad hamarosan feleletet, a -mit Imre olybá vesz, mintha Sándor kétkednék az ő időmondó tudományában. -Lehet, hogy joggal, s nehogy az időjárás mást hozzon, mint a mit ő mond, -az előbbi mondathoz még hozzákiáltja (vagy egy fél óra mulva): - -– Vagy hó… - -E vélemény ujból csak arra ösztökéli Sándort, hogy behatóbb megfigyelés -alá vegye az eget. Azonban határozottat szólni nem lehet, mert a -föllegek most vannak még csak a fölvonulás kezdetén és a szinük, miből -tartalmukra következtetni szokás, még nem tökéletes. – Továbbá az állat -viselkedése is tanulmányozandó. Ilyenkor az állatnak is van mutatkozása, -a mi szintén a formájához képest ezt vagy azt jelenti. Más, ha -szétszórva marad az állat, más, ha összebujik, más, ha hangos, más, ha -hallgat. Ezeket mind külön kell sorra venni, akár csak a meteorologus, -mikor hozzákészül csalhatatlan jövendöléseihez, mely szerint helyenkint -némi csapadék várható. Ezeket veti latba, egyenkint és összesen, közben -a haladó föllegeket is nézi, mérvén a szél erejét a határszéli fák -hajlongásából, néhány madár röptéből. Megbizonyosodván mindenek felől, -most már átkiált Imrének: - -– Löhet dara is… - -Imrén a sor, hogy véleményt adjon. A határt őszintén szemügyre veszi s -tekintete végigsiklik a felhőkön, melyek magasodnak s a hegyük olyképp -szalad a nap felé, mintha föl akarná nyársalni. Valamint birkáira is -tekint. Az egészen fiatal bürge még nem ért az időjósláshoz, de már az -anyabirkában több a tapasztalat. Az szintén jelez ezt vagy azt a -viselkedésével, s mind e nyilvánulások sokat nyomnak a latban a -hozzáértők előtt. Imre ezeket figyeli, de mire odáig jutna, hogy -észleleteiről számot adjon, látja, hogy Sándor megindult kondájával a -maga majorja felé s már messze jár. Füttyent hát ő is a kutyáknak, az -ebek ugatva megrohanják a falkát, a juh megindul, Imre lépeget utánuk s -úgy lehet sajnálja is, hogy nem fejezték be egészen teljesen a -beszélgetést. - - - - -A csempész. - -Nem sok idő már a husvét. Jegenye Jánossal az a mindennapi eset történt, -hogy elfogyott a tanyában a pénz. (Biz az máson is megesik, nem csak -azon, a ki a pusztai világot lakja.) - -Ámde más baj is van. - -Mert, ha csak a pénz fogyott volna el a tanyában, azért még meg lehetne -lenni anélkül, mert étel és ital csak akad, mag is van a tavaszi -vetéshez, – ellenben a husvét husvét s ekkora ünnepet pénztelenségben -elszenvedni nem lehet. Ilyformán, bár János úgy gondolkozott, hogy jobb -utak idejéig nem mozdul eladni való holmival sehova (különösen, hogy még -az adóért sem hajkurásszák ilyen tavaszidőtájban az embert), most mégis -gondolt valamit. - -Bárány van már, elég szép, elég rendes. A bizon’, egyet be lehetne a -városba vinni eladni. Mivelhogy a dohány is nagyon rossz mostanában s -annyi rágyujtást igényel egy pipára való tömet, hogy tisztára kifogyott -a masina a házból. - -Miután a városba eszerint mindenképp be kell menni, János nagyhamar -belegyőződik a dologba s a kamarába megy, ahonnan zsákot szed elő. Most -a zsákkal a juhok közé vonul s a leghitványabbat ki is választja azok -közül. (Bolond ember az, a ki a jószága szebbjeit adja el.) A bárány a -zsákba kerül, János mindkettőt a vállára veti s megindul a tanyából csak -úgy gyalogosan. Nem lakik a várostól messze, másfél óra alatt odaér s -ekkora utért nem érdemes a lovakat befogni. - -Ámbátor hogy ehhez az aktushoz nem ló kell, hanem kutya. - -Mondja is János a kuvasznak, mikor az asszonytól elköszön s halad ki a -tanyából: - -– Gyere no, Puli. - -Ez annak fölöttébb hízeleg. Ugrik azonnal s megy vidáman előre az uton. -Igy haladnak. János néha egy vállról a más vállra teszi a zsákot. A -bárány ilyenkor azt mondja: - -– Bé… - -– Ne bégess, szamár, – mondja neki nyugodtan János – hiszen a gazdád -visz. - -Evvel a város széleig érnek, a hol a vámvonal kezdődik s János most már -letér az ut közepéről a szélre, hogy szemlélődjön. - -A vámvonalon kivül van a töltés s a töltés előtt a kubikgödrök. Azok -közül kinéz egy igen alkalmatosat. - -– Ez éppen jó lösz, – mondja magában s bodor füstöket ereszt a -pipájából. - -Le is megy abba a gödörbe, ott leteszi a zsákot s hivja pulit. - -– Puli ne, – szól neki. - -A puli nincs ilyen szives hiváshoz szokva s szerfölött meglepődik a -hangon. Csak sunyi módon oldalog előre-hátra, a farkával igen mutatja a -bizalmas szó fölött való örvendezését, de a füleit hátra csapja s a -derekát meggörbiti, a mint ott jár-kel s mindenféleképpen azt igyekszik -látszatra hozni, hogy közeleg a gazdájához, pedig voltaképpen egy szikra -kedve sincs hozzá. Elég a tanyai kutya bizalmával kétszer-háromszor -visszaélni olyformán, hogy hivó szóval magához csalja az ember s azután -elrugja: akkor aztán ilyen lesz – elvesz a hite a gazdában. Jegenyének -többször s egyre hizelkedőbb hangon kell beszélnie hozzá, hogy magához -csalja. - -– Gyere ide, Puli, kis Puli, – szólt neki lágyan. - -A Puli egyre közelebb oldalog, mignem egyszer aztán János elkapja a -fülét. - -– Au! – mondja a Puli. - -– Ne vonyíts, majom, – felel neki János – hiszen semmi bajod sem lesz. - -Míg a Puli fülét fogja, a másik kezével kirázza a zsákból a bárányt. A -kubikgödörből széttekint figyelmesen, hogy látja-e valaki? Mikor látja, -hogy, senki sem látja, nyugodtan fog a a munkához. A Pulit belevezeti a -zsákba, ennek a végét gondosan összecsomózza, beköti: a bárányt pedig a -földbe ásott bánya sarkába helyezi. Az ott megmarad, mert sással -egymáshoz van bogozva a lába. - -Most ujra mondja Jancsi: – Gyere no, Puli, – de ezuttal a Puli nem megy, -hanem viszi a János. Kissé ténfereg a zsákban a kutya, mert szokatlan a -helyzet, meg vinnyog is, de a gazda ilyenkor megrázza a hátán s arra -elcsöndesül. Ilyen harczok közben haladnak a vámig, a hol János -kiegyenesedik s végtelen méltósággal vonul el a kardos emberek előtt. - -– Ohó! Hát kend? – kiáltják rá amazok. - -János nem hall semmit, csak megy odább. - -– Ember, hé, hé! – kiabálják megint utána. - -De egy vámőr még felé is szalad. - -Jegenye nyugodtan fordul meg: - -– Mi kő? – kérdezi. - -Amazok visszakérdik: - -– Mi van a zsákban? - -János éktelen nyugalommal felel: - -– Kutya! - -No erre nagyot nevetnek. Micsoda szamárbeszéd. - -– Nem igaz, – mondják. – Csak nyissa kend ki azt a zsákot. Minket ugyan -be nem csap. - -– De mikor mondom, hogy kutya, – szól János érzékenyen. - -A vámost elfutja a méreg. - -– Hallja, – kiabál most már, – hát velem ne komédiázzon, mert rosszul -jár. - -– Ugyan? - -– Ugyan ám. - -– No, no, – véli János – ismeröm én a törvényt. - -– Ejha! – kiált a vámos, a kit ez a kötözködés nagyon boszant – nem -tudom, kitől tanulta volna kend? - -– No, – adja a szót tovább emez – tanulni nem tanultam senkitől, hanem -csak úgy hallottam. - -– Nem tudnám kitől? – feleli a vámos. - -– Hát azt már nem tudom megmondani, hogy kitől hallottam. Gondolom, maga -is tuggya, hogy ki a mostani kiráj az országon, de nem tudná mögmondani, -kitől hallotta? - -A vámos le van fegyverezve a disputában s most már csak arra -szorítkozik, hogy a zsákot általvizitálja. - -– Bontsa ki, – parancsolja. - -– De elugrik, – védekezik János. – Nem bontom én ki. - -Hanem hát muszáj. Ez az óhajtott szó a legnagyobb hatalom a világon, a -muszáj. János leveszi a válláról a zsákot, az alját a földre helyezi s -mikor a tetejét megbontja, lent rug egyet titokban az ebhez. Az azután -vonyítva ugrik ki a zsák száján, szinte repül s úgy fut, hogy -lehetetlenség utólérni. - -Jegenye János káromkodva lohol utána s a mig a töltésen tul nem ér, -folyton szitkozódik. A mint azonban a vámosok elől födve van, nyugodtabb -a lépte. Látja, hogy a Puli nyilegyenest száguld haza felé. - -– Szögény, – mondja, – de mög van ijedve. - -Azzal a kubikgödörbe megy, beteszi a zsákba a bárányt s halad ujra a -vámosok felé. Mikor elibük ér, haragosan integet s megfenyíti a vámost -az ujjával. - -– Köszönjék az Istennek, – mondja – hogy elfogtam. - -A vámos érzi, hogy hibás s nem felel, inkább lehajtja a fejét. János -pedig méltósággal halad befelé s az uton a komával találkozik. - -– Hát kend – kérdi a koma. - -– Ehuné – felel János. - -– Ilyen későn halad kend befelé? - -– Az ám, – mondja János, – késésbe vagyok. Egy kis sorom volt. Ezöket a -népeket oktattam ki itt a kaliczkás házba, hogy a fületlen csizmát is -föl löhet huzni. - -– No, no, – válaszol menőben erre meggyőződéssel a koma. - - - - -Iskola a pusztán. - -Fehér út van a magas fák között. Hol homokos, akkor csak úgy magától -való, hol pedig szikes. Ez esetben csinálva van. A szik a tanyák -aszfaltja s egyéb haszna nincsen neki, mert az elhagyott, kopár földeken -csak elvétve söprik a szódát. A gyár leverte itt is a természetet, ma a -szódát nem söprik, hanem csinálják. Hanem azért a sziknek meg van a maga -haszna: aszfalt az, meg kövezet. Ráterítgetik az útra s mikor az eső -megveri, összeáll keményre s úgy gurul rajta a kocsi, hogy azt öröm -nézni. - -Az iskola udvara is ezzel van kitapasztva, száraz időben kemény és -egyenletes, esőben csuszós. Az udvar körül van a tanító gazdasága: a -méhes, az ól, a virágos kert, továbbá a földecske, a mely kukoriczácskát -és buzácskát terem, valamint a czirokot is, a mely seprőnek igen -alkalmatos. A tetőn gólya lakik, rendszerint a kéményen, a melyhez -fészkét dróttal szokás odakötni, hogy a szélvihar le ne verje. Az útra -forduló részen a harangláb áll, benne a fiókharanggal, melynek a szava -libegve száll szét a tanyaházak barna tetői fölött s a jegenyefák, -akáczok meghajlítják előtte koronájukat. - -Nagy darab földek központja az iskola. Ott tanulja a tudományt a sok -apró pusztai ember, lábolván télen át a havak tetején a tanító úr elébe. -A széles buzavetések, a végeláthatlan kukoriczások, zöld legelők között -a czivilizáczió első, kezdetleges pontja: az iskola a mezők növényei -fölött. - -* - -Nem az, a mi a városi, sem nem az, a mi a falusi, hanem az egy egészen -elütő valami. Építenek a táj közepén egy házat, abba jön a tanító s -utána következnek a puszták kicsinyei. A Jancsik, Pisták, Miskák, -Klárák, Viktorok, Pannik. A tanítás nem úgy megy, mint máshol. Nyáron a -földből kell a tudományt szerezni itt, nem könyvből. A nagyobbacska a -ház körül segít, vizet hord a dolgozó szülőknek, az apróbb libát őriz és -malaczot. Azután a kis kezek részére is akad tavasztól őszig a tanyákban -mindig foglalatosság: iskola ott csak akkor van, mikor a dolgok -megszűnnek, mikor megjön borongós idejével az ősz és csatakos lesz az -avar. Tart azután télen át késő tavaszig, mikor ujra rügyet vet a faág, -a gólyák hazatérnek külföldi útjaikból és az ő kelepelésük lefuj az -iskolának. - -Egy terem van csak, a melyikben tanítanak, mert minden osztály az -egyetlen tanító alatt áll. Mikor a harmadik osztályt tanítják, az első -hallgatja mindazt, de meg a harmadik is az elsőt. Ezzel ők igen meg -vannak elégedve s az iskolában jól is igyekeznek. Kora reggel indul meg -már a tanyából az apró gyermek, vászonzacskóval a vállán, a miben -könyve, a táblája, irkája, meg az étele van. A kezében pedig nagy bot az -ebek ellen, mert sok utat kell tenni az iskoláig és télen a mezőségnek -kutyái mérgesebbek. - -A kicsike, csizmás magyaroknak minden lépése, a mit az iskoláig tesznek, -harcz a kulturáért. A miként a szüleik egész élete harcz az életért, -harcz a földdel, az időjárással, rossz emberekkel, a kik meg akarják -rontani az Isten adományát. Néztem az apraját eleget, a mint a nekik -térdig érő hóban, a téli reggel szürkeségében, kezükben a bottal -ballagtak a távol iskola felé, hogy megismerkednének az ábéczé -alapelemeivel. Az őszi szélvihar csatakjában, vizes tarlókon, ugarokon -keresztül mennek, kiki olyan ruhában, a milyen éppen van. Bizony ott a -tanítás nem mindjárt azzal kezdődik reggel, hogy no most következik Béla -királyunk története, hanem előbb nedves lábbeliket kell szárítgatni, a -fagyot engesztelni a kis testekből és sütögetni az apróknak a hozott -szalonnát, mert az így igen melegít, a kenyér pedig a forró zsírjába -mártva, ha só is van hozzá, valami pompás eledel. - -A ruhák sem valami hiresek, a mikben a gyerekek jönnek. Nem mindenkinek -telik odakint ilyesmiben a drágára, hanem a téli kabátot valamely kendő -képviseli, a mit átkötnek otthon a Jancsi derekán furfangosan, hogy az -eltakarja a kis mellét, a hátát, de még a nyakát is meg tudja óvni a -belehulló darától. Azt persze az iskolában le kell oldani, mert ott -meleg van, délután pedig, mikor a gyerek újra indul hazafelé, a tanító -köti föl neki, vagy a felesége. Akkor aztán nekivág az alkonyuló -délutánban a gyermek a hómezőknek s megy, megy mígnem hazaér, hogy -holnap megint jőjjön. Már hiába, ott ez így van, mert nem lehet másként. -A városi modern gyerek belehalna az ilyen utazásokba, a mit ezek az -apróságok naponta azért tesznek, hogy a puszta iskolájában -tanulhassanak. A tanulás nem olyan, mint másutt, mert innen nem -szaladnak délben haza a mamához, hanem kiki előveszi a maga -tarisznyáját, kis bicskáját s abból falatoz, a mit hozott. A kivel -olyasmit adott anyja, hogy azt meg lehet melegíteni, meg is melegítik a -tanító tűzhelyén, a többi pedig kolbászszal s egyéb disznóból való -étellel él, ha van neki. Nem mindenkinek jut ez. Nem egy csak egy karaj -kenyeret hoz ebédre, de azért az is jól esik nagyon s a hogy meg volt az -ebéd, folytatják a tanulást ott, a hol abban maradt. - -Nem kell gondolni, hogy valami elhagyatott helyek ezek az iskolák, bár a -pusztákon sokfelé van ilyen is. Itt a határban már harminczon jóval -fölül van a számuk, rendes és példás valamennyi. A dolgozatokon, a miket -büszkén mutogat föl az arrajáróknak a tanító, elcsodálkozik, a ki látja. -A nagyobbacska fiuk, a kik az év nagyobb részében a vasvillával, -fejszével dolgoznak, a kik már hozzá tudnak nyúlni minden dologhoz, -micsoda szép rajzokat csinálnak és milyen szépen van az alá odaírva, -hogy az tanulmányfej! Hát az írkák! Hát a himzések! A Jutkák, Pannik és -Teczák a tanító feleségétől tanulják a varrás tudományát s a kis barna -kezek öltögetése nyomán czifránál czifrább virágok fakadnak a vásznon. - -A tágas nagy mezők végtelen csöndjében a művelődés legelső lépcsője az -ilyen ház. Letett már régen a pusztalakó arról, hogy a fiából csak az -legyen, a mi az apja. Az előtt azt tartották, csak annyit kell tudnia, -hogy ha vesz vagy elád, a vásárban be ne csaphassák. Ma jó nevű -ügyvédek, mérnökök, orvosok vannak, a kik így a hóban másztak az -iskolába odakint az alapvető tudományokért. Az meg nem régi történet, -hogy egy városi hivatalnok valamely hivatalos ügyben járván a tanyák -között, az útfélen egy gyereket talál, a ki birkát őriz. Ugyan nem -nagyon őrizte, hanem hasonfekve valami papiron babrált. A hivatalnok -látja, hogy kajczáros föstékkel, lósörényből csinált ecsettel a papirra -nyulakat föstöget, a kik a salátát eszik s egy piros ruhás irgalmatlan -nagy katona a papiros szélén ezen boszankokodik, de nem mehet a nyulak -után, mert az egyik lába lemaradt a papirról. - -– Hát te mit csinálsz? - -– Hát ezt e. - -– Hát hol tanultál te festeni? - -– Hát – mondta a gyerek – arra messze, a hol az a három jegenyefa van, -az iskolában. - -A gyerek ma Münchenben végzi a festőművészeti iskolát, szép tehetségű és -sok reményre jogosító fiatal ember. Igy haladnak előre, a kik onnan -kikerülnek. Persze nem mind. A nagyobbrész kint marad a tanyák között s -emberré növekedvén, maga helyett a fiát küldi a tanító úr elébe. Minden -változik, formálódik, halad, csak éppen az öreg tanító marad, a a mi -annakelőtte volt. A haja megőszül, az arcza piros, de ránczokat vet, a -szeme fénye is fogyatkozik, azonban a kedve és vidámsága a régi maradt. -A fizetés bármilyen kicsiny, egy hosszú élet alatt olyan helyen, a hol -nem lehet pénzt elkölteni, valamicske mégis csak maradt belőle s gond -nem látogatja a házat, a melynek a tetején a gólyák, az ereszek aljában -fecskék laknak s nyáron dönögve röpködik körül a méhek. A kevéssel -megelégedő boldogok élete ez: nyugalom, csend és egyszerűség a tanyák -barna népe között, a mely mind az ő kezei alól került ki s környezi -tisztelettel jártában-keltében és invitálja a disznótorokra télen, vagy -pedig szalonnával, sonkával tiszteli meg, a mit maga a gyerek hoz nagy -czipekedve, mondván: - -– Ezt mög magának küldték a szülémék e. - -– No azt okosan tették – gondolja a mester s a táblához állván, számokat -huzgál arra a fehér krétával. A puszta jövendő emberei szótalan -hallgatják, a mint beszéli: - -– Következik pedig a negyedik művelet: az összeadás… - -Odakint teljes csendben van minden, hó fekszik a határon, a nagy -némaságban a határ aludni látszik. Olyan, mintha semmi más nem volna a -kerek világon, mint éppen csak a negyedik művelet, vagyis az összeadás, -a melynek megismerésével hatvan gyerek agya foglalkozik a havas puszta -közepén. - - - - -Tiszai legenda. - -Valamiképp a mindenféle néven nevezendő emberek külső mivoltukban -változandóságot mutatnak és különbnél különbfélék testi formáikban, -azonképpen a hajó is a maga formátumában különböző és kiki olyan, a -milyen vizhez épült. - -A hajók oldalán ugyan egyazon szekerczék dolgoznak, egyazon emberek -kezében, de a hajó azért más-más az avatott ember szeme előtt, mert -egyik merész külsejű, a másik nehézkes, a harmadik se ide, se oda, a -negyedik pedig délczeg és vidám hatást tesz arra, a ki ért az ilyen -dolgokhoz, a miként a ki nem ért hozzá, ide se hallgasson, mert úgy sem -tud meg ebből a történetből semmit. - -Mert a mi a nagy hajókat illeti, azok valamennyien egyformán feküsznek a -lomha nagy vizen, a melynek sárga, homokos tetejéből apró halak ütögetik -ki a fejüket a napra. A hajók széles aljukkal ráfekszenek a Tiszára, -mind végtől-végig: a «László király», a «Szent Péter», a «Mihály -arkangyal», a vastag «Borbála», a hosszú «Hunyadi János», – de mindezek -között elsőnek említendő a «Szent István király», ha végtől-végig -egybevetjük az ezeken kívül valókkal is. A «Szent István király»-nak -olyan szabatos állása van, olyan vakmerő szép feje, remek kormánya és -előkelő állású domentátumja, hogy azt valóságos gyönyörűség nézni és ez -bizonyos, határozott fokú tekintély a vizen járó embernek, ha az -«István»-nal jár hol Bosznia felé, hol Győr alá, hol meg Galaczba. - -Nem mai hajó, nem; ezt már, akárhogy is dicsérjük, lehetetlen ráfogni. -De hiszen éppen ebben van neki a rangja, mert a «Szent István király», -nem hiába, hogy a mi legelsőbb való szent királyunk nevét viseli, fehér -betükkel kiirva fekete kátrányos oldalán, még soha bajba nem is járt, -soha hosszú útjaiból rossz hirt nem küldött haza és azt a buzát, kősót, -kukoriczát vagy bármi egyéb terhet, a mit ez a hajó vitt Oláhországba, -nem a biztosító társaságok, hanem maga a jóságos király-apostol őrizte, -a ki nem is engedte égi kegyelmével sohasem, hogy sziklára, porondra, -dunai fatönkre jusson a hajó. Ne is adja azt senkinek az Isten, Amen. - -Tudnivaló, hogy e valóságos égi kegyelem mellé meg éppen Baráczius -Mihály uram volt állandóan, harminczöt esztendőkig a kormányos ezen a -hajón. Baráczius, a kit eleven ember úton aludni nem látott, talán nem -is aludt soha, hanem vigyázta a víz folyását, az utat és csak ment, -ment; mindegy volt neki: esőben, szélviharban, csöndben: ő ment mindig a -«Szent István király»-lyal előre-hátra, tavasztól késő őszig, a míg csak -valahol be nem fagyott. - -Igy őrizték ketten tétova útjain a hajót: István szent királyunk és -Baráczius Mihály. Utóbb Baráczius Mihály uram beleunt a dicsőségbe, -szárazra kivánkozott, hogy majd más ember életéhez hasonló életet él -tulajdon maga is, eltesz-vesz a kertecskéjében a Tiszaparton, rózsát -szemez, őszi baraczkfát oltogat, más öregek szokása szerint s időnkint -kinéz a vizre, fölfelé meg lefelé, ameddig ellát s nézi, melyik hajó -jött meg, melyik megy. Igy volt a kivánsága, ott is hagyta «István -király»-t, de «István király» is ott hagyta azon minutumban Baráczius -Mihály uramat, ki is midőn házába érne, először életében e szókra -fakadt: - -– Alhatnám nagyon. - -El is aludt még aznap mindörökre, a mint az föl van jegyezve okulás -végett a hajó könyvébe, az akkori első hajóslegény, Vér András betüivel. - -Ez a följegyzés természetes, mert Vér András igen szorgalmatosan -illegette magát e napokban, első lévén sor szerint a többi ember között -arra, hogy most már az ő vezetése alatt járja a «Szent István király» a -vizeket. - -Másképp végezték azonban. Részint azért, mert Vér András kegyetlenül -szerette az italt, részint pedig azért, mert hazajött a katonai -szolgálatból Fónyai Imre, miután negyedfél évet töltött hadi gőzösökön -és odajárt velük mindenféle világrészekbe, olyan szinü emberek közé, a -milyenek a füszeres boltok ajtajára szoktak festve lenni, mindig -czitromot vagy czukorsüveget tartván a kezükben. - -Szót szóba ne öltsek, Vér András reménységének fáját elszárasztotta a -friss szellő, a mit az adriai tenger felől hozott magával Fónyai Imre. -Kemény ficzkó volt ez a legény, szálegyenes, mint az árbocz, merész -tekintetű, erős beszédű, már mint a parancsoláshoz szokott emberek -szoktak lenni. - -Igy aztán a gazda rendelkezése szerint Fónyai Imre rálépett az Istvánra -egy szép napos nyári reggel, a mikor végig a Tiszán mindenütt mozogtak a -vizenjárók, a molnárok eveztek a partra buzáért, a hajókat mosták, -tutajos oláhok a reggelit főzve a faoszlopokon lefelé ereszkedtek, a viz -teteje csillogott végig, végig, a füzesek bólogattak, a halászok -ladikjai lassan mentek fölfelé, fenékháló vetése szempontjából. - -Bement a padlón, föllépett a tetőre s szétkiáltott: - -– Emberek! - -Az első legény a hajó elején rakta a kötelet, kettő a belső oldalon -csáklyázott a tutajokra, a gyerek főzött. Mind előjött, mind fölnézett -és az első legény, rossz sejtelemmel a szivében, azt mondta: – No. - -Azt felelte erre Fónyai Imre: - -– Mától fogva én vagyok a kormányos itten. - -Vér András akkor sem szédül meg jobban, ha a gugora rudja fejbecsapta -volna. Nézett föl, a hol a kátrányos zsindelytetején állt büszkén az uj -ember. - -– Már hogy maga? – kérdezte gunyosan. - -– Én hát! – vágta vissza keményen Fónyai Imre. - -– Hát’ szen jól van – vonogatta a vállát Vér András, vérkarikás szemével -pislogatva – de rakodva vagyunk egész teherrel. Holnap megyünk Orsovára. -Mikor járt maga a Dunán? - -Hetykén vetette ezt a kérdést oda, azonban helybe választ kapott reá, -gorombát is hozzá. - -– Ne törődjön kend azzal! Mit tud kend ahhoz? Nem úgy megyek én a vizen -tapogatózva, mint a tutajos oláh, hanem térképről járok! - -Ezzel aztán be volt végezve minden. Vér András lekapta a fejét vállai -közé s huzgálta föl tovább a vizes kötelet, hogy karikába rakja. Több -szó nem esett, a legények akkor este elhagyták a hajót, hogy szétnéznek -út előtt még egyszer otthon. Fónyai Imre még a pásztort is hazaküldte, a -ki a buzát őrizte volna azon éjszaka. - -– Csak menjen kend, mert én ugyis itt maradok. - -Az öreg ember rátekintett. - -– Hát nem megy haza? - -Már el is fordult tőle Fónyai Imre s féloldalt vágta csak oda büszkén: - -– Első nekem a hajó. Ez a szokás a tengeren. - -A pásztor belerázta magát a szűrbe és elment. Így volt bizony. Egy nap -megjött a tengerekről, másnap átvette a hivatalt, harmadnap már ment -útra, le az alsó Dunára. Az indulás reggelén olyanformán kötötték el -parttól a buzás hajót, mintha valamely tengeri gőzös vágna neki az -ismeretlen zöld vizeknek. A tetőről, a hol a nagy kormány huzórudját -Fónyai Imre büszkén tartotta a kezében, nem a Baráczius Mihály csöndes, -szólogató szavai hangzottak, hanem kemény, ellenkezést nem tűrő -parancsok. - -Kifordult orral a hajó a vizre, ott ivet vágott, azután uszott lassan, -méltóságteljesen a sárga viz fölött, Fónyai Imre állt fent délczegen, -előre tekintve s ügyet sem vetve a partra. - -Ment, ment, vitte a viz két nap, három nap, lefelé a terhes hajók lassu -méltóságával. Semmi baj addig elő nem adódott, fövenyt, porondot -elkerültek, biztosnak látszott az egész út, de csak nem a régi volt ez -már többé. Nem olyan tökéletes. - -– Nem tudom – vélte Vér András – éjszakánkint velünk van-e Baráczius -Mihály uram lelke? - -Lehet, mert hit szerint odalátogatnak a halottak éjszakának évadján, a -hol szeretteik vannak. Lehet ennélfogva, hogy a vén hajós ott állt -láthatatlanul a kormánynál és igazgatta a «Szent István király» menetét. -Ámde a halottak csak éjjel járnak-kelnek és suhannak halavány -ködköntöseikben szerte a városok fölött, nappalra visszatérnek oda, a -honnan jöttek. - -A szellemek, a kik éjszaka őriznek bennünket, első kakaskukorékolásra -megrebbennek, elsuhannak, s nappal bizony mindenki a maga gondjára van -bizva s kiki jól teszi, ha ügyel arra, a miért feleletet vállalt. - -Ment a hajó. Délről már megfordult keletnek a nagy Dunán és sebesebben -uszott az erős hullámokon. Sok vigyázat kell ide; itt is, ott is szikla, -ezt kerülni, azt kerülni: megizzad a kormányos és rángatja rúdját -folyton, a csáklyák a kézben, az első legény a hajó orrában. Fónyai Imre -nézi a vizet büszke mosolylyal, tajtékos hullámját mire sem becsülve. -Százszor különbeket is látott. - -A parton hegyek, erdők, meg sziklások. A szikla vágott ösvényén a hegy -nyergére halad föl egy leány, piros katrinczája szinte odacsalja a -szemet. Fónyai Imre nézi. Oláh leány, fiatal fáta, szép nagyon, a mint a -hegylakók ruganyos lépésével emelkedik a magasba, ingvállát megbontja a -szellő, katrinczái közé is odafurakodik, hogy izmos lábszárait csak a -fehér ruhája takarja. Térdig az is kiszabadult, piros rózsaszin s -valamely észveszejtő inger van abban, a hogy lépdel fölfelé az egész -karcsu leány. - -– Uram, segíts! – ordítja az orom elejéről Vér András. - -De hiszen hivhatod. Baráczius Mihály után szent királyunk is odahagyta -ezt a hajót. Nagyot roppant, a hátulja ketté vált, az orra fölcsapódott -a magasba, a kormány meg hirtelen leült, oly hirtelen, hogy már csak azt -lehetett látni, a mint a vasalt fadarab elválik a hajótól s nagy ivben a -vizbe zuhan, magával rántva Fónyai Imrét, utána meg omolnak ám egymásra -a szép piros-fehér-zöldcsikos zsákok. Biz lenyomták Fónyai Imrét a viz -alá. - -Ott is maradt, tartja odalent a kormányt. Adj uram neki békés nyugalmat, -ha ugyan meg nem ették a halak azóta szegényt. - - - - -TARTALOM. - - Pusztai harangszó 3 - Délelőtt a korcsmában 7 - Elveszett 15 - A ravasz Kabók 21 - Csata a katonával 33 - Thurzó utja 39 - Bucsu a homokon 47 - A szárnyékember 55 - Néhány birkák irányában 63 - Az elesett ember 69 - A tengeri város 76 - Vallatás 85 - Asszonykérő 91 - A Duna lánya 98 - István kutyái 108 - A magának való ember 117 - Burkus 124 - Legényavatás 129 - Pengetés 134 - A kompban 140 - Nazarénusok 145 - Novella 154 - Beszélgetés 160 - A csempész 164 - Iskola a pusztán 169 - Tiszai legenda 174 - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Jegenyék alatt, by István Tömörkény - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK JEGENYÉK ALATT *** - -***** This file should be named 62725-0.txt or 62725-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/7/2/62725/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org Section 3. Information about the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - diff --git a/old/62725-0.zip b/old/62725-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index a48f38d..0000000 --- a/old/62725-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62725-h.zip b/old/62725-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 364c4c5..0000000 --- a/old/62725-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62725-h/62725-h.htm b/old/62725-h/62725-h.htm deleted file mode 100644 index 5204c10..0000000 --- a/old/62725-h/62725-h.htm +++ /dev/null @@ -1,5994 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Jegenyék alatt by István -Tömörkény</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ - -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.poem { -/* margin-left:5%; */ -/* width: 90%; */ - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i2 { - display: block; - margin-left: 1em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i4 { - display: block; - margin-left: 2em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i8 { - display: block; - margin-left: 4em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -The Project Gutenberg EBook of Jegenyék alatt, by István Tömörkény - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll -have to check the laws of the country where you are located before using -this ebook. - - - -Title: Jegenyék alatt - Elbeszélések - -Author: István Tömörkény - -Release Date: July 22, 2020 [EBook #62725] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK JEGENYÉK ALATT *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -</pre> - -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_259">259</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"http://books.google.com/books?id=EIQ-AQAAMAAJ">http://books.google.com/books?id=EIQ-AQAAMAAJ</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">MAGYAR IRÓK<br /> -ARANY KÖNYVTÁRA.</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">V. KÖTET.</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">TÖMÖRKÉNY -ISTVÁN.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JEGENYÉK -ALATT.</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1908.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">GRILL KÁROLY -KÖNYVKIADÓVÁLLALATA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">IV. Veres Pálné-utcza -16.</span></p> -<hr class="chap" /> -<h1>JEGENYÉK ALATT.</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">ELBESZÉLÉSEK.</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">TÖMÖRKÉNY -ISTVÁN.</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST.</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">MAGYAR IROD. INTÉZET -ÉS KÖNYVNYOMDA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">FRANKLIN-TÁRSULAT -NYOMDÁJA.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<h2>Pusztai harangszó.</h2> -<p>A harang az Isten nyelve, a ki ezen által szól az emberekhez. -Hétköznapokon reggel, délben, estve, ünnepnap azonban többször, -mert olyankor emberek is jobban ráérnek. De a hallgatása is egészen -más akkor. Lassan és méltósággal teljesen mondja el ilyenkor, a mit -akar. Hol misét hirdet, hol vecsernyét, majd meg az Ur Angyalát. -Néha halottat. Öreg halottat és kis halottat. A kis halottakkal -könnyebben bánik el, ellenben az öreg halottat hosszan és szomoruan -siratja. Az onnan van, mert az öreg halottak lelkének hosszabb -ajánlás szükségeltetik. De meg oda tekintély szempontjából is a -hosszu harangszó kell. Ha Kutyurkáék kis fia meghalt, elég annyit -kiáltozni szét a háztetők fölött: Kutyurka Gáspár, Kutyurka Gáspár, -Kutyurka Gáspár. Ellenben meghal, teszem azt öreg Biró András (úgy -is eleget élt már), akkor máskép szól a harang, a lélekcsöngetyűvel -egyetemben: Öreg Biró András uram möghalt. Adj Neki <span class= -"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> Uram Isten -Örök Nyugodalmat. A nagy betük itt azt mutatják, mikor kettőztet a -harangozó a kötéllel.</p> -<p>Látják, kettőztetni sem tud minden harangozó. Persze, valamennyi -kettőztet, ki így, ki úgy; de valósággal kettőztetni csak kevesen -tudnak. Pedig az velejár azzal, hogy az Isten nyelve szépen szóljon -az emberekhez. Hogy megható legyen és ki lehessen belőle tudni, mit -mond.</p> -<p>Az öreg Diósi István volt erről nevezetes, a kit még ma is -emlegetnek. Szent életü férfiu volt, ott is érte a halál a -toronyban Istvánnapi vásárkor. Mert hogy vásár lévén, Tahi Tóth -Imre sok bort ivott és ennélfogva ujságot olvasott a korcsmában. Az -ujságban olvasott dolgok fölháborították a tótok ellen. Az volt az -ujságban, hogy a tótok izgatnak.</p> -<p>– Embörök! – ordította Tahi Tóth Imre és leütött két üveget az -asztalról.</p> -<p>– No? – mondták az embörök.</p> -<p>Tahi lesepert még két üveget:</p> -<p>– Üssük agyon a vásznos tótot!</p> -<p>No, aztán ment is ki a nép a piaczra, hogy agyonüti a vásznas -tótot. Jó, hogy csendőrséget rendezett be a faluba a kegyelmes -király, mert másképp agyon is ütik. De a csendőrök utjukat állották -s ijesztésképp a levegőben lőttek. No igen, csakhogy a golyó -fölment a toronyba <span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span> s éppen fején találta Diósi Istvánt, a -miből az látható, hogy még az Isten háza sem elég biztosíték a -fegyveres hatalmak ellen (adj Uram neki örök nyugodalmat).</p> -<p>Így állnak a dolgok a faluban, a hol az állapot mégis csak uras. -Ott Isten nyelvének szép lakása van. Magas torony. A teteje vörösre -festve, a fölött egy rézhordón a kereszt. Nagy ám az a hordó. Csak -alulról látszik kicsinek. Abba bele férne egy ember. A ki szent -Demeter éjszakáján arra fölmászna, tudna a madarak nyelvén. (A -denevérek kiveendők.) A torony be van meszelve fehérre kivülről s -belül falépcsők vezetnek föl hozzá, de voltaképpen föl se kell -menni a harangig, mert leszolgálnak a kötelek a kórushoz. És onnan -akkor énekelni is lehet a tanitó urral: Ez nagy Isten valóban… És -olyankor, midőn a harangot kettőzteti, a hang is kettőztetve száll -föl magasra, a tetőkön, föllegeken tul. És meghallgatásra talál -bizonynyal.</p> -<p>Nem megvetendő emellett a harangozói állás. A régi római urakkal -szólva, inkább első harangozó, mint második biró legyen a faluban -az ember. Mindenek köszöntik. A tisztelendő úrral barátságos -viszonyban áll. Ő fejti nála a bort, s ilyenkor piros a harangozó -és bámulatosan kettőztet. De zokon ezt senki neki nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> veszi, miután -egyébként szentéletű, ennek megfelőleg hosszu fekete selyemkendővel -van végigtekerve a nyaka, a mely fejének bizonyos méla állást -kölcsönöz. De bajusza sincsen kipödörve, ellenben lefelé hajtva, a -mi teljesen a kegyesség szinvonalára emeli.</p> -<p>Így van a falun. Lám, egészen más a tanyák között. Biz ott nincs -fehérre meszelt kőtorony, se sok harang. Ne gondolja senki, hogy -öt-hat volna. És nem is állnak ünnepies falak között, hanem falábon -vannak a tanya mellett, s voltaképpen az huzhatná meg a harangot, a -ki akarja, mert az az idők folyamán szinte öröklött hivatallá vált. -Itt a széki közben például az öreg Muha Teréz látja el a népet -harangszóval. Nagy, szép erős ember a Muha Teréz (lánynak -keresztelték annak idején, hogy ne vigyék el katonának), s a -tanyája mellett áll a harangláb az uton. Onnan szól a környékre -szét, messze csendülve az alacsony pusztai házak barna födelei -fölött.</p> -<p>Muha is tud kettőztetni. Mikor kapál kint a földön s valaki a -családbeliek közül harangoz helyette, a kapálást kettőzteti, -persze, míg abba nem hagyja. Mert harangszóra minden munkát abban -hagynak. A kalapot leveszik a fejről s a födetlen koponyákra tüz a -nap. A leányok az aczatolás, kukoriczatörés közben abban hagyják -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> a -dévajkodást. És jön a közön át Felemás Laosnak, a pusztai -vándorkoldusnak a kordéja, kenetlenül, mert a nyikorgása hirdeti a -lapos mezőkön, hogy jön a Laos. És ha elhal a nyikorgás, hallható -Felemás Laos éneke a kordéból: Egy nagy fényességben tulajdon -Istenség…</p> -<p>Ha pedig ilyenkor Sáb Mihálylyal dolgoznak együtt az emberek, -messze mennek tőle. Sáb Mihály istentelen. Gonosz van benne – -mondják az asszonyok. Lehet, bár ezt bizonyosan nem tudni. Az való -igazság, hogy sokáig oda volt katonának a furvézereknél és erre -fölöttébb büszke. Azt mondja, a szekereskatona a legelső ember a -világon, Illés próféta is az volt, mert tüzes szekéren ment föl a -mennybe. De Sáb Mihály hiába beszél, nem hallgatnak reá. Sőt -káromló beszédeire keresztet vetnek, mondván:</p> -<p>– Uram, miatta ne érints minket.</p> -<p>Ünnepnap – – az valami mesés, ünnepnap. Isten szavának akkor -szárnyai vannak, nagy, fehér, bájos szárnyai, melyekkel lebeg az -ürben. A fák levelei remegnek. A nagy, karcsu jegenyék bólogatnak a -harangszóra: Ime az Ur küldötte. A fehér liliomok kelyhei -integetnek és a kutyák nem ugatnak ilyenkor. Ünnep van, ünnep, -ünnep. Minden szép és fényes. Az égen valódi tisztaság és a nap -szeliden tekint le a <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span> rónák zöld végtelenjére. A galambok -tollászkodnak és a dúcz csapóajtójára állnak, mert e napon nem -bántja az ajtót senki. A füst a kéményből száll egyenesen föl, a -magasba. Az akácz kényesen hunyja össze leveleit. A kocsik zörgése -az uton oly ünnepi. Muha Teréz az eperfa alatt ül és fönszóval -olvas a családnak a Szent Könyvből:</p> -<p><i>47. Az Judas az tizenkettőnec egyike el iöve és soc nép -fegyverekkel és fustelyockal az népnec vén biráitól.</i></p> -<p><i>48. Az ki pedig őtet elárulá vala, adott vala nékiek telt ezt -mondván: Valakit én meg csókolok, az az (Jézus), megtartsátoc -azt.</i></p> -<p>Mindenki elszomorodik ezen s a kis második utolsó hangja -libegve, zengve száll a mezőkön át.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span></p> -<h2>Délelőtt a korcsmában.</h2> -<p>Tegyük föl, hogy Devecseri István, a ki csendes, korcsmát nem -járó magyarnak ismertetik a környéken, valamely ünnepnap délelőtt -látogatókat kap a tanyába. Vagy valami urféle társaság a városból, -vagy esetleg a komája, a ki egy napi járóföldre lakik s így ritkán -találkoznak. Különben a látogató lehet más is, talán a biztosító -társaság ügynöke, vagy akár a varrógépben utazó vigécz. Elég az -hozzá, hogy a látogatók örömére, a mint letelepülnek az asztalnál -az ereszet alatt, a kamrába megy István s törkölyt hoz elő, meg -apró, vastag poharakat. Ünnep lévén, kalács is van, valamint a -télen levágott sertéseknek az idén valami csodálatos finom, szép -szalonnája maradt. (A disznó ugyanis ezzel emel magának emléket a -halála után.)</p> -<p>E mellett van még sonkacsülök is, a mi szintén pompás étel, ha -valakinek okos bicskája van hozzá és ért az evés művészetéhez. Mert -<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> a bicskával való falatozás tudománya sem -sokkal kisebb Mátyás királyénál, a ki «bár ujjaival evett, ruhái -mégis tisztán maradtanak». A tanya Mátyás király óta eljutott a -bicskáig s azt oly szépen használja, hogy az étvágytalan beteg -embernek ehetnékje támad, ha meglát egy csülökből jóizüen -falatozót. Az úrféle nagyobb birkózással szedi szét porczelán -tányérján késsel, villával a gyenge csirkeczombot, mint kézből a -koma a csülköt. Utána szép ives karéjokat szelnek a kalácsból, -valamint megérkezik ekkorára az asszony is, a ki frissen szedett -zöld paprikát hoz. Igy megy a früstök egy darabig a törkölylyel, de -egyszer hirtelen föláll a gazda.</p> -<p>– Hova? – kérdezi a másik.</p> -<p>– Baraczkér’ – felel Devecseri büszkén. – Van ojan is, a magam -üstyin főtt.</p> -<p>Most jön a baraczkpálinka s abból iszogatnak, a míg el nem -érkezik az idő, a midőn a komának menni kell. Mert úgy kell venni a -dolgot, hogy a koma csak benézett ide éppen a komaság kedvéért -(mivel a látogatások tartják fönn a barátságot). Másként azonban -egészen más hivatala van ezuttal, a mennyiben levelet ad föl a -postán a fiának, a kit Boszniában sarczol a király. Persze a -levelesládák a pusztán nincsenek a kutgémek oldalára aggatva, hogy -beledobhassa, mint a városban <span class="pagenum"><a name= -"Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> szokás, hanem azt el kell -vinni messze, messze. De a gyerek megérdemli ezt az utat s a koma a -baraczkból való italozás után jókedvüen hág a fürhéczre s a kutyák -üdvözlő csaholása közben kirobog nagy porfellegekkel a -tanyából.</p> -<p>Devecseri néz utána hosszan a tanyavégből, az asszony pedig a -pitvarajtóból. A tanyán ez azon udvariassági ténykedés, a mit -Knigge a lépcsőig való kikisérés czimen ir elő.</p> -<p>Mikor a kocsi a fordulónál eltünik, Devecseri visszatér és a -munkája után akar látni. A munka ezuttal komolyabb, mert az udvart -kellene mércsikélni egy ujabb hombár fölállítása szempontjából. Az -istállóból borjuköteleket hoz elő, összebogozza és azzal próbálja -széltében-hosszában az udvart, hogy hol lenne legalkalmatosabb az a -bizonyos.</p> -<p>De a munka nem megy egészen jól. Az agya már nem tiszta, a torka -pedig kellemesen bizsereg és némi baraczkbéli folytonosságot kiván. -A józan életü Devecseri Istvánnál szokatlan érzés ez nagyon, de -ezuttal már mindegy.</p> -<p>Ennélfogva eldobja a kötelet és az ereszet alá megy, hogy majd -iszik még egyet a baraczkból. De nem lehet. A zöldre festett asztal -a vadszőlő-lombok alatt már egészen üres, mert az asszony a -vendégfogadás maradványait mind a helyére hordta vissza. -<span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span></p> -<p>A gazda ugyan utána mehetne, mert tudja mindenről, hogy hova van -elrakva, de ez mégis bizonyos röstelkedéssel jár. Az asszony is -szót ejtene utána, ha mást nem, legalább ennyit:</p> -<p>– De rágyütt kend az izire…</p> -<p>Sokkal jobb ilyenkor, ha az ember a fejébe nyomja a kalapot, -botot vesz elő, s azt mondja az asszonynak:</p> -<p>– Elmék egy kicsit.</p> -<p>– Hova?</p> -<p>– Biczókhon.</p> -<p>Tudni kell, hogy Biczóknak korcsmája van kint s ezt nem is állja -meg beszéd nélkül az asszony. Azt mondja:</p> -<p>– Ugyan?</p> -<p>– De bizon csak – feleli rá félig vidáman, félig pedig -komolysággal István.</p> -<p>– De ebédre előgyün kend?</p> -<p>– Elő.</p> -<p>István most már végkép nekiindul. A tanya-udvarban a két kutya -összenéz, az egyik lefekszik az ut közepére, a mi annyit jelent, -hogy lélek az ajtón se be, se ki, – a másik pedig ballag a gazda -után. Félénken megy az eb, miután nem tudja, visszakergetik-e. -Egyszer aztán szőre a száraz bojtorjánba akad, az megzörög s arra -Devecseri visszafordul. A kutya alázattal lapul, de a mint látja, -hogy a gazda <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span> nem szól semmit, vidáman ugrik föl, s -most már ő járja elől az utat. István egyébként nem szokta -megengedni, hogy a kutya így komázzon vele, de most derült -hangulattal lépdel maga is és egész a csöndes kaczagásig fölmegy a -jókedve, a mikor látja, hogy az akáczos közében a Hattyu tényleg -arra fordul, amerre Biczók korcsmája fekszik. Most már István meg -van győződve, hogy valóságos Isten rendelése a mai napra szánt -jókedv. Az a kis nehéz érzés, a mi a szivén feküdt eddig az ut -alatt, hogy oly könnyedén odahagyta az asszonyt, eltünik s ő maga -belép a tanyai korcsma udvarába.</p> -<p>Szép nagy hely az, kitapasztva szikes földdel, mert a nagy -eperfa alatt szokás tánczolni vasárnap délután. Most ott egy asztal -van, meg pad. Nyilvánvalólag ott reggeliztek Biczókék. István mellé -telepszik, a kutya a pad alá kerül és szétnéznek mindaketten. -István gazdát keres, a kutya meg kutyát. De nem látszik se gazda, -se kutya s ennélfogva azt mondja István jó hangosan:</p> -<p>– Biczók?</p> -<p>Az eperfa tulsó oldaláról azt mondja valaki:</p> -<p>– No!</p> -<p>Devecseri kihajol a fatörzs mögül, hogy jobban lásson és látja -is aztán Biczók Gergely uramat, a ki gyékényponyván fekszik a fa -árnyékában <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span> és két könyökre támasztva a fejét, -ujságot olvas. De az olvasás nem megy könnyen, mert gyürődött, -zsiros nagyon az ujság. (Valami urinépek jártak erre a héten, azok -hoztak benne kácsaczombot.)</p> -<p>– Hát kend itt van? – kérdezi a vendég.</p> -<p>– Itt ám – mondja úgy hevertében éktelen nyugalommal Biczók.</p> -<p>– Hát mért nem szól kend?</p> -<p>– Majd szól kend, ha köll valami.</p> -<p>Persze hogy köll. István első sorban is bort kér. (Milyent? -kérdezi Biczók. Mindig csak egy fajta van neki.) A legjobbat kell -előhozni.</p> -<p>– Más nem köll? – kérdezi megint Biczók.</p> -<p>– Mi?</p> -<p>– Szolda.</p> -<p>Erre most már Devecseri nagyot rikkant. Hát hogyne! No nézze meg -az ember, de nagyon is kell! De ha nem tudta, hogy van!</p> -<p>– Van itt mindön – mondja Biczók büszkén, fölkelvén a gyékényről -s leporolva a térdeit. Azután bemegy a házba, italt hoz és -szikvizet, a mi előkelő jelenség a tanyákon, mivel messziről kell -szállitani. Így el lévén foglalva az asztal, szó nélkül -visszafekszik az ujságjához. A vendég azonban nagyot ivott a nagy -pohárból s miután így a félliteres üvegnek s a <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> fél -szódának a tartalma eltünt, egybeereszti most a szikvizet a -borral.</p> -<p>– Olvassa kend hangosan – ösztökéli a gazdát.</p> -<p>Biczók belekezd a vezérczikkbe.</p> -<p>– Aszongya, hogy aszongya: A va-lu-ta-kon-kon-</p> -<p>Mi az ugye?</p> -<p>– Aszongya, hogy aszongya: A -va-lu-ta-kon-kon-ver-tá-lá-sá-ról…</p> -<p>István ezen akkorát kaczag, hogy a Hattyu kiszalad a pad -alól.</p> -<p>– Bolond kend, Biczók. Hiszen nem ujság az, hanem valami diákos -levél. Mit akar kend ojat tudni, amihön nem ért. Jobb, ha iszik -kend. Ehuné.</p> -<p>S huzván a palaczkból, Biczók felé legyinti a nyakát, Biczók -elhalászsza, föláll s azt mondja (mert köszönni is kell egymásnak -valamikor):</p> -<p>– Adjon Isten…</p> -<p>– Adjon Isten – feleli István s egészen kedvre kap. Évődni kezd. -– Igyék kend, igya ki mind. Nagyon jóizü bor.</p> -<p>Biczók nagyot esik a szóra:</p> -<p>– Jó ugye?</p> -<p>– Jó ám, verje el az Isten a tüvit utrul-utra.</p> -<p>Ezen aztán mindaketten nevetnek, mert nem mától fogva ismerik ők -egymást. Biczók szó <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> nélkül megy be a házba s most nagyobb -üveggel hoz bort, meg egy sor szódát. Kinálják egymást.</p> -<p>– No.</p> -<p>– No.</p> -<p>A bor fogy.</p> -<p>– Máskülönben hogy van kend? – adja föl a szót Devecseri.</p> -<p>– Vagyok, – feleli Biczók. – Hát kend hogy áll?</p> -<p>– Nono, az embör csak mögvan valahogy. Isten á…</p> -<p>– Isten á…</p> -<p>A ldja mög elmarad, mert ez a koczintó köszöntés is azon magyar -szavak közé tartozik, a melyek elejéből egészen ki lehet találni a -végét.</p> -<p>Így aztán megint megvannak egy darabig. Egyszer István leveszi a -kalapot a fejéről.</p> -<p>– Kend már hallja? – kérdi Biczók.</p> -<p>– Ügön. Harangoznak ebédre.</p> -<p>– Gyék kend velünk.</p> -<p>– Én nem. Csak aztán kigyüjék kend.</p> -<p>Nem is kell reá sokáig várni, mert ünnepnap délutánján akad elég -dolog a korcsmában s így rövidre kell szabni az ebédet. Biczók -fiatal leánya már tesz-vesz is az udvaron, üvegeket mosogat, a -tánczhelyet söpri, a mit Devecseri <span class="pagenum"><a name= -"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> István szótalan kedvteléssel -néz a borospalaczkok mögül. Csak a mikor már egészen előtte porzik -a seprüvel, mondja neki:</p> -<p>– Aszongyák, Roza, az őszre hazagyün az ezred Boszniából.</p> -<p>Roza úgy tesz, mintha nem bánná, de mikor tetten kapja magát, -hogy elpirult, ledobja a seprűt s megszalad.</p> -<p>Eleven lény nélkül marad az udvar. Devecseri szeme keresztbe áll -kissé s az üvegek felé fordulva, mosolyogva ezeknek mondja el, -miközben a pipaszár végével a megfutott leány felé mutat:</p> -<p>– Mind ilyenök voltunk legénykorunkban.</p> -<p>Azzal iszik ujra s mert valami régi emlékezés támadhatott föl az -agyában, ezuttal igen nagyot. Azután elővesz egy szódát s a kutya -fejére fecskendez vele.</p> -<p>– Ne aludj, ha a gazdád nem alszik.</p> -<p>A Hattyu föl is ugrik, a fejét bele is üti az asztallábba s mert -fáj neki az ünnepi megemlékezés, vonít. István meg nevetve veszi -föl ismét a poharat, mikor kijön a házból Biczók, egy darab -lepénynyel a tenyerében.</p> -<p>– No – mondja s elébe nyujtja – kóstolóba.</p> -<p>Elfogadtatik.</p> -<p>– Fecskefarokra ögye kend. <span class="pagenum"><a name= -"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span></p> -<p>Az megint külön tudomány a lepényt fecskefarokra enni, hogy -minden harapás után egy félszigetforma álljon ki belőle, kinálva -magát uj falat gyanánt. Devecseri azonban érti ennek is a módját s -az étek után, a mikor bevégezte, még jobb izű a bor. Koczintanak és -beszélgetnek. Az idő mulik. Egyszer az óráját vonja elő Devecseri s -kibontván a réztokból, megtekinti. Éppen fél kettőre van.</p> -<p>– Fizetök, Biczók – mondja.</p> -<p>– Hát elmén kend? – marasztalja a csárdás.</p> -<p>– El.</p> -<p>S nehogy azt higyje Biczók, mintha az asszony kedvéért menne -haza (a mint hogy igaz is), vontatottan teszi hozzá:</p> -<p>– Hogy a béröslegény elgyühessön a tánczhelyre.</p> -<p>Ezzel aztán kifizeti, a mi rész az italból reá esett s kezel -Biczókkal. A Hattyu megértvén a dolgok állapotát, előre megy, -István utána s lépdelnek a köz száraz homokján, a magas -jegenye-akáczok szükes déli árnyékában a tanya felé.</p> -<p>Otthon az asszonyt a kut mellett találja az ingadozó léptekkel -érkező István, a mint a tüzhely edényeit rakja a vizes dézsába. A -részeg István szeretettel néz végig dolgos élete párján és -ellágyulva mondja: <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span></p> -<p>– Oda maradtam… Haragszol ugy-e Viktor?</p> -<p>Azt mondja Viktor:</p> -<p>– Bizony kár volt a sok szép jó ételért.</p> -<p>Azt mondja István:</p> -<p>– Sajnálom is már nagyon… Mög a sok pénzt, a mit a borért -elfizettem.</p> -<p>Erre bünbánattal lehajtja fejét. A nap végigfekszik arany -hullámaival a földeken s gyenge szellő szaladgál a fiatal akáczok -alatt. István még egyszer szól:</p> -<p>– Nagyon sajnálom.</p> -<p>Viktor csendesen törölgeti kötényével a kut kávája sarkát. Aztán -mentegetőzve rántja föl a vállait és szelid hangon védi Devecseri -Istvánt Devecseri István vádja ellenében:</p> -<p>– Azért nem köll olyan nagyon évődni… Ha rágyütt kend az -izire.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span></p> -<h2>Elveszett.</h2> -<p>A csősz néha valamely ujságlapról megolvas egyet-mást az abban -irt dolgok közül kint a napon, a földbe ásott ház oldala mellett. -Lassan betüz, mert a betük tréfálkoznak vele s nem mindenik mutatja -magát a való alakjában. Az <i>ipszilont</i> betünek olyan furcsa -farkakat kanyarítanak mostanság, hogy alig ismerjük mög a <i>gö</i> -betütől. A csősz még a régi iskolában tanulta a betüket s ha -valamelyiknek a formátumára nem emlékszik, kénytelen elmondani az -egész versezetet, melyben a betük külső testállásai le vannak -írva.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Kis igenyös, éggy puntum van -fölötte:<br /></span> <span class="i2">I, i, i.<br /></span> -<span class="i0">Kis igenyös, gácsérfarkas:<br /></span> -<span class="i2">Rö, rö, rö.<br /></span> <span class="i0">Olyan -mint az asztal lába:<br /></span> <span class="i2">Iksz, iksz, -iksz.<br /></span> <span class="i0">Lefelé a szára, jobbrul a -pofája:<br /></span> <span class="i2">Pö, pö, -pö.<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span></p> -<p>Ilyformán az olvasás lassan megy, de megy mégis. A csősz -megolvas mindent s nyers pusztai kritikát mond a dolgok fölött:</p> -<p>– Nem igaz ám ebből egy szó sem – véli a pipa mellől.</p> -<p>– Nem hiszi kend?</p> -<p>Megvonja a vállát.</p> -<p>– Nem hát. Hanem – mondja úgy engesztelés okáért – szép azért az -ilyen <i>kitalálás</i>…</p> -<p>Ez, úgy látszik, általános vélemény a mezőség emberei között. A -pusztalakó, a mikor a kalendárium adomás részét forgatja, így -szól:</p> -<p>– Nem hiszem én ezt el… De az eszét csudálom annak, a ki -kigondolta.</p> -<p>Hanem az mindegy, hogy hiszik-e vagy sem. A dolog mégis ott áll, -hogy minden ilyenféle kitalálások tetszenek, s az öreg csősz -elolvasott minden nyomtatványt, a mi a keze ügyébe került. E módon -sok dologról csodálatos véleményei támadtak. Egyszer azt mondta a -többi embernek véletlenül, hogy a nap egy helyen áll s a föld -mozog. Azután más ilyféle zöldségeket beszélt össze-vissza, a -miknek az lett az eredménye, hogy nem vették komolyan az -öreget.</p> -<p>Szalmaügyekben elismert szaktekintély maradt azután is, mert -hiszen a szalmáskert őrzésével foglalatoskodik s ezen a téren -teljesen <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span> járatos, de másként nem sokba vették. A -béresek nem érintkeztek vele, a számadó juhász, e tekintélyes -ember, a ki számtalan rézpitykét visel a bőrnadrágján, azt tartotta -felőle, hogy bolond.</p> -<p>Bánta is ő… A szalmáskert úgy is kívül esett mindenféle egyéb -gazdasági terrénumon. Jobb szerette, ha nem zavarják. A kert -csendes, fű terem benne, a szalma száraz illata leng a levegőjében -s a dombos helyről messze ellátni a határban, az ér kigyózó fényes -vizén át távoli karcsu jegenyék közé. A háza félig földbe volt -építve, a fala is földből, a teteje is földből. A tetején is fű -nőtt s a kicsiny ablak elé függöny gyanánt egy öreg utilapu -terjesztette ernyős levelét. Olyan ház volt az, mint a czigány -putrik, de rendesebb, formásabb s az évek hosszu sora alatt -körülvéve buja füvektől, bizonyos kaczkiás külsőt váltott.</p> -<p>Vagy husz éve lakott itt az öreg csősz meg a leánya. Ő -tavaszszal, őszszel a napos helyen, nyáron a kazal árnyékában -olvasott, pipázott s nézte a nagy semmit. A leány odabent -tett-vett, főzött paprikás krumplit, ünnepnap csirkehust vagy -pörkölt tarhonyát, a melynek illatára a major összes kutyái -előkerültek.</p> -<p>Nem olyan kicsi csitri leány volt ez, mint gondolni lehetne, -hanem szép, magas és karcsu <span class="pagenum"><a name="Page_23" -id="Page_23">-23-</a></span> s fekete haja volt neki. Úgy kell -lenni a dolognak, hogy a földgunyhókban valami nagyon egészséges a -lakás, mert ez a leány ott született, ott nevelkedett ilyen szépre, -ott lettek ilyen formásak a kerek vállai – no az igaz, hogy onnan -is veszett el végképp.</p> -<p>Hova tünt, merre ment, a mikor elveszett: ki tudná megmondani. -Az emberek nem nagyon törődtek vele, mert hogy ő maga is olyan -volt, mint az apja, tudákos s okosabb akart lenni mindenkinél. Az -apja leánya volt valósággal, nyári vasárnap nem ment a rétre -labdázni, de még a siróhegyi csárda sem érte meg a kitüntetést, -hogy kopott padlóján valaha tánczolt volna.</p> -<p>A legények között bizonyára akad, a ki kedve szerint való, ha -egyáltalán megismerkedett volna velük. De nem ment sehova. Otthon -maradt és dolgozott. A földgunyhó belseje olyan tiszta volt, mint -egy gépház. Nyáron, csak persze nyáron. Télen nem lehet oly tisztán -tartani az ilyesféléket. Aztán akkor egyéb dolog van. Hordják a -béresek a szalmát és azt számon kell tartani. Azután disznóölés -van. És egyéb ilyenféle dolgok. És fát kell hordani az erdőből.</p> -<p>Fiatal béreslegények, a kik nem rég mentek haza a katonasorból s -a munka nem ölte még <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> meg bennük a fiatalos kedvet, incselkedni -próbáltak vele az erdőszélen. Nem ért ez semmit. Oda sem -hallgatott.</p> -<p>Az utolsó télen, a midőn így történtek a dolgok s a midőn Annus -eltünt, egy vándor trupp érkezett a tanyák közé. Szinészek voltak -ezek, valóságos szinészek: egy asszony, egy lányforma, azután az -igazgató úr, meg egy másik, egy fiatalabb. Egy kocsin jöttek négyen -a podgyászszal és vasárnap délután játékot rendeztek a juhistálló -felső végén. Ott volt arra hely szépen és meleg is volt a hely, -okosabban már nem is lehetett kiválasztani. No és azt aztán -elmondani nem lehet, a mit ott mindent előadtak. Ez volt csak az -igazi kitalálás. Az öreg csősz maga is előbiczegett a -szalmáskertből a leányával, nézni ezen királyok osztályoskodását és -villongásait a juhistállóban. A Belizár király volt az igazgató, a -hosszú hajával, a Sármány királyfi pedig az a szép magas fiatal -ember, vörös köpönyegben, aranyos karddal és szines papirosokból -való koronával, nem egészen aranyból és ezüstből, hanem csak a -milyen egy király fiát illeti. És azok a drága szép szavalások…</p> -<p>A társaság igen jó kedvvel játszott, mert hoztak tojást, tyukot, -az ispánék ott voltak, a vadászék és több ifiur a szomszéd -majorokból, <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span> meg a közönség mind, a ki csak az -istállókból és béresházakból eljöhetett. Az igazgató úr a művészet -e szép és ritka pártfogásán igen fölbuzdult s oly apai átkokat -dörgött a Sármány királyfi felé, hogy öregebb asszonyok a hátulsó -hallgatóságban sürün vetették a keresztet magukra. A dolog tetszett -is s bár az uri nép hamar elvonult, a nagy közönség ott maradt s -vége nem volt az éljenzésnek, a mikor a hős Sármány aranypapirral -bevont kardját az istálló teteje felé tartva, sok veszedelem után -örök hűséget esküdött a herczegkisasszonynak, a kit a társaság -leányforma női tagja képviselt. Az is igen szépen játszott és a -haja úgy volt föltüzködve a fejére, mint az uri kisasszonyoké s -nagy ékességek csillogtak a hajában, mint azt városokban lehet -karácsonyfákon tapasztalni a tortásboltok ablakaiban.</p> -<p>Mindnyájukat megéljenezték és hogyvoltakat kiáltottak nekik, -különösen a Sármány királyfinak a biboros köpenyben, a ki azonban -alig látszott ezt tudomásul venni, hanem fáradtan szedte le az -előadás végével fejéről az őt megillető koronát és szomoruan -tekintett végig az istállón. Szeme réveteg tekintetével a sarokból -egy másik szempillantás találkozott, egy égő, tüzes, forró, vágyódó -tekintet arról a helyről, a hol a szalmáscsősz leánya állt… -<span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span></p> -<p>Ily szomoruan viselkedék Sármány királyfi, ellenben egészen más -volt a Belizár király. Mint mondá, kicsiny, de lelkes társasága -sulyos anyagi körülmények közé jutva, már-már pártoláshiánynyal és -éhinséggel küzködött s ez okból fokozott örömmel vette át a -barázdált arczu, agg ember a tojásokat, tyukokat, burgonyát s a -számadó juhász által utólag, elismerés gyanánt nyujtott -sonkacsülköt s fagyos kolbászt a művészet szent koszorujának -nevezte s meg is ették azonnal, a koronával a fejükön, a művészet -szent koszoruját. Sajnos, az elismerés napsugarának verőfényében -nem sütkérezhetett tovább a Dongováry Leo társulata, mert hogy -hétköznap egyéb dolog foglalja el az embereket s nem látogathatják -Thália csarnokát. Igy mondta ő, midőn elbucsuztak s a két kicsi, -sovány, macskányi lóval nekivágtak a fehér hómezőknek, a melyek -fölött föllegek futó árnya suhant át, kergetve egymást a puszta -végtelenségben.</p> -<p>Elmentek s elvittek mindent magukkal, a mi reájuk emlékeztetett. -A koronákat, a kardokat, a palástot mind ládákba tették, azok mind -velük mentek.</p> -<p>Ezen a fehér, holdjárta éjszakán a szalmás-kert alacsony -földházából megindult Annus és ment a koronák, biboros -ablakfüggöny-palástok után. Elveszett, eltünt végképp, nyoma sem -marad. <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span></p> -<p>Hova veszett, hova tünt, hova pusztult: ki tudná megmondani a -pusztákon, a hol minden egyforma, minden megszokott s a hova nem -mindennap jönnek Belizár királyok.</p> -<p>Az öreg csősz egymagában olvassa a nyomtatványokat, a mik elébe -kerülnek, a mik az ispán házától, a vadásztól a kezébe jutnak. -Lehet, hogy megéri, a midőn a <i>Beérfalu és Környéke Lapja</i> -elismerő sorokat szentel Szalmáskerthy Annának, a jól szervezett -Dongováry-féle társulat első hősnőjének, a ki immár a nagykorcsma -udvarán két hét óta ejti lázba művészetével Beérfalu és környéke -intelligencziáját.</p> -<p>Lehet, hogy megéri, lehet, hogy nem. Szeme egyre gyengül. Fogy -az öreg nagyon.</p> -<p>– Rágja a szú a csontját, – mondja róla a számadó juhász.</p> -<p>A szeme világa bizony veszendőben van. Könyek is rontanak rajta -s azok szivárványán keresztül nem látni már meg rendesen a betük -formáit. Testállásukban a betük egyre zavarosabbak, mindinkább -gyakran kell emlékezés okáért a régi versezethez folyamodni.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Olyan mint az orosz -templom:<br /></span> <span class="i4">Hö, hö, hö;<br /></span> -<span class="i0">Emez meg mint a szij-nyakló:<br /></span> -<span class="i4">Lö, lö, lö…<br /></span></div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<h2>A ravasz Kabók.</h2> -<p>Hogy hetivásárkor, ha bent van az ember a városban, a korcsmában -elmaradni nem jó és nem tanácsos, arra eleven tanubizonyság Hadadi -Mihály, a kivel ezen okból sok mindenféle vergődések történtek. A -dolog ugy áll, hogy ezen csapásokat bajos elkerülni. Hetivásárokon, -ha minden holmiját eladta az ember, már az ugy szokás, hogy -megéhezvén, eszik valamit. Vesz egy tizpénzes czipót a piaczon. -Azután bemegy valamely korcsmába és paprikás hust kér. Csakhogy -persze ez nem megy ilyen könnyen. A kenyérpiaczon alkudni kell s -végig próbálni a czipókat. Némelyik csodálatosan könnyű s tele van -likkal. No az a bolond ember, a ki megveszi. Más ellenben a -jóravaló czipó. Ez meg van a maga természetességében és se nem -könnyebb, se nem nagyobb, mint a hogy az tőle megkivántatik. Azt -azután megveszi az ember. <span class="pagenum"><a name="Page_29" -id="Page_29">-29-</a></span></p> -<p>– Aztán hogy adja? – kérdezi az ember.</p> -<p>– Tizenkét pénz – mondja a kofa keményen.</p> -<p>– Hatot adok érte.</p> -<p>A kofa most oldalt néz és meghuzza a derekára kötött nagykendő -rojtjait, a minek bizonyos megvetés-szerü jellege van.</p> -<p>– No akkor nem is öszik kend belüle.</p> -<p>Mihály azonban mosolyog, mert most már egészen rákötötte magát -erre a czipóra. Látnivaló, hogy a piaczon nincs több ilyen s ha már -egyszer az ember bent van a városban, vegye ki a részét az -élvezetekből.</p> -<p>– No adok érte nyolczat, de csak magának. Szörnyen tetszik a -maga képe néköm.</p> -<p>Az agyafurt Mihály ilyképp egy garast lealkud a czipóból, a mit -a hóna alá vesz s diadallal viszi a korcsmába. Ott hoznak neki -paprikás hust. Hát ez biz nem olyan, mint a melyet odakint a -bográcsban főznek, hanem azért csak megeszi, a ki éhes. Sőt Mihály -csak a czipó felét fogyasztván el a húshoz, koczog az asztalon.</p> -<p>– Sok húst főztek? – kérdezi.</p> -<p>– Sokat – mondja az étekfogó.</p> -<p>– Akkor hát sok leve van?</p> -<p>– Sok.</p> -<p>– No akkor adjon még levet ehhöz a czipóhoz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> -<p>Kap levet s azt méltósággal bicskahegyen mártogatja ki, a mi -midőn megtörtént, Mihály érzi, hogy étel dolgában teljesen el van -látva. Lesöpri most már a morzsát az asztalról, a kabátról, a -bicskát becsattantja, zsebre teszi, de csak előveszi ujból, hogy -koczoghasson vele az asztal szélén. Étel után ital kell s alig -hihető, hogy akadna olyan magyar nemzetiségü Mihály, a ki a -korcsmában étel után vizet kérne, ital gyanánt.</p> -<p>Biz így Mihály is csak bort kért, fél litert, a mi csodálatosan -kevés, ha nagy poharat adnak hozzá. Mihály vágyna, hogy ez -elfogyott, még másikra is, de a takarékosság ellentmond ennek. -Otthon ennyi pénzért háromannyit ihat. Le is mond a dobzódásról, de -épp e pillanatban lép be az ajtón egy másik czipóval a hóna alatt a -sógor is, bizonyos nevezetü Baráczius József.</p> -<p>– Nini – mondja Mihály.</p> -<p>– Nini – mondja József.</p> -<p>Ezzel kezelnek s Baráczius helyet foglal. Ők ugyan csak magyar -sógorságban állanak egymáshoz, de jó barátok nagyon, mert annak -idején Baráczius közel lakott Hadadiékhoz. Baráczius földje ugyan -most is ott van, a hol azelőtt, csak hogy Mihálynak most az utja -más. Ugyanis bizonyos Kabók Illés lakik arra, s annak a földjén -vezetett az ut Mihályhoz. Kabók, <span class="pagenum"><a name= -"Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> míg szegény volt, nem bánta, -hogy ki kocsik járják a földjét, de most másképp van, mert -szerencse érte. A mint ment volna ki a városból, a vasuti átjárónál -elütötte a mozdony, Kabóknak kitört a lába s ezreket fizetett a -vasut a láb helyébe. Pedig a láb egészen összeforrt (az emberi -csont nem porczellántányér) s Kabók azóta gőgös ember és senkinek -sem engedi meg, hogy a földjén keresztül járjon.</p> -<p>Így Mihálynak most nagyot kell kerülni másfelé, hogy -hazajuthasson. Ennélfogva ritkán találkozik Baráczius Józseffel s -tudnivaló, hogy kivel minél ritkábban találkozik, az annál nagyobb -öröm. No és hogy a sógor szintén leteszi a czipót és paprikást -hozat, Mihály nem akar csak úgy ingyenben ülni az asztalnál.</p> -<p>No adjanak bort – mondja.</p> -<p>Adnak, de adnak aztán a sógornak is. Így italoznak, az idő -mulik, megint Mihály vesz, megint a sógor. Egyszer azt mondja -egyik:</p> -<p>– De már most –</p> -<p>– Mönjünk – egésziti ki a másik.</p> -<p>Hát éppen ideje. Kiballagnak s mennek egymás mellett a kocsik -felé. Ki vannak pirosodva és Mihály szerfölött pipázik. A kocsikon -sem különben megy a dolog. Sebesen hajtanak ki, ki a városból és -könnyebben kezdenek lélegzeni, a mint a szabadba érnek. Mert csak -más <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> az ott. Akkor Mihály neki ereszti az -ostort, hogy utólérje az előtte haladó sógort. Az ut elég széles -arra, hogy egymás mellett menjenek, koczogva s beszélgetnek.</p> -<p>– Rég járt kend mifelénk – mondja Baráczius.</p> -<p>– Hát ha nem löhet a Kabók miatt.</p> -<p>– Dehogy nem. Hiszen szabad az utja. Ma láttam.</p> -<p>Az ám. Csakhogy éppen ez is olyan dolog, a milyen Kabók Illéstől -telik ki. Mert Mihály a hallottakon megörülve, arra megy, át is -hajtat a Kabók-féle földön, de mire hazaért, sántit a lova. -Megnézi, látja, hogy ócska vasszeg van a lábában, (mert azzal -szórta tele Kabók az utat).</p> -<p>Dühös lesz most, mert mit csináljon az ember, ha a lova -megsántul. Szidja Kabókot, Barácziust, az utat és még sok egyebet, -mert nehéz a káromkodással betelni, különösen ha nem tudja az -ember, hol ment a szeg a ló lábába.</p> -<p>Végül az asszony csitító szavára belátja, hogy ezzel a dolgon -nem segít. A szeget kihuzza a ló lábából, ezt vizes vederbe -állítja, másnap pedig alig pitymallik, utra kel vele Dorosma felé. -Ott ugyanis vásár van, el kell adni a lovat és venni egy másikat. -Mihály odaér s kiáll a <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span> lovával. A ló mutatós amúgy, kicsit -bizony nehezen emeli a lábát, de talán akad azért vevő. Jön a -lócsiszár és nézi a lovat.</p> -<p>– Hm – szól és végig tekint Mihályon – hát ez is eladó.</p> -<p>Próbáltatni kezdi amaz s szorongva nézi, hogy az állat -sántít.</p> -<p>– Hisz ez sánta! – kiált föl a csiszár.</p> -<p>– Sánta? – kérdezi Mihály.</p> -<p>– Hát.</p> -<p>– Az ám – toldja a gazda a szót – vöttem észre máma. Kicsit -elfeküdte a lábát.</p> -<p>Így beszélnek előre hátra, a mi különben egyre megy. A kupecz -már régen látja, hogy mi baja van a lónak, azt is látja, hogy nem -nagy baj az. Mihály pedig azt látja, hogy ez a szamár kupecz nem -lát semmit. A bolond még megveszi. A mint hogy igaz is volt. Mihály -százötven forintot kér a lóért, a kupecz huszat igért s végül száz -forintban kiegyeznek. A kupecz megy a lóval és mosolyog, hogy -becsapta az élhetetlent. Némi vád furdalja ugyan, de aztán dörmögni -kezd:</p> -<p>– Mit kupeczkodik, ha nem ért hozzá.</p> -<p>Erre azt kiáltja valaki a háta mögött:</p> -<p>– Tán neköm szaval kend?</p> -<p>Mihály ijedten fordul vissza, abban a hitben, hogy jön már a -kupecz a lóval. De a mint a <span class="pagenum"><a name="Page_34" -id="Page_34">-34-</a></span> szólóra tekint, örömteljesre válik az -arcza hirtelen. Hiszen ez a Kabók Illés. No ez jeles dolog. Ennek -igazán örülni lehet, a miért hogy ujra kinyitotta az utját.</p> -<p>– Adjon Isten – szól és egyben nyujtja is a kezét.</p> -<p>Kabók Illés belecsap. Lám, nem olyan gőgös. Mindent ráköltenek, -pedig a beszédje is egészen helyes.</p> -<p>– Kend is ló irányában? – kérdezi.</p> -<p>– Hát – bizonykodik örömmel Mihály, mert ő egyébként fölötte -jólelkü ember.</p> -<p>– Vövő kend vagy eladó?</p> -<p>– Mind a kettő. Eladtam egy lovat, most vöszök mását. Gyüjjön -kend deputálni.</p> -<p>Mennek deputálni, mert a lóvétel nem tartozik a közönséges -dolgokhoz. Az nehéz és furfangos állapot, mely körültekintést -igényel. Azt több felül ki kell tapasztalni.</p> -<p>– Hogy adta kend el a lovat – kérdezi Kabók Illés, a ki járatos -az ilyen dolgokban.</p> -<p>– Száz forintért – feleli Mihály. – Hanem nyolczvanért vöttem -tavaly… Most is ilyen formásat szeretnék vönni.</p> -<p>– Persze, persze – feleli Kabók. – Hanem nyolczvan forintért -bajos olyant kapni lóban, a ki húz is futós is…</p> -<p>– Csikót is nevel… <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<p>– Mög a testi állapota is röndös.</p> -<p>Ezen elgondolkoznak, a mint mennek a lovak sorai között s Mihály -az ostor nyelével ütögeti a csizmája orrát. Utóbb azt mondja:</p> -<p>– Nono.</p> -<p>Most lehajtott fejjel ballagnak tovább, nehogy valaki rajtuk a -vásárlási szándékot észre véve, olyan állatot kináljon, a melyik -nem tetszik. A lehajtott fejnek ez az egyik oka, a kevésbbé -praktikus. A másik ellenben abból áll, hogy az eladó emberek hosszu -sora meg ne lássa rajtuk, hogy tetszik ám valamelyik deres vagy -szürke. Annak mindjárt ára van! Ennélfogva csak úgy kell végig -menni a sorokon, mintha tisztán csak sétálás szempontjából jöttek -volna ide, a mely czélra ugyanis a dorosmai vásártér fölöttébb -alkalmas.</p> -<p>Igy haladnak. Sok mindenféle lovat hagynak el jobbra is, balra -is, van azok között különféle fajta.</p> -<p>– Szödik a katonák is – mondja Kabók.</p> -<p>– Az ám – felel Mihály – háború lösz.</p> -<p>Most egy kupecz rájuk kiált:</p> -<p>– Talán lovat akarnak kendtek.</p> -<p>– Azt, azt – válaszolt Kabók.</p> -<p>– Hát akkor ide jőjjenek, van itt megvenni való elég. -<span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span></p> -<p>– Csakhogy nem vönni akarjuk – vág vissza Kabók széles -mosolylyal – hanem csak úgy akarni akarjuk.</p> -<p>Erre nevet Mihály is, a lócsiszár pedig ingerülten huz végig -lovain. De hát ez nekik (nem a lovaknak, hanem Mihályéknak) -teljesen mindegy, ők csak mennek odébb lassan, alattomban figyelő -pillantásokat vetve szét. Egyszer aztán megrántja Mihály kabátja -szárnyát Kabók.</p> -<p>– Látja kend? – sugja.</p> -<p>– Azt ott? – sugja emez vissza.</p> -<p>– Azt hát. A három közül a harmadik.</p> -<p>– Testben egészen röndös, de a háta egy kicsit le van esve. -Zabosláda feje van neki.</p> -<p>– Nono – véli Kabók. – Olyan nyolczvan forintos formáju… A -király ménössiben van bizonyosan szöbb is.</p> -<p>Mihály megáll s messziről sandít a lóra. Hát valóban egészen -rendes állat. Vált hirtelen Kabókkal egy tekintetet. Mihály egyet -pislant, Kabók kettőt s ezzel el van íntézve a dolog. Kabók -elmarad, Mihály pedig megy a bizonyos ló felé, de csak tél-tul, -mintha mire sem lenne gondja. Még túl is megy rajta, de ekkor -elejti a kezéből az ostort, a miért vissza kell fordulni. Mikor -fölvenné, megakad a szeme a lovon. Nézi egy darabig, azután -hanyagul odaszól: <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span></p> -<p>– Ez a vénség is eladó?</p> -<p>A gazda kissé ingerülten felel:</p> -<p>– Eladni eladó, de vénnek nem vén, fiatalabb mint kend.</p> -<p>– Nono – szelidül Mihály, – nem látta kend az én -körösztlevelemet.</p> -<p>Amaz kun ember létére nem enged magán kifogni s félválról -felel:</p> -<p>– Kend se a lóét.</p> -<p>Ezen most már nevetni kell. Ezt tudja Mihály jól, nehogy harag -legyen a dologból. Mosolyog s azt mondja:</p> -<p>– A lónak a foga a keresztlevele.</p> -<p>– Persze. Azt kell megnézni.</p> -<p>Meg is nézik. A ló ugyanis igen nyilt viselkedésü állat, a mely -soha sem tagadja el a korát, mert hiszen az évei száma oda vannak -irva a fogaira. Le lehet olvasni erről, hogy ez a ló hét esztendős, -a mi lónál körülbelül a férfikor delét jelenti. Hát ez éppen vágna. -Sem nagyon öreg, sem nagyon fiatal s ez utóbbi sem megvetendő, mert -ilyenkor már megállapodottabb az észjárása és nem tesz oly könnyen -kárt sem magában, sem másban.</p> -<p>– No ugy-e – mondja diadalmasan a kun.</p> -<p>– Hm – feleli Mihály savanykásan – ez még nem határoz, mert a -mellett akadhat más hibája. Hiszen látja kend az állását. Olyan a -<span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> a háta, mint a beroskadt tanyatető. Meg a -feje… Micsoda nagy hordófej! Hiszen talán be sem fér vele az -istállóajtón.</p> -<p>A kun már ezt a sok gyalázást nem tűrné el, ha nem látná ki -Mihályból a vevőt. Az vesz, a ki ócsárol, tartja a német, a minek -az felel meg a magyarban, hogy alkuval megy a vásár.</p> -<p>– Hát – mondja – hibája van, azt a vak is láthatja. Ha hibás nem -volna, a katonák is megvennék.</p> -<p>Most Mihály kaczagni kezd s lóbázza kezében az ostort.</p> -<p>– Ezt? – kiáltja – ezt a lisztes hombárt? Ugyan hová tette kend -a szömit?</p> -<p>– Adjon Isten jó napot – mondja most valaki a háta megett. – Mit -nevet kend.</p> -<p>Mihály megfordul s Kabókra ismer.</p> -<p>– Nini – mondja – kend is itt van?</p> -<p>– Itt ám – feleli a ravasz Kabók. – Talán lovat néz kend -itt?</p> -<p>– Nézöm hát. Ezt a lovat, ennek a jó embörnek a lovát. De -nevetni köll rajta. Azt mondja erről a lórul, hogy még a katonák is -elvinnék… Nevetni való ez.</p> -<p>– Ha hibája nem volna – mondja bosszusan a kun – el is vinnék. -Nem mondom én, hogy így viszik el. Hanem ha hibája nem volna. -<span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<p>Kabók most szemügyre veszi a lovat. Kissé hátra hajlik, a bal -lábát előre teszi s összehuzza a szemeit. Kritikus pillanat ez.</p> -<p>– Ez az a bizonyos ló? – kérdezi komoran.</p> -<p>– Ez.</p> -<p>Megnézi a fogait, a kor megállapítása miatt s közben kissé -rángatja a vállait.</p> -<p>(Mögötte már a könyere javát.) Aztán a nyakát markolászsza -végig, hogy nincsenek-e ott rejtek daganatok, továbbá a kehesség -kitanulmányozása szempontjából. Az állat nem is állja ki az erős -marok szorítását a gegőjén s köhint párszor, rázva a nagy fejét. -Kabók igen magasra huzza szempilláit e veszélyes aktusra, míg -ajkait összefogva, a szájszéleit lehuzza mélyen. A kun mindezt -aggodalommal, Mihály pedig benső gyönyörűséggel nézi. Ezután a -szemek kipróbálása következik. A nagy fekete fényes gömbök tiszta -szemet mutatnak, de Kabók azért csak belefuj mindkettőbe s rájuk is -lehel, miközben a ló fölkapja fejét s állon üti vele Kabókot. – Oh, -hogy kerülnél a kutyák asztalára – véli ez. Még most a kalappal is -kell integetni néhányszor az állat előtt azon okból, hogy nem-e -ijedős. Mert az is baj, ha ijedős, sőt fölötte nagy baj, mivel az, -a kinek olyan lova van, még arra sem ér rá, mikor hajt, hogy pipára -gyujtson a kocsiban. <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span></p> -<p>Nos, idáig elment a vizitáczió. Most következik a hát -megvizsgálása, valamint, hogy szilárdan áll-e a ló a lábain. Ez -okból kissé oldalt lökdöstetik, a mi a kunnak némi gyönyörűséget -hoz, mert közben az alkutárgy, beleunva a szemlébe, le akarja -taposni Kabókot.</p> -<p>– Hej, de ugrálsz – feddi ez – talán az ördög bujt beléd?</p> -<p>S most már a lábak szemléje kezdődik. A lábaké. Ez a fődolog. -Végig kell menni minden izmon, hogy nincs-e megcsomósodva, nem -mutatkozik-e valahol pókosság s hogy nem stráfol-e az állat. -Továbbá jönnek a paták, a patkót soha nem látott szűz csontdarabok. -Végül pedig meg kell rántani jól a ló farkát, hogy nem-e hamis -szőrből van ragasztva, mert ez aztán valósággal tanyacsufság -lenne.</p> -<p>Készen lévén mindezzel, Kabók néhány lépést hátrált, az állát a -tenyerébe fogja s pár pillanatig szótalan komolysággal szemléli a -lovat.</p> -<p>Amazok várakozva tekintenek reá.</p> -<p>– Hát ezt vinnék el a katonák? – kérdezi végre a nagy hallgatás -után.</p> -<p>A kunban már forr a méreg, de türtőzteti magát.</p> -<p>– Mondtam már, hogy akkor, ha hibája nem volna, – szólt -összehuzott szemöldökjei alól tekintve a kritizáló férfiura. -<span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span></p> -<p>– Értöm, értöm – feleli Kabók, ki titokban bizalmas pillantást -vált Mihálylyal. A pillantás azt jelenti, hogy ez az a bizonyos ló, -a mit meg kell venni, ellenben Kabók szavai egészen mások.</p> -<p>– Értöm én azt – folytatja a beszédet a kunhoz – a mit kend -mond. De ha ennek a lónak hibája nem volna, éppen nem vihetnék el a -katonák.</p> -<p>– Már miért? – kötekedik a kun ember.</p> -<p>– Azért – förmed rá Kabók – mert akkor nem maradna meg belőle -semmi. Csupa hiba az egész ló.</p> -<p>Mihály is ezen a nézeten van s szó nélkül fordul meg, hogy -távozik. De elmenőben mégis kérdést intéz a gazdához:</p> -<p>– Aztán hogy adná?</p> -<p>– Hetvenöt forint.</p> -<p>Az alkudók szemei összevillannak s most már rövid kérdés az -egész. A mely lovat hetvenötre tartanak, azt odaadják hatvanért s -ennélfogva igérnek érte negyvenötöt. Ez igen szimmetrikus számítás. -Az egyik följebb megy az alku folyamán öttel, a másik lejebb öttel. -Aztán ujra haladnak ugyanennyivel. Végül következik az «Isten -neki», a hatvan forint, a midőn Mihály nagy parolát csap a kun -tenyerébe. A vásár elkészült, a passzust átírják s miután Mihály -<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> odakötötte volna a maga kocsijához a -lovat, a duttyánba mennek.</p> -<p>A duttyán a lóvásárok hotelje s valamely igen foltozott vászon -sátorból áll. Abban bort mérnek, sört is és ott sütik serpenyőben a -hires czigánypecsenyét, a mely jobban csalogat az illatával, mint a -kiakasztott korcsmaczégér. A ki reggeltől délidőtájig dángováz, -ténfereg, lökdösődik a lovak között, ha egy szép karéj fehér -kenyéren egy ilyen barna piros pecsenyedarabhoz juthat, megesküszik -reá, hogy ez a legjobb ebéd a világon. Van is ebben valami, habár -az evéséhez némi tudomány szükségeltetik. Nem tányéron szolgálják -azt föl, hanem azon a puha kenyéren, a mely vele jár és azt a -halforma bicskával azon is kell szeletelni igen vigyázva, hogy -valamiképp hamarabb meg ne egye az ember a tányért, mint a -hust.</p> -<p>Ezen a helyen kedvre derülnek Mihályék s bort isznak a jó vásár -emlékére. De még a kulacsot is megtöltik a midőn hazafelé indulnak. -Kabók gyalogosan ballagott át a szegedi földről s most Mihály -kocsiján megy haza. A ló, az uj ló igen jól lépdel s a mi fődolog, -passzol a másikhoz. Egyre több jó tulajdonságot födöznek föl benne -s Mihály, zsebében negyven forint nyereséggel, igen meg van -elégedve. Egyben Kabók eszét, okosságát, alkuvó <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> képességét -csodálja s mert hogy a mai nap nyeresége a Kabók révén került -hozzá, fölötte gyakran kinálja a kulacscsal. Meg is van ütődve -egészen, mikor egy keresztutnál az mondja Kabók:</p> -<p>– Álljon kend mög.</p> -<p>– Minek? – kérdezi Mihály.</p> -<p>– Hát mert én majd erre tartok, hazafelé – feleli Kabók.</p> -<p>A háladatos Mihály azonban erősködik:</p> -<p>– Ugyan minek járna kend gyalog? Elviszöm én hazáig.</p> -<p>– Nem köll. Kár vóna annyira meghajkurászni a lovakat. Nagy -kerülő nagyon – véli Kabók.</p> -<p>– Hiszen ott az ut a kend földjin – vitatja Mihály, a ki minden -áron szolgálatot akar tenni.</p> -<p>Kabók mosolyog ravaszul:</p> -<p>– Arra ne járjon kend – mondja – mert a mi törött cserép csak a -tanyába kerül, mind az utra van hányva. Belehág a ló.</p> -<p>Mihály e szavakat hallva, Kabókra mered a szemeivel. Tudja most -már, hol sántult meg a másik lova, meg is szidná érte Kabókot, de -hiszen éppen Kabók az, a ki neki ezzel a bajjal nyereséget hozott. -Nem szól hát a dologról semmit, csak annyit kérdez: <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span></p> -<p>– Hát miért nem zárja kend el inkább az utat?</p> -<p>Kabók ismét mosolyog. Harcsa bajusza mozog a nevetéstől, apró -szemeit pedig összehuzza.</p> -<p>– Ha bezárom az utat – mondja, engöm szid az egész környék. Hát -nem zárom be. Nem fábul csinálok korlátot, hanem cserépbül. A ki -egyszer arra járt, többet nem kivánkozik.</p> -<p>– No nem – mondja gondolkozva Mihály. Kezelnek. Kabók beballag a -dülőbe, Mihály pedig koczog hazafelé. Eszmélkedik az ülésben, az -esze a Kabók ravaszságain jár s szeretne ő maga is ilyen okos ember -lenni.</p> -<p>– Fiskális esze van ennek az embörnek… fiskális esze… – mormogja -s kiszopja a kulacsból még azt a kicsi lelket, a mi benne -maradt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span></p> -<h2>Csata a katonával.</h2> -<p>János a tanyáról többféle alapon jött be ezuttal a városba. Első -sorban a piaczi árak érdekelték s azonfölül néhány apró tárgyat is -kellett venni. Ugyanis kell egy karika a malacz orrára, egy karika -az inga-óra lánczára, a mit mindig ellopkodnak a gyerekek, végül -pedig adót is kellene fizetni.</p> -<p>János ez utóbbi mesterséget végzi el először s megszaporodva jön -ki az adóhivatalból. János odakint azt határozta, hogy tíz forintot -fog fizetni, de csak ötöt fizetett s így financziálisan -szaporodott. Ez mindig vidám állapot. Most már lehet karikákat -keresni. Talált is kettőt, nagyon szépet. Egyik jó volt az órára, a -másikat pedig nagyolta kissé a malacz orrára, de hát üsse kő, majd -hozzánövekszik. Az orr növendő. Ezzel most már egészen készen van s -lehetne is menni kifelé, a midőn eszébe ötlik, hogy vesz egy olcsó -jegyzőkönyvet a fiunak. Inkább abba irkáljon, mint a ház falára. -<span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span></p> -<p>Ez természetes. János valami játéküzletbe megy, végignézi a -kirakott tárgyakat s néhány fillérért vesz egy kis noteszt. Szép -azért az nagyon, olyan aranyos a háta, akár a biblia.</p> -<p>– No majd möglátom, mit ír bele a gyerök, – szól biztató -mosolylyal János a boltoshoz. – Maga lösz a felelős azért, a mit a -gyerök ebbe a könyvbe szerkeszt.</p> -<p>Így elválnak.</p> -<p>A mint azonban János az aprópénzt tartalmazó tárczát a belső -zsebbe akarná tenni, a tárcza leesik a földre, mert nem olyan -könnyü a subában való mozgás, mint a hogy azt az ember -gondolná.</p> -<p>János lehajol érte s a mikor fölvenné, egy kis szines alakon -akad meg a szeme. Ez egy játékkatona, a mely fakarjával szalutál, s -kabátja kékre, lábai vörösre vannak festve. A szerencsétlen kis -katona feküdt a földön, mert csákójával odaszorult az árusító -asztal lábához, de még így fekve is következetesen tisztelgett. -Természetesen János a hogy megpillantja, villámgyorsan az eszébe -ötlik, hogy a kis könyv mellett ez a katonababa is igen jó lesz a -gyereknek.</p> -<p>Hamar kikapja hát fekvő helyzetéből s hozzámarkolva a tárczához, -mindakettőt az öklébe fogja. Fölegyenesedik s az öklét bedugja a -belső <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> zsebbe. Ott kinyitja, a katona és a -tárcza bentmaradnak, kezét pedig nyitott állapotban huzza vissza. -No ez rendben van. Most már végleg elköszön a boltostól s az utczán -kedvvel rázza bele magát a subába.</p> -<p>Most addig be nem nyul a zsebbe, a míg a tanyára nem ér.</p> -<p>Nincs otthon senki, mivel hogy a gyerek iskolában van, az -asszony pedig odajár a szomszéd tanyán, a hol valami torban -segédkezik.</p> -<p>Így hát a lovakat kifogja s előkeresve az eresz alól a kulcsot, -bemegy a házba. Jó meleg van bent. János topog egy kicsit a -szobában s jár-kel. Majd pedig gondolkozik, vajjon utána menjen-e -az asszonynak, vagy reátegye az órára a karikát.</p> -<p>Eközben eszébe jut a notesz meg a katona. Gyertek elő. Zsebbe -nyul s kiveszi mindakettőt. Az asztalra teszi s az ablakhoz megy, -kitekint a néma tájra, az utra, hogy jön-e a gyerek. No, nem jön -még.</p> -<p>Visszafordul s ekkor a hogy tekintete az asztalra esik, -megdöbbenve lép hátra.</p> -<p>A notesz fekszik az asztalon, de a katona, melyet mellé -fektetett, nem fekszik, hanem áll és fölemelve tartja a kezét.</p> -<p>– Nini – mondja János.</p> -<p>Odamegy hozzá s lefekteti. <span class="pagenum"><a name= -"Page_48" id="Page_48">-48-</a></span></p> -<p>De midőn elvonja kezét, ujra fölugrik a katona, előbb hajlong -jobbra-balra, mintha igen mérges lenne, azután megáll keményen, -éppen neki szemközt fordulva és a kezét le nem eresztené ez -világért.</p> -<p>– No – szól ujra János és komolyan szemügyre veszi a kék-vörös -emberkét.</p> -<p>Fa ez, fa. Legalább annak mutatkozik. S miként van az, hogy -mégis mozog?</p> -<p>Leteszi most már keményen az asztalra s meg is nyomja, hogy jól -fekve maradjon. Úgy is van. Erős keze alatt megfekszi az asztalt a -katona és semmi mozgása nem érzik.</p> -<p>Ámde kezét hirtelen elvonva onnan, ujra csak fölpattan, hajlong, -megint előtte áll meg s két festett szemével reá tekint.</p> -<p>– Üssön mög a part! – kiáltja János és mérgesen csapja le -ujra.</p> -<p>Ezuttal politikával él. Nem kapja föl hirtelen a kezét, hanem -lassan fogja elhuzni. Meg is próbálja, de ime mi történik megint. A -hogy szelid vigyázattal emeli föl az ujjait, akként kél utána -lassan a katona, mignem ismét teljesen egyenesen áll és karját -Jánosra emeli.</p> -<p>– Éngöm ne fenyögess – mondja János s elmegy az asztaltól -egészen a sarokig.</p> -<p>Onnan gyanusan nézi. Csönd van kint, bent. Kissé alkonyodik s a -pusztára leszáll a téli <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> napáldozat ólmos fátyola. Semmi zaj sem -hallható, a boglya-kemenczében összeomlik néha a zsarátnok s koppan -a tapasztott falon. A notesz az asztalon fekszik, János a -kemencze-padkára ül, a katona áll az asztalon s mereven nézi -Jánost.</p> -<p>Meg sem mozdul.</p> -<p>János erős pillantásai egyre gyengébbek, végül lesüti szemeit a -katona tekintete előtt.</p> -<p>– Én nem loptalak el – védekezik halkan – feküdtél a földön. -Akkor minek feküdtél… Mert le voltál szorulva. Köszönd, hogy -fölemeltelek! Ez nem lopás. Más is elvitt volna, hallod-e? Engöm ne -verj mög szömmel, mert leütlek az asztalrul. Leütlek!</p> -<p>Erőt gyüjt és fenyegetve közeledik hozzá. János már-már leüti, -mikor uj gondolata támad. Az asztalon a kancsó, körülötte vizes az -uj deszka. Hirtelen elkapja a katonát és fejjel belenyomja a -vízbe.</p> -<p>– Ne kutya! – hörgi s homlokán verejtékcsöppek ütnek ki.</p> -<p>Mikor elveszi róla a kezét, fölkiált.</p> -<p>A katona nem kelt föl, ott maradt fekve a vízben.</p> -<p>János vigadozva nézi.</p> -<p>– No most ott vagy… Most mozogj, kutyafülü! <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span></p> -<p>Mozog is. Ijedve veszi ezt észre a küzdő felek nagyobbika. A víz -nem birta teljesen leragasztani a zöld festékhez a kékfestékes -katonát, egyszerre mozogni kezd s hopp! megint egyenesen áll már, -de előbb előre-hátra hajladozik fölemelt karjával.</p> -<p>Hát ha ez nem czélzatos fenyegetés, akkor egyáltalán nincs -fenyegetés a világon.</p> -<p>János meghőköl, derekát az ágyhoz üti s fölsziszszen. Dühös -lesz.</p> -<p>– Minek is hoztalak ide! – kiáltja. – Engöm ne bánts mög. Ne -ronts mög. Összetörlek!</p> -<p>Előkapja a botot a sarokból s tisztes távolban maradva, le -akarja azzal nyomni a katonát. Nem megy. Kitér a bot elől s minél -jobban hozzá sujt, annál hevesebben fenyegetőzik.</p> -<p>János homlokán ismét ott van már a hideg veríték. Mit tegyen, -mit tegyen?</p> -<p>Eh, egyszer hal meg az ember. Hirtelen el-elsiklik az asztal -mellett, hogy az ablakhoz jusson. Ezt reszkető kézzel kinyitja. -Akkor visszafordul bátran, nagy kezével megmarkolja a kis embert, -hogy egészen elvesz az öklében.</p> -<p>– Gáspár… Menyhárt… Boldizsár… – mondja, s kilöki a katonát az -ablakon.</p> -<p>Repül, repül egy darabon, azután a fagyos göröngyök közé bukik s -hentereg ide-oda. <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span></p> -<p>János utána néz.</p> -<p>– Huh! – csattan föl egyszer.</p> -<p>Már megint áll a katona egy hókupacz tetején, hajlong, integet, -emeli a kezét és erős szemrehányás van a tekintetében.</p> -<p>– Loptál, loptál, loptál…</p> -<p>János hallani véli a szavakat és szivét névtelen ijedtség -szorítja össze.</p> -<p>És rontások rontása, hogy épp most jön haza a gyerek az -iskolából. Látszik az uton. Közeledik, ő meg kiáltani akar reá.</p> -<p>– Kerüld el, kerüld el!</p> -<p>De nem bir. Rémülten, elzsibbadva látja az ablaknál, hogy a fiu -észrevette a katonát, fölemeli s diadallal hozza befelé.</p> -<p>Már az ajtónál kiáltoz:</p> -<p>– Nézze kend apám, nézze…</p> -<p>Az apja felhördül s kezét tiltakozva tartja maga elé.</p> -<p>– Be ne hozd! Ide ne hozd! Most vívtam vele éppen…</p> -<p>A fiu nem érti. A kis ember szemei szeretettel nézik a még -kisebb embert s kaczagva kiált:</p> -<p>– Nézze kend, ólom van az aljában. Ha léfektetöm, fölugrik. -Nézze kend mán!</p> -<p>Jánosról lefoszlik most a zsibbadtság, rémület s benső indulatai -elcsöndesülnek. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<p>– Oh! – sóhajtja megkönnyebbülten – ólom van benne.</p> -<p>Aztán röstelkedve mozog, okát adandó az eddigi -violencziának.</p> -<p>– Azt hittem: lélök.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span></p> -<h2>Thurzó útja.</h2> -<p>Ha a bognárnak odaadnak egy csomó fát, hogy azt szerkeszsze -össze kocsinak, nem bizonyos, hogy a bognár ezt el is készíti. -(Amúgy is igen kitanulhatlan a bognár mesterség.) Hanem a kis -gyerekről, már mikor megszületett, bizonyos, hogy meg fog halni -valamikor. Az élet készíti ki erre a fiut, az élet, a mely előbb -erős embert szerkeszt belőle, azután pedig őrölni kezdi, elszívja a -vérét, összetöri a csontjait, végül megöli. Ilyformán, bár semmi -sem bizonyos, az bizonyos mégis, hogy valamennyien meghalunk, -legalább eddig mind meghalt, a ki született, az öreg Lévai Mihályt -kivéve, a ki még százöt éves korában sem halt meg, hanem -agyonütötték.</p> -<p>Ő lett volna az egyetlen kivétel a szabály alól, de nem -lehetett, el kellett menni neki is a nyugalomnak csöndes éjjelébe, -közanyánk ölébe. Mindegy. Nem baj ez. Helyet kell csinálni -<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> a fiataloknak s ennélfogva az nem is -olyan különös, mint a milyennek látszik, ha valaki meghal. Elmulik -s emlékezet marad utána, a melynél fogva még sokáig emlegetik, -minél czifrább életü volt, annál tovább. Ha valami igen csendes, -nyugalmas, munkás életet élt, a családján kivül alig emlékszik -valaki utána, más esetben pedig gyakran emlegetik, mondván, ha -elhaladnak kocsival valamely kopár dombaljban:</p> -<p>– Itt verekedett Vak Istók egymaga három zsandárral.</p> -<p>De hiszen az ilyenkor már teljesen mindegy, hárommal -verekedett-e vagy öttel. Most ugyan nem verekedne meg egygyel -sem.</p> -<p>Ezt gondolni néha szomoru. Hogy az a nagy erős ember fekszik -mozdulatlan, pedig mennyi sok szép dohány termett tavaly is, a -mivel csempészkedni lehetne.</p> -<p>Ez, a kiről most itt szó van, nem az ilyen fajta emlékezetü -emberek közül való. Nagyon csendes viselkedésü volt világéletében -az öreg, most se külömb, hogy meghalt. Úgy volt, hogy egyszer csak -lehunyta szemeit. Betegnek nem volt valami nagy beteg, csak a hátát -fájlalta néha s azt mondta, reggelenkint annyira fázik, hogy a -szive is reszket. De nem volt ez mindig így. Gyakran hetekig is -elmaradt a baj, a <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span> míg aztán ujra előjött. Ilyenkor -kedvetlenül panaszolta:</p> -<p>– Nem tudom, mi bajom van mán mögén.</p> -<p>– Miért? – kérdezte a felesége.</p> -<p>– Nem köll a dohány.</p> -<p>No már ez komoly baj s ha valaki így van pipás ember létére, jól -teszi, ha intézkedik az elmulás iránt. Mert hogyha valakinek -sajogtatja a hátát az a bizonyos valami, meg hogy a fázástól -reszket a szive gyökere is, az mind semmi ahhoz képest, mikor -elhagyatottan hever az ablakpárkányban a pipa, a dohányzacskó, meg -az ágy derekaljában a szépen kisimított, féltve őrzött barna-sárga -dohánylevelek. Az már nehéz dolog. Mert ha a pipa nem kell, nem -kell a reggeli korty pálinka sem, a bor sem, étel dolgában pedig ha -minden tudományát összeszedi is az asszony, nem tud olyant főzni, a -mi kináltassa magát a tálban.</p> -<p>Ez volt Thurzó Pál halálos betegségének is az előjele, hogy nem -kellett a dohány. Thurzó Pál nem volt valami nagy úr, hanem -szegényes pusztai ember, éppen csak akkora földdel, a mekkorára -tanyát lehet építeni. A neve, ez a hires magyar név, ezért -csodálatosnak tetszhetik, pedig nincs benne semmi feltünő. Vannak -itt Bercsényiek, Thurzók, Béltekyek, Thököliek, Rákócziak, -Szécsenyiek, Bánhidyak. <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span> Egyik ilyen foglalkozásban van, másik -másban, de mindannyi magyar ember.</p> -<p>Egyébként a név nem határoz, mert azért csak meghal az ember. -Így járt Thurzó Pál is. Este még beszélgetett a családjával, -mielőtt lefeküdt volna, mert a tél nagyon arra való idő. Korán -szokás feküdni, hogy ne fogyjon a világ, a gyerek is nagyhamar -kiment az istállóba és valamennyien lenyugodtak. Thurzó Pál ezen -éjszaka meghalt szó nélkül és még azt sem mondta, hogy -befellegzett. Csak reggel vették észre, mikor költik, de hiába -költik, mert nem hallja.</p> -<p>Az asszony sirva fakad, utána a leánya. Thurzó fekszik az ágyban -mozdulatlan. Bejön a gyerek, kérdi, mi baj. Mondják neki:</p> -<p>– Möghalt az apád.</p> -<p>A legény meredten bámult az ágyra és nézi az apját. Mikor az -anya a siralom énekeibe kezd, hogy jaj mi lesz velünk most már, nem -állja tovább, szótlan kifordul a házból, az udvar havában elmegy a -tanyakerítésig, a sövény fagyos ágaiba fogódzik és kitekint a -tájra.</p> -<p>Végig fehér minden. Az ut, a fák, a mezők, melyből néhol -elszáradt bozótok teteje tünik elő. A csönd végtelen. Az uton nem -jár senki, a kutyák nem ugatnak, mert nincs mire, az egyedüli mozgó -lény a varju, a mely csapatostul <span class="pagenum"><a name= -"Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> ténfereg a havak tetején. Az -ég alján nagy szürkeségek, a melyben elvesz a tanyavilág és ebből a -szürkéből ha szél támad, apró fekete tömegek gurulnak elő, -elszáradt ballangó-gyökerek gömbjei, a mik végig zörögnek a határ -egyik végétől a másikig. Ők az egyetlen utasok, mert ilyenkor senki -sem jár kint, csak a kinek okvetlenül menni kell. Nemcsak a föld, a -fák, a virágok alszanak, de az emberek is vegetálnak. A pusztalakó, -hogy a világítást ne fogyaszsza, későn kel, korán fekszik, az ebéd -pedig eltünt, nincs más, csak reggeli meg a vacsora, mert a -föntlétel ideje oly kevés, hogy abba egy harmadik étkezést -beleszurni lehetetlen. Ólmos föllegek idején, mikor egészen -elsötétül a táj s a dél világossága sem több, mint a nyári -alkonyaté, nyolczkor kelnek, ötkor feküsznek az emberek. Ha azután -még nagy is a hó, a határ egyetlen börtön, mert csak gyalogos ember -járhat, de az sem birja ki messzire.</p> -<p>A betegség és a halál mindenütt szomoru, de legszomorubb ezeken -a helyeken, ha téli világ van. Külön-külön börtön valamennyi ház. -Orvos?… nem, ilyenkor maguktól halnak meg az emberek. Negyedéve -télen, mikor óriás tömegben esett le a hó az égből, történt, hogy a -halottat sem lehetett elvinni több napig a <span class= -"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> messzi -sirjához. Addig a hideg konzerválta, mert hóravatalra tették az -udvaron, a hol csonttá fagyott.</p> -<p>… Belülről egyre hangosabb a sirás, a siralom jajgató éneke -sikoltásokra válik. A legény visszamegy, leakasztja a subát.</p> -<p>– Hova mégy?</p> -<p>– Majd hirt adok.</p> -<p>Nagy bottal a kezében utnak indul a tanyák felé s beszól -egyenkint:</p> -<p>– Jó napot.</p> -<p>– Jó napot. Mi járatban vagy?</p> -<p>– Nem ögyébben, mint hogy möghalt az apám.</p> -<p>Mire a táj tulsó oldaláról a tanyához visszakerül, itt is, amott -is, a fehér havon mozgó alakok látszanak. A hallottlátogatók ezek, -a kik e foglalkozást semmiért el nem hagynák. Jönnek subában, az -asszonyok hosszu, rókaprémes köpönyegben. Míg jönnek, beszédet -tartanak az az elhunyt fölött. Az emberek gondolkoznak. Ha most -Thurzóné a földet eladná, meg lehetne venni. Számolgatják magukban, -ki lenne rá vevő, hánynyal kellene megküzdeni. Mert ez küzdelem, a -földszerzés harcza, a mely csodás erővel él bennük. A föld a vagyon -alapja s a pénz sehol sincs oly jó helyen, mint a földben. Ki -liczitálna rá? Savanya Pál, Kabók <span class="pagenum"><a name= -"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> Gergő, Gél Mátyás… Gél -Mátyás, Gél Mátyás – van is ennek pénze…</p> -<p>A tanyában ekkorra nagy a csöndesség. Mint minden elmulik, a -sirás ideje is elmult. Csak a szemek könyesek és a fekete hangulat -terjed. A kutya sem ugat. Mondják, hogy a kutya néha lelket lát s -ez attól van, bár mások ismét az ellenkezőt tartják, hogy midőn az -eb lelket lát, emberi hangot hallat, oly névtelen üvöltést, mint -például az, a ki megy a Tisza közepén s hirtelen kilövik a -csolnakából. Bár ez irányban mi bizonyosat sem lehet tudni.</p> -<p>A tehén is kilépett az istállóból s megállt a befagyott vályu -előtt. Savanya Pál, ki földvételi számadásaiban elmerülve -lépegetett idáig, odament s huzott neki vizet. Az állat mohón -kapott utána s mig ivott, nézte Savanyát nagy fekete szemeivel, -hogy vajjon még egy vödörrel huz-e.</p> -<p>– Huzhatok – mormogta Savanya Pál – ámbátor nem jó ennyi vizet -inni hidegön.</p> -<p>Azután mikor visszaereszté a vödröt, megvakarta az állat -fületövét, a mi tehénnek legkellemesebb állapot, mivel oda sem a -farkával, sem a lábával el nem tud érni. E közben ér be Gél Mátyás -a kapun, mivel hogy ő lassabban jár, mert kortyantgatni szokott az -uton, pálinkával tartván magában az egyenességet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p> -<p>– Nézd el nézd – beszél magának italos emberek szokása szerint – -ez mán egész átvötte a gazdálkodást. Pedig úgy is ráliczitálok.</p> -<p>Majd odakiált Savanyának:</p> -<p>– Hát kend?</p> -<p>– Ehun e! – felel Savanya.</p> -<p>– Ajnározza kend a tehenet?</p> -<p>– Az. Mögsajnáltam szögént.</p> -<p>Odabent pedig már asszonyok vannak, szomoruan lépve a házba. Már -maga a bemenetel is… Az ilyen fekete nap az egyetlen aktus, a midőn -nem lehet köszönteni. Se áldásbékességet, se jónapot kivánni nem -lehet és ez valami nyomasztó, nehéz dolog nagyon, szótalan lépni át -a küszöböt. Thurzó már meg van mosdatva és fekszik a padon. Fejénél -gyertya van, az asztalon is, mert a kis ablakokon még nem jön annyi -világosság, a mennyi kellene. A két gyertya fényénél jól látszik a -tetem. Szép ember volt mindig, most is az, dorbézolások soha sem -törték meg, a mi kis vánnyadtság van az arczán, az a betegség -utolsó napjaiból való, mert bármennyire férfi is a férfi, a -halállal való csata hagy némi nyomot rajta. Az asszonyok nézik, két -kézzel fogva kezükben a tiszta fehér zsebkendőt, a mit ily -alkalomra el szokás vinni. Vigasztaló szó az ajkukon nincs, mert -bennük van a magas és benső <span class="pagenum"><a name="Page_61" -id="Page_61">-61-</a></span> filozófiára valló tudás, hogy nehéz -bajoknál a vigasztalás csak a fájdalom öregbítése. Ebből is -látszik, hogy az a csöndes részvét, a melyet mostanában a -gyászleveleken kérni szoktak, nem uj dolog. Sok minden nem uj, a mi -ujnak látszik, például Thurzó Pál, a meghalt egyszerü pusztai ember -épp olyan asztrakánprémes fekete kabátba van öltözve, mint a -milyent most a városi urak hordanak franczia divat gyanánt. Néha e -ruha prémjét megsimítják az asszonyok.</p> -<p>A feleség sóhajtva rendezkedik a szobában, egyre többen jönnek s -a kik az elébb még félve álltak meg a küszöb s a kemencze padkája -között, az utóbb jövők által betolattak a szoba közepére.</p> -<p>– Anyám, melyik ruhát vöszi magára? – kérdezi egyszer a -leány.</p> -<p>– A sütétöt, fiam, – feleli az asszony s ujból rendezkedik, hogy -a szoba a halottlátogatók fogadásához elég ünnepélyes legyen.</p> -<p>– Kiviszöm mán ezt a korsót – szól szomoruan – még ivott belülle -az este a lelköm.</p> -<p>A bentállók nem engedik, hogy kivigye, hanem átveszik tőle s -egymás feje fölött kézről-kézre adják a kis házi köcsögöt. Most az -asszony visszatérne a szoba másik felébe, de a mint a pad mellett -elmegy, a melyen Thurzó <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> Pál fekszik, térdre esik. Fejen csókolja -az embert, kivel huszonöt esztendőt töltött.</p> -<p>– Thurzó, Thurzó – rebegi végtelen szomorusággal – jaj én neköm -most mán végképp.</p> -<p>Fehér kendőikkel az asszonyok szemeiket törlik, mely után, midőn -özvegy Sábné keresztet vetne, mindenki mondja a miatyánkot.</p> -<p>Az udvaron Imre a kocsit készíti elő, mert messzire kell vinni a -halottat. Halottkém, pap, temető, mind igen távol esnek, koporsó -nemkülönben.</p> -<p>– Svábkocsi kéne ide – mondja Savanya Pál.</p> -<p>– Az ám – feleli Gél Mátyás.</p> -<p>Ez úgy értendő, hogy Thurzó Pál magas ember volt, olyan magas, -hogy hosszában fekve rövid neki a magyar parasztkocsi, ellenben jó -volna a torontáli sváboké, a kik praktikusabb népek és hosszabb -kocsikat tartanak.</p> -<p>No de ezen segíteni nem lehet. Mikor a kocsi előáll, fölteszik a -halottat. Thurzó Pál most megy ki utoljára a maga házából a padon. -A kocsin gyékény van, azon derékalj, ezen lepedő, ezen vászonra -csusztatják s beterítik subával. Az asszony, a ki szorgos gonddal -nézi a segítő férfiak tetteit, azt mondja:</p> -<p>– Jaj, ne ezt a subát. <span class="pagenum"><a name="Page_63" -id="Page_63">-63-</a></span></p> -<p>Kihozzák a másikat a tiszta szobából. Ez a suba egészen uj suba, -azon egyenes lelkü emberek szokása szerint való, a kik nincsenek -világi hivalkodásban és nem tetszelegvén, a komoly egyszerüséget -keresik. A kaczagányt kivéve, a mely fekete bárány, fehér irhás bőr -az egész suba és semmi rajta a czifra kivarrásokból, semmi -tulipánt, csak éppen az alján huzódnak vékony zöld bőrszironyok. -Elég Thurzó Pálról annyit mondani, hogy Thurzó Pál ezt a maga -használatára vette ünnepi subának a saját izlése szerint s ezzel -körülbelül meg van magyarázva az egész ember az ő tiszta életével -együtt. Most, halott korában ráborul az ünnepi öltöny, fehér -selymes szálaival letakarja hideg karjait és a suba belső -bőrfonatai, a melyekkel magára szokta hajtani ez állati bőrt az -ember, most gondolkozhatnak, ha tudnak, hogy miért nem veszi kézbe -őket a gazda. Már a gazda nem mozdul, az asszony terigeti rajta, -helyezgeti merev czombjaira a bőrt, valószinüleg azon okból, hogy -ne fázzon.</p> -<p>Imre utolsót csókol az apján, mert Imre otthon marad, mivel -valakinek otthon kell maradni. Ez ismét nagy megrendülés, a mely a -szivekbe vág, mert az utolsó Thurzó, ki lelke szakgatásait reggel -óta türtőztette, most, a mint apját a kocsin elhelyezé, mélyet -bődülve <span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span> végig esik a halotton, erős karjaival -mindenen keresztül által fogja, szorítja, öleli, s mindazon -szeretetét, a mely az ő hideg szokásaiknál fogva a szive fenekén -maradt, most kiönti, a midőn fölkuszik az apja arczához s fejét -annak fejére fekteti.</p> -<p>– Edös tanító apám!</p> -<p>A többiek állnak szótalan, csak egy-kettő ejti ki a legény nevét -félhangon, félve, hogy eszét veszti ott:</p> -<p>– Imre, Imre.</p> -<p>Idő multán Gél Mátyás, mint legközelebbi szomszéd, leakasztja a -lőcsről a gyeplőt. Hozzáértők szokása szerint az ostorhegygyel -szeliden érinti a cselőről álló ló hasa alját, míg a hajszásnak a -fülét. A lovak megindulnak, Gél Mátyás azt mondja:</p> -<p>– Jézus szent nevében.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span></p> -<h2>Bucsu a homokon.</h2> -<p>Sokféle bucsu van a világon, félbucsu, teljes bucsu, meg czifra -bucsuk mindenféle mozsárdurrogással, sok-sok pappal, parádés -körmenettel. Ott a szent Istvánnapi Budán, a szegedi zarándoklat az -alsóvárosi fekete Máriához, hol is enyhülést találnak minden lelki -gyötrelmekben szenvedők és segedelmet az elesettek, ott továbbá a -radnai Mária, hova heteken át gyalogolnak poros országutakon -zsolozsmát éneklő táborok és térden csusznak föl a hegyre, -megalázkodván teljesen s véres térdeiket nyujtván az elérhetetlen -magasba áldozat gyanánt.</p> -<p>A homokon nincs hegy, a min csuszni lehetne, sőt a puszták -fiaiból azok, a kiket katonának idegenbe el nem vittek, még hegyet -sem láttak. A homokon csak homok van, a sárga, meleg, folyó homok, -a mely kalászt termel és szőlőtőkét nevel. A tanyák köröskörül -messze mind homokra vannak építve, homokban állnak a fák, a vetések -s az izzó, meleg levegőben <span class="pagenum"><a name="Page_66" -id="Page_66">-66-</a></span> a homok fölött mutatja csalóka -játékait a puszták ingyen fotografusa, a délibáb. A vetések, -kukoriczák, szőlők között vékony utak kanyarognak, az is csupa -homok, hogy csak lépve megy benne a ló s nehezen huzza a kocsit, -mely keskeny kerekeivel mélyen lesüpped. Utána finom, lengő por -száll föl, a forgó kerék pedig fölkapja magával a homokszemeket, a -melyek úgy peregnek le róla, mintha vízben járna a kocsi. A tájon a -csendek csendje, csak a tengeri száradó levelei susognak és a -szarka olykor cserreg a nyárfa tetején. Oldalt a szőlőket lapos, -széles koronáju gyümölcsfák terítik be. Onnan méhek járnak ki s -dönögve keresik az utszéli virág kelyhét. A tájon messzire ellátni -nem lehet, mert sok a fa, a jegenyenyár, de meg maga az akácz is -csodálatos magasra megnő s olyanok szoros egymás mellett való -létükben: hosszu, egyenes törzsek, mintha az óriások kertjéhez -verték volna le kerítésnek valamennyit.</p> -<p>A csöndes táj közepén, a különféle kanyargó utakon ha odajut az -ember, nagy árnyas térséget talál. Itt széles akáczok ágai érnek -egymáshoz és alattuk a fű küzködik a homokkal, mert a homok és a fű -nem jó barátok. Egészen középütt pedig áll, körülvéve döngő -méhekkel és vadgalambok fészkeivel az ágakon, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> maga -csöndes, mohos mivoltában a kápolna. Megilletőbb helyet nem lehetne -neki találni a környéken, mint éppen itt, a hol vastag, alacsony, -esetlen tornyával megbuvik a zöld levelek között. Mellette füvek -nőnek, nagy magas füvek, akkora utilapuk, hogy ha Japánban terem, -bizonyára elfogadó szobák dísznövényét képezi. Mivel honi, -ennélfogva csak paréj számba megy, de azért itt jó helye van nagyon -és széles zöld lapjaival eltakarja a lehullott vakolat helyét.</p> -<p>A keskeny, ives ablakok szögelletében fecske tanyázik és a gólya -a tetején. A fészke oda van drótozva, hogy vihar le ne tépje. Alant -pedig, a hol a kálvária tizenkét stáczióját apró, kőből rakott -oszlopok jelzik, zöld gyikok futkosnak ki a haraszt alól.</p> -<p>Az év legnagyobb részében a pusztai kápolna körül ezek az eleven -lények: a gólya, a fecske, a gyikok s a vadgalambok, bár ez -utóbbiak csak átutazóban látogatnak ide. A csend lakja a fák alját, -kivéve, hogy naponkint elsétál oda a harmadik dülőből a tanító s -meghuzza a harangot. Ugy van megszerkesztve az épület régiek -tudományával, hogy a torony alját tornáczos hely képezi s csak azon -belül következik az ajtó, akár a Rue Rivoli hosszu házsorainál. És -a nehéz, várforma toronytól leszolgál ide <span class= -"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> a kötél a -bolthajtásba furt lyukon s csüng ott. A tanító pedig elmegy naponta -hozzá, megfogja s huzza kivülről a bezárt kápolna harangját. A -harangszó ítt nem az, a mi máshol. Nem veri vissza a szikla, mint a -hegyekben s nem zsong, számtalanszor ütődvén a háztetőkbe, mint -városokon. Hangja itt szeliden terjed szét és ringatózik a -kalászok, kukoriczák fölött. Tiszta és nyugalmas, mint a táj, a -melyet a rónák szabad derüje fekszik végig.</p> -<p>Évente egyszer-kétszer a harangszó is más, a mikor valakiben a -fehér, alacsony házak lakói közül fölébred a vágy prédikáczió és -szent-mise után. Ilyenkor barátért küldenek kocsit be a messze -városba. A tanyákon végig megy a hír, szállva háztól házhoz: -(igazabban mondva a béresgyerek viszi) – Holnap mise lesz.</p> -<p>Akkor összegyülnek a közellakók és egy negyedévre ki van véve a -köteles rész az áhitatból. A fák alatt öreges emberek mozognak, -valamint sötét ruháju időses asszonyok s elhallgatják a misét, a -mit a termetes barát mond. Vége lévén az ájtatosságnak, haza mennek -s most már meg van nyugodva mindenki. Mert ime, kevés időt, alig -két hónapot kell várni ez aktus után, a midőn elkövetkezik a bucsu -a kápolnánál, a bucsu, a mely csodálatos elevenséget támaszt a -tanyák emberei között. <span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span></p> -<p>A vén, vasvirágokkal kivert ajtók megnyilnak ekkor az ódon -épületen s hűs belsejében rendezkedés tartatik ahhoz értők által. -Uj gyertyák kerülnek a tartókra s a lobogókat helyes állásba -hozzák. A kálvária oszlopai meszelésben részesülnek és -kántorkönyvében lapoz a tanító úr, próbaképp énekelvén némely -részeket a vallás költeményeiből, a melyek rendszerint mód fölött -szabályellenes összeállításu versek, de hiszen talán éppen ezért -mondhatók annyi sok közvetetlenséggel.</p> -<p>Odább pedig, a fákon tul, a tiszta füves térségen, a melynek -bekerítettsége mutatja, hogy csikólegelőül szolgál, czöveket vernek -a földbe. Ezekre gyalulatlan deszkalapok kerülnek; a hova egy -deszka, az pad, a hova két deszka, az asztal. Ilyen készitmény sok -kell oda, mivel sok lesz a vendég.</p> -<p>– Fölkarolják az embört – mondja a korcsmáros.</p> -<p>Föl is. Épkézláb ember nem marad el arról a területről, a meddig -elhat a harang szava, de azon tulról is jön nagy tömegekben a -közönség. Ki így, ki úgy. Egyik gyalogosan, másik kocsin, de -mindannyi ünnepi ruhában, a mi föltétlen nagy testi melegséget -jelent, mert föl kell ölteni a magas mellényt, meg a kabátot, a -mely leginkább úgy szép, ha szücs is, szabó is <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> dolgozott -rajta, vagyis ha asztrakán prémből készíttetik a gallérja. A -leányok pedig már előttevaló szombaton nagy vasalásban vannak. A -viganók legjava kerül elő, azután az uj harisnyák, az uj czipellők, -bár az utóbbit nem huzzák fel az uton. A mint megindulnak, a czipőt -s a harisnyát kézben viszik és csak úgy lépegetik a homokot. Az ok -részint a takarékosságban, részint abban keresendő, hogy a homok, -akár a víz, befolyna a félczipőbe, de meg a hosszu ut megviselné a -pillangós eberlasztingot. Különösen ha fehér. A fehér legszebb, s -ez okból kiméltetik. A gyülekezés aztán az iskola kutjánál van, a -hol a puszták leányai megmossák lábaikat s felöltöznek harisnyába -és czipellőbe, vigyázattal menve most már végig azt a kicsi utat, a -mi még onnan a kápolnáig vezet.</p> -<p>Ekkorra már a kápolna környéke valóságos tábor. A sátrak sem -hiányzanak. A város kocsizó árusai a bucsut is csak olyan -sokadalomnak veszik, mint az országos vásárt, s nagy pontossággal -jelennek meg. Ott a mézeskalácsos a pompás szép sziveivel, a -melyekben még tükör is van, s ez alatt kék és sárga rózsák között -szerelmes vers; minél nagyobb a szív, annál szerelmesebb. Ott az -olvasóárus, a kalendáriumos s az a kereskedelmi szak, a melyet -<span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> földönárulók néven neveznek. Kinálják az -árut, a vásznat, a valóságos finom kendőt, a garasos bicskát, -furulyát, pipaszárat, szivarszivó szopókát ékesen és mindeniké -szebb, mint a másiké és e közben a kalendáriumos énekel valami -ponyvafüzetből a vásárhelyi fiuról, a ki megölte apját, anyját s -tulajdon öt testvéreit.</p> -<p>Ezt egy csoport hallgatja, a legények pedig alkudoznak erre-arra -a sátrak előtt. Ezen a kis vásáron túl kocsik állanak, sok-sok -könnyű pusztai kocsi, az ünneplő kassal, a lovakon az uj hám és a -sörényük befonva, mert ide mindennek tisztán és fényesen kell -jönni.</p> -<p>A kápolna misztikus sötétjében pedig gyertyák égnek az oltár -előtt és boltivei zúgnak, zúgnak hálaadó és esdeklő énekek zajától. -A ki oda reggel bement, csak majd délfelé jöhet ki, úgy el van -állva a bejárás. De még a tornácz is, sőt a tornáczon túl egészen -az utig, a hol a megfeszített kőkeresztje áll, énekel térden a -puszták népe, fejét lehajtván bűnbánattal. A ki megérkezik, szét se -tekint, csak idejön legelsőbb, megcsókolja a feszületet s térdre -borul. Az ének száll a fák fölé a napos, tiszta levegőben s olykor -csendítenek a kötéllel. A vásár lármája nem hallatszik el az -imádkozókig, világ itt nincs, csak az Isten világa. Módos gazduram -mellett a szegény béres, a ki egyetlen ékességét, <span class= -"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> tavaly -vett czifra szűrét hozta el, hogy ez által fejezze ki tiszteletét -az égbeliek iránt. Bezzeg nem féltik itt a fehér czipellőt, -gondosan vasalt viganót a leányok, meg uj galambszín ruháját a -legény. A homokban vannak mindannyian, a porban, a melyből -véteténk.</p> -<p>A nap halad fölfelé s egyre jobban tűz a mezőkre. Most a fák -lehajló ágai alól kitekintve, messze a kukoriczák sárga hegyei -fölött, mozgó pirosságok látszanak a távolban. Ott kereszt jön, egy -másik, a polgáriasult világtól még messzebb fekvő pusztaság -kápolnájának a keresztje a Mária szobrával és piros selyem egyházi -lobogókkal, a melyeket bizon nem a püspökök vásároltak a kápolna -részére, hanem egyiket a számadó juhász, másikat özvegy Biczók -Istvánné, a korcsmáltató, valamint Mária szobrát a gulyások -faragták ki, be is festették, míg arany koronát a leányok vevének -sugárküllős szent fejére. Igy jönnek a pusztákon által, a homok -napfényes utjain a kereszt, a lobogók, a Mária, hogy üdvözölnék -bucsuja napján emez kápolna keresztjét, lobogóit, a faragott -Máriáját. A vándorló vallás poézisének csodálatos meleg képe ez -utazó kereszt, alatta a födetlen fejekkel, miken a napfény s a por -macskaezüstje csillog, a vén emberekkel, a kik szilárdan lépegetik -vastag csizmáikkal a süppedő utat, mely szétfoly <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> lépteik -alatt, a leányokkal a fehér ruhában, a tanyai kertek egyszerű -virágaiból font koszorúkkal, az asszonyokkal, a gyerekekkel és -Istenes Turzó Mihálylyal, a ki szemét lehunyva énekel egy könyvből, -a melybe bele sem néz és éneklik utána mindenek:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hófehér Mária,<br /></span> -<span class="i0">Egek királynéja<br /></span> <span class= -"i4">Könyörögj érettünk!<br /></span></div> -</div> -<p>És mennek, mennek, míg megérkeznek a fák alá, a hol meghajolnak -ünnepiesen a lobogók – két puszta néptömege együvé olvad.</p> -<p>Ez mind a kápolna elején van és még eddig szó nem történt arról, -hogy mi van a hátulján, Nem ám, mert vadászom a hatást s ide hagyom -legutoljára a kápolna mögötti dolgokat, a mi már nem is közönséges -poézis, de bibliai állapot. Ott is fák vannak, árnyas akáczok, a -puszták e honosított indigénája, a mely e homokot oly kedvvel -lakja, mintha odahaza volna Köves-Arábia kiszáradt földjén. A fák -alatt kevéske gyep, azután szabályos távolokban a tizenkét -kálvária-kőből egy-egy. Erre a térre nem téved a hanczurozó kis -lányokból egy is, sem a borozó legényekből, sem pedig más olyan -emberből, a kinek ott dolga nincs. Mert ott az Isten lakik, -leszállván az égből s hallgatja bűnös <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> gyermekei -vallomását e csendben, hova csak az ének zúgása szűrődik ki a -kápolna drótos ablakain át. És ott ülnek a barátok, három, négy, öt -barát, a fekete csuhákban, nagy czipőkben, fehér kötelekkel -derekukon ülnek, ki széken, ki kis padon, ki éppen a kálváriakő -rovátkos alján és járul elébük föloldozásért a mezőség népe. Ez a -gyónás helye. Nincs márványkő, melynek térdedet nekivesd, nincs -rácsos, titokzattal teljes gyónószék, a melynek három ablakán -tompán hangzik, ki a lelkész szava, itt a homok van, az -istenáldotta, szabad termő homok és a templom a homokból nőtt -akáczok koronája, az akáczoké, a melyeknek ősapjai bizonynyal -látták az egyik vagy a másik reformátor futását, vagy -Palesztinában, vagy Arábiában. A lomb itt a templom s az örök nap -az oltár gyertyája és az oltárkép maga a varázszsal teljes, nagy, -hatalmas Természet. És kik imájukat elvégezvén elől, keresztet -vetnek, járulnak ide a barát elé, letérdelnek és vallják bűneiket -az örök Istenség e nagy templomában. Csend van. A bűnök halk moraja -hallatszik, a mint száll fölfelé, túl a leveleken. Azután a barátok -beszélnek latinul halkan és szavukból csak az s-ek és sz-ek -füttyögnek ki sivítva. És azután a szent stólát csókolják az -emberek s fölállva, a feszülethez térnek penitenczia mondásának -<span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> szempontjából. És lépésük és mozdulatuk -oly ős, oly méltósággal teljes, annyira a Genezáreth nagy tava -mellé való, hogy a ki nézi, nem állja meg csodálat nélkül…</p> -<p>No és mikor mindezen dolognak vége van, délután, akkor a -vigasság napját ülik. Erre valók ama föntebb említett egydeszkás és -kétdeszkás czövekek. Azokat most már körülveszik és folyik az -italozás. Jó hűtött italok vannak ott, bor és sör is, a mik mind -hóban hűttetnek. Mivel hogy napi járó földre nem lehet találni -olyan vizet, a honnan télen eltehető jég kerüljön ki, bizony ott a -havat rakja jégvermébe a csárdás, egy réteg hóra egy réteg szalmát -tévén s ime a hó a késő meleg nyári napokig megmarad a hűs veremben -és bucsu napján fehér, havasnyaku üveget tesznek az asztalra.</p> -<p>A csikólegelőül hagyott téren megindul a táncz, a melyhez a -puszta magyar népe szolgáltatja a bandát. Vidám már minden. -Énekelnek, dalolnak, a táncz viharos, a legények félrevágják -kalapjaikat, öreg gazduramék csupa passzióból szivart szívnak pipa -helyett az asztal körül, a hol két-háromezer ember van jelen. Ez -nagyon nagy szó a tanyán, a hol más napokon, az aratást és szüretet -kivéve, tizenöt embert sem látni együtt. A nap áldozni kezd -<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> s bucsuzva tekint végig a vidám mulató -tömegen, a hol kétezer erős, barna magyar fölött csöndes -nyugalommal őrzi a rendet az ősz pusztakapitány a maga két pusztázó -legényével, a kik közül egyiknek még sarkantyúja sincs a csizmáján, -a mi nyilvánvaló jele annak, hogy olyan öreg már a vén pandur, hogy -a lovat sem bírja ülni.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span></p> -<h2>A szárnyékember.</h2> -<p>A szárnyék enyhelyében ült a szárnyékember és kanalakat faragott -szép, harántos állásu akáczrudakból.</p> -<p>Vén ember a szárnyékember, hosszu harcsabajusza egészen ősz, a -feje deres és barna karjain úgy ülnek kint az erek, mint az uri -népség tavi asszonyladikjain a vékony vitorlazsineg.</p> -<p>Ráköszöntvén a jó napot, csöndes adjon Istennel felelt, -fölhivott a beljebbkerülésre s aztán barkácsolt tovább -szótalan.</p> -<p>– Mit csinál, Mihály?</p> -<p>Az öreg fel sem emelte a fejét, csak úgy kurtán felelt -vissza:</p> -<p>– Kanalat.</p> -<p>No, ez amúgy is látni való.</p> -<p>Pedig volt a szárnyékban kanál elég, föltüzködve a gerendák -oldalába szépen hat darab.</p> -<p>– Hiszen van itt kanál elég, Mihály. Minek farag többet? -<span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span></p> -<p>Az öreg megfordította a kezében a kanál formára készülő faágat, -hogy most már a lapátos végét faragja ki.</p> -<p>– Van ám – szól odavetve – de kopik a kanál, köll helyette -másik. A kanál ügön változandó.</p> -<p>– Az ám – estem a szóba – a kanalak változnak, az emberek pedig -ugyanazok maradnak. Mégis csak a kanál kopik el hamarabb.</p> -<p>– Az embörök nem kopnak – vélte Mihály. Az embör egy állapotban -van. Néha eltalálja Isten szava, akkor kimul, elmegy a föld -alá…</p> -<p>– Akkor annak a kanalát tűzbe dobják…</p> -<p>– Ügön. A ki embör, hogy elpusztul, vagy elmegy a tájrul örökre, -a kanalát tűzbe dobik. Ha az embör elveszött, veszszön a kanál -is.</p> -<p>Uj ágat vett elő, a kis gulyás-szekerczével kettéhasítá s a -háncsát feszítgette le róla.</p> -<p>Egy ideig csönd támadt. A puszta csöndes volt. A napfény -végigfeküdt a mezőn, a szél alig járt, a fű lelegelve, a környéken, -a meddig el lehetett látni, kopasz volt a föld, csak a minden állat -által békén hagyott kutyatej virága zöldelt a maga vérharagos -szinében. A tájon nem mozdult semmi, lent, a réten túl, a semjék -alatt pár jegenyeág bólogatott.</p> -<p>– Arra szél van – mondta Mihály.</p> -<p>– Látom. Bólogat a nyárfa. <span class="pagenum"><a name= -"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p> -<p>– Nem azért, – vágta vissza bizonyos önhittséggel, mert e vén -pusztalakók tapasztalták már, hogy mi csodáljuk bennök a -megfigyelés helyességét. – A nyár mindig bólogat. Nem azért van -szél. Azért van szél, mert ki van fordítva a fehér felivel a -nyárfa.</p> -<p>Úgy igaz. Zöld leveleikből nem látszik semmi. Fehér hamvas aljuk -van kifelé fordulva. Őszek a fák egészen.</p> -<p>– No látja! – szólt fensőbbséggel Mihály.</p> -<p>Ujra hallgatott aztán, majd a kutyaugatásra figyelt. Öt nagy -loncsos eb feküdt a földön, egyszerre kettő kiment a szárnyék alól -s a fényes napvilágosságban ugatni kezdett. Nem úgy, mint mikor -támadnak, sem úgy, mint mikor vad van kergetni való.</p> -<p>– Buju, buju… – ezt kiabálják.</p> -<p>A mint a hang a tág végtelenségen szétszalad, olyan, mint -valamely sikoltó kürtzaj.</p> -<p>– Mire ugatnak ezek?</p> -<p>Mihály egykedvüen felel:</p> -<p>– Semmire. Mönnek a táltosok a levegőégben.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Az ember ilyenkor nem tudja, nem-e humorizál a Mihály, illetve, -a mint ők mondják, nem-e paksziózik? Az időknek oly óriás -különbsége lakozik köztünk, hogy lehetetlen nekem a <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> magam -fiatalságában tudni, vajjon Mihály hetven év előtt miként tanulta -meg a táltosoknak a levegőhöz való viszonyát. A puszta és az ő -emberei oly kiismerhetetlenek. Az eszük oly máskép jár, fogalmaik a -dolgokról oly mások, hogy soha sem tudni, hogy igazságaikban -nincsen-e tréfa s tréfát nem-e az igazság kedvéért mondanak. Mit -tudom én, mit tart táltosnak Mihály? Mit tudom én, miért vált -szótlanná, midőn a nap a föld peremén áldozik? S miért van a -szárnyék legvégén egy seprő keresztbe téve boszorkányok ellen való -hathatóság szempontjából? Miért ismertetik még ma is, nyolczszáz -évvel az ősvallás eltörlése után az Arimán angyal, a Rosszokozó, az -Ármány képében? Miért mondja a pusztalakó, hogy udvara van a -holdnak, mintha csak király volna a hold, s miért mondja -ujholdkor:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Uj hold,<br /></span> -<span class="i0">Pénzös zacskó,<br /></span> <span class="i0">Uj -reménység<br /></span> <span class="i8">Lészön.<br /></span></div> -</div> -<p>Miért nem mondja azt, hogy fuj az esti szél s miért mondja: -föltámadt a napáldozati szellő? Ki tanította arra, hogy a fecskében -az Isten madarát becsülje? Miért mondja a veszekedő emberre, hogy -vele a csuf Isten, s miért van <span class="pagenum"><a name= -"Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> mindezek fölött nagy -magasságban, akár csak az öreggulyás, az Öreg Úr Isten, a kit soha -sem bánt káromló szóval? Miért mer parancsolni az Istennek, hogy -adjon Isten jó napot, vagy jó estét? Miért kisérteti az Istennel az -embert, midőn azt mondja, hogy az Istennel járjon? Miért kell a -szülőasszony ágya fejének Napkelet felé állni? Miért kiabálja a -nomád gyerek a fogyóholdra:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Ideadó,<br /></span> -<span class="i0">Visszavövő<br /></span> <span class= -"i0">Kárász<br /></span> <span class="i0">Kis -kutyája…<br /></span></div> -</div> -<p>És micsoda visszás dolog, midőn nótás dalaiban így kiált -társához:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Fogd meg pajtás a -vasvesszőt,<br /></span> <span class="i0">Verd meg véle a -temetőt…<br /></span></div> -</div> -<p>No és miután szegény Ipolyi meghalt, ki tudna ezekre választ -adni, ki tudna belemenni kutató kézzel e pusztai szivekbe, -melyekben ma is lobog az ősvallás áldozati lángja.</p> -<p>Felelet nélkül maradó kérdés ez valamennyi.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Maga a szárnyék hosszu fal a pusztán, fából. Egyik oldala -nyugatnak, másik oldala keletnek néz s ilyformán hol egyik, hol -másik <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> oldalán árnyék van, a hol meghüsölhet a -gulya. Azonfelül szél ellen, meg az eső csapdosása ellen megvédi az -állatot s a valamelyik széléhez épített fagalyibában laknak a -pásztorok, – már ha laknak, mert éppen csak aludni térnek meg oda. -A pásztorembernek künt a helye a gulyánál, azzal jár egész nap a -tágas, napsütötte pusztán s csak este tér meg az állatjaival. Ezen -idő alatt a szárnyék körül nincsen más, mint a kutyák, meg a -szárnyékember. Ezek is jobbadán alszanak, mert az embernek csak -annyi a dolga nappal, hogy rendben tartja a gulyások ruháit, főz -nekik s éjjel pedig, mikor a gulya a szárnyékhoz ér, vigyáz -reá.</p> -<p>Ez körülbelül öreg embernek illő foglalkozás, a ki már -belefáradt abba, hogy egész nap a gulya után járjon. Így volt -Mihály is, a ki vagy harmincz esztendőn át pásztorkodott és számadó -is volt annak idején a gulya mellett, a mi nem kis mesterség. A -gulyáról tudniillik nem vezetnek törzskönyveket, azaz hogy -egyáltalán mit sem vezetnek ők. Csak a városban befizeti a gazda a -jószág után a fűbéradót, arról czédulát kap, s azzal aztán -kihajtja. A pásztor átveszi. Ha négyszáz gazdának ezer jószága van -kint, az mind úgy van ott és azt a pásztor mind tudja egytől-egyig, -hogy kié. Ez a csás szarvu tehén a Kabók Mihályé egy rugott -borjuval, <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span> amaz a nagy tarka meg Jáb Jánosé, ez a -vékony dereku üsző az özvegy Kajári Pálnéé. Természetesen vannak -ott még egyéb csás, tarka tehenek, rugott borjak és vékony dereku -üszők, de azt azért mind tudni kell, hogy kié, mióta van a gulyában -és mikor jönnek érte – csak úgy emlékezetből, mert törzskönyveket -részint azért nem írnak ott, mert nem tudnak írni, részint pedig, -mert nincs is a világon annyi papiros…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Ilyenformán állnak a dolgok, Mihály pedig ül a szárnyék -oldalában és faragja a kanalakat. A gulya kint van messze, nem is -látni, hol; eltünt a föld pereme mögött.</p> -<p>A falra akasztott láda fölött, a melyben zsírt, sót, paprikát s -egyéb ilyen értékes dolgot tartanak, föl volt tűzve egy kanál, -régi, megbarnult fadarab.</p> -<p>Mihály azt levette s ahhoz mérte a többit. A melyik nem olyan -volt, azon faragott egyet.</p> -<p>– Az a mustra-kanál?</p> -<p>– Ez – mondta Mihály. – Tudja-e, hány éves ez a kanál?</p> -<p>Fölemelte, maga elé tartotta és szeretettel nézett reá.</p> -<p>– No én tudom – szólt ismét. – Huszonöt éves elmult. Hogy -megbarnult, megöregedett. <span class="pagenum"><a name="Page_84" -id="Page_84">-84-</a></span></p> -<p>– Mint a gazdája…</p> -<p>– Az ám, – merengett el s öreg szemeivel kibámult a lapos tájra, -a melyen született s a melyen meg fog halni. – Öreg is vagyok már -én… Hanem a kanál nem az enyém. Ennek nincs itt a gazdája.</p> -<p>– Hát hol van?</p> -<p>– El van mönve – felelt s lerázta ruhájáról a fadarabokat.</p> -<p>Azután becsukja a bicskát, a barna kanalat fölakasztotta a -helyére s akkor megint szólt, úgy odavetőleg:</p> -<p>– A feleségemé volt.</p> -<p>– Volt felesége, Mihály?</p> -<p>– Volt. Volt ám. Régön.</p> -<p>– Most nincs?</p> -<p>– Nincs, – mondta s hozzátette, újból sóhajtva:</p> -<p>– El van az már mönve régön.</p> -<p>Többet ez irányban nem beszélt, mert azt mondta, hogy álmos, -elmegy <i>humni</i>. A mint hogy le is feküdt azonnal és el is -aludt rögtön a földre terített régi ócska subán, a mit látván a -kutyák, egyikük odament s a fejéhez feküdt.</p> -<p>Nyilvánvalólag azért, hogy a Mihály értékesebb ingóságait, mint -tűzkövet, aczélt, bicskát, réz masinatartót, a míg alszik, ki ne -vegye valaki a zsebéből.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span></p> -<p>Mihály el sem mondta, de elmondta más, hogy miképpen van -<i>elmönve</i> az ő felesége. Nem, ne gondolja senki, hogy valami -modern módon ment volna el a pusztáról ez a szerencsétlen. Nem, -csak olyképpen ment el, a mint majd valamennyien elmegyünk e -siralom völgyéből: lement a föld hátáról a föld alá. Hanem nem -csendes halállal, hanem fiatal teste összetörve, megzúzva, véresen -és akkor Mihály nem ily egykedvűen vette még a dolgot, hanem -ráborult és siratta.</p> -<p>Annak ismét van vagy harmincz esztendeje, hogy legényember -sorban állt Mihály és akkor is ezen a pusztán járt a gulya után. -Rég ideje annak, más volt a világ járása, talán még a napé is. Más -volt a mező, más a gulya és Mihálynak nagy becsülete volt kint a -pusztákon.</p> -<p>Ugy hivták, hogy a Bikás Mihály.</p> -<p>Mert úgy volt, hogy volt a gulyában akkor egy hatalmas nagy -állat, a bika, a melyhez erőben és szilajságban sem azelőtt, sem -azóta foghatót nem találtak. Ezzel a hatalmas jószággal aztán az -egész gulyánál nem akadt ember, a ki bánni tudott volna, egyedül a -Mihály. Mást mindenkit megpaskolt, megkergetett, csak éppen a -Mihály volt az, a kinek a szavára hajtott.</p> -<p>Bár jobb lett volna, ha senki szavára sem hajt, hanem éppen nem -birnak vele, mert akkor <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> bizonyára agyonütik. De így nem tették s -lám, milyen szomorúság vált belőle.</p> -<p>Első sorban Mihály elbizakodott s mindig a rettenetes állattal -ügyes-bajoskodott. Valami lehetett ez az állatszelidítő -gyönyörűségéből. Még a tarisznyáját is a szarvára kötötte s ha -falatozás ideje volt, előhivta a bikát, mely megjelent szeliden, -mint a kezes bárány.</p> -<p>Pedig már akkor egynehány nyomorékká tett ember, néhány, a -szerencsétlen testéből kigázolt lélek, meg fölforgatott kocsi volt -a rovásán. Hanem hát Mihály nem félt tőle s csak játszott vele és -nagyban emelte a tekintélyét ez a bátor viselkedés.</p> -<p>Azt sem tudni, hogy nem-e ezért a nagy bátorságáért szeretett -bele Dobó Örzse, a ki pedig olyan szép leány volt, hogy nem kellett -éppen gulyáshoz mennie. Annak idején mondták is neki:</p> -<p>– Nem jól teszed, Örzse!</p> -<p>– Miért ne tenném? – mondta hetykén a leány.</p> -<p>– Kaphatsz te még mást is.</p> -<p>– No nekem nem kell más.</p> -<p>De nem is kellett annak nemsokára még a Mihály sem, mert alig -volt kint egy hétig a pusztán a gulyánál, megtörtént a -szerencsétlenség. Mihály az asszony kedvéért nem törődött -<span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> most már az állatjával és a féltékeny -jószág megérezte ezt nagyon.</p> -<p>Egyszer aztán vinné ki a szárnyékból az ebédet a gulyához -Mihálynak Dobó Örzse, pedig bár ne vitte volna. Messziről meglátta -a bika a viganóját, a piros babos kendőjét, elbődült s vágtatni -kezdett feléje, nagy rengeteg bakugrással.</p> -<p>Hivhatta vissza most a Mihály, hivta is, de hiába hivta. -Megmártotta szarvai hegyét a fiatal asszony meleg vérében az állat -és mire a Mihály oda ért a szörnyüség szinhelyére, sem az -asszonyból, sem az ételből nem volt már semmi maradandó. Dobó Örzse -vére összefolyt a paprikáshus levével.</p> -<p>A bikát agyonverték még az nap dühökbe a gulyások és a kutyák -lakmároztak azon, mert olyan állat husát nem szabad enni, a mely -embert ölt.</p> -<p>Az asszonyt eltemették a pusztán, mert hova is vitték volna -máshova és ott vannak most haló porai a buczka oldalában, benőve -haragoszöld fűvel.</p> -<p>Mihálynak pedig az emlékezetén kivül az asszony dolgaiból egy -kanala maradt meg, barna fakanál, épp olyan korhadt és meghajlott, -mint maga Mihály, a ki ha kanalakat farag, ehhez méri a többit… -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<p>Ő ilyenformán adózik a halottja emlékezetének, a mi különben -egyre megy, a fődolog csak az, hogy az emlékezet valódi és tiszta -legyen a földben nyugovók iránt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span></p> -<h2>Néhány birkák irányában.</h2> -<p>Förgeteg a piaczon némely utasításokat adván az asszonynak, hogy -menjen sóért, vegyen az ünneplő pipába szárat, meg egyéb ilyen -dolgokat, a lelkére köti közben, hogy gyufát ne vásároljon, mert -azt a városszélen szokás a Vidám katonához czímzett boltban venni, -azon ravaszkás okból, hogy ne csak éppen a pálinkabeli ital miatt -kelljen ott megállni a kocsival. Egy kurta «no eredj» szóval utnak -indítja a feleségét s ő maga pedig megfordulván, a városházára -ballag, kezelve itt-ott tanyai ismerőssel, a ki hogy az utjába -akad.</p> -<p>A rendőri folyosóra megy föl, a hol ki-, hol becsapódó ajtót -szelid tisztelettel nyitja ki s néhány perczig dángovázva lépked -előre-hátra az ügyes-bajos emberek között, az ajtók föliratárul -kémlelvén ki, hogy hol van neki a dolga. Lassan halad ezenközben, a -pipát a zsebbe csusztatva s begombolva a mellény néhány nyitva -felejtett gombját. <span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span></p> -<p>Ráakad azután a kihágási biró szobájára s mert hogy éppen -nincsen odabent senki, mint a nyitott ajtón látszik, előre lép, a -küszöbön leveszi a kalapját, néhányszor körülkeféli a könyökével s -a hogy beér az asztal elé, a hol a biró valami iráson dolgozik, -köhint. Azután meglátja, hogy a szőnyegen áll.</p> -<p>– Nini – mondja.</p> -<p>S lelép róla hirtelen. Valami rendőr jön be a szobába, az -visszatolja gyöngéden Jánost a viaszkos padlóról a pokróczra, a mi -némi fejcsóválást eredményez. János nem szól ugyan semmit, de -arczán teljes egészében látszik, hogy nem tartja magát méltónak -ezen megtisztelésre s azt hiszi, hogy most okvetlen nagyobb lesz a -birság, mert beleszámítják a pokróczkoptatást is.</p> -<p>Azután a baltenyerével megüti a kabátja elejét, hogy -hátralebbenjen. A kabátszárny meglebben, János fölhasználja ezen -pillanatot arra, hogy a mellényzsebbe nyuljon, a honnan apróra -összehajtogatott, gyürött papirdarabot húz elő. Nem lehet valami jó -bele irva, mert János a két ujja között olyforma irtózattal -tartogatja, a hogy a békát szokás.</p> -<p>Kibontja félig s a gyertyák, a rézkereszt meg a tintatartó -fölött átnyulva a karjával, leteszi a kapitány elé. A hogy ez -föltekint, bizalmasan <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span> bólint neki a fejével s magyarázólag -szólal meg.</p> -<p>– A pöcsét… behoztam.</p> -<p>– Be?</p> -<p>– Be ám – mondja sajátos, a végén fölcsattanó hangon János. – -Nézze csak mög. Nem tom, mire mén vele.</p> -<p>A pöcsét voltaképpen a kihágási biró idézvénye s pöcsétnek azért -hivatik, mert rajta van a város czimere, a mit különben nem igen -szeretnek látni az odakintiek, mert a hol czímert talál, ott vagy -kapitány van, vagy vámház. János kevéssé hizelkedni is akar, -alattomos czélzattal a birság kiszabására nézve s mosolylyal teszi -hozzá:</p> -<p>– Nézze no mög. Maga jobban érti.</p> -<p>S elunván a jobb lábon való állást, a balra teszi át a testi -súlyt, a mi természetesen egy kevés féljobb fordulattal jár. -Eközben megpillantja előtte a nagy tükröt, benne magamagát és -fiatalos kedvteléssel csavarja meg a deres bajuszt, az üstököt egy -kicsit eltolja a homlokából s nyakravaló igazításba fog. Ez igen -tanulmányos állapot, mert egész tenyérrel kell lefogni a -fölcsuszott kendőt s e közben fejbillentésekkel huzogatni ki az -alászorult nyakbőrt. János egész otthoni kényelemmel illegeti -magát, azonban mindez csak parádé, benső tekintetekben <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> János igen -szomoru és félelemmel tekint a jövő elé. De azért otthonosnak -mutatkozik, hódolva azon külterületi elvnek, hogy ijedt embernek -soha sincs igazsága. A kapitány kibontja a papirost.</p> -<p>– Nézze no, csak nézze – biztatja Förgeteg. – Hogy mi löhet -benne…</p> -<p>– Hát nem tudja kend, miért van czitálva?</p> -<p>János elütőleg, megvető hangon felel, mintha kicsinek, -gyerekesnek találná az egész dolgot.</p> -<p>– Gondolom, hogy néhány birka irányában… Abban hajkurászszák az -embört.</p> -<p>– Abban hát. Bent jártak megint az erdőben a birkák.</p> -<p>– Nono – veti bele csöndes hangon a vétót János – csak módjával. -Mert alig, hogy bent voltak a szélbe egy kicsit. Nem övött az ott -semmit. Van annak mit önni.</p> -<p>Az utolsó szavakat haraggal mondja és keserüen teszi hozzá:</p> -<p>– De persze, a szögényét möglátják. Másikét mért nem panaszolja -az őr?</p> -<p>Förgeteg most már beletüzesedne a dologba s igen-igen szeretne a -vádlottból vádlóvá kerekedni fölül. Ki meg be kezdi gombolni a -mellényt, a mi nyilvánvaló fölindulás jele s olykor a gomblyukakon -huzgálja kifelé a nyakravaló csücskét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></p> -<p>Ott a másik, Kisguczi Illés, a Nagy Istvány, a Faragó Döme… -Persze, azt nem látják.</p> -<p>Mélyen elkeseredik ezen igazságtalanságok fölött, közbe egy -legyet lefricskáz az asztalszélről s oda se igen akar hallgatni, -mikor rárójják a biróságot.</p> -<p>– A tilos helyen való legeltetésért tizenkét forint birságot -fizet kend.</p> -<p>János hirtelen körülnéz s a hogy csak magát látja a szobában, -meglepetve kérdi:</p> -<p>– Én?</p> -<p>– Hát.</p> -<p>– Ugyan – szólt tünődve s nézi az egyik lábafejét, a melyet -ide-oda mozgat a szőnyegen. A gondolatai elkalandoznak, a biró más -iráson dologba kezd, János csak áll s egyszer, mintha akkor -eszmélne, hangosan szólal meg:</p> -<p>– Mennyit mondott?</p> -<p>– Tizenkét forintot.</p> -<p>Most kevéske állsimogatás következik és szinte hallik a -sikárlása, a mint a kezét végigvonja a borostás szakálltarlón.</p> -<p>– Elég nagy pénz a szögénynek – szól s hol egyik, hol másik -ujját huzza végig az asztal szélén.</p> -<p>– Tizenöt nap alatt le kell fizetni.</p> -<p>– Ugyan ne mondja – csodálkozik Förgeteg s kétkedő arczczal -tekint a kapitányra. <span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span></p> -<p>– De pedig úgy van – biztosítja amaz. – Vagy talán le akarja -fizetni rögtön?</p> -<p>Förgeteg indulatosan kezd beszélni.</p> -<p>– Én? Mibül? – és úgy lép egyik lábával hátra, mint a hogy -szinpadi hősök szoktak.</p> -<p>– Ha van annyi kendnél, jobb, ha most lefizeti.</p> -<p>– Van is. – Lemondólag üt kezével a levegőbe. – Nincs neköm -pénzöm… Hunnan? Mibül?</p> -<p>S miközben így beszél, ravasz szemeivel erősen kémleli, hogy -eddigi viselkedésével tett-e vajjon valami hatást a biróra. Amaz -azonban csak nagy egykedvüséggel hagyja rá:</p> -<p>– Hát akkor tizenöt nap alatt be kell hozni.</p> -<p>János most két kézzel támaszkodik az asztalra, kicsit meghajol -és teljes bizalommal teszi föl a kérdést:</p> -<p>– Igazán be köll hozni?</p> -<p>– Be ám. Másképp végrehajtás lesz a dologból. Az meg még többe -kerül.</p> -<p>A köztapasztalatu igazságot sóhajtva hagyja helybe János.</p> -<p>– No az már igaz.</p> -<p>Hmget egy darabig s majd az egyik, majd a másik lábát rakja -előre, lenézve olykor reájuk. Aztán ránt egyet a vállán, a tükörbe -tekint s odavetőleg mondja: <span class="pagenum"><a name="Page_95" -id="Page_95">-95-</a></span></p> -<p>– Hát elmék no.</p> -<p>Lassan indul meg kifelé, hogy esetleg visszafordulhasson a hivó -szóra, mert még erősen él benne a reménység, hogy hátha engednek a -<i>sarczból</i> valamit. A hogy az ajtóig ér s ott megfordul -köszönés okáért, hirtelen mintha az eszébe ötlene valami.</p> -<p>– Nini… kapitány úr…</p> -<p>– No?</p> -<p>János bemegy a szobába ujra és félig olyan arczczal kezd -beszélni, mint a ki valami nagy uj dolgot fedezett föl.</p> -<p>– Hát a pöcsétöt nem adják vissza?</p> -<p>A kapitány unja már a dolgot és boszusan mordul rá:</p> -<p>– Nem. Az itt marad.</p> -<p>Förgeteg lóbázza a kezében a kalapot és csöndesen mondja:</p> -<p>– Ejnye, hejnye…</p> -<p>Hogy nem felelnek neki, még egyszer ismétli a sóhajtást s -csöndesen ingatja hozzá a fejét, mint a czukorhuszárok a lakodalmi -torták tetején.</p> -<p>A birónak egyéb dolga van s méregbe jön, hogy János annyit -okvetetlenkedik. Haragosan kapja föl a többi papir közül az idézést -s odalöki az asztalszélre.</p> -<p>– Hát vigye. Ehol van ni. Szeretném tudni, hogy minek ez -magának. <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span></p> -<p>– No – mondja és lehuzgálja a mellénye csücskét – mégis, szó nem -esik, mondván…</p> -<p>Közelebb halad az asztalhoz, oda is nyul a pöcsét felé, majd meg -hirtelen megáll és fölveti a fejét.</p> -<p>– De hát minek ez néköm? Nem köll ez néköm. – Ezenközben a -sarokba pillant, a hol a birságról csinálja a jegyzőkönyvet az -irnok, hogy ugyan valójában komoly-e ez a dolog egészen. – Úgy is -csak eldobnám…</p> -<p>– Akkor minek kéri kend?</p> -<p>– Hát csak úgy – dünnyög, elszégyenülten s már igazán meg van -restelkedve Förgeteg, mert forog a kalap kezében. Kis vártatva csak -lépdel ujra kifelé s a határozatlan lépésein látszik, hogy -gondolatokba mélyedt. Az ajtónál ujra megfordul.</p> -<p>– Ugy-e tekintetös uram, mögkérdöm mán még égyször… mennyit is -hozzak?</p> -<p>– Tizenkét forintot.</p> -<p>– Annyit ugy-e – mondja János a kilincs rezén birizgálva. – -Éggyesbe jó lösz?</p> -<p>– Jó, jó.</p> -<p>János ujra megüti a kabátszélt hátralebbentési czélzatból s most -már a <i>gelebébe</i> megy bele a kezével. A széles bőrtárczát, a -mi valószinüleg még nagyapai örökség, kibontja s a nyelvével -végignyalva az ujjait, forintokat szed ki belőle. <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> Mikor a -tizenkét darab meg van, együvé fogja s most már kemény, határozott -lépésekkel megy az asztalig s odahajítja a papirosok közé.</p> -<p>– Ehun a pénzük – szól nyersen, haraggal. – Hanem csak -agyonveröm a bürgét odaki mind.</p> -<p>Azonban dehogy. Három-négy hét mulva ujra csak megjelenik ismét -néhány birkák irányában a kapitány előtt János, mert az egész -bürgetartásban csak akkor telik némi öröme a gazdának, ha más -földjén legelhet az állat.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span></p> -<h2>Az elesett ember.</h2> -<p>A kis állomáson leszállva a vonatról, az a kellemetlen -meglepetés ért, hogy nem jött értem kocsi. A táj végig volt borítva -hóval s annak a fehérjén semmi mozgó pont sem látszott, a mi -nyilvánvaló jele annak, hogy nem azért nincs itt a kocsi, mert -elkésett, hanem mert el sem küldték. Nem kapták még kézhez a négy -nap előtt küldött levelet, a minek az oka a helyi viszonyokban -rejlik. A helyi viszonyok többfélék. Példának hozom föl: -Sándorfalva látja Szegedet s Szeged látja Sándorfalvát. Őszszel -azért a sándorfalvi utas, ha a városba akar menni, nem a város felé -megy, hanem ellenkező irányban. Elmegy Szatymazra, ott megvárja a -vonatot, arral fölül s így beér Szegedre. A föntebb való esetben a -levél járja ilyformán az utat. Előbb fölmegy Félegyházára vasúton. -Ott a viczinálisra teszik, a mely Csongrádig viszi. Akkor a -kocsiposta kezeibe kerül s csak negyednapra <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> a -lovaslegény tarisznyájába. Ha aztán valamelyik szállító eszköz -késik (gyarlók vagyunk valamennyien), akkor öt napos utat tesz a -levél a pusztára, a mely a városhoz annyira esik, hogy mikor a -szinház leégett, oda látszott a füstje.</p> -<p>A kocsi denique nem jött, a mi leginkább azon oknál fogva -kellemetlen, hogy most már nincs bunda, meg lábzsák. Mert fogatot -azért lehetett kapni könnyen. A közeli faluból ott állt az -állomásnál négy-öt fuvaros ember. Kettő hamar kapott pár hatosos -utast be a faluba, azok nagy ostorpattogás között megindultak. Az -állomásfőnök bement a szobájába, az egyetlen vasuti szolga is -elment valamerre másfelé, a vonat már a harmadik határban szaladt, -magam maradtam a három emberrel, a kik várakozva sandítottak -felém.</p> -<p>Még mindig abban a reménységben voltam, hogy hátha megjön a -kocsi s az állomás lépcsőjéről néztem ki az utra, a mely szélmalmok -között kanyargott egy darabig, azután neki vágott a hónak s a vége -elveszett a téli ködben, a mely ilyen napokon már korán be szokta -teríteni a határt.</p> -<p>E közben egyik ember, az ostort tétova lóbálván a kezében, -közeledik. A mint megmozdult, a többi is indult utána lassan. -<span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span></p> -<p>– Talán kocsit vár az úr? – kérdezte az első:</p> -<p>– Azt.</p> -<p>– A pusztáról?</p> -<p>– Onnan.</p> -<p>– No hát az pedig nem jön.</p> -<p>Nagyobb bizonyosság okáért kifordult a táj felé s kezét a szeme -elé tartva, szétnézett.</p> -<p>– Nem jön, – ismételte.</p> -<p>– Hanem mink, – szólt a másik, egy kövéres ember uj csizmában – -mink elvinnénk.</p> -<p>– Mindhárman?</p> -<p>– Nem, nem, – felelte – hanem valamelyik… Már a kivel hogy meg -tud egyezni. Mert itt meg kell egyezni, uram.</p> -<p>Lassan, kunosan beszélt <i>e</i>-vel s huzta a szavakat.</p> -<p>– Az már bizonyos, – hagyta rá az első bátrabban – egyességből -áll a világ. Ki hogy tud egyezni, úgy boldogul.</p> -<p>Mindaketten nevettek erre s egymásra tekintettek alattomosan. -Előttünk a világ, koma – gondolták – most ne engedjünk ennek az úr -félének. Körülbelül igazuk volt. A konkurrenczia rajtuk kívül ki -lévén zárva, valamelyiket meg kellett fogadnom, ha csak estig nem -akartam várni megint a vonatra. De meg dolgom is volt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span></p> -<p>– Hát aztán mi a díj odáig?</p> -<p>A nagy csizmás azt mondta:</p> -<p>– Rossz az ut nagyon.</p> -<p>– Azaz, hogy nincs is ut, – javította ki a másik – mert a mi -volt, a szánkók elrontották.</p> -<p>– El – szólt szerényen a harmadik ember, csakhogy ő is mondjon -valamit.</p> -<p>– Jó, jó. Hát mi az ára ennek az útnak?</p> -<p>– Hát, hát – szólt ujból az uj csizmás, ki ezen tulajdonságánál -és hasban vállasságánál fogva bizonyos tekintélylyel volt a többi -között, – nem akarjuk sarczolni az urat, nem is sarczoljuk, ha négy -forintra mondom.</p> -<p>Sohasem volt akkora az ára ennek az utnak, még derék nyáron sem, -mikor nagy a napszám és drága a fuvar.</p> -<p>– No, – mondom – ugyan kihasználják kendtek az utas ember -szorultságát. Már hogy lehet ilyen sok pénzt kérni azért az -utért?</p> -<p>Az ember nevetett.</p> -<p>– A pénz sose elég. Különben velünk is úgy cselekszik mindenki… -Minket is kihasználnak. Mink sem cselekszünk másképp.</p> -<p>Ha a vidékembeli tájszóláson mondja, talán meg is örülök ennek a -logikának. De most bántott ez a sok e betű a beszédben; olyan volt, -mintha könyvből olvasná. <span class="pagenum"><a name="Page_102" -id="Page_102">-102-</a></span></p> -<p>– Hát pedig most ugyan rosszul cselekszik, – mondtam mérgesen, – -mert én a maguk kedviért nem nevettetem ki magamat. Inkább nem -megyek. Begyalogolok a plébánoshoz a faluba, ott maradok estig, -aztán visszamegyek a vasuton.</p> -<p>– Ahogy gondolja, kérem, – nyujtotta a szót az ember. – Az sem -utolsó. Most jó bora van neki.</p> -<p>Azzal megfordult s verte az uj csizmaszárát az ostorral. -Félvállról szólt vissza:</p> -<p>– Mindenki azt tesz, a mit akar.</p> -<p>Hirtelen utána fordult a másik, azután kissé tétovázva a -harmadik. Ez a harmadik vékony, görnyedtes ember, lehajló, fakó -bajuszszal, az arczán a gond tömérdek ráncza. Ruhája a szegénységé. -A szokásos asztrakánprémes felső helyett vattás kabát rajta, a min -folt hátán folt, egyik kék, a másik piros, a harmadik sárga, a -szerint, a mint elszakadt kötőből, kopott asszonyszoknyából vagy -zsákdarabból varta reá durva czérnával a felesége. A lábain -bocskor, annak elszakadt szijjai kóczmadzaggal voltak összekötve. A -nadrágja a fehér szinével kifordítva, a mi többnyire csak azoknak -szokása, a kiknek egy van ez öltönydarabból s a valódi szinén csak -ünnepnap viselik. Ez az ember esengő tekintetet vetett reám s igen -lassan fordult el, de mégis elfordult. <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span></p> -<p>Lassan lépegettek a hóban, míg nem az uj csizmás, a ki elüljárt, -megállt.</p> -<p>– Hát még egy szót szólok, – mondta.</p> -<p>– Mondja no.</p> -<p>– Hát mondom, – mondta keményen. – Én nem viszem el négy -forinton alul az urat. Hiszem az Istent, hogy a komám sem viszi el -(megkopogtatta a második ember vállát az ostorral, hogy az a koma. -– No nem – mondta a koma is határozottan.) Hanem itt van ez a -harmadik ember… Egy szó, mint száz, ez az ember elviszi harmadfél -forintért. Ha kell, kell, ha nem kell, nem kell. Többet most már -egy szót sem szólok.</p> -<p>A bocskoros visszafordult. Szürke szemeiben ujra fölcsillant az -előbbi kérő, esengő sugár. Fogadj meg, uram, fogadj meg – mondták a -szemei.</p> -<p>– Hát melyik az a kocsi?</p> -<p>Az ember hirtelen ugrott egyet a hóban s futott a kocsijához. -Ócska szerszám volt biz az egészen, kis macska lovakkal, kenderből -a gyeplő, az ülés meg olyan kukoriczaszárból, a melynek levelét már -leették a lovak. Igen szorgoskodott, levonta a macskákról a takarót -(boldog időben pokrócz lehetett a szolgabiró ámbitusán) s mire az -ülést elrendezné, maga is helyet foglalna, a másik két fuvaros már -a falu alatt járt… <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span></p> -<p>– Nagyon rátarti az a két másik fuvaros, mondtam.</p> -<p>– Nem, kérem szépen, – felelte a bocskoros.</p> -<p>– Dehogy nem. Rosszlelkü ember az, a ki annyira ki akarja -használni az utast. Én csak csak, de hátha valami szegény utas -kerül elébük…</p> -<p>Nem szólt egy darabig, csak hajtott, rángatta a kengyelgyeplüt. -Öreg fuvaros-lovak szokása, hogy nem tudnak menni, ha nem érzik a -szájukat.</p> -<p>– Inkább áldja meg őket az Isten, – sóhajtott föl aztán – mert -csak azért tartották ki magukat, hogy ne az ő kocsijukra kapjon az -úr… Jobb kocsi, féderes ülés, jobb ló… Mikor az urat sarczolták, -engem kiméltek.</p> -<p>– Ugyan? aztán miért?</p> -<p>A fehér báránybőr sapkát, a miről a prém már egészen lekopott, -lejebb huzta.</p> -<p>– Azért kérem, – felelte – mert én nagyon elesett ember -vagyok.</p> -<p>Koczogtunk. Az utról egy helyen letért s a falu elhagyatottabb -része felé hajtott.</p> -<p>– Nem jól megy, ember.</p> -<p>– Tudom, de csak beszólok haza egy kicsit. Erre lakok a -juhszélen.</p> -<p>Egy szélmalom meg czigányputrik közt haladtunk át. Kutyák -szaladtak ki az alacsony, <span class="pagenum"><a name="Page_105" -id="Page_105">-105-</a></span> tapasztott kerítések mögül, -melyeknek tetejét elmosta az őszi esőzés.</p> -<p>– Hó! – mondta egyszer az ember.</p> -<p>A lovacskák megálltak, bár előbb igen nagy szándékuk volt, hogy -beforduljanak az udvarra. Ha ugyan udvar az olyan udvar, a melyhez -ház nem tartozik. A ház, a melyhez tartozandó volt, csak beomlott -falait mutatta, meg üszkös, fekete gerendáit, a miken beesett a hó. -Hátul az istálló, mellette a szinből való lakásféle. A tenyérnyi -ablakhoz a kocsizörgésre sápadt asszonyfej nyomta az arczát.</p> -<p>– Leszállhat addig, míg subát hozok magának, – mondta. – Nincs -kutya.</p> -<p>Még csak kutyája sem volt neki, bár hiszen minek oda kutya, a -hol őrizni való sincsen. Beszaladt, kis vártatva kijött, foltos -subát hozva a karján. A suba gőzölgött, a mint a fagyra ért -vele.</p> -<p>– Ezt most vette kend le az asszonyról.</p> -<p>– Most, – felelte csöndesen. – Nem tüzelünk ilyenkor, hát csak -így a subában…</p> -<p>– Hát csak vigye vissza neki.</p> -<p>Akart valamit szólni, de aztán hirtelen megfordult s bevitte a -subát. Mikor kijött egy vászontarisznyával, a melyben szemmel -láthatólag csak egy darab kenyér lötyögött, szó nélkül kapaszkodott -a kocsira. Egy utczába bevágott <span class="pagenum"><a name= -"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> s hamarosan áthaladtunk -ezen a kellemetlen falun. Daczos nép lakja, a mely csak ránéz az -utasra, de nem köszön. Igazság szerint nem köteles vele, de mikor -az olyan jól esnék, valamely Dicsértessékre rámondani a -Mindörökkét. Ez már vele szokott járni a faluval.</p> -<p>Az ember egyre jobban nógatta a lovait. Néha azonban a kis -macskák nem birták a poroszkálást, lépésben mentek s ilyenkor -kelletlenül izgett-mozgott, hogy talán ebből baj lesz. Szivarral -kináltam. Már hozzá is fogott, hogy végignyálazza, mely esetben -lassabban ég s tovább tart, de azután csak visszanyujtá:</p> -<p>– Már csak köszönöm. Inkább majd ha egy pipa dohányravalót ad az -úr.</p> -<p>– Hisz nincs is itt a pipája kendnek.</p> -<p>– Nincs ám, – szólt megzavarodva s körültapogatta magát. – -Mostanába nem szoktam… Gyü Kesely, olyan szénát kapsz, hogy az -ritkaság.</p> -<p>Nem tudni, e csábító ajánlat vagy egyéni buzgalom -következtében-e, de a Kesely csakugyan nagyot rántott a rudon s így -oldalba ütvén a Sárgát, mind a ketten neki fogtak. Mentünk, -mentünk. Az uton jegenyefák álltak sort, deres ágakkal, a havas -földeken varjak keresgéltek más teremtett lélek sehol nem látszott. -<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<p>A mint a csárdánál fordul az út, az ember leteszi lassan a -kezéből az ostort és azt mondja szomoruan:</p> -<p>– Meg vagyok én átkozva mindenféleképen.</p> -<p>– Már miért?</p> -<p>– Ott jön az úrért a kocsi.</p> -<p>Csakugyan, a ködből kibontakozott a Badár vékony, száraz feje, -meg a Nóniusz csillagos homloka. Mögöttük János volt, János mögött -a kocsi, a bundával, zsákkal, de még bizonyosan cognac is lesz a -bunda szélében. No, ez nagy öröm. János is így vélekedik, mert a -mint odaér s látja az igen nyárias készséget, az ostorral a bundára -mutat és azt mondja:</p> -<p>– Kivöttük a doktor zsebibül a tiz forintot.</p> -<p>Csak éppen át kellett lépni. A bocskoros e kászolódást némán -nézte és lehajtotta a fejét.</p> -<p>– No, ehol a kend pénze.</p> -<p>Átvette, aztán szétnyitotta a tenyerét s belenézett.</p> -<p>– Kérem szépen, mondta szégyenkezve – még a fele utján sincs, de -ne tessék haragudni, hogy nem utasítom vissza. Nagyon elesett ember -vagyok. Másképp…</p> -<p>– Nono. Hiszen a dohányra valót úgy se kapta meg kend.</p> -<p>– Az – szólt – az ám. <span class="pagenum"><a name="Page_108" -id="Page_108">-108-</a></span></p> -<p>A mint János megfordult, kihuzta a fejéből a bőrsipkát s ujra -rávonta. Lovai megindultak, ő keresztbe ült a kukoriczaszáron s -előkotorászva a vászontarisznyát, ebédbe kezdett.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span></p> -<h2>A tengeri város.</h2> -<p>Kabók Mihályék lánya, a Piros (ha úgy jár rá az idő, mint eddig) -már eléri a tizenhatodik esztendőt. Ugyan már így is többnek -látszik, mire eleven példa, hogy a szőlőkben tavaly -asszonynapszámot kapott. Emiatt aztán, miután úgy lehet, jövőre már -gügyük járnak a házhoz, czélszerü előre bevásárolni minden olyast, -a mire annak a lánynak szüksége van. Kabókné ezt már folytatja is -régebben, mert, ha valamit eladni visz be a városba, a haszonból -vásárol ezt-amazt. Sok minden kell oda, a föld alig győzi kiteremni -az árát. Vannak a kendőben olyanok, a miket ilyenkor be kell -szerezni, aztán ruhafélék, különösen a menyasszonyi öltözet, aztán -meg, a mi igen fontos, az ágybavaló. Igazság szerint például az -utóbbira eddig gond se volt a háznál. Néhány külön párnát szereztek -ugyan, de nem sokat. Inkább eladták a lud tollát, mert igaz, a mi -igaz, hogy Kabókék <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> a maguk szorgalmatosságával szerezték a -mostani szegénységüket. Ezuttal a dolognak már más formája van. A -hol egyszer kilátásba vétetik, hogy olyan emberek járnak majd a -házhoz, a kik körül is tekintenek, ott tornyosnak kell lenni a -tiszta szobabeli ágynak, mert a tiszta szobabeli ágy az a raktár, -melyben mindenféle finom, ludmellből tépett pelyhek tartatnak. Abba -ugyan nem fekszik senki, ha csak nem királyi vérből származott -herczeg, mert az csak dísz és mutatója a jólétnek, bár a szép fehér -libák nagyon szomoruan gágognak, a midőn a mellhusukról tépik le -kegyetlenül a meleg pihés takarót.</p> -<p>Hanem hát hiszen, ha csak libáról volna szó, megjárná az egész. -Voltaképen maga Kabók Piros sem sokkal egyéb. De vannak ám más -dolgok is. Mert ma már ezt is, azt is adnak a lánynyal, csak -vigyék, ha ugyan jó helyre viszik. Kisgucziné még két bödön zsirt -is vitetett át a minap az ujabbik veje tanyájára. (Istenem, hogy -tudja a maga olvasztását így kiadni a házból.)</p> -<p>Akkor ezen fölül még kell butorzat is. Kinek micsodás. Némelyik -megelégszik ezzel, másik többet akar a tulajdon egyetlen lányával -adni, mert ebben van némi versengés. Ennek így kell lenni. -Negyvennyolczban, a forradalomkor, <span class="pagenum"><a name= -"Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> abban előzték egymást az -emberek, hogy ki vág le több ezüst gombot a mellényéről. Most -forradalom nincsen, legföljebb a fináncz mérgesíti néha az -embereket, fejeiket hol valamely titkos főzésü pálinka, hol -valamely titkos szerzésü dohány irányában fájlalván, (mert az -mindakettő csak úgy jó, ha eredetét misztikus homály födi). Ilyképp -a haza most az adón fölül más áldozatokat nem kiván, bár el kell -ismerni, hogy ezt ugyancsak bekivánja. De a hol jut is, marad is, -ott ilyenkor gondoskodni kell a lányról s az eddigi sok beszédnek -mindössze csak az az alja, hogy Kabók Mihály a feleségével bejött a -Dónát-napi vásárra, a hol nyoszolyákat, asztalokat, székeket és -fiókra járó almáriumokat árulnak az asztalosok.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A városi ember, ha venni akar valamit, a boltoshoz megy, -megalkudja vele az árát s a holmit aztán hazaküldik neki. Más a -tanya. Oda ugyan nem küldenek ki semmit, ha csak az ki nem viszi, a -ki vette. Őszszel, télen, mikor a gyerekek kaszása arat, gyakran -látni az utszélén szomoru meneteket, egy sáros ember visz egy kis -koporsót egy sáros asszony egy kis keresztet. Kabók Mihálynak sem -küldik ki az árut hanem, a mint megvásárolta volna a hat -<span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span> széket meg a fiókos asztalt, azt -azonnal fölrakják a kocsira, a kocsi beáll valamely oldalutczába s -ott a szomszéd fölügyelete alatt marad, a ki kaszakövet jött be -venni, de nem talált kedvére valót s most mód fölött mérges. Azt -hiába is hivnák vásárt nézni, de meg nem is ajánlatos. Jó -szerencse, ha a kocsin marad, mert különben borba öli dühét. (Az -egész Szögedön nem löhet égy böcsületös kaszaküvet kapni.)</p> -<p>Igy Kabók csak maga indul el az asszonynyal végigjárni a belső -vasárt. Ez nem kis megpróbáltatás. Jövőmenők lökdösődnek -jobbra-balra s igen sok vidám ismerőssel lehet találkozni. A -korcsmák zajosak s Kabók alig birja legyőzni magában a sörjedzési -hangulatot. Ám az asszonynak a gyolcsos tótok okoznak lelki kint. -Micsoda vásznak! Patyolatok! Ha simítom, még a fonáka is olyan -finom, mint a fiatal leány keble – mondja az arczátlan gyolcsos -tót, a min Kabókné elpirul. (Gyerünk innen, gyerünk.) Igy mennek, -mendegélnek, míg a Mars-térre jutnak, a hol mindenféle bohóságokat -mutatnak ahhoz értő csehek, németek és egyéb taliánok. Itt fehér -egér huzgálja a lutriczédulákat, amott meg kalitkában sárga -madár.</p> -<p>– Veréb az – véli Kabók – csakhogy be van festve. <span class= -"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span></p> -<p>Odébb pedig bicskára hajigálnak karikákat, meg számokra -bádogfedőket, emitt huszonöt pénzért lerajzolják az embert akkora -papirra, mint a tenyerem, de azért az ember csak akkurát olyan -lesz, mint a maga valóságában, és azontul nagy vászonbódék, a -mikben zene szól és kivül lisztes képü elhizott asszonyok ülnek és -nagy képek vannak a vászonfalra akgatva kivül is és azok különbnél -különbfélék. Egyiken ég egy város, a másikon csatáznak, a -harmadikon pedig egy utálatos ember nyakaz egy urasszonyt szép -fekete bársonyszoknyában. Ugyan mit véthetett az ártatlan, mert -hiszen látszik rajta, hogy ártatlan. Kabók is elmerül e látványban, -bár az urasszony teljes ártatlanságát nem hiszi, Különben lehet, -hogy nem is igaz az egész, hanem csak festették okulás gyanánt.</p> -<p>Most egy nagy, magas ember kilép a vászonház elé a lépcsőre s -miután a bámész gyermekek között szétütött volna botjával, nagy -rézkorongot kezd vele verdesni. Az nagyot szól, utána meg a magas -ember kezd kiabálni, hányva a fejét a török sapkában.</p> -<p>– Peffele, matyarók, Peffele! A matyórnak kifáncsisnak dukál -lenni! Csak tiz krajczár pémenet és mindenki kapsz ed szép neremén! -Itt láthatóm minden, képekek láthatom és burkus császár gége -operáczión! és a naty franczia <span class="pagenum"><a name= -"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> háboruk asz Ásiába. És ed -eleven krokodil, a lekporzasztó álat, születte az Áfrika-Gebiet, a -Niagara-flusz… mekél száz esztende, erek kétszáz! Minden esztende -epédel edszer, sak edszer… mekszik ed párántot s ed kisasszont -rózen ruhában!… Peffele matyarók! Láthatom az élethiv arczmásokba a -Spanga, Perecz, Pitelli! Ne mulassza senkisem asz alkalóm; dukál, -hogy vitezz matyór kifáncsis letyen.</p> -<p>Most sebesen kezd ütögetni jobbra-balra a lépcső előtt a -gyermekseregben a szónokló férfiu. – Weck von da! Marsch. Tyerek, -csinálom helyet uraságnak és tensasszony…</p> -<p>Kabók Mihály igyekszik befelé asszonyostul s bár takarékos -ember, sokallja a dicsőséget, a mivel a piros sapkás ember illeti. -De azért gálánt. Szó nélkül szurja le a két hatost, bele is nyulnak -mindaketten a fekete ládába, a honnan «kapsz mindenki ed emléktárd, -ed neremén». És ez aktus végével meglebben, föltámasztva a -töröksipkás pálczája által, a rejtélyes dolgok függönye s Kabókék -belépnek.</p> -<p>Odabent, meg kell hagyni, egy hatosért elég látnivalót adnak. -Üveg alatt emberfejek vannak viaszkból. Azután szintén üveg alatt -haldoklik egy franczia katona Ázsiában. Fölötte térdel az orvos. A -katona minden két perczben kinyitja a szemeit s az orvos minden két -perczben <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span> bánatosan int neki. Egy ilyen -mienkfajta pofoncsákó van a fején, annak a tollai is mozognak.</p> -<p>– Masina az egész – mondja Kabók.</p> -<p>Tudja ezt Kabókné is, de azért csak megsajnálja.</p> -<p>– Mégis, szól. – Miért nem hagyják néha pihenni?</p> -<p>Valósággal úgy kell elhúzni onnan, mert még sok minden vár a -megszemlélésre. Jön a lekporzasztó álat, a krokodil. Kis satnya -fiók, a mely egy ládában heverész a szalmán. Kabók itt érzi, hogy -be van csapva s élczekkel fordul a töröksipkáshoz. A férfiú mindezt -magasabb álláspontból fogadja. Igen, a krokodil kicsi. Az anyja -meghalt. Szép, nagy anyja volt neki, egyszer az ő ujját is bekapta. -Ne resteljen az uraság két krajczár extra pénzt adni az árva -krokodil fölsegélésére. Kabók boszankodna, de az asszony annyira -benne van már a sajnálkozásban, hogy mindenen megesik a szive. A -kisded szörnyeteg részére a barna szoknya ránczai közül előkeről a -két krajczár, a láda tetejét lecsapja a férfiú s most már a képek -következnek. Ezek sem utolsók. Miután a gyerekek odakint már nagyon -rángatják a majom farkát, a töröksipkás kimegy s bejön a -lisztesképü asszony. Ő magyaráz. Ez itt a Brücke <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> von -Konstantinopl, emez meg a Feuerlinie von Gravelotte. És ilyen -egyebek jönnek, a miből Kabókék keveset értenek, de azért -végigtekintik. Aztán következik egy nagy kép, a mely eleinte csak -csupa kékítőnek látszik. Utóbb a kékben sárgaságok bontakoznak ki, -meg barnaságok.</p> -<p>– Nézze kend – mondja Kabókné, a ki néhány ablakkal előbb jár – -vizbe vannak a házak itt.</p> -<p>Kabók még csak most nézi a másik kép utólját.</p> -<p>– Akkor az a szögedi nagy viz lösz – feleli.</p> -<p>Pedig nem az. Később látják. Magas paloták vannak a kék viz -fölött. Végig hosszu utczák köztük, a mikben emberek járnak -ladikon. Fölöttük hidak szolgálnak egyik háztól a másikig.</p> -<p>– Jaj! – szól az asszony – itt mán hid van a házon.</p> -<p>– Sz’ mondom, hogy a szögedi nagy viz. A városháza hidja az… -magyaráz Kabók, a ki még nem ért odáig. De hiszen ez a legszebb a -férfiban, hogy a tudománya ennyire előbb jár az asszonyénál. Kabók -ez alapon bizonyos méltósággal tekint az üvegbe, sorról-sorra s bár -ha csodálatosat lát is itt-ott, nem mutatja.</p> -<p>Most jön be megint a vászonház tulajdonosa és folytatja a -magyarázatot: <span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span></p> -<p>– Ansicht von Venédig! Venéczia. Láthatóm a Venéczia város, -csupa tenger, csupa.</p> -<p>Ugy Kabók, mint Kabókné e pillanatban elkapták fejüket az apró -kerek ablakoktól s egymásra néznek. Az asszony arczán, a szemében -fölvillan a mosoly, aztán végig szalad rajta a szomoruság, mint -fölleg árnyéka a virágos mezőn.</p> -<p>– Venéczia… szól halkan.</p> -<p>– A Venédig… mondja Kabók.</p> -<p>Az asszony a fejkötő kendő csücskéit huzogálja, a mi sirás -előjele szokott lenni.</p> -<p>– Ha édös apám látná… – suttogja, mintha magának beszélne.</p> -<p>– Ha láthatná… felel ugyanoly darabokra szakadt hangon -Kabók.</p> -<p>Most már összebújnak, hogy egy ablakon nézhessenek mind a -ketten. Hiába óvá őket ettől az előkelő férfiú, hogy az a szemnek -árt. Nem törődnek vele, csak Kabók kérdez néha. Ő aztán felel. Ez -itten – láthatom – a nagy temflom és ott vannak a kalambok, sok. És -ott gyűn a Rialtó, ott régi idők sok sok ember lefetik tengerbe, -zsupsz. Kriegsverhältniss… Akó tyün naty hász… két elemetes, három -elemetes… die Palást… asz kérem ed nakszerű épület… csupa tengerbe… -Und auch die <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> gondolieri… itt csolnakászik tengerbe… -csupa…</p> -<p>Kabókék nézik, mintha el akarnák az egészet nyelni.</p> -<p>– Csak édös apám ezt láthatná… – sóhajtja újból nehéz szivvel az -asszony.</p> -<p>– Ha láthatná… makogja Kabók. – Ha láthatná, se láthatná.</p> -<p>A mint hogy igaz is. Vak már az öreg, bár egyébként semmi baja -sincs neki. Ép a teste, ép a lelke, csak a szemeit ölte meg a -tanyavilág irtózatos betegsége, az egyiptomi trachoma. Azokkal -ugyan már nem lát többet s igy hát egyebet nem tehet, mint üldögél -otthon télen a kemencze padkáján, tavaszszal a tanyaház napos -végében. A világtalan állapot sok mindenre megtanítja az embert s -vaksága daczára ügyeskedik ebben-abban. Sásból mindenféle hasznos -dolgokat fonogat, de még a kapanyélnek is, ha előbb valaki -nagyjában kibarkácsolja, meg tudja adni a helyes, sima formáját, -hogy az kézhez álljon. Igy meg van ő a tanyában, a vak ember. Az -ebekkel barátságot tart, azok kisérik, ha a közön sétál s elugatnak -előle minden ártalmast. Piros valósággal ajnározza, mint a -gyereket, a Kabók-pár pedig becsüli. A mi az öregre kell, arra -telik, a halálát senki sem várja, sőt, mert katonaviselt és sokat -tapasztalt világéletében, <span class="pagenum"><a name="Page_119" -id="Page_119">-119-</a></span> Kabók olyan dolgokban, a mikben nem -eléggé jártas, gyakran fordul hozzá tanácsért.</p> -<p>Estenden is, mikor a városból hazatér (mert az uj portékával nem -lehet könnyen menni), az asszony első szava az udvaron a -leányhoz:</p> -<p>– Hát öregapád?</p> -<p>– Pipál odabent – mondja Piros.</p> -<p>Míg Kabók kifog s közben a kutyák üdvözléseit fogadja, az -asszony beszalad. Még az ünneplő kendőt a fejéről le sem vette, még -csak jó estét sem mondott, csak az apjára kiált, a mint benyitja az -ajtót:</p> -<p>– Jaj, édös apám, mit láttunk!</p> -<p>Az öreg ül a padkán, egyik lába a másikon s pipál immel-ámmel, -vak ember szokása szerint, a kinek a füst látásában nincsen -élvezete.</p> -<p>– Mit, leányom? – kérdezi. – Ugyan mi löhet az, a minek olyan -nagyon örülsz?</p> -<p>– Jaj, apám, – beszéli sebesen az asszony – láttuk képbe a -tengöri várost, a hun kend járt… a Venécziát.</p> -<p>A világtalan öreg arczán végigfut a fiatal emlékezések derűje. -Hirtelen a puszták között megcsapja az Adria szele, a canalettók -vizének illata, vak szemei látják a déli város egét, tengerét, az -ódon kőházakat, mindazt a régi időt, mikor a szegedi ezred a -mesevárosban feküdt <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span> s ő járt a feszes katonaruhában, a -frakkforma fehér kabátban, e mohos kőpillérek között s posztot állt -az Arzenál kapujában, fényesre puczolt fegyverével.</p> -<p>– Láttátok?</p> -<p>– Láttuk. Ugy, a hogy kend beszélte, de épp úgy. A vizön vannak -a házak… mennyi ablak…</p> -<p>– Az.</p> -<p>– A csónyakok járnak a vizön. Van egy nagy templom – folytatá az -asszony s az öreg a szavába vág:</p> -<p>– Az a szent – – várj csak… várj, majd mingyár mögmondom.</p> -<p>Gondolkozik az agg katona, lehajtva a fejét. Emlékezetébe jutnak -mindenek, a nagy marsok, a kompaniekomendás, főhadnagy úr Gruber, -az Arzenál, csak a templom neve nem.</p> -<p>– Nem, már nem tudom – mondja azután. – Elfelejtöttem a -nevit…</p> -<p>– Pedig szép neve löhet neki – felel az asszony. – Nagy teteje -van, alul szélös, felül úgy összemén, mint a lámpaüveg.</p> -<p>– Az, az – szól, nagyot esve a szón az öreg. – Ugy igaz, a hogy -mondod… Hát az arzenál-vahhe… várjál csak… a linke tórvahhe… ej, -üsse mög a part, nem linke, rekte, rekte! <span class= -"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span></p> -<p>– Micsoda? – kérdezi az asszony.</p> -<p>Jó szerencse, hogy belép Kabók. Egy kis bor van benne, de meg -ért is az ilyen sorokhoz s hogy öregapónak kedvét ne szakítsa, nagy -bátran szól bele a beszédbe.</p> -<p>– No, az csakugyan ott van.</p> -<p>– Ott? – kiált az öreg kemény hangon, mintha csak valamely -generális elébe vágná a Gewehr heraust. – Ott van? A linke vahhe? – -És újra sebesen beszélni kezd: Linke Arzenál vahhe: ejn -unteroficzér, ejn gefrejte, czén infanterisz, ejn pilman, – mint -ahogy ezt az őrség osztásakor elszavalni szokás. Kezeit izgatottan -emelte föl (a pipát már rég letette) s integetett az altisztnek, a -szabadosnak, a gyalogosoknak, mindnek, mindnek integetett. Kabókék -hirtelen egymásra néztek.</p> -<p>Kabók azt gondolta magában, hogy no az öregnek se hozhattunk -volna különb vásárfiát, Kabókné pedig nézte az apját, a vak apját, -a kinek orczáin piros tüzek gyuladtak ki, hajlongott, hadonázott, -végül ősz fejét magasra emelve, valamely régen elfeledett olasz -dalba kezdett öreges hangon:</p> -<p>– Ettutitisimize – tempozebon…</p> -<p>– Ez valóságosan szép nóta, – mondta rá Kabók Mihály.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span></p> -<h2>Vallatás.</h2> -<p>János, mondjuk, hogy éppen Halbőr Förgeteg János, valamely -bűnben találtatódott. Ugyanis birkák tüntek el a határból. Olyan -tájon volt már az idő, a midőn tarló a föld nagyobb része s ilyen -alkalommal a birka szerfölött hajtható, mivel semmiféle nyom nem -marad utána. A tarlóban a birkával úgy jár-kel az ember, mintha a -levegőégben menne s a ki éppen utána veti magát, lophat. Az persze -nem megy egészen könnyen, mert a birkát is őrzik s a nyáj emberek -és kutyák felügyelete alatt áll. Mégis, a ki ért hozzá, szél -ellenében meg tudja kerülni úgy a jószágot, hogy észre nem veszik. -Ennek sok fortélya van s ott kezdődik, hogy pálinkás kenyérrel kell -etetni az ebeket és nagy tanulmányokat kell ejtenie az akol körül, -hogy merre legalkalmatosabb a bejárás. De még a birkában is esik -személyválogatás, mert nem mindenik hajlandó éjszakai útra indulni. -A kos pedig öklel és a sötétben nincs ellene védekezés. -<span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> Ily különféle tudományok ezek, de ezzel -is úgy van az ember, hogy csak annak nehéz, a ki nem tudja, mert a -ki ért hozzá, az nem is foghat ennél könnyebb mesterséget a -világon. Azt ugyan benne meg nem fogják.</p> -<p>Szó sincs róla, hogy azért gyanuba ne kevergőzne egy vagy más -ember. A pusztázó városi katona is csak úgy van vele, hogy valakit -bizonyára gyanusítani kell. Mikor a juhszélben poroszkálna a lovas -ember, mondja neki a kárvallott gazda, Nagykalapú Fa Miklós, hogy -íme, mi esett nála az éjjel. A pusztázó végighallgatja a jelentést -szögrül-végre, a mint azt Miklós előadja, különféle köröket -rajzolván eközben botjával az út homokjába. Az egyik kör jelenti, -hogy az akol mely részén távolodtak el a hűtelen birkák, a másik -kör jelezné, hogy miként és mely módon nem vehették észre a tolvajt -(az egész háznép kártyázott a tanyaszobában), a harmadik kör pedig -hirtelen, a mint húzná Miklós, félbeszakadt s a bot megáll a -kezében. A pusztázó arra néz, a merre a bot vége irányt mutat s azt -mondja:</p> -<p>– Mingyárt gondoltam.</p> -<p>Miklós az útról nyugodtan lépegetett vissza a tanyába a semjéken -át és semmi bántódást nem érez a lelkében. Nem árult el senkit, nem -vádaskodott, nem gyanuskodott, a mint hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> igaz -is. A pusztázó pedig megszorítván a lovát, poroszkál arrafelé, -amerre az előbb a bot vége mutatott. Nem kell soká mennie. Itt van -mindjárt a közelben, (éppen csak két óra járás) a János falkája, a -mely legel az őszi tarlós füvön, János pedig fekszik a homokon -subában, pipázva. A juh után a gyerek koncsorog. János szívja a -pipát, a mely csak gyenge füstöket ad, miután alighanem -krumplilevél van benne. De a szaga elég szép, mert attól -hányja-veti a fejét a katona lova s alig bír rajta ülni az ember, -mire odalép.</p> -<p>– Az ördög a kend dolgát, – szól a rendőr – mit pipál kend?</p> -<p>János a subáról csak most fordítja oda a fejét.</p> -<p>– Pipát – mondja.</p> -<p>Amaz méregre kap a kurta válaszon.</p> -<p>– No – véli – nem sokáig pipálja kend azt a pípát.</p> -<p>– Miért? – kérdezi János. Nincs ennek a pipának semmi baja.</p> -<p>S félkönyéken eltartván magától a pipát, szemléli -figyelmesen.</p> -<p>– Nem is a pipának van baja, hanem kendnek. A pipa jó, abból -pipálhatna kend, de majd elvöszik kendtül. Majd odabe elvöszik -kendtül a pipát. <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span></p> -<p>János hallgatja, ismét fuj egy darab füstöt s most már -csufondárosan válaszol vissza:</p> -<p>– Nem t’om ki?…</p> -<p>– A börtön! – kiáltja rá a pusztázó.</p> -<p>De János ismét csak az előbbi. Egyik lábát fektében átveti a -másikon, kétkönyéken van s miközben fogja a fogai közt erősen a -pipa szárát, azt mondja:</p> -<p>– Nem t’om mér?…</p> -<p>A legény a lóval nem léptet se odébb, se idébb, csak onnan kiált -a gyereknek:</p> -<p>– Hallod-e, hej! Hány ez a birka?</p> -<p>A szóra öreg anyajuhok a legelésből fölemelik a fejüket, mert -szokatlan lárma ez nagyon, a gyerek meg azt kiáltja:</p> -<p>– Ötvenhat!</p> -<p>János szívja tovább nyugodtan a pipát, a lovas meg -visszakiált:</p> -<p>– Avval a hattal együtt?</p> -<p>János kiveszi szájából a pipát.</p> -<p>– Ne mozogj, mert rád lépök, – mordul a katona a lóról.</p> -<p>János nem mozdul, csak fekszik. A gyerek amott a juhok szélin -néz egy darabig, de aztán kérdőre fogja:</p> -<p>– A melyik az éjjel gyütt?</p> -<p>A pusztázó rezesbarna arczán kisded mosolygás <span class= -"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> jelenik -meg, János pedig káromkodna már, de hiába. A pusztázó azt -mondja:</p> -<p>– No most csak föl abba a subába, aztán gyerünk.</p> -<p>– Én? – kérdezi János.</p> -<p>– Persze. De leginkább jó lösz, ha mingyárt ugrik kend.</p> -<p>– Ugyan? – kérdezi János. – Aztán mért?</p> -<p>De amazt most már nem hozza ki a sodrából.</p> -<p>– Nem köll sokat beszélni. Tudja kend nagyon, hogy mért. Majd -odabent mögmondják.</p> -<p>Nincs mást mit tenni, föl kell kelni a subáról s haladni -befelé.</p> -<p>Igy történik, hogy János a városba kerül a nagy házba, a hol a -törvényes emberek vizsgálják az ügyeket. Azon mód van a subában és -a pipával, mint legelsőbb, hogy odaérnének s egy ilyen törvényes -ember elé állítják. Már akkor irások jönnek Jánossal a hat -birkákról, de szóbeli jelentést is tesz a kisérő. János ezt -egykedvüen hallgatja. Mikor vége van, azt mondja rá:</p> -<p>– Nem igaz ám ebbül egy szó sem… Nem csinálok én -rossztéteményt.</p> -<p>– Hát azt majd meglátjuk – felel a törvényes ember. Azzal -elővesz mindenféle nagy papirlapokat, a miken növekvő aggodalommal -tekint végig János. <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span></p> -<p>– Mi a kend neve?</p> -<p>– Förgeteg János.</p> -<p>– Melyik Förgeteg János?</p> -<p>– Hát a külső Förgeteg János.</p> -<p>– De melyik külső Förgeteg János?</p> -<p>– Hát a Halbőr.</p> -<p>– No jól van. Hát a kend kora?</p> -<p>János előbbre hajlik.</p> -<p>– Hogy mondja?</p> -<p>– Hogy hány éves kend, azt kérdezem – mondja az urféle a -pulpitusos asztal mögül.</p> -<p>Kissé gondolkozik János, az ablakra tekintvén. Utóbb féloldalt -fordul, mintha a kisérő legénytől várná szavai igazolását.</p> -<p>– Hát löhetök vagy ötvenöt… Úgy gondolom. Bizonyosan nem -tudhatom, mert nézze csak, a nagy szárazságkor, hatvanháromba, -legényforma vótam mán, de tán hogy mög is vótam mán házasodva…</p> -<p>Előbbre veti az egyik lábát és a csizmája orrát nézi, mivelhogy -talán az tudna tanácsot adni. De a másik ismét elébe vág:</p> -<p>– Ötven kend most, mert most öt éve volt kend negyvenöt.</p> -<p>– Én? – kérdezi meglepetten János.</p> -<p>– Kend ám!</p> -<p>– No akkor löhet.</p> -<p>Amaz ujra csak turkál az irásokban s végül <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> azt is -megkérdi: – Kend miféle foglalatosságban van?</p> -<p>– Hát kéröm – enged a kérdésnek János – én csak afféle kétkézi -munkás vagyok odaki a tanyán.</p> -<p>– De juhászkodik is kend?</p> -<p>Áll megint csak János egy darabig. A sok bolond papirban, de -benne van minden. Utóbb a fejét féloldalt hajtván, azt mondja:</p> -<p>– Hát nem mondhatom, hogy nem. Tudja tekintetös úr, úgy él az -embör, a hogy tud.</p> -<p>– De nem kell azért lopni.</p> -<p>Most kell megnézni Jánost, ha valaki éppen már arra töri magát, -hogy Jánost megnézze. Visszakerül az előrenyujtott jobb lába -hirtelen hátulsónak és délczegen veti szét a mellén a subát.</p> -<p>– Hát ki lopott? – mondja mérgesen. – Hát én loptam? Hát -fájlaltam én valaha a tekintetös úr fejit? Hát vót ojan, a ki az én -ellenömbe még csak panaszt is mert vóna tönni?</p> -<p>A törvényes ember kegyetlen hidegséggel vágja föl a nagy könyv -lapjait s ráolvassa Jánosra:</p> -<p>– Most öt éve is birkát lopott kend. Azelőtt két esztendővel -szintén. Most meg megint hat darabot szerzett el kend a Fa -Miklóstól.</p> -<p>– Én? – kérdezi János dühösen. Hát a szömöm <span class= -"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> világa -ér annyit, mint a tekintetös úré, de hiszöm az Istent, hogy arra -merök hitölni, hogy én – –</p> -<p>A tekintetes úr a szavába vág:</p> -<p>– Ugyan, János, hiszen mind a hat birka jelös.</p> -<p>– No az pedig nem vót jelös – fakad ki János hirtelen, de mire -észre venné magát, már késő a tagadás. De amúgy is tényleg jellel -vannak ellátva a birkák, hát hiába volna minden. Beismeri a tettet, -a mi után kieresztik. Visszakapja a subát, a pipát, az egyikbe -beleöltözik, a másikra rágyujt s úgy halad kifelé. A nyomáson -találkozik valamely ismerőssel, a ki ráköszönt:</p> -<p>– Bent járt kend, János bácsi?</p> -<p>János halad a subában, de a pipát kiveszi a szájából s a -szárával a vállán keresztül integet be a város felé:</p> -<p>– Az ám. Dolgom vót bent az adóhévatalban.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span></p> -<h2>Asszonykérő.</h2> -<p>A cselédgulyás az őszszel meghalt s miután a cselédgulyásra -télen szükség nincsen, ott hagyták azon időre az özvegyasszonyt. -Meg kell adni Hab Lajosnak, hogy becsülettel végzé földi hivatását -s ekként is fejezte be, mert akkor halt meg, a midőn már reá semmi -szükség nem volt. A majorbeli cselédség, kiknek konvencziós marháit -legelteté s fölöttük pásztorkodott, meg volt e dologgal elégedve s -mikor elpusztult, sok jó szavat ejtettek a Lajos után. El is -temették, a faragó béres csinálta a koporsót, a lovas csősz ment -lovaival a faluba papért s megadták neki a tisztességet, a mi az -embert haló porában illeti. Az özvegy pedig magára maradt s -mehetett volna a fagyos pusztán az Isten világába a merre lát, ha -éppen nem ily szerencsésen hozta volna ki a mindeneket intéző sors -ezt a halált.</p> -<p>Tavaszig hát benne maradhatott a gunyhóban, ámbár igaz néven -nevezve, nem is gunyhó <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span> volt az, mint inkább verem. Csak türt -ember a cselédgulyás a majorokban, a kinek semmiféle házhoz joga -nincsen, s ha valahol ilyen vermet csinál magának, hát éppen csak -hogy megtűrik. Szemet hunynak előtte, mert amugy is van annyi esze, -hogy nem valamely termőföldből szakítson ki magának egy darabot. A -legelő szélén épp jó helyen van, ott gödröt ás, az oldalaiba -ágasfákat illeszt, arra megint keresztbe helyezvén egy rudat, -körültámasztja az egészet nádkuppal. Ha érzéke van a rendhez, a -nádat belül még ki is tapasztja sárral, abba ablakot is vág és -rendes bejárót csinál az épületbe.</p> -<p>Ilyforma készség volt ez, állván a legelő szélén, a szikes -földben néhány csenevész ákácz között, melyek el voltak hagyatva -egészen. Gyökereiket hiába eresztették le a széki földbe, az nem -adott erőt nekik; ha lett volna, talán adott volna, de ha nem volt -magának sem szegénynek, akkor mit csináljon.</p> -<p>Az asszony meg az ura, már a volt ura, ez a Hab Lajos nevezetü, -estére kelve, gyakran ültek kint a nádkupok előtt, a fák alatt, -nézve végig az egyenes tájon, a melyet elöntött világával a -holdfény és csillogó tükröket rakott a szines tócsákba. Minden -embernek, bárki legyen s bármily állásban foglalatoskodna, vannak -néha órái, a midőn a reménységeinek él. Ki volna <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> -reménykedés nélkül való? Mindenki vágy erre vagy arra, a király, a -kinek sok koronája van, még egyet szeretne, a koldus pedig egy -krajczárkát. Ők maguk is szerettek volna valamit, a mi után -vágyakoztak, tudniillik, hogy Isten ő szent felsége kegyelméből -vagy halál útján, vagy előbbremenetel, vagy pedig rosszalkodásból -támadt elcsapatás utján eltávozna valaki, a majorbeli béresek közül -és akkor Hab Lajosra esne a szeme az ispánnak.</p> -<p>– Akarsz-e béres lenni, Lajos? – kérdezné az ispán.</p> -<p>– Akarok ténsur, – felelné Lajos és akkor beköltöznének a -majorba, a béresházak közé s nekik is lennének konvencziós -sertéseik, teheneik, Lajos négy ökröt hajtana hol erre, hol arra, -már a hogy a parancs szól, lassan és méltósággal emelvén a -hosszunyelű ostort, a mint ez urasági alkalmazottaknál szokás.</p> -<p>Ez nagy, nagy dolog lett volna. Nemcsak az előnyösebb vagyoni -helyzet, azután a nyugdíj, hanem a lakás miatt is. Ez kellett volna -nagyon, ez után vágyakoztak, mert Hab Lajoséknak volt egyszer egy -gyerekük (mindösszevissza csak egy), egy nevető kicsi ember. Ha -többet ad az Isten, bizonyára egyiket sem szerették volna, mert sok -gyerek szegénység, hanem ha csak egy van, azt szeretni szokás. Ugy -is volt, <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span> apró Hab Lajos szeretetnek örvendett, – -bizonyos, hogy örvendett, mert mindig nevetett szegény, a mig élt. -Hanem ez nem sokáig tartott. Bármilyen tömzsi volt is a rövidke -férfiú, nem birta ki a földkunyhót s belehalt Hab Lajosék -lakásviszonyaiba.</p> -<p>Biz ez nagy szomorúság volt, de az ilyenek ellen nem lehet -tenni, ki merné vádaskodó panaszszal ostromolni az eget. Csak a -sóhajok maradnak meg enyhítés gyanánt, mert sóhajtani szabad; ez -nem vétek. És ezek a sóhajok sűrűn jelentkeztek, mert úgy Hab -Lajosban, mint Hab Lajosnéban élt folyton a gondolat, hogy ha egy -ilyen <i>másikjuk</i> lenne, azt újra csak torkon ragadná a -veremlakás kísértete és agyonfojtaná szegénykét.</p> -<p>Mindezen változtatni kellett volna, s a változás egyetlen -eshetősége az, ha Hab Lajos béresnek kerül be az urasághoz. Hát ez -már majdnem megtörtént volna, ha Lajos időközben el nem halálozik. -Azonban megtámadta a száraz betegség, a mely csodálatosképp mindig -nedves helyeken keletkezik s nagyhamar a fia után küldte. Ilyképp -Lajos kikövetkezett az élők sorából, magára hagyva az asszonyt, -azaz hogy nem egészen magára. Ébredés meg elalvás az élet s a halál -után következik ujra az elevenség. Azon állapot elé nézett az -asszony, a mi <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span> után néha sóhajtoztak ők, de most már -nincsen embere, a ki megörülne annak, hogy ismét egy kicsi -istenadta köszönt be hozzájuk. Biz annak már nem is lehet örülni, -özvegy asszony gyermekének, a ki a szegénység szomorú sorsába még -nagyobb nyomoruságot hoz. Az akadémia nyelvészeti osztálya nem -tudom milyen terminus technikusokkal állapítja meg az ilyen gyermek -nevét, a nép úgy hívja a maga szófukar beszédességével: -anyagyász.</p> -<p>Ez az anyagyász télen született a veremben s a majorbeli -asszonyok között akadtak jótét lelkek, a kik gondoskodtak róla, meg -az anyjáról, mig az ismét lábra kapott. Szomorú világ volt ez, egy -kicsi gyerekkel a karján, a veremben, a hol csak tavaszig lehet -maradása, és azután a nagy nincsetlenséggel, mert nem volt neki -senkije és semmije. Ilyenkor kétféle fajtája van a játéknak. Vagy a -Tiszának megy s gyermekével együtt lebuvik valamely halászléken a -víz alá, vagy pedig összeszedi magát s elmegy a városba szolgálni. -Az első játék sokkal könnyebb, mert hetekig jár-kel, mig -cselédkönyvet meg szolgálatot kap, a hol hét-nyolcz forintban -részesül. A gyermekét dajkaságba adja, fizetvén érte mind azt a -pénzt, a mit ő keres. Minél kevesebbet fizet, annál bizonyosabb, -hogy a gyermek elpusztul, mert az anyagyászok sorsa <span class= -"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> ez. S -azután hova tovább? Az ember minden nappal öregszik, egyszer a -cselédségből is kimúl s megint csak nincs előtte más, mint a Tisza. -Jobb-e később, mint hamarább?… Az asszony, ülve a verem oldalában, -gondolkozott ezen s megemlékezett Hab Lajosról, a ki elment a föld -alá s őt ezen nagy kietlenségben hagyta.</p> -<p>Néha azonban a mindeneket intéző harmadik formáját is tudja -keríteni a dolognak. Történt, hogy Tóth Zakar hazajött a -katonaságtól. Több évet töltött ott már, őrmester is volt s nem is -akart visszatérni. Hab Lajosné körülbelül ezért is lett Hab Lajosné -annak idején. S lám, mi történik, Tóth Zakar őrmester nem értvén -meg a német ezredparancsot teljesen, a század reformátusait küldé -el egyszer a gyónáshoz, a miből patália keletkezett. Zakar -büntetést kapott s a midőn «kapituláns» esztendejét kitöltötte, -odahagyta az ezredet. Hazajött. Az özvegy szive nagyot dobbant erre -a hirre, azután pedig elszomorodva sóhajtott, mert a szegény ember -minden búját, baját csak ebbe tudja ölni. Pedig még ekkor nem is -látta a Zakart, csak hallotta róla, hogy megkapta a bérességet, a -miről az ő elhunyt ura álmodozott. Egy kis protekczió is segítette -ebben, mert az apja volt az öregbéres, de meg hát nem is volt más -hamarjában, a kit oda lehetett volna tenni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span></p> -<p>Ezen is lehetett gondolkozni most már és buslakodni az üres -veremben. Bizony, a verem kezdett üresebbre válni. Tüzelő csak -volt, mert hiszen gallyat lehet szedni itt, ott, de más mindenféle -megfogyatkozott. A tarhonyás zacskó egészen üresen lógott a szegen -s a lisztesben is könyökig kellett vájkálni. Egyik melléből a tej -is elapadt, az anyagyász ugyancsak könnyű koszton éldegélt s -árvábbak voltak ők ketten már, mint a sátoros czigány, a midőn -egyszer elhomályosul a verem bejárata s bejön rajta, zökkenve a -nagy belépőn Tóth Zakar. Szét nézett a sötétben vakon, mig a szeme -világa kitágult annyira, hogy láthatott. Akkor mondta:</p> -<p>– Jó napot.</p> -<p>Az asszony szólt volna rá, de nem tudott. Elfogta a szivét a -névtelen ijedtség, a torkát meg összefacsarta. Ő, a ki az előbbi -pillanatban a jég alá akart bujni, most megrendült azon -hiedelemben, hogy kikergetik a hajlékából. Megnémult és el is -halaványodott volna, ha már egy ilyen elszítt asszony lehetne -halaványabb, mint a milyen. Átölelte a kicsiny mindenségét s várta -a halálitéletet.</p> -<p>Akkor azt mondta Tóth Zakar katonásan:</p> -<p>– A keserves pillangóját ennek a komisz világnak, hát ettél-e -ma, Ilon?</p> -<p>– Nem – mondta az asszony. <span class="pagenum"><a name= -"Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<p>Zakar pedig átbukván a kis széken, ölébe meríté fejét, annyira, -hogy épen csak a rövidre nyirott haja látszott ki abból. Ujból -előfogták az asszonyt azok a hideg, tompa ütések, a melyeket -megátalkodottságában a szív néha okoz.</p> -<p>– Ilon, Ilon – bőgte az ember – hát így kellett viszont -találkoznunk?</p> -<p>Pedig Zakar látott sok mindent. Oda szolgált a külföldön. Járta -Novibazár hegyeit és csörgött kardjával a bécsi Rossauer -Laendereken, a melyek talán veszedelmesebbek, mint amazok. Mégis -ime itthon van, a tág pusztán. Az ember idegen utaiban sokat -próbál, de haza vágy. Ki mondta Zakarnak, a nyalka őrmesternek, -továbbá a nyugdíjképes, konvencziós béresnek, hogy ő Ilon sivár -vermébe térjen. Bizonynyal senki, mert ő maga sem árulta el maga -előtt tiszta magyar pórias lelkének ezen egyetlen titkát. Lám, -miként fekteti végig az elhagyott asszony lábain a fejét s amaz -miként tűri mindezen hirtelen jött dolgokat.</p> -<p>Legföljebb azt bőgi ki néha Tóth Zakar a szoknyaránczok -közül:</p> -<p>– Ilon, Ilon…</p> -<p>Majd pedig hirtelen fölugrik, szinte vadon s reákiált arra, a ki -neki egyetlen:</p> -<p>– Ilon, Ilon…</p> -<p>Ujra elsötétül a pinczeajtó s bebiczczen rajta <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> Tóth -Zakarjás öregbéres sántán (egyszer a vasvillába esett a -szénahányóból) s ezt mondja:</p> -<p>– No?</p> -<p>Erre Tóth Zakar föleszmél lelke nagy elvádolásaiból. Ez idő -alatt emlékezete átfutotta hirtelen katonaéveit, mignem maga előtt -látná a bosnyák devojkákat, a Ljubiczákat és Dánákat, a bécsi -Mariczliket és Margotokat s ujra csak oda esik az asszony elébe, -mondván beszédesen:</p> -<p>– Ilon, Ilon…</p> -<p>Ekkorra az asszonyt is elhagyja az ijedtség fagya. Elönti a -meleg végtül végig, de azért félve suttogja:</p> -<p>– Engöm, engöm.</p> -<p>Most Tóth Zakarjás felel rá, közelebb biczczenve a veremben:</p> -<p>– Hát feleséginek akar tégöd.</p> -<p>Sokat gondol e szavak alatt az asszony, de még mindig hitetlen -abban, a mit neki mondanak:</p> -<p>– Evvel az anyagyászszal? – szakad föl belőle a szó.</p> -<p>Tóth Zakar térdenálltából úgy kuszik föl hozzá, mint a kigyó és -aczélszin hajának azon részére tapasztva ajkát, a mi a fékető alól -kimaradt, a hajszálaknak beszéli el búgva:</p> -<p>– Evvel vagy te neköm a mindönöm.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span></p> -<h2>A Duna lánya.</h2> -<p>A valódi neve ennek a kis lánynak Aranka volt. Egy apró, édes -teremtés, abból a szőke fajtából, a milyennek Bajorországban a -Madonnákat festik. Úgy emlékezem reá, mintha most is látnám, -hallanám apró czipői kopogását a a födélzet deszkáin, csilingelő -ezüstös nevetését, a mint meglátva valamit a holdas éjben, a víz -tükörén, vidám kaczajjal hívta föl a domentátumra nagyapót, ezt az -öreg hajókormányost, a ki Isten különös kegylméből választatott ki -a mindeneket intéző sors által Reladl nagyapjának.</p> -<p>Mindössze egyszer volt pedig szerencsém hozzá, a gyerekhez, s -kétszer a nagyapóhoz. A gyerek olyan édes volt, az öreg kormányos -olyan patriárkális, hogy évek multán még mindig emlékezem -kettőjükre, mikor pedig már egyik sincs meg. A természet rendje -szerint úgy kellett volna ennek történni, hogy az öreg megy ki -lakni állandóan a szárazföldre, a <i>zárt</i> <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> -<i>hajóban</i> a föld alá s Reladl élve marad, hogy ő is élhessen a -világban. Azonban máskép történt. Reladl nincs már meg, az öreg -ellenben most is valahol a Tisza vizét járja.</p> -<p>Ez az öreg ember egy hajókormányos, egy egészen közönséges -hajókormányos, a milyen százával van a magyar vizenjáró emberek -között. Napégette arcza van, minden regényhősi szándék nélkül, a -feje ősz, hosszú szakálla deres, egész nap a keréknél ül s hajtja -jobbra-balra, ha pedig áll a hajó, vagy szelet hever valahol a -partokon, kátrányos ponyvákat számlál, köteleket olvas s -barkácsolja a ladik megromlott oldalát. Viselkedésében szótalan, a -beszédtől elszokott, alig használ pár száz szavat, azok is csak a -hajóra, a matrózokra s az árukra vonatkoznak, a miket harmincz év -óta hurczol egyik országból a másikba.</p> -<p>Az öreg azokból a szegedi emberekből való, kik a Tisza habarcsos -vize partján születve, legénykorukban hol vizi molnárok, hol -halászok, hol hajóslegények a buzás hajókon, vagy a kavicsszállító -luntrán. Egyformán kezeli a szekerczét, a hajót, a kuttyogatót, az -evezőt, a csáklyát s barnára pörkölt karjában olyan az izom, hogy a -kikötőkötél fakolonczát a Tisza közepéről kihajítja a partra. -Ügyeskedik, egyszer bekap vitorlásnak a gőzhajós társasághoz, -<span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span> ott megmarad s úgy ismervén a vizek -medrét, mintha a homokos hullámokon át mindenütt belátna a fenékre, -idővel kormányossá érik. Nem kellemes mesterség ez, egy életen át -lent lakni a födélzet alatt s a házából fent csak akkora gulyiba -van, a hol ki se nyújtózhatik. Örökké a kerék mellett ül, nyáron -ott meleg, őszszel esős és a hajnali ködben a hajóért remeg. Az -ország két nagy vize, a Duna és a Tisza úgy változtatja medrét, -mint a gyerek a játékait. A hol ma fövenyes a part, egy hét mulva -mély a hajóút; a hol Romániába menet zátonyt talál, mikor egy hónap -mulva megy föl Bajorországba, se híre, se hamva. Az a kerék az -élete, azt rángatja folyton s ha tönke viszi a hajót, lecsapják a -tisztségéből. A fizetés kevés, ha valami kis bajt talál a váratlan -vizsgálat, ha leszalad egy pillanatra a kerék mellől, kész a -bírság. Nem jó mesterség, azonban idővel bele lehet szokni, de meg -is szeretik. Hosszú éveken át a vizen járva, beleszerelmeskedik a -hajóba, úgy, hogy télen, mikor befagy vele valamely kikötőben, nem -tud lemenni róla. Furcsa neki a föld, a mely nem kong, ha rálép -vastag, halzsiros csizmáival.</p> -<p>Van annak tizenöt esztendeje, hogy ez az öreg ember – akkor is a -713-as chaluppön járt – a Bajorerdő hegyei alatt árut rakodott -<span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span> a Dunaparton, valahol Straubing és -Osterhafen között. Még derekasan bírta magát, a feleségével lakott -a hajón, a leánya férjnél volt egy «tiszai» embernél, a fia -hajóinas az Adrián s Barczellonáig járt. Pár heti munka volt a -rakodás, a kormányosnak nem sok dolga akadt, pipázott a hajón s -megnézte időnkint a kiakasztott piczéket. Itt született Reladl. Ők -úgy mondták, hogy «született». A hajósnak a Duna nem az a folyóvíz, -a minek a parti ember nézi, a nagy, széles, rengő víztükör, a -hallgatag folyású tömeg neki eleven lény, melynek a kegyelméből él. -Ismeretlen erők tömegéből álló titkos hatalom, néha jó, néha rossz, -ma kedves, holnap bosszuálló. Rejtélyes hullámait, a mint a holddal -játszanak s csobogva verik a hajót, éveken át nézi és szereti -valami mondhatatlan tisztelettel. S akármilyen kelletlen is néha -kedvteléseiben a folyó, ez ad mégis kenyeret, a hajós oly szivbeli -viszonyban áll a vízhez, mint az alföld Förgeteg Jánosa az ő széles -rónaságaihoz.</p> -<p>Itt, valamely csöndes estén, mikor a munka zaja elült, pihent -minden s a hold lassan bujkált az ócska lovagvárak fölött, oly -módon került a 713-asra Reladl, mint a Fáraó leánya karjai közé -Mózes. A parti fák alatt csobogó víz csöndes lármájából vékony -gyereksirás hangja verődött <span class="pagenum"><a name= -"Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> elő és szétszállt, -libegvén a völgyi ködben, a víz tetején. Az emberek eltörődve -aludtak a hajón, a kormányos ült a kerék mellett, az asszony a -vacsora maradványát hordta le s rajtuk kívül senki sem hallotta meg -az ártatlan emberi lény síró segélykiáltását. Csak egy valaki -hallhatta, ha igaz: az anyja, bűnös, elvetemült, rossz anyja, a ki -odatette a rongyos pólyába burkolt gyermeket a vízpartra s -elfutott, hogy soha többé egymásra ne találjanak: ő, meg a -gyermek.</p> -<p>A kormányos hallgatta a hangot, azután beugrott a csolnakba s -néhány csapással fölment a vizen. A fák lecsüngő ágai közt bujt be -vele, hol kijött, hol eltünt, a sirás egyre elhalóbban zokogott a -sekélyben. Messze árnyat vetettek a Bayerwald lombos hegyei.</p> -<p>Azután előtünt a ladik a holdfényben, az első padkáján valami -fehéres csillogott, a kormányos állva hajtotta, a széles tiszai -evező mélyeket merült a csolnak alá. A ladik orra a slepp oldalához -ütődött, az ember kikötött s felszólt a hajóra: – Asszony…</p> -<p>– Megyek – mondta a felesége s odalépett.</p> -<p>– Fogd meg ezt, a míg én fölmegyek.</p> -<p>Fölnyujtotta a csomagot. A csomag nyöszörgött, az asszony majd -elejtette.</p> -<p>– Mi ez, János? – kérdezte megütődve. <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span></p> -<p>– Gyerek – mondta János kurtán – s fölmenvén a hajó oldalán, -megemelte fején a kormányossapkát az arany koronával, a mit -rendesen megtesz a vallásos vizenjáró, ha valami szokatlan dolgot -művel.</p> -<p>Az asszony a gulyibához szaladt a lámpa alá. Mire az ember -odaért, már ki is bontotta a pólyás babát.</p> -<p>– Nem gyerek ez, te!</p> -<p>– Nem-e – szólt bámulva az ember – úgy sírt a parton, félig a -vizben, mint a gyerek. Csak nem macska…</p> -<p>– Macska, macska – boszankodék az asszony – ugyan ne beszélj -ilyet. Hiszen embernek ember, de nem gyerek, hanem lány.</p> -<p>Az ember elgondolkozva nézett ki a vízre, föl a feketülő égre, a -honnan reánevettek szeliden a csillagok. Pipáját kiveré, hamuját -beleszórta a vízbe s rácsukván a tisztába helyezett készségre a -kupakot, lassan szólalt meg:</p> -<p>– Az se kér több kenyeret.</p> -<p>Az asszony azzal a félig szégyenkező, félig bizalmas mosolylyal, -a mely szokása a magyar közpolgári feleségnek, ha az ura valami -előtte tetszetőset mond, szeliden simogatta az apró Dunatündér -szőkés haját.</p> -<p>– Még meg vannak odalent valahol a Márta ruhácskái… <span class= -"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span></p> -<p>Kis csönd volt. Azután az ember azt mondta:</p> -<p>– No hát akkor…</p> -<p>Többet ez irányban akkor este nem beszéltek, mert a sok beszéd -először is nem szokás, másodszor fölösleges azok között, kik -hallgatagon is megértik egymást.</p> -<p>A leány ott maradt, az anyja sohasem került elő. Mikor a -chaluppöt levitték a magyar Dunára, megkeresztelték magyar pap -előtt.</p> -<p>A neve azonban csak az maradt, a minek a jólelkü parti munkások -elnevezték Bajorországban, Reladl, az aranyszőke haja után.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Az igen nagy hujjahózás volt fenn Bécs városában, a rossaui -kaszárnya emeletén, mikor a komám berobogott hozzám azzal a hírrel, -hogy az apja hajója megjött Galaczból, megy Linzbe s itt áll két -nap a nagy Dunán. Sok embernek természetesen nem teljesen érthető -ez, a mint nem is az, hogy mi örülni való van abban, ha egy -másiknak megjön az apja egy sleppen, a melyen kormányos. Azonban mi -már sok ideje kerülgettük a magyar földet, hol itt, hol amott -csavarogva, az albán határtól az osztrák havasokig, – ezen az -egyszerü fekete teherhordó hajón jó magyar dohány, jó magyar -<span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> bor, szegedi halpaprikás s dunamenti -búzából sült kenyér várta az embert. A komám fia volt a -hajókormányosnak, tengerésznek sorozták, baka lett, zászlótartó, -vidám és jókedvü fiú, a ki vagy hat nyelven beszélt és énekelt, -hosszú, magas legény. Ha csákós állapotban valahol megjelent az -utczán, rögtön megszólalt reá a magyar katonát szerető bécsi humor: -Da kommt wieder unsere Telegrafenstange.</p> -<p>Vasárnap délután mentünk ki, végig a Wurstl-Práteron, le a nagy -Dunára. Az öreg meghajolt, deresedő volt már, várt a hajón, a -sapkát megemelte, s Istennel köszöntött. Katonák módjára -csörömpölve másztunk föl. A hajó fával volt rakodva. Az öreg jó -lélekkel figyelmeztetett:</p> -<p>– Vigyázzon uröcsém, a vállával bele ne akadjon valami rúdvégbe, -mert nincs kerítése a tornácznak s hamar kiér az ember <i>az -udvarra</i>.</p> -<p>Felesége is előkerült, már idős asszony, szinte abban a korban, -midőn sötétkék ruhát szokás viselni, letünvén teljesen a világi -hivalkodások ideje. A Duna ünnepnapos volt, csend mindenütt, a -rakodó parton beterítve minden kátrányos ponyvával, a túlsó parton -a nagy malmok álltak, gyenge vizi szellő lengette a zászlókat. A -kis gulyibában terítettek, fehér, sávolyos abroszt tettek az -asztalra, az öreg beült a <span class="pagenum"><a name="Page_147" -id="Page_147">-147-</a></span> sarokba, a hol föl volt írva a -festett deszkára a hajósfohász:</p> -<p class="center">ISTVÁN KIRÁL KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK.</p> -<p>Kenyeret hoztak, sót, zöldpaprikát, bort s halat bográcsban. -Annak csak a levére kellett nézni, lassú, olajas mozgásán -meglátszott a tiszai halászművészet. Tányér öt volt az asztalon s -négyen öltünk hozzá. A mint kérdőleg néznénk a komára, hogy ki -lenne az ötödik, az öreg megszólalt:</p> -<p>– Arany bizonyosan szégyenlősködik már megint.</p> -<p>A mint hogy úgy is volt. Csak lassan jött föl a hajószobából -Reladl, kétszer is kellett hívni. Ekkor láttam először s utoljára a -bájos szőke gyermeket. Tizenkét-tizenhárom éves lehetett, -aranysárga haja sűrű sátor gyanánt hullott a vállaira, kék szemeit -félénken rejtette el a hosszú pillák alá, kicsi sárga szattyán -bocskor volt a lábain, a ruhája katrincza, himzett vállas ing, -apró, rézzel vert tüszőcske a dereka körül, a mint ezt a készséget -Oláhországban vették neki ünnepi czifraság gyanánt. Félt, a koma -kedveskedésekkel halmozta el, valami czukrot adott neki, melyben -gyönyörű czukornyulak ettek gyönyörű czukorsalátát egy kicsi -czukorkertben, arra összecsucsorította piros ajkait, <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> mert -azt most meg kellett volna csókolni, de nem lehet így, idegenek -előtt.</p> -<p>Beszéd közben aztán félénksége eltűnt s ha nem szólt is, nagy -szemeivel okosan nézett a többire s megcsodálta rajtunk a ruhát. Az -idő siet, a jó baranyai bor megoldotta a hallgatag hajós nyelvét s -mikor a Reladl lement, hogy lefekteti az ujonnan kapott nyulakat, -elmondta a történetét. Szűk, kevés jelzővel való beszédéből -kilátszott a leány iránt érzett szeretet. A rövid pipából fölleget -fujt maga elé, ha elérzékenyült, hogy ne lássuk.</p> -<p>– Nagyon szeretjük – mondá csöndesen. Ha az Isten meg hagyná -érni, hogy valami jó embert találnánk neki… Idd ki fiam a borodat, -majd öntök.</p> -<p>A zászlótartó elpirult s czigarettjét a pohárba ejtette. Az öreg -nevetett s könnyek fakadtak a szemében, felesége elgondolkozva, az -asztal sarkát simogatta a kötényével.</p> -<p>Az őrt álló hajón tizet kongatott a matróz, készültünk vissza, a -kis darab magyar földről a császárváros németjei közé. Reladl kint -ült a gulyiba előtt a padon s dudolt magának valami halk nótát.</p> -<p>– Isten áldja meg – mondta a bucsuzáskor, mindkét kezét nyujtva. -– Mikor jönnek megint? <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span></p> -<p>Mikor? Hogy lehetne azt tudni?</p> -<p>– Majd… Majd találkozunk egyszer, otthon…</p> -<p>– Otthon… – szólt ismét elgondolkozva. – Én itt vagyok itthon… a -hajón…</p> -<p>Hirtelen, hogy elhallgatott, hozzátette:</p> -<p>– Én itt születtem – s lemutatott a széles vízre, a mely halkan -futott el a hajó alatt.</p> -<p>– Majd találkozunk, Reladl – szól a zászlótartó – majd ha nem -lesz már rajtam ez a csunya ruha.</p> -<p>– Nem csunya az! – vágott vissza gyorsan.</p> -<p>Szemét lesütve, fehér fogai közé kapta egyik ujját, elárulván az -örök asszonyi dolgot, hogy neki is tetszik már a kétszinű -posztó.</p> -<p>– Majd visszajövünk – mondtam én is – egyszer. Akkor már maga -nagy lány lesz és én elveszem feleségül.</p> -<p>– Oh – felelt szemérmesen, féloldalt fordulva – kellenék is én -magának…</p> -<p>Azután félénken megsimogatta a kardomat.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A történetnek rövid vége van. A 713-as most három esztendeje -őszszel Oláhországba igyekezett borral. A hajó átvergődött a felső -Dunán s lent járt az alsó részen, az Osztrovó szigetei alatt. A viz -ott már kiterjed, mintha tengerré <span class="pagenum"><a name= -"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> akarna válni, a sziklák -fölött nagy habot verve haladnak le a Vaskapu felé a hullámok. Nem -kedves tájék annak se, a ki naponta rajta jár s a víz fenekén nem -egy szerb dugárus holtteste fekszik, a ki pedig minden szikla -gerinczét ismerte.</p> -<p>Estére hajlott az idő, az őszi köd leszállott, a remorqueur-hajó -lapátja messze elől kavarta a vizet, csak a zugását lehetett -hallani a sleppen. A köd befogott mindent, a vizet, a hajót, a -partokat s hideg cseppekben rakódott le a kátrányos ponyvákra. A -kormányos a kerék mellett ült s a matrózok minden perczben ledugták -a vízmérő csáklyát, a slepp csak a saját erejéből uszott, a kötél, -a mivel a gőzös huzta volna, lanyhán ereszkedett meg s belelógott a -vízbe. Nem lehet itt sietni. Az édesvizi hajós mesterségének -legnehezebb titka az a munka, a mi itt folyik, haladni előre a -fenék láthatatlan szörnyei között, a mikor rászalad a hajó… nem jó -erről beszélni. ✝✝✝ ne add uram Isten senkinek.</p> -<p>A Duna hulláma ott már haragos, lármás s ez a lárma benyeli -magába a messzi part minden zaját. A ködben nem is szalad szét a -hang, néha egy-egy fegyverdörrenés hallatszik, zsandárok -lövöldöznek bizonyosan határháboritó szrbszkik után. A hajó -kanyarog, hosszú, esetlen <span class="pagenum"><a name="Page_151" -id="Page_151">-151-</a></span> testével a széles vizen, a ki a -partról látja, azt hinné, a kormányos megőrült, pedig csak -tapogatózva keresi a mély utat.</p> -<p>A slepp megy lefelé. Tompa koppanás hallatszik, mintha -kalapácscsal a hajódongára ütöttek volna, azután hosszú, zsurmoló -zaj.</p> -<p>– Megállj! – ordítja a kormányos.</p> -<p>Meg is álltak minden további nélkül, a hajó sziklához ütődött s -a hogy sebes haladásában hirtelen állva maradt, megmozdult rajta -minden. Azután egy hangos, kétségbeesett sikoly, egy bőszült -káromkodás és ujra a kormányos rekedt kiáltása:</p> -<p>– Csolnakba legények!</p> -<p>Az ám, de hiába. Reladl ott állt a hajó orrán, mikor megállott a -slepp s a gyors rázkódás bedobta a vízbe. Leesett, hiába kapva a -fölhuzott vasmacska láncza után. A hajó lassan fordulni kezdett, -látszott már, hogy csak ütődést kapott, nem léket, de az édes -gyerek elveszett végkép. Lement a sziklák közé a fenékre s hiába -szálltak csolnakba az emberek, hiába nyult utána valamennyi -csáklya, lent maradt, mint a ki nem akar visszajönni többé.</p> -<p>– Duna ideadta, Duna visszavötte – mondta az öreg kormányos, -pipálva erősen.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span></p> -<p>Valami töltés állt rossz lábon az alsó Tiszán, azt mentünk nézni -egy apró csavargőzösön, a mint ott találtam az öreget. Rangban -előbbre haladt, kormányos s kapitány volt egy személyben. Megismert -s hogy kérdezősködni kezdtem a dolgai felől, szűk szóval elmondta -Reladl halálát. Azonközben folyton pipázott s a gépcsövekbe -kiabálva, szidta a masinisztát.</p> -<p>– Duna ideadta, Duna visszavötte, – ezt mondta utoljára s egész -erővel rángatta az apró propeller lánczos kerekét, pedig akár -keresztben is uszhatott volna a Tiszán az egész alkotmány.</p> -<p>Látszott rajta, hogy megsajnálta azt is, a mit mondott, mert -egészen beleveszett a munkába. A nap magasan járt az égen, a parti -füzek szeliden mosták törzseiket a vén folyó sárga vizében, csendes -tavi táj volt a vidék, a Tiszának hulláma se rezdült, fönt a -kanyarulatnál egy oláh tutaj uszott lassan bele a napos vízről a -parti árnyékba.</p> -<p>– Régen itt jár már a Tiszán? – kérdeztem, csak hogy éppen -mondjak valamit.</p> -<p>– Rég – felelt kurtán.</p> -<p>A sapkáját lehuzta a szemébe. Egészen ősz volt az ember.</p> -<p>– Azóta – mondta aztán.</p> -<p>Hallgatott egy darabig, azután köhögött, a mi <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> -valószinü, hogy sóhajtás volt nála. Nagy harcsabajuszát meghúzta -párszor s mintha szégyelné, hogy a nagy folyó országjáró hajójáról -idejött erre a ladikra, mentegetőzve rántotta föl a vállait:</p> -<p>– Csak nem járhatok – mormogta halkan – hajógerinczczel a -halottam fölött…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span></p> -<h2>István kutyái.</h2> -<p>István ifju korában juhász volt, de később a kocsisságra adta -magát. Nem tudni, miért, mert ez irányban sohasem beszél, s ha -kérdezik tőle, egyszerre a leggorombább embere lesz a világnak. -Valaha felesége volt, de elmaradt tőle már régen, azóta egyedül él, -minden világi hiuságról letett, még a juhászkalapot is elcserélte -más, kisebb karimáju fejrevalóval s régi emlékeiből mások nem -maradtak meg, mint a pulik. A pulik, mint azt minden magyarnak -tudnia illenék, kutyák, és pedig nem közönséges kutyák, mint a -milyeneket vadászemberek szoktak használni, hanem ebek, a melyek a -juhokat őrzik, azokat rendben tartják s bizonyára jobban értenek -ehhez a mesterséghez, mint akárki más a tulajdon magáéhoz.</p> -<p>A puli különös fajtája a kutyáknak, kicsi, apró, loncsos eb, -sáros, a szőre tele van ragadva giz-gazzal, a feje is csupa szőr, -úgy, hogy csak az orra s a két szeme látszik belőle ki. Ha -<span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span> valaki látná az utszélen csavarogni, -bizonyosan megdobná röggel vagy kitérne előle, hogy a ruháját ne -érintse ez a szennyes állat. Ellenben juhásznak nagyobb -gyönyörüség, mintha két szamarat kapna ajándékba, mert a szamár -csak szamár, ellenben a puli – puli.</p> -<p>Csak meg kell nézni, mikor a pulira reá van bizva kétszáz darab -birka, hogy hajtsa be az akolba, hogy mit tesz. Annyi esze -föltétlenül van neki, hogy belátja, mikép egymaga egy egészében nem -bir a tömeggel. Bár előbb megpróbálja, izgatottan szaladgálva körül -a nyájat. De nem megy. Az akol egyetlen ajtaja előtt megköti magát -néhány elüljáró birka, hogy nem megy be és hát nem is megy.</p> -<p>A juhász maga könnyen segíthetne ilyenkor rajtuk, ha az elejébe -odavágná a kampós botot, de ez nem lenne helyes dolog, mert a pulit -is benne kell hagyni a foglalkozás gyakorlatában. Ilykép a behajtás -reá bizatik. A puli idő multán belátja, hogy a konok elüljáró -birkákkal így nem bir. Eltávozik ezért a csapattól s aztán úgy -harmadrésze táján oldalról dühödt ugatással nekik rohan. Igy -elválasztja a falkát, a melynek egy részét odább hajtja s akkor -visszatér emezekhez megint. Ujra kezdődik az ugatás, a minek csak -az a haszna van, hogy a birkák még összébb szorulnak. Akkor a -hátukra <span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> ugrik a puli, a fejüket harapja, vastag -bundájukat tépázza, a mig megriad a tömeg s ijedt rohanással -bevonul oda, a hova való, az akolba. Ezzel készen lévén, uj falkát -hajt az ajtó elé s mikor ez is bent van, veszi elő a harmadikat, -kötelmeinek így téve eleget. Akkor az apró állat büszkén széttekint -az udvarban, hogy no hát, van-e itt még elvégezni való dolog -valami? Nincs, ennélfogva lassan elkoczog a gazdája után, a ki ad -is neki jutalmul kenyérhéjat, ha van.</p> -<p>A pulira nyáron jár jó világ, a mikor a birka kergül. A komoly -birka ugyanis, a mely semmiféle pajzánkodásra nem alkalmas, miután -hetekig csodás étvágygyal ette a füvet, egyszerre igen vidám lesz, -forogni kezd önmaga körül sebesen, egyre sebesebben s mikorra abba -hagyja, vége a szép életnek. Ilyenkor a puli duskálkodik a husban -és kövér. Télen pedig sovány az istenadta.</p> -<p>Hanem azért télen is puli és igen becsült jószág. Egy jó puli -mindig többet ér, mint egy lusta bojtár, de meg nem is embernek -való mulatság az, a mit vele végeztetnek. A birkákban vannak -törekvő egyéniségek. Mikor a puszta közepén az egész nyáj delel s a -juhász is alszik a füvön, egy birka föláll s menni kezd. Megy, megy -előre, mert neki úgy tetszik s úgy elmegy, <span class= -"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> hogy -mikor a juhász föláll s utána tekint, már csak messze, a rét -füvében látszik belőle valami szürkeség.</p> -<p>A puli ilyenkor szidást kap, sőt esetleg oldalba ütést is, a -miről ő egyébként aligha tudja, miért kapja, mert szintén -aludt.</p> -<p>– Oda van egy birka – mondja neki a juhász.</p> -<p>A puli erre nem szól semmit.</p> -<p>Akkor a juhász kinyújtja a karját arra felé, a merre a birka -távozott, de a puli erre sem szól semmit. Csak néz bele a zöld -táblába, meg ismét a gazdájára vissza, a mi azt jelenti, hogy ő nem -ért ebből az egész előadásból semmit. Ez természetes is, mert a -juhász a maga magasságában ellát a birkáig, de a puli szemei igen -közel lévén a földhöz, kisebb a látköre. Ennek a megnagyobbítása -szempontjából megfogja a juhász a bőrt a nyakán, fölemeli magasra s -úgy mutatja neki a birkát.</p> -<p>Most aztán, a hogy ott csüng a juhász kezében a bőrénél fogva, -azonnal kapálózni kezd a pulinak mind a négy lába s már a levegőben -is rohan a birka után. Mikor a gazda ledobja a földre, -nekiereszkedik s megy mindenen keresztül a juh után. No de annak -sincs ilyenkor jó dolga, mert valóságos rendőr-eréllyel támad reá a -kutya. Azután visszahajtja a nyájhoz, <span class= -"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> -végezetül ugat reá néhányat s ezzel aztán rendben van a dolga.</p> -<p>A puliról e fajtákat lehetne írni sokat, de hiába volna, mert a -ki nem ismeri, az ugyan ebből úgy sem ismeri meg.</p> -<p>– A kutya nem ismerkszik mög mindön embörrel – vélte István egy -napon, midőn kint ült a tanyavégben a nagy eperfa alatt az ócska -malomkövön s ünnep délután lévén, vágta a jövő hétre való dohányát. -– A kutya nem olyan, mint az embör.</p> -<p>– Nem. Az csak kutya. – Hallgatott egy darabig s néhány -dohánycsumát, a mit leejtett a földre, fölszedett a homokból. Mert -ez serczeg legjobban a pipában s igen szép szaga van neki.</p> -<p>– No nem éppen – vélte aztán ismét. – Nem a kutya az, a ki csak -kutya, hanem az embör az, a ki <i>csak</i> embör. Nézze – mondta s -a kőhöz fente kését – hányszor változtat egy élet alatt gazdát az -embör? Ma itt, holnap ott. Ma béres, holnap kertész, azután kocsis. -Azután pásztorembör, azután kubikus, mög mindön. A kutya nem így -tösz. Az mindig egy helyben van…</p> -<p>– No de ez nem egy kaptafára megy, ez a kettő – mondtam. – Az -ember nem menne el egy helyből, ha nem kellene. <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span></p> -<p>– Hát miért köll neki elmönni? – szólt István.</p> -<p>– Miért? Mert elküldik – feleltem.</p> -<p>– No látja – mondta most diadalmasan – mert elküldik. Miért -küldik el? Mert nem végzi el a dolgát. A kutya mög elvégzi, a mi rá -van bízva, oszt azt nem küldik el.</p> -<p>A vágott dohányt megmorzsolta kissé, betette a zacskóba, a -vágófáról lefújta a port, a hóna alá vette s az istállóba ment.</p> -<p>A pulik – négy tanítványa volt ekkor – szép sorjában mentek -utána.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Másnap a fiatal erdő szélén hevertem, a tisztáson. Nyulat -akartam lesni, de nem jött egy sem; hazamenőben voltam, mikor az -erdő szélén elhajt István a kocsival.</p> -<p>– Hova megy?</p> -<p>– A járásra – felelte. – Úgy hallatszik, nagyon rossz kint a fű, -mög köll nézni, nem-e volna érdemösebb dolga a jószágnak a -tanyán.</p> -<p>– Ugy?</p> -<p>– Üres a kocsi…</p> -<p>Fölültem. Három kutyája a szekér után koczogott, egy pedig, a -melyhez nagy reményeket fűzött, a lábainál hevert a szalmán. -<span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span></p> -<p>– Gyű Kesej! – szólt aztán a lóhoz.</p> -<p>Kőrülnézte a határt, az ég alját s azt mondta:</p> -<p>– Eső lösz, mert a Kesej nem indít. Nem akar elmönni messze a -tanyától.</p> -<p>Azután nem szólt egy darabig. A gyeplőt a lőcsre akasztotta s a -pipáját kezdte tömni. Azután réz masinatartót vett elő. Mikor -készen volt ezzel is, a füstöt illendőség okáért oldalt fújta, s -mintha a tegnapi beszéd csak az imént szakadt volna félbe, -folytatta, a hol elhagyta:</p> -<p>– Nézze, az embör mindig jár-kél ide-oda. Gazdát változtat. -Mindig keresi, hun jobb és sehun se találja ezt. Utoljára vége -szakad az életének ott, a hol legrosszabb dolga volt neki. Nézze, a -puli mit kap? Kenyérhajat, kevés aludttejet, vagy ha kerge birka -van, azt – mög a mi nyulat véletlen foghat. Azért látja, mikor mén -el a gazdátul a puli? Mögmondom. Vagy akkor, ha fölhagy a -juhászattal, oszt akkor eladja, vagy ha elhal a gazda és a kutya -akkor elszéled.</p> -<p>– Csavarog.</p> -<p>– No ügön, egy darabig csavarog. Mögy addig, a meddig juhászra -nem talál. Ott beáll szolgálatba újra. Látta már, hogy egy puli -beállt volna házőrzőnek tanyára? Olyan nincs. Az mindig mögmarad a -régi mestörségiben, <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span> nem mint az embör. Ha elvesz valahun a -gazdája, keres másikat. Befogadja szivesen a gazda.</p> -<p>– Hát a többi puli?</p> -<p>– A többi puli? – ismétlé, mintha fölöslegesnek találná a -kérdést. – Azok is. Nézze, más kutya folyton marja egymást, a pulik -sohasem. Ha két juhfalka a pusztán egymás közelébe ér, látta már, -hogy a pulik marakodtak volna? Olyan nincs.</p> -<p>– Nincs? – kérdeztem, éppen csak hogy szóljak valamit.</p> -<p>– Nincs – mondta határozottan. – A gazdák ugyan összevesznek -néha, veszeködnek is, halott is marad utánuk, de a puli ilyesmit -nem tösz.</p> -<p>– Nem?</p> -<p>– Nem ám – felelte s újból szétnézett a lapos tájon. A nap -végigfeküdt a füveken, könnyű szellő járt, a mely elfújta az útról -a port s ingatta az ökörfark sárgavirágos kórójait. Az ég alján a -föllegből rézsutos mozgó fátyol ereszkedett alá: ott esett már. -István gazda megcsapkodta a lovakat s meggyőződéssel szólt:</p> -<p>– A puliknak több eszük van, mint a gazdájuknak.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Történt, hogy kereszt-szentelés volt a közelben. Ez nem is kis -dolog, ez nagy, igen nagy <span class="pagenum"><a name="Page_162" -id="Page_162">-162-</a></span> ünnep. Mihály Mihályt és a -feleségét, Lebedi Zsuzsannát lehet köszönteni érte. Ők gondolták ki -legelsőbb, hogy az útszélre kereszt kellene, szép vaskereszt, -kőalapzatokkal, mely alapzatokba be van vésve, hogy kik által -emeltetett. És azontúl mindenek, kik arra járnának, kalapot emelnek -ott, az asszonyok, leányok keresztet vetnek magukra és az oszlop -árnyába tér fohászkodni a szenvedő. Azontúl a tájéknak elvesz a -régi neve, nem neveztetik többé Szinlaposnak, hanem annak a -helynek, a hol a Mihály Mihályék keresztje áll.</p> -<p>Ezt a keresztet szentelték akkor, sok nép volt ottan, ünnepi -ruhákban, a barát kijött a városból és beszédet mondott, szólván a -megalázkodásról. Meg kell adni a barátnak, hogy szépen beszélt, az -emberek összefogott két kezükkel tartva a levett kalapot, fejüket -lecsüggeszték s tünődve hallgatták szavait. Az asszonyok -imádkoztak, mellüket verték, mondván: én bűnöm, én bűnöm ez is s -néha meghúzták a fejkendő csücskeit az álluk alatt. István is ott -állt, hátul a fák alatt, mert sohasem volt szokása neki, hogy előre -tolakodjon s hallgatta a beszédet elmerülve. Szép, igen szép ünnep -volt ez.</p> -<p>Ki hinné mégis, hogy mikor az egész tájék népe a kereszt által -Istenéhez járul, bűnös <span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span> szenvedélyek támadnak némelyekben és -bűnök követtetnek el. Ki hinné, ki hinné?</p> -<p>Az bizonyos, hogy az emberekben van előérzet, a mely szomorú -események következtét jelenti. A beszéd végével ment hazafelé -István a közön s míg lassan lépegetett a homokban, valami belső -baját érezte. Igen elgondolkozott s egy kicsit túl is ment a -tanyán, annyira elfelejtkezett magáról.</p> -<p>Mikor föleszmélt, ezen elcsodálkozott. Hogy lehet ez? Hát hol -vannak a pulik, hogy egy sem jön elébe? A szive megdobbant. -Hirtelen átlépte a szőlő alacsony kerítését s hátulról ment a -tanyába. Azután fütyült juhászosan egyszer, kétszer, háromszor, -kiáltozni kezdett:</p> -<p>– Puli, huppuli!</p> -<p>Csak a présház ajtaja verte vissza a hangot az ünnepi -csöndben:</p> -<p>– Puli, huppuli!</p> -<p>István megrendült. Megállt s a földre tekintvén, hegyesorrú -csizmák nyomait pillantotta meg, hegyesorrú csizmákét, a milyeneket -a juhászok viselnek.</p> -<p>Most már tudta, mi történt. Nem kiabált tovább, hanem elborult -homlokkal egyenest a kapásház ereszete alá ment, a hol két puska is -lóg a szegen. Előbb a kétcsövűhöz nyult, a mely sörétre van töltve -s a kányák ellen használtatik, <span class="pagenum"><a name= -"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> de azután mégis csak a -kóczmadzagos egycsövűt vette le, a melyik golyóra jár.</p> -<p>Azzal aztán megindult sebesen. De a mint az udvar közepére érne, -megállt, az ócska fegyver agyát a földre eresztette és fölsóhajtott -mélyen:</p> -<p>– Büszkeségemben íme én is meg vagyok alázva…</p> -<p>Szétvetett lábakkal, kezét lógatva, megtörten állt. A szintén -hazatért kapás megértvén a dolgok állapotát, odament hozzá, hogy -vigasztalja, de nem tudott egy szót sem szólni a jó ember.</p> -<p>– Láttya kend, láttya kend… – motyogta.</p> -<p>István azonban ütött egyet kezével a levegőbe.</p> -<p>– Nono – mondta. – Ha nem gyünnek haza, nem kár értük, ha pedig -jó kutyák, úgy is hazagyünnek… Jó kutya haza jár.</p> -<p>– Ügön – felelt vigasztaló hangon a kapás és visszaakasztotta a -szegre a puskát.</p> -<p>Ezután részint ünnepelni, részint búfelejtő italra a csárdába -mentek. Késő estére járt az idő, mikor a holdas éjben az ingatag -kapást hazahozta a tanyaudvarba István és átadta feleségének e -szavakkal:</p> -<p>– Jó kutya haza jár.</p> -<p>A kapás ezzel bement a házba és mihamar elcsöndesedtek. István -is csöndben volt, de nem bírt aludni. Nem is ment az istállóba, -hanem <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span> leült a fa alá, a malomkőre, két -könyökét a két térdére rakta, két kézzel fogta a pipa szárát és -szipákolt erősen. Olyankor szokása ez a magyarnak, mikor a -fölindulást palástolja és bizony István föl is volt indulva nagyon. -A kutyák esete szaggatta a szivét. Mit tegyen most már, hogy -mindene elveszett? Itt úgy se marad, fölmond a kocsissággal és -elmegy a tanyáról, hogy ne is lássa többé ezt a helyet. De azután, -hova aztán? Nem tudta, nem is sejtette. Kiverte a pipát, újra tömte -és meredten bámult a tájra.</p> -<p>A hold magasan járt a jegenyék fölött s a fák hosszu árnyait -végig veté az udvaron. Csend volt. A tyukok udvarából néha a kakas -kiáltott egyet s az éji madarak nesztelen suhantak fönt a sötét -aczélmezőben.</p> -<p>Az öreg fölemelte a fejét s azután nagyot kiáltott. Szemei -könnyes szivárványán látta, hogy az alacsony glediczia kerítésen át -kis fekete tömeg esik be az udvarra s feléje szalad. Ez bizony a -Matykó kutya s lám, hirtelen utána ugrik a Talpas, ez után a -Hunyorgó, végül pedig (mert mindig leglustább volt az istenadta) a -Stiglicz. És odaszalad valamennyi hozzá.</p> -<p>István eldobta a pipát, előrehajolt, a kőről lecsuszott a -homokba, térden állt és morogva valamely üdvözlő beszédet tartott a -megtért ebekhez.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span></p> -<h2>A magának való ember.</h2> -<p>István is kocsis, meg Imre bácsi is kocsis; István öregebb ember -mint Imre bácsi, de mivel Istvánnak mindenki Pista s Pistának csak -az öregje István, ennélfogva az István mellé nem kell még oda az -is, hogy bácsi. István egyébként egészen más fajta ember s egy -napon nem is lehet emlegetni a kettőt. István ugyanis özvegy, a ki -két lovat hajt, azonkivül tehenekre visel gondot s mellékesen -juhász-kutyák nevelésével foglalkozik, mig Imre bácsi a lovon kivül -mi egyébbel sem törődik a világon, még az asszonyokkal sem, mert -agglegény volt mindig s ha így marad, az is lesz, a meddig él.</p> -<p>Az agglegénység igen ritka családi állapot kint a tanyák között. -Akármilyen szegényes a sorsa valakinek, csak akad azért neki is -feleségnek való, mert mint mondani szokás, minden zsák megtalálja a -foltját. Ugyanis János egyszer azt mondja Julisnak:</p> -<p>– Hallod-e, Julis? <span class="pagenum"><a name="Page_167" id= -"Page_167">-167-</a></span></p> -<p>– Persze hogy hallom – felel Julis dévajon.</p> -<p>– Hát akkor – szövi most már a beszédet tovább János – -elgyünnél-e hozzám feleségnek?</p> -<p>– Hát elmöhetök – válaszol Julis.</p> -<p>Igy azután összekerülnek. Nem is mondják másképp a -megházasodást, feleségeskedést, férjhezmenést, csak ezzel a -szóval:</p> -<p>– Tiz esztendeje annak, hogy összekerültünk a mostani -feleségömmel…</p> -<p>Imre bácsinak sohasem volt ilyen mostani felesége, a mi meg is -látszik rajta. A pusztalakó rendszerint szótalan viselkedésü ember, -de a kevés beszéd természeti tulajdonsága és nem mogorvaság. Élete -folyása egyazon körben, egyazon dolgok körül esik meg s a mely fa -alatt játszott gyermekkorában a kutyákkal, mint vén ember is az -alatt szivja az esti pipát, talán ugyanazon a kis széken, a mit -ötven év előtt kocsi gyanánt használt a homokban. Dolgaiban is -javarészt egymaga van; ha legeltet, ha szánt, ha a szőlő hártyáját -kapálja, kivel sem beszél, hanem csak pipál és gondolkozik. -Ilyenformán lesz a csacska gyerekből szótalan ember, de -szótalansága mellett szive megmarad érző és megfigyelő állapotában -s rendesen igen kevés közöttük az olyan, a ki mogorva, -medveszokásu, vagy mint egyszerü szavaikkal ők nagyon szépen -mondják: magának való ember. <span class="pagenum"><a name= -"Page_168" id="Page_168">-168-</a></span></p> -<p>Imre bácsi pedig éppen ilyen, a magának való emberek közé -tartozik, a csökönyös vén agglegény minden hóbortjával, minden -bajaival. Ő az uri agglegénynek éppen megforditottja; kerüli az -asszonynépet s még a szinét sem szereti látni. Ha a kocsiján behajt -a városba s úgy jön ki éppen a dolog sora, hogy valamely -asszonycseléd is megy a kocsin, akkor Imre bácsi az asszonyok iránt -érzett mélységes megvetését azzal mutatja, hogy nem ül föl a -kocsira, hanem gyalog bandukol mellette, akár hó van, akár sár.</p> -<p>Nem tudom, Diogenes bölcs volt-e, de ha bölcs volt, akkor Imre -bácsi is az, mert Imre bácsi folyton magával hordozza mindenét. -Nincs neki egyéb czókmókja se égen, se földön, mint a mi a -kocsiülésbe belefér. Ingóságai között a legnagyobb területet a suba -foglalja el, de köztük a legértékesebb mégis egy pár rengeteg -csizma, a mely ebbeli minősége mellett pénztár gyanánt is szolgál. -Testi ruhája sem sok lehet az öregnek: az egyik, a mit visel, a -másik, a melyet mosnak. A kabátja szörnyű vastag vattás kabát, azt -ő maga szokta foltozni, elszakadt kék kötők vásznát vetve reá ott, -a hol az megkivántatódik.</p> -<p>Ennek az összes czókmóknak a magával hordása valóságos félteher -a kocsira, de hát mit <span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span> lehet tenni? Nem kivánhatja senki tőle, -hogy megfagyjon, már pedig e gunyák nélkül bizonynyal megfagyna -valamely szép, hideg napon. Ugyanis Imre bácsi nem csak az -asszonyokat gyülöli, hanem minden olyan alkotmányt, melynek négy -fala meg teteje van. Tudniillik valaha fiatal korában juhászos -ember volt ő s annyi ideig élte a pusztát, hogy teljesen elszokott -a házaktól. Ma sem megy bele, ha csak valami dolga nincs benne. -Ilyképp az alvást sem ott végezi. Nyáron a kocsi alatt szokott -aludni a földön, hogy hirtelen eső ne érje, máskor pedig gyékényt -terít a kocsira s az alatt nyugszik a subában. Hogy aztán ez jó-e, -nem jó-e, nem tudni, de eddig nem panaszkodhatik a szokása ellen. -Valaha szép erős ember lehetett az öreg, de azért lehetősen birja -magát ma is s ősz bajuszának téli hava mellett a nyár pirossága -lakik az arczán.</p> -<p>Hosszu ideje szolgál a vén mogorva ember, negyedszázada régen -elmult, mikor legelsőbb abba a tanyába került, a hol most van. Hogy -annyi ideig mi tartotta egy helyben, azt csak a jó Isten tudja. -Huzni nem huz senkihez, csak a lóhoz, senkivel sem beszédes s még a -kenyérhéjat is úgy dobja el az udvaron, hogy a lánczos eb el ne -érhesse. Másként meg ellensége van neki sok, ugyszólván ellensége -neki <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> mindenki, mert a vén pusztai -világgyülölő mindenben sértést talál.</p> -<p>Ezek között első sorban volna említendő bizonyos Terka néni, egy -rendkivüli mozgékony, dolgos és csodálatosan szapora beszédü -öregasszony, a ki mindig tesz-vesz, soha nem pihen, de a nyelve is -örökké malmoz. Ha kell, ha nem kell, Terka néni szaval folyton s -mivel a tanyában a szavára már úgy sem ad senki semmit, csak Imre -bácsi, ennélfogva a nyelve, a mikor csak teheti, éppen az Imre -bácsi becsülete körül forog.</p> -<p>Terka néni leányokkal szereti összeköttetésbe hozni Imre -bácsit.</p> -<p>Ezen évelődik egyremásra a két ellentétes vénség, az örökké -szótalan ember, meg a mindig fecsegő asszony.</p> -<p>Az öreg egy darabig állja a beszédet, úgy, hogy nem szól rá -semmit. Mintha nem is hallaná. Hanem a mikor elunja, elfutja a -méreg s a karjait fölemelve, olyan káromkodást visz véghez, hogy -borzalom azt hallgatni. De ez ritkán van. A dühe lassan forr meg, -de nem is dühös máskor, csak ha valami asszonyfélével -mérgesítik.</p> -<p>A szüreten egy napon, délebéd táján járván az idő, hivják ki az -öreget az istállóból, a hol a lovát beczézte, hogy jőjjön enni. Az -ereszet <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span> alatt két karéjban ettek a dolgosok, -külön az emberek, külön a lányok. Imre bácsi szokása szerint -késlekedett, mert igen restelkedő természetű az ember s mire -megjött, már csak a lányok karéjában volt egy üres kis szék s -előtte leveses tányér. Az öreg huzódozva nézte az ételt s készült -elvenni, a mikor rászólt egy fiatal legény:</p> -<p>– Látom már, nem mer kend a lányok közé ülni.</p> -<p>Az öreg erre fölrugta a széket és otthagyta az ételt. Aznap nem -evett.</p> -<p>Ilyen erőszakos kedvű magyar az Imre bácsi, de hát ez neki -módjában áll, – mert Imre bácsi nem okvetetlen köteles azzal, hogy -szolgáljon. Régi dolog az, hogy a pénz adja meg az embernek benső -erejét s a ki olyan pénzes férfiu, mint Imre bácsi, az sohasem -fogad oly lealázó ajánlatokat, hogy a leányok közé üljön ebédelni. -Ugyanis neki vagyona van, valami ezer forint körül való, a mit -hosszu életén át megtakarított, mert ő se nem dohányos, se nem -italos ember. Ez a pénze szétszórtan ki van adva kamatokra a tanyák -között s az adósságokról irt kötelezvényeket a csizmájában hordja. -Csizmát odakint csak télen viselnek, a mikor hideg van, meg nyáron, -a mikor olyan meleg a homok, hogy másképp nem lehet rajta járni. -<span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span> Ezekben a kötelezvényekben van hát az -eredendő oka annak, hogy miért hordja mégis magával a kocsiban az -öreg a csizmáját.</p> -<p>Ennek a vagyonnak az állapotából folyólag büszke az öreg s -minden daczoskodása ide vezethető vissza. A maga egyszerű -mivoltában, igénytelenségében, magának valóságában fejedelmi úr ő -azzal az ezer forinttal, a melyből a maga gazdája gyanánt is meg -tudna élni. A pusztán kapna egy szobácskát, ha éppen kedve telnék -ilyenben lakni, egész esztendőre tíz forintért s kenyéren, -szalonnán, kis pörkölt tarhonyán kivül neki nem kell egyéb.</p> -<p>Imre bácsi tudja ezt s nem igen enged magával tréfálni, a mire -példa is van.</p> -<p>Tavaly történt, hogy a szárazság istene aszott ujjaival lesöpört -minden füvet a pusztákról. Rettenetes világ volt az. Árkok, -semjékek, tavak kiapadtak s földjük megrepedt, száraz, tátongó -bensejét tárva a kegyetlen ég felé. A legelői jószágnak csak a -bőrét vitte haza a gazda. Sok ló fölfordult akkor, s a szegény -állatok tetemét, a mikor a kutyák részére darabolták, gyomrukban -földet találtak, mert azt ették a legelőn, a mivel hogy nem volt -más. Szomorú, nagyon szomorú dolgok voltak ezek. Akkor történt, -hogy a zákány-pusztai iskola tetején lakó gólyapár agyonverte a -fiait, mert nem tudott nekik <span class="pagenum"><a name= -"Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> enni adni. Akkora volt a -szárazság, hogy minden vízbeli csúszó-mászó állat elveszett a -tájról.</p> -<p>Ebből az időből valók a Kun László szekerei, második kiadásban, -de persze csak úgy könnyesebben. E szárazság előtt nagyon szegény, -elhagyatott ember volt az, a ki egy lovon járt s ha jól tudom, nem -is emlékezem ilyenre a homoki földek között. De más volt ezután. A -takarmány nincsetlensége odakényszerítette a gazdákat, hogy eladják -a második lovat, a hogy éppen veszik. Elég nagyon az egy is ilyen -fekete világban – s azóta tele van egylovas kocsival a határ.</p> -<p>Imre bácsinak pedig igazán nem volt szüksége, hogy két lovon -járjon, mert az ő szolgálata mindössze arra terjed, hogy behordja a -városba a bevinni valót. Egyszernél többet úgy sem fordulhat, -ennélfogva mindegy, akár két óra alatt, akár négy óra alatt végzi -is el az utat.</p> -<p>Ilyenformán esett meg, hogy Imre bácsi a szárazság ideje alatt a -kétlovas kocsisságból egylovas kocsisságra fokoztatott. No ez nem -ment könnyen. Az öreg minden módon tiltakozott a lealacsonyítás -ellen, de hiába volt, a Sárgát csak elvitték s nem maradt meg más, -mint az öreg Kesej, a maga kiállt lábaival, a mely messze hires -arról, hogy minél jobban ütik, annál jobban állt, s minél -kevesebbet szólnak <span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span> hozzá, annál jobban szalad. Szinte -agglegény az is – lóban s valóságos párja Imre bácsinak.</p> -<p>A Kesejt szereti nagyon az öreg Imre, de a degradálásra mégis -csak igen megharagudott. Nem szólt ugyan semmit, de hümmögött -nagyon s egy esztendeig forralván magában a bosszut, most, a szüret -végén, fölmondott.</p> -<p>Városi embernek, a ki úgy változtatja a cselédeit, mint a -kabátját, ez bizonyára nem nagy sor. De a tanyában ez más. Itt egy -vén emberről van szó, egy szinbecsületes, tiszta szokásu vén -emberről, a kinek a kellemetlen tulajdonságai tényleg kellemetlenek -voltak valaha, de egy negyedszázad alatt meg szokás szokni az -ilyesmit, s bármily fehérre meszelnék is a tanyát az ő sutuival, -istállóival és hombárjaival egyetemben, csak furcsa volna az – úgy -az Imre bácsi nélkül.</p> -<p>Azonban a szokás-mondás, ez a szálló törvény azt tartja, hogy a -fölmondott cselédet ne kérleld, mert elbizakodik. Ebben van némi -igazság. Imre bácsit sem kérlelték. Ha fölmondott, hát menjen.</p> -<p>Ezután ment is. Elvitte a tanyából a subáját, a csizmáját, -helyébe uj embert fogadtak, valami katonaságot szolgált pötyke -legényt. Nem illett az sehogysem a tanyába, neki sem tetszett az -ottani mód s éppen kapóra jött Imre bácsi, a mikor a harmadik héten -egyszer csak beköszön. <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span></p> -<p>– Jó napot kévánok – mondja, de ezt is csak igen nehezen -mondta.</p> -<p>– Jó napot – fogadják a köszöntést. – Hát mi járatban, Imre -bácsi?</p> -<p>– Nem ögyébben – felelte az öreg, – hanem hogy visszagyünnék -mán…</p> -<p>S komoran hozzátette:</p> -<p>– Ha még köllök…</p> -<p>– Köll hát – felelték a vén embernek s Imre bácsi, a ki vagy -huszonhat évi szolgálat után két heti szabadságot vett ilyképp -magának, e szavakkal ismét be volt iktatva régi jogaiba.</p> -<p>Ez nem is ment minden elérzékenyülés nélkül. Bár Terka néni -kaján, torzsalkodó képe elővillant a konyhaajtó légyfogó lepedője -mögül, az öreg megindult egy kissé s visszajöttét, jöttének okát -magyarázni óhajtván, a vén eperfára mutatott, a mely ágait -benyujtja az ereszet alá s potyogó fekete gyümölcseivel tönkretesz -minden tiszta abroszt.</p> -<p>– Lássa, ezt én ültettem…</p> -<p>A magyarázat ez volt mindössze, de ez eléggé érthető. Estenden -járt ekkor az idő, Terka néni, a ki hirénél sokkal jobb, még egy -kis széket s még egy tányért tett ki a földre. Imre bácsi elértvén -ebből a dolgok mikéntjét, megfordult s a dombos udvaron át, -lehajtva fejét a hires eperfa ágai alatt, az istállóba ment. -<span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span></p> -<p>A nap áldozott s a jegenyék sudarai között küldötte fényét az -ereszet alá. Csend járt a tájon, csak a darazsak zunogtak szokásuk -szerint és az istállóból hallatszott, hogy nyerít a Kesely és hogy -Imre bácsi beszél neki olyan dolgokat, a miket csak ők ketten -értenek.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span></p> -<h2>Burkus.</h2> -<p>Burkusról irom e pár sor irásomat, Burkusról, a kivel személyes -ösmeretségben vagyok. Ha a tanyára megyek, Burkus engem minden -oldalról üdvözöl s télen, a szánkó alacsonyabb lévén a kocsinál, -bele is ugrik az ölembe. Ilyenkor röptében végig érinti a szájával -a kezemet. Ez nem kellemes s meg is mozsdom utána, akár csak -valamely gróf a választóival való kézfogás után.</p> -<p>Az ember tudja, hogy ily etikett-ellenes dolgokra Burkus csak -önfeledt pillanataiban vetemedik, midőn réglátott ismerősének -látása bizonyos extázisba ejti.</p> -<p>Ez szavain is meglátszik. Ha a nyulbőrös zsidó, ablakos tót, -bolgár kertész, vagy egyéb ilyen fajtabeli kereskedő tünik föl a -messze puszta végtelenjén, Burkus nem is ugat, csak vakkant.</p> -<p>– Eh, eh – mondja. <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span></p> -<p>Ha kocsival halad el valaki, másképp szól:</p> -<p>– Buff, buff – így szól.</p> -<p>Mészárosokat, a kik eladó tinók, juhvágókat, a kik mustra-birkák -irányában jönnek, némi szeretettel fogad, mert megérzi rajtuk -hihetetlen messziről az állati vérszagot.</p> -<p>– Beő, beő, be–vevő – így nyilvánítja ilyenkor Burkus a -nézetét.</p> -<p>Éjszaka, ha gyanus ember közeledik, Burkus a terep ügyes -kihasználásával bujik elő az árkokon keresztül s merészen kiáltja -ki a feneketlen sötétbe a halberdót.</p> -<p>– Hab, hab, hab-habbab, buffhabbab, buju, buju, buju.</p> -<p>Ha megint más kutya koncsorog a mezőségen, a nyugodt s előkelő -Burkus csak figyelmeztető szavakat kiált neki, hogy ne közeledjék -idegen territóriumra.</p> -<p>– Bek, mek, belem, melem, bekmek…</p> -<p>A darvakra, ha elrepülnek előirt ivekben a tanyaház fölött, -szintén szól nehány szót, nyilvánvalóan azért, hogy a gólyánkkal -össze ne merjenek verekedni.</p> -<p>– Balabuff-buff, balabuff – mondja, de ez csak oly csendes -mondás, hogy talán még a darvak sem adnak rá sokat.</p> -<p>Ily különféle szólásai vannak Burkusnak, a ki a kutyageneráczió -apja a tanyán. Van még <span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span> egy másik is, a ki szintoly legöregebb -kutya, mint ő, de biz az nem sokat ér. A Talpas nem tud ugatni.</p> -<p>– Botnyelvű a szegény – ez az öregbéres véleménye, a ki szintén -okos ember. Járt Pádovába. Akkor még jó világ volt ott. Akkora -sajtot kapott egy garasért az ember, hogy csak győzze megenni.</p> -<p>Igen hát, a Talpas botnyelvű, de igen derék kutya azért. A -nyulat eltudja fogni, a mihez a Burkus nem ért. Burkus igen -ügyetlen jáger, mert ha nyulat lát, rögtön csahol.</p> -<p>– Ahhá, ahhá? – kiabálja.</p> -<p>A nyul ilyenkor elszalad. Ellenben Talpas szeliden oson utána az -erdőszéli bokrok alatt s derékon kapja. Akkor behozza a tanyába s -akkor ketten megeszik gombócz nélkül. Csupa szőr a szájuk, de nekik -az mindegy.</p> -<p>Burkust tavaly végiglőtték.</p> -<p>– Elharántolták – mondta a béres.</p> -<p>Valaki rálőtt s egy fáradt golyó végighasította a bőrét. -Nyögött, mikor hazatért, mert odakutyálkodott akkor is. Talpas -Burkust szemrehányással készült fogadni s várt reá az akáczok -alatt.</p> -<p>Szép lombos akáczok, de felette görbék. Most négy éve meg voltak -faragva karónak. Ölbe voltak rakva a tanya háta mögött. Aztán -kerítést <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span> csináltak belőlük a virágos kert elé s -nagy X-formába verték valamennyit a földbe. Az Isten megáldotta azt -a földet, az akácz pedig megfogta, lombos lőn, az egyik arra görbe, -a merre az X-nek a ballába van, a másik arra görbe, a merre az -X-nek jobb lába van. Itt várta Burkust a Talpas.</p> -<p>No csakhogy nem a régi méltóságteljes Burkus jött. Dehogy. Jött -egy Burkus, lassan, minden lépésnél belesüppedve a homokba, jött -egy Burkus, lomhán, lomposan, nyögve.</p> -<p>Talpas néhány lépést elébe ment. Megállt.</p> -<p>Burkus jött, fölemelte a fejét, ránézett élete párjára s -lehajtotta a füleit.</p> -<p>Aztán a jobb oldalával elvonult Talpas előtt.</p> -<p>Talpas látta a sebet. Nyöszörgött. Burkus megállt. Talpas -gyógyítani kezdte. Ötödnapra behegedt. Burkus ma Talpas rabja s -örökre hálás.</p> -<p>Tíz éves házastársak között olyan kedveskedést sehol nem -találni, mint e két kutya közt. Burkus többszörös öregapasága -daczára oly negédes tánczot rop az udvaron Talpas előtt, hogy az -elneveti rá magát, pedig igen komoly rendszerint, mint minden -szótalan állat. Mondta már az öregbéres, hogy botnyelvű szegény. -Soha sem tud szólni.</p> -<p>Burkus tavaly beállt zsandárnak. Neki vannak ilyen raplijai. Én -ezt így mondom: rapli. Az <span class="pagenum"><a name="Page_181" -id="Page_181">-181-</a></span> öregbéres, a kinek parasztember -létére kötelessége magyarul beszélni, azt mondja:</p> -<p>– Mög van háborodva.</p> -<p>Burkus valósággal meg volt háborodva zsandársága időszakában. -Nem tudni miért és hogyan, a kutya beleszeretett a csendőrökbe. E -derék, szálas fiuk minden harmadnap jöttek a pusztára a messzi -örsről, gyalog keresztül a nehéz sivó homokon, bementek a tanyára -vízért s aláiratták ellenőrző könyvecskéiket. Burkus azelőtt a -béres kutyákkal egyetértőleg dühösen fogadta őket, finánczokat -sejtve bennük. Később fokonkint szelidülni kezdett, s egyszer -hizelkedve dörzsölte csodálatosan nagy fejét a lábaikhoz. Azután -velük ment, kisérte a közbátorság fegyvereseit a napos pusztán, a -meddig a szem ellátott, s csak este tért vissza fáradtan, kiéhezve. -Ez így ment talán három hétig, azután abbanhagyta a dolgot, megint -a régi dühös állat lett. Ezt a rejtélyt megfejteni azóta senki sem -birta, s Burkus viselkedésének oka gyanánt még ma is az öregbéres -föntebbi véleménye az irányadó. Az öregbéres föntartotta -nézetét.</p> -<p>– Mög volt háborodva – mondta – mög. De talán tanult tőlük -valamit.</p> -<p>No, nem mondhatnám. A pusztai kutya gazdája holmiját csodálatos -erélylyel védi mások elől, de maga azért néha belekóstol. Városi -emberek, <span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span> ha néha csöndes falukon utaztak -keresztül, láthatták, hogy az idegen szagu városi hintót mint -ugatják végig az utczán az ebek. A kutya kiáll a porta elé s szalad -ugatva az üveges batár után, de csak addig, a meddig az ő kerítésük -tart. Erről a területről kiugatván becsülettel a kocsit, a melyben -valamely idegen támadót sejt, nyugodtan visszamegy a kerítés -végéről, a hol már a másik porta Tiszája vette át a -szolgálatot.</p> -<p>A kutya itt nyilvánvaló tudását árulja el annak, hogy meddig -terjed az ő birtokuk, akárcsak az utczai bakter, a ki a reábizott -házon kivül nem bánja, ha az egész világot elviszik a betörők.</p> -<p>A pusztai kutyánál fejlettebb ez az érzék. Annak szeme előtt -nincs kerítés, a mely megmutatná, meddig terjed a gazdája birtoka, -s mégis tudja. Van olyan birtok az országban nem egy, a mely városi -emberé s a tulajdonosa nem tudja oly határozottan a földje szélét, -mint a kutyája. Az eb az ő vagyonát e határig védi becsülettel, -éjjel és nappal, e határig bátor, néha kegyetlen és durva, e -határon túl gyáva, félénk s megdobhatja röggel a messzi tanyai -iskolába igyekvő béresgyerek.</p> -<p>Ilyen értelemben Burkus kitünő preventiv policzista volt, de -máskép csalfa gazember, a ki mindent lopott, a mihez hozzáfért. -<span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span></p> -<p>A szitát kilopja a konyhából, hogy az apró kutyafiak beleállva, -egy ujfajtáju veloczipédsportot rendezhessenek.</p> -<p>Ellopja a téli vadász-sapkát csak azért, hogy beledughassa az -orrát s megjelenhessen Talpas előtt mint álarczos.</p> -<p>Ellop minden néven nevezendő húst. Ezeket nem huzza az orrára, -hanem megeszi.</p> -<p>Előszeretettel lopja a tollseprüt, dohányzacskót. Minek ez -utóbbi neki?</p> -<p>A gazember elviszi az öregbéreshez, a kit nagyon szeret, mert az -engedi, hogy nyalogassa a csizmáit, a miket lopott gépolajjal ken -be. Az öregbéres kiüríti a zacskót, Burkus visszahozza. Megrugatva, -följajdul, kiszalad a házból, futtában elvisz egy papucsot s oly -kedveskedéssel teszi Talpas elé, mint az Aladárok az első ibolyát a -Margitoknak.</p> -<p>Azután szokott helyéről, az öreg eperfa alól elzavarja a -kácsákat, a meleg homokba fekszik s ajkai körül kaján mosolylyal a -ház ajtaját nézegeti.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span></p> -<h2>Legényavatás.</h2> -<p>A Vera (úgy hivják, hogy Vera, pedig Vera néni volna) szikár -csontos öreg asszony, a kinek ég a kezén a munka és mindent oly -tisztán végez, hogy az az erre adó embernek valóságos gyönyörüség, -hanem az is bizonyos, hogy nyelvesebb fehércselédet nem teremtett -még az uristen erre a kerek világra. Beszalad az almáskamrából, a -hol a rohadtak selejtezésével foglalatoskodik s mielőtt szóba -kezdene, nagyot huz a levegőből, azután azt mondja:</p> -<p>– Hát kéröm mijen szömtelenségök történnek.</p> -<p>– Ugyan?</p> -<p>– Hát kéröm, mögáll az embör esze.</p> -<p>– Az?</p> -<p>– Debizony csak. Hát az mán mégis röttenetös. Hisz itt mán nem -löhet mögmaradni a tanyába. Kéröm.</p> -<p>– Ugyan?</p> -<p>– De hát kéröm ilyent? A saját tulajdon szömejimmel tapasztalom. -Szörnyüség ez, kéröm. <span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span> Hát mi lösz a világból? Hiszen én -ijenre elsüjjednék szégyölletömbe.</p> -<p>– Dehogy.</p> -<p>– De kéröm. El én. Hát hiszen… Hüjj, ha az apja mögtunná! -Léverné a kezeit, mög kitépné azt a bodros haját… No de annak a -kölöknek se lennék a hejjibe. A nyavajás… Oszt még ü mongya néköm -tegnap: boszorkány… Ejnye montam, szakagygyon rád a part, eregygy -elülem, pusztujj, mert ha én mögváglak a széna-vonyóval (épp a -tehénnek adtam kéröm), vacsorán éröd Pilátust. No oszt ijet. Ma -mög… Ijen szömtelenségök!</p> -<p>– Az?</p> -<p>– Hát hogyne kéröm – folytatja – ki gondolna ilyet? Hát hogy -meri mögtönni?</p> -<p>– Ugyan?</p> -<p>S miután eddig senki sem kérdezte tőle, hogy mi történt, merre -történt, a vénasszonyt elfutja a pirosság, megröstelli magát, -csattogó papucsaival szó nélkül sarkonfordul, kimegy, künn valamely -ebet oldalba rug, az ereszet alján az asztalról, melyen az -ebédutáni csentrös még ott maradt, leüti a macskát és dohogva halad -át az udvaron. Az alma ma bizonyosan hibásan selejteződik. Vagy -mind kihányja, vagy közte hagyja a férgest is. Azonban inkább ez a -malefaktum essen meg, minthogy a vénasszony pletykáját <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> végig -kelljen hallgatni, mert az rendesen lélekveszedelmet jelent.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Senki sem tudná lélekre megmondani, hogy voltakép a Hab Viktor -miért szép leány, mert bizon az nem szép. De nem igaz ám az, hogy -nem szép, mert szép. Az annyira tetszetős, hogy csodálatos, pedig a -tanyán azok a hires deli termetek nem fejlődnek tulságos nagyon, -hamar elhuzza őket a becsületes dolog. Igy a dereka szépsége el is -vesz a lánynak s még csak nem is sok ideje, a női mell szépsége is -veszendő volt, mert ilyesmit bűnnek tartottak s lekötötték szijjal, -hogy apróbbra apadjon. (Sok vakarcs gyerek adta meg ennek az -árát.)</p> -<p>Ilyesmik megeshetnek, de már a szemeit csak nem lehet kiszurni -senkinek sem, a mint, hogy volt ebből a Hab Viktornak kettő. Szép, -nagy játékos szemei voltak, a mikkel tudott is hol erre, hol arra -kacsintani. De közben a keze sem maradt utolsó, az ő husos barna -kezei, a mikkel úgy üté nyakszirten a vele kacsalódó legényt, hogy -mint mondani szokás: arrul kántált. De azért akadt olyan, a ki -utána sóhajtozott elég, mert, mint a föntebbiekből is kitetszik, a -saját két tulajdon szemével babonázta <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> az -embereket, már hogy a fiatalját. Mert az öregek az ilyesmire rá sem -hederítenek.</p> -<p>Azonban a sóhaj csak sóhaj marad, az epekedés meg epekedés. Mint -mondani szokás: az értetlen szerelemnek semmi látszatja nincsen. -Érthető pedig nem akadt, mert a ki meg akarta volna értetni magát, -azt a Viktor elverte magától, hogy annak lelohadt a kedve.</p> -<p>Ilyen volt Hab Viktor, mielőtt az almák válogatásából elővonult -volna a Vera.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Vera e tette következtében minden megváltozott. Minden, a minek -csak emberi hangok befogadására füle van, megtudta, miként Hab -Viktor sem külömb már, mint akármelyik másik.</p> -<p>No, ez nem volna baj. Az előzi meg a férjhezmenést, hogy egy -legénynyel szívesebben vált szót a lány, mint teszem azt a -többivel. Ez a dolog eleje. Ez ellen nem szólna senki, ha ez a -legény éppen legény volna, rendes, maga fajta, a milyennek lenni a -legénynek dukál, de hát kiderül a Vera által előadottak nyomán, -hogy nem is legény, csak gyerek még, a kinek ha dologba áll -valahova, félnapszám jár egy napra.</p> -<p>Ilyen is ritkán akad a világban. A szó szétröpült a tanyák -fölött és átszállott messze a <span class="pagenum"><a name= -"Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> beszéd, hogy im Sátán -Pista, a kutyúkölök megcsókolta a Veron nyakát. Tanuk vannak rá. Az -asszonyok összecsapták a kezeiket, a lányok pironkodtak, ellenben -Hadadi Gergely pusztázó legény (nagyvízkor mult ötven éves, azóta -elfelejtette számlálni az időt) így mondta, mikor lovon járt a -közben s neki is megvitték a szóbeszédet:</p> -<p>– Nono. Ha az isten szamarat teremt, teremt annak füvet is.</p> -<p>Kérdés, hogy igaza volt-e Hadadi Gergelynek, de nem kérdés, hogy -a ki tudja, mondja ki az igazságot.</p> -<p>Az igazság egy ideig Vera oldalán állott. Az igazság ugyanis -gyakran változtatja helyét. (Ezért vannak a világon az ügyvédek, -hogy magukhoz csalogassák.) Ott állt, tényleg ott állt akkor, hogy -soha valamely szőlőben tavaszi nyitáskor leánynak helye nincs. -Nincs is. Leánynak helye van a szőlőben, ha fákat kell hernyózni, -(mert mit bibelődjön az ilyen gyönge növendékállattal a férfi), -továbbá helye van kötözéskor, a mi szintén lánymunka, mert az olyan -szépen köti pántlikásan a karóhoz a venyigét, mintha csak a maga -hajába fonná a szalagot.</p> -<p>El kell ismerni, hogy Sátán Pista mint munkaerő volt jelen a -nyitásnál, pedig ez a dolog tudománynyal jár, mert a milyen a -nyitás, <span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span> olyan a szüret. Kétségen kivül áll -ismét, hogy Sátán Pista még nem számít legényt, s ez oknál fogva -mint gyermekembernek félnapszám jár, – csak az volna most a kérdés, -hogy mit keresett ugyanakkor a szőlőben Hab Viktor, mikor neki ott -ilyenkor semmi foglalatossága nincsen.</p> -<p>Éppen ezért kezdődött el hétfőn, almaválogatás kezdetén a -beszéd, hogy azért ment oda, hogy a félnapszámos megcsókolhassa a -nyakát és ez a tárgyalás szállt a nyíló mezők fölött, a rügyes -faágak alatt mindenfelé, egész a másik hétfőig.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A másik hétfőn változás állott be. A másik hétfőn mindenki -elhallgatott, sőt Vera is ezt tette, a ki pedig nem mindenki. A -másik hétfőn ugyanis a fogadásnál teljes napszámba állók sorában -foglal helyet a Sátán.</p> -<p>– Hát te? – mondja a gazda. – Te fiu?</p> -<p>– Nem – mondja a legény.</p> -<p>– Nem – mondja egy másik, katonaviselt is (oda föl szolgált a -császár udvarába, Bécsbe), – nem gyerök ez már, hanem legény. -Ténnap mán vereködött a tánczhelyön.</p> -<p>– Úgy, úgy – mondta a többi. – Ez így van.</p> -<p>Csakugyan. A «gyerök» feje be van egy tarka kendővel kötve. -Kékbabos fehér kendő, a minek a külső részén némi vérnyom -mutatkozik. Kevéske <span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span> az egész, hanem a kendőre egy kereszt -és hét oltári gyertya előtt meg lehetne esküdni, hogy vasárnap -délután, mikor Hab Viktor a közön át a tánczhely felé ment, az ő -fején csillogott.</p> -<p>– Hej az apád erre arra – mondja a gazda, kedvtelve tekintvén -végig a helyes kölkön, – de mögembörösödtél!</p> -<p>Ebben a szóban pedig már benne foglaltatik, hogy félnapszámból -ezentul egész napszámra növekszik. Már most ha még ehhez hozzáveszi -az ember, hogy a kutyúnak ettőlfogva szabad jussa van a Hab Viktor -nyakához, nem lehet átalni azt a kis fejbeverést, a mi különben is, -ha nyulhájjal kenik, begyógyul időnap előtt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span></p> -<h2>Pengetés.</h2> -<p>Kaszát minden boltban árulnak mindennap, sőt még utazó boltosok -hordozzák is a tanyákon át, mégis miért vesz az ahhoz értő ember -bucsukor kaszát? Kétségtelen pedig és tudnivaló, hogy az itt vett -kasza sem külömb, (mert nem igaz az, hogy a bucsukra külön kaszákat -csinálnának azok, a kik ilyesmivel foglalatoskodnak), sőt lehet -mondani, hogy a legselejtese is éppen az ilyen tömeges vásárlásra -kerül. De lám mégis. Megtudja-e valaki mondani, hogy ünnepnap miért -szebb a nap? A felhők miért fényesebbek, az ég pedig miért kékebb, -mint más közönséges dolgokra rendelt napokon? Még a homok is más és -a lábra öltött bőrök másként ropognak benne. Továbbá ilyenkor -bucsukor olyan szép minden, hogy az, igazán mondva, valóságos -tiszta szin gyönyörüség, a fák mintha egyenesebben állanának, mint -Úrnapkor a városban a katonák, ellenben az úgynevezett bojtorján -csodásan piros szinü virágát kinyitván, vele az <span class= -"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> árok -tulsó oldaláról az útfélre hajol. A jegenyenyárok levelei röpködnek -a szélben és – mint már ez nekik régi módjuk – susognak. Derekuk -ilyenkor halvány fehér, pedig derekaik nagyok és vastagok. -Ezüstszín kéreg veszi körül az egészet s helyenkint látszanak csak -rajta dudorodások. Biczók Péter az asszonyával, eladó leányával és -legény fiával a bucsu felé haladtában elmenvén mellettük, egynél -megáll.</p> -<p>– Nézd e, – mondja ellágyulva.</p> -<p>Az asszony nem emlékszik.</p> -<p>– Mit? – kérdezi.</p> -<p>– Hát nem látod? – szólt ujból Biczók, a fára tekintvén.</p> -<p>– Az az! – kiáltja most már elpirulva az asszony és körültekint -szemérmesen – jajaj…</p> -<p>Voltaképpen pedig nincs semmi jajgatni való a dologon, mert nem -történt egyéb, mint hogy Biczók fölfedezte a faderékon azt a -szivet, mit húsz év előtt faragott bele. Vékony kis nyárfa volt -akkor ez a jegenye, melyet így megrontott Biczók, de a fa kiheverte -a bajt, nőtt, vastagodott és ma már annyira szétment rajta a vágás, -hogy arra a tulajdon mestere is alig ismerkszik rá. Furcsa is ez, -különösen, hogy az akkori bicska még egész állapotban van meg a -Biczók zsebében, pedig a bicskaaczél holt állat, ellenben a vele -élőfába vágott dolog <span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span> eleven, mégis ez már alig mutatkozik, -mikor amaz még teljes egészében él. Hát most már mondhat mindenki -azt, a mit akar, de az nyilvánvaló és ellenség sem tagadhatja le, -hogy a bicska rendes. Ha pedig a bicska rendes, akkor -ráfordulhatunk azonnal így szóbeszédben a kaszákra (mert tessék -elhinni, hogy a kasza is csak úgy embere szerint válogatódik).</p> -<p>Búcsú helyére érkezvén, hirtelen elmarad Biczók a familiától. A -család megy előre a kápolna keresztjéhez, a hol leborulva -imádkozik. Biczók pedig oldalt fordul.</p> -<p>A nagy téren, a mely fölött öreg akáczok nyitják virágaikat, egy -oldalon messzibbről jött búcsusok kocsijai állanak; középütt, de -távol a kápolnától, hogy oda ne hasson el vásári zajuk, -mézeskalácsot árulnak, továbbá fütyülőket a gyermekeknek, a kik már -dudálnak is rajtuk erősen, csapatostul járván. Ott mérik becsületes -tótok az asszonyi hivalkodások áruit, kendőket, nyakba való -kereszteket, lánczokat és finom patyolatot. Ismét tovább a -kalendáriomos ember is ott van a sorban s históriákat árul. Igen -szívreható történetek ezek a sziklához lánczolt Gergelyről, a Micz -bánné hét gyermekéről, egy Ildikó királykisasszonyról, valamint -Attila három fiáról. A kalendáriomos ember olykor énekel belőlük -egy pár sort, a mit sokan hallgatnak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> -leginkább a legények közül. Késes is van, a ki bicskákat hozott -eladni, épp így a pipaszáras.</p> -<p>Mindezen többé-kevésbbé fölösleges és hiábavaló dolgoktól kissé -messzebb, egészen az utszéli fasor alatt, komolyan elvonulva, -meglett, élemedett férfiak rakták ki a földre áruikat, a -kaszások.</p> -<p>Soha még aranyból és ezüstből, aczélból és vasból nem csináltak -olyan tisztességes eszközöket, mint a szántóvas és a kasza. A kasza -segítségével három hét alatt lehet megkeresni a buzatermő rónákon -az egy esztendőre való kenyeret. Ez a világ legszebb kardja. -Ellenben félelmetes eszköz is. Mikor a hosszú nyélen meglódul az -erős munkás kezében, azzal el lehet vágni az ember lábát -csontostul. A fű harsog, ha vele vágják, a búza ropog. Vásárlását -élemedett, hozzáértő férfiak eszközlik. Alkú itt alig van, mert az -elárusítók szabott árakban dolgoznak, mert a reputáczió sem engedi, -hogy ha az egyiknek ennyiért adta, olcsóbban adja a másiknak. De e -helyett van választék, eléggé kiterjedt. A vele való kereskedés nem -nehéz. Kihoz az ügynök egy ládában ötven kaszát, egy másikban ötven -fenőkövet, a ládákat leteszi a földre, a tetejüket fölemeli és -készen van. Igy jön sorba sok, a különféle gyárak megbizottai. Még -csak egy zsákvásznat kell leteríteni <span class="pagenum"><a name= -"Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> s arra sorba rakni a -kaszákat, némely részét úgy fordítva, hogy a fokánál fogva a vevő -vehesse föl, más részét pedig a fokával befelé, hogy azt meg az -árus kaphassa föl s mutogassa. Ezenfölül, a kinek a kaszái -delejesek, az nehány marok szeget is szór a zsákra, legkiválóbban -pedig szükségeltetik a pengető. Ez némelyiknél egy darab aczél, a -másiknál fél tégla, a ravasz czigány azonban mindenképp nagy -kvarczkavicsot hord magával, mert azon szebben peng a kasza.</p> -<p>A humort és a tréfálkozást, a mi a nép pénzköltését más aktusnál -oly igen nagyon jellemzi, itt megtalálni alig lehet. Valóban komoly -dolog ez, a kenyéradó eszköz megválasztása.</p> -<p>Biczók elhaladva az árusok előtt, hirtelen fölvesz egy csillogó, -fehéres kaszát, a melynek a foka veresre van festve. Megnézi a -végét, a melynél fogva majd a nyélhez illesztődik. Végig húzza -ujjaival a felső részét, azután az élét s a körmével meg is -pengeti. Ha a körmön meglátszik ennek a nyoma, az nem baj, mert a -köröm növendő, ellenben ha a kasza éle törik ki, az ugyan ki nem nő -többé. Most a hegyét és a fokát kell két kézzel fogni s -meghajlítani, tanulmányozván ezáltal az aczélosságát. Ha mindez -beválik és semmi irányban sem kelt aggodalmat, következik a dolog -főrésze, <span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span> a pengetés. A kasza felső végén kell -megfogni a vasat, hogy a penge az élével fölfelé álljon s oda kell -azt most ütni a kavicshoz. De a mint az ütés megtörtént, azonnal -fölkapja a próbáló s föltartja a levegőbe, hogy ott pengjen.</p> -<p>Szépen hangzik.</p> -<p>– Hm, – mondja Biczók, illetve inkább gondolja s nézi a kaszát -mindakét lapján figyelmesen.</p> -<p>Azután az árát kérdezi. Biz annak szép ára van.</p> -<p>– Már ezt így adjuk, szólt az árús. – Ha olcsóbbat keres, -találhat itt a szomszédok közt.</p> -<p>Biczók le is teszi a kipróbált jószágot, de annyi figyelemmel -él, hogy legszélrül tegye. (Hátha visszajön érte az ember.) Megy -odább s egészen sötétkék kaszákba botlik. Azután jönnek régi -fajtájú feketések, továbbá czifrázott oldaluak. Egy helyen kikapja -az árús a kezéből a pengét.</p> -<p>– Ide nézzen, – szól.</p> -<p>S odanyujtván a szegcsomóba, a kaszát fölkapja.</p> -<p>Hát négy-öt szeg ott lóg rajta. A körülállók jólelkű nevetésre -fakadnak, mintha mondanák: az ördög vigye el a tudományát, de -játékos. <span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span></p> -<p>De nem rossz kasza ez se. Im Biczók elejétől végig a próbák alá -veti, utóbb fölragad a vászonról egy kaszakövet s az élén azzal -erős nyomásokat eszközöl. A mint a követ húzza, pattog kifelé a -vasból a szikra s minden nézők, venni akarók az árusra tekintenek, -hogy mit szól. Már ekkora dolog után egy pár büszkeségszavat csak -szólhatna, de nem szól az élelmetes ember. Inkább hátranyul maga -mellé s onnan a ládaaljából keres elő egy kaszát: – No ezt -próbálja.</p> -<p>Ez sem különb ugyan, mint a többi, de mert rezelvált helyről -kerül ki, több figyelemben részesül. Szórja ám ez is a szikrát, de -Biczók egyszer csak szótalan leejti a többi közé s megy tovább. -Végül pedig, mert hiszen az a dolog vége, vesz egyet. Éppen -gombolja az ünneplő mellényt kifelé, hogy a tárczához juthasson, a -midőn vállon érintik.</p> -<p>– No? – kérdezi a felesége, – talált-e már kend?</p> -<p>– Épp most fizetöm, – feleli Biczók és ki is fizeti a kasza -árát, a melyet most már bot gyanánt visz, haladván hazafelé a -családdal.</p> -<p>Az asszony nem vett magának semmit, de az eladó kezében egy -csinos újmódi kendő van, a sarkában az ország czímerével.</p> -<p>– Ez az ezredös esztendőre van – magyarázza. <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span></p> -<p>– Hát ügön, felel helybenhagyólag Biczók – de mán azt a nagy -szivet mér vötted…</p> -<p>Az eladó majd elejti a nagy mézeskalácsot, a mit a másik kezében -visz, erre a szóra. Pedig szép szív nagyon, még tükör is van benne, -körülötte pedig piros és sárga rózsák valóságos czukorból.</p> -<p>– Ezt-e – nevet föl az asszony vidáman. – Ezt nem mink -vöttük.</p> -<p>– Nem? – kérdezi tünődve Biczók. – Hát?</p> -<p>Már az útszélen, a rozs között a piros virág nem sokkal -pirosabb, mint az eladó. Talán még a nevét sem tudná most -megmondani, ha kérdeznék.</p> -<p>– Franczia Gergő vötte neki, kottyan bele a legény.</p> -<p>Az asszony boldogan mosolyog. Biczók menvén a fehér, ezüstös -homokban, vidámra nyilt szemekkel tekint végig a familián. Franczia -Gergő… Ej, ha! No nézd el, nézd. Gergely kétségkivül rendes legény, -amugy birtokba sem utolsó, lám, nem hiába nem eresztette napszámba -járni a lányát. Szivébe nagy öröm ül be, a farsangra gondol, a -lakodalomra, arról vissza a szépen igérkező termésre, mint a -melyből minden költségek előadódnak.</p> -<p>– Ez mög ojan kasza, – szól boldogan – hogy a fa derekát is -átnyesi.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span></p> -<h2>A kompban.</h2> -<p>Valamely ünnepnap reggelén évek előtt Vásárhely felé igyekeztem, -a hol a kis-homoki szőlők között akadt volna dolgom. Nem annyira -dolog, mint inkább mulatozás, egy barátom hivott meg -tanyaszentelésre. Az ilyesmi rendszerint kevésbbé szokott szentelés -lenni, mint mulatság, s ez okból többszörösen megigértette velem a -meghivó, hogy elmegyek. Az igéret szép szó, ha megtartják, úgy jó – -véli a szokás-mondás s nagyon igaza van neki, mert az igéretet nem -mindig tartja be a magyar. Itt is majd úgy volt. A vonat reggel -négy órakor indult. Éjfélkor otthagytam a törzsasztalt s -hazamentem. Háromkor fölkelek s megyek kifelé a vasútra. Elhaladva -egy éjjeli kávéház mellett, gondolom: jó lenne egy kis reggeli -kávé. Talán csak van neki. Hiszen volt s nem ez lett volna a baj, -hanem az, hogy a tisztelt törzsasztal kompániáját bent találtam a -kávéházban. Én már ki is aludtam magamat s reggeliért jövök, -<span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span> ők még mindig a vacsora után dukáló -bort iszszák. Ugyancsak zsiros vacsora lehetett. A szótalan ember -bőbeszédüséggel tárgyalt vadászélményeket, a vén nőgyűlölő a -pénztár tündére felé kacsingatott s lábait olyként rakta egymásra, -a mint ezt színpadokon szokták tenni a Gastonok és egyéb grófok. A -vidám, anekdotás czimbora elhallgatott, csak a bort önté folyton és -keverte vízzel és semmi egyéb dologról tudomást nem vett. Az arczok -pirosak voltak, a szemek veresek, a kompánia túl volt a rendes -mértéken s erőszakoskodott. Nem akarták engedni, hogy kávét igyam, -bort kináltak parádival, a mi úgy reggel éhomra nagyon jó itat -lehet, ellenben a kávét, mint lanyha irányzatú gyarmatárut föl -akarták lökni. A kompánia kétségkívül igen érdekes volt s a -jelenéből lehetett remélni, hogy jövőjében még szebb lesz. Már mind -egyszerre beszél, csak a beszédes hallgatott. Elvették a botomat s -míg ezt kialkudtam tőlük, lekéstem a vonatról. A vonat négykor -indul Vásárhely felé s négy óra öt perczkor már csak a füstjét -láttam, a gúnyos füttyentését hallottam, a mint a baktói tanyák -közé kanyarodva, a lapos messzeségből még visszakiabált.</p> -<p>Szép az nagyon, az igéretet betartani s itt már rövid útja nincs -más a dolognak, mint <span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> menni szépen a vonat után. A drótostót -is így járja be az országot vasúton, hogy a töltésen utazik csak -gyalogszerrel. A mig hajnali időben kocsi után járna, míg az -fölkászolódna, fele útját már meg is tette az ember. Azután az idő -is neki való, a ruha sem olyan, hogy abban ne lehetne országutat -járni, csak épen a bot hiányzik, a mi a kutyák ellen igen -ajánlatos, mert a mi van, az igen vékony. Azt, ha elkapja fogai -közé a tanyai kutya, kettéharapja.</p> -<p>Különben mindegy volt már, az úton majd akad valami tört ág. -Megindultam, s miután megindultam, most érek oda, a mit elmondani -akarok. A vasút töltésén haladva elmaradnak kétoldalt a szegedi -tanyák, jön a gyevi határ. Itt a fás útra kell letérni, azon -kimenni a Tiszához, a Tiszaparton a komphoz. Lapos táj ez, miből -egyedül a nagy töltések magasodnak ki, arról meredélyes út vezet a -parthoz. Túl a falu mentén egy nepomuki János látszik, a kinek a -szobrát vízvédelmi szempontból szokás a partra helyezni s a míg be -nem jön a víz, beczézik is, de ha kiönt a Tisza s látják, hogy -János mit sem tett a vidék érdekében, elhanyagolják s többé nem -fogják oly szorgos gonddal fehérre meszelni rajta a kőpalástot.</p> -<p>Utas embernek mindig szerencse, hogy az innenső oldalon találja -a kompot, a legnagyobb <span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span> szerencse azonban, ha indulóban van, -mert a komp egy-két gyalogutas kedvéért nem szívesen indul útnak. -Ezúttal volt már rajta egy kocsi két macskalóval, a miken madzaggal -volt összefoltozva a szakadozott szerszám. A révészekkel a gazdájuk -beszélgetett s pálinkát kinált nekik, a mit a zsebéből húzott elő. -A hosszú üvegnek csak a fenekén lotyogott, a többit beszedte a -magyar s ez alapon igen vidám állapotban volt már.</p> -<p>A kocsiban széna között félig fekve, félig ülve látszott egy -sápadt, beteg asszony, a ki rongyokba takart, egészen apró -gyermeket szoptatott. Szomorú volt, s olyanforma, mint a ki a -halálát érzi, vagy pedig nehéz betegségből lábbadt föl s még el van -bágyadva nagyon. – Az ember szavából, a ki folyton beszélt a -révészekkel s a nyelve pergett, ha kellett, ha nem, ki lehetett -érteni, hogy a vásárhelyi rétre igyekszik s oda is való. Egyre -szavalt, közben meg-megtántorodva s hogy a pálinkája nem kelletett -a józan életű vizi embernek, most a dohányát szedte elő. Pedig maga -a megtestesült szegénység volt ez ember a maga gunyájában, a mely -az ünnep daczára köznapinak látszott s az asszony hosszas -betegségét mutatja, hogy a szakadásaira sem vetettek foltot. A -gyerek nyavalygott a vékony, sápadt nő emlőjén, <span class= -"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> -keze-lába pedig oly nyugodtan volt a rongyaiban, mintha már nem is -élne.</p> -<p>Az ember ezen közben gyanusan nézett végig, azután csak -téblábolt tovább, mintha észre sem venne. Hanem a révészekkel, a -kik a komp köteleit oldozták el, most már lassan beszélt. Azok nem -feleltek neki, csak az öregebb nevetett rá viszonzásul a pipa -dohányért, a mit kapott.</p> -<p>Ellökték a kompot a partról, mikor a töltés oldalában álló -házból a gazda lekiáltott:</p> -<p>– Hej, az a gyalogos nem fizette meg a vámot.</p> -<p>Nem ám. Nem tudtam, hogy ilyen külön pénztára van az ódon -vizenjáró eszköznek. A révészek ezt hallgatag tudomásul vették, -ellenben a réti ember most már hangosan mormogott.</p> -<p>– Persze, persze – mondta. – Ilyen az úr mind… Muzsikáltat, de -nem fizet… Hej, hanem megkövetelik a szegéntől…</p> -<p>Az elfojtva, de mégis elég hangosan mondott szavak a tanyai -szocziálistát árulták el benne. Kedvetlenül járt-kelt a kompban s -láthatólag nem tetszett neki, hogy nem védem magamat előtte.</p> -<p>– No kiáltotta boszusan – még a pipa is kialudt… Hej pipa, pipa, -belülled is csak a <span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span> garasos fajta jut neköm, mög a -kapadohán. Hej, hanem jut a finom bűrszivarra, mög papirszivarra az -uraknak…</p> -<p>– Pétör! Pétör! – szólt csitítóan a beteg asszony a -kocsiból.</p> -<p>A rongyos ember odaszólt neki:</p> -<p>– Ne beszélj, asszony… Nem érted te ezt. Én beszélhetek. Én -megfizettem a vámot. Nem úgy, mint némely ember.</p> -<p>A két révész már nem hallgatott rá, a komp a Tisza sebes árjába -jutott, a víz megfeküdte, nyomta a keresztben álló hajót, elég -dolog volt a kötelekkel. Egész erejüket abba vetették. Most ő is -odaállt, a pipát félfogára kapta s nagy nekigyűrkőzés után szintén -a kompkötélbe kapaszkodott. Húzta, már a mennyire tőle telt.</p> -<p>Egyszer aztán rám kiáltott:</p> -<p>– Hát az úr? Mér nem húzza a kötelet?</p> -<p>A kocsiból újra hallatszott:</p> -<p>– Pétör! Pétör…</p> -<p>– Hallgass, hallgass! Mért nem húzza? Vámot nem fizet, de a -kötél se tetszik neki. Ilyenek ezek mind… Nem is tudom, miért nem -tösz velük valamit az Isten…</p> -<p>A víz közepén jártunk, a folyó tavaszi áradata egyre jobban -nyomta a kompot, az alattság-kötél megfeszült s a facsigák, a -melyeken <span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span> járt, nyikorogtak. A zajukban egy -vékony, szomorú hang szólt:</p> -<p>– Pétör, ne veszeködj… Ne bánts te senkit…</p> -<p>De már nem lehetett vele beszélni. Dühös volt, káromkodni -kezdett s annyira előre nyult a komp kötele után, hogy majd -beleesett a Tiszába. A víz közepén föltámadt benne a bátorság s bár -nem jött arra az oldalra, a hol álltam, a kötél mellől folyton -kiabált:</p> -<p>– Hallja – kiáltotta – hát húzza vagy nem húzza?</p> -<p>Utóbb eluntam hallgatni. Az emberben sok szép káromkodás marad -meg a katonaságból, als Erinnerung an meine Dienstjahre. Ezeket -most igen czélszerű volt elővenni. Annyi bizonyos, hogy valamely -agrár-szocziálista fejtegetés nem hatott volna rá ennyire.</p> -<p>Egyszerre megcsendesült, szótlan húzta a kötelet s már csak -egészen halkan mormogott:</p> -<p>– Az, az… kiabálni mind tud… Persze, hiszen arra való a szegén, -hogy azt mindig szidják.</p> -<p>Parthoz értünk. Míg fizettem, kivezette lovait a partra, de nem -ült föl a kocsiba. Megvárt, míg kijövök. Nem akartam észrevenni, de -a mint elhaladnék mellette, előmbe állt.</p> -<p>– Uram, – mondta – haragszik még? <span class="pagenum"><a name= -"Page_206" id="Page_206">-206-</a></span></p> -<p>Nem feleltem, mert hiszen valamivel csak meg kellett mutatni -neki, hogy az előbb rosszul cselekedett. Nagyon bánthatta ez, mert -még egyszer szólt:</p> -<p>– Uram…</p> -<p>A kocsiból szólt az asszony:</p> -<p>– Pétör… ne alázkodjál sönkinek…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span></p> -<h2>Nazarénusok.</h2> -<p>Valahol egyszer egy ember gondolkozni kezd s miután bevégezte -ezt a munkát, kijelenti, hogy nem jól van ez így a mostani hittel. -Másformát kell csinálni, javítani kell rajta. Akkor ezt a -véleményét elmondja az embereknek, azok bólogatnak reá s azt -mondják:</p> -<p>– Így van ez és nem másképp.</p> -<p>Ez a hiteknek a magva. Az új vallás aztán terjed, az emberek -elmondják a többi embereknek, mindig csak emberek embereknek, mert -az asszonyoknak elég, ha utólag vesznek tudomást az új hitről.</p> -<p>Mind ilyformán indult meg. Jézus, Mohamed, Luther, Kálvin -ilyformán kezdték a dolgot, ilyformán terjesztették új vallásukat, -a mely mindenütt a népben kezdett először terjedni, a népben, a -mely egyébként minden új dolgok iránt bizalmatlan szokott lenni. -Mentek, röpültek széjjel az új hitnek dogmái s hódították magukhoz -<span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span> a híveket megmásíthatatlan erővel és -országok épülének föl rajtuk.</p> -<p>… Kurta, kicsinyített kiadásban támad még most is mása ennek. A -széles Alföld valamely tanyaházában egy gazda, talán a karám -mellett a gulyás, gondolt magában valamit; a mit gondolt, elmondta -a többinek, a többiek bólogattak reá s azt mondták:</p> -<p>– Igy van ez és nem másképp.</p> -<p>És támadt az új hit kint a tanyák alacsony ereszei alatt, a -cserények, szárnyékok, karámok oldalában, a Tisza füzesében, a -halászkunyhók előtt, megszületett a maga csendes mivoltában a -nazarénus szekta, a Názáreti Jézus Társasága, a mint ők magukat -nevezik. Apostolai sohasem voltak, papjaik szintazonképen -hiányzanak és ezek azért vannak mégis, a vallás (mert vallás ez, a -mit egy nagy, ismeretlen pusztai gondolkodó talált föl) pedig -terjed és egyre szélesebb köröket kapcsol magához.</p> -<p>Honnan keletkezett, ki volt az első, a ki azt mondta, hogy én -vagyok a Názáreti Jézus Társaságának a magva, nem tudatik. -Illetőleg lehet, hogy tudós lexikonok tudják, de nem kutattam -bennük utána s csak azt beszélem el róluk, a mit magam láttam. -Látni pedig lehet sokat, mert annyi bizonyos, hogy ez a szekta a -keresztény, egy Isten hivő vallásnak bizonyos <span class= -"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> -depurátuma, visszaesve az őskereszténység ódon egyszerü formái -közé, a mostani pompákban és szélsőségekben bővelkedő modern -katholiczizmusból. Bizonyára furcsa volt eleintén ez a dolog, -különös volt látni a nazarénus papot halzsiros csizmában és -gatyában a hívei között s nevették is őket eléggé. Később alább -hagytak az emberek a nevetéssel s ma már alig van, a ki gúnyszót -tudna találni reájuk.</p> -<p>Mert mindaz, a mit a keresztény vallás szépet tanít, benne van e -szekta hitelveiben, – azonban ennek a szektának a hívei ez elveket -be is tartják, nem úgy, mint mi gyarló bűnösök. Ime azzal, hogy -eltiltja a bélyeges papir használatát, egyszerre végét szakítja -minden pörnek és minden adósságcsinálásnak s eltiltva követőinek a -szeszes italok élvezetét, ez egyetlen szigoruan betartott dogmával -messze kergeti tőlük mindama bűnöket, veszekedést, ölést, -költekezést, a család elhanyagolását – már a mikbe az iszákos -emberek bele szoktak esni.</p> -<p>A nazarénusok vallása tiltja mindennemű fegyver használatát. Ez -ugyan kétélű dolog a mi szuronyos világunkban, de azért el kell -ismerni, hogy az a pusztai paraszt, a ki e vallást föltalálta, -midőn ezt a pontot beirta a követendők és megtartandók közé, -nagyot, igen nagyot gondolt – kigondolta a háborús világ végét. -<span class="pagenum"><a name="Page_210" id= -"Page_210">-210-</a></span> Mert hiszen természetes, hogy ha az -egész világ elfogadná ezt a tételt, akkor senki sem hordana -fegyvert s lehetetlen volna a militarizmus meg a hadviselés.</p> -<p>Ők Istennek nevét hiába nem veszik. A nazarénus nem esküszik a -törvény előtt sem s vallásuk, elterjedtségük sulyát igazolja az, -hogy a törvényszéki tárgyalóteremben ma elfogadják azt, hogy a -nazarénus ne esküdjék Istenre. Amúgy is föltétlenül bizonyos, hogy -igazat mond.</p> -<p>Csalni nem szabad, lopni nem szabad. Persze az más felekezetnél -sem szabad, de a nazarénus abban különbözik a többitől, hogy ezt a -tilalmat betartja. A szegedi Csillagbörtön rablakóinak száma -állandóan hat- és hétszáz között váltakozik, de nazarénus még nem -volt közöttük.</p> -<p>Mindezen tételek közül magasan emelkedik ki a szektának egy -fontos alapelve: a segélyezés. Nincsen olyan egymást kölcsönösen -gyámolító szövetkezet, a mely bajában és szerencsétlenségében -annyira ápolná egymást, mint ez egyszerű emberek a vallásuk -révén.</p> -<p>Pedig sokfelé vannak. Az aradi vár kazamatáiban, a katonai -brigád-áristom börtönében, a hova a fegyver el nem fogadása miatt -jutnak regrutakorukban, épp úgy föltalálhatók, mint a <span class= -"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> széles -mezőségeken. Novibazárban ismertem két közembert a zászlóalj -legénysége között. Azelőtt altisztek voltak Szegeden, -korhelységökért lefokozták őket, ültek az aradi várban is s onnan -kerültek büntetésből a boszniai zászlóaljhoz. Ekkorra azonban a két -korhely már jámbor, szelid volt: a brigád-áristom nazarénusai -áttérítették őket a <i>hivők</i> vallására.</p> -<p>Az ujságok közlései nyomán ismeretes, mily állhatosan tartja -fogadását a nazarénus regruta s nem veszi magához a fegyvert. A -kikötés meg egyéb katonai szigoruságok megtörik ugyan -egyikét-másikát, de nem mind. Ezek aztán mennek a katonabörtönök -rabjai közé, hosszu esztendőkre, le a vastagfalu kazamátába, a hol, -mint a példa mutatja, nem hogy hitükről letennének, de még hiveket -toborzanak.</p> -<p>S a dolgok alapját igazán nem tudom, hol keressem. Honnan ez a -fanatizmus, a hitnek ez a csodás, mély bensősége, a lelkierő ez -egyszerű emberek legegyszerűbbjeiben? Ki tanítja őket, miként -férkőznek agyukhoz, szivükhöz? Ki kezdte el ezt a dolgot, ki -folytatja, miként tesz ily óriás, hihetetlen hatást a népre, a mely -miatta, vagy inkább érte eltér temploma homályos boltíveitől, -oltára gyertyáitól, papjai aranynyal varrott palástjaitól?</p> -<p>Az ok talán a formák és az elvek egyszerűsége, <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> talán – -és talán legjobban – az, hogy ez elveket épp olyan egyszerű -ködmönös ember magyarázza nekik, mint a mily egyszerüek és -ködmönösek ők maguk. És lehet, hogy az tetszik nekik, hogy nincsen -úr közöttük. Mert az úr nem örvend valami különös tiszteletnek a -tanyákon. Ur, a kitől földet bérel, úr, a kinek pörét adja, úr, a -ki gyógyítja, a ki eltemeti, a ki az adót szedi s ez mind nem megy -ingyen. Tiborczok ma is vannak fölöttesen s a ki pantallóban van, -azt azzal a gondolattal nézik végig, hogy: hej, ezt is a mi pénzünk -árából vötte az úr.</p> -<p>Mert sem úr, sem úrféle közöttük nincsen. Titkon és zaj nélkül -üléseznek és tartják az istenitiszteletet alacsony tanyaházak -gerendás szobáiban. Azonközben mindig akad ember, a ki belép -közébük, annyira, hogy a szegedi alsótanyán, a hol a pusztai -plébános nem akarja eltemetni a fölszentelt temetőbe a nazarénus -halottakat, a Názáreti Jézus Társasága részére külön temetőről -kénytelen gondoskodni a hatóság.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Az alábbi jelenetet esküdtszéki tágyaláson láttam, a hova -tanuságtételre be volt idézve egy faluból valami tiz ember. Szokás -szerint előzőleg eskütételre szólították valamennyit s <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> kilencz -meg is esküdött. A tizedik, egy igen csöndes tartású és viselkedésű -öreg, előbbre lép.</p> -<p>– Arra kéröm a tekintetös biróságot, hogy én ne esküdjek, mert -én hivő vagyok.</p> -<p>Az öreggel nem is tétették le az esküt.</p> -<p>Aztán folyt a tanukihallgatás, a tanuzók szobájából egyenkint -jöttek elő az emberek s vallottak, ki ezt, ki azt. Minden egyes -vallomás után megkérdi a tanutól az elnök a költségeit.</p> -<p>– Mit fizetett a vasúton?</p> -<p>– Két hatost.</p> -<p>– Hát akkor oda-vissza négy hatos?</p> -<p>– Űgön – kapta rá az ember.</p> -<p>Az utána jövőtől már így kérdezte:</p> -<p>– A vasut oda-vissza négy hatos?</p> -<p>– Ügön.</p> -<p>Mind a kilencz a csöndes ügönt felelte a kérdésre. Utoljára jött -tanuzni az öreg. Elmondta, a mit tudott s azzal ujra kérdezi az -elnök:</p> -<p>– A vasut négy hatos?</p> -<p>– Nem uram – felelte az öreg – csak két hatos.</p> -<p>– Tudom, tudom – mondja az elnök – ide két hatos, meg haza is -két hatos, hát össze-vissza négy hatos.</p> -<p>– Nem bizony, uram – válaszol ujra emez – ide egy hatos, oda egy -hatos: össze-vissza két hatos… <span class="pagenum"><a name= -"Page_214" id="Page_214">-214-</a></span></p> -<p>Kicsi dolog ez, nemde, és két hatos nem valami nagy pénz a mai -világban. De mégis végtelen sok jellemző van abban, hogy tíz ember -közül épp az az egy mondja meg az igazat, a ki még esküt sem tett -arra, a mit mond.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A föltétlen igazmondás, világi hivalkodások kerülése és -önmegtartóztatás szektájába azért bejutni nem oly könnyű, mint -gondolni lehetne. Ez a csodálatos paraszt-vallás csak tiszta -embereket fogad be magába s azok számára, a kik nem tiszták, -belépésükkor vezeklést ir elő. E vezeklés reális és nincs benne -semmi poézis, de annál több lelkierőt föltételez. A vezeklő nem -gyón és nem térden csuszkál, hanem mindazoknak, a kiknek valaha -kárt okozott, megtéríti, személyesen jelenvén meg náluk és bevallva -tettét.</p> -<p>Még ha álnéven, posta-utalványnyal küldené meg a kártokozás -értékét, hagyján volna a dolog. De oda el kell menni, el kell -mondani: uram, én vagyok az a tolvaj, a kit ekkor meg ekkor annyira -kerestél, én loptalak meg, itt vagyok, most mondd, mit fizetek, -mennyi pénzt ér az, a mivel megkárosultál?</p> -<p>Ehhez kell bizonyos foku elszánás, bizonyos benső erő, a mely ez -egyszerű lelkekben bámulatos <span class="pagenum"><a name= -"Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> módon támad föl egyszerre -és él és uralja az embereket. Mert egy szóval sem mondja a tolvaj a -vallomás után, hogy már most ezt titokban tartsa a másik s hogy -senkinek el ne mondja. Mondhatja az annak, a kinek akarja, a -tolvajt beismerő vallomása alapján perbe foghatja: a szekta uj hive -mindezt nem bánja. Ő egész multját eldobta magától abban a -pillanatban, a midőn a hivők társaságának tagja lett és Jézusban -ujjászületett.</p> -<p>Ez az ő keresztelésük.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Pálfy Antalhoz, a ki kapitány a szegedi tanyák domaszéki -részében, a mint ülne az ereszet alatt a háza előtt, beköszönt egy -szegény ember.</p> -<p>– Dicsértessék – mondja megemelve a kalapját azzal a kezével, a -melyikkel a botot fogja.</p> -<p>– Mindörökké.</p> -<p>– No – mondja ujra az ember – üsmer-e még?</p> -<p>– Vélök rád – feleli Pálfy – gondolom, itt szolgáltál nálam vagy -öt év előtt.</p> -<p>– Úgy ugy – válaszol a jövevény, láthatólag örülve azon, hogy -megismerték. – Én vagyok az, a ki jelönleg szolgáltam itt öt -esztendeje… Azuta elkerülköztem erről a tájrul. <span class= -"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span></p> -<p>– Jól van az no. Aztán mi járatban vagy?</p> -<p>Az ember durkálja egy kicsit botvéggel az ereszet szikkel -tapasztott földjét, azután bátorságra kap s volt gazdájának a -szemébe nézve mondja:</p> -<p>– Nem ögyébben, mint hogy buzát loptam én akkor magátul… Most -mög, hogy az uj hitre tértem, elgyüttem: mondok, majd mögtérítöm a -kárját.</p> -<p>– Buzát loptál?</p> -<p>– Azt ám – felel csendesen az ujhitü.</p> -<p>A gazda kérdi, hogyan és miképpen, a mire részletes választ ad -az ember. Úgy volt az, hogy nyomtattak éppen, ő pedig kint a rét -szélén a tanyaaljban gödröt ásott éjjel, nappal pedig hordta bele a -buzát, a mennyit éppen birt.</p> -<p>Pálfy Antal ma öreg ősz férfi s a mióta a gymnáziumot végig -járta, folyton a tanyán lakik. Ilyenformán ismeri jól az embereit, -szokásaikat s meglepte nagyon, hogy világos nappal, nyomtatáskor -tőle még buzát is lehet lopni.</p> -<p>– Aztán, hogy loptad? Hogy vitted a buzát a szérűről a gödörbe, -mikor én mindig ott voltam a nyomtatásnál?</p> -<p>– Hát a csizmaszárban – adta meg a fölvilágosítást az ujhitű. -Ezután pedig azt mondta:</p> -<p>– Hát mit fizetök ezért a buzáért, a mit loptam? <span class= -"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span></p> -<p>– Hát én azt nem tudom, hogy mennyit loptál.</p> -<p>– No felel megint az ember – gondolom, löhetött ugy öt forint -ára. Annyit fizetök is.</p> -<p>A mellény belső zsebébe nyul, kihuzza a kaszát, abból kivesz egy -sokrétbe hajtott ötöst, s leteszi az asztal sarkára. Most azután -készen is van a dolgával egészen. Elbucsuzik és megy kifelé. De a -mint az ereszet-kerítés kis ajtaját megnyitná, visszafordul.</p> -<p>– Már csak szólok még egy szót – mondja.</p> -<p>– No?</p> -<p>– Csak az iránt, hogy ölég-é az az öt forint?</p> -<p>– Mondtam már, öcsém, – felel a gazda – hogy én erre nem -szólhatok. Te tudod, mit loptál.</p> -<p>Az ember erre se szól, se beszél, csak visszamegy ujra az -asztalhoz, előveszi a kaszát megint s az ötös mellé tesz még egy -ezüstforintot.</p> -<p>Most meg van teljesen nyugodva, áldást, békességet kiván s halad -tovább az ő becsületre vált útján az újhitű.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A másik eset szintén Domaszéken történt, most a szüret alatt -Csikos István birtokosnál. A szüret alatt a must forrt, a leányok -szedték <span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span> a szőlőt, csöbörhordók pedig vitték a -sutuba. Egy forduló alatt a tanya-udvarban egyik leteszi a rudat a -válláról s oda áll a gazda elé.</p> -<p>– Oda adta-e már a kapás a négy hatost?</p> -<p>– Micsoda négy hatost?</p> -<p>– Tegnap adtam neki négy hatost, hogy adja oda az úrnak.</p> -<p>– Hát hiszen nem tartozol te nekem négy hatossal – mondja -Csikos.</p> -<p>– Nem ám – felel a napszámos – hanem hogy most áttértem az új -hitre, mán csak mögadom az almák árát… Mert én szödtem mög a kis -almafát ott a sarkon tavaly nyáron.</p> -<p>Elmondta azután, hogy a bátyjával lopták le a fáról a termést, a -ki abban az időben éppen csősze volt annak a tájéknak – s el is -adták nyolcz hatosért az almát.</p> -<p>Az előhívott kapás konstatálta, hogy csakugyan adott neki -negyven krajczárt az az ember.</p> -<p>Az újhitű ezzel nyugodtan vette föl a vállára újra a szőlőhordó -rudat s a mint ment, még visszaszólt:</p> -<p>– A másik négy hatost a gyűvő hétön elhozza a bátyám… mert ü is -most gyün át az új hitre.</p> -<p>A gazda pedig nézett utána, a mint a nazarénus ment a szőlő -homokos útjain s azt mondta önkénytelen: <span class= -"pagenum"><a name="Page_219" id="Page_219">-219-</a></span></p> -<p>– De jó volna, ha mindenki nazarénus volna a világon.</p> -<p>Mint látnivaló, ez a szekta nem más, mint maga az ős -kereszténység, a Krisztus által tanítottak egyszerü, világos és üde -formájában. Alapelvek: szeretet, becsület, mértékletesség, -megalázkodás és kerülése minden világi hivalkodásnak.</p> -<p>A nazarénus nem üt vissza, ha megütöd, nem lop meg, nem káromol -senkit és semmit. Ha valaki kér tőle valamit s bizonyos, hogy ennek -a valakinek arra a segedelemre, a mit kér, szüksége van, a -nazarénus hite szerint ezt nem tagadhatja s nem is tagadja meg -tőle.</p> -<p>Mindezekhez nem kell nekik czifraság. Ez a tan, a mit az ország -legegyszerűbb emberei, pusztai földművesek készítettek maguknak, -nem óhajt magas templomot, faragott szobrokat és skófiumos -palástot. A mint Péter, a halász, apostol volt, bár mezitlábbal -taposta a Genezáreth fövenyét – kaszálás után este, mikor a nap -veres fényével elönti a semjéket s a sarju friss illata nehéz köd -gyanánt úszik a távol tanyák fölé, akként prédikál a -Jézus-társaságbelinek, gereblyével a vállán, egy vén nazarénus -ember.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span></p> -<h2>Novella.</h2> -<p>Juczi szerelme Gergő irányában még onnan datálódik, hogy Gergő -mint siheder fiú náluk őrizte a falkát. Nem nagy falka volt, néhány -száz rossz, hitványas bürge, a mikkel nem sok baj volt, mert soha -sem voltak csavargó hajlamuak szegények. Ime itt van mindjárt a -különbség az ember és a birka között, mert lám az utóbbi éppen -akkor nem csavarog, ha nincsen semmije. Hát ezeknek nem is igen -volt. Urasági mustra jószág gyanánt vétettek, olyanok is voltak az -istenadták s nem híába mondta róluk özvegy Baráczius Mihály uram, a -ki (innen is láthatják) ama nagy jegenyés tanyából fizeti az adót s -az urakat, – mondom, nem hiába integetett egy alkalommal, elmenvén -mellettük, a pipaszárral ki a kocsiderékból:</p> -<p>– Úrnak való étel ez valamennyi…</p> -<p>A mint hogy igaz is. E sovány, ócska jószágok oly bámulatosan -keszegek voltak mind egytől-egyig, hogy az valóságos szégyen az -<span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span> egész tájékra. Nagy, csontos fejük a -vékony nyakon, puffadt derekuk a sovány lábszárakon: akár csak mint -mikor kenyérbélből gyufaszálakkal állatot komplikálnak a -gyerekek.</p> -<p>Gergely ezeket őrizte, pedig igazán kár volt, hiszen úgy sem -lopott volna el abból egyet sem becsületes ember, mert csak kiverte -volna vele a tanyából a felesége. Az asszonynak nem sok szava van -ugyan, de már ez egy irányban engedéssel kell lenni, mert szégyen -az ilyen sovány bürge a háztájékon s nem becsület, akármely -oldaláról keressük is a dolgot.</p> -<p>Hatalmas István ugyan nem a dolgot, hanem a birkák oldalát -kereste mindig s végíg markolta soványas csontjaikat. Mert úgy kell -venni az egész birka-gazdálkodást, hogy Hatalmas István uram husra -szándékozott nevelni e csomó juhot, de nem ment az sehogy sem. Volt -ugyan itt némi ok, a mit szinte röstelkedve mond el az ember: a -nincsetlenség. Szóval a nincs volt az ok, a mi elképzelhetetlen, de -mégis úgy van. A birka-létszámhoz legelő kellett volna, igen, -kellett volna s ha van, akkor nem kellene most az egész históriával -untatni az embereket, mert birkával és legelővel minden szamár tud -gazdálkodni. Az virtus, hogy legelő legyen s lopassék hozzá birka, -vagy birka legyen s lopassék legelő. <span class="pagenum"><a name= -"Page_222" id="Page_222">-222-</a></span></p> -<p>Gergely azonban érthetetlenül becsületes ember volt s mert nem -tudott lopni legelőt, elcsapatott.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Hogy az igazat mondjam, nem volt jó helyzet ez, mert hire megy -az ilyen kegyvesztett állapotnak a tanyákon. Szomorú sors, az -embert csak félvállról köszöntik s a ki abban volt, hogy juhok után -való életben éljen, letehet erről. Kinek kell az ilyen? De -eltekintve az anyagiaktól, Gergely szeretett, bár szokás szerint -nem mondta ezt meg Juczinak soha. Való tény, hogy Juczi sem szólt -erről, de ez – elmondom, mert úgy van – szintén nem szokás. A -hosszú körmondatok csak a népszinművekben járják s a novellákban -beszélnek csak a pesti művelt társalgó szerint a mezőség fiai. Igen -csunya az, mikor sokszavú valaki a közönséges életben is, s hát a -szerelemhez kellett-e valaha sok szóbeszéd?</p> -<p>Dehogy. Juczi, ha ételt vitt, a kötényét simogatta s úgy ült le -a földre, hogy ne látszanak ki a bokái. Kell ennél több? Ellenben -Gergely új mellényt vett s az ünneplő kabátban hajszolta a juhokat, -a mi jelent valamit mindig, sőt sokat is jelent az ahhoz értő -előtt. Apró dolgokból támadnak a nagyok, ők szivesen beszéltek -egymással, ha volt miről, de nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> mindig van az. Juczi néha -bizonyos duhaj férfias szenvedélylyel viselkedett, aztán megint -félős lett és szelid. Gergely nem ment a csárdába vasárnap, ha -ráért volna esetleg, feküdt a tanyaház mögött a földön, pipázott s -nézte a föllegeket.</p> -<p>Bizonyára nevetségesnek találhatja egy és más ember ezt, de ez -így van, így készül a szerelem odakint s ott nem mondanak oh-ot a -legények, sem áh-ot a leányok.</p> -<p>Idővel persze melegebb lesz az érintkezés, a mi meglátszik azon -is, hogy Gergely többet fésülködik, mint kellene. Juczinak nem kell -ilyesfélét tenni, ő csinos és takaros volt mindig. Gergelynek -egészen szive szerint való, s Juczi nem vágyott többre.</p> -<p>Azonban mindennek meg van a maga átka s a mi egynek jó, másnak -rossz s mivel a birka rossz volt, Gergelyt jó volt elküldeni. -Szomoru ez, a nap feketébben süt s a jegenyefák gunyosan -hajtogatták a fejöket a távolból s a mezők megszokott virágai -egyszerre oly ismeretlenekké válnak. El kell innen most már menni. -Ők ketten, mikor napáldozat után a tanya közelében a kiszáradt -tarlón hevert a birka és fektéből bégetett, sokat beszéltek erről a -kazal mögött, a hold árnyékában. E sok beszéd nem volt más, mint -Gergely kijelenté, hogy itt marad <span class="pagenum"><a name= -"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span> valahol a közelben és -Juczi sirt és azt mondta neki, hogy áldja meg érte az Isten.</p> -<p>Ámde mindez nem úgy történt. Gergely nem maradt a közelben s az -Isten áldása, a mit Juczi kivánt, nem mutatkozott. Voltak egyesek – -besúgó akad mindig – a kik tudták, hogy Gergely nem ment sorozásra, -azon egyszerű okból, hogy csúfság magyar embernek a német alatt -szolgálni. Ezek a Galeottók szót ejtettek erről a városban, -Gergelyért pecsét ment a tanyára, behívták s bent maradt. Kell az -ilyen szálas ember nagyon, mert oly igen széles vállúra vannak -szabva a katona-blúzok, hogy azokba lehetetlenség mindenféle esetre -népet bújtatni.</p> -<p>Gergelynek a kaszárnyában a nyakára kötözték a hajszbindlit s ez -ünnepélyes fölszerelési részlet, a mely csak a fülek tekintetéből -érthető, tudniillik, hogy a fülek ne engedjék fölcsúszni a nyakból -a fej tetejére – mondom, ezen ünnepélyes mondurstück az ország -fegyveres harczosává tette Gergőt Isten és emberek előtt.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A második után a harmadik fejezet következik az egészen -közönséges novellákban is, itt is következik egy három esztendős -fejezet, mely alatt Gergely hasznos oszlopává fejlődőtt -<span class="pagenum"><a name="Page_225" id= -"Page_225">-225-</a></span> a katona-társadalomnak, részt vett a -csillaghullásban, egyet-kettőt elkapott, azt fölvarrták nyakára, -tekintélylyel viselkedett alantasai irányában, s abriktolta a -regrutákat méltóságteljesen. Kissé rövid volt az esze az elvontabb -tudományokhoz, ámde szép sugár legényként viselkedett, nyalka -bajusza megnőtt és soha sem dőlt ki a gyakorlat alatt. Mindezért -igen kedvelték. Egyszer valami császár jött idegenből látogatóba, a -díszszázaddal Gergely is kivonult a vasúthoz parádéban és kapott -érte a többivel együtt valami idegen pitykét a mellére. Gergő -eleinte nem akarta elfogadni, mondván, hogy nem tett ő ezért -semmit, de fölvilágosították s Gergely azóta a generálisok csillogó -mellét látván, elgondolkodott, hogy de sokszor mehettek ezek a -vasútra idegen császár elébe.</p> -<p>Az idő eltelt, úgy volt, hogy Gergely otthagyta a fegyveres -életet, mert olykor még mindig Juczi kóválygott a fejében. De -ugyanekkor igen kecsegtető fölhivásokat publikáltak az ezrednél, -hogy a ki az idejét kiszolgálta, az menjen a csendőrökhöz. Le volt -irva, hogy kinek mi jár ott, lakás, ruha, fizetés, dijak és Gergely -belátta, hogy neki odakint a pusztán épp egy évben adnak annyi -pénzt, mint itt egy hónapban. Gondolkozott. Néha vágyakat -<span class="pagenum"><a name="Page_226" id= -"Page_226">-226-</a></span> érzett, vágyakat, a miknek nem tudott -irányt adni, de elfojtotta valamennyit. Határozott s azután -jelentkezett. Örömmel fogadták, fölütötték csendőrnek s a -Manlichert fölcserélte Kropacsekkel.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A kinek elég széles a válla, elég jók a lábizmai, van hangulat -benne ahhoz, hogy örökösen parancsokat fogadjon, s csatangolva -járja a pusztákat, elég jó dolog ez, s Gergely nem panaszkodott. -Néha eszébe jutott Juczi, de az emlékek halványodnak egyre, olyan -az mindig, mint a régi arczkép, melyből minden nap eltünik egy-egy -jellegző vonás. Csinálta a szolgálatot jóakarattal, bizonyos foku -ambiczióval, s sokért nem adta volna, ha kideríthet valamely -rejtélyes bűnesetet.</p> -<p>Váratott pedig ez magára, s beletelt egy pár év, míg gyilkossági -ügye akadt Gergelynek. Épp a régi tájékon jártak, a hol egykor az -urnak való juhokat legeltette, a midőn hirül veszik, hogy Baráczius -Mihály uram agyon van ütve. Fölbuzdult. No végre egy szép eset. -Sietve mentek arra. Szinte látta képzeletében az eseményi -jelentést, melyben bent foglaltatik, hogy a Nagy Gergely csendőr -(járőrvezető) vezetése alatt álló portyázó járőr folyó hó 9-én az -átokházi határból bevonulva jelentette, hogy… <span class= -"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> -satöbbi, satöbbi. Sok satöbbi, a miknek végén ott fityeg egy -hivatalos elismerő levél bizonyos Nagy Gergely részére a -parancsnokságtól.</p> -<p>Bemennek a tanyába, a háznál egy sápadt, sovány, összetört arczú -asszony fogadja, csupa szánalom az egész teremtés. Gergely -megütődve nézi, ni… nini, ki ez? Kié volt egykoron az a két szem, -aranyos kétségben égő, csillogó valamikor? Ez a száj, melynek a -szélei most lefelé húzódva vannak, kire nevetett vidáman? Nem sok -idő telt bele, s Gergely fölismerte Juczit, most már özvegy -Baráczius Mihálynét. Ismét sok bajt érzett egy pillanatra belül, de -a szolgálat szent, az első. Gergely levéve a válláról a szuronyos -puskát, a tanyába lépett. Megtörtént a szemle: bizony Baráczius -Mihály uram agyon van ütve fejszével egészen. Egy nagy ütéssel -tisztelték főbe, mikor aludt, föl sem ébredt a boldogtalan, a -szomszédasszony sápítva említi is rögtön, hogy hiszen olyan jó alvó -természete volt neki mindig. A nyomozás megkezdődik, a kamrában -asszonyi ruhákra akadnak, véres valamennyi, alattuk a fejsze, mind -azon véres, véres viz a tálban, véres kendő a falon, a melybe -valaki a kezét törülte… megvan a gyilkos.</p> -<p>– Özvegy Baráczius Mihályné – szól Gergő – vallja be… -<span class="pagenum"><a name="Page_228" id= -"Page_228">-228-</a></span></p> -<p>Lehet, ha Gergely egymaga teszi e fölfedezést, elhallgat vele, -Baráczius Mihály uramat eltemetik, s Gergely, letévén az -egyenruhát, kimegy a tanyára, hogy idők multán nőül vegyen egy -özvegy asszonyt, a ki már nem a régi Juczi ugyan, de a vagyonra is -kell nézni néha.</p> -<p>Ámde ez nem történhetett meg, a másik csendőr is látta. Igy -aztán az asszony reszketve vallotta be a tragédiát, a régi indító -okokat: a fiatal asszony, öreg férj, iszákos, durva ember, s így -tovább, a hogy ez az ujságok törvényszéki rovatában minden héten le -van irva. Lánczot tettek a kezére, bekisérték, katonásan lépdelve a -háta mögött.</p> -<p>Az asszonyt aztán becsukták. Gergely elgondolkozva néha ezen az -első dolgon, sóhajtozik, ha egymaga van a szobában. Egyébként nagy -dicsérő levelet kapott, arra nagyon büszke, gyakran puczolgatja az -idegen császár érdemrendjét, kemény csendőr gyerek, a mire igen -sokat adnak a fölebbvalói, s megengedik neki, hogy ünnepnap extra -mondurban járjon.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_229" id= -"Page_229">-229-</a></span></p> -<h2>Beszélgetés.</h2> -<p>A konda meg a falka rendes időben igen távol vannak egymástól, -oly messzire, hogy akármennyire sík a legelő, egymást nem is -látják. Ez, egyéb okok mellett, leginkább azért van így, mert az -állat nem állja egymást. Az egyik terített asztalán ne járkáljon a -másik. Nem is közelednek; a mig csak van mit enni a nagy darab -téren, mindig a két szélében járnak. A fü azonban nem olyan, mint -az ember körme, hogy akármennyire pusztítják, újra csak kinő; -bizony az ősz felé már a föld alatt marad és nem igyekszik kibujni. -Igy történik aztán, hogy ez időtájban a két sereg állat, keresve a -füvet, lassan húzódik egymás felé a a mezőségen. Minden nap kisebb -a terített asztal, minden nap jobban közelednek a közepéhez, mignem -egyszer már ott is vannak. Ugyan ekkor sem egészen tőszomszédok, de -mégis vannak akkora közelségben, hogy az Imre juhász <span class= -"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> meg a -Sándor kondás átbeszélhetnek egymáshoz, állván a barmok között.</p> -<p>A dolgot úgy kell venni, hogy két major között fekszik a legelő -s az egyikhez tartozik a falka, másikhoz a konda. (Mert az -állattenyésztésben el vannak egymástól választva a nevelési ágak.) -Igy Imre juhász és Sándor kondás bizonyára régen találkozhattak s -az utóbbi időkben nehezen volt arra alkalmuk, hogy kicserélhették -volna nézeteiket.</p> -<p>Most persze egészen más. Im a juhok és sertések egymáshoz -jutottak a levegőn, a mely olyan széles, hogy egyik végéről nem -látni a másikat. Azelőtt csak tudták, de nem látták, hogy a másik -is ugyanazon földmezőben jár s ez innen, az onnan nézi a fölszálló -vagy áldozó napot. Ilyenkor nem lehet diskurálni. Ha van is -mellette valamely gyerek, azzal a komoly férfi nem beszél, a komoly -férfinak az a tulajdonsága, hogy botvégre tegye két kezefejét, arra -az állát támassza és így, mint mondani szokás: «kinézze magát a -világból».</p> -<p>Ám most délelőttre, mikor bejutott a lassu járásu állatsereg a -pusztaközepére: egészen szomszédságba értek. Imre juhász a midőn -látja, hogy a sertések közül Sándor feléje tekint, lassu -mozdulattal föl is nyúlt a kalap széléhez. Sándor is kis idő mulva -ugyanezt teszi. Későn <span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span> hajnalodó, korán alkonyodó idő van, a -jószág alig hogy kimegy, már jóformán halad is visszafelé.</p> -<p>Egyszer azt kiálltja amaz felé Imre:</p> -<p>– Hát kend…?</p> -<p>Sándornak jól esik a szó s kivárván, mig Imre felé fordult a -szél, hogy jól oda vigye a hangot, visszafelel:</p> -<p>– Hát csak…</p> -<p>A comment-vous portez-vous s a wie steht das werthe Befinden -sablonjának ezzel most már elég is van téve s a két ember -hallgatagon szemlélődik a jószágai körül. Van ezekkel sok gond, -lehetne arról beszélni eleget, de hát minek. Ugyis elég mindenkinek -a maga baja. A nap megy fölfelé az égen, elég magasan jár, Sándor -már épp a tarisznyát szedi elő, a mikor látja, hogy ugyancsak neki -ereszkedett az Imre falkájából egy birka. Az néha szokása a -játszibb lelkületű birkának, hogy vágtatni kezd s ilyenkor, ha -elibe nem küldik a kutyákat, kimegy a határból. Imre nem látja, -háttal áll, mert a táj szélén bólingó jegenyéket nézi már vagy egy -óra hossza óta, Sándor hát úgy gondolja, hogy által kell -kiáltani:</p> -<p>– Ahun a!</p> -<p>Imre e szóra lassan visszafordul, látja a birkát, a mint szalad -s füttyent a puliknak, kinyujtott <span class="pagenum"><a name= -"Page_232" id="Page_232">-232-</a></span> karral mutatva a -szökevény felé. Azok aztán vágtatnak utána, de már Imre oda sem -tekint, hanem megint a jegenyéket nézi. A három-négy fa köze máskor -kék eget mutat, most pedig ólmos szürkeség látszik ott. Lassan -terjed, bontakozik, de mielőtt följebb haladna, elönti a szemhatár -alsó részét.</p> -<p>Imre példáját Sándor is látja csakhamar és nem telik bele egy -óra, szintén arra fordul. Most egyszer azt kiáltja át Imre:</p> -<p>– Eső lössz!</p> -<p>Sándor komolyan veszi szemügyre a határt. Ezuttal már nemcsak a -jegenyék felé eső tájékot tekinti, hanem köröskörül, az egész ég -alját. Tanulmányozza a szél miként való járását. Nem ad hamarosan -feleletet, a mit Imre olybá vesz, mintha Sándor kétkednék az ő -időmondó tudományában. Lehet, hogy joggal, s nehogy az időjárás -mást hozzon, mint a mit ő mond, az előbbi mondathoz még -hozzákiáltja (vagy egy fél óra mulva):</p> -<p>– Vagy hó…</p> -<p>E vélemény ujból csak arra ösztökéli Sándort, hogy behatóbb -megfigyelés alá vegye az eget. Azonban határozottat szólni nem -lehet, mert a föllegek most vannak még csak a fölvonulás kezdetén -és a szinük, miből tartalmukra következtetni szokás, még nem -tökéletes. – Továbbá <span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span> az állat viselkedése is -tanulmányozandó. Ilyenkor az állatnak is van mutatkozása, a mi -szintén a formájához képest ezt vagy azt jelenti. Más, ha -szétszórva marad az állat, más, ha összebujik, más, ha hangos, más, -ha hallgat. Ezeket mind külön kell sorra venni, akár csak a -meteorologus, mikor hozzákészül csalhatatlan jövendöléseihez, mely -szerint helyenkint némi csapadék várható. Ezeket veti latba, -egyenkint és összesen, közben a haladó föllegeket is nézi, mérvén a -szél erejét a határszéli fák hajlongásából, néhány madár röptéből. -Megbizonyosodván mindenek felől, most már átkiált Imrének:</p> -<p>– Löhet dara is…</p> -<p>Imrén a sor, hogy véleményt adjon. A határt őszintén szemügyre -veszi s tekintete végigsiklik a felhőkön, melyek magasodnak s a -hegyük olyképp szalad a nap felé, mintha föl akarná nyársalni. -Valamint birkáira is tekint. Az egészen fiatal bürge még nem ért az -időjósláshoz, de már az anyabirkában több a tapasztalat. Az szintén -jelez ezt vagy azt a viselkedésével, s mind e nyilvánulások sokat -nyomnak a latban a hozzáértők előtt. Imre ezeket figyeli, de mire -odáig jutna, hogy észleleteiről számot adjon, látja, hogy Sándor -megindult kondájával a maga majorja felé s már messze jár. Füttyent -hát ő <span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span> is a kutyáknak, az ebek ugatva -megrohanják a falkát, a juh megindul, Imre lépeget utánuk s úgy -lehet sajnálja is, hogy nem fejezték be egészen teljesen a -beszélgetést.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span></p> -<h2>A csempész.</h2> -<p>Nem sok idő már a husvét. Jegenye Jánossal az a mindennapi eset -történt, hogy elfogyott a tanyában a pénz. (Biz az máson is -megesik, nem csak azon, a ki a pusztai világot lakja.)</p> -<p>Ámde más baj is van.</p> -<p>Mert, ha csak a pénz fogyott volna el a tanyában, azért még meg -lehetne lenni anélkül, mert étel és ital csak akad, mag is van a -tavaszi vetéshez, – ellenben a husvét husvét s ekkora ünnepet -pénztelenségben elszenvedni nem lehet. Ilyformán, bár János úgy -gondolkozott, hogy jobb utak idejéig nem mozdul eladni való -holmival sehova (különösen, hogy még az adóért sem hajkurásszák -ilyen tavaszidőtájban az embert), most mégis gondolt valamit.</p> -<p>Bárány van már, elég szép, elég rendes. A bizon’, egyet be -lehetne a városba vinni eladni. Mivelhogy a dohány is nagyon rossz -mostanában s annyi rágyujtást igényel egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_236" id="Page_236">-236-</a></span> pipára -való tömet, hogy tisztára kifogyott a masina a házból.</p> -<p>Miután a városba eszerint mindenképp be kell menni, János -nagyhamar belegyőződik a dologba s a kamarába megy, ahonnan zsákot -szed elő. Most a zsákkal a juhok közé vonul s a leghitványabbat ki -is választja azok közül. (Bolond ember az, a ki a jószága szebbjeit -adja el.) A bárány a zsákba kerül, János mindkettőt a vállára veti -s megindul a tanyából csak úgy gyalogosan. Nem lakik a várostól -messze, másfél óra alatt odaér s ekkora utért nem érdemes a lovakat -befogni.</p> -<p>Ámbátor hogy ehhez az aktushoz nem ló kell, hanem kutya.</p> -<p>Mondja is János a kuvasznak, mikor az asszonytól elköszön s -halad ki a tanyából:</p> -<p>– Gyere no, Puli.</p> -<p>Ez annak fölöttébb hízeleg. Ugrik azonnal s megy vidáman előre -az uton. Igy haladnak. János néha egy vállról a más vállra teszi a -zsákot. A bárány ilyenkor azt mondja:</p> -<p>– Bé…</p> -<p>– Ne bégess, szamár, – mondja neki nyugodtan János – hiszen a -gazdád visz.</p> -<p>Evvel a város széleig érnek, a hol a vámvonal kezdődik s János -most már letér az ut közepéről a szélre, hogy szemlélődjön. -<span class="pagenum"><a name="Page_237" id= -"Page_237">-237-</a></span></p> -<p>A vámvonalon kivül van a töltés s a töltés előtt a kubikgödrök. -Azok közül kinéz egy igen alkalmatosat.</p> -<p>– Ez éppen jó lösz, – mondja magában s bodor füstöket ereszt a -pipájából.</p> -<p>Le is megy abba a gödörbe, ott leteszi a zsákot s hivja -pulit.</p> -<p>– Puli ne, – szól neki.</p> -<p>A puli nincs ilyen szives hiváshoz szokva s szerfölött -meglepődik a hangon. Csak sunyi módon oldalog előre-hátra, a -farkával igen mutatja a bizalmas szó fölött való örvendezését, de a -füleit hátra csapja s a derekát meggörbiti, a mint ott jár-kel s -mindenféleképpen azt igyekszik látszatra hozni, hogy közeleg a -gazdájához, pedig voltaképpen egy szikra kedve sincs hozzá. Elég a -tanyai kutya bizalmával kétszer-háromszor visszaélni olyformán, -hogy hivó szóval magához csalja az ember s azután elrugja: akkor -aztán ilyen lesz – elvesz a hite a gazdában. Jegenyének többször s -egyre hizelkedőbb hangon kell beszélnie hozzá, hogy magához -csalja.</p> -<p>– Gyere ide, Puli, kis Puli, – szólt neki lágyan.</p> -<p>A Puli egyre közelebb oldalog, mignem egyszer aztán János -elkapja a fülét.</p> -<p>– Au! – mondja a Puli. <span class="pagenum"><a name="Page_238" -id="Page_238">-238-</a></span></p> -<p>– Ne vonyíts, majom, – felel neki János – hiszen semmi bajod sem -lesz.</p> -<p>Míg a Puli fülét fogja, a másik kezével kirázza a zsákból a -bárányt. A kubikgödörből széttekint figyelmesen, hogy látja-e -valaki? Mikor látja, hogy, senki sem látja, nyugodtan fog a a -munkához. A Pulit belevezeti a zsákba, ennek a végét gondosan -összecsomózza, beköti: a bárányt pedig a földbe ásott bánya sarkába -helyezi. Az ott megmarad, mert sással egymáshoz van bogozva a -lába.</p> -<p>Most ujra mondja Jancsi: – Gyere no, Puli, – de ezuttal a Puli -nem megy, hanem viszi a János. Kissé ténfereg a zsákban a kutya, -mert szokatlan a helyzet, meg vinnyog is, de a gazda ilyenkor -megrázza a hátán s arra elcsöndesül. Ilyen harczok közben haladnak -a vámig, a hol János kiegyenesedik s végtelen méltósággal vonul el -a kardos emberek előtt.</p> -<p>– Ohó! Hát kend? – kiáltják rá amazok.</p> -<p>János nem hall semmit, csak megy odább.</p> -<p>– Ember, hé, hé! – kiabálják megint utána.</p> -<p>De egy vámőr még felé is szalad.</p> -<p>Jegenye nyugodtan fordul meg:</p> -<p>– Mi kő? – kérdezi.</p> -<p>Amazok visszakérdik:</p> -<p>– Mi van a zsákban? <span class="pagenum"><a name="Page_239" id= -"Page_239">-239-</a></span></p> -<p>János éktelen nyugalommal felel:</p> -<p>– Kutya!</p> -<p>No erre nagyot nevetnek. Micsoda szamárbeszéd.</p> -<p>– Nem igaz, – mondják. – Csak nyissa kend ki azt a zsákot. -Minket ugyan be nem csap.</p> -<p>– De mikor mondom, hogy kutya, – szól János érzékenyen.</p> -<p>A vámost elfutja a méreg.</p> -<p>– Hallja, – kiabál most már, – hát velem ne komédiázzon, mert -rosszul jár.</p> -<p>– Ugyan?</p> -<p>– Ugyan ám.</p> -<p>– No, no, – véli János – ismeröm én a törvényt.</p> -<p>– Ejha! – kiált a vámos, a kit ez a kötözködés nagyon boszant – -nem tudom, kitől tanulta volna kend?</p> -<p>– No, – adja a szót tovább emez – tanulni nem tanultam senkitől, -hanem csak úgy hallottam.</p> -<p>– Nem tudnám kitől? – feleli a vámos.</p> -<p>– Hát azt már nem tudom megmondani, hogy kitől hallottam. -Gondolom, maga is tuggya, hogy ki a mostani kiráj az országon, de -nem tudná mögmondani, kitől hallotta?</p> -<p>A vámos le van fegyverezve a disputában s <span class= -"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> most -már csak arra szorítkozik, hogy a zsákot általvizitálja.</p> -<p>– Bontsa ki, – parancsolja.</p> -<p>– De elugrik, – védekezik János. – Nem bontom én ki.</p> -<p>Hanem hát muszáj. Ez az óhajtott szó a legnagyobb hatalom a -világon, a muszáj. János leveszi a válláról a zsákot, az alját a -földre helyezi s mikor a tetejét megbontja, lent rug egyet titokban -az ebhez. Az azután vonyítva ugrik ki a zsák száján, szinte repül s -úgy fut, hogy lehetetlenség utólérni.</p> -<p>Jegenye János káromkodva lohol utána s a mig a töltésen tul nem -ér, folyton szitkozódik. A mint azonban a vámosok elől födve van, -nyugodtabb a lépte. Látja, hogy a Puli nyilegyenest száguld haza -felé.</p> -<p>– Szögény, – mondja, – de mög van ijedve.</p> -<p>Azzal a kubikgödörbe megy, beteszi a zsákba a bárányt s halad -ujra a vámosok felé. Mikor elibük ér, haragosan integet s -megfenyíti a vámost az ujjával.</p> -<p>– Köszönjék az Istennek, – mondja – hogy elfogtam.</p> -<p>A vámos érzi, hogy hibás s nem felel, inkább lehajtja a fejét. -János pedig méltósággal halad befelé s az uton a komával -találkozik. <span class="pagenum"><a name="Page_241" id= -"Page_241">-241-</a></span></p> -<p>– Hát kend – kérdi a koma.</p> -<p>– Ehuné – felel János.</p> -<p>– Ilyen későn halad kend befelé?</p> -<p>– Az ám, – mondja János, – késésbe vagyok. Egy kis sorom volt. -Ezöket a népeket oktattam ki itt a kaliczkás házba, hogy a fületlen -csizmát is föl löhet huzni.</p> -<p>– No, no, – válaszol menőben erre meggyőződéssel a koma.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_242" id= -"Page_242">-242-</a></span></p> -<h2>Iskola a pusztán.</h2> -<p>Fehér út van a magas fák között. Hol homokos, akkor csak úgy -magától való, hol pedig szikes. Ez esetben csinálva van. A szik a -tanyák aszfaltja s egyéb haszna nincsen neki, mert az elhagyott, -kopár földeken csak elvétve söprik a szódát. A gyár leverte itt is -a természetet, ma a szódát nem söprik, hanem csinálják. Hanem azért -a sziknek meg van a maga haszna: aszfalt az, meg kövezet. -Ráterítgetik az útra s mikor az eső megveri, összeáll keményre s -úgy gurul rajta a kocsi, hogy azt öröm nézni.</p> -<p>Az iskola udvara is ezzel van kitapasztva, száraz időben kemény -és egyenletes, esőben csuszós. Az udvar körül van a tanító -gazdasága: a méhes, az ól, a virágos kert, továbbá a földecske, a -mely kukoriczácskát és buzácskát terem, valamint a czirokot is, a -mely seprőnek igen alkalmatos. A tetőn gólya lakik, rendszerint a -kéményen, a melyhez fészkét dróttal szokás odakötni, hogy a -szélvihar le ne verje. <span class="pagenum"><a name="Page_243" id= -"Page_243">-243-</a></span> Az útra forduló részen a harangláb áll, -benne a fiókharanggal, melynek a szava libegve száll szét a -tanyaházak barna tetői fölött s a jegenyefák, akáczok meghajlítják -előtte koronájukat.</p> -<p>Nagy darab földek központja az iskola. Ott tanulja a tudományt a -sok apró pusztai ember, lábolván télen át a havak tetején a tanító -úr elébe. A széles buzavetések, a végeláthatlan kukoriczások, zöld -legelők között a czivilizáczió első, kezdetleges pontja: az iskola -a mezők növényei fölött.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Nem az, a mi a városi, sem nem az, a mi a falusi, hanem az egy -egészen elütő valami. Építenek a táj közepén egy házat, abba jön a -tanító s utána következnek a puszták kicsinyei. A Jancsik, Pisták, -Miskák, Klárák, Viktorok, Pannik. A tanítás nem úgy megy, mint -máshol. Nyáron a földből kell a tudományt szerezni itt, nem -könyvből. A nagyobbacska a ház körül segít, vizet hord a dolgozó -szülőknek, az apróbb libát őriz és malaczot. Azután a kis kezek -részére is akad tavasztól őszig a tanyákban mindig foglalatosság: -iskola ott csak akkor van, mikor a dolgok megszűnnek, mikor megjön -borongós idejével az ősz és csatakos lesz az avar. Tart azután -télen át késő tavaszig, mikor <span class="pagenum"><a name= -"Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> ujra rügyet vet a faág, a -gólyák hazatérnek külföldi útjaikból és az ő kelepelésük lefuj az -iskolának.</p> -<p>Egy terem van csak, a melyikben tanítanak, mert minden osztály -az egyetlen tanító alatt áll. Mikor a harmadik osztályt tanítják, -az első hallgatja mindazt, de meg a harmadik is az elsőt. Ezzel ők -igen meg vannak elégedve s az iskolában jól is igyekeznek. Kora -reggel indul meg már a tanyából az apró gyermek, vászonzacskóval a -vállán, a miben könyve, a táblája, irkája, meg az étele van. A -kezében pedig nagy bot az ebek ellen, mert sok utat kell tenni az -iskoláig és télen a mezőségnek kutyái mérgesebbek.</p> -<p>A kicsike, csizmás magyaroknak minden lépése, a mit az iskoláig -tesznek, harcz a kulturáért. A miként a szüleik egész élete harcz -az életért, harcz a földdel, az időjárással, rossz emberekkel, a -kik meg akarják rontani az Isten adományát. Néztem az apraját -eleget, a mint a nekik térdig érő hóban, a téli reggel -szürkeségében, kezükben a bottal ballagtak a távol iskola felé, -hogy megismerkednének az ábéczé alapelemeivel. Az őszi szélvihar -csatakjában, vizes tarlókon, ugarokon keresztül mennek, kiki olyan -ruhában, a milyen éppen van. Bizony ott a tanítás nem mindjárt -azzal kezdődik <span class="pagenum"><a name="Page_245" id= -"Page_245">-245-</a></span> reggel, hogy no most következik Béla -királyunk története, hanem előbb nedves lábbeliket kell -szárítgatni, a fagyot engesztelni a kis testekből és sütögetni az -apróknak a hozott szalonnát, mert az így igen melegít, a kenyér -pedig a forró zsírjába mártva, ha só is van hozzá, valami pompás -eledel.</p> -<p>A ruhák sem valami hiresek, a mikben a gyerekek jönnek. Nem -mindenkinek telik odakint ilyesmiben a drágára, hanem a téli -kabátot valamely kendő képviseli, a mit átkötnek otthon a Jancsi -derekán furfangosan, hogy az eltakarja a kis mellét, a hátát, de -még a nyakát is meg tudja óvni a belehulló darától. Azt persze az -iskolában le kell oldani, mert ott meleg van, délután pedig, mikor -a gyerek újra indul hazafelé, a tanító köti föl neki, vagy a -felesége. Akkor aztán nekivág az alkonyuló délutánban a gyermek a -hómezőknek s megy, megy mígnem hazaér, hogy holnap megint jőjjön. -Már hiába, ott ez így van, mert nem lehet másként. A városi modern -gyerek belehalna az ilyen utazásokba, a mit ezek az apróságok -naponta azért tesznek, hogy a puszta iskolájában tanulhassanak. A -tanulás nem olyan, mint másutt, mert innen nem szaladnak délben -haza a mamához, hanem kiki előveszi a maga tarisznyáját, kis -bicskáját s abból falatoz, a mit <span class="pagenum"><a name= -"Page_246" id="Page_246">-246-</a></span> hozott. A kivel olyasmit -adott anyja, hogy azt meg lehet melegíteni, meg is melegítik a -tanító tűzhelyén, a többi pedig kolbászszal s egyéb disznóból való -étellel él, ha van neki. Nem mindenkinek jut ez. Nem egy csak egy -karaj kenyeret hoz ebédre, de azért az is jól esik nagyon s a hogy -meg volt az ebéd, folytatják a tanulást ott, a hol abban -maradt.</p> -<p>Nem kell gondolni, hogy valami elhagyatott helyek ezek az -iskolák, bár a pusztákon sokfelé van ilyen is. Itt a határban már -harminczon jóval fölül van a számuk, rendes és példás valamennyi. A -dolgozatokon, a miket büszkén mutogat föl az arrajáróknak a tanító, -elcsodálkozik, a ki látja. A nagyobbacska fiuk, a kik az év nagyobb -részében a vasvillával, fejszével dolgoznak, a kik már hozzá tudnak -nyúlni minden dologhoz, micsoda szép rajzokat csinálnak és milyen -szépen van az alá odaírva, hogy az tanulmányfej! Hát az írkák! Hát -a himzések! A Jutkák, Pannik és Teczák a tanító feleségétől -tanulják a varrás tudományát s a kis barna kezek öltögetése nyomán -czifránál czifrább virágok fakadnak a vásznon.</p> -<p>A tágas nagy mezők végtelen csöndjében a művelődés legelső -lépcsője az ilyen ház. Letett már régen a pusztalakó arról, hogy a -fiából csak az legyen, a mi az apja. Az előtt azt tartották, -<span class="pagenum"><a name="Page_247" id= -"Page_247">-247-</a></span> csak annyit kell tudnia, hogy ha vesz -vagy elád, a vásárban be ne csaphassák. Ma jó nevű ügyvédek, -mérnökök, orvosok vannak, a kik így a hóban másztak az iskolába -odakint az alapvető tudományokért. Az meg nem régi történet, hogy -egy városi hivatalnok valamely hivatalos ügyben járván a tanyák -között, az útfélen egy gyereket talál, a ki birkát őriz. Ugyan nem -nagyon őrizte, hanem hasonfekve valami papiron babrált. A -hivatalnok látja, hogy kajczáros föstékkel, lósörényből csinált -ecsettel a papirra nyulakat föstöget, a kik a salátát eszik s egy -piros ruhás irgalmatlan nagy katona a papiros szélén ezen -boszankokodik, de nem mehet a nyulak után, mert az egyik lába -lemaradt a papirról.</p> -<p>– Hát te mit csinálsz?</p> -<p>– Hát ezt e.</p> -<p>– Hát hol tanultál te festeni?</p> -<p>– Hát – mondta a gyerek – arra messze, a hol az a három -jegenyefa van, az iskolában.</p> -<p>A gyerek ma Münchenben végzi a festőművészeti iskolát, szép -tehetségű és sok reményre jogosító fiatal ember. Igy haladnak -előre, a kik onnan kikerülnek. Persze nem mind. A nagyobbrész kint -marad a tanyák között s emberré növekedvén, maga helyett a fiát -küldi <span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span> a tanító úr elébe. Minden változik, -formálódik, halad, csak éppen az öreg tanító marad, a a mi -annakelőtte volt. A haja megőszül, az arcza piros, de ránczokat -vet, a szeme fénye is fogyatkozik, azonban a kedve és vidámsága a -régi maradt. A fizetés bármilyen kicsiny, egy hosszú élet alatt -olyan helyen, a hol nem lehet pénzt elkölteni, valamicske mégis -csak maradt belőle s gond nem látogatja a házat, a melynek a -tetején a gólyák, az ereszek aljában fecskék laknak s nyáron -dönögve röpködik körül a méhek. A kevéssel megelégedő boldogok -élete ez: nyugalom, csend és egyszerűség a tanyák barna népe -között, a mely mind az ő kezei alól került ki s környezi -tisztelettel jártában-keltében és invitálja a disznótorokra télen, -vagy pedig szalonnával, sonkával tiszteli meg, a mit maga a gyerek -hoz nagy czipekedve, mondván:</p> -<p>– Ezt mög magának küldték a szülémék e.</p> -<p>– No azt okosan tették – gondolja a mester s a táblához állván, -számokat huzgál arra a fehér krétával. A puszta jövendő emberei -szótalan hallgatják, a mint beszéli:</p> -<p>– Következik pedig a negyedik művelet: az összeadás…</p> -<p>Odakint teljes csendben van minden, hó fekszik a határon, a nagy -némaságban a határ <span class="pagenum"><a name="Page_249" id= -"Page_249">-249-</a></span> aludni látszik. Olyan, mintha semmi más -nem volna a kerek világon, mint éppen csak a negyedik művelet, -vagyis az összeadás, a melynek megismerésével hatvan gyerek agya -foglalkozik a havas puszta közepén.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_250" id= -"Page_250">-250-</a></span></p> -<h2>Tiszai legenda.</h2> -<p>Valamiképp a mindenféle néven nevezendő emberek külső -mivoltukban változandóságot mutatnak és különbnél különbfélék testi -formáikban, azonképpen a hajó is a maga formátumában különböző és -kiki olyan, a milyen vizhez épült.</p> -<p>A hajók oldalán ugyan egyazon szekerczék dolgoznak, egyazon -emberek kezében, de a hajó azért más-más az avatott ember szeme -előtt, mert egyik merész külsejű, a másik nehézkes, a harmadik se -ide, se oda, a negyedik pedig délczeg és vidám hatást tesz arra, a -ki ért az ilyen dolgokhoz, a miként a ki nem ért hozzá, ide se -hallgasson, mert úgy sem tud meg ebből a történetből semmit.</p> -<p>Mert a mi a nagy hajókat illeti, azok valamennyien egyformán -feküsznek a lomha nagy vizen, a melynek sárga, homokos tetejéből -apró halak ütögetik ki a fejüket a napra. A hajók széles aljukkal -ráfekszenek a Tiszára, mind végtől-végig: <span class= -"pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> a -«László király», a «Szent Péter», a «Mihály arkangyal», a vastag -«Borbála», a hosszú «Hunyadi János», – de mindezek között elsőnek -említendő a «Szent István király», ha végtől-végig egybevetjük az -ezeken kívül valókkal is. A «Szent István király»-nak olyan -szabatos állása van, olyan vakmerő szép feje, remek kormánya és -előkelő állású domentátumja, hogy azt valóságos gyönyörűség nézni -és ez bizonyos, határozott fokú tekintély a vizen járó embernek, ha -az «István»-nal jár hol Bosznia felé, hol Győr alá, hol meg -Galaczba.</p> -<p>Nem mai hajó, nem; ezt már, akárhogy is dicsérjük, lehetetlen -ráfogni. De hiszen éppen ebben van neki a rangja, mert a «Szent -István király», nem hiába, hogy a mi legelsőbb való szent királyunk -nevét viseli, fehér betükkel kiirva fekete kátrányos oldalán, még -soha bajba nem is járt, soha hosszú útjaiból rossz hirt nem küldött -haza és azt a buzát, kősót, kukoriczát vagy bármi egyéb terhet, a -mit ez a hajó vitt Oláhországba, nem a biztosító társaságok, hanem -maga a jóságos király-apostol őrizte, a ki nem is engedte égi -kegyelmével sohasem, hogy sziklára, porondra, dunai fatönkre jusson -a hajó. Ne is adja azt senkinek az Isten, Amen. <span class= -"pagenum"><a name="Page_252" id="Page_252">-252-</a></span></p> -<p>Tudnivaló, hogy e valóságos égi kegyelem mellé meg éppen -Baráczius Mihály uram volt állandóan, harminczöt esztendőkig a -kormányos ezen a hajón. Baráczius, a kit eleven ember úton aludni -nem látott, talán nem is aludt soha, hanem vigyázta a víz folyását, -az utat és csak ment, ment; mindegy volt neki: esőben, -szélviharban, csöndben: ő ment mindig a «Szent István király»-lyal -előre-hátra, tavasztól késő őszig, a míg csak valahol be nem -fagyott.</p> -<p>Igy őrizték ketten tétova útjain a hajót: István szent királyunk -és Baráczius Mihály. Utóbb Baráczius Mihály uram beleunt a -dicsőségbe, szárazra kivánkozott, hogy majd más ember életéhez -hasonló életet él tulajdon maga is, eltesz-vesz a kertecskéjében a -Tiszaparton, rózsát szemez, őszi baraczkfát oltogat, más öregek -szokása szerint s időnkint kinéz a vizre, fölfelé meg lefelé, -ameddig ellát s nézi, melyik hajó jött meg, melyik megy. Igy volt a -kivánsága, ott is hagyta «István király»-t, de «István király» is -ott hagyta azon minutumban Baráczius Mihály uramat, ki is midőn -házába érne, először életében e szókra fakadt:</p> -<p>– Alhatnám nagyon.</p> -<p>El is aludt még aznap mindörökre, a mint az föl van jegyezve -okulás végett a hajó könyvébe, <span class="pagenum"><a name= -"Page_253" id="Page_253">-253-</a></span> az akkori első -hajóslegény, Vér András betüivel.</p> -<p>Ez a följegyzés természetes, mert Vér András igen szorgalmatosan -illegette magát e napokban, első lévén sor szerint a többi ember -között arra, hogy most már az ő vezetése alatt járja a «Szent -István király» a vizeket.</p> -<p>Másképp végezték azonban. Részint azért, mert Vér András -kegyetlenül szerette az italt, részint pedig azért, mert hazajött a -katonai szolgálatból Fónyai Imre, miután negyedfél évet töltött -hadi gőzösökön és odajárt velük mindenféle világrészekbe, olyan -szinü emberek közé, a milyenek a füszeres boltok ajtajára szoktak -festve lenni, mindig czitromot vagy czukorsüveget tartván a -kezükben.</p> -<p>Szót szóba ne öltsek, Vér András reménységének fáját -elszárasztotta a friss szellő, a mit az adriai tenger felől hozott -magával Fónyai Imre. Kemény ficzkó volt ez a legény, szálegyenes, -mint az árbocz, merész tekintetű, erős beszédű, már mint a -parancsoláshoz szokott emberek szoktak lenni.</p> -<p>Igy aztán a gazda rendelkezése szerint Fónyai Imre rálépett az -Istvánra egy szép napos nyári reggel, a mikor végig a Tiszán -mindenütt mozogtak a vizenjárók, a molnárok eveztek a partra -buzáért, a hajókat mosták, tutajos oláhok a <span class= -"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span> -reggelit főzve a faoszlopokon lefelé ereszkedtek, a viz teteje -csillogott végig, végig, a füzesek bólogattak, a halászok ladikjai -lassan mentek fölfelé, fenékháló vetése szempontjából.</p> -<p>Bement a padlón, föllépett a tetőre s szétkiáltott:</p> -<p>– Emberek!</p> -<p>Az első legény a hajó elején rakta a kötelet, kettő a belső -oldalon csáklyázott a tutajokra, a gyerek főzött. Mind előjött, -mind fölnézett és az első legény, rossz sejtelemmel a szivében, azt -mondta: – No.</p> -<p>Azt felelte erre Fónyai Imre:</p> -<p>– Mától fogva én vagyok a kormányos itten.</p> -<p>Vér András akkor sem szédül meg jobban, ha a gugora rudja -fejbecsapta volna. Nézett föl, a hol a kátrányos zsindelytetején -állt büszkén az uj ember.</p> -<p>– Már hogy maga? – kérdezte gunyosan.</p> -<p>– Én hát! – vágta vissza keményen Fónyai Imre.</p> -<p>– Hát’ szen jól van – vonogatta a vállát Vér András, vérkarikás -szemével pislogatva – de rakodva vagyunk egész teherrel. Holnap -megyünk Orsovára. Mikor járt maga a Dunán?</p> -<p>Hetykén vetette ezt a kérdést oda, azonban helybe választ kapott -reá, gorombát is hozzá. <span class="pagenum"><a name="Page_255" -id="Page_255">-255-</a></span></p> -<p>– Ne törődjön kend azzal! Mit tud kend ahhoz? Nem úgy megyek én -a vizen tapogatózva, mint a tutajos oláh, hanem térképről -járok!</p> -<p>Ezzel aztán be volt végezve minden. Vér András lekapta a fejét -vállai közé s huzgálta föl tovább a vizes kötelet, hogy karikába -rakja. Több szó nem esett, a legények akkor este elhagyták a hajót, -hogy szétnéznek út előtt még egyszer otthon. Fónyai Imre még a -pásztort is hazaküldte, a ki a buzát őrizte volna azon éjszaka.</p> -<p>– Csak menjen kend, mert én ugyis itt maradok.</p> -<p>Az öreg ember rátekintett.</p> -<p>– Hát nem megy haza?</p> -<p>Már el is fordult tőle Fónyai Imre s féloldalt vágta csak oda -büszkén:</p> -<p>– Első nekem a hajó. Ez a szokás a tengeren.</p> -<p>A pásztor belerázta magát a szűrbe és elment. Így volt bizony. -Egy nap megjött a tengerekről, másnap átvette a hivatalt, harmadnap -már ment útra, le az alsó Dunára. Az indulás reggelén olyanformán -kötötték el parttól a buzás hajót, mintha valamely tengeri gőzös -vágna neki az ismeretlen zöld vizeknek. A tetőről, a hol a nagy -kormány huzórudját Fónyai Imre <span class="pagenum"><a name= -"Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> büszkén tartotta a -kezében, nem a Baráczius Mihály csöndes, szólogató szavai -hangzottak, hanem kemény, ellenkezést nem tűrő parancsok.</p> -<p>Kifordult orral a hajó a vizre, ott ivet vágott, azután uszott -lassan, méltóságteljesen a sárga viz fölött, Fónyai Imre állt fent -délczegen, előre tekintve s ügyet sem vetve a partra.</p> -<p>Ment, ment, vitte a viz két nap, három nap, lefelé a terhes -hajók lassu méltóságával. Semmi baj addig elő nem adódott, fövenyt, -porondot elkerültek, biztosnak látszott az egész út, de csak nem a -régi volt ez már többé. Nem olyan tökéletes.</p> -<p>– Nem tudom – vélte Vér András – éjszakánkint velünk van-e -Baráczius Mihály uram lelke?</p> -<p>Lehet, mert hit szerint odalátogatnak a halottak éjszakának -évadján, a hol szeretteik vannak. Lehet ennélfogva, hogy a vén -hajós ott állt láthatatlanul a kormánynál és igazgatta a «Szent -István király» menetét. Ámde a halottak csak éjjel járnak-kelnek és -suhannak halavány ködköntöseikben szerte a városok fölött, nappalra -visszatérnek oda, a honnan jöttek.</p> -<p>A szellemek, a kik éjszaka őriznek bennünket, első -kakaskukorékolásra megrebbennek, elsuhannak, s nappal bizony -mindenki a maga <span class="pagenum"><a name="Page_257" id= -"Page_257">-257-</a></span> gondjára van bizva s kiki jól teszi, ha -ügyel arra, a miért feleletet vállalt.</p> -<p>Ment a hajó. Délről már megfordult keletnek a nagy Dunán és -sebesebben uszott az erős hullámokon. Sok vigyázat kell ide; itt -is, ott is szikla, ezt kerülni, azt kerülni: megizzad a kormányos -és rángatja rúdját folyton, a csáklyák a kézben, az első legény a -hajó orrában. Fónyai Imre nézi a vizet büszke mosolylyal, tajtékos -hullámját mire sem becsülve. Százszor különbeket is látott.</p> -<p>A parton hegyek, erdők, meg sziklások. A szikla vágott ösvényén -a hegy nyergére halad föl egy leány, piros katrinczája szinte -odacsalja a szemet. Fónyai Imre nézi. Oláh leány, fiatal fáta, szép -nagyon, a mint a hegylakók ruganyos lépésével emelkedik a magasba, -ingvállát megbontja a szellő, katrinczái közé is odafurakodik, hogy -izmos lábszárait csak a fehér ruhája takarja. Térdig az is -kiszabadult, piros rózsaszin s valamely észveszejtő inger van -abban, a hogy lépdel fölfelé az egész karcsu leány.</p> -<p>– Uram, segíts! – ordítja az orom elejéről Vér András.</p> -<p>De hiszen hivhatod. Baráczius Mihály után szent királyunk is -odahagyta ezt a hajót. Nagyot roppant, a hátulja ketté vált, az -orra fölcsapódott <span class="pagenum"><a name="Page_258" id= -"Page_258">-258-</a></span> a magasba, a kormány meg hirtelen -leült, oly hirtelen, hogy már csak azt lehetett látni, a mint a -vasalt fadarab elválik a hajótól s nagy ivben a vizbe zuhan, -magával rántva Fónyai Imrét, utána meg omolnak ám egymásra a szép -piros-fehér-zöldcsikos zsákok. Biz lenyomták Fónyai Imrét a viz -alá.</p> -<p>Ott is maradt, tartja odalent a kormányt. Adj uram neki békés -nyugalmat, ha ugyan meg nem ették a halak azóta szegényt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_259" id= -"Page_259">-259-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Pusztai harangszó <span class="ralign"><a href= -"#Page_3">3</a></span></li> -<li>Délelőtt a korcsmában <span class="ralign"><a href= -"#Page_9">9</a></span></li> -<li>Elveszett <span class="ralign"><a href= -"#Page_20">20</a></span></li> -<li>A ravasz Kabók <span class="ralign"><a href= -"#Page_28">28</a></span></li> -<li>Csata a katonával <span class="ralign"><a href= -"#Page_45">45</a></span></li> -<li>Thurzó utja <span class="ralign"><a href= -"#Page_53">53</a></span></li> -<li>Bucsu a homokon <span class="ralign"><a href= -"#Page_65">65</a></span></li> -<li>A szárnyékember <span class="ralign"><a href= -"#Page_77">77</a></span></li> -<li>Néhány birkák irányában <span class="ralign"><a href= -"#Page_89">89</a></span></li> -<li>Az elesett ember <span class="ralign"><a href= -"#Page_98">98</a></span></li> -<li>A tengeri város <span class="ralign"><a href= -"#Page_109">109</a></span></li> -<li>Vallatás <span class="ralign"><a href= -"#Page_122">122</a></span></li> -<li>Asszonykérő <span class="ralign"><a href= -"#Page_130">130</a></span></li> -<li>A Duna lánya <span class="ralign"><a href= -"#Page_139">139</a></span></li> -<li>István kutyái <span class="ralign"><a href= -"#Page_154">154</a></span></li> -<li>A magának való ember <span class="ralign"><a href= -"#Page_166">166</a></span></li> -<li>Burkus <span class="ralign"><a href= -"#Page_177">177</a></span></li> -<li>Legényavatás <span class="ralign"><a href= -"#Page_184">184</a></span></li> -<li>Pengetés <span class="ralign"><a href= -"#Page_191">191</a></span></li> -<li>A kompban <span class="ralign"><a href= -"#Page_199">199</a></span></li> -<li>Nazarénusok <span class="ralign"><a href= -"#Page_207">207</a></span></li> -<li>Novella <span class="ralign"><a href= -"#Page_220">220</a></span></li> -<li>Beszélgetés <span class="ralign"><a href= -"#Page_229">229</a></span></li> -<li>A csempész <span class="ralign"><a href= -"#Page_235">235</a></span></li> -<li>Iskola a pusztán <span class="ralign"><a href= -"#Page_242">242</a></span></li> -<li>Tiszai legenda <span class="ralign"><a href= -"#Page_250">250</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Jegenyék alatt, by István Tömörkény - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK JEGENYÉK ALATT *** - -***** This file should be named 62725-h.htm or 62725-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/7/2/62725/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org Section 3. Information about the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - - -</pre> - -</body> -</html> diff --git a/old/62725-h/images/cover.jpg b/old/62725-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 685de51..0000000 --- a/old/62725-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
