diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62647-0.txt | 19388 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62647-0.zip | bin | 377492 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62647-h.zip | bin | 461218 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62647-h/62647-h.htm | 16886 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62647-h/images/001.png | bin | 13975 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62647-h/images/002.png | bin | 9319 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62647-h/images/cover.jpg | bin | 45775 -> 0 bytes |
10 files changed, 17 insertions, 36274 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..aea20e2 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #62647 (https://www.gutenberg.org/ebooks/62647) diff --git a/old/62647-0.txt b/old/62647-0.txt deleted file mode 100644 index 7ce6bfe..0000000 --- a/old/62647-0.txt +++ /dev/null @@ -1,19388 +0,0 @@ -Project Gutenberg's Szabadság a hó alatt, vagy: A zöld könyv, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Szabadság a hó alatt, vagy: A zöld könyv - Történelmi regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: July 14, 2020 [EBook #62647] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZABADSÁG A HÓ ALATT, VAGY: *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LXVI. KÖTET - -SZABADSÁG A HÓ ALATT, VAGY: A ZÖLD KÖNYV - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1897 - -SZABADSÁG A HÓ ALATT - -VAGY - -A ZÖLD KÖNYV - -TÖRTÉNELMI REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1897 - - - - -A HÓMEZŐ RÓZSÁI. - -A szél behordta hóval az utakat, a lovak csülökig járnak benne; a -fenyőfák sötét lombja meghajlik a hóburok terhe alatt, az alsó geszt -vékony galyára pedig ráfagyott a nappali olvadástól a jég vastag -rétegekben, úgy, hogy mikor a szellő végig suhan az erdőn, a jégcsapos -lomb csilingel, mint valami tündéri harangjáték. Sebesen tovasuhanó -ólomszinű felhők közül előbukkanik néha a tele hold, s aztán, mintha -elég volna neki a mit látott, siet hirtelen egy újabb felhőkisértet mögé -elrejtőzni; az a zugó szél mintha az ő didergésének a hangja volna. - -Az úttalan síkon, a hópalástos erdőkön keresztül vonul késő éjjel egy -lovas csapat. A lovagok hosszúsörényű apró paripái aláhajlott nyakkal -szimatolják az utat; bozontos kucsmáikról, hosszú hátravetett dárdáikról -felismerni a doni kozákokat. - -Szabályszerű hadi felvonulás rendében utaznak. Elől kettős őrszem, -felvont karabélylyal a karján, utána egy szakasz, azután egy ágyu hat -lóval, azután egy egész szotnya, ismét egy ágyu, a rajta ülő tüzérekkel. -Annak a nyomában megint egy pulk lovas, és azután ismét egy hat lovas -ágyu, – de már ezen az ágyucső hiányzik. A helyett egy emberalak van rá -kötve. A két keze odalánczolva a laféta koronglyukához, a két lába -alácsügg s barázdát húz a hóban (mezítelen láb, rongyokkal félig-meddig -takarva). Az emberalak feje hátra van szegezve, s mikor egyszer-egyszer -kisüt a hold, látni egy kíntól eltorzult arczot, a miről minden szőr le -van vágva, vagy talán letépve, haja sincs már, ajka és szemei nyitvák. -Egy durva lópokrócz van rávetve és alája dugva, a minek az egyik -csücskéje alácsügg a hóba. - -Ez a lelógó pokróczvég egyszer-egyszer egy vércseppet hullat el a hóba. -Annak a jele, hogy az az ember még él, mert még vérzik. A hóba hullott -vércseppből egyszerre rózsa válik. Piros virág a fehér hómezőben. - -A kisértetprocessiót eltakarja a köd. - -Távolabb, mindenütt a csapat nyomában, üget egy férfialak, hosszú -sörényű, szélesfejű paripán, termetét bundás kaczagány fedi, fejét -prémes kucsma; hosszú bajuszát belepte a zuzmara. - -Csendesen és figyelve halad, mintha valamit keresne a földön. Aztán -valahányszor egy olyan piros rózsát megpillant a hóban, leszáll a -lováról, letérdel s azt a kristálylyá vált vércseppet egy arany -kanállal, (a minővel a protestánsoknál az úrvacsorai bort szokták beadni -a haldoklónak) kiemeli a hóból s elrejti egy zománczozott -ereklyetartóba. S megint továbbhalad – a következő vércseppig. - -Az út szakadatlanul őserdőn visz keresztül, a hol még az ősbölény -számára szánt boglyák vannak rakva a tisztásra. Ez a bjelostoki erdő. -Bölény nincs már Európában másutt sehol. Ez az erdő még megfelel neki. -Fejszecsattogás nem hangzott még abban. A fákat nem dönti ki más, mint a -fergeteg; egyik erdő a másik korhadékán nő fel; bükkfák, tölgyek, hársak -versenyeznek a fenyőszállal. Az éjjeli csendben viszhangzik a hiúz -nyervákolása s a bölénytehén bömbölése, mely szopós borját félti, hívja. -Csak emberhang nem neszel. Nem laknak itt soha. Ha az út katonai vonal -nem volna, azt is benőtte volna az erdő régen. - -A vércseppek csak vezetik a lovagot tovább; mindig nagyobb távolban -következnek egymásután. Egyszer aztán az utolsó rózsa is elfogy, az utat -csak az ágyukerekek által vágott barázda mutatja. A lovag azon is tovább -halad. - -Az a lafétára kötött ember bizonyosan meghalt már, azért nem vérzik -többé. Ha meghalt, akkor bizonyosan el is fogják temetni valahol. - -A rengeteg erdőn túl, melyben nem lakik ember, következnek városok, a -mikben szintén nem lakik ember. Egy nagy folyam partján két átelleni -város, a miket még a mult századbeli térképek ezzel a jegygyel [001.png] -(erődített város), a mostaniak pedig ilyennel mutatnak be [002.png] -(rom). Akkor még neveik is voltak, úgy hiszem Kazimir és Joannovicze, -most már csak az a nevük, hogy «rom». Dült falak, omladékok utczaszámra, -piaczok, a miknek közepéről a hóból kiállnak a csalánkórók, kastélyok, a -miken túlnőtt a szederinda, templomok, födél helyett bozóttal koronázva. - -A nagy folyam be van fagyva, a jégből még fölmerednek a hajdani -dobogóhid lábainak félig leégett csonkjai, az út mellettük visz át a -jégen. - -A magányos lovag ott is követi a nyomot. A folyam közepe táján aztán -megállítja nyomozó ügetését egy frissen vágott lék. Hogy azt csak most -törték a jégen, bizonyítják a mellette elhányt jégdarabok, miknek helyén -még nem támadt új jégkéreg. A jégen vágott rés hosszukás négyszegletű, -minő a sírverem. Mellette sűrű lábnyomoktól van letaposva a hó, – s nem -messze tőle a sima hórétegben egy emberalak benyomott mintája maradt -fenn, a ki arczczal lefelé fordulva feküdt ott. Valakit itt temettek el -– a vizbe. Leereszték a jég alá, (az igen biztos temető), a Nyemen majd -leviszi szép csendesen a tengerbe. - -A lovag leszállt e helyen nyergéből, letérdelt a jégüreg szélére, -levette a süvegét fejéről és valamit mormogott – talán imádságot. Valami -hullott a vizbe – talán köny. - -A tele hold e pillanatban teljes fényével világított le fejére. Olyan fő -volt ez, a mit egyszer látva, el nem lehet többé felejteni. Magas kettős -homlok, középen lenőtt hajjal, a haj szürke már, veresbe játszó s -hátrafelé van simítva. Arcza szikár, csupa ideg, kiálló arczcsontokkal -és állkapocscsal. Az orr merész hajlású, a szemek mélyen bennülők, a -bozontos bajusz előre van szoktatva. Elfojtott fájdalom, megkövült -panasz jelképe az egész arcz. - -A felhő ismét eltakarja a holdat, a tájra sűrű, lomha köd száll alá. -Őserdők, romvárosok eltünnek, mint az álomkép. A magányos lovag alakja -árnyképpé mosódik el. Az erdő, a köd és az éjszaka sötétjében úgy zeng, -búg, dönög valami. Talán a bölény hívja fiát… Vagy talán valaki azt -énekli, hogy «bozse cos polske!» - - - - -KÖDFÁTYOLKÉP. - -Ugyanabban az időben, a midőn a bjelostoki erdők bujdosója a rózsákká -vált vércseppeket fölszedte az útfélről, egy másik férfi megindult a -távol Feketetenger partvidékéről egy hosszú és sietős útra. Ez a két -férfi egy czél után siet. Egymást soha nem látták, egymásnak a nevét -soha nem hallották, egymással soha nem leveleztek: azért mégis tudja -mindakettő, hogy az a másik «van», hogy az most oda utazik, a hova ő, -hogy az ő vele találkozni akar s hogy ennek a találkozásnak «napjára» -meg kell történni. - -Az első férfinak talán rövidebb az útja, de lassabban utazhatik. Meg -kell kerülnie a népes városokat, fölhasználnia az éjszakát az utazásra, -a nappali órákat félreeső csárdákban tölteni; a másodiknak az útja -hosszabb és viszontagságosabb, de nem kell mással küzdenie, mint az -istenekkel, a föld, víz, tűz, lég isteneivel s azok legyőzhetők; az -ötödik elementum: az ember, neki készséges szolgája. Az utazó ezredesi -egyenruhát visel. - -Alacsony termetét nagyobbá teszi fejének magasan hordásával s lépteinek -rugékonyságával. E léptekről meg lehetne őt ismerni minden álcza alatt: -kurtára nyirott fekete haja széles domború homlokot körít, s fekete -szemöldei, mikor beszél, folyvást tánczolnak s minden arczizma részt -vesz a beszédben. Sőt ez arcz tud beszélni még akkor is, mikor az ajk -hallgat. Tökéletes ellentéte annak a másik férfi arczának, amaz: -mozdulatlan rejt el minden érzést, emez előre elárul minden gondolatot. -Az alatt az öt percz alatt, a míg a lovait befogó jemsikkel értekezik, a -hizelgéstől a dühöngésig minden indulatot keresztül próbál a -hallgatóján, mint egy új hegedűn; a két keze hadonáz, öt ujját az orra -alá tartja a parasztnak, a vállára üt, hasba löki, megfogja a mellén a -ködment s megrázza, aztán megöleli és megcsókolja, megczirógatja a -szakállát, majd meg belemarkol abba és megczibálja s utoljára eltaszítja -magától a parasztot, de mégis legvégre megitatja a kulacsából. Pedig -meglehet, hogy csak arról beszéltek, járható-e az út Jekaterinoslavig? - -Mert mikor még a bjelostoki erdőben fél öl magas a hó, s a Nyemen jegén -ágyuval lehet átjárni, akkor már a Dnyeper és Don vidékén beállt az -olvadás, s egy tenger az egész róna, a miből a náddal kerített kurgánok, -mint elszórt szigetek, támadnak elő; minden kunyhó oldalához oda van -kötve a fűzfából vájt lélekvesztő, egyedüli közlekedési eszköz a tavaszi -olvadás idején, a min a gazda kijárhat a szabadban legelő gulyáihoz, -méneseihez. - -A mennyire szem ellát, köröskörül egy rőt pusztaság terül el a -végtelenben. A nád, burján, bozót még nem hányta le téli cziherjét, s az -most a rekettyehajtással együtt csupa vereset játszik, maga az ég is -hozzá kölcsönzi a tűzvilágítást, a széljósló alkonypir befestette a -széttépett bárányfelhőket lángvörösre, a mik között a tiszta ég -topázzöldnek látszik. A lég tele van myriádjaival a vizi szárnyasoknak, -mik pihenetlen zajjal töltik el a pusztát; fenn a magasban egy falka -hattyu száll, aranyszínre festve a leáldozó naptól, mely félig a -láthatár alá merülve szétlövelli sugárküllőit a felhők hasadékai közül; -egy haldokló király, rongyokra tépett bibor és arany között. - -S végig a láthatártalan rónán, csak egyetlen egyenes út vonul, -kipadlózva fűzfadorongokkal, mint egy dobogó hid, azon kell magát az -utazónak végig zötyögtetni, mert letérni nincs hová. - -A mint a folyam elmarad, az utolsó emberi lak is eltünik, egy dombtetőre -szorult czigánytelep kovácstüze világít még az alkony ködében nagy -messzire az utazó után; a leszálló köd azt is eltemeti, s aztán döczög a -hármas fogatu troika tovább a holdvilágnál, a pusztából fölmeredő -kurgánok az egyedüli jel, hogy itt valaha emberek laktak: nép! Azok a -«csudák» ott a dombtetőn voltak az isteneik. A durva emberfejü kőcsompók -egész messze az Amurig hirdetik egy kiveszett népnek a létét, mely nem -hagyott maga után még nevet sem, csak isteneket, a kiket az új nép -«csudá»-nak nevez. (Hasonlít a magyar szóhoz.) - -Éjszakára egy csabán tanyájára vetődik az utazó, a ki véletlenül az út -közelében ütötte fel a kunyhóját, körültáborozva juhai nyájától. - -Az utazó azt jegyzi föl a naplójába, hogy a kunyhóban lakó pásztor nép -nyomorult, ostoba és sajtszagú. - -Reggel megint tovább fut a troika, csengős lovaival s fut, míg meg nem -állítja a kiáradt Dnyeper. Itt bárkára kell ülni, ez az egyedüli módja -az utazásnak. Szerencsére a folyam elég duzzadt most, hogy Herodot -hirhedett zuhatagain átvigye a bárkát, a nélkül, hogy a sziklákon -összetörné. Csak az utolsótól óvják a bárkások az utazót. Ez a -Nyenasitecz (a Telhetetlen.) Ezen nem üdvösséges este holdvilágnál -Istent kisérteni. «Meg kell lenni!» parancsol az utazó. Neki sietős útja -van. Az már más szó. A «meg kell lenni» nem ismer lehetetlenséget. Arra -csak egy felelet van: a «Seisász» (azonnal.) Ez az egy szó jellemzi az -egész népet. Az utolsó folyamzuhatagon is keresztül törnek; a bárkájuk -odavesz, de maguk kiúsznak. Az utazó az éj többi részét a hajósok -gunyhójában tölti. És aztán följegyzi a naplójába, hogy a partonlakó -hajós és halásznép nyomorult, ostoba és halszagú. - -A túlparton van a zaporogiak országa, a nevüket is onnan vették: «za -porogi», zuhatagmögöttiek. Itt csak nyerges lovon folytatható az utazás. -Éjszakára eléri az utazó a «Szetsát», a mi falu volna, a házak megannyi -földbe vájt vermek, a födeleik pázsitból vannak, kurényiknek hivják. - -Az utazó együtt ivott és dalolt a zaporogiakkal s följegyzé naplójába, -hogy a kurényik lakói nyomorultak, ostobák és kulimász szaguak. A -zaporoginak első dolga, mikor új ruhát vesz, végig bekenni kátránynyal, -hogy tartósabb legyen. - -A zaporoginál találta első nyomát a szabadság-vágynak, a mi kezdetleges -ugyan, de mégis valami, s abból áll, hogy szabad legyen rabolni a -szomszédban s szabad legyen elkergetni a feleségét, ha nem tetszik, s -másikat venni, a ki jobban tetszik. - -Megint lóháton odább, a míg láthatóvá lesz a puszták ősvárosa, a -«városok anyja»: Kiov, az annyiszor elpusztult s újra föltámadt scytha -Jeruzsálem, sarmata szentek csontjaitól megtelt katakombáival; messziről -egy délibáb csalképe aranyozott kupoláival, mintha csupa templomok -összesége volna, a mik közül az óriási Lavra tornya magasra emelkedik -ki. - -Az utazó kikerülte a legnépesebb városrészt, a Beresztovot, a kaszárnyák -közelében sem mutatta magát, sem a Lavra vendégszerető kolostorába nem -szállt meg; hanem fölkereste a zsidónegyedet, s ott egy zsidó putrijában -értekezett egész éjjel mindenféle katonákkal, a kik mintha előre -értesítve lettek volna megérkeztéről, egymásután léptek be hozzá az -alacsony ajtón s távoztak el a hátulsó ajtón. - -Az utazó följegyezte az albumába, hogy a zsidók nyomorultak, ostobák és -ánizsszaguak. - -Az út megint tovább foly. Feljebb észak felé. A földről eltünik a -tavasz, az égről az alkonypir, szürke borongó felhősátor fedi el a -firmamentumot, melyen a nap halvány karikája, mint egy rongyos -katonaköpenyegre akasztott érdempénz tünik föl. A fogytán levő hold is -későn kel már föl. Az éj hosszabbodik s felgyujtott mezők, nádasok égése -akadályozza az utazást, útközben gyakran kénytelen az utazó betérni az -útféli házakba a fenyőerdők közé. Azok már rendes, csinos lakok. -Eretnekek lakják, a kiket az üldözés bujdokolni kényszerít. Ott is -meg-megpendül egy húrja a szabadság utáni vágynak. Készek szenvedni, -ellentállni és összetartani azért, hogy a Jézus nevét szabad legyen így -irni: Ihsus. Kezdetnek ez is valami. - -Az utazó följegyezte az albumába, hogy a raskolnikok szerencsétlenek, -ostobák és bagariaszaguak. - -Mindig feljebb észak felé: a zöldvetéses rónákat fölváltja ismét a -hómező, a hattyuk, darvak seregeit varju és jégmadár. Az utazó éjszakára -a szlobodikban pihen meg, a hol mindenféle népfaj, emberosztály -találkozik össze, távol vidékről összecsoportosult munkakereső nép, a ki -megy a két tenyerét eladni a közelgő munkaidőre. Ide aztán mindegyik -magával hozza a nyomoruságát, ostobaságát és büzét. A nyomoruság és -ostobaság közös; hanem a büz külömböző: arról egymásra ismernek, s azért -összeverekesznek. Arról megtudják, a mint azt megérzik egymáson, hogy -nekik veszekedniök kell egymással. - -Az utazót sietteti az idő. Most már szánkóra kerül a sor. Útitársa lesz -a burána, a hózivatar, olyan napok jőnek, a mikor nem lát se hajnalt, se -delet, a hófuvat börtönné változtatja körülötte a világot. Az ilyen -hófellegszakadást csak ez a nép ismeri; ez a «Pad», az utazók réme. Az -éjjeli utazás lehetetlen már; a mértföldmutatókat eltakarta a hó. A -ponoszszucha vihardombokat csinált a síkon a hóból s barlangokat vájt az -útfélen belőle, a mikbe a szán belé szakad. Az erdőkben kardalt -vonítanak a farkasok. Reggelre a csárda ajtaján nem lehet kijönni, úgy -betemette azt a hófuvat, hanem a padlásablakon kell kimászni, ott vár a -jemsik a befogott szánnal a kéménynek támaszkodva s nevetve mondja: «két -bundás hideg van, uram!» Az éjjel az erős északi szél eltisztította a -felhőket, olyan az ég, mint egy aczélharang, a szürkés lilaszinű -láthatáron egy lapos, veresen izzó tűzgolyó emelkedik fel, az a nap. -Csak úgy kerülgeti a földet, még délben sem érzeni a melegét. Itt van a -tél országa. Az út most már megnépesül. A tél országában víg élet van. -Egész szánsorok teherrel megrakva haladnak egy irányban előre, s czifra -úri szánkák kerülgetik el az egyszerű utazó vasokot. Az utolsó napja ez -az útnak. A láthatáron valami fényes vonal kezd el ragyogni, ez a -befagyott tenger. A vonal egyre szélesedik, s a mint leszáll a nap, a -csillagos derült égre egy lángkoszorú küllői emelkednek föl, gyorsan a -zenithig lövellő fénykévéikkel, az az északi hajnal, s e rémséges -sugárözöntől megvilágítva, támad elő a hómezőből egy óriási város, -fehértetejű palotatömbeivel, kupolás templomaival, tömör várával, -kupola, bástya, minden fehér. Mintha egy város rémképe volna, fehérrel -rajzolva a fehérre, fölötte a rózsaszinű északfény, mögötte az aczélkék -ködlégkör. Az utazó czéljához ért. Hát a másik eljutott-e ide? - - - - -NAGYÚRI KEDVTÖLTÉS. - -A «vaj-hét»-nek az utolsó napja van. Szentpétervár utczái a csikorgó -hideg daczára tele vannak zsibongó néptömeggel; még ma szabad húst enni, -holnap már kezdődik a nagybőjt s zárva lesz minden mészárszék, azontúl -hét hétig az olajé a világ. Siet még ma minden ember jóllakni. - -A hosszú négyszögű szénatér, a «Szenája Plostad» még ma az éhesek -színpadát képezi. Ott vannak felállítva hosszú sorban a mészáros bódék -előtt a fagyos ökrök, szarvasok, sertések, négy lábuk szétterpesztve a -hóban, meredt fejük magasra emelve, a hentes fejszével, fürészszel vágja -le belőlük a vevőnek a kiválasztott darabot, mert a kés nem fogja a kővé -fagyott húst; másutt egész garmadái az apró vadaknak, nyulak határszámra -a padokon, foglyok, fáczányok, fajdok, miket távol országok küldtek ide, -a fagytól épen tartva, egész füzérenkint függnek a sátrak előtt, a -medvehús-árulók egy külön sátorosztályt foglalnak el, s a tér közepén -tanyáznak a halárusok, czápanagyságú vizáikat meg a sörényes tengeri -oroszlánokat s a simaszörű fókákat rakva ki közszemlére. Tízezernyi -vevősereg csatangol a bódék körül, gyalog és csörgős szánokon; a vevők -nagyobb része asszony, az eladó mind férfi, itt nőkofa nincs. Még a -vaj-hét óhajtott csemegéjét, a blinnit is férfiak sütik: palacsinta ez, -vajjal leöntve s kaviárral megkenve, s a raznoscsikok mind ifjú -legények, a kik hosszú bundapalástjaikban, derékon szíjjal átkötve, a -sátorokat kerülgetik, a fejükön hordott fatál megrakva a népszerű -körömfaladékok mindenféle nemeivel, ott kinálgatják kelendő czikkeiket -be nem rekedő torokkal: «vegyetek pirógot, szaikit, szbitát, kvaszt!» a -theaárulók rengeteg szamovárokban pöfékeltetik a forró theát, s a -pálinkásbódéknak, miket a köznyelv «korsó»-nak nevez, be nem áll az -ajtaja. A piróg különösen kivánja az italt. Lepény az, megtöltve vagdalt -hússal, hallal, répával és káposztával, drága nyalánkság! S ma van az -utolsó napja. Holnap már álmodni sem szabad róla. - -Egész Szentpétervár az utczán van most. Gyönyörű szép márcziusi nap van. -Nem az ibolyák és gyöngyvirágok napja, hanem a zuzmaráé és a jégcsapoké: -a tegnapi északi szél után a hévmérő leszállt 14 fokra. Gyönyörű szép -idő. - -Délben tizenkét órakor, mikor az Izsák-templom nagy harangja megszólal, -a városi zsibongás közé még egy új lárma vegyül. - -Azon a hosszú egyenes úton, a mit czarszkoezelói prospektnek hivnak, egy -úri vadászcsapat egy szép tizenkét agancsos szarvast hajt. - -Ilyen évszakban szarvasra vadászni a közönséges vadászszabályok is -tiltják, a szarvasnak csak most nőtt ki az új agancsa, tülkei még tompa -buczkók, érzékeny bőrrel bevonva. De még annál kevésbé szabad talán -szarvas-vadászatot rendezni egy nagy város közepén, épen -Szentpétervárott, a masliczahét utolsó napján? - -Úgy látszik, hogy ennek a társaságnak az is szabad. - -Egy tuczat férfi és három asszony a vadásztársaság. A cselédnép meg a -kopófalka nem számít; az is megy valami ötvenre. - -Az egész utat végig söprik maguk előtt, a milyen széles. - -Bizonyosan úgy történhetett, hogy a vadásztársaság megkezdte a hajtást a -Czarszkoe-Zelo vadaskertjében, a szarvas kitört s a város felé vette -futását. Erre a társaság utána eredt. A vadászhevély nem engedi azt a -kérdést, hogy «merre szabad az út?» - -A futóvad keresztül vágtat a Fontanka hidján. A vámőrök hasztalan -eresztik le előtte a sorompót, átszökik rajta. Akkor az őrök megismerik -a vadásztársaságot s megszeppenve akarják a sorompót megint -fölereszteni. «Hagyd úgy!» kiált a legelől lovagló úr. S arra az egész -vadásztársaság utánozza a vadat s átugratja a sorompót. - -A szarvas a város egyik főutczáján vágtat már, a csaholó kopófalka -mindenütt a nyomában. Az utczaszögleteken ácsorgó rendőrök félreugranak -a csata elől, mely előttük elvágtat. - -A császári hadapródok kaszárnyája előtt áll egy gránátos az őrhelyen. -Annak puskája van. Ha az eszét követné, lelőné vele a nyargaló vadat, -hogy a vásáros nép közé ne rohanjon. De a katonaregula előbbre való az -észnél. Az őr megismeri előljáróját s fegyveres tisztelkedésre várja be. -A rebellis vad azonban nem ismer semmi törvényt, egyenesen neki rohan az -őrnek s szarvára kapva azt, felhajítja a levegőbe. A katona valószínüleg -talpra fog esni s folytatni fogja a tisztelgést. De már akkor a szarvas -bekanyarodott a Kert-utczába. Ez egyike a legkedvesebb sétahelyeknek a -czári fővárosban. A sétáló néptömeg riad minden oldalra szerteszéjjel. -Asszony sikolt, férfi ordít, kutya ugat, egyik ember a másikat taszítja -halomra, a szánok egymásba ütődnek, felborulnak, s a szarvas és a -vadászcsapat keresztül gázol esett emberen, dült szánkón. Hiszen jó -mulatság ez, senki sem sértheti meg magát, elég mély a hó. - -Most a szarvas betéved a szénatérre. Egy perczig elbámul, a mint az -óriási négyszögöt meglátja, tele nyüzsgő embercsoportokkal, hanem ekkor -észrevesz valamit. Azokat a sorban fölállított szarvasokat ott a -vadasboltok előtt. Azt gondolja, az egy szarvascsorda. S a hajtott -szarvasnak az a szokása, hogy ha meglátja a falkáját, közé menekül. -Tehát neki a néptömegnek. Az ordítás, sikoltás, káromkodás pokoli zajjá -növekszik. Feldöntött sátorok, felborított mészáros-padok maradnak a vad -roham nyomában. A mint azonban a szarvas a vadas kirakat közé ér s -hirtelen megcsapja az orrát a vérszag, a mint meglátja a rokonait -megcsonkított tagokkal, egyszerre dühbe jön s szarvait előre szegezve, -szilaj bőgéssel tör magának utat az ellenkező irányban, míg újra kijut a -Kert-utczára s azzal vadul rohan előre egyenesen neki a Gosztinnoi -Dvornak. - -Ez Szentpétervár egyik legnagyobb nevezetessége, az árúbazár. - -A Gosztinnoi Dvor épülete maga egy egész városnegyed, a hol a -perzsa-szőnyegtől elkezdve a gyémántnyaklánczig a világ minden -drágaságát együtt találni. A szarvas azt gondolta, hogy ez neki való -menedék. Minden ajtó nyitva. - -Az ezernyi bolt közül épen egy velenczei üvegkereskedő raktárát -választotta ki mentő odujának, maga után vonva kutyafalkát, -vadásztársaságot. A nagy oszlopzatos terem rakva volt százezereket érő -velenczei kristályokkal, miket műértő kéz tündéri gúlákba halmozott -össze, s a falak köröskörül padlásig érő tükrökkel fedve. A -szerencsétlen olasz boltos bankrottot kiáltott ijedtében, a mint a -szarvast árútermébe rohanni látta s végtelenül tréfás jelenet volt, a -mint a szegény signore karszékestül együtt hanyattvágta magát s a két -fölemelt talpát tartá védelmül maga elé. A mint azonban a gim abból a -sok tükörből egyszerre megannyi magához hasonló üldözött szarvast látott -előrohanni, szintannyi sarkát harapó kutyafalkával s vágtató lovassal, -teljesen elveszté a mi kis esze volt. Ott hagyta a rugkapáló olaszt, a -kit a nehéz nyavalya tört ki ijedtében, keresztültört az üldözőin, s -bevágtatott a nem messze levő Apraxin Dvorba, a hol megint a világ -minden ócska zsibárúját csaklizták a minden nemzetből összevetődött -csiszárok, zsidók, törökök, örmények, persák, kis és nagy oroszok, -skopcsik és raskolnikik, grúzok és finnek, kiterítgetve czókmókjaik -halmazát az utcza kövezetére, hogy jobban útjában legyenek a vásárlónak, -a kit ketten-hárman megfognak, portékájukat magasztalva, a szomszédét -ócsárolva, alkudozva, czigánykodva, esküdözve, a világ minden barbár -nyelvén. – Közéjük a szarvas! Ez volt még csak a pompás mulatság! Hogy -ordított Allaht, Jehovát, Jézus Krisztust a sok felriadt kufár, a kit a -szarvas felrúgott! Hogy mászott hasmánt négykézláb a beszélő békasereg -odujába, mikor a vadásztársaság meg a sok kopó keresztül tört rajta! -Hogy vágta magát hasra a lengyel zsidó, a ki nem tudott merre menekülni, -s jajgatott, mig szarvas, ló és kutya átugrált a testén, s a tulsó -kijáratnál hogy omlott ki a felvert Bábel népe, ordítva, hogy itt az -itélet napja. A szarvas átszökött a megtorlott embertömeg fejein. Ezt a -kopófalka és a lovastársaság nem tudta utána csinálni s időbe került, -míg a falkár és a peczérek szét tudták korbácsolni az eleven akadályt a -vadásztársaság útjából. Ez alatt a szarvas egérutat nyert, kimenekült a -Fontanka csatorna körutjára, keresztül iramodott a jégen a tulsó part -házsoráig, a hajszoló csapat csak a Gorochonaja-utcza szegletén érte -ismét utól. - -Itt volt, történetünk idejében (1824–25.), egy nagy parkkal körülvett -palota, a Bulavszky-kert; (1862-ben a nagy tűz elhamvasztotta ezt az -Apraxin Dvorral együtt, s jelenleg a czarszkoe-zelói vasut indóházának -raktárai állanak a helyén.) - -A park magas aranyozott vasrácsozattal van körülvéve, melyen keresztül -hajlanak a jégburokkal fedett fenyőfalombok. A szarvas tán azt hitte, -hogy ez a vadaskert. - -E park és palota mentében, nem messze tőle van a nagy Obuchov kórház. - -Ötszáz lábbadozó beteg, férfi és asszony (többnyire nyavalyatörősek) -jött épen akkor szembe az utczán. A Szentháromság templomában voltak -áldozni ezen a napon, onnan tértek vissza a kórházhoz. - -Ha ez a vad iram e nyomorult csoport közé zúdul, azon mind kitör az -epileptikus roham. Azok nem birnak elfutni, szélhüdött tagjaik, mankóik, -hülye elméjük nem segítik meg őket a veszedelemben. Maga a rémület elég -megölni a lábbadozót, a kibe csak hálni jár a lélek. - -Csak egy nagy jajkiáltás chorusa hangzott a tehetetlen tömeg felől, mely -mintha le volna igézve, mozdulatlanul állt meg a megfoghatatlan roham -előtt. A beteg embernek nemcsak a lába, hanem a feje is zsibbadt. - -Hanem azért csak «hajrá!» - -A mint aztán az üldözött szarvas a Bulavszky-park főkapuja előtt -elrohant, e kapun keresztül egy lövés dördült el; a szarvas a lövésre -oldalt szökött, a szarvait a hátára csapta, azután csülkeire bukott, s -még egyet rúgva magán, véres orrával barázdát turt a hóban s aztán -elnyult holtan, odafektetve fejét, véres agancsaival a kapu küszöbére, -mintegy köszönetül annak, a ki üldözőitől egy jó lövéssel megszabította. - -A vadásztársaság mulatsága el volt rontva. - - - - -NEM «NEBEN…» - -Hallatlan vakmerőség, elrontani az urak mulatságát! - -– Ki tette ezt a lövést? kiálta a legelől vágtató lovag, korbácsát a -levegőben fütyöltetve. - -A kopófalka dühösen rohant a nyitott kapunak, a honnan a lövés történt, -a sinkorán-társaság is meg volt sértve a vadászbecsületében. - -A kérdés oroszul volt téve s a taglejtés is illett hozzá, bár a lovag -arcza egészen simára volt borotválva, francziásan (a többiek mind -pofaszakállt viseltek). - -– Én voltam olyan bátor! felelt rá egy női hang, s a kapu fölött -egymásba hajló fenyőfák alul, a mik a palota bejáratáig egy hosszú -sétányt képeztek, előlépett egy nőalak, délczeg, karcsu, mint a Kalevala -hősregéinek amazonjai, hosszukás halavány arczát a veresbe játszó szőke -haj szabadon szétszórva repkedi körül, mint egy oroszlánsörény; finom -egyenes orra, fölvetett ajkai a Niobe-csoport alakjaira emlékeztetnek; -míg az a két nagy lángoló fekete szem, tele megverő varázszsal, a -Szakuntala péri tüneményeinek illik oda. Három külön égalj mythosából -összevarázsolt tündér. - -– Én voltam az a bátor! szólt a nő, a ki egyedül jött elé, minden -kiséret nélkül s míg balkezével a rárohanó ebeknek fittyet hányt, a -jobbjában tartott kétcsövű puskát arczához emelte s a kérdező fejének -szegzé. És még van egy lövésem az ön számára is, ha le nem ereszti azt a -fölemelt korbácsot. - -A kutyák megszelidülten nyihogták körül a nőalakot, melyet egy percz -előtt még szét akartak tépni, s a lovag sem volt hozzájárulhatlanabb a -varázs előtt, mint a kopók. Megfordítá kezében a lovagostort s a -gombjával tisztelgett, s most már francziára fordítá a discursust, a mi -az orosz előkelő társaság nyelve. - -– Nincs szüksége önnek, madame, a lőfegyverhez folyamodni, a midőn -szemeiben oly hatalmas kettős tűzfegyverrel rendelkezik. - -A lovag elárulta, hogy Versaillesben járta a főiskolát, a hol tudnak -bókokkal harczolni s bókokkal fedezni a meghátrálást. - -A vadásztársaság többi része ez alatt szintén megérkezett a kapu elé. - -A férfiak, a mint meglátták, hogy kivel beszél az első lovag, -visszarántották a paripáikat, mintha szeretnének nem lenni jelen az -értekezésen; csak egy éltesebb úr, kinek a bundás bekecsén gyémántos -rendcsillag ragyogott, léptetett közelebb. A nők egyike azonban -egyenesen oda vágtatott a kapuhoz s ott megállt szemben a másik -hölgygyel. Csak az elesett vad választotta el őket. - -A lovaghölgy kékrókaprémes bekecset viselt, hasonló süveggel, mely alul -csigafürtökben «a l’anglais» omlott vállára dúsgazdag világos szőke -haja. Arcza egész a szeméig volt pirulva a hevélytől és a csipős -hidegtől, s az égő arczszín még elevenebb kékké tette kissé kiülő -szemeit; finom keskeny ajkai nyitva voltak, a kék szalag, mely állát a -hideg elől eltakarta, s a kék fátyol, mely homlokát körülövezte, nem -engedett egyebet láttatni. Hanem a mint a másik hölgy elé ért, a lovagnő -hátratürte álláról a burkoló szalagot (szép rózsás áll volt, gödröcske -által kétfelé osztva), talán hogy szabadabban beszélhessen. - -– Hogy merte ön e szarvast meglőni? kiáltá a másik nőre. Nem tudja ön, -hogy ez a czár vadja? - -– Hogy merték önök e szarvast a kórház felé hajtani? felelt az vissza, -nem tudják önök, hogy az a nyomorultak háza? - -– Remélem, elismeri ön talán mégis, hogy első úr Oroszországban a czár! - -– Első úr az egész világon – a beteg ember. - -– Ön vakmerő, madame! - -– Azt elismerem. - -A lovagnő most már a fátyolt is hátratépte homlokáról, melege volt. A -lovagkorbács nyugtalanabbul játszott kezében. - -– Miért nem vagyok most férfi! morzsolá a szót összeszorított -gyöngyfogsorai között. - -A sima arczú lovag azt látta e vonagló arczvonásokból, e megölő -szemekből, hogy valami egyébről is van szó, mint egy meglőtt szarvasról; -oda hajolt a lovagnőhöz s elég hallhatólag szólt hozzá németül. - -Mert a franczia nyelvet (akkor még a legszeretettebb ellenség nyelvét) -minden ember érti már az orosz fővárosban, de a németet (a leggyülöltebb -jóbarát nyelvét) csak a kiválasztottak. Ha tehát azt akarja az ember, -hogy a cselédnép ne értse, mit beszél, németül szól. - -– Talán egy «Nebenbuhlerin?» kérdé a sima arczú lovag. - -A lovagnő megvetésre biggyeszté ajkait s szempilláit összehúzva, azt -felelé elég hangosan – németül: - -– Nem «Neben». - -A leggonoszabb sértés egy nő ellen. - -Az a másik nő jól hallotta azt, s a kezében tartott lőfegyver egyik -csöve még töltve volt. - -E mondás után maga a kimondó is elsápadt, mint egy párbajvivó, a ki -kilőtte a saját fegyverét, megsebzé az ellenfelét s most azt látja, hogy -az is készül ő rá lőni. - -De a halavány hölgy nem azt tette vele. Hiszen van szó, van tekintet, -van mozdulat, mely fájóbb a sebet ütő fegyvernél. A mint az elejtett vad -ott feküdt a lábainál elterülve, rátette az egyik lábát annak az -agancsára s úgy nézett mosolyogva a lovagnő szeme közé, s hogy a kihivó -insultus annál erősebb legyen, fölemelte a lőfegyverét s a másik csövet -kilőtte a levegőbe. Mert fegyverrel védtelen ellenében, az injuriának -nincsen elég éle. Most már volt. - -A lovagnő arcza lángolt a haragtól. A lovagkorbácsot két keze közé fogva -csavargatta, mint egy kigyót, mintha azon tusakodnék, hogy ezzel a -kigyófarkkal összezúzza-e ezt a sértő mosolygást ezen az arczon? - -A másik két nő közül az egyik egy fiatal leány volt, alig több még, mint -gyermek. Tökéletes tojásdad arcz, finom hegyes állal, parányi, -virágbimbó csukódású ajkak, nagy sötétkék szemek, a mik messziről -feketéknek látszanak, egyenes vékony fekete szemöldök, s aczélragyogású -hajfonadékok. Az egész tekintete a növendékleányok elbámuló -tudatlansága. Legkülönösebb rajta az, hogy férfinyeregben lovagol, s a -viselete is ahhoz van alkalmazva, cserkesz beshmet, bő fehér salavári, -magas csizmákkal, széles kázsmiröv, lecsüggő kindzssállal. - -Mindenki értette, csak ő nem, hogy mit beszélnek ezek most. - -A ki a nyelvet nem értette, megértette a mozdulatokat, meg az arczok -összefeleselő vonaglását, a szemek kereszttüzét, ő még azt sem. Csak -bámult. Azt látta, hogy két asszony nagyon haragszik egymásra, egy -szarvasnak az agancsai miatt. - -A lovagnő erőszakos kezében addig hajlott a lovagkorbács, míg csakugyan -ketté törött. Mással kellett ütnie. - -– Bethsába! kiálta a bámuló hajadonra, s azután valamit mondott neki -valami olyan nyelven, a mit kettőjükön kívül senki sem értett: talán -cserkeszül; hanem az arczkifejezéséből a beszélőnek, az elképedéséből a -ráhallgatónak meg lehetett érteni valami ilyen formát: «azt kérdezted -tőlem, milyen az ördög? itt van: ez az!» A fiatal leány lehúzta a fejét -s keresztet vetett magára, nagy kék szemeivel félénken sandítva azon -alak felé, a ki maga az élő sátán. - -Akkor aztán megfordítá a lovát a delnő s megragadva a leány lovának -zabláját is, előre vágtatott, vissza, a merről jött, nyomában az uri -társaság és a kopófalka. Az elejtett szarvast otthagyta mindenki az -utczán. - - - - -HADITERV EGY ASSZONY ELLEN. - -Az egész úton végig mind a Ghedimin-palotáig természetesen nem folyt -egyébről a beszéd, mint a lefolyt izgalmas jelenetről. - -– Parole d’ honneur! mondá a sima arczu lovag, korbácsával saját -lovagcsizmáira huzogatva. – Föl van fordulva az egész világ! Ha Erzsébet -czárnő idejében mert volna ilyen insulteot elkövetni egy -Ghedimin-herczegnőn egy asszony, megkancsukázták volna a piaczon; -elvágták volna a nyelvét, mint Lapoukhinnőnek. Ezt köszönjük a túlságos -philantropiának! Soha sem volt az nekünk való. Minket megöl a -voltairianismus! Hogy türhet el ilyet Arakcsejeff? Tán csak nem orosz ez -az asszony? Tán valami angol, vagy német dáma, a ki idejött bennünket -boszantani s a követség oltalma alatt áll? Bezzeg 816-ban, mikor -utoljára voltam itthon, nem merték volna velünk ezt tenni! Ezek az -idegenek! De mindegy! Ha nincs a rendőrfőnöknek az ilyenek számára -büntetése, majd mi magunk fogjuk kezünkbe venni a korbácsot. Csak az ön -jelenléte tántoritott vissza most is, Mária Alexievna herczegnő, -esküszöm rá. - -– No, no! Ön nem tudja, hogy ki ez a nő. - -– Bárha herczegnő is! - -– Több annál. - -– Nem bánom, ha expatriált királyné is, onnan Georgiából. - -– Csitt! (A hölgy egy óvó tekintettel figyelmezteté a lovagot a balján -lovagló leányra.) - -– Hiszen nem ért németül. – No hát – királynő az a némber? - -E kérdésre a delnő elkezdett kaczagni. - -– Az bizony, királyné! Igazán királyné! Uralkodó királyné! -Absolutegyeduralkodónő. Hahaha! Mi mindnyájan alattvalói vagyunk: ön is, -én is, Alexej Maximovics is. Hahaha! Egy olyan királynő, a kit az -országából nem ágyuval szoktak kikergetni, hanem ezzel ni! - -A delnő az összetört lovagostor fogantyuján levő sípot nyujtá a lovag -elé. - -– Micsoda! Egy komédiásnő? - -– Az hát. Mi volna egyéb? - -– Ah, haha! A ki ellen füttyhang a revolutió, a kinek a trónját -síphanggal lehet felforgatni! Ah, Mária Alexievna! ajándékozza ön nekem -ezt a sípot, úgy fogok vele harczolni önért, mint a «Ritter ohne Furcht -und Tadel». - -A delnő átengedte a nevezetes pokolgépet, a mivel a szinpadi -potentátokat szokták a levegőbe vettetni, a lovagnak, mikor az őt a -Ghedimin-palota vestibulejében lesegíté a nyergéből. - -A lovag megcsókolta a delnőnek a kezét, a miért az megcsókolta a -lovagnak az arczát. A szép gyermekleányt kézen fogta a delnő s együtt -mentek fel a széles, hármas üvegajtóval elzárt fűtött lépcsőn. - -Itt aztán az egész vadásztársaság szétoszlott, találkozót adva egymásnak -ma estére az operaházban. - -A sima arczú lovagnak a hátára veregetett a tenyerével a rendcsillagos -hallgatag úr, ki nem vegyült a társalgásba. - -– Te pedig jőjj fel hozzám, Nikolaj Szergievics, egy szóra. - -– Parancsolj velem, Alexej Maximovics. - -Az Arakcsejeff-palotához lovagoltak. - -Szentpétervárott nincsenek ősrégi paloták, az egész város csak másfél -századot számlál még; a czári kegyencz palotája a Nefszkij-prospekten -fekszik s inkább kényelemre, mint pompára van berendezve. Télen át -magukat a falakat fűtik alagcsöveken át éjjel-nappal, minden ablakot -hármas üvegtábla tart elzárva s a szobák keményfatáblákkal vannak -kirakva. - -A vadászatból hazaérkezőket készen várta a forró thea, arakkal és valami -sajátszerű járulékkal, a mi cayenne-borsból és spanyollégyből van -készítve, egy késhegynyi belőle átmelegíti a zsibbadt idegeket: más -égalj alatt méreg volna az. - -A főúr, kit most már palotájáról ismerhetünk, Arakcsejeff bezárta maga -után a szobája ajtaját s aztán egy amerikai hintaszéket tolva a -kandallóhoz vendége számára, leülteté azt, csibukot dugott a szájába s -maga a kandalló elé állt. - -– Hallod-e, Nikolaj Szergievics. Azt mondom neked, hogy azt a sípot, a -mit a herczegnőtől kaptál, tedd el jól az ereklyéid közé, s ha fütyülni -akarsz rajta, eredj ki vele az erdőbe; mert ha te azt, a mit a -herczegnőnek esküvel fogadtál, megteszed, másnap útban vagy Irkuczk felé -s bizony Isten nem tudom, hogy mikor jösz vissza. - -– Hogyan? - -– Hát úgy, hogy a czár azt tartja, hogy olyan herczeget, mint te vagy, -tud ő teremteni egy óra alatt százat, hanem olyan énekesnőt, mint -Ilmerinen Zeneida, egy század teremt egyet. - -– Ah! Tehát ez a hölgy Ilmerinen Zeneida, a hirhedett Cimarosa hősnő? -Tisztelet! Már ennél a szónál nem pipázok. Mikor Ghedimin herczegnőnek -esküdtem, akkor nem tudtam, hogy kiről van szó. Ez felold a fogadásom -alól. Az «isteni» Zeneida ellen még az «angyali» Maria Alexievna -kedveért sem lehet föllázadni. Inkább egy sereg legitim uralkodó ellen! -De mily ostoba vagyok én! Bizonyosan megfagyott az agyvelőm ebben a nagy -hidegben, mint a kényeső a thermometrumban. Hisz azt már odakünn -hallottam, hogy a «diva» a czár és czárnő protegéeje s azonfölül pedig a -derék Maximovics Iván kedvese. Abból a párbeszédből, a mit a két nő -vetett oda egymásnak, kitalálhattam volna, hogy a feleség és szerető -találkoztak véletlenül össze. - -– Most aztán még azt kell kitalálnod, hogy mind a két nőnek a kegyébe -bejuss: mind a feleség, mind a szerető kegyébe. - -– Az könnyű feladat, egyiktől a másikhoz hírt hordani. - -– A nőnél könnyen fog menni, mert az őszinte, egyforma, szenvedélyes; -hanem a kegyencznőnél nehezebb lesz, mert ez az életben is annyiféle -alakot tud játszani, mint a szinpadon. S neked meg kell tanulnod, hogy -melyik az igazi? - -– A milyen igaz, hogy Galban lovag a nevem. - -– No hát, Galban lovag, azt elképzelheted, hogy mikor téged -hazahivattunk Versaillesbol, a hol reánk nézve az voltál, a mi a szem és -fül az emberre nézve, hát annak nagy okának kellett leni. Remekül -betanultad, hogyan kell a legtitkosabb diplomácziai cselszövényeket az -asszonyi szíveken keresztül kicsalni, s nem hagytad rajtakapatni -magadat. Most itthon kell ebből a mesterségből letenned a remeket. - -– Hogyan? A szent Oroszországnak volnának titkai, a miknek a rendőr és a -pópa nem tud végére járni? - -– Kedves Galban lovag. A mi jó Khulkinunknak elég baja van a tolvajokkal -s azokkal is igen kevés szerencséje. Tanácslom is neked, hogy éjszaka, -mikor a klubból hazamégy, ha valaki megállítja a szánkódat, hát csak add -oda neki nyugodtan a tárczádat, mert ha patrouillért kiáltasz, a katona -még a bundádat is elveszi. Ha rendőr kezébe jutsz, az a tolvajt is -kirabolja, meg tégedet is. A pópának pedig épen semmi keresete a mi -embereinknél, hisz ezek azon kezdik, hogy tagadják az Istent. - -– Ennyire jutottunk? - -– Ennyire bizony. Jól mondta Kutusov tábornok, mikor a franczia -hadjáratból visszatértek seregeink, hogy «most legjobban tenné a czár, -ha ezt az egész győzelmes sereget belefojtatná a Keleti-tengerbe.» A -visszatérő ezredek mind inficiálva voltak a szabadelvűségtől s -elragályosíták az egész hadsereget. Bizonyosan mondhatom neked, hogy -valamennyi fiatal tisztnek mind ott a zsebében a «szabad ember -katechismusa», meg az «alkotmányterv». - -– Hol veszik azt? - -– Titkos nyomdájuknak kell lenni. - -– Nagyon sokáig engedtétek őket játszani a szabadsággal. - -– Ez volt a kisebb veszedelem. A míg engedtük őket a szabadkőmüvességgel -alakoskodni, mindent nyiltan vittek; az udvari bálokban maga a czár -hallatára beszéltek szabadságról, értekeztek népjogokról, -jobbágyemancipatióról. De hát ez mind csak akadémiai disputa volt. A -mint azonban a szabadkőmüvesek páholyait bezárattuk, a mint a titokzatos -jelvényeket csúfságra elkótyavetyéltettük az Apraxin Dvor zsidópiaczán, -az eltakart baj annál jobban elmérgesült. Momonov szabadkőmüvesei -öt-hatféle alakban támadtak fel. Az egyik elnevezi magát a «közjó -egyesületének.» Ennek a feje Orloff. A másikat úgy nevezik, hogy -«szojusz spaczinia», a harmadikat «hősszövetségnek», a negyedik neve -«szojusz blagodenstoiga.» Van egy, a mely a «nyolcz szláv nép -köztársasága» czíme alatt alakult; tagjai ismertető jelül nyolczágú -csillagot viselnek. (Az egyik ágára Magyarország is oda van írva.) Ugy -támadnak, mint a gomba. - -– Nevetség! Az én időmben is voltak ilyen clubbok, a melyek titkos -összejöveteleket tartottak. Mondhatom, hogy semmi államellenes dolgok -nem történtek bennük. Ha a rászedett férjeknek nem volt ellene -kifogásuk, a rendőrségnek ugyan nem lehetett. - -– De ezek nem ahhoz hasonlók, szólt Arakcsejeff, indulatba hozva. (Az a -szokása volt, hogy odahaza, mikor titkos látogatójával beszélt, folyvást -egy pálcza-tőrrel volt dolga, azzal a spanyol falakat, meg a függönyöket -szurkálta keresztül, mintha mindenütt hallgatózó kémeket akarna -felspékelni, s ha hallgatójának a kabátja valami tárcza, vagy zsebkendő -miatt fel volt duzzadva, oda is beszurkált a pálczatőr hegyével, mintha -meg akarná tudni, hogy mi van ottan?) – Mindenütt ott vannak és sehol -sem találhatók. Összejöveteleiket el tudják álczázni bálok, -hangversenyek, orgiák mögé, kijátszszák minden kémkedésünket. Mit -gondolsz? van egy könyvük, a mi egy valóságos országgyülési napló. -Minden tartomány képviselőinek tanácskozása van abban feljegyezve: -hogyan kell Oroszországban egy rendszeres forradalmat előidézni? minő -legyen az alkotmány? Mi történjék a dynastiával? Hogy legyen az ország -felosztva? Rendi képviselet, vagy népképviselet legyen-e? S ugyanebbe -van beírva az összeesküvők teljes névjegyzéke, a kik az egész -birodalomban a Fekete tengertől a Jeges tengerig kezükben tartják a háló -csomóit. Ezt ők úgy hiják egymás között, hogy a «Zöld könyv». Hol van az -a könyv? Ez a kérdés. - -– Egy ellenkérdéssel felelek. De ne szurkáld a bundám gallérját azzal a -hegyes stiléttel! Látta-e azt a könyvet valaki, s ha látta, miért nem -mondja meg, hol látta? - -– Azt is megtudhatod. Három osztályra vannak felosztva az összeesküvők. -Az első a «testvérek». Ebbe mindenki bejuthat a kiről a bevezető jót -áll. Hanem ezek csak annyit tudnak, hogy ők egy összeesküvésnek a tagjai -s szabad bejáratuk, van a gyülekezetbe. A második osztályban vannak a -«férfiak». Ezek már kipróbált emberek, a kikre egy bizonyos adott jelszó -szerinti cselekvés van bízva. (A tiszti karnak egy harmadát közéjük -számíthatod.) Még ezek nem tudnak egyebet elárulni, mint kiki saját -magát s a reá bizott dolgot. A harmadik osztály tagjai a «bojárok». Ezek -az intézők. Ezek közé nehéz bejutni s a ki egyszer köztük van, az el nem -árul többé semmit. - -– Nincsenek feleségeik, szeretőik? - -– Erre a kérdésre magamtól is rá tudtam jönni. Hogy a titkokat legjobban -meg lehet az asszonyok által tudni, gyémántokkal és szép szemekkel sok -sötét helyet meg lehet világítani: az régi dolog. A «Zöld könyv» őrzése -asszonyra van bízva; ez kétségtelen. De fölfedezéseinkkel még eddig -mindig kudarczot vallottunk. Megtudtuk, hogy a zöldkönyv Orloff -szeretőjénél van. Iszonyú kincs árán megszereztük azt tőle. Aztán -találtunk benne egy sereg botrányos adomát a szentpétervári életből, a -mit a nélkül is tudunk. Azután más nyomot találtunk. A zöldkönyv a -«martinisták» birtokában van. Főnöküknek van egy szeretője a ki ennek -fanatikus híve: semmi pénzzel rá nem vehető, hogy őt elárulja. Egy éjjel -megleptük a szállásán a némbert, megkötöztettük, szétbontattuk a szobája -gerendáit s megtaláltuk a «Zöld könyvet.» Hát az meg tele volt -istentagadó thesisekkel. De hát ki törődik azokkal? Az Isten ellen -szabad föllázadni, csak a czár ellen nem szabad. Végre rájöttünk, hogy a -valódi lelke az összeesküvésnek, az a liga, a mi «az észak -egyesületének» nevezi magát. Ennek a feje pedig Ghedimin herczeg. - -– Ördögbe is! - -– Az ám. A trónhoz legközelebb álló urak! Ennél kell lenni a «Zöld -könyvnek». Ott volt. Kire bízhatna az ember ily veszedelmes kincset -másra, mint a feleségére? Hanem a vasláda kulcsát, melyben e könyv -rejtve volt, a férj szüntelen a nyakába akasztva hordá. Hilarion atya a -vallásos oldaláról kerülte meg a nőt s rávette, hogy egyszer vegye le a -férj nyakából a kulcsot, mikor az épen hagymázban feküdt s nem tudott -magáról s adja át nekünk egy éjszakára a «Zöld könyvet». A nőnek sok -leimádkozni valója lehetett, a bűnbánatért cserébe megtette ezt a kis -árulást, s én egy egész éjszakát töltöttem a Ghediminnél talált «Zöld -könyvvel». - -– És aztán? - -– Hát aztán földhöz csaptam. A könyv tartalma ugyan csupa veszedelmes -doktrinák gyüjteménye volt, de semmi egyéb, mint abstrakt thesisek, -philosophemák, glossák; és főleg semmi megfogható nevek. Mit bánom én, -mit mond Seneca, Rousseau, Saint Just? Én azt akarom tudni, hogy mit -mondanak a Muravieffek és Turgenyeffek? Ez is csalás volt. A ravasz -Ghedimin nem bizott a feleségében. Olyan könyvet adott neki a -megőrzésre, a mit ha az elárul a censornak, az nem fog tőle sajnálni egy -hasáb fát, hogy megégesse rajta, de ha a titkos rendőrfőnöknek árulja -el, az sajnálni fogja az olaját, a mit elégetett az olvasása alatt. - -– Tehát ha nincs a feleségnél az igazi «Zöld könyv», akkor a szeretőnél -kell annak lenni. Az pedig Zeneida. - -– Kitaláltad. - -– Idegen nő ez? - -– Nem. Alattvalónk. Finn leány Helsingforsból. A czárnak azért különös -kegyencze, mert birodalmunk büszkesége, a ki leverte Catalanit. A czárné -is beczézi. Tudod, ő felsége nagy zenekedvelő s nem akarja engedni hogy -Cimarosa, Fernand Cortez és Pæsiello iskoláját a divatos Rossini -megbuktassa. Ilmerinen Zeneida soha sem énekel Rossinitól. Minden órában -szabad bejárata van az uralkodó családhoz, akárhányszor megvárakoztatnak -engemet, sőt Miklós nagyherczeget is miatta. Az udvari tánczestélyeken -úgy bánnak vele, mint egy uralkodó fejedelemnővel s a czárné kedvencz -virágát, a fehér rózsát, egyedül neki van megengedve a hajában viselni. -Hogy a finn diákok forrongása miatt a helsingforsi egyetemet át nem -tették Kievbe, egyedül Ilmerinen Zeneida szép hangjának köszönhetni, a -ki könyörögni is olyan szépen tud, mint énekelni. A czár már egyszer -herczegnővé is akarta őt tenni s mit felelt rá az elkényeztetett? -«Felséged degradálni akar engem?» - -– S ez a nő lehet részese a czár elleni összeesküvésnek? - -– Ha lehet szeretője az összeesküvés fejének, egy Ghedimin herczegnek, a -ki az Oroszországban uralkodó tizenkét család leghatalmasabbika; – -jobbágya, jövedelme több, mint a württembergi királynak. S mégis lehet -összeesküvő, s mégis lehet neki híve Ilmerinen Zeneida. Ne felejtsd el, -hogy a leány egy «kalevaine.» - -– S micsoda jelek vannak e gyanura? - -– Mondtam már neked, hogy az összeesküvők nagyon ügyesen tudják vinni a -dolgukat. Nem bujdokolnak ezek sötét külvárosokba, földalatti boltokba, -hanem inkább a sokaságot keresik s zajt csinálnak maguk körül, mikor -tanácskozni akarnak. Ezt már a lengyelektől tanulták el, kiknél a -«vendíta» és a «philaretes» tagjai országos vásárokon szoktak -összegyülni. A mi összeesküvőink mulatnak. Most következik a nagybőjt. -Minden szinház zárva lesz. Hét hétig tiltva minden nyilvános mulatság. A -népnek látni kell, hogy az úri rend is tartja a vezeklést. A templomba -el kell járni. S a császári énekkar zsolozsmáit állva végig hallgatni. -Hanem aztán hogy este bezárt ajtók mögött mi történik? azt nem kérdi -senki. A titkolózásnak van elég jó czíme. A meghivottak nem alkotmányt -csinálni, csak pecsenyét enni jönnek össze. «Bőjtszegőknek» nevezik -magukat. Ha a rendőrség rájuk törne, találna felszelt vadsültet, párolgó -rostbeafet az asztalaikon, sőt talán elázott convivákat is az asztal -alatt, s azokat bizonyára megvesszőznék a bőjtszegés miatt; de hogy a -belső szobákban mi történik, azt nem tudná meg senki. És itt a szinpadi -királynő még különös előnyben is van. A szinház népének az egész -világon, mint jól tudhatod, külön törvénye van. Ugyan ki keresne szigorú -erkölcsöket a tánczosnőknél, a mimáknál. Nekik éltető elemük a pezsgő -könnyelműség. A rendőrség rég szemet húnyt az ő különczségeik fölött. A -ki egyszer elég szerencsés Ilmerinen Zeneida termeibe egy nagybőjti -«zártkörű estélyre» meghivatni, az ott együtt fogja találni az opera és -ballet minden könnyelmű szépségeit s az egész szentpétervári arany -fiatalságot s nem lesz panasza sem szép szemek, sem a jó borok tüze -ellen. Akár megégjen bennük. Hanem azután, ha a nagy mámor közepett meg -tudott annyi józanságot őrizni, hogy másokra is ügyeljen, akkor észre -fogja venni, hogy a társaság tagjainak egy része lassankint eltünedezik -a termekből. - -– De hisz annak egynél több oka is lehet. - -– Lehet. Például az az oka is lehet, hogy egy rejtett szobában roulettet -játszanak. A czár szigorúan tiltja a roulettet, s a kit ezen rajta -kapnak, irgalom nélkül Szibériába küldik. Bizonyos, hogy Ilmerinen -Zeneida rágalmazói, különösen a nők, a kik irigykednek rá, azt -hiresztelik felőle, hogy titokban roulettebankot tart, s az teszi -érthetővé mesés pazarlását. Én mást hiszek. - -– Mi okod van mást hinni? - -– A szinésznő hirhedett estélyein rendesen jelen szokott lenni -Turgenyeff Miklós is, s ő is azok között van, a kik éjfél után eltűnnek -a mellékszobákba. Turgenyeff Miklós pedig philosoph és puritán. - -– A philosophoknak is vannak szép asszonyok és jó borok között lucidum -intervallumaik. - -– Régebben ismerjük Miklóst. Én még demidecemvir korából figyelemmel -kisértem. Ő volt az egyedüli kortársai között, a ki semmi divatos -kicsapongásban részt nem vett. Beutazta Angliát, Franczia- és -Németországot és mindenütt csak a nagy költőket, a magasröptű -szellemeket kereste föl; a könnyelmű raj mulatságaiban nem találkozott -vele senki. Párisban sem! A hol a gyönyör uralkodó vallás. Ugyan hogy -jutna eszébe itt áldozni titokban annál az oltárnál, a mi nálunk a -bálványimádás tilalma alá van vetve? Ennek az egy embernek a jelenléte -elárulja, hogy ott a zárt ajtók mást rejtenek, mint eleusi -mysteriumokat! - -– És ezt még eddig nem lehetett kitudni? - -– A mint Zeneida Ghedimin herczeg karján eltávozik a társaságból, a -mulatság a Mylitta-ünnepély szinét veszi föl; a könnyelmű színpadi -tündérek lefoglalják minden érzékét a köztük maradónak s az másnap csak -arról tud számot adni, hogy milyen jól mulatott. Ha egy «testvér» -menekülni akar közülök, hogy utána menjen a «bojároknak», azt elfogják, -visszahozzák, agyonitatják, agyonölelik a szeretetreméltó összeesküvők. -Hogy ki tudja őket játszani, hogy egyenesen magát a mysterium főpapnéját -birja meghódítani, egy olyan, minden olympi játékban győztes hősre van -szükség, mint te vagy. - -– Nagyon hizelgő rám nézve. Mikor kezdjek hozzá? - -– Még ma. A masliczahét utolsó napja van. Az operaházban utolsó előadás. -Zeneida a mi Cimarosánk «titkos házasságában» lép föl. Nagy lesz a -tolongás. A mint az éjféli tizenkettőt üti, megszólalnak minden -toronyban a harangok s e harangszóval kezdődik a hosszú bőjt, mindenki -hazatakarodik az utczákról vezekleni. Hanem a szinpadok királynéjának -országában akkor kezdődik el a farsang! Karnevál herczeg egész bohó -társaságával tartja ünnepi fölvonulását a fényesen kivilágított -termekben, a miknek zárt ablaktábláin egy fénysugár s egy zenehang sem -törhet keresztül. Neked meg kell magadat hivatnod erre a mulatságra. - -– A mai nagy affront után. - -– Te mester vagy az ilyenben. - -– Ghedimin herczegnőnek azt igértem, hogy még ma ki fogom a -vetélytársnőjét fütyülni. - -– Nekem pedig azt igéred meg, hogy még ma meg fogod őt hódítani. - -– Rövid az idő. - -– De kapóra az alkalom. Megtudtam, hogy két olyan ember érkezett tegnap -a fővárosba, a kinek a jelenléte itt szokatlan. Az egyik Krizsanovszky -Lengyelországból, a másik Pestel ezredes a déli hadseregtől. Mind a -kettő kapott már meghivást Zeneida úgynevezett tánczmulatságába. - -Ezekkel csak ma és csak ott találkozhatol. Ezekről meg kell tudnod, hogy -miért jöttek ide? - -– Ott leszek. - -– Hogy kezdesz hozzá? - -– Ahogy mi nálunk minden szerelmes historiát szokás kezdeni, -ajándékozással. - -– Vigyázz! Ez a tündérnő gazdagabb, mint te vagy. Egy hangversenyével -összeénekel negyvenezer rubelt s ha gyémánt kell neki, kikeresi érte a -legszebbet, s ha gyémántnál is szebbet akar, kiosztja a szegények közt; -az ajándékoddal könnyen azt teszi, hogy megduplázza s úgy küldi vissza. - -– Olyat fogok neki ajándékozni, a mi megnyeri a tetszését. Egy nyolczas -fogatot. - -– Ah! A milyen csak a czárnak van. - -– Dejsz, olyan a czárnak sincs. Majd meglátod. Ezzel a fogattal vágtatva -török be a «sarkonforgó» tündérkastély kapuján. A többit bízd rám. Ha -van «Zöldkönyv» a világon, azt én meg fogom látni. - - - - -A HÁTRAMARADT. - -Ghedimin herczeg ma együtt ebédelt a feleségével. - -Sem a férj, sem a nő nem hozta szóba a mai jelenetet, a mi a -szarvasvadászatot befejezte. Pedig lehetetlen, hogy az egész városban -szét ne futott volna annak a híre. Csak a rendőrség nem vett róla -tudomást. Még az elejtett szarvast is otthagyták, a hol elesett, majd -csak sötéttel fogják azt elszállítani, hogy senki se lássa, ki vitte el. - -– Lesz ma szerencsém önhöz az operaházban? kérdé a herczegnő. - -– Nem tudom, elmehetek-e? - -– Kár lesz elmaradni. Ma Ilmerinen kisasszony utoljára énekel a «Titkos -házasság»-ban s nagy ovátiók készülnek a részére. - -(A herczegnő arra gondolt, hogy ma ki fogják fütyülni Zeneidát s azt -nagyon derék dolog lenne a herczegnek neje páholyából végigélvezni.) - -– Sajnálom, hogy nem igérhetem meg. De ezen az estén, mint ön nagyon jól -tudja, az öreg anyámat kell meglátogatnom s a jó asszony, ha egyszer -megkaphat, el nem ereszt. Az egész világról kérdezősködik s aztán -szigorúan megköveteli tőlem, hogy mikor az éjféli harang megszólal, a -szobája melletti kápolnában leüljek az orgonához s a bűnbánó zsolozsmát -énekeljem. Ezt nem tagadhatom meg tőle. Inkább ha azt akarja ön, hogy -együtt töltsük a mai estét, jőjjön fel velem hozzá. - -– Oh, köszönöm a jó mulatságot. Én még nem éneklem a zsolozsmát. - -– Még úgy sem látogatta ön meg nagyanyámat, mióta egybekeltünk. - -– Tudja, hogy félek a halottaktól. - -– De hisz ő szegény még eleven. - -– Annál rosszabb. Élő halott. S én irtózom egy mumiát látni s arra -gondolni, hogy magam is ilyenné lehetek valaha. - -– No, hát jó mulatságot, kedvesem. - -– Nagy áhitatot, kegyelmesem. - -A herczeg eltávozott. A herczegnő utána küldte a törpéjét, hogy -elrejtőzve a lépcsőház narancsbokrai közé, lesse ki, vajjon a herczeg -csakugyan a nagyanyja lakosztályán marad-e, és meddig marad ott? - -Ghedimin Maximovics Iván valóban a nagyanyja lakosztályába távozott az -összekötő folyosón át. Az öreg úrnő a Ghedimin-palota középső -szakaszában lakott, melynek ablakai mindkét felől udvarra nyiltak. - -Épen húsz esztendeje már annak, hogy Anna Feodorovna el nem hagyta a -szobáit. Még a rekkenő nyarat is ott tölti a prémbőrökkel kivert falak -között, a mikor minden úrféle menekül a fővárosból a Neva szigeteire. - -1804. tavaszán egy makacs idegbaj erőt vett rajta s azóta az egész -járása-kelése e földön az étkező asztalától a kártyázó asztaláig s onnan -vissza, egy kerekeken gördülő zselyeszéken. Fél a szabad légtől. - -Eleinte az első években társasága is volt: három, korához illő öreg -asszonyság, a kik eljártak hozzá whistezni és pletykázni. Lassankint -kimaradoztak. Először egy, azután kettő, utoljára mind a három. Senki -sem merte neki tudtul adni, hogy meghaltak. Azt hitették el vele, hogy -nehezen esik a lábaiknak a lépcsőn fölmászni. Azóta egyedül egy magában -játszik whistet. - -Most is azt a tarka kattun kelmét viseli, a mi 1803-ban olyan nagy -divatba jött, az által, hogy Sándor czár megtiltotta a külföldi -gyapotszövetek behozatalát. Azt hiszi, hogy mai nap is azt hordja a -metropolisban minden úrhölgy. És hozzá azt a tollas barettet, a mi -hasonlít a turbánhoz. - -Tizenkét esztendeje már, hogy a vele egyvívású emberek közül az utolsó -meglátogatta. Azok mind elmentek már haza, az őseikhez. Hanem neki ezt -nem szabad megtudni. Azok mind élnek s neki ünnepélyes alkalmakkor -izeneteket, üdvözleteket küldenek; szentelt kalácsokat, fonatos -pereczeket, himes tojásokat cserélnek ki egymással még most is s husvét -napján ott vannak a czifra látogató jegyeik az asztalán, ez aranybetűs -mondattal: «Christos woszkresz». - -A világtörténet ott maradt el rá nézve, a hol I. Napoleon és I. Sándor -császárok örök időkre békét kötöttek egymással s azzal egyidejűleg az ő -egyetlen fiát, Vaszilovics Maximot a czár kinevezte az új georgiai -dzsidásezred parancsnokának. Georgiát akkor keblezték be Oroszországba s -Anna Feodorovna most is dicsekedve emlegeti, hogy egy napon Georgia volt -császárjával, Heracliussal is volt szerencséje beszélgethetni, kit az ő -kedves Maximja vezetett föl hozzá. Ugyan nem értették meg, a mit -egymáshoz beszéltek, mert az excsászár csak perzsául tudott, a mi nem -hasonlít sem az oroszhoz, sem a francziához, hanem azért igen jól -mulattak. - -Ettől fogva gondja volt rá a családnak, hogy a jó öreg asszony nyugalmát -ne háborítsa meg semmi a világesemények nagy zajából. Az ő számára külön -nyomattak egy hirlapot, a miből minden háborús hír ki volt hagyva. A -fejedelmek nem tettek a világon egyebet, mint elvették egymásnak a -leányait feleségül, országaikat nagylelkűen odaajándékozták egymásnak, a -tábornokaikat minden ok nélkül feldiszítették, érdemrendeket osztogattak -s hogy mégis vérontás nélkül ne maradjon a század, a távol Tenedos -szigetén megverték a hitetleneket, s Persia határán levertek egy-egy -kurd lázadást. - -Anna Feodorovna még a rettenetes franczia hadjáratról s Moszkva iszonyú -leégéséről sem tudott meg semmit. - -Pedig a borodinói csatában az ő egyetlen Maximja is elesett. - -Az ő hirlapjában az állt, hogy Vaszilovics Maximot kinevezte a czár -Georgia kormányzójává s az oda ment el búcsúzatlanul. Azóta onnan -izenget neki s küldöz leveleket, a miket az inasa olvas fel előtte, mert -az ő szemei már nem tudják sorba szedni a betűket. Jó fiu! soha el nem -felejti az anyját. - -Ez az inas, a jó Ihnátko, az ő mindenese: szakácsa, szobaleánya, -felolvasója. Az is lehet már valami hetvenöt éves, s ilyenformán valami -tizenöt évvel fiatalabb úrnőjénél. Asszonycseléd nem állná ki, hogy -napról-napra lakatot vessen a szájára s elhallgasson minden rossz hirt, -a mi odakünn történt; oh, ezt nem lehetne asszonytól kivánni. Férfi is -csak olyan birja azt meg, mint Ihnátko. - -Kivált egy ilyen ünnepnapon, a mikor Anna Feodorovna nem kártyázik, mert -az bűn volna. Annál többet kérdezősködik. Szerencsére igen jó étvágya -van s minden süteményből tud jóízűen enni, a mit «barátnői» küldöznek -neki a maslicza utolsó napján. - -– Te Ihnátko, nekem úgy tetszik, hogy ezt a kalácsot nem maga készítette -a Sofia Ivanovna. Az kiszokta szedni a mozsolaszőlőből a magokat. -Kóstold meg csak. - -– Ez biz igaz. Nem lát ám már a jó lélek. - -– Igaz biz az; hisz az is öreg már velem együtt; elég oka lehet rá, hogy -ne lásson. - -(Legfőbb ok pedig az, hogy hat láb föld van közte és az Isten világa -között.) - -– Hát a kis herczegnő, meg a fekete grófnő elküldték-e üdvözleteiket a -mai napra? Meg az altábornagyné, a ki olyan nehezen hall? - -– Mind itt vannak a köszöntő leveleik az ezüst asztalon. - -– Feleltél-e nekik illendően? - -– Azonnal feleltem. - -– Az altábornagynénak nagy betűkkel kellett volna ám irnod; mert igen -nagyot hall. Hát az a szegény koldusasszony eljött-e a meleg ruhákért? -Nem mondott-e jövendőt? Nem jön-e valami üstökös csillag? Csak az ne -jőjjön! Hát a nagyherczegnőknek nem vitted-e el a bokrétákat? - -– Elvittem. Megköszönték. - -– Nem mentek még férjhez? Istenem, már arra valók volnának. - -(Férjhez bizony, mind a ketten, még gyermekkorukban: ahhoz a fehér lovas -vőlegényhez, ki a más világon tartja a nászt; de Anna Feodorovnának azt -soha sem mondták meg.) - -– Hát az öreg ember hogy van? - -– Csak úgy, mint rendesen. - -– Használja-e az általam küldött Erzsébetgolyókat a köszvény ellen? - -– Erősen használja. - -– Tud-e éjszaka aludni? - -– Hát egyszer tud, máskor nem tud. - -– Nem haragos nagyon, mikor holdujság van? vagy ha szél fúj? - -– Hébe-hóba; de csak megengesztelődik. - -– Az a csúf pipa tudom, hogy mindig a szájában van. Úgy ül a füst -között, mint egy szénégető. - -– Hát mit csináljon egyebet? - -– No megállj. Vidd át neki: itt van, ezt a jó meleg hálósipkát. Magam -kötöttem az öreg ember számára, piros haraszból. Mindig szerette a piros -sipkát. Mondd meg neki, hogy gondoltam rá, nem úgy, mint ő én rám. De -hát mit is küldhetne ő nekem? Pipahamut? - -(Hajh biz az az öreg ember maga is rég hamu már. Ő volt a férje a jó -Anna Feodorovnának. Maga is köszvényes ember volt, a ki évekig nem látta -a feleségét, bár egy házban laktak; járni egyik sem volt képes. Azután -az egyik nem tűrhette a pipát, a másik meg nem tudta azt letenni a -szájából. Egyszer aztán ő is nyugodalmasabb helynek találta az Alexandre -Nyefszkij kathedráléjában levő sirboltját az eddigi fekhelyénél; de -olyan csendben temették el, hogy az öreg asszony nem tudott meg a -haláláról semmit s még egyre készíti számára a jó meleg sipkákat.) - -– De hát a «pulya» hol marad olyan soká? Tán csak nem beteg a «pulya?» -Az volna csak szép, ha megfeledkezett volna rólam a «pulya!» Majd -megmosnám a fejét a «pulyának!» - -Ihnátko aztán megnyugtatja az öreg asszonyt, hogy a «pulyának» ő -felségéhez a czárhoz kellett menni fontos tanácskozásra. Bizonyosan egy -elajándékozni való országról van megint szó. - -– Az már más! - -Hja bizony a pulya már nagy ember; harmincz esztendős férfi s valamennyi -érdemrendnek gyémántos tulajdonosa. Ez az unokája a jó öreg asszonynak, -a délczeg, hatalmas Ghedimin Maximovics Iván herczeg. A nagyanya most is -csak úgy hívja őt, hogy a «pulya». - -Régóta ég már a lámpás a szobában, néha egész nap nem oltják azt ki. A -legkisebb szélzúgásra minden ablaktáblát bezárnak s két-három nap -elmulik a nélkül, hogy megvirradt volna ebben a szobában. Nincs is a -szoba lakójának semmi szüksége a nappal és éjszaka külömbségeinek -megfigyelésére. Ő nem kel fel, nem fekszik le. Ott ül a kerekes -karszékében s ha rájön az álom, elalszik s mikor felébred, enni kér, s -étvágya jó. Minden vasárnap behivatja a nőcselédeit, azok újra -öltöztetik, megmosdatják s az neki egy hétre elég. A vasárnapot megtudja -arról, hogy éjfélben az Izsáktemplom minden harangja elkezd búgni, s a -pénteket arról, hogy a hirlapja akkor érkezik meg. Azon is elég egy -héten keresztül ötölni-hatolni a jó Ihnátkonak. Néha össze is -disputálnak ketten a «magas politika» felett. Most épen feszült viszony -van az úrnő és a szolga között. A hirlapban ugyanis ez állt: «A hős -Csernyi Gyurka megvette Belgrád várát a töröktől». Az úrnő ezt akként -kivánta érteni, hogy ostrommal vette be s a hitetleneket mind kardélre -hányta; a szolga azonban betűszerinti értelemben vette azt: megvette -rendén, leszámlálva a pénzt a tulajdonosnak a markába. Ezen nagyon -összevesztek. «No majd igazságot tesz a pulya, csak jőjjön elő; az majd -megmondja, s ha neked van igazad: kapsz egy ujdonatúj tulupot, -rókaprémmel; ha pedig nekem van igazam: kapsz huszonötöt a hátadra ezzel -a fűzfakorbácscsal a saját kezemből». - -A saját kezéből! a mi egy legyet sem tudna már leütni s azzal a fonott -vesszőkorbácscsal, a minővel a gyermekek szoktak egymásra verni -aprószentek napján. - -Hanem az öreg asszony nem felejti el a félretett boszút s már harmadszor -figyelmezteti Ihnátkot, hogy tegye le mellé két székre az új köntöst, -meg a korbácsot, hogy megkaphassa rögtön valamelyiket, mihelyt a «pulya» -megérkezik. - -S nyomban elfelejti az egész haragját, és Belgrád várát Csernyi -Gyurkával együtt, a mint előtte áll a «pulya». (Olyan csendesen jött be -a szőnyeges ajtón, hogy csak akkor látja meg, mikor az már előtte áll.) - -A «pulya!» A főváros legdélczegebb férfia. Olyan termet, mint maga a -czár. Komoly, méla tekintet, ábrándos szürke szemekkel. - -– Na te rossz gyerek! Ilyen későn kell jönnöd? Nem játszhattad ki -magadat egész nap? Most van vége az iskolának? Nem félsz, hogy mindjárt -letérdepeltetlek? - -Már ott térdelt előtte. S az öreganya sovány, redős kezét arczához -szorítva, odarejté a fejét annak az ölébe. - -Ez volt az egyedüli hely a világon, a mit otthonának mondhatott. Itt -szeretett igazán. - -Az öreg asszony kaczagott s elhúzta a kezét a forró csókok elől, hogy a -hajába markoljon a «pulyának». - -– A rossz kölyök! Hogy tud hizelkedni! Mint a macska. Jól van no. Nem -kapsz verést. Megbocsátok. Ne sírj hát. Épen olyan feje van neki, mint -az én jó Maximomnak. Csakhogy az engem jobban szeret, mint te. Annak már -olyan idős korában két érdemcsillag is volt a mellén. Hát te mire nézed -a napot? Szereztél már becsületet? utolérted az apádat? (az öreg asszony -kezei elkezdtek az unokája mellén keresgélni s megtalálták rajta a -Nyefszkij Sándor-rend gyémántos csillagát, erre örömtelten kiálta fel.) -Micsoda, te «pulya!» Hiszen ez nem is kereszt, de csillag! S még -gyémántokba foglalva. Ah! Te megloptad az apádat. Annak kellett volna a -gyémántos csillagot megkapni. - -Az egy hős, egy nagy ember. De úgy-e bár: azóta az is megkapta az -elsőrendű csillagot? úgy-e, úgy-e? kirakva ilyen szép gyémántokkal. - -(Igen, igen, megkapta: kirakva szép fényes kavicsokkal a Moszkva-parti -fövény alatt!) - -– No hát állj fel, hiszen nagy ember vagy már; nem illik az öreganyád -előtt térdepelned; mit mondana a czár, ha megtudná, hogy az ő belső -titkos tanácsosa még letérdepel az öreganyja elé? Beszélj nekem nagy, -országos dolgokról. Én értek hozzá. Oh, Pál czár idejében mindenbe be -voltam avatva. Én tartottam vissza az «öreg embert», hogy bolond fővel -nem ment a Pahlen gróf összeesküvésébe. Most ülhetne Sibériában! Úgy-e, -te szereted a czárt? Úgy is illik. A nagyapádat Pál czár hányszor -megütlegelte! Még csak nem is panaszkodott érte soha. De most csak nincs -úgy-e összeesküvés a czár ellen? - -– Nincs, mamuskám. - -– Ha megtudod, hogy van, följelentsd. Ez olyan, mintha meglátnád, hogy -öreganyád nyoszolyája alá gyilkos van elbujva: bizony kihúznád a lábánál -fogva. A ki a czár ellen vét, azt megbüntetik, a ki pedig érdemeket -szerez, azt megjutalmazzák. Úgy-e hogy tett Kutusoffal? Kitörte a -koronájából a legszebb drágakövet, azt ajándékozta neki s a kitört kő -helyébe egy aranylapot illesztett e névvel: «Kutusoff.» Te «pulya!» A -«Ghedimin» név sem rosszabb a Kutusoffénál. - -Iván elsápadt. A Ghedimin név? Igen! Meg a czári korona? Azoknak is lesz -egymáshoz valami közük. Koronatörésről bizony lesz szó! - -– Egész életemet annak szentelem, mamuskám. - -S aztán elpirult önmaga előtt. - -Nem mondott igazat. Soha se mondhat igazat. Soha és senkinek. Ez az -egyetlen teremtés van a világon, a ki igazán, őszintén, lelkéből -szereti, s még ezt is folyton-folyvást ámítgatnia kell. Kora reggeltől -késő estig folyvást hazudnia kell szemtől-szemébe néző embereknek, -hazugságokat elhullatni a háta mögött leskelődők számára, úgy, hogy -mikor éjjel imádkozni akar, nem viszi rá a lelke, hogy elkezdje! «Hajtsd -hozzám, uram, füledet»: azt hiszi, hogy még az Isten előtt is hazudni -fog. - -– No de régen vártalak ám, hogy eljőjj. Nagy vitám volt az Ihnátkoval s -neked kell benne a birának lenni. - -S elmondta a vita tárgyát. – Melyikünknek van hát igaza? - -Iván elnevette magát. - -– Rendes észjárás és emberi tapasztalat szerint neked volna igazad, -mamuskám; mert várakat csakugyan úgy szokás megvenni, fegyverrel. Hanem -ebben az egy esetben kivételesen mégis csak az Ihnátkonak van igaza; -mert Csernyi György csakugyan úgy vette meg, jó pénz árán Belgrádot a -basától. Azért csak add neki a tulupot, nem a korbácsot. - -Az öreg asszony odainté a szolgát. - -– Hallottad ezt Ihnátko? Ilyen az igazságos férfi az országban. A ki -igazságot oszt a szolgának az úr fölött, s igaz itéletet hoz még a -tulajdon öreg anyja ellenében is! Örüljetek népek, hogy ilyen ember -kezében van a sorsotok. A kinek a száját nem hagyja el más szó, csak -igaz szó! - -Iván félre fordult. - -– No gyere ide, ülj mellém. Aztán gyónj meg. Mikor fogsz már -megházasodni? Itt volna ám már az ideje. Nem választottál még? - -És Ivánnak azt kell rá felelni: «nem!» Hiszen nem mondhatja meg, hogy -«három éve már, hogy nőt hoztam a házhoz; nőt, a kinek nincs annyi -szive, hogy bemutassa magát az öreg anyjának: mert irtózik tőle, a miért -az olyan vén és ránczos arczú.» - -Azt kell mondania, hogy senkije sincs. - -– Most hazudsz! Hadd tapintom meg az orrodat. Persze, hogy lágy az -orrod. Hazudtál. Hogy ne volnál szerelmes. No ide ügyelj. Nézd, itt -tartogatom a fiókomban a menyasszonyod számára való fejdíszt. Látod, én -gondoltam te rád. Egy diadém. Nekem is az volt a fejemen, mikor az öreg -emberrel megesküdtem. Még akkor Moszkva volt a főváros. Még akkor ennek -a palotának a helyén egy fűzfás mocsár volt. A te menyasszonyod is azt -tegye fel. Neked adom. Csak tedd el. Te tudod, hogy kinek add azt: majd -aztán én is megtudom. A kit te szeretsz, a ki asszonyod lesz. - -Iván pedig csak ezt nem tudta igazán. Volt egy asszonya, de az őt nem -szerette, s volt egy szeretője, de az nem lehetett az ő asszonya. -Egyiknek sem adhatta ő azt az ősi menyasszonyi ékszert. - -– Elteszem, mamuskám, míg rákerül a sor. - -– No de már most velem fogsz vacsorálni, úgy-e? Az utolsó vajas lakomát -nálam költöd el. Nem mégy el dévaj czimborák társaságába tivornyázni, a -hogy a többi korhely fiuk, a kiket az éjféli harangszónál a -butesnikoknak kell kiűzni a korsókból, meg még rosszabb helyekről is. Te -a nagyanyáddal vacsorálsz, a hogy jó gyermekekhez illik. - -És Ivánnak még azt is hazudnia kellett, hogy az étel izlik neki, a miből -nagyanyja bőkezű unszolással halmoz fel az asztalra. Pedig akkor kelt -föl az ebédtől, s aztán várt rá egy lucullusi lakoma a szép Zeneida -kastélyában. - -De ha még csak a gyomor tiltakozott volna az áldozat ellen! A szív volt -túlterhelve jobban. Mennyi aggodalma súlyosult rá ennek a mai -éjszakának! Ha elgondolta, hogy a sértett női boszú épen ez órákban önti -ki pusztító mérgét azon másik nő ellen, a kiről mindenki tudja, hogy az -ő vele igen közel összeköttetésben áll, s a kit ő neki lehetetlen -megvédelmezni – és legkevésbé a megtámadója ellen, a ki saját felesége. -Talán most e pillanatban követik el rajta a legnagyobb megbántást, mely -egy művésznőt összezúz. Ha itthon volna a czár, azt nem mernék tenni; de -távollétében minden szabad, a mit Arakcsejeff, a mindenható kegyencz -megenged. - -Őszintén megvallva, Iván örült neki, hogy most nem lehet ott. Lágy, -önakaratnélküli, szelid kedély volt, a kit a helyzet nem neki való -izgalmakba sodort. Egy fejjel kilátszott a tömeg közül, s az a fej eszes -volt; ezért vezérnek szánták. S őt boldogtalanná tette ez a nehéz -szerep, a mihez minden tehetség meg volt neki adva – a bátorságon kívül. -Legtöbb kedve lett volna neki egy szép napon itt hagyni az egész világi -birtokát, a szövetségeseit, a palotáit, az egész orosz birodalmat, kézen -fogni Zeneidát, elmenni vele a világba s énekelni mellette a -tenorpartiekat: – talán meg is tette volna, ha Zeneida több nem lenne, -mint puszta művésznő. De hisz a nyugtalanító aggodalmak nehezebbike az, -hogy mi történik ma azon a másik szinpadon? Az egyiken talán -szalmakoszorú vár kedvesére. De hát a másikon? Arról a szinpadról a -szereplők vére szokott alácsorogni. - -S a jó nagyanya nem győzte őt eleget kinálni, hogy egyék. - -És közbe kérdezősködött tőle Mária Luizáról, és a nagy Napoleonról, meg -a kis római királyról s más ilyen idejét mult emberekről: a mikre Iván -mind olyan fonák feleleteket adogatott, hogy alig győzte őt a jó Ihnátkó -helyreigazítani, a ki a «maga hirlapjából» sokkal jobban volt -mindezekről értesülve. - -Mikor aztán megkondult az első harang odakünn: az öreg asszony egyszerre -kivette a szájából a beletett falatot s visszatette a tányérjára. -Ihnátko parancsszóra nem várva, elszedte az ételeket s más selyemabroszt -terített az asztalra. - -– Itt van a bőjt. Térjünk Isten atyánkhoz! suttogá a jámbor öreg. - -Iván megcsókolta öreg anyja arczát, az is az övét. A nő hálószobájából -egy kis alacsony ajtó nyilt a kápolnába. Iván az ajtón belépett, s míg -az öreg asszony olvasóját morzsolva kezében, imádkozni kezdett, addig a -kápolnában megszólalt az orgonahang s egy tiszta csengő férfi hang -elkezdé énekelni a zsoltárt. - -– Milyen jó keresztyén, milyen jó fiu ez a Maximovics Iván! suttogá -imaközben Anna Feodorovna. S milyen gyönyörű hangja van. Beillenék a -czár énekkarába! - -S a zsoltár és az orgona zengése mellett, ájtatosan dicsérve Istent, s -imádkozva élőkért és élőknek hitt halottakért, csendesen elszunyadt a -karszékében. S a zsoltár és az orgona még azután is zengett. Mert ez a -Maximovics Iván, ez a Ghedimin herczeg olyan véghetetlen kegyes jó fiu. - -Aztán ez is csak hazugság volt. A mint Iván belépett a kápolnába, már -ott várt rá egy énekes a czár énekkarából, a kit oda egy rejteklépcsőn -bocsátottak be s annak a feladata volt énekelni és orgonázni, míg az -öreg asszony elalszik. - -Ghedimin herczeg pedig a rejteklépcsőn és titkos folyosón át rögtön -eltávozott. Palotájának összeköttetése volt a szomszéd házzal. Ott -álruhát vett magára s az udvaron álló szánba vetve magát, megmondta a -kocsisának, hogy hová hajtson. - -A szinházból visszatérő herczegnőnek mind a kapus, mind a törpe azt -mondták, hogy a herczeg itthon van, a nagyanyja lakosztályát még nem -hagyta el. - - - - -A NYOLCZAS FOGAT. - -Ghedimin herczeg egyszerű, czímer nélküli szánban, nem egyenruházott -kocsissal indult ki titkos lakhelyéről. Kocsisának azt az utasítást -adta, hogy hajtson a szinház felé. - -Nagyobbszerű szinháza az új fővárosnak még akkor csak az operaház volt. -Abban aztán játszottak egy este drámát, vigjátékot, operát egymás után; -az előadás eltartott rendesen éjfélig. - -Az oroszokat azon időben meglepte a szinmüvészet iránti lelkesedés. Az -az egy szinház kevés volt nekik, annál fogva azt találták ki, hogy a -gazdag herczegek saját palotáikban építtessenek szinházakat, s azokban -játszatták saját meghivott vendégseregük előtt saját szintársulataikkal -Shakespearet, Molieret. Magában a két czári lakban, a téli palotában s -az Eremitageban is volt magánszinpad, a min csak udvari szinészek -debütáltak. Sőt egy nevezetes előkelő főúr még a falusi jószágára is -magával hordta a szintársulatát, s minthogy faluhelyen a mi -legnehezebben megszerezhető egy jó szinielőadáshoz, az a t. cz. -publikum: annálfogva még egy viaszbáb gyüjteményt is szerzett hozzá: -tábornokokat, tanácsosokat és elegáns úrhölgyeket, szalmával kitömve, -kik a zártszékeket végig üljék, hogy tökéletes legyen az illuzió. -Tudnivaló, hogy az ilyen színművészek a főúr jobbágyaiból cseperedtek -fel, annálfogva egészen valószinű az az adoma, hogy mikor egyszer -Othello javában fojtogatná Desdemonát, a főúr nagyot prüszszentett a -páholyában, mire a gyilkos mór rögtön abbahagyá a sötét gonosztettet, s -előrelépve a lámpáig, «kedves egészségére» kivánta a kegyúrnak a -megrázkódást, s csak azután tért vissza Shakespeare kegyetlen ötletét -végrehajtani. - -Ebből képzelhetni, mily fokú lelkesedésnek kellett ott kifejleni egy oly -rendkívüli művészi tünemény iránt, a minő Ilmarinen Zeneida volt. Saját -országuk szülötte. (Igaz, hogy maga Finnország is abban az évben -született Oroszország számára, a melyben Zeneida.) Zeneida nagyobb -hatalom volt, mint egy miniszter. Hiszen már II. Katalin czárnő idejében -lehetett bátorsága egy primadonnának azt mondani a czárnő szemébe, ki -azt hányta fel neki, hogy már is annyi fizetése van, mint az első -tábornagynak, hogy «no hát énekeltessen magának felséged a -tábornagyjaival» - -Nem is attól félt legjobban Ghedimin herczeg, hogy Zeneidát valami -méltatlan meggyalázás éri, a mi egy sértett vetélytársnőtől kitelik, -hanem inkább attól, hogy ez a nő (a milyennek ő ismeri) képes lesz, a -mint az első füttyhangot meghallja, kiugrani a proscenium-lámpák elé s -rágyújtani a marseillaisere s a mely perczben elkezdenek a nagy -operaházban szalmakoszorúkat hajítani, a másodikban már emberfejekkel -fognak hajigálózni. Egy ilyen szikra kell csak hozzá s fellobban az -egész tűzakna. - -Erős szívdobogása volt, a mint az operaház felé közelített. A bömbölő -száz harang nem engedett semmi zajt hallani. Mikor aztán a harangok -elnémultak, akkor egyszerre felhangzott a hosszú utcza, melybe szánkója -befordult. Az egész széles sugárút egy zsivajgó néptömeggel volt -belepve, mely feléje hömpölygött. Mi ez? Forradalom, vagy diadalmenet? -Száz meg száz fáklya világít a fejek fölött. - -Sebesen dobogott a szíve. Nem volt forradalmi jellem. Nem az az ember, a -kit a gyönyör megittasít, mikor a nép oroszlánordítását hallja. Lelkében -rettegett attól. De nemes ember volt, a ki szive-lelke ellenére el tud -veszni azokkal együtt, kiknek hűséget esküdött; a ki el tud menni a -bitófáig, pedig irtózik tőle, azon nagy eszmékért, a miket imád. Sok -emberből lett már hős oly módon, hogy hiányzott a bátorsága elfutni a -csata elől. Iván herczeg ott maradt s bevárta a tömeget. - -Egyszer aztán látott valamit, a mi csakugyan ujdonság volt előtte. - -A fáklyáktól megvilágított csoport közepett siklott tova egy aranyozott -szán, melynek orrát egy aranyhattyú képezte: Zeneida ismeretes szánkója, -abban ült a művésznő, drága nyusztbundájába burkolva, s azonfölül -eltemetve virágcsokrok közé (a mik candirozva voltak már a fagytól), a -szánkót pedig egy nyolczas fogat húzta; igen is: olyan fogat, a minőn -még a czár sem járt soha; nyolcz bojár ifjú, a szinéből válogatva a -jeunesse doréenak, s a ki a bakon ült, a kocsis helyén, az maga Galban -lovag. Az arany ifjuság maga vontatja hazáig az ünnepelt művésznő -szánkóját. - -Ghedimin herczeg maga is kiszállt a szánjából s a tömeg közé vegyült, -Zeneidát kisérve. - -Egy ember törte magát a sokaságon keresztül, a kiben a felesége inasára -ismert. Az a szánhoz érve, egy óriási jáczintcsokrot nyújtott át Galban -lovagnak, néhány szót suttogva hozzá, mire a lovag felállt és harsány -hangon kiáltott: - -– Hohó uraim! Nemes paripa urak! Megálljunk egy pillanatra! Ime a -legfényesebb trofeum! Ezt a csokrot a briliántos fogantyúval küldi -«hódolata kifejezésével az isteni művészet iránt» a mi felséges -Zeneidánknak – Ghedimin herczegasszony. - -A hurrakiáltás egy pillanatra egész ködöt lehelt a hideg légbe. - -– Allons. Előre! Nemes táltosok! - -A nyolczas fogat vágtatva vitte a szánt. - -A szán hátulsó bakján állt egy fiatal ember. Mikor Zeneida átvette a -csokrot, az a fiatal férfi odahajolt eléje, úgy, hogy az ábrázatja épen -megfordítva került a hölgy arczával szembe. Még az ismerős arczra is -nehéz ily helyzetben ráismerni. - -A megfordított arcz ezt sugta a hölgynek: - -«Timeo Danaos et dona ferentes.» - -– Nem tudok diákul: szólt a hölgy, fordítsd le más nyelvre. - -S a megfordított fő extemplo visszaadta azt hazai nyelvén tökéletes -hexameterben: «Félek a muszkától, ha ajándékot hoz elém, is.» - -– Köszönöm, Puskin! - -Azok, a kik az «észak szövetségéhez» tartoztak, egymást a -vezetékneveiken szólították, eltérve az ős orosz szokástól, mely -mindenkit a keresztnéven szólít, a férfinak az atyja, a nőnek az anyja -keresztnevét toldva a magáéhoz. - -Tehát ez a fiatal ember «lesz» Puskin. Még most nem az. Még most senki. - - - - -ORGIA EGY VULKÁN FENEKÉN. - -Csak egy oly «csatákban edzett hős», mint Galban lovag, nem vesztette -volna el a tájékozását, mikor Zeneida palotájába belépett s egyszerre -közepette találta magát annak a zűrzavarnak, a minőhöz hasonlót csak -Páris operabáljai mutatnak fel. - -A vendégsereg, meghivott és betolakodó, ezrével tölti meg a fényesen -kivilágított termeket. Zeneida ma végjátékul Semiramis végjelenetét -játszotta el, s szeszélyének úgy tetszik, hogy végig játszsza még a -szinpadon túl is a hódító királynő szerepét. Maga körül akarja látni az -imádóit, a rabszolgáit, a bolondjait. - -Az egész ballet jelen van; ugyanabban a jelmezben, a miben a szinpadon -tánczolt, s az énekesnők, persa és más fejedelemnőnek öltözve, s velük -együtt a főváros ifjú és vén «aranyfiatalsága». - -Mikor a diadalmenetből visszatérő úrhölgy – Galban lovag karján – -megjelent a tánczteremben, a rejtett karzat rácsozata mögül a zenekar -rázendíté az üdvözlő nyitányt, mely közé a vendégsereg részéről -általános «hurrah» vegyült és a közelállók siettek a kézcsókolásra. - -Hanem a mulatságnak nem lehetett olyan simán megtörténni. - -Már ott várt a terem közepén, feltett kaskétával a fején, a rendőrügynök -hivatalos egyenruhájában. Az útját állta az úrnak és asszonyságnak s -feszes üdvözlet mellett kettős sziszegést hallatott, a mit aztán minden -mondat végéhez is hozzá toldott, s a mi annyit jelent, mint «szudár» és -«szudarinya» (uram és asszonyom). - -– A rendőrfőnök ő excellentiája tudatja önökkel, sz. sz., hogy a nagy -bőjt a mai harangszóval megkezdődött, sz. sz. Annálfogva minden táncz, -zene tiltva van, sz. sz. Annálfogva a vendégek takarodjanak haza, sz. -sz. sz. A ház ura és asszonya pedig, sz. sz. menjenek aludni sz. sz… - -Zeneida nagyot nevetett a szeme közé. Míg Galban magában szidta a -rendőrminisztert, ki ügyetlen buzgalmával még elrontja a jó tervet, a -mit ők ketten Arakcsajevvel kicsináltak. - -Zeneida nem hagyta azt elrontani. Kihúzott a hajából három nyilforma -aranytűt s odanyújtá az ügynöknek. - -– Menj vissza uradhoz, mutasd neki e jelvényt. Ebből meg fogja érteni, -hogy Assyria királynője szívesen látja a csatára a sarmaták fejedelmét. - -Ez az ügynöknek nagyon magas stylus volt. Hanem az aranynyilakat -elvette. - -– Akkor kénytelen vagyok az önök neveit feljegyezni. Hogy hiják önt, -uram? - -Galban lovag azt mondá neki: «az én nevem Caracalla, s ez itt a -feleségem». - -Az ügynök bediktálta magának a jegyzőkönyvébe hiven: «Caracallus úr és -Caracalla asszonyság». - -Aztán az épen odalépő úrhoz fordult. Az volt Ghedimin herczeg. - -– Hát az úrnak mi a neve? - -– Az én nevem a «Szivárvány». Itt a névjegyem. - -Tudnivaló, hogy a százrubeles bankjegyet tarka szineiért szivárványnak -híják. Ez a név annyira megtetszett az ügynöknek, hogy többet nem is -kivánt megtudni; térdig hajtotta fejét, jó mulatságot kivánt, útközben -megivott egy palaczk pezsgőt s megcsipkedte egy kis köpczös ballerinának -az orczáját s azzal visszament a rendőrfőnökhöz s referált hiven, hogy -az Ilmarinen palotában minden oly csendes és sötét, mint egy templomban -s a kapuson kivül mindenki alszik. - -Hanem még ezzel nem volt vége az akadályoknak. A kituszkolt rendőrügynök -után következik a protestáns lelkész káplánja és orgonistája. A káplán -kenetteljes dictióra készül, melynek valószinű tartalma az lehet, hogy -ne méltóztassék a ház úrnőjének, mint protestánsnak alkalmat adni a -megbotránkozásra az uralkodó vallás hiveinek az által, hogy a nagy bőjt -első éjszakáját ilyen Baál papjaihoz méltó bálványimádási ünnepélylyel -megszentségteleníti. - -De Zeneida nem engedi neki elmondani a szónoklatot. A mint meglátja, -hogy pap, reákiált: - -– Pusztuljatok innen, papok! Nekünk semmi közünk se Baálhoz, se -Zebaothhoz; mi tűzimádók vagyunk. A mióta Bakut bekebeleztük, a -tűzimádók vallása is bevett vallás; ezek itt mind azok, s én vagyok a -papnéjuk! - -«Hurrah, éljenek a tűzimádók!» hangzik minden oldalról, a jámbor káplánt -két oldalt fogják s itatják lángborral: «igyál tüzet!» Kénytelen inni, s -a közben elfelejti a szónoklatát. - -– No ez jó nekem; de mit mondjak otthon a superintendensnek? - -– Mondd neki azt szivem, szólt Zeneida, hogy most tartom a főpróbát -ahhoz a nagy hangversenyhez, a mit a bőjt folytán adni fogok a -protestáns templom tornyának fölépítésére. - -Káplán és orgonista teljesen meg vannak nyugtatva. Hazamennek referálni, -hogy a hitbuzgó patronesse a legistenesebb foglalatossággal kezdé meg a -nagy bőjt első óráit. - -Ekkor aztán be lehet zárni a kapukat, több háborgatás nem jön kivülről, -s a kik már itt vannak, azok csak holnap este fognak innen -elszállingózni. - -Galban lovag helyén találja a hölgy karját átengedni Ghedimin -herczegnek. - -– Én vagyok Galban lovag. - -– Van szerencsém önt jó hiréből ismerni. Ön varázsló a hölgyek körül. - -– Nem bizonyítottam-e be azt ma is? Nézze meg, herczeg, azt a -karpereczet, a mivel e csokor át van szorítva. Nem ismer-e rá? S aztán -nézze meg ezt hozzá. - -S ezzel kivette mellényzsebéből azt az ezüstsipot, a mi a herczegnő -lovagkorbácsának fogantyuját képezte. Ghedimin herczeg láthatta rajta a -saját czimerét. - -– Ez a két barriere-jelző, a két Deus Terminus a ma reggeli -szarvasvadászat s a ma esti diadal között. - -– S ezt a metamorphosist ön idézte elő? Ghedimin herczeg közel volt -hozzá, hogy megszorítsa a kezét Galban lovagnak azért, hogy az -meghódította a feleségét, hogy az ne bántsa a szeretőjét, ezt azonban -megakadályozta az a fiatal ember, a kit Puskinnak hallottunk nevezni, s -a ki hirtelen odatolta a fejét a herczeg és Galban közé, s szeleburdi -szivélyességgel ölelé el őt a herczeg kézszorítása elől. - -– Zdravtvujtye! Galban. Én vagyok Puskin. - -– Ah, Puskin! Bravo. Hallottam hiredet. A valódi franczia bonvivant -orosz kiadásban. - -– Büszke vagyok e czímre! (Pedig nem volt rá büszke. Nem lehet nagyobb -sértés, mint ha egy költőnek olyan tulajdonát dicsérik, a mi nincs semmi -vonatkozásban a Parnassussal. Azonban hát Galban lovag nem volt censor, -hogy tudhatta volna, hány remekműve a költőnek fekszik halottan -meggyilkolva a veres ón által.) Büszke vagyok rá, hogy Rinaldója lehetek -a pétervári korhelyeknek s e tekintetben szerény epigonod. Ha -megengeded, azonnal megismertetlek társaságunk leggenialisabb -coriphæusaival. - -Azzal karját Galban lovagéba öltve, vitte őt igazi czimborakedvvel bele -a tömegbe. - -Galban lovag nem bánta azt. Neki legelőször is az volt a feladata, hogy -az itt összegyült elégületlenekkel megismerkedjék, s e tekintetben egy -ilyen nyilt szivű, beszédes czimbora épen kedvére szolgált. Hanem aztán -csakhamar észrevette, hogy csalódott benne. - -A legelső, a kivel megismerteté Galban lovagot Puskin, az amerikai követ -volt: mr. Black. - -Mr. Blacknak csak egy lába volt, a másik gépláb volt, a mi mr. Blackot -nem akadályozta abban, hogy minden contratánczot végig járjon. -Egyébiránt minden mozdulata olyan kimért volt, mintha a két keze és a -feje is mind kerekes rugókon járna s esténkint lefekvés előtt az egész -embert szét szoknák szedni. - -– Mr. Black. A legjobb czimbora a világon. Nem tud se francziául, se -németül, se görögül, se oroszul; csupán csak angolul. Azt pedig nálunk -nem beszéli senki. Annálfogva néma. Hanem azért a legfidelisebb ficzkó. -Még tavaly volt neki egy embere, a kivel beszélhetett: a titkárja. Azzal -meg úgy járt, hogy deczemberben a legcsikorgóbb hidegben elvitte magával -a Nyefszkij Sándor sírkertjébe, a nagyszerű síremlék-raktárt -megtekinteni. Ott a titkárnak különösen megtetszett egy gránit-obeliszk. -Visszatérve, a titkár sok pálinkát talált inni s megfagyott az úton. Mr. -Black szépen visszavitte őt a sírkőkereskedőhöz s megvette a számára azt -az obeliszkot, a mi olyan nagyon megtetszett neki. - -A bemutatott alak sejtette, hogy őtet magasztalják s valami gépezetnek -megparancsolta, hogy az arczvonásain mosolygást idézzen elő, s azután -nagyon megrázta a lovag kezét s menten a másik karjába csimpaszkodott, -ketten együtt aztán a lefoglalt lovagot vitték magukkal, míg egy -harmadik úrba botlottak bele, a kit Puskin e szókkal ismertetett meg -Galbannal: - -– Sumikoff Alexievics Sergius. - -– Ah, a hirhedt mistificateur! Sokat hallottam önről beszélni. - -A «mistificatio» szó külömben és az egész ötlet, embereket bolonddá -tenni, csupa mulatságból, épen azon időkben Párisban kelt divat volt, -hogyne utánozták volna tehát Szentpétervárott is. - -– De nem hallottad még a legújabb kalandját, vágott eléje Puskin. A -szerecsen rabszolgáról. No azt elmondom, mert az fölséges tréfa volt. -Sumikoff befestette az arczát feketére s kiadta magát Milinkoff herczeg -rabszolgájának. Mindnyájan be voltunk avatva a tréfába, csak -Petronyefszki gróf nem. Ez volt az áldozat. Mungo zongorázott és -gitározott, s beszélt görögül és latinul s szavalt Schillerből; a mi -nagy rendkivüliség egy négernél és a mellett gyönyörűen tudta elmesélni, -hogy király korában hogy törette mozsárba a tolvaj minisztereit. -Petronyefszki egészen belebolondult a szerecsenbe; rajta esett -Milinkoffon, hogy adja el neki. Az eleinte szabódott, hogy ez neki is -kegyencze, nem válhatik meg tőle, utoljára megalkudtak hat ezer -rubelben. Mikor Petronyefszki lefizette a pénzt, Milinkoff előre -figyelmeztette, hogy jól vigyázzon erre a négerre, mert ennek az a -szokása, hogy elszökik. Dejszen majd vigyáz ő rá. Természetes, hogy -Sumikoff az első éjjel lemosta az arczáról a chinai tust s szépen -kisétált a fehér ábrázatjával a gróf palotájából. A hatezer rubelből -aztán csaptunk egy nagy lakomát, s Petronyefszki maig sem tudja, hogy ő -fizette meg annak a költségét, hanem azért egyre jár a szegény -rendőrminiszterre, hogy kerítse elő megszökött szerecsenjét. - -Szabad volt nevetni rajta. Galban azt is megtette. Magában pedig azt -gondolta, vajjon ez az én ujdonsült barátom csakugyan azt hiszi-e, hogy -ezekkel az ismeretes anecdotákkal engemet el lehet fogni, hogy ne lássam -azt, a miért idejöttem? - -Pedig bizony meglátta. - -Nagy gyakorlata volt ebben. Leirás után ráismerni az emberekre, a -legzajosabb embertömeg közepett is meglátni azt, a kit keres. - -Megpillantotta a sokaság közt először azt az alakot, a kit mint -Krizsanovszkyt irtak le előtte; aztán nem sokára azt a másikat, a kinek -neve Pestel. - -Úgy tett, mintha nagyon hallgatná, miket követett el a hires -mistificateur, de félszemmel mindig azt leste, hogy találkozik-e a két -alak egymással? Odamennek-e Ghedimin herczeghez és Zeneidához? Egyiket -sem tették. Ha véletlenül összetalálkoztak, elmentek egymás mellett, -szembe sem nézve s Zeneidát kerülni látszottak. Még több kipéczézett -alakot is látott felmerülni a tánczoló, ujongó tömeg közül, a kik -azonban nem látszottak egymásról tudomást venni. - -Puskin most egy indítványt tett. - -– Négyen vagyunk, csinálhatnánk egy l’hombre partiet. - -Galban lovag azon is keresztüllátott. Jó is volna most őt leültetni egy -magányos asztalka mellé s nézetni a festett papirra egész éjjel. - -– Köszönöm. Én csak hazard játékot szoktam játszani. - -– Az pedig nálunk szigorúan tiltva van. - -– Mint a bál bőjtben, szólt Galban nevetve. - -Most azonban egy új felvonás vonta magára a társaság figyelmét. «A -czigányok jönnek!» - -Oroszországban is a népdalok minstrelje a czigány, mint Magyarhonban. De -az a különös, hogy a míg Magyarországban a czigány művészete a zene, -Oroszországban nem az, ott a czigány énekel. Mint énekkar jár a banda -városról városra s elmaradhatlan mulattatója a nagyúri társaságoknak. - -A keleties festői öltözetű csoport a terem közepén áll fel, s míg -huszonnégy férfi és nő kört alakít, a puszták és erdők dalait énekelve, -egy leány magányosan tánczolja hozzá azt a sajátszerű tánczot, a miben a -dal szövege tükröződik vissza. - -– Nézd, nézd ezt a mi fekete igazgyöngyünket! szólt Puskin, odavonszolva -barátai segélyével Galban lovagot a czigányok körébe. Bravo Diabolka! -Érdemeld ki a nevedet! Nézd azt az alakot! Valóságos ördög! Minden -mozdulatja csáb. Hogy villognak a szemei! Az egész pokol ott ég bennük, -hogy az ember irigyli a benne elkárhozottakat. Mikor ilyen mélán -körültekint, nagy hosszú szempilláit félig lesütve, azt hinnéd, egy -bűnbánó szent, a kinek a vétkeire mégis édesen esik visszagondolni. S -hogy tör ki belőle egyszerre a dæmoni tűz! Táncza az őrjöngés ideálja. -Nem betanult táncz, az érzékek mámora sugallja ennek vonaglásait. -Vakmerő, de mindig klasszikus, mint egy mænade. Hogy szítja a tüzet a -szemeivel, hogy csattognak össze a fehér fogsorai! Egész lénye egy láng. -Most mindjárt meggyullad saját maga körül forogva. Azt hinnéd, már -kimerült, elfáradt, tántorog, mikor így a két karját a feje mögé emeli, -s a fejét lankadtan e bársonytámlára hajtja, szempillái reszketve -tapadnak alá, ajka élvetegen marad félig nyitva; most mindjárt -összeroskad. Ne higyj neki! Így tesz a tigris mikor meglapul s azt nézi, -hogy kapja el egy szökéssel kiszemelt áldozatát. A tigris harap! - -A szilaj czigányleány a szoborszerű lankatag állásból egyszerre -odaszökött Galban lovaghoz s átölelve a nyakát, megcsókolta annak az -ajkait. - -– Istenemre, ez a komédia jól van csinálva, mondá magában Galban lovag. -Most meg lekötöznek egy ördögien szép leánynak a karjaival. Az én -összeesküvőim értik a mesterségüket. - -– Bravo Diabolka! tapsolt Puskin, s egy percz mulva mind a három uracs -elpárolgott Galban lovag mellől, nem kellett már őt őrizni. A kit -egyszer a Diabolka pókfonala körülkerített, az meg van fogva, meg van -fojtva. - -Galban lovag ezt is értette jól. De sokkal nagyobb világfi volt s sokkal -jobb izléssel birt, hogysem a kinálkozó poharat elutasítsa magától: «ma -az én ördögöm fogsz lenni!» suttogá a leány fülébe, ki villanyosságtól -vonagló sima bársony karjaival átfonta karját. S aztán úgy tett, mint a -ki hódításával még kérkedni is akar, s a karjára vett czigányleányt -körülhordta a tánczteremben, a buffetben és a hűs pálmakertben, cavalier -servantjául szegődve; és a közben figyelve a kiszemelt alakokra. - -Kezdte észrevenni, hogy azok, a kiket ő les, viszont ő rá lesnek. S azok -nem fognak a zajos mulatságok termeiből addig eltávozni, a míg őt itt -látják. Készen volt a stratagemájával. - -Mikor másodszor körüljárta a termet, Diabolkával a karján, megigérte a -leánynak, hogy feleségül veszi, s eljegyzésül ujjára húzta a gyűrűjét. - -Azt elfelejtette tőle megkérdezni a leány, hogy hát hogyan hínak téged? -hanem a gyűrűbe foglalt kőnek a nevét ismerte, azt úgy hijják, hogy -«gyémánt». - -– Aztán, ha te nekem férjem fogsz lenni, akkor majd úgy-e te is eljösz -velem a sátorba üstöt foltozni, lopott birkából lakmározni? - -– Nem úgy lesz; ha te nekem feleségem fogsz lenni, akkor te jösz el én -velem palotában lakni, mindennap ötször felöltözni, ezüst tányérról -enni, mintha mindennap lakodalom volna. - -– No majd én kivetem neked a kártyán, hogy melyikünknek a jövendölése -teljesedik? Jer, bujjunk el valahová, a hol senki sem lát. - -Diabolka, úgy látszott, hogy nagyon járatos ebben az erdőben; tudta, -melyik rugót kell megnyomni egy-egy a fallal egyenlő táblázatu ajtón, -hogy az felnyiljék, azon belül aztán egy kis bizalmas rejtek kinálkozik, -egy boldog pár számára elég. Az ajtó rögtön becsukódik; a lármás -teremben senki sem veszi észre, hogy két ember hiányzik. A kis menedék -közepén van egy kerek asztalka, azt ha elfordítják, elsülyed a padlat -alá s pillanatok mulva megint fölemelkedik, megrakva inyencz lakomával, -a miből még a jeges veder sem hiányzik, pezsgős palaczkjaival. - -Galban lovag mosolygott. Ez volna hát a csapda? S nagyobb biztosság -kedvéért még magát a macskát is odazárták. Szegények! Azt hiszik, hogy a -kigyót is meg lehet fogni egérfogóval. Azonban hát hadd teljék az idő. -Időt kell engedni az ellenségnek, hogy hadrendbe álljon. Most azt -hiszik, hogy ő már meg van fogva. A ki Diabolkának adta magát, az -egészen azé lett. Azt hiszik, hogy ő már félre van téve az útból. Most -nem félve az ő kémszemétől, az összetartozó emberek egybekerülnek a nagy -találkozóra. De hol tartják azt a találkozót? Melyik rejtekében annak a -titokteljes épületnek? Ez a gondolat járt a fejében. - -Csirrrrr! hangzott az asztalhoz csapott pohár, száz darabra törve. - -– Mikor én vagyok melletted, akkor ne gondolj másra! Ha az én szemembe -nézhetsz, ne nézz a világba! Félsz tőlem talán? Józan akarsz maradni? - -Galban bebizonyította, hogy nem fél tőle s nem akar józan maradni. -Felkapta az egész palaczkot s úgy ivott belőle. Egyéb oka is lehetett rá -egyenesen a palaczkból inni. A pezsgőbe nem lehet keverni álomitalt, -mert azt, ha felbontják, kifut; a pohárba pedig könnyen lehet altatót -elrejteni, a mit észre nem vesz az ember. - -Hogy Galban lovag mint jött arra a gyanúra, hogy őt itt még holmi -narcoticummal is ártalmatlanná tehetik, annak igen egyszerűen az a -nyitja, hogy ilyen álomport ő maga is hozott a zsebében, abból az -elővigyázati czélból, hogy ha netalán alkalmatlan kullancsra akadna, azt -lerázhassa magáról. - -Két dologra nem lehet egyszerre hallgatni: a szívdobogásra és az -óraketyegésre. A ki a gyönyörrel játszik, az hamis játékossal játszik, a -ki nem igazán számítja az időt. Ezt tudta Galban lovag tapasztalásból. -Neki meg kellett szabadulni a fekete szépségtől jó idején, s a -czigányleányt nem mámorosítá el a bor. Összetört már minden poharat, s -csak a leütött nyaku palaczkból húzták a bort, felváltva. Egy ilyen -palaczkkal kellett őt tehetetlenné tenni. Nagyon könnyű dolog volt az. -Mikor a jégbehűtött palaczk fejét leütik, akkor a bornak négy ötöde meg -van fagyva. A közé öntött altató csak a higan maradt borral vegyül el. A -ki először iszik belőle, az megiszsza az álomitalt; a ki utánna -következik, annak már a jégből felolvadt bor jut részül s nem árt meg -neki. - -Diabolka vad kedve egyszerre csak alálohadt, karja lecsúszott lovagja -nyakáról. Ásítozni kezdett; a feje hátrahanyatlott. Egy perczre -felriadt, mintha eszére térne s világosság derülne agyában, hogy most -neki nem szabad elaludni, mert abból nagy veszedelem lesz! A vizes -kancsót kereste. Hanem a szer nagyon erős volt. Kettőt lépett, aztán -elkezdett tántorogni. A kezeit még a homlokán tartá, de már aludt. -«Kössétek a medvéket lánczra!» hebegé. Már a pusztában álmodta magát. -Aztán végig terült a padlaton. Galban lovag fölemelte a leányt a -földről, lefekteté a kerevetre, megcsókolta az ajkát és ott hagyta. - -A rejtekajtó felnyilt s ő ismét a pálmakertben találta magát. Egy hat öl -magas amphitheatrum az, tele az Indiákról s a Senegal mellől elhozott -ritka növényekkel, a miket hamis meleggel, utánzott napfénynyel -bolondítanak itt, hogy a kilenczhónapos tél országában zöldüljenek és -növekedjenek. - -Egy óriás fügecactus mögé lopózva, kikémlelt Galban lovag a -mellékterembe. - -Ott egy szilaj orgia képét látta, a minőt nem szeret leirásban -megörökíteni sem az emlékezet, sem a képzelem. Nem is érdekelte őt az. A -mit megakart látni, az volt, hogy vajjon azok az alakok, a kiket ő -kipéczézett, részt vesznek-e ez eleusi mysteriumban? Egyet sem talált -ott. Valóban álarczosbál ez; a bál maga az álarcz, s a kik azt viselik, -azok nincsenek a bálban. - -Hol vannak hát? - -Valamennyien mind eltüntek, még Puskin is, a korhelyek nagymestere. - -Elindult őket felkeresni. - -Nehéz és koczkáztatott merénylet volt. - -Először is egy teljesen ismeretlen palotában neki indulni, -tájékozatlanul, a kutatásnak; kitérni a netalán szemközt jövők elől, s a -csodálkozó szemet megcsalni tettetett mámorral, a hogy a részeg ember -szokott benyitogatni minden ajtón, megháborított pásztorórák hősei által -kidobatni iminnen-amonnan. És azután ha rátalál a helyre, a hova a -különvált társaság félrevonult, ott lehet, hogy őr lesz felállítva, a ki -az elrejtőzötteket a gyanus közeledőkről értesíteni áll ott. Azt -hirtelen orozva kell megrohannia, mellére szegezve a pisztolyt. Mert -akkor már bizonyos, hogy a hol hirnök áll az ajtó előtt, ott -összeesküvés van az ajtó mögött. És akkor berohanni az ajtón. Ha ez az -ajtó zárva lesz, akkor a gyanu alapos, akkor erre a palotára ki van -mondva az itélet, s ha kell, szétszedik azt kőrül-kőre. Ha pedig nyitva -van az ajtó, akkor belépni a társaság közé ezzel a szóval: «a czár -nevében! önök az én foglyaim!» Lehet, hogy akkor rögtön leszúrják; de -sokkal valószinűbb, hogy nem. A fölfedezett összeesküvés demoralizált. -Mikor azt fogják hallani: «ha én reggelig vissza nem térek -Arakcsejeffhez, mind azok, kik e palotában vannak, a hatalom kezébe -jutnak!» meg lesznek dermedve, s önként tartják kezeiket a bilincs elé. -S elvégre is, ez hivatás. Egyik ember meghal így, a másik amúgy. A -katona tudja, hogy lőnek rá, mégis előre megy; a tengerész tudja, hogy a -viznek nincsen gerendája, mégis rászáll. Az egyik ember fittyet hány a -bárdnak, a másik a tőrnek. S mind a kettő heroismus. - -És aztán, ha a félrevonultakat nem a «zöld könyv», hanem a zöld asztal -körül találja csoportosulva, a tiltott rouletten vesztegetve a pénzüket? -eh bien! akkor ő is közéjük fog ülni s ezt nem fogja elárulni -Arakcsejeffnek. Ez nem gentlemannak való feladat. - -Volt a kutatáshoz valami Ariadne-fonala. Hasonlatos a meséhez, a hol az -elhullatott kavicsok vezetik haza az erdőből az eltévedt gyermekeket. - -Zeneida Semiramis jelmezében jött haza. Dúsgazdag rőt haja át volt fonva -igaz gyöngysorokkal. Mikor Galban lovag a diadallal hazahozott művésznő -fejéről lesegíté emelni a bashlikot, egy gyöngyfüzért szándékosan -kettészakított észrevétlenül. A fonálról lepergő gyöngyöket egy ideig -fentartja a sűrű hajzat, de mégis lehetetlen, hogy járás közben egy-egy -le ne hulljon. - -Egyet már megtalált a pálmakertben. Tehát itt keresztül kellett mennie. -A második gyöngyszemet megtalálta egy korridoron. A harmadik már -elárulta neki a lakosztály küszöbét is, a melyen át eltünt a hölgy. S a -hol ő van, ott kell lenni a többinek is. - - - - -A ZÖLD ASZTAL ÉS A ZÖLD KÖNYV. - -A terem, melyben az «Észak szövetsége» gyüléseit tartá, kettős ajtóval -volt ellátva, a mi orosz palotákban nem szokatlan. Ott a kulcslyukon át -se hallgatózni, se leskelődni nem lehetett. - -A terem közepét foglalta el egy tömör asztal, inkább szekrény, s annak a -felső lapját képezte a roulette. - -Ki voltak rakva rendben a pénztekercsek, hihetőleg imperiálok (bankjegy -a rouletten nem játszik), s a croupierek hosszúnyelű pénzhárítói s -minden újan érkező helyet foglalt az asztal mellett s kitette maga elé -az erszényét. Hanem azért senki sem játszott. Ez csak alakoskodás volt. -Valahányszor egy tag érkezett, az ajtónyitásra a roulette pörgetyüje -forgásnak eredt s a tánczoló golyó figyelmeztette a társaságot, hogy -valaki jő. Meglepetéstől nem lehetett tartani. - -Az összegyülteket a háziasszony mutatja be egymásnak. Szükség van erre, -mert ezuttal olyan emberek is vannak jelen, a kik egymást soha nem -látták, minden ország távol vidékén alakult titkos társaságok küldöttei. - -Az «Észak szövetségének» elnöke és pecsétőre Ghedimin herczeg. Titkára -Rylejeff, fiatal költő, s az amerikai gabonatársulat ügynöke. Ott van a -három Turgenyeff testvér közül a legidősebb, Miklós, a történetíró, -Lubin ezredes, a titkos nyomda tulajdonosa; az egyik Besztuseff; -Küchelbecker, a tüzérség főtisztje. Azonkívül megjelent az «üdvegylet» -főnöke, Vaskovszki; az «egyesült szlávok» képviselője, Muravieff -Artamon; a «hős szövetség» éltető szelleme, Orloff. Ezek mind magukban -elkülönítve működő titkos társulatok, a miknek czélja közös. «A -szabadság.» (Szabadság a hó alatt.) Hanem eljárásuk, modoruk, eszközeik -külömbözők. Azért jöttek most össze, hogy a szerteszét ágazó terveket -egy közös eljárásban egyesítsék. Meghívták e tanácskozásra a távol -Feketetenger-parti «déli társulat» főnökét, Pestel ezredest, s a még -távolabb Kaukázusban együttérző «vadak» fejét, Jakuskint, és a ki -legtávolabbról jött (mert egy vértengeren kellett átgázolnia, a mi a két -nemzetet elválasztja): a lengyel «Koszinyérik» (Kaszások) szószólóját, -Krizsanovszkit. Ezek a férfiak mind egyenruhát viselnek, az egy -Rylejeffet kivéve, a ki nem más, csak polgár, s divatszerű sárga gombos -kék frakkot visel. Krizsanovszky uhlán főtiszt, Jakuskin pedig georgiai -lovas. Valamennyien simára borotvált arczok, csak a lengyel tartotta meg -nemzeti jellegét és Jakuskin, kinek torzonborz szakálla össze van növe a -szemöldökével, igazi vad kozák typus, elhanyagolt külsejével kérkedő. - -S a jelenlevők valamennyiének van valami irva a homlokára! - -Zeneida maga az ajtónál áll s fogadja az érkezőket, míg tele lesz velük -a szoba. Nincs nagy beszélgetés, mindenki azokkal a szellemekkel -társalkodik, a kik idehozták. - -Ekkor még egyszer perdül a roulette golyója. - -– Ki jöhet még? kérdi Zeneida. - -A megnyiló ajtón belép Puskin. - -Zeneida arcza önkénytelen ijedelmet fejez ki. - -– Hát te miért jősz ide? sugja neki indulatosan. - -– Nem szabad ide jönnöm? - -– Nem az volt-e rád bízva, hogy őrizd Galbant, nehogy meglepjen -bennünket? - -– Nálamnál jobb őre akadt. Diabolka magával vitte az egérfogóba. - -– De neked azt kell megfogadnod, a mi rád van bizva. - -– Majd visszamegyek hozzá, mihelyt indiscretio nélkül tehetem. Most itt -akarok lenni. Mutass be. - -– Gyermek vagy? A kiváncsiság bánt? Meg akarod tudni, hogy mit teszünk -mi itt? - -– Részt akarok benne venni. - -– Minő szeszély! Azt hiszed, hogy valami nevezetes, főbenjáró dolgot -kezdünk el itten, s dicsőséget keressz benne, hogy te is föltedd a -fejedet az egy kártyára. No hát maradj köztünk, majd meglátod, Puskin -úr! - -Azzal hátat fordított neki, mintha duzzogna rá, mialatt a többieknek -bemutatja. - -Zeneida volt az egész társulatnak a rendőrsége, a kit palotájába -meghivott, az el lett fogadva «testvérnek»; a kire rábizott valamit, az -be lett sorozva «férfinak»; de arra, hogy a titkos tanácskozásban részt -vehessen, hogy a «bojárok» közé emeltessék, még egy ajánlónak kellett -lenni. - -– Ki ajánlja őt még? kérdezé Ghedimin herczeg. - -– Én! szólalt fel Rylejeff. - -Azzal helyet mutattak Puskinnak az asztalnál. - -Kifejezésteljes fő volt. Borzas kondor haja, arczcsontjai, orra -emlékeztettek még az afrikai vérre, mely ereibe vegyült. (Egyik dédőse -Hannibal leányát vette feleségül, eredete a carthagói fénykorig megy -fel.) Szemei sötétek voltak és bennülők. És mégis, daczára a nem egyező -vonásoknak, az első rátekintésre mindenkit Byronra emlékeztetett ez -arcz. A kifejezés volt közös. - -Puskin szerelmes volt Zeneidába, azaz, hogy rajongott érte. Zeneida -pedig komolyan szerette Puskint. És épen azért nem akarta, hogy az -szeresse őt. - -Egy szó megmagyarázza az ellenmondó talányt. Zeneida tudta azt jól, hogy -mindazok, a kik a sorsukat az övéhez kötik, egy sötét végzetnek mennek -eléje, melynek ködéből a vérpad körvonalai tünnek elő. Neki mennie -kellett a végzet elé. Finnországot ugyanazon hatalom tartá bilincseiben, -melyet e titkos társulatok akarnak összetörni; s Zeneida még emlékezett -anyja könyeire, meg arra az egyszerű fekete koporsóra, a miben éjszaka, -sötétben, lopva hoztak haza egy embert, a kinek feje le volt vágva, s a -kit nem volt szabad megsiratni senkinek. Csak felnőtt korában tudta meg, -hogy az volt az ő apja. - -Annyira szerette Puskint, hogy nem akarta őt magával vinni arra a -veszélyes útra, a honnan az emberek hónuk alá fogott fejükkel térnek -vissza. Boldog, napfényes sorsot szánt neki. Ő már rég felismerte a -nyugtalan korhely fiúban azt a lángészt, mely nem azért adatott, hogy -egy asszony hálószobáját bevilágítsa; mely nem Oroszországé, hanem az -egész világé. Minek volna a költőket elpazarolni? Ki rakná a gyémántjait -a puskába, lövöldözni, mikor oda az ólom is jó, még jobb. - -– Uraim! szólt Zeneida a társasághoz, legelőbb is Rylejeff testvérünket -kell felkérnem, sziveskedjék felolvasni azt a szabadságdalt, a mit a nép -közt el akarunk terjeszteni. A néphangulat előkészítése az első. - -Helyeselték. Rylejeff, a költő, egy szép szőke, karcsu ifju, felállt és -olvasta a szabadságdalt, melyet készített. - -Szép, correct költemény volt az, emelkedett hangon tartott s a technika -minden szabályának megfelelő; a rhetorikai climax folyton magasabbra -szállt és ragadott magával s az egészből nem hiányzott a búskomor, -elbúsító alaphang, mely a nép kedélyével annyira összetalál. - -A költemény felolvastával mindenki sietett az ifjú Tirtæust üdvözölni s -Zeneida a keblére borult és megcsókolta az arczát. - -Puskin izetlenkedve fordította félre az arczát. Hiszen hogy egy nő -megcsókol egy férfit, ez az orosz társaságban bevett szokás; lám -Ghedimin herczeg meg se látja azt, pedig neki is van valami köze -Zeneidához; de még sem tetszett az neki. Irigyelte azt tőle. A csókot -magában is irigyelte, de még inkább, mint pályadíjt egy költeményért, -mely megjárja – faute de mieux. - -– Remek költemény! mondá Ghedimin herczeg maga is. Ezt ki fogjuk -nyomatni Lubin nyomdájában egy millió példányban s szétosztjuk a nép -közt. - -– Feledi ön, herczeg, szólt közbe Zeneida, hogy a mi jó népünk nem tud -olvasni. Én czélszerűbbnek találnám dalra tétetni a verset; énekelve -hamarább behat a népbe, mint nyomtatva, s akkor aztán terjed mezőről -mezőre tovább, a kaszások, az aratók, a fuvarosok elhordják faluról -falura, s a mit énekelnek, az örökké megmarad. A finn népdalokban -megmaradt a nemzet története, emléke, szabadsága, azt nem lehet -elkobozni. A marseillaise maga egy hadsereg volt Francziaországban. - -– De kire lehetne bízni e költemény dalra tételét? kérdezé a herczeg. - -– Itt van Puskin úr, szólt Zeneida, ő igen szép melódiákat tud -komponálni. - -Ez tarantula-csipés volt Puskinnak. - -Hogy ő, mint zeneszerző, csináljon melódiát Rylejeff szabadságdalára. - -Már hiszen a subordinatiót lehet nagy tökélyre vinni. Az megeshetik, -hogy az államtanácsos, mikor mint nemzetőr és közkatona kirukkol, -engedelmeskedjék saját irodaszolgája káplári parancsának; az is -megtörténhetik, hogy egy herczeg, ha beállt szabadkőmüvesnek, -meghajoljon egy csizmadia előtt, ha az a páholy generálisa; hanem hogy -egy költő egy másik versíró poemájára dallamot készítsen, a midőn azt -érzi, hogy ő Caesár, amaz pedig csak Pompejus: ez a lehetetlenségek közé -tartozik. - -Puskin arcza lángba borult. - -– Úgy tudom, mondá, hogy a marseillaisenek a verse és dallama egyszerre -született. Rouget de L’Isle egyszerre teremté annak hangját és szavait. -Nem is lehet az máskép. A hangulatot csak a költő maga tudja eltalálni, -maga tud rá lelkesülni. Ryjeleff költeménye szép, remek, de nem gyujt, -nem melegít. Oda tűz kell! - -S öntudatlanul keblére ütött, mintha mondaná: «a mi itt van!» - -– Hát tudod mit, Puskin, szólt Zeneida, ha te érzed magadban a dodonai -berek szent sugallását s jobbat tudsz ennél szerezni: vonulj félre az én -kis mellékszobámba, ott találsz zongorát és iróasztalt, teremts jobbat! - -Puskin meg volt fogva. - -– Miért ne? Én majd hozok nektek olyan dalt, a mit nem kell a parasztnak -a pópához elvinni, hogy magyarázza meg neki, mit tesz az? Az enyém a -földön fog járni. - -E szavakkal a szemébe nézett Zeneidának s a mit e szemsugarak mondtak, -abból érthető volt a gondolat: «és ha Rylejeff rímes soraiért egy csókot -adtál, majd ha azt meghallod, a mi az én szivemből gyuladt lángra, mi -pályadíjt találsz ki énnekem?» - -Fölkelt és átment a mellékszobákba. Nem sokára egyes akkordok a zongorán -tanúsíták, hogy belemerült a költői alkotásba, s az olyan, hogy azt nem -lehet félbenhagyni. - -Csak ezt akarta elérni Zeneida. - -A mire Puskin elhagyta a szobát, Zeneida egyet pördített a rouletten. A -golyó Turgenyeff Miklós előtt állt meg. A sors által ő lett a mai -tanácskozás elnökéül kiszemelve. Elfoglalta azt a karosszéket, mely -hasonló a roulettejáték bankárjának trónjához. - -Akkor Ghedimin herczeg előhúzta kebléből a finom kis aczélkulcsot, mely -egy félretolt rézgomb alatti kulcslyukba illett s átnyujtá az elnöknek, -a ki a kulcsot kétszer elfordítá a zárban. - -Erre az a tömör rézlap, melyen a roulette volt felállítva, a hosszú -asztal másik oldalára csuszott át. Azon a helyen, melyet eddig eltakarva -tartott, feküdt a «zöld könyv.» - -Az igazi zöld könyv. - -Egyetlen, a plafondról lecsüggő argandi lámpa fénye világítá meg az -alakokat, a mik úgy tüntek fel ebben, mint egy muzeum szoborgyüjteménye, -minden vonás éles kifejezést vett fel, mozdulatlanságában rajzolva a -jellemet, indulatot. Megannyi historiai tanulmányfő, melynek hivatása, -vagy magasra kiemelkedve a népek fölé, bálványoztatni, vagy felrugatni a -hóhérlegény sarka által. A csendes magábaszállás időköze alatt -valamennyien egymás arczát látszanak tanulmányozni; többen most -találkoznak először az életben s összehasonlítgatják a szemmel látott -alakot a képzelt eszményi ábrával. A «déli»-ek, a «lengyel» sohase -látták még egymást. Jakuskint valamikor tíz év előtt ismerték többen, de -akkor az egy életvidám, sima arczu udvaroncz volt, semmi sincs rajta már -a régiből. Ez egy vad ember, a ki csak akkor mosolyog, mikor ölni -készül. Az elnöki szék karjára támaszkodva áll Zeneida, a «respublica» -szobrához hasonló kép, csakhogy a szive felé irányzott tőr helyett a -hódolatul küldött virágcsokor van a kezében. (Ez is csak tőr.) Azokon -kívül, a kiket már leírtunk, jelen voltak e históriai összejövetelnél: a -három Bestuseff testvér, Trubeczkoi herczeg, Obolenszki, Korsofszki, -Urbuseff, Repnin, Orloff, Konovniczin, Adujefszki, Szuthoff, Putsin, -Batterkoff, Rostopsin, Rosen, Steinkal, Arzihodeff, Annenkoff, -Vaskofszki és Muravieff Apostol, megannyi küldöttei az országban -szanaszét működő titkos társulatoknak. - -Rylejeff, a jegyző, felnyitja a zöld könyvet. Az elnök felszólítja, hogy -adja elő az utóbbi gyülés határozatait. - -Egy alkotmányterv kidolgozása volt az egész Oroszország számára. A -czíme: «Ruszkája Pravda.» - -Köztársasági alkotmány volt az, melyben mindazon tartományok, a miket az -orosz egykor egy nagy birodalommá egyesített, önálló országokul támadnak -fel, saját elnökük alatt. Nagy-Oroszország, Kis-Oroszország, Finnország, -Lengyelország, Liefland, Kazán, Siberia, Krim, a Caucasus: kilencz -respublika, saját kormányzattal és hadsereggel, melyeket egy közös -directorium tart össze, annak székhelye «Moszkva». Szentpétervárra nincs -szüksége a köztársaságnak: se a «szentre», se a «Péterre», se a «várra». - -A terv mottója ez volt: - -Kérdés: «Ötven év mulva egész Európa vagy respublica lesz, vagy muszka?» - -Felelet: «Monnó».[1] - -Az alkotmányterv a ragyogó fantázia szineivel volt kifestve. Minden -népet felszabadítani! S aztán minden szabad népet egyesíteni! Nem nyomni -el egyiket a másikkal, mindegyiknek meghagyni, hogy boldoguljon a maga -módja szerint, mívelje a saját nyelvét és földjét s szünjék meg egymást -gyülölni. - -Ez volt a Zöld könyvben. - -Legelső Ghedimin herczeg szólt hozzá. - -– A terv szép, de a legnagyobb akadály, a mi a nép felszabadításának -útjában áll, az, hogy maga a nép nem tud arról semmit, hogy ő nem -szabad. Ott kell elkezdeni, hogy világosítsuk fel. Áraszszuk el az -országot a «szabad ember katechismusával», tanulmányozzuk minden vidéken -lakó népnek a specialis bajait, ismerjük meg a nyomorát, s annak -orvoslását igérve neki, nyerjük meg azt a szabadság eszméje számára. A -népnek fáj az, ha éhezik, ha botot kap, ha a fiát elviszik katonának, de -a jármot, a mi a nyakát nyomja, nem érezi. - -Pestel nyugtalanul várta, hogy szólhasson. - -– Kedves herczeg, a te terved jó annak, a ki ráér ötven esztendeig -várni, kártyavárakat építeni, a mik minden ajtónyilás szelétől -összedőlnek; mi nem érünk rá philosophiai elméletekkel vesződni. A kire -mi számítunk, az a katonaság és főnemesség. A mit ez a kettő határoz, a -nép megnyugszik abban. Ha egyszer a hatalom kezünkben lesz, akkor majd -ráérhetünk a nép nevelésére. A népre bizott mozgalom nálunk csak -Pugatseff-lázadást idézhet elő. - -– S rossz volna tán? mordult közbe rekedt hangon Jakuskin egy -szögletből. - -– Rossz, mert organizálhatatlan. A ki tervünket végre akarja hajtani, -annak a helyzet urának kell maradni. Egy szerencsés lázadó főnök nem -volna Oroszországban más, mint egy kicserélt zsarnok. Tervünknek -egyszerre, egy jelszóra kell az egész országban végrehajtatni. És a mint -az megtörtént, egyszerre önmagunknak kell feloszlatnunk minden titkos -társaságot, megszüntetnünk minden összeesküvést, s a milyen gyülölt -feladat most a rendőrkémkedés, ép olyan nemes hivatásul kell azt -tekinteni azontul és egyesülni minden jellemes embernek, minden -hazafinak és szabad embernek, hogy a szabadság rendőrbiztosa legyen. -Mind ennek egy varázsütésre kell megtörténni. - -– S hová teszed e varázsütés alatt a czárt és a nagyherczegeket? kérdé -Jakuskin, hideg iróniával. - -– Azokat foglyul ejtjük s egy hadihajóra téve, átküldjük az Új-Világba. - -– Át – a Más-Világba! Cháron hajóján! rikácsolt kitörve a caucasusi -katona. S azzal odalépett hevesen, öklét az asztalra feszítve. -Halljátok-e, észak és dél küldöttei, erény-egyletek, üdvtársulatok -tagjai, ti mind hamis játékot játszatok, önmagatok csalására. Egy fej -feltéve a koczkára egy fületlen gomb ellenében! Arra a kérdésre, a mit -én tettem, csak egy válasz lehet: a szélbe szórni a hamvaikat! Én nem -vagyok gyermek, mint ti. Én nem azért jöttem ide kétezer werstnyiről, -hogy philosophiai elmélkedéseket hallgassak végig, hanemhogy -cselekedjem. - -Rylejeff közbeszólt nyugodt komolysággal. - -– Igenis, cselekedni fogod azt, a mit a többség határoz. - -A vad harczosnak a fejébe tódult a vér e rendreutasításra. - -– Hallod-e, Rylejeff, én is voltam olyan fiatal ember, mint te vagy: még -nem is nagyon régen. Én is hittem azt, hogy elég az embernek jónak -lenni, hogy az egész világot megjavítsa maga körül. Olyan szép -menyasszonyom volt, mint a milyen neked van most. Testőrtiszt voltam s -húsz éves koromban tíz ütközetben nyertem kitüntetést. S tudod mi -történt velem? Lakodalmamnak az előestéjén ellopta a menyasszonyomat -Arakcsejeffnek a fia: egy hitvány kölyök, a ki még a kardját sem tudta -felkötni s mégis nekem ezredesemmé lett téve. Én kihivtam őt -életre-halálra. S a gyáva, a helyett, hogy helyt állt volna, feladott a -czárnak s engemet elégtétel helyett száműztek a Caucázusba. Mikor egy -pokollal a szivemben megváltam e várostól, az utolsó kép, a mit láttam, -egy vízből kihuzott leány volt, a kit oda hoztak hozzám holtan: a -menyasszonyom. Megcsókoltam. Még most is érzem ajkamon e csóknak a -hidegét. És érezni fogom mindaddig, a míg az a vér el nem oltja, a mi -után kannibáli módon szomjazom. Nézd meg a Czarszkoje Zeloban azt a nagy -csataképet, az eylaui ütközetről! A czár mellett egy ifjút látsz -ágaskodó paripán, diadaltól, hűségtől ragyogó arczczal, kardját magasra -emelve. Az én voltam. Ez az erdő benőtte arczomon a ragyogást; hanem -azért a kard még most is a fej fölé van emelve. - -– S remélem, hogy úgy is marad, örökké fölemelve, mint a festett képen. - -– De nem marad! – kiáltá Jakuskin indulatosan, – esküszöm arra az -ördögre, a kit a szivembe küldtek állandó lakónak, hogy nem hallgatok -semmire másra, mint örök boszumra. Tele írhatjátok a zöld könyveteket -határozatokkal: az én határozatom itt van. - -Azzal egyet lódítva kezén, a dolmánya ujjában elrejtett éles tőr -egyszerre odacsúszott a markába s megvillant a társaság előtt. - -Erre Rylejeff elszörnyedve ugrott fel helyéről s oldalzsebéből egy -pisztolyt rántott elő s azt Jakuskin mellének szegezte. - -– És én esküszöm neked, hogy lelőlek itt ezen a helyen, ha te daczolsz a -mi törvényeinkkel. - -– No hát lőjj le! Ide lőjj, gyermek! ordítá Jakuskin, széttépve keblén a -besmetet, s mezitelen mellét kitárva a neki szegzett pisztoly elé. -Tanuld meg tőlem, hogyan kell meghalni! - -– Engedelmeskedjél Jakuskin! Vond vissza szavadat! kiáltának többen s -odasiettek a dühöngőt csillapítani. - -– Nem vonom vissza! Gyávák vagytok mind! Azt akarom, hogy lőjjön meg! -kiabált a vad ember s eltaszigálta magától hevesen a közbelépőket. - -– Uraim! szólt fölemelkedve helyéről Krizsanovszky, a lengyel. - -– Lőjj agyon! ordítá egyre Jakuskin, tőrét csillogtatva öklében. (Ah, ha -most nyitna be Galban!) - -Ekkor Zeneida a kezében tartott virágcsokorból kiszakított egy -pézsmagubót s azzal homlokon hajítá a dühösködőt. - -S a kemény férfi, kit a puskagolyó soha meg nem ijesztett, e tréfás -projectiletől oly zavarba jött, hogy kiejté kezéből a tőrt, s a -homlokához kapott. - -Erre megint általános csendes nevetés terjedt el a társaságban. - -Mielőtt Jakuskin elejtett kését fölvehette volna, már ott volt mellette -Zeneida s ő emelte fel a gyilkot a földről, odanyujtva azt neki s -megczirógatva azt a bozontos szakállát. - -– Kedves barátom, légy udvarias. Vendégünk, Krizsanovszky, a lengyel -Koszinyiérik küldötte akar beszélni. Hallgassuk őt ki. Aztán a -borotválkozó eszközödet tedd el. - -Jakuskin lecsillapodott. Ennek az egy nőnek annyiszor sikerült a -legingerültebb vitákat elsimítani, mikor már csak az volt hátra, hogy a -tanácskozók fegyverrel rohanjanak egymás torkának. - -Krizsanovszky kezében tartá a fövegét s azon kezdé, hogy: - -– Urak! Én titeket itt hagylak. Én e tárgyról, a miről ti beszéltek, se -vitázni nem akarok, se e fölötti határozatotokat be nem várom. Én azt a -kérdést, hogy megölessék-e az uralkodó? hallani sem akarom, nem hogy a -válasznak alávetni magamat. Senkinek ti közületek nincs oly nehéz panasz -a nyelvén, oly égő fájdalom a szivében, mint nekem. Mit tett a ti -uralkodótok a ti országotokkal, mint király? Ellenség hódításától -megszabadította, nagygyá, hatalmassá tette, országokat szerzett hozzá. -Mit tett a ti népetekkel, mint ember? Adott neki jólétet, tudományt; -iskolát épített minden falunak. Ki a ti uralkodótok? Egy szép lélek, -szép testben. Europa legszebb férfia, Napoleon mondásakép. S a szive is -olyan jó, a milyennek az arcza mutatja. S a mi legfőbb, minden -hibájában, minden erényében igazi orosz. Csak az a bűne előttetek, hogy -czár. S azt mondjátok, ez elég bűn arra, hogy meghaljon érte. És mi az -én uralkodóm, a czár testvére, Konstantin? Egy monstrum, a kinek az -arczában a természet a rettenetest a nevetségessel csodamódra -összepárosítva remekelt. S a rút vonások mindegyikének van egy megfelelő -rút indulat a lelkében. A milyennek látszik, olyan: kegyetlen és -nevetséges. Egész szerencsétlen nemzetemben nincs egy érző szív, a mit -meg ne bántott volna; nincs drágaság, nincs ereklye, nincs koldusfillér, -a mit el ne vett volna tőle. Hanem azért lengyel nem fogja uralkodóját -orozva megölni soha. A mi kezünk a kardhoz szokott, az orgyilok nem -illik bele. Bocsássatok el engem innen, hadd megyek haza. Én abban a -hitben jöttem ide, hogy elszánt hősöket fogok itt találni, kik, ha eljön -a kellő idő, hadirendben állva, megizenik a harczot elnyomójuknak, a -hogy mi tesszük, s kiállnak a síkra és megverekszenek vele, a hogy mi -teszszük, s nyilt, becsületes csatában döntik el, kié legyen az igazság? -Ezt kerestem itt. Utamban, midőn Varsótól a Nyemenig haladtam, előttem -vitték elődömet, a dicső Lukasinszky Valeriant, kit árulás juttatott a -hatalom kezébe. Rokonom volt, barátom és vezérem: háromszorosan drágám. -A testi és lelki kínzás minden nemét megpróbálták rajta, hogy -kivallassák vele az összeesküvés tervét és a benne résztvevőket. Egy -szót nem tudtak belőle kivenni. Maga Konstantin vette ki a bakó kezéből -a korbácsot és tanította azt mestersége fokozására. Mikor aztán már -össze volt törve, nem ember többé, csak egy száz sebből vérző -csonttömeg, akkor az alkirály egy ágyúlafétára kötöztette ezt a még -lélegző emberi roncsot, úgy hurczoltatta őt fogságra csikorgó télben. Én -nyomról-nyomra kisértem őt. Egy-egy vércsepp hullott el utána a hóba. E -fagyott jégrózsákat én felszedtem a nyomában és eltettem egy -ereklyetartóba. Az ég megkönyörült a szenvedőn: útközben meghalt. A -Nyemen jegén lyukat vágtak s abba belédobták: elvitte a víz. Tudom, hogy -én következem utána s velem is az fog történni. De azért sem a boszu, -sem a félelem rá nem visz arra, hogy uralkodómat lesből, orozva, -hátulról, vagy mikor alszik, vagy mikor térdepel és imádkozik, megöljem! -Soha sem volt az orgyilokkal az Isten. A tőr, mely Cæsart ledöfte, kaput -nyitott a Caliguláknak és Heliogabalusoknak. Tell Vilmos önszemébe -mondta Gesslernek: «ezzel a nyillal foglak megölni, védd magad, a hogy -tudod!» Én is azt teszem. Mikor eljön az idő, megizenem a hadat -ellenségemnek s ha Isten összehoz vele a harczmezőn, egyikünk meg fogja -ölni a másikat. Hanem addig, a míg elég erősnek nem érzem magam a nyilt -csatára, semmi nyomorgatás, kegyetlenkedés és semmi phantasticus -rajongás rá nem bir arra, hogy egy idétlenszülött kitöréssel még -szorosabbra húzzam a kötelet, a mit szét akarok tépni. A ti tervetek -idétlen, éretlen, alaptalan. Ront, nem épít. Megismertem, s nem kötöm -hozzá a mienket. Bocsássatok haza. - -Pestel megfogta a lengyel kezét és visszatartá. - -– Nem lehet innen eltávoznod. Még semmiről sem vagy értesülve. A mit -felolvasni hallottál, az csak halavány akadémiai értekezés. A mit ez a -dühöngő beszélt, az csak egy monomán szenvedély szava. Én sem fogadom el -paizsomra irandó devisenek: «szórjátok a hamvaikat a szelekbe!» nem -azért, mintha a szívem megrezzenne tőle, hanem azért, mert tudom, hogy -ilyen szó úgy szétszórná valamennyi társaságunkat, mint egy kosár -pelyhet. Maga a nép ellenünk fordulna. Hisz a misében benne van az ima a -czárért és a nagyherczegekért s csak egyszer felejtené azt ki a pópa -onnan, agyonvernék, mint eretneket. Mikor a katonáktól azt kérdezem: -«akarjátok-e a respublikát?» azt felelik rá: «ha a czár parancsolja, -igen.» Csinján kell kezdenünk a dologhoz, nem ijeszthetünk meg senkit. -Csak az első lépés nehéz, a többi ezután magától jön. Tehát térjünk -vissza oda, a hol Jakuskin félbeszakított s te, Krizsanovszky, foglald -el újra helyedet. A czár és a nagyherczegek eltávolításáról van szó. -Csak eltávolításukról. Menjenek Amerikába. Ott is szép birtoka van még -Oroszországnak: uralkodhatnak benne. De ehhez ti nektek lengyeleknek is -segédkezet kell nyujtanotok. Mert mit használ nekünk, ha mi hajóra -rakjuk a három testvért, míg a negyedik testvér, Konstantin, a ki az -orosz alaptörvények szerint Sándor után legközelebb következik a trónra, -ott marad szabadon Varsóban. - -– Töltsünk tiszta bort a pohárba, Pestel, viszonzá Krizsanovszky. Mi -lengyelek, a mióta a világon vagyunk, mindig arra voltunk jók, hogy a -mások javáért vérezzünk. Mondjátok meg nekem, mi történik mi velünk, ha -sikerül az uralkodó családtól megszabadulni? - -– Csináltok köztársaságot Lengyelországból. - -– De ez a lengyel köztársaság még mindig tagja lesz a nagy orosz -birodalomnak, ép úgy, mint Liefland, vagy Veres-Oroszország s fölöttünk -is marad valaki: egy fő, a ki mind a kilencz köztársaságnak ura, a kiről -nem tudom, hogy mi neve lesz és minő hatalma? Mert esküszöm neked, hogy -nem kivánom a szabadságot azért, hogy a nemzetem elveszszen benne. - -A nagy elhallgatás tanúsítá, hogy a lengyel fején találta a szeget. - -Itt a bökkenő! - -Turgenyeff Miklós, az elnök szólalt meg ekkor. - -– Légy megnyugodva, Krizsanovszky, a köztársaság feje, ki a kilencz -tartomány fölött állni fog, nem lesz autocrata, nem lesz más czím alá -bujt zsarnok. - -– Hát mi? - -– Az, a minek lennie kell. «Un president sans phrases.» - -(A társalgás francziául folyt.) - -(Ez a négy szó Turgenyeff Miklósnak majdan összes birtokába s csaknem a -fejébe került!) - -Abban a pillanatban, a mint ezt kimondotta, egyszerre visszacsapódott -helyére a roulette a réztáblával együtt, s eltakarta a zöld könyvet s -felnyilt az ajtó… S belépett Galban lovag. - -Fortélyos gépezete volt a kettőnek. Mikor a zöld könyv fel volt tárva, -olyankor, ha valaki a külső ajtót felnyitotta, a roulette egyszerre -visszacsúszott a helyére. A belépő Galban lovag nem hallott meg egyebet, -mint a négy utolsó szót Turgenyeff Miklóstól s nem látott maga előtt -mást, mint egy játszó társaságot. A bankadó még egyszer ismétli: «Je -suis un president sans phrases: messieurs, faites vos jeux!» Egy játszó, -a lengyel, boszusan kel föl helyéből: «merci monsieur, c’en etait -assez!» egy másik, Jakuskin, izzadt homlokát törli, arczából kikelve, s -az asztalra csap: «j’ai tout perdu!» Mint a valóságos roulette-tábla -mellett. A többiek hideg vérrel tolják be a számokra pénzcsomagaikat s -úgy tesznek, mintha észre sem vennék az ujon érkezettet. - -Csak a házi asszony siet őt elfogadni. - -– Bizonyos voltam felőle, hogy ön rá fog találni a mi barlangunkra. Egy -helyet tartottam fenn az ön számára. - -– Nagyon lekötelez vele istennőm! ma különös szerencsémnek kell lenni a -játékban, miután a szerelemben ellenkező chanceaim voltak. - -– Hogyan? Tán megszökött öntől a szép gitanissa? - -– Au contraire; elaludt. Ilyen échec még nem történt velem soha. - -Zeneida hangosan kaczagott, s nem lehetett észrevenni a kaczagás álarcza -alatt a felháborodást, a mit e perczben érzett. Kitalálta, hogy -Diabolkának álomitalt adtak. - -– No hát akkor legyünk moitié. Játsszék ön velem közös nyerésre, -vesztésre. - -Galban lovag elfogadta az ajánlatot s leült a mutatott helyre. Zeneida -odadőlt a zsöllyeszéke karjára. - -Ez tehát csakugyan játszó társaság s ez csakugyan roulette-asztal. - -Itt nincs a zöld könyv. - -(Egy ujjnyi rézlap választotta el tőle; fölötte könyökölt.) - -Itt csak rendőrségi tilalomtörést követnek el; és az szabad. Az -elnyomott vágynak valahol ki kell törni: inkább az erkölcsi téren törjön -ki, mint a politikain. - -Azon sincs mit csodálkozni, hogy Turgenyeff Miklós maga tartja a -roulette-bankot. Lehet valaki bel esprit, nagy iró, philosoph és -philantrop, s a mellett szenvedélyes szerencsejátékos. Maga Napoleon is -az volt, - -A mint leghevesebben folyik a játék, egyszer csak belép a játékterembe a -mellékszobából Puskin, nekihevült arczczal, s nem tekintve szét elébb a -társaságon, diadaltól átmelegült hangon mondja: - -– Készen a dal! - -Valamennyi arcz megrettenve tekint egyszerre felé. - -Ez most elárul mindent! - -Jó szerencse volt, hogy szemei, ha senkit nem láttak is meg, de Zeneidát -keresték. A hölgy, ki Galban lovag székkarján ült, odamutatott a -szemeivel a lovagra. - -Ekkor vette észre azt Puskin. - -– Nos, hát halljuk azt a szép dalt, mondá Galban lovag, az előtte -halomrahányt aranyakat csörgetve csendesen. - -Puskin egy perczre elsápadt. Rábámult. S azután csendesen a dolmánya -keblébe nyult. Mindenki rettegve nézett reá. Mit fog elővenni? Az általa -szerzett szabadságdalt-e? S azt el fogja szavalni, vagy énekelni Galban -hallatára? vagy pedig azt rántja elő, a mit mindegyik összeesküvő ott -hord a keblében, ha tánczol, ha poharazik, az éles stilétet s a másik -perczben már le lesz szúrva az árulkodó? - -Egy papircsomagot vont elő, s aztán mosolygott hozzá. - -– Itt van, a mit igértem. A románcz. «A szép czigányleányról.» Akarjátok -meghallani? (Szabadságdal helyett egy románczot.) - -Hogy ne? Egy kínos jelenetnek megszüntetésére legjobb volt ez. -Felolvasni valamit: akármit, hogy az alatt mindenki magához térhessen -felindulásából. - -Ámde ez nem volt «akármi». - -A mint hozzá kezdett Puskin, egyszerre meghódított minden figyelmet. Új, -megkapó, elragadó volt minden e költeményben; tele eredeti eszmékkel, -magasban járó gondolatokkal; tűz, vad szenvedély kifejezése, merész -eszmejárás és igéző leirások, és a mellett mily természetes egyszerűség. -Mikor a vén czigány vajda leánya gyilkosát elűzi. - - «Kevély ember, hagyj minket el! - Vadak vagyunk mi. Nem köt el - Törvény: – nem ölünk, büntetünk, - Vér, könyhullás nem kell nekünk, - De a gyilkos nem jő velünk. - Vad sors számára nem születve - Szabadság csak magadnak kell, - Szavad bennünket rémületbe - Ejt. A mi népünk ősi kedve - Szelíd, jó: hagyd tanyánkat el. - Maradj. – Béke legyen szivedbe!» - -Még senki sem ismerte e költeményét Puskinnak. - -Mikor vége volt, Zeneida odafutott hozzá s megszorítá mindkét kezét. - -Hát csókot nem adott neki, mint az elébb Rylejeffnek? - -Nem. Hanem annál többet. Könyei nedvesíték arczát. A csók olcsó; a köny -drága. - -Az összeesküvők egész csoportja, feledve a zöld könyvet és -alkotmánytervet, sietett forrón üdvözölni a költőt, ki egyszerre, mint -üstökös csillag, mikor a szél elveri a felhőt az égről, ott áll teljes -ragyogásában, nem hirdetve előre megérkeztét. - -Galban lovag átlátta, hogy ezek nem összeesküvők; ez egy finom társaság, -mely szeret mulatni, játszani és szellemi élvektől megittasodni, a mi, -az igaz, hogy mind tiltva van Oroszországban, s azért el kell rejtőzni -vele. - -– Par exemple, az ilyen költeményt más országban kinyomtatnák s -szerzőjének nevét a félvilág emlegetné. - -– Bolond beszéd, szólt Puskin, kit ingerelt a hizelkedés. Nem tudod, -hogy nálunk az ostobaság egy istenség, annak oltára van, az oltárnak -papja van, és annak a papnak a neve «censor». - -A censor! - -Általános kaczaj követte e találó mondást. - -A censor ott is a stereotyp marionette-bábok közé tartozott. - -Galban lovag kapott az alkalmon az agent provocateuri talentumát is -érvényesíteni. - -– Hja, messieurs et madame, a censor nálunk nélkülözhetetlen rossz. -Hiszen tudni fogjátok, hogy II. Katalin czárnő egyszer a tudósai -unszolására azt mondta, hogy jól van, hát legyen teljes tökéletes -sajtószabadság Oroszországban, három napra! Majd meglássuk a kóstolóból, -hogy mit fog ez a fa teremni? Azt gondolja az ember, hogy a három nap -alatt siettek a földből kibúvni a szabadságdalok, s rejtve tartott -remekművek, az eltiltott philosophi értekezések. Az bizony, az ocsmány -pasquillok és trágár historiák. A nyomdák csak úgy okádták a személyek -és családok ellen szórt undok rágalmak özönét, s az erkölcsrontó -kriptogram iratokat, úgy, hogy már a sajtószabadság második napján -futott mindenki a czárnőhöz rimánkodni, hogy engedje el a harmadik napot -s állítsa vissza a censurát. - -Senki sem tartá tanácsosnak felvenni az odadobott keztyűt, csak Puskin -nem állhatott ellen ösztönének. Költőnek lehetetlen azt eltűrni, hogy a -sajtószabadságot gunyolják előtte. - -– Tudod, Galban, ha én valakinek, a ki még a bort nem ismeri, azt -mondanám, hogy kóstolja meg azt, a mi szüret után három napig a hordó -akonáján kiforr, hát az megesküdnék rá, hogy nincs a világon utálatosabb -moslék a bornál. - -– Messieurs, je suis un president sans phrase. Le dernier jeu,» hangzott -a banktartó szava; ketté vágva a kényes társalgást. - -Ideje is volt berekeszteni a játékot; mert ha Galban lovag reggeli öt -óráig el nem hagyja ezt a palotát, a rendőrség be fogja törni annak a -kapuit, s elfog mindenkit. - -A roulette utoljára pördült körül, Galban lovag hatezer négyszáz rubel -nyereségben maradt. Azt azután udvariasan megosztotta Zeneidával. Azután -a szokásos ceremoniáliás búcsúvételek kicserélése után igazán megvált a -társaságtól. - -A hátramaradottak egymásra néztek. - -Azt mindenki tudta, hogy ez a roulette csak alakoskodás. Mind a bank, -mind a játszók Zeneida pénzét szórják előre-hátra, végül senki se nyert, -se vesztett. Azért mindenki furcsán mosolygott azon, hogy Galban lovag -elnyert egy csomót Zeneida pénzéből s még gavalléros képet csinált -hozzá, mikor azt megfelezte vele. Hanem Zeneida arcza ragyogott a -diadaltól. Fölemelte a kezében tartott virágcsokrot, gyémántos -fogantyujával s a kielégített harag hangján suttogá: - -– Je le payais! (Kifizettem őt.) - -Galban lovag megkapta a gyémántok árát, a nélkül, hogy észrevette volna, -hogy utána hajították azt. - - - - -A PÉZSMASZAGTÓL A KÁTRÁNYBŰZIG. - -A mint Galban eltávozásáról biztos lehetett a társaság, azt mondá -Pestel: - -– Ez hát, bojár urak, igen szép volt: (értem a románczot), hanem mi, úgy -hiszem, még valami egyebet is akarunk itt egymástól meghallani. Nemde -Krizsanovszky bátya? - -A lengyel nemes vállat vont. - -– Nekem nincs több mondani valóm. (Hanem azért előhuzta zsebéből az -elmaradhatlan tajtékpipáját a dohányzacskóval együtt s rágyujtott, a mi -annyit tesz «napkeleti dohánynyelven», hogy «beszélnék biz én, ha ki -tudnék innen bőjtölni bizonyos embereket, a kikre nézve zsindely van a -háztetőn.») - -Zeneida elértette őt s valamit sugott Rylejeff fülébe. - -– Úgy! Igaz! Mondá Rylejeff. Halljuk a mi Puskinunk szabadságdalát. -Valóban a felolvasott gyönyörű románcz jogot ad téged a mi Tyrtæusunknak -nevezhetni… Soha Byron óta… - -De Puskin nem engedte neki végigmondani a phrasist. A dicséret dühbe -hozta. Olyan az, mint az iskolai érdemrend: a kis deák, a kit az első -verseért megdicsértek, diadallal viszi azt haza a nyakába akasztva, de -az Istentől fölkent költőt szemébe ne magasztald. Tudja ő azt jól, hogy -meghódított: ne mondd neki! ha asszony vagy, dobj egy virágot utána, ha -férfi vagy, szoríts vele kezet; de csak ne mondd neki, hogy költeménye -szép volt, mert azzal elkergeted. S a mivel legmesszebb el lehet őt -kergetni, az, ha egy költőtárs dicséri meg; «Genus irritabile vatum!» - -– Nem, urak, szólt közbe, dölyftől recsegő hangon. Ez a vers nem nektek -való; ehhez nem pézsmaszag kell, hanem kátránybűz és kapadohány. Jer -Jakuskin, menjünk vele egy korsóba. Ott «ennek» az athmosphærája. - -Jakuskin talpraugrott s kezét nyujtá a költőnek. - -– Jól van! Menjünk a «medvesonkához». - -– Oda. - -A társaság nem marasztotta őket. - -A két ajtó között még lehetett hallani, mit beszélnek egymással. - -– Vigyük oda magunkkal Diabolkát, mondá Jakuskin. - -– Jó lesz. Keresd fel. - -– Valahol elaludt az ostoba. Majd életre czibálom. - -A háziasszonytól így szoktak itt búcsút venni. - -Zeneida azonban utánuk indult s elhagyta a szobát. - -– Most már beszélhetsz, szólt hirtelen Pestel Krizsanovszkyhoz. A nő -jelenléte gátolt talán? Van még mondani valód? - -– Van, szólt a lengyel. De nem e nő jelenléte gátolt. Oh nem. A nők igen -jó titoktartók, ha összeesküvők. Leæna elharapta a nyelvét, hogy társára -ne vallhasson, mikor a kínpadra vonták. Azóta is a nyelvnélküli -nőoroszlán a titoktartás jelképe. Én sokat számítok az asszonyokra. Sőt -megvárom, míg Zeneida visszajő, hogy előtte szólhassak: csak ezt a másik -kettőt vissza ne hozná. - -– Te gyanakodol bennük. - -– Nem. Csak nem szeretem őket. Összeesküvésnél nem a szándékos árulók a -legveszedelmesebbek. Háromféle embertől félek inkább. A gyávától, az -önfejütől, s a phantastától. Ez az utolsó a legveszedelmesebb, mert -elámítja magát s hamisan tudósít. Hall egy részeg parasztot káromkodni, -s azt mondja, hogy forradalmi hangulat van. Egy szökött katonából -hadsereget csinál, hiszi azt, a mit képzelete alkotott, s ha teleolvasta -a fejét forradalmi munkákkal, azt hiszi magáról, hogy ő Robespierre, s a -pétervári muzsikról, hogy az a párizsi sansculotte. A conspiratióhoz nem -kell phantasia, oda memoria kell és judicium. Ezzel a két emberrel nem -szeretek együtt tanácskozni. Az egyik bolond, a másik poéta. - -Pestel megrántá a lengyel kabátja lelógó ujját. - -– Ne sértsd meg Rylejeffet. - -– Oh Rylejeff más; ő correct verseket készít, minden hiba nélkül; -gondolatait oly helyesen méri fel jambusokkal és trochæusokkal, mint a -buzát bushellel és tsetverttel. Ő az ura a phantasiájának, nem az ő -neki. - -Rylejeff az amerikai gabonatársulat ügynöke volt; s hogy nem volt inkább -költő, mint üzletember, azt tanusítá azzal, hogy e fél bókot, fél -gorombaságot igenlő mosolylyal fogadta. - -Az egész társaság fölkelt az asztaltól, s apró csoportokra oszlott, a -míg Zeneida visszatér. Rylejeff és Krizsanovszky egy szögletbe vonultak. -A lengyel ugyancsak igyekezett fellegeket csinálni maga körül -dohányfüstből, mintha nem tartaná elég álarcznak vonásai rideg -mozdulatlanságát, s hogy őt ne kérdezzék, ő kérdezett. - -– Szeretnék tőled egyet megtudni. Minden nagy czélnak a kiinduló pontja -valami kicsiny önérdek. A szabadság: no az a nap; de az önérdek, az a -föld. Azon vetjük meg a lábunkat. Csupa abstract fogalmakból még nem -csináltak új korszakot. Az én önérdekem nem magyarázandó. Két szó -megmondja: lengyel vagyok. Ez elég föld mind a két lábam számára. -Ilmerinen kisasszony finn nő; s hiszem, hogy az is elég önérdek. Nem -féltem, hogy a feje elszédüljön abban a fényes magasban, a hol -koszorukkal és gyémántokkal körítik. Értem a te önérdekedet. Szereted a -magad faját, látod annak rettentő hátramaradását más nagy népek mögött s -szeretnéd azok közé fölemelni. Ismerem Pestel önérdekét. Nagyravágyása -végtelen. Ő egy ujjáalkotandó ország első embere akar lenni. Széles -alap! Valódi piedestál, a min a lába nyugszik. A többiek is mind -mellőzött tehetségek, kiket a mozgalom fényes szerepekkel kecsegtet. -Azután itt van Muravieff-Apostol. Azt itt tartja egy apai hagyomány, a -mit meg nem tagadhat. Puskin szerelmes Zeneidába. Ez is sziget. Az őrült -Jakuskin boszút akar állani. Ez is megbizható indulat, lehet rá építeni. -A derék Turgenyeffet ide köti a puritán becsületesség. Ő kora -ifjuságától kezdve mindig a szabad eszmék előharczosa volt, elkezdve -demidecemvir korától: ez a vas becsületesség nem engedi magát más -formába öntetni, inkább összetörik. De egy embernek az ittlétét nem -tudom magamnak megmagyarázni. És ez Ghedimin herczeg. Egyike az ó-orosz -tizenkét dynasta család tagjainak. Birtoka oly nagy, hogy jövedelmét -orosz földön nem birja soha elkölteni. Az udvarnál a tsinn legmagasabb -rangfokozatát birja; finom, ragyogó, ünnepelt uraság, a kinek egy olyan -világfordulatban, a minőt ti terveztek, nyerni semmit, veszteni mindent -lehet. Mit keres ez ebben a társaságban? Mi érdeke van ennek, hogy az -összeesküvés tagja legyen? - -– Valamennyiünk között övé a legerősebb érdek; a legkiengesztelhetlenebb -sérelem emléke. Mert ez személyes sérelem. Te ismered a czárt. Tudod -jól, hogy ő rá, mint emberre, senki nem haragudhatik. Még Jakuskin is a -czárt üldözi benne, nem az embert. Egyedül Ghedimin herczeg az, ki mint -férfi férfival áll vele szemközt. A czár nagyon ifjan házasodott. -Beteges nőt vett el. Gyermekei korán elhaltak. Neje iránt meghült, új -szenvedélyben keresett kárpótlást. Egy előkelő főuri család egyetlen, -hirhedett szépségű leánya nem tagadta azt meg tőle. A tilos viszonynak -eredménye lett: egy leánygyermek. Jól eltitkolták a dolgot. Az ifju -herczegnő elutazott Olaszországba, mint leány, s visszatért, mint leány. -Nem sokára ezután férjhez ment Ghedimin herczeghez. Olaszországban -azonban lassankint felnőtt egy fiatal hajadon. Nariskin Zsófia herczegnő -czím alatt, a kit tizennégy esztendős korában felhozattak -Szent-Pétervárra. Nem az anyja, hanem az apja. A leány a külváros egyik -magányos, kerttel övezett házában lakik, a hol gyakran meglátogatja őt -az apja: az anyja soha. Az apja bálványozza a leányt, a ki még beteges -is, az anyja gyűlöli. Az apa a czár, az anya Ghedimin herczegnő. Érted-e -már most, hogy mi hozza közénk Ghedimin herczeget? - -– De hát tudja-e ő ezt a titkot? - -– Hogy tudja-e? Hiszen mi mindnyájan tudjuk. - -– Abból még nem következik, hogy a férj is tudja. Csak gondold meg jól. -Egy olyan állású férfi elé, mint Ghedimin herczeg, miféle emberi -teremtés léphetne azzal a szándékkal, hogy az ő herczegi hitvestársáról -egy meggyalázó fölfedezést tegyen? Az ily szóért az alárendelt személyt -megkorbácsolják, s az egyenrangut agyonlövik. A szatócsok árulkodhatnak -egymás feleségeire, de gentlemanek nem. Ki mondhatta volna ezt meg -Ghediminnek? - -– Hát ki? A kedvese. Nem kedvese-e Ilmerinen Zeneida Ghedimin -herczegnek? S nincs-e ezer oka reá, hogy a herczeget hitvese -gyalázatáról felvilágosítsa? - -– Ne hidd! Nem tette azt. Te nem ismered Ilmerinen kisasszonyt; én igen. -Mindenekelőtt nem hiszem azt, hogy ő szeretője Ghedimin herczegnek. Vagy -ha szereti, hát akkor igazán szereti; nem úgy, a hogy a «Ninon de -l’Enclos-k» szokták osztani a szerelmet. De én azt hiszem, hogy mást -szeret. És azt hiszem, hogy még annak a szenvedélyének is urnője tud -maradni. Ez a nő képes az egész világ megvetésével daczolni, de a saját -maga megvetését nem tudná elviselni. S a szerető előtt árulkodni annak a -feleségére, ez csak egy hetærához illő vonás! Ti nem tudjátok, kivel van -dolgotok. Ez a nő játszik veletek. Ti megannyi sakkfigurák vagytok; ki -bástya, ki futó, ki ugró. Lehet, hogy Ghedimin herczeg köztetek a sakk -király, de Zeneida nem a sakk királyné. Ő a sakkjátszó. - -– S neked mégis van bizalmad hozzá közelíteni? - -– Igen, mert én vagyok a másik sakkjátszó. - -… A roulette golyója pördült. Valaki jő! Mindenki a helyére sietett. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -És Krizsanovszky nem érdemelte meg azt a gúnymosolyt, a mivel Rylejeff -csendesen válaszolt az ő «nagy szavára». Mert bizony nagy szó volt, az -igaz: «ti többiek csak sakkfigurák vagytok a táblán, mi ketten vagyunk a -sakkjátszók»; de úgy volt. A többiek csak egyes huzásokat láttak maguk -előtt; ők ketten az egész játszmát. - -Azt is jól észrevette Krizsanovszky, bár úgy tett, mintha oda sem -ügyelne, mily féltő aggodalommal törekszik Zeneida Puskint a veszedelmes -sakktábláról eltávolítani. Az ilyen fej drága egy «pion»-nak. Talán egy -egész nemzetre, talán az egész világra nézve drága, hanem hogy erre a -nőre nézve drága, az bizonyos. - -Elűzte őt innen – tömjénnel, mint az ördögöt, s most utána ment, hogy -vissza ne bocsássa. Tudja jól, hogy mindazoknak a feje, a kik ebben a -mostani tanácskozásban résztvesznek, el van igérve a bakónak, ha a játék -el talál veszni, s Puskin fejének nem szabad azok közt lenni. - -Pedig a költőknek hóbortjaik vannak. Ha útközben Jakuskin ki találja -ejteni előtte, minő végzetes tanácskozást tartanak Zeneida -roulette-asztala körül a bojárok, a veszedelem ingere vissza fogja -Puskint ide hozni. Ha megtudja, hogy ez nem akadémiai értekezés többé, -hanem haditanács, betöri az ajtót, hogy részt vehessen benne. - -Most azonban még duzzog. A míg Jakuskin odajár Diabolkát keresni -kabinetről-kabinetre, ő egy kerevetre veti le magát a pálmakertban, s -boszusan csap hátra a tenyerével, a mint egy-egy dévaj bachansnő -csiklandó ujja hozzá ér: «eredj, hagyj békét, nem kellesz»! - -– Én sem kellek-e? kérdé azután tőle egy ismerős hang, a mitől egyszerre -egy más világban ébred fel. - -Zeneida oda ült mellé a kerevetre: «haragszol-e rám?» - -– Valld meg igazán, te biztattad fel Rylejeffet, hogy engem insultáljon? - -– Mivel? barátom. - -– Engem ne nevezzen senki Byronnak! Én Puskin vagyok, vagy senki sem. -Mondják azt, hogy költészetem orrtekerő muszka pálinka; de ne azt, hogy -másodfőzete egy angol lángész theamaradékának. Lehetek kicsiny domb, de -nem lehetek miniature Csimboraszszo. S ezt te sugtad Ryjeleffnek. - -– Igaz, én sugtam neki. - -– Azért, hogy elkergess innen? - -– Azért, hogy elkergesselek. - -– Nem vagyok méltó a bojárok társaságában résztvehetni? - -– Mi közöm nekem a bojárokhoz, meg az egész Szojusz blagodensztojgához? -Én szállást adok nekik s azzal vége. - -– Tehát nem vagyok méltó, hogy szemeid lángjában elégjek? - -– Megfagysz abban. - -– Olyan hideg vagy? - -– Mint az északfény. - -– Nincs szived? - -– Az anatomia szerint van; de annak a működése más, mint a mit a költők -ráfognak. Az, a miről te beszélsz, Gall szerint, az agyacs 27-dik számú -koponyarészében lakik, s az nálam nincs kifejlődve. - -– Ne ölj meg kraneologiáddal! Te tudod, hogy mi a szerelem? - -– Tudom. Egy zsarnok, meg egy rabszolga szövetsége. - -– Légy te a zsarnok, én leszek a rabszolga. - -– Ezzel a szóval csaltak már meg annyi asszonyt, a hány fövényszem van a -tengerparton. - -– Én esküszöm neked az Istenre, hogy életem, lelkem a tied. - -– Melyik Istenre? te! Venusra? a ki maga is csapodár; Allahra? a ki a -nőnek nem adott lelket s négyfelé osztotta a férfi szivét; Brahmára? a -ki máglyára viszi az özvegyet; Jehovára? a ki a házasságot szerezte, -mielőtt papot teremtett volna. Vagy talán a nagy Cosmosra? - -– Nincs rettenetesebb egy nőnél, a ki philosophál! - -– Azért teszem. - -– Megölsz vele minden poézist. - -– Tehát beszélj prózában. - -– Jól van. Én nem kérek tőled: én adok. Neked adom lelkemet, kezemet, -nevemet. - -– Ah! A nevedet? Ez nagy szó. Egy olyan leánynak, mint én, adnak -brilliantokat, szép lovakat, kéjlakokat; hanem a ki a nevével -megkinálná: az ritka madár! Pedig ez ám a fő ékszer. A míg ilyen nevem -nincsen, addig nem vagyok becsületes nő. Ha ma férjhez megyek a -háznagyomhoz, holnap már becsületes asszony vagyok. Szegény jó Bogumil, -nem is sejti, hogy az ő téli keztyüjébe az ő veres tenyerén kívül az én -becsületem is bele van dugva. Tehát te nekem a nevedet akarod adni? Azt -a nevet, a mi még eddig nincs máshová felirva, mint kocsmák ajtajára s -prolongált váltók alá. Te bohó! Hiszen akkor sem engem hinának «Puskinné -asszonynak», hanem téged «Ilmerinen urnak». De hogyha egyszer ezt a te -nevedet a korcsmáros krétája helyett a hír lángbetüi fogják leirni, -akkor oda fogod-e azt kötni egy másikhoz, a minek minden betüjén foltot -hagyott… - -– A rágalom! szólt közbe indulatosan Puskin. - -– Az osztó igazság. Nem mondhatnak rólam olyan rosszat, a mit én magam -még kiegészíteni ne tudnék. Önző, érzéketlen vagyok. Nem hiszek se -Istenben, se becsületben. Fogalomzavar mind a kettő, a mi egymásnak -ellentmond, a szerint, a mint az ethnographiai plágák változnak. A mi -jól esik, az a jó. Az erény csak hóbort. A jó emberek csak arra valók, -hogy az okosak játékot üzzenek velük. - -– Ne beszélj így! kiálta Puskin; ez úgy esik nekem, mintha az arczodat -iromba szinekkel mázolnád keresztül-kasul. - -(Hiszen arra való is volt.) - -Zeneida felhuzta gömbölyű válláról lecsuszott öltönyét. - -– Te nem szeretsz olyannak látni, a milyen vagyok. Sajnálom, de nem -ámíthatlak. Látod, milyen pompa vesz körül? Tudod, hogy ez mind honnan -ered? Azt kivánod, hogy ezt mind elhagyjam? Miért? - -– Egy másik világért, a melynek pompája előtt porrá lesz mindaz, a mit -magad körül látsz. Az én világom, a mibe vezetnélek, ragyogóbb -palotákkal van tele, mint a tied. Az a paradicsom! - -– Teremts magadnak más Évát! Ha szeretnélek, az én féltékenységemmel -ölnélek meg; ha nem szeretnélek, a magadéval. Egyik nap az egyikkel, a -másik nap a másikkal, mert szenvedélyeim féktelenek, mert nem ismerek se -törvényt, se esküt, se szégyent. Eredj, menekülj tőlem. Most még csak -megfagysz; ne várd míg megégsz. Engem csak az bir, a ki nem szeret. - -– Elejétől végig mind hazugság, a mit beszélsz. Te el akarsz engem -távolítani magadtól, hogy ne vegyek részt az összeesküvésben! Te nem -tartasz engem méltónak arra, hogy együtt veszszek el dicső barátaimmal. -Ereszsz vissza közéjük! - -– Micsoda összeesküvésről beszélsz te? szólt ámulást tettetve Zeneida. -Azok ott benn most arról tanácskoznak, hogy mikép lehetne amerikai -mintára a «mértékletességi egyesületeket» behozni Oroszországba, a -pálinkaivás meggátlására. Államfelforgatási tervekről nincs az én -házamban szó. Hiszed talán, hogy ha a czár «kamara-énekesnője», az udvar -kegyencze, megtudná azt, hogy magas pártfogója ellen összeesküvést -forralnak, nem sietne magának az utat kiegyengetni egy grófi koronához? - -– Az utat… kirakva jó barátjai koponyáival? - -– No igen. - -– Nem! Te azt nem tennéd! - -– Ki tudja? Nekem nincs lelkem, s nem hiszem, hogy másnak van. A -túlvilágban nem hiszek, lehetetlennek tartom, azért ezt a világot úgy -használom fel, hogy nekem jól essék benne laknom. - -– S ha egyszer úgy találna fordulni, hogy rosszul esnék benne laknod? - -– Akkor visszaadnám a földnek azt, a mi a földé. A phœnix meséje -mélyértelmű. Mikor érzi, hogy a tolla megkopott, elhamvasztja magát. -Valamennyi állat közt az embernek van joga meghatározni, hogy meddig -éljen. - -Puskin a rejtélyes arcz vonásaiból igyekezett kilesni: mi igaz ebből? - -Ekkor nagy zajjal közeledett valaki feléjük, nevetve és szitkozódva, a -sűrű jázmin-bozót mögül. Zeneida felugrott Puskin mellől, s kezét annak -vállára téve, meleg, érző hangon sugá fülébe: - -– Kerülj engem s keresd fel azt a szeretődet, a ki hozzád méltó s téged -igazán szeret: a múzsádat. Ahhoz légy hű. - -Azzal elsuhant, mint egy tünemény. - -A jázmin-bokrok közül pedig előtört Jakuskin. A nyakába ültetve hozta -Diabolkát, mint az állatkerti struccz a lovagló gyermeket, s a hogy a -szakállát tépászó kezek engedék, kiabált szakgatott szavakkal: - -– Ihol van… az átkozott… alig tudtam lelket verni bele… két findzsa -fekete kávét töltöttem a szájába, míg életre tért… még most se tudja, -hol van?… jaj, hogy tépi a szakálam… a hidegen majd eszére tér… -szakrrra!… no hát menjünk a «medvesonkába». - -Puskin daczosan ugrott talpra s tenyerével jó egy pár csattanóst húzva a -czigányleány plastikai formáira, nevetve mondá: - -– Itt van az én múzsám! Jövel hát lefelé fordított Olymp! pálinkás -lebuj! ott értenek meg minket. - -S hárman danolva törtek keresztül a tánczterem galopp infernáleján. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Zeneida volt az, a kinek jöttét jelezte a roulette golyó az összeesküvés -termében. Egy kéz intése tudatta, hogy amazok eltávoztak. - -Krizsanovszky kiverte a pipáját s eltette a zsebébe. - -– No most már magunk vagyunk. Folytathatjuk. - -Pestel kért szót. - -– Hogy Krizsanovszky bátya aggodalmait eloszlassam, legelőször is ki -kell mondanom, hogy Jakuskint mi mindnyájan bolondnak tartjuk, s az ő -cæsaricida hóbortját senki közülünk el nem fogadja; mindenki -megakadályozza. A mi tervünk ez: A tavaszszal nagy -hadseregösszpontosítás lesz a minszki kormányzóságban, a 9-dik -hadosztály gyül össze a Beresina mellett Bobruiszk vára körül. A czár és -a nagyherczegek maguk fogják vezetni a hadgyakorlatokat. Éjszaka a várba -térnek vissza. A várőrséget a Saratoff gyalogezred képezi, a melynek az -ezredese Sveikovszki bojár, tagja a blagadensztojgának. A Saratoff-ezred -valamennyi tisztje a mi hivünk. Éjszaka közkatonaruhába öltözött tisztek -fognak Muravieff-Apostol és Besztuseff Rumin káplár vezetése alatt -őrjáratkép megjelenni a czári pavillon előtt, hogy az őröket felváltsák. -Azok egyszerre elfogják a czárt, a nagyherczegeket és a főparancsnokot -Diebitset. Akkor kikiáltják az alkotmányt, behelyezik az ideiglenes -kormányt, s az egész hadtesttel megindulnak Moszkva felé, magukhoz -szedve az útközben fekvő hadcsoportokat. A siker hirére Moszkva -meghódol, s onnan azután el lehet bánni Szent-Pétervárral. A Kronstadt -előtt horgonyzó hajóhadak tisztjei és legénysége egészen tervünkbe -vannak avatva: egy hadihajó az egész császári családot átszállítja -Észak-Amerikába. Az egész forradalom megtörténik egy csepp vér kiontása -nélkül. Mit szólsz hozzá, Krizsanovszki bátya? - -– Azt, hogy tervetek nagyon bonyolult; sok benne a phantasia s egyetlen -egy körülménynek a kimaradása elég az egész számítást dugába dönteni. -Azonban nem tartom lehetetlennek a sikerültét. Ilyesmi nem példátlan -Oroszországban. Már most én is elmondom azt, a mit magammal hoztam, s a -mi terveteket kiegészíti. Ugy-e bár a sikert nagyon kétségessé tenné az, -ha a czár eltávolítása után még fenmaradna egy czarevics, a ki a -trónöröklés teljes jogával, egy egész hadsereg élén jöhetne be -Oroszországba, a republikánus kormány erejét kipróbálni a nép és -hadsereg dynasticus hűségén. - -– Valóban, ez a hajótörésünk sziklája. - -– E felől tehát legyetek nyugodtan. Én bizonyosan mondhatom nektek s a -fejemet teszem rá, hogy a Czarevics rövid időn le fog mondani -trónörökösi jogáról. Le fog mondani oly módon, hogy soha semmi esetben -azt a jogát vissza nem kaphatja. Nem még akkor se, ha maga megbánná, -hogy lemondott s vissza akarná azt venni. Még akkor sem, ha -egyes-egyedül maradna a Romanov-családból, s az egész nemzet, a senatus -és a bojárok erővel követelnék tőle, hogy foglalja el a trónt; nem -ülhetne rá többé az orosz császári székre. - -– Hát ez nem költői phantasia? kiálta fel Rylejeff. - -– Nem. Ez positiv tudat. Ez lélektani kényszerüség. Ez logicai -egymásután. - -– Veszszek el, ha ez nem külömb a Sphinx talányainál! dörmögé Pestel. - -– A mit tudtam, megmondtam. Hogy hiszitek-e? Az a ti dolgotok. - -Azzal fölkelt a lengyel nemes a zöld asztal mellől, s pipáját a fogai -közé dugva, jelezé, hogy nincs több elmondani valója, s egyedüli gondja -az, hogy a pipája jól szeleljen. - -Hanem Zeneida odalépett hozzá s a fülébe súgott. - -– Ennek a talánynak a megoldó jelszava nem «Johanna?» - -A mozdulatlan arcz e névre izgalmas vonaglást árult el. - -– Ha kitalálta ön, ne mondja másnak… dörmögé a bajusza alól. - -– Én? - -– Igaz! szólt a lengyel, mosolyra lágyult arczczal. Hisz ön a -«nyelvnélküli oroszlán». - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Még abban az időben az utczai lámpákkal való fényűzést az új orosz -czárvárosnak nagyon kevés utczája ismerte, s a hol lámpa volt, azt -fegyveres silbak őrizte, hogy el ne lopják; hanem a helyett a nagy -paloták előtti téreken, mikor a látogató vendégek szánkói összegyültek, -nagy tüzeket raktak s az imsikek azoknál melengették tagjaikat a hosszú -csikorgó éjszakán át. - -Jakuskin nagy nehezen előkereste a nagy szánkaszekérvárból a magáét, s -abba beleültek mind a hárman; Diabolkát középre vették s betakarták -bundáikkal. Ennek soha sem volt saját bundája. - -Az imsik nagyon beszédes volt a pálinkától: elmondta, hogy épen csak -most jutott hozzá az a nagy úr is, ki a «nyolczas fogatot» hajtotta, -hogy a szánkójával odább mehessen; azt parancsolta az imsiknek, hogy az -Arakcsejeff udvarba hajtson. - -Ezt sem ártott megtudni. - -Jakuskin megmondta az imsiknek, hogy hová hajtson: a «medvesonkához». -(Hirhedett spelunka!) - -– Ne féljetek gyerekecskéim, biztatá őket a szánkász, elviszlek én -benneteket holmi mellékutczákon olyan szépen, hogy senki sem rabol ki -benneteket. - -– De ne a mellékutczákat válogasd, mondá Jakuskin, hanem egyenesen hajts -végig a prospekten, meg a Fontankaparton, a hol őrjáratok czirkálnak. -Aztán ne félts te minket, van nálunk pisztoly. - -– Jaj, az nem jó lesz gyermekecskéim! A zsivány, meglehet, hogy nem -rabol ki benneteket, ha meglátja a pisztolyt, de az őrjárat nem fél a -pisztolytól, s az bizonyosan kirabol. - -A mit az imsik mondott, az pedig nem volt tréfa. A jó Khulkin -rendőrfőnöksége alatt nem csak a kaszárnyából szökdöstek ki a katonák -éjszakánkint félkézkalmárkodni, hanem maguk az őrjáratok is résztvettek -a házfeltörésekben, s a rendőrbiztosok voltak a legmegbizhatóbb – -orgazdák. Éjszakánkint előkelő úr csak lovas kiséret mellett mert -hazatérni s a paloták ajtait vasrudakkal torlaszolták el. - -A két férfi útközben szidta Diabolkát, a miért kiszalasztá a kezéből -Galban lovagot s aztán elmondták neki, hogy szabadultak meg tőle sok -ezer rubel árán. - -A mint a tágas prospektből a szán a Fontanka-körútra bekanyarodott, -egyszerre eléje ugrik öt fegyveres ficzkó, kettő megkapja a lovak -zabláit, egy a kocsis fejének irányozza a fegyverét, a többi kettő a -szánban ülő urak ellen fordul. Mind pisztolylyal és kardokkal vannak -fegyverezve, arczaikon álarcz; a hosszú birkabéléses kabát álltól sarkig -fedi termetüket, hanem a nagy tökmagalakú medvebőr süveg elárulja, hogy -katonák, még pedig granátosok. - -Egy közülök francziául szólal meg (ez tehát bizonyosan tiszt). - -«La bourse, ou la vie, messieurs.» - -Hanem erre Diabolka előpattan a két úr közül s a Puskin mellének -szegzett pisztoly elé veti magát, két karjával átölelve a megtámadót s -elkezd neki ördöngös csábbal hizelkedni. - -– Ej, ej, bátyácskám, kedveském, hát te minket akarsz kirabolni? hát nem -ismersz bennünket? Nézd csak, nézd. Ez itt a derék Jakuskin, félzsoldra -tett kapitány. Emez meg itt Puskin, a kinek nincs annyi kopek a -zsebében, mint a mennyi hitelező van a hátán. Én magam meg vagyok a -Diabolka, a kinek senki sem fizet mással, mint csókkal, s én sem fizetek -mással, mint csókkal. Abból, ha kell, nesze, van elég. Czupp! A két -orczádra, a két szemedre, az ajkaidra. Nesze. Végy belőle, a mennyi -rádfér. Ha pedig okos ember akarsz lenni s sok pénzre van szükséged, -épen most baktat haza egy gazdag úr az Arakcsajeff dvorba, a ki most -nyert a roulette-bankban tizenháromezer rubelt; a Fontanka jegén még -eléje kerülhettek neki. Piros bundája van, fehér medveprémmel. - -Ez varázs-szó volt! A négy rabló egyszerre ott hagyta a szánt és a -vezért s elkezdett futni a Fontanka felé, mintha űzték volna; mire aztán -a tiszt úr is, látva, hogy egyedül maradt, igyekezett Diabolka karjai -közül kimenekülni, nehogy elfogják; de a leány nem eresztette egyhamar. - -– Megállj még! Nesze még ez a csók az orrod hegyére! - -Aztán az is vágtatott az előre futott társak után. - -Diabolka kaczagott féktelenül. - -– Ah hah! Milyen jól esik egy jótett emléke! Most ezek szegények -bizonyosan kirabolják Galban lovagot. - -– Hanem már mégis azt az utolsó csókot elengedhetted volna annak a -ficzkónak! dörmögött Jakuskin. Az orra hegyére! Úgy sem kellett az neki -az álarczon keresztül. - -– De kellett nekem, szólt Diabolka, hamisan kunczogva. A csókolódás -alatt kikeresgettem a kedveskének, mi van a szíve fölött? s ezt találtam -ott ni! - -Egy csillogó gyémántokkal kirakott rendcsillagot mutatott a markában. - -– Hó! Mi a mennykő! hisz ez egy elsőrendű Wladimir! kiálta fel Jakuskin. - -– A mi Rinaldónk előkelő főtiszt. - -– Gyémántos Wladimir-rend! Imsik te! Megállj. Csiholj ki! A rendjelek -szalagjára belül aranybetűkkel szokott nyomtatva lenni a birtokos neve. - -Az imsik tüzet csiholt egy nagy darab bükkfataplóba s míg azt Diabolka -tele pofával fujta, e fénynél mind a két férfi egyszerre olvasá a -szalagra nyomott nevet. - -«Arakcsejeff Jevgen!» - -– Ah, a mi derék Arakcsejeffünknek a fia ilyen mesterséget is gyakorol? -kiálta fel Jakuskin. - -– Mindenki tudja, hogy «mauvais sujet». - -– No ez drága fogás volt tőled Diabolka. Ezért holnap, ha visszakinálod, -mind azt a pénzt megkaphatod Jevgen úrfitól, a mit az ma éjjel az utczán -rabolt. - -– S holnapután megint csak nem lesz pénzem, szólt a leány nevetve. - -Puskin azt mondá neki: - -– Te, ha akarod, ezért az érdemrendért elvetetheted magadat Jevgennel s -grófné fogsz lenni. - -– Egy hét mulva megint csak visszaszökném a czigányokhoz. - -– Hát talán fel akarod adni? Azt akarod, hogy felakaszszák? - -– Azt a bolondot nem teszem. Mert engem meg mellé akasztanak. Csak -bizzátok ti én rám; én tudom, hogy mit teszek azzal, a mit fogtam? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Jakuskin németül mondá Puskinnak, a mit Diabolka nem értett: «Ez az -ember volt egész életemnek megrontója, s most itt volt a pisztolyom -szája előtt. De most már nem az ő számára van az a golyó megöntve; -«látod: még csak dühbe sem hozott, mikor a nevét megláttam. Mikor a -medvére lesünk, nem bántjuk a rókát. Vidravas a nyakának! Hadd legyen a -bőre a Diabolkáé.» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Nagy jártasság kellett hozzá, hogy a külváros háztömkelege között -ráakadjon valaki a «medvesonkára»; kivált miután az sem volt külömböző a -szomszédjaitól (mint építészeti remekmű). Földszint tégla, azon egy -emelet fából, azon rengeteg kiülő tető, czifrára faragott szarufákkal. A -mit másutt pinczeablaknak neveznek, az itt a kémény; a kandalló a -földalatti épületben van, s minthogy ez a legelső dérleeséstől a -legutolsó fagyig éjjel-nappal mindig füstöl, annálfogva azon se -leskelődni, se betörni hivatlan vendégnek nem lehet. A hivogatott -vendégnek sem olyan könnyű a bejárás. Mikor már rátalált a szegletházra, -mely a többiek közül kikönyököl a görbe utczába, arról a roppant -medvesonkáról, mely fából faragva, ott lóg egy hosszú rudon alá a -házhiuból; akkor talál maga előtt egy alacsony tölgyfaajtót. Azon nem -lehet bemenni. Mert annak az a fortélya van, hogy kívül is rekesze van, -meg belül is. A felső tolózár arra való, hogy a ki kívül van, be ne -mehessen a belül levő engedelme nélkül, a külső meg arra szolgál, hogy a -ki belül van, ki ne jöhessen a kinn levő beleegyezése nélkül. -Korcsmárosi genie találmánya. A belső zár megóvja a vendégeket a -rendőrség meglepetésétől, a külső meg a kocsmárost a vendég uraknak -fizetés nélkül elszelelésétől. Kiegészíti a stratagemát az a furfangos -mód, a mivel a vendégek bejutnak a korsóba, s a korcsmáros meg kijut, -hogy az ajtót kívülről kinyissa, mikor reggel van, s a kivigadottakat ki -kell rakni a hóra. E czélra szolgál egy másik ajtó, mely az első fölött -van, az emeleten. Ennek van egy hosszú, keskeny ablaka, a melyiknek az -egyik szegletében pörög a «fortoska», a pléh szélkelep, a miből a -kitóduló gőz örökmozdonyt csinál. Mikor a felső ajtón zörgetnek, akkor a -korcsmáros kiles az ablakon, s ha igazi vendég jön, egy csigára tekert -kötéllel leereszt egy hágcsót, a mi az eszterhéj alá van felvontatva, s -azon az érkezett vendég felmászhatik a felső ajtón át az emeletbe. - -Ott egy igen tisztességes szobát talál maga előtt, körülrakva tarka és -aranyos szent képekkel, a mik közül különösen kiválik egy embernagyságú -szent György lovag a sárkánynyal, diófa rámában. - -A szobát szép czifra viaszgyertyák világítják be, mik elé kék és piros -vízzel tölt üveg gömbök vannak felállítva, mögöttük a Megváltó képe, -arany háttérrel. A korcsmáros családja ott térdel a fali oltár előtt, s -az ajtót kinyitott gazda siet visszatérdelni az elhagyott helyére s -folytatja a félbehagyott imádságot. A szent szöveg közben aztán, -marginalis jegyzetek képében, felelget Jakuskin hozzá intézett -kérdéseire. - -– No Dimitri, hát van-e friss medvetalpkocsonya? - -– Oh Istenkém! hogy volna nagybőjt éjszakáján? Nem főzünk itt húst hét -hétig. Irgalmazz nekünk. - -– Hát mit adsz ma lakomára? - -– Olajos babot, meg káviárt, hét hétig nincs más a házamnál. Kegyelmezz -szegény bűnös fejünknek. - -– De ha egy imperial üti a markodat, csak találsz még egy kis -medvesonkamaradékot a számunkra? - -– Ne vigy uram a kisértetbe! Dehogy találok; megverne érte az Isten, s -megkorbácsoltatna a rendőrfőnök. Tiltják azt minden szentek. - -– Kivéve szent Györgyöt, kiált közbe nevetve Diabolka, s azzal neki -vetve a sarkát a nagy képnek, félretolja azt a helyéről, s azzal -feltárul egy nyilás, mely a kép háta mögötti üregbe levezet. - -A vendégek hahotája között folytatja nagy hadarva az imádságot Dimitri, -de az egyik kezét markával felfelé hátratartja, hogy az igért imperialt -belehullassák; s aztán, a mint azok eltüntek a ház belsejében, -helyretolja a szent képet s olyan énekléshez kezd háznépestől együtt, -hogy az kihallik az utczára. - -A rejtett lépcsőn Puskin ment legelől, a ki jól ismerte már itt a -járást; a földszinti helyiségben volt valami világosság, a mit egy -elkoppantatlan faggyugyertya okozott s a mi elég volt arra, hogy az -ujonérkezők az útjokban álló hordók, csobolyók és deszkaládák között el -ne bukdossanak. A csipős sajt, hering, füstölt hus és pálinkaszag -dicsekedett vele, hogy ez valami éléstár. Egy csapraütött hordó előtt -guggolt valami asszonyféle, orros cserépkorsóba eresztve a csorgó levet. -A mint az érkezőket meglátta, otthagyá a korsót, eléjük tipegett -vigyorogva. Jól illett neki a vigyorgás; kiélt, ránczos arczán az -látszott meg, hogy sötétben szokta magát kifesteni és tükör nélkül; a -fogai közül hiányzott egynehány, az ilyet úgy hiják műnyelven, hogy -«flinta». Zsíros tenyereivel végig czirógatta a vendégeket s végképen -elrekedt fahangon mondá Puskinnak: «van ám friss medvetalp a számotokra -eltéve!» - -– Itt vannak-e a többi urak? kérdé Puskin. - -– Régesrégen, hörgécselé a némber; de nagyon részegek lehetnek már, mert -az elébb egy palaczk tintát hozattak a patikából. - -– Az ördögbe? Mit csinálhatnak a tintával? - -– Bizonyosan iszogatják; mert csizmát kenni, tudom, hogy nem jó. Megyek, -bejelentelek. - -– Ah, itt nagyszerüen megy! mondá Jakuskin. A mióta utoljára voltam -itten, azóta bejelentik a vendégeket. - -– Az okát kitalálhatod. - -A némber valahol egy lyukat talált a falon, a min keresztül valahová le -kellett kiáltania; de tompa hangja mellett az olyan nehéz feladat volt -neki, hogy ismételve hozzá kellett fognia, míg a válasz visszaérkezett. - -Az alatt az új vendégek várakozhattak. - -Egyszer aztán Diabolka nagyot sikoltott. - -– Egy patkány futott fel a csizmám szárán! - -– Segítsek megfogni? mondá Jakuskin. - -– Szemtelen! Mintha magam nem tudnék egy patkányt megfojtani. - -A leány egy percz mulva nyakánál fogva húzta elő ruhája ránczai közül az -ujjai vas szorítása alatt megmeredt apró fenevadat, s nevetve üté vele -arczul Jakuskint, ki mindenképen szeretett volna neki e vadászatnál -segítségére lenni. - -Ez volt a második trophæum. Az első volt a Wladimir rendcsillag. Annak -volt egy kapcsa, a mivel azt a zsinórra fel szokták akasztani. Diabolka -ezt a kapcsot beleakasztotta a patkány előfogába s aztán mind a két -diadaljelt odatűzte a süvege lelógó csákójára, egymás mellé a patkányt, -meg a gyémántos csillagot. A szentpétervári úrnőknél divat volt -egyidőben zsebórákat lánczostól, colliéreket medaillonostól a kontyaikra -akasztva viselni. Követte az elmult divatot. - -A flinta jelenté a társaságnak, hogy szabad a bemenet. Azzal egy -csapó-ajtót felhúzott előttük, a mi a lebuj bejáratát elzárta. «Bujjatok -be!» - -Egyetlen pinczebolt volt az egész, oszlopos ivekkel több rekesztékre -osztva. A középső falba volt építve a kandalló, nagy előre rugó -ernyővel, a mire a vendégsereg téli gunyái voltak felhányva száradni; a -mindennemű bűz, gőz, emberi pára, dohányfüst sűrű ködén át a kandalló -tőzegtüze, mint az ágyúból kilövő láng, világított elő, láthatóvá téve -annyi emberi alakot, a mennyi e pokoli aureoleba belefér. A vendégek -vacsora után voltak már, a hogy az asztalon elszórt konczok, -kocsonyamaradványok, hagyma, káposztaizékek, kenyérhéjak, sajtdarabok -tanusíták; s a felfordított kancsó bizonyítá, hogy most még az ivás is -szünetel. – Hát mi történik akkor? - -Egy nagy két itczés palaczk most az úr az asztalon, a mibe egy lúdtoll -van beleütve. Az a tinta. Mit keres itt a tinta? - -A belépőket harsány üdvözlés fogadja. Puskin és Diabolka régi habituék -itten, hanem Jakuskint újra kell megismertetni a társasággal, mert a -«medvesonka» társasága tíz év óta nagyot változott, a mikor ő -legutoljára itt járt. Puskin bemutatja egymásnak a vendéget és a pőrére -vetkőzött uraságokat, a kiknek rangjukhoz illő czímeik is vannak. Mind -szemenszedett tanulmányfők. - -Dobujoff úr, a mi Rosciusunk: hirhedett hős-szinész; kár, hogy most -elcsapta magától a társaságot és privatizál. Csetverin úr, a mi -Rafaelünk, a ki megveti a nagyok kegyeit, s csak népszerű boltczímereken -örökíti meg művészetét. Csicserkoff úr, a tudós akadémiának -legnevezetesebb tagja, a ki harminczezer könyvet ismer – a táblájáról s -naponkint kisöpri az egész tudós társaságot. Arbusoff úr, nevezetes -mechanikus, ki az önmagától lövő puskát feltalálta. Szeravszki úr, a mi -Hyppocratesünk és Galenusunk, a ki a nehéz nyavalyát gyökeresen -kigyógyítja. Megannyi félreismert, elnyomott, üldözött lángész! Ime itt -látod Barbatuseff admirált, a mi Vasco de Gamánkat, a ki számtalan új -szigeteket fedezett volna fel, ha az irigy admiralitás egy gályát adott -volna neki. Ez pedig a mi küldiplomatiánk, monsieur Germain. - -Monsieur Germain abban külömbözött a társaság többi tagjaitól, hogy ő -nem volt egy ingre vetkőzve, mint azok, a minek talán az is lehetett az -oka, hogy nála az ingről hiányzottak az ujjak, elég levén a gallér és az -ingelő, a mi látható. Egyébiránt az ő arcza sehogy sem engedett -színfokozat tekintetében a többiekének. A jobb keze ujjai pedig -másodiziglen tintásak voltak, a mi azt sejteté, hogy azt a tintába -dugott kalamust ő kezeli ezúttal s megerősíti e gyanut az előtte heverő -gyűrött papirív is, a min már látszik nehány irott sor, és azokkal -együtt járó elcseppentett «hizók». - -A bemutatott úr elébb megnyalja a tintás ujját s a kabátja szárnyához -törülgeti, csak azután nyujtja kezét szorításra Jakuskinnak, önérzettel -mondva: - -– Ez csak fölvett nevem. Igazi nevem Marat. Valóságos testvéröcscse -vagyok a dicső Maratnak, annak az isteni nagy Maratnak, a kinek hamvai -számára építették a Phantheont. Tudja ön… - -– Tudom, szól Jakuskin, s mondhatom, hogy nagyon örülök rajta, hogy ön a -testvére, s nem én vagyok az. - -– Ön egészen közénk illő ficzkó! magasztalá Marat úr Jakuskint. Legyünk -frère et cochon. - -– De minek «frère» az egyik? Legyünk mind a ketten «cochon». – S -összecsókolóztak. - -– De hát mit csinálnak önök itt, urak? Mire való ez a csúf folyadék az -asztalon? - -(Jellemző, hogy a míg a pézsmaillatú összeesküvők tegezték egymást, -addig a kátrányillatuaknál meg kellett tartani az «urak» megszólítást.) - -A kérdezett alacsony emberke, a cacadu frizurájával, büszkén ütött az -asztalon heverő papirra. - -– Most készítjük a mi «marseillais»-ünket. - -– Hallod, Puskin? Itt is versenytársra akadtál, enyelgett Jakuskin. - -– Úgy látszik, hogy ez a mai nap az olympi versenyek ünnepe, szólt -Puskin nevetve. Hát hogy készül itt a vers? Magam is szeretném egyszer -látni. - -– Nagyon rendén, szólt Marat vérszerinti rokona, a tollat füle mellé -dugva. Én kimondom a jeligét, s ez egyúttal a refraine. A többi urak -hozzáadják a maguk eszméit, én pedig azokat költői formába öntöm. - -– Tehát mindent társulati uton! Még verset is. - -– Igen bizony! A mottó és a refraine ez: «Kést neki!» Két szó, a mely -mindent kifejez. Ehhez csatlakozhatik a többi. Im a kezdet: - - «A ki kardot, pallost hord, - Kinek vállán aranybojt, - Az mind a mi ellenségünk, - A ki minket letiport. - Kést neki!» - -– Ki tudja tovább? - -– Én! Én! kiáltozák a hosszú asztal körül s összevissza siettek az -eszméiket kölcsönadni. - -– Én azt mondom, hogy a szinészeket mind le kell nyakazni, mondá -Dobujoff úr, kik húszezer rubelért declamálnak, énekelnek, pedig egy sem -tud külömben szavalni, mint én. - -– Ők maguk a királyokat játszák, nekünk meg az inas szerepeket osztják. -Zsarnokok! Minek az egész komédia? Nem elég mulatság a népnek a -paprikajancsi, meg a medvetánczoltató? - -– Nincs alávalóbb osztály a piktoroknál, bizonyított közbe Csetvertin -úr. Ők egyetértenek a papokkal, azért, hogy szent képeket festhessenek -nekik s a czár talpát nyalják, a miért az a csataképeiket megfizeti s -még megörökíti a nép gyalázatát. Az lesz a derék ember, a ki a «fehér -termet» felgyujtja, a négyszáz tábornok arczképével! Minden piktornak el -kellene vágni a kezét, a ki többet tud, mint boltczímert festeni. - -– És azokét is, a kik könyveket irnak! kiáltá Csicserkoff úr, a kik -czifrább nyelven irnak, mint a milyenen mi beszélünk. - -A többi is mind sürgette a maga véleményének elfogadtatását, a kuruzsló -az orvosokat akarta kiirtani, a bukott kalmárnak a börzekirályok -trónfelforgatása volt a programmja, az elcsapott tengerész a hajóhadat -kivánta felgyujtatni; valamennyi vélemény mind oda ment ki, hogy a ki -csak egy fejjel kimagaslik a sokaság közül, az mind ellensége a népnek -és kiirtásra méltó. - -Marat testvére összegezte a véleményeket és rímekbe szedte. - - «Énekes, ki nem rekedt, - Piktor, ki fest szenteket, - Tudós, ki ir könyveket, - Ki gyógyít betegeket, - Az mind a mi ellenségünk: - Kést neki! - - Kit kocsi hord, vagy lóhát, - A ki visel új ruhát, - A ki épít palotát, - Az mind a mi ellenségünk: - Kést neki! - - A kinek feje kivál, - Ki nagyobb társainál, - Költő, müvész, vagy király, - Az mind a mi ellenségünk: - Kést neki!» - -Ez már tetszett! Az asztalt ütötték ököllel, úgy tapsoltak hozzá. - -– De énekelve volna ez szép! kiálta Marat junior. Ki teszi énekre? Ah, -hisz itt van a mi «észistennőnk», fel az asztalra, Diabolka! - -S egy percz alatt feldobták az asztalra a czigányleányt, a ki -félrecsapva a süvegét a lefityegő csodálatos czafranghybridummal, -rögtönözve dalolt a kétségbeesett vershez megfelelő vad melodiát, s a -két sarkával dobolt az asztalon, s a két kezével füttyöket hányt hozzá. -Utána ordította az egész lebuj a vad devernyát. - -– Ez már aztán meg fogja tenni! Úgy-e bár? szólt ragyogó kérkedéssel a -Marat-örökös, Puskin vállára ütve barátságosan; s azzal megtömve -pipáját, azt félagyarára vágta s úgy könyökölt az asztalra elégülten. - -– No, Puskin, most vedd elő az eszedet! sugá Jakuskin. Hadd lássuk, -melyik nyeri el a pálmát? - -Puskin elő is vette azt a zsebéből; azután fidibuszt csavart belőle s -azt meggyujtva a kandallónál, oda tartá a Marat-utód pipája fölé. - -Ezúttal Marsyas nyuzta meg Apollót. - -A vad poéta diadalmas arczfintorgással szívta a pipáját, a mire egy -olympi hős tartá saját égő költeményét; minden szippantásnál nagyot -lobbant az, s e lobbanásnál Puskin észrevette, hogy a vállán mászik -valami bogár. Egy rovar, a minek nevét nem szokták leirni. Lepeczkelte -azt magáról. - -Újabb Marat észrevette ezt a megvető mozdulatot. - -– Ej, ej! Ifju úr! Minek az a nagy megvetés? Minek az a finnyáskodás? A -mit milliók és milliók viselnek a testükön, mit fél ön attól? A kivel -testvéreink együtt hálnak, nappal együtt járnak, mit undorodik ön attól? -A ki azt megveti, az aristocrata. Ez az egyenlőség symboluma. Miként a -régi egyptomiaknál volt egy szent bogár, a scarabeus, ez a mi szent -cserebülyünk! A ki az emberi társaságot nivellirozza. Nosza még egy -strófát a vershez urak: - - «A ki a szent cserebülyt, - Rovarok közt népszerüt, - Egy igazi népbarátot - Utál, testén el nem tür, - Kést neki!» - -Dühös taps hangzott fel rá s utána énekelte mindenki, még Puskin is. - -– Igazán mondom, ez találta el a módját, mondá kaczagva Jakuskinnak. - -Most azonban megnyilt a pinczeajtó s egy hosszú kéz, mely lenyúlt a -magasból, elkezdett egy kolomppal harangozni. - -Arra a kolomp szóra egyszerre vége lett az egész rebelliónak. - -Ez azt jelenti, hogy megvirradt, a «korsó» csaplárosa kötelezve van az -ajtaját kinyitni, s a vendégek jól teszik, ha hazamennek; külömben ott -lepi őket a rendőrség. - -A zaj elnémult egyszerre s minden ember igyekezett felvenni a sutra -feltett bekecsét. A felnyitott ajtón át betört a hideg lég s a -spelunkában megszorult pára elkezdett hó és zuzmara alakjában a vendégek -hajára, szakállára tapadni. - -– No de most még egy búcsukortyot egymással! dörmögé a sarju Marat. E -dicső este emlékére! Jó barátok! Testvérek! Urak! Nem! Nem közönséges -itallal! Annak az emlékére, hogy ma készítettük el a mi -marseillaiseünket, megiszszuk közakarattal azt a tintát, a mi e dicső -harczidal irásából fenmaradt. - -– Megiszszuk! ordíták rá mindnyájan. - -– De már ezt nem csináljuk utánuk! dörmögé Puskin, s lerántva Diabolkát -az asztalról, igyekezett a pinczegádort elérni s kimenekülni az -alvilágból. - -A földszintre jutva, a míg Jakuskin az utcza végén hagyott szánkó -keresésére elindult, Puskin megkereste a bundáját s beletakargatta -Diabolkát. Marat úr ott lepte az ajtóban. Jött utána a tintás üveggel. -Még volt benne valami. - -– Ej, ej, Puskin testvér! Hát ön elszelelne közülünk a búcsukorty -nélkül! No bizony, tán utálja azt az italt, a miből mi valamennyien -ittunk? Hát illik-e ez? Addig ki nem eresztem önt innen az ajtón, a míg -nem iszik belőle. Éljen az egyenlőség! Nem vagyunk-e mindnyájan -egyenlők? Mindenben egyenlők? - -– Nem, szólt Puskin. Nem vagyunk egyenlők. - -– Par exemple? - -– Hát – par exemple – én erősebb vagyok, mint ön, s annálfogva én vagyok -az, a ki megfogja önnek a nyakát s ön az, a ki innen kirepül. - -Már akkor Marat úr ott is hevert az utcza közepén, lilaszinűre festve a -havat az összetört tintás üveggel. - -– Látja ön, hogy még sincs tökéletes egyenlőség a földön! - -– De lesz, hörgé feltápászkodva Marat, s kihúzta csizmaszárából a kést. -Ez az, a mi kiegyenlíti a külömbséget a hős és a pipogya között. - -Diabolka megfogta Puskin kezét, s magával ragadta futva, nehogy még -lekéseljék. - -– Nos, hát eljösz-e holnap megint a «medvesonkába»? kérdé Puskin a -visszatérő Jakuskint. - -– El bizony. És mindennap eljövök. Ezek aztán az igazi emberek! - -Puskin nagyot nevetett. - -– Az ám, a míg a kolompszót meg nem hallják! - - - - -AZ ŰZÖTT VAD. - -Másnap az Izsák-templomban a czári énekkar nyitá meg a nagybőjti ünnepek -szertartását. Hirhedett énekkar volt ez, fentartva nagy költségen, -összeválogatva az egész birodalom széphangu férfiaiból és gyermekeiből. -A kortársak magasztalása minden valaha emberi hang által produkált zenén -fölül emeli e zsolozsmákat. A czár, hajlott kora felé, semmi zenét sem -tűrt már, egyedül a hárfát és a mysticus egyházi éneket. Ezért volt -Ilmarinen Zeneida, a sonáták éneklője kiváló kegyencze. Szinházba nem -járt, ha éneket akart hallani, a téli palota, vagy az eremitage termeibe -hívta meg a kedvencz művészeket, s a nagybőjt minden napján elment a -templomba a gyermekek énekét meghallgatni. - -Ilyenkor aztán az úri rend is divatnak tartá a templomban megjelenni, s -a nagyobb ájtatosság kedveért a hölgyek ez alkalomra nem használtak -carmint, csak fehérítőt. - -Ott lehetett látni az első sorokban, a főoltárhoz legközelebb állva, -Ghedimin herczeget és a Muravieffeket, Orloffokat, Trubeczkóikat; -mindazokat, kik neveiket a «zöld könyvbe» sajátkezűleg felirták; s a -testőrtisztek, kik a mult éjjel a fölött szavaztak, hogy meghaljon-e a -czár, vagy csak száműzessék? ott meredtek a sorfal mentében, kivont -kardjaikat csípőikhez szorítva, s a templom bejáratánál ott térdepelt és -verte mellét társai csoportjában a nagy Marat-testvér is; még le sem -vitte a szentelt víz az ujjairól azt a tintát, a mivel a «kés» dalát -megirta. - -Mind meghajták mélyen a fejüket az uralkodópár előtt, mikor az végig -haladt előttük s talán senki sem volt, a ki észrevegye, hogy a férj és a -feleség, a kiké ez az ország, csak egy-egy ujját nyujtja a másiknak -menetközben, s az egész áhitat alatt soha sem néznek egymásra, s a -szentelt víz nyújtásánál nem szólnak egymáshoz. - -Ilmarinen Zeneida is ott volt az áhitat szertartásán, s mikor kijött a -templomból, egy ott ácsorgó tiszt üdvözlé. Puskin volt az. - -– Madame. Ön sírt. Arcza csupa nedves. Hát lakik a templomban valaki? - -– Nem lakik, felelt neki Zeneida. Hanem ez az ének az idegekre hat. -Állatok vagyunk. A kutya is szokott sirni, ha énekszót hall. - -– Látta ön, hogy a czárné mily áhitattal csókolta a feszületet, az -istenember lábát? Nem tudja, mit kérhetett tőle? - -– Nem láttam. Nem tudom. - -A templomi szertartás késő este végződött, templom után minden ember -hazatakarodott. Az utczák elcsendesültek. A nagybőjt első napján az -estebédet minden ember odahaza költi el, a kinek családja van. S -minthogy a pétervári szegényebb néposztálynál minden hét férfira jut egy -asszony, azok összebeszélnek s társaságban keresnek fel egy ismerős -maguk fajta némbert, a ki megfőzze számukra a bőjtbevezető -cziberelevest. Ennek kell minden asztalon párologni ma. Cseréptálban, -vagy chinai porczellánban. Még a czár asztalán is ez az első étekfogás s -azt a franczia szakácsnak meghamisítatlanul kell kotyvasztani, korpából -posajtva, derczekásával feleresztve. - -Az első bőjtnapi cziberelevest minden családapa otthon költi el. Még a -téli palotában is úgy volt hajdan a szokás. Hajdan! Egyszer valamikor. -Csak kettő számára volt megterítve az asztal. Ilyenkor nem hívtak -vendéget. A csupa olajjal és nádmézzel készült ételek változatos nemei -csak az ő számukra voltak feltálalva szakács furfang szerint. Egyszer -aztán jött olyan nap, a mikor hiába várta a nő a férjét az első bőjtnapi -estebédhez: nem jött el. Pedig sokáig várt reá. Az étel elhült. Valami -hideg tárgy tolakodott oda közéjük. Most még csak az ételek hültek el, -majd később a szivek is. És azért a feleség mégis minden évben nagybőjt -első estéjén megterítteté kettőjük számára az asztalt, és felhordatta az -ételeket és várt, várt, hogy a másik társ megjöjjön, várt, míg meghült -minden étel, s nem nyúlt hozzájuk, ő rá várva. - -Az órák egyre teltek, a nő várt egyesegyedül, minden neszre figyelve, -nem hangzik-e az ismerős léptek dobaja a kis szőnyegajtó előtt, mely -lakosztályaik tornáczait összeköti, a melynek megnyilása annyiszor -töltötte el szivét földi üdvösséggel. Rég berozsdásodott annak még a -zára is. - -Egyszer aztán megszólal az órazenemű. Egy zenélő gép, melyet Arakcsejeff -készíttetett Párisban; a dal, melyet elzenél, a nemzeti hymnus; napjában -csak egyszer zenéli azt el: éjfél után egy órakor, abban az órában, a -melyben Pál czárt a főnemesei és tábornokai hálószobájában -meggyilkolták. - -A meggyilkolt fia, ki apja holttestén keresztül lépett a trónra, sok -éven át ott hallgatta, a nagy évfordulók napjain, arczra borulva, és az -imazsámolyt nedvesítve könyeivel, ezt a búskomor hymnuszt, s volt egy -lény, a kinek elmondhatta lelke kínzó szorongattatásait. Ah, ott a szív -minden dobbanása zengette ezt a gyászdalt. Ez szorgalmasabb óramű volt, -mint a másik. Ez rákezdte dalát a diadalmámor közepett, valamint a -szerencsétlenségnek óráiban, szemére hányva, hogy apja holtteste volt a -zsámoly, melyen a trónra lépett, s fenyegetve, hogy az ő holtteste lesz -épen úgy a zsámolya utódjának. Ez volt életének kínzó réme: örök lelki -torturája. Senkinek sem gyónhatta meg azt, csak a feleségének. Senki sem -vigasztalhatta meg őt e nehéz küzdelmeiben önterhe alatt leroskadó -lelkének, csak a feleség. Most már ennek vége van. Azok az átkozott szép -kék szemek, a mikben egy új eget keresett, megadták neki az eget: azt a -hideg eget, a mi a földet és a holdat örökre elválasztja egymástól. A -minden oroszok czárjának senkije sincs többé. A hatalmasok -legerősebbikének nincs annyi megnyugvó helye, a hol nyugodtan el tudjon -aludni. A pusztában ott feledett vándor nem áll olyan egyedül a -világban, mint ő. - -Mikor még a zene után sem jő meg a férj, a nő előveszi az elefántcsontra -festett arczképet s azt helyezi oda az asztalra a férj helyére, maga -elé. A délczeg ifju daliát, mosolygó ajkaival, derült homlokával, a -milyen volt – vőlegény korában. S aztán addig-addig néz rá, míg a köny -kicsordul szeméből. Semmije sem maradt meg belőle, csak ez a kép. - -Az élő ember rég nem mosolyog már senkire. A ki őt még mosolyra tudná -birni, az ugyan hires ember lenne egyszerre. - -Két befogott szán áll a téli palota oszloptornácza alatt, az egyikbe hat -ló fogva, a másikba három. Mindkettő üveges hintót hord, lefüggönyözött -ablakokkal. A kocsisok és csatlósok a hat lovasnál a czár egyenruháját -viselik, a másiknál Miklós nagyherczegét. - -Hanem mikor a beszállásra kerül a sor, akkor a czári szánkóba a -nagyherczeg ül be s a czár meg a nagyherczegébe. - -Mikor aztán a két szán kicsörtet a kapun, az egyik jobbra, a másik balra -fordul. A hat lovas nyomába rögtön utána rugaszkodik a rejtekben tartott -testőrlovasok pikétje s kíséri azt a távolból, s megáll, a hol az -nyugvót tart. A három lovast hagyják tovasiklani magában. A -nagyherczegről tudja mindenki, hogy az most egyenesen haza megy -családjához: van egy kis csendes házikója; hanem a czárról nem tudni, -hogy merre fogja bekóborolni a hosszú tengeréjszakát? Pedig most nagyon -kell őrizkedni! - -Arakcsejeffnek dühös összekapása volt ma délelőtt a rendőrfőnökkel és -Miloradovicscsal a városkormányzóval. Háromféle rendőrség is működött: a -katonai, polgári, meg a titkos; de ezek, a helyett, hogy egymás kezére -dolgoztak volna, mindig azon voltak, hogy egymás intézkedéseit -meghiusítsák. Arakcsejeff azért volt dühös Chulkinra, hogy Galban -lovagot az éjjel kirabolták, s nemcsak a pénzét vették el, hanem még a -jegyzeteit is, a mik között sok államtitok volt. Chulkin aztán -kiderítette, hogy a rablók az őrjáratra kirendelt katonák maguk voltak. -Akkor aztán Miloradovics ellen fordult Arakcsejeff egész haragja. -Követelte, hogy a főtiszt, a kire a mult éjjel a főfelügyelet volt -bízva, a legszigorúbban feleletre vonassék. Akkor aztán megmondta neki a -kormányzó, hogy az épen Arakcsejeff Jevgen volt, az ő egyetlen magzatja. -Akkor aztán Arakcsejeff még dühösebb lett, de nem volt kire? Tökéletesen -hitte, hogy maga az úrfi rabolta ki Galban lovagot: képes volt rá, a -hogy ő ismerte a kedves ifjut. - -Akkor aztán felhagyott a további inquisitióval; hanem azt az intézkedést -tette, hogy a testőrhuszárságot, (mely egyenesen az ő parancsnoksága -alatt állott) rendelé ki, hogy őrjárataival a czárt távolból mindenüvé -kísérje. A gyalogságban és a rendőrségben nem lehetett már bízni. -Arakcsejeffnek különös ösztöne volt, mindenféle jelenségekből kiérezni a -czár elleni összeesküvést, ha bizonyságot nem tudott is szerezni, s ő -volt az egyedüli soha el nem alvó szem, mely a czárra vigyázott. Egész -nemzete gyűlöletét összeszedte a saját fejére, azért, hogy annak az egy -embernek a fejét megoltalmazza, a kiben saját énje felolvadt. - -Hanem az üldözött ember ki tudta játszani mind az üldözőit, mind a -védelmezőit: a míg azok alattomban, leskelődve kísérték, kerülgették az -ő hat lovas szánját kaszárnyáról-kaszárnyára, (a nagyherczeg -körvizsgálatot tartott azokban, hogy a felügyelő tisztek nem vetették-e -le a kravátliaikat?) azalatt a háromlovas szán végig vágtatott a -Moika-csatorna partján, addig a nagy, kertekkel beültetett térségig, a -hol a hadmérnökség palotája áll; ott egy hosszú, vas rácscsal -koszorúzott fal előtt megállt: a czár kiszállt belőle, a zsebében hozott -kulcscsal felnyitá az ajtót s egyes-egyedül, senkitől sem kísérve, lámpa -nélkül, végig haladt azon az úton, melyet két oldalt nyirott -fenyőfa-bokrok jelöltek; a friss havon nem volt semmi lábnyom. Ezen az -úton más nem jár rajta kívül. Egy ódon egyemeletes ház bontakozik ki a -nyárfák közül, a mik tele vannak varjufészkekkel. Annak egy kis alacsony -tölgyfaajtója van, a mihez falépcsők vezetnek föl. A magányos férfi -annak a kulcsát is magával hozta; felnyitja, belép rajta, itt már sötét -van, elő kell venni zsebéből a tolvajlámpát, hogy megtalálja a lépcsőt, -mely az emeletre fölvezet, s aztán egy hosszú folyosón lábhegyen végig -halad. Egy kutya sincs, mely megugassa. Egészen meglepi a beszélgetőket, -a mint benyitja rájuk az ajtót. Ketten vannak: egy öreg ember, meg egy -öreg asszony. - -Az öreg asszony felsikolt, a mint meglátja a belépőt, az öreg ember -pedig a lábaihoz veti magát. - -– Micsoda ember ez itt? Helenka! - -– Hát ez az én öregem. Az én uram. Emeld föl a pofádat no Ihnátko, hadd -lássa a czár, hogy te vagy. - -– Nekem soha se mondtad, hogy férjed van. - -– Hát ugyan minek beszélne valaki a köszvényéről, vagy egy csunya -állatról? a kit jobb szeret, ha elfelejthetett. - -– Hát most mit keres itt nálad? - -A vén asszony még a kezével is eltakarta félig a száját, úgy suttogott. - -– Hát a királyleányt kísérte ide, no! - -Erre a kérdező szigorú arczán kezdett felolvadni a jég. - -– Ah, Bethsába van itten? - -– Igen. Ma szabad lesz neki itt maradni reggelig. Ostáblát játszanak -odabenn. Azt kísérte ide az Ihnátko – a palotából. - -– Hogy van Zsófi? A kérdező hangja reszketett. - -– Hát elég jól! Az éjjel aludt csendesen, reggel megitta a csokoládéját. -Ma nem volt olyan haragos, mint máskor, a mióta az orvos megmondta, hogy -a mérgelődés árt neki. - -– Megtartja az orvos rendeletét? - -– Nagyon is szigoruan. Ha egy perczet elkésem a gyógyszerrel, már -csenget. - -– Az orvos nem mondott valamit az étrendről? - -– De bizony mondott. Azt beszélte, hogy a hosszú bőjt alatt a -herczegasszonynak nem szabad szigoruan tartani magát, hanem mindennap -kell valami húsfélét enni, meg tojást; mert ez ád erőt. De hát majd -kiverte vele a herczegasszony. Mit gondol? A lelkét akarja-e kárhozatra -vinni a teste miatt! Nekem rettentő szigorú parancsolatokat osztott s -azt igérte, hogy megver, ha rászedem. - -– Ugy-e? pedig az orvos határozottan azt mondta, hogy árt az -egészségének a szigorú bőjt? - -– Azt ám. Azt mondta, hogy vérre volna szüksége, mert kevés a vére. Azt -pedig nem ád az olajos bab, meg a czibereleves. - -– Mit főztél ma neki vacsorára? - -– Hát a mit erre a napra szokás: cziberelevest. - -– Tedd meg azt, jó Helenka, a kedvemért, itt hoztam egy dobozt magammal, -abban van valami, a mi jó a betegnek: Angliából kaptam egy hires -orvostól. Tégy ebből minden nap a cziberelevesbe egy kanállal. - -– Hogyne tenném meg, a mit te parancsolsz, uram? de mondd meg igazán: -nem készült ez valami állatnak a husából? Mert ha azt megtudja a lelkem, -hogy én a nagybőjt alatt valami húsfélét kevertem az ételébe, olyan -kétségbeesett sírást és veszekedést fog elkövetni, hogy még jobban -belebetegszik. - -– Ne félj semmit, jó Helenka. Mindenféle pálmák gyökereiből van ez -sűrítve, a miknek az ize pótolja a húsét. - -– De azután az én lelkem ne legyen rajta. - -– Nem. Ne félj. Én a magam lelkére veszem azt. - -Pedig bizony, ha lélekkárhozat a quadragesima alatt bebocsátani a szájon -azt, a mi élő állat alkatrésze volt valaha, akkor nagy terhet vállalt -lelkére a czár; mert az valóságos húskivonat volt, a mit magával hozott: -új találmánya az angol gyógyászatnak. Hanem hát a czár philosoph volt – -és apa. - -– Eredj, jelents be nála, nehogy megijedjen, ha véletlenül meglát. - -* * * - -Egy hímzett ernyővel eltakart lámpa előtt ült két fiatal leány. - -Az egyikkel már találkoztunk egyszer, ama nevezetes szarvasvadászatnál. -Most már tudjuk róla, hogy «királyleány». - -* * * - -Mikor Ihnátko megint egyedül maradt Helenkával, a hogy a czár belépett a -herczegnő szobájába, kifúrta magát az oldalán ez a kérdés: - -– Te! miféle királyleány ez a mienk? - -– Oh te tökfilkó, hát még most sem tudod, pedig nyolcz esztendeje lakik -a házatokban. Hát ez a grúzi királynak a leánya. Az apja valamikor -hatalmas király volt valahol ott, a hol a mazsolaszőlő, meg az olajbogyó -terem, hanem a törökök megölték. A királyné aztán a kis leányával együtt -idemenekült mihozzánk, s a koronáját is elhozta magával. Gyönyörű szép -asszony volt. Láttam egyszer, az újesztendőnapi nagy parádénál, nemzeti -öltözetében. Nem csoda, ha az történt vele, a mi. Lazareff tábornokra -volt bízva, hogy kisérje őt a házából idáig. A tábornok szerelmes -természetű ember volt. Egyszer nagyon a fejébe talált menni a kacheti -bor: elfelejtkezett róla, hogy királyné áll előtte s úgy akart vele -bánni, a hogy a többiekkel szokott. Csakhogy a grúzi szép pillangóknak -fullánkjai is vannak, mint a méheknek. A királyné a kindzsáljával úgy -szúrta keresztül a szivét a vakmerő szerelmesnek, hogy az halva rogyott -össze. Nem csináltak ám lármát a dologból, szépen elcsitították; hanem a -királynét félretették egy kolostorba, a hol királyi tisztességgel vették -körül, de a honnan nem szabad kimennie: csak épen újesztendő napján -hozzák fel a másik két királynéval együtt: az imereti és mingrélival, -hogy a trón lépcsőin a czár mellett ők is helyet foglaljanak. A hat éves -kis leányát pedig elvették tőle. No természetesen, nehogy ilyen -erkölcsöket oltson abba is az anyja, hisz akkor nem maradna élő férfi -Szent-Pétervárott. Aztán odaadták Ghedimin herczegnőnek. Annak úgy sem -adott az Isten gyermeket. - -– Hát kicsoda? böffentett közbe Ihnátko. - -– Ejnye, te ostoba! Ilyet mondani, hogy hát kicsoda? Hát senki sem! Ha -nincs neki? Ne hunyorgass, mert pofon teremtelek! Hát így került a -királyleány a ti házatokhoz, s most az úgy van ott, mintha a család -tagja volna. A saját anyjára nem is emlékezik már, hanem a herczegnőt -tartja édesének. - -– Csak azt szeretném tudni, hogy a herczegasszony miért küldözi őt ide a -beteg herczegkisasszony látogatására? - -– Azon pedig soh se törd a fejedet, mert az nem a te tökkobakodnak való. - - - - -A MÁSIK LEÁNY. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A másik leány volt Nariskin Zsófia. - -Gyöngéd, túlfinom alak, olyan szőke hajjal, mint az árvalányhaj. Jó -szerencse, hogy el van rejtve emberi szemek elől; mert az arcza -meglepően hasonlít Ghedimin herczegnőéhez, a minő az volt leánykorában. -Vonásaiban a túlérett gyermek izgékony eszessége, összekeveredve a másik -ellentéttel, a babonás félelemmel. Csak a szemei szelidebbek, mint a -szép hasonmásáé: nem olyan büszkék, lenézők; hanem mélán elábrándozók. - -Aztán mi ábrándjai lehetnek egy leánynak, a ki még soha sem látta a -világot? Azt a világot, mely tele van emberrel. Szép, ragyogó tájakat -igen; sziklákat, erdőket, vízeséseket; de az emberi társaságból senkit, -mint a dajkáját, a kitől szívesen megtanulta a babonákat, tündérmeséket; -aztán meg nevelőnőit, a kiktől semmiképen sem tanulta meg a földleirást -és a szépműtant. Mindenki kényeztette és senki sem szerette. - -Körülötte mindenféle játékszer és megkezdett női munka hever, a hogy -beléjük únva, egyiket a másikra dobálta: ostábla, kártya, sakkfigurák, -türelemképek, himzések, rajzolatok, kivágott chablonok. Egy széles -ottomannon ül, fehér himzett pongyolában, két lábát felszedve maga alá, -míg a királyleány egy alacsony tabouretten ül a lábainál. - -A belépő hatalmas úr itt sem talál kegyelmes fogadtatásra. Bizonyosan -valami jó mulatságot szakított félbe a leányok között. - -Pedig úgy látszik, hogy joga van egész bizalmasan odamenni a halavány -leányhoz s annak a fejét két keze közé fogva, egy egészséges csókot -nyomni az arczára, a minek a nyomait aztán a leány, gyermeteg negéddel -igyekszik ledörzsölni japonicája ujjával arczáról, a mivel azt nyeri, -hogy az orczája megcsókolt fele piros lesz, mint a rózsa. - -– Hogy vagy, oltárképem? - -– Ejh, most félbeszakítottad azt a szép mesét, a mit Bethsába elkezdett. - -– Folytassa, én is hallgatom. - -– Lehet is azt hallgatnod, mikor nem tudod az elejét. - -– Bethsába lesz olyan jó, hogy még egyszer előlkezdi azt. - -A király leány intett a fejével, hogy újra kezdi, Zsófia pedig a -szemöldökével intett a czárnak, hogy üljön oda a keveret másik -vánkosához, s a hatalmas úr megérté az intést és szót fogadott. Kezei -közé vette a leány egyik finom kis kezét, a min a kék erek úgy keresztül -látszottak s a czirógatás közben igyekezett lopva megtalálni az üterét, -hogy annak veréséből találgassa: van-e remény? Kérdezni is akart -valamit, de az a vékony szemöld azt inté: «csitt!» S a mindenható ember -elhallgatott; engedelmeskedett. - -– Hát volt egyszer egy nagy, nagy király, – kezdé a királyleány a mesét, -– ott a nagy Kaspi-tó partján, a kinek volt egy szép felesége, a kiről ő -nem tudta, mikor nőül vette, hogy az tűzimádó. A tűzimádók pedig mind a -dzsinekkel vannak szövetségben. A királyné azt igérte a dzsinnek, mikor -férjhez ment, hogy ha leánya lesz, azt neki adja, mikor megnő. Mikor -aztán a királyleány szépen felnőtt, egyszer csak eljött ám a dzsin érte -s bekoczogtatott a királyhoz. A szegény király ugyan megijedt, mikor -meghallotta, hogy a szellem a leányát akarja elvinni. - -– Hát nem tudott a szellemmel birni, ha király volt? szólt közbe -ingerülten a beteg leány. - -– Jajh, kedveském, a szellem olyan hatalmas, hogy azzal egy király sem -bir. - -– Egy császár sem? - -– Az sem. Azt nem lehet megfogni, az pedig mindenkit megfoghat. Azt nem -lehet bezárni, kizárni, mert az mindenüvé behatol! annak nincs súlya, -mégis agyonnyom; nincs kardja, mégis megöl. - -– De jó, hogy a szellemek csak a Kaspi-tó partján laknak! - -– Hát mikor a király ezt meghallotta, elkezdett a szellemnek könyörögni, -hogy ne vigye el a kedves leányát, csak még egy esztendeig hagyja ottan -nála. – «No jól van, – mondá a szellem, – itt hagyom hát még egy -esztendeig a leányodat, ha nekem igéred a hüvelyk ujjadat cserébe.» – A -király nem sajnálta a hüvelyk-ujját odaigérni s azzal elment a szellem -dolgára. Egy év mulva megint megjelent a királynál s követelte a -leányát, vagy a hüvelykét cserébe. A király nagyon szerette a leányát; -de a hüvelyk-ujjától sem akart megválni, mert akkor nem tudta volna -többé a tegzét felajzani, s megint csak könyörgött a dzsinnek, hogy -engedjen még egy kegyelemesztendőt a leányának. «No jól van, engedek; – -mondá a szellem – hanem egy esztendő mulva nekem adod vagy a leányodat, -vagy az egész jobb kezedet.» A király megint ráállt az alkura. Egy év -mulva ismét megjelent a szellem előtte. A király megint csak nem akart -megválni a leányától, de még a jobb kezétől sem. Ekkor aztán már a -szellem még egy esztendei haladékért az egész karját követelte a -királynak. - -– De hát sohasem döglenek meg a szellemek? – kiálta közbe Zsófia. - -– Nem, szerelmeském. A szellemek örökké élnek. – A király a karját is -odaigérte neki, csakhogy a leányát el ne vigye, vagy a kezét le ne -vágja. És aztán évről-évre mindig visszajött a szellem, mindig többet -követelt a királytól váltságdíjul a leányért. Utoljára már a szívét, már -a fejét is odaigártette magának. Mikor aztán egészen az övé volt már a -királynak a teste, akkor azt mondta neki: itt az utolsó esztendő; most -már vagy a leányodat viszem el, vagy igérd ide nekem még az árnyékodat -is. Ekkor aztán azt mondta neki a király: «nem, nem adok semmit többet, -vidd el, a mi már a tied, de sem a leányomat, sem az árnyékomat neked -nem adom». – Erre nagy mennydörgés közt eltávozott a szellem, s -rákövetkező nap, mikor a király szép csendes, napfényes idővel hajóra -szállt, hogy a Kaspi tón átevezzen, hirtelen zivatar támadt s hajóstul -együtt belefojtá a tóba. Soha sem találták meg a testét. – Hanem a -leánya megmaradt, és azután, a míg csak élt, minden este, mikor a nap -leáldozott, látott maga felé jönni egy árnyékot, egy emberi árnyat -koronás fővel, mely feléje tartott, s a mint az árnyék elsuhant -mellette, mindig úgy tetszett neki, mintha egy csók érné az arczát, s a -félorczája kipirult utána». - -A czár elmélázott. Ez a király, a kinek csak az árnyéka jár-kel már a -földön, olyan nagyon hasonlít ő hozzá. És Zsófia is arra gondolt, hogy -az a királyleány, a kit megcsókolni eljár esténkint egy koronás árnyék, -mintha ő maga volna. - -Bethsába pedig gyermeteg enyelgéssel veté utána. - -– Ilyen meséket hallani minálunk, oh tudok én ilyet százat. - -– Ez nagyon búskomor mese, édeském, mondá a czár. - -– De én az ilyeneket szeretem, szólt a herczegleány. A miknek szomorú -vége van. Ki nem állhatom az olyan meséket, a mik azon végződnek, hogy -«most is élnek, ha meg nem haltak». Olvasni is csak olyant szeretnék, a -minek valami szomorú vége van. Az orvos pedig megtiltotta az olvasást, -hogy árt. A kis Betszi pedig olyan szép meséket tud mondani. - -– Hátha a vacsorádat hozatnád fel? Nem vagy éhes? - -– Ejh! ki gondolna mindig az evésre? Ugy is egész nap egyebet sem -csinálunk, mint mindig eszünk. - -A leány egy csomó megkezdett süteményes és aszalt-gyümölcsös dobozra -mutatott, a mikből mindegyikből hiányzott egy-két darab. - -– De neked valami táplálóval kellene élned: az adná meg az egészségedet. - -– Hát ki mondja neked, hogy én beteg vagyok? Add ide a kézi tükrömet. -Hát nem vagyok én elég piros? - -– Az vagy, az. Ma nagyon is jó szinben vagy. - -– Phi, Phi! a leány kétszer is a háta mögé köpött. Nem szabad valakinek -a szemébe mondani, hogy jó szinben van; mert az szerencsétlenséget hoz. -No hát terítsünk fel a vacsorához. - -A hatalmas nagy ember oly hirtelen kész volt inasi szolgálatokat -teljesíteni annál a halovány beesett szemű leánynál, a kiben egész -világa összpontosult. S oly ügyetlen volt a szolgálattevésben. Nem -tanulta ő ezt soha. Eleget is korholta érte az a leány. - -– Ej, ej, hogy nem áll a kezedben a tányér! Hát úgy kell a kanalat a kés -villa közé rakni? A sót szépen öntsd ki az asztalra. Nem szabad azt -tartóstul együtt feltenni, mert ha véletlenül feldül, az -szerencsétlenséget hoz. A kenyeret ne úgy mesd meg, hogy a kés hegyét -beleszúrd, azért megharagszik az Isten. Csinálj keresztet rá a késsel. -Oh milyen ügyetlen az ilyen nagy ember! - -Azalatt behozta a Helenka a czibere-levest. - -A leány belekóstolt s aztán megállt a kezében a kanál. - -– Ebben valami idegen is van! Ti ebbe húst loptatok bele! Nem eszem -belőle. Meg akartok csalni. Meg akarjátok velem etetni a húslevet. - -A czár maga is belekóstolt az ételbe s bizonyítá, hogy azon semmi húslé -nem érzik. De már a beteg leány fel volt ingerelve attól a gondolattól, -hogy őt meg akarják csalni, és érintetlenül küldött vissza minden ételt. -Azután elővette az aszalt-gyümölcsös dobozt s azzal akart jól lakni. A -czár könyörgött neki, hogy ne tömje meg vele magát, mert az megterheli a -gyomrot; ekkor aztán sírva fakadt, hogy őt meg akarják ölni éhen. Míg -végre a czár előhozatta a thea-főzőt s maga főzőtt neki theát, és abba -aztán piskótát aprított, azzal kinálta meg. – Oh milyen nagy volt az -öröme, mikor a beteg leány azt mondta rá, hogy «nagyon jó» s elköltött -egy egész kétszersültet, a másikat is megmártotta s egyet harapva -belőle, odanyújtotta a czárnak, hogy kóstolja meg, milyen jó? Aztán oda -hagyta magát vonni az ölébe s a vállára borulva, elálmosodott. És aztán -kérte, hogy fektesse le az ágyába és bontsa ki a haját. Aztán a jobb -keze ujjait a czár ujjai közé fonva, elimádkozta a maga esti imáját; s -az Amen szó mellett odalehellette a czár ajkaira tiszta szűz lelkét… Ez -volt az egyetlen egy lény a világon, a kit még a magáénak nevezett! -Negyven millió alattvaló között egyes egyedül az övé. - -Jó éjszakát! A «világ ura» még annyi pepecselni valót talált a beteg -leány körül, megmelegíteni a lábához való vánkost a kandallónál; -elkészíteni éji asztalára a czukros narancsvizet. A szentelt barkát is -odadugta a vánkosa alá, hogy a rossz álmok szellemeit elűzze tőle. Ő! a -philosoph! Szentelt barkát! Egy topolyfa cziczkás ágát, a mit a pap -szentelt vízzel behintett. – Egy beteg gyermek ágyánál megszünik a -philosophia. - -– Eredj már haza, suttogá a leány. Bethsába itt fog ma nálam hálni. Jó -éjszakát. Ma jó álmom lesz. - -– Tedd a fejemre a kezedet, kérlek, hogy én is jól alugyam. Jó éjszakát! - -És nem nevezték egymást semmiféle édes névvel. Pedig jól tudták mind a -ketten, hogy a széles kietlen világban nincs senkijök egymáson kívül. - -Éjfél után volt már az idő, mikor a czár visszatért szánkájához. Nagyon -korán van még hazatérni. - -– Hajts a Nyefszki prospekten végig, parancsolá kocsisának. - -A kocsis tudja már, mit jelent ez a parancs? - -A Nyefszki prospekten van egy kétemeletes ház, melynek földszintjén egy -czégtábla vonul végig e névvel «Severin». Ott megállítja a kocsis a -lovakat. - -Az első emelet ablakai ki vannak világítva. A csöngetésre lámpásos -cselédek jönnek elő s felvezetik az érkező világ urát a házigazdához. - -Az egy egyszerű papirkereskedő és nyomdász, a ki fiaival, menyeivel, -leányaival és vejeivel együtt lakik, s közös üzletet visz. Nagy -ünnepnapokon be szokott látogatni hozzájuk a czár, s elgyönyörködik óra -hosszant az egyszerű családi örömökben. – Neki ilyen nincsen. – A kis -gyermekek verseket mondanak fel a nagyapónak s az térdein lovagoltatja -őket s csinál belőlük papiros süveggel, meg fakarddal generalisokat. – -Ilyen tábornokai a czárnak nincsenek. – Öten-hatan karikába állnak s -kört tánczolva, énekelnek, ki fél, ki negyedrész hangon az «ásimási -koldusok»-ról. – Ilyen énekkara a czárnak nincsen. – Vacsora végén olyan -tiszta marad utánuk az asztal, hogy meg nem lehet mondani, mi volt a -tálakban? Ilyen lakomát a czár nem tud adni. Aztán mikor elszedték az -asztalt, közkivánatra előhozzák a kedélyes «Harang és kalapács» játékot, -s játszanak nagy pénzben: dióban. Ki mit nyert, a játék közben megeszi. -Ilyen okos pénze a czárnak nincsen. - -Ott elüldögél közöttük, míg a gyermekek elálmosodnak s az anyjaik -egyenkint elviszik őket aludni, sorba csókolgatva velük elébb az ott -maradókat, a vendéget is, a czárt. A «téli palotában» ilyen nincsen. S a -nagy vendég aztán elbeszélget az öregekkel a régi jó időkről; elmondatja -magának a hétköznapi ember minden búját, baját, a mi olyan jól esik -annak, ha kedvére elpanaszolhat, s a közben a theás szamovár kifogy és -megtelik újra. Észre se veszi, hogy valami jól esett neki. A thea-e? -vagy a sütemény? vagy az őszinte szó? a hamisítatlan kedély? – Ilyen -theát a czár otthon nem kap. - -Odakünn a hosszú hólepte utczákon pedig vágtatnak a lovas testőrök s a -sunnyogó összeesküvők félfejüket kidugva a kapumélyedésből, leskelődnek -a vágtató hatlovas szán után, késeiken, pisztolyaikon tartva kezeiket. -Az üldözött vad nem tud róluk semmit. Senki sem mondja meg, merre járt -az éjjel szerteszélylyel a városban s ki volt az, a ki olyan nagyon -űzte. - - - - -HOGY VESZNEK BE EGY VÁRAT? - -– Jól bezárd az ajtót és senkit se ereszsz be. A ki nem akarja elhinni, -hogy nem vagyok idehaza, annak mondd, hogy meghaltam. - -– Hátha pénzt hoz valaki? - -– Ilyen valakire nem süt a nap. - -– És ha szerelmes levelet hoz valaki? - -– Mondd, hogy dugja be az ajtó alatt, de be ne ereszd; mert hátha -álczázott hitelező? - -… Fölösleges megjegyezni, hogy ezt a párbeszédet egy fiatal katonatiszt -tartotta a szolgájával. Annyit azonban hozzá kell tennünk, hogy ez a -katonatiszt Puskin volt. - -Tele fejjel s üres zsebbel jött haza korán reggel s egész öltözetestül -odavetette magát a medve-bőrrel borított nyugágyra, s olyanformán érezte -magát, mintha minden hajszálát külön-külön ördög huzogatná -harapófogóval. A mint elaludt, rögtön Marat junior szent Scarabeusaival -álmodott, a mint elefántokká megnőve jöttek feléje, hogy megcsókolják. - -Egyszer aztán pogány nagy lárma verte fel álmából. Az utczán verekedtek. -Egy embert püföltek kegyetlenül az ablaka alatt; az meg jajgatott és -segítségért kiabált; de senki sem jött a jajveszékelésre. Ez magánügy, -mi köze hozzá a rendőrségnek? - -Nem állhatta a keserves jajgatást; felkelt, odament az ablakhoz, a -czifra jégvirágos táblára rálehellt, míg egy kerek szabad nyilást -támasztott rajta, a min keresztül kinézhetett az utczára. - -Három ember dulakodott az ablaka alatt, kettő püfölt és fojtogatott egy -harmadikat, a ki kétségbeesetten védelmezte magát, az egész arcza csupa -vér volt már. Megtámadóinak egyike belemarkolt a szakállába, (hosszú, -két ágra eresztett szakálla volt) s egyszer csak a kezében maradt neki -az egész csomag szakáll. - -De már ezt nem nézhette tovább Puskin. Az egész vére felháborodott e -kegyetlenség láttára; lekapta a falról a kutyakorbácsát s rohant ki az -utczára. Hiába kiabált az inasa, hogy: «ki ne nyisd az ajtót!» nem -hallgatott rá; kiugrott a verekedők közé, a két megtámadónak nagyokat -húzott a fejére, arra azok nyakukba vették a lábaikat s elillantak, -Puskin pedig fölemelte a földről a szegény vérben, fagyban hagyott -áldozatot, a ki nem birt a lábán állni s csak nyögött; úgy vitte be a -karjai között a szobájába. Ott mindjárt mosdótálat hozatott neki, friss -vízzel, hogy mossa le az arczáról a vért; a mit a szegény meg is -fogadott s olyan jól megmosta az ábrázatját, hogy nemcsak a veres festék -ment le róla, a mitől a mosdóvíz csupa berzseny lett, hanem még a -megmaradt szakáll is, a mi csak úgy volt oda ragasztva. Mikor aztán -megtörülközött, akkor oda fordult Puskinhoz alázatos mosolygással s a -tulupja ujjából egy összehajtott iratott húzott ki s azt eléje tartá: - -– Az Isten áldjon meg, hogy egyszer még is beszélhetek veled, nem -fizetnéd ki ezt a csekélységet? - -Puskin csak akkor ismert rá, hogy ez a leggonoszabb hitelezője, az -átkozott uzsorás Zsabakoff. - -– Hát téged az ördög hozott ide? - -– Nem, uram, te hoztál ide magad. - -Az inas közbeszólt: - -– Mondtam, uram, hogy ne nyisd ki az ajtót! - -– De mikor a szakállát kitépték. - -– Úgy volt az odaragasztva, vallá meg Zsabakoff mosolyogva. - -– Hát az a két ember, a ki döngetett? - -– A két sógorom volt. Úgy beszéltem velük össze. Tudtam, hogy nemes -lelkű vagy. Nem hagysz az utczán összetépetni. Olyan nehéz különben -hozzád bejutni. - -Puskin átlátta, hogy a tréfa jó volt; nem szabad érte megharagudni. - -– Hát már most mit akarsz? - -– Alázatosan könyörögni hozzád, hogy fizetnéd ki ezt a gyönge kis ezer -rubelecskét. Tudod, hogy milyen régen tartozol vele. - -– Az ám. Azóta kétszer lefizettem azt uzsorában. - -– Hiszen ha az én saját pénzem volna! De én is mástól kértem kölcsön, -hogy neked adhassam. A vérszipoly, minden megujításnál feljebb rugtatta -a kamatot. Én is kénytelen voltam azt tenni. Most már nem akar többet -hallani a megujításról. Lehúzza rólam a kaftányomat, ha elő nem teremtem -az ezer rubelét. Télvíz idején egy ingben maradok. Hét apró gyerekem (ha -látnád őket, olyanok, mint egy kis angyal!) mind kenyér nélkül marad! -Kihúzzák alóluk az utolsó vánkost a te tartozásod miatt. Nekem már -semmim sincs, mindent pénzzé tettem, hogy a gaz vérszipolyt kielégítsem. -Még a feleségem rokolyája is az Apraxindvorba vándorolt már. Oh, én -szegény ember, hová legyek? Az uzsorás sirt, mint egy házeresz. - -– De én nem segíthetek rajtad, mondá Puskin boszusan. Nem tudnám hol -vegyem? hiszen nem vagyok én bankócsináló. - -– De hát mikor fizetsz ki? - -– Hát próféta sem vagyok. - -– De hát akkor mit csináljak, én szegény árva? - -Az uzsorás el kezdett reszketni. - -– Pörölj be. - -– Jaj, ne tréfálj, kegyelmes uram. Hiszen akkor még engem csuknak be, -hogy minek adtam katonatisztnek kölcsön pénzt? Légy irgalommal hozzám. -Kilenczen fogunk éretted imádkozni minden nap, ha kifizetsz. - -– De hát honnan vegyem, ha nincs? - -– Gondolkozzál rajta egy kicsit. Vannak neked gazdag nagynénéid, -valamelyiket örökölhetnéd. Olyan szép gazdag herczegasszonyok vannak a -városban, a kik ha megtudnák, hogy egy derék gavallér pillanatnyi -zavarban szenved, mindjárt segélyére jönnének, titokban. Én tudnék neked -egy igen jó parthiet ajánlani: szép, derék, jó erkölcsű leány. Félmillió -rubelt adnak vele. Utána járok, ha parancsolod! Aztán van neked szép -birtokod Pskovban. Akad még elég becsületes bankár a városban, a ki nem -tudja, hogy a birtokod le van foglalva a korona által s adna rá kölcsön. -Egy olyan gazdag bankár meg sem érezné azt. - -Aztán te visszafizetnéd azt egyszer neki, majd mikor a birtokodat -visszakapod, majd mikor egyszer valami nagy hőstettet követsz el a -csatatéren, a miért a czár megjutalmaz. - -Puskin egyik indítványra nagyobbat nevetett, mint a másikra. - -Zsabakoffot ez a magaviselet egészen elkeseríté. - -– De uram, ne vedd tréfára ezt a dolgot. Itt életről és halálról van -szó. Ha én nekem most innen pénz nélkül kell haza mennem, kenyérért -kiáltó apró angyalkáim közé, hát én akkor fogok egy borotvát, s mind a -hétnek elvágom vele a torkát, aztán az anyjukét, meg a magamét. El -vagyok mindenre szánva. S ha te engemet kinevetsz, hát csinálok én neked -itt mindjárt olyan komédiát, hogy nem fogsz nevetni rajta. A -kétségbeesés mindenre képes. Ha elbirod a lelkeden viselni, hogy egy hét -gyermekes családapa itt a szemed előtt akaszsza fel magát, oda ni, arra -az ablakvasra… - -– Ugyan tedd meg! szólt Puskin nevetve, de csak minél előbb; mert én -álmos vagyok, lefekszem. - -Azzal hanyatvetette magát a tábori ágyra. - -– No azt meg fogod látni! Addig nem alszol el. - -Az uzsorás széket vitt az ablakhoz, arra felállt, s hosszú -nyakravalójából hurkot csinált, azt odakötötte az ablakvashoz, a hurokba -beledugta a fejét, kirugta maga alul a széket s Puskin egyszer csak azt -látta, hogy a hitelezője a levegőben kalimpáz kezével, lábával s a -szemei már kiülnek a fejéből. - -Ez már még sem tréfa; sietett az öngyilkost handzsárjával levágni a -kötélről. Akkor vette észre, hogy annak az ingén belül jó vastag -talpbőrből volt egy nyakló formája, a mi nem engedte a hurkot a torkára -szorulni. - -Ekkor aztán megharagudott s azt igérte, hogy megveri. - -– Nem bánom. Verj agyon; de fizess ki. Szivesen feláldoznám az életemet, -csak az ezer rubelemet add meg. Ne mondd, hogy nincs. Tudom én, hogy -van. Nem kifizetted-e a mult héten Nyemozsint, a gaz uzsorást? az aztán -a piócza! Kétszázat vesz százért. Mégis kifizetted: pedig irást sem -adtál neki. - -– Épen azért fizettem ki, mert irás nélkül adta. Az becsületbeli adósság -volt. - -Zsabakoff erre a szóra összetépte az adóslevelet, s a kandallóba -hajította. - -– No hát már most nekem sincs irásom. Már most az is becsületbeli -adósság! szólt az uzsorás, két kezét az övébe dugva. - -Ez már Puskint is kihozta a sodrából. - -– Üssön a sarkadba a mennykő! nesze, vedd el az egész tárczámat, -fordítsd ki s ha talász benne valamit, legyen a tiéd. - -Az uzsorás pedig talált benne valamit. Egy verset. A románczot a czigány -leányról. - -Elkezdett tánczolni örömében, leguggolt, meg kirugott, mint egy jókedvű -kozák. - -– Ohohó! Istenkém! Micsoda fogás ez! A czigány leány! Az Isten áldjon -meg érte! Szaladok vele! - -– Hová szaladsz vele? - -– A typografushoz! A Severinhoz! Most beszélte, hogy tegnap óta búcsut -járnak a boltjába az előkelő urak, mind azt kérdik, mikor lesz kapható -Puskin Czigány leánya, a mit Ilmerinen kisasszonynál felolvasott? Azt -mondta, hogy nagy pénzt adna érte. Benne van az ezer rubelem! Ha lehet, -még többet is kisajtolok belőle s a fölösleget megosztom becsülettel. -Csókolom a kezedet! Bocsáss meg, ha alkalmatlan voltam! Parancsolj -velem, ha ismét szükséged lesz valamire, örülni fogok, ha szolgálatodra -lehetek. - -A beszéd felét már az ajtóból mondta a siető uzsorás, csak a fejét -hagyva még odabenn. Puskin szentül azt hitte, hogy megbolondult a -jámbor. Boszusan feküdt le megint, ráparancsolt az inasára, hogy ezt a -csunya férget be ne bocsássa többet az ajtón. - -Aztán aludt délig. - -Mikor felébredt, beszólította az inasát. - -– Megint visszajött ám az a csunya féreg; mondá az inas. - -– De nem eresztetted be. - -– Nem ám. Hanem az ajtó alatt bedugta ezt a csomagot. A tűzbe dobjam? - -– Dehogy dobod! Hadd lássam, mi van benne? - -A felbontott csomagban találta Puskin a «czigány leány» másolatát, két -darab száz rubeles bankjegyet, meg Severin nyomdász levelét, a miben azt -tudatja vele, hogy a románczát megveszi ezer kétszáz rubelért, a miből -kétszázat idezárva küld, ezret pedig annak fog átadni, a kit Puskin az -utalványával érte küld. A másolatot pedig azért küldi a szerzőnek -vissza, hogy azt vigye el ahhoz a hatósági közeghez, a kitől engedélyt -kell kapni a mű kinyomatására. - -Furcsa biz ez. Először, hogy az ember pénzt kapjon olyan bolondságért, a -mit csak úgy a maga mulatságára kigondolt! Tiszta absurdum! A kártyásnak -erősebb jogczíme van ahhoz a pénzhez, a mit a makaón nyert, mint annak -az embernek, a ki azt mondja, ti százan, ezren és még többen fizessetek -nekem azért, hogy elolvashassatok valamit, a mit én irtam! Irói -honorarium! Valami hybridum a nevetséges és a szégyenletes között. -Vajjon lopás-e ez vagy csalás? vagy csak bűndíj? - -Ilyenformát gondolhatott Puskin, mikor ezt a levelet olvasta. Aztán most -még a censorhoz elmenni. Ő neki, a katonatisztnek, megalázni magát egy -penészszagú čsinovnikhoz, s elismerni róla, hogy az neki ez esetben ura -és birája. Holott minden egyéb vétségeért a katonai törvényszék itél -fölötte. Mégis csúnya mesterség ez a poézis, hogy a délczeg -katonatisztet ilyenképen czivillé aljasítja le. - -Puskin elszánta magát, hogy meghozza Apollónak ezt az áldozatot. - - - - -AZ, A KI SZELLEMEKET ESZIK. - -A ki emberhúst eszik, annak a neve kannibál! Hát a ki az emberi -szellemet eszi meg, a ki reggelire fiatal elmeszülötteket falatoz fel, -délre gondolatóriásokat darabol szét s estére kiszívott lélekvért iszik, -annak mi a neve? - -Censor. - -Egy ember, a ki itél az istenek fölött! - -Szentpétervárnak különösen nevezetes censorai voltak ez idő szerint, a -kik fölött állt Magniczky: Arakcsejeff jobb keze, (ha ugyan lehetett -valamelyik kezét jobbnak nevezni). - -Halhatatlanok ők, a róluk fenmaradt adomákról. - -Szujukin úr kiigazította Homér Iliását. Venusból tisztességes asszonyt -csinált, Marsból jó erkölcsű katonatisztet, s a hamis isteneknek a -neveit mind kis betüre corrigálta ki, (mert nagy betüvel csak az egy -igaz Isten nevét szabad irni), hanem Mars nevét mégis csak meghagyta -nagy betüsnek, a czár iránti tiszteletből, a ki maga is a hadak istene. - -Egy poétának a munkájából kitörölte e szót: «idegen ég»; mert ég csak -egy van, abban pedig a szentek laknak; tehát az nem idegen; a másikéból -pedig azt, hogy «megvetem a világot», mivel hogy a világban benne van a -czár és a nagyherczegek, a külföldi fejedelmek és a miniszterek, azt -pedig megvetni nem szabad; egy harmadik poétának pedig ebből a szerelmes -phrásisából: «imádott lény, üdvemnek alkotója» három szót kitörült, -«imádott» az földi teremtés nem lehet, mert imádni csak földfeletti -szentségeket szabad! «Üdv», ez csak a túlvilágon adatik, ott is csak -annak, a ki mint igaz keresztyén végezte életét. «Alkotó», ehhez a -czímhez pedig senkinek sincs joga, egyedül a Jehova egy Istennek, a ki a -világot hat napon alkotá. És így elég jó megszólítás lesz annak a -bizonyos kisasszonynak az, hogy «… lény…» - -Ehhez kellett Puskinnak elvinni a költeményét; alázatosan bekoczogtatni -hozzá, megkérni szépen, hogy kegyeskedjék átolvasni munkáját a minél -előbb, a mit az meg is igért, kitüzvén egy pénteki szent napot az újból -megjelenhetésre. - -Szerelmes légyottot nem várt az ifjú oly nyugtalanul, mint ezt a -találkozást. Ismerte az emberét s tudta, hogy nehéz küzdelme lesz vele. -Mert tudni kell azt, hogy censor volt több is, de nem lehetett válogatni -benne. Mert az egyik censor csak a hirlapok birálására volt küldetve, a -másik a vallásos könyvek, a harmadik az ábécék és kis káték, a negyedik -a kalendáriumok, az ötödik a falragaszok és szinházi hirdetmények, a -hatodik végre a költői művek ellenőrzésével foglalkozott. - -Szujukin úr, a ki a költők földi gondviselését képviselte, már Pál czár -idejében ezzel a mesterséggel foglalkozott. Öreg ember volt már, egy -szál haj nem volt a fején, olyan volt, mint egy valóságos halálfő. Azzal -a külömbséggel, hogy ez a koponya még minden eszközével el volt látva a -physiognomiai torturáknak. Gunyoros fintorlataival galvanisálni tudta az -előtte álló szerencsétlen poétát, hogy az, mikor ő ránézett azokkal a -ránczba szedett apró veres szemeivel, a halál fiának érezte magát. - -– Hát, édes Puskin öcsém, (minden poéta «öcsém» volt neki) elolvastam a -pensumodat. Szóról-szóra végig olvastam. Sajnállak, igen nagyon -sajnállak. Ugyan már, hogy tudtál ilyen korpa közé keveredni? -Czigányokat választani poétai értekezés tárgyául? Hát nem ismersz-e -ennél magasabb sphærákat? Hát azzal akarod-e megszégyeníteni szegény -apádat, hogy a sátoros czigányok életét foglalod versekbe? - -Puskin felhozta megnyugtatásul, hogy az atyja már rég meghalt. - -– No, de vannak még egyéb tisztességes rokonaid! Mit fognak azok -gondolni, ha ezt olvassák? Azt fogják hinni, hogy te magad is czigány -lettél. S bár legalább ideálisáltad volna a czigányokat; de épen úgy -festetted le őket, mint a milyenek valósággal. Ezzel vétettél a poésis -legelső szabályai ellen. Legalább mosdattad volna meg őket! No, hanem az -hát még nem a legnagyobbik hiba. De micsoda versek ezek? Soha se láttam -én ilyen verseket. Hiszen, ha veszem Vergilius Márót, tudom, hogy ez -hexameter; ha veszem Horátius Flaccust, tudom, hogy ez alcaicus, ez -sapphicus, ez anapestus; de mi az ördög ez a tiéd? hisz ebben semmi -cæsura! S a sorok mind össze-vissza rimelnek egymásra, mintha a kovács -pörölyén hallanék háromféle kalapácsot csattogni; itt egy hosszú sor, -ott egy rövid sor. Ezt én így nem hagyhattam, hanem a hol rövideknek -találtam a sorokat, ott én azokat kitoldottam egy-egy interjectióval; -«mert, ugyanis, pediglen, netalántán». - -Puskinnak kezdett a vére a fejébe menni. No ezek szép versek lesznek! - -S még hozzá fogott a koponya az öndicsőítéshez. - -– Hohó, öcsécském! Én már sok poétát megóvtam a botlástól. A hol -értelmetlen szavakat találok, azokat kiigazítom érthetőkre. Dersavin -nekem köszönheti hírének jobb felét. Belőled is csinálok még valamit. - -– Nem bánom, bátyám uram, csináljon belőlem, a mit akar; de a verseimhez -ne toldjon hozzá semmit. Ön azért van itt, hogy törölje ki, a mi önnek -nem tetszik. - -– Csak ne pattogj, Puskin öcsém. A törlésben nem lesz hiányosság. Látod -ezt a veres plajbászt a kezemben. Historiai plajbász ez. Soha sem volt -kifaragva, csupa törlésben kopott el. Ezer hétszáz kilenczvenhat óta -(akkor te még a világon sem voltál) húzogatok én ezzel keresztül -szavakat, sorokat, egész paginákat! S a mi ezzel keresztül van húzva, az -meghalt! - -– Valóságos guillotin hát. - -– Ej, ej! Ilyen fiatal embernek ezt a szót «guillotin», nem is kellene a -szájára venni. Nem guillotin ez öcsém, hanem a sareptai özvegyasszonynak -az olajos korsója, mely soha ki nem fogy az áldásból. Ez a veres -plajbász óvja meg a társadalmat a fekélytől, a mételytől, a ragálytól, -az elkorcsosodástól. Ez a bölcsek kövénél becsesebb kő, s minden -marschallbotnál hatalmasabb pálcza. Ez az oszlop, mely az ország -nyugodalmát fentartja! - -– No hát halljuk, mily csodákat tett az én jámbor versemen ez a -varázsbot? - -– Igenis, megtette a kötelességét. Ne is várj tőlem egyebet. Azt -gondolod, hogy az ilyenek napvilágot láthatnak: «Az emberek csoportja, -szűk falak közt. Szégyenli még szeretni is!» Elhiszem bizony! Úgy -szeretni, a hogy a te drágalátos hősöd: azt már szégyenleném magam is. -Utána szaladni egy czigány leánynak s aztán se papot, se oltárt nem -látni, csak szeretgélni, meg medvét tánczoltatni véle. Micsoda buzdítás -volna ez a fiatalságnak, a ki ezt olvasná? - -– De hisz ez nem az én véleményem, hanem abban van épen kifejezve a -regényhősnek az a botlása, a mi a drámai kifejlődést okozza, s a miért -meg kell neki lakolni. A büntetés nyomban következik rá. - -A koponya nagyot bámult. A replika megakasztá. - -– Hát ez a kalandornak a véleménye? No jó, hanem akkor asterikusba alá -kell tenni, hogy ez nem szerzőnek a véleménye, s hogy ezért alább meg -fog az illető lakolni. De most hallgasd, a mi nyomban utána jön. «Eladja -(már t. i. a városi ember) a szabadságát galádul: Bálvány előtt fejét a -porba hajtja. S koldul magának pénzt és lánczokat!» Hát szabad ilyet -papirosra leirni? Micsoda «szabadságát» adja el? És kinek adja el? Itt -nincs senkinek szabadsága s következőleg senki sem adhatja el. Hisz ez -felhívás a forradalomra! Hisz ez kikiáltása a fejetlenségnek! Ez -proclamatio! Tetézi a következő sor: «Bálvány előtt fejét a porba -hajtja!» Kit értettél bálvány alatt? Vajjon a czárt-e, avagy a falra -festett szent képeket? Hiszen te ikonomachiára akarod lázítani a népet. -Ez több a blasphemiánál! Az ilyenért más időben kivágták az embernek a -nyelvét! Hát még tovább? «Koldul magának pénzt és lánczokat!» -Meggyalázása ez az egész hivatalnok seregnek a Tsinn tizenhárom -rangfokozatán keresztül! Lánczokat! Ez az igazi jacobinus jelszó. A -lánczok nem tetszenek nektek? Azok nélkül pedig nem volnátok emberek, -hanem farkasok. De nem szükség azokért koldulni: megkapjátok ingyen -kegyelemből! Erre van ti nektek szükségetek! Erre! Hiába versifikáltok -ellene! Hiszen, ha én ilyen három sort kitörletlen hagynék a versedben, -hát megérdemelném, hogy mint a pákosz lúdnak, az orromon keresztül -szúrják ezt a veres plajbászt. - -S e kegyetlen sententia után neki akasztotta Puskin költeményének a -veszedelmes irtó eszközt, hogy végig szántson vele rajta. - -– De én pedig nem engedem azt a három sort kitöröltetni a -költeményemből! kiálta Puskin indulatosan, inkább visszaveszem az -egészet. - -– De én nem adom! szólt a koponya, rátéve baltenyerét a kéziratra. A mi -előttem áll, az már itélet alá van bocsátva, az már vissza nem vonható -többé. Annak a maga megérdemlett castigatióját ki kell állani. - -– Én pedig protestálok minden betünek a kitörlése ellen. A mű az enyim. -Az nekem olyan jogos tulajdonom, mint önnek a veres irónja. -Elutasíthatja a munkámat, de be ne mocskolja a krétával! - -– Bemocskolni az én krétámmal! kiálta fel elszörnyedve a koponya. E -vakmerőségnek nincs superlativusa! - -– De Istenugyse van! kiált fel Puskin. S bebizonyítá állítását azzal, -hogy kikapta a censor kezéből a szentséges szent veres plajbászt s úgy -vágta a földhöz, hogy a nagybecsű ereklye atómokra törve repült szét a -padlón; mely gyilkosság után valószinüleg maga is megrettenve szörnyű -tettétől, nyomban elfutott, s ott hagyta a rettenetes embert. - -A koponyának csak leesett az álla rémületében és haragjában e zendülési -merényletre. Az örökkévaló és mindenható vörös plajbászt összetörni! Ily -eset nem fordult elő a civilisált Európában! Mi szent, mi sérthetetlen -marad még ekkor a társadalomban? Ki érezheti magát biztosnak többé, ha -még ezt a tárgyat is a földhöz ütheti valaki? - -Szujukin úr nem kiáltott az inasa után, hanem saját maga letérdelt a -földre s saját markával söpörgette össze a másik markába a szétzúzott -ereklyét, s úgy sírt mellette, hogy az álla vaczogott bele; «hűséges -plajbászom… dicsőségem… egész életem fáradsága… minden oda!…» -Megpróbálta egyes nagyobb darabokat egymáshoz illeszteni, ha nem -ragadnának-e még egyszer össze? Mind hasztalan! - -Ez példás büntetést kíván! A vérig sértett férfiu beletakarta a corpus -delictit egy ív papirba s azt hozzákötözve spárgával a Puskin -költeményéhez, sietett rögtön saját személyében az Arakcsejeff palotába, -útközben kifundálva a beszédet, melylyel patrónusának elő fogja adni a -rettentő vakmerényletet. - -Arakcsejeff épen azon időben diszítteté föl palotája belsejét azokkal a -historiai nevezetességű freskókkal, a mikben a hirhedt Doyen örökíté meg -Sándor czár viselt dolgait. - -A mester épen azon a nagy körképen dolgozott, mely a domszerű elfogadási -terem kupoláját foglalja el, s a hol a czár hadvezérei közepett, -mythologicus és allegoricus alakok kiséretében van feltüntetve. - -Az elkeseredett censornak ezen a termen kellett keresztül menni. - -Meglátta a mestert, a mint az az állvány tetején lovagolva rakta fel a -színeket a kirajzolt alakokra. Mérgének egy részét ezen kellett -kitöltenie. - -– Ön az odafenn Doyen, a mester, vagy az inasa, a ki ott mázol? - -A festő erre a furcsa alternativára azzal felelt, hogy: - -– Mit akar kend odalenn? - -– Én nem vagyok semmi «kend», hanem Szujukin Szergievics Vazul, ő -felségének világosság-ügyi tanácsosa. (Ez volt a czímük a censoroknak.) - -– Ejnye de jó, hogy idejött az úr, úgyis nagyon kevés világosság van -itt, ettől az örökkétartó átkozott ködtől ebben a városban. - -– Tanulja meg ön, monsieur, hogy ez nem «átkozott köd». A szentpétervári -köd tisztább, mint más városok köde. A mi egünk ellen nem szabad semmi -kifogást tenni. De nini: micsoda asszonyság az odafenn azon a képen, a -kinek egész térden fölül mezitelen a lába, a czár mellett? - -– Ez Fáma, a Hír istenasszonya. - -– De hát micsoda indecentia az, hogy valaki a czár közelében mezitláb -legyen, térden fölülig? - -– Ez onnan van, mert a görög római mythos idejében még nem volt -feltalálva a harisnya. - -– De ez Oroszországban történik! s itt soha sem jártak az udvarképes -asszonyok mezitláb! Én megtiltom önnek, hogy ilyen pongyola asszonyokkal -hozza a czár személyét érintkezésbe! - -– Jól van. Bocskort fogok neki festeni. - -– És a ruháját ereszsze lejebb! - -– De majd prém jön még rá. - -– De csak jó szélesen, hogy a térdét eltakarja. Hát az ott kicsoda a -czár mellett, azzal a papirtekercscsel? - -– Ez Kutusoff tábornok. - -– Hát miért rövidebb annak az egyik karja, mint a másik? - -– Hiszen nem rövidebb az, csak úgy van az állása. Ezt úgy híják olaszul, -hogy «scorzo.» - -– Scorzo ide, scorzo oda, mink nem vagyunk olaszok. Nálunk, a kinek az -egyik karja kurtább, mint a másik, azt úgy híják, hogy «kacska.» - -– De csak nem festhetem az embereket két kinyujtott karral, mint a -feszületet! - -– Nem látom át, hogy mi szégyenleni való volna benne? - -A festő felhagyott a feleseléssel s hozzá fogott a czár arczának az újra -átfestéséhez. - -– Micsoda feketeséget mázol ön a czár arczára oda? - -– Ez terra di Siena. Ez adja meg az árnyékot. - -– De a czár arczán nem szabad árnyéknak lenni; annak csupa fényből, -ragyogásból, tündöklésből kell állani! Aztán nézze csak, a czár arczának -az egyik fele szélesebb, mint a másik. - -– Az ám. Mert háromnegyedrész profilba van véve. - -– De hát minek veszi ön a czár arczát háromnegyedrészben? - -– Azért, mert külömben nem nézhetne a hozzá szóló Kutusoffra. - -– Hát fordítsa ön a Kutusoff fejét úgy, hogy a czár szemközt is -ránézhessen. A czárnak egész arczának kell lenni! - -A festő már közel volt hozzá, hogy onnan az emelvényről pamacsostól, -palétástól leugorjék a parancsolgató világosságügyi tanácsos fejére. -Fogta magát elővette a nagy ecsetet s elkezdte a felhőket festeni a -háttérben. - -Ezzel már meg épen provokálta maga ellen a censura szigorát. - -– Hohó! Megálljon ön! Mit csinál ön? Mi lesz az ottan? - -– Hát felhő. - -– Semmi esetre meg nem engedem önnek, hogy a czár háta mögé felhőket -fessen! Ezt mindenki allegoriai czélzásnak fogja venni, mintha borus -felhők fenyegetőznének a politika egén. - -– De erre szükség van, hogy az egész csoportozat kiemelkedjék. - -– A czár maga magától kiemelkedik! okvetlen hajnalodó eget kell önnek -oda festeni. - -– Az lehetetlen. Hisz az alakok szemközt vannak világítva. Onnan süt a -nap. - -– Hát hol van az a nap? Hová fogja ön festeni a napot? Hadd látom, -miféle színekkel fogja ön festeni a napot? Mert mi nálunk a nap sokkal -fényesebb, mint más országban. - -A festő azt kezdte nézegetni, hogy melyik festékes bögrét vágja már a -nagyon tisztelt világosságügyi tanácsos úr fejéhez? hanem aztán jobb -ötlete támadt. - -– Maradjon még néhány perczig világosságügyi tanácsos úr, ide jön a czár -lábai alá egy alak, a «legyőzött halál». Az ön feje nagyon jó modell -lesz nekem; hadd kapom le hirtelen. - -A világosságügyi tanácsosnak megint megállt az esze; nem tudta egyszerre -elhatározni, hogy vajjon megtiszteltetés lesz-e az rá nézve, vagy -gorombaság, ha a czárral egy képen, mint «legyőzött halál» -megörökíttetik a physiognomiája? az állati ösztön azonban mégis azt -súgta neki, hogy ha ennek a francziának szolgálatot tesz azzal, ha neki -modellt áll, hát akkor nem kell azt megtenni neki. Inkább otthagyta s -ment a patronusa belső szobájába. - - - - -A KEDVENCZ RAJKÓ. - -A világosságügyi tanácsos javában magyarázá Arakcsejeff előtt a rettentő -merényletet, melyet Puskin, censori vörös irón elleni tettlegessége -által elkövetett, a midőn az ajtót hevesen felszakítá egy szeleburdi -látogató, a kinek, úgy látszik, különös kiváltsága volt a hatalmas -államférfihoz bejelentés nélkül betörni, bárki volt is a szobájában. - -A belépő a harminczas évek elején járó férfi volt, testőrezredesi -egyenruhában. Arczvonásai szabályosak, kellemesek, csak szemeinek -nyugtalansága árul el némi kedélyizgalmat, a mik soha sem néznek annak a -szemébe, a kivel beszél. - -Ez Jevgen úrfi, Arakcsejeffnek a fia. A rajkó! - -– No! kiált fel az apa. Most megint valami nagy szerencsétlenség -történt. - -– Au contraire. Nagyon csalatkozol, öreg. - -– Mert rendesen azzal szoktál hozzám beköszönteni. Van valami sürgetős -előadni valód? - -– Oh semmi olyas dolog, a mit Szujukin úr előtt el ne mondhatnék. - -– Talán megint pillanatnyi pénzzavar…? - -– Au contraire. Szólt az úrfi, hanyagul vetve magát a pamlagra s -dicsekedve nyult a zsebébe, kihúzva onnan egy marék aranyat. Láthatod, -hogy nem azért jöttem hozzád. - -– Ah, te most sok pénzhez jutottál. Szabad a kútforrása után -kérdezősködnöm? - -– Miért nem? Szujukin úr előtt is megmondhatom. Valamelyik éjjel nyertem -a rouge et noiron. - -– Ah, te éjszaka, mikor az inspectio rád van bizva, még arra is ráérsz, -hogy a fáróbankot meglátogasd. - -– Csak úgy «en passant» tértem be. Csak egy pár imperialt risquiroztam, -hétszer egymásután paróliztam, bolond szerencsém volt, mindig beütött a -vörös. Aztán rögtön megretiráltam. - -– S ezzel jösz engem megörvendeztetni? - -– Oh nem. Sőt egy igen kedves hírt hozok neked, a mit te még nem tudsz. -Képzeld, a világhírű hárfaművész Chambertin Párisból fővárosunkba -érkezett, s itt hangversenyeket fog adni. - -– Soha sem tudtam, hogy te olyan nagy barátja légy a hárfaművészetnek. - -– Oh, dehogy nem. Én rajongok érte. - -– Én pedig ki nem állhatom! Szólt közbe Szujukin úr, az apának adva -igazat. - -Jevgen nem hagyta magát megzavarni. - -– Ő felsége a czár, ma estére a hárfaművész tiszteletére a téli -palotában concert spirituellet rendeztet. - -– Oh, én is nagyon szeretem a hárfaművészetet, sietett Szujukin úr -kiigazítani elébbi téves véleményét. - -– A meghívók már szét vannak küldve. Igen fényes társaság lesz. A te -meghívódat is láttam már odakinn a komornyiknál. Én már megkaptam a -magamét. - -– No az hát igen fényes hangverseny lesz. - -– Tudod, hogy «grand tennue»-ben kell megjelenni? Az urak mind a «grand -cordon»-nal és a teljes érdemrendekkel. - -– No az nagy megtiszteltetés arra a muzsikusra nézve. - -– Azonkívül Zeneida is fog énekelni Cimarosától. - -– Ez minden mondani valód? - -– Igazán semmi egyéb dolgom nincs veled, szólt az ifju úr talpra -emelkedve, s nagyot ásítva s a közben az óráját nézve. Most megyek, mert -még át kell öltöznöm. Apropos! Elmégy te is az udvari concertbe? - -– Hogy ne mennék, ha a czár meghívót küldött. - -– Azt gondoltam, hogy a köszvényed nagyon kínoz. - -– Tanuld meg, hogy mikor a czár hív, akkor nincsen köszvényem. - -– Pedig kár az egészségedet koczkáztatnod, egy rongyos muzsikus miatt. -Colossaliter fogsz unatkozni; nincs ostobább hangszer a hárfánál. - -– Az elébb azt mondtad, hogy rajongsz érte. - -– Igaz, ha nő játszsza; de ha férfi motollál rajta, pas si bête! az -olyan, mint a koldus-zene. Én igen szépen kimentenélek a czár előtt, ha -itthon maradnál. - -– De mi ütött hozzád, hogy te most egyszerre olyan gyöngédérzelmű fiu -lettél, a ki az apja egészsége fölött így aggódik? A climactericus éved -jött talán meg? a mikor az ember természete megváltozik. - -Jevgen elnevette magát. - -– Nem biz az, papa; fiacskád most is csak olyan apagyilkos, mint valaha. -Hanem azért szeretném, ha itthon maradnál, hogy akkor ideadhatnád nekem -ma estére kölcsön a gyémántos Vladimir-rendedet. Én a magamét nem -találom sehol. - -– Mért nem kerested a zálogházban? - -– Oh, bizony Isten, nincs a zálogházban! Hisz ha ott volna, hát ki -tudnám váltani, itt a sok pénz a zsebemben! Hát hisz akkor nem jönnék te -hozzád. Úgy eltévedt, hogy nem tudom, hol lehet. - -– Gondolkozzál csak rajta, majd kitalálod. - -– Jól van no; hát kitalálom. Hisz azon sincs semmi restelni való. -Gavallérokon szokott megtörténni. Hát a fáróbank után egy ördöngős kis -leánynyal volt valami kimagyarázni valóm. - -– Még arra is ráértél az inspectio alatt? - -– Hát mi bajod vele? Mikor aztán megint szélnek eresztettem a leányt, -akkor vettem észre, hogy a gyémántos Vladimir-rendem eltünt vele. - -– No az már bolond állapot! Szólt Arakcsejeff boszusan felugorva -helyéről. Ez kész szerencsétlenség! Tudtam, hogy valami szerencsétlenség -hajtott ide. Elveszteni az érdemrendet! Egy utczai némbertől elhagyni -lopatni! Ismered azt a leányt? - -– Igen. Egy utczai tánczosnő az, Diabolka, a czigány leány. - -– No úgye, hogy czigányleány? kiáltá közbe Szujukin úr. Ihol van ni! Ez -is Puskin versének a következménye! Oh az én éles belátásom! - -– Nem kerestetted rögtön a rendőrséggel? kérdé az apa. - -– Lehet is azt rögtön megtalálni! vagy megfordítva: lehet is a mi -rendőrségünkkel valamit rögtön megtaláltatni! Hiszen nem vész el, majd -előkerül, vagy a czigányleány, vagy a Vladimir-rend valahonnan az -Apraxin dvorból! De ez nekem mind késő; nekem ma van szükségem a -Vladimir-rendre; mert a nélkül az udvari hangversenyen meg nem -jelenhetek. - -– Én tőlem pedig, úrfi, az én rendjelemet csak az ellenség veheti el, a -mikor megöl. - -– Akkor nem tudom, hogy hogyan segítek magamon? Megpróbáltam a heverő -érdemrendek közül egyet kikérni a rend kincstárnokától; de azokhoz nem -lehet férni, mert a szekrény egyik kulcsa a czárnál van. Ez főbelőni -való dolog! - -– Hát adok neked egy tanácsot. De ha rajta vesztesz, eltagadom, hogy én -tőlem jött. Jól vagy a czár komornyikjával? - -– Oh igen, jó barátok vagyunk. Számtalanszor találkozunk együtt az -asztal alatt. - -– Azt tudod, hogy mikor a czár nem valami katonai parádén jelenik meg, -hanem polgári czímű ünnepélyt tart, olyankor kegyeskedik a polgári -osztály iránti uralkodói kegyelmét az által kifejezni, hogy egyszerű -fekete frakkban jön elő, s valamennyi rendjeleit elhagyva, egyes-egyedül -azt az aranyérmet viseli a gomblyukában, a mit a rigai «emberbaráti» -társaságtól kapott, a miért egy szegény parasztot kiszabadított a -folyamárból. A ragyogó társaság közepett ilyenkor arról ismerni meg a -czárt, hogy rajta semmi sem ragyog. Tehát az ő saját Vladimir-rendje ez -estén a komornyiknál fog pihenni. Vesztegesd meg ezt a barátodat, -kölcsönözze oda a czár rendcsillagát neked erre az estére. - -– No, látod, ez jó gondolat. Mégis látom, hogy szeretsz. - -– Hiszen, ha fiam nem volnál, régen az akasztófán lógnál már kedvesem. - -– No no, papa. Minek az akasztófa szóval tréfálni? Még magad is -odajuthatsz; daczára annak, hogy az én apám vagy. - -– Hanem egy dolgot figyelmedbe ajánlok. A hangversenyen, a mennyire -lehet, igyekezzél a czártól távol tartani magadat, nehogy ráismerjen a -saját csillagára. - -– Ah, már hogy ismerné ki negyven közül ezt az egyet? - -– Csak annyit mondok neked, hogy a czár nagyon szakértő a drágakövek -dolgában. Igyekezzél homályban maradni előtte. - -– Szófogadó fiad leszek, papa. Ma meg vagyok veled elégedve. Mégis jó, -mikor az embernek ilyen okos apja van. Megengedem, hogy megcsókolj, -Adieu! Jó napot Szujukin úr. Folytassa kérem, a hol félbeszakítottam. - -A koponya nyámmogott valamit a fogai között, a mint az úrfi elszelelt; -az alkalmasint valami megrágott vélemény volt: censori vélemény. Ezen is -sok törölni valója volna ám a vörös plajbásznak! - -Az apa még sokáig nézett az eltávozó után félig nyitva maradt ajtóra. -Aztán odafordult Szujukinkoz. - -– De úgy-e bár, gyönyörű szép fiu! Genialis egy kölyök! Csak az az egy -baja, hogy nagyon jól tudja, milyen nagyon szeretem. - -– Semmi sem kellene neki, mint egy kis vörös plajbász. De térjünk is át -íme az én vörös plajbászom történetére. - -– Meg lesz önnek adva az elégtétel, Szergievics Vazul! Bízza rám az -egész ügyet. A czár kezébe fogom juttatni a bűn tanujeleit, s biztosítom -önt felőle, hogy a vétkes keservesen fog lakolni. Ha nem volt neki elég -egykori kihágásaiért az a bűnhödés, hogy birtoka lefoglaltatott, s ő -maga Odessába száműzetett, ha a kegyelmi tényt, miszerint újra -visszaérkezett a fővárosba, ilyen kihágásokkal hálálja meg, majd -találunk számára orvosságot. Csak bízza ön rám ez ügyet. Holnap Puskin -úrfi szánkázni fog Archangelszk felé. - -– Irkuczk még messzebb volna! szólt a censor, ki még Arakcsejeff szavát -sem engedte kiigazítatlanul hagyni. - -– De Archangelszk rosszabb! Higyje el ön, hogy Archangelszk a -legfélelmesebb garnison minden katonatisztre nézve, a kit büntetésből a -távolba relegálnak. Tíz év múlva ő rá sem fognak ismerni az asszonyok; -visszaváltozik tarka pillangóból bozontos hernyóvá, mint Jakuskin. - -A koponya ráhagyta hát, hogy legyen úgy: «typis admittitur». - -S azzal visszament az elfogadó-terembe a franczia piktort boszantani. A -biztatás után úgy megnőttek a szarvai, azt hitte, eléri velük azt a -művészt ott a magasban. - -– Megtiltom önnek, hogy ő felsége a czár lábai elé odafesse a halált! -Ennek ominosus jelentése volna azon a képen. - -A piktor pedig csak azért is az ő arczképét rajzolta oda halálnak. - - - - -A CZÁR MOSOLYGOTT! - -Puskin csak akkor kezdett el utána gondolni annak, hogy mit tett, mikor -már szállására visszaért; semmi kétsége sem volt az iránt, hogy az -súlyos következményekkel járó tett volt. Egy olyan embernek, a kinek -csak most kegyelmeztek meg félig-meddig, hogy visszatérhessen -besszarabiai számüzetéséből, a hova heves feje juttatá, ez utóbbi -jelenet után a szentséges szent censorral nem lehet egyebet várni, mint -hogy megint elküldik majd valami Volga-melléki favárba, vagy a kirgiz -puszták őrzésére s aztán ott felejtik. - -Nem is késett minden ismerőse számára borítékba rakni a -látogató-jegyeket, e végzetes három betűvel: p. p. c. (pour prendre -congé), a Zeneidához küldendő névjegyre tisztán kiírta «pour jamais» -(örökre). Akkor már nem érne erre rá, mikor a parancsot megkapta az -indulásra. - -A városban természetesen híre futamodott rögtön a merényletének, az -ilyen rossz hir terjed, mint a futó-tűz. Csak egy ember akadt, a ki a -hír hallatára odasietett látogatására: Jakuskin. - -– No bajtárs, most már te is megismerkedel majd a Kaukazussal. Jól -tennéd, ha most hevenyében lefestetnéd magadat, hogy majd ha egyszer tíz -esztendő mulva te is visszakerülsz, mint én, megláthasd, hogy milyen -voltál hajdan? - -– Készen vagyok mindenre, szólt Puskin, épen azt a levelet pecsételve -le, melyben Severin nyomdásznak visszaküldi a kétszáz rubelét, miután a -költeményére nem nyerhette meg a censori jóváhagyást. Hanem egy dolgot -nem tudok magamnak kimagyarázni. Épen most kaptam a főudvarmestertől egy -meghivó-jegyet a ma esteli udvari hangversenyre a téli palotában. Mit -tesz ez? - -– Azt teszi, bajtárs, hogy a kivégeztetést még raffineriával is -súlyosítják. Épen így tettek velem is. Mikor azt a nyomorultat kihivtam, -az nap estére meghivót kaptam az udvari tánczestére. Mikor aztán a czár -cerclet tartott, az udvarmester engem is odaállított a megszólítandók -sorába. Én még olyan zöld voltam, hogy kezdtem kevély lenni a nagy -kitüntetésre. - -Egyszer aztán rám került a sor. A nagy ember ott állt előttem, egész -colosszalis magasságát éreztetve velem. Szembe nézett azokkal a -tengerhideg szemeivel. Arcza úgy nem változott, mint egy holdvilágbeli -tájkép. Azt kérdezé tőlem: - -– Ön nincsen megelégedve az ezredesével? S aztán elfogultságomat -válasznak véve, folytatá: Majd gondoskodni fogunk róla, hogy a -kellemetlen surlódásnak elejét vegyük. Én még valamit rebegtem, a mi a -köszönethez volt hasonló. Nem volt elég eszem észrevenni, hogy ez csak -egy kikeresett megaláztatás volt reám nézve. Hogy mindenki tudta már, a -ki körülöttem állt, hogy hová leszek száműzve s csak a szégyenpadra -kiállítás végett jutottam ehhez a kitüntetéshez. Ejh, ha én ezt ekkor -tudtam volna! Ha az a szerencse még egyszer megtörténnék velem! Hogy én… -Eh! Ostoba beszéd… Kétszer nem ismétli ugyanazt a sors… Hanem ha én -neked kölcsön adhatnám azt az én keserű szivemet, az én tapasztalásomat -s az én elhatározottságomat, abban a pillanatban, a mikor ott fogsz -állni «ő» vele szemközt; elkülönítve mindenkitől, minden szem rajtad, de -minden kéz távol tőled, senki a közelben, csak egy dæmon! A Casca -dæmona! De mit beszélek én te neked? Te is csak Epimetheus vagy, a kinek -akkor jön meg az esze, a mikor már az alkalom elfutott. Csak hagyd te -magadat elhurczoltatni Tunguziába. Köszöntetem a marmotákat! Szorítsunk -kezet. Most már kollégák vagyunk. - -– Eh! Kétszer nem ismétli magát a sors. Hátha nem eszik a levest olyan -forrón, a hogy főzik? mondá Puskin, könnyű vért szinlelve. Hanem a tövis -benne maradt a lelkében Jakuskin szavai után. Mire való volt ma ez a -meghivás? - -Eleget kellett neki tenni. Este az ő szánkója is ott volt a hosszú -kigyóvonalban, melyet a meghivottak járművei képeztek a téli palota -előtt. - -A vendégek száma több volt kétezernél. A főváros szine-java együtt. A -téli palota versenyezni indult a Tuilleriesvel; ugyanaz a fény, pompa, -még ugyanaz a társalgási nyelv is; a szokások, a bókolás, az -udvariasság, még a bon-mot-k is a párisi magas köröktől elsajátítva. A -divatból minden ki van küszöbölve már, a mi a nemzeti sajátságokra -emlékeztetne. A hölgyek nem hordják már a hajdani prémes kaftánkákat, a -bogláros öveket, azzal a különczködéssel is felhagytak, hogy a -zsebóráikat a hajdíszükről lógassák alá, a legújabb párisi divat -uralkodik a hölgyvilágnál, csipkéivel és művirágaival. A férfiak pedig -egyenruhát viselnek. Az átalános divat alól csak a czárnő tesz kivételt, -ki most is azt a pávafarkalakban szétterülő sugárküllős fejdíszt viseli, -mely magas termetét még jobban emeli s arczának fenséget kölcsönöz. A -czár pedig polgári fekete öltönyt hord, minden rendszalag nélkül. - -Puskinnak, bármilyen későn érkezett is a czifra hangyaboly közé, nem -kerülhette ki a figyelmét, hogy minő változáson ment át tegnap óta a -társaság hangulata az ő irányában. Nem akarják meglátni. Főrangú -tisztek, előljárói észre sem vették s nem viszonzák üdvözletét; jó -barátok, fegyvertársak, a kik felé közelít, egyszerre találnak valami -okot a mellettük álló szomszéddal beszédet kezdeni, hogy ne legyenek -kénytelenek vele szóba állani; szép hölgyek, a kik még tegnap -páholyaikban fecsegtek vele, mikor megpillantják, hirtelen kinyitják a -legyezőiket arczuk előtt, nagyon melegük van. Csak egy úrhölgy méltatja -figyelmére. Az a selyemtől suhogó delnő, a ki Ghedimin herczeg karján -lép be a terembe, a bájos Corinthia herczegnő; a kiről azt mondják, hogy -Ghedimin herczegnek a felesége. Az végig nézi kegyetlen hideg -tekintettel az ifjut, kit jól ismer, kinek tréfáin annyiszor kaczagott s -kinek üdvözlő bókjára ezúttal nincs egyéb válasza egy megvető -ajkpittyesztésnél. A fiatal ember aztán azzal áll boszut, hogy -elfordulva a herczegnőtől, merész szomorúsággal tekint a herczegnőt -kisérő leányra. Az a Gruzi királyleány, Bethsába. A tolongás miatt pár -perczig fel vannak tartóztatva s Puskin ezalatt észreveszi, hogy a szép -királyleány arcza mélyen elpirul szemeinek égető sugarától. - -Mondhatná neki: «soh se pirulj miattam rózsaszálam! holnap én már -odamegyek, a hol apáid hamvadoznak!» - -A herczegi párt Arakcsejeff jő elfogadni, s ő vezeti a hölgyeket az -estradeig, a hol a művészek fognak szerepelni, s a hol a legelőkelőbb -vendégek számára vannak fentartva a karszékek. Ghedimin herczeg elvegyül -a fényes egyenruhás alakok között. - -A férfiak számára nincsenek ülőhelyek. - -A hangversenyt a czár énekkara nyitja meg Beethoven egy sonatájával, a -mit a czár némán, mozdulatlanul hallgat végig, a czárnő széktámlájára -dőlve, s valamennyi ember feje fölött elnézve a semmiségbe. Csak akkor -kezd megelevenülni, mikor a hárfaművész előlép. Annak feléje siet, karon -fogja, a hangjegytámlányát maga igazítja neki a helyére, s minthogy az -ülése nagyon alacsony, hoz neki egy vánkost, a mivel azt kipótolja. -Elfeledi, hogy ő a minden oroszok czárja. - -A művész remekel. Megfelel világhirű voltának. Tapsolni a czár -hangversenyein nem szokás; de az az átalános suttogása az -elragadtatásnak, mely az egész sokaságon, mintegy tündér-sóhajokból -eredő zivatar végigzeng, a tapsoknál is jutalmazóbb siker. - -A hárfa után következik Ilmerinen Zeneida kisasszony. - -Azt mondja róla mindenki, hogy soha elragadóbban nem énekelte azt a -hattyú-dalt, mint most, s a milyen igazi gyémántok ragyogtak a hajában, -ép olyan igazi könyek tündököltek a szemeiben. - -A czár keze önkénytelenül verte az ütenyt az ének alatt. - -Szép is volt a leány ez estén: a szokottnál is szebb. Ruhája -tavaszvirágokkal díszítve. Arcza az átszellemülés maga. Lehetetlen, hogy -ez mind csak színjáték! - -Három szempár égett rajta leghivebben. - -Az egyik Corinthia herczegnőé. Tele gyülölettel, megvetéssel: keresve a -nyitját e bűbájos arcznak, melyen keresztül annak valójába lehetne -kerülni; keresve rajta egy csalfa, egy áruló vonást, mely kiejti a -fölvett szerepből s dühöngve érzé, hogy nem találja meg azt. - -A másik szempár Bethsábáé. A nagy fekete szemek kerekre felnyilva -bámulnak ez alakra, mintha kérdenék. «hát ilyen az ördög?» Akkor ugyan -kell tőle őrizkedni, mert nagyon szép. - -A harmadik szempár Puskiné. - -Azt érzi, hogy lelkének jobbik fele ott van feloldva e leánynak -szellemében. S e pillanatban végtelen keserűség lepi meg mindazok -ellenében, a kik őt ennek a közeléből száműzni készülnek. Érzi, hogy -Zeneidával együtt elvész lelkéből minden, a mi nemes, s csak a rossz -indulatok mennek útra vele. Máris azoké a vezetés. Kezd emlékezni -Jakuskin szavaira: «ha én kölcsön adhatnám neked azt a dæmont, Casca -dæmonát, mikor ott fogsz állani a szégyenpadon,« »vele szemközt!» - -Ekkor valaki a vállát érinti csendesen. Hátra tekint. A főudvarmestert -látja. Az nem szól neki egy szót sem, hanem tovább sikamlik a férfi -csoport között. - -Puskin tudja már, hogy mire való ez a vállra tett érintés. Ez tudatja, -hogy az illető tartsa magát a terem közepe táján, majd ha vége lesz a -hangversenynek; ő is azon választottak közé tartozik, a kiket a czár meg -akar szólítani. A hogy Jakuskin megjósolta. - -Szilajul vágtatott a vér erein keresztül. Ebből a komédiából még -tragœdia lehet! - -Corinthia herczegnő a háta mögött álló Arakcsejeffhez fordult: - -– Ma rendkívüli jó hangulatban van Ilmerinen kisasszony. - -– Gondoskodtam róla, hogy elrontsam a jó hangulatát. Egy olyan csapást -mértem a szivére, a mi el fogja venni a kedvét a cselszövényektől. A -kisasszony ideálját, Puskin urat, elfogják küldeni Archangelszkbe. - -– S hiszi ön, hogy akkor az a leány utána szökik, s itt hagyja -Szent-Pétervárt? - -– Vagy azt teszi, vagy még annál is nagyobb bolondot, de kénytelen lesz -magát leálarczozni. - -A czár bókokat mondott Zeneidának s azzal megkezdte a körtársalgást a -férfiak közt; míg a czárnő a hölgyeket hivatta oda magához, a kikkel -beszélni akart. - -A czár a nagykövetekkel kezdé el a beszélgetést, aztán Miloradovicscsal -váltott nehány szót, s akkor egy nagy ugrást téve a rangfokozatok -között, széttekintett s a mint meglátta Puskint, intett neki a kezével, -hogy lépjen eléje. - -Mindenki visszahuzódott kettőjüktől tiszteletteljes távolba. Egy czár és -egy bűnös. Mindakettő igényli a távolmaradást. De minden szem őket tartá -fogva. - -Puskin e válságos pillanatban csodamódon egyszerre nyugodtnak érzé -magát. Oly hidegvérrel állt a czár előtt, mintha a legközönségesebb -emberrel állna szemközt. - -– Hát te nem vagy megelégedve a censoroddal? kérdé a czár. - -Épen az a kérdés, a mit Jakuskinhoz intézett. - -De Puskinnak védszelleme volt: muzsája, a ki nem hagyta némának, -elfogultnak maradni. - -– Sire. A hogy az ember a betegségével szokott megelégedve lenni. - -– Ne haragudjál rá. Ő jóakaratú ember; de kissé ódon fogalmú. Nem tehet -róla. Én olvastam a költeményedet. Nagyon szép. A censor ki akart belőle -törülni valamit, s te azt nem engedted? - -– Nem, sire. - -– És nem is akarod engedni? - -– Nem, sire. - -– Jól teszed. Az a legjobb része a költeményednek. De már most hát mit -csináljunk vele? Én a censor ellenére nem tehetek, mert ha én megengedem -azt, a mit ő megtiltott, akkor az egész intézményt felforgatom vele: -arra pedig szükség van. Mit gondolsz? - -– Visszaveszem a költeményemet s elégetem, sire. - -– Nem úgy lesz. Én azt gondoltam, hogy kiküldjük Lipcsébe, ott nyomatjuk -ki, s úgy hozatjuk be. - -– De hát a határvámőrség, sire? szólt bele Puskin. - -A czár elmosolyodott ez ötletre… Több történt… Nevetett. - -Hangosan elnevette magát. - -– No majd az én holmiaim közé csomagoltatjuk: azok nem kerülnek -vizsgálat alá s úgy hozatjuk be. - -Puskin reszketett minden tagjában, mint egy vizsgát kiállott gyermek. - -– Várj még! szólt hozzá a czár. Neked jobb lenne költői tanulmányodat -falun folytatnod. Azt hiszem, jó lesz, ha a nyarat pskovi birtokodban -töltenéd el: ott jobban irhatsz. - -Ez annyit jelentett, hogy a költő visszakapja elkobzott vagyonát. - -– Sire… itt már csakugyan elakadt a nyelve. - -– Minderről azonban senkinek se szólj, nehogy hire menjen. - -– Csupán egy nőnek, sire, a ki ép olyan szépen tud hallgatni, mint -énekelni. - -– Az már tudja… mondá a czár és mosolygott. - -Még egyszer mosolygott. - -Ez az egy mosolysugár hogy megváltoztatta egyszerre a klimát! Hogy -elolvadtak tőle jegek és havak! A visszatérő Puskin elé csupa jó -barátok, csupa ismerősök, csupa gratuláló arczok ragyogtak -mindenfelülről; a magas urhölgyek egyszerre összecsukták legyezőiket s -nem volt olyan melegük többé: Puskin nem győzte megújítani a sok régi -ismeretséget. Elég ügyes volt mindenkinek azt mondani, hogy a czár -visszaadta pskovi birtokát, de azon föltétel alatt, hogy a versirásról -lemond, a mi tekintélyét a zenithre emelte. (Mert tudni kell azt, hogy -«verseket egyátalában nem írni» még csak negativ érdem, «rossz verseket -írni s azzal felhagyni»: az már egy kis érdem; hanem «jó verseket írni s -azokkal felhagyni» ez már positiv és igen nagy érdem jó társaságban.) - -Még Corinthia herczegnő is odahivatta a nap hősét magához, hogy -megszidja, a miért az imént Puskin rá se akart ismerni. Illik ez? - -Puskin? ő rá! - -Ilyen vakmerőségre csak asszonyok képesek s kénytelen az ember eltűrni -nekik. Puskin igen jól mulatott a herczegnővel, s Bethsábának is be lett -mutatva, a kinek igen sok bohóságot mondott. - -Csak Zeneidához nem volt bátorsága közelíteni. Érzé, kitalálta, megsugta -neki a költők divinálási ösztöne, hogy ez az egy hitelezője az a -világon, a kit kerülnie kell, mert a mivel ennek tartozik, azt soha az -életben le nem fizetheti! - -Annak nem is volt sem eldicsekedni, sem elhazudni valója, hisz a czár -mondá: «az már tudja!» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A czár mosolygott. S ettől minden kedély egyszerre felderült. Meg volt -törve az örök búskomor egyformaság, mely mint varázs, feküdt az egész -társaságon. Csak őszi napsugár volt az. Alkonysugár az esőszak alatt. - -Hanem a kinek ez a fordulat sehogy sem tetszett, az Arakcsejeff volt. -Pskov nem a világ vége. Ha Puskin csak odáig utazik, az Ilmerinen -kisasszony cselszövényeit meg nem zavarja, mert azért annyiszor -találkozhatnak, a mennyiszer akarnak. Nem értette, hogyan történhetett -ez? Hogy a czár Ilmerinen kisasszonyt kegyeli, azt tudta jól, s hogy -Zeneida a maga kedvencz költőjét megmenteni törekedett, az is világos -volt előtte. De mindez még nem elég arra, hogy a czár épen az -ellenkezőjébe csapjon át annak a kedélyhangulatnak, a mit ő, (a -mindenható kegyencz,) számára elkészített. Itt még valami más kéznek és -más rugónak is bele kellett játszani. - -Azok között ellenben, a kiket a szokatlan derű arra vett, hogy a zivatar -elleni burkaikból kibújjanak, volt az ifjú Arakcsejeff. - -Elfeledte atyja tanácsát, hogy iparkodjék magát jól az árnyékban -tartani; nem gondolva rá, hogy a mellén ragyogó érdemrend kölcsön van -kérve, s annak a gazdája jelen van a társaságban, előhagyta magát csalni -a felszínre, s ott tévelygett azok között, a kik a szép hölgyeknek -udvarolnak. - -Egyszer aztán azon vette magát észre, hogy szemközt jő rá a czár. - -Tiszteletadó félreállással akart előle kitérni, de a czár egyenesen -hozzája lépett s azon kezdé a beszédet, hogy: - -– Ejh! Arakcsejeff, milyen szép gyémántjaid vannak! - -A megszólított vakmerő alázatossággal felelt: - -– Sire! Felséged kegyéből van szerencsém azokat viselni. - -– Csodálatos! szólt a czár. Ezek a gyémántok tökéletesen olyanok, a -minők az én Vladimir rendcsillagomat ékesítik. - -Jevgen urfi azt hivé, hogy itt csak a vakmerőség segít. - -– Sire, vannak gyémántok, a mik egymáshoz meglepően hasonlítanak! - -– Én pedig azt hiszem, hogy ez az én csillagom, a mit te itt viselsz. -Egy Vladimir-rend itt van a zsebemben, a minek a szalagjára a te neved -van írva. - -– Sire! Kegyelem! Rebegé Jevgen s a térdei megrogytak alatta. - -– Csitt! Csak nem fogsz kegyelmet kérni itt az egész udvar előtt? Eredj -haza! Az érdemrendet, a mi rajtad van, már most tartsad magadnak; mert -én nem fogom viselni, miután te hordoztad! Takarodj! - -– Rossz tanács vitt bele Sire! (Az ifjú kész volt elárulni az apját.) - -– Nem kérdezem, ki adta? Holnap eredj az atyádhoz, ott megtudod, mi vár -reád. - -E jelenet után a czár hirtelen elhagyta a dísztermet s szobáiba vonult -vissza. Arczára visszatért az előbbi fagy. Még az üdvözléseket sem -viszonozta senkinek. - -Arakcsejeff, ki távolról látta e jelenetet, utána ment a czárnak, de az -nem bocsátotta maga elé. Azt izente neki, hogy várjon. - -S a mindenható kegyencz ott várt a czár elfogadótermében éjfél után két -óráig. - -Akkor kijött hozzá a czár. Kezében egy csomó iratot hozott. - -– Mit gondolsz Alexej Maximovics, szólt a kegyenczhez, jó gondolat volt -tőlem a Szofienszkaja postát felállítani? - -– Kétségtelenül jó volt. Ez adott alkalmat a népnek, kivánatait, -panaszait közvetlenül a czárhoz juttatni levél utján. - -– Az ember néha érdekes dolgokat tud meg. Ma reggel például egy -czigányleánytól kaptam egy levelet, a melyben egy gyémántokkal kirakott -Vladimir-rend is volt. A levélben le van írva körülményesen, mi módon -jutott ez az érdemrend a czigányleány kezébe. Olvasd el kérlek. - -Arakcsejeffet az ájulás környékezte, a midőn e levélen végighatolt. - -Ez kegyetlen nagy csapás volt a szivére. Épen a szivének arra az -érzékenyül maradt kis idegecskéjére, a hol még fáj; és ha fáj, iszonyuan -fáj. Az apai szeretetét találták el. Ő készült azoknak a szivébe -belevágni késsel, s azok találták el az ő fedetlen részét. Hogy ezt -Zeneida rendezte így, az kétségtelen. Lehetetlenné akarják tenni -Arakcsejeff megmaradását a czár mellett. Ő akarta azokat kiverni innen s -azok verik ki őtet. - -De csalatkozni fognak. - -Száraz, hideg hangon szólalt meg, összehajtva a vádoló levelet. - -– A bűnösnek meg kell lakolni. - -– Elég büntetésnek találod-e, ha Uralszkba fog küldetni? - -Uralszkba! – Ez annyi volt, mint soha sem látni őt többé. A kedves, -egyetlen fiut, a szeretett gaz kópét; a kiért élt, a kinek számára -kincseket kincsekre halmozott; a kiben nevét az utókorra átörökíteni -hitte: azt eltemetni most egy kirgiz puszta sivár, kopár sziklái közé! – -De hát hogyha Puskinnak jó lett volna az, azért, mert egy versét nem -engedte megcsonkítani, ne legyen jó egy katonának, a ki éjszaka -kirabolja az utczán-járókat? Pedig mégis szeretné őt kimenteni. Hisz ez -nem volt vétek, csak legénykedés, a minő a «Ritter»-világban széltében -divott, a mit Henrik angol király koronaörökös korában maga is -gyakorolt. Csak könnyelműség, de nem vétek!) - -Elhallgatta a védelmet. Átérzette, hogy ha könyörögni fog a czárnak -fiáért, meglehet, hogy az megkegyelmez neki, de ennek az lesz az ára, -hogy az ő befolyása megsemmisül. Csalatkoztak az ellenségei, ha erre -számítottak. - -– Egyetlen fiam volt, – mondá szakgatott hangon, – jobban szerettem őt, -mint az egész világot; – de a czárt jobban szeretem, mint a fiamat. – -Veszszen el, ha vétett! - -S aláirta a rendeletet, mely fiát száműzi Uralszkba. - -S akkor megcsókolta a czár kezét. - - - - -AZ APA BOSZUJA. - -Arakcsejeff úgy vált meg a fiától, hogy el sem búcsuzott tőle. - -Neki végig kellett játszani a vén Brutus szerepét. - -Ismerjék meg benne ellenségei az ős római jellemet s reszkessenek tőle. - -Csakhogy az a római jellem erősen vegyítve volt nála a sarmatával. - -Alá tudta irni egyetlen fia száműzetését, mint Foscari, de nem azért, -mert a bűnös megbüntetésénél nem ismer személyválasztást, hanem valódi -orosz hűségből uralkodója iránt, hogy hatalmas állását még jobban -megerősítse, hogy azoknak, kik őt ily kegyetlenül sujtották, -visszaadhassa azt a csapást. - -Messziről készült hozzájuk, egynek sem bocsájtott meg közülök. - -A mely napon fia amaz útra kelt, a honnan ritkán tér valaki vissza, jött -hozzá Magniczki jelenteni, hogy a rendőrség kézrekerítette Diabolkát, a -czigány leányt. Mit tegyenek vele? megkorbácsolják-e a piaczon? levágott -hajjal, felhasított orral elküldjék a Balkán-tó mellé? ok van rá elég. -Csavargás, csábítás, feslett erkölcs, mind bebizonyíthatók rá. Aztán -czigány leány, a barna bőre elég vád ellene. - -– Hozzátok őt ide hozzám szólt Arakcsejeff. – Ti nem tudtok még ahhoz, -hogyan kell büntetni? Hisz ez egy vadállat, a ki az ütést csak addig -érzi, a míg sajog. Ez nem szégyenli azt, ha a piaczon félmeztelenre -vetkőztetve megkorbácsolják, s képes lesz az alatt nevetni. Mit ér ennek -«most» a büntetés? Előbb fel kell benne ébreszteni azt, a mi minden -emberben megvan, csak alszik: az önbecsérzetet. Aztán akkor mérni rá a -csapást, a mikor már nemcsak a bőre érzi meg. Küldjétek hozzám a leányt. - -Diabolka nemsokára ott állt Arakcsejeff előtt, a két keze bilincsben -hátra kötve. Daczos arczába lelógtak kuszált hajfürtjei, vad szemei csak -úgy villogtak elő közülök. A két lábán is bilincs volt. - -– Te vagy Diabolka, az utczai tánczosnő? – kérdé a főúr. - -– Én hát, nem hallod, hogy csörögnek a castagnetteim? – felelt a leány, -összeütve bokáin a bilincseket. - -– S tudod, hogy én ki vagyok? - -– Tudom. Egy utonálló rablónak az atyja. - -– Igazad van. Fiam vétkezett, meglakolt. Magam irtam alá az itéletét. Te -adtad őt fel? - -– Ha akarnám, eltagadhatnám, de nem teszem. - -– Hiszen te irtad a levelet a czárnak. - -– Pedig irni sem tudok, mégis én irtam. - -– Valaki fogta a kezedet, úgy iratta veled a betüket. - -– De annak a nevét nem tudod meg tőlem soha. - -– Tudtad, hogy mit irsz le a kezeddel? - -– Tudtam. - -– Akkor azt is kellett tudnod, hogy nemcsak azt veszíted el, a kit -feladtál, hanem saját magadat is, a miért a Vladimir-rendet elloptad. - -– Hiszen visszaadtam. - -– De mégis tolvaj voltál s ezért a pellengérre kerülsz. - -– Álltak ott már nálamnál külömb asszonyságok is. - -– Válladra tüzes vassal fogják odasütni a billogot. - -– Hisz így is tudja a bőrömről minden ember, a ki rám néz, hogy czigány -vagyok. Mindenféle rossz vagyok. - -– Lásd. Én nem hiszem azt. Ma vesztettem el egyetlen fiamat, te miattad, -te általad. Egész hajnalig zokogva forgolódtam az ágyban. Korán reggel -fölmentem a kápolnába s ott fogadást tettem Isten előtt, hogy azt a -szerencsétlent, a ki gyermekemet semmivé tette, meg fogom szabadítani – -testben, lélekben. – Legelőbb is fel fogom nyittatni békóidat. - -– Ne fáraszd ide a porkolábot. Le tudom én azokat vetni magam is, ha én -akarom és te megengeded. - -A czigány leánynak olyan picziny kezei voltak, hogy a békókat, mint egy -pár keztyűt, huzta le azokon keresztül; s hogy aztán még a lábairól is -levegye a bilincseket, még csak le sem kellett neki érte ülni a földre; -a féllábát fölemelte s a másikon ellensulyozva magát, egyik vasat a -másik után huzta le hajlékony kicsiny lábfejeiről. - -A leány ott állt Arakcsejeff előtt, a lehuzott lánczos békó egyik végét -a kezében tartva. Képes volt rá, hogy annak a békónak a másik végével, -mint a csatacsillaggal, olyan ütést mérjen akárkinek a fejére, a mit az -el nem fog felejteni. - -S a vadállat-szelidítő az elszabadított párduczczal egyedül volt a -kalitban. - -– Hallgasd, hogy mit akarok veled tenni. - -A szép leopárd olyan állást vett, mintha ugrani készülne. - -Arakcsejeff pedig nem játszott most a tőrbottal, mint szokott. Semmi -fegyver sem volt a kezeügyében. - -– Én neked tisztességes helyet szerzek, a hol nyugodtan, becsülettel -élhetsz, magadat kiművelheted, lelkedet nemesítheted, megjavulhatsz. - -– De én nem akarom! Nekem nem kell semmiféle kolostor! Sem imádkozó -apáczák, sem szenteskedő papok. Én nem dolgozom, a míg nem ütnek, s ha -ütnek, sem imádkozom. - -– Egyikre sem fognak kényszeríteni. Én nem akarlak téged sem kolostorba, -sem javító-intézetbe küldeni, hanem falura. Nekem van egy falusi -kastélyom, a melyben egy igen kedves barátném lakik. - -A czigány leánynak most egyszerre nagyot villantak a szemei. Eldobta -kezéből a fenyegető lánczos bilincset s azzal egyszerre széthárítva -homlokáról a bozontos hajtincseket, örömtől ragyogó arczot mutatott a -főúr elé. - -– Ah! Te engem a Daimonához akarsz küldeni? - -– Igen, a Daimonához. - -Ah! A szigorú Cato Censoriusnak még egy érzékeny ideg volt a szivében. -Sokkal érzékenyebb még, mint a mely fia balesete miatt sajgott. - -A Daimonáról sokat tudtak beszélni. Csupa rosszat. - -És a mit beszéltek róla, még mind csak töredéke, árnya volt a valónak. - -Egy nő, a kit a czár kegyencze imádott! Jobban, mint minden földi és -mennybeli szenteket. Annál tölté minden idejét, a mit az államügyektől -ellophatott. Az volt életének napvilága. Az volt az ő zsarnoka és -boldogítója. Olyan kegyetlen, olyan durva, oly indulatos nő, hogy azt -senki más nem szerethette, csak Arakcsejeff. Épen azért szerette tán? A -ki Arakcsejefftől valami kegyet ki akart nyerni, a ki valami boszuját ki -akarta engesztelni, annak a bálvány elé kellett járulni előbb, s annak a -lábaihoz lerakni áldozatait. Még pedig értékes áldozatot, nem valami -kecskegidót! A zsarolás, a mit Daimona elkövetett, hirhedt volt a -birodalomban. - -Diabolka korallpiros ajkai közül a két fehér fogsor úgy világított elő! - -– S te szivesen elmégy a Daimonához? – kérdé a főúr. - -– Hogyne? Hisz az is olyan magamforma némber. - -– Nem azért küldelek oda, hogy szolgálj neki, hanem hogy barátnéja légy. - -– Oh, mi nagyon jó barátnék leszünk egyszerre! - -– Ő unja magát s te tudni fogod őt mulattatni. - -– Még a gondolatait is kitalálom. - -– Ha meg fog szeretni, igen jó dolgod lesz nála. Kapsz tőle szép -ruhákat, ékszereket, paripát, a min lovagolsz. - -– És korbácsot, a mivel segítek neki rabszolgákat ütni. - -– És aztán, ha jól viseled magadat, ha finom kisasszony válik belőled, -akkor a Daimona férjhez is fog adni. - -A leány arcza erre a szóra egyszerre megint elsötétült. Egyet rázott a -fején, a mire zilált fürtei ismét a homlokára hullottak; két öklét -indulatosan csapta a tomporaihoz s lábaival dobbantva, dörmögé -összeszorított fogai közül: - -– Nem megyek oda! - -Arakcsejeff gonoszul mosolygott. - -Folytatá azon a kegyes atyai hangon: - -– Értem a dolgot. Neked van itt a czigányok között valami szeretőd. - -– Bátyám! – mondá a leány haragosan. - -– No hát «bátyád!» A czigány leányok szemérmesek, nekik csak bátyjaik -vannak. Hátha ezt a bátyádat is elküldeném a Daimona kastélyába? Ő jó -lenne ott a jobbágyok felügyelőjének. - -– Lehetne az? – kiáltá a leány kitörő örömmel. - -– Bizonynyal úgy fog lenni. Együtt küldelek titeket a Daimonához. S ti -lesztek ott az ő belső megbizottai. - -Diabolka e szóra odaveté magát arczczal a főúr lábaihoz s összecsókolá -azokat. Arekcsejeff pedig keresztyéni szelidséggel simogatá meg a -czigány leány borzas, kondor fejét. - -S a lábcsókolás és fejczirógatásnak e pillanatában mind a kettőnek a -szíve tele volt a boszu kifinomított ötleteivel: a czigány leány -tudatlan lelkében épen olyan messzeható terv keletkezett Arakcsejeff -ellen, mint a milyet az szőtt-font az ő megkínzására, s a czigány leány -épen úgy tudott tettetni, hazudni, szinlelni, eltitkolni, teste lelke -érzéseit megtagadni, mint az államférfi. A vademberek és a diplomaták -erénye! - -Vajjon melyiké sikerül? - -Diabolka és a «bátyja» még az nap elszánkáztak Arakcsejeff falusi -lakára, a hol már várta őket Daimona. - - - - -ÉGVERESLÉS. - -Arakcsejeffnek az volt a legfőbb gondja, hogy a czárt kiragadja -ellenségei befolyása alól. - -Erre legjobb alkalom volt a katonai coloniák meglátogatása. - -E monstruosus eszme Arakcsejeff agyában fogamzott; ő volt e katonai -telepek létrehozója. Fél millió katonát, a ki végigharczolta a nagy -európai hadjáratokat, azzal jutalmaztak meg, hogy ezredenként -elhelyezték őket az állam birtokaiban telepítvényesekül a jobbágyok -közé. A parasztok tanítsák meg a katonákat szántani-vetni, s a katonák -tanítsák meg a parasztokat fegyvert forgatni. Így papirra leírva -rémséges nagy gondolat! Az államnak e rendszer mellett időjártával három -millió betanult, ezredekre osztott katonája lesz s azoknak a tartása nem -kerül semmibe. - -A kapa eltartja a puskát. - -Hanem egy adatot kifelejtett az állambölcs a számításából. Azt, hogy a -paraszt tenyere nem szereti a puskát s a katona tenyere nem szereti a -kapát. - -A czár legelső útja a nowgorodi katonatelepeket érinté. Arakcsejeff is -vele járt. Nagyon hirtelen visszatértek belőle: a mit a hivatalos -hirlapok azután úgy magyaráztak ki, hogy a czár mesés sebességgel -szokott utazni s hihetetlen utakat tesz meg egyfolytában. Az uráli útját -négy hét alatt végezte be. Éjjel-nappal vágtatva szokott járni. Aztán -leirták a nagyszerű fogadtatást minden városban, a varázsszóra -emelkedett új telepek közepett, a fényes diadalkapukat, a számos -küldöttséget, a népies ajándékokat, a mikkel mindenütt tanusítá a nép -uralkodója iránti határtalan hódolatát. A nagy katonai szemlék is apróra -le voltak irva s senki abban nem kételkedett, hogy azok mind akképen -történtek meg rendén. - -Arakcsejeff e körút bevégeztével Varsóba utazott – hivatalos -küldetésben. Az is be volt jelentve a hivatalos lapokban, minden -commentár nélkül. - -A szép junius hó egyszerre meghozta a tavaszt Szent-Pétervárra is. -Nariskin Zsofia szobája tele van gyöngyvirágokkal. Minden edénykében, -gyertyatartóban, kosárkában gyöngyvirág van. Az ő kedvencze. - -A rossz hónapok elmultával az ő egészsége is helyre látszott állni, -legalább most gyámol nélkül tud vegigsétálni a szobában s többet gondol -az étvágyára, mint a gyógyszerekre. Nagyon számít rá, hogy a jövő télen -már az udvari tánczestékbe is el fogják vinni. Egy nagynénje fogja -bevezetni a társaságba. Talán még menuettet is szabad lesz tánczolnia. - -Bethsábát most nagyon sokszor óhajtja látni. Ő tőle kérdezősködik a -felől, hogy milyen az az udvari bál? A királyleány látott már egyet. - -A czár hazatérte után egy napon megint meglátogatta Bethsába Nariskin -Zsófiát. - -– Ah, hogy tele van a szobád gyönyvirággal. Ki küldte ezt neked? - -– Ki küldte volna más, mint az atyám. - -Bethsába előtt nem volt titka Zsofiának. Úgy hítta a czárt, hogy «az -atyám». - -– Itt volt nálad? - -– Egy egész estét itt töltött. Oh ha tudnád, milyen szomorú este volt -az! – Én szintúgy félek tőle már. - -– Megharagítottad talán? - -– Ellenkezőleg. Azért félek tőle, hogy olyan nagyon szeret. Mikor itt -megáll előttem, kezemet két kezébe szorítva, sokáig néz rám hallgatva, -hogy végre nem állhatom a némaságát: «mi bajod? mondd meg, mi fáj!» -Aztán azt feleli rá mélán: «az a bajom, hogy nem mondhatom meg senkinek, -mi fáj!» – «Hát egy ilyen nagy embernek is lehet baja, a min nem tud -segíteni?» Akkor a szivére mutat s azt mondja: «Itt van az!» Én aztán -addig könyörgök neki minden szép hizelgő szóval, hogy fedezze fel nekem, -mi bántja? hátha az én együgyü gyermek-eszemmel tudnék kitalálni -valamit, a mi ezt a bajt meggyógyítja, vagy legalább megenyhíti? míg -egyszer aztán odahúz magához, a fejemet ölébe veszi s azt mondja: «Beteg -vagyok, és nincs orvos a világon, a kinek elmondjam a bajomat; nyomja a -lelkemet valami, és nincs pap, a kinek azt meggyónjam. Éjjel rettegek az -álmaimtól, s nappal a gondolatimtól. Félek az egyedülléttől, s félek a -sokaságtól. Tudom, hogy senki sem szeret. Tudom, hogy el vagyok itélve». -– «Kitől?» – «Az Istentől és az emberektől, – mindenki hizelkedik -szemembe, csak az, a mi ide benn dobog, mond igazat és vádol!» – «Nem -igaz! kiálték én fel hevesen; ez is igazat mond, a mi itt dobog, s az -téged dicsér, imád, szeret! Hadd halljuk, vitázzanak egymással. A két -szív.» – Erre megölelt. S aztán azt suttogá: «Legyen úgy. Hiszen senki -ellen a világon nem vétettem oly nagyot, mint te ellened. Miért ne -gyónnék meg neked? te az én martyrom vagy; ha te feloldasz, fel vagyok -oldva!» S azzal letérdelt elém és oh minő keserű szavakat beszélt! Nehéz -azokat utána mondani. – «Lásd: én atyámnak holttestén keresztül léptem a -trónra. Én elfogadtam az ő gyilkosai kezéből a koronát és föltettem azt -a fejemre. Mikor halála hirét hallottam, nem sírtam, megkönnyebbültem, -hogy haragja nem érhet többé utól; mert haraggal vált el tőlem. Hány -csatamezőn kerestem a bünhődést! Nem találtam. Homlokomra volt irva, -hogy kikerüljenek a golyók, a mik körülem búgtak, mint a saskeselyük; ki -volt rám mondva, hogy úgy kell bűnhödnöm, a hogy vétkeztem. Vasból volt -a szivem, mint fiunak az apám iránt! Jaj! mit kellett szenvednem, mint -apának, gyermekei miatt? Valamennyi gyermekem koporsóját mind én -kisértem ki a sírboltba. Utolsóm és egyetlenem te vagy! Mint a féreg, -úgy vonaglok a sors lába alatt, mikor rád gondolok, mikor arczodat -nézem. Hát te is az én nagy tévedéseim elitéltje lészesz-e?» – Én aztán -megvigasztaltam, hogy nincs már semmi bajom, hogy boldog, nagyon boldog -és egészséges leszek, és őt végtelen sokáig fogom szeretni. Ezen aztán -sirtunk mind a ketten. «Nem rettegek magam miatt, suttogá ő. Én látom a -fejem fölött függő kardot, hallom a csendes éjben, hogy fenik a kést -palotám szegletkövéhez: készen vagyok rá. Vérben jutottam a trónra, -vérben kell leszállanom. De rettegek te érted! Isten itélete ne sujtson -téged is az én vétkem miatt!» Én aztán fölemelem őt és beszélek neki -olyan okos szavakat, hogy magam is csodálom, ki sugja azokat nekem, -holott rendesen oly együgyü vagyok. Elmondok neki százféle vigasztalást, -míg utoljára mosolyra kényszerül s azt mondja: «Christ’eleison!» Már -annyira is vetemedtem, hogy elkezdtem politizálni. Igen bizony; állami -dolgokról beszéltem neki. Azt mondtam neki, hogy mit nyugtalanítod te -magadat ilyen rémeszmékkel? nem olyan rossz emberek a te népeid, mint -más uralkodóké. Én ismerem a világot jól! Láttam én olaszokat, -németeket, francziákat ünnepnapokon, mikor jól ittak; azok mind -kiabáltak, veszekedtek, még verekedtek is. Aztán elnéztem a te népedet, -ha ünnepnap sokat ivott; ez se nem kiabál, se nem verekedik, csak -dülöngél, csókolódik és nevet. - -– Hát aztán erre sem nevetett? - -– Csak megcsókolt. Azt mondta, hogy nagyobb állambölcs vagyok -Talleyrandnál és Metternichnél; hanem nagy hamar elkomorodott. «Látod -kis leánykám, az csakugyan így volt «hajdan», a hogy te láttad, öreg -szemeddel. Hanem az újabb időkben valami szállong a légben, a mitől a -legbékésebb népek is feldühödnek, hogy a ki tegnap látta ugyanazon -embereket, ma nem ismer rájuk, mikor újra összekerül velük. Hallgasd meg -csak, mi történt velem az utamban? a miről nem szól senki, a mit jól -titokban fognak tartani, s nem hirdetik odább a hirlapok és az -évkönyvek. Mikor a petrovszki katonatelep felé közelítettem, már -alkonyodott, a lemenő nap az eget beborító bárányfelhőket bíborvörösre -festette. Olyan volt az, mint egy összevissza tépett császári palást. -(Ezért én aztán meg is fedtem, hogy minek mond ilyen hasonlatokat? Kinek -volt már valaha a világon összetépett császári palástja? Ő erre azt -felelte: Julius Cæsarnak, a többek között.) «Az égvereslés szelet -jelent.» «Az csak előitélet,» mondá Arakcsejeff. Az alkony viharjósló -verőfényében a petrovszki nagy telephez vezető úton felállított -diadalkapu úgy tünt fel a távolból, mint egy csupa aranyból összerakott -tündérlugas. Az útközben elmaradozott többi díszkapuk mind -fenyőgalyakból voltak összerakva, a mi sötétnek marad, ha a nap rásüt -is. Vajjon miből lehet ez, hogy úgy ragyog? Roppant néptömeg vette körül -a diadalkaput. Mikor aztán közel értem hozzá, megtudtam, hogy miből van -az? Oh én sok diadalív alatt haladtam már keresztül, a mik üdvözletemre -voltak emelve. Láttam diadalkapukat bársonyból, selyemből. Láttam -olyant, melynek két oszlopát csatákban elfoglalt ágyúk tömege alkotta, a -boltívet ellenséges zászlók mennyezete árnyazta körül, s közepén a -korona elesett hősök arany rendjeleiből volt kirakva s körülötte a -szétsugárzó aureolet elfogott tábornokok kardjai képezték; hanem a -petrovszki diadalkapu túltett valamennyin. Az, a mit a lemenő nap -verőfénye a távolból aranynak mutatott, nem volt egyéb, mint rongyos -ingek és szoknyák felaggatott halmaza, koldustarisznyák, mint lecsüggő -lampionok az ívhajlaton, s a koronát legfenn képezték egy lyukas fenekű -kondérba tüzködött mankók. Diadalív rongyos ingekből és -koldustarisznyákból! Míg én a bámulattól megmerevedve néztem a -szörnyalkotványra, a néptömeg közül elém lépett egy hosszú ősz szakállú -férfi, valamennyi között a legrongyosabb, kezében a szokásos üdvözletül -hozott fatállal és azon egy kenyérrel. S így szólt hozzám: «Ime itt van -az a kenyér, a minőt a te katonáid számunkra meghagytak. Ízleld meg. -Fenyőkéreg lisztjéből van sütve. A szokásos sót nem tehettük mellé, mert -azt csak könyeinkből ismerjük. Íme e diadalíven láthatod összes -drágaságainkat, a mit katonáid még meghagytak nálunk, feleségeink, -leányaink rongyos ingeit és szoknyáit. Azért nincsenek ők maguk jelen, -mert mezitelen nem jöhettek ide. A tizenkét ártatlan hajadont nem -állíthattuk ki üdvözletedre, a hogy a hetman parancsolá; mert a mi -környékünkön, a mióta katonáidat ide telepítetted, ártatlan hajadon -nincs!» - -– E szókra Arakcsejeff parancsot adott a kisérő testőrkozák szotnyának, -hogy verje szét a lázadó csoportot. Hanem azok nem voltak lázadók, csak -kétségbeesett emberek. A mint a trombitarecsegés felhangzott, mint egy -jelszóra, egyszerre mind arczraveték magukat a lovak lábai előtt, az út -széltében, hosszában, s ott a földön fekve ordíták valamennyien, -kezeiket és arczaikat felém emelve: «Szabadíts meg minket a katonáidtól! -Vidd el tőlünk a fegyvereseket! Mi nem akarunk fegyver alatt állni! Mi -jámbor parasztok vagyunk. Dolgozni akarunk. Gázolj át rajtunk, ha tovább -akarsz menni!» Nem lehetett az utat ellepő néptömegtől megmozdulni. A -lovak nem taposnak rá a földön fekvő emberre. Se haragos szó, se biztató -kegymondat nem használt. Egyre azt kiabálták: vidd el közülünk a -katonákat! Még soha uralkodó ily gyötrelmes fogságba nem esett. Végre e -kínos helyzetből kiszabadulásra segély érkezett. A katonai telep felől -rendes zárt hadsorban közeledett az országúton a veteránok tömege. -Élükön egy tamburmajor: az is olyan vén, hosszú szakállú ficzkó, minő a -parasztok szónoka. Megismertem eylaui granátosaimat. Ezek tudták, hogyan -kell útat csinálni a hadoszlop előtt, ha akadály van közben. Egy -trombitajelszóra előléptek a sappeurők s az útban heverő parasztokat -szépen megfogták kezeiknél, lábaiknál fogva s egyiket a másikra -fektetve, utat nyitottak az előnyomuló dandárnak. A hosszú szakállú -szónok, a mint elém jutott, leütötte a kezében hozott zászlót a földbe s -elkezdett hozzám beszélni. «Uram ne hagyj minket tovább ez átkozott -helyen! Hűségesen szolgáltunk a harcztéren tizenöt esztendeig, -küzdöttünk francziával, némettel, olaszszal, ne küldj most bennünket -küzdeni ürgével, sáskával, hernyóval, földevő féreggel; s a mi rosszabb -valamennyinél: a paraszttal. Mi ifjuságunkban megtanultunk harczolni -mint a medvék, vénségünkben nem tanulunk meg szántani, mint az ökrök. -Puskához, kardhoz szokott a tenyerünk, nem áll neki a kasza, kapa sehogy -s a paraszt kineveti ügyetlenségünket. Vigy minket ellenség földére, a -hol minden bokor mellett egy gyilkos leskelődik, csak itt ne hagyj -minket a parasztjaid között! Küldj hadjáratra a hitetlenek ellen, a kik, -ha mi szúrjuk, visszaszúrnak, csak itt ne hagyj a paraszt között, a ki -szid, ha szépen kérjük, szid, ha ütjük, s akkor is jajgat, ha ránézünk! -Zárj be minket ostromolt várakba, a hol megeszszük az elesett ló húsát, -puskaporral sózva s szomjuságunkban lenyaljuk a falról a nyirkot; csak -arra ne kényszeríts, hogy a keserves földből, Isten csapásai között, -csaló, tolvaj paraszt irigysége mellett teremtsük elő az elátkozott -kenyeret! Temess el minket a tetemhalmok alá a csatatéren; de ne temess -el élve a katonai koloniákba! Átkozott legyen a neve, a ki kitalálta -őket!» Arakcsejeff megfuvatta a trombitákat, hogy elfojtsa a szónok -szavait, a mire aztán egyszerre a parasztok is, a katonák is kitőrő -ordításra zendültek fel, hogy az elnyomta a trombitaszót. Ilia (így -hiják a czár vén kocsisát) erre, minden parancsszó nélkül, visszafordítá -a lovakat, s az úton, a melyen idáig jöttünk, visszahajtott. A -rongyászok diadalívén nem haladtunk keresztül. Ott dicsőséges körutam -véget ért. Haza értem. S most aztán olvasom a fényes leirásokat a -lapokból, a mik a diadalutam emlékét megörökítik. Az égvereslés hát -mégis vihart jelent.» Ezt beszélte el nekem szegény atyám. - -– Ez bizony nagy szomorúság egy olyan úrra nézve, ha azok nem akarnak -boldogok lenni, a kiket ő boldogokká akarna tenni. Az én apámnak -boldogabb népe volt. Miért nem megy a te apád ő hozzájuk? Most az ő népe -az is. - -– Hallod-e Bethsába, az jó eszme! Ne felejtsük el! Majd egyszer hozzuk -azt elő neki. A mikor jobb kedve lesz. De most nagyon levert. Mikor -búcsut vett tőlem, ismét visszajött. «Elfelejtettem tudakozódni -hogyléted felől.» «No lásd, ez nagyon jó, mondám én, ebből az látszik, -hogy igen jó szinben vagyok.» Aztán gyanakodva nézett az arczomra: -«Mindíg ilyen piros az, vagy csak néha gyullad ki?» Én aztán nevetve -biztosítottam róla, hogy bizony mindíg ilyen az. «De hát miért féltesz -úgy? Hát nem tudja-e az Isten, hogy olyan nagyon szeretsz s nem vagy-e -te az ő felkentje, választottja? S nem imádkozol-e te érettem hozzá?» -«Nagyon jól tudja Isten, hogy szeretlek, felelt ő szomorúan; de hát nem -volt-e Dávid király is az ő felkentje, választottja, s nem hangzott-e -fel éjente a szent király kétségbeesett zsoltára hozzá: «Éjjel kezem -feltartom. Az égre hozzád nyujtom!» S nem vette-el el mégis tőle a -kedves gyermeket, kiben megbüntette, a mit Bethsábával vétkezett?» - -– Te! ki volt az a Bethsába? szólt közbe hirtelen a királyleány. Hát -csakugyan élő lény volt az én névelődöm? - -Hasztalan lestem eddig, hínak-e mást is a társaságban ezen a néven? -hasztalan kutattam a naptárban, van-e ott ilyen szent? nem találtam rá. -Keresztanyám, a herczegnő, a ki ezt a nevet választotta a számomra, -mikor megkereszteltek, (hat éves koromig pogány voltam) mikor kérdeztem -tőle, miért nincs a nevem a naptárban, azt mondta, hogy az csak -elforgatott mása az Elisabethnek, s azzal együtt van a nevem napja, -akkor is kapok ajándékokat. S nézd, a czár azt mondja, hogy volt egy -igaz Bethsába: ki volt az? - -– Én sem tudom, mert ezt nekem nem tanították. Pedig én is kiváncsi -voltam rá. Megtudakoltam a Helenkától, az annyit mondott felőle, hogy az -szent Dávidnak a felesége volt. De többet ő sem tudott róla, mert a -bibliát csak a papoknak szabad olvasni. - -– De hát miért nincs a neve a naptárban, a szentek között? - -– Bizonyosan azért, mert zsidó asszony volt. - -– De hiszen Sára, Rebeka, Rachel szintén zsidóasszonyok voltak, s mégis -ott van a nevük a szentek sorában. Bizonyosan azért hagyták ki onnan, -mert vétkezett. Hiszen «ő» mondta: ugy-e? De hát mit vétkezhetett? De -hát minek adták nekem egy olyannak a nevét, a ki vétkezett? - -Bethsába közel volt hozzá, hogy sírjon. - -– Kedveském! mondá neki Zsófia, hanem aztán, tudod azt, a mit én neked -elmondtam a czár útjáról, meg arról a diadalívről, el ne beszéld ám -senkinek. - -– Hátha a keresztanyám kérdezni fogja, szokás szerint, hogy miről -beszéltél velem? - -– Mondj neki valami mást. - -– Micsoda «mást?» - -– Hát hazudj neki valamit. - -– Hazudjam? Hogyan kell azt? Én nem próbáltam soha. - -Nariskin Zsófia szépen kinevette vele. Neki már kis gyerek korában -elkezdték azt tanítani. Hogy «mama» helyett azt kell neki mondani, hogy -«szép asszonyság!» ha más is hallja; s ha a papa hozott neki egy -czukorsüteményt, vagy játékszert, azt kell mondani mindenkinek: «a -Mikulás hozta». Hogy a mit Helenkától hallott, azt nem kell mondani a -madamenak, a mit a madametól hallott, a Helenkának, mind a kettőét a -«nagy úrnak» s a mit a «nagy úr»-tól hallott, azt senkinek sem. Úgy -hozzá szokott már, hogy még az orvost is kétségbeejté, mikor az -kikérdezé a betegsége belső jelei felől. Egészen félrevezette a -diagnozist. Milyen jól esett szegény gyermeknek, mikor az örök hazudás -börtönéből kiszabadulhatott s talált két olyan lelket, a ki előtt szabad -elmondani, a mi a szivén van! az atyját és a barátnéját. - -– Hát te mindent elmondasz, a mit csak tudsz, mindenkinek? Kérdezé -nevetve Bethsábától. - -– Oh nem. Én ravasz vagyok. Hazudni nem tudok, nem értek hozzá. Hanem -mikor valaki faggatni akar, akkor azt teszem, hogy én kezdek el -kérdezősködni, s aztán addig kérdezek tőle összevissza, míg megunja és -otthágy. - -Azon aztán mind a ketten nevettek. - -Ritka hang volt ebben a kalitban a nevetés zenéje. - - - - -BETHSÁBA. - -Ghedimin herczegnő gyakran meglátogattatá a keresztanyai gondjai alá -adott királyleánynyal kedvencz barátnéját, Nariskin Zsófiát. - -A kik a herczegnő szívtitkaiba félig-meddig be voltak avatva, azok -értették e látogatások okát. Ha már maga a herczegnő nem láthatja is (a -világi illem tilalma miatt) Zsófiát, legalább Bethsába által hírt hall -hogylétéről. Hanem ha volt valaki, a ki egészen be volt avatva a -herczegnő titkaiba, az még többet is megérthetett. - -A mindenki elől elzárkózott ember, a czár, a ki titkot tart a -miniszterei előtt, még a papnak sem gyónik meg, ennek a kedves leánynak -mindent el szokott mondani, a mi a szivét bántja. - -Hiszen ha csak egy apa beszéli el ezt féltett leányának, hát akkor az -csak kedély ügye; de mikor egy czár beszéli el, akkor ez államügy. - -Minden szó, a mit a czár Nariskin Zsófia előtt kiejt, az ország -helyzetének magyarázója. Az a kedélyállapot, a mit I. Sándor szavakban -érthetővé tesz, alapja fél Európa jelenének és jövendő alakulásának. Ez -egyetlen ember szivének ellágyulása, vagy megkeményedése a béke vagy a -harcz, nagy felbomlás és nagy átalakulás titkait rejtegeti. - -És Zsófia viszont mindent elbeszél Bethsábának. - -Bethsába pedig nem tud hazudni. - -– Hát kedves kis leányom, hogy van a kis barátnéd? kérdé a herczegnő a -hazatért királyleánytól. - -– Már nem szed orvosságot. Azt hiszem, ez nagyon jó. Én egyszer -megkóstoltam nála egy port, nagyon keserű volt. - -– Nem fecsegett-e nagyon sokat? A gyógyulónak a sok beszéd megárt ám. - -– Csak azt mondta el, hogy a keresztatyja meglátogatta. (Ennyi -hazugságot mégis megtanult már Bethsába, hogy «atyja» helyett azt a -másik czímet említse.) - -– Sokáig ott volt nála? - -– Azt nem tudom. - -– Beszélt neki sok érdekeset? - -– Igen Dávid királyról meg a feleségéről, Bethsábáról. Keresztanyácskám -mit vétkezett Bethsába királyné? - -– Mít vétkezett Bethsába királyné? Micsoda kérdéssel állsz te ide elém? - -– Hát azt «ő» mondta, s én szeretném tudni, hogy mit vétkezett? mivel -hogy a nevét viselem. És senki más nem viseli a nevét; csak én. Ha -valami olyan rossz asszony volt, hogy senkinek se kell a neve, akkor -nekem sem kell, adjatok másikat. - -– De nem vétett semmit! Bohó vagy. - -– Zsófia keresztapja mondá: Dávid királylyal vétkezett. - -– Ah, az nem volt vétek, az szerelem volt. - -– Hát a szerelem micsoda? - -Corynthia felkaczagott. - -– No azt most én mondjam meg neked, hogy mi a szerelem. Majd megtudod, -ha szeretni fogsz valakit. - -– De hát hogyan jutok én ahhoz? Valami baj az, a mi az embert meglepi, -mint a betegség? Vagy valami jó, a mit megkiván? - -Corynthia még jobban kaczagott. - -– Együtt a kettő. - -– De hát hogy kezdődik az? - -– Hát egyszer egy szép ifju mélyen a szemedbe néz. - -– A szemembe! Oh azt én ki nem állom, hogy a szemembe nézzen. Hisz attól -én meghalok. Inkább elfutok világgá. - -– Igen, de az az ifju vőlegényed lesz, a ki megszeret, nőül kér, és -eljegyez. - -– Hát az hogyan megy? Mondd el kérlek! Mert én azt el nem tudom -képzelni. - -– Hát az mi nálunk úgy megy, hogy az ifju, a ki egy hozzáillő leányt -kiválasztott magának, küld annak szép ajándékokat. - -– S ez azt jelenti, hogy ez az ifju szereti a leányt. S ha a leány -elfogadja az ajándékokat, ez meg azt jelenti, hogy szereti azt az ifjut. -Oh az nagyon kedves. Ez nagyon könnyű. Hát a leány mit ajándékoz neki -vissza? - -– Csak «azt», szerelmet. - -– És semmi mást? Oh az nagyon kedves, nagyon könnyű. S aztán ha jön egy -másik ifju, a ki még szebb ajándékot hoz, azt is elveszi az ember s ád -érte szerelmet? - -Corynthia tapsolt nevettében. - -– Attól függ, hogy az előtt az «egyik» előtt eltudja-e titkolni? - -– Nem, nem, inkább megmondja neki az ember: «én azt a másikat is -szeretem». Hát miért ne? ha a szerelem jó, és nem vétek. Hátha én nekem -férjem lesz, és én szeretem az epret, nem mondhatom meg neki, hogy én -szeretem az epret? - -– Azt igen, de az csak inyenczség. - -– Hátha azt megmondom neki, hogy én szeretem – Nariskin Zsófiát, azért -megharagszik? - -– Oh nem. Az csak barátság. - -– Hátha azt mondom neki, hogy én szeretem a tánczot? Agyonüt? - -– Azért sem. - -– De hát ha szabad szeretnem epret, barátnét, tánczot, miért nem egy -ifjut is, ha az jó és szép? - -– Oh isteni együgyüség! De hát mondd, abban az országban, a hol te -születtél, soha sem beszélnek szerelemről? - -– Nem. - -– Hát ott nincsenek ifjak és leányok? - -– Vannak. De ott, ha egy ifju legény el akar venni egy leányt, -megalkuszik az apjával a jegypénzben s hazaviszi. Ha jó lesz hozzá az -asszony, vesz neki szép ruhát; ha rossz lesz, vesz másik feleséget. - -– Az nálunk nem megy. A mi vallásunk azt parancsolja, hogy egy -asszonynak csak egy férfit kell szeretni. - -– Oh az már egészen más! Hát miért nem mondtad mindjárt az elején, hogy -a vallás parancsolja a szerelmet? Oh én a vallást híven meg fogom -tartani. Ugy-e te is megtartod? Ugy-e te is szereted a férjedet? Szoktál -az ő szemébe nézni mélyen? Én nem láttam tőled ezt soha. - -– Tudod, kedveském, az élet nagyon hosszú s a mézes hetek, a hogy a -szerelem idejét nevezik, igen rövidek. - -– Oh azt nem úgy kellene ám felosztani; hanem a mézes heteket felaprózni -perczekre, hogy azután az életnek minden napjára jutna belőle egy -pillanat. - -– Majd megtudod te annak a lehetetlenségét, ha megismered, hogy mi ez? - -– Most már hát tudom, hogy Bethsába azért vétkezett, mert nem szerette -azt, a kit a vallás parancsolt. Csak azt szeretném tudni, hogy mint -keveredik ebbe a dologba bele Dávid király? - -Az ám! Corynthia is azt szerette volna megtudni, hogy mint jött ebbe a -mesébe bele Dávid király; de a fecsegő leány úgy félre vitte képtelen -képzelődéseivel minden nyomozását, hogy nem juthatott a nyomába annak, -hogy miket mondott Dávid királynak a próféta, mikor megfeddette? Az -orosz a legjobb titoktartó. Abból, a mi a petrowszkii diadalkapu alatt -történt, a czáron kívül senki sem beszélt ki semmit. Arakcsejeff -elhallgatta azt, mert saját szörnyeteg tervének megbukása volt abban -jelezve: a kisérő kozák-csapat fel lett küldve Kazánba s a többiek -tudtak hallgatni. - - - - -CORYNTHIA. - -Ghedimin herczegnőhöz egészen jó iskolába volt adva a fiatal grúzi -királyleány. - -Corynthia lehetett tán a mintaképe annak az orosz természettudósnak, a -ki (Darvint messze megelőzve) azt törekedett bebizonyítani, hogy a «nők -nem egyebek, mint elfajult macskák». (És hasztalan volt minden törekvés -a tudóst annyira lágyítani, hogy ismerje el legalább, hogy a nők -«megnemesített macskák;» hajthatatlan volt; nem engedett a rendszerből.) - -A szép Corynthia tudott kaczér lenni, mint egy Aspasia, és kegyetlen -hideg, mint egy Diana. De ezúttal nem Diana csinált Actæont a -férfiakból, hanem a másik. - -A kit úgy kitüntetett kegyének tanujeleivel, mint a szép Galban lovag, -az soha sem jutott el oda, hogy a szép Sphinx talányait megoldja. -Corynthia engedte magát a vadászaton kisértetni általa, tánczolt vele a -bálban s rábizta a virágcsokra őrzését, ha mással tánczolt; kaczagott a -tréfáin, összeült vele embertszólni, búcsufejében a szokásos csókkal is -üdvözlé; hanem azért olyan távol tudta őt magától tartani, mint a -planéta a drabantját. S aztán ilyen holdja annyi volt neki, mint -Saturnusnak. Mindegyik élvezhette a ragyogását és megfagyhatott -mellette. - -Hanem ha volt egy ember a társaságban, a kire istennői kegyetlenséggel -tekintett alá, a kinek üdvözletét azzal az ajkmozdulattal fogadta, a -mivel a nők a megvető szemrehányást tudják kifejezni, az volt az igazi! -Azé volt a szív titkos lángja! - -Azt nem tudja senki; mert a kit ért, nem adta tovább, hogy egy -genialitásról és korhely kalandjairól hirhedett testőrtisztnek a -masliczahét utolsó napján egy rejtélyes küldöncz finom borítékú illatos -levélkét hozott, a miben az állt, hogy: «egy ismeretlen jótevőnő, kit -önnek a sorsa érdekel, kész önnek minden adósságát kifizetni, ha ön ma -este nem megy el Ilmerinen kisasszony saturnaliájába». - -Alapos gyanunk lehet, hogy az uzsorás, ki annak a fiatal tisztnek a -lidércze volt, nem minden alapos tudomás nélkül mondta ezt: «vannak a -városban fiatal, szép gazdag úrhölgyek, kik egy zavarba jött lovagot -készek lennének megszabadítani». - -A fiatal Endymion azzal válaszolt erre a levélre, hogy azon az estén -Zeneida szánkójának a bakján vonult be a tiltott Eleusisba. - -Oh bizonyára Corynthia nem Ghedimin herczeg miatt gyűlöli Zeneidát, -hanem Puskin miatt. - -A Ghedimin herczeggeli viszonya Zeneidának csupán anyagi kérdés -Corynthia előtt. - -Azt, hogy előkelő főurak a szinház első rangú művésznőivel viszonyban -álljanak, a világon mindenütt igen illetékes állapotnak tartják. Ez -nemcsak divatszerű; hanem egyúttal jogalap egy kétoldalú szerződésre. «A -mi neked jó, azt, engedd meg, hogy nekem is jó legyen.» - -Boszantó csak az, hogy a vetélytársnőnek a palotájában sokkal pompásabb -pálmakert van, mint a herczegnőében; hogy annak a paripái szebbek, mint -az övéi, s hogy a toilettjával mindenütt diadalmas marad az övé fölött, -a hol összejönnek. Pedig minden fényes ünnepélynél összekerülnek. A -művészi hirnév nyitva tart Ilmerinen kisasszony előtt minden ajtót. -Találkoznak minden fényes tánczestélyen, a lovaik egymás mellett -futtatnak a turfon, az előfogataik a Marsmező ünnepélyein s a herczegnő -meg van felőle győződve, hogy mind az a fényüzés Ghedimin herczeg -siberiai ezüstbányáiból kerül elő, a mik elég gazdagon ontják, hogy egy -férfi két asszonyt versenyeztethessen egymással a pazarlás tökélyében. -Ha Corynthia maradna a győztes, a pazarlást megbocsátaná, csak azt nem, -hogy ő marad hátrább egy asszonyi hajszál hosszával. - -Ez a második ok, a miért Zeneidát gyűlöli. - -S van még egy harmadik is. - -Az a tiltott gyöngeség, a mi őt ifju leánykorában a czár egész életére -nézve oly végzetessé tette, el volt feledve már. A halottak országába -tették. Ha három ember volt együtt, nem beszéltek róla. A czárnőt -mindenki bámulta, imádta, sajnálta. Látták őt lassankint elhervadni a -néma bánat miatt. S a közvélemény oly sulyosan itélt e tekintetben, hogy -az összeesküvők közt többször szó volt róla, hogy ismételni kell a mi -III. Péter és II. Katalin közt történt: a czárt elfogni, bezárni és -Erzsébetet kiáltani ki czárnőnek. És azért Ghedimin herczegnő még is -arra gondolhatott, hogy ő közelebb áll most is Sándorhoz, mint Erzsébet -czárnő; mert egy vékony selyemszál (Nariskin Zsófia) még most is -hozzákötve tartja az ő emlékéhez. Ezeket a selyemszálait a gyöngéd -összetartozásnak rég elszakították Erzsébetre nézve – a sírboltajtók. A -férj szerelme utolsó gyermekének koporsójával együtt lett eltemetve. - -És Corynthia még itt is útjában találta a gyűlölt vetélytársnőt. - -A míg őt a czár mindenütt kerüli, amazt kegyének teljével halmozza el. -Az énekesnőnek helye van a czár és czárnő között. Mindketten kedvelik, -kényeztetik. A czár és a czárnő csak úgy tudnak egymással ketten együtt -lenni, ha Zeneidát meghívják harmadiknak. Mikor ő énekel, felolvas, vagy -kedélyesen fecseg előttük, akkor a nő és férj azon veszik észre magukat, -hogy kezeik egymást keresik, hogy egymáshoz közel simulnak. Míg, hogyha -egy ünnepélyen az uralkodó pár karöltve megjelen s meglátják véletlenül -Ghedimin herczegnőt, egyszerre kibontják karjaikat egymásból, s -elfordítják arczaikat. S ezt ő mind tudja jól. - -És aztán játszania kell az egész világra nézve a kaczért azokkal -szemben, a kik iránt közönyös; a lenézőt, kevélyet az iránt, a kiért -lángol; a gyöngédet a férj iránt, a kit gyűlöl, s a hódolatost, -alázatost az iránt, a kihez jogát tartja. S még azonfölül a nagylelkű -pártfogónőt a vetélytársnő iránt, a kire féltékeny. - -Hiszen a féltékenység elég szép szörnyeteg, ha egy feje van is. Hát még -ha három feje van! - -Az ő féltékenysége sárkányfejeinek a nevei: «Szenvedély, büszkeség és -emlékezet». - -És ennek az iskolájára van bízva a gruzi királyleány, a kinek mindjárt -azon kezdte a nevelését, hogy nevet választott ki számára a bibliából a -megkereszteléskor, a minek viselője olyan virtusokról lett nevezetes, a -miket épen csak szent Dávid iránti barátságból bocsát meg az -ifjasszonynak a világ. - -Jó szerencséje Bethsábának, hogy tudatlansága és ártatlansága mellett -nagy adományával van megáldva a találékony képzelődésnek s a nemzetével -közös ösztönszerű ravaszságnak, s hogy még emlékezik valamire, a mit az -anyjától tanult, a kit most is meglát minden évben egyszer: újesztendő -napján, a mikor az uralkodó párnak eljön hódolni negyvenezer ember a -nagy trónterembe. Ott áll az ő anyja is olyankor a trónemelvény -lépcsőzetén; korona helyett most már csak ránczok vannak a homlokán, s -valahányszor Bethsába meglátja őt, mindannyiszor az jut eszébe, hogy ez -az ő anyja, a kit neki megszólítani nem szabad, azért cserélte fel a -koronáját ezekkel a mély redőkkel a homlokán, mert halálra szúrt egy -férfit, a ki neki azt merte mondani: «én szeretlek, szeress te is -engem!» - -És aztán tovább képzelődik rajta, hogy mi lehet hát az a «szerelem», a -miért az egyik embernek jól esik valakit megölni, s a másiknak jól esik -meghalni?… A mi egyszerre jó is, szabad is, kötelesség is, mégis rossz, -és fáj, és bűn. - - - - -A SZÖRNY. - -Krizsanovszky épen végezte előadását a Szent-Pétervárott történtekről, a -mire egy halvány hölgy hallgatott, a midőn az őrt álló duegna benyitott -az ajtón s halkan suttogá: - -«Arakcsejeff megérkezett.» - -Azzal visszavonult. - -«Oh Istenem!» sohajta fel a halvány hölgy, kezeit összekulcsoltan -szorítva keblére. - -– Most légy erős, mint egy férfi, sugá Krizsanovszky. Ez itt a válság! - -– Azért jött volna? kérdé a nő remegve. - -– Azért. Galbant is magával hozta. Asszonyaidra vigyázz, mert ez az -asszonyok kéme. Szép ember. Veszedelmes ember. - -Most ujabb kocsizörgés hangzott az udvaron s rá heves lárma, férfi -kiabálás. - -– Siess innen, a nagyherczeg jön! suttogá az asszony Krizsanovszkynak. - -Az felkelt és megfogta a nő kezét. - -A duegna ismét benyitott az ajtón; most már lélekszakadva rohant be. - -– A nagyherczeg érkezett meg a hadgyakorlatról… A kapuban elbotlott a -phaéton nyerges lova, a fullajtár leesett fejtetőre, a nagyherczeg pedig -szájába ütötte a pipáját s kitörte a fogát. Iszonytató dühös. - -– Oh Jézusom! sikolta fel a nő s rohanni akart kifelé. Krizsanovszky -visszatartá kezénél fogva. - -– Most jó lesz az útjából kitérned! - -– Sőt most kell eléje mennem! szólt a nő, kiszakítva magát. Te fuss -innen! Itt ne lásson valaki. - -– Akkor hát légy erős, mint egy asszony, súgá Krizsanovszky. - -S azzal eltűnt. - -Pedig innen nehéz volt eltünni. Ez a hely a lengyel alkirály várlaka: a -Belvedere, Varsón kívül, a Lazienka királyi park közepette. Maga a park -is erős fallal van körülvéve s azt minden oldalon fegyveres őrök fogják -körül; de a kastély meg épen erősség; magas bástyákkal, vízárkokkal, -sánczczölöpzettel körül zegzugozva, kapuját felvonó hid képezi; minden -bejáratot ágyúlőrések védnek, s a tornyokban őrök állanak. Körülötte -ágyulőtávolban ki van vágva a gyönyörű ősliget, a sík pázsiton -tulipán-ágyak virítanak. Ide észrevétlenül közelíteni, vagy innen -eltávozni embernek nem lehet. És Krizsanovszky még is el tudott menni. -Pedig az egész Belvederét maga Constantin nagyherczeg építteté, s saját -maga ügyelt fel annak minden alakítására. Itt rejtekút az ő tudtán kívül -nem lehet. De hátha van? Az építész lengyel volt, s attól kitelt, hogy -éjjel dolgozott a rejtekúton s nappal mindig elfalaztatta a munkát, hogy -a nagyherczeg ne tudjon róla: – úgy is volt. Akármikor meglephették -volna őt az ágyában, ha a lengyelek nem utálnák az orgyilkot. - -A nő futott ki eléje. - -Mikor azt hallotta, hogy Arakcsejeff érkezett meg, azt sohajtá: «oh én -Istenem!» akkor az erős boszuálló Isten jutott eszébe, s mikor azt -mondák neki: a nagyherczeg jő dühös haragban, akkor azt kiáltá: «oh én -Jézusom». Akkor a szeretet martyrja jutott eszébe. S tán nem volna igaz, -hogy azóta is voltak sokan, kik egy néptömeg, egy Izrael üdvéért -keresztre hagyták magukat feszíteni? - -A rettegett ember már jött rá szemközt a fegyvertornáczon. - -Olyan volt, a minőnek kortársai leirják, ahhoz nem találhat ki semmit a -phantásia. - -Constantin nagyherczegnek elég oka lehetett a panaszra testvérei ellen. -Azoknak arczra és termetre mind az anyai juss jutott osztályrészül. Szép -deli férfiak voltak. Egyedül ő kapta meg az apai örökséget. Olyan rút -volt, mint az apja. - -Pedig a megboldogult Pál maga is eszményképe volt az iszonytatónak, -annyira rút volt, hogy nem engedte a képét a pénzekre veretni egész -uralkodása alatt. - -Constantin egészen Pál czár hasonmása lett. Nagy veres tülök-orra úgy -kiállt az arczából, mintha semmi összefüggésben sem volna a homlokával; -apró tengerszin szemeit alig lehetett látni bozontos szemöldökétől s -folytonosan pislogó, összehúzott szempilláitól. Haja, szemöldöke, -szakálla, pillái oly szőkék voltak, mint a kender, s az egész arcza -veres, mint a bagaria. S még hozzá az arczának egyik fele nem hajazott a -másikhoz, mintha a teremtői szeszély még azzal akarta volna befejezni -remekét, hogy a két külömböző torzképből a két felemást ragaszsza össze -egygyé, egyik ajkszeglete lefelé görbült, a másik fölfelé; ránczok, -bibircsók és ragyagödrök versenyeztek a torzításban, úgy, hogy a festők, -a kik az arczot megörökítették, csak arczélben merték azt levenni. -Szemközt eltalálni ezt a képet festőnek valóságos felségsértés lett -volna. Ilyennek irják le, a kik vele együtt éltek. - -S a külső csak hű anyamintája volt annak, a mi belül lakik, s minden -arczvonása rabja volt az indulatainak, a ki ránézett meg kellett -rémülnie, vagy el kellett magát kaczagnia. Lelkülete is megfelelt -vonásainak. Dühös, felfortyanó, kegyetlen volt. A bot mindig kezében. S -annak mindig volt dolga. S ha tény az, hogy testvére a czár évenkint -kétezer rubel árú irótollat szokott elhasználni, úgy hozzá lehet vetni, -hogy Constantinnál mennyit vethetett az elhasznált nádpálczák rubrikája -az évi költségvetésben? - -Most is összetörve hozza haza a botját a kezére akasztva, derékban -elnyaklottan s hosszában végig hasadtan. Bizonyosan sorba verte ma is a -zászlóaljparancsnokokat. Azoknak ez volt a mindennapi imádság. - -S még hozzá e mostani eset. Az elbotlott paripa s a lebukott lovász -hibája miatt a nagyherczegnek a szájába ütődött a pipa szárra, a mi soha -sem szakadt ki a szájából s kitörte egy fogát. Szitkozódás közben -vérnyomokat köpköd maga körül. - -– Átkozott kutya! Mihelyt magához tér (Dobjátok a vízbe, hogy ocsudjék -fel!) azonnal hozzátok elém! Gaz kutya! Minden csontját összetöröm! -(Most észrevett egy szemközt jövő férfit.) Kicsoda az úr? Galban lovag? -Akasztófáravaló gazember! (Annak a gaz kutyának mondtam, nem az úrnak.) -Hát mit akar? Hogy Arakcsejeff megérkezett? Az ördög… (majd mit mondok!) -Nekem borbély kell most, nem miniszter! Nem látja, hogy kitörött a -fogam? Átkozott kutya! disznó! varangyos béka! Mi tetszik még Galban -lovag? - -Most sietve jött eléje a nő, félretaszítva Galban lovagot. - -– Az Istenért, mi történt veled? sikolta a nő, s odaveté magát a férje -keblére. Lelkem! szerelmem! meg vagy sértve? Mi bajod? - -S megcsókolta azt a véres ajkat. - -S arra a szörnyeteg arcza elkezdett egyszerre mosolyra térni. Valami -mély fájdalommal vegyült öröm északfénye volt az a mosolygás, a mi azt a -rút arczot egészen átváltoztatá. Megszünt ijesztő lenni. A kuszált -vonások keresték az összhangzatot egymásközt, a rút száj igyekezett -tetszetős lenni. - -– Semmi sem, galambom; mondá, olyan hangon, mint mikor az oroszlán -hizeleg a nőstényének. No, ne sírj, ne ijedj meg. (Mindig halkabban -suttogott.) Semmi baj sincs. - -– De igen. Ajkad vérzik! fogad kitört! - -Zsebkendőjével igyekezett letörölni a vért róla. - -– Nem tört ki… dörmögé Constantin. Csak a koronája tört le. S vigye az -ördög azt a koronát! - -– Hogyan, fenség? szólt közbe Galban lovag, beavatkozva a szelídítő -társalgásba. Vigye az ördög a koronát? - -– Még most csak a fogam koronájáról van szó! szólt recsegő, döczögő -hangon az alkirály. Csak menjen ön Galban lovag Arakcsejeffhez. Pihenjék -ki az út fáradalmait. Majd ráérünk beszélni ebéd után. A míg nem eszem, -iszom, addig államügyekről nem beszélek; nem rontom el az étvágyamat. -Zdravtvujtye! Ti pedig azt a semmirekellőt, ha felocsúdott, rögtön elém -hozzátok; egy pár pofonnal meg akarom próbálni, hogy hát az ő foga áll-e -oly erősen a helyén, mint az enyim? A tökfilkó! ha nem fogom jól a pipát -a fogam közt, beleüti a torkomba, hogy a nyakcsigolyámon jön ki a -csutorája! - -– Az ég szerelmére! rebegé a nő, reszkető kezeit a nagyherczeg szája elé -tartva, babonahárító iszonyattal. A miért az aztán megcsókolta a -tenyereit. S átölelve a hozzá simuló alakot, bevonta magával a belső -szobába. Galban lovagot ott hagyta a faképnél. - -– Hát igazán sajnálnád te, ha egyszer úgy hoznának eléd halva, keresztül -szúrva… elől-hátúl? - -– Oh, nem mondj ilyent! rebegé a nő, keresztet vetve arra a helyre, a -hova Constantin mutatott a mellén. S hogy elhallgattassa e szörnyű -szavakat, lefojtotta ajkait egy forró hosszú csókkal. - -– Te-e! Dörmögé a szörny, két keze közé fogva a nő fejét s szemébe -nézve: mint a hogy egy medve megfog egy bárányt, mielőtt agyonharapná. -Nem utálod az én számat megcsókolni? Nem undorodol a csúf pipabűztől? - -A nő ártatlan tekintettel felelt. - -– Azt hiszem, hogy minden férfiszájnak ez a szaga. Atyámé is ilyen volt. - -A szörnyeteg e szóra oly erővel szorítá őt magához, mintha meg akarná -fojtani az ölelésével. - -– Oh, te csudatevő kép! Nem hazudik nem hizelkedik, mint egy világi -dáma; nem mondja, hogy ámbróziát lehellek ki. Azt mondja, kogy az -apjától is ilyen csókot kapott; minden férfiajknak ilyennek kell lenni! -Te asszony! Az én apám is épen ilyen csúf volt, mint én: s azt is épen -úgy szerette a neje, mint te engem. Pedig csúf volt, mint én! - -– Te azt nem tudod, hogy milyen vagy? - -– De tudom. Az anyám mondta. Engem szeretett legjobban; engem -kényeztetett el; nekem volt minden szabad. S mikor a testvéreim panaszt -tettek e miatt, azt mondta nekik: «hagyjatok neki békét: olyan csúf mint -az apja; azért szeretem olyan nagyon». De én még rossz is vagyok, a mi -az apám nem volt. Igen, ő hevesfejű volt, hirtelenkezű; de én kegyetlen -vagyok – ösztönből. Rossz vagyok, mert örömöm telik benne. - -– Az nem igaz! Ki mondja azt? - -– Én magam mondom magamnak. Sokszor, mikor egy elnyűtt bottal hazatérek, -a mivel mindenkit összevertem, a ki a kezem ügyébe akadt, szeretném -utoljára magamat is agybafőbe verni. (Csak akkor vette észre, hogy a -hasadt bot még most is ott lóg a kézcsuklóján a káplárszíjnál fogva. -Sietett azt eldobni.) - -– Az nem úgy van; mondá a nő. Az emberek a rosszak, a kik haragra -ingerelnek. Durva emberekkel foglalkozol mindig, a kik ostobák és -sunyik, az tesz ingerültté. Ha jók volnának, szeliden bánnál velük. - -A szörny megveregette tenyerével a nő arczát. - -– És te csakugyan azt hiszed, hogy én jó vagyok? Csodálatos! Én azt -hiszem, hogy eleget tettem már, hogy bebizonyítsam az ellenkezőt. Az -gondoltam, hogy egészen hasonlítok az ördöghöz. - -A nő ez alatt azt végezte, hogy leülteté toilette-asztalához a szörnyet, -s mindenféle fésücskékkel, kefécskékkel rendbeigazítá annak üstökét, -pofaszakállát, liliomvizes kendővel megmosdatta, megtörülgette por- és -izzadságlepte arczát s ütődéstől vérző szája sebét beragasztá -szépség-flastrommal. - -– Szép vagyok már? kérdé az, a mosdatott gyerek arczfintorításával. - -– Nekem mindig az vagy; de ma idegen urak lesznek az asztalodnál. - -– Igaz, még pedig finnyás urak, Szent-Pétervárról. A muszka Párisból! -Ezek bontonhoz vannak szokva. Jól van. Nyalj ki hát szépen. Ezek a -francziák nem tudom, hogy lesznek majd megelégedve a te lengyel -konyháddal? Háziasszonyok szokása szerint szóld le magad előttük az -ételeidet: hadd dicsérjék ők. - -– Akarod, hogy én is az asztalnál üljek? - -– Hát mit? És ha a czár maga volna is a vendégem. Nem vagy-e te az én -kis feleségem? No felelj, nem vagy-e te az én kis feleségem? - -A nő félénken rebegé: «igen». - -– Be is verném a fejét annak, a ki te rád csak úgy az orra hegyén át -próbálna nézni, ha excellentiás úr is, kiálta az alkirály, saját -képmását fenyegetve ököllel a toilettetükörben. Pedig ez az Arakcsejeff -leghívebb embere volt szegény apámnak. Kutyája volt neki. De azért mégis -jobb szeretném, ha ott volna azon a saját szigetén, a mit Koczebue -kapitány fedezett fel a sárga tengerben s az ő nevére keresztelt, mint -hogy itt van! - -– Miért, kedvesem? kérdé a nő, míg az esze ott járt, hogy új csokrot -kössön a nagyherczeg szétdult nyakkendőjén. - -– Eh. Asszonynak nem kell államtitkokat megtudni, szólt az, azon -törekedve, hogy egyformán idomítsa bajuszait; a mi sehogy sem sikerült, -az egyik fele mindig két ágba szakadt. Pedig az volt a halála, ha -rosszul kifent bajuszt látott a glédában valahol.) Csak azt mondom, hogy -ne legyen akkor bot a kezemben, mikor vele beszélni fogok. - -– Ne ijeszsz meg. - -– Csak tréfáltam. Hát nem szabad nekem enyelegni is? Nos, hát -indulhatunk az ebédre? Én éhes vagyok. Úgy dolgoztam ma, mint egy -káplár. - -– Igen. Hát nem választasz a pálczáid közül? (A nagyherczegnek minden -szobában, a hol időzni szokott, még a neje öltözőjében is, ott voltak az -elhagyott pálczái, a miket arról a helyről, a hova ő letette, főbenjáró -dolog volt elmozdítani.) - -– Pálczát? Minek? Hisz nem sántitok. - -– No, hogy azt a bűnöst megfenyítsd, a ki miatt ily veszedelem ért. Az -életedet veszthetted volna; megérdemli, hogy kikapjon! - -– Igazán megérdemli? No hát válaszsz ki te egyet a botok közül. Ezt? Ezt -a jó szivósat? No ez nem szakad el. Hát jobban sajnálsz engemet, mint -azt, a ki engem megsértett? Ejh, ez ritkaság a te fajtádnál. Azok -rendesen a bűnösért könyörögnek. No hát menjünk. - -Johanna a balkarjába fogózott Constantinnak; a jobbjában a botnak volt -helye. A fegyvertornáczon már ott várt a delinqens, bekötött fejjel és -dagadt pofával. Reszketett, mint egy kis kutya, mikor a nagyherczeget -látta kijönni. - -– Te ficzkó! mordult rá a szörnyeteg, megsuhogtatva sombotját a légben. -Ugyan megérdemelnéd ma, hogy végig páholjalak! Hogy nem tudsz vigyázni, -mikor hajtasz? Aztán nagyon megütötted magadat? Nesze öt rubel. Végy -magadnak rajta orvosságot. Akasztófáravaló. Sántítasz is? Nesze ez a -bot, támaszkodjál rá. Gézengúz. - -Azzal tovább haladt nejével. - -Egy szörnyeteg és egy nemtő karöltve. - -– Hm, furcsa biz ez, dörmögé a nagyherczeg. Te fölfedezted bennem a jó -embert, s most már úgy vagyok, mintha magam is kezdenék rátalálni. - -A vendég urak már ott vártak az étteremben. Csak ketten voltak. Az -alkirály nem volt nagyon vendégszerető; nem is igen lett volna az -erényét kin gyakorolnia, mert azok, a kik között lakott, nem igen -taposták a küszöbét. Annak meg igen nagy bizalmas emberének kellett -lenni, a kit akkor ültessen asztalához, a mikor Johanna is ott van. - -Arakcsejeff egy volt azok közül. Ők ketten látták egyszer egymást sírni. -Csak egyszer és csak ketten egymást. Mikor Pál czár halála után -összetalálkoztak. A hű ember, (a kutya) épen úgy szerette a megholtat (a -meggyilkoltat), mint a szörnyeteg (a második fia). A többiek nagyot -sohajtottak, mikor becsapódott utána a kriptaajtó. Egy terhétől -szabadult meg a föld. A gyilkosok amnestiát kaptak, némelyik még magas -hivatalba is jutott, hadtestek vezetője lett. Csak ők ketten nem -bocsátottak meg nekik soha: Constantin és Arakcsejeff. (Mikor -Austerlitznél Benningsen tábornagyot a francziák körülfogták, Constantin -mint egy Berserker hős rohant segítségére a testőrdragonyosok élén s -vadállati elszántsággal vágta őt ki veszedelméből, s aztán leköpte: -«Kiszabadítottalak, pedig te is ott voltál apám gyilkosai közt!») E -közös gyűlöletért tűrhette Arakcsejeffet. «Tűrhette!» Már ez is nagy szó -volt nála. Aztán meg az is, hogy Arakcsejeff olyan miniszter volt, a kit -meg lehetett verni, ki lehetett kergetni, s megint visszajött. - -– Zdravtvujtye! Üdvözlé vendégeit a nagyherczeg. Úgy-e még veletek lehet -oroszul beszélni? nem vagytok egészen francziák? Csókoljatok kezet a -feleségemnek! - -Galban lovag a courtoisie legelegánsabb modorában hajtotta végre a -parancsot, de Arakcsejeff a kézcsókot azzal az élvezéssel teljesíté, a -mi az orosz parasztnak a szokása, hosszan tartón és megczifrázva s két -kézzel szorítva a megcsókolt kacsócskát ajkaihoz s aztán édeskésen -sohajta fel. - -– Ah, e boldogság látása, ez a «sweet home» emlékeztet engem a saját -magam édes otthonára. - -Csak a hölgy maga nem érté el azt a végtelen mély megsértést, mely e -bókban rejlett. De annál inkább a nagyherczeg. Ilyenkor még a homloka is -veres lett. (Csakugyan jó volt azt a botot elajándékozni útközben, -külömben alighanem mondott volna annyit a somfa a miniszter hátának: «ez -itt nem Daimona, héj!») - -– Ne fecsegjetek! Zördült közbe a nagyherczeg, hanem vágjatok be egy -pohár pálinkát, jó orosz szokás szerint. Ki nem állhatom az idegen -szokásokat. A franczia bókolást, meg a német «wie befinden Sie -sich?»-et. Soha sem tudtam megtanulni semmi idegen nyelvet. Emlékezhetel -rá Arakcsejeff, milyen rossz tanuló voltam gyerek koromban. Szegény -hopmesterem, mikor szorongatott, hogy tanuljak már, azt vágtam oda neki: -«ugyan minek? Lám, kend mindig tanul, azért kend mégis csak egy likas -mogyoró!» - -– Sokkal emlékezetesebb mondása volt fenségednek az, a mivel a -földleirási tanárát kifizette: «én nem tanulom a geographiát: én -csinálom azt!» - -– No látod; pedig hát nem is csinálom. - -– Még hátra van. - -– Ne járjon a szád! Itt a leves. Dugjátok be a szátokat a kanállal s ne -beszéljetek. Legyetek csendesen, míg a feleségem imádkozik. Ő imádkozik -helyettem is. Aztán semmi komoly ügyekről az asztal fölött. Adomázni -szabad. Inni kötelesség. Káromkodni nincs tiltva. Hanem a ki valami -csintalan dolgot talál elmondani, mikor a feleségem jelen van, annak -mindjárt ki kell öblítenie a száját a mosdó-vízzel. Ha az ebéd rövid -lesz, azért ki kell mentenem a feleségemet. Nem várt vendégeket a -feleségem. Azért pedig nem mentegetőzöm, hogy az ételeink mind -nemzetiek. Orosz és lengyel konyha. A franczia szakácsokat ki nem -állhatom; az ételek czímeit se veszi be a fülem, hát még magukat az -ételeket a gyomrom! a feleségem egészségének pedig ártanak. - -A nagyherczeg négyszer-ötször is elmondta egy megszólalásra azt, hogy a -«feleségem». - -Galban lovagnak mindjárt volt mit hozzákötnie ehhez a themához. - -– Oh a franczia szakácsok különösen nagy urak mi nálunk. A -«Robert»-család valódi aristokratiát képez Szent-Pétervárott, s ehhez a -családfához tartozni nemesség. A franczia szakács nagyobb úr, mint a -czár; mert az még a czárnak is parancsol, hogy mit egyék? s a budgetjébe -nem tűr betekintést. Ez nagyobb úr az orvosnál, mert az egészséges -embernek is præscribál. A mit ő megtagad, abból nem lehet kapni. Róbert -úr megteszi azt, a mit csak a lengyel országgyülés tehetett valaha, -mikor még a «nyepozvolim» divatban volt, hogy mikor az ura leüzen hozzá, -hogy ma ilyen étel kerüljön az asztalra, az visszavágja a liberum vetót, -csakhogy francziául: ça n’existe pas! A minap Nariskin herczeg -felhivatta a szakácsát, hogy személyesen ismételje előtte az irásban -elvetett parancsot: hogy neki «blanc mangert» készítsen. - -– Hogyan? Ad audiendum verbum? - -– A bizony. S monsieur Robert élőszóval is megtagadta azt. A herczeg le -akarta szidni, erre monsieur Robert fölemelkedett a két sarkán s azt -mondá: «uram! ön elfelejti, hogy kivel beszél?» - -– Patvart! S mi lett belőle? - -– Hát a herczeg nem kapott blanc mangert. - -– No nekem kellene ilyen! A szakácsot enném meg! nem az ételt. - -Galban lovag kész fecsegő volt, ő tartotta az asztalt adomával és -emberszólással. - -– A napokban egy igen mulatságos eset fordult elő a fővárosban Popradoff -herczegnél, a kinek volt egy franczia szakácsa, meg egy franczia -nevelője a gyermekei mellett. A szakács középszerűen főzött, a nevelő -még selejtesebben tanított. Egy közbejött betegség megakadályozta a -szakácsot a főzésben, a ház zavarba jött. Ekkor a nevelő felajánlotta, -hogy ő is ért valamit a főzéshez s leküldték a konyhába. Hát igen pompás -ebédet tálalt fel. Az alatt meg az ágyban fekvő szakács ajánlkozott a -herczegecskéket a tudományokban oktatni. S azok bámulatos előmenetelt -tettek. Utoljára megvallotta mind a kettő, hogy szükségből vállalt -állomást, s el volt cserélve a szerepük. - -– S ezt a herczeg nem vette észre? No majd ezt a historiát beszéld el a -feleségemnek hosszasan, ha egyedül lész vele. - -Mi most beszéljünk nagyobb dologról: Arakcsejeff! Milyen egészségben -hagytad felséges urambátyámat, Sándor czárt? - -(E név kimondása alatt a nagyherczeg félig felállt a székéről s mindenki -követte a példáját.) - -– Sajnos, hogy nem adhatok egészen kielégítő feleletet e kérdésre, -fenség. - -– Mi baja van ő felségének, az én urambátyámnak? Nos? Vagy talán nem -beszélhetsz a feleségem előtt? Jól van, jól. Helyesen teszed, ha nem -akarod megijeszteni. Majd elmondod nekem magamnak. Hát ő felsége, -Erzsébet czárné asszonynéném, (felállás) hogy érzi magát? Nincsenek-e -kellemetlenségek ő felségeik között? Ha jót nem mondhatsz, a rosszat -hallgasd el a feleségem előtt. Ne szomorítsd meg vele. - -Bizony Arakcsejeff e kérdésre jobbnak találta az ujjait leszopni a -lekváros lepény után. - -– Így van az, ha az ember nagyon korán házasodik, folytatá a -nagyherczeg, fogait piszkálva a kétágú villával. Magamról tudom. Én is -nagyon megadtam az árát. No de hála Istennek, csakhogy vége van. Ugyan -sok bajba került, a míg az első asszonytól el tudtam válni. De ne -beszéljünk erről a feleségem előtt. Én voltam ott is a hibás. A mely -asszony engem ki tud állni, az olyan ritka, mint az üstökös csillag az -égen. Hát te Galban, megakadtál-e már valahol? Tettél-e már egy asszonyt -szerencsétlenné azzal, hogy elvetted? Ördög a csontod! Még most is csak -a más boglyájából huzod a szénát? Ha én czár volnék, adót vetnék az -ilyen nőtlen urakra, agglegény adót. Szerencsétek, hogy soha se leszek -az. - -– Fenség! Úgy volt mondva, hogy nem beszélünk komoly ügyekről az asztal -fölött. Jegyzé meg alázatosan Arakcsejeff. - -– Igazad van. Vétettem a szabály ellen. Ezért engesztelésül igyunk egy -poharat, az én feleségem egészségére. - -A három pohár összecsendült a férfiak kezében. Aztán a negyedik is sorba -hozzájuk kocczant, attól a finom hajlékony kéztől emelve, s egy vékony, -halvány piros ajk megnedvesült a tűzláng tokajitól. Az ebéd vége felé -járt; a csemegét hordták körül. Abból a nagyherczeg csak a mogyorót -válogatta ki, a mit szeretett a fogaival feltörögetni; az első három így -feltöröttet odarakta Johanna tányérjára. - -Az asszony csak most szólalt meg először az asztalnál, azt is súgva -ejté: - -– Vigyázz, kérlek a fogadra. Még egy másik koronát is le találsz törni. - -– Az meglehet, mondá a nagyherczeg az asztalra könyökölve, s kenderkócz -szemöldei alól Arakcsejeffre vetve egy pillantást, a mit az elértett. - -Erre aztán a nagyherczeg megcsókolta Johanna homlokát. - -– Eredj, kedvesem, vitesd fel a fekete kávét a terracera, s vidd oda -magaddal Galban lovagot. Ő szereti francziásan végezni az ebédet, fekete -kávéval. Mi ketten meg, jó lengyel szokás szerint, itt maradunk egy -kicsit kvaterkázni. - -A nő erre fölkelt az asztaltól, kezét az eléje lejtő Galban karjára -tette, s kisérve a szolgától, ki ezüst tálczán a kávés üstöt vitte -utána, elhagyta az éttermet. - -A két férfi egyedül maradt, s jó lengyel szokás szerint, poharát egy -negyedrészig töltve az arany tokajival, hozzá kezdett a kvaterkázáshoz. - -– Az én felséges urambátyám Sándor czár egészségére. - -Kiitták s újra töltöttek a pohárba. - -– Bizony ő felségének nagy szüksége van erre a szent kivánságra, mondá -nagyot sohajtva Arakcsejeff. - -– No, csak nem komolyan beteg? Mi baja? - -– Olyan baj, a mit legnehezebb orvosolni. Kedélybetegség. A kin az erőt -vesz, azon az orvosok minden tudománya kudarczot vall. A czár néha -hónapokon át nem alszik többet, mint ebéd után egy bágyasztó szunnyadási -órát. Mindenféle rémképek kínozzák éjjel-nappal. Életunt. Nem is csoda. -Mindent fokról-fokra összeroskadni lát, a mit fölemelt. Ifjusága ragyogó -ábrándjai mind elvesztek már. A szabadelvű intézményeket, a miket ő maga -hozott létre, ő maga kényszerült egyenkint eltörölni, saját magát -megsemmisíteni. S arra, hogy ujjá teremtse magát, hiányzik nála a -lélekerő. Tudja, hogy gyűlöletet keltett maga ellen, s nem tud zsarnok -lenni, hogy a gyűlöletet irgalmatlanul elfojtsa. Mindenütt orgyilokkal -látja magát körülvéve és nincs elhatározottsága a palloshoz nyulni, hogy -megvédje magát. És a mellett családi boldogsága is le van tarolva. -Fenséged ismeri a catastrophát. A czár kedélyét vallásos búskomorság -tartja fogva. Elitéltnek hiszi magát. Elitélve Isten és emberek, élők és -halottak által. Retteg a végzettől és mégis keresi azt. Ez a -lélekállapot a legerősebb életszervezetet is képes felemészteni. A -legkönnyebb betegség halálossá válik mellette, s ő nem gondol magával. -Soha sem ereszt magához közel orvost. Eltitkolja, ha baja van. Én azt -hiszem, hogy a halálvész csiráját hordja már a szivében, s a szív nem -gyógyítható. - -– Szegény bátyám, dünnyögé a nagyherczeg, fejét elbusultan hajtva az -öklére. Az a dicső, hatalmas ember! A kivel együtt voltam Lipcsénél a -diadalban… a Niemen szigetén, mikor Napoleonnal összejött egyezni,… és -Párisban a nagy bevonulásnál,… és Bécsben a fejedelmek congressusán; és -mindenütt hallottam a suttogást: «ah, ő az ott, az a délczeg férfi, a -mellett a csúf mellett!» A fény és az árny, a mik egymást követik: mi -képeztük azt ketten! - -– Készen kell lennünk a legrosszabbra. Annak a gyönge lángnak, a mi ezt -a fényt élteti még, csak egy fuvallat kell és kialszik. S akkor az egész -ország a legborzasztóbb végfelbomlásnak néz eléje. Százféle összeesküvés -által van alattunk aláásva a föld. Százféle zivatar közeledik felénk. Ki -lesz ura a kataklizmának, ha egyszerre ég föld megmozdul? A czárnak -nincs gyermeke. Ki lép utána a trónra? - -– A kit a czár rendelni fog. - -– És ha ő nem rendelkezik? Pedig nem vehető rá, hogy rendelkezzék. Azt -mondja, hogy a törvény világosan szól. A czár után következik a -czárevics. - -A nagyherczeg elkezdett hahotával kaczagni, hanyatt dőlt, úgy kaczagott, -hogy a fogsorai kilátszottak, mint egy ásító oroszlánnak. - -– Hahaha! A czárevics! Nem, barátom. Az nem ül fel neked a trónra! Engem -te Iván gyémántos sipkája alatt nem látsz! - -– Miért nem, fenség? - -– Azért, mert sokkal jobb szeretem, ha ez a te vállszallagod a te -derekadon van, mint ha az én torkomra kerül. - -(Pál czárt a hadsegéde vállszalagjával fojtották meg.) - -– Hová gondol? fenség! - -– Az apámra, meg a népemre. No, hiszen én kellenék legjobban a -szentpéterváriaknak! Tavaly, mikor felséges urambátyám, a czár beteg -méltóztatott lenni s engem kegyesen felparancsolt magához s én -megjelentem a székvárosban: huj, milyen ijedtség támadt Izraelben! Azt -hitték, már én következem! Mikor végigkocsiztam az utczán, minden járda -kitisztult egyszerre. Az emberek bebujtak a a kapuk mögé, hogy ne -legyenek kénytelenek köszönteni. Hej, hogy járták a templomokat! Soha -sekrestyés annyi kopeket össze nem szedett a perselyébe, mint az alatt, -míg én ott voltam. A pópák majd lehúzták az angyalokat lábaiknál fogva -az égből, csakhogy gyógyítsák meg a czárt! Minden utczaszegletre -felrajzolták szénnel a profilomat ezzel a nagy orral csufságnak s -szitkokat irtak alá. S mikor aztán felséges urambátyámat, a czárt -kegyelmesen meggyógyítá a mindenható Isten, hogy egy szép napon -kikocsizhatott, micsoda öröm volt akkor a városban! Minden ember tódult -a kocsijához, majd a levegőbe emelték, s csaknem eltemették virágokkal. -S mindezt azért, mert engemet gyűlölnek! Nem azért, mert őtet szeretik; -hanem azért, mert tőlem félnek. Most mondtad, hogy őt is orgyilkosok -fenyegetik mindenünnen. Csak az a külömbség, hogy őtet a mennyországba -akarják elküldeni, engem pedig a pokolba. Azt hiszik, hogy én leszek az -apámnak a fia! Olyan vaskezű ember a vasnyakuak fölött, mint a milyen az -volt. - -– S valóban arra volna szükségük. Az orosz vasnyakat csak egy vaskéz -tarthatja meghajtva. - -– No azt még megérhetik, de az Isten őrízzen meg tőle engemet is, meg -őket is! - -– Pedig minden igaz férfinak a reménye fenségedbe van vetve. - -– Ejh, messze van az még. Minek beszélünk ilyen bolondokat? Minek élném -túl őtet? Hiszen csak másfél évvel vagyok gyermekebb, mint ő. Még egy -kvaterkát. Éljen az én urambátyám, a felséges czár. Mi dologért kerestél -fel különben? Erről ne beszéljünk többet. - -– Épen ő felsége megbizásából jövök. A trónöröklést rendbe kell hozni. -Ez az ő akaratja. A czárnak trónörököse nincs. - -– No hát nekem sincs. De még lehet. Látod, hogy meg házasodtam újra. - -– Igen, hanem csak balkézre. Morganaticus házasság. - -– Ez ideig. De ha gyermeke lesz a feleségemnek, egészen törvényes -hitvesemmé fogom tenni. - -– Azt nem teheti fenséged. - -– Miért nem? - -– Azért, mert az első felesége Anna Feodorovna még él. - -– De hisz elválasztott tőle a synodus; ő már le is tette az Anna -Feodorovna nevet, s visszavette a Szász Koburg Juliannát. Hisz új -házasságomat a czár helybenhagyásával kötöttem. - -– De csak balkézre. - -– Hát cseréljük át jobbkézre. - -– Az nem lehet. Az ország alaptörvényeibe Sándor czár alatt egy ukáz -lett beiktatva, mely azt rendeli, hogy a czári trónra csak uralkodó -családból eredt hitvesek emelhetők, s nem uralkodó család sarjának -gyermekei a trónt nem örökölhetik. - -– Hát ha én czár leszek, (a mitől őrízzen Isten) majd adok ki egy más -ukázt, a melyik az előbbit eltörli. - -– Van egy más akadály még, a mit a czár nem törölhet el egy ukázzal. Azt -tudja fenséged, hogy a czári trónon nem ülhet más nő, mint a ki az -orthodox vallás hive. Hiszi fenséged, hogy Grudzinszka Johanna elhagyja -a római katholikus hitet egy koronáért? - -– Nem hagyja el a czárok valamennyi koronáiért sem! Ebben a nőben nincs -annyi hűtlenség, hogy egy vén lovát fölcserélje egy újabbal; nem hogy a -vallását elesküdje. Ezt meg se kisértse nála senki. - -– De van még, a mi a vallásnál is nagyobb akadály: a társadalom. -Száműzve legyen-e a szentpétervári társaság a czári palotából? -Grudzinszka Johanna lehet egy angyal: azért még sem fejedelemnő, a kiről -a kevély Ghedimin, Nariskin, Trubetzkoi, Muravieff, Apraxin úrhölgyek -elismerjék, bár csak azt, hogy velük egyenrangú; hagyján még, hogy -rangban fölöttük áll. - -– No hát maradjanak maguknak! - -– Hogy érti ezt fenséged? - -– Hát úgy, hogy ők tartsák meg maguknak a koronájukat, én meg megtartom -magamnak a feleségemet. - -– Fenséged csak nem mondja ezt komolyan? - -– Komolyan és egész hidegvérrel, szólt a nagyherczeg, kezét Arakcsejeff -karjára téve. Egész világi életemben nem találkoztam soha szeretettel. -Azt hiszem, hogy már a dajkám, a ki szoptatott, megütlegelt, a mért -olyan formátlan vagyok. Egy kutyát nem tudtam magamhoz szoktatni soha. -Akárkire ránézek, azt látom, hogy meg van tőlem ijedve. Akárhogyan -szelidítem lágy megszólalásra a hangomat, úgy recseg az, mintha -szitkozódnám. A mióta a gyermekczipőimet elnyűttem, a miket az anyám -húzott a lábamra, ezt a szót nem hallottam hozzám intéztetni: «kedves!» -És most elém hoz a sors, mint vak tyúknak az igaz gyöngyöt, egy kedves -gyermeket, a ki engem szivéből szeret. Nem mondja, de érzi; sőt velem -érezteti. Bennem él, mint a saját lelkem, s követi a gondolataimat. -Fölfedezi bennem, a mi kevés jó van, s megtanít enmagamat szeretnem! -Egész sötét életemnek ez az egy napsugaras része. Ha beteg vagyok, ő az -ápolóm, ha dühös vagyok, ő a megszelidítőm. Nála van a jobbik felem. S -ti azt hiszitek, hogy van a világon ár, a miért én ezt eldobjam -magamtól? Hogy van trónus a világon, a miért én azt a kis karos széket -elcseréljem, a melyiken olyan szűken férünk el egymás mellett, hogy az -egyiknek a másik ölébe kell félig ülni? De bolondok vagytok, ha azt -hiszitek! - -– Fenséges úr! Én régóta tanulom fürkészni az emberi indulatokat s -előttem nem új tudomány az, hogy a szerelem erősebb hatalom a világon -mindeneknél. Erős; de nem örökkévaló. «Ma» az így van, a hogy fenséged -mondá. Hanem az emberi szív változandó, mint az ég. És annak örökké -ellentéte marad a föld, a haza. Ma úgy hiszszük, hogy az egész -mennyországot áldoztuk fel az égben; a midőn visszatértünk tőle a -földhöz, holnap rájövünk, hogy az bizony csak egy felhő volt, mely -ragyogott, de ma már nincs ott. Ellenben ez a föld mindig ott van -alattunk. S ennek a vonzereje meg nem szünik soha. Micsoda? Fenséged -szét hagyná omlani ezt az egész birodalmat? lángbaborulni, romokba dőlni -egész hazáját, csak azért, hogy a feje nyugton pihenjen egy szerető -asszonynak az ölében? - -– No! És ha az mégis úgy volna? - -– Hát ha úgy volna, arra az esetre is van határozott utasításom. -Fenséged ura a saját terveinek; de az orosz birodalom is ura a saját -sorsának. Ha a czárevics magasabb czélnak találja maga előtt a csendes -polgári, családi boldogságot, mint az őseitől alkotott birodalom -fentartását, akkor ezt az ajánlatot kell eléje terjesztenem. Ő felsége a -czár, Grudzinszka Johannát, a czarevics morganaticus hitvestársát -fölemeli lengyel herczegnői rangra: «Lovicz» családi névvel. Adományul -adja neki a masovi vajdaság loviczi koronauradalmát örök hűbérül, s erre -az törvényes hitvesül nyilváníttatik ki a nagyherczeg által. Leendő -gyermekeik loviczi herczegek és «anyjuk» uradalmának örökösei lesznek -orosz bojáriranggal. Ellenben Constantin nagyherczeg lemond a -«czárevics» czímről, a trónörökösödési jogról maga és leendő gyermekei -nevében, utána következő öcscsei javára. - -Constantin a tenyerével ütött az asztalra. - -– Inkább ma, mint holnap! - -– Ne siessen a válaszszal, fenség. Az ég változandó, a föld örökkévaló. -Én nem kétkedem benne, hogy mind az úgy van ma, a hogy fenséged mondá. -De adjunk neki csak egy kis időhaladékot. Kisértse meg csak fenséged -egyszer, csak egy hétre, egy hónapra távol lenni az imádott lénytől. -Tegye meg például azt, hogy engedje őt elmenni, a mit gyönge egészsége -úgy is megkiván, valami gyógyfürdőbe: Karlsbadba, vagy Emsbe, hogy ne -lássák egymást egy ideig; hogy lássanak más alakokat is az alatt, mint -örökké egymást s akkor engedje magának ezt a kérdést föltenni. - -– Hát te azt hiszed, hogy mi el tudnánk egymástól idegenedni, ha sokáig -távol volnánk? - -– Régi történet ez, s örökké új marad. - -– Hogy egy új arcz kitörülné valamelyikünk szivéből a másiknak a képét, -rövid egy hónap alatt?… - -Bolond vagy! - -– Kisértse meg fenséged. - -– Megtehetem. De előre mondom, hogy csalódni fogsz. Ne is törd rajta -magadat tovább. Mi nem csetlünk-botlunk, mint más hétköznapi ember. -Engem megszeretni, határos a képtelenséggel. Az chimæra. De a ki egyszer -belém szeretett, az el nem hagy! Bizony mondom! S hogy én elfelejtsem -őt, az nevetséges. Akkor igazán én volnék a vak tyúk, a ki zabszemet kér -a talált gyöngy helyett. Készen van az a lemondási oklevél? Remélem, -hogy magaddal hoztad? Add elém. Ma, vagy holnap, vagy egy év mulva, vagy -az örökkévalóságnak akármelyik napján, mindig ezt a választ fogod nálam -találni: «Aláirom!» - -– Adjunk egymásnak határidőt fenség. Nem gyermekjátékról van szó, nem -ifjukori szenvedély leküzdése a feladat. S gondoljon fenséged arra, a -miről le akar mondani: Oroszország tizenkilencz koronájára! Iván -Alexievics kilenczszáz gyémánttal terhelt koronájától kezdve az egyszerű -«süvegig», melyet Nagy Péter czár tett fel a fejére; a nowgorodi -koronára a Deissusval; a köztársasági koronára, a mit Rurik viselt; az -asztrakáni süvegre, a mi Feodorovich Mihályé volt; a siberiai süvegre, a -mit Alexievics Fedor viselt s a legrégibb, a legszentebb ereklyére, a -Monomachos koronára, a minek eredete a mesék világába megy fel. Erről -mind le akar-e mondani – egy asszonyi főkötőért?! - -A további beszédet félbeszakítá Galban lovag belépte. - -A lovag egy balletáriát dudolva lépett be, két kezét dolmányzsinórjába -akasztva. - -– Nos: Galban! kiálta eléje a nagyherczeg, hát szépnek találtad a -Belvederét? - -– Gyönyörű! felelt a lovag. S még hozzá valódi bevehetetlen vár… - -E két utóbbi szó Arakcsejeffhez volt intézve, egy jelentékeny -pillantással. Lehet, hogy a nagyherczeg is észrevett belőle valamit. - -Csipősen mondá Galbannak: - -– Bevehetetlen vár? Azt sem tudtam, hogy te az erődítvényekhez is -értesz. - -– Oh igen! válaszolt a lovag, szintolyan gunyoros hangon. Volt -szerencsém sok bevehetetlennek hitt várat ostrommal elfoglalni. - -Arakcsejeff aztán hirtelen tréfás fordulatot adott az allegoriázásnak -ezzel a szóval: - -– Ismerem az általad bevett várakat jól. Az egyik Chateau Laffitte, a -másik Chateau Margot. - -(Mind a kettő «grand vin» a bordeauxi borok közt.) - -Ezen aztán a nagyherczeg elnevette magát s felkelt az asztaltól. - - - - -A VAK TYÚK IGAZ GYÖNGYE. - -Mi szépet látott hát Galban lovag s mi bevehetetlent tapasztalt a -Belvedere terraceán? - -Csakugyan fölséges egy látvány! A közelben a Laziénki őserdő egymásra -boruló fái, a tavasz mosolygó zsengéjében, a mi az iharfák -aranyzöldjétől a szömörczék biborpirosáig minden tarkaságban váltakozik. -A gömbölyű fák közül a Laziénki vár, Szobieszky János őskastélya, csak -czinktetőivel emelkedik ki, mulató lakok piros és zöld tornyocskái -tarkítják a lombszőnyeget, mely közt az ezüstlevelű nyárfák szegélyző -sorai jelölik a kanyargó utakat. Távolabb az ős lengyel királyi város, -(élve maradt szíve egy eltemetett testnek,) egymásra tornyosuló -kőépületeivel, miknek tömege menetelesen emelkedik fel a hajdani királyi -palotáig, melynek függő kertjeit még jelölik a hosszú kő-terraceok. A -szent-János templom góth tornyain ragyognak az arany keresztek (még azok -nincsenek megkettőztetve). A város alatt kanyarog végig a Visztula, -közepén a zöld tavaszpompában viruló kis «Szász sziget»-tel. A -túloldalon a nagy beliani erdő, közepén a kamalduli barátok -ó-kolostorával, a minek falai lángolnak az alkonyfénytől; a -királyválasztó nagy Wolja rónatér, annyi nagy történelmi jelenet -ködlepte néma tanuja. S a láthatáron az alkony aranyos ködében -elmosódott álomképe egy várnak. Az Mariemont, Szobieszky Máriának -hajdani kastélya. - -– Úgy-e mily fölséges szép látvány? mondá Johanna Galban lovagnak, mikor -azzal a Belvedere legmagasabb terracean együtt széttekintének. - -– Fölséges egy börtön! mondá Galban lovag. - -Johanna rábámult okos, nagy barna szemeivel, a mik nem voltak lángolók, -csábítók; de tele lélekkel, érzelemmel. - -– Börtön? Kire nézve börtön? kérdé csodálkozva. - -– Egy szentre, egy martyrra nézve, ki nemzete javáért feláldozza magát. - -– Ki az a martyr? S mi az az áldozat? Nem értem önt, lovag. - -– Bizonyára nem az a nagyobb martyr, ki az izzó rácsra engedte vonatni -magát; hanem az, ki szivét áldozza föl egy olyan kínpadon, a minél -kegyetlenebbet emberi phantasia ki nem gondolt. S széttépetni egy -fenevad által nem olyan iszonyú áldozat, mint megölelni, megcsókolni azt -a fenevadat. Ilyet csak lengyel leány tehet meg, s csak a lengyel népért -teheti meg. - -– Vagy én nem értem önt, vagy ön értett félre valamit. Szólt Johanna, -megkinálva a lovagot a porczellán csészével, a miben elkészíté számára a -mokkát. Azzal leültek egymással szemközt. - -Galban lovag régi, tapasztalt hadvezér volt az ilyen ostromnál. Szokta -tudni, hol van a vár leggyöngébb oldala? - -– Herczegnő! A milyen messze csak Lengyelország alkirályának híre elhat, -olyan messze földön emlegetik Grudzinszka Johanna nevét is. Hódolattal -szól róla mindenki. Az üldözöttek védője, a szenvedések enyhítője e név. - -– Én nem tudok erről semmit. Itt csak az szenved, a ki valamit vétett. S -én a büntetést meg nem akadályozom. - -– Lehet, hogy szóval nem. Talán nem is tudtával. De öntudatlanul -bizonynyal. Azt mindenki tudja, hogy a mióta önnek bűvszerű varázsa -veszi körül Lengyelország ijesztő rémét, azóta az egészen átváltozott. -Vannak világos órái, a mikben népével úgy bánik, mint egy atya. Ez -órákat a herczegnő varázsolja elő. - -– Lovag úr, kérem, nem veszi ön észre, hogy egy olyan magasztalás, mely -férjemet gyalázza, nekem csak visszatetsző lehet? - -– Távol legyen tőlem, hogy én a czárevicset, az én uramat kisebbíteni -akarjam. Ő olyan, a milyennek lennie «kell». A kormányzás se nem poézis, -se nem keresztyén hittan. Annak a szabályai szigorúak. A magas -diplomatiának nincsen szíve, s a ki tökéletes államférfi, annak ilyennek -kell lenni. Az egész világ tudja, hogy a czárevics alattvalóinak -zsarnoka. - -– De nekem férjem! A kihez kötelesség csatol és szeretet. - -– Ez a szó az, a mi véremet fellázítja. Őszintén szólok ön előtt. Mikor -e küldetést, mely bennünket Arakcsejeffel együtt ide hozott, -elvállaltam, megvallom, egészen más fogalmakkal voltam a herczegnő -felől, mint most, midőn előttem látom. Nagyon sok nőt tanultam ismerni a -küludvaroknál, kik azt hitették el magukkal, hogy a koronás fők szerelme -más forma, mint egyéb halandóké. Mindannyian tudták magukat vigasztalni, -mikor csalódásaikból fölébredtek. Mikor az állam magasabb érdekei azt -kivánták, hogy az ő szerelmük áldozatul essék, egy grófi, herczegi -czímmel, egy fényes birtokkal meg lettek vigasztalva, s nem haltak bele. - -– Mi hasonlat lehet azoknak a sorsa és az enyim között, ki ünnepélyes -szertartással lettem feleségévé a férjemnek? Az oltár előtt nyujtottam -neki a kezemet legelőször s viselem azóta az ő nevét, s birom igaz -szeretetét. - -– Ah, herczegnő! A diplomatia szívtelenségéről önnek még sejtelme -sincsen. Ez mind igaz. Ön bizonyosan észre sem vette, hogy esküvésekor a -pap a nagyherczegnek nem a jobb, hanem a balkezét tette az ön kezébe, de -hát ez nem csalás, nem megalázás. Szokásos ez fejedelmeknél, s a nő és -utódok lehetnek erre büszkék. Hanem – most következik az infamia: – -Arakcsejeff a czárevicsot akarja a czár trónörökösévé kineveztetni. Neki -a nagyherczeg az eszményképe. Úgy, de annak mulhatlan föltétele az, hogy -a nagyherczeg vegye vissza első feleségét, a ki még él, a ki uralkodó -fejedelmi család tagja; mert másforma nőt az ország alaptörvényei a -trónon el nem tűrnek, s azon esetben tudja herczegnő, hogy mi sors fog -önre várni? - -– Bármi legyen az, nyugodtan fogom azt elviselni. - -– Önt meg akarják fosztani férje nevétől, s miután Grudzinszky gróf sem -hagyja nála a magáét, meg fogják önt tenni Lovicz herczegnőnek, – s -akkor – képzeli ön, hogy mi lesz önnek a sorsa? - -– Türelem és megnyugvás. - -– Nem vette ön észre herczegnő azt a kegyetlen mosolygást Arakcsejeff -arczán, mikor önnek kezet csókolva, azt mondá: «Ah ez a boldogság látása -emlékeztet engem a saját magaméra». Ő egysorba akarta önt állítani azzal -a nővel, a kinek neve Daimona, s a ki neki csak szeretője: egy -markotányosné! - -– Nem éreztem a sértést. - -– Nem! nem! Az lehetetlen! Hiszen mikor e tervet velem közölték, én is -azt mondám: eh mit? hát az történik vele, a mi annyi más asszonynyal. Ő -sem hal bele, mint amazok sem. De a mióta megláttam önt; e tiszta szent -tekintettel, a miből nem olvasni ki egyebet, mint nemes lelkét és -hallgató szenvedését, azóta megszüntem a józan észtől kérni jó tanácsot, -mely azt mondaná, ha hallgatnék rá, hogy fussak innen száz mérföldnyire -s hitessem el magammal, hogy a mit láttam, az csak álomkép volt. Azóta -nem gondolok egyébre, mint hogy önnek a sorsát megfordítsam, ha a saját -fejem utána vész is. Az nem lehet, hogy ön ily pokoli cselszövénynek -áldozatul vesse oda magát! Az nem lehet, hogy egy lengyel nő így meg -hagyja fertőztetni apja nevét, őseit, czímerét, minden védelem, minden -megtorlás nélkül. - -– Mit akar ön? - -– Mit akarok? Tudatni akarom, hogy van önnek módja a boszuállásra. Van -önnek módja megelőzni a cselszövőket, s válaszul a megalázó ajánlatra -azt felelni: tartsátok meg Lovicz herczegnői czímeteket a főrangú -kéjhölgyek számára; engem, lengyel nemes nőt, lesz a ki becsületes -nevével, egész szivével mindazok fölé emelni kész; egy egész férfi, a ki -engem imád és megbecsül!… - -Galban lovag arcza, szemei, theatralis mozdulatai illustrálták e -beszédet; Johannának nem lehetett kétsége az iránt, hogy mi értelme van -e hódolatnyilatkozatnak? - -Még csak gyönge pír sem gyuladt ki érte az arczán. Igen csendes, nyugodt -hangon felelt: - -– Galban lovag. Látja ön ezt a körfalat, mely a Belvederét és a -Laziénkát körülveszi? E falon belül ön az én vendégem. És szabadsága van -önnek e falakon belül mindenre, még arra is, hogy engemet megsértsen; a -míg kedve tartja önnek, hogy vendégem maradjon… De a mint egyszer túl -fog ön lépni ezeken a falakon, megszünik vendégem lenni… Én nem szólok -senkinek arról, a mit ön most nekem beszélt. Lengyel nő nem árulkodik -soha, még a férje előtt sem, maga vesz megtorlást magának… Én önt ezért -a vakmerő megbántásért, a mint e falakon túl lépett, megbotoztatom. -Parancsol még egy kis czukrot a kávéjába? - -Galban lovag felkaczagott. - -– Ma foi! Ez nem új dolog. Három eset közül kettőben az ember sikert -arat, a harmadikban megverik. Kérek még egy kis czukrot a kávémhoz. - -Aztán még lekisérte Johannát a parkba, megdicsérte a tulipánjait, mély -alázatos bókkal búcsut vett tőle s visszatért a mesteréhez, nagy -dudolva. Ott tudjuk, mivel fogadták. - -– Hol hagytad a feleségemet? kérdé tőle a nagyherczeg, mikor az -asztaltól fölállt. - -– Lekisértem a parkba; ott váltunk el az eremitagenál. - -– Jer, Arakcsejeff, keressük őt fel, te indulj el az egyik úton, én majd -a másikon. A melyikünk hamarább rátalál, a Belvederébe visszahozza. - -A nagyherczeg szerencsésebb volt: ő talált rá Johannára. A nő a fűben -térdelt s a tengeri nyulakat etette a markából, Constantin kedvencz -állatjait. - -A nagyherczeg is odadűlt le mellé a fűbe. - -– Vigyázz magadra, dörmögé, a föld nedves még, meg találsz hülni. Este -lesz már, harmatos a fű. - -– Nem árt az nekem meg, én edzett vagyok. - -– Az nem igaz. Nagyon is gyönge vagy. Alig várom az időt, hogy -elküldhesselek, a hova olyan nagyon vágytál, Emsbe, fürdőkre. - -– Már nem kivánok odamenni. - -– Miért nem? - -– Hát, elgondolkoztam rajta; te nem jöhetsz velem. Nehéz állásod itt -lekötve tart. S hogy én hetekig, hónapokig távol legyek te tőled; ne -lássalak, ne legyek veled: azt én nem állom ki. Inkább itt maradok. -Hiszen nagyon jó itt. - -– Mit? kiálta fel a nagyherczeg szenvedélyesen. Hát te oly nagyon -szeretnél engem, hogy nem tudnál nálam nélkül meglenni, hogy nem volna -semmiben örömöd, ha engemet nem láthatnál? Oh te egyetlen egy -igazgyöngyöm! - -S azzal felkapta a nőt karjaiba, mint egy bábut s a hol érte, ott -csókolá; nevetve, hizelkedve, gyügyögtetve. - -– S ezt az asszonyt akarják, hogy én dobjam el magamtól! Úgy-e jó lesz? -Majd ide beledoblak a tóba! (úgy tett vele, mint tréfából ijesztgetett -gyermekkel szokás, egyet lódítva rajta karjai közt). Félsz-e, hogy -beledoblak? Hahaha! Hát attól félsz-e, hogy elhagylak magamtól -választatni, kineveztetlek Lovicz herczegnőnek; kifizetlek, a mért -szerettél, a mért hívem voltál, egy uradalommal, s aztán más feleséget -veszek? Hát attól félsz-e? No beledobjalak a tóba? Huss! - -Johanna átölelte a férj nyakát s megcsókolá annak homlokát, szeliden -suttogva: - -– Ha meggyalázasz, ha elkergetsz magadtól, én még akkor is visszatérek -hozzád. Ha leszállítasz feleségből szeretővé, szolgálóvá, szolgállak, -szeretlek, nem tehetek róla… - -– Hahaha! És ezt akarják én tőlem elvenni. Arakcsejeff! Héj, erre tarts! -Arakcsejeff! Rátaláltam! - -A mint Arakcsejeff az útkanyarulatnál meglátta a nagyherczeget, ölében -Johannával, egészen megértette, hogy mi történt. - -– Mondd meg nekik! kiálta messziről a czárevics, lihegve az indulattól. -Mondd meg nekik – odafenn – hogy én nem adok oda cserében egy asszonyt, -a ki szeret, egy országért, a ki gyűlöl! Mikor mégy vissza Galban -lovagoddal együtt? - -– Fenséged engedelmével még ma itt maradok; de Galban lovag már -odábbállt; most értesülök a czédulájából. Nagyon sürgős útja volt. -Johanna herczegnő azt igérte neki valami szaváért, hogy megbotoztatja. - -– Megbotoztatja! kiálta fel a nagyherczeg. Mit? Az én Johannám? -Botoztat? Jer a jobbomra feleség! - -S azzal letette Johannát az öléből s a jobb karjára fűzte. - -Semmi sem hiányzott már a tökéletességéből! - -– Eredj hát haza, jó barátom, s mondd meg otthon, hogy én Lovicz -herczegnőt törvényes jobbkézről való hitvesemmé teszem. S minthogy neki -nem szabad engem Szent-Pétervárra követnie, hát majd én kisérem el őt -Emsbe. Nekem szabad. Aztán azt a bolondságot majd készítsd el, a mit alá -kell irnom. - -Azzal tovább ment; de hogy mit beszélt még Johannával, azt a csókoktól -és a nevetéstől nem lehetett kivenni… - -A mit Krizsanovszky igért a szojus blagodensztoiga gyűlésén, megtörtént. -A képtelenség, hogy a világ egyik legnagyobb birodalmának -trónörökléséről lemondjon valaki önkényt, lemondjon úgy, hogy később, -még ha maga megbánná is, vissza ne vehesse, a miről lemondott: lehetővé -lett és beteljesült. S a talány neve: «Johanna» volt; a hogy azt Zeneida -kitalálta még akkor. - -Hanem erről nem tudott senki meg többet, csak a kik érdekelve voltak, és -azok a vén fák ott körül. - -* - -S ez az idyll – vajmi világrendítő catastrophának lett az okozója! - - - - -A KI MINDENNÉL NAGYOBB ÚR. - -A míg a «Zöld könyv» titkos társulata a maga messzelátó tervén -építgetett, az alatt a «Medvesonka» egyesültjei mást gondoltak ki. Ők -oldalt hagyták a katonaságot, hátat fordítottak a főnemesek -szövetségének s terveztek a saját szakállukra. - -Elnevezték magukat «napoleonistáknak». - -Ugyan miért választották azt a különös nevet? - -Hát – szegény emberrel nem nehéz elhitetni azt, hogy rosszul megy a -dolga. Abban az időben keletkezett az az orosz népdal: - - «Lelkem az Istené; - A fejem a czáré; - Hátam az uramé; - Enyém csak a sirom.» - -Különösen az utóbbi négy esztendő alatt rendkívül sok Isten csapása -nehezedett az országra, rossz termések voltak, a gabona nem adta meg a -vetőmagot. Iszonyú tűzvészek hamvasztották el a legnagyobb városokat. -Valami eddig ismeretlen dögvész beszabadult a határon s végigtizedelte -az országot. Apró patakocskák megnőttek özönvízzé s egész városokat -sepertek el nehány óra alatt. Sáskák, férgek, minőknek ember hírét nem -hallotta soha, jöttek elő tábor számra, megkínozni embert és állatot. -Nagy hadihajók sülyedtek el a tengeren minden legénységgel együtt. - -Mindez pedig Isten büntetése azért, hogy a szabadságukért harczoló -görököknek nem megy segítségükre a czár. - -S a csodák ellen csak csodák segíthetnek. - -Van egy csodája e századnak, emberi alakban, a kinek neve «Napoleon». - -Nem igaz, hogy az angolok elfogták Waterloonál! Nem igaz, hogy fogva -tartják Szent-Ilona szigetén! Itt van ő, jól elrejtőzve, de nem szabad -elárulni, hogy hol? Csak annyit szabad tovább adni, hogy Irkuczk -környékén. Onnan fog ő előjönni, mikor a nép keserű pohara színültig -megtelt, s összetöri a hatalmasokat, s felszabadít minden népet! - -Ez volt általánosan elterjedve. - -A «Medvesonka» szövetség közt volt egy gipszalakkészítő művész («a mi -Canovánk»), a ki maga kétszázezer Napoleon-szobrot küldött szét a -világba műhelyéből. A muzsiknak az lett a szent képe, a kit a feszület -helyébe állított. Az volt a Messiás, a ki elé családostul letérdelt -imádkozni; attól várta minden bajainak megorvoslását. - -Még mai nap is igen sok orosz kunyhóban ott lehet találni azt a kis -gipszalakot a keresztbe tett csónakkalappal a fején, mellén összefont -karokkal, hosszú kabátjában, kurta derekú frakkjában. Még halála után -negyven év mulva is várták, hogy eljön. - -Ez tehát egészen megérthető jelszó volt: «majd eljön Napoleon!» - -A nép csak annyit tudott, hogy tizenkét év előtt, mikor a Napoleon -eljött, az urak nagyon meg voltak ijedve, bezzeg kedves volt nekik a -paraszt! Hej hogy futottak, otthagyva prédára a kastélyaikat. Aztán volt -pénz, mint a polyva! Nem lehetett olyan árt kérni, a mit meg ne adtak -volna a zabért, meg a rozsért! Hát még a fényes igéretek! Azokkal bántak -még csak bőkezűen. Eget-földet igértek a muzsiknak. Azt persze mind -elfeledték. Hát csak jöjjön még egyszer az a Napoleon. - -A «medvesonka» vezéreinek tehát ez volt a tervük. - -November 8-án lesz orosz naptár szerint Mihály őrangyal ünnepe. Ezen a -napon az Izsák-téren s a Néva jegén nagy népünnepet szoktak tartani. -Belevegyül az egész lakosság; úr és paraszt. Mikor aztán már jól össze -lesz a világ keveredve, egyszer csak elkiáltják a jelszót minden téren: -«itt jön Napoleon!» Arra a sokaság közül kiválik, a lelkesült nép -vállain emelve, a hős corsicai ismeretes alakja, személyesítve Dobujoff -(a mi Rosciusunk) által, a ki igen jól tudja mimelni a nagy császárt s -erősen is hasonlít hozzá. Több aztán nem kell. Ezzel a szóval: «itt van -Napoleon», fel lehet fordítani Szent-Pétervárt s az innen kiinduló -hógörgeteg meg nem áll Nowgorodig, a hol a régi «köztársaság» népe -rögtön csatlakozik hozzá, s ez eltemeti Moszkvát és mindent, a mi ellen -akar állani ennek a szónak. - -A terv egészen bizonyosra volt számítva. A néptől el lehet venni a -szabadságot, el lehet venni a kenyerét, de a mulatságát ne próbálja -elvenni senki. A mely nap a nép megszokta, hogy mulasson, azzal a nappal -nem rendelkezik semmi hatalom. - -A mellett az egész csataterv is jól ki volt főzve. A részvételből minden -ember ki volt zárva, a ki az urakkal bármi összeköttetésben áll. - -Még egy körülmény kedvezett vakmerő tervüknek. Október közepén már a -Néva beállt, s azontúl folyvást erős fagyok voltak, de hó még nem esett, -mely más évben már november közepén lábnyi magasan fedi a tetőket s csak -májusban olvad le róluk. Most tehát könynyű leendett a város több helyén -vésztüzeket gerjeszteni, a mi különben télen Szent-Pétervárott nem olyan -könnyű, mint Moszkvában, a hol sok a faház. Ha tíz helyen egyszerre -kigyullad a város, a zűrzavar tökéletes lesz. - -Ezen a napon az Izsák-tér egész búcsujárás képét ölti fel (a Mihály -őrangyal ünnepét még akkor itt tartották, nem a Mars-mezőn). A máskor -puszta térség helyén egy éjszaka egész új város emelkedik, utczákra -sorakozott bódékkal; a mik között eltehenkedik a bódék apja, a sok -népszerű szinház. És minő szinházak! Fabábok, a mik úgy játszanak, mint -az igazi emberek s egész harczjátékokat adnak elő. És az az egész -csapatja a művészeknek, a kiknek védistene nem Apollo, hanem Pan; a nép -mulattatói, a kik nem hívogatják a nagy urakat, a finnyás tudósokat -deszkából összeütött szentélyeikbe, hanem vándorolnak vásárokra, -búcsukra, ünnepekre, s nem szégyenlik leszállni a nép közé s levett -csörgő sipkáikba szedni össze a rézkopeket. A nép hívei: a pojáczák! A -kik nem olyan orczátlanok, hogy a halhatatlanság számára dolgozzanak, -beérik vele, ha ma kikereshették a tegnapi korcsmai számlát s azért épen -olyan jól játszanak, mint Talma, vagy Macready, megeszik a csepüt, s -pántlikát húznak elő az orrukból vég számra, elnyelik a tüzes parazsat, -az éles kardot s a lábujjuk hegyével megvakarják a füleiket. Csinálja -ezt utánuk Sulliván, vagy Kean, vagy a mindkettőnél híresebb -Dimitriefszki! - -Ott mutogatják egy bódéban a valóságos vizileányt, a kinek halfarka van -és eleven halat eszik, s csak annyit tud mondani, hogy «mama» és «papa». -A másik sátor alatt a kötélen tánczoló elefánt tiszteletére ütik az öreg -dobot; ki mellett négykezű erdei emberek vicsorgatják a fogaikat. - -Az óriás hölgy is itt látható, a kinek hóna alatt a legmagasabb férfi -elmehet; pedig nem visel ám sarkos czipőt s megmutatja a lábikráit, hogy -nincsenek kitömve. A panoráma-mutogató énekelve magyarázza a nagy -harczok, vezuvkitörések, tengeri viharok és rémes gyilkosságok -történeteit, a miknek hű képmását mindenki megnézheti két kopekért egy -nagyító lyukon. Hát még azok az élvezetek, a mik nincsenek födél alá -rejtve. Itt egy banda kürtzenész játszik, a kik közül mindegyik csak egy -hangot fuj, mint az orgona a sípjait, s mégis nóta lesz belőle; amott -czigányleányok tánczolnak énekkiséret mellett; keringelők, hinták, -szélmalom alakra röpítik a légbe ujjongó terheiket; az orosz csúszkán -szánkóval, korcsolyával iszánkodik alá a jó kedvében sivalkodó ünneplő -nép, s valamennyi dicső mulatságon felülemelkedve fogja bámultatni -csodaművészetét a kötél-tánczos, a ki egy szál kötélen, a mi az -Izsáktemplom tornyától az admiralitás erkélyéig van kifeszítve, fog egy -talyigát keresztül tolni, s abban a talyigában a saját kis fia fog ülni. - -Van is dicső kedv: a szamovárok nem győzik a forró theát ontani, s a -theára nyomban czukros jeget, meg sós uborkát fogyaszt, a ki igazán jól -szeret élni, s hallgatja a népénekesek dalait, s maga is beleénekel, s -ha elhozta a háromszegletű balalajkát, muzsikál is hozzá; a mi nem nagy -tudomány, mert csak két hurja van a szerszámnak. - -De nemcsak a köznép mulat ma; az úri rend is kijött az utczára a maga -pompájával. Arról ugyan gondoskodva van jól, hogy a fekete nép (a csort -narod) meg az úri rend össze ne keveredjék. A «nyári kert» el van zárva -ez alkalommal, s ott vágtat körben az előkelő világ, mindenféle alakú -hintóiban, a batardtól kezdve a nemzeti proleotkiig, s mutogatja drága -prémeit és boglárait, meg bolognai kutyácskáit. A Néva jegén pedig -ezernyi, meg ezernyi szánka futtat versenyt, szabadon vágtatva a széles -folyam tükre felett, aranyozott szánok angol telivérekkel, s egyszerű -lappon vasokok, a mik elé széles szarvu iramszarvas van fogva. Az észak -Bábele van együtt. - -S majd a mikor le fog szállni az est, akkor a nyári kert pavillonjának -terraceán meggyujtják a bengáli tüzeket: a vásártéren kátrányos -máglyákat lobbantanak fel, s tarka tűzijáték eleveníti meg a zsibongó -népünnep képét. - -S erre a tűzijátékra három ágyulövés a vár fokáról fogja megadni a jelt, -akkor valamennyi toronyban megszólalnak a harangok Mihály őrangyal -hódolatára. - -Ez a három ágyulövés, meg az a harangszó lesz jel az összeesküvőknek is, -hogy előrohanjanak oduikból késeikkel, fáklyáikkal, elkiáltva a jelszót: -«itt van ő! itt van Napoleon!» A mikor aztán a harangbömböléstől -elnyomott csataordításban, az úri néppel és katonasággal összekeveredve, -az általános zűrzavar közepett egyszerre juthatnak be a várba, leölve -mindenkit, kiről a «kés dala» szól. - -Egészen tiszta munka volt. - -Délután erős délnyugati szél támadt a tenger felől, mely sok mulatságot -elrontott. Az ilyenre ugyan itt mindenki el van készülve; ha nem elég -egy bunda, felvesz kettőt; hanem a szegény komédiásoknak sok bajt -okozott: felforgatta a sátoraikat, félbeszakította a legmulatságosabb -tréfákat; a kötéltánczos nem is merte megkisérleni nyaktörő útját; az -erős szél úgy lefujta volna arról az egy szál kötélről fiastól együtt, -mint egy pár legyet. A nyári kertben kocsikázó hölgyek is panaszkodtak, -hogy a fátyolaikat mind letépi a kalapjaikról a szél, s különösen nagy -volt a panasz a miatt, hogy a tűzijáték egészen dugába dől, mert a -bengáli tüzön s a tűzkerekeken kívül semmi sem fog sikerülni. - -A szél pedig estefelé nem hogy csillapodott volna, hanem valóságos -orkánná növekedett. - -Ekkor megdördültek a vár fokáról az ágyúk, s azokkal egyszerre -megszólaltak a harangok. Háromszáz harang egyszerre. Az aztán a -carillon! - -A harangozáson a népzaj nem törhetett keresztül, hanem az ágyudörgések -igen. - -A nép szokta számlálni, hogy hányat lőnek? - -Három lövés volt a jeladás a bengali tűz ellobbantására. - -Hanem az ágyúk tovább dörögtek. - -Mikor huszonegyig elszámlált a nép, akkor azt kérdezték az emberek -egymástól: «nini! mi ez? herczegasszony született tán a téli palotában?» - -Nem biz az, az ágyúk csak tovább dörögtek. - -Az ötvenedik lövésnél azt kérdezte minden ember: «ej ha! valami tengeri -csatát nyertünk meg valahol?» - -Annál sem állt meg az ágyudurrogás, tovább dörgött a harangzúgás között. - -Mikor aztán a százegyediket dörögte az ércztorok, akkor minden ember -bámulva kérdezte egymástól: «de hát a czár születésnapja van-e ma, vagy -micsoda?» - -Az sincs! A dörgést folytatta a rézszörnyeteg. Százkettőt, százhármat, -száznégyet. A százötödiknél aztán senki sem kérdezte, hogy mit jelent -ez? hanem felordított az egész város, oly hangon, mely túlharsogta a -harang bömbölését: - -– «Itt jön! Ő jön!» - -De nem «Napoleon jön», hanem még annál is nagyobb úr: a Néva! - -Jön visszafelé s hozza magával a tengert! Az egész darabokra tört -jég-tengert, kristály torlaszaival, hullámsánczaival, sebesen, -rohamosan, ordítva, harsogva, tombolva. - -Ezt jelzi a szakadatlan ágyulövés a várfokról. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikor I. Péter czár hozzáfogott annak az eszmének a létesítéséhez, hogy -a finn mocsár közepett egy új világvárost emeltessen, s az őserdőket, a -mik a mostani palotasorok helyét elfoglalták, kezdé kiirtani, talált egy -vén veresfenyőfát, a minek a kérgébe mély vonalak voltak vágva körül. -«Mit jelentenek ezek a vonalak?» kérdé egy vén paraszttól. «Ezek jelzik, -uram, a Néva magasságát, mikor megárad s a vidéket elönti.» A czár -levágatta a fát is, a parasztot is. Azok pedig igazat mondtak mind a -ketten. A Néva a hatalmas czári városnak örök ellensége maradt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Jön, visszafelé folyva, már nem a medrében, hanem a medrén kívül, nem is -a Néva már, hanem a tenger. Maga a keserű tenger, s majd mikor le fog -futni a víz, a paloták falai odáig be lesznek húzva sóval, a meddig a -víz emelkedett. - -Úgy jön az óriási hullámszörnyeteg, mint egy útnak indult hegyláncz. -Egész délután ostromolta, a nyugati széltől korbácsolva, azt a torlaszt, -a mit saját maga rakott maga elé a kronstadti öbölben felszaggatott -jégből, estére legyőzte azt s akkor aztán omlott be hömpölyögve a nagy -Névába és ott tolta maga előtt a jégzajt. - -Legelsők voltak, a kik az itéletnapi vészt észrevették, a nagy Néva -jegén versenyszánkázók. A kik a jobb partra menekültek szánjaikkal, azok -jól jártak, mert ott tiszta volt az út a menekülésre; de a kik a bal -partot találták legközelebb s arra akartak kiszabadulni, azok egyszerre -az ádáz rémületet vitték magokkal az ünnep mámorában tomboló sokaság -közé. - -«A Néva jön!» - -Ez az egy kiáltás elég ijedelmet önteni a legbátrabb szívébe s -nyavalyássá rémíteni a gyönge szívüt, mert az elől nincs menekülés. Ez -mikor haragba jön, végigönt az egész városon, s a ki előle fut, az utcza -tulsó végén már szemközt találja őt. - -A zűrzavar egy percz alatt általános lett. A hintók serege az elkerített -nyári kertből csak a rendes kapukon keresztül szabadulhatott ki. S ott a -bejáratoknál összetorlódott. A kik aztán nagy nehezen kiszabadulhattak a -térre, az utczára, ott az eszeveszettül rohanó népgomoly közepébe -jutottak s az vitte őket magával, a merre maga rohant, nem tekintve a -czímert a hintóajtón, s a paszomántos inast a bakon. Nem volt most se -herczeg, se muzsik, csak ijedt ember. - -S mielőtt kibirtak volna egymás közül keveredni, már ott volt a vízár. - -Az első hullámcsapás, mint egy halom szemetet kapta fel a nagy Izsák-tér -bódéhalmazatát. A lebujokból kiöntött dőzsölők ordítva jöttek elő -pinczeoduikból; a vásárosok úszóbódéik tetejére kapaszkodva, kiabáltak -segítségért; az óriás nő a sátora tetején dugta ki a fejét meg a két -kezét s legjobban meg volt ijedve, a majomnak öltözött komédiások -fölfutottak árboczaikra, a vízileány is megtalálta a lábait s igyekezék -a szárazra jutni halfark nélkül; a betanított elefánt bömbölve gázolt a -népen keresztül, hátára kuporodott gazdájával s az állatsereglet -fenevadai rivalltak, mint az őserdőkben. - -S a rémjelenet satyrájául a nyári kert pavillonja terraceán -elhelyezkedett tüzijátékos meggyujtotta piros és zöld bengali tüzeit, s -azok messze bevilágíták az özönvízi zűrzavar képét. Csak ő maga és -segédei nem láttak semmit, elvakítva a fénytől, míg egyszer aztán a -harangok, az addigi ünnepi zengésből áttértek a vészjelző kongatásra. -Akkor vették csak észre a nagy veszedelmet. Akkor meg aztán siettek -kioltani minden görögtüzet s arra az egész város sötét lett. A vihar nem -engedte a lámpásokat meggyujtani, s a jégzaj, a merre előnyomult, mind -kidöntögette a lámpásfákat. - -A zűrzavarhoz, a vészhez még az éjsötétség is hozzájárult. - -Az ész nélkül menekülő tömeg között ott volt Ghedimin herczegnő is -Bethsábával. Orosz divat szerint két egymás elé fogott ló volt a -hintójok előtt. Egy ilyen fogattal nagyon nehéz kikeveredni egy -kocsitömkeleg és futó sokaság közül. Az első ló alig fékezhető. Kivált -az ilyen tüzes angol mén, a minőt ma a herczegnő kocsijába fogatott. Be -akarta mutatni, hogy neki mégis pompásabb fogata van, mint Zeneidának. -Pedig hát nem ért vele czélt, mert Ilmerinen kisasszony meg sem jelent a -népünnepen. - -– Térj ki valami mellékutczába! parancsolá a herczegnő kocsisának. - -Ezt könnyű volt parancsolni, de nehéz végrehajtani. A népgomoly minden -oldalról körülfogta őket. - -– Szállj le! parancsolá ekkor a vadászának, s csinálj helyet a csőcselék -között. - -A vadász, egy óriási finn legény, aztán megfogta zablájánál fogva az -első lovat, úgy akarta azt a néptömeg között vezetni, jobbjával -ütlegeket osztva az útjába tóduló muzsikok fejére. No, a muzsiknál még -az megjárja, mert az hozzá van szokva, mert ő paraszt; de az ostorhegyes -ló nemes vér, s az angol paripa nem engedi magát a zablájánál fogva -czibáltatni. Egyszer csak felágaskodott s a patkójával olyat csapott a -vadász fejére, hogy az eszméletlenül rogyott össze. - -– Most mit csináljunk? szólt megrémülten a herczegnő s elkezdett sírni. - -– Én tudok rajtunk segíteni, mondá ekkor Bethsába. A gyeplőst lehet -nyeregből vezetni. - -– De ki ül fel rá? szólt kezét tördelve a herczegnő. - -– Hát én! Megszoktam a lovaglást. - -– Jó lesz, mondá a herczegnő. - -Mindenekfelett önző volt. Nem gondolt rá, hogy Bethsábának, ha az első -lóig akar eljutni, előbb térden felül érő jeges árban kell -végiggázolnia; azután kitenni magát fagyasztó viharnak, bunda nélkül, -csupán a könnyű prémes kaczabajkában, s azonkívül egy őrjöngő -néptömegnek, mely a sötétben nem ismer se Istent, se urat! És hogy -elvégre is az egy király leánya, a ki nem azért lett bizva Ghedimin -herczegnőre, hogy ő nála fullajtári szolgálatot teljesítsen. - -Azt mondta neki: «jó lesz». - -S arra a leány hirtelen leveté nyusztszőrmés bundáját, kiugrott a -kocsiból, bele a vízbe; odafutott az első lóhoz, azt szépen a nevén -szólította, megveregette a nyakát, s aztán egy aczélruganyosságú -szökéssel ott termett a hátán, a gyeplőszárt kantárnak fogva a kezébe. - -Most aztán meg lehetett indulni. - -A leány szelid szóval kérte az útjába tódulókat: «kedves bátyám! kérlek; -áldjon meg az Isten!» s ez többet használ, mint az erőszakoskodás. Az -emberek szorítottak utat előtte s a hintó kivergődött az Izsák-térről és -a széles utczákról s sikerült azzal befordulni egy mellékutczába, a mit -nem leptek el a futó tömegek. - -Hanem annak is megvolt a rossz oka, hogy miért nem jött azon szemközt -ember? - -Azért, mert a tulsó utczán már megkerülte őket az áradat. - -Mentől inkább haladtak azon az utczán, annál bizonyosabbak lehettek a -felől. - -A hullám már becsapott a hintóba s a herczegnőnek fel kellett állania a -kocsi ülésére, hogy a lábai fel ne ázzanak. Ő tehette azt; de Bethsábát -az előre vágtató paripa csuromvízzé fecskelte, s a hullám folyvást a -térdeig csapkodott fel. - -– Csak a nyefszkij prospectre kiérjünk! Lihegé a herczegnő. Siessetek. -Siessetek. Ott van a palotánk mindjárt közel. - -Oda ugyan jó helyre értek. A mint a keresztutczából kijutottak a tágas, -egyenes sugárútra, mintha a Névát magát látnák maguk előtt, mikor -megindul rajta a zaj. Itt már nemcsak víz volt, hanem jég is. A sötét -víztükör felett ott feküdtek az úszó jégtáblák. Az áradat a Moika -csatornán át eléjük került. - -– Szent Mihály arkangyal! kiálta fel e látványra a kocsis a bakon. -Szabadíts meg bennünket a magad neve napján! - -– Ne imádkozz most, hanem hajtsd a lovakat! kiálta rá a herczegnő. - -– De asszonyom, nem szabadít ki innen bennünket más, mint vagy angyal, -vagy az ördög! - -– Ne ugass! kiálta a herczegnő, fejbe vágva a kocsist. Én egyikben sem -hiszek, hanem bizom a jó lovaimban, azok hazavisznek. Vágtassunk, -vágtassunk. - -S a nő vágta a kocsist, a kocsis vágta a lovat, a ló meg vágta a haragos -elemet, a jeges árt, haragudtak mind a hárman. Csak a királyleány -könyörgött. «Én Istenkém, kis Istenkém: küldj valami szabadulást!» - -Érezte, hogy nem soká fogja kitartani, tagjai megdermednek. - - - - -AZ ÖRDÖG. - -Egyszer csak derengő fény kezdett egy mellékutczából a sötét hullámra -vetődni; a vérvörös sugár élesen sütött ki a magas házak sorai közül. - -Egy dereglye jött elő a mellékutczából. A hajó orrába volt letűzve egy -fáklya. Két férfi evezett; egy a hajó orrán állva, hosszú csáklyával -hárítgatva félre a sebesen közelítő jéghasábokat, egy pedig a -kormányrudat fogta. A dereglye közepén állt egy nő, kurta prémes -bundában, feje és csaknem egész arcza elburkolva a bashliktól, a ki -azzal foglalkozott, hogy egy csoport apróbb-nagyobb gyermeket mindenféle -pokróczokba takargatott s piskótákat osztogatva ki közöttük, csitítgatta -őket, hogy ne kiabáljanak annyit a «tata», meg a «baba» után. (Az orosz -kis gyerek mama helyett babát mond.) - -Hja, biz a tata meg a baba azt szokta tenni, hogy mikor maga elmegy a -népünnepre, hát akkor a sok mihaszna apró porontyot bezárja otthon a -szállásán. A hátára csak nem veheti, mikor a «korsóba» megy. - -Mikor aztán beüt a szerencsétlenség, hát biz akkor a tata, meg a baba -(ha ugyan ura még a két lábának) hát csak elszalad valamerre; de a -bezárt aprósággal mi történik? Ha tüzi veszedelem van, biz azok -odaégnek; ha azonban csak az árvíz jön, hát akkor jó az Isten, majd csak -küld innen-amonnan holmi jószívű uracskákat, a kik mulatságot csinálnak -maguknak abból, hogy a benrekedt gyerkőczkéket ablakon, padláslyukon át -összeszedegessék; hisz azoknak az uraknak ez olyan jó mulatság, mint a -kacsavadászat. Lám, ezek is hogy megtöltötték már a dereglyéjüket, pedig -még csak egyet fordultak. - -A dereglyések észrevették a vízár közepett küzködő hintót, azzal -egyszerre arra vette a jármű irányát. A fáklya szikrázva lobogott az -erős szélben s tűzvilágot kölcsönzött az ifju férfi arczának, ki a -csónak elején állva, mint egy szellemhős közeledett a fekete víztükör -felett. - -A torló jég harsogott a közeledő dereglye alatt. - -Az ifjú férfi neki feszíté csáklyáját s odafaroltatta a dereglyét az úri -fogat mellé. - -Már ekkor Bethsába alig birta magát tartani a lovon. - -Az ifju nem vesztegette a szavakat, hirtelen átkarolta a leány derekát, -a ki ösztönszerün ragadta meg mindkét kézzel a karját s a másik perczben -a leány a ló hátáról a dereglyébe volt emelve. - -Bethsába e pillanatban az ifju szemei közé nézett és akkor megtudta, -hogy mi gyönyör van abban, a mikor egy ember a másiknak a szemeiben -elveszti a lelkét. Ő már egyszer találkozott e szemek lángjával; akkor -még csak a szárnyait égette el náluk, most azután egészen beléjük -hullott. - -– Takarja ön ebbe a bundába! szólt a dereglye közepén álló hölgy a -férfihoz, s saját bundáját levetve válláról, odaveté a didergő leányra. -Aztán odalépett a hintó szélére s kezét nyujtá a bennülő hölgynek. E -közben hátra hullott fejéről a bashlik, s Bethsába ráismert az arczára. -«Ez az ördög», ez Ilmarinen Zeneida! - -A herczegnő is ráismert. - -Vad szenvedélylyel taszítá el a felé nyujtott kezet s rekedten kiálta: - -– El innen! Nem kell az ön segítsége! Inkább a jégárba, mint önhöz: a -pokolba! - -S azzal kikapta a kocsis kezéből az ostort s közé vágott vele a -lovaknak; azok vadul vágtattak előre, neki a jeges árvíznek, a tajtékzó -hullámnak, mely szügyeiket verte már. Nem kellett neki ez a segítség. - -Bethsába pedig ott maradt. - -Reszketett, nemcsak a hidegtől, hanem attól a rémgondolattól, hogy most -az ördög keze közé jutott. Már viszi magával, már az övé. - -Még a bundáját is ráadta a martalékára, hogy annál biztosabban -elvihesse. Milyen jó meleg bunda. Bizonyosan ez is a pokolból jött. - -– Ön meg fog fázni, mondá a csáklyás férfi Zeneidának. - -– Evezni fogok s majd kimelegszem, viszonzá a nő, s azzal kezébe kapva a -lapátrudat, elkezdé azt feszíteni, hogy keble csak úgy emelkedék bele. -Így tesznek az ördögök, mikor sietnek a martalékukkal. Ezt a sok -gyermeket is bizonyosan mind a pokolra viszi most. - -A dereglye sebesen sikamlik végig a sötét utczákon. - -Majd egy nagy kert elé jut, melynek kőfala gátat vet a hullámnak. -Bethsába megismeri azt a czifra aranyozott vaskerítést. Itt lőtték le a -szarvast, a mit ők hajtottak a mult tavaszszal. Az ördög odaviszi őt -most magához! - -A dereglye kiköt a palota küszöbe előtt, egész odáig tódul az árvíz, a -márványlépcsőkig. Hanem az a palota jó menedék. Alapja úgy fel van -emelve, hogy a pálmakert növényeinek a tövét soha sem érheti el az -árvíz. A tornácz fényesen ki van világítva s cselédsereg fényes -bérruhában siet lámpásokkal az érkezők elé. Benn nagy sürgés-forgás van. -A nagy tánczteremben végtül-végig ágyak vannak vetve, s közepett asztal -terítve, gőzölgő samovárokkal; egy csoport gyermek már fekszik az -ágyakban; nehányat most itatnak meleg levessel, theával. Sok ember van -itt, a kiknek arczát Bethsába, úgy rémlik, mintha látta volna valahol. - -Azok úgy kerültek oda, hogy a Mihály arkangyal-napi ünnepi sokadalmat -szokás szerint felhasználta a zöld könyv társasága az ország minden -részéből összebeszélt gyűlés megtartására. Ilyenkor a rendőrség figyelme -meg van bénítva. - -A vezetők alig kezdtek a tanácskozáshoz, a midőn berohan Puskin azzal a -hirrel, hogy a Néva kiáradt s elöntötte a várost. - -Erre a hirre mindenki elfeledett politikát, alkotmánytervet, -összeesküvést, csak a közös vész állt előttük. – «Siessünk menteni, a -mit lehet!» - -Zeneida parkjában volt egy nagy halastó, a melyen tavaszszal egész -regattákat szoktak rendezni a vidám vendégek; a csónakok, dereglyék ott -voltak télen a félszerben. Azokat hirtelen elővontatták, s azzal -felosztva egymás között a feladatokat, mindannyian csáklyát, evezőt -ragadtak, s indultak szerteszét árellenében, segélyt vinni a -nyomorultaknak. Nehány csónak már megelőzte Zeneida járművét. Az volt a -jelszó, hogy a veszélyben forgó házakból a gyermekeket kell legelébb -megszabadítani, meg az olyan nőket, a kik gyermekeikkel otthon maradtak. - -Zeneida egész kastélyát, konyháját, ruhatárát rendelkezésükre bocsátá. - -Neki jutott az oroszlánrész; nem is bocsátotta ki a kezéből. Felkapta az -ölébe bundástól a királyleányt, úgy vitte fel maga a lépcsőkön, egy -virágillatos langymeleg szobába, mely puha szőrmével volt szőnyegezve. -Az nem is tudott volna a maga lábain ide feljönni. Nem volt semmi -önakarata; engedett magával mindent tenni – az ördögnek. Az ellen úgy is -hiába minden daczolás. - -Zeneidának első dolga az volt, hogy letépte Bethsábáról a testére -fagyott ruhákat mind; ollóval vágta, körömmel hasította; nem hagyott -rajta semmit. Hát hisz az ördög így szokott bánni a martalékával. - -Hanem egy különös dolog mégis feltünt Bethsábának. Gyakran szokott ő -Corynthiával együtt fürödni, s olyankor keresztanyja soha sem mulasztá -el, hogy azt ne mondja neki: «ejh, milyen szép vagy!» s eldicséri -gyönyörű idomait. Ez a másik nem teszi azt. Összehuzott szemöldökkel -tekint rá, mintha haragudnék s aztán fog egy durva gyapotszövetet, s -azzal kegyetlenül végigdörzsöli a levetkőztetett leány minden tagját, a -nélkül, hogy egy szót szólna hozzá, mindaddig, míg a dermenet eloszlik -izmaiból, s jótékony melegség váltja fel a reszketést. Akkor aztán -bepólálja őt a kandallónál megmelegített patyolatlepelbe s lefekteti jó -puha ágyba, odahelyezve a fejét a vánkosra, melyen szétbontott haját -körül elteríté, hogy könnyebben megszáradjon, s azzal betakargatja -paplannal. Hát hiszen az ördög így szokott bánni eleinte azokkal, a -kiket elragad! - -Akkor aztán finom porczellán csészében hoz neki valami párolgó italt, a -miből Bethsába, a mint egy kortyot lenyel, az mint az olvatag tűz járja -végig az ereit. Ez bizonyosan az ördögök bűvitala! S aztán ennek az a -tulajdonsága van, hogy ha az ember egy kortyot lenyelt belőle, a másikat -utána kivánja, mindaddig, míg csak az utolsó cseppben tart; s mikor az -egészet megitta, lecsukódnak a szemei, akárhogyan iparkodik ébren -maradni, nem bir magával, elalszik. Akkor aztán az ördög elviszi őt -álmában mindenféle tündéri tájakra, a mik eleinte nem nagyobbak, mint -egy férfinak a szemszivárványa, hanem aztán egyre tágulnak, míg egész -leirhatatlan paradicsomok válnak belőlük, a mikben az ember nem járkál, -hanem repül. Egyszer olyant is álmodik, mintha az ördög odajönne hozzá, -megtörülgetné homlokát, lebontogatná testéről az átizzadt burkot, s -friss inget adna rá. Reggel aztán, mikor fölébredt, látta, hogy az ing -csakugyan rajta van. Ha ez sem volt álom, akkor a többi sem volt az. - -Felült az ágyában és körültekintett az ördög szobájában. Csakugyan -ilyennek kell annak lenni; mert nincs benne semmi szent kép, ellenben -chinai és japáni bálványszobrok nagy választékban. Ezek a Belzebub -szobrai, meg az Asmódié kétségtelenül. - -A min még jobban elbámult, az, hogy öltönydarabjai mind oda vannak -szépen egymásra rakva az ágya mellé egy alacsony karszékre. Hogy lehet -az? Hisz azokat tegnap az ördög diribről darabra tépte, szakgatta, -vagdalta; s most itt vannak épen, szárazon. Hejh, az ördögnek sok -szolgálattevő szellem áll rendelkezésére. Ehhez értenek azok. Megkisérté -felvenni ez öltönyöket, hátha nem égetik meg? nem mulasztá el, -valahányszor egy kapcsot összeakasztott, rá mondani «Christeleyson, -Kyrie eleyson», hogy megrontsa a gonosz varázst. - -Aztán mikor fel volt öltözve, elkezdte fürkészni, hogy mi lehet ezen a -szobán tul az ördög kastélyában? - -Végig járt két-három szobát, azok mind nem olyanok voltak, a minőket ő -keresztanyjánál szokott látni, a ki pedig gazdag herczegasszony. Egy -szoba épen tele volt eleven madarakkal, meg kitömött állatokkal. - -Egyszer aztán valami hangokat hallott meg, a mik hasonlatosak a -gyermeknyafogáshoz. Aha, itt kinozza az ördög az elrabolt kis -gyermekeket. - -Odavitte a kiváncsiság. Egy szőnyegajtó mögül jöttek a hangok, a mi -félig nyitva volt. Bekandikált rajta. És ott látott egy csoport apró -porontyot, a kiket Zeneida mozsdatott, fésült, öltöztetett. A -mosdatottak nyafogtak, a kik pedig már fel voltak öltöztetve, azok -örültek az új ruhájuknak. - -Különös foglalatosság egy ördögtől! - -Az volt Zeneida fürdő-szobája. - -Bethsába bátorságot vett magának belépni. A kiváncsiság vakmerő. - -– Ah, ön már fel is öltözött kis herczegnő? szólt Zeneida, a midőn őt -meglátta. - -– Mit csinál ön a kis gyerekekkel? kérdé Bethsába kiváncsian. - -– Látja ön, fürösztöm és öltöztetem őket. Az anyjaik ki tudja merre -vannak? Az áradás még egyre nő; az egész város víz alatt van. A míg ez -el nem múlik, addig ezeket ápolni kell. No, a ki hamar felöltözik, szólt -azután a gyerekekhez Zeneida, az majd mehet az étterembe, s kap a -mamzeltől jó levest reggelire. - -Bethsábának valami jutott eszébe. Ki akarta próbálni az ördögöt. - -– De hát ezeket a gyerekeket nem imádkoztatja meg valaki, mielőtt -reggelit kapnának? - -– Nem ám, kedvesem; mert ezek sokkal inkább éhesek, mint áhítatosak. - -– De imádkozni mégis csak jó; mondá a királyleány. - -– Mire jó? - -– Hát most épen arra, hogy muljék el ez a nagy szerencsétlenség a -városról. - -– Kedves kis herczegasszonykám, szólt Zeneida. Azt a szelet, a mi a -Névát ide felhajtja, úgy hiják, hogy «Auster». És ha az egész földet -lakó ezerkétszázmillió ember mind elkezdene a szájával fujni, még az sem -volna elég arra, hogy visszafujja az Austert, ha az megindul. - -Ez már csak igazi ördöghöz illő észrevétel! Az imádkozást nem tartani -egyébnek, mint a szájból kijövő fujásnak! - -Bethsába a vakmerőség legszélsőbb eszközéhez folyamodott. Megkisérlé az -«Isten» nevét kimondani az ördög előtt. Hátha erre rögtön kén és -szurokfüst közé feloszolva, elveti csábító külsejét, s átváltozik -szarvas, kecskelábas ősalakjává? - -– Hát ön nem hiszi, hogy e szörnyű csapást Isten mérte rá az emberekre? - -– Nem, kedveském! mondá Zeneida, épen egy kis pityergő leánykának a -fejére kötve fel a meleg főkötőcskét; mert ha Isten küldené az elemi -csapást büntetésül az emberekre, hát akkor gondoskodnék róla, hogy az -árvíz ne menjen be a jó emberek házaiba; hanem csak a rosszakéba. - -(Bizony csak ördög vagy te! Különben nem mondanál ki ily rettenetes -szavakat.) - -Bethsába még tovább vitte a bátorságot. Rá akarta szedni az ördögöt. - -– Ejh, önnek sok dolga lehet most; nem könnyíthetném meg a fáradságát? -Ha nekem megengedné, én is megtudnám e kis gyerekeket mosdatni, fésülni; -én nagyon szeretem azt; az nagyon mulatságos lehet. - -– Igazán! Szólt Zeneida derülten. Dehogy nem! Így önnek is adok valami -foglalatosságot. Nekem úgy is gondoskodnom kell, hogy ennyi embernek -legyen mit enni. Hát vegye magára a gondját az apróságoknak! - -Azzal odaültette Bethsábát a maga helyére s a sok piszkos gyerekre -ráparancsolva, hogy szót fogadjanak, még egyszer szivesen mosolygott a -királyleányra s aztán otthagyta őt a fürdő-szobában. - -Bethsábának első gondja volt, valamennyi gyermeket rögtön -letérdepeltetni s aztán közéjük térdelve, elmondatni velük a Miatyánkot. -«De szabadíts meg a gonosztól: Amen!» - -No most ezzel az ördög ugyan fel lett tromfolva. - -Akkor aztán hozzáfogott a kis árvák mosdatásához, fésülgetéséhez. - - - - -A ZÖLD SZEMŰ EMBER MESÉJE. - -Hanem az apró porontyok nem viselték ám magukat olyan csendesen az ő -keze alatt, mint mikor az a másik nő bánt velük. Annak egy ránézése elég -volt a nyafogást, szepegést egyszerre elnémítani; ez a másik pedig csak -olyan gyermek volt előttük, mint maguk; egy cseppet sem féltek tőle; -egyik rákezdte s arra aztán valamennyi folytatta, hogy «hol a baba, hol -a tata?» S aztán, hogyha összemázolják a könyeikkel a képeiket, akár -újra mosdassa őket az ember. - -Hát bizony a tatát, babát ő sem tudta nekik előteremteni; hanem ekkor -eszébe jutott, hogy mit szoktak ő vele csinálni a dajkáló asszonyok, -mikor kis gyerek volt, aztán sírt az anyja után? Mesélni szoktak neki. - -– No ne sírjatok, viseljétek magatokat szépen, majd mindjárt mondok -nektek egy szép mesét a «zöldszemű emberről». Az ám a szép mese, -hallgassatok csak rá. - -A Sisera hadja erre az igéretre rögtön elcsöndesült; odatelepedtek -Bethsába körül, odatették az állaikat a térdeire, belekapaszkodtak a -szoknyájába, úgy hallgatták. - -– Hát, hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis királyfi; akkora, -mint te bozontos fejű itt a lábamnál. Annak volt egy jó apja, meg egy -még jobb anyja, a kik őtet nagyon szerették. Egy napon aztán a király -is, meg a királyné is egyszerre elutazott. Nagy hosszú czifra -érczládákba feküdtek le, a miknek a tetejeit rájuk csukták. Azután -feltették őket nagy-nagy aranyos-ezüstös szekerekre, a mikbe hat-hat ló -volt fogva, s aztán sok ember, meg katona, meg ágyu kiséretében elvitték -őket, nagy muzsikaszó mellett. A kis királyfi, mikor egyedül maradt a -kastélyában, azt kérdezé a nagyvezértől: - -– Hová utazott az én apám, meg az én anyám? - -A nagyvezér azt mondta neki: - -– Jaj, kis királyfi, azok elmentek messze-messze; egy másik világba. - -– Hát minek mentek abba a másik világba? kérdezte a királyfi. - -– Azért, mert az sokkal jobb világ, mint ez az innenső, a miben mi -lakunk, felelt neki rá a nagyvezér. - -Azt mondta erre a királyfi: - -– De hát akkor engemet is miért nem vittek el magukkal abba a másik -világba, ha az a jobbik? - -– Jaj, kis királyfi, mondá a nagyvezér; te neked még előbb sokat kell -fáradni, küzdeni, szenvedni ezen a világon, a míg megérdemled, hogy abba -a másik világba eljuthass, a hova az apád meg az anyád elutaztak. - -Hát sehogy sem tetszett ez a biztatás a kis királyfinak; hogy ő még -fáradjon, küzdjön és szenvedjen is sokat, s azt mondta magában: «no -megállj, majd utána megyek én az apámnak, anyámnak abba a másik jobbik -világba s itt hagyom nektek ezt az innensőt; kínlódjatok benne, ha -nektek úgy tetszik». - -S azzal azt tette, hogy fogta a kis puskáját s kiment az erdőre, mintha -madarakat akarna lődözni. Ott azután addig ment a sűrű rengetegben, míg -egyszer utólérte a záporeső. Aztán, hogy meg ne ázzék, keresett egy -odvas fát, hogy majd abba meghuzza magát. Hát – jól van – a mint az -oduba bebujt, akkor látta, hogy ott már van egy ember elrejtve. (No te -borzas, mit csináltál volna, ha te jártál volna így?) - -– Nagyot sikoltottam volna. - -– Bezzeg a kis királyfi nem azt tette ám, hanem megszólította bátran az -idegen embert: «hallod-e ember, ez az erdő az én erdőm, ez a fa az én -fám, én nem engedtem meg neked, hogy benne lakjál. Hanem ha megmondod -nekem, hogy merre van az a jobbik világ, a hová apám anyám elutazott, -akkor neked adom a fát is, az erdőt is; nem bánom: lakjál benne». - -Azt felelte neki erre az idegen ember az odvas fában: - -– Nem úgy van az kis királyfi: hamarább itt laktam én, mint ez az erdő -felnőtt s innen engem senki ki nem üzhet. Azt meg, hogy merre van az a -jobbik világ? csak akkor mondhatom meg, ha én is megszeretlek téged s te -is megszeretsz engem. Én már megszerettelek ám. - -– No én ugyan nem szerettelek meg! mondá a kis királyfi. - -– De hát miért nem? kérdé az erdei ember. - -– Azért, mert zöld a szemed. - -Az idegen embernek csak úgy világlottak a szemei, mint két -szentjános-bogár. - -– No hát eredj, Isten hirével, mondá neki az ismeretlen; a miből a -királyfi megtudhatta, hogy ez nem valami gonosz szellem, mert külömben -nem tudná az Isten nevét kimondani. - -– El is megyek! szólt a kis királyfi; megtalálom én az utat a jobb -világba nálad nélkül is. Hallottam én már elégszer, hogy merre van annak -az útja! - -Hallotta sokszor a kis herczeg, úgy fülhegygyel, mikor azt beszélték, -hogy ott a sziklák között lakik egy kegyetlen nagy vérszopó vadállat, -egy tigris, a mely sok vadászt, kecskepásztort elvitt már a másvilágra. -No az majd őtet is elviszi. - -Ment, csak ment, a míg csak el nem ért a sziklák lábához, a hol a -vadállat barlangja volt, a mire rátalálhatott arról a sok elszórt -csontról, a mikkel annak a bejárata be volt terítve. A tigris akkor is -otthon volt, a barlangban hallatszott a mormogása. (No te borzas, oda -mertél volna-e menni a barlangba?) - -– Nem én, ha a lapdám beesett volna sem. - -– No látod, a kis királyfi nem volt ám olyan gyáva: bátran bekiáltott a -barlangba: «hej te, tigris, gyere elő! itt vagyok én: a királyfi! Jer, -vigy el engem is a jobbik világba, gyorsan!» - -A szörnyeteg előmászott az oduból, körülnyalta a véres száját, hosszú -farkával megcsapkodta az oldalait, s aztán lesunyta a fejét, hogy egy -ugrással elkapja a kis királyfit. (No ne sírj, na, te kis pisze: hiszen -nem kapja el!) - -Mert abban a perczben egy sziklahasadékból előrohant egy óriáskigyó, az -a tigrisre vetette magát, átszorította rettenetes gyűrűjével a -szörnyeteg derekát, torkát; beleharapott a nyakába. A tigris ugrált, -ordított, fetrengett; a két szörnyeteg elkezdett egymással -élethalál-harczot küzdeni s utoljára lehengeredtek egymásba tekergőzve a -mély szakadékba, a sűrű bozót közé, a honnan csak a nagy csörtetés és -ordítás hangzott aztán elő. Azok bizonyosan megették egymást. - -A kis herczegnek vissza kellett térni a palotájába. - -Az útban találkozott egy vadászszal, a kinek tegez és puzdra volt a -vállán. - -– Ejnye de furcsa vadász ez, a ki még most is nyillal, kézijjal -vadászik! mondá magában s jól a szemébe nézett. - -Az volt a zöldszemű ember. - -– No ugy-e, hogy nem találod meg az utat a jobbik világba, hacsak engem -meg nem szeretsz! mondá neki a zöldszemű s azzal egyszerre eltünt, -mintha a föld nyelte volna el. - -– Megálljatok csak, mondta magában a kis királyfi. Tudom én még annak -másik módját is, hogy hogyan lehet eljutni a másik világba? Sokszor -hallottam, hogy van egy nagy tenger; sok ember, a ki arra rászállt -hajóval, nagy szépen megtalálta az utat a jobbvilágba. Hátha én is -megtalálom. - -Azzal mindjárt kiadta a nagyvezérnek a rendeletet, hogy készíttessen fel -egy nagy hajót a Fekete-tengeren, azon ők el fognak utazni a tűzimádók -országába, a hova a herczeg anyja való volt; odamenet nem történt velük -semmi veszedelem, hanem mikor visszafelé jöttek volna, útközben megkapta -őket egy szörnyüséges nagy zivatar. Villámlott, mennydörgött, az egész -ég beborult, s mikor a villám végighasította az eget, meglehetett látni -benne a fényes angyali sereget, s mikor a szél kettészelte a tengert, -meglehetett látni a tengerfenekén a vizi tündéreket. «No most mindjárt, -no most mindjárt! mondá magában a kis királyfi, akár ott fenn, akár ott -lenn; de most mindjárt megtalálom én az utat abba a jobbik világba.» - -A nagy hullám már a kormányt is összetörte, a kormányost is leseperte a -hajóról, s vitte azt sebesen neki egy nagy sötét sziklapartnak, a hol -annak bizonyosan össze kellett törni. - -Ekkor azt veszi észre a királyfi, hogy valaki elfoglalta a kormánypadot. -Egy idegen ember, a ki egy régi formájú timonnal kezdi kormányozni a -hajót. - -– Ejnye, de furcsa egy kormányos ez! mondá magában a kis királyfi, a ki -ily ócska timonnal akarja kormányozni ezt a gályát. - -Hanem arra egyszerre lecsendesedett a vihar: az ég is, tenger is -becsukódott, a hajó kikerülte a fenyegető nagy sziklákat s szerencsésen -bevitorlázott az otthoni kikötőbe. - -A kis királyfi szétnézett a furcsa kormányos után, a kiről senki sem -tudta, hogy honnan került ide. Hanem az nagyot nevetett. - -– No ugy-e, hogy nem találod meg az utat a másik világba, a míg engem -meg nem szeretsz! - -A kis királyfi a szemébe nézett, akkor vette csak észre, hogy ez volt a -zöld szemű ember. De már akkor, köd előttem, köd utánam, sehol sem volt. -Eltünt egyszerre, mintha a víz nyelte volna el. - -De már akkor igazán megharagudott a kis királyfi. - -Hát már az én számomra semmi útja sincs nyitva a másik világnak! Azért -is csak megkeresem! Hallotta ő, hogy sok derék vitéz megtalálta már azt -világot, ki elment a csatába s kiadta a nagyvezérének a rendeletet, hogy -mingyárt izenjen háborút a tatár királynak! - -Nos hát a nagyvezér – élni-halni – összeszedte a seregeit s betört vele -a tatár király országába. - -Jaj, de az igen hatalmas király volt, csak hagyta mind beljebb jönni az -országába a kis királyfi seregeit, akkor aztán egyszerre körülfogta -azokat minden oldalról. - -No megijedt erre a nagyvezér: «odavagyunk, királyfi, se életünk, se -halálunk. A tatár egy lábig levág bennünket, vagy rabságra fűz; annyi a -serege, mint a sáska». - -A kis királyfi nemhogy szomorkodott volna, de még inkább örült rajta. - -– No hát csak mentül előbb hozzá kell kezdeni a csatához, hogy essünk át -rajta. - -De a nagyvezér úgy meg volt ijedve, hogy közkatona ruhába elbujt s nem -állt a sereg élére; a katonák még jobban megijedtek s arról beszéltek, -hogy mind megadják magukat. Ekkor megjelent a sereg előtt lóháton egy -idegen lovag, olyan öltözetben, a milyent nem látott soha senki. A -kardjának az alakja olyan volt mint a láng, vagy a kigyó, s az a vitéz -felbátorította a többi vitézeket s neki vitte a tatároknak. Hát alig -hogy megfujták a trombitákat, jön ám a tatár király a maga táborával, -gyalog, mezitláb, zsákruhába öltözve, kard nélkül, ajándékkal tele a -marka: s elkezd szépen könyörögni, hogy kössenek vele békességet; ő nem -hadakozhat, mert az éjjel minden katonája megbetegedett; csak úgy -hevernek a földön, kezüket, lábukat rázva. - -A kis királyfi megint megismerte a zöld szemű embert. Az volt az -ismeretlen hadvezér. - -Ekkor aztán elbusulta magát nagyon. Látta, hogy a zöld szemű ember -nélkül soha meg nem leli az utat abba a másik világba, a hol az apját, -anyját feltalálja; hát csak rászánta magát, hogy felkeresi hát a zöld -szemű embert a maga odujában, s megmondja neki, hogy no hát inkább -szeretni fogja. - -El is ment, meg is találta, kihitta az odvas fából. A zöld szemű -embernek taplóból volt az öltözete, gombából a kalapja, s hosszú zöld -penész volt a prém rajta, a képe sárga volt, mint a viaszk, s a szája -kék, mint a szeder. - -– No kedveském, hát szeretsz-e már? kérdezé a királyfitól. - -– Szeretlek, csak mutasd meg az utat abba a jobbik világba. - -– Megmutatom, ha megeszel egy szem szilvát ebből az én kosaramból s -megcsókolod az ajkamat egyszer. - -Egy kosár volt a kezében szederindából fonva, és azon hosszukás szilvák, -épen olyan viaszkszinüek, mint az ő arcza. A kis királyfi kivett belőlük -egyet, kettétörte és megette. No még egy csókot! Azt is megtette. «Jaj -be hideg volt az a te ajkad!» mondá összerázkódva tőle. - -S attól az egy szilvától, meg egy csóktól aztán megtalálta a kis -királyfi, a mit olyan nagyon keresett, az utat a jobbik világba, a hol -atyja, anyja vártak reá. Most is ott van, onnan köszöntet beneteket. - -A mesélés alatt egy kis szöszke leánynak a haját fonta be a királyleány, -a ki szemét száját felnyitva, nyelte a mesét, s mikor vége volt, azt -kérdezé: «De hát mi van abban a másik világban?» - -– Hát kicsikém, ott igen jó élet van; mindig süt a nap, örökké tavasz -van, senkit nem bántanak, semmi dolog nincsen, mindennap Mihály őrangyal -ünnepe van, minden lélek örül és szereti egymást, ember soha meg nem -szomjazik, meg nem éhezik, s angyalokkal játszik. - -– De lelkecském, petyegé a kis szöszke; ha abban a jobbik világban se -nem esznek, se nem isznak, akkor oda tata baba nem megy. - -Bethsába felkaczagott s összecsókolta a kis porontyot. - -A mire a másik szobából hangos tapsok csattantak fel. - - - - -HISZ ÖN NEM AZ… - -A mesemondót kilesték. - -A szőnyegajtó kinyiltával három ismerős arczot látott maga előtt -Bethsába. Az egyik volt Zeneida, a másik Puskin, a tegnapi megszabadító, -a harmadik Jakuskin, a ki ugyanakkor kormányozta a dereglyét. A két -férfi ma is fülig sáros volt. Látszott, hogy dologból jönnek. – Oh, -milyen szép ilyenkor a férfi. - -– Kilestük a mesemondót! szólt Zeneida. Ön elragadta vele a -hallgatóságát. - -– Nevezetes az, szólt Jakuskin, hogy ezt a mesét én is hallottam már, -mikor a Kaukázusban jártam. A zöld szemű ember allegoriai jelképe a -kaukázusi láznak. A mesének az értelme az, hogy a ki a kaukázusi láz -incubatióját megkapta, azt semmi más halál nem érheti, azt fegyver nem -fogja, vad meg nem tépi, tenger el nem nyeli, a zöld szemű rém nem -engedi másnak a választottját. - -Bethsába ismét maga előtt látta Puskint. Azt a két szemet, a miben -elveszni olyan édes halál! Sietett a kezét nyujtani neki. - -– Még én meg sem köszöntem önnek, hogy megszabadított. Ugyan jókor hozta -az Isten. Már nem álltam volna ki sokáig, hogy a lovon üljek. - -– De hogy engedhette önnek azt a herczegnő? mondá Puskin szemrehányólag. - -– Én kértem rá. Sajnáltam, hogy olyan nagyon félt. Ő sírt is, s azt nem -tudom nézni. Nem tudja ön: szerencsésen hazaért-e? - -– Nincs semmi baja. Utána jártam. Bizony higyje el, herczegnő, csak -azért eveztem oda a kapujához, mert tudtam, hogy önnek az első kérdése -az lesz, hogy nincs-e baja keresztanyjának? Semmi baja. Még az éjjel -elvitette magát dereglyén Peterhoffba, a hol biztosságban lesz. Itt -kellett neki a palota előtt végigeveznie. Bizonyosan azért nem küldött -fel önért, mert tudta, hogy ön itt nagyon jó helyen van. - -És Bethsába nem vette azt a szót gúnynak, mert ő csakugyan nagyon jó -helynek találta azt, a hol Puskin szemeibe lehet nézni. - -– Már most én nem tudok önnek semmit sem adni azért, hogy engem -megszabadított, mert én olyan szegény vagyok. - -– Épen, mint én, mondá Puskin. - -Zeneida odasugott Puskin fülébe. - -– Ha ezt a két szegénységet összetennék, milyen nagy gazdagság lenne -belőle. - -Puskin visszasugá: - -– Azt mondanám, hogy «köszönöm», ha nem te kinálnád azt! - -Bethsába azonban ismét visszaült a mosdató-márványmedenczéhez. - -– No már most, kérem önöket, engedjék tovább folytatnom a -kötelességemet, mert még nem vagyok valamennyivel készen. Megengedjenek, -ha annak elsőbbséget adok. - -– Áldottak legyenek a kezek, a mik abban fáradnak! mondá Puskin, s -szavának minden hangja olyan volt Bethsába előtt, mint az üdvösség. - -(No már most én tudom, hogy őtet szeretem, mondá magában. Én már készen -vagyok vele. De hát vajjon ő szeret-e engem?) - -– Mi most búcsút veszünk önöktől, mondá Puskin, csak a Ghedimin -palotából hozott izenetet átadni jöttünk fel. Megyünk vissza. Az ár -egyre nő. Egész Szent-Pétervár víz alatt áll már. Sok dolog vár ránk. De -még a nap folytán többször meglátogatjuk önöket. Önnek, kedves -herczegnő, én még sok ajándékot fogok hozni. - -(Ajándékot! ott van ni! Mondta a keresztanyja, hogy a szerelem azon -kezdi nyilvánulását az orosz ifjaknál, hogy a férfi ajándékot hoz -választottjának. Hát mégis!) - -– Ajándékot? szólt gyermeteg örömmel s az ártatlanság hajnalpirulásával -arczán. Miféle ajándékot? - -– Hozok önnek még egy csoport piszkos, rongyos gyereket mosdatni, -felöltöztetni. - -A leány örömtelten kaczagott fel s tapsolni kezdett. - -– Azt! azt! Ilyen ajándékot! Csak hozzon ön nekem mentől több rongyos, -piszkos gyereket! Kérem! Nagyon kérem. Azt szeretem majd nagyon. - -A két, matróznak öltözött férfi sietett ki sáros csizmáival a szőnyeges -boudoirból. - -– Te! szólt Puskinhoz Zeneida, kikisérve őket a szomszéd terembe. Ezt a -leányt az Isten is neked teremtette. - -– Hát te mióta hiszesz Istent? - -– Eredj! bolond vagy! Hát Ghediminről mit tudsz? - -Puskin vállat vont. - -– Otthon van. Nincs semmi baja. Láttam az erkélye ablakán keresztül, de -nem nyitotta ki, hát nem beszélhettünk egymással. Tudod: ő jó, -becsületes ember, még bátor is, ha benne van. Hanem magától nem szánja -el magát, hogy belemenjen. Ő téged bizonyosan nagyon szeret és félt is, -de tudja jól, hogy a palotád az árvíz felett fekszik s vannak jó -barátaid, a kikkel parancsolhatsz. Ő vendégszerető, bőkezű, s majd -utólagosan százezreket fog aláírni az inségesek számára, de hogy a -házába bevigye őket, a termeit összesároztassa velük, s egy csésze meleg -levest adjon nekik, ahhoz – egy feleség kellene a háta mögé, a ki -rábiztassa. Olyan pedig nincs. Ő emberszerető is; de a lábát nem akarja -feláztatni, mert okvetlenül csúzt kap utána! Ő egy nagy «eszme.» S ő azt -tudja. - -– Te rágalmazó vagy! Bizonyos vagyok felőle, hogy beteg. - -– Remélhető, hogy nem halálosan, mert akkor a herczegnő csak nem hagyta -volna itt a víz közepett, s nem ment volna egyedül Peterhoffba. - -– Ne fuss még! Hát a czárról mit tudsz? - -– Ő folyvást jár dereglyéjével. Jer ide, Jakuskin! Te találkoztál a -czárral. Mondd el a dolgot. - -– Eh! szólt kedvetlen, artikulálatlan hangon Jakuskin. - -– De csak mondd el. Zeneida szereti az ilyent hallani. - -– Hát hiszen nincs titkom előtte. Ő ismer engem kivül-belől. Tudja, hogy -én a tett embere vagyok. Az éjjel kétszer találkoztam a csónakomon a -czár dereglyéjével. Ott haladt el mellettem egy kar távolságnyira. A -testőreitől emelt lampionok egészen megvilágították az alakját. Ő maga -huzgálta ki a vízből az ablakon keresztül a jajveszékelő embereket. – A -legbiztosabb czéltábla egy jól irányzott pisztolycsőnek. – Ott volt a -zsebemben az enyim megtöltve. Én kivettem azt a zsebemből, s nehogy -kisértetbe jöjjek, belemárttotam a vízbe, hogy el ne sülhessen. - -– Látod, Jakuskin! mondá Zeneida. - -– Ne következtess belőle semmit. Abból, hogy nem akartam őt megölni, -abban a helyzetben, a midőn népe nyomorultjaival jót tesz, nem -következik az, hogy szándékomról lemondtam. Egy ilyen pillanatban -véghezvitt tett fellázítaná az emberiséget. Nem. Semmi érzelgés; – -kiszámított önzés volt az indok. Még többet is meggyónok, a mit még -Puskinnak sem mondtam el. Másodszor, – és nem épen véletlenül – a -«Medvesonkánál» találkoztam a czár dereglyéjével. A «Medvesonka» abban a -városnegyedben fekszik, a mi az Aniskoff hidon túl a Jelagnája-utczával -kezdődik s a minek létezéséről a szentpétervári előkelő világnak még -csak sejtelme sincsen, pedig a szép elegans nyefszky prospekt ebben a -rondaság és nyomoruság tömkelegében vész el; hanem odáig a nagyságos -urak fogatai nem szoktak elhatolni. Ott párosul Ázsia szemete Európa -söpredékével. S mikor nagy catastropha jön, akkor az áradatban a szemét -uszik legfeljül. Tisztelt barátainkat nagyon malapropos lepte meg ez az -improvisatiója a Névának: ők más előadásra voltak készülve. A lucsok -kiönté őket a barlangjukból s felszorítá a padlásra. Kiabálni pedig -fölségesen tudnak. A czár azt látta, hogy ott sok ember forog -veszedelemben s odaeveztetett a dereglyéjével. – Én követtem csónakomon -s aztán elnéztem, hogy szedi le a padlásról egyenkint azokat az urakat, -a kik egészen másforma találkozásra voltak készen, s abban a pillanatban -nagyon alázatosan viselték magukat. Az öklömet kellett harapnom, hogy el -ne kaczagjam magamat. A «Medvesonka» társaságát a czár maga szedi fel a -roskadozó barakkból, s haza fogja vinni a téli palotába, s Marát úr is -fog tőle kapni egy csésze «kvasz» levest s azt fogja rá mondani -fogvaczogva: «köszönöm!» De tökéletes kaczajdüh fogott el, mikor a -spelunkából végre előkerült Dobujoff barátunk, Bonaparte Napoleonnak -álczázva. A czár felkiáltott: «Diantere! Est, que vouz étez retourné de -Saint Helene?» mire Napoleon megvallotta, – hogy nem tud francziául. -Most azonban majd bekövetkezett a catastropha. Nem emberi kéztől, egy -oktalan darab fától. A «Medvesonka» előtt volt felállítva egy magas -fenyőszál, annak a tetejében volt egy szurokkoszorú. Annak egy lecsüggő -salétromos kötél segélyével meg kellett volna gyujtatni: alkalmasint -valami jeladás végett. Az áradás jégtáblái kimozgatták azt az árboczot a -helyéből s az egyszerre csak elkezdett dülésnek indulni, de egyenesen -úgy irányozva, hogy ha végig zuhan az utczán, okvetlenül összezúzza a -czárt és kisérőit; szerencsére volt ott egy ember, a ki azt a fenyegető -veszélyt jókor észrevehette, s megragadva a lelógó kötelet, hirtelen -nagyot rántott az árboczon s arra az félrelódulva, a dereglye mellé -csapott le. - -– Az a valaki pedig te voltál! szólt Zeneida. - -– Hagyjuk abba! Nemes ember nem tud komisz orgyilkos lenni: azt már -látom. Az válogat a helyzetekben. Majd jobb alkalommal! - -– Mondj még egyet! szólt Zeneida. Járt-e a czár a Petrovszki-kert táján -is? - -– Nem járt. - -– Jól van. Nem tartalak vissza tovább. - -A két férfi sietett le csónakjaihoz. Zeneida pedig visszament -Bethsábához. A királyleány mind felöltöztette már a muzsik gyerekeket, -azok készen voltak. - -– No gyerekek, mondá nekik Zeneida, most szépen párosával fogjátok -egymás kezeit, aztán induljatok szép sorban a téli kertbe. Ott aztán ha -reggeliztetek, majd játszani is lehet. - -Téli kert! Pálmaliget! A szegény muzsik gyerekeknek. - -Azután Bethsábához szólt: - -– Ön pedig, kedves kis herczegnő, most maga marad a fürdőszobában. -Bocsásson magának forró vizet a márványmedenczébe s maga is végezze el a -fürdését, a mire szüksége lesz a tegnapi áthülés után. Egy óráig nem -jövök vissza. Ha szüksége lesz valamire: ott a csengetyü, adjon jelt a -cselédnek. - -Bethsábának csak úgy zsibongott egész szívén keresztül érzés és -gondolat. Új és szokatlan minden. - -A fürdő után valami kéjelmes bágyadság lepte el idegeit, ilyenkor a -képzelem legelevenebb, az ösztönök életre ingerelvék. - -Az a legnagyobb baja, hogy nincs kinek elmondja, a mit kigondolt, a mi -érzelmeiben feltámad. Pedig milyen jól esnék azt elmondani valakinek. - -Ha például itt volna Zsófia. - -Hiszen ha az itt volna, akkor mindjárt nem lenne semmi félelme. - -Két ifjú leány együtt maga a bátorság jelképe. - -És ekkor eszébe jutott, hogy ugyan mit is csinálhat ilyenkor Zsófia -ebben a nagy veszedelemben? Magára hagyatva, az árvíz közepett, gondol-e -a világon valaki arra, hogy őt megmentse? Nem esik-e kétségbe, ha azt a -folytonos félrevert harangkongást, ezt a megujuló ágyuzást hallja, s -aztán mikor kitekint az ablakából, meglátja a jeges árvizet maga előtt. - -Összeborzadt. Látta képzeletében a kétségbeesett leányt térdepelni a -nagy szent kép előtt és felemelt kezekkel könyörögni a szabadulásért. -Vajjon használni fog-e az ő imádsága? Vagy az is csak egy gyönge -fuvallat az Auster ellen? - -Összetette a kezeit, hogy segítsen neki; talán ha ketten egyszerre -teszik, nagyobb ereje lesz. Nagy hiánya volt, hogy ezekben a szobákban -sehol sincs egy szent kép; be kell hunynia a szemeit, nehogy valamelyik -Buddha-bálvány azt gondolja, hogy ő hozzá szól a könyörgés. - -A visszatérő Zeneida ezen kapta rajt. - -– Már megint imádkozik, herczegasszony? Tenni kell most! - -– De hát mit tehetek én? - -– Legelőször is igya meg ezt a borlevest, a mit önnek hoztam. Nem ok -nélkül szeretném önt egész erőre kapatni, mert szükségem van az ön -segélyére. - -– Az én segélyemre? - -– No csak üljön le ide az asztalához és költse el a reggelijét, majd én -azalatt elmondom, hogy mi tervem van? - -Bethsába reszketett. Eszébe jutott a mesebeli sárkány, a ki az -elfogdosott gyermekeket elébb mandulával és mazsolaszőlővel hizlalta, s -csak azután öldöste le. Alig akart a torkán lemenni az a borleves. - -– Ön jól fogja ismerni azt az egyemeletes házat a mérnökségi palota -melletti kertben, a hol egy magányos leányka lakik, egy öreg -nőcseléddel? - -Most már nagyon odafigyelt. - -– Az a hely, a hivatalos helyszinelés adatai szerint, épen négy arsinnal -mélyebben fekszik, mint ez a lak. Következőleg, ha ennek lépcsőit mossa -az áradat, akkor már annak a földszintjét egészen megtöltötte, s az első -emeleti ablakokig érhet, s ha még egy arsint nő, – pedig nőni fog az -árvíz – akkor az be fog törni az első emeleti ablakokon. Ez az áradat -eltarthat, – el is fog tartani – még két-három napig is. Az alatt az a -szegény gyönge leány ott kétségbe esik. Az az egy ember, a ki neki -pártfogója, nem fog oda mehetni hozzá, hogy megszabadítsa. Mást pedig -hiába küld oda maga helyett, mert a leány makacs. Idegen emberre rá nem -bizza magát. Gyanakodó: azt hiszi, hogy el akarják tenni láb alól, mint -Tarrakanoff herczegnőt. Semmi más mód nincsen őt kihozni e -veszélyeztetett házból, mint ha ön is odajön hozzá, herczegnő, önt -ismeri, szereti. Önnek a hivására kiszáll az erkélyéről a csónakba, s -akkor azután idehozzuk őt e házba; önök ketten elfoglalják ezt a -hálószobát, a míg a vész tart: ön sem lesz egyedül ez ijedelmes idők -alatt, ő is jól fogja magát ön mellett érezni s mikor aztán elmult a -vész, megint visszaviszszük őt a lakába. Senki sem fogja rajtunk kívül -tudni, hogy itt volt. - -De az egész beszéd alatt épen nem gondolt Bethsába arra, hogy -reggelizzék. A szemei egyre felnyiltak, az orczái gömbölyödni, pirosodni -kezdtek, az ajkai mosolyra feslettek, s mikor Zeneida elmondá a tervet, -odaugrott hozzá, megfogta kezeivel Zeneida vállait s annak a szemeibe -nézve, az öröm nevető hangján mondá: - -– De hiszen ön nem az ördög! - -Zeneida elnevette magát. - -– Ki mondta önnek, hogy én ördög vagyok? - -– Hát keresztanyám. De hát ez hazugság! - -– Oh ez csak beszédmód. Ha az ember valakire haragszik, arra könnyen -rámondja, hogy «ördög». - -– A lelőtt szarvas miatt: ugy-e? - -– Igen. A miatt. - -– De azért mégsem kellett volna engem azzal rémíteni, hogy ilyen az -ördög. - -– Ön bohó, ördög nincs a világon. Csak az emberek szeretik ráfogni, a mi -rosszat magok tesznek, egy eszményi lényre, a kinek semmi érdeke nincs -az ő bűneikben. - -– De ön mégis valami tündérnő. Mert ön a lelkemben tudott olvasni. Ön -kitalálta azt a kivánságomat, a min most legjobban töprengtem. Hiszen -épen azért imádkoztam most, hogy bárcsak megmentené az Isten az én -szegény kis Zsófiámat, bárcsak ide jöhetne ő én mellém. S erre ön csak -betoppan, mint az evangeliumi hirnök, és hozza a választ az imádságra, -«hogy gyere érte magad, s hozd ide mindjárt.» No hát meri ön tagadni -még, hogy jó az imádság? - -– Annak, a ki hisz, jó, szólt Zeneida, megcsókolva a leányka homlokát, a -mire aztán az egész szerelmesen ölelte át a hölgyet mindkét karjával s -azt mondá neki: - -– Tegezzük egymást. - -S aztán megcsókolták egymást. - -Akkor aztán dévaj örömmel futott Bethsába a reggeliző asztalhoz, s egy -nagy hajtással megitta egyszerre az egész párolgó borlevest. Valami -maradt a fenekén még a pohárnak. – Ezt neked kell meginnod; neked -hagytam: Zeneidának. - -Azzal lett szentesítve a kehelyszövetség. - -– Én készen vagyok, mindjárt mehetünk, szólt a királyleány. - -– Várj csak egy kicsit. Hadd menjenek elébb el az urak a háztól. Mi a -kertajtón át fogunk kicsónakázni s nem viszünk magunkkal mást, mint egy -kormányost, meg egy csáklyavivőt. - -– Ugy-e, mi magunk fogunk evezni? Oh nagyon erős vagyok, tudok hozzá. - -– Nem lesz rá szükség. A jégzajlás miatt csak csáklyával lehet haladni, -kivált ár ellenében. - -– De megállj csak, Zénikém (s ugy-e, te is úgy fogsz engem hívni, hogy: -«Bethszi!») Neked mégis valami varázslófélének kell lenned, valami -tündérnek. Nekem azt meg kell mondanod. A jó tündértől már nem félek. -Oh, az én hazámban nagyon sok van. Tamára volt a királynéjok. Külömben, -ha az nem volnál, hogyan tudhatnád előre, hogy ez az árvíz még két-három -napig el fog tartani? - -– Az nem varázslat, Bethszikém: a légsúlymérő (nézd ott áll a falon) -megmondja, hogy tartós vihar lesz. Aztán a város krónikáiból is mind azt -olvassuk, hogy mikor a Néva kiönt délnyugati széllel, akkor az a vész -mindig több napig eltart. - -– No ez nagyon egyszerű! Hát nem jövendőmondás? De még egy másikat is -mondtál. Hogy az az úr, a ki Zsófia egyedüli pártfogója, nem fog -odamehetni hozzá. Hát ezt melyik légsúlymérő mondta meg itten? - -– Hm. (Zeneida összeszorította ajkait s pár perczig elgondolkozott.) -Tudod te, hogy ki az a magas úr? - -– Hát hogy ne? Sokszor ott talált engem Zsófiánál s meséltetett is velem -magának, Zsófia pedig mindent elmondott nekem; de mindent, még olyan -dolgokat is, a miket senki sem tud. Azokat én neked mind el fogom -mondani, mert a kik egymást szeretik, azoknak mindent el kell mondani -egymásnak, a mit tudnak. Nem igaz? - -– Az ám. Hát kedvesem, eddig az ideig azért nem mehetett az a magas úr -Zsófiához, mert a vész a «nagy Névánál» keletkezett; s neki úgy illett, -hogy a legveszélyeztetettebb helyeken jelenjék meg, a mentés munkáját -jelenlétével sikeresíteni. Ha a helyett elébb Zsófiához sietett volna, a -ki a kis Névánál lakik, ugy-e milyen nagy háboruság lett volna ebből? -Érted te ezt, ugy-e? - -– Nagyon értem, szólt Bethsába szomorúan. - -– Ma pedig már azt a magas urat nem eresztik ki az árvízlepte utczákra. - -– Kik? - -– A tanácsosai. - -– Miért nem eresztik? - -– Azért, mert nyomára jöttek, hogy összeesküvés van az élete ellen. - -– Istenem! sóhajta fel Bethsába, s egyszerre eljutott a gondolattársulás -utolsó lánczszemére. - -– A czár élete ellen összeesküvés; ezt Zeneida tudja, kitől tudhatta meg -oly hirtelen? ettől a két férfitól, de melyiktől? – Odalépett félénken -Zeneidához s vállára hajolva, sugá neki: - -– De ugy-e, nem ez, ez az ifjabb, mondta ezt meg neked? - -– Nem! Nem! szólt Zeneida, keresztül látva a gyermek egész lelkén. Azt -te ne féltsd. Annak tiszta a keze és szive ettől. - -– Hát te benne vagy-e? kérdé a leány, ujjahegyével érintve Zeneida -keblét. - -Zeneida meg volt lepetve az egyenes vallatástól. Gyermek kiváncsiság-e -ez, vagy egyéb? Bethsába vette észre a megütközést. - -– Mert, látod, azok között, a kik egymást szeretik, nem szabad titoknak -lenni. Én is elmondom ám neked, a mit én tudok, s a mit senkinek sem -mondtam el, még a keresztanyámnak sem, mert attól, azt hiszem, hogy -inkább félek, mint szeretem. De téged egészen szeretlek, hát neked -elmondom, hogy én is tudom, milyen szörnyű összeesküvés van «ő» ellene. -Maga mondta el Zsófiának. Petrovszkon a fellázadt parasztok és katonák -nem engedték tovább utazni; megcsufolták, fenyegették, vissza kellett -térnie. Az emberek rongyosak és éhesek, elhiszem, hogy haragusznak. De -miért haragszol te ő rá? Te gazdag vagy, szép vagy, ünnepelt vagy; miért -vagy mégis az összeesküvésben? Ha ezt nekem megmagyarázod, akkor el -fogom neked hinni, hogy az összeesküvés jó. - -Zeneida lelkében egy eszme villant meg. Ez a gyermek még képezhetne egy -gyűrűt, mely a lánczból hiányzik. - -– Jer. Beszéljünk suttogva, hogy még a falak se hallják meg. Én is -megszerettelek téged, s elmondok neked mindent, a mit tudok, igazán. Én -is benne vagyok az összeesküvésben: nagy szerepem van benne. - -– Mi okod van rá? - -– «Kalevaine» vagyok. - -– De hát mi az a «Kalevaine?» - -– Suomaleinen nyelven az, a mi te vagy a gruziaknál. Egy leány, a kinek -mikor született, még volt hazája, és most már nincs; a kinek a nemzete -még akkor Suomalain volt, s most már úgy híják, hogy «finn» «tsud». Te -épen úgy emlékezhetel mint én, azokra a tájakra és alakokra, a mik hat -éves korodig körülvettek, s a miket soha sem láttál többet és a miket -még sem tudsz elfelejteni soha. - -– Oh igaz. - -– Ugy-e? Hogy mikor a legfényesebb ünnepélyeken az udvarnál körülvesz a -világ minden dicsősége, hát egyszerre csak megfájdul a szived, mikor -eszedbe jutnak a sötét puszpángerdők, összefolyva az ős vadszőlővel, s a -lovagok, a kik keresztül vágtatnak a zuhatagos bérczi folyón, s a messze -kéklő hegyek és az őspalota, a hol atyád trónja előtt a murzák fejhajtva -jelentek meg. - -– Oh igaz, igaz! - -– S még most sem felejted el a dajkameséket, a miket a gruzi patakok -mormogásai mellett hallgattál? - -– Úgy van. Egészen úgy. - -– Hát lásd, épen így vagyok én azokkal az emlékekkel, a mik az -Imatra-zuhatag morajával együtt dönögnek örökké a lelkemben. Épen úgy -nem tudom én elfelejteni a mohfedte sziklákat, az óvilág legrégibb -bérczeit, a finn rónák délibábját, a piros tetejű házakat, a -mestergerendáról lefüggő kötélre fűzött kenyereket; a Kalevala ősregéit -s a nemzet szabadságát, a miről apám annyit beszélt. Akkor nem értettem, -hogy mit beszélt; de most visszaemlékezem rá, és értem. - -– Én is emlékezem rá; de most sem értem. - -– Ez a czár elvette tőled is, tőlem is a hazánkat; elvette népünktől a -szabadságot. És aztán, mikor árvákká, hontalanokká tett bennünket, akkor -pártul fogott, atyánk helyett atyánkká lett; kis hazánk helyett adott -nagy hazát, csendes otthonunk helyett a világ dicsőségét! Mint ember, -atyánk volt; mint czár zsarnokunk. Nem tudok hozzá háladatlan lenni az -egyikért, nem tudom neki megbocsátani a másikat. S itt állok e kettős -kötelesség közé lebűvölve. Mint fogadott atyámnak, oltalmaznom kell -érzékeny szivét orgyiloktól, bánattól, keserűségtől; mint zsarnoknak, ki -kell csikarnom vaskezéből hazámat, népemet és a szabadságot! -Megértettél-e? - -– Látlak előttem repülni, de nem érlek utól. Szólj. «Ez» is benne van-e -az összeesküvésben? - -Zeneida elértette, hogy kinek a czíme az «ez»? - -– Nincs. Nem szabad neki. Én nem akarom, hogy legyen. - -– Oh, akkor engedd meg nekem, hogy én se legyek ott! Ha azt mondtad -volna, hogy ott van, akkor én sem tehetnék máskép. - -– Úgy lesz. Tinektek egymást kell visszatartani. De mégis segítenetek -kell a nehéz kötelesség egyik felében. - -– Mondd, mit tegyek? Azt teszem. - -– Legelső dolgunk Zsófiát idehozni, hogy megizenhessük annak, a kinek a -szive fáj miatta: «ne fájjon!» - -Megengeded, hogy én lépjek be Zsófiához legelébb? - -– Csak egyedül te. Más szavát úgy sem fogadná meg. - -Bethsábának pedig nem lehetett annál nagyobb öröme, mint hogy ő -léphetett be a petrovszki kert rejtett házikójának az erkélyére legelébb -a csónakból. Az árvíz az erkélyig ért már s ő siethetett a kétségbeesett -leányhoz e szóval: «meg vagy szabadítva». - -Szegény leánynak már akkor nem volt semmi enni valója, sem fűtőszere, -mert azt mind ott lepte az árvíz a pinczében és a földszinti kamrákban. -Ott ült bundákba takargatva az ablakában, s az üveglapokra lehellve, -bámulta azon a világos folton át, hogy úsznak a nagy jégtáblák a végig -ledöntött kerítésen keresztül, némelyik élével surlódva, mint a fűrész, -vágja ketté derékban a nagy szálfákat, a másik meg hosszában -felágaskodik az útjában álló törzs előtt, a többi a hátára torlódik s -egyszer csak recsegve törik le alattuk a vastag nyirfa; majd ha az egész -parkot összetörte a jég, akkor kerül a házra a sor. - -Az iróasztalkán el volt készítve a czédulka, szalmapapirból, mellette az -irón. Zsófia írni akart valamit. - -Egy postagalamb volt nála kalitban. Azt az atyja hozta neki, hogy ha -valami igen nagy bajban lesz valaha, tudósítsa általa. - -Várt a tudósítással a legvégső határáig a veszélynek. Hiszen tudja jól, -hogy milyen nehéz annak az ő szabadítására jönni. Az volt aztán az öröm, -mikor Bethsába beugrott hozzá az erkély ajtaján. - -Zsófia rögtön fogta az irónt, e szavakat irta dermeteg ujjakkal a -szalmapapirra: «Meg vagyok szabadítva, jó kézben vagyok, légy nyugodt!» - -Nem kérdezte, hogy hová viszik? Elég volt, hogy Bethsába hívta. - -A czédulát a galamb szárnya alá kötötték; a szárnyas posta csattogva -repült a magasba s aztán sebesen vágott le a téli palota felé. - - - - -GÓG ÉS MÁGÓG. - -A czár le sem vetkőzött ezen az éjszakán. Ruhástól feküdt le egyszerű -medvebőrrel terített nyugágyára. - -Reggel már napfelkölte előtt talpon volt, s új öltönyt sem váltva, -legelőször is az ablakához lépett. Az be volt fagyva, tehát ki kellett -nyitnia. Egyszerre becsapta ujra. Ah, az iszonytató kép volt, a mit -látott. - -Lázas izgatottsággal vette fel köpenyét s indult kifelé. - -Az előszobában várt az orvosa, Sir James Wylie. Eléje állt a sietőnek: - -– Sire! Felségednek nem szabad kimenni az árvíz közé. - -– Nem szabad? Tehát nekem parancsol valaki? - -– Csak «rendel». Ez a joga az orvosnak a fejedelmek irányában is -fennáll. - -– De én nem vagyok beteg. - -– De bizonyosan az lesz. Egészsége veszélyeztetve van. - -– Isten kezében van az. - -S nem hallgatott rá, tovább ment. - -A kihallgatási teremben találta Arakcsejeffet. - -– Sire. Felségednek nem lehet ma kimenni az áradatba. - -– Hát már te is rendelsz, nemcsak az orvos? - -– Felséged élete forog veszélyben. - -– Nem első esetben. A ki megvédett tegnap, megvéd ma is. Légy -keresztyén, s ne tarts engem gyermeknek, a kit mesékkel meg lehet -ijeszteni. Te maradj a helyeden. Én megyek oda, a hol az én helyem. - -Arakcsejeff ismerte már Sándort, hogy azt az ellenmondás csak makacsabbá -teszi s félreállt az útjából. - -A czár egyedül haladt végig a folyosón, mely megvívott csatáinak -képeivel volt tele. A folyosó végén várt reá egy kis szerecsen groom egy -levélkével, a mit szótlanul nyujtott át neki. A czárnő emberkéje volt -az; születésnapi ajándék valamikorból. - -A czár elolvasta a levelet, aztán lecsüggeszté a fejét. Nem szólt -semmit, visszament a szobájába, leveté a köpenyét s otthon maradt. - -A levelet a czárnő irta s csak annyi volt benne: - -– Én félek a palotában egyedül; kérem, ne hagyjon most magamra. - -Ez már parancsolat! Ez előtt a világ urának is meg kell hajolni. A -feleség fél! - -Most azután el van itelve az otthon maradásra; jobban, mint a -bebörtönzött rab. - -Van tizennégy éve, hogy a feleség nem mondta neki ezt a szót: «kérem!» -Soha. Semmiért. Se nagy dologért, se kicsinyért. Ma teszi először. Ezt -nem lehet megtagadni. - -Pedig nemcsak az uralkodói kötelesség ösztönzi a czárt odamenni, a hol -nyomorultjai veszedelemben vannak, hanem az a nyugtalan futási vágy, -mely lelkét untalan sarkantyuzza, mely birodalma egyik szélétől a -másikig kergeti, mely éjjel felkölti az ágyából, kocsira ülteti s -utczáról-utczára hajszolja. Az egy helyben maradás rá nézve kínpad. Ezen -a héten érkezett vissza egy útból, a mit a kirgiz pusztákig nyujtott, -odáig kergette valami! Most bele kell magát törnie a -helybenveszteglésbe. A feleség «kérte». - -Hiszen nem kért sokat. Nem kérte, hogy menjen oda hozzá, az ő szobájába, -legyen vele, biztassa, vigasztalja: csak azt, hogy maradjon vele egy -födél alatt. - -Most azután járhat szobája egyik végétől a másikig, hallgatva a -harangkongást, a vihar bömbölését, s a hullámok csattogását palotája -falain, a miknek a tajtéka egész az ő ablakaihoz fölfrecscsen. - -Egyszer csak felkiált: - -– Hol vagy Zsófia? - -Jó hogy nem hallotta senki; egyedül volt. - -A lelke ott járt a hullámtól körülcsapkodott kis házban; végig futotta -az üres szobákat, a miken keresztül-kasul fujt a szél, a miken végig -járt a köd, s mikor nem találta sehol, akkor kiáltotta a nevét: hol vagy -Zsófia? - -Ez a képzeletbeli rémlátás még kínzóbb volt, mint az igazi rémkép, a mit -a haragvó természet támasztott odakünn. Inkább azt nézte. - -Kisietett a téli palota erkélyére, s felszakítva annak nagy üveges -ajtajait, onnan bámult ki a pusztulás képébe. - -Az rettenetes látvány volt! - -Szélesen, mint egy tengeröböl, hömpölygött visszafelé a Ladoga-tóhoz az -óriási folyam. A távol ködéből, mint rémlátványok bontakoztak ki egymás -után a vizió képletei, miket a szélesen rohanó víztükör végig tüntetett -előtte. - -Mikor Napoleon nézte a Kremlből Moszkva égését, a hogy a lángtengert -hömpölyögteté felé a vihar, elkeseredve kiálta fel: «de hát mi az a -szél?» Most Sándor kérdezé ezt az égtől, midőn a vihar a tengert hajtá -fővárosába fel: «de hát mi az a szél?» - -Felfordított faházak, összeroncsolt tetővel, a szarufákba félmeztelen -emberek kapaszkodnak, egy-egy kicsiny kéz könyörögve emelkedik elő anyja -öléből. Valaki egy szál deszkával evez s nem talál partot, – a merre -tartson. - -A látványt tova viszi a szél és a hullám. - -Aztán jön egy állatsereglet roncsa. Az egymáshoz csatolt kalitkákat -körben forgatja az örvény. Egy királytigris kitör a kalitkájából s az -most ordítva vágtat végig, egyik kalitról a másikra ugrálva. A -rácsozatokba emberalakok kapaszkodnak, s nem mernek fölmászni a -födélzetre a fenevadtól. Ott fognak elveszni. Ember és vadállat rikácsol -és bömböl. - -A hullám tovahömpölygeti azt is. - -Azután jön egy hid. Az álló fahidnak egy darabja. Nagy tömeg jég közé -szorulva, az tartja fenn magasan. A gerendák között ott van még egy -hintó, rúdjával az ég felé, alóla egy rózsaszinű női köntös látszik elő. -Az is elhalad előtte. A hollók kárognak körülte a jégen és a légben. - -Ki mehetne utána e képeknek? - -A folyam oly sebesen vágtat, mint a kilőtt nyil, s a paskolt hullám -játszik a jégtorlaszokkal. Pyramidokat emel szemlátomást a folyam -közepén s megint ledönti azokat, s forgatagot hágy a helyükön. A gránit -rakpart szét van már tépve nagy messzeségben, nincs part: tenger ez itt. - -A téli palota közelében van az admiralitás palotája. Annak érczből van a -teteje. Az iszonytató vihar felszakította egy helyen a tetőt, s oly -dörömbözéssel, mely a mennydörgést utánozza, fölgöngyölítette, mint egy -ív papirost, s azután megint kiegyenesítette azt, fel a levegőbe s ott -rázza, ropogtatja és tépi le róla az egyes táblákat, a miket messze -elhajít, mintha kártyát osztana, míg utoljára elbirja azt szakítani s -lecsapja a piacz közepébe nagy zuhajjal. - -Majd meg ezernyi ezer hordó úszik, megrakva liszttel, czukorral, -gyarmatárúkkal, miket a börze-épület raktáraiból söprött el az áradat. -Egy egész világvárosnak egy télre felhalmozott élelmiszere vész ott a -hullámok közé! Most egy új változat következik. Jönnek egymás széltében, -sorakozva, mint egy flotilla, hadirendben olyan csónakok, a mik nem arra -készültek, hogy azokkal valaki a víz felett utazzék, hanem a föld alatt. -Koporsók! Az áradat keresztültörte a Szmolenszkája katona-sirkert falait -s az ezernyi sirdombot felvájva, hozza vissza magával azokat a szomorú -lakóit a városnak, a kik már rég elbúcsúztak innen. Az eltemetett -katonák jönnek, még egyszer végig vonulni a czár előtt! a trombita szót -harsogtatja az orkán, a dobot veri a hullám! A sok sirkereszt kiáll a -jégtorlat közül; maga a fakápolna is jön! - -S a rettenetes cyclorámának nincs vége, nincs szünete, nincs -csillapodása, egyre fokozódik az iszonyat. Most a távol ködében egy -három árboczú rémalakja kezdi körvonalait felmutatni. Egy gálya -szellemképe! A vihar elszakított horgonyairól egy hadi hajót a -kronstadti kikötőben. S most azt az áradat behozza Szent-Pétervár -közepébe! - -E pillanatban a czár elfelejtkezett koronás voltáról s kezével eltakarta -arczát és sírt. - -Nem is gondolt rá, hogy látja-e valaki? - -Látták sokan. - -A kiket az éjjel a külvárosok roskadozó házaiból összeszedett, a kik a -népünnepi zűrzavarból nem tudtak hova menekülni, mindazoknak a számára -megnyittatá a czár a téli palota nyugoti lakosztályait, s a fényes -termeket átengedte a nyomor képviselőinek. - -Még ilyen vendégsereget nem látott a teli palota. - -Pedig újesztendő napján meg szokott abban fordulni negyvenezer látogató, -s mikor nagy ünnepélyek vannak, selyemmel seprik, gyémánttal világítják -ezeket a márványtermeket. - -Ezúttal a rongy teljes pompája volt ott összegyűjtve. A szegénység, a -nyomorúság világtárlata volt ott együtt. Minden, a mi egy világvárosnak -a fenekén rejtőzik, a miről a pompás utczáknak tudomása nincsen, a mi -nappal el nem hagyja bűzös pinczeodúját, a keserű inségnek, az -elvetemült sülyedésnek keveréke volt az. A czár küldött nekik ételt és -italt. Azok aztán egész éjjel danolták a «kés dalát». Eltanította azt -nekik a «Medvesonka» társasága. Sándor hallotta a dalt odafenn a maga -lakosztályában s örülhetett neki, hogy a vendégeinek olyan jó kedvük -van. - -Azok kinyitották a palota ablakait s a ki odafért, kidugta rajtuk a -fejét s kiabálta, a mit látott, hogy más is hallja. - -A téli palota homlokosztályának két kirugó szárnya van. A megmentettek a -nyugoti osztályba voltak letelepítve. A két szárny között, mint az E -betűnek a középső ága nyulik ki az az erkélyszerű csarnok, a honnan a -czár nézte a romlás panorámáját. - -Mikor az erkélyen meglátták a palota vendégei, akkor elcsendesültek. - -Megragadó alak volt, kopaszodó magas homlokával, mely fedetlenül fordult -a vihar felé. A míg mozdulatlanul állt, mint egy szobor, a -mozdulatlanság a nézőkre is áthatott. - -Hanem a mint egyszer azt látták, hogy összeroskad, hogy sír! A mikor azt -látták, hogy ez nem czár, hanem csak ember! akkor egyszerre felzúdult az -egész tömeg. A gyöngeség a düh felébresztője. - -Egy férfi, Marat öcscse, kapva a hangulaton, felugrott az ablak -párkányára, s onnan kiáltott a czár felé: - -– Sirhatsz már! Sirathatod a szép városodat! Ezt a pusztulást is a te -bűneidért küldte ránk a boszuló Isten. Dögvészt, szárazságot, éhhalált, -mind te miattad bocsát fejünkre az ég. Mert siket vagy dicső -testvéreink, a hellenek jajkiáltásait meghallani. Engeded, hogy -büntetlenül lemészárolják a mi hitsorsosainkat! Az ő ártatlan vérük -kiált ellened az égre. Te vagy az oka ennek a romlásnak! Miattad ver -minket az Isten! - -A népzaj elnyomta a végszavakat. Az ordítás túlzengte a vihart. A lázító -beszéd az úgy is ingerült szerencsétleneket dühre gyujtá. A késdal -refrainje hangzott, s közbe heves döngetés. A nyugoti szárnyépületbe -összegyűlt nép megkisérté betörni a nehéz ajtókat, a mik a czár -lakosztályába vezető folyosókat elzárták. - -A czár ott, az erkélyen, kettős rémület által volt lebűvölve. Háta -mögött a vesztét ordító néptömeg, előtte a sebesen közeledő gálya. -Egyike volt a nagyobb hadi hajóknak. Télen azokon nem lakik hajós -személyzet, mikor be vannak fagyva a jég közé. A mi őrség volt rajta -hagyva: az talán elmenekült, mikor látta, hogy nem birja a hajót -feltartóztatni s az most jön teljes erővel a száguldó víz tetején. S úgy -látszik, mintha egészen a téli palotának tartana. - -A lármahangra azonban a középosztály ablakai egyszerre mind feltárultak, -s valamennyiből háromszoros szuronycsoport meredt elő. Egyik ablakban -ott állt Arakcsejeff s kegyetlen recsegő hangon kiálta át a lázongókra: - -– Elcsendesülj Góg és Mágóg hada azonnal! Vagy visszahánylak benneteket -a jeges árvízbe, a honnan uratok kiszabadított: hálátlan vad nép! - -Ez még olaj volt a tűzre. - -– Hahhó Arakcsejeff! ordítá ezernyi ezer torok. Ott van a gonosz -szellem! - -– Jöjj hát ellenünk! kiálta Marat; meglássuk, a te ezer szuronyod ér-e -többet, vagy a mi tízezer késünk? Kezdd el! Vagy mi kezdjük! - -A gálya egyenesen a téli palotának tartott. - -Mikor már csak három fonalnyira volt tőle, a czár észrevette, hogy a -kormánykerék házikójában egy ember van, a ki a kereket forgatja. - -– Mit csinálsz? ember! Kiálta rá haraggal a magasból. - -Az tudta, hogy mit csinál. Barbatusoff volt az, a mellőzött -tengerésztiszt. Hogy jutott a hajóra? azt nem tudta meg soha senki. -Egyenesen neki akarta azt rohantatni a téli palotának, hogy rászakítsa a -bennlevőkre, s a romjai alá temessen mindenkit: magát is. Az árbóczra -vörös zászló volt felhúzva. - -A feleselő néptömeg és a testőrök nem láthatták azt az előttük álló -erkélycsarnoktól. - -Most mindjárt kitünik, hogy a faház erősebb-e, vagy a kőház? - -A víz sodra azonban erősebb volt, mint az emberi akarat, s az orra -helyett az oldalával vitte neki a gályát a téli palota szegletének. A -hajó mély járatú volt, s a fenekét betörte a gránit rakpart feldúlt -párkányzatán, úgy hogy rögtön oldalra dőlt és félig elmerült s akkor -aztán az árboczait előreszegezve, mint a torna lovagja a kifeszített -lándzsával, rohant az összecsapásra kőellenfelének. Egy irtóztató -roppanás, recsegés hangzott, két árbocz összetört az oszlopokon, a -harmadik keresztül tört az ablakon, egész az árbocz kosaráig, a mire az -egész tömör épület a fundamentumaitól az ormójáig megrendült: hanem -mégis ő maradt a győztes. A nehéz gálya derékban törött ketté; a roncs -egyik felét a hajó orrával kidobta a víz a Sándor-térre, a hajó fara, a -kormányossal együtt hanyatt bukott az örvénybe, azután a fenék élével -felfelé fordulva, rohant tovább az áradatban. - -Az a taszítás olyan volt, mintha földindulás volna. - -Egyszerre elcsendesült minden. Mindenki térdre esett. A nép, a katonák, -Arakcsejeff maga is. - -Csak az az egy ember az erkélyen maradt állva. - -Ő valamit látott a levegőben. - -Egy galambot. - -A galamb egyenesen feléje repült, egyet fordult a légben s aztán -rászállt az ő vállára. Ez Zsófia postagalambja volt. - -Sándor meglelte a galamb szárnya alatt a levélkét: megtudta belőle, hogy -Zsófia jó helyen van, s akkor a két kezét hálateljesen imára kulcsolva, -tartá fel az ég felé. - -A galamb pedig az orosz népnek a csodatevő szent madara. - -A mint a postagalamb a czár vállára leszállt, a nép haragja egyszerre -átváltozott babonás áhitattá. A szentlélek megjelenését látták benne. A -ki el nem akart kárhozni, annak meg kellett térni. Ez égi csoda! - -«Bozse czarja chrani!» kezdé rá egyszerre egy vén muzsik a dicsérő -hymnust, s valamennyi utána zendíté azt. Nem volt többé szükség -Arakcsejeff szuronyaira. Marat utódja is eltünt a rostrumról, s -elvegyült a sokaságban. Ki kereste volna őt ki tízezer egyforma ember -közül? S ha megtalálta volna is, az kitagadta volna magát, hogy nem ő -volt. - -A vihar és az áradat még aztán két napig tartott s hagyott maga után -háromezer ledöntött házat, s meg nem számlált sokaságú halottat. - -A nép közt tovább is azt hiresztelték, hogy ez is az ég csapása volt, -mert a görög szabadságharczosok segélyére nem húzza ki kardját a czár. - - - - -A PÁLMÁK ALATT. - -Künn tíz fokú hideg volt, tomboló zivatar, árvíz, pusztulás, nyomor, -népforrongás, rémjelenetek: – a pálmák nem tudtak arról semmit. A nagy, -tágas, magas dómban, melynek üveg volt a teteje, folytonos tavaszi meleg -van, s nagy, tejüveggel borított lámpacsoport pótolja a napvilágot. - -A tropikus növényzet meg hagyja magát csalni. A távol keletről elhozott -növényfejedelmek elfelejtik, hogy nem hazájuk földjében gyökereznek s -csak zöldülnek, de nem virítanak soha. Alagcsövekkel fűtik még a talajt -is alattuk, s töveiket melegíti a gyapottrágya. - -S a mesterséges pálmaligetben gyermekcsoport játszik, mely elfeledte, -hogy apja, anyja távol van: talán nem is nagyon bánja. Itt nem éhezik, -nem verik meg. Karikába fogózva tánczolnak és dalolnak. - -Két szép kisasszony ügyel fel rájuk, miként a mesékben: a -tündér-királynő védenczei. Királyleányok, mint a regékben szokás. - -Bethsábának most már van olyan elmondani való regéje, a mi igazán -megtörtént. A csodaszerű megszabadítás az iszonyú vészből: a deli hős -megjelenése a nagy baj válságos perczében; annak a szép szemei, bátor -tekintete, daliás alakja. - -Zsófia egészen kiváncsivá lett őt megláthatni. - -– Hiszen majd meglátod. Ide fog jönni. Nekem megigérte. - -De soká késik az igérete beváltásával: a késő dél veti vissza. - -– Nem szabad neki megtudni, hogy én ki vagyok! mondá Zsófia. Az itt -titok. Háziasszonyunk kivánja. - -– Csak Zsófiának fogunk nevezni. - -– Különös, hogy nekünk mind a hármunknak csak egy keresztnevünk van, nem -úgy, mint nálunk szokás; az anyánk keresztnevét se nálad, se nálam, se -Zeneidánál nem mondják hozzá. Ennek én nem tudom kitalálni az okát. - -– Én sem. - -– No most ő jön! - -– Honnan tudod? - -– Megismerem a lépteit. - -Valóban ő jött. Zeneida vezette őt ide. - -Most még sárosabb, vizesebb volt, mint mikor utoljára látta Bethsába. -Hajfürtei szerteszét borzolva; arcza kivörösödve a hideg széltől. De így -volt szép! - -Ah azt már el kellett mondani Bethsábának Zsófia előtt, hogy a czár -ellen itt is nagy forrongás, összeesküvés van; de hogy «ő» nincs ám -benne! - -De hátha mégis? Zsófia nem hisz, a míg nem lát. - -– Jer, jer, Puskin, szól Zeneida, valami sajátszerű ragyogástól sugárzó -arczczal. Beszéld el ő előttük is, a mit nekem említettél. Beszéld el -hosszasan. - -Puskin elmondotta előttük azt, a minek szemtanuja volt, a téli palota -jelenéseit. Egy költő ihletésével, kit a catastropha nagyszerű képei úgy -fölhevítettek, mint a Pythiát a tripósz. - -Ő nem ismerte azt a másik fiatal leányt. Ha tudta volna, hogy az kinek a -leánya, talán nem szólt volna oly látnoki hévvel arról a rémlátványról, -mikor a czár fedetlen fővel ott állt a viharos ég alatt, fenyegetve a -nép dühe és a közeledő gálya rohama által. - -Ah milyen reszketve kisérte az ifjú ajkait a szenvedő leány figyelme. -Szemei felitták annak tekintetét. Annak az arczvonásai parancsoltak az -övéinek. Ajkai némán utána látszottak mondani, a mit az beszélt. - -Hogy takarta el arczát összeborzadva, mikor a hajó hozzácsapódott a -palota szegletéhez. Ő is érezte azt a zuhanást s megreszketett alatta. - -De mikor aztán el kezdett a galambról beszélni, – az ő galambjáról, – -hogy szállt le az a czár – (az ő atyja) – vállaira; mily malaszttal -emelé kezeit a hatalmas ember akkor az ég felé; hogy zendült fel rá -egyszerre a háborgó nép ajkairól a hymnus: ah akkor nem állhatta ki -tovább a szegény beteg, ideges teremtés; felsikoltott az örömtől s -odavetve magát Bethsába keblére, kaczagott és sirt. - -Puskin költői előadásának számítá be ezt a sikert s kezdett rá hiú -lenni. - -– De most már nincs semmi veszély? rebegé Zsófia, fel merve emelni -könyező szemeit az ifjuhoz. - -Az nem értette meg a kérdést. - -– Oh a vész még nem szünt meg; bár a vihar már kezd alábbhagyni, s ha az -megszünik, akkor a Néva is visszatér majd a medrébe; de addig még igen -sok baj van. - -– Nem azt kérdeztem, hanem hogy ő nincsen-e veszélyben? Ő! A czár. - -Puskin elbámult. Mit érdekli olyan nagyon a czár ezt a fiatal leányt, -Bethsába barátnéját? - -– Olyan veszély, a mi embertől jön, nem érheti. Arakcsejeff minden -intézkedést megtett, hogy meg legyen védve. A néptömeget, melyet a czár -palotájába befogadott, átszállítják az admiralitás raktáraiba. És ilyen -időben a czárt, ha vannak ellenségei, azok védelmezik. - -– Hogyan lehet az? kérdé Zsófia s oly áhitattal várta a választ Puskin -ajkairól, a minővel hajdan az oraculumok kimondását lesték. - -Puskin érezte, hogy erre egész szive szerint kell megfelelnie ennek a -leánynak. - -– Ez úgy lehet, hogy az «emberiség érzete» erősebb, mint a -«szabadság-vágy» s ez védelmére kel a rabszolgának, ha azt a czár üldözi -– s a czárnak, ha azt a rabszolga üldözi! - -A két leány teljes sóhajjal szívta fel a levegőt, mely e szavakkal -megterhesült. - -– Te egész pusztítást követsz el a szivekben itt! sugá Zeneida -Puskinnak. Eredj dolgodra már. - -– Hát nekem nem hozott ön ajándékot, a mit igért? kérdé szomorúan -Bethsába. - -– Bizony mondom, nem feledkeztem meg róla, de reggel óta azzal -vesződtünk, hogy az elszabadult gályát félretereljük és lekötözzük. -Valakinek kellett lenni a hajón, a ki átvetett köteleinket mindig -elvagdalta. Ezért nem tudtam a kis gyermekek mentése után látni. - -– Máskor, ha igér ön valamit, ne felejtse el, mondá a leány a -szemrehányás bánatos hangján. - -Puskin nem értette, hogy mért ez a hang? Hiszen nem is érthette. - -Megigérte, hogy estére majd visszajön ismét, s akkor hoz jó hírt és még -valamit. - -Zeneida sem mondta meg neki, hogy ki volt az a másik leány? - -Azután félrevezette a két leányt saját boudoirjába. Közelgett az óra, a -mikor sok olyan ember gyülekezik össze nála, a kiknek nem szabad őket -meglátni. A szojusz Blagodensztoigának ez a catastropha kedvező alkalmat -nyújtott a háborítatlan tanácskozásra. - -A zöld-könyv országos napja volt ez. - -A két leány is megtalálta a maga «zöld könyvét» az alatt. - -Addig kutattak (de hogy ne tették volna?) Zeneida boudoirjában, míg -ráakadtak Puskin költeményére, a «czigány leányra». Ezt természetesen -eddigelé senki sem adta az ő kezükbe. Mert a jó társaság fogalmai -szerint az előkelő ifju leánykáknak tizenöt éves korukig regényt – in -natura jó példákban látni – ugyan szabad; de olvasni nem szabad. Aztán -még ekkor ez a költemény nem jelent meg nyomtatásban, csak irva volt -kapható. Puskin Sándor egymaga egy egész osztályt hozott létre, a mi -azelőtt nem volt: a leirókét. Minden városban voltak emberek, a kik -abból éltek, hogy Puskin költeményeit leirták, s a könyvárusok úgy -árulták azokat a censura daczára. Még most is sok költeménye az orosz -Petőfinek csak így, irott alakban forog a közönség kezén. - -Most aztán kaptak a tiltott gyümölcsön a kis leányok. - -Egyszer Bethsába olvasta el azt Zsófiának, másodszor Zsófia Bethsábának; -harmadszor meg ketten együtt – duettben. - -Akkor aztán elnevezték Puskint magát a románczhős nevével «Aleko»-nak. - -Ha beszélni akartak róla, azt mondták, hogy Aleko. - -Az ám, megfordítva. Aleko úr volt s a czigányok közé keveredett. Puskin -pedig maga a czigány, («poéta» vagy «bohéme» az egynek tartatik) a ki -herczegasszonyok közé tévedt valahogy. - -S az nap este csakugyan eljött hozzájuk az Aleko és hozott, a mi az -egész társaságnak szólt, jó hírt. A szél alábbhagyott. S arra a -vízáradat rögtön csökkenni kezdett, két óra alatt egy arsint apadt, de -azért sokáig fog tartani, a míg lefolyik egészen, mert nyolcz verstnyire -terül el a két part mentében. - -(Bárcsak még tovább tartana! dobogá magában egynémely leány szív.) - -Bethsábának is hozott valamit. Ajándékot, a mit megigért. Kis bubát, a -hogy igérte; csakhogy nem piszkosat, rongyosat, a hogy mondta, hanem egy -szép, czifra czukorbábut – czukrásztól; több nem volt kapható, mert mind -elolvadt. - -Puskin azt várta volna, hogy Bethsába nevessen rajta; az azonban igen -komolyan vette a dolgot; egész áhitattal fogadta a kapott ajándékot s -eldugta azt a keblébe. S látszott az arczán, hogy nem bánja, ha ezért -Zsófia irigykedik rá – egy kicsit. - -Puskin rögtön vette észre, hogy ebből nagy apprehenzió lesz, s addig -keresgélt a zsebében, a míg talált valamit, a mi érdemes az -elajándékozásra. - -– Nézze, szép Zsófia (nem tudta más nevét), önnek is adok valamit; ön -úgy érdeklődött a czárt fenyegetett catastropha iránt, nézze, ez a darab -rézpléh abból a hajóból való, a mi a téli palota sarkán összetörött. - -Nagy hálával lett az fogadva. Ural platinabányái ahhoz fogható becses -érczet nem termeltek soha. - -(– Te! Ez nem lehet összeesküvő! súgá Zsófia Bethsábának.) - -(– Bizony nem is az ám, súgá vissza Bethsába.) - -– A vihar egészen elcsendesült már odakünn, mondá Zeneida, kitekintve az -erkélyre. A harangok sem kongnak már. Ez az éjjel csendesebb lesz, mint -az elmult volt. Jó éjszakát, Puskin. A csónakod szárazon marad, ha nem -sietsz. - -A leányok nem bánták volna még, ha az a víz nem apadt volna olyan -nagyon. - -Zeneida hazatuszkolta Puskint, s a két leányt is lefekteté. Ő a felelős -az egészségükért. - -De azok még sokáig nem tudtak elaludni egymástól. Annyi beszélni valójuk -volt Alekoról. Ők nem úgy csinálták volna azt a románczot, ahogy a költő -irta. A czigányleánynak nem lett volna szabad hűtlennek lenni, s ha az -lett, Alekonak meg kellett volna őt vetni s hívebb szeretőt keresni. Nem -úgy. A czigányleánynak meg kellett volna térni s térden állva csúszni -bocsánatért Aleko után, míg azt kiengesztelte volna. S akkor -megbocsátani neki; – de bizony elkergetni magától! Egy szóval nagyon -kiigazgatták Alekot olyanra, a milyen nekik tetszett inkább. - -Zeneida, ki a szomszéd szobában vetett magának ágyat, nem győzte őket -inteni, hogy alugyanak már! A mire el-elcsendesültek s megint csak -rákezdték a suttogást. - -Végre a hosszú álompihegés jelenté, hogy elaludtak. Legalább az egyik: -Zsófia. - -De Bethsába szemét kerülte az álom. Még éjfélkor sem tudott a -szívdobogásától aludni. Pedig imádkozott is már. - -Egyszer aztán úgy tetszék neki, mintha a szomszédszobában felkelne -valaki s alig neszelő léptekkel kimenne a harmadik szobába. - -Az éjszaka csendes volt. Se kocsi, se őrjárat nem járt most a vízlepte -utczákon. Minden hang meghallszik. - -A mély alvó csendben egy halk zsoltárének döngése hangzott csendesen a -távol szobákból át; szelid, búbánatos női hangon: - - «Mindennemü inségemben - Segítségem csak az Isten… - – – – – – – – - Mondjad ezt az én lelkemnek: - «Tégedet én megsegítlek!…» - -Ki énekel ott a csendes éjben? Mi bánata lehete annak? Ebben a házban? - -Bethsába a fejére rántotta a takarót, hogy elnyomja reszketését. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Még három napot töltött a két leány Zeneida oltalmazó menhelyén. Ennyi -idő kellett rá, hogy Ghedimin herczegnő vissza merjen térni -Peterhoffból, s a Petrovszki kert kis lakának víz és iszap borított -földszintjét s pinczéjét kitakarítsák. Elébb az öreg Helénkának ki -kellett jól fűteni a hideg szobákat. - -A két leány elysiumi napokat élt ez alatt. - -Mikor Zeneida tudtukra adá, hogy haza fognak mehetni, Bethsába sóhajtva -mondá neki: - -– Úgy jöttem ide, mintha a pokolba hurczoltatnám s úgy megyek el innen, -mintha a paradicsomból taszítanának ki! - -Mindennap láthatták Puskint; beszélhettek vele. Mindennap -gyönyörködhettek nagy, nemes lelkének feltárulásában. A földi -üdvösségnek is vannak revelatiói; a mik abban a perczben, a mikor -megszünnek titkok lenni, túlföldi boldogságot támasztanak. - -Mikor magukra maradtak is, mindig Alekoról beszéltek. - -Bethsába azt hitte, hogy a mikor Zsófia oly gyönyörrel magasztalja -Alekot, az neki egygyel több ok arra, hogy még jobban szeresse. - -De még nem merte azt neki megmondani, hogy szereti. Tartogatta a titkát. - -Azt hitte, hogy olyan könnyű azt közölni mással. De az első szerelem -titka olyan makacs. Nem akar bimbójából kipattanni. - -Csak húzta-halasztotta a vallomást. Féltette, mint egy elásott kincset. -Tettető lett a kedvéért. Megtanult legalább arczával hazudni, s nem -mutatni azt a lángoló örömet, a mi elárasztja keblét, mikor őt jönni -látja. Ráfogta a fejfájásra arczának kigyulladását; pedig a fej egészen -ártatlan volt abban. - -De mégis abban a pillanatban, a mikor egymást a búcsuvételnél megölelik, -akkor meg kell tenni azt a vallomást: suttogva, csak annyi szóval, a -mennyi elég, aztán elfutni tova. - -Abban az órában, a mikor az értük küldött gyaloghintók megérkeztek (még -kocsival nem lehetett járni az utczákon) alig akarta egymás kezét -kibocsátani a két leány a magáéból. Mindig volt valami suttogni valójuk. -Majd könyeztek, majd nevettek. Boszantották egymást, hogy -kiengesztelhessék. Nagyokat sóhajtottak, hogy kicsufoltassanak érte. -Egyes szavakat mondtak, a mikből csak a másik értett. Megigérték, hogy -minél előbb látni fogják ismét egymást. Összecsókolóztak búcsút venni, s -megint újra kezdték. Zeneida nézte őket nagy figyelemmel. - -Végre mégis csak el kellett válni. Az utolsó, a legeslegutolsó ölelés -alatt ki kelle pattanni a titoknak: – «Én szeretem Alekot – halálba». - -Ezt sugá – Zsófia Bethsába fülébe s azzal elfutott. - -Zeneida látta az elfutó leány arczán kigyuladni a tűzrózsákat, s az ott -maradt leány arczáról eltünni az életpirt, mintha azt is elrabolta volna -tőle az a másik. Bethsába csak állt ott megdermedve, halaványan, -aláhajtott fejjel, lecsüggő karokkal. - -Zeneida kitalálta a titkot. Odalépett hozzá; de alig nyult a kezéhez, a -leány összeroskadt előtte, s arczát Zeneida öltönyébe takarva, elkezdett -sírni hevesen. - -– Oh miért hoztál engemet ide?! - -Zeneida fölemelte őt. - -– Kelj fel! ne sírj! A tied lesz! - -– Mit? «Ő» tőle vegyem-e el? - -– Hm… Ha még csak ő tőle vennéd el?… Ne félj! szeresd! Te lészsz rá -érdemes, senki más. - -A szegény leány csak szomorúan ingatta fejét. Megtudta már nemcsak azt, -hogy mi a «szerelem?» hanem még azt is, hogy mi a «szerelemféltés» és a -«lemondás?» - - - - -PANACEA. - -Nagy elemi csapásoknak sokszor kibékítő hatása van a felzúdult -népforrongásra. - -A «nagy ember»: a nép, és a «kis Isten»: az uralkodó, egyformán földhöz -sújtva érzik magukat, s egymáshoz bújnak a mindkettőjüknél hatalmasabb -korbácsa előtt. - -Az 1824-iki novemberi vihar ilyen általános csapás volt a földkerekén. A -történelem évkönyvei nem jegyeznek fel ehhez hasonlót. Ugyanaz a vihar, -mely Szent-Pétervárt elöntötte, keresztül zúgott egész Ázsián, s a -kaliforniai partokat is hosszában elárasztotta. A tengerészek a máskor -átlátszó tengert a magas oczeánon zavargó iszaptól látták -fel-felkavarodni. Indiától Syriáig földrengés hullámai dönték le a -városokat, a görög archipelagusban tenger alatti vulcánok törtek elő; -Németországban sok helyütt egyszerre kiszáradtak a kutak. A föld maga -volt lázban. Ilyenkor az emberek felejtik a magukét. - -A politikai titkos-társulatok egyszerre átalakultak jótékony egyletekké. -Megszünt a pártgyűlölet. A szegény ember odament a nagyok ajtajához -segélyt kérni, s a nagyok nyitva tartották az ajtajaikat a szegények -előtt. Az «engesztelhetlenek» izgatása nem talált termő földre. Ghedimin -herczeg és Arakcsejeff vetekedtek egymással a nép inségének saját -vagyonuk által enyhítésében. Egyformán szórták százezerével a -rubeleiket. Az egyik elfelejtette, hogy a népet fel akara szabadítani, a -másik, hogy el akarja nyomni. A népnek nem kellett most se kard, se -láncz; hanem kenyér. - -Az árvíz okozta inség enyhítésére a szentpétervári úrhölgyek is minden -áldozatot siettek meghozni. Ghedimin herczegnő oda-ajándékozta a -gyémántjait, a miknek az árából harminczezer rubel gyült be, Zeneida -pedig adott egy hangversenyt az inséges nép javára, a nagy -börzepalotában, a mire mesés áron keltek el a helyek. Bejött rá -negyvenezer rubel. Ghedimin herczeg aztán vett a feleségének az -elajándékozottak helyett két annyit érő gyémántokat; Zeneida pedig -kapott a fiatalságtól egy babérkoszorút s Puskintól egy ódát. S megint -csak Corynthia volt az, ki a játékban megcsalva érezte magát és -irigykedett. - -A czár kedélyét a vésznapok még sötétebbé tették. Búskomorsága különben -is attól a naptól kezdődött, mikor birodalma egyik fővárosát, Moszkvát -lángba borulni látta. Most végig kellett néznie a másik csapást a másik -fővárosa felett. Azt a tűz pusztította el, ezt a víz. A régi viziókat -most felváltották az ujak. A látványokat visszahozza az álom. - -A minden látványok közt legszomorítóbb az a halavány gyermek arcz, mely -csak nem akar föléledni. - -Egyszer azt mondta a czár doktor Wylienak: - -– Hiába akarsz gyógyítani engem. Az én bajom nincs bennem, hanem rajtam -kívül. Gyógyítsd meg Zsófiát, s egészséges leszek. - -Az orvos nem felelt rá semmit. - -– Mondd meg igazán: nincsen remény? - -– Nincs. - -– Hát az egész orvosi tudományban nincs egy panacea, egy csodatevő szer, -mely olyan életet, a mihez ragaszkodunk, hosszabbra tudjon nyújtani? -mely napokat adjon a napokhoz, s a bekoczogtató halált elalkudja egyik -estétől a másik reggelig, a tavasztól az őszig? - -– Arra van lehetség, sire. De az nem terem India gyógyfüvei között. Az -ilyen bajnál sokat tesz a kedély. A bánat, a szomorkodás, az epedés -sietteti a végkifejlődést, míg egy folytonos derültségben tartó öröm, -egy édes remény, boldogságérzet feltartóztatja azt. Az életkedv -megujítja az életet. - -– Hm. De hát mindezt honnan adjam én neki, mikor magamnak sincs? Honnan -vegyek én örömet, reményt? - -Egyszer aztán jött egy olyan napja a czárnak, a mit öröm-ünnepei közé -jegyezhetett föl. - -Uráli kormányzója jelenté, hogy az Ural hegyei közt új arany- és -platina-bányákat fedeztek fel, a mik dúsgazdag erekkel nyiltak meg. A -talált platina-darabok közül elküldé a legnagyobbat. Ez tehát nagy -kincs! - -Ugyanakkor a jekaterinogradi kormányzójának a jelentése is megérkezett, -a ki azt tudatja, hogy a nagy sivatagon fedeztek fel egy bogárnemet, -mely azon a tájon felburjánzó czikkszáron (polygonum) élősködik, mely -növény semmi állatnak nem való és ki nem irtható. Ez a rovar, a tudósok -nyelvén «coccus polonorum» azonos a cochenillával. A belőle készült -festék a legszebb bibort és rózsaszint adja. Mutatványul egy vég -rózsaszin selyem-szövetet küldött a czárnak, mely e bennszülött -biborbogárral volt festve. - -Ez még az aranynál és platinánál is nagyobb kincs, mert ez kenyér a -terméketlen pusztában, a mi ingyen terem s népet fog eltartani. - -De a harmadik küldemény volt a legérdekesebb. Az Amur vidéki kormányzó -küldte azt Szibériából; egy átalag bort, a mi Szibéria Amur vidékén -termett. Ez még az aranynál, még a kenyérnél is nagyobb kincs, mert ez -diadal! - -Diadal az egész világ ellen, mely azt hirdeti, hogy Szibéria a jégből -csinált pokol. Ime ez a bor megczáfolja azt. Szibériában bor terem! Édes -és tüzes. Pezsgőbb a champagneinál; édesebb a tokajinál! Legalább annak -kell azt venni. Szibériában bor terem! Minden orosznak azt kell ezután -inni. A szibériai bornak ki kell szorítani a főurak asztaláról a -külföldi borokat; versenyezni kell Burgund, Rhenus, és a Hegyalja -vidékével. Szibériában bor terem! Nem lesz ezentul a Szibériába küldetés -neve büntetés; önkényt fognak letelepülni oda, a kik áldott földet -keresnek. Szibériában bor terem! A ki még kétkedni fog ez ország -jövendőjén: nem vitatkoznak vele, poharat adnak a kezébe, tele töltik: -«igyál! Ez szibériai bor!» - -A czár úgy örült annak, mint egy gyermek! - -Volt hát már valami öröme! - -Sietett is vele azonnal a petrovszkii kerti házhoz. Maga után vitette a -platinát is, a selyemkelmét is, az átalagot is. Azt hitte, ha ő örül, -Zsófia is örülni fog annak. - -A leány nagyon halvány szinben volt. Az egész hosszú tél alatt ki nem -mehetett a szabad levegőre. Az neki gyorsan ölő méreg volt; a szobalég -pedig lassan ölő méreg. Furcsa ország ez, a hol a beteg ember nem -szeretheti a hazáját. Gyülölnie kell az eget, mely megöli s a földet, -mely fogva tartja. A hosszú télen át, a ki élni akar, az mulat, s a ki -nem mulathat, az meghal. - -Minden orosz hölgyszobában van egy kis sajátságosan berendezett zúg, a -minek az a neve, hogy «altana». Egy kis rácsozattal bekerített hely, -mely be van futtatva örökzöld folyondárral, körülrakva délszaki -bokrokkal, a mik a hosszú kilencz hónapos télen keresztül, kályhameleg -és lámpavilág hazug nyárszaka mellett zöldülnek és virágoznak, s -elfelejtetik, hogy ez az egész ország egy börtön. Ilyen -narancsvirágillatos szobazugot rendeztetett Sándor Zsófia számára is, a -mint az árvíz után helyrehozhaták a lakházat; még azóta nem látogatta őt -meg, a mióta az udvari kertész az altanát elkészítette. Talán örült neki -a leány? Oh nem örült az semminek. - -A czár azt kérdezte Zsófiától: «mi bajod, drágám?» - -– Mondhatlan baj. - -Azután hogy kedvet szerezzen neki, megmutogatta a magával hozott -kincseket: az érczet, a selymet, a bort. - -A leány arcza nem derült fel, nem adta vissza a mosolyt; az örvendetes -hirekre nagyon rövid válaszai voltak: nagyon szép! – nagyon jó! -köszönöm. - -– De szólj hát, mi bajod? Ez több mint betegség. Ez lélekfájdalom. Mondd -meg, mi bánt? Kinek mondod meg, hogy mi fáj, ha még nekem sem? Kinek van -hozzám bizalma, ha még neked sincs? - -Ekkor átfonta a leány karjaival atyja fejét s odavonva őt magához, -fülébe sugá: - -«Én szeretek!» - -Azzal lebontá karjait hirtelen s az arczát takarta el velük, keresztbe -téve szemei előtt. - -Sándor elámulva kérdezé: - -– Hol találtál te valakire, a kit megszeress? - -– Az árvíz mosta ezt össze, suttogá a leány. - -– S ki az az ember? - -– Ha ily haraggal kérded, nem merem megmondani. - -– Oh nem. Nem a harag az, a mi felindít. A kit te szeretsz, annak meg -van bocsátva minden. - -– Igazán? Te nem tiltanád meg azt, hogy én szeressek valakit? - -– Csak érdemes legyen szerelmedre. – Rangja? - -– Testőrtiszt. - -– Ezredet fogok neki adni és herczeggé teszem, hogy téged elvehessen. - -– Csókollak! De ne adj neki semmit. Hagyd őt annak, a mi most. Én úgy -szerettem meg; úgy akarom szeretni. Ő több a herczegnél, több az -ezredesnél. Fölöttük áll. - -– De ki hát? - -– Nos: Aleko. - -– Miféle Aleko? - -– Úgy? Te nem ismered ezen a nevén. Hát hajolj ide, majd megsugom. - -S fülébe sugta a nevét. - -A czár megölelte a leányt. - -– Akarod, hogy elvegyen? - -A leány szemei nagy ragyogásra nyiltak fel: az volt a felelet. - -– Felesége akarsz lenni? - -– No, hát mit akarnék egyebet? Az ilyen szegény talált gyermek, mint én, -örül, ha egyszer szerencsét tehet. S azt hiszem, hogy ez nagy szerencse. -Mi igen boldogok leszünk. Engem nem fog megölni Aleko hűtlenség miatt. -De hogy tudja ő ezt meg? Neki nem volt szabad eddig idejönni. - -– Ezentúl szabad lesz. - -– De ki mondja meg ezt neki? - -– Én magam. Én hozom őt ide hozzád. - -– Hiszen te olyan jó apa vagy, a milyenek csak Bethsába meséiben -fordulnak elő. - -– Én fogok előkészíteni mindent. Én rendelem meg a kelengyét. Én tűzöm -ki a határidőt; én hivom el a solovecski patriarchát az esketésre. - -– Majd a nyáron, a mikor a rózsák nyilnak. Eleven rózsákat akarok -koszorúnak! - -– Ebből a platina-darabból készíttetek számodra araékszert. Ugy-e, most -már te is úgy örülsz neki, mint én? - -– Kétszerte jobban, mint te! - -– És ebből a rózsaszin selyemből menyasszonyruhát. - -– Igen, igen! eltaláltad a kivánságomat. Én a rózsaszint szeretem -nászruhának, a fehér nagyon halaványít s én így is eléggé az vagyok. - -– Ezt az amurvidéki bort pedig megiszszuk a te lakodalmadon. - -– Az ám. Akkor én is megkóstolom. Mikor egymás egészségére fogunk -kocczintani: «a hány csepp van e pohárban, annyi évig szeressük -egymást!» Ugy-e, így szokták mondani? - -– Azután majd elmentek falura, az ő birtokára. Lásd, mintha sejtettem -volna: visszaadtam elkobzott birtokát. Ősi kastélyát rendbe fogja hozni, -odavisz magához s ott sokszor meglátogatlak majd benneteket. - -A leány tapsolt örömében s halvány arcza lángolni kezdett. Aztán -egyszerre elkomorult megint. - -– De hát nem tréfa-e mind ez? - -– Tréfa? Hát szoktam én tréfálni valaha? És te veled? - -– Hogy engem Aleko meg fog kérni? s te hozzá fogsz adni? hogy a -solovecski patriarcha fog bennünket összeesketni, s hogy ez ki lesz -tűzve a szép julius hónapnak, a rózsák hónapjának legszebbik napjára? Ez -mind komoly dolog és nem tréfa? - -Sándor kebléhez ölelte a kérdezőt s válasza csak csókokból állt. Felelni -oly nehéz volt erre. - -Komoly dolog ez, nagyon komoly dolog, szegény leány! A tréfa benne csak -az, hogy mire azok a szép rózsák nyilnak, akkorra már te – – – – – – – – - -Sándor még az nap hivatta magához Puskint s röviden bánt vele. - -– Te egy leányt szerelmessé tettél magadba. Most azt el kell venned. A -leány neve Nariskin Zsófia. Holnap este hat órakor el fogsz hozzám jönni -s aztán együtt odajösz velem, a kezét megkérni. Aztán mindennap eljársz -hozzá és azon lészsz, hogy neki szomoruságot ne okozz. A leány élete egy -vékony selyemszál s az a te kezedben van. – Vigyázz rá, hogy meg ne öld. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Puskin a legnehezebb helyzetbe jutott. - -A czár kedvencz leányának a kezével lett megkinálva. Ő, az összeesküvő, -ki az alkotmánykivivók sorába számította magát, s a czárnak, mint -egyedurnak, természetes ellensége volt. Meg kellett kérnie egy leányt, a -ki őt megszerette, s a kit ő is szán, sajnál, bámul, de nem szeret. És -ennek a leánynak az élete csupán ez az ábránd. Életszikra és ábrándvilág -egyszerre alszanak ki. Egy lehellet, a mi e szó kimondásából áll: «nem -szeretlek!» elég e szikrát kifujni. S a leány, a ki meg meri vallani, -hogy szeret, az már nagyon szeret. S a kinpad megnehezítéséhez -hozzájárul, hogy mindennap ott fogja találni a leánynál, a kit -menyasszonyának nevez, annak egyetlen barátnéját Bethsábát, a ki egész -lelkét elfoglalta már. Két szivet fog kinozni, kettőt megcsalni -egyszerre. - -Csapodárságának büntetése ez, a min most az egyszer rajtavesztett. - -Azonban itt nincs mit töprenkedni. Oroszországban vagyunk s ha a czár -parancsol, azon nem szokás gondolkozni. - -Másnap Sándor maga vezette el Puskint Zsófiához. A gyűrűváltás az ő -jelenlétében ment végbe. Puskin meggyőződhetett róla, hogy egy olyan -szív van rábizva, a milyenre e földön lakó ember nem érdemes. Annak -valami más planétán kell keresni párját. És aztán napról-napra jobban -megtudta, hogy vannak magas röptű gyönyörök, a mik túlemelkednek a földi -élvezeteken, a miket két nemesen érző szív feltalál egymásban, a -szenvedély emésztő vágyai nélkül; hogy vannak varázslatteljes -rokonszenvek, a mik nem föltételezik a birást; a szellemek kölcsönös -vonzereje még erősebb, mint a szerelem. Úgy érezte, mintha ez a földtől -megválni készülő lélek az övét is vonná magával föl az ég felé. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Nehány hét mulva azt mondá sir James Wylie a czárnak: - -– Sire. Zsófia herczegasszony egészsége szemlátomást javul. - -– Én megtaláltam a panaceát! - - - - -A NÁSZAJÁNDÉK. - -A hogy maga megjósolá Sándor, leányának egészsége az övével sympathicus -összefüggésben volt, a mint Zsófia arcza elevenülni kezdett, az ő -életkedve is visszatért. El kezdett foglalkozni az államügyekkel. -Dolgozószobájában halommal állt már a sok elintézetlen irat, a mit -tanácsosai felhordtak, vagy a melyek a szent Zsófia postájával érkeztek -hozzá, s a mikbe az utóbbi hónapokon át bele sem tekintett. Elővette -azokat s a halmaz örvendetes apadásnak indult. «A szent Zsófia postája» -sajátszerű intézmény volt Sándor alatt. Czarszkóje Zélóban volt egy -iroda, a hova mindenki beadhatta a levelét, a mi egyenesen a czárhoz -volt intézve. A postás kért a levélért tíz rubelt; de se azt nem -kérdezte, hogy ki küldi? se azt, hogy mi van benne? Lehetett az panasz, -esedezés, vád, vagy miniszterszidás; ajánlat, vagy alkotmányterv; a czár -azt megkapta egy óra mulva, ha otthon volt s utána küldték, ha utazott. - -A mi a kedélyváltozásnak legbiztosabb jelensége volt, felhagyott -éjszakai kóborlásaival a város utczáin s a bőjt első estéjén a czárnéval -együtt vacsorált. Föltette magában, hogy tudatni fogja vele azt az -örvendetes eseményt, a minek az ő lelke úgy örül. Erzsébet lesz az első, -a ki azt meg fogja hallani tőle. Még eddig senkivel sem közölte azt. -Maga a solovecski patriarcha is csak arról van értesítve, hogy junius hó -21-ikén legyen jelen a Petrovszki szigeten, Péter czár hajdani -lakházánál, ott egy ifju pár fog rá várni, a kit össze kell esketnie. - -A czár ez idő alatt minden folyamodást, a miben valami kegyosztásról -volt szó, kedvezően intézett el. Száműzötteknek megengedte a -visszatérést; politikai foglyokat kibocsátott börtöneikből. - -Puskin nem hasztalanul áldozta fel szivét. - -Az ő gyöngédsége varázsolta vissza Zsófia arczára a boldogság mosolyát, -s a boldogság oly csalókán tud hasonlítani a jó egészséghez. S ez a -mosoly volt az, mely az egész ország fölé derült eget varázsolt. - -A mikor Puskin pontosan megjelenve arra a perczre, a melyen várták, -hozta a maga virágcsokrát s aztán az eléje szaladó leányt megdicsérte jó -kinézéseért, melléje ült és elmondta neki az egész város pletykáit; -kihallgatta, hogy mit álmodott, s jóslatokat csinált belőle; leült vele -kártyázni, s engedte csalni és hagyta nyerni, s végül magát -kinevettetni; regényeket, költeményeket olvasott fel előtte; -megtanította mindenféle játékokra; meghozta számára az üvegházak első -gyümölcseit, ellátta nyalánkságokkal; lerajzolta, lefestette, akármilyen -rosszul találta; s közben rabolt tőle egy-egy (olyan szivesen engedett) -csókot s engedte magát érte megczibáltatni: hát akkor Puskin egy egész -országot tett boldoggá! - -Megérezték azt még a távol Bajkál-tó mellett is, a kik az ólombányákban -követ vágnak! Mert a hány csók hullott Zsófia arczára, annyi láncz -hullott le az ő kezeikről. - -A czár, ki szándékosan oly késő esti órákban jött látogatni Zsófiát, a -mikor már Puskin eltávozott, a leánynak az arczán láthatta az eltöltött -órák boldogságát. - -Mennyit tudott az beszélni felőle! Miket mondott neki Puskin! - -Néha még politizáltak is. A leány kivallatta Puskint, hogy mit akarnak -ők azokkal a titkos társaságokkal? Puskin aztán megvallotta, őszintén, a -hogy vőlegényhez illik menyasszonya előtt, hogy nekik bizony parlamentes -alkotmány kell. Ő közöttük vannak sokan, a kik olyan szépen tudnának -szónokolni, mint az angol alsóházi tagok, s ha kibeszélhetnék magukat a -parlamentben, az nagy megelégedésükre szolgálna. A ki a kormányon van, -majd gondoskodnék róla, hogy olyan többséget tartson kéznél tatár, -kirgiz, kalmuk, jakut, baskir és csukcsi képviselőkből, a kik az orosz -karbonarikat leszavazzák s azzal a rend fentartva, az ország -megnyugtatva lenne. Az ország pénzügyeit is ellenőriznék, s ha egy -miniszterről észrevennék, hogy sokat lop, azt mondanák neki: «pusztulj -innen! már most hadd lopjon más!» Sajtószabadság is lenne s az ujságirók -egymást ütnék, a helyett, hogy most mind egy embert szidnak. - -Biz ők azt akarják kivivni. - -A czár nagyon jól mulatott ezen. Nem úgy ám, mint mikor ugyanezeket a -dolgokat Arakcsejeff adta elő neki. - -Már kezdték azt hinni, hogy ismét visszakerülnek a boldog idők, mint ez -előtt tíz évvel, a mikor az udvari estélyeken, a czár hallatára lehetett -beszélni a főuraknak és tiszteknek alkotmányos szabadságról, s a -szabadkőmivesek hirlapjaik útján hivták össze a páholyaikat. - -Zsófia javulása még magát az orvost is megcsalta. A kórtünetek egészen -megszüntek. Történnek egyes csodák (a természet hatalma kimeríthetlen), -hogy halálra szánt emberek megélnek. Komolyan lehet gondolni a -menyegzőre. - -Sándor meghozatta a pompás kelengyét Párisból, a miben a rózsaszin -menyasszonyruha és a platinából készült diadém is ott volt s megvolt az -öröme, hogy Zsófia ragyogó arczában gyönyörködhetett, mikor mindazt -végig nézte. - -Egyszer aztán magához hivatta Puskint és így szólt hozzá: - -– Fiam! Ha megadja Isten érnünk azt a boldog napot, a mi életemnek épen -úgy napfordítója lehet, mint a csillagászi évnek, mit adjak neked -menyasszonyi hozományul? - -Puskin térdre esett a czár előtt s azt mondá neki: - -– Atyám! Adj ezen a napon népeidnek alkotmányt! - -A czár hallgatott. Ez jó jel volt. Puskin bátorságot nyert tovább -beszélni. - -– Fölség! Az egész világ forrong, s kitörésre készül, mint a Vezuv. Ezt -a vulkánkitörést egy papirlappal le lehet takarni, a mire ez van irva -«Charta!» Nem én szólok, egész országod beszél így. Minden becsületes -ember, minden hazafi, minden hive a trónnak így beszél, így gondolkozik. -Nem kivánjuk, hogy rögtön, rohamosan felszabadíts mindent; nem kivánjuk, -hogy idegen mintára építsd újra országodat. Vezesd be népedet a -szabadságba óvatosan, lépésenkint, fejleszd ki alkotmányodat népünk -szokásai, szükségei szerint. Töröld el a rabjobbágyságot. Távolítsd el -Arakcsejeffet, a ki közéd és a nemzet közé ékelte magát; vedd el a -népnevelés ügyét a szent synodustól s bizd ismét Galiczyn kezére; hivd -zsámolyod elé az ország notabilitásait, s parancsold nekik, hogy -szóljanak szívük szerint. Törüld el az előleges censurát s engedd -napvilágra jönni a titkos gondolatokat, s a mi igazság lesz bennük, -emeld fel, a mi hazugság, tipord el. Űzd el hűtelen sáfáraidat, kik -kifosztják az országot s kifosztanak téged. Szüntesd meg a katonai -koloniákat, a mik a népre csapásul nehezednek. Hivd össze régi -ezredeidet; add kezeikbe a zászlóikat, egyesítsd őket táborrá; állíts -bennünket az élükre s aztán küldj bennünket testvéreink, a hellenek -segítségére, a kik vérük tengerében fuldokolnak. Látni fogod, mivé lesz -egy nemzet, s minő csodákra képes, ha az saját szabadságát védve otthon, -a más nemzetek szabadságáért harczolva ottkünn, valamennyi népek fölé -emelkedik. Adj szabadságot nekünk, s végy dicsőséget magadnak! - -A czár végighallgatá a merész beszédet csendesen, s azt mondta rá: - -– Kelj föl. Megbocsátok neked, hogy így beszéltél… - -Néhány nap mulva Arakcsejeff szép csendben elutazott grusinói falusi -kastélyába. Beszélték titokban, hogy több hónapi szabadságidőt kapott – -saját kértére. Eltávozását még jobban illustrálta Ghedimin herczegnek -meghivatása az Arakcsejeff után üresen maradt bizalmi állásra. Ő lett a -czár tanácsosai között az, a kinek minden órában szabad bejelentés -nélkül a czárhoz bemenni. - -Még több is történt. Magniczky, a leggyűlöletesebb tanácsos a -felvilágosodási osztálynál szintén szabadságot kapott, s a vén censorok -helyébe újak lettek kinevezve. - -Azt is megtudta mindenki, hogy a portánál levő nagykövet utasítást -kapott erélyesen szót emelni a görög szabadságharcz alatt az emberiség -szabályainak megtartása mellett s azzal egyidejüleg el lett határozva -egy tábornak az összevonása Bender közelében. - -Végre, egy új korszak legérthetőbb jelenségeül, behivattak a katonai -koloniából a régi testőrezredek s mindannyian Szent-Pétervárott lettek -összpontosítva. - -Ez a szabadság apostolainak mind új reményt adott. Az északi titkos -társulatok mind azt határozták el, hogy ha a czár a szabadelvüség útjára -tér át, akkor minden erejükkel támogatni fogják. - -Csak a déli társulat fejei nem hagyták magukat megzavarni. Pestel azt -izente vissza Ghediminnek: «komédia az egész, bolonddá akarnak bennünket -tenni, nem tart három hónapig az egész hűhó; én maradok a régi -tervemnél.» - -A «Medvesonka» vendégei azonban nagyon megfogyatkoztak, s Jakuskin a -kése hegyét arra használta, hogy a fogát piszkálta vele. - -Puskin pedig egészen a vőlegénységnek és a versirásnak adta magát. - -Megirta a gyönyörű «Bákcsiszeráji forrás» czímű románczát. Azt is -Zsófiának olvasta fel legelőször. - -Az enyhített censura mellett most már a kinyomatás sem járt nehézséggel. - -Mikor a czár megtudta a költemény censura alá bocsátását (az ilyesmi -«esemény» volt Szent-Pétervárott, a miről a czárnak referáltak), azt -mondá Puskinnak: - -– Szeretném, ha költeményedet valakinek dedikálnád. - -– Menyasszonyomnak? - -– Nem annak. Hanem Ghedimin herczegnőnek. - -Puskin elértette az intést. Valami módon kellett neki Zsófia anyjához -közelítenie, ez volt a legtermészetesebb. - -Tovább azt mondá a czár Puskinnak: - -– Mikor elviszed hozzá a költeményedet, mondd meg neki, hogy junius hó -huszonegyedikén tartod a menyegződet Nariskin Zsófiával. - -Ez is így volt rendén. - -Puskinnak nem kellett magyarázat hozzá. Corynthiának értesülnie kellett -arról, hogy Nariskin Zsófia férjhez megy. Magának a vőlegénynek kellett -egy helybenhagyó csókot kapnia tőle. Ez igen helyes volt. A leánykérés -és az odaadás mind a dedicatio felajánlása és elfogadása alakjában -történik meg. A választott forma elég találó. Mind a ketten másról -beszélnek és mégis egyet gondolnak. Leánykérés költői formába öntve. - -Puskin minden tekintetben a legkorrektebb utat követte, a midőn -egyenesen Ghedimin herczeget kereste fel. - -– Maximovics Iván. Nekem van egy új költeményem. Ezt szeretném Mária -Alexievna Corynthia herczegnőnek ajánlani. Kérlek, olvasd el, s ha -érdemesnek találod, hogy a herczegnő nevét oda kölcsönözze hozzá, légy -szószólóm mellette. - -– Nagy élvezettel fogom elolvasni a versedet, szólt a herczeg, hanem -annyit olvasatlanul is mondhatok, hogy a herczegnő nagy -megtiszteltetésnek fogja venni a dedicatiódat, s büszke lesz rá, ha a -neve a műved elé lesz nyomtatva. - -Puskin még aznap kapott levelet a herczegtől, melyben tudatva volt vele, -hogy a herczegnő holnap délutáni hét órakor kész őt elfogadni -Névaszigeti nyári palotájában. (Korábban a hőség miatt nem szoktak -járkálni sehova.) - -Már ekkor az egész szentpétervári előkelő világ nyári kastélyaiba vonult -ki. A gazdag polgárok is mind künn laknak már Névaszigeti «dacsá»-ikban. -A czár maga is kedvencz tanyájára vitte Erzsébetet és udvarát -«Monplaisir»-be, Nariskin Zsófia is ott volt egy közel fekvő nyári -lakban. A czár igen ritkán látogathatta őt most meg; mert juniusban az -éjjelek nem sötétek Szent-Pétervár vidékén. Hiszen ott volt neki a -vőlegénye, gondot viselt az rá. Csak egy hét volt már a menyegzőig -hátra. - - - - -POTIFÁR FELESÉGE. - -Pontosan, a rendelt határidőre, ott volt Puskin a Ghedimin herczegi -nyári kastélyban; ott egyik komornyik a másik kezébe adta, míg a sok -pompás termen keresztül eljutott Corynthia boudoirjába. - -A herczegnő mindig szép volt; de ma az is akart lenni. Azon év divatja -nagyon emelte a női bájakat; a halványsárga selyem öltöny nagyon jól -illett az arczához, összhangozva a magasra felsütött s elől csigákban -leomló szőke hajjal, a fakó brüsseli csipkékkel, s az arcz és kebel -incarnatjával. Még vállderékcsattja is csupa sárga gyémántokkal volt -kirakva, s elől egy halványsárga thearózsa tűzve a csipkék közé, a -tündérvölgy elzárásául. - -Egész lényén rejthetlen nyugtalanság árulta el magát. Elpirult és -mosolygott, midőn Puskin belépett hozzá. S ez elpirulás és mosoly -többször ismétlődött arczán, a míg az első beköszöntés tartott, a míg a -szokásos üdvözlő csók kicseréltetett. Azután leülteté Puskint egy -karszékbe s maga szemközt vele foglalt helyet a selyempárnás kereveten. - -Ő kezdé a beszédet. - -– Gyönyörrel olvastam önnek a költeményét. Magam is annyit sírtam rajta, -hogy odaillettem volna a Bákcsiszeráji könyforrás mellé. - -– Nagyon örülök, ha szenvedő regényhősnőm megnyerhette a herczegnő -rokonszenvét, mert abban én menyasszonyomat igyekeztem lefesteni, -Nariskin Zsófiát… - -Ah! Hogy átváltozott egyszerre ez az arcz ott előtte! - -A harag lángoló pirja futott át rajta; szemöldei kézíjakká alakultak és -szemeinek sugarai nyilakká. - -– Ön Nariskin Zsófiát akarja elvenni? kiálta indulatosan, s lecsapta az -iratcsomagot az asztalra. Az lehetetlen! - -– Lehető pedig, már ki is van tűzve a menyegzőnk junius 21-ikére. - -– Egy hét mulva? Tehát már ki is van hirdetve. - -– Nincs! Egyházi feloldás mellett esküszünk meg. - -A herczegnő felugrott helyéből s indulatosan hebegé: - -– Az nem lehet! Az nem lehet! - -Puskin nem követte őt a felállásban, ülve maradt. Ő nem volt az az -ember, a ki valakinek a haragjától meg szokott ijedni, még asszonyétól -sem. Igen nyugodtan szólt: - -– De hát kérem önt, herczegnő, mi kifogása lehet ez ellen? - -Corynthia észrevette, hogy elhagyta magát ragadtatni indulata által s -erőt vett magán és visszaült helyére, s aztán úgy tett, mintha a hő lég -ellen védné magát legyezője szárnylebegtetésével. - -– A ki önnek azt a tanácsot adta, az nem volt önnek jóakarója, sziszegé -ércztelen hangon. - -– A czár volt az. - -Corynthia összecsapta a legyezőjét, s aztán az ajkai elé tette azt. -Rövid hallgatás után megszólalt: - -– E szerint ön tudja, hogy Nariskin Zsófiának az atyja a czár? - -– Sejtem. - -– Hát azt sejti-e ön, hogy mi jövendő vár önre, ha a czár leányát nőül -veszi? Száműzve lesz abból a társaságból, a melyben eddig élt, s lenézve -abban, a melybe feltolakodott. A míg a czár él, mi lesz ön? foglyul -tartva az udvar czifra kaliczkájában; megfosztva minden önakarattól; egy -szerencsétlen ember, a kit az Isten arra teremtett, hogy világoljon, s a -ki arra kárhoztatta magát, hogy árnyéka legyen másnak! S ha a czár -meghal, akkor elmehet ön a Kaukázusba, vagy az Amurhoz kormányzónak. - -– Nem, herczegnő. Én nem megyek sem az udvarhoz czifra fogolynak, sem -Kamcsatkába kormányzónak, hanem hazaviszem a feleségemet kis birtokomba -Pskovba s leszek erősen földmívelő paraszt, s közbe-közbe egy kicsit -poéta. - -– Ön nem szereti azt a leányt, önt csak a hiúság bíztatta erre a -lépésre. - -Puskin nem szokott adós maradni a vágásokért: még asszonynak sem. - -– Oh herczegnő, ha ön ismerné azt a leányt, akkor tudná, hogy azt -lehetetlen nem szeretni. - -A herczegnő vérig harapta szép ajkát. Ez kegyetlen vágás volt. Pedig még -jött utána a másik is. - -– Ez a leány csak atyjának a szelidségét örökölte és semmi mást! (Most -már felállt a helyéből.) - -Ezt nem viselhette el a herczegnő tovább. Az arcza holthalavány lett, -csak a szemei égtek. Odament Puskinhoz, megragadta a kezét s hevesen -suttogá: - -– Megmondta önnek a czár Nariskin Zsófia anyjának a nevét is? - -– Nem mondta. - -– Senki sem mondta azt meg önnek? - -– Senki sem mondta, a kinek joga volna azt felfedezni. - -– Jöjjön ön. Üljön le mellém. Rebegé a herczegnő, görcsös erőszakkal -kapaszkodva Puskin karjába s odavonta őt maga mellé a kerevetre. -Hallgasson rám. Meg akarok önnek gyónni. A mit soha senkinek a gyóntató -patriarchán kívül el nem mondtam, ezt most megvallom önnek. - -Itt a nő el kezdett zokogni s nem tudott szóhoz jutni a fuldoklástól. - -Azután kettészakított egy csipkezsebkendőt indulatosan, melylyel könyeit -felitatta volt. - -– Soha a férjemnek meg nem mertem azt vallani! S most meg kell mondanom -önnek. Én vagyok Nariskin Zsófiának az anyja… - -Puskinnak úgy kellett tenni, mint a ki nagyon meg van lepetve egy soha -nem hallott felfedezés által. - -– Itéljen ön fölöttem, szólt a herczegnő, a vékony bajadert is levetve -rózsaszín válláról, (hogy annál jobban lehessen fölötte itélni.) Gyermek -voltam még, alig tizenhat éves. Apa, anya nélkül nőttem fel. Egy férfit -láttam magam előtt, a kit az egész világ bálványozott. Nevelő rokonom, -nagynéném, hiú, nagyravágyó volt, s hiúságát belém tudta csepegtetni. A -kik csak körülvettek, mind azt mondták: «szeresd őt; ő boldogtalan -miattad!» És elbeszélték nekem, megmutatták nyomtatott krónikákból, hogy -volt rá eset, mikor a czár régi nejét, a kit nem szeretett többé, -kolostorba küldte, elvált tőle, helyébe emelt egy másikat, a kit tudott -szeretni, azt tette czárnéjává. Hizelgés, nagyravágyás, tapasztalatlan -ifjukori ábránd elszédítette fejemet. Elestem. Nagyot estem. Olyan -nagyot, hogy egész életemen keresztül sirok miatta. De nem mondtam le a -reményről, hogy az, a ki elbuktatott, majd eljön és fel fogja emelni -arczomat a porból, a melyben fekszem. Nem jött el: otthagyott. Még -folytattam az álmodozást, hogy szégyenemet fel fogja egykor váltani -dicsőséggel. Unszoltam, könyörögtem érte: lábainál fetrengtem. Ekkor -kiadta azt az ukázt, miszerint az orosz trónra csak uralkodó családok -leányai emelhetők. Ez volt a válasz az én álmaimra. Mikor aztán -elvesztettem a reményt, még rettegnem kellett a fenmaradt emléktől. -Akkor jött egy férfi, magamhoz illő kérő. Nem szeretett, de nevét nekem -adta. Én sem szerettem őt, de nevét becsülettel viseltem, s azon egy -szégyenfoltot nem ejték. A világ előtt büszkén hordozhattam fejemet. És -most egyszerre bekövetkezik rám a rettegett catastropha, mely álmatlan -éjeimnek réme volt tizenhat év óta: Nariskin Zsófia férjhez megy s az -egész világ azt fogja kérdezni: hát ki az a Nariskin Zsófia? Ki volt -annak az atyja és az anyja? - -– Ez iránt legyen egészen nyugodt, herczegnő. Az esküvő egészen titokban -megy végbe a petrovszki szigeten, Nagy Péter czár kastélyának -kápolnájában, a soloveczki patriarcha szertartása mellett és senki -Nariskin Zsófiát és annak a férjét Szent-Pétervárott többé látni nem -fogja; sem összekelésükről beszélni nem fog. - -Ez a vigasztalás meg épen méregcsepp volt a herczegnő szivére, hogy -Puskint ő soha se lássa többé. - -– De hát miért ez a lázas sietség? Hisz az a leány még valóságos -gyermek, még nincs tizenhat éves. - -– Herczegnő! szólt Puskin szomorúan. Az időt nem az évek számítják, -hanem a mit szenvedtünk alattuk; s ebben Zsófia élete nagyon hosszú! -Tizenhat éven át rabnak, száműzöttnek, az egész világból kitagadottnak -lenni; tizenhat évig nem hallani egy gyöngéd szerető szót, nem ismerni -semmi örömet: ez elég nagy «kor». Most ennek a szegény gyermeknek ez az -ő ábrándja az egész élete. Ő egy álomjárója ennek a világnak: ébreszszék -föl s meghal. - -– Ön tehát csak nemes önfeláldozásból csatolja hozzá az életét? ön nem -szereti őt? - -– Imádom és ragaszkodom hozzá. - -– Jól van. Engedjen ön gondolkodnom ezen. A meglepő hír oly rohammal -szakadt rám, hogy az eszem egészen ködbe van borítva általa. Nem tudok -önnek mit mondani. Az idő oly rövid. Csak hét nap van már közben. Nem -halasztható ez? - -– Nem. - -– Miért nem? - -– A czár útra készül; meglehet, hogy igen nagy útra. E napokban fogja -tartani a nagy szemlét a testőrhadsereg fölött, s aztán valószínüleg -hosszú időre eltávozik. Ezt Ghedimin herczegtől jobban megtudhatja, -herczegnő. S az egybekelést még ittléte alatt akarja megtartatni. - -– Úgy engedje ön legalább a lehető legvégső időig halasztanom a -válaszadást. Nekem sok mondanivalóm van önhöz. Engedje meg, hogy az -utolsó napon adjak önnek választ. Jöjjön el hozzám huszadikán. Akkor is -csak a legutolsó órájában a napnak. A mikor már nincs olyan nagyon -világos: nem tünik fel önnek a jövetele. Hogy felötlés nélkül -bejöhessen, (ön érteni fogja, hogy miért nem akarom Nariskin Zsófia -vőlegényének látogatását nálam, a menyegzője előtti napon közhirűvé -tenni) fogja ön ezt a kis kulcsot, ez a kastélykert felőli veranda -ajtaját nyitja fel, a honnan ön egy csigalépcsőn egyenesen hozzám jöhet -s akkor aztán majd beszéljünk sok mindenről, a mit önnek meg kell -tudnia. - -Puskin eltette a kezébe adott kulcsot, s búcsút vett, megcsókolva a -herczegnő kezét. Corynthia visszaadta neki a csókot az ajkára s egész az -ajtajáig kikisérte. - -Bizony igaza volt annak a muszka tudósnak az «elfajult macskák» -elméletében, legalább erre az egy asszonyra vonatkozólag. - - - - -AZ ANYAI ÁLDÁS. - -Illatos fenyőfáktól árnyékozott kis nyári lakban éli világát az ifju -menyasszony. Valahára nem börtönben lakik már, nincs rabságban tartva. -Oh mert legnagyobb rabság a betegség; mikor minden lépten-nyomon azt -mondják az embernek: «ne szaladj! ne danolj! ne igyál vizet! ne vesd le -a kendőt a nyakadból! Ebből ne egyél! Meg ne hűlj! meg ne melegedjél!» - -Nem jár már a házhoz az orvos. A panacea csodát tett. - -A csodaszép rózsák hónapja megérkezett. A vőlegény teleültetteté az utak -mellékét, a miken Zsófia jár, hónapos rózsákkal, s a vidám leány egy -kosárkával minden reggel, este sorba járja azokat, egy hulló levélnek -nem szabad a földre leesni, az elnyilt virágokat ő mind maga szedi -össze. Mi lesz majd abból? Ha megszáradnak a levelek, egy kis -selyempárnát fog vele megtölteni; s milyen jó lesz majd azon aludni!… - -Épen a megszedett levélszüretet teríti ki a verenda napos oldalán, s -dalol mellette. Nem tiltja már neki senki a dalolást: szabad; csak a vén -Helenka zsörtölődik vele miatta, de az is csak azért, hogy nem jó péntek -napon dalolni, mert akkor az ember vasárnap sírni fog; de hát ezért ő a -vén cselédet csak ki szokta kaczagni. Ki érezne még mai világban babonás -sejtelmeket? a midőn egyszer csak felsóhajt mellette a jó öreg Helenka -keservesen: «Jézus, Mária szent Anna! Hát ez minek jön ide?» Azzal nem -szól többet, hanem elfut a verandából, mintha nem akarna találkozni -azzal, a ki most jön. - -Zsófia a verandából kitekintve, a kerti úton egy fiatal szép hölgyet lát -közelíteni. A hölgy ragyogó szépség, öltözete csupa tarka himzés; -szalmakalapján paradicsommadár leng: vállára kashmir shawl van vetve. - -És Zsófia, a mint a hódító szép alakot látja maga felé közelítni, úgy -érzi, mintha titkos rettegés fogná el minden idegét, mintha szívverése -elállna. Most érezte a sejtelem babonáját. - -A hölgy egyedül jött, kísérő nélkül s egy olyan kora reggeli órában, a -mikor urhölgyek még nem szoktak kijárni a házból. Egyenesen felment a -veranda lépcsőin, mint a ki a helylyel nagyon jó ismerős. - -Mikor ott állt Zsófia előtt, svédkeztyüs kezét oly mozdulatra emelve, -mely kézcsókra hív fel, mondá halkan a leánynak: - -– Én Ghedimin herczegnő vagyok. - -A leány szive nagyot dobbant. Mégis meg kellett csókolnia ezt a keztyüs -kezet. - -– Ön még nem látott engemet soha? mondá a nő. - -A leány csak a fejével inte, hogy «nem». - -– No hát jöjjön be velem a szobájába. Nincs önnél valaki? - -– Senki. - -A hölgy előre ment s mikor a szobában voltak, levette a kalapját. Szép, -gazdag szőke fürtei magas à la giraffe fésűre voltak tűzve. - -– No hát csókolj meg. Én vagyok az anyád. - -Zsófia megtette, a mire fel volt hiva. - -A herczegnő körülnézett a szobában. Mindenütt himzések, feldíszített -öltönyök hevernek, az egész menyasszonyi kelengye bűbájos -rendetlenségben szétszórva. - -– Ah, ez mind menyegzői disz. Tehát te férjhez készülsz menni, kis -leány? Nem gondolod, hogy ilyen dologhoz az anyád áldását szükséges lett -volna kikérned? - -A leány mert válaszolni. - -– Nekem azt mondták, hogy meg van tiltva anyámat meglátogatnom, vagy -hozzá levelet írnom. - -– De megízenhetted volna kis barátnédtól Bethsábától, ki téged minden -nap meglátogatott. - -– Én azt hittem, hogy ő azt elmondta kegyednek. - -– Nem tette, a kicsike. Oh a kis leányok mai nap nagyon jól tudnak -titkot tartani. Soha még «azt» a nevet sem említette fel előttem. Egész -véletlenül tudtam meg. Tegnap odajött hozzám Puskin úr, egy újabb -költeményét nekem ajánlani: a Bákcsiszeraji forrást. - -– Kegyednek ajánlotta? - -– Van ellene talán kifogásod? - -– Nagyon örülök, hogy azt tette. - -– Tehát egészen mellékesen hozta elő, hogy ő egy hét mulva szándékozik -tartani menyegzőjét Nariskin Zsófiával. Engemet egészen meglepett a -dolog. Azt hittem, te még most kis babákkal játszol. Hát ki hozta neked -ezt a nagy babát? - -– Atyám. - -– Hát te már most azt hiszed, úgy-e, hogy egész érett eszű leány vagy, a -kinek férjhez lehet menni? - -– Nem tudom, milyen eszem van, csak azt tudom, hogy szeretem azt, a ki -el fog venni. - -– Categoricus válasz! Egész bizonyossággal mondod, hogy szereted és -egész bizonyosan azt, hogy elvesz. Hol ismerted te meg Puskint? - -– A Néva-áradás alatt. Oh akkor én nagy veszélyben forogtam, ha értem -nem jönnek, én elveszek. - -– És ki ment érted? - -Zsófia nagyot bámult e kérdésre. - -– Kegyed nem tudná azt? Hát Bethsába nem mondta el otthon? - -– Bethsába! Nem, te rólad és Puskinról egy szót sem beszélt. Oh a ravasz -titkolozó! Kerülj elém! Hát téged ugyanaz a tündér vitt magához, a ki -Bethsábát elragadta az én kocsimról? Ez az ördög asszonyi ruhában. S -Bethsába jónak látta ezzel a titokkal elhallgatni! S te ott töltöttél -napokat és éjeket e pokol királynéjának a bűnbarlangjában! Most már -értem a kifejlődést. Ez lett az eredmény! Ez hát az ő ördögi munkája -volt. - -– Anyám, ne szidd őt! Én boldogá lettem általa. - -– S te tudod, hogy mi az a boldogság? - -– Szeretve lenni. - -– S tudod, hogy mi ennek az ellentéte? - -– Még nem tudom. - -– Megcsalva lenni. - -– Ki csalna meg engem? - -– Hát ki más, mint a kiről azt hiszed, hogy szeret. - -– Az én Alekom? - -– A tied, mint annyi másé. Ha kerested volna a széles világon, hogy hol -van egy csapodár, nőcsábító? jobban ki nem választhattad volna. - -– Mi oka volna engem elámítani? - -– Az, hogy általad remél magas polczra, uraságra jutni. - -– Az ellenkezőjét teszi. Visszautasított minden kitüntetést, minden -czimet és rangot, és minden birtokot. Így megyek hozzá, a hogy vagyok. -Minden ékszerem, a mit hozzá viszek, ez a pléhdarab, a mit a nagy -catastropha napján kaptam ő tőle, egy forgács a téli palotához csapódott -hajóból. Ő szegény akar maradni s olyan nevet szerezni, a mi elé nem -kell «herczeg!» - -– Hogy el tudott ámítani! Neki vágyai vannak, a mik egész a trónig -emelkednek! Nőül akar venni, hogy egy nagy világfordulatnál, mint egy -pariódája az «Égalité» herczegnek, tolhassa fel magát. Mit Égalité! Mint -egy második Pugacseff. Nem tudod, hogy ő az összeesküvők közé tartozik, -kik a czárt le akarják taszítani a trónról? - -– Atyám vezette őt ide hozzám. - -– Igen, mert méz van a szájában, a mivel el tudta kábítani a czárt, a -hogy el tudta áltatni a leányát. - -– Anyám: Ön nagyon gyűlöli őt! - -– Van okom rá. Nem fenyegeti-e e házasság egész lényemet -megsemmisítéssel? E házasság napfényre fogja hozni születésed titkát, -mely egész ifjukorom átka volt! - -– Anyám! Ön megátkozza az én születésemet! - -– Nem ma, de mindennap kétszer; mikor fölébredek és mikor lefekszem! -Mint egy kimondott halálitélet, a minek nincs meghatározva a napja, -olyan voltál reám nézve te! Rettegés fogott el, ha rád gondoltam. -Bűntárs voltál rám nézve, élő tanuja megölt becsületemnek. És most be -akarod rajtam tölteni a sorsomat, a mit évek során rettegve vártam. -Kikiáltod, hogy itt vagy! Lássanak! Megjöttél! - -– Nem, anyám. Elrejtőzöm. Nem látnak. Senki se tud rólam. - -Corynthia úgy tett, mintha a szánalom, az anyai érzés vett volna rajta -erőt; siránk hangot kezdett erőltetni. - -– De te szerencsétlen gyermek: nem tudod, hogy eltemeted magadat? Hogy -az élet, a mit választasz, rosszabb a pokolnál. Hitvese lész egy -kalandornak, ki úgy bele van merülve minden bűnbe, úgy -összeczimborásítva minden rossz társasággal, hogy ha akarna, sem tudna -menekülni többé. Követni akarod-e őt egy napon Szibériába? - -– Ha balsors éri, megosztom vele. - -– S ha ellenkezően üt ki? Ha győzni talált az őrült merénylet, a minek ő -előharczosa, ha egy napon atyád vérétől bemocskolt kézzel fog eléd -jönni? - -– Akkor én megtalálom az utat az Istenhez, hogy bűnbocsánatért -könyörögjek a számára. - -– Elvakult teremtés! Az ideáltól, a mit fejedben alkottál, nem látod a -valót. Te azt hiszed, hogy kalitban tudsz tartani egy szivet, a mi a -szabadban repdeséshez szokott; s mit meg sem fogtál, mert Puskin téged -nem szeret. Nem! Nem szeret! Légy bizonyos felőle, hogy nem szeret. - -Zsófia bámulva nézett Corynthiára. A női szív ösztöne, az ideges -sejtelem kitaláltatta vele a rettenetes valót. Megragadta Corynthia -kezét s azt mondá neki: - -– Ön szereti őt! - -– Te mondád! lihegé őrjöngő szenvedélylyel Corynthia. - -A leány két kezével a szivéhez kapott, elsápadt, a szemei lezáródtak, -lélekzete elakadt s azzal leroskadt a földre. - -A herczegnő felkereste a cselédet. - -– Jelenka! Eredj be a kisasszonyodhoz. Valami baja van. - -Azzal beburkolta magát a shawljába, (mert reggel köd van a partvidéken), -feltette a kalapját a tükörből s elhagyta a villát. Tudta, hogy nem -használna a szegény elalélt leánynak semmit, ha megcsókolná búcsú -fejében, hát inkább nem is tette. - - - - -A HAGYATÉK. - -Puskin e napon oly valami nehezet érzett a szivén, mintha a világ minden -bünét s azonkívül az európai államok minden államadósságának a sulyát -viselné rajta. Talán előérzet volt az, a mire az idegeivel dolgozó -munkás, a költő olyan fogékony? Nem tudott semminek örülni. - -Elment Zeneidához, hogy tudassa vele házasságát – hivatalosan. Hirből -rég tudta az azt már. Neki jó titkos rendőrsége volt. Zeneida hideg, -stoikus gunyorral mondá: - -– Én még most sem hiszem, hogy téged elvesz a czár leánya. - -– Nem is úgy lesz. Én veszem el a czár leányát. - -– Tudja már Ghedimin herczegnő? - -– Bejelentettem neki. - -– Akkor nem lesz belőle semmi! - -– Nem függ tőle semmi. - -– Én megjósolom. Hiába volnék Pythonissa, azaz boszorkány? – Hát -Ghedimin herczegnek megmondtad-e már? - -– Ghedimin herczegnek! Mille tonnères! Csak nem következik tán, hogy -azért, mert a herczegnőtől megkértem Zsófia kezét, még a herczegtől is -megkérjem? A herczeg «hors d’oeuvre». - -– Nem a leánykérés végett barátom, hanem azért, hogy a herczeggel -törültesd ki a nevedet a zöld könyvből. Mert azt észreveszed talán, hogy -a czár leányának a férje nem ragyoghat (akarom mondani: nem -«feketélhet») ott a Zöld könyv lajstromában. - -– Igazad van. Erre még nem gondoltam. - -Innen aztán még nehezebb szivvel távozott el Puskin. - -Zeneida nyári kastélya a Kreisztofszki szigeten épült. Innen nagy út még -Zsófia nyári lakáig, mely Oranienbaum kertjei közt volt. A park fenyőfái -közül messzire kivirított annak világos zöld teteje; a minek tarka -rudján fehér zászló szokott esténkint lobogni. Ezt mindig maga huzta fel -Zsófia, annak a jeléül, hogy őt várja. Néha a partig is eléje jött, s a -fehér ruhás alakja messziről integetett felé a tamarisk bokrok közül. - -Most se fehér leány, se fehér zászló. - -Alig várhatta Puskin, hogy a parthoz érjen. Máskor a csónakok -kikötőhídjáról, ugyanakkor, a mikor az övé megérkezett, szokott egy -másik gondola elindulni, mely Bethsábát vitte magával. A királyleány -sohase várta be ott Puskint, csak messziről üdvözölték egymást. Most a -Ghedimin-család szineire festett gondolát ott himbálta a hullám a padhoz -lánczolva, s az evezősök aludtak hasra fekve benne. - -Puskin kiszökött a partra, nem várta, míg a csónak kiköt, s sietett az -ismerős utakon a nyári lak felé. - -Az úton kétfelől Zsófia kedvencz rózsái voltak, s alattuk a föld terítve -lehullott szirmokkal. - -– Mi történt veletek? kerdezé Puskin, hogy védnőtök nem jött el az estve -virágaitokat leszedni. - -– Majd megtudod, csak eredj oda, felelték neki a rózsák. - -A verandán senkit sem talált. Benyitott az ismerős kis szőnyeg-ajtón, -mely Zsófia belső szobáiba vezetett, s ott aztán megtudta, hogy miért -nincsenek a rózsalevelek felszedve. - -Zsófia ott feküdt az ágyon: halaványan, mint egy halott. A tegnapi -életpir eltünt az arczáról; csaknem átlátszó volt az. Ágya szélén ült -Bethsába, a kinek a kezét úgy fogta, hogy az ujjait imára kulcsolva -tartá a magáéval. - -Puskin óvatosan lépett oda hozzá, visszafojtva megrettenését. (Betegnek -nem szabad azt látni a látogató arczáról, hogy az meg van rémülve.) - -– Mi az? Hát te beteg vagy? - -– Nem Alekó. – Haldoklom. – Ne riadj fel. Már meg van. – Én kiálltam. – -Kiállod te is. - -– Oh ne mondd azt! rebegé Puskin, odatérdelve a leány ágya mellé, s -annak halavány homlokát csókjaival árasztá el. Muló változás az egész. -Máskor is elmult, most is jobbra fog fordulni. Sietek orvosodat -felkeresni. - -– Nem mégy sehova. No nem mégy, ha mondom. Ne kényszeríts hangosan -beszélni, hanem fogadd meg egy szóra, a mit mondok. Gondold meg, ha te -most Wyliet fellármázod azzal, hogy én oda vagyok, ő elmondja azt a -czárnak… A czár most nagy, országalkotó eszmékkel van elfoglalva, -hadjáratra készül: szabadságát, jobblétét várja az ő elhatározásától -annyi millió ember. Ez elhatározásához teljes lélekerejére van szüksége. -Ha meghallaná a hirt, hogy én rosszul vagyok, orvosától, a milyen -érzékeny s a mennyire engem szeret, ez az egész lélekerejét megbénítaná. -Nem tenné meg a nagy elhatározásokat, a miket tőle várnak. Elvesztené az -erejét attól a gondolattól, hogy leánya haldoklik. Mit gondolsz? A míg -éltem, nem tudta tíz ember, hogy vagyok a világon. S mikor meghalok, -milliók és milliók átkozzanak-e azért, hogy születtem, s azért, hogy -meghaltam? Ne háborítsd a czárt az én bajommal most! - -Puskin indulatosan tört ki. - -– Mit nekem most egész Hellász és az orosz alkotmány, mikor te beteg -vagy? Téged kell megmentenem! - -Puskin keserű kitörésének indoka jellemzi azt a kort, a miben ez -történt. Másutt, vagy más időben, egy szerető vőlegény azt mondta volna: -«hát nem megyek a czár orvosához, hanem felkeresem a legelső, -leghiresebb doktort, a ki nem hireszteli el a bajodat s gyógyíttatlak -azzal!» Csakhogy az orosz medicusok abban az időben arról voltak -hiresek, hogy ki siettetni akarta a halálát, az hamar czélt ért velök. -Inkább kuruzslókkal, vajákos asszonyokkal gyógyította magát minden -ember, s házi szereket használt a baja ellen, mint hogy egy -szentpétervári doktornak oda adja a pulzusát megtapogatni. Ez bizonyos -kézfogó volt a halállal. Gyógyszertárba pedig épen csak patkányméregért -küldött valaki, sőt Sándor czár alatt egyenesen meg lett tiltva orosz -embernek patikát nyitni, csak németek kaptak rá engedélyt. Az orosz nem -bízott a honfitársában, hogy az az ellenségei kedvéért nem mérget ad-e -neki gyógyszer helyett? A főurak és urnők mind a czár és czárnő -orvosaitól gyógyíttatták magukat, s ha azok elutaztak, azalatt -egyszerűen nem volt szabad betegnek lenni. - -– Mondtam már, hogy ne ingerelj – suttogá a beteg. Hasztalan hoznád ide -a világ minden Galenusait, csodaszereikkel együtt; nem vennék be semmit. -Nekem nem kell több gyógyszer, azzal a keserű mandulaízzel: nekem meg -kell halnom. Érted-e, meg «kell» halnom. Szükséges, elmulhatatlan, hogy -meghaljak. Nem azért halok meg, mert beteg vagyok, hanem azért, mert el -vagyok rá itélve. S helyesen van így. - -Puskin nem birta kitalálni e rejtélyt s Bethsábára tekintett, hogy majd -talán attól megtudja. A királyleány e tekintetre felszökött a beteg -mellől s távozni akart, Zsófia visszatartá. - -– Itt maradsz. Nem mégy sehova. Nekem szükségem van mind a kettőtökre s -egyiteket sem bocsátalak el. Puskin, légy férfi, és komoly ember. Hát -gyermek vagy-e, hogy így reszketsz? Tedd, a mire kérlek. Végrendeletet -akarok tenni. Hozd ide az iróasztalt az ágyamhoz. Gyujts két gyertyát s -tedd közé a feszületet. Kérlek, előbb zárd be az ablaktáblákat: -csináljatok éjszakát. – Oh ezek a rettenetes szentpétervári nyári éjek, -egymásba olvadó hajnalaikkal. Az ember hiába várja az éjszakát! Folyvást -nappal van. Ez engem úgy nyomaszt. Így, most már nyugodtabb vagyok, hogy -sötét van. – No hát ülj le, és irj. Vagy jobban fog esni, ha ideteszed -ágyam szélére az irótárczát s úgy irsz, térdepelve? az is jó lesz; – -Bethsába, te ne távozzál el. Térdepelj te is oda mellé. – – – Figyelj -hát és ird: «Lelkemet Istennek, hamvaimat a földnek ajánlva: én, -Nariskin Zsófia, rendelem, hogy minden világi birtokomat örökölje az én -egyetlen barátném, Dilairanoff Bethsába, grúzi királyleány. Ne hagyjatok -meg nekem egyebet, mint azt a kis rézpléhet, a mit a keblemben viselek -mindig, s aztán tegyétek a fejem alá azt a kis zöld vánkost, a mibe a -rózsaleveleket gyűjtöttem, hogy majd azon olyan szépen alszom. – Nos, -hát nem látod a betüket? hisz túlirsz a papir szélén! Puskin! Hát -gyermek vagy-e te? – Folytasd! – Az én egyetlen kis barátnémnak hagyom -az én legdrágább kincsemet ezen a világon: az én Alekomat, Puskint. - -E szóra Bethsába fel akart ugrani helyéről, de Zsófia nem engedé. Egyik -karjával átölelte Bethsába nyakát, a másikkal Puskinét s egymáshoz -szorítá arczaikat. - -– Hát nem szabad-e nekem végrendeletben elhagynom azt, a mi az enyim? – -Azt hiszed, hogy én nem tudom, hogy te őt szereted? – Addig mindig -magasztaltad előttem, a míg én meg nem sugtam, hogy szeretem, azóta nem -beszélsz róla, a nevét sem mondod ki. Azt hiszed, hogy én nem tudom, mi -ez? Mikor ő közelitett hozzám, te mindig tova siettél. Azt hiszed, én -nem tudom miért? Az előtt piros voltál, életvidám, enyelgő; most halvány -vagy, szomorú és szótalan. Azt hiszed, én nem tudom mi bánt? Te is úgy -szereted őt, a hogy én. Ne titkold tovább! Ne mondj hazugságot; ne rejts -el egy titkot egy haldokló előtt, ki holnap már úgy is lélek lesz, s -mindent megtud, a mi a lelkedben van. Ne várd el, hogy álmaidnak kisértő -lelke legyek, a ki minden éjjel eljön, választ kérni arra a kérdésre, a -mit életében nem adtál meg neki. Valld meg, hogy szereted Alekót. - -Bethsába szive elszorult, s egyszerre csak felnyitott ajakkal, elforduló -szemekkel esett hanyatt eszmélet nélkül. - -– Emeld fel, s fektesd mellém az ágyba, mondá nyugodt kedélylyel Zsófia. -Így, már most két halott menyasszonyod van: válogathatsz közülök. De ez -a másik fel fog éledni, mert ő nincsen megölve. Már most tudod, úgy-e, -hogy szeret? Hagyd aléltan. Jobb, ha nem hall belőle semmit, a mit most -fogok neked mondani. De te szivedbe zárd, a mit mondok és egy szavamtól -el ne térj; mert tudod, hogy a kik menyasszonyi fővel halnak meg, -azokból villi lesz: s azoknak a haragját nem jó ingerelni. Hallgass -reám. Te neked Bethsábát nem szabad többé a kezedből kiadnod. Én tudom, -hogy miért mondom ezt. Ha őt haza bocsátod, soha nem látod többé, sem ő -nem az Isten szabad világát. Bezárják a Katalin-kolostorba, örök időkre! - -Puskin sejteni kezdé, mi történhetett itt. - -A moszkvai «Katalin-zárda» nevére Puskinnak mind eszébe jutott, a mit a -kaszárnyában erről a nőkolostorról beszélnek. Azok a kalandok, a miket a -testőrtisztek lakomáikon dicsekedve adnak odább, tulhaladják a párizsi -Visitandinek botrányait, s az egész kolostort olyan hirbe hozzák, a -milyennek a montmartrei apáczák hirhedett zárdája örvendett. A fiatal -testőrtisztek a moszkvai Katalin-apáczák olvasóit viselték karperecz -gyanánt; s épen ez évben lett közhirré egy rémeset, a mit a hatóság -szépen eltakargatott. Egy előkelő család egyetlen fiatal sarja egyszer -csak eltünt a moszkvai társaságból, s miután egy hónapig hasztalan -keresték, végre rátaláltak darabokra vágott holttestére a -Katalin-kolostor egyik kútjában. És Bethsábát ide akarja küldeni a -keresztanyja, a hol a szerencsétlen leány nemcsak erre a világra, de a -jövő élet üdvére nézve is el lesz veszve! Kitelik ez asszonytól! - -– Azért semmi tétovázás, semmi érzelgés, szólt Zsófia. Azon a napon, a -melyen én meghalok, neked nőül kell venned Bethsábát, külömben ez a -leány el van veszve. Azt fogják utánad kiáltani, az egész világ: «oh a -czudar! azon az órán, a melyen a menyasszonya koporsóját lezárta, egy -más számára tudta felnyitni a szivét!» de te nálad ott lesz az én -végrendeletem, a mit én mondtam tolladba, s aláirva az én reszkető -kezemmel, s ha ezt ráteszed szivedre, azt megnyugtatod vele, s ha ez a -biró fel fog menteni téged, mi gondod az egész világ itéletére? Légy -merész. A solovecski patriarcha ott vár, elrejtve a petrovszki szigeten, -Péter czár ó-kastélyában. Utasítása van neki egy fiatal leányt egy -testőrtiszttel összeesketni kihirdetés nélkül. Nem tudja a neveiket. Két -tanura lesz szükségetek. Már gondoskodtam arról is. Az egyik Zeneida, a -másik Helena férje, a vén Ihnatkó. Jó barátaink. És aztán, a míg az -egyik gondola az én koszorúzott ágyamat szállítja csendesen, a kántorok -zsolozsmái között, a szép fűzfás sirbolt felé ott a Névaparton, az alatt -ti ketten a másik gondolán siettek a Néva másik partján készen álló -troikátok felé s azzal – Isten hozzád! - -Puskin elkezdett a szobában, mint az őrült, alá s fel járkálni, jéghideg -kezeivel kuszált haját tépve. - -Azalatt Zsófia azzal vesződött, hogy elalélt barátnéját életre költse, -kifűzve vállderekát s vizet fecskendett arczába. - -Magával is tehetetlen volt s mégis a más bajára gondolt. - -Bethsába felocsudott nagy sokára, s aztán elrejté arczát a párnák közé. - -– Már mi elvégeztünk Alekóval mindent, mondá halk, nyugodt hangon a -halni induló. Te csak tartsd magadat ahhoz, a mit ő mondani fog. Neked -hagytam menyasszonyruhámat, ezt a rózsaszinűt, s azt a platina diadémot -is; majd megtudod, mikor kell feltenned. Ugyan, Puskin, hogy lehetsz oly -élhetetlen, hogy nem irsz be mindent a végrendeletembe, a hogy azt -mondom. A rózsaszin araköntöst és a platina pártát ki ne hagyd. A vén -Helenkát is rátok hagyom. Ő igen hű dajkám volt. Rábizhatjátok majd -egyszer, a mi drágátok lesz. Most adj tollat és papirt Bethsábának -Alekó. Meg kell irni a herczegnőnek, hogy itt marad, ne várjon rá. Irjad -kis leánykám: «Kegyelmes asszonyom, jó keresztanyám! Zsófia beteg, -szüksége van rám: itt maradok nála, mig Isten könyörülni fog rajta. -Keresztleánya, Bethsába.» Küldd el majd e levelet, kedves Alekóm, a -gondolásoktól a magas úrnőnek, hogy legyen megnyugtatva. Ha készen vagy -a végrendelettel, tedd elém, hadd irjam alá. - -Zsófia végig olvasta: - -– Mennyi mázolás van rajta… suttogá, s halvány mosoly vonult el arczán e -szavakra. Azok a mázolások az irásra hullott könycseppek foltjai voltak. -Tréfált felettük és azt akarta, hogy Alekó is mosolyogjon a tréfán, meg -Bethsába is. - -Azután aláirta szép nagy betükkel a nevét. A tollban megmaradt tintát -nem fecskendezte ki, hanem beletörölte a hálóköntöse himzett fodraiba, -úgy adta vissza Puskinnak. - -És akkor a két karját a nyaka körül fonva, odavonta őt magához. - -– Még ma az enyém vagy. Még most hadd nézzek ezekbe a te szemeidbe, a -mikben olyan sokáig voltam otthon. Milyen paradicsomi élet volt az -ottan! Köszönöm neked, hogy olyan sokáig engedtél boldognak lennem. -Köszönöm neked azt a te hűségedet, azt a te gyöngéd szeretetedet, a mi -engemet üdvözített. - -S annyiszor megcsókolá. - -Aztán levette karjait nyakáról, s eltolta őt magától. - -– Utoljára volt. Alekó! Bethsába! Most öleljétek meg egymást! Én azt -akarom látni, hogyan ölelitek meg egymást. Még most, a mikor élek és -láthatom. Ha engem szerettek. Ha azt akarjátok, hogy igaznak higyjelek -benneteket. Ha az én áldásom ér nektek valamit. Öleljétek meg egymást. - -S a haldoklón keresztül azok egymás vállára tették karjaikat. - -– Igy! Jól van. No még adjatok egymásnak egy csókot Az ajakra. Nem jól -van; nem értek egymáshoz. Ez hideg csók volt. Igazit! - -És két kezét a két főre téve, egymásba forrasztá ajkaikat, s a fejeikre -tett kéz árasztá rájuk az áldást. - -Aztán megdicsőült arczát ég felé emelve, s két karját feje fölé téve, -összekulcsolt kezekkel suttogá alig hallhatóan: - -– Anyám… egy bünödtől megóvtalak!» - - - - -A MI SZIVEN TALÁL: PEDIG NEM GOLYÓ. - -A czár rendkívüli szemlét tartott a Mars mezőn. - -A rendes szemlék május 21-én, a védszent Miklós napján s szeptember -20-án szoktak megtartatni. Ez rendkivüli volt: csupán a testőrezredek -fölött. - -Ezek nem olyanok, mint a többi hadsereg. Minden ezrednek külön -egyenruhája van: a nemes testőrlovagok ruhája fehér, aranyos fényes -mellvérttel; a testőr vérteseké világoskék, fehér ezüstözött pánczéllal. -A jeruzsálemi ezred öltönye karmazsinpiros, aranyozott vérttel s ennek -minden tisztje a Szent-János rend lovagja egész a káplárokig le: a -közkatonák mind nemes emberek. - -S minden ezrednek multja, története van, a mit fennen emleget s az mint -hagyomány megy át az utódokra s a nevét elveszni nem engedi. - -A jeruzsálemi Szent-János ezredet kétszer aprították úgy össze a -csatában, hogy nem maradt egy századból több tizennyolcz embernél. - -A Preobrazsenszki ezred sokat tart arra a hirére, hogy Iván czárt ő -tette le a trónról, s Erzsébetet ő emelte helyébe. A ki ebbe az ezredbe -jutott, mind nemes levelet kapott. - -Az Izmailoffszki ezred hét csatatér döntő diadalait hordja zászlóján, -Borodinonál fele ott maradt halottan s egy sem jött haza seb nélkül. - -Ezek az aristocratiái a testőr hadseregnek. - -A többi testőrsereget is jellemzi a tarka változatosság. Huszárok, -mindenféle szinű egyenruhákban, vértesek, lovas granátosok, hidászok, -kozákok, s aztán az ázsiai csapatoknak fantasztikus fegyverzetű -csoportjai: a kirgizek, kalmukok, karcsu dárdáikkal, nyilterhes -puzdrával a hátukon; cserkeszek, pikkely-pánczélaikban, hegyes -sisakjaikkal, – és aztán az ágyúk hosszú sora, a hadi társzekerek, mind -világos zöldre festve, a hidász vonatok, a kerekekre tett hajóhad, mind -ez egy roppant térre felállítva, négyszögökben, mértani vonalakban, a -mik egy jelszóra megmozdulnak, előre rohannak, falként megállnak, mint -egy felhúzott gép. - -Nem méltán képzelheti-e magát egy Istennek, a kinek egy intésére mindez -áll és mozdul? - -S csak egy másik intés kell, és előre fog rohanni s végig festi vérével -a mezőt. - -Mikor a testőrsereg kimozdul Szentpétervárról, az azt jelenti, hogy a -hadjárat megindult! Szedje össze minden erejét az, a ki ellen felkelt! - -A Mars-tér közepén vannak felütve a pompás sátorok a czár, a külföldi -követek, a kormánytagok számára; de ő maga paripáján lovagol, kisérete -élén s végig mustrálja a felállított hadcsapatokat; a mint ellovagol az -egyes ezredek előtt, azok egész köszöntő verseket kiáltanak eléje, -ütenyre, mint egy óriási szinpadi kar, s mereven tartva a közben a -puskát, kardot, dzsidát kezeikben. - -A czár arcza oly ragyogó, mint maga az a verőfényes nap. Mindenki a -lipcsei hőst látja még egyszer benne. A hadsereg lelkesedése ő rá is -elragadt. - -S e sorban álló, vezérszóra üdvözlő ezredek között ott vannak azok mind, -a kik ellene összeesküdtek. A tisztek tarsolyában meg lehetne találni a -«szabadember katechismusát.» De ez egyetlen szóval: «előre!» meg lehet -fordítani valamennyit. Az összeesküvő ezredek az ellenségre fognak -rohanni s azt mondják, hogy «éljen a czár.» Mikor az megmutatja nekik a -csatamezőt, elfelejtik minden panaszukat; elfelejtik, hogy meg akarták -őt ölni s rohannak érte meghalni. - -Ilyen az orosz nép. A szabadságvágy elnémul a harcz alatt. - -S aztán azt hiszi az a szegény katona, hogy ha ő a vérét ontotta idegen -földön, attól az ő hazájában lesz zöldebb a fű! A pópái azt verték a -fejébe, hogy a ki idegen országban elesik ellenség fegyverétől, az -otthon támad fel újra, s mindjárt megtalálja szülői házát, feleségét, -gyermekeit s ha rabjobbágy volt, felszabadul. - -A hadvizsgálás után maga a czár veszi át a vezényletet. Fényes -hadmívelet indul meg: egészen az ő terve szerint. Az akkori korszak -hadtudománya, a rohamrendszer egyik remeke készült az lenni: kiszámított -támadás hadi oszlopokkal, lovas tömegekkel és ágyutelepekkel. A -nyargonczok széthordták a rendeleteket s vágtatva jöttek és mentek -keresztül-kasul a nagy Mars-mezőn. A czár maga osztotta parancsait s -távcsővel nézte azoknak végrehajtását. - -Egyszer egy segédtiszt vágtat oda hozzá s megáll előtte. - -– Sire! - -– Mit hoztál? Röviden mondd! - -Az ellenség ágyui megdördültek a támadó hadoszlop ellen. - -– Sire! Mondá a tiszt. Nariskin Zsófia herczegnő ez órában adta át nemes -lelkét az örökkévalóságnak. - -A czár szivéhez kapott. Oda volt találva. Pedig nem is volt az ágyúkban -golyó! - -Jobbjában aláhanyatlott a kard, baljával eltakarta arczát. - -– Tévedéseimnek büntetése ez! Rebegé csüggeteg hangon. - -S a fényes ember nem volt már sehol. A fél Isten nem volt sehol. Egy -összeroskadt alak ült már a helyén: egy ember, a kit a sors végső -csapása a földig alázott. - -Ordíthatjátok már a «hurrát!» Rengethetitek már a földet rohanó -dobogástokkal! Ki van véve a vezérből a lélek ezzel a szóval: «meghalt -Zsófia!» - -A táborkar főnöke, Miloradovics utasításokat kér a fejedelmi vezértől a -harczjáték további működése iránt. - -– Hívjátok őket vissza, mondá a czár. Küldjétek a csapatokat -kaszárnyáikba vissza. Be van végezve minden. - -Azzal megfordítá a lovát s indult a sátora felé vissza, mélyen -aláhajtott fővel; a kik visszatérni látták, alig ismertek rá elsáppadt -arczára. - -A hadtestparancsnokok aztán alig birták a hadcsapatokat kibonyolítani és -helyeikre visszavezetni. Olyan zúgolódás támadt, mintha egy vesztett -ütközet lett volna az. - -A czár azt sem várta meg, hogy végigvonuljanak előtte a hadcsapatok, a -hogy szokták, tábori sipjaikkal, kardalaikkal, dobjaikkal. Ott hagyta az -egész tábort a nagyherczegekre, s maga a troikájába vetve magát, -hazahajtatott a téli palotájába. - -Felsietett dolgozótermébe. Ott voltak az asztalán kiterítve nagy, -nevezetes iratok; világrendítő, korszakmegfordító, népátalakító, nagy -elhatározások. Csak az aláirásra vártak még. - -A czár szomoruan végig nézett rajtuk. Olvasott belőlük, de nem azt, a mi -a betükbe volt irva, hanem azt a palimpsestet, a mit a fatum ir -keresztül az emberek szépen kidolgozott tervein. - -Aztán nyalábra fogta mind az egész irathalmazt: sok éjszaka fáradságos -művét, s beleveté a kandallóba, tüzet gyujtott alá. Nariskin Zsófiának a -menyasszonyi hozománya volt az mind! Hamu lett belőle. - -Azután leült az asztalhoz s levelet irt. - -Csak e két szó volt benne: - -– Jöjj vissza. - -A levélborítékjára ez a czím jött: - -– Arakcsejeffnek. - - - - -A LÉGYOTT ÓRÁJA. - -Csodálatosak ezek az északvidéki nyáréjek, idegen azokat még kevésbbé -tudja megszokni, mint a kegyetlen hideg hosszú téli éjszakákat. Az -alkonyfény csaknem éjfélig eltart s éjfél után már kezdődik a reggeli -szürkület. Alig birnak megjelenni a világos égen az elsőrendű csillagok; -köztük a két fényes bolygó: a Vénus és a Jupiter, a mik úgy égnek a -sárga égen, mint aranytengerbe dobott gyémánt. A telehold maga -fénytelenül járja körül rövid karéját, fölösleges világítótest! s a -«Masinkák ünnepén» nyugtalanul lesik azt a fél órácskát, a mikor egészen -bealkonyul, hogy el lehessen lobbantani Néva negyven szigetén a készen -tartott tüzijátékokat (mert fényes nappal csak nem lehet röppentyüzni.) -S Szentpétervár utczáin ebben a hónapban nem gyújtják meg éjjel a -lámpásokat. - -Corynthia herczegnő nyári lakának termeiben sincs semmi szükség -lámpafényre junius huszadikának estéjén. Az alkonyég még tizenegyóra -tájon is elég világosságot ad, s egy kis homály, ahhoz, a miről itt -beszélni kell ma, nem árt. - -Corynthia izgatott kedélylyel lépett ki erkélyére, ki tudja hányadszor -már ma este? végig tekinteni az óriási folyam tükrén. Az is aranyszinű -most, s a hogy orosz képeken arany alapra vannak festve a szent képek, -úgy festi magát ez arany tükörre a nagy világváros palotasoros látképe, -az Izsák-templom oszlopcsarnokos domjával, a börze-épület hajóorr -diszítette oszlopaival, a Szentháromság hidjával, az elszórt -szigetekkel, miknek sötétzöld lombozatából a világ minden építészi -szeszélye után alkotott nyári kastélyok virítanak elő, kék, zöld, veres, -aranyozott és chinai alakú tetőkkel; s a szigetek közt hemzseg az -egymást kerülgető csónak, gondola, dereglye, szandolin, némelyiket -tizenkét evezős hajtja, másikat egyes ember maga; egyik sebesen sikamlik -tova, másik csak andalogva kóvályog, a hajósok népdalokat énekelnek. Az -alkonyfényben az alakok maguk úgy tünnek fel, mint fekete silhouettek. -Corynthia találgatja magában, vajjon melyik gondola hozza magával azt, a -kire ő vár, s melyik silhouette az ő alakja? - -Leghosszabb a várakozásban az az utolsó félóra. - -Corynthia az erkélyről visszatér szobájába s még egyszer megnézi magát a -tükörben. - -– Szép vagy, nagyon szép! mondja neki a tükör. Ez a fehér öltöny egész -gyermeteg kinézést ád, s a gömbölyű márvány karokat egész vállig engedi -láttatni. A gazdag szőke haj nincs feltűzve kontyba, hanem két koszorú -tekercsbe fonva omlik alá. Semmi ékszer, karperecz, függő nem járul a -bájak emeléséhez! a diadalbiztos viador pánczél és fegyver nélkül jő a -küzdtérre. Még a jegygyűrű sincs az újján! - -– Nagyon szép vagy! mondja neki a tükör. - -És a tükör mellett van egy nagy aranyrámába foglalt kép. Egy fiatal -leány képe, mythoszi pásztor ruhában. Oly gyöngéd, mint egy álomkép. - -Ezt néhány év előtt kapta Corynthia ajándékba a czártól. - -Talán akkor is sejtette már, hogy ez nem egy ábrándkép, hanem élő -lénynek az arczképe? Talán ki is találta, hogy kié? Néhány nap óta már -most bizonyosan tudja azt. Találkozott vele. Ez Nariskin Zsófia -arczképe. - -Ezt ugyan hamarább is megtudhatta volna, Bethsábától, a ki annyiszor -látta a képet is, meg az eredetijét is, ha kérdezte volna tőle. De a -grúzi királyleány, ha hazudni nem tudott is, de hallgatni nagyon jól -tudott s volt benne annyi örmény vér, hogy a mit nem kérdeztek tőle, -arra nem felelt. - -Tehát a tükörbeli kép, meg a rámába festett egymásmellett álltak. S az -összehasonlításban az eleven kép maradt győztesnek. - -Mit akarsz te, halavány arczú gyermek, ezekkel az ábrándos szemekkel, -ezekkel a panasztevő ajkakkal, ezzel a ködalak termettel versenyre kelni -ez istennői alakkal szemben? Te, méla álomjárója egy más világnak, egy -földi nő ellen, a kinek szépsége gyújt és olt, öl és elevenít? Ha neked -Alekód van: az a czigány leányt választja; s az nem te vagy. - -Hiszen maga is czigány: kóbor, kalandor, költő! - -Corynthia félre nézett a saját vállára, arra a rózsás gödröcskére a -vállán, s elnevette magát. - -Az idő lassan telt. Kinyitotta szobájának a parkra nyiló ablakát. A -fülemülék hangversenye zengett elő a bokrok közül. Az éjjeli pávaszem -pillangó bejött a nyitott ablakon, s az is őt repkedte körül, őt nézte -virágnak, nem azt az arczképet. Aztán jött egy másik éjlepke, a -melyiknek az a kiváló tulajdona van a lepkék közt, hogy hangot tud adni. -Kellemetlen siró, czinczogó zümmögést: a neve «Sphinx Atropos». Miért -adták neki annak a párkának a nevét, a ki az életfonalat elmetszi? -Azért, mert a sárga-fekete lepke háta és feje egy tökéletes halálfő -ábráját képezi. «Hess innen!» Kergeté a csúf lepkét magától a delnő. Az -azután megtalálta a maga helyét; rászállt az arczképre s meghúzta magát -a ráma egyik szegletében. - -Még is kezdett már egy kissé alkonyodni. Nehány türelmetlen tüzijátékos -elkezdte a röppentyüit feleregetni a szigeti mulató kertekből; a -Kresztoffszki-szigeten már a bengali tüzeket is meggyújtották. - -No igen! Ma van Zeneidának a nevenapja. Az ő kedvéért szent Methód mellé -szorítottak helyet e névnek az udvari almanachcsinálók. Ma ott nagy -vigalom van! És talán még más is? A szojusz Blagodensztoiga gyűlése. -Minden ünnepély czíme és ürügye alatt össze szokott az gyülni a -szinésznőnél. - -Ghedimin herczeg, midőn hazulról elment, azt mondta a nejének, hogy a -czárhoz van híva s annál kell töltenie az egész éjet, fontos államügyek -feletti tanácskozásban. És így kétségtelen, hogy egész éjjel ott fog -lenni Zeneida nyári kastélyában. Corynthia nem tarthat tőle, hogy -megzavartatik. - -– A mi neked jó, az hadd legyen jó nekem is. - -Jöhetne is talán már, a kire oly nyugtalanul várnak. - -Hiszen mikor elkezdődik a tüzijátékozás a szigeteken, akkor minden -cseléd, őr, a ki még ébren van, azt bámulja, senki sem ügyel a park -tekervényes útjaira. - -A nagy Lázár-féle antik óramű már üti a tizenegyet, négy haranggal verve -a carillont minden negyednél. A mint az óraütés elhangzik, úgy tetszik, -mintha a kert porondját hallaná csikorogni közeledő lépések alatt. Ki -jönne más? A nemes ember lépteit úgy meg lehet külömböztetni a -muzsikétól. - -Úgy van. - -A közeledő a kerti veranda ajtaja előtt megáll s az ajtót kulcscsal -felnyitja. Azután a belső csigalépcsőn felhaladó léptek jelentik -megérkezését. - -Corynthia kiszámította az elhelyezkedést, melyben magát meglepetni -engedje. Félig az ablakba dőlve, arczát féltenyerébe nyugtatva, egy -álmodozó alak, a kit úgy elfoglalt a csalogányok hangversenye, hogy nem -veszi észre, miszerint valaki a puha szőnyegtől tompított léptekkel -közelít a háta mögé s odaérve, föléje hajol, s ingerlő szép vállára egy -gyöngéd csókot nyom. - -A hölgy úgy tesz, mintha felrezzenne, s mosolygó haraggal fordul a -csóktolvaj felé: - -– Ah ilyen későn? - -Hanem aztán mikor meglátja azt, akkor igazán megrezzen. Nem csóktolvaj -az: a magáét vette el csak, joga volt hozzá: ez a férj. Ghedimin -herczeg. - -Corynthia hebegve kérdi: - -– Ilyen korán jött ön haza? - -– Az előbb azt mondá ön, hogy későn jöttem. - -– Fél álomban voltam akkor, nem tudtam mit beszélek. Merre jött ön be? - -– A kerti veranda felől. Tudja ön, hogy magamnál hordom a kis kulcsot. - -Corynthiának most az jutott eszébe, hogy ebben a nyomban az is itt -lehet, a kinek ő e kulcs párját odaadta. A másik! - -– Bezárta ön az ajtót maga után? - -– Nem zártam én. Öt percz mulva megint visszamegyek. - -– De én kérem, hogy zárja be, s hagyja benne a zárban belülről a -kulcsot. Ön tudja, hogy félek a tolvajoktól. - -– Jól van, hát visszamegyek és bezárom. - -Az alatt, míg a herczeg a lépcsőn lement és visszajött, Corynthia egy -nagy shawllal burkolta be magát; nem kellett azt hazudnia, hogy fázik; -valóban reszketett. - -A herczeg visszatért. - -– Sietve kell önnek valamit elmondanom; most jövök a czártól. - -– Ah, hát nem Zeneida kisasszony névestéjéről jön kegyed? - -– Nem, kedvesem, a czártól és a czárnétól jövök. - -– Tartozom elhinni. - -– Bizonyosan el fogja ön hinni, ha elmondom, a mit láttam. - -– Kezdjen hozzá. - -Corynthia az ablaknál maradt, hogy ha hallani találja annak a másiknak a -közeledő lépteit, egy hangos közbeszólással észrevétesse vele, hogy -nincsen egyedül. - -– Ő felsége már két napja, hogy ismételve odarendelt magához, a végett, -hogy több rendbeli, igen sürgős ügyeket elintézzen velem; de -mindannyiszor vagy bezárkózott a szobájába s nem bocsátott maga elé, -vagy a Czarszkóje Zélóba rendelt s maga nem jött oda, hanem az -Eremitageba ment. Ma estére ismét oda rendelt Mon-Plaisirbe. -Keresztül-kasul jártam a palota minden szobáját, míg utoljára -megtaláltam őt a felső verandán, a czárné társaságában. Háromszor, -négyszer üdvözöltem a czárt, de ő felém sem fordult, mintha tudomást sem -venne rólam. A czárné intett, hogy maradjak és várjak. A czár oda -támaszkodott a márvány mellvédre, mozdulatlanul, mint egy szobor és -tekintete a Néva tükrén látszott elmerengni. A czárné ép oly feszülten, -mondhatnám félelemmel vizsgálta férje tekintetét. Száz csónak sikamlott -ide s tova a víz tükrén, czikázva, mint a vizi pókok. Egyszer a sok -mulató-jármű közül kiválik egy nagyobb dereglye, melyet nyolcz evezős -hajt a folyamon felfelé, lassú sikamlással. A dereglye meg volt -világítva rudakon emelt templomi lampionokkal, s a közepén volt egy -koporsó, világos kék atlaszszal bevonva. A nyitott koporsóban feküdt egy -nő-alak; fehér halotti mezben, czipruskoszorúval a fején: fiatal leány. -Túl rajta álltak a kántorok s énekelték halotti zsolozsmájukat, mely -felhangzott a czárig: «Ember, rettegd a holnapot! Por vagy, kire más -rátapod. Ma kaczagva, holnap sirva, Aztán némán néma sirba». Ez egy -halotti menet a Néván. A gyászdereglyét nem kisérte semmi csónak. Mikor -a Mon-Plaisir előtt végighuzódott a dereglye, el lehetett olvasni a -koporsó mellé helyezett födélen az arany szegekkel kivert nevet: -NARISKIN ZSÓFIA. - -(Most lehet már összehúzni azt a shawlt, madame! Ugye, hideg van?) - -A herczeg nem vette észre a hatást, a mit szavai előidéztek, ő azt látta -még most is, a mi emlékében maradt, nem azt, a mi előtte áll. - -Folytatá: - -– Nem lehet emberi szavakkal leirni azt a fájdalmat, a mi e perczben a -czár arczán ki volt fejezve. Szemei égtek, ajkai reszkettek, két -szemöldöke vonaglott. De összeszorítá ökleit s míg szemei folyvást az -előtte elhaladó koporsót nézték, tekintetében egy óriás küzdelme -látszott egy istenség ellen. Sok kínt láttam már életemben, de így még -nem sajnáltam meg embert, mint ez egyet! nem volt szabad elárulnia -magát, hisz a czárné ott állt mellette. Az is az ő arczát vizsgálta nagy -figyelve. Egyszer aztán odarohant hozzá a nő, megragadta a férj kezét s -azt kiáltá: «Hát mért nem sir ön? mért nem engedi magának, hogy sirjon? -Hisz az ön leánya az, a kit ott temetni visznek.» S hogy felszabadítsa a -czár könyeit, keblére veté magát s ő maga kezdte el a sirást. S arra a -nagy hatalmas ember, a ki előtt milliók reszketnek, porrá zúzva omlott -oda az elhagyott, a megvetett feleség lábaihoz, s annak a térdeit -átölelve, el kezdett zokogni, és csókolta annak az asszonynak a ruháját, -a ki visszaadta neki a könyeit. Ah, az egy jelenet volt, a mit -emlékemből ki nem fog törülni semmi. A két egymástól elvált házastárs -ismét egymáshoz olvadt ez iszonyú könyek özöne által s föltalálta -egymásban, a mit régóta elvesztett, és nevezte egymást angyalának, -egyetlenének: s utoljára mind a kettő kihajolt az erkélyről s kezeivel -integetett Istenhozzádot az eltávozó koporsónak! Magamnak is köny szökik -a szemembe, mikor ezt elmondom. - -Jól is tette a herczeg, hogy könyezett! kettőjük közül az egyiknek mégis -csak illett e dolog felett sirni. - -– Egyszer aztán, öklét szivére szorítva, e szavakat fuldoklá a czár: «és -senki sem kiséri a koporsóját!» igazán keserű szó! Hiszen még a koldus -temetésénél is akad egy másik koldus, a ki utána biczegjen. Ennek -senkije sincs! Ekkor egy eszmém támadt. Siettem a gondolámhoz s onnan -önhöz. Én vagyok a czár legközelebbi tanácsosa, és ön egy Nariskin -herczegnő. Mi ketten a gyors gondolánkon utólérhetnők még Nariskin -Zsófia gyászdereglyéjét s gyászkiséretül mehetnénk utána a családi -sirboltig. Nem igaz, kedvesem? - -És ennek a «másiknak» nem volt szíve hozzá, hogy ő is azt tegye, a mit -az az egyik és megragadja a nemes férj jobbját, és szabad folyást -engedjen könyeinek és azt mondja neki: «menjünk hát, hisz az én halottam -is Nariskin Zsófia!» Nem! Ez erősebb lélek volt, mint a czár. Le tudta -küzdeni asszonyi büszkeség alá az állati ösztönt, (mert hisz az anyai -érzés csak ennyi!) s nyugodt és hideg hangon tudta ezt felelni férje -felhivására: - -– Hová gondol ön? Mivel igazolnók a világ előtt ezt a felhivatlan -kiséretet? Késő is lenne már. Nekem gyászba kellene öltöznöm elébb s az -alatt a dereglye rég elhaladna előlünk: utól nem érnők. És utóvégre is – -hát mi közöm én nekem Nariskin Zsófiához? - -Ki tudta mondani ezt a szót! Ki tudta mondani ebben a rettenetes órában! -Oh az a muszka természet-tudós! Elfajult macska ez! Mert az igazi macska -megsiratja a kölykét. - -– Mi közöm nekem Nariskin Zsófiához? - -Ghedimin herczeg vállat vont. Elővette a zsebkendőjét s kifútta az -orrát. Azért bizony nem érdemes az embernek a más baján elkönyezni -magát, hogy az orra megveresedjék tőle! Ez már igaz. - -– No hát, ehhez nincs önnek semmi köze. Én sem beszélek róla többet. -Hanem még egyéb okom is volt az idejövetelre, a mihez önnek talán még is -csak lesz valami köze. Mikor a gondolámba beültem, a kormányosom egy -levelet adott a kezembe, a mire az volt irva, hogy nagyon sürgős. A -levelet Puskin Szergievics Sándor irta hozzám. - -– Puskin! hördült fel ijedten a hölgy. - -– Az ám, Puskin. S mivel hogy a levél tartalma oly csodálatos, hogy én -annak az értelmét a magam eszével ki nem tudom magyarázni, azért is -siettem önt feltalálni, hogy megkérjem, fejtse meg nekem, miben áll ez a -rejtély? - -Corynthia úgy érzé, mintha a padlat emelkednék lábai alatt. - -– Puskin? hebegé. Mit tudhatok én Puskinnak a rejtélyeiről? - -– Hát hiszen hallgassa végig a levelet, majd elolvasom. S hogy jobban -lásson, most már a herczeg lépett a nyitott ablakhoz, mig Corynthia a -szoba hátterébe vonult vissza, hogy a félhomályban keressen takarót -felizgatott tekintetének. - -«Kedves Maximovics Iván! Kezdé a herczeg az olvasást. – Én kénytelen -vagyok Neked töredelmes szivvel vallomást tenni. Én azzal a nemes -bizalommal, a melylyel Te engem családod szentélyébe bevezettél, -visszaéltem. Szenvedélyem, mely erősebb volt rántad tartozó -tiszteletemnél, szolgáljon – nem mentségül, – de okul. – Én házadnak -legdrágább, legféltettebb kincsét elloptam. - -(«Megőrült ez az ember!» mondá magában Corynthia.) - -A herczeg folytatá: - -«Ha az elkövetett sérelemért megtorlást akarsz rajtam venni, én minden -elégtétel-adásra kész vagyok: rám találsz falusi lakomban, Pleskovban. – -Alázatos szolgád, Puskin.» - -A nő csak bámult maga elé. - -Még nem volt sejtelme az árulás minősége felől. - -– Nos? Hát? A herczeg magyarázatot várt. - -Legjobb pánczél a hidegvér s legjobb fegyver a tagadás. - -Corynthia megrázta a fejét s azt mondta: - -– De hát mi közöm van én nekem Puskin úrhoz? Mi dolgom van nekem az ő -rejtélyeivel? - -– Hát persze, hogy önnek semmi köze sincs Szergievics Sándor barátunk -rejtélyeihez; azt nem is szeretném. Hanem hát valami köze még is lesz -önnek ehhez a levélhez, mert benne volt még egy másik kis levél bezárva, -a minek a külsejére, úgylátszik asszonykézzel, az ön czíme van felirva: -«Ghedimin Mária Alexievna Corynthia herczegnőnek». A rejtély megoldását -alkalmasint ez a levél képezi. Azért siettem volt önhöz, hogy kérjem, -törje ön fel maga, s ha lehet és nem tartja szükségesnek előttem -titokban tartani, közölje velem a tartalmát. - -Most már a herczegnőn volt a sor az ablakhoz lépni, hogy világossághoz -jusson. A mint a levelet a kezébe vette, meglepetve mondá: - -– Ez Bethsába irása. - -– Ön ismeri az irását, én soha sem láttam. - -Corynthia felszakítá a levelet, s a míg végigfutott rajta, az arcza -lángveresre gyulladt. - -Mikor készen volt vele, összegyűrte öklében a levelet, indulatosan -kiáltva fel, hystericus kaczagás mellett: - -– Hahaha! Elszöktette Bethsábát és összeeskette magát vele! - -Maximovics Iván – átaljában véve igen jó tréfának találta ezt a dolgot. -Valami rosszabbat képzelt. S most nagyon megörült neki, hogy «csak» -Bethsábát vitték férjhez, a ki már a szent Katalin-zárdának volt -eligérve. De még inkább tévútra vitte a feleségének a kaczagása. Azt -hitte, azt viszhangoztatni kell. - -De ha már az imént a sírással olyan félsikert aratott, a nevetéssel -tökéletes kudarczot vallott. A herczegnő odavágta a fejéhez az -összegyűrt levelet s mint egy mænade, rohant rája, furia arczczal, -fehéreiket mutató szemekkel s összecsikorgatott fogakkal. - -– Ez a ti munkátok volt, nyomorultak! Ezt ti terveztétek ki együtt! - -– Kik? kérdezé a herczeg elámulva. - -– Te! És a te szeretőd! az az endori boszorkány! Ti szőttétek ezt a -hálót, a mivel elkerítsétek ezt a leányt Puskin számára. Ti -készítettétek ezt a méregbe mártott tőrt. - -– Asszonyom. Én megnem foghatom, hogy mi ingerli önt ily haragkitörésre -Puskin úrnak, meg Dilarianoff kisasszonynak a szívviszonya miatt? - -Corynthia észrevette, hogy indulata által az önelárulásig hagyta magát -ragadtatni. Hirtelen megtért. - -– Nem foghatja meg? Itt nincs szó szívviszonyról, hanem árulásról! Mit -bánom én, ha egy kaukazusi királyleány az én lovász-legényemmel szökik -is meg? Az is jó neki! De ön jól tudja azt, hogy miért kellett ezt a -leányt Puskinnak megkeríteni. Azért, mert ez bírja a czárnak minden -titkait, a miket az leányának elmondott, az pedig ő vele közölt, s most -ezek a titkok mind átmennek Puskin révén a czár ellenségei kezébe. Ön -ezáltal elvesztette vagy magát – ha híve a czárnak; – vagy a czárt, ha -összeesküvő ellene. Ezt cselekedték önök ketten. - -Ghedimin herczeg meg volt lepve. Az asszony felyül került. Úgy -hasonlított az igazsághoz, a mit mondott, hogy nem lehetett ellene -védekezni. - -– Mindnyájan egyetértettek! folytatá dühöngve az asszony. Felhasználták -egy szegény leánynak a betegségét, hogy a másik leányt tőlem -elcsalhassák! ide küldték hozzám Puskint egy verssel, hogy engem itthon -tartsanak, hogy utána ne menjek a gondjaimra bízott leánynak, ő rá -várva, a ki az alatt, míg a válaszért kellett volna eljönnie, -felhasználta az időt, hogy egy halott koporsója mellől elszöktessen egy -esztelen, félkegyelmű leányt! Pfuj az ilyen emberekre! Ennyi csalás, -hitszegés, árulás. Egymáshoz méltók vagytok valamennyien; komédiások és -komédiásnék. – Ki az én szobámból! Ott van az ön helye – Phryne -orgiáiban! - -Az embernek eláll az esze, mikor egy asszony szidja. Ez megbénítja a -gondolkodást. Ghedimin herczeg okos ember is volt, jó ember is volt, s -azonfelül valóban oly ártatlan volt ebben a bűnben, a mi nem is bűn, -mint egy gyermek; hanem azért mégis oly elitélt bűnösnek érezte magát e -szavak után, mint a ki csakugyan a legnagyobb merényletet követte el, a -mit soha helyrehozni nem lehet, a legnagyobb kiszámítással; úgy hogy -nagyon szerencsésnek érezte magát, mikor kimenekülhetett a házából s -gondolájához visszajutott. - -Pedig bizonyosan mondhatjuk, hogy még azt sem tudta, hogy ki volt -Nariskin Zsófiának az anyja? - -Csakhogy ezt nem hitte el neki Corynthia soha. Kiszámított szándékos -kínzásnak vette ezt az egész jelenetet. Férjének megjelenését a légyott -órájában s a szerelmi sovárgástól izzó női szivre először a temetési -jelenet jégcseppjeinek, azután meg az imádott, a várva várt ifju -hűtlensége méregcseppjeinek fecskendését! - -S az illó méreg öl kívül és belül. - -A mint Ghedimin eltávozott, Corynthia két kezét összekulcsolva feje -fölött, arczczal a földre veté magát és keservesen zokogott. - -Azután, hogy senki sem emelte föl, térdre fölállt, hajtekercsei, mint -vonagló kigyók omlottak keblére. Öklét az esküre feltartott három ujjal -az égfelé emelve, lihegé kegyetlen boszúval: - -– Ha én te neked valaha ezt a keserű órát visszafizethetném! - -Ajkai fölnyiltak, egymáshoz szorított fogainak csikorgását lehetett -hallani. - -Valamit gondolt. A szemei szikráztak bele. - -Aztán felállt a helyéből. A fehér köntös patyolatujját feltürte vállig -gyönyörű karjáról. - -S akkor azt a gömbölyű vastag izmot a felsőkar közepén fogai közé -szorítva, úgy beleharapott, hogy a vér kiszökött belőle. - -S azt a vért felszítta a szájával. - -Az orosz népbabona azt tartja, hogy ha valaki az átkának a -beteljesüléséről bizonyos akar lenni, hát az átok kimondása után igyék a -saját véréből. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A halálfejpillangó úgy sírt a ráma szegletében, mint egy elkárhozott -lélek. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -A SZÉTSZAKADT SZÍV. - -Zeneidának három gyászünnepe volt ma. Az egyik Zsófia temetése, a másik -Puskin esküvője, a harmadik – a saját névestéje. - -Zsófiának az volt a végkivánsága, hogy az esküvő előzze meg a temetést. - -Az ő égnek emelkedő lelke még akarja látni, hallani azoknak a -boldogságát, a kiket úgy szeretett. - -Orosz szokás szerint a koporsóra csak a sirnál szegezik le a födelet, -egész odáig feltakart arczczal utazik a másvilág vándora. - -– Csináld rövidre a ceremoniádat; mondá Zeneida a pópának. - -(A solovecski patriárcha lábainak volt annyi muszka eszük, hogy erre a -napra gyógyíthatatlan köszvényt kapjanak, maga helyett egy pópát -küldött. Ha görbére talál szaladni ez a dolog, annak a szakállát vágják -le, ne az övét! - -Mert ha egy pópa vigyázatlan módon esket össze egy szökevény-párt, a -házasság ugyan érvényes, hanem a pópa szakállát levágják s magát -elviszik katonának.) - -Az esküvő alatt, orosz szokás szerint, két fehér galambot bocsátottak el -szabadon az összekelő pár fejei felett. A két galamb egy ideig repkedve -járta körül a magas verandát, azután leszállt a katafalkra, oda a halott -fejéhez, a hol a gyászszal bevont feszület volt felállítva, az egyik az -egyik ágra, a másik a másik ágra, s ott «a szeretet martyrjának» a feje -fölött csókolóztak folyvást az egész szertartás alatt. - -A szép halott meg volt elégedve az esküvővel. Minden úgy történt, a hogy -ő elrendelé. Bethsába a rózsaszín ruhát viselte s a platina-diadémot -tette fel a fejére. - -– Ezen átestünk, szólt Zeneida. Következik a második! Gyorsan, gyorsan. - -Bethsábának le kellett vetnie a rózsaszín köntöst, s felvenni a feketét -a halottbeszentelési ceremóniához. Zeneida segített neki az öltözésnél. -Puskin kívül maradt. - -Bethsába egyre sírt, akár a piros ruhájára tekintett, akár a feketére. - -Zeneida pedig nem árult el ma érzékenykedési hajlamot. Fásultsága egész -a cynismusig ment. - -– De ugy-e? szólt zokogását elfojtva Bethsába, a túlvilágon ismét látni -fogjuk egymást Zsófiával? - -– Oda, oda! dörmögé Zeneida – Hát aztán ott melyiteké lesz Puskin? - -Ez ám a bökkenő! - -Bethsába elbámult s nagy szemeit Zeneidára mereszté. - -– És hátha egyiteké se lesz! szólt Zeneida, összehúzva erős szemöldeit. -Vagy azt hiszed, hogy a túlvilágon is lesz egy nagy Muszkaország, a ki -lába alatt tartson egy túlvilági kis Finnországot, hogy aztán legyen a -túlvilágon is egy bolond, a ki azért, hogy más a paradicsomba juthasson, -maga elmegy a pokolba! - -E kifakadás leleplezé Bethsába előtt Zeneida titkát. - -Elámultan rebegé: - -– Te is szeretted őt? - -– Ne kérdezd azt. Örülj neki, hogy a tied. S ne kivánkozz vele át a -másvilágra. Azon légy, hogy megtartsd őt magadnak ezen a világon. - -– Te is szeretted őt? ismétlé szomorúan Bethsába. - -– No, ha kitaláltad, hát vedd hasznát! szólt Zeneida szinlett negéddel. -Már most tudod, hogy kitől kell legelébb féltened. Azon légy, hogy -hozzám közel ne ereszd. Most már ismersz, hogy ki vagyok. Örülök rajta, -ha férjeket elcsábíthatok, asszonyoknak sírást okozhatok. -Keresztanyádnak igaza volt. Én vagyok az ördög. Alekódat -Szent-Pétervárra vissza ne hozd! - -Bethsába odaborult Zeneida keblére, s átölelte annak a vállait. - -– Nem igaz! Nem igaz! Nem igaz! Engem nem csalsz meg. Mondd meg nekem, -miért adtad nekem Puskin szivét, ha magadnak is megtarthattad volna? -Nagy oknak kellett arra lenni! Fedezd fel! ő nekem már férjem. Mindent -meg kell felőle tudnom. Ha nem szeret, – még azt is. - -Zeneida most már szelid mosolylylyal tekinte le az ifju menyasszonyra -(abban a gyászruhában) s aztán ő is magához ölelé őt: - -– Tehát te nem hiszed azt, hogy én olyan rossz vagyok, a kitől a -férjedet féltened szükséges? No hát megmondom, hogy kitől féltsd! Van -egy csodaszép asszony, bájolóbb mindazoknál, a kiket valaha láttál, -csábító, mámorító és telhetetlen. A neve «Eleutheria.»[2] Elcsábítja ez -az oltár előtt álló vőlegényt a menyasszonya mellől, elcsábítja a hét -gyermekes apát felesége, családja köréből és a kit magához csábított, -azt a szíve utolsó csepp véréig, a lelke minden gondolatáig magának -tartja. Ez a rettenetes asszony a te vetélytársnőd. Őrizd meg a -férjedet, hogy vissza ne gondoljon rá: mert szerelmes belé! - -– Az az «Eleutheria» azt teszi, hogy «szabadság?» - -– Férfiak vérében szokott fürödni, attól olyan szép. Ajándékul csak -hekatombákat fogad el férfiszivekből, s az emberek közül is csak azt, a -mi arany és gyémánt. Asszony, a kinek ilyen gyémánt jutott, őrizze meg -azt! Kéjencz, iszákos, kártyás nem esik vissza oly könnyen a csábító -hivásra, mint a kit egyszer ez rabjává tett. S mikor az «Eleutheria» -felkiált: «férfifejekre van szükségem!» ezernyi ezeren, az ő szeretői -kiáltanak vissza: «itt az enyim, vedd el!» Vigyázz, hogy Puskiné köztük -ne legyen! - -Bethsába végig csúszott ölelő karjaival Zeneida termetén, míg ölelésével -annak térdeinél állt meg. - -– Oh te utolérhetetlen szentség! A ki elutasítottad magadtól az ő -szivét, azért, hogy a fejét megőrizd! Mondd meg, tanácsolj, hogyan -teljesítsem azt, a mit te kivántál? olyan nehéz az! Mit tegyek, hogy jól -legyen téve? - -Zeneida felölelte a kis menyasszonyt, s aztán elkezdett neki suttogva -tanácsot adni, a hogy tapasztalt asszonyok teszik fiatal asszonykáknál. - -– Járj mindenben kedvére! ne mondj neki ellent. Ha egy nap hétszer -változtatja is a véleményét, te ugyanannyiszor fordíts a magadén. Találd -ki, hogy miről gondolkozik, s előzd meg a kivánságát. Ha egy gondolatját -bírod, arról a többit mind követheted. Ha rossz kedvét látod, ne -fakgasd, mi baja? olyankor a legkedvesebb arcz is visszatetsző. -Szerelmét viszonozd egész lelkeddel s boldogságodat ne titkold; de ne -hizelegj neki, mert azért megutál. Légy rajta, hogy otthon jól érezze -magát. Háztájad legyen csendes és tiszta, magad mindig vidám és -kedélyes, recsegő hangodat még a cselédhez szólva se hallja. A kit ő -szivesen lát, te is jól fogadd, férfias mulatságaitól vissza ne tartsd. -Ne kérdezd ki, hová megy, honnan jött? És különösen féltékenységet el ne -árulj. Azt nem érezni egy nőnek a férje iránt lehetetlen; de ott kell -lenni a jó ügyvédnek, a szívnek, a ki tisztára mossa azt védelme által, -még akkor is, ha a szemek és fülek a vádlók. Szemed soha se legyen -kisírva előtte. Arra pedig, a mit magad tészsz, jól vigyázz. Nem -szükség, hogy a vadembert játszd idegen férfiakkal szemben s minduntalan -férjedhez menekülj, ez őt nevetségbe, sőt bajba hozhatná; de ne is -engedj játékból, asszonyi hiúságból bárkinek is olyan előnyöket, a mik -az ő féltékenységét fölidézhetnék. Ha valami bánt, mondd meg neki -szeliden, azonnal; ne tartogasd, a míg nagyra nő, a míg az arczodon -meglátszik a bú, s légy könnyen engesztelhető. És mindezekben egyforma -légy, örökké! Mert egyetlen egy rossz óra: egy elátkozott negyed óra -elég, hogy eszébe jusson az elhagyott szeretője, az «Eleutheria» s -visszajöjjön hozzá. - -A menyasszony hallgatta azt, mint a szentirást. - -– Majd én segíteni fogok neked, hogy otthon tartsd és visszatartóztasd a -Szent-Pétervárra jöveteltől. Írok neked leveleket, a mikben az lesz, -hogy a czár fel volt ingerülve a miatt, hogy az, kit ő leányának szánt -vőlegényül, a temetés napján egy más menyasszonynyal tudott megesküdni. -Nem lesz az igaz, én elmondom a czárnak Zsófia végrendeletét s ő meg -lesz úgy nyugodva abban. De Puskinnak azért kegyvesztetté kell lenni – -szinből, ő engedelem nélkül nem térhet vissza Szentpétervárra s mi -kitöröljük őt a zöld könyvből, hogy tőlünk se kapjon meghivást. A te két -karod lesz az ő temetője, míg a feltámadás napja el nem jön; vagy a mit -jobban hiszek: a mi temetkezésünké. Ha vége lesz mindennek, akkor majd -visszatérhettek a világba. Addig azt kell vele elhitetnünk, hogy -felülről számüzve, alulról kitagadva, nincs más világ a számára, mint -szerelme és Olympja. De hát hisz az már két világ: két mennyország! - -Puskin benyitott hozzájuk. - -– Még nem vagytok készen? - -– Hagyj békét! Most rontom a feleségedet. Megtanítom, hogyan kell téged -jól igában tartani. Nem szabad azt meghallanod. - -– Hasztalan, ő nekem az első órában mindent elmond. - -A kántorok a halottas szobában rákezdték már az éneket. - -Ez már hosszabb szertartás volt, de annak is csak vége szakadt egyszer. -A pap felvette a két gyertyatartót s keresztbe téve egymásfölé, kimondá -a megáldó «mio vszem» szót; aztán háromszor tömjénnel körülfüstölé a -koporsót, s a bűnlajstromot tartalmazó pergament, a minek végére a -feloldás fel van írva, odatette, mint túlvilágra szóló útlevelet, a holt -gyermek kezei közé, s arra kioltottak minden gyertyát a katafalk körül. - -A két galamb még akkor is csókolódzott a katafalk keresztjén. - -A koporsót kivitték a gyászszal bevont dereglyébe. A kert valamennyi -virágai mind vele mentek kiséretül, el volt halmozva koszorúkkal. A -lampionok kék, zöld, vörös fénye rikítóan világlott az alkonyderületben. -A kántorok folytatták zsolozsmájokat, mihez az evezők csapása verte a -lassú ütenyt. A távozó dereglye után sokáig bámultak az ott maradottak, -míg a legközelebi zöld sziget el nem takarta azt szemeik elől. - -– Ez már elutazott, mondá Zeneida. (Ő nem sírt.) Most rajtatok a sor. -Csak gyorsan. Minden búcsúvétel nélkül, az olyan unalmas. Menjetek, -vigyétek egymást! Nekem is vendégeim vannak. Víg társaság! – Sietek. – -Elég volt egy csók, Bethsába. A többit add Alekódnak. Vidd gyorsan -magaddal, a mi a tied. - -– Kár, hogy nem egészen. Sohajta fel Puskin, kinek megvolt az a bűne, -hogy a mit gondolt, nem tudta elhallgatni. Egy részét magával vitte -«az», a ki ott a gondolán utazik tova, más része tenálad szakad, ennek a -szegény gyermeknek nem marad, csak a töredék. - -– Nem igaz! szólt Zeneida büszke ragyogással arczán. Az, a ki az égbe -utazott, ő rá hagyta a maga részét; ez, a ki itt maradt, épen ez órában -adta neki azt, a mi az övé lehetett volna. Bethsába tudja azt már jól. -Te az övé vagy egészen! Isten veled. - -S kezét nyujtá neki. (Az új korszak szövetségesei nem csókolódtak – -üdvözlésül.) - -S a midőn Puskin a kezét megszorítá, Zeneida arczán egy örömsugár -villámlott végig. A szabadkőmüveseknek van egy jeladásuk, a mivel a -kézszorításkor egymásnak megfelelnek. Puskin most elmulasztá a jelt -megadni! - -Már elfelejtette régi szeretőjét! - -Már egészen ujé, a kinek hitvesi hüséget esküdött. - -Így akarta «ő» is, s mosolyogva integetett fehér kendőjével a távozó -gondola felé, melyre a tulparton várt a befogott troika; s csak aztán -takarta el arczát azzal a fehér kendővel, mikor már azok nem láthatták, -de azt sem tudja, azon a fehér kendőn kívül senki, hogy sírt-e vagy nem? - -Csak akkor vette azt le szemeiről, mikor az ő saját gondola-kormányosa -megszólítá: - -– Asszonyom! Nézd, már eregetik a röppentyüket fölfelé a -Kresztovszki-szigeten. - -– Ugy, Igaz! Hisz még hátra van egy harmadik temetés is! - -Azzal gondolájába szökött s a függönyös ernyőzet alá behuzva magát, -dalolá csendesen: - - «Hogy a babyloni vizeknél ültünk»; - . . . . . . . . . . . . . . - «Mondták nekünk az idegenek, - Zengenénk a Sionról éneket.» - . . . . . . . . . . . . . . - «Ha én te rád meg nem emlékezem, - Felejtkezzék magáról jobb kezem!» - - - - -HAMVAK ÉS SZIKRÁK. - -Zeneida sietett evezős gondolájával a Kresztovszki-szigetre vissza, -megelőzve a gyászdereglyét. - -Vendégei mulatták magukat nála nélkül is. Szokva voltak már ahhoz. - -Az összeesküvők ma teljes számmal voltak együtt. - -Eljött Pestel is távol Nikolajefszkből. - -Ma kellett a pártoknak megmérkőzniök, hogy kinek a terve legyen -elfogadva? Azoké-e, a kik a szabadság művét a czár által akarják -kivívni, vagy azoké, a kik ő ellenére, a kik rajta keresztül, vagy élve, -vagy halva, akarják a munkát elvégezni? - -Mikor a tüzijáték elkezdődött, azok, kiket «bojár» néven hívtak, a -csillogó látvány alatt félrehuzódtak – a roulette-szobába. - -Huszonhárom férfi volt és Zeneida. - -Csak Ghedimin herczegre vártak, a kinek a czártól kellett megérkeznie. - -Megjött az is. - -Egy hosszú, öt pecséttel lezárt boriték volt a kezében. - -Mindenki feszült aggodalommal várta, mit tartalmaz ez a boriték? - -A herczeg felvágta a pecséteket ollóval, felnyitá a boritékot. S ekkor – -kiomlott abból – egy csomó elhervadt papirlap foszlánya, elégve, a hogy -a kandallóból előkerült. A várvavárt okmányok hamualakban. - -– Megmondtam előre! Kiáltá Pestel, diadalmaskodó arczczal. Komédia volt -az egész. Nem tartott három hónapig. Vége a szép beszédnek! következnek -a rút tettek! - -Nem lehet más hátra, mint szavazni. - -Megtörténjék-e a tett? - -Szavaztak nyiltan és névszerint. - -Tizenkettő volt az «igen», tizenkető a «nem». - -– Még van egy, a kinek a szava dönt! mondá Pestel. Itt van a «votum -Minervæ!» Itt Zeneida. Döntsön az ő szavazata. - -Zeneida látta Ghedimin herczeg arczán azt a halálsápadást elterülni. - -Csendes, nyugodt hangon mondá ki: - -– Igen. - -Tizenhárom szavazat lett tizenkettő ellen, mely azt mondá, következzék a -tett! - -De mikor? - -Ez volt a másik kérdés. - -Pestel azt mondá: rögtön! Rylejef azt indítványozta, a szeptemberi -katonai összpontosítás alkalmával. - -– Ma még! dörmögé Jakuskin, ne holnap! - -Erre ismét szavazni kellett. - -Azonnal-e, vagy szeptemberben? - -Ismét tizenkét szavazat volt tizenkettő ellen. - -Ujra felhívták Zeneidát a votum Minerværa. - -Egy lehelletétől függött, hogy fenekestől felforduljon a világ még ebben -az órában. - -Szeptemberben. Mondá ő. S Ghedimin nagyot lélekzett. - -Pestel boszusan vállat vont. - -– Akkor jobb lenne egész a jövő évi májusig elhalasztanunk, a mikor -Kiovban lesz a nagy hadseregösszpontosítás, ott a Délen egészen mi -vagyunk az urak. - -– Szégyen reánk! Dörmögé Jakuskin. Tizenketten vagyunk, s nem merünk -hozzáfogni! Tizenkét Brutus! több egy armadánál. – Majd ha magam -maradok, én megteszem magam. - -A tüzijáték végjelenése dörgött odakünn a néző sereg tapsai között; a -tűzkévék csillagkalászai hullottak alá köröskörül szikraeső közepett az -égből. «Tehát szeptember 20-ikán», suttogák egymásnak, kezet szorítva az -összeesküvők. A vidám vendégsereg hahotázott s éltették a háziasszonyt. -A Néva tükrén, a hulló szikrák között sikamlott tova a gyászdereglye a -mosolygó arczú halottal, s a gyász-zsolosma felhangzott a tapsok közül: - - «Ember, rettegd a holnapot, - Por vagy, kire más rátapod, - Ma kaczagva, holnap sírva, - Aztán némán néma sirba.» - . . . . . . . . . . . . . . - -Aztán elmult a zaj és ének. A szikrák kialudtak, a hamvak lehullottak. -Hajnalodni kezdett. Senki sem járt már a Néván, mindenki aludni ment, -átaludni a szürke napot. A szentpétervári délelőtt csak erre jó. - -Még a hajnala is oly idegen valami! Az ég fehér lesz, s a mint a csendes -Névában visszatükröződik, az olyan, mint egy fényes ezüst lap, a hosszú -felhővonalak az égen pedig éjfeketék s a Néva tejszinű tükréből -visszatetsző fák is mind feketék. – A halál gyászpompája égen és földön. - - - - -DAIMONA. - -Grusino úrnője, a ki épen úgy uralkodott Arakcsejeff fölött, mint -Arakcsejeff az egész birodalmon, nem volt valami csodaszépség, fiatal -sem volt már. Arcza ifjú korában sem lehetett szép s termete férfias -idomokhoz közelített. Vannak ugyan rút nők, a kik tudnak kellemesek -lenni, a kik tudják azt, hogy ők nem szépek, s abból igyekeznek -kifejteni a rút vonásokkal harmoniázó sajátszerű varázst. Daimona -azonban erőltetni akarta magát arra, hogy szép legyen. Arczbőre igen -barna volt, s azt ő igen fehérre és igen pirosra festette ki, de már a -nyakán nem folytatta a helyreigazítást s annálfogva olyan volt az arcza, -mint egy lárva. Minthogy semmi szemöldöke nem volt s ő akarta, hogy az -is legyen, s a mellett rossz szemmértéke volt, annálfogva hol az egyik, -hol a másik szemöldöke állt feljebb a szükségesnél, fogai feketék voltak -az arczfestéstől, a tulságos czukorevéstől és a pipázástól. A mellett a -legnevetségesebb bizarr szineket és divatokat szedte össze az -öltözetéhez, a mi szüntelen túl volt halmozva szalagokkal és -ékszerekkel. S ha megszólalt, a hangja durva, férfi bariton volt, -vegyítve az indulatkifejezéseknél elcsukló sikoltásokkal. Pedig egész -nap lehetett hallani a hangját. És az félelem volt mindenkinek. Mert a -mibe az a hang kapott, az mindig pör és szidalom volt; mikor szolgával, -szolganővel beszélt, sajátszerű interpunctiókat használt; a «vessző» -(komma) no az volt a vessző, a kettős pont (colon) pofon jobbról, -balról; pont (punctum) a kancsuka. - -S ez volt a mindenható kegyencznek az eszményképe, boldogítója, tündére! - -Köztudomású volt országszerte az a varázs, a mivel a bizalmas -államférfit lekötve tartja. S a kinek valami elnyerni valója volt -Szent-Pétervárott, tudta jól, hogy Grusinót útba kell ejtenie; mert egy -jó szó Daimonától többet nyom, mint egy szekérderék ajánlólevél, meg egy -zsák érdem. S e jó szót nem osztogatták ingyen. Daimona értette a -dolgot. S igen jól kidolgozott tariffája volt nála az osztandó -kegyeknek. Mit kell hozni ilyen meg ilyen fokú államhivatalért? mi jár -egy szállítmányi szerződésért? mi a díja egy érdemrendnek? s mi a -váltság egy akaratlan Szibériába rándulásért, kancsukakiséret mellett, -vagy a nélkül? gyalog vagy szánkóval? Ezt ő mind akkurate meg tudta -mondani könyv nélkül. - -És bizonyosan nem tartották magukhoz illetlennek az előkelő főurak és -asszonyok mindannyiszor, a mikor szükségét látták, nyájasan, alázatos -arczczal megjelenni a gruzinói úrnő előtt, a ki nem volt se jobb kézre, -se balkézre megesküdött felesége a kegyencznek, hanem volt egy elcsapott -és Szibériába küldött matróznak a felesége, s kiszolgált markotányosné -az izmailovszki ezredből, a kit a gránátosok a «kancsal Dajna» név alatt -tiszteltek. - -És mégis oly teljes mértékben s oly igazán meg tudta hódítani azt a -bölcs embert, a kitől az egész ország rettegett. - -Arakcsejeff csak akkor érezte jól magát, ha letehette a szentpétervári -«vas álarczot», s feltalálhatta a valódi «régi embert» önmagában a -gruzinoi asszony karjai között. - -Az udvarnál mindig hidegvérű és alázatos, minden sérelmet, megaláztatást -eltürő, (azért hogy befolyását megtartsa;) sima és hizelkedő, modorában -minden diplomatánál finomabb s belsejében tele boszuálló szenvedélylyel, -féktelen dölyffel és nyers utálattal minden iránt, a mi vele ellenkezik. -Már az maga egy penitenczia volt rá nézve, hogy folyvást francziául -kellett beszélnie, mert az udvarnál, a társaságokban ez volt a -kizárólagos idioma, s a ki ott oroszul talált megszólalni, koczkáztatta, -hogy összeesküvőnek, vagy pláne «tudóstársasági tagnak» tartják. Pedig ő -gyűlölte a francziát minden porczikájában: nyelvét, viseletét, zenéjét, -italát és diplomatáit, színműveit és philosophiáját. Aztán kénytelen -volt nagyon vigyázni magára: minden szóra, a mit száján kiejt, s minden -pohárra, a mit a száján betölt. Nemcsak azért ez utóbbinál, hogy mérget -ne itassanak meg vele, hanem, hogy annyit ne igyék, a mennyitől többet -találna beszélni, mint szükséges. Mert ismerte a természetét, hogy ha -egyszer bort iszik, akkor kitör belőle eltitkolt természete. Azért még -ascétát is kellett játszania; mert tudta jól, hogy rá nézve minden -asszonyi csáb csak finom tőrvetés, a miben ellenségei meg akarják fogni. -Olyan életet élt, mint egy remete. Pedig sardanapali vágyai voltak. - -Mikor aztán egy-egy rövid időre kiszabadulhatott az udvari légkörből, -haza, a senkitől nem ellenőrzött eleusi barlangba, s levethette magáról -a kényes francziát, öltözetestől, álarczostól együtt, felvehette a -megtagadott őseredeti oroszt, neki ereszthette rabbá tartott nyelvét -annak az igazi novgorodi stylusnak, a melyen a hajdani köztársaság -bojárja szidta a parasztot és a czárt egyformán; versenyt pörölve a -tökéletesen hozzá illő élettárssal, a kivel reggel összeverekedett, -délben összecsókolódott, délután együtt agyalták ketten sorba a -jobbágyot, szolgahadat, sztarosztát, s este együtt itták le magukat: -akkor érezte magát csak boldognak. Itt minden szabad volt. Daimona -versenyzett vele minden kicsapongásban. Ha dühösködött, még jobban -dühösítette, ha haragja epéjét kellett kiöntenie, keresett a számára élő -emberi tárgyakat, s a kegyetlenkedésben asszonyi kifinomítással segített -neki. Mikor a főur Grusinóba hazajött, éjjel nappal volt lótás-futás, -jajgatás, püfölés, aztán evés-ivás, dorbézolás, táncz, zene, kátrányba -mártott s tollban meghempergetett asszonyok kergetése az utczán, -vadászat, kutyaheczcz, felgyujtott gunyhók, vízbe dobált leányok, -bolondok tréfái, saturnáliák, s egyszer legalább egy «szvacha» -(leányvásár). A szultánának arra is volt gondja, hogy a maga -padisahjának egy bajrám-ünnepet szerezzen. - -Alexej Andreovics herczeg saját valódi «én»-jét tartotta ott a nem szép -Daimonánál s ez tette őt kedvesebbé ránézve a világ minden szép -asszonyainál. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Egy napon a derék Zsabakoff jelent meg alázatos térdfejhajtással a -hatalmas Daimona előtt. Ezuttal nem abban a rongyos öltözetben, a mihez -Puskinhoz beravaszkodott, hanem igen tisztességes úrnak kiöltözve. -Voltak neki különféle jelmezei, a felvett szerepekhez képest. - -Daimonához az hozta, hogy Zsabakoff úrnak tudomására jutott, miszerint a -czár nagy hadsereget fog megindítani a török ellen. Erről még senki sem -tud a kerek földön semmit. Még Arakcsejeff sem. De egy ember mégis tud -valamit. Ez a czár komornyikja. Ugyanaz a jószivű lélek, a ki Jevgen -úrfinak kikölcsönözte egy estére a czár saját Wladimir-rendjét. Ez «jó -barátságból» mást is megtesz. - -Zsabakoff úr kedvéért például megteszi azt, hogy összetakarítás közben -belepillant a czár asztalán hagyott iratokba, s a mit azokból megtudott, -a mik még a miniszterekkel nincsenek közölve, azt (nem üti dobra) dobszó -nélkül árúsítja el. (No ezen nem kell megütközni; valahány ház, annyi -szokás; hisz az is megtörtént ebben az időben, hogy az egyetemi tanárok -– erga modicam remunerationem – a rigorosum előtti napon azokat a -kérdéseket kiszolgáltatták a censurandusoknak, a miket másnap fel fognak -nekik adni az examenen.) - -Azonban Zsabakoff urat ebben az egész dologban nem az érdekli, hogy -Hellász szabadsághősei fogják-e addig tarthatni magukat Missolungiban, a -míg az orosz sereg segítségükre megérkezik; hanem csupán csak az, hogy a -czár terve szerint az összes katonaságnak, az eddigi felszereléshez még -egy kulacs is adassék, a mire nagy szükség van a hadjáratban. Tehát -kétszázötvenezer bádog kulacs. A ki ennek a szállítását megnyeri, urrá -van téve. A becsületes komornyik azonban ezt a titkot nemcsak Zsabakoff -barátjával, hanem sok más hasonló barátjaival is közölte, a kik -valószinűleg már csináltatják is nyakra-főre a rengeteg sok kulacsot; -mert ennek két hét alatt ki kell állítva lenni. S valószinű, hogy a ki -közülök elnyeri a megbizatást, nem az lesz, a ki legolcsóbb árt szab, -hanem a ki legjobban ért a főintendatura szekerének a kenéséhez. A miért -tehát Zsabakoff úr idejött, az a kegyes óhajtás, vetné közbe magát a -hatalmas úrhölgy a mindenható főintendáns úrnál, hogy az utolsó órában -venné rá a czárt, hogy az egészségtelen bádog kulacsok helyett -fakulacsok rendeltessenek meg. Akkor a bádog kulacsos versenytársai mind -elesnek. Zsabakoff úr maga marad a versenytéren, s azt kérhet, a mit -akar. Óhajtása nyomatékául egy kis ajándékot is hozott, a mi nagyon jól -fog illeni a bájos úrhölgy homlokára: egy antik gyémánt ferronièret, -melynek rózsája közepén egy igen szép tüzű solitair ragyog. - -– Ez természetesen csak foglaló, mondá a kegyencznő. Ilyen nagy -vállalatnál, tudhatod, hogy nekem a nyereségből osztalékot szoktak adni. - -– Számból vette ki a szót, kegyelmes asszonyom. Őszintén beszélek. Igaz -ember vagyok. Mindig az egyenes úton jártam. Minek tagadnám. Én az -általam tett árajánlat szerint minden kulacson nyerek fél «grivát», -ebből átengedek kegyelmességednek két kopeket. - -– Hát tudod mit? Szabj olyan árt, hogy nyerj rajta egy egész grivát s -abból adj nekem négy kopeket. - -Zsabakoff úr azt mondta, hogy úgy még jobb lesz. - -Daimona azonban nem valami nagyon gyöngéd a vendégei irányában. Tartott -a háznál egy szakértő kitanult ékszerészt (az is jobbágya volt), azt -mindjárt oda hivatta s megbecsülteté vele a Zsabakoff által hozott -ékszert, az ajándékozó jelenlétében. Ez volt a szokás. Az ékszerismerő -azt mondta, hogy megér az ezerötszáz rubelt; de hogyha az a középső -solitair nem volna sárga, hanem tiszta fehér, megérne kétezeret. - -– Kend ahhoz nem ért! Förmedt rá Zsabakoff. A sárga gyémánt a ritkaságok -közé tartozik. Azt úgy hivják, hogy «fantaisie». Aztán az antik. Azt -legjobban keresik az uraságok. - -– Az igaz, az igaz; hanem azért, ha fehér volna, mégis többet érne -ötszáz rubellel. - -– No látod, mondá Daimona. Ezt legközelebb ki fogod cserélni olyan -szebbel és drágábbal. Aztán tudod, jobb szeretem, ha aranyba lesz -foglalva, nem ezüstbe, mint ez. - -Zsabakoff megigért mindent s nagy kéz- és lábcsókolások között -eltávozott, mintha ő kapott volna valamit. - -Egy pár hét mulva megint visszakerült Zsabakoff úr. Még nyájasabb, még -alázatosabb volt, mint az első alkalommal. - -– A hogy megigértem! Ezzel toppant be. Egy ember, egy szó! Itt hozom az -ujdonatúj ferronièrt a helyett a kopott helyett. Ez már aztán csak -gyönyörű. Ezt a követ kell megnézni. Micsoda tüze van! Milyen tiszta! -Igazi golkondai brilliánt. Mikor erre a nap rásüt, az embernek elvesz a -szeme fénye. - -Addig dicsérte a pompás új ékszert, míg Daimona visszaadta neki helyette -a régit. S átvette az újat cserébe. - -– Ezt aztán megbecsültetheted! Tudom, hogy háromezer rubelen alól meg -sem szólal az ötvös. Épen annyi volt. De nem sajnálom tőled. Csak arra -kérlek, hogy most mindjárt írj a kegyelmes úrnak extrapostán, gyorsfutár -által küldd neki a levelet, mert épen most dől el a dolog. Aztán rád -nézve is négy kopek minden kulacs. Oh én szaladok. Sietek! - -Zsabakoff úr aztán még egyszer kegyeibe ajánlva a kulacsok dolgát, -sietett kifelé: szekerébe vágta magát, a mibe három ló volt fogva, s úgy -elvágtatott, mintha kergették volna. Ezuttal nem várta be, a míg Daimona -előhivatja az ékszerészt. - -Daimona mindennél sürgetősebbnek találta levelet írni Arakcsejeffnek a -kulacshistoria végett s az nála nehezen ment, mert a toll nem akart -engedelmeskedni a kezében. Csak azután, hogy ez megvolt, adta át az -ékszert a becsüsnek. - -Az gyanús szemmel nézte körül a ferronièret, engedelmet kért, hogy a -műhelyébe vihesse azt vizsgálat alá, a mi megtörténvén, azt az itéletet -mondá ki, hogy az bizony testvérek között is megér három rubelt: a -gyémántok csupa strassburgi hamis kő s a foglalat nem arany, csak -similor. - -Daimona az első pillanatra meg volt lepetve: el nem tudta gondolni, -megőrült-e ez az ember, hogy őt így meg akarja csalni, épen akkor, a -mikor kétszázezer kulacsról van szó. Hanem aztán meg haragba jött. Ez -mégis otromba csalás. De hallatlan megsértés azonfelül. Három rubeles -similor ékszert, hamis gyémántokkal, a markotányosnéknak szoktak -ajándékozni! - -– Sinkó te! kiálta sikoltó hangon Daimona, mire rögtön ott termett a -«mindenes», egy izmos délczeg férfi, arczán félreismerhetlen jellegével -a czigány fajnak. Ülj rögtön lóra, végy magadhoz még három csatlóst, -vágtass utána annak az embernek, a ki az imént innen három lóval -elhajtatott, fogjátok el, kötözzétek meg, hozzátok vissza! Kergessétek, -a míg beéritek. - -A czigány legény egy percz mulva már lovon ült, nyereg sem kellett neki, -előre vágtatott; a három csatlós alig ért a nyomába. - -Daimona bizonyos volt felőle, hogy az ő Sinkója utoléri röptében -Zsabakoffot. - -Azonban alig telt bele fél óra, hogy a három csatlós, Sinkóval együtt, -ugyanazon az úton vágtatva jött vissza felé s mögöttük egy troika, a -miben egy magányos férfi ült. De azt nemhogy ők hozták volna megkötözve -fogolyképen, hanem inkább úgy látszott, mintha az kergetné őket; pedig -csak egyedül volt, de kidugva a fejét a kocsiernyő alul, egy hatalmas -pálczával kegyetlenül fenyegetőzött a futók felé, azok pedig vágtattak, -a hogy a ló birta, ijedt képpel tekintgetve hátrafelé. - -– Micsoda dolog ez? sikongatott Daimona, dühösen futkározva alá s fel a -tornáczon s félrecsapva a fején a főkötőt. Sinkó te! Kutyafülüek ti! Hát -elszaladtatok! Egy embertől el hagyjátok magatokat kergetni! - -El bizony, mert olyan «egy» ember az. Mire a kastély elé ér, sikerül -neki a troika bőrfedelét hátrataszítani, s akkor felugrik az üléséből s -úgy ordít tele torokkal a futók után: - -– Gazemberek! Megálljatok! Majd adok én ti nektek: fényes nappal -utazókat kergetni az országúton! Várjatok csak! Száz kancsukát kaptok -egyenkint! Kútgémre huzatlak benneteket. Bojnyikok! voncsikok, -zsiványok! - -Ez «ő!» az úr: Arakcsejeff maga. - -Daimona erre még dühösebb lett. Lefutott a tornáczlépcsőn az udvarra, -ott állt meg, az érkező elé rikácsolva: - -– Miért kergetted vissza az én embereimet? Tolvajt kergettek, a ki engem -meglopott! Hamis ékszert hozott s kicserélte az igazival. Én akarom őt -visszahurczoltatni. A zsiványt. - -Dehogy hallgatott rá az úr! Mikor ő a gazembereket szidja, akkor a füle -nem ügyelhet másra. - -Egészen veres volt az arcza. Az egyik kezében egy nagy bunkós botot -fogott, a másikban a szijánál fogva egy öblös kulacsot, mikor a -troikából leszállt. - -Daimona pedig azt hitte, hogy a megérkezett úr egészen az események -színvonalán áll már, annálfogva, odaszaladva eléje s megragadva -porköpenyege gallérját, csak folytatá a megkezdett égető kérdést. - -– Hisz ez Zsabakoff volt! Tudod? Zsabakoff! Csak nem adtad neki oda tán -még a kulacsokat? - -– Kulacsokat? Szólt elbámulva az úr. Nekem – ihol la – csak egy kulacsom -van, s ezzel sem kinálhatok meg senkit, mert üres. - -– Oh, hogy a szélvész pusztítson el! A kétszázezer kulacsot, a mit a -hadsereg kap, mikor a török háborúba megindul. - -Most még nagyobbat bámult az úr. - -– Kétszázezer kulacs, háboru? Lehellj csak rám! Mit ittál ma? - -Az asszony toporzékolt dühében és káromkodott; összehordott hetet-havat, -négy kopeket kulacsfejenkint, kétezer rubeles karbunkulust, Missolungit -és Omer Vrione pasát, mind addig veszekedve, míg a dühbe hozott úr jól -hozzá nem vágta az üres kulacsot a hátához s félre nem taszította az -útjából, melyre aztán Daimona (minthogy ő valósággal józan volt, s egy -józan ember, meg egy pikós ember soha sem szokott összeveszni, csak két -józan, vagy két kótyagos együtt) hogy sértett tekintélyét helyreállítsa, -s boszuját kitöltse, a maga részéről a szerencsétlen ékszerbecsüsnek -esett neki s annak a fején törte össze a végzetes corpus delictit, a -hamis gyémántos ékszert; minek mondta azt, hogy a sárga gyémánt nem -olyan jó, mint a fehér? ő az oka, hogy a tolvaj visszalopta az igazi -ékszert, s most már szépen elmenekült vele! - -Ilyen volt a szives «hozott Isten» a maga «sweet home»-jába megtérő -államférfinak. A mi különben rendesen így szokott menni, eltérő -változatokkal. - -Hanem azért este a vacsoránál kibékültek s akkor aztán megérteté Daimona -az úrral a kulacsok történetét. - -– No édes tyúkom. (Ez volt a kegyneve Daimonának.) Ilyenformán te többet -tudsz, mint én, a kinek a hivatalához tartozott a hadsereg -fölszerelésének főintendánssága. Én el vagyok bocsátva az udvartól. -Egészségem helyreállítása végett. Ezt tudta meg a te Zsabakoffod. Azért -csalta vissza tőled az ajándékozott ékszert. Megtudta, hogy «ilyen» -beteg vagyok. - -– Hát mi bajod van? - -– Az, hogy a czárnak hive vagyok. - -– Gyógyulj ki belőle! - -– Tudom, hogy vissza fognak hivni rövid időn, s tudom, hogy visszaesem -megint a régi betegségembe. - -– Tehetetlen! Csak legalább addig tartottad volna meg a czár kegyét, a -míg ezeknek a kulacsoknak a dolgát elintézted volna. - -– Ejh, ne beszélj olyan ostobaságokat. Danolj inkább nekem valami -szépet. Olyan régen hallottam asszonyt énekelni. - -És Alexej Andreovicsnak volt kedve Daimona hangját élvezni, mikor az azt -dalolásra fogja. A pávahang ehhez képest hattyúdal! Hamis, elcsukló, -durva hang volt az; de ha az úrnak az tetszett. Hát maga a nótának a -verse, – miben minden végsor így hangzik: «kést neki!» Ugyan furcsa kis -dal. És különös, hogy Daimonának épen ez jutott most eszébe! De ugyan mi -volna benne különös? Ha a megbukott kegyencz gazdasszonyának épen a -forradalmi dal jön a nyelvére, mikor az urát elkergette annak az ura, -elintézetlen hagyva a kulacsok ügyét. Ez csak elég ok arra, hogy a ki -tegnap még lábáról csókolta le a port az egyedúrnak, ma az arczához -vágja a port! - -S a megbukott kegyencz nem szakította azt félbe. Végig hallgatta -valamennyi strófáját. Az utolsó versnél olyan jól esett az embernek – -megvakargatni a hátát! - -– Hát te kitől tanulhattad meg ezt a bolondos verset? - -– Vasfejű! Hát nem találod ki? Hát nem magad küldted ide hozzám a -czigányleányt – nevelőbe? Mi aztán szépen kineveltük egymást. - -– Ah, igaz! Hisz a sok keserű öröm között, a mi itt rám vár, egyik az ő -tréfája! Elkergette a fiamat Archangelszkbe! Még hírt sem hallottam -felőle. Mennyire vitted azóta a leánynyal? - -– A hogy te utasítottál. Ha akarsz benne gyönyörködni, mindjárt -behivatom. - -– Soha jobbkor! - -Daimona intett a talpát vakaró cselédnek, hogy hivja ide Diabolkát. - -Az alatt aztán susogva beszélt valamit Alexej Andreovics fülébe, -miközben festett szemöldökei csak úgy tánczoltak a gonosz jó kedvtől, a -mit az úr teljes mértékben osztott, úgy kaczagott, hogy egész köhögést -kapott miatta s az öklével verte az asztalt. «Nagyon jó! Fölséges! -Pokoli élvezet lesz!» - -Mikor aztán a leány bejött, mind a ketten komoly arczot öltöttek. - -Diabolkára alig lehetett ráismerni. Kisasszonyos öltözetet viselt, -hosszú ruhát félkeztyűvel, a mellett orosz hajadon pártát a fején. A két -kezét, orosz illedelmi szabály szerint, eldugva tartá az öltönye hosszú -bő ujjaiban s csak akkor vette elő, mikor kezet kellett csókolni az -úrnak és asszonyságnak. De szemeit világért fel nem emelte volna, azok -lesütve maradtak szemérmesen. - -– No hát kedves leánykám, mondá neki az úr, hogy érzed magadat -védasszonyod mellett? - -A leány halk, suttogó hangon felelt: - -– Istennek hála, a kegyelmes uramnak köszönet azért a szerencséért, hogy -e helyre küldettem, a hol egészen boldog vagyok. - -Az úr alig fojthatta el nevetését. - -– Hiszen te már egészen válogatott szavakban tudsz beszélni. - -– Ez nem az én érdemem, hanem a kegyes Prokop tisztelendő úré, ki nem -sajnálta a fáradságot tőlem, hogy oktatásában részesítsen. - -– Ejnye, hiszen te egészen finom, művelt kisasszony vagy már. Te neked -ide kell ülnöd hozzánk az asztalhoz és velünk vacsorálnod. No, ne -szemérmeteskedjél. Te hórihorgos ficzkó! Adj tányért, étszert a -kisasszonynak! Ide, velem szemben! - -– Nagy megtiszteltetés lesz rám nézve, érdemetlen szolgálódra, hogy ha -asztalodhoz ültetni kegyeskedel, de bocsánatodért kell esdenem, hogyha -ételt nem veszek magamhoz. A kegyes Prokop atya vezeklésül hagyta rám, -hogy egy egész esztendeig az estebéd helyett bőjtöt tartsak. - -– Ugyan mi vétkedért? - -A leány nagyot fohászkodék. - -– Oh kegyelmes uram, te tudod azt legjobban, mi az én nagy bűnöm, a -melyet én soha holtomig le nem tudok vezekleni. - -S egész töredelmesen lehajtá fejét. - -(Igazán megtért ez, vagy csak komédiát játszik?) - -– Hát azután mit csinálsz az alatt, a míg mások vacsorálnak? - -– Az alatt nekem zsoltárokat kell olvasnom a többiek előtt. - -– Ah! Tehát már olvasni is tudsz? És még zsoltárokat. No azt szeretném -hallani. Hozzatok neki egy zsoltárt. No hát ülj ide az asztal végére s -pohár helyett olvass a zsoltárból. Melyik következik? - -A leány leült az asztal-végre, egy kezét az ujjai hegyével illedelmesen -az asztal-szélre téve s a másiknak a mutatóujjával taszigálva a -szótagokat egymásután. - -«Ör–ök–öd–be –ur–am –pog–ány–ok j–ött–ek.» - -– Nagyszerű! Hát aztán érted te azt, a mit olvastál? Kik azok a -pogányok? - -– A törökök. (A leány kiköpött a szó után, a hogy illik igazhivő -orthodox muszkának.) - -– Hát az az «uram» kicsoda? - -A leány felállt a helyéről. - -– A mi felséges urunk: a czár. - -– Hát az az «örököd» micsoda? - -– Görögország. - -– Nagyon jól van, mondá az úr. No lám, milyen szépen megtanultál -olvasni? Bizonyosan irni is tudsz már? Még pedig úgy, hogy nem fogja -senki a kezedet, mint mikor azt az első leveledet irtad. Emlékezel még -rá? Jól van no! Tréfa volt az! S aztán Daimonához fordulva szólt, de -úgy, hogy Diabolka is hallhassa: Hiszen ebből egészen tisztességes -leányt csináltál. - -– Még majd jó keresztyén asszonyt is csinálok belőle, szólt Daimona. - -Diabolka úgy tett, mint a ki nem hallotta azt s tovább szótagolt. - -«Jér–uzs–ál–em vár–os–át elr–ont–ott–ák.» - -– Állj elé Sinkó! szólt Daimona a háta mögött álló legényre. No hát nem -derék vőlegényt választottam-e számára? - -– Ah! Ez is az én küldöttem. Ez az a bizonyos «bátya?» - -– Azért meg is becsültem. Derék egy legény. Nincs olyan hű emberem, mint -ez! Úgy fél tőle az egész parasztság, mint az ördögtől. Ő az én jobb -kezem. - -– No akkor képzelem, mennyi korbácsot elnyűtt a más hátán! - -– A lakodalmukat én tartom ki, s akkor Sinkót megteszem háznagyomnak, a -Diabolkát pedig belső frajomnak. - -– No a nászajándékról meg majd én gondoskodom. - -Diabolka csak olvasta az alatt a zsoltárt félbeszakítás nélkül. Más -leány már legalább elnevette volna magát egyszer, mikor a férjhez -adásáról beszélnek – a választott szeretőjéhez. - -– De hát most lássunk egy kis tánczot, meg éneket, vacsora végével! -mondá az úrnő, Sinkónak intve. - -– Ah! Hát azért csak tud még Diabolka tánczolni is, meg nem szent -nótákat is énekelni. - -– Az nem tud már se tánczolni, se énekelni. Annak más hivatása van. Lesz -itt más, a ki tud hozzá. - -A mellékajtón tizenkét szép fiatal parasztleány lépett be lanttal a -kezében, valamennyinek az arczán inkább elfojtott félelem, mint mulatási -vágy látszott meg. A hátuk mögött kullogott Sinkó, egy hosszú ostorral -az egyik kezében. A másikkal meg egy kis púpos hátú törpe embervakarcsot -vezetett lánczon fogva, mint a medvét, a kinek hóna alatt duda volt. -Válogatott csúf ficzkó volt: elől-hátul púpos; nagy idomtalan feje -odaszorulva felhúzott vállai közé; arcza egy rosszul sikerült torzkép, -melyet azután, mintha le akarta volna róla törülni a teremtő keze -nyomait, a himlő is össze-vissza tépett, imitt-amott hagyva meg rajta -egy-egy bajusz, szakáll sertecsomót, a szemek közül csak az egyiket. -Utálat ránézni. Hanem mikor a dudát fujja, akkor tökéletes szörnyeteg. -Annak a nyekegő kecskebőrnek hozzáillőbb fujtatót nem lehetett volna -kigondolni. - -– No ez zenének elég remek, mondá az úr, de hát a táncz milyen lesz? - -– Azt várd el még. Az a java. - -Sinkó még egyszer kimegy s behozza a ballerina assolutát – a nyakánál -fogva, hogy meg ne haraphassa a kezét. - -Ez meg asszonyi kiadásban tökéletessége a szörnycsodának. Törpe és -púpos, s a mellett oly hosszú karjai vannak, hogy szinte a földet érik. -Pisze orra alig látszik, a haja szemöldökéig lenőve, a szája -félrehúzódva, kivigyorgó agyarakkal. S a mellett vadállati gonoszság -minden vonásában. - -Ez fog ballettet tánczolni a főúr mulattatására. Szép aranyos papiros -ruhába van öltöztetve, a mit ha mérgében össze fog tépni, sem kár. - -Be van tanítva tánczra, akár egy majom, s tudja, hogy annak meg kell -történni. - -– Fujjad, Vuk! Járjad, Polyka! szól tenyerébe csattantva Daimona, s a -mint a csimpolya rákezdi a nótát, a tánczosnő is elkezdi a maga -balletparodiáját, s csinál olyan piroutteket, hogy a két karjával (azok -a hosszúk, nem a lábai) elsepri maga mellől az énekkart, mely a dudaszót -dalával kiséri. - -– Hoppsza! Hoppsza! kiáltoz közbe Sinkó, az ostor hegyével oda -csippentgetve a tánczosnő lábikráiba, ha az nem ugrik elég magasan; mire -a ballerina komikus dühtől fintorgó pofákat torzít. A főúr és Daimona -egymás ölébe dőlnek a kaczagástól, a nagy államférfi, a finom diplomaták -mintaképe, a sarkantyús lábával dobol az asztalon féktelen jó kedvében s -az asztal túlsó végén ott syllabizál a Diabolka, szemeit fel nem vetve a -zsoltárból: -«Hus-ok-te-szent-idn-ek.-Ét-el-ül-vett-ett-ek-A-zerd-e-i-vad-akn-ak. –» -Mintha nem történnék körülötte semmi. - -Utoljára a pokolbeli mulatság végén az asszonyi szörnyeteg megragadta a -gallérját a hímnemű szörnynek, s azon módon dudástul együtt elvitte -magával keringőt tánczolni; az még akkor is fujta a dudát, kidülledt -pofával, kimeredt szemekkel; Sinkó pedig pattogott közbe az ostorral, -mint ki lovakat iskoláz. - -– No ez is szép pár lesz, mondhatom, szólt tele torokból kaczagva az úr. -Együtt tartsuk meg mind a két párnak a menyegzőjét? - -A miért azután Daimona olyat csipett a karjába, hogy feljajdult bele. - -Másnap mindjárt hozzáfogtak Diabolka menyasszonyi köntösének a -hímzéséhez. Valamennyi jobbágyleány, a ki Daimonát szolgálta, mind abban -fáradt. Diabolkát délben rendesen az asztalhoz ültették, hol a főúr a -vidékről összehívott notabilitásokat megvendégelte. Mindenki szivesen -látott vendég volt, a ki elszánta rá magát, hogy Daimonának kezet -csókoljon. Bizony drága ebéd! - -De még másra is el kellett szánva lenniök a vendégeknek. Arra, hogy ha -egyszer többet talált inni a házi gazda az elégnél, beléjük vesz és -sorba veri valamennyit. Azért másnap megint csak visszajöttek s hagyták -a hátukat ütni. Nagyon drága ebéd! - -Néha aztán a későre nyúlt lakoma egész orgiává fajult, a szép -jobbágyleányok veszedelmére. Ebben sem talált már senki valami -különöset. - -Kivételt csak Diabolka képezett. Arról meg van mondva mindenkinek, hogy -arra nem szabad ránézni, mert az menyasszony. És azonfölül Daimona -fogadott leánya, kegyencze. Azt, mikor a mulatság goromba része -következett, elküldték a pópához. Annak a háza volt egyedül biztos hely -a városban. A ki még azonkívül bizonyos volt felőle, hogy nem kap -ütleget, az volt a Sinkó, Diabolka vőlegénye. Ez is csak azért, mert ő -osztotta az ütleget. Ő volt a palota főkorbácsnoka. Minden vesszőzést, -ostorozást, kancsukázást ő hajtott végre. Hát ilyen a hivatal! A mit az -embernek parancsolnak, azt meg kell tenni. Ha azt parancsolják, hogy -csépeljen rozsot, hát csépel rozsot, ha azt parancsolják, hogy csépelje -a muzsikot, hát csépeli a muzsikot. Elég szerencse ránézve, hogy ő az, a -ki üt, s nem az, a kit ütnek. Még azonfölül czigány is volt, s annak -erősebbek az idegei, mint másnak. - -A menyegzőre kitüzött nap előestéjén Daimona felpróbáltatá Diabolkával a -menyasszonyi köntösét, felöltöztette egész czifrára; úgy mutatta be az -úrnak… Az úr nagyon megdicsérte a leányt, s megveregette az orczáját: - -– No látod, mondá neki. Annak örülök, hogy ilyen tisztességes leány lett -belőled. Kiszabadítottalak abból a fertőből, a mibe el voltál merülve. -Úgy-e, milyen jó: becsületes leánynak lenni? - -Diabolka odaborult a lábaihoz s megcsókolta mind a kettőt. - -– Úgy-e, milyen szép dolog menyasszonynak lenni? Most már csak szereted -a Sinkó bátyádat, úgy-e? - -A leány elrejté szemérmetesen arczát. - -– Hadd látom, hogyan tudod megcsókolni? Hol vagy, Sinkó? - -Diabolka sehogy sem hagyta magát megcsókolni. Sinkó várjon az esküvőig. - -– Derék egy leány! dicsérte őt az úr. No most kisérjétek el őt a -pópához, hadd imádkozzék, gyónjon meg, áldozzék meg: reggel aztán majd -érte mennek a nyoszolyók, a násznagyok, meg a vőfények, s elhozzák. -Eredj, kisérd el odáig, Sinkó. - -Mikor ez a pár eltávozott, akkor Daimona előhozatta a másik mátkapárt. - -Az is egymáshoz illő két alak volt: Vuk meg a Polyka. - -A púpos vőlegény csinos samojéd köntösbe volt öltöztetve, talpig -fókabőrbe, sipkáját két nagy nyúlfül diszítette, a ferdeszájú -menyasszony pedig török odaliszknak volt álczázva, a mi még -rettenetesebbé tette. - -– Gyönyörű egy pár! mondhatom, kaczagott az úr. Csak azt szeretném -tudni, hogy ettől a nagy púptól hogy tudják ezek egymást megcsókolni? - -– Arra nincs nekik semmi szükségük, mondá az asszonyság. Elég hosszúk a -karjaik, hogy egymásnak a haját megtéphessék. - -S ezeknek nem kellett volna nagy biztatás, hogy próbálják meg esküvő -előtt, egy szóra készek lettek volna a hitvesi gyöngédségnek ilyetén -tanujeleit adni egymás iránt. - -– No az fölséges mulatság lesz holnap, szólt Daimona. - -– Tökéletes tréfa! mondá az úr. - -– Meg vagy elégedve az ötletemmel? - -– Remekeltél vele! - -– No már most, ha szeretsz, hát tedd azt, a mit én teszek! - -Mikor ne lett volna erre kész az úr? - -Hisz azért szerették egymást olyan nagyon, mert egyik nem gondolhatott -ki olyan bolondot, a mihez a másik társul ne szegődött volna. - -A dobzódás után következett a danolás. Daimona rágyujtott a «kés -dalára». És Arakcsejeff – vele danolta azt is. «Kést neki!» - -Mert valamennyi tiltott gyümölcsei között a tudás fájának, legédesebb -az, mikor egy hizelgéshez, hajlongáshoz, csúszás-mászáshoz szokott -udvaroncz, úgy négy fal között, mikor már csak feje látszik ki a borból, -de annak sem a nemesebb része, az édes ész, neki eresztheti a hangját -egy forradalmi dalnak, a miben az ő urát és annak a szolgáit -végigokádhatja. - -Tehát: «Kezdjük még egyszer elől!» Hol a pohár? (Mivelhogy a kiivott -pohár a falhoz vágva törött szét egymásután.) - -Ekkor azonban a pohár helyett a főpohárnok, Sinkó, egy levelet nyujt át -az úrnak ezüst tálczán, a mit e perczben hozott a lovas futár. - -A levél borítékján már megismeri az irást Arakcsejeff. - -S ezzel felugrik a kerevetről, lebontva nyakáról Daimona ölelő karjait, -s elébb megtörli a száját hirtelen s aztán a levelet előbb a homlokához -értetve, tompa hangon mondja Daimonának: - -– Add ide az ollót! - -– Minek neked az olló? Törd fel úgy! - -– Az ollót, ha mondom! rivall akkor az úr dörgő hangon, s erőszakosan -kapja el a Daimona övéről hosszú lánczon lecsüggő ollót, a mivel aztán a -kezében reszkető levél pecsétjét felvágja; s a közben olyan hangon, mint -a kit a hideg ráz, dörmögi: «a czár pecsétjét nem szokták összetörni». - -– A czár? kérdi bámulva Daimona. - -Arakcsejeff nagyon hamar elolvashatta a levelet; csak két szó volt benne -az aláiráson kivül: «jöjj azonnal». - -– Hozz vizet! Hideg vizet! kiálta rekedt hangon Sinkónak, s a mint az -egy vederrel hozott eléje, nem tudva, hogy mire kell neki, azt megfogta -két kézzel s úgy ivott belőle hosszasan. Daimona bámulva nézett föl rá. - -– Hát téged mi lelt? - -– Mennem kell azonnal, hörgé az úr. Fuss, Sinkó, fogass be. Tizenkét -lovas kisérjen fáklyákkal; egy vágtasson előre, váltott lovakat rendelni -a postaházaknál. Repülj! - -– Te el akarsz menni? kérdé Daimona bámulva. - -– E pillanatban. A czár parancsol velem. - -– S te sietsz az ő parancsára vissza? - -– Mint a kozák lova, mikor az ura füttyentését hallja. - -– Te itt akarod hagyni a holnapi napra készített ördögi mulatságot? - -– Le kell mondanom róla. - -– Te itt akarsz hagyni engem? szólt szemrehányólag a nő. Hát nem -szeretsz többé? - -– A czár sajátkezüleg irt nekem! mondá az úr, a levelet Daimona elé -tartva. - -– Mit nekem az ő levele! kiáltá fel Daimona s megkapva a bal kezével a -levelet, a jobbjában tartott ollóval belécsippentett, úgy, hogy egy -csücskéjét levágta vele. - -Erre az úr oly haragba jött, hogy megütötte Daimona kezét. Megütötte oly -erősen, a hogy haragból szokás ütni. - -– Te megütöttél engem! Te megütöttél engem búcsú fejében. - -A nő félrefordult s a kerevet vánkosára fektetve arczát, hevesen sirt. - -Az úrnak pedig most nem volt arra ideje, hogy őt vigasztalgassa, -engesztelgesse. - -«Seisász!» - -– Ez a jelszó: «Azonnal! Azonnal!» - -Ha egy tenger volna az útjában, azon is át kellene úsznia, hát még egy -asszonyi könycseppen? - -Végbemehet már a jó mulatság a kettős esküvővel, a főúr nem fog azon -kaczagni. - -– Siess! siess! Sinkó! sürgeté a főúr a szolgát. Aztán jer a szobámba, -borotválj meg gyorsan! - -A főúr az alatt, a míg Grusinóban időzött, meghagyta a szakállát, -bajuszát nőni, (Daimonának ez így tetszett) s csak visszatérett -borotválkozott meg újra. - -– Rám vigyázz, hogy bele ne vágj az arczomba a borotváddal, mondá -Sinkónak, mikor az hozzá fogott. (Más emberre nem merte rábízni, hogy -borotvával járjon a torka körül.) Mert ha megtalálod vágni a képemet, -rögtön főbelőlek. - -A két utipisztoly oda volt téve a kezeügyébe az asztalra. - -Sinkó ugyan vigyázott is a kezére s elvégezte a borotválást, a nélkül, -hogy megsértette volna a főúr arczát. A mi nagy szerencse volt -Arakcsejeffre nézve; mert a czigánylegény arra volt elszánva, hogy ha -megtalálja őt vérezni, nehogy főbelőhesse igérete szerint, egy -kanyarítással elvágja neki a torkát. Soha közelebb nem járt Arakcsejeff -a sírja széléhez. - -Mire készen volt, már ott rázta a csengetyűt az udvaron a három befogott -mén. - -Arakcsejeff keblébe dugva a czár levelét, sietett búcsút venni -Daimonához. - -Az bezárta magát a szobájába. - -– Már lefeküdtem alunni. - -– No hát Isten áldjon meg, kedvesem. - -Több szóra nem volt idő. - -Daimona láthatta az ablakából, hogy vágtat tova az úti hintó, kisérve -tizenkét fáklyás lovastól. - -Sötét volt és szakadt a zápor. Olyan idő, hogy ilyenkor még egy udvari -kamarást se kellene kiverni az ajtón. - - - - -A MI SZIVEN TALÁL, PEDIG NEM KÉS. - -Arakcsejeffet a palotában Galban lovag fogadta, mikor megérkezett. - -– Mi történt idehaza? kérdi a főúr, mialatt úti ruhájából a -díszegyenruhába átöltözött. - -– Meglepő fordulatok. A czár leánya temetésén kibékült a czárnővel, s -azóta mindig azt őrzi. Minden diplomatiai művelet félbeszakadt. A görög -küldöttek nem fogadtattak el. A testőrezredek visszaküldettek -koloniáikba. - -– S mit beszélnek az asszonyok? Ez a fődolog. - -– Az asszonyokhoz most nehéz hozzáférni. A mióta a czár és a czárnő -kibékültek, egyszerre divattá lett Szent-Pétervárott az asszonyi hűség. -Minden herczeg a maga herczegnőjét viszi kocsikázni. Ghedimin herczegnő -is nagy ostentátióval jár a férje karján s olyan prude viseli magát, -hogy alig fogadja az ember köszöntését. - -– Hát Zeneida? - -– Az kiesett a kegyből. Tudtára adatott a főudvarmesteri hivataltól, -hogy ha a jövő staggionét más, egészségére kedvezőbb éghajlat alatt -akarja tölteni, ebben magasabb helyről nem akadályoztatik, a mire ő -rögtön visszaküldte kinevezési pátensét; butorait árverezteti és utazni -készül. - -S mi volt az oka a kegyvesztésnek? - -– Puskin. Azt tudod, hogy neki kellett volna Nariskin Zsófiát elvenni. - -– Azaz, hogy ez csak egy orvosi furfang volt. A beteg leány életét -akarták hosszabbítani s kellemessé tenni azáltal, hogy menyasszonynak -hiresztelték. - -– De azért Puskin mégis csak vőlegénye volt, s a czárra nagyon -kellemetlenűl hatott az, hogy Puskin azon a napon, a melyen Zsófiát -temették, meg tudott esküdni a szép Bethsábával, a kit Ghedimin -herczegnőtől elszöktetett. - -– Ah! elszöktette a kis «országtalan» királyleányt? - -– A czárt bántja e szívtelenség. Ezért neheztelt meg Ilmerinen -kisasszonyra. - -– S hogy kerül ebbe Zeneida? - -– Ő volt a tanu Puskin esküvőjénél. - -– Hogyan? ő maga? A ki Puskint imádta! Ez a nő veszedelmes jellem. - -– Szerencsére nem sok kárt tehet már. Még ugyan kihallgatást kért -utoljára a czártól, de ő felsége azt felelte, hogy nem hajlandó őt -máskép elfogadni, mint a te jelenlétedben. - -– No, akkor ez keserves elfogadás lesz! Köszönöm a jó hireket. - -Arakcsejeff sietett az Eremitageba. Délelőtt ott lehetett találni a -czárt. - -Sándor érzékenyen nyújtá kezét a visszatért udvaroncznak, ki -éjjel-nappal utazott, hogy hívására megjelenjék. - -– Egyetlen és igaz barátom, súgá az uralkodó. - -– Nem egyetlen, sire! Az első a czárnő. - -– Igazad van. Mi ujra feltaláltuk egymást, s most tudom csak, hogy egy -egész világot nyertem benne vissza. Alig várom a perczet, a melyben ez -irathalmaz közül haza szabadulhatok hozzá. - -– Parancsoljon velem, sire! - -– Jó is lesz. Ülj te belé a papiroskazalba, a miből én már ki nem tudok -igazodni s intézz el mindent belátásod szerint. - -– Föl nem kelek addig. - -– Itt van a sok között Ilmerinen kisasszonynak a kérvénye is utolsó -kihallgatás végett. Válaszolj neki a nevemben. Elfogadom őt, de csak -úgy, ha te is jelen lész a kihallgatásnál. Én most megyek a templomba. -Ott találkozom a feleségemmel. Szegény Nariskin Zsófiának a requiemét -tartjuk. - -Arakcsejeff úgy tett, mint a ki most hallja ezt először; aztán csinált e -meglepetéshez egy szinpadi jelenetet, mindenféle szemforgatásokkal, a -minek a végén megcsókolta a czár kezét. «A szivemet érzem kiszakadni e -gyászhirre, sire!» (Ő volt az egyetlen ember a világon, a ki e -szerencsétlen gyermek halálhirének örült!) - -A czár magára hagyta őt dolgozó-termében, s a kegyencznek bizonyára nem -az volt a legelső dolga, hogy Zeneida kérvényére válaszoljon. Elébb sok -más ügy várt elintézésre. A begyült irathalmazból vehetni észre, hogy -mikor nem érzik otthon a macskát, czinczognak az egerek! Már megint -minden megmozdult, hogy a czárt a szabadelvüség útjára visszaidézze. -Ezekkel el kellett bánni legeslegelől… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Zeneidát útikészletei közepett lepte meg egy közelebbi napon Jakuskin. - -– Eljöttem örömömet kifejezni a fölött, hogy ön elutazik közülünk. - -– Sajátszerű neme a búcsuvételnek! - -– De érthető. Ön jól jár, hogy elmegy innen. S mi is jól járunk vele, -hogy ön elmegy. Annak a szerepnek, a mit ön játszott, vége van. S ennek -örülök. - -– Úgy látszik. - -– Arakcsejeff megint visszatért s vas kézzel dolgozik fejünk felett. -Kegyed, szép madonna, szép szerével távolította őt el innen: finom -eszközökkel. Kitünt, hogy a mi athmosphæránkban a finom cselszövények -nem érnek semmit. A régi zsarnok megint visszakerült. S most már jobban -hatalmában tartja a czárt, mint eltávozása előtt. - -– Tapasztalom. Az utolsó kihallgatásra csak úgy kaptam engedélyt, hogy -az az ő jelenlétében történjék meg. - -– S ön el fog menni? - -– Mindenesetre. Puskin iránt ki kell engesztelnem a czárt. - -– Csak azért akar odamenni? - -– Mi egyéb dolgom volna még itt? - -– Hát nem azért, hogy Arakcsejeffet még egyszer kiüsse a nyeregből? - -– Semmi eszközöm sincs hozzá. - -– No hát nekem van. - -– Valami erőszak? - -– Már megtörtént. Holnap már ő nem lesz Szent-Péterváron. Én szivén -találom őt, pedig nem is késsel. Már meg is történt a csapás. El van már -temetve. Pedig még nem is tudja. Olvassa ön el ezt a levelet. - -Zeneida arcza az alatt, a míg a Jakuskin által átadott levelen -végigfutott, majd halavány lett, majd kigyuladt. Ajkai a bámulattól, az -elszörnyedéstől nyitva maradtak, mikor átolvasta azt. - -– Ti rettenetes emberek vagytok! rebegé, visszaadva a levelet. - -– Ugy-e? Mi értjük a magunk dolgát? - -– S ő nem tud még erről semmit? - -– Nincs egy ember, a ki azt tudtára merné adni. Nekem maga írta ezt -Diabolka. Én lemásoltam e levelet s az egészet elküldtem a Szofieszkája -pósta útján, a czárnak czímezve. Hadd tudja meg az ő szájából. Vagy, a -mi még valószínübb, ha ő bontogatja fel a czár leveleit, hadd jusson így -a kezébe. Ah, Zeneida! Ha azalatt kapná meg ezt a levelet, a míg ön a -czár előtt a kihallgatáson jelen van! Hogy ön láthatná őt abban a -pillanatban! Ah, ennek a jelenetnek gyönyöreért én önt tudnám irigyelni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Zeneida másnapra volt rendelve a fogadtatásra. - -A czár rendesen délután öt óra felé jött be a Mon Plaisirből s akkor egy -rövid órát töltött az Eremitageban. (Ez a Téli palota melletti kedvencz -tanyája II. Katalinnak.) Itt volt a könyvtára, a melyben dolgozni -szokott; igen egyszerű butorzatu terem; ide hozták fel a Zsófia postával -érkezett leveleit is. Az egész terem Arakcsejeff rendelkezésére volt -most bocsátva, ki reggeltől estig ott dolgozott, egyedűl intézve az -egész óriási birodalom sorsát – a czár nevében. Kül- és belpolitika, -vallás, nevelés, kereskedelem, pénzügy, mind az ő akaratától függött; a -miniszterek, helytartók csak az ő bábjai voltak. - -Sándor tudni sem akart semmiről: olvasatlanúl aláírt mindent, a mit -Arakcsejeff eléje adott. A mit az félredobott, az hiába volt megírva. - -E napon is ott dolgozott a kegyencz a czár íróasztalánál, míg Sándor -nyugtalanúl járt fel s alá a szobában. A mai napra nem volt másnak -kihallgatás adva, csak Ilmerinen kisasszonynak. - -Zeneida a rendelt órában megjelent. Egész gyászba volt öltözve, a mi a -rőtszőke hajzatához annyira viszályozott. - -A czár eléje ment, de nagyon hidegen fogadta. Arakcsejeff úgy tett, -mintha rá sem ügyelne; a szemét sem vette fel az előtte kitárt papírból. - -– Ilmerinen kisasszony, mondá Sándor, ön személyesen akart velem még -egyszer szólani. Mondja el, mit kiván? - -– Bocsásson meg vakmerőségemért, sire! de egy iratcsomagot kell -felségednek átadnom, a melyet küldője azzal az utasítással bizott rám, -hogy azt csak felségednek és csak személyesen nyujtsam át. Ez iratcsomag -– a megdicsőült Nariskin Zsófia naplója. - -A czár nagyot sóhajtott s azt rebegé: - -– Szegény gyermek!… - -– Ez volt utolsó kivánsága, s ezt nekem teljesítenem kellett. - -– Ön tehát ott volt ő nála utolsó órájában? - -– És még azontúl is. Ő hivatott magához. - -– Ön fogta le a szemeit? - -Zeneida csak némán intett. - -– Köszönöm önnek. Szólt a czár, s átvéve a finom, fehér tokba kötött -naplót, kezét nyujtá Zeneidának, egy langymeleg, puha, elernyedt kezet -minden szorítás nélkül. - -Zeneida megcsókolta a kezet. - -– Van önnek valami kivánata, Ilmerinen kisasszony? - -– Az az egy kivánságom van, Sire: kegyeskedjék Zsófia naplójából -elolvasni a három utolsó lapot, a míg én itt vagyok. - -A czár a háta mögé nézett, mintha azt akarná látni, hogy megengedi-e azt -Arakcsejeff? S aztán rászánta magát a kérelem teljesítésére. Felbontá a -naplót s olvasott. - -Összeharapta az ajkait, hogy el ne árulja elérzékenyülését. - -Hanem Zeneida tudta jól, hogy mit olvas a czár? Előtte a szöveg minden -szava ismeretes volt. Azok az utolsó kuszált sorok, a miket egy -boldogtalan gyermek ír vonagló kezével, ki a halál hideg ölelését várja -s rettegi és óhajtja; s mikor a czár az átolvasott utolsó lapból -Zeneidára feltekintett, azt látta, hogy annak a szemei megteltek -könynyel. - -Csendesen ingatta a fejét s nagyot sóhajtott. - -– Ön ezt azért kivánta velem elolvastatni, ugy-e bár, hogy Puskint -tisztára mossa előttem. «Ő» akarta ezt így! Nagy, nemes lélek volt! - -– Valóban az volt, Sire! - -– Ő kivánta, hogy Puskin azt tegye, a mit tett, s Puskin csak az ő -végóhajtását teljesíté. - -– Nem tehetett máskép. - -– Elhiszem. Nem tehetett máskép. És én mégsem tudok kibékülni azzal a -gondolattal, hogy azt megtehette! Hogy abban az órában, a melyben az -egyik menyasszonya arczát a szemfödéllel letakarta, a másiknak a -menyasszonyi fátylával le hagyta takarni magát. Hiszen úgy kellett -tennie. De még is emberi észtől átérthetetlen gondolat, hogy egy órai -időközben megférhessen egy örökkévalóság, hogy egy óra elég legyen arra, -hogy valaki a jégsarktól az egyenlítőig repüljön! Egy óra elég legyen -arra, hogy valaki egy kedves halottat elsirasson s egy élőt elszeressen! - -– De hátha régen szerette azt?… szólt Zeneida szeliden. - -– Mit szól ön? - -– Hátha az, a mit a megdicsőűlt halott iránt érzett, nem volt egyéb, -mint imádat, mint végnélküli tisztelet egy túlvilág lakója iránt, ki -szárnyaival már akkor az égben volt, a midőn őt megismeré? Ha mind az a -ragaszkodás, gyöngédség, hódolat, a mit a jegyes imádottjának lábaihoz -rakott, csak egy szentnek hozott áldozat volt, azért, hogy ne hagyja még -itt e földet? - -Sándor a homlokára ütött ujjai hegyével. - -– Igaza van önnek. Hisz ezt én nem kérdezém ő tőle soha. Soha sem -kérdeztem meg, hogy «de hát több-e az, mint ábránd?» egy beteg leánynak -az álma? Ő csak engedte magát ez álom rémei közé besoroztatni. Ennyi az -egész. És szivében mást szeretett. Ő érte csak feláldozta magát. Hiszen, -a mit én teszek, az mind hiba, s a mi hiba történik, azt mind én teszem. - -S ezt nem a keserüség hangján, de a meggyőződés szomorú mélaságával -mondá az országok ura. Szánni való volt. - -Hirtelen odafordúlt Zeneidához. - -– Kivánja ön tehát, hogy visszavegyem a tilalmat Puskin visszatérése -ellen? - -– Nem, Sire. Ő ott van jó helyen, a hol van. A ki jót akar neki, az azt -kivánja, hogy legyen távol innen és legyen boldog. - -Ez meglepte Arakcsejeffet. Ledobta a tollat a papírra s felnézett -Zeneidára. - -– Hát magára nézve nincs önnek semmi kivánsága? kérdé a czár. - -– Én holnap elhagyom Szent-Pétervárt, Sire. - -– S nem kivánja ön, hogy kinevezési patensét visszaküldjem? - -Hahó! Mint emelte fel e szóra a leány azt a büszke homlokot. Ő is -királyné. Megmutatta. - -– Sire! A hol velem egyszer azt tudatták, hogy jelenlétem kellemetlen, -onnan én elmegyek. - -Ez vakmerő szó volt! Határos a feloniával! Így nem szoktak beszélni a -minden oroszok czárjai előtt! A kegyencz felugrott helyéből s a méla -koronás fő helyett ő felelt meg a kevély hölgynek. - -– Tudja meg, kisasszony, hogy vannak kötelességek, a mik nem szünnek meg -a sértett önbecsérzeténél; s ezek közé tartozik a hódolat azon trón, -azon uralkodó iránt, a kinek ön köszönheti minden hirét. - -Zeneida keble hullámokat hányt, rózsaszínü orrczimpái tágultak, mint a -farkassal küzdeni kész vad czebráé, nagy, világgyujtogató fekete szemei -elemészteni készültek a kegyenczet; az ajka reszketett, mint a -hidegleléstől. - -– Kegyelmes úr… lihegé… Vannak emberek, kik a jóltevőjük iránti -háladatosságot elviszik magukkal még a föld túlsó felére is; a kik, ha -szerencsétlenek voltak elveszteni felséges pártfogójuk kegyét, azért még -nem mennek haza a «kés dalát» énekelni! - -Ez egy olyan kegyetlen csapás volt Arakcsejeff fejére, hogy jónak látta -visszaülni az asztalhoz, s úgy tenni, mint a ki nem tartja érdemesnek ez -insinuatio ellen egy szót is felelni. (De hát tudna ez a hölgy valamit? -Tán neki is volnának titkos kémei? Tán Diabolka? Hisz a czigányleány már -írni is tud.) - -A megnémult kegyencz helyett aztán a czár vette fel a lándzsát. Úgy -illett. Ha a szolga megvédte az urát: az úr megvédi a szolgát. - -– Nagyon rossz helyen alkalmazta, Ilmerinen kisasszony, keserű -észrevételét. Ha van férfi Nagy-Oroszországban, a ki tökéletes mintaképe -a hűségnek és alattvalói ragaszkodásnak, úgy ő az! Ő, ki velem járt -csatáimban, s megosztott velem minden vészt, és a dicsőségből nem kért -részt magának soha. Ő, ki ébren marad, azért, hogy én alhassam; a ki az -egész világgal daczolt, azért, hogy engem megvédjen, a ki egyedül maradt -meg mellettem, mikor mindenki elhagyott: ez Arakcsejeff. Hányszor -kellett kiszenvednie hűsége legnehezebb próbáit? Hányszor -kényszerítettek ellenségei, hogy őt eltávolítsam magamtól! Mikor hívtam, -újra itt volt, s nem panaszolt soha. A szivére sujtottam. Száműztem -egyetlen fiát. S ő azt mondta: igazságod volt, kezemet csókolta és hívem -maradt. Ez Arakcsejeff. - -De ebben az uralkodói elismerésben mind nem gyönyörködhetett már a -kegyencz, mert a mint az asztalhoz leülve, azzal akará megvető közönyét -tanusítani, hogy a Zsófia postával érkezett leveleket bontogatta fel, -épen a kezébe akadt az, a mit Jakuskin közlött Zeneidával. A mint abba -belepillantott, az úgy magához ragadta figyelmét, hogy attól még -(hihetetlen!) a czár ajkáról feléje hangzó magasztalást se hallotta meg. - -És Zeneida látta ez arczot egyszerre pokoli kíntól eltorzulni, az -ijedelem, a névtelen rémület vonaglásaitól fintorgatva, egy őrületes -kisértet-lárvává átalakúlni; látta, a mint haja felborzadva meredt -szanaszéjjel, ajkai elkékültek és szemei kimeredtek fehér karikáik -közül. - -– Jaj nekem! ordítá fel egyszerre oly vadállati hangon, hogy a czár -ijedten fordúlt vissza. Arakcsejeff a levelet mindkét kezével a szivéhez -csapta, mint a hogy a veszett eb szőrével gyógyítják annak a marását, -mint a hogy az összetört skorpióval gyógyítják annak a csípését, s azzal -felszökött a helyéből. Jaj nekem, jaj, hogy én idejöttem! Hogy én nem -voltam ott akkor! - -S rohant, mint egy őrült, kifelé. - -A czár csakugyan azt hitte, hogy kegyenczét őrülési roham lepte meg, s -útját állta. - -– Alexej Andreovics… mi lelt? Hová futsz? - -– Bocsásson fölséged! Futnom kell Grusinóba. - -– Te itt akarsz most hagyni engemet? Az államügyeket? Az országot? - -Zeneida összefont karokkal állt Arakcsejeff előtt s úgy nézett annak az -arczára. - -Ettől a tekintettől a kegyencz egy pillanatra kijózanodott; arczára -visszakényszeríté vas ridegségét, s engedte, hogy a czár karjára tegye -marasztaló kezét, küzdött az álarcz az igazi emberével. - -Ezúttal az ember maradt az álarcz fölött a győztes. - -Homlokon üté magát öklével, a miben az összegyürt levelet tartá s azzal -az őrjöngés hangján ordíta fel: - -– Mit bánom én most Oroszországot! Mit bánom ezt az egész czudar -planétát! Mit nekem most a czárok és az Istenek! Ha ezt meg hagyták -történni! Jaj nekem! - -S azzal eltaszítva magától a czár kezét, elrohant, végig ordítva a -termeken, mint egy halálra sebesült. A czárhoz irt levelet is magával -vitte. - -– Mi történhetett ez emberrel? szólt a czár elbámulva. - -Hisz ő épen e perczben magasztalá őt fel oly tényekért, a mik csak egy -emberben egyesülhettek oly tömegesen, s most ez az egy ember engedi -magát egy olyan durva, erőszakos kitörés által elragadtatni, a mit egy -ember sem próbálna megtenni nem az orosz czár, de a legkisebb duodecz -uralkodó fejedelem szobájában sem! - -Tán ennek a leánynak a szemében van valami olyan megverő igézet (ez -nézett folyvást rá), a mitől a józan emberek megbolondulnak, hogy -felugráljanak helyeikről s odavágják az uralkodóik lábaihoz az ország -pecsétnyomóját, s azt mondják, mi gondom nekem a te országodra, te rád -magadra és a te isteneidre! - -Tekintete kérdeni látszott Zeneida arczától a titkot. - -A művésznő vissza akart húzódni. - -– Maradjon ön! - -– Ha felséged kívánja: maradok és nem utazom el. - -– Mit tud ön, mi lelte ezt az embert? - -– Én tudom, hogy mi lelte. - -– Beszélje el. - - - - -A GRUSINÓI COMITRAGOEDIA. - -A kettős menyegzőnek meg kellett már tartatni, mert az egész vidék -népsége fel volt csődítve másnapra nászseregnek. A grusinói kastély -udvara már korán megtelt bámészkodó jobbágy-néppel. Volt is miért -kiváncsinak lenni. - -A legszebb és legcsúfabb mátkapárt kellett ma oltárhoz vezetni. - -Nagy volt az előkészület: három nappal előbb hozzáfogtak a sok nemzeti -sütemény készítéséhez, hosszú lugasok voltak felállítva az udvaron a -vendégsereg számára, a kapubejárat egy diadalívvé lett átalakítva -koszorúkkal és színes papiros átlászókkal. Az udvar közepén volt egy -lépcsőzetes állvány, letakarva czifra kecskeszőr szőnyegekkel, azon volt -az asztal, a Szűz Mária-képpel, a letakart tállal, melyben a jegygyűrűk -vannak, a kelyhekkel, a sóval és kenyérrel, a mik mind szükségesek az -esküvő előtti ceremoniához. Mert még az is sok teketoriával jár, míg a -házasulandó fél odáig eljut, hogy a pap kezébe kerül. Annak még odáig -sokat kell kiállani a násznagyaitól, a vőfélytől, a nyoszolyóitól, meg -az örömanyától. - -Az örömanya igen nagy szerepet játszik. A templomajtóig ő parancsol. - -Ezúttal Daimona az. Ő adja férjhez a maga rabnőit a maga rabszolgáihoz: -ő az anyjuk. Számára van felállítva az a magas karszék ott az -emelvényen. - -Az első harangszóra megindul a szertartás. A pópa háza felől előhozzák a -leányok a felöltöztetett menyasszonyt. Diabolka menyasszony köntöse csak -úgy ragyog a skofiumos himzéstől, karcsú derekán drága öv, ötsoros -aranypénzfűzér a nyakán; pártája csupa csillogó kő. Az ember azt hinné, -valami herczegasszony. - -Más oldalon a kürt és balalajka szólal meg, s a vőfélyek és legénység -kisérik a vőlegényt, Sinkót, kinek hosszan vállaira omló csigákba -göndörült szénfekete haja, az orosz népviselet daczára is, elárulja -keletindus eredetét. - -A vőfélyek versben köszöntik fel a szemközt jövő menyasszonyt, vőlegényt -s azzal felvezetik őket az emelvényre. - -Akkor aztán az ólak felől valahonnan előhozzák a másik mátkapárt. Azokat -éktelen zsivaj, rikongató csimpolyaszó kiséri idáig. A nászpompa, a mibe -vannak öltözve, még nevetségesebbé teszi mind kettőt. Ezeket -gúnymondatok fogadják, a mi azoknak nagyon tetszik: erősen fel vannak -már pálinkázva mind a ketten, s sorba csókolják, a kit megfoghatnak. -Csak mikor egymáshoz kerülnek, akkor fintorítanak torzpofát egymásra, s -a míg a lépcsőn felhaladnak, a menyasszony nagyot csíp a vőlegény -karjába, az pedig a fél lábával odarúg hozzá. - -Azokat is odaállítják az asztal mellé, úgy, hogy a két vőlegény és a két -menyasszony az asztal szögletét foglalja el. - -A második harangozásnál aztán leszáll a kastély tornáczlépcsőjén az -örömanya, egész kiséretével: tizenkét szép rableánynyal, a kik mind -fehérbe vannak öltöztetve. Azok a lépcsőzet két oldalán állnak fel; ő -maga pedig felmegy az emelvényre, sorba csókoltatva az emberekkel -kezeit, a kik a sorfalat képezik útjában, s ott elfoglalja a trónusát. - -Egész királynénak van öltözve, bársony palásttal, gyöngyös, aranyos -nyuszt süveggel; az arcza kifestve fehérre, pirosra. - -Ő kezdi el a szertartást. - -– Sinkó! Mit hozasz a menyasszonyodnak mátkatálul? - -Sinkó elsorolja, a mit nászajándokul szánt. - -– Két tarkára festett nyoszolyát, egy rókaprémes bundát karassia -posztóból, egy selyem pruszlikot ezüst gombokkal, egy szironyos -sarafánt, egy gyöngyös kokosnikot, két pár piros csizmát, «egy» himzett -gyolcsinget, tizenkét czintányért, meg egy tálat, meg egy aranycsipkés -főkötőt fátyollal, ha jól viseli magát. - -Mindezek a vőfélyek által odahordatnak s egyenkint fel lesznek mutatva a -násznép előtt. - -A menyasszony válasza aztán viszont az ő általa hozott ajándékokból áll: -öltözetek, ékszerek, házi bútorok; miket berekeszt egy csomag -nyirfavessző, «ezzel pedig verjen meg, ha rosszúl viselem magamat». - -Most következik a másik mátkapárra a sor. - -– Hát te, Polyka, mit hozasz a vőlegényednek? - -De már az a szép összeválasztott pár nem engedi azt, hogy egyik a másik -előtt szóljon, hanem kikapkodják egymás szájából a szót s röhögve vágnak -egymás elé. - -– Én egy rongyos szürt. - -– Én egy folt hátán folt tulupot. - -– Egy lyukas vaskondért. - -– Egy rongyos szoknyát, a miben kilencz macska se fogna meg egy egeret. - -– Egy üres korsót, a miben valaha pálinka volt. - -– Egy dunnát, a minek nincs czihája s csak toll kell még bele. - -– Én még egy nyenyuska köntöst, a melyiknek «ujja hijja, gallér hijja, -egy csepp alja sincsen!» Hozzám jösz-e, kincsem? - -A násznép majd megvesz nevettében a mátkapárbeszéd alatt. - -– No meg aztán tizenkét pár «dubinát!» kiált röhögve a vőlegény. - -– Dejsz «két vége van annak!» nyerít vissza a menyasszony. - -Ez a fényüzési czikk pedig, amit mindjárt tizenkét pár számra szereznek -be, ez a gyöngéd hangzású «dubina» annyit jelent más egyéb barbár -európai nyelven, hogy «pálcza!» - -«Megtalálta zsák a foltját! Eczetes korsó a dugóját! No ugyan meg!» -Zsibongja az egész násznép. - -– No hát váltsatok már most gyűrűt, szól Daimona a párokhoz. Itt a -letakart tálban vannak a jegygyűrűk. Az egyik páré arany és ezüst; a -menyasszonyé az arany, a vőlegényé az ezüst, a másik mátkapáré vörösréz -és ólom. Kiki válaszsza ki a magáét. - -Az örömanya feltakarta az ezüst tálról a selyem takarót s inte -Diabolkának, hogy kezdje ő el. - -Diabolka kivette a tálból az arany- és az ezüstgyűrűket, az aranyat -felhúzta a saját ujjára, az ezüstöt pedig odanyujtá Sinkónak. - -Hanem Daimona megfogta a kezét. - -– Nem úgy lesz az! Te az ezüstgyűrűt adod Vuknak, Sinkó pedig a veresréz -gyűrűt a Polykának. Mert Vuk a te vőlegényed, Sinkó pedig a Polykáé. Így -van ez elrendelve. - -Óriási hahota követte e szavakat. Ez már aztán fölséges tréfa. Kiki -párjával! A Vuk a Diabolkával; a Polyka a Sinkóval! Az örömanyának joga -van úgy házasítani össze a rabjobbágyait, a hogy neki tetszik. Azoknak a -teste az övé, akár a lónak és a szamárnak a teste. Úgy párosíthatja őket -össze, a hogy neki tetszik. - -A vendégsereg röheje még hangosabbra lázadt, a mint a két részeg szörny, -az örömanyának a buzdító szavaira, egyszerre nagy örömmel rohant a neki -rendelt deli párhoz. Csupa tréfa volt elnézni, a hogy a ferdeszájú -Polyka hosszú karjaival a Sinkó fejét igyekezett magához lehúzni, hogy -megcsókolja; az meg minden módon arra forgatta a képét, a melyik oldalán -a Polyka pofájának nem volt szája. A másik vőlegény pedig, a púpos, -törpe, minthogy a síkról nem érhette el a Diabolka arczát, felugrott az -asztalra, s onnan nyujtotta feléje a karjait. - -A röhögést csak az zavarta meg aztán, mikor a bomlott nászhad láttára -Diabolka mind a két kezével olyat taszított a neki szánt vőlegény -mellére, hogy az hanyat bukfenczezett, le az asztalról, emelvényről, a -násznép közé kalimpázva. - -No ebből baj lesz! - -Daimona egy furia dühével ugrott az asztalhoz, s öklével nagyot ütött -rá. - -E csattanásra ketté volt metszve a néző sereg szájában a hahotázó hang. -A vigyorgás még ott volt az arczokon, de a nevető szájban a nyelv -megzsibbadt. - -Nem tréfa ez már! - -– Te nem akarod elfogadni a neked szánt vőlegényt? rikácsolá dühösen -Daimona. - -– Nem! kiálta vissza a leány, lábával dobbantva. - -– Te kutya! Te czigány ördög! Még szembe mersz velem állni? A ki a -szemétről szedtelek föl. - -– Hát eressz vissza a szemétre. - -– Meg lesz! Ha te neked nem kell a vőlegényed, a kit én adok, akkor vesd -le a menyasszonyköntöst is, a mit én tőlem kaptál, s vidd el a -czigánygúnyádat, a miben idehoztak. - -Diabolka szótlanul ölté le magáról a drága himzett öltönyöket s lerakott -mindent a földre, még a hajfonadékaiból is kifejté a selyemszalagokat, -míg egy ingben maradt. - -– Még az az ing is az enyém, vesd le! - -A leány arcza mélyen elpirult. Diabolka megtanult pirulni. Ez volt a -czél: felébreszteni benne a lelket, hogy tudja meg, milyen fájdalmas a -«szégyen.» - -– Ennyi ember előtt! rebegé. - -– Hátha a piacz közepén kötnek majd ki a pellengérhez, ott még több -ember meglát! Van is neked mit szégyenlened! Te «város füle», «falu -farka», «kocsmaczégérek virága!» - -– Adasd ide előbb a rongyaimat! - -– Mindjárt megkapod! Most keresik a kaczat közt. Nos, leveted, vagy -letépessem rólad? - -A leány végig ereszté termetén az utolsó leplet s aztán két karjával -eltakarta az arczát és sírt. - -– Hahaha! kezdé Daimona a kaczagást, s erre aztán a durva nászhad is -rákezdé a nevetést. Ugyan szép menyasszony! - -S ez a kaczagás milyen nagyon fájt. A «Skrossz stoi» (a vesszőzés) talán -nem fáj jobban az elítéltnek, a ki hétszer alá, hétszer föl sétál a -sorfal között, mint ez a megalázás, ez a kikaczagás annak a leánynak, a -ki hozzá szokott már, hogy tekintsék, mint az úrnő kegyenczét, benső -barátnéját, tisztességes kisasszonyt. - -– Add vissza a ruháimat! dörmögé Diabolka Daimonához. - -– Majd mindjárt megkapod, csak várj! A czigányöltözetnek még kiegészítő -része is van. Elébb egy öltözet korbácsot kapsz a vakmerőségedért! -Sinkó! Jőjj elő! - -Magát a bátyát, a szeretőt, a vőlegényt szólítá. - -Sinkónak még vőlegény korában is oda volt dugva az öve mellé hivatali -jelvénye, a kurta nyelű korbács. A parancsszóra előhúzta azt onnan. - -– Vágjad! parancsolá Daimona. - -A leány rémülten tartá két kezét maga elé. - -– Bátyám! Te meg tudsz engem ütni? - -Annyira jutott, hogy félt a veréstől. Vagy talán csak attól irtózott, -hogy Sinkó kezétől kapja azt. - -A czigánylegénynek nem volt elég kemény szive azt megtenni. Eldobta a -korbácsot kezéből. - -– Fölveszed? kutya! rivallt rá Daimona, vagy szilaj lófarkára -köttesselek vele együtt? Sújtsad, a míg azt nem mondom: «elég!» Ötvenet -én értem, ötvenet Jevgen úrfiért. - -Sinkó újra felvette a korbácsot. - -A leány erre kétségbeesetten veté magát Daimona lábaihoz, kegyelemért -esdő zokogással ölelve át annak térdeit. - -– Ah! Ide jöttél jó helyre, utálatos! szólt fogcsikorgatva Daimona s a -lábainál görnyedő leánynak megragadva a két hosszú hajtekercsét, -odakiálta Sinkónak: - -– Most sújtsd! - -A czigánylegény erre egy ugrással ott termett előtte, mint egy párducz, -s baljával megragadva Daimona torkát, jobbjával kirántá öve mellől a -kést. - -Daimona ijedten ereszté el Diabolkát s védelemre emelte a karját. A -rabszolga kése a vállába döfött le: hogy a vér egyszerre magasra szökött -fel belőle. - -– Héj! Szolgák! Fogjátok meg! Segítsetek! rikácsolá a nő. - -Egy ember nem mozdult a tömegből. Daimona látta, hogy magára van hagyva. -Erős asszony volt, tudott küzdeni, kiszakítá magát a szolga kezéből, -ellökte azt magától s leugorva az emelvényről futott fel a kastély -lépcsőin. - -Sinkó utána. - -És egy kéz nem nyúlt Sinkóhoz, hogy visszatartsa. Az egész nép, a -szolgasereg elnézte, hogy rohan a futó úrnő után, hogy sebesíti azt meg -újra. A nő visszafordúl s elkezd vele dulakodni; a kés újra sebeket ejt -rajta, s ő újra ellöki magától megtámadóját. Aztán odamenekül a -leánycselédei közé: «segítsetek! oltalmazzatok!» Azok bedugják a -füleiket kezeikkel, hogy ne hallják a sikoltását. Mindenki gyűlöli. - -Azután látják őt végigfutni a hosszú folyosón, sikoltozva; nyomában a -véres gyilkos. Nem sietnek a segélyére. - -A folyosó végén van egy szent szobor. Ahoz menekül, annak térdét öleli -át. Az sem mozdítja a kezét a megszabadítására. - -Végre a tornácz mellvédéhez fut s onnan akar alá ugrani. Ott azután -végre eléri a gyilkos. Az egész népség látja őt, Grusino úrnőjét -féltesttel aláfordulni a mellvéd párkányán, halottan. - -S azzal a gyilkos csendes léptekkel alászáll a lépcsőkön. Nyitott út -előtte! Fellépdel a nászünnepi emelvényre. Ott hever arczczal a földön -egy leány, mozdulatlan az irtózattól, a kétségbeeséstől; mellette a -szétszórt menyasszonyöltözet. A gyilkos beletörüli a kését a fehér -ara-fátyolba, s azután megragadja a leányt kezénél, s felrántja a -földről. - -Azzal egymás szemébe néznek. Egy pillantás, mint két szilaj farkas -összenézése. Elég beszéd! - -Azzal futnak, egymás kezét fogva, ki a pusztába, ki az erdőre, ki a -semmibe. Fel nem tartja őket senki. - -Soha sem találtak rájuk többé. - -Ki tudna két, kalitjából kiszabadult farkast előkeresni a maga -országából, az erdőből, a berekből, a bozótból s a maga népe közül, a -puszták őslakói közül? - -* - -Csak egy helyen tartottak pihenőt, a hol Diabolka vándor czigánytársai -közé jutva, megirta azt a levelet Jakuskinnak, a miben a grusinói -comitragœdia volt elmondva, s a minek a másolata azután a kegyencz -kezébe jutott, értesítve őt a rémesetről, a mit a grusinói sztarosztjai -nem mertek neki megirni. - -* - -Hogy ezt a történetet Zeneida maga mondta el a czárnak, azt nagyon -helyesen tette; mert, a kik később jöttek jelentést tenni a grusinói -vértettről, azok mind úgy adták elő az eseményt, mint összefüggő részét -a szent-pétervári titkos klubbok merényletének. Keresték a tett rúgóit -magas körökben, miknek érdekük volt a kegyenczet a czár közeléből -eltávolítani, a mik egyszer már a fia számüzetése által akarták a czár -és a kegyencz közti szoros kapcsot széttépni, a miknek csaknem sikerült -már azt egész holdfogyatkozásba tolni Nariskin Zsófia tervezett -házassága által, s a miknek most azután egészen beütött a tervük a -Daimona meggyilkoltatása által. Sinkó és Diabolka az összeesküvők -bérenczei voltak. - -Volt-e ebben valami igaz? azt soha sem derítette fel senki. Hanem, ha -irányozta valami kéz ezt a csapást, akkor az egészen odatalált. -Szent-Pétervár utczái látták Arakcsejeffet végigfutni fedetlen fővel és -aztán vágtatni végig a sugár-úton, a hidakon, kalap nélkül, széltől -zilált hajjal. (Az igazi orthodox orosz, ha gyászol, két hétig csupasz -fővel jár napfényben, zivatarban.) - -S elfutamodása napján két egész társzekéren szállították a kegyencz -palotájából a hivatalos iratcsomagokat a czári palota Eremitageába -vissza, mint a rőzsét egymásra hányva. Érdemrendjeit, díszkardjait, -kamarás kulcsát a kapus által küldte vissza a főudvarmesternek. S -elutazása perczében a nagy szent Kristóf ágyu dördülése verte föl a -lakosságot nyugalmából. Ez az ágyúk apja csak akkor szokott megszólalni, -mikor egy tábornok meghal. A kegyencz maga ment fel a várparancsnokhoz, -a lövést elrendelni. Az engedelmeskedni tartozott. Arakcsejeff volt a -tüzérség főparancsnoka. A lövés eldördülte után kérdezé a várparancsnok, -hogy kinek hivják a meghalt tábornokot? - -– Arakcsejeff Andreovics Alexejnek! - -Pár nap mulva rémdolgokat hallott felőle a czár. A kegyencz, úgy -látszott, hogy megtébolyodott. - - - - -A REMETE. - -Mikor Arakcsejeff magára hagyta a czárt, akkor érezte csak a nagy ember, -hogy mennyire egyedül áll a világban! - -Bizodalma senkihez sem volt már, mindenkiben ellenséget, összeesküvőt -gyanított, s ha voltak igazi hivei, azokat elkeseríté Arakcsejeff -visszahivása által. Hadvezéreit elégületlenné tette a testőrhadtest -feloszlatásával, a görögök cserbenhagyásával. Minden titkos szövetséget -felidézett maga ellen. S mikor azok már megkapták a hadizenetet, akkor -az az egy ember, a ki őket ismerte, a kinek erélye volt velök -szembeszállni, itt hagyja a csatatért, a megkezdett művelet elején. - -Arakcsejeff hazaérkezve Grusinóba, egyenesen a sirbolthoz hajtatott, ott -leszállt, a sirbolt rácsajtaját magára zárta, odabenn leveté magát -Daimona koporsója elé s két nap óta nem hallani egyéb szavát, mint -keserves kínordítását. Ételt sem vesz magához. Éhen akar meghalni. Nem -felel semmi szóra, semmi könyörgésre. «Daimona» neve a válasz mindenre. - -Ugy szerette ezt az asszonyt, a hogy csak a vadállatok óriásai szeretik -nőstényeiket; a jégmedve, a czethal, a rozmár: ha a vadász elejtette a -nőt, a himet is megölheti, mert az nem távozik el a hullától. Két napig -hasztalan könyörögtek a sirboltajtó előtt Arakcsejeff hivei, maga Galban -lovag is, hogy jöjjön elő, tartsa meg drága életét; rájuk sem -hallgatott. Hasztalan nevezték «herczegnek, jóuramnak, édes barátomnak, -Alexej Andreovicsnak!» egyiket sem értette el. - -Harmadik nap megjelent a sirboltajtó előtt Photios, a -Szentgyörgy-kolostor archimandritája. A csodatevő szent, a kinek -áldásáért az orosz föld minden vidékéről százezrével tódul a zarándok -sereg. Ennek a szava egyértékű a pápa bullájával. Mikor I. Sándor a -népnevelés ügyét a felvilágosodott szabadelvű Galiczyn herczegre bizta, -a szentgyörgyi archimandrita felment a czári palotába s megdorgálta a -czárt: «ha kivetkőzteted a népedet az ős hitéből, összetöröd -birodalmadnak alapját!» s a «remete» szavára elbocsátá a czár Galiczynt -s maradt a népnevelés a szent synodus kezében. Az orosz népnek mindig -vannak «élő szentjei». S azok között néha csodálatos szentek. - -Photios megállt a kriptaajtóban s aztán megmondta a dühöngő főurnak azt -a nevét, a mit megértett. - -– Te bűnökben elmerült gonosztevő! - -A kínordítás a kripta mélyében elhallgatott e szóra. - -– Mászsz elő odudból! kiálta Photios. - -A megszólított alak elővánszorgott. Alig lehetett ráismerni többé. A -napok óta nem borotvált szakáll szürke borostájával benőtte az arczát, -szemei veresek voltak a sirástól és ajkai feldagadva, haja kúszáltan -tapadt homlokához, tábornoki egyenruhája zöld volt a kriptafal -penészétől. - -– Mit akarsz e sirboltban, bűnös ember? - -– Meghalni. - -– Meghalsz bizonyára, miként mi mindnyájan meghalunk bűneink zsoldjában; -de bűneidet tetézve, bűnbánatlan akarsz-e meghalni? Annak a koporsója -mellett akarsz-e meghalni, a kinek lélekkárhozatát te okoztad? Te voltál -életének bűne, te voltál halálának oka, s most még pokolra juttatója is -te akarsz lenni? Őrjöngő bűnös! A helyett, hogy vezeklésre gondolnál, -hogy annak a lelkét a pokol lángjai közül kiszabadítsd, a ki egyházi -szentség, bűnbánat és feloldás nélkül hagyta el a világot, az örökkévaló -kínoknak oda vettetve, még magad is utána akarsz-e veszni? Daczolva -akarsz áttörni a rettenetes másvilágba? A helyett, hogy fejedet -megalázva, könyörögnéd a bebocsáttatást? Ebben a czifra ruhában akarsz-e -odamenni, a hol Lázár rongyai többet érnek a te aranyos vállrózsádnál? -Meghalsz bizonyára, de nem úgy, a hogy neked tetszik, hanem a hogy az -Úrnak fog tetszeni, bűnbánással kiérdemelve a halált. A mély -katakombákban a te helyed; nem bűnös kedvesed oldala mellett; nappal a -forró napsugár alatt, viharban, a szél üvöltése, a zápor zuhogása alatt -a te dolgod! eldobott rongy a te öltözeted, a mit már más megutált -viselni! Kelj fel és jöjj utánam! - -S a főúr e szókra kinyitá a sirboltajtót s előjött, térden csúszva. - -– Most egyél! parancsolá neki Photios. S odadobott eléje a földre két -murokrépát. - -A főúr felvette azt a földről és elköltötte. - -– Aztán öltözzél át! S odavetett az ölébe egy rongyos barátcsuhát, a -minek már nap és eső kihúzták a szinét; egyéb nem volt hozzá. A főúr -levetette tábornoki öltönyeit s fölvette a neki szánt gunyát. - -S minthogy a szentek ezen a földön nem járnak szekéren, tehát gyalog és -mezitláb követte Photiost a Szentgyörgy-kolostorig. - -A Szentgyörgy-kolostor egyike a leggazdagabb egyházaknak Oroszországban, -közel Grusinóhoz a Volkhoff folyam és az Ilmer-tó képezte hosszú -félsziget végén. Aranyozott kupolái, a mik szép zöldek már a sokszázados -rézrozsdától, messziről hirdetik a zarándok előtt dicsőségét; de a -belsejében feltáruló pompa tömegével agyonnyomja a kedélyt. Egész a -boltozatig érő aranyozott vert ezüst karzatok, orgonák. Szentképek, a -mik karbunkulusokkal tündökölnek, mozaikok, csupa drágakövekből kirakva; -a túlhalmozott ékességű oltárokon ezüst borítéku bibliák, zománczozott -misemondó könyvek; egy oltáron maga Szentgyörgy tömör ezüstből. Hát még -a «riznilszá»-ban (kincstár) a minden csodaalakú szent edények, mithrák, -pásztorbotok, koronák, csupa gyöngyökkel borított stólák, szinarany -monstrantiák, ezek mind azt hirdetik, hogy íme milyen gazdag az Isten! -És maguk a papok, a kik a kincseket őrzik, járnak azok között -daróczruhában, mezitláb, hogy megmutassák: ime milyen szegény az ember! - -Ide vezette Photios Andreovics Alexejt. - -A legféltveőrzöttebb kincse a kolostornak az oltár karzata előtt áll. -Egy gránit oszlop, körülvéve ezüst rácsozattal. - -E gránitra e szavak vannak vésve: - -«E helyen térdepelt Sándor czár, Photios archimandrita és Arakcsejeff -Andreovics Alexej hivei között, Isten előtt, 1818-ban!» - -Photios ide hozta el a főurat, a hol az nevét a czáré mellett -megörökítve olvashatá. - -– Idáig emelkedtél egyszer. És most jer: lásd meg, hová fogsz leszállni -ezentúl? - -A templomból a kolostorba vezette a vezeklő főurat, s ott megmutatta -annak a saját archimandritai czelláját. Két öl széles s egy öl hosszú -üreg volt az. De mégis volt benne fényűzés, mert ablaka volt, besütött a -napfény. Fekhelyül szolgált az archimandritának egy festetlen koporsó; -imazsámolyul egy kő, kikopva a két térd helyétől. - -Egy kőkorsó és egy csésze, a mindennapi Kvasz-leves számára volt minden -étkező szer. De még ez mind kényelem ahhoz képest, a mi a vezeklőkre -vár. - -A kolostor katakombáiban vannak a sziklába vájt oduk; épen csak akkorák, -hogy azokban egy ember fekve vagy térden állva elférhet, a nehéz -vasajtón levő lyuk bocsát be hozzájuk levegőt. A sötétség örök. - -És ezeket az odukat emberek lakják. Nagy urak, főnemesek, százezernyi -lelkek tulajdonosai hajdan, most saját lelküknek sem urai többé. Nem -zsarnoki önkény, nem papi szent erőszak tartja őket itten fogva, hanem -saját vakbuzgalmuk. A világot megvetve, meggyűlölve, önszántukból -itélték magukat a rettentő fogságra. A szentgyörgyi és solovecski zárdák -katakombáinak mindig vannak ilyen önelitélt élő halottjai. - -Ez a fogság tetszett meg Arakcsejeffnek. - -Itt töltött napokat, heteket a puszta szalmán fekve. Nappal be volt -zárva; csak az esti harangszó után nyitották fel oduja ajtaját, hogy -kijöhessen. Akkor aztán nekiindulhatott élelmet keresni. Mert a -vezeklőknek enni sem ád senki. Azok az alkonyfénynél maguk mennek ki a -kolostor veteményes kertjébe és keresgélnek répát, sóskát, földi -mogyorót, a mit a föld terem, ez a táplálékuk. - -Egy napon aztán találkozott Arakcsejeff egy magánál még sokkal külömb -vezeklővel. - -Ez is előkelő bojár volt valaha; de a régi nevét már senki sem mondja -ki; most «Nahum apónak» hiják. Ez még a rongyok fényűzését sem engedi -meg magának; a mi a testét til-túl fedezi, maga fonta gyékénytakaró; -sárgává őszült haja és szakálla lobonczosan lóg szennyes tagjaira alá. -Ez még az oduban lakást sem engedi meg magának. Nyáron pocsolyában -alszik, télen a trágyadombba ássa be magát. Ez nem tartja elég -önmegalázásnak, hogy egy sziklaodúban térdepeljen valaki naphosszant, -vezekelve; hanem odafekszik keresztbe a templomajtóba, hogy mikor tódul -a zarándoksereg, felrugdossák, megtapossák, leköpdössék. És azt, hogy az -ember a földből húzogassa ki a jó friss répákat s azzal éljen, Nahum apó -már bűnös inyenczségnek hiszi, ő a szemétdombon tartja estebédét; a mit -oda kiöntenek, hulladékot, azt szedegeti fel, az az ő tápláléka. - -Egy este (már akkor harmadik hete volt Arakcsejeff a vezeklés oduiban!) -a mint a kertből visszatért, egy csomó póré-hagymával a kezében, a mit -akkor huzgált ki az út mellől, megint összetalálkozott Nahum apóval, a -ki a maga terített asztalán, a szemétdombon lakmározott. - -– Látod, szólítá meg őt Nahum apó, ma annyi eledelt találtam, hogy -magamnak sok is, megoszthatnám veled. - -– S mi az, a mit adott az Isten? - -– Penészes érett turó. - -Andreovics Alexej eldobta a kezéből a friss zöldséget s letelepedett az -asceta mellé, a ki az önmegvetést ily tökélyre tudta fejleszteni. - -– No hát adj belőle. - -– Nesze. Vedd egészen mondá, Nahum apó. A ki megkivánja, a mit a vezeklő -eszik, annak azt oda kell adni mind. - -S oda adta neki az érett turót a papirral együtt, a mibe ez takarva -volt, a mivel együtt ki volt dobva a szemétre. - -Biz ez utálatos egy tápszer volt! De Arakcsejeff figyelmét most nem a -turó nyerte el, hanem a takaró. Az egy levél volt, a min a czár irását -ismerte meg. - -Egész vére felháborodott rá! - -A czár levele, mint büdös sajttakaró! - -Hát még a tartalom! A levél Photiosnak volt czimezve. - -«Hivd őt magadhoz, szólj hozzá a vallás szent nevében. Erősítsed -hitében. Intsed, hogy tartsa meg életét a haza javára, a mely -mindenekfelett becses. Igy megtartasz az országnak egy megbecsülhetlen -hűségű szolgát, és nekem egy igaz barátot, a kit én őszintén becsülök!» - -És ebbe a levélbe sajtot takartak és kidobták a szemétre! - -– Nos! hát egyél. Mormogá Nahum apó, saját szurtos tenyeréből kinálva a -vezeklő társat a penészes turóval, a mit az a szemét közé leszórt. - -Arakcsejeff félretaszítá a collegát, s sietett fel gyorsan Photioshoz. - -Az épen estimája közepén volt. Nem hagyta neki bevégezni. - -– Hozzád irta a czár ezt a levelet? - -– Én hozzám. - -– S te kidobtad azt a szemétre? - -– Azért, hogy te ott megtaláld. - -– Megtaláltam. Vége a vezeklésnek. Megyek Szent-Pétervárra vissza. - -– Ezt kivántam elérni. - -– Elérted. De nem tudod még, hogy mit cselekedtél? Te nem tudod, mit -tettél akkor, a midőn Arakcsejeff Alexejt kihoztad a sirból s -kényszerítetted, hogy még egyszer visszatérjen a világba élni; hogy még -egyszer megmutassa, hogy ki volt ő valaha? Reszkessenek azok, a kik azt -még nem tudták! Reszkessenek a másodszor született Arakcsejefftől! - -– Áldás legyen minden munkádon! rebegé az archimandrita, s aztán -folytatta az estimáját. - -Arakcsejeff még abban az órában elhagyta a kolostort, ugyanazzal a -rombolási kedvvel, a mivel idejött; csakhogy akkor önmagát, most pedig -másokat lerombolni fordult kedve. - -* - -Mikor háromheti távollét után ismét meglátták őt Szent-Pétervárott, -mindenki visszariadt tőle. Arcza sovány volt és haja teljesen megőszült. -Látszott rajta, hogy a sirból kelt föl. - - - - -ZÜRHANGOK. - -Zeneida egyedül sétált árnyékos parkja kigyó-útjain a hosszantartó -alkonyfényben. A bokrok közt a fülemülék énekeltek, a közel tóban -vartyogtak a békák, a Néva tükrén végig evező hajósok dala -egyszer-egyszer közbehangzott, felválták azt valami távoli csapszék -gordonka és klarinét hangjai, iminnen-amonnan lánczrakötött kutyák -felelgettek egymásnak vonítva, a városból áthangzott a lélekharang, a -mit egy haldoklónak húznak, s a Mon Plaisir környékéből fel-felrivalt -egy kiáltás: «ki vagy? megállj!» néha egy-egy lövés is. Mire lőttek? S -megint tovább énekeltek fülemülék és békasereg, klarinét és lélekharang. - -E zürhangnak megfelelő chaos volt az ő lelkében is. - -Arakcsejeff másodszori visszatérte sietteti a válságot. - -Sándor czár, a mint kegyencz tanácsosára újra átruházhatta az ország -gondjait, egészen visszavonult monplaisiri magányába. A hogy kerülte -eddig a nejét, úgy ragaszkodik most hozzá. Nem tudja őt egy órára sem -magára hagyni. Mintha tizennégy esztendei félretett szerelmet most mind -egyszerre akarna vele átéreztetni. Most látja csak, hogy minő kincset -birt s mit hanyagolt el benne. S most veszi csak észre, hogy ez a drága -nő beteg. A hosszú szenvedés, az eltitkolt keserv felemésztette -életerejét. Most aztán retteg, hogy őt is elveszti. - -A czárnő pedig boldog. - -«Áldott legyen az a betegség rajtam, mely férjemet nekem visszaadta!» - -A czárnő orvosa, dr. Stoffregen, azt a tanácsot adta, hogy az őszi zord -idők előtt jó volna a czárnőt elküldeni enyhébb éghajlat alá, Velenczébe -talán. De Erzsébet azt felelte rá, hogy egy orosz czárnőnek nem szabad -másutt meghalni, mint orosz földön. - -Most azután csak ez az egy gond tölti be Sándor lelkét. - -Hogy ez alatt minő pusztítást követ el népe lelkületében a -teljhatalommal felruházott kegyencz? azt nem mondja el neki senki. Most -már a Zsófia-posta leveleit sem küldik ki hozzá. Nem tud semmit arról, a -mi a Mont Plaisir nyárfáin túl történik. Nem hozzák neki hirül, hogy -Arakcsejeffnek az első dolga az volt, hogy valamennyi grusinoi -cselédjét, a kik a gyilkosságnál jelenvoltak, tiz férfit és tizenkét -leányt, felhozatta Szent-Pétervárra s itt a pellengérre kiköttetve, mind -valamennyit félholtra kancsukáztatá, a miért Daimonát meg nem mentették. -Hogy azt a szigort, a mit eddig rendszerből gyakorolt, most egész a -kegyetlenkedéssé fokozza boszuból. Hogy főhivatalnokokat, előkelő -tiszteket űz el helyeikről minden ok nélkül, csupa nem tetszésből. Hogy -megtölti a börtönöket puszta gyanura összefogdosott emberekkel. Hogy még -a szegény finneket is kegyetlenül elnyomja. S minthogy nincs már, a mit -«elvegyen» tőlük, azzal sújtja őket, a mit «ád» nekik: hogy -áldomásaiknál orosz nyelven mondjanak toasztot. Hogy a forrongás, az -elégedetlenség már a tetőpontjára hágott. Nem. Sándor czárnak most csak -arra van gondja, hogy mint lehessen a szeretett drága kincs szobáiba a -szabad levegőt beereszteni s a szunyogokat mégis kizárni, s az illatos -virágok közül kiválogatni azokat, a mik nem okoznak fejfájást. - -És Zeneida tudja jól, hogy mi «fog» történni ezentúl? - -Már nem gyüléseznek a titkos társulatok. Már tisztában vannak azzal, a -mit tenni akarnak. - -A kérdés csak az, hogy «mikor?» - -A kitörésnek egyszerre kell megtörténni az egész országban. - -Az összebeszélt terv Zeneidára van bizva egészen. - -A művésznő visszalépett a szinpadról, (nyáron különben sincsen opera a -fővárosban) s nem fog, mint szerződött tag újra föllépni. Hanem egy-egy -hangversenyt fog adni majd az őszi hónapokban, jótékony czélokra. -Azoknak a napját maga a hivatalos kormánylap teszi közzé, tíz nappal -előre. Mikor aztán egyszer az lesz hirdetve, hogy Ilmarinen Zeneida -kisasszony a «lelenczház» javára fog énekelni, az összeesküvők tudni -fogják, hogy ez a felkelés napja. Maga a hivatalos kormánylap fogja -széthordani a jelszót az egész országban. - -Tehát az ő kezében van az olló, mely a Damokles-kard fonalát elmetszi. - -Mind az a súlyos gondolat, a mi ezután következni fog, az ő lelkére -nehezül. A kitörés elháríthatatlan, a megnehezített jármot nem tűrheti -már senki; a rongyos muzsiktól kezdve föl a paloták czímeres uráig -mindenki annak széttörését ohajtja. S a Kalevain népnek még egygyel több -oka van sírni, mint valamennyinek. - -De mi történik az uralkodó párral, ha ez a kitörés fellobban? Ők -mindketten úgy szerették, kitüntették, beczézték Zeneidát. Otthon volt, -ha náluk volt. - -Hogy szabadíthassa meg őket, a nélkül, hogy a hűségére bizott ügyet -elárulja. - -Még egy másik lidércznyomás. – Hát Puskin! - -Ő ugyan azt igérte, hogy a nevét ki fogja törültetni a Zöld-könyvből. De -a mikor azt igérte, akkor azt hitte, hogy a czár leányát fogja nőül -venni. Az elmult, Puskinnak nem volt többé oka az északi szövetségből -kilépni. A neve benmaradt a Zöld-könyvben. Ő is értesítve lett az -összeesküvők tervéről, s semmi kétség, hogy a mint olvasni fogja, hogy -Zeneida a «lelenczház» javára föllép, arra a napra ő is itt lesz -Szent-Pétervárott, ha magát a paradicsomot kellene is érte elhagynia. - -Hogy akadályozza ezt meg, a nélkül, hogy Puskin jellemére a gyávaság -homály-foltját vesse? Puszta szerelmi boldogság erre nem elég erős. -Ahhoz hatalmasabb erőszak kell! - -És jár-kel azután az estárnyékos fák alatt, lelkében ugyanazzal a -disharmonikus hangzavarral, a mi a fényes éjszakát ébren tartja, keresve -egy központot, a mihez egy könnyítő gondolatot lehetne leszegezni. - -A czár mélabús s a czárnő sorvadó beteg. - -Ők most csak egymásnak élnek s elzárkóztak a világ elől. - -A példa hódít, Ghedimin herczeg is kibékült nejével s többé Zeneidát nem -látogatja. - -A szentpétervári társaság szét van oszolva a negyven Néva-szigetre s -kiki otthon szeret maradni; megszünt minden társasélet. Minden -látogatóban Arakcsejeff titkos kémét véli a meglátogatott. - -Tökéletes szélcsend van. - -Még levelet sem irnak az emberek egymásnak, a cabinet noirtól rettegve. - -Puskin nem hallat magáról semmit. Ő otthon ül pleskovi magányában s ha -elhallgatja boldogságát, arra száz jó oka van. Lehet, hogy Betszi irt is -azóta Zeneidának, hanem hát a levelek halandók. Ki tudja, mi kézbe -kerültek? - -Ez a nagy csendesség, otthonmaradás, kibékülés kezd nyomasztóvá lenni. - -Galban lovagnak utasítása van, hogy szaladgáljon egyik nyári lakból a -másikba s tervezzen valamit, hogy kezdjenek el az uraságok mulatni! Ne -üljön már minden férj a felesége mellett. - -Szó van róla, hogy a szép Ghedimin herczegnő fogja megtörni a jeget -(nyáron) s az előkelő társaságot egy nagyszerű estélyen egyesíteni -fogja: Nagyboldogasszony napján, a Masinkák ünnepén. S hogy tüntetőleg -kimutassa férjével tökéletes kibékülését, el van határozva az ünnepélyre -meghivni Zeneidát is. - -A büszke herczegnő meghivja a házához a szintoly büszke szinpadi -királynét, a kiről azt beszéli a világ, hogy az ő férjének kedvese volt. -Csak «volt». Nehéz megmondani, melyik asszonynak a bátorsága lesz -nagyobb, azé-e, a ki a másikat meghivja, vagy azé, a ki a meghivást -elfogadja? - -De nemcsak azt szándékozik megtenni Corinthia, hanem még azt is, hogy -meghivót küldjön Bethsábának; sajátkezűleg irt hizelgő, megbocsátó és -megáldó levél kiséretében. S hogy annál nagyobb kedve támadjon a fiatal -menyecskének a meghivás elfogadására, abban a levélben azzal is biztatva -lesz, hogy Corinthia kieszközlendi számára az uralkodó pár általi -fogadtatást. Bethsába bocsánatot kérhet a czártól merész lépéseért és -egyúttal kegyelmet férje számára, a kit kegyvesztettség odarekesztett -Pleskovba. Ez a kecsegtetés nagyon csábító csalétek. - -Mindezeket Galban lovagtól tudta meg Zeneida. - -Vajjon mi czélja lehet ezekkel Corinthiának? Mit akar Bethsábával? - -Hisz a lehetetlenséggel határos, hogy ez a fiatal asszony a mézes hónap -alatt eljöjjön boldogsága ligeteiből, egyedül, a férje nélkül, a kinek -nem szabad őt idekisérni. - -És mégis, hogy ha ez megtörténhetnék: lenne ebből még valami. - -Zeneida egy hiányzó lánczszemet vélt egykor feltalálni Bethsába -alakjában. Most megkisérlé beleilleszteni e karikát a lánczba. - - - - -HOGY RABOLJÁK EL EGY FÉRJTŐL A FELESÉGÉT? - -«Rossz játék, a minek a gyermekek nem örülnek.» S van-e nagyobb gyermek, -mint egy szerelmes pár? - -A pleskovi parkban sárkányt eregetnek, s Betszinek nagy öröme van benne, -hogy az övé mindig szép egyenesen felszáll és kitart, míg a Sándoré -egyre szerencsétlenül jár. Az övé szebb is: van két nagy szeme, szája, -orra, kalimpázó fülei, míg a Sándoré csak olyan, a hogy azt mindenféle -ócska versekből összeragasztotta. - -A tágas mező elég tér a két gyermeknek a sárkányokkal való futkározásra. -Nem nézi őket más, csak egy csoport dámvad az erdő szélén. - -A park melletti úton vágtatva jő a postaszekér, a postakocsis -trombitaszava hangzik elhaladtában. - -– Nekem úgy tetszik, hogy a postaszekér a kapunk előtt megállt, mondá -Betszi. - -– Az ám. Vagy levelet kaptunk, vagy vendég érkezett. - -– Jaj, csak vendég ne jönne! sóhajt föl a kis menyecske. Az új házasok -nem vendégszeretők. - -Pedig aligha nincs benne valami, mert a dvornik jön a kastély felől arra -feléjük. - -A sárkányt le kell szállítani, hogy játékon ne kapják az embert; -kicsufolnák érte. - -A sietségben aztán a sárkány belecsapódik egy jegenyefának a száraz -ágába s az kiszakít belőle egy darabot: az egyik szemét; az itt is -marad. - -– Ah, milyen kár! duzzog Betszi, mikor a sárkány leér a földre. Már most -nincs egyik szeme. Nem adhatnál egy kis papirost befoltozni? - -– Honnan vennék? Nem minden papirost fölragasztottál már sárkánynak a -háznál? - -– Keress csak. Hátha van még valami régi kötelezvény valahol. - -Ez alatt oda érkezik a dvornik. - -– No, mi az, Tanaszi? - -– Egy levél. - -– Kinek szól? - -– Nem szól az egy szót se, mert hallgat. - -Betszi kikapja a kezéből. - -– Ahá! Nőirás! Nesze! Szerelmes levél. Valamelyik ségi szeretőd tesz -szemrehányásokat! Olvasd! Bizonyosan légyottra hiv. - -– Az biz ez, nőirás, mondá Sándor, csakkogy nem nekem van czímezve, -hanem neked. - -– Nekem? szól elbámulva Betszi. Ugyan már ki irhatna nekem levelet? -Talán Zeneida? - -– Nem. Annak az irását ismerem. - -– Talán nagyon is jól? De hát ki irhatna más? - -Azon aztán eltanakodtak sokáig, a levelet egyik kézből a másikba adva, -hogy vajjon ki irhatta azt? míg végre Sándor azt az indítványt tevé, -hogy legjobb a levelet felbontani és úgy tudni meg, hogy ki irta. - -Mikor aztán eljutottak addig, hogy a névaláirást meglátták, meglepetve -kiáltának fel gyorsan: «a keresztanyám!» «a keresztanyád!» - -Vajjon mit irhat? - -De mintha egy kaczagásra letett hangjegy volna a kezében, úgy nevette -végig Betszi az egész levelet. - -– Hahaha! Menjek el az ő Masinka-ünnepére! Egyedül! Sándor nélkül. Lesz -nagy mulatság. A czár is ott lesz, meg a czárné s több külföldi -fejedelmek. Lesz alkalmam a czárnak könyöröghetni, hogy Sándornak -engedje meg a visszatérést Szent-Pétervárra. Hahaha! Hallod ezt, -Szergievics Sándor? A keresztanyám meghiv a báljába, nálad nélkül! Soha -jobbkor nem küldhette ezt a levelet! Épen erre volt szükségem. - -Azzal fogta a kedves levelet: az épen betöltötte a sárkányon támadt -haváriát, s két gombostűvel oda tűzte a kiszakadt rész helyére. A -közepén levő fekete pecsét épen jól pótolta a hiányzó szemet. (Mivelhogy -Zsófia halála után az udvarnál hallgatag gyász volt hat hétig s az alatt -az előkelő világ fekete pecsét alatt levelezett.) - -– De egy nagy láda is érkezett a postával, mondá a dvornik. - -– Tegyétek félre. Most nem érek rá megnézni. - -(Minden hihetetlenségek között ez a legnagyobb, hogy egy fiatal -menyecske, a ki most kapott új báli ruhát a fővárosból, azt mondja: -tegyétek félre, most nem érek rá megnézni.) - -A sárkány készen volt, most újra fel lehetett ereszteni. - -Mint egy gyermek, ujjongva, sikoltozva futott Betszi a spárgacsomaggal, -a mit a felrepülő sárkány után eresztett; a másik gyermek is azt nézte -kaczagva, a míg a sárkány nagy bolond fejét csóválta dorgálólag. A -sárkány-feleresztésnél hátrafelé szokás futni. Betszi nem vette észre, -hogy háttal nekiszalad valakinek, a ki egyenesen feléje siet az angol -kert széléről; csak akkor riadt föl, mikor már hátulról átölelték s -aztán egy nagy csókot nyomtak az arczára. - -Akkor aztán nagyot sikoltott; de abban öröm is volt. De már a másik -pillanatban ő is a nyakában volt a megtámadónak, s nem elég, hogy ott -volt, hanem le is rántotta a gyepre, úgy csókolta össze-vissza, a fűben -henteregve, s elhalmozva hízelgő nevekkel: kedveském, édeském, -galambocskám! Puskinnak úgy kellett odaszaladni s mind a kettőt -felemelni a pázsitról. - -Nem kellett nagy leleményesség, hogy kitalálja, ki lehet az a vendég, a -kit ilyen szivesen látnak. - -– Meg ne fojts, te bohó! szólt Zeneida. Nézd, az alatt a sárkányod hogy -elrepült! - -– Hadd fusson világgá! a keresztanyám levelével együtt. Tudod, hogy a -keresztanyám irt? Tudod, hogy meghitt a Masinka báljára? Tudod, hogy -csak magamat, Puskin nélkül? Tudod, hogy mit csináltam vele? A -sárkányomon volt egy szakadás, azt kifoldtam vele. De milyen kedves -vagy, hogy meglátogattál bennünket. - -– Hát az így szokás. Az örömanyának kötelessége hat hétre az esküvő után -meglátogatni a fiatal házasokat, hogy szép békességben élnek-e együtt? -Szeretik-e egymást? Hát megvert-e már azóta az urad? - -– Oh meg bizony! mondá Betszi, duzzogó panaszt szinlelve. Most is itt a -helye. S addig tűrögette fel a karján a ruha ujját, míg csakugyan talált -rajta valami megmutatni való foltot. Csakhogy arra Zeneida ráismert, -hogy nem ütés foltja. - -– Hát te Puskin, irtál-e azóta sok szép költeményt? - -– Egy sort sem biz én! Tudod, hogy az én muzsám nem tud költeni, ha szép -idő van; annak zivatar kell, locspocs idő, hófergeteg. - -– S a ti egetek azóta mindig derült. - -– Látod, hogy nem irtam semmit. - -Ezt is el lehet hinni; vannak drága idők, a mik alatt a költő csak érzi -a poézist, de nem irja le. - -– Papir sincs az egész házunknál! mondá Betszi, kinek a női ösztön -megsúgta, hogy ez a legnagyobb dicsekedés, mikor egy szerető asszony azt -mondhatja egy költőről, hogy az az ő kedvéért hűtelen lett – a -papiroshoz! – Az ám, a keresztanyám levelét használtam fel most épen -sárkánynak. - -– Hát te így bánsz a levelezéseiddel? Ezt jó lesz tudnom. Én így nem -fogok neked soha levelet irni, hanem ha valamit akarok veled tudatni, -inkább magam jövök. - -– Nagyon jó lesz. - -– Vagy téged viszlek. - -Már erre nem mondta, hogy «jó lesz», hanem inkább Sándor karjába -csimpajkozott s felnézett rá, ezzel a kérdéssel a szemeiben: «de úgy-e, -nem eresztesz?» - -Zeneida felelt meg neki erre a kérdésre. - -– Oh bizony, azt nem fogjuk Szergievics Sándortól kérdezni. Az ő dolga, -mikor a felesége látogatóba készül, a lovakat, kocsit készen tartani s -azalatt a házra gondot viselni. - -– De bizony én, ha akarnék sem mehetnék sehová. Nem látod, hogy vagyok -öltözve? Ez a pleskovi viselet. Sándor azt mondta, hogy ez volt az első -keresztyén orosz nőnek, Olga fejedelemleánynak is a viselete, aztán -nekem is nagyon tetszik. Ez a végig gimbes-gombos sarafánt, ez a -gyöngyös povojnyik a fejemen. Hát ezeket a piros csizmákat látod, meg a -csíkos selyem harisnyámat? S gyermeteg együgyűséggel felrántotta térdig -a ruháját; no iszen megnéznének engem ebben a jelmezben, ha beállítanék -vele a fényes társaságba. Nekem pedig más ruhám nincsen. Én így tetszem -a Sándoromnak. - -Nem hazudott. Az a küldött báli köntös még nem volt az övé; még nem -fogadta el. - -Sándor aztán megölelte a hozzátapadó gyermeket. - -– Mi egészen falusi emberek maradunk. - -(Hiszen bár azok maradnátok, mondá magában Zeneida, de attól tartok, -hogy te majd egy napon itt hagyod a falut is, meg a feleségedet is s nem -találod legszebb főkötőnek asszony fején a gyöngyös povojnyikot, – hanem -utána szaladsz – a phrygiai sipkának!) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A mit Dante kifelejtett a pokol kínszenvedései közül, ez az: látni egy -szerető nőnek, egy más nő karjai közt, szerelmi boldogsága teljében azt -a férfit, a ki az övé lehetett volna. - -Ha Zeneida úgy szeretett volna, a hogy közönséges emberek szoktak, mit -törődött volna azzal, ha azt a férfit, a kit magához lánczolt, ennél a -láncznál fogva holnapután magával rántja a sirba? Hisz a mai nap -gyönyöre kifizeti a holnap szenvedéseit, a holnapután kínhalálát s az -örökkévalóság fenyegető titkait. - -Ő annyira szerette Puskint, hogy keresett a számára olyan boldogságot, a -mibe elzárja – saját maga elől. - -Hiszen természettelen helyzet, rendkívüli kedély kellett hozzá, hogy -erre képes legyen; de hát nem természettelen, nem rendkívüli lény-e egy -nő, a ki politikai szerepet vállal? - -A politika oltárán a szív az áldozat. Az a Moloch! Az érzékmámor -összefér vele, de a szeretet nem. A ki a politika papjának szegődött, az -nem ismer testvért, apát, szeretőt, régi jó barátot, külömbséget -becsületes emberek és bitangok között: annál az elv az «Isten» és az -«ember». Azért természettelen a politikában a papnő; a nő, a kinek -uralkodó érzelme a szerelem és az igazság. Az amazonoknak, a kik -harczoltak, kiirtották a jobb keblét; a nőknek, a kik a politikai -harczokba indulnak, ki kell elébb irtaniok a szivüket. - -Ennek a lehetőségét nem is értik meg másutt, csak olyan országokban, a -hol az elnyomás oly elszenvedhetlen, oly tökéletes, hogy a -megzsibbasztott férfiszivekből a szabadság leányágra száll át. - -Az udvari szinház első énekesnőjének szabad volt szeretni a nemzet első -költőjét; de nem a szojusz-blagodensztoiga bizományosának. Kettőjük -között feküdt a «Zöld-könyv»: nagyobb akadály a zöld oceánnál! - -Valóban: a Szentgyörgy-kolostor anachorétái nem vitték az önkínzást -nagyobb tökélyre, mint az a nő, a ki rászánta magát, hogy elmenjen -vendégül abba a háztájba, a hol feláldozott szive kiszenvedett, hogy -lássa a boldogságot, mely neki volt szánva az égtől, s melyet -elajándékozott másnak. - -És most is azért jött ide, hogy ezt a boldogságot megőrizze a jövő -viharaitól. - -És még nem elég, hogy akkor lássa boldogságukat, mikor együtt vannak, de -mikor Puskint a háztartás gondjai egy rövid órára elszólítják Bethsába -mellől, akkor sem hall a fiatal nőtől egyebet, mint ragyogó dicsekedést -boldogságával: páva nem szeret úgy tündökleni kiterjesztett tollaival, -mint a szerelmes nő a maga örömeivel. Mennyit tud róla beszélni! A férj -a minden erények és tökéletességek mintaképe. S neki úgy kell tenni, -mintha mindezt hidegvérrel hallaná. S aztán úgy csókolja a kezeit az a -másik nő: elmondja neki százszor, hogy neki köszönheti ezt az üdvöt, ezt -a paradicsomot: s neki ezt a hálaömledezést fogadnia kell nagylelkű -hidegvérrel. S aztán egy fél óra mulva, ha még sem tér vissza a kedves, -ismét kell látnia az ifju nő arczán a nyugtalan szórakozottságot, -olvasni arczáról ezt a gondolatot: «oh kedves jóltevőnőm, tündérkém, -istennőcském, de szeretném, ha most nem volnál itt, hogy futhatnék őt -felkeresni. S neki ehhez még mosolyognia kell. Oh az a Moloch! - -– Lásd pedig, kedveském, én azért jöttem most ide, hogy téged -Szergievics Sándortól egy időre elraboljalak. - -– Ah! hiszen ha el akarsz rabolni, vigy el mind a kettőnket. Te általad -Sándor is el hagyja magát raboltatni. - -– Csakhogy oda, a hová neked jönnöd kell, ő se nem hivatalos, se nem -jöhet. Neked el kell fogadnod keresztanyád meghivását. - -– Mit mondasz? Az ő báljába? - -– Ott találkozhatol a czárral és czárnővel, ők téged meg fognak -szólítani. - -– Én legyek ott, Sándor nélkül? - -– Épen rajtad áll, hogy Puskin is ott lehessen, a hol te. A te -férjhezmeneteled ő hozzá egészen keresztülzárta az ő életpályáját. Ma -még ezt nem érzi, de már egy év mulva minden lépésre eszébe fog jutni, -hogy valamikor az ő lépteinek hangját sarkantyúpengés követte. A férfi -lélek nem kalitkába való madár, kivált a melyiknek sasszárnyai vannak. A -te feladatod a czár kegyelmét kinyerni, hogy Puskin kettészakított -életpályáját folytathassa. Most még virágos a mező; egy hónap mulva már -hó lesz rajta s a kályha mellé beszorult házastársak nem olyan boldogok, -mint a kik sárkányt eregetnek a mezőn. - -– Tehát te azt akarod, hogy én Sándorért könyörögjek, hogy -visszatérhessen Szent-Pétervárra. - -– A világ minden kincseért sem azt! Hanem inkább, hogy adjon neki a czár -olyan megbizást, mely őt veled együtt a te őshazádba szólítsa el. -Rajzold le az uralkodó pár előtt azt az országot, a hol te születtél, -úgy, a hogy az lelked előtt áll, enyhe egével, fűszerillatos erdőivel, -drága gyümölcstermő gesztjeivel. Mondj el róla mindent, a mi emlékedben -él, kedves és drága; s aztán kérd kegyül, hogy küldje őt a czár oda. - -– Oh, milyen nagyon csábító gondolat ez! sohajtá fel Bethsába. De ő soha -sem fog abba beleegyezni, hogy én őt itt hagyjam, elmenjek, távol legyek -tőle napokig, hetekig. - -– Csak egy hétig. - -– Hisz az egy század! Nem, ezt Sándor nem fogja megengedni. - -– Bizd rám. Én rábeszélem! - -– Te? No akkor egész tündér vagy, ha azt meg tudod tenni. Hanem furcsa -tündér. Ha Sándort akarnád tőlem elrabolni, azt érteném; hanem hogy -engem hogy akarsz elrabolni Sándortól, azt nem találom ki. - -– Nézd, ott jön a kerten keresztül. Állj ide az ablakba és nézd. Én -eléje megyek és szólok vele. Lesd meg, hogyan csábítom el. - -– Oh, erre igazán kiváncsi leszek. - -Az egyik sáncz már be volt véve; Zeneida sietett a másikat -megostromolni. - -– Puskin a zöld pázsiton jött keresztül s nagyot bámult, mikor Zeneidát -látta a kastélyból felé sietni. - -– Fordulj vissza és beszélgess velem, szólt Zeneida, kezét Puskin -karjába akasztva. Elég boldog vagy-e? - -– A boldogságból soha sincs «elég». - -– Azt akarom kivenni, hogy tudsz-e már nélkülözni is? Én egy hétre el -akarom tőled rabolni a feleségedet. - -– Az én kis feleségemet? S mit akarsz vele kezdeni? Hiszen most is -sokkal jobban szeret téged, mint engem. - -– Ne félj, jobban szeret téged, mint az eget, földet és mindazt, a mi a -kettő között van. Neki el kell fogadnia Ghedimin herczegnő meghivását a -kisasszonynapi bálra. - -Az ablakból leskelődő asszony azt látta, hogy férje indulatosan rántja -el karját a belé fogózó vendégnő kezéből. Zeneida nem enged, újra -megfogja a karját. - -– Heves fejű. Hiszen nem a herczegnőhöz fog menni szállásra, hanem én -hozzám. Én leszek az anya képviselője. Az én házam most igen -tisztességes ház. A mióta nem vagyok szinésznő, nincs nálam könnyelmű -társaság; a mióta a Szojusz blegodensztoiga utolsó gyülésén kimondta a -véghatározatot, nem jár hozzám titkos összeesküvő; nem kell számára -maskarádnak való zajos mulatság; egyedül élek és elzárkózottan. A czár -megküldé a csillagkeresztet számomra, enyhítésül a minapi elbocsátásért -s aztán «noblesse oblige». A csillagkeresztes Zeneida nem társaloghat -többé a Diabolkákkal. Hát nem mered rám bízni a feleségedet, ha az én -szemem vigyáz rá? - -– De hát mi czélra? Az én számomra akarsz-e valami kegyet könyörögtetni -a czárnál? Akkor mondhatom, hogy igen rosszúl ismersz. - -A leskelődő nő azt látta, hogy Puskin haragosan vagdalja le a -sétabotjával az utjába kerülő csüküllő virággombokat. - -– Nagyon jól ismerlek. El vagy szánva itt maradni Pleskovban; nézni, -hogy nő a fű; nyulat, kacsát vadászni, telepipázni a házat, -összecsinálni egy l’hombre partiet, beszélni a lovaidról, kutyáidról; -ambitiód lesz, hogy jó pinczét tarts s a feleségedet elhord a pleskovi -társasestélyekbe s a kormányzó felesége által jó tánczosnak légy -elismerve s közbe-közbe egy pár kozák tisztet megvagdalj párbajban s a -postán érkezett ujságot felbontatlanul hagyd. Ehhez van elég erőd és -kedélyed. Dehogy van valakinek esze ágában, hogy téged ebből a -szándékból ki akarjon ragadni. Másnak van szüksége a te feleséged -feljövetelére. - -– Kinek? - -– Először a «Szojusz blagodensztoigá»-nak, azután meg a czárnak. - -– Az én kicsi kis Betszikámra! - -– Ne kiáltozz közbe, mert nekem igen csendesen kell beszélnem. Azt -tudod, hogy Arakcsejeff másodszori visszatérte után a kitörés fel nem -tartható többé. Az ő erőszakos rendszabályai annyira elkeserítettek -mindenkit, hogy a czár személyét nem védelmezi többé senki: egyedül én -magam. Lehet, hogy azért, mert asszony vagyok; ámbár bizony vannak -előttem illustris példák, hogy asszonyok ép oly kegyetlenek tudtak lenni -vérontás dolgában, mint a férfiak; de higgadt megfontolásból inkább. Egy -kitörés, mely Arbusoff szélpuskáival, vagy Kakhofszky pokolgépével -kezdődik, vagy a mit Jakuskin tervez, egy bál alkalmával az összes czári -család elleni merénylettel, Oroszországban jó véget nem ér. Abból nem -alkotmányfelállítás, hanem országfelfordítás lesz: a kés és a fejsze -küzdelme a szurony ellen, a rongyok harcza a paszomántok ellen, s az -ilyen küzdelem után áldani fogja az ország azt a zsarnokot, a ki végre a -kifáradt küzdőket közösen elnyomja s rendet csinál a lánczczal. A czárt -és a czárnét nem szabad bántani. Ezt nem az én kedélyem, de az ész -parancsolja. Az én tervem ez. A czárnő orvosa azt tanácsolta, hogy őt a -zord őszi idők elől enyhébb éghajlat alá kell elszállítani. Külföldre -nem akar a czárnő menni, s a kaukázusi vidéket oly kietlennek hiszi, a -hol megmaradni nem lehet. Természettudósainak, a kik a vidék előnyeit -leírták, nem hisz; azok hivatalos hizelkedők; de hogyha eléje fog jönni -egy fiatal, ártatlan asszonyka, a ki kegyelemképen kéri azt az uralkodó -pártól, hogy engedjék őt férjével együtt a szép országba leköltözni, -leírva azt az őszinte gyermeteg ragaszkodás, az édes visszaemlékezés -meleg lelkesülésével, mint valódi paradicsomot, – hát akkor meglehet, -hogy azért az ő férjét oda áttenni nem fogják; de a czárnő kedélye meg -lesz nyerve a kaukázusi út számára. A czár most imádja nejét, vele megy, -ott marad, azok mind, a kik az ő erőszakos halálával akarnák megkezdeni -a mozgalmat, kénytelenek lesznek más, nemesebb, emberibb, politikusabb -tervet készíteni. A czár gondtalanul éli napjait a Feketetenger mellett, -a hol még senki sem haragszik rá, a hol senki sem fenyegeti. Nekünk -itthon nem marad más, a kivel le kell számolnunk, mint a teljhatalmú -kegyencz. Azzal majd végezünk. Az alkotmány ki lesz kiáltva minden -vérontás nélkül Szent-Pétervárott; a hadsereg melléje áll s akkor aztán -Sándor czárnak szabad választása van, vagy elfogadja népei közkivánatát -s visszatér, mint szeretett uralkodó; vagy ha jobban tetszik, ott a -Feketetenger partján hajóra ülhet s elvitorlázhat vendégszeretetet -keresni a török szultánnál; de az élete meg van óva. - -Az ablakban leskelődő asszony azt látta, hogy a férje megcsókolja a -kezét a vendéghölgynek. Már elcsábította! Úgy van. Elrabolta a férjtől a -feleségét! - -– A kit te szeretsz, meg van az szeretve! Még ha zsarnokod is! mondá -Puskin elragadtatva. - -– Én a szent ügyet akarom megmenteni, nem a czárt. - -– Mind a kettőt. Jer, odaadom neked a feleségemet. Vidd magaddal. -Parancsolj csendet a viharnak az ő pacsirta hangjával. - -Az asszony az ablakban látta, hogy férje és Zeneida sietve térnek -vissza. Bizony csak varázslónő vagy te! - -Puskin e szavakkal lépett be feleségéhez: - -– Hát visszahozták a sárkányodat a város végéről. Itt van a keresztanyád -levele nálam. Ah, hisz ez igen szép levél. Ennek eleget kell tenned! -Hogyne mennél el ilyen meghivásra! Kivált miután Zeneida lesz a garde de -dameod. - -Bethsába bámulva nézett reájuk s aztán megfenyegette ujjával Zeneidát. - -– De bizony mégis csak ördög vagy te! No hát gyere, nézzük meg, milyen -báli ruhát küldött a keresztanyám. - -Ezt nevezik tökéletes kapitulácziónak. - -A málhát felhozták, felbontották. Abból a legpompásabb báli öltöny -került elő, azt Zeneida segélyével mindjárt felpróbálta magára Bethsába. -Aztán megmutatta benne magát a férjének is. - -– No hát szép leszek-e benne? Sok embert el fogok-e bolondítani? - -– Mindenkit! - -– Vigyázz! Vigyázz! Nem szabad megölelned! mind összetöröd a fodromat! – -– – - -Így rabolják el a férjtől a feleségét a mézeshetek kellő közepett. - - - - -A MASINKÁK ÜNNEPÉN. - -Nagyboldogasszony napja az orosz naptár szerint augusztus végére esik. -Tizenkét nappal később, mint a csillagászi naptár szerint. - -(Mert az orosz czár még a napnak is parancsol. Mivelhogy az orosz naptár -szerint minden 400 év alatt három nappal marad hátra az esztendő, tehát -huszezer év mulva az orosz naptár szerint télen lesz a nyár, s nyáron -lesz a tél. A czár ezt is megteheti.) - -Hanem ez a legszebb időszak Szent-Pétervár vidékén. Ez az ősz kezdete. A -napok már rövidebbek s nem oly rekkenők; s a holdvilág tudja magát -értékesíteni esténként. - -S minthogy az orosz nőknek egy harmada Mária nevet visel, annálfogva -valamennyi nyári lakban ünnep van ezen a napon; s este, mikor elkezdik -mindenfelől a tüzijátékokat, több a csillag a földön, mint az égen. - -Corynthiának is Mária volt a mellékneve: innen a jogczím az ünnepélyhez. - -Ghedimin herczeg néva-szigeti nyári palotája vetekedett a télivel -Szent-Pétervárott. Tánczterme ezer meghivott vendégre volt számítva. - -S a meghivottak közé tartoztak: az uralkodó pár, a nagyherczegek és -herczegnők, a czárnál látogatóban levő rokonai; testvére, a weimari -nagyfejedelemnő férjestül és az oraniai herczeg nejével együtt, kik mind -igérkeztek Ghedimin herczegnő ünnepélyét jelenlétükkel fényesebbé tenni. - -De mind e magas és legmagasabb vendégeire nem volt Mária Alexievna -Corynthia olyan kiváncsi, mint arra, hogy eljönnek-e Zeneida és -Bethsába. - -Ilmerinen kisasszony és Puskinné asszonyság ugyan már megküldték egy -nappal az ünnepély előtt a nagyon hizelgő modorban tartott választ (oh, -mert az orosznők még a francziákon is túltesznek a courtoisieban, -kivált, ha gyülölik egymást), hogy el fognak jönni. Hanem az ilyen -igéreteknek az értékét ismeri már az ember. Előtte egy nappal senki sem -írhatja azt, hogy «holnap a fejem fog fájni», de egy órával a megjelenés -előtt igenis küldheti a mentegető levelet: «Kétségbe vagyok esve, hogy -nem mehetek. A fejem nagyon fáj.» Hisz az ilyen elmaradásra egész -arsenáljuk van az asszonyoknak. - -Azonban nagy megelégedésére ők maguk jöttek a mentegető levél helyett. -Nem is nagyon későn, még a tánczzene kezdete előtt, a mivel, mint tudva -van, a legmagasabb vendégek megérkezésére szokás várni. Zeneidának az -ilyenben nagy gyakorlata volt: a helyes időben megjelenni. - -Ilmerinen kisasszony ez úttal tette föl először a czártól kapott -csillagkeresztet, Bethsába a keresztanyjától kapott báli ruhát viselte. -Feltünő szépség volt. Még Zeneida közelléte sem homályosította el. - -Corynthia fölkelt a karszékből s eléjük sietett. Előbb Bethsábát fogadta -(az asszony volt) s homlokát megcsókolá (keresztleánya volt), azután -fordult Zeneidához. Zeneida megelőzte őt az üdvözlésben. - -– Ön megelőzött! mondá a herczegnő. Igaz: királynék üdvözölnek először. - -– Nem, herczegnő, hanem a kik névnapot köszöntenek. - -Azzal kezeiket nyujták egymásnak. - -Bizonyosak lehettek felőle, hogy minden ember őket nézi. Minő lehet e -két nő között a találkozás? - -Oh, az mind a kettő gyakorlott viador volt. - -A tánczterem úgy volt berendezve, hogy keleti virágbokrokból apró -lugasok, búvóhelyecskék voltak mindenütt csoportosítva, a hova egyes -párok, összetartozók félrehuzódhattak, suttoghattak; az inasok -odahordták a frissitőket, minden letelepülőnek egy kis asztalkát is -hozva a helyébe, a mi az orosz comfort találmánya. Corynthia egy bosquet -árnyában maga mellett mutatott helyet Zeneidának s mikor egymás mellett -ültek, odahajolt hozzá s nevetve sugott a fülébe: - -– Ön elértett engem, s ezt előre föltettem az ön lángeszéről. - -Zeneida elfogadta a nevetést, ráállt ő is. - -– Azzal, hogy elhoztam ide a gerlét a fészkéből. - -– Igen. Ezuttal mi ketten szövetségesek vagyunk, folytatá a herczegnő. - -– Szövetség «ad hoc», a hogy a diplomaták mondják, magyarázá Ilmerinen -kisasszony. - -– Mikor egy harmadik ellenséget kell megbuktatni, egészíté ki Corynthia. - -– S azalatt véd- és daczszövetséget köt Anglia és Oroszország. - -– Hogy confoederált erővel elfoglalja Párist? nevetett Corynthia. - -– Tudniillik azt a Párist, aki az aranyalmát tartogatja, hogy kinek -adja? vágott vissza csengő kaczajjal Zeneida. - -– Ön ördöngös asszony! - -– Tudom, mondta már a herczegnő. - -– Hogy kitalál mindent! És valóban itt is három versenytárs van. A -harmadikkal majd nagyhamar elbánunk. Nézze ön, már lefoglalták a -kicsikét. Régi imádója: Galban lovag, mint a pók a legyet, úgy fogta el. -Legyen felőle nyugodt. Ez nem fog sebesítetlen szívvel visszatérni. Majd -segítünk neki. Mi értjük egymást! - -– Tökéletesen herczegnő. - -– Nem kár érte. S az is bizonyos, hogy a mit veszteni fog, az nyereség -lesz rá nézve. S úgy hiszem, nem is az utolsó. A ki úgy kezdte, a hogy -az én kis védenczem, annak kevés tanítás kell hozzá, hogy hogyan -folytassa. Nincs rajta miért sajnálkozni. - -– Az ilyen dolgokban nem ismerjük a kiméletet. - -– Tehát addig béke van közöttünk. Azután majd megüzenjük a háborút. - -– Én előre is behuzom a lobogót. - -– Ah, ez csak taktika! Ilmarinen kisasszony. Nők soha sem kapitulálnak. -Ezt mi ketten jól tudjuk. Én még soha sem láttam önt ilyen közelről, -pedig kiváncsi voltam rá. Ugyan, mondja ön meg, sáfránynyal festi ön -haját, hogy ilyen szép aranyveres? - -Zeneida ugyan semmivel sem festette a haját, mert az annak természetes -szine volt; hanem azért egész bizalmas suttogással viszonzá a -herczegnőnek: - -– Nem, annak erős szaga van, hanem borbolyagyökérrel, a miben csigabibor -van feleresztve. - -– Soha sem birtam kitalálni, mitől van önnek olyan gyönyörű arczszíne. -Violagyökért használ ön? - -Zeneida elnevette magát; s elpirulása, mely arczszinét fokozta, elég -válasz lett volna, ha igazat akart volna mondani; hanem ő azért volt -itt, hogy hazudjék, annálfogva nevetve mondá: - -– Ah, herczegnő, az egy egész tudomány: az arczszín megőrzése. Nekem egy -könyvem van, még Poppæa idejéből, mely a módszereket elősorolja. - -– Ah, a között van az is, hogy nyers marhahús szeletet kell kötni az -arczra, mikor az ember lefekszik aludni. - -– És sok más egyéb. Én önnek, herczegnő, elküldhetem azt a könyvet; -ámbár önnek semmi szüksége sincs hasonlókra. Anadyoménét a grácziák -öltöztetik. - -– Ah, ön nagylelkű ellenség akar lenni, a ki megosztja a fegyvereit, -mint az a franczia tengerésztiszt, a ki megosztotta a lőporát az -angollal, hogy legyen neki mivel verekedni. Hanem én erre azt mondhatom, -a mit egy perzsa király mondott egy örmény királynak: mi haszna küldted -el a kardodat, ha nem küldhetted el vele a karodat is? Mit ér az -arczszépítés titka, ha az elbűvölő mosolyt nem lehet öntől eltanulni, a -minek senki sem bir ellenállani. - -– Herczegnő, ön egészen úgy tesz, mint Napoleon, a ki a legyőzött -ellenségeit fel szokta magasztalni? - -– Most azonban nem vagyunk ellenségek, hanem szövetséges társak. - -A közös ellenség (Bethsába) félbeszakította a kedélyes csatározást -közbeléptével, azt a naiv kérdést intézve mind a kettőjükhöz, hogy -szabad-e neki Galban lovaggal az első polonaiset tánczolni? A miért -aztán kinevették. - -«Neked minden szabad már! Asszony vagy!» - -A mit a szent-pétervári udvari estélyeken polonaisenak híttak, az abból -állt, hogy az egész tánczoló társaság páronkint összefogózva, apró -sétalépésekben körülcsoszogta a táncztermet összevissza, az előtánczos -szeszélye szerint. Tehát e táncz alatt ne keressük a tüzes, -lábdobbantásokkal járó hajdani mazurkát. Az annak a kornak a táncza -volt, a mikor minden lengyel nemes egyenlő volt a királylyal. Ez pedig -annak a kornak a táncza, a mikor minden lengyel nemes egyenlő a – -paraszttal. Régibb időkben a czár és a czárné is résztvettek ebben a -tánczban s épen egy ilyen polonaise alkalmával történt, hogy Sándor a -szép Nariskin Corynthia miatt megsérté Erzsébetet, a mit ez soha el nem -tudott felejteni. - -A magas, magasabb és legmagasabb vendégek megérkezése azután véget -vetett a társalgásnak. Ezentúl mindenkinek sorrendbe kellett állni és -várni, míg az uralkodó pár körjáratot tart, s csak azután, mikor ennek -vége lesz, kezdődik majd a táncz. - -Zeneida a külföldi herczegi vendégeknek is be lett mutatva, s kapott -annyi tömjént, hogy annak füstjétől könnyen elveszthette volna szeme -elől azt, a ki gondjaira volt bízva. De ő már régi, tapasztalt hadvezér -volt az ilyen ütközetben, a ki az egész csatatért keresztül tudja látni -s annak legkisebb részletei felett is uralkodik. Figyelemmel kisérte ő -Bethsábát, a mint annak Galban lovag epedő arczczal suttogott a fülébe; -látta, a mint egyszer a kis menyecske hevült arczczal futott oda a -keresztanyjához, s aztán a mellé leülve, mily meglepetéssel, bámulattal, -a nevetés és elszörnyedés közt váltakozó tekintettel hallgatta, a mit az -beszél. Még ki is találta, hogy az mit beszél neki. Azt is látta, a mint -a czárnő megszólítá Bethsábát s kegyes leereszkedéssel beszélt vele. - -S látott ő még mást is. - -Hogy ez az ezernyi ember, a ki itt most együtt van: tánczol, -mandulatejet, sorbethet, punchot iszik, egymásnak bókokat mond, tréfál, -enyeleg, egymásnak a legelkeseredettebb ellensége, tele halálos -gyülölettel, a végkitörés elszántságával. Mindenki tudja, hogy az az ő -vis a vis-ja, a kivel a contratánczot szemközt járja, egyúttal fatalis -antagonistája, a ki az ő fejére alkuszik. Hogy mikor ezek az aranyos, -bársonyos, érdemcsillagos alakok, kalapjaikat a hónuk alá csapva, egymás -előtt félig, a czár előtt pedig egészen meghajolnak, egytől egyig azt -gondolják magukban: «ma, vagy holnap, vagy én vagy te, a fejünkkel a -hónunk alatt fogunk egymásnak bókolni?» Csak ő neki, az énekesnőnek, -kell e szót kimondani: «Énekelni fogok a lelenczek javára!» S egyszerre -minden kard kirepül a hüvelyéből, s a kik vis-a-vis tánczolnak most, -egymásnak a testén fogják fegyvereiket keresztül verni, s azt a magas -karszéket ott az emelvényről le fogják taszítani, nem kérdezve, ki ül -rajta? vagy megfordítva, átalakítják mészáros paddá, a hol emberi -tagokat konczolnak széjjel. Az összeesküvők s az elnyomók, a gyilkosok -és a bakók mind együtt egy tánczteremben és ezek mind nagyon jól tudják -egymásról, hogy ki «micsoda?», elannyira, hogy mikor egyszer a -tánczrendező e szó helyett «tour de main» azt találja kijelenteni: «coup -de main», általános nevetés támad. S mindenki tudja, hogy min nevetett? -Csak a czár kérdezi: «miért van olyan jó kedvük az uraknak?» - -Ezt mind látta Zeneida. Hiszen minden embernek a titka az ő kezében -volt. - -Oh még azt is látta jól, hogy a kegyelmes háziasszonynak mi oka volt ezt -a fényes ünnepélyt rendezni? - -Azért, hogy egy fiatal asszony el legyen csábítva? - -Oh nem! - -Hanem azért, hogy meg legyen találva a nyitja egy titoknak, a mit azok, -a kikre bizva van, el nem árulnak senkinek – még a legkedvesebb -feleségüknek sem. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A mint az udvar elhagyta a báltermet, illem szerint az egész társaság -oszlásnak indult. Ki akarna még a maga kedvéért is mulatni? - -Zeneida megint szárnyai alá vette Bethsábát s vitte magával haza a -Kresztofszki szigetre. - -A míg a gondolán ültek, a fiatal nő nagyon hallgatag volt, s Zeneida -szándékosan nem kérdezte tőle, hogy mulatott? - -Az alatt, a míg otthon báli köntöseiket levetették, a nő méla, ábrándozó -volt. A hűs vizen tett gondola-út megkivánta, hogy lefekvés előtt még -theához üljenek. (A mocsártól kivívott paradicsomban váltóláz -leselkedik.) – Így aztán, mikor egyedül maradtak, megtörte Bethsába a -méla töprengést. - -– De hát kérlek, ez itt a valláshoz tartozik-e? - -– Micsoda? - -– Hogy egy keresztyén nő, a kinek férje van, s azt szereti, mikor egy -másik keresztyén férfi azt mondja neki: «én boldogtalan vagyok! én -meghalok, öngyilkos leszek, elkárhozom, ha ön kegyetlen marad hozzám!» -hát akkor tartozik férjétől elvenni a szeretetét s ennek a másiknak -adni, hogy azt megszabadítsa a boldogtalanságtól, a haláltól, a -kárhozattól. - -– S azt mondták-e neked? - -– Azt. Mert ha ezt a vallás parancsolja, hogy egy asszonynak a férje -iránti szeretete csak olyan, mint szent Mártonnak a köpönyege, ha lát -egy didergő koldust, levágja felét s annak adja: akkor én visszatérek a -pogány hitre, a hol nem kivánja tőlem senki, hogy másnak a boldogságával -törődjem, mint az uraméval. - -– Ez neked mind új dolog volt? - -– Sirni szerettem volna, mikor így beszéltek hozzám. Azt hittem, a -szemem kiég, s már a hallgatása által az ilyen beszédnek meg vagyok -szeplősítve. Mikor nekem a puszta távollét az én Sándoromtól már olyan -érzés, mintha halottat gyászolnék, s ha táncz közben idegen férfinak -kell nyujtanom a kezemet, az úgy fáj, mintha egy galambot öltem volna -meg. S ha valamin kaczagok, a szivem megdobban, mintha loptam volna, -holott az jut eszembe: «bezzeg, most ő neki nincs min kaczagni! Ő most -én utánam sóhajt, szomorkodik, én pedig nevetek – nála nélkül!» – És -mind ennek daczára valami veszedelmes kiváncsiság arra ösztönzött, hogy -tovább hallgassak e szavakra, hogy egészen a fenekéig lenézzek annak az -örvénynek, a mihez közelíteni irtózom, s úgy tegyek, mintha szivesen -hallgatnám. - -– Azt igen jól tetted. - -– No, ugy-e bár? Nem illett, hogy elfussak tőle. - -– Akkor el lettél volna veszve. Nőnek nem szabad azt észrevétetni, hogy -a csábítástól retteg; a feltünő elutasítás kész martalékká teszi őt. -Szemmel kisértelek. Igen jól viselted magadat. Olyan arczot csináltál, -mint a ki nem érti a mondottakat: azt hiszi, hogy az mind tréfa, s ez -által kényszeríti az ostromlót, hogy még nyiltabban szóljon. - -– Valóban azt tettem. Képzeld, a vakmerő! még azt is megvallotta, hogy -irántam való gonosz szenvedélyből Pleskovtól fél napi járásnyira egy -birtokot megvásárolt s a telet az én kedvemért ott fogja tölteni; -bennünket Pleskovban gyakran meglátogat. Azt akartam neki rá mondani, -hogy biz oda ne jőjjön. - -– Jól tetted, hogy nem azt mondtad. Hanem azt, hogy «Szergievics Sándor -mindenkor szivesen fogja önt látni.» - -– Igazán azt mondtam. Erre ő aztán nagyot sóhajtott: Hejh, ha ön egyszer -e szókat tudatná velem: «holnap Szergievics Sándor elutazik hazulról!» -Szerettem volna őt ezért arczul ütni! - -– De nem tetted, hanem naiv, tudatlan képpel azt kérdezted tőle: «De hát -mi haszna volna önnek abból? Ön nem jöhetne oda a házunkhoz, mikor a -férjem nincs otthon. Az egész világ meglátná.» Erre ő azt felelte: -«Igen, de eljöhetne ön az én kastélyomba!» - -– Hát ezt te hogy tudod? - -– Abból, a mit most elmondtál, s abból, a mit láttam. Közel voltál -hozzá, hogy sirva fakadj. - -– Még többet is mondott. «Igen jó ürügye volna önnek eltávozni hazulról -az alatt, míg Szergievics Sándor oda van. Önnek az anyja, a grúzi -királynő, ott van a Szent-Anna-kolostorban Novgorodon. Ön azt mondaná: -őt megy meglátogatni, kit gyermekkora óta nem látott, s kinek meg akarja -mondani, hogy férjhez ment, áldását akarja megnyerni.» Még szegény -anyámat is belékeverte a gyalázatba. - -– Te arra csakugyan ott is hagytad és keresztanyádhoz menekültél. - -– Észrevetted azt is? - -– Oda pedig jó helyre menekültél s jónak panaszolkodtál! - -– Oh, ha hallottad volna, hogy miket beszélt? - -– Láttam. - -– Hogyan: láttad? - -– A te arczodról. Minden szavát visszatükrözte elszörnyedő tekinteted. -Azt mondta, ugy-e: «Oh, szegény Galbán! Ha tudnád, mennyit szenved -miattad? Már meg akarta magát ölni! Már el akarta magát temetni a -solovecski zárda katakombáiba! Szólj egy nyájas szót neki. Annyi az, -mintha egy gazdag egy fillért ad a koldusnak. Hiszen titokban marad az; -senki sem tud meg felőle semmit. Mi többi asszonyok is úgy teszünk. -Nincs kivétel. Aztán csak kölcsönben esik. Mindnyájunkat megcsalnak: -engem is, téged is. Ugyanakkor, mikor te Galban vallomásait hallodtad, -Puskin egy más nőnek mondja el azokat, a ki nem olyan félénk, mint te -vagy. - -– Így mondta, így! De még ennél többet is. Hogy ez az ember (a kinek még -csak a neve sem fogja érinteni az ajkamat soha), kész magát számüzni -érettem Szent-Pétervárról, lemond fényes hivataláról, csak azért, hogy -közelemben élhessen. S képes lesz kétségbeestében megölni Sándort, -engemet és önmagát, ha sokáig kinzom. Oh, mint megijesztett! Én, a mint -hazamegyünk, elmondok Sándornak mindent s megfogom a kezét, hogy fussunk -együtt a világba. - -– Azzal épen az ellenkezőt érnéd el. Azt, hogy Puskin felkerekednék s ha -neki nem szabad Szent-Pétervárra jönni, ő hivatná ki innen Galban -lovagot, s annak szomorú vége lenne. Ne félj tőle. Fogadd el a harczot. - -– Én? Én fogadjam el a harczot? ő ellene? Én gyönge, ostoba, gyáva kis -teremtés, a ki minden szavától rettegek. - -– Rettegsz és gyáva vagy, mert azt hiszed, hogy a szived forog -veszélyben; de ha megtudod, hogy nem a te szivednek van kitéve a háló, -hanem a Puskin fejének, hogy az ő élete, sorsa, végzete az, a mi ellen a -cselt szövik: akkor nem fogsz gyáva lenni. - -– Mit beszélsz? Sándor életéről van szó? - -– Csitt! Ne kérdezz többet! Majd ha lefekszünk, ha egyedül leszünk, nem -leskelődik utánunk senki, akkor elmondok neked mindent; aztán -megtanítalak, hogy mit tégy? Most fond papillotokba a hajadat: -holnaputánra Peterhofba vagyunk hivatalosak, a fényes búcsuünnepélyre; -ott remekelned kell, ott meg kell mutatnod, hogy mit tud egy ilyen -gyönge, tudatlan, gyáva kis asszony, mikor a férje élete forog a -koczkán. - -– Oh akkor, ha az úgy van, nem fogok félni, vakmerő leszek és ravasz, -mint egy macska! Egy lepkét gombostűre felszúrni nincs bennem elég -bátorság; de azt, a ki az én Sándoromat fenyegeti, a szivén keresztül -ütni… (Mash Allah!) az anyám leánya vagyok! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Zeneida aztán megtanította Bethsábát valamire, a mit remekül végig -játszott… de most még nem szabad elárulnunk, hogy mire. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ez a gyűrű szerencsésen bele lett illesztve a lánczba. - -A harmadnapi ünnepélyen, a mit a czár adott búcsuzó külföldi fejedelmi -vendégei tiszteletére Peterhofban, az orosz Versaillesban, Bethsába -részesült abban a megigért kitüntetésben, hogy a czárnőnek be legyen -mutatva. - -A czár régen ismerte őt már, mint Zsófia játszó társát. - -Ő maga vitte rá a beszédet, hogy a georgiai fejedelem leánya arról a -vidékről szóljon a czárné előtt, ahol született. Bethsába, a kis -mesemondó, aztán felnézett a magasba, a hol nem láthatta a körüle levő -embereket s elkezdett beszélni arról az országról, a hol soha sincs tél. - -Kicsoda az, a ki ne volna ékesen szóló, mikor a hazája szépségeiről kell -beszélni? Arról az égről, a mely átlátszó, mint a kristály, arról a -légről, a mely balzsamillattal terhes, azokról az erdőkről, a mik -ragyogó lombjukat le nem hullatják soha, a folyóról, mely soha be nem -fagy, a mezőről, mely örökké tele virággal, s az óriás jéghegyekről, a -mik a mosolygó völgyet körülzárják, alant örökzöld virány, fent örök -fehér jégormok. S életerő, embererő van fűben, fában, vizben és -levegőben. Sorvadást, senyvedést az ott lakó nem ismer. - -A mit a világ hirhedett orvosai nem birtak kivinni, hogy a czárnőt -rábirják más éghajlat alá költözésre, egy egyszerű gyermeteg ajk bűbájos -csevegése véghez vitte azt. A czárné kezét nyujtá férjének: «ezt a -vidéket én szeretném meglátni!» - -Az a szó pedig, hogy «én ezt szeretném!» hatalmasabb volt mindennél, a -mit emberi parancsszónak neveznek. - -Udvaronczok és összeesküvők, a kik a fényes ünnepély alatt a -Sámson-szökőkút nagyszerű vizijátékai körül összegyültek, nem is -sejtették, hogy egy iczipiczi kis asszonyi teremtés, egy olyan mosolyra -csücsörített piros cseresznyeszájacska tíz percz alatt hogy dönti -halomra mindazt, a mit ők évek alatt építettek, ástak, fúrtak, föld -felett és föld alatt. S egy csengő galambkaczagás hogy fújja szét az ő -ágyúikat, torlaszaikat, hadseregeiket és haditerveiket! A gruzi -királyleánynak egy tündér meséje azt a minden mesét fölülmuló csodát -követte el, hogy egy csepp vizzel eloltott egy kitörni akaró vulkánt. - -Ez a csepp víz a czárné szemében ragyogott, mikor azt mondá: - -– Én oda szeretnék menni! ott meggyógyulnék! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ezen az estén Galban lovaggal is volt találkozása Bethsábának. - -Nem félt már tőle. Zeneidától megtanulta, hogy mit kell tenni az anyja -leányának? - -A bál végén a herczegnő és Zeneida találkozott egymással a vestibuleban. -Kocsijaikra vártak. Peterhofból kocsin kellett hazamenni -Szent-Pétervárra. - -A herczegnő azt mondá Zeneidának: - -– Ez készen van. (Bethsába hátramaradt Galban lovaggal.) Köszönöm önnek -a segítséget. - -– Kölcsönbe esett. - -– A kis bohó megvallott mindent. Egészen oda van. Azt is megvallotta, -hogy ön is segítette őt előre. - -– A fecsegő! - -– Én azt hiszem, hogy ő valakit nagyon, nagyon boldogtalanná fog tenni. - -– Én is ezt várom. - -– S akkor aztán megindulhat a kettőnk közötti harcz. - -– Nem hiszem, herczegnő. Én lemondok minden igényről a boldogtalan -boldoggá tételéhez. - -– Ah, ön azt akarja velem elhitetni, hogy egészen szenvedély nélkül -cselekszik. - -– Épen nem. Hanem az, a mi most születni fog, egy olyan szörnyeteg, a -minek két anyja van. Az egyik a boszú, a másik a szerelem. - -– Ah! És ön a boszút választja magának? - -– S engedem a másikat önnek, herczegnő. - -– Nem feledtem el, a mit egy diplomata mondott, hogy szövetségeket azért -köt az ember, hogy egymást megcsalja. - -Ghedimin herczeg odaérkezett, hogy nejét a hintójához vezesse. - -A mint Zeneidát meglátta, észrevehetőleg összeborzadt. - -– No, nézze ön, szólt a herczegnő negédesen. Milyen kedvetlen! Egészen -búskomor. Egész nap nem tudom magamtul elűzni; mindig ott ül mellettem. -És aztán, ha volna valami mondani valója. De csak a homlokát ránczolja -össze és töpreng. Ugyan kérem, Ilmerinen kisasszony: Ön nagy varázslónő; -szóljon hozzá egy szót. Bizonyos vagyok felőle, hogy az felvidítja. - -– Igazán kivánja ön azt herczegnő? - -Ghedimin herczeg, a hogy Zeneidára nézett, a tekintetében félelem és -nyugtalanság volt kifejezve. Ő volt a «megválasztott diktator!» A mikor -Zeneida kimondja a szót: «én énekelek,» neki kardot kell rántani: «én -harczolok!» - -Zeneida megkisérté a nagy bűvészetet, hogy egy szavával meggyógyítsa a -melancholiát. - -– Nálunk a mai nappal be van fejezve a nyár, ugy-e, herczeg? S aztán -rögtön itt van a tél? - -No már az elég banális discursus! Az időjárásról beszélni. - -Ghedimin herczeg ráhagyta. - -– S nagyon unalmas telünk lesz, ha csak mi «is» el nem megyünk a Krimbe, -vagy a Kaukázusba, a hol újra kezdődik a nyár. - -Közönséges phrasis. - -De Ghedimin herczeget az egyetlen egy «is» szócska egyszerre -felvillanyozta. Mintha csak kicserélték volna! Az arcza felderült, -termete visszanyerte délczegségét, csuda történt vele. - -– Menjünk, kedvesem, mondá a herczegnőnek, s Corynthia nagy bámulatára, -míg a lépcsőkön haladtak, Ghedimin herczeg a zárkeringő nyitányát -dudolta. - -Csakugyan ördöggel van az a leány! Beszél a semmiről semmit és azzal -átalakít egy holt embert élővé. - -Pedig minden szavát latra vetette egyenkint Corynthia, a mit Zeneida -mondott. Melyik volt a varázsszó? Semmiség az mind. Csak az az egy kis -szókötő kerülte ki a figyelmét: «is». - -Ebből megtudta Ghedimin, hogy a czárnő odamegy, s a czár bizonyosan vele -fog menni. Egy lidércznyomástól szabadult meg a keble. - -Galban lovag pedig lekisérte a hölgyeket kocsijukhoz; és Bethsába -megtette azt, hogy a kocsiból kihajolt s visszanézett utána. - -– Ezt elfogtam! gondolá magában Galban lovag. - - - - -AZ ÜSTÖKÖS ALATT. - -1825-ben Szent-Pétervárott a két nyári hónapon át nem vesztegetik az -olajat azzal, hogy az utczán meggyujtsák a lámpásokat: úgy is elég -világos az éjszaka. A legelső lámpásgyujtás arra a napra esik, a mikor -az udvar visszatér Peterhofból a fővárosi téli palotába. - -Erre a lámpa-gyujtásra vártak sokan! - -Valami nagy terv volt készülőben az alsóbb rétegek közt dolgozó -összeesküvőknél, a mit nem közöltek a szojusz blagodenstoiga, meg a -szojusz szpaczinia előkelő matadoraival. - -Az új hold esős, borongós napokkal kezdődött, s mikor aztán a holdnegyed -napján megfordult az időjárás, s egy éjszaki szél lefútta az égről a -felhőket, estefelé mindenki meglepetve látott az égen a hold ezüst -sarlója mellett egy új égi csodát: egy tüzes kardot, egy üstököst. Olyan -gyorsan jött, hogy csak akkor vették észre, mikor már teljes pompájában -ott állt. - -Hát mi az az üstökös? - -A tudósok maguk sem tudják; hát még a szegény hétköznapi ember? - -Dögvész, háború, világbomlás hirdetője. A ki nem hiszi, bizonyítsa be, -hogy nem igaz. Bortermelő országokban azt állítják az üstökösről, hogy -jó bortermést igér. Ehez a szent-pétervári népnek semmi köze: náluk csak -pálinka terem. S annak a szaporaságára nincs befolyása az üstökösnek. -Ellenkezőleg, mikor valami zűrzavar készül az országban, olyankor mindig -kevés pálinka fogy el. Sajátsága az orosznak, hogy mikor nagyon -elbúsulja magát, akkor nem iszik. Mikor a szent-pétervári rendőrfőnök -azt hallja, hogy a naponkinti ötezer cseber pálinka helyett csak kétezer -fogyott el a korsókban, akkor megkettőzteti az őrjáratokat. - -Az üstökös megjelenése még fokozta az izgalmat. A prófétáknak élő -jelvényük volt, a mire hivatkozhattak. Ime, a mennyei lángkard is -megjelent már. - -Mikor Sándor czár Peterhofból elindult, udvarmesterének azt az utasítást -adta, hogy előre fognak menni, a czárnő lakosztályát rendbehozni. - -Este volt, mikor csekély úti kiséretével a főváros alá megérkezett. Ott -a Nyefszki Sándor-kolostor előtt megállt; betért a templomba és -megrendelé, hogy másnap hajnalban egy halotti misét tartsanak. - -Mikor elhagyta a templomot, onnan a lépcsőzet magaslatáról végignézett -az előtte elterülő világvároson, mely ködbe burkolva feküdt előtte. - -Mint egy tenger, úgy morajlott ez a távolban; utczák zöreje, emberhangok -egy méhköpűzugássá vegyülve. - -Ott állt sokáig elmerengve. Egy negyedszázados élet óriási küzdelmei -merültek föl a ködtengerből. - -És érezte azt a nem emberek számára teremtett kínt: a lehanyatlás -érzetét az élet alkonyán. A levert Astarothok és Leviathanok számára -volt ez feltalálva és a kik hozzájuk hasonlók akartak lenni. - -Felemelkedett odáig, a hol Istennek hitte magát, hogy aztán lebukjék -oda, a hol nincs ember, a ki cserélni akarjon vele. Ő és Napoleon voltak -e negyedszázad óriásai. - -És az a másik Leviathan ott szent Ilona szigetén nem nézi sivárabb -lélekkel végig a tengert, mely őt Páristól távol tartja, mint Sándor -czár azt a ködöt, a mi fővárosa fölött nehezül. Ez mélyebb és -végtelenebb a tengernél; mert ez emberi lehellésből támadt és a hány -lehellet, annyi szidalom ő ellene, az egykor bálványozott ellen. -Külömbség közöttük csak az, hogy a legyőzött óriást visszakivánja a -saját népe, a legyőző óriást pedig megunta. - -S az az üstökös csillag ott az égen, mint egy égő toll, melylyel egy -láthatatlan kéz írja fel az országok és koronásfők sorsát a csillagok -közé. - -Sándor czár kedélye mindig hajlott a mysticismusra. Tele volt -sejtelmekkel, rémlátásokkal: hitt a végzetekben s azoknak az -előjeleiben. - -Az üstökös és a hold együtt szálltak alá a láthatár sűrű ködeibe. - -A czárnak volt egy vén kocsisa, övig érő rengő szürke szakálláról -nevezetes alak, a ki minden hosszú útján hordozta a czárt; a -legbizalmasabb embere. Mikor felült Sándor a háromfogatú troikába, azt -kérdé tőle: - -– Láttad az üstökös csillagot, Ilia? - -– Láttam, uram. - -– Tudod, hogy az szerencsétlenség és bánat előhirnöke? Ámde teljesüljön -az Úr akaratja! - -Neki hajtatott a mormogó városnak. - -A mormogás azt beszélte magának, hogy a czár hosszabb útra készül; de -még nem tudni hová? A czárnőt akarja elvinni e zord égalj alól; de még -nem mondta senkinek, mely vidékre. Ő maga megy előre szálláskészítőnek. -Valahányszor hosszabb útra indul, mindig a kazáni Boldogasszony -templomában szokta a Veni Sanctét meghallgatni; ez az ő temploma, maga -építteté, szentelteté föl; ennek a küszöbéről szokott mindig úti -kocsijába felülni. Az egész papság ott vár reá hajnalban, legpompásabb -ünnepi köntösébe öltözve: a kedvencz énekkar is ott fogja hallatni -zsolozsmáit. És aztán azt beszélte magának a mormogó város, hogy mikor a -kazáni szentszűz templomában együtt lesznek a főpapok, a czár és a -főherczegek, akkor lenn, a kriptafenekén egy elszánt ember erre az -invocatiora: «Jövel szentlélek úr Isten» megnyomja egy pisztolynak a -ravaszát, s azt mondja: Eredj te oda hozzá! S arra templom, szent képek, -czár, nagyherczegek, papok és énekesek, mind fölrepülnek a magas -mennyországba. - -Szörnyeteg egy gondolat! - -És talán bekövetkezett volna. Talán már ott ült napok óta a kripta -fenekén, a lőporral megtöltött koporsók között valaki: egy az -engesztelhetlenek közül s várta a jeladó csengetyűhangot, melylyel az -inclangorium arczraborulást hirdet az ájtatosoknak, hogy rémtettét, mely -egy országot fordít fel, végrehajtsa. - -Elfordították e végzetet földben nyugvó hamvak. - -Másnap, kora hajnalban, a czár nem a kazáni Boldogasszony templomához -hajtatott úti kocsijával, a hol az aranyba öltözött metropoliták várták; -hanem a Nyefszki Sándor kápolnájához, a hol a feketébe öltözött asceták, -a «simnik»-ek járultak eléje, hogy bevezessék őt a gyászmise -megtartására. - -Egy hivatalos röpirat hosszan leirja ezen ünnepélyt, hogyan térdepelt a -czár az ikonostas előtt, hogy tette a protopopa Seraphim atya a -porbaborult czár fejére az evangeliumot, hogy vezekelt a világ ura a -szegény simnik cellájában s miket mondott az neki a nép -elvetemültségéről. Minthogy a tudósítás authentikus, bizonyosan egy szó -sincs benne, a mi a valósággal összeegyezzen. - -Más volt az, a mi a czárt e falak közé hozta. Ott nyugodtak eltemetett -leányainak hamvai. Egymás mellett mind a hárman. Zsófiát is odahozatta -titokban. S az a három gyermek ott lenn a mély föld alatt szövetkezett -egymással, hogy atyjukat megmentsék; ők hivogatták őt oda a maguk -csendes, vésztelen lakhelyéhez, a hol nem lakik más a rejtett odúkban, -csak a galambok. - -Hogy mit beszélt az apa e csendes hamvakkal? azt csak a falak tudják, az -nincs a hivatalos tudósításban. - -Mikor kijött a templomból, a hol «a halotti misét» végighallgatta, a nap -épen akkor jött fel. Vereslő sugarai beragyogtak a város ködeiből -kimagasló Péter-Pál tornyait, az Izsák templom kupoláját, nyílvégű -keresztjével, a hajnali harangszó búgó hangja ringott végig a csendben. - -Minden azt sugta-zúgta, zengte: hogy Sándor czár utoljára látja országa -fővárosát. - -Még mikor a troika tova gördült, vágtató méneivel, akkor is -visszafordítá arczát, hogy tovább megtarthassa azt a látványt, melyet a -felszálló köd lassan-lassan eltakar előle. - - - - -A ZÖLD SZEMŰ EMBER. - -Ah, minő riadal lett ott a világvárosban, mikor köztudomásra került, -hogy a czár elment az Azovi-tenger mellé, s még onnan is odább, be -Krimiába, a Kaukázusba! Most tudták már meg, hogy mi volt az az üstökös -csillag az égen? Toll, mely keresztül húzza a bölcsek és bolondok minden -számításait. - -Hajh minő átkozódás volt a Kazáni Szentszűz temploma sírboltjában, mikor -megtudták, hogy a czár nem ide jött búcsú miséjét megtartani, hanem a -Nyefszki Sándor kápolnájába! - -A rémséges nagy tervek, a miknek kitörése az egész világrészt -megrendítette volna, dugába dőltek. - -A czár elhagyja Szent-Pétervárt, és elmegy innen tizenkilenczszáz -verstnyire, tizenhárom fokkal közelebb az egyenlítőhöz; elmegy egy olyan -országba, a hol nincsen az összeesküvés számára semmi termő talaj; -kisikamlik a számára elkészített óriási kelepczéből! - -A «Szabad szlávok» terve porrá omlott. Ez a szövetség egyenesen a czár -megölésével akarta kezdeni a népfelszabadítás munkáját. Ellenben az -«északi szövetség» feladata jutott túlsúlyra, mely a «Zöld könyv» -alkotmányát akarta létesíteni, vagy a czár kényszerítésével, vagy -eltávolításával, de a koronás fő elleni merénylet nélkül. A czár -elutazott szeptember 13-ikán és így a szeptember 20-ára tervezett nagy -katonai szemle elmaradt. Ezzel a katonai összeesküvés hálója is -gubanczczá lett összekeverve. - -A szojus blagodensztoiga hivei siettek Zeneida palotájába a találkozóra. -Nem kellett nekik hivogatás. Mi lesz most a teendő? - -A huszonnégy közül huszonhárom most azt mondá, hogy előlről kell kezdeni -mindent. A huszonnegyedik volt Jakuskin, az így szólt: - -– Ha ti mind elestetek, én állva maradtam. Ti csak tanakodjatok tovább. -Én magam majd tenni fogok. S azzal otthagyta a szövetséget. - -Azzal elkezdődött a hajsza. - -Így fut az éhes farkas a koronás agancsár után, pusztákon, erdőkön, -mocsárokon keresztül. - -A czárnak hat órai előnye volt Jakuskin előtt. - -S az üldöző azt hitte, hogy ő képes azt a hat órát behajtani. - -Jó kaukázusi ménje volt, a mi megszokta húsz órát vágtatni egy nap, s -aztán a gyepen abrakolni; s hozzá való volt a lovas is, a kinek elég egy -darab kenyér meg szalonna, s négy órai alvás a puszta földön a bokor -alatt. - -Hanem az üldözött is ép olyan gyorsfutó volt. - -A czár naponkint százötven kilométernyi utat tett: a mi húsz órai út. -Négy órai alvásnál többet ő sem engedett magának. - -Nagyszámú kiséret követte; hanem ez nem akadékoskodott Jakuskin -tervének. - -Csak «egyszer» kaphasson eléje; úgy hogy ő kerüljön elől. - -Ismerte már az utazási rendet. Elől vágtat egy pulk kozák, jól megelőzve -az utazókat, hogy azok ne nyeljék a fölvert port. Azután a legelső kocsi -mindjárt a czáré. Megismerni azt Ilia hosszú szakálláról, mely úgy -repked a kocsis mellén két felől, mint egy zászló. Abban a czár, meg -hadsegéde: Wolkonszky gróf. A gróf alacsony és köpczös, a czár magas -athletai alak, termetéhez aránylag kicsiny fejjel. Lehetetlen őt -eltéveszteni. - -Ha egyszer eléje kerülhetne s egy hid alá, egy bokor mögé elbujva, várná -nyugodtan, míg feléje közeledik! - -De nem érhette utól. Nagy baja volt a holdvilág, mely nappallá tette az -éjt, s lehetővé az éjjeli utazást. - -Mikor hetednapra Kurszk közelébe értek, akkor aztán egyszerre beborult -az ég; zivataros idő támadt: a holdvilág nem toldhatta meg a napot, s -kocsival a sötétben menni nem lehet. De lehet lóháton. - -Most már reménye támadt, hogy eléje kaphat az utazó czárnak. - -Ez a szándéka is meghiúsult. - -Tapasztalá, hogy a hatalmasokra nézve nincs lehetetlenség. Ha a czárnak -sietős útja van, akkor a sötétségnek is tudnak parancsolni. - -Mikor már odáig jutott, hogy egy sötét estétől éjjelig, nyaktörő utakon -koczogva, egészen útól érte a czár kiséretét, akkor látta, hogy a czár -az éjfél utáni órában fáklyavilág mellett kerekedik útra. Kocsija -mellett fáklyavivők nyargalnak. - -– Hát hiszen így még jobb lesz! mondá magában Jakuskin. - -Hanem aztán, mikor az útra kiértek, akkor látta, hogy milyen veszedelmes -csalódás vár reá? - -Az út mentében végtül végig, háromszáz lépésnyi távolban rőzse-kupaczok -voltak felállítva, s azok mellett jobbágyok álltak kanóczokkal, s egymás -után, a mint a czár közeledett, fellobogtak a máglyák az útfélen s -megvilágíták a környéket, s ez így tartott egész addig, a míg virradni -kezdett. - -Kivilágított úton vágtatott végig a czár. - -Így marad hátra a farkas, mikor a tüzet meglátja, fogait csattogtatva az -éhkoppra! - -Ezek az útféli tűzrakások az egész tervét meghiúsíták. - -Abba kellett hagynia az üldözést. Most már lefekhetett pihenni. - -Ki sem mozdult már most abból a kunyhóból, a hol meghúzta magát, a míg -egy hét mulva a másik útikiséret meg nem érkezett, a czárnéval. Annak -lassubb járása volt. A mely utat a czár tizenkét nap alatt tett meg, az -a czárnénak huszonnégy napig tartott. Jakuskin az ő nyomát követte. - -Az út Tagánrogban végződött. - -Az azovi tengerpart kikötő városa ez. Szerény kis puszta hely, a mit -kétszer odahagyott az összes lakossága, a szerint, a mint hol az orosz, -hol a török nagy úr engedte azt át békekötési árban a másiknak. Most -épen görögök a lakói. Csak egy bolond késen mult, hogy világváros nem -lett belőle. Mikor I. Péter czárnak az az ötlete támadt, hogy egy új -birodalmi fővárost alapítson, melynek tengerpartja van, a között -habozott, hogy a finn mocsárba rakja-e le azt, vagy a tatár pusztába. -Egy felhajított kés döntötte el a sorsot. Ha hegyével esik le a földre, -akkor most Tagánrogot hivják Szent-Pétervárnak s az Izsáktemplom -kupoláját az azovi tenger tükrözi vissza. - -Jakuskin tudta előre, hogy itt nem fog megmaradni a czárné. Az egész -városban nincs egy kert. Itt senki sem ültet fát, mintha attól félne, -hogy más szedi le a gyümölcsét. A legelső csípős szél fel fogja -világosítani a czárné orvosait, hogy azért, mert egy vidék a 46-ik fok -alatt van, még nem Olaszország. A czár keresni fogja azt a vidéket -birodalmában, a hol az örökzöld erdők pompáznak, hogy ott telepítse le -féltett betegét. - -Kétféle választása van. Vagy Georgia, vagy a Krim. - -Mind a kettő paradicsom annak az orosznak, a ki nyolcz hónapon át nem -lát egyebet, mint jégcsaptól szakállas fenyőerdőket. - -A czár, a mint Erzsébetet a tagánrogi várkastélyban elhelyezé, azonnal -neki indult a vizsgálati körútnak. Elkezdte azt Nachitseván, -Novocserkászk felé. Jakuskin azt hitte, a Kaukázus felé fog tovább -menni. Minden intézkedés úgy volt megtéve: előfogatok, kiséret előre -kirendelve, egész Tifliszig. Kiválaszthatta a helyet, a hol lesbe -álljon. - -Hanem, ekkor megérkezett a czárhoz Woronzoff herczeg, a Krim -kormányzója, s az annyi szépet tudott beszélni előtte a maga -tartományáról, hogy a czár egyszerre megváltoztatta az útját, -visszafordult s Jakuskin csak akkor vette észre, hogy ismét elvesztette -a nyomát, mikor napi járóra volt előtte. - -Ismét vágtatott utána: végig a Záp-tenger morotvái között, a mikben a -rothasztó láz rossz szellemei leskelődnek az idegenre. Egész -Simferopolig nem birta utólérni a czárt. Itt végre épen akkor érkezett -meg, a mikor az egész város teljes kivilágítás fényében úszott a koronás -vendég tiszteletére. - -Hanem a czár nem jött ki a transparentekben gyönyörködni, fáradt volt, -lefeküdt. - -Jakuskin megtudta, hogy másnap korán reggelre előfogatok vannak rendelve -a továbbutazásra. A czár Woronzoff herczeg hirhedett Jusuffi palotáját -fogja megtekinteni. - -Jakuskin Bajdárnál utólérte a hintókat. Üresek voltak. A czár elhagyta a -járt országútat s kocsijait tovább bocsátva, maga, kiséretével együtt, a -Tsatir Dagh meredek hegyi útain keresztül lóháton járt be harminczöt -verstet. - -Oly szeszélyes volt a czár utazása, mintha azt valaki vezette volna, a -kinek tudomása van egy emberről, a ki őt üldözi, a ki rá leskelődik, s -annak a kijátszására történnének e szerteszét kalandozások egyik -völgyből a másikba, járatlan útakon, előre nem jelentve a czár -érkezését. - -Pedig mennyi alkalmat szalasztott el ez alatt Jakuskin! A czár oly -gondtalannak érezte magát a jó, őszinte mahomedán nép között, hogy -lóháton és gyalog órahosszat elbolyongott a gyönyörű kertek, erdők -között. Mikor az oriandai andalító völgy virágos pázsitján végig -heveredett, azt mondá: «itt szeretném hátralévő napjaimat eltölteni!» A -kínzó gondok, a melancholia ólomszárnyú rémei ide nem találtak utána, -azokat is eltéveszté magától, mint az összeesküvőt. - -Végre megtudta egy reggel Jakuskin, hogy a czár Alupkából Mordinofba fog -utazni. Ide csak egyetlen egy út vezet, az is csak lóval járható; ezt az -útat a bennszülöttek «Lajtorjának» hivják. Megérdemli a nevét, olyan -meredeken visz fel a hegygerinczre, néhol szűk sziklahasadékok közé -beszorítva. - -Jakuskin egy tatár kalauzt fogadott fel, a ki őt az erdőkön keresztül a -«Lajtorja» magaslatáig elvezesse. - -Még hajnal előtt, sötétben elindult, hogy megelőzze a czárt. - -Tatár murzának öltözött át, egy két-csövű vadász puskát vetett vállára. - -A sűrű erdőből kibukkanva, maga előtt látta a mély hegyi utat. - -Egy sziklafalból kicsurgó csermely fölött virított egy sűrű hibik bozót, -két ölnyi magasban az út felett. - -Az utat itt egy sziklarepedés szakítá félbe, a min egy keskeny hid -vezetett keresztül. Ott a lovasoknak csak egyesével lehetett áthaladni. - -A legkedvezőbb leshely Jakuskinnak. - -Itt kifizette a kalauzt s azt mondta neki, hogy elmehet. - -Mikor az megemelinté köszönet fejében a süvegét, csak akkor tünt fel -Jakuskinnak valami sajátságos ezen az emberen. - -– Ejnye, te ficzkó! Milyen zöld szemeid vannak? - -Az ember nevetett; mintha egy üres hordóba dohogna valami. - -– Az ám. Zöld a szemem. Mondá s azzal eltünt az erdő bozótjai között. - -Jakuskinnak eszébe jutott Bethsába meséje. - -Meghuzta magát a bozótban, puskáját lövésre tartva készen s várt. - -Egy-egy keselyű rikácsolva csapott el fölötte, a mely hullának nézte a -magasból, oly mozdulatlan volt. - -Végre hangzott a jel, a mire vár. Paripák dobogása a hegyi úton. - -Egészen szemközt kellett rá jönniök, annyi ideig czélozhatott, a meddig -neki tetszett. - -Mikor azután a lovagok látkörébe értek, akkor vette észre, hogy mennyire -fel van csufolva. - -A paripákon csupa csatlósok ültek, kantáron vezetve az üres nyergű -lovakat, a miken a czár és kisérete jött. Csupa cselédnép haladt el -előtte. A czár megint eltünt valamerre. - -Hová lehetett? - -– Átkozott zöld szemű ember! Káromkodék magában Jakuskin. Még magamat is -babonássá tesz. - -A czár csak nem jött eléje. Az megint kikerülte valahol. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A legfölségesebb őszi nap volt, a minőt csak a varázsszép Tauria hegyei -közt élvezhetni. A lég tiszta; minden hegy oly közelnek látszik, az -ökörnyál selyem fonadéka, mint túlvilágról jövő izenet szállong a -magasban, a fák lombozata már veressel, sárgával van keverve; a pázsit -beszórva rózsaszín kökörcsinnel. Ez a kis darab föld a világ gyümölcsös -kertje. Egész erdő ott a gyümölcsfa, mely érett terhe alatt meghajlik. A -hullott alma, körte ott hever az útfélen s a pagony alja terítve van -vele. A sárga rigók magasztalják a gazdát, a ki nem sajnálja a -fölöslegét a vándor utastól s az erdők madaraitól. A milyen óriási fák -más országban a vadkörtét termelik, olyanok terepültek szét a -hegyoldalakból aláhajolva, megrakva ökölnyi nagyságú «buzdurgán» -körtével s a mézédes «baiarmud»-dal. A mit kézzel el lehet érni, az az -utasé, a többi a gazdáé. - -Sándor czár el volt ragadtatva e tündérország gyümölcsgazdagságától. -Kezdte hinni Bethsába tündér-regéit. - -A mint egy helyen az út két összehajló hegyoldal között kezd -felemelkedni, harangszó ring alá a magasból. - -A czár meglepetve kérdezé egy szemközt jövő tatártól, a ki a bozótból -szállt alá: - -– Hol harangoznak itt? - -– Szentgyörgy-kolostorban, viszonzá a tatár. - -– Ki építette azt a kolostort itt a rengetegben? - -– Ez a hajdani Diana temploma. Annak a romjai közé települtek le a -fekete barátok, a kik az Athos hegyéről jöttek ide. - -– Ah! Ez a hirhedett Diana temploma Taurisban? mondá a czár, kinek -emlékében egyszerre föléledt mind az a hős rege, a mit a szép Artemis -papnéról, Iphigeniáról, Euripidestől kezdve Goethéig megirtak. És most -ez barátok kolostora? - -A czár nem tudott elmenni egy templom mellett, a nélkül, hogy be ne tért -volna. - -Itt még többszörös indoka volt e vágynak. A történelmi régiség, a mi a -classicus őskorból fenmaradt, s egy keresztyén menhely a csupa mohamedán -lakta vidéken. - -– Hogy lehetne a kolostorhoz eljutni? kérdezé a tatártól. - -– Egy gyalogösvényen, mely ez útról félrekanyarodik, s aztán a kolostor -túlsó oldalán ismét levezet az útra. Akkor a lovakat a lovászokkal előre -lehet bocsátani, s gyalog megjárni a helyet. Kissé fáradságos út lesz. -Én lehetek vezető. - -A czárnak annál nagyobb kedve volt hozzá. Egész uti kiséretével együtt -leszállt, s a vezető kalauzolása mellett megindult a Diana templomát -felkeresni. - -Az ösvény sűrűn egymásba nőtt bozóton vitt keresztül. Festői szépségű -facsoportok váltakoztak minden oldalon; a mint a vadon termő szőlő egyik -fáról a másikra átfutott, zöld mennyezetet képezett az út fölött, -melyről az apró gömbölyű csoportba idomult piros szőlőfürtök csüggtek -alá, a miknek tatár neve: «Kacsi». - -Egyéb gyümölcstermő bokorral is tele volt a geszt, a mik közül különösen -kivált két szilvatermő tüskefa, az egyik rószaszín, a másik viaszsárga -gyümölcsöt terem; a sárga nagyszemű, s piros fürtökben érik, mint a -csoportos meggy. - -– Mi neve ennek a gyümölcsnek? kérdé a czár a vezetőtől. - -– A sárgáé «alirek», a pirosé «isziumirek». - -– Szedj belőle nekem, hadd izlelem meg. - -A kalauz hirtelen letépett a szikláról egy csomó vadszederindát, kosarat -font belőle, s azt tele szedte alirekkel meg isziumirekkel. - -A czár a hegymászástól fel volt hevülve, és megszomjazott. A savanyuédes -gyümölcs nagyon ízlett neki, mind elfogyasztotta. - -Mikor a kalauznak visszaadta az üres kosarat, akkor tünt fel csak valami -különös neki: - -– Micsoda zöld szemeid vannak neked, földi! - -– Az ám. Azt mondják. Én soha sem láttam a szemeimet. - -Egy órai gyaloglás után eljutott a czár kiséretével együtt a classicus -romokon épült kolostorig. - -Át volt izzadva a rekkenő őszi verőfénytől s a fáradságos hegymászástól. -Azon izzadtan járta be a mythosi hagyomány rejtélyes földalatti üregeit, -a barlangokat, mikben az áldozatra szánt idegen ifjakat tartották -valaha, a sziklába vágott rejteket, a honnan Artemis arany szobrát -Orestes elrabolta. Aztán még a kápolnában ájtatoskodott is. - -Mikor a kolostorból kijött, keresteté a kalauzt, de ez már nem volt -sehol. Nem látta senki, hol maradt el. A barátok maguk vezették aztán le -a czárt az erdőn keresztül a «Lajtorja» útjára, a hol a paripák vártak a -kirándulókra. - -Így kerülte el azt a hybiscus-bozótot, a hol Jakuskin lesett rá. - -Hanem azon az estén kénytelen volt megvallani az orvosának, hogy egész -testében valami bágyadságot érez, a mit borzongás kisér. - -De gyógyszert nem akart bevenni, azt hitte, majd elmulik magától. - -Még tovább utazott. Meglátogatta a hajdani Akhtiárt, a minek fenhéjázó -új neve Sebastopol. Jelen volt egy új hadihajó tengerre bocsáttatásán, s -megnézte a büszke pontusi hajóhadat. Az óriási sánczágyúkkal -lövéspróbákat rendeztetett, s ott egész nap fáradt, a megújuló láz -daczára. Este későn megint a templomba ment ájtatoskodni. - -Orvosa unszolására mégis elhagyta a tengerpartot, s visszatért a -félsziget belsejébe, a hajdani tatár szultánok fővárosába: -Bakcsi-Szerájba. Ott töltötte az éjt, az egykori ghiráik palotájában. - -Egész éjjel és egész nap ott ült egy dervis palotája kapujával szemben a -cyprusfák alatt, a mikről Bakcsi-Szeráj oly híres. Ez a dervis volt -Jakuskin. - -Végre megtalálta a czárt. Odaült az útjába. Burnusába burkolózva várta, -míg az előjön a palotából. Bizonyos volt a dologról. Igen jó éles -kindzsál volt az övében s a keze nem reszketett. - -És megint elszalasztotta a czárt. Ott ment el mellette. A ruhája -hozzáért az övéhez, de nem ismert rá; mert a czár tatár nemesnek -öltözött s egyes-egyedül, minden kiséret nélkül jött ki a palotából. Ha -csak egyetlen egy szolga kisérte volna, már fel kellett volna tünnie, de -egy magányos emberre senki sem ügyel. A czár a «könyek forrását» akarta -megtekinteni, a mit szeretett leányának hajdani vőlegénye megénekelt. Ez -az ábrándozásteljes emlék menté meg őt az orgyiloktól. - -Innen ugyanazon tatár öltözetben egy török mecsetbe látogatott el, -végignézve a mozlimek ünnepi szertartását. - -Aztán vissza sem tért a khámi palotába, felkereste a kormányzói lakban -uti kiséretét. - -A kormányzónál várt reá egy sürgöny, a miben halálhír volt. Miksa bajor -király halt meg, a czárné sógora. - -Sándor megijedt, hogy ha azt nejével is tudatni fogják, a rossz hír -gyönge egészségét meg fogja rontani. Rögtön parancsot adott az -indulásra, a nélkül, hogy a khámi palotába visszatért volna. - -A kapuban ülő dervis hasztalan várta a czárt; mire megtudta eltávozását, -már akkor az túl járt régen a krimiai isthmuson. - -Futhatott utána újra. - -Megint eszébe jutott a mese: «a kit a zöld szemű ember magának elszeret, -az ellen hiába fenik a fegyvert.» - -Kezdett már hinni a babonában, az egész képzelődése tele volt zöld szemű -kisértetekkel. - -A czár tovább utazott a Dnyeperhez, onnan keresztül a nogáji pusztán a -mariopoli selyemtenyésztő telepeken, s onnan az Azovi-tengerpartra, a -hol imádott neje várt reá. - -Jakuskin mindenütt a nyomában. - -Orekhofon innen, a mint egy rozzant hidon átvágott, a lovának lába -lecsúszott a gerendák közé s eltörött. Jakuskin gyalog maradt. - -Nem messze volt a postához, oda begyalogolt. Lovat akart kapni minden -áron. - -A postamester odavezette az istállóba. - -– Nézd uram, egy lovam sincs. Most ment itt keresztül a czár, valamennyi -lovamat elvitték előfogatba. - -– Hát az ott a szegletben? - -– Az nem az enyim. Egy futáré, a ki most érkezett Kiovból, és rögtön -ágyat kért lefeküdni. - -– Futár, a ki ágyat kért lefeküdni, annak nem lehet valami sürgős dolga. -Hátha rávehető lesz, jó pénzért, hogy alugyék addig, míg én a lovával a -mariopoli állomásig elbaktatok s onnan vissza küldöm neki. - -– Próbáld meg, uram. Nem lesz hallatlan eset, ha Oroszországban egy -futár a lovát eladja maga alól. - -(– Ha nem adja, megölöm! gondolá magában Jakuskin s benyitott a -vendégszobába.) - -Egy fiatal dzsidás tiszt ott feküdt az ágyon, befurva magát a dunnák -közé. - -– Jó napot, bajtárs! Köszönté őt Jakuskin. - -– Szó sincs róla! vaczogá az összeverődő fogakkal. De bizony megdöglöm. -Az átkozott kaukázusi láz útban kapott. Végét járom. S nekem sürgönyt -kell a czárnak átadnom személyesen. Ott, a hol. Roth tábornok küldi. -Veszedelem van az időhaladékban. És én nem tudok a lovon ülni. Nézd, -bajtárs, tedd meg azt a barátságot. Vedd át e sürgönyt. Ülj fel a -lovamra. A czár Taganrogba ment. Siess utána. Add át neki ezt a levelet -személyesen. A saját kezébe. Ez a parancsom. De én már majd csak a -másvilágon teszem meg a rapportot. Siess kérlek… - -Semmi kivánatosabb nem történhetett volna Jakuskinnal, mint ez a -megbizás! Egy sürgöny, melyet személyesen kell átadni a – czárnak. - -– Az Isten áldjon meg bajtárs! Csak halj meg nyugodt lélekkel. Én -elvégzem a rád bizott dolgot, s ha van menyasszonyod, még annak is -megirom, hogy hol haltál meg, s az órádat lánczostól elküldöm az édes -anyádnak. Jobb emberedre nem bizhatod a dolgaidat, mint rám. - -A futár valószinüleg ott is maradt a szép zöld pusztában eltemetve. -Jakuskin pedig felült az ő lovára, s keblébe dugta a rábizott sürgönyt. - -Hanem a ráhagyott paripa nagyon rossz gebe volt. Nem az a pusztai úthoz -szokott ló, a mi a másik. Ezzel alig tudott keserves négy órai járást -ügetni naponkint s a hol hid jött, ott le kellett szállnia róla, s úgy -vontatni át erőszakosan, mert nem akart a dobogóra menni. - -Ilyen keserves utazás mellett négy nappal később érkezett meg -Tagánrogba, mint a czár. - -Mikor Jakuskin átvette a haldokló futártól azt a levelet, a mit az a -keblébe dugva hordott, megrémlett előtte az a gondolat, hogy ez a levél -ragályos is lehet. Kiverte a gondolatot a fejéből: «eh mit? ki félne -most egy összehajtott ív papirostól?» - -Pedig bizonyára okosabban tett volna magával és barátaival Jakuskin, ha -az útfélen felvesz egyet azokból a «szarvas kigyókból», a mik az -árokpartokon, meg a kocsivágányokban végig fekve leskelődnek az utasra, -s azt dugta volna a keblébe, mint hogy azt az összehajtott ív papirost -rejté oda, a mit személyesen kell átadnia a czárnak. - -Azt gondolá, hogy hiszen lehet már abban a levélben akármi, ha egyszer ő -azt átadhatta! - -Annak a levélnek a története pedig ez volt: - -A déli hadseregnél minden készen volt az alkotmányterv keresztül -vitelére. Pestel, a kit Oroszország Riegojának neveztek, ez ideig több -mint ezer tisztet nyert meg az összeesküvés számára, föl egész a -tábornokokig. Pestel volt elfogadva leendő katonai dictátornak, ki a -déli hadsereggel a görög köztársaság helyreállítására fog sietni; míg -Ghedimin, mint polgári elnök, benn az országban rendezi el a kilencz -köztársaságot. A terv szerint január elsején 1826-ban kellett a -«Viatka»-ezrednek, melyet Pestel vezényelt, a tultsini főhadiszállásra -bevonulni. Ezen a napon minden, nem az összeesküvőkhöz tartozó tisztet -le akartak ölni. Onnan azután Kiovba rohanni, az első hadtest -főparancsnokát: Osten-Sacken tábornokot elfogni, a köztársasági -alkotmányt kikiáltani; a lengyeleket fölkelésre birni s a czárt -trónvesztettnek nyilvánítani. Egész ezredek, gyalogság, huszárok, -tüzérek meg voltak e terv számára nyerve, s a főparancsnokok még csak -nem is álmodtak róla, hogy mi történik a közelükben. A közkatonákat -azzal nyerték meg, hogy a «német» tiszteket kell agyonverni. A németet -ütni természetesen mindenkor népszerű eszme. A hadsereg élén álló -főtisztek: Osten-Sacken, Wittgentsein, Roth, Diebits, mind németek -voltak. - -Az egész vakmerő terv egyetlen egy embernek szívbeli gyöngeségén hiusult -meg. Az ezer közül egy, valami «Majroboda» kapitány nem tudott -megalkudni a lelkiismeretével s a főnöke, Roth tábornok előtt felfedezte -az egész összeesküvést, minden részleteivel együtt, a főnököket, a -vezetőket is megnevezve. - -Roth tábornok rögtön megirta e felfedezést a czárnak, s egy kapitány -által utána küldé Tagánrogba. - -A kapitány útközben lázt kapott, mely gyorsan hagymázba ment át; nem -vihette a levelet Tagánrogba. Ekkor hozta oda a végzet az őrjöngő -Jakuskint, hogy a sors szekerének kiesett kerekét pótolja ki. Ez volt az -a levél, a minek átadására ő vállalkozott. A keblébe dugva vitte ő maga -a feljelentést összeesküvő társai ellen. - -Mikor elcsigázott gebéjével a tagánrogi várpalota előtt megállt, első -dolga volt az őrségben levő tiszttől megkérdezni, hogy itt van-e a czár? - -Attól azt a választ kapta, hogy itt van és néhány nap óta nem is hagyta -el a szobát. Azt mondják, beteg volt; de épen ezelőtt egy órával indult -egy gyorsfutár, azzal az örvendetes tudósítással az anya-czárnőhöz, hogy -a mult este a baj egészen megfordult, s a czár egészsége visszatért. - -– Áldassék Isten érte! sóhajta föl Jakuskin (a kindzsált keze ügyébe -igazítva a keblében). - -Minden körülmény kedvezett rémséges tervének. A czári lakhely -tisztelet-őrsége épen abból a Viatka-ezredből került ki, melynek minden -tisztje és közkatonája meg volt nyerve az összeesküvés számára. Csupa -ismerős arczok integettek feléje szemöldökeikkel. - -Elhatározott léptekkel sietett fel a lépcsőkön. - -A két őrt álló gránátos a czár szobáihoz vezető ajtó előtt tisztelgett -neki, s bebocsáták. - -Az előszobában egy szolgálattevő tiszt állt, a ki, mint jó pajtás -üdvözölte, nevén szólítva. - -– A czárt keresem egy sietős sürgönynyel. - -– Eredj be, odabenn találod Diebitset, a hadsegédét, az majd bejelent. - -Jakuskin kinyitotta az ajtót, de ugyanabban a perczben valaki belülről -is nyitotta azt, s a belépő és kijövő az ajtó-küszöbön szemközt -találkoztak. - -Jakuskin összeborzadt. Egy arczot látott maga előtt, a melynek zöld -szemei vannak. Vagy talán csak képzelte azt? Az alak tatár öltözetet -viselt s ez arcz kifejezése valami oly sajátszerű, elijesztő, kihivó, -elbizakodott volt, gúny, megvetés, gyászszal vegyülve rajta, s a zöld -szemek világítottak, mint két szentjános bogár. Mikor elhaladt Jakuskin -mellett, sugárzott róla a hidegség. - -Jakuskin nem állhatta meg, hogy egy perczig ne tétovázzon. - -– Te! Mondá a segédtisztnek, az eltávozóra mutatva. Ki volt ez az ember, -a ki most innen kiment? - -– Valami futár. - -– Nem láttad, milyen zöld szemei voltak? - -– Bizony nem ügyeltem rá. Hát te mit törődöl az ő szép szemeivel? - -Azzal Jakuskin belépett a másik szobába. - -Ott találta Diebitset, a ki egy asztalnál ült és irt. Sietős dolga -lehetett, mert csak onnan az irásból felelgetett a kérdéseire. - -– Lehet bemenni a czárhoz? - -– Lehet. - -– Egyedül van? - -– Egyedül. - -– Mit csinál? - -– Alszik. - -– Sietős sürgönyt kell neki átadnom azonnal. Felkölthetem? - -– Költsd fel. - -A tábornok fel sem nézett az irásból, nagyon meg sem nézte, hogy kivel -beszél? Jakuskin elszántan indult a mellékszoba ajtaja felé. Csoda, hogy -szivének hangos dobogásáról ki nem találta a vele beszélő, hogy mit -forral belül? - -Csak egy ajtó választotta hát már el áldozatától – s ez az ajtó is -nyitva! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A czár nagyon beteg volt már, mikor Tagánrogba visszaérkezett. - -És aztán nem akart gyógyszert bevenni. - -Ez az orosz czároknak a jellemvonása: daczolni a betegséggel. Nem -akarják elhinni, hogy az a csontember, (az ő első szolgájuk!) a kit -annyi ideig tartottak zsoldjukban, a ki az ő parancsukra, mint a -kalászt, úgy aratta le az ember-sorokat, egyszer hátrafelé is találhat -vágni a kaszával, s az ő «urát» magát aratja le. Büszkébbek, hogysem -megengednék egy sápadt szellemnek, hogy az őket gyöngének lássa, hogy -gyöngeségüket hallja, akaratukat korlátozza; még a halálnak is azt -mondják, mikor az ajtón kopogtat: «várj!» - -Vagy talán nem úgy volt. Hanem úgy, hogy egy nagy, monumentalis alak, a -ki sok ideig vállán hordozta a földet, mint Atlas, belefáradt a földteke -emelésébe? Hogy az, a ki egyszer ahhoz volt szokva, hogy a világ négy -sarka viszhangozzék dicsőségétől, irtózott hallani most azt a suttogást -maga körül, mely boszút, keserűséget hirdetett ellene, s vágyott a -kripták csendessége után? Nem volt már semmi tenni valója a világon. -Érezte, hogy útjában áll a történelemnek. Elvesztett mindent, a mi -szivének drága volt: az utolsó napsugár, beteg nejének mosolygása, maga -is letünő fény volt már az alkonyégen. Nem hihető-e, hogy mikor a -világfáradt óriás azt a túlvilágról jövő szózatot hallá: nem bujkált -előle, nem zárkózott be, nem keresett menekülést füvek és érczek -csodatevő erejében, hanem ajtót tárt eléje, s azt mondá: «itt vagyok, -menjünk!» - -És csaknem diadalmaskodott e fejedelmi daczczal ama másik fejedelem, a -sirok czárja fölött. A megelőző napon annyira magához jött, hogy a -betegsége csaknem eltünt. Még magát az orvost is megcsalták a -küljelenségek; úgy, hogy este későn egy hirnököt küldtek -Szent-Pétervárra az anya-czárnőhöz, azzal az örömhírrel, hogy Sándor -czár minden veszélyen kivül van. Most már nem fenyegeti semmi. (Semmi: -csak százezer orgyilok.) - -Reggel aztán odajött hozzá az a jóltevő nemtő, a ki a királyoknak és a -koldusoknak terhét elveszi s azt mondá neki: «jöjj haza». - -Erzsébet három nap és három éjjel nem hagyta el beteg férje szobáját. Ő -maga ápolta a szenvedőt, az ő hitvesi hűsége volt megnyugtatója. - -S a világ urának megadatott a sors által az a kegyelem, hogy mikor már -minden fegyver ellene volt fordítva, mikor már az oltárt magát is, a -melynél imádkozni szokott, tűzaknákkal ásták alá, mikor egy birodalom -készült rászakadni a fejére, akkor a kelő nap sugarainál, utoljára -érezve arczán a ragyogó csillag életadó melegét, e végszavakkal adhatá -át lelkét az ő urának: «ah le beau jour!» És szemeit a gyöngéd női kéz -fogta le, és karjait a hű hitvestárs tette keresztbe a mellén. - -Itt megtörött a beteg nő testi ereje: ájultan rogyott össze. - -A két orvos akkor a czárné ápolására sietett, felvették és átvitték -saját lakosztályába. A harmadik jelenvolt férfi, Diebits, sietett ki a -mellékszobába, gyorsan megirni a sürgönyt, melyben a czár halálát -tudatja az anya-czárnővel, a futárnak utasításul adta, hogy igyekezzék a -tegnap este elindított hírnököt utolérni, sőt megelőzni. Azután -Constantin herczegnek irt levelet Varsóba. - -Ekkor lépett be Jakuskin. - -Diebits sietett a levélírással. Keserű orosz humorban volt. - -– Mitt csinál a czár? Alszik. Felköltsem? Ugyan költsd fel. - -Vagy talán volt valami Jakuskin tekintetében, a mi annak szándékait -elárulá: s azért beszélt ily sarcasmussal hozzá a hadsegéd? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Az összeesküvő belépett a nyitott ajtón. - -Ebben a pillanatban senki sem volt a szobában: egyedül a czár. - -Jakuskin ott látta maga előtt feküdni, a kit keresett, némán, csendesen, -behunyt szemekkel, keblén összetett kezekkel. - -Most már hatalmas ember volt. Sérthetetlen ember. Halott… - -Jakuskin nem mert hozzá közelebb lépni. A holt czártól félt. - -Tántorogva botorkált vissza a másik szobába: a levél még mindíg a -kezében. - -– A czár… rebegé. - -– Meghalt. - -– Mikor? - -– Ebben az órában. - -– Miért nem jöhettem egy nappal hamarébb, hogy e levelet átadhattam -volna neki! - -A hadsegéd igen furcsának találta ezt a sopánkodást. - -– Tudod mit? mondá Jakuskinnak. Csinálj belőle a pisztolyodba fojtást, -aztán lődd a fejeden keresztül, még utólérheted vele. - -S bizony nem volt rosz tanács! Jakuskin a legokosabbat tette volna, ha -azt megfogadja, a helyett, hogy ledobja az asztalra a levelet, a mire -neki már nincs semmi szüksége s magában átkozva a sorsot, elrohanjon. - -A palota kapujában ismét találkozott a zöldszemű emberrel. Az épen akkor -kapott fel a lovára. Ránézett azokkal a macska szemeivel és nevetett. - -– Későn jöttél ugy-e? kiáltá rá s azzal kengyelvasát lova oldalába -vágva, tovanyargalt. - -Jakuskinnak egész teste borzongott és reszketett. - -* - -Erzsébet, a mint felocsúdott, visszatért halottjához, s ott az ő halálos -fekhelyén írta ezt a levelet az anyaczárnéhoz: - -«Drága anyám! - -A mi angyalunk már az égben van, s én még a földön vagyok. Ki hitte -volna, hogy én élem őt túl, a gyönge, a beteg? Anyám, ne hagyj el, ki -most egyedűl állok ebben a fájdalmak világában. Drága halottunk ujra -visszanyerte kedves arczvonásait; mosolygása bizonyítja, hogy a -túlvilágon szebb dolgokat lát, mint ide alant. Egyetlen vigaszom, hogy -nem fogom őt soká túlélni, s minél előbb egyesülök vele.» - -Jól érezte! A tavasz utána vitte őt abba az országba, a hol a czár is -boldog, meg a rabszolga is, s nincs köztük külömbség. - - - - -A HIRNÖK. - -Még nem volt föltalálva az a bűvészet, miszerint az ember a villámra -bizza izenetét, s ha a föld tulsó oldalán a gazdag gyapotkereskedőnek -fia születik, a másnapi keresztelőhöz komának híhatja az üzlettársát a -föld innenső félgömbjéről. A Jupiter mennyköveit hordó sas elviszi az -izenetet s meg is hozza rá a választ. Még akkor egy olyan nagy -világesemény is, mint Sándor czár halála, nyolcz napig mászott a -leggyorsabb futó ukrániai paripa hátán az orosz birodalom szélétől a -fővárosig. Az első hirnök, a melyik a czár felgyógyulását hozta hírül, -csakugyan megelőzte a másikat. Azt az öröm sarkantyúzta, ezt a rémség. - -Az örömhirre az egész Romanov czári család (összesen tíz tag: a -tizenegyedik, Mihály nagyherczeg, Varsóban volt a tizenkettediknél) -összegyűlt reggeli misére a téli palota kápolnájában, a hol maga -Seraphim, a főpap tartá az örömáldozatot. A kápolna tele volt az -udvarhoz tartozó hivatalnokokkal, főurakkal és tisztekkel. Az énekkar -zengé a zsolozsmát: «Isten, tartsd meg a czárt!» - -Mikor aztán a protopopa az oltár előtt felnyitá a nagy kapcsos könyvet, -s elkezdé reszkető szavával felolvasni az imát a czár életéért: egyszer -csak a mély áhítatteljes csendességben megszólal egy dörgő hang, olyan, -mint egy megütött harang szava: - -«Már meghalt!» - -A felriadt gyülekezet önkénytelen nyitott utat egy előre furakodó alak -előtt, kinek világos zöld beshmetje magán viselte az orosz birodalom -valamennyi területének sárcseppjeit, a nogáji puszta fekete sarait, a -kiovi márgaföld veres pecséteit, a moszkvai sárga agyagot, a novgorodi -kréta-földet, s a csarszkoje-zélói zöld mocsár-foltokat. Kezében volt -egy levél, melylyel a sokaságon keresztül egyenesen Miklós nagyherczeg -felé tartott: Erzsébet czárnő levele az anyaczárnőhöz. - -A nagyherczeg átvette azt a levelet s maga bontá föl. - -Azután odasietett a protopopához s valamit suttogott a fülébe. - -Arra a főpap a kezében tartott feszületet beburkolta gyászfátyolba s -odalépve Mária czárnéhoz, azt mondá neki: - -«Fiad meghalt!» - -S arra az énekkar félbeszakítá a közepén a dics-éneket s egy percz múlva -rákezdé a gyászhymnuszt. - -«Örök nyugalmat adj neki Uram!» - -A templomi szertartás kezdődött mint Te Deum s végződött mint Requiem. - - - - -«BEATUS ILLE». - -Mi az igaz boldogság a világon? - -Megszabadulni a politika tohuvabohujából. - -Nincs boldogabb ember a világon, mint az a falusi földes úr, a ki a -politikai eseményeket csak a hivatalos lapból tudja meg. - -Délelőtt elmegy vadászni, felver három nyulat, abból kettőt az agarai -elfognak. Ez nagy diadal. Hanem a harmadikat elszalajtják. Ez meg nagy -boszuság. Hanem visszatérett megfojtanak egy vadmacskát. Ez megint -vigasztalás. A ló felbukik egy «angyalhullásban.» Ez nagy -szerencsétlenség. De nem történik se emberben, se állatban semmi hiba. -Ez meg nagy szerencse. - -Akad egy pár jó pajtás a szomszédból, a kinek az ember a viselt dolgait -elmondja, s a kik cserébe elmondják a velük történt nagy dolgokat. - -Délben a feleség pompás ebédre várja az embert, a jó pajtásokat is ott -marasztja. A káposzta kolbászszal fölséges eledel ilyen kommóczió után! -Ebéd után teljes tarokkpartie van együtt, s az embernek még másnap is -van vele mit dicsekedni, hogy csinálta meg a pagat ultimot tiz tarokk -ellenében «contra» «recontrá»-val! Az egész politika, a mi belevegyül, -annyiból áll, hogy Puskin elnevezte a «vulpes»-t (olyan kártya, a mi -semmit sem üt el) Arakcsejeffnek. De a postamester ezért is megcsóválja -a fejét! Minek már a mulatságot ezzel elrontani? - -Aztán, mikor már készülőben vannak hazafelé, eszébe jut a -postamesternek, hogy a zsebében felejtette Puskinnak a hirlapját. - -Azt aztán felbontják. (Mert a régi tisztességes hirlapokat -levélboritékban szokták szétküldeni.) Valjon, mi lehet benne? - -«Katonai parádé.» - -Ezt az ember el sem olvassa. - -Azután Francziaország. A francziák meg vannak elégedve. Tudni való! -Törökország. A görögök ki vannak békítve. Világos! Anglia. A -csatornahajóhad visszatért Doverbe. Ugyan jól tette. Oroszországban nem -történt semmi. Hála Istennek. - -Azzal kiki meggyújtja a kézi lámpáját és megy haza. A házi gazda pedig -felkeresi a felesége szobáját, a jó asszony már azóta aludt is egy -álmot, s nem pöröl az elkésettre, hogy minek ütötte olyan sokáig a -tarokkot? Áldott jó asszony! - -Másnap későn ébred föl az ember, mert akkora hó esett, hogy az ablakon -nem lehet tőle kilátni. Nem tesz semmit. Az ember nemcsak Nimród, hanem -Tyrtæus is: ha nem lehet kimenni Dianához, ott vannak a muzsák, azok is -jó barátnék. Az ember rágyujt, járkál a szobában, s úgy csinálja a -verset, hogy minden kommánál, pontnál megcsókolja a kedves kis -feleséget, a ki az alatt valami kedves kis főkötőcskén kötöget; ha -nehezen kerül meg a rim, ölébe veszi, a szemébe néz, s mindjárt -megtalálja a rimet. - -Délután megint ott vannak a jó szomszédok, a postamester, a haszonbérlő, -a földesúr. A nagy hó nem tartotta őket vissza: kettő a saját vasokján -jött ide, a harmadikért Bethsába küldötte el a szánkót, hogy ki legyen -egészítve a társaság; s maga készítette el számukra a kártyázó asztalt. - -A paradicsom ez! Ez az igazi paradicsom. - -Egyszer mégis csak be tudott csúszni a kígyó a paradicsomba. - -Mikor a játék végén összeszámlálták a hosszú lajstromot, hogy mindenki -hány kopeket nyert: a postamesternek minden zsebét ki kellett -keresgélni, hogy megtalálja azt a két grivát, mivel ő tartozik, s e -közben mindenféle levelet kirakott a zsebéből. - -– Nincs ma semmi ujság? kérdé tőle a haszonbérlő. (Csak egy ujság járt -arra a vidékre, a Puskiné, a szomszédok ő hozzá jártak, ha valamit meg -akartak tudni.) - -– Micsoda beszéd? Hát nem tegnap volt, hogy hoztam az ujságot? Hát azt -gondolja az úr, hogy az ujságíró ördög, a ki mindennap tud hazudni? Elég -az neki hetenkint háromszor. Keresztyén ujságírónak minden harmadnap -pihenni kell. Ha kell az úrnak ujság, olvassa el a tegnapit. - -– Hisz azt már mind kiolvastuk. - -– De bizony a katonai parádét nem olvastuk el belőle. - -– No hát olvassuk el a katonai parádét. - -És azt bizony érdemes volt recapitulálni, mert abban az állt, hogy a -szent-pétervári összes testőrezredeket egyenként feleskették a téli -palota kápolnájában a czár iránti hűségre. Hát mért ne esküdtek volna -fel? Az nem árt a katonának. - -– Igen, de «Constantin czár» iránti hűségre lettek felesketve. - -– «Constantin czár?» Hát ki hallotta Constantin czárnak a hírét? - -(Az bizony úgy történt, hogy a nagy zűrzavarban elfelejtették -hivatalosan közzétenni Sándor czár elhunytát!) - -– «Lapsus calami» ez! mondá a postamester. - -– Részeg volt az ujságíró bizonyosan! No hát mért ne volna szabad az -ujságírónak is részegnek lenni? Egyszer egy esztendőben! - -Abba azután mind belenyugodtak, hogy az ujságírónak nevenapja volt, be -volt kapva, azért írt Constantin czárt Sándor czár helyett; a jövő -számban majd helyre lesz igazítva az «erratá»-k között. - -Azonban a jövő számban nem hogy helyre lett volna igazítva a hiba, sőt -rádupláztak és tripláztak, mindenféle rendeleteket adva «Constantin -czár» ő felsége nevében. Ez már több, mint sajtóhiba! - -Soha se lett hivatalosan kihirdetve, hogy Sándor czár meghalt. - -A jámbor hirlapolvasó közönség csak a vasárnapi számokból tudta meg, -hogy valami mégis van a dologban. Akkor már közölve voltak a városszerte -megtett gyászünnepélyek Szent-Pétervár valamennyi templomaiban, s a -professorok hivatalos ódái orosz, latin és görög nyelven, az elhunyt -czár megdicsőitésére. - -Azon sem csodálkozott azután senki, hogy minden további rendelet -Constantin nevében jelent meg: ő volt a czárevics: az orosz államjog -szerint ő következett a korona viselésére. Hogy a nép nem szerette: az -nem jött kérdésbe. Mi köze ahhoz a népnek? A katonák felesküdtek a -hűségre, s a kié a katona, azé az ország. - -S mit bánta ezt különösen a «boldog ember» abban a kis mezei lakban? -Neki az a csendes lak akkor is nagyon kedves volt, a mikor még -Szent-Pétervárott Sándor czár uralkodott; azáltal, hogy Constantin -került a helyébe, a mezei lak még kedvesebbé lett. - -A téli palota új kísértetet kapott. Már azt a régit is nehéz volt -szolgálni, a ki némán, elmélázva járt-kelt a hívei között! hát még az -újat, a ki üt, ver, csontot tör és szidalmaz. Ennek a jó kedve még -rettenetesebb, mint amannak a búskomorsága. - -Annálfogva az a testőrtiszt, a kinek a zsebében egy felsőbb parancs -rejtőzött, mely megtiltja neki Pleskovból egy napi járó földre -eltávozni, méltán nevezhette magát «boldog embernek.» - - - - -A KISÉRTŐ. - -Egy hófergeteges deczemberi napon, a mikor még a szomszédok sem jöttek -Puskin tanyáját meglátogatni, egy csengős szán hajtatott be az udvarára, -s a bundákból és botosokból kikeczmelgőben a házi gazda Galban lovagot -ismerte meg. - -Vendég számára nincs ellenséges indulat; kivált a kit a rosz idő hajt -be. Az út el volt veszve a hóhullámok alatt! az ember nem láthatta, hogy -merre megy? - -Puskin a legszivélyesebben fogadta Galbant, s a jó meleg szobában -rágyujtottak a békepipára. Bethsába készíté számukra a theát. - -– Hát téged mi üldöz ily télvihar idején, hogy a hátadra vedd a -zivatart, Galban? - -– Hja, bizony, Szergievics Sándor pajtás, azt könnyen kitalálhatnád -saját magadról; mert bizony a te ablakod sem a Nyeffszki prosspektre -nyilik. Neked is van rá valami okod, hogy itt légy. - -– Van! szólt Puskin, bodor füstöt eresztve föl karikában a magasra, s az -a füstkarika úgy szállt föl Bethsába feje fölé, mint egy aureole a -szentek feje fölött, – s nagy tüntetéssel odavonta a nejét a karszéke -kartámlányára, s átölelte a derekát. Itt van! - -Galban nevetett. - -– No, ilyen okom nekem persze nincs. Nálam csak az van, hogy «veteres -migrate coloni.» (Hajdani zsellérek pusztuljatok innen.) A világ -megfordult. A régi emberek menekülnek. Arakcsejeff is Grusinóban -pipázik. - -– No azt csodálom. Hisz Constantin czár neki eszményképe volt, s úgy -tudom, hogy Constantin czár sem szeretett senkit úgy, mint -Arakcsejeffet. - -– Hiszen, ha Constantin volna a czár, akkor én is tudnám, hogy merre -kell torony irányában szánkázni? de nem az. - -– Nem az? szólt Puskin elbámulva. Hisz itt állnak a hirlapban a -rendeletei. - -– Ugyan, édes Szergievics Sándor! Te magad is író vagy, s mégis olyan -naiv vagy, hogy elhiszed a mi az ujságban áll? - -– Terringettét! De már a hivatalos ujságnak csak el kell hinni, ha ide -van nyomtatva, hogy a senatus kikiáltotta Constantint czárnak, hogy a -testőrezredek zászlónként felesküdtek a Constantin czár iránti hűségre. - -– És azért Constantin mégsem czár. A csodák és a képtelenségek korában -élünk, barátom. Ezeket persze nem köti a hivatalos közlöny a nagy -közönség orrára, hanem Szent-Péterváron mindenki tudja azért. Mikor már -Constantin ki volt kiáltva czárnak, a nagyherczegektől elkezdve a -testőrökig mindenki letette iránta a hódolati esküt, akkor az -államtanács elnöke, Lapukhin, előád egy lepecsételt csomagot, melyre ez -volt írva a meghalt Sándor czár által: «halálom után az államtanácsban -felbontandó.» A pecséteket felvágták, s a bőrtokban találtak egy -okmányt, melyben Constantin nagyherczeg, a czárevics a trónöröklési -jogrúl öcscse, Miklós nagyherczeg javára leköszön. A második okmány, a -mi a csomagban volt, Sándor czár végrendelete, melyben Constantin -lemondása elfogadtatik, s jövendő trónörökösül Miklós nagyherczeg -neveztetik ki. - -– Hát akkor nem Constantin a czár, hanem Miklós. Ez nagyon világos. -Mondá Puskin, olyan hangon, mint a kinek az is mindegy. - -– Dehogy világos! Miklós nagyherczeg nem akarja elfogadni a javára -történt lemondást. Ő ragaszkodik az állami rendhez, a mit megváltoztatni -nem szabad s most foly a nagylelkü vita Szent-Pétervár s Varsó között, a -harmadik testvér, Mihály nagyherczeg közbenjárásával; mind a két testvér -azt követeli, hogy a másiké legyen a korona. - -– No, ez igazán nagy testvéri szeretet, csaknem példátlan a -világtörténetben. Eddig azon szoktak a királyfiak vetekedni, hogy melyik -vegye el a másiktól a koronát? - -– S a mi a chimaerát tökéletessé teszi, az, hogy már bevégzett tények -állnak egymással szemközt, a mik egymást kizárják. Bevégzett tény, hogy -Constantin czárnak van kikiáltva, s a trónról el nem távolítható; de az -is bevégzett tény, hogy törvényes nejévé tette Grudzinszka Johannát, a -ki lengyel nő, római hitű és köznemes, három olyan tulajdon, a mely -eltitja a férjét az orosz koronák viselésétől. És igy Constantinnak meg -van tiltva a trónra leülni, s meg van tilta róla lelépni. - -– Isten neki. Akkor állni fog rajta! - -– Könnyű neked itten élczelni a pleskovi tusculanumban; de mit tegyenek -a szegény cserepcsikba szorított udvaronczok? - -– Kivált miután a czárevicsnek kedvesebb a felesége, mint a koronája. - -– No! Ezt hagyjuk abba. Azzal a túlságos hitvesi szeretettel senkinek -sem szórunk port a szemébe. Nekem volt alkalmam azt egy ízben -aranypróba-kőre tenni. S mondhatom, hogy nagyon kevés bűvészet kellett -volna hozzá, hogy Johanna asszonysággal elfeledtessem a legdaliásabb -fejedelmi szeretőt. Mert még akkor férjének nem nevezhette. Ha egy -erősebb érzelem nem parancsolt volna szivemnek! (Itt egy elfojtott -sóhajtás s egy lopva ejtett oldalpillantás Bethsába felé, igyekezett -megadni a magyarázatot.) Bizony kezemben volt az alkalom, hogy -Constantint Oroszország tizenkilencz koronájával megajándékozzam. Aztán -még egy huszadikkal is. Csak egy nappal kellett volna még tovább -maradnom a szép Laziénka-kertben. - -(Bizony kár volt ott nem maradni; már csak azoknak a szép -Laziénka-kertben termő mogyorófa hajtásoknak az átvétele végett is!) - -Puskint émelyíté ez a henczegés. Kiverte a pipája hamuját a földre. -Annyira becsülte épen Galban dicsekedését is. - -– Én pedig úgy tudom, hogy a czárevics és neje oly nagyon szeretik -egymást, hogy Constantin nem adja oda Johanna főkötőjét Rurik -koronájáért. - -– De hátha nem Johanna főkötőjében van az érdem? Hátha Rurik koronájában -van a hiba? Okos ember zivatarban nem menekül egy terepély fa koronája -alá, hogy meg ne ázzék. S valamennyi terepély fa között az orosz -fenyőnek a koronája a legveszélyesebb, nagy villámlások idején. Azt -mindenki tudja, hisz a verebek is arról beszélnek, hogy a meghalt czárt -csak a jóltevő kaukázusi láz mentette meg attól, hogy az a végzet ne -érje, a mivel minden orosz czár megvált a tróntól. Még az utolsó esetről -is sok mende-monda jár. Beszélnek megmérgezésről. Talleyrand bon motja -egész Európát bejárta már: «ugyan ideje volna, hogy az orosz czárok a -meghalási módjukat megváltoztassák.» Az ember irtózik kimondani: -orgyilok, árulás, összeesküvés leskelődik arra, a ki Rurik koronáját -viseli. Aláássák az imazsámolyát, az oltárt, a templomot, a hol -ájtatoskodik. Nem elég magyarázat-e annak a megértetésére, hogy miért -verseng két testvér a fölött, hogy melyiké «ne» legyen a korona? -Legjobban megmondta a vonakodásnak az okát a czárevics a szász özvegy -királynénak: «az orosz czároknak igen erős nyakuaknak kell lenni, s én -nem szeretem, ha az enyimet csiklandozzák!» - -(Ilyen merészen csak az agent provocateurök szoktak beszélni!) - -Puskin úgy bedugta a száját a csibukja borostyánkő szopókájával, hogy -azon ugyan egy szó ki nem jöhetett. Bethsába észrevette a férjén, hogy -az most tüskéken ül s kisietett a szobából. Kitalálta a férj -gondolatait, utána látott, hogy azokat foganatosítsa. Befogatott három -szánba s elküldött a szomszédokért, a kiket a zivatar visszatartott a -megjelenéstől. - -Galban azért csak nem hagyott fel a folytatással, mikor az asszony -magukra hagyta őket. - -– Hiszen tudod rólam jól, hogy ki voltam és ki vagyok? Teljes életemben -mindig udvaroncz voltam, szerettem szolgálni, engedelmeskedni, -intrikálni, soha sem voltak bennem hajlamok valami összeesküvő ligához -tartani. Őszinte vagyok! De ebből a mostani kelepczéből közönséges -alattvalói hűség ki nem segít. A zürzavar tökéletes az országban. Az -összeesküvő társulatok maguk szét vannak zilálva. Azáltal, hogy a czár -meghalt, ki van rántva alóluk a föld. Nincs czár! Ki ellen esküdjenek -össze? De az udvaronczok épen olyan zavarban vannak. Nincs czár! Ki -mellé sorakozzanak? Az összeesküvők két pártra szakadtak: ha Constantin -fogadja el a koronát, akkor Miklóst fogják ellenczárnak kikiáltani, ha -Miklós fogadja el, akkor Constantint. A katonák készek egymással -összeverekedni; mind a két fél a maga legitim jelöltjeért. A legszebb -forradalom lesz, mind két részről ezzel a csatajelszóval: «éljen a -czár!» S az ember nem tudja, hogy melyik fog győzni? Ha Constantin -pártja győz, akkor a Miklós hivei lesznek a lázadók; ha Miklós pártja -kerül felül, akkor a Constantin hiveit fogják üldözni, mint zendülőket. -A magamforma emberek helyzete a legrettenetesebb. Akárki mellé álljak, -nem tudom, hogy a legnagyobb jobbágyi hűségem nem lesz-e holnap már -perduellio, rebellio? Ilyenkor aztán okos ember nem tehet czélszerűbbet, -mint hogy ott hagyja a chaost chaosnak, s menekül az erdők közé, -farkasokat vadászni. Reménylem, Sergievics Sándor, hogy ezeken a -vadászatokon gyakran fogunk találkozni egymással. - -– Nekem nem szabad egy napi járó földnél messzebbre eltávoznom -Pleskovból. - -– Hisz az én birtokom épen annyira van hozzád. Egy rövid téli nap. -Mulassuk magunkat, a hogy lehet, a míg ez a zürzavaros világ tart. - -Puskin megigérte, hogy rövid időn visszaadja a látogatást. - -– Hisz most már egészen kollegák vagyunk, fecsegett Galban tovább. -Képzelheted azt a jajveszéklést a tsinovnikok között Szent-Pétervárott! -Jövő márcziusban lett volna Sándor czárnak huszonötéves uralkodói -jubilaeuma; minden udvaroncz előre számított rá, hogy ezen a napon egy -rangfokozattal előbbre fog menni: a «vasé blagorodié» czím helyett a -«vasé vuiszkoblagorodiét» fogja kapni. Sokan már előre elkészítették az -új egyenruháikat is és magolták a feleleteket, a miket az examenben adni -fognak; mert tudod, hogy nálunk valahányszor valaki hivatalbeli -előmozdítást kap, előbb mindíg újra le kell tennie az exament. -Szerencsére a professor urak a felteendő kérdéseket jó idején -kiszolgáltatják s nem is igen drágán. Ez most mind a porba esett. Én -magam is ott voltam a lajstromban a harmadik czím-fokon, mint a -szentpétervári szinházak igazgatója «vasé prevoszkoditelsztvo», te is -ott voltál, mint őrnagy. Három ezer aspiráns: a kinek nagy része még -Daimona kezébe tette le a foglalót. Most az egész lajstrom fidibusnak -való. - -A veszedelmes fecsegést félbeszakítá a megérkezett szomszéd urak -hatalmas tappogása a tornáczon. - -Soha szivesebben látott vendégek előtt nem tárult fel az ajtó! - -Azok pedig nem azért jöttek, hogy a bonyolódott trónöröklési kérdést -segítsenek Galban lovagnak megoldani, hanem hogy tarokkozzanak, mert az -köztudomásu dolog, hogy «a tarokk mindenekfelett való!» - -Galban lovag azonban kimenté magát, ő csak hazard játékot szokott -játszani és csak nagy pénzben. - -– No hát ülj le a feleségemmel sakkozni. Mondá neki Puskin. De -összeszedd magad, mert Betszi igen erősen játszik. - -És Galban lovag talált magának olyan játékot, a mi a világon a -leghazardabb és a legnagyobb pénzben megy. - - - - -AZ EGÉR JÁTSZOTT A MACSKÁVAL. - -A kártyázó urak úgy verték az ujjaik bütykével az asztalt, mintha jobban -fájna annak a «foliamentum»-nak, ha még meg is ütik; s aztán minden -játék után veszekedtek: «Ezt» kellett volna hivni, nem «azt», akkor -megnyertük volna! Olyan gorombaságokat mondtak egymásnak, hogy kártya -nélkül a kézben az valóságos becsületsértés lett volna. A terem másik -szögletében sokkal csendesebben folyt a játék. Ott csak suttogva -beszéltek. Úgy szokás a sakk mellett. - -– Láthatja ön, éltem napfénye, mire képes egy megsebesített sziv! Jár -ilyenkor látogatóba más, mint a ki futó bolond lesz szerelmében? - -– Hát ön nem a politikai zürzavar elől menekült a fővárosból? - -– Én-e? Hisz az nekem elemem, mint a halnak a viz. Abban nőttem fel. -Nálam nélkül trónváltozás meg nem történik Európában. Mikor Mars hadra -készült, én voltam a Mercur, a ki izeneteit hordta. Én egy életpályát -szakítottam ketté, egy herczegi koronát dobtam el magamtól, azért, hogy -önnek a mosolyában gyönyörködhessem. - -– És ha nem találnék mosolyogni? - -– Az engem őrültté tenne. - -– Ah, ön visszafelé árverez! Már a multkor azt mondta ön, hogy meg van -őrülve miattam, s ma már csak készül még az lenni? - -– Mindennap újra kezdem azt. - -– Ez arra mutat, hogy mindennap ki is gyógyul belőle. - -– Nem bizonyítja-e ittlétem, hogy gyógyíthatatlan vagyok? - -– Csak a zivatar kergette önt ide be. - -– A zivatar pártfogóm volt. Jogot adott ide jönni. - -– Ah, a mi házunk mindig nyitva a vendégek előtt. - -– A «mi» házunk! Milyen kínzás van ebben a kis szóban! - -– Azt mondjam-e: «a férjem háza?» - -– Úgy örömestebb hallom. Az a «többesben» szólás csak a királyoknak -illik, a királynéknak nem. - -– Ah, az orosz nők nem királynők, ők szolganők a háznál. Ez dicséretes -ősi szokás. - -– De rajtuk függ, hogy rabjobbágyokat szerezzenek. - -– Azt hallottam, hogy a törökök úgy foglalták el egyszer Budavárát, hogy -látogatóba mentek oda. Nem veszi ön észre, hogy visszaél a vendégjoggal? - -– Csak egy tekintettel mutassa ön, hogy ittlétem gyűlöletes, s nem lesz -rám nézve se éjszaka, se zivatar; befogatok s hófuvat és farkasordítás -daczára, neki vágtatok a pusztai útnak. - -– Ön azt nagyon jól tudja, hogy erre nehéz volna ürügyet találni; hogy -Puskin ezt meg nem engedné. - -– Tudnám a módját. Sakk a királynak! Ön mindjárt elveszti a partiet. -Arra boszúsan fölkel s elkezd panaszkodni a nagy pipafüst ellen, s azzal -szobájába megy. Arra én Szergievics Sándor háta mögé ülök «bibicznek» s -elkezdek beszélni a játékába. Ezen a legjobb barátok is összevesznek. -Szó szót ád; én is hevesfejü vagyok, ő is. Utoljára kikergettetem -magamat az ajtón. Nos, feladja ön a játszmát? - -– Még nem. Még rochirozhatok a királylyal. Én nem akarom azt, hogy ön -elhagyja a mi házunkat. - -– Ha a «mi» házunknak nevezi ön, még ez órában elhagyom. Az a gondolat, -hogy egy födél takar be engem, üdvömet és annak elrablóját, pokollá -változtatja rám nézve magát a paradicsomot is. Sakk a királynak és a -királynénak! - -– Igy kénytelenek vagyunk királynét cserélni. Én az önét veszem el. Ön -az enyimet. Én nem akarom, hogy ön elhagyjon engem. Ki tudja, hátha az -angyalok nem olyan fehérek, mint a milyeneknek festik őket? (Tevé hozzá, -egy észvesztő pillantással a lovag felé. Erre már Zeneida tanítá.) Ön -nem vette észre ezt a huzást. Sakk matt! - -– Valóban az. Ön megnyerte a játszmát. - -– Kezdjünk újat. «Gambit»-val? - -– A győztes húz elébb. Elfogadom a «gambit»-t. - -– Nem hallott ön azóta hírt szegény édes anyámról? - -– Csakhogy önmaga előhozta ezt végre. Bizony mondom, nem szóltam volna -önnek, ha maga nem kérdi; pedig az hozott legfőkép ide. A királyné -óhajtja önt látni. - -– Igazán? Én őt már kétszer láttam, a mióta elszakítottak tőle: a téli -palotában, az újévi ünnepélyen. - -– Most színről színre fogja látni. Én már az engedélyt kieszközöltem az -ön számára, hogy a kolostorba bebocsássák a királynéhoz. - -– Itt van az engedély? - -– Közölni akarja ön azt Szergievics Sándorral? - -– Nem. Nem! Ő előtte titokban kell annak maradni. - -– Akkor hadd maradjon nálam. Itt jó helyen van. Puskin nem kisérheti önt -oda; mert tőle ez valóságos misdeminour volna. Tőlem megkaphatja ön azt -rögtön, a mint egyszer eljön az alkalom, hogy az engedélyt -fölhasználhassa. - -– Igen; ha egyszer Puskin több napra elutazik hazulról. - -– Akkor izenjen ön hozzám s én az engedélyt elküldöm. - -– De hisz az ide-oda küldözéssel két egész nap eltelik a drága időből. -Nem jobb volna, ha magam mennék érte? - -(– Hisz ez isteni hölgy!) Ha engem ez a szerencse ér egyszer, -kastélyomat rögtön felgyujtom az ön eltávozása után, hogy más vendéget -ne fogadhasson el. - -– Sakk matt! Ah, most szépen rászedtem önt! Csak azért fecsegtem, hogy -elvonjam a figyelmét. Valóságos «varga-matt.» Most ezzel elmehet ön -aludni. Jó éjt lovag. - -Bethsába elhagyta a termet. Galban lovag azonban a teljes diadal -tudatával kelt föl a sakk-asztal mellől, meg levén győződve a felől, -hogy ő nyerte meg a játszmát. A miből ő rendesen három közül kettőt meg -szokott nyerni. (A harmadikban megverik). - -A tarokkisták nem vettek ebből semmit észre. Az ő asztaluknál rettenetes -csata folyt le. Szergievics Sándor egy «aufgelegt» solot vesztett el, -quint majorral, tousles troisval. Iszonyú diadal volt! - -– Két «blank» király a kezemben, s mind a kettőt elverték, ezer milliom -ördög! Átkozódék Szergievics Sándor. Négy skartjuk volt ellenem! - -– Hja, bizony, a királyokat mi mind elütjük! Dicsekedék fényes -hőstettével a postamester. - -– Micsoda? szólalt meg Galban lovag. Önök a királyokat mind elütik? Hisz -ez valóságos republikánus mozgalom! - -Ez a szó aztán annyira elvette a postamester jó kedvét, hogy «tour»-okat -kért s végét vetette az érdekes mulatságnak. - -Mikor aztán Puskin kikisérte a haza távozó vendégeket a készen álló -szánokhoz, s visszatért Galban lovaghoz, azt kérdé tőle: - -– Nos, hát a sakkjátszma hogy ütött ki az én kicsikémmel? - -– A földig gázolt. Úgy játszott velem, mint a macska az egérrel. Vajjon -kitől tanulhatta ezt? - -– A sakkjátékot? Óh erre még az áldott kedves Nariskin Zsófi tanította -őt. Együtt játszták naponkint. - -De nem úgy volt. «Azt» a játékot nem Zsófitól, hanem Zeneidától tanulta -a kicsike; s ezuttal az egér játszott a macskával, úgy a hogy neki -tetszett. - - - - -AZ ELLENMÉREG. - -A zord hózivataros idő után szép napfényes deczemberi napok következtek. -Galban lovag hazament a birtokára s megigértette Puskinnal, hogy rövid -időn vissza fogja adni a látogatást. A postajárás is belejött a maga -szokott kerékvágásába, azaz hogy szánútjába. - -A legközelebbi postával érkezett hivatalos lap minden eddigiket -fölülmult száraz unalmasságában. - -Hanem a végén, az úgynevezett napihirek között volt egy hirdetmény, mely -azt tudatta, hogy «folyó hó 26-ikán Ilmarinen Zeneida a börzepalotában -hangversenyt ad a lelenczház javára.» - -… Tehát deczember huszonhatodikán! - -… A lelenczház javára! - -Nyolcz nappal előre volt hirdetve a hangverseny. Hogy a ki részt akar -venni, jókor feljöhessen. - -Pleskovhoz Szent-Pétervár hét erős napijáró. A postautat leszámítva, -Puskinnak hat nappal kellett előbb megtudni ezt a hírt. - -Bethsába is olvasta ezt a hirdetményt, s még ő mondá, hogy: - -– Nézd! De szeretnék akkor én is ott lenni, mikor az én kis Zeneidácskám -énekel! - -Pedig a szivét eltölté a borzadály. Ő is tudta azt jól, megmondta neki -Zeneida, hogy az milyen hangverseny, milyen éneklés lesz. - -E percztől kezdve mintha kicserélték volna Puskint, oly mogorva, oly -elmélázó lett. Bethsába úgy olvasott az arczából, mint a nyitott -könyvből. Hiszen Zeneidától megkapta a hieroglyphok kulcsát. Tudta ő azt -jól, hogy Puskin miről ábrándozik? Tudta jól, hogy az ő régi -szeretőjének a neve «Eleutheria». - -Egész szerelmét összpontosítá körüle, hogy őt fogva tartsa. - -Hiszen nem példátlan eset, hogy nagy emberek, híres államférfiak -szerelmi boldogságukban elfeledkeztek a légyottról, a mit a harczmezőn -ellenségeiknek és bajtársaiknak adtak. Megtörtént akárhányszor, hogy egy -nagy ember, mikor megtalálta azt a «kis világot,» megtanulta benne, hogy -milyen jó dolog «kicsiny embernek» lenni! Milyen boldogok a liliputiak! - -Hasztalan kisérlet volt. - -Két napig küzdött magával Puskin, akkor megmondá Bethsábának, hogy neki -deczember huszonnegyedikén reggel el kell utaznia. - -Bethsába azt sem kérdezé, hogy hová? sem azt, hogy mennyi időre? csak -azt, hogy «hát engem nem viszesz magaddal?» - -– Nem, drágám; ebben a hidegben neked nem szabad utaznod. Az út nagyon -rossz. - -– Hát neked nem rossz? Nem halaszthatnád későbbre? - -– Nem lehet! szóla Puskin kedvetlenül, s a hang, a min ezt mondá, -eltiltott minden további kérdezősködést. - -Bethsába észrevette, hogy a rettegett veszély elérkezett. - -A méreg ott van már az erekben. - -Elő kell venni az ellenmérget. - -Szobájába ment, s levelet írt Galban lovaghoz. - -«Szergievics Sándor e napokban készül elutazni; válaszát várom.» - -Ezt a nehéz tartalmú levelet egy szolgájára bizta, ki egy lovasszánon -elvágtatott vele Galban birtokára. - -Puskin e szóváltás után észrevette magát, – hogy búskomorsága mindent -elárult; e percztől kezdve erőltette a jó kedvet egész a csapongásig. -Vendégei azt mondták róla, hogy soha sem látták őt ilyen kedélyesnek. -Csak Bethsábát nem csalta meg vele. - -Végre elérkezett a végzetes nap reggele, deczember 24-dike. – Mindketten -korán keltek, hogy Puskin jókor indulhasson. - -De mielőtt Puskin utiruháját felvette volna, Bethsába a keblére borult, -s azt rebegé: - -– Nem bocsáthatlak el a nélkül, hogy meg ne gyónjam egy nagy bűnömet, a -mit ellened elkövettem. - -– Én ellenem? Mit tudsz te véteni? - -– Féltékeny voltam rád. - -– A mostani utam miatt? - -– Igen. - -– Bohó vagy. Hát valahányszor el fogok hazulról menni, mindig félteni -fogsz? - -– Csak most. Nekem azt megmondták előre, hogy te e napokban el fogsz -utazni egyedül; egy régi kedveseddel találkozni. - -– Galban mondta? - -– Ő. Mikor itt volt nálunk. Én kérdeztem tőle, hogy hivják azt a nőt? -Azt felelte, hogy megmondja, ha még egyszer fogom kérdezni. Most, hogy -egyszerre útra készültél, a féltés egész erővel fölébredt lelkemben. -Elvesztettem az eszemet. Ölj meg, taposs el! Én levelet írtam Galbannak, -a miben azt kérdezém tőle, hogy hiják azt a nőt, a ki miatt a férjem el -akar utazni? Bizonyítsa be azt okirattal, a hogy igérte. És ő válaszolt -nekem. Nézd: olvasd, mit írt? - -S odanyujtá Puskinnak a Galbantól kapott levelet. - -Puskin előtt vérben úszott a világ, a míg végig olvasá. - -«Imádott urnő. Ha a kivánt okiratot meg akarja ön kapni, látogassa meg -szerény kastélyomat, idegen kézre az nem bizható. – Leghívebb -rabszolgája, Galban.» - -Elámulva tekinte Bethsábára. - -A nő reszketve rogyott térdeire. - -– Bocsáss meg! Nem tudtam, hogy mit cselekszem. Ne verj meg! Büntetve -vagyok már a szégyen által, a mi rajtam esett. Meg vagyok gyalázva -örökre! - -Puskin fölemelé a nőt. - -– Ne sírj! Szeles gyermek voltál, nem egyéb. Előttem tisztább vagy az -angyaloknál. S hogy meg ne légy gyalázva, arról fogadom Istenemre, hogy -tenni fogok. Csókolj meg és légy nyugodt. - -– Megbocsátasz nekem? - -– Nincs semmi megbocsátani valóm. Asszonynak joga van azt követelni -férjétől, hogy legyen hozzá olyan hű, a milyen ő maga. Olyan leszek. -Most ölelj meg s vigyázz magadra szépen. Majd ha visszatérek, akkor -megmondom, hogy ki volt az a nő, a kinek a hivására elutaztam? - -Tudta azt Bethsába jól: Eleutheria. - -Puskin fegyvereit magához véve, szánkójába veté magát s kocsisának -megmondta, hogy merre hajtson. - -A jemsik fejet csóvált. Arra felé soha se jutni el Szent-Pétervárra; -pedig az ő útlevele oda szólt. - -Reggeltől estig tartott, a míg Galban lovag birtokáig eljutott Puskin. -Egy ősi kastély volt ott nagy terjedelmű fenyőerdők közepett; -vadászbirtok. - -Az ellenméreg jól hatott. - -Szerelmi boldogságért meg nem tette volna Puskin, hogy a határidőre -megjelenést elmulaszsza, de a szerelemféltés erősebb ellenméreg! Olyan -ember akad elég, a ki a szabadságért feláldozza szerelmét, boldogságát, -birtokát, magas rangját, de a ki férji becsületét feláldozza, olyat nem -látott a világ. Tegyétek az egyik serpenyőbe valamennyi indulatszörnyet -s a másikba a szerelemféltést, s ez lenyomja valamennyit. A világ minden -zsarnokait nem gyülölik oly erősen, mint a szerelmi vetélytárst. - -Ha Brutusnak azt mondták volna Martius Idusán, hogy Casca elcsábította a -feleségét, Casca halt volna meg, nem Cæsar. - -Ezt Zeneida jól kifőzte. - -Ő ismerte az egész helyzetet. - -Hónapok óta nyitott kártyával játszott már a két ellenfél. - -Titkos följelentésekben rég el voltak árulva a terveik; ismerték egymást -név szerint. De mind a két fél tétovázott, hogy melyik kezdje meg a -támadást? Az alkotmányvivő párt hivei ott voltak a legmagasabb -hivatalnokok közt, magában a táborkarban. Hogy össze fognak ütközni, azt -mindenki tudta, csak azt nem tudta hogy mikor? - -Egy kulcsa volt a kitörés határnapjáról értesülésnek. - -Ez a kulcs volt Puskin utrakelése. - -A mely napon ő elhagyja Pleskovot, hogy a tilalom ellenére megjelenjen -Szent-Pétervárott, az a kezdet! - -Erre lesett Galban lovag, és Ghedimin herczegnő, és az egész -Arakcsejeff-liga. - -És erre alapítá Zeneida azt a cselszövényt, mely Puskint kiragadja a -vésznap határköréből. - -A mi bevett fogalmaink szerint az könnyen veszedelmes játékká lehetett -volna. Nálunk a szerelemféltés halálos bajjal is végződhetik. De -Oroszországban más társadalmi fogalmak vannak. Ott az idő szerint minden -párbajvivás szokatlan volt. Láttuk Jakuskin példájából, hogy a ki ott -párbajra hitt valakit, azt elküldték a Kaukázusba. Bethsába nem -koczkáztatott egyebet, mint azt, hogy Puskint elküldik Georgiába, ha -Galbant kihivja; mert az ugyan meg nem verekszik senkivel. Legfeljebb -egy kis ökölharcz lesz a dologból, ha a két férfi szembe kaphatja -egymást s ott aztán a keménykarú falusi gazdát nem kellett félteni az -elpuhult kéjencztől. - -Puskin kívül hagyta a szánkóját az úton, hogy megérkezte zajával -figyelmet ne keltsen. Csak a pisztolyait, meg a korbácsát vette magához -s úgy sétált be a kastélyba. - -Meglehetősen elhagyatottnak látszott, még kutyák sem voltak az udvarán. -Nagy nehezen tudott előzörgetni valamelyik ajtón egy dvornikot. - -– Merre van Galban lovag? - -– Nem tudom biz én, szivecském, mert az még tegnap elutazott. - -– No csak nem kell hazudni, mert majd a nogajkával kérdezlek ki! Eredj -hozzá és mondd meg neki, hogy itt van valaki Puskinéktól. - -– Jaj, lelkecském, akkor épen nagyon jó, hogy megjöttél. Hagyott ám itt -a lovag úr egy levelet Puskinék számára. Ő ugyan azt mondta, hogy -asszonyság lesz, a ki jön, de azt hiszem, hogy az mindegy: neked is -odaadhatom. - -S előhuzta a csizmaszárból a levelet. Nem tesz semmit, hogy a -pacsuli-illat egy kicsit meghonosítódott a bagaria szag által. - -Puskin föltépte a levelet és olvasá: - -– Madame. Ezer bocsánat! De ezuttal nem az ön szivére van szükségem, -hanem a férje fejére. Sietek vele találkozni annál a szép asszonynál, a -kinek neve «l’échafaud!» Galban. - -– Fordulj vissza! ordítá Puskin a jemsiknek. Vágtass Szent-Pétervár -felé, a hogy a ló birja! - -– Késő volt már. Egy nap el volt veszve. Puskinnak nem lehetett -deczember 26-ikára oda jutni a vész szinhelyére. - -Az asszonyi cselszövény jól sikerült. - -Ha minden el lesz is veszítve, de a költő feje meg van óva! - - - - -DEREVASKI DALOI! - -Soha sem volt Szent-Pétervárott nagyobb csend, mint deczember -huszonhatodikát megelőző három napon. - -Az éjjeli lárma, a korcsmai dobzódás egyszerre megszünt. A «Kaba»-okban -a naponkinti háromezer veder pálinka helyett nem fogyasztottak el többet -kétszáznál. Félelmes jelenség! Mikor az orosz nép fölteszi magában, hogy -eszénél akar maradni! - -Huszonöt nap óta nem volt már uralkodója Oroszországnak. - -Mi történt e huszonöt nap alatt? - -Ez alatt két feje és két szíve volt a nagy birodalomnak: az egyik Varsó, -a másik Szent-Pétervár. - -Szent-Pétervárott kikiáltották a varsói alkirályt czárnak. Varsóban -pedig a szentpétervári nagyherczeget, Miklóst. - -A legifjabb testvér, Mihály, épen látogatóban volt Constantinnál, midőn -Tagánrogból Sándor czár halálhire megérkezett: – két nappal hamarább -ide, mint Szent-Pétervárra. Nagy ünnepélyeket szakított félbe e rémhír. -Constantin rögtön sietteté öcscsét a visszatérésre, a trónöröklésről -való lemondás ismételt kijelentésével. A nagyherczeg és a -Szent-Pétervárról jövő küldöttség utjai keresztezték egymást. A mikor -Mihály megérkezett Szent-Pétervárra, a megujított lemondással, akkor -érkezett Varsóba Labanoff az okiratokkal, a mik Constantin kikiáltását -tartalmazták, mellékelve a hadsereg esküje, s a nép hódolati -nyilatkozata, százezernyi aláirással. (Vasárnap a templomokból kijövő -emberekkel mind aláiratták; a ki nem volt irástudó, annak megfogták a -kezét s úgy vezették a tollát.) De Grudzinszka Johanna varázsa még -mindig győzött. A lepecsételt csomagra e czím volt írva: «ő császári -felségének.» - -– Tudom mi van benne, mondá Constantin. Az, hogy váljak el a -feleségemtől és házasodjam össze a czári trónnal. Köszönöm. Ez a levél -nem nekem szól. Én nem vagyok császári felség. Vidd vissza, a honnan -küldték. - -És feltöretlenül küldte vissza az egész csomagot. - -Mihály nagyherczeg épen úgy járt a maga küldetésével. Constantin levele -Miklós czárnak volt czímezve. Ezt meg az nem fogadta el: Constantin már -ki van kiáltva, a hadsereg már felesküdött hűségre, a nép már aláirta a -hódolatot nevezetes államokiratok lettek kibocsátva a neve alatt. Ez meg -nem másítható. Mihálynak még egyszer vissza kellett menni Varsóba, hogy -Constantint rábirja a korona elfogadására. Ezuttal Dorpatban -összetalálkozott a küldöttséggel, mely Varsóból jött s az meg hozta -vissza magával a felbontatlan levélcsomagot. - -E szerint nem volt Oroszországnak egy czárja sem. - -Az összeesküvők, a republikánusok aztán azt mondták, hogy: - -– No hát legyen kettő! - -Ekkor érkezett meg a Déloroszországban fölfedezett katonai -összeesküvésnek a híre Szent-Pétervárra. - -Sem az egyik, sem a másik félnek nem lehetett tétovázni többé. - -Pestel és tíz zászlóaljvezető el lettek fogva; de a zendülés azzal nem -lett elfojtva, csak a kitörés siettetve. - -Deczember 25-ikén késő estve határozta el magát Miklós, hogy a koronát -feltegye a fejére. - -Ezzel a következő nap végzete fel lett idézve. - -A trónralépés nyilatkozványa éjfélután két órakor lett készen, már ekkor -nem lehetett azt közzétenni. Másnap reggel pedig fel kellett volna az -ezredeket esketni az új czár iránti hűségre, a nélkül, hogy azok tudták -volna, mi történt a régi czárral, a kinek alig két hete esküdtek -hűséget. - -Az összeesküvők is egész éjjel tanácskoztak, hogy mit tegyenek. - -– Minden készen van a szabadságharczra! Mondá a lelkesült költő, -Rylejeff. - -– Csak egy hiányzik, viszonzá rá Ilmerinen Zeneida. Az, hogy a nép nem -tudja, mi a szabadság. - -– És az igaz, szólt Ghedimin. A mi eszméinket nem érti meg a nép, nekünk -azon kellett volna kezdenünk, hogy megértessük vele, mi a szabadság? - -– Nekünk azon kell kezdenünk, vágott közbe Jakuskin, hogy megszabadítsuk -a zsarnokaitól, akkor majd megértetjük vele, hogy mi a szabadság? - -A harcz meg volt izenve. Az összeesküvők siettek ezredeikhez s még a -kora reggel sötét ködében elfoglalták a téli palota előtti tért, a -fellázított ezredekkel. - -A lázadó katonák jelszava ez volt: «Derevaski daloi»! (Dobd el a -fakovát.) A rendes hadgyakorlathoz a lőfegyverek sárkányában fakovák -voltak; ezeket most siettek felcserélni igazi kovákkal. - -S aztán «hurrah Constantin!» - -De hát csak Constantin? Hát a szabadságról semmi szó? - -Arról is gondoskodva lett. - -A fellázadt katonák azt is kezdték kiáltozni, hogy éljen a -«Constitutio!» - -Azt hitették el velük, hogy «Konstituczia» Constantin herczegnek a -felesége. - -Tehát lelkesültek a szabadságért, mint a czárnak a feleségeért! - -A szabadság mélyen, mélyen a hó alatt feküdt, mint az eltemetett makk! -Napsugár kell annak elébb, mely kiköltse. - -A trónralépő czárt a lázadás zürhangja üdvözlé országlása első reggelén. - -A legkegyeltebb ezredek lázadtak fel ellene. Hurrah kiáltásuk a Péter -czár piaczáról áthangzott a téli palotáig, a mit akkor váltott fel -Miklós a régi csendes kis Aniskof palotájával. - -Tábornokai, a kik sápadtan rohantak fel hozzá, értesíték a kitört -veszélyről. - -Miklós már ért meg egyszer ilyen jelenetet. Ez előtt huszonöt évvel, -mikor kis gyermek volt, s csendesen aludt az ágyában, egyszer csak -odarohant hozzá az anyja, felkapta az ölébe, s futott vele ki a sötét -szobákon keresztül, segélyért sikoltva. Egy ajtóból egy halavány férfi -alak lépett eléje. Abban a szobában dühös küzdelem tombolása hangzott. -Valaki élethalál harczot küzdött. Az az ő atyja volt. A sápadt alak -Pahlen gróf, kituszkolta az anyát és remegő gyermekét a rémület -helyéről. Ezt a jelenetet Miklós nem feledé el soha. – Ime neki is volt -egy olyan kis fia, a ki még az ágyban aludt. – Ő is felkapta azt a -karjára és futott vele le a lépcsőkön. De mielőtt a fiát átadta volna a -katonáknak, előbb a nejét levezette a kápolnába. Ott egymás mellé -térdepelve megesküdtek, hogy uralkodókhoz méltóan fognak meghalni. A -czárnénak e rémjelenettől kezdve reszketős lett a feje, s egész holtáig -az maradt. Azután vitte a fiát az ölében a czár ki az udvarra. A téli -palota őrségét épen egy finn ezred egy zászlóalja képezte. Maguk a -kalevainok: a szuomalain nép tsudnak csufolt fiai. Nem oroszok, semmi -közük Rurik birodalmához. - -Az új czár odaállt eléjük karján tartva gyermekét, s széttárá előttük -keblén a feltépett egyenruhát. - -– Ha haragotok van rám: ide lőjjetek a mellembe! - -És igaza volt Puskinnak. - -Az emberi érzés erősebb, mint a szabadságvágy. Az védelmére kel a -rabszolgának, ha azt a czár üldözi s a czárnak, ha azt a rabszolga -üldözi. - -– Ne félj, megvédelmezünk! kiáltának Ilmerinen Zeneida honfitársai. - -– Akkor nektek adom gyermekemet, viseljetek rá gondot! Ha én elesem, ez -lesz uralkodótok. - -S azzal odadobta legfájdalmasabban sújtott alattvalói közé a sápadt -trónörököst, II. Sándort. - -Jól ismerte az emberi sziveket. E bizalommal elfordítá azoknak a -fegyvereit saját melléről s megtámadói ellen fordítá azokat. - -A finn zászlóalj egy maga, reggeltől estig védte az összes forradalom -ellen a téli palotát. - -Miklós pedig lovára kapott s nehány tábornokától kisérve, kivágtatott a -kapun. - -A téli palota előtti téren nagy csoportokban hullámzott a korsók -gyülevésze, s ordította a kés dalát. Ma volt annak a szüretje. - -Miklós odalovagolt közéjük s azt mondá nekik: - -– Ugyan édes gyermekeim, mit őgyelegtek itten? Nincs itt tinektek semmi -keresni valótok. - -S az emberek egymásra néztek. - -– No lám, hiszen jó ember ez! Azt mondta, hogy «édes gyermekeim!» s -olyan szépen küldött innen. Gyerünk haza! - -S elszéledeztek. - -Az admiralpalota előtt nehány hűnek maradt zászlóalj fogadta. Azoknak az -élén vonult fel a roppant Péter-térre, a hol a lázadók tábora -gyülekezett. A tér egyik oldalát azok foglalták el, a másikat a czár -hívei. A két tábor között állt az a kolosszális szobor, azon a gránit -talapzaton, kezét úgy tartva maga elé, hogy nem tudni róla, parancsol-e -vagy megáld? - -A felkelők egy része a várat ostromolta a befagyott Néván keresztül, más -a téli palota kapuit vívta; Miklós azalatt határozatlanul kóborolt alá s -fel a nagy téren, nem birva rá magát, hogy a végzetes koczkát elvesse, -melynek fordulásától függ uralkodóházának s az egész birodalomnak sorsa. - -Előbb mindent megkisértett, hogy a harczot elkerülje. - -Odaküldé a lázadókhoz a hadsereg legnépszerűbb vezérét, Miloradovics -tábornagyot, hogy térítse őket engedelmességre. - -Azt, mielőtt megszólalhatott volna, egy golyó leteríté lováról. -Kachovszky volt, a ki megölte. A hős vezér ott halt meg a czár karjai -között. - -Akkor odaküldte ellenfeleihez az ország főpapját, Szerafim metropolitát, -teljes papi díszöltözetében. - -Nem törődtek most azok a pappal, belemarkoltak a tisztes hófehér -szakállba s a fülébe kiálták: «ha pap vagy, eredj misézni, ne ártsd -magad a katonák dolgába!» - -A lázadók egyre új segédcsapatokat kaptak. A tengerészezredek, a -granátos hadtest fele odaállt hozzájuk: a tömeg egyre növekedett s a tér -viszhangzott a kiáltástól: «hurráh constitutio!» - -Ekkor maga lovagolt oda hozzájuk a czár. - -A felkelők látták őt közelíteni. Ez veszély volt rájuk nézve, ha a czár -egyedül jön ellenük. Egy lovas tiszt szemközt vágtatott rá, kezét -pisztolya agyán tartva. - -– Mit akarsz? rivallt rá a czár, mikor közel ért hozzá. - -S valami olyan igézet volt hideg tekintetében, hogy a vakmerő eltakarta -előle az arczát, megfordítá a lovát és visszanyargalt. - -A czárt erővel távolíták el a veszélyes helyről kisérői. - -S már kezdett beesteledni. - -Góg és Magóg hada vérszemet kapott s kezdett belevegyülni a rémséges -játékba. Ha besötétül, a kés, meg a fejsze lesz az úr; hetvenezer muzsik -dönti el, hogy ki parancsol ezentúl Oroszországban? - -A czárt esdve kérték vezérei, hogy adjon jelt a támadásra. Mégis -tétovázott. Elébb megkisérté egy szinlett rohammal robbantani szét a -lázadókat; parancsot adott a testőrlovas ezredeknek, hogy intézzenek -áltámadást a lázadók négyszögei ellen. - -Azok sortüzeléssel fogadták a feléjük rohanókat, s a testőrlovasság -megtizedelve vettetett vissza. - -E végzetes pillanatban rohamverő dobszó hangzott a Nagy-morszkoje utcza -felől s a moszkvai ezred élén megjelent a téren Mihály nagyherczeg. Épen -ez órában érkezett vissza varsói útjából s rögtön összegyűjtve saját -ezrede hűnek maradt részét, azokkal megtámadá a felkelőket s azzal -megkezdődött a harcz. - -A nagy lármázók, a «Medvesonka» hősei, táborukkal együtt, az első -sorlövésre eltisztultak a térről, csak a katonák maradtak ott. - -A szabadság hősei úgy harczoltak, a hogy hősökhöz méltó. - -Az a szegény katona pedig, a ki elesett egy ismeretlen ügyért, talán a -halál kínperczei alatt megtudta, hogy a miért kiszenvedett, az egy -örökké élő istenség volt, a ki egykor az ő utódait üdvözíteni fogja: a -szabadság. - -A késő éjszakáig helyt álltak a piaczon, s visszaverték a czári seregek -támadásait. - -Ekkor a mély sötétben egy üteg ágyu közeledett a nyefszki prospecten -felfelé. - -Ez a széles sugárút olyformán szakadt be a nagy térre, mely az -admiralitás palotája, a téli palota s az Izsák templom között fekszik, -hogy annak mind a két részét uralja. Az elégördülő ágyúknak épen úgy -lehetett a czár serege, mint a felkelők tábora ellen irányozni a tüzét. -S a tüzérségi tisztek csaknem mind az összeesküvők szövetségében álltak. -Ezek örvendő hurrah kiáltással fogadták a tüzéreket, a mint azok az -utcza szegletén ágyúikat lekapcsolva, felállíták az üteget. Ezek az ő -segítségükre jöttek. E válságos perczben odarohant Mihály nagyherczeg a -legelső ágyuhoz, kiragadta az egyik tüzér kezéből a kanóczot, oda -irányzá az ágyut a felkelő tömeg felé, s az első ágyudördülés azoknak a -soraiba okádta a pusztító kartácsot. - -Ez ágyulövéssel volt eldöntve a napnak, – a korszaknak – a sorsa. -Következett a többi. Az egész üteg a felkelők táborát zúzta. - - - - -A NÉVTELEN EMBERNEK NÉVTELEN ASSZONYA. - -Hát a dictator hová lett? - -Az egész mozgalom lelke, vezetője: Ghedimin? - -Az az egész rémnap alatt keresett egy embert, a kit nem birt megtalálni: -saját magát. - -Hogy találhatott volna rá, mikor az meg ő előle futott? - -A feladat, melyet elvállalt, nem az ő lelkületéhez való volt. - -Az első lépésnél észrevette az örvényt, a melybe az egész ügy, melyet -eddig vállán hordott, képviselőivel együtt alácsúszik. - -Egy lelkesült nép helyett, mely a szabadság lángkeresztsége által hősi -elhatározásra elszánva lesz, talált egy csoport katonát, a ki vezetői -által azzal van elbolondítva, hogy el akarják tőle venni a régi czárját, -a kit utál ugyan, de a kinek hűséget esküdött és ordít a «Constitutia» -után, a kiről azt hiszi, hogy az a czárnak a felesége! Mi lesz a vége, -ha győzni találnak ma? Holnap már megint valami újat kell hazudni a -katonának, hogy meg ne tudja, hogy tegnap a «szabadság» volt az, a miért -harczolt. Mi neki Hekuba, s mi Hekubának ő? Mi közük a -testőrgranátosoknak, meg a szabadságnak egymáshoz? Mit javít az ő -sorsukon a Constitutia? Igen, a főnökök azt igérték nekik, hogy a -Constitutia meg fogja duplázni a hópénzüket, de hisz annak, ki a katonát -dupla zsolddal akarja fizetni, a népre dupla adót kell vetni! Ez lesz a -szabadság? S hátha holnapután itt lesz, a kiért küzdöttek, Constantin -maga? Itt lesz az egész hadsereg élén, a mit Varsóból hoz magával, s azt -mondja: «Kivántatok fiaim, itt vagyok! A constitutiót is elhoztam; de ez -nem feleségem, hanem spanyolnád!» Mi fog történni akkor? - -Hát ez a nép? Ez a rongyaiba belenyugodott, ez a nyomoruságával -összeszokott napszámos sereg. Hetvenezer muzsik, a világ minden -nemzetének teherhordó küldötte. Nem az orosz «nép»; valami egymást nem -értő, finn, esth, litván, svéd, német, szamojed, oszét, lappon, oláh és -minden szláv fajokkal egyforma rongyban és nyomorban egyesült zagyvalék, -franczia földönfutók, kalandorok által vezetve, nem, csak terelve. Mi -ennek a szabadság? A pálinkás boltok feltörése, s aztán a paloták és -boltok kirablása. Egy lázító szó felgyujtja, mint a pozdorját és egy -kartácslövés szétfújja, mint a polyvát. - -Ghedimin Iván, a míg végighalad egyik utczáról a másikra, a -szövetségesek csoportjaitól még jobban visszaretten, mint az -ellenségekétől. - -Nem ez volt az ő eszményképe! - -Nincs egy vezéreszme a lelkében; elindul, meg visszatér; nincs egy egész -gondolatja. Kóborlása közben összetalálkozik Rylejeffel. Annak az -arczvonásaiban a saját magáét látja meg. - -A költő szomorúan szorít vele kezet. - -– Nem volt megérve ez a dolog! sugja fülébe s azzal elsiet. - -Egy másik utczán összetalálkozott Bulatoff ezredessel – polgári -öltözetben. Bulatoff volt megválasztva a fölkelés katonai vezetőjéül. És -ez most kabátban, cilinderkalapban bujdokol. Meg sem akarták látni -egymást, úgy suhantak el az egyik az innenső, a másik a túlsó járdán. - -A hová a legkevésbbé volt bátorsága menni, az volt Zeneida palotája. - -Ezt a nőt meglátni ma jobban rettegett, mint az ágyúk torkába nézni. Ez -daczol a veszélylyel; míg ő, a ki belesodorta őt, megfut előle. - -Még is jött aztán egy gondolatja, mely rákényszeríté, hogy fölkeresse -Zeneidát. - -Át kellett haladnia a Moika hidján. - -Ott azonban a hidőrök meglátják, hogy ő keresztül ment! A csatorna be -volt fagyva; Ghedimin lement a kőpart lépcsőin, hogy a jégen át kerüljön -a túlpartra. - -Alig tett néhány lépést, midőn egy suttogó hang nevén szólítá. - -Megdöbbenve tekinte oda. - -Az egyik hidláb boltozata alul egy jól ismert arcz bukkant eléje: -Odojefszky herczeg. A legvéresebb szájú hős, a ki még ma reggel -mindenkit le akart kaszabolni, a ki tétovázik. - -És most már a hidboltozat alatt. - -– Zeneidához ne menj! Palotája körül van véve! suttogá a bujdokló és -visszahúzta magát menedékébe. - -Micsoda rémlátás! Odojefszky a hidláb alatt! Az ezredes, a kinek -zászlóalja ott küzd az Izsáktéren, a herczeg, a kinek palotája ott áll a -«Nagy Millió» mellett; a historiai nagy név, a ki helyet követelt Brutus -és Riegó között, – beásva egy hófuvatba! S mit csinál ott? Egy darab -pokolkővel fekete ragyákat pettyeget az arczára, hogy ismeretlenné tegye -magát! - -Most már Ghedimin tökéletesen elveszté a fejét. - -Visszament megint a tulsó partra, s sietett egyenesen a saját palotájába -haza. - -Hazaérve, egy névjegyére e sorokat irta: - -«Az égre kérem önt, jöjjön át nagyanyám lakosztályába. Nagy titkokat -kell önre biznom!» - -E névjegyet Corynthiának küldte fel a kapus által. - -Maga azután sietett fel a nagyanyjához. Itt volt az utolsó menedéke. - -Odakünn már éjszaka volt s dörögtek az ágyúk. A fegyverlobbanások fénye -volt az egyedüli kivilágítása a czári fővárosnak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A jó öreg Anna Feodorovna csak meg van most is, a maga kivető -kártyájával, dorombozó macskájával és hűséges Ihnátkójával s számlálja a -napokat, a mik még az újévig hátra vannak. - -– Megint egy új év! Vajjon mit hoz az megint ránk? Vajjon ki éri meg? - -Karácsony másodünnepe van. Ennek az estéjén, ha az ember két egyforma -nagyságú viaszgyertyát meggyújt, abból, hogy melyik ég le hamarább, -megtudja, hogy kettő közül melyik fog hamarább meghalni: az asszony-e, -vagy az úr? - -Ezuttal bizony az öreg asszony gyertyája égett el hamarább. - -– No hát teljesedjék Isten akaratja, sóhajta fel az öreg. Ha már nekem -kell előre elmennem. Hiszen bizony itt van már az ideje. Elég sokáig -éltem. De csak mégis sajnálnom kell a szegény «öreg embert», hogy marad -itt nálam nélkül majd olyan egyedül? Nem kell neki megmondani, hogy -meghaltam. Hadd higyje, hogy még mindig élek. Minden születésnapjára -kell neki ajándékozni egy piros hálósipkát, mintha én küldeném, tudod -Ihnátkó? - -– Ugyan ne beszéljen annyit a halálról! dörmögé fogvaczogva a vén -cseléd. Hisz a nélkül is úgy reszket minden csontom, ettől a sok -ágyuzástól! - -– Mert gyáva vagy. Mert soha sem voltál katona. Még akkor is félsz az -ágyuszótól, mikor tudod jól, hogy az csak a karácsony éjjeli nagy -processióra szól. Ilyenkor ád a czár az udvarhoz tartozóknak nagy -díszlakomát; a népnek pedig pompás tüzijátékot. Hallod, hogy pattog? -Azok a rakéták. Most megy fel a nagy girandole! Mikor meg ilyen hat -ágyulövés jön egymás után csűstűl, ez azt jelenti, hogy most emeli föl a -czár a poharát az áldomásra. Ohó! Sokszor láttam én azt az ünnepélyt. -Nem történt meg nálam nélkül soha. Szép asszony voltam ám én, mikor -fiatal voltam! Aztán milyen hangom volt; mint az ezüst! Pál czár mindig -felszólított, hogy énekeljem el az ő kedvencz nótáját: «ha a nap végső -sugárinál!» Még most is szép nóta az. De már nincs senki, a kinek -elénekeljem. - -De bizony épen jött valaki, a ki meghallgatja a szép énekszót. - -– Áldott úr Jézus! kiálta fel, kezeit összecsapva Anna Feodorovna. Hát -te jösz Maximovics Iván? Hát megemlékezett az öreg anyjáról a kis pulya? -Micsoda? Te ott hagytad a czári fényes lakomát a kellő közepén, hogy a -szegény nagyanyádat meglátogasd karácsony második ünnepén? De az már -igazán szép tőled Maximovics Iván! De vissza fogsz térni oda megint, -úgy-e? Visszamenj ám! Miattam a czár neheztelését magadra ne vondd. Mert -a czár kegyelme olyan ám, mint a hajadon leány ártatlansága. Abból nem -szabad semminek elveszni. Ha netán észre találta volna venni a czár, -hogy eltávoztál idő előtt, mentsd ki magadat! Valld meg neki igazán, -hogy a nagyanyádat látogattad meg. Ő ismer engem. Nagyon szeretett -engem, mikor kis gyermek volt. Akkor én még fiatal asszonyka voltam. (Az -öregasszony még Sándor czárról beszélt, a ki csak huszonhét évvel volt -nálánál ifjabb.) Sokszor odabujt az ölembe, mikor az atyja kivánatára -elénekeltem azt a szép dalt, a mit az olyan nagyon szeretett: «Ha a nap -végső sugárinál». Nem ismered? Jer. Eléneklem neked is. Ülj ide a -zsámolyomra, hajtsd ide a fejecskédet a két tenyeremre. - -Iván odaült a nagyanyja lábához. Milyen jó volna most is kis gyermeknek -lenni. - -Az öreg asszony aztán rákezdé a dalt. - -Bizony olyan volt már a hangja, mint azoké az ódon zongoráké, a miket -holmi fejedelmi kastélyban ottan felejtettek, s huszonöt év óta fel nem -hangoltak, némely húr le is szakadt már; de azért csak elénekelte ő az -unokájának. - - «Ha a nap végső sugárinál - A fák közt, gyepágyad megett - Egy békés alkat elődbe áll - S feléd nyájasan integet; - Nem más az hű barátodnál, - Ki békés örömmel kinál.» - -Iván megcsókolta a nagyanyja kezét a szép dalért. - -– De te olyan nagyon bús vagy ma, Iván! Mondd csak, mi szomorít? Tán -bizony útra készülsz? Hosszú útra? - -– Nagyon hosszú útra. - -– Te! Én kitalálom, hogy hová készülsz, szólt nevető hangon Anna -Feodorovna; te az apádat meglátogatni indulsz, az én szeretett -Maximomat! - -Ezt kitalálta! - -– Úgy van, nagyanyám, odamegyek. (A másvilágra!) - -– Akkor vidd el neki ezeket az én csókjaimat. Meg százszor ennyit! Lásd, -nem tudok sírni. Az öreg ember szemének az a szokása, hogy mikor nem -akar sírni, akkor mindig könyezik, mikor meg igazán sírni akar, akkor -nincsenek könyei. - -Sírt helyette Maximovics Iván! Olyan «jó fiu» volt! - -– De hát látod, már most elmégy, engem itt hagysz. És aztán elmégy a -nélkül, hogy megházasodtál volna s nekem itt hagynád magad helyett a -feleségedet. - -– Megházasodtam nagyanyám, szólt Iván. Épen azért jöttem most hozzád, -hogy bemutassam neked a feleségemet. - -– Oh, micsoda örömnap ez! Te megházasodtál! Van kis feleséged. Szép, -takaros kis angyalka! És meg fogom látni mingyárt! Ez aztán a karácsonyi -ajándék! - -Hanem aztán még is megsokalta magától az örömöt az öreg asszony. Ejh, az -így nagyon édes lesz; tölteni kell hozzá egy kis keserű fekete kávét. -Elkomolyodott. - -– De hát miért titkoltad ezt előlem addig, a míg meg nem történt? Mikor -én azt akartam, hogy a menyasszonyi ékszert tőlem kapja az arád? Ez nem -jó volt. Remélem, hogy nemes leány? - -– Egy Nariskin herczegnő. - -– Gondolom, hogy a czár engedelmét kikérted a házasságodra. - -– Megnyertem azt, nagyanyám. - -– Akkor ki nem tudom találni, hogy miért titkolóztál? Talán nem tudott -oroszul, mikor elvetted, s elébb meg kellett tanítanod, hogy velem -beszélni tudjon? mert én meg más nyelven nem értek, én még moszkvai -leány vagyok. - -Iván ráhagyta, hogy úgy van. Ebben nem volt semmi rendkivüli. A -szentpétervári herczegasszonyok nem igen értettek oroszul. (Épen úgy, -mint abban az időben a magyar úrhölgyek magyarul.) - -A csöngetés a külső ajtón félbeszakítá köztük a beszédet, a -mellékszobában selyemruhasuhogás hallatszott. Corynthia még is teljesité -férje kivánságát, eljött az ő hivására a nagyanyjához. - -Miért nem ment Iván maga a nejéhez, miért kérte azt, hogy keresse fel őt -nagyanyjánál? annak súlyos okai voltak. A nő maga felelhetett róla -magának. A világ előtt karöltve jártak, csupa hitvesi gyöngédség voltak. -De ha a nő hálószobájának ajtaján koczogtatott a férj, a válasz az volt: -«nem vagyok itthon!» Ez így volt a julius 21-ki napfordító éj óta. - -Corynthia halaványabb volt a szokottnál, tekintete hideg, elhatározott. - -– Köszönöm, hogy eljöttél, suttogá az eléje siető férj s aztán kezét -megfogva, oda vezette őt nagyanyja elé. Íme a nőm, nagyanyám! - -Corynthia meghajtá az egyik térdét Anna Feodorovna előtt s oda tartá az -arczát a megcsókolásra – a mumiának. Ma mindent megtett, a mit kivántak -tőle. A kezét is megcsókolta az öreg asszonynak, azt a ránczos pergamen -kezet. - -Az öreg asszony magán kívül volt örömében. - -– Jaj, be gyönyörű teremtés! Milyen bájos, milyen kedves! Milyen finom -nevelése van! De micsoda pompás báli ruhád van neked! Látszik, hogy most -jösz a czár ünnepélyéről! - -Szegény jó öreg asszony! Azt hitte, hogy az báli ruha, a mit Corinthia -visel. Az ő idejében csak a czár bal paréeján viseltek ilyen csipkés, -selyem ruhákat, a milyen ennek az otthoni pongyolája. Ő huszonöt év óta -nem látott divatlapot és szabóval nem beszélt. Azt hitte, most ez a báli -divat. - -– No biz ehhez a pompás öltözethez nem is tudom, hogyan fog illeni a -fejdísz, a mit én tartogattam a számodra? Ihnátkó! Hozd ide a -szekrényemet, a miben az ékszereim vannak. - -Az öreg asszony előszedte azokat az antik, igazgyöngyös, brilliantos -hajdiszeket, a mik egy uradalmat értek, s biz azokkal nagyon meg volt -akadva, hogy mi módon tüzködje fel Corinthia à la giraffe frizurájára, a -mihez azok nem voltak készülve. Pedig azokat okvetlenül meg kellett neki -kapni és viselni az ő szemeláttára. - -Corinthia hagyta magát felcziczomáztatni. - -– Így ni! Most még szebb vagy! Ezekkel az ékszerekkel most visszaviheted -őt a czár ünnepélyére; hadd irigyeljék tőled! - -– Nem, nagyanyám, mi nem megyünk vissza többet, mondá Iván, ha -megengeded, itt maradunk nálad. Itt töltjük a karácsony-estét. - -– De mit mond majd a czár? - -– Már tudja, hogy te nálad fogunk lenni, s elbocsátott. - -– Ah, ha elkéredzkedtél, az már egészen más. Így már kedves lesz, ha -nálam akartok maradni. De Istenem, hát már most én mivel tudjalak -benneteket mulattatni? Tud a feleséged l’hombret játszani? - -– Tud. - -– Csakhogy az én kártyám, a mivel naphosszant játszom, olyan kopott már. -Szégyenlem előadni. - -– Majd gondoskodik a nőm friss kártyáról. Engedd meg, hadd magyarázzam -meg neki, hogy hol állanak? - -– Jó lesz, jó lesz. Te Ihnátkó addig készítsd el a kártya-asztalt. Oh -milyen régen nem játszottam l’hombret! A mióta a kis fekete herczegnő, -meg a tábornokné nem járhatják a lépcsőt. A theás servicet, a -süteményeket mind készítsd elő. A kandallóra rakj fát. Majd meglássuk, -melyikünk álmosodik el hamarább, ha egyszer belemelegszünk a -kártyázásba? Én nem! - -Iván ez alatt francziául kezdett el beszélni Corinthiához, oly nyugodt -kifejezést erőltetve arczára, mintha csak azt magyarázná neki, hol -találja meg szobájában a játékkártyákat? - -– Én el vagyok veszve. A ma kitört felkelésnek, a mi úgy hiszem, azóta -le van verve, én voltam a titkos intézője. Névszerint Trubeczkói herczeg -volt a dictator, de tényleg én voltam az. Én voltam az intéző kéz, ő -csak álarcz. Trubeczkói már sietett magát tisztázni; oda ment a -főparancsnoksághoz, letenni a czár iránti esküt, s megadta magát. Ezzel -rólam az álarcz lehullt. Én maradtam benn a vezérségben. Nem is -háríthatom azt rá vissza; szegénynek ifju neje van, a ki őt nagyon -szereti. A mai zűrzavarban azonban semmi részem nem volt. Hanem ez -rajtam nem segít; mert mégis én voltam a dictator. Ha az iratokat, a mik -e mozgalommal összefüggnek, megtalálják, akkor menthetlenül elvesztem. -És velem együtt ezrei az ország legelőkelőbb embereinek, a kiknek a -nevei egy könyvbe fel vannak jegyezve, a mit «Zöld könyvnek» nevezünk. – -Ezt a könyvet meg kell semmisíteni. - -– Rám bizza ön azt? - -– Kire bizhatnám másra? Mindenem, a mim van, önnel közös. Nevem, -vagyonom, rangom, becsületem egyúttal az öné is. S ez mind koczkán forog -most. És csak ön segíthet rajtam, senki más. - -– Parancsoljon, mit tegyek? - -– Oh nem azt. Könyörgöm. Esedezem. Mert a mit most kérek öntől, az -valóban olyan nagy, mint mikor az ember Istentől kéri bűnbocsánatát. Az -a könyv Ilmerinen Zeneidánál van elrejtve. - -– Ah! - -– Tudom, hogy ön gyülöli ezt a nőt. Ok nélkül: esküszöm rá! De hát mit -ér a kétségbeesett ember esküje? Engem nem kötött e nőhöz olyan érzelem, -mely az ön női büszkeségét megsérthette. Más viszony volt az, rám nézve -sokkal veszélyesebb, de önre nézve nem sértő. De azt nem fogja ön nekem -elhinni. Nem is kivánom. De kérem azt, hogy a végveszély pillanatában -legyen nagylelkű, és ha haragja volt ellenem, a Ghedimin czimer -becsületéért felejtse azt el, és siessen e pillanatban Ilmerinen -kisasszony lakába, ezzel a kulcscsal, mely a rejteket felnyítja. Én -tudom jól, hogy minő áldozatot kivánok öntől, a mikor azt kérem, hogy -lépje át annak a háznak küszöbét. De ennek meg kell történni. Én magam -nem mehetek oda, mert a mint e ház felé közelítek, engemet rögtön -elfognak; de önt nem fogják gyanuba venni. Rögtön beszéljen ön Ilmerinen -kisasszonynyal, s tudósítsa a veszélyről, ha ő még nem tudná ezt. Én azt -hiszem, hogy ő már tudja. Gondolom, hogy magától is rájönne arra, hogy e -Zöld könyvet megsemmisítse, ha az oly erős rejtekbe nem volna zárva, a -mit csak a legnagyobb erőszakkal s sok idővesztéssel lehet szétrombolni. -Ez a kulcs egyszerre felnyitja a zárt. Vessék önök a könyvet a tüzbe. -Maradjon ön ott, míg hamuvá égni nem látja s aztán siessen vissza s -szabadítson ki kétségbeesett helyzetemből… - -– Úgy teszek, a hogy egy Ghedimin herczegnőnek tenni kell. - -– Életemet és becsületemet tettem az ön kezébe… - -– Tudom… - -Corinthia átvette az aczélkulcsot és elsietett. - -– Hogy elfutott a kicsike, mondá az öreg asszony. - -– Mindjárt visszatér. - -– A kártyákkal? - -– Igen. A kártyákkal. - -– Én azalatt kicsinosítom magamat, ne lásson ilyen pongyolának. - -A kicsinosítás abból állt, hogy előhozatta a legujabb divatú baretjét -(1807-ből), azt feltette a fejére, a nagy sárga strucztollal, s a két -hamis schnekklit odaakasztotta a hajába. A haja fehér volt, a schnekklik -pedig feketék. - -Egy hosszú óra telt el. - -– De milyen sokáig keresi a kártyákat a kicsike! Bizonyosan ő is -átöltözik. Leveti a báli ruhát s pongyolába, kartonba öltözik. Megállj -csak, milyen tréfát fogok neki csinálni! Hogy fog rajta nevetni! -Eldalolom neki a házas-párok dalát». Az ám a csinos nóta. Hozd ide a -guitáromat, Ihnátkó. Hej, milyen jól tudtam én guitározni valaha. - -S a jó öreg asszony kezébe vette az ócska lantot, s felbátorítva az első -sikertől, hozzá fogott, hogy egy vidám kedélyes régi nótával mulattassa -az ő kedves kis pulyácskáját, – kinek halálos veriték gyöngyözött a -homlokán ez óra alatt. - -– No hallgasd hát! - - «A jó gazdasszonynak az a kötelessége, - Hogy urát becsülje, - A perpatvart, és a czifrálkodást - Messzire kerülje, - Reggel már az ágyához - Jó szivvigasztalót hoz, - Délben bor, pecsenyére - Várja őt az asztalhoz!» - -(Ugy-e szép volt? De hallgasd meg a folytatását!) - - «Jó asszony férjének az a kötelessége, - Hallgasson szavára, - Őtet tüzbe-vizbe küldi, menni kell - Parancsolatjára, - Szépen kezet csókolni, - Intésére hajolni, - Ha vendége érkezik, - Őtet mulatni hagyni!» - -– Hahaha! nevetett a jó öreg asszony a saját kedélyes dalának s hajlandó -lett volna, ha Iván csak egy szóval kéri, azt még egyszer elénekelni a -kedvéért. Csak már jönne a kicsike, hogy az is nevetne rajta! - -De Iván nem figyelt már oda: neszt hallott az ajtó előtt. Ezóta -Corinthia megjárhatta az utat Zeneidához és onnan vissza. Sietett az -ajtót felnyitni. - -De nem Corinthia lépett be azon, a kire várt, hanem valaki, a kivel -legkevésbbé kivánt találkozni e ködös világon: Galban. - -A lovag nem jött egyedül, mögötte négy granátos állt a finn ezredből. - -A lovag nem vette le a kalapját, mikor belépett s nem üdvözölte a -háziasszonyt, a kinek a szobájába hatolt. - -– Ghedimin Maximovics Iván, ön az én foglyom! Adja át kardját! - -Iván szótlanul oldá le kardját s átadta neki. - -Anna Feodorovna haragba jött. - -– Nini! Micsoda ember ez itt, a ki az én szobámba be mer törni, s az én -unokámnak, egy Ghedimin herczegnek el meri venni a kardját? Kicsoda az -úr? - -– Hogy én ki vagyok? madame, azt megtudni önnek semmi szüksége, hanem -hogy az ön unokája kicsoda? azt megmondhatom. – Ő a felzendült -rebellisek dictatora, a kik a czárt meg akarták ölni és leverettek. - -– Ihnátkó! Ihnatkó! Rikácsolt az öreg asszony. Gyere ide! Nevess -helyettem. Én nekem nem jön. Segíts nevetni! Nézd, itt egy farsang -bolondja van, a ki komédiát játszik! Azt mondja, hogy az én pulyám a -rebellisek dictatora. Hová bujtál? Röhögj hát! - -Iván halk hangon mondá francziául Galbannak: - -– Én védni fogom magamat a czár előtt. Nincs ellenem semmi bizonyiték. - -– Hát a Zöld könyv? - -– Arról nem tudok semmit. - -– Ne csinálj magadnak hiu reményeket, Maximovics Iván! El vagy veszve -tökéletesen. Feleséged elárult. A mint te azt a bizonyos kulcsot a -kezébe adtad, a mi azt a – tudod már – roulettebankot felnyitja ott -Zeneida kisasszonynál, ő egyenesen a rendőrfőnökhöz sietett vele s annak -a kezébe tette le azt. Ezóta a Zöld könyved jó helyen van. - -Ghediminnek e szóra, mintha az ég minden csillagai szakadtak volna rá, -megrogytak a térdei s a feje alácsuklott. E megfoghatatlan rémgondolat -megzsibbasztá minden gondolatát. - -Percz mulva megint egész vére fellázadt, reszketni kezdett a dühtől. - -– Nem! Nem lehet az! Hogy egy asszony elveszítse tulajdon férjét, s -azzal együtt saját vagyonát, becsületét! Ilyen szörnyeteg nem létezik a -világon! S én nem vétettem senki ellen a világon oly nagyot, hogy az én -büntetésemre teremtsen az Isten egy ilyen pokolcsodát! - -– Rövid emlékezeted van, Maximovics Iván, sugá fülébe Galban lovag. -Gondolj vissza arra az éjszakára, a mikor Corinthiának hirül vitted -Nariskin Zsófia halálát s egyuttal Puskin megszökését Bethsábával. Nem -tudtad volna tán, hogy Nariskin Zsófia az ő leánya volt, s hogy ő akkor -épen Puskinra várt, nem reád?… - -E felfedezés még sulyosabb csapás volt Iván fejére minden elbukásnál. - -Felnyitott ajka levegő után kapkodott; kezei a megfoghatatlan fantom -után nyultak ki vonagló ujjaikkal. Közel volt hozzá, hogy a szive -megszakadjon. - -– De hát ne légy te féltékeny többé se Puskinra, se a feleségedre. -Puskint majd főbe lövik, a hol megkapják; a feleséged meg majd -visszakapja a rangját is, a vagyonát is, meg a férjét is, a mivel -kárpótolhatja magát. Te szépen felsétálsz a vérpadra; a szép birtokodat, -meg a czimeidet pedig s talán még a feleségedet is majd örökli az, a ki -jobban meg tudja becsülni, mint te. – Talán épen Galban lovag! - -E szóknál Ivánnak csak aláhanyatlottak a karjai. Nem érzett, nem látott -többé semmit. - -Galban lovagnak utasítása volt elvégezni vele az «elitélt toilettejét». - -Először letépte a melléről az érdemrendeket, azután a vállairól a -vállrózsákat, végre minden gombjait az egyenruhájáról, melyen a czár -czimere volt. - -A nagyanya nem értette azt, a mit beszéltek, de a mint azt meglátta, -hogy unokája testéről hogy tépik le a katonai, a nemesi díszt mind, ha -odafutni nem volt is ereje, de az asztalba megfogózva, fel tudott állni, -és rá tudott rivalni arra, a ki azt tette. - -– Gyilkos! – Istentelen! – Ne merd bántani az én unokámat! – Állj meg! – -Ne tépd tovább! – Hazugság minden, a mit ráfognak! – Én megyek a -czárhoz. – Lábaihoz vetem magamat. Engem meg fog hallgatni. – Ő engem -nagyon szeretett. Ihnátkó! – Add fel a palástomat! – A czárhoz megyek! – -Megálljatok! – Hóhérok! – Ne adjátok rá azt a rabköntöst! Az én -angyalom, Ivánomra! – Rabköntöst! – Én előttem! – Ördögök! – Még a haját -is le akarjátok vágni! Hol van a czár? – Megyek a czárhoz! – Megyek -Sándor czárhoz! – Kegyelmet kérni! - -És a szörnyű akarat csodát mivelt. A tehetetlen rokkant test járni -kezdett, mint egy élő kisértet; – el tudott tántorogni odáig, a hol -Galban állt, – annak megragadta a kezeit: - -– Sándor czárhoz! lihegé. Kegyelemért! - -– Az égben van az már! kiáltá a lovag durván. - -– Hát megyek oda! sóhajtá az agg nő s azzal össze rogyott. - -Jól mondá. - -Odament. - -A hol a minden oroszok czárjai maguk is – nem osztják többé – hanem -kérik a kegyelmet… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ghediminnek (nem herczeg többé!) az utolsó hajfürtei is lehullottak a -fejéről. Ez a halálra itéltek tonsurája. - -Senkije sem volt már, a ki szánja, csak a kürtőbe elbujt vén szolga -csuklott ijedtében egyre e meggyalázó műtét alatt. - -Még azt sem engedték neki, hogy odamenjen holt nagyanyjához, s azt -fölemelje a földről. Az elitélt lázadónak nincs se az élők, se a -halottak közt családja többé. - -Következett még, hogy a kezére és a lábára verjék a lánczokat. Jó, nehéz -lánczokat! A milyenekről azt mondta a világosságügyi tanácsos: «ne -féljetek, megkapjátok ingyen!» S minthogy előkelő vezér volt, -kitüntetésül még egy nehéz vasgolyó is volt akasztva a láncz végére, azt -húzhatta maga után, valahányat lépett. - -– És most, karra a fegyvert, középre a rabot! Előre! - -Hanem a szobaajtóban feltartóztatta őket valaki ezen szóval: - -– A czár nevében! - -Ilmerinen Zeneida volt, a ki belépett. - -Galban lovag elbámult. - -– Ah, kisasszony, ön még szabadon jár? - -– A mint látja ön. A czártól jövök. - -– Hogy juthatott ön oda? - -– Hát nem az én honfiaim, a kalevainok védték-e a czár fiát, feleségét -és anyját ezen a napon? - -– Értem. Ők bebocsátották önt a czárhoz. És aztán? - -– A czár kegyelmet adott Ghedimin Maximovics Ivánnak. Itt nálam a -kegyelmi parancsa. - -– Ah, ön megmentette Ghedimin Ivánt a vesztőhelytől! - -– Sőt még az ólombányáktól is. A czár kegyelmes volt őt Tobolszkba -száműzni a nyestvadászok közé. A hova rögtön indulni fog. - -– Remélem: gyalog? - -– Nem. Saját szánkóján és egyedül. - -– S ezt mind az ön szép fekete szemei vívták ki, szép kisasszony? De -álljunk meg még egy szóra! Mikor a czár ezt a kegyelemparancsot aláirta, -még nem volt tudomása róla, hogy a Zöld könyv kézre került! - -– Miféle Zöld könyv? - -– Ah, szép istennő! Ön is a tudatlant akarja játszani? megbukik e -szerepben. S ezuttal csakugyan én fogom önt kifütyölni! Nem tudja ön, -hogy az ön roulettebankjának a titkos kulcsa a rendőrség kezébe került. - -– De tudom. Nos aztán? - -– S ezuttal a rendőrséget nem lehet úgy bolonddá tartani, mint tették én -velem, mikor Turgenyeff Miklós azt mondá: «Je suis un president sans -phrases, messieurs, faites vos jeux!» A Zöld könyvet megtalálták. - -– Én úgy tudom, hogy találtak egy sárga könyvet. - -– És abban az összeesküvők nevei voltak az alkotmány alá irva, és a -lázadási tervek mind! - -– Abban a könyvben voltak feljegyezve azoknak az uraknak a nevei, a kik -a roulettejátéknál a banknak adósai maradtak s becsületbeli tartozásuk -volt kiegyenlítetlen. - -– Jól játsza ön a komédiát, kisasszony, nagyon jól, hanem azért mégis ki -lesz ön fütyölve. Hisz az irott betük önök ellen fognak vallani. - -– Azok nem fognak senki ellen vallani. Én, tudva azt, hogy a -roulettejáték tiltva van, minthogy a rejteket fel nem nyithattam, a -kulcslyukon keresztül teletöltöttem azt választóvizzel. S a kik a -«sárga» könyvet megkapták, egy betüt sem találtak annak a lapjaira irva, -az mind eltünt onnan. Jelen voltam, mikor felbontották. Semmi irás nem -maradt ott. - -E szókra nagyot csörrent valami. Iván csapta össze lánczait, a mik -kezeire voltak verve. - -Galban lovag tombolt dühében. - -– Ön igazán a pokol szülötte, Ilmerinen Zeneida! Ön ezzel a dæmoni -ötletével tízezer gonosztevő összeesküvőt mentett meg a vérpadtól és -Szibériától! - -– Számítsuk hozzá a családjaikat is, s mondjuk, hogy százezeret. - -– Ily gonoszságra csak asszony képes! S ön ezt nekem meg meri mondani? - -– Mit törődöm én önnel? Nekem levelem van a czártól, mely szabadságot ád -odamennem e szomoru országból, a hová nekem tetszik. - -Galban lovag, a mint azt látta, hogy ez a nő túl van azon a körön, a -melyben őt ostorával elérheti, vissza akart térni franczia udvariasság -mázával bevont szerepébe. - -– Nagyon sajnálni fogja a szentpétervári világ, kisasszony, hogy önt -elveszíti, a mai búcsúelőadás után! S hova fog ön menni, ha szabad -kérdenem? miután a rendőrséget tudósítanom kell felőle, hogy önt -szabadon engedje távozni. - -– Hát hová mennék? A hová az én uramat viszik. Tobolszkba! - -– Hogyan? Ön követni akarja Ghedimin Ivánt Szibériába? - -– Hát hogyne? Én nem voltam neki felesége, hogy nyomoruságában -elválhassak tőle; én csak szeretője voltam, én nem hagyhatom el. - -Azzal odament a meglánczolt rabhoz s felvette a kezébe a lánczáról a -rajta nehezedő vasgolyót. Az volt az ő menyasszonyi hozománya. - -– Mehetünk, uram. - -Iván e pillanatban fölemelte büszkén a fejét, és arcza ragyogott. Ez a -rabbá nyirt fej az lett, a minek előbb kellett volna lennie. Egy büszke -hős, egy szabadsághős szoborfeje! Ajkához emelé lánczhordó kezével a -hölgy kezét, s teljes, ép, érczhangú szóval kiálta fel: - -– Köszönöm Istenem! Ma gazdagabbá tettél, mint voltam valaha! - -Zeneida odasimult a keblére és átölelé. - -– Most már fütyölhet ön Galban lovag. A játéknak vége. - -De Galbannak nem volt kedve azt tenni. Még az ő rossz szivét is -meghatotta ennyi nemesség. A négy gránátos is lehorgasztott fővel állt -ott, minden katona-regula ellen. - -– De kisasszony! Hebegé a lovag. Gondolja ön meg, hogy mi lesz önből, ha -komolyan veszi ezen szörnyű elhatározást. - -Zeneida odanézett Maximovics Iván szemeibe s egész lelke ott volt e -tekintetében. - -– Leszek a névtelen embernek névtelen asszonya! Induljunk! - -A láncz csörrent minden lépés után. A magára hagyott szobában nem -hangzott más, mint a vén szolga zokogása a kürtőben. - -Hanem a földön fekvő halott arczán mind elsimultak a ránczok. -Mosolygott… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ilyen nagy vonásokkal rajzolt alakok számosan fordulnak elő a történelmi -nagy korból. Így követte Trubeczkoi herczeget a névleges dictatort, ifjú -neje Siberiába, így a két Muravieffet és Nariskint. Rylejeff özvegye -visszautasította büszkén a kegydíjat, a mit számára a czár rendelt. Egy -fiatal nevelőnő, ki egy orosz herczeg iránti szerelmét el tudta rejteni -szívében, a míg az magasan állt fölötte, mikor az itélet azt szibériai -rabszolgává degradálta, akkor megvallotta az ifjú szülőinek szerelmét s -a rabszolgának neje lett s vele ment a száműzetésbe. Hanem aztán az -ellenkező alakokat is épen ily merész vonásokkal rajzolta a korszak. -Odojeffszki herczeget a hid alatti búvhelyén saját rokonai árulták el, s -azoknak az úrnőknek a nevei is szép sort képeznek, a kik azon a napon, a -melyen a gyászos menet elindult Szibéria felé rokonaikkal, -testvéreikkel: a téli palotában Ghedimin Corinthiának nyujták kezeiket a -contratáncz alatt. - - - - -EPIZODOK. - - -A MEGMENTETT KÖLTŐ. - -A lázadás teljesen leveretett. A felkelők utolsó csapatja Jakuskin -vezetése mellett egy palotába vette be magát s azt eltorlaszolva, védte -a kétségbeesés heroismusával; míg minden oldalról rá nem törtek s ezzel -a szentpétervári kisérletnek vége volt. - -Hasonló balsiker fogadta a déliek fölkelését. - -A két Muravieff Apostol[3] testvért, mikor már el voltak fogva, az -«egyesült szlávok» republikánus szövetségéhez tartozó tisztek -kiszabadíták, s arra azok a katonaság élére állva, kikiálták a -köztársaságot Wassilkoffban. Az ottani pópa megáldotta zászlóikat. De az -áldásnak nem volt foganatja. A katonák nem bánták, ha köztársaság lesz, -de hát ki lesz benne a czár? Mert czár csak kell a köztársaságnak is. - -Az ustinofkai halmokon vannak eltemetve. Ott lőtték őket rakásra -kartácsokkal s gázolták a paripák alá; a sírhalom fölé, mely tetemeiket -rejti, van emelve egy bitófa. Az az ő síremlékük. - -Az északi szövetség halottainak ilyen emlék sem jutott. Őket még a harcz -éjjelén beeregették a Néva jegén vágott lékekbe, s a folyam öt hónapig -befagyva marad. - -Jakuskin foglyul esett, hanem a börtönben összezúzta a fejét, a kőfalhoz -vágva. - -Puskin csodamódra menekült meg. - -Ezt a csodát két asszonyszív vitte véghez, mely úgy tudott megosztozni -az ő iránta való szerelemben, hogy mind a kettő megtartsa őt az életnek. - -A Galban lovag birtokára tett kitérés után elkésett a végzetes napra -való megjelenésről. Csarszkoje Zelón innen kidőltek a lovai az -erőltetett sietségtől, s ott az útfélen találkozott össze a szemközt -jövő Battenkoffal, a ki már a szentpétervári mészárlásból menekült: -attól megtudta, hogy minden el van veszve már, Ghedimin herczeg -Szibériába száműzve, a hova Zeneida önkényt követi. - -Puskin visszafordulhatott a feleségéhez. Nincs már Eleutheria többé. -Eltemették. - -Senki se foghatta rá, hogy részese volt a szabadságkivívó szövetségnek. -Az ő neve is ott volt a tízezer között, a kiket egy komédiásné -«pokolbeli» ötletével a vérpadtól és Szibériától elrabolt. - -Volt azután elég zord idő, a mit Puskin muzsája úgy szeretett. - -S hogy egészen az övé lehessen, a muzsájáé, Bethsába is itt hagyta őt. - -Elment találkozni Zsófiával. - -Nem állhatta ki ezt a hideg börtönvilágot. - -Puskin aztán egyedül maradt puszta kastélyában, nem volt senkije, csak a -vén Helenka, annak olvasta fel a verseit. - -A másik év tavaszán parancsot kapott Miklós czártól, hogy jelenjen meg -előtte Szent-Pétervárott. - -Elfogott barátait akkor végzék ki. - -Az is nagy jelenet volt! Hugo Victor tolla kellene hozzá azt leirni, -mikor a kivégzés pillanatában az egész nagy vérpad-alkotvány -összeomlott, s elitélteket, hóhérokat, birákat, mind maga alá temetett. - -Ekkor hivatta a czár Puskint színe elé. - -Puskin gyászt viselt. - -– Kit gyászolsz? kérdé tőle a czár. - -– A feleségemet. - -– Tehát nem a barátaidat, a kik meghaltak? Valld meg! Ha itt lettél -volna Szent-Pétervárott, melyik részre álltál volna? - -Puskin a nyakán érzé a pallos hideg élét. - -Szabad-e az ilyen kérdésre hazudni? - -Az egész világ ethikája szerint szabad is, szokás is. Az összeesküvő nem -tartozik saját maga ellen vallani, nem tartozik elismerni azt, a mit be -nem bizonyíthatnak rá, nem tartozik előadni azt, a mi a szivében van. - -És mégis Puskinnak nem tudott kijönni ez a hazug szó az ajkán. Az ész -diktálta, de a büszke szív útját állta annak. - -– Ha itt lettem volna, felelt a czárnak, én is ott lettem volna a -barátaim oldalánál. - -– Szeretem, hogy így válaszoltál, mondá erre a czár. Én most Nagy Péter -czár korát akarom megiratni, s keresek egy embert hozzá, a ki tud -költeni, de nem tud hazudni. Rátaláltam. Te rád bízom e kornak -megirását. Eredj haza és fogj hozzá. S a mit ezentul irni fogsz, annak -mindig én magam leszek a censora. - -Így szabadult meg a végzetes catastrophából a költői alakok egyik -legfényesebbike. - -A «Medvesonkában» az igaz, hogy ezért proscribálták, mint hazaárulót. -(Mert ha a titkos társulatok mind elvérzettek is, a medvesonkai -megmaradt és az nem szünt meg a szabadságért tovább is inni.) - - -GHEDIMIN ÉS ZENEIDA. - -Ghedimin, ha nem is herczeg, de igazán boldog ember lett Tobolszkban. - -Öt gyermeke született ott, mind fiu. Azok sem herczegek, hanem ki timár, -ki szücsmester, de jól megy a dolguk s nem tudnak semmit a -szentpétervári palotáról. - -Ez ugyan prózai vég. De nem lehetett elhallgatnunk, mert úgy van s nem -áll egyedül. Hány herczegi család ivadéka cserzi ott a bőrt és nyúzza a -hermelint, a mit az ősei viseltek egykor. - -A három Turgenyeff testvér legidősebbike, Turgenyeff Miklós, ki amaz -emlékezetes gyülésben elnökölt, daczára annak, hogy a kitörés alkalmával -külföldön volt, halálra és vagyonvesztésre lett itélve. Az egyik öcscse -Sergius, a mint ezt meghallotta, abban a perczben megszakadt a szive -keservében. A másik öcscse pedig, Sándor, utána ment elitélt bátyjának, -s megosztotta vele a saját vagyonát. Ilyen szivek is teremnek a jég -hazájában! - - -CONSTANTIN REGÉJE. - -Krizsanovszkinak nagyon igaza volt, a mikor azt mondá, hogy a -lengyeleknek semmi okuk sincs a maguk sorsát az orosz szabadságharczosok -terveibe beilleszteni. - -A lengyel népnek nem kellett már azt magyarázni, hogy mi az a -Constitutio? - -Hanem az is igaz, hogy a lengyelekre nézve Constantin felesége csaknem -az volt, a mi a Constitutio. Ő volt rájuk nézve a gondviselés. A minden -rosszat jóvá tevő, a haragszelidítő, büntetéselfordító, az áldástervező -gondviselés. - -A hirhedett «nyepozvolim» (nem akarom!) nem fordította meg annyiszor a -lengyel királyok akaratát, mint az alkirályét ez a szelid szó: «én így -szeretném». - -Mikor aztán meg volt érve az idő és alkalom, rendbe volt szedve a -szükséges erő, akkor egyszer teljes, országrendítő hatalmában állt föl -az egész nemzet. Öt hónapra X-ik Károly futamodása után Párisból. - -Egy éjjel a lengyel ifjak betörtek a Belvedere kapuján s egész a -nagyherczeg hálószobájáig hatoltak fegyveres kézzel. - -De előbb Johanna szobáján kellett keresztül törniök. - -A nő fölriadt álmából, mikor már a tőrök a szive fölé voltak emelve: -«egy hangot se ejts!» - -– Mit! kiálta fel a hölgy. A lengyel orgyilokhoz nyult! Gyalázat! - -S azzal félrecsapva a fölemelt tőrt, kiugrott az ágya tulsó felén, s -átrohant a férje szobájába. Meg sem érezte, hogy egy tőrszúrás a hátába -hatolt. A szőnyegajtót, melyen át menekült, hirtelen bereteszelé, s -azzal a mélyen alvó alkirályhoz futott: - -– Ébredj! Ránk törtek. - -– Mit? Orgyilkosok? kiált az alkirály, fegyvereihez kapva. - -– Nem orgyilkosok! szólt a nő, büszkén palástolva szégyenét. Hanem -szabadsághősök. A lengyel nép föltámadt ellened. Menekülj. - -– Mit? A lengyel nép föltámadt? S te, a lengyel leány, nem a néped mellé -állsz, hanem engemet védsz? Csoda ez! - -– Férjem. Szeretlek. Megszabadítalak. - -Azzal a férje szobájában egy szögletben megnyomva egy rugót, feltárta a -rejteket, a min keresztül az ősz Krizsanovszki odajárt hozzá, s a miről -Constantinnak tudomása sem volt. - -– Siessünk. Ez a lépcső a kertajtóhoz vezet. - -A szőnyegajtó vassal volt bélelve, a megrohanók nem birták azt betörni. -Johanna is hirtelen öltönyt kapott magára s eltitkolá, hogy meg van -sebesülve. - -Sietve vitte kézen fogva férjét az ismerős rejteken át a kerti alagut -ajtajáig. - -Meg voltak menekülve, de csak rövid időre. - -A közel Varsóból áthangzott a félrevert harangok kongása. Ott a fölkelés -már diadalmaskodott. - -A Lazienka falán kívül czirkált egy dzsidás lovas. Azt odakiáltá a -nagyherczeg s leszállítá a lováról. Arra aztán felült maga, s Johannát -odaemelve maga elé a nyeregbe, menekült tova. - -Hanem a dzsidás sietett tudatni az alkirály menekülését a felkelőkkel, s -azok utána eredtek. - -Egy ulán-szakasz utolérte a menekülőket a bjelogrodi erdők alatt. Az egy -lónak nehéz volt a kettős teher. - -A csapat vezére maga volt Krizsanovszki. - -Mikor férjét utolérték, Johanna átölelte őt. - -– Csak testemen keresztül juthattok az övéhez! - -Krizsanovszki hüvelyébe dugta kardját. - -– Legyen úgy. A «te» férjedet ne bántsa senki. Mi védkiséretül fogunk -szolgálni Constantinnak. - -És maga a lengyel lovas-csapat kisérte el a menekülő alkirályt a -táboráig, mely épen hadgyakorlatokra volt összegyülve. - -Ellensége védte a futót. - -S a nemeslelküség is ragály. Nem mindig, de néha elragad. - -Constantin, táborába érve, tudta csak meg, hogy Johanna sebet kapott, az -ő életét védve. Ez nagyon hatott kedélyére. - -Csak a mély elérzékenyülés teszi felfoghatóvá, hogy egy orosz -nagyherczeg, egy alkirály, egy hadvezér arra a monstruosos -nagylelküségre vetemedjék, hogy táborába érve, azt mondja a hadirendbe -felállított katonáinak: - -– A ki lengyel, s jobban szereti a hazáját, mint engemet, váljon ki és -menjen el innen! - -S elbocsátá zászlóstul, fegyverestül a lengyel ezredeket, a mik parancsa -alatt voltak, mind. S akkor a megmaradt orosz sereggel kitakarodott -Lengyelországból. Hazavitte az oroszokat Oroszországba. - -Lehetett egy ilyen szörnyeteg nagylelküséget megbocsátani? - -Soha! - -Constantin, mire táborával Minszkbe ért, hirtelen meghalt. - -Ki ölte meg? - -No hát ki? A zöld szemű ember. Csakhogy ezuttal nem a Tsatir Daghi, -hanem a Ganges-parti. A cholera. - -Azt mondják, hogy el is temették. Azt mondják, hogy oda tették le a -koporsóját a szentpétervári Péter-Pál templom sírboltjába. - -Csakhogy ezt a nép nem hitte el. - -A népmonda azt beszéli, hogy elfogták őt és elvitték a szent szigetekre. - -Egy évben parasztlázadás tört ki s a vezetőről azt kiáltották ki, hogy -az Constantin. A zendülés nagy mérveket öltött. Leverték; de a vezért -nem birták kézrekeríteni, a nép úgy elrejté azt. - -S még most is hiszik, hogy Constantin herczeg él. - -A lappon halászok, mikor éjjelenkint csónakaikkal a Solevecski zárda -körül kalandoznak, gyakran látnak ott a holdvilágnál a bástyafokon -sétálni egy ősz alakot, a kit közelbül fegyveres őr kisér s a ki -összetett kezeit fölemelve az égre, imádkozni látszik. Azt suttogják -egymás között, hogy ez a rejtélyes foglya a szent szigeteknek, az eltünt -Constantin. Pedig majd negyven éve már annak. - -* - -A hó messze beteríti a vidéket; az utakat se látni. Szürke, ólomnehéz -égmennyezet borul a láthatárra. Minden elcsendesült. - -Hanem a mély hó alatt most is zöldül még valami, a minek a gyökere nem -vész ki soha. - - - - -TÖRTÉNELMI JEGYZETEK. - -1. _Rózsák a hóban._ Lukasinszky, miután a legnagyobb kínzásokkal sem -lehetett tőle vallomást kicsikarni, nyomtalanul eltünt; parasztok, kik -abban a környékben laktak, a hol Constantin a czárevics keresztülvonult, -láttak egy embert, ágyulaffétára kötözve, elhurczoltatni. Azt állítják, -hogy ez volt a szerencsétlen Lukasinszky. Az általa alapított «hazafi -társaság» azonban annál erélyesebben folytatta működését (Der russische -Hof v. Jakob Magus Crusenstolpe V. kötet). «Seisász» egy orosz vígjáték -komikus alakja, kiben a szolgálathűség van személyesítve. A század -elején nagy tetszéssel adták. V. ö. Dupré de Saint Maure «Le Theatre -russe» 1824. - -2. _Nagyuri kedvtelés. Vadászat Sz-Pétervárott._ A czári kegyencz a -Czárszkóje Zélotól Szent-Pétervárig az utczán vadászott végig s a -vadászat alatt minden urasági hintónak, járműnek, társzekereknek, sőt -maguknak a postakocsiknak is meg kellett állni s várni addig, míg a -herczegi vadászatnak az utczán vége lett. Ez a jelenet eltartott egy -óráig. (Les mystéres de la Russie, par Fréderic Lacroix.) - -3. _Hadjárat egy asszony ellen. Az orosz és lengyel titkos társulatok._ -Neveik, czéljaik, működésük, a tagok fölvételi módja leirva -körülményesen Crusenstolpe «Der russische Hof» művében V. kötet. - -4… _Két zenészeti irány harcza az orosz udvarnál_ Cimerosa, Pæsiello, -Salvini Fernando Cortez szerzője és Rossini között, egy orosz udvarhölgy -magánlevelében leirva 1824-ből, Dupré de Saint Maure «Meurs russe» -művében, I. kötet. - -5… _Demidecemvirek._ Pál czár idejében minden orosz nemes tartozott -valami katonai tisztet viselni, csupán tíz fiatal embernek volt -megengedve, hogy a polgári osztályt képviseljék; ezek az udvari -levéltárban lettek alkalmazva s ott régi okiratok másolásával -foglalkoztak. Gúnynévvel «demidecemvirek»-nek hívta őket a társaság. -Ezek között volt Turgenyeff Miklós mint húsz éves ifju. Ő hozta hírül -Pál czár halálát a többi kilencz társnak, a mire azonnal szétfutott -mindenki s nem másolt több ócska okiratot; csupán a hirmondó maga, ki -elsőrendű történetiró lett később, elbeszélésünk korszakában. - -6. _Az orosz szinészet_ 1824-ben. Saint Maure azt írja, hogy az orosz -szinházaknál a füttyöt a sziszegéssel szokták helyettesíteni. Azon -időben minden nagy földesúr tartott szinháztársulatot; egy különösen oly -leleményes volt, hogy ugyanazokkal a jobbágyaival reggel a szent misén -énekeltette a chorust, délben muzsikáltatott az ebéd felett s este -eljátszatta velük a «Les precieuses ridicules»-t s mind a három -minőségben megfeleltek a – parancsolatnak. - -7. _A zöld könyv. Hannibál vére folyt Puskin ereiben._ Igen is -Hannibálé, de nem a carthagói vezéré, hanem egy felszabadult -északamerikai néger herczegé, a kinek Hannibál volt a neve s ki -Puskinnak valamelyik nagyanyját nőül vette. A regényben amúgy szebben -hangzik. (V. ö. Puskin életrajza Bodenstedttől.) - -8. _Jakuskin._ Rylejeff azzal fenyegette Jakuskint (más néven -Jakubovicsot), hogy rögtön lelövi, ha le nem tesz a czár élete elleni -merényletről, ott az összeesküvők gyülésében. V. ö. Crusenstolpe, der -russische Hof. - -9… _Krizsanovszki tiltakozása_ a gyilkossági kisérlet ellen a lengyelek -nevében. – Ugyanott. - -10… _Pestel terve_, a czári családnak Amerikába szállítása iránt. – -Ugyanott. - -11. _Az általános respublika tervezete apró önálló országokkal._ -Ugyanott. - -12… «_Un président sans phrase._» Csupán e négy szót hallhatta meg a -betoppanó kém. S ez elég volt arra, hogy Turgenyeff Miklóst, ki -külföldre menekült, fej- és jószágvesztésre itéljék. E hírre az egyik -testvére azonnal szívszélhüdést kapott és meghalt. A másik testvére -pedig utána sietett s megosztá a vagyonát a száműzött testvérrel, nem -törődve az udvar haragjával. Ez volt Turgenyeff Ivánnak, a világhírű -szabadelvű regényirónak az atyja. (Az 1825. forradalom áldozatainak -felségsértési pöréből.) - -13… _Három napi teljes sajtószabadság Oroszországban._ «La censure», -Dupré de Saint Maure művében. - -14. _A pézsmaszagtól a kátránybűzig._ - -… _A czár és a nagyherczegek elfogatási terve._ (V. ö. Crusenstolpe: -«Der Russische Hof» V. k.) - -15… «_A katonák maguk raboltak éjjel az utczán._» Schnitzler utazási -naplójában ezt irja: «Szent-Pétervár teli van a legborzasztóbb hírekkel. -Egy nevezetes személyt az utczán meg akartak ölni; egy előkelő polgárt -egész az ingeig kifosztottak hazatértében. Tegnap reggel az utczán egy -fejnélküli hullát találtak. Ma a legnépesebb utczán feltörtek egy -palotát erőszakosan; még a templomokat is kirabolják, az egész -gonosztevővilág söpredéke látszik e szerencsétlen várost elözönleni. A -lakosok nem merik este elhagyni a házaikat.» Crusenstolpe szerint -Miloradovicsot vádolták azért, hogy nem ügyelt fel rá, hogy a katonák -éjjel ki ne járjanak a kaszárnyából. - -Mikor megtudták, hogy e miatt a rendőrfőnök, Gorgolis leköszönt s -Chulken jött helyébe, a casinóban Nariskin herczeg vette a kalapját s -azt mondta: sietek haza eltorlaszolni az ajtókat és ablakokat. - -16… _Marat öcscse._ - -«Ide érkeztekor büszkén nevezte meg magát a rendőrség előtt, hogy ő -«Marat!» Ott arra kérték, hogy legyen szives valami más okosabb nevet -venni fel. Így vette fel a szülővárosa nevét. Nagyon hiu volt rá, hogy ő -a testvére Corday Charlotte hirhedett áldozatának. Azt mindenkinek -elmondta, hogy ő Marat testvére s sokszor megjárta vele. Külömben -franczia nyelvmester volt.» Dupré de Saint Maure «Les gouverneurs, d’ -enfants.» - -17. «_Az űzött vad._» - -_A zenekar._ Maga Catalani is azt mondta, hogy ennél szebb éneket soha -nem hallott. Les chantres de la Cour D. d’Saint Maure. III. - -18. _Nariskin Zsófia._ Der russische Hof. Crusenstolpe. - -19. _Severin család._ Geheime Geschichte Russlands. – Schnitzler. - -20. _Constantin nagyherczeg alakjának leirása._ - -«Constantin testileg még rútabb volt az atyjánál. Ugyanaz a kalmuk -arczulata volt stb.» Phantasta és felfortyanó s legnagyobb mértékben -brutális volt; de voltak jó tulajdonai elrejtve a durva külső alatt. Der -russische Hof. Crusenstolpe. - -21. _Constantin jellemzéséhez._ - -Egyszer a katonák mustrálásánál meglát egy ujonczot, a ki sírt. Azért, -hogy sírni mert, huszonöt kancsukát veretett rá. «Nézd, mondá a -büntetését kiállottnak, ez a derék legény, a pajtásod; ez bezzeg nevet, -mikor a szemem közé néz! Ez a jó katona. Hát te legény, mit nevetsz -olyan jóízűen?» – «Azt, hogy én még ilyen csúf pofát, mint a tied, soha -életemben sem láttam!» – S Constantin adatott a goromba ficzkónak -huszonöt – rubelt. De Custine. La Russie. - -22. _Marat jellemzéséhez._ - -A franczia forradalom alatt a kivándorolt főurakkal együtt jött inas, -lovász, kengyelfutó had elárasztá Oroszországot s miután ott akkor nagy -divat volt a fiatalságnak franczia nevelést adni, valamennyi beállt az -uraságokhoz – nevelőnek. Volt olyan, a ki tanári állásra is folyamodott -a középtanodákhoz s csak azon mult, hogy el nem nyerte ez állomást, mert -«Gymnase» helyett «Gil Blase»-t írt a folyamodványában. «Les -instuteurs.» Dupré de Saint Maure. - -23. _Constantin lemondása Grudzinszka Johanna miatt._ - -Die Geheime Geschichte Russlands von Schnitzler. - -24. _A Napoleon cultus az orosz nép között._ - -«A szabad Oroszország.» – William Hepworth Dixon. - -25. _Néva-áradás._ - -Les mysteres de la Russie. - -26. _A czár mindenütt résztvett a mentés munkájában._ - -Der russische Hof. Crusenstolpe. - -27. _Tarrakanoff herczegnő._ - -Állítólag Erzsébet czárnő leánya, Tarrakanoff herczegnő czím alatt -fölnevelve. Radzivill herczeg gyermekkorában elvitte Rómába, azért, hogy -később nőül vegye s II. Katalin ellen fölléphessen vele. Katalin -elkobzatta a herczeg birtokait s míg az visszatért Oroszországba, hogy -azokat visszanyerje, azalatt a czárnő kiküldte Orloff herczeget -Olaszországba, ki meg tudta nyerni az ifju herczegnő szivét, s rávette, -hogy esküdjék meg vele. A pap és a násznagyok mind Orloff álczázott -bérszolgái voltak. Így a herczegnő a férjének vélt Orloffal hajóra -szállt. Ott rögtön lánczraverték, visszavitték Oroszországba s bezárták -az erőd börtönébe. Ott aztán a Névának egy kiáradása alkalmával a -börtönben megfulladt. Még csak huszonkét éves volt. - -Anecdotes historiques de l’amour. A Troyes. Névtelen szerzőtől. - -28. «_A czár sírt a romlás láttára._» - -Der russische Hof. Crusenstolpe. - -29. «_A czár nem akart a görög szabadságharcz miatt háborut kezdeni._» - -Alexander der erste von B. E. Lloyd. - -30. «_A galamb az orosz nép szent madara._» - -A solovecski zárda leirása Hepford Dixontól. - -31. «_Pálmakertek Szent-Pétervárott._» - -Moskau, Petersbourgh, par Dupré de Saint Maure. - -32. «_Régi orosz esküvői szertartás._» - -La Russie historique etc. Piotre Artamoff. - -33. «_Arakcsejeff kedvese, a volt markotányosné._» - -Der russische Hof. Crusenstolpe. - -34. «_Szwache, a leányvásár._» - -Les mysteres de la Russie. Frederic Lacroix. - -35. «_Orosz házastársak kelengyéje, vesszőcsomó, mit a menyasszony ád a -vőlegénynek._» - -La Russie historique. P. Artamoff és Mysteres de la Russie, Lacroix. - -36. «_Dubina._» - -Petersbourg, Moskau. Dupré de Saint Maure. - -37. «_A kettős kiházasítás._» - -A «Mysteres de la Russie» szerzője közli az adatot. - -Egy szép parasztleány, jobbágya egy előkelő úrnőnek, szerelmi viszonyt -kezdett egy szép jobbágylegénynyel. Rajtakapták őket a találkozón, s -arra az úrnő büntetésül a szép leányt kényszeríté hozzá menni a -legpiszkosabb és rútabb félbolondhoz, a legénynek pedig nőül kellett -venni a falu legrútabb banyáját, egy női Quasimodót. - -38. «_A korbácsolás._» - -Ha a földesúr meg akarja büntetni a jobbágyát, ráparancsol, hogy -vetkőzzék le egészen, s addig vereti azt, néha az egész családja -szemeláttára, a míg neki tetszik. Ha néha egy felnőtt leány, a kit így -meg akarnak verni, ellenkezni talál, akkor az apjának, a testvérének, -vagy ha nő, a férjének parancsolják, hogy az hajtsa rajta véghez a -korbácsolást. S azok ezt természetesnek találják. - -Les mysteres de la Russie, Lacroix. - -Clarke egy másik úrnőt ír le, ki a szolgáját keresztre szegeztette ki s -egy harmadikat, ki a jobbágyleányokat égő parazsakon sétáltatta, meg egy -negyediket, a ki a leányoknak a meztelen bőrére hímzett selyemmel. Mind -ugyanebből a korszakból. - -39. «_Arakcsejeff kedvesének meggyilkoltatása._» - -Crusenstolpe. Der russische Hof. És Les mysteres de la Russie, Lacroix. -Egyformán adja elő mindkettő. - -40. «_A tábornok halálát hirdető ágyu._» - -Dupré de Saint Maure. Petersbourgh. Moskau. - -41. «_Photios megtéríti Arakcsejeffet._» - -Der russische Hof. Crusenstolpe. - -42. «_Nahum apó._» - -A szabad Oroszország, Hepforth Dixon. - -43. «_A czár levele Photioshoz._» - -Der russische Hof. Crusenstolpe. - -44. «_A czárnő és férje kibékülve._» - -Geheime Geschichte Russlands. Schnitzler. - -45. «_Arakcsejeff boszuja a jobbágyain._» - -Der russische Hof. Crusenstolpe. - -46. «_Puskin csak rossz időnél tudott költeni._» - -Életirása H. v. O.-tól. (Igazi nevét nem lehet megtudni. Bodenstedt sem -ismeri.) - -47. «_A Masinkák ünnepe._» - -Bilder und Schilderungen aus allen Theilen des europäischen Russland: H. -v. Langenau. - -48. «_Az üstökös._» - -Der russische Hof. Crusenstolpe. - -49. «_A czár leányai hamvainál imádkozik._» - -Ugyanott. - -50. «_Sándor czár útja éjjeli kivilágítással._» - -Les mysteres de la Russie. Lacroix. - -51. «_Tagánrog lehetett volna az, a mi Szent-Pétervár._» - -Alexander der Erste. B. E. Lloyd. - -52. «_A Krim gyümölcsös kertjei._» - -Quatre mois en Russie. M. F. de Mely. - -53. «_A czár álöltözetben a bakcsiszeráji könyforrásnál és a török -mecsetben._» - -Der russische Hof. Crusenstolpe. - -54. «_Pestel összeesküvése elárulva._» - -Ugyanott. - -55. «_A czár nem vett be orvosságot s nem hallgatott orvosi tanácsra._» - -Geheime Geschichte Russlands, Schnitzler. - -56. «_A czárné levele._» - -Ugyanott. - -57. «_A Te Deummal kezdődött s Requiemmel végződött templomi -szertartás._» - -Der russische Hof. Crusenstolpe. - -58. «_Elfelejtették a czár halálát hivatalosan közhirré tenni._» - -Ugyanott. - -59. «_A két nagyherczeg vetélkedése a korona fölött._» - -Ugyanott. - -60. «_Constantin szavai a szász királynéhoz._» - -Ugyanott. - -61. «_Derevaski Daloi._» - -Geheime Geschichte Russlands, Schnitzler. - -62. «_Konstituczia! A czár felesége._» - -Der russische Hof. Crusenstolpe. - -63. «_A czár a finn ezredhez._» - -Ugyanott. - -64. «_A fölkelés leirása, Mihály nagyherczeg maga süti el az első ágyút -a fölkelők ellen._» - -Ugyanott. - -65. «_Trubeczkói esete._» - -Ugyanott. - -66. _A históriai Trubeczkóit nem kell összezavarni az egészen költött -alakkal, Ghediminnel._ - -67. «_A zöld könyv. Sárga könyv._» - -Crusenstolpe «zöld könyv»-nek nevezi, Lacroix «sárgának». Mindakettő -megegyezik abban, hogy az, mielőtt kézrekerülhetett volna, -megsemmisíttetett. Lacroix szerint egy fiatal nő, az összeesküvő vezérek -egyikének kedvese, semmisíté azt meg a kutatók elől, a bezárt ládában, a -mihez kulcs nélkül nem tudott hozzá férni. - -68. «_Czár kell a köztársaságnak._» - -Crusenstolpe. Russische Hof. - -69. «_A kivégzések._» - -Ugyanott. Mikor Rylejeffel együtt az egész bitófa összeomlott, azt -mondá: «nekem már úgy látom, semmi sem sikerül, még a meghalás sem!» - -70. «_Puskin a czár előtt._» - -Névtelen életirója. - -71. «_Constantin a lengyel forradalomban._» - -Crusenstolpe. Der russische Hof. - -72. «_Constantin, mint népszerű kísértet._» - -La legende d’un grand duc. Hepfort Dixonnál. - -73. «_Oroszországban ritkaság volt a párbaj e korszakban._» - -Erről hosszasan ír a Les Mysteres de la Russie szerzője. Az egész -korszak alatt csak két párbajesetet jegyeztek fel az évkönyvek. Az egyik -egy ezredes és kapitánya között; ez is szokatlan s a rendes párbaji -szabályoktól eltérő. Kartávolságnyiról lőttek egymásra, két pisztoly -közül csak az egyik volt megtöltve golyóra s sorshúzás döntötte el, hogy -az melyiknek jusson? Az ezredes esett el. A másik párbaj indoka -szerelemféltés volt. Egy főúr gyanakodott a nejére, hogy az a házi -barátjával egyetért. Egyszer este a vacsoránál a koppantóval eloltá a -gyertyát (a főurak asztalán is csak egy szál gyertya égett) s a míg az -inas kiment a gyertyát újra meggyújtani, a koppantóban maradt -gyertyakorommal bekente a száját s aztán a sötétben megcsókolta a -felesége ajkait. Mikor a gyertyát ismét visszahozták, a jó barát szája -is kormos volt. Ezért a kis gyertyahamuért verekedtek meg. S a férj lett -az áldozat. – Lacroix. - -74. _Az orosz orvosokról._ La Russie, par marquis de Custine. - -75. _Az orosz gyógyszerészekről._ Les mysteres de la Russie. Lacroix. - -76. _A szentpétervári Jelagnaja-rész leirása._ Le Russie, par m. d. -Custine. - -77. _A tábornok czombját keresztűlszúrta._ Le Russie, par m. d. Custine. - -78. _A czigányleányok táncza és éneke._ La Russie, p. m. d. Custine. A -hirneves utazó így írja le a czigányleányok énekét és tánczát Nizsniben: -«A czigánynők bájosak voltak, viseletük valami idegenszerűt kölcsönzött -alakjaiknak, tekintetükben varázs van; vonásaik és mozdulataik -kellemteljesek és megragadók. Egy szóval olyan alakok, mint Michel -Angelo Sybillái. Énekük ugyanaz, a mi a moszkvai czigányoké, de -kifejezésteljesebb és változatosabb. Azt mondják róluk, hogy lelkükben -büszkeség van; szenvedélyesek, de nem pénzért eladók s gazdag -ajánlatokat egész megvetéssel utasítanak vissza. - -79. _A czár leányának tervezett házassága._ - -Akkor Zsófia tizenhét éves volt, s az első szerelem csendes lángja égett -tiszta szivében. Egy ifjú orosz volt az a szerencsés, ki a czár -helybenhagyásával a hűség fogadalmát vele kicserélheté. Minden -előkészület meg volt már téve a házassághoz, ámde a menyasszonyi ékszer, -a mit Páris első művésze készített, nem ékesíté a menyasszonyt; mikor az -megérkezett Szent-Pétervárra, akkor ő már meghalt. – Der russische Hof, -Crusenstolpe. - -80. Nagyszámú katonatisztek, kik az összeesküvésbe belekeveredtek, -közkatonákká lettek lefokozva. Abba a zászlóaljba, a melyet ők alkottak, -sorozták be mindazokat az ifjakat, a kik szabadelvű irányzatról voltak -gyanusak. Ez a kis nyolczszáz főnyi csapat, mind válogatott harczos és -politikai elitélt abban a hadtestben szolgált, mely az 1828-iki török -háboru alatt Izmailoff várát ostromolta. Mihály nagyherczeg vezényelte -az ostromló sereget. A mint a rés megnyittatott, a nagyherczeg az -elitéltek zászlóalja elé lovagolt, s azt parancsolta nekik, hogy ők -menjenek elől a rohamra. «Ime a pillanat itt van, mondá nekik, hogy -visszavívjátok az elvesztett becsületet a czár és a nemzet előtt. -Érdemeljétek ki a bocsánatot ma, diadallal tetézve zászlótokat!» Azzal -rohamra doboltak, s a zászlóalj megrohanta az ozman sánczokat. Hanem a -tört rés még nem volt megmászható, s bizonyos halál volt annak -megrohanása. A török sánczok alá érve, az orosz hadak mind magukra -hagyták a gyanusok zászlóalját, s azok közül egy sem tért vissza onnan, -a törökök mind levágták őket. Így szabadult meg az orosz kormány egy -csapással egy egész phalanxától azon fiataloknak, kiknek eszméi -nyugtalanítók. - -Ez volt a «vége». - - - - -A CZIGÁNYLEÁNY. - -Elbeszélő költemény Puskin Sándortól.[4] - - -I. - - Czigánycsoport lármázva bandukol - Végig a besszarábi pusztaságon. - Ott alszik a rongyos sátor alatt, - A vízparton, a zöld mezőn. - Szabadságvágya egyezik - Jó kedvivel, jó álmival; - A rozzant kordéhoz közel, - Mit a ponyva félig takar csak, - Ég a tűz. A család sütkérez. - A «turcsik» ott legelnek a gyepen. - Sátor mögött láncz nélkül hentereg - Az engedelmes medvepár. - Jámbor czigány munkás zajától - Élénkül a sík pusztaság, - Asszony dalol, gyermek zsivajg, - S az üllőn csattog a pöröly. - S leszáll majd rá az álom csendje - A bujdosó karavánra. - Ebugatás, lónyerítés - Hangzik a csendben néha, néha. - A tüzek is kialva mind. - Béke uralg. A fényes hold - Ragyog le a derült magasból. - Egy ősz marad csak ébren sátorában, - Guggolva a parázs előtt, - Melengetve tenyereit, - S kibámul a nagy pusztaságba, - Melyet az esti köd bevon. - Ifjú leány ott kinn bolyong - A puszta sík fenyéren még. - Vadonszabadsághoz szokott ő, - S akkor jön meg, mikor akar. - Már éjjel is lesz, lám a hold is - Elbuvik a felhők közé - S Szemfira még se jő haza. - Meghűlt már rég az estebéd, - Az ősz apa sovány falatja. - De most csak ő jön! Lépteit - Kiséri egy ifjú a pusztán, - Idegen a czigány előtt. - «Nézd, szól a lány, itten hozok - Apám egy vendéget neked, - Itten találtam őt a pusztán - S meghittam a mi sátorunkba. - Saját szabad kivánatából - Czigány akar lenni velünk. - Őt törvény üldözi, én védem őt. - És hű barátnéja leszek. - Alékonak hívják. Fogadja, - Hogy engem mindüvé követ. - Öreg. - Örülök rajta. Hát maradj - Vendégül sátorunkba reggelig, - Maradj aztán is, hogy ha néked - Ugy tetszik. Mindig szivesen - Megosztom véled kenyerem - És rongyos ponyvasátorom. - Maradj velünk s osztozz velünk - A bujdosóknak kincsein. - Szegénység és szabadság kincseink. - Holnap hajnalban – itt a kordé! - Velünk együtt utazhatol. - Válaszsz mesterséget magadnak. - Foldozhatsz üstöt, mint kovács, - Vagy járhatsz, hogyha jobban tetszik, a - Falukra medvetánczhoz énekelni. - Aleko. - Maradok. - Szemfira. - Így, most már enyém lesz! - Ki üzheti most tőlem el? - De már késő az éj. A hold - Letünt. Éj szállt le a mezőkre. - Álmos vagyok, majd eldülök. - -* - - Virrad, halkan setteng neszelve - A vajda a sátor körül. - «Szemfira. Kelj már! Süt a nap! - Héj vendég! Ébredj! Keljetek - A «pelyhes» ágyból gyermekek! - A sátort bontják, nagy zsibongva - Verődik össze a csoport. - Mozgásba jön egyszerre minden, - A laptikák nyikorgnak. - A horda átvonul a pusztán. - A rajkók a kosárban a szamár - Két oldalán. A férfiak, - Testvérek, lányok, asszonyok, - A véne, ifja mind siet - Egymás nyomát taposva, zsörtölődve - S czigány-nótákat énekelve, - A mikbe medvemorgás - És lánczcsörömpölés vegyül. - A tarkabarka rongyok, foltok, - S a meztelen purdék, dádék, - A csaholó kuvaszhad, - Hegedüszó, keréknyikorgás - Egymással összezagyvalítva. - Vad és szegény, de gondtalan - És életpezsgő zürzavar - Távol a sápadt kéjmámortól, - S az élet lomha unalmától, - S egyhangú, mint a rab dala. - - -II. - - Aggódva néz körül az ifjú. - Még pusztább lesz a róna egyre. - A bánat mély forrását még - Retteg magában felfedezni. - Ő most a szabad föld fia, - Ott áll mellette Szemfira. - A délsugárban ott ragyog - Fölötte a derült nap. - Mi bántja hát az ifjú szívét? - Mi gond kinozza őt ilyenkor? - Az Istennek madarkája - Életgondot nem tanul. - Nappal a fészkét csinálja - S alszik benn gondatlanul. - Míg a nap süt, minden reggel - Isten szava kelti fel, - Dalol a madársereggel - Tavasz virág keltivel. - Forró nyárnak jő nyomába - Ködös ősz, deres határ, - Tengeren át más hazába - Repül a dalos madár!» - - -III. - - Miként a gondtalan madár, - A számüzött menekülő - Nem ismer csendes nyugvó fészket. - Nem tartozik már senkihez. - Mindegy az út: fel, vagy alá, - Ott alszik, hol az éj eléri. - Ha megvirradt, úgy éli át, - Hogy Isten adja, a napot. - Világ zaja meg nem zavarja - Az ő lelkének mély nyugalmát, - A bűbájos dicsőség csillaga - Egykor felé is ragyogott, - Csábítva; – őt is csalogatta - A dobzódás, a kényelem, – - Az ő fejét is fenyegette - Az elvonuló zivatar. – - De mit törődött ő ezekkel? - Verőfénynyel, vagy zivatarral? – - Ő él daczolva végzetével - S tagadva a sorsnak hatalmát. - Vaksorsnak az ember fölött! - De jaj! hogy játszik lelkivel - A szenvedély. Hogy főnek, forrnak - Keblében kinzó habjai! - Elaltatád őt? Ah, megint - Fölébred az; várhatsz reá. - - -IV. - - Szemfira. - Oh, mondd barátom, bánod-e már - Hogy mindent elvetél magadtól? - Aleko. - Hát mit vetettem el? - Szemfira. - Nem értesz engemet talán? - Az emberek honát: a várost. - Aleko. - Mit bánnék rajta? – Oh, ha tudnád - Képzelni a nagy városoknak - Nyomasztó rabbátartó kényszerét! - A hol csoportban elfalazva - Az emberek egy reggelen sem - Szihatják a szabad leget - S a pázsit tavaszillatát. - Szégyenli e nép a szerelmet is. - Szabadságát eladja ez galádul, - Bálvány előtt fejét a porba hajtja - S koldul magának pénzt és lánczokat. - Hát mit veték el? Aggodalmakat, - Az áruló barátokat, - Előitéletek nyomását, - Egymást kitúró tömeget; - S tán szégyenteljes ragyogást. - Szemfira. - De ám ott fényes palotákban, - Tarkára szőtt pokrócz között - Mulatságokat ünnepelnek. - S a lányok czifrán járnak ott. - Aleko. - Veszszen a város ünnepélye, - Hol nincs öröm, se szeretet! - Hát a leányok?… Minden ékszer, - Gyöngy, párta nélkül, mindazoknál - Százszorta szebb vagy te magad! – - Maradj te drága lélek, a milyen vagy. - Nekem csak egy kivánatom: - Veled megosztani szerelmem - S magam választott számüzésem. - Öreg. - Hiszen szeretsz minket, szeretsz. - Pedig gazdag népek között születtél. – - De nem mindig jó a szabadság - Annak, ki el van kényeztetve már. - Van nékünk egy régi mesénk. - «Elűzve a császárja által, - Közénk került a dél fia - (Nevét tudtam is valaha: - Nehéz volt, biz elfeledém.) - Öreg legény volt a fiú már, - De a lelke még fiatal. - Tudott versekben énekelni.[5] - Olyan volt hangja, mint a csermely. - Szerette őt mindenki itt. - Itt a Dunaparton lakott. - Békében élt az emberekkel, - Kik a meséin jól mulattak. - De gyenge volt, s gyámoltalan, - Mikép egy gyermek, semmihez - Nem értett, a miből megéljen. - Idegen emberek vadásztak - Számára és fogtak halat, - S mikor befagyott a folyam - S zúgott a téli förgeteg, - Beburkolák a szent apókát - Jó bundabőrrel, hogy ne fázzék. - Soha nem szokta azt meg ő, - Az élet ilyen nyomorát. - Sápadtan és kiaszva, szerteszét - Lézengett és panaszkodott, - Hogy Isten őt sulyosan bünteti, - Pedig nem vétett oly nagyot. - És várta, hogy megszabaduljon - S mindig mogorvább, mérgesebb lett, - S a parton járva könyezett, - Keservesen siratva otthonát. - Aztán még haldokolva is - Azt kérte, kedves délhonába - Küldjék kiszenvedt csontjait. - Mert még halottan sem találná - Nyugalmát itt e föld alatt. - Aleko. - Óh büszke Róma, fiaidnak - Ez lett a sorsa. A dalnoknak is, - Ki a szerelem és az istenek - Felkent nagy énekese volt. - S mi a te nagy hired most? - Sirbolti viszhang, szóbeszéd. - Mig a dalnok dicsőitése - A czigány dalban él tovább, - A füstös ponyvasátorok alatt.» - - -V. - - Két év folyt már le. A czigányok - Csoportja egyre vándorolt, - S békét, tanyát talált mindenhol, - Miként előbb, úgy mostan is. - Aléko, oly szabad, mikép ők, - A mivelt világ lánczait - Megvetve, vándorol velük, - Gond nélkül és bánattalan. - Olyan lesz, mint a többi, a család. - Nem gondol a multakra vissza többé. - Megszokta a czigányvilágot, - A rongyos sátoréletet, - A renyheségnek mámorát, - Szegény czigánynyelv szólamát; - A barlangból elszoktatott - Medvével osztja fekhelyét. - Azt szokta tánczoltatni ő - A moldvai kastélyok udvarán - S bömbölteti a nép előtt, - Mely fél, s röhög a tánczain. - Mig az öreg, botjára dülve - A csörgős dobot püföli, - Addig Aleko énekel - S Szemfira a bámész paraszt közt - Czintálba rézpénzt szedni jár. - Elesteledve mind a hárman - A főtt málépuliszkát - Körül ülik, - Melynek tövét nem ők kapálták. - Elalszik a vén: csend leszen, - És a sátor alatt sötét. - - -VI. - - A vajda ott melengeté - A jó tavaszverőfényen kifekve - Vérét, mely kezd lassúdni már. - Szerelemről dalol a lány - Hintázva és negédesen. - Aléko hallgat a dalára - És arcza dühtől sápadoz. - Szemfira. - Te öreg, Szörnyeteg, - Égethetsz, szurdalhatsz, - Nem féllek, se téged, - Se tüzed, se vasad. - Gyűlöllek szertelen, - Megvetlek lelkemben, - Szeretek végtelen, - Halálom szerelem. - Aleko. - Oh hallgass el. Nem tűrhetem dalod. - Mint gyűlölöm az ily vad éneket. - Szemfira. - Te gyűlölöd? Hát bánom is nagyon! - Én csak magamnak dallok. - Égethetsz, szurdalhatsz, - Nem szólok, bár kinozz - Szörnyeteg, vallathatsz, - Nem tudod meg, ki volt? - Mint tavasz, oly szív az. - Nyári nap nem vigabb, - Hű szerelme vigasz - Ifju az és ravasz. - Hányszor héj! Csendes éj - Hallgatá a csókjaink, - Hányszor, haj, volt kaczaj! - Ősz hajad kaczagta mind. - Aleko. - Szemfira, hagyd el! Már nekem elég! - Szemfira. - Te hát megértéd jól az én dalom? - Aleko. - Szemfira! - Szemfira. - Csak mérgelődjél tetszésed szerint! - Neked daloltam én ez éneket. - -(Kimegy, tovább dalolva: «Te öreg, szörnyeteg!») - - Öreg vajda. - Tudom! Tudom! Oh ezt az éneket - Az én időmben kezdték még dalolni, - Világ csúfjára még most is dalolják. - Egy téli éjszakán történt ez így. - Kagul pusztáján vándoroltunk át, - Ottan dudolta Mariulla azt a dalt, - Leánykáját ringatva a tüzünknél. - Elmult idő fejemben elsötétült, - De ezt a dalt még most is ismerem. - - -VII. - - Csöndes az éj, a hold általderengi - A déli égöv csillagkárpitát. - A vajda ébren, s véle Szemfira. - – Apám, én Alekótól borzadok, - Hallgasd, hogyan nyög sulyos álma közt? - Hogyan zokog, mint egy kisértet. - Öreg vajda. - Ne nyulj hozzá s légy csendesen. - Egyszer hallottam ez orosz mesét: - Hogy éjjel az alvókat a lidércz - Nyomása bántja. Reggel elmulik. - Szemfira. - Apám! Hogy suttog! Hallga! «Szemfira.» - Öreg vajda. - Álmában is csak tégedet keres; - Jobban szeret, mint az egész világot. - Szemfira. - Nekem meg már az ő szerelme kín, - Terhemre van. Szivem szabad akar - Maradni. Hallgasd. Hallod-e, - Most idegen nevet mormog magában. - Öreg vajda. - S minő nevet? - Szemfira. - Milyen hörgés! Nem hallod-e apám? - Dühében hogy csikorgatja fogát. - Iszonytató! Inkább felköltöm őt. - Öreg vajda. - Ne tedd azt. A lidérczet nem szabad - Elűzni. Elmegy önmagától is. - Szemfira. - Megfordul. Fölkel. Engemet keres. - Fölébred. Odahív. Jó éjszakát. - Aleko. - Hol voltál? - Szemfira. - Itt ültem és apámmal csevegék, - Téged pedig lidércznyomás gyötört, - Álmadban lelked szörnyen küzködött. - S engem borzasztóan ijesztgetél. - Fogad csikorgatád s nevem - Kiáltozád. - Aleko. - Mert rólad álmodám. - Úgy jött, mikénthogy ha kettőnk közé… - … Rémséges látomány volt. - Szemfira. - Ne higyj az álomlátásoknak. - Aleko. - Ah, nem fogok már hinni semminek! - Se álmoknak, se édes esküvésnek: - Nem – a te szivednek se hinni többé! - Öreg vajda. - De hát minek sóhajtozol, bolond! - Igy egyre-másra szakadatlanul? - Az ember oly szabad, az ég derült, - Azt mondják: szépek a czigány leányok! - Ugyan ne sirj, a bánat sirba vénít! - Aleko. - Oh, vajda, oh, ő engem nem szeret. - Öreg vajda. - Barátom, légy nyugodt, hisz gyermek ő, - S nem érti meg a te fájdalmadat. - Te őt nagyon epedve szereted. - Az asszonyszív csak tréfálva szeret. - Nézz csak oda fel. Látod, ott a hold! - Útjában az egész világnak - Egyformán osztja a sugarait. - Alig kacsintott kedvencz fellegére, - Megint egy másra pislant iziben: - Ki tudja a holdat megállapítni, - Parancsra: «állj meg, itt maradj!» - Ki tud parancsolni leány szivének: - «Egyet szeress és soha ne cserélj!» - Nyugodj meg ebben. - Aleko. - Hogyan tudott engem szeretni egykor! - Mély csendben oly forrón hozzám tapadva, - Hány boldog éjet éltünk együtt át. - Mint tudta édes enyelgésivel, - Ifju kedélylyel, mámorító csókkal - Egy percz alatt lelkemből a nehéz - Búkórt elűzni egy kis percz alatt! - És most: Szemfira. Hűtlenség képmása - Szemfira! Ah szived milyen rideg! - Öreg vajda. - Hallgass reám. Majd mondok egy mesét - Saját magamról. Hallgasd végig azt. - Régen, mikor még a szőke Dunát - A muszka nem fenyegeté, - («Látod Aleko, milyen régi az, - A mire most visszaemlékezem?») - Még akkor a szultánt féltük csupán - S Akjerman fellegvárából török - Basa uralkodott a budsakon. - Legény valék még és csupa örömtől - Volt telve ifju lelkem és szivem. - Egy szál fehér sem volt még a hajamban. - Sok szép leány közt volt egy, a kihez - Akkép fordultam, mint a nap felé, - S magamnak választottam hitvesül. - Mily gyorsan elrepül az ifju élet, - A hogy futó csillag lefut az égről. - Még annál is gyorsabban hulla le - Az én szerelmem édes ideje. - Csak egy esztendeig voltam szeretve. – - Kogul partján akkor egy idegen - Czigánycsoport ütötte fel tanyáját. - Ott álltak sátraik a dombtetőn, - Nem messze a mi régiebb tanyánktól. - Két éjjel voltunk együtt ott csupán, - A harmadikban ők tovább vonultak, - S velük Ment Mariulla is, - Eldobva kis leányát. Én aludtam. - Virradt a hajnal, én fölébredék, - Nincs itt a feleségem! Keresem! - Hivom! Nyomát se lelhetem. - Szemfira sirt. Én még jobban sirék. - De e nap óta mindenféle lány - Utált előttem és többé soha - Asszonyt nem hoztam a sátor alá, - S unalmas hosszu életem - Nem osztottam meg senkivel. - Aleko. - S mért nem kerested fel a hűtelent? - A háladatlant és elszöktetőjét, - Hogy késedet megforgasd a szivökben? - Öreg vajda. - Minek? - Az ifjuság szabad, mint a madár! - Ki rakhat lánczokat a szerelemre? - Az öröm sorba jár, – és hogy ha elment, – - Vissza ne várd, – a sor rád nem kerül. – - Aleko. - De én nem így gondolkozom. Nem én! - Én küzdelem nélkül el nem hagyom - Venni magamtól, a mi az enyém, - Az én örömöm akkor a boszú. - Nem! És ha a tengerparton találnám, - Édesdeden aludva, a ki megcsalt, - Meg nem kimélném csendes álma közt, - Berugnám a tengerbe védtelen - S az ébredése szörnyű percziben - Kaczagnék a szeme közé neki, - S fülem sokáig hallgatózna kéjjel, - Az ő halálos vergődésire. - - -VIII. - - Czigány legény. - Még egyet… oh, egy csókot még csak. - Szemfira. - Elég volt már. Féltékeny az uram. - Czigány legény. - Csak egy utolsó búcsucsókot hát. - Szemfira. - Eredj, míg meg nem jön. - Czigány legény. - Mondd kedvesem, mikor látlak megint? - Szemfira. - Ma még, ha feljön majd a hold. - Ott a kurgán mögött, a sír fölött. - Czigány legény. - De meg ne csalj ám. Eljöjj ám oda. - Szemfira. - Itt jön már! Fuss. Ott leszek édesem. - - -IX. - - Aleko alszik. Lelkivel az álom - Látomány játszik rémületesen. - Felordít a sötétben iszonyún, - Karját emelve, s a mit megragad, - Az csak az üres takaró. - Az asszony nincs ott, fekhelye üres… - Reszketve ül fel, s hallgatózni kezd. - Oly csendes minden. Szive elszorul, - Forróság és fagy váltakoznak nála; - Felugrik, és elhagyja sátorát, - Lappangva jár a szekerek körül. - A róna hallgat. Minden csendes itt - És oly sötét. A hold felhőkbe szállt, - A csillagok szikráznak váltogatva, - Deres gyöpön alig látszik meg a nyom, - Mely a kurgánhoz elvezet. - De nyugtalan fut ő el e nyomon. - Ott rémlik az útfélen a pogánysír. - Sejtelme vonzza, eltikkadt, kifáradt - Tagjában láz van, ajka, térde reszket. - Odamegy, hallgatózik. Álom ez? - Két árnyat lát, egymást ölelve, ott - A siron, s hallja suttogásaik. - Első hang. - Ideje már. - Második hang. - Oh még maradj! - Első hang. - Szivem! - Ideje már! - Második hang. - Ne, Nem! Várjuk be itt a hajnalt. - Első hang. - Késő már. - Második hang. - Oh mily félve tudsz szeretni! - Csak egy pillantatig! - Első hang. - Jaj, elveszítesz! - Második hang. - Csak egy perczig maradj még itt velem! - Első hang. - Ha az uram fölébred, s nem talál? - Aleko. - Fölébredt már és rád talált! Ne fuss! - Egyik se fusson! Jó hely nektek ez: – - Ez a sír! - Szemfira. - Fuss, fuss! kedvesem. - Aleko. - Megállj! - Hová szöknél hát szép czigánylegény? - Feküdj csak itt! (leszurja késivel). - Szemfira. - Aleko! - Czigány legény. - Meghalok! - Szemfira. - Aleko, véres vagy! Megölted őt, - Nézd csak, mit tettél? - Aleko. - Semmit. Menj oda - S leheld föl a szerelmét. - Szemfira. - Gyáva te! - Nem félek én dühödtől. Átkozom - Gyilkos kezed! - Aleko. - Hát halj együtt vele! (leszurja.) - Szemfira. - Még haldokolva is szeretem őt! (meghal.) - - -X. - - Ragyogva kél a hajnal keleten. - Aleko a sirdomb alatt, - Kezében véres kését tartva, - Ül elbusultan ott a sirkövön, - Két hulla fekszik lábai előtt. - Iszonytató a gyilkos arczulatja; - Zilált csoportban félve álldogálnak - Körüle a czigányok, - Mellette ásnak egy vermet sietve. - Jön a siró asszonynép gyászmenetje, - Hogy megcsókolja a holtak szemét; - A vén apa ott gubbaszt egyedül - Tehetlen néma renyheségben, - Az elveszett leányra elmeredve. - A két halottat aztán elteszik - A földbe, és pázsittal bétakarják. - S mikor rájuk tapossák az utolsó - Hantot, Aleko némán összerogy - A fűbe bukva s lomhán elterülve. - Ekkor hozzá megy és így szól az ősz. - «Kevély ember, hagyj minket el! - Vadak vagyunk mi. Nem köt el - Törvény. Nem ölünk, büntetünk. - Vér, sohajtás nem kell nekünk; - De a gyilkos sem jő velünk. - Szilaj sorsunkba nem születve, - Szabadság csak magadnak kell, - Szavad bennünket rémületbe - Ejt. A mi népünk ősi kedve - Jó és szelid. De te kevély - És rossz szivű! Maradj itt el. - Sokáig élj - Béke legyen szivedbe’!» - Mondá. S azzal zsibongó rajban - Tovább vonult a borzalom völgyéből - A vándorok kóbor csapatja, - S eltünt a pusztaság buczkái közt, - Csak egy szekér maradt el ott a rónán, - Kopott ponyvával félig betakarva, - A hogy nagy késő őszszel, a mikor - Korán reggel a bús ködök közül - Felszáll a vándor darvak egy csoportja, - Károgva és repülve dél felé, - Csak egy marad a rónán társitól - Elhagyva hátra, a kit sebhedő - Lövés talált, lőtt szárnyát leeresztve. - Az éj leszáll; de senki a tüzet - Nem szítja fel az elhagyott szekérnél - S alunni nem fog senki sátorában. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Mind a kettő.] - -[Footnote 2: «Szabadság» görögül.] - -[Footnote 3: Az Apostol családi vezetéknevük volt.] - -[Footnote 4: Úgy hiszem, hogy kedves szolgálatot teszek a «Szabadság a -hó alatt» czímű regény t. olvasóinak, a midőn e költeményt, a miről e -regényben annyit beszélnek, saját fordításom szerint közlöm. - -J. M.] - -[Footnote 5: Ovidius Naso.] - - - - -TARTALOM. - - A hómező rózsái 1 - Ködfátyolkép 4 - Nagyúri kedvtöltés 9 - Nem «Neben» 15 - Haditerv egy asszony ellen 19 - A hátramaradt 30 - A nyolczas fogat 42 - Orgia egy vulkán fenekén 45 - A zöld asztal és a zöld könyv 57 - A pézsmaszagtól a kátránybűzig 76 - Az űzött vad 101 - A másik leány 109 - Hogy vesznek be egy várat 116 - Az, a ki szellemeket eszik 123 - A kedvencz rajkó 131 - A czár mosolygott 137 - Az apa boszuja 148 - Égvereslés 153 - Bethsába 162 - Corynthia 166 - A szörny 170 - A vak tyúk igaz gyöngye 190 - A ki mindennél nagyobb úr 197 - Az ördög 207 - A zöld szemű ember meséje 215 - Hisz ön nem az 222 - Góg és Mágóg 235 - A pálmák alatt 243 - Panacea 251 - A nászajándék 259 - Potifár felesége 265 - Az anyai áldás 270 - A hagyaték 276 - A mi sziven talál, pedig nem golyó 284 - A légyott órája 287 - A szétszakadt szív 299 - Hamvak és szikrák 306 - Daimona 308 - A mi sziven talál, pedig nem kés 328 - A grusinói comitragœdia 338 - A remete 346 - Zürhangok 353 - Hogy rabolják el egy férjtől a feleségét 357 - A Masinkák ünnepén 368 - Az üstökös alatt 382 - A zöldszemű ember 386 - A hirnök 404 - «Beatus ille» 405 - A kisértő 409 - Az egér játszott a macskával 415 - Az ellenméreg 419 - «Derevaski daloi» 425 - A névtelen embernek névtelen asszonya 431 - -EPIZODOK. - - A megmentett költő 450 - Ghedimin és Zeneida 452 - Constantin regéje 453 - Történelmi jegyzetek 457 - -* - - A czigányleány 466 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -22 |legtitkosabb diplomácziaí |legtitkosabb diplomácziai - -23 |Osszejöveteleiket el |Összejöveteleiket el - -142 |legközönségesebbb emberrel |legközönségesebb emberrel - -147 |azt eltemetní |azt eltemetni - -178 |Udvözlé vendégeit |Üdvözlé vendégeit - -229 |Onnek a hivására |Önnek a hivására - -244 |hideg s zéltől |hideg széltől - -311 |bolondok tréfáí |bolondok tréfái - -356 |Ok most |Ők most - -358 |Olvasd! Bizonyoran |Olvasd! Bizonyosan - -369 |kívált, ha |kivált, ha - -377 |az alattt, míg |az alatt, míg - -402 |e végszavakkkl |e végszavakkal - -462 |A czár |«A czár] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Szabadság a hó alatt, vagy: A zöld könyv, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZABADSÁG A HÓ ALATT, VAGY: *** - -***** This file should be named 62647-0.txt or 62647-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/6/4/62647/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - diff --git a/old/62647-0.zip b/old/62647-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 358a9a0..0000000 --- a/old/62647-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62647-h.zip b/old/62647-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index fb88c8d..0000000 --- a/old/62647-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62647-h/62647-h.htm b/old/62647-h/62647-h.htm deleted file mode 100644 index f4c5eff..0000000 --- a/old/62647-h/62647-h.htm +++ /dev/null @@ -1,16886 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Szabadság a hó alatt, vagy: A -zöld könyv by Mór Jókai</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ - -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3,h4 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -p.i2 { - text-indent: 3em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { -/* margin-left:5%; */ -/* width: 90%; */ - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem p { - margin: 1em auto 1em auto; -} - -.poem p.center { -/* margin-left: 3em; */ - max-width: 30em; - text-align: center; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.label { - font-variant: small-caps; - float: left; - text-align: right; - margin-left: -8em; - min-width: 7em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i2 { - display: block; - margin-left: 1em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i4 { - display: block; - margin-left: 2em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i6 { - display: block; - margin-left: 3em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i8 { - display: block; - margin-left: 4em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i12 { - display: block; - margin-left: 6em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -Project Gutenberg's Szabadság a hó alatt, vagy: A zöld könyv, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Szabadság a hó alatt, vagy: A zöld könyv - Történelmi regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: July 14, 2020 [EBook #62647] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZABADSÁG A HÓ ALATT, VAGY: *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -</pre> - -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_483">483</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"http://books.google.com/books?id=GP1iAAAAMAAJ">http://books.google.com/books?id=GP1iAAAAMAAJ</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR<br /> -ÖSSZES MŰVEI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">NEMZETI KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">LXVI. KÖTET</span></p> -<p class="center"><span class="caption">SZABADSÁG A HÓ ALATT, VAGY: -A ZÖLD KÖNYV</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1897</span></p> -<hr class="chap" /> -<h1>SZABADSÁG<br /> -A HÓ ALATT<br /> -<span class="caption-large">VAGY</span><br /> -A ZÖLD KÖNYV</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">TÖRTÉNELMI -REGÉNY</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JÓKAI MÓR</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -TULAJDONA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1897</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h2>A HÓMEZŐ RÓZSÁI.</h2> -<p>A szél behordta hóval az utakat, a lovak csülökig járnak benne; -a fenyőfák sötét lombja meghajlik a hóburok terhe alatt, az alsó -geszt vékony galyára pedig ráfagyott a nappali olvadástól a jég -vastag rétegekben, úgy, hogy mikor a szellő végig suhan az erdőn, a -jégcsapos lomb csilingel, mint valami tündéri harangjáték. Sebesen -tovasuhanó ólomszinű felhők közül előbukkanik néha a tele hold, s -aztán, mintha elég volna neki a mit látott, siet hirtelen egy újabb -felhőkisértet mögé elrejtőzni; az a zugó szél mintha az ő -didergésének a hangja volna.</p> -<p>Az úttalan síkon, a hópalástos erdőkön keresztül vonul késő -éjjel egy lovas csapat. A lovagok hosszúsörényű apró paripái -aláhajlott nyakkal szimatolják az utat; bozontos kucsmáikról, -hosszú hátravetett dárdáikról felismerni a doni kozákokat.</p> -<p>Szabályszerű hadi felvonulás rendében utaznak. Elől kettős -őrszem, felvont karabélylyal a karján, utána egy szakasz, azután -egy ágyu hat lóval, azután egy egész szotnya, ismét egy ágyu, a -rajta ülő tüzérekkel. Annak a nyomában megint egy pulk lovas, és -azután ismét egy hat lovas ágyu, – de már ezen az ágyucső hiányzik. -A helyett egy emberalak van rá kötve. A két keze odalánczolva a -laféta koronglyukához, a két lába alácsügg s barázdát húz a hóban -(mezítelen láb, rongyokkal félig-meddig takarva). Az emberalak feje -hátra van szegezve, s mikor egyszer-egyszer kisüt a hold, látni egy -kíntól eltorzult <span class="pagenum"><a name="Page_2" id= -"Page_2">-2-</a></span> arczot, a miről minden szőr le van vágva, -vagy talán letépve, haja sincs már, ajka és szemei nyitvák. Egy -durva lópokrócz van rávetve és alája dugva, a minek az egyik -csücskéje alácsügg a hóba.</p> -<p>Ez a lelógó pokróczvég egyszer-egyszer egy vércseppet hullat el -a hóba. Annak a jele, hogy az az ember még él, mert még vérzik. A -hóba hullott vércseppből egyszerre rózsa válik. Piros virág a fehér -hómezőben.</p> -<p>A kisértetprocessiót eltakarja a köd.</p> -<p>Távolabb, mindenütt a csapat nyomában, üget egy férfialak, -hosszú sörényű, szélesfejű paripán, termetét bundás kaczagány fedi, -fejét prémes kucsma; hosszú bajuszát belepte a zuzmara.</p> -<p>Csendesen és figyelve halad, mintha valamit keresne a földön. -Aztán valahányszor egy olyan piros rózsát megpillant a hóban, -leszáll a lováról, letérdel s azt a kristálylyá vált vércseppet egy -arany kanállal, (a minővel a protestánsoknál az úrvacsorai bort -szokták beadni a haldoklónak) kiemeli a hóból s elrejti egy -zománczozott ereklyetartóba. S megint továbbhalad – a következő -vércseppig.</p> -<p>Az út szakadatlanul őserdőn visz keresztül, a hol még az -ősbölény számára szánt boglyák vannak rakva a tisztásra. Ez a -bjelostoki erdő. Bölény nincs már Európában másutt sehol. Ez az -erdő még megfelel neki. Fejszecsattogás nem hangzott még abban. A -fákat nem dönti ki más, mint a fergeteg; egyik erdő a másik -korhadékán nő fel; bükkfák, tölgyek, hársak versenyeznek a -fenyőszállal. Az éjjeli csendben viszhangzik a hiúz nyervákolása s -a bölénytehén bömbölése, mely szopós borját félti, hívja. Csak -emberhang nem neszel. Nem laknak itt soha. Ha az út katonai vonal -nem volna, azt is benőtte volna az erdő régen.</p> -<p>A vércseppek csak vezetik a lovagot tovább; mindig nagyobb -távolban következnek egymásután. Egyszer aztán az utolsó rózsa is -elfogy, az utat csak az ágyukerekek <span class="pagenum"><a name= -"Page_3" id="Page_3">-3-</a></span> által vágott barázda mutatja. A -lovag azon is tovább halad.</p> -<p>Az a lafétára kötött ember bizonyosan meghalt már, azért nem -vérzik többé. Ha meghalt, akkor bizonyosan el is fogják temetni -valahol.</p> -<p>A rengeteg erdőn túl, melyben nem lakik ember, következnek -városok, a mikben szintén nem lakik ember. Egy nagy folyam partján -két átelleni város, a miket még a mult századbeli térképek ezzel a -jegygyel <img src="images/001.png" alt="" /> (erődített város), a -mostaniak pedig ilyennel mutatnak be <img src="images/002.png" alt= -"" /> (rom). Akkor még neveik is voltak, úgy hiszem Kazimir és -Joannovicze, most már csak az a nevük, hogy «rom». Dült falak, -omladékok utczaszámra, piaczok, a miknek közepéről a hóból kiállnak -a csalánkórók, kastélyok, a miken túlnőtt a szederinda, templomok, -födél helyett bozóttal koronázva.</p> -<p>A nagy folyam be van fagyva, a jégből még fölmerednek a hajdani -dobogóhid lábainak félig leégett csonkjai, az út mellettük visz át -a jégen.</p> -<p>A magányos lovag ott is követi a nyomot. A folyam közepe táján -aztán megállítja nyomozó ügetését egy frissen vágott lék. Hogy azt -csak most törték a jégen, bizonyítják a mellette elhányt -jégdarabok, miknek helyén még nem támadt új jégkéreg. A jégen -vágott rés hosszukás négyszegletű, minő a sírverem. Mellette sűrű -lábnyomoktól van letaposva a hó, – s nem messze tőle a sima -hórétegben egy emberalak benyomott mintája maradt fenn, a ki -arczczal lefelé fordulva feküdt ott. Valakit itt temettek el – a -vizbe. Leereszték a jég alá, (az igen biztos temető), a Nyemen majd -leviszi szép csendesen a tengerbe.</p> -<p>A lovag leszállt e helyen nyergéből, letérdelt a jégüreg -szélére, levette a süvegét fejéről és valamit mormogott – talán -imádságot. Valami hullott a vizbe – talán köny.</p> -<p>A tele hold e pillanatban teljes fényével világított le -<span class="pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> -fejére. Olyan fő volt ez, a mit egyszer látva, el nem lehet többé -felejteni. Magas kettős homlok, középen lenőtt hajjal, a haj szürke -már, veresbe játszó s hátrafelé van simítva. Arcza szikár, csupa -ideg, kiálló arczcsontokkal és állkapocscsal. Az orr merész -hajlású, a szemek mélyen bennülők, a bozontos bajusz előre van -szoktatva. Elfojtott fájdalom, megkövült panasz jelképe az egész -arcz.</p> -<p>A felhő ismét eltakarja a holdat, a tájra sűrű, lomha köd száll -alá. Őserdők, romvárosok eltünnek, mint az álomkép. A magányos -lovag alakja árnyképpé mosódik el. Az erdő, a köd és az éjszaka -sötétjében úgy zeng, búg, dönög valami. Talán a bölény hívja fiát… -Vagy talán valaki azt énekli, hogy «bozse cos polske!»</p> -<h2>KÖDFÁTYOLKÉP.</h2> -<p>Ugyanabban az időben, a midőn a bjelostoki erdők bujdosója a -rózsákká vált vércseppeket fölszedte az útfélről, egy másik férfi -megindult a távol Feketetenger partvidékéről egy hosszú és sietős -útra. Ez a két férfi egy czél után siet. Egymást soha nem látták, -egymásnak a nevét soha nem hallották, egymással soha nem -leveleztek: azért mégis tudja mindakettő, hogy az a másik «van», -hogy az most oda utazik, a hova ő, hogy az ő vele találkozni akar s -hogy ennek a találkozásnak «napjára» meg kell történni.</p> -<p>Az első férfinak talán rövidebb az útja, de lassabban utazhatik. -Meg kell kerülnie a népes városokat, fölhasználnia az éjszakát az -utazásra, a nappali órákat félreeső csárdákban tölteni; a -másodiknak az útja hosszabb és viszontagságosabb, de nem kell -mással küzdenie, mint az istenekkel, a föld, víz, tűz, lég -isteneivel s azok legyőzhetők; az ötödik elementum: az ember, neki -készséges szolgája. Az utazó ezredesi egyenruhát visel.</p> -<p>Alacsony termetét nagyobbá teszi fejének magasan <span class= -"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> hordásával s -lépteinek rugékonyságával. E léptekről meg lehetne őt ismerni -minden álcza alatt: kurtára nyirott fekete haja széles domború -homlokot körít, s fekete szemöldei, mikor beszél, folyvást -tánczolnak s minden arczizma részt vesz a beszédben. Sőt ez arcz -tud beszélni még akkor is, mikor az ajk hallgat. Tökéletes -ellentéte annak a másik férfi arczának, amaz: mozdulatlan rejt el -minden érzést, emez előre elárul minden gondolatot. Az alatt az öt -percz alatt, a míg a lovait befogó jemsikkel értekezik, a -hizelgéstől a dühöngésig minden indulatot keresztül próbál a -hallgatóján, mint egy új hegedűn; a két keze hadonáz, öt ujját az -orra alá tartja a parasztnak, a vállára üt, hasba löki, megfogja a -mellén a ködment s megrázza, aztán megöleli és megcsókolja, -megczirógatja a szakállát, majd meg belemarkol abba és megczibálja -s utoljára eltaszítja magától a parasztot, de mégis legvégre -megitatja a kulacsából. Pedig meglehet, hogy csak arról beszéltek, -járható-e az út Jekaterinoslavig?</p> -<p>Mert mikor még a bjelostoki erdőben fél öl magas a hó, s a -Nyemen jegén ágyuval lehet átjárni, akkor már a Dnyeper és Don -vidékén beállt az olvadás, s egy tenger az egész róna, a miből a -náddal kerített kurgánok, mint elszórt szigetek, támadnak elő; -minden kunyhó oldalához oda van kötve a fűzfából vájt lélekvesztő, -egyedüli közlekedési eszköz a tavaszi olvadás idején, a min a gazda -kijárhat a szabadban legelő gulyáihoz, méneseihez.</p> -<p>A mennyire szem ellát, köröskörül egy rőt pusztaság terül el a -végtelenben. A nád, burján, bozót még nem hányta le téli cziherjét, -s az most a rekettyehajtással együtt csupa vereset játszik, maga az -ég is hozzá kölcsönzi a tűzvilágítást, a széljósló alkonypir -befestette a széttépett bárányfelhőket lángvörösre, a mik között a -tiszta ég topázzöldnek látszik. A lég tele van myriádjaival a vizi -szárnyasoknak, mik pihenetlen zajjal töltik el a pusztát; fenn a -magasban egy falka hattyu száll, aranyszínre festve a leáldozó -naptól, mely félig a láthatár alá merülve <span class= -"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> szétlövelli -sugárküllőit a felhők hasadékai közül; egy haldokló király, -rongyokra tépett bibor és arany között.</p> -<p>S végig a láthatártalan rónán, csak egyetlen egyenes út vonul, -kipadlózva fűzfadorongokkal, mint egy dobogó hid, azon kell magát -az utazónak végig zötyögtetni, mert letérni nincs hová.</p> -<p>A mint a folyam elmarad, az utolsó emberi lak is eltünik, egy -dombtetőre szorult czigánytelep kovácstüze világít még az alkony -ködében nagy messzire az utazó után; a leszálló köd azt is -eltemeti, s aztán döczög a hármas fogatu troika tovább a -holdvilágnál, a pusztából fölmeredő kurgánok az egyedüli jel, hogy -itt valaha emberek laktak: nép! Azok a «csudák» ott a dombtetőn -voltak az isteneik. A durva emberfejü kőcsompók egész messze az -Amurig hirdetik egy kiveszett népnek a létét, mely nem hagyott maga -után még nevet sem, csak isteneket, a kiket az új nép «csudá»-nak -nevez. (Hasonlít a magyar szóhoz.)</p> -<p>Éjszakára egy csabán tanyájára vetődik az utazó, a ki véletlenül -az út közelében ütötte fel a kunyhóját, körültáborozva juhai -nyájától.</p> -<p>Az utazó azt jegyzi föl a naplójába, hogy a kunyhóban lakó -pásztor nép nyomorult, ostoba és sajtszagú.</p> -<p>Reggel megint tovább fut a troika, csengős lovaival s fut, míg -meg nem állítja a kiáradt Dnyeper. Itt bárkára kell ülni, ez az -egyedüli módja az utazásnak. Szerencsére a folyam elég duzzadt -most, hogy Herodot hirhedett zuhatagain átvigye a bárkát, a nélkül, -hogy a sziklákon összetörné. Csak az utolsótól óvják a bárkások az -utazót. Ez a Nyenasitecz (a Telhetetlen.) Ezen nem üdvösséges este -holdvilágnál Istent kisérteni. «Meg kell lenni!» parancsol az -utazó. Neki sietős útja van. Az már más szó. A «meg kell lenni» nem -ismer lehetetlenséget. Arra csak egy felelet van: a «Seisász» -(azonnal.) Ez az egy szó jellemzi az egész népet. Az utolsó -folyamzuhatagon is keresztül törnek; a bárkájuk odavesz, de maguk -kiúsznak. <span class="pagenum"><a name="Page_7" id= -"Page_7">-7-</a></span> Az utazó az éj többi részét a hajósok -gunyhójában tölti. És aztán följegyzi a naplójába, hogy a -partonlakó hajós és halásznép nyomorult, ostoba és halszagú.</p> -<p>A túlparton van a zaporogiak országa, a nevüket is onnan vették: -«za porogi», zuhatagmögöttiek. Itt csak nyerges lovon folytatható -az utazás. Éjszakára eléri az utazó a «Szetsát», a mi falu volna, a -házak megannyi földbe vájt vermek, a födeleik pázsitból vannak, -kurényiknek hivják.</p> -<p>Az utazó együtt ivott és dalolt a zaporogiakkal s följegyzé -naplójába, hogy a kurényik lakói nyomorultak, ostobák és kulimász -szaguak. A zaporoginak első dolga, mikor új ruhát vesz, végig -bekenni kátránynyal, hogy tartósabb legyen.</p> -<p>A zaporoginál találta első nyomát a szabadság-vágynak, a mi -kezdetleges ugyan, de mégis valami, s abból áll, hogy szabad legyen -rabolni a szomszédban s szabad legyen elkergetni a feleségét, ha -nem tetszik, s másikat venni, a ki jobban tetszik.</p> -<p>Megint lóháton odább, a míg láthatóvá lesz a puszták ősvárosa, a -«városok anyja»: Kiov, az annyiszor elpusztult s újra föltámadt -scytha Jeruzsálem, sarmata szentek csontjaitól megtelt -katakombáival; messziről egy délibáb csalképe aranyozott -kupoláival, mintha csupa templomok összesége volna, a mik közül az -óriási Lavra tornya magasra emelkedik ki.</p> -<p>Az utazó kikerülte a legnépesebb városrészt, a Beresztovot, a -kaszárnyák közelében sem mutatta magát, sem a Lavra vendégszerető -kolostorába nem szállt meg; hanem fölkereste a zsidónegyedet, s ott -egy zsidó putrijában értekezett egész éjjel mindenféle katonákkal, -a kik mintha előre értesítve lettek volna megérkeztéről, egymásután -léptek be hozzá az alacsony ajtón s távoztak el a hátulsó -ajtón.</p> -<p>Az utazó följegyezte az albumába, hogy a zsidók nyomorultak, -ostobák és ánizsszaguak. <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span></p> -<p>Az út megint tovább foly. Feljebb észak felé. A földről eltünik -a tavasz, az égről az alkonypir, szürke borongó felhősátor fedi el -a firmamentumot, melyen a nap halvány karikája, mint egy rongyos -katonaköpenyegre akasztott érdempénz tünik föl. A fogytán levő hold -is későn kel már föl. Az éj hosszabbodik s felgyujtott mezők, -nádasok égése akadályozza az utazást, útközben gyakran kénytelen az -utazó betérni az útféli házakba a fenyőerdők közé. Azok már rendes, -csinos lakok. Eretnekek lakják, a kiket az üldözés bujdokolni -kényszerít. Ott is meg-megpendül egy húrja a szabadság utáni -vágynak. Készek szenvedni, ellentállni és összetartani azért, hogy -a Jézus nevét szabad legyen így irni: Ihsus. Kezdetnek ez is -valami.</p> -<p>Az utazó följegyezte az albumába, hogy a raskolnikok -szerencsétlenek, ostobák és bagariaszaguak.</p> -<p>Mindig feljebb észak felé: a zöldvetéses rónákat fölváltja ismét -a hómező, a hattyuk, darvak seregeit varju és jégmadár. Az utazó -éjszakára a szlobodikban pihen meg, a hol mindenféle népfaj, -emberosztály találkozik össze, távol vidékről összecsoportosult -munkakereső nép, a ki megy a két tenyerét eladni a közelgő -munkaidőre. Ide aztán mindegyik magával hozza a nyomoruságát, -ostobaságát és büzét. A nyomoruság és ostobaság közös; hanem a büz -külömböző: arról egymásra ismernek, s azért összeverekesznek. Arról -megtudják, a mint azt megérzik egymáson, hogy nekik veszekedniök -kell egymással.</p> -<p>Az utazót sietteti az idő. Most már szánkóra kerül a sor. -Útitársa lesz a burána, a hózivatar, olyan napok jőnek, a mikor nem -lát se hajnalt, se delet, a hófuvat börtönné változtatja körülötte -a világot. Az ilyen hófellegszakadást csak ez a nép ismeri; ez a -«Pad», az utazók réme. Az éjjeli utazás lehetetlen már; a -mértföldmutatókat eltakarta a hó. A ponoszszucha vihardombokat -csinált a síkon a hóból s barlangokat vájt az útfélen belőle, a -mikbe a szán belé szakad. Az erdőkben kardalt vonítanak a farkasok. -Reggelre a csárda ajtaján nem lehet kijönni, <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> úgy betemette -azt a hófuvat, hanem a padlásablakon kell kimászni, ott vár a -jemsik a befogott szánnal a kéménynek támaszkodva s nevetve mondja: -«két bundás hideg van, uram!» Az éjjel az erős északi szél -eltisztította a felhőket, olyan az ég, mint egy aczélharang, a -szürkés lilaszinű láthatáron egy lapos, veresen izzó tűzgolyó -emelkedik fel, az a nap. Csak úgy kerülgeti a földet, még délben -sem érzeni a melegét. Itt van a tél országa. Az út most már -megnépesül. A tél országában víg élet van. Egész szánsorok teherrel -megrakva haladnak egy irányban előre, s czifra úri szánkák -kerülgetik el az egyszerű utazó vasokot. Az utolsó napja ez az -útnak. A láthatáron valami fényes vonal kezd el ragyogni, ez a -befagyott tenger. A vonal egyre szélesedik, s a mint leszáll a nap, -a csillagos derült égre egy lángkoszorú küllői emelkednek föl, -gyorsan a zenithig lövellő fénykévéikkel, az az északi hajnal, s e -rémséges sugárözöntől megvilágítva, támad elő a hómezőből egy -óriási város, fehértetejű palotatömbeivel, kupolás templomaival, -tömör várával, kupola, bástya, minden fehér. Mintha egy város -rémképe volna, fehérrel rajzolva a fehérre, fölötte a rózsaszinű -északfény, mögötte az aczélkék ködlégkör. Az utazó czéljához ért. -Hát a másik eljutott-e ide?</p> -<h2>NAGYÚRI KEDVTÖLTÉS.</h2> -<p>A «vaj-hét»-nek az utolsó napja van. Szentpétervár utczái a -csikorgó hideg daczára tele vannak zsibongó néptömeggel; még ma -szabad húst enni, holnap már kezdődik a nagybőjt s zárva lesz -minden mészárszék, azontúl hét hétig az olajé a világ. Siet még ma -minden ember jóllakni.</p> -<p>A hosszú négyszögű szénatér, a «Szenája Plostad» még ma az -éhesek színpadát képezi. Ott vannak felállítva hosszú sorban a -mészáros bódék előtt a fagyos ökrök, <span class="pagenum"><a name= -"Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> szarvasok, sertések, négy -lábuk szétterpesztve a hóban, meredt fejük magasra emelve, a hentes -fejszével, fürészszel vágja le belőlük a vevőnek a kiválasztott -darabot, mert a kés nem fogja a kővé fagyott húst; másutt egész -garmadái az apró vadaknak, nyulak határszámra a padokon, foglyok, -fáczányok, fajdok, miket távol országok küldtek ide, a fagytól épen -tartva, egész füzérenkint függnek a sátrak előtt, a medvehús-árulók -egy külön sátorosztályt foglalnak el, s a tér közepén tanyáznak a -halárusok, czápanagyságú vizáikat meg a sörényes tengeri -oroszlánokat s a simaszörű fókákat rakva ki közszemlére. Tízezernyi -vevősereg csatangol a bódék körül, gyalog és csörgős szánokon; a -vevők nagyobb része asszony, az eladó mind férfi, itt nőkofa nincs. -Még a vaj-hét óhajtott csemegéjét, a blinnit is férfiak sütik: -palacsinta ez, vajjal leöntve s kaviárral megkenve, s a -raznoscsikok mind ifjú legények, a kik hosszú bundapalástjaikban, -derékon szíjjal átkötve, a sátorokat kerülgetik, a fejükön hordott -fatál megrakva a népszerű körömfaladékok mindenféle nemeivel, ott -kinálgatják kelendő czikkeiket be nem rekedő torokkal: «vegyetek -pirógot, szaikit, szbitát, kvaszt!» a theaárulók rengeteg -szamovárokban pöfékeltetik a forró theát, s a pálinkásbódéknak, -miket a köznyelv «korsó»-nak nevez, be nem áll az ajtaja. A piróg -különösen kivánja az italt. Lepény az, megtöltve vagdalt hússal, -hallal, répával és káposztával, drága nyalánkság! S ma van az -utolsó napja. Holnap már álmodni sem szabad róla.</p> -<p>Egész Szentpétervár az utczán van most. Gyönyörű szép márcziusi -nap van. Nem az ibolyák és gyöngyvirágok napja, hanem a zuzmaráé és -a jégcsapoké: a tegnapi északi szél után a hévmérő leszállt 14 -fokra. Gyönyörű szép idő.</p> -<p>Délben tizenkét órakor, mikor az Izsák-templom nagy harangja -megszólal, a városi zsibongás közé még egy új lárma vegyül.</p> -<p>Azon a hosszú egyenes úton, a mit czarszkoezelói <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> -prospektnek hivnak, egy úri vadászcsapat egy szép tizenkét agancsos -szarvast hajt.</p> -<p>Ilyen évszakban szarvasra vadászni a közönséges vadászszabályok -is tiltják, a szarvasnak csak most nőtt ki az új agancsa, tülkei -még tompa buczkók, érzékeny bőrrel bevonva. De még annál kevésbé -szabad talán szarvas-vadászatot rendezni egy nagy város közepén, -épen Szentpétervárott, a masliczahét utolsó napján?</p> -<p>Úgy látszik, hogy ennek a társaságnak az is szabad.</p> -<p>Egy tuczat férfi és három asszony a vadásztársaság. A cselédnép -meg a kopófalka nem számít; az is megy valami ötvenre.</p> -<p>Az egész utat végig söprik maguk előtt, a milyen széles.</p> -<p>Bizonyosan úgy történhetett, hogy a vadásztársaság megkezdte a -hajtást a Czarszkoe-Zelo vadaskertjében, a szarvas kitört s a város -felé vette futását. Erre a társaság utána eredt. A vadászhevély nem -engedi azt a kérdést, hogy «merre szabad az út?»</p> -<p>A futóvad keresztül vágtat a Fontanka hidján. A vámőrök -hasztalan eresztik le előtte a sorompót, átszökik rajta. Akkor az -őrök megismerik a vadásztársaságot s megszeppenve akarják a -sorompót megint fölereszteni. «Hagyd úgy!» kiált a legelől lovagló -úr. S arra az egész vadásztársaság utánozza a vadat s átugratja a -sorompót.</p> -<p>A szarvas a város egyik főutczáján vágtat már, a csaholó -kopófalka mindenütt a nyomában. Az utczaszögleteken ácsorgó -rendőrök félreugranak a csata elől, mely előttük elvágtat.</p> -<p>A császári hadapródok kaszárnyája előtt áll egy gránátos az -őrhelyen. Annak puskája van. Ha az eszét követné, lelőné vele a -nyargaló vadat, hogy a vásáros nép közé ne rohanjon. De a -katonaregula előbbre való az észnél. Az őr megismeri előljáróját s -fegyveres tisztelkedésre várja be. A rebellis vad azonban nem ismer -semmi törvényt, egyenesen neki rohan az őrnek s szarvára kapva azt, -felhajítja a levegőbe. A katona valószínüleg talpra fog esni s -folytatni <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span> fogja a tisztelgést. De már akkor a -szarvas bekanyarodott a Kert-utczába. Ez egyike a legkedvesebb -sétahelyeknek a czári fővárosban. A sétáló néptömeg riad minden -oldalra szerteszéjjel. Asszony sikolt, férfi ordít, kutya ugat, -egyik ember a másikat taszítja halomra, a szánok egymásba ütődnek, -felborulnak, s a szarvas és a vadászcsapat keresztül gázol esett -emberen, dült szánkón. Hiszen jó mulatság ez, senki sem sértheti -meg magát, elég mély a hó.</p> -<p>Most a szarvas betéved a szénatérre. Egy perczig elbámul, a mint -az óriási négyszögöt meglátja, tele nyüzsgő embercsoportokkal, -hanem ekkor észrevesz valamit. Azokat a sorban fölállított -szarvasokat ott a vadasboltok előtt. Azt gondolja, az egy -szarvascsorda. S a hajtott szarvasnak az a szokása, hogy ha -meglátja a falkáját, közé menekül. Tehát neki a néptömegnek. Az -ordítás, sikoltás, káromkodás pokoli zajjá növekszik. Feldöntött -sátorok, felborított mészáros-padok maradnak a vad roham nyomában. -A mint azonban a szarvas a vadas kirakat közé ér s hirtelen -megcsapja az orrát a vérszag, a mint meglátja a rokonait -megcsonkított tagokkal, egyszerre dühbe jön s szarvait előre -szegezve, szilaj bőgéssel tör magának utat az ellenkező irányban, -míg újra kijut a Kert-utczára s azzal vadul rohan előre egyenesen -neki a Gosztinnoi Dvornak.</p> -<p>Ez Szentpétervár egyik legnagyobb nevezetessége, az -árúbazár.</p> -<p>A Gosztinnoi Dvor épülete maga egy egész városnegyed, a hol a -perzsa-szőnyegtől elkezdve a gyémántnyaklánczig a világ minden -drágaságát együtt találni. A szarvas azt gondolta, hogy ez neki -való menedék. Minden ajtó nyitva.</p> -<p>Az ezernyi bolt közül épen egy velenczei üvegkereskedő raktárát -választotta ki mentő odujának, maga után vonva kutyafalkát, -vadásztársaságot. A nagy oszlopzatos terem rakva volt százezereket -érő velenczei kristályokkal, miket műértő kéz tündéri gúlákba -halmozott össze, s a falak köröskörül padlásig érő tükrökkel fedve. -A szerencsétlen <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span> olasz boltos bankrottot kiáltott -ijedtében, a mint a szarvast árútermébe rohanni látta s végtelenül -tréfás jelenet volt, a mint a szegény signore karszékestül együtt -hanyattvágta magát s a két fölemelt talpát tartá védelmül maga elé. -A mint azonban a gim abból a sok tükörből egyszerre megannyi -magához hasonló üldözött szarvast látott előrohanni, szintannyi -sarkát harapó kutyafalkával s vágtató lovassal, teljesen elveszté a -mi kis esze volt. Ott hagyta a rugkapáló olaszt, a kit a nehéz -nyavalya tört ki ijedtében, keresztültört az üldözőin, s -bevágtatott a nem messze levő Apraxin Dvorba, a hol megint a világ -minden ócska zsibárúját csaklizták a minden nemzetből összevetődött -csiszárok, zsidók, törökök, örmények, persák, kis és nagy oroszok, -skopcsik és raskolnikik, grúzok és finnek, kiterítgetve czókmókjaik -halmazát az utcza kövezetére, hogy jobban útjában legyenek a -vásárlónak, a kit ketten-hárman megfognak, portékájukat -magasztalva, a szomszédét ócsárolva, alkudozva, czigánykodva, -esküdözve, a világ minden barbár nyelvén. – Közéjük a szarvas! Ez -volt még csak a pompás mulatság! Hogy ordított Allaht, Jehovát, -Jézus Krisztust a sok felriadt kufár, a kit a szarvas felrúgott! -Hogy mászott hasmánt négykézláb a beszélő békasereg odujába, mikor -a vadásztársaság meg a sok kopó keresztül tört rajta! Hogy vágta -magát hasra a lengyel zsidó, a ki nem tudott merre menekülni, s -jajgatott, mig szarvas, ló és kutya átugrált a testén, s a tulsó -kijáratnál hogy omlott ki a felvert Bábel népe, ordítva, hogy itt -az itélet napja. A szarvas átszökött a megtorlott embertömeg -fejein. Ezt a kopófalka és a lovastársaság nem tudta utána csinálni -s időbe került, míg a falkár és a peczérek szét tudták korbácsolni -az eleven akadályt a vadásztársaság útjából. Ez alatt a szarvas -egérutat nyert, kimenekült a Fontanka csatorna körutjára, keresztül -iramodott a jégen a tulsó part házsoráig, a hajszoló csapat csak a -Gorochonaja-utcza szegletén érte ismét utól.</p> -<p>Itt volt, történetünk idejében (1824–25.), egy nagy <span class= -"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> parkkal -körülvett palota, a Bulavszky-kert; (1862-ben a nagy tűz -elhamvasztotta ezt az Apraxin Dvorral együtt, s jelenleg a -czarszkoe-zelói vasut indóházának raktárai állanak a helyén.)</p> -<p>A park magas aranyozott vasrácsozattal van körülvéve, melyen -keresztül hajlanak a jégburokkal fedett fenyőfalombok. A szarvas -tán azt hitte, hogy ez a vadaskert.</p> -<p>E park és palota mentében, nem messze tőle van a nagy Obuchov -kórház.</p> -<p>Ötszáz lábbadozó beteg, férfi és asszony (többnyire -nyavalyatörősek) jött épen akkor szembe az utczán. A Szentháromság -templomában voltak áldozni ezen a napon, onnan tértek vissza a -kórházhoz.</p> -<p>Ha ez a vad iram e nyomorult csoport közé zúdul, azon mind kitör -az epileptikus roham. Azok nem birnak elfutni, szélhüdött tagjaik, -mankóik, hülye elméjük nem segítik meg őket a veszedelemben. Maga a -rémület elég megölni a lábbadozót, a kibe csak hálni jár a -lélek.</p> -<p>Csak egy nagy jajkiáltás chorusa hangzott a tehetetlen tömeg -felől, mely mintha le volna igézve, mozdulatlanul állt meg a -megfoghatatlan roham előtt. A beteg embernek nemcsak a lába, hanem -a feje is zsibbadt.</p> -<p>Hanem azért csak «hajrá!»</p> -<p>A mint aztán az üldözött szarvas a Bulavszky-park főkapuja előtt -elrohant, e kapun keresztül egy lövés dördült el; a szarvas a -lövésre oldalt szökött, a szarvait a hátára csapta, azután -csülkeire bukott, s még egyet rúgva magán, véres orrával barázdát -turt a hóban s aztán elnyult holtan, odafektetve fejét, véres -agancsaival a kapu küszöbére, mintegy köszönetül annak, a ki -üldözőitől egy jó lövéssel megszabította.</p> -<p>A vadásztársaság mulatsága el volt rontva. <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span></p> -<h2>NEM «NEBEN…»</h2> -<p>Hallatlan vakmerőség, elrontani az urak mulatságát!</p> -<p>– Ki tette ezt a lövést? kiálta a legelől vágtató lovag, -korbácsát a levegőben fütyöltetve.</p> -<p>A kopófalka dühösen rohant a nyitott kapunak, a honnan a lövés -történt, a sinkorán-társaság is meg volt sértve a -vadászbecsületében.</p> -<p>A kérdés oroszul volt téve s a taglejtés is illett hozzá, bár a -lovag arcza egészen simára volt borotválva, francziásan (a többiek -mind pofaszakállt viseltek).</p> -<p>– Én voltam olyan bátor! felelt rá egy női hang, s a kapu fölött -egymásba hajló fenyőfák alul, a mik a palota bejáratáig egy hosszú -sétányt képeztek, előlépett egy nőalak, délczeg, karcsu, mint a -Kalevala hősregéinek amazonjai, hosszukás halavány arczát a veresbe -játszó szőke haj szabadon szétszórva repkedi körül, mint egy -oroszlánsörény; finom egyenes orra, fölvetett ajkai a Niobe-csoport -alakjaira emlékeztetnek; míg az a két nagy lángoló fekete szem, -tele megverő varázszsal, a Szakuntala péri tüneményeinek illik oda. -Három külön égalj mythosából összevarázsolt tündér.</p> -<p>– Én voltam az a bátor! szólt a nő, a ki egyedül jött elé, -minden kiséret nélkül s míg balkezével a rárohanó ebeknek fittyet -hányt, a jobbjában tartott kétcsövű puskát arczához emelte s a -kérdező fejének szegzé. És még van egy lövésem az ön számára is, ha -le nem ereszti azt a fölemelt korbácsot.</p> -<p>A kutyák megszelidülten nyihogták körül a nőalakot, melyet egy -percz előtt még szét akartak tépni, s a lovag sem volt -hozzájárulhatlanabb a varázs előtt, mint a kopók. Megfordítá -kezében a lovagostort s a gombjával tisztelgett, s most már -francziára fordítá a discursust, a mi az orosz előkelő társaság -nyelve.</p> -<p>– Nincs szüksége önnek, madame, a lőfegyverhez folyamodni, -<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> a midőn szemeiben oly hatalmas kettős -tűzfegyverrel rendelkezik.</p> -<p>A lovag elárulta, hogy Versaillesben járta a főiskolát, a hol -tudnak bókokkal harczolni s bókokkal fedezni a meghátrálást.</p> -<p>A vadásztársaság többi része ez alatt szintén megérkezett a kapu -elé.</p> -<p>A férfiak, a mint meglátták, hogy kivel beszél az első lovag, -visszarántották a paripáikat, mintha szeretnének nem lenni jelen az -értekezésen; csak egy éltesebb úr, kinek a bundás bekecsén -gyémántos rendcsillag ragyogott, léptetett közelebb. A nők egyike -azonban egyenesen oda vágtatott a kapuhoz s ott megállt szemben a -másik hölgygyel. Csak az elesett vad választotta el őket.</p> -<p>A lovaghölgy kékrókaprémes bekecset viselt, hasonló süveggel, -mely alul csigafürtökben «a l’anglais» omlott vállára dúsgazdag -világos szőke haja. Arcza egész a szeméig volt pirulva a hevélytől -és a csipős hidegtől, s az égő arczszín még elevenebb kékké tette -kissé kiülő szemeit; finom keskeny ajkai nyitva voltak, a kék -szalag, mely állát a hideg elől eltakarta, s a kék fátyol, mely -homlokát körülövezte, nem engedett egyebet láttatni. Hanem a mint a -másik hölgy elé ért, a lovagnő hátratürte álláról a burkoló -szalagot (szép rózsás áll volt, gödröcske által kétfelé osztva), -talán hogy szabadabban beszélhessen.</p> -<p>– Hogy merte ön e szarvast meglőni? kiáltá a másik nőre. Nem -tudja ön, hogy ez a czár vadja?</p> -<p>– Hogy merték önök e szarvast a kórház felé hajtani? felelt az -vissza, nem tudják önök, hogy az a nyomorultak háza?</p> -<p>– Remélem, elismeri ön talán mégis, hogy első úr Oroszországban -a czár!</p> -<p>– Első úr az egész világon – a beteg ember.</p> -<p>– Ön vakmerő, madame!</p> -<p>– Azt elismerem.</p> -<p>A lovagnő most már a fátyolt is hátratépte homlokáról, -<span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span> melege volt. A lovagkorbács -nyugtalanabbul játszott kezében.</p> -<p>– Miért nem vagyok most férfi! morzsolá a szót összeszorított -gyöngyfogsorai között.</p> -<p>A sima arczú lovag azt látta e vonagló arczvonásokból, e megölő -szemekből, hogy valami egyébről is van szó, mint egy meglőtt -szarvasról; oda hajolt a lovagnőhöz s elég hallhatólag szólt hozzá -németül.</p> -<p>Mert a franczia nyelvet (akkor még a legszeretettebb ellenség -nyelvét) minden ember érti már az orosz fővárosban, de a németet (a -leggyülöltebb jóbarát nyelvét) csak a kiválasztottak. Ha tehát azt -akarja az ember, hogy a cselédnép ne értse, mit beszél, németül -szól.</p> -<p>– Talán egy «Nebenbuhlerin?» kérdé a sima arczú lovag.</p> -<p>A lovagnő megvetésre biggyeszté ajkait s szempilláit összehúzva, -azt felelé elég hangosan – németül:</p> -<p>– Nem «Neben».</p> -<p>A leggonoszabb sértés egy nő ellen.</p> -<p>Az a másik nő jól hallotta azt, s a kezében tartott lőfegyver -egyik csöve még töltve volt.</p> -<p>E mondás után maga a kimondó is elsápadt, mint egy párbajvivó, a -ki kilőtte a saját fegyverét, megsebzé az ellenfelét s most azt -látja, hogy az is készül ő rá lőni.</p> -<p>De a halavány hölgy nem azt tette vele. Hiszen van szó, van -tekintet, van mozdulat, mely fájóbb a sebet ütő fegyvernél. A mint -az elejtett vad ott feküdt a lábainál elterülve, rátette az egyik -lábát annak az agancsára s úgy nézett mosolyogva a lovagnő szeme -közé, s hogy a kihivó insultus annál erősebb legyen, fölemelte a -lőfegyverét s a másik csövet kilőtte a levegőbe. Mert fegyverrel -védtelen ellenében, az injuriának nincsen elég éle. Most már -volt.</p> -<p>A lovagnő arcza lángolt a haragtól. A lovagkorbácsot két keze -közé fogva csavargatta, mint egy kigyót, mintha azon tusakodnék, -hogy ezzel a kigyófarkkal összezúzza-e ezt a sértő mosolygást ezen -az arczon? <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span></p> -<p>A másik két nő közül az egyik egy fiatal leány volt, alig több -még, mint gyermek. Tökéletes tojásdad arcz, finom hegyes állal, -parányi, virágbimbó csukódású ajkak, nagy sötétkék szemek, a mik -messziről feketéknek látszanak, egyenes vékony fekete szemöldök, s -aczélragyogású hajfonadékok. Az egész tekintete a növendékleányok -elbámuló tudatlansága. Legkülönösebb rajta az, hogy férfinyeregben -lovagol, s a viselete is ahhoz van alkalmazva, cserkesz beshmet, bő -fehér salavári, magas csizmákkal, széles kázsmiröv, lecsüggő -kindzssállal.</p> -<p>Mindenki értette, csak ő nem, hogy mit beszélnek ezek most.</p> -<p>A ki a nyelvet nem értette, megértette a mozdulatokat, meg az -arczok összefeleselő vonaglását, a szemek kereszttüzét, ő még azt -sem. Csak bámult. Azt látta, hogy két asszony nagyon haragszik -egymásra, egy szarvasnak az agancsai miatt.</p> -<p>A lovagnő erőszakos kezében addig hajlott a lovagkorbács, míg -csakugyan ketté törött. Mással kellett ütnie.</p> -<p>– Bethsába! kiálta a bámuló hajadonra, s azután valamit mondott -neki valami olyan nyelven, a mit kettőjükön kívül senki sem értett: -talán cserkeszül; hanem az arczkifejezéséből a beszélőnek, az -elképedéséből a ráhallgatónak meg lehetett érteni valami ilyen -formát: «azt kérdezted tőlem, milyen az ördög? itt van: ez az!» A -fiatal leány lehúzta a fejét s keresztet vetett magára, nagy kék -szemeivel félénken sandítva azon alak felé, a ki maga az élő -sátán.</p> -<p>Akkor aztán megfordítá a lovát a delnő s megragadva a leány -lovának zabláját is, előre vágtatott, vissza, a merről jött, -nyomában az uri társaság és a kopófalka. Az elejtett szarvast -otthagyta mindenki az utczán. <span class="pagenum"><a name= -"Page_19" id="Page_19">-19-</a></span></p> -<h2>HADITERV EGY ASSZONY ELLEN.</h2> -<p>Az egész úton végig mind a Ghedimin-palotáig természetesen nem -folyt egyébről a beszéd, mint a lefolyt izgalmas jelenetről.</p> -<p>– Parole d’ honneur! mondá a sima arczu lovag, korbácsával saját -lovagcsizmáira huzogatva. – Föl van fordulva az egész világ! Ha -Erzsébet czárnő idejében mert volna ilyen insulteot elkövetni egy -Ghedimin-herczegnőn egy asszony, megkancsukázták volna a piaczon; -elvágták volna a nyelvét, mint Lapoukhinnőnek. Ezt köszönjük a -túlságos philantropiának! Soha sem volt az nekünk való. Minket -megöl a voltairianismus! Hogy türhet el ilyet Arakcsejeff? Tán csak -nem orosz ez az asszony? Tán valami angol, vagy német dáma, a ki -idejött bennünket boszantani s a követség oltalma alatt áll? Bezzeg -816-ban, mikor utoljára voltam itthon, nem merték volna velünk ezt -tenni! Ezek az idegenek! De mindegy! Ha nincs a rendőrfőnöknek az -ilyenek számára büntetése, majd mi magunk fogjuk kezünkbe venni a -korbácsot. Csak az ön jelenléte tántoritott vissza most is, Mária -Alexievna herczegnő, esküszöm rá.</p> -<p>– No, no! Ön nem tudja, hogy ki ez a nő.</p> -<p>– Bárha herczegnő is!</p> -<p>– Több annál.</p> -<p>– Nem bánom, ha expatriált királyné is, onnan Georgiából.</p> -<p>– Csitt! (A hölgy egy óvó tekintettel figyelmezteté a lovagot a -balján lovagló leányra.)</p> -<p>– Hiszen nem ért németül. – No hát – királynő az a némber?</p> -<p>E kérdésre a delnő elkezdett kaczagni.</p> -<p>– Az bizony, királyné! Igazán királyné! Uralkodó királyné! -Absolutegyeduralkodónő. Hahaha! Mi mindnyájan alattvalói vagyunk: -ön is, én is, Alexej Maximovics <span class="pagenum"><a name= -"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> is. Hahaha! Egy olyan -királynő, a kit az országából nem ágyuval szoktak kikergetni, hanem -ezzel ni!</p> -<p>A delnő az összetört lovagostor fogantyuján levő sípot nyujtá a -lovag elé.</p> -<p>– Micsoda! Egy komédiásnő?</p> -<p>– Az hát. Mi volna egyéb?</p> -<p>– Ah, haha! A ki ellen füttyhang a revolutió, a kinek a trónját -síphanggal lehet felforgatni! Ah, Mária Alexievna! ajándékozza ön -nekem ezt a sípot, úgy fogok vele harczolni önért, mint a «Ritter -ohne Furcht und Tadel».</p> -<p>A delnő átengedte a nevezetes pokolgépet, a mivel a szinpadi -potentátokat szokták a levegőbe vettetni, a lovagnak, mikor az őt a -Ghedimin-palota vestibulejében lesegíté a nyergéből.</p> -<p>A lovag megcsókolta a delnőnek a kezét, a miért az megcsókolta a -lovagnak az arczát. A szép gyermekleányt kézen fogta a delnő s -együtt mentek fel a széles, hármas üvegajtóval elzárt fűtött -lépcsőn.</p> -<p>Itt aztán az egész vadásztársaság szétoszlott, találkozót adva -egymásnak ma estére az operaházban.</p> -<p>A sima arczú lovagnak a hátára veregetett a tenyerével a -rendcsillagos hallgatag úr, ki nem vegyült a társalgásba.</p> -<p>– Te pedig jőjj fel hozzám, Nikolaj Szergievics, egy szóra.</p> -<p>– Parancsolj velem, Alexej Maximovics.</p> -<p>Az Arakcsejeff-palotához lovagoltak.</p> -<p>Szentpétervárott nincsenek ősrégi paloták, az egész város csak -másfél századot számlál még; a czári kegyencz palotája a -Nefszkij-prospekten fekszik s inkább kényelemre, mint pompára van -berendezve. Télen át magukat a falakat fűtik alagcsöveken át -éjjel-nappal, minden ablakot hármas üvegtábla tart elzárva s a -szobák keményfatáblákkal vannak kirakva.</p> -<p>A vadászatból hazaérkezőket készen várta a forró thea, arakkal -és valami sajátszerű járulékkal, a mi cayenne-borsból <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> és -spanyollégyből van készítve, egy késhegynyi belőle átmelegíti a -zsibbadt idegeket: más égalj alatt méreg volna az.</p> -<p>A főúr, kit most már palotájáról ismerhetünk, Arakcsejeff -bezárta maga után a szobája ajtaját s aztán egy amerikai -hintaszéket tolva a kandallóhoz vendége számára, leülteté azt, -csibukot dugott a szájába s maga a kandalló elé állt.</p> -<p>– Hallod-e, Nikolaj Szergievics. Azt mondom neked, hogy azt a -sípot, a mit a herczegnőtől kaptál, tedd el jól az ereklyéid közé, -s ha fütyülni akarsz rajta, eredj ki vele az erdőbe; mert ha te -azt, a mit a herczegnőnek esküvel fogadtál, megteszed, másnap útban -vagy Irkuczk felé s bizony Isten nem tudom, hogy mikor jösz -vissza.</p> -<p>– Hogyan?</p> -<p>– Hát úgy, hogy a czár azt tartja, hogy olyan herczeget, mint te -vagy, tud ő teremteni egy óra alatt százat, hanem olyan énekesnőt, -mint Ilmerinen Zeneida, egy század teremt egyet.</p> -<p>– Ah! Tehát ez a hölgy Ilmerinen Zeneida, a hirhedett Cimarosa -hősnő? Tisztelet! Már ennél a szónál nem pipázok. Mikor Ghedimin -herczegnőnek esküdtem, akkor nem tudtam, hogy kiről van szó. Ez -felold a fogadásom alól. Az «isteni» Zeneida ellen még az «angyali» -Maria Alexievna kedveért sem lehet föllázadni. Inkább egy sereg -legitim uralkodó ellen! De mily ostoba vagyok én! Bizonyosan -megfagyott az agyvelőm ebben a nagy hidegben, mint a kényeső a -thermometrumban. Hisz azt már odakünn hallottam, hogy a «diva» a -czár és czárnő protegéeje s azonfölül pedig a derék Maximovics Iván -kedvese. Abból a párbeszédből, a mit a két nő vetett oda egymásnak, -kitalálhattam volna, hogy a feleség és szerető találkoztak -véletlenül össze.</p> -<p>– Most aztán még azt kell kitalálnod, hogy mind a két nőnek a -kegyébe bejuss: mind a feleség, mind a szerető kegyébe. -<span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<p>– Az könnyű feladat, egyiktől a másikhoz hírt hordani.</p> -<p>– A nőnél könnyen fog menni, mert az őszinte, egyforma, -szenvedélyes; hanem a kegyencznőnél nehezebb lesz, mert ez az -életben is annyiféle alakot tud játszani, mint a szinpadon. S neked -meg kell tanulnod, hogy melyik az igazi?</p> -<p>– A milyen igaz, hogy Galban lovag a nevem.</p> -<p>– No hát, Galban lovag, azt elképzelheted, hogy mikor téged -hazahivattunk Versaillesbol, a hol reánk nézve az voltál, a mi a -szem és fül az emberre nézve, hát annak nagy okának kellett leni. -Remekül betanultad, hogyan kell a legtitkosabb diplomácziai -cselszövényeket az asszonyi szíveken keresztül kicsalni, s nem -hagytad rajtakapatni magadat. Most itthon kell ebből a mesterségből -letenned a remeket.</p> -<p>– Hogyan? A szent Oroszországnak volnának titkai, a miknek a -rendőr és a pópa nem tud végére járni?</p> -<p>– Kedves Galban lovag. A mi jó Khulkinunknak elég baja van a -tolvajokkal s azokkal is igen kevés szerencséje. Tanácslom is -neked, hogy éjszaka, mikor a klubból hazamégy, ha valaki megállítja -a szánkódat, hát csak add oda neki nyugodtan a tárczádat, mert ha -patrouillért kiáltasz, a katona még a bundádat is elveszi. Ha -rendőr kezébe jutsz, az a tolvajt is kirabolja, meg tégedet is. A -pópának pedig épen semmi keresete a mi embereinknél, hisz ezek azon -kezdik, hogy tagadják az Istent.</p> -<p>– Ennyire jutottunk?</p> -<p>– Ennyire bizony. Jól mondta Kutusov tábornok, mikor a franczia -hadjáratból visszatértek seregeink, hogy «most legjobban tenné a -czár, ha ezt az egész győzelmes sereget belefojtatná a -Keleti-tengerbe.» A visszatérő ezredek mind inficiálva voltak a -szabadelvűségtől s elragályosíták az egész hadsereget. Bizonyosan -mondhatom neked, hogy valamennyi fiatal tisztnek mind ott a -zsebében a «szabad ember katechismusa», meg az «alkotmányterv». -<span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span></p> -<p>– Hol veszik azt?</p> -<p>– Titkos nyomdájuknak kell lenni.</p> -<p>– Nagyon sokáig engedtétek őket játszani a szabadsággal.</p> -<p>– Ez volt a kisebb veszedelem. A míg engedtük őket a -szabadkőmüvességgel alakoskodni, mindent nyiltan vittek; az udvari -bálokban maga a czár hallatára beszéltek szabadságról, értekeztek -népjogokról, jobbágyemancipatióról. De hát ez mind csak akadémiai -disputa volt. A mint azonban a szabadkőmüvesek páholyait -bezárattuk, a mint a titokzatos jelvényeket csúfságra -elkótyavetyéltettük az Apraxin Dvor zsidópiaczán, az eltakart baj -annál jobban elmérgesült. Momonov szabadkőmüvesei öt-hatféle -alakban támadtak fel. Az egyik elnevezi magát a «közjó -egyesületének.» Ennek a feje Orloff. A másikat úgy nevezik, hogy -«szojusz spaczinia», a harmadikat «hősszövetségnek», a negyedik -neve «szojusz blagodenstoiga.» Van egy, a mely a «nyolcz szláv nép -köztársasága» czíme alatt alakult; tagjai ismertető jelül nyolczágú -csillagot viselnek. (Az egyik ágára Magyarország is oda van írva.) -Ugy támadnak, mint a gomba.</p> -<p>– Nevetség! Az én időmben is voltak ilyen clubbok, a melyek -titkos összejöveteleket tartottak. Mondhatom, hogy semmi -államellenes dolgok nem történtek bennük. Ha a rászedett férjeknek -nem volt ellene kifogásuk, a rendőrségnek ugyan nem lehetett.</p> -<p>– De ezek nem ahhoz hasonlók, szólt Arakcsejeff, indulatba -hozva. (Az a szokása volt, hogy odahaza, mikor titkos látogatójával -beszélt, folyvást egy pálcza-tőrrel volt dolga, azzal a spanyol -falakat, meg a függönyöket szurkálta keresztül, mintha mindenütt -hallgatózó kémeket akarna felspékelni, s ha hallgatójának a kabátja -valami tárcza, vagy zsebkendő miatt fel volt duzzadva, oda is -beszurkált a pálczatőr hegyével, mintha meg akarná tudni, hogy mi -van ottan?) – Mindenütt ott vannak és sehol sem találhatók. -Összejöveteleiket el tudják álczázni bálok, <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> -hangversenyek, orgiák mögé, kijátszszák minden kémkedésünket. Mit -gondolsz? van egy könyvük, a mi egy valóságos országgyülési napló. -Minden tartomány képviselőinek tanácskozása van abban feljegyezve: -hogyan kell Oroszországban egy rendszeres forradalmat előidézni? -minő legyen az alkotmány? Mi történjék a dynastiával? Hogy legyen -az ország felosztva? Rendi képviselet, vagy népképviselet legyen-e? -S ugyanebbe van beírva az összeesküvők teljes névjegyzéke, a kik az -egész birodalomban a Fekete tengertől a Jeges tengerig kezükben -tartják a háló csomóit. Ezt ők úgy hiják egymás között, hogy a -«Zöld könyv». Hol van az a könyv? Ez a kérdés.</p> -<p>– Egy ellenkérdéssel felelek. De ne szurkáld a bundám gallérját -azzal a hegyes stiléttel! Látta-e azt a könyvet valaki, s ha látta, -miért nem mondja meg, hol látta?</p> -<p>– Azt is megtudhatod. Három osztályra vannak felosztva az -összeesküvők. Az első a «testvérek». Ebbe mindenki bejuthat a kiről -a bevezető jót áll. Hanem ezek csak annyit tudnak, hogy ők egy -összeesküvésnek a tagjai s szabad bejáratuk, van a gyülekezetbe. A -második osztályban vannak a «férfiak». Ezek már kipróbált emberek, -a kikre egy bizonyos adott jelszó szerinti cselekvés van bízva. (A -tiszti karnak egy harmadát közéjük számíthatod.) Még ezek nem -tudnak egyebet elárulni, mint kiki saját magát s a reá bizott -dolgot. A harmadik osztály tagjai a «bojárok». Ezek az intézők. -Ezek közé nehéz bejutni s a ki egyszer köztük van, az el nem árul -többé semmit.</p> -<p>– Nincsenek feleségeik, szeretőik?</p> -<p>– Erre a kérdésre magamtól is rá tudtam jönni. Hogy a titkokat -legjobban meg lehet az asszonyok által tudni, gyémántokkal és szép -szemekkel sok sötét helyet meg lehet világítani: az régi dolog. A -«Zöld könyv» őrzése asszonyra van bízva; ez kétségtelen. De -fölfedezéseinkkel még eddig mindig kudarczot vallottunk. Megtudtuk, -hogy a zöldkönyv Orloff szeretőjénél van. Iszonyú kincs árán -megszereztük azt tőle. Aztán találtunk benne egy sereg <span class= -"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> botrányos -adomát a szentpétervári életből, a mit a nélkül is tudunk. Azután -más nyomot találtunk. A zöldkönyv a «martinisták» birtokában van. -Főnöküknek van egy szeretője a ki ennek fanatikus híve: semmi -pénzzel rá nem vehető, hogy őt elárulja. Egy éjjel megleptük a -szállásán a némbert, megkötöztettük, szétbontattuk a szobája -gerendáit s megtaláltuk a «Zöld könyvet.» Hát az meg tele volt -istentagadó thesisekkel. De hát ki törődik azokkal? Az Isten ellen -szabad föllázadni, csak a czár ellen nem szabad. Végre rájöttünk, -hogy a valódi lelke az összeesküvésnek, az a liga, a mi «az észak -egyesületének» nevezi magát. Ennek a feje pedig Ghedimin -herczeg.</p> -<p>– Ördögbe is!</p> -<p>– Az ám. A trónhoz legközelebb álló urak! Ennél kell lenni a -«Zöld könyvnek». Ott volt. Kire bízhatna az ember ily veszedelmes -kincset másra, mint a feleségére? Hanem a vasláda kulcsát, melyben -e könyv rejtve volt, a férj szüntelen a nyakába akasztva hordá. -Hilarion atya a vallásos oldaláról kerülte meg a nőt s rávette, -hogy egyszer vegye le a férj nyakából a kulcsot, mikor az épen -hagymázban feküdt s nem tudott magáról s adja át nekünk egy -éjszakára a «Zöld könyvet». A nőnek sok leimádkozni valója -lehetett, a bűnbánatért cserébe megtette ezt a kis árulást, s én -egy egész éjszakát töltöttem a Ghediminnél talált «Zöld -könyvvel».</p> -<p>– És aztán?</p> -<p>– Hát aztán földhöz csaptam. A könyv tartalma ugyan csupa -veszedelmes doktrinák gyüjteménye volt, de semmi egyéb, mint -abstrakt thesisek, philosophemák, glossák; és főleg semmi -megfogható nevek. Mit bánom én, mit mond Seneca, Rousseau, Saint -Just? Én azt akarom tudni, hogy mit mondanak a Muravieffek és -Turgenyeffek? Ez is csalás volt. A ravasz Ghedimin nem bizott a -feleségében. Olyan könyvet adott neki a megőrzésre, a mit ha az -elárul a censornak, az nem fog tőle sajnálni egy hasáb fát, hogy -megégesse rajta, de ha a titkos rendőrfőnöknek <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> árulja el, -az sajnálni fogja az olaját, a mit elégetett az olvasása alatt.</p> -<p>– Tehát ha nincs a feleségnél az igazi «Zöld könyv», akkor a -szeretőnél kell annak lenni. Az pedig Zeneida.</p> -<p>– Kitaláltad.</p> -<p>– Idegen nő ez?</p> -<p>– Nem. Alattvalónk. Finn leány Helsingforsból. A czárnak azért -különös kegyencze, mert birodalmunk büszkesége, a ki leverte -Catalanit. A czárné is beczézi. Tudod, ő felsége nagy zenekedvelő s -nem akarja engedni hogy Cimarosa, Fernand Cortez és Pæsiello -iskoláját a divatos Rossini megbuktassa. Ilmerinen Zeneida soha sem -énekel Rossinitól. Minden órában szabad bejárata van az uralkodó -családhoz, akárhányszor megvárakoztatnak engemet, sőt Miklós -nagyherczeget is miatta. Az udvari tánczestélyeken úgy bánnak vele, -mint egy uralkodó fejedelemnővel s a czárné kedvencz virágát, a -fehér rózsát, egyedül neki van megengedve a hajában viselni. Hogy a -finn diákok forrongása miatt a helsingforsi egyetemet át nem tették -Kievbe, egyedül Ilmerinen Zeneida szép hangjának köszönhetni, a ki -könyörögni is olyan szépen tud, mint énekelni. A czár már egyszer -herczegnővé is akarta őt tenni s mit felelt rá az elkényeztetett? -«Felséged degradálni akar engem?»</p> -<p>– S ez a nő lehet részese a czár elleni összeesküvésnek?</p> -<p>– Ha lehet szeretője az összeesküvés fejének, egy Ghedimin -herczegnek, a ki az Oroszországban uralkodó tizenkét család -leghatalmasabbika; – jobbágya, jövedelme több, mint a württembergi -királynak. S mégis lehet összeesküvő, s mégis lehet neki híve -Ilmerinen Zeneida. Ne felejtsd el, hogy a leány egy -«kalevaine.»</p> -<p>– S micsoda jelek vannak e gyanura?</p> -<p>– Mondtam már neked, hogy az összeesküvők nagyon ügyesen tudják -vinni a dolgukat. Nem bujdokolnak ezek sötét külvárosokba, -földalatti boltokba, hanem inkább a sokaságot keresik s zajt -csinálnak maguk körül, mikor <span class="pagenum"><a name= -"Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> tanácskozni akarnak. Ezt már -a lengyelektől tanulták el, kiknél a «vendíta» és a «philaretes» -tagjai országos vásárokon szoktak összegyülni. A mi összeesküvőink -mulatnak. Most következik a nagybőjt. Minden szinház zárva lesz. -Hét hétig tiltva minden nyilvános mulatság. A népnek látni kell, -hogy az úri rend is tartja a vezeklést. A templomba el kell járni. -S a császári énekkar zsolozsmáit állva végig hallgatni. Hanem aztán -hogy este bezárt ajtók mögött mi történik? azt nem kérdi senki. A -titkolózásnak van elég jó czíme. A meghivottak nem alkotmányt -csinálni, csak pecsenyét enni jönnek össze. «Bőjtszegőknek» nevezik -magukat. Ha a rendőrség rájuk törne, találna felszelt vadsültet, -párolgó rostbeafet az asztalaikon, sőt talán elázott convivákat is -az asztal alatt, s azokat bizonyára megvesszőznék a bőjtszegés -miatt; de hogy a belső szobákban mi történik, azt nem tudná meg -senki. És itt a szinpadi királynő még különös előnyben is van. A -szinház népének az egész világon, mint jól tudhatod, külön törvénye -van. Ugyan ki keresne szigorú erkölcsöket a tánczosnőknél, a -mimáknál. Nekik éltető elemük a pezsgő könnyelműség. A rendőrség -rég szemet húnyt az ő különczségeik fölött. A ki egyszer elég -szerencsés Ilmerinen Zeneida termeibe egy nagybőjti «zártkörű -estélyre» meghivatni, az ott együtt fogja találni az opera és -ballet minden könnyelmű szépségeit s az egész szentpétervári arany -fiatalságot s nem lesz panasza sem szép szemek, sem a jó borok tüze -ellen. Akár megégjen bennük. Hanem azután, ha a nagy mámor közepett -meg tudott annyi józanságot őrizni, hogy másokra is ügyeljen, akkor -észre fogja venni, hogy a társaság tagjainak egy része lassankint -eltünedezik a termekből.</p> -<p>– De hisz annak egynél több oka is lehet.</p> -<p>– Lehet. Például az az oka is lehet, hogy egy rejtett szobában -roulettet játszanak. A czár szigorúan tiltja a roulettet, s a kit -ezen rajta kapnak, irgalom nélkül Szibériába küldik. Bizonyos, hogy -Ilmerinen Zeneida <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> rágalmazói, különösen a nők, a kik -irigykednek rá, azt hiresztelik felőle, hogy titokban -roulettebankot tart, s az teszi érthetővé mesés pazarlását. Én mást -hiszek.</p> -<p>– Mi okod van mást hinni?</p> -<p>– A szinésznő hirhedett estélyein rendesen jelen szokott lenni -Turgenyeff Miklós is, s ő is azok között van, a kik éjfél után -eltűnnek a mellékszobákba. Turgenyeff Miklós pedig philosoph és -puritán.</p> -<p>– A philosophoknak is vannak szép asszonyok és jó borok között -lucidum intervallumaik.</p> -<p>– Régebben ismerjük Miklóst. Én még demidecemvir korából -figyelemmel kisértem. Ő volt az egyedüli kortársai között, a ki -semmi divatos kicsapongásban részt nem vett. Beutazta Angliát, -Franczia- és Németországot és mindenütt csak a nagy költőket, a -magasröptű szellemeket kereste föl; a könnyelmű raj mulatságaiban -nem találkozott vele senki. Párisban sem! A hol a gyönyör uralkodó -vallás. Ugyan hogy jutna eszébe itt áldozni titokban annál az -oltárnál, a mi nálunk a bálványimádás tilalma alá van vetve? Ennek -az egy embernek a jelenléte elárulja, hogy ott a zárt ajtók mást -rejtenek, mint eleusi mysteriumokat!</p> -<p>– És ezt még eddig nem lehetett kitudni?</p> -<p>– A mint Zeneida Ghedimin herczeg karján eltávozik a -társaságból, a mulatság a Mylitta-ünnepély szinét veszi föl; a -könnyelmű színpadi tündérek lefoglalják minden érzékét a köztük -maradónak s az másnap csak arról tud számot adni, hogy milyen jól -mulatott. Ha egy «testvér» menekülni akar közülök, hogy utána -menjen a «bojároknak», azt elfogják, visszahozzák, agyonitatják, -agyonölelik a szeretetreméltó összeesküvők. Hogy ki tudja őket -játszani, hogy egyenesen magát a mysterium főpapnéját birja -meghódítani, egy olyan, minden olympi játékban győztes hősre van -szükség, mint te vagy.</p> -<p>– Nagyon hizelgő rám nézve. Mikor kezdjek hozzá?</p> -<p>– Még ma. A masliczahét utolsó napja van. Az operaházban -<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> utolsó előadás. Zeneida a mi Cimarosánk -«titkos házasságában» lép föl. Nagy lesz a tolongás. A mint az -éjféli tizenkettőt üti, megszólalnak minden toronyban a harangok s -e harangszóval kezdődik a hosszú bőjt, mindenki hazatakarodik az -utczákról vezekleni. Hanem a szinpadok királynéjának országában -akkor kezdődik el a farsang! Karnevál herczeg egész bohó -társaságával tartja ünnepi fölvonulását a fényesen kivilágított -termekben, a miknek zárt ablaktábláin egy fénysugár s egy zenehang -sem törhet keresztül. Neked meg kell magadat hivatnod erre a -mulatságra.</p> -<p>– A mai nagy affront után.</p> -<p>– Te mester vagy az ilyenben.</p> -<p>– Ghedimin herczegnőnek azt igértem, hogy még ma ki fogom a -vetélytársnőjét fütyülni.</p> -<p>– Nekem pedig azt igéred meg, hogy még ma meg fogod őt -hódítani.</p> -<p>– Rövid az idő.</p> -<p>– De kapóra az alkalom. Megtudtam, hogy két olyan ember érkezett -tegnap a fővárosba, a kinek a jelenléte itt szokatlan. Az egyik -Krizsanovszky Lengyelországból, a másik Pestel ezredes a déli -hadseregtől. Mind a kettő kapott már meghivást Zeneida úgynevezett -tánczmulatságába.</p> -<p>Ezekkel csak ma és csak ott találkozhatol. Ezekről meg kell -tudnod, hogy miért jöttek ide?</p> -<p>– Ott leszek.</p> -<p>– Hogy kezdesz hozzá?</p> -<p>– Ahogy mi nálunk minden szerelmes historiát szokás kezdeni, -ajándékozással.</p> -<p>– Vigyázz! Ez a tündérnő gazdagabb, mint te vagy. Egy -hangversenyével összeénekel negyvenezer rubelt s ha gyémánt kell -neki, kikeresi érte a legszebbet, s ha gyémántnál is szebbet akar, -kiosztja a szegények közt; az ajándékoddal könnyen azt teszi, hogy -megduplázza s úgy küldi vissza. <span class="pagenum"><a name= -"Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> -<p>– Olyat fogok neki ajándékozni, a mi megnyeri a tetszését. Egy -nyolczas fogatot.</p> -<p>– Ah! A milyen csak a czárnak van.</p> -<p>– Dejsz, olyan a czárnak sincs. Majd meglátod. Ezzel a fogattal -vágtatva török be a «sarkonforgó» tündérkastély kapuján. A többit -bízd rám. Ha van «Zöldkönyv» a világon, azt én meg fogom látni.</p> -<h2>A HÁTRAMARADT.</h2> -<p>Ghedimin herczeg ma együtt ebédelt a feleségével.</p> -<p>Sem a férj, sem a nő nem hozta szóba a mai jelenetet, a mi a -szarvasvadászatot befejezte. Pedig lehetetlen, hogy az egész -városban szét ne futott volna annak a híre. Csak a rendőrség nem -vett róla tudomást. Még az elejtett szarvast is otthagyták, a hol -elesett, majd csak sötéttel fogják azt elszállítani, hogy senki se -lássa, ki vitte el.</p> -<p>– Lesz ma szerencsém önhöz az operaházban? kérdé a -herczegnő.</p> -<p>– Nem tudom, elmehetek-e?</p> -<p>– Kár lesz elmaradni. Ma Ilmerinen kisasszony utoljára énekel a -«Titkos házasság»-ban s nagy ovátiók készülnek a részére.</p> -<p>(A herczegnő arra gondolt, hogy ma ki fogják fütyülni Zeneidát s -azt nagyon derék dolog lenne a herczegnek neje páholyából -végigélvezni.)</p> -<p>– Sajnálom, hogy nem igérhetem meg. De ezen az estén, mint ön -nagyon jól tudja, az öreg anyámat kell meglátogatnom s a jó -asszony, ha egyszer megkaphat, el nem ereszt. Az egész világról -kérdezősködik s aztán szigorúan megköveteli tőlem, hogy mikor az -éjféli harang megszólal, a szobája melletti kápolnában leüljek az -orgonához s a bűnbánó zsolozsmát énekeljem. Ezt nem tagadhatom meg -tőle. Inkább ha azt akarja ön, hogy együtt töltsük a mai estét, -jőjjön fel velem hozzá. <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span></p> -<p>– Oh, köszönöm a jó mulatságot. Én még nem éneklem a -zsolozsmát.</p> -<p>– Még úgy sem látogatta ön meg nagyanyámat, mióta -egybekeltünk.</p> -<p>– Tudja, hogy félek a halottaktól.</p> -<p>– De hisz ő szegény még eleven.</p> -<p>– Annál rosszabb. Élő halott. S én irtózom egy mumiát látni s -arra gondolni, hogy magam is ilyenné lehetek valaha.</p> -<p>– No, hát jó mulatságot, kedvesem.</p> -<p>– Nagy áhitatot, kegyelmesem.</p> -<p>A herczeg eltávozott. A herczegnő utána küldte a törpéjét, hogy -elrejtőzve a lépcsőház narancsbokrai közé, lesse ki, vajjon a -herczeg csakugyan a nagyanyja lakosztályán marad-e, és meddig marad -ott?</p> -<p>Ghedimin Maximovics Iván valóban a nagyanyja lakosztályába -távozott az összekötő folyosón át. Az öreg úrnő a Ghedimin-palota -középső szakaszában lakott, melynek ablakai mindkét felől udvarra -nyiltak.</p> -<p>Épen húsz esztendeje már annak, hogy Anna Feodorovna el nem -hagyta a szobáit. Még a rekkenő nyarat is ott tölti a prémbőrökkel -kivert falak között, a mikor minden úrféle menekül a fővárosból a -Neva szigeteire.</p> -<p>1804. tavaszán egy makacs idegbaj erőt vett rajta s azóta az -egész járása-kelése e földön az étkező asztalától a kártyázó -asztaláig s onnan vissza, egy kerekeken gördülő zselyeszéken. Fél a -szabad légtől.</p> -<p>Eleinte az első években társasága is volt: három, korához illő -öreg asszonyság, a kik eljártak hozzá whistezni és pletykázni. -Lassankint kimaradoztak. Először egy, azután kettő, utoljára mind a -három. Senki sem merte neki tudtul adni, hogy meghaltak. Azt -hitették el vele, hogy nehezen esik a lábaiknak a lépcsőn -fölmászni. Azóta egyedül egy magában játszik whistet.</p> -<p>Most is azt a tarka kattun kelmét viseli, a mi 1803-ban olyan -nagy divatba jött, az által, hogy Sándor czár megtiltotta -<span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> a külföldi gyapotszövetek behozatalát. -Azt hiszi, hogy mai nap is azt hordja a metropolisban minden -úrhölgy. És hozzá azt a tollas barettet, a mi hasonlít a -turbánhoz.</p> -<p>Tizenkét esztendeje már, hogy a vele egyvívású emberek közül az -utolsó meglátogatta. Azok mind elmentek már haza, az őseikhez. -Hanem neki ezt nem szabad megtudni. Azok mind élnek s neki -ünnepélyes alkalmakkor izeneteket, üdvözleteket küldenek; szentelt -kalácsokat, fonatos pereczeket, himes tojásokat cserélnek ki -egymással még most is s husvét napján ott vannak a czifra látogató -jegyeik az asztalán, ez aranybetűs mondattal: «Christos -woszkresz».</p> -<p>A világtörténet ott maradt el rá nézve, a hol I. Napoleon és I. -Sándor császárok örök időkre békét kötöttek egymással s azzal -egyidejűleg az ő egyetlen fiát, Vaszilovics Maximot a czár -kinevezte az új georgiai dzsidásezred parancsnokának. Georgiát -akkor keblezték be Oroszországba s Anna Feodorovna most is -dicsekedve emlegeti, hogy egy napon Georgia volt császárjával, -Heracliussal is volt szerencséje beszélgethetni, kit az ő kedves -Maximja vezetett föl hozzá. Ugyan nem értették meg, a mit egymáshoz -beszéltek, mert az excsászár csak perzsául tudott, a mi nem -hasonlít sem az oroszhoz, sem a francziához, hanem azért igen jól -mulattak.</p> -<p>Ettől fogva gondja volt rá a családnak, hogy a jó öreg asszony -nyugalmát ne háborítsa meg semmi a világesemények nagy zajából. Az -ő számára külön nyomattak egy hirlapot, a miből minden háborús hír -ki volt hagyva. A fejedelmek nem tettek a világon egyebet, mint -elvették egymásnak a leányait feleségül, országaikat nagylelkűen -odaajándékozták egymásnak, a tábornokaikat minden ok nélkül -feldiszítették, érdemrendeket osztogattak s hogy mégis vérontás -nélkül ne maradjon a század, a távol Tenedos szigetén megverték a -hitetleneket, s Persia határán levertek egy-egy kurd lázadást. -<span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span></p> -<p>Anna Feodorovna még a rettenetes franczia hadjáratról s Moszkva -iszonyú leégéséről sem tudott meg semmit.</p> -<p>Pedig a borodinói csatában az ő egyetlen Maximja is elesett.</p> -<p>Az ő hirlapjában az állt, hogy Vaszilovics Maximot kinevezte a -czár Georgia kormányzójává s az oda ment el búcsúzatlanul. Azóta -onnan izenget neki s küldöz leveleket, a miket az inasa olvas fel -előtte, mert az ő szemei már nem tudják sorba szedni a betűket. Jó -fiu! soha el nem felejti az anyját.</p> -<p>Ez az inas, a jó Ihnátko, az ő mindenese: szakácsa, szobaleánya, -felolvasója. Az is lehet már valami hetvenöt éves, s ilyenformán -valami tizenöt évvel fiatalabb úrnőjénél. Asszonycseléd nem állná -ki, hogy napról-napra lakatot vessen a szájára s elhallgasson -minden rossz hirt, a mi odakünn történt; oh, ezt nem lehetne -asszonytól kivánni. Férfi is csak olyan birja azt meg, mint -Ihnátko.</p> -<p>Kivált egy ilyen ünnepnapon, a mikor Anna Feodorovna nem -kártyázik, mert az bűn volna. Annál többet kérdezősködik. -Szerencsére igen jó étvágya van s minden süteményből tud jóízűen -enni, a mit «barátnői» küldöznek neki a maslicza utolsó napján.</p> -<p>– Te Ihnátko, nekem úgy tetszik, hogy ezt a kalácsot nem maga -készítette a Sofia Ivanovna. Az kiszokta szedni a mozsolaszőlőből a -magokat. Kóstold meg csak.</p> -<p>– Ez biz igaz. Nem lát ám már a jó lélek.</p> -<p>– Igaz biz az; hisz az is öreg már velem együtt; elég oka lehet -rá, hogy ne lásson.</p> -<p>(Legfőbb ok pedig az, hogy hat láb föld van közte és az Isten -világa között.)</p> -<p>– Hát a kis herczegnő, meg a fekete grófnő elküldték-e -üdvözleteiket a mai napra? Meg az altábornagyné, a ki olyan nehezen -hall?</p> -<p>– Mind itt vannak a köszöntő leveleik az ezüst asztalon.</p> -<p>– Feleltél-e nekik illendően? <span class="pagenum"><a name= -"Page_34" id="Page_34">-34-</a></span></p> -<p>– Azonnal feleltem.</p> -<p>– Az altábornagynénak nagy betűkkel kellett volna ám irnod; mert -igen nagyot hall. Hát az a szegény koldusasszony eljött-e a meleg -ruhákért? Nem mondott-e jövendőt? Nem jön-e valami üstökös csillag? -Csak az ne jőjjön! Hát a nagyherczegnőknek nem vitted-e el a -bokrétákat?</p> -<p>– Elvittem. Megköszönték.</p> -<p>– Nem mentek még férjhez? Istenem, már arra valók volnának.</p> -<p>(Férjhez bizony, mind a ketten, még gyermekkorukban: ahhoz a -fehér lovas vőlegényhez, ki a más világon tartja a nászt; de Anna -Feodorovnának azt soha sem mondták meg.)</p> -<p>– Hát az öreg ember hogy van?</p> -<p>– Csak úgy, mint rendesen.</p> -<p>– Használja-e az általam küldött Erzsébetgolyókat a köszvény -ellen?</p> -<p>– Erősen használja.</p> -<p>– Tud-e éjszaka aludni?</p> -<p>– Hát egyszer tud, máskor nem tud.</p> -<p>– Nem haragos nagyon, mikor holdujság van? vagy ha szél fúj?</p> -<p>– Hébe-hóba; de csak megengesztelődik.</p> -<p>– Az a csúf pipa tudom, hogy mindig a szájában van. Úgy ül a -füst között, mint egy szénégető.</p> -<p>– Hát mit csináljon egyebet?</p> -<p>– No megállj. Vidd át neki: itt van, ezt a jó meleg hálósipkát. -Magam kötöttem az öreg ember számára, piros haraszból. Mindig -szerette a piros sipkát. Mondd meg neki, hogy gondoltam rá, nem -úgy, mint ő én rám. De hát mit is küldhetne ő nekem? Pipahamut?</p> -<p>(Hajh biz az az öreg ember maga is rég hamu már. Ő volt a férje -a jó Anna Feodorovnának. Maga is köszvényes ember volt, a ki évekig -nem látta a feleségét, bár egy házban laktak; járni egyik sem volt -képes. Azután az <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span> egyik nem tűrhette a pipát, a másik meg -nem tudta azt letenni a szájából. Egyszer aztán ő is nyugodalmasabb -helynek találta az Alexandre Nyefszkij kathedráléjában levő -sirboltját az eddigi fekhelyénél; de olyan csendben temették el, -hogy az öreg asszony nem tudott meg a haláláról semmit s még egyre -készíti számára a jó meleg sipkákat.)</p> -<p>– De hát a «pulya» hol marad olyan soká? Tán csak nem beteg a -«pulya?» Az volna csak szép, ha megfeledkezett volna rólam a -«pulya!» Majd megmosnám a fejét a «pulyának!»</p> -<p>Ihnátko aztán megnyugtatja az öreg asszonyt, hogy a «pulyának» ő -felségéhez a czárhoz kellett menni fontos tanácskozásra. Bizonyosan -egy elajándékozni való országról van megint szó.</p> -<p>– Az már más!</p> -<p>Hja bizony a pulya már nagy ember; harmincz esztendős férfi s -valamennyi érdemrendnek gyémántos tulajdonosa. Ez az unokája a jó -öreg asszonynak, a délczeg, hatalmas Ghedimin Maximovics Iván -herczeg. A nagyanya most is csak úgy hívja őt, hogy a «pulya».</p> -<p>Régóta ég már a lámpás a szobában, néha egész nap nem oltják azt -ki. A legkisebb szélzúgásra minden ablaktáblát bezárnak s két-három -nap elmulik a nélkül, hogy megvirradt volna ebben a szobában. Nincs -is a szoba lakójának semmi szüksége a nappal és éjszaka -külömbségeinek megfigyelésére. Ő nem kel fel, nem fekszik le. Ott -ül a kerekes karszékében s ha rájön az álom, elalszik s mikor -felébred, enni kér, s étvágya jó. Minden vasárnap behivatja a -nőcselédeit, azok újra öltöztetik, megmosdatják s az neki egy hétre -elég. A vasárnapot megtudja arról, hogy éjfélben az Izsáktemplom -minden harangja elkezd búgni, s a pénteket arról, hogy a hirlapja -akkor érkezik meg. Azon is elég egy héten keresztül ötölni-hatolni -a jó Ihnátkonak. Néha össze is disputálnak ketten a «magas -politika» felett. Most épen feszült viszony van az úrnő és a -<span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> szolga között. A hirlapban ugyanis ez -állt: «A hős Csernyi Gyurka megvette Belgrád várát a töröktől». Az -úrnő ezt akként kivánta érteni, hogy ostrommal vette be s a -hitetleneket mind kardélre hányta; a szolga azonban betűszerinti -értelemben vette azt: megvette rendén, leszámlálva a pénzt a -tulajdonosnak a markába. Ezen nagyon összevesztek. «No majd -igazságot tesz a pulya, csak jőjjön elő; az majd megmondja, s ha -neked van igazad: kapsz egy ujdonatúj tulupot, rókaprémmel; ha -pedig nekem van igazam: kapsz huszonötöt a hátadra ezzel a -fűzfakorbácscsal a saját kezemből».</p> -<p>A saját kezéből! a mi egy legyet sem tudna már leütni s azzal a -fonott vesszőkorbácscsal, a minővel a gyermekek szoktak egymásra -verni aprószentek napján.</p> -<p>Hanem az öreg asszony nem felejti el a félretett boszút s már -harmadszor figyelmezteti Ihnátkot, hogy tegye le mellé két székre -az új köntöst, meg a korbácsot, hogy megkaphassa rögtön -valamelyiket, mihelyt a «pulya» megérkezik.</p> -<p>S nyomban elfelejti az egész haragját, és Belgrád várát Csernyi -Gyurkával együtt, a mint előtte áll a «pulya». (Olyan csendesen -jött be a szőnyeges ajtón, hogy csak akkor látja meg, mikor az már -előtte áll.)</p> -<p>A «pulya!» A főváros legdélczegebb férfia. Olyan termet, mint -maga a czár. Komoly, méla tekintet, ábrándos szürke szemekkel.</p> -<p>– Na te rossz gyerek! Ilyen későn kell jönnöd? Nem játszhattad -ki magadat egész nap? Most van vége az iskolának? Nem félsz, hogy -mindjárt letérdepeltetlek?</p> -<p>Már ott térdelt előtte. S az öreganya sovány, redős kezét -arczához szorítva, odarejté a fejét annak az ölébe.</p> -<p>Ez volt az egyedüli hely a világon, a mit otthonának mondhatott. -Itt szeretett igazán.</p> -<p>Az öreg asszony kaczagott s elhúzta a kezét a forró csókok elől, -hogy a hajába markoljon a «pulyának».</p> -<p>– A rossz kölyök! Hogy tud hizelkedni! Mint a macska. -<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> Jól van no. Nem kapsz verést. -Megbocsátok. Ne sírj hát. Épen olyan feje van neki, mint az én jó -Maximomnak. Csakhogy az engem jobban szeret, mint te. Annak már -olyan idős korában két érdemcsillag is volt a mellén. Hát te mire -nézed a napot? Szereztél már becsületet? utolérted az apádat? (az -öreg asszony kezei elkezdtek az unokája mellén keresgélni s -megtalálták rajta a Nyefszkij Sándor-rend gyémántos csillagát, erre -örömtelten kiálta fel.) Micsoda, te «pulya!» Hiszen ez nem is -kereszt, de csillag! S még gyémántokba foglalva. Ah! Te megloptad -az apádat. Annak kellett volna a gyémántos csillagot megkapni.</p> -<p>Az egy hős, egy nagy ember. De úgy-e bár: azóta az is megkapta -az elsőrendű csillagot? úgy-e, úgy-e? kirakva ilyen szép -gyémántokkal.</p> -<p>(Igen, igen, megkapta: kirakva szép fényes kavicsokkal a -Moszkva-parti fövény alatt!)</p> -<p>– No hát állj fel, hiszen nagy ember vagy már; nem illik az -öreganyád előtt térdepelned; mit mondana a czár, ha megtudná, hogy -az ő belső titkos tanácsosa még letérdepel az öreganyja elé? -Beszélj nekem nagy, országos dolgokról. Én értek hozzá. Oh, Pál -czár idejében mindenbe be voltam avatva. Én tartottam vissza az -«öreg embert», hogy bolond fővel nem ment a Pahlen gróf -összeesküvésébe. Most ülhetne Sibériában! Úgy-e, te szereted a -czárt? Úgy is illik. A nagyapádat Pál czár hányszor megütlegelte! -Még csak nem is panaszkodott érte soha. De most csak nincs úgy-e -összeesküvés a czár ellen?</p> -<p>– Nincs, mamuskám.</p> -<p>– Ha megtudod, hogy van, följelentsd. Ez olyan, mintha -meglátnád, hogy öreganyád nyoszolyája alá gyilkos van elbujva: -bizony kihúznád a lábánál fogva. A ki a czár ellen vét, azt -megbüntetik, a ki pedig érdemeket szerez, azt megjutalmazzák. Úgy-e -hogy tett Kutusoffal? Kitörte a koronájából a legszebb drágakövet, -azt ajándékozta neki s a kitört kő helyébe egy aranylapot -illesztett e névvel: <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> «Kutusoff.» Te «pulya!» A «Ghedimin» név -sem rosszabb a Kutusoffénál.</p> -<p>Iván elsápadt. A Ghedimin név? Igen! Meg a czári korona? Azoknak -is lesz egymáshoz valami közük. Koronatörésről bizony lesz szó!</p> -<p>– Egész életemet annak szentelem, mamuskám.</p> -<p>S aztán elpirult önmaga előtt.</p> -<p>Nem mondott igazat. Soha se mondhat igazat. Soha és senkinek. Ez -az egyetlen teremtés van a világon, a ki igazán, őszintén, lelkéből -szereti, s még ezt is folyton-folyvást ámítgatnia kell. Kora -reggeltől késő estig folyvást hazudnia kell szemtől-szemébe néző -embereknek, hazugságokat elhullatni a háta mögött leskelődők -számára, úgy, hogy mikor éjjel imádkozni akar, nem viszi rá a -lelke, hogy elkezdje! «Hajtsd hozzám, uram, füledet»: azt hiszi, -hogy még az Isten előtt is hazudni fog.</p> -<p>– No de régen vártalak ám, hogy eljőjj. Nagy vitám volt az -Ihnátkoval s neked kell benne a birának lenni.</p> -<p>S elmondta a vita tárgyát. – Melyikünknek van hát igaza?</p> -<p>Iván elnevette magát.</p> -<p>– Rendes észjárás és emberi tapasztalat szerint neked volna -igazad, mamuskám; mert várakat csakugyan úgy szokás megvenni, -fegyverrel. Hanem ebben az egy esetben kivételesen mégis csak az -Ihnátkonak van igaza; mert Csernyi György csakugyan úgy vette meg, -jó pénz árán Belgrádot a basától. Azért csak add neki a tulupot, -nem a korbácsot.</p> -<p>Az öreg asszony odainté a szolgát.</p> -<p>– Hallottad ezt Ihnátko? Ilyen az igazságos férfi az országban. -A ki igazságot oszt a szolgának az úr fölött, s igaz itéletet hoz -még a tulajdon öreg anyja ellenében is! Örüljetek népek, hogy ilyen -ember kezében van a sorsotok. A kinek a száját nem hagyja el más -szó, csak igaz szó!</p> -<p>Iván félre fordult. <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<p>– No gyere ide, ülj mellém. Aztán gyónj meg. Mikor fogsz már -megházasodni? Itt volna ám már az ideje. Nem választottál még?</p> -<p>És Ivánnak azt kell rá felelni: «nem!» Hiszen nem mondhatja meg, -hogy «három éve már, hogy nőt hoztam a házhoz; nőt, a kinek nincs -annyi szive, hogy bemutassa magát az öreg anyjának: mert irtózik -tőle, a miért az olyan vén és ránczos arczú.»</p> -<p>Azt kell mondania, hogy senkije sincs.</p> -<p>– Most hazudsz! Hadd tapintom meg az orrodat. Persze, hogy lágy -az orrod. Hazudtál. Hogy ne volnál szerelmes. No ide ügyelj. Nézd, -itt tartogatom a fiókomban a menyasszonyod számára való fejdíszt. -Látod, én gondoltam te rád. Egy diadém. Nekem is az volt a fejemen, -mikor az öreg emberrel megesküdtem. Még akkor Moszkva volt a -főváros. Még akkor ennek a palotának a helyén egy fűzfás mocsár -volt. A te menyasszonyod is azt tegye fel. Neked adom. Csak tedd -el. Te tudod, hogy kinek add azt: majd aztán én is megtudom. A kit -te szeretsz, a ki asszonyod lesz.</p> -<p>Iván pedig csak ezt nem tudta igazán. Volt egy asszonya, de az -őt nem szerette, s volt egy szeretője, de az nem lehetett az ő -asszonya. Egyiknek sem adhatta ő azt az ősi menyasszonyi -ékszert.</p> -<p>– Elteszem, mamuskám, míg rákerül a sor.</p> -<p>– No de már most velem fogsz vacsorálni, úgy-e? Az utolsó vajas -lakomát nálam költöd el. Nem mégy el dévaj czimborák társaságába -tivornyázni, a hogy a többi korhely fiuk, a kiket az éjféli -harangszónál a butesnikoknak kell kiűzni a korsókból, meg még -rosszabb helyekről is. Te a nagyanyáddal vacsorálsz, a hogy jó -gyermekekhez illik.</p> -<p>És Ivánnak még azt is hazudnia kellett, hogy az étel izlik neki, -a miből nagyanyja bőkezű unszolással halmoz fel az asztalra. Pedig -akkor kelt föl az ebédtől, s aztán várt rá egy lucullusi lakoma a -szép Zeneida kastélyában.</p> -<p>De ha még csak a gyomor tiltakozott volna az áldozat -<span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> ellen! A szív volt túlterhelve jobban. -Mennyi aggodalma súlyosult rá ennek a mai éjszakának! Ha -elgondolta, hogy a sértett női boszú épen ez órákban önti ki -pusztító mérgét azon másik nő ellen, a kiről mindenki tudja, hogy -az ő vele igen közel összeköttetésben áll, s a kit ő neki -lehetetlen megvédelmezni – és legkevésbé a megtámadója ellen, a ki -saját felesége. Talán most e pillanatban követik el rajta a -legnagyobb megbántást, mely egy művésznőt összezúz. Ha itthon volna -a czár, azt nem mernék tenni; de távollétében minden szabad, a mit -Arakcsejeff, a mindenható kegyencz megenged.</p> -<p>Őszintén megvallva, Iván örült neki, hogy most nem lehet ott. -Lágy, önakaratnélküli, szelid kedély volt, a kit a helyzet nem neki -való izgalmakba sodort. Egy fejjel kilátszott a tömeg közül, s az a -fej eszes volt; ezért vezérnek szánták. S őt boldogtalanná tette ez -a nehéz szerep, a mihez minden tehetség meg volt neki adva – a -bátorságon kívül. Legtöbb kedve lett volna neki egy szép napon itt -hagyni az egész világi birtokát, a szövetségeseit, a palotáit, az -egész orosz birodalmat, kézen fogni Zeneidát, elmenni vele a -világba s énekelni mellette a tenorpartiekat: – talán meg is tette -volna, ha Zeneida több nem lenne, mint puszta művésznő. De hisz a -nyugtalanító aggodalmak nehezebbike az, hogy mi történik ma azon a -másik szinpadon? Az egyiken talán szalmakoszorú vár kedvesére. De -hát a másikon? Arról a szinpadról a szereplők vére szokott -alácsorogni.</p> -<p>S a jó nagyanya nem győzte őt eleget kinálni, hogy egyék.</p> -<p>És közbe kérdezősködött tőle Mária Luizáról, és a nagy -Napoleonról, meg a kis római királyról s más ilyen idejét mult -emberekről: a mikre Iván mind olyan fonák feleleteket adogatott, -hogy alig győzte őt a jó Ihnátkó helyreigazítani, a ki a «maga -hirlapjából» sokkal jobban volt mindezekről értesülve.</p> -<p>Mikor aztán megkondult az első harang odakünn: az <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> öreg -asszony egyszerre kivette a szájából a beletett falatot s -visszatette a tányérjára. Ihnátko parancsszóra nem várva, elszedte -az ételeket s más selyemabroszt terített az asztalra.</p> -<p>– Itt van a bőjt. Térjünk Isten atyánkhoz! suttogá a jámbor -öreg.</p> -<p>Iván megcsókolta öreg anyja arczát, az is az övét. A nő -hálószobájából egy kis alacsony ajtó nyilt a kápolnába. Iván az -ajtón belépett, s míg az öreg asszony olvasóját morzsolva kezében, -imádkozni kezdett, addig a kápolnában megszólalt az orgonahang s -egy tiszta csengő férfi hang elkezdé énekelni a zsoltárt.</p> -<p>– Milyen jó keresztyén, milyen jó fiu ez a Maximovics Iván! -suttogá imaközben Anna Feodorovna. S milyen gyönyörű hangja van. -Beillenék a czár énekkarába!</p> -<p>S a zsoltár és az orgona zengése mellett, ájtatosan dicsérve -Istent, s imádkozva élőkért és élőknek hitt halottakért, csendesen -elszunyadt a karszékében. S a zsoltár és az orgona még azután is -zengett. Mert ez a Maximovics Iván, ez a Ghedimin herczeg olyan -véghetetlen kegyes jó fiu.</p> -<p>Aztán ez is csak hazugság volt. A mint Iván belépett a -kápolnába, már ott várt rá egy énekes a czár énekkarából, a kit oda -egy rejteklépcsőn bocsátottak be s annak a feladata volt énekelni -és orgonázni, míg az öreg asszony elalszik.</p> -<p>Ghedimin herczeg pedig a rejteklépcsőn és titkos folyosón át -rögtön eltávozott. Palotájának összeköttetése volt a szomszéd -házzal. Ott álruhát vett magára s az udvaron álló szánba vetve -magát, megmondta a kocsisának, hogy hová hajtson.</p> -<p>A szinházból visszatérő herczegnőnek mind a kapus, mind a törpe -azt mondták, hogy a herczeg itthon van, a nagyanyja lakosztályát -még nem hagyta el. <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span></p> -<h2>A NYOLCZAS FOGAT.</h2> -<p>Ghedimin herczeg egyszerű, czímer nélküli szánban, nem -egyenruházott kocsissal indult ki titkos lakhelyéről. Kocsisának -azt az utasítást adta, hogy hajtson a szinház felé.</p> -<p>Nagyobbszerű szinháza az új fővárosnak még akkor csak az -operaház volt. Abban aztán játszottak egy este drámát, vigjátékot, -operát egymás után; az előadás eltartott rendesen éjfélig.</p> -<p>Az oroszokat azon időben meglepte a szinmüvészet iránti -lelkesedés. Az az egy szinház kevés volt nekik, annál fogva azt -találták ki, hogy a gazdag herczegek saját palotáikban építtessenek -szinházakat, s azokban játszatták saját meghivott vendégseregük -előtt saját szintársulataikkal Shakespearet, Molieret. Magában a -két czári lakban, a téli palotában s az Eremitageban is volt -magánszinpad, a min csak udvari szinészek debütáltak. Sőt egy -nevezetes előkelő főúr még a falusi jószágára is magával hordta a -szintársulatát, s minthogy faluhelyen a mi legnehezebben -megszerezhető egy jó szinielőadáshoz, az a t. cz. publikum: -annálfogva még egy viaszbáb gyüjteményt is szerzett hozzá: -tábornokokat, tanácsosokat és elegáns úrhölgyeket, szalmával -kitömve, kik a zártszékeket végig üljék, hogy tökéletes legyen az -illuzió. Tudnivaló, hogy az ilyen színművészek a főúr jobbágyaiból -cseperedtek fel, annálfogva egészen valószinű az az adoma, hogy -mikor egyszer Othello javában fojtogatná Desdemonát, a főúr nagyot -prüszszentett a páholyában, mire a gyilkos mór rögtön abbahagyá a -sötét gonosztettet, s előrelépve a lámpáig, «kedves egészségére» -kivánta a kegyúrnak a megrázkódást, s csak azután tért vissza -Shakespeare kegyetlen ötletét végrehajtani.</p> -<p>Ebből képzelhetni, mily fokú lelkesedésnek kellett ott kifejleni -egy oly rendkívüli művészi tünemény iránt, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> minő -Ilmarinen Zeneida volt. Saját országuk szülötte. (Igaz, hogy maga -Finnország is abban az évben született Oroszország számára, a -melyben Zeneida.) Zeneida nagyobb hatalom volt, mint egy miniszter. -Hiszen már II. Katalin czárnő idejében lehetett bátorsága egy -primadonnának azt mondani a czárnő szemébe, ki azt hányta fel neki, -hogy már is annyi fizetése van, mint az első tábornagynak, hogy «no -hát énekeltessen magának felséged a tábornagyjaival»</p> -<p>Nem is attól félt legjobban Ghedimin herczeg, hogy Zeneidát -valami méltatlan meggyalázás éri, a mi egy sértett vetélytársnőtől -kitelik, hanem inkább attól, hogy ez a nő (a milyennek ő ismeri) -képes lesz, a mint az első füttyhangot meghallja, kiugrani a -proscenium-lámpák elé s rágyújtani a marseillaisere s a mely -perczben elkezdenek a nagy operaházban szalmakoszorúkat hajítani, a -másodikban már emberfejekkel fognak hajigálózni. Egy ilyen szikra -kell csak hozzá s fellobban az egész tűzakna.</p> -<p>Erős szívdobogása volt, a mint az operaház felé közelített. A -bömbölő száz harang nem engedett semmi zajt hallani. Mikor aztán a -harangok elnémultak, akkor egyszerre felhangzott a hosszú utcza, -melybe szánkója befordult. Az egész széles sugárút egy zsivajgó -néptömeggel volt belepve, mely feléje hömpölygött. Mi ez? -Forradalom, vagy diadalmenet? Száz meg száz fáklya világít a fejek -fölött.</p> -<p>Sebesen dobogott a szíve. Nem volt forradalmi jellem. Nem az az -ember, a kit a gyönyör megittasít, mikor a nép oroszlánordítását -hallja. Lelkében rettegett attól. De nemes ember volt, a ki -szive-lelke ellenére el tud veszni azokkal együtt, kiknek hűséget -esküdött; a ki el tud menni a bitófáig, pedig irtózik tőle, azon -nagy eszmékért, a miket imád. Sok emberből lett már hős oly módon, -hogy hiányzott a bátorsága elfutni a csata elől. Iván herczeg ott -maradt s bevárta a tömeget.</p> -<p>Egyszer aztán látott valamit, a mi csakugyan ujdonság volt -előtte. <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span></p> -<p>A fáklyáktól megvilágított csoport közepett siklott tova egy -aranyozott szán, melynek orrát egy aranyhattyú képezte: Zeneida -ismeretes szánkója, abban ült a művésznő, drága nyusztbundájába -burkolva, s azonfölül eltemetve virágcsokrok közé (a mik candirozva -voltak már a fagytól), a szánkót pedig egy nyolczas fogat húzta; -igen is: olyan fogat, a minőn még a czár sem járt soha; nyolcz -bojár ifjú, a szinéből válogatva a jeunesse doréenak, s a ki a -bakon ült, a kocsis helyén, az maga Galban lovag. Az arany ifjuság -maga vontatja hazáig az ünnepelt művésznő szánkóját.</p> -<p>Ghedimin herczeg maga is kiszállt a szánjából s a tömeg közé -vegyült, Zeneidát kisérve.</p> -<p>Egy ember törte magát a sokaságon keresztül, a kiben a felesége -inasára ismert. Az a szánhoz érve, egy óriási jáczintcsokrot -nyújtott át Galban lovagnak, néhány szót suttogva hozzá, mire a -lovag felállt és harsány hangon kiáltott:</p> -<p>– Hohó uraim! Nemes paripa urak! Megálljunk egy pillanatra! Ime -a legfényesebb trofeum! Ezt a csokrot a briliántos fogantyúval -küldi «hódolata kifejezésével az isteni művészet iránt» a mi -felséges Zeneidánknak – Ghedimin herczegasszony.</p> -<p>A hurrakiáltás egy pillanatra egész ködöt lehelt a hideg -légbe.</p> -<p>– Allons. Előre! Nemes táltosok!</p> -<p>A nyolczas fogat vágtatva vitte a szánt.</p> -<p>A szán hátulsó bakján állt egy fiatal ember. Mikor Zeneida -átvette a csokrot, az a fiatal férfi odahajolt eléje, úgy, hogy az -ábrázatja épen megfordítva került a hölgy arczával szembe. Még az -ismerős arczra is nehéz ily helyzetben ráismerni.</p> -<p>A megfordított arcz ezt sugta a hölgynek:</p> -<p>«Timeo Danaos et dona ferentes.»</p> -<p>– Nem tudok diákul: szólt a hölgy, fordítsd le más nyelvre. -<span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span></p> -<p>S a megfordított fő extemplo visszaadta azt hazai nyelvén -tökéletes hexameterben: «Félek a muszkától, ha ajándékot hoz elém, -is.»</p> -<p>– Köszönöm, Puskin!</p> -<p>Azok, a kik az «észak szövetségéhez» tartoztak, egymást a -vezetékneveiken szólították, eltérve az ős orosz szokástól, mely -mindenkit a keresztnéven szólít, a férfinak az atyja, a nőnek az -anyja keresztnevét toldva a magáéhoz.</p> -<p>Tehát ez a fiatal ember «lesz» Puskin. Még most nem az. Még most -senki.</p> -<h2>ORGIA EGY VULKÁN FENEKÉN.</h2> -<p>Csak egy oly «csatákban edzett hős», mint Galban lovag, nem -vesztette volna el a tájékozását, mikor Zeneida palotájába belépett -s egyszerre közepette találta magát annak a zűrzavarnak, a minőhöz -hasonlót csak Páris operabáljai mutatnak fel.</p> -<p>A vendégsereg, meghivott és betolakodó, ezrével tölti meg a -fényesen kivilágított termeket. Zeneida ma végjátékul Semiramis -végjelenetét játszotta el, s szeszélyének úgy tetszik, hogy végig -játszsza még a szinpadon túl is a hódító királynő szerepét. Maga -körül akarja látni az imádóit, a rabszolgáit, a bolondjait.</p> -<p>Az egész ballet jelen van; ugyanabban a jelmezben, a miben a -szinpadon tánczolt, s az énekesnők, persa és más fejedelemnőnek -öltözve, s velük együtt a főváros ifjú és vén -«aranyfiatalsága».</p> -<p>Mikor a diadalmenetből visszatérő úrhölgy – Galban lovag karján -– megjelent a tánczteremben, a rejtett karzat rácsozata mögül a -zenekar rázendíté az üdvözlő nyitányt, mely közé a vendégsereg -részéről általános «hurrah» vegyült és a közelállók siettek a -kézcsókolásra.</p> -<p>Hanem a mulatságnak nem lehetett olyan simán megtörténni. -<span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span></p> -<p>Már ott várt a terem közepén, feltett kaskétával a fején, a -rendőrügynök hivatalos egyenruhájában. Az útját állta az úrnak és -asszonyságnak s feszes üdvözlet mellett kettős sziszegést -hallatott, a mit aztán minden mondat végéhez is hozzá toldott, s a -mi annyit jelent, mint «szudár» és «szudarinya» (uram és -asszonyom).</p> -<p>– A rendőrfőnök ő excellentiája tudatja önökkel, sz. sz., hogy a -nagy bőjt a mai harangszóval megkezdődött, sz. sz. Annálfogva -minden táncz, zene tiltva van, sz. sz. Annálfogva a vendégek -takarodjanak haza, sz. sz. sz. A ház ura és asszonya pedig, sz. sz. -menjenek aludni sz. sz…</p> -<p>Zeneida nagyot nevetett a szeme közé. Míg Galban magában szidta -a rendőrminisztert, ki ügyetlen buzgalmával még elrontja a jó -tervet, a mit ők ketten Arakcsajevvel kicsináltak.</p> -<p>Zeneida nem hagyta azt elrontani. Kihúzott a hajából három -nyilforma aranytűt s odanyújtá az ügynöknek.</p> -<p>– Menj vissza uradhoz, mutasd neki e jelvényt. Ebből meg fogja -érteni, hogy Assyria királynője szívesen látja a csatára a sarmaták -fejedelmét.</p> -<p>Ez az ügynöknek nagyon magas stylus volt. Hanem az aranynyilakat -elvette.</p> -<p>– Akkor kénytelen vagyok az önök neveit feljegyezni. Hogy hiják -önt, uram?</p> -<p>Galban lovag azt mondá neki: «az én nevem Caracalla, s ez itt a -feleségem».</p> -<p>Az ügynök bediktálta magának a jegyzőkönyvébe hiven: «Caracallus -úr és Caracalla asszonyság».</p> -<p>Aztán az épen odalépő úrhoz fordult. Az volt Ghedimin -herczeg.</p> -<p>– Hát az úrnak mi a neve?</p> -<p>– Az én nevem a «Szivárvány». Itt a névjegyem.</p> -<p>Tudnivaló, hogy a százrubeles bankjegyet tarka szineiért -szivárványnak híják. Ez a név annyira megtetszett az ügynöknek, -hogy többet nem is kivánt megtudni; térdig <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> hajtotta -fejét, jó mulatságot kivánt, útközben megivott egy palaczk pezsgőt -s megcsipkedte egy kis köpczös ballerinának az orczáját s azzal -visszament a rendőrfőnökhöz s referált hiven, hogy az Ilmarinen -palotában minden oly csendes és sötét, mint egy templomban s a -kapuson kivül mindenki alszik.</p> -<p>Hanem még ezzel nem volt vége az akadályoknak. A kituszkolt -rendőrügynök után következik a protestáns lelkész káplánja és -orgonistája. A káplán kenetteljes dictióra készül, melynek -valószinű tartalma az lehet, hogy ne méltóztassék a ház úrnőjének, -mint protestánsnak alkalmat adni a megbotránkozásra az uralkodó -vallás hiveinek az által, hogy a nagy bőjt első éjszakáját ilyen -Baál papjaihoz méltó bálványimádási ünnepélylyel -megszentségteleníti.</p> -<p>De Zeneida nem engedi neki elmondani a szónoklatot. A mint -meglátja, hogy pap, reákiált:</p> -<p>– Pusztuljatok innen, papok! Nekünk semmi közünk se Baálhoz, se -Zebaothhoz; mi tűzimádók vagyunk. A mióta Bakut bekebeleztük, a -tűzimádók vallása is bevett vallás; ezek itt mind azok, s én vagyok -a papnéjuk!</p> -<p>«Hurrah, éljenek a tűzimádók!» hangzik minden oldalról, a jámbor -káplánt két oldalt fogják s itatják lángborral: «igyál tüzet!» -Kénytelen inni, s a közben elfelejti a szónoklatát.</p> -<p>– No ez jó nekem; de mit mondjak otthon a superintendensnek?</p> -<p>– Mondd neki azt szivem, szólt Zeneida, hogy most tartom a -főpróbát ahhoz a nagy hangversenyhez, a mit a bőjt folytán adni -fogok a protestáns templom tornyának fölépítésére.</p> -<p>Káplán és orgonista teljesen meg vannak nyugtatva. Hazamennek -referálni, hogy a hitbuzgó patronesse a legistenesebb -foglalatossággal kezdé meg a nagy bőjt első óráit.</p> -<p>Ekkor aztán be lehet zárni a kapukat, több háborgatás -<span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> nem jön kivülről, s a kik már itt vannak, -azok csak holnap este fognak innen elszállingózni.</p> -<p>Galban lovag helyén találja a hölgy karját átengedni Ghedimin -herczegnek.</p> -<p>– Én vagyok Galban lovag.</p> -<p>– Van szerencsém önt jó hiréből ismerni. Ön varázsló a hölgyek -körül.</p> -<p>– Nem bizonyítottam-e be azt ma is? Nézze meg, herczeg, azt a -karpereczet, a mivel e csokor át van szorítva. Nem ismer-e rá? S -aztán nézze meg ezt hozzá.</p> -<p>S ezzel kivette mellényzsebéből azt az ezüstsipot, a mi a -herczegnő lovagkorbácsának fogantyuját képezte. Ghedimin herczeg -láthatta rajta a saját czimerét.</p> -<p>– Ez a két barriere-jelző, a két Deus Terminus a ma reggeli -szarvasvadászat s a ma esti diadal között.</p> -<p>– S ezt a metamorphosist ön idézte elő? Ghedimin herczeg közel -volt hozzá, hogy megszorítsa a kezét Galban lovagnak azért, hogy az -meghódította a feleségét, hogy az ne bántsa a szeretőjét, ezt -azonban megakadályozta az a fiatal ember, a kit Puskinnak -hallottunk nevezni, s a ki hirtelen odatolta a fejét a herczeg és -Galban közé, s szeleburdi szivélyességgel ölelé el őt a herczeg -kézszorítása elől.</p> -<p>– Zdravtvujtye! Galban. Én vagyok Puskin.</p> -<p>– Ah, Puskin! Bravo. Hallottam hiredet. A valódi franczia -bonvivant orosz kiadásban.</p> -<p>– Büszke vagyok e czímre! (Pedig nem volt rá büszke. Nem lehet -nagyobb sértés, mint ha egy költőnek olyan tulajdonát dicsérik, a -mi nincs semmi vonatkozásban a Parnassussal. Azonban hát Galban -lovag nem volt censor, hogy tudhatta volna, hány remekműve a -költőnek fekszik halottan meggyilkolva a veres ón által.) Büszke -vagyok rá, hogy Rinaldója lehetek a pétervári korhelyeknek s e -tekintetben szerény epigonod. Ha megengeded, azonnal megismertetlek -társaságunk leggenialisabb coriphæusaival. <span class= -"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span></p> -<p>Azzal karját Galban lovagéba öltve, vitte őt igazi -czimborakedvvel bele a tömegbe.</p> -<p>Galban lovag nem bánta azt. Neki legelőször is az volt a -feladata, hogy az itt összegyült elégületlenekkel megismerkedjék, s -e tekintetben egy ilyen nyilt szivű, beszédes czimbora épen kedvére -szolgált. Hanem aztán csakhamar észrevette, hogy csalódott -benne.</p> -<p>A legelső, a kivel megismerteté Galban lovagot Puskin, az -amerikai követ volt: mr. Black.</p> -<p>Mr. Blacknak csak egy lába volt, a másik gépláb volt, a mi mr. -Blackot nem akadályozta abban, hogy minden contratánczot végig -járjon. Egyébiránt minden mozdulata olyan kimért volt, mintha a két -keze és a feje is mind kerekes rugókon járna s esténkint lefekvés -előtt az egész embert szét szoknák szedni.</p> -<p>– Mr. Black. A legjobb czimbora a világon. Nem tud se -francziául, se németül, se görögül, se oroszul; csupán csak -angolul. Azt pedig nálunk nem beszéli senki. Annálfogva néma. Hanem -azért a legfidelisebb ficzkó. Még tavaly volt neki egy embere, a -kivel beszélhetett: a titkárja. Azzal meg úgy járt, hogy -deczemberben a legcsikorgóbb hidegben elvitte magával a Nyefszkij -Sándor sírkertjébe, a nagyszerű síremlék-raktárt megtekinteni. Ott -a titkárnak különösen megtetszett egy gránit-obeliszk. Visszatérve, -a titkár sok pálinkát talált inni s megfagyott az úton. Mr. Black -szépen visszavitte őt a sírkőkereskedőhöz s megvette a számára azt -az obeliszkot, a mi olyan nagyon megtetszett neki.</p> -<p>A bemutatott alak sejtette, hogy őtet magasztalják s valami -gépezetnek megparancsolta, hogy az arczvonásain mosolygást idézzen -elő, s azután nagyon megrázta a lovag kezét s menten a másik -karjába csimpaszkodott, ketten együtt aztán a lefoglalt lovagot -vitték magukkal, míg egy harmadik úrba botlottak bele, a kit Puskin -e szókkal ismertetett meg Galbannal:</p> -<p>– Sumikoff Alexievics Sergius. <span class="pagenum"><a name= -"Page_50" id="Page_50">-50-</a></span></p> -<p>– Ah, a hirhedt mistificateur! Sokat hallottam önről -beszélni.</p> -<p>A «mistificatio» szó külömben és az egész ötlet, embereket -bolonddá tenni, csupa mulatságból, épen azon időkben Párisban kelt -divat volt, hogyne utánozták volna tehát Szentpétervárott is.</p> -<p>– De nem hallottad még a legújabb kalandját, vágott eléje -Puskin. A szerecsen rabszolgáról. No azt elmondom, mert az fölséges -tréfa volt. Sumikoff befestette az arczát feketére s kiadta magát -Milinkoff herczeg rabszolgájának. Mindnyájan be voltunk avatva a -tréfába, csak Petronyefszki gróf nem. Ez volt az áldozat. Mungo -zongorázott és gitározott, s beszélt görögül és latinul s szavalt -Schillerből; a mi nagy rendkivüliség egy négernél és a mellett -gyönyörűen tudta elmesélni, hogy király korában hogy törette -mozsárba a tolvaj minisztereit. Petronyefszki egészen belebolondult -a szerecsenbe; rajta esett Milinkoffon, hogy adja el neki. Az -eleinte szabódott, hogy ez neki is kegyencze, nem válhatik meg -tőle, utoljára megalkudtak hat ezer rubelben. Mikor Petronyefszki -lefizette a pénzt, Milinkoff előre figyelmeztette, hogy jól -vigyázzon erre a négerre, mert ennek az a szokása, hogy elszökik. -Dejszen majd vigyáz ő rá. Természetes, hogy Sumikoff az első éjjel -lemosta az arczáról a chinai tust s szépen kisétált a fehér -ábrázatjával a gróf palotájából. A hatezer rubelből aztán csaptunk -egy nagy lakomát, s Petronyefszki maig sem tudja, hogy ő fizette -meg annak a költségét, hanem azért egyre jár a szegény -rendőrminiszterre, hogy kerítse elő megszökött szerecsenjét.</p> -<p>Szabad volt nevetni rajta. Galban azt is megtette. Magában pedig -azt gondolta, vajjon ez az én ujdonsült barátom csakugyan azt -hiszi-e, hogy ezekkel az ismeretes anecdotákkal engemet el lehet -fogni, hogy ne lássam azt, a miért idejöttem?</p> -<p>Pedig bizony meglátta.</p> -<p>Nagy gyakorlata volt ebben. Leirás után ráismerni az -<span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span> emberekre, a legzajosabb embertömeg -közepett is meglátni azt, a kit keres.</p> -<p>Megpillantotta a sokaság közt először azt az alakot, a kit mint -Krizsanovszkyt irtak le előtte; aztán nem sokára azt a másikat, a -kinek neve Pestel.</p> -<p>Úgy tett, mintha nagyon hallgatná, miket követett el a hires -mistificateur, de félszemmel mindig azt leste, hogy találkozik-e a -két alak egymással? Odamennek-e Ghedimin herczeghez és Zeneidához? -Egyiket sem tették. Ha véletlenül összetalálkoztak, elmentek egymás -mellett, szembe sem nézve s Zeneidát kerülni látszottak. Még több -kipéczézett alakot is látott felmerülni a tánczoló, ujongó tömeg -közül, a kik azonban nem látszottak egymásról tudomást venni.</p> -<p>Puskin most egy indítványt tett.</p> -<p>– Négyen vagyunk, csinálhatnánk egy l’hombre partiet.</p> -<p>Galban lovag azon is keresztüllátott. Jó is volna most őt -leültetni egy magányos asztalka mellé s nézetni a festett papirra -egész éjjel.</p> -<p>– Köszönöm. Én csak hazard játékot szoktam játszani.</p> -<p>– Az pedig nálunk szigorúan tiltva van.</p> -<p>– Mint a bál bőjtben, szólt Galban nevetve.</p> -<p>Most azonban egy új felvonás vonta magára a társaság figyelmét. -«A czigányok jönnek!»</p> -<p>Oroszországban is a népdalok minstrelje a czigány, mint -Magyarhonban. De az a különös, hogy a míg Magyarországban a czigány -művészete a zene, Oroszországban nem az, ott a czigány énekel. Mint -énekkar jár a banda városról városra s elmaradhatlan mulattatója a -nagyúri társaságoknak.</p> -<p>A keleties festői öltözetű csoport a terem közepén áll fel, s -míg huszonnégy férfi és nő kört alakít, a puszták és erdők dalait -énekelve, egy leány magányosan tánczolja hozzá azt a sajátszerű -tánczot, a miben a dal szövege tükröződik vissza.</p> -<p>– Nézd, nézd ezt a mi fekete igazgyöngyünket! szólt <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> Puskin, -odavonszolva barátai segélyével Galban lovagot a czigányok körébe. -Bravo Diabolka! Érdemeld ki a nevedet! Nézd azt az alakot! -Valóságos ördög! Minden mozdulatja csáb. Hogy villognak a szemei! -Az egész pokol ott ég bennük, hogy az ember irigyli a benne -elkárhozottakat. Mikor ilyen mélán körültekint, nagy hosszú -szempilláit félig lesütve, azt hinnéd, egy bűnbánó szent, a kinek a -vétkeire mégis édesen esik visszagondolni. S hogy tör ki belőle -egyszerre a dæmoni tűz! Táncza az őrjöngés ideálja. Nem betanult -táncz, az érzékek mámora sugallja ennek vonaglásait. Vakmerő, de -mindig klasszikus, mint egy mænade. Hogy szítja a tüzet a -szemeivel, hogy csattognak össze a fehér fogsorai! Egész lénye egy -láng. Most mindjárt meggyullad saját maga körül forogva. Azt -hinnéd, már kimerült, elfáradt, tántorog, mikor így a két karját a -feje mögé emeli, s a fejét lankadtan e bársonytámlára hajtja, -szempillái reszketve tapadnak alá, ajka élvetegen marad félig -nyitva; most mindjárt összeroskad. Ne higyj neki! Így tesz a tigris -mikor meglapul s azt nézi, hogy kapja el egy szökéssel kiszemelt -áldozatát. A tigris harap!</p> -<p>A szilaj czigányleány a szoborszerű lankatag állásból egyszerre -odaszökött Galban lovaghoz s átölelve a nyakát, megcsókolta annak -az ajkait.</p> -<p>– Istenemre, ez a komédia jól van csinálva, mondá magában Galban -lovag. Most meg lekötöznek egy ördögien szép leánynak a karjaival. -Az én összeesküvőim értik a mesterségüket.</p> -<p>– Bravo Diabolka! tapsolt Puskin, s egy percz mulva mind a három -uracs elpárolgott Galban lovag mellől, nem kellett már őt őrizni. A -kit egyszer a Diabolka pókfonala körülkerített, az meg van fogva, -meg van fojtva.</p> -<p>Galban lovag ezt is értette jól. De sokkal nagyobb világfi volt -s sokkal jobb izléssel birt, hogysem a kinálkozó poharat elutasítsa -magától: «ma az én ördögöm fogsz lenni!» suttogá a leány fülébe, ki -villanyosságtól vonagló sima bársony karjaival átfonta karját. S -aztán <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> úgy tett, mint a ki hódításával még -kérkedni is akar, s a karjára vett czigányleányt körülhordta a -tánczteremben, a buffetben és a hűs pálmakertben, cavalier -servantjául szegődve; és a közben figyelve a kiszemelt -alakokra.</p> -<p>Kezdte észrevenni, hogy azok, a kiket ő les, viszont ő rá -lesnek. S azok nem fognak a zajos mulatságok termeiből addig -eltávozni, a míg őt itt látják. Készen volt a stratagemájával.</p> -<p>Mikor másodszor körüljárta a termet, Diabolkával a karján, -megigérte a leánynak, hogy feleségül veszi, s eljegyzésül ujjára -húzta a gyűrűjét.</p> -<p>Azt elfelejtette tőle megkérdezni a leány, hogy hát hogyan hínak -téged? hanem a gyűrűbe foglalt kőnek a nevét ismerte, azt úgy -hijják, hogy «gyémánt».</p> -<p>– Aztán, ha te nekem férjem fogsz lenni, akkor majd úgy-e te is -eljösz velem a sátorba üstöt foltozni, lopott birkából -lakmározni?</p> -<p>– Nem úgy lesz; ha te nekem feleségem fogsz lenni, akkor te jösz -el én velem palotában lakni, mindennap ötször felöltözni, ezüst -tányérról enni, mintha mindennap lakodalom volna.</p> -<p>– No majd én kivetem neked a kártyán, hogy melyikünknek a -jövendölése teljesedik? Jer, bujjunk el valahová, a hol senki sem -lát.</p> -<p>Diabolka, úgy látszott, hogy nagyon járatos ebben az erdőben; -tudta, melyik rugót kell megnyomni egy-egy a fallal egyenlő -táblázatu ajtón, hogy az felnyiljék, azon belül aztán egy kis -bizalmas rejtek kinálkozik, egy boldog pár számára elég. Az ajtó -rögtön becsukódik; a lármás teremben senki sem veszi észre, hogy -két ember hiányzik. A kis menedék közepén van egy kerek asztalka, -azt ha elfordítják, elsülyed a padlat alá s pillanatok mulva megint -fölemelkedik, megrakva inyencz lakomával, a miből még a jeges veder -sem hiányzik, pezsgős palaczkjaival.</p> -<p>Galban lovag mosolygott. Ez volna hát a csapda? S nagyobb -biztosság kedvéért még magát a macskát is <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> odazárták. -Szegények! Azt hiszik, hogy a kigyót is meg lehet fogni -egérfogóval. Azonban hát hadd teljék az idő. Időt kell engedni az -ellenségnek, hogy hadrendbe álljon. Most azt hiszik, hogy ő már meg -van fogva. A ki Diabolkának adta magát, az egészen azé lett. Azt -hiszik, hogy ő már félre van téve az útból. Most nem félve az ő -kémszemétől, az összetartozó emberek egybekerülnek a nagy -találkozóra. De hol tartják azt a találkozót? Melyik rejtekében -annak a titokteljes épületnek? Ez a gondolat járt a fejében.</p> -<p>Csirrrrr! hangzott az asztalhoz csapott pohár, száz darabra -törve.</p> -<p>– Mikor én vagyok melletted, akkor ne gondolj másra! Ha az én -szemembe nézhetsz, ne nézz a világba! Félsz tőlem talán? Józan -akarsz maradni?</p> -<p>Galban bebizonyította, hogy nem fél tőle s nem akar józan -maradni. Felkapta az egész palaczkot s úgy ivott belőle. Egyéb oka -is lehetett rá egyenesen a palaczkból inni. A pezsgőbe nem lehet -keverni álomitalt, mert azt, ha felbontják, kifut; a pohárba pedig -könnyen lehet altatót elrejteni, a mit észre nem vesz az ember.</p> -<p>Hogy Galban lovag mint jött arra a gyanúra, hogy őt itt még -holmi narcoticummal is ártalmatlanná tehetik, annak igen egyszerűen -az a nyitja, hogy ilyen álomport ő maga is hozott a zsebében, abból -az elővigyázati czélból, hogy ha netalán alkalmatlan kullancsra -akadna, azt lerázhassa magáról.</p> -<p>Két dologra nem lehet egyszerre hallgatni: a szívdobogásra és az -óraketyegésre. A ki a gyönyörrel játszik, az hamis játékossal -játszik, a ki nem igazán számítja az időt. Ezt tudta Galban lovag -tapasztalásból. Neki meg kellett szabadulni a fekete szépségtől jó -idején, s a czigányleányt nem mámorosítá el a bor. Összetört már -minden poharat, s csak a leütött nyaku palaczkból húzták a bort, -felváltva. Egy ilyen palaczkkal kellett őt tehetetlenné tenni. -Nagyon könnyű dolog volt az. Mikor a jégbehűtött palaczk fejét -<span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span> leütik, akkor a bornak négy ötöde meg van -fagyva. A közé öntött altató csak a higan maradt borral vegyül el. -A ki először iszik belőle, az megiszsza az álomitalt; a ki utánna -következik, annak már a jégből felolvadt bor jut részül s nem árt -meg neki.</p> -<p>Diabolka vad kedve egyszerre csak alálohadt, karja lecsúszott -lovagja nyakáról. Ásítozni kezdett; a feje hátrahanyatlott. Egy -perczre felriadt, mintha eszére térne s világosság derülne agyában, -hogy most neki nem szabad elaludni, mert abból nagy veszedelem -lesz! A vizes kancsót kereste. Hanem a szer nagyon erős volt. -Kettőt lépett, aztán elkezdett tántorogni. A kezeit még a homlokán -tartá, de már aludt. «Kössétek a medvéket lánczra!» hebegé. Már a -pusztában álmodta magát. Aztán végig terült a padlaton. Galban -lovag fölemelte a leányt a földről, lefekteté a kerevetre, -megcsókolta az ajkát és ott hagyta.</p> -<p>A rejtekajtó felnyilt s ő ismét a pálmakertben találta magát. -Egy hat öl magas amphitheatrum az, tele az Indiákról s a Senegal -mellől elhozott ritka növényekkel, a miket hamis meleggel, utánzott -napfénynyel bolondítanak itt, hogy a kilenczhónapos tél országában -zöldüljenek és növekedjenek.</p> -<p>Egy óriás fügecactus mögé lopózva, kikémlelt Galban lovag a -mellékterembe.</p> -<p>Ott egy szilaj orgia képét látta, a minőt nem szeret leirásban -megörökíteni sem az emlékezet, sem a képzelem. Nem is érdekelte őt -az. A mit megakart látni, az volt, hogy vajjon azok az alakok, a -kiket ő kipéczézett, részt vesznek-e ez eleusi mysteriumban? Egyet -sem talált ott. Valóban álarczosbál ez; a bál maga az álarcz, s a -kik azt viselik, azok nincsenek a bálban.</p> -<p>Hol vannak hát?</p> -<p>Valamennyien mind eltüntek, még Puskin is, a korhelyek -nagymestere.</p> -<p>Elindult őket felkeresni.</p> -<p>Nehéz és koczkáztatott merénylet volt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span></p> -<p>Először is egy teljesen ismeretlen palotában neki indulni, -tájékozatlanul, a kutatásnak; kitérni a netalán szemközt jövők -elől, s a csodálkozó szemet megcsalni tettetett mámorral, a hogy a -részeg ember szokott benyitogatni minden ajtón, megháborított -pásztorórák hősei által kidobatni iminnen-amonnan. És azután ha -rátalál a helyre, a hova a különvált társaság félrevonult, ott -lehet, hogy őr lesz felállítva, a ki az elrejtőzötteket a gyanus -közeledőkről értesíteni áll ott. Azt hirtelen orozva kell -megrohannia, mellére szegezve a pisztolyt. Mert akkor már bizonyos, -hogy a hol hirnök áll az ajtó előtt, ott összeesküvés van az ajtó -mögött. És akkor berohanni az ajtón. Ha ez az ajtó zárva lesz, -akkor a gyanu alapos, akkor erre a palotára ki van mondva az -itélet, s ha kell, szétszedik azt kőrül-kőre. Ha pedig nyitva van -az ajtó, akkor belépni a társaság közé ezzel a szóval: «a czár -nevében! önök az én foglyaim!» Lehet, hogy akkor rögtön leszúrják; -de sokkal valószinűbb, hogy nem. A fölfedezett összeesküvés -demoralizált. Mikor azt fogják hallani: «ha én reggelig vissza nem -térek Arakcsejeffhez, mind azok, kik e palotában vannak, a hatalom -kezébe jutnak!» meg lesznek dermedve, s önként tartják kezeiket a -bilincs elé. S elvégre is, ez hivatás. Egyik ember meghal így, a -másik amúgy. A katona tudja, hogy lőnek rá, mégis előre megy; a -tengerész tudja, hogy a viznek nincsen gerendája, mégis rászáll. Az -egyik ember fittyet hány a bárdnak, a másik a tőrnek. S mind a -kettő heroismus.</p> -<p>És aztán, ha a félrevonultakat nem a «zöld könyv», hanem a zöld -asztal körül találja csoportosulva, a tiltott rouletten vesztegetve -a pénzüket? eh bien! akkor ő is közéjük fog ülni s ezt nem fogja -elárulni Arakcsejeffnek. Ez nem gentlemannak való feladat.</p> -<p>Volt a kutatáshoz valami Ariadne-fonala. Hasonlatos a meséhez, a -hol az elhullatott kavicsok vezetik haza az erdőből az eltévedt -gyermekeket.</p> -<p>Zeneida Semiramis jelmezében jött haza. Dúsgazdag <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> rőt haja -át volt fonva igaz gyöngysorokkal. Mikor Galban lovag a diadallal -hazahozott művésznő fejéről lesegíté emelni a bashlikot, egy -gyöngyfüzért szándékosan kettészakított észrevétlenül. A fonálról -lepergő gyöngyöket egy ideig fentartja a sűrű hajzat, de mégis -lehetetlen, hogy járás közben egy-egy le ne hulljon.</p> -<p>Egyet már megtalált a pálmakertben. Tehát itt keresztül kellett -mennie. A második gyöngyszemet megtalálta egy korridoron. A -harmadik már elárulta neki a lakosztály küszöbét is, a melyen át -eltünt a hölgy. S a hol ő van, ott kell lenni a többinek is.</p> -<h2>A ZÖLD ASZTAL ÉS A ZÖLD KÖNYV.</h2> -<p>A terem, melyben az «Észak szövetsége» gyüléseit tartá, kettős -ajtóval volt ellátva, a mi orosz palotákban nem szokatlan. Ott a -kulcslyukon át se hallgatózni, se leskelődni nem lehetett.</p> -<p>A terem közepét foglalta el egy tömör asztal, inkább szekrény, s -annak a felső lapját képezte a roulette.</p> -<p>Ki voltak rakva rendben a pénztekercsek, hihetőleg imperiálok -(bankjegy a rouletten nem játszik), s a croupierek hosszúnyelű -pénzhárítói s minden újan érkező helyet foglalt az asztal mellett s -kitette maga elé az erszényét. Hanem azért senki sem játszott. Ez -csak alakoskodás volt. Valahányszor egy tag érkezett, az -ajtónyitásra a roulette pörgetyüje forgásnak eredt s a tánczoló -golyó figyelmeztette a társaságot, hogy valaki jő. Meglepetéstől -nem lehetett tartani.</p> -<p>Az összegyülteket a háziasszony mutatja be egymásnak. Szükség -van erre, mert ezuttal olyan emberek is vannak jelen, a kik egymást -soha nem látták, minden ország távol vidékén alakult titkos -társaságok küldöttei.</p> -<p>Az «Észak szövetségének» elnöke és pecsétőre Ghedimin herczeg. -Titkára Rylejeff, fiatal költő, s az amerikai <span class= -"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> -gabonatársulat ügynöke. Ott van a három Turgenyeff testvér közül a -legidősebb, Miklós, a történetíró, Lubin ezredes, a titkos nyomda -tulajdonosa; az egyik Besztuseff; Küchelbecker, a tüzérség -főtisztje. Azonkívül megjelent az «üdvegylet» főnöke, Vaskovszki; -az «egyesült szlávok» képviselője, Muravieff Artamon; a «hős -szövetség» éltető szelleme, Orloff. Ezek mind magukban elkülönítve -működő titkos társulatok, a miknek czélja közös. «A szabadság.» -(Szabadság a hó alatt.) Hanem eljárásuk, modoruk, eszközeik -külömbözők. Azért jöttek most össze, hogy a szerteszét ágazó -terveket egy közös eljárásban egyesítsék. Meghívták e tanácskozásra -a távol Feketetenger-parti «déli társulat» főnökét, Pestel -ezredest, s a még távolabb Kaukázusban együttérző «vadak» fejét, -Jakuskint, és a ki legtávolabbról jött (mert egy vértengeren -kellett átgázolnia, a mi a két nemzetet elválasztja): a lengyel -«Koszinyérik» (Kaszások) szószólóját, Krizsanovszkit. Ezek a -férfiak mind egyenruhát viselnek, az egy Rylejeffet kivéve, a ki -nem más, csak polgár, s divatszerű sárga gombos kék frakkot visel. -Krizsanovszky uhlán főtiszt, Jakuskin pedig georgiai lovas. -Valamennyien simára borotvált arczok, csak a lengyel tartotta meg -nemzeti jellegét és Jakuskin, kinek torzonborz szakálla össze van -növe a szemöldökével, igazi vad kozák typus, elhanyagolt külsejével -kérkedő.</p> -<p>S a jelenlevők valamennyiének van valami irva a homlokára!</p> -<p>Zeneida maga az ajtónál áll s fogadja az érkezőket, míg tele -lesz velük a szoba. Nincs nagy beszélgetés, mindenki azokkal a -szellemekkel társalkodik, a kik idehozták.</p> -<p>Ekkor még egyszer perdül a roulette golyója.</p> -<p>– Ki jöhet még? kérdi Zeneida.</p> -<p>A megnyiló ajtón belép Puskin.</p> -<p>Zeneida arcza önkénytelen ijedelmet fejez ki.</p> -<p>– Hát te miért jősz ide? sugja neki indulatosan. <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> -<p>– Nem szabad ide jönnöm?</p> -<p>– Nem az volt-e rád bízva, hogy őrizd Galbant, nehogy meglepjen -bennünket?</p> -<p>– Nálamnál jobb őre akadt. Diabolka magával vitte az -egérfogóba.</p> -<p>– De neked azt kell megfogadnod, a mi rád van bizva.</p> -<p>– Majd visszamegyek hozzá, mihelyt indiscretio nélkül tehetem. -Most itt akarok lenni. Mutass be.</p> -<p>– Gyermek vagy? A kiváncsiság bánt? Meg akarod tudni, hogy mit -teszünk mi itt?</p> -<p>– Részt akarok benne venni.</p> -<p>– Minő szeszély! Azt hiszed, hogy valami nevezetes, főbenjáró -dolgot kezdünk el itten, s dicsőséget keressz benne, hogy te is -föltedd a fejedet az egy kártyára. No hát maradj köztünk, majd -meglátod, Puskin úr!</p> -<p>Azzal hátat fordított neki, mintha duzzogna rá, mialatt a -többieknek bemutatja.</p> -<p>Zeneida volt az egész társulatnak a rendőrsége, a kit palotájába -meghivott, az el lett fogadva «testvérnek»; a kire rábizott -valamit, az be lett sorozva «férfinak»; de arra, hogy a titkos -tanácskozásban részt vehessen, hogy a «bojárok» közé emeltessék, -még egy ajánlónak kellett lenni.</p> -<p>– Ki ajánlja őt még? kérdezé Ghedimin herczeg.</p> -<p>– Én! szólalt fel Rylejeff.</p> -<p>Azzal helyet mutattak Puskinnak az asztalnál.</p> -<p>Kifejezésteljes fő volt. Borzas kondor haja, arczcsontjai, orra -emlékeztettek még az afrikai vérre, mely ereibe vegyült. (Egyik -dédőse Hannibal leányát vette feleségül, eredete a carthagói -fénykorig megy fel.) Szemei sötétek voltak és bennülők. És mégis, -daczára a nem egyező vonásoknak, az első rátekintésre mindenkit -Byronra emlékeztetett ez arcz. A kifejezés volt közös.</p> -<p>Puskin szerelmes volt Zeneidába, azaz, hogy rajongott érte. -Zeneida pedig komolyan szerette Puskint. És épen azért nem akarta, -hogy az szeresse őt. <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span></p> -<p>Egy szó megmagyarázza az ellenmondó talányt. Zeneida tudta azt -jól, hogy mindazok, a kik a sorsukat az övéhez kötik, egy sötét -végzetnek mennek eléje, melynek ködéből a vérpad körvonalai tünnek -elő. Neki mennie kellett a végzet elé. Finnországot ugyanazon -hatalom tartá bilincseiben, melyet e titkos társulatok akarnak -összetörni; s Zeneida még emlékezett anyja könyeire, meg arra az -egyszerű fekete koporsóra, a miben éjszaka, sötétben, lopva hoztak -haza egy embert, a kinek feje le volt vágva, s a kit nem volt -szabad megsiratni senkinek. Csak felnőtt korában tudta meg, hogy az -volt az ő apja.</p> -<p>Annyira szerette Puskint, hogy nem akarta őt magával vinni arra -a veszélyes útra, a honnan az emberek hónuk alá fogott fejükkel -térnek vissza. Boldog, napfényes sorsot szánt neki. Ő már rég -felismerte a nyugtalan korhely fiúban azt a lángészt, mely nem -azért adatott, hogy egy asszony hálószobáját bevilágítsa; mely nem -Oroszországé, hanem az egész világé. Minek volna a költőket -elpazarolni? Ki rakná a gyémántjait a puskába, lövöldözni, mikor -oda az ólom is jó, még jobb.</p> -<p>– Uraim! szólt Zeneida a társasághoz, legelőbb is Rylejeff -testvérünket kell felkérnem, sziveskedjék felolvasni azt a -szabadságdalt, a mit a nép közt el akarunk terjeszteni. A -néphangulat előkészítése az első.</p> -<p>Helyeselték. Rylejeff, a költő, egy szép szőke, karcsu ifju, -felállt és olvasta a szabadságdalt, melyet készített.</p> -<p>Szép, correct költemény volt az, emelkedett hangon tartott s a -technika minden szabályának megfelelő; a rhetorikai climax folyton -magasabbra szállt és ragadott magával s az egészből nem hiányzott a -búskomor, elbúsító alaphang, mely a nép kedélyével annyira -összetalál.</p> -<p>A költemény felolvastával mindenki sietett az ifjú Tirtæust -üdvözölni s Zeneida a keblére borult és megcsókolta az arczát.</p> -<p>Puskin izetlenkedve fordította félre az arczát. Hiszen hogy egy -nő megcsókol egy férfit, ez az orosz társaságban <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> bevett -szokás; lám Ghedimin herczeg meg se látja azt, pedig neki is van -valami köze Zeneidához; de még sem tetszett az neki. Irigyelte azt -tőle. A csókot magában is irigyelte, de még inkább, mint pályadíjt -egy költeményért, mely megjárja – faute de mieux.</p> -<p>– Remek költemény! mondá Ghedimin herczeg maga is. Ezt ki fogjuk -nyomatni Lubin nyomdájában egy millió példányban s szétosztjuk a -nép közt.</p> -<p>– Feledi ön, herczeg, szólt közbe Zeneida, hogy a mi jó népünk -nem tud olvasni. Én czélszerűbbnek találnám dalra tétetni a verset; -énekelve hamarább behat a népbe, mint nyomtatva, s akkor aztán -terjed mezőről mezőre tovább, a kaszások, az aratók, a fuvarosok -elhordják faluról falura, s a mit énekelnek, az örökké megmarad. A -finn népdalokban megmaradt a nemzet története, emléke, szabadsága, -azt nem lehet elkobozni. A marseillaise maga egy hadsereg volt -Francziaországban.</p> -<p>– De kire lehetne bízni e költemény dalra tételét? kérdezé a -herczeg.</p> -<p>– Itt van Puskin úr, szólt Zeneida, ő igen szép melódiákat tud -komponálni.</p> -<p>Ez tarantula-csipés volt Puskinnak.</p> -<p>Hogy ő, mint zeneszerző, csináljon melódiát Rylejeff -szabadságdalára.</p> -<p>Már hiszen a subordinatiót lehet nagy tökélyre vinni. Az -megeshetik, hogy az államtanácsos, mikor mint nemzetőr és közkatona -kirukkol, engedelmeskedjék saját irodaszolgája káplári parancsának; -az is megtörténhetik, hogy egy herczeg, ha beállt szabadkőmüvesnek, -meghajoljon egy csizmadia előtt, ha az a páholy generálisa; hanem -hogy egy költő egy másik versíró poemájára dallamot készítsen, a -midőn azt érzi, hogy ő Caesár, amaz pedig csak Pompejus: ez a -lehetetlenségek közé tartozik.</p> -<p>Puskin arcza lángba borult.</p> -<p>– Úgy tudom, mondá, hogy a marseillaisenek a verse <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> és dallama -egyszerre született. Rouget de L’Isle egyszerre teremté annak -hangját és szavait. Nem is lehet az máskép. A hangulatot csak a -költő maga tudja eltalálni, maga tud rá lelkesülni. Ryjeleff -költeménye szép, remek, de nem gyujt, nem melegít. Oda tűz -kell!</p> -<p>S öntudatlanul keblére ütött, mintha mondaná: «a mi itt -van!»</p> -<p>– Hát tudod mit, Puskin, szólt Zeneida, ha te érzed magadban a -dodonai berek szent sugallását s jobbat tudsz ennél szerezni: -vonulj félre az én kis mellékszobámba, ott találsz zongorát és -iróasztalt, teremts jobbat!</p> -<p>Puskin meg volt fogva.</p> -<p>– Miért ne? Én majd hozok nektek olyan dalt, a mit nem kell a -parasztnak a pópához elvinni, hogy magyarázza meg neki, mit tesz -az? Az enyém a földön fog járni.</p> -<p>E szavakkal a szemébe nézett Zeneidának s a mit e szemsugarak -mondtak, abból érthető volt a gondolat: «és ha Rylejeff rímes -soraiért egy csókot adtál, majd ha azt meghallod, a mi az én -szivemből gyuladt lángra, mi pályadíjt találsz ki énnekem?»</p> -<p>Fölkelt és átment a mellékszobákba. Nem sokára egyes akkordok a -zongorán tanúsíták, hogy belemerült a költői alkotásba, s az olyan, -hogy azt nem lehet félbenhagyni.</p> -<p>Csak ezt akarta elérni Zeneida.</p> -<p>A mire Puskin elhagyta a szobát, Zeneida egyet pördített a -rouletten. A golyó Turgenyeff Miklós előtt állt meg. A sors által ő -lett a mai tanácskozás elnökéül kiszemelve. Elfoglalta azt a -karosszéket, mely hasonló a roulettejáték bankárjának -trónjához.</p> -<p>Akkor Ghedimin herczeg előhúzta kebléből a finom kis -aczélkulcsot, mely egy félretolt rézgomb alatti kulcslyukba illett -s átnyujtá az elnöknek, a ki a kulcsot kétszer elfordítá a -zárban.</p> -<p>Erre az a tömör rézlap, melyen a roulette volt felállítva, a -hosszú asztal másik oldalára csuszott át. Azon a helyen, melyet -eddig eltakarva tartott, feküdt a «zöld könyv.» <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span></p> -<p>Az igazi zöld könyv.</p> -<p>Egyetlen, a plafondról lecsüggő argandi lámpa fénye világítá meg -az alakokat, a mik úgy tüntek fel ebben, mint egy muzeum -szoborgyüjteménye, minden vonás éles kifejezést vett fel, -mozdulatlanságában rajzolva a jellemet, indulatot. Megannyi -historiai tanulmányfő, melynek hivatása, vagy magasra kiemelkedve a -népek fölé, bálványoztatni, vagy felrugatni a hóhérlegény sarka -által. A csendes magábaszállás időköze alatt valamennyien egymás -arczát látszanak tanulmányozni; többen most találkoznak először az -életben s összehasonlítgatják a szemmel látott alakot a képzelt -eszményi ábrával. A «déli»-ek, a «lengyel» sohase látták még -egymást. Jakuskint valamikor tíz év előtt ismerték többen, de akkor -az egy életvidám, sima arczu udvaroncz volt, semmi sincs rajta már -a régiből. Ez egy vad ember, a ki csak akkor mosolyog, mikor ölni -készül. Az elnöki szék karjára támaszkodva áll Zeneida, a -«respublica» szobrához hasonló kép, csakhogy a szive felé irányzott -tőr helyett a hódolatul küldött virágcsokor van a kezében. (Ez is -csak tőr.) Azokon kívül, a kiket már leírtunk, jelen voltak e -históriai összejövetelnél: a három Bestuseff testvér, Trubeczkoi -herczeg, Obolenszki, Korsofszki, Urbuseff, Repnin, Orloff, -Konovniczin, Adujefszki, Szuthoff, Putsin, Batterkoff, Rostopsin, -Rosen, Steinkal, Arzihodeff, Annenkoff, Vaskofszki és Muravieff -Apostol, megannyi küldöttei az országban szanaszét működő titkos -társulatoknak.</p> -<p>Rylejeff, a jegyző, felnyitja a zöld könyvet. Az elnök -felszólítja, hogy adja elő az utóbbi gyülés határozatait.</p> -<p>Egy alkotmányterv kidolgozása volt az egész Oroszország számára. -A czíme: «Ruszkája Pravda.»</p> -<p>Köztársasági alkotmány volt az, melyben mindazon tartományok, a -miket az orosz egykor egy nagy birodalommá egyesített, önálló -országokul támadnak fel, saját elnökük alatt. Nagy-Oroszország, -Kis-Oroszország, Finnország, Lengyelország, Liefland, Kazán, -Siberia, Krim, a <span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span> Caucasus: kilencz respublika, saját -kormányzattal és hadsereggel, melyeket egy közös directorium tart -össze, annak székhelye «Moszkva». Szentpétervárra nincs szüksége a -köztársaságnak: se a «szentre», se a «Péterre», se a «várra».</p> -<p>A terv mottója ez volt:</p> -<p>Kérdés: «Ötven év mulva egész Európa vagy respublica lesz, vagy -muszka?»</p> -<p>Felelet: «Monnó».<a name="FNanchor_1" id= -"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a></p> -<p>Az alkotmányterv a ragyogó fantázia szineivel volt kifestve. -Minden népet felszabadítani! S aztán minden szabad népet -egyesíteni! Nem nyomni el egyiket a másikkal, mindegyiknek -meghagyni, hogy boldoguljon a maga módja szerint, mívelje a saját -nyelvét és földjét s szünjék meg egymást gyülölni.</p> -<p>Ez volt a Zöld könyvben.</p> -<p>Legelső Ghedimin herczeg szólt hozzá.</p> -<p>– A terv szép, de a legnagyobb akadály, a mi a nép -felszabadításának útjában áll, az, hogy maga a nép nem tud arról -semmit, hogy ő nem szabad. Ott kell elkezdeni, hogy világosítsuk -fel. Áraszszuk el az országot a «szabad ember katechismusával», -tanulmányozzuk minden vidéken lakó népnek a specialis bajait, -ismerjük meg a nyomorát, s annak orvoslását igérve neki, nyerjük -meg azt a szabadság eszméje számára. A népnek fáj az, ha éhezik, ha -botot kap, ha a fiát elviszik katonának, de a jármot, a mi a nyakát -nyomja, nem érezi.</p> -<p>Pestel nyugtalanul várta, hogy szólhasson.</p> -<p>– Kedves herczeg, a te terved jó annak, a ki ráér ötven -esztendeig várni, kártyavárakat építeni, a mik minden ajtónyilás -szelétől összedőlnek; mi nem érünk rá philosophiai elméletekkel -vesződni. A kire mi számítunk, az a katonaság és főnemesség. A mit -ez a kettő határoz, a nép megnyugszik abban. Ha egyszer a hatalom -kezünkben <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span> lesz, akkor majd ráérhetünk a nép -nevelésére. A népre bizott mozgalom nálunk csak Pugatseff-lázadást -idézhet elő.</p> -<p>– S rossz volna tán? mordult közbe rekedt hangon Jakuskin egy -szögletből.</p> -<p>– Rossz, mert organizálhatatlan. A ki tervünket végre akarja -hajtani, annak a helyzet urának kell maradni. Egy szerencsés lázadó -főnök nem volna Oroszországban más, mint egy kicserélt zsarnok. -Tervünknek egyszerre, egy jelszóra kell az egész országban -végrehajtatni. És a mint az megtörtént, egyszerre önmagunknak kell -feloszlatnunk minden titkos társaságot, megszüntetnünk minden -összeesküvést, s a milyen gyülölt feladat most a rendőrkémkedés, ép -olyan nemes hivatásul kell azt tekinteni azontul és egyesülni -minden jellemes embernek, minden hazafinak és szabad embernek, hogy -a szabadság rendőrbiztosa legyen. Mind ennek egy varázsütésre kell -megtörténni.</p> -<p>– S hová teszed e varázsütés alatt a czárt és a nagyherczegeket? -kérdé Jakuskin, hideg iróniával.</p> -<p>– Azokat foglyul ejtjük s egy hadihajóra téve, átküldjük az -Új-Világba.</p> -<p>– Át – a Más-Világba! Cháron hajóján! rikácsolt kitörve a -caucasusi katona. S azzal odalépett hevesen, öklét az asztalra -feszítve. Halljátok-e, észak és dél küldöttei, erény-egyletek, -üdvtársulatok tagjai, ti mind hamis játékot játszatok, önmagatok -csalására. Egy fej feltéve a koczkára egy fületlen gomb ellenében! -Arra a kérdésre, a mit én tettem, csak egy válasz lehet: a szélbe -szórni a hamvaikat! Én nem vagyok gyermek, mint ti. Én nem azért -jöttem ide kétezer werstnyiről, hogy philosophiai elmélkedéseket -hallgassak végig, hanemhogy cselekedjem.</p> -<p>Rylejeff közbeszólt nyugodt komolysággal.</p> -<p>– Igenis, cselekedni fogod azt, a mit a többség határoz. -<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span></p> -<p>A vad harczosnak a fejébe tódult a vér e rendreutasításra.</p> -<p>– Hallod-e, Rylejeff, én is voltam olyan fiatal ember, mint te -vagy: még nem is nagyon régen. Én is hittem azt, hogy elég az -embernek jónak lenni, hogy az egész világot megjavítsa maga körül. -Olyan szép menyasszonyom volt, mint a milyen neked van most. -Testőrtiszt voltam s húsz éves koromban tíz ütközetben nyertem -kitüntetést. S tudod mi történt velem? Lakodalmamnak az előestéjén -ellopta a menyasszonyomat Arakcsejeffnek a fia: egy hitvány kölyök, -a ki még a kardját sem tudta felkötni s mégis nekem ezredesemmé -lett téve. Én kihivtam őt életre-halálra. S a gyáva, a helyett, -hogy helyt állt volna, feladott a czárnak s engemet elégtétel -helyett száműztek a Caucázusba. Mikor egy pokollal a szivemben -megváltam e várostól, az utolsó kép, a mit láttam, egy vízből -kihuzott leány volt, a kit oda hoztak hozzám holtan: a -menyasszonyom. Megcsókoltam. Még most is érzem ajkamon e csóknak a -hidegét. És érezni fogom mindaddig, a míg az a vér el nem oltja, a -mi után kannibáli módon szomjazom. Nézd meg a Czarszkoje Zeloban -azt a nagy csataképet, az eylaui ütközetről! A czár mellett egy -ifjút látsz ágaskodó paripán, diadaltól, hűségtől ragyogó arczczal, -kardját magasra emelve. Az én voltam. Ez az erdő benőtte arczomon a -ragyogást; hanem azért a kard még most is a fej fölé van -emelve.</p> -<p>– S remélem, hogy úgy is marad, örökké fölemelve, mint a festett -képen.</p> -<p>– De nem marad! – kiáltá Jakuskin indulatosan, – esküszöm arra -az ördögre, a kit a szivembe küldtek állandó lakónak, hogy nem -hallgatok semmire másra, mint örök boszumra. Tele írhatjátok a zöld -könyveteket határozatokkal: az én határozatom itt van.</p> -<p>Azzal egyet lódítva kezén, a dolmánya ujjában elrejtett éles tőr -egyszerre odacsúszott a markába s megvillant a társaság előtt. -<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span></p> -<p>Erre Rylejeff elszörnyedve ugrott fel helyéről s oldalzsebéből -egy pisztolyt rántott elő s azt Jakuskin mellének szegezte.</p> -<p>– És én esküszöm neked, hogy lelőlek itt ezen a helyen, ha te -daczolsz a mi törvényeinkkel.</p> -<p>– No hát lőjj le! Ide lőjj, gyermek! ordítá Jakuskin, széttépve -keblén a besmetet, s mezitelen mellét kitárva a neki szegzett -pisztoly elé. Tanuld meg tőlem, hogyan kell meghalni!</p> -<p>– Engedelmeskedjél Jakuskin! Vond vissza szavadat! kiáltának -többen s odasiettek a dühöngőt csillapítani.</p> -<p>– Nem vonom vissza! Gyávák vagytok mind! Azt akarom, hogy lőjjön -meg! kiabált a vad ember s eltaszigálta magától hevesen a -közbelépőket.</p> -<p>– Uraim! szólt fölemelkedve helyéről Krizsanovszky, a -lengyel.</p> -<p>– Lőjj agyon! ordítá egyre Jakuskin, tőrét csillogtatva öklében. -(Ah, ha most nyitna be Galban!)</p> -<p>Ekkor Zeneida a kezében tartott virágcsokorból kiszakított egy -pézsmagubót s azzal homlokon hajítá a dühösködőt.</p> -<p>S a kemény férfi, kit a puskagolyó soha meg nem ijesztett, e -tréfás projectiletől oly zavarba jött, hogy kiejté kezéből a tőrt, -s a homlokához kapott.</p> -<p>Erre megint általános csendes nevetés terjedt el a -társaságban.</p> -<p>Mielőtt Jakuskin elejtett kését fölvehette volna, már ott volt -mellette Zeneida s ő emelte fel a gyilkot a földről, odanyujtva azt -neki s megczirógatva azt a bozontos szakállát.</p> -<p>– Kedves barátom, légy udvarias. Vendégünk, Krizsanovszky, a -lengyel Koszinyiérik küldötte akar beszélni. Hallgassuk őt ki. -Aztán a borotválkozó eszközödet tedd el.</p> -<p>Jakuskin lecsillapodott. Ennek az egy nőnek annyiszor sikerült a -legingerültebb vitákat elsimítani, mikor már <span class= -"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> csak az -volt hátra, hogy a tanácskozók fegyverrel rohanjanak egymás -torkának.</p> -<p>Krizsanovszky kezében tartá a fövegét s azon kezdé, hogy:</p> -<p>– Urak! Én titeket itt hagylak. Én e tárgyról, a miről ti -beszéltek, se vitázni nem akarok, se e fölötti határozatotokat be -nem várom. Én azt a kérdést, hogy megölessék-e az uralkodó? hallani -sem akarom, nem hogy a válasznak alávetni magamat. Senkinek ti -közületek nincs oly nehéz panasz a nyelvén, oly égő fájdalom a -szivében, mint nekem. Mit tett a ti uralkodótok a ti országotokkal, -mint király? Ellenség hódításától megszabadította, nagygyá, -hatalmassá tette, országokat szerzett hozzá. Mit tett a ti -népetekkel, mint ember? Adott neki jólétet, tudományt; iskolát -épített minden falunak. Ki a ti uralkodótok? Egy szép lélek, szép -testben. Europa legszebb férfia, Napoleon mondásakép. S a szive is -olyan jó, a milyennek az arcza mutatja. S a mi legfőbb, minden -hibájában, minden erényében igazi orosz. Csak az a bűne előttetek, -hogy czár. S azt mondjátok, ez elég bűn arra, hogy meghaljon érte. -És mi az én uralkodóm, a czár testvére, Konstantin? Egy monstrum, a -kinek az arczában a természet a rettenetest a nevetségessel -csodamódra összepárosítva remekelt. S a rút vonások mindegyikének -van egy megfelelő rút indulat a lelkében. A milyennek látszik, -olyan: kegyetlen és nevetséges. Egész szerencsétlen nemzetemben -nincs egy érző szív, a mit meg ne bántott volna; nincs drágaság, -nincs ereklye, nincs koldusfillér, a mit el ne vett volna tőle. -Hanem azért lengyel nem fogja uralkodóját orozva megölni soha. A mi -kezünk a kardhoz szokott, az orgyilok nem illik bele. Bocsássatok -el engem innen, hadd megyek haza. Én abban a hitben jöttem ide, -hogy elszánt hősöket fogok itt találni, kik, ha eljön a kellő idő, -hadirendben állva, megizenik a harczot elnyomójuknak, a hogy mi -tesszük, s kiállnak a síkra és megverekszenek vele, a hogy mi -teszszük, s nyilt, becsületes csatában döntik el, kié <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> legyen az -igazság? Ezt kerestem itt. Utamban, midőn Varsótól a Nyemenig -haladtam, előttem vitték elődömet, a dicső Lukasinszky Valeriant, -kit árulás juttatott a hatalom kezébe. Rokonom volt, barátom és -vezérem: háromszorosan drágám. A testi és lelki kínzás minden nemét -megpróbálták rajta, hogy kivallassák vele az összeesküvés tervét és -a benne résztvevőket. Egy szót nem tudtak belőle kivenni. Maga -Konstantin vette ki a bakó kezéből a korbácsot és tanította azt -mestersége fokozására. Mikor aztán már össze volt törve, nem ember -többé, csak egy száz sebből vérző csonttömeg, akkor az alkirály egy -ágyúlafétára kötöztette ezt a még lélegző emberi roncsot, úgy -hurczoltatta őt fogságra csikorgó télben. Én nyomról-nyomra -kisértem őt. Egy-egy vércsepp hullott el utána a hóba. E fagyott -jégrózsákat én felszedtem a nyomában és eltettem egy -ereklyetartóba. Az ég megkönyörült a szenvedőn: útközben meghalt. A -Nyemen jegén lyukat vágtak s abba belédobták: elvitte a víz. Tudom, -hogy én következem utána s velem is az fog történni. De azért sem a -boszu, sem a félelem rá nem visz arra, hogy uralkodómat lesből, -orozva, hátulról, vagy mikor alszik, vagy mikor térdepel és -imádkozik, megöljem! Soha sem volt az orgyilokkal az Isten. A tőr, -mely Cæsart ledöfte, kaput nyitott a Caliguláknak és -Heliogabalusoknak. Tell Vilmos önszemébe mondta Gesslernek: «ezzel -a nyillal foglak megölni, védd magad, a hogy tudod!» Én is azt -teszem. Mikor eljön az idő, megizenem a hadat ellenségemnek s ha -Isten összehoz vele a harczmezőn, egyikünk meg fogja ölni a -másikat. Hanem addig, a míg elég erősnek nem érzem magam a nyilt -csatára, semmi nyomorgatás, kegyetlenkedés és semmi phantasticus -rajongás rá nem bir arra, hogy egy idétlenszülött kitöréssel még -szorosabbra húzzam a kötelet, a mit szét akarok tépni. A ti -tervetek idétlen, éretlen, alaptalan. Ront, nem épít. Megismertem, -s nem kötöm hozzá a mienket. Bocsássatok haza.</p> -<p>Pestel megfogta a lengyel kezét és visszatartá. <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span></p> -<p>– Nem lehet innen eltávoznod. Még semmiről sem vagy értesülve. A -mit felolvasni hallottál, az csak halavány akadémiai értekezés. A -mit ez a dühöngő beszélt, az csak egy monomán szenvedély szava. Én -sem fogadom el paizsomra irandó devisenek: «szórjátok a hamvaikat a -szelekbe!» nem azért, mintha a szívem megrezzenne tőle, hanem -azért, mert tudom, hogy ilyen szó úgy szétszórná valamennyi -társaságunkat, mint egy kosár pelyhet. Maga a nép ellenünk -fordulna. Hisz a misében benne van az ima a czárért és a -nagyherczegekért s csak egyszer felejtené azt ki a pópa onnan, -agyonvernék, mint eretneket. Mikor a katonáktól azt kérdezem: -«akarjátok-e a respublikát?» azt felelik rá: «ha a czár -parancsolja, igen.» Csinján kell kezdenünk a dologhoz, nem -ijeszthetünk meg senkit. Csak az első lépés nehéz, a többi ezután -magától jön. Tehát térjünk vissza oda, a hol Jakuskin -félbeszakított s te, Krizsanovszky, foglald el újra helyedet. A -czár és a nagyherczegek eltávolításáról van szó. Csak -eltávolításukról. Menjenek Amerikába. Ott is szép birtoka van még -Oroszországnak: uralkodhatnak benne. De ehhez ti nektek -lengyeleknek is segédkezet kell nyujtanotok. Mert mit használ -nekünk, ha mi hajóra rakjuk a három testvért, míg a negyedik -testvér, Konstantin, a ki az orosz alaptörvények szerint Sándor -után legközelebb következik a trónra, ott marad szabadon -Varsóban.</p> -<p>– Töltsünk tiszta bort a pohárba, Pestel, viszonzá -Krizsanovszky. Mi lengyelek, a mióta a világon vagyunk, mindig arra -voltunk jók, hogy a mások javáért vérezzünk. Mondjátok meg nekem, -mi történik mi velünk, ha sikerül az uralkodó családtól -megszabadulni?</p> -<p>– Csináltok köztársaságot Lengyelországból.</p> -<p>– De ez a lengyel köztársaság még mindig tagja lesz a nagy orosz -birodalomnak, ép úgy, mint Liefland, vagy Veres-Oroszország s -fölöttünk is marad valaki: egy fő, a ki mind a kilencz -köztársaságnak ura, a kiről nem tudom, hogy mi neve lesz és minő -hatalma? Mert esküszöm <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> neked, hogy nem kivánom a szabadságot -azért, hogy a nemzetem elveszszen benne.</p> -<p>A nagy elhallgatás tanúsítá, hogy a lengyel fején találta a -szeget.</p> -<p>Itt a bökkenő!</p> -<p>Turgenyeff Miklós, az elnök szólalt meg ekkor.</p> -<p>– Légy megnyugodva, Krizsanovszky, a köztársaság feje, ki a -kilencz tartomány fölött állni fog, nem lesz autocrata, nem lesz -más czím alá bujt zsarnok.</p> -<p>– Hát mi?</p> -<p>– Az, a minek lennie kell. «Un president sans phrases.»</p> -<p>(A társalgás francziául folyt.)</p> -<p>(Ez a négy szó Turgenyeff Miklósnak majdan összes birtokába s -csaknem a fejébe került!)</p> -<p>Abban a pillanatban, a mint ezt kimondotta, egyszerre -visszacsapódott helyére a roulette a réztáblával együtt, s -eltakarta a zöld könyvet s felnyilt az ajtó… S belépett Galban -lovag.</p> -<p>Fortélyos gépezete volt a kettőnek. Mikor a zöld könyv fel volt -tárva, olyankor, ha valaki a külső ajtót felnyitotta, a roulette -egyszerre visszacsúszott a helyére. A belépő Galban lovag nem -hallott meg egyebet, mint a négy utolsó szót Turgenyeff Miklóstól s -nem látott maga előtt mást, mint egy játszó társaságot. A bankadó -még egyszer ismétli: «Je suis un president sans phrases: messieurs, -faites vos jeux!» Egy játszó, a lengyel, boszusan kel föl helyéből: -«merci monsieur, c’en etait assez!» egy másik, Jakuskin, izzadt -homlokát törli, arczából kikelve, s az asztalra csap: «j’ai tout -perdu!» Mint a valóságos roulette-tábla mellett. A többiek hideg -vérrel tolják be a számokra pénzcsomagaikat s úgy tesznek, mintha -észre sem vennék az ujon érkezettet.</p> -<p>Csak a házi asszony siet őt elfogadni.</p> -<p>– Bizonyos voltam felőle, hogy ön rá fog találni a mi -barlangunkra. Egy helyet tartottam fenn az ön számára.</p> -<p>– Nagyon lekötelez vele istennőm! ma különös szerencsémnek -<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> kell lenni a játékban, miután a -szerelemben ellenkező chanceaim voltak.</p> -<p>– Hogyan? Tán megszökött öntől a szép gitanissa?</p> -<p>– Au contraire; elaludt. Ilyen échec még nem történt velem -soha.</p> -<p>Zeneida hangosan kaczagott, s nem lehetett észrevenni a kaczagás -álarcza alatt a felháborodást, a mit e perczben érzett. Kitalálta, -hogy Diabolkának álomitalt adtak.</p> -<p>– No hát akkor legyünk moitié. Játsszék ön velem közös nyerésre, -vesztésre.</p> -<p>Galban lovag elfogadta az ajánlatot s leült a mutatott helyre. -Zeneida odadőlt a zsöllyeszéke karjára.</p> -<p>Ez tehát csakugyan játszó társaság s ez csakugyan -roulette-asztal.</p> -<p>Itt nincs a zöld könyv.</p> -<p>(Egy ujjnyi rézlap választotta el tőle; fölötte könyökölt.)</p> -<p>Itt csak rendőrségi tilalomtörést követnek el; és az szabad. Az -elnyomott vágynak valahol ki kell törni: inkább az erkölcsi téren -törjön ki, mint a politikain.</p> -<p>Azon sincs mit csodálkozni, hogy Turgenyeff Miklós maga tartja a -roulette-bankot. Lehet valaki bel esprit, nagy iró, philosoph és -philantrop, s a mellett szenvedélyes szerencsejátékos. Maga -Napoleon is az volt,</p> -<p>A mint leghevesebben folyik a játék, egyszer csak belép a -játékterembe a mellékszobából Puskin, nekihevült arczczal, s nem -tekintve szét elébb a társaságon, diadaltól átmelegült hangon -mondja:</p> -<p>– Készen a dal!</p> -<p>Valamennyi arcz megrettenve tekint egyszerre felé.</p> -<p>Ez most elárul mindent!</p> -<p>Jó szerencse volt, hogy szemei, ha senkit nem láttak is meg, de -Zeneidát keresték. A hölgy, ki Galban lovag székkarján ült, -odamutatott a szemeivel a lovagra.</p> -<p>Ekkor vette észre azt Puskin.</p> -<p>– Nos, hát halljuk azt a szép dalt, mondá Galban lovag, az -előtte halomrahányt aranyakat csörgetve csendesen. <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p> -<p>Puskin egy perczre elsápadt. Rábámult. S azután csendesen a -dolmánya keblébe nyult. Mindenki rettegve nézett reá. Mit fog -elővenni? Az általa szerzett szabadságdalt-e? S azt el fogja -szavalni, vagy énekelni Galban hallatára? vagy pedig azt rántja -elő, a mit mindegyik összeesküvő ott hord a keblében, ha tánczol, -ha poharazik, az éles stilétet s a másik perczben már le lesz -szúrva az árulkodó?</p> -<p>Egy papircsomagot vont elő, s aztán mosolygott hozzá.</p> -<p>– Itt van, a mit igértem. A románcz. «A szép czigányleányról.» -Akarjátok meghallani? (Szabadságdal helyett egy románczot.)</p> -<p>Hogy ne? Egy kínos jelenetnek megszüntetésére legjobb volt ez. -Felolvasni valamit: akármit, hogy az alatt mindenki magához -térhessen felindulásából.</p> -<p>Ámde ez nem volt «akármi».</p> -<p>A mint hozzá kezdett Puskin, egyszerre meghódított minden -figyelmet. Új, megkapó, elragadó volt minden e költeményben; tele -eredeti eszmékkel, magasban járó gondolatokkal; tűz, vad szenvedély -kifejezése, merész eszmejárás és igéző leirások, és a mellett mily -természetes egyszerűség. Mikor a vén czigány vajda leánya gyilkosát -elűzi.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Kevély ember, hagyj minket -el!<br /></span> <span class="i0">Vadak vagyunk mi. Nem köt -el<br /></span> <span class="i0">Törvény: – nem ölünk, -büntetünk,<br /></span> <span class="i0">Vér, könyhullás nem kell -nekünk,<br /></span> <span class="i0">De a gyilkos nem jő -velünk.<br /></span> <span class="i0">Vad sors számára nem -születve<br /></span> <span class="i0">Szabadság csak magadnak -kell,<br /></span> <span class="i0">Szavad bennünket -rémületbe<br /></span> <span class="i0">Ejt. A mi népünk ősi -kedve<br /></span> <span class="i0">Szelíd, jó: hagyd tanyánkat -el.<br /></span> <span class="i0">Maradj. – Béke legyen -szivedbe!»<br /></span></div> -</div> -<p>Még senki sem ismerte e költeményét Puskinnak.</p> -<p>Mikor vége volt, Zeneida odafutott hozzá s megszorítá mindkét -kezét.</p> -<p>Hát csókot nem adott neki, mint az elébb Rylejeffnek? -<span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span></p> -<p>Nem. Hanem annál többet. Könyei nedvesíték arczát. A csók olcsó; -a köny drága.</p> -<p>Az összeesküvők egész csoportja, feledve a zöld könyvet és -alkotmánytervet, sietett forrón üdvözölni a költőt, ki egyszerre, -mint üstökös csillag, mikor a szél elveri a felhőt az égről, ott -áll teljes ragyogásában, nem hirdetve előre megérkeztét.</p> -<p>Galban lovag átlátta, hogy ezek nem összeesküvők; ez egy finom -társaság, mely szeret mulatni, játszani és szellemi élvektől -megittasodni, a mi, az igaz, hogy mind tiltva van Oroszországban, s -azért el kell rejtőzni vele.</p> -<p>– Par exemple, az ilyen költeményt más országban kinyomtatnák s -szerzőjének nevét a félvilág emlegetné.</p> -<p>– Bolond beszéd, szólt Puskin, kit ingerelt a hizelkedés. Nem -tudod, hogy nálunk az ostobaság egy istenség, annak oltára van, az -oltárnak papja van, és annak a papnak a neve «censor».</p> -<p>A censor!</p> -<p>Általános kaczaj követte e találó mondást.</p> -<p>A censor ott is a stereotyp marionette-bábok közé tartozott.</p> -<p>Galban lovag kapott az alkalmon az agent provocateuri talentumát -is érvényesíteni.</p> -<p>– Hja, messieurs et madame, a censor nálunk nélkülözhetetlen -rossz. Hiszen tudni fogjátok, hogy II. Katalin czárnő egyszer a -tudósai unszolására azt mondta, hogy jól van, hát legyen teljes -tökéletes sajtószabadság Oroszországban, három napra! Majd -meglássuk a kóstolóból, hogy mit fog ez a fa teremni? Azt gondolja -az ember, hogy a három nap alatt siettek a földből kibúvni a -szabadságdalok, s rejtve tartott remekművek, az eltiltott -philosophi értekezések. Az bizony, az ocsmány pasquillok és trágár -historiák. A nyomdák csak úgy okádták a személyek és családok ellen -szórt undok rágalmak özönét, s az erkölcsrontó kriptogram iratokat, -úgy, hogy már a sajtószabadság második napján futott mindenki a -czárnőhöz <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> rimánkodni, hogy engedje el a harmadik -napot s állítsa vissza a censurát.</p> -<p>Senki sem tartá tanácsosnak felvenni az odadobott keztyűt, csak -Puskin nem állhatott ellen ösztönének. Költőnek lehetetlen azt -eltűrni, hogy a sajtószabadságot gunyolják előtte.</p> -<p>– Tudod, Galban, ha én valakinek, a ki még a bort nem ismeri, -azt mondanám, hogy kóstolja meg azt, a mi szüret után három napig a -hordó akonáján kiforr, hát az megesküdnék rá, hogy nincs a világon -utálatosabb moslék a bornál.</p> -<p>– Messieurs, je suis un president sans phrase. Le dernier jeu,» -hangzott a banktartó szava; ketté vágva a kényes társalgást.</p> -<p>Ideje is volt berekeszteni a játékot; mert ha Galban lovag -reggeli öt óráig el nem hagyja ezt a palotát, a rendőrség be fogja -törni annak a kapuit, s elfog mindenkit.</p> -<p>A roulette utoljára pördült körül, Galban lovag hatezer négyszáz -rubel nyereségben maradt. Azt azután udvariasan megosztotta -Zeneidával. Azután a szokásos ceremoniáliás búcsúvételek -kicserélése után igazán megvált a társaságtól.</p> -<p>A hátramaradottak egymásra néztek.</p> -<p>Azt mindenki tudta, hogy ez a roulette csak alakoskodás. Mind a -bank, mind a játszók Zeneida pénzét szórják előre-hátra, végül -senki se nyert, se vesztett. Azért mindenki furcsán mosolygott -azon, hogy Galban lovag elnyert egy csomót Zeneida pénzéből s még -gavalléros képet csinált hozzá, mikor azt megfelezte vele. Hanem -Zeneida arcza ragyogott a diadaltól. Fölemelte a kezében tartott -virágcsokrot, gyémántos fogantyujával s a kielégített harag hangján -suttogá:</p> -<p>– Je le payais! (Kifizettem őt.)</p> -<p>Galban lovag megkapta a gyémántok árát, a nélkül, hogy -észrevette volna, hogy utána hajították azt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span></p> -<h2>A PÉZSMASZAGTÓL A KÁTRÁNYBŰZIG.</h2> -<p>A mint Galban eltávozásáról biztos lehetett a társaság, azt -mondá Pestel:</p> -<p>– Ez hát, bojár urak, igen szép volt: (értem a románczot), hanem -mi, úgy hiszem, még valami egyebet is akarunk itt egymástól -meghallani. Nemde Krizsanovszky bátya?</p> -<p>A lengyel nemes vállat vont.</p> -<p>– Nekem nincs több mondani valóm. (Hanem azért előhuzta zsebéből -az elmaradhatlan tajtékpipáját a dohányzacskóval együtt s -rágyujtott, a mi annyit tesz «napkeleti dohánynyelven», hogy -«beszélnék biz én, ha ki tudnék innen bőjtölni bizonyos embereket, -a kikre nézve zsindely van a háztetőn.»)</p> -<p>Zeneida elértette őt s valamit sugott Rylejeff fülébe.</p> -<p>– Úgy! Igaz! Mondá Rylejeff. Halljuk a mi Puskinunk -szabadságdalát. Valóban a felolvasott gyönyörű románcz jogot ad -téged a mi Tyrtæusunknak nevezhetni… Soha Byron óta…</p> -<p>De Puskin nem engedte neki végigmondani a phrasist. A dicséret -dühbe hozta. Olyan az, mint az iskolai érdemrend: a kis deák, a kit -az első verseért megdicsértek, diadallal viszi azt haza a nyakába -akasztva, de az Istentől fölkent költőt szemébe ne magasztald. -Tudja ő azt jól, hogy meghódított: ne mondd neki! ha asszony vagy, -dobj egy virágot utána, ha férfi vagy, szoríts vele kezet; de csak -ne mondd neki, hogy költeménye szép volt, mert azzal elkergeted. S -a mivel legmesszebb el lehet őt kergetni, az, ha egy költőtárs -dicséri meg; «Genus irritabile vatum!»</p> -<p>– Nem, urak, szólt közbe, dölyftől recsegő hangon. Ez a vers nem -nektek való; ehhez nem pézsmaszag kell, hanem kátránybűz és -kapadohány. Jer Jakuskin, menjünk vele egy korsóba. Ott «ennek» az -athmosphærája.</p> -<p>Jakuskin talpraugrott s kezét nyujtá a költőnek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span></p> -<p>– Jól van! Menjünk a «medvesonkához».</p> -<p>– Oda.</p> -<p>A társaság nem marasztotta őket.</p> -<p>A két ajtó között még lehetett hallani, mit beszélnek -egymással.</p> -<p>– Vigyük oda magunkkal Diabolkát, mondá Jakuskin.</p> -<p>– Jó lesz. Keresd fel.</p> -<p>– Valahol elaludt az ostoba. Majd életre czibálom.</p> -<p>A háziasszonytól így szoktak itt búcsút venni.</p> -<p>Zeneida azonban utánuk indult s elhagyta a szobát.</p> -<p>– Most már beszélhetsz, szólt hirtelen Pestel Krizsanovszkyhoz. -A nő jelenléte gátolt talán? Van még mondani valód?</p> -<p>– Van, szólt a lengyel. De nem e nő jelenléte gátolt. Oh nem. A -nők igen jó titoktartók, ha összeesküvők. Leæna elharapta a -nyelvét, hogy társára ne vallhasson, mikor a kínpadra vonták. Azóta -is a nyelvnélküli nőoroszlán a titoktartás jelképe. Én sokat -számítok az asszonyokra. Sőt megvárom, míg Zeneida visszajő, hogy -előtte szólhassak: csak ezt a másik kettőt vissza ne hozná.</p> -<p>– Te gyanakodol bennük.</p> -<p>– Nem. Csak nem szeretem őket. Összeesküvésnél nem a szándékos -árulók a legveszedelmesebbek. Háromféle embertől félek inkább. A -gyávától, az önfejütől, s a phantastától. Ez az utolsó a -legveszedelmesebb, mert elámítja magát s hamisan tudósít. Hall egy -részeg parasztot káromkodni, s azt mondja, hogy forradalmi hangulat -van. Egy szökött katonából hadsereget csinál, hiszi azt, a mit -képzelete alkotott, s ha teleolvasta a fejét forradalmi munkákkal, -azt hiszi magáról, hogy ő Robespierre, s a pétervári muzsikról, -hogy az a párizsi sansculotte. A conspiratióhoz nem kell phantasia, -oda memoria kell és judicium. Ezzel a két emberrel nem szeretek -együtt tanácskozni. Az egyik bolond, a másik poéta.</p> -<p>Pestel megrántá a lengyel kabátja lelógó ujját.</p> -<p>– Ne sértsd meg Rylejeffet. <span class="pagenum"><a name= -"Page_78" id="Page_78">-78-</a></span></p> -<p>– Oh Rylejeff más; ő correct verseket készít, minden hiba -nélkül; gondolatait oly helyesen méri fel jambusokkal és -trochæusokkal, mint a buzát bushellel és tsetverttel. Ő az ura a -phantasiájának, nem az ő neki.</p> -<p>Rylejeff az amerikai gabonatársulat ügynöke volt; s hogy nem -volt inkább költő, mint üzletember, azt tanusítá azzal, hogy e fél -bókot, fél gorombaságot igenlő mosolylyal fogadta.</p> -<p>Az egész társaság fölkelt az asztaltól, s apró csoportokra -oszlott, a míg Zeneida visszatér. Rylejeff és Krizsanovszky egy -szögletbe vonultak. A lengyel ugyancsak igyekezett fellegeket -csinálni maga körül dohányfüstből, mintha nem tartaná elég -álarcznak vonásai rideg mozdulatlanságát, s hogy őt ne kérdezzék, ő -kérdezett.</p> -<p>– Szeretnék tőled egyet megtudni. Minden nagy czélnak a kiinduló -pontja valami kicsiny önérdek. A szabadság: no az a nap; de az -önérdek, az a föld. Azon vetjük meg a lábunkat. Csupa abstract -fogalmakból még nem csináltak új korszakot. Az én önérdekem nem -magyarázandó. Két szó megmondja: lengyel vagyok. Ez elég föld mind -a két lábam számára. Ilmerinen kisasszony finn nő; s hiszem, hogy -az is elég önérdek. Nem féltem, hogy a feje elszédüljön abban a -fényes magasban, a hol koszorukkal és gyémántokkal körítik. Értem a -te önérdekedet. Szereted a magad faját, látod annak rettentő -hátramaradását más nagy népek mögött s szeretnéd azok közé -fölemelni. Ismerem Pestel önérdekét. Nagyravágyása végtelen. Ő egy -ujjáalkotandó ország első embere akar lenni. Széles alap! Valódi -piedestál, a min a lába nyugszik. A többiek is mind mellőzött -tehetségek, kiket a mozgalom fényes szerepekkel kecsegtet. Azután -itt van Muravieff-Apostol. Azt itt tartja egy apai hagyomány, a mit -meg nem tagadhat. Puskin szerelmes Zeneidába. Ez is sziget. Az -őrült Jakuskin boszút akar állani. Ez is megbizható indulat, lehet -rá építeni. A derék Turgenyeffet ide köti a puritán becsületesség. -Ő kora ifjuságától kezdve mindig a <span class="pagenum"><a name= -"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> szabad eszmék előharczosa -volt, elkezdve demidecemvir korától: ez a vas becsületesség nem -engedi magát más formába öntetni, inkább összetörik. De egy -embernek az ittlétét nem tudom magamnak megmagyarázni. És ez -Ghedimin herczeg. Egyike az ó-orosz tizenkét dynasta család -tagjainak. Birtoka oly nagy, hogy jövedelmét orosz földön nem birja -soha elkölteni. Az udvarnál a tsinn legmagasabb rangfokozatát -birja; finom, ragyogó, ünnepelt uraság, a kinek egy olyan -világfordulatban, a minőt ti terveztek, nyerni semmit, veszteni -mindent lehet. Mit keres ez ebben a társaságban? Mi érdeke van -ennek, hogy az összeesküvés tagja legyen?</p> -<p>– Valamennyiünk között övé a legerősebb érdek; a -legkiengesztelhetlenebb sérelem emléke. Mert ez személyes sérelem. -Te ismered a czárt. Tudod jól, hogy ő rá, mint emberre, senki nem -haragudhatik. Még Jakuskin is a czárt üldözi benne, nem az embert. -Egyedül Ghedimin herczeg az, ki mint férfi férfival áll vele -szemközt. A czár nagyon ifjan házasodott. Beteges nőt vett el. -Gyermekei korán elhaltak. Neje iránt meghült, új szenvedélyben -keresett kárpótlást. Egy előkelő főuri család egyetlen, hirhedett -szépségű leánya nem tagadta azt meg tőle. A tilos viszonynak -eredménye lett: egy leánygyermek. Jól eltitkolták a dolgot. Az ifju -herczegnő elutazott Olaszországba, mint leány, s visszatért, mint -leány. Nem sokára ezután férjhez ment Ghedimin herczeghez. -Olaszországban azonban lassankint felnőtt egy fiatal hajadon. -Nariskin Zsófia herczegnő czím alatt, a kit tizennégy esztendős -korában felhozattak Szent-Pétervárra. Nem az anyja, hanem az apja. -A leány a külváros egyik magányos, kerttel övezett házában lakik, a -hol gyakran meglátogatja őt az apja: az anyja soha. Az apja -bálványozza a leányt, a ki még beteges is, az anyja gyűlöli. Az apa -a czár, az anya Ghedimin herczegnő. Érted-e már most, hogy mi hozza -közénk Ghedimin herczeget?</p> -<p>– De hát tudja-e ő ezt a titkot? <span class="pagenum"><a name= -"Page_80" id="Page_80">-80-</a></span></p> -<p>– Hogy tudja-e? Hiszen mi mindnyájan tudjuk.</p> -<p>– Abból még nem következik, hogy a férj is tudja. Csak gondold -meg jól. Egy olyan állású férfi elé, mint Ghedimin herczeg, miféle -emberi teremtés léphetne azzal a szándékkal, hogy az ő herczegi -hitvestársáról egy meggyalázó fölfedezést tegyen? Az ily szóért az -alárendelt személyt megkorbácsolják, s az egyenrangut agyonlövik. A -szatócsok árulkodhatnak egymás feleségeire, de gentlemanek nem. Ki -mondhatta volna ezt meg Ghediminnek?</p> -<p>– Hát ki? A kedvese. Nem kedvese-e Ilmerinen Zeneida Ghedimin -herczegnek? S nincs-e ezer oka reá, hogy a herczeget hitvese -gyalázatáról felvilágosítsa?</p> -<p>– Ne hidd! Nem tette azt. Te nem ismered Ilmerinen kisasszonyt; -én igen. Mindenekelőtt nem hiszem azt, hogy ő szeretője Ghedimin -herczegnek. Vagy ha szereti, hát akkor igazán szereti; nem úgy, a -hogy a «Ninon de l’Enclos-k» szokták osztani a szerelmet. De én azt -hiszem, hogy mást szeret. És azt hiszem, hogy még annak a -szenvedélyének is urnője tud maradni. Ez a nő képes az egész világ -megvetésével daczolni, de a saját maga megvetését nem tudná -elviselni. S a szerető előtt árulkodni annak a feleségére, ez csak -egy hetærához illő vonás! Ti nem tudjátok, kivel van dolgotok. Ez a -nő játszik veletek. Ti megannyi sakkfigurák vagytok; ki bástya, ki -futó, ki ugró. Lehet, hogy Ghedimin herczeg köztetek a sakk király, -de Zeneida nem a sakk királyné. Ő a sakkjátszó.</p> -<p>– S neked mégis van bizalmad hozzá közelíteni?</p> -<p>– Igen, mert én vagyok a másik sakkjátszó.</p> -<p>… A roulette golyója pördült. Valaki jő! Mindenki a helyére -sietett.</p> -<hr class="tb" /> -<p>És Krizsanovszky nem érdemelte meg azt a gúnymosolyt, a mivel -Rylejeff csendesen válaszolt az ő «nagy szavára». Mert bizony nagy -szó volt, az igaz: «ti többiek csak sakkfigurák vagytok a táblán, -mi ketten vagyunk a sakkjátszók»; <span class="pagenum"><a name= -"Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> de úgy volt. A többiek csak -egyes huzásokat láttak maguk előtt; ők ketten az egész -játszmát.</p> -<p>Azt is jól észrevette Krizsanovszky, bár úgy tett, mintha oda -sem ügyelne, mily féltő aggodalommal törekszik Zeneida Puskint a -veszedelmes sakktábláról eltávolítani. Az ilyen fej drága egy -«pion»-nak. Talán egy egész nemzetre, talán az egész világra nézve -drága, hanem hogy erre a nőre nézve drága, az bizonyos.</p> -<p>Elűzte őt innen – tömjénnel, mint az ördögöt, s most utána ment, -hogy vissza ne bocsássa. Tudja jól, hogy mindazoknak a feje, a kik -ebben a mostani tanácskozásban résztvesznek, el van igérve a -bakónak, ha a játék el talál veszni, s Puskin fejének nem szabad -azok közt lenni.</p> -<p>Pedig a költőknek hóbortjaik vannak. Ha útközben Jakuskin ki -találja ejteni előtte, minő végzetes tanácskozást tartanak Zeneida -roulette-asztala körül a bojárok, a veszedelem ingere vissza fogja -Puskint ide hozni. Ha megtudja, hogy ez nem akadémiai értekezés -többé, hanem haditanács, betöri az ajtót, hogy részt vehessen -benne.</p> -<p>Most azonban még duzzog. A míg Jakuskin odajár Diabolkát keresni -kabinetről-kabinetre, ő egy kerevetre veti le magát a pálmakertban, -s boszusan csap hátra a tenyerével, a mint egy-egy dévaj bachansnő -csiklandó ujja hozzá ér: «eredj, hagyj békét, nem kellesz»!</p> -<p>– Én sem kellek-e? kérdé azután tőle egy ismerős hang, a mitől -egyszerre egy más világban ébred fel.</p> -<p>Zeneida oda ült mellé a kerevetre: «haragszol-e rám?»</p> -<p>– Valld meg igazán, te biztattad fel Rylejeffet, hogy engem -insultáljon?</p> -<p>– Mivel? barátom.</p> -<p>– Engem ne nevezzen senki Byronnak! Én Puskin vagyok, vagy senki -sem. Mondják azt, hogy költészetem orrtekerő muszka pálinka; de ne -azt, hogy másodfőzete egy angol lángész theamaradékának. Lehetek -kicsiny domb, de nem lehetek miniature Csimboraszszo. S ezt te -sugtad Ryjeleffnek. <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span></p> -<p>– Igaz, én sugtam neki.</p> -<p>– Azért, hogy elkergess innen?</p> -<p>– Azért, hogy elkergesselek.</p> -<p>– Nem vagyok méltó a bojárok társaságában résztvehetni?</p> -<p>– Mi közöm nekem a bojárokhoz, meg az egész Szojusz -blagodensztojgához? Én szállást adok nekik s azzal vége.</p> -<p>– Tehát nem vagyok méltó, hogy szemeid lángjában elégjek?</p> -<p>– Megfagysz abban.</p> -<p>– Olyan hideg vagy?</p> -<p>– Mint az északfény.</p> -<p>– Nincs szived?</p> -<p>– Az anatomia szerint van; de annak a működése más, mint a mit a -költők ráfognak. Az, a miről te beszélsz, Gall szerint, az agyacs -27-dik számú koponyarészében lakik, s az nálam nincs -kifejlődve.</p> -<p>– Ne ölj meg kraneologiáddal! Te tudod, hogy mi a szerelem?</p> -<p>– Tudom. Egy zsarnok, meg egy rabszolga szövetsége.</p> -<p>– Légy te a zsarnok, én leszek a rabszolga.</p> -<p>– Ezzel a szóval csaltak már meg annyi asszonyt, a hány -fövényszem van a tengerparton.</p> -<p>– Én esküszöm neked az Istenre, hogy életem, lelkem a tied.</p> -<p>– Melyik Istenre? te! Venusra? a ki maga is csapodár; Allahra? a -ki a nőnek nem adott lelket s négyfelé osztotta a férfi szivét; -Brahmára? a ki máglyára viszi az özvegyet; Jehovára? a ki a -házasságot szerezte, mielőtt papot teremtett volna. Vagy talán a -nagy Cosmosra?</p> -<p>– Nincs rettenetesebb egy nőnél, a ki philosophál!</p> -<p>– Azért teszem.</p> -<p>– Megölsz vele minden poézist.</p> -<p>– Tehát beszélj prózában.</p> -<p>– Jól van. Én nem kérek tőled: én adok. Neked adom lelkemet, -kezemet, nevemet. <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span></p> -<p>– Ah! A nevedet? Ez nagy szó. Egy olyan leánynak, mint én, adnak -brilliantokat, szép lovakat, kéjlakokat; hanem a ki a nevével -megkinálná: az ritka madár! Pedig ez ám a fő ékszer. A míg ilyen -nevem nincsen, addig nem vagyok becsületes nő. Ha ma férjhez megyek -a háznagyomhoz, holnap már becsületes asszony vagyok. Szegény jó -Bogumil, nem is sejti, hogy az ő téli keztyüjébe az ő veres -tenyerén kívül az én becsületem is bele van dugva. Tehát te nekem a -nevedet akarod adni? Azt a nevet, a mi még eddig nincs máshová -felirva, mint kocsmák ajtajára s prolongált váltók alá. Te bohó! -Hiszen akkor sem engem hinának «Puskinné asszonynak», hanem téged -«Ilmerinen urnak». De hogyha egyszer ezt a te nevedet a korcsmáros -krétája helyett a hír lángbetüi fogják leirni, akkor oda fogod-e -azt kötni egy másikhoz, a minek minden betüjén foltot hagyott…</p> -<p>– A rágalom! szólt közbe indulatosan Puskin.</p> -<p>– Az osztó igazság. Nem mondhatnak rólam olyan rosszat, a mit én -magam még kiegészíteni ne tudnék. Önző, érzéketlen vagyok. Nem -hiszek se Istenben, se becsületben. Fogalomzavar mind a kettő, a mi -egymásnak ellentmond, a szerint, a mint az ethnographiai plágák -változnak. A mi jól esik, az a jó. Az erény csak hóbort. A jó -emberek csak arra valók, hogy az okosak játékot üzzenek velük.</p> -<p>– Ne beszélj így! kiálta Puskin; ez úgy esik nekem, mintha az -arczodat iromba szinekkel mázolnád keresztül-kasul.</p> -<p>(Hiszen arra való is volt.)</p> -<p>Zeneida felhuzta gömbölyű válláról lecsuszott öltönyét.</p> -<p>– Te nem szeretsz olyannak látni, a milyen vagyok. Sajnálom, de -nem ámíthatlak. Látod, milyen pompa vesz körül? Tudod, hogy ez mind -honnan ered? Azt kivánod, hogy ezt mind elhagyjam? Miért?</p> -<p>– Egy másik világért, a melynek pompája előtt porrá lesz mindaz, -a mit magad körül látsz. Az én világom, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> mibe -vezetnélek, ragyogóbb palotákkal van tele, mint a tied. Az a -paradicsom!</p> -<p>– Teremts magadnak más Évát! Ha szeretnélek, az én -féltékenységemmel ölnélek meg; ha nem szeretnélek, a magadéval. -Egyik nap az egyikkel, a másik nap a másikkal, mert szenvedélyeim -féktelenek, mert nem ismerek se törvényt, se esküt, se szégyent. -Eredj, menekülj tőlem. Most még csak megfagysz; ne várd míg -megégsz. Engem csak az bir, a ki nem szeret.</p> -<p>– Elejétől végig mind hazugság, a mit beszélsz. Te el akarsz -engem távolítani magadtól, hogy ne vegyek részt az összeesküvésben! -Te nem tartasz engem méltónak arra, hogy együtt veszszek el dicső -barátaimmal. Ereszsz vissza közéjük!</p> -<p>– Micsoda összeesküvésről beszélsz te? szólt ámulást tettetve -Zeneida. Azok ott benn most arról tanácskoznak, hogy mikép lehetne -amerikai mintára a «mértékletességi egyesületeket» behozni -Oroszországba, a pálinkaivás meggátlására. Államfelforgatási -tervekről nincs az én házamban szó. Hiszed talán, hogy ha a czár -«kamara-énekesnője», az udvar kegyencze, megtudná azt, hogy magas -pártfogója ellen összeesküvést forralnak, nem sietne magának az -utat kiegyengetni egy grófi koronához?</p> -<p>– Az utat… kirakva jó barátjai koponyáival?</p> -<p>– No igen.</p> -<p>– Nem! Te azt nem tennéd!</p> -<p>– Ki tudja? Nekem nincs lelkem, s nem hiszem, hogy másnak van. A -túlvilágban nem hiszek, lehetetlennek tartom, azért ezt a világot -úgy használom fel, hogy nekem jól essék benne laknom.</p> -<p>– S ha egyszer úgy találna fordulni, hogy rosszul esnék benne -laknod?</p> -<p>– Akkor visszaadnám a földnek azt, a mi a földé. A phœnix meséje -mélyértelmű. Mikor érzi, hogy a tolla megkopott, elhamvasztja -magát. Valamennyi állat közt az embernek van joga meghatározni, -hogy meddig éljen. <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span></p> -<p>Puskin a rejtélyes arcz vonásaiból igyekezett kilesni: mi igaz -ebből?</p> -<p>Ekkor nagy zajjal közeledett valaki feléjük, nevetve és -szitkozódva, a sűrű jázmin-bozót mögül. Zeneida felugrott Puskin -mellől, s kezét annak vállára téve, meleg, érző hangon sugá -fülébe:</p> -<p>– Kerülj engem s keresd fel azt a szeretődet, a ki hozzád méltó -s téged igazán szeret: a múzsádat. Ahhoz légy hű.</p> -<p>Azzal elsuhant, mint egy tünemény.</p> -<p>A jázmin-bokrok közül pedig előtört Jakuskin. A nyakába ültetve -hozta Diabolkát, mint az állatkerti struccz a lovagló gyermeket, s -a hogy a szakállát tépászó kezek engedék, kiabált szakgatott -szavakkal:</p> -<p>– Ihol van… az átkozott… alig tudtam lelket verni bele… két -findzsa fekete kávét töltöttem a szájába, míg életre tért… még most -se tudja, hol van?… jaj, hogy tépi a szakálam… a hidegen majd -eszére tér… szakrrra!… no hát menjünk a «medvesonkába».</p> -<p>Puskin daczosan ugrott talpra s tenyerével jó egy pár csattanóst -húzva a czigányleány plastikai formáira, nevetve mondá:</p> -<p>– Itt van az én múzsám! Jövel hát lefelé fordított Olymp! -pálinkás lebuj! ott értenek meg minket.</p> -<p>S hárman danolva törtek keresztül a tánczterem galopp -infernáleján.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Zeneida volt az, a kinek jöttét jelezte a roulette golyó az -összeesküvés termében. Egy kéz intése tudatta, hogy amazok -eltávoztak.</p> -<p>Krizsanovszky kiverte a pipáját s eltette a zsebébe.</p> -<p>– No most már magunk vagyunk. Folytathatjuk.</p> -<p>Pestel kért szót.</p> -<p>– Hogy Krizsanovszky bátya aggodalmait eloszlassam, legelőször -is ki kell mondanom, hogy Jakuskint mi mindnyájan bolondnak -tartjuk, s az ő cæsaricida hóbortját <span class="pagenum"><a name= -"Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> senki közülünk el nem -fogadja; mindenki megakadályozza. A mi tervünk ez: A tavaszszal -nagy hadseregösszpontosítás lesz a minszki kormányzóságban, a 9-dik -hadosztály gyül össze a Beresina mellett Bobruiszk vára körül. A -czár és a nagyherczegek maguk fogják vezetni a hadgyakorlatokat. -Éjszaka a várba térnek vissza. A várőrséget a Saratoff gyalogezred -képezi, a melynek az ezredese Sveikovszki bojár, tagja a -blagadensztojgának. A Saratoff-ezred valamennyi tisztje a mi -hivünk. Éjszaka közkatonaruhába öltözött tisztek fognak -Muravieff-Apostol és Besztuseff Rumin káplár vezetése alatt -őrjáratkép megjelenni a czári pavillon előtt, hogy az őröket -felváltsák. Azok egyszerre elfogják a czárt, a nagyherczegeket és a -főparancsnokot Diebitset. Akkor kikiáltják az alkotmányt, -behelyezik az ideiglenes kormányt, s az egész hadtesttel -megindulnak Moszkva felé, magukhoz szedve az útközben fekvő -hadcsoportokat. A siker hirére Moszkva meghódol, s onnan azután el -lehet bánni Szent-Pétervárral. A Kronstadt előtt horgonyzó -hajóhadak tisztjei és legénysége egészen tervünkbe vannak avatva: -egy hadihajó az egész császári családot átszállítja -Észak-Amerikába. Az egész forradalom megtörténik egy csepp vér -kiontása nélkül. Mit szólsz hozzá, Krizsanovszki bátya?</p> -<p>– Azt, hogy tervetek nagyon bonyolult; sok benne a phantasia s -egyetlen egy körülménynek a kimaradása elég az egész számítást -dugába dönteni. Azonban nem tartom lehetetlennek a sikerültét. -Ilyesmi nem példátlan Oroszországban. Már most én is elmondom azt, -a mit magammal hoztam, s a mi terveteket kiegészíti. Ugy-e bár a -sikert nagyon kétségessé tenné az, ha a czár eltávolítása után még -fenmaradna egy czarevics, a ki a trónöröklés teljes jogával, egy -egész hadsereg élén jöhetne be Oroszországba, a republikánus -kormány erejét kipróbálni a nép és hadsereg dynasticus hűségén.</p> -<p>– Valóban, ez a hajótörésünk sziklája.</p> -<p>– E felől tehát legyetek nyugodtan. Én bizonyosan <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> mondhatom -nektek s a fejemet teszem rá, hogy a Czarevics rövid időn le fog -mondani trónörökösi jogáról. Le fog mondani oly módon, hogy soha -semmi esetben azt a jogát vissza nem kaphatja. Nem még akkor se, ha -maga megbánná, hogy lemondott s vissza akarná azt venni. Még akkor -sem, ha egyes-egyedül maradna a Romanov-családból, s az egész -nemzet, a senatus és a bojárok erővel követelnék tőle, hogy -foglalja el a trónt; nem ülhetne rá többé az orosz császári -székre.</p> -<p>– Hát ez nem költői phantasia? kiálta fel Rylejeff.</p> -<p>– Nem. Ez positiv tudat. Ez lélektani kényszerüség. Ez logicai -egymásután.</p> -<p>– Veszszek el, ha ez nem külömb a Sphinx talányainál! dörmögé -Pestel.</p> -<p>– A mit tudtam, megmondtam. Hogy hiszitek-e? Az a ti -dolgotok.</p> -<p>Azzal fölkelt a lengyel nemes a zöld asztal mellől, s pipáját a -fogai közé dugva, jelezé, hogy nincs több elmondani valója, s -egyedüli gondja az, hogy a pipája jól szeleljen.</p> -<p>Hanem Zeneida odalépett hozzá s a fülébe súgott.</p> -<p>– Ennek a talánynak a megoldó jelszava nem «Johanna?»</p> -<p>A mozdulatlan arcz e névre izgalmas vonaglást árult el.</p> -<p>– Ha kitalálta ön, ne mondja másnak… dörmögé a bajusza alól.</p> -<p>– Én?</p> -<p>– Igaz! szólt a lengyel, mosolyra lágyult arczczal. Hisz ön a -«nyelvnélküli oroszlán».</p> -<hr class="tb" /> -<p>Még abban az időben az utczai lámpákkal való fényűzést az új -orosz czárvárosnak nagyon kevés utczája ismerte, s a hol lámpa -volt, azt fegyveres silbak őrizte, hogy el ne lopják; hanem a -helyett a nagy paloták előtti téreken, mikor a látogató vendégek -szánkói összegyültek, nagy tüzeket raktak s az imsikek azoknál -melengették tagjaikat a hosszú csikorgó éjszakán át. <span class= -"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span></p> -<p>Jakuskin nagy nehezen előkereste a nagy szánkaszekérvárból a -magáét, s abba beleültek mind a hárman; Diabolkát középre vették s -betakarták bundáikkal. Ennek soha sem volt saját bundája.</p> -<p>Az imsik nagyon beszédes volt a pálinkától: elmondta, hogy épen -csak most jutott hozzá az a nagy úr is, ki a «nyolczas fogatot» -hajtotta, hogy a szánkójával odább mehessen; azt parancsolta az -imsiknek, hogy az Arakcsejeff udvarba hajtson.</p> -<p>Ezt sem ártott megtudni.</p> -<p>Jakuskin megmondta az imsiknek, hogy hová hajtson: a -«medvesonkához». (Hirhedett spelunka!)</p> -<p>– Ne féljetek gyerekecskéim, biztatá őket a szánkász, elviszlek -én benneteket holmi mellékutczákon olyan szépen, hogy senki sem -rabol ki benneteket.</p> -<p>– De ne a mellékutczákat válogasd, mondá Jakuskin, hanem -egyenesen hajts végig a prospekten, meg a Fontankaparton, a hol -őrjáratok czirkálnak. Aztán ne félts te minket, van nálunk -pisztoly.</p> -<p>– Jaj, az nem jó lesz gyermekecskéim! A zsivány, meglehet, hogy -nem rabol ki benneteket, ha meglátja a pisztolyt, de az őrjárat nem -fél a pisztolytól, s az bizonyosan kirabol.</p> -<p>A mit az imsik mondott, az pedig nem volt tréfa. A jó Khulkin -rendőrfőnöksége alatt nem csak a kaszárnyából szökdöstek ki a -katonák éjszakánkint félkézkalmárkodni, hanem maguk az őrjáratok is -résztvettek a házfeltörésekben, s a rendőrbiztosok voltak a -legmegbizhatóbb – orgazdák. Éjszakánkint előkelő úr csak lovas -kiséret mellett mert hazatérni s a paloták ajtait vasrudakkal -torlaszolták el.</p> -<p>A két férfi útközben szidta Diabolkát, a miért kiszalasztá a -kezéből Galban lovagot s aztán elmondták neki, hogy szabadultak meg -tőle sok ezer rubel árán.</p> -<p>A mint a tágas prospektből a szán a Fontanka-körútra -bekanyarodott, egyszerre eléje ugrik öt fegyveres ficzkó, -<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span> kettő megkapja a lovak zabláit, egy a -kocsis fejének irányozza a fegyverét, a többi kettő a szánban ülő -urak ellen fordul. Mind pisztolylyal és kardokkal vannak -fegyverezve, arczaikon álarcz; a hosszú birkabéléses kabát álltól -sarkig fedi termetüket, hanem a nagy tökmagalakú medvebőr süveg -elárulja, hogy katonák, még pedig granátosok.</p> -<p>Egy közülök francziául szólal meg (ez tehát bizonyosan -tiszt).</p> -<p>«La bourse, ou la vie, messieurs.»</p> -<p>Hanem erre Diabolka előpattan a két úr közül s a Puskin mellének -szegzett pisztoly elé veti magát, két karjával átölelve a -megtámadót s elkezd neki ördöngös csábbal hizelkedni.</p> -<p>– Ej, ej, bátyácskám, kedveském, hát te minket akarsz kirabolni? -hát nem ismersz bennünket? Nézd csak, nézd. Ez itt a derék -Jakuskin, félzsoldra tett kapitány. Emez meg itt Puskin, a kinek -nincs annyi kopek a zsebében, mint a mennyi hitelező van a hátán. -Én magam meg vagyok a Diabolka, a kinek senki sem fizet mással, -mint csókkal, s én sem fizetek mással, mint csókkal. Abból, ha -kell, nesze, van elég. Czupp! A két orczádra, a két szemedre, az -ajkaidra. Nesze. Végy belőle, a mennyi rádfér. Ha pedig okos ember -akarsz lenni s sok pénzre van szükséged, épen most baktat haza egy -gazdag úr az Arakcsajeff dvorba, a ki most nyert a roulette-bankban -tizenháromezer rubelt; a Fontanka jegén még eléje kerülhettek neki. -Piros bundája van, fehér medveprémmel.</p> -<p>Ez varázs-szó volt! A négy rabló egyszerre ott hagyta a szánt és -a vezért s elkezdett futni a Fontanka felé, mintha űzték volna; -mire aztán a tiszt úr is, látva, hogy egyedül maradt, igyekezett -Diabolka karjai közül kimenekülni, nehogy elfogják; de a leány nem -eresztette egyhamar.</p> -<p>– Megállj még! Nesze még ez a csók az orrod hegyére!</p> -<p>Aztán az is vágtatott az előre futott társak után.</p> -<p>Diabolka kaczagott féktelenül. <span class="pagenum"><a name= -"Page_90" id="Page_90">-90-</a></span></p> -<p>– Ah hah! Milyen jól esik egy jótett emléke! Most ezek szegények -bizonyosan kirabolják Galban lovagot.</p> -<p>– Hanem már mégis azt az utolsó csókot elengedhetted volna annak -a ficzkónak! dörmögött Jakuskin. Az orra hegyére! Úgy sem kellett -az neki az álarczon keresztül.</p> -<p>– De kellett nekem, szólt Diabolka, hamisan kunczogva. A -csókolódás alatt kikeresgettem a kedveskének, mi van a szíve -fölött? s ezt találtam ott ni!</p> -<p>Egy csillogó gyémántokkal kirakott rendcsillagot mutatott a -markában.</p> -<p>– Hó! Mi a mennykő! hisz ez egy elsőrendű Wladimir! kiálta fel -Jakuskin.</p> -<p>– A mi Rinaldónk előkelő főtiszt.</p> -<p>– Gyémántos Wladimir-rend! Imsik te! Megállj. Csiholj ki! A -rendjelek szalagjára belül aranybetűkkel szokott nyomtatva lenni a -birtokos neve.</p> -<p>Az imsik tüzet csiholt egy nagy darab bükkfataplóba s míg azt -Diabolka tele pofával fujta, e fénynél mind a két férfi egyszerre -olvasá a szalagra nyomott nevet.</p> -<p>«Arakcsejeff Jevgen!»</p> -<p>– Ah, a mi derék Arakcsejeffünknek a fia ilyen mesterséget is -gyakorol? kiálta fel Jakuskin.</p> -<p>– Mindenki tudja, hogy «mauvais sujet».</p> -<p>– No ez drága fogás volt tőled Diabolka. Ezért holnap, ha -visszakinálod, mind azt a pénzt megkaphatod Jevgen úrfitól, a mit -az ma éjjel az utczán rabolt.</p> -<p>– S holnapután megint csak nem lesz pénzem, szólt a leány -nevetve.</p> -<p>Puskin azt mondá neki:</p> -<p>– Te, ha akarod, ezért az érdemrendért elvetetheted magadat -Jevgennel s grófné fogsz lenni.</p> -<p>– Egy hét mulva megint csak visszaszökném a czigányokhoz.</p> -<p>– Hát talán fel akarod adni? Azt akarod, hogy felakaszszák? -<span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span></p> -<p>– Azt a bolondot nem teszem. Mert engem meg mellé akasztanak. -Csak bizzátok ti én rám; én tudom, hogy mit teszek azzal, a mit -fogtam?</p> -<hr class="tb" /> -<p>Jakuskin németül mondá Puskinnak, a mit Diabolka nem értett: «Ez -az ember volt egész életemnek megrontója, s most itt volt a -pisztolyom szája előtt. De most már nem az ő számára van az a golyó -megöntve; «látod: még csak dühbe sem hozott, mikor a nevét -megláttam. Mikor a medvére lesünk, nem bántjuk a rókát. Vidravas a -nyakának! Hadd legyen a bőre a Diabolkáé.»</p> -<hr class="tb" /> -<p>Nagy jártasság kellett hozzá, hogy a külváros háztömkelege -között ráakadjon valaki a «medvesonkára»; kivált miután az sem volt -külömböző a szomszédjaitól (mint építészeti remekmű). Földszint -tégla, azon egy emelet fából, azon rengeteg kiülő tető, czifrára -faragott szarufákkal. A mit másutt pinczeablaknak neveznek, az itt -a kémény; a kandalló a földalatti épületben van, s minthogy ez a -legelső dérleeséstől a legutolsó fagyig éjjel-nappal mindig füstöl, -annálfogva azon se leskelődni, se betörni hivatlan vendégnek nem -lehet. A hivogatott vendégnek sem olyan könnyű a bejárás. Mikor már -rátalált a szegletházra, mely a többiek közül kikönyököl a görbe -utczába, arról a roppant medvesonkáról, mely fából faragva, ott lóg -egy hosszú rudon alá a házhiuból; akkor talál maga előtt egy -alacsony tölgyfaajtót. Azon nem lehet bemenni. Mert annak az a -fortélya van, hogy kívül is rekesze van, meg belül is. A felső -tolózár arra való, hogy a ki kívül van, be ne mehessen a belül levő -engedelme nélkül, a külső meg arra szolgál, hogy a ki belül van, ki -ne jöhessen a kinn levő beleegyezése nélkül. Korcsmárosi genie -találmánya. A belső zár megóvja a vendégeket a rendőrség -meglepetésétől, a külső meg a kocsmárost a vendég uraknak fizetés -nélkül elszelelésétől. Kiegészíti a stratagemát az a furfangos mód, -a mivel a vendégek bejutnak a korsóba, s <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> a -korcsmáros meg kijut, hogy az ajtót kívülről kinyissa, mikor reggel -van, s a kivigadottakat ki kell rakni a hóra. E czélra szolgál egy -másik ajtó, mely az első fölött van, az emeleten. Ennek van egy -hosszú, keskeny ablaka, a melyiknek az egyik szegletében pörög a -«fortoska», a pléh szélkelep, a miből a kitóduló gőz örökmozdonyt -csinál. Mikor a felső ajtón zörgetnek, akkor a korcsmáros kiles az -ablakon, s ha igazi vendég jön, egy csigára tekert kötéllel -leereszt egy hágcsót, a mi az eszterhéj alá van felvontatva, s azon -az érkezett vendég felmászhatik a felső ajtón át az emeletbe.</p> -<p>Ott egy igen tisztességes szobát talál maga előtt, körülrakva -tarka és aranyos szent képekkel, a mik közül különösen kiválik egy -embernagyságú szent György lovag a sárkánynyal, diófa rámában.</p> -<p>A szobát szép czifra viaszgyertyák világítják be, mik elé kék és -piros vízzel tölt üveg gömbök vannak felállítva, mögöttük a -Megváltó képe, arany háttérrel. A korcsmáros családja ott térdel a -fali oltár előtt, s az ajtót kinyitott gazda siet visszatérdelni az -elhagyott helyére s folytatja a félbehagyott imádságot. A szent -szöveg közben aztán, marginalis jegyzetek képében, felelget -Jakuskin hozzá intézett kérdéseire.</p> -<p>– No Dimitri, hát van-e friss medvetalpkocsonya?</p> -<p>– Oh Istenkém! hogy volna nagybőjt éjszakáján? Nem főzünk itt -húst hét hétig. Irgalmazz nekünk.</p> -<p>– Hát mit adsz ma lakomára?</p> -<p>– Olajos babot, meg káviárt, hét hétig nincs más a házamnál. -Kegyelmezz szegény bűnös fejünknek.</p> -<p>– De ha egy imperial üti a markodat, csak találsz még egy kis -medvesonkamaradékot a számunkra?</p> -<p>– Ne vigy uram a kisértetbe! Dehogy találok; megverne érte az -Isten, s megkorbácsoltatna a rendőrfőnök. Tiltják azt minden -szentek.</p> -<p>– Kivéve szent Györgyöt, kiált közbe nevetve Diabolka, s azzal -neki vetve a sarkát a nagy képnek, félretolja azt <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> a -helyéről, s azzal feltárul egy nyilás, mely a kép háta mögötti -üregbe levezet.</p> -<p>A vendégek hahotája között folytatja nagy hadarva az imádságot -Dimitri, de az egyik kezét markával felfelé hátratartja, hogy az -igért imperialt belehullassák; s aztán, a mint azok eltüntek a ház -belsejében, helyretolja a szent képet s olyan énekléshez kezd -háznépestől együtt, hogy az kihallik az utczára.</p> -<p>A rejtett lépcsőn Puskin ment legelől, a ki jól ismerte már itt -a járást; a földszinti helyiségben volt valami világosság, a mit -egy elkoppantatlan faggyugyertya okozott s a mi elég volt arra, -hogy az ujonérkezők az útjokban álló hordók, csobolyók és -deszkaládák között el ne bukdossanak. A csipős sajt, hering, -füstölt hus és pálinkaszag dicsekedett vele, hogy ez valami -éléstár. Egy csapraütött hordó előtt guggolt valami asszonyféle, -orros cserépkorsóba eresztve a csorgó levet. A mint az érkezőket -meglátta, otthagyá a korsót, eléjük tipegett vigyorogva. Jól illett -neki a vigyorgás; kiélt, ránczos arczán az látszott meg, hogy -sötétben szokta magát kifesteni és tükör nélkül; a fogai közül -hiányzott egynehány, az ilyet úgy hiják műnyelven, hogy «flinta». -Zsíros tenyereivel végig czirógatta a vendégeket s végképen -elrekedt fahangon mondá Puskinnak: «van ám friss medvetalp a -számotokra eltéve!»</p> -<p>– Itt vannak-e a többi urak? kérdé Puskin.</p> -<p>– Régesrégen, hörgécselé a némber; de nagyon részegek lehetnek -már, mert az elébb egy palaczk tintát hozattak a patikából.</p> -<p>– Az ördögbe? Mit csinálhatnak a tintával?</p> -<p>– Bizonyosan iszogatják; mert csizmát kenni, tudom, hogy nem jó. -Megyek, bejelentelek.</p> -<p>– Ah, itt nagyszerüen megy! mondá Jakuskin. A mióta utoljára -voltam itten, azóta bejelentik a vendégeket.</p> -<p>– Az okát kitalálhatod.</p> -<p>A némber valahol egy lyukat talált a falon, a min keresztül -<span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span> valahová le kellett kiáltania; de tompa -hangja mellett az olyan nehéz feladat volt neki, hogy ismételve -hozzá kellett fognia, míg a válasz visszaérkezett.</p> -<p>Az alatt az új vendégek várakozhattak.</p> -<p>Egyszer aztán Diabolka nagyot sikoltott.</p> -<p>– Egy patkány futott fel a csizmám szárán!</p> -<p>– Segítsek megfogni? mondá Jakuskin.</p> -<p>– Szemtelen! Mintha magam nem tudnék egy patkányt -megfojtani.</p> -<p>A leány egy percz mulva nyakánál fogva húzta elő ruhája ránczai -közül az ujjai vas szorítása alatt megmeredt apró fenevadat, s -nevetve üté vele arczul Jakuskint, ki mindenképen szeretett volna -neki e vadászatnál segítségére lenni.</p> -<p>Ez volt a második trophæum. Az első volt a Wladimir rendcsillag. -Annak volt egy kapcsa, a mivel azt a zsinórra fel szokták -akasztani. Diabolka ezt a kapcsot beleakasztotta a patkány -előfogába s aztán mind a két diadaljelt odatűzte a süvege lelógó -csákójára, egymás mellé a patkányt, meg a gyémántos csillagot. A -szentpétervári úrnőknél divat volt egyidőben zsebórákat lánczostól, -colliéreket medaillonostól a kontyaikra akasztva viselni. Követte -az elmult divatot.</p> -<p>A flinta jelenté a társaságnak, hogy szabad a bemenet. Azzal egy -csapó-ajtót felhúzott előttük, a mi a lebuj bejáratát elzárta. -«Bujjatok be!»</p> -<p>Egyetlen pinczebolt volt az egész, oszlopos ivekkel több -rekesztékre osztva. A középső falba volt építve a kandalló, nagy -előre rugó ernyővel, a mire a vendégsereg téli gunyái voltak -felhányva száradni; a mindennemű bűz, gőz, emberi pára, dohányfüst -sűrű ködén át a kandalló tőzegtüze, mint az ágyúból kilövő láng, -világított elő, láthatóvá téve annyi emberi alakot, a mennyi e -pokoli aureoleba belefér. A vendégek vacsora után voltak már, a -hogy az asztalon elszórt konczok, kocsonyamaradványok, hagyma, -káposztaizékek, kenyérhéjak, sajtdarabok <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> tanusíták; -s a felfordított kancsó bizonyítá, hogy most még az ivás is -szünetel. – Hát mi történik akkor?</p> -<p>Egy nagy két itczés palaczk most az úr az asztalon, a mibe egy -lúdtoll van beleütve. Az a tinta. Mit keres itt a tinta?</p> -<p>A belépőket harsány üdvözlés fogadja. Puskin és Diabolka régi -habituék itten, hanem Jakuskint újra kell megismertetni a -társasággal, mert a «medvesonka» társasága tíz év óta nagyot -változott, a mikor ő legutoljára itt járt. Puskin bemutatja -egymásnak a vendéget és a pőrére vetkőzött uraságokat, a kiknek -rangjukhoz illő czímeik is vannak. Mind szemenszedett -tanulmányfők.</p> -<p>Dobujoff úr, a mi Rosciusunk: hirhedett hős-szinész; kár, hogy -most elcsapta magától a társaságot és privatizál. Csetverin úr, a -mi Rafaelünk, a ki megveti a nagyok kegyeit, s csak népszerű -boltczímereken örökíti meg művészetét. Csicserkoff úr, a tudós -akadémiának legnevezetesebb tagja, a ki harminczezer könyvet ismer -– a táblájáról s naponkint kisöpri az egész tudós társaságot. -Arbusoff úr, nevezetes mechanikus, ki az önmagától lövő puskát -feltalálta. Szeravszki úr, a mi Hyppocratesünk és Galenusunk, a ki -a nehéz nyavalyát gyökeresen kigyógyítja. Megannyi félreismert, -elnyomott, üldözött lángész! Ime itt látod Barbatuseff admirált, a -mi Vasco de Gamánkat, a ki számtalan új szigeteket fedezett volna -fel, ha az irigy admiralitás egy gályát adott volna neki. Ez pedig -a mi küldiplomatiánk, monsieur Germain.</p> -<p>Monsieur Germain abban külömbözött a társaság többi tagjaitól, -hogy ő nem volt egy ingre vetkőzve, mint azok, a minek talán az is -lehetett az oka, hogy nála az ingről hiányzottak az ujjak, elég -levén a gallér és az ingelő, a mi látható. Egyébiránt az ő arcza -sehogy sem engedett színfokozat tekintetében a többiekének. A jobb -keze ujjai pedig másodiziglen tintásak voltak, a mi azt sejteté, -hogy azt a tintába dugott kalamust ő kezeli ezúttal s megerősíti e -gyanut az előtte heverő gyűrött papirív is, a min <span class= -"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> már -látszik nehány irott sor, és azokkal együtt járó elcseppentett -«hizók».</p> -<p>A bemutatott úr elébb megnyalja a tintás ujját s a kabátja -szárnyához törülgeti, csak azután nyujtja kezét szorításra -Jakuskinnak, önérzettel mondva:</p> -<p>– Ez csak fölvett nevem. Igazi nevem Marat. Valóságos -testvéröcscse vagyok a dicső Maratnak, annak az isteni nagy -Maratnak, a kinek hamvai számára építették a Phantheont. Tudja -ön…</p> -<p>– Tudom, szól Jakuskin, s mondhatom, hogy nagyon örülök rajta, -hogy ön a testvére, s nem én vagyok az.</p> -<p>– Ön egészen közénk illő ficzkó! magasztalá Marat úr Jakuskint. -Legyünk frère et cochon.</p> -<p>– De minek «frère» az egyik? Legyünk mind a ketten «cochon». – S -összecsókolóztak.</p> -<p>– De hát mit csinálnak önök itt, urak? Mire való ez a csúf -folyadék az asztalon?</p> -<p>(Jellemző, hogy a míg a pézsmaillatú összeesküvők tegezték -egymást, addig a kátrányillatuaknál meg kellett tartani az «urak» -megszólítást.)</p> -<p>A kérdezett alacsony emberke, a cacadu frizurájával, büszkén -ütött az asztalon heverő papirra.</p> -<p>– Most készítjük a mi «marseillais»-ünket.</p> -<p>– Hallod, Puskin? Itt is versenytársra akadtál, enyelgett -Jakuskin.</p> -<p>– Úgy látszik, hogy ez a mai nap az olympi versenyek ünnepe, -szólt Puskin nevetve. Hát hogy készül itt a vers? Magam is -szeretném egyszer látni.</p> -<p>– Nagyon rendén, szólt Marat vérszerinti rokona, a tollat füle -mellé dugva. Én kimondom a jeligét, s ez egyúttal a refraine. A -többi urak hozzáadják a maguk eszméit, én pedig azokat költői -formába öntöm.</p> -<p>– Tehát mindent társulati uton! Még verset is.</p> -<p>– Igen bizony! A mottó és a refraine ez: «Kést neki!» Két szó, a -mely mindent kifejez. Ehhez csatlakozhatik a többi. Im a kezdet: -<span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«A ki kardot, pallost -hord,<br /></span> <span class="i0">Kinek vállán -aranybojt,<br /></span> <span class="i0">Az mind a mi -ellenségünk,<br /></span> <span class="i0">A ki minket -letiport.<br /></span> <span class="i12">Kést -neki!»<br /></span></div> -</div> -<p>– Ki tudja tovább?</p> -<p>– Én! Én! kiáltozák a hosszú asztal körül s összevissza siettek -az eszméiket kölcsönadni.</p> -<p>– Én azt mondom, hogy a szinészeket mind le kell nyakazni, mondá -Dobujoff úr, kik húszezer rubelért declamálnak, énekelnek, pedig -egy sem tud külömben szavalni, mint én.</p> -<p>– Ők maguk a királyokat játszák, nekünk meg az inas szerepeket -osztják. Zsarnokok! Minek az egész komédia? Nem elég mulatság a -népnek a paprikajancsi, meg a medvetánczoltató?</p> -<p>– Nincs alávalóbb osztály a piktoroknál, bizonyított közbe -Csetvertin úr. Ők egyetértenek a papokkal, azért, hogy szent -képeket festhessenek nekik s a czár talpát nyalják, a miért az a -csataképeiket megfizeti s még megörökíti a nép gyalázatát. Az lesz -a derék ember, a ki a «fehér termet» felgyujtja, a négyszáz -tábornok arczképével! Minden piktornak el kellene vágni a kezét, a -ki többet tud, mint boltczímert festeni.</p> -<p>– És azokét is, a kik könyveket irnak! kiáltá Csicserkoff úr, a -kik czifrább nyelven irnak, mint a milyenen mi beszélünk.</p> -<p>A többi is mind sürgette a maga véleményének elfogadtatását, a -kuruzsló az orvosokat akarta kiirtani, a bukott kalmárnak a -börzekirályok trónfelforgatása volt a programmja, az elcsapott -tengerész a hajóhadat kivánta felgyujtatni; valamennyi vélemény -mind oda ment ki, hogy a ki csak egy fejjel kimagaslik a sokaság -közül, az mind ellensége a népnek és kiirtásra méltó.</p> -<p>Marat testvére összegezte a véleményeket és rímekbe szedte. -<span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Énekes, ki nem -rekedt,<br /></span> <span class="i0">Piktor, ki fest -szenteket,<br /></span> <span class="i0">Tudós, ki ir -könyveket,<br /></span> <span class="i0">Ki gyógyít -betegeket,<br /></span> <span class="i2">Az mind a mi -ellenségünk:<br /></span> <span class="i12">Kést -neki!<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Kit kocsi hord, vagy -lóhát,<br /></span> <span class="i0">A ki visel új -ruhát,<br /></span> <span class="i0">A ki épít -palotát,<br /></span> <span class="i2">Az mind a mi -ellenségünk:<br /></span> <span class="i12">Kést -neki!<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">A kinek feje -kivál,<br /></span> <span class="i0">Ki nagyobb -társainál,<br /></span> <span class="i0">Költő, müvész, vagy -király,<br /></span> <span class="i2">Az mind a mi -ellenségünk:<br /></span> <span class="i12">Kést -neki!»<br /></span></div> -</div> -<p>Ez már tetszett! Az asztalt ütötték ököllel, úgy tapsoltak -hozzá.</p> -<p>– De énekelve volna ez szép! kiálta Marat junior. Ki teszi -énekre? Ah, hisz itt van a mi «észistennőnk», fel az asztalra, -Diabolka!</p> -<p>S egy percz alatt feldobták az asztalra a czigányleányt, a ki -félrecsapva a süvegét a lefityegő csodálatos czafranghybridummal, -rögtönözve dalolt a kétségbeesett vershez megfelelő vad melodiát, s -a két sarkával dobolt az asztalon, s a két kezével füttyöket hányt -hozzá. Utána ordította az egész lebuj a vad devernyát.</p> -<p>– Ez már aztán meg fogja tenni! Úgy-e bár? szólt ragyogó -kérkedéssel a Marat-örökös, Puskin vállára ütve barátságosan; s -azzal megtömve pipáját, azt félagyarára vágta s úgy könyökölt az -asztalra elégülten.</p> -<p>– No, Puskin, most vedd elő az eszedet! sugá Jakuskin. Hadd -lássuk, melyik nyeri el a pálmát?</p> -<p>Puskin elő is vette azt a zsebéből; azután fidibuszt csavart -belőle s azt meggyujtva a kandallónál, oda tartá a Marat-utód -pipája fölé.</p> -<p>Ezúttal Marsyas nyuzta meg Apollót. <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span></p> -<p>A vad poéta diadalmas arczfintorgással szívta a pipáját, a mire -egy olympi hős tartá saját égő költeményét; minden szippantásnál -nagyot lobbant az, s e lobbanásnál Puskin észrevette, hogy a vállán -mászik valami bogár. Egy rovar, a minek nevét nem szokták leirni. -Lepeczkelte azt magáról.</p> -<p>Újabb Marat észrevette ezt a megvető mozdulatot.</p> -<p>– Ej, ej! Ifju úr! Minek az a nagy megvetés? Minek az a -finnyáskodás? A mit milliók és milliók viselnek a testükön, mit fél -ön attól? A kivel testvéreink együtt hálnak, nappal együtt járnak, -mit undorodik ön attól? A ki azt megveti, az aristocrata. Ez az -egyenlőség symboluma. Miként a régi egyptomiaknál volt egy szent -bogár, a scarabeus, ez a mi szent cserebülyünk! A ki az emberi -társaságot nivellirozza. Nosza még egy strófát a vershez urak:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«A ki a szent -cserebülyt,<br /></span> <span class="i0">Rovarok közt -népszerüt,<br /></span> <span class="i0">Egy igazi -népbarátot<br /></span> <span class="i0">Utál, testén el nem -tür,<br /></span> <span class="i12">Kést neki!»<br /></span></div> -</div> -<p>Dühös taps hangzott fel rá s utána énekelte mindenki, még Puskin -is.</p> -<p>– Igazán mondom, ez találta el a módját, mondá kaczagva -Jakuskinnak.</p> -<p>Most azonban megnyilt a pinczeajtó s egy hosszú kéz, mely -lenyúlt a magasból, elkezdett egy kolomppal harangozni.</p> -<p>Arra a kolomp szóra egyszerre vége lett az egész -rebelliónak.</p> -<p>Ez azt jelenti, hogy megvirradt, a «korsó» csaplárosa kötelezve -van az ajtaját kinyitni, s a vendégek jól teszik, ha hazamennek; -külömben ott lepi őket a rendőrség.</p> -<p>A zaj elnémult egyszerre s minden ember igyekezett felvenni a -sutra feltett bekecsét. A felnyitott ajtón át betört a hideg lég s -a spelunkában megszorult pára elkezdett <span class= -"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> hó és -zuzmara alakjában a vendégek hajára, szakállára tapadni.</p> -<p>– No de most még egy búcsukortyot egymással! dörmögé a sarju -Marat. E dicső este emlékére! Jó barátok! Testvérek! Urak! Nem! Nem -közönséges itallal! Annak az emlékére, hogy ma készítettük el a mi -marseillaiseünket, megiszszuk közakarattal azt a tintát, a mi e -dicső harczidal irásából fenmaradt.</p> -<p>– Megiszszuk! ordíták rá mindnyájan.</p> -<p>– De már ezt nem csináljuk utánuk! dörmögé Puskin, s lerántva -Diabolkát az asztalról, igyekezett a pinczegádort elérni s -kimenekülni az alvilágból.</p> -<p>A földszintre jutva, a míg Jakuskin az utcza végén hagyott -szánkó keresésére elindult, Puskin megkereste a bundáját s -beletakargatta Diabolkát. Marat úr ott lepte az ajtóban. Jött utána -a tintás üveggel. Még volt benne valami.</p> -<p>– Ej, ej, Puskin testvér! Hát ön elszelelne közülünk a -búcsukorty nélkül! No bizony, tán utálja azt az italt, a miből mi -valamennyien ittunk? Hát illik-e ez? Addig ki nem eresztem önt -innen az ajtón, a míg nem iszik belőle. Éljen az egyenlőség! Nem -vagyunk-e mindnyájan egyenlők? Mindenben egyenlők?</p> -<p>– Nem, szólt Puskin. Nem vagyunk egyenlők.</p> -<p>– Par exemple?</p> -<p>– Hát – par exemple – én erősebb vagyok, mint ön, s annálfogva -én vagyok az, a ki megfogja önnek a nyakát s ön az, a ki innen -kirepül.</p> -<p>Már akkor Marat úr ott is hevert az utcza közepén, lilaszinűre -festve a havat az összetört tintás üveggel.</p> -<p>– Látja ön, hogy még sincs tökéletes egyenlőség a földön!</p> -<p>– De lesz, hörgé feltápászkodva Marat, s kihúzta csizmaszárából -a kést. Ez az, a mi kiegyenlíti a külömbséget a hős és a pipogya -között.</p> -<p>Diabolka megfogta Puskin kezét, s magával ragadta futva, nehogy -még lekéseljék. <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span></p> -<p>– Nos, hát eljösz-e holnap megint a «medvesonkába»? kérdé Puskin -a visszatérő Jakuskint.</p> -<p>– El bizony. És mindennap eljövök. Ezek aztán az igazi -emberek!</p> -<p>Puskin nagyot nevetett.</p> -<p>– Az ám, a míg a kolompszót meg nem hallják!</p> -<h2>AZ ŰZÖTT VAD.</h2> -<p>Másnap az Izsák-templomban a czári énekkar nyitá meg a nagybőjti -ünnepek szertartását. Hirhedett énekkar volt ez, fentartva nagy -költségen, összeválogatva az egész birodalom széphangu férfiaiból -és gyermekeiből. A kortársak magasztalása minden valaha emberi hang -által produkált zenén fölül emeli e zsolozsmákat. A czár, hajlott -kora felé, semmi zenét sem tűrt már, egyedül a hárfát és a mysticus -egyházi éneket. Ezért volt Ilmarinen Zeneida, a sonáták éneklője -kiváló kegyencze. Szinházba nem járt, ha éneket akart hallani, a -téli palota, vagy az eremitage termeibe hívta meg a kedvencz -művészeket, s a nagybőjt minden napján elment a templomba a -gyermekek énekét meghallgatni.</p> -<p>Ilyenkor aztán az úri rend is divatnak tartá a templomban -megjelenni, s a nagyobb ájtatosság kedveért a hölgyek ez alkalomra -nem használtak carmint, csak fehérítőt.</p> -<p>Ott lehetett látni az első sorokban, a főoltárhoz legközelebb -állva, Ghedimin herczeget és a Muravieffeket, Orloffokat, -Trubeczkóikat; mindazokat, kik neveiket a «zöld könyvbe» -sajátkezűleg felirták; s a testőrtisztek, kik a mult éjjel a fölött -szavaztak, hogy meghaljon-e a czár, vagy csak száműzessék? ott -meredtek a sorfal mentében, kivont kardjaikat csípőikhez szorítva, -s a templom bejáratánál ott térdepelt és verte mellét társai -csoportjában a nagy Marat-testvér is; még le sem vitte a szentelt -víz az ujjairól azt a tintát, a mivel a «kés» dalát megirta. -<span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span></p> -<p>Mind meghajták mélyen a fejüket az uralkodópár előtt, mikor az -végig haladt előttük s talán senki sem volt, a ki észrevegye, hogy -a férj és a feleség, a kiké ez az ország, csak egy-egy ujját -nyujtja a másiknak menetközben, s az egész áhitat alatt soha sem -néznek egymásra, s a szentelt víz nyújtásánál nem szólnak -egymáshoz.</p> -<p>Ilmarinen Zeneida is ott volt az áhitat szertartásán, s mikor -kijött a templomból, egy ott ácsorgó tiszt üdvözlé. Puskin volt -az.</p> -<p>– Madame. Ön sírt. Arcza csupa nedves. Hát lakik a templomban -valaki?</p> -<p>– Nem lakik, felelt neki Zeneida. Hanem ez az ének az idegekre -hat. Állatok vagyunk. A kutya is szokott sirni, ha énekszót -hall.</p> -<p>– Látta ön, hogy a czárné mily áhitattal csókolta a feszületet, -az istenember lábát? Nem tudja, mit kérhetett tőle?</p> -<p>– Nem láttam. Nem tudom.</p> -<p>A templomi szertartás késő este végződött, templom után minden -ember hazatakarodott. Az utczák elcsendesültek. A nagybőjt első -napján az estebédet minden ember odahaza költi el, a kinek családja -van. S minthogy a pétervári szegényebb néposztálynál minden hét -férfira jut egy asszony, azok összebeszélnek s társaságban keresnek -fel egy ismerős maguk fajta némbert, a ki megfőzze számukra a -bőjtbevezető cziberelevest. Ennek kell minden asztalon párologni -ma. Cseréptálban, vagy chinai porczellánban. Még a czár asztalán is -ez az első étekfogás s azt a franczia szakácsnak meghamisítatlanul -kell kotyvasztani, korpából posajtva, derczekásával -feleresztve.</p> -<p>Az első bőjtnapi cziberelevest minden családapa otthon költi el. -Még a téli palotában is úgy volt hajdan a szokás. Hajdan! Egyszer -valamikor. Csak kettő számára volt megterítve az asztal. Ilyenkor -nem hívtak vendéget. A csupa olajjal és nádmézzel készült ételek -változatos nemei csak az ő számukra voltak feltálalva szakács -furfang szerint. <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> Egyszer aztán jött olyan nap, a mikor -hiába várta a nő a férjét az első bőjtnapi estebédhez: nem jött el. -Pedig sokáig várt reá. Az étel elhült. Valami hideg tárgy -tolakodott oda közéjük. Most még csak az ételek hültek el, majd -később a szivek is. És azért a feleség mégis minden évben nagybőjt -első estéjén megterítteté kettőjük számára az asztalt, és -felhordatta az ételeket és várt, várt, hogy a másik társ megjöjjön, -várt, míg meghült minden étel, s nem nyúlt hozzájuk, ő rá -várva.</p> -<p>Az órák egyre teltek, a nő várt egyesegyedül, minden neszre -figyelve, nem hangzik-e az ismerős léptek dobaja a kis szőnyegajtó -előtt, mely lakosztályaik tornáczait összeköti, a melynek -megnyilása annyiszor töltötte el szivét földi üdvösséggel. Rég -berozsdásodott annak még a zára is.</p> -<p>Egyszer aztán megszólal az órazenemű. Egy zenélő gép, melyet -Arakcsejeff készíttetett Párisban; a dal, melyet elzenél, a nemzeti -hymnus; napjában csak egyszer zenéli azt el: éjfél után egy órakor, -abban az órában, a melyben Pál czárt a főnemesei és tábornokai -hálószobájában meggyilkolták.</p> -<p>A meggyilkolt fia, ki apja holttestén keresztül lépett a trónra, -sok éven át ott hallgatta, a nagy évfordulók napjain, arczra -borulva, és az imazsámolyt nedvesítve könyeivel, ezt a búskomor -hymnuszt, s volt egy lény, a kinek elmondhatta lelke kínzó -szorongattatásait. Ah, ott a szív minden dobbanása zengette ezt a -gyászdalt. Ez szorgalmasabb óramű volt, mint a másik. Ez rákezdte -dalát a diadalmámor közepett, valamint a szerencsétlenségnek -óráiban, szemére hányva, hogy apja holtteste volt a zsámoly, melyen -a trónra lépett, s fenyegetve, hogy az ő holtteste lesz épen úgy a -zsámolya utódjának. Ez volt életének kínzó réme: örök lelki -torturája. Senkinek sem gyónhatta meg azt, csak a feleségének. -Senki sem vigasztalhatta meg őt e nehéz küzdelmeiben önterhe alatt -leroskadó lelkének, csak a feleség. Most már ennek vége van. -<span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> Azok az átkozott szép kék szemek, a -mikben egy új eget keresett, megadták neki az eget: azt a hideg -eget, a mi a földet és a holdat örökre elválasztja egymástól. A -minden oroszok czárjának senkije sincs többé. A hatalmasok -legerősebbikének nincs annyi megnyugvó helye, a hol nyugodtan el -tudjon aludni. A pusztában ott feledett vándor nem áll olyan -egyedül a világban, mint ő.</p> -<p>Mikor még a zene után sem jő meg a férj, a nő előveszi az -elefántcsontra festett arczképet s azt helyezi oda az asztalra a -férj helyére, maga elé. A délczeg ifju daliát, mosolygó ajkaival, -derült homlokával, a milyen volt – vőlegény korában. S aztán -addig-addig néz rá, míg a köny kicsordul szeméből. Semmije sem -maradt meg belőle, csak ez a kép.</p> -<p>Az élő ember rég nem mosolyog már senkire. A ki őt még mosolyra -tudná birni, az ugyan hires ember lenne egyszerre.</p> -<p>Két befogott szán áll a téli palota oszloptornácza alatt, az -egyikbe hat ló fogva, a másikba három. Mindkettő üveges hintót -hord, lefüggönyözött ablakokkal. A kocsisok és csatlósok a hat -lovasnál a czár egyenruháját viselik, a másiknál Miklós -nagyherczegét.</p> -<p>Hanem mikor a beszállásra kerül a sor, akkor a czári szánkóba a -nagyherczeg ül be s a czár meg a nagyherczegébe.</p> -<p>Mikor aztán a két szán kicsörtet a kapun, az egyik jobbra, a -másik balra fordul. A hat lovas nyomába rögtön utána rugaszkodik a -rejtekben tartott testőrlovasok pikétje s kíséri azt a távolból, s -megáll, a hol az nyugvót tart. A három lovast hagyják tovasiklani -magában. A nagyherczegről tudja mindenki, hogy az most egyenesen -haza megy családjához: van egy kis csendes házikója; hanem a -czárról nem tudni, hogy merre fogja bekóborolni a hosszú -tengeréjszakát? Pedig most nagyon kell őrizkedni!</p> -<p>Arakcsejeffnek dühös összekapása volt ma délelőtt a -rendőrfőnökkel és Miloradovicscsal a városkormányzóval. -<span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> Háromféle rendőrség is működött: a -katonai, polgári, meg a titkos; de ezek, a helyett, hogy egymás -kezére dolgoztak volna, mindig azon voltak, hogy egymás -intézkedéseit meghiusítsák. Arakcsejeff azért volt dühös Chulkinra, -hogy Galban lovagot az éjjel kirabolták, s nemcsak a pénzét vették -el, hanem még a jegyzeteit is, a mik között sok államtitok volt. -Chulkin aztán kiderítette, hogy a rablók az őrjáratra kirendelt -katonák maguk voltak. Akkor aztán Miloradovics ellen fordult -Arakcsejeff egész haragja. Követelte, hogy a főtiszt, a kire a mult -éjjel a főfelügyelet volt bízva, a legszigorúbban feleletre -vonassék. Akkor aztán megmondta neki a kormányzó, hogy az épen -Arakcsejeff Jevgen volt, az ő egyetlen magzatja. Akkor aztán -Arakcsejeff még dühösebb lett, de nem volt kire? Tökéletesen hitte, -hogy maga az úrfi rabolta ki Galban lovagot: képes volt rá, a hogy -ő ismerte a kedves ifjut.</p> -<p>Akkor aztán felhagyott a további inquisitióval; hanem azt az -intézkedést tette, hogy a testőrhuszárságot, (mely egyenesen az ő -parancsnoksága alatt állott) rendelé ki, hogy őrjárataival a czárt -távolból mindenüvé kísérje. A gyalogságban és a rendőrségben nem -lehetett már bízni. Arakcsejeffnek különös ösztöne volt, mindenféle -jelenségekből kiérezni a czár elleni összeesküvést, ha bizonyságot -nem tudott is szerezni, s ő volt az egyedüli soha el nem alvó szem, -mely a czárra vigyázott. Egész nemzete gyűlöletét összeszedte a -saját fejére, azért, hogy annak az egy embernek a fejét -megoltalmazza, a kiben saját énje felolvadt.</p> -<p>Hanem az üldözött ember ki tudta játszani mind az üldözőit, mind -a védelmezőit: a míg azok alattomban, leskelődve kísérték, -kerülgették az ő hat lovas szánját kaszárnyáról-kaszárnyára, (a -nagyherczeg körvizsgálatot tartott azokban, hogy a felügyelő -tisztek nem vetették-e le a kravátliaikat?) azalatt a háromlovas -szán végig vágtatott a Moika-csatorna partján, addig a nagy, -kertekkel beültetett térségig, a hol a hadmérnökség palotája áll; -ott <span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span> egy hosszú, vas rácscsal koszorúzott -fal előtt megállt: a czár kiszállt belőle, a zsebében hozott -kulcscsal felnyitá az ajtót s egyes-egyedül, senkitől sem kísérve, -lámpa nélkül, végig haladt azon az úton, melyet két oldalt nyirott -fenyőfa-bokrok jelöltek; a friss havon nem volt semmi lábnyom. Ezen -az úton más nem jár rajta kívül. Egy ódon egyemeletes ház -bontakozik ki a nyárfák közül, a mik tele vannak varjufészkekkel. -Annak egy kis alacsony tölgyfaajtója van, a mihez falépcsők -vezetnek föl. A magányos férfi annak a kulcsát is magával hozta; -felnyitja, belép rajta, itt már sötét van, elő kell venni zsebéből -a tolvajlámpát, hogy megtalálja a lépcsőt, mely az emeletre -fölvezet, s aztán egy hosszú folyosón lábhegyen végig halad. Egy -kutya sincs, mely megugassa. Egészen meglepi a beszélgetőket, a -mint benyitja rájuk az ajtót. Ketten vannak: egy öreg ember, meg -egy öreg asszony.</p> -<p>Az öreg asszony felsikolt, a mint meglátja a belépőt, az öreg -ember pedig a lábaihoz veti magát.</p> -<p>– Micsoda ember ez itt? Helenka!</p> -<p>– Hát ez az én öregem. Az én uram. Emeld föl a pofádat no -Ihnátko, hadd lássa a czár, hogy te vagy.</p> -<p>– Nekem soha se mondtad, hogy férjed van.</p> -<p>– Hát ugyan minek beszélne valaki a köszvényéről, vagy egy -csunya állatról? a kit jobb szeret, ha elfelejthetett.</p> -<p>– Hát most mit keres itt nálad?</p> -<p>A vén asszony még a kezével is eltakarta félig a száját, úgy -suttogott.</p> -<p>– Hát a királyleányt kísérte ide, no!</p> -<p>Erre a kérdező szigorú arczán kezdett felolvadni a jég.</p> -<p>– Ah, Bethsába van itten?</p> -<p>– Igen. Ma szabad lesz neki itt maradni reggelig. Ostáblát -játszanak odabenn. Azt kísérte ide az Ihnátko – a palotából.</p> -<p>– Hogy van Zsófi? A kérdező hangja reszketett.</p> -<p>– Hát elég jól! Az éjjel aludt csendesen, reggel megitta -<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span> a csokoládéját. Ma nem volt olyan -haragos, mint máskor, a mióta az orvos megmondta, hogy a mérgelődés -árt neki.</p> -<p>– Megtartja az orvos rendeletét?</p> -<p>– Nagyon is szigoruan. Ha egy perczet elkésem a gyógyszerrel, -már csenget.</p> -<p>– Az orvos nem mondott valamit az étrendről?</p> -<p>– De bizony mondott. Azt beszélte, hogy a hosszú bőjt alatt a -herczegasszonynak nem szabad szigoruan tartani magát, hanem -mindennap kell valami húsfélét enni, meg tojást; mert ez ád erőt. -De hát majd kiverte vele a herczegasszony. Mit gondol? A lelkét -akarja-e kárhozatra vinni a teste miatt! Nekem rettentő szigorú -parancsolatokat osztott s azt igérte, hogy megver, ha rászedem.</p> -<p>– Ugy-e? pedig az orvos határozottan azt mondta, hogy árt az -egészségének a szigorú bőjt?</p> -<p>– Azt ám. Azt mondta, hogy vérre volna szüksége, mert kevés a -vére. Azt pedig nem ád az olajos bab, meg a czibereleves.</p> -<p>– Mit főztél ma neki vacsorára?</p> -<p>– Hát a mit erre a napra szokás: cziberelevest.</p> -<p>– Tedd meg azt, jó Helenka, a kedvemért, itt hoztam egy dobozt -magammal, abban van valami, a mi jó a betegnek: Angliából kaptam -egy hires orvostól. Tégy ebből minden nap a cziberelevesbe egy -kanállal.</p> -<p>– Hogyne tenném meg, a mit te parancsolsz, uram? de mondd meg -igazán: nem készült ez valami állatnak a husából? Mert ha azt -megtudja a lelkem, hogy én a nagybőjt alatt valami húsfélét -kevertem az ételébe, olyan kétségbeesett sírást és veszekedést fog -elkövetni, hogy még jobban belebetegszik.</p> -<p>– Ne félj semmit, jó Helenka. Mindenféle pálmák gyökereiből van -ez sűrítve, a miknek az ize pótolja a húsét.</p> -<p>– De azután az én lelkem ne legyen rajta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span></p> -<p>– Nem. Ne félj. Én a magam lelkére veszem azt.</p> -<p>Pedig bizony, ha lélekkárhozat a quadragesima alatt bebocsátani -a szájon azt, a mi élő állat alkatrésze volt valaha, akkor nagy -terhet vállalt lelkére a czár; mert az valóságos húskivonat volt, a -mit magával hozott: új találmánya az angol gyógyászatnak. Hanem hát -a czár philosoph volt – és apa.</p> -<p>– Eredj, jelents be nála, nehogy megijedjen, ha véletlenül -meglát.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Egy hímzett ernyővel eltakart lámpa előtt ült két fiatal -leány.</p> -<p>Az egyikkel már találkoztunk egyszer, ama nevezetes -szarvasvadászatnál. Most már tudjuk róla, hogy «királyleány».</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Mikor Ihnátko megint egyedül maradt Helenkával, a hogy a czár -belépett a herczegnő szobájába, kifúrta magát az oldalán ez a -kérdés:</p> -<p>– Te! miféle királyleány ez a mienk?</p> -<p>– Oh te tökfilkó, hát még most sem tudod, pedig nyolcz -esztendeje lakik a házatokban. Hát ez a grúzi királynak a leánya. -Az apja valamikor hatalmas király volt valahol ott, a hol a -mazsolaszőlő, meg az olajbogyó terem, hanem a törökök megölték. A -királyné aztán a kis leányával együtt idemenekült mihozzánk, s a -koronáját is elhozta magával. Gyönyörű szép asszony volt. Láttam -egyszer, az újesztendőnapi nagy parádénál, nemzeti öltözetében. Nem -csoda, ha az történt vele, a mi. Lazareff tábornokra volt bízva, -hogy kisérje őt a házából idáig. A tábornok szerelmes természetű -ember volt. Egyszer nagyon a fejébe talált menni a kacheti bor: -elfelejtkezett róla, hogy királyné áll előtte s úgy akart vele -bánni, a hogy a többiekkel szokott. Csakhogy a grúzi szép -pillangóknak fullánkjai is vannak, mint a méheknek. A királyné a -kindzsáljával úgy szúrta keresztül a szivét a vakmerő szerelmesnek, -<span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> hogy az halva rogyott össze. Nem -csináltak ám lármát a dologból, szépen elcsitították; hanem a -királynét félretették egy kolostorba, a hol királyi tisztességgel -vették körül, de a honnan nem szabad kimennie: csak épen újesztendő -napján hozzák fel a másik két királynéval együtt: az imereti és -mingrélival, hogy a trón lépcsőin a czár mellett ők is helyet -foglaljanak. A hat éves kis leányát pedig elvették tőle. No -természetesen, nehogy ilyen erkölcsöket oltson abba is az anyja, -hisz akkor nem maradna élő férfi Szent-Pétervárott. Aztán odaadták -Ghedimin herczegnőnek. Annak úgy sem adott az Isten gyermeket.</p> -<p>– Hát kicsoda? böffentett közbe Ihnátko.</p> -<p>– Ejnye, te ostoba! Ilyet mondani, hogy hát kicsoda? Hát senki -sem! Ha nincs neki? Ne hunyorgass, mert pofon teremtelek! Hát így -került a királyleány a ti házatokhoz, s most az úgy van ott, mintha -a család tagja volna. A saját anyjára nem is emlékezik már, hanem a -herczegnőt tartja édesének.</p> -<p>– Csak azt szeretném tudni, hogy a herczegasszony miért küldözi -őt ide a beteg herczegkisasszony látogatására?</p> -<p>– Azon pedig soh se törd a fejedet, mert az nem a te -tökkobakodnak való.</p> -<h2>A MÁSIK LEÁNY.</h2> -<hr class="tb" /> -<p>A másik leány volt Nariskin Zsófia.</p> -<p>Gyöngéd, túlfinom alak, olyan szőke hajjal, mint az árvalányhaj. -Jó szerencse, hogy el van rejtve emberi szemek elől; mert az arcza -meglepően hasonlít Ghedimin herczegnőéhez, a minő az volt -leánykorában. Vonásaiban a túlérett gyermek izgékony eszessége, -összekeveredve a másik ellentéttel, a babonás félelemmel. Csak a -szemei <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> szelidebbek, mint a szép hasonmásáé: -nem olyan büszkék, lenézők; hanem mélán elábrándozók.</p> -<p>Aztán mi ábrándjai lehetnek egy leánynak, a ki még soha sem -látta a világot? Azt a világot, mely tele van emberrel. Szép, -ragyogó tájakat igen; sziklákat, erdőket, vízeséseket; de az emberi -társaságból senkit, mint a dajkáját, a kitől szívesen megtanulta a -babonákat, tündérmeséket; aztán meg nevelőnőit, a kiktől semmiképen -sem tanulta meg a földleirást és a szépműtant. Mindenki kényeztette -és senki sem szerette.</p> -<p>Körülötte mindenféle játékszer és megkezdett női munka hever, a -hogy beléjük únva, egyiket a másikra dobálta: ostábla, kártya, -sakkfigurák, türelemképek, himzések, rajzolatok, kivágott -chablonok. Egy széles ottomannon ül, fehér himzett pongyolában, két -lábát felszedve maga alá, míg a királyleány egy alacsony -tabouretten ül a lábainál.</p> -<p>A belépő hatalmas úr itt sem talál kegyelmes fogadtatásra. -Bizonyosan valami jó mulatságot szakított félbe a leányok -között.</p> -<p>Pedig úgy látszik, hogy joga van egész bizalmasan odamenni a -halavány leányhoz s annak a fejét két keze közé fogva, egy -egészséges csókot nyomni az arczára, a minek a nyomait aztán a -leány, gyermeteg negéddel igyekszik ledörzsölni japonicája ujjával -arczáról, a mivel azt nyeri, hogy az orczája megcsókolt fele piros -lesz, mint a rózsa.</p> -<p>– Hogy vagy, oltárképem?</p> -<p>– Ejh, most félbeszakítottad azt a szép mesét, a mit Bethsába -elkezdett.</p> -<p>– Folytassa, én is hallgatom.</p> -<p>– Lehet is azt hallgatnod, mikor nem tudod az elejét.</p> -<p>– Bethsába lesz olyan jó, hogy még egyszer előlkezdi azt.</p> -<p>A király leány intett a fejével, hogy újra kezdi, Zsófia pedig a -szemöldökével intett a czárnak, hogy üljön oda a keveret másik -vánkosához, s a hatalmas úr megérté az intést és szót fogadott. -Kezei közé vette a leány egyik <span class="pagenum"><a name= -"Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> finom kis kezét, a min a -kék erek úgy keresztül látszottak s a czirógatás közben igyekezett -lopva megtalálni az üterét, hogy annak veréséből találgassa: van-e -remény? Kérdezni is akart valamit, de az a vékony szemöld azt inté: -«csitt!» S a mindenható ember elhallgatott; engedelmeskedett.</p> -<p>– Hát volt egyszer egy nagy, nagy király, – kezdé a királyleány -a mesét, – ott a nagy Kaspi-tó partján, a kinek volt egy szép -felesége, a kiről ő nem tudta, mikor nőül vette, hogy az tűzimádó. -A tűzimádók pedig mind a dzsinekkel vannak szövetségben. A királyné -azt igérte a dzsinnek, mikor férjhez ment, hogy ha leánya lesz, azt -neki adja, mikor megnő. Mikor aztán a királyleány szépen felnőtt, -egyszer csak eljött ám a dzsin érte s bekoczogtatott a királyhoz. A -szegény király ugyan megijedt, mikor meghallotta, hogy a szellem a -leányát akarja elvinni.</p> -<p>– Hát nem tudott a szellemmel birni, ha király volt? szólt közbe -ingerülten a beteg leány.</p> -<p>– Jajh, kedveském, a szellem olyan hatalmas, hogy azzal egy -király sem bir.</p> -<p>– Egy császár sem?</p> -<p>– Az sem. Azt nem lehet megfogni, az pedig mindenkit megfoghat. -Azt nem lehet bezárni, kizárni, mert az mindenüvé behatol! annak -nincs súlya, mégis agyonnyom; nincs kardja, mégis megöl.</p> -<p>– De jó, hogy a szellemek csak a Kaspi-tó partján laknak!</p> -<p>– Hát mikor a király ezt meghallotta, elkezdett a szellemnek -könyörögni, hogy ne vigye el a kedves leányát, csak még egy -esztendeig hagyja ottan nála. – «No jól van, – mondá a szellem, – -itt hagyom hát még egy esztendeig a leányodat, ha nekem igéred a -hüvelyk ujjadat cserébe.» – A király nem sajnálta a hüvelyk-ujját -odaigérni s azzal elment a szellem dolgára. Egy év mulva megint -megjelent a királynál s követelte a leányát, vagy <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> a -hüvelykét cserébe. A király nagyon szerette a leányát; de a -hüvelyk-ujjától sem akart megválni, mert akkor nem tudta volna -többé a tegzét felajzani, s megint csak könyörgött a dzsinnek, hogy -engedjen még egy kegyelemesztendőt a leányának. «No jól van, -engedek; – mondá a szellem – hanem egy esztendő mulva nekem adod -vagy a leányodat, vagy az egész jobb kezedet.» A király megint -ráállt az alkura. Egy év mulva ismét megjelent a szellem előtte. A -király megint csak nem akart megválni a leányától, de még a jobb -kezétől sem. Ekkor aztán már a szellem még egy esztendei haladékért -az egész karját követelte a királynak.</p> -<p>– De hát sohasem döglenek meg a szellemek? – kiálta közbe -Zsófia.</p> -<p>– Nem, szerelmeském. A szellemek örökké élnek. – A király a -karját is odaigérte neki, csakhogy a leányát el ne vigye, vagy a -kezét le ne vágja. És aztán évről-évre mindig visszajött a szellem, -mindig többet követelt a királytól váltságdíjul a leányért. -Utoljára már a szívét, már a fejét is odaigártette magának. Mikor -aztán egészen az övé volt már a királynak a teste, akkor azt mondta -neki: itt az utolsó esztendő; most már vagy a leányodat viszem el, -vagy igérd ide nekem még az árnyékodat is. Ekkor aztán azt mondta -neki a király: «nem, nem adok semmit többet, vidd el, a mi már a -tied, de sem a leányomat, sem az árnyékomat neked nem adom». – Erre -nagy mennydörgés közt eltávozott a szellem, s rákövetkező nap, -mikor a király szép csendes, napfényes idővel hajóra szállt, hogy a -Kaspi tón átevezzen, hirtelen zivatar támadt s hajóstul együtt -belefojtá a tóba. Soha sem találták meg a testét. – Hanem a leánya -megmaradt, és azután, a míg csak élt, minden este, mikor a nap -leáldozott, látott maga felé jönni egy árnyékot, egy emberi árnyat -koronás fővel, mely feléje tartott, s a mint az árnyék elsuhant -mellette, mindig úgy tetszett neki, mintha egy csók érné az arczát, -s a félorczája kipirult utána». <span class="pagenum"><a name= -"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span></p> -<p>A czár elmélázott. Ez a király, a kinek csak az árnyéka jár-kel -már a földön, olyan nagyon hasonlít ő hozzá. És Zsófia is arra -gondolt, hogy az a királyleány, a kit megcsókolni eljár esténkint -egy koronás árnyék, mintha ő maga volna.</p> -<p>Bethsába pedig gyermeteg enyelgéssel veté utána.</p> -<p>– Ilyen meséket hallani minálunk, oh tudok én ilyet százat.</p> -<p>– Ez nagyon búskomor mese, édeském, mondá a czár.</p> -<p>– De én az ilyeneket szeretem, szólt a herczegleány. A miknek -szomorú vége van. Ki nem állhatom az olyan meséket, a mik azon -végződnek, hogy «most is élnek, ha meg nem haltak». Olvasni is csak -olyant szeretnék, a minek valami szomorú vége van. Az orvos pedig -megtiltotta az olvasást, hogy árt. A kis Betszi pedig olyan szép -meséket tud mondani.</p> -<p>– Hátha a vacsorádat hozatnád fel? Nem vagy éhes?</p> -<p>– Ejh! ki gondolna mindig az evésre? Ugy is egész nap egyebet -sem csinálunk, mint mindig eszünk.</p> -<p>A leány egy csomó megkezdett süteményes és aszalt-gyümölcsös -dobozra mutatott, a mikből mindegyikből hiányzott egy-két -darab.</p> -<p>– De neked valami táplálóval kellene élned: az adná meg az -egészségedet.</p> -<p>– Hát ki mondja neked, hogy én beteg vagyok? Add ide a kézi -tükrömet. Hát nem vagyok én elég piros?</p> -<p>– Az vagy, az. Ma nagyon is jó szinben vagy.</p> -<p>– Phi, Phi! a leány kétszer is a háta mögé köpött. Nem szabad -valakinek a szemébe mondani, hogy jó szinben van; mert az -szerencsétlenséget hoz. No hát terítsünk fel a vacsorához.</p> -<p>A hatalmas nagy ember oly hirtelen kész volt inasi szolgálatokat -teljesíteni annál a halovány beesett szemű leánynál, a kiben egész -világa összpontosult. S oly ügyetlen volt a szolgálattevésben. Nem -tanulta ő ezt soha. Eleget is korholta érte az a leány. -<span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span></p> -<p>– Ej, ej, hogy nem áll a kezedben a tányér! Hát úgy kell a -kanalat a kés villa közé rakni? A sót szépen öntsd ki az asztalra. -Nem szabad azt tartóstul együtt feltenni, mert ha véletlenül -feldül, az szerencsétlenséget hoz. A kenyeret ne úgy mesd meg, hogy -a kés hegyét beleszúrd, azért megharagszik az Isten. Csinálj -keresztet rá a késsel. Oh milyen ügyetlen az ilyen nagy ember!</p> -<p>Azalatt behozta a Helenka a czibere-levest.</p> -<p>A leány belekóstolt s aztán megállt a kezében a kanál.</p> -<p>– Ebben valami idegen is van! Ti ebbe húst loptatok bele! Nem -eszem belőle. Meg akartok csalni. Meg akarjátok velem etetni a -húslevet.</p> -<p>A czár maga is belekóstolt az ételbe s bizonyítá, hogy azon -semmi húslé nem érzik. De már a beteg leány fel volt ingerelve -attól a gondolattól, hogy őt meg akarják csalni, és érintetlenül -küldött vissza minden ételt. Azután elővette az aszalt-gyümölcsös -dobozt s azzal akart jól lakni. A czár könyörgött neki, hogy ne -tömje meg vele magát, mert az megterheli a gyomrot; ekkor aztán -sírva fakadt, hogy őt meg akarják ölni éhen. Míg végre a czár -előhozatta a thea-főzőt s maga főzőtt neki theát, és abba aztán -piskótát aprított, azzal kinálta meg. – Oh milyen nagy volt az -öröme, mikor a beteg leány azt mondta rá, hogy «nagyon jó» s -elköltött egy egész kétszersültet, a másikat is megmártotta s egyet -harapva belőle, odanyújtotta a czárnak, hogy kóstolja meg, milyen -jó? Aztán oda hagyta magát vonni az ölébe s a vállára borulva, -elálmosodott. És aztán kérte, hogy fektesse le az ágyába és bontsa -ki a haját. Aztán a jobb keze ujjait a czár ujjai közé fonva, -elimádkozta a maga esti imáját; s az Amen szó mellett odalehellette -a czár ajkaira tiszta szűz lelkét… Ez volt az egyetlen egy lény a -világon, a kit még a magáénak nevezett! Negyven millió alattvaló -között egyes egyedül az övé.</p> -<p>Jó éjszakát! A «világ ura» még annyi pepecselni valót talált a -beteg leány körül, megmelegíteni a lábához <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> való -vánkost a kandallónál; elkészíteni éji asztalára a czukros -narancsvizet. A szentelt barkát is odadugta a vánkosa alá, hogy a -rossz álmok szellemeit elűzze tőle. Ő! a philosoph! Szentelt -barkát! Egy topolyfa cziczkás ágát, a mit a pap szentelt vízzel -behintett. – Egy beteg gyermek ágyánál megszünik a philosophia.</p> -<p>– Eredj már haza, suttogá a leány. Bethsába itt fog ma nálam -hálni. Jó éjszakát. Ma jó álmom lesz.</p> -<p>– Tedd a fejemre a kezedet, kérlek, hogy én is jól alugyam. Jó -éjszakát!</p> -<p>És nem nevezték egymást semmiféle édes névvel. Pedig jól tudták -mind a ketten, hogy a széles kietlen világban nincs senkijök -egymáson kívül.</p> -<p>Éjfél után volt már az idő, mikor a czár visszatért szánkájához. -Nagyon korán van még hazatérni.</p> -<p>– Hajts a Nyefszki prospekten végig, parancsolá kocsisának.</p> -<p>A kocsis tudja már, mit jelent ez a parancs?</p> -<p>A Nyefszki prospekten van egy kétemeletes ház, melynek -földszintjén egy czégtábla vonul végig e névvel «Severin». Ott -megállítja a kocsis a lovakat.</p> -<p>Az első emelet ablakai ki vannak világítva. A csöngetésre -lámpásos cselédek jönnek elő s felvezetik az érkező világ urát a -házigazdához.</p> -<p>Az egy egyszerű papirkereskedő és nyomdász, a ki fiaival, -menyeivel, leányaival és vejeivel együtt lakik, s közös üzletet -visz. Nagy ünnepnapokon be szokott látogatni hozzájuk a czár, s -elgyönyörködik óra hosszant az egyszerű családi örömökben. – Neki -ilyen nincsen. – A kis gyermekek verseket mondanak fel a nagyapónak -s az térdein lovagoltatja őket s csinál belőlük papiros süveggel, -meg fakarddal generalisokat. – Ilyen tábornokai a czárnak -nincsenek. – Öten-hatan karikába állnak s kört tánczolva, -énekelnek, ki fél, ki negyedrész hangon az «ásimási koldusok»-ról. -– Ilyen énekkara a czárnak nincsen. – Vacsora végén olyan tiszta -marad utánuk az <span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span> asztal, hogy meg nem lehet mondani, mi -volt a tálakban? Ilyen lakomát a czár nem tud adni. Aztán mikor -elszedték az asztalt, közkivánatra előhozzák a kedélyes «Harang és -kalapács» játékot, s játszanak nagy pénzben: dióban. Ki mit nyert, -a játék közben megeszi. Ilyen okos pénze a czárnak nincsen.</p> -<p>Ott elüldögél közöttük, míg a gyermekek elálmosodnak s az -anyjaik egyenkint elviszik őket aludni, sorba csókolgatva velük -elébb az ott maradókat, a vendéget is, a czárt. A «téli palotában» -ilyen nincsen. S a nagy vendég aztán elbeszélget az öregekkel a -régi jó időkről; elmondatja magának a hétköznapi ember minden -búját, baját, a mi olyan jól esik annak, ha kedvére elpanaszolhat, -s a közben a theás szamovár kifogy és megtelik újra. Észre se -veszi, hogy valami jól esett neki. A thea-e? vagy a sütemény? vagy -az őszinte szó? a hamisítatlan kedély? – Ilyen theát a czár otthon -nem kap.</p> -<p>Odakünn a hosszú hólepte utczákon pedig vágtatnak a lovas -testőrök s a sunnyogó összeesküvők félfejüket kidugva a -kapumélyedésből, leskelődnek a vágtató hatlovas szán után, -késeiken, pisztolyaikon tartva kezeiket. Az üldözött vad nem tud -róluk semmit. Senki sem mondja meg, merre járt az éjjel -szerteszélylyel a városban s ki volt az, a ki olyan nagyon -űzte.</p> -<h2>HOGY VESZNEK BE EGY VÁRAT?</h2> -<p>– Jól bezárd az ajtót és senkit se ereszsz be. A ki nem akarja -elhinni, hogy nem vagyok idehaza, annak mondd, hogy meghaltam.</p> -<p>– Hátha pénzt hoz valaki?</p> -<p>– Ilyen valakire nem süt a nap.</p> -<p>– És ha szerelmes levelet hoz valaki?</p> -<p>– Mondd, hogy dugja be az ajtó alatt, de be ne ereszd; mert -hátha álczázott hitelező? <span class="pagenum"><a name="Page_117" -id="Page_117">-117-</a></span></p> -<p>… Fölösleges megjegyezni, hogy ezt a párbeszédet egy fiatal -katonatiszt tartotta a szolgájával. Annyit azonban hozzá kell -tennünk, hogy ez a katonatiszt Puskin volt.</p> -<p>Tele fejjel s üres zsebbel jött haza korán reggel s egész -öltözetestül odavetette magát a medve-bőrrel borított nyugágyra, s -olyanformán érezte magát, mintha minden hajszálát külön-külön ördög -huzogatná harapófogóval. A mint elaludt, rögtön Marat junior szent -Scarabeusaival álmodott, a mint elefántokká megnőve jöttek feléje, -hogy megcsókolják.</p> -<p>Egyszer aztán pogány nagy lárma verte fel álmából. Az utczán -verekedtek. Egy embert püföltek kegyetlenül az ablaka alatt; az meg -jajgatott és segítségért kiabált; de senki sem jött a -jajveszékelésre. Ez magánügy, mi köze hozzá a rendőrségnek?</p> -<p>Nem állhatta a keserves jajgatást; felkelt, odament az ablakhoz, -a czifra jégvirágos táblára rálehellt, míg egy kerek szabad nyilást -támasztott rajta, a min keresztül kinézhetett az utczára.</p> -<p>Három ember dulakodott az ablaka alatt, kettő püfölt és -fojtogatott egy harmadikat, a ki kétségbeesetten védelmezte magát, -az egész arcza csupa vér volt már. Megtámadóinak egyike belemarkolt -a szakállába, (hosszú, két ágra eresztett szakálla volt) s egyszer -csak a kezében maradt neki az egész csomag szakáll.</p> -<p>De már ezt nem nézhette tovább Puskin. Az egész vére -felháborodott e kegyetlenség láttára; lekapta a falról a -kutyakorbácsát s rohant ki az utczára. Hiába kiabált az inasa, -hogy: «ki ne nyisd az ajtót!» nem hallgatott rá; kiugrott a -verekedők közé, a két megtámadónak nagyokat húzott a fejére, arra -azok nyakukba vették a lábaikat s elillantak, Puskin pedig -fölemelte a földről a szegény vérben, fagyban hagyott áldozatot, a -ki nem birt a lábán állni s csak nyögött; úgy vitte be a karjai -között a szobájába. Ott mindjárt mosdótálat hozatott neki, friss -vízzel, hogy mossa le az arczáról a vért; a mit a szegény -<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> meg is fogadott s olyan jól megmosta az -ábrázatját, hogy nemcsak a veres festék ment le róla, a mitől a -mosdóvíz csupa berzseny lett, hanem még a megmaradt szakáll is, a -mi csak úgy volt oda ragasztva. Mikor aztán megtörülközött, akkor -oda fordult Puskinhoz alázatos mosolygással s a tulupja ujjából egy -összehajtott iratott húzott ki s azt eléje tartá:</p> -<p>– Az Isten áldjon meg, hogy egyszer még is beszélhetek veled, -nem fizetnéd ki ezt a csekélységet?</p> -<p>Puskin csak akkor ismert rá, hogy ez a leggonoszabb hitelezője, -az átkozott uzsorás Zsabakoff.</p> -<p>– Hát téged az ördög hozott ide?</p> -<p>– Nem, uram, te hoztál ide magad.</p> -<p>Az inas közbeszólt:</p> -<p>– Mondtam, uram, hogy ne nyisd ki az ajtót!</p> -<p>– De mikor a szakállát kitépték.</p> -<p>– Úgy volt az odaragasztva, vallá meg Zsabakoff mosolyogva.</p> -<p>– Hát az a két ember, a ki döngetett?</p> -<p>– A két sógorom volt. Úgy beszéltem velük össze. Tudtam, hogy -nemes lelkű vagy. Nem hagysz az utczán összetépetni. Olyan nehéz -különben hozzád bejutni.</p> -<p>Puskin átlátta, hogy a tréfa jó volt; nem szabad érte -megharagudni.</p> -<p>– Hát már most mit akarsz?</p> -<p>– Alázatosan könyörögni hozzád, hogy fizetnéd ki ezt a gyönge -kis ezer rubelecskét. Tudod, hogy milyen régen tartozol vele.</p> -<p>– Az ám. Azóta kétszer lefizettem azt uzsorában.</p> -<p>– Hiszen ha az én saját pénzem volna! De én is mástól kértem -kölcsön, hogy neked adhassam. A vérszipoly, minden megujításnál -feljebb rugtatta a kamatot. Én is kénytelen voltam azt tenni. Most -már nem akar többet hallani a megujításról. Lehúzza rólam a -kaftányomat, ha elő nem teremtem az ezer rubelét. Télvíz idején egy -ingben maradok. Hét apró gyerekem (ha látnád <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> őket, -olyanok, mint egy kis angyal!) mind kenyér nélkül marad! Kihúzzák -alóluk az utolsó vánkost a te tartozásod miatt. Nekem már semmim -sincs, mindent pénzzé tettem, hogy a gaz vérszipolyt kielégítsem. -Még a feleségem rokolyája is az Apraxindvorba vándorolt már. Oh, én -szegény ember, hová legyek? Az uzsorás sirt, mint egy házeresz.</p> -<p>– De én nem segíthetek rajtad, mondá Puskin boszusan. Nem tudnám -hol vegyem? hiszen nem vagyok én bankócsináló.</p> -<p>– De hát mikor fizetsz ki?</p> -<p>– Hát próféta sem vagyok.</p> -<p>– De hát akkor mit csináljak, én szegény árva?</p> -<p>Az uzsorás el kezdett reszketni.</p> -<p>– Pörölj be.</p> -<p>– Jaj, ne tréfálj, kegyelmes uram. Hiszen akkor még engem -csuknak be, hogy minek adtam katonatisztnek kölcsön pénzt? Légy -irgalommal hozzám. Kilenczen fogunk éretted imádkozni minden nap, -ha kifizetsz.</p> -<p>– De hát honnan vegyem, ha nincs?</p> -<p>– Gondolkozzál rajta egy kicsit. Vannak neked gazdag nagynénéid, -valamelyiket örökölhetnéd. Olyan szép gazdag herczegasszonyok -vannak a városban, a kik ha megtudnák, hogy egy derék gavallér -pillanatnyi zavarban szenved, mindjárt segélyére jönnének, -titokban. Én tudnék neked egy igen jó parthiet ajánlani: szép, -derék, jó erkölcsű leány. Félmillió rubelt adnak vele. Utána járok, -ha parancsolod! Aztán van neked szép birtokod Pskovban. Akad még -elég becsületes bankár a városban, a ki nem tudja, hogy a birtokod -le van foglalva a korona által s adna rá kölcsön. Egy olyan gazdag -bankár meg sem érezné azt.</p> -<p>Aztán te visszafizetnéd azt egyszer neki, majd mikor a -birtokodat visszakapod, majd mikor egyszer valami nagy hőstettet -követsz el a csatatéren, a miért a czár megjutalmaz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> -<p>Puskin egyik indítványra nagyobbat nevetett, mint a másikra.</p> -<p>Zsabakoffot ez a magaviselet egészen elkeseríté.</p> -<p>– De uram, ne vedd tréfára ezt a dolgot. Itt életről és halálról -van szó. Ha én nekem most innen pénz nélkül kell haza mennem, -kenyérért kiáltó apró angyalkáim közé, hát én akkor fogok egy -borotvát, s mind a hétnek elvágom vele a torkát, aztán az anyjukét, -meg a magamét. El vagyok mindenre szánva. S ha te engemet -kinevetsz, hát csinálok én neked itt mindjárt olyan komédiát, hogy -nem fogsz nevetni rajta. A kétségbeesés mindenre képes. Ha elbirod -a lelkeden viselni, hogy egy hét gyermekes családapa itt a szemed -előtt akaszsza fel magát, oda ni, arra az ablakvasra…</p> -<p>– Ugyan tedd meg! szólt Puskin nevetve, de csak minél előbb; -mert én álmos vagyok, lefekszem.</p> -<p>Azzal hanyatvetette magát a tábori ágyra.</p> -<p>– No azt meg fogod látni! Addig nem alszol el.</p> -<p>Az uzsorás széket vitt az ablakhoz, arra felállt, s hosszú -nyakravalójából hurkot csinált, azt odakötötte az ablakvashoz, a -hurokba beledugta a fejét, kirugta maga alul a széket s Puskin -egyszer csak azt látta, hogy a hitelezője a levegőben kalimpáz -kezével, lábával s a szemei már kiülnek a fejéből.</p> -<p>Ez már még sem tréfa; sietett az öngyilkost handzsárjával -levágni a kötélről. Akkor vette észre, hogy annak az ingén belül jó -vastag talpbőrből volt egy nyakló formája, a mi nem engedte a -hurkot a torkára szorulni.</p> -<p>Ekkor aztán megharagudott s azt igérte, hogy megveri.</p> -<p>– Nem bánom. Verj agyon; de fizess ki. Szivesen feláldoznám az -életemet, csak az ezer rubelemet add meg. Ne mondd, hogy nincs. -Tudom én, hogy van. Nem kifizetted-e a mult héten Nyemozsint, a gaz -uzsorást? az aztán a piócza! Kétszázat vesz százért. Mégis -kifizetted: pedig irást sem adtál neki. <span class= -"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span></p> -<p>– Épen azért fizettem ki, mert irás nélkül adta. Az becsületbeli -adósság volt.</p> -<p>Zsabakoff erre a szóra összetépte az adóslevelet, s a kandallóba -hajította.</p> -<p>– No hát már most nekem sincs irásom. Már most az is -becsületbeli adósság! szólt az uzsorás, két kezét az övébe -dugva.</p> -<p>Ez már Puskint is kihozta a sodrából.</p> -<p>– Üssön a sarkadba a mennykő! nesze, vedd el az egész tárczámat, -fordítsd ki s ha talász benne valamit, legyen a tiéd.</p> -<p>Az uzsorás pedig talált benne valamit. Egy verset. A románczot a -czigány leányról.</p> -<p>Elkezdett tánczolni örömében, leguggolt, meg kirugott, mint egy -jókedvű kozák.</p> -<p>– Ohohó! Istenkém! Micsoda fogás ez! A czigány leány! Az Isten -áldjon meg érte! Szaladok vele!</p> -<p>– Hová szaladsz vele?</p> -<p>– A typografushoz! A Severinhoz! Most beszélte, hogy tegnap óta -búcsut járnak a boltjába az előkelő urak, mind azt kérdik, mikor -lesz kapható Puskin Czigány leánya, a mit Ilmerinen kisasszonynál -felolvasott? Azt mondta, hogy nagy pénzt adna érte. Benne van az -ezer rubelem! Ha lehet, még többet is kisajtolok belőle s a -fölösleget megosztom becsülettel. Csókolom a kezedet! Bocsáss meg, -ha alkalmatlan voltam! Parancsolj velem, ha ismét szükséged lesz -valamire, örülni fogok, ha szolgálatodra lehetek.</p> -<p>A beszéd felét már az ajtóból mondta a siető uzsorás, csak a -fejét hagyva még odabenn. Puskin szentül azt hitte, hogy -megbolondult a jámbor. Boszusan feküdt le megint, ráparancsolt az -inasára, hogy ezt a csunya férget be ne bocsássa többet az -ajtón.</p> -<p>Aztán aludt délig.</p> -<p>Mikor felébredt, beszólította az inasát.</p> -<p>– Megint visszajött ám az a csunya féreg; mondá az inas. -<span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span></p> -<p>– De nem eresztetted be.</p> -<p>– Nem ám. Hanem az ajtó alatt bedugta ezt a csomagot. A tűzbe -dobjam?</p> -<p>– Dehogy dobod! Hadd lássam, mi van benne?</p> -<p>A felbontott csomagban találta Puskin a «czigány leány» -másolatát, két darab száz rubeles bankjegyet, meg Severin nyomdász -levelét, a miben azt tudatja vele, hogy a románczát megveszi ezer -kétszáz rubelért, a miből kétszázat idezárva küld, ezret pedig -annak fog átadni, a kit Puskin az utalványával érte küld. A -másolatot pedig azért küldi a szerzőnek vissza, hogy azt vigye el -ahhoz a hatósági közeghez, a kitől engedélyt kell kapni a mű -kinyomatására.</p> -<p>Furcsa biz ez. Először, hogy az ember pénzt kapjon olyan -bolondságért, a mit csak úgy a maga mulatságára kigondolt! Tiszta -absurdum! A kártyásnak erősebb jogczíme van ahhoz a pénzhez, a mit -a makaón nyert, mint annak az embernek, a ki azt mondja, ti százan, -ezren és még többen fizessetek nekem azért, hogy elolvashassatok -valamit, a mit én irtam! Irói honorarium! Valami hybridum a -nevetséges és a szégyenletes között. Vajjon lopás-e ez vagy csalás? -vagy csak bűndíj?</p> -<p>Ilyenformát gondolhatott Puskin, mikor ezt a levelet olvasta. -Aztán most még a censorhoz elmenni. Ő neki, a katonatisztnek, -megalázni magát egy penészszagú čsinovnikhoz, s elismerni róla, -hogy az neki ez esetben ura és birája. Holott minden egyéb -vétségeért a katonai törvényszék itél fölötte. Mégis csúnya -mesterség ez a poézis, hogy a délczeg katonatisztet ilyenképen -czivillé aljasítja le.</p> -<p>Puskin elszánta magát, hogy meghozza Apollónak ezt az áldozatot. -<span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<h2>AZ, A KI SZELLEMEKET ESZIK.</h2> -<p>A ki emberhúst eszik, annak a neve kannibál! Hát a ki az emberi -szellemet eszi meg, a ki reggelire fiatal elmeszülötteket falatoz -fel, délre gondolatóriásokat darabol szét s estére kiszívott -lélekvért iszik, annak mi a neve?</p> -<p>Censor.</p> -<p>Egy ember, a ki itél az istenek fölött!</p> -<p>Szentpétervárnak különösen nevezetes censorai voltak ez idő -szerint, a kik fölött állt Magniczky: Arakcsejeff jobb keze, (ha -ugyan lehetett valamelyik kezét jobbnak nevezni).</p> -<p>Halhatatlanok ők, a róluk fenmaradt adomákról.</p> -<p>Szujukin úr kiigazította Homér Iliását. Venusból tisztességes -asszonyt csinált, Marsból jó erkölcsű katonatisztet, s a hamis -isteneknek a neveit mind kis betüre corrigálta ki, (mert nagy -betüvel csak az egy igaz Isten nevét szabad irni), hanem Mars nevét -mégis csak meghagyta nagy betüsnek, a czár iránti tiszteletből, a -ki maga is a hadak istene.</p> -<p>Egy poétának a munkájából kitörölte e szót: «idegen ég»; mert ég -csak egy van, abban pedig a szentek laknak; tehát az nem idegen; a -másikéból pedig azt, hogy «megvetem a világot», mivel hogy a -világban benne van a czár és a nagyherczegek, a külföldi fejedelmek -és a miniszterek, azt pedig megvetni nem szabad; egy harmadik -poétának pedig ebből a szerelmes phrásisából: «imádott lény, -üdvemnek alkotója» három szót kitörült, «imádott» az földi teremtés -nem lehet, mert imádni csak földfeletti szentségeket szabad! «Üdv», -ez csak a túlvilágon adatik, ott is csak annak, a ki mint igaz -keresztyén végezte életét. «Alkotó», ehhez a czímhez pedig senkinek -sincs joga, egyedül a Jehova egy Istennek, a ki a világot hat napon -alkotá. És így elég jó megszólítás lesz annak a bizonyos -kisasszonynak az, hogy «… lény…» <span class="pagenum"><a name= -"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span></p> -<p>Ehhez kellett Puskinnak elvinni a költeményét; alázatosan -bekoczogtatni hozzá, megkérni szépen, hogy kegyeskedjék átolvasni -munkáját a minél előbb, a mit az meg is igért, kitüzvén egy pénteki -szent napot az újból megjelenhetésre.</p> -<p>Szerelmes légyottot nem várt az ifjú oly nyugtalanul, mint ezt a -találkozást. Ismerte az emberét s tudta, hogy nehéz küzdelme lesz -vele. Mert tudni kell azt, hogy censor volt több is, de nem -lehetett válogatni benne. Mert az egyik censor csak a hirlapok -birálására volt küldetve, a másik a vallásos könyvek, a harmadik az -ábécék és kis káték, a negyedik a kalendáriumok, az ötödik a -falragaszok és szinházi hirdetmények, a hatodik végre a költői -művek ellenőrzésével foglalkozott.</p> -<p>Szujukin úr, a ki a költők földi gondviselését képviselte, már -Pál czár idejében ezzel a mesterséggel foglalkozott. Öreg ember -volt már, egy szál haj nem volt a fején, olyan volt, mint egy -valóságos halálfő. Azzal a külömbséggel, hogy ez a koponya még -minden eszközével el volt látva a physiognomiai torturáknak. -Gunyoros fintorlataival galvanisálni tudta az előtte álló -szerencsétlen poétát, hogy az, mikor ő ránézett azokkal a ránczba -szedett apró veres szemeivel, a halál fiának érezte magát.</p> -<p>– Hát, édes Puskin öcsém, (minden poéta «öcsém» volt neki) -elolvastam a pensumodat. Szóról-szóra végig olvastam. Sajnállak, -igen nagyon sajnállak. Ugyan már, hogy tudtál ilyen korpa közé -keveredni? Czigányokat választani poétai értekezés tárgyául? Hát -nem ismersz-e ennél magasabb sphærákat? Hát azzal akarod-e -megszégyeníteni szegény apádat, hogy a sátoros czigányok életét -foglalod versekbe?</p> -<p>Puskin felhozta megnyugtatásul, hogy az atyja már rég -meghalt.</p> -<p>– No, de vannak még egyéb tisztességes rokonaid! Mit fognak azok -gondolni, ha ezt olvassák? Azt fogják hinni, hogy te magad is -czigány lettél. S bár legalább <span class="pagenum"><a name= -"Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> ideálisáltad volna a -czigányokat; de épen úgy festetted le őket, mint a milyenek -valósággal. Ezzel vétettél a poésis legelső szabályai ellen. -Legalább mosdattad volna meg őket! No, hanem az hát még nem a -legnagyobbik hiba. De micsoda versek ezek? Soha se láttam én ilyen -verseket. Hiszen, ha veszem Vergilius Márót, tudom, hogy ez -hexameter; ha veszem Horátius Flaccust, tudom, hogy ez alcaicus, ez -sapphicus, ez anapestus; de mi az ördög ez a tiéd? hisz ebben semmi -cæsura! S a sorok mind össze-vissza rimelnek egymásra, mintha a -kovács pörölyén hallanék háromféle kalapácsot csattogni; itt egy -hosszú sor, ott egy rövid sor. Ezt én így nem hagyhattam, hanem a -hol rövideknek találtam a sorokat, ott én azokat kitoldottam -egy-egy interjectióval; «mert, ugyanis, pediglen, netalántán».</p> -<p>Puskinnak kezdett a vére a fejébe menni. No ezek szép versek -lesznek!</p> -<p>S még hozzá fogott a koponya az öndicsőítéshez.</p> -<p>– Hohó, öcsécském! Én már sok poétát megóvtam a botlástól. A hol -értelmetlen szavakat találok, azokat kiigazítom érthetőkre. -Dersavin nekem köszönheti hírének jobb felét. Belőled is csinálok -még valamit.</p> -<p>– Nem bánom, bátyám uram, csináljon belőlem, a mit akar; de a -verseimhez ne toldjon hozzá semmit. Ön azért van itt, hogy törölje -ki, a mi önnek nem tetszik.</p> -<p>– Csak ne pattogj, Puskin öcsém. A törlésben nem lesz -hiányosság. Látod ezt a veres plajbászt a kezemben. Historiai -plajbász ez. Soha sem volt kifaragva, csupa törlésben kopott el. -Ezer hétszáz kilenczvenhat óta (akkor te még a világon sem voltál) -húzogatok én ezzel keresztül szavakat, sorokat, egész paginákat! S -a mi ezzel keresztül van húzva, az meghalt!</p> -<p>– Valóságos guillotin hát.</p> -<p>– Ej, ej! Ilyen fiatal embernek ezt a szót «guillotin», nem is -kellene a szájára venni. Nem guillotin ez öcsém, hanem a sareptai -özvegyasszonynak az olajos korsója, <span class="pagenum"><a name= -"Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> mely soha ki nem fogy az -áldásból. Ez a veres plajbász óvja meg a társadalmat a fekélytől, a -mételytől, a ragálytól, az elkorcsosodástól. Ez a bölcsek kövénél -becsesebb kő, s minden marschallbotnál hatalmasabb pálcza. Ez az -oszlop, mely az ország nyugodalmát fentartja!</p> -<p>– No hát halljuk, mily csodákat tett az én jámbor versemen ez a -varázsbot?</p> -<p>– Igenis, megtette a kötelességét. Ne is várj tőlem egyebet. Azt -gondolod, hogy az ilyenek napvilágot láthatnak: «Az emberek -csoportja, szűk falak közt. Szégyenli még szeretni is!» Elhiszem -bizony! Úgy szeretni, a hogy a te drágalátos hősöd: azt már -szégyenleném magam is. Utána szaladni egy czigány leánynak s aztán -se papot, se oltárt nem látni, csak szeretgélni, meg medvét -tánczoltatni véle. Micsoda buzdítás volna ez a fiatalságnak, a ki -ezt olvasná?</p> -<p>– De hisz ez nem az én véleményem, hanem abban van épen -kifejezve a regényhősnek az a botlása, a mi a drámai kifejlődést -okozza, s a miért meg kell neki lakolni. A büntetés nyomban -következik rá.</p> -<p>A koponya nagyot bámult. A replika megakasztá.</p> -<p>– Hát ez a kalandornak a véleménye? No jó, hanem akkor -asterikusba alá kell tenni, hogy ez nem szerzőnek a véleménye, s -hogy ezért alább meg fog az illető lakolni. De most hallgasd, a mi -nyomban utána jön. «Eladja (már t. i. a városi ember) a szabadságát -galádul: Bálvány előtt fejét a porba hajtja. S koldul magának pénzt -és lánczokat!» Hát szabad ilyet papirosra leirni? Micsoda -«szabadságát» adja el? És kinek adja el? Itt nincs senkinek -szabadsága s következőleg senki sem adhatja el. Hisz ez felhívás a -forradalomra! Hisz ez kikiáltása a fejetlenségnek! Ez proclamatio! -Tetézi a következő sor: «Bálvány előtt fejét a porba hajtja!» Kit -értettél bálvány alatt? Vajjon a czárt-e, avagy a falra festett -szent képeket? Hiszen te ikonomachiára akarod lázítani a népet. Ez -több a blasphemiánál! Az ilyenért más időben kivágták <span class= -"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> az -embernek a nyelvét! Hát még tovább? «Koldul magának pénzt és -lánczokat!» Meggyalázása ez az egész hivatalnok seregnek a Tsinn -tizenhárom rangfokozatán keresztül! Lánczokat! Ez az igazi -jacobinus jelszó. A lánczok nem tetszenek nektek? Azok nélkül pedig -nem volnátok emberek, hanem farkasok. De nem szükség azokért -koldulni: megkapjátok ingyen kegyelemből! Erre van ti nektek -szükségetek! Erre! Hiába versifikáltok ellene! Hiszen, ha én ilyen -három sort kitörletlen hagynék a versedben, hát megérdemelném, hogy -mint a pákosz lúdnak, az orromon keresztül szúrják ezt a veres -plajbászt.</p> -<p>S e kegyetlen sententia után neki akasztotta Puskin -költeményének a veszedelmes irtó eszközt, hogy végig szántson vele -rajta.</p> -<p>– De én pedig nem engedem azt a három sort kitöröltetni a -költeményemből! kiálta Puskin indulatosan, inkább visszaveszem az -egészet.</p> -<p>– De én nem adom! szólt a koponya, rátéve baltenyerét a -kéziratra. A mi előttem áll, az már itélet alá van bocsátva, az már -vissza nem vonható többé. Annak a maga megérdemlett castigatióját -ki kell állani.</p> -<p>– Én pedig protestálok minden betünek a kitörlése ellen. A mű az -enyim. Az nekem olyan jogos tulajdonom, mint önnek a veres irónja. -Elutasíthatja a munkámat, de be ne mocskolja a krétával!</p> -<p>– Bemocskolni az én krétámmal! kiálta fel elszörnyedve a -koponya. E vakmerőségnek nincs superlativusa!</p> -<p>– De Istenugyse van! kiált fel Puskin. S bebizonyítá állítását -azzal, hogy kikapta a censor kezéből a szentséges szent veres -plajbászt s úgy vágta a földhöz, hogy a nagybecsű ereklye atómokra -törve repült szét a padlón; mely gyilkosság után valószinüleg maga -is megrettenve szörnyű tettétől, nyomban elfutott, s ott hagyta a -rettenetes embert. <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<p>A koponyának csak leesett az álla rémületében és haragjában e -zendülési merényletre. Az örökkévaló és mindenható vörös plajbászt -összetörni! Ily eset nem fordult elő a civilisált Európában! Mi -szent, mi sérthetetlen marad még ekkor a társadalomban? Ki érezheti -magát biztosnak többé, ha még ezt a tárgyat is a földhöz ütheti -valaki?</p> -<p>Szujukin úr nem kiáltott az inasa után, hanem saját maga -letérdelt a földre s saját markával söpörgette össze a másik -markába a szétzúzott ereklyét, s úgy sírt mellette, hogy az álla -vaczogott bele; «hűséges plajbászom… dicsőségem… egész életem -fáradsága… minden oda!…» Megpróbálta egyes nagyobb darabokat -egymáshoz illeszteni, ha nem ragadnának-e még egyszer össze? Mind -hasztalan!</p> -<p>Ez példás büntetést kíván! A vérig sértett férfiu beletakarta a -corpus delictit egy ív papirba s azt hozzákötözve spárgával a -Puskin költeményéhez, sietett rögtön saját személyében az -Arakcsejeff palotába, útközben kifundálva a beszédet, melylyel -patrónusának elő fogja adni a rettentő vakmerényletet.</p> -<p>Arakcsejeff épen azon időben diszítteté föl palotája belsejét -azokkal a historiai nevezetességű freskókkal, a mikben a hirhedt -Doyen örökíté meg Sándor czár viselt dolgait.</p> -<p>A mester épen azon a nagy körképen dolgozott, mely a domszerű -elfogadási terem kupoláját foglalja el, s a hol a czár hadvezérei -közepett, mythologicus és allegoricus alakok kiséretében van -feltüntetve.</p> -<p>Az elkeseredett censornak ezen a termen kellett keresztül -menni.</p> -<p>Meglátta a mestert, a mint az az állvány tetején lovagolva rakta -fel a színeket a kirajzolt alakokra. Mérgének egy részét ezen -kellett kitöltenie.</p> -<p>– Ön az odafenn Doyen, a mester, vagy az inasa, a ki ott -mázol?</p> -<p>A festő erre a furcsa alternativára azzal felelt, hogy: -<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span></p> -<p>– Mit akar kend odalenn?</p> -<p>– Én nem vagyok semmi «kend», hanem Szujukin Szergievics Vazul, -ő felségének világosság-ügyi tanácsosa. (Ez volt a czímük a -censoroknak.)</p> -<p>– Ejnye de jó, hogy idejött az úr, úgyis nagyon kevés világosság -van itt, ettől az örökkétartó átkozott ködtől ebben a városban.</p> -<p>– Tanulja meg ön, monsieur, hogy ez nem «átkozott köd». A -szentpétervári köd tisztább, mint más városok köde. A mi egünk -ellen nem szabad semmi kifogást tenni. De nini: micsoda asszonyság -az odafenn azon a képen, a kinek egész térden fölül mezitelen a -lába, a czár mellett?</p> -<p>– Ez Fáma, a Hír istenasszonya.</p> -<p>– De hát micsoda indecentia az, hogy valaki a czár közelében -mezitláb legyen, térden fölülig?</p> -<p>– Ez onnan van, mert a görög római mythos idejében még nem volt -feltalálva a harisnya.</p> -<p>– De ez Oroszországban történik! s itt soha sem jártak az -udvarképes asszonyok mezitláb! Én megtiltom önnek, hogy ilyen -pongyola asszonyokkal hozza a czár személyét érintkezésbe!</p> -<p>– Jól van. Bocskort fogok neki festeni.</p> -<p>– És a ruháját ereszsze lejebb!</p> -<p>– De majd prém jön még rá.</p> -<p>– De csak jó szélesen, hogy a térdét eltakarja. Hát az ott -kicsoda a czár mellett, azzal a papirtekercscsel?</p> -<p>– Ez Kutusoff tábornok.</p> -<p>– Hát miért rövidebb annak az egyik karja, mint a másik?</p> -<p>– Hiszen nem rövidebb az, csak úgy van az állása. Ezt úgy híják -olaszul, hogy «scorzo.»</p> -<p>– Scorzo ide, scorzo oda, mink nem vagyunk olaszok. Nálunk, a -kinek az egyik karja kurtább, mint a másik, azt úgy híják, hogy -«kacska.»</p> -<p>– De csak nem festhetem az embereket két kinyujtott karral, mint -a feszületet! <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span></p> -<p>– Nem látom át, hogy mi szégyenleni való volna benne?</p> -<p>A festő felhagyott a feleseléssel s hozzá fogott a czár arczának -az újra átfestéséhez.</p> -<p>– Micsoda feketeséget mázol ön a czár arczára oda?</p> -<p>– Ez terra di Siena. Ez adja meg az árnyékot.</p> -<p>– De a czár arczán nem szabad árnyéknak lenni; annak csupa -fényből, ragyogásból, tündöklésből kell állani! Aztán nézze csak, a -czár arczának az egyik fele szélesebb, mint a másik.</p> -<p>– Az ám. Mert háromnegyedrész profilba van véve.</p> -<p>– De hát minek veszi ön a czár arczát háromnegyedrészben?</p> -<p>– Azért, mert külömben nem nézhetne a hozzá szóló -Kutusoffra.</p> -<p>– Hát fordítsa ön a Kutusoff fejét úgy, hogy a czár szemközt is -ránézhessen. A czárnak egész arczának kell lenni!</p> -<p>A festő már közel volt hozzá, hogy onnan az emelvényről -pamacsostól, palétástól leugorjék a parancsolgató világosságügyi -tanácsos fejére. Fogta magát elővette a nagy ecsetet s elkezdte a -felhőket festeni a háttérben.</p> -<p>Ezzel már meg épen provokálta maga ellen a censura szigorát.</p> -<p>– Hohó! Megálljon ön! Mit csinál ön? Mi lesz az ottan?</p> -<p>– Hát felhő.</p> -<p>– Semmi esetre meg nem engedem önnek, hogy a czár háta mögé -felhőket fessen! Ezt mindenki allegoriai czélzásnak fogja venni, -mintha borus felhők fenyegetőznének a politika egén.</p> -<p>– De erre szükség van, hogy az egész csoportozat -kiemelkedjék.</p> -<p>– A czár maga magától kiemelkedik! okvetlen hajnalodó eget kell -önnek oda festeni.</p> -<p>– Az lehetetlen. Hisz az alakok szemközt vannak világítva. Onnan -süt a nap. <span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span></p> -<p>– Hát hol van az a nap? Hová fogja ön festeni a napot? Hadd -látom, miféle színekkel fogja ön festeni a napot? Mert mi nálunk a -nap sokkal fényesebb, mint más országban.</p> -<p>A festő azt kezdte nézegetni, hogy melyik festékes bögrét vágja -már a nagyon tisztelt világosságügyi tanácsos úr fejéhez? hanem -aztán jobb ötlete támadt.</p> -<p>– Maradjon még néhány perczig világosságügyi tanácsos úr, ide -jön a czár lábai alá egy alak, a «legyőzött halál». Az ön feje -nagyon jó modell lesz nekem; hadd kapom le hirtelen.</p> -<p>A világosságügyi tanácsosnak megint megállt az esze; nem tudta -egyszerre elhatározni, hogy vajjon megtiszteltetés lesz-e az rá -nézve, vagy gorombaság, ha a czárral egy képen, mint «legyőzött -halál» megörökíttetik a physiognomiája? az állati ösztön azonban -mégis azt súgta neki, hogy ha ennek a francziának szolgálatot tesz -azzal, ha neki modellt áll, hát akkor nem kell azt megtenni neki. -Inkább otthagyta s ment a patronusa belső szobájába.</p> -<h2>A KEDVENCZ RAJKÓ.</h2> -<p>A világosságügyi tanácsos javában magyarázá Arakcsejeff előtt a -rettentő merényletet, melyet Puskin, censori vörös irón elleni -tettlegessége által elkövetett, a midőn az ajtót hevesen felszakítá -egy szeleburdi látogató, a kinek, úgy látszik, különös kiváltsága -volt a hatalmas államférfihoz bejelentés nélkül betörni, bárki volt -is a szobájában.</p> -<p>A belépő a harminczas évek elején járó férfi volt, -testőrezredesi egyenruhában. Arczvonásai szabályosak, kellemesek, -csak szemeinek nyugtalansága árul el némi kedélyizgalmat, a mik -soha sem néznek annak a szemébe, a kivel beszél.</p> -<p>Ez Jevgen úrfi, Arakcsejeffnek a fia. A rajkó! <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span></p> -<p>– No! kiált fel az apa. Most megint valami nagy szerencsétlenség -történt.</p> -<p>– Au contraire. Nagyon csalatkozol, öreg.</p> -<p>– Mert rendesen azzal szoktál hozzám beköszönteni. Van valami -sürgetős előadni valód?</p> -<p>– Oh semmi olyas dolog, a mit Szujukin úr előtt el ne -mondhatnék.</p> -<p>– Talán megint pillanatnyi pénzzavar…?</p> -<p>– Au contraire. Szólt az úrfi, hanyagul vetve magát a pamlagra s -dicsekedve nyult a zsebébe, kihúzva onnan egy marék aranyat. -Láthatod, hogy nem azért jöttem hozzád.</p> -<p>– Ah, te most sok pénzhez jutottál. Szabad a kútforrása után -kérdezősködnöm?</p> -<p>– Miért nem? Szujukin úr előtt is megmondhatom. Valamelyik éjjel -nyertem a rouge et noiron.</p> -<p>– Ah, te éjszaka, mikor az inspectio rád van bizva, még arra is -ráérsz, hogy a fáróbankot meglátogasd.</p> -<p>– Csak úgy «en passant» tértem be. Csak egy pár imperialt -risquiroztam, hétszer egymásután paróliztam, bolond szerencsém -volt, mindig beütött a vörös. Aztán rögtön megretiráltam.</p> -<p>– S ezzel jösz engem megörvendeztetni?</p> -<p>– Oh nem. Sőt egy igen kedves hírt hozok neked, a mit te még nem -tudsz. Képzeld, a világhírű hárfaművész Chambertin Párisból -fővárosunkba érkezett, s itt hangversenyeket fog adni.</p> -<p>– Soha sem tudtam, hogy te olyan nagy barátja légy a -hárfaművészetnek.</p> -<p>– Oh, dehogy nem. Én rajongok érte.</p> -<p>– Én pedig ki nem állhatom! Szólt közbe Szujukin úr, az apának -adva igazat.</p> -<p>Jevgen nem hagyta magát megzavarni.</p> -<p>– Ő felsége a czár, ma estére a hárfaművész tiszteletére a téli -palotában concert spirituellet rendeztet.</p> -<p>– Oh, én is nagyon szeretem a hárfaművészetet, sietett Szujukin -úr kiigazítani elébbi téves véleményét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span></p> -<p>– A meghívók már szét vannak küldve. Igen fényes társaság lesz. -A te meghívódat is láttam már odakinn a komornyiknál. Én már -megkaptam a magamét.</p> -<p>– No az hát igen fényes hangverseny lesz.</p> -<p>– Tudod, hogy «grand tennue»-ben kell megjelenni? Az urak mind a -«grand cordon»-nal és a teljes érdemrendekkel.</p> -<p>– No az nagy megtiszteltetés arra a muzsikusra nézve.</p> -<p>– Azonkívül Zeneida is fog énekelni Cimarosától.</p> -<p>– Ez minden mondani valód?</p> -<p>– Igazán semmi egyéb dolgom nincs veled, szólt az ifju úr talpra -emelkedve, s nagyot ásítva s a közben az óráját nézve. Most megyek, -mert még át kell öltöznöm. Apropos! Elmégy te is az udvari -concertbe?</p> -<p>– Hogy ne mennék, ha a czár meghívót küldött.</p> -<p>– Azt gondoltam, hogy a köszvényed nagyon kínoz.</p> -<p>– Tanuld meg, hogy mikor a czár hív, akkor nincsen -köszvényem.</p> -<p>– Pedig kár az egészségedet koczkáztatnod, egy rongyos muzsikus -miatt. Colossaliter fogsz unatkozni; nincs ostobább hangszer a -hárfánál.</p> -<p>– Az elébb azt mondtad, hogy rajongsz érte.</p> -<p>– Igaz, ha nő játszsza; de ha férfi motollál rajta, pas si bête! -az olyan, mint a koldus-zene. Én igen szépen kimentenélek a czár -előtt, ha itthon maradnál.</p> -<p>– De mi ütött hozzád, hogy te most egyszerre olyan -gyöngédérzelmű fiu lettél, a ki az apja egészsége fölött így -aggódik? A climactericus éved jött talán meg? a mikor az ember -természete megváltozik.</p> -<p>Jevgen elnevette magát.</p> -<p>– Nem biz az, papa; fiacskád most is csak olyan apagyilkos, mint -valaha. Hanem azért szeretném, ha itthon maradnál, hogy akkor -ideadhatnád nekem ma estére kölcsön a gyémántos Vladimir-rendedet. -Én a magamét nem találom sehol.</p> -<p>– Mért nem kerested a zálogházban? <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span></p> -<p>– Oh, bizony Isten, nincs a zálogházban! Hisz ha ott volna, hát -ki tudnám váltani, itt a sok pénz a zsebemben! Hát hisz akkor nem -jönnék te hozzád. Úgy eltévedt, hogy nem tudom, hol lehet.</p> -<p>– Gondolkozzál csak rajta, majd kitalálod.</p> -<p>– Jól van no; hát kitalálom. Hisz azon sincs semmi restelni -való. Gavallérokon szokott megtörténni. Hát a fáróbank után egy -ördöngős kis leánynyal volt valami kimagyarázni valóm.</p> -<p>– Még arra is ráértél az inspectio alatt?</p> -<p>– Hát mi bajod vele? Mikor aztán megint szélnek eresztettem a -leányt, akkor vettem észre, hogy a gyémántos Vladimir-rendem eltünt -vele.</p> -<p>– No az már bolond állapot! Szólt Arakcsejeff boszusan felugorva -helyéről. Ez kész szerencsétlenség! Tudtam, hogy valami -szerencsétlenség hajtott ide. Elveszteni az érdemrendet! Egy utczai -némbertől elhagyni lopatni! Ismered azt a leányt?</p> -<p>– Igen. Egy utczai tánczosnő az, Diabolka, a czigány leány.</p> -<p>– No úgye, hogy czigányleány? kiáltá közbe Szujukin úr. Ihol van -ni! Ez is Puskin versének a következménye! Oh az én éles -belátásom!</p> -<p>– Nem kerestetted rögtön a rendőrséggel? kérdé az apa.</p> -<p>– Lehet is azt rögtön megtalálni! vagy megfordítva: lehet is a -mi rendőrségünkkel valamit rögtön megtaláltatni! Hiszen nem vész -el, majd előkerül, vagy a czigányleány, vagy a Vladimir-rend -valahonnan az Apraxin dvorból! De ez nekem mind késő; nekem ma van -szükségem a Vladimir-rendre; mert a nélkül az udvari hangversenyen -meg nem jelenhetek.</p> -<p>– Én tőlem pedig, úrfi, az én rendjelemet csak az ellenség -veheti el, a mikor megöl.</p> -<p>– Akkor nem tudom, hogy hogyan segítek magamon? Megpróbáltam a -heverő érdemrendek közül egyet kikérni a rend kincstárnokától; de -azokhoz nem lehet férni, mert <span class="pagenum"><a name= -"Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> a szekrény egyik kulcsa a -czárnál van. Ez főbelőni való dolog!</p> -<p>– Hát adok neked egy tanácsot. De ha rajta vesztesz, eltagadom, -hogy én tőlem jött. Jól vagy a czár komornyikjával?</p> -<p>– Oh igen, jó barátok vagyunk. Számtalanszor találkozunk együtt -az asztal alatt.</p> -<p>– Azt tudod, hogy mikor a czár nem valami katonai parádén -jelenik meg, hanem polgári czímű ünnepélyt tart, olyankor -kegyeskedik a polgári osztály iránti uralkodói kegyelmét az által -kifejezni, hogy egyszerű fekete frakkban jön elő, s valamennyi -rendjeleit elhagyva, egyes-egyedül azt az aranyérmet viseli a -gomblyukában, a mit a rigai «emberbaráti» társaságtól kapott, a -miért egy szegény parasztot kiszabadított a folyamárból. A ragyogó -társaság közepett ilyenkor arról ismerni meg a czárt, hogy rajta -semmi sem ragyog. Tehát az ő saját Vladimir-rendje ez estén a -komornyiknál fog pihenni. Vesztegesd meg ezt a barátodat, -kölcsönözze oda a czár rendcsillagát neked erre az estére.</p> -<p>– No, látod, ez jó gondolat. Mégis látom, hogy szeretsz.</p> -<p>– Hiszen, ha fiam nem volnál, régen az akasztófán lógnál már -kedvesem.</p> -<p>– No no, papa. Minek az akasztófa szóval tréfálni? Még magad is -odajuthatsz; daczára annak, hogy az én apám vagy.</p> -<p>– Hanem egy dolgot figyelmedbe ajánlok. A hangversenyen, a -mennyire lehet, igyekezzél a czártól távol tartani magadat, nehogy -ráismerjen a saját csillagára.</p> -<p>– Ah, már hogy ismerné ki negyven közül ezt az egyet?</p> -<p>– Csak annyit mondok neked, hogy a czár nagyon szakértő a -drágakövek dolgában. Igyekezzél homályban maradni előtte.</p> -<p>– Szófogadó fiad leszek, papa. Ma meg vagyok veled elégedve. -Mégis jó, mikor az embernek ilyen okos apja <span class= -"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> van. -Megengedem, hogy megcsókolj, Adieu! Jó napot Szujukin úr. Folytassa -kérem, a hol félbeszakítottam.</p> -<p>A koponya nyámmogott valamit a fogai között, a mint az úrfi -elszelelt; az alkalmasint valami megrágott vélemény volt: censori -vélemény. Ezen is sok törölni valója volna ám a vörös -plajbásznak!</p> -<p>Az apa még sokáig nézett az eltávozó után félig nyitva maradt -ajtóra. Aztán odafordult Szujukinkoz.</p> -<p>– De úgy-e bár, gyönyörű szép fiu! Genialis egy kölyök! Csak az -az egy baja, hogy nagyon jól tudja, milyen nagyon szeretem.</p> -<p>– Semmi sem kellene neki, mint egy kis vörös plajbász. De -térjünk is át íme az én vörös plajbászom történetére.</p> -<p>– Meg lesz önnek adva az elégtétel, Szergievics Vazul! Bízza rám -az egész ügyet. A czár kezébe fogom juttatni a bűn tanujeleit, s -biztosítom önt felőle, hogy a vétkes keservesen fog lakolni. Ha nem -volt neki elég egykori kihágásaiért az a bűnhödés, hogy birtoka -lefoglaltatott, s ő maga Odessába száműzetett, ha a kegyelmi tényt, -miszerint újra visszaérkezett a fővárosba, ilyen kihágásokkal -hálálja meg, majd találunk számára orvosságot. Csak bízza ön rám ez -ügyet. Holnap Puskin úrfi szánkázni fog Archangelszk felé.</p> -<p>– Irkuczk még messzebb volna! szólt a censor, ki még Arakcsejeff -szavát sem engedte kiigazítatlanul hagyni.</p> -<p>– De Archangelszk rosszabb! Higyje el ön, hogy Archangelszk a -legfélelmesebb garnison minden katonatisztre nézve, a kit -büntetésből a távolba relegálnak. Tíz év múlva ő rá sem fognak -ismerni az asszonyok; visszaváltozik tarka pillangóból bozontos -hernyóvá, mint Jakuskin.</p> -<p>A koponya ráhagyta hát, hogy legyen úgy: «typis admittitur».</p> -<p>S azzal visszament az elfogadó-terembe a franczia piktort -boszantani. A biztatás után úgy megnőttek a szarvai, azt hitte, -eléri velük azt a művészt ott a magasban. <span class= -"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<p>– Megtiltom önnek, hogy ő felsége a czár lábai elé odafesse a -halált! Ennek ominosus jelentése volna azon a képen.</p> -<p>A piktor pedig csak azért is az ő arczképét rajzolta oda -halálnak.</p> -<h2>A CZÁR MOSOLYGOTT!</h2> -<p>Puskin csak akkor kezdett el utána gondolni annak, hogy mit -tett, mikor már szállására visszaért; semmi kétsége sem volt az -iránt, hogy az súlyos következményekkel járó tett volt. Egy olyan -embernek, a kinek csak most kegyelmeztek meg félig-meddig, hogy -visszatérhessen besszarabiai számüzetéséből, a hova heves feje -juttatá, ez utóbbi jelenet után a szentséges szent censorral nem -lehet egyebet várni, mint hogy megint elküldik majd valami -Volga-melléki favárba, vagy a kirgiz puszták őrzésére s aztán ott -felejtik.</p> -<p>Nem is késett minden ismerőse számára borítékba rakni a -látogató-jegyeket, e végzetes három betűvel: p. p. c. (pour prendre -congé), a Zeneidához küldendő névjegyre tisztán kiírta «pour -jamais» (örökre). Akkor már nem érne erre rá, mikor a parancsot -megkapta az indulásra.</p> -<p>A városban természetesen híre futamodott rögtön a merényletének, -az ilyen rossz hir terjed, mint a futó-tűz. Csak egy ember akadt, a -ki a hír hallatára odasietett látogatására: Jakuskin.</p> -<p>– No bajtárs, most már te is megismerkedel majd a Kaukazussal. -Jól tennéd, ha most hevenyében lefestetnéd magadat, hogy majd ha -egyszer tíz esztendő mulva te is visszakerülsz, mint én, -megláthasd, hogy milyen voltál hajdan?</p> -<p>– Készen vagyok mindenre, szólt Puskin, épen azt a levelet -pecsételve le, melyben Severin nyomdásznak visszaküldi a kétszáz -rubelét, miután a költeményére nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> nyerhette meg a censori -jóváhagyást. Hanem egy dolgot nem tudok magamnak kimagyarázni. Épen -most kaptam a főudvarmestertől egy meghivó-jegyet a ma esteli -udvari hangversenyre a téli palotában. Mit tesz ez?</p> -<p>– Azt teszi, bajtárs, hogy a kivégeztetést még raffineriával is -súlyosítják. Épen így tettek velem is. Mikor azt a nyomorultat -kihivtam, az nap estére meghivót kaptam az udvari tánczestére. -Mikor aztán a czár cerclet tartott, az udvarmester engem is -odaállított a megszólítandók sorába. Én még olyan zöld voltam, hogy -kezdtem kevély lenni a nagy kitüntetésre.</p> -<p>Egyszer aztán rám került a sor. A nagy ember ott állt előttem, -egész colosszalis magasságát éreztetve velem. Szembe nézett azokkal -a tengerhideg szemeivel. Arcza úgy nem változott, mint egy -holdvilágbeli tájkép. Azt kérdezé tőlem:</p> -<p>– Ön nincsen megelégedve az ezredesével? S aztán elfogultságomat -válasznak véve, folytatá: Majd gondoskodni fogunk róla, hogy a -kellemetlen surlódásnak elejét vegyük. Én még valamit rebegtem, a -mi a köszönethez volt hasonló. Nem volt elég eszem észrevenni, hogy -ez csak egy kikeresett megaláztatás volt reám nézve. Hogy mindenki -tudta már, a ki körülöttem állt, hogy hová leszek száműzve s csak a -szégyenpadra kiállítás végett jutottam ehhez a kitüntetéshez. Ejh, -ha én ezt ekkor tudtam volna! Ha az a szerencse még egyszer -megtörténnék velem! Hogy én… Eh! Ostoba beszéd… Kétszer nem ismétli -ugyanazt a sors… Hanem ha én neked kölcsön adhatnám azt az én -keserű szivemet, az én tapasztalásomat s az én elhatározottságomat, -abban a pillanatban, a mikor ott fogsz állni «ő» vele szemközt; -elkülönítve mindenkitől, minden szem rajtad, de minden kéz távol -tőled, senki a közelben, csak egy dæmon! A Casca dæmona! De mit -beszélek én te neked? Te is csak Epimetheus vagy, a kinek akkor jön -meg az esze, a mikor már az alkalom elfutott. Csak hagyd te magadat -elhurczoltatni <span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span> Tunguziába. Köszöntetem a marmotákat! -Szorítsunk kezet. Most már kollégák vagyunk.</p> -<p>– Eh! Kétszer nem ismétli magát a sors. Hátha nem eszik a levest -olyan forrón, a hogy főzik? mondá Puskin, könnyű vért szinlelve. -Hanem a tövis benne maradt a lelkében Jakuskin szavai után. Mire -való volt ma ez a meghivás?</p> -<p>Eleget kellett neki tenni. Este az ő szánkója is ott volt a -hosszú kigyóvonalban, melyet a meghivottak járművei képeztek a téli -palota előtt.</p> -<p>A vendégek száma több volt kétezernél. A főváros szine-java -együtt. A téli palota versenyezni indult a Tuilleriesvel; ugyanaz a -fény, pompa, még ugyanaz a társalgási nyelv is; a szokások, a -bókolás, az udvariasság, még a bon-mot-k is a párisi magas köröktől -elsajátítva. A divatból minden ki van küszöbölve már, a mi a -nemzeti sajátságokra emlékeztetne. A hölgyek nem hordják már a -hajdani prémes kaftánkákat, a bogláros öveket, azzal a -különczködéssel is felhagytak, hogy a zsebóráikat a hajdíszükről -lógassák alá, a legújabb párisi divat uralkodik a hölgyvilágnál, -csipkéivel és művirágaival. A férfiak pedig egyenruhát viselnek. Az -átalános divat alól csak a czárnő tesz kivételt, ki most is azt a -pávafarkalakban szétterülő sugárküllős fejdíszt viseli, mely magas -termetét még jobban emeli s arczának fenséget kölcsönöz. A czár -pedig polgári fekete öltönyt hord, minden rendszalag nélkül.</p> -<p>Puskinnak, bármilyen későn érkezett is a czifra hangyaboly közé, -nem kerülhette ki a figyelmét, hogy minő változáson ment át tegnap -óta a társaság hangulata az ő irányában. Nem akarják meglátni. -Főrangú tisztek, előljárói észre sem vették s nem viszonzák -üdvözletét; jó barátok, fegyvertársak, a kik felé közelít, -egyszerre találnak valami okot a mellettük álló szomszéddal -beszédet kezdeni, hogy ne legyenek kénytelenek vele szóba állani; -szép hölgyek, a kik még tegnap páholyaikban fecsegtek <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> vele, -mikor megpillantják, hirtelen kinyitják a legyezőiket arczuk előtt, -nagyon melegük van. Csak egy úrhölgy méltatja figyelmére. Az a -selyemtől suhogó delnő, a ki Ghedimin herczeg karján lép be a -terembe, a bájos Corinthia herczegnő; a kiről azt mondják, hogy -Ghedimin herczegnek a felesége. Az végig nézi kegyetlen hideg -tekintettel az ifjut, kit jól ismer, kinek tréfáin annyiszor -kaczagott s kinek üdvözlő bókjára ezúttal nincs egyéb válasza egy -megvető ajkpittyesztésnél. A fiatal ember aztán azzal áll boszut, -hogy elfordulva a herczegnőtől, merész szomorúsággal tekint a -herczegnőt kisérő leányra. Az a Gruzi királyleány, Bethsába. A -tolongás miatt pár perczig fel vannak tartóztatva s Puskin ezalatt -észreveszi, hogy a szép királyleány arcza mélyen elpirul szemeinek -égető sugarától.</p> -<p>Mondhatná neki: «soh se pirulj miattam rózsaszálam! holnap én -már odamegyek, a hol apáid hamvadoznak!»</p> -<p>A herczegi párt Arakcsejeff jő elfogadni, s ő vezeti a hölgyeket -az estradeig, a hol a művészek fognak szerepelni, s a hol a -legelőkelőbb vendégek számára vannak fentartva a karszékek. -Ghedimin herczeg elvegyül a fényes egyenruhás alakok között.</p> -<p>A férfiak számára nincsenek ülőhelyek.</p> -<p>A hangversenyt a czár énekkara nyitja meg Beethoven egy -sonatájával, a mit a czár némán, mozdulatlanul hallgat végig, a -czárnő széktámlájára dőlve, s valamennyi ember feje fölött elnézve -a semmiségbe. Csak akkor kezd megelevenülni, mikor a hárfaművész -előlép. Annak feléje siet, karon fogja, a hangjegytámlányát maga -igazítja neki a helyére, s minthogy az ülése nagyon alacsony, hoz -neki egy vánkost, a mivel azt kipótolja. Elfeledi, hogy ő a minden -oroszok czárja.</p> -<p>A művész remekel. Megfelel világhirű voltának. Tapsolni a czár -hangversenyein nem szokás; de az az átalános suttogása az -elragadtatásnak, mely az egész sokaságon, <span class= -"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> mintegy -tündér-sóhajokból eredő zivatar végigzeng, a tapsoknál is -jutalmazóbb siker.</p> -<p>A hárfa után következik Ilmerinen Zeneida kisasszony.</p> -<p>Azt mondja róla mindenki, hogy soha elragadóbban nem énekelte -azt a hattyú-dalt, mint most, s a milyen igazi gyémántok ragyogtak -a hajában, ép olyan igazi könyek tündököltek a szemeiben.</p> -<p>A czár keze önkénytelenül verte az ütenyt az ének alatt.</p> -<p>Szép is volt a leány ez estén: a szokottnál is szebb. Ruhája -tavaszvirágokkal díszítve. Arcza az átszellemülés maga. Lehetetlen, -hogy ez mind csak színjáték!</p> -<p>Három szempár égett rajta leghivebben.</p> -<p>Az egyik Corinthia herczegnőé. Tele gyülölettel, megvetéssel: -keresve a nyitját e bűbájos arcznak, melyen keresztül annak -valójába lehetne kerülni; keresve rajta egy csalfa, egy áruló -vonást, mely kiejti a fölvett szerepből s dühöngve érzé, hogy nem -találja meg azt.</p> -<p>A másik szempár Bethsábáé. A nagy fekete szemek kerekre -felnyilva bámulnak ez alakra, mintha kérdenék. «hát ilyen az -ördög?» Akkor ugyan kell tőle őrizkedni, mert nagyon szép.</p> -<p>A harmadik szempár Puskiné.</p> -<p>Azt érzi, hogy lelkének jobbik fele ott van feloldva e leánynak -szellemében. S e pillanatban végtelen keserűség lepi meg mindazok -ellenében, a kik őt ennek a közeléből száműzni készülnek. Érzi, -hogy Zeneidával együtt elvész lelkéből minden, a mi nemes, s csak a -rossz indulatok mennek útra vele. Máris azoké a vezetés. Kezd -emlékezni Jakuskin szavaira: «ha én kölcsön adhatnám neked azt a -dæmont, Casca dæmonát, mikor ott fogsz állani a szégyenpadon,« -»vele szemközt!»</p> -<p>Ekkor valaki a vállát érinti csendesen. Hátra tekint. A -főudvarmestert látja. Az nem szól neki egy szót sem, hanem tovább -sikamlik a férfi csoport között. <span class="pagenum"><a name= -"Page_142" id="Page_142">-142-</a></span></p> -<p>Puskin tudja már, hogy mire való ez a vállra tett érintés. Ez -tudatja, hogy az illető tartsa magát a terem közepe táján, majd ha -vége lesz a hangversenynek; ő is azon választottak közé tartozik, a -kiket a czár meg akar szólítani. A hogy Jakuskin megjósolta.</p> -<p>Szilajul vágtatott a vér erein keresztül. Ebből a komédiából még -tragœdia lehet!</p> -<p>Corinthia herczegnő a háta mögött álló Arakcsejeffhez -fordult:</p> -<p>– Ma rendkívüli jó hangulatban van Ilmerinen kisasszony.</p> -<p>– Gondoskodtam róla, hogy elrontsam a jó hangulatát. Egy olyan -csapást mértem a szivére, a mi el fogja venni a kedvét a -cselszövényektől. A kisasszony ideálját, Puskin urat, elfogják -küldeni Archangelszkbe.</p> -<p>– S hiszi ön, hogy akkor az a leány utána szökik, s itt hagyja -Szent-Pétervárt?</p> -<p>– Vagy azt teszi, vagy még annál is nagyobb bolondot, de -kénytelen lesz magát leálarczozni.</p> -<p>A czár bókokat mondott Zeneidának s azzal megkezdte a -körtársalgást a férfiak közt; míg a czárnő a hölgyeket hivatta oda -magához, a kikkel beszélni akart.</p> -<p>A czár a nagykövetekkel kezdé el a beszélgetést, aztán -Miloradovicscsal váltott nehány szót, s akkor egy nagy ugrást téve -a rangfokozatok között, széttekintett s a mint meglátta Puskint, -intett neki a kezével, hogy lépjen eléje.</p> -<p>Mindenki visszahuzódott kettőjüktől tiszteletteljes távolba. Egy -czár és egy bűnös. Mindakettő igényli a távolmaradást. De minden -szem őket tartá fogva.</p> -<p>Puskin e válságos pillanatban csodamódon egyszerre nyugodtnak -érzé magát. Oly hidegvérrel állt a czár előtt, mintha a -legközönségesebb emberrel állna szemközt.</p> -<p>– Hát te nem vagy megelégedve a censoroddal? kérdé a czár.</p> -<p>Épen az a kérdés, a mit Jakuskinhoz intézett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span></p> -<p>De Puskinnak védszelleme volt: muzsája, a ki nem hagyta némának, -elfogultnak maradni.</p> -<p>– Sire. A hogy az ember a betegségével szokott megelégedve -lenni.</p> -<p>– Ne haragudjál rá. Ő jóakaratú ember; de kissé ódon fogalmú. -Nem tehet róla. Én olvastam a költeményedet. Nagyon szép. A censor -ki akart belőle törülni valamit, s te azt nem engedted?</p> -<p>– Nem, sire.</p> -<p>– És nem is akarod engedni?</p> -<p>– Nem, sire.</p> -<p>– Jól teszed. Az a legjobb része a költeményednek. De már most -hát mit csináljunk vele? Én a censor ellenére nem tehetek, mert ha -én megengedem azt, a mit ő megtiltott, akkor az egész intézményt -felforgatom vele: arra pedig szükség van. Mit gondolsz?</p> -<p>– Visszaveszem a költeményemet s elégetem, sire.</p> -<p>– Nem úgy lesz. Én azt gondoltam, hogy kiküldjük Lipcsébe, ott -nyomatjuk ki, s úgy hozatjuk be.</p> -<p>– De hát a határvámőrség, sire? szólt bele Puskin.</p> -<p>A czár elmosolyodott ez ötletre… Több történt… Nevetett.</p> -<p>Hangosan elnevette magát.</p> -<p>– No majd az én holmiaim közé csomagoltatjuk: azok nem kerülnek -vizsgálat alá s úgy hozatjuk be.</p> -<p>Puskin reszketett minden tagjában, mint egy vizsgát kiállott -gyermek.</p> -<p>– Várj még! szólt hozzá a czár. Neked jobb lenne költői -tanulmányodat falun folytatnod. Azt hiszem, jó lesz, ha a nyarat -pskovi birtokodban töltenéd el: ott jobban irhatsz.</p> -<p>Ez annyit jelentett, hogy a költő visszakapja elkobzott -vagyonát.</p> -<p>– Sire… itt már csakugyan elakadt a nyelve.</p> -<p>– Minderről azonban senkinek se szólj, nehogy hire menjen. -<span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span></p> -<p>– Csupán egy nőnek, sire, a ki ép olyan szépen tud hallgatni, -mint énekelni.</p> -<p>– Az már tudja… mondá a czár és mosolygott.</p> -<p>Még egyszer mosolygott.</p> -<p>Ez az egy mosolysugár hogy megváltoztatta egyszerre a klimát! -Hogy elolvadtak tőle jegek és havak! A visszatérő Puskin elé csupa -jó barátok, csupa ismerősök, csupa gratuláló arczok ragyogtak -mindenfelülről; a magas urhölgyek egyszerre összecsukták -legyezőiket s nem volt olyan melegük többé: Puskin nem győzte -megújítani a sok régi ismeretséget. Elég ügyes volt mindenkinek azt -mondani, hogy a czár visszaadta pskovi birtokát, de azon föltétel -alatt, hogy a versirásról lemond, a mi tekintélyét a zenithre -emelte. (Mert tudni kell azt, hogy «verseket egyátalában nem írni» -még csak negativ érdem, «rossz verseket írni s azzal felhagyni»: az -már egy kis érdem; hanem «jó verseket írni s azokkal felhagyni» ez -már positiv és igen nagy érdem jó társaságban.)</p> -<p>Még Corinthia herczegnő is odahivatta a nap hősét magához, hogy -megszidja, a miért az imént Puskin rá se akart ismerni. Illik -ez?</p> -<p>Puskin? ő rá!</p> -<p>Ilyen vakmerőségre csak asszonyok képesek s kénytelen az ember -eltűrni nekik. Puskin igen jól mulatott a herczegnővel, s -Bethsábának is be lett mutatva, a kinek igen sok bohóságot -mondott.</p> -<p>Csak Zeneidához nem volt bátorsága közelíteni. Érzé, kitalálta, -megsugta neki a költők divinálási ösztöne, hogy ez az egy -hitelezője az a világon, a kit kerülnie kell, mert a mivel ennek -tartozik, azt soha az életben le nem fizetheti!</p> -<p>Annak nem is volt sem eldicsekedni, sem elhazudni valója, hisz a -czár mondá: «az már tudja!»</p> -<hr class="tb" /> -<p>A czár mosolygott. S ettől minden kedély egyszerre felderült. -Meg volt törve az örök búskomor egyformaság, <span class= -"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> mely -mint varázs, feküdt az egész társaságon. Csak őszi napsugár volt -az. Alkonysugár az esőszak alatt.</p> -<p>Hanem a kinek ez a fordulat sehogy sem tetszett, az Arakcsejeff -volt. Pskov nem a világ vége. Ha Puskin csak odáig utazik, az -Ilmerinen kisasszony cselszövényeit meg nem zavarja, mert azért -annyiszor találkozhatnak, a mennyiszer akarnak. Nem értette, hogyan -történhetett ez? Hogy a czár Ilmerinen kisasszonyt kegyeli, azt -tudta jól, s hogy Zeneida a maga kedvencz költőjét megmenteni -törekedett, az is világos volt előtte. De mindez még nem elég arra, -hogy a czár épen az ellenkezőjébe csapjon át annak a -kedélyhangulatnak, a mit ő, (a mindenható kegyencz,) számára -elkészített. Itt még valami más kéznek és más rugónak is bele -kellett játszani.</p> -<p>Azok között ellenben, a kiket a szokatlan derű arra vett, hogy a -zivatar elleni burkaikból kibújjanak, volt az ifjú Arakcsejeff.</p> -<p>Elfeledte atyja tanácsát, hogy iparkodjék magát jól az árnyékban -tartani; nem gondolva rá, hogy a mellén ragyogó érdemrend kölcsön -van kérve, s annak a gazdája jelen van a társaságban, előhagyta -magát csalni a felszínre, s ott tévelygett azok között, a kik a -szép hölgyeknek udvarolnak.</p> -<p>Egyszer aztán azon vette magát észre, hogy szemközt jő rá a -czár.</p> -<p>Tiszteletadó félreállással akart előle kitérni, de a czár -egyenesen hozzája lépett s azon kezdé a beszédet, hogy:</p> -<p>– Ejh! Arakcsejeff, milyen szép gyémántjaid vannak!</p> -<p>A megszólított vakmerő alázatossággal felelt:</p> -<p>– Sire! Felséged kegyéből van szerencsém azokat viselni.</p> -<p>– Csodálatos! szólt a czár. Ezek a gyémántok tökéletesen -olyanok, a minők az én Vladimir rendcsillagomat ékesítik.</p> -<p>Jevgen urfi azt hivé, hogy itt csak a vakmerőség segít.</p> -<p>– Sire, vannak gyémántok, a mik egymáshoz meglepően -hasonlítanak! <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span></p> -<p>– Én pedig azt hiszem, hogy ez az én csillagom, a mit te itt -viselsz. Egy Vladimir-rend itt van a zsebemben, a minek a -szalagjára a te neved van írva.</p> -<p>– Sire! Kegyelem! Rebegé Jevgen s a térdei megrogytak -alatta.</p> -<p>– Csitt! Csak nem fogsz kegyelmet kérni itt az egész udvar -előtt? Eredj haza! Az érdemrendet, a mi rajtad van, már most -tartsad magadnak; mert én nem fogom viselni, miután te hordoztad! -Takarodj!</p> -<p>– Rossz tanács vitt bele Sire! (Az ifjú kész volt elárulni az -apját.)</p> -<p>– Nem kérdezem, ki adta? Holnap eredj az atyádhoz, ott megtudod, -mi vár reád.</p> -<p>E jelenet után a czár hirtelen elhagyta a dísztermet s szobáiba -vonult vissza. Arczára visszatért az előbbi fagy. Még az -üdvözléseket sem viszonozta senkinek.</p> -<p>Arakcsejeff, ki távolról látta e jelenetet, utána ment a -czárnak, de az nem bocsátotta maga elé. Azt izente neki, hogy -várjon.</p> -<p>S a mindenható kegyencz ott várt a czár elfogadótermében éjfél -után két óráig.</p> -<p>Akkor kijött hozzá a czár. Kezében egy csomó iratot hozott.</p> -<p>– Mit gondolsz Alexej Maximovics, szólt a kegyenczhez, jó -gondolat volt tőlem a Szofienszkaja postát felállítani?</p> -<p>– Kétségtelenül jó volt. Ez adott alkalmat a népnek, kivánatait, -panaszait közvetlenül a czárhoz juttatni levél utján.</p> -<p>– Az ember néha érdekes dolgokat tud meg. Ma reggel például egy -czigányleánytól kaptam egy levelet, a melyben egy gyémántokkal -kirakott Vladimir-rend is volt. A levélben le van írva -körülményesen, mi módon jutott ez az érdemrend a czigányleány -kezébe. Olvasd el kérlek.</p> -<p>Arakcsejeffet az ájulás környékezte, a midőn e levélen -végighatolt. <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span></p> -<p>Ez kegyetlen nagy csapás volt a szivére. Épen a szivének arra az -érzékenyül maradt kis idegecskéjére, a hol még fáj; és ha fáj, -iszonyuan fáj. Az apai szeretetét találták el. Ő készült azoknak a -szivébe belevágni késsel, s azok találták el az ő fedetlen részét. -Hogy ezt Zeneida rendezte így, az kétségtelen. Lehetetlenné akarják -tenni Arakcsejeff megmaradását a czár mellett. Ő akarta azokat -kiverni innen s azok verik ki őtet.</p> -<p>De csalatkozni fognak.</p> -<p>Száraz, hideg hangon szólalt meg, összehajtva a vádoló -levelet.</p> -<p>– A bűnösnek meg kell lakolni.</p> -<p>– Elég büntetésnek találod-e, ha Uralszkba fog küldetni?</p> -<p>Uralszkba! – Ez annyi volt, mint soha sem látni őt többé. A -kedves, egyetlen fiut, a szeretett gaz kópét; a kiért élt, a kinek -számára kincseket kincsekre halmozott; a kiben nevét az utókorra -átörökíteni hitte: azt eltemetni most egy kirgiz puszta sivár, -kopár sziklái közé! – De hát hogyha Puskinnak jó lett volna az, -azért, mert egy versét nem engedte megcsonkítani, ne legyen jó egy -katonának, a ki éjszaka kirabolja az utczán-járókat? Pedig mégis -szeretné őt kimenteni. Hisz ez nem volt vétek, csak legénykedés, a -minő a «Ritter»-világban széltében divott, a mit Henrik angol -király koronaörökös korában maga is gyakorolt. Csak könnyelműség, -de nem vétek!)</p> -<p>Elhallgatta a védelmet. Átérzette, hogy ha könyörögni fog a -czárnak fiáért, meglehet, hogy az megkegyelmez neki, de ennek az -lesz az ára, hogy az ő befolyása megsemmisül. Csalatkoztak az -ellenségei, ha erre számítottak.</p> -<p>– Egyetlen fiam volt, – mondá szakgatott hangon, – jobban -szerettem őt, mint az egész világot; – de a czárt jobban szeretem, -mint a fiamat. – Veszszen el, ha vétett!</p> -<p>S aláirta a rendeletet, mely fiát száműzi Uralszkba.</p> -<p>S akkor megcsókolta a czár kezét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_148" id="Page_148">-148-</a></span></p> -<h2>AZ APA BOSZUJA.</h2> -<p>Arakcsejeff úgy vált meg a fiától, hogy el sem búcsuzott -tőle.</p> -<p>Neki végig kellett játszani a vén Brutus szerepét.</p> -<p>Ismerjék meg benne ellenségei az ős római jellemet s -reszkessenek tőle.</p> -<p>Csakhogy az a római jellem erősen vegyítve volt nála a -sarmatával.</p> -<p>Alá tudta irni egyetlen fia száműzetését, mint Foscari, de nem -azért, mert a bűnös megbüntetésénél nem ismer személyválasztást, -hanem valódi orosz hűségből uralkodója iránt, hogy hatalmas állását -még jobban megerősítse, hogy azoknak, kik őt ily kegyetlenül -sujtották, visszaadhassa azt a csapást.</p> -<p>Messziről készült hozzájuk, egynek sem bocsájtott meg -közülök.</p> -<p>A mely napon fia amaz útra kelt, a honnan ritkán tér valaki -vissza, jött hozzá Magniczki jelenteni, hogy a rendőrség -kézrekerítette Diabolkát, a czigány leányt. Mit tegyenek vele? -megkorbácsolják-e a piaczon? levágott hajjal, felhasított orral -elküldjék a Balkán-tó mellé? ok van rá elég. Csavargás, csábítás, -feslett erkölcs, mind bebizonyíthatók rá. Aztán czigány leány, a -barna bőre elég vád ellene.</p> -<p>– Hozzátok őt ide hozzám szólt Arakcsejeff. – Ti nem tudtok még -ahhoz, hogyan kell büntetni? Hisz ez egy vadállat, a ki az ütést -csak addig érzi, a míg sajog. Ez nem szégyenli azt, ha a piaczon -félmeztelenre vetkőztetve megkorbácsolják, s képes lesz az alatt -nevetni. Mit ér ennek «most» a büntetés? Előbb fel kell benne -ébreszteni azt, a mi minden emberben megvan, csak alszik: az -önbecsérzetet. Aztán akkor mérni rá a csapást, a mikor már nemcsak -a bőre érzi meg. Küldjétek hozzám a leányt.</p> -<p>Diabolka nemsokára ott állt Arakcsejeff előtt, a két -<span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> keze bilincsben hátra kötve. Daczos -arczába lelógtak kuszált hajfürtjei, vad szemei csak úgy villogtak -elő közülök. A két lábán is bilincs volt.</p> -<p>– Te vagy Diabolka, az utczai tánczosnő? – kérdé a főúr.</p> -<p>– Én hát, nem hallod, hogy csörögnek a castagnetteim? – felelt a -leány, összeütve bokáin a bilincseket.</p> -<p>– S tudod, hogy én ki vagyok?</p> -<p>– Tudom. Egy utonálló rablónak az atyja.</p> -<p>– Igazad van. Fiam vétkezett, meglakolt. Magam irtam alá az -itéletét. Te adtad őt fel?</p> -<p>– Ha akarnám, eltagadhatnám, de nem teszem.</p> -<p>– Hiszen te irtad a levelet a czárnak.</p> -<p>– Pedig irni sem tudok, mégis én irtam.</p> -<p>– Valaki fogta a kezedet, úgy iratta veled a betüket.</p> -<p>– De annak a nevét nem tudod meg tőlem soha.</p> -<p>– Tudtad, hogy mit irsz le a kezeddel?</p> -<p>– Tudtam.</p> -<p>– Akkor azt is kellett tudnod, hogy nemcsak azt veszíted el, a -kit feladtál, hanem saját magadat is, a miért a Vladimir-rendet -elloptad.</p> -<p>– Hiszen visszaadtam.</p> -<p>– De mégis tolvaj voltál s ezért a pellengérre kerülsz.</p> -<p>– Álltak ott már nálamnál külömb asszonyságok is.</p> -<p>– Válladra tüzes vassal fogják odasütni a billogot.</p> -<p>– Hisz így is tudja a bőrömről minden ember, a ki rám néz, hogy -czigány vagyok. Mindenféle rossz vagyok.</p> -<p>– Lásd. Én nem hiszem azt. Ma vesztettem el egyetlen fiamat, te -miattad, te általad. Egész hajnalig zokogva forgolódtam az ágyban. -Korán reggel fölmentem a kápolnába s ott fogadást tettem Isten -előtt, hogy azt a szerencsétlent, a ki gyermekemet semmivé tette, -meg fogom szabadítani – testben, lélekben. – Legelőbb is fel fogom -nyittatni békóidat. <span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span></p> -<p>– Ne fáraszd ide a porkolábot. Le tudom én azokat vetni magam -is, ha én akarom és te megengeded.</p> -<p>A czigány leánynak olyan picziny kezei voltak, hogy a békókat, -mint egy pár keztyűt, huzta le azokon keresztül; s hogy aztán még a -lábairól is levegye a bilincseket, még csak le sem kellett neki -érte ülni a földre; a féllábát fölemelte s a másikon ellensulyozva -magát, egyik vasat a másik után huzta le hajlékony kicsiny -lábfejeiről.</p> -<p>A leány ott állt Arakcsejeff előtt, a lehuzott lánczos békó -egyik végét a kezében tartva. Képes volt rá, hogy annak a békónak a -másik végével, mint a csatacsillaggal, olyan ütést mérjen akárkinek -a fejére, a mit az el nem fog felejteni.</p> -<p>S a vadállat-szelidítő az elszabadított párduczczal egyedül volt -a kalitban.</p> -<p>– Hallgasd, hogy mit akarok veled tenni.</p> -<p>A szép leopárd olyan állást vett, mintha ugrani készülne.</p> -<p>Arakcsejeff pedig nem játszott most a tőrbottal, mint szokott. -Semmi fegyver sem volt a kezeügyében.</p> -<p>– Én neked tisztességes helyet szerzek, a hol nyugodtan, -becsülettel élhetsz, magadat kiművelheted, lelkedet nemesítheted, -megjavulhatsz.</p> -<p>– De én nem akarom! Nekem nem kell semmiféle kolostor! Sem -imádkozó apáczák, sem szenteskedő papok. Én nem dolgozom, a míg nem -ütnek, s ha ütnek, sem imádkozom.</p> -<p>– Egyikre sem fognak kényszeríteni. Én nem akarlak téged sem -kolostorba, sem javító-intézetbe küldeni, hanem falura. Nekem van -egy falusi kastélyom, a melyben egy igen kedves barátném lakik.</p> -<p>A czigány leánynak most egyszerre nagyot villantak a szemei. -Eldobta kezéből a fenyegető lánczos bilincset s azzal egyszerre -széthárítva homlokáról a bozontos hajtincseket, örömtől ragyogó -arczot mutatott a főúr elé.</p> -<p>– Ah! Te engem a Daimonához akarsz küldeni? <span class= -"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span></p> -<p>– Igen, a Daimonához.</p> -<p>Ah! A szigorú Cato Censoriusnak még egy érzékeny ideg volt a -szivében. Sokkal érzékenyebb még, mint a mely fia balesete miatt -sajgott.</p> -<p>A Daimonáról sokat tudtak beszélni. Csupa rosszat.</p> -<p>És a mit beszéltek róla, még mind csak töredéke, árnya volt a -valónak.</p> -<p>Egy nő, a kit a czár kegyencze imádott! Jobban, mint minden -földi és mennybeli szenteket. Annál tölté minden idejét, a mit az -államügyektől ellophatott. Az volt életének napvilága. Az volt az ő -zsarnoka és boldogítója. Olyan kegyetlen, olyan durva, oly -indulatos nő, hogy azt senki más nem szerethette, csak Arakcsejeff. -Épen azért szerette tán? A ki Arakcsejefftől valami kegyet ki akart -nyerni, a ki valami boszuját ki akarta engesztelni, annak a bálvány -elé kellett járulni előbb, s annak a lábaihoz lerakni áldozatait. -Még pedig értékes áldozatot, nem valami kecskegidót! A zsarolás, a -mit Daimona elkövetett, hirhedt volt a birodalomban.</p> -<p>Diabolka korallpiros ajkai közül a két fehér fogsor úgy -világított elő!</p> -<p>– S te szivesen elmégy a Daimonához? – kérdé a főúr.</p> -<p>– Hogyne? Hisz az is olyan magamforma némber.</p> -<p>– Nem azért küldelek oda, hogy szolgálj neki, hanem hogy -barátnéja légy.</p> -<p>– Oh, mi nagyon jó barátnék leszünk egyszerre!</p> -<p>– Ő unja magát s te tudni fogod őt mulattatni.</p> -<p>– Még a gondolatait is kitalálom.</p> -<p>– Ha meg fog szeretni, igen jó dolgod lesz nála. Kapsz tőle szép -ruhákat, ékszereket, paripát, a min lovagolsz.</p> -<p>– És korbácsot, a mivel segítek neki rabszolgákat ütni.</p> -<p>– És aztán, ha jól viseled magadat, ha finom kisasszony válik -belőled, akkor a Daimona férjhez is fog adni.</p> -<p>A leány arcza erre a szóra egyszerre megint elsötétült. -<span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span> Egyet rázott a fején, a mire zilált -fürtei ismét a homlokára hullottak; két öklét indulatosan csapta a -tomporaihoz s lábaival dobbantva, dörmögé összeszorított fogai -közül:</p> -<p>– Nem megyek oda!</p> -<p>Arakcsejeff gonoszul mosolygott.</p> -<p>Folytatá azon a kegyes atyai hangon:</p> -<p>– Értem a dolgot. Neked van itt a czigányok között valami -szeretőd.</p> -<p>– Bátyám! – mondá a leány haragosan.</p> -<p>– No hát «bátyád!» A czigány leányok szemérmesek, nekik csak -bátyjaik vannak. Hátha ezt a bátyádat is elküldeném a Daimona -kastélyába? Ő jó lenne ott a jobbágyok felügyelőjének.</p> -<p>– Lehetne az? – kiáltá a leány kitörő örömmel.</p> -<p>– Bizonynyal úgy fog lenni. Együtt küldelek titeket a -Daimonához. S ti lesztek ott az ő belső megbizottai.</p> -<p>Diabolka e szóra odaveté magát arczczal a főúr lábaihoz s -összecsókolá azokat. Arekcsejeff pedig keresztyéni szelidséggel -simogatá meg a czigány leány borzas, kondor fejét.</p> -<p>S a lábcsókolás és fejczirógatásnak e pillanatában mind a -kettőnek a szíve tele volt a boszu kifinomított ötleteivel: a -czigány leány tudatlan lelkében épen olyan messzeható terv -keletkezett Arakcsejeff ellen, mint a milyet az szőtt-font az ő -megkínzására, s a czigány leány épen úgy tudott tettetni, hazudni, -szinlelni, eltitkolni, teste lelke érzéseit megtagadni, mint az -államférfi. A vademberek és a diplomaták erénye!</p> -<p>Vajjon melyiké sikerül?</p> -<p>Diabolka és a «bátyja» még az nap elszánkáztak Arakcsejeff -falusi lakára, a hol már várta őket Daimona. <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span></p> -<h2>ÉGVERESLÉS.</h2> -<p>Arakcsejeffnek az volt a legfőbb gondja, hogy a czárt kiragadja -ellenségei befolyása alól.</p> -<p>Erre legjobb alkalom volt a katonai coloniák meglátogatása.</p> -<p>E monstruosus eszme Arakcsejeff agyában fogamzott; ő volt e -katonai telepek létrehozója. Fél millió katonát, a ki -végigharczolta a nagy európai hadjáratokat, azzal jutalmaztak meg, -hogy ezredenként elhelyezték őket az állam birtokaiban -telepítvényesekül a jobbágyok közé. A parasztok tanítsák meg a -katonákat szántani-vetni, s a katonák tanítsák meg a parasztokat -fegyvert forgatni. Így papirra leírva rémséges nagy gondolat! Az -államnak e rendszer mellett időjártával három millió betanult, -ezredekre osztott katonája lesz s azoknak a tartása nem kerül -semmibe.</p> -<p>A kapa eltartja a puskát.</p> -<p>Hanem egy adatot kifelejtett az állambölcs a számításából. Azt, -hogy a paraszt tenyere nem szereti a puskát s a katona tenyere nem -szereti a kapát.</p> -<p>A czár legelső útja a nowgorodi katonatelepeket érinté. -Arakcsejeff is vele járt. Nagyon hirtelen visszatértek belőle: a -mit a hivatalos hirlapok azután úgy magyaráztak ki, hogy a czár -mesés sebességgel szokott utazni s hihetetlen utakat tesz meg -egyfolytában. Az uráli útját négy hét alatt végezte be. -Éjjel-nappal vágtatva szokott járni. Aztán leirták a nagyszerű -fogadtatást minden városban, a varázsszóra emelkedett új telepek -közepett, a fényes diadalkapukat, a számos küldöttséget, a népies -ajándékokat, a mikkel mindenütt tanusítá a nép uralkodója iránti -határtalan hódolatát. A nagy katonai szemlék is apróra le voltak -irva s senki abban nem kételkedett, hogy azok mind akképen -történtek meg rendén.</p> -<p>Arakcsejeff e körút bevégeztével Varsóba utazott – hivatalos -<span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span> küldetésben. Az is be volt jelentve a -hivatalos lapokban, minden commentár nélkül.</p> -<p>A szép junius hó egyszerre meghozta a tavaszt Szent-Pétervárra -is. Nariskin Zsofia szobája tele van gyöngyvirágokkal. Minden -edénykében, gyertyatartóban, kosárkában gyöngyvirág van. Az ő -kedvencze.</p> -<p>A rossz hónapok elmultával az ő egészsége is helyre látszott -állni, legalább most gyámol nélkül tud vegigsétálni a szobában s -többet gondol az étvágyára, mint a gyógyszerekre. Nagyon számít rá, -hogy a jövő télen már az udvari tánczestékbe is el fogják vinni. -Egy nagynénje fogja bevezetni a társaságba. Talán még menuettet is -szabad lesz tánczolnia.</p> -<p>Bethsábát most nagyon sokszor óhajtja látni. Ő tőle -kérdezősködik a felől, hogy milyen az az udvari bál? A királyleány -látott már egyet.</p> -<p>A czár hazatérte után egy napon megint meglátogatta Bethsába -Nariskin Zsófiát.</p> -<p>– Ah, hogy tele van a szobád gyönyvirággal. Ki küldte ezt -neked?</p> -<p>– Ki küldte volna más, mint az atyám.</p> -<p>Bethsába előtt nem volt titka Zsofiának. Úgy hítta a czárt, hogy -«az atyám».</p> -<p>– Itt volt nálad?</p> -<p>– Egy egész estét itt töltött. Oh ha tudnád, milyen szomorú este -volt az! – Én szintúgy félek tőle már.</p> -<p>– Megharagítottad talán?</p> -<p>– Ellenkezőleg. Azért félek tőle, hogy olyan nagyon szeret. -Mikor itt megáll előttem, kezemet két kezébe szorítva, sokáig néz -rám hallgatva, hogy végre nem állhatom a némaságát: «mi bajod? -mondd meg, mi fáj!» Aztán azt feleli rá mélán: «az a bajom, hogy -nem mondhatom meg senkinek, mi fáj!» – «Hát egy ilyen nagy embernek -is lehet baja, a min nem tud segíteni?» Akkor a szivére mutat s azt -mondja: «Itt van az!» Én aztán addig könyörgök neki minden szép -hizelgő <span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span> szóval, hogy fedezze fel nekem, mi -bántja? hátha az én együgyü gyermek-eszemmel tudnék kitalálni -valamit, a mi ezt a bajt meggyógyítja, vagy legalább megenyhíti? -míg egyszer aztán odahúz magához, a fejemet ölébe veszi s azt -mondja: «Beteg vagyok, és nincs orvos a világon, a kinek elmondjam -a bajomat; nyomja a lelkemet valami, és nincs pap, a kinek azt -meggyónjam. Éjjel rettegek az álmaimtól, s nappal a gondolatimtól. -Félek az egyedülléttől, s félek a sokaságtól. Tudom, hogy senki sem -szeret. Tudom, hogy el vagyok itélve». – «Kitől?» – «Az Istentől és -az emberektől, – mindenki hizelkedik szemembe, csak az, a mi ide -benn dobog, mond igazat és vádol!» – «Nem igaz! kiálték én fel -hevesen; ez is igazat mond, a mi itt dobog, s az téged dicsér, -imád, szeret! Hadd halljuk, vitázzanak egymással. A két szív.» – -Erre megölelt. S aztán azt suttogá: «Legyen úgy. Hiszen senki ellen -a világon nem vétettem oly nagyot, mint te ellened. Miért ne -gyónnék meg neked? te az én martyrom vagy; ha te feloldasz, fel -vagyok oldva!» S azzal letérdelt elém és oh minő keserű szavakat -beszélt! Nehéz azokat utána mondani. – «Lásd: én atyámnak -holttestén keresztül léptem a trónra. Én elfogadtam az ő gyilkosai -kezéből a koronát és föltettem azt a fejemre. Mikor halála hirét -hallottam, nem sírtam, megkönnyebbültem, hogy haragja nem érhet -többé utól; mert haraggal vált el tőlem. Hány csatamezőn kerestem a -bünhődést! Nem találtam. Homlokomra volt irva, hogy kikerüljenek a -golyók, a mik körülem búgtak, mint a saskeselyük; ki volt rám -mondva, hogy úgy kell bűnhödnöm, a hogy vétkeztem. Vasból volt a -szivem, mint fiunak az apám iránt! Jaj! mit kellett szenvednem, -mint apának, gyermekei miatt? Valamennyi gyermekem koporsóját mind -én kisértem ki a sírboltba. Utolsóm és egyetlenem te vagy! Mint a -féreg, úgy vonaglok a sors lába alatt, mikor rád gondolok, mikor -arczodat nézem. Hát te is az én nagy tévedéseim elitéltje -lészesz-e?» – Én aztán megvigasztaltam, hogy nincs már <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> semmi -bajom, hogy boldog, nagyon boldog és egészséges leszek, és őt -végtelen sokáig fogom szeretni. Ezen aztán sirtunk mind a ketten. -«Nem rettegek magam miatt, suttogá ő. Én látom a fejem fölött függő -kardot, hallom a csendes éjben, hogy fenik a kést palotám -szegletkövéhez: készen vagyok rá. Vérben jutottam a trónra, vérben -kell leszállanom. De rettegek te érted! Isten itélete ne sujtson -téged is az én vétkem miatt!» Én aztán fölemelem őt és beszélek -neki olyan okos szavakat, hogy magam is csodálom, ki sugja azokat -nekem, holott rendesen oly együgyü vagyok. Elmondok neki százféle -vigasztalást, míg utoljára mosolyra kényszerül s azt mondja: -«Christ’eleison!» Már annyira is vetemedtem, hogy elkezdtem -politizálni. Igen bizony; állami dolgokról beszéltem neki. Azt -mondtam neki, hogy mit nyugtalanítod te magadat ilyen rémeszmékkel? -nem olyan rossz emberek a te népeid, mint más uralkodóké. Én -ismerem a világot jól! Láttam én olaszokat, németeket, francziákat -ünnepnapokon, mikor jól ittak; azok mind kiabáltak, veszekedtek, -még verekedtek is. Aztán elnéztem a te népedet, ha ünnepnap sokat -ivott; ez se nem kiabál, se nem verekedik, csak dülöngél, -csókolódik és nevet.</p> -<p>– Hát aztán erre sem nevetett?</p> -<p>– Csak megcsókolt. Azt mondta, hogy nagyobb állambölcs vagyok -Talleyrandnál és Metternichnél; hanem nagy hamar elkomorodott. -«Látod kis leánykám, az csakugyan így volt «hajdan», a hogy te -láttad, öreg szemeddel. Hanem az újabb időkben valami szállong a -légben, a mitől a legbékésebb népek is feldühödnek, hogy a ki -tegnap látta ugyanazon embereket, ma nem ismer rájuk, mikor újra -összekerül velük. Hallgasd meg csak, mi történt velem az utamban? a -miről nem szól senki, a mit jól titokban fognak tartani, s nem -hirdetik odább a hirlapok és az évkönyvek. Mikor a petrovszki -katonatelep felé közelítettem, már alkonyodott, a lemenő nap az -eget beborító bárányfelhőket bíborvörösre festette. Olyan volt -<span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span> az, mint egy összevissza tépett -császári palást. (Ezért én aztán meg is fedtem, hogy minek mond -ilyen hasonlatokat? Kinek volt már valaha a világon összetépett -császári palástja? Ő erre azt felelte: Julius Cæsarnak, a többek -között.) «Az égvereslés szelet jelent.» «Az csak előitélet,» mondá -Arakcsejeff. Az alkony viharjósló verőfényében a petrovszki nagy -telephez vezető úton felállított diadalkapu úgy tünt fel a -távolból, mint egy csupa aranyból összerakott tündérlugas. Az -útközben elmaradozott többi díszkapuk mind fenyőgalyakból voltak -összerakva, a mi sötétnek marad, ha a nap rásüt is. Vajjon miből -lehet ez, hogy úgy ragyog? Roppant néptömeg vette körül a -diadalkaput. Mikor aztán közel értem hozzá, megtudtam, hogy miből -van az? Oh én sok diadalív alatt haladtam már keresztül, a mik -üdvözletemre voltak emelve. Láttam diadalkapukat bársonyból, -selyemből. Láttam olyant, melynek két oszlopát csatákban elfoglalt -ágyúk tömege alkotta, a boltívet ellenséges zászlók mennyezete -árnyazta körül, s közepén a korona elesett hősök arany rendjeleiből -volt kirakva s körülötte a szétsugárzó aureolet elfogott tábornokok -kardjai képezték; hanem a petrovszki diadalkapu túltett -valamennyin. Az, a mit a lemenő nap verőfénye a távolból aranynak -mutatott, nem volt egyéb, mint rongyos ingek és szoknyák -felaggatott halmaza, koldustarisznyák, mint lecsüggő lampionok az -ívhajlaton, s a koronát legfenn képezték egy lyukas fenekű kondérba -tüzködött mankók. Diadalív rongyos ingekből és koldustarisznyákból! -Míg én a bámulattól megmerevedve néztem a szörnyalkotványra, a -néptömeg közül elém lépett egy hosszú ősz szakállú férfi, -valamennyi között a legrongyosabb, kezében a szokásos üdvözletül -hozott fatállal és azon egy kenyérrel. S így szólt hozzám: «Ime itt -van az a kenyér, a minőt a te katonáid számunkra meghagytak. Ízleld -meg. Fenyőkéreg lisztjéből van sütve. A szokásos sót nem tehettük -mellé, mert azt csak könyeinkből ismerjük. Íme e diadalíven -láthatod összes drágaságainkat, <span class="pagenum"><a name= -"Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> a mit katonáid még -meghagytak nálunk, feleségeink, leányaink rongyos ingeit és -szoknyáit. Azért nincsenek ők maguk jelen, mert mezitelen nem -jöhettek ide. A tizenkét ártatlan hajadont nem állíthattuk ki -üdvözletedre, a hogy a hetman parancsolá; mert a mi környékünkön, a -mióta katonáidat ide telepítetted, ártatlan hajadon nincs!»</p> -<p>– E szókra Arakcsejeff parancsot adott a kisérő testőrkozák -szotnyának, hogy verje szét a lázadó csoportot. Hanem azok nem -voltak lázadók, csak kétségbeesett emberek. A mint a -trombitarecsegés felhangzott, mint egy jelszóra, egyszerre mind -arczraveték magukat a lovak lábai előtt, az út széltében, -hosszában, s ott a földön fekve ordíták valamennyien, kezeiket és -arczaikat felém emelve: «Szabadíts meg minket a katonáidtól! Vidd -el tőlünk a fegyvereseket! Mi nem akarunk fegyver alatt állni! Mi -jámbor parasztok vagyunk. Dolgozni akarunk. Gázolj át rajtunk, ha -tovább akarsz menni!» Nem lehetett az utat ellepő néptömegtől -megmozdulni. A lovak nem taposnak rá a földön fekvő emberre. Se -haragos szó, se biztató kegymondat nem használt. Egyre azt -kiabálták: vidd el közülünk a katonákat! Még soha uralkodó ily -gyötrelmes fogságba nem esett. Végre e kínos helyzetből -kiszabadulásra segély érkezett. A katonai telep felől rendes zárt -hadsorban közeledett az országúton a veteránok tömege. Élükön egy -tamburmajor: az is olyan vén, hosszú szakállú ficzkó, minő a -parasztok szónoka. Megismertem eylaui granátosaimat. Ezek tudták, -hogyan kell útat csinálni a hadoszlop előtt, ha akadály van közben. -Egy trombitajelszóra előléptek a sappeurők s az útban heverő -parasztokat szépen megfogták kezeiknél, lábaiknál fogva s egyiket a -másikra fektetve, utat nyitottak az előnyomuló dandárnak. A hosszú -szakállú szónok, a mint elém jutott, leütötte a kezében hozott -zászlót a földbe s elkezdett hozzám beszélni. «Uram ne hagyj minket -tovább ez átkozott helyen! Hűségesen szolgáltunk a harcztéren -tizenöt <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span> esztendeig, küzdöttünk francziával, -némettel, olaszszal, ne küldj most bennünket küzdeni ürgével, -sáskával, hernyóval, földevő féreggel; s a mi rosszabb -valamennyinél: a paraszttal. Mi ifjuságunkban megtanultunk -harczolni mint a medvék, vénségünkben nem tanulunk meg szántani, -mint az ökrök. Puskához, kardhoz szokott a tenyerünk, nem áll neki -a kasza, kapa sehogy s a paraszt kineveti ügyetlenségünket. Vigy -minket ellenség földére, a hol minden bokor mellett egy gyilkos -leskelődik, csak itt ne hagyj minket a parasztjaid között! Küldj -hadjáratra a hitetlenek ellen, a kik, ha mi szúrjuk, visszaszúrnak, -csak itt ne hagyj a paraszt között, a ki szid, ha szépen kérjük, -szid, ha ütjük, s akkor is jajgat, ha ránézünk! Zárj be minket -ostromolt várakba, a hol megeszszük az elesett ló húsát, -puskaporral sózva s szomjuságunkban lenyaljuk a falról a nyirkot; -csak arra ne kényszeríts, hogy a keserves földből, Isten csapásai -között, csaló, tolvaj paraszt irigysége mellett teremtsük elő az -elátkozott kenyeret! Temess el minket a tetemhalmok alá a -csatatéren; de ne temess el élve a katonai koloniákba! Átkozott -legyen a neve, a ki kitalálta őket!» Arakcsejeff megfuvatta a -trombitákat, hogy elfojtsa a szónok szavait, a mire aztán egyszerre -a parasztok is, a katonák is kitőrő ordításra zendültek fel, hogy -az elnyomta a trombitaszót. Ilia (így hiják a czár vén kocsisát) -erre, minden parancsszó nélkül, visszafordítá a lovakat, s az úton, -a melyen idáig jöttünk, visszahajtott. A rongyászok diadalívén nem -haladtunk keresztül. Ott dicsőséges körutam véget ért. Haza értem. -S most aztán olvasom a fényes leirásokat a lapokból, a mik a -diadalutam emlékét megörökítik. Az égvereslés hát mégis vihart -jelent.» Ezt beszélte el nekem szegény atyám.</p> -<p>– Ez bizony nagy szomorúság egy olyan úrra nézve, ha azok nem -akarnak boldogok lenni, a kiket ő boldogokká akarna tenni. Az én -apámnak boldogabb népe volt. Miért nem megy a te apád ő hozzájuk? -Most az ő népe az is. <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span></p> -<p>– Hallod-e Bethsába, az jó eszme! Ne felejtsük el! Majd egyszer -hozzuk azt elő neki. A mikor jobb kedve lesz. De most nagyon -levert. Mikor búcsut vett tőlem, ismét visszajött. «Elfelejtettem -tudakozódni hogyléted felől.» «No lásd, ez nagyon jó, mondám én, -ebből az látszik, hogy igen jó szinben vagyok.» Aztán gyanakodva -nézett az arczomra: «Mindíg ilyen piros az, vagy csak néha gyullad -ki?» Én aztán nevetve biztosítottam róla, hogy bizony mindíg ilyen -az. «De hát miért féltesz úgy? Hát nem tudja-e az Isten, hogy olyan -nagyon szeretsz s nem vagy-e te az ő felkentje, választottja? S nem -imádkozol-e te érettem hozzá?» «Nagyon jól tudja Isten, hogy -szeretlek, felelt ő szomorúan; de hát nem volt-e Dávid király is az -ő felkentje, választottja, s nem hangzott-e fel éjente a szent -király kétségbeesett zsoltára hozzá: «Éjjel kezem feltartom. Az -égre hozzád nyujtom!» S nem vette-el el mégis tőle a kedves -gyermeket, kiben megbüntette, a mit Bethsábával vétkezett?»</p> -<p>– Te! ki volt az a Bethsába? szólt közbe hirtelen a királyleány. -Hát csakugyan élő lény volt az én névelődöm?</p> -<p>Hasztalan lestem eddig, hínak-e mást is a társaságban ezen a -néven? hasztalan kutattam a naptárban, van-e ott ilyen szent? nem -találtam rá. Keresztanyám, a herczegnő, a ki ezt a nevet -választotta a számomra, mikor megkereszteltek, (hat éves koromig -pogány voltam) mikor kérdeztem tőle, miért nincs a nevem a -naptárban, azt mondta, hogy az csak elforgatott mása az -Elisabethnek, s azzal együtt van a nevem napja, akkor is kapok -ajándékokat. S nézd, a czár azt mondja, hogy volt egy igaz -Bethsába: ki volt az?</p> -<p>– Én sem tudom, mert ezt nekem nem tanították. Pedig én is -kiváncsi voltam rá. Megtudakoltam a Helenkától, az annyit mondott -felőle, hogy az szent Dávidnak a felesége volt. De többet ő sem -tudott róla, mert a bibliát csak a papoknak szabad olvasni. -<span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span></p> -<p>– De hát miért nincs a neve a naptárban, a szentek között?</p> -<p>– Bizonyosan azért, mert zsidó asszony volt.</p> -<p>– De hiszen Sára, Rebeka, Rachel szintén zsidóasszonyok voltak, -s mégis ott van a nevük a szentek sorában. Bizonyosan azért hagyták -ki onnan, mert vétkezett. Hiszen «ő» mondta: ugy-e? De hát mit -vétkezhetett? De hát minek adták nekem egy olyannak a nevét, a ki -vétkezett?</p> -<p>Bethsába közel volt hozzá, hogy sírjon.</p> -<p>– Kedveském! mondá neki Zsófia, hanem aztán, tudod azt, a mit én -neked elmondtam a czár útjáról, meg arról a diadalívről, el ne -beszéld ám senkinek.</p> -<p>– Hátha a keresztanyám kérdezni fogja, szokás szerint, hogy -miről beszéltél velem?</p> -<p>– Mondj neki valami mást.</p> -<p>– Micsoda «mást?»</p> -<p>– Hát hazudj neki valamit.</p> -<p>– Hazudjam? Hogyan kell azt? Én nem próbáltam soha.</p> -<p>Nariskin Zsófia szépen kinevette vele. Neki már kis gyerek -korában elkezdték azt tanítani. Hogy «mama» helyett azt kell neki -mondani, hogy «szép asszonyság!» ha más is hallja; s ha a papa -hozott neki egy czukorsüteményt, vagy játékszert, azt kell mondani -mindenkinek: «a Mikulás hozta». Hogy a mit Helenkától hallott, azt -nem kell mondani a madamenak, a mit a madametól hallott, a -Helenkának, mind a kettőét a «nagy úrnak» s a mit a «nagy úr»-tól -hallott, azt senkinek sem. Úgy hozzá szokott már, hogy még az -orvost is kétségbeejté, mikor az kikérdezé a betegsége belső jelei -felől. Egészen félrevezette a diagnozist. Milyen jól esett szegény -gyermeknek, mikor az örök hazudás börtönéből kiszabadulhatott s -talált két olyan lelket, a ki előtt szabad elmondani, a mi a szivén -van! az atyját és a barátnéját.</p> -<p>– Hát te mindent elmondasz, a mit csak tudsz, mindenkinek? -Kérdezé nevetve Bethsábától. <span class="pagenum"><a name= -"Page_162" id="Page_162">-162-</a></span></p> -<p>– Oh nem. Én ravasz vagyok. Hazudni nem tudok, nem értek hozzá. -Hanem mikor valaki faggatni akar, akkor azt teszem, hogy én kezdek -el kérdezősködni, s aztán addig kérdezek tőle összevissza, míg -megunja és otthágy.</p> -<p>Azon aztán mind a ketten nevettek.</p> -<p>Ritka hang volt ebben a kalitban a nevetés zenéje.</p> -<h2>BETHSÁBA.</h2> -<p>Ghedimin herczegnő gyakran meglátogattatá a keresztanyai gondjai -alá adott királyleánynyal kedvencz barátnéját, Nariskin -Zsófiát.</p> -<p>A kik a herczegnő szívtitkaiba félig-meddig be voltak avatva, -azok értették e látogatások okát. Ha már maga a herczegnő nem -láthatja is (a világi illem tilalma miatt) Zsófiát, legalább -Bethsába által hírt hall hogylétéről. Hanem ha volt valaki, a ki -egészen be volt avatva a herczegnő titkaiba, az még többet is -megérthetett.</p> -<p>A mindenki elől elzárkózott ember, a czár, a ki titkot tart a -miniszterei előtt, még a papnak sem gyónik meg, ennek a kedves -leánynak mindent el szokott mondani, a mi a szivét bántja.</p> -<p>Hiszen ha csak egy apa beszéli el ezt féltett leányának, hát -akkor az csak kedély ügye; de mikor egy czár beszéli el, akkor ez -államügy.</p> -<p>Minden szó, a mit a czár Nariskin Zsófia előtt kiejt, az ország -helyzetének magyarázója. Az a kedélyállapot, a mit I. Sándor -szavakban érthetővé tesz, alapja fél Európa jelenének és jövendő -alakulásának. Ez egyetlen ember szivének ellágyulása, vagy -megkeményedése a béke vagy a harcz, nagy felbomlás és nagy -átalakulás titkait rejtegeti.</p> -<p>És Zsófia viszont mindent elbeszél Bethsábának.</p> -<p>Bethsába pedig nem tud hazudni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_163" id="Page_163">-163-</a></span></p> -<p>– Hát kedves kis leányom, hogy van a kis barátnéd? kérdé a -herczegnő a hazatért királyleánytól.</p> -<p>– Már nem szed orvosságot. Azt hiszem, ez nagyon jó. Én egyszer -megkóstoltam nála egy port, nagyon keserű volt.</p> -<p>– Nem fecsegett-e nagyon sokat? A gyógyulónak a sok beszéd -megárt ám.</p> -<p>– Csak azt mondta el, hogy a keresztatyja meglátogatta. (Ennyi -hazugságot mégis megtanult már Bethsába, hogy «atyja» helyett azt a -másik czímet említse.)</p> -<p>– Sokáig ott volt nála?</p> -<p>– Azt nem tudom.</p> -<p>– Beszélt neki sok érdekeset?</p> -<p>– Igen Dávid királyról meg a feleségéről, Bethsábáról. -Keresztanyácskám mit vétkezett Bethsába királyné?</p> -<p>– Mít vétkezett Bethsába királyné? Micsoda kérdéssel állsz te -ide elém?</p> -<p>– Hát azt «ő» mondta, s én szeretném tudni, hogy mit vétkezett? -mivel hogy a nevét viselem. És senki más nem viseli a nevét; csak -én. Ha valami olyan rossz asszony volt, hogy senkinek se kell a -neve, akkor nekem sem kell, adjatok másikat.</p> -<p>– De nem vétett semmit! Bohó vagy.</p> -<p>– Zsófia keresztapja mondá: Dávid királylyal vétkezett.</p> -<p>– Ah, az nem volt vétek, az szerelem volt.</p> -<p>– Hát a szerelem micsoda?</p> -<p>Corynthia felkaczagott.</p> -<p>– No azt most én mondjam meg neked, hogy mi a szerelem. Majd -megtudod, ha szeretni fogsz valakit.</p> -<p>– De hát hogyan jutok én ahhoz? Valami baj az, a mi az embert -meglepi, mint a betegség? Vagy valami jó, a mit megkiván?</p> -<p>Corynthia még jobban kaczagott.</p> -<p>– Együtt a kettő.</p> -<p>– De hát hogy kezdődik az? <span class="pagenum"><a name= -"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span></p> -<p>– Hát egyszer egy szép ifju mélyen a szemedbe néz.</p> -<p>– A szemembe! Oh azt én ki nem állom, hogy a szemembe nézzen. -Hisz attól én meghalok. Inkább elfutok világgá.</p> -<p>– Igen, de az az ifju vőlegényed lesz, a ki megszeret, nőül kér, -és eljegyez.</p> -<p>– Hát az hogyan megy? Mondd el kérlek! Mert én azt el nem tudom -képzelni.</p> -<p>– Hát az mi nálunk úgy megy, hogy az ifju, a ki egy hozzáillő -leányt kiválasztott magának, küld annak szép ajándékokat.</p> -<p>– S ez azt jelenti, hogy ez az ifju szereti a leányt. S ha a -leány elfogadja az ajándékokat, ez meg azt jelenti, hogy szereti -azt az ifjut. Oh az nagyon kedves. Ez nagyon könnyű. Hát a leány -mit ajándékoz neki vissza?</p> -<p>– Csak «azt», szerelmet.</p> -<p>– És semmi mást? Oh az nagyon kedves, nagyon könnyű. S aztán ha -jön egy másik ifju, a ki még szebb ajándékot hoz, azt is elveszi az -ember s ád érte szerelmet?</p> -<p>Corynthia tapsolt nevettében.</p> -<p>– Attól függ, hogy az előtt az «egyik» előtt eltudja-e -titkolni?</p> -<p>– Nem, nem, inkább megmondja neki az ember: «én azt a másikat is -szeretem». Hát miért ne? ha a szerelem jó, és nem vétek. Hátha én -nekem férjem lesz, és én szeretem az epret, nem mondhatom meg neki, -hogy én szeretem az epret?</p> -<p>– Azt igen, de az csak inyenczség.</p> -<p>– Hátha azt megmondom neki, hogy én szeretem – Nariskin Zsófiát, -azért megharagszik?</p> -<p>– Oh nem. Az csak barátság.</p> -<p>– Hátha azt mondom neki, hogy én szeretem a tánczot? -Agyonüt?</p> -<p>– Azért sem.</p> -<p>– De hát ha szabad szeretnem epret, barátnét, tánczot, miért nem -egy ifjut is, ha az jó és szép? <span class="pagenum"><a name= -"Page_165" id="Page_165">-165-</a></span></p> -<p>– Oh isteni együgyüség! De hát mondd, abban az országban, a hol -te születtél, soha sem beszélnek szerelemről?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Hát ott nincsenek ifjak és leányok?</p> -<p>– Vannak. De ott, ha egy ifju legény el akar venni egy leányt, -megalkuszik az apjával a jegypénzben s hazaviszi. Ha jó lesz hozzá -az asszony, vesz neki szép ruhát; ha rossz lesz, vesz másik -feleséget.</p> -<p>– Az nálunk nem megy. A mi vallásunk azt parancsolja, hogy egy -asszonynak csak egy férfit kell szeretni.</p> -<p>– Oh az már egészen más! Hát miért nem mondtad mindjárt az -elején, hogy a vallás parancsolja a szerelmet? Oh én a vallást -híven meg fogom tartani. Ugy-e te is megtartod? Ugy-e te is -szereted a férjedet? Szoktál az ő szemébe nézni mélyen? Én nem -láttam tőled ezt soha.</p> -<p>– Tudod, kedveském, az élet nagyon hosszú s a mézes hetek, a -hogy a szerelem idejét nevezik, igen rövidek.</p> -<p>– Oh azt nem úgy kellene ám felosztani; hanem a mézes heteket -felaprózni perczekre, hogy azután az életnek minden napjára jutna -belőle egy pillanat.</p> -<p>– Majd megtudod te annak a lehetetlenségét, ha megismered, hogy -mi ez?</p> -<p>– Most már hát tudom, hogy Bethsába azért vétkezett, mert nem -szerette azt, a kit a vallás parancsolt. Csak azt szeretném tudni, -hogy mint keveredik ebbe a dologba bele Dávid király?</p> -<p>Az ám! Corynthia is azt szerette volna megtudni, hogy mint jött -ebbe a mesébe bele Dávid király; de a fecsegő leány úgy félre vitte -képtelen képzelődéseivel minden nyomozását, hogy nem juthatott a -nyomába annak, hogy miket mondott Dávid királynak a próféta, mikor -megfeddette? Az orosz a legjobb titoktartó. Abból, a mi a -petrowszkii diadalkapu alatt történt, a czáron kívül senki sem -beszélt ki semmit. Arakcsejeff elhallgatta azt, mert <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> saját -szörnyeteg tervének megbukása volt abban jelezve: a kisérő -kozák-csapat fel lett küldve Kazánba s a többiek tudtak -hallgatni.</p> -<h2>CORYNTHIA.</h2> -<p>Ghedimin herczegnőhöz egészen jó iskolába volt adva a fiatal -grúzi királyleány.</p> -<p>Corynthia lehetett tán a mintaképe annak az orosz -természettudósnak, a ki (Darvint messze megelőzve) azt törekedett -bebizonyítani, hogy a «nők nem egyebek, mint elfajult macskák». (És -hasztalan volt minden törekvés a tudóst annyira lágyítani, hogy -ismerje el legalább, hogy a nők «megnemesített macskák;» -hajthatatlan volt; nem engedett a rendszerből.)</p> -<p>A szép Corynthia tudott kaczér lenni, mint egy Aspasia, és -kegyetlen hideg, mint egy Diana. De ezúttal nem Diana csinált -Actæont a férfiakból, hanem a másik.</p> -<p>A kit úgy kitüntetett kegyének tanujeleivel, mint a szép Galban -lovag, az soha sem jutott el oda, hogy a szép Sphinx talányait -megoldja. Corynthia engedte magát a vadászaton kisértetni általa, -tánczolt vele a bálban s rábizta a virágcsokra őrzését, ha mással -tánczolt; kaczagott a tréfáin, összeült vele embertszólni, -búcsufejében a szokásos csókkal is üdvözlé; hanem azért olyan távol -tudta őt magától tartani, mint a planéta a drabantját. S aztán -ilyen holdja annyi volt neki, mint Saturnusnak. Mindegyik -élvezhette a ragyogását és megfagyhatott mellette.</p> -<p>Hanem ha volt egy ember a társaságban, a kire istennői -kegyetlenséggel tekintett alá, a kinek üdvözletét azzal az -ajkmozdulattal fogadta, a mivel a nők a megvető szemrehányást -tudják kifejezni, az volt az igazi! Azé volt a szív titkos -lángja!</p> -<p>Azt nem tudja senki; mert a kit ért, nem adta tovább, hogy egy -genialitásról és korhely kalandjairól hirhedett testőrtisztnek a -masliczahét utolsó napján egy rejtélyes <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> -küldöncz finom borítékú illatos levélkét hozott, a miben az állt, -hogy: «egy ismeretlen jótevőnő, kit önnek a sorsa érdekel, kész -önnek minden adósságát kifizetni, ha ön ma este nem megy el -Ilmerinen kisasszony saturnaliájába».</p> -<p>Alapos gyanunk lehet, hogy az uzsorás, ki annak a fiatal -tisztnek a lidércze volt, nem minden alapos tudomás nélkül mondta -ezt: «vannak a városban fiatal, szép gazdag úrhölgyek, kik egy -zavarba jött lovagot készek lennének megszabadítani».</p> -<p>A fiatal Endymion azzal válaszolt erre a levélre, hogy azon az -estén Zeneida szánkójának a bakján vonult be a tiltott -Eleusisba.</p> -<p>Oh bizonyára Corynthia nem Ghedimin herczeg miatt gyűlöli -Zeneidát, hanem Puskin miatt.</p> -<p>A Ghedimin herczeggeli viszonya Zeneidának csupán anyagi kérdés -Corynthia előtt.</p> -<p>Azt, hogy előkelő főurak a szinház első rangú művésznőivel -viszonyban álljanak, a világon mindenütt igen illetékes állapotnak -tartják. Ez nemcsak divatszerű; hanem egyúttal jogalap egy -kétoldalú szerződésre. «A mi neked jó, azt, engedd meg, hogy nekem -is jó legyen.»</p> -<p>Boszantó csak az, hogy a vetélytársnőnek a palotájában sokkal -pompásabb pálmakert van, mint a herczegnőében; hogy annak a paripái -szebbek, mint az övéi, s hogy a toilettjával mindenütt diadalmas -marad az övé fölött, a hol összejönnek. Pedig minden fényes -ünnepélynél összekerülnek. A művészi hirnév nyitva tart Ilmerinen -kisasszony előtt minden ajtót. Találkoznak minden fényes -tánczestélyen, a lovaik egymás mellett futtatnak a turfon, az -előfogataik a Marsmező ünnepélyein s a herczegnő meg van felőle -győződve, hogy mind az a fényüzés Ghedimin herczeg siberiai -ezüstbányáiból kerül elő, a mik elég gazdagon ontják, hogy egy -férfi két asszonyt versenyeztethessen egymással a pazarlás -tökélyében. Ha Corynthia maradna a győztes, a pazarlást -megbocsátaná, csak azt <span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span> nem, hogy ő marad hátrább egy asszonyi -hajszál hosszával.</p> -<p>Ez a második ok, a miért Zeneidát gyűlöli.</p> -<p>S van még egy harmadik is.</p> -<p>Az a tiltott gyöngeség, a mi őt ifju leánykorában a czár egész -életére nézve oly végzetessé tette, el volt feledve már. A halottak -országába tették. Ha három ember volt együtt, nem beszéltek róla. A -czárnőt mindenki bámulta, imádta, sajnálta. Látták őt lassankint -elhervadni a néma bánat miatt. S a közvélemény oly sulyosan itélt e -tekintetben, hogy az összeesküvők közt többször szó volt róla, hogy -ismételni kell a mi III. Péter és II. Katalin közt történt: a czárt -elfogni, bezárni és Erzsébetet kiáltani ki czárnőnek. És azért -Ghedimin herczegnő még is arra gondolhatott, hogy ő közelebb áll -most is Sándorhoz, mint Erzsébet czárnő; mert egy vékony selyemszál -(Nariskin Zsófia) még most is hozzákötve tartja az ő emlékéhez. -Ezeket a selyemszálait a gyöngéd összetartozásnak rég elszakították -Erzsébetre nézve – a sírboltajtók. A férj szerelme utolsó -gyermekének koporsójával együtt lett eltemetve.</p> -<p>És Corynthia még itt is útjában találta a gyűlölt -vetélytársnőt.</p> -<p>A míg őt a czár mindenütt kerüli, amazt kegyének teljével -halmozza el. Az énekesnőnek helye van a czár és czárnő között. -Mindketten kedvelik, kényeztetik. A czár és a czárnő csak úgy -tudnak egymással ketten együtt lenni, ha Zeneidát meghívják -harmadiknak. Mikor ő énekel, felolvas, vagy kedélyesen fecseg -előttük, akkor a nő és férj azon veszik észre magukat, hogy kezeik -egymást keresik, hogy egymáshoz közel simulnak. Míg, hogyha egy -ünnepélyen az uralkodó pár karöltve megjelen s meglátják véletlenül -Ghedimin herczegnőt, egyszerre kibontják karjaikat egymásból, s -elfordítják arczaikat. S ezt ő mind tudja jól.</p> -<p>És aztán játszania kell az egész világra nézve a kaczért -<span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span> azokkal szemben, a kik iránt közönyös; -a lenézőt, kevélyet az iránt, a kiért lángol; a gyöngédet a férj -iránt, a kit gyűlöl, s a hódolatost, alázatost az iránt, a kihez -jogát tartja. S még azonfölül a nagylelkű pártfogónőt a -vetélytársnő iránt, a kire féltékeny.</p> -<p>Hiszen a féltékenység elég szép szörnyeteg, ha egy feje van is. -Hát még ha három feje van!</p> -<p>Az ő féltékenysége sárkányfejeinek a nevei: «Szenvedély, -büszkeség és emlékezet».</p> -<p>És ennek az iskolájára van bízva a gruzi királyleány, a kinek -mindjárt azon kezdte a nevelését, hogy nevet választott ki számára -a bibliából a megkereszteléskor, a minek viselője olyan virtusokról -lett nevezetes, a miket épen csak szent Dávid iránti barátságból -bocsát meg az ifjasszonynak a világ.</p> -<p>Jó szerencséje Bethsábának, hogy tudatlansága és ártatlansága -mellett nagy adományával van megáldva a találékony képzelődésnek s -a nemzetével közös ösztönszerű ravaszságnak, s hogy még emlékezik -valamire, a mit az anyjától tanult, a kit most is meglát minden -évben egyszer: újesztendő napján, a mikor az uralkodó párnak eljön -hódolni negyvenezer ember a nagy trónterembe. Ott áll az ő anyja is -olyankor a trónemelvény lépcsőzetén; korona helyett most már csak -ránczok vannak a homlokán, s valahányszor Bethsába meglátja őt, -mindannyiszor az jut eszébe, hogy ez az ő anyja, a kit neki -megszólítani nem szabad, azért cserélte fel a koronáját ezekkel a -mély redőkkel a homlokán, mert halálra szúrt egy férfit, a ki neki -azt merte mondani: «én szeretlek, szeress te is engem!»</p> -<p>És aztán tovább képzelődik rajta, hogy mi lehet hát az a -«szerelem», a miért az egyik embernek jól esik valakit megölni, s a -másiknak jól esik meghalni?… A mi egyszerre jó is, szabad is, -kötelesség is, mégis rossz, és fáj, és bűn. <span class= -"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span></p> -<h2>A SZÖRNY.</h2> -<p>Krizsanovszky épen végezte előadását a Szent-Pétervárott -történtekről, a mire egy halvány hölgy hallgatott, a midőn az őrt -álló duegna benyitott az ajtón s halkan suttogá:</p> -<p>«Arakcsejeff megérkezett.»</p> -<p>Azzal visszavonult.</p> -<p>«Oh Istenem!» sohajta fel a halvány hölgy, kezeit -összekulcsoltan szorítva keblére.</p> -<p>– Most légy erős, mint egy férfi, sugá Krizsanovszky. Ez itt a -válság!</p> -<p>– Azért jött volna? kérdé a nő remegve.</p> -<p>– Azért. Galbant is magával hozta. Asszonyaidra vigyázz, mert ez -az asszonyok kéme. Szép ember. Veszedelmes ember.</p> -<p>Most ujabb kocsizörgés hangzott az udvaron s rá heves lárma, -férfi kiabálás.</p> -<p>– Siess innen, a nagyherczeg jön! suttogá az asszony -Krizsanovszkynak.</p> -<p>Az felkelt és megfogta a nő kezét.</p> -<p>A duegna ismét benyitott az ajtón; most már lélekszakadva rohant -be.</p> -<p>– A nagyherczeg érkezett meg a hadgyakorlatról… A kapuban -elbotlott a phaéton nyerges lova, a fullajtár leesett fejtetőre, a -nagyherczeg pedig szájába ütötte a pipáját s kitörte a fogát. -Iszonytató dühös.</p> -<p>– Oh Jézusom! sikolta fel a nő s rohanni akart kifelé. -Krizsanovszky visszatartá kezénél fogva.</p> -<p>– Most jó lesz az útjából kitérned!</p> -<p>– Sőt most kell eléje mennem! szólt a nő, kiszakítva magát. Te -fuss innen! Itt ne lásson valaki.</p> -<p>– Akkor hát légy erős, mint egy asszony, súgá Krizsanovszky.</p> -<p>S azzal eltűnt. <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span></p> -<p>Pedig innen nehéz volt eltünni. Ez a hely a lengyel alkirály -várlaka: a Belvedere, Varsón kívül, a Lazienka királyi park -közepette. Maga a park is erős fallal van körülvéve s azt minden -oldalon fegyveres őrök fogják körül; de a kastély meg épen erősség; -magas bástyákkal, vízárkokkal, sánczczölöpzettel körül zegzugozva, -kapuját felvonó hid képezi; minden bejáratot ágyúlőrések védnek, s -a tornyokban őrök állanak. Körülötte ágyulőtávolban ki van vágva a -gyönyörű ősliget, a sík pázsiton tulipán-ágyak virítanak. Ide -észrevétlenül közelíteni, vagy innen eltávozni embernek nem lehet. -És Krizsanovszky még is el tudott menni. Pedig az egész Belvederét -maga Constantin nagyherczeg építteté, s saját maga ügyelt fel annak -minden alakítására. Itt rejtekút az ő tudtán kívül nem lehet. De -hátha van? Az építész lengyel volt, s attól kitelt, hogy éjjel -dolgozott a rejtekúton s nappal mindig elfalaztatta a munkát, hogy -a nagyherczeg ne tudjon róla: – úgy is volt. Akármikor meglephették -volna őt az ágyában, ha a lengyelek nem utálnák az orgyilkot.</p> -<p>A nő futott ki eléje.</p> -<p>Mikor azt hallotta, hogy Arakcsejeff érkezett meg, azt sohajtá: -«oh én Istenem!» akkor az erős boszuálló Isten jutott eszébe, s -mikor azt mondák neki: a nagyherczeg jő dühös haragban, akkor azt -kiáltá: «oh én Jézusom». Akkor a szeretet martyrja jutott eszébe. S -tán nem volna igaz, hogy azóta is voltak sokan, kik egy néptömeg, -egy Izrael üdvéért keresztre hagyták magukat feszíteni?</p> -<p>A rettegett ember már jött rá szemközt a fegyvertornáczon.</p> -<p>Olyan volt, a minőnek kortársai leirják, ahhoz nem találhat ki -semmit a phantásia.</p> -<p>Constantin nagyherczegnek elég oka lehetett a panaszra testvérei -ellen. Azoknak arczra és termetre mind az anyai juss jutott -osztályrészül. Szép deli férfiak voltak. Egyedül ő kapta meg az -apai örökséget. Olyan rút volt, mint az apja. <span class= -"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span></p> -<p>Pedig a megboldogult Pál maga is eszményképe volt az -iszonytatónak, annyira rút volt, hogy nem engedte a képét a -pénzekre veretni egész uralkodása alatt.</p> -<p>Constantin egészen Pál czár hasonmása lett. Nagy veres -tülök-orra úgy kiállt az arczából, mintha semmi összefüggésben sem -volna a homlokával; apró tengerszin szemeit alig lehetett látni -bozontos szemöldökétől s folytonosan pislogó, összehúzott -szempilláitól. Haja, szemöldöke, szakálla, pillái oly szőkék -voltak, mint a kender, s az egész arcza veres, mint a bagaria. S -még hozzá az arczának egyik fele nem hajazott a másikhoz, mintha a -teremtői szeszély még azzal akarta volna befejezni remekét, hogy a -két külömböző torzképből a két felemást ragaszsza össze egygyé, -egyik ajkszeglete lefelé görbült, a másik fölfelé; ránczok, -bibircsók és ragyagödrök versenyeztek a torzításban, úgy, hogy a -festők, a kik az arczot megörökítették, csak arczélben merték azt -levenni. Szemközt eltalálni ezt a képet festőnek valóságos -felségsértés lett volna. Ilyennek irják le, a kik vele együtt -éltek.</p> -<p>S a külső csak hű anyamintája volt annak, a mi belül lakik, s -minden arczvonása rabja volt az indulatainak, a ki ránézett meg -kellett rémülnie, vagy el kellett magát kaczagnia. Lelkülete is -megfelelt vonásainak. Dühös, felfortyanó, kegyetlen volt. A bot -mindig kezében. S annak mindig volt dolga. S ha tény az, hogy -testvére a czár évenkint kétezer rubel árú irótollat szokott -elhasználni, úgy hozzá lehet vetni, hogy Constantinnál mennyit -vethetett az elhasznált nádpálczák rubrikája az évi -költségvetésben?</p> -<p>Most is összetörve hozza haza a botját a kezére akasztva, -derékban elnyaklottan s hosszában végig hasadtan. Bizonyosan sorba -verte ma is a zászlóaljparancsnokokat. Azoknak ez volt a mindennapi -imádság.</p> -<p>S még hozzá e mostani eset. Az elbotlott paripa s a lebukott -lovász hibája miatt a nagyherczegnek a szájába ütődött a pipa -szárra, a mi soha sem szakadt ki a szájából <span class= -"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> s -kitörte egy fogát. Szitkozódás közben vérnyomokat köpköd maga -körül.</p> -<p>– Átkozott kutya! Mihelyt magához tér (Dobjátok a vízbe, hogy -ocsudjék fel!) azonnal hozzátok elém! Gaz kutya! Minden csontját -összetöröm! (Most észrevett egy szemközt jövő férfit.) Kicsoda az -úr? Galban lovag? Akasztófáravaló gazember! (Annak a gaz kutyának -mondtam, nem az úrnak.) Hát mit akar? Hogy Arakcsejeff megérkezett? -Az ördög… (majd mit mondok!) Nekem borbély kell most, nem -miniszter! Nem látja, hogy kitörött a fogam? Átkozott kutya! -disznó! varangyos béka! Mi tetszik még Galban lovag?</p> -<p>Most sietve jött eléje a nő, félretaszítva Galban lovagot.</p> -<p>– Az Istenért, mi történt veled? sikolta a nő, s odaveté magát a -férje keblére. Lelkem! szerelmem! meg vagy sértve? Mi bajod?</p> -<p>S megcsókolta azt a véres ajkat.</p> -<p>S arra a szörnyeteg arcza elkezdett egyszerre mosolyra térni. -Valami mély fájdalommal vegyült öröm északfénye volt az a -mosolygás, a mi azt a rút arczot egészen átváltoztatá. Megszünt -ijesztő lenni. A kuszált vonások keresték az összhangzatot -egymásközt, a rút száj igyekezett tetszetős lenni.</p> -<p>– Semmi sem, galambom; mondá, olyan hangon, mint mikor az -oroszlán hizeleg a nőstényének. No, ne sírj, ne ijedj meg. (Mindig -halkabban suttogott.) Semmi baj sincs.</p> -<p>– De igen. Ajkad vérzik! fogad kitört!</p> -<p>Zsebkendőjével igyekezett letörölni a vért róla.</p> -<p>– Nem tört ki… dörmögé Constantin. Csak a koronája tört le. S -vigye az ördög azt a koronát!</p> -<p>– Hogyan, fenség? szólt közbe Galban lovag, beavatkozva a -szelídítő társalgásba. Vigye az ördög a koronát?</p> -<p>– Még most csak a fogam koronájáról van szó! szólt recsegő, -döczögő hangon az alkirály. Csak menjen ön Galban lovag -Arakcsejeffhez. Pihenjék ki az út fáradalmait. Majd ráérünk -beszélni ebéd után. A míg nem eszem, <span class="pagenum"><a name= -"Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> iszom, addig -államügyekről nem beszélek; nem rontom el az étvágyamat. -Zdravtvujtye! Ti pedig azt a semmirekellőt, ha felocsúdott, rögtön -elém hozzátok; egy pár pofonnal meg akarom próbálni, hogy hát az ő -foga áll-e oly erősen a helyén, mint az enyim? A tökfilkó! ha nem -fogom jól a pipát a fogam közt, beleüti a torkomba, hogy a -nyakcsigolyámon jön ki a csutorája!</p> -<p>– Az ég szerelmére! rebegé a nő, reszkető kezeit a nagyherczeg -szája elé tartva, babonahárító iszonyattal. A miért az aztán -megcsókolta a tenyereit. S átölelve a hozzá simuló alakot, bevonta -magával a belső szobába. Galban lovagot ott hagyta a faképnél.</p> -<p>– Hát igazán sajnálnád te, ha egyszer úgy hoznának eléd halva, -keresztül szúrva… elől-hátúl?</p> -<p>– Oh, nem mondj ilyent! rebegé a nő, keresztet vetve arra a -helyre, a hova Constantin mutatott a mellén. S hogy elhallgattassa -e szörnyű szavakat, lefojtotta ajkait egy forró hosszú csókkal.</p> -<p>– Te-e! Dörmögé a szörny, két keze közé fogva a nő fejét s -szemébe nézve: mint a hogy egy medve megfog egy bárányt, mielőtt -agyonharapná. Nem utálod az én számat megcsókolni? Nem undorodol a -csúf pipabűztől?</p> -<p>A nő ártatlan tekintettel felelt.</p> -<p>– Azt hiszem, hogy minden férfiszájnak ez a szaga. Atyámé is -ilyen volt.</p> -<p>A szörnyeteg e szóra oly erővel szorítá őt magához, mintha meg -akarná fojtani az ölelésével.</p> -<p>– Oh, te csudatevő kép! Nem hazudik nem hizelkedik, mint egy -világi dáma; nem mondja, hogy ámbróziát lehellek ki. Azt mondja, -kogy az apjától is ilyen csókot kapott; minden férfiajknak ilyennek -kell lenni! Te asszony! Az én apám is épen ilyen csúf volt, mint -én: s azt is épen úgy szerette a neje, mint te engem. Pedig csúf -volt, mint én!</p> -<p>– Te azt nem tudod, hogy milyen vagy?</p> -<p>– De tudom. Az anyám mondta. Engem szeretett legjobban; -<span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span> engem kényeztetett el; nekem volt -minden szabad. S mikor a testvéreim panaszt tettek e miatt, azt -mondta nekik: «hagyjatok neki békét: olyan csúf mint az apja; azért -szeretem olyan nagyon». De én még rossz is vagyok, a mi az apám nem -volt. Igen, ő hevesfejű volt, hirtelenkezű; de én kegyetlen vagyok -– ösztönből. Rossz vagyok, mert örömöm telik benne.</p> -<p>– Az nem igaz! Ki mondja azt?</p> -<p>– Én magam mondom magamnak. Sokszor, mikor egy elnyűtt bottal -hazatérek, a mivel mindenkit összevertem, a ki a kezem ügyébe -akadt, szeretném utoljára magamat is agybafőbe verni. (Csak akkor -vette észre, hogy a hasadt bot még most is ott lóg a kézcsuklóján a -káplárszíjnál fogva. Sietett azt eldobni.)</p> -<p>– Az nem úgy van; mondá a nő. Az emberek a rosszak, a kik -haragra ingerelnek. Durva emberekkel foglalkozol mindig, a kik -ostobák és sunyik, az tesz ingerültté. Ha jók volnának, szeliden -bánnál velük.</p> -<p>A szörny megveregette tenyerével a nő arczát.</p> -<p>– És te csakugyan azt hiszed, hogy én jó vagyok? Csodálatos! Én -azt hiszem, hogy eleget tettem már, hogy bebizonyítsam az -ellenkezőt. Az gondoltam, hogy egészen hasonlítok az ördöghöz.</p> -<p>A nő ez alatt azt végezte, hogy leülteté toilette-asztalához a -szörnyet, s mindenféle fésücskékkel, kefécskékkel rendbeigazítá -annak üstökét, pofaszakállát, liliomvizes kendővel megmosdatta, -megtörülgette por- és izzadságlepte arczát s ütődéstől vérző szája -sebét beragasztá szépség-flastrommal.</p> -<p>– Szép vagyok már? kérdé az, a mosdatott gyerek -arczfintorításával.</p> -<p>– Nekem mindig az vagy; de ma idegen urak lesznek az -asztalodnál.</p> -<p>– Igaz, még pedig finnyás urak, Szent-Pétervárról. A muszka -Párisból! Ezek bontonhoz vannak szokva. Jól van. Nyalj ki hát -szépen. Ezek a francziák nem tudom, <span class="pagenum"><a name= -"Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> hogy lesznek majd -megelégedve a te lengyel konyháddal? Háziasszonyok szokása szerint -szóld le magad előttük az ételeidet: hadd dicsérjék ők.</p> -<p>– Akarod, hogy én is az asztalnál üljek?</p> -<p>– Hát mit? És ha a czár maga volna is a vendégem. Nem vagy-e te -az én kis feleségem? No felelj, nem vagy-e te az én kis -feleségem?</p> -<p>A nő félénken rebegé: «igen».</p> -<p>– Be is verném a fejét annak, a ki te rád csak úgy az orra -hegyén át próbálna nézni, ha excellentiás úr is, kiálta az -alkirály, saját képmását fenyegetve ököllel a toilettetükörben. -Pedig ez az Arakcsejeff leghívebb embere volt szegény apámnak. -Kutyája volt neki. De azért mégis jobb szeretném, ha ott volna azon -a saját szigetén, a mit Koczebue kapitány fedezett fel a sárga -tengerben s az ő nevére keresztelt, mint hogy itt van!</p> -<p>– Miért, kedvesem? kérdé a nő, míg az esze ott járt, hogy új -csokrot kössön a nagyherczeg szétdult nyakkendőjén.</p> -<p>– Eh. Asszonynak nem kell államtitkokat megtudni, szólt az, azon -törekedve, hogy egyformán idomítsa bajuszait; a mi sehogy sem -sikerült, az egyik fele mindig két ágba szakadt. Pedig az volt a -halála, ha rosszul kifent bajuszt látott a glédában valahol.) Csak -azt mondom, hogy ne legyen akkor bot a kezemben, mikor vele -beszélni fogok.</p> -<p>– Ne ijeszsz meg.</p> -<p>– Csak tréfáltam. Hát nem szabad nekem enyelegni is? Nos, hát -indulhatunk az ebédre? Én éhes vagyok. Úgy dolgoztam ma, mint egy -káplár.</p> -<p>– Igen. Hát nem választasz a pálczáid közül? (A nagyherczegnek -minden szobában, a hol időzni szokott, még a neje öltözőjében is, -ott voltak az elhagyott pálczái, a miket arról a helyről, a hova ő -letette, főbenjáró dolog volt elmozdítani.)</p> -<p>– Pálczát? Minek? Hisz nem sántitok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span></p> -<p>– No, hogy azt a bűnöst megfenyítsd, a ki miatt ily veszedelem -ért. Az életedet veszthetted volna; megérdemli, hogy kikapjon!</p> -<p>– Igazán megérdemli? No hát válaszsz ki te egyet a botok közül. -Ezt? Ezt a jó szivósat? No ez nem szakad el. Hát jobban sajnálsz -engemet, mint azt, a ki engem megsértett? Ejh, ez ritkaság a te -fajtádnál. Azok rendesen a bűnösért könyörögnek. No hát -menjünk.</p> -<p>Johanna a balkarjába fogózott Constantinnak; a jobbjában a -botnak volt helye. A fegyvertornáczon már ott várt a delinqens, -bekötött fejjel és dagadt pofával. Reszketett, mint egy kis kutya, -mikor a nagyherczeget látta kijönni.</p> -<p>– Te ficzkó! mordult rá a szörnyeteg, megsuhogtatva sombotját a -légben. Ugyan megérdemelnéd ma, hogy végig páholjalak! Hogy nem -tudsz vigyázni, mikor hajtasz? Aztán nagyon megütötted magadat? -Nesze öt rubel. Végy magadnak rajta orvosságot. Akasztófáravaló. -Sántítasz is? Nesze ez a bot, támaszkodjál rá. Gézengúz.</p> -<p>Azzal tovább haladt nejével.</p> -<p>Egy szörnyeteg és egy nemtő karöltve.</p> -<p>– Hm, furcsa biz ez, dörmögé a nagyherczeg. Te fölfedezted -bennem a jó embert, s most már úgy vagyok, mintha magam is kezdenék -rátalálni.</p> -<p>A vendég urak már ott vártak az étteremben. Csak ketten voltak. -Az alkirály nem volt nagyon vendégszerető; nem is igen lett volna -az erényét kin gyakorolnia, mert azok, a kik között lakott, nem -igen taposták a küszöbét. Annak meg igen nagy bizalmas emberének -kellett lenni, a kit akkor ültessen asztalához, a mikor Johanna is -ott van.</p> -<p>Arakcsejeff egy volt azok közül. Ők ketten látták egyszer -egymást sírni. Csak egyszer és csak ketten egymást. Mikor Pál czár -halála után összetalálkoztak. A hű ember, (a kutya) épen úgy -szerette a megholtat (a meggyilkoltat), mint a szörnyeteg (a -második fia). A többiek nagyot <span class="pagenum"><a name= -"Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> sohajtottak, mikor -becsapódott utána a kriptaajtó. Egy terhétől szabadult meg a föld. -A gyilkosok amnestiát kaptak, némelyik még magas hivatalba is -jutott, hadtestek vezetője lett. Csak ők ketten nem bocsátottak meg -nekik soha: Constantin és Arakcsejeff. (Mikor Austerlitznél -Benningsen tábornagyot a francziák körülfogták, Constantin mint egy -Berserker hős rohant segítségére a testőrdragonyosok élén s -vadállati elszántsággal vágta őt ki veszedelméből, s aztán leköpte: -«Kiszabadítottalak, pedig te is ott voltál apám gyilkosai közt!») E -közös gyűlöletért tűrhette Arakcsejeffet. «Tűrhette!» Már ez is -nagy szó volt nála. Aztán meg az is, hogy Arakcsejeff olyan -miniszter volt, a kit meg lehetett verni, ki lehetett kergetni, s -megint visszajött.</p> -<p>– Zdravtvujtye! Üdvözlé vendégeit a nagyherczeg. Úgy-e még -veletek lehet oroszul beszélni? nem vagytok egészen francziák? -Csókoljatok kezet a feleségemnek!</p> -<p>Galban lovag a courtoisie legelegánsabb modorában hajtotta végre -a parancsot, de Arakcsejeff a kézcsókot azzal az élvezéssel -teljesíté, a mi az orosz parasztnak a szokása, hosszan tartón és -megczifrázva s két kézzel szorítva a megcsókolt kacsócskát ajkaihoz -s aztán édeskésen sohajta fel.</p> -<p>– Ah, e boldogság látása, ez a «sweet home» emlékeztet engem a -saját magam édes otthonára.</p> -<p>Csak a hölgy maga nem érté el azt a végtelen mély megsértést, -mely e bókban rejlett. De annál inkább a nagyherczeg. Ilyenkor még -a homloka is veres lett. (Csakugyan jó volt azt a botot -elajándékozni útközben, külömben alighanem mondott volna annyit a -somfa a miniszter hátának: «ez itt nem Daimona, héj!»)</p> -<p>– Ne fecsegjetek! Zördült közbe a nagyherczeg, hanem vágjatok be -egy pohár pálinkát, jó orosz szokás szerint. Ki nem állhatom az -idegen szokásokat. A franczia bókolást, meg a német «wie befinden -Sie sich?»-et. Soha sem tudtam megtanulni semmi idegen nyelvet. -Emlékezhetel <span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span> rá Arakcsejeff, milyen rossz tanuló -voltam gyerek koromban. Szegény hopmesterem, mikor szorongatott, -hogy tanuljak már, azt vágtam oda neki: «ugyan minek? Lám, kend -mindig tanul, azért kend mégis csak egy likas mogyoró!»</p> -<p>– Sokkal emlékezetesebb mondása volt fenségednek az, a mivel a -földleirási tanárát kifizette: «én nem tanulom a geographiát: én -csinálom azt!»</p> -<p>– No látod; pedig hát nem is csinálom.</p> -<p>– Még hátra van.</p> -<p>– Ne járjon a szád! Itt a leves. Dugjátok be a szátokat a -kanállal s ne beszéljetek. Legyetek csendesen, míg a feleségem -imádkozik. Ő imádkozik helyettem is. Aztán semmi komoly ügyekről az -asztal fölött. Adomázni szabad. Inni kötelesség. Káromkodni nincs -tiltva. Hanem a ki valami csintalan dolgot talál elmondani, mikor a -feleségem jelen van, annak mindjárt ki kell öblítenie a száját a -mosdó-vízzel. Ha az ebéd rövid lesz, azért ki kell mentenem a -feleségemet. Nem várt vendégeket a feleségem. Azért pedig nem -mentegetőzöm, hogy az ételeink mind nemzetiek. Orosz és lengyel -konyha. A franczia szakácsokat ki nem állhatom; az ételek czímeit -se veszi be a fülem, hát még magukat az ételeket a gyomrom! a -feleségem egészségének pedig ártanak.</p> -<p>A nagyherczeg négyszer-ötször is elmondta egy megszólalásra azt, -hogy a «feleségem».</p> -<p>Galban lovagnak mindjárt volt mit hozzákötnie ehhez a -themához.</p> -<p>– Oh a franczia szakácsok különösen nagy urak mi nálunk. A -«Robert»-család valódi aristokratiát képez Szent-Pétervárott, s -ehhez a családfához tartozni nemesség. A franczia szakács nagyobb -úr, mint a czár; mert az még a czárnak is parancsol, hogy mit -egyék? s a budgetjébe nem tűr betekintést. Ez nagyobb úr az -orvosnál, mert az egészséges embernek is præscribál. A mit ő -megtagad, abból nem lehet kapni. Róbert úr megteszi azt, a mit csak -<span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span> a lengyel országgyülés tehetett valaha, -mikor még a «nyepozvolim» divatban volt, hogy mikor az ura leüzen -hozzá, hogy ma ilyen étel kerüljön az asztalra, az visszavágja a -liberum vetót, csakhogy francziául: ça n’existe pas! A minap -Nariskin herczeg felhivatta a szakácsát, hogy személyesen ismételje -előtte az irásban elvetett parancsot: hogy neki «blanc mangert» -készítsen.</p> -<p>– Hogyan? Ad audiendum verbum?</p> -<p>– A bizony. S monsieur Robert élőszóval is megtagadta azt. A -herczeg le akarta szidni, erre monsieur Robert fölemelkedett a két -sarkán s azt mondá: «uram! ön elfelejti, hogy kivel beszél?»</p> -<p>– Patvart! S mi lett belőle?</p> -<p>– Hát a herczeg nem kapott blanc mangert.</p> -<p>– No nekem kellene ilyen! A szakácsot enném meg! nem az -ételt.</p> -<p>Galban lovag kész fecsegő volt, ő tartotta az asztalt adomával -és emberszólással.</p> -<p>– A napokban egy igen mulatságos eset fordult elő a fővárosban -Popradoff herczegnél, a kinek volt egy franczia szakácsa, meg egy -franczia nevelője a gyermekei mellett. A szakács középszerűen -főzött, a nevelő még selejtesebben tanított. Egy közbejött betegség -megakadályozta a szakácsot a főzésben, a ház zavarba jött. Ekkor a -nevelő felajánlotta, hogy ő is ért valamit a főzéshez s leküldték a -konyhába. Hát igen pompás ebédet tálalt fel. Az alatt meg az ágyban -fekvő szakács ajánlkozott a herczegecskéket a tudományokban -oktatni. S azok bámulatos előmenetelt tettek. Utoljára megvallotta -mind a kettő, hogy szükségből vállalt állomást, s el volt cserélve -a szerepük.</p> -<p>– S ezt a herczeg nem vette észre? No majd ezt a historiát -beszéld el a feleségemnek hosszasan, ha egyedül lész vele.</p> -<p>Mi most beszéljünk nagyobb dologról: Arakcsejeff! Milyen -egészségben hagytad felséges urambátyámat, Sándor czárt? -<span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span></p> -<p>(E név kimondása alatt a nagyherczeg félig felállt a székéről s -mindenki követte a példáját.)</p> -<p>– Sajnos, hogy nem adhatok egészen kielégítő feleletet e -kérdésre, fenség.</p> -<p>– Mi baja van ő felségének, az én urambátyámnak? Nos? Vagy talán -nem beszélhetsz a feleségem előtt? Jól van, jól. Helyesen teszed, -ha nem akarod megijeszteni. Majd elmondod nekem magamnak. Hát ő -felsége, Erzsébet czárné asszonynéném, (felállás) hogy érzi magát? -Nincsenek-e kellemetlenségek ő felségeik között? Ha jót nem -mondhatsz, a rosszat hallgasd el a feleségem előtt. Ne szomorítsd -meg vele.</p> -<p>Bizony Arakcsejeff e kérdésre jobbnak találta az ujjait leszopni -a lekváros lepény után.</p> -<p>– Így van az, ha az ember nagyon korán házasodik, folytatá a -nagyherczeg, fogait piszkálva a kétágú villával. Magamról tudom. Én -is nagyon megadtam az árát. No de hála Istennek, csakhogy vége van. -Ugyan sok bajba került, a míg az első asszonytól el tudtam válni. -De ne beszéljünk erről a feleségem előtt. Én voltam ott is a hibás. -A mely asszony engem ki tud állni, az olyan ritka, mint az üstökös -csillag az égen. Hát te Galban, megakadtál-e már valahol? Tettél-e -már egy asszonyt szerencsétlenné azzal, hogy elvetted? Ördög a -csontod! Még most is csak a más boglyájából huzod a szénát? Ha én -czár volnék, adót vetnék az ilyen nőtlen urakra, agglegény adót. -Szerencsétek, hogy soha se leszek az.</p> -<p>– Fenség! Úgy volt mondva, hogy nem beszélünk komoly ügyekről az -asztal fölött. Jegyzé meg alázatosan Arakcsejeff.</p> -<p>– Igazad van. Vétettem a szabály ellen. Ezért engesztelésül -igyunk egy poharat, az én feleségem egészségére.</p> -<p>A három pohár összecsendült a férfiak kezében. Aztán a negyedik -is sorba hozzájuk kocczant, attól a finom hajlékony kéztől emelve, -s egy vékony, halvány piros ajk megnedvesült a tűzláng tokajitól. -Az ebéd vége felé járt; <span class="pagenum"><a name="Page_182" -id="Page_182">-182-</a></span> a csemegét hordták körül. Abból a -nagyherczeg csak a mogyorót válogatta ki, a mit szeretett a -fogaival feltörögetni; az első három így feltöröttet odarakta -Johanna tányérjára.</p> -<p>Az asszony csak most szólalt meg először az asztalnál, azt is -súgva ejté:</p> -<p>– Vigyázz, kérlek a fogadra. Még egy másik koronát is le találsz -törni.</p> -<p>– Az meglehet, mondá a nagyherczeg az asztalra könyökölve, s -kenderkócz szemöldei alól Arakcsejeffre vetve egy pillantást, a mit -az elértett.</p> -<p>Erre aztán a nagyherczeg megcsókolta Johanna homlokát.</p> -<p>– Eredj, kedvesem, vitesd fel a fekete kávét a terracera, s vidd -oda magaddal Galban lovagot. Ő szereti francziásan végezni az -ebédet, fekete kávéval. Mi ketten meg, jó lengyel szokás szerint, -itt maradunk egy kicsit kvaterkázni.</p> -<p>A nő erre fölkelt az asztaltól, kezét az eléje lejtő Galban -karjára tette, s kisérve a szolgától, ki ezüst tálczán a kávés -üstöt vitte utána, elhagyta az éttermet.</p> -<p>A két férfi egyedül maradt, s jó lengyel szokás szerint, poharát -egy negyedrészig töltve az arany tokajival, hozzá kezdett a -kvaterkázáshoz.</p> -<p>– Az én felséges urambátyám Sándor czár egészségére.</p> -<p>Kiitták s újra töltöttek a pohárba.</p> -<p>– Bizony ő felségének nagy szüksége van erre a szent kivánságra, -mondá nagyot sohajtva Arakcsejeff.</p> -<p>– No, csak nem komolyan beteg? Mi baja?</p> -<p>– Olyan baj, a mit legnehezebb orvosolni. Kedélybetegség. A kin -az erőt vesz, azon az orvosok minden tudománya kudarczot vall. A -czár néha hónapokon át nem alszik többet, mint ebéd után egy -bágyasztó szunnyadási órát. Mindenféle rémképek kínozzák -éjjel-nappal. Életunt. Nem is csoda. Mindent fokról-fokra -összeroskadni lát, a mit fölemelt. Ifjusága ragyogó ábrándjai mind -elvesztek <span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span> már. A szabadelvű intézményeket, a -miket ő maga hozott létre, ő maga kényszerült egyenkint eltörölni, -saját magát megsemmisíteni. S arra, hogy ujjá teremtse magát, -hiányzik nála a lélekerő. Tudja, hogy gyűlöletet keltett maga -ellen, s nem tud zsarnok lenni, hogy a gyűlöletet irgalmatlanul -elfojtsa. Mindenütt orgyilokkal látja magát körülvéve és nincs -elhatározottsága a palloshoz nyulni, hogy megvédje magát. És a -mellett családi boldogsága is le van tarolva. Fenséged ismeri a -catastrophát. A czár kedélyét vallásos búskomorság tartja fogva. -Elitéltnek hiszi magát. Elitélve Isten és emberek, élők és halottak -által. Retteg a végzettől és mégis keresi azt. Ez a lélekállapot a -legerősebb életszervezetet is képes felemészteni. A legkönnyebb -betegség halálossá válik mellette, s ő nem gondol magával. Soha sem -ereszt magához közel orvost. Eltitkolja, ha baja van. Én azt -hiszem, hogy a halálvész csiráját hordja már a szivében, s a szív -nem gyógyítható.</p> -<p>– Szegény bátyám, dünnyögé a nagyherczeg, fejét elbusultan -hajtva az öklére. Az a dicső, hatalmas ember! A kivel együtt voltam -Lipcsénél a diadalban… a Niemen szigetén, mikor Napoleonnal -összejött egyezni,… és Párisban a nagy bevonulásnál,… és Bécsben a -fejedelmek congressusán; és mindenütt hallottam a suttogást: «ah, ő -az ott, az a délczeg férfi, a mellett a csúf mellett!» A fény és az -árny, a mik egymást követik: mi képeztük azt ketten!</p> -<p>– Készen kell lennünk a legrosszabbra. Annak a gyönge lángnak, a -mi ezt a fényt élteti még, csak egy fuvallat kell és kialszik. S -akkor az egész ország a legborzasztóbb végfelbomlásnak néz eléje. -Százféle összeesküvés által van alattunk aláásva a föld. Százféle -zivatar közeledik felénk. Ki lesz ura a kataklizmának, ha egyszerre -ég föld megmozdul? A czárnak nincs gyermeke. Ki lép utána a -trónra?</p> -<p>– A kit a czár rendelni fog. <span class="pagenum"><a name= -"Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> -<p>– És ha ő nem rendelkezik? Pedig nem vehető rá, hogy -rendelkezzék. Azt mondja, hogy a törvény világosan szól. A czár -után következik a czárevics.</p> -<p>A nagyherczeg elkezdett hahotával kaczagni, hanyatt dőlt, úgy -kaczagott, hogy a fogsorai kilátszottak, mint egy ásító -oroszlánnak.</p> -<p>– Hahaha! A czárevics! Nem, barátom. Az nem ül fel neked a -trónra! Engem te Iván gyémántos sipkája alatt nem látsz!</p> -<p>– Miért nem, fenség?</p> -<p>– Azért, mert sokkal jobb szeretem, ha ez a te vállszallagod a -te derekadon van, mint ha az én torkomra kerül.</p> -<p>(Pál czárt a hadsegéde vállszalagjával fojtották meg.)</p> -<p>– Hová gondol? fenség!</p> -<p>– Az apámra, meg a népemre. No, hiszen én kellenék legjobban a -szentpéterváriaknak! Tavaly, mikor felséges urambátyám, a czár -beteg méltóztatott lenni s engem kegyesen felparancsolt magához s -én megjelentem a székvárosban: huj, milyen ijedtség támadt -Izraelben! Azt hitték, már én következem! Mikor végigkocsiztam az -utczán, minden járda kitisztult egyszerre. Az emberek bebujtak a a -kapuk mögé, hogy ne legyenek kénytelenek köszönteni. Hej, hogy -járták a templomokat! Soha sekrestyés annyi kopeket össze nem -szedett a perselyébe, mint az alatt, míg én ott voltam. A pópák -majd lehúzták az angyalokat lábaiknál fogva az égből, csakhogy -gyógyítsák meg a czárt! Minden utczaszegletre felrajzolták szénnel -a profilomat ezzel a nagy orral csufságnak s szitkokat irtak alá. S -mikor aztán felséges urambátyámat, a czárt kegyelmesen meggyógyítá -a mindenható Isten, hogy egy szép napon kikocsizhatott, micsoda -öröm volt akkor a városban! Minden ember tódult a kocsijához, majd -a levegőbe emelték, s csaknem eltemették virágokkal. S mindezt -azért, mert engemet gyűlölnek! Nem azért, mert őtet szeretik; hanem -azért, mert tőlem félnek. Most mondtad, <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> hogy őt -is orgyilkosok fenyegetik mindenünnen. Csak az a külömbség, hogy -őtet a mennyországba akarják elküldeni, engem pedig a pokolba. Azt -hiszik, hogy én leszek az apámnak a fia! Olyan vaskezű ember a -vasnyakuak fölött, mint a milyen az volt.</p> -<p>– S valóban arra volna szükségük. Az orosz vasnyakat csak egy -vaskéz tarthatja meghajtva.</p> -<p>– No azt még megérhetik, de az Isten őrízzen meg tőle engemet -is, meg őket is!</p> -<p>– Pedig minden igaz férfinak a reménye fenségedbe van vetve.</p> -<p>– Ejh, messze van az még. Minek beszélünk ilyen bolondokat? -Minek élném túl őtet? Hiszen csak másfél évvel vagyok gyermekebb, -mint ő. Még egy kvaterkát. Éljen az én urambátyám, a felséges czár. -Mi dologért kerestél fel különben? Erről ne beszéljünk többet.</p> -<p>– Épen ő felsége megbizásából jövök. A trónöröklést rendbe kell -hozni. Ez az ő akaratja. A czárnak trónörököse nincs.</p> -<p>– No hát nekem sincs. De még lehet. Látod, hogy meg házasodtam -újra.</p> -<p>– Igen, hanem csak balkézre. Morganaticus házasság.</p> -<p>– Ez ideig. De ha gyermeke lesz a feleségemnek, egészen -törvényes hitvesemmé fogom tenni.</p> -<p>– Azt nem teheti fenséged.</p> -<p>– Miért nem?</p> -<p>– Azért, mert az első felesége Anna Feodorovna még él.</p> -<p>– De hisz elválasztott tőle a synodus; ő már le is tette az Anna -Feodorovna nevet, s visszavette a Szász Koburg Juliannát. Hisz új -házasságomat a czár helybenhagyásával kötöttem.</p> -<p>– De csak balkézre.</p> -<p>– Hát cseréljük át jobbkézre.</p> -<p>– Az nem lehet. Az ország alaptörvényeibe Sándor czár alatt egy -ukáz lett beiktatva, mely azt rendeli, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> a czári -trónra csak uralkodó családból eredt hitvesek emelhetők, s nem -uralkodó család sarjának gyermekei a trónt nem örökölhetik.</p> -<p>– Hát ha én czár leszek, (a mitől őrízzen Isten) majd adok ki -egy más ukázt, a melyik az előbbit eltörli.</p> -<p>– Van egy más akadály még, a mit a czár nem törölhet el egy -ukázzal. Azt tudja fenséged, hogy a czári trónon nem ülhet más nő, -mint a ki az orthodox vallás hive. Hiszi fenséged, hogy Grudzinszka -Johanna elhagyja a római katholikus hitet egy koronáért?</p> -<p>– Nem hagyja el a czárok valamennyi koronáiért sem! Ebben a -nőben nincs annyi hűtlenség, hogy egy vén lovát fölcserélje egy -újabbal; nem hogy a vallását elesküdje. Ezt meg se kisértse nála -senki.</p> -<p>– De van még, a mi a vallásnál is nagyobb akadály: a társadalom. -Száműzve legyen-e a szentpétervári társaság a czári palotából? -Grudzinszka Johanna lehet egy angyal: azért még sem fejedelemnő, a -kiről a kevély Ghedimin, Nariskin, Trubetzkoi, Muravieff, Apraxin -úrhölgyek elismerjék, bár csak azt, hogy velük egyenrangú; hagyján -még, hogy rangban fölöttük áll.</p> -<p>– No hát maradjanak maguknak!</p> -<p>– Hogy érti ezt fenséged?</p> -<p>– Hát úgy, hogy ők tartsák meg maguknak a koronájukat, én meg -megtartom magamnak a feleségemet.</p> -<p>– Fenséged csak nem mondja ezt komolyan?</p> -<p>– Komolyan és egész hidegvérrel, szólt a nagyherczeg, kezét -Arakcsejeff karjára téve. Egész világi életemben nem találkoztam -soha szeretettel. Azt hiszem, hogy már a dajkám, a ki szoptatott, -megütlegelt, a mért olyan formátlan vagyok. Egy kutyát nem tudtam -magamhoz szoktatni soha. Akárkire ránézek, azt látom, hogy meg van -tőlem ijedve. Akárhogyan szelidítem lágy megszólalásra a hangomat, -úgy recseg az, mintha szitkozódnám. A mióta a gyermekczipőimet -elnyűttem, a miket az anyám húzott a lábamra, ezt a szót nem -hallottam hozzám intéztetni: <span class="pagenum"><a name= -"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> «kedves!» És most elém -hoz a sors, mint vak tyúknak az igaz gyöngyöt, egy kedves -gyermeket, a ki engem szivéből szeret. Nem mondja, de érzi; sőt -velem érezteti. Bennem él, mint a saját lelkem, s követi a -gondolataimat. Fölfedezi bennem, a mi kevés jó van, s megtanít -enmagamat szeretnem! Egész sötét életemnek ez az egy napsugaras -része. Ha beteg vagyok, ő az ápolóm, ha dühös vagyok, ő a -megszelidítőm. Nála van a jobbik felem. S ti azt hiszitek, hogy van -a világon ár, a miért én ezt eldobjam magamtól? Hogy van trónus a -világon, a miért én azt a kis karos széket elcseréljem, a melyiken -olyan szűken férünk el egymás mellett, hogy az egyiknek a másik -ölébe kell félig ülni? De bolondok vagytok, ha azt hiszitek!</p> -<p>– Fenséges úr! Én régóta tanulom fürkészni az emberi indulatokat -s előttem nem új tudomány az, hogy a szerelem erősebb hatalom a -világon mindeneknél. Erős; de nem örökkévaló. «Ma» az így van, a -hogy fenséged mondá. Hanem az emberi szív változandó, mint az ég. -És annak örökké ellentéte marad a föld, a haza. Ma úgy hiszszük, -hogy az egész mennyországot áldoztuk fel az égben; a midőn -visszatértünk tőle a földhöz, holnap rájövünk, hogy az bizony csak -egy felhő volt, mely ragyogott, de ma már nincs ott. Ellenben ez a -föld mindig ott van alattunk. S ennek a vonzereje meg nem szünik -soha. Micsoda? Fenséged szét hagyná omlani ezt az egész birodalmat? -lángbaborulni, romokba dőlni egész hazáját, csak azért, hogy a feje -nyugton pihenjen egy szerető asszonynak az ölében?</p> -<p>– No! És ha az mégis úgy volna?</p> -<p>– Hát ha úgy volna, arra az esetre is van határozott utasításom. -Fenséged ura a saját terveinek; de az orosz birodalom is ura a -saját sorsának. Ha a czárevics magasabb czélnak találja maga előtt -a csendes polgári, családi boldogságot, mint az őseitől alkotott -birodalom fentartását, akkor ezt az ajánlatot kell eléje -terjesztenem. Ő felsége a czár, Grudzinszka Johannát, a czarevics -morganaticus hitvestársát fölemeli lengyel herczegnői rangra: -«Lovicz» <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span> családi névvel. Adományul adja neki a -masovi vajdaság loviczi koronauradalmát örök hűbérül, s erre az -törvényes hitvesül nyilváníttatik ki a nagyherczeg által. Leendő -gyermekeik loviczi herczegek és «anyjuk» uradalmának örökösei -lesznek orosz bojáriranggal. Ellenben Constantin nagyherczeg lemond -a «czárevics» czímről, a trónörökösödési jogról maga és leendő -gyermekei nevében, utána következő öcscsei javára.</p> -<p>Constantin a tenyerével ütött az asztalra.</p> -<p>– Inkább ma, mint holnap!</p> -<p>– Ne siessen a válaszszal, fenség. Az ég változandó, a föld -örökkévaló. Én nem kétkedem benne, hogy mind az úgy van ma, a hogy -fenséged mondá. De adjunk neki csak egy kis időhaladékot. Kisértse -meg csak fenséged egyszer, csak egy hétre, egy hónapra távol lenni -az imádott lénytől. Tegye meg például azt, hogy engedje őt elmenni, -a mit gyönge egészsége úgy is megkiván, valami gyógyfürdőbe: -Karlsbadba, vagy Emsbe, hogy ne lássák egymást egy ideig; hogy -lássanak más alakokat is az alatt, mint örökké egymást s akkor -engedje magának ezt a kérdést föltenni.</p> -<p>– Hát te azt hiszed, hogy mi el tudnánk egymástól idegenedni, ha -sokáig távol volnánk?</p> -<p>– Régi történet ez, s örökké új marad.</p> -<p>– Hogy egy új arcz kitörülné valamelyikünk szivéből a másiknak a -képét, rövid egy hónap alatt?…</p> -<p>Bolond vagy!</p> -<p>– Kisértse meg fenséged.</p> -<p>– Megtehetem. De előre mondom, hogy csalódni fogsz. Ne is törd -rajta magadat tovább. Mi nem csetlünk-botlunk, mint más hétköznapi -ember. Engem megszeretni, határos a képtelenséggel. Az chimæra. De -a ki egyszer belém szeretett, az el nem hagy! Bizony mondom! S hogy -én elfelejtsem őt, az nevetséges. Akkor igazán én volnék a vak -tyúk, a ki zabszemet kér a talált gyöngy helyett. Készen van az a -lemondási oklevél? Remélem, hogy magaddal <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> hoztad? -Add elém. Ma, vagy holnap, vagy egy év mulva, vagy az -örökkévalóságnak akármelyik napján, mindig ezt a választ fogod -nálam találni: «Aláirom!»</p> -<p>– Adjunk egymásnak határidőt fenség. Nem gyermekjátékról van -szó, nem ifjukori szenvedély leküzdése a feladat. S gondoljon -fenséged arra, a miről le akar mondani: Oroszország tizenkilencz -koronájára! Iván Alexievics kilenczszáz gyémánttal terhelt -koronájától kezdve az egyszerű «süvegig», melyet Nagy Péter czár -tett fel a fejére; a nowgorodi koronára a Deissusval; a -köztársasági koronára, a mit Rurik viselt; az asztrakáni süvegre, a -mi Feodorovich Mihályé volt; a siberiai süvegre, a mit Alexievics -Fedor viselt s a legrégibb, a legszentebb ereklyére, a Monomachos -koronára, a minek eredete a mesék világába megy fel. Erről mind le -akar-e mondani – egy asszonyi főkötőért?!</p> -<p>A további beszédet félbeszakítá Galban lovag belépte.</p> -<p>A lovag egy balletáriát dudolva lépett be, két kezét -dolmányzsinórjába akasztva.</p> -<p>– Nos: Galban! kiálta eléje a nagyherczeg, hát szépnek találtad -a Belvederét?</p> -<p>– Gyönyörű! felelt a lovag. S még hozzá valódi bevehetetlen -vár…</p> -<p>E két utóbbi szó Arakcsejeffhez volt intézve, egy jelentékeny -pillantással. Lehet, hogy a nagyherczeg is észrevett belőle -valamit.</p> -<p>Csipősen mondá Galbannak:</p> -<p>– Bevehetetlen vár? Azt sem tudtam, hogy te az erődítvényekhez -is értesz.</p> -<p>– Oh igen! válaszolt a lovag, szintolyan gunyoros hangon. Volt -szerencsém sok bevehetetlennek hitt várat ostrommal elfoglalni.</p> -<p>Arakcsejeff aztán hirtelen tréfás fordulatot adott az -allegoriázásnak ezzel a szóval:</p> -<p>– Ismerem az általad bevett várakat jól. Az egyik Chateau -Laffitte, a másik Chateau Margot. <span class="pagenum"><a name= -"Page_190" id="Page_190">-190-</a></span></p> -<p>(Mind a kettő «grand vin» a bordeauxi borok közt.)</p> -<p>Ezen aztán a nagyherczeg elnevette magát s felkelt az -asztaltól.</p> -<h2>A VAK TYÚK IGAZ GYÖNGYE.</h2> -<p>Mi szépet látott hát Galban lovag s mi bevehetetlent tapasztalt -a Belvedere terraceán?</p> -<p>Csakugyan fölséges egy látvány! A közelben a Laziénki őserdő -egymásra boruló fái, a tavasz mosolygó zsengéjében, a mi az iharfák -aranyzöldjétől a szömörczék biborpirosáig minden tarkaságban -váltakozik. A gömbölyű fák közül a Laziénki vár, Szobieszky János -őskastélya, csak czinktetőivel emelkedik ki, mulató lakok piros és -zöld tornyocskái tarkítják a lombszőnyeget, mely közt az -ezüstlevelű nyárfák szegélyző sorai jelölik a kanyargó utakat. -Távolabb az ős lengyel királyi város, (élve maradt szíve egy -eltemetett testnek,) egymásra tornyosuló kőépületeivel, miknek -tömege menetelesen emelkedik fel a hajdani királyi palotáig, -melynek függő kertjeit még jelölik a hosszú kő-terraceok. A -szent-János templom góth tornyain ragyognak az arany keresztek (még -azok nincsenek megkettőztetve). A város alatt kanyarog végig a -Visztula, közepén a zöld tavaszpompában viruló kis «Szász -sziget»-tel. A túloldalon a nagy beliani erdő, közepén a kamalduli -barátok ó-kolostorával, a minek falai lángolnak az alkonyfénytől; a -királyválasztó nagy Wolja rónatér, annyi nagy történelmi jelenet -ködlepte néma tanuja. S a láthatáron az alkony aranyos ködében -elmosódott álomképe egy várnak. Az Mariemont, Szobieszky Máriának -hajdani kastélya.</p> -<p>– Úgy-e mily fölséges szép látvány? mondá Johanna Galban -lovagnak, mikor azzal a Belvedere legmagasabb terracean együtt -széttekintének.</p> -<p>– Fölséges egy börtön! mondá Galban lovag. <span class= -"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span></p> -<p>Johanna rábámult okos, nagy barna szemeivel, a mik nem voltak -lángolók, csábítók; de tele lélekkel, érzelemmel.</p> -<p>– Börtön? Kire nézve börtön? kérdé csodálkozva.</p> -<p>– Egy szentre, egy martyrra nézve, ki nemzete javáért feláldozza -magát.</p> -<p>– Ki az a martyr? S mi az az áldozat? Nem értem önt, lovag.</p> -<p>– Bizonyára nem az a nagyobb martyr, ki az izzó rácsra engedte -vonatni magát; hanem az, ki szivét áldozza föl egy olyan kínpadon, -a minél kegyetlenebbet emberi phantasia ki nem gondolt. S -széttépetni egy fenevad által nem olyan iszonyú áldozat, mint -megölelni, megcsókolni azt a fenevadat. Ilyet csak lengyel leány -tehet meg, s csak a lengyel népért teheti meg.</p> -<p>– Vagy én nem értem önt, vagy ön értett félre valamit. Szólt -Johanna, megkinálva a lovagot a porczellán csészével, a miben -elkészíté számára a mokkát. Azzal leültek egymással szemközt.</p> -<p>Galban lovag régi, tapasztalt hadvezér volt az ilyen ostromnál. -Szokta tudni, hol van a vár leggyöngébb oldala?</p> -<p>– Herczegnő! A milyen messze csak Lengyelország alkirályának -híre elhat, olyan messze földön emlegetik Grudzinszka Johanna nevét -is. Hódolattal szól róla mindenki. Az üldözöttek védője, a -szenvedések enyhítője e név.</p> -<p>– Én nem tudok erről semmit. Itt csak az szenved, a ki valamit -vétett. S én a büntetést meg nem akadályozom.</p> -<p>– Lehet, hogy szóval nem. Talán nem is tudtával. De öntudatlanul -bizonynyal. Azt mindenki tudja, hogy a mióta önnek bűvszerű varázsa -veszi körül Lengyelország ijesztő rémét, azóta az egészen -átváltozott. Vannak világos órái, a mikben népével úgy bánik, mint -egy atya. Ez órákat a herczegnő varázsolja elő.</p> -<p>– Lovag úr, kérem, nem veszi ön észre, hogy egy olyan -magasztalás, mely férjemet gyalázza, nekem csak visszatetsző lehet? -<span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span></p> -<p>– Távol legyen tőlem, hogy én a czárevicset, az én uramat -kisebbíteni akarjam. Ő olyan, a milyennek lennie «kell». A -kormányzás se nem poézis, se nem keresztyén hittan. Annak a -szabályai szigorúak. A magas diplomatiának nincsen szíve, s a ki -tökéletes államférfi, annak ilyennek kell lenni. Az egész világ -tudja, hogy a czárevics alattvalóinak zsarnoka.</p> -<p>– De nekem férjem! A kihez kötelesség csatol és szeretet.</p> -<p>– Ez a szó az, a mi véremet fellázítja. Őszintén szólok ön -előtt. Mikor e küldetést, mely bennünket Arakcsejeffel együtt ide -hozott, elvállaltam, megvallom, egészen más fogalmakkal voltam a -herczegnő felől, mint most, midőn előttem látom. Nagyon sok nőt -tanultam ismerni a küludvaroknál, kik azt hitették el magukkal, -hogy a koronás fők szerelme más forma, mint egyéb halandóké. -Mindannyian tudták magukat vigasztalni, mikor csalódásaikból -fölébredtek. Mikor az állam magasabb érdekei azt kivánták, hogy az -ő szerelmük áldozatul essék, egy grófi, herczegi czímmel, egy -fényes birtokkal meg lettek vigasztalva, s nem haltak bele.</p> -<p>– Mi hasonlat lehet azoknak a sorsa és az enyim között, ki -ünnepélyes szertartással lettem feleségévé a férjemnek? Az oltár -előtt nyujtottam neki a kezemet legelőször s viselem azóta az ő -nevét, s birom igaz szeretetét.</p> -<p>– Ah, herczegnő! A diplomatia szívtelenségéről önnek még -sejtelme sincsen. Ez mind igaz. Ön bizonyosan észre sem vette, hogy -esküvésekor a pap a nagyherczegnek nem a jobb, hanem a balkezét -tette az ön kezébe, de hát ez nem csalás, nem megalázás. Szokásos -ez fejedelmeknél, s a nő és utódok lehetnek erre büszkék. Hanem – -most következik az infamia: – Arakcsejeff a czárevicsot akarja a -czár trónörökösévé kineveztetni. Neki a nagyherczeg az eszményképe. -Úgy, de annak mulhatlan föltétele az, hogy a nagyherczeg vegye -vissza első feleségét, a ki még él, a ki uralkodó fejedelmi család -tagja; mert <span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span> másforma nőt az ország alaptörvényei a -trónon el nem tűrnek, s azon esetben tudja herczegnő, hogy mi sors -fog önre várni?</p> -<p>– Bármi legyen az, nyugodtan fogom azt elviselni.</p> -<p>– Önt meg akarják fosztani férje nevétől, s miután Grudzinszky -gróf sem hagyja nála a magáét, meg fogják önt tenni Lovicz -herczegnőnek, – s akkor – képzeli ön, hogy mi lesz önnek a -sorsa?</p> -<p>– Türelem és megnyugvás.</p> -<p>– Nem vette ön észre herczegnő azt a kegyetlen mosolygást -Arakcsejeff arczán, mikor önnek kezet csókolva, azt mondá: «Ah ez a -boldogság látása emlékeztet engem a saját magaméra». Ő egysorba -akarta önt állítani azzal a nővel, a kinek neve Daimona, s a ki -neki csak szeretője: egy markotányosné!</p> -<p>– Nem éreztem a sértést.</p> -<p>– Nem! nem! Az lehetetlen! Hiszen mikor e tervet velem közölték, -én is azt mondám: eh mit? hát az történik vele, a mi annyi más -asszonynyal. Ő sem hal bele, mint amazok sem. De a mióta megláttam -önt; e tiszta szent tekintettel, a miből nem olvasni ki egyebet, -mint nemes lelkét és hallgató szenvedését, azóta megszüntem a józan -észtől kérni jó tanácsot, mely azt mondaná, ha hallgatnék rá, hogy -fussak innen száz mérföldnyire s hitessem el magammal, hogy a mit -láttam, az csak álomkép volt. Azóta nem gondolok egyébre, mint hogy -önnek a sorsát megfordítsam, ha a saját fejem utána vész is. Az nem -lehet, hogy ön ily pokoli cselszövénynek áldozatul vesse oda magát! -Az nem lehet, hogy egy lengyel nő így meg hagyja fertőztetni apja -nevét, őseit, czímerét, minden védelem, minden megtorlás -nélkül.</p> -<p>– Mit akar ön?</p> -<p>– Mit akarok? Tudatni akarom, hogy van önnek módja a -boszuállásra. Van önnek módja megelőzni a cselszövőket, s válaszul -a megalázó ajánlatra azt felelni: tartsátok meg Lovicz herczegnői -czímeteket a főrangú kéjhölgyek <span class="pagenum"><a name= -"Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> számára; engem, lengyel -nemes nőt, lesz a ki becsületes nevével, egész szivével mindazok -fölé emelni kész; egy egész férfi, a ki engem imád és -megbecsül!…</p> -<p>Galban lovag arcza, szemei, theatralis mozdulatai illustrálták e -beszédet; Johannának nem lehetett kétsége az iránt, hogy mi értelme -van e hódolatnyilatkozatnak?</p> -<p>Még csak gyönge pír sem gyuladt ki érte az arczán. Igen csendes, -nyugodt hangon felelt:</p> -<p>– Galban lovag. Látja ön ezt a körfalat, mely a Belvederét és a -Laziénkát körülveszi? E falon belül ön az én vendégem. És -szabadsága van önnek e falakon belül mindenre, még arra is, hogy -engemet megsértsen; a míg kedve tartja önnek, hogy vendégem -maradjon… De a mint egyszer túl fog ön lépni ezeken a falakon, -megszünik vendégem lenni… Én nem szólok senkinek arról, a mit ön -most nekem beszélt. Lengyel nő nem árulkodik soha, még a férje -előtt sem, maga vesz megtorlást magának… Én önt ezért a vakmerő -megbántásért, a mint e falakon túl lépett, megbotoztatom. Parancsol -még egy kis czukrot a kávéjába?</p> -<p>Galban lovag felkaczagott.</p> -<p>– Ma foi! Ez nem új dolog. Három eset közül kettőben az ember -sikert arat, a harmadikban megverik. Kérek még egy kis czukrot a -kávémhoz.</p> -<p>Aztán még lekisérte Johannát a parkba, megdicsérte a -tulipánjait, mély alázatos bókkal búcsut vett tőle s visszatért a -mesteréhez, nagy dudolva. Ott tudjuk, mivel fogadták.</p> -<p>– Hol hagytad a feleségemet? kérdé tőle a nagyherczeg, mikor az -asztaltól fölállt.</p> -<p>– Lekisértem a parkba; ott váltunk el az eremitagenál.</p> -<p>– Jer, Arakcsejeff, keressük őt fel, te indulj el az egyik úton, -én majd a másikon. A melyikünk hamarább rátalál, a Belvederébe -visszahozza.</p> -<p>A nagyherczeg szerencsésebb volt: ő talált rá Johannára. A nő a -fűben térdelt s a tengeri nyulakat etette a markából, Constantin -kedvencz állatjait. <span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span></p> -<p>A nagyherczeg is odadűlt le mellé a fűbe.</p> -<p>– Vigyázz magadra, dörmögé, a föld nedves még, meg találsz -hülni. Este lesz már, harmatos a fű.</p> -<p>– Nem árt az nekem meg, én edzett vagyok.</p> -<p>– Az nem igaz. Nagyon is gyönge vagy. Alig várom az időt, hogy -elküldhesselek, a hova olyan nagyon vágytál, Emsbe, fürdőkre.</p> -<p>– Már nem kivánok odamenni.</p> -<p>– Miért nem?</p> -<p>– Hát, elgondolkoztam rajta; te nem jöhetsz velem. Nehéz állásod -itt lekötve tart. S hogy én hetekig, hónapokig távol legyek te -tőled; ne lássalak, ne legyek veled: azt én nem állom ki. Inkább -itt maradok. Hiszen nagyon jó itt.</p> -<p>– Mit? kiálta fel a nagyherczeg szenvedélyesen. Hát te oly -nagyon szeretnél engem, hogy nem tudnál nálam nélkül meglenni, hogy -nem volna semmiben örömöd, ha engemet nem láthatnál? Oh te egyetlen -egy igazgyöngyöm!</p> -<p>S azzal felkapta a nőt karjaiba, mint egy bábut s a hol érte, -ott csókolá; nevetve, hizelkedve, gyügyögtetve.</p> -<p>– S ezt az asszonyt akarják, hogy én dobjam el magamtól! Úgy-e -jó lesz? Majd ide beledoblak a tóba! (úgy tett vele, mint tréfából -ijesztgetett gyermekkel szokás, egyet lódítva rajta karjai közt). -Félsz-e, hogy beledoblak? Hahaha! Hát attól félsz-e, hogy elhagylak -magamtól választatni, kineveztetlek Lovicz herczegnőnek; -kifizetlek, a mért szerettél, a mért hívem voltál, egy uradalommal, -s aztán más feleséget veszek? Hát attól félsz-e? No beledobjalak a -tóba? Huss!</p> -<p>Johanna átölelte a férj nyakát s megcsókolá annak homlokát, -szeliden suttogva:</p> -<p>– Ha meggyalázasz, ha elkergetsz magadtól, én még akkor is -visszatérek hozzád. Ha leszállítasz feleségből szeretővé, -szolgálóvá, szolgállak, szeretlek, nem tehetek róla… <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p> -<p>– Hahaha! És ezt akarják én tőlem elvenni. Arakcsejeff! Héj, -erre tarts! Arakcsejeff! Rátaláltam!</p> -<p>A mint Arakcsejeff az útkanyarulatnál meglátta a nagyherczeget, -ölében Johannával, egészen megértette, hogy mi történt.</p> -<p>– Mondd meg nekik! kiálta messziről a czárevics, lihegve az -indulattól. Mondd meg nekik – odafenn – hogy én nem adok oda -cserében egy asszonyt, a ki szeret, egy országért, a ki gyűlöl! -Mikor mégy vissza Galban lovagoddal együtt?</p> -<p>– Fenséged engedelmével még ma itt maradok; de Galban lovag már -odábbállt; most értesülök a czédulájából. Nagyon sürgős útja volt. -Johanna herczegnő azt igérte neki valami szaváért, hogy -megbotoztatja.</p> -<p>– Megbotoztatja! kiálta fel a nagyherczeg. Mit? Az én Johannám? -Botoztat? Jer a jobbomra feleség!</p> -<p>S azzal letette Johannát az öléből s a jobb karjára fűzte.</p> -<p>Semmi sem hiányzott már a tökéletességéből!</p> -<p>– Eredj hát haza, jó barátom, s mondd meg otthon, hogy én Lovicz -herczegnőt törvényes jobbkézről való hitvesemmé teszem. S minthogy -neki nem szabad engem Szent-Pétervárra követnie, hát majd én -kisérem el őt Emsbe. Nekem szabad. Aztán azt a bolondságot majd -készítsd el, a mit alá kell irnom.</p> -<p>Azzal tovább ment; de hogy mit beszélt még Johannával, azt a -csókoktól és a nevetéstől nem lehetett kivenni…</p> -<p>A mit Krizsanovszky igért a szojus blagodensztoiga gyűlésén, -megtörtént. A képtelenség, hogy a világ egyik legnagyobb -birodalmának trónörökléséről lemondjon valaki önkényt, lemondjon -úgy, hogy később, még ha maga megbánná is, vissza ne vehesse, a -miről lemondott: lehetővé lett és beteljesült. S a talány neve: -«Johanna» volt; a hogy azt Zeneida kitalálta még akkor.</p> -<p>Hanem erről nem tudott senki meg többet, csak a kik érdekelve -voltak, és azok a vén fák ott körül.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span></p> -<p>S ez az idyll – vajmi világrendítő catastrophának lett az -okozója!</p> -<h2>A KI MINDENNÉL NAGYOBB ÚR.</h2> -<p>A míg a «Zöld könyv» titkos társulata a maga messzelátó tervén -építgetett, az alatt a «Medvesonka» egyesültjei mást gondoltak ki. -Ők oldalt hagyták a katonaságot, hátat fordítottak a főnemesek -szövetségének s terveztek a saját szakállukra.</p> -<p>Elnevezték magukat «napoleonistáknak».</p> -<p>Ugyan miért választották azt a különös nevet?</p> -<p>Hát – szegény emberrel nem nehéz elhitetni azt, hogy rosszul -megy a dolga. Abban az időben keletkezett az az orosz népdal:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Lelkem az -Istené;<br /></span> <span class="i0">A fejem a czáré;<br /></span> -<span class="i0">Hátam az uramé;<br /></span> <span class= -"i0">Enyém csak a sirom.»<br /></span></div> -</div> -<p>Különösen az utóbbi négy esztendő alatt rendkívül sok Isten -csapása nehezedett az országra, rossz termések voltak, a gabona nem -adta meg a vetőmagot. Iszonyú tűzvészek hamvasztották el a -legnagyobb városokat. Valami eddig ismeretlen dögvész beszabadult a -határon s végigtizedelte az országot. Apró patakocskák megnőttek -özönvízzé s egész városokat sepertek el nehány óra alatt. Sáskák, -férgek, minőknek ember hírét nem hallotta soha, jöttek elő tábor -számra, megkínozni embert és állatot. Nagy hadihajók sülyedtek el a -tengeren minden legénységgel együtt.</p> -<p>Mindez pedig Isten büntetése azért, hogy a szabadságukért -harczoló görököknek nem megy segítségükre a czár.</p> -<p>S a csodák ellen csak csodák segíthetnek.</p> -<p>Van egy csodája e századnak, emberi alakban, a kinek neve -«Napoleon». <span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span></p> -<p>Nem igaz, hogy az angolok elfogták Waterloonál! Nem igaz, hogy -fogva tartják Szent-Ilona szigetén! Itt van ő, jól elrejtőzve, de -nem szabad elárulni, hogy hol? Csak annyit szabad tovább adni, hogy -Irkuczk környékén. Onnan fog ő előjönni, mikor a nép keserű pohara -színültig megtelt, s összetöri a hatalmasokat, s felszabadít minden -népet!</p> -<p>Ez volt általánosan elterjedve.</p> -<p>A «Medvesonka» szövetség közt volt egy gipszalakkészítő művész -(«a mi Canovánk»), a ki maga kétszázezer Napoleon-szobrot küldött -szét a világba műhelyéből. A muzsiknak az lett a szent képe, a kit -a feszület helyébe állított. Az volt a Messiás, a ki elé -családostul letérdelt imádkozni; attól várta minden bajainak -megorvoslását.</p> -<p>Még mai nap is igen sok orosz kunyhóban ott lehet találni azt a -kis gipszalakot a keresztbe tett csónakkalappal a fején, mellén -összefont karokkal, hosszú kabátjában, kurta derekú frakkjában. Még -halála után negyven év mulva is várták, hogy eljön.</p> -<p>Ez tehát egészen megérthető jelszó volt: «majd eljön -Napoleon!»</p> -<p>A nép csak annyit tudott, hogy tizenkét év előtt, mikor a -Napoleon eljött, az urak nagyon meg voltak ijedve, bezzeg kedves -volt nekik a paraszt! Hej hogy futottak, otthagyva prédára a -kastélyaikat. Aztán volt pénz, mint a polyva! Nem lehetett olyan -árt kérni, a mit meg ne adtak volna a zabért, meg a rozsért! Hát -még a fényes igéretek! Azokkal bántak még csak bőkezűen. -Eget-földet igértek a muzsiknak. Azt persze mind elfeledték. Hát -csak jöjjön még egyszer az a Napoleon.</p> -<p>A «medvesonka» vezéreinek tehát ez volt a tervük.</p> -<p>November 8-án lesz orosz naptár szerint Mihály őrangyal ünnepe. -Ezen a napon az Izsák-téren s a Néva jegén nagy népünnepet szoktak -tartani. Belevegyül az egész lakosság; úr és paraszt. Mikor aztán -már jól össze lesz a világ keveredve, egyszer csak elkiáltják a -jelszót minden <span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span> téren: «itt jön Napoleon!» Arra a -sokaság közül kiválik, a lelkesült nép vállain emelve, a hős -corsicai ismeretes alakja, személyesítve Dobujoff (a mi Rosciusunk) -által, a ki igen jól tudja mimelni a nagy császárt s erősen is -hasonlít hozzá. Több aztán nem kell. Ezzel a szóval: «itt van -Napoleon», fel lehet fordítani Szent-Pétervárt s az innen kiinduló -hógörgeteg meg nem áll Nowgorodig, a hol a régi «köztársaság» népe -rögtön csatlakozik hozzá, s ez eltemeti Moszkvát és mindent, a mi -ellen akar állani ennek a szónak.</p> -<p>A terv egészen bizonyosra volt számítva. A néptől el lehet venni -a szabadságot, el lehet venni a kenyerét, de a mulatságát ne -próbálja elvenni senki. A mely nap a nép megszokta, hogy mulasson, -azzal a nappal nem rendelkezik semmi hatalom.</p> -<p>A mellett az egész csataterv is jól ki volt főzve. A -részvételből minden ember ki volt zárva, a ki az urakkal bármi -összeköttetésben áll.</p> -<p>Még egy körülmény kedvezett vakmerő tervüknek. Október közepén -már a Néva beállt, s azontúl folyvást erős fagyok voltak, de hó még -nem esett, mely más évben már november közepén lábnyi magasan fedi -a tetőket s csak májusban olvad le róluk. Most tehát könynyű -leendett a város több helyén vésztüzeket gerjeszteni, a mi különben -télen Szent-Pétervárott nem olyan könnyű, mint Moszkvában, a hol -sok a faház. Ha tíz helyen egyszerre kigyullad a város, a zűrzavar -tökéletes lesz.</p> -<p>Ezen a napon az Izsák-tér egész búcsujárás képét ölti fel (a -Mihály őrangyal ünnepét még akkor itt tartották, nem a Mars-mezőn). -A máskor puszta térség helyén egy éjszaka egész új város emelkedik, -utczákra sorakozott bódékkal; a mik között eltehenkedik a bódék -apja, a sok népszerű szinház. És minő szinházak! Fabábok, a mik úgy -játszanak, mint az igazi emberek s egész harczjátékokat adnak elő. -És az az egész csapatja a művészeknek, a kiknek védistene nem -Apollo, hanem Pan; a nép mulattatói, <span class="pagenum"><a name= -"Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> a kik nem hívogatják a -nagy urakat, a finnyás tudósokat deszkából összeütött -szentélyeikbe, hanem vándorolnak vásárokra, búcsukra, ünnepekre, s -nem szégyenlik leszállni a nép közé s levett csörgő sipkáikba -szedni össze a rézkopeket. A nép hívei: a pojáczák! A kik nem olyan -orczátlanok, hogy a halhatatlanság számára dolgozzanak, beérik -vele, ha ma kikereshették a tegnapi korcsmai számlát s azért épen -olyan jól játszanak, mint Talma, vagy Macready, megeszik a csepüt, -s pántlikát húznak elő az orrukból vég számra, elnyelik a tüzes -parazsat, az éles kardot s a lábujjuk hegyével megvakarják a -füleiket. Csinálja ezt utánuk Sulliván, vagy Kean, vagy a -mindkettőnél híresebb Dimitriefszki!</p> -<p>Ott mutogatják egy bódéban a valóságos vizileányt, a kinek -halfarka van és eleven halat eszik, s csak annyit tud mondani, hogy -«mama» és «papa». A másik sátor alatt a kötélen tánczoló elefánt -tiszteletére ütik az öreg dobot; ki mellett négykezű erdei emberek -vicsorgatják a fogaikat.</p> -<p>Az óriás hölgy is itt látható, a kinek hóna alatt a legmagasabb -férfi elmehet; pedig nem visel ám sarkos czipőt s megmutatja a -lábikráit, hogy nincsenek kitömve. A panoráma-mutogató énekelve -magyarázza a nagy harczok, vezuvkitörések, tengeri viharok és rémes -gyilkosságok történeteit, a miknek hű képmását mindenki megnézheti -két kopekért egy nagyító lyukon. Hát még azok az élvezetek, a mik -nincsenek födél alá rejtve. Itt egy banda kürtzenész játszik, a kik -közül mindegyik csak egy hangot fuj, mint az orgona a sípjait, s -mégis nóta lesz belőle; amott czigányleányok tánczolnak énekkiséret -mellett; keringelők, hinták, szélmalom alakra röpítik a légbe -ujjongó terheiket; az orosz csúszkán szánkóval, korcsolyával -iszánkodik alá a jó kedvében sivalkodó ünneplő nép, s valamennyi -dicső mulatságon felülemelkedve fogja bámultatni csodaművészetét a -kötél-tánczos, a ki egy szál kötélen, a mi az Izsáktemplom -tornyától az admiralitás erkélyéig van kifeszítve, <span class= -"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> fog egy -talyigát keresztül tolni, s abban a talyigában a saját kis fia fog -ülni.</p> -<p>Van is dicső kedv: a szamovárok nem győzik a forró theát ontani, -s a theára nyomban czukros jeget, meg sós uborkát fogyaszt, a ki -igazán jól szeret élni, s hallgatja a népénekesek dalait, s maga is -beleénekel, s ha elhozta a háromszegletű balalajkát, muzsikál is -hozzá; a mi nem nagy tudomány, mert csak két hurja van a -szerszámnak.</p> -<p>De nemcsak a köznép mulat ma; az úri rend is kijött az utczára a -maga pompájával. Arról ugyan gondoskodva van jól, hogy a fekete nép -(a csort narod) meg az úri rend össze ne keveredjék. A «nyári kert» -el van zárva ez alkalommal, s ott vágtat körben az előkelő világ, -mindenféle alakú hintóiban, a batardtól kezdve a nemzeti -proleotkiig, s mutogatja drága prémeit és boglárait, meg bolognai -kutyácskáit. A Néva jegén pedig ezernyi, meg ezernyi szánka futtat -versenyt, szabadon vágtatva a széles folyam tükre felett, -aranyozott szánok angol telivérekkel, s egyszerű lappon vasokok, a -mik elé széles szarvu iramszarvas van fogva. Az észak Bábele van -együtt.</p> -<p>S majd a mikor le fog szállni az est, akkor a nyári kert -pavillonjának terraceán meggyujtják a bengáli tüzeket: a vásártéren -kátrányos máglyákat lobbantanak fel, s tarka tűzijáték eleveníti -meg a zsibongó népünnep képét.</p> -<p>S erre a tűzijátékra három ágyulövés a vár fokáról fogja megadni -a jelt, akkor valamennyi toronyban megszólalnak a harangok Mihály -őrangyal hódolatára.</p> -<p>Ez a három ágyulövés, meg az a harangszó lesz jel az -összeesküvőknek is, hogy előrohanjanak oduikból késeikkel, -fáklyáikkal, elkiáltva a jelszót: «itt van ő! itt van Napoleon!» A -mikor aztán a harangbömböléstől elnyomott csataordításban, az úri -néppel és katonasággal összekeveredve, az általános zűrzavar -közepett egyszerre juthatnak be a várba, leölve mindenkit, kiről a -«kés dala» szól.</p> -<p>Egészen tiszta munka volt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_202" id="Page_202">-202-</a></span></p> -<p>Délután erős délnyugati szél támadt a tenger felől, mely sok -mulatságot elrontott. Az ilyenre ugyan itt mindenki el van -készülve; ha nem elég egy bunda, felvesz kettőt; hanem a szegény -komédiásoknak sok bajt okozott: felforgatta a sátoraikat, -félbeszakította a legmulatságosabb tréfákat; a kötéltánczos nem is -merte megkisérleni nyaktörő útját; az erős szél úgy lefujta volna -arról az egy szál kötélről fiastól együtt, mint egy pár legyet. A -nyári kertben kocsikázó hölgyek is panaszkodtak, hogy a fátyolaikat -mind letépi a kalapjaikról a szél, s különösen nagy volt a panasz a -miatt, hogy a tűzijáték egészen dugába dől, mert a bengáli tüzön s -a tűzkerekeken kívül semmi sem fog sikerülni.</p> -<p>A szél pedig estefelé nem hogy csillapodott volna, hanem -valóságos orkánná növekedett.</p> -<p>Ekkor megdördültek a vár fokáról az ágyúk, s azokkal egyszerre -megszólaltak a harangok. Háromszáz harang egyszerre. Az aztán a -carillon!</p> -<p>A harangozáson a népzaj nem törhetett keresztül, hanem az -ágyudörgések igen.</p> -<p>A nép szokta számlálni, hogy hányat lőnek?</p> -<p>Három lövés volt a jeladás a bengali tűz ellobbantására.</p> -<p>Hanem az ágyúk tovább dörögtek.</p> -<p>Mikor huszonegyig elszámlált a nép, akkor azt kérdezték az -emberek egymástól: «nini! mi ez? herczegasszony született tán a -téli palotában?»</p> -<p>Nem biz az, az ágyúk csak tovább dörögtek.</p> -<p>Az ötvenedik lövésnél azt kérdezte minden ember: «ej ha! valami -tengeri csatát nyertünk meg valahol?»</p> -<p>Annál sem állt meg az ágyudurrogás, tovább dörgött a harangzúgás -között.</p> -<p>Mikor aztán a százegyediket dörögte az ércztorok, akkor minden -ember bámulva kérdezte egymástól: «de hát a czár születésnapja -van-e ma, vagy micsoda?»</p> -<p>Az sincs! A dörgést folytatta a rézszörnyeteg. Százkettőt, -<span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span> százhármat, száznégyet. A százötödiknél -aztán senki sem kérdezte, hogy mit jelent ez? hanem felordított az -egész város, oly hangon, mely túlharsogta a harang bömbölését:</p> -<p>– «Itt jön! Ő jön!»</p> -<p>De nem «Napoleon jön», hanem még annál is nagyobb úr: a -Néva!</p> -<p>Jön visszafelé s hozza magával a tengert! Az egész darabokra -tört jég-tengert, kristály torlaszaival, hullámsánczaival, sebesen, -rohamosan, ordítva, harsogva, tombolva.</p> -<p>Ezt jelzi a szakadatlan ágyulövés a várfokról.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Mikor I. Péter czár hozzáfogott annak az eszmének a -létesítéséhez, hogy a finn mocsár közepett egy új világvárost -emeltessen, s az őserdőket, a mik a mostani palotasorok helyét -elfoglalták, kezdé kiirtani, talált egy vén veresfenyőfát, a minek -a kérgébe mély vonalak voltak vágva körül. «Mit jelentenek ezek a -vonalak?» kérdé egy vén paraszttól. «Ezek jelzik, uram, a Néva -magasságát, mikor megárad s a vidéket elönti.» A czár levágatta a -fát is, a parasztot is. Azok pedig igazat mondtak mind a ketten. A -Néva a hatalmas czári városnak örök ellensége maradt.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Jön, visszafelé folyva, már nem a medrében, hanem a medrén -kívül, nem is a Néva már, hanem a tenger. Maga a keserű tenger, s -majd mikor le fog futni a víz, a paloták falai odáig be lesznek -húzva sóval, a meddig a víz emelkedett.</p> -<p>Úgy jön az óriási hullámszörnyeteg, mint egy útnak indult -hegyláncz. Egész délután ostromolta, a nyugati széltől korbácsolva, -azt a torlaszt, a mit saját maga rakott maga elé a kronstadti -öbölben felszaggatott jégből, estére legyőzte azt s akkor aztán -omlott be hömpölyögve a nagy Névába és ott tolta maga előtt a -jégzajt. <span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span></p> -<p>Legelsők voltak, a kik az itéletnapi vészt észrevették, a nagy -Néva jegén versenyszánkázók. A kik a jobb partra menekültek -szánjaikkal, azok jól jártak, mert ott tiszta volt az út a -menekülésre; de a kik a bal partot találták legközelebb s arra -akartak kiszabadulni, azok egyszerre az ádáz rémületet vitték -magokkal az ünnep mámorában tomboló sokaság közé.</p> -<p>«A Néva jön!»</p> -<p>Ez az egy kiáltás elég ijedelmet önteni a legbátrabb szívébe s -nyavalyássá rémíteni a gyönge szívüt, mert az elől nincs menekülés. -Ez mikor haragba jön, végigönt az egész városon, s a ki előle fut, -az utcza tulsó végén már szemközt találja őt.</p> -<p>A zűrzavar egy percz alatt általános lett. A hintók serege az -elkerített nyári kertből csak a rendes kapukon keresztül -szabadulhatott ki. S ott a bejáratoknál összetorlódott. A kik aztán -nagy nehezen kiszabadulhattak a térre, az utczára, ott az -eszeveszettül rohanó népgomoly közepébe jutottak s az vitte őket -magával, a merre maga rohant, nem tekintve a czímert a hintóajtón, -s a paszomántos inast a bakon. Nem volt most se herczeg, se muzsik, -csak ijedt ember.</p> -<p>S mielőtt kibirtak volna egymás közül keveredni, már ott volt a -vízár.</p> -<p>Az első hullámcsapás, mint egy halom szemetet kapta fel a nagy -Izsák-tér bódéhalmazatát. A lebujokból kiöntött dőzsölők ordítva -jöttek elő pinczeoduikból; a vásárosok úszóbódéik tetejére -kapaszkodva, kiabáltak segítségért; az óriás nő a sátora tetején -dugta ki a fejét meg a két kezét s legjobban meg volt ijedve, a -majomnak öltözött komédiások fölfutottak árboczaikra, a vízileány -is megtalálta a lábait s igyekezék a szárazra jutni halfark nélkül; -a betanított elefánt bömbölve gázolt a népen keresztül, hátára -kuporodott gazdájával s az állatsereglet fenevadai rivalltak, mint -az őserdőkben.</p> -<p>S a rémjelenet satyrájául a nyári kert pavillonja terraceán -<span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span> elhelyezkedett tüzijátékos meggyujtotta -piros és zöld bengali tüzeit, s azok messze bevilágíták az özönvízi -zűrzavar képét. Csak ő maga és segédei nem láttak semmit, elvakítva -a fénytől, míg egyszer aztán a harangok, az addigi ünnepi zengésből -áttértek a vészjelző kongatásra. Akkor vették csak észre a nagy -veszedelmet. Akkor meg aztán siettek kioltani minden görögtüzet s -arra az egész város sötét lett. A vihar nem engedte a lámpásokat -meggyujtani, s a jégzaj, a merre előnyomult, mind kidöntögette a -lámpásfákat.</p> -<p>A zűrzavarhoz, a vészhez még az éjsötétség is hozzájárult.</p> -<p>Az ész nélkül menekülő tömeg között ott volt Ghedimin herczegnő -is Bethsábával. Orosz divat szerint két egymás elé fogott ló volt a -hintójok előtt. Egy ilyen fogattal nagyon nehéz kikeveredni egy -kocsitömkeleg és futó sokaság közül. Az első ló alig fékezhető. -Kivált az ilyen tüzes angol mén, a minőt ma a herczegnő kocsijába -fogatott. Be akarta mutatni, hogy neki mégis pompásabb fogata van, -mint Zeneidának. Pedig hát nem ért vele czélt, mert Ilmerinen -kisasszony meg sem jelent a népünnepen.</p> -<p>– Térj ki valami mellékutczába! parancsolá a herczegnő -kocsisának.</p> -<p>Ezt könnyű volt parancsolni, de nehéz végrehajtani. A népgomoly -minden oldalról körülfogta őket.</p> -<p>– Szállj le! parancsolá ekkor a vadászának, s csinálj helyet a -csőcselék között.</p> -<p>A vadász, egy óriási finn legény, aztán megfogta zablájánál -fogva az első lovat, úgy akarta azt a néptömeg között vezetni, -jobbjával ütlegeket osztva az útjába tóduló muzsikok fejére. No, a -muzsiknál még az megjárja, mert az hozzá van szokva, mert ő -paraszt; de az ostorhegyes ló nemes vér, s az angol paripa nem -engedi magát a zablájánál fogva czibáltatni. Egyszer csak -felágaskodott s a patkójával olyat csapott a vadász fejére, hogy az -eszméletlenül rogyott össze. <span class="pagenum"><a name= -"Page_206" id="Page_206">-206-</a></span></p> -<p>– Most mit csináljunk? szólt megrémülten a herczegnő s elkezdett -sírni.</p> -<p>– Én tudok rajtunk segíteni, mondá ekkor Bethsába. A gyeplőst -lehet nyeregből vezetni.</p> -<p>– De ki ül fel rá? szólt kezét tördelve a herczegnő.</p> -<p>– Hát én! Megszoktam a lovaglást.</p> -<p>– Jó lesz, mondá a herczegnő.</p> -<p>Mindenekfelett önző volt. Nem gondolt rá, hogy Bethsábának, ha -az első lóig akar eljutni, előbb térden felül érő jeges árban kell -végiggázolnia; azután kitenni magát fagyasztó viharnak, bunda -nélkül, csupán a könnyű prémes kaczabajkában, s azonkívül egy -őrjöngő néptömegnek, mely a sötétben nem ismer se Istent, se urat! -És hogy elvégre is az egy király leánya, a ki nem azért lett bizva -Ghedimin herczegnőre, hogy ő nála fullajtári szolgálatot -teljesítsen.</p> -<p>Azt mondta neki: «jó lesz».</p> -<p>S arra a leány hirtelen leveté nyusztszőrmés bundáját, kiugrott -a kocsiból, bele a vízbe; odafutott az első lóhoz, azt szépen a -nevén szólította, megveregette a nyakát, s aztán egy -aczélruganyosságú szökéssel ott termett a hátán, a gyeplőszárt -kantárnak fogva a kezébe.</p> -<p>Most aztán meg lehetett indulni.</p> -<p>A leány szelid szóval kérte az útjába tódulókat: «kedves bátyám! -kérlek; áldjon meg az Isten!» s ez többet használ, mint az -erőszakoskodás. Az emberek szorítottak utat előtte s a hintó -kivergődött az Izsák-térről és a széles utczákról s sikerült azzal -befordulni egy mellékutczába, a mit nem leptek el a futó -tömegek.</p> -<p>Hanem annak is megvolt a rossz oka, hogy miért nem jött azon -szemközt ember?</p> -<p>Azért, mert a tulsó utczán már megkerülte őket az áradat.</p> -<p>Mentől inkább haladtak azon az utczán, annál bizonyosabbak -lehettek a felől.</p> -<p>A hullám már becsapott a hintóba s a herczegnőnek fel -<span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span> kellett állania a kocsi ülésére, hogy a -lábai fel ne ázzanak. Ő tehette azt; de Bethsábát az előre vágtató -paripa csuromvízzé fecskelte, s a hullám folyvást a térdeig -csapkodott fel.</p> -<p>– Csak a nyefszkij prospectre kiérjünk! Lihegé a herczegnő. -Siessetek. Siessetek. Ott van a palotánk mindjárt közel.</p> -<p>Oda ugyan jó helyre értek. A mint a keresztutczából kijutottak a -tágas, egyenes sugárútra, mintha a Névát magát látnák maguk előtt, -mikor megindul rajta a zaj. Itt már nemcsak víz volt, hanem jég is. -A sötét víztükör felett ott feküdtek az úszó jégtáblák. Az áradat a -Moika csatornán át eléjük került.</p> -<p>– Szent Mihály arkangyal! kiálta fel e látványra a kocsis a -bakon. Szabadíts meg bennünket a magad neve napján!</p> -<p>– Ne imádkozz most, hanem hajtsd a lovakat! kiálta rá a -herczegnő.</p> -<p>– De asszonyom, nem szabadít ki innen bennünket más, mint vagy -angyal, vagy az ördög!</p> -<p>– Ne ugass! kiálta a herczegnő, fejbe vágva a kocsist. Én -egyikben sem hiszek, hanem bizom a jó lovaimban, azok hazavisznek. -Vágtassunk, vágtassunk.</p> -<p>S a nő vágta a kocsist, a kocsis vágta a lovat, a ló meg vágta a -haragos elemet, a jeges árt, haragudtak mind a hárman. Csak a -királyleány könyörgött. «Én Istenkém, kis Istenkém: küldj valami -szabadulást!»</p> -<p>Érezte, hogy nem soká fogja kitartani, tagjai megdermednek.</p> -<h2>AZ ÖRDÖG.</h2> -<p>Egyszer csak derengő fény kezdett egy mellékutczából a sötét -hullámra vetődni; a vérvörös sugár élesen sütött ki a magas házak -sorai közül.</p> -<p>Egy dereglye jött elő a mellékutczából. A hajó orrába -<span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span> volt letűzve egy fáklya. Két férfi -evezett; egy a hajó orrán állva, hosszú csáklyával hárítgatva félre -a sebesen közelítő jéghasábokat, egy pedig a kormányrudat fogta. A -dereglye közepén állt egy nő, kurta prémes bundában, feje és -csaknem egész arcza elburkolva a bashliktól, a ki azzal -foglalkozott, hogy egy csoport apróbb-nagyobb gyermeket mindenféle -pokróczokba takargatott s piskótákat osztogatva ki közöttük, -csitítgatta őket, hogy ne kiabáljanak annyit a «tata», meg a «baba» -után. (Az orosz kis gyerek mama helyett babát mond.)</p> -<p>Hja, biz a tata meg a baba azt szokta tenni, hogy mikor maga -elmegy a népünnepre, hát akkor a sok mihaszna apró porontyot -bezárja otthon a szállásán. A hátára csak nem veheti, mikor a -«korsóba» megy.</p> -<p>Mikor aztán beüt a szerencsétlenség, hát biz akkor a tata, meg a -baba (ha ugyan ura még a két lábának) hát csak elszalad valamerre; -de a bezárt aprósággal mi történik? Ha tüzi veszedelem van, biz -azok odaégnek; ha azonban csak az árvíz jön, hát akkor jó az Isten, -majd csak küld innen-amonnan holmi jószívű uracskákat, a kik -mulatságot csinálnak maguknak abból, hogy a benrekedt gyerkőczkéket -ablakon, padláslyukon át összeszedegessék; hisz azoknak az uraknak -ez olyan jó mulatság, mint a kacsavadászat. Lám, ezek is hogy -megtöltötték már a dereglyéjüket, pedig még csak egyet -fordultak.</p> -<p>A dereglyések észrevették a vízár közepett küzködő hintót, azzal -egyszerre arra vette a jármű irányát. A fáklya szikrázva lobogott -az erős szélben s tűzvilágot kölcsönzött az ifju férfi arczának, ki -a csónak elején állva, mint egy szellemhős közeledett a fekete -víztükör felett.</p> -<p>A torló jég harsogott a közeledő dereglye alatt.</p> -<p>Az ifjú férfi neki feszíté csáklyáját s odafaroltatta a -dereglyét az úri fogat mellé.</p> -<p>Már ekkor Bethsába alig birta magát tartani a lovon.</p> -<p>Az ifju nem vesztegette a szavakat, hirtelen átkarolta a leány -derekát, a ki ösztönszerün ragadta meg mindkét <span class= -"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> kézzel -a karját s a másik perczben a leány a ló hátáról a dereglyébe volt -emelve.</p> -<p>Bethsába e pillanatban az ifju szemei közé nézett és akkor -megtudta, hogy mi gyönyör van abban, a mikor egy ember a másiknak a -szemeiben elveszti a lelkét. Ő már egyszer találkozott e szemek -lángjával; akkor még csak a szárnyait égette el náluk, most azután -egészen beléjük hullott.</p> -<p>– Takarja ön ebbe a bundába! szólt a dereglye közepén álló hölgy -a férfihoz, s saját bundáját levetve válláról, odaveté a didergő -leányra. Aztán odalépett a hintó szélére s kezét nyujtá a bennülő -hölgynek. E közben hátra hullott fejéről a bashlik, s Bethsába -ráismert az arczára. «Ez az ördög», ez Ilmarinen Zeneida!</p> -<p>A herczegnő is ráismert.</p> -<p>Vad szenvedélylyel taszítá el a felé nyujtott kezet s rekedten -kiálta:</p> -<p>– El innen! Nem kell az ön segítsége! Inkább a jégárba, mint -önhöz: a pokolba!</p> -<p>S azzal kikapta a kocsis kezéből az ostort s közé vágott vele a -lovaknak; azok vadul vágtattak előre, neki a jeges árvíznek, a -tajtékzó hullámnak, mely szügyeiket verte már. Nem kellett neki ez -a segítség.</p> -<p>Bethsába pedig ott maradt.</p> -<p>Reszketett, nemcsak a hidegtől, hanem attól a rémgondolattól, -hogy most az ördög keze közé jutott. Már viszi magával, már az -övé.</p> -<p>Még a bundáját is ráadta a martalékára, hogy annál biztosabban -elvihesse. Milyen jó meleg bunda. Bizonyosan ez is a pokolból -jött.</p> -<p>– Ön meg fog fázni, mondá a csáklyás férfi Zeneidának.</p> -<p>– Evezni fogok s majd kimelegszem, viszonzá a nő, s azzal kezébe -kapva a lapátrudat, elkezdé azt feszíteni, hogy keble csak úgy -emelkedék bele. Így tesznek az ördögök, mikor sietnek a -martalékukkal. Ezt a sok gyermeket is bizonyosan mind a pokolra -viszi most. <span class="pagenum"><a name="Page_210" id= -"Page_210">-210-</a></span></p> -<p>A dereglye sebesen sikamlik végig a sötét utczákon.</p> -<p>Majd egy nagy kert elé jut, melynek kőfala gátat vet a -hullámnak. Bethsába megismeri azt a czifra aranyozott vaskerítést. -Itt lőtték le a szarvast, a mit ők hajtottak a mult tavaszszal. Az -ördög odaviszi őt most magához!</p> -<p>A dereglye kiköt a palota küszöbe előtt, egész odáig tódul az -árvíz, a márványlépcsőkig. Hanem az a palota jó menedék. Alapja úgy -fel van emelve, hogy a pálmakert növényeinek a tövét soha sem -érheti el az árvíz. A tornácz fényesen ki van világítva s -cselédsereg fényes bérruhában siet lámpásokkal az érkezők elé. Benn -nagy sürgés-forgás van. A nagy tánczteremben végtül-végig ágyak -vannak vetve, s közepett asztal terítve, gőzölgő samovárokkal; egy -csoport gyermek már fekszik az ágyakban; nehányat most itatnak -meleg levessel, theával. Sok ember van itt, a kiknek arczát -Bethsába, úgy rémlik, mintha látta volna valahol.</p> -<p>Azok úgy kerültek oda, hogy a Mihály arkangyal-napi ünnepi -sokadalmat szokás szerint felhasználta a zöld könyv társasága az -ország minden részéből összebeszélt gyűlés megtartására. Ilyenkor a -rendőrség figyelme meg van bénítva.</p> -<p>A vezetők alig kezdtek a tanácskozáshoz, a midőn berohan Puskin -azzal a hirrel, hogy a Néva kiáradt s elöntötte a várost.</p> -<p>Erre a hirre mindenki elfeledett politikát, alkotmánytervet, -összeesküvést, csak a közös vész állt előttük. – «Siessünk menteni, -a mit lehet!»</p> -<p>Zeneida parkjában volt egy nagy halastó, a melyen tavaszszal -egész regattákat szoktak rendezni a vidám vendégek; a csónakok, -dereglyék ott voltak télen a félszerben. Azokat hirtelen -elővontatták, s azzal felosztva egymás között a feladatokat, -mindannyian csáklyát, evezőt ragadtak, s indultak szerteszét -árellenében, segélyt vinni a nyomorultaknak. Nehány csónak már -megelőzte Zeneida járművét. Az volt a jelszó, hogy a veszélyben -<span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span> forgó házakból a gyermekeket kell -legelébb megszabadítani, meg az olyan nőket, a kik gyermekeikkel -otthon maradtak.</p> -<p>Zeneida egész kastélyát, konyháját, ruhatárát rendelkezésükre -bocsátá.</p> -<p>Neki jutott az oroszlánrész; nem is bocsátotta ki a kezéből. -Felkapta az ölébe bundástól a királyleányt, úgy vitte fel maga a -lépcsőkön, egy virágillatos langymeleg szobába, mely puha szőrmével -volt szőnyegezve. Az nem is tudott volna a maga lábain ide -feljönni. Nem volt semmi önakarata; engedett magával mindent tenni -– az ördögnek. Az ellen úgy is hiába minden daczolás.</p> -<p>Zeneidának első dolga az volt, hogy letépte Bethsábáról a -testére fagyott ruhákat mind; ollóval vágta, körömmel hasította; -nem hagyott rajta semmit. Hát hisz az ördög így szokott bánni a -martalékával.</p> -<p>Hanem egy különös dolog mégis feltünt Bethsábának. Gyakran -szokott ő Corynthiával együtt fürödni, s olyankor keresztanyja soha -sem mulasztá el, hogy azt ne mondja neki: «ejh, milyen szép vagy!» -s eldicséri gyönyörű idomait. Ez a másik nem teszi azt. Összehuzott -szemöldökkel tekint rá, mintha haragudnék s aztán fog egy durva -gyapotszövetet, s azzal kegyetlenül végigdörzsöli a levetkőztetett -leány minden tagját, a nélkül, hogy egy szót szólna hozzá, -mindaddig, míg a dermenet eloszlik izmaiból, s jótékony melegség -váltja fel a reszketést. Akkor aztán bepólálja őt a kandallónál -megmelegített patyolatlepelbe s lefekteti jó puha ágyba, -odahelyezve a fejét a vánkosra, melyen szétbontott haját körül -elteríté, hogy könnyebben megszáradjon, s azzal betakargatja -paplannal. Hát hiszen az ördög így szokott bánni eleinte azokkal, a -kiket elragad!</p> -<p>Akkor aztán finom porczellán csészében hoz neki valami párolgó -italt, a miből Bethsába, a mint egy kortyot lenyel, az mint az -olvatag tűz járja végig az ereit. Ez bizonyosan az ördögök -bűvitala! S aztán ennek az a tulajdonsága <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> van, -hogy ha az ember egy kortyot lenyelt belőle, a másikat utána -kivánja, mindaddig, míg csak az utolsó cseppben tart; s mikor az -egészet megitta, lecsukódnak a szemei, akárhogyan iparkodik ébren -maradni, nem bir magával, elalszik. Akkor aztán az ördög elviszi őt -álmában mindenféle tündéri tájakra, a mik eleinte nem nagyobbak, -mint egy férfinak a szemszivárványa, hanem aztán egyre tágulnak, -míg egész leirhatatlan paradicsomok válnak belőlük, a mikben az -ember nem járkál, hanem repül. Egyszer olyant is álmodik, mintha az -ördög odajönne hozzá, megtörülgetné homlokát, lebontogatná testéről -az átizzadt burkot, s friss inget adna rá. Reggel aztán, mikor -fölébredt, látta, hogy az ing csakugyan rajta van. Ha ez sem volt -álom, akkor a többi sem volt az.</p> -<p>Felült az ágyában és körültekintett az ördög szobájában. -Csakugyan ilyennek kell annak lenni; mert nincs benne semmi szent -kép, ellenben chinai és japáni bálványszobrok nagy választékban. -Ezek a Belzebub szobrai, meg az Asmódié kétségtelenül.</p> -<p>A min még jobban elbámult, az, hogy öltönydarabjai mind oda -vannak szépen egymásra rakva az ágya mellé egy alacsony karszékre. -Hogy lehet az? Hisz azokat tegnap az ördög diribről darabra tépte, -szakgatta, vagdalta; s most itt vannak épen, szárazon. Hejh, az -ördögnek sok szolgálattevő szellem áll rendelkezésére. Ehhez -értenek azok. Megkisérté felvenni ez öltönyöket, hátha nem égetik -meg? nem mulasztá el, valahányszor egy kapcsot összeakasztott, rá -mondani «Christeleyson, Kyrie eleyson», hogy megrontsa a gonosz -varázst.</p> -<p>Aztán mikor fel volt öltözve, elkezdte fürkészni, hogy mi lehet -ezen a szobán tul az ördög kastélyában?</p> -<p>Végig járt két-három szobát, azok mind nem olyanok voltak, a -minőket ő keresztanyjánál szokott látni, a ki pedig gazdag -herczegasszony. Egy szoba épen tele volt eleven madarakkal, meg -kitömött állatokkal. <span class="pagenum"><a name="Page_213" id= -"Page_213">-213-</a></span></p> -<p>Egyszer aztán valami hangokat hallott meg, a mik hasonlatosak a -gyermeknyafogáshoz. Aha, itt kinozza az ördög az elrabolt kis -gyermekeket.</p> -<p>Odavitte a kiváncsiság. Egy szőnyegajtó mögül jöttek a hangok, a -mi félig nyitva volt. Bekandikált rajta. És ott látott egy csoport -apró porontyot, a kiket Zeneida mozsdatott, fésült, öltöztetett. A -mosdatottak nyafogtak, a kik pedig már fel voltak öltöztetve, azok -örültek az új ruhájuknak.</p> -<p>Különös foglalatosság egy ördögtől!</p> -<p>Az volt Zeneida fürdő-szobája.</p> -<p>Bethsába bátorságot vett magának belépni. A kiváncsiság -vakmerő.</p> -<p>– Ah, ön már fel is öltözött kis herczegnő? szólt Zeneida, a -midőn őt meglátta.</p> -<p>– Mit csinál ön a kis gyerekekkel? kérdé Bethsába -kiváncsian.</p> -<p>– Látja ön, fürösztöm és öltöztetem őket. Az anyjaik ki tudja -merre vannak? Az áradás még egyre nő; az egész város víz alatt van. -A míg ez el nem múlik, addig ezeket ápolni kell. No, a ki hamar -felöltözik, szólt azután a gyerekekhez Zeneida, az majd mehet az -étterembe, s kap a mamzeltől jó levest reggelire.</p> -<p>Bethsábának valami jutott eszébe. Ki akarta próbálni az -ördögöt.</p> -<p>– De hát ezeket a gyerekeket nem imádkoztatja meg valaki, -mielőtt reggelit kapnának?</p> -<p>– Nem ám, kedvesem; mert ezek sokkal inkább éhesek, mint -áhítatosak.</p> -<p>– De imádkozni mégis csak jó; mondá a királyleány.</p> -<p>– Mire jó?</p> -<p>– Hát most épen arra, hogy muljék el ez a nagy szerencsétlenség -a városról.</p> -<p>– Kedves kis herczegasszonykám, szólt Zeneida. Azt a szelet, a -mi a Névát ide felhajtja, úgy hiják, hogy «Auster». És ha az egész -földet lakó ezerkétszázmillió ember mind <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> -elkezdene a szájával fujni, még az sem volna elég arra, hogy -visszafujja az Austert, ha az megindul.</p> -<p>Ez már csak igazi ördöghöz illő észrevétel! Az imádkozást nem -tartani egyébnek, mint a szájból kijövő fujásnak!</p> -<p>Bethsába a vakmerőség legszélsőbb eszközéhez folyamodott. -Megkisérlé az «Isten» nevét kimondani az ördög előtt. Hátha erre -rögtön kén és szurokfüst közé feloszolva, elveti csábító külsejét, -s átváltozik szarvas, kecskelábas ősalakjává?</p> -<p>– Hát ön nem hiszi, hogy e szörnyű csapást Isten mérte rá az -emberekre?</p> -<p>– Nem, kedveském! mondá Zeneida, épen egy kis pityergő -leánykának a fejére kötve fel a meleg főkötőcskét; mert ha Isten -küldené az elemi csapást büntetésül az emberekre, hát akkor -gondoskodnék róla, hogy az árvíz ne menjen be a jó emberek házaiba; -hanem csak a rosszakéba.</p> -<p>(Bizony csak ördög vagy te! Különben nem mondanál ki ily -rettenetes szavakat.)</p> -<p>Bethsába még tovább vitte a bátorságot. Rá akarta szedni az -ördögöt.</p> -<p>– Ejh, önnek sok dolga lehet most; nem könnyíthetném meg a -fáradságát? Ha nekem megengedné, én is megtudnám e kis gyerekeket -mosdatni, fésülni; én nagyon szeretem azt; az nagyon mulatságos -lehet.</p> -<p>– Igazán! Szólt Zeneida derülten. Dehogy nem! Így önnek is adok -valami foglalatosságot. Nekem úgy is gondoskodnom kell, hogy ennyi -embernek legyen mit enni. Hát vegye magára a gondját az -apróságoknak!</p> -<p>Azzal odaültette Bethsábát a maga helyére s a sok piszkos -gyerekre ráparancsolva, hogy szót fogadjanak, még egyszer szivesen -mosolygott a királyleányra s aztán otthagyta őt a -fürdő-szobában.</p> -<p>Bethsábának első gondja volt, valamennyi gyermeket rögtön -letérdepeltetni s aztán közéjük térdelve, elmondatni <span class= -"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> velük a -Miatyánkot. «De szabadíts meg a gonosztól: Amen!»</p> -<p>No most ezzel az ördög ugyan fel lett tromfolva.</p> -<p>Akkor aztán hozzáfogott a kis árvák mosdatásához, -fésülgetéséhez.</p> -<h2>A ZÖLD SZEMŰ EMBER MESÉJE.</h2> -<p>Hanem az apró porontyok nem viselték ám magukat olyan csendesen -az ő keze alatt, mint mikor az a másik nő bánt velük. Annak egy -ránézése elég volt a nyafogást, szepegést egyszerre elnémítani; ez -a másik pedig csak olyan gyermek volt előttük, mint maguk; egy -cseppet sem féltek tőle; egyik rákezdte s arra aztán valamennyi -folytatta, hogy «hol a baba, hol a tata?» S aztán, hogyha -összemázolják a könyeikkel a képeiket, akár újra mosdassa őket az -ember.</p> -<p>Hát bizony a tatát, babát ő sem tudta nekik előteremteni; hanem -ekkor eszébe jutott, hogy mit szoktak ő vele csinálni a dajkáló -asszonyok, mikor kis gyerek volt, aztán sírt az anyja után? Mesélni -szoktak neki.</p> -<p>– No ne sírjatok, viseljétek magatokat szépen, majd mindjárt -mondok nektek egy szép mesét a «zöldszemű emberről». Az ám a szép -mese, hallgassatok csak rá.</p> -<p>A Sisera hadja erre az igéretre rögtön elcsöndesült; -odatelepedtek Bethsába körül, odatették az állaikat a térdeire, -belekapaszkodtak a szoknyájába, úgy hallgatták.</p> -<p>– Hát, hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis királyfi; -akkora, mint te bozontos fejű itt a lábamnál. Annak volt egy jó -apja, meg egy még jobb anyja, a kik őtet nagyon szerették. Egy -napon aztán a király is, meg a királyné is egyszerre elutazott. -Nagy hosszú czifra érczládákba feküdtek le, a miknek a tetejeit -rájuk csukták. Azután feltették őket nagy-nagy aranyos-ezüstös -szekerekre, a mikbe hat-hat ló volt fogva, s aztán sok ember, -<span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span> meg katona, meg ágyu kiséretében -elvitték őket, nagy muzsikaszó mellett. A kis királyfi, mikor -egyedül maradt a kastélyában, azt kérdezé a nagyvezértől:</p> -<p>– Hová utazott az én apám, meg az én anyám?</p> -<p>A nagyvezér azt mondta neki:</p> -<p>– Jaj, kis királyfi, azok elmentek messze-messze; egy másik -világba.</p> -<p>– Hát minek mentek abba a másik világba? kérdezte a -királyfi.</p> -<p>– Azért, mert az sokkal jobb világ, mint ez az innenső, a miben -mi lakunk, felelt neki rá a nagyvezér.</p> -<p>Azt mondta erre a királyfi:</p> -<p>– De hát akkor engemet is miért nem vittek el magukkal abba a -másik világba, ha az a jobbik?</p> -<p>– Jaj, kis királyfi, mondá a nagyvezér; te neked még előbb sokat -kell fáradni, küzdeni, szenvedni ezen a világon, a míg megérdemled, -hogy abba a másik világba eljuthass, a hova az apád meg az anyád -elutaztak.</p> -<p>Hát sehogy sem tetszett ez a biztatás a kis királyfinak; hogy ő -még fáradjon, küzdjön és szenvedjen is sokat, s azt mondta magában: -«no megállj, majd utána megyek én az apámnak, anyámnak abba a másik -jobbik világba s itt hagyom nektek ezt az innensőt; kínlódjatok -benne, ha nektek úgy tetszik».</p> -<p>S azzal azt tette, hogy fogta a kis puskáját s kiment az erdőre, -mintha madarakat akarna lődözni. Ott azután addig ment a sűrű -rengetegben, míg egyszer utólérte a záporeső. Aztán, hogy meg ne -ázzék, keresett egy odvas fát, hogy majd abba meghuzza magát. Hát – -jól van – a mint az oduba bebujt, akkor látta, hogy ott már van egy -ember elrejtve. (No te borzas, mit csináltál volna, ha te jártál -volna így?)</p> -<p>– Nagyot sikoltottam volna.</p> -<p>– Bezzeg a kis királyfi nem azt tette ám, hanem megszólította -bátran az idegen embert: «hallod-e ember, ez az erdő az én erdőm, -ez a fa az én fám, én nem engedtem <span class="pagenum"><a name= -"Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> meg neked, hogy benne -lakjál. Hanem ha megmondod nekem, hogy merre van az a jobbik világ, -a hová apám anyám elutazott, akkor neked adom a fát is, az erdőt -is; nem bánom: lakjál benne».</p> -<p>Azt felelte neki erre az idegen ember az odvas fában:</p> -<p>– Nem úgy van az kis királyfi: hamarább itt laktam én, mint ez -az erdő felnőtt s innen engem senki ki nem üzhet. Azt meg, hogy -merre van az a jobbik világ? csak akkor mondhatom meg, ha én is -megszeretlek téged s te is megszeretsz engem. Én már megszerettelek -ám.</p> -<p>– No én ugyan nem szerettelek meg! mondá a kis királyfi.</p> -<p>– De hát miért nem? kérdé az erdei ember.</p> -<p>– Azért, mert zöld a szemed.</p> -<p>Az idegen embernek csak úgy világlottak a szemei, mint két -szentjános-bogár.</p> -<p>– No hát eredj, Isten hirével, mondá neki az ismeretlen; a miből -a királyfi megtudhatta, hogy ez nem valami gonosz szellem, mert -külömben nem tudná az Isten nevét kimondani.</p> -<p>– El is megyek! szólt a kis királyfi; megtalálom én az utat a -jobb világba nálad nélkül is. Hallottam én már elégszer, hogy merre -van annak az útja!</p> -<p>Hallotta sokszor a kis herczeg, úgy fülhegygyel, mikor azt -beszélték, hogy ott a sziklák között lakik egy kegyetlen nagy -vérszopó vadállat, egy tigris, a mely sok vadászt, kecskepásztort -elvitt már a másvilágra. No az majd őtet is elviszi.</p> -<p>Ment, csak ment, a míg csak el nem ért a sziklák lábához, a hol -a vadállat barlangja volt, a mire rátalálhatott arról a sok elszórt -csontról, a mikkel annak a bejárata be volt terítve. A tigris akkor -is otthon volt, a barlangban hallatszott a mormogása. (No te -borzas, oda mertél volna-e menni a barlangba?)</p> -<p>– Nem én, ha a lapdám beesett volna sem.</p> -<p>– No látod, a kis királyfi nem volt ám olyan gyáva: <span class= -"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> bátran -bekiáltott a barlangba: «hej te, tigris, gyere elő! itt vagyok én: -a királyfi! Jer, vigy el engem is a jobbik világba, gyorsan!»</p> -<p>A szörnyeteg előmászott az oduból, körülnyalta a véres száját, -hosszú farkával megcsapkodta az oldalait, s aztán lesunyta a fejét, -hogy egy ugrással elkapja a kis királyfit. (No ne sírj, na, te kis -pisze: hiszen nem kapja el!)</p> -<p>Mert abban a perczben egy sziklahasadékból előrohant egy -óriáskigyó, az a tigrisre vetette magát, átszorította rettenetes -gyűrűjével a szörnyeteg derekát, torkát; beleharapott a nyakába. A -tigris ugrált, ordított, fetrengett; a két szörnyeteg elkezdett -egymással élethalál-harczot küzdeni s utoljára lehengeredtek -egymásba tekergőzve a mély szakadékba, a sűrű bozót közé, a honnan -csak a nagy csörtetés és ordítás hangzott aztán elő. Azok -bizonyosan megették egymást.</p> -<p>A kis herczegnek vissza kellett térni a palotájába.</p> -<p>Az útban találkozott egy vadászszal, a kinek tegez és puzdra -volt a vállán.</p> -<p>– Ejnye de furcsa vadász ez, a ki még most is nyillal, kézijjal -vadászik! mondá magában s jól a szemébe nézett.</p> -<p>Az volt a zöldszemű ember.</p> -<p>– No ugy-e, hogy nem találod meg az utat a jobbik világba, -hacsak engem meg nem szeretsz! mondá neki a zöldszemű s azzal -egyszerre eltünt, mintha a föld nyelte volna el.</p> -<p>– Megálljatok csak, mondta magában a kis királyfi. Tudom én még -annak másik módját is, hogy hogyan lehet eljutni a másik világba? -Sokszor hallottam, hogy van egy nagy tenger; sok ember, a ki arra -rászállt hajóval, nagy szépen megtalálta az utat a jobbvilágba. -Hátha én is megtalálom.</p> -<p>Azzal mindjárt kiadta a nagyvezérnek a rendeletet, hogy -készíttessen fel egy nagy hajót a Fekete-tengeren, azon ők el -fognak utazni a tűzimádók országába, a hova a herczeg anyja való -volt; odamenet nem történt velük semmi veszedelem, <span class= -"pagenum"><a name="Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> hanem -mikor visszafelé jöttek volna, útközben megkapta őket egy -szörnyüséges nagy zivatar. Villámlott, mennydörgött, az egész ég -beborult, s mikor a villám végighasította az eget, meglehetett -látni benne a fényes angyali sereget, s mikor a szél kettészelte a -tengert, meglehetett látni a tengerfenekén a vizi tündéreket. «No -most mindjárt, no most mindjárt! mondá magában a kis királyfi, akár -ott fenn, akár ott lenn; de most mindjárt megtalálom én az utat -abba a jobbik világba.»</p> -<p>A nagy hullám már a kormányt is összetörte, a kormányost is -leseperte a hajóról, s vitte azt sebesen neki egy nagy sötét -sziklapartnak, a hol annak bizonyosan össze kellett törni.</p> -<p>Ekkor azt veszi észre a királyfi, hogy valaki elfoglalta a -kormánypadot. Egy idegen ember, a ki egy régi formájú timonnal -kezdi kormányozni a hajót.</p> -<p>– Ejnye, de furcsa egy kormányos ez! mondá magában a kis -királyfi, a ki ily ócska timonnal akarja kormányozni ezt a -gályát.</p> -<p>Hanem arra egyszerre lecsendesedett a vihar: az ég is, tenger is -becsukódott, a hajó kikerülte a fenyegető nagy sziklákat s -szerencsésen bevitorlázott az otthoni kikötőbe.</p> -<p>A kis királyfi szétnézett a furcsa kormányos után, a kiről senki -sem tudta, hogy honnan került ide. Hanem az nagyot nevetett.</p> -<p>– No ugy-e, hogy nem találod meg az utat a másik világba, a míg -engem meg nem szeretsz!</p> -<p>A kis királyfi a szemébe nézett, akkor vette csak észre, hogy ez -volt a zöld szemű ember. De már akkor, köd előttem, köd utánam, -sehol sem volt. Eltünt egyszerre, mintha a víz nyelte volna el.</p> -<p>De már akkor igazán megharagudott a kis királyfi.</p> -<p>Hát már az én számomra semmi útja sincs nyitva a másik világnak! -Azért is csak megkeresem! Hallotta ő, hogy sok derék vitéz -megtalálta már azt világot, ki elment <span class= -"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> a -csatába s kiadta a nagyvezérének a rendeletet, hogy mingyárt -izenjen háborút a tatár királynak!</p> -<p>Nos hát a nagyvezér – élni-halni – összeszedte a seregeit s -betört vele a tatár király országába.</p> -<p>Jaj, de az igen hatalmas király volt, csak hagyta mind beljebb -jönni az országába a kis királyfi seregeit, akkor aztán egyszerre -körülfogta azokat minden oldalról.</p> -<p>No megijedt erre a nagyvezér: «odavagyunk, királyfi, se életünk, -se halálunk. A tatár egy lábig levág bennünket, vagy rabságra fűz; -annyi a serege, mint a sáska».</p> -<p>A kis királyfi nemhogy szomorkodott volna, de még inkább örült -rajta.</p> -<p>– No hát csak mentül előbb hozzá kell kezdeni a csatához, hogy -essünk át rajta.</p> -<p>De a nagyvezér úgy meg volt ijedve, hogy közkatona ruhába elbujt -s nem állt a sereg élére; a katonák még jobban megijedtek s arról -beszéltek, hogy mind megadják magukat. Ekkor megjelent a sereg -előtt lóháton egy idegen lovag, olyan öltözetben, a milyent nem -látott soha senki. A kardjának az alakja olyan volt mint a láng, -vagy a kigyó, s az a vitéz felbátorította a többi vitézeket s neki -vitte a tatároknak. Hát alig hogy megfujták a trombitákat, jön ám a -tatár király a maga táborával, gyalog, mezitláb, zsákruhába -öltözve, kard nélkül, ajándékkal tele a marka: s elkezd szépen -könyörögni, hogy kössenek vele békességet; ő nem hadakozhat, mert -az éjjel minden katonája megbetegedett; csak úgy hevernek a földön, -kezüket, lábukat rázva.</p> -<p>A kis királyfi megint megismerte a zöld szemű embert. Az volt az -ismeretlen hadvezér.</p> -<p>Ekkor aztán elbusulta magát nagyon. Látta, hogy a zöld szemű -ember nélkül soha meg nem leli az utat abba a másik világba, a hol -az apját, anyját feltalálja; hát csak rászánta magát, hogy -felkeresi hát a zöld szemű embert a maga odujában, s megmondja -neki, hogy no hát inkább szeretni fogja. <span class= -"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span></p> -<p>El is ment, meg is találta, kihitta az odvas fából. A zöld szemű -embernek taplóból volt az öltözete, gombából a kalapja, s hosszú -zöld penész volt a prém rajta, a képe sárga volt, mint a viaszk, s -a szája kék, mint a szeder.</p> -<p>– No kedveském, hát szeretsz-e már? kérdezé a királyfitól.</p> -<p>– Szeretlek, csak mutasd meg az utat abba a jobbik világba.</p> -<p>– Megmutatom, ha megeszel egy szem szilvát ebből az én -kosaramból s megcsókolod az ajkamat egyszer.</p> -<p>Egy kosár volt a kezében szederindából fonva, és azon hosszukás -szilvák, épen olyan viaszkszinüek, mint az ő arcza. A kis királyfi -kivett belőlük egyet, kettétörte és megette. No még egy csókot! Azt -is megtette. «Jaj be hideg volt az a te ajkad!» mondá összerázkódva -tőle.</p> -<p>S attól az egy szilvától, meg egy csóktól aztán megtalálta a kis -királyfi, a mit olyan nagyon keresett, az utat a jobbik világba, a -hol atyja, anyja vártak reá. Most is ott van, onnan köszöntet -beneteket.</p> -<p>A mesélés alatt egy kis szöszke leánynak a haját fonta be a -királyleány, a ki szemét száját felnyitva, nyelte a mesét, s mikor -vége volt, azt kérdezé: «De hát mi van abban a másik világban?»</p> -<p>– Hát kicsikém, ott igen jó élet van; mindig süt a nap, örökké -tavasz van, senkit nem bántanak, semmi dolog nincsen, mindennap -Mihály őrangyal ünnepe van, minden lélek örül és szereti egymást, -ember soha meg nem szomjazik, meg nem éhezik, s angyalokkal -játszik.</p> -<p>– De lelkecském, petyegé a kis szöszke; ha abban a jobbik -világban se nem esznek, se nem isznak, akkor oda tata baba nem -megy.</p> -<p>Bethsába felkaczagott s összecsókolta a kis porontyot.</p> -<p>A mire a másik szobából hangos tapsok csattantak fel. -<span class="pagenum"><a name="Page_222" id= -"Page_222">-222-</a></span></p> -<h2>HISZ ÖN NEM AZ…</h2> -<p>A mesemondót kilesték.</p> -<p>A szőnyegajtó kinyiltával három ismerős arczot látott maga előtt -Bethsába. Az egyik volt Zeneida, a másik Puskin, a tegnapi -megszabadító, a harmadik Jakuskin, a ki ugyanakkor kormányozta a -dereglyét. A két férfi ma is fülig sáros volt. Látszott, hogy -dologból jönnek. – Oh, milyen szép ilyenkor a férfi.</p> -<p>– Kilestük a mesemondót! szólt Zeneida. Ön elragadta vele a -hallgatóságát.</p> -<p>– Nevezetes az, szólt Jakuskin, hogy ezt a mesét én is hallottam -már, mikor a Kaukázusban jártam. A zöld szemű ember allegoriai -jelképe a kaukázusi láznak. A mesének az értelme az, hogy a ki a -kaukázusi láz incubatióját megkapta, azt semmi más halál nem -érheti, azt fegyver nem fogja, vad meg nem tépi, tenger el nem -nyeli, a zöld szemű rém nem engedi másnak a választottját.</p> -<p>Bethsába ismét maga előtt látta Puskint. Azt a két szemet, a -miben elveszni olyan édes halál! Sietett a kezét nyujtani neki.</p> -<p>– Még én meg sem köszöntem önnek, hogy megszabadított. Ugyan -jókor hozta az Isten. Már nem álltam volna ki sokáig, hogy a lovon -üljek.</p> -<p>– De hogy engedhette önnek azt a herczegnő? mondá Puskin -szemrehányólag.</p> -<p>– Én kértem rá. Sajnáltam, hogy olyan nagyon félt. Ő sírt is, s -azt nem tudom nézni. Nem tudja ön: szerencsésen hazaért-e?</p> -<p>– Nincs semmi baja. Utána jártam. Bizony higyje el, herczegnő, -csak azért eveztem oda a kapujához, mert tudtam, hogy önnek az első -kérdése az lesz, hogy nincs-e baja keresztanyjának? Semmi baja. Még -az éjjel elvitette magát dereglyén Peterhoffba, a hol biztosságban -lesz. Itt <span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span> kellett neki a palota előtt -végigeveznie. Bizonyosan azért nem küldött fel önért, mert tudta, -hogy ön itt nagyon jó helyen van.</p> -<p>És Bethsába nem vette azt a szót gúnynak, mert ő csakugyan -nagyon jó helynek találta azt, a hol Puskin szemeibe lehet -nézni.</p> -<p>– Már most én nem tudok önnek semmit sem adni azért, hogy engem -megszabadított, mert én olyan szegény vagyok.</p> -<p>– Épen, mint én, mondá Puskin.</p> -<p>Zeneida odasugott Puskin fülébe.</p> -<p>– Ha ezt a két szegénységet összetennék, milyen nagy gazdagság -lenne belőle.</p> -<p>Puskin visszasugá:</p> -<p>– Azt mondanám, hogy «köszönöm», ha nem te kinálnád azt!</p> -<p>Bethsába azonban ismét visszaült a -mosdató-márványmedenczéhez.</p> -<p>– No már most, kérem önöket, engedjék tovább folytatnom a -kötelességemet, mert még nem vagyok valamennyivel készen. -Megengedjenek, ha annak elsőbbséget adok.</p> -<p>– Áldottak legyenek a kezek, a mik abban fáradnak! mondá Puskin, -s szavának minden hangja olyan volt Bethsába előtt, mint az -üdvösség.</p> -<p>(No már most én tudom, hogy őtet szeretem, mondá magában. Én már -készen vagyok vele. De hát vajjon ő szeret-e engem?)</p> -<p>– Mi most búcsút veszünk önöktől, mondá Puskin, csak a Ghedimin -palotából hozott izenetet átadni jöttünk fel. Megyünk vissza. Az ár -egyre nő. Egész Szent-Pétervár víz alatt áll már. Sok dolog vár -ránk. De még a nap folytán többször meglátogatjuk önöket. Önnek, -kedves herczegnő, én még sok ajándékot fogok hozni.</p> -<p>(Ajándékot! ott van ni! Mondta a keresztanyja, hogy a szerelem -azon kezdi nyilvánulását az orosz ifjaknál, hogy a férfi ajándékot -hoz választottjának. Hát mégis!) <span class="pagenum"><a name= -"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p> -<p>– Ajándékot? szólt gyermeteg örömmel s az ártatlanság -hajnalpirulásával arczán. Miféle ajándékot?</p> -<p>– Hozok önnek még egy csoport piszkos, rongyos gyereket -mosdatni, felöltöztetni.</p> -<p>A leány örömtelten kaczagott fel s tapsolni kezdett.</p> -<p>– Azt! azt! Ilyen ajándékot! Csak hozzon ön nekem mentől több -rongyos, piszkos gyereket! Kérem! Nagyon kérem. Azt szeretem majd -nagyon.</p> -<p>A két, matróznak öltözött férfi sietett ki sáros csizmáival a -szőnyeges boudoirból.</p> -<p>– Te! szólt Puskinhoz Zeneida, kikisérve őket a szomszéd -terembe. Ezt a leányt az Isten is neked teremtette.</p> -<p>– Hát te mióta hiszesz Istent?</p> -<p>– Eredj! bolond vagy! Hát Ghediminről mit tudsz?</p> -<p>Puskin vállat vont.</p> -<p>– Otthon van. Nincs semmi baja. Láttam az erkélye ablakán -keresztül, de nem nyitotta ki, hát nem beszélhettünk egymással. -Tudod: ő jó, becsületes ember, még bátor is, ha benne van. Hanem -magától nem szánja el magát, hogy belemenjen. Ő téged bizonyosan -nagyon szeret és félt is, de tudja jól, hogy a palotád az árvíz -felett fekszik s vannak jó barátaid, a kikkel parancsolhatsz. Ő -vendégszerető, bőkezű, s majd utólagosan százezreket fog aláírni az -inségesek számára, de hogy a házába bevigye őket, a termeit -összesároztassa velük, s egy csésze meleg levest adjon nekik, ahhoz -– egy feleség kellene a háta mögé, a ki rábiztassa. Olyan pedig -nincs. Ő emberszerető is; de a lábát nem akarja feláztatni, mert -okvetlenül csúzt kap utána! Ő egy nagy «eszme.» S ő azt tudja.</p> -<p>– Te rágalmazó vagy! Bizonyos vagyok felőle, hogy beteg.</p> -<p>– Remélhető, hogy nem halálosan, mert akkor a herczegnő csak nem -hagyta volna itt a víz közepett, s nem ment volna egyedül -Peterhoffba.</p> -<p>– Ne fuss még! Hát a czárról mit tudsz? <span class= -"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p> -<p>– Ő folyvást jár dereglyéjével. Jer ide, Jakuskin! Te -találkoztál a czárral. Mondd el a dolgot.</p> -<p>– Eh! szólt kedvetlen, artikulálatlan hangon Jakuskin.</p> -<p>– De csak mondd el. Zeneida szereti az ilyent hallani.</p> -<p>– Hát hiszen nincs titkom előtte. Ő ismer engem kivül-belől. -Tudja, hogy én a tett embere vagyok. Az éjjel kétszer találkoztam a -csónakomon a czár dereglyéjével. Ott haladt el mellettem egy kar -távolságnyira. A testőreitől emelt lampionok egészen -megvilágították az alakját. Ő maga huzgálta ki a vízből az ablakon -keresztül a jajveszékelő embereket. – A legbiztosabb czéltábla egy -jól irányzott pisztolycsőnek. – Ott volt a zsebemben az enyim -megtöltve. Én kivettem azt a zsebemből, s nehogy kisértetbe jöjjek, -belemárttotam a vízbe, hogy el ne sülhessen.</p> -<p>– Látod, Jakuskin! mondá Zeneida.</p> -<p>– Ne következtess belőle semmit. Abból, hogy nem akartam őt -megölni, abban a helyzetben, a midőn népe nyomorultjaival jót tesz, -nem következik az, hogy szándékomról lemondtam. Egy ilyen -pillanatban véghezvitt tett fellázítaná az emberiséget. Nem. Semmi -érzelgés; – kiszámított önzés volt az indok. Még többet is -meggyónok, a mit még Puskinnak sem mondtam el. Másodszor, – és nem -épen véletlenül – a «Medvesonkánál» találkoztam a czár -dereglyéjével. A «Medvesonka» abban a városnegyedben fekszik, a mi -az Aniskoff hidon túl a Jelagnája-utczával kezdődik s a minek -létezéséről a szentpétervári előkelő világnak még csak sejtelme -sincsen, pedig a szép elegans nyefszky prospekt ebben a rondaság és -nyomoruság tömkelegében vész el; hanem odáig a nagyságos urak -fogatai nem szoktak elhatolni. Ott párosul Ázsia szemete Európa -söpredékével. S mikor nagy catastropha jön, akkor az áradatban a -szemét uszik legfeljül. Tisztelt barátainkat nagyon malapropos -lepte meg ez az improvisatiója a Névának: ők más előadásra voltak -készülve. A lucsok kiönté őket a barlangjukból s felszorítá a -padlásra. Kiabálni pedig fölségesen tudnak. A czár azt látta, hogy -ott <span class="pagenum"><a name="Page_226" id= -"Page_226">-226-</a></span> sok ember forog veszedelemben s -odaeveztetett a dereglyéjével. – Én követtem csónakomon s aztán -elnéztem, hogy szedi le a padlásról egyenkint azokat az urakat, a -kik egészen másforma találkozásra voltak készen, s abban a -pillanatban nagyon alázatosan viselték magukat. Az öklömet kellett -harapnom, hogy el ne kaczagjam magamat. A «Medvesonka» társaságát a -czár maga szedi fel a roskadozó barakkból, s haza fogja vinni a -téli palotába, s Marát úr is fog tőle kapni egy csésze «kvasz» -levest s azt fogja rá mondani fogvaczogva: «köszönöm!» De tökéletes -kaczajdüh fogott el, mikor a spelunkából végre előkerült Dobujoff -barátunk, Bonaparte Napoleonnak álczázva. A czár felkiáltott: -«Diantere! Est, que vouz étez retourné de Saint Helene?» mire -Napoleon megvallotta, – hogy nem tud francziául. Most azonban majd -bekövetkezett a catastropha. Nem emberi kéztől, egy oktalan darab -fától. A «Medvesonka» előtt volt felállítva egy magas fenyőszál, -annak a tetejében volt egy szurokkoszorú. Annak egy lecsüggő -salétromos kötél segélyével meg kellett volna gyujtatni: -alkalmasint valami jeladás végett. Az áradás jégtáblái kimozgatták -azt az árboczot a helyéből s az egyszerre csak elkezdett dülésnek -indulni, de egyenesen úgy irányozva, hogy ha végig zuhan az utczán, -okvetlenül összezúzza a czárt és kisérőit; szerencsére volt ott egy -ember, a ki azt a fenyegető veszélyt jókor észrevehette, s -megragadva a lelógó kötelet, hirtelen nagyot rántott az árboczon s -arra az félrelódulva, a dereglye mellé csapott le.</p> -<p>– Az a valaki pedig te voltál! szólt Zeneida.</p> -<p>– Hagyjuk abba! Nemes ember nem tud komisz orgyilkos lenni: azt -már látom. Az válogat a helyzetekben. Majd jobb alkalommal!</p> -<p>– Mondj még egyet! szólt Zeneida. Járt-e a czár a -Petrovszki-kert táján is?</p> -<p>– Nem járt.</p> -<p>– Jól van. Nem tartalak vissza tovább.</p> -<p>A két férfi sietett le csónakjaihoz. Zeneida pedig visszament -<span class="pagenum"><a name="Page_227" id= -"Page_227">-227-</a></span> Bethsábához. A királyleány mind -felöltöztette már a muzsik gyerekeket, azok készen voltak.</p> -<p>– No gyerekek, mondá nekik Zeneida, most szépen párosával -fogjátok egymás kezeit, aztán induljatok szép sorban a téli kertbe. -Ott aztán ha reggeliztetek, majd játszani is lehet.</p> -<p>Téli kert! Pálmaliget! A szegény muzsik gyerekeknek.</p> -<p>Azután Bethsábához szólt:</p> -<p>– Ön pedig, kedves kis herczegnő, most maga marad a -fürdőszobában. Bocsásson magának forró vizet a márványmedenczébe s -maga is végezze el a fürdését, a mire szüksége lesz a tegnapi -áthülés után. Egy óráig nem jövök vissza. Ha szüksége lesz -valamire: ott a csengetyü, adjon jelt a cselédnek.</p> -<p>Bethsábának csak úgy zsibongott egész szívén keresztül érzés és -gondolat. Új és szokatlan minden.</p> -<p>A fürdő után valami kéjelmes bágyadság lepte el idegeit, -ilyenkor a képzelem legelevenebb, az ösztönök életre -ingerelvék.</p> -<p>Az a legnagyobb baja, hogy nincs kinek elmondja, a mit -kigondolt, a mi érzelmeiben feltámad. Pedig milyen jól esnék azt -elmondani valakinek.</p> -<p>Ha például itt volna Zsófia.</p> -<p>Hiszen ha az itt volna, akkor mindjárt nem lenne semmi -félelme.</p> -<p>Két ifjú leány együtt maga a bátorság jelképe.</p> -<p>És ekkor eszébe jutott, hogy ugyan mit is csinálhat ilyenkor -Zsófia ebben a nagy veszedelemben? Magára hagyatva, az árvíz -közepett, gondol-e a világon valaki arra, hogy őt megmentse? Nem -esik-e kétségbe, ha azt a folytonos félrevert harangkongást, ezt a -megujuló ágyuzást hallja, s aztán mikor kitekint az ablakából, -meglátja a jeges árvizet maga előtt.</p> -<p>Összeborzadt. Látta képzeletében a kétségbeesett leányt -térdepelni a nagy szent kép előtt és felemelt kezekkel könyörögni a -szabadulásért. Vajjon használni fog-e az ő <span class= -"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span> -imádsága? Vagy az is csak egy gyönge fuvallat az Auster ellen?</p> -<p>Összetette a kezeit, hogy segítsen neki; talán ha ketten -egyszerre teszik, nagyobb ereje lesz. Nagy hiánya volt, hogy -ezekben a szobákban sehol sincs egy szent kép; be kell hunynia a -szemeit, nehogy valamelyik Buddha-bálvány azt gondolja, hogy ő -hozzá szól a könyörgés.</p> -<p>A visszatérő Zeneida ezen kapta rajt.</p> -<p>– Már megint imádkozik, herczegasszony? Tenni kell most!</p> -<p>– De hát mit tehetek én?</p> -<p>– Legelőször is igya meg ezt a borlevest, a mit önnek hoztam. -Nem ok nélkül szeretném önt egész erőre kapatni, mert szükségem van -az ön segélyére.</p> -<p>– Az én segélyemre?</p> -<p>– No csak üljön le ide az asztalához és költse el a reggelijét, -majd én azalatt elmondom, hogy mi tervem van?</p> -<p>Bethsába reszketett. Eszébe jutott a mesebeli sárkány, a ki az -elfogdosott gyermekeket elébb mandulával és mazsolaszőlővel -hizlalta, s csak azután öldöste le. Alig akart a torkán lemenni az -a borleves.</p> -<p>– Ön jól fogja ismerni azt az egyemeletes házat a mérnökségi -palota melletti kertben, a hol egy magányos leányka lakik, egy öreg -nőcseléddel?</p> -<p>Most már nagyon odafigyelt.</p> -<p>– Az a hely, a hivatalos helyszinelés adatai szerint, épen négy -arsinnal mélyebben fekszik, mint ez a lak. Következőleg, ha ennek -lépcsőit mossa az áradat, akkor már annak a földszintjét egészen -megtöltötte, s az első emeleti ablakokig érhet, s ha még egy arsint -nő, – pedig nőni fog az árvíz – akkor az be fog törni az első -emeleti ablakokon. Ez az áradat eltarthat, – el is fog tartani – -még két-három napig is. Az alatt az a szegény gyönge leány ott -kétségbe esik. Az az egy ember, a ki neki pártfogója, nem fog oda -mehetni hozzá, hogy megszabadítsa. <span class="pagenum"><a name= -"Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> Mást pedig hiába küld oda -maga helyett, mert a leány makacs. Idegen emberre rá nem bizza -magát. Gyanakodó: azt hiszi, hogy el akarják tenni láb alól, mint -Tarrakanoff herczegnőt. Semmi más mód nincsen őt kihozni e -veszélyeztetett házból, mint ha ön is odajön hozzá, herczegnő, önt -ismeri, szereti. Önnek a hivására kiszáll az erkélyéről a csónakba, -s akkor azután idehozzuk őt e házba; önök ketten elfoglalják ezt a -hálószobát, a míg a vész tart: ön sem lesz egyedül ez ijedelmes -idők alatt, ő is jól fogja magát ön mellett érezni s mikor aztán -elmult a vész, megint visszaviszszük őt a lakába. Senki sem fogja -rajtunk kívül tudni, hogy itt volt.</p> -<p>De az egész beszéd alatt épen nem gondolt Bethsába arra, hogy -reggelizzék. A szemei egyre felnyiltak, az orczái gömbölyödni, -pirosodni kezdtek, az ajkai mosolyra feslettek, s mikor Zeneida -elmondá a tervet, odaugrott hozzá, megfogta kezeivel Zeneida -vállait s annak a szemeibe nézve, az öröm nevető hangján mondá:</p> -<p>– De hiszen ön nem az ördög!</p> -<p>Zeneida elnevette magát.</p> -<p>– Ki mondta önnek, hogy én ördög vagyok?</p> -<p>– Hát keresztanyám. De hát ez hazugság!</p> -<p>– Oh ez csak beszédmód. Ha az ember valakire haragszik, arra -könnyen rámondja, hogy «ördög».</p> -<p>– A lelőtt szarvas miatt: ugy-e?</p> -<p>– Igen. A miatt.</p> -<p>– De azért mégsem kellett volna engem azzal rémíteni, hogy ilyen -az ördög.</p> -<p>– Ön bohó, ördög nincs a világon. Csak az emberek szeretik -ráfogni, a mi rosszat magok tesznek, egy eszményi lényre, a kinek -semmi érdeke nincs az ő bűneikben.</p> -<p>– De ön mégis valami tündérnő. Mert ön a lelkemben tudott -olvasni. Ön kitalálta azt a kivánságomat, a min most legjobban -töprengtem. Hiszen épen azért imádkoztam most, hogy bárcsak -megmentené az Isten az én szegény <span class="pagenum"><a name= -"Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> kis Zsófiámat, bárcsak -ide jöhetne ő én mellém. S erre ön csak betoppan, mint az -evangeliumi hirnök, és hozza a választ az imádságra, «hogy gyere -érte magad, s hozd ide mindjárt.» No hát meri ön tagadni még, hogy -jó az imádság?</p> -<p>– Annak, a ki hisz, jó, szólt Zeneida, megcsókolva a leányka -homlokát, a mire aztán az egész szerelmesen ölelte át a hölgyet -mindkét karjával s azt mondá neki:</p> -<p>– Tegezzük egymást.</p> -<p>S aztán megcsókolták egymást.</p> -<p>Akkor aztán dévaj örömmel futott Bethsába a reggeliző asztalhoz, -s egy nagy hajtással megitta egyszerre az egész párolgó borlevest. -Valami maradt a fenekén még a pohárnak. – Ezt neked kell meginnod; -neked hagytam: Zeneidának.</p> -<p>Azzal lett szentesítve a kehelyszövetség.</p> -<p>– Én készen vagyok, mindjárt mehetünk, szólt a királyleány.</p> -<p>– Várj csak egy kicsit. Hadd menjenek elébb el az urak a háztól. -Mi a kertajtón át fogunk kicsónakázni s nem viszünk magunkkal mást, -mint egy kormányost, meg egy csáklyavivőt.</p> -<p>– Ugy-e, mi magunk fogunk evezni? Oh nagyon erős vagyok, tudok -hozzá.</p> -<p>– Nem lesz rá szükség. A jégzajlás miatt csak csáklyával lehet -haladni, kivált ár ellenében.</p> -<p>– De megállj csak, Zénikém (s ugy-e, te is úgy fogsz engem -hívni, hogy: «Bethszi!») Neked mégis valami varázslófélének kell -lenned, valami tündérnek. Nekem azt meg kell mondanod. A jó -tündértől már nem félek. Oh, az én hazámban nagyon sok van. Tamára -volt a királynéjok. Külömben, ha az nem volnál, hogyan tudhatnád -előre, hogy ez az árvíz még két-három napig el fog tartani?</p> -<p>– Az nem varázslat, Bethszikém: a légsúlymérő (nézd ott áll a -falon) megmondja, hogy tartós vihar lesz. Aztán <span class= -"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> a város -krónikáiból is mind azt olvassuk, hogy mikor a Néva kiönt -délnyugati széllel, akkor az a vész mindig több napig eltart.</p> -<p>– No ez nagyon egyszerű! Hát nem jövendőmondás? De még egy -másikat is mondtál. Hogy az az úr, a ki Zsófia egyedüli pártfogója, -nem fog odamehetni hozzá. Hát ezt melyik légsúlymérő mondta meg -itten?</p> -<p>– Hm. (Zeneida összeszorította ajkait s pár perczig -elgondolkozott.) Tudod te, hogy ki az a magas úr?</p> -<p>– Hát hogy ne? Sokszor ott talált engem Zsófiánál s meséltetett -is velem magának, Zsófia pedig mindent elmondott nekem; de mindent, -még olyan dolgokat is, a miket senki sem tud. Azokat én neked mind -el fogom mondani, mert a kik egymást szeretik, azoknak mindent el -kell mondani egymásnak, a mit tudnak. Nem igaz?</p> -<p>– Az ám. Hát kedvesem, eddig az ideig azért nem mehetett az a -magas úr Zsófiához, mert a vész a «nagy Névánál» keletkezett; s -neki úgy illett, hogy a legveszélyeztetettebb helyeken jelenjék -meg, a mentés munkáját jelenlétével sikeresíteni. Ha a helyett -elébb Zsófiához sietett volna, a ki a kis Névánál lakik, ugy-e -milyen nagy háboruság lett volna ebből? Érted te ezt, ugy-e?</p> -<p>– Nagyon értem, szólt Bethsába szomorúan.</p> -<p>– Ma pedig már azt a magas urat nem eresztik ki az árvízlepte -utczákra.</p> -<p>– Kik?</p> -<p>– A tanácsosai.</p> -<p>– Miért nem eresztik?</p> -<p>– Azért, mert nyomára jöttek, hogy összeesküvés van az élete -ellen.</p> -<p>– Istenem! sóhajta fel Bethsába, s egyszerre eljutott a -gondolattársulás utolsó lánczszemére.</p> -<p>– A czár élete ellen összeesküvés; ezt Zeneida tudja, kitől -tudhatta meg oly hirtelen? ettől a két férfitól, de melyiktől? – -Odalépett félénken Zeneidához s vállára hajolva, sugá neki: -<span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span></p> -<p>– De ugy-e, nem ez, ez az ifjabb, mondta ezt meg neked?</p> -<p>– Nem! Nem! szólt Zeneida, keresztül látva a gyermek egész -lelkén. Azt te ne féltsd. Annak tiszta a keze és szive ettől.</p> -<p>– Hát te benne vagy-e? kérdé a leány, ujjahegyével érintve -Zeneida keblét.</p> -<p>Zeneida meg volt lepetve az egyenes vallatástól. Gyermek -kiváncsiság-e ez, vagy egyéb? Bethsába vette észre a -megütközést.</p> -<p>– Mert, látod, azok között, a kik egymást szeretik, nem szabad -titoknak lenni. Én is elmondom ám neked, a mit én tudok, s a mit -senkinek sem mondtam el, még a keresztanyámnak sem, mert attól, azt -hiszem, hogy inkább félek, mint szeretem. De téged egészen -szeretlek, hát neked elmondom, hogy én is tudom, milyen szörnyű -összeesküvés van «ő» ellene. Maga mondta el Zsófiának. Petrovszkon -a fellázadt parasztok és katonák nem engedték tovább utazni; -megcsufolták, fenyegették, vissza kellett térnie. Az emberek -rongyosak és éhesek, elhiszem, hogy haragusznak. De miért haragszol -te ő rá? Te gazdag vagy, szép vagy, ünnepelt vagy; miért vagy mégis -az összeesküvésben? Ha ezt nekem megmagyarázod, akkor el fogom -neked hinni, hogy az összeesküvés jó.</p> -<p>Zeneida lelkében egy eszme villant meg. Ez a gyermek még -képezhetne egy gyűrűt, mely a lánczból hiányzik.</p> -<p>– Jer. Beszéljünk suttogva, hogy még a falak se hallják meg. Én -is megszerettelek téged, s elmondok neked mindent, a mit tudok, -igazán. Én is benne vagyok az összeesküvésben: nagy szerepem van -benne.</p> -<p>– Mi okod van rá?</p> -<p>– «Kalevaine» vagyok.</p> -<p>– De hát mi az a «Kalevaine?»</p> -<p>– Suomaleinen nyelven az, a mi te vagy a gruziaknál. Egy leány, -a kinek mikor született, még volt hazája, és most már nincs; a -kinek a nemzete még akkor Suomalain <span class="pagenum"><a name= -"Page_233" id="Page_233">-233-</a></span> volt, s most már úgy -híják, hogy «finn» «tsud». Te épen úgy emlékezhetel mint én, azokra -a tájakra és alakokra, a mik hat éves korodig körülvettek, s a -miket soha sem láttál többet és a miket még sem tudsz elfelejteni -soha.</p> -<p>– Oh igaz.</p> -<p>– Ugy-e? Hogy mikor a legfényesebb ünnepélyeken az udvarnál -körülvesz a világ minden dicsősége, hát egyszerre csak megfájdul a -szived, mikor eszedbe jutnak a sötét puszpángerdők, összefolyva az -ős vadszőlővel, s a lovagok, a kik keresztül vágtatnak a zuhatagos -bérczi folyón, s a messze kéklő hegyek és az őspalota, a hol atyád -trónja előtt a murzák fejhajtva jelentek meg.</p> -<p>– Oh igaz, igaz!</p> -<p>– S még most sem felejted el a dajkameséket, a miket a gruzi -patakok mormogásai mellett hallgattál?</p> -<p>– Úgy van. Egészen úgy.</p> -<p>– Hát lásd, épen így vagyok én azokkal az emlékekkel, a mik az -Imatra-zuhatag morajával együtt dönögnek örökké a lelkemben. Épen -úgy nem tudom én elfelejteni a mohfedte sziklákat, az óvilág -legrégibb bérczeit, a finn rónák délibábját, a piros tetejű -házakat, a mestergerendáról lefüggő kötélre fűzött kenyereket; a -Kalevala ősregéit s a nemzet szabadságát, a miről apám annyit -beszélt. Akkor nem értettem, hogy mit beszélt; de most -visszaemlékezem rá, és értem.</p> -<p>– Én is emlékezem rá; de most sem értem.</p> -<p>– Ez a czár elvette tőled is, tőlem is a hazánkat; elvette -népünktől a szabadságot. És aztán, mikor árvákká, hontalanokká tett -bennünket, akkor pártul fogott, atyánk helyett atyánkká lett; kis -hazánk helyett adott nagy hazát, csendes otthonunk helyett a világ -dicsőségét! Mint ember, atyánk volt; mint czár zsarnokunk. Nem -tudok hozzá háladatlan lenni az egyikért, nem tudom neki -megbocsátani a másikat. S itt állok e kettős kötelesség közé -lebűvölve. Mint fogadott atyámnak, oltalmaznom kell érzékeny szivét -orgyiloktól, bánattól, keserűségtől; <span class="pagenum"><a name= -"Page_234" id="Page_234">-234-</a></span> mint zsarnoknak, ki kell -csikarnom vaskezéből hazámat, népemet és a szabadságot! -Megértettél-e?</p> -<p>– Látlak előttem repülni, de nem érlek utól. Szólj. «Ez» is -benne van-e az összeesküvésben?</p> -<p>Zeneida elértette, hogy kinek a czíme az «ez»?</p> -<p>– Nincs. Nem szabad neki. Én nem akarom, hogy legyen.</p> -<p>– Oh, akkor engedd meg nekem, hogy én se legyek ott! Ha azt -mondtad volna, hogy ott van, akkor én sem tehetnék máskép.</p> -<p>– Úgy lesz. Tinektek egymást kell visszatartani. De mégis -segítenetek kell a nehéz kötelesség egyik felében.</p> -<p>– Mondd, mit tegyek? Azt teszem.</p> -<p>– Legelső dolgunk Zsófiát idehozni, hogy megizenhessük annak, a -kinek a szive fáj miatta: «ne fájjon!»</p> -<p>Megengeded, hogy én lépjek be Zsófiához legelébb?</p> -<p>– Csak egyedül te. Más szavát úgy sem fogadná meg.</p> -<p>Bethsábának pedig nem lehetett annál nagyobb öröme, mint hogy ő -léphetett be a petrovszki kert rejtett házikójának az erkélyére -legelébb a csónakból. Az árvíz az erkélyig ért már s ő siethetett a -kétségbeesett leányhoz e szóval: «meg vagy szabadítva».</p> -<p>Szegény leánynak már akkor nem volt semmi enni valója, sem -fűtőszere, mert azt mind ott lepte az árvíz a pinczében és a -földszinti kamrákban. Ott ült bundákba takargatva az ablakában, s -az üveglapokra lehellve, bámulta azon a világos folton át, hogy -úsznak a nagy jégtáblák a végig ledöntött kerítésen keresztül, -némelyik élével surlódva, mint a fűrész, vágja ketté derékban a -nagy szálfákat, a másik meg hosszában felágaskodik az útjában álló -törzs előtt, a többi a hátára torlódik s egyszer csak recsegve -törik le alattuk a vastag nyirfa; majd ha az egész parkot -összetörte a jég, akkor kerül a házra a sor.</p> -<p>Az iróasztalkán el volt készítve a czédulka, szalmapapirból, -mellette az irón. Zsófia írni akart valamit.</p> -<p>Egy postagalamb volt nála kalitban. Azt az atyja hozta -<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span> neki, hogy ha valami igen nagy bajban -lesz valaha, tudósítsa általa.</p> -<p>Várt a tudósítással a legvégső határáig a veszélynek. Hiszen -tudja jól, hogy milyen nehéz annak az ő szabadítására jönni. Az -volt aztán az öröm, mikor Bethsába beugrott hozzá az erkély -ajtaján.</p> -<p>Zsófia rögtön fogta az irónt, e szavakat irta dermeteg ujjakkal -a szalmapapirra: «Meg vagyok szabadítva, jó kézben vagyok, légy -nyugodt!»</p> -<p>Nem kérdezte, hogy hová viszik? Elég volt, hogy Bethsába -hívta.</p> -<p>A czédulát a galamb szárnya alá kötötték; a szárnyas posta -csattogva repült a magasba s aztán sebesen vágott le a téli palota -felé.</p> -<h2>GÓG ÉS MÁGÓG.</h2> -<p>A czár le sem vetkőzött ezen az éjszakán. Ruhástól feküdt le -egyszerű medvebőrrel terített nyugágyára.</p> -<p>Reggel már napfelkölte előtt talpon volt, s új öltönyt sem -váltva, legelőször is az ablakához lépett. Az be volt fagyva, tehát -ki kellett nyitnia. Egyszerre becsapta ujra. Ah, az iszonytató kép -volt, a mit látott.</p> -<p>Lázas izgatottsággal vette fel köpenyét s indult kifelé.</p> -<p>Az előszobában várt az orvosa, Sir James Wylie. Eléje állt a -sietőnek:</p> -<p>– Sire! Felségednek nem szabad kimenni az árvíz közé.</p> -<p>– Nem szabad? Tehát nekem parancsol valaki?</p> -<p>– Csak «rendel». Ez a joga az orvosnak a fejedelmek irányában is -fennáll.</p> -<p>– De én nem vagyok beteg.</p> -<p>– De bizonyosan az lesz. Egészsége veszélyeztetve van.</p> -<p>– Isten kezében van az.</p> -<p>S nem hallgatott rá, tovább ment. <span class="pagenum"><a name= -"Page_236" id="Page_236">-236-</a></span></p> -<p>A kihallgatási teremben találta Arakcsejeffet.</p> -<p>– Sire. Felségednek nem lehet ma kimenni az áradatba.</p> -<p>– Hát már te is rendelsz, nemcsak az orvos?</p> -<p>– Felséged élete forog veszélyben.</p> -<p>– Nem első esetben. A ki megvédett tegnap, megvéd ma is. Légy -keresztyén, s ne tarts engem gyermeknek, a kit mesékkel meg lehet -ijeszteni. Te maradj a helyeden. Én megyek oda, a hol az én -helyem.</p> -<p>Arakcsejeff ismerte már Sándort, hogy azt az ellenmondás csak -makacsabbá teszi s félreállt az útjából.</p> -<p>A czár egyedül haladt végig a folyosón, mely megvívott csatáinak -képeivel volt tele. A folyosó végén várt reá egy kis szerecsen -groom egy levélkével, a mit szótlanul nyujtott át neki. A czárnő -emberkéje volt az; születésnapi ajándék valamikorból.</p> -<p>A czár elolvasta a levelet, aztán lecsüggeszté a fejét. Nem -szólt semmit, visszament a szobájába, leveté a köpenyét s otthon -maradt.</p> -<p>A levelet a czárnő irta s csak annyi volt benne:</p> -<p>– Én félek a palotában egyedül; kérem, ne hagyjon most -magamra.</p> -<p>Ez már parancsolat! Ez előtt a világ urának is meg kell hajolni. -A feleség fél!</p> -<p>Most azután el van itelve az otthon maradásra; jobban, mint a -bebörtönzött rab.</p> -<p>Van tizennégy éve, hogy a feleség nem mondta neki ezt a szót: -«kérem!» Soha. Semmiért. Se nagy dologért, se kicsinyért. Ma teszi -először. Ezt nem lehet megtagadni.</p> -<p>Pedig nemcsak az uralkodói kötelesség ösztönzi a czárt odamenni, -a hol nyomorultjai veszedelemben vannak, hanem az a nyugtalan -futási vágy, mely lelkét untalan sarkantyuzza, mely birodalma egyik -szélétől a másikig kergeti, mely éjjel felkölti az ágyából, kocsira -ülteti s utczáról-utczára hajszolja. Az egy helyben maradás rá -nézve kínpad. Ezen a héten érkezett vissza egy útból, a -<span class="pagenum"><a name="Page_237" id= -"Page_237">-237-</a></span> mit a kirgiz pusztákig nyujtott, odáig -kergette valami! Most bele kell magát törnie a helybenveszteglésbe. -A feleség «kérte».</p> -<p>Hiszen nem kért sokat. Nem kérte, hogy menjen oda hozzá, az ő -szobájába, legyen vele, biztassa, vigasztalja: csak azt, hogy -maradjon vele egy födél alatt.</p> -<p>Most azután járhat szobája egyik végétől a másikig, hallgatva a -harangkongást, a vihar bömbölését, s a hullámok csattogását -palotája falain, a miknek a tajtéka egész az ő ablakaihoz -fölfrecscsen.</p> -<p>Egyszer csak felkiált:</p> -<p>– Hol vagy Zsófia?</p> -<p>Jó hogy nem hallotta senki; egyedül volt.</p> -<p>A lelke ott járt a hullámtól körülcsapkodott kis házban; végig -futotta az üres szobákat, a miken keresztül-kasul fujt a szél, a -miken végig járt a köd, s mikor nem találta sehol, akkor kiáltotta -a nevét: hol vagy Zsófia?</p> -<p>Ez a képzeletbeli rémlátás még kínzóbb volt, mint az igazi -rémkép, a mit a haragvó természet támasztott odakünn. Inkább azt -nézte.</p> -<p>Kisietett a téli palota erkélyére, s felszakítva annak nagy -üveges ajtajait, onnan bámult ki a pusztulás képébe.</p> -<p>Az rettenetes látvány volt!</p> -<p>Szélesen, mint egy tengeröböl, hömpölygött visszafelé a -Ladoga-tóhoz az óriási folyam. A távol ködéből, mint rémlátványok -bontakoztak ki egymás után a vizió képletei, miket a szélesen -rohanó víztükör végig tüntetett előtte.</p> -<p>Mikor Napoleon nézte a Kremlből Moszkva égését, a hogy a -lángtengert hömpölyögteté felé a vihar, elkeseredve kiálta fel: «de -hát mi az a szél?» Most Sándor kérdezé ezt az égtől, midőn a vihar -a tengert hajtá fővárosába fel: «de hát mi az a szél?»</p> -<p>Felfordított faházak, összeroncsolt tetővel, a szarufákba -félmeztelen emberek kapaszkodnak, egy-egy kicsiny kéz könyörögve -emelkedik elő anyja öléből. Valaki egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> szál -deszkával evez s nem talál partot, – a merre tartson.</p> -<p>A látványt tova viszi a szél és a hullám.</p> -<p>Aztán jön egy állatsereglet roncsa. Az egymáshoz csatolt -kalitkákat körben forgatja az örvény. Egy királytigris kitör a -kalitkájából s az most ordítva vágtat végig, egyik kalitról a -másikra ugrálva. A rácsozatokba emberalakok kapaszkodnak, s nem -mernek fölmászni a födélzetre a fenevadtól. Ott fognak elveszni. -Ember és vadállat rikácsol és bömböl.</p> -<p>A hullám tovahömpölygeti azt is.</p> -<p>Azután jön egy hid. Az álló fahidnak egy darabja. Nagy tömeg jég -közé szorulva, az tartja fenn magasan. A gerendák között ott van -még egy hintó, rúdjával az ég felé, alóla egy rózsaszinű női köntös -látszik elő. Az is elhalad előtte. A hollók kárognak körülte a -jégen és a légben.</p> -<p>Ki mehetne utána e képeknek?</p> -<p>A folyam oly sebesen vágtat, mint a kilőtt nyil, s a paskolt -hullám játszik a jégtorlaszokkal. Pyramidokat emel szemlátomást a -folyam közepén s megint ledönti azokat, s forgatagot hágy a -helyükön. A gránit rakpart szét van már tépve nagy messzeségben, -nincs part: tenger ez itt.</p> -<p>A téli palota közelében van az admiralitás palotája. Annak -érczből van a teteje. Az iszonytató vihar felszakította egy helyen -a tetőt, s oly dörömbözéssel, mely a mennydörgést utánozza, -fölgöngyölítette, mint egy ív papirost, s azután megint -kiegyenesítette azt, fel a levegőbe s ott rázza, ropogtatja és tépi -le róla az egyes táblákat, a miket messze elhajít, mintha kártyát -osztana, míg utoljára elbirja azt szakítani s lecsapja a piacz -közepébe nagy zuhajjal.</p> -<p>Majd meg ezernyi ezer hordó úszik, megrakva liszttel, czukorral, -gyarmatárúkkal, miket a börze-épület raktáraiból söprött el az -áradat. Egy egész világvárosnak egy télre felhalmozott élelmiszere -vész ott a hullámok közé! <span class="pagenum"><a name="Page_239" -id="Page_239">-239-</a></span> Most egy új változat következik. -Jönnek egymás széltében, sorakozva, mint egy flotilla, hadirendben -olyan csónakok, a mik nem arra készültek, hogy azokkal valaki a víz -felett utazzék, hanem a föld alatt. Koporsók! Az áradat -keresztültörte a Szmolenszkája katona-sirkert falait s az ezernyi -sirdombot felvájva, hozza vissza magával azokat a szomorú lakóit a -városnak, a kik már rég elbúcsúztak innen. Az eltemetett katonák -jönnek, még egyszer végig vonulni a czár előtt! a trombita szót -harsogtatja az orkán, a dobot veri a hullám! A sok sirkereszt kiáll -a jégtorlat közül; maga a fakápolna is jön!</p> -<p>S a rettenetes cyclorámának nincs vége, nincs szünete, nincs -csillapodása, egyre fokozódik az iszonyat. Most a távol ködében egy -három árboczú rémalakja kezdi körvonalait felmutatni. Egy gálya -szellemképe! A vihar elszakított horgonyairól egy hadi hajót a -kronstadti kikötőben. S most azt az áradat behozza Szent-Pétervár -közepébe!</p> -<p>E pillanatban a czár elfelejtkezett koronás voltáról s kezével -eltakarta arczát és sírt.</p> -<p>Nem is gondolt rá, hogy látja-e valaki?</p> -<p>Látták sokan.</p> -<p>A kiket az éjjel a külvárosok roskadozó házaiból összeszedett, a -kik a népünnepi zűrzavarból nem tudtak hova menekülni, mindazoknak -a számára megnyittatá a czár a téli palota nyugoti lakosztályait, s -a fényes termeket átengedte a nyomor képviselőinek.</p> -<p>Még ilyen vendégsereget nem látott a teli palota.</p> -<p>Pedig újesztendő napján meg szokott abban fordulni negyvenezer -látogató, s mikor nagy ünnepélyek vannak, selyemmel seprik, -gyémánttal világítják ezeket a márványtermeket.</p> -<p>Ezúttal a rongy teljes pompája volt ott összegyűjtve. A -szegénység, a nyomorúság világtárlata volt ott együtt. Minden, a mi -egy világvárosnak a fenekén rejtőzik, a miről a pompás utczáknak -tudomása nincsen, a mi nappal <span class="pagenum"><a name= -"Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> el nem hagyja bűzös -pinczeodúját, a keserű inségnek, az elvetemült sülyedésnek keveréke -volt az. A czár küldött nekik ételt és italt. Azok aztán egész -éjjel danolták a «kés dalát». Eltanította azt nekik a «Medvesonka» -társasága. Sándor hallotta a dalt odafenn a maga lakosztályában s -örülhetett neki, hogy a vendégeinek olyan jó kedvük van.</p> -<p>Azok kinyitották a palota ablakait s a ki odafért, kidugta -rajtuk a fejét s kiabálta, a mit látott, hogy más is hallja.</p> -<p>A téli palota homlokosztályának két kirugó szárnya van. A -megmentettek a nyugoti osztályba voltak letelepítve. A két szárny -között, mint az E betűnek a középső ága nyulik ki az az erkélyszerű -csarnok, a honnan a czár nézte a romlás panorámáját.</p> -<p>Mikor az erkélyen meglátták a palota vendégei, akkor -elcsendesültek.</p> -<p>Megragadó alak volt, kopaszodó magas homlokával, mely fedetlenül -fordult a vihar felé. A míg mozdulatlanul állt, mint egy szobor, a -mozdulatlanság a nézőkre is áthatott.</p> -<p>Hanem a mint egyszer azt látták, hogy összeroskad, hogy sír! A -mikor azt látták, hogy ez nem czár, hanem csak ember! akkor -egyszerre felzúdult az egész tömeg. A gyöngeség a düh -felébresztője.</p> -<p>Egy férfi, Marat öcscse, kapva a hangulaton, felugrott az ablak -párkányára, s onnan kiáltott a czár felé:</p> -<p>– Sirhatsz már! Sirathatod a szép városodat! Ezt a pusztulást is -a te bűneidért küldte ránk a boszuló Isten. Dögvészt, szárazságot, -éhhalált, mind te miattad bocsát fejünkre az ég. Mert siket vagy -dicső testvéreink, a hellenek jajkiáltásait meghallani. Engeded, -hogy büntetlenül lemészárolják a mi hitsorsosainkat! Az ő ártatlan -vérük kiált ellened az égre. Te vagy az oka ennek a romlásnak! -Miattad ver minket az Isten!</p> -<p>A népzaj elnyomta a végszavakat. Az ordítás túlzengte -<span class="pagenum"><a name="Page_241" id= -"Page_241">-241-</a></span> a vihart. A lázító beszéd az úgy is -ingerült szerencsétleneket dühre gyujtá. A késdal refrainje -hangzott, s közbe heves döngetés. A nyugoti szárnyépületbe -összegyűlt nép megkisérté betörni a nehéz ajtókat, a mik a czár -lakosztályába vezető folyosókat elzárták.</p> -<p>A czár ott, az erkélyen, kettős rémület által volt lebűvölve. -Háta mögött a vesztét ordító néptömeg, előtte a sebesen közeledő -gálya. Egyike volt a nagyobb hadi hajóknak. Télen azokon nem lakik -hajós személyzet, mikor be vannak fagyva a jég közé. A mi őrség -volt rajta hagyva: az talán elmenekült, mikor látta, hogy nem birja -a hajót feltartóztatni s az most jön teljes erővel a száguldó víz -tetején. S úgy látszik, mintha egészen a téli palotának -tartana.</p> -<p>A lármahangra azonban a középosztály ablakai egyszerre mind -feltárultak, s valamennyiből háromszoros szuronycsoport meredt elő. -Egyik ablakban ott állt Arakcsejeff s kegyetlen recsegő hangon -kiálta át a lázongókra:</p> -<p>– Elcsendesülj Góg és Mágóg hada azonnal! Vagy visszahánylak -benneteket a jeges árvízbe, a honnan uratok kiszabadított: hálátlan -vad nép!</p> -<p>Ez még olaj volt a tűzre.</p> -<p>– Hahhó Arakcsejeff! ordítá ezernyi ezer torok. Ott van a gonosz -szellem!</p> -<p>– Jöjj hát ellenünk! kiálta Marat; meglássuk, a te ezer -szuronyod ér-e többet, vagy a mi tízezer késünk? Kezdd el! Vagy mi -kezdjük!</p> -<p>A gálya egyenesen a téli palotának tartott.</p> -<p>Mikor már csak három fonalnyira volt tőle, a czár észrevette, -hogy a kormánykerék házikójában egy ember van, a ki a kereket -forgatja.</p> -<p>– Mit csinálsz? ember! Kiálta rá haraggal a magasból.</p> -<p>Az tudta, hogy mit csinál. Barbatusoff volt az, a mellőzött -tengerésztiszt. Hogy jutott a hajóra? azt nem tudta meg soha senki. -Egyenesen neki akarta azt rohantatni a téli palotának, hogy -rászakítsa a bennlevőkre, s a romjai <span class="pagenum"><a name= -"Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> alá temessen mindenkit: -magát is. Az árbóczra vörös zászló volt felhúzva.</p> -<p>A feleselő néptömeg és a testőrök nem láthatták azt az előttük -álló erkélycsarnoktól.</p> -<p>Most mindjárt kitünik, hogy a faház erősebb-e, vagy a kőház?</p> -<p>A víz sodra azonban erősebb volt, mint az emberi akarat, s az -orra helyett az oldalával vitte neki a gályát a téli palota -szegletének. A hajó mély járatú volt, s a fenekét betörte a gránit -rakpart feldúlt párkányzatán, úgy hogy rögtön oldalra dőlt és félig -elmerült s akkor aztán az árboczait előreszegezve, mint a torna -lovagja a kifeszített lándzsával, rohant az összecsapásra -kőellenfelének. Egy irtóztató roppanás, recsegés hangzott, két -árbocz összetört az oszlopokon, a harmadik keresztül tört az -ablakon, egész az árbocz kosaráig, a mire az egész tömör épület a -fundamentumaitól az ormójáig megrendült: hanem mégis ő maradt a -győztes. A nehéz gálya derékban törött ketté; a roncs egyik felét a -hajó orrával kidobta a víz a Sándor-térre, a hajó fara, a -kormányossal együtt hanyatt bukott az örvénybe, azután a fenék -élével felfelé fordulva, rohant tovább az áradatban.</p> -<p>Az a taszítás olyan volt, mintha földindulás volna.</p> -<p>Egyszerre elcsendesült minden. Mindenki térdre esett. A nép, a -katonák, Arakcsejeff maga is.</p> -<p>Csak az az egy ember az erkélyen maradt állva.</p> -<p>Ő valamit látott a levegőben.</p> -<p>Egy galambot.</p> -<p>A galamb egyenesen feléje repült, egyet fordult a légben s aztán -rászállt az ő vállára. Ez Zsófia postagalambja volt.</p> -<p>Sándor meglelte a galamb szárnya alatt a levélkét: megtudta -belőle, hogy Zsófia jó helyen van, s akkor a két kezét hálateljesen -imára kulcsolva, tartá fel az ég felé.</p> -<p>A galamb pedig az orosz népnek a csodatevő szent madara.</p> -<p>A mint a postagalamb a czár vállára leszállt, a nép <span class= -"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> haragja -egyszerre átváltozott babonás áhitattá. A szentlélek megjelenését -látták benne. A ki el nem akart kárhozni, annak meg kellett térni. -Ez égi csoda!</p> -<p>«Bozse czarja chrani!» kezdé rá egyszerre egy vén muzsik a -dicsérő hymnust, s valamennyi utána zendíté azt. Nem volt többé -szükség Arakcsejeff szuronyaira. Marat utódja is eltünt a -rostrumról, s elvegyült a sokaságban. Ki kereste volna őt ki -tízezer egyforma ember közül? S ha megtalálta volna is, az -kitagadta volna magát, hogy nem ő volt.</p> -<p>A vihar és az áradat még aztán két napig tartott s hagyott maga -után háromezer ledöntött házat, s meg nem számlált sokaságú -halottat.</p> -<p>A nép közt tovább is azt hiresztelték, hogy ez is az ég csapása -volt, mert a görög szabadságharczosok segélyére nem húzza ki -kardját a czár.</p> -<h2>A PÁLMÁK ALATT.</h2> -<p>Künn tíz fokú hideg volt, tomboló zivatar, árvíz, pusztulás, -nyomor, népforrongás, rémjelenetek: – a pálmák nem tudtak arról -semmit. A nagy, tágas, magas dómban, melynek üveg volt a teteje, -folytonos tavaszi meleg van, s nagy, tejüveggel borított -lámpacsoport pótolja a napvilágot.</p> -<p>A tropikus növényzet meg hagyja magát csalni. A távol keletről -elhozott növényfejedelmek elfelejtik, hogy nem hazájuk földjében -gyökereznek s csak zöldülnek, de nem virítanak soha. Alagcsövekkel -fűtik még a talajt is alattuk, s töveiket melegíti a -gyapottrágya.</p> -<p>S a mesterséges pálmaligetben gyermekcsoport játszik, mely -elfeledte, hogy apja, anyja távol van: talán nem is nagyon bánja. -Itt nem éhezik, nem verik meg. Karikába fogózva tánczolnak és -dalolnak.</p> -<p>Két szép kisasszony ügyel fel rájuk, miként a mesékben: -<span class="pagenum"><a name="Page_244" id= -"Page_244">-244-</a></span> a tündér-királynő védenczei. -Királyleányok, mint a regékben szokás.</p> -<p>Bethsábának most már van olyan elmondani való regéje, a mi -igazán megtörtént. A csodaszerű megszabadítás az iszonyú vészből: a -deli hős megjelenése a nagy baj válságos perczében; annak a szép -szemei, bátor tekintete, daliás alakja.</p> -<p>Zsófia egészen kiváncsivá lett őt megláthatni.</p> -<p>– Hiszen majd meglátod. Ide fog jönni. Nekem megigérte.</p> -<p>De soká késik az igérete beváltásával: a késő dél veti -vissza.</p> -<p>– Nem szabad neki megtudni, hogy én ki vagyok! mondá Zsófia. Az -itt titok. Háziasszonyunk kivánja.</p> -<p>– Csak Zsófiának fogunk nevezni.</p> -<p>– Különös, hogy nekünk mind a hármunknak csak egy keresztnevünk -van, nem úgy, mint nálunk szokás; az anyánk keresztnevét se nálad, -se nálam, se Zeneidánál nem mondják hozzá. Ennek én nem tudom -kitalálni az okát.</p> -<p>– Én sem.</p> -<p>– No most ő jön!</p> -<p>– Honnan tudod?</p> -<p>– Megismerem a lépteit.</p> -<p>Valóban ő jött. Zeneida vezette őt ide.</p> -<p>Most még sárosabb, vizesebb volt, mint mikor utoljára látta -Bethsába. Hajfürtei szerteszét borzolva; arcza kivörösödve a hideg -széltől. De így volt szép!</p> -<p>Ah azt már el kellett mondani Bethsábának Zsófia előtt, hogy a -czár ellen itt is nagy forrongás, összeesküvés van; de hogy «ő» -nincs ám benne!</p> -<p>De hátha mégis? Zsófia nem hisz, a míg nem lát.</p> -<p>– Jer, jer, Puskin, szól Zeneida, valami sajátszerű ragyogástól -sugárzó arczczal. Beszéld el ő előttük is, a mit nekem említettél. -Beszéld el hosszasan.</p> -<p>Puskin elmondotta előttük azt, a minek szemtanuja <span class= -"pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245">-245-</a></span> volt, a -téli palota jelenéseit. Egy költő ihletésével, kit a catastropha -nagyszerű képei úgy fölhevítettek, mint a Pythiát a tripósz.</p> -<p>Ő nem ismerte azt a másik fiatal leányt. Ha tudta volna, hogy az -kinek a leánya, talán nem szólt volna oly látnoki hévvel arról a -rémlátványról, mikor a czár fedetlen fővel ott állt a viharos ég -alatt, fenyegetve a nép dühe és a közeledő gálya rohama által.</p> -<p>Ah milyen reszketve kisérte az ifjú ajkait a szenvedő leány -figyelme. Szemei felitták annak tekintetét. Annak az arczvonásai -parancsoltak az övéinek. Ajkai némán utána látszottak mondani, a -mit az beszélt.</p> -<p>Hogy takarta el arczát összeborzadva, mikor a hajó -hozzácsapódott a palota szegletéhez. Ő is érezte azt a zuhanást s -megreszketett alatta.</p> -<p>De mikor aztán el kezdett a galambról beszélni, – az ő -galambjáról, – hogy szállt le az a czár – (az ő atyja) – vállaira; -mily malaszttal emelé kezeit a hatalmas ember akkor az ég felé; -hogy zendült fel rá egyszerre a háborgó nép ajkairól a hymnus: ah -akkor nem állhatta ki tovább a szegény beteg, ideges teremtés; -felsikoltott az örömtől s odavetve magát Bethsába keblére, -kaczagott és sirt.</p> -<p>Puskin költői előadásának számítá be ezt a sikert s kezdett rá -hiú lenni.</p> -<p>– De most már nincs semmi veszély? rebegé Zsófia, fel merve -emelni könyező szemeit az ifjuhoz.</p> -<p>Az nem értette meg a kérdést.</p> -<p>– Oh a vész még nem szünt meg; bár a vihar már kezd alábbhagyni, -s ha az megszünik, akkor a Néva is visszatér majd a medrébe; de -addig még igen sok baj van.</p> -<p>– Nem azt kérdeztem, hanem hogy ő nincsen-e veszélyben? Ő! A -czár.</p> -<p>Puskin elbámult. Mit érdekli olyan nagyon a czár ezt a fiatal -leányt, Bethsába barátnéját?</p> -<p>– Olyan veszély, a mi embertől jön, nem érheti. Arakcsejeff -minden intézkedést megtett, hogy meg legyen védve. <span class= -"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span> A -néptömeget, melyet a czár palotájába befogadott, átszállítják az -admiralitás raktáraiba. És ilyen időben a czárt, ha vannak -ellenségei, azok védelmezik.</p> -<p>– Hogyan lehet az? kérdé Zsófia s oly áhitattal várta a választ -Puskin ajkairól, a minővel hajdan az oraculumok kimondását -lesték.</p> -<p>Puskin érezte, hogy erre egész szive szerint kell megfelelnie -ennek a leánynak.</p> -<p>– Ez úgy lehet, hogy az «emberiség érzete» erősebb, mint a -«szabadság-vágy» s ez védelmére kel a rabszolgának, ha azt a czár -üldözi – s a czárnak, ha azt a rabszolga üldözi!</p> -<p>A két leány teljes sóhajjal szívta fel a levegőt, mely e -szavakkal megterhesült.</p> -<p>– Te egész pusztítást követsz el a szivekben itt! sugá Zeneida -Puskinnak. Eredj dolgodra már.</p> -<p>– Hát nekem nem hozott ön ajándékot, a mit igért? kérdé -szomorúan Bethsába.</p> -<p>– Bizony mondom, nem feledkeztem meg róla, de reggel óta azzal -vesződtünk, hogy az elszabadult gályát félretereljük és lekötözzük. -Valakinek kellett lenni a hajón, a ki átvetett köteleinket mindig -elvagdalta. Ezért nem tudtam a kis gyermekek mentése után -látni.</p> -<p>– Máskor, ha igér ön valamit, ne felejtse el, mondá a leány a -szemrehányás bánatos hangján.</p> -<p>Puskin nem értette, hogy mért ez a hang? Hiszen nem is -érthette.</p> -<p>Megigérte, hogy estére majd visszajön ismét, s akkor hoz jó hírt -és még valamit.</p> -<p>Zeneida sem mondta meg neki, hogy ki volt az a másik leány?</p> -<p>Azután félrevezette a két leányt saját boudoirjába. Közelgett az -óra, a mikor sok olyan ember gyülekezik össze nála, a kiknek nem -szabad őket meglátni. A szojusz Blagodensztoigának ez a catastropha -kedvező alkalmat nyújtott a háborítatlan tanácskozásra. -<span class="pagenum"><a name="Page_247" id= -"Page_247">-247-</a></span></p> -<p>A zöld-könyv országos napja volt ez.</p> -<p>A két leány is megtalálta a maga «zöld könyvét» az alatt.</p> -<p>Addig kutattak (de hogy ne tették volna?) Zeneida boudoirjában, -míg ráakadtak Puskin költeményére, a «czigány leányra». Ezt -természetesen eddigelé senki sem adta az ő kezükbe. Mert a jó -társaság fogalmai szerint az előkelő ifju leánykáknak tizenöt éves -korukig regényt – in natura jó példákban látni – ugyan szabad; de -olvasni nem szabad. Aztán még ekkor ez a költemény nem jelent meg -nyomtatásban, csak irva volt kapható. Puskin Sándor egymaga egy -egész osztályt hozott létre, a mi azelőtt nem volt: a leirókét. -Minden városban voltak emberek, a kik abból éltek, hogy Puskin -költeményeit leirták, s a könyvárusok úgy árulták azokat a censura -daczára. Még most is sok költeménye az orosz Petőfinek csak így, -irott alakban forog a közönség kezén.</p> -<p>Most aztán kaptak a tiltott gyümölcsön a kis leányok.</p> -<p>Egyszer Bethsába olvasta el azt Zsófiának, másodszor Zsófia -Bethsábának; harmadszor meg ketten együtt – duettben.</p> -<p>Akkor aztán elnevezték Puskint magát a románczhős nevével -«Aleko»-nak.</p> -<p>Ha beszélni akartak róla, azt mondták, hogy Aleko.</p> -<p>Az ám, megfordítva. Aleko úr volt s a czigányok közé keveredett. -Puskin pedig maga a czigány, («poéta» vagy «bohéme» az egynek -tartatik) a ki herczegasszonyok közé tévedt valahogy.</p> -<p>S az nap este csakugyan eljött hozzájuk az Aleko és hozott, a mi -az egész társaságnak szólt, jó hírt. A szél alábbhagyott. S arra a -vízáradat rögtön csökkenni kezdett, két óra alatt egy arsint apadt, -de azért sokáig fog tartani, a míg lefolyik egészen, mert nyolcz -verstnyire terül el a két part mentében.</p> -<p>(Bárcsak még tovább tartana! dobogá magában egynémely leány -szív.) <span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span></p> -<p>Bethsábának is hozott valamit. Ajándékot, a mit megigért. Kis -bubát, a hogy igérte; csakhogy nem piszkosat, rongyosat, a hogy -mondta, hanem egy szép, czifra czukorbábut – czukrásztól; több nem -volt kapható, mert mind elolvadt.</p> -<p>Puskin azt várta volna, hogy Bethsába nevessen rajta; az azonban -igen komolyan vette a dolgot; egész áhitattal fogadta a kapott -ajándékot s eldugta azt a keblébe. S látszott az arczán, hogy nem -bánja, ha ezért Zsófia irigykedik rá – egy kicsit.</p> -<p>Puskin rögtön vette észre, hogy ebből nagy apprehenzió lesz, s -addig keresgélt a zsebében, a míg talált valamit, a mi érdemes az -elajándékozásra.</p> -<p>– Nézze, szép Zsófia (nem tudta más nevét), önnek is adok -valamit; ön úgy érdeklődött a czárt fenyegetett catastropha iránt, -nézze, ez a darab rézpléh abból a hajóból való, a mi a téli palota -sarkán összetörött.</p> -<p>Nagy hálával lett az fogadva. Ural platinabányái ahhoz fogható -becses érczet nem termeltek soha.</p> -<p>(– Te! Ez nem lehet összeesküvő! súgá Zsófia Bethsábának.)</p> -<p>(– Bizony nem is az ám, súgá vissza Bethsába.)</p> -<p>– A vihar egészen elcsendesült már odakünn, mondá Zeneida, -kitekintve az erkélyre. A harangok sem kongnak már. Ez az éjjel -csendesebb lesz, mint az elmult volt. Jó éjszakát, Puskin. A -csónakod szárazon marad, ha nem sietsz.</p> -<p>A leányok nem bánták volna még, ha az a víz nem apadt volna -olyan nagyon.</p> -<p>Zeneida hazatuszkolta Puskint, s a két leányt is lefekteté. Ő a -felelős az egészségükért.</p> -<p>De azok még sokáig nem tudtak elaludni egymástól. Annyi beszélni -valójuk volt Alekoról. Ők nem úgy csinálták volna azt a románczot, -ahogy a költő irta. A czigányleánynak nem lett volna szabad -hűtlennek lenni, s ha az lett, Alekonak meg kellett volna őt vetni -s hívebb szeretőt <span class="pagenum"><a name="Page_249" id= -"Page_249">-249-</a></span> keresni. Nem úgy. A czigányleánynak meg -kellett volna térni s térden állva csúszni bocsánatért Aleko után, -míg azt kiengesztelte volna. S akkor megbocsátani neki; – de bizony -elkergetni magától! Egy szóval nagyon kiigazgatták Alekot olyanra, -a milyen nekik tetszett inkább.</p> -<p>Zeneida, ki a szomszéd szobában vetett magának ágyat, nem győzte -őket inteni, hogy alugyanak már! A mire el-elcsendesültek s megint -csak rákezdték a suttogást.</p> -<p>Végre a hosszú álompihegés jelenté, hogy elaludtak. Legalább az -egyik: Zsófia.</p> -<p>De Bethsába szemét kerülte az álom. Még éjfélkor sem tudott a -szívdobogásától aludni. Pedig imádkozott is már.</p> -<p>Egyszer aztán úgy tetszék neki, mintha a szomszédszobában -felkelne valaki s alig neszelő léptekkel kimenne a harmadik -szobába.</p> -<p>Az éjszaka csendes volt. Se kocsi, se őrjárat nem járt most a -vízlepte utczákon. Minden hang meghallszik.</p> -<p>A mély alvó csendben egy halk zsoltárének döngése hangzott -csendesen a távol szobákból át; szelid, búbánatos női hangon:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Mindennemü -inségemben<br /></span> <span class="i0">Segítségem csak az -Isten…<br /></span> <span class="i0">– – – – – – –<br /></span> -<span class="i0">Mondjad ezt az én lelkemnek:<br /></span> -<span class="i0">«Tégedet én megsegítlek!…»<br /></span></div> -</div> -<p>Ki énekel ott a csendes éjben? Mi bánata lehete annak? Ebben a -házban?</p> -<p>Bethsába a fejére rántotta a takarót, hogy elnyomja -reszketését.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Még három napot töltött a két leány Zeneida oltalmazó menhelyén. -Ennyi idő kellett rá, hogy Ghedimin herczegnő vissza merjen térni -Peterhoffból, s a Petrovszki kert kis lakának víz és iszap borított -földszintjét s pinczéjét kitakarítsák. Elébb az öreg Helénkának ki -kellett jól fűteni a hideg szobákat. <span class="pagenum"><a name= -"Page_250" id="Page_250">-250-</a></span></p> -<p>A két leány elysiumi napokat élt ez alatt.</p> -<p>Mikor Zeneida tudtukra adá, hogy haza fognak mehetni, Bethsába -sóhajtva mondá neki:</p> -<p>– Úgy jöttem ide, mintha a pokolba hurczoltatnám s úgy megyek el -innen, mintha a paradicsomból taszítanának ki!</p> -<p>Mindennap láthatták Puskint; beszélhettek vele. Mindennap -gyönyörködhettek nagy, nemes lelkének feltárulásában. A földi -üdvösségnek is vannak revelatiói; a mik abban a perczben, a mikor -megszünnek titkok lenni, túlföldi boldogságot támasztanak.</p> -<p>Mikor magukra maradtak is, mindig Alekoról beszéltek.</p> -<p>Bethsába azt hitte, hogy a mikor Zsófia oly gyönyörrel -magasztalja Alekot, az neki egygyel több ok arra, hogy még jobban -szeresse.</p> -<p>De még nem merte azt neki megmondani, hogy szereti. Tartogatta a -titkát.</p> -<p>Azt hitte, hogy olyan könnyű azt közölni mással. De az első -szerelem titka olyan makacs. Nem akar bimbójából kipattanni.</p> -<p>Csak húzta-halasztotta a vallomást. Féltette, mint egy elásott -kincset. Tettető lett a kedvéért. Megtanult legalább arczával -hazudni, s nem mutatni azt a lángoló örömet, a mi elárasztja -keblét, mikor őt jönni látja. Ráfogta a fejfájásra arczának -kigyulladását; pedig a fej egészen ártatlan volt abban.</p> -<p>De mégis abban a pillanatban, a mikor egymást a búcsuvételnél -megölelik, akkor meg kell tenni azt a vallomást: suttogva, csak -annyi szóval, a mennyi elég, aztán elfutni tova.</p> -<p>Abban az órában, a mikor az értük küldött gyaloghintók -megérkeztek (még kocsival nem lehetett járni az utczákon) alig -akarta egymás kezét kibocsátani a két leány a magáéból. Mindig volt -valami suttogni valójuk. Majd könyeztek, majd nevettek. -Boszantották egymást, hogy kiengesztelhessék. Nagyokat sóhajtottak, -hogy kicsufoltassanak <span class="pagenum"><a name="Page_251" id= -"Page_251">-251-</a></span> érte. Egyes szavakat mondtak, a mikből -csak a másik értett. Megigérték, hogy minél előbb látni fogják -ismét egymást. Összecsókolóztak búcsút venni, s megint újra -kezdték. Zeneida nézte őket nagy figyelemmel.</p> -<p>Végre mégis csak el kellett válni. Az utolsó, a legeslegutolsó -ölelés alatt ki kelle pattanni a titoknak: – «Én szeretem Alekot – -halálba».</p> -<p>Ezt sugá – Zsófia Bethsába fülébe s azzal elfutott.</p> -<p>Zeneida látta az elfutó leány arczán kigyuladni a tűzrózsákat, s -az ott maradt leány arczáról eltünni az életpirt, mintha azt is -elrabolta volna tőle az a másik. Bethsába csak állt ott -megdermedve, halaványan, aláhajtott fejjel, lecsüggő karokkal.</p> -<p>Zeneida kitalálta a titkot. Odalépett hozzá; de alig nyult a -kezéhez, a leány összeroskadt előtte, s arczát Zeneida öltönyébe -takarva, elkezdett sírni hevesen.</p> -<p>– Oh miért hoztál engemet ide?!</p> -<p>Zeneida fölemelte őt.</p> -<p>– Kelj fel! ne sírj! A tied lesz!</p> -<p>– Mit? «Ő» tőle vegyem-e el?</p> -<p>– Hm… Ha még csak ő tőle vennéd el?… Ne félj! szeresd! Te lészsz -rá érdemes, senki más.</p> -<p>A szegény leány csak szomorúan ingatta fejét. Megtudta már -nemcsak azt, hogy mi a «szerelem?» hanem még azt is, hogy mi a -«szerelemféltés» és a «lemondás?»</p> -<h2>PANACEA.</h2> -<p>Nagy elemi csapásoknak sokszor kibékítő hatása van a felzúdult -népforrongásra.</p> -<p>A «nagy ember»: a nép, és a «kis Isten»: az uralkodó, egyformán -földhöz sújtva érzik magukat, s egymáshoz bújnak a mindkettőjüknél -hatalmasabb korbácsa előtt.</p> -<p>Az 1824-iki novemberi vihar ilyen általános csapás volt a -földkerekén. A történelem évkönyvei nem jegyeznek <span class= -"pagenum"><a name="Page_252" id="Page_252">-252-</a></span> fel -ehhez hasonlót. Ugyanaz a vihar, mely Szent-Pétervárt elöntötte, -keresztül zúgott egész Ázsián, s a kaliforniai partokat is -hosszában elárasztotta. A tengerészek a máskor átlátszó tengert a -magas oczeánon zavargó iszaptól látták fel-felkavarodni. Indiától -Syriáig földrengés hullámai dönték le a városokat, a görög -archipelagusban tenger alatti vulcánok törtek elő; Németországban -sok helyütt egyszerre kiszáradtak a kutak. A föld maga volt lázban. -Ilyenkor az emberek felejtik a magukét.</p> -<p>A politikai titkos-társulatok egyszerre átalakultak jótékony -egyletekké. Megszünt a pártgyűlölet. A szegény ember odament a -nagyok ajtajához segélyt kérni, s a nagyok nyitva tartották az -ajtajaikat a szegények előtt. Az «engesztelhetlenek» izgatása nem -talált termő földre. Ghedimin herczeg és Arakcsejeff vetekedtek -egymással a nép inségének saját vagyonuk által enyhítésében. -Egyformán szórták százezerével a rubeleiket. Az egyik elfelejtette, -hogy a népet fel akara szabadítani, a másik, hogy el akarja nyomni. -A népnek nem kellett most se kard, se láncz; hanem kenyér.</p> -<p>Az árvíz okozta inség enyhítésére a szentpétervári úrhölgyek is -minden áldozatot siettek meghozni. Ghedimin herczegnő -oda-ajándékozta a gyémántjait, a miknek az árából harminczezer -rubel gyült be, Zeneida pedig adott egy hangversenyt az inséges nép -javára, a nagy börzepalotában, a mire mesés áron keltek el a -helyek. Bejött rá negyvenezer rubel. Ghedimin herczeg aztán vett a -feleségének az elajándékozottak helyett két annyit érő gyémántokat; -Zeneida pedig kapott a fiatalságtól egy babérkoszorút s Puskintól -egy ódát. S megint csak Corynthia volt az, ki a játékban megcsalva -érezte magát és irigykedett.</p> -<p>A czár kedélyét a vésznapok még sötétebbé tették. Búskomorsága -különben is attól a naptól kezdődött, mikor birodalma egyik -fővárosát, Moszkvát lángba borulni látta. Most végig kellett néznie -a másik csapást a másik fővárosa felett. Azt a tűz pusztította el, -ezt a víz. A régi <span class="pagenum"><a name="Page_253" id= -"Page_253">-253-</a></span> viziókat most felváltották az ujak. A -látványokat visszahozza az álom.</p> -<p>A minden látványok közt legszomorítóbb az a halavány gyermek -arcz, mely csak nem akar föléledni.</p> -<p>Egyszer azt mondta a czár doktor Wylienak:</p> -<p>– Hiába akarsz gyógyítani engem. Az én bajom nincs bennem, hanem -rajtam kívül. Gyógyítsd meg Zsófiát, s egészséges leszek.</p> -<p>Az orvos nem felelt rá semmit.</p> -<p>– Mondd meg igazán: nincsen remény?</p> -<p>– Nincs.</p> -<p>– Hát az egész orvosi tudományban nincs egy panacea, egy -csodatevő szer, mely olyan életet, a mihez ragaszkodunk, hosszabbra -tudjon nyújtani? mely napokat adjon a napokhoz, s a bekoczogtató -halált elalkudja egyik estétől a másik reggelig, a tavasztól az -őszig?</p> -<p>– Arra van lehetség, sire. De az nem terem India gyógyfüvei -között. Az ilyen bajnál sokat tesz a kedély. A bánat, a -szomorkodás, az epedés sietteti a végkifejlődést, míg egy folytonos -derültségben tartó öröm, egy édes remény, boldogságérzet -feltartóztatja azt. Az életkedv megujítja az életet.</p> -<p>– Hm. De hát mindezt honnan adjam én neki, mikor magamnak sincs? -Honnan vegyek én örömet, reményt?</p> -<p>Egyszer aztán jött egy olyan napja a czárnak, a mit öröm-ünnepei -közé jegyezhetett föl.</p> -<p>Uráli kormányzója jelenté, hogy az Ural hegyei közt új arany- és -platina-bányákat fedeztek fel, a mik dúsgazdag erekkel nyiltak meg. -A talált platina-darabok közül elküldé a legnagyobbat. Ez tehát -nagy kincs!</p> -<p>Ugyanakkor a jekaterinogradi kormányzójának a jelentése is -megérkezett, a ki azt tudatja, hogy a nagy sivatagon fedeztek fel -egy bogárnemet, mely azon a tájon felburjánzó czikkszáron -(polygonum) élősködik, mely növény semmi állatnak nem való és ki -nem irtható. Ez a rovar, a tudósok nyelvén «coccus polonorum» -azonos a cochenillával. <span class="pagenum"><a name="Page_254" -id="Page_254">-254-</a></span> A belőle készült festék a legszebb -bibort és rózsaszint adja. Mutatványul egy vég rózsaszin -selyem-szövetet küldött a czárnak, mely e bennszülött biborbogárral -volt festve.</p> -<p>Ez még az aranynál és platinánál is nagyobb kincs, mert ez -kenyér a terméketlen pusztában, a mi ingyen terem s népet fog -eltartani.</p> -<p>De a harmadik küldemény volt a legérdekesebb. Az Amur vidéki -kormányzó küldte azt Szibériából; egy átalag bort, a mi Szibéria -Amur vidékén termett. Ez még az aranynál, még a kenyérnél is -nagyobb kincs, mert ez diadal!</p> -<p>Diadal az egész világ ellen, mely azt hirdeti, hogy Szibéria a -jégből csinált pokol. Ime ez a bor megczáfolja azt. Szibériában bor -terem! Édes és tüzes. Pezsgőbb a champagneinál; édesebb a -tokajinál! Legalább annak kell azt venni. Szibériában bor terem! -Minden orosznak azt kell ezután inni. A szibériai bornak ki kell -szorítani a főurak asztaláról a külföldi borokat; versenyezni kell -Burgund, Rhenus, és a Hegyalja vidékével. Szibériában bor terem! -Nem lesz ezentul a Szibériába küldetés neve büntetés; önkényt -fognak letelepülni oda, a kik áldott földet keresnek. Szibériában -bor terem! A ki még kétkedni fog ez ország jövendőjén: nem -vitatkoznak vele, poharat adnak a kezébe, tele töltik: «igyál! Ez -szibériai bor!»</p> -<p>A czár úgy örült annak, mint egy gyermek!</p> -<p>Volt hát már valami öröme!</p> -<p>Sietett is vele azonnal a petrovszkii kerti házhoz. Maga után -vitette a platinát is, a selyemkelmét is, az átalagot is. Azt -hitte, ha ő örül, Zsófia is örülni fog annak.</p> -<p>A leány nagyon halvány szinben volt. Az egész hosszú tél alatt -ki nem mehetett a szabad levegőre. Az neki gyorsan ölő méreg volt; -a szobalég pedig lassan ölő méreg. Furcsa ország ez, a hol a beteg -ember nem szeretheti a hazáját. Gyülölnie kell az eget, mely megöli -s a földet, <span class="pagenum"><a name="Page_255" id= -"Page_255">-255-</a></span> mely fogva tartja. A hosszú télen át, a -ki élni akar, az mulat, s a ki nem mulathat, az meghal.</p> -<p>Minden orosz hölgyszobában van egy kis sajátságosan berendezett -zúg, a minek az a neve, hogy «altana». Egy kis rácsozattal -bekerített hely, mely be van futtatva örökzöld folyondárral, -körülrakva délszaki bokrokkal, a mik a hosszú kilencz hónapos télen -keresztül, kályhameleg és lámpavilág hazug nyárszaka mellett -zöldülnek és virágoznak, s elfelejtetik, hogy ez az egész ország -egy börtön. Ilyen narancsvirágillatos szobazugot rendeztetett -Sándor Zsófia számára is, a mint az árvíz után helyrehozhaták a -lakházat; még azóta nem látogatta őt meg, a mióta az udvari kertész -az altanát elkészítette. Talán örült neki a leány? Oh nem örült az -semminek.</p> -<p>A czár azt kérdezte Zsófiától: «mi bajod, drágám?»</p> -<p>– Mondhatlan baj.</p> -<p>Azután hogy kedvet szerezzen neki, megmutogatta a magával hozott -kincseket: az érczet, a selymet, a bort.</p> -<p>A leány arcza nem derült fel, nem adta vissza a mosolyt; az -örvendetes hirekre nagyon rövid válaszai voltak: nagyon szép! – -nagyon jó! köszönöm.</p> -<p>– De szólj hát, mi bajod? Ez több mint betegség. Ez -lélekfájdalom. Mondd meg, mi bánt? Kinek mondod meg, hogy mi fáj, -ha még nekem sem? Kinek van hozzám bizalma, ha még neked sincs?</p> -<p>Ekkor átfonta a leány karjaival atyja fejét s odavonva őt -magához, fülébe sugá:</p> -<p>«Én szeretek!»</p> -<p>Azzal lebontá karjait hirtelen s az arczát takarta el velük, -keresztbe téve szemei előtt.</p> -<p>Sándor elámulva kérdezé:</p> -<p>– Hol találtál te valakire, a kit megszeress?</p> -<p>– Az árvíz mosta ezt össze, suttogá a leány.</p> -<p>– S ki az az ember?</p> -<p>– Ha ily haraggal kérded, nem merem megmondani. <span class= -"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span></p> -<p>– Oh nem. Nem a harag az, a mi felindít. A kit te szeretsz, -annak meg van bocsátva minden.</p> -<p>– Igazán? Te nem tiltanád meg azt, hogy én szeressek -valakit?</p> -<p>– Csak érdemes legyen szerelmedre. – Rangja?</p> -<p>– Testőrtiszt.</p> -<p>– Ezredet fogok neki adni és herczeggé teszem, hogy téged -elvehessen.</p> -<p>– Csókollak! De ne adj neki semmit. Hagyd őt annak, a mi most. -Én úgy szerettem meg; úgy akarom szeretni. Ő több a herczegnél, -több az ezredesnél. Fölöttük áll.</p> -<p>– De ki hát?</p> -<p>– Nos: Aleko.</p> -<p>– Miféle Aleko?</p> -<p>– Úgy? Te nem ismered ezen a nevén. Hát hajolj ide, majd -megsugom.</p> -<p>S fülébe sugta a nevét.</p> -<p>A czár megölelte a leányt.</p> -<p>– Akarod, hogy elvegyen?</p> -<p>A leány szemei nagy ragyogásra nyiltak fel: az volt a -felelet.</p> -<p>– Felesége akarsz lenni?</p> -<p>– No, hát mit akarnék egyebet? Az ilyen szegény talált gyermek, -mint én, örül, ha egyszer szerencsét tehet. S azt hiszem, hogy ez -nagy szerencse. Mi igen boldogok leszünk. Engem nem fog megölni -Aleko hűtlenség miatt. De hogy tudja ő ezt meg? Neki nem volt -szabad eddig idejönni.</p> -<p>– Ezentúl szabad lesz.</p> -<p>– De ki mondja meg ezt neki?</p> -<p>– Én magam. Én hozom őt ide hozzád.</p> -<p>– Hiszen te olyan jó apa vagy, a milyenek csak Bethsába meséiben -fordulnak elő.</p> -<p>– Én fogok előkészíteni mindent. Én rendelem meg a kelengyét. Én -tűzöm ki a határidőt; én hivom el a solovecski patriarchát az -esketésre. <span class="pagenum"><a name="Page_257" id= -"Page_257">-257-</a></span></p> -<p>– Majd a nyáron, a mikor a rózsák nyilnak. Eleven rózsákat -akarok koszorúnak!</p> -<p>– Ebből a platina-darabból készíttetek számodra araékszert. -Ugy-e, most már te is úgy örülsz neki, mint én?</p> -<p>– Kétszerte jobban, mint te!</p> -<p>– És ebből a rózsaszin selyemből menyasszonyruhát.</p> -<p>– Igen, igen! eltaláltad a kivánságomat. Én a rózsaszint -szeretem nászruhának, a fehér nagyon halaványít s én így is eléggé -az vagyok.</p> -<p>– Ezt az amurvidéki bort pedig megiszszuk a te lakodalmadon.</p> -<p>– Az ám. Akkor én is megkóstolom. Mikor egymás egészségére -fogunk kocczintani: «a hány csepp van e pohárban, annyi évig -szeressük egymást!» Ugy-e, így szokták mondani?</p> -<p>– Azután majd elmentek falura, az ő birtokára. Lásd, mintha -sejtettem volna: visszaadtam elkobzott birtokát. Ősi kastélyát -rendbe fogja hozni, odavisz magához s ott sokszor meglátogatlak -majd benneteket.</p> -<p>A leány tapsolt örömében s halvány arcza lángolni kezdett. Aztán -egyszerre elkomorult megint.</p> -<p>– De hát nem tréfa-e mind ez?</p> -<p>– Tréfa? Hát szoktam én tréfálni valaha? És te veled?</p> -<p>– Hogy engem Aleko meg fog kérni? s te hozzá fogsz adni? hogy a -solovecski patriarcha fog bennünket összeesketni, s hogy ez ki lesz -tűzve a szép julius hónapnak, a rózsák hónapjának legszebbik -napjára? Ez mind komoly dolog és nem tréfa?</p> -<p>Sándor kebléhez ölelte a kérdezőt s válasza csak csókokból állt. -Felelni oly nehéz volt erre.</p> -<p>Komoly dolog ez, nagyon komoly dolog, szegény leány! A tréfa -benne csak az, hogy mire azok a szép rózsák nyilnak, akkorra már te -– – – – – – – –</p> -<p>Sándor még az nap hivatta magához Puskint s röviden bánt vele. -<span class="pagenum"><a name="Page_258" id= -"Page_258">-258-</a></span></p> -<p>– Te egy leányt szerelmessé tettél magadba. Most azt el kell -venned. A leány neve Nariskin Zsófia. Holnap este hat órakor el -fogsz hozzám jönni s aztán együtt odajösz velem, a kezét megkérni. -Aztán mindennap eljársz hozzá és azon lészsz, hogy neki -szomoruságot ne okozz. A leány élete egy vékony selyemszál s az a -te kezedben van. – Vigyázz rá, hogy meg ne öld.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Puskin a legnehezebb helyzetbe jutott.</p> -<p>A czár kedvencz leányának a kezével lett megkinálva. Ő, az -összeesküvő, ki az alkotmánykivivók sorába számította magát, s a -czárnak, mint egyedurnak, természetes ellensége volt. Meg kellett -kérnie egy leányt, a ki őt megszerette, s a kit ő is szán, sajnál, -bámul, de nem szeret. És ennek a leánynak az élete csupán ez az -ábránd. Életszikra és ábrándvilág egyszerre alszanak ki. Egy -lehellet, a mi e szó kimondásából áll: «nem szeretlek!» elég e -szikrát kifujni. S a leány, a ki meg meri vallani, hogy szeret, az -már nagyon szeret. S a kinpad megnehezítéséhez hozzájárul, hogy -mindennap ott fogja találni a leánynál, a kit menyasszonyának -nevez, annak egyetlen barátnéját Bethsábát, a ki egész lelkét -elfoglalta már. Két szivet fog kinozni, kettőt megcsalni -egyszerre.</p> -<p>Csapodárságának büntetése ez, a min most az egyszer -rajtavesztett.</p> -<p>Azonban itt nincs mit töprenkedni. Oroszországban vagyunk s ha a -czár parancsol, azon nem szokás gondolkozni.</p> -<p>Másnap Sándor maga vezette el Puskint Zsófiához. A gyűrűváltás -az ő jelenlétében ment végbe. Puskin meggyőződhetett róla, hogy egy -olyan szív van rábizva, a milyenre e földön lakó ember nem érdemes. -Annak valami más planétán kell keresni párját. És aztán -napról-napra jobban megtudta, hogy vannak magas röptű gyönyörök, a -mik túlemelkednek a földi élvezeteken, a miket két nemesen érző -szív feltalál egymásban, a szenvedély emésztő <span class= -"pagenum"><a name="Page_259" id="Page_259">-259-</a></span> vágyai -nélkül; hogy vannak varázslatteljes rokonszenvek, a mik nem -föltételezik a birást; a szellemek kölcsönös vonzereje még erősebb, -mint a szerelem. Úgy érezte, mintha ez a földtől megválni készülő -lélek az övét is vonná magával föl az ég felé.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Nehány hét mulva azt mondá sir James Wylie a czárnak:</p> -<p>– Sire. Zsófia herczegasszony egészsége szemlátomást javul.</p> -<p>– Én megtaláltam a panaceát!</p> -<h2>A NÁSZAJÁNDÉK.</h2> -<p>A hogy maga megjósolá Sándor, leányának egészsége az övével -sympathicus összefüggésben volt, a mint Zsófia arcza elevenülni -kezdett, az ő életkedve is visszatért. El kezdett foglalkozni az -államügyekkel. Dolgozószobájában halommal állt már a sok -elintézetlen irat, a mit tanácsosai felhordtak, vagy a melyek a -szent Zsófia postájával érkeztek hozzá, s a mikbe az utóbbi -hónapokon át bele sem tekintett. Elővette azokat s a halmaz -örvendetes apadásnak indult. «A szent Zsófia postája» sajátszerű -intézmény volt Sándor alatt. Czarszkóje Zélóban volt egy iroda, a -hova mindenki beadhatta a levelét, a mi egyenesen a czárhoz volt -intézve. A postás kért a levélért tíz rubelt; de se azt nem -kérdezte, hogy ki küldi? se azt, hogy mi van benne? Lehetett az -panasz, esedezés, vád, vagy miniszterszidás; ajánlat, vagy -alkotmányterv; a czár azt megkapta egy óra mulva, ha otthon volt s -utána küldték, ha utazott.</p> -<p>A mi a kedélyváltozásnak legbiztosabb jelensége volt, felhagyott -éjszakai kóborlásaival a város utczáin s a bőjt első estéjén a -czárnéval együtt vacsorált. Föltette magában, hogy tudatni fogja -vele azt az örvendetes eseményt, <span class="pagenum"><a name= -"Page_260" id="Page_260">-260-</a></span> a minek az ő lelke úgy -örül. Erzsébet lesz az első, a ki azt meg fogja hallani tőle. Még -eddig senkivel sem közölte azt. Maga a solovecski patriarcha is -csak arról van értesítve, hogy junius hó 21-ikén legyen jelen a -Petrovszki szigeten, Péter czár hajdani lakházánál, ott egy ifju -pár fog rá várni, a kit össze kell esketnie.</p> -<p>A czár ez idő alatt minden folyamodást, a miben valami -kegyosztásról volt szó, kedvezően intézett el. Száműzötteknek -megengedte a visszatérést; politikai foglyokat kibocsátott -börtöneikből.</p> -<p>Puskin nem hasztalanul áldozta fel szivét.</p> -<p>Az ő gyöngédsége varázsolta vissza Zsófia arczára a boldogság -mosolyát, s a boldogság oly csalókán tud hasonlítani a jó -egészséghez. S ez a mosoly volt az, mely az egész ország fölé -derült eget varázsolt.</p> -<p>A mikor Puskin pontosan megjelenve arra a perczre, a melyen -várták, hozta a maga virágcsokrát s aztán az eléje szaladó leányt -megdicsérte jó kinézéseért, melléje ült és elmondta neki az egész -város pletykáit; kihallgatta, hogy mit álmodott, s jóslatokat -csinált belőle; leült vele kártyázni, s engedte csalni és hagyta -nyerni, s végül magát kinevettetni; regényeket, költeményeket -olvasott fel előtte; megtanította mindenféle játékokra; meghozta -számára az üvegházak első gyümölcseit, ellátta nyalánkságokkal; -lerajzolta, lefestette, akármilyen rosszul találta; s közben rabolt -tőle egy-egy (olyan szivesen engedett) csókot s engedte magát érte -megczibáltatni: hát akkor Puskin egy egész országot tett -boldoggá!</p> -<p>Megérezték azt még a távol Bajkál-tó mellett is, a kik az -ólombányákban követ vágnak! Mert a hány csók hullott Zsófia -arczára, annyi láncz hullott le az ő kezeikről.</p> -<p>A czár, ki szándékosan oly késő esti órákban jött látogatni -Zsófiát, a mikor már Puskin eltávozott, a leánynak az arczán -láthatta az eltöltött órák boldogságát.</p> -<p>Mennyit tudott az beszélni felőle! Miket mondott neki Puskin! -<span class="pagenum"><a name="Page_261" id= -"Page_261">-261-</a></span></p> -<p>Néha még politizáltak is. A leány kivallatta Puskint, hogy mit -akarnak ők azokkal a titkos társaságokkal? Puskin aztán -megvallotta, őszintén, a hogy vőlegényhez illik menyasszonya előtt, -hogy nekik bizony parlamentes alkotmány kell. Ő közöttük vannak -sokan, a kik olyan szépen tudnának szónokolni, mint az angol -alsóházi tagok, s ha kibeszélhetnék magukat a parlamentben, az nagy -megelégedésükre szolgálna. A ki a kormányon van, majd gondoskodnék -róla, hogy olyan többséget tartson kéznél tatár, kirgiz, kalmuk, -jakut, baskir és csukcsi képviselőkből, a kik az orosz karbonarikat -leszavazzák s azzal a rend fentartva, az ország megnyugtatva lenne. -Az ország pénzügyeit is ellenőriznék, s ha egy miniszterről -észrevennék, hogy sokat lop, azt mondanák neki: «pusztulj innen! -már most hadd lopjon más!» Sajtószabadság is lenne s az ujságirók -egymást ütnék, a helyett, hogy most mind egy embert szidnak.</p> -<p>Biz ők azt akarják kivivni.</p> -<p>A czár nagyon jól mulatott ezen. Nem úgy ám, mint mikor -ugyanezeket a dolgokat Arakcsejeff adta elő neki.</p> -<p>Már kezdték azt hinni, hogy ismét visszakerülnek a boldog idők, -mint ez előtt tíz évvel, a mikor az udvari estélyeken, a czár -hallatára lehetett beszélni a főuraknak és tiszteknek alkotmányos -szabadságról, s a szabadkőmivesek hirlapjaik útján hivták össze a -páholyaikat.</p> -<p>Zsófia javulása még magát az orvost is megcsalta. A kórtünetek -egészen megszüntek. Történnek egyes csodák (a természet hatalma -kimeríthetlen), hogy halálra szánt emberek megélnek. Komolyan lehet -gondolni a menyegzőre.</p> -<p>Sándor meghozatta a pompás kelengyét Párisból, a miben a -rózsaszin menyasszonyruha és a platinából készült diadém is ott -volt s megvolt az öröme, hogy Zsófia ragyogó arczában -gyönyörködhetett, mikor mindazt végig nézte. <span class= -"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span></p> -<p>Egyszer aztán magához hivatta Puskint és így szólt hozzá:</p> -<p>– Fiam! Ha megadja Isten érnünk azt a boldog napot, a mi -életemnek épen úgy napfordítója lehet, mint a csillagászi évnek, -mit adjak neked menyasszonyi hozományul?</p> -<p>Puskin térdre esett a czár előtt s azt mondá neki:</p> -<p>– Atyám! Adj ezen a napon népeidnek alkotmányt!</p> -<p>A czár hallgatott. Ez jó jel volt. Puskin bátorságot nyert -tovább beszélni.</p> -<p>– Fölség! Az egész világ forrong, s kitörésre készül, mint a -Vezuv. Ezt a vulkánkitörést egy papirlappal le lehet takarni, a -mire ez van irva «Charta!» Nem én szólok, egész országod beszél -így. Minden becsületes ember, minden hazafi, minden hive a trónnak -így beszél, így gondolkozik. Nem kivánjuk, hogy rögtön, rohamosan -felszabadíts mindent; nem kivánjuk, hogy idegen mintára építsd újra -országodat. Vezesd be népedet a szabadságba óvatosan, lépésenkint, -fejleszd ki alkotmányodat népünk szokásai, szükségei szerint. -Töröld el a rabjobbágyságot. Távolítsd el Arakcsejeffet, a ki közéd -és a nemzet közé ékelte magát; vedd el a népnevelés ügyét a szent -synodustól s bizd ismét Galiczyn kezére; hivd zsámolyod elé az -ország notabilitásait, s parancsold nekik, hogy szóljanak szívük -szerint. Törüld el az előleges censurát s engedd napvilágra jönni a -titkos gondolatokat, s a mi igazság lesz bennük, emeld fel, a mi -hazugság, tipord el. Űzd el hűtelen sáfáraidat, kik kifosztják az -országot s kifosztanak téged. Szüntesd meg a katonai koloniákat, a -mik a népre csapásul nehezednek. Hivd össze régi ezredeidet; add -kezeikbe a zászlóikat, egyesítsd őket táborrá; állíts bennünket az -élükre s aztán küldj bennünket testvéreink, a hellenek segítségére, -a kik vérük tengerében fuldokolnak. Látni fogod, mivé lesz egy -nemzet, s minő csodákra képes, ha az saját szabadságát védve -otthon, a más nemzetek szabadságáért harczolva ottkünn, valamennyi -népek <span class="pagenum"><a name="Page_263" id= -"Page_263">-263-</a></span> fölé emelkedik. Adj szabadságot nekünk, -s végy dicsőséget magadnak!</p> -<p>A czár végighallgatá a merész beszédet csendesen, s azt mondta -rá:</p> -<p>– Kelj föl. Megbocsátok neked, hogy így beszéltél…</p> -<p>Néhány nap mulva Arakcsejeff szép csendben elutazott grusinói -falusi kastélyába. Beszélték titokban, hogy több hónapi -szabadságidőt kapott – saját kértére. Eltávozását még jobban -illustrálta Ghedimin herczegnek meghivatása az Arakcsejeff után -üresen maradt bizalmi állásra. Ő lett a czár tanácsosai között az, -a kinek minden órában szabad bejelentés nélkül a czárhoz -bemenni.</p> -<p>Még több is történt. Magniczky, a leggyűlöletesebb tanácsos a -felvilágosodási osztálynál szintén szabadságot kapott, s a vén -censorok helyébe újak lettek kinevezve.</p> -<p>Azt is megtudta mindenki, hogy a portánál levő nagykövet -utasítást kapott erélyesen szót emelni a görög szabadságharcz alatt -az emberiség szabályainak megtartása mellett s azzal egyidejüleg el -lett határozva egy tábornak az összevonása Bender közelében.</p> -<p>Végre, egy új korszak legérthetőbb jelenségeül, behivattak a -katonai koloniából a régi testőrezredek s mindannyian -Szent-Pétervárott lettek összpontosítva.</p> -<p>Ez a szabadság apostolainak mind új reményt adott. Az északi -titkos társulatok mind azt határozták el, hogy ha a czár a -szabadelvüség útjára tér át, akkor minden erejükkel támogatni -fogják.</p> -<p>Csak a déli társulat fejei nem hagyták magukat megzavarni. -Pestel azt izente vissza Ghediminnek: «komédia az egész, bolonddá -akarnak bennünket tenni, nem tart három hónapig az egész hűhó; én -maradok a régi tervemnél.»</p> -<p>A «Medvesonka» vendégei azonban nagyon megfogyatkoztak, s -Jakuskin a kése hegyét arra használta, hogy a fogát piszkálta vele. -<span class="pagenum"><a name="Page_264" id= -"Page_264">-264-</a></span></p> -<p>Puskin pedig egészen a vőlegénységnek és a versirásnak adta -magát.</p> -<p>Megirta a gyönyörű «Bákcsiszeráji forrás» czímű románczát. Azt -is Zsófiának olvasta fel legelőször.</p> -<p>Az enyhített censura mellett most már a kinyomatás sem járt -nehézséggel.</p> -<p>Mikor a czár megtudta a költemény censura alá bocsátását (az -ilyesmi «esemény» volt Szent-Pétervárott, a miről a czárnak -referáltak), azt mondá Puskinnak:</p> -<p>– Szeretném, ha költeményedet valakinek dedikálnád.</p> -<p>– Menyasszonyomnak?</p> -<p>– Nem annak. Hanem Ghedimin herczegnőnek.</p> -<p>Puskin elértette az intést. Valami módon kellett neki Zsófia -anyjához közelítenie, ez volt a legtermészetesebb.</p> -<p>Tovább azt mondá a czár Puskinnak:</p> -<p>– Mikor elviszed hozzá a költeményedet, mondd meg neki, hogy -junius hó huszonegyedikén tartod a menyegződet Nariskin -Zsófiával.</p> -<p>Ez is így volt rendén.</p> -<p>Puskinnak nem kellett magyarázat hozzá. Corynthiának értesülnie -kellett arról, hogy Nariskin Zsófia férjhez megy. Magának a -vőlegénynek kellett egy helybenhagyó csókot kapnia tőle. Ez igen -helyes volt. A leánykérés és az odaadás mind a dedicatio -felajánlása és elfogadása alakjában történik meg. A választott -forma elég találó. Mind a ketten másról beszélnek és mégis egyet -gondolnak. Leánykérés költői formába öntve.</p> -<p>Puskin minden tekintetben a legkorrektebb utat követte, a midőn -egyenesen Ghedimin herczeget kereste fel.</p> -<p>– Maximovics Iván. Nekem van egy új költeményem. Ezt szeretném -Mária Alexievna Corynthia herczegnőnek ajánlani. Kérlek, olvasd el, -s ha érdemesnek találod, hogy a herczegnő nevét oda kölcsönözze -hozzá, légy szószólóm mellette.</p> -<p>– Nagy élvezettel fogom elolvasni a versedet, szólt a herczeg, -hanem annyit olvasatlanul is mondhatok, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_265" id="Page_265">-265-</a></span> a -herczegnő nagy megtiszteltetésnek fogja venni a dedicatiódat, s -büszke lesz rá, ha a neve a műved elé lesz nyomtatva.</p> -<p>Puskin még aznap kapott levelet a herczegtől, melyben tudatva -volt vele, hogy a herczegnő holnap délutáni hét órakor kész őt -elfogadni Névaszigeti nyári palotájában. (Korábban a hőség miatt -nem szoktak járkálni sehova.)</p> -<p>Már ekkor az egész szentpétervári előkelő világ nyári -kastélyaiba vonult ki. A gazdag polgárok is mind künn laknak már -Névaszigeti «dacsá»-ikban. A czár maga is kedvencz tanyájára vitte -Erzsébetet és udvarát «Monplaisir»-be, Nariskin Zsófia is ott volt -egy közel fekvő nyári lakban. A czár igen ritkán látogathatta őt -most meg; mert juniusban az éjjelek nem sötétek Szent-Pétervár -vidékén. Hiszen ott volt neki a vőlegénye, gondot viselt az rá. -Csak egy hét volt már a menyegzőig hátra.</p> -<h2>POTIFÁR FELESÉGE.</h2> -<p>Pontosan, a rendelt határidőre, ott volt Puskin a Ghedimin -herczegi nyári kastélyban; ott egyik komornyik a másik kezébe adta, -míg a sok pompás termen keresztül eljutott Corynthia -boudoirjába.</p> -<p>A herczegnő mindig szép volt; de ma az is akart lenni. Azon év -divatja nagyon emelte a női bájakat; a halványsárga selyem öltöny -nagyon jól illett az arczához, összhangozva a magasra felsütött s -elől csigákban leomló szőke hajjal, a fakó brüsseli csipkékkel, s -az arcz és kebel incarnatjával. Még vállderékcsattja is csupa sárga -gyémántokkal volt kirakva, s elől egy halványsárga thearózsa tűzve -a csipkék közé, a tündérvölgy elzárásául.</p> -<p>Egész lényén rejthetlen nyugtalanság árulta el magát. Elpirult -és mosolygott, midőn Puskin belépett hozzá. S ez elpirulás és -mosoly többször ismétlődött arczán, a míg az első beköszöntés -tartott, a míg a szokásos üdvözlő csók <span class= -"pagenum"><a name="Page_266" id="Page_266">-266-</a></span> -kicseréltetett. Azután leülteté Puskint egy karszékbe s maga -szemközt vele foglalt helyet a selyempárnás kereveten.</p> -<p>Ő kezdé a beszédet.</p> -<p>– Gyönyörrel olvastam önnek a költeményét. Magam is annyit -sírtam rajta, hogy odaillettem volna a Bákcsiszeráji könyforrás -mellé.</p> -<p>– Nagyon örülök, ha szenvedő regényhősnőm megnyerhette a -herczegnő rokonszenvét, mert abban én menyasszonyomat igyekeztem -lefesteni, Nariskin Zsófiát…</p> -<p>Ah! Hogy átváltozott egyszerre ez az arcz ott előtte!</p> -<p>A harag lángoló pirja futott át rajta; szemöldei kézíjakká -alakultak és szemeinek sugarai nyilakká.</p> -<p>– Ön Nariskin Zsófiát akarja elvenni? kiálta indulatosan, s -lecsapta az iratcsomagot az asztalra. Az lehetetlen!</p> -<p>– Lehető pedig, már ki is van tűzve a menyegzőnk junius -21-ikére.</p> -<p>– Egy hét mulva? Tehát már ki is van hirdetve.</p> -<p>– Nincs! Egyházi feloldás mellett esküszünk meg.</p> -<p>A herczegnő felugrott helyéből s indulatosan hebegé:</p> -<p>– Az nem lehet! Az nem lehet!</p> -<p>Puskin nem követte őt a felállásban, ülve maradt. Ő nem volt az -az ember, a ki valakinek a haragjától meg szokott ijedni, még -asszonyétól sem. Igen nyugodtan szólt:</p> -<p>– De hát kérem önt, herczegnő, mi kifogása lehet ez ellen?</p> -<p>Corynthia észrevette, hogy elhagyta magát ragadtatni indulata -által s erőt vett magán és visszaült helyére, s aztán úgy tett, -mintha a hő lég ellen védné magát legyezője -szárnylebegtetésével.</p> -<p>– A ki önnek azt a tanácsot adta, az nem volt önnek jóakarója, -sziszegé ércztelen hangon.</p> -<p>– A czár volt az.</p> -<p>Corynthia összecsapta a legyezőjét, s aztán az ajkai elé tette -azt. Rövid hallgatás után megszólalt: <span class= -"pagenum"><a name="Page_267" id="Page_267">-267-</a></span></p> -<p>– E szerint ön tudja, hogy Nariskin Zsófiának az atyja a -czár?</p> -<p>– Sejtem.</p> -<p>– Hát azt sejti-e ön, hogy mi jövendő vár önre, ha a czár -leányát nőül veszi? Száműzve lesz abból a társaságból, a melyben -eddig élt, s lenézve abban, a melybe feltolakodott. A míg a czár -él, mi lesz ön? foglyul tartva az udvar czifra kaliczkájában; -megfosztva minden önakarattól; egy szerencsétlen ember, a kit az -Isten arra teremtett, hogy világoljon, s a ki arra kárhoztatta -magát, hogy árnyéka legyen másnak! S ha a czár meghal, akkor -elmehet ön a Kaukázusba, vagy az Amurhoz kormányzónak.</p> -<p>– Nem, herczegnő. Én nem megyek sem az udvarhoz czifra -fogolynak, sem Kamcsatkába kormányzónak, hanem hazaviszem a -feleségemet kis birtokomba Pskovba s leszek erősen földmívelő -paraszt, s közbe-közbe egy kicsit poéta.</p> -<p>– Ön nem szereti azt a leányt, önt csak a hiúság bíztatta erre a -lépésre.</p> -<p>Puskin nem szokott adós maradni a vágásokért: még asszonynak -sem.</p> -<p>– Oh herczegnő, ha ön ismerné azt a leányt, akkor tudná, hogy -azt lehetetlen nem szeretni.</p> -<p>A herczegnő vérig harapta szép ajkát. Ez kegyetlen vágás volt. -Pedig még jött utána a másik is.</p> -<p>– Ez a leány csak atyjának a szelidségét örökölte és semmi mást! -(Most már felállt a helyéből.)</p> -<p>Ezt nem viselhette el a herczegnő tovább. Az arcza holthalavány -lett, csak a szemei égtek. Odament Puskinhoz, megragadta a kezét s -hevesen suttogá:</p> -<p>– Megmondta önnek a czár Nariskin Zsófia anyjának a nevét -is?</p> -<p>– Nem mondta.</p> -<p>– Senki sem mondta azt meg önnek?</p> -<p>– Senki sem mondta, a kinek joga volna azt felfedezni. -<span class="pagenum"><a name="Page_268" id= -"Page_268">-268-</a></span></p> -<p>– Jöjjön ön. Üljön le mellém. Rebegé a herczegnő, görcsös -erőszakkal kapaszkodva Puskin karjába s odavonta őt maga mellé a -kerevetre. Hallgasson rám. Meg akarok önnek gyónni. A mit soha -senkinek a gyóntató patriarchán kívül el nem mondtam, ezt most -megvallom önnek.</p> -<p>Itt a nő el kezdett zokogni s nem tudott szóhoz jutni a -fuldoklástól.</p> -<p>Azután kettészakított egy csipkezsebkendőt indulatosan, melylyel -könyeit felitatta volt.</p> -<p>– Soha a férjemnek meg nem mertem azt vallani! S most meg kell -mondanom önnek. Én vagyok Nariskin Zsófiának az anyja…</p> -<p>Puskinnak úgy kellett tenni, mint a ki nagyon meg van lepetve -egy soha nem hallott felfedezés által.</p> -<p>– Itéljen ön fölöttem, szólt a herczegnő, a vékony bajadert is -levetve rózsaszín válláról, (hogy annál jobban lehessen fölötte -itélni.) Gyermek voltam még, alig tizenhat éves. Apa, anya nélkül -nőttem fel. Egy férfit láttam magam előtt, a kit az egész világ -bálványozott. Nevelő rokonom, nagynéném, hiú, nagyravágyó volt, s -hiúságát belém tudta csepegtetni. A kik csak körülvettek, mind azt -mondták: «szeresd őt; ő boldogtalan miattad!» És elbeszélték nekem, -megmutatták nyomtatott krónikákból, hogy volt rá eset, mikor a czár -régi nejét, a kit nem szeretett többé, kolostorba küldte, elvált -tőle, helyébe emelt egy másikat, a kit tudott szeretni, azt tette -czárnéjává. Hizelgés, nagyravágyás, tapasztalatlan ifjukori ábránd -elszédítette fejemet. Elestem. Nagyot estem. Olyan nagyot, hogy -egész életemen keresztül sirok miatta. De nem mondtam le a -reményről, hogy az, a ki elbuktatott, majd eljön és fel fogja -emelni arczomat a porból, a melyben fekszem. Nem jött el: -otthagyott. Még folytattam az álmodozást, hogy szégyenemet fel -fogja egykor váltani dicsőséggel. Unszoltam, könyörögtem érte: -lábainál fetrengtem. Ekkor kiadta azt az ukázt, miszerint az orosz -trónra csak uralkodó <span class="pagenum"><a name="Page_269" id= -"Page_269">-269-</a></span> családok leányai emelhetők. Ez volt a -válasz az én álmaimra. Mikor aztán elvesztettem a reményt, még -rettegnem kellett a fenmaradt emléktől. Akkor jött egy férfi, -magamhoz illő kérő. Nem szeretett, de nevét nekem adta. Én sem -szerettem őt, de nevét becsülettel viseltem, s azon egy -szégyenfoltot nem ejték. A világ előtt büszkén hordozhattam -fejemet. És most egyszerre bekövetkezik rám a rettegett -catastropha, mely álmatlan éjeimnek réme volt tizenhat év óta: -Nariskin Zsófia férjhez megy s az egész világ azt fogja kérdezni: -hát ki az a Nariskin Zsófia? Ki volt annak az atyja és az -anyja?</p> -<p>– Ez iránt legyen egészen nyugodt, herczegnő. Az esküvő egészen -titokban megy végbe a petrovszki szigeten, Nagy Péter czár -kastélyának kápolnájában, a soloveczki patriarcha szertartása -mellett és senki Nariskin Zsófiát és annak a férjét -Szent-Pétervárott többé látni nem fogja; sem összekelésükről -beszélni nem fog.</p> -<p>Ez a vigasztalás meg épen méregcsepp volt a herczegnő szivére, -hogy Puskint ő soha se lássa többé.</p> -<p>– De hát miért ez a lázas sietség? Hisz az a leány még valóságos -gyermek, még nincs tizenhat éves.</p> -<p>– Herczegnő! szólt Puskin szomorúan. Az időt nem az évek -számítják, hanem a mit szenvedtünk alattuk; s ebben Zsófia élete -nagyon hosszú! Tizenhat éven át rabnak, száműzöttnek, az egész -világból kitagadottnak lenni; tizenhat évig nem hallani egy gyöngéd -szerető szót, nem ismerni semmi örömet: ez elég nagy «kor». Most -ennek a szegény gyermeknek ez az ő ábrándja az egész élete. Ő egy -álomjárója ennek a világnak: ébreszszék föl s meghal.</p> -<p>– Ön tehát csak nemes önfeláldozásból csatolja hozzá az életét? -ön nem szereti őt?</p> -<p>– Imádom és ragaszkodom hozzá.</p> -<p>– Jól van. Engedjen ön gondolkodnom ezen. A meglepő hír oly -rohammal szakadt rám, hogy az eszem egészen ködbe van borítva -általa. Nem tudok önnek mit <span class="pagenum"><a name= -"Page_270" id="Page_270">-270-</a></span> mondani. Az idő oly -rövid. Csak hét nap van már közben. Nem halasztható ez?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Miért nem?</p> -<p>– A czár útra készül; meglehet, hogy igen nagy útra. E napokban -fogja tartani a nagy szemlét a testőrhadsereg fölött, s aztán -valószínüleg hosszú időre eltávozik. Ezt Ghedimin herczegtől jobban -megtudhatja, herczegnő. S az egybekelést még ittléte alatt akarja -megtartatni.</p> -<p>– Úgy engedje ön legalább a lehető legvégső időig halasztanom a -válaszadást. Nekem sok mondanivalóm van önhöz. Engedje meg, hogy az -utolsó napon adjak önnek választ. Jöjjön el hozzám huszadikán. -Akkor is csak a legutolsó órájában a napnak. A mikor már nincs -olyan nagyon világos: nem tünik fel önnek a jövetele. Hogy felötlés -nélkül bejöhessen, (ön érteni fogja, hogy miért nem akarom Nariskin -Zsófia vőlegényének látogatását nálam, a menyegzője előtti napon -közhirűvé tenni) fogja ön ezt a kis kulcsot, ez a kastélykert -felőli veranda ajtaját nyitja fel, a honnan ön egy csigalépcsőn -egyenesen hozzám jöhet s akkor aztán majd beszéljünk sok mindenről, -a mit önnek meg kell tudnia.</p> -<p>Puskin eltette a kezébe adott kulcsot, s búcsút vett, -megcsókolva a herczegnő kezét. Corynthia visszaadta neki a csókot -az ajkára s egész az ajtajáig kikisérte.</p> -<p>Bizony igaza volt annak a muszka tudósnak az «elfajult macskák» -elméletében, legalább erre az egy asszonyra vonatkozólag.</p> -<h2>AZ ANYAI ÁLDÁS.</h2> -<p>Illatos fenyőfáktól árnyékozott kis nyári lakban éli világát az -ifju menyasszony. Valahára nem börtönben lakik már, nincs rabságban -tartva. Oh mert legnagyobb rabság a betegség; mikor minden -lépten-nyomon azt mondják az embernek: «ne szaladj! ne danolj! ne -igyál <span class="pagenum"><a name="Page_271" id= -"Page_271">-271-</a></span> vizet! ne vesd le a kendőt a nyakadból! -Ebből ne egyél! Meg ne hűlj! meg ne melegedjél!»</p> -<p>Nem jár már a házhoz az orvos. A panacea csodát tett.</p> -<p>A csodaszép rózsák hónapja megérkezett. A vőlegény teleültetteté -az utak mellékét, a miken Zsófia jár, hónapos rózsákkal, s a vidám -leány egy kosárkával minden reggel, este sorba járja azokat, egy -hulló levélnek nem szabad a földre leesni, az elnyilt virágokat ő -mind maga szedi össze. Mi lesz majd abból? Ha megszáradnak a -levelek, egy kis selyempárnát fog vele megtölteni; s milyen jó lesz -majd azon aludni!…</p> -<p>Épen a megszedett levélszüretet teríti ki a verenda napos -oldalán, s dalol mellette. Nem tiltja már neki senki a dalolást: -szabad; csak a vén Helenka zsörtölődik vele miatta, de az is csak -azért, hogy nem jó péntek napon dalolni, mert akkor az ember -vasárnap sírni fog; de hát ezért ő a vén cselédet csak ki szokta -kaczagni. Ki érezne még mai világban babonás sejtelmeket? a midőn -egyszer csak felsóhajt mellette a jó öreg Helenka keservesen: -«Jézus, Mária szent Anna! Hát ez minek jön ide?» Azzal nem szól -többet, hanem elfut a verandából, mintha nem akarna találkozni -azzal, a ki most jön.</p> -<p>Zsófia a verandából kitekintve, a kerti úton egy fiatal szép -hölgyet lát közelíteni. A hölgy ragyogó szépség, öltözete csupa -tarka himzés; szalmakalapján paradicsommadár leng: vállára kashmir -shawl van vetve.</p> -<p>És Zsófia, a mint a hódító szép alakot látja maga felé -közelítni, úgy érzi, mintha titkos rettegés fogná el minden idegét, -mintha szívverése elállna. Most érezte a sejtelem babonáját.</p> -<p>A hölgy egyedül jött, kísérő nélkül s egy olyan kora reggeli -órában, a mikor urhölgyek még nem szoktak kijárni a házból. -Egyenesen felment a veranda lépcsőin, mint a ki a helylyel nagyon -jó ismerős.</p> -<p>Mikor ott állt Zsófia előtt, svédkeztyüs kezét oly mozdulatra -<span class="pagenum"><a name="Page_272" id= -"Page_272">-272-</a></span> emelve, mely kézcsókra hív fel, mondá -halkan a leánynak:</p> -<p>– Én Ghedimin herczegnő vagyok.</p> -<p>A leány szive nagyot dobbant. Mégis meg kellett csókolnia ezt a -keztyüs kezet.</p> -<p>– Ön még nem látott engemet soha? mondá a nő.</p> -<p>A leány csak a fejével inte, hogy «nem».</p> -<p>– No hát jöjjön be velem a szobájába. Nincs önnél valaki?</p> -<p>– Senki.</p> -<p>A hölgy előre ment s mikor a szobában voltak, levette a -kalapját. Szép, gazdag szőke fürtei magas à la giraffe fésűre -voltak tűzve.</p> -<p>– No hát csókolj meg. Én vagyok az anyád.</p> -<p>Zsófia megtette, a mire fel volt hiva.</p> -<p>A herczegnő körülnézett a szobában. Mindenütt himzések, -feldíszített öltönyök hevernek, az egész menyasszonyi kelengye -bűbájos rendetlenségben szétszórva.</p> -<p>– Ah, ez mind menyegzői disz. Tehát te férjhez készülsz menni, -kis leány? Nem gondolod, hogy ilyen dologhoz az anyád áldását -szükséges lett volna kikérned?</p> -<p>A leány mert válaszolni.</p> -<p>– Nekem azt mondták, hogy meg van tiltva anyámat meglátogatnom, -vagy hozzá levelet írnom.</p> -<p>– De megízenhetted volna kis barátnédtól Bethsábától, ki téged -minden nap meglátogatott.</p> -<p>– Én azt hittem, hogy ő azt elmondta kegyednek.</p> -<p>– Nem tette, a kicsike. Oh a kis leányok mai nap nagyon jól -tudnak titkot tartani. Soha még «azt» a nevet sem említette fel -előttem. Egész véletlenül tudtam meg. Tegnap odajött hozzám Puskin -úr, egy újabb költeményét nekem ajánlani: a Bákcsiszeraji -forrást.</p> -<p>– Kegyednek ajánlotta?</p> -<p>– Van ellene talán kifogásod?</p> -<p>– Nagyon örülök, hogy azt tette.</p> -<p>– Tehát egészen mellékesen hozta elő, hogy ő egy hét -<span class="pagenum"><a name="Page_273" id= -"Page_273">-273-</a></span> mulva szándékozik tartani menyegzőjét -Nariskin Zsófiával. Engemet egészen meglepett a dolog. Azt hittem, -te még most kis babákkal játszol. Hát ki hozta neked ezt a nagy -babát?</p> -<p>– Atyám.</p> -<p>– Hát te már most azt hiszed, úgy-e, hogy egész érett eszű leány -vagy, a kinek férjhez lehet menni?</p> -<p>– Nem tudom, milyen eszem van, csak azt tudom, hogy szeretem -azt, a ki el fog venni.</p> -<p>– Categoricus válasz! Egész bizonyossággal mondod, hogy szereted -és egész bizonyosan azt, hogy elvesz. Hol ismerted te meg -Puskint?</p> -<p>– A Néva-áradás alatt. Oh akkor én nagy veszélyben forogtam, ha -értem nem jönnek, én elveszek.</p> -<p>– És ki ment érted?</p> -<p>Zsófia nagyot bámult e kérdésre.</p> -<p>– Kegyed nem tudná azt? Hát Bethsába nem mondta el otthon?</p> -<p>– Bethsába! Nem, te rólad és Puskinról egy szót sem beszélt. Oh -a ravasz titkolozó! Kerülj elém! Hát téged ugyanaz a tündér vitt -magához, a ki Bethsábát elragadta az én kocsimról? Ez az ördög -asszonyi ruhában. S Bethsába jónak látta ezzel a titokkal -elhallgatni! S te ott töltöttél napokat és éjeket e pokol -királynéjának a bűnbarlangjában! Most már értem a kifejlődést. Ez -lett az eredmény! Ez hát az ő ördögi munkája volt.</p> -<p>– Anyám, ne szidd őt! Én boldogá lettem általa.</p> -<p>– S te tudod, hogy mi az a boldogság?</p> -<p>– Szeretve lenni.</p> -<p>– S tudod, hogy mi ennek az ellentéte?</p> -<p>– Még nem tudom.</p> -<p>– Megcsalva lenni.</p> -<p>– Ki csalna meg engem?</p> -<p>– Hát ki más, mint a kiről azt hiszed, hogy szeret.</p> -<p>– Az én Alekom?</p> -<p>– A tied, mint annyi másé. Ha kerested volna a széles -<span class="pagenum"><a name="Page_274" id= -"Page_274">-274-</a></span> világon, hogy hol van egy csapodár, -nőcsábító? jobban ki nem választhattad volna.</p> -<p>– Mi oka volna engem elámítani?</p> -<p>– Az, hogy általad remél magas polczra, uraságra jutni.</p> -<p>– Az ellenkezőjét teszi. Visszautasított minden kitüntetést, -minden czimet és rangot, és minden birtokot. Így megyek hozzá, a -hogy vagyok. Minden ékszerem, a mit hozzá viszek, ez a pléhdarab, a -mit a nagy catastropha napján kaptam ő tőle, egy forgács a téli -palotához csapódott hajóból. Ő szegény akar maradni s olyan nevet -szerezni, a mi elé nem kell «herczeg!»</p> -<p>– Hogy el tudott ámítani! Neki vágyai vannak, a mik egész a -trónig emelkednek! Nőül akar venni, hogy egy nagy világfordulatnál, -mint egy pariódája az «Égalité» herczegnek, tolhassa fel magát. Mit -Égalité! Mint egy második Pugacseff. Nem tudod, hogy ő az -összeesküvők közé tartozik, kik a czárt le akarják taszítani a -trónról?</p> -<p>– Atyám vezette őt ide hozzám.</p> -<p>– Igen, mert méz van a szájában, a mivel el tudta kábítani a -czárt, a hogy el tudta áltatni a leányát.</p> -<p>– Anyám: Ön nagyon gyűlöli őt!</p> -<p>– Van okom rá. Nem fenyegeti-e e házasság egész lényemet -megsemmisítéssel? E házasság napfényre fogja hozni születésed -titkát, mely egész ifjukorom átka volt!</p> -<p>– Anyám! Ön megátkozza az én születésemet!</p> -<p>– Nem ma, de mindennap kétszer; mikor fölébredek és mikor -lefekszem! Mint egy kimondott halálitélet, a minek nincs -meghatározva a napja, olyan voltál reám nézve te! Rettegés fogott -el, ha rád gondoltam. Bűntárs voltál rám nézve, élő tanuja megölt -becsületemnek. És most be akarod rajtam tölteni a sorsomat, a mit -évek során rettegve vártam. Kikiáltod, hogy itt vagy! Lássanak! -Megjöttél!</p> -<p>– Nem, anyám. Elrejtőzöm. Nem látnak. Senki se tud rólam. -<span class="pagenum"><a name="Page_275" id= -"Page_275">-275-</a></span></p> -<p>Corynthia úgy tett, mintha a szánalom, az anyai érzés vett volna -rajta erőt; siránk hangot kezdett erőltetni.</p> -<p>– De te szerencsétlen gyermek: nem tudod, hogy eltemeted -magadat? Hogy az élet, a mit választasz, rosszabb a pokolnál. -Hitvese lész egy kalandornak, ki úgy bele van merülve minden bűnbe, -úgy összeczimborásítva minden rossz társasággal, hogy ha akarna, -sem tudna menekülni többé. Követni akarod-e őt egy napon -Szibériába?</p> -<p>– Ha balsors éri, megosztom vele.</p> -<p>– S ha ellenkezően üt ki? Ha győzni talált az őrült merénylet, a -minek ő előharczosa, ha egy napon atyád vérétől bemocskolt kézzel -fog eléd jönni?</p> -<p>– Akkor én megtalálom az utat az Istenhez, hogy bűnbocsánatért -könyörögjek a számára.</p> -<p>– Elvakult teremtés! Az ideáltól, a mit fejedben alkottál, nem -látod a valót. Te azt hiszed, hogy kalitban tudsz tartani egy -szivet, a mi a szabadban repdeséshez szokott; s mit meg sem fogtál, -mert Puskin téged nem szeret. Nem! Nem szeret! Légy bizonyos -felőle, hogy nem szeret.</p> -<p>Zsófia bámulva nézett Corynthiára. A női szív ösztöne, az ideges -sejtelem kitaláltatta vele a rettenetes valót. Megragadta Corynthia -kezét s azt mondá neki:</p> -<p>– Ön szereti őt!</p> -<p>– Te mondád! lihegé őrjöngő szenvedélylyel Corynthia.</p> -<p>A leány két kezével a szivéhez kapott, elsápadt, a szemei -lezáródtak, lélekzete elakadt s azzal leroskadt a földre.</p> -<p>A herczegnő felkereste a cselédet.</p> -<p>– Jelenka! Eredj be a kisasszonyodhoz. Valami baja van.</p> -<p>Azzal beburkolta magát a shawljába, (mert reggel köd van a -partvidéken), feltette a kalapját a tükörből s elhagyta a villát. -Tudta, hogy nem használna a szegény elalélt leánynak semmit, ha -megcsókolná búcsú fejében, hát inkább nem is tette. <span class= -"pagenum"><a name="Page_276" id="Page_276">-276-</a></span></p> -<h2>A HAGYATÉK.</h2> -<p>Puskin e napon oly valami nehezet érzett a szivén, mintha a -világ minden bünét s azonkívül az európai államok minden -államadósságának a sulyát viselné rajta. Talán előérzet volt az, a -mire az idegeivel dolgozó munkás, a költő olyan fogékony? Nem -tudott semminek örülni.</p> -<p>Elment Zeneidához, hogy tudassa vele házasságát – hivatalosan. -Hirből rég tudta az azt már. Neki jó titkos rendőrsége volt. -Zeneida hideg, stoikus gunyorral mondá:</p> -<p>– Én még most sem hiszem, hogy téged elvesz a czár leánya.</p> -<p>– Nem is úgy lesz. Én veszem el a czár leányát.</p> -<p>– Tudja már Ghedimin herczegnő?</p> -<p>– Bejelentettem neki.</p> -<p>– Akkor nem lesz belőle semmi!</p> -<p>– Nem függ tőle semmi.</p> -<p>– Én megjósolom. Hiába volnék Pythonissa, azaz boszorkány? – Hát -Ghedimin herczegnek megmondtad-e már?</p> -<p>– Ghedimin herczegnek! Mille tonnères! Csak nem következik tán, -hogy azért, mert a herczegnőtől megkértem Zsófia kezét, még a -herczegtől is megkérjem? A herczeg «hors d’oeuvre».</p> -<p>– Nem a leánykérés végett barátom, hanem azért, hogy a -herczeggel törültesd ki a nevedet a zöld könyvből. Mert azt -észreveszed talán, hogy a czár leányának a férje nem ragyoghat -(akarom mondani: nem «feketélhet») ott a Zöld könyv -lajstromában.</p> -<p>– Igazad van. Erre még nem gondoltam.</p> -<p>Innen aztán még nehezebb szivvel távozott el Puskin.</p> -<p>Zeneida nyári kastélya a Kreisztofszki szigeten épült. Innen -nagy út még Zsófia nyári lakáig, mely Oranienbaum kertjei közt -volt. A park fenyőfái közül messzire <span class="pagenum"><a name= -"Page_277" id="Page_277">-277-</a></span> kivirított annak világos -zöld teteje; a minek tarka rudján fehér zászló szokott esténkint -lobogni. Ezt mindig maga huzta fel Zsófia, annak a jeléül, hogy őt -várja. Néha a partig is eléje jött, s a fehér ruhás alakja -messziről integetett felé a tamarisk bokrok közül.</p> -<p>Most se fehér leány, se fehér zászló.</p> -<p>Alig várhatta Puskin, hogy a parthoz érjen. Máskor a csónakok -kikötőhídjáról, ugyanakkor, a mikor az övé megérkezett, szokott egy -másik gondola elindulni, mely Bethsábát vitte magával. A -királyleány sohase várta be ott Puskint, csak messziről üdvözölték -egymást. Most a Ghedimin-család szineire festett gondolát ott -himbálta a hullám a padhoz lánczolva, s az evezősök aludtak hasra -fekve benne.</p> -<p>Puskin kiszökött a partra, nem várta, míg a csónak kiköt, s -sietett az ismerős utakon a nyári lak felé.</p> -<p>Az úton kétfelől Zsófia kedvencz rózsái voltak, s alattuk a föld -terítve lehullott szirmokkal.</p> -<p>– Mi történt veletek? kerdezé Puskin, hogy védnőtök nem jött el -az estve virágaitokat leszedni.</p> -<p>– Majd megtudod, csak eredj oda, felelték neki a rózsák.</p> -<p>A verandán senkit sem talált. Benyitott az ismerős kis -szőnyeg-ajtón, mely Zsófia belső szobáiba vezetett, s ott aztán -megtudta, hogy miért nincsenek a rózsalevelek felszedve.</p> -<p>Zsófia ott feküdt az ágyon: halaványan, mint egy halott. A -tegnapi életpir eltünt az arczáról; csaknem átlátszó volt az. Ágya -szélén ült Bethsába, a kinek a kezét úgy fogta, hogy az ujjait -imára kulcsolva tartá a magáéval.</p> -<p>Puskin óvatosan lépett oda hozzá, visszafojtva megrettenését. -(Betegnek nem szabad azt látni a látogató arczáról, hogy az meg van -rémülve.)</p> -<p>– Mi az? Hát te beteg vagy?</p> -<p>– Nem Alekó. – Haldoklom. – Ne riadj fel. Már meg van. – Én -kiálltam. – Kiállod te is. <span class="pagenum"><a name="Page_278" -id="Page_278">-278-</a></span></p> -<p>– Oh ne mondd azt! rebegé Puskin, odatérdelve a leány ágya -mellé, s annak halavány homlokát csókjaival árasztá el. Muló -változás az egész. Máskor is elmult, most is jobbra fog fordulni. -Sietek orvosodat felkeresni.</p> -<p>– Nem mégy sehova. No nem mégy, ha mondom. Ne kényszeríts -hangosan beszélni, hanem fogadd meg egy szóra, a mit mondok. -Gondold meg, ha te most Wyliet fellármázod azzal, hogy én oda -vagyok, ő elmondja azt a czárnak… A czár most nagy, országalkotó -eszmékkel van elfoglalva, hadjáratra készül: szabadságát, jobblétét -várja az ő elhatározásától annyi millió ember. Ez elhatározásához -teljes lélekerejére van szüksége. Ha meghallaná a hirt, hogy én -rosszul vagyok, orvosától, a milyen érzékeny s a mennyire engem -szeret, ez az egész lélekerejét megbénítaná. Nem tenné meg a nagy -elhatározásokat, a miket tőle várnak. Elvesztené az erejét attól a -gondolattól, hogy leánya haldoklik. Mit gondolsz? A míg éltem, nem -tudta tíz ember, hogy vagyok a világon. S mikor meghalok, milliók -és milliók átkozzanak-e azért, hogy születtem, s azért, hogy -meghaltam? Ne háborítsd a czárt az én bajommal most!</p> -<p>Puskin indulatosan tört ki.</p> -<p>– Mit nekem most egész Hellász és az orosz alkotmány, mikor te -beteg vagy? Téged kell megmentenem!</p> -<p>Puskin keserű kitörésének indoka jellemzi azt a kort, a miben ez -történt. Másutt, vagy más időben, egy szerető vőlegény azt mondta -volna: «hát nem megyek a czár orvosához, hanem felkeresem a -legelső, leghiresebb doktort, a ki nem hireszteli el a bajodat s -gyógyíttatlak azzal!» Csakhogy az orosz medicusok abban az időben -arról voltak hiresek, hogy ki siettetni akarta a halálát, az hamar -czélt ért velök. Inkább kuruzslókkal, vajákos asszonyokkal -gyógyította magát minden ember, s házi szereket használt a baja -ellen, mint hogy egy szentpétervári doktornak oda adja a pulzusát -megtapogatni. Ez bizonyos kézfogó volt a halállal. Gyógyszertárba -pedig épen csak patkányméregért <span class="pagenum"><a name= -"Page_279" id="Page_279">-279-</a></span> küldött valaki, sőt -Sándor czár alatt egyenesen meg lett tiltva orosz embernek patikát -nyitni, csak németek kaptak rá engedélyt. Az orosz nem bízott a -honfitársában, hogy az az ellenségei kedvéért nem mérget ad-e neki -gyógyszer helyett? A főurak és urnők mind a czár és czárnő -orvosaitól gyógyíttatták magukat, s ha azok elutaztak, azalatt -egyszerűen nem volt szabad betegnek lenni.</p> -<p>– Mondtam már, hogy ne ingerelj – suttogá a beteg. Hasztalan -hoznád ide a világ minden Galenusait, csodaszereikkel együtt; nem -vennék be semmit. Nekem nem kell több gyógyszer, azzal a keserű -mandulaízzel: nekem meg kell halnom. Érted-e, meg «kell» halnom. -Szükséges, elmulhatatlan, hogy meghaljak. Nem azért halok meg, mert -beteg vagyok, hanem azért, mert el vagyok rá itélve. S helyesen van -így.</p> -<p>Puskin nem birta kitalálni e rejtélyt s Bethsábára tekintett, -hogy majd talán attól megtudja. A királyleány e tekintetre -felszökött a beteg mellől s távozni akart, Zsófia visszatartá.</p> -<p>– Itt maradsz. Nem mégy sehova. Nekem szükségem van mind a -kettőtökre s egyiteket sem bocsátalak el. Puskin, légy férfi, és -komoly ember. Hát gyermek vagy-e, hogy így reszketsz? Tedd, a mire -kérlek. Végrendeletet akarok tenni. Hozd ide az iróasztalt az -ágyamhoz. Gyujts két gyertyát s tedd közé a feszületet. Kérlek, -előbb zárd be az ablaktáblákat: csináljatok éjszakát. – Oh ezek a -rettenetes szentpétervári nyári éjek, egymásba olvadó hajnalaikkal. -Az ember hiába várja az éjszakát! Folyvást nappal van. Ez engem úgy -nyomaszt. Így, most már nyugodtabb vagyok, hogy sötét van. – No hát -ülj le, és irj. Vagy jobban fog esni, ha ideteszed ágyam szélére az -irótárczát s úgy irsz, térdepelve? az is jó lesz; – Bethsába, te ne -távozzál el. Térdepelj te is oda mellé. – – – Figyelj hát és ird: -«Lelkemet Istennek, hamvaimat a földnek ajánlva: én, Nariskin -Zsófia, rendelem, hogy minden világi birtokomat örökölje az én -egyetlen barátném, <span class="pagenum"><a name="Page_280" id= -"Page_280">-280-</a></span> Dilairanoff Bethsába, grúzi -királyleány. Ne hagyjatok meg nekem egyebet, mint azt a kis -rézpléhet, a mit a keblemben viselek mindig, s aztán tegyétek a -fejem alá azt a kis zöld vánkost, a mibe a rózsaleveleket -gyűjtöttem, hogy majd azon olyan szépen alszom. – Nos, hát nem -látod a betüket? hisz túlirsz a papir szélén! Puskin! Hát gyermek -vagy-e te? – Folytasd! – Az én egyetlen kis barátnémnak hagyom az -én legdrágább kincsemet ezen a világon: az én Alekomat, -Puskint.</p> -<p>E szóra Bethsába fel akart ugrani helyéről, de Zsófia nem -engedé. Egyik karjával átölelte Bethsába nyakát, a másikkal -Puskinét s egymáshoz szorítá arczaikat.</p> -<p>– Hát nem szabad-e nekem végrendeletben elhagynom azt, a mi az -enyim? – Azt hiszed, hogy én nem tudom, hogy te őt szereted? – -Addig mindig magasztaltad előttem, a míg én meg nem sugtam, hogy -szeretem, azóta nem beszélsz róla, a nevét sem mondod ki. Azt -hiszed, hogy én nem tudom, mi ez? Mikor ő közelitett hozzám, te -mindig tova siettél. Azt hiszed, én nem tudom miért? Az előtt piros -voltál, életvidám, enyelgő; most halvány vagy, szomorú és szótalan. -Azt hiszed, én nem tudom mi bánt? Te is úgy szereted őt, a hogy én. -Ne titkold tovább! Ne mondj hazugságot; ne rejts el egy titkot egy -haldokló előtt, ki holnap már úgy is lélek lesz, s mindent megtud, -a mi a lelkedben van. Ne várd el, hogy álmaidnak kisértő lelke -legyek, a ki minden éjjel eljön, választ kérni arra a kérdésre, a -mit életében nem adtál meg neki. Valld meg, hogy szereted -Alekót.</p> -<p>Bethsába szive elszorult, s egyszerre csak felnyitott ajakkal, -elforduló szemekkel esett hanyatt eszmélet nélkül.</p> -<p>– Emeld fel, s fektesd mellém az ágyba, mondá nyugodt kedélylyel -Zsófia. Így, már most két halott menyasszonyod van: válogathatsz -közülök. De ez a másik fel fog éledni, mert ő nincsen megölve. Már -most tudod, úgy-e, hogy szeret? Hagyd aléltan. Jobb, ha nem hall -belőle <span class="pagenum"><a name="Page_281" id= -"Page_281">-281-</a></span> semmit, a mit most fogok neked mondani. -De te szivedbe zárd, a mit mondok és egy szavamtól el ne térj; mert -tudod, hogy a kik menyasszonyi fővel halnak meg, azokból villi -lesz: s azoknak a haragját nem jó ingerelni. Hallgass reám. Te -neked Bethsábát nem szabad többé a kezedből kiadnod. Én tudom, hogy -miért mondom ezt. Ha őt haza bocsátod, soha nem látod többé, sem ő -nem az Isten szabad világát. Bezárják a Katalin-kolostorba, örök -időkre!</p> -<p>Puskin sejteni kezdé, mi történhetett itt.</p> -<p>A moszkvai «Katalin-zárda» nevére Puskinnak mind eszébe jutott, -a mit a kaszárnyában erről a nőkolostorról beszélnek. Azok a -kalandok, a miket a testőrtisztek lakomáikon dicsekedve adnak -odább, tulhaladják a párizsi Visitandinek botrányait, s az egész -kolostort olyan hirbe hozzák, a milyennek a montmartrei apáczák -hirhedett zárdája örvendett. A fiatal testőrtisztek a moszkvai -Katalin-apáczák olvasóit viselték karperecz gyanánt; s épen ez -évben lett közhirré egy rémeset, a mit a hatóság szépen -eltakargatott. Egy előkelő család egyetlen fiatal sarja egyszer -csak eltünt a moszkvai társaságból, s miután egy hónapig hasztalan -keresték, végre rátaláltak darabokra vágott holttestére a -Katalin-kolostor egyik kútjában. És Bethsábát ide akarja küldeni a -keresztanyja, a hol a szerencsétlen leány nemcsak erre a világra, -de a jövő élet üdvére nézve is el lesz veszve! Kitelik ez -asszonytól!</p> -<p>– Azért semmi tétovázás, semmi érzelgés, szólt Zsófia. Azon a -napon, a melyen én meghalok, neked nőül kell venned Bethsábát, -külömben ez a leány el van veszve. Azt fogják utánad kiáltani, az -egész világ: «oh a czudar! azon az órán, a melyen a menyasszonya -koporsóját lezárta, egy más számára tudta felnyitni a szivét!» de -te nálad ott lesz az én végrendeletem, a mit én mondtam tolladba, s -aláirva az én reszkető kezemmel, s ha ezt ráteszed szivedre, azt -megnyugtatod vele, s ha ez a biró fel fog menteni téged, mi gondod -az egész világ itéletére? Légy merész. <span class= -"pagenum"><a name="Page_282" id="Page_282">-282-</a></span> A -solovecski patriarcha ott vár, elrejtve a petrovszki szigeten, -Péter czár ó-kastélyában. Utasítása van neki egy fiatal leányt egy -testőrtiszttel összeesketni kihirdetés nélkül. Nem tudja a -neveiket. Két tanura lesz szükségetek. Már gondoskodtam arról is. -Az egyik Zeneida, a másik Helena férje, a vén Ihnatkó. Jó -barátaink. És aztán, a míg az egyik gondola az én koszorúzott -ágyamat szállítja csendesen, a kántorok zsolozsmái között, a szép -fűzfás sirbolt felé ott a Névaparton, az alatt ti ketten a másik -gondolán siettek a Néva másik partján készen álló troikátok felé s -azzal – Isten hozzád!</p> -<p>Puskin elkezdett a szobában, mint az őrült, alá s fel járkálni, -jéghideg kezeivel kuszált haját tépve.</p> -<p>Azalatt Zsófia azzal vesződött, hogy elalélt barátnéját életre -költse, kifűzve vállderekát s vizet fecskendett arczába.</p> -<p>Magával is tehetetlen volt s mégis a más bajára gondolt.</p> -<p>Bethsába felocsudott nagy sokára, s aztán elrejté arczát a -párnák közé.</p> -<p>– Már mi elvégeztünk Alekóval mindent, mondá halk, nyugodt -hangon a halni induló. Te csak tartsd magadat ahhoz, a mit ő -mondani fog. Neked hagytam menyasszonyruhámat, ezt a rózsaszinűt, s -azt a platina diadémot is; majd megtudod, mikor kell feltenned. -Ugyan, Puskin, hogy lehetsz oly élhetetlen, hogy nem irsz be -mindent a végrendeletembe, a hogy azt mondom. A rózsaszin -araköntöst és a platina pártát ki ne hagyd. A vén Helenkát is rátok -hagyom. Ő igen hű dajkám volt. Rábizhatjátok majd egyszer, a mi -drágátok lesz. Most adj tollat és papirt Bethsábának Alekó. Meg -kell irni a herczegnőnek, hogy itt marad, ne várjon rá. Irjad kis -leánykám: «Kegyelmes asszonyom, jó keresztanyám! Zsófia beteg, -szüksége van rám: itt maradok nála, mig Isten könyörülni fog rajta. -Keresztleánya, Bethsába.» Küldd el majd e levelet, kedves Alekóm, a -gondolásoktól a magas úrnőnek, hogy legyen megnyugtatva. Ha készen -vagy a végrendelettel, tedd elém, hadd irjam alá. <span class= -"pagenum"><a name="Page_283" id="Page_283">-283-</a></span></p> -<p>Zsófia végig olvasta:</p> -<p>– Mennyi mázolás van rajta… suttogá, s halvány mosoly vonult el -arczán e szavakra. Azok a mázolások az irásra hullott könycseppek -foltjai voltak. Tréfált felettük és azt akarta, hogy Alekó is -mosolyogjon a tréfán, meg Bethsába is.</p> -<p>Azután aláirta szép nagy betükkel a nevét. A tollban megmaradt -tintát nem fecskendezte ki, hanem beletörölte a hálóköntöse himzett -fodraiba, úgy adta vissza Puskinnak.</p> -<p>És akkor a két karját a nyaka körül fonva, odavonta őt -magához.</p> -<p>– Még ma az enyém vagy. Még most hadd nézzek ezekbe a te -szemeidbe, a mikben olyan sokáig voltam otthon. Milyen paradicsomi -élet volt az ottan! Köszönöm neked, hogy olyan sokáig engedtél -boldognak lennem. Köszönöm neked azt a te hűségedet, azt a te -gyöngéd szeretetedet, a mi engemet üdvözített.</p> -<p>S annyiszor megcsókolá.</p> -<p>Aztán levette karjait nyakáról, s eltolta őt magától.</p> -<p>– Utoljára volt. Alekó! Bethsába! Most öleljétek meg egymást! Én -azt akarom látni, hogyan ölelitek meg egymást. Még most, a mikor -élek és láthatom. Ha engem szerettek. Ha azt akarjátok, hogy -igaznak higyjelek benneteket. Ha az én áldásom ér nektek valamit. -Öleljétek meg egymást.</p> -<p>S a haldoklón keresztül azok egymás vállára tették -karjaikat.</p> -<p>– Igy! Jól van. No még adjatok egymásnak egy csókot Az ajakra. -Nem jól van; nem értek egymáshoz. Ez hideg csók volt. Igazit!</p> -<p>És két kezét a két főre téve, egymásba forrasztá ajkaikat, s a -fejeikre tett kéz árasztá rájuk az áldást.</p> -<p>Aztán megdicsőült arczát ég felé emelve, s két karját feje fölé -téve, összekulcsolt kezekkel suttogá alig hallhatóan:</p> -<p>– Anyám… egy bünödtől megóvtalak!» <span class= -"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span></p> -<h2>A MI SZIVEN TALÁL: PEDIG NEM GOLYÓ.</h2> -<p>A czár rendkívüli szemlét tartott a Mars mezőn.</p> -<p>A rendes szemlék május 21-én, a védszent Miklós napján s -szeptember 20-án szoktak megtartatni. Ez rendkivüli volt: csupán a -testőrezredek fölött.</p> -<p>Ezek nem olyanok, mint a többi hadsereg. Minden ezrednek külön -egyenruhája van: a nemes testőrlovagok ruhája fehér, aranyos fényes -mellvérttel; a testőr vérteseké világoskék, fehér ezüstözött -pánczéllal. A jeruzsálemi ezred öltönye karmazsinpiros, aranyozott -vérttel s ennek minden tisztje a Szent-János rend lovagja egész a -káplárokig le: a közkatonák mind nemes emberek.</p> -<p>S minden ezrednek multja, története van, a mit fennen emleget s -az mint hagyomány megy át az utódokra s a nevét elveszni nem -engedi.</p> -<p>A jeruzsálemi Szent-János ezredet kétszer aprították úgy össze a -csatában, hogy nem maradt egy századból több tizennyolcz -embernél.</p> -<p>A Preobrazsenszki ezred sokat tart arra a hirére, hogy Iván -czárt ő tette le a trónról, s Erzsébetet ő emelte helyébe. A ki -ebbe az ezredbe jutott, mind nemes levelet kapott.</p> -<p>Az Izmailoffszki ezred hét csatatér döntő diadalait hordja -zászlóján, Borodinonál fele ott maradt halottan s egy sem jött haza -seb nélkül.</p> -<p>Ezek az aristocratiái a testőr hadseregnek.</p> -<p>A többi testőrsereget is jellemzi a tarka változatosság. -Huszárok, mindenféle szinű egyenruhákban, vértesek, lovas -granátosok, hidászok, kozákok, s aztán az ázsiai csapatoknak -fantasztikus fegyverzetű csoportjai: a kirgizek, kalmukok, karcsu -dárdáikkal, nyilterhes puzdrával a hátukon; cserkeszek, -pikkely-pánczélaikban, hegyes sisakjaikkal, – és aztán az ágyúk -hosszú sora, a hadi társzekerek, mind világos zöldre festve, a -hidász vonatok, <span class="pagenum"><a name="Page_285" id= -"Page_285">-285-</a></span> a kerekekre tett hajóhad, mind ez egy -roppant térre felállítva, négyszögökben, mértani vonalakban, a mik -egy jelszóra megmozdulnak, előre rohannak, falként megállnak, mint -egy felhúzott gép.</p> -<p>Nem méltán képzelheti-e magát egy Istennek, a kinek egy intésére -mindez áll és mozdul?</p> -<p>S csak egy másik intés kell, és előre fog rohanni s végig festi -vérével a mezőt.</p> -<p>Mikor a testőrsereg kimozdul Szentpétervárról, az azt jelenti, -hogy a hadjárat megindult! Szedje össze minden erejét az, a ki -ellen felkelt!</p> -<p>A Mars-tér közepén vannak felütve a pompás sátorok a czár, a -külföldi követek, a kormánytagok számára; de ő maga paripáján -lovagol, kisérete élén s végig mustrálja a felállított -hadcsapatokat; a mint ellovagol az egyes ezredek előtt, azok egész -köszöntő verseket kiáltanak eléje, ütenyre, mint egy óriási -szinpadi kar, s mereven tartva a közben a puskát, kardot, dzsidát -kezeikben.</p> -<p>A czár arcza oly ragyogó, mint maga az a verőfényes nap. -Mindenki a lipcsei hőst látja még egyszer benne. A hadsereg -lelkesedése ő rá is elragadt.</p> -<p>S e sorban álló, vezérszóra üdvözlő ezredek között ott vannak -azok mind, a kik ellene összeesküdtek. A tisztek tarsolyában meg -lehetne találni a «szabadember katechismusát.» De ez egyetlen -szóval: «előre!» meg lehet fordítani valamennyit. Az összeesküvő -ezredek az ellenségre fognak rohanni s azt mondják, hogy «éljen a -czár.» Mikor az megmutatja nekik a csatamezőt, elfelejtik minden -panaszukat; elfelejtik, hogy meg akarták őt ölni s rohannak érte -meghalni.</p> -<p>Ilyen az orosz nép. A szabadságvágy elnémul a harcz alatt.</p> -<p>S aztán azt hiszi az a szegény katona, hogy ha ő a vérét ontotta -idegen földön, attól az ő hazájában lesz zöldebb a fű! A pópái azt -verték a fejébe, hogy a ki idegen országban elesik ellenség -fegyverétől, az otthon <span class="pagenum"><a name="Page_286" id= -"Page_286">-286-</a></span> támad fel újra, s mindjárt megtalálja -szülői házát, feleségét, gyermekeit s ha rabjobbágy volt, -felszabadul.</p> -<p>A hadvizsgálás után maga a czár veszi át a vezényletet. Fényes -hadmívelet indul meg: egészen az ő terve szerint. Az akkori korszak -hadtudománya, a rohamrendszer egyik remeke készült az lenni: -kiszámított támadás hadi oszlopokkal, lovas tömegekkel és -ágyutelepekkel. A nyargonczok széthordták a rendeleteket s vágtatva -jöttek és mentek keresztül-kasul a nagy Mars-mezőn. A czár maga -osztotta parancsait s távcsővel nézte azoknak végrehajtását.</p> -<p>Egyszer egy segédtiszt vágtat oda hozzá s megáll előtte.</p> -<p>– Sire!</p> -<p>– Mit hoztál? Röviden mondd!</p> -<p>Az ellenség ágyui megdördültek a támadó hadoszlop ellen.</p> -<p>– Sire! Mondá a tiszt. Nariskin Zsófia herczegnő ez órában adta -át nemes lelkét az örökkévalóságnak.</p> -<p>A czár szivéhez kapott. Oda volt találva. Pedig nem is volt az -ágyúkban golyó!</p> -<p>Jobbjában aláhanyatlott a kard, baljával eltakarta arczát.</p> -<p>– Tévedéseimnek büntetése ez! Rebegé csüggeteg hangon.</p> -<p>S a fényes ember nem volt már sehol. A fél Isten nem volt sehol. -Egy összeroskadt alak ült már a helyén: egy ember, a kit a sors -végső csapása a földig alázott.</p> -<p>Ordíthatjátok már a «hurrát!» Rengethetitek már a földet rohanó -dobogástokkal! Ki van véve a vezérből a lélek ezzel a szóval: -«meghalt Zsófia!»</p> -<p>A táborkar főnöke, Miloradovics utasításokat kér a fejedelmi -vezértől a harczjáték további működése iránt.</p> -<p>– Hívjátok őket vissza, mondá a czár. Küldjétek a csapatokat -kaszárnyáikba vissza. Be van végezve minden.</p> -<p>Azzal megfordítá a lovát s indult a sátora felé vissza, -<span class="pagenum"><a name="Page_287" id= -"Page_287">-287-</a></span> mélyen aláhajtott fővel; a kik -visszatérni látták, alig ismertek rá elsáppadt arczára.</p> -<p>A hadtestparancsnokok aztán alig birták a hadcsapatokat -kibonyolítani és helyeikre visszavezetni. Olyan zúgolódás támadt, -mintha egy vesztett ütközet lett volna az.</p> -<p>A czár azt sem várta meg, hogy végigvonuljanak előtte a -hadcsapatok, a hogy szokták, tábori sipjaikkal, kardalaikkal, -dobjaikkal. Ott hagyta az egész tábort a nagyherczegekre, s maga a -troikájába vetve magát, hazahajtatott a téli palotájába.</p> -<p>Felsietett dolgozótermébe. Ott voltak az asztalán kiterítve -nagy, nevezetes iratok; világrendítő, korszakmegfordító, -népátalakító, nagy elhatározások. Csak az aláirásra vártak még.</p> -<p>A czár szomoruan végig nézett rajtuk. Olvasott belőlük, de nem -azt, a mi a betükbe volt irva, hanem azt a palimpsestet, a mit a -fatum ir keresztül az emberek szépen kidolgozott tervein.</p> -<p>Aztán nyalábra fogta mind az egész irathalmazt: sok éjszaka -fáradságos művét, s beleveté a kandallóba, tüzet gyujtott alá. -Nariskin Zsófiának a menyasszonyi hozománya volt az mind! Hamu lett -belőle.</p> -<p>Azután leült az asztalhoz s levelet irt.</p> -<p>Csak e két szó volt benne:</p> -<p>– Jöjj vissza.</p> -<p>A levélborítékjára ez a czím jött:</p> -<p>– Arakcsejeffnek.</p> -<h2>A LÉGYOTT ÓRÁJA.</h2> -<p>Csodálatosak ezek az északvidéki nyáréjek, idegen azokat még -kevésbbé tudja megszokni, mint a kegyetlen hideg hosszú téli -éjszakákat. Az alkonyfény csaknem éjfélig eltart s éjfél után már -kezdődik a reggeli szürkület. Alig birnak megjelenni a világos égen -az elsőrendű csillagok; <span class="pagenum"><a name="Page_288" -id="Page_288">-288-</a></span> köztük a két fényes bolygó: a Vénus -és a Jupiter, a mik úgy égnek a sárga égen, mint aranytengerbe -dobott gyémánt. A telehold maga fénytelenül járja körül rövid -karéját, fölösleges világítótest! s a «Masinkák ünnepén» -nyugtalanul lesik azt a fél órácskát, a mikor egészen bealkonyul, -hogy el lehessen lobbantani Néva negyven szigetén a készen tartott -tüzijátékokat (mert fényes nappal csak nem lehet röppentyüzni.) S -Szentpétervár utczáin ebben a hónapban nem gyújtják meg éjjel a -lámpásokat.</p> -<p>Corynthia herczegnő nyári lakának termeiben sincs semmi szükség -lámpafényre junius huszadikának estéjén. Az alkonyég még -tizenegyóra tájon is elég világosságot ad, s egy kis homály, ahhoz, -a miről itt beszélni kell ma, nem árt.</p> -<p>Corynthia izgatott kedélylyel lépett ki erkélyére, ki tudja -hányadszor már ma este? végig tekinteni az óriási folyam tükrén. Az -is aranyszinű most, s a hogy orosz képeken arany alapra vannak -festve a szent képek, úgy festi magát ez arany tükörre a nagy -világváros palotasoros látképe, az Izsák-templom oszlopcsarnokos -domjával, a börze-épület hajóorr diszítette oszlopaival, a -Szentháromság hidjával, az elszórt szigetekkel, miknek sötétzöld -lombozatából a világ minden építészi szeszélye után alkotott nyári -kastélyok virítanak elő, kék, zöld, veres, aranyozott és chinai -alakú tetőkkel; s a szigetek közt hemzseg az egymást kerülgető -csónak, gondola, dereglye, szandolin, némelyiket tizenkét evezős -hajtja, másikat egyes ember maga; egyik sebesen sikamlik tova, -másik csak andalogva kóvályog, a hajósok népdalokat énekelnek. Az -alkonyfényben az alakok maguk úgy tünnek fel, mint fekete -silhouettek. Corynthia találgatja magában, vajjon melyik gondola -hozza magával azt, a kire ő vár, s melyik silhouette az ő -alakja?</p> -<p>Leghosszabb a várakozásban az az utolsó félóra.</p> -<p>Corynthia az erkélyről visszatér szobájába s még egyszer megnézi -magát a tükörben. <span class="pagenum"><a name="Page_289" id= -"Page_289">-289-</a></span></p> -<p>– Szép vagy, nagyon szép! mondja neki a tükör. Ez a fehér öltöny -egész gyermeteg kinézést ád, s a gömbölyű márvány karokat egész -vállig engedi láttatni. A gazdag szőke haj nincs feltűzve kontyba, -hanem két koszorú tekercsbe fonva omlik alá. Semmi ékszer, -karperecz, függő nem járul a bájak emeléséhez! a diadalbiztos -viador pánczél és fegyver nélkül jő a küzdtérre. Még a jegygyűrű -sincs az újján!</p> -<p>– Nagyon szép vagy! mondja neki a tükör.</p> -<p>És a tükör mellett van egy nagy aranyrámába foglalt kép. Egy -fiatal leány képe, mythoszi pásztor ruhában. Oly gyöngéd, mint egy -álomkép.</p> -<p>Ezt néhány év előtt kapta Corynthia ajándékba a czártól.</p> -<p>Talán akkor is sejtette már, hogy ez nem egy ábrándkép, hanem -élő lénynek az arczképe? Talán ki is találta, hogy kié? Néhány nap -óta már most bizonyosan tudja azt. Találkozott vele. Ez Nariskin -Zsófia arczképe.</p> -<p>Ezt ugyan hamarább is megtudhatta volna, Bethsábától, a ki -annyiszor látta a képet is, meg az eredetijét is, ha kérdezte volna -tőle. De a grúzi királyleány, ha hazudni nem tudott is, de -hallgatni nagyon jól tudott s volt benne annyi örmény vér, hogy a -mit nem kérdeztek tőle, arra nem felelt.</p> -<p>Tehát a tükörbeli kép, meg a rámába festett egymásmellett -álltak. S az összehasonlításban az eleven kép maradt -győztesnek.</p> -<p>Mit akarsz te, halavány arczú gyermek, ezekkel az ábrándos -szemekkel, ezekkel a panasztevő ajkakkal, ezzel a ködalak termettel -versenyre kelni ez istennői alakkal szemben? Te, méla álomjárója -egy más világnak, egy földi nő ellen, a kinek szépsége gyújt és -olt, öl és elevenít? Ha neked Alekód van: az a czigány leányt -választja; s az nem te vagy.</p> -<p>Hiszen maga is czigány: kóbor, kalandor, költő!</p> -<p>Corynthia félre nézett a saját vállára, arra a rózsás -gödröcskére a vállán, s elnevette magát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_290" id="Page_290">-290-</a></span></p> -<p>Az idő lassan telt. Kinyitotta szobájának a parkra nyiló -ablakát. A fülemülék hangversenye zengett elő a bokrok közül. Az -éjjeli pávaszem pillangó bejött a nyitott ablakon, s az is őt -repkedte körül, őt nézte virágnak, nem azt az arczképet. Aztán jött -egy másik éjlepke, a melyiknek az a kiváló tulajdona van a lepkék -közt, hogy hangot tud adni. Kellemetlen siró, czinczogó zümmögést: -a neve «Sphinx Atropos». Miért adták neki annak a párkának a nevét, -a ki az életfonalat elmetszi? Azért, mert a sárga-fekete lepke háta -és feje egy tökéletes halálfő ábráját képezi. «Hess innen!» Kergeté -a csúf lepkét magától a delnő. Az azután megtalálta a maga helyét; -rászállt az arczképre s meghúzta magát a ráma egyik -szegletében.</p> -<p>Még is kezdett már egy kissé alkonyodni. Nehány türelmetlen -tüzijátékos elkezdte a röppentyüit feleregetni a szigeti mulató -kertekből; a Kresztoffszki-szigeten már a bengali tüzeket is -meggyújtották.</p> -<p>No igen! Ma van Zeneidának a nevenapja. Az ő kedvéért szent -Methód mellé szorítottak helyet e névnek az udvari -almanachcsinálók. Ma ott nagy vigalom van! És talán még más is? A -szojusz Blagodensztoiga gyűlése. Minden ünnepély czíme és ürügye -alatt össze szokott az gyülni a szinésznőnél.</p> -<p>Ghedimin herczeg, midőn hazulról elment, azt mondta a nejének, -hogy a czárhoz van híva s annál kell töltenie az egész éjet, fontos -államügyek feletti tanácskozásban. És így kétségtelen, hogy egész -éjjel ott fog lenni Zeneida nyári kastélyában. Corynthia nem -tarthat tőle, hogy megzavartatik.</p> -<p>– A mi neked jó, az hadd legyen jó nekem is.</p> -<p>Jöhetne is talán már, a kire oly nyugtalanul várnak.</p> -<p>Hiszen mikor elkezdődik a tüzijátékozás a szigeteken, akkor -minden cseléd, őr, a ki még ébren van, azt bámulja, senki sem ügyel -a park tekervényes útjaira.</p> -<p>A nagy Lázár-féle antik óramű már üti a tizenegyet, <span class= -"pagenum"><a name="Page_291" id="Page_291">-291-</a></span> négy -haranggal verve a carillont minden negyednél. A mint az óraütés -elhangzik, úgy tetszik, mintha a kert porondját hallaná csikorogni -közeledő lépések alatt. Ki jönne más? A nemes ember lépteit úgy meg -lehet külömböztetni a muzsikétól.</p> -<p>Úgy van.</p> -<p>A közeledő a kerti veranda ajtaja előtt megáll s az ajtót -kulcscsal felnyitja. Azután a belső csigalépcsőn felhaladó léptek -jelentik megérkezését.</p> -<p>Corynthia kiszámította az elhelyezkedést, melyben magát -meglepetni engedje. Félig az ablakba dőlve, arczát féltenyerébe -nyugtatva, egy álmodozó alak, a kit úgy elfoglalt a csalogányok -hangversenye, hogy nem veszi észre, miszerint valaki a puha -szőnyegtől tompított léptekkel közelít a háta mögé s odaérve, -föléje hajol, s ingerlő szép vállára egy gyöngéd csókot nyom.</p> -<p>A hölgy úgy tesz, mintha felrezzenne, s mosolygó haraggal fordul -a csóktolvaj felé:</p> -<p>– Ah ilyen későn?</p> -<p>Hanem aztán mikor meglátja azt, akkor igazán megrezzen. Nem -csóktolvaj az: a magáét vette el csak, joga volt hozzá: ez a férj. -Ghedimin herczeg.</p> -<p>Corynthia hebegve kérdi:</p> -<p>– Ilyen korán jött ön haza?</p> -<p>– Az előbb azt mondá ön, hogy későn jöttem.</p> -<p>– Fél álomban voltam akkor, nem tudtam mit beszélek. Merre jött -ön be?</p> -<p>– A kerti veranda felől. Tudja ön, hogy magamnál hordom a kis -kulcsot.</p> -<p>Corynthiának most az jutott eszébe, hogy ebben a nyomban az is -itt lehet, a kinek ő e kulcs párját odaadta. A másik!</p> -<p>– Bezárta ön az ajtót maga után?</p> -<p>– Nem zártam én. Öt percz mulva megint visszamegyek.</p> -<p>– De én kérem, hogy zárja be, s hagyja benne a zárban -<span class="pagenum"><a name="Page_292" id= -"Page_292">-292-</a></span> belülről a kulcsot. Ön tudja, hogy -félek a tolvajoktól.</p> -<p>– Jól van, hát visszamegyek és bezárom.</p> -<p>Az alatt, míg a herczeg a lépcsőn lement és visszajött, -Corynthia egy nagy shawllal burkolta be magát; nem kellett azt -hazudnia, hogy fázik; valóban reszketett.</p> -<p>A herczeg visszatért.</p> -<p>– Sietve kell önnek valamit elmondanom; most jövök a -czártól.</p> -<p>– Ah, hát nem Zeneida kisasszony névestéjéről jön kegyed?</p> -<p>– Nem, kedvesem, a czártól és a czárnétól jövök.</p> -<p>– Tartozom elhinni.</p> -<p>– Bizonyosan el fogja ön hinni, ha elmondom, a mit láttam.</p> -<p>– Kezdjen hozzá.</p> -<p>Corynthia az ablaknál maradt, hogy ha hallani találja annak a -másiknak a közeledő lépteit, egy hangos közbeszólással észrevétesse -vele, hogy nincsen egyedül.</p> -<p>– Ő felsége már két napja, hogy ismételve odarendelt magához, a -végett, hogy több rendbeli, igen sürgős ügyeket elintézzen velem; -de mindannyiszor vagy bezárkózott a szobájába s nem bocsátott maga -elé, vagy a Czarszkóje Zélóba rendelt s maga nem jött oda, hanem az -Eremitageba ment. Ma estére ismét oda rendelt Mon-Plaisirbe. -Keresztül-kasul jártam a palota minden szobáját, míg utoljára -megtaláltam őt a felső verandán, a czárné társaságában. Háromszor, -négyszer üdvözöltem a czárt, de ő felém sem fordult, mintha -tudomást sem venne rólam. A czárné intett, hogy maradjak és várjak. -A czár oda támaszkodott a márvány mellvédre, mozdulatlanul, mint -egy szobor és tekintete a Néva tükrén látszott elmerengni. A czárné -ép oly feszülten, mondhatnám félelemmel vizsgálta férje tekintetét. -Száz csónak sikamlott ide s tova a víz tükrén, czikázva, mint a -vizi pókok. Egyszer a sok mulató-jármű közül kiválik egy -<span class="pagenum"><a name="Page_293" id= -"Page_293">-293-</a></span> nagyobb dereglye, melyet nyolcz evezős -hajt a folyamon felfelé, lassú sikamlással. A dereglye meg volt -világítva rudakon emelt templomi lampionokkal, s a közepén volt egy -koporsó, világos kék atlaszszal bevonva. A nyitott koporsóban -feküdt egy nő-alak; fehér halotti mezben, czipruskoszorúval a -fején: fiatal leány. Túl rajta álltak a kántorok s énekelték -halotti zsolozsmájukat, mely felhangzott a czárig: «Ember, rettegd -a holnapot! Por vagy, kire más rátapod. Ma kaczagva, holnap sirva, -Aztán némán néma sirba». Ez egy halotti menet a Néván. A -gyászdereglyét nem kisérte semmi csónak. Mikor a Mon-Plaisir előtt -végighuzódott a dereglye, el lehetett olvasni a koporsó mellé -helyezett födélen az arany szegekkel kivert nevet: NARISKIN -ZSÓFIA.</p> -<p>(Most lehet már összehúzni azt a shawlt, madame! Ugye, hideg -van?)</p> -<p>A herczeg nem vette észre a hatást, a mit szavai előidéztek, ő -azt látta még most is, a mi emlékében maradt, nem azt, a mi előtte -áll.</p> -<p>Folytatá:</p> -<p>– Nem lehet emberi szavakkal leirni azt a fájdalmat, a mi e -perczben a czár arczán ki volt fejezve. Szemei égtek, ajkai -reszkettek, két szemöldöke vonaglott. De összeszorítá ökleit s míg -szemei folyvást az előtte elhaladó koporsót nézték, tekintetében -egy óriás küzdelme látszott egy istenség ellen. Sok kínt láttam már -életemben, de így még nem sajnáltam meg embert, mint ez egyet! nem -volt szabad elárulnia magát, hisz a czárné ott állt mellette. Az is -az ő arczát vizsgálta nagy figyelve. Egyszer aztán odarohant hozzá -a nő, megragadta a férj kezét s azt kiáltá: «Hát mért nem sir ön? -mért nem engedi magának, hogy sirjon? Hisz az ön leánya az, a kit -ott temetni visznek.» S hogy felszabadítsa a czár könyeit, keblére -veté magát s ő maga kezdte el a sirást. S arra a nagy hatalmas -ember, a ki előtt milliók reszketnek, porrá zúzva omlott oda az -elhagyott, a megvetett feleség <span class="pagenum"><a name= -"Page_294" id="Page_294">-294-</a></span> lábaihoz, s annak a -térdeit átölelve, el kezdett zokogni, és csókolta annak az -asszonynak a ruháját, a ki visszaadta neki a könyeit. Ah, az egy -jelenet volt, a mit emlékemből ki nem fog törülni semmi. A két -egymástól elvált házastárs ismét egymáshoz olvadt ez iszonyú könyek -özöne által s föltalálta egymásban, a mit régóta elvesztett, és -nevezte egymást angyalának, egyetlenének: s utoljára mind a kettő -kihajolt az erkélyről s kezeivel integetett Istenhozzádot az -eltávozó koporsónak! Magamnak is köny szökik a szemembe, mikor ezt -elmondom.</p> -<p>Jól is tette a herczeg, hogy könyezett! kettőjük közül az -egyiknek mégis csak illett e dolog felett sirni.</p> -<p>– Egyszer aztán, öklét szivére szorítva, e szavakat fuldoklá a -czár: «és senki sem kiséri a koporsóját!» igazán keserű szó! Hiszen -még a koldus temetésénél is akad egy másik koldus, a ki utána -biczegjen. Ennek senkije sincs! Ekkor egy eszmém támadt. Siettem a -gondolámhoz s onnan önhöz. Én vagyok a czár legközelebbi tanácsosa, -és ön egy Nariskin herczegnő. Mi ketten a gyors gondolánkon -utólérhetnők még Nariskin Zsófia gyászdereglyéjét s gyászkiséretül -mehetnénk utána a családi sirboltig. Nem igaz, kedvesem?</p> -<p>És ennek a «másiknak» nem volt szíve hozzá, hogy ő is azt tegye, -a mit az az egyik és megragadja a nemes férj jobbját, és szabad -folyást engedjen könyeinek és azt mondja neki: «menjünk hát, hisz -az én halottam is Nariskin Zsófia!» Nem! Ez erősebb lélek volt, -mint a czár. Le tudta küzdeni asszonyi büszkeség alá az állati -ösztönt, (mert hisz az anyai érzés csak ennyi!) s nyugodt és hideg -hangon tudta ezt felelni férje felhivására:</p> -<p>– Hová gondol ön? Mivel igazolnók a világ előtt ezt a -felhivatlan kiséretet? Késő is lenne már. Nekem gyászba kellene -öltöznöm elébb s az alatt a dereglye rég elhaladna előlünk: utól -nem érnők. És utóvégre is – hát mi közöm én nekem Nariskin -Zsófiához?</p> -<p>Ki tudta mondani ezt a szót! Ki tudta mondani ebben <span class= -"pagenum"><a name="Page_295" id="Page_295">-295-</a></span> a -rettenetes órában! Oh az a muszka természet-tudós! Elfajult macska -ez! Mert az igazi macska megsiratja a kölykét.</p> -<p>– Mi közöm nekem Nariskin Zsófiához?</p> -<p>Ghedimin herczeg vállat vont. Elővette a zsebkendőjét s kifútta -az orrát. Azért bizony nem érdemes az embernek a más baján -elkönyezni magát, hogy az orra megveresedjék tőle! Ez már igaz.</p> -<p>– No hát, ehhez nincs önnek semmi köze. Én sem beszélek róla -többet. Hanem még egyéb okom is volt az idejövetelre, a mihez önnek -talán még is csak lesz valami köze. Mikor a gondolámba beültem, a -kormányosom egy levelet adott a kezembe, a mire az volt irva, hogy -nagyon sürgős. A levelet Puskin Szergievics Sándor irta hozzám.</p> -<p>– Puskin! hördült fel ijedten a hölgy.</p> -<p>– Az ám, Puskin. S mivel hogy a levél tartalma oly csodálatos, -hogy én annak az értelmét a magam eszével ki nem tudom magyarázni, -azért is siettem önt feltalálni, hogy megkérjem, fejtse meg nekem, -miben áll ez a rejtély?</p> -<p>Corynthia úgy érzé, mintha a padlat emelkednék lábai alatt.</p> -<p>– Puskin? hebegé. Mit tudhatok én Puskinnak a rejtélyeiről?</p> -<p>– Hát hiszen hallgassa végig a levelet, majd elolvasom. S hogy -jobban lásson, most már a herczeg lépett a nyitott ablakhoz, mig -Corynthia a szoba hátterébe vonult vissza, hogy a félhomályban -keressen takarót felizgatott tekintetének.</p> -<p>«Kedves Maximovics Iván! Kezdé a herczeg az olvasást. – Én -kénytelen vagyok Neked töredelmes szivvel vallomást tenni. Én azzal -a nemes bizalommal, a melylyel Te engem családod szentélyébe -bevezettél, visszaéltem. Szenvedélyem, mely erősebb volt rántad -tartozó tiszteletemnél, szolgáljon – nem mentségül, – de okul. – Én -házadnak legdrágább, legféltettebb kincsét elloptam. <span class= -"pagenum"><a name="Page_296" id="Page_296">-296-</a></span></p> -<p>(«Megőrült ez az ember!» mondá magában Corynthia.)</p> -<p>A herczeg folytatá:</p> -<p>«Ha az elkövetett sérelemért megtorlást akarsz rajtam venni, én -minden elégtétel-adásra kész vagyok: rám találsz falusi lakomban, -Pleskovban. – Alázatos szolgád, Puskin.»</p> -<p>A nő csak bámult maga elé.</p> -<p>Még nem volt sejtelme az árulás minősége felől.</p> -<p>– Nos? Hát? A herczeg magyarázatot várt.</p> -<p>Legjobb pánczél a hidegvér s legjobb fegyver a tagadás.</p> -<p>Corynthia megrázta a fejét s azt mondta:</p> -<p>– De hát mi közöm van én nekem Puskin úrhoz? Mi dolgom van nekem -az ő rejtélyeivel?</p> -<p>– Hát persze, hogy önnek semmi köze sincs Szergievics Sándor -barátunk rejtélyeihez; azt nem is szeretném. Hanem hát valami köze -még is lesz önnek ehhez a levélhez, mert benne volt még egy másik -kis levél bezárva, a minek a külsejére, úgylátszik asszonykézzel, -az ön czíme van felirva: «Ghedimin Mária Alexievna Corynthia -herczegnőnek». A rejtély megoldását alkalmasint ez a levél képezi. -Azért siettem volt önhöz, hogy kérjem, törje ön fel maga, s ha -lehet és nem tartja szükségesnek előttem titokban tartani, közölje -velem a tartalmát.</p> -<p>Most már a herczegnőn volt a sor az ablakhoz lépni, hogy -világossághoz jusson. A mint a levelet a kezébe vette, meglepetve -mondá:</p> -<p>– Ez Bethsába irása.</p> -<p>– Ön ismeri az irását, én soha sem láttam.</p> -<p>Corynthia felszakítá a levelet, s a míg végigfutott rajta, az -arcza lángveresre gyulladt.</p> -<p>Mikor készen volt vele, összegyűrte öklében a levelet, -indulatosan kiáltva fel, hystericus kaczagás mellett:</p> -<p>– Hahaha! Elszöktette Bethsábát és összeeskette magát vele!</p> -<p>Maximovics Iván – átaljában véve igen jó tréfának találta ezt a -dolgot. Valami rosszabbat képzelt. S most <span class= -"pagenum"><a name="Page_297" id="Page_297">-297-</a></span> nagyon -megörült neki, hogy «csak» Bethsábát vitték férjhez, a ki már a -szent Katalin-zárdának volt eligérve. De még inkább tévútra vitte a -feleségének a kaczagása. Azt hitte, azt viszhangoztatni kell.</p> -<p>De ha már az imént a sírással olyan félsikert aratott, a -nevetéssel tökéletes kudarczot vallott. A herczegnő odavágta a -fejéhez az összegyűrt levelet s mint egy mænade, rohant rája, furia -arczczal, fehéreiket mutató szemekkel s összecsikorgatott -fogakkal.</p> -<p>– Ez a ti munkátok volt, nyomorultak! Ezt ti terveztétek ki -együtt!</p> -<p>– Kik? kérdezé a herczeg elámulva.</p> -<p>– Te! És a te szeretőd! az az endori boszorkány! Ti szőttétek -ezt a hálót, a mivel elkerítsétek ezt a leányt Puskin számára. Ti -készítettétek ezt a méregbe mártott tőrt.</p> -<p>– Asszonyom. Én megnem foghatom, hogy mi ingerli önt ily -haragkitörésre Puskin úrnak, meg Dilarianoff kisasszonynak a -szívviszonya miatt?</p> -<p>Corynthia észrevette, hogy indulata által az önelárulásig hagyta -magát ragadtatni. Hirtelen megtért.</p> -<p>– Nem foghatja meg? Itt nincs szó szívviszonyról, hanem -árulásról! Mit bánom én, ha egy kaukazusi királyleány az én -lovász-legényemmel szökik is meg? Az is jó neki! De ön jól tudja -azt, hogy miért kellett ezt a leányt Puskinnak megkeríteni. Azért, -mert ez bírja a czárnak minden titkait, a miket az leányának -elmondott, az pedig ő vele közölt, s most ezek a titkok mind -átmennek Puskin révén a czár ellenségei kezébe. Ön ezáltal -elvesztette vagy magát – ha híve a czárnak; – vagy a czárt, ha -összeesküvő ellene. Ezt cselekedték önök ketten.</p> -<p>Ghedimin herczeg meg volt lepve. Az asszony felyül került. Úgy -hasonlított az igazsághoz, a mit mondott, hogy nem lehetett ellene -védekezni.</p> -<p>– Mindnyájan egyetértettek! folytatá dühöngve az asszony. -Felhasználták egy szegény leánynak a betegségét, <span class= -"pagenum"><a name="Page_298" id="Page_298">-298-</a></span> hogy a -másik leányt tőlem elcsalhassák! ide küldték hozzám Puskint egy -verssel, hogy engem itthon tartsanak, hogy utána ne menjek a -gondjaimra bízott leánynak, ő rá várva, a ki az alatt, míg a -válaszért kellett volna eljönnie, felhasználta az időt, hogy egy -halott koporsója mellől elszöktessen egy esztelen, félkegyelmű -leányt! Pfuj az ilyen emberekre! Ennyi csalás, hitszegés, árulás. -Egymáshoz méltók vagytok valamennyien; komédiások és komédiásnék. – -Ki az én szobámból! Ott van az ön helye – Phryne orgiáiban!</p> -<p>Az embernek eláll az esze, mikor egy asszony szidja. Ez -megbénítja a gondolkodást. Ghedimin herczeg okos ember is volt, jó -ember is volt, s azonfelül valóban oly ártatlan volt ebben a -bűnben, a mi nem is bűn, mint egy gyermek; hanem azért mégis oly -elitélt bűnösnek érezte magát e szavak után, mint a ki csakugyan a -legnagyobb merényletet követte el, a mit soha helyrehozni nem -lehet, a legnagyobb kiszámítással; úgy hogy nagyon szerencsésnek -érezte magát, mikor kimenekülhetett a házából s gondolájához -visszajutott.</p> -<p>Pedig bizonyosan mondhatjuk, hogy még azt sem tudta, hogy ki -volt Nariskin Zsófiának az anyja?</p> -<p>Csakhogy ezt nem hitte el neki Corynthia soha. Kiszámított -szándékos kínzásnak vette ezt az egész jelenetet. Férjének -megjelenését a légyott órájában s a szerelmi sovárgástól izzó női -szivre először a temetési jelenet jégcseppjeinek, azután meg az -imádott, a várva várt ifju hűtlensége méregcseppjeinek -fecskendését!</p> -<p>S az illó méreg öl kívül és belül.</p> -<p>A mint Ghedimin eltávozott, Corynthia két kezét összekulcsolva -feje fölött, arczczal a földre veté magát és keservesen -zokogott.</p> -<p>Azután, hogy senki sem emelte föl, térdre fölállt, hajtekercsei, -mint vonagló kigyók omlottak keblére. Öklét az esküre feltartott -három ujjal az égfelé emelve, lihegé kegyetlen boszúval: -<span class="pagenum"><a name="Page_299" id= -"Page_299">-299-</a></span></p> -<p>– Ha én te neked valaha ezt a keserű órát visszafizethetném!</p> -<p>Ajkai fölnyiltak, egymáshoz szorított fogainak csikorgását -lehetett hallani.</p> -<p>Valamit gondolt. A szemei szikráztak bele.</p> -<p>Aztán felállt a helyéből. A fehér köntös patyolatujját feltürte -vállig gyönyörű karjáról.</p> -<p>S akkor azt a gömbölyű vastag izmot a felsőkar közepén fogai -közé szorítva, úgy beleharapott, hogy a vér kiszökött belőle.</p> -<p>S azt a vért felszítta a szájával.</p> -<p>Az orosz népbabona azt tartja, hogy ha valaki az átkának a -beteljesüléséről bizonyos akar lenni, hát az átok kimondása után -igyék a saját véréből.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A halálfejpillangó úgy sírt a ráma szegletében, mint egy -elkárhozott lélek.</p> -<hr class="tb" /> -<h2>A SZÉTSZAKADT SZÍV.</h2> -<p>Zeneidának három gyászünnepe volt ma. Az egyik Zsófia temetése, -a másik Puskin esküvője, a harmadik – a saját névestéje.</p> -<p>Zsófiának az volt a végkivánsága, hogy az esküvő előzze meg a -temetést.</p> -<p>Az ő égnek emelkedő lelke még akarja látni, hallani azoknak a -boldogságát, a kiket úgy szeretett.</p> -<p>Orosz szokás szerint a koporsóra csak a sirnál szegezik le a -födelet, egész odáig feltakart arczczal utazik a másvilág -vándora.</p> -<p>– Csináld rövidre a ceremoniádat; mondá Zeneida a pópának.</p> -<p>(A solovecski patriárcha lábainak volt annyi muszka eszük, hogy -erre a napra gyógyíthatatlan köszvényt kapjanak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_300" id="Page_300">-300-</a></span> maga -helyett egy pópát küldött. Ha görbére talál szaladni ez a dolog, -annak a szakállát vágják le, ne az övét!</p> -<p>Mert ha egy pópa vigyázatlan módon esket össze egy -szökevény-párt, a házasság ugyan érvényes, hanem a pópa szakállát -levágják s magát elviszik katonának.)</p> -<p>Az esküvő alatt, orosz szokás szerint, két fehér galambot -bocsátottak el szabadon az összekelő pár fejei felett. A két galamb -egy ideig repkedve járta körül a magas verandát, azután leszállt a -katafalkra, oda a halott fejéhez, a hol a gyászszal bevont feszület -volt felállítva, az egyik az egyik ágra, a másik a másik ágra, s -ott «a szeretet martyrjának» a feje fölött csókolóztak folyvást az -egész szertartás alatt.</p> -<p>A szép halott meg volt elégedve az esküvővel. Minden úgy -történt, a hogy ő elrendelé. Bethsába a rózsaszín ruhát viselte s a -platina-diadémot tette fel a fejére.</p> -<p>– Ezen átestünk, szólt Zeneida. Következik a második! Gyorsan, -gyorsan.</p> -<p>Bethsábának le kellett vetnie a rózsaszín köntöst, s felvenni a -feketét a halottbeszentelési ceremóniához. Zeneida segített neki az -öltözésnél. Puskin kívül maradt.</p> -<p>Bethsába egyre sírt, akár a piros ruhájára tekintett, akár a -feketére.</p> -<p>Zeneida pedig nem árult el ma érzékenykedési hajlamot. -Fásultsága egész a cynismusig ment.</p> -<p>– De ugy-e? szólt zokogását elfojtva Bethsába, a túlvilágon -ismét látni fogjuk egymást Zsófiával?</p> -<p>– Oda, oda! dörmögé Zeneida – Hát aztán ott melyiteké lesz -Puskin?</p> -<p>Ez ám a bökkenő!</p> -<p>Bethsába elbámult s nagy szemeit Zeneidára mereszté.</p> -<p>– És hátha egyiteké se lesz! szólt Zeneida, összehúzva erős -szemöldeit. Vagy azt hiszed, hogy a túlvilágon is lesz egy nagy -Muszkaország, a ki lába alatt tartson egy túlvilági kis -Finnországot, hogy aztán legyen a túlvilágon <span class= -"pagenum"><a name="Page_301" id="Page_301">-301-</a></span> is egy -bolond, a ki azért, hogy más a paradicsomba juthasson, maga elmegy -a pokolba!</p> -<p>E kifakadás leleplezé Bethsába előtt Zeneida titkát.</p> -<p>Elámultan rebegé:</p> -<p>– Te is szeretted őt?</p> -<p>– Ne kérdezd azt. Örülj neki, hogy a tied. S ne kivánkozz vele -át a másvilágra. Azon légy, hogy megtartsd őt magadnak ezen a -világon.</p> -<p>– Te is szeretted őt? ismétlé szomorúan Bethsába.</p> -<p>– No, ha kitaláltad, hát vedd hasznát! szólt Zeneida szinlett -negéddel. Már most tudod, hogy kitől kell legelébb féltened. Azon -légy, hogy hozzám közel ne ereszd. Most már ismersz, hogy ki -vagyok. Örülök rajta, ha férjeket elcsábíthatok, asszonyoknak -sírást okozhatok. Keresztanyádnak igaza volt. Én vagyok az ördög. -Alekódat Szent-Pétervárra vissza ne hozd!</p> -<p>Bethsába odaborult Zeneida keblére, s átölelte annak a -vállait.</p> -<p>– Nem igaz! Nem igaz! Nem igaz! Engem nem csalsz meg. Mondd meg -nekem, miért adtad nekem Puskin szivét, ha magadnak is -megtarthattad volna? Nagy oknak kellett arra lenni! Fedezd fel! ő -nekem már férjem. Mindent meg kell felőle tudnom. Ha nem szeret, – -még azt is.</p> -<p>Zeneida most már szelid mosolylylyal tekinte le az ifju -menyasszonyra (abban a gyászruhában) s aztán ő is magához ölelé -őt:</p> -<p>– Tehát te nem hiszed azt, hogy én olyan rossz vagyok, a kitől a -férjedet féltened szükséges? No hát megmondom, hogy kitől féltsd! -Van egy csodaszép asszony, bájolóbb mindazoknál, a kiket valaha -láttál, csábító, mámorító és telhetetlen. A neve -«Eleutheria.»<a name="FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href= -"#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a> Elcsábítja ez az oltár előtt -álló vőlegényt a menyasszonya mellől, elcsábítja a hét gyermekes -apát felesége, családja köréből <span class="pagenum"><a name= -"Page_302" id="Page_302">-302-</a></span> és a kit magához -csábított, azt a szíve utolsó csepp véréig, a lelke minden -gondolatáig magának tartja. Ez a rettenetes asszony a te -vetélytársnőd. Őrizd meg a férjedet, hogy vissza ne gondoljon rá: -mert szerelmes belé!</p> -<p>– Az az «Eleutheria» azt teszi, hogy «szabadság?»</p> -<p>– Férfiak vérében szokott fürödni, attól olyan szép. Ajándékul -csak hekatombákat fogad el férfiszivekből, s az emberek közül is -csak azt, a mi arany és gyémánt. Asszony, a kinek ilyen gyémánt -jutott, őrizze meg azt! Kéjencz, iszákos, kártyás nem esik vissza -oly könnyen a csábító hivásra, mint a kit egyszer ez rabjává tett. -S mikor az «Eleutheria» felkiált: «férfifejekre van szükségem!» -ezernyi ezeren, az ő szeretői kiáltanak vissza: «itt az enyim, vedd -el!» Vigyázz, hogy Puskiné köztük ne legyen!</p> -<p>Bethsába végig csúszott ölelő karjaival Zeneida termetén, míg -ölelésével annak térdeinél állt meg.</p> -<p>– Oh te utolérhetetlen szentség! A ki elutasítottad magadtól az -ő szivét, azért, hogy a fejét megőrizd! Mondd meg, tanácsolj, -hogyan teljesítsem azt, a mit te kivántál? olyan nehéz az! Mit -tegyek, hogy jól legyen téve?</p> -<p>Zeneida felölelte a kis menyasszonyt, s aztán elkezdett neki -suttogva tanácsot adni, a hogy tapasztalt asszonyok teszik fiatal -asszonykáknál.</p> -<p>– Járj mindenben kedvére! ne mondj neki ellent. Ha egy nap -hétszer változtatja is a véleményét, te ugyanannyiszor fordíts a -magadén. Találd ki, hogy miről gondolkozik, s előzd meg a -kivánságát. Ha egy gondolatját bírod, arról a többit mind -követheted. Ha rossz kedvét látod, ne fakgasd, mi baja? olyankor a -legkedvesebb arcz is visszatetsző. Szerelmét viszonozd egész -lelkeddel s boldogságodat ne titkold; de ne hizelegj neki, mert -azért megutál. Légy rajta, hogy otthon jól érezze magát. Háztájad -legyen csendes és tiszta, magad mindig vidám és kedélyes, recsegő -hangodat még a cselédhez szólva se hallja. A kit ő szivesen lát, te -is jól fogadd, férfias mulatságaitól vissza ne tartsd. Ne kérdezd -ki, hová megy, honnan <span class="pagenum"><a name="Page_303" id= -"Page_303">-303-</a></span> jött? És különösen féltékenységet el ne -árulj. Azt nem érezni egy nőnek a férje iránt lehetetlen; de ott -kell lenni a jó ügyvédnek, a szívnek, a ki tisztára mossa azt -védelme által, még akkor is, ha a szemek és fülek a vádlók. Szemed -soha se legyen kisírva előtte. Arra pedig, a mit magad tészsz, jól -vigyázz. Nem szükség, hogy a vadembert játszd idegen férfiakkal -szemben s minduntalan férjedhez menekülj, ez őt nevetségbe, sőt -bajba hozhatná; de ne is engedj játékból, asszonyi hiúságból -bárkinek is olyan előnyöket, a mik az ő féltékenységét -fölidézhetnék. Ha valami bánt, mondd meg neki szeliden, azonnal; ne -tartogasd, a míg nagyra nő, a míg az arczodon meglátszik a bú, s -légy könnyen engesztelhető. És mindezekben egyforma légy, örökké! -Mert egyetlen egy rossz óra: egy elátkozott negyed óra elég, hogy -eszébe jusson az elhagyott szeretője, az «Eleutheria» s -visszajöjjön hozzá.</p> -<p>A menyasszony hallgatta azt, mint a szentirást.</p> -<p>– Majd én segíteni fogok neked, hogy otthon tartsd és -visszatartóztasd a Szent-Pétervárra jöveteltől. Írok neked -leveleket, a mikben az lesz, hogy a czár fel volt ingerülve a -miatt, hogy az, kit ő leányának szánt vőlegényül, a temetés napján -egy más menyasszonynyal tudott megesküdni. Nem lesz az igaz, én -elmondom a czárnak Zsófia végrendeletét s ő meg lesz úgy nyugodva -abban. De Puskinnak azért kegyvesztetté kell lenni – szinből, ő -engedelem nélkül nem térhet vissza Szentpétervárra s mi kitöröljük -őt a zöld könyvből, hogy tőlünk se kapjon meghivást. A te két karod -lesz az ő temetője, míg a feltámadás napja el nem jön; vagy a mit -jobban hiszek: a mi temetkezésünké. Ha vége lesz mindennek, akkor -majd visszatérhettek a világba. Addig azt kell vele elhitetnünk, -hogy felülről számüzve, alulról kitagadva, nincs más világ a -számára, mint szerelme és Olympja. De hát hisz az már két világ: -két mennyország!</p> -<p>Puskin benyitott hozzájuk.</p> -<p>– Még nem vagytok készen? <span class="pagenum"><a name= -"Page_304" id="Page_304">-304-</a></span></p> -<p>– Hagyj békét! Most rontom a feleségedet. Megtanítom, hogyan -kell téged jól igában tartani. Nem szabad azt meghallanod.</p> -<p>– Hasztalan, ő nekem az első órában mindent elmond.</p> -<p>A kántorok a halottas szobában rákezdték már az éneket.</p> -<p>Ez már hosszabb szertartás volt, de annak is csak vége szakadt -egyszer. A pap felvette a két gyertyatartót s keresztbe téve -egymásfölé, kimondá a megáldó «mio vszem» szót; aztán háromszor -tömjénnel körülfüstölé a koporsót, s a bűnlajstromot tartalmazó -pergament, a minek végére a feloldás fel van írva, odatette, mint -túlvilágra szóló útlevelet, a holt gyermek kezei közé, s arra -kioltottak minden gyertyát a katafalk körül.</p> -<p>A két galamb még akkor is csókolódzott a katafalk -keresztjén.</p> -<p>A koporsót kivitték a gyászszal bevont dereglyébe. A kert -valamennyi virágai mind vele mentek kiséretül, el volt halmozva -koszorúkkal. A lampionok kék, zöld, vörös fénye rikítóan világlott -az alkonyderületben. A kántorok folytatták zsolozsmájokat, mihez az -evezők csapása verte a lassú ütenyt. A távozó dereglye után sokáig -bámultak az ott maradottak, míg a legközelebi zöld sziget el nem -takarta azt szemeik elől.</p> -<p>– Ez már elutazott, mondá Zeneida. (Ő nem sírt.) Most rajtatok a -sor. Csak gyorsan. Minden búcsúvétel nélkül, az olyan unalmas. -Menjetek, vigyétek egymást! Nekem is vendégeim vannak. Víg -társaság! – Sietek. – Elég volt egy csók, Bethsába. A többit add -Alekódnak. Vidd gyorsan magaddal, a mi a tied.</p> -<p>– Kár, hogy nem egészen. Sohajta fel Puskin, kinek megvolt az a -bűne, hogy a mit gondolt, nem tudta elhallgatni. Egy részét magával -vitte «az», a ki ott a gondolán utazik tova, más része tenálad -szakad, ennek a szegény gyermeknek nem marad, csak a töredék. -<span class="pagenum"><a name="Page_305" id= -"Page_305">-305-</a></span></p> -<p>– Nem igaz! szólt Zeneida büszke ragyogással arczán. Az, a ki az -égbe utazott, ő rá hagyta a maga részét; ez, a ki itt maradt, épen -ez órában adta neki azt, a mi az övé lehetett volna. Bethsába tudja -azt már jól. Te az övé vagy egészen! Isten veled.</p> -<p>S kezét nyujtá neki. (Az új korszak szövetségesei nem -csókolódtak – üdvözlésül.)</p> -<p>S a midőn Puskin a kezét megszorítá, Zeneida arczán egy -örömsugár villámlott végig. A szabadkőmüveseknek van egy jeladásuk, -a mivel a kézszorításkor egymásnak megfelelnek. Puskin most -elmulasztá a jelt megadni!</p> -<p>Már elfelejtette régi szeretőjét!</p> -<p>Már egészen ujé, a kinek hitvesi hüséget esküdött.</p> -<p>Így akarta «ő» is, s mosolyogva integetett fehér kendőjével a -távozó gondola felé, melyre a tulparton várt a befogott troika; s -csak aztán takarta el arczát azzal a fehér kendővel, mikor már azok -nem láthatták, de azt sem tudja, azon a fehér kendőn kívül senki, -hogy sírt-e vagy nem?</p> -<p>Csak akkor vette azt le szemeiről, mikor az ő saját -gondola-kormányosa megszólítá:</p> -<p>– Asszonyom! Nézd, már eregetik a röppentyüket fölfelé a -Kresztovszki-szigeten.</p> -<p>– Ugy, Igaz! Hisz még hátra van egy harmadik temetés is!</p> -<p>Azzal gondolájába szökött s a függönyös ernyőzet alá behuzva -magát, dalolá csendesen:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Hogy a babyloni vizeknél -ültünk»;<br /></span> <span class="i0">. . . . . . . . . . . . . -.<br /></span> <span class="i0">«Mondták nekünk az -idegenek,<br /></span> <span class="i0">Zengenénk a Sionról -éneket.»<br /></span> <span class="i0">. . . . . . . . . . . . . -.<br /></span> <span class="i0">«Ha én te rád meg nem -emlékezem,<br /></span> <span class="i0">Felejtkezzék magáról jobb -kezem!»<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_306" id= -"Page_306">-306-</a></span></p> -<h2>HAMVAK ÉS SZIKRÁK.</h2> -<p>Zeneida sietett evezős gondolájával a Kresztovszki-szigetre -vissza, megelőzve a gyászdereglyét.</p> -<p>Vendégei mulatták magukat nála nélkül is. Szokva voltak már -ahhoz.</p> -<p>Az összeesküvők ma teljes számmal voltak együtt.</p> -<p>Eljött Pestel is távol Nikolajefszkből.</p> -<p>Ma kellett a pártoknak megmérkőzniök, hogy kinek a terve legyen -elfogadva? Azoké-e, a kik a szabadság művét a czár által akarják -kivívni, vagy azoké, a kik ő ellenére, a kik rajta keresztül, vagy -élve, vagy halva, akarják a munkát elvégezni?</p> -<p>Mikor a tüzijáték elkezdődött, azok, kiket «bojár» néven hívtak, -a csillogó látvány alatt félrehuzódtak – a roulette-szobába.</p> -<p>Huszonhárom férfi volt és Zeneida.</p> -<p>Csak Ghedimin herczegre vártak, a kinek a czártól kellett -megérkeznie.</p> -<p>Megjött az is.</p> -<p>Egy hosszú, öt pecséttel lezárt boriték volt a kezében.</p> -<p>Mindenki feszült aggodalommal várta, mit tartalmaz ez a -boriték?</p> -<p>A herczeg felvágta a pecséteket ollóval, felnyitá a boritékot. S -ekkor – kiomlott abból – egy csomó elhervadt papirlap foszlánya, -elégve, a hogy a kandallóból előkerült. A várvavárt okmányok -hamualakban.</p> -<p>– Megmondtam előre! Kiáltá Pestel, diadalmaskodó arczczal. -Komédia volt az egész. Nem tartott három hónapig. Vége a szép -beszédnek! következnek a rút tettek!</p> -<p>Nem lehet más hátra, mint szavazni.</p> -<p>Megtörténjék-e a tett?</p> -<p>Szavaztak nyiltan és névszerint.</p> -<p>Tizenkettő volt az «igen», tizenkető a «nem».</p> -<p>– Még van egy, a kinek a szava dönt! mondá Pestel. <span class= -"pagenum"><a name="Page_307" id="Page_307">-307-</a></span> Itt van -a «votum Minervæ!» Itt Zeneida. Döntsön az ő szavazata.</p> -<p>Zeneida látta Ghedimin herczeg arczán azt a halálsápadást -elterülni.</p> -<p>Csendes, nyugodt hangon mondá ki:</p> -<p>– Igen.</p> -<p>Tizenhárom szavazat lett tizenkettő ellen, mely azt mondá, -következzék a tett!</p> -<p>De mikor?</p> -<p>Ez volt a másik kérdés.</p> -<p>Pestel azt mondá: rögtön! Rylejef azt indítványozta, a -szeptemberi katonai összpontosítás alkalmával.</p> -<p>– Ma még! dörmögé Jakuskin, ne holnap!</p> -<p>Erre ismét szavazni kellett.</p> -<p>Azonnal-e, vagy szeptemberben?</p> -<p>Ismét tizenkét szavazat volt tizenkettő ellen.</p> -<p>Ujra felhívták Zeneidát a votum Minerværa.</p> -<p>Egy lehelletétől függött, hogy fenekestől felforduljon a világ -még ebben az órában.</p> -<p>Szeptemberben. Mondá ő. S Ghedimin nagyot lélekzett.</p> -<p>Pestel boszusan vállat vont.</p> -<p>– Akkor jobb lenne egész a jövő évi májusig elhalasztanunk, a -mikor Kiovban lesz a nagy hadseregösszpontosítás, ott a Délen -egészen mi vagyunk az urak.</p> -<p>– Szégyen reánk! Dörmögé Jakuskin. Tizenketten vagyunk, s nem -merünk hozzáfogni! Tizenkét Brutus! több egy armadánál. – Majd ha -magam maradok, én megteszem magam.</p> -<p>A tüzijáték végjelenése dörgött odakünn a néző sereg tapsai -között; a tűzkévék csillagkalászai hullottak alá köröskörül -szikraeső közepett az égből. «Tehát szeptember 20-ikán», suttogák -egymásnak, kezet szorítva az összeesküvők. A vidám vendégsereg -hahotázott s éltették a háziasszonyt. A Néva tükrén, a hulló -szikrák között sikamlott tova a gyászdereglye a mosolygó arczú -halottal, s a gyász-zsolosma felhangzott a tapsok közül: -<span class="pagenum"><a name="Page_308" id= -"Page_308">-308-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Ember, rettegd a -holnapot,<br /></span> <span class="i0">Por vagy, kire más -rátapod,<br /></span> <span class="i0">Ma kaczagva, holnap -sírva,<br /></span> <span class="i0">Aztán némán néma -sirba.»<br /></span> <span class="i0">. . . . . . . . . . . . . -.<br /></span></div> -</div> -<p>Aztán elmult a zaj és ének. A szikrák kialudtak, a hamvak -lehullottak. Hajnalodni kezdett. Senki sem járt már a Néván, -mindenki aludni ment, átaludni a szürke napot. A szentpétervári -délelőtt csak erre jó.</p> -<p>Még a hajnala is oly idegen valami! Az ég fehér lesz, s a mint a -csendes Névában visszatükröződik, az olyan, mint egy fényes ezüst -lap, a hosszú felhővonalak az égen pedig éjfeketék s a Néva -tejszinű tükréből visszatetsző fák is mind feketék. – A halál -gyászpompája égen és földön.</p> -<h2>DAIMONA.</h2> -<p>Grusino úrnője, a ki épen úgy uralkodott Arakcsejeff fölött, -mint Arakcsejeff az egész birodalmon, nem volt valami csodaszépség, -fiatal sem volt már. Arcza ifjú korában sem lehetett szép s termete -férfias idomokhoz közelített. Vannak ugyan rút nők, a kik tudnak -kellemesek lenni, a kik tudják azt, hogy ők nem szépek, s abból -igyekeznek kifejteni a rút vonásokkal harmoniázó sajátszerű -varázst. Daimona azonban erőltetni akarta magát arra, hogy szép -legyen. Arczbőre igen barna volt, s azt ő igen fehérre és igen -pirosra festette ki, de már a nyakán nem folytatta a -helyreigazítást s annálfogva olyan volt az arcza, mint egy lárva. -Minthogy semmi szemöldöke nem volt s ő akarta, hogy az is legyen, s -a mellett rossz szemmértéke volt, annálfogva hol az egyik, hol a -másik szemöldöke állt feljebb a szükségesnél, fogai feketék voltak -az arczfestéstől, a tulságos czukorevéstől és a pipázástól. A -mellett a legnevetségesebb bizarr szineket és divatokat -<span class="pagenum"><a name="Page_309" id= -"Page_309">-309-</a></span> szedte össze az öltözetéhez, a mi -szüntelen túl volt halmozva szalagokkal és ékszerekkel. S ha -megszólalt, a hangja durva, férfi bariton volt, vegyítve az -indulatkifejezéseknél elcsukló sikoltásokkal. Pedig egész nap -lehetett hallani a hangját. És az félelem volt mindenkinek. Mert a -mibe az a hang kapott, az mindig pör és szidalom volt; mikor -szolgával, szolganővel beszélt, sajátszerű interpunctiókat -használt; a «vessző» (komma) no az volt a vessző, a kettős pont -(colon) pofon jobbról, balról; pont (punctum) a kancsuka.</p> -<p>S ez volt a mindenható kegyencznek az eszményképe, boldogítója, -tündére!</p> -<p>Köztudomású volt országszerte az a varázs, a mivel a bizalmas -államférfit lekötve tartja. S a kinek valami elnyerni valója volt -Szent-Pétervárott, tudta jól, hogy Grusinót útba kell ejtenie; mert -egy jó szó Daimonától többet nyom, mint egy szekérderék -ajánlólevél, meg egy zsák érdem. S e jó szót nem osztogatták -ingyen. Daimona értette a dolgot. S igen jól kidolgozott tariffája -volt nála az osztandó kegyeknek. Mit kell hozni ilyen meg ilyen -fokú államhivatalért? mi jár egy szállítmányi szerződésért? mi a -díja egy érdemrendnek? s mi a váltság egy akaratlan Szibériába -rándulásért, kancsukakiséret mellett, vagy a nélkül? gyalog vagy -szánkóval? Ezt ő mind akkurate meg tudta mondani könyv nélkül.</p> -<p>És bizonyosan nem tartották magukhoz illetlennek az előkelő -főurak és asszonyok mindannyiszor, a mikor szükségét látták, -nyájasan, alázatos arczczal megjelenni a gruzinói úrnő előtt, a ki -nem volt se jobb kézre, se balkézre megesküdött felesége a -kegyencznek, hanem volt egy elcsapott és Szibériába küldött -matróznak a felesége, s kiszolgált markotányosné az izmailovszki -ezredből, a kit a gránátosok a «kancsal Dajna» név alatt -tiszteltek.</p> -<p>És mégis oly teljes mértékben s oly igazán meg tudta hódítani -azt a bölcs embert, a kitől az egész ország rettegett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_310" id="Page_310">-310-</a></span></p> -<p>Arakcsejeff csak akkor érezte jól magát, ha letehette a -szentpétervári «vas álarczot», s feltalálhatta a valódi «régi -embert» önmagában a gruzinoi asszony karjai között.</p> -<p>Az udvarnál mindig hidegvérű és alázatos, minden sérelmet, -megaláztatást eltürő, (azért hogy befolyását megtartsa;) sima és -hizelkedő, modorában minden diplomatánál finomabb s belsejében tele -boszuálló szenvedélylyel, féktelen dölyffel és nyers utálattal -minden iránt, a mi vele ellenkezik. Már az maga egy penitenczia -volt rá nézve, hogy folyvást francziául kellett beszélnie, mert az -udvarnál, a társaságokban ez volt a kizárólagos idioma, s a ki ott -oroszul talált megszólalni, koczkáztatta, hogy összeesküvőnek, vagy -pláne «tudóstársasági tagnak» tartják. Pedig ő gyűlölte a francziát -minden porczikájában: nyelvét, viseletét, zenéjét, italát és -diplomatáit, színműveit és philosophiáját. Aztán kénytelen volt -nagyon vigyázni magára: minden szóra, a mit száján kiejt, s minden -pohárra, a mit a száján betölt. Nemcsak azért ez utóbbinál, hogy -mérget ne itassanak meg vele, hanem, hogy annyit ne igyék, a -mennyitől többet találna beszélni, mint szükséges. Mert ismerte a -természetét, hogy ha egyszer bort iszik, akkor kitör belőle -eltitkolt természete. Azért még ascétát is kellett játszania; mert -tudta jól, hogy rá nézve minden asszonyi csáb csak finom tőrvetés, -a miben ellenségei meg akarják fogni. Olyan életet élt, mint egy -remete. Pedig sardanapali vágyai voltak.</p> -<p>Mikor aztán egy-egy rövid időre kiszabadulhatott az udvari -légkörből, haza, a senkitől nem ellenőrzött eleusi barlangba, s -levethette magáról a kényes francziát, öltözetestől, álarczostól -együtt, felvehette a megtagadott őseredeti oroszt, neki ereszthette -rabbá tartott nyelvét annak az igazi novgorodi stylusnak, a melyen -a hajdani köztársaság bojárja szidta a parasztot és a czárt -egyformán; versenyt pörölve a tökéletesen hozzá illő élettárssal, a -kivel reggel összeverekedett, délben összecsókolódott, délután -<span class="pagenum"><a name="Page_311" id= -"Page_311">-311-</a></span> együtt agyalták ketten sorba a -jobbágyot, szolgahadat, sztarosztát, s este együtt itták le -magukat: akkor érezte magát csak boldognak. Itt minden szabad volt. -Daimona versenyzett vele minden kicsapongásban. Ha dühösködött, még -jobban dühösítette, ha haragja epéjét kellett kiöntenie, keresett a -számára élő emberi tárgyakat, s a kegyetlenkedésben asszonyi -kifinomítással segített neki. Mikor a főur Grusinóba hazajött, -éjjel nappal volt lótás-futás, jajgatás, püfölés, aztán evés-ivás, -dorbézolás, táncz, zene, kátrányba mártott s tollban -meghempergetett asszonyok kergetése az utczán, vadászat, -kutyaheczcz, felgyujtott gunyhók, vízbe dobált leányok, bolondok -tréfái, saturnáliák, s egyszer legalább egy «szvacha» (leányvásár). -A szultánának arra is volt gondja, hogy a maga padisahjának egy -bajrám-ünnepet szerezzen.</p> -<p>Alexej Andreovics herczeg saját valódi «én»-jét tartotta ott a -nem szép Daimonánál s ez tette őt kedvesebbé ránézve a világ minden -szép asszonyainál.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Egy napon a derék Zsabakoff jelent meg alázatos térdfejhajtással -a hatalmas Daimona előtt. Ezuttal nem abban a rongyos öltözetben, a -mihez Puskinhoz beravaszkodott, hanem igen tisztességes úrnak -kiöltözve. Voltak neki különféle jelmezei, a felvett szerepekhez -képest.</p> -<p>Daimonához az hozta, hogy Zsabakoff úrnak tudomására jutott, -miszerint a czár nagy hadsereget fog megindítani a török ellen. -Erről még senki sem tud a kerek földön semmit. Még Arakcsejeff sem. -De egy ember mégis tud valamit. Ez a czár komornyikja. Ugyanaz a -jószivű lélek, a ki Jevgen úrfinak kikölcsönözte egy estére a czár -saját Wladimir-rendjét. Ez «jó barátságból» mást is megtesz.</p> -<p>Zsabakoff úr kedvéért például megteszi azt, hogy összetakarítás -közben belepillant a czár asztalán hagyott iratokba, s a mit -azokból megtudott, a mik még a miniszterekkel <span class= -"pagenum"><a name="Page_312" id="Page_312">-312-</a></span> -nincsenek közölve, azt (nem üti dobra) dobszó nélkül árúsítja el. -(No ezen nem kell megütközni; valahány ház, annyi szokás; hisz az -is megtörtént ebben az időben, hogy az egyetemi tanárok – erga -modicam remunerationem – a rigorosum előtti napon azokat a -kérdéseket kiszolgáltatták a censurandusoknak, a miket másnap fel -fognak nekik adni az examenen.)</p> -<p>Azonban Zsabakoff urat ebben az egész dologban nem az érdekli, -hogy Hellász szabadsághősei fogják-e addig tarthatni magukat -Missolungiban, a míg az orosz sereg segítségükre megérkezik; hanem -csupán csak az, hogy a czár terve szerint az összes katonaságnak, -az eddigi felszereléshez még egy kulacs is adassék, a mire nagy -szükség van a hadjáratban. Tehát kétszázötvenezer bádog kulacs. A -ki ennek a szállítását megnyeri, urrá van téve. A becsületes -komornyik azonban ezt a titkot nemcsak Zsabakoff barátjával, hanem -sok más hasonló barátjaival is közölte, a kik valószinűleg már -csináltatják is nyakra-főre a rengeteg sok kulacsot; mert ennek két -hét alatt ki kell állítva lenni. S valószinű, hogy a ki közülök -elnyeri a megbizatást, nem az lesz, a ki legolcsóbb árt szab, hanem -a ki legjobban ért a főintendatura szekerének a kenéséhez. A miért -tehát Zsabakoff úr idejött, az a kegyes óhajtás, vetné közbe magát -a hatalmas úrhölgy a mindenható főintendáns úrnál, hogy az utolsó -órában venné rá a czárt, hogy az egészségtelen bádog kulacsok -helyett fakulacsok rendeltessenek meg. Akkor a bádog kulacsos -versenytársai mind elesnek. Zsabakoff úr maga marad a versenytéren, -s azt kérhet, a mit akar. Óhajtása nyomatékául egy kis ajándékot is -hozott, a mi nagyon jól fog illeni a bájos úrhölgy homlokára: egy -antik gyémánt ferronièret, melynek rózsája közepén egy igen szép -tüzű solitair ragyog.</p> -<p>– Ez természetesen csak foglaló, mondá a kegyencznő. Ilyen nagy -vállalatnál, tudhatod, hogy nekem a nyereségből osztalékot szoktak -adni. <span class="pagenum"><a name="Page_313" id= -"Page_313">-313-</a></span></p> -<p>– Számból vette ki a szót, kegyelmes asszonyom. Őszintén -beszélek. Igaz ember vagyok. Mindig az egyenes úton jártam. Minek -tagadnám. Én az általam tett árajánlat szerint minden kulacson -nyerek fél «grivát», ebből átengedek kegyelmességednek két -kopeket.</p> -<p>– Hát tudod mit? Szabj olyan árt, hogy nyerj rajta egy egész -grivát s abból adj nekem négy kopeket.</p> -<p>Zsabakoff úr azt mondta, hogy úgy még jobb lesz.</p> -<p>Daimona azonban nem valami nagyon gyöngéd a vendégei irányában. -Tartott a háznál egy szakértő kitanult ékszerészt (az is jobbágya -volt), azt mindjárt oda hivatta s megbecsülteté vele a Zsabakoff -által hozott ékszert, az ajándékozó jelenlétében. Ez volt a szokás. -Az ékszerismerő azt mondta, hogy megér az ezerötszáz rubelt; de -hogyha az a középső solitair nem volna sárga, hanem tiszta fehér, -megérne kétezeret.</p> -<p>– Kend ahhoz nem ért! Förmedt rá Zsabakoff. A sárga gyémánt a -ritkaságok közé tartozik. Azt úgy hivják, hogy «fantaisie». Aztán -az antik. Azt legjobban keresik az uraságok.</p> -<p>– Az igaz, az igaz; hanem azért, ha fehér volna, mégis többet -érne ötszáz rubellel.</p> -<p>– No látod, mondá Daimona. Ezt legközelebb ki fogod cserélni -olyan szebbel és drágábbal. Aztán tudod, jobb szeretem, ha aranyba -lesz foglalva, nem ezüstbe, mint ez.</p> -<p>Zsabakoff megigért mindent s nagy kéz- és lábcsókolások között -eltávozott, mintha ő kapott volna valamit.</p> -<p>Egy pár hét mulva megint visszakerült Zsabakoff úr. Még -nyájasabb, még alázatosabb volt, mint az első alkalommal.</p> -<p>– A hogy megigértem! Ezzel toppant be. Egy ember, egy szó! Itt -hozom az ujdonatúj ferronièrt a helyett a kopott helyett. Ez már -aztán csak gyönyörű. Ezt a követ kell megnézni. Micsoda tüze van! -Milyen tiszta! Igazi <span class="pagenum"><a name="Page_314" id= -"Page_314">-314-</a></span> golkondai brilliánt. Mikor erre a nap -rásüt, az embernek elvesz a szeme fénye.</p> -<p>Addig dicsérte a pompás új ékszert, míg Daimona visszaadta neki -helyette a régit. S átvette az újat cserébe.</p> -<p>– Ezt aztán megbecsültetheted! Tudom, hogy háromezer rubelen -alól meg sem szólal az ötvös. Épen annyi volt. De nem sajnálom -tőled. Csak arra kérlek, hogy most mindjárt írj a kegyelmes úrnak -extrapostán, gyorsfutár által küldd neki a levelet, mert épen most -dől el a dolog. Aztán rád nézve is négy kopek minden kulacs. Oh én -szaladok. Sietek!</p> -<p>Zsabakoff úr aztán még egyszer kegyeibe ajánlva a kulacsok -dolgát, sietett kifelé: szekerébe vágta magát, a mibe három ló volt -fogva, s úgy elvágtatott, mintha kergették volna. Ezuttal nem várta -be, a míg Daimona előhivatja az ékszerészt.</p> -<p>Daimona mindennél sürgetősebbnek találta levelet írni -Arakcsejeffnek a kulacshistoria végett s az nála nehezen ment, mert -a toll nem akart engedelmeskedni a kezében. Csak azután, hogy ez -megvolt, adta át az ékszert a becsüsnek.</p> -<p>Az gyanús szemmel nézte körül a ferronièret, engedelmet kért, -hogy a műhelyébe vihesse azt vizsgálat alá, a mi megtörténvén, azt -az itéletet mondá ki, hogy az bizony testvérek között is megér -három rubelt: a gyémántok csupa strassburgi hamis kő s a foglalat -nem arany, csak similor.</p> -<p>Daimona az első pillanatra meg volt lepetve: el nem tudta -gondolni, megőrült-e ez az ember, hogy őt így meg akarja csalni, -épen akkor, a mikor kétszázezer kulacsról van szó. Hanem aztán meg -haragba jött. Ez mégis otromba csalás. De hallatlan megsértés -azonfelül. Három rubeles similor ékszert, hamis gyémántokkal, a -markotányosnéknak szoktak ajándékozni!</p> -<p>– Sinkó te! kiálta sikoltó hangon Daimona, mire rögtön ott -termett a «mindenes», egy izmos délczeg férfi, <span class= -"pagenum"><a name="Page_315" id="Page_315">-315-</a></span> arczán -félreismerhetlen jellegével a czigány fajnak. Ülj rögtön lóra, végy -magadhoz még három csatlóst, vágtass utána annak az embernek, a ki -az imént innen három lóval elhajtatott, fogjátok el, kötözzétek -meg, hozzátok vissza! Kergessétek, a míg beéritek.</p> -<p>A czigány legény egy percz mulva már lovon ült, nyereg sem -kellett neki, előre vágtatott; a három csatlós alig ért a -nyomába.</p> -<p>Daimona bizonyos volt felőle, hogy az ő Sinkója utoléri röptében -Zsabakoffot.</p> -<p>Azonban alig telt bele fél óra, hogy a három csatlós, Sinkóval -együtt, ugyanazon az úton vágtatva jött vissza felé s mögöttük egy -troika, a miben egy magányos férfi ült. De azt nemhogy ők hozták -volna megkötözve fogolyképen, hanem inkább úgy látszott, mintha az -kergetné őket; pedig csak egyedül volt, de kidugva a fejét a -kocsiernyő alul, egy hatalmas pálczával kegyetlenül fenyegetőzött a -futók felé, azok pedig vágtattak, a hogy a ló birta, ijedt képpel -tekintgetve hátrafelé.</p> -<p>– Micsoda dolog ez? sikongatott Daimona, dühösen futkározva alá -s fel a tornáczon s félrecsapva a fején a főkötőt. Sinkó te! -Kutyafülüek ti! Hát elszaladtatok! Egy embertől el hagyjátok -magatokat kergetni!</p> -<p>El bizony, mert olyan «egy» ember az. Mire a kastély elé ér, -sikerül neki a troika bőrfedelét hátrataszítani, s akkor felugrik -az üléséből s úgy ordít tele torokkal a futók után:</p> -<p>– Gazemberek! Megálljatok! Majd adok én ti nektek: fényes nappal -utazókat kergetni az országúton! Várjatok csak! Száz kancsukát -kaptok egyenkint! Kútgémre huzatlak benneteket. Bojnyikok! -voncsikok, zsiványok!</p> -<p>Ez «ő!» az úr: Arakcsejeff maga.</p> -<p>Daimona erre még dühösebb lett. Lefutott a tornáczlépcsőn az -udvarra, ott állt meg, az érkező elé rikácsolva:</p> -<p>– Miért kergetted vissza az én embereimet? Tolvajt kergettek, a -ki engem meglopott! Hamis ékszert hozott s <span class= -"pagenum"><a name="Page_316" id="Page_316">-316-</a></span> -kicserélte az igazival. Én akarom őt visszahurczoltatni. A -zsiványt.</p> -<p>Dehogy hallgatott rá az úr! Mikor ő a gazembereket szidja, akkor -a füle nem ügyelhet másra.</p> -<p>Egészen veres volt az arcza. Az egyik kezében egy nagy bunkós -botot fogott, a másikban a szijánál fogva egy öblös kulacsot, mikor -a troikából leszállt.</p> -<p>Daimona pedig azt hitte, hogy a megérkezett úr egészen az -események színvonalán áll már, annálfogva, odaszaladva eléje s -megragadva porköpenyege gallérját, csak folytatá a megkezdett égető -kérdést.</p> -<p>– Hisz ez Zsabakoff volt! Tudod? Zsabakoff! Csak nem adtad neki -oda tán még a kulacsokat?</p> -<p>– Kulacsokat? Szólt elbámulva az úr. Nekem – ihol la – csak egy -kulacsom van, s ezzel sem kinálhatok meg senkit, mert üres.</p> -<p>– Oh, hogy a szélvész pusztítson el! A kétszázezer kulacsot, a -mit a hadsereg kap, mikor a török háborúba megindul.</p> -<p>Most még nagyobbat bámult az úr.</p> -<p>– Kétszázezer kulacs, háboru? Lehellj csak rám! Mit ittál -ma?</p> -<p>Az asszony toporzékolt dühében és káromkodott; összehordott -hetet-havat, négy kopeket kulacsfejenkint, kétezer rubeles -karbunkulust, Missolungit és Omer Vrione pasát, mind addig -veszekedve, míg a dühbe hozott úr jól hozzá nem vágta az üres -kulacsot a hátához s félre nem taszította az útjából, melyre aztán -Daimona (minthogy ő valósággal józan volt, s egy józan ember, meg -egy pikós ember soha sem szokott összeveszni, csak két józan, vagy -két kótyagos együtt) hogy sértett tekintélyét helyreállítsa, s -boszuját kitöltse, a maga részéről a szerencsétlen ékszerbecsüsnek -esett neki s annak a fején törte össze a végzetes corpus delictit, -a hamis gyémántos ékszert; minek mondta azt, hogy a sárga gyémánt -nem olyan jó, mint a fehér? ő az oka, hogy a tolvaj visszalopta az -igazi ékszert, s most már szépen elmenekült vele! <span class= -"pagenum"><a name="Page_317" id="Page_317">-317-</a></span></p> -<p>Ilyen volt a szives «hozott Isten» a maga «sweet home»-jába -megtérő államférfinak. A mi különben rendesen így szokott menni, -eltérő változatokkal.</p> -<p>Hanem azért este a vacsoránál kibékültek s akkor aztán megérteté -Daimona az úrral a kulacsok történetét.</p> -<p>– No édes tyúkom. (Ez volt a kegyneve Daimonának.) Ilyenformán -te többet tudsz, mint én, a kinek a hivatalához tartozott a -hadsereg fölszerelésének főintendánssága. Én el vagyok bocsátva az -udvartól. Egészségem helyreállítása végett. Ezt tudta meg a te -Zsabakoffod. Azért csalta vissza tőled az ajándékozott ékszert. -Megtudta, hogy «ilyen» beteg vagyok.</p> -<p>– Hát mi bajod van?</p> -<p>– Az, hogy a czárnak hive vagyok.</p> -<p>– Gyógyulj ki belőle!</p> -<p>– Tudom, hogy vissza fognak hivni rövid időn, s tudom, hogy -visszaesem megint a régi betegségembe.</p> -<p>– Tehetetlen! Csak legalább addig tartottad volna meg a czár -kegyét, a míg ezeknek a kulacsoknak a dolgát elintézted volna.</p> -<p>– Ejh, ne beszélj olyan ostobaságokat. Danolj inkább nekem -valami szépet. Olyan régen hallottam asszonyt énekelni.</p> -<p>És Alexej Andreovicsnak volt kedve Daimona hangját élvezni, -mikor az azt dalolásra fogja. A pávahang ehhez képest hattyúdal! -Hamis, elcsukló, durva hang volt az; de ha az úrnak az tetszett. -Hát maga a nótának a verse, – miben minden végsor így hangzik: -«kést neki!» Ugyan furcsa kis dal. És különös, hogy Daimonának épen -ez jutott most eszébe! De ugyan mi volna benne különös? Ha a -megbukott kegyencz gazdasszonyának épen a forradalmi dal jön a -nyelvére, mikor az urát elkergette annak az ura, elintézetlen -hagyva a kulacsok ügyét. Ez csak elég ok arra, hogy a ki tegnap még -lábáról csókolta le a port az egyedúrnak, ma az arczához vágja a -port!</p> -<p>S a megbukott kegyencz nem szakította azt félbe. Végig -<span class="pagenum"><a name="Page_318" id= -"Page_318">-318-</a></span> hallgatta valamennyi strófáját. Az -utolsó versnél olyan jól esett az embernek – megvakargatni a -hátát!</p> -<p>– Hát te kitől tanulhattad meg ezt a bolondos verset?</p> -<p>– Vasfejű! Hát nem találod ki? Hát nem magad küldted ide hozzám -a czigányleányt – nevelőbe? Mi aztán szépen kineveltük egymást.</p> -<p>– Ah, igaz! Hisz a sok keserű öröm között, a mi itt rám vár, -egyik az ő tréfája! Elkergette a fiamat Archangelszkbe! Még hírt -sem hallottam felőle. Mennyire vitted azóta a leánynyal?</p> -<p>– A hogy te utasítottál. Ha akarsz benne gyönyörködni, mindjárt -behivatom.</p> -<p>– Soha jobbkor!</p> -<p>Daimona intett a talpát vakaró cselédnek, hogy hivja ide -Diabolkát.</p> -<p>Az alatt aztán susogva beszélt valamit Alexej Andreovics fülébe, -miközben festett szemöldökei csak úgy tánczoltak a gonosz jó -kedvtől, a mit az úr teljes mértékben osztott, úgy kaczagott, hogy -egész köhögést kapott miatta s az öklével verte az asztalt. «Nagyon -jó! Fölséges! Pokoli élvezet lesz!»</p> -<p>Mikor aztán a leány bejött, mind a ketten komoly arczot -öltöttek.</p> -<p>Diabolkára alig lehetett ráismerni. Kisasszonyos öltözetet -viselt, hosszú ruhát félkeztyűvel, a mellett orosz hajadon pártát a -fején. A két kezét, orosz illedelmi szabály szerint, eldugva tartá -az öltönye hosszú bő ujjaiban s csak akkor vette elő, mikor kezet -kellett csókolni az úrnak és asszonyságnak. De szemeit világért fel -nem emelte volna, azok lesütve maradtak szemérmesen.</p> -<p>– No hát kedves leánykám, mondá neki az úr, hogy érzed magadat -védasszonyod mellett?</p> -<p>A leány halk, suttogó hangon felelt:</p> -<p>– Istennek hála, a kegyelmes uramnak köszönet azért a -szerencséért, hogy e helyre küldettem, a hol egészen boldog vagyok. -<span class="pagenum"><a name="Page_319" id= -"Page_319">-319-</a></span></p> -<p>Az úr alig fojthatta el nevetését.</p> -<p>– Hiszen te már egészen válogatott szavakban tudsz beszélni.</p> -<p>– Ez nem az én érdemem, hanem a kegyes Prokop tisztelendő úré, -ki nem sajnálta a fáradságot tőlem, hogy oktatásában -részesítsen.</p> -<p>– Ejnye, hiszen te egészen finom, művelt kisasszony vagy már. Te -neked ide kell ülnöd hozzánk az asztalhoz és velünk vacsorálnod. -No, ne szemérmeteskedjél. Te hórihorgos ficzkó! Adj tányért, -étszert a kisasszonynak! Ide, velem szemben!</p> -<p>– Nagy megtiszteltetés lesz rám nézve, érdemetlen szolgálódra, -hogy ha asztalodhoz ültetni kegyeskedel, de bocsánatodért kell -esdenem, hogyha ételt nem veszek magamhoz. A kegyes Prokop atya -vezeklésül hagyta rám, hogy egy egész esztendeig az estebéd helyett -bőjtöt tartsak.</p> -<p>– Ugyan mi vétkedért?</p> -<p>A leány nagyot fohászkodék.</p> -<p>– Oh kegyelmes uram, te tudod azt legjobban, mi az én nagy -bűnöm, a melyet én soha holtomig le nem tudok vezekleni.</p> -<p>S egész töredelmesen lehajtá fejét.</p> -<p>(Igazán megtért ez, vagy csak komédiát játszik?)</p> -<p>– Hát azután mit csinálsz az alatt, a míg mások vacsorálnak?</p> -<p>– Az alatt nekem zsoltárokat kell olvasnom a többiek előtt.</p> -<p>– Ah! Tehát már olvasni is tudsz? És még zsoltárokat. No azt -szeretném hallani. Hozzatok neki egy zsoltárt. No hát ülj ide az -asztal végére s pohár helyett olvass a zsoltárból. Melyik -következik?</p> -<p>A leány leült az asztal-végre, egy kezét az ujjai hegyével -illedelmesen az asztal-szélre téve s a másiknak a mutatóujjával -taszigálva a szótagokat egymásután.</p> -<p>«Ör–ök–öd–be –ur–am –pog–ány–ok j–ött–ek.» <span class= -"pagenum"><a name="Page_320" id="Page_320">-320-</a></span></p> -<p>– Nagyszerű! Hát aztán érted te azt, a mit olvastál? Kik azok a -pogányok?</p> -<p>– A törökök. (A leány kiköpött a szó után, a hogy illik igazhivő -orthodox muszkának.)</p> -<p>– Hát az az «uram» kicsoda?</p> -<p>A leány felállt a helyéről.</p> -<p>– A mi felséges urunk: a czár.</p> -<p>– Hát az az «örököd» micsoda?</p> -<p>– Görögország.</p> -<p>– Nagyon jól van, mondá az úr. No lám, milyen szépen megtanultál -olvasni? Bizonyosan irni is tudsz már? Még pedig úgy, hogy nem -fogja senki a kezedet, mint mikor azt az első leveledet irtad. -Emlékezel még rá? Jól van no! Tréfa volt az! S aztán Daimonához -fordulva szólt, de úgy, hogy Diabolka is hallhassa: Hiszen ebből -egészen tisztességes leányt csináltál.</p> -<p>– Még majd jó keresztyén asszonyt is csinálok belőle, szólt -Daimona.</p> -<p>Diabolka úgy tett, mint a ki nem hallotta azt s tovább -szótagolt.</p> -<p>«Jér–uzs–ál–em vár–os–át elr–ont–ott–ák.»</p> -<p>– Állj elé Sinkó! szólt Daimona a háta mögött álló legényre. No -hát nem derék vőlegényt választottam-e számára?</p> -<p>– Ah! Ez is az én küldöttem. Ez az a bizonyos «bátya?»</p> -<p>– Azért meg is becsültem. Derék egy legény. Nincs olyan hű -emberem, mint ez! Úgy fél tőle az egész parasztság, mint az -ördögtől. Ő az én jobb kezem.</p> -<p>– No akkor képzelem, mennyi korbácsot elnyűtt a más hátán!</p> -<p>– A lakodalmukat én tartom ki, s akkor Sinkót megteszem -háznagyomnak, a Diabolkát pedig belső frajomnak.</p> -<p>– No a nászajándékról meg majd én gondoskodom.</p> -<p>Diabolka csak olvasta az alatt a zsoltárt félbeszakítás nélkül. -Más leány már legalább elnevette volna magát <span class= -"pagenum"><a name="Page_321" id="Page_321">-321-</a></span> -egyszer, mikor a férjhez adásáról beszélnek – a választott -szeretőjéhez.</p> -<p>– De hát most lássunk egy kis tánczot, meg éneket, vacsora -végével! mondá az úrnő, Sinkónak intve.</p> -<p>– Ah! Hát azért csak tud még Diabolka tánczolni is, meg nem -szent nótákat is énekelni.</p> -<p>– Az nem tud már se tánczolni, se énekelni. Annak más hivatása -van. Lesz itt más, a ki tud hozzá.</p> -<p>A mellékajtón tizenkét szép fiatal parasztleány lépett be -lanttal a kezében, valamennyinek az arczán inkább elfojtott -félelem, mint mulatási vágy látszott meg. A hátuk mögött kullogott -Sinkó, egy hosszú ostorral az egyik kezében. A másikkal meg egy kis -púpos hátú törpe embervakarcsot vezetett lánczon fogva, mint a -medvét, a kinek hóna alatt duda volt. Válogatott csúf ficzkó volt: -elől-hátul púpos; nagy idomtalan feje odaszorulva felhúzott vállai -közé; arcza egy rosszul sikerült torzkép, melyet azután, mintha le -akarta volna róla törülni a teremtő keze nyomait, a himlő is -össze-vissza tépett, imitt-amott hagyva meg rajta egy-egy bajusz, -szakáll sertecsomót, a szemek közül csak az egyiket. Utálat -ránézni. Hanem mikor a dudát fujja, akkor tökéletes szörnyeteg. -Annak a nyekegő kecskebőrnek hozzáillőbb fujtatót nem lehetett -volna kigondolni.</p> -<p>– No ez zenének elég remek, mondá az úr, de hát a táncz milyen -lesz?</p> -<p>– Azt várd el még. Az a java.</p> -<p>Sinkó még egyszer kimegy s behozza a ballerina assolutát – a -nyakánál fogva, hogy meg ne haraphassa a kezét.</p> -<p>Ez meg asszonyi kiadásban tökéletessége a szörnycsodának. Törpe -és púpos, s a mellett oly hosszú karjai vannak, hogy szinte a -földet érik. Pisze orra alig látszik, a haja szemöldökéig lenőve, a -szája félrehúzódva, kivigyorgó agyarakkal. S a mellett vadállati -gonoszság minden vonásában. <span class="pagenum"><a name= -"Page_322" id="Page_322">-322-</a></span></p> -<p>Ez fog ballettet tánczolni a főúr mulattatására. Szép aranyos -papiros ruhába van öltöztetve, a mit ha mérgében össze fog tépni, -sem kár.</p> -<p>Be van tanítva tánczra, akár egy majom, s tudja, hogy annak meg -kell történni.</p> -<p>– Fujjad, Vuk! Járjad, Polyka! szól tenyerébe csattantva -Daimona, s a mint a csimpolya rákezdi a nótát, a tánczosnő is -elkezdi a maga balletparodiáját, s csinál olyan piroutteket, hogy a -két karjával (azok a hosszúk, nem a lábai) elsepri maga mellől az -énekkart, mely a dudaszót dalával kiséri.</p> -<p>– Hoppsza! Hoppsza! kiáltoz közbe Sinkó, az ostor hegyével oda -csippentgetve a tánczosnő lábikráiba, ha az nem ugrik elég magasan; -mire a ballerina komikus dühtől fintorgó pofákat torzít. A főúr és -Daimona egymás ölébe dőlnek a kaczagástól, a nagy államférfi, a -finom diplomaták mintaképe, a sarkantyús lábával dobol az asztalon -féktelen jó kedvében s az asztal túlsó végén ott syllabizál a -Diabolka, szemeit fel nem vetve a zsoltárból: -«Hus-ok-te-szent-idn-ek.-Ét-el-ül-vett-ett-ek-A-zerd-e-i-vad-akn-ak. -–» Mintha nem történnék körülötte semmi.</p> -<p>Utoljára a pokolbeli mulatság végén az asszonyi szörnyeteg -megragadta a gallérját a hímnemű szörnynek, s azon módon dudástul -együtt elvitte magával keringőt tánczolni; az még akkor is fujta a -dudát, kidülledt pofával, kimeredt szemekkel; Sinkó pedig pattogott -közbe az ostorral, mint ki lovakat iskoláz.</p> -<p>– No ez is szép pár lesz, mondhatom, szólt tele torokból -kaczagva az úr. Együtt tartsuk meg mind a két párnak a -menyegzőjét?</p> -<p>A miért azután Daimona olyat csipett a karjába, hogy feljajdult -bele.</p> -<p>Másnap mindjárt hozzáfogtak Diabolka menyasszonyi köntösének a -hímzéséhez. Valamennyi jobbágyleány, a ki Daimonát szolgálta, mind -abban fáradt. Diabolkát délben rendesen az asztalhoz ültették, hol -a főúr a vidékről <span class="pagenum"><a name="Page_323" id= -"Page_323">-323-</a></span> összehívott notabilitásokat -megvendégelte. Mindenki szivesen látott vendég volt, a ki elszánta -rá magát, hogy Daimonának kezet csókoljon. Bizony drága ebéd!</p> -<p>De még másra is el kellett szánva lenniök a vendégeknek. Arra, -hogy ha egyszer többet talált inni a házi gazda az elégnél, beléjük -vesz és sorba veri valamennyit. Azért másnap megint csak -visszajöttek s hagyták a hátukat ütni. Nagyon drága ebéd!</p> -<p>Néha aztán a későre nyúlt lakoma egész orgiává fajult, a szép -jobbágyleányok veszedelmére. Ebben sem talált már senki valami -különöset.</p> -<p>Kivételt csak Diabolka képezett. Arról meg van mondva -mindenkinek, hogy arra nem szabad ránézni, mert az menyasszony. És -azonfölül Daimona fogadott leánya, kegyencze. Azt, mikor a mulatság -goromba része következett, elküldték a pópához. Annak a háza volt -egyedül biztos hely a városban. A ki még azonkívül bizonyos volt -felőle, hogy nem kap ütleget, az volt a Sinkó, Diabolka vőlegénye. -Ez is csak azért, mert ő osztotta az ütleget. Ő volt a palota -főkorbácsnoka. Minden vesszőzést, ostorozást, kancsukázást ő -hajtott végre. Hát ilyen a hivatal! A mit az embernek parancsolnak, -azt meg kell tenni. Ha azt parancsolják, hogy csépeljen rozsot, hát -csépel rozsot, ha azt parancsolják, hogy csépelje a muzsikot, hát -csépeli a muzsikot. Elég szerencse ránézve, hogy ő az, a ki üt, s -nem az, a kit ütnek. Még azonfölül czigány is volt, s annak -erősebbek az idegei, mint másnak.</p> -<p>A menyegzőre kitüzött nap előestéjén Daimona felpróbáltatá -Diabolkával a menyasszonyi köntösét, felöltöztette egész czifrára; -úgy mutatta be az úrnak… Az úr nagyon megdicsérte a leányt, s -megveregette az orczáját:</p> -<p>– No látod, mondá neki. Annak örülök, hogy ilyen tisztességes -leány lett belőled. Kiszabadítottalak abból a fertőből, a mibe el -voltál merülve. Úgy-e, milyen jó: becsületes leánynak lenni? -<span class="pagenum"><a name="Page_324" id= -"Page_324">-324-</a></span></p> -<p>Diabolka odaborult a lábaihoz s megcsókolta mind a kettőt.</p> -<p>– Úgy-e, milyen szép dolog menyasszonynak lenni? Most már csak -szereted a Sinkó bátyádat, úgy-e?</p> -<p>A leány elrejté szemérmetesen arczát.</p> -<p>– Hadd látom, hogyan tudod megcsókolni? Hol vagy, Sinkó?</p> -<p>Diabolka sehogy sem hagyta magát megcsókolni. Sinkó várjon az -esküvőig.</p> -<p>– Derék egy leány! dicsérte őt az úr. No most kisérjétek el őt a -pópához, hadd imádkozzék, gyónjon meg, áldozzék meg: reggel aztán -majd érte mennek a nyoszolyók, a násznagyok, meg a vőfények, s -elhozzák. Eredj, kisérd el odáig, Sinkó.</p> -<p>Mikor ez a pár eltávozott, akkor Daimona előhozatta a másik -mátkapárt.</p> -<p>Az is egymáshoz illő két alak volt: Vuk meg a Polyka.</p> -<p>A púpos vőlegény csinos samojéd köntösbe volt öltöztetve, talpig -fókabőrbe, sipkáját két nagy nyúlfül diszítette, a ferdeszájú -menyasszony pedig török odaliszknak volt álczázva, a mi még -rettenetesebbé tette.</p> -<p>– Gyönyörű egy pár! mondhatom, kaczagott az úr. Csak azt -szeretném tudni, hogy ettől a nagy púptól hogy tudják ezek egymást -megcsókolni?</p> -<p>– Arra nincs nekik semmi szükségük, mondá az asszonyság. Elég -hosszúk a karjaik, hogy egymásnak a haját megtéphessék.</p> -<p>S ezeknek nem kellett volna nagy biztatás, hogy próbálják meg -esküvő előtt, egy szóra készek lettek volna a hitvesi gyöngédségnek -ilyetén tanujeleit adni egymás iránt.</p> -<p>– No az fölséges mulatság lesz holnap, szólt Daimona.</p> -<p>– Tökéletes tréfa! mondá az úr.</p> -<p>– Meg vagy elégedve az ötletemmel?</p> -<p>– Remekeltél vele!</p> -<p>– No már most, ha szeretsz, hát tedd azt, a mit én teszek! -<span class="pagenum"><a name="Page_325" id= -"Page_325">-325-</a></span></p> -<p>Mikor ne lett volna erre kész az úr?</p> -<p>Hisz azért szerették egymást olyan nagyon, mert egyik nem -gondolhatott ki olyan bolondot, a mihez a másik társul ne szegődött -volna.</p> -<p>A dobzódás után következett a danolás. Daimona rágyujtott a «kés -dalára». És Arakcsejeff – vele danolta azt is. «Kést neki!»</p> -<p>Mert valamennyi tiltott gyümölcsei között a tudás fájának, -legédesebb az, mikor egy hizelgéshez, hajlongáshoz, -csúszás-mászáshoz szokott udvaroncz, úgy négy fal között, mikor már -csak feje látszik ki a borból, de annak sem a nemesebb része, az -édes ész, neki eresztheti a hangját egy forradalmi dalnak, a miben -az ő urát és annak a szolgáit végigokádhatja.</p> -<p>Tehát: «Kezdjük még egyszer elől!» Hol a pohár? (Mivelhogy a -kiivott pohár a falhoz vágva törött szét egymásután.)</p> -<p>Ekkor azonban a pohár helyett a főpohárnok, Sinkó, egy levelet -nyujt át az úrnak ezüst tálczán, a mit e perczben hozott a lovas -futár.</p> -<p>A levél borítékján már megismeri az irást Arakcsejeff.</p> -<p>S ezzel felugrik a kerevetről, lebontva nyakáról Daimona ölelő -karjait, s elébb megtörli a száját hirtelen s aztán a levelet előbb -a homlokához értetve, tompa hangon mondja Daimonának:</p> -<p>– Add ide az ollót!</p> -<p>– Minek neked az olló? Törd fel úgy!</p> -<p>– Az ollót, ha mondom! rivall akkor az úr dörgő hangon, s -erőszakosan kapja el a Daimona övéről hosszú lánczon lecsüggő -ollót, a mivel aztán a kezében reszkető levél pecsétjét felvágja; s -a közben olyan hangon, mint a kit a hideg ráz, dörmögi: «a czár -pecsétjét nem szokták összetörni».</p> -<p>– A czár? kérdi bámulva Daimona.</p> -<p>Arakcsejeff nagyon hamar elolvashatta a levelet; csak két szó -volt benne az aláiráson kivül: «jöjj azonnal». <span class= -"pagenum"><a name="Page_326" id="Page_326">-326-</a></span></p> -<p>– Hozz vizet! Hideg vizet! kiálta rekedt hangon Sinkónak, s a -mint az egy vederrel hozott eléje, nem tudva, hogy mire kell neki, -azt megfogta két kézzel s úgy ivott belőle hosszasan. Daimona -bámulva nézett föl rá.</p> -<p>– Hát téged mi lelt?</p> -<p>– Mennem kell azonnal, hörgé az úr. Fuss, Sinkó, fogass be. -Tizenkét lovas kisérjen fáklyákkal; egy vágtasson előre, váltott -lovakat rendelni a postaházaknál. Repülj!</p> -<p>– Te el akarsz menni? kérdé Daimona bámulva.</p> -<p>– E pillanatban. A czár parancsol velem.</p> -<p>– S te sietsz az ő parancsára vissza?</p> -<p>– Mint a kozák lova, mikor az ura füttyentését hallja.</p> -<p>– Te itt akarod hagyni a holnapi napra készített ördögi -mulatságot?</p> -<p>– Le kell mondanom róla.</p> -<p>– Te itt akarsz hagyni engem? szólt szemrehányólag a nő. Hát nem -szeretsz többé?</p> -<p>– A czár sajátkezüleg irt nekem! mondá az úr, a levelet Daimona -elé tartva.</p> -<p>– Mit nekem az ő levele! kiáltá fel Daimona s megkapva a bal -kezével a levelet, a jobbjában tartott ollóval belécsippentett, -úgy, hogy egy csücskéjét levágta vele.</p> -<p>Erre az úr oly haragba jött, hogy megütötte Daimona kezét. -Megütötte oly erősen, a hogy haragból szokás ütni.</p> -<p>– Te megütöttél engem! Te megütöttél engem búcsú fejében.</p> -<p>A nő félrefordult s a kerevet vánkosára fektetve arczát, hevesen -sirt.</p> -<p>Az úrnak pedig most nem volt arra ideje, hogy őt vigasztalgassa, -engesztelgesse.</p> -<p>«Seisász!»</p> -<p>– Ez a jelszó: «Azonnal! Azonnal!»</p> -<p>Ha egy tenger volna az útjában, azon is át kellene úsznia, hát -még egy asszonyi könycseppen? <span class="pagenum"><a name= -"Page_327" id="Page_327">-327-</a></span></p> -<p>Végbemehet már a jó mulatság a kettős esküvővel, a főúr nem fog -azon kaczagni.</p> -<p>– Siess! siess! Sinkó! sürgeté a főúr a szolgát. Aztán jer a -szobámba, borotválj meg gyorsan!</p> -<p>A főúr az alatt, a míg Grusinóban időzött, meghagyta a -szakállát, bajuszát nőni, (Daimonának ez így tetszett) s csak -visszatérett borotválkozott meg újra.</p> -<p>– Rám vigyázz, hogy bele ne vágj az arczomba a borotváddal, -mondá Sinkónak, mikor az hozzá fogott. (Más emberre nem merte -rábízni, hogy borotvával járjon a torka körül.) Mert ha megtalálod -vágni a képemet, rögtön főbelőlek.</p> -<p>A két utipisztoly oda volt téve a kezeügyébe az asztalra.</p> -<p>Sinkó ugyan vigyázott is a kezére s elvégezte a borotválást, a -nélkül, hogy megsértette volna a főúr arczát. A mi nagy szerencse -volt Arakcsejeffre nézve; mert a czigánylegény arra volt elszánva, -hogy ha megtalálja őt vérezni, nehogy főbelőhesse igérete szerint, -egy kanyarítással elvágja neki a torkát. Soha közelebb nem járt -Arakcsejeff a sírja széléhez.</p> -<p>Mire készen volt, már ott rázta a csengetyűt az udvaron a három -befogott mén.</p> -<p>Arakcsejeff keblébe dugva a czár levelét, sietett búcsút venni -Daimonához.</p> -<p>Az bezárta magát a szobájába.</p> -<p>– Már lefeküdtem alunni.</p> -<p>– No hát Isten áldjon meg, kedvesem.</p> -<p>Több szóra nem volt idő.</p> -<p>Daimona láthatta az ablakából, hogy vágtat tova az úti hintó, -kisérve tizenkét fáklyás lovastól.</p> -<p>Sötét volt és szakadt a zápor. Olyan idő, hogy ilyenkor még egy -udvari kamarást se kellene kiverni az ajtón. <span class= -"pagenum"><a name="Page_328" id="Page_328">-328-</a></span></p> -<h2>A MI SZIVEN TALÁL, PEDIG NEM KÉS.</h2> -<p>Arakcsejeffet a palotában Galban lovag fogadta, mikor -megérkezett.</p> -<p>– Mi történt idehaza? kérdi a főúr, mialatt úti ruhájából a -díszegyenruhába átöltözött.</p> -<p>– Meglepő fordulatok. A czár leánya temetésén kibékült a -czárnővel, s azóta mindig azt őrzi. Minden diplomatiai művelet -félbeszakadt. A görög küldöttek nem fogadtattak el. A testőrezredek -visszaküldettek koloniáikba.</p> -<p>– S mit beszélnek az asszonyok? Ez a fődolog.</p> -<p>– Az asszonyokhoz most nehéz hozzáférni. A mióta a czár és a -czárnő kibékültek, egyszerre divattá lett Szent-Pétervárott az -asszonyi hűség. Minden herczeg a maga herczegnőjét viszi -kocsikázni. Ghedimin herczegnő is nagy ostentátióval jár a férje -karján s olyan prude viseli magát, hogy alig fogadja az ember -köszöntését.</p> -<p>– Hát Zeneida?</p> -<p>– Az kiesett a kegyből. Tudtára adatott a főudvarmesteri -hivataltól, hogy ha a jövő staggionét más, egészségére kedvezőbb -éghajlat alatt akarja tölteni, ebben magasabb helyről nem -akadályoztatik, a mire ő rögtön visszaküldte kinevezési pátensét; -butorait árverezteti és utazni készül.</p> -<p>S mi volt az oka a kegyvesztésnek?</p> -<p>– Puskin. Azt tudod, hogy neki kellett volna Nariskin Zsófiát -elvenni.</p> -<p>– Azaz, hogy ez csak egy orvosi furfang volt. A beteg leány -életét akarták hosszabbítani s kellemessé tenni azáltal, hogy -menyasszonynak hiresztelték.</p> -<p>– De azért Puskin mégis csak vőlegénye volt, s a czárra nagyon -kellemetlenűl hatott az, hogy Puskin azon a napon, a melyen Zsófiát -temették, meg tudott esküdni a szép Bethsábával, a kit Ghedimin -herczegnőtől elszöktetett. <span class="pagenum"><a name="Page_329" -id="Page_329">-329-</a></span></p> -<p>– Ah! elszöktette a kis «országtalan» királyleányt?</p> -<p>– A czárt bántja e szívtelenség. Ezért neheztelt meg Ilmerinen -kisasszonyra.</p> -<p>– S hogy kerül ebbe Zeneida?</p> -<p>– Ő volt a tanu Puskin esküvőjénél.</p> -<p>– Hogyan? ő maga? A ki Puskint imádta! Ez a nő veszedelmes -jellem.</p> -<p>– Szerencsére nem sok kárt tehet már. Még ugyan kihallgatást -kért utoljára a czártól, de ő felsége azt felelte, hogy nem -hajlandó őt máskép elfogadni, mint a te jelenlétedben.</p> -<p>– No, akkor ez keserves elfogadás lesz! Köszönöm a jó -hireket.</p> -<p>Arakcsejeff sietett az Eremitageba. Délelőtt ott lehetett -találni a czárt.</p> -<p>Sándor érzékenyen nyújtá kezét a visszatért udvaroncznak, ki -éjjel-nappal utazott, hogy hívására megjelenjék.</p> -<p>– Egyetlen és igaz barátom, súgá az uralkodó.</p> -<p>– Nem egyetlen, sire! Az első a czárnő.</p> -<p>– Igazad van. Mi ujra feltaláltuk egymást, s most tudom csak, -hogy egy egész világot nyertem benne vissza. Alig várom a perczet, -a melyben ez irathalmaz közül haza szabadulhatok hozzá.</p> -<p>– Parancsoljon velem, sire!</p> -<p>– Jó is lesz. Ülj te belé a papiroskazalba, a miből én már ki -nem tudok igazodni s intézz el mindent belátásod szerint.</p> -<p>– Föl nem kelek addig.</p> -<p>– Itt van a sok között Ilmerinen kisasszonynak a kérvénye is -utolsó kihallgatás végett. Válaszolj neki a nevemben. Elfogadom őt, -de csak úgy, ha te is jelen lész a kihallgatásnál. Én most megyek a -templomba. Ott találkozom a feleségemmel. Szegény Nariskin -Zsófiának a requiemét tartjuk.</p> -<p>Arakcsejeff úgy tett, mint a ki most hallja ezt először; aztán -csinált e meglepetéshez egy szinpadi jelenetet, mindenféle -<span class="pagenum"><a name="Page_330" id= -"Page_330">-330-</a></span> szemforgatásokkal, a minek a végén -megcsókolta a czár kezét. «A szivemet érzem kiszakadni e -gyászhirre, sire!» (Ő volt az egyetlen ember a világon, a ki e -szerencsétlen gyermek halálhirének örült!)</p> -<p>A czár magára hagyta őt dolgozó-termében, s a kegyencznek -bizonyára nem az volt a legelső dolga, hogy Zeneida kérvényére -válaszoljon. Elébb sok más ügy várt elintézésre. A begyült -irathalmazból vehetni észre, hogy mikor nem érzik otthon a macskát, -czinczognak az egerek! Már megint minden megmozdult, hogy a czárt a -szabadelvüség útjára visszaidézze. Ezekkel el kellett bánni -legeslegelől…</p> -<hr class="tb" /> -<p>Zeneidát útikészletei közepett lepte meg egy közelebbi napon -Jakuskin.</p> -<p>– Eljöttem örömömet kifejezni a fölött, hogy ön elutazik -közülünk.</p> -<p>– Sajátszerű neme a búcsuvételnek!</p> -<p>– De érthető. Ön jól jár, hogy elmegy innen. S mi is jól járunk -vele, hogy ön elmegy. Annak a szerepnek, a mit ön játszott, vége -van. S ennek örülök.</p> -<p>– Úgy látszik.</p> -<p>– Arakcsejeff megint visszatért s vas kézzel dolgozik fejünk -felett. Kegyed, szép madonna, szép szerével távolította őt el -innen: finom eszközökkel. Kitünt, hogy a mi athmosphæránkban a -finom cselszövények nem érnek semmit. A régi zsarnok megint -visszakerült. S most már jobban hatalmában tartja a czárt, mint -eltávozása előtt.</p> -<p>– Tapasztalom. Az utolsó kihallgatásra csak úgy kaptam -engedélyt, hogy az az ő jelenlétében történjék meg.</p> -<p>– S ön el fog menni?</p> -<p>– Mindenesetre. Puskin iránt ki kell engesztelnem a czárt.</p> -<p>– Csak azért akar odamenni?</p> -<p>– Mi egyéb dolgom volna még itt? <span class="pagenum"><a name= -"Page_331" id="Page_331">-331-</a></span></p> -<p>– Hát nem azért, hogy Arakcsejeffet még egyszer kiüsse a -nyeregből?</p> -<p>– Semmi eszközöm sincs hozzá.</p> -<p>– No hát nekem van.</p> -<p>– Valami erőszak?</p> -<p>– Már megtörtént. Holnap már ő nem lesz Szent-Péterváron. Én -szivén találom őt, pedig nem is késsel. Már meg is történt a -csapás. El van már temetve. Pedig még nem is tudja. Olvassa ön el -ezt a levelet.</p> -<p>Zeneida arcza az alatt, a míg a Jakuskin által átadott levelen -végigfutott, majd halavány lett, majd kigyuladt. Ajkai a -bámulattól, az elszörnyedéstől nyitva maradtak, mikor átolvasta -azt.</p> -<p>– Ti rettenetes emberek vagytok! rebegé, visszaadva a -levelet.</p> -<p>– Ugy-e? Mi értjük a magunk dolgát?</p> -<p>– S ő nem tud még erről semmit?</p> -<p>– Nincs egy ember, a ki azt tudtára merné adni. Nekem maga írta -ezt Diabolka. Én lemásoltam e levelet s az egészet elküldtem a -Szofieszkája pósta útján, a czárnak czímezve. Hadd tudja meg az ő -szájából. Vagy, a mi még valószínübb, ha ő bontogatja fel a czár -leveleit, hadd jusson így a kezébe. Ah, Zeneida! Ha azalatt kapná -meg ezt a levelet, a míg ön a czár előtt a kihallgatáson jelen van! -Hogy ön láthatná őt abban a pillanatban! Ah, ennek a jelenetnek -gyönyöreért én önt tudnám irigyelni.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Zeneida másnapra volt rendelve a fogadtatásra.</p> -<p>A czár rendesen délután öt óra felé jött be a Mon Plaisirből s -akkor egy rövid órát töltött az Eremitageban. (Ez a Téli palota -melletti kedvencz tanyája II. Katalinnak.) Itt volt a könyvtára, a -melyben dolgozni szokott; igen egyszerű butorzatu terem; ide hozták -fel a Zsófia postával érkezett leveleit is. Az egész terem -Arakcsejeff rendelkezésére volt most bocsátva, ki reggeltől estig -ott dolgozott, egyedűl intézve az egész óriási birodalom sorsát -<span class="pagenum"><a name="Page_332" id= -"Page_332">-332-</a></span> – a czár nevében. Kül- és belpolitika, -vallás, nevelés, kereskedelem, pénzügy, mind az ő akaratától -függött; a miniszterek, helytartók csak az ő bábjai voltak.</p> -<p>Sándor tudni sem akart semmiről: olvasatlanúl aláírt mindent, a -mit Arakcsejeff eléje adott. A mit az félredobott, az hiába volt -megírva.</p> -<p>E napon is ott dolgozott a kegyencz a czár íróasztalánál, míg -Sándor nyugtalanúl járt fel s alá a szobában. A mai napra nem volt -másnak kihallgatás adva, csak Ilmerinen kisasszonynak.</p> -<p>Zeneida a rendelt órában megjelent. Egész gyászba volt öltözve, -a mi a rőtszőke hajzatához annyira viszályozott.</p> -<p>A czár eléje ment, de nagyon hidegen fogadta. Arakcsejeff úgy -tett, mintha rá sem ügyelne; a szemét sem vette fel az előtte -kitárt papírból.</p> -<p>– Ilmerinen kisasszony, mondá Sándor, ön személyesen akart velem -még egyszer szólani. Mondja el, mit kiván?</p> -<p>– Bocsásson meg vakmerőségemért, sire! de egy iratcsomagot kell -felségednek átadnom, a melyet küldője azzal az utasítással bizott -rám, hogy azt csak felségednek és csak személyesen nyujtsam át. Ez -iratcsomag – a megdicsőült Nariskin Zsófia naplója.</p> -<p>A czár nagyot sóhajtott s azt rebegé:</p> -<p>– Szegény gyermek!…</p> -<p>– Ez volt utolsó kivánsága, s ezt nekem teljesítenem -kellett.</p> -<p>– Ön tehát ott volt ő nála utolsó órájában?</p> -<p>– És még azontúl is. Ő hivatott magához.</p> -<p>– Ön fogta le a szemeit?</p> -<p>Zeneida csak némán intett.</p> -<p>– Köszönöm önnek. Szólt a czár, s átvéve a finom, fehér tokba -kötött naplót, kezét nyujtá Zeneidának, egy langymeleg, puha, -elernyedt kezet minden szorítás nélkül.</p> -<p>Zeneida megcsókolta a kezet. <span class="pagenum"><a name= -"Page_333" id="Page_333">-333-</a></span></p> -<p>– Van önnek valami kivánata, Ilmerinen kisasszony?</p> -<p>– Az az egy kivánságom van, Sire: kegyeskedjék Zsófia naplójából -elolvasni a három utolsó lapot, a míg én itt vagyok.</p> -<p>A czár a háta mögé nézett, mintha azt akarná látni, hogy -megengedi-e azt Arakcsejeff? S aztán rászánta magát a kérelem -teljesítésére. Felbontá a naplót s olvasott.</p> -<p>Összeharapta az ajkait, hogy el ne árulja elérzékenyülését.</p> -<p>Hanem Zeneida tudta jól, hogy mit olvas a czár? Előtte a szöveg -minden szava ismeretes volt. Azok az utolsó kuszált sorok, a miket -egy boldogtalan gyermek ír vonagló kezével, ki a halál hideg -ölelését várja s rettegi és óhajtja; s mikor a czár az átolvasott -utolsó lapból Zeneidára feltekintett, azt látta, hogy annak a -szemei megteltek könynyel.</p> -<p>Csendesen ingatta a fejét s nagyot sóhajtott.</p> -<p>– Ön ezt azért kivánta velem elolvastatni, ugy-e bár, hogy -Puskint tisztára mossa előttem. «Ő» akarta ezt így! Nagy, nemes -lélek volt!</p> -<p>– Valóban az volt, Sire!</p> -<p>– Ő kivánta, hogy Puskin azt tegye, a mit tett, s Puskin csak az -ő végóhajtását teljesíté.</p> -<p>– Nem tehetett máskép.</p> -<p>– Elhiszem. Nem tehetett máskép. És én mégsem tudok kibékülni -azzal a gondolattal, hogy azt megtehette! Hogy abban az órában, a -melyben az egyik menyasszonya arczát a szemfödéllel letakarta, a -másiknak a menyasszonyi fátylával le hagyta takarni magát. Hiszen -úgy kellett tennie. De még is emberi észtől átérthetetlen gondolat, -hogy egy órai időközben megférhessen egy örökkévalóság, hogy egy -óra elég legyen arra, hogy valaki a jégsarktól az egyenlítőig -repüljön! Egy óra elég legyen arra, hogy valaki egy kedves halottat -elsirasson s egy élőt elszeressen! <span class="pagenum"><a name= -"Page_334" id="Page_334">-334-</a></span></p> -<p>– De hátha régen szerette azt?… szólt Zeneida szeliden.</p> -<p>– Mit szól ön?</p> -<p>– Hátha az, a mit a megdicsőűlt halott iránt érzett, nem volt -egyéb, mint imádat, mint végnélküli tisztelet egy túlvilág lakója -iránt, ki szárnyaival már akkor az égben volt, a midőn őt -megismeré? Ha mind az a ragaszkodás, gyöngédség, hódolat, a mit a -jegyes imádottjának lábaihoz rakott, csak egy szentnek hozott -áldozat volt, azért, hogy ne hagyja még itt e földet?</p> -<p>Sándor a homlokára ütött ujjai hegyével.</p> -<p>– Igaza van önnek. Hisz ezt én nem kérdezém ő tőle soha. Soha -sem kérdeztem meg, hogy «de hát több-e az, mint ábránd?» egy beteg -leánynak az álma? Ő csak engedte magát ez álom rémei közé -besoroztatni. Ennyi az egész. És szivében mást szeretett. Ő érte -csak feláldozta magát. Hiszen, a mit én teszek, az mind hiba, s a -mi hiba történik, azt mind én teszem.</p> -<p>S ezt nem a keserüség hangján, de a meggyőződés szomorú -mélaságával mondá az országok ura. Szánni való volt.</p> -<p>Hirtelen odafordúlt Zeneidához.</p> -<p>– Kivánja ön tehát, hogy visszavegyem a tilalmat Puskin -visszatérése ellen?</p> -<p>– Nem, Sire. Ő ott van jó helyen, a hol van. A ki jót akar neki, -az azt kivánja, hogy legyen távol innen és legyen boldog.</p> -<p>Ez meglepte Arakcsejeffet. Ledobta a tollat a papírra s -felnézett Zeneidára.</p> -<p>– Hát magára nézve nincs önnek semmi kivánsága? kérdé a -czár.</p> -<p>– Én holnap elhagyom Szent-Pétervárt, Sire.</p> -<p>– S nem kivánja ön, hogy kinevezési patensét visszaküldjem?</p> -<p>Hahó! Mint emelte fel e szóra a leány azt a büszke homlokot. Ő -is királyné. Megmutatta. <span class="pagenum"><a name="Page_335" -id="Page_335">-335-</a></span></p> -<p>– Sire! A hol velem egyszer azt tudatták, hogy jelenlétem -kellemetlen, onnan én elmegyek.</p> -<p>Ez vakmerő szó volt! Határos a feloniával! Így nem szoktak -beszélni a minden oroszok czárjai előtt! A kegyencz felugrott -helyéből s a méla koronás fő helyett ő felelt meg a kevély -hölgynek.</p> -<p>– Tudja meg, kisasszony, hogy vannak kötelességek, a mik nem -szünnek meg a sértett önbecsérzeténél; s ezek közé tartozik a -hódolat azon trón, azon uralkodó iránt, a kinek ön köszönheti -minden hirét.</p> -<p>Zeneida keble hullámokat hányt, rózsaszínü orrczimpái tágultak, -mint a farkassal küzdeni kész vad czebráé, nagy, világgyujtogató -fekete szemei elemészteni készültek a kegyenczet; az ajka -reszketett, mint a hidegleléstől.</p> -<p>– Kegyelmes úr… lihegé… Vannak emberek, kik a jóltevőjük iránti -háladatosságot elviszik magukkal még a föld túlsó felére is; a kik, -ha szerencsétlenek voltak elveszteni felséges pártfogójuk kegyét, -azért még nem mennek haza a «kés dalát» énekelni!</p> -<p>Ez egy olyan kegyetlen csapás volt Arakcsejeff fejére, hogy -jónak látta visszaülni az asztalhoz, s úgy tenni, mint a ki nem -tartja érdemesnek ez insinuatio ellen egy szót is felelni. (De hát -tudna ez a hölgy valamit? Tán neki is volnának titkos kémei? Tán -Diabolka? Hisz a czigányleány már írni is tud.)</p> -<p>A megnémult kegyencz helyett aztán a czár vette fel a lándzsát. -Úgy illett. Ha a szolga megvédte az urát: az úr megvédi a -szolgát.</p> -<p>– Nagyon rossz helyen alkalmazta, Ilmerinen kisasszony, keserű -észrevételét. Ha van férfi Nagy-Oroszországban, a ki tökéletes -mintaképe a hűségnek és alattvalói ragaszkodásnak, úgy ő az! Ő, ki -velem járt csatáimban, s megosztott velem minden vészt, és a -dicsőségből nem kért részt magának soha. Ő, ki ébren marad, azért, -hogy én alhassam; a ki az egész világgal daczolt, azért, hogy engem -megvédjen, a ki egyedül maradt meg mellettem, <span class= -"pagenum"><a name="Page_336" id="Page_336">-336-</a></span> mikor -mindenki elhagyott: ez Arakcsejeff. Hányszor kellett kiszenvednie -hűsége legnehezebb próbáit? Hányszor kényszerítettek ellenségei, -hogy őt eltávolítsam magamtól! Mikor hívtam, újra itt volt, s nem -panaszolt soha. A szivére sujtottam. Száműztem egyetlen fiát. S ő -azt mondta: igazságod volt, kezemet csókolta és hívem maradt. Ez -Arakcsejeff.</p> -<p>De ebben az uralkodói elismerésben mind nem gyönyörködhetett már -a kegyencz, mert a mint az asztalhoz leülve, azzal akará megvető -közönyét tanusítani, hogy a Zsófia postával érkezett leveleket -bontogatta fel, épen a kezébe akadt az, a mit Jakuskin közlött -Zeneidával. A mint abba belepillantott, az úgy magához ragadta -figyelmét, hogy attól még (hihetetlen!) a czár ajkáról feléje -hangzó magasztalást se hallotta meg.</p> -<p>És Zeneida látta ez arczot egyszerre pokoli kíntól eltorzulni, -az ijedelem, a névtelen rémület vonaglásaitól fintorgatva, egy -őrületes kisértet-lárvává átalakúlni; látta, a mint haja -felborzadva meredt szanaszéjjel, ajkai elkékültek és szemei -kimeredtek fehér karikáik közül.</p> -<p>– Jaj nekem! ordítá fel egyszerre oly vadállati hangon, hogy a -czár ijedten fordúlt vissza. Arakcsejeff a levelet mindkét kezével -a szivéhez csapta, mint a hogy a veszett eb szőrével gyógyítják -annak a marását, mint a hogy az összetört skorpióval gyógyítják -annak a csípését, s azzal felszökött a helyéből. Jaj nekem, jaj, -hogy én idejöttem! Hogy én nem voltam ott akkor!</p> -<p>S rohant, mint egy őrült, kifelé.</p> -<p>A czár csakugyan azt hitte, hogy kegyenczét őrülési roham lepte -meg, s útját állta.</p> -<p>– Alexej Andreovics… mi lelt? Hová futsz?</p> -<p>– Bocsásson fölséged! Futnom kell Grusinóba.</p> -<p>– Te itt akarsz most hagyni engemet? Az államügyeket? Az -országot?</p> -<p>Zeneida összefont karokkal állt Arakcsejeff előtt s úgy nézett -annak az arczára. <span class="pagenum"><a name="Page_337" id= -"Page_337">-337-</a></span></p> -<p>Ettől a tekintettől a kegyencz egy pillanatra kijózanodott; -arczára visszakényszeríté vas ridegségét, s engedte, hogy a czár -karjára tegye marasztaló kezét, küzdött az álarcz az igazi -emberével.</p> -<p>Ezúttal az ember maradt az álarcz fölött a győztes.</p> -<p>Homlokon üté magát öklével, a miben az összegyürt levelet tartá -s azzal az őrjöngés hangján ordíta fel:</p> -<p>– Mit bánom én most Oroszországot! Mit bánom ezt az egész czudar -planétát! Mit nekem most a czárok és az Istenek! Ha ezt meg hagyták -történni! Jaj nekem!</p> -<p>S azzal eltaszítva magától a czár kezét, elrohant, végig ordítva -a termeken, mint egy halálra sebesült. A czárhoz irt levelet is -magával vitte.</p> -<p>– Mi történhetett ez emberrel? szólt a czár elbámulva.</p> -<p>Hisz ő épen e perczben magasztalá őt fel oly tényekért, a mik -csak egy emberben egyesülhettek oly tömegesen, s most ez az egy -ember engedi magát egy olyan durva, erőszakos kitörés által -elragadtatni, a mit egy ember sem próbálna megtenni nem az orosz -czár, de a legkisebb duodecz uralkodó fejedelem szobájában sem!</p> -<p>Tán ennek a leánynak a szemében van valami olyan megverő igézet -(ez nézett folyvást rá), a mitől a józan emberek megbolondulnak, -hogy felugráljanak helyeikről s odavágják az uralkodóik lábaihoz az -ország pecsétnyomóját, s azt mondják, mi gondom nekem a te -országodra, te rád magadra és a te isteneidre!</p> -<p>Tekintete kérdeni látszott Zeneida arczától a titkot.</p> -<p>A művésznő vissza akart húzódni.</p> -<p>– Maradjon ön!</p> -<p>– Ha felséged kívánja: maradok és nem utazom el.</p> -<p>– Mit tud ön, mi lelte ezt az embert?</p> -<p>– Én tudom, hogy mi lelte.</p> -<p>– Beszélje el. <span class="pagenum"><a name="Page_338" id= -"Page_338">-338-</a></span></p> -<h2>A GRUSINÓI COMITRAGOEDIA.</h2> -<p>A kettős menyegzőnek meg kellett már tartatni, mert az egész -vidék népsége fel volt csődítve másnapra nászseregnek. A grusinói -kastély udvara már korán megtelt bámészkodó jobbágy-néppel. Volt is -miért kiváncsinak lenni.</p> -<p>A legszebb és legcsúfabb mátkapárt kellett ma oltárhoz -vezetni.</p> -<p>Nagy volt az előkészület: három nappal előbb hozzáfogtak a sok -nemzeti sütemény készítéséhez, hosszú lugasok voltak felállítva az -udvaron a vendégsereg számára, a kapubejárat egy diadalívvé lett -átalakítva koszorúkkal és színes papiros átlászókkal. Az udvar -közepén volt egy lépcsőzetes állvány, letakarva czifra kecskeszőr -szőnyegekkel, azon volt az asztal, a Szűz Mária-képpel, a letakart -tállal, melyben a jegygyűrűk vannak, a kelyhekkel, a sóval és -kenyérrel, a mik mind szükségesek az esküvő előtti ceremoniához. -Mert még az is sok teketoriával jár, míg a házasulandó fél odáig -eljut, hogy a pap kezébe kerül. Annak még odáig sokat kell kiállani -a násznagyaitól, a vőfélytől, a nyoszolyóitól, meg az -örömanyától.</p> -<p>Az örömanya igen nagy szerepet játszik. A templomajtóig ő -parancsol.</p> -<p>Ezúttal Daimona az. Ő adja férjhez a maga rabnőit a maga -rabszolgáihoz: ő az anyjuk. Számára van felállítva az a magas -karszék ott az emelvényen.</p> -<p>Az első harangszóra megindul a szertartás. A pópa háza felől -előhozzák a leányok a felöltöztetett menyasszonyt. Diabolka -menyasszony köntöse csak úgy ragyog a skofiumos himzéstől, karcsú -derekán drága öv, ötsoros aranypénzfűzér a nyakán; pártája csupa -csillogó kő. Az ember azt hinné, valami herczegasszony.</p> -<p>Más oldalon a kürt és balalajka szólal meg, s a vőfélyek és -legénység kisérik a vőlegényt, Sinkót, kinek hosszan <span class= -"pagenum"><a name="Page_339" id="Page_339">-339-</a></span> -vállaira omló csigákba göndörült szénfekete haja, az orosz -népviselet daczára is, elárulja keletindus eredetét.</p> -<p>A vőfélyek versben köszöntik fel a szemközt jövő menyasszonyt, -vőlegényt s azzal felvezetik őket az emelvényre.</p> -<p>Akkor aztán az ólak felől valahonnan előhozzák a másik -mátkapárt. Azokat éktelen zsivaj, rikongató csimpolyaszó kiséri -idáig. A nászpompa, a mibe vannak öltözve, még nevetségesebbé teszi -mind kettőt. Ezeket gúnymondatok fogadják, a mi azoknak nagyon -tetszik: erősen fel vannak már pálinkázva mind a ketten, s sorba -csókolják, a kit megfoghatnak. Csak mikor egymáshoz kerülnek, akkor -fintorítanak torzpofát egymásra, s a míg a lépcsőn felhaladnak, a -menyasszony nagyot csíp a vőlegény karjába, az pedig a fél lábával -odarúg hozzá.</p> -<p>Azokat is odaállítják az asztal mellé, úgy, hogy a két vőlegény -és a két menyasszony az asztal szögletét foglalja el.</p> -<p>A második harangozásnál aztán leszáll a kastély tornáczlépcsőjén -az örömanya, egész kiséretével: tizenkét szép rableánynyal, a kik -mind fehérbe vannak öltöztetve. Azok a lépcsőzet két oldalán állnak -fel; ő maga pedig felmegy az emelvényre, sorba csókoltatva az -emberekkel kezeit, a kik a sorfalat képezik útjában, s ott -elfoglalja a trónusát.</p> -<p>Egész királynénak van öltözve, bársony palásttal, gyöngyös, -aranyos nyuszt süveggel; az arcza kifestve fehérre, pirosra.</p> -<p>Ő kezdi el a szertartást.</p> -<p>– Sinkó! Mit hozasz a menyasszonyodnak mátkatálul?</p> -<p>Sinkó elsorolja, a mit nászajándokul szánt.</p> -<p>– Két tarkára festett nyoszolyát, egy rókaprémes bundát karassia -posztóból, egy selyem pruszlikot ezüst gombokkal, egy szironyos -sarafánt, egy gyöngyös kokosnikot, két pár piros csizmát, «egy» -himzett gyolcsinget, tizenkét czintányért, meg egy tálat, meg egy -aranycsipkés főkötőt fátyollal, ha jól viseli magát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_340" id="Page_340">-340-</a></span></p> -<p>Mindezek a vőfélyek által odahordatnak s egyenkint fel lesznek -mutatva a násznép előtt.</p> -<p>A menyasszony válasza aztán viszont az ő általa hozott -ajándékokból áll: öltözetek, ékszerek, házi bútorok; miket -berekeszt egy csomag nyirfavessző, «ezzel pedig verjen meg, ha -rosszúl viselem magamat».</p> -<p>Most következik a másik mátkapárra a sor.</p> -<p>– Hát te, Polyka, mit hozasz a vőlegényednek?</p> -<p>De már az a szép összeválasztott pár nem engedi azt, hogy egyik -a másik előtt szóljon, hanem kikapkodják egymás szájából a szót s -röhögve vágnak egymás elé.</p> -<p>– Én egy rongyos szürt.</p> -<p>– Én egy folt hátán folt tulupot.</p> -<p>– Egy lyukas vaskondért.</p> -<p>– Egy rongyos szoknyát, a miben kilencz macska se fogna meg egy -egeret.</p> -<p>– Egy üres korsót, a miben valaha pálinka volt.</p> -<p>– Egy dunnát, a minek nincs czihája s csak toll kell még -bele.</p> -<p>– Én még egy nyenyuska köntöst, a melyiknek «ujja hijja, gallér -hijja, egy csepp alja sincsen!» Hozzám jösz-e, kincsem?</p> -<p>A násznép majd megvesz nevettében a mátkapárbeszéd alatt.</p> -<p>– No meg aztán tizenkét pár «dubinát!» kiált röhögve a -vőlegény.</p> -<p>– Dejsz «két vége van annak!» nyerít vissza a menyasszony.</p> -<p>Ez a fényüzési czikk pedig, amit mindjárt tizenkét pár számra -szereznek be, ez a gyöngéd hangzású «dubina» annyit jelent más -egyéb barbár európai nyelven, hogy «pálcza!»</p> -<p>«Megtalálta zsák a foltját! Eczetes korsó a dugóját! No ugyan -meg!» Zsibongja az egész násznép.</p> -<p>– No hát váltsatok már most gyűrűt, szól Daimona a párokhoz. Itt -a letakart tálban vannak a jegygyűrűk. Az <span class= -"pagenum"><a name="Page_341" id="Page_341">-341-</a></span> egyik -páré arany és ezüst; a menyasszonyé az arany, a vőlegényé az ezüst, -a másik mátkapáré vörösréz és ólom. Kiki válaszsza ki a magáét.</p> -<p>Az örömanya feltakarta az ezüst tálról a selyem takarót s inte -Diabolkának, hogy kezdje ő el.</p> -<p>Diabolka kivette a tálból az arany- és az ezüstgyűrűket, az -aranyat felhúzta a saját ujjára, az ezüstöt pedig odanyujtá -Sinkónak.</p> -<p>Hanem Daimona megfogta a kezét.</p> -<p>– Nem úgy lesz az! Te az ezüstgyűrűt adod Vuknak, Sinkó pedig a -veresréz gyűrűt a Polykának. Mert Vuk a te vőlegényed, Sinkó pedig -a Polykáé. Így van ez elrendelve.</p> -<p>Óriási hahota követte e szavakat. Ez már aztán fölséges tréfa. -Kiki párjával! A Vuk a Diabolkával; a Polyka a Sinkóval! Az -örömanyának joga van úgy házasítani össze a rabjobbágyait, a hogy -neki tetszik. Azoknak a teste az övé, akár a lónak és a szamárnak a -teste. Úgy párosíthatja őket össze, a hogy neki tetszik.</p> -<p>A vendégsereg röheje még hangosabbra lázadt, a mint a két részeg -szörny, az örömanyának a buzdító szavaira, egyszerre nagy örömmel -rohant a neki rendelt deli párhoz. Csupa tréfa volt elnézni, a hogy -a ferdeszájú Polyka hosszú karjaival a Sinkó fejét igyekezett -magához lehúzni, hogy megcsókolja; az meg minden módon arra -forgatta a képét, a melyik oldalán a Polyka pofájának nem volt -szája. A másik vőlegény pedig, a púpos, törpe, minthogy a síkról -nem érhette el a Diabolka arczát, felugrott az asztalra, s onnan -nyujtotta feléje a karjait.</p> -<p>A röhögést csak az zavarta meg aztán, mikor a bomlott nászhad -láttára Diabolka mind a két kezével olyat taszított a neki szánt -vőlegény mellére, hogy az hanyat bukfenczezett, le az asztalról, -emelvényről, a násznép közé kalimpázva.</p> -<p>No ebből baj lesz!</p> -<p>Daimona egy furia dühével ugrott az asztalhoz, s öklével nagyot -ütött rá. <span class="pagenum"><a name="Page_342" id= -"Page_342">-342-</a></span></p> -<p>E csattanásra ketté volt metszve a néző sereg szájában a -hahotázó hang. A vigyorgás még ott volt az arczokon, de a nevető -szájban a nyelv megzsibbadt.</p> -<p>Nem tréfa ez már!</p> -<p>– Te nem akarod elfogadni a neked szánt vőlegényt? rikácsolá -dühösen Daimona.</p> -<p>– Nem! kiálta vissza a leány, lábával dobbantva.</p> -<p>– Te kutya! Te czigány ördög! Még szembe mersz velem állni? A ki -a szemétről szedtelek föl.</p> -<p>– Hát eressz vissza a szemétre.</p> -<p>– Meg lesz! Ha te neked nem kell a vőlegényed, a kit én adok, -akkor vesd le a menyasszonyköntöst is, a mit én tőlem kaptál, s -vidd el a czigánygúnyádat, a miben idehoztak.</p> -<p>Diabolka szótlanul ölté le magáról a drága himzett öltönyöket s -lerakott mindent a földre, még a hajfonadékaiból is kifejté a -selyemszalagokat, míg egy ingben maradt.</p> -<p>– Még az az ing is az enyém, vesd le!</p> -<p>A leány arcza mélyen elpirult. Diabolka megtanult pirulni. Ez -volt a czél: felébreszteni benne a lelket, hogy tudja meg, milyen -fájdalmas a «szégyen.»</p> -<p>– Ennyi ember előtt! rebegé.</p> -<p>– Hátha a piacz közepén kötnek majd ki a pellengérhez, ott még -több ember meglát! Van is neked mit szégyenlened! Te «város füle», -«falu farka», «kocsmaczégérek virága!»</p> -<p>– Adasd ide előbb a rongyaimat!</p> -<p>– Mindjárt megkapod! Most keresik a kaczat közt. Nos, leveted, -vagy letépessem rólad?</p> -<p>A leány végig ereszté termetén az utolsó leplet s aztán két -karjával eltakarta az arczát és sírt.</p> -<p>– Hahaha! kezdé Daimona a kaczagást, s erre aztán a durva -nászhad is rákezdé a nevetést. Ugyan szép menyasszony!</p> -<p>S ez a kaczagás milyen nagyon fájt. A «Skrossz stoi» -<span class="pagenum"><a name="Page_343" id= -"Page_343">-343-</a></span> (a vesszőzés) talán nem fáj jobban az -elítéltnek, a ki hétszer alá, hétszer föl sétál a sorfal között, -mint ez a megalázás, ez a kikaczagás annak a leánynak, a ki hozzá -szokott már, hogy tekintsék, mint az úrnő kegyenczét, benső -barátnéját, tisztességes kisasszonyt.</p> -<p>– Add vissza a ruháimat! dörmögé Diabolka Daimonához.</p> -<p>– Majd mindjárt megkapod, csak várj! A czigányöltözetnek még -kiegészítő része is van. Elébb egy öltözet korbácsot kapsz a -vakmerőségedért! Sinkó! Jőjj elő!</p> -<p>Magát a bátyát, a szeretőt, a vőlegényt szólítá.</p> -<p>Sinkónak még vőlegény korában is oda volt dugva az öve mellé -hivatali jelvénye, a kurta nyelű korbács. A parancsszóra előhúzta -azt onnan.</p> -<p>– Vágjad! parancsolá Daimona.</p> -<p>A leány rémülten tartá két kezét maga elé.</p> -<p>– Bátyám! Te meg tudsz engem ütni?</p> -<p>Annyira jutott, hogy félt a veréstől. Vagy talán csak attól -irtózott, hogy Sinkó kezétől kapja azt.</p> -<p>A czigánylegénynek nem volt elég kemény szive azt megtenni. -Eldobta a korbácsot kezéből.</p> -<p>– Fölveszed? kutya! rivallt rá Daimona, vagy szilaj lófarkára -köttesselek vele együtt? Sújtsad, a míg azt nem mondom: «elég!» -Ötvenet én értem, ötvenet Jevgen úrfiért.</p> -<p>Sinkó újra felvette a korbácsot.</p> -<p>A leány erre kétségbeesetten veté magát Daimona lábaihoz, -kegyelemért esdő zokogással ölelve át annak térdeit.</p> -<p>– Ah! Ide jöttél jó helyre, utálatos! szólt fogcsikorgatva -Daimona s a lábainál görnyedő leánynak megragadva a két hosszú -hajtekercsét, odakiálta Sinkónak:</p> -<p>– Most sújtsd!</p> -<p>A czigánylegény erre egy ugrással ott termett előtte, mint egy -párducz, s baljával megragadva Daimona torkát, jobbjával kirántá -öve mellől a kést.</p> -<p>Daimona ijedten ereszté el Diabolkát s védelemre emelte -<span class="pagenum"><a name="Page_344" id= -"Page_344">-344-</a></span> a karját. A rabszolga kése a vállába -döfött le: hogy a vér egyszerre magasra szökött fel belőle.</p> -<p>– Héj! Szolgák! Fogjátok meg! Segítsetek! rikácsolá a nő.</p> -<p>Egy ember nem mozdult a tömegből. Daimona látta, hogy magára van -hagyva. Erős asszony volt, tudott küzdeni, kiszakítá magát a szolga -kezéből, ellökte azt magától s leugorva az emelvényről futott fel a -kastély lépcsőin.</p> -<p>Sinkó utána.</p> -<p>És egy kéz nem nyúlt Sinkóhoz, hogy visszatartsa. Az egész nép, -a szolgasereg elnézte, hogy rohan a futó úrnő után, hogy sebesíti -azt meg újra. A nő visszafordúl s elkezd vele dulakodni; a kés újra -sebeket ejt rajta, s ő újra ellöki magától megtámadóját. Aztán -odamenekül a leánycselédei közé: «segítsetek! oltalmazzatok!» Azok -bedugják a füleiket kezeikkel, hogy ne hallják a sikoltását. -Mindenki gyűlöli.</p> -<p>Azután látják őt végigfutni a hosszú folyosón, sikoltozva; -nyomában a véres gyilkos. Nem sietnek a segélyére.</p> -<p>A folyosó végén van egy szent szobor. Ahoz menekül, annak térdét -öleli át. Az sem mozdítja a kezét a megszabadítására.</p> -<p>Végre a tornácz mellvédéhez fut s onnan akar alá ugrani. Ott -azután végre eléri a gyilkos. Az egész népség látja őt, Grusino -úrnőjét féltesttel aláfordulni a mellvéd párkányán, halottan.</p> -<p>S azzal a gyilkos csendes léptekkel alászáll a lépcsőkön. -Nyitott út előtte! Fellépdel a nászünnepi emelvényre. Ott hever -arczczal a földön egy leány, mozdulatlan az irtózattól, a -kétségbeeséstől; mellette a szétszórt menyasszonyöltözet. A gyilkos -beletörüli a kését a fehér ara-fátyolba, s azután megragadja a -leányt kezénél, s felrántja a földről.</p> -<p>Azzal egymás szemébe néznek. Egy pillantás, mint két szilaj -farkas összenézése. Elég beszéd!</p> -<p>Azzal futnak, egymás kezét fogva, ki a pusztába, ki az erdőre, -ki a semmibe. Fel nem tartja őket senki. <span class= -"pagenum"><a name="Page_345" id="Page_345">-345-</a></span></p> -<p>Soha sem találtak rájuk többé.</p> -<p>Ki tudna két, kalitjából kiszabadult farkast előkeresni a maga -országából, az erdőből, a berekből, a bozótból s a maga népe közül, -a puszták őslakói közül?</p> -<p class="center">*</p> -<p>Csak egy helyen tartottak pihenőt, a hol Diabolka vándor -czigánytársai közé jutva, megirta azt a levelet Jakuskinnak, a -miben a grusinói comitragœdia volt elmondva, s a minek a másolata -azután a kegyencz kezébe jutott, értesítve őt a rémesetről, a mit a -grusinói sztarosztjai nem mertek neki megirni.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Hogy ezt a történetet Zeneida maga mondta el a czárnak, azt -nagyon helyesen tette; mert, a kik később jöttek jelentést tenni a -grusinói vértettről, azok mind úgy adták elő az eseményt, mint -összefüggő részét a szent-pétervári titkos klubbok merényletének. -Keresték a tett rúgóit magas körökben, miknek érdekük volt a -kegyenczet a czár közeléből eltávolítani, a mik egyszer már a fia -számüzetése által akarták a czár és a kegyencz közti szoros kapcsot -széttépni, a miknek csaknem sikerült már azt egész -holdfogyatkozásba tolni Nariskin Zsófia tervezett házassága által, -s a miknek most azután egészen beütött a tervük a Daimona -meggyilkoltatása által. Sinkó és Diabolka az összeesküvők bérenczei -voltak.</p> -<p>Volt-e ebben valami igaz? azt soha sem derítette fel senki. -Hanem, ha irányozta valami kéz ezt a csapást, akkor az egészen -odatalált. Szent-Pétervár utczái látták Arakcsejeffet végigfutni -fedetlen fővel és aztán vágtatni végig a sugár-úton, a hidakon, -kalap nélkül, széltől zilált hajjal. (Az igazi orthodox orosz, ha -gyászol, két hétig csupasz fővel jár napfényben, zivatarban.)</p> -<p>S elfutamodása napján két egész társzekéren szállították a -kegyencz palotájából a hivatalos iratcsomagokat a czári palota -Eremitageába vissza, mint a rőzsét egymásra <span class= -"pagenum"><a name="Page_346" id="Page_346">-346-</a></span> hányva. -Érdemrendjeit, díszkardjait, kamarás kulcsát a kapus által küldte -vissza a főudvarmesternek. S elutazása perczében a nagy szent -Kristóf ágyu dördülése verte föl a lakosságot nyugalmából. Ez az -ágyúk apja csak akkor szokott megszólalni, mikor egy tábornok -meghal. A kegyencz maga ment fel a várparancsnokhoz, a lövést -elrendelni. Az engedelmeskedni tartozott. Arakcsejeff volt a -tüzérség főparancsnoka. A lövés eldördülte után kérdezé a -várparancsnok, hogy kinek hivják a meghalt tábornokot?</p> -<p>– Arakcsejeff Andreovics Alexejnek!</p> -<p>Pár nap mulva rémdolgokat hallott felőle a czár. A kegyencz, úgy -látszott, hogy megtébolyodott.</p> -<h2>A REMETE.</h2> -<p>Mikor Arakcsejeff magára hagyta a czárt, akkor érezte csak a -nagy ember, hogy mennyire egyedül áll a világban!</p> -<p>Bizodalma senkihez sem volt már, mindenkiben ellenséget, -összeesküvőt gyanított, s ha voltak igazi hivei, azokat elkeseríté -Arakcsejeff visszahivása által. Hadvezéreit elégületlenné tette a -testőrhadtest feloszlatásával, a görögök cserbenhagyásával. Minden -titkos szövetséget felidézett maga ellen. S mikor azok már -megkapták a hadizenetet, akkor az az egy ember, a ki őket ismerte, -a kinek erélye volt velök szembeszállni, itt hagyja a csatatért, a -megkezdett művelet elején.</p> -<p>Arakcsejeff hazaérkezve Grusinóba, egyenesen a sirbolthoz -hajtatott, ott leszállt, a sirbolt rácsajtaját magára zárta, -odabenn leveté magát Daimona koporsója elé s két nap óta nem -hallani egyéb szavát, mint keserves kínordítását. Ételt sem vesz -magához. Éhen akar meghalni. Nem felel semmi szóra, semmi -könyörgésre. «Daimona» neve a válasz mindenre. <span class= -"pagenum"><a name="Page_347" id="Page_347">-347-</a></span></p> -<p>Ugy szerette ezt az asszonyt, a hogy csak a vadállatok óriásai -szeretik nőstényeiket; a jégmedve, a czethal, a rozmár: ha a vadász -elejtette a nőt, a himet is megölheti, mert az nem távozik el a -hullától. Két napig hasztalan könyörögtek a sirboltajtó előtt -Arakcsejeff hivei, maga Galban lovag is, hogy jöjjön elő, tartsa -meg drága életét; rájuk sem hallgatott. Hasztalan nevezték -«herczegnek, jóuramnak, édes barátomnak, Alexej Andreovicsnak!» -egyiket sem értette el.</p> -<p>Harmadik nap megjelent a sirboltajtó előtt Photios, a -Szentgyörgy-kolostor archimandritája. A csodatevő szent, a kinek -áldásáért az orosz föld minden vidékéről százezrével tódul a -zarándok sereg. Ennek a szava egyértékű a pápa bullájával. Mikor I. -Sándor a népnevelés ügyét a felvilágosodott szabadelvű Galiczyn -herczegre bizta, a szentgyörgyi archimandrita felment a czári -palotába s megdorgálta a czárt: «ha kivetkőzteted a népedet az ős -hitéből, összetöröd birodalmadnak alapját!» s a «remete» szavára -elbocsátá a czár Galiczynt s maradt a népnevelés a szent synodus -kezében. Az orosz népnek mindig vannak «élő szentjei». S azok -között néha csodálatos szentek.</p> -<p>Photios megállt a kriptaajtóban s aztán megmondta a dühöngő -főurnak azt a nevét, a mit megértett.</p> -<p>– Te bűnökben elmerült gonosztevő!</p> -<p>A kínordítás a kripta mélyében elhallgatott e szóra.</p> -<p>– Mászsz elő odudból! kiálta Photios.</p> -<p>A megszólított alak elővánszorgott. Alig lehetett ráismerni -többé. A napok óta nem borotvált szakáll szürke borostájával -benőtte az arczát, szemei veresek voltak a sirástól és ajkai -feldagadva, haja kúszáltan tapadt homlokához, tábornoki egyenruhája -zöld volt a kriptafal penészétől.</p> -<p>– Mit akarsz e sirboltban, bűnös ember?</p> -<p>– Meghalni.</p> -<p>– Meghalsz bizonyára, miként mi mindnyájan meghalunk -<span class="pagenum"><a name="Page_348" id= -"Page_348">-348-</a></span> bűneink zsoldjában; de bűneidet -tetézve, bűnbánatlan akarsz-e meghalni? Annak a koporsója mellett -akarsz-e meghalni, a kinek lélekkárhozatát te okoztad? Te voltál -életének bűne, te voltál halálának oka, s most még pokolra -juttatója is te akarsz lenni? Őrjöngő bűnös! A helyett, hogy -vezeklésre gondolnál, hogy annak a lelkét a pokol lángjai közül -kiszabadítsd, a ki egyházi szentség, bűnbánat és feloldás nélkül -hagyta el a világot, az örökkévaló kínoknak oda vettetve, még magad -is utána akarsz-e veszni? Daczolva akarsz áttörni a rettenetes -másvilágba? A helyett, hogy fejedet megalázva, könyörögnéd a -bebocsáttatást? Ebben a czifra ruhában akarsz-e odamenni, a hol -Lázár rongyai többet érnek a te aranyos vállrózsádnál? Meghalsz -bizonyára, de nem úgy, a hogy neked tetszik, hanem a hogy az Úrnak -fog tetszeni, bűnbánással kiérdemelve a halált. A mély -katakombákban a te helyed; nem bűnös kedvesed oldala mellett; -nappal a forró napsugár alatt, viharban, a szél üvöltése, a zápor -zuhogása alatt a te dolgod! eldobott rongy a te öltözeted, a mit -már más megutált viselni! Kelj fel és jöjj utánam!</p> -<p>S a főúr e szókra kinyitá a sirboltajtót s előjött, térden -csúszva.</p> -<p>– Most egyél! parancsolá neki Photios. S odadobott eléje a -földre két murokrépát.</p> -<p>A főúr felvette azt a földről és elköltötte.</p> -<p>– Aztán öltözzél át! S odavetett az ölébe egy rongyos -barátcsuhát, a minek már nap és eső kihúzták a szinét; egyéb nem -volt hozzá. A főúr levetette tábornoki öltönyeit s fölvette a neki -szánt gunyát.</p> -<p>S minthogy a szentek ezen a földön nem járnak szekéren, tehát -gyalog és mezitláb követte Photiost a Szentgyörgy-kolostorig.</p> -<p>A Szentgyörgy-kolostor egyike a leggazdagabb egyházaknak -Oroszországban, közel Grusinóhoz a Volkhoff folyam és az Ilmer-tó -képezte hosszú félsziget végén. <span class="pagenum"><a name= -"Page_349" id="Page_349">-349-</a></span> Aranyozott kupolái, a mik -szép zöldek már a sokszázados rézrozsdától, messziről hirdetik a -zarándok előtt dicsőségét; de a belsejében feltáruló pompa -tömegével agyonnyomja a kedélyt. Egész a boltozatig érő aranyozott -vert ezüst karzatok, orgonák. Szentképek, a mik karbunkulusokkal -tündökölnek, mozaikok, csupa drágakövekből kirakva; a túlhalmozott -ékességű oltárokon ezüst borítéku bibliák, zománczozott misemondó -könyvek; egy oltáron maga Szentgyörgy tömör ezüstből. Hát még a -«riznilszá»-ban (kincstár) a minden csodaalakú szent edények, -mithrák, pásztorbotok, koronák, csupa gyöngyökkel borított stólák, -szinarany monstrantiák, ezek mind azt hirdetik, hogy íme milyen -gazdag az Isten! És maguk a papok, a kik a kincseket őrzik, járnak -azok között daróczruhában, mezitláb, hogy megmutassák: ime milyen -szegény az ember!</p> -<p>Ide vezette Photios Andreovics Alexejt.</p> -<p>A legféltveőrzöttebb kincse a kolostornak az oltár karzata előtt -áll. Egy gránit oszlop, körülvéve ezüst rácsozattal.</p> -<p>E gránitra e szavak vannak vésve:</p> -<p>«E helyen térdepelt Sándor czár, Photios archimandrita és -Arakcsejeff Andreovics Alexej hivei között, Isten előtt, -1818-ban!»</p> -<p>Photios ide hozta el a főurat, a hol az nevét a czáré mellett -megörökítve olvashatá.</p> -<p>– Idáig emelkedtél egyszer. És most jer: lásd meg, hová fogsz -leszállni ezentúl?</p> -<p>A templomból a kolostorba vezette a vezeklő főurat, s ott -megmutatta annak a saját archimandritai czelláját. Két öl széles s -egy öl hosszú üreg volt az. De mégis volt benne fényűzés, mert -ablaka volt, besütött a napfény. Fekhelyül szolgált az -archimandritának egy festetlen koporsó; imazsámolyul egy kő, -kikopva a két térd helyétől.</p> -<p>Egy kőkorsó és egy csésze, a mindennapi Kvasz-leves <span class= -"pagenum"><a name="Page_350" id="Page_350">-350-</a></span> számára -volt minden étkező szer. De még ez mind kényelem ahhoz képest, a mi -a vezeklőkre vár.</p> -<p>A kolostor katakombáiban vannak a sziklába vájt oduk; épen csak -akkorák, hogy azokban egy ember fekve vagy térden állva elférhet, a -nehéz vasajtón levő lyuk bocsát be hozzájuk levegőt. A sötétség -örök.</p> -<p>És ezeket az odukat emberek lakják. Nagy urak, főnemesek, -százezernyi lelkek tulajdonosai hajdan, most saját lelküknek sem -urai többé. Nem zsarnoki önkény, nem papi szent erőszak tartja őket -itten fogva, hanem saját vakbuzgalmuk. A világot megvetve, -meggyűlölve, önszántukból itélték magukat a rettentő fogságra. A -szentgyörgyi és solovecski zárdák katakombáinak mindig vannak ilyen -önelitélt élő halottjai.</p> -<p>Ez a fogság tetszett meg Arakcsejeffnek.</p> -<p>Itt töltött napokat, heteket a puszta szalmán fekve. Nappal be -volt zárva; csak az esti harangszó után nyitották fel oduja -ajtaját, hogy kijöhessen. Akkor aztán nekiindulhatott élelmet -keresni. Mert a vezeklőknek enni sem ád senki. Azok az -alkonyfénynél maguk mennek ki a kolostor veteményes kertjébe és -keresgélnek répát, sóskát, földi mogyorót, a mit a föld terem, ez a -táplálékuk.</p> -<p>Egy napon aztán találkozott Arakcsejeff egy magánál még sokkal -külömb vezeklővel.</p> -<p>Ez is előkelő bojár volt valaha; de a régi nevét már senki sem -mondja ki; most «Nahum apónak» hiják. Ez még a rongyok fényűzését -sem engedi meg magának; a mi a testét til-túl fedezi, maga fonta -gyékénytakaró; sárgává őszült haja és szakálla lobonczosan lóg -szennyes tagjaira alá. Ez még az oduban lakást sem engedi meg -magának. Nyáron pocsolyában alszik, télen a trágyadombba ássa be -magát. Ez nem tartja elég önmegalázásnak, hogy egy sziklaodúban -térdepeljen valaki naphosszant, vezekelve; hanem odafekszik -keresztbe a templomajtóba, hogy mikor tódul a zarándoksereg, -felrugdossák, megtapossák, leköpdössék. És azt, hogy az ember -<span class="pagenum"><a name="Page_351" id= -"Page_351">-351-</a></span> a földből húzogassa ki a jó friss -répákat s azzal éljen, Nahum apó már bűnös inyenczségnek hiszi, ő a -szemétdombon tartja estebédét; a mit oda kiöntenek, hulladékot, azt -szedegeti fel, az az ő tápláléka.</p> -<p>Egy este (már akkor harmadik hete volt Arakcsejeff a vezeklés -oduiban!) a mint a kertből visszatért, egy csomó póré-hagymával a -kezében, a mit akkor huzgált ki az út mellől, megint -összetalálkozott Nahum apóval, a ki a maga terített asztalán, a -szemétdombon lakmározott.</p> -<p>– Látod, szólítá meg őt Nahum apó, ma annyi eledelt találtam, -hogy magamnak sok is, megoszthatnám veled.</p> -<p>– S mi az, a mit adott az Isten?</p> -<p>– Penészes érett turó.</p> -<p>Andreovics Alexej eldobta a kezéből a friss zöldséget s -letelepedett az asceta mellé, a ki az önmegvetést ily tökélyre -tudta fejleszteni.</p> -<p>– No hát adj belőle.</p> -<p>– Nesze. Vedd egészen mondá, Nahum apó. A ki megkivánja, a mit a -vezeklő eszik, annak azt oda kell adni mind.</p> -<p>S oda adta neki az érett turót a papirral együtt, a mibe ez -takarva volt, a mivel együtt ki volt dobva a szemétre.</p> -<p>Biz ez utálatos egy tápszer volt! De Arakcsejeff figyelmét most -nem a turó nyerte el, hanem a takaró. Az egy levél volt, a min a -czár irását ismerte meg.</p> -<p>Egész vére felháborodott rá!</p> -<p>A czár levele, mint büdös sajttakaró!</p> -<p>Hát még a tartalom! A levél Photiosnak volt czimezve.</p> -<p>«Hivd őt magadhoz, szólj hozzá a vallás szent nevében. Erősítsed -hitében. Intsed, hogy tartsa meg életét a haza javára, a mely -mindenekfelett becses. Igy megtartasz az országnak egy -megbecsülhetlen hűségű szolgát, és nekem egy igaz barátot, a kit én -őszintén becsülök!»</p> -<p>És ebbe a levélbe sajtot takartak és kidobták a szemétre! -<span class="pagenum"><a name="Page_352" id= -"Page_352">-352-</a></span></p> -<p>– Nos! hát egyél. Mormogá Nahum apó, saját szurtos tenyeréből -kinálva a vezeklő társat a penészes turóval, a mit az a szemét közé -leszórt.</p> -<p>Arakcsejeff félretaszítá a collegát, s sietett fel gyorsan -Photioshoz.</p> -<p>Az épen estimája közepén volt. Nem hagyta neki bevégezni.</p> -<p>– Hozzád irta a czár ezt a levelet?</p> -<p>– Én hozzám.</p> -<p>– S te kidobtad azt a szemétre?</p> -<p>– Azért, hogy te ott megtaláld.</p> -<p>– Megtaláltam. Vége a vezeklésnek. Megyek Szent-Pétervárra -vissza.</p> -<p>– Ezt kivántam elérni.</p> -<p>– Elérted. De nem tudod még, hogy mit cselekedtél? Te nem tudod, -mit tettél akkor, a midőn Arakcsejeff Alexejt kihoztad a sirból s -kényszerítetted, hogy még egyszer visszatérjen a világba élni; hogy -még egyszer megmutassa, hogy ki volt ő valaha? Reszkessenek azok, a -kik azt még nem tudták! Reszkessenek a másodszor született -Arakcsejefftől!</p> -<p>– Áldás legyen minden munkádon! rebegé az archimandrita, s aztán -folytatta az estimáját.</p> -<p>Arakcsejeff még abban az órában elhagyta a kolostort, ugyanazzal -a rombolási kedvvel, a mivel idejött; csakhogy akkor önmagát, most -pedig másokat lerombolni fordult kedve.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Mikor háromheti távollét után ismét meglátták őt -Szent-Pétervárott, mindenki visszariadt tőle. Arcza sovány volt és -haja teljesen megőszült. Látszott rajta, hogy a sirból kelt föl. -<span class="pagenum"><a name="Page_353" id= -"Page_353">-353-</a></span></p> -<h2>ZÜRHANGOK.</h2> -<p>Zeneida egyedül sétált árnyékos parkja kigyó-útjain a -hosszantartó alkonyfényben. A bokrok közt a fülemülék énekeltek, a -közel tóban vartyogtak a békák, a Néva tükrén végig evező hajósok -dala egyszer-egyszer közbehangzott, felválták azt valami távoli -csapszék gordonka és klarinét hangjai, iminnen-amonnan -lánczrakötött kutyák felelgettek egymásnak vonítva, a városból -áthangzott a lélekharang, a mit egy haldoklónak húznak, s a Mon -Plaisir környékéből fel-felrivalt egy kiáltás: «ki vagy? megállj!» -néha egy-egy lövés is. Mire lőttek? S megint tovább énekeltek -fülemülék és békasereg, klarinét és lélekharang.</p> -<p>E zürhangnak megfelelő chaos volt az ő lelkében is.</p> -<p>Arakcsejeff másodszori visszatérte sietteti a válságot.</p> -<p>Sándor czár, a mint kegyencz tanácsosára újra átruházhatta az -ország gondjait, egészen visszavonult monplaisiri magányába. A hogy -kerülte eddig a nejét, úgy ragaszkodik most hozzá. Nem tudja őt egy -órára sem magára hagyni. Mintha tizennégy esztendei félretett -szerelmet most mind egyszerre akarna vele átéreztetni. Most látja -csak, hogy minő kincset birt s mit hanyagolt el benne. S most veszi -csak észre, hogy ez a drága nő beteg. A hosszú szenvedés, az -eltitkolt keserv felemésztette életerejét. Most aztán retteg, hogy -őt is elveszti.</p> -<p>A czárnő pedig boldog.</p> -<p>«Áldott legyen az a betegség rajtam, mely férjemet nekem -visszaadta!»</p> -<p>A czárnő orvosa, dr. Stoffregen, azt a tanácsot adta, hogy az -őszi zord idők előtt jó volna a czárnőt elküldeni enyhébb éghajlat -alá, Velenczébe talán. De Erzsébet azt felelte rá, hogy egy orosz -czárnőnek nem szabad másutt meghalni, mint orosz földön.</p> -<p>Most azután csak ez az egy gond tölti be Sándor lelkét. -<span class="pagenum"><a name="Page_354" id= -"Page_354">-354-</a></span></p> -<p>Hogy ez alatt minő pusztítást követ el népe lelkületében a -teljhatalommal felruházott kegyencz? azt nem mondja el neki senki. -Most már a Zsófia-posta leveleit sem küldik ki hozzá. Nem tud -semmit arról, a mi a Mont Plaisir nyárfáin túl történik. Nem hozzák -neki hirül, hogy Arakcsejeffnek az első dolga az volt, hogy -valamennyi grusinoi cselédjét, a kik a gyilkosságnál jelenvoltak, -tiz férfit és tizenkét leányt, felhozatta Szent-Pétervárra s itt a -pellengérre kiköttetve, mind valamennyit félholtra kancsukáztatá, a -miért Daimonát meg nem mentették. Hogy azt a szigort, a mit eddig -rendszerből gyakorolt, most egész a kegyetlenkedéssé fokozza -boszuból. Hogy főhivatalnokokat, előkelő tiszteket űz el helyeikről -minden ok nélkül, csupa nem tetszésből. Hogy megtölti a börtönöket -puszta gyanura összefogdosott emberekkel. Hogy még a szegény -finneket is kegyetlenül elnyomja. S minthogy nincs már, a mit -«elvegyen» tőlük, azzal sújtja őket, a mit «ád» nekik: hogy -áldomásaiknál orosz nyelven mondjanak toasztot. Hogy a forrongás, -az elégedetlenség már a tetőpontjára hágott. Nem. Sándor czárnak -most csak arra van gondja, hogy mint lehessen a szeretett drága -kincs szobáiba a szabad levegőt beereszteni s a szunyogokat mégis -kizárni, s az illatos virágok közül kiválogatni azokat, a mik nem -okoznak fejfájást.</p> -<p>És Zeneida tudja jól, hogy mi «fog» történni ezentúl?</p> -<p>Már nem gyüléseznek a titkos társulatok. Már tisztában vannak -azzal, a mit tenni akarnak.</p> -<p>A kérdés csak az, hogy «mikor?»</p> -<p>A kitörésnek egyszerre kell megtörténni az egész országban.</p> -<p>Az összebeszélt terv Zeneidára van bizva egészen.</p> -<p>A művésznő visszalépett a szinpadról, (nyáron különben sincsen -opera a fővárosban) s nem fog, mint szerződött tag újra föllépni. -Hanem egy-egy hangversenyt fog adni majd az őszi hónapokban, -jótékony czélokra. Azoknak a napját maga a hivatalos kormánylap -teszi közzé, <span class="pagenum"><a name="Page_355" id= -"Page_355">-355-</a></span> tíz nappal előre. Mikor aztán egyszer -az lesz hirdetve, hogy Ilmarinen Zeneida kisasszony a «lelenczház» -javára fog énekelni, az összeesküvők tudni fogják, hogy ez a -felkelés napja. Maga a hivatalos kormánylap fogja széthordani a -jelszót az egész országban.</p> -<p>Tehát az ő kezében van az olló, mely a Damokles-kard fonalát -elmetszi.</p> -<p>Mind az a súlyos gondolat, a mi ezután következni fog, az ő -lelkére nehezül. A kitörés elháríthatatlan, a megnehezített jármot -nem tűrheti már senki; a rongyos muzsiktól kezdve föl a paloták -czímeres uráig mindenki annak széttörését ohajtja. S a Kalevain -népnek még egygyel több oka van sírni, mint valamennyinek.</p> -<p>De mi történik az uralkodó párral, ha ez a kitörés fellobban? Ők -mindketten úgy szerették, kitüntették, beczézték Zeneidát. Otthon -volt, ha náluk volt.</p> -<p>Hogy szabadíthassa meg őket, a nélkül, hogy a hűségére bizott -ügyet elárulja.</p> -<p>Még egy másik lidércznyomás. – Hát Puskin!</p> -<p>Ő ugyan azt igérte, hogy a nevét ki fogja törültetni a -Zöld-könyvből. De a mikor azt igérte, akkor azt hitte, hogy a czár -leányát fogja nőül venni. Az elmult, Puskinnak nem volt többé oka -az északi szövetségből kilépni. A neve benmaradt a Zöld-könyvben. Ő -is értesítve lett az összeesküvők tervéről, s semmi kétség, hogy a -mint olvasni fogja, hogy Zeneida a «lelenczház» javára föllép, arra -a napra ő is itt lesz Szent-Pétervárott, ha magát a paradicsomot -kellene is érte elhagynia.</p> -<p>Hogy akadályozza ezt meg, a nélkül, hogy Puskin jellemére a -gyávaság homály-foltját vesse? Puszta szerelmi boldogság erre nem -elég erős. Ahhoz hatalmasabb erőszak kell!</p> -<p>És jár-kel azután az estárnyékos fák alatt, lelkében ugyanazzal -a disharmonikus hangzavarral, a mi a fényes éjszakát ébren tartja, -keresve egy központot, a mihez egy könnyítő gondolatot lehetne -leszegezni. <span class="pagenum"><a name="Page_356" id= -"Page_356">-356-</a></span></p> -<p>A czár mélabús s a czárnő sorvadó beteg.</p> -<p>Ők most csak egymásnak élnek s elzárkóztak a világ elől.</p> -<p>A példa hódít, Ghedimin herczeg is kibékült nejével s többé -Zeneidát nem látogatja.</p> -<p>A szentpétervári társaság szét van oszolva a negyven -Néva-szigetre s kiki otthon szeret maradni; megszünt minden -társasélet. Minden látogatóban Arakcsejeff titkos kémét véli a -meglátogatott.</p> -<p>Tökéletes szélcsend van.</p> -<p>Még levelet sem irnak az emberek egymásnak, a cabinet noirtól -rettegve.</p> -<p>Puskin nem hallat magáról semmit. Ő otthon ül pleskovi -magányában s ha elhallgatja boldogságát, arra száz jó oka van. -Lehet, hogy Betszi irt is azóta Zeneidának, hanem hát a levelek -halandók. Ki tudja, mi kézbe kerültek?</p> -<p>Ez a nagy csendesség, otthonmaradás, kibékülés kezd nyomasztóvá -lenni.</p> -<p>Galban lovagnak utasítása van, hogy szaladgáljon egyik nyári -lakból a másikba s tervezzen valamit, hogy kezdjenek el az uraságok -mulatni! Ne üljön már minden férj a felesége mellett.</p> -<p>Szó van róla, hogy a szép Ghedimin herczegnő fogja megtörni a -jeget (nyáron) s az előkelő társaságot egy nagyszerű estélyen -egyesíteni fogja: Nagyboldogasszony napján, a Masinkák ünnepén. S -hogy tüntetőleg kimutassa férjével tökéletes kibékülését, el van -határozva az ünnepélyre meghivni Zeneidát is.</p> -<p>A büszke herczegnő meghivja a házához a szintoly büszke szinpadi -királynét, a kiről azt beszéli a világ, hogy az ő férjének kedvese -volt. Csak «volt». Nehéz megmondani, melyik asszonynak a bátorsága -lesz nagyobb, azé-e, a ki a másikat meghivja, vagy azé, a ki a -meghivást elfogadja?</p> -<p>De nemcsak azt szándékozik megtenni Corinthia, hanem még azt is, -hogy meghivót küldjön Bethsábának; sajátkezűleg irt hizelgő, -megbocsátó és megáldó levél kiséretében. <span class= -"pagenum"><a name="Page_357" id="Page_357">-357-</a></span> S hogy -annál nagyobb kedve támadjon a fiatal menyecskének a meghivás -elfogadására, abban a levélben azzal is biztatva lesz, hogy -Corinthia kieszközlendi számára az uralkodó pár általi fogadtatást. -Bethsába bocsánatot kérhet a czártól merész lépéseért és egyúttal -kegyelmet férje számára, a kit kegyvesztettség odarekesztett -Pleskovba. Ez a kecsegtetés nagyon csábító csalétek.</p> -<p>Mindezeket Galban lovagtól tudta meg Zeneida.</p> -<p>Vajjon mi czélja lehet ezekkel Corinthiának? Mit akar -Bethsábával?</p> -<p>Hisz a lehetetlenséggel határos, hogy ez a fiatal asszony a -mézes hónap alatt eljöjjön boldogsága ligeteiből, egyedül, a férje -nélkül, a kinek nem szabad őt idekisérni.</p> -<p>És mégis, hogy ha ez megtörténhetnék: lenne ebből még -valami.</p> -<p>Zeneida egy hiányzó lánczszemet vélt egykor feltalálni Bethsába -alakjában. Most megkisérlé beleilleszteni e karikát a lánczba.</p> -<h2>HOGY RABOLJÁK EL EGY FÉRJTŐL A FELESÉGÉT?</h2> -<p>«Rossz játék, a minek a gyermekek nem örülnek.» S van-e nagyobb -gyermek, mint egy szerelmes pár?</p> -<p>A pleskovi parkban sárkányt eregetnek, s Betszinek nagy öröme -van benne, hogy az övé mindig szép egyenesen felszáll és kitart, -míg a Sándoré egyre szerencsétlenül jár. Az övé szebb is: van két -nagy szeme, szája, orra, kalimpázó fülei, míg a Sándoré csak olyan, -a hogy azt mindenféle ócska versekből összeragasztotta.</p> -<p>A tágas mező elég tér a két gyermeknek a sárkányokkal való -futkározásra. Nem nézi őket más, csak egy csoport dámvad az erdő -szélén.</p> -<p>A park melletti úton vágtatva jő a postaszekér, a postakocsis -trombitaszava hangzik elhaladtában. <span class="pagenum"><a name= -"Page_358" id="Page_358">-358-</a></span></p> -<p>– Nekem úgy tetszik, hogy a postaszekér a kapunk előtt megállt, -mondá Betszi.</p> -<p>– Az ám. Vagy levelet kaptunk, vagy vendég érkezett.</p> -<p>– Jaj, csak vendég ne jönne! sóhajt föl a kis menyecske. Az új -házasok nem vendégszeretők.</p> -<p>Pedig aligha nincs benne valami, mert a dvornik jön a kastély -felől arra feléjük.</p> -<p>A sárkányt le kell szállítani, hogy játékon ne kapják az embert; -kicsufolnák érte.</p> -<p>A sietségben aztán a sárkány belecsapódik egy jegenyefának a -száraz ágába s az kiszakít belőle egy darabot: az egyik szemét; az -itt is marad.</p> -<p>– Ah, milyen kár! duzzog Betszi, mikor a sárkány leér a földre. -Már most nincs egyik szeme. Nem adhatnál egy kis papirost -befoltozni?</p> -<p>– Honnan vennék? Nem minden papirost fölragasztottál már -sárkánynak a háznál?</p> -<p>– Keress csak. Hátha van még valami régi kötelezvény -valahol.</p> -<p>Ez alatt oda érkezik a dvornik.</p> -<p>– No, mi az, Tanaszi?</p> -<p>– Egy levél.</p> -<p>– Kinek szól?</p> -<p>– Nem szól az egy szót se, mert hallgat.</p> -<p>Betszi kikapja a kezéből.</p> -<p>– Ahá! Nőirás! Nesze! Szerelmes levél. Valamelyik ségi szeretőd -tesz szemrehányásokat! Olvasd! Bizonyosan légyottra hiv.</p> -<p>– Az biz ez, nőirás, mondá Sándor, csakkogy nem nekem van -czímezve, hanem neked.</p> -<p>– Nekem? szól elbámulva Betszi. Ugyan már ki irhatna nekem -levelet? Talán Zeneida?</p> -<p>– Nem. Annak az irását ismerem.</p> -<p>– Talán nagyon is jól? De hát ki irhatna más?</p> -<p>Azon aztán eltanakodtak sokáig, a levelet egyik kézből a másikba -adva, hogy vajjon ki irhatta azt? míg végre <span class= -"pagenum"><a name="Page_359" id="Page_359">-359-</a></span> Sándor -azt az indítványt tevé, hogy legjobb a levelet felbontani és úgy -tudni meg, hogy ki irta.</p> -<p>Mikor aztán eljutottak addig, hogy a névaláirást meglátták, -meglepetve kiáltának fel gyorsan: «a keresztanyám!» «a -keresztanyád!»</p> -<p>Vajjon mit irhat?</p> -<p>De mintha egy kaczagásra letett hangjegy volna a kezében, úgy -nevette végig Betszi az egész levelet.</p> -<p>– Hahaha! Menjek el az ő Masinka-ünnepére! Egyedül! Sándor -nélkül. Lesz nagy mulatság. A czár is ott lesz, meg a czárné s több -külföldi fejedelmek. Lesz alkalmam a czárnak könyöröghetni, hogy -Sándornak engedje meg a visszatérést Szent-Pétervárra. Hahaha! -Hallod ezt, Szergievics Sándor? A keresztanyám meghiv a báljába, -nálad nélkül! Soha jobbkor nem küldhette ezt a levelet! Épen erre -volt szükségem.</p> -<p>Azzal fogta a kedves levelet: az épen betöltötte a sárkányon -támadt haváriát, s két gombostűvel oda tűzte a kiszakadt rész -helyére. A közepén levő fekete pecsét épen jól pótolta a hiányzó -szemet. (Mivelhogy Zsófia halála után az udvarnál hallgatag gyász -volt hat hétig s az alatt az előkelő világ fekete pecsét alatt -levelezett.)</p> -<p>– De egy nagy láda is érkezett a postával, mondá a dvornik.</p> -<p>– Tegyétek félre. Most nem érek rá megnézni.</p> -<p>(Minden hihetetlenségek között ez a legnagyobb, hogy egy fiatal -menyecske, a ki most kapott új báli ruhát a fővárosból, azt mondja: -tegyétek félre, most nem érek rá megnézni.)</p> -<p>A sárkány készen volt, most újra fel lehetett ereszteni.</p> -<p>Mint egy gyermek, ujjongva, sikoltozva futott Betszi a -spárgacsomaggal, a mit a felrepülő sárkány után eresztett; a másik -gyermek is azt nézte kaczagva, a míg a sárkány nagy bolond fejét -csóválta dorgálólag. A sárkány-feleresztésnél hátrafelé szokás -futni. Betszi nem vette észre, hogy háttal nekiszalad valakinek, a -ki egyenesen feléje siet az <span class="pagenum"><a name= -"Page_360" id="Page_360">-360-</a></span> angol kert széléről; csak -akkor riadt föl, mikor már hátulról átölelték s aztán egy nagy -csókot nyomtak az arczára.</p> -<p>Akkor aztán nagyot sikoltott; de abban öröm is volt. De már a -másik pillanatban ő is a nyakában volt a megtámadónak, s nem elég, -hogy ott volt, hanem le is rántotta a gyepre, úgy csókolta -össze-vissza, a fűben henteregve, s elhalmozva hízelgő nevekkel: -kedveském, édeském, galambocskám! Puskinnak úgy kellett odaszaladni -s mind a kettőt felemelni a pázsitról.</p> -<p>Nem kellett nagy leleményesség, hogy kitalálja, ki lehet az a -vendég, a kit ilyen szivesen látnak.</p> -<p>– Meg ne fojts, te bohó! szólt Zeneida. Nézd, az alatt a -sárkányod hogy elrepült!</p> -<p>– Hadd fusson világgá! a keresztanyám levelével együtt. Tudod, -hogy a keresztanyám irt? Tudod, hogy meghitt a Masinka báljára? -Tudod, hogy csak magamat, Puskin nélkül? Tudod, hogy mit csináltam -vele? A sárkányomon volt egy szakadás, azt kifoldtam vele. De -milyen kedves vagy, hogy meglátogattál bennünket.</p> -<p>– Hát az így szokás. Az örömanyának kötelessége hat hétre az -esküvő után meglátogatni a fiatal házasokat, hogy szép békességben -élnek-e együtt? Szeretik-e egymást? Hát megvert-e már azóta az -urad?</p> -<p>– Oh meg bizony! mondá Betszi, duzzogó panaszt szinlelve. Most -is itt a helye. S addig tűrögette fel a karján a ruha ujját, míg -csakugyan talált rajta valami megmutatni való foltot. Csakhogy arra -Zeneida ráismert, hogy nem ütés foltja.</p> -<p>– Hát te Puskin, irtál-e azóta sok szép költeményt?</p> -<p>– Egy sort sem biz én! Tudod, hogy az én muzsám nem tud költeni, -ha szép idő van; annak zivatar kell, locspocs idő, hófergeteg.</p> -<p>– S a ti egetek azóta mindig derült.</p> -<p>– Látod, hogy nem irtam semmit.</p> -<p>Ezt is el lehet hinni; vannak drága idők, a mik alatt a költő -csak érzi a poézist, de nem irja le. <span class="pagenum"><a name= -"Page_361" id="Page_361">-361-</a></span></p> -<p>– Papir sincs az egész házunknál! mondá Betszi, kinek a női -ösztön megsúgta, hogy ez a legnagyobb dicsekedés, mikor egy szerető -asszony azt mondhatja egy költőről, hogy az az ő kedvéért hűtelen -lett – a papiroshoz! – Az ám, a keresztanyám levelét használtam fel -most épen sárkánynak.</p> -<p>– Hát te így bánsz a levelezéseiddel? Ezt jó lesz tudnom. Én így -nem fogok neked soha levelet irni, hanem ha valamit akarok veled -tudatni, inkább magam jövök.</p> -<p>– Nagyon jó lesz.</p> -<p>– Vagy téged viszlek.</p> -<p>Már erre nem mondta, hogy «jó lesz», hanem inkább Sándor karjába -csimpajkozott s felnézett rá, ezzel a kérdéssel a szemeiben: «de -úgy-e, nem eresztesz?»</p> -<p>Zeneida felelt meg neki erre a kérdésre.</p> -<p>– Oh bizony, azt nem fogjuk Szergievics Sándortól kérdezni. Az ő -dolga, mikor a felesége látogatóba készül, a lovakat, kocsit készen -tartani s azalatt a házra gondot viselni.</p> -<p>– De bizony én, ha akarnék sem mehetnék sehová. Nem látod, hogy -vagyok öltözve? Ez a pleskovi viselet. Sándor azt mondta, hogy ez -volt az első keresztyén orosz nőnek, Olga fejedelemleánynak is a -viselete, aztán nekem is nagyon tetszik. Ez a végig gimbes-gombos -sarafánt, ez a gyöngyös povojnyik a fejemen. Hát ezeket a piros -csizmákat látod, meg a csíkos selyem harisnyámat? S gyermeteg -együgyűséggel felrántotta térdig a ruháját; no iszen megnéznének -engem ebben a jelmezben, ha beállítanék vele a fényes társaságba. -Nekem pedig más ruhám nincsen. Én így tetszem a Sándoromnak.</p> -<p>Nem hazudott. Az a küldött báli köntös még nem volt az övé; még -nem fogadta el.</p> -<p>Sándor aztán megölelte a hozzátapadó gyermeket.</p> -<p>– Mi egészen falusi emberek maradunk.</p> -<p>(Hiszen bár azok maradnátok, mondá magában Zeneida, de attól -tartok, hogy te majd egy napon itt hagyod a falut <span class= -"pagenum"><a name="Page_362" id="Page_362">-362-</a></span> is, meg -a feleségedet is s nem találod legszebb főkötőnek asszony fején a -gyöngyös povojnyikot, – hanem utána szaladsz – a phrygiai -sipkának!)</p> -<hr class="tb" /> -<p>A mit Dante kifelejtett a pokol kínszenvedései közül, ez az: -látni egy szerető nőnek, egy más nő karjai közt, szerelmi -boldogsága teljében azt a férfit, a ki az övé lehetett volna.</p> -<p>Ha Zeneida úgy szeretett volna, a hogy közönséges emberek -szoktak, mit törődött volna azzal, ha azt a férfit, a kit magához -lánczolt, ennél a láncznál fogva holnapután magával rántja a sirba? -Hisz a mai nap gyönyöre kifizeti a holnap szenvedéseit, a -holnapután kínhalálát s az örökkévalóság fenyegető titkait.</p> -<p>Ő annyira szerette Puskint, hogy keresett a számára olyan -boldogságot, a mibe elzárja – saját maga elől.</p> -<p>Hiszen természettelen helyzet, rendkívüli kedély kellett hozzá, -hogy erre képes legyen; de hát nem természettelen, nem rendkívüli -lény-e egy nő, a ki politikai szerepet vállal?</p> -<p>A politika oltárán a szív az áldozat. Az a Moloch! Az érzékmámor -összefér vele, de a szeretet nem. A ki a politika papjának -szegődött, az nem ismer testvért, apát, szeretőt, régi jó barátot, -külömbséget becsületes emberek és bitangok között: annál az elv az -«Isten» és az «ember». Azért természettelen a politikában a papnő; -a nő, a kinek uralkodó érzelme a szerelem és az igazság. Az -amazonoknak, a kik harczoltak, kiirtották a jobb keblét; a nőknek, -a kik a politikai harczokba indulnak, ki kell elébb irtaniok a -szivüket.</p> -<p>Ennek a lehetőségét nem is értik meg másutt, csak olyan -országokban, a hol az elnyomás oly elszenvedhetlen, oly tökéletes, -hogy a megzsibbasztott férfiszivekből a szabadság leányágra száll -át.</p> -<p>Az udvari szinház első énekesnőjének szabad volt szeretni a -nemzet első költőjét; de nem a szojusz-blagodensztoiga <span class= -"pagenum"><a name="Page_363" id="Page_363">-363-</a></span> -bizományosának. Kettőjük között feküdt a «Zöld-könyv»: nagyobb -akadály a zöld oceánnál!</p> -<p>Valóban: a Szentgyörgy-kolostor anachorétái nem vitték az -önkínzást nagyobb tökélyre, mint az a nő, a ki rászánta magát, hogy -elmenjen vendégül abba a háztájba, a hol feláldozott szive -kiszenvedett, hogy lássa a boldogságot, mely neki volt szánva az -égtől, s melyet elajándékozott másnak.</p> -<p>És most is azért jött ide, hogy ezt a boldogságot megőrizze a -jövő viharaitól.</p> -<p>És még nem elég, hogy akkor lássa boldogságukat, mikor együtt -vannak, de mikor Puskint a háztartás gondjai egy rövid órára -elszólítják Bethsába mellől, akkor sem hall a fiatal nőtől egyebet, -mint ragyogó dicsekedést boldogságával: páva nem szeret úgy -tündökleni kiterjesztett tollaival, mint a szerelmes nő a maga -örömeivel. Mennyit tud róla beszélni! A férj a minden erények és -tökéletességek mintaképe. S neki úgy kell tenni, mintha mindezt -hidegvérrel hallaná. S aztán úgy csókolja a kezeit az a másik nő: -elmondja neki százszor, hogy neki köszönheti ezt az üdvöt, ezt a -paradicsomot: s neki ezt a hálaömledezést fogadnia kell nagylelkű -hidegvérrel. S aztán egy fél óra mulva, ha még sem tér vissza a -kedves, ismét kell látnia az ifju nő arczán a nyugtalan -szórakozottságot, olvasni arczáról ezt a gondolatot: «oh kedves -jóltevőnőm, tündérkém, istennőcském, de szeretném, ha most nem -volnál itt, hogy futhatnék őt felkeresni. S neki ehhez még -mosolyognia kell. Oh az a Moloch!</p> -<p>– Lásd pedig, kedveském, én azért jöttem most ide, hogy téged -Szergievics Sándortól egy időre elraboljalak.</p> -<p>– Ah! hiszen ha el akarsz rabolni, vigy el mind a kettőnket. Te -általad Sándor is el hagyja magát raboltatni.</p> -<p>– Csakhogy oda, a hová neked jönnöd kell, ő se nem hivatalos, se -nem jöhet. Neked el kell fogadnod keresztanyád meghivását.</p> -<p>– Mit mondasz? Az ő báljába? <span class="pagenum"><a name= -"Page_364" id="Page_364">-364-</a></span></p> -<p>– Ott találkozhatol a czárral és czárnővel, ők téged meg fognak -szólítani.</p> -<p>– Én legyek ott, Sándor nélkül?</p> -<p>– Épen rajtad áll, hogy Puskin is ott lehessen, a hol te. A te -férjhezmeneteled ő hozzá egészen keresztülzárta az ő életpályáját. -Ma még ezt nem érzi, de már egy év mulva minden lépésre eszébe fog -jutni, hogy valamikor az ő lépteinek hangját sarkantyúpengés -követte. A férfi lélek nem kalitkába való madár, kivált a melyiknek -sasszárnyai vannak. A te feladatod a czár kegyelmét kinyerni, hogy -Puskin kettészakított életpályáját folytathassa. Most még virágos a -mező; egy hónap mulva már hó lesz rajta s a kályha mellé beszorult -házastársak nem olyan boldogok, mint a kik sárkányt eregetnek a -mezőn.</p> -<p>– Tehát te azt akarod, hogy én Sándorért könyörögjek, hogy -visszatérhessen Szent-Pétervárra.</p> -<p>– A világ minden kincseért sem azt! Hanem inkább, hogy adjon -neki a czár olyan megbizást, mely őt veled együtt a te őshazádba -szólítsa el. Rajzold le az uralkodó pár előtt azt az országot, a -hol te születtél, úgy, a hogy az lelked előtt áll, enyhe egével, -fűszerillatos erdőivel, drága gyümölcstermő gesztjeivel. Mondj el -róla mindent, a mi emlékedben él, kedves és drága; s aztán kérd -kegyül, hogy küldje őt a czár oda.</p> -<p>– Oh, milyen nagyon csábító gondolat ez! sohajtá fel Bethsába. -De ő soha sem fog abba beleegyezni, hogy én őt itt hagyjam, -elmenjek, távol legyek tőle napokig, hetekig.</p> -<p>– Csak egy hétig.</p> -<p>– Hisz az egy század! Nem, ezt Sándor nem fogja megengedni.</p> -<p>– Bizd rám. Én rábeszélem!</p> -<p>– Te? No akkor egész tündér vagy, ha azt meg tudod tenni. Hanem -furcsa tündér. Ha Sándort akarnád tőlem elrabolni, azt érteném; -hanem hogy engem hogy akarsz elrabolni Sándortól, azt nem találom -ki. <span class="pagenum"><a name="Page_365" id= -"Page_365">-365-</a></span></p> -<p>– Nézd, ott jön a kerten keresztül. Állj ide az ablakba és nézd. -Én eléje megyek és szólok vele. Lesd meg, hogyan csábítom el.</p> -<p>– Oh, erre igazán kiváncsi leszek.</p> -<p>Az egyik sáncz már be volt véve; Zeneida sietett a másikat -megostromolni.</p> -<p>– Puskin a zöld pázsiton jött keresztül s nagyot bámult, mikor -Zeneidát látta a kastélyból felé sietni.</p> -<p>– Fordulj vissza és beszélgess velem, szólt Zeneida, kezét -Puskin karjába akasztva. Elég boldog vagy-e?</p> -<p>– A boldogságból soha sincs «elég».</p> -<p>– Azt akarom kivenni, hogy tudsz-e már nélkülözni is? Én egy -hétre el akarom tőled rabolni a feleségedet.</p> -<p>– Az én kis feleségemet? S mit akarsz vele kezdeni? Hiszen most -is sokkal jobban szeret téged, mint engem.</p> -<p>– Ne félj, jobban szeret téged, mint az eget, földet és mindazt, -a mi a kettő között van. Neki el kell fogadnia Ghedimin herczegnő -meghivását a kisasszonynapi bálra.</p> -<p>Az ablakból leskelődő asszony azt látta, hogy férje indulatosan -rántja el karját a belé fogózó vendégnő kezéből. Zeneida nem enged, -újra megfogja a karját.</p> -<p>– Heves fejű. Hiszen nem a herczegnőhöz fog menni szállásra, -hanem én hozzám. Én leszek az anya képviselője. Az én házam most -igen tisztességes ház. A mióta nem vagyok szinésznő, nincs nálam -könnyelmű társaság; a mióta a Szojusz blegodensztoiga utolsó -gyülésén kimondta a véghatározatot, nem jár hozzám titkos -összeesküvő; nem kell számára maskarádnak való zajos mulatság; -egyedül élek és elzárkózottan. A czár megküldé a csillagkeresztet -számomra, enyhítésül a minapi elbocsátásért s aztán «noblesse -oblige». A csillagkeresztes Zeneida nem társaloghat többé a -Diabolkákkal. Hát nem mered rám bízni a feleségedet, ha az én -szemem vigyáz rá?</p> -<p>– De hát mi czélra? Az én számomra akarsz-e valami <span class= -"pagenum"><a name="Page_366" id="Page_366">-366-</a></span> kegyet -könyörögtetni a czárnál? Akkor mondhatom, hogy igen rosszúl -ismersz.</p> -<p>A leskelődő nő azt látta, hogy Puskin haragosan vagdalja le a -sétabotjával az utjába kerülő csüküllő virággombokat.</p> -<p>– Nagyon jól ismerlek. El vagy szánva itt maradni Pleskovban; -nézni, hogy nő a fű; nyulat, kacsát vadászni, telepipázni a házat, -összecsinálni egy l’hombre partiet, beszélni a lovaidról, -kutyáidról; ambitiód lesz, hogy jó pinczét tarts s a feleségedet -elhord a pleskovi társasestélyekbe s a kormányzó felesége által jó -tánczosnak légy elismerve s közbe-közbe egy pár kozák tisztet -megvagdalj párbajban s a postán érkezett ujságot felbontatlanul -hagyd. Ehhez van elég erőd és kedélyed. Dehogy van valakinek esze -ágában, hogy téged ebből a szándékból ki akarjon ragadni. Másnak -van szüksége a te feleséged feljövetelére.</p> -<p>– Kinek?</p> -<p>– Először a «Szojusz blagodensztoigá»-nak, azután meg a -czárnak.</p> -<p>– Az én kicsi kis Betszikámra!</p> -<p>– Ne kiáltozz közbe, mert nekem igen csendesen kell beszélnem. -Azt tudod, hogy Arakcsejeff másodszori visszatérte után a kitörés -fel nem tartható többé. Az ő erőszakos rendszabályai annyira -elkeserítettek mindenkit, hogy a czár személyét nem védelmezi többé -senki: egyedül én magam. Lehet, hogy azért, mert asszony vagyok; -ámbár bizony vannak előttem illustris példák, hogy asszonyok ép oly -kegyetlenek tudtak lenni vérontás dolgában, mint a férfiak; de -higgadt megfontolásból inkább. Egy kitörés, mely Arbusoff -szélpuskáival, vagy Kakhofszky pokolgépével kezdődik, vagy a mit -Jakuskin tervez, egy bál alkalmával az összes czári család elleni -merénylettel, Oroszországban jó véget nem ér. Abból nem -alkotmányfelállítás, hanem országfelfordítás lesz: a kés és a -fejsze küzdelme a szurony ellen, a rongyok harcza a paszomántok -ellen, s az ilyen küzdelem után áldani fogja az ország azt -<span class="pagenum"><a name="Page_367" id= -"Page_367">-367-</a></span> a zsarnokot, a ki végre a kifáradt -küzdőket közösen elnyomja s rendet csinál a lánczczal. A czárt és a -czárnét nem szabad bántani. Ezt nem az én kedélyem, de az ész -parancsolja. Az én tervem ez. A czárnő orvosa azt tanácsolta, hogy -őt a zord őszi idők elől enyhébb éghajlat alá kell elszállítani. -Külföldre nem akar a czárnő menni, s a kaukázusi vidéket oly -kietlennek hiszi, a hol megmaradni nem lehet. Természettudósainak, -a kik a vidék előnyeit leírták, nem hisz; azok hivatalos -hizelkedők; de hogyha eléje fog jönni egy fiatal, ártatlan -asszonyka, a ki kegyelemképen kéri azt az uralkodó pártól, hogy -engedjék őt férjével együtt a szép országba leköltözni, leírva azt -az őszinte gyermeteg ragaszkodás, az édes visszaemlékezés meleg -lelkesülésével, mint valódi paradicsomot, – hát akkor meglehet, -hogy azért az ő férjét oda áttenni nem fogják; de a czárnő kedélye -meg lesz nyerve a kaukázusi út számára. A czár most imádja nejét, -vele megy, ott marad, azok mind, a kik az ő erőszakos halálával -akarnák megkezdeni a mozgalmat, kénytelenek lesznek más, nemesebb, -emberibb, politikusabb tervet készíteni. A czár gondtalanul éli -napjait a Feketetenger mellett, a hol még senki sem haragszik rá, a -hol senki sem fenyegeti. Nekünk itthon nem marad más, a kivel le -kell számolnunk, mint a teljhatalmú kegyencz. Azzal majd végezünk. -Az alkotmány ki lesz kiáltva minden vérontás nélkül -Szent-Pétervárott; a hadsereg melléje áll s akkor aztán Sándor -czárnak szabad választása van, vagy elfogadja népei közkivánatát s -visszatér, mint szeretett uralkodó; vagy ha jobban tetszik, ott a -Feketetenger partján hajóra ülhet s elvitorlázhat vendégszeretetet -keresni a török szultánnál; de az élete meg van óva.</p> -<p>Az ablakban leskelődő asszony azt látta, hogy a férje -megcsókolja a kezét a vendéghölgynek. Már elcsábította! Úgy van. -Elrabolta a férjtől a feleségét!</p> -<p>– A kit te szeretsz, meg van az szeretve! Még ha zsarnokod is! -mondá Puskin elragadtatva. <span class="pagenum"><a name="Page_368" -id="Page_368">-368-</a></span></p> -<p>– Én a szent ügyet akarom megmenteni, nem a czárt.</p> -<p>– Mind a kettőt. Jer, odaadom neked a feleségemet. Vidd -magaddal. Parancsolj csendet a viharnak az ő pacsirta -hangjával.</p> -<p>Az asszony az ablakban látta, hogy férje és Zeneida sietve -térnek vissza. Bizony csak varázslónő vagy te!</p> -<p>Puskin e szavakkal lépett be feleségéhez:</p> -<p>– Hát visszahozták a sárkányodat a város végéről. Itt van a -keresztanyád levele nálam. Ah, hisz ez igen szép levél. Ennek -eleget kell tenned! Hogyne mennél el ilyen meghivásra! Kivált -miután Zeneida lesz a garde de dameod.</p> -<p>Bethsába bámulva nézett reájuk s aztán megfenyegette ujjával -Zeneidát.</p> -<p>– De bizony mégis csak ördög vagy te! No hát gyere, nézzük meg, -milyen báli ruhát küldött a keresztanyám.</p> -<p>Ezt nevezik tökéletes kapitulácziónak.</p> -<p>A málhát felhozták, felbontották. Abból a legpompásabb báli -öltöny került elő, azt Zeneida segélyével mindjárt felpróbálta -magára Bethsába. Aztán megmutatta benne magát a férjének is.</p> -<p>– No hát szép leszek-e benne? Sok embert el fogok-e -bolondítani?</p> -<p>– Mindenkit!</p> -<p>– Vigyázz! Vigyázz! Nem szabad megölelned! mind összetöröd a -fodromat! – – –</p> -<p>Így rabolják el a férjtől a feleségét a mézeshetek kellő -közepett.</p> -<h2>A MASINKÁK ÜNNEPÉN.</h2> -<p>Nagyboldogasszony napja az orosz naptár szerint augusztus végére -esik. Tizenkét nappal később, mint a csillagászi naptár -szerint.</p> -<p>(Mert az orosz czár még a napnak is parancsol. Mivelhogy az -orosz naptár szerint minden 400 év alatt három <span class= -"pagenum"><a name="Page_369" id="Page_369">-369-</a></span> nappal -marad hátra az esztendő, tehát huszezer év mulva az orosz naptár -szerint télen lesz a nyár, s nyáron lesz a tél. A czár ezt is -megteheti.)</p> -<p>Hanem ez a legszebb időszak Szent-Pétervár vidékén. Ez az ősz -kezdete. A napok már rövidebbek s nem oly rekkenők; s a holdvilág -tudja magát értékesíteni esténként.</p> -<p>S minthogy az orosz nőknek egy harmada Mária nevet visel, -annálfogva valamennyi nyári lakban ünnep van ezen a napon; s este, -mikor elkezdik mindenfelől a tüzijátékokat, több a csillag a -földön, mint az égen.</p> -<p>Corynthiának is Mária volt a mellékneve: innen a jogczím az -ünnepélyhez.</p> -<p>Ghedimin herczeg néva-szigeti nyári palotája vetekedett a -télivel Szent-Pétervárott. Tánczterme ezer meghivott vendégre volt -számítva.</p> -<p>S a meghivottak közé tartoztak: az uralkodó pár, a nagyherczegek -és herczegnők, a czárnál látogatóban levő rokonai; testvére, a -weimari nagyfejedelemnő férjestül és az oraniai herczeg nejével -együtt, kik mind igérkeztek Ghedimin herczegnő ünnepélyét -jelenlétükkel fényesebbé tenni.</p> -<p>De mind e magas és legmagasabb vendégeire nem volt Mária -Alexievna Corynthia olyan kiváncsi, mint arra, hogy eljönnek-e -Zeneida és Bethsába.</p> -<p>Ilmerinen kisasszony és Puskinné asszonyság ugyan már megküldték -egy nappal az ünnepély előtt a nagyon hizelgő modorban tartott -választ (oh, mert az orosznők még a francziákon is túltesznek a -courtoisieban, kivált, ha gyülölik egymást), hogy el fognak jönni. -Hanem az ilyen igéreteknek az értékét ismeri már az ember. Előtte -egy nappal senki sem írhatja azt, hogy «holnap a fejem fog fájni», -de egy órával a megjelenés előtt igenis küldheti a mentegető -levelet: «Kétségbe vagyok esve, hogy nem mehetek. A fejem nagyon -fáj.» Hisz az ilyen elmaradásra egész arsenáljuk van az -asszonyoknak. <span class="pagenum"><a name="Page_370" id= -"Page_370">-370-</a></span></p> -<p>Azonban nagy megelégedésére ők maguk jöttek a mentegető levél -helyett. Nem is nagyon későn, még a tánczzene kezdete előtt, a -mivel, mint tudva van, a legmagasabb vendégek megérkezésére szokás -várni. Zeneidának az ilyenben nagy gyakorlata volt: a helyes időben -megjelenni.</p> -<p>Ilmerinen kisasszony ez úttal tette föl először a czártól kapott -csillagkeresztet, Bethsába a keresztanyjától kapott báli ruhát -viselte. Feltünő szépség volt. Még Zeneida közelléte sem -homályosította el.</p> -<p>Corynthia fölkelt a karszékből s eléjük sietett. Előbb Bethsábát -fogadta (az asszony volt) s homlokát megcsókolá (keresztleánya -volt), azután fordult Zeneidához. Zeneida megelőzte őt az -üdvözlésben.</p> -<p>– Ön megelőzött! mondá a herczegnő. Igaz: királynék üdvözölnek -először.</p> -<p>– Nem, herczegnő, hanem a kik névnapot köszöntenek.</p> -<p>Azzal kezeiket nyujták egymásnak.</p> -<p>Bizonyosak lehettek felőle, hogy minden ember őket nézi. Minő -lehet e két nő között a találkozás?</p> -<p>Oh, az mind a kettő gyakorlott viador volt.</p> -<p>A tánczterem úgy volt berendezve, hogy keleti virágbokrokból -apró lugasok, búvóhelyecskék voltak mindenütt csoportosítva, a hova -egyes párok, összetartozók félrehuzódhattak, suttoghattak; az -inasok odahordták a frissitőket, minden letelepülőnek egy kis -asztalkát is hozva a helyébe, a mi az orosz comfort találmánya. -Corynthia egy bosquet árnyában maga mellett mutatott helyet -Zeneidának s mikor egymás mellett ültek, odahajolt hozzá s nevetve -sugott a fülébe:</p> -<p>– Ön elértett engem, s ezt előre föltettem az ön -lángeszéről.</p> -<p>Zeneida elfogadta a nevetést, ráállt ő is.</p> -<p>– Azzal, hogy elhoztam ide a gerlét a fészkéből.</p> -<p>– Igen. Ezuttal mi ketten szövetségesek vagyunk, folytatá a -herczegnő. <span class="pagenum"><a name="Page_371" id= -"Page_371">-371-</a></span></p> -<p>– Szövetség «ad hoc», a hogy a diplomaták mondják, magyarázá -Ilmerinen kisasszony.</p> -<p>– Mikor egy harmadik ellenséget kell megbuktatni, egészíté ki -Corynthia.</p> -<p>– S azalatt véd- és daczszövetséget köt Anglia és -Oroszország.</p> -<p>– Hogy confoederált erővel elfoglalja Párist? nevetett -Corynthia.</p> -<p>– Tudniillik azt a Párist, aki az aranyalmát tartogatja, hogy -kinek adja? vágott vissza csengő kaczajjal Zeneida.</p> -<p>– Ön ördöngös asszony!</p> -<p>– Tudom, mondta már a herczegnő.</p> -<p>– Hogy kitalál mindent! És valóban itt is három versenytárs van. -A harmadikkal majd nagyhamar elbánunk. Nézze ön, már lefoglalták a -kicsikét. Régi imádója: Galban lovag, mint a pók a legyet, úgy -fogta el. Legyen felőle nyugodt. Ez nem fog sebesítetlen szívvel -visszatérni. Majd segítünk neki. Mi értjük egymást!</p> -<p>– Tökéletesen herczegnő.</p> -<p>– Nem kár érte. S az is bizonyos, hogy a mit veszteni fog, az -nyereség lesz rá nézve. S úgy hiszem, nem is az utolsó. A ki úgy -kezdte, a hogy az én kis védenczem, annak kevés tanítás kell hozzá, -hogy hogyan folytassa. Nincs rajta miért sajnálkozni.</p> -<p>– Az ilyen dolgokban nem ismerjük a kiméletet.</p> -<p>– Tehát addig béke van közöttünk. Azután majd megüzenjük a -háborút.</p> -<p>– Én előre is behuzom a lobogót.</p> -<p>– Ah, ez csak taktika! Ilmarinen kisasszony. Nők soha sem -kapitulálnak. Ezt mi ketten jól tudjuk. Én még soha sem láttam önt -ilyen közelről, pedig kiváncsi voltam rá. Ugyan, mondja ön meg, -sáfránynyal festi ön haját, hogy ilyen szép aranyveres?</p> -<p>Zeneida ugyan semmivel sem festette a haját, mert az annak -természetes szine volt; hanem azért egész bizalmas suttogással -viszonzá a herczegnőnek: <span class="pagenum"><a name="Page_372" -id="Page_372">-372-</a></span></p> -<p>– Nem, annak erős szaga van, hanem borbolyagyökérrel, a miben -csigabibor van feleresztve.</p> -<p>– Soha sem birtam kitalálni, mitől van önnek olyan gyönyörű -arczszíne. Violagyökért használ ön?</p> -<p>Zeneida elnevette magát; s elpirulása, mely arczszinét fokozta, -elég válasz lett volna, ha igazat akart volna mondani; hanem ő -azért volt itt, hogy hazudjék, annálfogva nevetve mondá:</p> -<p>– Ah, herczegnő, az egy egész tudomány: az arczszín megőrzése. -Nekem egy könyvem van, még Poppæa idejéből, mely a módszereket -elősorolja.</p> -<p>– Ah, a között van az is, hogy nyers marhahús szeletet kell -kötni az arczra, mikor az ember lefekszik aludni.</p> -<p>– És sok más egyéb. Én önnek, herczegnő, elküldhetem azt a -könyvet; ámbár önnek semmi szüksége sincs hasonlókra. Anadyoménét a -grácziák öltöztetik.</p> -<p>– Ah, ön nagylelkű ellenség akar lenni, a ki megosztja a -fegyvereit, mint az a franczia tengerésztiszt, a ki megosztotta a -lőporát az angollal, hogy legyen neki mivel verekedni. Hanem én -erre azt mondhatom, a mit egy perzsa király mondott egy örmény -királynak: mi haszna küldted el a kardodat, ha nem küldhetted el -vele a karodat is? Mit ér az arczszépítés titka, ha az elbűvölő -mosolyt nem lehet öntől eltanulni, a minek senki sem bir -ellenállani.</p> -<p>– Herczegnő, ön egészen úgy tesz, mint Napoleon, a ki a -legyőzött ellenségeit fel szokta magasztalni?</p> -<p>– Most azonban nem vagyunk ellenségek, hanem szövetséges -társak.</p> -<p>A közös ellenség (Bethsába) félbeszakította a kedélyes -csatározást közbeléptével, azt a naiv kérdést intézve mind a -kettőjükhöz, hogy szabad-e neki Galban lovaggal az első polonaiset -tánczolni? A miért aztán kinevették.</p> -<p>«Neked minden szabad már! Asszony vagy!»</p> -<p>A mit a szent-pétervári udvari estélyeken polonaisenak híttak, -az abból állt, hogy az egész tánczoló társaság páronkint -összefogózva, apró sétalépésekben körülcsoszogta <span class= -"pagenum"><a name="Page_373" id="Page_373">-373-</a></span> a -táncztermet összevissza, az előtánczos szeszélye szerint. Tehát e -táncz alatt ne keressük a tüzes, lábdobbantásokkal járó hajdani -mazurkát. Az annak a kornak a táncza volt, a mikor minden lengyel -nemes egyenlő volt a királylyal. Ez pedig annak a kornak a táncza, -a mikor minden lengyel nemes egyenlő a – paraszttal. Régibb időkben -a czár és a czárné is résztvettek ebben a tánczban s épen egy ilyen -polonaise alkalmával történt, hogy Sándor a szép Nariskin Corynthia -miatt megsérté Erzsébetet, a mit ez soha el nem tudott -felejteni.</p> -<p>A magas, magasabb és legmagasabb vendégek megérkezése azután -véget vetett a társalgásnak. Ezentúl mindenkinek sorrendbe kellett -állni és várni, míg az uralkodó pár körjáratot tart, s csak azután, -mikor ennek vége lesz, kezdődik majd a táncz.</p> -<p>Zeneida a külföldi herczegi vendégeknek is be lett mutatva, s -kapott annyi tömjént, hogy annak füstjétől könnyen elveszthette -volna szeme elől azt, a ki gondjaira volt bízva. De ő már régi, -tapasztalt hadvezér volt az ilyen ütközetben, a ki az egész -csatatért keresztül tudja látni s annak legkisebb részletei felett -is uralkodik. Figyelemmel kisérte ő Bethsábát, a mint annak Galban -lovag epedő arczczal suttogott a fülébe; látta, a mint egyszer a -kis menyecske hevült arczczal futott oda a keresztanyjához, s aztán -a mellé leülve, mily meglepetéssel, bámulattal, a nevetés és -elszörnyedés közt váltakozó tekintettel hallgatta, a mit az beszél. -Még ki is találta, hogy az mit beszél neki. Azt is látta, a mint a -czárnő megszólítá Bethsábát s kegyes leereszkedéssel beszélt -vele.</p> -<p>S látott ő még mást is.</p> -<p>Hogy ez az ezernyi ember, a ki itt most együtt van: tánczol, -mandulatejet, sorbethet, punchot iszik, egymásnak bókokat mond, -tréfál, enyeleg, egymásnak a legelkeseredettebb ellensége, tele -halálos gyülölettel, a végkitörés elszántságával. Mindenki tudja, -hogy az az ő vis a vis-ja, a kivel a contratánczot szemközt járja, -egyúttal <span class="pagenum"><a name="Page_374" id= -"Page_374">-374-</a></span> fatalis antagonistája, a ki az ő fejére -alkuszik. Hogy mikor ezek az aranyos, bársonyos, érdemcsillagos -alakok, kalapjaikat a hónuk alá csapva, egymás előtt félig, a czár -előtt pedig egészen meghajolnak, egytől egyig azt gondolják -magukban: «ma, vagy holnap, vagy én vagy te, a fejünkkel a hónunk -alatt fogunk egymásnak bókolni?» Csak ő neki, az énekesnőnek, kell -e szót kimondani: «Énekelni fogok a lelenczek javára!» S egyszerre -minden kard kirepül a hüvelyéből, s a kik vis-a-vis tánczolnak -most, egymásnak a testén fogják fegyvereiket keresztül verni, s azt -a magas karszéket ott az emelvényről le fogják taszítani, nem -kérdezve, ki ül rajta? vagy megfordítva, átalakítják mészáros -paddá, a hol emberi tagokat konczolnak széjjel. Az összeesküvők s -az elnyomók, a gyilkosok és a bakók mind együtt egy tánczteremben -és ezek mind nagyon jól tudják egymásról, hogy ki «micsoda?», -elannyira, hogy mikor egyszer a tánczrendező e szó helyett «tour de -main» azt találja kijelenteni: «coup de main», általános nevetés -támad. S mindenki tudja, hogy min nevetett? Csak a czár kérdezi: -«miért van olyan jó kedvük az uraknak?»</p> -<p>Ezt mind látta Zeneida. Hiszen minden embernek a titka az ő -kezében volt.</p> -<p>Oh még azt is látta jól, hogy a kegyelmes háziasszonynak mi oka -volt ezt a fényes ünnepélyt rendezni?</p> -<p>Azért, hogy egy fiatal asszony el legyen csábítva?</p> -<p>Oh nem!</p> -<p>Hanem azért, hogy meg legyen találva a nyitja egy titoknak, a -mit azok, a kikre bizva van, el nem árulnak senkinek – még a -legkedvesebb feleségüknek sem.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A mint az udvar elhagyta a báltermet, illem szerint az egész -társaság oszlásnak indult. Ki akarna még a maga kedvéért is -mulatni?</p> -<p>Zeneida megint szárnyai alá vette Bethsábát s vitte magával haza -a Kresztofszki szigetre. <span class="pagenum"><a name="Page_375" -id="Page_375">-375-</a></span></p> -<p>A míg a gondolán ültek, a fiatal nő nagyon hallgatag volt, s -Zeneida szándékosan nem kérdezte tőle, hogy mulatott?</p> -<p>Az alatt, a míg otthon báli köntöseiket levetették, a nő méla, -ábrándozó volt. A hűs vizen tett gondola-út megkivánta, hogy -lefekvés előtt még theához üljenek. (A mocsártól kivívott -paradicsomban váltóláz leselkedik.) – Így aztán, mikor egyedül -maradtak, megtörte Bethsába a méla töprengést.</p> -<p>– De hát kérlek, ez itt a valláshoz tartozik-e?</p> -<p>– Micsoda?</p> -<p>– Hogy egy keresztyén nő, a kinek férje van, s azt szereti, -mikor egy másik keresztyén férfi azt mondja neki: «én boldogtalan -vagyok! én meghalok, öngyilkos leszek, elkárhozom, ha ön kegyetlen -marad hozzám!» hát akkor tartozik férjétől elvenni a szeretetét s -ennek a másiknak adni, hogy azt megszabadítsa a boldogtalanságtól, -a haláltól, a kárhozattól.</p> -<p>– S azt mondták-e neked?</p> -<p>– Azt. Mert ha ezt a vallás parancsolja, hogy egy asszonynak a -férje iránti szeretete csak olyan, mint szent Mártonnak a -köpönyege, ha lát egy didergő koldust, levágja felét s annak adja: -akkor én visszatérek a pogány hitre, a hol nem kivánja tőlem senki, -hogy másnak a boldogságával törődjem, mint az uraméval.</p> -<p>– Ez neked mind új dolog volt?</p> -<p>– Sirni szerettem volna, mikor így beszéltek hozzám. Azt hittem, -a szemem kiég, s már a hallgatása által az ilyen beszédnek meg -vagyok szeplősítve. Mikor nekem a puszta távollét az én Sándoromtól -már olyan érzés, mintha halottat gyászolnék, s ha táncz közben -idegen férfinak kell nyujtanom a kezemet, az úgy fáj, mintha egy -galambot öltem volna meg. S ha valamin kaczagok, a szivem -megdobban, mintha loptam volna, holott az jut eszembe: «bezzeg, -most ő neki nincs min kaczagni! Ő most én utánam sóhajt, -szomorkodik, én pedig nevetek – nála nélkül!» <span class= -"pagenum"><a name="Page_376" id="Page_376">-376-</a></span> – És -mind ennek daczára valami veszedelmes kiváncsiság arra ösztönzött, -hogy tovább hallgassak e szavakra, hogy egészen a fenekéig lenézzek -annak az örvénynek, a mihez közelíteni irtózom, s úgy tegyek, -mintha szivesen hallgatnám.</p> -<p>– Azt igen jól tetted.</p> -<p>– No, ugy-e bár? Nem illett, hogy elfussak tőle.</p> -<p>– Akkor el lettél volna veszve. Nőnek nem szabad azt -észrevétetni, hogy a csábítástól retteg; a feltünő elutasítás kész -martalékká teszi őt. Szemmel kisértelek. Igen jól viselted magadat. -Olyan arczot csináltál, mint a ki nem érti a mondottakat: azt -hiszi, hogy az mind tréfa, s ez által kényszeríti az ostromlót, -hogy még nyiltabban szóljon.</p> -<p>– Valóban azt tettem. Képzeld, a vakmerő! még azt is -megvallotta, hogy irántam való gonosz szenvedélyből Pleskovtól fél -napi járásnyira egy birtokot megvásárolt s a telet az én kedvemért -ott fogja tölteni; bennünket Pleskovban gyakran meglátogat. Azt -akartam neki rá mondani, hogy biz oda ne jőjjön.</p> -<p>– Jól tetted, hogy nem azt mondtad. Hanem azt, hogy «Szergievics -Sándor mindenkor szivesen fogja önt látni.»</p> -<p>– Igazán azt mondtam. Erre ő aztán nagyot sóhajtott: Hejh, ha ön -egyszer e szókat tudatná velem: «holnap Szergievics Sándor elutazik -hazulról!» Szerettem volna őt ezért arczul ütni!</p> -<p>– De nem tetted, hanem naiv, tudatlan képpel azt kérdezted tőle: -«De hát mi haszna volna önnek abból? Ön nem jöhetne oda a -házunkhoz, mikor a férjem nincs otthon. Az egész világ meglátná.» -Erre ő azt felelte: «Igen, de eljöhetne ön az én kastélyomba!»</p> -<p>– Hát ezt te hogy tudod?</p> -<p>– Abból, a mit most elmondtál, s abból, a mit láttam. Közel -voltál hozzá, hogy sirva fakadj.</p> -<p>– Még többet is mondott. «Igen jó ürügye volna önnek -<span class="pagenum"><a name="Page_377" id= -"Page_377">-377-</a></span> eltávozni hazulról az alatt, míg -Szergievics Sándor oda van. Önnek az anyja, a grúzi királynő, ott -van a Szent-Anna-kolostorban Novgorodon. Ön azt mondaná: őt megy -meglátogatni, kit gyermekkora óta nem látott, s kinek meg akarja -mondani, hogy férjhez ment, áldását akarja megnyerni.» Még szegény -anyámat is belékeverte a gyalázatba.</p> -<p>– Te arra csakugyan ott is hagytad és keresztanyádhoz -menekültél.</p> -<p>– Észrevetted azt is?</p> -<p>– Oda pedig jó helyre menekültél s jónak panaszolkodtál!</p> -<p>– Oh, ha hallottad volna, hogy miket beszélt?</p> -<p>– Láttam.</p> -<p>– Hogyan: láttad?</p> -<p>– A te arczodról. Minden szavát visszatükrözte elszörnyedő -tekinteted. Azt mondta, ugy-e: «Oh, szegény Galbán! Ha tudnád, -mennyit szenved miattad? Már meg akarta magát ölni! Már el akarta -magát temetni a solovecski zárda katakombáiba! Szólj egy nyájas -szót neki. Annyi az, mintha egy gazdag egy fillért ad a koldusnak. -Hiszen titokban marad az; senki sem tud meg felőle semmit. Mi többi -asszonyok is úgy teszünk. Nincs kivétel. Aztán csak kölcsönben -esik. Mindnyájunkat megcsalnak: engem is, téged is. Ugyanakkor, -mikor te Galban vallomásait hallodtad, Puskin egy más nőnek mondja -el azokat, a ki nem olyan félénk, mint te vagy.</p> -<p>– Így mondta, így! De még ennél többet is. Hogy ez az ember (a -kinek még csak a neve sem fogja érinteni az ajkamat soha), kész -magát számüzni érettem Szent-Pétervárról, lemond fényes -hivataláról, csak azért, hogy közelemben élhessen. S képes lesz -kétségbeestében megölni Sándort, engemet és önmagát, ha sokáig -kinzom. Oh, mint megijesztett! Én, a mint hazamegyünk, elmondok -Sándornak mindent s megfogom a kezét, hogy fussunk együtt a -világba. <span class="pagenum"><a name="Page_378" id= -"Page_378">-378-</a></span></p> -<p>– Azzal épen az ellenkezőt érnéd el. Azt, hogy Puskin -felkerekednék s ha neki nem szabad Szent-Pétervárra jönni, ő -hivatná ki innen Galban lovagot, s annak szomorú vége lenne. Ne -félj tőle. Fogadd el a harczot.</p> -<p>– Én? Én fogadjam el a harczot? ő ellene? Én gyönge, ostoba, -gyáva kis teremtés, a ki minden szavától rettegek.</p> -<p>– Rettegsz és gyáva vagy, mert azt hiszed, hogy a szived forog -veszélyben; de ha megtudod, hogy nem a te szivednek van kitéve a -háló, hanem a Puskin fejének, hogy az ő élete, sorsa, végzete az, a -mi ellen a cselt szövik: akkor nem fogsz gyáva lenni.</p> -<p>– Mit beszélsz? Sándor életéről van szó?</p> -<p>– Csitt! Ne kérdezz többet! Majd ha lefekszünk, ha egyedül -leszünk, nem leskelődik utánunk senki, akkor elmondok neked -mindent; aztán megtanítalak, hogy mit tégy? Most fond papillotokba -a hajadat: holnaputánra Peterhofba vagyunk hivatalosak, a fényes -búcsuünnepélyre; ott remekelned kell, ott meg kell mutatnod, hogy -mit tud egy ilyen gyönge, tudatlan, gyáva kis asszony, mikor a -férje élete forog a koczkán.</p> -<p>– Oh akkor, ha az úgy van, nem fogok félni, vakmerő leszek és -ravasz, mint egy macska! Egy lepkét gombostűre felszúrni nincs -bennem elég bátorság; de azt, a ki az én Sándoromat fenyegeti, a -szivén keresztül ütni… (Mash Allah!) az anyám leánya vagyok!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Zeneida aztán megtanította Bethsábát valamire, a mit remekül -végig játszott… de most még nem szabad elárulnunk, hogy mire.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ez a gyűrű szerencsésen bele lett illesztve a lánczba.</p> -<p>A harmadnapi ünnepélyen, a mit a czár adott búcsuzó külföldi -fejedelmi vendégei tiszteletére Peterhofban, az orosz -Versaillesban, Bethsába részesült abban a megigért kitüntetésben, -hogy a czárnőnek be legyen mutatva. <span class="pagenum"><a name= -"Page_379" id="Page_379">-379-</a></span></p> -<p>A czár régen ismerte őt már, mint Zsófia játszó társát.</p> -<p>Ő maga vitte rá a beszédet, hogy a georgiai fejedelem leánya -arról a vidékről szóljon a czárné előtt, ahol született. Bethsába, -a kis mesemondó, aztán felnézett a magasba, a hol nem láthatta a -körüle levő embereket s elkezdett beszélni arról az országról, a -hol soha sincs tél.</p> -<p>Kicsoda az, a ki ne volna ékesen szóló, mikor a hazája -szépségeiről kell beszélni? Arról az égről, a mely átlátszó, mint a -kristály, arról a légről, a mely balzsamillattal terhes, azokról az -erdőkről, a mik ragyogó lombjukat le nem hullatják soha, a -folyóról, mely soha be nem fagy, a mezőről, mely örökké tele -virággal, s az óriás jéghegyekről, a mik a mosolygó völgyet -körülzárják, alant örökzöld virány, fent örök fehér jégormok. S -életerő, embererő van fűben, fában, vizben és levegőben. Sorvadást, -senyvedést az ott lakó nem ismer.</p> -<p>A mit a világ hirhedett orvosai nem birtak kivinni, hogy a -czárnőt rábirják más éghajlat alá költözésre, egy egyszerű -gyermeteg ajk bűbájos csevegése véghez vitte azt. A czárné kezét -nyujtá férjének: «ezt a vidéket én szeretném meglátni!»</p> -<p>Az a szó pedig, hogy «én ezt szeretném!» hatalmasabb volt -mindennél, a mit emberi parancsszónak neveznek.</p> -<p>Udvaronczok és összeesküvők, a kik a fényes ünnepély alatt a -Sámson-szökőkút nagyszerű vizijátékai körül összegyültek, nem is -sejtették, hogy egy iczipiczi kis asszonyi teremtés, egy olyan -mosolyra csücsörített piros cseresznyeszájacska tíz percz alatt -hogy dönti halomra mindazt, a mit ők évek alatt építettek, ástak, -fúrtak, föld felett és föld alatt. S egy csengő galambkaczagás hogy -fújja szét az ő ágyúikat, torlaszaikat, hadseregeiket és -haditerveiket! A gruzi királyleánynak egy tündér meséje azt a -minden mesét fölülmuló csodát követte el, hogy egy csepp vizzel -eloltott egy kitörni akaró vulkánt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_380" id="Page_380">-380-</a></span></p> -<p>Ez a csepp víz a czárné szemében ragyogott, mikor azt mondá:</p> -<p>– Én oda szeretnék menni! ott meggyógyulnék!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ezen az estén Galban lovaggal is volt találkozása -Bethsábának.</p> -<p>Nem félt már tőle. Zeneidától megtanulta, hogy mit kell tenni az -anyja leányának?</p> -<p>A bál végén a herczegnő és Zeneida találkozott egymással a -vestibuleban. Kocsijaikra vártak. Peterhofból kocsin kellett -hazamenni Szent-Pétervárra.</p> -<p>A herczegnő azt mondá Zeneidának:</p> -<p>– Ez készen van. (Bethsába hátramaradt Galban lovaggal.) -Köszönöm önnek a segítséget.</p> -<p>– Kölcsönbe esett.</p> -<p>– A kis bohó megvallott mindent. Egészen oda van. Azt is -megvallotta, hogy ön is segítette őt előre.</p> -<p>– A fecsegő!</p> -<p>– Én azt hiszem, hogy ő valakit nagyon, nagyon boldogtalanná fog -tenni.</p> -<p>– Én is ezt várom.</p> -<p>– S akkor aztán megindulhat a kettőnk közötti harcz.</p> -<p>– Nem hiszem, herczegnő. Én lemondok minden igényről a -boldogtalan boldoggá tételéhez.</p> -<p>– Ah, ön azt akarja velem elhitetni, hogy egészen szenvedély -nélkül cselekszik.</p> -<p>– Épen nem. Hanem az, a mi most születni fog, egy olyan -szörnyeteg, a minek két anyja van. Az egyik a boszú, a másik a -szerelem.</p> -<p>– Ah! És ön a boszút választja magának?</p> -<p>– S engedem a másikat önnek, herczegnő.</p> -<p>– Nem feledtem el, a mit egy diplomata mondott, hogy -szövetségeket azért köt az ember, hogy egymást megcsalja.</p> -<p>Ghedimin herczeg odaérkezett, hogy nejét a hintójához vezesse. -<span class="pagenum"><a name="Page_381" id= -"Page_381">-381-</a></span></p> -<p>A mint Zeneidát meglátta, észrevehetőleg összeborzadt.</p> -<p>– No, nézze ön, szólt a herczegnő negédesen. Milyen kedvetlen! -Egészen búskomor. Egész nap nem tudom magamtul elűzni; mindig ott -ül mellettem. És aztán, ha volna valami mondani valója. De csak a -homlokát ránczolja össze és töpreng. Ugyan kérem, Ilmerinen -kisasszony: Ön nagy varázslónő; szóljon hozzá egy szót. Bizonyos -vagyok felőle, hogy az felvidítja.</p> -<p>– Igazán kivánja ön azt herczegnő?</p> -<p>Ghedimin herczeg, a hogy Zeneidára nézett, a tekintetében -félelem és nyugtalanság volt kifejezve. Ő volt a «megválasztott -diktator!» A mikor Zeneida kimondja a szót: «én énekelek,» neki -kardot kell rántani: «én harczolok!»</p> -<p>Zeneida megkisérté a nagy bűvészetet, hogy egy szavával -meggyógyítsa a melancholiát.</p> -<p>– Nálunk a mai nappal be van fejezve a nyár, ugy-e, herczeg? S -aztán rögtön itt van a tél?</p> -<p>No már az elég banális discursus! Az időjárásról beszélni.</p> -<p>Ghedimin herczeg ráhagyta.</p> -<p>– S nagyon unalmas telünk lesz, ha csak mi «is» el nem megyünk a -Krimbe, vagy a Kaukázusba, a hol újra kezdődik a nyár.</p> -<p>Közönséges phrasis.</p> -<p>De Ghedimin herczeget az egyetlen egy «is» szócska egyszerre -felvillanyozta. Mintha csak kicserélték volna! Az arcza felderült, -termete visszanyerte délczegségét, csuda történt vele.</p> -<p>– Menjünk, kedvesem, mondá a herczegnőnek, s Corynthia nagy -bámulatára, míg a lépcsőkön haladtak, Ghedimin herczeg a zárkeringő -nyitányát dudolta.</p> -<p>Csakugyan ördöggel van az a leány! Beszél a semmiről semmit és -azzal átalakít egy holt embert élővé.</p> -<p>Pedig minden szavát latra vetette egyenkint Corynthia, -<span class="pagenum"><a name="Page_382" id= -"Page_382">-382-</a></span> a mit Zeneida mondott. Melyik volt a -varázsszó? Semmiség az mind. Csak az az egy kis szókötő kerülte ki -a figyelmét: «is».</p> -<p>Ebből megtudta Ghedimin, hogy a czárnő odamegy, s a czár -bizonyosan vele fog menni. Egy lidércznyomástól szabadult meg a -keble.</p> -<p>Galban lovag pedig lekisérte a hölgyeket kocsijukhoz; és -Bethsába megtette azt, hogy a kocsiból kihajolt s visszanézett -utána.</p> -<p>– Ezt elfogtam! gondolá magában Galban lovag.</p> -<h2>AZ ÜSTÖKÖS ALATT.</h2> -<p>1825-ben Szent-Pétervárott a két nyári hónapon át nem -vesztegetik az olajat azzal, hogy az utczán meggyujtsák a -lámpásokat: úgy is elég világos az éjszaka. A legelső lámpásgyujtás -arra a napra esik, a mikor az udvar visszatér Peterhofból a -fővárosi téli palotába.</p> -<p>Erre a lámpa-gyujtásra vártak sokan!</p> -<p>Valami nagy terv volt készülőben az alsóbb rétegek közt dolgozó -összeesküvőknél, a mit nem közöltek a szojusz blagodenstoiga, meg a -szojusz szpaczinia előkelő matadoraival.</p> -<p>Az új hold esős, borongós napokkal kezdődött, s mikor aztán a -holdnegyed napján megfordult az időjárás, s egy éjszaki szél -lefútta az égről a felhőket, estefelé mindenki meglepetve látott az -égen a hold ezüst sarlója mellett egy új égi csodát: egy tüzes -kardot, egy üstököst. Olyan gyorsan jött, hogy csak akkor vették -észre, mikor már teljes pompájában ott állt.</p> -<p>Hát mi az az üstökös?</p> -<p>A tudósok maguk sem tudják; hát még a szegény hétköznapi -ember?</p> -<p>Dögvész, háború, világbomlás hirdetője. A ki nem hiszi, -bizonyítsa be, hogy nem igaz. Bortermelő országokban <span class= -"pagenum"><a name="Page_383" id="Page_383">-383-</a></span> azt -állítják az üstökösről, hogy jó bortermést igér. Ehez a -szent-pétervári népnek semmi köze: náluk csak pálinka terem. S -annak a szaporaságára nincs befolyása az üstökösnek. Ellenkezőleg, -mikor valami zűrzavar készül az országban, olyankor mindig kevés -pálinka fogy el. Sajátsága az orosznak, hogy mikor nagyon elbúsulja -magát, akkor nem iszik. Mikor a szent-pétervári rendőrfőnök azt -hallja, hogy a naponkinti ötezer cseber pálinka helyett csak -kétezer fogyott el a korsókban, akkor megkettőzteti az -őrjáratokat.</p> -<p>Az üstökös megjelenése még fokozta az izgalmat. A prófétáknak -élő jelvényük volt, a mire hivatkozhattak. Ime, a mennyei lángkard -is megjelent már.</p> -<p>Mikor Sándor czár Peterhofból elindult, udvarmesterének azt az -utasítást adta, hogy előre fognak menni, a czárnő lakosztályát -rendbehozni.</p> -<p>Este volt, mikor csekély úti kiséretével a főváros alá -megérkezett. Ott a Nyefszki Sándor-kolostor előtt megállt; betért a -templomba és megrendelé, hogy másnap hajnalban egy halotti misét -tartsanak.</p> -<p>Mikor elhagyta a templomot, onnan a lépcsőzet magaslatáról -végignézett az előtte elterülő világvároson, mely ködbe burkolva -feküdt előtte.</p> -<p>Mint egy tenger, úgy morajlott ez a távolban; utczák zöreje, -emberhangok egy méhköpűzugássá vegyülve.</p> -<p>Ott állt sokáig elmerengve. Egy negyedszázados élet óriási -küzdelmei merültek föl a ködtengerből.</p> -<p>És érezte azt a nem emberek számára teremtett kínt: a -lehanyatlás érzetét az élet alkonyán. A levert Astarothok és -Leviathanok számára volt ez feltalálva és a kik hozzájuk hasonlók -akartak lenni.</p> -<p>Felemelkedett odáig, a hol Istennek hitte magát, hogy aztán -lebukjék oda, a hol nincs ember, a ki cserélni akarjon vele. Ő és -Napoleon voltak e negyedszázad óriásai.</p> -<p>És az a másik Leviathan ott szent Ilona szigetén nem -<span class="pagenum"><a name="Page_384" id= -"Page_384">-384-</a></span> nézi sivárabb lélekkel végig a tengert, -mely őt Páristól távol tartja, mint Sándor czár azt a ködöt, a mi -fővárosa fölött nehezül. Ez mélyebb és végtelenebb a tengernél; -mert ez emberi lehellésből támadt és a hány lehellet, annyi -szidalom ő ellene, az egykor bálványozott ellen. Külömbség közöttük -csak az, hogy a legyőzött óriást visszakivánja a saját népe, a -legyőző óriást pedig megunta.</p> -<p>S az az üstökös csillag ott az égen, mint egy égő toll, melylyel -egy láthatatlan kéz írja fel az országok és koronásfők sorsát a -csillagok közé.</p> -<p>Sándor czár kedélye mindig hajlott a mysticismusra. Tele volt -sejtelmekkel, rémlátásokkal: hitt a végzetekben s azoknak az -előjeleiben.</p> -<p>Az üstökös és a hold együtt szálltak alá a láthatár sűrű -ködeibe.</p> -<p>A czárnak volt egy vén kocsisa, övig érő rengő szürke -szakálláról nevezetes alak, a ki minden hosszú útján hordozta a -czárt; a legbizalmasabb embere. Mikor felült Sándor a háromfogatú -troikába, azt kérdé tőle:</p> -<p>– Láttad az üstökös csillagot, Ilia?</p> -<p>– Láttam, uram.</p> -<p>– Tudod, hogy az szerencsétlenség és bánat előhirnöke? Ámde -teljesüljön az Úr akaratja!</p> -<p>Neki hajtatott a mormogó városnak.</p> -<p>A mormogás azt beszélte magának, hogy a czár hosszabb útra -készül; de még nem tudni hová? A czárnőt akarja elvinni e zord -égalj alól; de még nem mondta senkinek, mely vidékre. Ő maga megy -előre szálláskészítőnek. Valahányszor hosszabb útra indul, mindig a -kazáni Boldogasszony templomában szokta a Veni Sanctét -meghallgatni; ez az ő temploma, maga építteté, szentelteté föl; -ennek a küszöbéről szokott mindig úti kocsijába felülni. Az egész -papság ott vár reá hajnalban, legpompásabb ünnepi köntösébe -öltözve: a kedvencz énekkar is ott fogja hallatni zsolozsmáit. És -aztán azt beszélte magának a mormogó város, hogy mikor a kazáni -szentszűz templomában <span class="pagenum"><a name="Page_385" id= -"Page_385">-385-</a></span> együtt lesznek a főpapok, a czár és a -főherczegek, akkor lenn, a kriptafenekén egy elszánt ember erre az -invocatiora: «Jövel szentlélek úr Isten» megnyomja egy pisztolynak -a ravaszát, s azt mondja: Eredj te oda hozzá! S arra templom, szent -képek, czár, nagyherczegek, papok és énekesek, mind fölrepülnek a -magas mennyországba.</p> -<p>Szörnyeteg egy gondolat!</p> -<p>És talán bekövetkezett volna. Talán már ott ült napok óta a -kripta fenekén, a lőporral megtöltött koporsók között valaki: egy -az engesztelhetlenek közül s várta a jeladó csengetyűhangot, -melylyel az inclangorium arczraborulást hirdet az ájtatosoknak, -hogy rémtettét, mely egy országot fordít fel, végrehajtsa.</p> -<p>Elfordították e végzetet földben nyugvó hamvak.</p> -<p>Másnap, kora hajnalban, a czár nem a kazáni Boldogasszony -templomához hajtatott úti kocsijával, a hol az aranyba öltözött -metropoliták várták; hanem a Nyefszki Sándor kápolnájához, a hol a -feketébe öltözött asceták, a «simnik»-ek járultak eléje, hogy -bevezessék őt a gyászmise megtartására.</p> -<p>Egy hivatalos röpirat hosszan leirja ezen ünnepélyt, hogyan -térdepelt a czár az ikonostas előtt, hogy tette a protopopa -Seraphim atya a porbaborult czár fejére az evangeliumot, hogy -vezekelt a világ ura a szegény simnik cellájában s miket mondott az -neki a nép elvetemültségéről. Minthogy a tudósítás authentikus, -bizonyosan egy szó sincs benne, a mi a valósággal -összeegyezzen.</p> -<p>Más volt az, a mi a czárt e falak közé hozta. Ott nyugodtak -eltemetett leányainak hamvai. Egymás mellett mind a hárman. Zsófiát -is odahozatta titokban. S az a három gyermek ott lenn a mély föld -alatt szövetkezett egymással, hogy atyjukat megmentsék; ők -hivogatták őt oda a maguk csendes, vésztelen lakhelyéhez, a hol nem -lakik más a rejtett odúkban, csak a galambok.</p> -<p>Hogy mit beszélt az apa e csendes hamvakkal? azt csak a falak -tudják, az nincs a hivatalos tudósításban. <span class= -"pagenum"><a name="Page_386" id="Page_386">-386-</a></span></p> -<p>Mikor kijött a templomból, a hol «a halotti misét» -végighallgatta, a nap épen akkor jött fel. Vereslő sugarai -beragyogtak a város ködeiből kimagasló Péter-Pál tornyait, az Izsák -templom kupoláját, nyílvégű keresztjével, a hajnali harangszó búgó -hangja ringott végig a csendben.</p> -<p>Minden azt sugta-zúgta, zengte: hogy Sándor czár utoljára látja -országa fővárosát.</p> -<p>Még mikor a troika tova gördült, vágtató méneivel, akkor is -visszafordítá arczát, hogy tovább megtarthassa azt a látványt, -melyet a felszálló köd lassan-lassan eltakar előle.</p> -<h2>A ZÖLD SZEMŰ EMBER.</h2> -<p>Ah, minő riadal lett ott a világvárosban, mikor köztudomásra -került, hogy a czár elment az Azovi-tenger mellé, s még onnan is -odább, be Krimiába, a Kaukázusba! Most tudták már meg, hogy mi volt -az az üstökös csillag az égen? Toll, mely keresztül húzza a bölcsek -és bolondok minden számításait.</p> -<p>Hajh minő átkozódás volt a Kazáni Szentszűz temploma -sírboltjában, mikor megtudták, hogy a czár nem ide jött búcsú -miséjét megtartani, hanem a Nyefszki Sándor kápolnájába!</p> -<p>A rémséges nagy tervek, a miknek kitörése az egész világrészt -megrendítette volna, dugába dőltek.</p> -<p>A czár elhagyja Szent-Pétervárt, és elmegy innen -tizenkilenczszáz verstnyire, tizenhárom fokkal közelebb az -egyenlítőhöz; elmegy egy olyan országba, a hol nincsen az -összeesküvés számára semmi termő talaj; kisikamlik a számára -elkészített óriási kelepczéből!</p> -<p>A «Szabad szlávok» terve porrá omlott. Ez a szövetség egyenesen -a czár megölésével akarta kezdeni a népfelszabadítás munkáját. -Ellenben az «északi szövetség» feladata jutott túlsúlyra, mely a -«Zöld könyv» alkotmányát akarta létesíteni, vagy a czár -kényszerítésével, vagy <span class="pagenum"><a name="Page_387" id= -"Page_387">-387-</a></span> eltávolításával, de a koronás fő elleni -merénylet nélkül. A czár elutazott szeptember 13-ikán és így a -szeptember 20-ára tervezett nagy katonai szemle elmaradt. Ezzel a -katonai összeesküvés hálója is gubanczczá lett összekeverve.</p> -<p>A szojus blagodensztoiga hivei siettek Zeneida palotájába a -találkozóra. Nem kellett nekik hivogatás. Mi lesz most a -teendő?</p> -<p>A huszonnégy közül huszonhárom most azt mondá, hogy előlről kell -kezdeni mindent. A huszonnegyedik volt Jakuskin, az így szólt:</p> -<p>– Ha ti mind elestetek, én állva maradtam. Ti csak tanakodjatok -tovább. Én magam majd tenni fogok. S azzal otthagyta a -szövetséget.</p> -<p>Azzal elkezdődött a hajsza.</p> -<p>Így fut az éhes farkas a koronás agancsár után, pusztákon, -erdőkön, mocsárokon keresztül.</p> -<p>A czárnak hat órai előnye volt Jakuskin előtt.</p> -<p>S az üldöző azt hitte, hogy ő képes azt a hat órát -behajtani.</p> -<p>Jó kaukázusi ménje volt, a mi megszokta húsz órát vágtatni egy -nap, s aztán a gyepen abrakolni; s hozzá való volt a lovas is, a -kinek elég egy darab kenyér meg szalonna, s négy órai alvás a -puszta földön a bokor alatt.</p> -<p>Hanem az üldözött is ép olyan gyorsfutó volt.</p> -<p>A czár naponkint százötven kilométernyi utat tett: a mi húsz -órai út. Négy órai alvásnál többet ő sem engedett magának.</p> -<p>Nagyszámú kiséret követte; hanem ez nem akadékoskodott Jakuskin -tervének.</p> -<p>Csak «egyszer» kaphasson eléje; úgy hogy ő kerüljön elől.</p> -<p>Ismerte már az utazási rendet. Elől vágtat egy pulk kozák, jól -megelőzve az utazókat, hogy azok ne nyeljék a fölvert port. Azután -a legelső kocsi mindjárt a czáré. Megismerni azt Ilia hosszú -szakálláról, mely úgy repked <span class="pagenum"><a name= -"Page_388" id="Page_388">-388-</a></span> a kocsis mellén két -felől, mint egy zászló. Abban a czár, meg hadsegéde: Wolkonszky -gróf. A gróf alacsony és köpczös, a czár magas athletai alak, -termetéhez aránylag kicsiny fejjel. Lehetetlen őt eltéveszteni.</p> -<p>Ha egyszer eléje kerülhetne s egy hid alá, egy bokor mögé -elbujva, várná nyugodtan, míg feléje közeledik!</p> -<p>De nem érhette utól. Nagy baja volt a holdvilág, mely nappallá -tette az éjt, s lehetővé az éjjeli utazást.</p> -<p>Mikor hetednapra Kurszk közelébe értek, akkor aztán egyszerre -beborult az ég; zivataros idő támadt: a holdvilág nem toldhatta meg -a napot, s kocsival a sötétben menni nem lehet. De lehet -lóháton.</p> -<p>Most már reménye támadt, hogy eléje kaphat az utazó czárnak.</p> -<p>Ez a szándéka is meghiúsult.</p> -<p>Tapasztalá, hogy a hatalmasokra nézve nincs lehetetlenség. Ha a -czárnak sietős útja van, akkor a sötétségnek is tudnak -parancsolni.</p> -<p>Mikor már odáig jutott, hogy egy sötét estétől éjjelig, nyaktörő -utakon koczogva, egészen útól érte a czár kiséretét, akkor látta, -hogy a czár az éjfél utáni órában fáklyavilág mellett kerekedik -útra. Kocsija mellett fáklyavivők nyargalnak.</p> -<p>– Hát hiszen így még jobb lesz! mondá magában Jakuskin.</p> -<p>Hanem aztán, mikor az útra kiértek, akkor látta, hogy milyen -veszedelmes csalódás vár reá?</p> -<p>Az út mentében végtül végig, háromszáz lépésnyi távolban -rőzse-kupaczok voltak felállítva, s azok mellett jobbágyok álltak -kanóczokkal, s egymás után, a mint a czár közeledett, fellobogtak a -máglyák az útfélen s megvilágíták a környéket, s ez így tartott -egész addig, a míg virradni kezdett.</p> -<p>Kivilágított úton vágtatott végig a czár.</p> -<p>Így marad hátra a farkas, mikor a tüzet meglátja, fogait -csattogtatva az éhkoppra! <span class="pagenum"><a name="Page_389" -id="Page_389">-389-</a></span></p> -<p>Ezek az útféli tűzrakások az egész tervét meghiúsíták.</p> -<p>Abba kellett hagynia az üldözést. Most már lefekhetett -pihenni.</p> -<p>Ki sem mozdult már most abból a kunyhóból, a hol meghúzta magát, -a míg egy hét mulva a másik útikiséret meg nem érkezett, a -czárnéval. Annak lassubb járása volt. A mely utat a czár tizenkét -nap alatt tett meg, az a czárnénak huszonnégy napig tartott. -Jakuskin az ő nyomát követte.</p> -<p>Az út Tagánrogban végződött.</p> -<p>Az azovi tengerpart kikötő városa ez. Szerény kis puszta hely, a -mit kétszer odahagyott az összes lakossága, a szerint, a mint hol -az orosz, hol a török nagy úr engedte azt át békekötési árban a -másiknak. Most épen görögök a lakói. Csak egy bolond késen mult, -hogy világváros nem lett belőle. Mikor I. Péter czárnak az az -ötlete támadt, hogy egy új birodalmi fővárost alapítson, melynek -tengerpartja van, a között habozott, hogy a finn mocsárba rakja-e -le azt, vagy a tatár pusztába. Egy felhajított kés döntötte el a -sorsot. Ha hegyével esik le a földre, akkor most Tagánrogot hivják -Szent-Pétervárnak s az Izsáktemplom kupoláját az azovi tenger -tükrözi vissza.</p> -<p>Jakuskin tudta előre, hogy itt nem fog megmaradni a czárné. Az -egész városban nincs egy kert. Itt senki sem ültet fát, mintha -attól félne, hogy más szedi le a gyümölcsét. A legelső csípős szél -fel fogja világosítani a czárné orvosait, hogy azért, mert egy -vidék a 46-ik fok alatt van, még nem Olaszország. A czár keresni -fogja azt a vidéket birodalmában, a hol az örökzöld erdők -pompáznak, hogy ott telepítse le féltett betegét.</p> -<p>Kétféle választása van. Vagy Georgia, vagy a Krim.</p> -<p>Mind a kettő paradicsom annak az orosznak, a ki nyolcz hónapon -át nem lát egyebet, mint jégcsaptól szakállas fenyőerdőket.</p> -<p>A czár, a mint Erzsébetet a tagánrogi várkastélyban elhelyezé, -azonnal neki indult a vizsgálati körútnak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_390" id="Page_390">-390-</a></span> -Elkezdte azt Nachitseván, Novocserkászk felé. Jakuskin azt hitte, a -Kaukázus felé fog tovább menni. Minden intézkedés úgy volt megtéve: -előfogatok, kiséret előre kirendelve, egész Tifliszig. -Kiválaszthatta a helyet, a hol lesbe álljon.</p> -<p>Hanem, ekkor megérkezett a czárhoz Woronzoff herczeg, a Krim -kormányzója, s az annyi szépet tudott beszélni előtte a maga -tartományáról, hogy a czár egyszerre megváltoztatta az útját, -visszafordult s Jakuskin csak akkor vette észre, hogy ismét -elvesztette a nyomát, mikor napi járóra volt előtte.</p> -<p>Ismét vágtatott utána: végig a Záp-tenger morotvái között, a -mikben a rothasztó láz rossz szellemei leskelődnek az idegenre. -Egész Simferopolig nem birta utólérni a czárt. Itt végre épen akkor -érkezett meg, a mikor az egész város teljes kivilágítás fényében -úszott a koronás vendég tiszteletére.</p> -<p>Hanem a czár nem jött ki a transparentekben gyönyörködni, fáradt -volt, lefeküdt.</p> -<p>Jakuskin megtudta, hogy másnap korán reggelre előfogatok vannak -rendelve a továbbutazásra. A czár Woronzoff herczeg hirhedett -Jusuffi palotáját fogja megtekinteni.</p> -<p>Jakuskin Bajdárnál utólérte a hintókat. Üresek voltak. A czár -elhagyta a járt országútat s kocsijait tovább bocsátva, maga, -kiséretével együtt, a Tsatir Dagh meredek hegyi útain keresztül -lóháton járt be harminczöt verstet.</p> -<p>Oly szeszélyes volt a czár utazása, mintha azt valaki vezette -volna, a kinek tudomása van egy emberről, a ki őt üldözi, a ki rá -leskelődik, s annak a kijátszására történnének e szerteszét -kalandozások egyik völgyből a másikba, járatlan útakon, előre nem -jelentve a czár érkezését.</p> -<p>Pedig mennyi alkalmat szalasztott el ez alatt Jakuskin! A czár -oly gondtalannak érezte magát a jó, őszinte mahomedán nép között, -hogy lóháton és gyalog órahosszat <span class="pagenum"><a name= -"Page_391" id="Page_391">-391-</a></span> elbolyongott a gyönyörű -kertek, erdők között. Mikor az oriandai andalító völgy virágos -pázsitján végig heveredett, azt mondá: «itt szeretném hátralévő -napjaimat eltölteni!» A kínzó gondok, a melancholia ólomszárnyú -rémei ide nem találtak utána, azokat is eltéveszté magától, mint az -összeesküvőt.</p> -<p>Végre megtudta egy reggel Jakuskin, hogy a czár Alupkából -Mordinofba fog utazni. Ide csak egyetlen egy út vezet, az is csak -lóval járható; ezt az útat a bennszülöttek «Lajtorjának» hivják. -Megérdemli a nevét, olyan meredeken visz fel a hegygerinczre, néhol -szűk sziklahasadékok közé beszorítva.</p> -<p>Jakuskin egy tatár kalauzt fogadott fel, a ki őt az erdőkön -keresztül a «Lajtorja» magaslatáig elvezesse.</p> -<p>Még hajnal előtt, sötétben elindult, hogy megelőzze a czárt.</p> -<p>Tatár murzának öltözött át, egy két-csövű vadász puskát vetett -vállára.</p> -<p>A sűrű erdőből kibukkanva, maga előtt látta a mély hegyi -utat.</p> -<p>Egy sziklafalból kicsurgó csermely fölött virított egy sűrű -hibik bozót, két ölnyi magasban az út felett.</p> -<p>Az utat itt egy sziklarepedés szakítá félbe, a min egy keskeny -hid vezetett keresztül. Ott a lovasoknak csak egyesével lehetett -áthaladni.</p> -<p>A legkedvezőbb leshely Jakuskinnak.</p> -<p>Itt kifizette a kalauzt s azt mondta neki, hogy elmehet.</p> -<p>Mikor az megemelinté köszönet fejében a süvegét, csak akkor tünt -fel Jakuskinnak valami sajátságos ezen az emberen.</p> -<p>– Ejnye, te ficzkó! Milyen zöld szemeid vannak?</p> -<p>Az ember nevetett; mintha egy üres hordóba dohogna valami.</p> -<p>– Az ám. Zöld a szemem. Mondá s azzal eltünt az erdő bozótjai -között.</p> -<p>Jakuskinnak eszébe jutott Bethsába meséje. <span class= -"pagenum"><a name="Page_392" id="Page_392">-392-</a></span></p> -<p>Meghuzta magát a bozótban, puskáját lövésre tartva készen s -várt.</p> -<p>Egy-egy keselyű rikácsolva csapott el fölötte, a mely hullának -nézte a magasból, oly mozdulatlan volt.</p> -<p>Végre hangzott a jel, a mire vár. Paripák dobogása a hegyi -úton.</p> -<p>Egészen szemközt kellett rá jönniök, annyi ideig czélozhatott, a -meddig neki tetszett.</p> -<p>Mikor azután a lovagok látkörébe értek, akkor vette észre, hogy -mennyire fel van csufolva.</p> -<p>A paripákon csupa csatlósok ültek, kantáron vezetve az üres -nyergű lovakat, a miken a czár és kisérete jött. Csupa cselédnép -haladt el előtte. A czár megint eltünt valamerre.</p> -<p>Hová lehetett?</p> -<p>– Átkozott zöld szemű ember! Káromkodék magában Jakuskin. Még -magamat is babonássá tesz.</p> -<p>A czár csak nem jött eléje. Az megint kikerülte valahol.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A legfölségesebb őszi nap volt, a minőt csak a varázsszép Tauria -hegyei közt élvezhetni. A lég tiszta; minden hegy oly közelnek -látszik, az ökörnyál selyem fonadéka, mint túlvilágról jövő izenet -szállong a magasban, a fák lombozata már veressel, sárgával van -keverve; a pázsit beszórva rózsaszín kökörcsinnel. Ez a kis darab -föld a világ gyümölcsös kertje. Egész erdő ott a gyümölcsfa, mely -érett terhe alatt meghajlik. A hullott alma, körte ott hever az -útfélen s a pagony alja terítve van vele. A sárga rigók -magasztalják a gazdát, a ki nem sajnálja a fölöslegét a vándor -utastól s az erdők madaraitól. A milyen óriási fák más országban a -vadkörtét termelik, olyanok terepültek szét a hegyoldalakból -aláhajolva, megrakva ökölnyi nagyságú «buzdurgán» körtével s a -mézédes «baiarmud»-dal. A mit kézzel el lehet érni, az az utasé, a -többi a gazdáé. <span class="pagenum"><a name="Page_393" id= -"Page_393">-393-</a></span></p> -<p>Sándor czár el volt ragadtatva e tündérország -gyümölcsgazdagságától. Kezdte hinni Bethsába tündér-regéit.</p> -<p>A mint egy helyen az út két összehajló hegyoldal között kezd -felemelkedni, harangszó ring alá a magasból.</p> -<p>A czár meglepetve kérdezé egy szemközt jövő tatártól, a ki a -bozótból szállt alá:</p> -<p>– Hol harangoznak itt?</p> -<p>– Szentgyörgy-kolostorban, viszonzá a tatár.</p> -<p>– Ki építette azt a kolostort itt a rengetegben?</p> -<p>– Ez a hajdani Diana temploma. Annak a romjai közé települtek le -a fekete barátok, a kik az Athos hegyéről jöttek ide.</p> -<p>– Ah! Ez a hirhedett Diana temploma Taurisban? mondá a czár, -kinek emlékében egyszerre föléledt mind az a hős rege, a mit a szép -Artemis papnéról, Iphigeniáról, Euripidestől kezdve Goethéig -megirtak. És most ez barátok kolostora?</p> -<p>A czár nem tudott elmenni egy templom mellett, a nélkül, hogy be -ne tért volna.</p> -<p>Itt még többszörös indoka volt e vágynak. A történelmi régiség, -a mi a classicus őskorból fenmaradt, s egy keresztyén menhely a -csupa mohamedán lakta vidéken.</p> -<p>– Hogy lehetne a kolostorhoz eljutni? kérdezé a tatártól.</p> -<p>– Egy gyalogösvényen, mely ez útról félrekanyarodik, s aztán a -kolostor túlsó oldalán ismét levezet az útra. Akkor a lovakat a -lovászokkal előre lehet bocsátani, s gyalog megjárni a helyet. -Kissé fáradságos út lesz. Én lehetek vezető.</p> -<p>A czárnak annál nagyobb kedve volt hozzá. Egész uti kiséretével -együtt leszállt, s a vezető kalauzolása mellett megindult a Diana -templomát felkeresni.</p> -<p>Az ösvény sűrűn egymásba nőtt bozóton vitt keresztül. Festői -szépségű facsoportok váltakoztak minden oldalon; a mint a vadon -termő szőlő egyik fáról a másikra átfutott, zöld mennyezetet -képezett az út fölött, melyről az apró <span class= -"pagenum"><a name="Page_394" id="Page_394">-394-</a></span> -gömbölyű csoportba idomult piros szőlőfürtök csüggtek alá, a miknek -tatár neve: «Kacsi».</p> -<p>Egyéb gyümölcstermő bokorral is tele volt a geszt, a mik közül -különösen kivált két szilvatermő tüskefa, az egyik rószaszín, a -másik viaszsárga gyümölcsöt terem; a sárga nagyszemű, s piros -fürtökben érik, mint a csoportos meggy.</p> -<p>– Mi neve ennek a gyümölcsnek? kérdé a czár a vezetőtől.</p> -<p>– A sárgáé «alirek», a pirosé «isziumirek».</p> -<p>– Szedj belőle nekem, hadd izlelem meg.</p> -<p>A kalauz hirtelen letépett a szikláról egy csomó vadszederindát, -kosarat font belőle, s azt tele szedte alirekkel meg -isziumirekkel.</p> -<p>A czár a hegymászástól fel volt hevülve, és megszomjazott. A -savanyuédes gyümölcs nagyon ízlett neki, mind elfogyasztotta.</p> -<p>Mikor a kalauznak visszaadta az üres kosarat, akkor tünt fel -csak valami különös neki:</p> -<p>– Micsoda zöld szemeid vannak neked, földi!</p> -<p>– Az ám. Azt mondják. Én soha sem láttam a szemeimet.</p> -<p>Egy órai gyaloglás után eljutott a czár kiséretével együtt a -classicus romokon épült kolostorig.</p> -<p>Át volt izzadva a rekkenő őszi verőfénytől s a fáradságos -hegymászástól. Azon izzadtan járta be a mythosi hagyomány rejtélyes -földalatti üregeit, a barlangokat, mikben az áldozatra szánt idegen -ifjakat tartották valaha, a sziklába vágott rejteket, a honnan -Artemis arany szobrát Orestes elrabolta. Aztán még a kápolnában -ájtatoskodott is.</p> -<p>Mikor a kolostorból kijött, keresteté a kalauzt, de ez már nem -volt sehol. Nem látta senki, hol maradt el. A barátok maguk -vezették aztán le a czárt az erdőn keresztül a «Lajtorja» útjára, a -hol a paripák vártak a kirándulókra. <span class="pagenum"><a name= -"Page_395" id="Page_395">-395-</a></span></p> -<p>Így kerülte el azt a hybiscus-bozótot, a hol Jakuskin lesett -rá.</p> -<p>Hanem azon az estén kénytelen volt megvallani az orvosának, hogy -egész testében valami bágyadságot érez, a mit borzongás kisér.</p> -<p>De gyógyszert nem akart bevenni, azt hitte, majd elmulik -magától.</p> -<p>Még tovább utazott. Meglátogatta a hajdani Akhtiárt, a minek -fenhéjázó új neve Sebastopol. Jelen volt egy új hadihajó tengerre -bocsáttatásán, s megnézte a büszke pontusi hajóhadat. Az óriási -sánczágyúkkal lövéspróbákat rendeztetett, s ott egész nap fáradt, a -megújuló láz daczára. Este későn megint a templomba ment -ájtatoskodni.</p> -<p>Orvosa unszolására mégis elhagyta a tengerpartot, s visszatért a -félsziget belsejébe, a hajdani tatár szultánok fővárosába: -Bakcsi-Szerájba. Ott töltötte az éjt, az egykori ghiráik -palotájában.</p> -<p>Egész éjjel és egész nap ott ült egy dervis palotája kapujával -szemben a cyprusfák alatt, a mikről Bakcsi-Szeráj oly híres. Ez a -dervis volt Jakuskin.</p> -<p>Végre megtalálta a czárt. Odaült az útjába. Burnusába burkolózva -várta, míg az előjön a palotából. Bizonyos volt a dologról. Igen jó -éles kindzsál volt az övében s a keze nem reszketett.</p> -<p>És megint elszalasztotta a czárt. Ott ment el mellette. A ruhája -hozzáért az övéhez, de nem ismert rá; mert a czár tatár nemesnek -öltözött s egyes-egyedül, minden kiséret nélkül jött ki a -palotából. Ha csak egyetlen egy szolga kisérte volna, már fel -kellett volna tünnie, de egy magányos emberre senki sem ügyel. A -czár a «könyek forrását» akarta megtekinteni, a mit szeretett -leányának hajdani vőlegénye megénekelt. Ez az ábrándozásteljes -emlék menté meg őt az orgyiloktól.</p> -<p>Innen ugyanazon tatár öltözetben egy török mecsetbe látogatott -el, végignézve a mozlimek ünnepi szertartását. <span class= -"pagenum"><a name="Page_396" id="Page_396">-396-</a></span></p> -<p>Aztán vissza sem tért a khámi palotába, felkereste a kormányzói -lakban uti kiséretét.</p> -<p>A kormányzónál várt reá egy sürgöny, a miben halálhír volt. -Miksa bajor király halt meg, a czárné sógora.</p> -<p>Sándor megijedt, hogy ha azt nejével is tudatni fogják, a rossz -hír gyönge egészségét meg fogja rontani. Rögtön parancsot adott az -indulásra, a nélkül, hogy a khámi palotába visszatért volna.</p> -<p>A kapuban ülő dervis hasztalan várta a czárt; mire megtudta -eltávozását, már akkor az túl járt régen a krimiai isthmuson.</p> -<p>Futhatott utána újra.</p> -<p>Megint eszébe jutott a mese: «a kit a zöld szemű ember magának -elszeret, az ellen hiába fenik a fegyvert.»</p> -<p>Kezdett már hinni a babonában, az egész képzelődése tele volt -zöld szemű kisértetekkel.</p> -<p>A czár tovább utazott a Dnyeperhez, onnan keresztül a nogáji -pusztán a mariopoli selyemtenyésztő telepeken, s onnan az -Azovi-tengerpartra, a hol imádott neje várt reá.</p> -<p>Jakuskin mindenütt a nyomában.</p> -<p>Orekhofon innen, a mint egy rozzant hidon átvágott, a lovának -lába lecsúszott a gerendák közé s eltörött. Jakuskin gyalog -maradt.</p> -<p>Nem messze volt a postához, oda begyalogolt. Lovat akart kapni -minden áron.</p> -<p>A postamester odavezette az istállóba.</p> -<p>– Nézd uram, egy lovam sincs. Most ment itt keresztül a czár, -valamennyi lovamat elvitték előfogatba.</p> -<p>– Hát az ott a szegletben?</p> -<p>– Az nem az enyim. Egy futáré, a ki most érkezett Kiovból, és -rögtön ágyat kért lefeküdni.</p> -<p>– Futár, a ki ágyat kért lefeküdni, annak nem lehet valami -sürgős dolga. Hátha rávehető lesz, jó pénzért, hogy alugyék addig, -míg én a lovával a mariopoli állomásig elbaktatok s onnan vissza -küldöm neki. <span class="pagenum"><a name="Page_397" id= -"Page_397">-397-</a></span></p> -<p>– Próbáld meg, uram. Nem lesz hallatlan eset, ha Oroszországban -egy futár a lovát eladja maga alól.</p> -<p>(– Ha nem adja, megölöm! gondolá magában Jakuskin s benyitott a -vendégszobába.)</p> -<p>Egy fiatal dzsidás tiszt ott feküdt az ágyon, befurva magát a -dunnák közé.</p> -<p>– Jó napot, bajtárs! Köszönté őt Jakuskin.</p> -<p>– Szó sincs róla! vaczogá az összeverődő fogakkal. De bizony -megdöglöm. Az átkozott kaukázusi láz útban kapott. Végét járom. S -nekem sürgönyt kell a czárnak átadnom személyesen. Ott, a hol. Roth -tábornok küldi. Veszedelem van az időhaladékban. És én nem tudok a -lovon ülni. Nézd, bajtárs, tedd meg azt a barátságot. Vedd át e -sürgönyt. Ülj fel a lovamra. A czár Taganrogba ment. Siess utána. -Add át neki ezt a levelet személyesen. A saját kezébe. Ez a -parancsom. De én már majd csak a másvilágon teszem meg a rapportot. -Siess kérlek…</p> -<p>Semmi kivánatosabb nem történhetett volna Jakuskinnal, mint ez a -megbizás! Egy sürgöny, melyet személyesen kell átadni a – -czárnak.</p> -<p>– Az Isten áldjon meg bajtárs! Csak halj meg nyugodt lélekkel. -Én elvégzem a rád bizott dolgot, s ha van menyasszonyod, még annak -is megirom, hogy hol haltál meg, s az órádat lánczostól elküldöm az -édes anyádnak. Jobb emberedre nem bizhatod a dolgaidat, mint -rám.</p> -<p>A futár valószinüleg ott is maradt a szép zöld pusztában -eltemetve. Jakuskin pedig felült az ő lovára, s keblébe dugta a -rábizott sürgönyt.</p> -<p>Hanem a ráhagyott paripa nagyon rossz gebe volt. Nem az a -pusztai úthoz szokott ló, a mi a másik. Ezzel alig tudott keserves -négy órai járást ügetni naponkint s a hol hid jött, ott le kellett -szállnia róla, s úgy vontatni át erőszakosan, mert nem akart a -dobogóra menni.</p> -<p>Ilyen keserves utazás mellett négy nappal később érkezett meg -Tagánrogba, mint a czár.</p> -<p>Mikor Jakuskin átvette a haldokló futártól azt a levelet, -<span class="pagenum"><a name="Page_398" id= -"Page_398">-398-</a></span> a mit az a keblébe dugva hordott, -megrémlett előtte az a gondolat, hogy ez a levél ragályos is lehet. -Kiverte a gondolatot a fejéből: «eh mit? ki félne most egy -összehajtott ív papirostól?»</p> -<p>Pedig bizonyára okosabban tett volna magával és barátaival -Jakuskin, ha az útfélen felvesz egyet azokból a «szarvas -kigyókból», a mik az árokpartokon, meg a kocsivágányokban végig -fekve leskelődnek az utasra, s azt dugta volna a keblébe, mint hogy -azt az összehajtott ív papirost rejté oda, a mit személyesen kell -átadnia a czárnak.</p> -<p>Azt gondolá, hogy hiszen lehet már abban a levélben akármi, ha -egyszer ő azt átadhatta!</p> -<p>Annak a levélnek a története pedig ez volt:</p> -<p>A déli hadseregnél minden készen volt az alkotmányterv keresztül -vitelére. Pestel, a kit Oroszország Riegojának neveztek, ez ideig -több mint ezer tisztet nyert meg az összeesküvés számára, föl egész -a tábornokokig. Pestel volt elfogadva leendő katonai dictátornak, -ki a déli hadsereggel a görög köztársaság helyreállítására fog -sietni; míg Ghedimin, mint polgári elnök, benn az országban rendezi -el a kilencz köztársaságot. A terv szerint január elsején 1826-ban -kellett a «Viatka»-ezrednek, melyet Pestel vezényelt, a tultsini -főhadiszállásra bevonulni. Ezen a napon minden, nem az -összeesküvőkhöz tartozó tisztet le akartak ölni. Onnan azután -Kiovba rohanni, az első hadtest főparancsnokát: Osten-Sacken -tábornokot elfogni, a köztársasági alkotmányt kikiáltani; a -lengyeleket fölkelésre birni s a czárt trónvesztettnek -nyilvánítani. Egész ezredek, gyalogság, huszárok, tüzérek meg -voltak e terv számára nyerve, s a főparancsnokok még csak nem is -álmodtak róla, hogy mi történik a közelükben. A közkatonákat azzal -nyerték meg, hogy a «német» tiszteket kell agyonverni. A németet -ütni természetesen mindenkor népszerű eszme. A hadsereg élén álló -főtisztek: Osten-Sacken, Wittgentsein, Roth, Diebits, mind németek -voltak.</p> -<p>Az egész vakmerő terv egyetlen egy embernek szívbeli -<span class="pagenum"><a name="Page_399" id= -"Page_399">-399-</a></span> gyöngeségén hiusult meg. Az ezer közül -egy, valami «Majroboda» kapitány nem tudott megalkudni a -lelkiismeretével s a főnöke, Roth tábornok előtt felfedezte az -egész összeesküvést, minden részleteivel együtt, a főnököket, a -vezetőket is megnevezve.</p> -<p>Roth tábornok rögtön megirta e felfedezést a czárnak, s egy -kapitány által utána küldé Tagánrogba.</p> -<p>A kapitány útközben lázt kapott, mely gyorsan hagymázba ment át; -nem vihette a levelet Tagánrogba. Ekkor hozta oda a végzet az -őrjöngő Jakuskint, hogy a sors szekerének kiesett kerekét pótolja -ki. Ez volt az a levél, a minek átadására ő vállalkozott. A keblébe -dugva vitte ő maga a feljelentést összeesküvő társai ellen.</p> -<p>Mikor elcsigázott gebéjével a tagánrogi várpalota előtt megállt, -első dolga volt az őrségben levő tiszttől megkérdezni, hogy itt -van-e a czár?</p> -<p>Attól azt a választ kapta, hogy itt van és néhány nap óta nem is -hagyta el a szobát. Azt mondják, beteg volt; de épen ezelőtt egy -órával indult egy gyorsfutár, azzal az örvendetes tudósítással az -anya-czárnőhöz, hogy a mult este a baj egészen megfordult, s a czár -egészsége visszatért.</p> -<p>– Áldassék Isten érte! sóhajta föl Jakuskin (a kindzsált keze -ügyébe igazítva a keblében).</p> -<p>Minden körülmény kedvezett rémséges tervének. A czári lakhely -tisztelet-őrsége épen abból a Viatka-ezredből került ki, melynek -minden tisztje és közkatonája meg volt nyerve az összeesküvés -számára. Csupa ismerős arczok integettek feléje -szemöldökeikkel.</p> -<p>Elhatározott léptekkel sietett fel a lépcsőkön.</p> -<p>A két őrt álló gránátos a czár szobáihoz vezető ajtó előtt -tisztelgett neki, s bebocsáták.</p> -<p>Az előszobában egy szolgálattevő tiszt állt, a ki, mint jó -pajtás üdvözölte, nevén szólítva.</p> -<p>– A czárt keresem egy sietős sürgönynyel.</p> -<p>– Eredj be, odabenn találod Diebitset, a hadsegédét, az majd -bejelent. <span class="pagenum"><a name="Page_400" id= -"Page_400">-400-</a></span></p> -<p>Jakuskin kinyitotta az ajtót, de ugyanabban a perczben valaki -belülről is nyitotta azt, s a belépő és kijövő az ajtó-küszöbön -szemközt találkoztak.</p> -<p>Jakuskin összeborzadt. Egy arczot látott maga előtt, a melynek -zöld szemei vannak. Vagy talán csak képzelte azt? Az alak tatár -öltözetet viselt s ez arcz kifejezése valami oly sajátszerű, -elijesztő, kihivó, elbizakodott volt, gúny, megvetés, gyászszal -vegyülve rajta, s a zöld szemek világítottak, mint két szentjános -bogár. Mikor elhaladt Jakuskin mellett, sugárzott róla a -hidegség.</p> -<p>Jakuskin nem állhatta meg, hogy egy perczig ne tétovázzon.</p> -<p>– Te! Mondá a segédtisztnek, az eltávozóra mutatva. Ki volt ez -az ember, a ki most innen kiment?</p> -<p>– Valami futár.</p> -<p>– Nem láttad, milyen zöld szemei voltak?</p> -<p>– Bizony nem ügyeltem rá. Hát te mit törődöl az ő szép -szemeivel?</p> -<p>Azzal Jakuskin belépett a másik szobába.</p> -<p>Ott találta Diebitset, a ki egy asztalnál ült és irt. Sietős -dolga lehetett, mert csak onnan az irásból felelgetett a -kérdéseire.</p> -<p>– Lehet bemenni a czárhoz?</p> -<p>– Lehet.</p> -<p>– Egyedül van?</p> -<p>– Egyedül.</p> -<p>– Mit csinál?</p> -<p>– Alszik.</p> -<p>– Sietős sürgönyt kell neki átadnom azonnal. Felkölthetem?</p> -<p>– Költsd fel.</p> -<p>A tábornok fel sem nézett az irásból, nagyon meg sem nézte, hogy -kivel beszél? Jakuskin elszántan indult a mellékszoba ajtaja felé. -Csoda, hogy szivének hangos dobogásáról ki nem találta a vele -beszélő, hogy mit forral belül? <span class="pagenum"><a name= -"Page_401" id="Page_401">-401-</a></span></p> -<p>Csak egy ajtó választotta hát már el áldozatától – s ez az ajtó -is nyitva!</p> -<hr class="tb" /> -<p>A czár nagyon beteg volt már, mikor Tagánrogba -visszaérkezett.</p> -<p>És aztán nem akart gyógyszert bevenni.</p> -<p>Ez az orosz czároknak a jellemvonása: daczolni a betegséggel. -Nem akarják elhinni, hogy az a csontember, (az ő első szolgájuk!) a -kit annyi ideig tartottak zsoldjukban, a ki az ő parancsukra, mint -a kalászt, úgy aratta le az ember-sorokat, egyszer hátrafelé is -találhat vágni a kaszával, s az ő «urát» magát aratja le. -Büszkébbek, hogysem megengednék egy sápadt szellemnek, hogy az őket -gyöngének lássa, hogy gyöngeségüket hallja, akaratukat korlátozza; -még a halálnak is azt mondják, mikor az ajtón kopogtat: «várj!»</p> -<p>Vagy talán nem úgy volt. Hanem úgy, hogy egy nagy, monumentalis -alak, a ki sok ideig vállán hordozta a földet, mint Atlas, -belefáradt a földteke emelésébe? Hogy az, a ki egyszer ahhoz volt -szokva, hogy a világ négy sarka viszhangozzék dicsőségétől, -irtózott hallani most azt a suttogást maga körül, mely boszút, -keserűséget hirdetett ellene, s vágyott a kripták csendessége után? -Nem volt már semmi tenni valója a világon. Érezte, hogy útjában áll -a történelemnek. Elvesztett mindent, a mi szivének drága volt: az -utolsó napsugár, beteg nejének mosolygása, maga is letünő fény volt -már az alkonyégen. Nem hihető-e, hogy mikor a világfáradt óriás azt -a túlvilágról jövő szózatot hallá: nem bujkált előle, nem zárkózott -be, nem keresett menekülést füvek és érczek csodatevő erejében, -hanem ajtót tárt eléje, s azt mondá: «itt vagyok, menjünk!»</p> -<p>És csaknem diadalmaskodott e fejedelmi daczczal ama másik -fejedelem, a sirok czárja fölött. A megelőző napon annyira magához -jött, hogy a betegsége csaknem eltünt. Még magát az orvost is -megcsalták a küljelenségek; úgy, <span class="pagenum"><a name= -"Page_402" id="Page_402">-402-</a></span> hogy este későn egy -hirnököt küldtek Szent-Pétervárra az anya-czárnőhöz, azzal az -örömhírrel, hogy Sándor czár minden veszélyen kivül van. Most már -nem fenyegeti semmi. (Semmi: csak százezer orgyilok.)</p> -<p>Reggel aztán odajött hozzá az a jóltevő nemtő, a ki a -királyoknak és a koldusoknak terhét elveszi s azt mondá neki: «jöjj -haza».</p> -<p>Erzsébet három nap és három éjjel nem hagyta el beteg férje -szobáját. Ő maga ápolta a szenvedőt, az ő hitvesi hűsége volt -megnyugtatója.</p> -<p>S a világ urának megadatott a sors által az a kegyelem, hogy -mikor már minden fegyver ellene volt fordítva, mikor már az oltárt -magát is, a melynél imádkozni szokott, tűzaknákkal ásták alá, mikor -egy birodalom készült rászakadni a fejére, akkor a kelő nap -sugarainál, utoljára érezve arczán a ragyogó csillag életadó -melegét, e végszavakkal adhatá át lelkét az ő urának: «ah le beau -jour!» És szemeit a gyöngéd női kéz fogta le, és karjait a hű -hitvestárs tette keresztbe a mellén.</p> -<p>Itt megtörött a beteg nő testi ereje: ájultan rogyott össze.</p> -<p>A két orvos akkor a czárné ápolására sietett, felvették és -átvitték saját lakosztályába. A harmadik jelenvolt férfi, Diebits, -sietett ki a mellékszobába, gyorsan megirni a sürgönyt, melyben a -czár halálát tudatja az anya-czárnővel, a futárnak utasításul adta, -hogy igyekezzék a tegnap este elindított hírnököt utolérni, sőt -megelőzni. Azután Constantin herczegnek irt levelet Varsóba.</p> -<p>Ekkor lépett be Jakuskin.</p> -<p>Diebits sietett a levélírással. Keserű orosz humorban volt.</p> -<p>– Mitt csinál a czár? Alszik. Felköltsem? Ugyan költsd fel.</p> -<p>Vagy talán volt valami Jakuskin tekintetében, a mi annak -szándékait elárulá: s azért beszélt ily sarcasmussal hozzá a -hadsegéd?</p> -<hr class="tb" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_403" id= -"Page_403">-403-</a></span></p> -<p>Az összeesküvő belépett a nyitott ajtón.</p> -<p>Ebben a pillanatban senki sem volt a szobában: egyedül a -czár.</p> -<p>Jakuskin ott látta maga előtt feküdni, a kit keresett, némán, -csendesen, behunyt szemekkel, keblén összetett kezekkel.</p> -<p>Most már hatalmas ember volt. Sérthetetlen ember. Halott…</p> -<p>Jakuskin nem mert hozzá közelebb lépni. A holt czártól félt.</p> -<p>Tántorogva botorkált vissza a másik szobába: a levél még mindíg -a kezében.</p> -<p>– A czár… rebegé.</p> -<p>– Meghalt.</p> -<p>– Mikor?</p> -<p>– Ebben az órában.</p> -<p>– Miért nem jöhettem egy nappal hamarébb, hogy e levelet -átadhattam volna neki!</p> -<p>A hadsegéd igen furcsának találta ezt a sopánkodást.</p> -<p>– Tudod mit? mondá Jakuskinnak. Csinálj belőle a pisztolyodba -fojtást, aztán lődd a fejeden keresztül, még utólérheted vele.</p> -<p>S bizony nem volt rosz tanács! Jakuskin a legokosabbat tette -volna, ha azt megfogadja, a helyett, hogy ledobja az asztalra a -levelet, a mire neki már nincs semmi szüksége s magában átkozva a -sorsot, elrohanjon.</p> -<p>A palota kapujában ismét találkozott a zöldszemű emberrel. Az -épen akkor kapott fel a lovára. Ránézett azokkal a macska szemeivel -és nevetett.</p> -<p>– Későn jöttél ugy-e? kiáltá rá s azzal kengyelvasát lova -oldalába vágva, tovanyargalt.</p> -<p>Jakuskinnak egész teste borzongott és reszketett.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Erzsébet, a mint felocsúdott, visszatért halottjához, s ott az ő -halálos fekhelyén írta ezt a levelet az anyaczárnéhoz: <span class= -"pagenum"><a name="Page_404" id="Page_404">-404-</a></span></p> -<p class="i2">«Drága anyám!</p> -<p>A mi angyalunk már az égben van, s én még a földön vagyok. Ki -hitte volna, hogy én élem őt túl, a gyönge, a beteg? Anyám, ne -hagyj el, ki most egyedűl állok ebben a fájdalmak világában. Drága -halottunk ujra visszanyerte kedves arczvonásait; mosolygása -bizonyítja, hogy a túlvilágon szebb dolgokat lát, mint ide alant. -Egyetlen vigaszom, hogy nem fogom őt soká túlélni, s minél előbb -egyesülök vele.»</p> -<p>Jól érezte! A tavasz utána vitte őt abba az országba, a hol a -czár is boldog, meg a rabszolga is, s nincs köztük külömbség.</p> -<h2>A HIRNÖK.</h2> -<p>Még nem volt föltalálva az a bűvészet, miszerint az ember a -villámra bizza izenetét, s ha a föld tulsó oldalán a gazdag -gyapotkereskedőnek fia születik, a másnapi keresztelőhöz komának -híhatja az üzlettársát a föld innenső félgömbjéről. A Jupiter -mennyköveit hordó sas elviszi az izenetet s meg is hozza rá a -választ. Még akkor egy olyan nagy világesemény is, mint Sándor czár -halála, nyolcz napig mászott a leggyorsabb futó ukrániai paripa -hátán az orosz birodalom szélétől a fővárosig. Az első hirnök, a -melyik a czár felgyógyulását hozta hírül, csakugyan megelőzte a -másikat. Azt az öröm sarkantyúzta, ezt a rémség.</p> -<p>Az örömhirre az egész Romanov czári család (összesen tíz tag: a -tizenegyedik, Mihály nagyherczeg, Varsóban volt a tizenkettediknél) -összegyűlt reggeli misére a téli palota kápolnájában, a hol maga -Seraphim, a főpap tartá az örömáldozatot. A kápolna tele volt az -udvarhoz tartozó hivatalnokokkal, főurakkal és tisztekkel. Az -énekkar zengé a zsolozsmát: «Isten, tartsd meg a czárt!»</p> -<p>Mikor aztán a protopopa az oltár előtt felnyitá a nagy kapcsos -könyvet, s elkezdé reszkető szavával felolvasni <span class= -"pagenum"><a name="Page_405" id="Page_405">-405-</a></span> az imát -a czár életéért: egyszer csak a mély áhítatteljes csendességben -megszólal egy dörgő hang, olyan, mint egy megütött harang -szava:</p> -<p>«Már meghalt!»</p> -<p>A felriadt gyülekezet önkénytelen nyitott utat egy előre -furakodó alak előtt, kinek világos zöld beshmetje magán viselte az -orosz birodalom valamennyi területének sárcseppjeit, a nogáji -puszta fekete sarait, a kiovi márgaföld veres pecséteit, a moszkvai -sárga agyagot, a novgorodi kréta-földet, s a csarszkoje-zélói zöld -mocsár-foltokat. Kezében volt egy levél, melylyel a sokaságon -keresztül egyenesen Miklós nagyherczeg felé tartott: Erzsébet -czárnő levele az anyaczárnőhöz.</p> -<p>A nagyherczeg átvette azt a levelet s maga bontá föl.</p> -<p>Azután odasietett a protopopához s valamit suttogott a -fülébe.</p> -<p>Arra a főpap a kezében tartott feszületet beburkolta -gyászfátyolba s odalépve Mária czárnéhoz, azt mondá neki:</p> -<p>«Fiad meghalt!»</p> -<p>S arra az énekkar félbeszakítá a közepén a dics-éneket s egy -percz múlva rákezdé a gyászhymnuszt.</p> -<p>«Örök nyugalmat adj neki Uram!»</p> -<p>A templomi szertartás kezdődött mint Te Deum s végződött mint -Requiem.</p> -<h2>«BEATUS ILLE».</h2> -<p>Mi az igaz boldogság a világon?</p> -<p>Megszabadulni a politika tohuvabohujából.</p> -<p>Nincs boldogabb ember a világon, mint az a falusi földes úr, a -ki a politikai eseményeket csak a hivatalos lapból tudja meg.</p> -<p>Délelőtt elmegy vadászni, felver három nyulat, abból kettőt az -agarai elfognak. Ez nagy diadal. Hanem a harmadikat elszalajtják. -Ez meg nagy boszuság. Hanem visszatérett <span class= -"pagenum"><a name="Page_406" id="Page_406">-406-</a></span> -megfojtanak egy vadmacskát. Ez megint vigasztalás. A ló felbukik -egy «angyalhullásban.» Ez nagy szerencsétlenség. De nem történik se -emberben, se állatban semmi hiba. Ez meg nagy szerencse.</p> -<p>Akad egy pár jó pajtás a szomszédból, a kinek az ember a viselt -dolgait elmondja, s a kik cserébe elmondják a velük történt nagy -dolgokat.</p> -<p>Délben a feleség pompás ebédre várja az embert, a jó pajtásokat -is ott marasztja. A káposzta kolbászszal fölséges eledel ilyen -kommóczió után! Ebéd után teljes tarokkpartie van együtt, s az -embernek még másnap is van vele mit dicsekedni, hogy csinálta meg a -pagat ultimot tiz tarokk ellenében «contra» «recontrá»-val! Az -egész politika, a mi belevegyül, annyiból áll, hogy Puskin -elnevezte a «vulpes»-t (olyan kártya, a mi semmit sem üt el) -Arakcsejeffnek. De a postamester ezért is megcsóválja a fejét! -Minek már a mulatságot ezzel elrontani?</p> -<p>Aztán, mikor már készülőben vannak hazafelé, eszébe jut a -postamesternek, hogy a zsebében felejtette Puskinnak a -hirlapját.</p> -<p>Azt aztán felbontják. (Mert a régi tisztességes hirlapokat -levélboritékban szokták szétküldeni.) Valjon, mi lehet benne?</p> -<p>«Katonai parádé.»</p> -<p>Ezt az ember el sem olvassa.</p> -<p>Azután Francziaország. A francziák meg vannak elégedve. Tudni -való! Törökország. A görögök ki vannak békítve. Világos! Anglia. A -csatornahajóhad visszatért Doverbe. Ugyan jól tette. Oroszországban -nem történt semmi. Hála Istennek.</p> -<p>Azzal kiki meggyújtja a kézi lámpáját és megy haza. A házi gazda -pedig felkeresi a felesége szobáját, a jó asszony már azóta aludt -is egy álmot, s nem pöröl az elkésettre, hogy minek ütötte olyan -sokáig a tarokkot? Áldott jó asszony!</p> -<p>Másnap későn ébred föl az ember, mert akkora hó <span class= -"pagenum"><a name="Page_407" id="Page_407">-407-</a></span> esett, -hogy az ablakon nem lehet tőle kilátni. Nem tesz semmit. Az ember -nemcsak Nimród, hanem Tyrtæus is: ha nem lehet kimenni Dianához, -ott vannak a muzsák, azok is jó barátnék. Az ember rágyujt, járkál -a szobában, s úgy csinálja a verset, hogy minden kommánál, pontnál -megcsókolja a kedves kis feleséget, a ki az alatt valami kedves kis -főkötőcskén kötöget; ha nehezen kerül meg a rim, ölébe veszi, a -szemébe néz, s mindjárt megtalálja a rimet.</p> -<p>Délután megint ott vannak a jó szomszédok, a postamester, a -haszonbérlő, a földesúr. A nagy hó nem tartotta őket vissza: kettő -a saját vasokján jött ide, a harmadikért Bethsába küldötte el a -szánkót, hogy ki legyen egészítve a társaság; s maga készítette el -számukra a kártyázó asztalt.</p> -<p>A paradicsom ez! Ez az igazi paradicsom.</p> -<p>Egyszer mégis csak be tudott csúszni a kígyó a paradicsomba.</p> -<p>Mikor a játék végén összeszámlálták a hosszú lajstromot, hogy -mindenki hány kopeket nyert: a postamesternek minden zsebét ki -kellett keresgélni, hogy megtalálja azt a két grivát, mivel ő -tartozik, s e közben mindenféle levelet kirakott a zsebéből.</p> -<p>– Nincs ma semmi ujság? kérdé tőle a haszonbérlő. (Csak egy -ujság járt arra a vidékre, a Puskiné, a szomszédok ő hozzá jártak, -ha valamit meg akartak tudni.)</p> -<p>– Micsoda beszéd? Hát nem tegnap volt, hogy hoztam az ujságot? -Hát azt gondolja az úr, hogy az ujságíró ördög, a ki mindennap tud -hazudni? Elég az neki hetenkint háromszor. Keresztyén ujságírónak -minden harmadnap pihenni kell. Ha kell az úrnak ujság, olvassa el a -tegnapit.</p> -<p>– Hisz azt már mind kiolvastuk.</p> -<p>– De bizony a katonai parádét nem olvastuk el belőle.</p> -<p>– No hát olvassuk el a katonai parádét.</p> -<p>És azt bizony érdemes volt recapitulálni, mert abban az állt, -hogy a szent-pétervári összes testőrezredeket <span class= -"pagenum"><a name="Page_408" id="Page_408">-408-</a></span> -egyenként feleskették a téli palota kápolnájában a czár iránti -hűségre. Hát mért ne esküdtek volna fel? Az nem árt a -katonának.</p> -<p>– Igen, de «Constantin czár» iránti hűségre lettek -felesketve.</p> -<p>– «Constantin czár?» Hát ki hallotta Constantin czárnak a -hírét?</p> -<p>(Az bizony úgy történt, hogy a nagy zűrzavarban elfelejtették -hivatalosan közzétenni Sándor czár elhunytát!)</p> -<p>– «Lapsus calami» ez! mondá a postamester.</p> -<p>– Részeg volt az ujságíró bizonyosan! No hát mért ne volna -szabad az ujságírónak is részegnek lenni? Egyszer egy -esztendőben!</p> -<p>Abba azután mind belenyugodtak, hogy az ujságírónak nevenapja -volt, be volt kapva, azért írt Constantin czárt Sándor czár -helyett; a jövő számban majd helyre lesz igazítva az «erratá»-k -között.</p> -<p>Azonban a jövő számban nem hogy helyre lett volna igazítva a -hiba, sőt rádupláztak és tripláztak, mindenféle rendeleteket adva -«Constantin czár» ő felsége nevében. Ez már több, mint -sajtóhiba!</p> -<p>Soha se lett hivatalosan kihirdetve, hogy Sándor czár -meghalt.</p> -<p>A jámbor hirlapolvasó közönség csak a vasárnapi számokból tudta -meg, hogy valami mégis van a dologban. Akkor már közölve voltak a -városszerte megtett gyászünnepélyek Szent-Pétervár valamennyi -templomaiban, s a professorok hivatalos ódái orosz, latin és görög -nyelven, az elhunyt czár megdicsőitésére.</p> -<p>Azon sem csodálkozott azután senki, hogy minden további rendelet -Constantin nevében jelent meg: ő volt a czárevics: az orosz -államjog szerint ő következett a korona viselésére. Hogy a nép nem -szerette: az nem jött kérdésbe. Mi köze ahhoz a népnek? A katonák -felesküdtek a hűségre, s a kié a katona, azé az ország.</p> -<p>S mit bánta ezt különösen a «boldog ember» abban a <span class= -"pagenum"><a name="Page_409" id="Page_409">-409-</a></span> kis -mezei lakban? Neki az a csendes lak akkor is nagyon kedves volt, a -mikor még Szent-Pétervárott Sándor czár uralkodott; azáltal, hogy -Constantin került a helyébe, a mezei lak még kedvesebbé lett.</p> -<p>A téli palota új kísértetet kapott. Már azt a régit is nehéz -volt szolgálni, a ki némán, elmélázva járt-kelt a hívei között! hát -még az újat, a ki üt, ver, csontot tör és szidalmaz. Ennek a jó -kedve még rettenetesebb, mint amannak a búskomorsága.</p> -<p>Annálfogva az a testőrtiszt, a kinek a zsebében egy felsőbb -parancs rejtőzött, mely megtiltja neki Pleskovból egy napi járó -földre eltávozni, méltán nevezhette magát «boldog embernek.»</p> -<h2>A KISÉRTŐ.</h2> -<p>Egy hófergeteges deczemberi napon, a mikor még a szomszédok sem -jöttek Puskin tanyáját meglátogatni, egy csengős szán hajtatott be -az udvarára, s a bundákból és botosokból kikeczmelgőben a házi -gazda Galban lovagot ismerte meg.</p> -<p>Vendég számára nincs ellenséges indulat; kivált a kit a rosz idő -hajt be. Az út el volt veszve a hóhullámok alatt! az ember nem -láthatta, hogy merre megy?</p> -<p>Puskin a legszivélyesebben fogadta Galbant, s a jó meleg -szobában rágyujtottak a békepipára. Bethsába készíté számukra a -theát.</p> -<p>– Hát téged mi üldöz ily télvihar idején, hogy a hátadra vedd a -zivatart, Galban?</p> -<p>– Hja, bizony, Szergievics Sándor pajtás, azt könnyen -kitalálhatnád saját magadról; mert bizony a te ablakod sem a -Nyeffszki prosspektre nyilik. Neked is van rá valami okod, hogy itt -légy.</p> -<p>– Van! szólt Puskin, bodor füstöt eresztve föl karikában a -magasra, s az a füstkarika úgy szállt föl Bethsába <span class= -"pagenum"><a name="Page_410" id="Page_410">-410-</a></span> feje -fölé, mint egy aureole a szentek feje fölött, – s nagy tüntetéssel -odavonta a nejét a karszéke kartámlányára, s átölelte a derekát. -Itt van!</p> -<p>Galban nevetett.</p> -<p>– No, ilyen okom nekem persze nincs. Nálam csak az van, hogy -«veteres migrate coloni.» (Hajdani zsellérek pusztuljatok innen.) A -világ megfordult. A régi emberek menekülnek. Arakcsejeff is -Grusinóban pipázik.</p> -<p>– No azt csodálom. Hisz Constantin czár neki eszményképe volt, s -úgy tudom, hogy Constantin czár sem szeretett senkit úgy, mint -Arakcsejeffet.</p> -<p>– Hiszen, ha Constantin volna a czár, akkor én is tudnám, hogy -merre kell torony irányában szánkázni? de nem az.</p> -<p>– Nem az? szólt Puskin elbámulva. Hisz itt állnak a hirlapban a -rendeletei.</p> -<p>– Ugyan, édes Szergievics Sándor! Te magad is író vagy, s mégis -olyan naiv vagy, hogy elhiszed a mi az ujságban áll?</p> -<p>– Terringettét! De már a hivatalos ujságnak csak el kell hinni, -ha ide van nyomtatva, hogy a senatus kikiáltotta Constantint -czárnak, hogy a testőrezredek zászlónként felesküdtek a Constantin -czár iránti hűségre.</p> -<p>– És azért Constantin mégsem czár. A csodák és a képtelenségek -korában élünk, barátom. Ezeket persze nem köti a hivatalos közlöny -a nagy közönség orrára, hanem Szent-Péterváron mindenki tudja -azért. Mikor már Constantin ki volt kiáltva czárnak, a -nagyherczegektől elkezdve a testőrökig mindenki letette iránta a -hódolati esküt, akkor az államtanács elnöke, Lapukhin, előád egy -lepecsételt csomagot, melyre ez volt írva a meghalt Sándor czár -által: «halálom után az államtanácsban felbontandó.» A pecséteket -felvágták, s a bőrtokban találtak egy okmányt, melyben Constantin -nagyherczeg, a czárevics a trónöröklési jogrúl öcscse, Miklós -nagyherczeg javára leköszön. A második okmány, a mi a csomagban -volt, Sándor <span class="pagenum"><a name="Page_411" id= -"Page_411">-411-</a></span> czár végrendelete, melyben Constantin -lemondása elfogadtatik, s jövendő trónörökösül Miklós nagyherczeg -neveztetik ki.</p> -<p>– Hát akkor nem Constantin a czár, hanem Miklós. Ez nagyon -világos. Mondá Puskin, olyan hangon, mint a kinek az is -mindegy.</p> -<p>– Dehogy világos! Miklós nagyherczeg nem akarja elfogadni a -javára történt lemondást. Ő ragaszkodik az állami rendhez, a mit -megváltoztatni nem szabad s most foly a nagylelkü vita -Szent-Pétervár s Varsó között, a harmadik testvér, Mihály -nagyherczeg közbenjárásával; mind a két testvér azt követeli, hogy -a másiké legyen a korona.</p> -<p>– No, ez igazán nagy testvéri szeretet, csaknem példátlan a -világtörténetben. Eddig azon szoktak a királyfiak vetekedni, hogy -melyik vegye el a másiktól a koronát?</p> -<p>– S a mi a chimaerát tökéletessé teszi, az, hogy már bevégzett -tények állnak egymással szemközt, a mik egymást kizárják. Bevégzett -tény, hogy Constantin czárnak van kikiáltva, s a trónról el nem -távolítható; de az is bevégzett tény, hogy törvényes nejévé tette -Grudzinszka Johannát, a ki lengyel nő, római hitű és köznemes, -három olyan tulajdon, a mely eltitja a férjét az orosz koronák -viselésétől. És igy Constantinnak meg van tiltva a trónra leülni, s -meg van tilta róla lelépni.</p> -<p>– Isten neki. Akkor állni fog rajta!</p> -<p>– Könnyű neked itten élczelni a pleskovi tusculanumban; de mit -tegyenek a szegény cserepcsikba szorított udvaronczok?</p> -<p>– Kivált miután a czárevicsnek kedvesebb a felesége, mint a -koronája.</p> -<p>– No! Ezt hagyjuk abba. Azzal a túlságos hitvesi szeretettel -senkinek sem szórunk port a szemébe. Nekem volt alkalmam azt egy -ízben aranypróba-kőre tenni. S mondhatom, hogy nagyon kevés -bűvészet kellett volna <span class="pagenum"><a name="Page_412" id= -"Page_412">-412-</a></span> hozzá, hogy Johanna asszonysággal -elfeledtessem a legdaliásabb fejedelmi szeretőt. Mert még akkor -férjének nem nevezhette. Ha egy erősebb érzelem nem parancsolt -volna szivemnek! (Itt egy elfojtott sóhajtás s egy lopva ejtett -oldalpillantás Bethsába felé, igyekezett megadni a magyarázatot.) -Bizony kezemben volt az alkalom, hogy Constantint Oroszország -tizenkilencz koronájával megajándékozzam. Aztán még egy huszadikkal -is. Csak egy nappal kellett volna még tovább maradnom a szép -Laziénka-kertben.</p> -<p>(Bizony kár volt ott nem maradni; már csak azoknak a szép -Laziénka-kertben termő mogyorófa hajtásoknak az átvétele végett -is!)</p> -<p>Puskint émelyíté ez a henczegés. Kiverte a pipája hamuját a -földre. Annyira becsülte épen Galban dicsekedését is.</p> -<p>– Én pedig úgy tudom, hogy a czárevics és neje oly nagyon -szeretik egymást, hogy Constantin nem adja oda Johanna főkötőjét -Rurik koronájáért.</p> -<p>– De hátha nem Johanna főkötőjében van az érdem? Hátha Rurik -koronájában van a hiba? Okos ember zivatarban nem menekül egy -terepély fa koronája alá, hogy meg ne ázzék. S valamennyi terepély -fa között az orosz fenyőnek a koronája a legveszélyesebb, nagy -villámlások idején. Azt mindenki tudja, hisz a verebek is arról -beszélnek, hogy a meghalt czárt csak a jóltevő kaukázusi láz -mentette meg attól, hogy az a végzet ne érje, a mivel minden orosz -czár megvált a tróntól. Még az utolsó esetről is sok mende-monda -jár. Beszélnek megmérgezésről. Talleyrand bon motja egész Európát -bejárta már: «ugyan ideje volna, hogy az orosz czárok a meghalási -módjukat megváltoztassák.» Az ember irtózik kimondani: orgyilok, -árulás, összeesküvés leskelődik arra, a ki Rurik koronáját viseli. -Aláássák az imazsámolyát, az oltárt, a templomot, a hol -ájtatoskodik. Nem elég magyarázat-e annak a megértetésére, hogy -miért verseng két testvér a fölött, <span class="pagenum"><a name= -"Page_413" id="Page_413">-413-</a></span> hogy melyiké «ne» legyen -a korona? Legjobban megmondta a vonakodásnak az okát a czárevics a -szász özvegy királynénak: «az orosz czároknak igen erős nyakuaknak -kell lenni, s én nem szeretem, ha az enyimet csiklandozzák!»</p> -<p>(Ilyen merészen csak az agent provocateurök szoktak -beszélni!)</p> -<p>Puskin úgy bedugta a száját a csibukja borostyánkő szopókájával, -hogy azon ugyan egy szó ki nem jöhetett. Bethsába észrevette a -férjén, hogy az most tüskéken ül s kisietett a szobából. Kitalálta -a férj gondolatait, utána látott, hogy azokat foganatosítsa. -Befogatott három szánba s elküldött a szomszédokért, a kiket a -zivatar visszatartott a megjelenéstől.</p> -<p>Galban azért csak nem hagyott fel a folytatással, mikor az -asszony magukra hagyta őket.</p> -<p>– Hiszen tudod rólam jól, hogy ki voltam és ki vagyok? Teljes -életemben mindig udvaroncz voltam, szerettem szolgálni, -engedelmeskedni, intrikálni, soha sem voltak bennem hajlamok valami -összeesküvő ligához tartani. Őszinte vagyok! De ebből a mostani -kelepczéből közönséges alattvalói hűség ki nem segít. A zürzavar -tökéletes az országban. Az összeesküvő társulatok maguk szét vannak -zilálva. Azáltal, hogy a czár meghalt, ki van rántva alóluk a föld. -Nincs czár! Ki ellen esküdjenek össze? De az udvaronczok épen olyan -zavarban vannak. Nincs czár! Ki mellé sorakozzanak? Az összeesküvők -két pártra szakadtak: ha Constantin fogadja el a koronát, akkor -Miklóst fogják ellenczárnak kikiáltani, ha Miklós fogadja el, akkor -Constantint. A katonák készek egymással összeverekedni; mind a két -fél a maga legitim jelöltjeért. A legszebb forradalom lesz, mind -két részről ezzel a csatajelszóval: «éljen a czár!» S az ember nem -tudja, hogy melyik fog győzni? Ha Constantin pártja győz, akkor a -Miklós hivei lesznek a lázadók; ha Miklós pártja kerül felül, akkor -a Constantin hiveit fogják üldözni, mint <span class= -"pagenum"><a name="Page_414" id="Page_414">-414-</a></span> -zendülőket. A magamforma emberek helyzete a legrettenetesebb. -Akárki mellé álljak, nem tudom, hogy a legnagyobb jobbágyi hűségem -nem lesz-e holnap már perduellio, rebellio? Ilyenkor aztán okos -ember nem tehet czélszerűbbet, mint hogy ott hagyja a chaost -chaosnak, s menekül az erdők közé, farkasokat vadászni. Reménylem, -Sergievics Sándor, hogy ezeken a vadászatokon gyakran fogunk -találkozni egymással.</p> -<p>– Nekem nem szabad egy napi járó földnél messzebbre eltávoznom -Pleskovból.</p> -<p>– Hisz az én birtokom épen annyira van hozzád. Egy rövid téli -nap. Mulassuk magunkat, a hogy lehet, a míg ez a zürzavaros világ -tart.</p> -<p>Puskin megigérte, hogy rövid időn visszaadja a látogatást.</p> -<p>– Hisz most már egészen kollegák vagyunk, fecsegett Galban -tovább. Képzelheted azt a jajveszéklést a tsinovnikok között -Szent-Pétervárott! Jövő márcziusban lett volna Sándor czárnak -huszonötéves uralkodói jubilaeuma; minden udvaroncz előre számított -rá, hogy ezen a napon egy rangfokozattal előbbre fog menni: a «vasé -blagorodié» czím helyett a «vasé vuiszkoblagorodiét» fogja kapni. -Sokan már előre elkészítették az új egyenruháikat is és magolták a -feleleteket, a miket az examenben adni fognak; mert tudod, hogy -nálunk valahányszor valaki hivatalbeli előmozdítást kap, előbb -mindíg újra le kell tennie az exament. Szerencsére a professor urak -a felteendő kérdéseket jó idején kiszolgáltatják s nem is igen -drágán. Ez most mind a porba esett. Én magam is ott voltam a -lajstromban a harmadik czím-fokon, mint a szentpétervári szinházak -igazgatója «vasé prevoszkoditelsztvo», te is ott voltál, mint -őrnagy. Három ezer aspiráns: a kinek nagy része még Daimona kezébe -tette le a foglalót. Most az egész lajstrom fidibusnak való.</p> -<p>A veszedelmes fecsegést félbeszakítá a megérkezett szomszéd urak -hatalmas tappogása a tornáczon. <span class="pagenum"><a name= -"Page_415" id="Page_415">-415-</a></span></p> -<p>Soha szivesebben látott vendégek előtt nem tárult fel az -ajtó!</p> -<p>Azok pedig nem azért jöttek, hogy a bonyolódott trónöröklési -kérdést segítsenek Galban lovagnak megoldani, hanem hogy -tarokkozzanak, mert az köztudomásu dolog, hogy «a tarokk -mindenekfelett való!»</p> -<p>Galban lovag azonban kimenté magát, ő csak hazard játékot -szokott játszani és csak nagy pénzben.</p> -<p>– No hát ülj le a feleségemmel sakkozni. Mondá neki Puskin. De -összeszedd magad, mert Betszi igen erősen játszik.</p> -<p>És Galban lovag talált magának olyan játékot, a mi a világon a -leghazardabb és a legnagyobb pénzben megy.</p> -<h2>AZ EGÉR JÁTSZOTT A MACSKÁVAL.</h2> -<p>A kártyázó urak úgy verték az ujjaik bütykével az asztalt, -mintha jobban fájna annak a «foliamentum»-nak, ha még meg is ütik; -s aztán minden játék után veszekedtek: «Ezt» kellett volna hivni, -nem «azt», akkor megnyertük volna! Olyan gorombaságokat mondtak -egymásnak, hogy kártya nélkül a kézben az valóságos becsületsértés -lett volna. A terem másik szögletében sokkal csendesebben folyt a -játék. Ott csak suttogva beszéltek. Úgy szokás a sakk mellett.</p> -<p>– Láthatja ön, éltem napfénye, mire képes egy megsebesített -sziv! Jár ilyenkor látogatóba más, mint a ki futó bolond lesz -szerelmében?</p> -<p>– Hát ön nem a politikai zürzavar elől menekült a -fővárosból?</p> -<p>– Én-e? Hisz az nekem elemem, mint a halnak a viz. Abban nőttem -fel. Nálam nélkül trónváltozás meg nem történik Európában. Mikor -Mars hadra készült, én voltam a Mercur, a ki izeneteit hordta. Én -egy életpályát szakítottam ketté, egy herczegi koronát dobtam el -magamtól, <span class="pagenum"><a name="Page_416" id= -"Page_416">-416-</a></span> azért, hogy önnek a mosolyában -gyönyörködhessem.</p> -<p>– És ha nem találnék mosolyogni?</p> -<p>– Az engem őrültté tenne.</p> -<p>– Ah, ön visszafelé árverez! Már a multkor azt mondta ön, hogy -meg van őrülve miattam, s ma már csak készül még az lenni?</p> -<p>– Mindennap újra kezdem azt.</p> -<p>– Ez arra mutat, hogy mindennap ki is gyógyul belőle.</p> -<p>– Nem bizonyítja-e ittlétem, hogy gyógyíthatatlan vagyok?</p> -<p>– Csak a zivatar kergette önt ide be.</p> -<p>– A zivatar pártfogóm volt. Jogot adott ide jönni.</p> -<p>– Ah, a mi házunk mindig nyitva a vendégek előtt.</p> -<p>– A «mi» házunk! Milyen kínzás van ebben a kis szóban!</p> -<p>– Azt mondjam-e: «a férjem háza?»</p> -<p>– Úgy örömestebb hallom. Az a «többesben» szólás csak a -királyoknak illik, a királynéknak nem.</p> -<p>– Ah, az orosz nők nem királynők, ők szolganők a háznál. Ez -dicséretes ősi szokás.</p> -<p>– De rajtuk függ, hogy rabjobbágyokat szerezzenek.</p> -<p>– Azt hallottam, hogy a törökök úgy foglalták el egyszer -Budavárát, hogy látogatóba mentek oda. Nem veszi ön észre, hogy -visszaél a vendégjoggal?</p> -<p>– Csak egy tekintettel mutassa ön, hogy ittlétem gyűlöletes, s -nem lesz rám nézve se éjszaka, se zivatar; befogatok s hófuvat és -farkasordítás daczára, neki vágtatok a pusztai útnak.</p> -<p>– Ön azt nagyon jól tudja, hogy erre nehéz volna ürügyet -találni; hogy Puskin ezt meg nem engedné.</p> -<p>– Tudnám a módját. Sakk a királynak! Ön mindjárt elveszti a -partiet. Arra boszúsan fölkel s elkezd panaszkodni a nagy pipafüst -ellen, s azzal szobájába megy. Arra én Szergievics Sándor háta mögé -ülök «bibicznek» s elkezdek <span class="pagenum"><a name= -"Page_417" id="Page_417">-417-</a></span> beszélni a játékába. Ezen -a legjobb barátok is összevesznek. Szó szót ád; én is hevesfejü -vagyok, ő is. Utoljára kikergettetem magamat az ajtón. Nos, feladja -ön a játszmát?</p> -<p>– Még nem. Még rochirozhatok a királylyal. Én nem akarom azt, -hogy ön elhagyja a mi házunkat.</p> -<p>– Ha a «mi» házunknak nevezi ön, még ez órában elhagyom. Az a -gondolat, hogy egy födél takar be engem, üdvömet és annak -elrablóját, pokollá változtatja rám nézve magát a paradicsomot is. -Sakk a királynak és a királynénak!</p> -<p>– Igy kénytelenek vagyunk királynét cserélni. Én az önét veszem -el. Ön az enyimet. Én nem akarom, hogy ön elhagyjon engem. Ki -tudja, hátha az angyalok nem olyan fehérek, mint a milyeneknek -festik őket? (Tevé hozzá, egy észvesztő pillantással a lovag felé. -Erre már Zeneida tanítá.) Ön nem vette észre ezt a huzást. Sakk -matt!</p> -<p>– Valóban az. Ön megnyerte a játszmát.</p> -<p>– Kezdjünk újat. «Gambit»-val?</p> -<p>– A győztes húz elébb. Elfogadom a «gambit»-t.</p> -<p>– Nem hallott ön azóta hírt szegény édes anyámról?</p> -<p>– Csakhogy önmaga előhozta ezt végre. Bizony mondom, nem szóltam -volna önnek, ha maga nem kérdi; pedig az hozott legfőkép ide. A -királyné óhajtja önt látni.</p> -<p>– Igazán? Én őt már kétszer láttam, a mióta elszakítottak tőle: -a téli palotában, az újévi ünnepélyen.</p> -<p>– Most színről színre fogja látni. Én már az engedélyt -kieszközöltem az ön számára, hogy a kolostorba bebocsássák a -királynéhoz.</p> -<p>– Itt van az engedély?</p> -<p>– Közölni akarja ön azt Szergievics Sándorral?</p> -<p>– Nem. Nem! Ő előtte titokban kell annak maradni.</p> -<p>– Akkor hadd maradjon nálam. Itt jó helyen van. Puskin nem -kisérheti önt oda; mert tőle ez valóságos <span class= -"pagenum"><a name="Page_418" id="Page_418">-418-</a></span> -misdeminour volna. Tőlem megkaphatja ön azt rögtön, a mint egyszer -eljön az alkalom, hogy az engedélyt fölhasználhassa.</p> -<p>– Igen; ha egyszer Puskin több napra elutazik hazulról.</p> -<p>– Akkor izenjen ön hozzám s én az engedélyt elküldöm.</p> -<p>– De hisz az ide-oda küldözéssel két egész nap eltelik a drága -időből. Nem jobb volna, ha magam mennék érte?</p> -<p>(– Hisz ez isteni hölgy!) Ha engem ez a szerencse ér egyszer, -kastélyomat rögtön felgyujtom az ön eltávozása után, hogy más -vendéget ne fogadhasson el.</p> -<p>– Sakk matt! Ah, most szépen rászedtem önt! Csak azért -fecsegtem, hogy elvonjam a figyelmét. Valóságos «varga-matt.» Most -ezzel elmehet ön aludni. Jó éjt lovag.</p> -<p>Bethsába elhagyta a termet. Galban lovag azonban a teljes diadal -tudatával kelt föl a sakk-asztal mellől, meg levén győződve a -felől, hogy ő nyerte meg a játszmát. A miből ő rendesen három közül -kettőt meg szokott nyerni. (A harmadikban megverik).</p> -<p>A tarokkisták nem vettek ebből semmit észre. Az ő asztaluknál -rettenetes csata folyt le. Szergievics Sándor egy «aufgelegt» solot -vesztett el, quint majorral, tousles troisval. Iszonyú diadal -volt!</p> -<p>– Két «blank» király a kezemben, s mind a kettőt elverték, ezer -milliom ördög! Átkozódék Szergievics Sándor. Négy skartjuk volt -ellenem!</p> -<p>– Hja, bizony, a királyokat mi mind elütjük! Dicsekedék fényes -hőstettével a postamester.</p> -<p>– Micsoda? szólalt meg Galban lovag. Önök a királyokat mind -elütik? Hisz ez valóságos republikánus mozgalom!</p> -<p>Ez a szó aztán annyira elvette a postamester jó kedvét, hogy -«tour»-okat kért s végét vetette az érdekes mulatságnak. -<span class="pagenum"><a name="Page_419" id= -"Page_419">-419-</a></span></p> -<p>Mikor aztán Puskin kikisérte a haza távozó vendégeket a készen -álló szánokhoz, s visszatért Galban lovaghoz, azt kérdé tőle:</p> -<p>– Nos, hát a sakkjátszma hogy ütött ki az én kicsikémmel?</p> -<p>– A földig gázolt. Úgy játszott velem, mint a macska az egérrel. -Vajjon kitől tanulhatta ezt?</p> -<p>– A sakkjátékot? Óh erre még az áldott kedves Nariskin Zsófi -tanította őt. Együtt játszták naponkint.</p> -<p>De nem úgy volt. «Azt» a játékot nem Zsófitól, hanem Zeneidától -tanulta a kicsike; s ezuttal az egér játszott a macskával, úgy a -hogy neki tetszett.</p> -<h2>AZ ELLENMÉREG.</h2> -<p>A zord hózivataros idő után szép napfényes deczemberi napok -következtek. Galban lovag hazament a birtokára s megigértette -Puskinnal, hogy rövid időn vissza fogja adni a látogatást. A -postajárás is belejött a maga szokott kerékvágásába, azaz hogy -szánútjába.</p> -<p>A legközelebbi postával érkezett hivatalos lap minden eddigiket -fölülmult száraz unalmasságában.</p> -<p>Hanem a végén, az úgynevezett napihirek között volt egy -hirdetmény, mely azt tudatta, hogy «folyó hó 26-ikán Ilmarinen -Zeneida a börzepalotában hangversenyt ad a lelenczház javára.»</p> -<p>… Tehát deczember huszonhatodikán!</p> -<p>… A lelenczház javára!</p> -<p>Nyolcz nappal előre volt hirdetve a hangverseny. Hogy a ki részt -akar venni, jókor feljöhessen.</p> -<p>Pleskovhoz Szent-Pétervár hét erős napijáró. A postautat -leszámítva, Puskinnak hat nappal kellett előbb megtudni ezt a -hírt.</p> -<p>Bethsába is olvasta ezt a hirdetményt, s még ő mondá, hogy: -<span class="pagenum"><a name="Page_420" id= -"Page_420">-420-</a></span></p> -<p>– Nézd! De szeretnék akkor én is ott lenni, mikor az én kis -Zeneidácskám énekel!</p> -<p>Pedig a szivét eltölté a borzadály. Ő is tudta azt jól, -megmondta neki Zeneida, hogy az milyen hangverseny, milyen éneklés -lesz.</p> -<p>E percztől kezdve mintha kicserélték volna Puskint, oly mogorva, -oly elmélázó lett. Bethsába úgy olvasott az arczából, mint a -nyitott könyvből. Hiszen Zeneidától megkapta a hieroglyphok -kulcsát. Tudta ő azt jól, hogy Puskin miről ábrándozik? Tudta jól, -hogy az ő régi szeretőjének a neve «Eleutheria».</p> -<p>Egész szerelmét összpontosítá körüle, hogy őt fogva tartsa.</p> -<p>Hiszen nem példátlan eset, hogy nagy emberek, híres államférfiak -szerelmi boldogságukban elfeledkeztek a légyottról, a mit a -harczmezőn ellenségeiknek és bajtársaiknak adtak. Megtörtént -akárhányszor, hogy egy nagy ember, mikor megtalálta azt a «kis -világot,» megtanulta benne, hogy milyen jó dolog «kicsiny embernek» -lenni! Milyen boldogok a liliputiak!</p> -<p>Hasztalan kisérlet volt.</p> -<p>Két napig küzdött magával Puskin, akkor megmondá Bethsábának, -hogy neki deczember huszonnegyedikén reggel el kell utaznia.</p> -<p>Bethsába azt sem kérdezé, hogy hová? sem azt, hogy mennyi időre? -csak azt, hogy «hát engem nem viszesz magaddal?»</p> -<p>– Nem, drágám; ebben a hidegben neked nem szabad utaznod. Az út -nagyon rossz.</p> -<p>– Hát neked nem rossz? Nem halaszthatnád későbbre?</p> -<p>– Nem lehet! szóla Puskin kedvetlenül, s a hang, a min ezt -mondá, eltiltott minden további kérdezősködést.</p> -<p>Bethsába észrevette, hogy a rettegett veszély elérkezett.</p> -<p>A méreg ott van már az erekben.</p> -<p>Elő kell venni az ellenmérget.</p> -<p>Szobájába ment, s levelet írt Galban lovaghoz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_421" id="Page_421">-421-</a></span></p> -<p>«Szergievics Sándor e napokban készül elutazni; válaszát -várom.»</p> -<p>Ezt a nehéz tartalmú levelet egy szolgájára bizta, ki egy -lovasszánon elvágtatott vele Galban birtokára.</p> -<p>Puskin e szóváltás után észrevette magát, – hogy búskomorsága -mindent elárult; e percztől kezdve erőltette a jó kedvet egész a -csapongásig. Vendégei azt mondták róla, hogy soha sem látták őt -ilyen kedélyesnek. Csak Bethsábát nem csalta meg vele.</p> -<p>Végre elérkezett a végzetes nap reggele, deczember 24-dike. – -Mindketten korán keltek, hogy Puskin jókor indulhasson.</p> -<p>De mielőtt Puskin utiruháját felvette volna, Bethsába a keblére -borult, s azt rebegé:</p> -<p>– Nem bocsáthatlak el a nélkül, hogy meg ne gyónjam egy nagy -bűnömet, a mit ellened elkövettem.</p> -<p>– Én ellenem? Mit tudsz te véteni?</p> -<p>– Féltékeny voltam rád.</p> -<p>– A mostani utam miatt?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Bohó vagy. Hát valahányszor el fogok hazulról menni, mindig -félteni fogsz?</p> -<p>– Csak most. Nekem azt megmondták előre, hogy te e napokban el -fogsz utazni egyedül; egy régi kedveseddel találkozni.</p> -<p>– Galban mondta?</p> -<p>– Ő. Mikor itt volt nálunk. Én kérdeztem tőle, hogy hivják azt a -nőt? Azt felelte, hogy megmondja, ha még egyszer fogom kérdezni. -Most, hogy egyszerre útra készültél, a féltés egész erővel -fölébredt lelkemben. Elvesztettem az eszemet. Ölj meg, taposs el! -Én levelet írtam Galbannak, a miben azt kérdezém tőle, hogy hiják -azt a nőt, a ki miatt a férjem el akar utazni? Bizonyítsa be azt -okirattal, a hogy igérte. És ő válaszolt nekem. Nézd: olvasd, mit -írt?</p> -<p>S odanyujtá Puskinnak a Galbantól kapott levelet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_422" id="Page_422">-422-</a></span></p> -<p>Puskin előtt vérben úszott a világ, a míg végig olvasá.</p> -<p>«Imádott urnő. Ha a kivánt okiratot meg akarja ön kapni, -látogassa meg szerény kastélyomat, idegen kézre az nem bizható. – -Leghívebb rabszolgája, Galban.»</p> -<p>Elámulva tekinte Bethsábára.</p> -<p>A nő reszketve rogyott térdeire.</p> -<p>– Bocsáss meg! Nem tudtam, hogy mit cselekszem. Ne verj meg! -Büntetve vagyok már a szégyen által, a mi rajtam esett. Meg vagyok -gyalázva örökre!</p> -<p>Puskin fölemelé a nőt.</p> -<p>– Ne sírj! Szeles gyermek voltál, nem egyéb. Előttem tisztább -vagy az angyaloknál. S hogy meg ne légy gyalázva, arról fogadom -Istenemre, hogy tenni fogok. Csókolj meg és légy nyugodt.</p> -<p>– Megbocsátasz nekem?</p> -<p>– Nincs semmi megbocsátani valóm. Asszonynak joga van azt -követelni férjétől, hogy legyen hozzá olyan hű, a milyen ő maga. -Olyan leszek. Most ölelj meg s vigyázz magadra szépen. Majd ha -visszatérek, akkor megmondom, hogy ki volt az a nő, a kinek a -hivására elutaztam?</p> -<p>Tudta azt Bethsába jól: Eleutheria.</p> -<p>Puskin fegyvereit magához véve, szánkójába veté magát s -kocsisának megmondta, hogy merre hajtson.</p> -<p>A jemsik fejet csóvált. Arra felé soha se jutni el -Szent-Pétervárra; pedig az ő útlevele oda szólt.</p> -<p>Reggeltől estig tartott, a míg Galban lovag birtokáig eljutott -Puskin. Egy ősi kastély volt ott nagy terjedelmű fenyőerdők -közepett; vadászbirtok.</p> -<p>Az ellenméreg jól hatott.</p> -<p>Szerelmi boldogságért meg nem tette volna Puskin, hogy a -határidőre megjelenést elmulaszsza, de a szerelemféltés erősebb -ellenméreg! Olyan ember akad elég, a ki a szabadságért feláldozza -szerelmét, boldogságát, birtokát, magas rangját, de a ki férji -becsületét feláldozza, olyat nem látott a világ. Tegyétek az egyik -serpenyőbe valamennyi indulatszörnyet s a másikba a -szerelemféltést, s <span class="pagenum"><a name="Page_423" id= -"Page_423">-423-</a></span> ez lenyomja valamennyit. A világ minden -zsarnokait nem gyülölik oly erősen, mint a szerelmi -vetélytárst.</p> -<p>Ha Brutusnak azt mondták volna Martius Idusán, hogy Casca -elcsábította a feleségét, Casca halt volna meg, nem Cæsar.</p> -<p>Ezt Zeneida jól kifőzte.</p> -<p>Ő ismerte az egész helyzetet.</p> -<p>Hónapok óta nyitott kártyával játszott már a két ellenfél.</p> -<p>Titkos följelentésekben rég el voltak árulva a terveik; ismerték -egymást név szerint. De mind a két fél tétovázott, hogy melyik -kezdje meg a támadást? Az alkotmányvivő párt hivei ott voltak a -legmagasabb hivatalnokok közt, magában a táborkarban. Hogy össze -fognak ütközni, azt mindenki tudta, csak azt nem tudta hogy -mikor?</p> -<p>Egy kulcsa volt a kitörés határnapjáról értesülésnek.</p> -<p>Ez a kulcs volt Puskin utrakelése.</p> -<p>A mely napon ő elhagyja Pleskovot, hogy a tilalom ellenére -megjelenjen Szent-Pétervárott, az a kezdet!</p> -<p>Erre lesett Galban lovag, és Ghedimin herczegnő, és az egész -Arakcsejeff-liga.</p> -<p>És erre alapítá Zeneida azt a cselszövényt, mely Puskint -kiragadja a vésznap határköréből.</p> -<p>A mi bevett fogalmaink szerint az könnyen veszedelmes játékká -lehetett volna. Nálunk a szerelemféltés halálos bajjal is -végződhetik. De Oroszországban más társadalmi fogalmak vannak. Ott -az idő szerint minden párbajvivás szokatlan volt. Láttuk Jakuskin -példájából, hogy a ki ott párbajra hitt valakit, azt elküldték a -Kaukázusba. Bethsába nem koczkáztatott egyebet, mint azt, hogy -Puskint elküldik Georgiába, ha Galbant kihivja; mert az ugyan meg -nem verekszik senkivel. Legfeljebb egy kis ökölharcz lesz a -dologból, ha a két férfi szembe kaphatja egymást s ott aztán a -keménykarú falusi gazdát nem kellett félteni az elpuhult -kéjencztől.</p> -<p>Puskin kívül hagyta a szánkóját az úton, hogy megérkezte -<span class="pagenum"><a name="Page_424" id= -"Page_424">-424-</a></span> zajával figyelmet ne keltsen. Csak a -pisztolyait, meg a korbácsát vette magához s úgy sétált be a -kastélyba.</p> -<p>Meglehetősen elhagyatottnak látszott, még kutyák sem voltak az -udvarán. Nagy nehezen tudott előzörgetni valamelyik ajtón egy -dvornikot.</p> -<p>– Merre van Galban lovag?</p> -<p>– Nem tudom biz én, szivecském, mert az még tegnap -elutazott.</p> -<p>– No csak nem kell hazudni, mert majd a nogajkával kérdezlek ki! -Eredj hozzá és mondd meg neki, hogy itt van valaki Puskinéktól.</p> -<p>– Jaj, lelkecském, akkor épen nagyon jó, hogy megjöttél. Hagyott -ám itt a lovag úr egy levelet Puskinék számára. Ő ugyan azt mondta, -hogy asszonyság lesz, a ki jön, de azt hiszem, hogy az mindegy: -neked is odaadhatom.</p> -<p>S előhuzta a csizmaszárból a levelet. Nem tesz semmit, hogy a -pacsuli-illat egy kicsit meghonosítódott a bagaria szag által.</p> -<p>Puskin föltépte a levelet és olvasá:</p> -<p>– Madame. Ezer bocsánat! De ezuttal nem az ön szivére van -szükségem, hanem a férje fejére. Sietek vele találkozni annál a -szép asszonynál, a kinek neve «l’échafaud!» Galban.</p> -<p>– Fordulj vissza! ordítá Puskin a jemsiknek. Vágtass -Szent-Pétervár felé, a hogy a ló birja!</p> -<p>– Késő volt már. Egy nap el volt veszve. Puskinnak nem lehetett -deczember 26-ikára oda jutni a vész szinhelyére.</p> -<p>Az asszonyi cselszövény jól sikerült.</p> -<p>Ha minden el lesz is veszítve, de a költő feje meg van óva! -<span class="pagenum"><a name="Page_425" id= -"Page_425">-425-</a></span></p> -<h2>DEREVASKI DALOI!</h2> -<p>Soha sem volt Szent-Pétervárott nagyobb csend, mint deczember -huszonhatodikát megelőző három napon.</p> -<p>Az éjjeli lárma, a korcsmai dobzódás egyszerre megszünt. A -«Kaba»-okban a naponkinti háromezer veder pálinka helyett nem -fogyasztottak el többet kétszáznál. Félelmes jelenség! Mikor az -orosz nép fölteszi magában, hogy eszénél akar maradni!</p> -<p>Huszonöt nap óta nem volt már uralkodója Oroszországnak.</p> -<p>Mi történt e huszonöt nap alatt?</p> -<p>Ez alatt két feje és két szíve volt a nagy birodalomnak: az -egyik Varsó, a másik Szent-Pétervár.</p> -<p>Szent-Pétervárott kikiáltották a varsói alkirályt czárnak. -Varsóban pedig a szentpétervári nagyherczeget, Miklóst.</p> -<p>A legifjabb testvér, Mihály, épen látogatóban volt -Constantinnál, midőn Tagánrogból Sándor czár halálhire megérkezett: -– két nappal hamarább ide, mint Szent-Pétervárra. Nagy ünnepélyeket -szakított félbe e rémhír. Constantin rögtön sietteté öcscsét a -visszatérésre, a trónöröklésről való lemondás ismételt -kijelentésével. A nagyherczeg és a Szent-Pétervárról jövő -küldöttség utjai keresztezték egymást. A mikor Mihály megérkezett -Szent-Pétervárra, a megujított lemondással, akkor érkezett Varsóba -Labanoff az okiratokkal, a mik Constantin kikiáltását tartalmazták, -mellékelve a hadsereg esküje, s a nép hódolati nyilatkozata, -százezernyi aláirással. (Vasárnap a templomokból kijövő emberekkel -mind aláiratták; a ki nem volt irástudó, annak megfogták a kezét s -úgy vezették a tollát.) De Grudzinszka Johanna varázsa még mindig -győzött. A lepecsételt csomagra e czím volt írva: «ő császári -felségének.»</p> -<p>– Tudom mi van benne, mondá Constantin. Az, hogy váljak el a -feleségemtől és házasodjam össze a czári <span class= -"pagenum"><a name="Page_426" id="Page_426">-426-</a></span> -trónnal. Köszönöm. Ez a levél nem nekem szól. Én nem vagyok -császári felség. Vidd vissza, a honnan küldték.</p> -<p>És feltöretlenül küldte vissza az egész csomagot.</p> -<p>Mihály nagyherczeg épen úgy járt a maga küldetésével. Constantin -levele Miklós czárnak volt czímezve. Ezt meg az nem fogadta el: -Constantin már ki van kiáltva, a hadsereg már felesküdött hűségre, -a nép már aláirta a hódolatot nevezetes államokiratok lettek -kibocsátva a neve alatt. Ez meg nem másítható. Mihálynak még -egyszer vissza kellett menni Varsóba, hogy Constantint rábirja a -korona elfogadására. Ezuttal Dorpatban összetalálkozott a -küldöttséggel, mely Varsóból jött s az meg hozta vissza magával a -felbontatlan levélcsomagot.</p> -<p>E szerint nem volt Oroszországnak egy czárja sem.</p> -<p>Az összeesküvők, a republikánusok aztán azt mondták, hogy:</p> -<p>– No hát legyen kettő!</p> -<p>Ekkor érkezett meg a Déloroszországban fölfedezett katonai -összeesküvésnek a híre Szent-Pétervárra.</p> -<p>Sem az egyik, sem a másik félnek nem lehetett tétovázni -többé.</p> -<p>Pestel és tíz zászlóaljvezető el lettek fogva; de a zendülés -azzal nem lett elfojtva, csak a kitörés siettetve.</p> -<p>Deczember 25-ikén késő estve határozta el magát Miklós, hogy a -koronát feltegye a fejére.</p> -<p>Ezzel a következő nap végzete fel lett idézve.</p> -<p>A trónralépés nyilatkozványa éjfélután két órakor lett készen, -már ekkor nem lehetett azt közzétenni. Másnap reggel pedig fel -kellett volna az ezredeket esketni az új czár iránti hűségre, a -nélkül, hogy azok tudták volna, mi történt a régi czárral, a kinek -alig két hete esküdtek hűséget.</p> -<p>Az összeesküvők is egész éjjel tanácskoztak, hogy mit -tegyenek.</p> -<p>– Minden készen van a szabadságharczra! Mondá a lelkesült költő, -Rylejeff. <span class="pagenum"><a name="Page_427" id= -"Page_427">-427-</a></span></p> -<p>– Csak egy hiányzik, viszonzá rá Ilmerinen Zeneida. Az, hogy a -nép nem tudja, mi a szabadság.</p> -<p>– És az igaz, szólt Ghedimin. A mi eszméinket nem érti meg a -nép, nekünk azon kellett volna kezdenünk, hogy megértessük vele, mi -a szabadság?</p> -<p>– Nekünk azon kell kezdenünk, vágott közbe Jakuskin, hogy -megszabadítsuk a zsarnokaitól, akkor majd megértetjük vele, hogy mi -a szabadság?</p> -<p>A harcz meg volt izenve. Az összeesküvők siettek ezredeikhez s -még a kora reggel sötét ködében elfoglalták a téli palota előtti -tért, a fellázított ezredekkel.</p> -<p>A lázadó katonák jelszava ez volt: «Derevaski daloi»! (Dobd el a -fakovát.) A rendes hadgyakorlathoz a lőfegyverek sárkányában -fakovák voltak; ezeket most siettek felcserélni igazi kovákkal.</p> -<p>S aztán «hurrah Constantin!»</p> -<p>De hát csak Constantin? Hát a szabadságról semmi szó?</p> -<p>Arról is gondoskodva lett.</p> -<p>A fellázadt katonák azt is kezdték kiáltozni, hogy éljen a -«Constitutio!»</p> -<p>Azt hitették el velük, hogy «Konstituczia» Constantin herczegnek -a felesége.</p> -<p>Tehát lelkesültek a szabadságért, mint a czárnak a -feleségeért!</p> -<p>A szabadság mélyen, mélyen a hó alatt feküdt, mint az eltemetett -makk! Napsugár kell annak elébb, mely kiköltse.</p> -<p>A trónralépő czárt a lázadás zürhangja üdvözlé országlása első -reggelén.</p> -<p>A legkegyeltebb ezredek lázadtak fel ellene. Hurrah kiáltásuk a -Péter czár piaczáról áthangzott a téli palotáig, a mit akkor -váltott fel Miklós a régi csendes kis Aniskof palotájával.</p> -<p>Tábornokai, a kik sápadtan rohantak fel hozzá, értesíték a -kitört veszélyről.</p> -<p>Miklós már ért meg egyszer ilyen jelenetet. Ez előtt -<span class="pagenum"><a name="Page_428" id= -"Page_428">-428-</a></span> huszonöt évvel, mikor kis gyermek volt, -s csendesen aludt az ágyában, egyszer csak odarohant hozzá az -anyja, felkapta az ölébe, s futott vele ki a sötét szobákon -keresztül, segélyért sikoltva. Egy ajtóból egy halavány férfi alak -lépett eléje. Abban a szobában dühös küzdelem tombolása hangzott. -Valaki élethalál harczot küzdött. Az az ő atyja volt. A sápadt alak -Pahlen gróf, kituszkolta az anyát és remegő gyermekét a rémület -helyéről. Ezt a jelenetet Miklós nem feledé el soha. – Ime neki is -volt egy olyan kis fia, a ki még az ágyban aludt. – Ő is felkapta -azt a karjára és futott vele le a lépcsőkön. De mielőtt a fiát -átadta volna a katonáknak, előbb a nejét levezette a kápolnába. Ott -egymás mellé térdepelve megesküdtek, hogy uralkodókhoz méltóan -fognak meghalni. A czárnénak e rémjelenettől kezdve reszketős lett -a feje, s egész holtáig az maradt. Azután vitte a fiát az ölében a -czár ki az udvarra. A téli palota őrségét épen egy finn ezred egy -zászlóalja képezte. Maguk a kalevainok: a szuomalain nép tsudnak -csufolt fiai. Nem oroszok, semmi közük Rurik birodalmához.</p> -<p>Az új czár odaállt eléjük karján tartva gyermekét, s széttárá -előttük keblén a feltépett egyenruhát.</p> -<p>– Ha haragotok van rám: ide lőjjetek a mellembe!</p> -<p>És igaza volt Puskinnak.</p> -<p>Az emberi érzés erősebb, mint a szabadságvágy. Az védelmére kel -a rabszolgának, ha azt a czár üldözi s a czárnak, ha azt a -rabszolga üldözi.</p> -<p>– Ne félj, megvédelmezünk! kiáltának Ilmerinen Zeneida -honfitársai.</p> -<p>– Akkor nektek adom gyermekemet, viseljetek rá gondot! Ha én -elesem, ez lesz uralkodótok.</p> -<p>S azzal odadobta legfájdalmasabban sújtott alattvalói közé a -sápadt trónörököst, II. Sándort.</p> -<p>Jól ismerte az emberi sziveket. E bizalommal elfordítá azoknak a -fegyvereit saját melléről s megtámadói ellen fordítá azokat. -<span class="pagenum"><a name="Page_429" id= -"Page_429">-429-</a></span></p> -<p>A finn zászlóalj egy maga, reggeltől estig védte az összes -forradalom ellen a téli palotát.</p> -<p>Miklós pedig lovára kapott s nehány tábornokától kisérve, -kivágtatott a kapun.</p> -<p>A téli palota előtti téren nagy csoportokban hullámzott a korsók -gyülevésze, s ordította a kés dalát. Ma volt annak a szüretje.</p> -<p>Miklós odalovagolt közéjük s azt mondá nekik:</p> -<p>– Ugyan édes gyermekeim, mit őgyelegtek itten? Nincs itt -tinektek semmi keresni valótok.</p> -<p>S az emberek egymásra néztek.</p> -<p>– No lám, hiszen jó ember ez! Azt mondta, hogy «édes -gyermekeim!» s olyan szépen küldött innen. Gyerünk haza!</p> -<p>S elszéledeztek.</p> -<p>Az admiralpalota előtt nehány hűnek maradt zászlóalj fogadta. -Azoknak az élén vonult fel a roppant Péter-térre, a hol a lázadók -tábora gyülekezett. A tér egyik oldalát azok foglalták el, a -másikat a czár hívei. A két tábor között állt az a kolosszális -szobor, azon a gránit talapzaton, kezét úgy tartva maga elé, hogy -nem tudni róla, parancsol-e vagy megáld?</p> -<p>A felkelők egy része a várat ostromolta a befagyott Néván -keresztül, más a téli palota kapuit vívta; Miklós azalatt -határozatlanul kóborolt alá s fel a nagy téren, nem birva rá magát, -hogy a végzetes koczkát elvesse, melynek fordulásától függ -uralkodóházának s az egész birodalomnak sorsa.</p> -<p>Előbb mindent megkisértett, hogy a harczot elkerülje.</p> -<p>Odaküldé a lázadókhoz a hadsereg legnépszerűbb vezérét, -Miloradovics tábornagyot, hogy térítse őket engedelmességre.</p> -<p>Azt, mielőtt megszólalhatott volna, egy golyó leteríté lováról. -Kachovszky volt, a ki megölte. A hős vezér ott halt meg a czár -karjai között.</p> -<p>Akkor odaküldte ellenfeleihez az ország főpapját, Szerafim -metropolitát, teljes papi díszöltözetében. <span class= -"pagenum"><a name="Page_430" id="Page_430">-430-</a></span></p> -<p>Nem törődtek most azok a pappal, belemarkoltak a tisztes hófehér -szakállba s a fülébe kiálták: «ha pap vagy, eredj misézni, ne ártsd -magad a katonák dolgába!»</p> -<p>A lázadók egyre új segédcsapatokat kaptak. A tengerészezredek, a -granátos hadtest fele odaállt hozzájuk: a tömeg egyre növekedett s -a tér viszhangzott a kiáltástól: «hurráh constitutio!»</p> -<p>Ekkor maga lovagolt oda hozzájuk a czár.</p> -<p>A felkelők látták őt közelíteni. Ez veszély volt rájuk nézve, ha -a czár egyedül jön ellenük. Egy lovas tiszt szemközt vágtatott rá, -kezét pisztolya agyán tartva.</p> -<p>– Mit akarsz? rivallt rá a czár, mikor közel ért hozzá.</p> -<p>S valami olyan igézet volt hideg tekintetében, hogy a vakmerő -eltakarta előle az arczát, megfordítá a lovát és -visszanyargalt.</p> -<p>A czárt erővel távolíták el a veszélyes helyről kisérői.</p> -<p>S már kezdett beesteledni.</p> -<p>Góg és Magóg hada vérszemet kapott s kezdett belevegyülni a -rémséges játékba. Ha besötétül, a kés, meg a fejsze lesz az úr; -hetvenezer muzsik dönti el, hogy ki parancsol ezentúl -Oroszországban?</p> -<p>A czárt esdve kérték vezérei, hogy adjon jelt a támadásra. Mégis -tétovázott. Elébb megkisérté egy szinlett rohammal robbantani szét -a lázadókat; parancsot adott a testőrlovas ezredeknek, hogy -intézzenek áltámadást a lázadók négyszögei ellen.</p> -<p>Azok sortüzeléssel fogadták a feléjük rohanókat, s a -testőrlovasság megtizedelve vettetett vissza.</p> -<p>E végzetes pillanatban rohamverő dobszó hangzott a -Nagy-morszkoje utcza felől s a moszkvai ezred élén megjelent a -téren Mihály nagyherczeg. Épen ez órában érkezett vissza varsói -útjából s rögtön összegyűjtve saját ezrede hűnek maradt részét, -azokkal megtámadá a felkelőket s azzal megkezdődött a harcz.</p> -<p>A nagy lármázók, a «Medvesonka» hősei, táborukkal <span class= -"pagenum"><a name="Page_431" id="Page_431">-431-</a></span> együtt, -az első sorlövésre eltisztultak a térről, csak a katonák maradtak -ott.</p> -<p>A szabadság hősei úgy harczoltak, a hogy hősökhöz méltó.</p> -<p>Az a szegény katona pedig, a ki elesett egy ismeretlen ügyért, -talán a halál kínperczei alatt megtudta, hogy a miért kiszenvedett, -az egy örökké élő istenség volt, a ki egykor az ő utódait -üdvözíteni fogja: a szabadság.</p> -<p>A késő éjszakáig helyt álltak a piaczon, s visszaverték a czári -seregek támadásait.</p> -<p>Ekkor a mély sötétben egy üteg ágyu közeledett a nyefszki -prospecten felfelé.</p> -<p>Ez a széles sugárút olyformán szakadt be a nagy térre, mely az -admiralitás palotája, a téli palota s az Izsák templom között -fekszik, hogy annak mind a két részét uralja. Az elégördülő -ágyúknak épen úgy lehetett a czár serege, mint a felkelők tábora -ellen irányozni a tüzét. S a tüzérségi tisztek csaknem mind az -összeesküvők szövetségében álltak. Ezek örvendő hurrah kiáltással -fogadták a tüzéreket, a mint azok az utcza szegletén ágyúikat -lekapcsolva, felállíták az üteget. Ezek az ő segítségükre jöttek. E -válságos perczben odarohant Mihály nagyherczeg a legelső ágyuhoz, -kiragadta az egyik tüzér kezéből a kanóczot, oda irányzá az ágyut a -felkelő tömeg felé, s az első ágyudördülés azoknak a soraiba okádta -a pusztító kartácsot.</p> -<p>Ez ágyulövéssel volt eldöntve a napnak, – a korszaknak – a -sorsa. Következett a többi. Az egész üteg a felkelők táborát -zúzta.</p> -<h2>A NÉVTELEN EMBERNEK NÉVTELEN ASSZONYA.</h2> -<p>Hát a dictator hová lett?</p> -<p>Az egész mozgalom lelke, vezetője: Ghedimin? <span class= -"pagenum"><a name="Page_432" id="Page_432">-432-</a></span></p> -<p>Az az egész rémnap alatt keresett egy embert, a kit nem birt -megtalálni: saját magát.</p> -<p>Hogy találhatott volna rá, mikor az meg ő előle futott?</p> -<p>A feladat, melyet elvállalt, nem az ő lelkületéhez való -volt.</p> -<p>Az első lépésnél észrevette az örvényt, a melybe az egész ügy, -melyet eddig vállán hordott, képviselőivel együtt alácsúszik.</p> -<p>Egy lelkesült nép helyett, mely a szabadság lángkeresztsége -által hősi elhatározásra elszánva lesz, talált egy csoport katonát, -a ki vezetői által azzal van elbolondítva, hogy el akarják tőle -venni a régi czárját, a kit utál ugyan, de a kinek hűséget esküdött -és ordít a «Constitutia» után, a kiről azt hiszi, hogy az a czárnak -a felesége! Mi lesz a vége, ha győzni találnak ma? Holnap már -megint valami újat kell hazudni a katonának, hogy meg ne tudja, -hogy tegnap a «szabadság» volt az, a miért harczolt. Mi neki -Hekuba, s mi Hekubának ő? Mi közük a testőrgranátosoknak, meg a -szabadságnak egymáshoz? Mit javít az ő sorsukon a Constitutia? -Igen, a főnökök azt igérték nekik, hogy a Constitutia meg fogja -duplázni a hópénzüket, de hisz annak, ki a katonát dupla zsolddal -akarja fizetni, a népre dupla adót kell vetni! Ez lesz a szabadság? -S hátha holnapután itt lesz, a kiért küzdöttek, Constantin maga? -Itt lesz az egész hadsereg élén, a mit Varsóból hoz magával, s azt -mondja: «Kivántatok fiaim, itt vagyok! A constitutiót is elhoztam; -de ez nem feleségem, hanem spanyolnád!» Mi fog történni akkor?</p> -<p>Hát ez a nép? Ez a rongyaiba belenyugodott, ez a nyomoruságával -összeszokott napszámos sereg. Hetvenezer muzsik, a világ minden -nemzetének teherhordó küldötte. Nem az orosz «nép»; valami egymást -nem értő, finn, esth, litván, svéd, német, szamojed, oszét, lappon, -oláh és minden szláv fajokkal egyforma rongyban és nyomorban -egyesült zagyvalék, franczia földönfutók, kalandorok által vezetve, -nem, csak terelve. Mi ennek a <span class="pagenum"><a name= -"Page_433" id="Page_433">-433-</a></span> szabadság? A pálinkás -boltok feltörése, s aztán a paloták és boltok kirablása. Egy lázító -szó felgyujtja, mint a pozdorját és egy kartácslövés szétfújja, -mint a polyvát.</p> -<p>Ghedimin Iván, a míg végighalad egyik utczáról a másikra, a -szövetségesek csoportjaitól még jobban visszaretten, mint az -ellenségekétől.</p> -<p>Nem ez volt az ő eszményképe!</p> -<p>Nincs egy vezéreszme a lelkében; elindul, meg visszatér; nincs -egy egész gondolatja. Kóborlása közben összetalálkozik Rylejeffel. -Annak az arczvonásaiban a saját magáét látja meg.</p> -<p>A költő szomorúan szorít vele kezet.</p> -<p>– Nem volt megérve ez a dolog! sugja fülébe s azzal elsiet.</p> -<p>Egy másik utczán összetalálkozott Bulatoff ezredessel – polgári -öltözetben. Bulatoff volt megválasztva a fölkelés katonai -vezetőjéül. És ez most kabátban, cilinderkalapban bujdokol. Meg sem -akarták látni egymást, úgy suhantak el az egyik az innenső, a másik -a túlsó járdán.</p> -<p>A hová a legkevésbbé volt bátorsága menni, az volt Zeneida -palotája.</p> -<p>Ezt a nőt meglátni ma jobban rettegett, mint az ágyúk torkába -nézni. Ez daczol a veszélylyel; míg ő, a ki belesodorta őt, megfut -előle.</p> -<p>Még is jött aztán egy gondolatja, mely rákényszeríté, hogy -fölkeresse Zeneidát.</p> -<p>Át kellett haladnia a Moika hidján.</p> -<p>Ott azonban a hidőrök meglátják, hogy ő keresztül ment! A -csatorna be volt fagyva; Ghedimin lement a kőpart lépcsőin, hogy a -jégen át kerüljön a túlpartra.</p> -<p>Alig tett néhány lépést, midőn egy suttogó hang nevén -szólítá.</p> -<p>Megdöbbenve tekinte oda.</p> -<p>Az egyik hidláb boltozata alul egy jól ismert arcz bukkant -eléje: Odojefszky herczeg. A legvéresebb szájú <span class= -"pagenum"><a name="Page_434" id="Page_434">-434-</a></span> hős, a -ki még ma reggel mindenkit le akart kaszabolni, a ki tétovázik.</p> -<p>És most már a hidboltozat alatt.</p> -<p>– Zeneidához ne menj! Palotája körül van véve! suttogá a -bujdokló és visszahúzta magát menedékébe.</p> -<p>Micsoda rémlátás! Odojefszky a hidláb alatt! Az ezredes, a kinek -zászlóalja ott küzd az Izsáktéren, a herczeg, a kinek palotája ott -áll a «Nagy Millió» mellett; a historiai nagy név, a ki helyet -követelt Brutus és Riegó között, – beásva egy hófuvatba! S mit -csinál ott? Egy darab pokolkővel fekete ragyákat pettyeget az -arczára, hogy ismeretlenné tegye magát!</p> -<p>Most már Ghedimin tökéletesen elveszté a fejét.</p> -<p>Visszament megint a tulsó partra, s sietett egyenesen a saját -palotájába haza.</p> -<p>Hazaérve, egy névjegyére e sorokat irta:</p> -<p>«Az égre kérem önt, jöjjön át nagyanyám lakosztályába. Nagy -titkokat kell önre biznom!»</p> -<p>E névjegyet Corynthiának küldte fel a kapus által.</p> -<p>Maga azután sietett fel a nagyanyjához. Itt volt az utolsó -menedéke.</p> -<p>Odakünn már éjszaka volt s dörögtek az ágyúk. A -fegyverlobbanások fénye volt az egyedüli kivilágítása a czári -fővárosnak.</p> -<hr class="tb" /> -<p>A jó öreg Anna Feodorovna csak meg van most is, a maga kivető -kártyájával, dorombozó macskájával és hűséges Ihnátkójával s -számlálja a napokat, a mik még az újévig hátra vannak.</p> -<p>– Megint egy új év! Vajjon mit hoz az megint ránk? Vajjon ki éri -meg?</p> -<p>Karácsony másodünnepe van. Ennek az estéjén, ha az ember két -egyforma nagyságú viaszgyertyát meggyújt, abból, hogy melyik ég le -hamarább, megtudja, hogy kettő közül melyik fog hamarább meghalni: -az asszony-e, vagy az úr? <span class="pagenum"><a name="Page_435" -id="Page_435">-435-</a></span></p> -<p>Ezuttal bizony az öreg asszony gyertyája égett el hamarább.</p> -<p>– No hát teljesedjék Isten akaratja, sóhajta fel az öreg. Ha már -nekem kell előre elmennem. Hiszen bizony itt van már az ideje. Elég -sokáig éltem. De csak mégis sajnálnom kell a szegény «öreg embert», -hogy marad itt nálam nélkül majd olyan egyedül? Nem kell neki -megmondani, hogy meghaltam. Hadd higyje, hogy még mindig élek. -Minden születésnapjára kell neki ajándékozni egy piros hálósipkát, -mintha én küldeném, tudod Ihnátkó?</p> -<p>– Ugyan ne beszéljen annyit a halálról! dörmögé fogvaczogva a -vén cseléd. Hisz a nélkül is úgy reszket minden csontom, ettől a -sok ágyuzástól!</p> -<p>– Mert gyáva vagy. Mert soha sem voltál katona. Még akkor is -félsz az ágyuszótól, mikor tudod jól, hogy az csak a karácsony -éjjeli nagy processióra szól. Ilyenkor ád a czár az udvarhoz -tartozóknak nagy díszlakomát; a népnek pedig pompás tüzijátékot. -Hallod, hogy pattog? Azok a rakéták. Most megy fel a nagy -girandole! Mikor meg ilyen hat ágyulövés jön egymás után csűstűl, -ez azt jelenti, hogy most emeli föl a czár a poharát az áldomásra. -Ohó! Sokszor láttam én azt az ünnepélyt. Nem történt meg nálam -nélkül soha. Szép asszony voltam ám én, mikor fiatal voltam! Aztán -milyen hangom volt; mint az ezüst! Pál czár mindig felszólított, -hogy énekeljem el az ő kedvencz nótáját: «ha a nap végső -sugárinál!» Még most is szép nóta az. De már nincs senki, a kinek -elénekeljem.</p> -<p>De bizony épen jött valaki, a ki meghallgatja a szép -énekszót.</p> -<p>– Áldott úr Jézus! kiálta fel, kezeit összecsapva Anna -Feodorovna. Hát te jösz Maximovics Iván? Hát megemlékezett az öreg -anyjáról a kis pulya? Micsoda? Te ott hagytad a czári fényes -lakomát a kellő közepén, hogy a szegény nagyanyádat meglátogasd -karácsony második ünnepén? De az már igazán szép tőled Maximovics -Iván! <span class="pagenum"><a name="Page_436" id= -"Page_436">-436-</a></span> De vissza fogsz térni oda megint, -úgy-e? Visszamenj ám! Miattam a czár neheztelését magadra ne vondd. -Mert a czár kegyelme olyan ám, mint a hajadon leány ártatlansága. -Abból nem szabad semminek elveszni. Ha netán észre találta volna -venni a czár, hogy eltávoztál idő előtt, mentsd ki magadat! Valld -meg neki igazán, hogy a nagyanyádat látogattad meg. Ő ismer engem. -Nagyon szeretett engem, mikor kis gyermek volt. Akkor én még fiatal -asszonyka voltam. (Az öregasszony még Sándor czárról beszélt, a ki -csak huszonhét évvel volt nálánál ifjabb.) Sokszor odabujt az -ölembe, mikor az atyja kivánatára elénekeltem azt a szép dalt, a -mit az olyan nagyon szeretett: «Ha a nap végső sugárinál». Nem -ismered? Jer. Eléneklem neked is. Ülj ide a zsámolyomra, hajtsd ide -a fejecskédet a két tenyeremre.</p> -<p>Iván odaült a nagyanyja lábához. Milyen jó volna most is kis -gyermeknek lenni.</p> -<p>Az öreg asszony aztán rákezdé a dalt.</p> -<p>Bizony olyan volt már a hangja, mint azoké az ódon zongoráké, a -miket holmi fejedelmi kastélyban ottan felejtettek, s huszonöt év -óta fel nem hangoltak, némely húr le is szakadt már; de azért csak -elénekelte ő az unokájának.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Ha a nap végső -sugárinál<br /></span> <span class="i2">A fák közt, gyepágyad -megett<br /></span> <span class="i0">Egy békés alkat elődbe -áll<br /></span> <span class="i2">S feléd nyájasan -integet;<br /></span> <span class="i4">Nem más az hű -barátodnál,<br /></span> <span class="i4">Ki békés örömmel -kinál.»<br /></span></div> -</div> -<p>Iván megcsókolta a nagyanyja kezét a szép dalért.</p> -<p>– De te olyan nagyon bús vagy ma, Iván! Mondd csak, mi szomorít? -Tán bizony útra készülsz? Hosszú útra?</p> -<p>– Nagyon hosszú útra.</p> -<p>– Te! Én kitalálom, hogy hová készülsz, szólt nevető hangon Anna -Feodorovna; te az apádat meglátogatni indulsz, az én szeretett -Maximomat! <span class="pagenum"><a name="Page_437" id= -"Page_437">-437-</a></span></p> -<p>Ezt kitalálta!</p> -<p>– Úgy van, nagyanyám, odamegyek. (A másvilágra!)</p> -<p>– Akkor vidd el neki ezeket az én csókjaimat. Meg százszor -ennyit! Lásd, nem tudok sírni. Az öreg ember szemének az a szokása, -hogy mikor nem akar sírni, akkor mindig könyezik, mikor meg igazán -sírni akar, akkor nincsenek könyei.</p> -<p>Sírt helyette Maximovics Iván! Olyan «jó fiu» volt!</p> -<p>– De hát látod, már most elmégy, engem itt hagysz. És aztán -elmégy a nélkül, hogy megházasodtál volna s nekem itt hagynád magad -helyett a feleségedet.</p> -<p>– Megházasodtam nagyanyám, szólt Iván. Épen azért jöttem most -hozzád, hogy bemutassam neked a feleségemet.</p> -<p>– Oh, micsoda örömnap ez! Te megházasodtál! Van kis feleséged. -Szép, takaros kis angyalka! És meg fogom látni mingyárt! Ez aztán a -karácsonyi ajándék!</p> -<p>Hanem aztán még is megsokalta magától az örömöt az öreg asszony. -Ejh, az így nagyon édes lesz; tölteni kell hozzá egy kis keserű -fekete kávét. Elkomolyodott.</p> -<p>– De hát miért titkoltad ezt előlem addig, a míg meg nem -történt? Mikor én azt akartam, hogy a menyasszonyi ékszert tőlem -kapja az arád? Ez nem jó volt. Remélem, hogy nemes leány?</p> -<p>– Egy Nariskin herczegnő.</p> -<p>– Gondolom, hogy a czár engedelmét kikérted a házasságodra.</p> -<p>– Megnyertem azt, nagyanyám.</p> -<p>– Akkor ki nem tudom találni, hogy miért titkolóztál? Talán nem -tudott oroszul, mikor elvetted, s elébb meg kellett tanítanod, hogy -velem beszélni tudjon? mert én meg más nyelven nem értek, én még -moszkvai leány vagyok.</p> -<p>Iván ráhagyta, hogy úgy van. Ebben nem volt semmi rendkivüli. A -szentpétervári herczegasszonyok nem igen értettek oroszul. (Épen -úgy, mint abban az időben a magyar úrhölgyek magyarul.) -<span class="pagenum"><a name="Page_438" id= -"Page_438">-438-</a></span></p> -<p>A csöngetés a külső ajtón félbeszakítá köztük a beszédet, a -mellékszobában selyemruhasuhogás hallatszott. Corynthia még is -teljesité férje kivánságát, eljött az ő hivására a -nagyanyjához.</p> -<p>Miért nem ment Iván maga a nejéhez, miért kérte azt, hogy -keresse fel őt nagyanyjánál? annak súlyos okai voltak. A nő maga -felelhetett róla magának. A világ előtt karöltve jártak, csupa -hitvesi gyöngédség voltak. De ha a nő hálószobájának ajtaján -koczogtatott a férj, a válasz az volt: «nem vagyok itthon!» Ez így -volt a julius 21-ki napfordító éj óta.</p> -<p>Corynthia halaványabb volt a szokottnál, tekintete hideg, -elhatározott.</p> -<p>– Köszönöm, hogy eljöttél, suttogá az eléje siető férj s aztán -kezét megfogva, oda vezette őt nagyanyja elé. Íme a nőm, -nagyanyám!</p> -<p>Corynthia meghajtá az egyik térdét Anna Feodorovna előtt s oda -tartá az arczát a megcsókolásra – a mumiának. Ma mindent megtett, a -mit kivántak tőle. A kezét is megcsókolta az öreg asszonynak, azt a -ránczos pergamen kezet.</p> -<p>Az öreg asszony magán kívül volt örömében.</p> -<p>– Jaj, be gyönyörű teremtés! Milyen bájos, milyen kedves! Milyen -finom nevelése van! De micsoda pompás báli ruhád van neked! -Látszik, hogy most jösz a czár ünnepélyéről!</p> -<p>Szegény jó öreg asszony! Azt hitte, hogy az báli ruha, a mit -Corinthia visel. Az ő idejében csak a czár bal paréeján viseltek -ilyen csipkés, selyem ruhákat, a milyen ennek az otthoni -pongyolája. Ő huszonöt év óta nem látott divatlapot és szabóval nem -beszélt. Azt hitte, most ez a báli divat.</p> -<p>– No biz ehhez a pompás öltözethez nem is tudom, hogyan fog -illeni a fejdísz, a mit én tartogattam a számodra? Ihnátkó! Hozd -ide a szekrényemet, a miben az ékszereim vannak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_439" id="Page_439">-439-</a></span></p> -<p>Az öreg asszony előszedte azokat az antik, igazgyöngyös, -brilliantos hajdiszeket, a mik egy uradalmat értek, s biz azokkal -nagyon meg volt akadva, hogy mi módon tüzködje fel Corinthia à la -giraffe frizurájára, a mihez azok nem voltak készülve. Pedig azokat -okvetlenül meg kellett neki kapni és viselni az ő szemeláttára.</p> -<p>Corinthia hagyta magát felcziczomáztatni.</p> -<p>– Így ni! Most még szebb vagy! Ezekkel az ékszerekkel most -visszaviheted őt a czár ünnepélyére; hadd irigyeljék tőled!</p> -<p>– Nem, nagyanyám, mi nem megyünk vissza többet, mondá Iván, ha -megengeded, itt maradunk nálad. Itt töltjük a karácsony-estét.</p> -<p>– De mit mond majd a czár?</p> -<p>– Már tudja, hogy te nálad fogunk lenni, s elbocsátott.</p> -<p>– Ah, ha elkéredzkedtél, az már egészen más. Így már kedves -lesz, ha nálam akartok maradni. De Istenem, hát már most én mivel -tudjalak benneteket mulattatni? Tud a feleséged l’hombret -játszani?</p> -<p>– Tud.</p> -<p>– Csakhogy az én kártyám, a mivel naphosszant játszom, olyan -kopott már. Szégyenlem előadni.</p> -<p>– Majd gondoskodik a nőm friss kártyáról. Engedd meg, hadd -magyarázzam meg neki, hogy hol állanak?</p> -<p>– Jó lesz, jó lesz. Te Ihnátkó addig készítsd el a -kártya-asztalt. Oh milyen régen nem játszottam l’hombret! A mióta a -kis fekete herczegnő, meg a tábornokné nem járhatják a lépcsőt. A -theás servicet, a süteményeket mind készítsd elő. A kandallóra rakj -fát. Majd meglássuk, melyikünk álmosodik el hamarább, ha egyszer -belemelegszünk a kártyázásba? Én nem!</p> -<p>Iván ez alatt francziául kezdett el beszélni Corinthiához, oly -nyugodt kifejezést erőltetve arczára, mintha csak azt magyarázná -neki, hol találja meg szobájában a játékkártyákat? <span class= -"pagenum"><a name="Page_440" id="Page_440">-440-</a></span></p> -<p>– Én el vagyok veszve. A ma kitört felkelésnek, a mi úgy hiszem, -azóta le van verve, én voltam a titkos intézője. Névszerint -Trubeczkói herczeg volt a dictator, de tényleg én voltam az. Én -voltam az intéző kéz, ő csak álarcz. Trubeczkói már sietett magát -tisztázni; oda ment a főparancsnoksághoz, letenni a czár iránti -esküt, s megadta magát. Ezzel rólam az álarcz lehullt. Én maradtam -benn a vezérségben. Nem is háríthatom azt rá vissza; szegénynek -ifju neje van, a ki őt nagyon szereti. A mai zűrzavarban azonban -semmi részem nem volt. Hanem ez rajtam nem segít; mert mégis én -voltam a dictator. Ha az iratokat, a mik e mozgalommal -összefüggnek, megtalálják, akkor menthetlenül elvesztem. És velem -együtt ezrei az ország legelőkelőbb embereinek, a kiknek a nevei -egy könyvbe fel vannak jegyezve, a mit «Zöld könyvnek» nevezünk. – -Ezt a könyvet meg kell semmisíteni.</p> -<p>– Rám bizza ön azt?</p> -<p>– Kire bizhatnám másra? Mindenem, a mim van, önnel közös. Nevem, -vagyonom, rangom, becsületem egyúttal az öné is. S ez mind koczkán -forog most. És csak ön segíthet rajtam, senki más.</p> -<p>– Parancsoljon, mit tegyek?</p> -<p>– Oh nem azt. Könyörgöm. Esedezem. Mert a mit most kérek öntől, -az valóban olyan nagy, mint mikor az ember Istentől kéri -bűnbocsánatát. Az a könyv Ilmerinen Zeneidánál van elrejtve.</p> -<p>– Ah!</p> -<p>– Tudom, hogy ön gyülöli ezt a nőt. Ok nélkül: esküszöm rá! De -hát mit ér a kétségbeesett ember esküje? Engem nem kötött e nőhöz -olyan érzelem, mely az ön női büszkeségét megsérthette. Más viszony -volt az, rám nézve sokkal veszélyesebb, de önre nézve nem sértő. De -azt nem fogja ön nekem elhinni. Nem is kivánom. De kérem azt, hogy -a végveszély pillanatában legyen nagylelkű, és ha haragja volt -ellenem, a Ghedimin czimer becsületéért felejtse azt el, és siessen -e pillanatban <span class="pagenum"><a name="Page_441" id= -"Page_441">-441-</a></span> Ilmerinen kisasszony lakába, ezzel a -kulcscsal, mely a rejteket felnyítja. Én tudom jól, hogy minő -áldozatot kivánok öntől, a mikor azt kérem, hogy lépje át annak a -háznak küszöbét. De ennek meg kell történni. Én magam nem mehetek -oda, mert a mint e ház felé közelítek, engemet rögtön elfognak; de -önt nem fogják gyanuba venni. Rögtön beszéljen ön Ilmerinen -kisasszonynyal, s tudósítsa a veszélyről, ha ő még nem tudná ezt. -Én azt hiszem, hogy ő már tudja. Gondolom, hogy magától is rájönne -arra, hogy e Zöld könyvet megsemmisítse, ha az oly erős rejtekbe -nem volna zárva, a mit csak a legnagyobb erőszakkal s sok -idővesztéssel lehet szétrombolni. Ez a kulcs egyszerre felnyitja a -zárt. Vessék önök a könyvet a tüzbe. Maradjon ön ott, míg hamuvá -égni nem látja s aztán siessen vissza s szabadítson ki -kétségbeesett helyzetemből…</p> -<p>– Úgy teszek, a hogy egy Ghedimin herczegnőnek tenni kell.</p> -<p>– Életemet és becsületemet tettem az ön kezébe…</p> -<p>– Tudom…</p> -<p>Corinthia átvette az aczélkulcsot és elsietett.</p> -<p>– Hogy elfutott a kicsike, mondá az öreg asszony.</p> -<p>– Mindjárt visszatér.</p> -<p>– A kártyákkal?</p> -<p>– Igen. A kártyákkal.</p> -<p>– Én azalatt kicsinosítom magamat, ne lásson ilyen -pongyolának.</p> -<p>A kicsinosítás abból állt, hogy előhozatta a legujabb divatú -baretjét (1807-ből), azt feltette a fejére, a nagy sárga -strucztollal, s a két hamis schnekklit odaakasztotta a hajába. A -haja fehér volt, a schnekklik pedig feketék.</p> -<p>Egy hosszú óra telt el.</p> -<p>– De milyen sokáig keresi a kártyákat a kicsike! Bizonyosan ő is -átöltözik. Leveti a báli ruhát s pongyolába, kartonba öltözik. -Megállj csak, milyen tréfát fogok neki csinálni! Hogy fog rajta -nevetni! Eldalolom neki a házas-párok <span class= -"pagenum"><a name="Page_442" id="Page_442">-442-</a></span> dalát». -Az ám a csinos nóta. Hozd ide a guitáromat, Ihnátkó. Hej, milyen -jól tudtam én guitározni valaha.</p> -<p>S a jó öreg asszony kezébe vette az ócska lantot, s felbátorítva -az első sikertől, hozzá fogott, hogy egy vidám kedélyes régi -nótával mulattassa az ő kedves kis pulyácskáját, – kinek halálos -veriték gyöngyözött a homlokán ez óra alatt.</p> -<p>– No hallgasd hát!</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«A jó gazdasszonynak az a -kötelessége,<br /></span> <span class="i2">Hogy urát -becsülje,<br /></span> <span class="i0">A perpatvart, és a -czifrálkodást<br /></span> <span class="i2">Messzire -kerülje,<br /></span> <span class="i4">Reggel már az -ágyához<br /></span> <span class="i4">Jó szivvigasztalót -hoz,<br /></span> <span class="i6">Délben bor, -pecsenyére<br /></span> <span class="i4">Várja őt az -asztalhoz!»<br /></span></div> -</div> -<p>(Ugy-e szép volt? De hallgasd meg a folytatását!)</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Jó asszony férjének az a -kötelessége,<br /></span> <span class="i2">Hallgasson -szavára,<br /></span> <span class="i0">Őtet tüzbe-vizbe küldi, -menni kell<br /></span> <span class= -"i2">Parancsolatjára,<br /></span> <span class="i4">Szépen kezet -csókolni,<br /></span> <span class="i4">Intésére -hajolni,<br /></span> <span class="i6">Ha vendége -érkezik,<br /></span> <span class="i4">Őtet mulatni -hagyni!»<br /></span></div> -</div> -<p>– Hahaha! nevetett a jó öreg asszony a saját kedélyes dalának s -hajlandó lett volna, ha Iván csak egy szóval kéri, azt még egyszer -elénekelni a kedvéért. Csak már jönne a kicsike, hogy az is nevetne -rajta!</p> -<p>De Iván nem figyelt már oda: neszt hallott az ajtó előtt. Ezóta -Corinthia megjárhatta az utat Zeneidához és onnan vissza. Sietett -az ajtót felnyitni.</p> -<p>De nem Corinthia lépett be azon, a kire várt, hanem valaki, a -kivel legkevésbbé kivánt találkozni e ködös világon: Galban. -<span class="pagenum"><a name="Page_443" id= -"Page_443">-443-</a></span></p> -<p>A lovag nem jött egyedül, mögötte négy granátos állt a finn -ezredből.</p> -<p>A lovag nem vette le a kalapját, mikor belépett s nem üdvözölte -a háziasszonyt, a kinek a szobájába hatolt.</p> -<p>– Ghedimin Maximovics Iván, ön az én foglyom! Adja át -kardját!</p> -<p>Iván szótlanul oldá le kardját s átadta neki.</p> -<p>Anna Feodorovna haragba jött.</p> -<p>– Nini! Micsoda ember ez itt, a ki az én szobámba be mer törni, -s az én unokámnak, egy Ghedimin herczegnek el meri venni a kardját? -Kicsoda az úr?</p> -<p>– Hogy én ki vagyok? madame, azt megtudni önnek semmi szüksége, -hanem hogy az ön unokája kicsoda? azt megmondhatom. – Ő a -felzendült rebellisek dictatora, a kik a czárt meg akarták ölni és -leverettek.</p> -<p>– Ihnátkó! Ihnatkó! Rikácsolt az öreg asszony. Gyere ide! Nevess -helyettem. Én nekem nem jön. Segíts nevetni! Nézd, itt egy farsang -bolondja van, a ki komédiát játszik! Azt mondja, hogy az én pulyám -a rebellisek dictatora. Hová bujtál? Röhögj hát!</p> -<p>Iván halk hangon mondá francziául Galbannak:</p> -<p>– Én védni fogom magamat a czár előtt. Nincs ellenem semmi -bizonyiték.</p> -<p>– Hát a Zöld könyv?</p> -<p>– Arról nem tudok semmit.</p> -<p>– Ne csinálj magadnak hiu reményeket, Maximovics Iván! El vagy -veszve tökéletesen. Feleséged elárult. A mint te azt a bizonyos -kulcsot a kezébe adtad, a mi azt a – tudod már – roulettebankot -felnyitja ott Zeneida kisasszonynál, ő egyenesen a rendőrfőnökhöz -sietett vele s annak a kezébe tette le azt. Ezóta a Zöld könyved jó -helyen van.</p> -<p>Ghediminnek e szóra, mintha az ég minden csillagai szakadtak -volna rá, megrogytak a térdei s a feje alácsuklott. E -megfoghatatlan rémgondolat megzsibbasztá minden gondolatát. -<span class="pagenum"><a name="Page_444" id= -"Page_444">-444-</a></span></p> -<p>Percz mulva megint egész vére fellázadt, reszketni kezdett a -dühtől.</p> -<p>– Nem! Nem lehet az! Hogy egy asszony elveszítse tulajdon -férjét, s azzal együtt saját vagyonát, becsületét! Ilyen szörnyeteg -nem létezik a világon! S én nem vétettem senki ellen a világon oly -nagyot, hogy az én büntetésemre teremtsen az Isten egy ilyen -pokolcsodát!</p> -<p>– Rövid emlékezeted van, Maximovics Iván, sugá fülébe Galban -lovag. Gondolj vissza arra az éjszakára, a mikor Corinthiának hirül -vitted Nariskin Zsófia halálát s egyuttal Puskin megszökését -Bethsábával. Nem tudtad volna tán, hogy Nariskin Zsófia az ő leánya -volt, s hogy ő akkor épen Puskinra várt, nem reád?…</p> -<p>E felfedezés még sulyosabb csapás volt Iván fejére minden -elbukásnál.</p> -<p>Felnyitott ajka levegő után kapkodott; kezei a megfoghatatlan -fantom után nyultak ki vonagló ujjaikkal. Közel volt hozzá, hogy a -szive megszakadjon.</p> -<p>– De hát ne légy te féltékeny többé se Puskinra, se a -feleségedre. Puskint majd főbe lövik, a hol megkapják; a feleséged -meg majd visszakapja a rangját is, a vagyonát is, meg a férjét is, -a mivel kárpótolhatja magát. Te szépen felsétálsz a vérpadra; a -szép birtokodat, meg a czimeidet pedig s talán még a feleségedet is -majd örökli az, a ki jobban meg tudja becsülni, mint te. – Talán -épen Galban lovag!</p> -<p>E szóknál Ivánnak csak aláhanyatlottak a karjai. Nem érzett, nem -látott többé semmit.</p> -<p>Galban lovagnak utasítása volt elvégezni vele az «elitélt -toilettejét».</p> -<p>Először letépte a melléről az érdemrendeket, azután a vállairól -a vállrózsákat, végre minden gombjait az egyenruhájáról, melyen a -czár czimere volt.</p> -<p>A nagyanya nem értette azt, a mit beszéltek, de a mint azt -meglátta, hogy unokája testéről hogy tépik le a katonai, a nemesi -díszt mind, ha odafutni nem volt is ereje, <span class= -"pagenum"><a name="Page_445" id="Page_445">-445-</a></span> de az -asztalba megfogózva, fel tudott állni, és rá tudott rivalni arra, a -ki azt tette.</p> -<p>– Gyilkos! – Istentelen! – Ne merd bántani az én unokámat! – -Állj meg! – Ne tépd tovább! – Hazugság minden, a mit ráfognak! – Én -megyek a czárhoz. – Lábaihoz vetem magamat. Engem meg fog -hallgatni. – Ő engem nagyon szeretett. Ihnátkó! – Add fel a -palástomat! – A czárhoz megyek! – Megálljatok! – Hóhérok! – Ne -adjátok rá azt a rabköntöst! Az én angyalom, Ivánomra! – -Rabköntöst! – Én előttem! – Ördögök! – Még a haját is le akarjátok -vágni! Hol van a czár? – Megyek a czárhoz! – Megyek Sándor czárhoz! -– Kegyelmet kérni!</p> -<p>És a szörnyű akarat csodát mivelt. A tehetetlen rokkant test -járni kezdett, mint egy élő kisértet; – el tudott tántorogni odáig, -a hol Galban állt, – annak megragadta a kezeit:</p> -<p>– Sándor czárhoz! lihegé. Kegyelemért!</p> -<p>– Az égben van az már! kiáltá a lovag durván.</p> -<p>– Hát megyek oda! sóhajtá az agg nő s azzal össze rogyott.</p> -<p>Jól mondá.</p> -<p>Odament.</p> -<p>A hol a minden oroszok czárjai maguk is – nem osztják többé – -hanem kérik a kegyelmet…</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ghediminnek (nem herczeg többé!) az utolsó hajfürtei is -lehullottak a fejéről. Ez a halálra itéltek tonsurája.</p> -<p>Senkije sem volt már, a ki szánja, csak a kürtőbe elbujt vén -szolga csuklott ijedtében egyre e meggyalázó műtét alatt.</p> -<p>Még azt sem engedték neki, hogy odamenjen holt nagyanyjához, s -azt fölemelje a földről. Az elitélt lázadónak nincs se az élők, se -a halottak közt családja többé.</p> -<p>Következett még, hogy a kezére és a lábára verjék a lánczokat. -Jó, nehéz lánczokat! A milyenekről azt mondta <span class= -"pagenum"><a name="Page_446" id="Page_446">-446-</a></span> a -világosságügyi tanácsos: «ne féljetek, megkapjátok ingyen!» S -minthogy előkelő vezér volt, kitüntetésül még egy nehéz vasgolyó is -volt akasztva a láncz végére, azt húzhatta maga után, valahányat -lépett.</p> -<p>– És most, karra a fegyvert, középre a rabot! Előre!</p> -<p>Hanem a szobaajtóban feltartóztatta őket valaki ezen szóval:</p> -<p>– A czár nevében!</p> -<p>Ilmerinen Zeneida volt, a ki belépett.</p> -<p>Galban lovag elbámult.</p> -<p>– Ah, kisasszony, ön még szabadon jár?</p> -<p>– A mint látja ön. A czártól jövök.</p> -<p>– Hogy juthatott ön oda?</p> -<p>– Hát nem az én honfiaim, a kalevainok védték-e a czár fiát, -feleségét és anyját ezen a napon?</p> -<p>– Értem. Ők bebocsátották önt a czárhoz. És aztán?</p> -<p>– A czár kegyelmet adott Ghedimin Maximovics Ivánnak. Itt nálam -a kegyelmi parancsa.</p> -<p>– Ah, ön megmentette Ghedimin Ivánt a vesztőhelytől!</p> -<p>– Sőt még az ólombányáktól is. A czár kegyelmes volt őt -Tobolszkba száműzni a nyestvadászok közé. A hova rögtön indulni -fog.</p> -<p>– Remélem: gyalog?</p> -<p>– Nem. Saját szánkóján és egyedül.</p> -<p>– S ezt mind az ön szép fekete szemei vívták ki, szép -kisasszony? De álljunk meg még egy szóra! Mikor a czár ezt a -kegyelemparancsot aláirta, még nem volt tudomása róla, hogy a Zöld -könyv kézre került!</p> -<p>– Miféle Zöld könyv?</p> -<p>– Ah, szép istennő! Ön is a tudatlant akarja játszani? megbukik -e szerepben. S ezuttal csakugyan én fogom önt kifütyölni! Nem tudja -ön, hogy az ön roulettebankjának a titkos kulcsa a rendőrség kezébe -került.</p> -<p>– De tudom. Nos aztán?</p> -<p>– S ezuttal a rendőrséget nem lehet úgy bolonddá tartani, mint -tették én velem, mikor Turgenyeff Miklós azt <span class= -"pagenum"><a name="Page_447" id="Page_447">-447-</a></span> mondá: -«Je suis un president sans phrases, messieurs, faites vos jeux!» A -Zöld könyvet megtalálták.</p> -<p>– Én úgy tudom, hogy találtak egy sárga könyvet.</p> -<p>– És abban az összeesküvők nevei voltak az alkotmány alá irva, -és a lázadási tervek mind!</p> -<p>– Abban a könyvben voltak feljegyezve azoknak az uraknak a -nevei, a kik a roulettejátéknál a banknak adósai maradtak s -becsületbeli tartozásuk volt kiegyenlítetlen.</p> -<p>– Jól játsza ön a komédiát, kisasszony, nagyon jól, hanem azért -mégis ki lesz ön fütyölve. Hisz az irott betük önök ellen fognak -vallani.</p> -<p>– Azok nem fognak senki ellen vallani. Én, tudva azt, hogy a -roulettejáték tiltva van, minthogy a rejteket fel nem nyithattam, a -kulcslyukon keresztül teletöltöttem azt választóvizzel. S a kik a -«sárga» könyvet megkapták, egy betüt sem találtak annak a lapjaira -irva, az mind eltünt onnan. Jelen voltam, mikor felbontották. Semmi -irás nem maradt ott.</p> -<p>E szókra nagyot csörrent valami. Iván csapta össze lánczait, a -mik kezeire voltak verve.</p> -<p>Galban lovag tombolt dühében.</p> -<p>– Ön igazán a pokol szülötte, Ilmerinen Zeneida! Ön ezzel a -dæmoni ötletével tízezer gonosztevő összeesküvőt mentett meg a -vérpadtól és Szibériától!</p> -<p>– Számítsuk hozzá a családjaikat is, s mondjuk, hogy -százezeret.</p> -<p>– Ily gonoszságra csak asszony képes! S ön ezt nekem meg meri -mondani?</p> -<p>– Mit törődöm én önnel? Nekem levelem van a czártól, mely -szabadságot ád odamennem e szomoru országból, a hová nekem -tetszik.</p> -<p>Galban lovag, a mint azt látta, hogy ez a nő túl van azon a -körön, a melyben őt ostorával elérheti, vissza akart térni franczia -udvariasság mázával bevont szerepébe. <span class= -"pagenum"><a name="Page_448" id="Page_448">-448-</a></span></p> -<p>– Nagyon sajnálni fogja a szentpétervári világ, kisasszony, hogy -önt elveszíti, a mai búcsúelőadás után! S hova fog ön menni, ha -szabad kérdenem? miután a rendőrséget tudósítanom kell felőle, hogy -önt szabadon engedje távozni.</p> -<p>– Hát hová mennék? A hová az én uramat viszik. Tobolszkba!</p> -<p>– Hogyan? Ön követni akarja Ghedimin Ivánt Szibériába?</p> -<p>– Hát hogyne? Én nem voltam neki felesége, hogy nyomoruságában -elválhassak tőle; én csak szeretője voltam, én nem hagyhatom -el.</p> -<p>Azzal odament a meglánczolt rabhoz s felvette a kezébe a -lánczáról a rajta nehezedő vasgolyót. Az volt az ő menyasszonyi -hozománya.</p> -<p>– Mehetünk, uram.</p> -<p>Iván e pillanatban fölemelte büszkén a fejét, és arcza -ragyogott. Ez a rabbá nyirt fej az lett, a minek előbb kellett -volna lennie. Egy büszke hős, egy szabadsághős szoborfeje! Ajkához -emelé lánczhordó kezével a hölgy kezét, s teljes, ép, érczhangú -szóval kiálta fel:</p> -<p>– Köszönöm Istenem! Ma gazdagabbá tettél, mint voltam -valaha!</p> -<p>Zeneida odasimult a keblére és átölelé.</p> -<p>– Most már fütyölhet ön Galban lovag. A játéknak vége.</p> -<p>De Galbannak nem volt kedve azt tenni. Még az ő rossz szivét is -meghatotta ennyi nemesség. A négy gránátos is lehorgasztott fővel -állt ott, minden katona-regula ellen.</p> -<p>– De kisasszony! Hebegé a lovag. Gondolja ön meg, hogy mi lesz -önből, ha komolyan veszi ezen szörnyű elhatározást.</p> -<p>Zeneida odanézett Maximovics Iván szemeibe s egész lelke ott -volt e tekintetében.</p> -<p>– Leszek a névtelen embernek névtelen asszonya! Induljunk! -<span class="pagenum"><a name="Page_449" id= -"Page_449">-449-</a></span></p> -<p>A láncz csörrent minden lépés után. A magára hagyott szobában -nem hangzott más, mint a vén szolga zokogása a kürtőben.</p> -<p>Hanem a földön fekvő halott arczán mind elsimultak a ránczok. -Mosolygott…</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ilyen nagy vonásokkal rajzolt alakok számosan fordulnak elő a -történelmi nagy korból. Így követte Trubeczkoi herczeget a névleges -dictatort, ifjú neje Siberiába, így a két Muravieffet és Nariskint. -Rylejeff özvegye visszautasította büszkén a kegydíjat, a mit -számára a czár rendelt. Egy fiatal nevelőnő, ki egy orosz herczeg -iránti szerelmét el tudta rejteni szívében, a míg az magasan állt -fölötte, mikor az itélet azt szibériai rabszolgává degradálta, -akkor megvallotta az ifjú szülőinek szerelmét s a rabszolgának neje -lett s vele ment a száműzetésbe. Hanem aztán az ellenkező alakokat -is épen ily merész vonásokkal rajzolta a korszak. Odojeffszki -herczeget a hid alatti búvhelyén saját rokonai árulták el, s -azoknak az úrnőknek a nevei is szép sort képeznek, a kik azon a -napon, a melyen a gyászos menet elindult Szibéria felé rokonaikkal, -testvéreikkel: a téli palotában Ghedimin Corinthiának nyujták -kezeiket a contratáncz alatt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_450" id= -"Page_450">-450-</a></span></p> -<h2>EPIZODOK.</h2> -<h3>A MEGMENTETT KÖLTŐ.</h3> -<p>A lázadás teljesen leveretett. A felkelők utolsó csapatja -Jakuskin vezetése mellett egy palotába vette be magát s azt -eltorlaszolva, védte a kétségbeesés heroismusával; míg minden -oldalról rá nem törtek s ezzel a szentpétervári kisérletnek vége -volt.</p> -<p>Hasonló balsiker fogadta a déliek fölkelését.</p> -<p>A két Muravieff Apostol<a name="FNanchor_3" id= -"FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a> -testvért, mikor már el voltak fogva, az «egyesült szlávok» -republikánus szövetségéhez tartozó tisztek kiszabadíták, s arra -azok a katonaság élére állva, kikiálták a köztársaságot -Wassilkoffban. Az ottani pópa megáldotta zászlóikat. De az áldásnak -nem volt foganatja. A katonák nem bánták, ha köztársaság lesz, de -hát ki lesz benne a czár? Mert czár csak kell a köztársaságnak -is.</p> -<p>Az ustinofkai halmokon vannak eltemetve. Ott lőtték őket rakásra -kartácsokkal s gázolták a paripák alá; a sírhalom fölé, mely -tetemeiket rejti, van emelve egy bitófa. Az az ő síremlékük.</p> -<p>Az északi szövetség halottainak ilyen emlék sem jutott. Őket még -a harcz éjjelén beeregették a Néva jegén vágott lékekbe, s a folyam -öt hónapig befagyva marad.</p> -<p>Jakuskin foglyul esett, hanem a börtönben összezúzta a fejét, a -kőfalhoz vágva.</p> -<p>Puskin csodamódra menekült meg. <span class="pagenum"><a name= -"Page_451" id="Page_451">-451-</a></span></p> -<p>Ezt a csodát két asszonyszív vitte véghez, mely úgy tudott -megosztozni az ő iránta való szerelemben, hogy mind a kettő -megtartsa őt az életnek.</p> -<p>A Galban lovag birtokára tett kitérés után elkésett a végzetes -napra való megjelenésről. Csarszkoje Zelón innen kidőltek a lovai -az erőltetett sietségtől, s ott az útfélen találkozott össze a -szemközt jövő Battenkoffal, a ki már a szentpétervári mészárlásból -menekült: attól megtudta, hogy minden el van veszve már, Ghedimin -herczeg Szibériába száműzve, a hova Zeneida önkényt követi.</p> -<p>Puskin visszafordulhatott a feleségéhez. Nincs már Eleutheria -többé. Eltemették.</p> -<p>Senki se foghatta rá, hogy részese volt a szabadságkivívó -szövetségnek. Az ő neve is ott volt a tízezer között, a kiket egy -komédiásné «pokolbeli» ötletével a vérpadtól és Szibériától -elrabolt.</p> -<p>Volt azután elég zord idő, a mit Puskin muzsája úgy -szeretett.</p> -<p>S hogy egészen az övé lehessen, a muzsájáé, Bethsába is itt -hagyta őt.</p> -<p>Elment találkozni Zsófiával.</p> -<p>Nem állhatta ki ezt a hideg börtönvilágot.</p> -<p>Puskin aztán egyedül maradt puszta kastélyában, nem volt -senkije, csak a vén Helenka, annak olvasta fel a verseit.</p> -<p>A másik év tavaszán parancsot kapott Miklós czártól, hogy -jelenjen meg előtte Szent-Pétervárott.</p> -<p>Elfogott barátait akkor végzék ki.</p> -<p>Az is nagy jelenet volt! Hugo Victor tolla kellene hozzá azt -leirni, mikor a kivégzés pillanatában az egész nagy -vérpad-alkotvány összeomlott, s elitélteket, hóhérokat, birákat, -mind maga alá temetett.</p> -<p>Ekkor hivatta a czár Puskint színe elé.</p> -<p>Puskin gyászt viselt.</p> -<p>– Kit gyászolsz? kérdé tőle a czár.</p> -<p>– A feleségemet. <span class="pagenum"><a name="Page_452" id= -"Page_452">-452-</a></span></p> -<p>– Tehát nem a barátaidat, a kik meghaltak? Valld meg! Ha itt -lettél volna Szent-Pétervárott, melyik részre álltál volna?</p> -<p>Puskin a nyakán érzé a pallos hideg élét.</p> -<p>Szabad-e az ilyen kérdésre hazudni?</p> -<p>Az egész világ ethikája szerint szabad is, szokás is. Az -összeesküvő nem tartozik saját maga ellen vallani, nem tartozik -elismerni azt, a mit be nem bizonyíthatnak rá, nem tartozik előadni -azt, a mi a szivében van.</p> -<p>És mégis Puskinnak nem tudott kijönni ez a hazug szó az ajkán. -Az ész diktálta, de a büszke szív útját állta annak.</p> -<p>– Ha itt lettem volna, felelt a czárnak, én is ott lettem volna -a barátaim oldalánál.</p> -<p>– Szeretem, hogy így válaszoltál, mondá erre a czár. Én most -Nagy Péter czár korát akarom megiratni, s keresek egy embert hozzá, -a ki tud költeni, de nem tud hazudni. Rátaláltam. Te rád bízom e -kornak megirását. Eredj haza és fogj hozzá. S a mit ezentul irni -fogsz, annak mindig én magam leszek a censora.</p> -<p>Így szabadult meg a végzetes catastrophából a költői alakok -egyik legfényesebbike.</p> -<p>A «Medvesonkában» az igaz, hogy ezért proscribálták, mint -hazaárulót. (Mert ha a titkos társulatok mind elvérzettek is, a -medvesonkai megmaradt és az nem szünt meg a szabadságért tovább is -inni.)</p> -<h3>GHEDIMIN ÉS ZENEIDA.</h3> -<p>Ghedimin, ha nem is herczeg, de igazán boldog ember lett -Tobolszkban.</p> -<p>Öt gyermeke született ott, mind fiu. Azok sem herczegek, hanem -ki timár, ki szücsmester, de jól megy a dolguk s nem tudnak semmit -a szentpétervári palotáról.</p> -<p>Ez ugyan prózai vég. De nem lehetett elhallgatnunk, mert úgy van -s nem áll egyedül. Hány herczegi család <span class= -"pagenum"><a name="Page_453" id="Page_453">-453-</a></span> ivadéka -cserzi ott a bőrt és nyúzza a hermelint, a mit az ősei viseltek -egykor.</p> -<p>A három Turgenyeff testvér legidősebbike, Turgenyeff Miklós, ki -amaz emlékezetes gyülésben elnökölt, daczára annak, hogy a kitörés -alkalmával külföldön volt, halálra és vagyonvesztésre lett itélve. -Az egyik öcscse Sergius, a mint ezt meghallotta, abban a perczben -megszakadt a szive keservében. A másik öcscse pedig, Sándor, utána -ment elitélt bátyjának, s megosztotta vele a saját vagyonát. Ilyen -szivek is teremnek a jég hazájában!</p> -<h3>CONSTANTIN REGÉJE.</h3> -<p>Krizsanovszkinak nagyon igaza volt, a mikor azt mondá, hogy a -lengyeleknek semmi okuk sincs a maguk sorsát az orosz -szabadságharczosok terveibe beilleszteni.</p> -<p>A lengyel népnek nem kellett már azt magyarázni, hogy mi az a -Constitutio?</p> -<p>Hanem az is igaz, hogy a lengyelekre nézve Constantin felesége -csaknem az volt, a mi a Constitutio. Ő volt rájuk nézve a -gondviselés. A minden rosszat jóvá tevő, a haragszelidítő, -büntetéselfordító, az áldástervező gondviselés.</p> -<p>A hirhedett «nyepozvolim» (nem akarom!) nem fordította meg -annyiszor a lengyel királyok akaratát, mint az alkirályét ez a -szelid szó: «én így szeretném».</p> -<p>Mikor aztán meg volt érve az idő és alkalom, rendbe volt szedve -a szükséges erő, akkor egyszer teljes, országrendítő hatalmában -állt föl az egész nemzet. Öt hónapra X-ik Károly futamodása után -Párisból.</p> -<p>Egy éjjel a lengyel ifjak betörtek a Belvedere kapuján s egész a -nagyherczeg hálószobájáig hatoltak fegyveres kézzel.</p> -<p>De előbb Johanna szobáján kellett keresztül törniök.</p> -<p>A nő fölriadt álmából, mikor már a tőrök a szive fölé voltak -emelve: «egy hangot se ejts!» <span class="pagenum"><a name= -"Page_454" id="Page_454">-454-</a></span></p> -<p>– Mit! kiálta fel a hölgy. A lengyel orgyilokhoz nyult! -Gyalázat!</p> -<p>S azzal félrecsapva a fölemelt tőrt, kiugrott az ágya tulsó -felén, s átrohant a férje szobájába. Meg sem érezte, hogy egy -tőrszúrás a hátába hatolt. A szőnyegajtót, melyen át menekült, -hirtelen bereteszelé, s azzal a mélyen alvó alkirályhoz futott:</p> -<p>– Ébredj! Ránk törtek.</p> -<p>– Mit? Orgyilkosok? kiált az alkirály, fegyvereihez kapva.</p> -<p>– Nem orgyilkosok! szólt a nő, büszkén palástolva szégyenét. -Hanem szabadsághősök. A lengyel nép föltámadt ellened. -Menekülj.</p> -<p>– Mit? A lengyel nép föltámadt? S te, a lengyel leány, nem a -néped mellé állsz, hanem engemet védsz? Csoda ez!</p> -<p>– Férjem. Szeretlek. Megszabadítalak.</p> -<p>Azzal a férje szobájában egy szögletben megnyomva egy rugót, -feltárta a rejteket, a min keresztül az ősz Krizsanovszki odajárt -hozzá, s a miről Constantinnak tudomása sem volt.</p> -<p>– Siessünk. Ez a lépcső a kertajtóhoz vezet.</p> -<p>A szőnyegajtó vassal volt bélelve, a megrohanók nem birták azt -betörni. Johanna is hirtelen öltönyt kapott magára s eltitkolá, -hogy meg van sebesülve.</p> -<p>Sietve vitte kézen fogva férjét az ismerős rejteken át a kerti -alagut ajtajáig.</p> -<p>Meg voltak menekülve, de csak rövid időre.</p> -<p>A közel Varsóból áthangzott a félrevert harangok kongása. Ott a -fölkelés már diadalmaskodott.</p> -<p>A Lazienka falán kívül czirkált egy dzsidás lovas. Azt odakiáltá -a nagyherczeg s leszállítá a lováról. Arra aztán felült maga, s -Johannát odaemelve maga elé a nyeregbe, menekült tova.</p> -<p>Hanem a dzsidás sietett tudatni az alkirály menekülését a -felkelőkkel, s azok utána eredtek. <span class="pagenum"><a name= -"Page_455" id="Page_455">-455-</a></span></p> -<p>Egy ulán-szakasz utolérte a menekülőket a bjelogrodi erdők -alatt. Az egy lónak nehéz volt a kettős teher.</p> -<p>A csapat vezére maga volt Krizsanovszki.</p> -<p>Mikor férjét utolérték, Johanna átölelte őt.</p> -<p>– Csak testemen keresztül juthattok az övéhez!</p> -<p>Krizsanovszki hüvelyébe dugta kardját.</p> -<p>– Legyen úgy. A «te» férjedet ne bántsa senki. Mi védkiséretül -fogunk szolgálni Constantinnak.</p> -<p>És maga a lengyel lovas-csapat kisérte el a menekülő alkirályt a -táboráig, mely épen hadgyakorlatokra volt összegyülve.</p> -<p>Ellensége védte a futót.</p> -<p>S a nemeslelküség is ragály. Nem mindig, de néha elragad.</p> -<p>Constantin, táborába érve, tudta csak meg, hogy Johanna sebet -kapott, az ő életét védve. Ez nagyon hatott kedélyére.</p> -<p>Csak a mély elérzékenyülés teszi felfoghatóvá, hogy egy orosz -nagyherczeg, egy alkirály, egy hadvezér arra a monstruosos -nagylelküségre vetemedjék, hogy táborába érve, azt mondja a -hadirendbe felállított katonáinak:</p> -<p>– A ki lengyel, s jobban szereti a hazáját, mint engemet, váljon -ki és menjen el innen!</p> -<p>S elbocsátá zászlóstul, fegyverestül a lengyel ezredeket, a mik -parancsa alatt voltak, mind. S akkor a megmaradt orosz sereggel -kitakarodott Lengyelországból. Hazavitte az oroszokat -Oroszországba.</p> -<p>Lehetett egy ilyen szörnyeteg nagylelküséget megbocsátani?</p> -<p>Soha!</p> -<p>Constantin, mire táborával Minszkbe ért, hirtelen meghalt.</p> -<p>Ki ölte meg?</p> -<p>No hát ki? A zöld szemű ember. Csakhogy ezuttal nem a Tsatir -Daghi, hanem a Ganges-parti. A cholera.</p> -<p>Azt mondják, hogy el is temették. Azt mondják, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_456" id="Page_456">-456-</a></span> oda -tették le a koporsóját a szentpétervári Péter-Pál templom -sírboltjába.</p> -<p>Csakhogy ezt a nép nem hitte el.</p> -<p>A népmonda azt beszéli, hogy elfogták őt és elvitték a szent -szigetekre.</p> -<p>Egy évben parasztlázadás tört ki s a vezetőről azt kiáltották -ki, hogy az Constantin. A zendülés nagy mérveket öltött. Leverték; -de a vezért nem birták kézrekeríteni, a nép úgy elrejté azt.</p> -<p>S még most is hiszik, hogy Constantin herczeg él.</p> -<p>A lappon halászok, mikor éjjelenkint csónakaikkal a Solevecski -zárda körül kalandoznak, gyakran látnak ott a holdvilágnál a -bástyafokon sétálni egy ősz alakot, a kit közelbül fegyveres őr -kisér s a ki összetett kezeit fölemelve az égre, imádkozni látszik. -Azt suttogják egymás között, hogy ez a rejtélyes foglya a szent -szigeteknek, az eltünt Constantin. Pedig majd negyven éve már -annak.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A hó messze beteríti a vidéket; az utakat se látni. Szürke, -ólomnehéz égmennyezet borul a láthatárra. Minden elcsendesült.</p> -<p>Hanem a mély hó alatt most is zöldül még valami, a minek a -gyökere nem vész ki soha.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_457" id= -"Page_457">-457-</a></span></p> -<h2>TÖRTÉNELMI JEGYZETEK.</h2> -<p>1. <i>Rózsák a hóban.</i> Lukasinszky, miután a legnagyobb -kínzásokkal sem lehetett tőle vallomást kicsikarni, nyomtalanul -eltünt; parasztok, kik abban a környékben laktak, a hol Constantin -a czárevics keresztülvonult, láttak egy embert, ágyulaffétára -kötözve, elhurczoltatni. Azt állítják, hogy ez volt a szerencsétlen -Lukasinszky. Az általa alapított «hazafi társaság» azonban annál -erélyesebben folytatta működését (Der russische Hof v. Jakob Magus -Crusenstolpe V. kötet). «Seisász» egy orosz vígjáték komikus -alakja, kiben a szolgálathűség van személyesítve. A század elején -nagy tetszéssel adták. V. ö. Dupré de Saint Maure «Le Theatre -russe» 1824.</p> -<p>2. <i>Nagyuri kedvtelés. Vadászat Sz-Pétervárott.</i> A czári -kegyencz a Czárszkóje Zélotól Szent-Pétervárig az utczán vadászott -végig s a vadászat alatt minden urasági hintónak, járműnek, -társzekereknek, sőt maguknak a postakocsiknak is meg kellett állni -s várni addig, míg a herczegi vadászatnak az utczán vége lett. Ez a -jelenet eltartott egy óráig. (Les mystéres de la Russie, par -Fréderic Lacroix.)</p> -<p>3. <i>Hadjárat egy asszony ellen. Az orosz és lengyel titkos -társulatok.</i> Neveik, czéljaik, működésük, a tagok fölvételi -módja leirva körülményesen Crusenstolpe «Der russische Hof» művében -V. kötet.</p> -<p>4… <i>Két zenészeti irány harcza az orosz udvarnál</i> Cimerosa, -Pæsiello, Salvini Fernando Cortez szerzője és Rossini között, egy -orosz udvarhölgy magánlevelében leirva 1824-ből, Dupré de Saint -Maure «Meurs russe» művében, I. kötet.</p> -<p>5… <i>Demidecemvirek.</i> Pál czár idejében minden orosz nemes -tartozott valami katonai tisztet viselni, csupán tíz fiatal -embernek volt megengedve, hogy a polgári osztályt képviseljék; ezek -az udvari levéltárban lettek alkalmazva s ott régi okiratok -<span class="pagenum"><a name="Page_458" id= -"Page_458">-458-</a></span> másolásával foglalkoztak. Gúnynévvel -«demidecemvirek»-nek hívta őket a társaság. Ezek között volt -Turgenyeff Miklós mint húsz éves ifju. Ő hozta hírül Pál czár -halálát a többi kilencz társnak, a mire azonnal szétfutott mindenki -s nem másolt több ócska okiratot; csupán a hirmondó maga, ki -elsőrendű történetiró lett később, elbeszélésünk korszakában.</p> -<p>6. <i>Az orosz szinészet</i> 1824-ben. Saint Maure azt írja, -hogy az orosz szinházaknál a füttyöt a sziszegéssel szokták -helyettesíteni. Azon időben minden nagy földesúr tartott -szinháztársulatot; egy különösen oly leleményes volt, hogy -ugyanazokkal a jobbágyaival reggel a szent misén énekeltette a -chorust, délben muzsikáltatott az ebéd felett s este eljátszatta -velük a «Les precieuses ridicules»-t s mind a három minőségben -megfeleltek a – parancsolatnak.</p> -<p>7. <i>A zöld könyv. Hannibál vére folyt Puskin ereiben.</i> Igen -is Hannibálé, de nem a carthagói vezéré, hanem egy felszabadult -északamerikai néger herczegé, a kinek Hannibál volt a neve s ki -Puskinnak valamelyik nagyanyját nőül vette. A regényben amúgy -szebben hangzik. (V. ö. Puskin életrajza Bodenstedttől.)</p> -<p>8. <i>Jakuskin.</i> Rylejeff azzal fenyegette Jakuskint (más -néven Jakubovicsot), hogy rögtön lelövi, ha le nem tesz a czár -élete elleni merényletről, ott az összeesküvők gyülésében. V. ö. -Crusenstolpe, der russische Hof.</p> -<p>9… <i>Krizsanovszki tiltakozása</i> a gyilkossági kisérlet ellen -a lengyelek nevében. – Ugyanott.</p> -<p>10… <i>Pestel terve</i>, a czári családnak Amerikába szállítása -iránt. – Ugyanott.</p> -<p>11. <i>Az általános respublika tervezete apró önálló -országokkal.</i> Ugyanott.</p> -<p>12… «<i>Un président sans phrase.</i>» Csupán e négy szót -hallhatta meg a betoppanó kém. S ez elég volt arra, hogy Turgenyeff -Miklóst, ki külföldre menekült, fej- és jószágvesztésre itéljék. E -hírre az egyik testvére azonnal szívszélhüdést kapott és meghalt. A -másik testvére pedig utána sietett s megosztá a vagyonát a -száműzött testvérrel, nem törődve az udvar haragjával. Ez volt -Turgenyeff Ivánnak, a világhírű szabadelvű regényirónak az atyja. -(Az 1825. forradalom áldozatainak felségsértési pöréből.) -<span class="pagenum"><a name="Page_459" id= -"Page_459">-459-</a></span></p> -<p>13… <i>Három napi teljes sajtószabadság Oroszországban.</i> «La -censure», Dupré de Saint Maure művében.</p> -<p>14. <i>A pézsmaszagtól a kátránybűzig.</i></p> -<p>… <i>A czár és a nagyherczegek elfogatási terve.</i> (V. ö. -Crusenstolpe: «Der Russische Hof» V. k.)</p> -<p>15… «<i>A katonák maguk raboltak éjjel az utczán.</i>» -Schnitzler utazási naplójában ezt irja: «Szent-Pétervár teli van a -legborzasztóbb hírekkel. Egy nevezetes személyt az utczán meg -akartak ölni; egy előkelő polgárt egész az ingeig kifosztottak -hazatértében. Tegnap reggel az utczán egy fejnélküli hullát -találtak. Ma a legnépesebb utczán feltörtek egy palotát -erőszakosan; még a templomokat is kirabolják, az egész -gonosztevővilág söpredéke látszik e szerencsétlen várost -elözönleni. A lakosok nem merik este elhagyni a házaikat.» -Crusenstolpe szerint Miloradovicsot vádolták azért, hogy nem ügyelt -fel rá, hogy a katonák éjjel ki ne járjanak a kaszárnyából.</p> -<p>Mikor megtudták, hogy e miatt a rendőrfőnök, Gorgolis leköszönt -s Chulken jött helyébe, a casinóban Nariskin herczeg vette a -kalapját s azt mondta: sietek haza eltorlaszolni az ajtókat és -ablakokat.</p> -<p>16… <i>Marat öcscse.</i></p> -<p>«Ide érkeztekor büszkén nevezte meg magát a rendőrség előtt, -hogy ő «Marat!» Ott arra kérték, hogy legyen szives valami más -okosabb nevet venni fel. Így vette fel a szülővárosa nevét. Nagyon -hiu volt rá, hogy ő a testvére Corday Charlotte hirhedett -áldozatának. Azt mindenkinek elmondta, hogy ő Marat testvére s -sokszor megjárta vele. Külömben franczia nyelvmester volt.» Dupré -de Saint Maure «Les gouverneurs, d’ enfants.»</p> -<p>17. «<i>Az űzött vad.</i>»</p> -<p><i>A zenekar.</i> Maga Catalani is azt mondta, hogy ennél szebb -éneket soha nem hallott. Les chantres de la Cour D. d’Saint Maure. -III.</p> -<p>18. <i>Nariskin Zsófia.</i> Der russische Hof. Crusenstolpe.</p> -<p>19. <i>Severin család.</i> Geheime Geschichte Russlands. – -Schnitzler.</p> -<p>20. <i>Constantin nagyherczeg alakjának leirása.</i></p> -<p>«Constantin testileg még rútabb volt az atyjánál. Ugyanaz a -kalmuk arczulata volt stb.» Phantasta és felfortyanó s legnagyobb -<span class="pagenum"><a name="Page_460" id= -"Page_460">-460-</a></span> mértékben brutális volt; de voltak jó -tulajdonai elrejtve a durva külső alatt. Der russische Hof. -Crusenstolpe.</p> -<p>21. <i>Constantin jellemzéséhez.</i></p> -<p>Egyszer a katonák mustrálásánál meglát egy ujonczot, a ki sírt. -Azért, hogy sírni mert, huszonöt kancsukát veretett rá. «Nézd, -mondá a büntetését kiállottnak, ez a derék legény, a pajtásod; ez -bezzeg nevet, mikor a szemem közé néz! Ez a jó katona. Hát te -legény, mit nevetsz olyan jóízűen?» – «Azt, hogy én még ilyen csúf -pofát, mint a tied, soha életemben sem láttam!» – S Constantin -adatott a goromba ficzkónak huszonöt – rubelt. De Custine. La -Russie.</p> -<p>22. <i>Marat jellemzéséhez.</i></p> -<p>A franczia forradalom alatt a kivándorolt főurakkal együtt jött -inas, lovász, kengyelfutó had elárasztá Oroszországot s miután ott -akkor nagy divat volt a fiatalságnak franczia nevelést adni, -valamennyi beállt az uraságokhoz – nevelőnek. Volt olyan, a ki -tanári állásra is folyamodott a középtanodákhoz s csak azon mult, -hogy el nem nyerte ez állomást, mert «Gymnase» helyett «Gil -Blase»-t írt a folyamodványában. «Les instuteurs.» Dupré de Saint -Maure.</p> -<p>23. <i>Constantin lemondása Grudzinszka Johanna miatt.</i></p> -<p>Die Geheime Geschichte Russlands von Schnitzler.</p> -<p>24. <i>A Napoleon cultus az orosz nép között.</i></p> -<p>«A szabad Oroszország.» – William Hepworth Dixon.</p> -<p>25. <i>Néva-áradás.</i></p> -<p>Les mysteres de la Russie.</p> -<p>26. <i>A czár mindenütt résztvett a mentés munkájában.</i></p> -<p>Der russische Hof. Crusenstolpe.</p> -<p>27. <i>Tarrakanoff herczegnő.</i></p> -<p>Állítólag Erzsébet czárnő leánya, Tarrakanoff herczegnő czím -alatt fölnevelve. Radzivill herczeg gyermekkorában elvitte Rómába, -azért, hogy később nőül vegye s II. Katalin ellen fölléphessen -vele. Katalin elkobzatta a herczeg birtokait s míg az visszatért -Oroszországba, hogy azokat visszanyerje, azalatt a czárnő kiküldte -Orloff herczeget Olaszországba, ki meg tudta nyerni az ifju -herczegnő szivét, s rávette, hogy esküdjék meg vele. A pap és a -násznagyok mind Orloff álczázott bérszolgái voltak. Így a herczegnő -a férjének vélt Orloffal hajóra szállt. Ott rögtön lánczraverték, -visszavitték Oroszországba s bezárták <span class= -"pagenum"><a name="Page_461" id="Page_461">-461-</a></span> az erőd -börtönébe. Ott aztán a Névának egy kiáradása alkalmával a börtönben -megfulladt. Még csak huszonkét éves volt.</p> -<p>Anecdotes historiques de l’amour. A Troyes. Névtelen -szerzőtől.</p> -<p>28. «<i>A czár sírt a romlás láttára.</i>»</p> -<p>Der russische Hof. Crusenstolpe.</p> -<p>29. «<i>A czár nem akart a görög szabadságharcz miatt háborut -kezdeni.</i>»</p> -<p>Alexander der erste von B. E. Lloyd.</p> -<p>30. «<i>A galamb az orosz nép szent madara.</i>»</p> -<p>A solovecski zárda leirása Hepford Dixontól.</p> -<p>31. «<i>Pálmakertek Szent-Pétervárott.</i>»</p> -<p>Moskau, Petersbourgh, par Dupré de Saint Maure.</p> -<p>32. «<i>Régi orosz esküvői szertartás.</i>»</p> -<p>La Russie historique etc. Piotre Artamoff.</p> -<p>33. «<i>Arakcsejeff kedvese, a volt markotányosné.</i>»</p> -<p>Der russische Hof. Crusenstolpe.</p> -<p>34. «<i>Szwache, a leányvásár.</i>»</p> -<p>Les mysteres de la Russie. Frederic Lacroix.</p> -<p>35. «<i>Orosz házastársak kelengyéje, vesszőcsomó, mit a -menyasszony ád a vőlegénynek.</i>»</p> -<p>La Russie historique. P. Artamoff és Mysteres de la Russie, -Lacroix.</p> -<p>36. «<i>Dubina.</i>»</p> -<p>Petersbourg, Moskau. Dupré de Saint Maure.</p> -<p>37. «<i>A kettős kiházasítás.</i>»</p> -<p>A «Mysteres de la Russie» szerzője közli az adatot.</p> -<p>Egy szép parasztleány, jobbágya egy előkelő úrnőnek, szerelmi -viszonyt kezdett egy szép jobbágylegénynyel. Rajtakapták őket a -találkozón, s arra az úrnő büntetésül a szép leányt kényszeríté -hozzá menni a legpiszkosabb és rútabb félbolondhoz, a legénynek -pedig nőül kellett venni a falu legrútabb banyáját, egy női -Quasimodót.</p> -<p>38. «<i>A korbácsolás.</i>»</p> -<p>Ha a földesúr meg akarja büntetni a jobbágyát, ráparancsol, hogy -vetkőzzék le egészen, s addig vereti azt, néha az egész családja -szemeláttára, a míg neki tetszik. Ha néha egy felnőtt leány, a kit -így meg akarnak verni, ellenkezni talál, akkor az apjának, a -testvérének, vagy ha nő, a férjének parancsolják, <span class= -"pagenum"><a name="Page_462" id="Page_462">-462-</a></span> hogy az -hajtsa rajta véghez a korbácsolást. S azok ezt természetesnek -találják.</p> -<p>Les mysteres de la Russie, Lacroix.</p> -<p>Clarke egy másik úrnőt ír le, ki a szolgáját keresztre -szegeztette ki s egy harmadikat, ki a jobbágyleányokat égő -parazsakon sétáltatta, meg egy negyediket, a ki a leányoknak a -meztelen bőrére hímzett selyemmel. Mind ugyanebből a -korszakból.</p> -<p>39. «<i>Arakcsejeff kedvesének meggyilkoltatása.</i>»</p> -<p>Crusenstolpe. Der russische Hof. És Les mysteres de la Russie, -Lacroix. Egyformán adja elő mindkettő.</p> -<p>40. «<i>A tábornok halálát hirdető ágyu.</i>»</p> -<p>Dupré de Saint Maure. Petersbourgh. Moskau.</p> -<p>41. «<i>Photios megtéríti Arakcsejeffet.</i>»</p> -<p>Der russische Hof. Crusenstolpe.</p> -<p>42. «<i>Nahum apó.</i>»</p> -<p>A szabad Oroszország, Hepforth Dixon.</p> -<p>43. «<i>A czár levele Photioshoz.</i>»</p> -<p>Der russische Hof. Crusenstolpe.</p> -<p>44. «<i>A czárnő és férje kibékülve.</i>»</p> -<p>Geheime Geschichte Russlands. Schnitzler.</p> -<p>45. «<i>Arakcsejeff boszuja a jobbágyain.</i>»</p> -<p>Der russische Hof. Crusenstolpe.</p> -<p>46. «<i>Puskin csak rossz időnél tudott költeni.</i>»</p> -<p>Életirása H. v. O.-tól. (Igazi nevét nem lehet megtudni. -Bodenstedt sem ismeri.)</p> -<p>47. «<i>A Masinkák ünnepe.</i>»</p> -<p>Bilder und Schilderungen aus allen Theilen des europäischen -Russland: H. v. Langenau.</p> -<p>48. «<i>Az üstökös.</i>»</p> -<p>Der russische Hof. Crusenstolpe.</p> -<p>49. «<i>A czár leányai hamvainál imádkozik.</i>»</p> -<p>Ugyanott.</p> -<p>50. «<i>Sándor czár útja éjjeli kivilágítással.</i>»</p> -<p>Les mysteres de la Russie. Lacroix.</p> -<p>51. «<i>Tagánrog lehetett volna az, a mi -Szent-Pétervár.</i>»</p> -<p>Alexander der Erste. B. E. Lloyd.</p> -<p>52. «<i>A Krim gyümölcsös kertjei.</i>»</p> -<p>Quatre mois en Russie. M. F. de Mely. <span class= -"pagenum"><a name="Page_463" id="Page_463">-463-</a></span></p> -<p>53. «<i>A czár álöltözetben a bakcsiszeráji könyforrásnál és a -török mecsetben.</i>»</p> -<p>Der russische Hof. Crusenstolpe.</p> -<p>54. «<i>Pestel összeesküvése elárulva.</i>»</p> -<p>Ugyanott.</p> -<p>55. «<i>A czár nem vett be orvosságot s nem hallgatott orvosi -tanácsra.</i>»</p> -<p>Geheime Geschichte Russlands, Schnitzler.</p> -<p>56. «<i>A czárné levele.</i>»</p> -<p>Ugyanott.</p> -<p>57. «<i>A Te Deummal kezdődött s Requiemmel végződött templomi -szertartás.</i>»</p> -<p>Der russische Hof. Crusenstolpe.</p> -<p>58. «<i>Elfelejtették a czár halálát hivatalosan közhirré -tenni.</i>»</p> -<p>Ugyanott.</p> -<p>59. «<i>A két nagyherczeg vetélkedése a korona fölött.</i>»</p> -<p>Ugyanott.</p> -<p>60. «<i>Constantin szavai a szász királynéhoz.</i>»</p> -<p>Ugyanott.</p> -<p>61. «<i>Derevaski Daloi.</i>»</p> -<p>Geheime Geschichte Russlands, Schnitzler.</p> -<p>62. «<i>Konstituczia! A czár felesége.</i>»</p> -<p>Der russische Hof. Crusenstolpe.</p> -<p>63. «<i>A czár a finn ezredhez.</i>»</p> -<p>Ugyanott.</p> -<p>64. «<i>A fölkelés leirása, Mihály nagyherczeg maga süti el az -első ágyút a fölkelők ellen.</i>»</p> -<p>Ugyanott.</p> -<p>65. «<i>Trubeczkói esete.</i>»</p> -<p>Ugyanott.</p> -<p>66. <i>A históriai Trubeczkóit nem kell összezavarni az egészen -költött alakkal, Ghediminnel.</i></p> -<p>67. «<i>A zöld könyv. Sárga könyv.</i>»</p> -<p>Crusenstolpe «zöld könyv»-nek nevezi, Lacroix «sárgának». -Mindakettő megegyezik abban, hogy az, mielőtt kézrekerülhetett -volna, megsemmisíttetett. Lacroix szerint egy fiatal nő, az -összeesküvő vezérek egyikének kedvese, semmisíté azt meg a kutatók -elől, a bezárt ládában, a mihez kulcs nélkül nem tudott hozzá -férni. <span class="pagenum"><a name="Page_464" id= -"Page_464">-464-</a></span></p> -<p>68. «<i>Czár kell a köztársaságnak.</i>»</p> -<p>Crusenstolpe. Russische Hof.</p> -<p>69. «<i>A kivégzések.</i>»</p> -<p>Ugyanott. Mikor Rylejeffel együtt az egész bitófa összeomlott, -azt mondá: «nekem már úgy látom, semmi sem sikerül, még a meghalás -sem!»</p> -<p>70. «<i>Puskin a czár előtt.</i>»</p> -<p>Névtelen életirója.</p> -<p>71. «<i>Constantin a lengyel forradalomban.</i>»</p> -<p>Crusenstolpe. Der russische Hof.</p> -<p>72. «<i>Constantin, mint népszerű kísértet.</i>»</p> -<p>La legende d’un grand duc. Hepfort Dixonnál.</p> -<p>73. «<i>Oroszországban ritkaság volt a párbaj e -korszakban.</i>»</p> -<p>Erről hosszasan ír a Les Mysteres de la Russie szerzője. Az -egész korszak alatt csak két párbajesetet jegyeztek fel az -évkönyvek. Az egyik egy ezredes és kapitánya között; ez is -szokatlan s a rendes párbaji szabályoktól eltérő. Kartávolságnyiról -lőttek egymásra, két pisztoly közül csak az egyik volt megtöltve -golyóra s sorshúzás döntötte el, hogy az melyiknek jusson? Az -ezredes esett el. A másik párbaj indoka szerelemféltés volt. Egy -főúr gyanakodott a nejére, hogy az a házi barátjával egyetért. -Egyszer este a vacsoránál a koppantóval eloltá a gyertyát (a főurak -asztalán is csak egy szál gyertya égett) s a míg az inas kiment a -gyertyát újra meggyújtani, a koppantóban maradt gyertyakorommal -bekente a száját s aztán a sötétben megcsókolta a felesége ajkait. -Mikor a gyertyát ismét visszahozták, a jó barát szája is kormos -volt. Ezért a kis gyertyahamuért verekedtek meg. S a férj lett az -áldozat. – Lacroix.</p> -<p>74. <i>Az orosz orvosokról.</i> La Russie, par marquis de -Custine.</p> -<p>75. <i>Az orosz gyógyszerészekről.</i> Les mysteres de la -Russie. Lacroix.</p> -<p>76. <i>A szentpétervári Jelagnaja-rész leirása.</i> Le Russie, -par m. d. Custine.</p> -<p>77. <i>A tábornok czombját keresztűlszúrta.</i> Le Russie, par -m. d. Custine.</p> -<p>78. <i>A czigányleányok táncza és éneke.</i> La Russie, p. m. d. -Custine. A hirneves utazó így írja le a czigányleányok énekét és -tánczát Nizsniben: «A czigánynők bájosak voltak, viseletük -<span class="pagenum"><a name="Page_465" id= -"Page_465">-465-</a></span> valami idegenszerűt kölcsönzött -alakjaiknak, tekintetükben varázs van; vonásaik és mozdulataik -kellemteljesek és megragadók. Egy szóval olyan alakok, mint Michel -Angelo Sybillái. Énekük ugyanaz, a mi a moszkvai czigányoké, de -kifejezésteljesebb és változatosabb. Azt mondják róluk, hogy -lelkükben büszkeség van; szenvedélyesek, de nem pénzért eladók s -gazdag ajánlatokat egész megvetéssel utasítanak vissza.</p> -<p>79. <i>A czár leányának tervezett házassága.</i></p> -<p>Akkor Zsófia tizenhét éves volt, s az első szerelem csendes -lángja égett tiszta szivében. Egy ifjú orosz volt az a szerencsés, -ki a czár helybenhagyásával a hűség fogadalmát vele kicserélheté. -Minden előkészület meg volt már téve a házassághoz, ámde a -menyasszonyi ékszer, a mit Páris első művésze készített, nem -ékesíté a menyasszonyt; mikor az megérkezett Szent-Pétervárra, -akkor ő már meghalt. – Der russische Hof, Crusenstolpe.</p> -<p>80. Nagyszámú katonatisztek, kik az összeesküvésbe -belekeveredtek, közkatonákká lettek lefokozva. Abba a zászlóaljba, -a melyet ők alkottak, sorozták be mindazokat az ifjakat, a kik -szabadelvű irányzatról voltak gyanusak. Ez a kis nyolczszáz főnyi -csapat, mind válogatott harczos és politikai elitélt abban a -hadtestben szolgált, mely az 1828-iki török háboru alatt Izmailoff -várát ostromolta. Mihály nagyherczeg vezényelte az ostromló -sereget. A mint a rés megnyittatott, a nagyherczeg az elitéltek -zászlóalja elé lovagolt, s azt parancsolta nekik, hogy ők menjenek -elől a rohamra. «Ime a pillanat itt van, mondá nekik, hogy -visszavívjátok az elvesztett becsületet a czár és a nemzet előtt. -Érdemeljétek ki a bocsánatot ma, diadallal tetézve zászlótokat!» -Azzal rohamra doboltak, s a zászlóalj megrohanta az ozman -sánczokat. Hanem a tört rés még nem volt megmászható, s bizonyos -halál volt annak megrohanása. A török sánczok alá érve, az orosz -hadak mind magukra hagyták a gyanusok zászlóalját, s azok közül egy -sem tért vissza onnan, a törökök mind levágták őket. Így szabadult -meg az orosz kormány egy csapással egy egész phalanxától azon -fiataloknak, kiknek eszméi nyugtalanítók.</p> -<p>Ez volt a «vége».</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_466" id= -"Page_466">-466-</a></span></p> -<h2>A CZIGÁNYLEÁNY.</h2> -<p class="center">Elbeszélő költemény Puskin Sándortól.<a name= -"FNanchor_4" id="FNanchor_4"></a><a href="#Footnote_4" class= -"fnanchor">4)</a></p> -<div class="poem"> -<h4>I.</h4> -<div class="stanza"><span class="i0">Czigánycsoport lármázva -bandukol<br /></span> <span class="i0">Végig a besszarábi -pusztaságon.<br /></span> <span class="i0">Ott alszik a rongyos -sátor alatt,<br /></span> <span class="i0">A vízparton, a zöld -mezőn.<br /></span> <span class="i0">Szabadságvágya -egyezik<br /></span> <span class="i0">Jó kedvivel, jó -álmival;<br /></span> <span class="i0">A rozzant kordéhoz -közel,<br /></span> <span class="i0">Mit a ponyva félig takar -csak,<br /></span> <span class="i0">Ég a tűz. A család -sütkérez.<br /></span> <span class="i0">A «turcsik» ott legelnek a -gyepen.<br /></span> <span class="i0">Sátor mögött láncz nélkül -hentereg<br /></span> <span class="i0">Az engedelmes -medvepár.<br /></span> <span class="i0">Jámbor czigány munkás -zajától<br /></span> <span class="i0">Élénkül a sík -pusztaság,<br /></span> <span class="i0">Asszony dalol, gyermek -zsivajg,<br /></span> <span class="i0">S az üllőn csattog a -pöröly.<br /></span> <span class="i2">S leszáll majd rá az álom -csendje<br /></span> <span class="i0">A bujdosó -karavánra.<br /></span> <span class="i0">Ebugatás, -lónyerítés<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_467" -id="Page_467">-467-</a></span> <span class="i0">Hangzik a csendben -néha, néha.<br /></span> <span class="i0">A tüzek is kialva -mind.<br /></span> <span class="i0">Béke uralg. A fényes -hold<br /></span> <span class="i0">Ragyog le a derült -magasból.<br /></span> <span class="i0">Egy ősz marad csak ébren -sátorában,<br /></span> <span class="i0">Guggolva a parázs -előtt,<br /></span> <span class="i0">Melengetve -tenyereit,<br /></span> <span class="i0">S kibámul a nagy -pusztaságba,<br /></span> <span class="i0">Melyet az esti köd -bevon.<br /></span> <span class="i0">Ifjú leány ott kinn -bolyong<br /></span> <span class="i0">A puszta sík fenyéren -még.<br /></span> <span class="i0">Vadonszabadsághoz szokott -ő,<br /></span> <span class="i0">S akkor jön meg, mikor -akar.<br /></span> <span class="i0">Már éjjel is lesz, lám a hold -is<br /></span> <span class="i0">Elbuvik a felhők közé<br /></span> -<span class="i0">S Szemfira még se jő haza.<br /></span> -<span class="i0">Meghűlt már rég az estebéd,<br /></span> -<span class="i0">Az ősz apa sovány falatja.<br /></span> -<span class="i0">De most csak ő jön! Lépteit<br /></span> -<span class="i0">Kiséri egy ifjú a pusztán,<br /></span> -<span class="i0">Idegen a czigány előtt.<br /></span> <span class= -"i0">«Nézd, szól a lány, itten hozok<br /></span> <span class= -"i0">Apám egy vendéget neked,<br /></span> <span class="i0">Itten -találtam őt a pusztán<br /></span> <span class="i0">S meghittam a -mi sátorunkba.<br /></span> <span class="i0">Saját szabad -kivánatából<br /></span> <span class="i0">Czigány akar lenni -velünk.<br /></span> <span class="i0">Őt törvény üldözi, én védem -őt.<br /></span> <span class="i0">És hű barátnéja -leszek.<br /></span> <span class="i0">Alékonak hívják. -Fogadja,<br /></span> <span class="i0">Hogy engem mindüvé -követ.<br /></span> <span class="label">Öreg.</span> <span class= -"i0">Örülök rajta. Hát maradj<br /></span> <span class= -"i0">Vendégül sátorunkba reggelig,<br /></span> <span class= -"i0">Maradj aztán is, hogy ha néked<br /></span> <span class= -"i0">Ugy tetszik. Mindig szivesen<br /></span> <span class= -"i0">Megosztom véled kenyerem<br /></span> <span class= -"pagenum"><a name="Page_468" id="Page_468">-468-</a></span> -<span class="i0">És rongyos ponyvasátorom.<br /></span> -<span class="i0">Maradj velünk s osztozz velünk<br /></span> -<span class="i0">A bujdosóknak kincsein.<br /></span> <span class= -"i0">Szegénység és szabadság kincseink.<br /></span> <span class= -"i0">Holnap hajnalban – itt a kordé!<br /></span> <span class= -"i0">Velünk együtt utazhatol.<br /></span> <span class= -"i0">Válaszsz mesterséget magadnak.<br /></span> <span class= -"i0">Foldozhatsz üstöt, mint kovács,<br /></span> <span class= -"i0">Vagy járhatsz, hogyha jobban tetszik, a<br /></span> -<span class="i0">Falukra medvetánczhoz énekelni.<br /></span> -<span class="label">Aleko.</span> <span class= -"i2">Maradok.<br /></span> <span class="label">Szemfira.</span> -<span class="i2">Így, most már enyém lesz!<br /></span> -<span class="i0">Ki üzheti most tőlem el?<br /></span> <span class= -"i0">De már késő az éj. A hold<br /></span> <span class= -"i0">Letünt. Éj szállt le a mezőkre.<br /></span> <span class= -"i0">Álmos vagyok, majd eldülök.<br /></span></div> -<p class="center">*</p> -<div class="stanza"><span class="i0">Virrad, halkan setteng -neszelve<br /></span> <span class="i0">A vajda a sátor -körül.<br /></span> <span class="i0">«Szemfira. Kelj már! Süt a -nap!<br /></span> <span class="i0">Héj vendég! Ébredj! -Keljetek<br /></span> <span class="i0">A «pelyhes» ágyból -gyermekek!<br /></span> <span class="i0">A sátort bontják, nagy -zsibongva<br /></span> <span class="i0">Verődik össze a -csoport.<br /></span> <span class="i0">Mozgásba jön egyszerre -minden,<br /></span> <span class="i0">A laptikák -nyikorgnak.<br /></span> <span class="i0">A horda átvonul a -pusztán.<br /></span> <span class="i0">A rajkók a kosárban a -szamár<br /></span> <span class="i0">Két oldalán. A -férfiak,<br /></span> <span class="i0">Testvérek, lányok, -asszonyok,<br /></span> <span class="i0">A véne, ifja mind -siet<br /></span> <span class="i0">Egymás nyomát taposva, -zsörtölődve<br /></span> <span class="i0">S czigány-nótákat -énekelve,<br /></span> <span class="i0">A mikbe -medvemorgás<br /></span> <span class="i0">És lánczcsörömpölés -vegyül.<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_469" id= -"Page_469">-469-</a></span> <span class="i0">A tarkabarka rongyok, -foltok,<br /></span> <span class="i0">S a meztelen purdék, -dádék,<br /></span> <span class="i0">A csaholó -kuvaszhad,<br /></span> <span class="i0">Hegedüszó, -keréknyikorgás<br /></span> <span class="i0">Egymással -összezagyvalítva.<br /></span> <span class="i0">Vad és szegény, de -gondtalan<br /></span> <span class="i0">És életpezsgő -zürzavar<br /></span> <span class="i0">Távol a sápadt -kéjmámortól,<br /></span> <span class="i0">S az élet lomha -unalmától,<br /></span> <span class="i0">S egyhangú, mint a rab -dala.<br /></span></div> -</div> -<div class="poem"> -<h4>II.</h4> -<div class="stanza"><span class="i0">Aggódva néz körül az -ifjú.<br /></span> <span class="i0">Még pusztább lesz a róna -egyre.<br /></span> <span class="i0">A bánat mély forrását -még<br /></span> <span class="i0">Retteg magában -felfedezni.<br /></span> <span class="i0">Ő most a szabad föld -fia,<br /></span> <span class="i0">Ott áll mellette -Szemfira.<br /></span> <span class="i0">A délsugárban ott -ragyog<br /></span> <span class="i0">Fölötte a derült -nap.<br /></span> <span class="i0">Mi bántja hát az ifjú -szívét?<br /></span> <span class="i0">Mi gond kinozza őt -ilyenkor?<br /></span> <span class="i2">Az Istennek -madarkája<br /></span> <span class="i4">Életgondot nem -tanul.<br /></span> <span class="i2">Nappal a fészkét -csinálja<br /></span> <span class="i4">S alszik benn -gondatlanul.<br /></span> <span class="i2">Míg a nap süt, minden -reggel<br /></span> <span class="i4">Isten szava kelti -fel,<br /></span> <span class="i2">Dalol a -madársereggel<br /></span> <span class="i4">Tavasz virág -keltivel.<br /></span> <span class="i2">Forró nyárnak jő -nyomába<br /></span> <span class="i4">Ködös ősz, deres -határ,<br /></span> <span class="i2">Tengeren át más -hazába<br /></span> <span class="i4">Repül a dalos -madár!»<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_470" id= -"Page_470">-470-</a></span></div> -</div> -<div class="poem"> -<h4>III.</h4> -<div class="stanza"><span class="i0">Miként a gondtalan -madár,<br /></span> <span class="i0">A számüzött -menekülő<br /></span> <span class="i0">Nem ismer csendes nyugvó -fészket.<br /></span> <span class="i0">Nem tartozik már -senkihez.<br /></span> <span class="i0">Mindegy az út: fel, vagy -alá,<br /></span> <span class="i0">Ott alszik, hol az éj -eléri.<br /></span> <span class="i0">Ha megvirradt, úgy éli -át,<br /></span> <span class="i0">Hogy Isten adja, a -napot.<br /></span> <span class="i0">Világ zaja meg nem -zavarja<br /></span> <span class="i0">Az ő lelkének mély -nyugalmát,<br /></span> <span class="i0">A bűbájos dicsőség -csillaga<br /></span> <span class="i0">Egykor felé is -ragyogott,<br /></span> <span class="i0">Csábítva; – őt is -csalogatta<br /></span> <span class="i0">A dobzódás, a kényelem, -–<br /></span> <span class="i0">Az ő fejét is -fenyegette<br /></span> <span class="i0">Az elvonuló zivatar. -–<br /></span> <span class="i0">De mit törődött ő -ezekkel?<br /></span> <span class="i0">Verőfénynyel, vagy -zivatarral? –<br /></span> <span class="i0">Ő él daczolva -végzetével<br /></span> <span class="i0">S tagadva a sorsnak -hatalmát.<br /></span> <span class="i0">Vaksorsnak az ember -fölött!<br /></span> <span class="i0">De jaj! hogy játszik -lelkivel<br /></span> <span class="i0">A szenvedély. Hogy főnek, -forrnak<br /></span> <span class="i0">Keblében kinzó -habjai!<br /></span> <span class="i0">Elaltatád őt? Ah, -megint<br /></span> <span class="i0">Fölébred az; várhatsz -reá.<br /></span></div> -</div> -<div class="poem"> -<h4>IV.</h4> -<div class="stanza"><span class="label">Szemfira.</span> -<span class="i0">Oh, mondd barátom, bánod-e már<br /></span> -<span class="i0">Hogy mindent elvetél magadtól?<br /></span> -<span class="label">Aleko.</span> <span class="i0">Hát mit vetettem -el?<br /></span> <span class="label">Szemfira.</span> <span class= -"i0">Nem értesz engemet talán?<br /></span> <span class="i0">Az -emberek honát: a várost.<br /></span> <span class= -"pagenum"><a name="Page_471" id="Page_471">-471-</a></span> -<span class="label">Aleko.</span> <span class="i0">Mit bánnék -rajta? – Oh, ha tudnád<br /></span> <span class="i0">Képzelni a -nagy városoknak<br /></span> <span class="i0">Nyomasztó rabbátartó -kényszerét!<br /></span> <span class="i0">A hol csoportban -elfalazva<br /></span> <span class="i0">Az emberek egy reggelen -sem<br /></span> <span class="i0">Szihatják a szabad -leget<br /></span> <span class="i0">S a pázsit -tavaszillatát.<br /></span> <span class="i0">Szégyenli e nép a -szerelmet is.<br /></span> <span class="i0">Szabadságát eladja ez -galádul,<br /></span> <span class="i0">Bálvány előtt fejét a porba -hajtja<br /></span> <span class="i0">S koldul magának pénzt és -lánczokat.<br /></span> <span class="i0">Hát mit veték el? -Aggodalmakat,<br /></span> <span class="i0">Az áruló -barátokat,<br /></span> <span class="i0">Előitéletek -nyomását,<br /></span> <span class="i0">Egymást kitúró -tömeget;<br /></span> <span class="i0">S tán szégyenteljes -ragyogást.<br /></span> <span class="label">Szemfira.</span> -<span class="i0">De ám ott fényes palotákban,<br /></span> -<span class="i0">Tarkára szőtt pokrócz között<br /></span> -<span class="i0">Mulatságokat ünnepelnek.<br /></span> <span class= -"i0">S a lányok czifrán járnak ott.<br /></span> <span class= -"label">Aleko.</span> <span class="i0">Veszszen a város -ünnepélye,<br /></span> <span class="i0">Hol nincs öröm, se -szeretet!<br /></span> <span class="i0">Hát a leányok?… Minden -ékszer,<br /></span> <span class="i0">Gyöngy, párta nélkül, -mindazoknál<br /></span> <span class="i0">Százszorta szebb vagy te -magad! –<br /></span> <span class="i0">Maradj te drága lélek, a -milyen vagy.<br /></span> <span class="i0">Nekem csak egy -kivánatom:<br /></span> <span class="i0">Veled megosztani -szerelmem<br /></span> <span class="i0">S magam választott -számüzésem.<br /></span> <span class="label">Öreg.</span> -<span class="i0">Hiszen szeretsz minket, szeretsz.<br /></span> -<span class="i0">Pedig gazdag népek között születtél. -–<br /></span> <span class="i0">De nem mindig jó a -szabadság<br /></span> <span class="i0">Annak, ki el van -kényeztetve már.<br /></span> <span class="i0">Van nékünk egy régi -mesénk.<br /></span> <span class="i0">«Elűzve a császárja -által,<br /></span> <span class="i0">Közénk került a dél -fia<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_472" id= -"Page_472">-472-</a></span> <span class="i0">(Nevét tudtam is -valaha:<br /></span> <span class="i0">Nehéz volt, biz -elfeledém.)<br /></span> <span class="i0">Öreg legény volt a fiú -már,<br /></span> <span class="i0">De a lelke még -fiatal.<br /></span> <span class="i0">Tudott versekben -énekelni.<a name="FNanchor_5" id="FNanchor_5"></a><a href= -"#Footnote_5" class="fnanchor">5)</a><br /></span> <span class= -"i0">Olyan volt hangja, mint a csermely.<br /></span> <span class= -"i0">Szerette őt mindenki itt.<br /></span> <span class="i0">Itt a -Dunaparton lakott.<br /></span> <span class="i0">Békében élt az -emberekkel,<br /></span> <span class="i0">Kik a meséin jól -mulattak.<br /></span> <span class="i0">De gyenge volt, s -gyámoltalan,<br /></span> <span class="i0">Mikép egy gyermek, -semmihez<br /></span> <span class="i0">Nem értett, a miből -megéljen.<br /></span> <span class="i0">Idegen emberek -vadásztak<br /></span> <span class="i0">Számára és fogtak -halat,<br /></span> <span class="i0">S mikor befagyott a -folyam<br /></span> <span class="i0">S zúgott a téli -förgeteg,<br /></span> <span class="i0">Beburkolák a szent -apókát<br /></span> <span class="i0">Jó bundabőrrel, hogy ne -fázzék.<br /></span> <span class="i0">Soha nem szokta azt meg -ő,<br /></span> <span class="i0">Az élet ilyen -nyomorát.<br /></span> <span class="i0">Sápadtan és kiaszva, -szerteszét<br /></span> <span class="i0">Lézengett és -panaszkodott,<br /></span> <span class="i0">Hogy Isten őt sulyosan -bünteti,<br /></span> <span class="i0">Pedig nem vétett oly -nagyot.<br /></span> <span class="i0">És várta, hogy -megszabaduljon<br /></span> <span class="i0">S mindig mogorvább, -mérgesebb lett,<br /></span> <span class="i0">S a parton járva -könyezett,<br /></span> <span class="i0">Keservesen siratva -otthonát.<br /></span> <span class="i0">Aztán még haldokolva -is<br /></span> <span class="i0">Azt kérte, kedves -délhonába<br /></span> <span class="i0">Küldjék kiszenvedt -csontjait.<br /></span> <span class="i0">Mert még halottan sem -találná<br /></span> <span class="i0">Nyugalmát itt e föld -alatt.<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_473" id= -"Page_473">-473-</a></span> <span class="label">Aleko.</span> -<span class="i0">Óh büszke Róma, fiaidnak<br /></span> <span class= -"i0">Ez lett a sorsa. A dalnoknak is,<br /></span> <span class= -"i0">Ki a szerelem és az istenek<br /></span> <span class= -"i0">Felkent nagy énekese volt.<br /></span> <span class="i0">S mi -a te nagy hired most?<br /></span> <span class="i0">Sirbolti -viszhang, szóbeszéd.<br /></span> <span class="i0">Mig a dalnok -dicsőitése<br /></span> <span class="i0">A czigány dalban él -tovább,<br /></span> <span class="i0">A füstös ponyvasátorok -alatt.»<br /></span></div> -</div> -<div class="poem"> -<h4>V.</h4> -<div class="stanza"><span class="i0">Két év folyt már le. A -czigányok<br /></span> <span class="i0">Csoportja egyre -vándorolt,<br /></span> <span class="i0">S békét, tanyát talált -mindenhol,<br /></span> <span class="i0">Miként előbb, úgy mostan -is.<br /></span> <span class="i0">Aléko, oly szabad, mikép -ők,<br /></span> <span class="i0">A mivelt világ -lánczait<br /></span> <span class="i0">Megvetve, vándorol -velük,<br /></span> <span class="i0">Gond nélkül és -bánattalan.<br /></span> <span class="i0">Olyan lesz, mint a többi, -a család.<br /></span> <span class="i0">Nem gondol a multakra -vissza többé.<br /></span> <span class="i0">Megszokta a -czigányvilágot,<br /></span> <span class="i0">A rongyos -sátoréletet,<br /></span> <span class="i0">A renyheségnek -mámorát,<br /></span> <span class="i0">Szegény czigánynyelv -szólamát;<br /></span> <span class="i0">A barlangból -elszoktatott<br /></span> <span class="i0">Medvével osztja -fekhelyét.<br /></span> <span class="i0">Azt szokta tánczoltatni -ő<br /></span> <span class="i0">A moldvai kastélyok -udvarán<br /></span> <span class="i0">S bömbölteti a nép -előtt,<br /></span> <span class="i0">Mely fél, s röhög a -tánczain.<br /></span> <span class="i0">Mig az öreg, botjára -dülve<br /></span> <span class="i0">A csörgős dobot -püföli,<br /></span> <span class="i0">Addig Aleko -énekel<br /></span> <span class="i0">S Szemfira a bámész paraszt -közt<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_474" id= -"Page_474">-474-</a></span> <span class="i0">Czintálba rézpénzt -szedni jár.<br /></span> <span class="i0">Elesteledve mind a -hárman<br /></span> <span class="i0">A főtt -málépuliszkát<br /></span> <span class="i0">Körül -ülik,<br /></span> <span class="i0">Melynek tövét nem ők -kapálták.<br /></span> <span class="i0">Elalszik a vén: csend -leszen,<br /></span> <span class="i0">És a sátor alatt -sötét.<br /></span></div> -</div> -<div class="poem"> -<h4>VI.</h4> -<div class="stanza"><span class="i0">A vajda ott -melengeté<br /></span> <span class="i0">A jó tavaszverőfényen -kifekve<br /></span> <span class="i0">Vérét, mely kezd lassúdni -már.<br /></span> <span class="i0">Szerelemről dalol a -lány<br /></span> <span class="i0">Hintázva és -negédesen.<br /></span> <span class="i0">Aléko hallgat a -dalára<br /></span> <span class="i0">És arcza dühtől -sápadoz.<br /></span> <span class="label">Szemfira.</span> -<span class="i0">Te öreg, Szörnyeteg,<br /></span> <span class= -"i0">Égethetsz, szurdalhatsz,<br /></span> <span class="i0">Nem -féllek, se téged,<br /></span> <span class="i0">Se tüzed, se -vasad.<br /></span> <span class="i0">Gyűlöllek -szertelen,<br /></span> <span class="i0">Megvetlek -lelkemben,<br /></span> <span class="i0">Szeretek -végtelen,<br /></span> <span class="i0">Halálom -szerelem.<br /></span> <span class="label">Aleko.</span> -<span class="i0">Oh hallgass el. Nem tűrhetem dalod.<br /></span> -<span class="i0">Mint gyűlölöm az ily vad éneket.<br /></span> -<span class="label">Szemfira.</span> <span class="i0">Te gyűlölöd? -Hát bánom is nagyon!<br /></span> <span class="i0">Én csak magamnak -dallok.<br /></span> <span class="i0">Égethetsz, -szurdalhatsz,<br /></span> <span class="i0">Nem szólok, bár -kinozz<br /></span> <span class="i0">Szörnyeteg, -vallathatsz,<br /></span> <span class="i0">Nem tudod meg, ki -volt?<br /></span> <span class="i0">Mint tavasz, oly szív -az.<br /></span> <span class="i0">Nyári nap nem -vigabb,<br /></span> <span class="i0">Hű szerelme -vigasz<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_475" id= -"Page_475">-475-</a></span> <span class="i0">Ifju az és -ravasz.<br /></span> <span class="i0">Hányszor héj! Csendes -éj<br /></span> <span class="i0">Hallgatá a csókjaink,<br /></span> -<span class="i0">Hányszor, haj, volt kaczaj!<br /></span> -<span class="i0">Ősz hajad kaczagta mind.<br /></span> <span class= -"label">Aleko.</span> <span class="i0">Szemfira, hagyd el! Már -nekem elég!<br /></span> <span class="label">Szemfira.</span> -<span class="i0">Te hát megértéd jól az én dalom?<br /></span> -<span class="label">Aleko.</span> <span class= -"i0">Szemfira!<br /></span> <span class="label">Szemfira.</span> -<span class="i0">Csak mérgelődjél tetszésed szerint!<br /></span> -<span class="i0">Neked daloltam én ez éneket.<br /></span></div> -<p class="center">(Kimegy, tovább dalolva: «Te öreg, -szörnyeteg!»)</p> -<div class="stanza"><span class="label">Öreg vajda.</span> -<span class="i0">Tudom! Tudom! Oh ezt az éneket<br /></span> -<span class="i0">Az én időmben kezdték még dalolni,<br /></span> -<span class="i0">Világ csúfjára még most is dalolják.<br /></span> -<span class="i0">Egy téli éjszakán történt ez így.<br /></span> -<span class="i0">Kagul pusztáján vándoroltunk át,<br /></span> -<span class="i0">Ottan dudolta Mariulla azt a dalt,<br /></span> -<span class="i0">Leánykáját ringatva a tüzünknél.<br /></span> -<span class="i0">Elmult idő fejemben elsötétült,<br /></span> -<span class="i0">De ezt a dalt még most is -ismerem.<br /></span></div> -</div> -<div class="poem"> -<h4>VII.</h4> -<div class="stanza"><span class="i0">Csöndes az éj, a hold -általderengi<br /></span> <span class="i0">A déli égöv -csillagkárpitát.<br /></span> <span class="i0">A vajda ébren, s -véle Szemfira.<br /></span> <span class="i0">– Apám, én Alekótól -borzadok,<br /></span> <span class="i0">Hallgasd, hogyan nyög -sulyos álma közt?<br /></span> <span class="i0">Hogyan zokog, mint -egy kisértet.<br /></span> <span class="label">Öreg vajda.</span> -<span class="i0">Ne nyulj hozzá s légy csendesen.<br /></span> -<span class="i0">Egyszer hallottam ez orosz mesét:<br /></span> -<span class="i0">Hogy éjjel az alvókat a lidércz<br /></span> -<span class="i0">Nyomása bántja. Reggel elmulik.<br /></span> -<span class="label">Szemfira.</span> <span class="i0">Apám! Hogy -suttog! Hallga! «Szemfira.»<br /></span> <span class="label">Öreg -vajda.</span> <span class="i0">Álmában is csak tégedet -keres;<br /></span> <span class="i0">Jobban szeret, mint az egész -világot.<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_476" id= -"Page_476">-476-</a></span> <span class="label">Szemfira.</span> -<span class="i0">Nekem meg már az ő szerelme kín,<br /></span> -<span class="i0">Terhemre van. Szivem szabad akar<br /></span> -<span class="i0">Maradni. Hallgasd. Hallod-e,<br /></span> -<span class="i0">Most idegen nevet mormog magában.<br /></span> -<span class="label">Öreg vajda.</span> <span class="i0">S minő -nevet?<br /></span> <span class="label">Szemfira.</span> -<span class="i0">Milyen hörgés! Nem hallod-e apám?<br /></span> -<span class="i0">Dühében hogy csikorgatja fogát.<br /></span> -<span class="i0">Iszonytató! Inkább felköltöm őt.<br /></span> -<span class="label">Öreg vajda.</span> <span class="i0">Ne tedd -azt. A lidérczet nem szabad<br /></span> <span class="i0">Elűzni. -Elmegy önmagától is.<br /></span> <span class= -"label">Szemfira.</span> <span class="i0">Megfordul. Fölkel. -Engemet keres.<br /></span> <span class="i0">Fölébred. Odahív. Jó -éjszakát.<br /></span> <span class="label">Aleko.</span> -<span class="i0">Hol voltál?<br /></span> <span class= -"label">Szemfira.</span> <span class="i0">Itt ültem és apámmal -csevegék,<br /></span> <span class="i0">Téged pedig lidércznyomás -gyötört,<br /></span> <span class="i0">Álmadban lelked szörnyen -küzködött.<br /></span> <span class="i0">S engem borzasztóan -ijesztgetél.<br /></span> <span class="i0">Fogad csikorgatád s -nevem<br /></span> <span class="i0">Kiáltozád.<br /></span> -<span class="label">Aleko.</span> <span class="i0">Mert rólad -álmodám.<br /></span> <span class="i0">Úgy jött, mikénthogy ha -kettőnk közé…<br /></span> <span class="i0">… Rémséges látomány -volt.<br /></span> <span class="label">Szemfira.</span> -<span class="i0">Ne higyj az álomlátásoknak.<br /></span> -<span class="label">Aleko.</span> <span class="i0">Ah, nem fogok -már hinni semminek!<br /></span> <span class="i0">Se álmoknak, se -édes esküvésnek:<br /></span> <span class="i0">Nem – a te szivednek -se hinni többé!<br /></span> <span class="label">Öreg vajda.</span> -<span class="i0">De hát minek sóhajtozol, bolond!<br /></span> -<span class="i0">Igy egyre-másra szakadatlanul?<br /></span> -<span class="i0">Az ember oly szabad, az ég derült,<br /></span> -<span class="i0">Azt mondják: szépek a czigány -leányok!<br /></span> <span class="i0">Ugyan ne sirj, a bánat sirba -vénít!<br /></span> <span class="label">Aleko.</span> <span class= -"i0">Oh, vajda, oh, ő engem nem szeret.<br /></span> <span class= -"label">Öreg vajda.</span> <span class="i0">Barátom, légy nyugodt, -hisz gyermek ő,<br /></span> <span class="i0">S nem érti meg a te -fájdalmadat.<br /></span> <span class="i0">Te őt nagyon epedve -szereted.<br /></span> <span class="i0">Az asszonyszív csak -tréfálva szeret.<br /></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_477" id="Page_477">-477-</a></span> <span class="i0">Nézz -csak oda fel. Látod, ott a hold!<br /></span> <span class= -"i0">Útjában az egész világnak<br /></span> <span class= -"i0">Egyformán osztja a sugarait.<br /></span> <span class= -"i0">Alig kacsintott kedvencz fellegére,<br /></span> <span class= -"i0">Megint egy másra pislant iziben:<br /></span> <span class= -"i0">Ki tudja a holdat megállapítni,<br /></span> <span class= -"i0">Parancsra: «állj meg, itt maradj!»<br /></span> <span class= -"i0">Ki tud parancsolni leány szivének:<br /></span> <span class= -"i0">«Egyet szeress és soha ne cserélj!»<br /></span> <span class= -"i0">Nyugodj meg ebben.<br /></span> <span class= -"label">Aleko.</span> <span class="i0">Hogyan tudott engem szeretni -egykor!<br /></span> <span class="i0">Mély csendben oly forrón -hozzám tapadva,<br /></span> <span class="i0">Hány boldog éjet -éltünk együtt át.<br /></span> <span class="i0">Mint tudta édes -enyelgésivel,<br /></span> <span class="i0">Ifju kedélylyel, -mámorító csókkal<br /></span> <span class="i0">Egy percz alatt -lelkemből a nehéz<br /></span> <span class="i0">Búkórt elűzni egy -kis percz alatt!<br /></span> <span class="i0">És most: Szemfira. -Hűtlenség képmása<br /></span> <span class="i0">Szemfira! Ah szived -milyen rideg!<br /></span> <span class="label">Öreg vajda.</span> -<span class="i0">Hallgass reám. Majd mondok egy mesét<br /></span> -<span class="i0">Saját magamról. Hallgasd végig azt.<br /></span> -<span class="i0">Régen, mikor még a szőke Dunát<br /></span> -<span class="i0">A muszka nem fenyegeté,<br /></span> <span class= -"i0">(«Látod Aleko, milyen régi az,<br /></span> <span class="i0">A -mire most visszaemlékezem?»)<br /></span> <span class="i0">Még -akkor a szultánt féltük csupán<br /></span> <span class="i0">S -Akjerman fellegvárából török<br /></span> <span class="i0">Basa -uralkodott a budsakon.<br /></span> <span class="i0">Legény valék -még és csupa örömtől<br /></span> <span class="i0">Volt telve ifju -lelkem és szivem.<br /></span> <span class="i0">Egy szál fehér sem -volt még a hajamban.<br /></span> <span class="i0">Sok szép leány -közt volt egy, a kihez<br /></span> <span class="i0">Akkép -fordultam, mint a nap felé,<br /></span> <span class="i0">S -magamnak választottam hitvesül.<br /></span> <span class="i0">Mily -gyorsan elrepül az ifju élet,<br /></span> <span class="i0">A hogy -futó csillag lefut az égről.<br /></span> <span class= -"pagenum"><a name="Page_478" id="Page_478">-478-</a></span> -<span class="i0">Még annál is gyorsabban hulla le<br /></span> -<span class="i0">Az én szerelmem édes ideje.<br /></span> -<span class="i0">Csak egy esztendeig voltam szeretve. -–<br /></span> <span class="i0">Kogul partján akkor egy -idegen<br /></span> <span class="i0">Czigánycsoport ütötte fel -tanyáját.<br /></span> <span class="i0">Ott álltak sátraik a -dombtetőn,<br /></span> <span class="i0">Nem messze a mi régiebb -tanyánktól.<br /></span> <span class="i0">Két éjjel voltunk együtt -ott csupán,<br /></span> <span class="i0">A harmadikban ők tovább -vonultak,<br /></span> <span class="i0">S velük Ment Mariulla -is,<br /></span> <span class="i0">Eldobva kis leányát. Én -aludtam.<br /></span> <span class="i0">Virradt a hajnal, én -fölébredék,<br /></span> <span class="i0">Nincs itt a feleségem! -Keresem!<br /></span> <span class="i0">Hivom! Nyomát se -lelhetem.<br /></span> <span class="i0">Szemfira sirt. Én még -jobban sirék.<br /></span> <span class="i0">De e nap óta mindenféle -lány<br /></span> <span class="i0">Utált előttem és többé -soha<br /></span> <span class="i0">Asszonyt nem hoztam a sátor -alá,<br /></span> <span class="i0">S unalmas hosszu -életem<br /></span> <span class="i0">Nem osztottam meg -senkivel.<br /></span> <span class="label">Aleko.</span> -<span class="i0">S mért nem kerested fel a hűtelent?<br /></span> -<span class="i0">A háladatlant és elszöktetőjét,<br /></span> -<span class="i0">Hogy késedet megforgasd a szivökben?<br /></span> -<span class="label">Öreg vajda.</span> <span class= -"i0">Minek?<br /></span> <span class="i0">Az ifjuság szabad, mint a -madár!<br /></span> <span class="i0">Ki rakhat lánczokat a -szerelemre?<br /></span> <span class="i0">Az öröm sorba jár, – és -hogy ha elment, –<br /></span> <span class="i0">Vissza ne várd, – a -sor rád nem kerül. –<br /></span> <span class="label">Aleko.</span> -<span class="i0">De én nem így gondolkozom. Nem én!<br /></span> -<span class="i0">Én küzdelem nélkül el nem hagyom<br /></span> -<span class="i0">Venni magamtól, a mi az enyém,<br /></span> -<span class="i0">Az én örömöm akkor a boszú.<br /></span> -<span class="i0">Nem! És ha a tengerparton találnám,<br /></span> -<span class="i0">Édesdeden aludva, a ki megcsalt,<br /></span> -<span class="i0">Meg nem kimélném csendes álma közt,<br /></span> -<span class="i0">Berugnám a tengerbe védtelen<br /></span> -<span class="pagenum"><a name="Page_479" id= -"Page_479">-479-</a></span> <span class="i0">S az ébredése szörnyű -percziben<br /></span> <span class="i0">Kaczagnék a szeme közé -neki,<br /></span> <span class="i0">S fülem sokáig hallgatózna -kéjjel,<br /></span> <span class="i0">Az ő halálos -vergődésire.<br /></span></div> -</div> -<div class="poem"> -<h4>VIII.</h4> -<div class="stanza"><span class="label">Czigány legény.</span> -<span class="i0">Még egyet… oh, egy csókot még csak.<br /></span> -<span class="label">Szemfira.</span> <span class="i0">Elég volt -már. Féltékeny az uram.<br /></span> <span class="label">Czigány -legény.</span> <span class="i0">Csak egy utolsó búcsucsókot -hát.<br /></span> <span class="label">Szemfira.</span> <span class= -"i0">Eredj, míg meg nem jön.<br /></span> <span class= -"label">Czigány legény.</span> <span class="i0">Mondd kedvesem, -mikor látlak megint?<br /></span> <span class= -"label">Szemfira.</span> <span class="i0">Ma még, ha feljön majd a -hold.<br /></span> <span class="i0">Ott a kurgán mögött, a sír -fölött.<br /></span> <span class="label">Czigány legény.</span> -<span class="i0">De meg ne csalj ám. Eljöjj ám oda.<br /></span> -<span class="label">Szemfira.</span> <span class="i0">Itt jön már! -Fuss. Ott leszek édesem.<br /></span></div> -</div> -<div class="poem"> -<h4>IX.</h4> -<div class="stanza"><span class="i0">Aleko alszik. Lelkivel az -álom<br /></span> <span class="i0">Látomány játszik -rémületesen.<br /></span> <span class="i0">Felordít a sötétben -iszonyún,<br /></span> <span class="i0">Karját emelve, s a mit -megragad,<br /></span> <span class="i0">Az csak az üres -takaró.<br /></span> <span class="i0">Az asszony nincs ott, -fekhelye üres…<br /></span> <span class="i0">Reszketve ül fel, s -hallgatózni kezd.<br /></span> <span class="i0">Oly csendes minden. -Szive elszorul,<br /></span> <span class="i0">Forróság és fagy -váltakoznak nála;<br /></span> <span class="i0">Felugrik, és -elhagyja sátorát,<br /></span> <span class="i0">Lappangva jár a -szekerek körül.<br /></span> <span class="i0">A róna hallgat. -Minden csendes itt<br /></span> <span class="i0">És oly sötét. A -hold felhőkbe szállt,<br /></span> <span class="i0">A csillagok -szikráznak váltogatva,<br /></span> <span class="i0">Deres gyöpön -alig látszik meg a nyom,<br /></span> <span class="i0">Mely a -kurgánhoz elvezet.<br /></span> <span class="i0">De nyugtalan fut ő -el e nyomon.<br /></span> <span class="i0">Ott rémlik az útfélen a -pogánysír.<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_480" -id="Page_480">-480-</a></span> <span class="i0">Sejtelme vonzza, -eltikkadt, kifáradt<br /></span> <span class="i0">Tagjában láz van, -ajka, térde reszket.<br /></span> <span class="i0">Odamegy, -hallgatózik. Álom ez?<br /></span> <span class="i0">Két árnyat lát, -egymást ölelve, ott<br /></span> <span class="i0">A siron, s hallja -suttogásaik.<br /></span> <span class="label">Első hang.</span> -<span class="i0">Ideje már.<br /></span> <span class= -"label">Második hang.</span> <span class="i4">Oh még -maradj!<br /></span> <span class="label">Első hang.</span> -<span class="i12">Szivem!<br /></span> <span class="i0">Ideje -már!<br /></span> <span class="label">Második hang.</span> -<span class="i4">Ne, Nem! Várjuk be itt a hajnalt.<br /></span> -<span class="label">Első hang.</span> <span class="i0">Késő -már.<br /></span> <span class="label">Második hang.</span> -<span class="i4">Oh mily félve tudsz szeretni!<br /></span> -<span class="i0">Csak egy pillantatig!<br /></span> <span class= -"label">Első hang.</span> <span class="i12">Jaj, -elveszítesz!<br /></span> <span class="label">Második hang.</span> -<span class="i0">Csak egy perczig maradj még itt -velem!<br /></span> <span class="label">Első hang.</span> -<span class="i0">Ha az uram fölébred, s nem talál?<br /></span> -<span class="label">Aleko.</span> <span class="i0">Fölébredt már és -rád talált! Ne fuss!<br /></span> <span class="i0">Egyik se fusson! -Jó hely nektek ez: –<br /></span> <span class="i0">Ez a -sír!<br /></span> <span class="label">Szemfira.</span> <span class= -"i4">Fuss, fuss! kedvesem.<br /></span> <span class= -"label">Aleko.</span> <span class="i12">Megállj!<br /></span> -<span class="i0">Hová szöknél hát szép czigánylegény?<br /></span> -<span class="i0">Feküdj csak itt! (leszurja késivel).<br /></span> -<span class="label">Szemfira.</span> <span class= -"i8">Aleko!<br /></span> <span class="label">Czigány legény.</span> -<span class="i12">Meghalok!<br /></span> <span class= -"label">Szemfira.</span> <span class="i0">Aleko, véres vagy! -Megölted őt,<br /></span> <span class="i0">Nézd csak, mit -tettél?<br /></span> <span class="label">Aleko.</span> <span class= -"i12">Semmit. Menj oda<br /></span> <span class="i0">S leheld föl a -szerelmét.<br /></span> <span class="label">Szemfira.</span> -<span class="i12">Gyáva te!<br /></span> <span class="i0">Nem félek -én dühödtől. Átkozom<br /></span> <span class="i0">Gyilkos -kezed!<br /></span> <span class="label">Aleko.</span> <span class= -"i8">Hát halj együtt vele! (leszurja.)<br /></span> <span class= -"label">Szemfira.</span> <span class="i0">Még haldokolva is -szeretem őt! (meghal.)<br /></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_481" id="Page_481">-481-</a></span></div> -</div> -<div class="poem"> -<h4>X.</h4> -<div class="stanza"><span class="i0">Ragyogva kél a hajnal -keleten.<br /></span> <span class="i0">Aleko a sirdomb -alatt,<br /></span> <span class="i0">Kezében véres kését -tartva,<br /></span> <span class="i0">Ül elbusultan ott a -sirkövön,<br /></span> <span class="i0">Két hulla fekszik lábai -előtt.<br /></span> <span class="i0">Iszonytató a gyilkos -arczulatja;<br /></span> <span class="i0">Zilált csoportban félve -álldogálnak<br /></span> <span class="i0">Körüle a -czigányok,<br /></span> <span class="i0">Mellette ásnak egy vermet -sietve.<br /></span> <span class="i0">Jön a siró asszonynép -gyászmenetje,<br /></span> <span class="i0">Hogy megcsókolja a -holtak szemét;<br /></span> <span class="i0">A vén apa ott gubbaszt -egyedül<br /></span> <span class="i0">Tehetlen néma -renyheségben,<br /></span> <span class="i0">Az elveszett leányra -elmeredve.<br /></span> <span class="i0">A két halottat aztán -elteszik<br /></span> <span class="i0">A földbe, és pázsittal -bétakarják.<br /></span> <span class="i0">S mikor rájuk tapossák az -utolsó<br /></span> <span class="i0">Hantot, Aleko némán -összerogy<br /></span> <span class="i0">A fűbe bukva s lomhán -elterülve.<br /></span> <span class="i0">Ekkor hozzá megy és így -szól az ősz.<br /></span> <span class="i0">«Kevély ember, hagyj -minket el!<br /></span> <span class="i0">Vadak vagyunk mi. Nem köt -el<br /></span> <span class="i0">Törvény. Nem ölünk, -büntetünk.<br /></span> <span class="i0">Vér, sohajtás nem kell -nekünk;<br /></span> <span class="i0">De a gyilkos sem jő -velünk.<br /></span> <span class="i0">Szilaj sorsunkba nem -születve,<br /></span> <span class="i0">Szabadság csak magadnak -kell,<br /></span> <span class="i0">Szavad bennünket -rémületbe<br /></span> <span class="i0">Ejt. A mi népünk ősi -kedve<br /></span> <span class="i0">Jó és szelid. De te -kevély<br /></span> <span class="i0">És rossz szivű! Maradj itt -el.<br /></span> <span class="i0">Sokáig élj<br /></span> -<span class="i0">Béke legyen szivedbe’!»<br /></span> <span class= -"pagenum"><a name="Page_482" id="Page_482">-482-</a></span> -<span class="i0">Mondá. S azzal zsibongó rajban<br /></span> -<span class="i0">Tovább vonult a borzalom völgyéből<br /></span> -<span class="i0">A vándorok kóbor csapatja,<br /></span> -<span class="i0">S eltünt a pusztaság buczkái közt,<br /></span> -<span class="i0">Csak egy szekér maradt el ott a -rónán,<br /></span> <span class="i0">Kopott ponyvával félig -betakarva,<br /></span> <span class="i0">A hogy nagy késő őszszel, -a mikor<br /></span> <span class="i0">Korán reggel a bús ködök -közül<br /></span> <span class="i0">Felszáll a vándor darvak egy -csoportja,<br /></span> <span class="i0">Károgva és repülve dél -felé,<br /></span> <span class="i0">Csak egy marad a rónán -társitól<br /></span> <span class="i0">Elhagyva hátra, a kit -sebhedő<br /></span> <span class="i0">Lövés talált, lőtt szárnyát -leeresztve.<br /></span> <span class="i2">Az éj leszáll; de senki a -tüzet<br /></span> <span class="i0">Nem szítja fel az elhagyott -szekérnél<br /></span> <span class="i0">S alunni nem fog senki -sátorában.<br /></span></div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Mind a kettő.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> «Szabadság» -görögül.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Az Apostol családi -vezetéknevük volt.</p> -<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href= -"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> Úgy hiszem, hogy -kedves szolgálatot teszek a «Szabadság a hó alatt» czímű regény t. -olvasóinak, a midőn e költeményt, a miről e regényben annyit -beszélnek, saját fordításom szerint közlöm.</p> -<p class="right">J. M.</p> -<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href= -"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> Ovidius Naso.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_483" id= -"Page_483">-483-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>A hómező rózsái <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>Ködfátyolkép <span class="ralign"><a href= -"#Page_4">4</a></span></li> -<li>Nagyúri kedvtöltés <span class="ralign"><a href= -"#Page_9">9</a></span></li> -<li>Nem «Neben» <span class="ralign"><a href= -"#Page_15">15</a></span></li> -<li>Haditerv egy asszony ellen <span class="ralign"><a href= -"#Page_19">19</a></span></li> -<li>A hátramaradt <span class="ralign"><a href= -"#Page_30">30</a></span></li> -<li>A nyolczas fogat <span class="ralign"><a href= -"#Page_42">42</a></span></li> -<li>Orgia egy vulkán fenekén <span class="ralign"><a href= -"#Page_45">45</a></span></li> -<li>A zöld asztal és a zöld könyv <span class="ralign"><a href= -"#Page_57">57</a></span></li> -<li>A pézsmaszagtól a kátránybűzig <span class="ralign"><a href= -"#Page_76">76</a></span></li> -<li>Az űzött vad <span class="ralign"><a href= -"#Page_101">101</a></span></li> -<li>A másik leány <span class="ralign"><a href= -"#Page_109">109</a></span></li> -<li>Hogy vesznek be egy várat <span class="ralign"><a href= -"#Page_116">116</a></span></li> -<li>Az, a ki szellemeket eszik <span class="ralign"><a href= -"#Page_123">123</a></span></li> -<li>A kedvencz rajkó <span class="ralign"><a href= -"#Page_131">131</a></span></li> -<li>A czár mosolygott <span class="ralign"><a href= -"#Page_137">137</a></span></li> -<li>Az apa boszuja <span class="ralign"><a href= -"#Page_148">148</a></span></li> -<li>Égvereslés <span class="ralign"><a href= -"#Page_153">153</a></span></li> -<li>Bethsába <span class="ralign"><a href= -"#Page_162">162</a></span></li> -<li>Corynthia <span class="ralign"><a href= -"#Page_166">166</a></span></li> -<li>A szörny <span class="ralign"><a href= -"#Page_170">170</a></span></li> -<li>A vak tyúk igaz gyöngye <span class="ralign"><a href= -"#Page_190">190</a></span></li> -<li>A ki mindennél nagyobb úr <span class="ralign"><a href= -"#Page_197">197</a></span></li> -<li>Az ördög <span class="ralign"><a href= -"#Page_207">207</a></span></li> -<li>A zöld szemű ember meséje <span class="ralign"><a href= -"#Page_215">215</a></span></li> -<li>Hisz ön nem az <span class="ralign"><a href= -"#Page_222">222</a></span></li> -<li>Góg és Mágóg <span class="ralign"><a href= -"#Page_235">235</a></span></li> -<li>A pálmák alatt <span class="ralign"><a href= -"#Page_243">243</a></span></li> -<li>Panacea <span class="ralign"><a href= -"#Page_251">251</a></span></li> -<li>A nászajándék <span class="ralign"><a href= -"#Page_259">259</a></span></li> -<li>Potifár felesége <span class="ralign"><a href= -"#Page_265">265</a></span></li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_484" id= -"Page_484">-484-</a></span></li> -<li>Az anyai áldás <span class="ralign"><a href= -"#Page_270">270</a></span></li> -<li>A hagyaték <span class="ralign"><a href= -"#Page_276">276</a></span></li> -<li>A mi sziven talál, pedig nem golyó <span class= -"ralign"><a href="#Page_284">284</a></span></li> -<li>A légyott órája <span class="ralign"><a href= -"#Page_287">287</a></span></li> -<li>A szétszakadt szív <span class="ralign"><a href= -"#Page_299">299</a></span></li> -<li>Hamvak és szikrák <span class="ralign"><a href= -"#Page_306">306</a></span></li> -<li>Daimona <span class="ralign"><a href= -"#Page_308">308</a></span></li> -<li>A mi sziven talál, pedig nem kés <span class="ralign"><a href= -"#Page_328">328</a></span></li> -<li>A grusinói comitragœdia <span class="ralign"><a href= -"#Page_338">338</a></span></li> -<li>A remete <span class="ralign"><a href= -"#Page_346">346</a></span></li> -<li>Zürhangok <span class="ralign"><a href= -"#Page_353">353</a></span></li> -<li>Hogy rabolják el egy férjtől a feleségét <span class= -"ralign"><a href="#Page_357">357</a></span></li> -<li>A Masinkák ünnepén <span class="ralign"><a href= -"#Page_368">368</a></span></li> -<li>Az üstökös alatt <span class="ralign"><a href= -"#Page_382">382</a></span></li> -<li>A zöldszemű ember <span class="ralign"><a href= -"#Page_386">386</a></span></li> -<li>A hirnök <span class="ralign"><a href= -"#Page_404">404</a></span></li> -<li>«Beatus ille» <span class="ralign"><a href= -"#Page_405">405</a></span></li> -<li>A kisértő <span class="ralign"><a href= -"#Page_409">409</a></span></li> -<li>Az egér játszott a macskával <span class="ralign"><a href= -"#Page_415">415</a></span></li> -<li>Az ellenméreg <span class="ralign"><a href= -"#Page_419">419</a></span></li> -<li>«Derevaski daloi» <span class="ralign"><a href= -"#Page_425">425</a></span></li> -<li>A névtelen embernek névtelen asszonya <span class= -"ralign"><a href="#Page_431">431</a></span></li> -</ul> -<p class="center">EPIZODOK.</p> -<ul class="TOC"> -<li>A megmentett költő <span class="ralign"><a href= -"#Page_450">450</a></span></li> -<li>Ghedimin és Zeneida <span class="ralign"><a href= -"#Page_452">452</a></span></li> -<li>Constantin regéje <span class="ralign"><a href= -"#Page_453">453</a></span></li> -<li>Történelmi jegyzetek <span class="ralign"><a href= -"#Page_457">457</a></span></li> -</ul> -<p class="center">*</p> -<ul class="TOC"> -<li>A czigányleány <span class="ralign"><a href= -"#Page_466">466</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_22">22</a></td> -<td>legtitkosabb diplomácziaí</td> -<td>legtitkosabb diplomácziai</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_23">23</a></td> -<td>Osszejöveteleiket el</td> -<td>Összejöveteleiket el</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_142">142</a></td> -<td>legközönségesebbb emberrel</td> -<td>legközönségesebb emberrel</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_147">147</a></td> -<td>azt eltemetní</td> -<td>azt eltemetni</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_178">178</a></td> -<td>Udvözlé vendégeit</td> -<td>Üdvözlé vendégeit</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_229">229</a></td> -<td>Onnek a hivására</td> -<td>Önnek a hivására</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_244">244</a></td> -<td>hideg s zéltől</td> -<td>hideg széltől</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_311">311</a></td> -<td>bolondok tréfáí</td> -<td>bolondok tréfái</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_356">356</a></td> -<td>Ok most</td> -<td>Ők most</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_358">358</a></td> -<td>Olvasd! Bizonyoran</td> -<td>Olvasd! Bizonyosan</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_369">369</a></td> -<td>kívált, ha</td> -<td>kivált, ha</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_377">377</a></td> -<td>az alattt, míg</td> -<td>az alatt, míg</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_402">402</a></td> -<td>e végszavakkkl</td> -<td>e végszavakkal</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_462">462</a></td> -<td>A czár</td> -<td>«A czár</td> -</tr> -</table> -</div> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Szabadság a hó alatt, vagy: A zöld könyv, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZABADSÁG A HÓ ALATT, VAGY: *** - -***** This file should be named 62647-h.htm or 62647-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/6/4/62647/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - - -</pre> - -</body> -</html> diff --git a/old/62647-h/images/001.png b/old/62647-h/images/001.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 589b4b5..0000000 --- a/old/62647-h/images/001.png +++ /dev/null diff --git a/old/62647-h/images/002.png b/old/62647-h/images/002.png Binary files differdeleted file mode 100644 index 56c4145..0000000 --- a/old/62647-h/images/002.png +++ /dev/null diff --git a/old/62647-h/images/cover.jpg b/old/62647-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index faf9a0e..0000000 --- a/old/62647-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
