diff options
Diffstat (limited to 'old/62616-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62616-0.txt | 10316 |
1 files changed, 0 insertions, 10316 deletions
diff --git a/old/62616-0.txt b/old/62616-0.txt deleted file mode 100644 index 5ec5560..0000000 --- a/old/62616-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10316 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Görög tüz, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: Görög tüz - Elbeszélések mindenféle igazhivo népek történetébol - -Author: Mór Jókai - -Release Date: July 13, 2020 [EBook #62616] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK GÖRÖG TÜZ *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LXIV. KÖTET - -GÖRÖG TÜZ - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1897 - -GÖRÖG TÜZ - -ELBESZÉLÉSEK - -MINDENFÉLE IGAZHIVŐ NÉPEK TÖRTÉNETÉBŐL - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1897 - - - - -ELSŐ RÉSZ. RIUMIN. - - -I. AZ ARANY SZIMATJA. - -A Hedzsira ezerkétszáznegyvenedik esztendejében, a keresztyén -időszámítás szerint 1836-ban, egy hatalmas hajóhad jelent meg -Szucsuk-Kaleh előtt; több volt ötven vitorlánál. - -Ez a hajóhad tizenötezer orosz-katonát hozott magával Anapából, egész -hadjárathoz való ágyuparkkal, lőszerrel, s a jövő télre kitartó élelmi -készlettel ellátva. - -A hadi gályák lőtávolba érve, horgonyt vetettek, széles oldalaikat, -ágyúik sorával a part felé fordítva s a szállító hajók vízre bocsáták -dereglyéiket, a mikre a partra szállítandó fegyveres nép kezdett -átrakodni. - -Az orosz főparancsnok, Weljaminoff tábornok, a csapatvezéreket magához -hivatva az admirálhajó födélzetére, ott kiosztá valamennyinek a napi -parancsot. A cserkeszek erődét, Szucsuk-Kaleht és a «Szemes» folyócska -másik partján fekvő hasonló nevű várost, gyors megrohanással elfoglalni -az első feladat, s csak akkor, ha ez nem sikerűlne, szólnak bele az öreg -ágyúk. E szerint minden csapatnak ki lett mutatva a maga működési czélja -s az egyes dandárvezetők a hadművelet összefüggő tervezetével -megismertetve. - -Utolsónak maradt egy fiatal ezredes, ki a hajón hozott csapatok egyedüli -lovasságát, a csernomori kozákoknak egy ezredét vezényelte. - -– Riumin! Mondá neki a tábornok. Te az alatt, a míg gyalogságunk a -várost elfoglalja, lovasságod két szótniájával felnyomulsz a Szemes -medrén, az most elég sekély. Igyekezni fogsz, a meredek part által -eltakarva, a folyamon levő dereglyéket elfoglalni, s azután annál a -négyszögletű fehér épületnél, a mit távcsővel jól kivehetsz, előtörsz a -folyammederből s azt az épületet elfoglalod. Neked jutott a legnehezebb -feladat; mert a míg társaidnak csak férfiakkal lesz dolga, neked -leányokkal kell elbánnod. Az a fehér épület a leányvásár rakhelye. Ide -hordják a cserkeszek azokat a szépségeket, a kiket a stambuli és kairói -kereskedők a háremek számára megvásárolnak. A Ramazán-ünnep közeledtekor -néha kétszáz cserkesz leány is van e házban. Ezeket kézre kell -kerítened. És azután fejed rajta, hogy katonáid a leányokkal semmi -baromságot el ne kövessenek. Magadra is ügyelj nagyon, hogy -valamelyiknek a szemébe mélyen bele ne találj nézni. Mert a cserkesz -leányok szeme tele van varázslattal. A ki a cserkeszleányt megveszi -rabnőnek, az magát adta el a cserkesznőnek rabszolgául. Nagyvezérek és -szultánok is voltak már ilyen rabszolgák. S a cserkesznők szemeiből -háborúk és palotaforradalmak jöttek elő. Neked pedig baj volna ilyen -rabságba esned, mert az elfogott cserkesz leányok felől az a határozata -a czárnak, hogy azok bántatlanul szállíttassanak Moszkvába. Azt tudod, -hogy minden cserkesz leány egy övet visel a derekán, a mit csak a -vőlegénynek szabad tőrével kettévágni. Ennek az övnek sértetlenül kell -maradni. Mert ezek a leányok, kiket le kell foglalnod, az «új -Jeruzsálem» zárdában apáczáknak fognak neveltetni. E szerint e -lefoglalásnak kettős czélja van. Egyik az, hogy a barbar leányvásár a -cserkesz partokon megszüntettessék, másik pedig az, hogy a bennszülött -leányokból alkalmas hittérítők neveltessenek, kik később hazájukba -visszahozatva, a keresztyén vallást és a czivilizált szokásokat a már -meghódolt kaukázusi népek leányai között sikeresen terjeszszék. Minden -térítés az asszonyok utján megy leghatályosabban. Valamint a pogányok -fanatizmusát is leghevesebben élesztik az asszonyok. Megértettél. Tehát -a rableányok hánjában történtekről nekem és a czárnak felelsz. A -gyermekeket azonnal felvilágosítod, hogy semmi bántásuk nem lesz. Ha a -lefoglalás után megtámadtatol, s nem védheted az állásodat, egyenkint -mindegyiket egy lovas mögé ültetve, magaddal elhozni törekszel. Ha őreik -rájuk gyujtanák a hánt, a leányokat a tűzből kiszabadítod. Ha védnék -magukat fegyverrel, cserkesz leányoknak az szokásuk, hagyod magadat és -társaidat szúrni, vágni; leánykéz nem üt mély sebet; de vissza nem -vágsz; lefegyverzed őket s kárt nem ejtesz bennük. További parancsaimat -elvárod. Mehetsz! - -Kalamoff Theodorovics Riumin Oleg ezredes az első dereglyébe szállt be, -mely a tengeröbölből a Szemes folyó torkolatába evezett félszótnia -kozákkal, kik paripáikat a dereglye mellett usztatva vitték magukkal s -távcsövével folyvást kémszemlészte a kijelölt magas fehér épületet. - -Riumin délczeg, daliás alak volt; érdekes halavány arcz, veresbemenő -hajzattal, bajuszszal és szakállal. Nagy felhőszürke szemeiben volt -valami mélabús kifejezés, a mi a harczias alak tekintetét rajongó -ábrándozóvá tette. - -Tiszti rangját és érdemrendeit a törökországi balkáni hadjáratban -nyerte, a mikor még csaknem gyermek volt. Családja egyike az ős bojár -törzseknek Oroszországban, a kik azt mondták magukról, hogy nekik négy -szabadalmuk van: egyik «botokat osztogatni másoknak»; másik: «botokat -senkitől nem kapni»; harmadik: «a czártól közvetlenül elnyomatni»; -negyedik: «ha a nyomást nem tűrhetik, a czárt megfojtani». Egy ötödik is -volt, de ez már elavult, hogy a czárnak az ő családjaik valamelyikének -leányaiból kellett feleséget választani. - -Riumin sok költői hajlammal bírt, phantasiája elevenen kiszinezte a -rábizott feladat drámai fejlődését. Tárgy egy byroni hőskölteményre. A -felriasztott szépségek; a kétségbeesés harcza, magukat fegyverrel védő -leányok s fegyvert nem használó férfiak között. Vajjon mi lesz a neve -annak a szépnek, a kinek a tőrét ő fogja kicsavarni gyönge kezéből? -Zuelma? Fatime? Zoraida? Hogy fogja majd szelid szavával felszárítani -könyjeiket. Lesz talán, ki a hős iránt szívdobogást érez majd, s -tekintetét rajta feledi epedőn. Akkor aczéllá válni előtte, s azt -mondani neki: «Tőlem megmenekülsz. Nálamnál nagyobb urad lesz. És -nagyobb a szultánnál is, te az Isten menyasszonya vagy! - -A dereglye zátonyt ért, a kozákok felkaptak lovaikra, s Riumin az első -fél szótnia élén megkezdte az előnyomulást a zátonyos mederben. - -Az első utasítást, hogy a dereglyéket foglalja el, nem teljesíthette; -azok el voltak már sülyesztve mind. Annál gyorsabban haladhatott a hán -felé. - -Egész odáig legkisebb ellenállást sem talált, a part mente kihaltnak -látszott. Azt hitte, kelepczébe csalják, a hogy a cserkeszek szoktak -harczolni, váratlanul támadva ellenfeleikre. A karabélyt mindenki -felvonva tartá, s a kivont kardot szijjra akasztva kézcsuklóján. - -Mikor aztán a lejáróhoz értek, mely a hánhoz felvezetett, ott Riumin -«hátra a fegyvert, s hüvelybe a kardot!» vezényelt s úgy kaptatott fel a -nagy négyszögű épülethez. Kifelé egy ablaka sem volt annak. A ki a -szabadba akar kinézni, az felmegy a háztetőre, mely lapos terraseokra -van osztva. A hán kapuja nyitva volt; nem is állt előtte őr. Körülfogták -azt hirtelen, elállták minden kijáratát s azzal Riumin maga tört be -legelől az udvarra s onnan a szűk lépcsőn fel a rácsablakos tornáczra, -követve kozákjaitól. Sehol még csak egy élő lelket se talált. - -A hosszú termek, a boltozatos folyosók mind üresek voltak, a -mozaikpadlaton még ott hevertek az apró fazsámolykák, a miket a keleti -nők lábaikra kapcsolnak, mikor végig sétálnak a hideg kőpadlaton s a -fürdőterem nagy vízmedenczéjében még ott uszkált egy hosszú piros -szalag, mely valamelyik cserkesz nympha hajából tévedhetett oda. A veres -márványfalak tele voltak karczolva nevekkel és versekkel, miket az itt -járt szép gyermekek irkáltak oda fel hajtartó nyilaik hegyével. A -cserkesz irás olyan, mint egy arabeszk rajz, egymásba font kacskaringós -czikornyával. - -Riuminnak arra az esetre nem volt semmi utasítása, hogy mit csináljon, -ha semmit se talál itt? Elég ideje volt a falakra írt arabeszkeket -betüzgetni, s elolvasni az eltűnt tündérek neveit: «Leila, Zuelma, -Zoraida» és az utánuk irt verseket. Jól értett cserkeszül. - -A közben várta, hogy talán majd akad valami feladata, ha megindul az -erőd és város elleni ostrom. De hasztalan várt. Még csak egy lövés, egy -kiáltás sem hirdeté, hogy itt ma várostrom van és városelfoglalás. - -Késő estig tétlenül ült a két szotnia kozákja a nyeregben. - -Akkor egy nyargoncz érkezett hozzá a tábornoktól, a ki parancsot hozott -a számára, hogy siessen őt felkeresni a városban. - -Riumin csapatját első kapitányára bízva, maga sietett a nyargonczczal -Weljaminoffhoz. - -Útközben minden utczán a már partra szállt orosz csapatokkal -találkozott, a melyek a házakba igyekeztek magukat elszállásolni, -Weljaminoff a főpiaczon fekvő bazárépületben ütötte fel a -főhadiszállását. - -– Egy kis felsülésünk van, mondá a tábornok a belépő Riuminnak. A -cserkeszek nagyon jókor voltak értesülve közeledtünk felől, s a várt -ellenállás helyett tökéletesen kiürítettek előttünk mindent. Egy élő -ember vagy állat nem maradt a városban. Úgy látszik, még a gólyákat is -magukkal vitték. Az erődöt nemcsak szétrombolták, hanem még a köveit is -behajigálták a tengerbe, azt nem is fogjuk újra felépíteni, hanem a -Szemes torkolatánál hányunk új redoutokat. Úgy hiszem, hogy te is csak -az üres kaliczkát kaptad meg a madarak nélkül. - -– Valóban, egy pár száz szentet ezuttal elszalasztott az ég, mondá -gúnyorosan Riumin. - -– Franc maçonszki! feddé őt a tábornok. Ne gúnyolódjál az éggel; mert -megbánod. Tudod-e, hogy mi feladat vár most reánk? - -– Úgy hiszem az, hogy miután a rabnőkereskedést megszüntettük, czélunkat -elérve, visszatérünk mindenestől Anapába. - -– De nem az volt a czélunk; hanem hogy itt helyet foglaljunk és azt -megerősítsük. - -– Mint igaz orosz katona, tartozom mindenben megnyugodni, a mit nem -értek. - -– Kivétel történik veled, s meg fogod érteni azt, a mihez erős -segédkezet kell nyujtanod. Te a vakmerőségig bátor férfi vagy, Riumin; -hajlamaid vannak a kalandorságra; egy kissé phantastának is hiszlek; -erős nyelvtanulási tehetséged ismeretes; ötleteid leleményességről -tanuskodnak. - -– Ön nagyon sok előnyt tulajdonít nekem, tábornok! szólt Riumin, kit -nyugtalanított ez a felülről jövő hizelkedés. - -– Te jó szinész is vagy; úgy tudom, hogy Moszkvában az udvar előtt -játszottál is valami darabban s mindenki bámulta nagyszerű alakítási -tehetségedet. Még énekelni is tudsz. - -Riumin csodálkozva rázta a fejét, hogy jön ez most mind szóba? - -– Asszonyok, leányok elcsábításához pedig rendkívül értesz. - -– Hanem hát mind ennek mi köze a kaukázusi hadjárathoz? - -– Tehát jobb szeretnéd, hogy ha stratégiáról beszélnék veled? Az is -meglesz. Azt már tudod, hogy a kaukázusi hadjáratot Szentpétervárott két -eszményi szárnyra osztják, a jobb szárny és bal szárny hadjáratára. A -bal szárny támaszkodik a Kaspitengerre, a jobb szárny a Fekete tengerre. -Amaz nyomul előre a Wladikawkazi hadi úton, emez az abchaz tengerpart -mentén s mind a kettőt elválasztja ez a hosszú sziklabirodalom. - -– S mi köti össze? - -– Ugyanez a sziklabirodalom. - -Most már nem állhatta meg Riumin, hogy át ne vegye a szót. - -– A minek a hány aulja van, annyi nemzet lakik benne. Az arabok nem -hiába nevezik a Kaukázust a «nyelvek hazájának». Szuchum-Kaleh -kikötőjében Srabo korában háromszázféle nyelven kereskedtek, s -mindezeknek a képviselői most is megvannak a Kaukázusban, egyik a -másikat ma sem érti, egymással nem keveredik. Külön öltözetet visel, -arcza, alakja százféle néptypust mutat be, egy album az egész világ -népeiből, a hol összekerültek a földabroszról letörült országok -elnevezői, régen kihalt népfajoknak utolsó maradékai, s azok között -olaszok, görögök, francziák, kik a keresztes háboruból züllöttek ide s -jámbor németek, kik az atyáskodó würtembergi fejedelmek pálczája elől -menekültek Ázsia határára. Ilyen szép gyűjteménye az Úr Istennek -csakugyan nincs második a kerek földön. - -– S tudod, hogy miért kell nekünk birnunk mindezt a gyűjteményt? - -– Sejtem. Először is azért, hogy legyen Oroszországnak egy nagy katonai -iskolája, a hol béke idején is gyakorlati téren tanulmányozhassa -fiatalságunk a hadviselést; másodszor, hogy bizonyos gőzöknek destilláló -kazánul szolgáljon; a míg tudniillik a «seprű»-t Szibéria nyeli el. A -nyilt lázadókat, összeesküvőket s aztán a rablókat, gyilkosokat a Baikál -és az Obi mellé küldjük; de a kik csak philosophok, szabadkőművesek, -vagy a kik csak a vallási rajongás bolondjai, azoknak a számára igen jó -lerakodó hely a Kaukázus. És harmadszor: ez az ország egy állomása a -keletindiai útnak. - -– Mind a háromban van valami, szólt erre Weljaminoff nyugodtan. De -mindezek fölött van még egy főindok, a mit te még nem tudsz és a mit én -most megismertetek veled. Jelenleg a kerek földön csak két ország hoz -napfényre nagyobb tömegben aranyat[1] Magyarország és Oroszország. -Magyarország évenkinti aranytermése megy 8–900 pudra,[2] Oroszországé -350–400-ra. A többi ország alig jön számba. Ennek a bányászata is igen -nagy költségbe kerül. Magyarországon a kincstár csaknem mind rá költi a -nyert arany értékét a kezelésre, s Oroszország bányáiban is, mint tudod, -ötvenezer emberkéz működik a gépeken kívül, s bár a bányászok egy része -elitélt bűnös, de azért ember és gép mégis kenyeret és kőszenet -fogyaszt, s a nyert nemes érczen alig van egyéb haszon, mint az, hogy -annyi érczpénz kerül a földszinre, mint a mennyit az irigy parasztok -évenkint elásnak a földbe, hogy a gazdáik elől elrejtsék. Az orosz -birodalom nagyságának az aranytermelés nem felel meg. - -Riumin pödörgetni kezdte a bajuszát fölfelé. - -– Vagy talán már az ásványtanból is elég volt? szólt Weljaminoff egész -kedélyeskedéssel. No hát térjünk át a népismére. A legrégibb irók -feljegyezték, hogy a legelső arany hazája a Kaukázus volt. Valamikor a -világkereskedelem volt ezen a helyen összpontosulva. Az aranyművesség -hirhedett tökélyre fejlődött e hegyek országában s a kaukázusi ötvösök -még ma is remekmunkákat készítenek. Az ezüstniellozást sehol oly -bámulatos szépen nem állítják elő, mint itt, s a fegyverek aczélpengéi, -miket a szuanetek készítenek, aranynyal vannak átdolgozva, a mit a taus -művészetnek nevezünk, s ha meglátod egyszer a wladikawkazi, tifliszi -bazárokban azokat a «hazarp»-okat, a hosszúnyelű kancsókat, s azokat a -guitarrealakú kulacsokat, miket az öveken viselnek, miknek «kullah» a -neve, s a csavarnyakú korsókat szinaranyból, vagy csodálatos ezüst- és -arany-keverékből, akkor el kell hinned azt az állítást, hogy a Kaukázus -a leggazdagabb aranyország a földön; mert ide aranyat be nem hoz senki, -ellenben kivisznek sokat külföldi kelmékért. De hol lehet ennek a gazdag -aranytelepnek a hazája: ez a nagy kérdés. - -Riuminnak az egyik válla fölfelé mozdult. (Biz ez nagy kérdés; de ő meg -nem felel rá). - -– Látod: az Uralban elárulta az Uralfolyam az arany ottlétét, Erdélyben -elárulta az Aranyos, ezek a folyamok apró arany-szemecskéket, sőt egész -termésdarabokat mostak alá; de a Kaukázusból lejövő folyamok egyikéből -sem lehet aranyat mosni. Annak a holléte eddigelé felfedezhetetlen -maradt. Mi folyvást toljuk minden irányban előre úttörőinket. Elébb egy -kis meghódított népfajt; annak a nyomán egy kitelepített orosz községet, -egy csoport nyugtalan roskolnikot, egy-egy hazájából kiátkozott bez -popovčit, az emberiség ellen összeesküvő szkoptsikat; a fanatikus -chlistiket, a bomlott agyú duchoborczikat; kik odahaza mind a rend -fölforgatására törnek; itt pedig törik szépen előre az Elborus, a Kazbek -hegyei közé az utat a rejtett Eldorádóhoz. - -– És tudják már, hogy merre van az? - -– Hiszen, ha azt tudnák, akkor már mindent tudnának. Csupán csak egy -kiindulási pontja van a talány megoldásának. A Kaukázusban van egy -város: Nučha. Ez nevezetes a selyemvásárjáról. Évenkint egyszer eljönnek -a marseillei és lyoni kereskedők ide, s ugyanekkor megjelennek a vásáron -egy népfaj küldöttei, a kik öszvérkaravánokat hajtanak föl, megterhelve -selyemgubókkal. Tehát ezeknek olyan helyen kell lakniok, a hol hegyektől -körülzárt meleg vidék van, kifejlett mezőipar és túlnépesedés. A -selyemgubó ennek a háromnak a tanuja. Ezeket az embereket a kabardaiak -«láz»-oknak, a daghesztániak «udi»-nak nevezik. Egyik azt mondja, hogy -keresztyének, a palestinai hadjáratok maradványaiból települtek le; a -másik egyptomi ivadéknak állítja. De se keresztyén templomba, se ozmán -mecsetbe, se synagógába, se samán imahelyre, se buddha bálványhajlékba, -se parz tűzimádó barlangba nem látta őket senki bemenni soha; pedig azok -országos vásár idején mind tele vannak hivekkel, kik a világ minden -részéből idesereglenek. Hisz ez országban van az Ararát hegye: a népek -kiindulási pontja; itt van, Bakuban, a legrégibb vallás, a tűzimádás -székhelye, míg követőik távol Keletindiában laknak s onnan járnak ide -bucsúra. Miért ne lehetnének «hegyeink» közt régi «Isis imádók» is? -Nyelvüket sem érti a mit egymás közt beszélnek, semmi tolmács. Egészen -elüt az az itteni nyelvek mindegyikétől, a mik versenyeznek egymással a -kimondhatatlan magánhangzók halmozásában. Ezeknek a beszédében kellemes -hangzatosság van. Még azzal is megkülönböztetik magukat másoktól, hogy a -leüléshez mindig valami magas helyet keresnek s soha se ülnek le a -földre keresztbetett lábakkal, mint valamennyi keleti népfaj szokott, -akár mohamedán, akár indus, akár chinai. Viseletük sem hasonlít ez -ország egész muzeumot képező népruházatához. A szövetek drágaságán kívül -kitünteti azt a viselt ékszerek soknemüsége, a miket meg sem tudunk -nevezni. És aztán még a kengyelük hágója és paripájuk zablája is tiszta -szinaranyból van. A mi legnevezetesebb pedig, az, hogy köpenyeik elején -vörös vagy fekete keresztet viselnek. A selyem-gubó terhet, a mit -magukkal hoztak, nem adják el pénzért, hanem cserébe vesznek értük -kelméket és újabb találmányu lőfegyvereket. Pénzt nem fogadnak el s -pénzt nem adnak ki. A mely nap jöttek, az nap visszamennek; s senki sem -tudja, honnan és hová? - -– Tehát valószínüleg ezek a birtokosai annak az országrésznek, a hol a -Kaukázus aranytelepei vannak, a mik a Kabarda és Daghesztán valamennyi -ötvösének munkát adnak s felfoghatóvá teszik, hogy még a legszegényebb -cserkesznek is, ha rongyos is a ruhája, de a «besmet» gombjai nemes -érczből vannak, s még a közharczosnál is a tőrhüvely, a -«saska»-markolat, s a puskaagy ezüsttel, aranynyal van kiverve. - -– Látod, hogy rájösz az összefüggésre. Ha ezek a barbár népek a régi -kezdetleges bányászat mellett ennyi nemes érczczel tudják teleszórni ezt -az országot, mi lenne még az eredmény, ha mi vennők e telepeket -újabbkori tökéletesített mívelés alá? - -– Csak az a baj, hogy nem tudjuk, merre vannak. - -– Az «Udi» vagy «Láz» nép tartományában. - -– Hát hisz azt igen könnyű volna feltalálni. Olyankor, mikor a -selyemgubó-eladók visszatérnek, a nyomukat kellene követni. - -– Azt hiszed, hogy erre az ötletre te jöttél először? Számtalanszor -megkisértettük. Az utánuk küldött kémek közül soha egy sem tért vissza. -Próbáltunk erős kozákcsapatokat elindítani az udii vásárosok után. Soha -sem láttunk egy embert se közülök többet. Megbíztuk e feladattal a -vidékkel és népekkel ismerős leghívebb gruziakat, oszszeteket, mind -odamaradtak. Kísérletet tettünk örményekkel, a kik a világ minden zugába -be tudják magukat fúrni: mind odavesztek. Mi történt velük? Ki nem lehet -találni. Ha kelepczébe csalták őket, ha fogságba estek, lehetetlen, hogy -egy legalább ki ne szabadúlt volna közülök, a ki hírt mondjon a -többiről. Azt is megtevék az embereink, hogy postagalambokat vittek -magukkal, a mik által izenetet küldhessenek arról a helyről, a honnan -gátolva vannak a visszatérésben, leírva az addig bejárt utakat és -tájakat; de még a postagalambok sem jöttek vissza. - -– Akkor annak kellett történni, szólt Riumin, hogy küldötteink csakugyan -rátaláltak arra az országra, a mit kerestek, de ott olyan jól -éreztek magukat, olyan szépnek találták a vidéket, a leányok szemeit, -és a szabadságot, s olyan jó fogadtatásban részesültek, hogy nem -kivánkoztak többé a küldőikhez vissza. - -– A mit mondasz, azon nincs mit mosolyognod, szólt Weljaminoff. Ez több, -mint valószinű. Az egész Kaukázusban egy harmadrészszel nagyobb a nők -száma, mint a férfiaké, s valamennyi «karulti» faj, valamint az -«adidzsé» faj minden törzse: a csecsencz, dzsiget, sapszuch, kiket -«odakinn» mind cserkeszeknek hínak, nevezetes arról, hogy leányai -csodaszépek. S mert olyan szépek, mert fölöslegesek, mert van rá vevő, -azért hát eladják őket. Természeti ratio szerint igazuk van. A leány -otthon férjet nem kap, túl kell rajta adni, s a török fajnak még -előnyére válik, ha a nemes kaukázusi typus idomító befolyást gyakorol rá -s aztán az eladott leányok nem lesznek rabnők, hanem úrnők. Ámde az udii -nép gazdag. Az nem szorúlt rá, hogy szép leányait eladja. Ezért igen -természetes, hogy a közéjük tévedt idegen férfi tárt karokkal fogadott -vendég, a kit olyan lánczokkal kötöznek magukhoz, a mik legkevésbbé -eltéphetők. Kivált azok, kik szellemi képzettséget, bátorságot, -tudományt és testi erőt visznek oda magukkal. Te Riumin, nem volna -kedved azt az országot fölkeresni – és aztán hírt hozni felőle? - -– Hátha én is ott maradnék, lekötve valami udii szépség bájaitól? - -– Te nem maradnál ott; mert először is nincs olyan orosz tiszt a földön, -a ki az orosz hadseregben elfoglalt rangját a világ bármi más rangjáért -otthagyná. Hadseregünkben szolgálnak francziák, németek, olaszok, de se -franczia, se német, se olasz nem dicsekedhetik azzal, hogy egy orosz -ezredes beállt volna hozzájuk tábornoknak; pedig azok is vannak olyan -derék nemzet, mint az «Udi». Téged visszahoznának az epaulettjeid és az -érdemrendeid. - -– Én pedig tudok valamit olyan orosz főtisztekről, a kik ott hagyták a -vállrózsáikat és rendjeleiket s kimentek idegen földre, nem új -vállrózsákért, hanem – kapálni; vagy a mi még annál is rosszabb: – -könyveket irni. - -– No de másodszor – s ez már csalhatlanabb biztosíték, te nagyon -szereted a családodat. Vannak felőled pontos adataim. – Mikor Izmailoff -ostrománál az egyik őrtorony elfoglalásakor úgy kitüntetted magadat a -falhasadékban, melybe a zászlót feltűzted, egy bokor saxifragát -találtál, azt letépted s kebledbe dugtad. Bajtársaid kérdék, kinek lesz -az? Azt mondád: «van egy kis hét esztendős hugom, annak küldöm emlékül». -Ez a hugod most tizenhat esztendős, s te őt most is nagyon szereted. A -mely napon a czár ezredesi rangra emelt s rendjelét a hadsor előtt -melledre tűzte, az napon odahaza az apád keményen megdorgált, a miért -elfeledtél neki kezet csókolni, s te sirtál, mint a gyermek, úgy kértél -tőle bocsánatot. – Egyszer egy szép szeszélyes hölgynek udvaroltál, ki -sokáig hajthatatlan volt. Mikor aztán egy napon azt tudatta veled, hogy -ma nem lesz otthon a férje s a kert felőli ajtó nyitva, akkor az anyád -arra kért, hogy kísérd el őt falusi jószágára. S te nem a légyottra -mentél az imádottadhoz, hanem az anyádat kísérted el az útra s ezért -elvesztetted a szeretődet. Te nagyon erős lánczokkal vagy idekötve, hogy -Udiban ne maradj. - -– A mi azonban felesleges biztosíték, miután odamenni úgy sem -szándékozom. - -– De ha küldve volnál? - -– Ha küldve volnék, az egészen más. Ha kiküldetem, akkor a tábornokom -kiadja az utasítást. Legelőször is a térképen megmutatja, hogy hol van -Udi? Azután megparancsolja, hogy mely úton haladjak előre? milyen és -mennyi számú hadcsapatokat vegyek magamhoz? mennyi időre lássam el őket -élelemmel? minő pontokon hagyjak hátra helyőrségeket? hol emeljek -tuskóváracsokat? S ha azt parancsolja, hogy menjek az Elborusra fel s -menjek addig, míg utolsó emberembe, utolsó töltényembe tart, -engedelmeskedem és úgy teszek. Katona vagyok, annak szegődtem. - -– Hát ha azt mondaná – nem a tábornokod, hanem az orosz czár -meghatalmazottja, hogy nincs itt semmi térkép, és nem tudja senki, hogy -hol van a titokteljes Udi nép országa? Sejteni sem lehet, mely út vezet -hozzá? A te feladatod az, hogy találd ezt ki. Nem is kapsz semmiféle -hadcsapatot, a mit magaddal vigy az út kierőszakolására; hanem elindulsz -egyesegyedűl, legfeljebb egy szolgát viszesz magaddal, valami hű -bennszülöttet, a ki neked mint kalauz és tolmács szolgál az úton. Nem -kapsz semmi utasítást. Mégy, a merre világot találsz. Keresed a -kalandot. Nem viszesz magaddal más fegyvert, mint a vadászpuskát, medve, -párducz és csőcselék elleni védelemre. Hatalmasabb ellenségeknél -keresztül segíted magad a barbárok erénye, a vendégszeretet -felhasználásával. Kiadod magadat angol touristának. Az angolokat minden -vad respektálja. Vagy más szerepet gondolsz ki. A lazisztáni -troubadourok az egész Kaukázust bejárják, s minden aulban szívesen -látott vendégek. Te jól tudsz cziterázni, énekelni is. Betanulsz egy pár -hőskölteményt, felveszed a cserkesz besmetet, fejedbe nyomod a «papást» -s keresztül-kasul járhatod ily alakban az Elborus és Kazbek minden -rejtett völgyét. A férfiakkal együtt iszod a «kacheti» bort, míg a -«kuptsinában» tart, s az asszonyoknak udvarolsz. Mámor között, szerelmi -suttogás között legjobban kitudhatod a titkokat, a mik tovább vezetnek. -Ha találsz két néptörzset, mely egymásra féltékeny, az egyiket -feltüzeled a másik ellen; fölhasználod úttörőnek, s ha végre rátalálsz -küldetésed czéljára, előveszed minden fölényedet, a mit daliás alakod, -lángeszed, ismereteid, bátorságod biztosít s befészkeled vele magadat a -legfőbbek bizalmába. Meghódítod asszonyaikat a csábítás varázshatalmával -s kitudod országuk titkait, gazdaságuk kútforrását, védő és támadó -erejük nagyságát, erődítményeik elhelyezését, népszámukat, -harczmódjukat, összeköttetéseiket és viszálkodásaikat. Tudomást szerzesz -vallási és társadalmi fogalmaikról és mikor mindezt megszerezted, akkor -vigyázva és minél gyorsabban visszatérsz. – Nos, mit szólnál ahhoz, ha -ezt a megbízást intézném hozzád? - -Riumin most már egészen komoly arczot mutatott. - -– Hát azt mondanám rá, hogy a tábornok úr ma ugyan tréfáló kedvében van. -Sajnálom, hogy jó kedve nem ragadt rám. Én katonának szegődtem. Megyek -karddal, puskával, a hová küldenek s elvérzeni kész vagyok az orosz -birodalomért és a czárért; de komédiásnak nem szegődtem, hogy -rajzalbummal mint angol traveller, vagy cziterával, mint lazisztani -troubadour barangoljam be a hegyeket; s cserkesz leányok szíveit -meghódítani vállalkozzam. – Elég volt a tréfából ennyi mára! A többit -másnak engedem. - -Weljaminoff tábornok e szóra maga is komoly vonásokra ránczolta eddig -családiasan mosolygó arczát. - -– Igaza van önnek, herczeg Kalamoff Theodorovics Riumin ezredes. Ez a -mai nap különösen nem alkalmas a tréfálkozásra, beszéljünk valami komoly -dologról. Ismer ön valami Hertzen nevű fiatal tisztet a hadseregnél? - -Riumin összerezzent. - -– Jó barátom; felelt ezután nyugodtan. - -– Ön szokott vele levelezni is? - -– Ugy hiszem, hogy levelezéseinket szigorúan ellenőrizhették. - -– Azt nem mulasztották el. Önök egy társulatnak tagjai voltak, a minek a -neve «orosz phœnix». - -– Az nem titok. A czár engedélye mellett alakult s irodalommal és -népismerettel foglalkozott. Az én részvétem tájak és népfajok -ismertetésére vonatkozott. - -– Tudom. Hanem ennek a társaságnak a tagjai politikai változások -előidézésének gyanujába keverték magukat s mindnyájan elfogattak és -elitéltettek; maga Hertzen is. A nála talált levelek között önnek az -iratai is előfordultak s azoknak a nyomán az ön atyja házánál is kutatás -történt, önnek a hazaküldött levelei után. - -– Azok kizárólag családi érzelmekről szóltak! sietett hevesen beleszólni -Riumin, nem bírva elrejteni felindulását. - -– Lehettek bennünk czélzatok, a mik a társulat titkos irányzatára -vonatkoztak. Ennek következtében a törvényszék kimondta önre a -degradatiót; elitélte önt vállrózsáinak elvesztésére, érdemjeleitől -megfosztatásra s hatévi közkatonai szolgálatra a gelendzsiki -várőrségben. - -Riumin ajkaiba harapott, szemei úgy égtek, majd kipattantak. - -– Én még Anapában megkaptam önnek az itéletét; de késtem a -végrehajtásával. Azt gondoltam, itt a mód Szucsuk Kahle ostrománál egy -különben vitéz katonának alkalmat adni, hogy becsületesen meghalhasson a -csatában. Olyan helyre küldtem önt, a hol legbizonyosabb volt a hősi -meghalás. Az önvédelmet is megtiltottam. Mit tehetek róla, hogy az -ellenség ravasz fogása meghiúsította jó szándékomat. - -– Köszönöm, szólt Riumin keserű mosolylyal. Tegyen ön velem, a hogy -parancsolva van. - -S azzal büszkén emelte föl a fejét, mint a ki érzi azt, hogy leszámolt a -világ minden nagy uraival: «nincs semmije és nem tartozik semmivel». - -– Hiszen ha ezzel be volna fejezve a szomorú történet! mondá -Weljaminoff; de azt is meg kell még önnek tudnia, hogy ősz atyját -herczeg Kalamoff Stefanovics Tódort, ugyanez ügy miatt elitélték -Szibériába deportáltatásra. - -– Atyámat! kiálta fel Riumin indulatosan. Az én szegény atyámat. A hang -elszorúlt a torkában. - -Weljaminoff tábornok folytatá azzal a merev egykedvűséggel, mint ha egy -viaszalak beszélné el mindezeket. - -– Egyelőre csak Jekaterin várba küldték őt fogságra. - -– Meghal, ha anyámtól elszakítják! rebegé Riumin reszkető ajakkal. - -– Hát hiszen nem szakítják el tőle. A herczegnő is követi férjét a -fogságba. - -– Hogyan? Az én anyám! Az én szegény, szenvedő anyám; a kinek az életét -csak a gondos ápolás tartja fönn, elhurczolva Szibériába! Megfosztva -minden kényelemtől, a mi beteg testét fenntartotta, megfosztva minden -ápolástól! - -A köny elfojtotta szavait; a nagy erős férfi el kezdett zokogni, mint a -gyermek s arczát eltakarta tenyerével, a mi kard és lándzsaforgatásban -kérgesült meg. - -– Hiszen nem lesz megfosztva az ápolástól, vígasztalá őt Weljaminoff -tábornok. Ott lesz mellette leánya is. - -– Micsoda? Még hugom is! kiáltá fel Riumin s könyeitől nedves kezét most -már ökölre szorítá. Tatjánám! Az én kedves kicsinyem! – Ugy tudom, hogy -menyasszony volt! - -– Akkor meg ne mondja ön nekem a vőlegénye nevét, mert még azt is bajba -keveri. - -Riumint átfutotta a düh, fejébe tódult a vér; egy mozdulata azt árulta -el, a mint jobbjával vállrózsájához kapott, hogy saját maga akarja azt -onnan letépni, hogy előljárójának a lábához s a szentséges hatalomnak a -szeme közé vágja azt, s aztán sarkával tapossa össze vérével szerzett -érdemrendeit; hanem a másik perczben már lehűté lángbaborult lelkét az a -gondolat, hogy indulatoskodásával megint családja sorsát nehezítené; -aláereszté kezét s csendes hangon szólt: - -– Mennyi időre van atyám elitélve? - -– Fogsága csak három évig tart s a szelídebb fokozatú. - -Külön házban lakik. Igaz, hogy annak csak egy szobája van, s abban rajta -és családján kívül még annak a négy katonának is ott kell tanyázni, a -kik őrizetére vannak rendelve s a kik közül egynek mindig ébren kell -lenni és vigyázni minden mozdulatára. Hanem azt megszokja időjártával az -ember. - -– És ha a három év letelt? - -– Akkor elszállítják Irkuczkba, vagy Nercsinszkbe, s az ólombányákban -fog dolgozni. Itt már csak minden héten egyszer láthatja a családját, -úgy hogy azok látogatják meg a bányában. Biz ez nehéz sors. De utóbb ezt -is csak megszokja az ember. Itt megint három évig fog maradni. - -– És azután? - -– Azután felszabadul, s csupán belebbeztetni fog a tobolszki kerületbe, -a hol a nyestvadászok telepét fogja szaporítani. Ez már olyan sors, a -hol teljes szabadsága van mindenkinek; – de azt, mondhatom, hogy soha se -szokja meg az ember… - -Riumin most már elhallgatott. - -– No úgy-e, hogy ezek már elég komoly dolgok Kalamoff herczeg? szólt -Weljaminoff tábornok. Már most hát édes Riumin, mit gondolsz, ne térjünk -vissza az elhagyott tréfás tárgyra megint? Ha azt mondanám még egyszer: -eredj el, járd be, a mi hegy és völgy van a Kubán és a Terek között; -igyekezzél feltalálni azt a vidéket, a melyben a Kaukazus aranytelepei -vannak; ha megtaláltad, jőjj vissza. Akkor megkapod újra vállrózsáidat, -a vezényletet azon hadoszlopnál, mely e vidék elfoglalására lesz -kiküldve, a kormányzói rangot e fölfedezett tartományban, s azon a napon -vissza lesz híva a családod, ha három év alatt hajtod ezt végre, a -jekaterinvári fogházból, ha hat alatt, a bajkáli ólombányából, ha -kilencz alatt, a tobolszki vadászgunyhóból s ismét visszakapja apád -palotáját és uradalmait, anyád zsöllyeszékét és hugod a vőlegényét; – -nem nevetnél ki vele? - -– Elfogadom azt; suttogá Riumin. - -– Ez már okos szó volt. – Most már rajtad áll a választás. - -Mint angol utazó akarsz-e barangolni, a mihez sok pénz kell, de a mennyi -kell, rendelkezésedre áll; vagy pedig mint kóborló nemzeti bárd, a mihez -nem kell egyéb, mint egy czitera. - -– A cziterát választom. - -– Az mindegy ám; mert a mi pénz erre már egyszer utalványozva van, akár -te viszed el, akár más; többet a maga kútforrásához vissza soha nem -folyik. - -– Akkor küldje ön el a nekem szánt összeget szegény atyámnak, hogy -nyomorát enyhíthesse vele. - -– Hidd el nekem Riumin, hogy a mennyi kézen ez a pénz keresztül menne, a -te apádhoz egy rézkopek se jutna el belőle. Majd segít az öreg magán. -Megtanúl kosarat fonni, vagy pipát faragni. Az anyád is tud kártyázni s -megteheti, a mit Trubetzkoi herczegnő tett, hogy leül az őrül berendelt -katonákkal kártyázni, s minden nap elnyer tőlük annyi kopeket, a -mennyivel a családját élelmezheti. Az asszonyok a megélhetés dolgában -nagy mesterek. Te ha csakugyan azt a vándorlási módot választod, a mihez -nem kell úti költség, legjobban teszed, ha a fölösleges pénzedet -eltraktálod a bajtársaiddal. Még most a kantintartónak vannak borai s -még most a tiszttársaid megéljeneznek, ha megitatod őket; holnap, mikor -megtudják, hogy degradálva vagy, úgy is elfelejtik nevedet. - -– Megtudják? - -– Természetesen. Nekem is ki kell hirdetnem az itéletedet és egyúttal -azt, hogy megszöktél, s a ki élve visszahoz, ezer rubel jutalmat kap. -Ezzel kettős czélt érek el: egyet azt, hogy te ugyancsak sietni fogsz -magadat minél előbb túl tenni mindazon a vidéken, a hová az orosz -fennhatóság kiterjed, másikat pedig, a sokkal fontosabbat, hogy mihelyt -e hirdetményem az ellenség kémei által, a kikkel körül vagyunk untalan -véve, szépen elterjed, téged abban az esetben, ha valahol mint idegent -fölismernek, nemcsak hogy meg nem ölnek, sőt még oltalmazni fognak s -elősegítenek a továbbmenekülésben, azt gondolva, hogy a mi üldözöttünk -vagy. Látod, hogy milyen jól gondoskodtam rólad. - -– Köszönöm. - -– No hát ne soká időzz. Keress magadnak egy kalauzt, ne abcházt, mert az -ostoba, ne is csecsenczet, mert az áruló, hanem oszszetet, a ki hű és -okos. Hajadat, szakállodat fesd be feketére, mert a szőke gyanus szín a -hegyek között. Aztán vigyázz az életedre és az egészségedre. Tudod, hogy -neked nem szabad meghalnod! Használd föl minden tehetségedet, hogy minél -előbb czélhoz juthass. Tehát a viszontlátásig. - -S azzal kezét nyujtá neki. - -Még ma tehette. Még ma nem volt kihirdetve Riumin itélete, mely őt -infamiával sújtja. - - -II. MČZCHETISZ, AZ OSZSZET KALAUZ. - -Mire Rumin visszatért a csapatja által megszállt házhoz, már ott várta -az előre küldött oszszet kalauz. - -Alacsony, szikár alak volt, világos szinű kaukázusi jellegű arczczal, -nemzeti viseletben, a mit kiegészített az oldalára kötött saska, az -övébe dugott kindzsál és pisztolyok, a mellére csatolt ércztölténytartó, -az övéről lecsüggő kulacs és lőportülök, a nyakából lelógó érczsíp, a -hátára vetett duda, a vállára akasztott hosszú puska s a csizmaszárába -dugott pipa. Míg ha háttal fordult, ott is lehetett az övébe dugva látni -a vándor utensiliák folytatását, a kurtanyelű baltát és a sallangos -dohányzacskót. Ez is elmondhatta a bölcscsel, hogy «omnia mea mecum -porto.» - -A mint Riumin egyedül maradt vele a hán toronyszobájában, melynek ablaka -a hegyek felé nyilt, az oszszet a fajánál szokásos üdvözlet után, a mi -abból áll, hogy a köszöntő a tenyerét végighúzza az arczán, egy levelet -adott át Riuminnak Weljaminofftól, a miben csak ennyi volt írva: «Bízd -magadat erre az emberre, ő a mi hívünk.» - -– Te fogsz a vezetőm lenni? kérdé tőle cserkeszül. - -– Én. - -– Tudod hová megyünk? - -– Egy országba, a mit nem tudunk hol van. - -– Hiszed, hogy rátalálunk? - -– Hogy odatalálunk, azt hiszem; hanem hogy visszajövünk-e, azt nem -tudom. - -– Miről gondolod? - -– Mert már három bátyám elindult erre az útra s egy sem tért vissza. - -– Megölték őket? - -– Hiszen csak egyedül mentek. Magányos kalandozót a cserkesz meg nem öl. - -Ezalatt Riumin hozzáfogott a toilettjéhez. Utibőröndjéből kiszedte a -cserkesz viselethez szükséges alkatrészeket, a miket a -vadászkirándulásoknál használni szokott, a georgiai harcztalan táborozás -alatt. Minden orosz tisztnek a Kaukazusban van cserkesz ruhája, a mit -vadászaton hord: a nélkül könnyen ő maga lenne a «vad». E közben az -oszszet neki gyürkőzött s a magával hozott dióhéjolajjal bedörzsölte -Riumin haját, szakállát, míg az szép gesztenyeszinűvé lett. - -– Tehát azt hiszed, hogy akadálytalanul hatolhatunk be a hegyek közé? -kérdé rögtönzött komornyikjától Riumin. Nem hiszed, hogy felismerik -bennem a kiejtésemről az idegent. - -– Sőt bizonyos, hogy felismerik az «idegent», mert itt minden völgy népe -más nyelven beszél; hanem egyet megért mindenki, a nemzeti dalt. Ez -mindenütt ismeretes. «Tamara királynő hősregéje», «a gruzi királynő -vérboszúja» olyan dalok, a mikkel a lazisztáni énekesek az egész -Kabardát és Csecsniát bejárják. S ha azokat tőlem megtanulod s szép -csengő hangod van, repülhetsz vele, mint a madár egyik fáról a másikra; -mert a cserkesz szereti a dalt, de maga nem énekel. - -Riumin megkisérté próbáját adni a hangjának. Az oszszet el volt tőle -ragadva. - -– Ha így tudsz dalolni, bele fojtanak a borba. - -– Hát a cserkeszek bort is isznak? - -– De még mennyire! Hisz ez az őshazája a szőlőnek. - -– De a próféta megtiltotta a boritalt. - -– A megholt próféta. De az élő próféták felszabadították s a cserkesz -azokra hallgat és megiszsza, a mit Allah és a Daal adott. - -– Hát az kicsoda? - -– A Daal a «suani» nép istene, a kik között az «Udi» az uralkodó faj. -Ezeket akarjuk épen meglátogatni. - -– S hiszed, hogy eljutunk hozzájuk? - -– Csak az «elátkozottak» völgyein áthatolhassunk épkézláb. - -– Kik azok az elátkozottak? - -– Azt neked jobban kell tudnod. Ti külditek őket ide. A te fajodbeli -népek, a kik otthon nem tudnak a többiekkel megférni. A hány ault -alakítanak, annyiféle vallásuk van: valamennyi mind keresztyén, egyik -mondja: «raszkolnik», a másik «moraltsik»; a harmadik «bespopovczi»; a -negyedik «skoptsi»; megint tovább a «čhlistik», a kik a bolhát meg nem -ölik, mert embervér van benne, hanem a kis gyermekeket elássák élve; -vagy még aztán a «duchoborcsik». Ezek mind gyülölik egymást, s meg nem -nyitják az ajtót az idegen előtt, s ha nem úgy van a kabátod szabva mint -az övék, ha nem úgy veted a keresztet, mint ők, ha nem úgy dörzsölöd a -nyelveddel az «rz» betűt: akkor nem kapsz tőlük egy falat kenyeret, egy -ital vizet, s kalauzolás helyett belevezetnek a mocsárba. S ha még a -«bezszlovecsniék» közé tévedsz, ott járod meg hiresen. Azoknak a vallása -azt kivánja, hogy némák legyenek. Se pénzért, se ütleggel egy szót ki -nem vehetsz belőlük. A hová a magatok keresztyén faját beültettétek, ott -meg kell veszni az utazónak, ha nem vitt magával fegyvert, ételt, italt, -meg bundát. - -– Hát te nem vagy keresztyén? - -– Oh igen, mi oszszetek mind keresztyének vagyunk. - -– Mikor kereszteltek meg? - -– Legelőször most hét éve, s azóta minden évben egyszer. - -– Tehát hétszer? - -– Biz igen. A hatalmas Woronzoff herczeg kihirdetteté, hogy minden -oszszet, a ki megkeresztelkedik, kap egy rubelt, meg egy inget. S az ing -bizony csak elszakad egy esztendő alatt, ha viselik; aztán egy rubel is -jól esik. - -– Tökéletesen igazad van. Hát aztán keresztyén istentiszteletre -elszoktál-e járni? - -– Ha hozzájutok, eljárok a duchobortzikhoz. - -– De hát miért a duchobortzikhoz? - -– Mert azokat legjobban megértem, aztán a ceremóniájukba is legjobban -beleegyezem. Tánczolva és ugrálva dicsérik az Istent. - -– De tudod-e, hogy azok nem igazhivők, hanem eretnekek? - -– Hiszen próbáltam az igazhivők között is; de rosszul ütött ki. Egyszer -a megkereszteltetésem után a pap ottmarasztott, hogy várjam végig, mi -lesz? A két keresztkomám megfogta az övemet, hogy el ne mehessek. Én -szépen feltettem a papást a fejemre. Arra odajött a pap s úgy -pofonütött, hogy a szemem is szikrát hányt. «Azt hiszed, hogy teveólban -vagy, hogy a papást fölteszed a fejedre?» Akkor aztán elkezdett a pap -magamagának valamit beszélni olyan nyelven, a mit senki sem értett. -Gondoltam: az én rám nem tartozik. Mondom az egyik komámnak: «hát csak -nem adod a kanczatevédet az én hóka lovamért?» Rám förmedt, hogy ne -lármázzak. «Még a csikaját is odaadom ráadásul», mondok. Erre befogták a -számat s a fejemre kopogtattak. A pap meg csak egyre énekelt meg ivott; -de engem nem kinált. Nagyon untam a dolgot: akkorákat ásítottam, mint -egy agár. Szerettem volna leülni a földre: de az sem volt szabad. Kaptam -magam, hogy el ne aludjam, előhúztam a pipámat, megtöltöttem a -zacskómból s aztán neki fogtam, hogy majd kicsiholok. Hát akkor látom, -hogy nincsen tűzkövem. «Melyitek lopta el a kovámat?» mondok az egyik -komámnak. Az jól oldalba döfött a könyökével. Akkor a másikhoz fordulok -szépen kérve: «add ide kölcsön a kovádat.» Az meg azt mondta, hogy neki -sincsen. Erre a pap odajön felém: a kezében lóbál egy nagy füstölőt, -tele parázszsal: «utczu de jó, hogy épen jösz, mondok neki: adsza egy -kis tüzet a pipámba.» Arra fölkaptak a levegőbe, kezemnél-lábamnál -fogva, s úgy kidobtak az ajtón, hogy az orrom is betörött. Hát hogy -menjek én oda, a honnan kidobtak, holott senkit se bántottam? - -Riumin el se mosolyodott. - -Ezalatt összekapcsolá az ötven apró ezüstgombot, a mi a besmetet -összetartja s engedé az oszszettől a dereka körül csavargattatni az -övet, mely gyönyörű aranynyal áttört kashmir-szövet volt; szétbontva -egész palást, övnek pedig ötször átéri az ember derekát s abba jön a -cserkesz kindzsálja és pisztolyai: az lesz a halotti lepedője, ha a -csatából meghozzák: az a fehér aranyos öv. - -– Mi a neved? kérdezé Riumin az oszszettől. - -– Mčzchetisz. - -– Furcsa! - -– Biz az oszszet nyelvhez erős tüdő kell. - -– S hát én aztán valahányszor híni akarlak, mindig trüszszentsek? -Mčzchetisz! - -– A mire én viszont mindig nagyot karistolok a torkomon, s egyet köpök, -a mi annyit tesz, hogy «zdrawtvoujtje!» (légy üdvöz.) - -Az orosz nyelv sem enged az oszszetnek, ha birokra kerül a dolog. - -Riumin ennek se nevetett. - -Az oszszet most fejébe nyomta neki a magas papást, lefelé húzta a -bajusza végeit s aztán eléje tartotta a kézi tükröt, hogy nézze meg -benne magát. - -– No hát nem vagy a legszebb cserkesz? - -És Riumin még arra sem mosolyodott el, a mi pedig rendes, hogy az ember -elvigyorodjék, mikor a tükörben meglátja magát szokatlan álczában. - -– Még az anyád sem ösmerne rád, mondá az oszszet. - -– Hallod-e Mčzchetisz, szólt Riumin szigorú tekintettel. Mindig ilyen -tréfás ficzkó vagy te? - -– Én uram? Én sohasem vagyok tréfás ficzkó. Most csak kipróbáltalak, -hogy tudsz-e igazán cserkeszül? - -– No, és elég mélyen vettem a hangot? - -– Nem az teszi meg egyedül, hogy milyen mélyből tudja valaki a szavakat -feleregetni, mintha nem is melléből, de a hasából beszélne föl, hanem -az, hogy milyen komoly tud maradni? A cserkesz férfi nem nevet soha. Azt -tartja, hogy a kaczaj asszonyok és gyermekek hangja. A mint azt a kort -eléri, hogy fegyvert kap a kezébe, nevetés ki nem jön a száján soha. Az -orosz pedig mindig röhög. Kettő-három: ha összejön, alig vált három -szót, már vihog. Sőt messziről vigyorog egymásra, ha összetalálkozik. -Erről ismer rá álruha alatt is a cserkesz. Bohó kalandokat mesélnek a -lakoma alatt, ivás közben. A ki elmosolyodik, az idegen, az moszkó! A -cserkesz arcza mindig olyan marad, még a dáridó közepett is, mintha -mindig apja, anyja, huga volna ellenség fogságában, s folyvást azon -törné a fejét, azokat hogyan szabadítsa ki? - -Riumin, belőled jó cserkesz lesz! - -Riumin még a cziteráját kereste elő, a hű bajtárst, a ki a kaukazusi -favárak unalmas napjait szokta neki megrövidíteni. Azt egyenruhájáról -levett vállszalagjára kötötte s úgy akasztá a vállára. A vállszalagon az -Alexander Newszki érdemrende csüggött. A czitera pedig egy szinlapba -volt takarva, mely a moszkvai hires udvari hangversenyt hirdeté, a hol -Riumin is bemutatta művészetét a herczegekből és fejedelmekből álló -közönség előtt; (ugyanakkor Shakespeare Hamletjéből is előadtak egy -felvonást, mint tudva van, a czár parancsára orosz egyenruhákat -használva a dán darabban) Riumin eldobta a földre a szinlapot is, meg az -érdemrendet is. - -– Ohó! szólt az oszszet utitárs, ennek még én mind hasznát vehetem. S -felszedte a szinlapot, meg az érdemrendet s eldugta besmetje zsebébe. - -– Hanem már most így átöltözötten nehéz lesz innen kimenni, mondá -Riumin. Az őrtálló kozák megjegyezte, hogy ide a toronyba egy orosz -tiszt, meg egy cserkesz jöttek fel: két cserkeszt az innen visszamenni -nem enged. - -– Azon könnyen segítünk, szólt az oszszet. Én felveszem a te -egyenruhádat; te pedig a hátadra veszed az én batyuba kötött -öltözetemet, dudámat s hozod utánam. Azt már nem jegyezte meg a kozák, -hogy a magasabb volt-e az orosz, vagy az alacsonyabb? - -Úgy történt. Mčzchetisz felvette Riumin levetett öltönyeit s Riumin ment -utána alázatosan. A tábori jelszót ismerték. Az oszszet két egymáshoz -szokott cserkesz lovat, jó hegyjárókat, hozott kettőjük számára: más ló -a kaukazusi sétából kidől. Lovaikon ülve a Szemes part mentében -eljutottak feltartóztatlanul az utolsó előőrsig, a hol négy kozák volt -felállítva. Három a nyeregben ült felvont karabélylyal, a negyedik -lováról leszállva, kalapácscsal igyekezett valami irott papirost -felszegezni egy, az út közepén álló terebély bükkfa törzsére. - -– Mi az? kérdezé tőle az oszszet. - -– Egy ukáz! felelt a kozák, tisztelegve az ezredesi egyenruha előtt. - -Az oszszet odalovagolt Riuminnal s olvasá magában mind a kettő a -hirdetményt. - -«Szucsuk Kaleh. Mai napon Kalomoff Riumin Theodorovics Oleg, egykor -herczeg és ezredes, most pedig degradált közkatona, kit a szentpétervári -senatus hütlenségért elitélt, zászlójától megszökött. A ki élve -visszahozza, ezer rubel jutalmat kap. Weljaminoff tábornok.» Következett -a szökevény személyleirása. - -– Ez ugyan sarkal bennünket! dörmögé az oszszet Riuminhoz. Azután a -kozákhoz fordult, parancsoló szóval: - -– Tudsz te olvasni? - -– Hogy ne tudnék! - -– Hát akkor minek szegezted fel megfordítva a hirdetményt? (A hirdetmény -pedig jól volt felszegezve.) - -– Hát meg van fordítva? No várj, majd megigazítom. Mert hát csak pénzt -tudok olvasni, aztán meg a katonákat megolvasni, meg ha valakit hideg -lel, arra ráolvasni; de papirosrul olvasni – nem vagyok én pópa! - -Azzal kihuzogatta a fogával a fából a szegeket s aztán megfordította a -hirdetményt fejével lefelé. - -– Aztán ne olyan alacsonyra szegezd, hogy könnyen letéphessék, hanem jó -magasra, te «durák». - -S azzal jót húzott a kozák hátára a nogajiszkával, a mi nem más, mint -egy légycsapó alakú bőrkorbács, a mi ezen a tájon a beszélgetéshez -mulhatatlanul megkivántatik. Ez a hangsúly. - -A kozák aztán felállt a lova hátára s olyan magasra szegezte fel a -megfordított hirdetményt, hogy ott földi ember hozzá nem férhetett. - -– Most már ballaghatunk csendesen, szólt az oszszet s halkan léptetett -előre a lovával az úton, míg annyira haladtak, hogy a fák eltakarták -őket a kozákok elől. Akkor azt mondta Riuminnak: – Már most add ide a -besmetemet és a papásomat, hadd öltöm fel az orosz egyenruha fölé, mert -ez könnyen kilikad ebben az erdőben. - -Olyan erdőket csak a Kaukazusban lehet látni: a bükk, a tölgy, a platán -és a szelid gesztenye oly óriásokká magasulva, mint a legszálasabb -fenyő, s az erdő alja tele nőve ölnyi magas puszpáng és tiszafabozóttal, -míg a fák derekait mint óriás-kigyók ölelik át a százados vadszőlő -tekervényes fonadékai, fönn a fák koronáiban összeölelkezve a repkény -örökzöld lombos indáival: ez egy oly végtelen sötét labyrinthot képez, a -mibe napsugár le nem látogat soha. A vihar nem képes ezt az összenőtt -rengeteget megbontani, s a hol egy ösvény vezet a hallgató országba, az -oly sötét, mint egy barlang: állatoknak való, a miknek a szeme a -sötétben világlik. - -S az út két ily eleven zöld fal között visz végig fel a hegytetőnek. - -Csendes, zaj nélküli út ez: emberkéz alkotása, bár a legkezdetlegesebb. -A fák kivágva oly szélességben, hogy négy-öt lovas elférjen egymás -mellett: a csonka törzsek ott vannak most is az út közepén. A hol ritkás -az erdő, ott csak a bozót van kiirtva, s hol az út a folyam medrébe -száll le, ott a gázló egyre változik, a hogy a rohanó folyam változtatja -zuhatagait s sziklatorlatait előbbre tolja. Hidakat nem építenek itt. A -tátongó sziklaszakadékon úgy ugratnak át a lovak. Ezt az útat a «leányok -útjának» nevezik: az ide szállított eladó leányok után. - -A két lovas nem találkozott sem előttük menő, sem szemközt jövő emberi -lénynyel; csak a ragyogó tollú fáczánok repkedtek keresztül a fejeik -fölött, egyik fasátorról a másikra. Még négylábú vad sem csatangolt -előttük bujkálva, a miből azt lehetett sejteni, hogy az erdők hallgató -mélye tele van elrejtőzött emberekkel. - - -III. A DUCHOBORCZIK. - -A mint a szucsuk-kalei kikötőn uralgó első hegy magaslatára felértek, -ott egy koloszszális sziklacsompó emelkedett fel a sűrű lombfák közül. -Innen a dombtetőről le lehetett látni nyugatra az elhagyott -Szucsuk-Kalehra és a tengerre, kelet felé a még magasabb hegyektől -körített völgybe. - -A völgyben már alkonyi árnyék volt, a hegyoldalban fehér és fekete -pontok mozogtak: juhok és fekete hosszúszőrű kecskék. - -Az elhagyott város házait és a széthányt erőd romjait pedig tűzvörös -visszfényben ragyogtatá az alkonyodó nap, kettősen odatűzve a sötétkék -tenger tükréből. - -Annak a magas sziklacsompónak a tetején pedig ült valami száz darab sas. -Legszebb példányai a kaukazusi keselyűnek. Még csak föl sem rebbentek a -lovasok köze ledtére. Úgy látszott, mintha haditanácsot tartottak volna, -hogy merre forduljanak? - -– Még ma el kell a völgybe jutnunk, mond Mčzchetisz; ott emberi telep -van, bizonyítják a juhnyájak s nekünk nem szabad az éjjelt a szabadban -töltenünk, mert a lovainkat levágják a farkasok. - -Hanem a völgyet elérni már nehéz föladat volt. Az út szándékosan el volt -rongálva; kivágott szálfák voltak keresztül-kasul döntögetve, a miken -csak a cserkesz lovak tudnak keresztül szökellni. - -Késő este volt, mire a legelső tüzet megpillantották, a hogy a fák közül -kivillant. - -Az pedig sajátszerű tűz volt. Egy gúla alakú gunyhó égett. S ezt a -gunyhót egy csoport férfi állta körül, a kik nem hogy eloltani -törekedtek volna a tüzet, sőt még boróka- és puszpánggalyakat hánytak -rá, a mitől az még vígabban lobogott. Ezeket megint az asszonyok állták -körül, mozdulatlan és szótlan bámulva. - -A férfiak kurta ködmeneket viseltek, a nők viselete pedig tökéletesen -hasonlított a magyar alföldi falvak népjelmezéhez. - -– Ah, ezek jó barátok! kiáltá föl az oszszet; ezek duchoborczik. -Valamennyi orosz nép közt csupán ők viselnek kurta ködment. Itt szivesen -leszünk látva. Most, a mint látom, épen husvétjuk van. Csak arra kérlek, -ne mond nekik, hogy orosz vagy s ne kérdezd tőlük, hogy mit csinálnak -azzal a nagy tűzzel: az náluk valami ünnepélyes szertartás. - -– A mai napra nem esik semmi ünnep: legkevésbbé husvét, jegyzé meg erre -Riumin Oleg. - -– Akkor hát más ok van erre a szertartásra. Bizonyosan megtudták, hogy -orosz sereg szállt partra a közelükben, azért építik azt a nagy tüzet. - -– Annak az örömére? - -– Annak a gyászára. Akkor ők elkezdik a bőjtöt, s mi ezentul, a míg csak -a roskolnik telepeket el nem hagyjuk, nem kapunk egyebet, mint kenyeret -és tejet. - -– Azon szomorkodnak, hogy védelmezőik újra elfoglalták Szucsuk-Kaleht? -kérdé Riumin hitetlenül. - -– Természetesen. Mert a míg a védelmezőik távol voltak, addig az -abchazok szép jó barátságban éltek velük. Az orosz roskolnikok jámbor, -békességes emberek; szőnek, fonnak a cserkeszek számára; szántanak, -vetnek, kereskednek, sert főznek; senkinek nem vétenek, őket sem -háborgatja senki. De a mint az orosz sereg leteszi a lábát az abchaz -partra, első, a ki a földühített cserkeszek haragjának útjába esik, az -orosz telepítvényes. Ha pedig a cserkeszekkel ki tudnak alkudni, akkor -meg bizonyos, hogy a kozákok jönnek a nyakukra, meg az igazhitűek pópái -és tsinovnikjai[3] s azoktól még jobban félnek, mint a cserkeszektől. - -Az orosz eretnekek faluja csinos kis telep volt egy rejtett völgy -mélyén; utczáját egy patak hasítá át, s a patakon malom is volt, annak a -jeléül, hogy itt kenyérevő emberek laknak. - -Mikor az égő gunyhó körül összegyült emberek a két jövevényt meglátták: -cserkeszül üdvözlék őket s maguk kérték, hogy maradjanak ott éjszakára. - -– Mink is duchoborczik vagyunk, meghódolt oszszetek, sugá Mčzchetisz a -nép élén álló hosszu szakálu ember fülébe, mire az kezet szorított vele. -Férfia, asszonya mind olyan komoly, szigoru, sovány volt: egy fiatal -férfit nem lehetett közöttük látni; vén volt az már suhancz korában is -mind, egymás között sem igen beszéltek. - -A falu véne, a kit Mčzchetisz «prófétának» tisztelt meg, meghivta őket a -vallási szertartásukhoz, a mi éjjel megy végbe. Egy nagy tágas, gömbölyű -faházban gyűltek össze mind, s helyet foglaltak a lóczákon, külön a -férfiak, külön az asszonyok. Középen ült a próféta, egy nehéz -tölgyfaasztal mellett. (A máglyát az alatt hagyták égni.) - -«Duchoborczi» szó szerint annyit jelent, hogy «szentlélekkel-küzdő.» Az -igazhivő orthodoxok e szóból azt magyarázták, hogy a schismatikusok a -szent lélek «ellen» küzdenek, holott ők azt értik alatta, hogy a -szentlélekkel az ördög ellen. - -A próféta olvasta a bibliát, s a gyülekezet hallgatta, kezeiket szépen -összetéve: nem különben, mint egy kálvinista falusi gyülekezet a délesti -prédikácziót, s Riumin eddig nem talált ebben az egész szertartásban -semmi különöst. Egyetlenegy faggyugyertya világítá be az egész -gyülekezetet, mely oly csendesen ült a helyén, mint egy halottak -csoportja. (Már a leülés maga is nagy hæresis az orthodox egyházban. -Mint tudva van, Miklós czár egy német tanárt, ki a szentpétervári -Izsáktemplomban, az állásban elfáradva leült, ezért a bolondok házába -záratott be, a hol az azután valóban megőrült.) - -Egyszer csak azt veszi észre Riumin, hogy a mellette ülő hóri-horgas -suhancz elkezdi a szemöldökeit, az állkapczáját rángatni, az ökleit -fölemelgeti, a lábával rugdalódzik, utoljára nagyot rikkant, magasra -ugrik, s elkezd a levegővel birkózni. A gyülekezet csendesen nézi a -magában dulakodót. Nemsokára társa akad. Kettő-három ugrik föl a -helyéről, s az is elkezd toporzékolni. Most az asszonyokra kerül a sor. -Rikoltozva ugrálnak föl helyeikről. Az ugrándozás elkapja az egész -gyülekezetet; mindenki tánczolni kezd, tagficzamító rugdalódzásokkal, -utoljára maga a próféta is fölugrik az asztalra, rákezdi a -leglehetetlenebb mozdulatok ficzamait, minden combinatión kivül eső -hadakozásait karoknak és lábaknak, kezével a térde alatt, fejével a lába -között, sarkával a levegőben, úgy birkózza le a láthatatlan rossz -szellemet: a szent düh ragadós lesz; Riumin egyszer csak azt látja, hogy -oszszet kisérője is belevegyült a szent ugrándozásba, s bakugrások -remekeiben tul tesz valamennyi hitsorsosán. Ez nem tettetés. Ez valódi -fanatizmus. Már maga Riumin is azt kezdi érezni, hogy a szája -rángatódzik, s kezeit kénytelen eldugni az övébe, nehogy ő rá is -elragadjon az őrjöngő vidatáncz. A dühöngés addig tart, a míg csak -asszony, férfi erőfogyottan ki nem dül, s a földre nem hull. Utolsónak -marad az oszszet proselyta, meg a vén próféta maga. Azok legtovább -kitartják, s végesvégül, egy groteszk pas des deuxben, a közbeszorult -láthatatlan ördögöt előlhátul agyba-főbe úgy összerugdalják, hogy annak -lesz mit megemlegetni, ha hazakerül. Utoljára valamelyik leütötte a -fejével az egyetlen gyertyát a polczrul, s ezzel vége lett az -áhitatoskodásnak. - -E kegyeletes szertartás után az egész gyülekezet fölkerekedett az -urvacsorájához. - -Férfi- és asszonynép kivonult a szabadba ismét. Az égő gunyhó üszkei még -most is megvilágíták az egész vidéket. Ezen a máglyagulán túl egész -sorozata volt látható valami sajátszerű halmoknak, a mik hasonlítanak a -sütőkemenczékhez: elől mindegyiknek ajtaja van. A legutolsót kivéve, -valamennyi mind nyitva volt. - -A próféta most egy csákányt vett a kezébe s ezt a bezárt agyagdarabot -felnyitá vele. Épen olyan agyagtévő tömte azt be, a minőt a mi sütőnéink -használnak a kemenczéik elzárására. S csakugyan sütőkemencze volt az. - -A próféta egy roppant nagy, hosszukás, halformára idomított kenyeret -huzott elő az üregből. - -Ezt a kenyeret épen ma esztendeje tették be abba a kemenczébe. Ilyen -kenyérrel áldoznak a duchoborczik. - -A kenyér a légmentesen elzárt sütőkemenczében nem penészedhetett ugyan -meg, hanem annyira ki volt száradva, hogy a próféta csak fejszével tudta -szétdarabolni; aztán mindenkinek adott belőle. De mivel azt emberi fog -megőrölni képes nem lett volna, az asszonyok mindenkinek hoztak egy -fatálat, tele kecsketejjel; az abba beáztatott kenyér aztán megehető -volt. - -– Mondtam, sugá az oszszet Riuminnak, hogy nem kapunk már ezentul -egyebet, mint tejet és kenyeret: azt is tavalysültet. - -– A jövő esztendei czipó valószinüleg itt sül, ebben a gunyhóforma -máglyában? dörmögé vissza Riumin. - -– Az ám, de ne beszéljünk róla. - -Ezután valami zsoltárt kezdtek el énekelni a duchoborczik, s igen jó -néven vették a két jövevénynek, hogy egyik a dudájával, a másik a -cziterájával kiséré a szent éneket. Ezt folytatták addig, a míg a parázs -a rakott máglyán csaknem egészen elhamvadt. Akkor mind elhallgattak s a -kantákban maradt tejjel végkép elolták a tüzet. - -Riuminnak úgy tetszett, mintha a csend közepett valami elfojtott, -letemetett hang onnan a föld alól folytatná azt a vontatott, elszomorító -dallamot. A próféta felhivta az idegeneket, hogy menjenek éji -szállásukra. - -Egyike a legcsinosabb fakunyhóknak volt számukra rendelve, a minek az -egyik ablaka az őserdő felé nézett. Tulajdonképen nem nézett, mert vak -volt: üveg helyett olajos papirral takarva. A vendégek számára vetve -volt az ágy birkabőrökből. Mčzchetisz a mint levetette magát a -fekhelyére, már a másik perczben horkolt. - -De Riumint soká nem engedték elaludni a lelke előtt elvonuló káprázatos -képek. A szörnyű fordulat, mely egész életét kitaszítá pályaköréből. Még -reggel herczeg és ezredes; a tsinn tizenegyedik hágcsófokán, gazdag és -hős, a kinek a neve előtt ez a czím állt: «vycokoprevoszkodithretro» -(magyarul «nagyméltóságu-kegyelmes») és este már szökevény, álczázott -komédiás, koldus és száműzött, kinek már nincs neve, csak czíme van: -«voncsik» (szökött rab). - -És aztán az a képlet, mely szerencsétlen családja hosszú útjának szomorú -tableauiból egymásba folyik. A megalázott apa, a beteg anya, a gyönge -testvér a vigasztalan hómező közepett! - -Az élénk képzelet még az álomtündér ölében sem hagyja magát -elringattatni. Odaragadja az alvó lelkét a futó szán nyomába, mely -kedveseit viszi magával, felmutogatva előtte az erdőket, a bérczeket, a -fenevadakat, a mik között végig korbácsolja őket a zivatar. És mindennek -emberalakja van, a bércznek, felhőnek, a száraz fának; maga a a zivatar, -mint egy bundás, szakálas, süveges rém csapkod a kancsukájával, a -villámmal feléjük. S a fenevadak, a mik seregestül rohannak utánuk, mind -emberarczot viselnek. Ezek talán a «szakállasfarkasok» a meséből? - -És az valami rettenetes: ez az ordítás! Az ember szive lázdobogást kap -tőle s tagjain a hideglelés borzongása fut végig. - -Riumin felriadt álmából. És azt a rémületes ordítást még akkor is hallá. - -Ez nem vadállati, ez dæmoni üvöltés! Mintha ezernyi meg ezernyi ördög -versenyezne egymással, hogy melyik tudja a másikat tulordítani? -Gunykaczaj, hienanevetés, csikaszvonítás, vérszomjröhögés, fenyegető -bölénybőgés, éhes farkas kínordítása, bőszült mén kihivó nyerítése -keveredik össze egy érzékzsibbasztó hangzürzavarrá, a mitől reszketés -áll az ember inaiba. - -– Mi ez? kiált fel Riumin, fekhelyéről felugorva. Nem hallod-e? szólítja -társát. - -– Hallom, felel ez nyugodtan. Ez a cserkeszek csataordítása. Nem nekünk -szól. Aludjunk tovább. - -A rettenetes ordítás lassan elhangzott, elveszett a távoli erdőkben s -aztán mély csendesség lett. - -De Riumin szemeire nem jött vissza többé a szender. Álmának képei az -ébrenlét rémhangjaival összeidomultak, úgy tünedeztek végig előtte a -mély éjjeli csendben: látható hangok és kiáltó képek. - -Egyszer aztán ebben a siri némaságban megszólalt feje fölött egy újabb -rejtélyes hang. - -Olyan volt az, mintha közvetlen mellette szólalna meg valami test -nélküli lélek; azon a mélakisérteties hangon, a mit a dajkamesék emléke -hagyott fenn: valami lassu, vontatott, sirbolti dünnyögés: - -– Ülüm, ülüm, ülüm, čhva. - -– Ki az? kiálta fel Riumin: kindzsálját markába kapva. - -Nem felel senki: megint csendesség lett. A kalauz horkolt a maga -fekhelyén. - -Kevés idő mulva megint hangzott: - -– Ülüm, ülüm, ülüm, čhva! - -Riumin most már fölczibálta hajánál fogva utitársát. - -– Hallgasd, mi szól itt? - -Nemsokára ismét hangzott a kisérteties ümmögés. - -Erre az oszszett rögtön talpra ugrott s a süvegét, a mit addig vánkosul -használt, felcsapta fejére. - -– Ez már nekünk szól. Most már lássunk a lovaink után és meneküljünk. Ez -a «čhva» békának a hangja. Innen fussunk. - -– Fussunk egy béka elől? kérdé boszusan Riumin, ki még alig szunnyadt -egy órára valót. - -Az oszszet azonban sietett a sötétben megtalálni a dudáját s nem -látszott tréfálni. - -– Már hiszen a čhva béka se nem olyan nagy, hogy elnyeljen bennünket, se -nem olyan mérges, hogy megsebezzen, ha megharap; hanem azért mégis jó -előle elfutni az idegennek; mert a hol az megszólal, azt jelenti be, -hogy a vidéken megérkezett a jövevények legkegyetlenebb pusztítója: a -kaukazusi láz. A čhva béka és ez a rettenetes járvány együtt jelennek -meg a földből. Ez a béka több moszkót eltemetett, mint «Kasi Mulláh» és -a «murtizigátorok.» - -A kisértetes ümmögés nem maradt egyedül; nem sokára az egész aul zengett -a vartyogásától, brekegésétől a föld alá hivogató állatnak; Riumin -szükségét látta, hogy kulacsából egy jó korty rakival elűzze a tagjaiba -állt baljós borzongást. Odakünn hajnalodott már. Tovább lehetett menni -bucsúvétel nélkül. A legelső föladat volt, az orosz települők vidékeiből -kikeveredni. - -Mikor ismét nyergükben ültek a kalandorok s jól eltávoztak a -duchoborczik falujától, azt mondá az oszszet Riuminnak: - -– Hát tudod, hogy mi volt az a tegnapi tűzrakás a duchoborcziknál? - -– Gondolom. A jövő esztendőre való áldozatkenyeret sütötték ki. - -– Ugy van. Arra való a kemencze. A hány kemenczét láttál, annyi -esztendős a telep. Hanem a kemencze alatt van még valami más is. Egy -sirbolt. A tavalyi prófétát, ki mindig a legöregebb ember az aulban, -ebbe a sirboltba teszik le elevenen: arra ráépítik a sütőkemenczét s -máglyát raknak fölé, hogy a próféta lelke átmenjen az áldozatkenyérbe. -Mi a tavalyi próféta lelkét ettük meg. Az idei prófétát hallhattad a -föld alul fölénekelni. A jövő évben megsütendő prófétával pedig együtt -tánczoltunk. Ez így megy. - -Riumin összeborzadt. - -– Eltemetik a prófétákat élve! - -– Azt teszik a duchoborczik. Nem tudom, a starovecsniknél[4] ki -vállalkoznék ilyen föltétel alatt a püspökségre? - -– De hisz ez emberáldozat! - -– Ez még csak tréfa; ha a moraltsikok közé találunk tévedni, ott majd -furcsább dolgokat látsz. Azok olyan kegyes emberek, hogy nem várják be a -halálukat, hanem mikor kedvük szottyan hozzá, máglyát raknak, -ráfeküsznek s élve égetik meg magukat. Úgy nevezik, hogy -«tűzkeresztség». Ezek roppant gazdagok, messze földre eljárnak -kereskedni, be a hegyek közé s le a kikötőkig. Az orosz tsinovnikok -kegyetlenül üldözik őket, mert a moraltsikok sok katonát elcsábítanak a -vallásukra: az áttérőnek tízezer rubelt is adnak. Míg a tízezer rubelben -tart, addig vigan él az ember, s ha elfogyott, akkor megégeti magát. - -Riuminnak a gondolataiban ez ragadt meg, hogy a moraltsikok messze -behatolnak a hegyország belsejébe s azt mondta rá: - -– Ezeket föl fogjuk keresni. - -– De aztán vigyázz, hogy át ne térítsenek! - -Ez alatt lassan fölértek a völgyet bezáró hegyoldal keleti magaslatára. -Ez ismét a kikötőt elzáró domb fölött uralgott. A hegytető sziklás -gerinczen végződik, s innen, a mint egyszerre elmaradt mögöttük a sűrű -őserdő, megláthatták a kalandorok, hogy hajnalodik az ég. - -Az volt a különös, hogy nemcsak kelet felől, hanem nyugot felől is -hajnalodott. Keletről biborban, nyugatról tűzfényben. - -– Tudod, hogy mi az ott? mondá Mčzchetisz Riuminnak. A cserkeszek -megrohanták az éjjel Weljaminoff seregét. Annak szólt a rémordítás, a mi -téged fölriasztott. Az a tűzfény bizonyítja, hogy sikerült nekik az -alvók fejére rágyujtani Szemes várost, s a hogy a cserkesz épületek -vannak alkotva, csupa fából, ott ma egy ép hajlék nem marad. - -A sasok nem ültek már tanácsot a sziklacsompón, oly tömegben kóvályogtak -a szucsukkalehi öböl tája fölött, mint vidékeinken a varjusereg. Ugy -látszik, munkájuk akadt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ugy is volt. Az abchazok az éjjeli támadásban az oroszoktól elfoglalt -várost a földig leégették, nem maradt a kiszálló sereg számára egy zúg -sem, a hova a fejét lehajtsa. Azzal megint eltüntek az erdőben. - -Weljaminoff tábornok aztán elküldé Szentpétervárra a diadaljelentést, -hogy sikerült Szucsukkálét Szemes várossal együtt elfoglalnia, a -cserkeszek tökéletes megsemmisítésével. Részükről volt egy halott. A -mire Szentpétervárát fényesen kivilágíták. - - -IV. TAMERA KIRÁLYNŐ VÁRA. - -Az út most a mély völgybe vezetett le. Igen jól kivehető út volt. Alig -néhány nap előtt tízezrei a lovaknak és ökröknek vonultak azon végig, -miket a Szemes várost elhagyott cserkeszek hajtottak el biztos -hegyszakadékaik által védett havasi völgyeikbe. Mindenütt nyomukon -lehetett haladni. Még egyéb útjelölők is vannak a Kaukazusban, a -benszülöttek «gurbán» néven hívják. Hosszúkás, lapos dombok azok, a négy -szegletükön négy kővel. A gurbán az útban elhaltak csontjait takarja. A -cserkesznek azért van széles lapátalakú és éles kengyelvasa, hogy ott -azon a helyen, a hol meghalt, mindjárt sirt lehessen vele ásni a -számára. Derekán a halotti lepedője, talpa alatt a sirverem ásója. Az út -ismét letért a Szemes folyó völgyéhez, mely mind jobban összeszorult; a -folyamnak hol az egyik, hol a másik partjára térve át, a mikor a -cserkesz paripák egész megszokottan vágtak neki a hullámnak s -átúsztattak lovasaikkal. A hegyszakadék falai egyre magasabban -emelkedtek fel mind a két oldalon; de még e kopár falak is be voltak -futtatva repkénynyel és szőlővenyigével. Az útszoros hasonlított egy -sziklafolyosóhoz, melyben viszhangot költött a zuhatag zenéje. - -E tündérvilági zenekiséret mellett tanítá be az oszszet utitárs -Riuminnak a lazisztáni bárdok dalait: a hős balladát Tamera királynéról, -a kit a Kaukazus minden népe, mely a «Kartuli» fajhoz számítja magát, a -maga őskirálynéjának vall s tőle származtatja le történetét ezredévek -távol homályából. Valaha történet volt az, most már csak néprege. Tamera -királynő és Semiramis egy időben éltek. Az ozmanok «Van» várát a -hegylakók most is «Shemiramgard»-nak hiják. Shemiram volt a legszebb -asszony a földön, Tamera a legjobb asszony, s Ariál a legderekabb férfi, -Tamera férje. Shemiram köröskörül minden országot meghódított; s a hány -királyt elfogott, azt mind férjévé is tette. Mikor megúnta a férjét, -akkor megölette. Mikor megölette, akkor megsiratta. Pompás Babyloni -kertjében nagyszerű siremléket építtetett a megölt férj hamvai fölé. -Egész városa volt már sirpalotákból, mikben megölt férjei laktak. Hire -ment Shemiramhoz a legnagyobb hősnek, Ariálnak. Neki ajánlá kezét és -országát. Ariál visszaizente: van már nekem királynőm is, országom is, -másik nem kell. Shemiram azt felelte: No hát elveszlek erővel. Nagy -sereggel jött ellene: hegytetőről nem lehetett végét látni táborának. -Ariált követte a csatába, a ki csak férfi volt egész országában. -Shemiram maga jött a csatába, megparancsolva vezéreinek, hogy Ariált -élve fogják el, meg ne öljék. De Ariál eldobta a pánczélt, paizst, -sisakot, úgy harczolt. El is esett az ütközetben, úgy hozták Shemiram -elé. Shemiram ölébe vette a halottat, melengeté csókjaival, megfüröszté -könyeivel; összehivatta varázslóit, hogy adjanak neki új életet; de nem -jött az életre többé. Shemiram a férjei sirvárosában Ariálnak emeltetett -legpompásabb halottkastélyt. «Nem adtad a férjedet a babyloni -asszonynak!» izent Shemiram Tamera királynénak, «azért megölte a -babyloni asszony a kartuli férfiakat s jön az országodat elvenni.» De -Tamera királyné lóra ülteté a kartuli asszonyokat, leányokat, sisakot, -pánczélt adott rájuk, nyilat, kardot a kezükbe s a kaukazusi várak előtt -csonthalmokat csinált az assyr harczosokból s aztán visszaizent -Shemiramnak: a kartuli asszonyok megölték a babyloni férfiakat, téged -pedig öljön meg az, a kit legjobban szeretsz. Ki ölte meg Shemiramot? A -saját egyetlen fia. Tamera nevét pedig megtanulták rettegni a szomszéd -népek, s reszketve szóltak a kartuli asszonyokról, a kik lóháton -harczolnak s nyillal lőnek; s azért, hogy jobban tudjanak czélozni a -meghúzott kézijjal, leányaik jobb keblét kiírtják. - -Így szól Tamera királynő regéje, a mit a lazisztáni énekesek -vándorútjokban dalolnak. - -– Különös, mondá Riumin, a mint utána dalolta az oszszetnek a balladát, -hogy a keleti népeknél is megvan az a mese az amazonokról, kiknek egyik -keblét kiirták, hogy a nyíllal lőni tudjanak; a hogy ezt görög nevük -bizonyítja. - -– Ez nem mese, szólt az oszszet, vándorútunkban találni fogunk még ilyen -leányokat, kiket most szenteknek tartanak, s jóslatokat mondatnak velük: -leginkább a te hazádfiainál, a moraltsikoknál fordulnak elő. - -Riumin nem hozta ezt kétségbe. Tapasztalatból tudta, hogy a hol az orosz -keresztyének letelepülnek a pogányok között, a helyett, hogy azokat -térítenék meg, ők veszik át azoknak a babonáit, bálványimádó szokásait, -mysteriumait: emberáldozatok, gyermekek kivégzése, nők, férfiak -megcsonkítása hitágazataik rettentő titkait képezik. - -A sziklafolyosó visszhangozta Tamera királynő hős balladáját. - -– No ezt remekül betanultad. Biztatá Mčzchetisz Riumint, csak egy -hiányzik még belőled, hogy tökéletes lazisztani hegyedüs légy. Egy -kisérő leány. Azok rendesen másodmagokkal szoktak járni, s míg az énekes -dalol és a húrokat pengeti, az alatt a leány tánczolva fejezi ki a -történet változatait s némelyik oly remekül tudja azt arczával, kezével, -szökelléseivel előtüntetni, hogy azt még az is fel tudja fogni, a ki a -szavakat nem érti. Egy szép leány kellene melléd! – Még erre sem -mosolyogsz? – Így nagyon jó. – Mert a cserkesz minden nevetés közt a -legnehezebb szívvel veszi azt, ha egy leányra nevetnek. Azt «megvenni» -becsület; «elrabolni» vitézség; de «elcsábítani» czudarság. - -Még emberrel nem találkoztak az útban. - -Délfelé Riumin egy őzet lőtt s Mčzchetisznek alkalmat adott -szakácsművészetét bemutathatni; a puszpángfa nyersen is pompás tüzet ad, -minél finoman meg lehet sütni a pecsenyét. A mit meg nem sütöttek, -tarisznyára rakták. A maradék kedves utiteher lesz, a míg a «tejfaló» -orosz atyafiak telepén keresztül vergődnek a vándorok; a hol az új -települők az istenáldotta Kaukazus földét azzal gyalázzák meg, hogy -burgonyát termesztenek rajta. Az óhitüek «malakainok»-nak csufolják a -sectariusokat, azért hogy azok pálinka helyett csupa tejet isznak. - -A sziklafolyosó szakadatlanul bezárva tartá az utat; még semmi völgy nem -nyilt belőle: az előrehaladt gulyák, ménesek mind a két partján a -közbeszorult folyónak rücskössé taposták az iszapot. - -Egyszer aztán, jó alkony felé, olyan helyre ért a két kalandor, a hol a -sziklafolyosó egy tág öbölbe kezdett szétterülni, hanem e bérczkatlan -fenekét egy messze kiálló sziklatömeg zárta el. - -A bércztömeg valóságos előfok volt; nagy sötét trachitszikla, tetején -laposra vágott fennsikkal, melyről várrom alakú sziklacsoportok -meredeztek föl, míg oldalaiból félgömbölyű barlangnyílások sötétlettek -elő. Egy keskeny ösvény, melyen egyszerre csak egy ló léptethetett -végig, vezetett föl a sziklatömeg magaslatára, néhol a meredekebb -kapaszkodónál lépcsők voltak vágva az ösvénybe. - -– Ez Tamera királyné vára, mondá az oszszet Riuminnak. - -– Ez már a negyedik várrom, a miről azt hallom, hogy Tamera királyné -vára, viszonzá Riumin. - -– Még hallani fogod azt nem négyszer, de negyvennégyszer. A Kaukázus -valamennyi folyamának mentét őrzi egy ilyen vár. S Tamera királyné -várától sokan visszatértek már, a kik erővel akartak keresztül törni. - -– Igaz. Semiramis, Mithridates, Pompeius kénytelenek voltak -visszafordulni. - -– Mind tudom én azt, csak hogy más neveik vannak közöttünk. - -– Hanem akárkié legyen ez a vár, nekünk erre, úgy látom, hogy föl kell -másznunk. - -A szikla-előfok annyira előre volt dőlve, hogy csaknem elzárta a -hegyvágányt. Az összeszorított Szemes folyónak itt már épen semmi martja -sem volt. A víz a vár sziklájának az oldalát alámosva csiszolt a maga -számára egy félfedett alagutat, mely a medertől számítva, -embermagasságnyi lehetett s itt oly sebes rohama volt a hullámnak, hogy -azzal szemközt embernek, állatnak előrehatolni lehetetlenség volt. A -lépcsőzetes zuhatagok a legjobb paripát is leütötték volna lábáról. - -Az előrehaladt nyájak nyomai itt ennél a szorosnál véget értek. Hogy -haladtak itt tovább? A vízrohammal szemközt uszniok képtelenség volt: az -pedig, hogy oly rövid idő alatt, a mely az orosz hajóhadnak a tengeren -megjelenésétől a kikötéséig letelt, a cserkeszek tízezernyi marhái mind -egyesével ezen a meredek sziklaúton hajtattak volna keresztül, szintén -lehetetlenség. - -Majd megtudjuk, ha odafönn leszünk. - -Mčzchetisz előre indult a sziklába vágott uton, fegyverét lövésre tartva -készen. - -– Ezekben a barlangokban párduczok is szoktak tanyázni. - -– Az nagy megtiszteltetés Európára nézve. Eddig azt hittem, hogy a -párduczok hazája Ázsia. - -– Nem igen ismerik ám azok a térképet. Igen sok cserkesznél láthattál -párduczbőr nyeregtakarót. - -A mint a kalandorok fölfelé haladtak a Tamera várához vezető ösvényen, -meggyőződtek róla, hogy a hegyek közé menekülő cserkesz nép a maga -csordáival nem ezen az úton haladt végig. Csordajárásnak ott semmi -hátrahagyott nyoma. Ellenben az út mellékén, a mint az szélesedni kezd, -írtatlan szövevénye látszik a kaukázusi bozótnak. A piros bogyójú -repkény, a szagos virágú iszalaggal oly sűrű berekké fonódik össze, hogy -a saskával kell rést vágni a lovak előtt. Hetek óta nem járt ezen az -úton senki. A fensíkra fölkanyarodó ösvényt elnyeli az öles -puszpángbokor s a gyümölcstermő galagonya; a sűrűből csak a siketfajd -kurrogása, s a vadmacskák nyervákolása hangzik elő. Évek óta nem járt -ezen az úton senki. Talán Tamera királyné óta sem. Annak pedig háromezer -esztendeje! De hát merre járnak akkor? - -A két lovag a bozót közül egy toronyalakú romot látott fölmeredni; ahhoz -igyekezett utat törni. - -A torony cyclopi építészet szerint volt összerakva; észak felőli oldalán -egy félkerek ablakkal, mely valami üregbe vezethetett le, körülötte -félig összerágott csontok hevertek. Valami dúvad tanyája lehetett itt. - -A kőfalat befutó karvastagságú repkényen fölmásztak a férfiak a torony -tetejébe, hogy onnan a magasról tájékozást szerezzenek maguknak. - -Meglepő kép tárult föl előttük. A nap akkor áldozott le a meghaladt -hegyek mögött, s a zodiacus fényoszlopa félredült parabolájával világítá -be az eget. - -Szemben az eddigieknél még magasabb hegygerinczek állták el a láthatárt, -valamennyi arany köddel elfátyolozva, s túl a legmagasabb hegyeken, mint -valami álomkép, mint egy égre rajzolt felhő csillámlott a fenséges -Elborusz. - -Közben pedig hullámzó völgyek feküdtek, végighasogatva a sziklákról -leomló patakoktól, s ezek a patakok egy völgymedenczében mind egyetlen -tóvá egyesültek, melynek csendes smaragd tüköréből az erdő borította -hegyoldalak viszképe tetszett vissza. A hol tűz égett a hegyoldalban, -tűz ragyogott a tóban is. - -Ez a völgy maga aztán ezreivel, meg ezreivel volt megrakva a -szarvasmarháknak és lovaknak; a dombtetők fehérlettek a juhoktól, s az -uszóbivalyok nyomán a sötét tó felszinén ezüst vonalak huzódtak végig. -Itt voltak az elmenekült cserkesz nép asszonyai, gyermekei és minden -gazdagsága. - -De hogy tudták azt idehozni? Hogy birtak a Tamera vára alatti zuhatag -szorosán fölhatolni? - -Riumin tábori távcsöve meghozta a fölvilágosítást. - -Egy zsilippel a tulsó hegyszakadékból alárohanó Szemes folyam el volt -zárható, s egy gát lerombolása által az egész folyam ama tó -sziklamedenczéjébe vezethető. Azalatt a Tamera vár alatti szoros, és a -Szemes egész medre szárazon maradt, a menekülőknek csordáikkal együtt át -lehetett rajta kelniök. Akkor ismét megnyitották a zsilipet, elzárták a -megnyitott gátat, s a Szemes rohant tovább az előbbi medrébe, s ezzel a -rejtett völgy kapuja be volt csukva. A folyam volt az örökké éber őr: -egymaga hadsereg és ágyutelep; stratagema és hadvezér, csalhatatlan és -megvesztegethetetlen. - -Ha ez a kapuja az «arany országot» elzáró bérczfalnak, akkor ugyan kulcs -kell hozzá, a mely felnyissa! - -Miért ne? Vas kapuhoz – arany kulcs. - -Az a kérdés, hogy kik laknak a kapu közelében, a kik egy jeladásra a -Szemes zsilipjét leeresztik s a gátjait felnyitják? - -Az utazók ismét leszálltak a toronyból s haditanácsot tartottak a -további teendőkre nézve. - -A Szemes völgyébe leszállni oktalan merénylet volna tőlük. Ott most a -környékből elmenekült abcház nép asszonyai vannak csupán, a férfiak a -szucsuk-kalehi erdőkben vannak elrejtőzve, onnan folytatják az éjszakai -megrohanásokat; a házaikból kivert, tűzhelyeiktől elüzött asszonyok -pedig nem asszonyok most, hanem furiák: azoknak az útjokból ki kell -térni. A Tamera várának sziklatömege előfoka látszott lenni egy kelet -felé benyuló erdős hegyhátnak, s az ős bükkfarengetegben látszott egy -végig kigyózó irtás a hegytetőn, a mi azt árulta el, hogy ott -emberkézvágta út van. - -Az est közel volt: tanácsos volt e helyen megmaradni. A magas torony -oldalában volt egy mindenféle folyondárral benőtt kapuív, e szivós -bozóton keresztül baltáikkal bejáratot vágtak a férfiak s ott helyet -csináltak éjszakára maguknak és lovaiknak. - -Azután az estebéd elkészítéséhez láttak: Mčzchetisz előhuzta a -tarisznyából az őzczombokat s fanyársakat faragott hozzá; Riumin pedig -tüzet rakott egy kandallónak ajánlkozó romüregben. - -A mint a tűz pattogni kezdett, a torony fél körű ablakán belül valami -nyüzsgés, nyöszörgés hallatszott. A lovak vették azt legelébb is észre s -horkolásuk, nyugtalan toporzékolásuk fejezte ki megijedésüket. - -Erre a két férfi is figyelmes lett a toronyüregből közeledő neszre s -felvont fegyverével kezében várta, hogy mi jön onnan elő. - -Egy kisértet! - -Annak nevezhető, nem egyébnek. Ilyen alakot nem teremtett Isten: ezzé -csak ember torzíthatta el embertársát. - -Egy leány, a kinek arcza még fiatal, de már teli ránczokkal, beesett -szemeiben az őrültség lángja s az arcz inkább halálfő, mint emberi kép. -Haja összekúszáltan csügg előre s sovány keze, a mint az üregből -előmászik, mint valami eltakaró függönyt hárítja azt a hajsátort félre, -hogy kilásson alóla. Tagjai soványak s az elkallott rongy, a mi rájuk -van vetve, látni engedi az iszonyú sebhelyet, a mit e rémalakon -istentelen kezek ejtettek. Jobb kezével azt a helyet takargatja mellén, -mintha folyvást visszatérő fájdalom emlékeztetné veszteségére. - -Az első rátekintés megmondja, hogy ki ez? Ez az eretnekek szentté -csinált alakja. Nem Tamera királynő amazonja, hanem a moraltsikoké. - -A szent megszólalt. Valami fájdalmas panasz volt az: hasonlatos a nyügös -betegekéhez, a kiknek teher az élet s mégis félelmes halálkínba kerűl a -szó, de a szótól még az is szenved, a ki azt hallja. - -Oroszul beszélt. - -– Oltsátok el a tüzet! s hogy rögtön meg nem fogadták szavát, haragba -jött: «parancsolom, hogy oltsátok el». Parancsának hatást szerezni -sajátszerű eszköze volt. Elkezdett minden tagja reszketni, fogai -összevaczogtak a tehetetlen indulattól, míg a férfiak nem állhatták ki -tovább a reszketését nézni s megtették a kivánságát, elfojtották a tüzet -rádobált kövekkel. - -Akkor aztán odavánszorgott a nyomorult alak hozzájuk és összekuporodva, -leült előttük. Olyan kicsiny kis gubaczczá tudta összezsugorítani magát, -hogy nem hasonlított emberi alakhoz, inkább varangyhoz. A hol a rongy -nem takarta a testét, ott tenyereivel igyekezett azt elfedni. Fázott. - -– Miért oltattad el a tüzet, mikor fázol? kérdé tőle az oszszet. - -A nyomorult nyafogva felelt: - -– Mert az én uram haragszik a tűzre. - -– S ki a te urad? - -– Az, a ki a nagy barlangban lakik. - -– Hogy hiják? - -– A bajuszos goszpodár. - -– Mi az? Adighe, vagy moszkó? - -– Egy párducz. - -– Egy vadállat! S az neked urad? - -– Az övé vagyok, ha megharagszik, megesz. - -– S mit tész vele, hogy meg ne egyen? - -– Odaadom neki, a mit nekem hoznak a faluból enni. - -– Tehát itt falu van közel? - -– Igen. Az «angyalok fiaié». - -– Hát te miért nem lakol a faluban? - -– Mert én vagyok a szent. - -– Tehát hozzád eljönnek az angyalok fiai s neked áldozatot hoznak. - -– Minden napra egy kecskeczombot. - -– S te azt odaadod a párducznak, azért hogy ne egyen meg? hát aztán -magad mivel élsz? - -– A húsnak a nedvét kiszivom. - -– De hát az angyalok fiai miért nem ölik meg a párduczot? - -– Mert az a nagy temető. - -– Már hogyan temető? - -– Mikor az angyalok fiai azt akarják, hogy a szent elmenjen a -mennyországba, s más szent jöjjön a helyébe, akkor nem hoznak neki több -kecskeczombot, s aztán a párducz eltemeti magát a szentet. - -– Talán neked se hoznak már enni? - -– Már két nap óta semmit. Az én uram haragszik nagyon. - -Riumin megszánta a nyomorult teremtést, s odaadta neki az egyik -őzczombot. - -Az mohó kapzsisággal ragadta azt meg mind a két kezével, s egyszerre -beleharapott a fogaival. És aztán egész erejéből szivta, szopta belőle a -nyers hús nedvét, hogy csak úgy ragyogtak bele a szemei, mint a hiuzé. -Hamar jóllakott – egy harapást se nyelve a húsból – a puszta nedvvel. Az -őzczombot aztán elrejté az ölébe: «Jó lesz az uramnak». - -Úgy örült neki, hogy még egy napig megválthatja az életét. Ezt a -nyomorult életet. - -Riumin megszánta a szerencsétlen teremtést s odanyujtá neki a pálinkás -csutoráját; hadd melegítse fel vértelen alakját e tűzitallal. - -A rémalak nagyot huzott a kulacsból, a mekkorát csak lélekzete kibirt; s -akkor aztán egész boldogság terült az arczán. Mosolygott. Egy halálfej, -egy mumia, a ki mosolyog. S a mosolygás közben meglátszott vonásain, -hogy azok valaha szépek voltak. Szemei a legragyogóbb kék szivárványok. -A lángital föllobbantá kialudni kész életerejét. Háladatosan tekinte -Riuminra s száraz csont kezét odatevé az övére. - -– Hány éves voltál, mikor szentet csináltak belőled? kérdé tőle Riumin. - -– Tizenhat. - -– S hány esztendő óta vagy már szent? - -– Már négy óta. - -(Csak négy év óta! Tehát e borzasztó eléktelenítés után négy év annyi, -mint negyven év! S még négy évig lehet e kinzás után élni.) - -– S miért csináltak szentté az angyalok fiai? - -– Azért, hogy közbenjárójuk legyek. Én elviszem az izeneteket az -Istenhez, s meghozom onnan a választ; jóslatokat mondok és -bűnbocsánatot. Csak hogy már nem tudom olyan jól elmondani az Isten -előtt, a mit az emberek rám biztak, és az embereknek, a mit az Isten -izent. Ezért nincsenek velem megelégedve. Talán haza is küldenek. (Hová: -«haza?») - -Riumin kedélyét a szánalom és borzadály tartá elfoglalva ez élő -áldozatával szemközt a vallásos tévelygésnek; hanem a ravasz oszszetnek -az esze messzebbre járt. - -– Mi is az angyalok fiai közé akarunk felvétetni, mondá ájtatos arczczal -a szentnek; útasíts bennünket, mit tegyünk, hogy befogadjanak. - -E szóra a leány felsikoltott és elkezdett minden tagja reszketni. - -– Ne kivánd ezt tőlem! - -S azzal, mintha védelmet keresne, háttal Riuminhoz közeledett s kezeit -az oszszet felé tartá begörbített ujjaival. - -Mčzchetisz inte a szemöldeivel Riuminnak. Ez elérté azt s azt mondá a -reszkető szentnek: - -– Én is kivánom. - -Erre a leány leroskadt a földre és zokogott; de könytelenül. Még a köny -forrása is kiszáradt nála régen. Azután térdreemelkedék s inte a két -férfinak, hogy jöjjenek hozzá közelebb. - -A három alak egymással szemközt térdelt, fejeiket összedugva. - -Köröskörül a feketezöld puszpángbokrok sűrű rejteke, fejük fölött -repkedő denevérek. - -A szent elkezdett tompa, búgó hangon énekelni. - -Riumin emlékezett erre a dallamra. Többször hallá azt, csendes -éjszakákon, a szabadban táborozva, s most már kezdett kapcsolatot -találni az énekhang és a következményei között. Azon az éjszakán -rendesen elszöktették a moraltsikok egynehány katonáját. - -Azoknak a zsolozsmája ez. - -Szomorú, kisértetszerű, gyászszal teljes dallam az, egészen méltó a -szövegéhez. A szent két ujját ajka elé tartva dúdolá azt Riuminnak: - - «A mit legjobban szeretsz, - Azt megöld. - A mi legdrágább neked, - Összetörd. - Testedet feszítsd keresztre - Mennyországba úgy mehetsz be - Oh Jehova nézz reánk. - - Hogy ha véred elfolyik, - Ne kiálts! - Megszámlálja cseppjeit a - Messiás. - Jobb ha itt égsz, mint pokolban, - Sátán körme tépne jobban. - Oh Jehova nézz reánk. - - Kiért fiát áldozá - Ábrahám, - Jefta lányát elnyelé - Máglyaláng. - Sidrach, Misach, Abadnéget - Kövessétek! Tűz nem éget. - Oh Jehova nézz reánk.» - -Az embernek a hátába áll a borsózás e fanatikus őrjöngés danájától, a -mire egy kripta-lakó tanítja az élőket. - -A mint az énekhang elnémult, a bozótban megszólalt a párducz röhejszerű -hurrogatása s a sűrű lombsötétből két tűzfényű szem ragyogott. A lovak -tombolva nyerítettek a boltüregben, míg a fenevad bátran jött elő a -bozótból a tisztásra: nem félt az emberektől, tudta jól, hogy ő a -bálvány: őt nem bántja senki; ő a nagy «temető», a ki a szenteket -bekebelezi. - -A szerencsétlen teremtés arczát eltakarta az iszonyattól egyik sovány -karjával, odahajítva a fenevad elé a Riumintól kapott őzczombot, a mit -az morogva kapott fel s aztán a farkával verve a két oldalát, tanakodni -látszott rajta, hogy a pecsenyét egye-e meg, vagy inkább annak az -adóját. - -Vén párducz volt már, a kinek a vadászat nehezére eshetett, nyugdíjon -élődött inkább, s azt a prédát válogatta, a melyik nem védi magát s nem -tud előle elfutni. - -Ott maradt a lakomáját elkölteni, folyvást rémítve mormogásával a -szegény leányt, ki jelenlététől reszketett, mintha láz gyötörné s a -mellett alázatosan térdelt az ő zsarnoka előtt. - -Az oszszet leszidta a zsarnokot becsületesen. - -– Hát te bajuszos goszpodár! Nem szégyenled, idejönni s megzabálni egy -szent leánynak az utolsó falatját? Ha becsületes fenevad volnál, te -hordanál a pusztában lakó szentnek ennivalót, a hogy megosztotta az -oroszlán Mohamed prófétával az antilopét a pusztában, a hogy hordott a -holló Illés prófétának zsemlyét a szájában, s te még a szenthez jársz -koldulni! előtted van az egész erdő; foghatsz benne vad kecskét, a -mennyi kell. Soha se láttam tányérnyaló párduczot. Most sem akarok -látni! - -S azzal odahajított hozzá egy nagy követ. Erre a párducz nagyot ordított -a csörtetve tünt el a bozót között. A paripák ijedve nyeritettek -rejtekeikben. - -A szent leány a párducz eltünése után is reszketett. A harmattól fáztak -érzékeny idegei. Vértelen tagjai egymásra kuczorodva kértek egymástól -kölcsön meleget. Riumin még egyszer megkinálta őt a kulacscsal. - -– Nem, nem! szólt a nyomorult, elutasítva a tüzitalt s mutatá, hogy az -első kortytól is nehéz lett már a feje. Lábai nem birták. Térdein, -könyökein csúszmászott vissza a torony üregébe, a hol a szénaágyába -elbujhatott, s még azután sokáig hangzott ki a sírbolti üregből: - -– Jefta lyányát elnyelé – Máglyaláng. – Oh Jehova nézz reánk! - -– Minthogy tüzet nem szabad raknunk, mert arról megtudnák, hogy a Tamera -vára előtt idegenek tanyáznak, mondá az oszszet, annálfogva azt tesszük, -egyikünk ébren marad s fegyveresen őrt áll, mig a másik alszik. Aludjál -előbb te. - -Riumin nem mondatta ezt másodszor magának, lefeküdt a földre és elaludt. -Az oszszet hagyta őt alunni reggelig. Látta, hogy milyen édesdeden -aluszik. A hajnalsugár verte csak fel. - -A mint felébredt s körültekintett, félálom mámorában így szólt: - -– Hol van a hugom? - -Arról a hugáról álmodott, a kivel legutolszor a Czarszkoe Zélo kertjében -sétált karöltve. - -– Ott van! szólt Mčzchetisz, az odúra mutatva. Már dalol. - -A zsolozsma felhangzott a mélyből: - -– Jefta lyányát elnyelé – Máglyaláng. – Oh Jehova nézz reánk. - -– Siessünk innen! - -A bozóton át kivehető volt a csapás, amit az áhítatos testvérek törtek, -kik a faluból ennivalót hordtak az angyalok fiai szentjének. - - -V. AZ ANGYALOK FIAI. - -Az «angyalok fiainak» tanyája a rengeteg mélyében feküdt egy szabályos -négyszögű irtás közepett. - -Az irtványföld nagy táblákban volt mívelve. Egyik koczka felszántott -ugart, másik learatott tarlót, harmadik burgonya, negyedik máléföldet -mutatott fel; a legujabb törés, fehér virágával tatárkavetést árult el. -Ez a föld nincs felosztva, együtt míveli a lakosság s a termékét -egyenlőn osztja fel. A moraltsik telepben a communismus uralkodik. - -A házak is olyan egyformák mind. Csinosan, jó izléssel készült épületek, -magas tetőkkel, a miknek szarufái keresztekben végződnek. Az utczák -egyenesek, a falun keresztül folyó patak rendes mederbe van szorítva s -onnan rétöntöző csatornák vezetnek szerteszét, s karfákkal ellátott -hidak kötik a két utczasort össze. Minden ház mögött gyümölcsös-kert -van, s a mosolygó gazdag termés gondos ápolásról tanuskodik. A faluhoz -vezető út már a civilisatio nyomát árulja el – a kerékvágást. A -moraltsikoknak szekereik vannak, igaz, hogy e tájhoz alkalmazottan -hosszuak, alacsony tömzsi kerekűek s azok elé tiz-tizenkét ökör van -fogva. - -A két utazónak nem volt semmi szüksége a szenttől eltanult zsoltárt -énekelni, hogy az angyalok fiainak városába befogadtassanak. Cserkesz -ruhájuk volt, dudát, cziterát hordtak magukkal. Az idegent szivesen -fogadják itt, az eretnekek csak a saját fajtájuktól félnek. - -Munkaideje volt: buzatakaritás; de azért a legelső férfi, a kit -megszólítottak, otthagyta a megrakott szekerét az útfélen, hogy -elvezesse őket a sztaroszta házához. - -Meglepő volt, hogy ebben az országban, a hol minden ember álltól sarkig -felfegyverkezve jár, eszik és alszik, az itteni férfiak egészen -fegyvertelenek, még csak egy csizmaszárba dugott kést sem hordanak -magukkal. Az is feltünő sajátsága volt a népnek, hogy a míg a fiatal -férfiak bajuszt és szakállt viseltek, az éltesebbek közül egynek sem -volt semmi szőr az arczán. Végül az is, hogy ifju asszonyt és gyermeket -nem lehetett az utczán látni. A mi künn járt, az vén asszony volt. - -A sztaroszta háza, hova Riumint és útitársát vezették, egész európai -kényelemmel volt berendezve; a butorok csinosak s különösen tiszta -minden. - -A sztaroszta maga jó husban levő magas, erős férfi volt; arcza sima, -szőrtelen. Volt két szép suhancz fia. Ez ugyan rendkívüliség az angyalok -fiainál; mert náluk egy apának csak egy fimagzattal szabad nemzetségét -tovább terjeszteni s azontul «szent» lesz a neve. Hanem ezek ikrek -voltak, egyszerre születtek: ez okozta a kivételt a szabály alól. - -A sztaroszta maga kereskedő volt. Cserkesz ötvösök által készített -ékszerekkel és kirakott fegyverekkel járt egész Szuchum-Káléig a hol még -damaskusi és bagdadi kalmárok nagyban vásárolták e czikkeket, s onnan -viszont persa és kashmir szöveteket hordott vissza, a miknek a -cserkeszeknél volt nagy keletük. Aklaiban nyolczvan teherhordó öszvér -állt, a miket utazásai alkalmával pénzért fogadott abchaz fegyveresek -szoktak kisérni a szomszéd falvakból. A sztaroszta gazdag ember volt. - -Az egész község tehetősségről tanuskodott. A nép dologszerető, keveset -eszik és tejet vagy sört iszik, a mit maga készít, nem pálinkát. -Mindenben szakított a nemzetével, mintha a nyelvén kivül mindent le -akarna magáról vetkőzni, a mi orosz. Valamennyi komoly, nem fecsegő, nem -hazug. Nem hetvenkedik, de nem is hizelkedik. Iparkodik, tanul, jót -tesz, senkivel harczot nem visel, tür minden bántalmat, mindenért -megbocsát; maga nem lop, nem csal, s ha őt meglopják, megcsalják, nem -perlekedik érte. Külön vagyona senkinek nincs, hogy az enyim tied fölött -veszekedjék; a mit a sztaroszta, mint kereskedő gyűjt, a roppant -gazdagság, az arravaló, hogy uj proselytákat szerezzenek vele. - -És ez a felekezet a legkegyetlenebbül üldözött népe az orosz -birodalomnak. - -És ez a felekezet megérdemlette ezt a kegyetlen üldözést. - -Száz erényét és jó tulajdonát lenyomja tévhitének egyetlen alapelve. Ők -az emberinem kiirtására esküdtek össze. - -Mesés gazdagságuk, a mit össze tudnak gyüjteni, megfoghatóvá teszi, hogy -rettentő vallásuk számára annyi proselytát tudnak szerezni. Makacsabb, -erősebb ellenségei a czár kettős keresztes koronájának, mint minden -hitetlene az izlamnak és Buddhának és a Shamannak. Ezek a gyökerében -támadják meg az égbenövő orosz fenyőfát. - -Riumin azt a tervet gondolta ki magában, hogy a fanatikusok -hitközségéhez ragaszkodást tettetve, valahogy alkalmat szerezzen magának -valamelyik kereskedőt egy olyan útjában követhetni, a mely a Kaukázus -belsejébe viszen, a hol számítása szerint a keresett arany-, -ezüsttelepnek létezni kell. Tény az, hogy ott egy egész ötvösművészet -fejlődött ki e hegyvilág közepett, melynek remekeit Bagdadtól Londonig -és Delhitől Szent-Pétervárig az érczérték négyszeres, ötszörös árával -fizetik. Az oszszet által megsugatta a sztarosztának, hogy ők mindketten -oszszet-keresztyének, hajlandók az ő felekezetébe áttérni. - -A sztaroszta azt mondta nekik: «maradjatok addig a házamnál, míg a szent -főlavatás ünnepe elkövetkezik». - -A sztarosztának felesége is volt. Szikár, rideg tekintetű alak, az -egykori szépség kigyóvonalai mind szegletekké váltak már az arczán. -Kevés beszédű teremtés volt. Fiatal leány nem került a szobába. Evés -előtt és után, felkeléskor, lefekvéskor igen hosszan imádkozott minden -ember, úgy hogy Mčzchetisz mindig elaludt alatta. - -Riuiminnak többször a nyelvén volt már megkérdezni házi gazdájától, hogy -mi történik a Tamera várában lakó szenttel? de mindig másnapra -halasztotta a kérdést. - -Egy éjjel, mikor az álom ismét kerülte szemeit, Riumin azt a zsolozsmát -hallá megzendülni a mit a tameravári martyrnőtől eltanult. A mellette -levő szoba falán hangzott az keresztül. - -Ugyanazok a strófák, az égrekiáltó refrainnel: «Oh Jehova nézz reánk!» -Most egy mélabúsan csengő leányhang énekelte azt. - -Fölkelt az ágyából s addig kutatott, míg a gerendák között, mikből a -közfal össze volt róva, valahol fölfedezett egy hasadékot, a melyen át a -mellékszobába beláthatott. - -A szobában gyertya égett egy asztalon s mellette volt egy Máriakép; -hasonlatos azokhoz, a minőket Oroszországban készítenek, arany alapra -rikító szinekkel festve s virágokkal körülkoszoruzva. - -E kép előtt térdelt egy fiatal leány, kinek karcsu termetét csak egy -lenge vékony gyapjuing fedte; de azonfelül, mint egy gazdag aranypalást -terült el vállain a hullámzó hosszú hajsátor, mely térdeltében a földet -seperte. - -A leány finom vonásaiban, nagy tündöklő szemeiben, picziny ajkaiban a -legnagyobb áhítat volt kifejezve. Úgy tünt az föl, mint egy álomlátás, -mint egy varázsszerű tünemény. - -Egyedül volt a szobájában. Mi oka lehetett mély éjszakának idején -fölkelni s a szent kép előtt ezt a gyászzsolozsmát énekelni? - -Riumin meg akart felőle győződni, hogy nem álmodik-e? Elővette -cziteráját s a szobájába áthangzó éneket kisérni kezdé annak húrjain. - -Erre rögtön félbeszakadt az ének, a mellékszobában sötét lett, a -varázstünemény elmult előle. - -– Csakugyan álmodtam ezt is, mondá magában és tovább aludt. - -Másnap reggel azt mondá neki Mčzchetisz: - -– Ma beavatnak minket a szertartás rejtelmeibe. Uj szentet csinálnak -maguknak az angyalok fiai. Kegyetlen egy áldozat. A leánynak folyvást a -zsolozsmát kell énekelni alatta. S nekünk uj beavatottaknak az éneket a -cziteránkkal és csimpolyánkkal kell kisérni. De hát mi nem tartozunk -elérzékenyülni. Mit tartozik ez mi reánk? Mi útkeresők vagyunk. Ma a -moraltsikok áldozatainál csak azt nézzük, hogy folyik el egy leány vére, -s a legközelebbi alkalommal tán egy cserkesz vérboszu kalandjában kell -résztvennünk, a hol a magunk vére folyik. Csakhogy elérjük a czélt. A -hogy mondtam. A cserkesz arról ismer rá a moszkóra, ha az a tréfára -elneveti magát; a moraltsik pedig arról ismer a starovecsnire, ha az -összeborzad, mikor az ő kegyetlen szertartását végig nézi. Hát csak -hideg vér, Riumin Oleg. Ne gondolj te arra, a kit előtted kinoznak, -hanem arra gondolj, hogy herczeg voltál s voncsik vagy. - -Riumin még egyébre is gondolhatott. Azt hitte, hogy kipróbált muszka -hidegvérét soha sem fogja elárulni. - -A szertartás este kezdődött meg: éj kell ahhoz és sötétség. - -A helységnek a Tamera vára felé eső szélén volt egy nagy négyszögű -épület, mindenben hasonlatos az óhitüek templomaihoz, csak hogy tornya -nincsen. - -A szaroszta két fiával együtt ünnepi öltözetben járult a házhoz, Riumint -és társát közrevéve, kik egész cserkesz fegyverzetükben, lóháton és -hangszereikkel együtt jelentek meg a templom előtt, ott megkötötték -lovaikat a tornácz oszlopaihoz s süveglevéve beléptek. - -A szertartás épen úgy kezdődött, miként a duchoborcziknál. Közepett volt -egy roppant nagy fatuskó, azon egy asztaltábla, a fölött csüggött le a -gerendáról egy négyágú gyertyatartó, alig derítve föl a nagy épület -rideg homályát. Egy oldalon ültek a férfiak, más oldalon a vén -asszonyok; egy fiatal női arcz nem volt jelen, sem egy gyermek. - -A sztaroszta először valamit olvasott fel a bibliából. Az is sajátszerű -egy biblia volt; egyenesen a moraltsikok számára készítve, úgy, hogy az -mind az ő tanaik bizonyságául szolgáljon. E bibliában Ábrahám valósággal -megáldozza Izsákot, s Noé, a vallásfelekezet feje az első moraltsik. A -betüi sem az orosz cyrill jegyek, hanem a kaukázusi mčhdruli irás, hogy -a pópák ne tudják azt olvasni. Aztán rákezdé azt a félelemidéző, -kisértetes zsolozsmát. A gyülekezet énekelt csendesen. Alig látszott, -hogy az ajkát mozgatja valaki. A czitera és csimpolyakiséret még -szomorubbá tudta tenni az éneket. - -Mikor az ének folyt, akkor a sztaroszta leemelte az asztaltáblát s -kitünt, hogy a mit az eltakart, a fatuskó kádnak van kivájva s az félig -meg van töltve vízzel. - -E jeladásra megnyilt a sötét háttérben egy kis mellékajtó, s ezen -belépett a sztaroszta felesége. - -Az egyik kezében volt egy kés, a másikkal egy fehér, hosszú gyapjuingbe -öltözött leányt vezetett. - -A leány haja hosszan leeresztve takarta termetét, két összefogott -kezében egy aranyozott szent képet szorított s szemeit folyvást arra -függesztve tartá. - -Az asszony odavezette a leányt a víztartó áldozatmedenczéig. Riumin -megdöbbenve ismerte meg mult éjjeli álomképét. - -Akkor a sztaroszta fölemelte a szent könyvet két kezével a feje fölé s -csendes, izgalomtalan hangon szólt: - -– Angyalok fiai! A mi őrszentünk haza készül térni az égbe, a hova híják -s onnan vissza nem jön többé. Uj szentet küldünk helyébe, a ki -közbejárónk legyen az ég és a bűnösök között. A sors Izménére esett s -Izméne az én leányom. Jefta megáldozta az ő leányát: én sem leszek -Jeftánál rosszabb. Teljesüljön Jehova akarata. Amen! - -És azzal a szent könyvet a leány fejére tette, ki ajkait a szent képhez -szorítva tartá. - -– Énekeljetek! mondá a sztaroszta a gyülekezetnek. S erre az áldozatra -szánt leány szava is beleszólt a gyászzsolozsmába, ugyanaz a hang volt -az, melyet Riumin a mult éjjel álmodni vélt. Egyedüli csengő hang a -gyülekezetben. Egy szeráf éneke az elkárhozottak zúgása közepett. - -Riumin cziterája már nem kisérte az éneket. Mčzchetisz fujta egyedül -hozzá a csimpolyát s a dudafujástól kidülledt szemeivel aggódva -vizsgálta Riumint, hogy mereszti az előtte állókra vad tekintetét s -kezével oly hangszert keres, a minek pengése a halálordítás kisérő -zenéje szokott lenni: a saska markolatát fogdosta. - -Most férfiak, asszonyok felkeltek helyeikről s elkezdték lassú -tánczléptekben körüllejteni a rettenetes oltárt, hozzá mély, zúgó hangon -e rithmust dönögve: - - «po pjaszszachom - po goruchom - na Szionszkaju goru!» - -(no tánczoljunk! no danoljunk! a Sion hegyén!) s a közben mindegyik -megmosta az arczát annak a medenczének a vizével. - -A leány lehunyta szemeit s engedte magát a medencze szélére leültetni, -folyvást énekelve és kezei között a szent alakot szorongatva. - -Saját édes anyja tartá kezében az éles kést. - -Riumin nem nézhette tovább! Minden csepp vére fellázadt ez -istenmegcsufoló merénylet ellen. Elfeledé e pillanatban a Kaukazus -minden aranyhegyeit s Szibéria minden hósivatagait. Elfeledé azt, hogy -herczeg volt s voncsikká lett. Csak az jutott eszébe, hogy férfi, s ez -ott előtte egy leány, ártatlan és védtelen, a kit egy csoport őrjöngő -szemeláttára szét akar marczangolni! Felugrott székéről, kirántotta -kardját, eltaszítá az asszonyt a leánytól, ki éles kését annak keble -felé emelve tartá s ordító hangon kiáltá a gyülekezetbe: - -– Istentelenek! Nem fogjátok e gyermeket előttem megölni! - -Oroszul kiáltott nekik. Elfeledte cserkesz voltát. - -Általános elszörnyedés hangja tölté be egyszerre az egész templomot. - -– Óhitü! Áruló! Kém! rivalták felé száz torokból. Az asszonyok voltak -legdühösebbek. - -Riumin odavetette magát a leány elé, s kardját megforgatta feje fölött. - -– Jertek! - -Azok ugyan mind fegyvertelenek voltak de százan kettő ellen, s a -vakbuzgónak nincs félelme az éles kard iránt. Riuminnak e tusában el -kell veszni. - -Az oszszet utitárs látta, hogy itt az ő eszének kell kisegíteni. - -Hirtelen szétrántotta besmetjét melléről s kitárta az alatta lévő orosz -ezredesi egyenruhát, mellén a ragyogó Alexander Newsky érdemrend -csillagával s rikácsoló parancshangon kiáltá a zaj közé: - -– Csendesen! Lázadók! Eretnekek! Moraltsikok! A czár nevében -parancsolom! - -– Jaj! A czár! - -Ez olyan szó, a minek varázsereje még a Kaukazus bérczei között is -utoléri az oroszt; a mi megtalálja őt még az ellenlábasok világában is, -a mi kiveszi a lázadó kezéből a fegyvert, megfagyasztja panaszkodó -szájában a szót, bárd alá hajtja a daczoló fejét. «Jaj! A czár!» - -S hogy szavainak nagyobb nyomatéka legyen, előhuzta a kebeléből -Mčzchetisz azt a moszkvai szinlapot, a mire óriási kék és veres betükkel -volt nyomtatva az udvari hangverseny programmja s kiterjeszté azt a -gyülekezet előtt. - -Mit tudták azok, hogy mit tartalmaz e cyrill-betüs nyomatott lap, csak -azt látták, hogy a közepén ott van az óriási nagy kétfejű sas; a -mindennél erősebb jelvény, s reszketve hullottak előtte térdre: «Jaj! -jaj! A czár!» - -Csak a sztaroszta maga nem borult előtte a földre. - -Elszántan oda lépett Riumin elé s azt kérdezé: - -– Mit akarok hát? Miért jöttetek? Büntetni akartok-e? - -– Nem. Szólt Riumin. Tévelygéstek undorító; irtózatos, ti megcsufoljátok -az Istent, a mikor imádni hiszitek. De én nem vagyok pap, mi közöm -vallástokhoz. Hanem lovag vagyok. Előttem egy leányt kínozni nem szabad. - -– A hogy neki tetszeni fog. Szólt a sztaroszta nyugodtan. Nem hurczolta -ide senki. Nem kábították el bódító itallal, hogy ne tudja hová jön. El -volt készítve ez áldozatra. Saját anyjával jött ide. Feleljen ő. -Akarod-e ez áldozatot? Ha akarod, tárd ki kebledet. - -A leány lihegve, megtört szemekkel tekinte anyjára; de annak -tekintetében nem talált semmi irgalmat: aléldozva széttárta két karját, -s libegve, suttogva énekelte a zsoltár végsorát: «Oh Jehova nézz reánk.» - -Hanem a mint az anyja vállára tette a kezét, fölsikoltott, az életvágy -ifjuságának ösztöne, a szép világ iránti szeretet, az iszonyat erőt vett -rajta s mindkét kezével összeszorítva keble fölött öltönyét, leveté -magát a földre s megtagadta az áldozatot. - -– Átkozott! Átkozott! Átkozott! hangzott feléje minden oldalról. Apja, -anyja, testvérei mondták legelőször és legutoljára e szót. - -– Emberek! orosz alattvalók! dörgé Riumin kardját hüvelyébe taszitva, s -karjait összefonva mellén. Én a czár nevében meghagyom és parancsolom -nektek, hogy ez ártatlan szűzön itt semmi kegyetlenséget se most, se az -én eltávoztommal el ne kövessetek! - -– Hahaha! kaczagott fel a sztaroszta; te megparancsolod, és úgy lesz. -Légy nyugodt felőle. Az angyalok fiainak szentje csak ártatlan, tiszta -hajadon lehet. Ez a leány itt fogja tölteni az éjszakát veled, s egy -leány, a ki egy férfival be volt zárva egy éjen át, bizony hidd el, hogy -nem lehet az ur szentje többé; oszoljatok szét. Ez nem templom többé, -hanem rabszolga szerály. Csináljatok sötétséget! - -Riumin a szándékot észrevevé, fölkiálta: - -– A ki a gyertyákat eloltja, meghal! s pisztolyát emelé a sokaság ellen. - -– Annál rosszabb hát! ordítá a sztaroszta, s azzal odarohanva leányához, -letépte róla az egyetlen öltönyt s úgy hajítá oda a leányt Riumin -lábaihoz, mire minden ember futott, az arczát eltakarva, a megátkozott -helyről; az oszszetet is magukkal ragadták; az ajtóból visszakiáltott a -sztaroszta: Holnap reggel majd ismét eljövünk. - -Azzal rázárták az ajtót Riuminra és a leányra. - -A szegény gyermek összezsugorodva feküdt a földön, s szégyentől égő -arczát fölemelt karjai mögé takarta, önmagával akarta eltakarni szegény -meggyalázott testét. - -Riumin pedig leoldá derekáról azt az aranynyal áttört kashmir övet, a mi -a cserkesznek halotti lepedőül szolgál, ha a csatában elesik s azt -szétbontva, ráteríté a reszkető alakra, szeliden szólva hozzá. - -– Íme, fedd be magad vele. - -A leány a hála, az imádat megdicsőült tekintetével tekinte fel rá, s -aztán abból az egy darab szövetből művészi kanyargatással teljes -öltözetet pólált magára. A palást felkötésében a kaukázusi leányok -mesterek. Olyan volt, mint egy görög istennő-szobor. - -S most már, hogy szeméremérzete ki volt engesztelve, egészen nyugodtnak -látszott. Szeliden megfogta Riumin kezét és megcsókolta azt háromszor, -gyöngéden. Azután a padok közé vonult, a hol az asszonyok szoktak ülni, -ott egy lóczára hanyatt feküdt, kezeit összetette keblén és addig -imádkozott, míg elaludt. Riumin odament hozzá, s betakarta a leányt -hosszú hajával, hogy meg ne fázzék. A leány felébredt egy pillanatra. -«Ne félj», sugá neki Riumin, s feje alá tette vánkosul nagy prémes -süvegét. A leány azt mondta: «Áldassék Isten!» és tovább aludt. - -Riumin pedig ébren maradt a hallgató éjszakában. Ebugatás sem zavarta -meg a csendet. - -(A raskolnikok nem tartanak kutyákat; azokat a rossz lelkektől megszállt -állatoknak hiszik, ellenben macskákkal tele vannak a házaik.) - -Elgondolkozott a mai kalandján. Ez nem mozdítja őt czéljához közelebb. -Életéért nem remegett, attól régen elszokott már, de ebből a -kelepczéből, a mibe belejutott, nem képzelte, hogyan szabadulhat ki? - -Ez a leány már a lelkén van. Megzavarta miatta az eretnekek legnagyobb -ünnepét. Ez épen olyan, mintha az igazhivők templomában, mikor a pap azt -mondja: «ez a Krisztus teste, jertek, vegyétek, egyétek; ez az ő vére, -jertek, igyátok!» odarontana egy értetlen idegen kivont karddal s azt -ordítaná: «gonosztevők! emberi testet esztek és vért isztok, ezt én nem -engedem». Pedig az igazhivőnek hinni kell, hogy az valóban test és vér. -Ezek az eretnekek pedig szószerint veszik a dolgot s akkép áldoznak s -azt hiszik, hogy ők magyarázzák helyesen az irást. - -És ez nem mese, nem véletlen, nem rémtörténet, ez rendes ünnepük a -sectáriusoknak, a hogy azt szemtanuk leirták, a többek között -Vereschagin Vazul, hires orosz festő és Kaukázus-utazó, és Haxthausen és -sokan mások, kik az orosz nép rejtelmeit buvárlották. - -Hogy őt magát nem fogják bántani, a felől bizonyos volt Riumin; de mi -fog történni ezzel a leánynyal? - -Ha holnap reggel visszajönnek a fanatikusok, vagy azt fogják hinni, hogy -az idegen férfival együtt bezárt leány meg van gyalázva s akkor kiüzik -őt községükből csúfosan, elpusztulhat az erdőn, vagy pedig el fogják -hinni az ő szavára, hogy a leány oly tisztán jött elő, a hogy az első -martyrnők a kisértetek közül, akkor meg épen szentté fogják tenni. -Magával vigye tán? Hová? - -Az oszszetnek sem hallja semmi neszét, ha az valahogy elzüllik tőle, -akkor ő tájékozni sem tudja magát a vadidegen világban. - -Töprengései közben szép csendesen megvirradt. Alig hogy az első hajnali -derengés áthatott a templom ablakain, a falu felől közeledett a -csoportok dobaja s a csendes bucsujáró ének. - -Az ajtó felnyilt s belépett rajta egymásután negyven férfi, azok között -a sztaroszta két fia. Senkinél sem volt fegyver, csak a sztaroszta -kezében volt egy nagy nehéz bárd. - -Riumin balsejtelemtől elfogva, odaállt azon pad elé, a melyen Izméne -feküdt. Azt hitte, ő ellene van a készület. A leány még aludt. - -A sztaroszta a víztartó medenczéig jött s akkor annak a szélébe -belevágta a bárdot. E csattanásra felébredt a leány. - -– Mit akartok? kérdé Riumin kemény hangon. - -– Te veled semmit. Felelt hidegen a sztaroszta. Sem azzal a leánynyal. -Mi a magunk dolgát végezzük itt. A ti dolgotok csak a nézés. - -– Mit kell néznünk? kérdé Riumin sötét aggodalommal. - -– Azt, hogy mit tesznek a moraltsikok akkor, mikor arra vannak -kényszerítve, hogy Jehovához meneküljenek. Látod ott a negyven férfit? -Látod ezt e bárdot és ezt a medenczét? Ezek azért jöttek ide, hogy itt -előtted megtöltsék vérükkel ezt a nagy áldozat-kelyhet. Aztán majd eredj -és mondd el a hatalmas czárnak, hogy mit láttál! Mondd el a minden -oroszok hatalmas uralkodójának, hogy vannak végtelen birodalmában ilyen -boldog népek, a miknek a férfiai így tudnak meghalni; hogy vannak -jobbágyai, a kik el tudnak menni olyan országba, a hova az ő kémei és -hóhérai utánuk nem találnak, hogy őket visszahurczolják! Első! Kezd el! - -Riumin visszaborzadt e rettentő szavaktól, de a józan ész még -tiltakozott annak elhivése ellen, a mit érzékei felfogtak. Lehetetlen -az! - -Az pedig, a kihez a felhivás szólt, volt a sztarosztának egyik fia. - -Szép, szőke tizenötéves gyermek. - -Leveté kabátját, leoldozta nyakkendőjét, s letérdelve a medencze elé, -annak a párkányára fektette a nyakát. - -– Második! kiáltá a sztaroszta. - -Ekkor az ikertestvér lépett oda s kezébe vette a medencze szélébe vágott -szekerczét. - -A leány e látványra felszökött helyéből s kétségbeesett sikoltással -rohant előre, megragadta testvére kezében a bárdot. - -– Ne bántsd! öcsém! öcsémet ne öld meg! öljetek meg engem! ontsátok ki -az én véremet! Tépjetek darabokra. Áldozat leszek! Kész vagyok mindenre! - -Az apa felkapta leányát karjainál fogva s odalökte őt Riumin karjaiba. - -– El innen, tisztátalan asszonyi állat! ott a helyed! Ez itt a mi -helyünk! Második! végezz! - -A bárd lecsattant s egy fejetlen test ott hevert a padlón. - -Izméne ájultan rogyott össze Riumin lábainál, mielőtt ezt látta, ezt -hallotta volna. - -– Harmadik! utána! hangzott a kegyetlen parancsszó. - -A másik ikertestvér letérdelt ugyanarra a helyre, a honnan testvére -lebukott, s ugyanarra a helyre hajtá le a fejét, a honnét azé legördült. - -– Emberek! őrjöngők! Megálljatok! ordítá Riumin, reszketve az -iszonyattól; ne hajtsátok végre rettentő áldozástokat. Esküszöm nektek -hitemre, katonai becsületszavamra, esküszöm saját szenvedő családom jó -és balsorsára, hogy el nem árullak titeket! Soha senkinek egy szót sem -mondok el abból, a mit itt láttam. Hagyjátok abba! - -– Késő már, földi úr! kiálta a sztaroszta. Nincs semmi alku. Te hittál -bennünket Jehova elé, mi megyünk. Te megloptad a mi titkainkat, hogy -fölfedezd a czárnak, az archimandritának: ismerd meg azokat végig s -aztán fedezd fel nekik! Ime, látni fogod, hogy hajtja le a fejét egyik -férfi a másik után az áldozatkehely felé s meg tud halni egy sóhajtás, -egy könyhullatás nélkül, s mikor az utolsó megmarad, a ki az -utolsóelőttit föloldozta az élet terhei alól, az leszek én, az föl fogja -gyujtani magára és halott-társaira a megfertőztetett Istenházat és -tetszeni fog az égő áldozat az Úrnak! Ezt nevezik tűzkeresztségnek a -chlisztik, skoptsik és moraltsikok! Harmadik! végezz! - -Riumin e rémjelenetben az őrültek erőszakos dühét érezte minden idegein -végigvonaglani. Meg kell tébolyodnia, ha ezt végig nézte! Negyven férfi -vakbuzgó öngyilkosságát! Hirtelen fölragadta a vállára az alélt leányt s -azzal erőszakosan utat tört magának a tömegen keresztül a templomajtóig -s kirohant a szabadba. - -A szeme előtt lefolyt rémjelenetektől egészen el volt kábulva. - -A templomüregből kihangzott a búsan ődöngő ének: - - «Hogyha véred elfolyik, - Ne kiálts… - Megszámlálja cseppjeit a - Messiás…» - -A feje fölött pedig a pacsirta énekelt a levegőben s a mezőkön a juhok -kolompja csengett. Agyában oly zürzavar volt, mint mikor valaki nehéz -álmokat lát s álmában sejtelme támad, hogy mindez nem való; akar, de nem -tud fölébredni; a karján tartott alélt leányka, a mint fejével -hátracsüggött, földet seprő hajával minden perczben gátolta lépteit, nem -tudott tőle haladni; épen úgy, a hogy álmában akar az ember futni és nem -tud. - -Egyszerre hangos lónyerítés riasztá föl. A templom tornáczoszlopához -volt kötve egy paripa. Saját cserkeszlovára ismert benne. Vagy inkább a -paripa ismert ő benne a gazdájára. Ez eszméletéhez téríté. E rémületes -telepről menekülni kell! Ez a legelső feladat. Merre? Hová? Egyedül? Sőt -nem is egyedül, hanem egy félhalott leánynyal az ölében. Hová lett az -oszszet útitárs? - -Mindezen kérdésekre csak az az egy volt a felelet, hogy merre nem lehet -fordulni? A falu felé nem, ott az özvegyasszonyok dühkiáltása zeng már. - -Utoljára is arra az ötletre bízta magát, hogy az egymáshoz szokott -cserkesz-lovak egyike utána talál a másiknak s ráhagyta magát a lova -ösztönére. A leányt oda fektette maga elé a nyeregbe. - -A paripa a Tamera vára felé tartott. - -Félórai futás után, a mint visszatekintett Riumin az elhagyott falu -felé, látta magasra szállni a füstoszlopot, a mint a fanatikusok által -fölgyujtott templom égett. Azok szavoknak álltak: «elmondhatod a -hatalmas czárnak, hogy vannak végtelen birodalmában ilyen boldog népek, -melyeknek férfiai így tudnak meghalni». - - -VI. A KAUKÁZUSI LÁZ. - -A legelső patakhoz érve, Riumin leszállt a lováról s az elalélt leány -fejét hűs vízzel locsolva, ismét életre kelté őt. - -– Mind meghaltak? Ez volt az első szava a leánynak. - -– Kik? kérdé Riumin, bámulást tettetve. - -– Öcséim. Rokonaim. Apám. Valamennyi férfi! - -– Álmodtad azt, szólt Riumin. Tégedet elűztek velem együtt. Félsz-e -velem jönni? - -A leány azt felelte rá «nem». - -– No hát ülj föl a hátam mögé a nyeregbe s kapaszkodjál belém. - -– Hová megyünk? - -– Nem tudom. A hová a lovam visz. - -Az pedig a Tamera várához vitte vissza őket. - -Jó este volt, mire az első rommaradványokat elérték. - -A paripa nyeríteni kezdett és sörényét rázogatta. Szavára a távolabb -romok közül más ló nyerítése felelt. Azok már ismerősök voltak. - -– Az oszszet itt vár rám, mondá Riumin s örült neki, hogy ismét rátalál -útitársára a lova ösztöne után. Csak azon csodálkozott, hogy az nem jön -eléje, mikor közeledő lova nyerítését hallja. - -A tört csapáson visszatalált a több nap előtt elhagyott tanyához. Ott -azután meglelte útitársát is. - -De minő állapotban. - -Az oszszet ott feküdt a fűben, az akolnak készített romboltozat bejárata -előtt s nem birt megmozdulni. - -Se megmozdulni, se nyugton maradni. - -Mert a mellett, hogy lábán állni vagy karjait felemelni nem birta, -minden tagja folyvást reszketett és vonaglott, mint egy nyavalyatörősé, -arcza zöld volt és szemgolyói sárgák; szája nyitva. - -– Mit csinálsz itt? kérdé ijedve Riumin. - -– Nem látod? Haldoklom. - -– Mi bajod? - -– Nem hallod? A békák! - -Három-négy sárgahasú, kékzöld hátú béka ült ott a romok nyirkos kövein s -fölváltva énekeltek; ha az egyik elhagyta, a másik rákezdte: «ülüm, ülüm -chva!» - -– Megkaptad a hideglelést? szólt Riumin, odatérdelve mellé. - -– Ne sokat ápolgass, mert te is megkapod. Ez ragályos. - -– Mit kivánsz? Mit tegyek veled? - -– Megcsinálod számomra a «gurbánt», s belefektetsz szépen. - -– Nem! Nem! Én azt akarom, hogy meggyógyulj! Légy bizalommal. -Meggyógyulsz. - -– Jobban tudja azt a chva béka! Hagyj föl velem. Minden varázslója a -kerek földnek el nem tudja csendesíteni ezt a reszketést. Vágyom le a -hideg földbe. Mindenem ég belül. Ezrével láttam én az embereket így -meghalni. Moszkókat és oszszeteket. Tíz közül egy gyógyult meg. Az is -nyomorék maradt. Csak arra kérlek, hogy ruhámmal együtt temess el, s -kardomat tedd a jobb kezem felől. - -Aztán elkezdett félrebeszélni, s szavainak nem volt semmi értelme, fél -óra mulva dühbe ment át a hagymáz; ordított, dalolt. Egyszer csak, -mintha visszatért volna életereje, fölugrott, elkezdett szaladni, egy -kőben elbotlott, s végig zuhant a földön, akkor aztán még hanyatt -fordult, a két karját szétterjesztette, és elcsendesült. - -Riumin odasietett hozzá. - -A haldokló egészen magánál volt már, ráismert útitársára, s nevén -szólítá őt. - -– Riumin! Vigyázz. A szentet az előbb elhurczolta a bajuszos goszpodár. -Még visszajön. Aztán Weljaminoffnak megmondd, ha visszakerülsz, hogy -mikor egyszer a Szemes folyó kiszárad, akkor őrizze magát az árvíztől. - -Nem lehetett tőle megkérdezni, hogy mit akart ezzel mondani, mert -meghalt. - -Riumin az egész éjet azzal tölté, hogy sírt ásott utitársa számára. -Mikor beléfektette, kivánsága szerint rajta hagyta minden öltönyét, még -a saját orosz egyenruháját is, de mégis, mikor a hantot rá kezdte -hányni, megesett a szíve azon a szép fényes érdemrenden, a mit ő egy -hosszú hadjáratban vivott ki magának, azt nem tudta eltemetni a föld -alá, visszavette s eldugta a keblébe, s aztán szép gurbánt emelt a -halott fölé, négy hatalmas kővel a négy szegletén. Izméne segített neki -a munkában. - -Virradat felé elnyomta Riumint az álom. A mult éjjeli virrasztás és a -kedélylázító izgalmak úgy ellankaszták, hogy akarata ellen aludt el. - -Mikor fölébredt, valami kínos bágyadtságot érzett minden tagjában. Föl -akart kelni, de a feje oly nehéz volt és a karjai, mintha mind ólomból -volnának. Torka ki volt száradva és szemei égtek. Hátán borzongó hideg -futott végig, mely megrázta minden tagját. A chva békák ott ümmögtek -köröskörül a falon. - -Izméne pedig ott ült a lábainál, s egy puszpanggalylyal hajtotta -arczáról a muszkitókat. - -– Úgy fázom! rebegé Riumin. Úgy reszketek, mintha valami rémtől félnék! -Oh bizony az olyan rém volt, a mitől illik félni. Ugyanaz a rém, a ki -Tagánrogban I. Sándor czárnak fülébe sugdosta ugyanazzal a hideg -lehellettel: «jer velem! szíved fölött orgyilok függ! nekem van egy jó -kis hűvös menedékem… rejtsd el magad oda… ott rád nem talál majd!» És a -czár el is ment a suttogásra… Ez a pontusi láz lehellete! - -A leány rögtön felszökött, egy nyaláb apró fát vagdalt össze baltával; -azután előkeresve Riumin útitarsolyából a tűzszereket, tüzet rakott -mellette négy felől, úgy, hogy az mintegy várnégyszögbe volt bezárva. A -füst egyúttal a moszkitókat is elűzte. - -Riumin tudta már, hogy mi baja? ő is megkapta a kaukázusi lázt. Ugyanaz -a halálos vész lepte meg őt is, mely az égaljhoz szokott, edzett -oszszetet egy nap alatt kivégzé. Hogy fog az ő vele bánni, az idegennel? - -Ime tehát még el sem kezdte az útját, már eljutott a végére. Még nem is -látta a legfélelmesebb ellenséget, e földnek az urát, s már elhal, e -földnek a lehelletétől. Tűzbe sem kerül; elég volt neki a levegő, a mely -annyi ezer honfitársának elég, kik évenkint meghalnak a nélkül, hogy -ellenség szemébe néztek volna. - -Senki sem segíthet itt rajta. Nincs közelében más, csak ez a leány. Egy -gyermek. Egy öngyilkosul kivégzett családnak, egy gyászba borult aulnak -kitagadott nyomorultja. Mit segíthetne ez rajta? - -Izméne odatette a homlokára a kezét. És szemeibe bámult. - -Azután fölkelt, fölvette Riuminnak a puskáját, a mi melléje volt -támasztva egy sziklához, meg a baltáját s eltünt vele a sűrű bozótban. - -– Ez is itt hagyott, mondá magában Riumin; tudja, hogy ragályos beteg -vagyok s ösztöne azt mondja, hogy meneküljön tőlem. - -És aztán várt visszatértének neszére. - -A lázban szenvedőnek a pillanatok éveknek tünnek fel, a miknek végét nem -lehet várni. - -Végre hangzott a csörtetés a bozótban. Egyre közelebb jött, megállt. -Csúszva látszott utat törni. Utoljára kidugta a fejét. Az a párducz -volt. - -Hogy sunyta hátra a füleit! Hogy lihegett a piros nyelvével. - -Egészen odajött a bozótból s farkával csapkodta az oldalait. - -A lázbeteg rémlátása szörnyalakító erővel bir. Riumin a párduczot -királytigrisnek nézte, ősvilági szörnynek. - -A fenevad nem mert hozzá közelíteni, csak kerülgette óvakodva, s fejét -lehajtva a földre, boszúsan ordított. - -A lázbeteg fülében oroszlánordítás hangjáig fokozódott az. - -Ott voltak az övében a pisztolyai s ő hagymázos viziójában erőszakosan -azt akarta, hogy kezei vegyék elő azokat, fogják rá a vadállatra, s hogy -a pisztoly nem akart elsülni, magában kiáltá a fegyver helyett «bumm!» -aztán «nesze! dögölj meg!» De a kéz nem akart mozdulni, a pisztoly -elsülni, a dúvad megdögleni. - -Akközben magában kiszámítá, hogy a mint a körüle rakott tüzek -kialszanak, a miktől a párducz fél, az rögtön meg fogja őt rohanni és -megeszi. Addig nem mer közelíteni. - -Egyszer aztán, a mit olyan nagyon kivánt maga előidézni, de nem tudott, -egy dörgő ropogás szólalt meg közelében s azzal a szeme közé néző dúvad -felugrott magasra a levegőbe, s aztán hanyatt esett, a négy lábát rázva, -a fejét a földhöz verve s utoljára görcsösen elnyulva. A másik perczben -előrohan a bozótból az eltávozott leány, nem, – egy másik leány, egy -dühös, szilaj mænád, kiben nem lehet az előbbeni szelid, szenvedő, -összetört alakra ráismerni; haja iszalaggal magasra felkötve, s a mint a -termetét fedő lepel övébe fel van tűzve s térdeit és lábszárait fedetlen -hagyja, úgy rohan oda a megölt fenevadhoz, megrugdossa azt a sarkaival s -a puska agyával fogait tördeli, utoljára a baltával levágja a párducznak -a farkát, s azt felvéve, a dereka körül köti, mint egy övet. - -Riumin bámulva nézte ezt a visiót. - -Ez a «másik» leány nem sokat szemérmeskedett előtte a miatt, hogy -egyetlen lenge öltönye lábszárait nem takarja, hisz ez a feltűzött -öltöny tele volt szedve falevelekkel és gyógyfüvekkel. A leány -odatérdelt Riumin mellé. - -Mit nézte az, hogy ez férfi, lehuzta róla felső öltönyét, szétnyitotta -mellén az inget, s két kő között összezúzott füveket rakott ennek -mellére, gyomrára, mik csípni, marni, égetni kezdték; nagy széles -faleveleket rakott homlokára átkötve iszalag-gúzszsal, s gyógyfüveket -rágott össze fogai között, mint a hogy az ősmajom készíti a primitiv -gyógyszert s azokat tömte a beteg szájába. S Riumin érzé, hogy az égető -tapasz keblén, a hűsítő boríték homlokán s a keserű gyógyszer szájában, -jót tesz neki. - -Most egyet fordított rajta az a «másik» leány, lehuzta a hátáról az -ingét, s akkor elkezdte a válláról a derekáig végig zsurolni azzal a -levágott párduczfarkkal, s ökleivel dömöczkölni, dagasztani, míg a kinzó -borzongás helyett jótékony melegség ömlött át rajta, s aztán ismét -betakargatta szépen, s melegített köveket rakott a lábaihoz, hogy -izzadásba jöjjön. - -Egy perczig nem volt az alak tétlen. Elfutott egy pillanatra, s nehány -percz mulva egész nyaláb mohával és száraz haraszttal tért vissza, abból -csinált ágyat a betegnek, hogy ne feküdjék a hideg földön; aztán neki -állt a fáknak baltájával, kivagdalta a puszpángbokrokat, s a beteg -fölött sátort rögtönzött belőlük, hogy az éji harmat meg ne ártson neki, -s mikor észrevette, hogy azt nyugtalanítják a chva béka ümmögései, két -darab fából castagnettet csinált és azokat verve, elkergette az -alkalmatlan halálhirnököket. Azok azt hitték, gólya kelepel s elbujtak -oduikba. - -Riumin most már nem fázott; hősége volt. - -– Szomjazom, rebegé. Vagy talán nem is rebegé. Ajkainak száraz epekedése -elárulá azt a leány előtt. - -Arra az hirtelen visszafutott az erdőbe. Fegyvert nem vitt magával. A -berek zsarnoka halva volt. - -A beteg sokáig várta annak a «második» leánynak a visszatértét; aztán -egyszer csak visszajött az «első» leány. - -Annak már szőlőindával volt felkötve a haja bomlatag fürtökbe, (az erdők -toilettje pazar!) s az öltönyt képező lepelnek egészen más ránczvetése -volt mint imént; nem oly merész; egészen szemérmes; arcza is a régi -szelid kép. Két kezében egy kosarat czepelt, a mi venyigéből volt fonva -hevenyén, még zölden s ez a kosár tetézve tele azokkal a fekete -fürtökkel, a miket a vadszőlő terem künn a kaukázusi őserdőkben, a hol a -szőlőt se nem metszik, se nem kapálják, csak leszedik az erdőben, a mit -az Isten adott. Azzal letelepedett Riumin mellé, térdei közé fogta annak -az ivókürtjét, s aztán a két markába szorított szőlőfürtökből pirosló -nedvet facsart bele. - -– Kóstold meg, igyál! szólt azután, a tülköt odatartva a lázbeteg -ajkaihoz. - -Az nagyot ivott belőle. Nem győzött eleget inni. Az a nedv valami -kedvesen egyesíté az édeset, savanyút és keserűt, a mi mind olyan jól -esik. - -– Adj még többet! lihegé. - -S ennek úgy örült az a leány! Még mosolygott is az arcza. Hogy úgy -megnyerte a tetszését az itala! - -Ismét odanyujtá neki a tele tülköt. Most már nem itta azt ki Riumin -egészen. Lehunyt szemei alól lopva a leányra nézett s látta, hogy az a -maradékot maga szürcsöli fel félrefordulva. - -– Milyen különös, hogy ez az első leány megtudta azt, a mit annak a -másodiknak mondtam, gondolá magában Riumin s aztán valami édes -zsibbadást érzett egész valójában, mint mikor az embernek a lelke elébb -elalszik, mint a teste. S e félébrenlét alatt folyvást látta maga előtt -a leányt, a mint az egész éjjel rakta az őrtüzet mellette s takargatá a -beteget a levetett prémes felöltőjével. Egyik keze kimaradt annak a -takaró alól s hideg lett. Azt a leány két keze közé vette s a szájával -lehelgetett rá, hogy átmelegüljön. Mikor felébredt, akkor megkinálta a -szőlőnedvvel. - -Hajnal felé teljes mély álomba merült Riumin s abból csak későre ébredt -föl, mikor már a nap sátora lombjain keresztül sütött. A leány akkor is -ott térdelt előtte. - -– Éhes vagyok, mondá Riumin. (Két nap óta nem evett már semmit.) - -A leány örömtől ragyogó arczczal tapsolt kezeibe. - -– Ha éhes vagy, akkor már nem vagy beteg! Mindjárt jövök. De ne hagyd -elaludni a tüzet. - -Riumin úgy találta, hogy már ki tudja nyujtani a kezeit s a pisztolyát -is meg tudja már ragadni s képes lombokat rakni a mellette égő tűzre, de -felkelni még nem volt kedve. - -Üdülők szokása szerint, azon törte a fejét, vajjon mit fog neki enni -hozni az eltávozott leány? Ugyan mi minden van itt az erdőben megehető. -(Az erdők menüje pazarló.) - -Egyszer aztán megint zördült a haraszt s előtánczolt ismét az a «másik» -leány. A haja megint másképen volt felcsavarva s összekötve egy -páponya-indával (physalis alkekengi), melynek nagy sárga-vörös tulipános -gyümölcssikjai homloka körül csengtek-bongtak, mint egy sor csengetyű, -ruhája szegélye ismét fel volt emelve, azt kezében tartá, s a másik -kezével egy lombos babérfa-ágat forgatott a feje körül; és verekedett, -valami hat-hét fáczánnal, a mik dühösen repkedtek a feje körül. - -A leány szilajon csapkodott a madarakhoz, a mik ellenségül támadtak rá -minden oldalról (a tyúkméreg nevezetes) s alig birta őket elverni -magáról. - -– Lőjj hát közéjük! kiáltá Riuminhez. - -Oleg felemelte a pisztolyát s a madárcsapat közé lőtt, egy leesett, a -többi rikoltozva rebbent szét. - -A leány felkapta fél kezével a lőtt vadat diadalmasan, másik kezével -ruhája szegélyét emelve; így futott oda Riuminhoz; aztán kitölté előtte, -a mivel leple meg volt töltve, egy sereg fáczántojást. - -– Lásd, ez fog neked majd jól esni. - -Riumin kezdett rátérni, hogy ez a két leány csak egy. - -Izméne három fáczántojást egymásután a forró hamuban lágyra főzve, -megitatott Riuminnal; a ki ennél nagyobb delicatesset sem a «téli -palota» estélyein, sem a maison dorée lakomáin nem izlelt soha. - -– Lásd, már meggyógyulsz, ha jól esik az evés. - -Riumin valami lankasztó gyönyört érzett ez után. - -– Izméne! sugá a leánynak: légy te nekem testvérem. - -A leány mosolygott, a fejével bólintva inte s megcsókolta Riumin ajkát. - -És Riuminnak már jól esett a csók. - -Talán igazán felgyógyul még? - -Most ismét mély álomba merült, s a mit azalatt összeálmodott, azt mind -olyan elevenen látta, mintha ébren élné át. - -Mire fölébredt, már a nap alkonyatra szállt, bogárzümmögésre, -prücsökczirpelésre hallgató csend volt körüle: ünnepe a természetnek; -semmi békavartyogás, semmi sakálüvöltés a berekben, a nap utósugarai -átszürődtek a zöld lombokon. S zöld aranyszinnel fátyolozták be azt a -tündéralakot ott előtte, ki kezeit egymásba téve, leste fölébredte -perczét. Erdők sugáros homályából, bokrok illatából látszott ez alak -teremtve lenni. - -Riumin még most is álomlátványainak befolyása alatt állt. - -– Izméne, szólt a leányhoz: légy az én szentem! - -Izméne oda térdelt melléje. - -– Tartsd ide a füledet az én szájamhoz, hadd gyónjam meg, a mi lelkemet -terheli. - -A leány úgy tett. - -És aztán Riumin meggyónta neki mind azt a bünét, a mi őt ez útra hozta. -Oly igazán elmondott neki mindent, mintha papnak gyónná meg. A leány -megtudta, hogy ki ő és miért jutott ide? - -És már most itt vagyok, és nem mehetek tovább, suttogá tovább a kór. -Lefeküdtem és nem kelek föl többet. Ha meghalok, arra kérlek, ne -vesztegesd idődet, erődet azzal, hogy eltemess; van a Kaukazusban sas -elég, azok dicső madarak, majd elvégzik. A helyett tedd meg azt, hogy -törekedjél Szucsuk-Kalehba eljutni. Itt a paripám; az irányt megmutatja -a Szemes folyam, meg a «leányok útja». Ott keresd föl a fővezért, -Weljaminoff tábornokot. Vidd el hozzá ezt a rendcsillagot, a mit kezedbe -adok. Mondd meg neki, hol találtál, hol hagytál el; mondd meg neki, hogy -kötelességem teljesítésében haltam meg. A mennyit a rám bizott -föladatból megtudtam, kezdetnek elég: jöjjön a nyomomon más tovább. -Azután vidd el magaddal zsebórámat, annak a belső lapjára van festve egy -nő, egy férfi, meg egy kis gyermek arczképe. Te már tudod, hogy kik -azok? Mondjad meg a tábornoknak, hogy ezek számára engedelmességemmel és -halálommal kiérdemeltem a kegyelmet. Azután indulj neki a világnak. -Menj, a míg reájuk nem találsz azokra, a kik az óralapon le vannak -festve. Ha Moszkvában lesznek otthon, keresd föl őket palotájukban, ha -Szibériában lesznek otthon, keresd föl a gunyhójukban, s mondd meg -nekik, hogy az én hugom voltál, az ő leányuk, testvérük lettél. S -beszéld el nekik, a mit felőlem megtudtál. Úgy-e, így fogsz tenni -szentem? - -– Nem fogok így tenni, mondá rá Izméne. Eszedbe se tartsd, hogy meghalj. -Én nem engedlek. Két nap mulva semmi bajod: tovább megyünk. Hiszen Isten -vigyáz te rád. Hogy az oszszet kalauzod meghalt, az Isten -gondviselésének tanusága. Ha ennek a kiséretében mentél volna tovább, a -legelső adighé aulban fölismerték volna. S tudod, hogy mit csinálnak az -adighék, ha egy kémet elfognak, a kiről megtudják, hogy orosz tiszt? -Lehúzzák a sarkáról a bőrt s az eleven husra egy darab, sertéivel befelé -fordított disznóbőrt kötnek s azt mondják, «már most szaladj, ha tudsz!» -Az oszszet kisérő első szava elárulta volna, hogy nem vagy lazisztáni -énekes. De ha én leszek a kisérőd, az egészen más lesz. - -– Te akarsz az én kisérőm lenni? - -– És kalauzod is. Apám, mikor messze utakra járt, távol országokba, a -hol az ötvösök városai vannak, a városok, a mik térképeiteken meg -sincsenek jelölve, sokszor magával vitt engem; én voltam a kegyencze. - -– Kegyencz leánya voltál? s mégis oly iszonyuan föl akart áldozni! - -– Hát hiszen épen azért akart föláldozni: a zsoltár azt parancsolja. A -mit legjobban szeretsz: azt megöld! Láttad volna azt a leányt, a kit -előttem avattak föl szentnek, az volt a gyönyörű szép leány! Azt -szerette még minden ember! - -Riumin nem mondta meg neki, hogy látta azt, és milyennek látta? - -– Az én jó atyám magával hordozott mindenüvé; nem tudott elhagyni, úgy -szeretett. Ezeken a hegyeken túl egész világ van. A hány völgy, annyi -népfaj. Neveiket elszámlálni egész tudomány: dzsigetek, ubichok, -sapnuchok, catuchaiczok a legközelebb lakók; túl rajtuk a ksiták, -galgárok és jezidek, egész az Udi országig, a hol a gazdag és hatalmas -szuánok laknak. Ezek valamennyien még nem hiszik azt, hogy az orosz -birodalom hatalmasabb, mint akármelyik szomszéd falu s annak a czárja -erősebb ellenség, mint akármelyik ghirai khán és mullaló. Ők egymás -között folytatnak harczot. Ha valaha egyesülnének, rettenetesek -volnának. S azokon túl az Elborus déli oldalán laknak még a tsúsok, -psávok, chewsárok, a kiknél nem jártunk. S tulnan kelet felé lakik a -csecsencz nép, a kabardi, a kikkel már harczoltatok, a lázi, a kit már -legyőztetek, az avar, a kit már elcsábítottatok. - -Az érdekeltség, a mit Izméne szavai támasztottak, elfeledteté Riuminnal, -hogy beteg. A válság utáni kórállapotot egy érdekfeszítő kedélyizgalom -gyorsabban megszünteti, mint Galenus minden arcanumai. - -– Mondjad csak, mondjad tovább! Te jártál e népek között? - -– Igen. Én eltanultam dalaikat, tánczaikat. Ismerem az egyes népek -hőstörténeteit, a miktől azok fellelkesülnek. A vándor lazisztáni -énekesek úgy szokták, hogy rabnőjük énekel és tánczol, ők csak zenével -kisérik; a mely énekes a «beke» (nemes) névre akar érdemes lenni, az így -tesz: azt megünneplik; a melyik maga gajdol, arra gyanakosznak, hogy -dagesztáni kém, s odább küldik. Én leszek a te rabnőd, a ki tánczolva, -dalolva kisér majd. - -– Te? Húgom is, szentem is, rabnőm is! suttogá bámulva Riumin. - -– Ha a czár így parancsolja, rebegé Izméne, meghajtva a fejét. («Czar -kazál!» E szó az alpha és az omega az orosz ábéczében.) - -És Riumin elmélázott rajta, hogy mégis dicső egy intézmény ez! -Oroszország a maga számüzöttjeit, üldözöttjeit kiteszi egy sziklapartra, -a hol meghódíthatlan ellenségei laknak. Az üldözöttek menekülnek saját -fajuk hatalmasai elől, jobban rettegve a czártól, mint a cserkeszektől, -huzódnak minél beljebb a kietlen hegyszakadékok közé. A vad, törhetlen -idegen bennszülött látja, hogy valaki letelepedik közé, a ki még nálánál -is határozottabban gyülöli a moszkót s a közös harag alapján barátságot -köt vele. Ezeknek a nyomán aztán nyomul előre a hódító had. Elől az -üldözött fanatikusok, a skoptsik, chlistik, moraltsikok, a kik -fegyvertelenül, fedetlen mellel rohannak bele a farkasverembe; mikor azt -betöltik, akkor jönnek utánuk az igazhivők a kettős kereszttel és a -congrevröppentyükkel. - -Ez alatt a leány öltözetét vizsgálta Riumin. - -– De hisz, hogy vihetnélek magammal, mint tánczosnőt. Nincs egy -öltözeted, a miben emberek előtt megjelenhess. - -– Csalatkozol. Épen így jó. A lazisztáni énekes, az igazi «beke», nem ad -a rabnőjének más öltözetet, mint a «csadrit». Ez az, a mi engem -körülvesz. Ha gazdag a trubadúr, akkor drága csadrit vesz neki, a milyen -a tied. S ha vitéz a trubadúr, akkor lő egy párduczot, s annak a bőrét -ajándékozza rabnőjének palástul, s az viseli azt, azon kicserzetlenül, a -hogy lehántották, annál nagyobb dicsőség a gazdájának, ha nem szűcs -kezéről került a párduczbőr. Legfeljebb elől, a vállon, a hol a párducz -karmai összeérnek, ékesíti azt egy drága boglár. Nézd, az enyim már -készen van! - -Azzal elfutott a fal mögé Izméne. A párduczról azalatt, míg Oleg -szunnyadt, az a «másik» leány lehuzta a szép tarka köntöst s kifeszíté -száradni a napra. - -Az a «másik» leány jött elő a fal mögül azután, derekán átkötve a pompás -bacchansnői palást s hogy semmi se hiányozzék hozzá, a vállán összeérő -két előlába a párduczhüvelynek szépen össze volt tűzve a fényes -Alexandre Newsky gyémántokba foglalt érdemcsillagával. - -Riumin fölemelkedett a kezére fektéből s kaczagott gyönyörüségében. S -ezzel a kaczajjal el lett kergetve a betegsége pokolra. - -Most már nem gondolkozott meghalásról, hanem főzte a terveit azokból a -regékből tovább, a miket Izméne, melléje lekuporodva, s térdeit kezei -közé fogva, elmesélt neki, miket apja utazásai alatt ellesett, a kinek ő -kegyencz gyermeke volt: a paradicsomi tájakról, a sapszuch asszonyokról, -kik a csatákban kelevézzel, saskával harczolnak, s hogy elvegyék az -ellenséges férfi bátorságát, viadal közben kitakarják kebleiket: beszélt -neki Manszur Éliás nagy próféta hadvezérről, ki többször eltemetteté -magát ravaszul, hogy az ellenséget támadásra csábítsa, s mikor az jött -nagy bizakodva, előtört a sírjából, s jót vert rajta; a családi -harczokat folytató derebiekről, kik egyik aullal a másik ellen -folytatják ivadékról-ivadékra a vérboszu harczát; a jezidek lakomáiról, -hol a vendég egy palacsintát kap asztalkendő gyanánt, s végül megeszi az -asztalkendőjét; a hegyektől eltemetett városról, melynek utczáit ma is -be lehet járni fáklya mellett, s a hajdani királyresidentiáról, Aniról, -melynek minden palotája most is úgy áll, mint ezer év előtt, fehér, -rózsaszin és fekete kövekből tarkán fölépítve: de kétszáz év óta nem -lakik benne ember. A régi királyok óriási arany koronáiról, mik semmi -emberi fejre nem valók, s ott csüggnek a kartuli bálványtemplomban -fölakasztva; a muriditák «naib»-jairól és «imám»-jairól, kik papok, -próféták és hadvezérek egy személyben és a «murtizigátorok»-ról, a -cserkeszek «ezer» emberéről, mely mindig megmarad ezernek; nevük «a -halhatatlanok», kitüntető jelül fehér süveget viselnek; s aztán a -természeti tünemények nagyszerű voltáról, a viharokról a vízrohamokról, -a Deodorák jéghegytáj-idomító csuszamlásairól, mely folyamokat zár el s -tavakat növel, városokat merít el mély tengerszem fenekére, s a -csodaszerű kaukázusi délibábról, és aztán a «chariate» törvényről, mely -az egész Kaukázus minden nemzetét egyformán kötelezi, s végül a mesés -Alzahira királynéról, a kit minden nemzet fél, tisztel és imád, s -viszálykodásaiban birául, veszedelmében segélyül hiv, de a kinek -országáig Izméne és atyja soha sem tudtak elhatolni. - -Már a csillagok jöttek és eltüntek a sötét lombok sátora fölött, és -Riumin még mindig ámulva hallgatta, a mit a leány beszélt. Izméne -utóljára oda simult mellé, s fejét odatette az övéhez a mohvánkosra, a -karját válla körül fonta: «meg ne fázzál, édes bátyám!» - -Saját melegét adta volna neki kölcsön. - -Riumin gyöngéden el akarta őt tolni magától: - -– Félsz tőlem? kérdezé a leány szomorun. - -– Félek miattad. Betegségem ragályos, meg találod tőlem kapni. - -– Hát nem vagyok én a te szented? Mitől félhetsz? Aludjál szépen. - -S lecsókolta a szempilláit. - -S Riumin megtanult szót fogadni a rabnőjének. - - -VII. A KAUKÁZUSI DÉLIBÁB. - -A pontusi láz, mint minden endemikus kór, olyan, hogy ha mindjárt elejét -veszik a bajnak, oly gyorsan elmulik, a hogy támadt. Harmadnapra már -Riumin nem érzett utána egyebet, mint szertelen nagy éhséget: a -visszatérő életerő szállás-csinálóját. - -Szerencsére, a hol fáczán van az erdőn, s asszonykéz a közelben, ott nem -lehet a lakoma felől zavarba jönni. Izménének csak arra kellett ügyelni, -hogy ápoltja egyszerre sokat ne egyék a jóból reggelire. - -Fölséges reggel volt. Az erdő átfülve a cziprus és babérfa -ámbraillatától, a falevelek hegyén gyémántmilliók gyanánt ragyogott a -harmat, a beszivott lég tele volt gyógyerővel. - -– Most sietnünk kell innen! mondá Riumin. Falvatokból aligha el nem -látogatnak majd ide, a régi szentet keresni s az nem jó volna, ha téged -itt találnának. - -– Előbb azonban ki kell kémlelnünk a környéket, szólt Izméne. Mert a -közeli völgyek most mind teli vannak a tengerparti vidékről ide menekült -abcházokkal, s azokkal nem lenne jó most találkoznunk. Ha pedig az én -falum népe lát meg kettőnket együtt haladni, az meg épen elárul a -cserkeszeknek, s kelepczébe juttat. Azért szét kell néznünk, merre -szabad az út. Csak azután a Szucha hegyen túl lehessünk, ott már majd -elvezetlek én minden veszély nélkül. - -A kémszemlészet végett fel kellett kapaszkodniok a Tamera vár kiváló -tornyára, a hol már volt egyszer Riumin. Nem érzett semmi testi -gyöngeséget többé, még ő segített Izménének is a felkuszásban. - -S bizony nem bánta meg, hogy ide felhatolt. A látvány kárpótolta érte. - -A multkor látott gyönyörű völgyek, halmok helyén egy sima tenger terült -el nagy messziségben. Ködtenger. Felülről nézve épen olyan a felhő, mint -a hullámos oceán, csakhogy nem zöld, hanem vakító fehér, mintha a hó -tornyosulna dagadó habokká. S a tündöklő tenger körül, mint szigetek -válnak ki a magasabb hegyormok, s úszni látszanak benne el-elmerülve, -meg kiemelkedve. - -– Lásd! Megint Isten keze oltalmaz bennünket, mondá Izméne, a végtelen -új képre mutatva. Befedte köddel az egész tájat s ez eltakar bennünket -az emberek szemei elől, a míg a hegyháton végig haladunk, hogy meg ne -láthasson senki. Nem kell félnünk senkitől. Az őrszemek nem láthatnak, a -nyájakat nem hajtják fel a hegyekre ilyenkor. Csak azt kell megvárnunk, -míg a köd egészen felszáll idáig. - -Azalatt ráért Izméne leülni egy csonka oszlopára a romnak s eddig csak -mindenféle folyondárindákkal felkötözött haját rendesen két tekercsbe -fonta. Csak szalag hiányzott hozzá. - -Azt is adott az Isten. Riumin észrevéve a szükséget, leszállt az éji -tanyához, leoldozta a cziterájáról a selyemszalagot (egy kantársallang -is helyettesíti azt) s azt kétfelé vágva, oda vitte Izménének: «Fond ezt -a hajad közé.» - -S a leány elkészíté toilletjét. - -S azt mondhatni, hogy az fejedelmi öltözet volt. Csadrinak egy nemes -lovag aranyvirágos szövetű kashmir öve, palástnak a legpompásabb párducz -hüvelye, mit a viselő maga szerzett fegyveres kézzel, annak a -boglárcsatja egy tündöklő rendcsillag, közepén egy szent lovag -zománczképével, négy ágán gyémántszegélylyel, a másik négyen kétfejű -sasokkal, s a leány hosszú hajfürteiben az a császárpiros szalag, a -miért ezer meg ezer áhitó uraság térden mászik föl a trón zsámolya -lépcsőin s míg meg nem kapta, róla álmodik, ha megkapta, attól üdvözül. -Jól illett a szép leány aranyhajába. - -Egyszerre, a mint a köd folyvást magasabbra emelkedett a völgyből, a -távol Szucha hegy fölötti szürke ürességből két óriási emberárny merült -elő. Egy férfi, a ki fegyverére támaszkodik s egy leány, a ki a haját -fonja. Két titáni árnykép, kékes-szürke szinnel az opálsápadt égre -rajzolva. - -– Nézd, a kaukázusi délibábot! kiálta fel a leány oda mutatva. - -S arra a fantom leány alakja is felemelte kezét és felmutatott. De az -már mintha a végtelenbe mutatna. - -Riumin elbámult a megragadó tüneményen. Tudta jól, hogy mi az? - -A rigai egyetem növendéke volt. Tanult a fény és lég meteorjairól -eleget; de azért még sem állhatta meg, hogy azt ne mondja: - -– Vajjon szerencsénk, vagy szerencsétlenségünk hirnöke-e e tünemény? - -A leány pedig üdvözült volt attól a gondolattól, hogy az ő alakját -Riuminéval egyesítve tünteti föl a távol ég. - -Nehány percz mulva nagy ködgomoly tolakodott elé s letörülte az óriás -árnyakat az égről. - -Lehetett útnak indulni. - -A «leányok útja» keresztül vonul az egész hegyországon, ha nem is lehet -alatta érteni európai fogalmak szerinti utat. - -Ezt a hegygerinczekre fölkapaszkodó, sziklaoldalakon végig szédelgő, -rohanó hegyi folyókon átvezető utat csak egy különös ajándéka a -természetnek teszi lehetővé: ez a kaukázusi ló. A hegylakónak -elválhatatlan barátja, kiegészítő része. A cserkeszeknek azért vannak -olyan kicsiny lábaik, mert azok soha sem járnak gyalog. A pásztor -lóháton őrzi a juhait s az asszonyok lóháton járnak a szomszédba -látogatni. Lóháton gyülnek össze a vásárra, lovon alkusznak, adnak, -vesznek, lóháton dalolnak, mulatnak, isznak, lovon vadásznak és lóháton -imádkoznak. - -S a kaukázusi lónak gondolkozó esze van; az együtt tud érezni a hegylakó -emberrel. Épen úgy szereti a szabadságot, a maga esze után való járást. -A kaukázusi ló soha sincs istállóban; telet, nyarat a fa alatt tölti. -Annak a két szeme nem arra való, hogy betakarják ellenzővel, hanem hogy -lásson vele. Ő maga kinézi messziről, merre van az út, a mi a völgyből -kivezet; ha hegyszakadék áll eléje, annak messziről neki fut, úgy ugrik -át rajta: ha gyanus sziklaútra talál, előbb az első lábával megtapogatja -a talajt, hogy megbirja-e a kiálló kő az ő terhét, ha lehetetlennek -látszó meredek elé jut, a maga eszében zegzug útban mászik föl rá. Nem -botlik és nem ijedez. A veszélyt messziről észreveszi, s lovagját -figyelmezteti reá. Csak beszélni kell vele okosan, mint egy emberrel és -megérti. Éjszaka is tájékozni tudja magát az erdők tömkelegében. S ha -valahol meg kell hálni, nem vár abrakot; a mint a zablát kivették a -szájából, keres ő magának, a mivel jól lakjék s nem kell neki se pányva, -se békó, nem szökik el; a füttyentésre visszajön; s őrizet se kell neki -a dúvadak ellen, farkast, sakált, még a fiatal párduczot is úgy -megrugdalja, hogy békét hagy neki. S ha meg aztán igazi nagy veszély -elől kell menekülni, nem kell neki ostor, s ha szemközt kell menni a -veszélybe, nem kell neki sarkantyu: a lovagja odavetheti a kantárt a -nyakába s mind a két kezével harczolhat; a paripája olyankor harczoló -bajtárs. S ha megsebesül, átölelheti a paripája nyakát, az bizton -hazaviszi. - -Mire a köd fölszakadt, Riumin és Izméne már a szuchai mély úttól voltak -elfedve, a hol már szemközt jövő utazókkal találkoztak, a kik a «galgár» -nép tartományából jöttek, s hosszú selyem kecskeszőrt szállítottak drága -szőnyegkészítéshez; Izméne rájuk ismert a turbános hegyes süvegeikről s -tudott velük beszélni. A Kaukázus-lakók nemzetiségét a föveg mutatja -messziről: a csecsencz magas, kalpagalakú papást visel bocharaszőrméből, -a chavsur csuklyaszerű baslikot, az oszszet hegyes süveget, a georgiai -gömbölyű sipkát, a szuani karimás kalapot, az udi sisakforma sima -bőrkucsmát, s a dagesztani egy lapos tányéralakú bőrt, szijjal lekötve, -míg az imeretiak már turbánt hordanak. Azoktól megtudták, hogy a -hegyszoroson tul lakó galgárok mostani ghiraiját Tsenglinek hiják, a ki -Chod várában lakik. Fiatal huszonöt éves férfi. Az öreg ghirait Nachalit -tavaly ölték meg a Jezidek egy éjszakai rablókaland alkalmával, a hol a -jezidek voltak a megtámadók, a mi még mindig a rováson van nekik. -Tsengli ghirai épen most nagyszerű vadászatra készül bölényekre. Ez -óriás bikafaj már akkor csak a Kaukázus őserdeiben létezett. - -Riumin megtudta a galgároktól, hogy a ghirai városához egy közelebb út -is vezet, mint a melyet a teherhordó állatokkal járnak a Jachwa folyó -mentében, azon még alkonyat előtt eljuthatnak Chodba, legfeljebb -medvékkel és farkasokkal lesz egy kis vitájuk. - -Megfogadták az utasítást s a mint az ösvény letért a Jachwa gázlójához, -annak a mentében indultak fölfelé. - -S Riumin nagyon meg lett jutalmazva e félretérésért. A Jachwa egy széles -mederben elterülő hegyi folyam, melynek sekélyei kényelmes gázlóul -szolgálnak, a zuhatagok megtört vízpárája üdítően csapkod a szemközt -jövő arczába. Egyszer Riumin a folyamzugáson keresztül sajátszerű -kopogás hangjait kezdi kivenni. Egy kanyarulatból kijutva, maga előtt -látja a zuhaj okozóját. Az egy hajdani ércz-zuzó. De nagyon hajdani -lehet, mert az épületből már semmi sincs meg körüle, csak a hajtó kerék, -a vályu és a kallók maradtak meg, miket a mésztartalmú folyam fehér -kéreggel vont be; századok mulhattak el azóta, hogy a kallót magára -hagyták, s az örök folyam azóta folyvást hajtja a kereket és a nyilakat. -Sűrű bokor, berek magasan benőtte az egészet, de az örökmozgó gép helyet -csinált magának közötte. - -Itt tehát valamikor aranyat mostak! - -A bányának semmi nyoma már, a kihordott földet azóta betakarta a bozót, -s a tárnák fölött halomra dűlt a korhadt fa; de az itt hagyott ércz-zúzó -élő tanuja a bányamívelésnek. - -Tehát az első nyomra már ráakadt! - -Ez új erőt adott szivének. Egy halavány sugár világított már előtte az -ismeretlen sötétségben. - -Tovább haladtak. - -A folyam mentén egy sűrű platánerdőtől lepett fennsikra jutottak fel, s -ott egy másik tanujelre találtak, egy hajdani vízvezető csatorna -medrére, mely a folyamtól a hegyvágányba vezetett. Valaha ezen keresztül -vezették a folyamból a vizet a bányákhoz. - -Aztán egyszerre, mint egy ködfátyolkép alakja, előttük állt a keresett -Chod vára. - -Három oldalról körülvéve magas szálfákkal, a negyedik oldala a -homlokzatával egy tágas zöld pázsitos térre nyilt, melyen egy egész -ménes legelt, hegyes süvegű lovas pásztorok által őrizve. - -A várkastély meglepő izléssel volt építve. A szabálytalanság maga -képezte a modort: kisebb-nagyobb romjai párkányos bástyafalak által -voltak összekötve, s a belső tornyok befuttatva egész az ablakokig -repkényszőnyeggel. - -A két lovas szerencsésen megszabadult attól a veszélytől, hogy a ghirai -száz vadászebétől összetépessenek, eljutott a várkastély felvonó hidjáig -s ott az őrök lesegíték őket lovaikról, a peczérek elverték róluk a -kutyákat s a szolgák felvezették őket egyenesen a fejedelemhez, kihez -épen jókor érkeztek ma. Nagy vendégség volt a holnapi vadászatra -összegyült nemes urak tiszteletére s ilyenkor a lazisztáni énekesek a -legszivesebben látott vendégek. Mert a hegylakók saját zeneművészete, -kürt és dobszóval, csak medvét tánczoltatni való. - -Riumin és Izméne megérkeztekor a vendégsereg és a házigazda már jó előre -voltak, s az ujonérkezőket legelébb is azzal fogadták, hogy ételt, italt -adtak eléjük, érjék a többieket utól. Mindenből volt bőségig elég. Tyúk -«gárni»-val, a mi nem más, mint köleskása, a cserkeszek kedvencz -csemegéje s erősen paprikázott vadkecsketokány. És hozzá fölséges vörös -bor, társa a hires cacheti bornak: ott áll rengeteg agyagvedrekben, -miket a cserkesz «kwevri»-nek, a tatár «kupcsin»-nak nevez: tíz -akónagyságú edények, mikből hosszúnyelű kantákkal merik ki a bort. - -– Ne egyél és ne igyál sokat! sugá Izméne Riuminnak. Beteg voltál. - -Riuminnak azonban az egész napi út alatt nagyon megjött az étvágya s a -paprikás jól esett a testnek: nem is azért volt rigai diák valaha, hogy -ivás dolgában valakinek átengedje az elsőbbséget; s ha ráköszönték az -áldomást: «Allah verdi!» ő vissza tudta adni a köszöntést: «Jachsi jól!» -úgy hogy elvégre is Izménének kellett több eszének lenni, s mikor látta, -hogy Riumin versenyt «gulájázik» a cserkesz urakkal, bebizonyítva igaz -cserkesz voltát azzal, hogy a szűknyakú «gulából» (kulacs) fenékig ki -tudja szopni a bort a nélkül, hogy a szájáról levenné, a leány maga állt -fel, hogy elkezdjen énekelni. - -Erre aztán a vendég urak abba hagyták a «mrævia!» kardalt, a mi minden -felköszöntésre következett s figyelni kezdtek a leány dalára, a mit -azután Riumin is kénytelen volt cziterájával kisérni s az alatt nem -ihatott. - -Izméne elénekelt egy népballadát, a samuri várról, a mit atyjával tett -utazásai alatt tanult el vándor énekesektől. Gyönyörű csengő hangjáért -is meg lehetett azt hallgatni; de a mese is oly megragadó, mit a -cserkesz népköltészet megörökített. A samuri királynénak egyetlenegy fia -volt, s azt, mikor az országa védelmére várat építtetett, a jósok -tanácsára a vár fundamentomába élve befalaztatá, hogy bevehetetlen -legyen a vár. Gyönyörű részletei vannak: mikor az anya búcsúzik a -fiától, mikor a máguszok ráteszik a sírüregre az utolsó követ, s mikor -jön az ostromló ellenség, s az eltemetett, befalazott fejedelemfi a zár -alapfalából felkiált népéhez s hősi ellenállásra buzdítja azt. Az -énekközben Izméne egy-egy jellemtánczot lejtett el, castagnetjeit -csattogtatva. Énekét és tánczát Riumin kisérte cziterájával. - -Úr és vendégsereg el volt ragadtatva, Izméne tökéletes gruzi énekesnőnek -mutatta be magát. Útközben, játékból tanulta ő be e dalokat s most -talizmánul szolgáltak neki és Riuminnak; sorba vette őket: «Amirani», -«Dilariani», «Miri», «Omain» balladáit, miket a népajk tart fönn -századokon át; a bölcs Shosta Rusthavel «Tariel» költeményét, mely -háromezer éven át megmaradt élőnek. - -Tsengli fejedelem fiatal, szelid arczú férfi volt, okos nyugodt -tekintettel. Mellette ült a huga: egy szép, de mozdulatlan arczú -leányka, nagy fekete szemekkel és sugár szemöldökkel: karcsú termetén a -himzett cserkeszka, melynek hosszú ujjai a keze fején alul csüggtek, s -szárnyai alól csak a fehér selyem bugyogó látszott ki, a piros czipős -lábacskákkal. A hajadonok fehér bugyogót viselnek, a férjes nők pirosat, -az özvegyek kéket. (Ez a megkülönböztetés arra való, mert a kaukázusi -nép «chariate» törvénye szerint csak az özvegy nő lehet tanu -bűneseteknél, férjes nő és leány nem.) Az asszonyok együtt étkeztek a -férfiakkal; a cserkesz asszonyok egyenranguak: szépségüket nem -oltalmazza fátyol, hanem a kétélű kindzsál, a mi övükre akasztva, -lecsügg elől. - -Mikor Izméne elvégezte a Táriel, a «tigrisbőrös férfi» balladáját, a -vendégsereg tombolva ordítá rá a «mræviát!» s a ghirai odainté maga elé -az énekes párt. Ilyenkor szokás ajándékot osztani. - -– Hallod-e énekes? mondá neki a ghirai: én megveszem tőled rabnődet, -hogy adod? Ha kell arany, ezüst, adok annyit, hogy úr lehetsz vele a -hazádban, s ha itt akarsz maradni, adok annyi földet s lovat, ökröt -hozzá, hogy nem kell többet vándorolnod aulról-aulra. - -(No még csak ez kellene nekem, gondolá magában Riumin.) - -Azonban büszkén kifeszíté a mellét s kevély szóval így felelt vissza: - -– Tudd meg, ghirai, hogy én nem azért vándorlok énekelve aulról aulra, -mintha otthon nem volna mit ennem, hanem azért, hogy hirdessem minden -országszerte őseinknek dicsőségét s ne hagyjam kialudni a nagyok -emlékezetét. Azt is tudd meg, hogy egy «beke» nem szokta eladni pénzért -a társnéját; – se ökörért, se lóért; s én csak olyan jó beke vagyok, -mint vendégeid közül akármelyik! Nevem Chunzab Murid! Ez a leány pedig -hugom. - -Ez a merész szó nagyon tetszett a főuraknak, még a szép fejedelemleány -szemei is kerekre nyiltak egy pillanatig; Izméne pedig odaborult Riumin -lábaihoz s hálateljesen csókolta meg annak a kezét. - -A ghirai a mellette ülő öreg harczoshoz sugott titokban nehány szót s -aztán hogy lecsendesedett a tetszészaj, megint odafordult Riuminhez. - -– No majd holnap meglátom, hogy olyan igazi beke vagy-e, mint a -milyennek mondod magadat? S minthogy olyan megvetőleg szóltál az én -ökreimről, majd mutatok én neked holnap egyet olyat, hogy megtanulod az -ökröt tisztelni. Holnap együtt jöttök velem a «Zúr» vadászatra. Most -menjenek az asszonyok pihenni. - -E szóra az asztalnál ülő asszonyok mind fölkerekedtek és eltávoztak. A -ghirai huga odament Izménéhez s kezét megfogva, elvitte őt is magával. A -cserkeszeknél nincs az úrnő és a rabnő között az az elválasztó fal, a mi -nálunk például haute-volée és polgárleány között. Azok alhatnak egy -szobában. - - -VIII. A ZÚR. - -A ghirai szava pedig nem volt üres beszéd. - -A «Zúr», az ősbölény, az az ökör, a melyik tiszteletet tud magának -parancsolni. - -Most már csak Oroszországnak van még bölénye; Litvániában és a -Kaukázusban. Amott már jól őrzött alattvaló, körülfogva tizenkét -mértföldnyi területen kőfallal; emitt még rebellis. - -Gyönyörű fenevad! A föld oroszlánnal álmodott, mikor ezt szülte. Épen -olyan vörösbarna a szőre, mint az állatok királyáé és sörényes a nyaka, -szügye, mint azé. Termete nyakban hét láb magas és hosszában tíz láb, -homloka oly széles, mint egy férfi váll, s a homlokot két lant alakura -görbült fényes fekete szarv fegyverzi föl, s ijesztővé teszi egy pár -vad, kihivó, dühtől villogó szem. - -Vastag nyakának iszonyu erejét még növeli egy magasra emelkedő púp a -gerinczén, s hogy alakja még félelmesebb legyen, az álláról hosszú -fényes, fekete szakáll lóg alá. - -S a félelmes állatnak kedve is van a harczoláshoz; ő szokott támadni, -hogy ha rejtekében háborgatják s homlokának pézsma szagától úgy irtóznak -a lovak, hogy a hol megérzik, horkolnak, szétfutnak előle, s ugyan derék -paripának kell annak lenni, a melyik a bölénynek helyt áll; míg őt magát -semmivel meg nem lehet riasztani, mint a pipamocsok bűzével. Azt megérzi -ötszáz lépésnyiről: azért, mikor meg akarják hajtani, pipanedvvel kenik -be a hajtók süvegeik tetejét. - -Ennek a vadászatára indult el másnap reggel az ifjú ghirai. Hajtók és -vadászok többen voltak ezernél, mind lóháton, a puskák borzbőrből -készült tokba rejtve s minden lovas hosszú lándzsával fölfegyverezve, -melynek nyele a Kaukázusban honos rotang fajú nádból készül. Asszonyok -is voltak a vadásztársasággal, de csak a ghirai kiséretében. - -Valamennyi vadászparipának rutát kötöttek az orra fölé, hogy annak a -szagától ne érezze messziről a bölény pézsmabűzét: csak Riumin és Izméne -lovainál mulasztották el az óvó intézkedést, számítva arra a vastag -tréfára, hogy a hetvenkedő énekest hogy ragadja majd el a lova ijedten, -ha bölény közelít. Azért vittek magukkal asszonyokat, hogy legyen majd, -a ki kaczagjon a tréfa fölött. - -Különösen szánakozva tekintett a ghirai Riumin kurta vadászfegyverére. -Az övé hatalmas, ölnyi hosszú damaszkcső volt. - -A bölényhajtás egész hadjárat volt; elébb ki kellett puhatolni a -vadállat tanyáját s azután azt körülfogni s kiugratni a rejtekéből. - -A siker rendesen az időjárástól függ. Ha csendes, száraz idő van, akkor -a bölénybikának tülekedő kedve van, a bőgölyök is csípik: ezért haragos; -könnyen meg lehet lepni s akkor dühbe jön és szembeáll akármilyen -sokasággal. Hanem ha szél fú, akkor messziről megérzi a szélmentében -közeledőket s teheneit, tinóit maga előtt hajtva, kitör, mielőtt -szorosra húzhatták volna körüle a kört. - -Ez alkalommal legrosszabb kedvében volt. A lég fülledt volt és nehéz; a -nap forrón sütött, milliárd légy zsibongott a légben; a bölény érezte a -közelgő zivatart előre s úgy elbujt az áthatolhatlan bozót közé, hogy -semmi hajszával ki nem lehetett belőle ugratni. - -Feltalálták a csapáját, a nyomait; de olyan sűrü berekbe vette magát, -hogy még a vérebek sem bírtak hozzá behatolni. - -A ghirai a vérebfalkán kívül egy vadászpárduczot (gepárd) is hozott -magával; az egyik peczére tartotta maga elé fektetve a nyeregben, a -kitanított állat fejére a támadás pillanatáig sűrű zacskó volt húzva. - -A mit a bölény állatösztöne előre megérzett, az bekövetkezett. Délfelé -olyan zivatar támadt a völgy fölött, hogy a szakadó záportól nem -lehetett tíz lépésnyire látni; egészen besötétűlt s a -mennykő-csattogástól zengett köröskörül minden bércz. - -A vadászok nyakukba keríték a «burkát» (a cserkesz guba csak féloldalát -takarja az embernek, a mit a vihar ellen fordít) s a bölényre senki sem -gondolt most. - -Ekkor egy villám lecsapott az erdőbe s végig hasítva egy óriási -fenyőszálat, azt egy pillanat alatt a tövétől a tetejéig lángba borítá. -Most aztán volt már kivilágítás a nappali sötétséghez. A szakadó zápor -vízsugarai úgy tündököltek, mintha tűzeső hullana az izzó égboltozatból. -S hogy a pokolbeli képnek uralkodó réme is legyen, a villámcsattanás s -az égő lángoszlop kivadítá a bölényt rejtekéből. Nagyot ordítva tört elő -a bozótból, iszonyú fejével rést törve maga előtt s kirohant a kerek -térre, a hol a ghirai és vadászkísérete állt. - -A szörnyeteg ennyi embert meglátva, egyszerre a pokoli tűz és -vízvilágítás közepett elbámulva megállt, lábait előre feszíté s farkával -csapkodta két oldalát. - -A vérebek rárohantak minden oldalról. - -A bölény egy pillanat alatt szétverte valamennyit. Kettőt-hármat -agyongázolt, négyet-ötöt felvillázott, csak úgy repkedtek a levegőben, a -többi vonítva szaladt szét; a nagy tizenhat mázsás állat oly gyors -szökellő, mint egy kecskebak. - -Most azután a vadászok elővették a puskáikat a bőrtokból. - -A ghirait illette az első lövés. Hosszú puskáját végig fekteté a -baltenyerén s odaczélzott. Hanem a puska nem sült el. A kova nem ad -szikrát az ilyen szakadó záporban. - -– Lőjetek ti! parancsolá kísérőinek. - -Egytől-egyig minden puska csütörtököt adott. A felhőszakadástól nyirkos -lett minden lőpor a lőserpenyőben. - -– Még megcsúfol bennünket ez az ökör! Ereszszétek rá a párduczot! - -A peczér levette a párducz fejéről a sipkát s leereszté azt a földre. A -nemes állat megpillantva a bölényt, elkezdett hason csúszva közelíteni -feléje. De ez is észrevette őt, s néhány lépésre visszavonult. A -vadászpárducz egy villámgyors szökéssel a bölény fején termett s oly -ügyesen ragadta azt meg, hogy a míg felső teste a bölény két széjjel -álló szarva közé jutott, a nélkül, hogy azok egyikébe felnyársalhatta -volna magát, első és hátulsó lábai az óriás nyakába és szügyébe vágták -karmaikat s ugyanakkor fogaival a megtámadott csigolyáját harapta -keresztül. - -Hanem ekkor a bölény vad dühvel rohant egy terebély platánfa derekának s -a fején csimpajkozó párduczot úgy zúzta annak az oldalához, hogy az -összetört hátgerinczczel fordult le róla, élettelenül. - -Ekkor aztán bőszült bömböléssel emelte fel a fejét a vadállat, az ökrök -királya, s lábaival kapálva a földet, kérdezé a maga nyelvén: «Van-e hát -az emberek között, a ki az ökröt megveti?» Öt-hat dárda süvöltött -feléje, (a lőfegyver használhatlan volt mind) azok mint tüskék álltak -meg az óriás testében; nem is ügyelt rájuk. Két szarvát a földre -szegezve, neki rohant a ghirainak. - -– Most lőjj rá. Így szólt e pillanatban Izménéhez Riumin. - -És a leány a fegyvert, melyet Mčzchetisz hagyott rá örökben, arczához -emelve, ő a vadállat ballapoczkájára czélzott. Ez a fegyver elsült; -gyutacsos puska volt, nem ártott neki a zápor, s a halálra sebzett vad -egyszerre megváltoztatta rohamát s arra felé fordult, a honnan a lövést -kapta. - -A leány mellett volt Riumin, lován ülve. A derék paripa horkolás nélkül -várta be a felé rohanó szörnyet: tudta jól, hogy lovagja el fog azzal -bánni. Mikor nyolcz lépésnyire volt a bölény, akkor lőtte azt Riumin -épen a homloka közepén, s az aczélhegyű golyó keresztül fúrta az iszonyú -koponyát. Csak most ugrott aztán félre a paripa, helyet adva a mellette -elrohanó szörnyetegnek, mely még két halálos sebbel is tovább robogott, -míg egy fatörzsbe belecsapva a fejét, összeroskadt, csak úgy döngött -utána a föld. - -Egy átalános üdvkiáltás hangzott Riumin felé, hasonlatos ama -csataordításhoz, a mi álmából fölriasztá. Ő pedig leugrott lováról s -kindzsálját kirántva, oda futott az elejtett szörnyeteghez s levágta -annak hosszú fekete, fényes szakállát. - -Mi volt igazságosabb, mint hogy Riumin a diadaljelvényt megoszsza azzal, -ki a vadászhőstettben társa volt, Izménével? De ő nem az igazságot -követte, hanem a diplomatiát. A diadaljelvénynyel oda lépett a ghirai -hugához s annak ajánlá azt föl. A szép cserkesz leány szemei szikráztak; -megköszönte az ajándékot, és rögtön feltüzte azt kerek sipkája mellé, a -honnan az hosszan lelógott vállára, mint egy lobogó bojt. - -Riumin úgy tett, a hogy Weljaminoff tábornok utasítása parancsolá. - -– Te meg tudod nyerni az asszonyszíveket. Láss hozzá! - -Kettőt már megnyert. - - -IX. A LEÁNYKÉRÉS. - -– Azt már látom, hogy igazi beke vagy, mondá a ghirai Riuminnak, midőn a -vadászatból visszatértek; hanem már most magyarázd meg nekem, micsoda -fegyver az a tied, a mi még a zápor közepett is elsül? - -Riumin odaadta a fegyverét a főnöknek s megmagyarázta neki a csappantyús -fegyver szerkezetét. - -– Ez derék találmány, szólt a ghirai. Ha az én harczosaimnak ilyen -fegyverük volna, az ellenségeimet megtámadhatnám zivatar idején s -legyőzhetném. Honnan hoztad te e fegyvert? - -– Hazámban Lazisztánban készítik. - -– Nem lehetne ilyenné átalakítani az én vitézeim fegyvereit is? - -– Lehetne, hanem a fődolog az a robbanó anyag, a mi a gyutacsban van. - -– S te tudod, hogy az miből van? - -– Tudom, aranyból meg kéklő savanyból. - -– Én adok neked aranyat, a mennyit akarsz. - -– De ahhoz nem olyan arany kell, a mi már használatban van: ahhoz csak -olyan aranyat lehet használni, a mi tisztán, vegyítetlenül jön elő. -Vannak aranybányáid? - -– Nekem nincsenek. Mesélik az öregek, hogy volt valaha az én országomban -is, de már nem tudják hol; hanem tudok egy országot a Nuamchwam hegyen -túl, ott sok van. Riumin közönyös arczczal mondá: - -– No hát hozass onnan tiszta aranyport. - -– Csakhogy oda most el van zárva az utam. Látod ott a Latpari -jéghegyeinek ormát? Az zárja el tőlünk a Nuamchwam hegy vidékét, azon -még ember keresztül nem hatolt: a másik út pedig az Aada-Choch hegyen át -vezetne, s az most el van zárva. - -– Ki által? - -– A jezidek által, a kik megszállva tartják. - -– Ki kell nyitni, ha el van zárva! - -– Az lehetetlen! - -– No hát érd be a kovás puskáddal! - -Riumin nem beszélt erről többet a ghirainak. - -Az esteli lakománál azonban már az asztalfőre ültette a ghirai Riumint -és rabnőjét. A férfit maga mellé, a leányt huga oldalára. - -Mikor aztán már mindenkit felmelegített a jó bor, akkor így szólt a -fejedelem Riuminhoz: - -– Hallod-e, lazisztáni énekes, most már látom, hogy igazi jó beke vagy -magad is, a társnőd is. Most már hát nem pénzért kérem tőled az -énekesnődet, hanem cserébe és nem rabnőül, hanem feleségül. Én neked -adom a hugomat hitvestársul; te add nekem a tiedet, s aztán légy -vezéreim között a legelső, s osztozzál a birtokaimban. - -Riumint megdöbbenté ez a szó. Természetes volt az, nem erőtetett. A -személyes bátorság teljes varázszsal szokott hatni az egyszerű, félvad -és egész nemes népfajokra; mind a leányra, mind a férfira nézve -megérdemelt volt e felmagasztalás. A galgárok előkelőinek helyeslő -morgása tudatá, hogy e fejedelmi ötlet a nép helyeslésével találkozik. S -a ghirai hugának lesütött szeme s elpirult arcza tanuskodik róla, hogy e -szó az ő szívében sem maradt viszhangtalan. Hanem Izméne elsápadt s -félve tekinte Riuminra. - -Riumin arcza elborult. Egy pillanatra azt látta csak, a mi körüle van. -Egy vitéz derék nép, annak egy fiatal, jó indulatú fejedelme; egy -szegény árvaleány, a kinek a fejedelem hazát, családi boldogságot, -örömteljes életet kinál, s a kit, hogy magának tartson, ahhoz semmi -joga: a véletlen, a vakeset adta kezébe; nem rabnője, nem testvére, nem -is szeretője. Mi okon, mi jogon mondaná azt róla: «nem adom!» - -És mégis azt kell mondania. Hiszen ha ezt a leányt itt hagyja, maga nem -tud tovább hatolni. És most már mennie kell. Most már tudja, hová? Már -meg van mutatva a távol jégorom, mely végczélját képezi: ez az -aranyvidék, s ha az fel van fedezve, akkor apa, anya és testvér -visszajönnek Szibériából. - -Mit parancsolt az útraküldő rettenetes zsarnok? - -«Ha találsz két népfajt, mely egymással vetélkedik, veszítsd őket össze! -Veszítsd a testvért a testvérre, hogy az egyik holttestén keresztül -léphess a következő lépcsőre.» - -Szemei találkoztak Izméne tekintetével. E kétségbeesett esdeklő tekintet -valamit súgott neki. Érzé, hogy ördög is tudna már lenni, hogy czéljához -közelebb jusson. - -Felállt helyéről, s süvegét mélyen lenyomva homlokára, így szólt a -ghiraihoz: - -– Ajánlatod fölöttébb megtisztelő mind rám, mind e hajadonra nézve, a ki -bizony mondom, érdemes arra, hogy tisztelve legyen. Gyilkosok közül -szabadítám meg egykor: az volt az ára, a min magamévá tettem; hugomul -tartottam, egyéb szeretet közöttünk nem volt. Én is egész szívet adhatok -hugodnak, a kinél szebb lányt a két tenger között nem láttam! De jusson -eszedbe ifjú ghirai Csengli, hogy igaz kalgár ifjú addig lakadalmat nem -ül, sem hugát addig férjhez nem adja, a míg megölt apjának halála -megboszulva nincsen. Te még nem törülted fel apád vérét a gyilkos -szakállával. Majd ha azt megtetted, akkor lakodalmazzunk. - -E kegyetlen szemrehányásra felugrott helyéből az ifjú ghirai s kirántva -oldaláról a saskát, odadobá azt az asztalra, kiáltva: - -– No hát legyen meg! Te mondád! Vezetni fogsz bennünket. - - -X. A VÉRBOSZÚ. - -Riumin lázító felhívása lángra gyujtotta az egész kalgár törzset; a -felhívásra minden aulból felsereglettek a lovas vitézek saját -választotta vezéreikkel, harczhoz szokott, a halállal játszó férfiak. - -Azt a szót, hogy Načhali ghirai haláláért vérboszút kell állani, -mindenki megértette. A vérboszú a kaukázusi törzsek törvénykönyve. Ha -egy apát, testvért megölnek, annak a fia, testvére adósa lesz a megölt -lelkének a gyilkos vérével s mindaddig nyomja a lelkét az adósság, míg -az áldozatvért be nem iszsza a föld. Akkor megint ennek a pereputyjai -lesznek adósok a vérboszúval. Egy család vérboszúja magával viszi az -atyafiságot, az atyafiság egy egész ault a másik ellen. S ha fejedelem -családja tartozik a vérboszúval, akkor az egész törzs feltámad a -megtorlásra s aztán folyik a harcz ivadékról-ivadékra, míg az egyik vagy -elpusztul, vagy kivándorol, mert a míg a határaik összeesnek, addig -minden szemközt találkozó szomszéd adósa a másiknak a maga vérével s a -süvegének a különböző alakja ad jogot a másiknak, hogy őt dúvadnak -nézze, a mit bokorból, fa mögül, rálesve, agyon kell lőni. - -Ilyen vérboszút indított meg Riumin a kalgár törzs közt a jezid törzs -ellen. A két testvértörzs között egyébiránt az a különbség van, hogy a -kalgárok süvegének tetején veres posztóbetét van, a jezidekén pedig kék. - -De hát mit vétett ez a két nemzet Riuminnak s mit vétett az orosz -czárnak, hogy egy ilyen irtó harczot kellett közöttük megindítani? - -Hát azt vétette, hogy útjába esett annak az egyenes vonalnak, mely a -Kaukázus aranytartományába vezet; s hogy ez az út parallel vonalt képez -azzal, a melyen a Szibériába számüzöttek oda- és visszatérnek. - -Az orosz fanatikusok között találni olyanokat, a kiknek csupasz testére -van felakasztva a Szent György-kép, olyanformán, hogy egy vékony -aczélláncz fut körül a derekukon, az eleven bőr alá húzva, azon függ a -kép. Ilyen örökké kínzó láncz volt az, a mivel Riumin meg volt fogva. -Ezen viselte ő is a maga sárkányát megölő Szent György-képét. - -Hadd folyjon ezernyi ezer családnak a könyje, csak az ő családjáé legyen -letörülve! - -Az orosznak még a leggyöngédebb érzelmeiben is van valami őslénytani -vonás. - -Riumin a maga katonai tudományával fölényt gyakorolt a primitiv -harczmodorú törzs népe között; szervezte a csapatokat, kikémlelte a -csatatért, elkészíté a haditervet. - -Megtudta, hogy a legnagyobb akadály, mely útjában áll, a Jachwa-völgyet -elzáró Aada-Choch hegyéből kivezető szoros, mely az egész hegygerinczet -többször megtört vonalban, mint egy árok repeszti ketté, a falak csaknem -függőlegesen merednek fölfelé mind a két oldalon s a sziklaút alapja -néhol nem szélesebb húsz ölnél. - -Ha e szorosban egy halálra elszánt csapat útját akarja állni a -keresztültörni szándékozónak, ott csontház marad a harcz után, nem -csatatér. - -Riumin azonban tanult valamit a kirgizektől. - -A mint meggyőződött felőle, hogy a jezidek erős csapatokkal megszállva -tartják az aada-chochi útszorost, összetereltetett ezer szilaj tulkot a -mezőről, azokat neki hajtatta a hegyszakadéknak; a vad ökröket hátulról -dárdaszúrásokkal terelték előre s égő farkasszőrből gyúrt kanóczokat -hajigáltak közéjük, a minek a bűzétől a szarvasállat megszilajul. - -A stratagémának sikerülni kellett. A vad baromtömeg olyan volt, mint az -áradat; az letiport maga előtt mindent, a mi ellent akart állni, azt meg -nem állította se lövöldözés, se tűzrakás; a mint a sziklaút folyvást -összébb szorult, az egymást szorító vadállatok annál bőszültebbek -lettek, bömbölésük hadi lármájától dörgött a szikla-folyosó. Ez eleven -mozgó sáncz kiseperte a nyomában rohanó kalgárok előtt a szorosútat, a -nélkül, hogy az ellenség dárdáik hegyét meglátta volna. Egész a -hegyszakadék túlsó kapujáig harcztalanul, mégis győzve hatoltak elő. - -– Látod, mondá Riumin a ghirainak, a mi be van zárva, azt ki is lehet -nyitni. - -– Csak várd el még a végét, viszonzá rá a fejedelem. - -A sziklafolyosó egész a túlsó kijáratáig meg volt hódítva. Az előre -hajtott baromcsorda megtörte az emberi ellenállást; hanem itt a folyosó -egyszerre félregörbült s ott azután következett valami, a mit ökörerővel -nem lehetett legyőzni. - -Az éjszaknak fordult sziklafal olyan képet mutatott, mint egy -darázsfészek. Rendszeresen egymás mellé és egymás fölé vájt üregek -tátongtak négy-ötsoros folyosókban, mellvédekkel és karzatokkal s -fölvezető lépcsőkkel egymással összekötve. Ez a jezidek bevehetetlen -vára. - -A kétezer láb magas sziklafal még a függélyesnél is meredekebb, mert a -felső párkánya előre hajlik. Onnan a barlangokhoz le nem lehet szállni. -Alulról lépcsők vezetnek föl hozzá, de azok oly keskenyek, hogy egy -embernél több egyszerre nem fér el rajtuk. A darázssejt pedig nincsen -darazsak nélkül: minden üregből a jezidek fegyverei villognak elő. Azok -onnan a hozzájárulhatlan sziklaodúkból a betörő sereget -megsemmisíthetik, a nélkül, hogy az árthatna nekik valamit. - -– No hát ezt nyisd ki, ha tudod, mondá most a ghirai Riuminnak. - -– Pedig tudom, felelt Riumin, s azzal lovagjai egy részének -megparancsolva, hogy foglaljanak állást a sziklaút egyik kivölgyelt -öblében, a többit visszaküldé, azzal az utasítással, hogy kiki hozzon -magával az erdőből annyi nyers galyat, a mennyit a lova elbír. Ezeket -rőzsekötegekké csomagoltatá, s azután egyenkint minden harczosnak két -ilyen csomagot adott a kezébe. Az egyiket az a darázsfészek közelében -letette, a másikat a hátán visszahozta. A rőzseköteg megvédte az -ellenfél golyóitól. Lassankint egész torlasz rakatott így a sziklasejt -alá. A jezidek csúfolódtak vele; azt hitték, a rőzsetorlaszon át akarja -a várukat megostromolni. - -Riuminnak pedig más szándéka volt velük. Ezt megint a turkománoknál -tanulta. - -Mikor a torlasz a fél sziklafolyosót egy oldalán magasra tölté, akkor -megvárta, míg egy éjfél után fölkerekedik a rendes éjszaki szél, akkor -meggyujtatta az egész rőzsehalmazt. - -A szél egyenesen belehordta a barlangodúk torkába a nyers bozót vastag -keserű füstjét s reggelre, a mire a tűz elhamvadt, már nem volt, a ki a -darázsfészket védje. - -Így füstölte ki tábornokja a turkománokat is bevehetlen barlangjukból. -Azok mind odafulladtak. A jezideknek volt egy egérútjok a -sziklaösvényen, azon megmenekültek; de a várukat üresen hagyták. - -– No, úgy-e, hogy ki lehet mindent nyitni, a mi be van zárva? mondá -Riumin. - -Erre már azt felelte neki a ghirai, hogy «mesterem vagy!» - -A kalgárok pedig most már Riumint nagyobbra becsülték, mint a -fejedelmüket. - -A félelmes útszoros el volt foglalva egy ember elvesztése nélkül. - -Riumin egy országgal ismét közelebb volt útja végczéljához. - -Most már eszköze is volt hozzá, hogy erőszakkal elvehesse azt, a miről -eddig csak álmodozott. - -A szoros elfoglalásával azután megnyilt a harcztér. - -S az valóban jól van elrendelve, hogy cserkesz harczoljon cserkesz -ellen, mert ezen a harcztéren a nehézkes orosz katona, a ki ahhoz van -szokva, hogy mindent parancsszóra tegyen, mind elpusztulna. Csak úgy -lehet itt győzni, ha egyik hegyszülött törzs harczol a másik ellen, ezek -a kifáradhatlan, megrémíthetlen vitézek, kiknek mindegyike külön -egymagában is hős, s közvitéz és csapatvezér nem jön zavarba, ha előre -nem látott akadályt talál maga előtt. - -Maga a harcztér is oly kuszált. Csupa erdő, hegyszakadékok, három-négy -ház egy csoportban, azoknak egy közös magas tömör tornya. Abba -menekülnek a körüllakók a rögtöni támadás esetén s ott azután férfi, -asszony, gyermek védi magát a kétségbeesés erejével. Ha egyet -elfoglaltak, következik a másik, minden erdő kelepcze lehet az -előrehatolónak, a hol nem várja, ott fogja egyszerre az ellenség körül s -mire szembe akar vele szállni, már akkorra megint eltünt előle; támadása -gyors, váratlan, védelme makacs, törhetlen, megfutása csalárd; futtában -visszafordul a nyeregben s úgy lövi le üldözőjét. Mintha földből nőne, -égből hullna, úgy támad elő, s mintha ördög volna, úgy tünik el megint. - -Riuminnak csak a kalgárokkal sikerülhetett a jezidek városáig -előretörni. Azonban ő is ügyes hadvezetőnek vált be. Fel tudta az orosz -hadviselésnek a sajátságait használni: az ellenséget több ponton -megtámadni s a főerővel egy helyen keresztültörni; merész -megkerülésekkel állásából kizavarni, cseltámadásokkal erejét félrevonni. - -Ott állt már a jezid törzs tartománya közepén; mind a két rokonfaj -összegyüjté csapatjait a főváros előtt egy döntő ütközetre, s ha a -kalgárokat hevíté a biztos győzelem reménye, a jezidet is félelmessé -tette a kétségbeesés. - -S annyi vérszomjas férfi között volt egy gyenge leány is, a kinek semmi -köze se volt sem a hódításhoz, sem a vérboszúhoz; csak épen, hogy nem -tudott elmaradni attól a férfitól, a kit oly nagyon imádott. Pedig -Csengli ghirai jobb szerette volna Izménét otthon hagyni a hugánál; de a -leány azt mondá: «én követem az én uramat». - - -XI. ALZAHIRA. - -A mint a két ellenséges sereg egymással szemközt felállt, s egyik -táborból a másikba kezdett áthangzani, a hogy a nyugtalan paripák -nyerítenek egymásra s a hetvenkedő harczosok ingerlik egymást kölcsönös -kihivásokkal: egyszerre trombitaszó hangzik a havasok felől, s a sima -fenyérlepte lejtőn egy új lovas sereg száll alá, melynek minden vitéze -fehér kucsmát visel. - -Riumint meglepte az új csapat megjelenése, a mire nem számított; a mint -azonban az ősz vezérek felé fordult, azoknak az arczán valami különös -elfogódást vett észre. - -– Legyünk nyugton, mondá neki a legvénebb. Itt jön Alzahira. - -– Ki az az Alzahira? - -– Az udi királyné. - -– Ellenség, vagy jó barát? - -– Egyik sem. Ő a biró. - -S azzal senki se kérdte többé Riumintól, hogy mi tetszik neki? Mind a -két táborban pihenőt fujtak a kürtök; a hadsorok meglazultak, innen és -túlról is kiváltak a fényesebb fegyverzetű alakok, hogy a csatatérűl -kiszemelt helyre előjőjjenek. - -Az érkező új hadcsapat azonban érthető kifejezést adott annak az -elhatározásnak, hogy ide nem pusztán beszélgetni jött, hanem hogy -megjelenésének nyomatékot is tud adni. Riumin bámulva látta, hogy az udi -királynő emberei egy csoport öszvérről nagy hirtelen kerekeket, -ágyútalpakat, rézcsöveket szednek le, azokat ép oly hirtelen összerakják -s pillanatok alatt négy ágyú van felállítva a legkedvezőbb magaslaton, -míg az egész völgyet uraló sziklafensíkon egy üteg röppentyű háromlábú -állványait lehet felismerni. Itt rendszeres haderő áll szemközt. - -A királynő kiséretével a hadrendben felállított lovasság előtt megállt, -s akkor hatalmas trombitaszó harsogott fel s e trombitaszóra a hadsor -közepén egy zöld zászló lett kibontva, melynek lobogóján egy földteke -volt kivarrva aranynyal, felül a tekén egy kereszt, alul pedig a félhold -ölelte azt át. - -Erre a jelre mind a két ellenséges sereg vezérei tétova nélkül vágtattak -a királynő elé, mintha maga Izrafil angyal jönne közéjük igazságot -tenni. Riuminnak és Izménének is követni kellett e hivást, ha azt -akarták elhitetni, hogy igazhivők. - -Az udi csapatoknak mind egyenlő öltözete és fegyverzete volt. Fekete az -öltözet, a süveg fehér. Puskáik mind gyutacsra voltak alkalmazva. Ezek -rendes katonák. - -A királyné öltözete nem volt különböző katonáiétól. Vállától a -kengyelvasig omló fekete selyempalást takarta el egész termetét s fejét -ezüst sisak födte, azon a földteke, a kereszttel és félholddal. - -Nem volt rajta semmi királyi dísz, hanem az arcza: az királynői volt. A -reá tekintő nem tudott magának számot adni róla, hogy mit látott? ez -arczot érezni kellett, nem látni; nem volt annak szépsége részletezhető, -az egész együttesen hatott, mint a földre szállt istennőké s csak a -lélekteljes nagy sötét szemekre tudott visszaemlékezni a halandó, a kit -sorsa valaha arra kényszerített, hogy e fölséges alak színe előtt álljon -s ezek a szemek úgy fogva tarták, úgy kivallatták, úgy kimondatták vele -legféltettebb titkait is, úgy rá tudtak parancsolni, úgy kikergettek -belőle minden ellenmondási ösztönt, úgy kiforgatták minden akaratából, -hogy soha se kivánt többet eléjük kerülni. - -– Szelim aleikum. - -– Aleikum unallah; mondának a cserkesz vezérek. - -– A királynő viszon üdvözlése így szólt «Daal áldjon». - -Hangja olyan volt, mint a megkondult harangé. Mély, de csengő, mint az -üvegharangé; mindig nyugodt, soha sem szenvedélyes, de azért mégis -ellenállhatatlan. - -Cserkeszül szólt hozzájuk, a szuáni kiejtés szerint, mely -leghangzatosabb. - -– Adighe férfiak! Miért törtök egymás ellen? Azért hozta meg a békét a -nagy próféta Manszur Elia a népnek? azért szüntette meg a tíz ivadék -harczát a szunnita és shiita között hogy most az egygyé lett muriditák -néptörzsenkint pusztítsák egymást? Feleljen a támadó! - -Csengli ghirai felelt, ellenfelére mutatva. - -– Vér van közöttünk. Apám vére van az ő fején. - -A jezid vezér válaszolt: - -– Az én bátyám vérét mosta az le. Apád megölte testvéremet. - -– Mullah! Nincs igazad. Szólt közbe a királyné. Načhali nyilt harczban -ejté el testvéredet; te pedig megrohantad éjjel, hadizenet nélkül -Nachalit, mikor vadászatból hazatért. A «chariate» ellened szól. - -– No úgye? szólt bele a kalgár vezér. A chariate is azt mondja, hogy a -vérért meg kell fizetni. - -– Igen, szólt a királyné; de azt kivánja, hogy a vétkes helyett ne -fizessen meg az ártatlan. Ti pedig mind a ketten sereget hoztok egymás -ellen, a miknek férfiai egymásnak nem vétettek s egy vérboszúból ezeret -csináltok. - -– No nem bánom, szólt Csengli ghirai, legyen hát kettőnk között a harcz. -Álljunk ki karddal egymás ellen a két sereg közé s végezzünk egyedül. - -– Én sem bánom, szólt erre a jezid főnök. - -– Hallgassatok, csitítá őket Alzahira királyné. Több vérnek nem szabad -az adighe törzsei között folyni. Jön egy közös ellenség, a ki -mindnyájunkat le akar igázni; az ellen kell egyesülnünk. Ha meg tudták -az izlam hivei egymásnak bocsátani Haszszun vérét, a ki fényes arczú -próféta volt s a kit az égbe fölvitték a próféták; meg kell alkudni az -apa és testvér halála fölött is. A chariate nem mondja azt, hogy vérért -csak vérrel kell fizetni. Hisz akkor mindig fönmarad az adósság, csak -hogy a másik félre száll át. Fizessen a vétkes aranynyal; akkor vége -szakad a viszálynak. Te Mullah vért ontottál, fejedelmi vért. Ezért -fizetni fogsz a megölt fiának ezer arany tumánt. - -Az elitélt szabadkozott. - -– Nekem nincs annyi pénzem. Egész népemre adót kellene érte vetnem. - -– Tudom. Rossz gazda vagy. Én az ezer tumánt lefizetem helyetted; nem -ingyen, nem is kölcsön, hanem szolgálatért. A Tundra folyam, mely az én -országomból a tiétekbe átfolyik, két év előtt a ti telketeken olyan -torlaszt rakott le, mely a vizét felszorítja az én vidékemre s ott egész -völgyeket csinál tó-fenékké. Ti a sziklatorlaszt el fogjátok távolítani. -Munkát adok nektek, az lesz a büntetéstek. Tudom jól, hogy a csatában -kapott sebtől nem irtóztok úgy, mint a kapa nyelétől, mely tenyereiteket -feltöri. Ez az én itéletem. Belenyugosztok-e? - -A jezid főnök hogy ne nyugodott volna bele? Így ő minden vérontás és -fizetés nélkül megszabadult a nehéz adósságtól, a népének a tenyere -pedig hadd törjék; hanem a kalgár ghirai nem vette olyan könnyen az -egyezséget. Ott állt mögötte Riumin s az meg-megrántotta a mentéje ujját -s Izménére mutatott, a mit a ghirai meg is értett. - -– Királynő! Én nem magam parancsolok a seregemnek. Ime egy derék -lazisztáni beke van velem, a kinek a hugát nőül kértem, a mire ő azt -felelte, hogy kalgár fejedelemfi addig nem házasodhatik, míg atyja vérét -a gyilkos szakállával fel nem törülte. Én neki adtam át seregem -vezérlését. Itt van a vezér s itt van a huga. Itéld meg, vissza -vehetem-e tőle adott szavamat? - -– Jőjjetek elém! szólt a királyné Riuminnak és Izménének. Sokáig nézett -sötét lélekbelátó szemeivel hol az egyikre, hol a másikra. - -Riumin érzé, hogy itt minden lélekjelenlétét össze kell szednie. -Nyugalmat erőltetett arczára s midőn a királyné némán inte neki a -kezével, hogy szóljon, csendes, de szilárd hangon mondá: - -– A kalgár sereg vezére én vagyok, nevem… - -A királyné eléje vágott: - -– A neved «Riumin Oleg». - - -XII. RIUMIN OLEG. - -Riumin azt hitte eddig, hogy őt senki személyesen harczban le nem győzi, -asszonyokkal szemközt pedig biztos diadalhoz volt szokva mindig, és most -ez a szemközt jövő asszony olyat ütött a fejére ezzel a szóval, hogy -holt embernek érezte magát egyszerre. - -Alzahira pedig nem Oleg arczán nézte szavai hatását, hanem Izméneén. A -férfiarcz kemény, az tud nagy ijedelmeket eltitkolni; de a leányé -elárulja a gondolatot. Izméne nem titkolá ijedelmét, a mint Riumin nevét -kimondatni hallá. - -Riuminnak is a torkán akadt minden további szó. Ha a királyné most -elmondja itt e cserkesz vezéreknek, hogy ki az a Riumin Oleg? - -Alzahira pedig megveregette a lova nyakát s aztán megszólalt a -legtisztább latin nyelven.[5] - -– Nekünk jobb kémeink vannak, mint ti nektek. - -Riumin diák korában mindig átkozta azt a tanárt, a ki Cicero nyelvét -verte a fejébe, de most áldani kezdte magában. - -Ha Alzahira királynő latinul beszél, akkor az először is azt bizonyítja, -hogy európai műveltségű hölgy, másodszor pedig azt, hogy gyöngéd szívű -asszony, a ki nem akarja e vad népek előtt elárulni a kelepczébe jutott -hőst. Ez visszaadta lélekjelenlétét. Ő is latinul felelt a királynőnek. - -– Ha kémeid elhozták a híremet hozzád, úgy bizonynyal azt is megtutad, -hogy én az orosz czár üldözöttje vagyok: szökevény és száműzött, ki -oltalmat keres az oroszok ellenségeinél. - -Alzahira csendesen intett a fejével. - -– Az lehet igaz, szólt nyugodtan; és lehet hamisság! Hogy melyik? azt én -bizonyosan meg fogom tudni. Most hallgass és tedd, a mit én mondok. - -Riumin fejében valami terv kezdett vajudni. - -Alzahira inte neki és Izménének, hogy vonuljanak vissza s azzal a -cserkesz vezérekhez fordult: - -– A kalgár vezér beleegyezett a békekötésbe. Te Csengli Ghirai átveszed -az ezer tumánt, mint apád vérdíját; te Mullah Khumai elvégezteted a -folyamgát széttörését országod területén s aztán éltek kölcsönös -békességben, s ha megtámadja kettőtök közül egyiket valaki, egyesült -erővel fordultok ellene. És most kicserélitek egymással fegyvereiteket. -Helybenhagyjátok-e? - -Mind azt mondták, hogy «Allah ekber!» Még Riuminnak is azt kelle -mondania, hogy jól van így; pedig ezzel a kibéküléssel az a vaskapu, a -mit ő most fölnyitott, jövendőre kétszeresen bezárt kapu lesz, a mit -innen is, túl is őriznek. - -A két fejedelem minden fegyverét kicserélte egymással, s a vad népek még -babonásak: az ilyen szertartásokra adnak valamit. «Saját» fegyvere ellen -senki sem harczol. - -Alig történt ez meg, alig hirdették ki nagy trombitaszó mellett a két -szemközt álló seregnek, hogy a szövetség meg van kötve, midőn Csengli -Ghirai Riuminhoz fordult. - -– És már most lakodalmunknak semmi sem áll utjában. - -Riumin ugyan meg volt akadva. Most mindjárt megházasítják s itt fogják -fejedelemnek. - -Alzahira inte neki, hogy csak hallgasson! - -– Az nem megy oly gyorsan, Csengli Ghirai. A szövetség meg van kötve, de -nekem biztosíték kell, hogy az meg is lesz tartva. Én adtam Mullah -Khumainak az ezer tumánt, ő azért egy sziklameder helyreállítását -vállalta el; ha ti ez alatt őt hitszegőűl megtámadjátok, ő nem végezheti -el a munkát, a mit nekem fogadott. Azért én elviszem magammal túszul a -te menyasszonyodat és a hugod vőlegényét, s nem bocsátom előbb vissza, -mint mikor az igért munka elkészül! - -– Úgy a prófétára esküszöm, hogy magam is csákányt fogok és segítek a -jezideknek követ vágni! mondá elbúsultan a kalgár fejedelem. - -Alzahira pedig odalovagolt Izménéhez s megfogva annak a kezét, oda -vezette őt kíséretéhez. Riumin homlokát és mellét érinté tenyerével, -legmélyebb hódolatát fejezve ki, s követte Izménét. Minden vágya -teljesült így. Mintha csak a szive legtitkosabb óhajtásait olvasta volna -betűhiba nélkül, úgy mondta el azokat a királynő. Igen, igen: ő vele -menni, az ő országába behatolni: ez volt Riumin feladata. Csak egyszer -aztán ott legyen a mesés Udi hazában, az arany és a tündérrege -országában, ott majd az ő dolga lesz azon kezdeni a feladatát, hogy -magát a királynőt hódítsa meg. Azt hitte, az könnyű munka lesz. Hisz az -is asszony. Ez ötlet a királynőtől, hogy őt magával vigye kezesül, -Riumin önérzetének hizelkedett. Miért volna a királynő más anyagból -alkotva, mint voltak az orosz Katalinok és Erzsébetek? - -Hanem erre a hiúságra nagyon hamar eljött a kiábrándulás dere. - -A békekötést nagyszerű lakoma követte. Kalgárok, jezidek a dáridó alatt -tökéletessé tették a kibékülést, azt a friss «lángos»-t, a mit az -asszonyok minden asztaltárs számára sütnek kardlap vékonyságú tésztából, -a teljes barátság jeléül, különösen tépegették szét, darabjait a -bográcsba mártva s úgy tömve a szomszédok szájába, a mi épen nem oly -undorító szeretkőzési jel, mint mikor orosz módra két férfi, pálinkától -csapzott bajuszos szájával egymást csókolgatja. Áldomás is hangzott elég -s Riumin sem maradt hátra az ő fölköszöntésével Alzahira királynéra, -kinek bájai iránti hódolatát semmi oka sem volt eltitkolni. Asztalnál a -királynő fekete selyem cserkeszszabású ruhát viselt, minden czifraság -nélkül. - -Alzahira nem várta a hosszú lakoma végét; lovagjainak indulót fuvatott s -búcsút véve a kibékített fejedelmektől, a két egyesült néptörzs -üdvrivallása közt tért vissza saját táborába, kiséretével és a túszul -elvitt Riuminnal és Izménével. - -Riumin, mint ember, nem titkolhatta el hódolatát e csodaszerű alak -iránt, ki varázsszavaival két néptörzset az öldöklésre ösztökélő dühből -a testvéri ölelkezésre tudott áthajlítani; de mint orosz katona, átkozta -őt azért a munkáért, a mi nagy akadályokat gördített a czár és az ő -tábornokai elé. - -Mikor az udi sereghez visszatértek, Riumin látta, hogy az ágyúkat mikép -szedik ismét szét, s azon bámult legjobban, hogy egy ilyen ágyúcsövet, a -mi látszólag hatfontosok számára készült, hogyan birhat el egy öszvér a -hátán? – Alzahira ezt a gondolatát is kitalálta. - -– Te az ágyúinkat vizsgálod? Azt hallottad úgy-e, hogy a cserkeszeknek -nincsenek ágyúik? Ez igaz is, nem is. Ágyúk azok; de még sem ágyúk. -Puskákat kitünőket tudunk készíteni, de ágyúkat nem. Ezt kovácsaink, -rézöntőink ki nem tudják találni. Öntött csöveik az első lövésre -szétrepednek. Ezek, a miket itt látsz, sok rétegben összegöngyölt -rézlapokból állnak, azért olyan könnyűek, hogy egy öszvér elbirja a -hátán. Lehet is velök lőni de csak egyszer. A mint az első golyót -kilőttük e csőből, az összegöngyölt lemez úgy széttágul, hogy a második -lövésnél a golyót már nem röpíti, hanem csak taszítja. Te azt mondod, -hogy az orosz czár üldözöttje vagy, számkivetett és meggyalázott. A -szucsuk-kalehi hirdetmény is azt tudatja rólad. Hadd lássam: igaz-e? -Tanítsd meg az én fegyverkovácsaimat arra, hogy minők azok az ágyúk, a -mikkel az oroszok lőnek! - -Ez volt aztán a szép kelepcze! - -Alzahira úgy játszott Riuminnal, mint a macska az egérrel. - -Erre lehet igazat mondani és nem mondani. De mind a kettő nagyon drága -lesz. - -Ha kap az alkalmon, egyszerre olyan nagy szolgálatot tenne az udi -népnek, mely az egész ország háláját biztosítja számára s talán még a -királynő szivét is; akkor eljut a végczéljához, az egész Kaukázus -gazdagságának, erejének titka ki lesz tárva előtte. Csakhogy e szolgálat -által egy eddig hiányzó fegyvert fog a cserkeszek kezébe szolgáltatni, s -ha azokat megtanítja ágyúkat készíteni és azokat harczban használni, -ezzel az orosz fegyverek diadalát teszi kétségessé s a saját honfiainak -a vérét pazarolja el. Ha pedig megtagadja ezt a szolgálatot, ha azt -mondja «én ehhez nem értek!» azt neki, orosz ezredesnek, senki sem hiszi -el; azt mondják: «áruló vagy! csak azért hirdettek ki szökevénynek, hogy -jó hired fusson előtted közöttünk!» s azzal úgy becsukják egy hűs -toronyba, hogy soha senki hírét se fogja többé hallani. - -Elvégre is; az utasítás semmi kedélyeskedésnek nem hágy helyet: «uszíts -egymásra nemzeteket, csábíts el asszonyokat, ne kimélj se pénzt, se -vért, csak elérd a czélt!» - -A czél itt van; a vár ugyan rossz vár lesz, de hát az nem tesz -különbséget: vedd úgy Riumin, mintha most tízezer orosz élén kellene -megostromolnod ezt a sziklát; úgy hogy a holttestek betöltsenek egy -szakadékot az utánuk jövők számára! - -Riumin azt felelte a királynénak: - -– Én megtanítom a fegyvergyárosaidat igazi ágyúkat készíteni![6] Ő maga -is beutazta ez országot, s azonkívül Curson, Makintosh, Spenczer és -Vilbruham stb. leírásait használta föl kútforrásul. - -«Reineggs, orosz utazó, egyike a legelső Kaukázus-utazóknak, még a múlt -században megbizatott az orosz kormánytól, hogy a hegyvidék -fejedelmeinek ajándékot vigyen, valósággal pedig, hogy kutassa ki azon -hirek hitelességét, a mik a kaukázusi aranyról beszélnek. Ezen utazó -(orosz) írja a tudósításaiban, hogy a szuánok (másutt udiák) -tartományában feltalálta azon tárnákat és aknákat, a mikből a régiek -csodás arany- és ezüstmennyiségeiket bányászták. Azóta azonban e nyomok -elvesztek; valószínű, hogy a hegyi népek maguk rombolták el féltükben a -bányák minden nyomát. Hogy a Kaukázus e részében csakugyan van arany, -azt bizonyítják az Elborus hegyei közül jövő folyók, a mik mind -aranyszemeket hordanak. – Az is nevezetes, hogy rögtön Reineggs -jelentései után megindították az oroszok a hadjáratot Kaukázusban, -kétségtelenül azon reményben, hogy e gazdag aranytelepek birtokába -jussanak. Nincs egy mívelt orosz sem, bármely politikai nézeten legyen -is, a ki ne hinné, hogy ezek a bányák arra a hatalomra nézve, mely e -vidéket állandóul birtokában tarthatja, a gazdagság kimeríthetlen -forrását fogják képezni. Reineggs óta sok kisérletet tettek orosz -kalandorok, hogy a szuonoknak e titokteljes országrészébe -elhatolhassanak; az aranykeresés vitte őket oda, – de soha se tértek -vissza. - - - - -MÁSODIK RÉSZ. - - -I. A DAAL ISTEN. - -A mint a visszavonuló hadcsapat az Udi tartomány határát elérte, a mit -magas sziklaobeliszkok jelöltek meg, Riumin tapasztalá, hogy itt -czivilizált világ kezdődik. Rendes egyenes utak voltak vágva az erdőkön -keresztül s a hegyszakadékok áthidalva, a Kaukázusban új tünemény. - -E hidakat mindenütt óriási sziklalapok képezték, egyetlen darabból -hasítva, minőket a saumuri tündérgrottán mint a loch-mariakeri -kalmárasztalon szemlélünk s miknek látása kétséget kelt bennünk, hogy -őseink tán óriások voltak, mikor ily roppant szirtlapokat minden -segítőgép nélkül egy üreg fölé emelni birtak. - -Az Udi hegyvidék egy élő muzeuma volt az emberi művelődés fokozatos -haladásának. - -Ott jöttek szemközt a bálványalakká kifaragott sziklacsompók, első -istenei a földnek, kiknek a nevét is elfeledte mindenki, majd egy -meredek sziklafal, közepén oszlopok, homlokzat, kifaragva egy darab -kőből; a homlokzaton irás, melyet senki se tud elolvasni többé, királyok -síremlékei talán, vagy emléklapok, őstörténetet megörökítők. Egy erdővel -körülnőtt sziklatetőn egykori tűzoltárok csonka pyramid-alakú tűzhelyei, -tűzveres maga a kő is, a runairás ölnyi jegyei oldalaikon ezer -lépésnyiről megkülönböztethetők; mély sziklavölgyekbe letekintve, mint -egymás fölé épített kártyavár szédelegnek a pelasgi modorú tumulusok -kapui, benőve repkénynyel; a zuhatag rég elmosott minden hozzájuk vezető -utat, most ott függnek a szédítő magasban: egyptomi tömör oszlopsorok -magas kopár hegytetőkön, mint egy óriás csontváz gerincze, megaranyozva -a lemenő naptól s ködlepte völgy homályából, mint álmodott tündérkép -rémlik elő az egy darab sziklából faragott s indus pagoda -szomszédságában a hajdankori amazonok építménye, egy elpusztíthatlan -mauzoleum. - -A hajdani istenek és emberek ősszármazásának classicus földe ez itt. S -az újkori emberek és istenek temetkezési helye. - -Néhol aztán a természet maga is építészi szeszélyre kelve, elkezdett -titáni várakat, tornyokat, obeliskeket egymásra halmozni; egy négyszögű, -gömbölyüen hajlott oldalú pyramid, szabályos kőrétegeivel, távolból -egészen úgy tünik fel, mind az ind buvaneszvárai civaoltár, s a mély -hegyszakadék két oldalát, melynek szorosán egy hegyi folyam alárohan, -egy demiurgusi kéztől épített ördöghídja köti össze. - -Ha e hidakat szétrombolná a védő lakosság, a támadónak újakat kellene -építeni, a mi nehéz munka lenne, s ha a védőnek is vannak ágyúi, nemcsak -a támadónak, akkor ez sok vérontásba kerülhet. Hanem azért még ez mind -nem teszi hozzájárulhatlanná a kaukázusi Eldorádót. Riumin, mikor nem -figyeltek rá, térképeket rajzolt a bejárt vidékekről. - -Végre fölértek a legmagasabb hegyhátra, melynek növényzete már a havasi -jelleget árulja el. Onnan aztán egyszerre végtől-végig beláthatá Riumin -az egész rejtélyes országot, melybe eljutni törekedett. - -Egy akkora terület, mint az Engadin-völgy Helvécziában, hullámzó -halmokból, völgyekből összerakva s köröskörül fogva óriási hegyektől, a -mik azt minden széljárás ellen védik. S hogy a svájczi jelleg tökéletes -legyen, a völgy egyik oldalát több mértföldnyi hosszúságban elfoglalva -tartja egy sötétkék tó, melynek partjai egymáshoz nőtt falvakkal vannak -beépítve, s szakadatlan kertekkel beültetve. Más völgyeiben a -Kaukázusnak merőben hiányoznak a hegyi tavak; többnyire a hegyvágány -egyenesen vezet le a lapály felé, folyamvizét zuhatagokban eresztve alá. -Itt valami útját állta a hegyfolyamnak, természet- vagy emberkézalkotta -akadály. - -Az egész kis tartomány olyan volt, mint egy kert, a számtalan patak, -mely minden völgyből ezüst szalagkép kigyózott alá, a lapályon öntöző -csatornákba volt szorítva, s azok, mint ragyogó tükörrámák foglalták be -a bujazöld réteket; az északi magas domboldalakat sötétzöld -gesztenyeerdők boríták, a délnek fekvő halmokat ezüstbe őszülő -olajfaligetek koronázták, s a paradicsomi tájkép tele volt szórva -lakházakkal, kastélyokkal, köskökkel, miknek fehér homlokzatai, piros -tetői, bádogtorony födelei kivillogtak a bujazöld közül. - -De a Riumin figyelmét nem az elragadó bűbájos tájkép kötötte le, hanem -az a stratégiai kérdés, hogy mint lehet ez országba egy hódítónak -bejutni? Ime, annak a bejáratát egy tó zárja el. Minden eddig eléje -került akadály olyan, hogy nagy erőpazarlással egy orosz hadvezér azon -keresztül törhet, de mikor egész idáig eljutott, itt meg kell neki állni -és gondolkozni rajta, hogy mit csináljon most? Ide dereglyék, kompok -kellenek. Átusztatni lóháton a széles tavat nem lehet. - -A hegygerinczről a sziklába vágott szabályos kanyargó út vezetett le -egész a tóig. Ott vártak a visszatérő hadcsapatokra a szuávok kompjai, -mik erős tölgyfákból voltak készítve, egész kis hajóhad. A királynő -csapatja átkelt a tulsó partra. - -A tulsó részben több ház, a mi a parthoz közel épült, egész az ereszéig -el volt borítva a víztől, s a gyümölcsfáknak a koronáin akadt fel a -hinár. Alzahira alkuja a jezid szomszédokkal nagyon alapos volt. A -folyam menetét valami hegyomlás visszatartotta az ő völgyeikben, s az -által e tó felszíne nagyon felemelkedett, s hektárokat foglalt el a -paradicsomi kertekből. - -A tó közepe táján, szemközt a sziklaúttal egy magas sziklatömeg -emelkedett ki a vízből, melynek fensíkján tömör bástyák voltak építve, -lőréseikkel az egyetlen bejárat felé fordulva, azok is valószínűleg -olyan kezdetleges ágyúkkal lehettek felszerelve. - -Nagy város nem látszott az egész messze belátható területen sehol. -Három-négy épület egy csoportban, azok körül kertek, szántóföldek, de -minden halom, minden hegyoldal tele volt épületekkel, s azokban a világ -minden építészeti rendszere volt képviselve. - -Riumin az első széttekintésre azt számította fel magában, hogy ennek a -tartománynak lehet öt-hatszázezer lakosa. És e szerint az ki tud -állítani harminczezer harczost. - -A tó tulpartjára érve, tovább haladt a királynő csapatja a tartomány -belsejébe, mindenütt eperfákkal szegélyezett utakon, gyümölcseik terhe -alatt hajladozó kertek között; az eddig látott ősrengeteg helyét olajfa- -és mandulaültetvények foglalták el, s a szőlő nem futott vadon a -bükkfákra, hanem lugasokra volt mívelve, köztük mesés terjedelmű -törzsek, embervastagságú derékkal, miknek ágai, mint az óriáskigyók, -kúsztak fel az alájuk épített kőívekre; egy tő elég volt egy házat -udvarostul beborítani s tízezerei a biborfürtöknek csüggtek le róla. -Mindenütt élet és munka nyüzsgött. A házak, mint körülkoszorúzott -oltárok tüntek fel a felaggatott dohány-, tengeri- és paprikafüzérektől, -az aszalók tetején piroslott a gyümölcs; kemenczéik előtt aranyat -játszott a lefojtott selyemgubók halmaza; a patakok, öntöző csatornák -menetét ellepte a fehérített vászon, s nyájakkal, gulyákkal, ménesekkel -volt tele minden kerített völgy. - -Ha már a házak különféle építkezési rendje meglepte Riumint, még inkább -a lakosok viselete, mely, a hány házcsoport, annyiféle volt. Maga a -főváros, «Dauri», hasonlított egy roppant terjedelmű nyári -lakcsoporthoz, melyből semmi torony nem meredt föl, csupán az óriási -cziprusfák; valamennyi utcza zöld sövénynyel szegélyezve, s -gesztenyefákkal, diófasorokkal beültetve végig; a paloták széles -kőkerítéssel körülzárva, de a kőfal teteje is csupa zöld a tövér -kövirózsa bokraitól, mint az El-Baruhi palotáknál látni. - -A királynő vára nem volt védelemre szánt erősség. Magas, földszinti -kastély volt, négy oldalán tornyokkal, s egy körülfutó, doriai -oszlopcsarnokkal. Mintha Strabo vagy Plinius idejéből maradt volna fenn; -belső elrendezése, a freskó-festmények a falakon, a tágas atriumok, a -tepidarium, mind a Pompejiben kiásott régi római patriczius lakokra -emlékeztetett. Hanem a mi a haladó korról tanuskodott, az volt – a -villámhárító. A homlokzaton volt látható egy szoborcsoportozat csonkja: -egy trón négy lába, egy emberalak két lábfeje, és egy sasnak a két -karma, azok közül az egyikben az ismeretes villámtekercs. Itt valaha -Jupiter tonans szobra állott, most pedig a villámhárító hirdeti, hogy -itt Jupiternek mennykövekkel hajigálni tiltatik. - -Mikor a csarnokba felhaladtak a tágas lépcsőzeten, a királynő így szólt -Riuminnak: - -– Ime, ez az Udi ország, a mit még ellenség meg nem taposott soha. -Lehetsz benne vendég, lehetsz fogoly és lehetsz honfi, tetszésed -szerint. - -Riumin pedig azt gondolta magában: - -– Leszek én ebben házi gazda. - -Hanem mást mondott: - -– Leszek ez országban oktató, a ki megtanítom népedet az újabbkori -fegyverek használatára. - -A királynő e szóra kezét nyujtá neki, s azt mondá: - -– Akkor első ember fogsz lenni ez országban, én utánam. - -Riumin pedig utána gondolá: - -– Leszek én első ember ebben az országban – te előtted. - -A «cœnához» Riuminnak könnyű selyemöltönyöket hoztak, s a számára -rendelt lakosztályban megtalálta a rómaiaknál nélkülözhetlen -tepidariumot, a mi viszontagságteljes kalandútja után nagyon kedvére -esett. - -Az étkező teremben megismerte a tricliniumokat. Amphorák, vedrek, mind a -római mintára készültek. Maga a cœnához megjelenő királynő ezuttal a -latiumi úrhölgyek festői redőzetű öltözetét viselte, mely büszke -termetének szoborszépségét elárulá, befont haja arczának szelid -méltóságát emelte. Minden öltönye hófehér volt, és haja fekete, szemei -sötétek. Csak naparanyozta arczszíne árulá el keleti eredetét. S a -selyemfonású öv, a középen lecsüngő hosszú tőrrel, jellemezte a cserkesz -nőt. - -Riuminnak tetszett az, hogy Izménével is levetették a vad bacchansnői -gúnyát, s a királynő kiséretében ő is abban a testhez simuló tunikában -jelent meg, melyben a többi kisérő hölgyek; ő rajta halvány rózsaszín -öltöny volt. Hasonlított az Olymp tüneményes alakjához, a Horák -egyikéhez. - -Több férfi Riuminon kívül nem volt a tricliniumhoz hivatalos. A kik -felszolgáltak is, mind nők voltak. A férfi ez országban csak dolgozik, -de nem szolgál. A vacsora egyszerű volt és izletes, a bor édes és tüzes. -A királynő maga is ivott bort. Az ujjaikkal ettek mindent, kés, villa -nélkül. Mikor aztán a kezeiket megmosták, akkor a királynő nargyléhket -hozatott maga és Riumin számára, s a rómaiak átalakultak törökökké. -Lollia Paulina, Cleopatra még nem ismerték a csibukszopóka -gyönyörűségét, ha ismerték volna, talán kevésbé unták volna magukat, s -kevesebb kegyetlenségen törték volna a fejüket. A ki a dohányzást -föltalálta, felére szállította le az emberi szív vad hajlamait. - -– Ime, látod, szólt a királynő, a nyugatot és keletet együtt. A mi Róma -és Singapoor között esik, az mind egy országban összegyülve. Az Udi -tartományban háromszázféle nép lakik, a kinek nyelve, öltözete, eredete -egymástól merőben idegen, és a ki egymással mégis békében él. - -– Hogy kerültek itt össze? kérdezé Riumin. - -– Ezredévek gyüjtötték őket össze. Már a görögök idejében virágzó -országok népei laktak itten; a meseszerű Amazonország itt folytatta -diadalmas harczait; az udi népet a byzancziak «Zychy»-nek nevezték. Itt -volt Colchys, a Jázon-mondakör végczélja. A nép minden világrészből -özönlött ide. A merész kalmárok, kik a Jóremény-fok felfedezése előtt a -kereskedelmet India és Európa között az országon át vezették, itt -találtak emporiumot. A békés iparüző népek, kiket a persa, méd, örmény -nagy hódítók országaikból kizavartak, a kiket Nagy Sándor, Aurelián -lakhelyeikből elűzött, Palmyra őslakói, Palæstina vándorai, Egyptom -számüzöttei itt találtak menedéket. Hozzákerültek a népvándorlások -maradványai, valamennyi hazavesztett nép; az utolsó töredékek az avar -csakánok seregeiből, Attila hunjainak véghada, a kiirtott parsok -felekezetei, a száműzött görögök, franczia emigránsok, hugonották, -hassiai németek, velenczei olasz kalandorok, szaraczénok, török -eretnekek, wahabiták és assasinok, kiket kalandvágy, nyereségösztön, -világgyülölet, irtóháború, vallásüldözés addig kergetett, míg -visszakerültek azok közé a hegyek közé, a honnan az emberiség kiindult s -itt találtak egy olyan közös hazát, a mely azt, a kit egyszer megfogott, -nem ereszti tovább. Háromezer évnek egymást kiirtó czivilizácziója -talált itt végmenedéket. - -– S mi tart ennyiféle népet össze? - -– Épen az, hogy oly sokfélék. A maga csoportjában mindegyik fentartja -ősi nyelvét, viseletét, szokásait. A kormányzatban pedig van egy közös -nyelv, melyet elfogadott valamennyi, azért, mert egyiké sem: ez a latin. -Törvényhozás, kereskedés e nyelven folyik. - -– Akkor mégis a római faj uralkodik a többi fölött. - -– Csakhogy ilyen faj nincs. A római nyelvet behozták e kis világba -Sextus Pompejus szétszórt hivei, de azok egy tömegben nem maradtak. -Műveltségüknél fogva az itt talált törzsek vezetői, tanítói lettek s -azokban elmultak úgy, hogy nyelvük és műveltségük fenmaradt utánuk. Ős -rómait nem találsz itt már ez országban. Az én ősöm Tamera királynő -volt, s azt tartja az egész Elborus vidéke hajdankori fejedelemnőjének s -ő rajta kezdve mindig nő uralkodik Udiban, a korona leányról-leányra -száll. - -– Épen úgy, mint Madagascar szigetén. - -– Ebben van kifejezve az az eszme, hogy ez az ország csak véd és nem -támad. - -– Én ismertem országokat, a miknek asszony-uralkodóik nagyon szerettek -háborut viselni. - -– Azok bizonyosan istenfélő országok voltak. - -– Hát Udi népei nem félik az Istent? Azt kellene hinni, hogy a hol -háromszázféle nemzet lakik együtt, ott nagyon sokféle vallásnak kell -lenni, s ha egyébért nem, vallásgyülöletből tépik, marják a külömböző -felekezetek egymást, s ha kiegyeznek is a hazán és nyelvkülömbségen, de -csak összevesznek a tornyaik külömböző jelvényein! - -– Udiban minden nemzet csak egy Istent ismer s azt együtt szereti, abban -megnyugszik, annak a neve Daal. - -– S ki az a Daal Isten? Az a láthatatlan Isten? - -– A Daal a látható Isten, a kit mindenki rögtön megismer, a mint -rátekint, és meglát mindenütt, a hova tekint, a ki minden élőnek -egyformán atyja és anyja, a ki csak szeret, megtart, megáld, soha sem -gyűlöl, nem büntet, nem átkoz: a Daal Isten a föld. - -– Az Udi nép a földet imádja? - -– Az ő istene a föld. Nem a nap, a ki magára nézni nem enged, s a ki -éjjel elhágy, megszünik lenni. A föld mindig velünk van, ez a mindenütt -jelenlevő, ez, a ki minden fiát táplálja, ruházza, árnyékkal betakarja, -álmában ringatja, holtában visszafogadja. Ez, a ki nem kér magának -templomot, a mit ő épít, szebb a münsztereknél és a basilikáknál; harang -se kell bele, a madárdal összecsengeti az imádkozókat. Nem kell neki se -Imám, se Protopopa, se Láma, se Pontifex, egy búzakalászban benne van az -egész katechismus. Ki adta azt a búzakalászt? A Daal Isten! Hisz a -kebléről szakítottad le. Kell ide még prédikáczió? Más Istennek vérrel -áldoznak, pedig a vérből csak féreg támad. A Daal Istennek adott áldozat -pedig kizöldül és kenyeret ad. Ezt prédikálja a búzakalász. A Daal hivők -vallása az, hogy az embernek itt ezen a földön kell boldognak lenni. Itt -nincsenek próféták, a kik azt hirdessék a népnek: türj, nyomorogj, -izzadj, fáradj helyettem, mert én rest vagyok, ontsd ki a véredet -érettem, mert én dicsszomjú vagyok; minél többet szenvedsz, annál -nagyobb lesz a bologságod majd egy másik világban! Pedig hiszen abba a -másik világba is utánna fog menni a hivőknek az a próféta, s ő ott is -olyan rest lesz és olyan éhes, és olyan dicsszomjú, s megint egy -harmadik más világgal fogja biztatni a nyomorultat. A Daal Isten azt -akarja, hogy még itt ezen a földön üdvözüljön minden halandó, s ha mind -egyetértenek benne, senki sem akadályozza meg őket e szándékukban. – -Riumin gondolta magában: - -– Megálljatok csak! Hozunk mi ide egy archimandritát egy pár száz -pópával, majd megtanítanak azok titeket a pokol és purgatórium -tiszteletére! - -– És aztán nézd, szólt Alzahira, a földisten meg is tudja védeni azokat, -a kik őt imádják. Benn az országban békét ád, s szikláival visszatart -minden külellenséget. Kapuinkat tavakkal, folyamokkal őrzi, s karjainkba -erőt, egészséget ad, ha kell fegyverrel is megoltalmazni azt, a ki egy -személyben «Isten» és «haza». - -– Királynő, szólt Riumin, a te vallásod nekem nagyon tetszik, hanem hogy -tökéletes legyen, kérjünk kölcsön a Daal Istentől még egy kis rezet és -czinket is, aztán meg ként és salétromot, hogy ágyúkkal láthassuk el ezt -a paradicsomot; mert e nélkül nincs tökéletes boldogság az «isteni» -földön! - -A földimádás külömben római hagyomány. A föld maga volt az ős istene -Latium lakóinak, s megmaradt még a classicus mythosz fényes korszakában -is, akkor «bona Dea» néven nevezték, templomába csak nőket bocsátottak, -s igazi nevét férfi előtt soha ki nem mondták. Talán innen honosult meg -e cultus a Kaukázus havasai között. - - -II. A PARADICSOM. - -Riumin beváltotta a szavát, a mit a királynőnek adott. A szentpétervári -ágyuöntőde mintájára saját felügyelete alatt készíttetett hatalmas -fegyverműhelyt, s beavatta az udii fegyverkovácsokat abba a titokba, -hogy az ágyucsövet fúrni kell. A tartomány bejáratait őrző -sziklaerődöket ellátták hatalmas tűzokádó csövekkel s ezzel az -aranyország hozzájárulhatlanná volt téve. - -Hozzájárulhatlanná az erőszaknak; de hát nincs-e egyéb hatalom is -Oroszország kezében? - -Nincsenek-e meg azok a fegyverek, a mik elfoglalták Mingreliát, -Daghestant, Armeniát, Gruziát; szép szóval, hizelkedéssel, a királynők, -herczegasszonyok szivén keresztül, elcsábítva a nőt, megvesztegetve a -férfit, megejtve mind a kettőnél a hiuságot? ezek az idegen szürke -szemek, ezek a rőt szakállak sokkal több pusztítást követtek el -Kaukázusban, mint az ágyúk és szuronyok. - -Riumin napról-napra magasabbra tanulta becsülni e kis tartomány -gazdagságát. Pedig még csak a népeit és a földjét ismerte meg. A föld -maga is gazdag; de a nép szorgalma még nagyobb kincs. A száz meg -százféle népnek mindegyike hozott ide magával valamit, a mi az iparban -tökély; a velenczések az üveggyártást, az aranyművességet, a hugonotta a -virág- és gyümölcskertészetet; a német a vászonszövést, a Perzsiából -kiüzött babismus híve a szőnyeg és shawl készítést, a szaraczén a -kardvasgyártást, a chinai a selyemtenyésztést, s az egyptomi a -holttestek bebalzsamozását; építészetben, szobrászatban, festészetben -versenyeznek egymással. Túlömlő jólét van mindenütt. Az államnyelvet a -főtanodákban, az anyanyelvet a népiskolákban tanítják, s a könyvtárak -kincsekkel vannak megrakva. - -Minden ember dolgozik, tanul; s a háromszáz népfaj nemzeti büszkeségét -abban versenyezteti, hogy melyik tud nagyobb jólétet felmutatni? melyik -mulja fölül a másikat szellemi haladásban? Békességük nem közöny, hanem -nemes verseny. - -Magának a hegyvidék légkörének is van erre befolyása. Miként Svájczban -három olyan nemzet tud békében együtt élni, mely künn a nagyvilágban -egymással a legelkeseredettebb harczot viseli, úgy összeszövetkeznek a -Kaukázusban is az idegen ajkuak egy hazaszerető néppé. Ki tette a -helvétát szabaddá, gazdaggá, műveltté, boldoggá? A Föld-Isten tette -azzá: a hegyek. - -A példát megadta rá Manszur Elia, a nagy próféta, ki a mohamedán -vallásnak egymást rongáló két felekezetét, a schiitát és szunnitát itt a -hegyek között ki tudta békíteni s miridita név alatt egyesíte törököt, -persát, arabot, tatárt és cserkeszt. Az Udiak tovább mentek, ők -egyesíték a keresztyént a mohamedánnal és a zsidóval, a polytheistával, -a buddhistával és a tűzimádóval s azt mondták: közös Istenünk a föld, a -haza. - -Hanem egyet nem tudott jártában-keltében felfedezni Riumin, saját -nemzetebelit. Lehetetlen pedig, hogy háromszáz népfaj között orosz is ne -legyen. - -És a másik, a mit nem tudott felfedezni sehogy: a keresett aranytelep. - -A rábizott ágyugyártás miatt feladata volt felkutatni a tartomány -hegyeit, a hol érczet ásnak; talált rezet, vasat, ólmot, czinket, ként -eleget, de sehol se találta nyomát ezüst-, vagy aranybányának. - -Pedig az ország népe ragyog a két nemes ércztől. Az előkelők -ezüst-tálakról esznek; a köznép minden öltönygombja, csatja ezüstből -van, az asszonyok aranylánczokat, karpereczeket viselnek, s a vezérek -lovainak zablája és kengyelhágója szinarany. A királynő trónja tömör -aranyból készült, s az asztal-táblája, melynél a törvényt szentesítik, -egy roppant aranylap maga. - -És mégsem tudott rábukkanni. Kérdezősködnie a kettő felől nem volt -szabad. Az gyanut keltett volna ellene. - -Riumin jól játszotta szerepét. Tehetségeit egész mértékben fogadott -hazájának szentelé; a fegyverkezéstől elkezdve az ipar- és gazdálkodás -teréig mindenben túlhaladva volt az elzárkózott ország a külvilág által. -Az új találmányokat csak a szökevények és kalandorok ismerteték meg, kik -nagy időközökben ide vetődtek. Riumin e haladást közölte a tartomány -kiváló embereivel s a jó siker hálára kötelezte a népet. - -Hogy Alzahira szivében minő foglalást tett a hódító, azt a «királynő» -nem vallotta meg, de az «asszony» epedő arcza, s titkos sóhajtásai annál -inkább elárulták. - -Az idő lejártához közelgett, mely mint kezeseket kötelezte Riumint és -Izménét az Udi tartományban maradásra. A jezidek a rájuk kivetett munkát -egész odáig bevégezték, elhordva a hegyomlás torlaszait, a hol csak egy -óriási bazalt-tömeg állta el a folyam rohamát, a mit egy földrengés -döntött oda le a mult esztendőben. Ezzel már nem tudtak boldogulni. A -folyam szakadatlan zuhatagban omlott a sziklatorlaszon keresztül, mely a -mögötte levő tó felszinét épen annyira felemelte, a mennyi saját -magassága volt. A jezid munkások nem fértek hozzá a zuhatag miatt a -sziklához, s az alatt százai a túlpartra épített házaknak úsztak a -szokatlan vízárban. - -Riumin felajánlotta a királynénak, hogy ezen is fog segíteni. -Buvárharangot készített, a mi még akkor Európában is új találmány volt, -s annak a segélyével a tóban, a víz alatt furatott tűzaknákat az -ellenálló sziklatömegbe. A mikor ez elkészült, akkor a jezidek -kényszermunkája be lesz fejezve. - -És akkor aztán mehet Riumin és Izméne Chod várába a kettős lakodalmat -megtartani. - -Izméne kedvencz hölgye lett Alzahirának. Leány leány előtt nem tud -titkolózni. Izméne rég tudta azt már, hogy a királyné busongva gondol -arra a napra, a mikor Riumin el fogja hagyni az ő országát. És Izméne -mindent megsugdosott Riuminnak. - -A sugdosó szót, az egymást kereső pillantásokat pedig észrevette az a -nő, a ki szeret; már féltékeny is volt. - -Egyszer azt kérdezé Riumintól: - -– Mikor készülsz el a tűzaknával? - -– Már készen vagyok. - -– Mi van még hátra? - -– A megtöltés és felrobbantás. - -– S mikor történik ez meg? - -Riumin mélyen a szemébe nézett a kérdező nőnek s azt felelé: - -– Ha akarod, holnap; – ha akarod, egy év mulva; – ha akarod, soha sem. - -– Tehát – egy év mulva! mondá a királynő, kezét nyujtva a délczeg -férfinak, a ki szemébe merte ezt mondani. - -(Riuminnak nem lehetett addig az eltávozásra gondolni, a míg föl nem -fedezte az ország aranytelepeit.) - -Alzahira megtudta azt, hogy viszont szerettetik, Riumin addig marad itt, -a meddig ő kivánja. - -Hanem a féltékenység a paradicsomban is otthon van. A hol a szerelem -napja süt, ott az árnyékot is vet. - -E találkozás utáni napon Izméne alkalmat talált a királyné oldala mellől -eltávozhatni s Riumint fölkeresni. - -Oleg az arczáról látta, hogy a leánynak valami nagy baja van. - -– Mi lelt? kérdé, megczirógatva a leány arczát. - -A leány sohajtva felelt: - -– A királynő azt mondta, hogy neked még egy évig itt kell maradnod. - -– S ez neked fáj? - -– Nem az. Hanem azután azt mondta, hogy a te itt maradásod nem ok arra, -hogy engemet is visszatartson vőlegényemtől. Engemet el fog bocsátani -Csengli Ghiraihoz. - -Riumin nevetett. - -– No és te attól ijedtél meg, hogy férjhez vesznek? - -– Én nem akarok férjhez menni. - -– Gondold meg, egy fejedelem kér feleségül! - -– Én nem megyek hozzá, inkább meghalok. - -– De ezt nem mondhatod a királynénak. - -– Nem ám. Valami rosszat hinne felőlem. - -– Azt hinné, hogy valakit mást szeretsz. - -– S ezt nem szabad neki hinni soha, soha! szólt a leány kigyuladt -arczczal. - -– Jól van. Ne szólj semmit. Fogadd hallgatva, a mit mond, s tégy úgy, -mintha beleegyeznél. - -– Te nem akarsz elküldeni magadtól? kérdé Izméne félénken repeső -várakozással. - -– Nem! felelt Riumin s marasztaló szorítással fogta meg a leány kezét. - -A leány szemeiben öröm sugárzott a könyeken keresztül. - -Riumin elhatározta, hogy egyenesen törni fog a czél felé. Felkereste -Alzahirát. - -– Királynő! kezdé Riumin. Ha te nekem egy évet adsz néped korszakából, -én azt csak úgy fogadhatom el, ha megengeded, hogy én ebből az évből -történetet csináljak. - -A királynő komolyan ingatta szép szoborfejét. - -– Ez a nép addig boldog, a míg története nincs. Láttad utolsó -királynéjának sirját, a ki hadat viselt; siremlékén olvastad a khuczuri -betűkből, miket tett? Az a két aranyozott arczképe, a mi sírja fölé van -fölállítva, a meghódított Gündzséból lett ide hozva. Mind a kettő félig -sülyedt már a földbe. Az örökké élő fű el szokta nyelni a halott -tárgyakat. Századok kellenek hozzá. Annyi időtől fogva nem viselt ez a -nép háborut. Fegyverét csak arra tartja, hogy a hol egymással viszálkodó -törzseket talál, közéjük álljon és szétválaszsza őket. Olvasd végig -arany krónikánkat, hosszú sorát fogod benne találni a királynőknek, a -kiknek nevei után csak az van irva: «boldog volt, szerette férjét, és -népei szerették őt». Miért akarod, hogy az én nevem után más legyen -följegyezve. - -– Nem én akarom, hanem a végzet. Te magad jól tudod; kémeid hirül hoznak -mindent, hogy a pontusi partok felől egy hatalmasabb hódító közelít -tartományod felé, mint a milyenekkel Tamera királyné küzdött. Én -ismerem, mert száműzöttje vagyok. Ez az egy fenyegető rém kényszeríti -egész Európa minden népét fegyverben állani. Pedig azok is szeretnének -boldog népek lenni; ifjuságuk boldog korát nem tölteni -fegyverhordozásban, s kenyerük felét nem adni annak, a ki fegyvert -hordoz. De Oroszország úgy akarja, hogy fegyverben álljanak s a mit ő -akar, azt a többinek tenni kell. Mindenki útjában áll ennek. Már közelít -feléd! - -A királynő elhitte az orosz menekültnek, hogy az ellenségévé lett saját -nemzetének, a miért a czár oly kegyetlenül bánt vele és családjával. - -– Hadd jöjjön! Mondá a fenyegetésre. Három nap alatt harminczezer -fegyveresünk fogadja, s ha kell, a számot megkétszerezzük. - -– Sok fegyveres még nem hadsereg. Ez ellenféllel szemben rendes -hadcsapatokat kell tartani. - -– Ha szükségesnek találod, hajtsd végre. Én elrendelem s tanácsunk -helybenhagyja. - -– Ezzel szemben sulyos költség fog nehezedni az országra. - -– Megbirjuk azt. Láthatod, hogy elég gazdagok vagyunk. Raktáraink telve: -aratásunk dúsan jövedelmez. Képesek vagyunk nemcsak a magunk népét, de -még a szomszéd szövetségeseinket is évekig ellátni élelemmel. - -– A rendes hadcsapatokat azonban nem lehet buzával és selyemgubókkal -fizetni; oda arany- és ezüst pénz kell, a mi kis tömegben nagy értéket -képvisel, s a hogy tudom, országodban nem fizetnek semmiféle adót, a -királynő csak a legnagyobb földbirtokos. Egyéb jövedelme nincs. - -Alzahira erre fölkelt a helyéről s azt mondá Riuminnak: - -– Kövess! - -A királynő palotája folyosóin át a trónterembe vezette Riumint. Ott -megállítá őt a trón előtt. - -– Tudod, hogy ez szinaranyból van? - -– Nagybecsü ereklye. - -– De azért, ha ereklye is, mikor rákerülne a sor, bizony nem késnénk azt -pénzzé kiveretni, ha az ország védelme úgy kivánná. Azonban elhiheted, -hogy a mely országban aranyból öntik a fejedelmi széket, ott az aranynak -bőven kell tanyázni. - -Alzahira, ezt mondva, kezével könnyű taszítást adott a trónnak, mire az -elmozdult helyéről, s egy csapóajtót tüntetett elő a falban, melynek -hármas zárját a királyné felnyitá s a feltárult ajtón át egy szűk -kőlépcsőn levezette Riumint. - -A lépcsőgádor egy sziklába vágott boltozatos teremben végződött. E terem -padmalyát széles nagy gömbölyű oszlopok látszottak emelni. Csak -látszottak. Nem oszlopok voltak azok, hanem szabályosan egymásra rakott -tömegei a zacskókba kötött kivert ezüst pénznek. Közöttük nagy -érczurnák, megtöltve aranynyal. Megannyi millió! - -A földalatti boltozatnak világítása is volt. Közepén egy örökké égő -lámpa lobogott, távolról ide vezetett naphtha lángja, minő a tűzimádók -bákui templomában ég, ezredévek előtt föltalált neme a gázvilágításnak. -Ez örök fény mellett látta Riumin egymásra halmozva ragyogni az örök -érczeket. - -Végre egy állványhoz vezette Riumint a királynő, melyen a nyers arany- -és ezüst egyes mintadarabjai voltak elhelyezve. A termésezüst a maga -fonálmatring alakjában, vagy mint hamvas szürke szalag és az aranynak -mindennemű alakjai, a rutalevéltől kezdve a begyűrt pyramid jegeczig s -megannyi csodálatos cabbalisticus képletei a föld alatt működő -istenségnek; és azután nagy nehéz aranygöröngyök a maguk fölséges -idomtalanságában szikrázó hegykristályokkal keresztül furkálva. - -Megmutatta Riuminnak végre az aranynál is becsesebb érczet, mely -fehérebb a hónál és ragyog, mint a kristály; a hajdankorban -«Androdamant»-nak nevezték, a mi annyit tesz, hogy férfiszelidítő; egy -gyűrű ebből a férfit engedelmessé bűvöli, azért csak asszonyok viselik, -kiknek hódító erőt ád. A királynő sisakja ez érczből van készítve -egészen, Európában csak a muzeumok rejtegetik még. - -Alzahira rá mutatott a kincsekre. - -– Ha kell, ez mind a tied. - -S azok között a legdrágább arany, a királynő szíve maga is. - -– Hiszed-e, hogy a Kaukázus bányái elég gazdagok? - -Riumin látta azt már. Előtte voltak a csalhatatlan tanuk. Az elevenné -lett álmok, az ezeregy éjszaka mesés kincsbarlangja maga. - -Nem tudta visszatartani magát, hogy meg ne ragadja Alzahira kezét s azt -szivéhez ne szorítsa, azt kérdezve: «hol vannak ezek a bányák?» - -Észrevette-e a királynő azt a dæmoni tűzfényt, a mi e perczben Riumin -szemének világot adott? elárult-e neki valamit az a lázas szívdobogás a -maga titkaiból? Alzahira azt felelte erre a kérdésre: - -– Én nem tudom. - -Riumin igyekezett visszanyerni önuralmát. - -– Ha te nem tudod, akkor ki tudja? - -– Egyedül a bányászok. - -– S azok nem a te népedből valók? - -– Azokkal nem lehet beszélni se nekem, se neked, se másnak; azok a te -honfitársaid: «oroszok». - -– Oroszok! S mégsem lehet velük nekem beszélni? Miért nem? - -– Azért, mert az ő nevük «Bezszlovecsnie». - - -III. LEVERTE AZ AZ EGY SZÓ. - -Riumint úgy leverte az az egy szó, mint mikor a tengerész hajóját a sík -oceánon meglepi a szélcsend. - -S még a királynő azt a kegyetlenséget tette, hogy meg is magyarázta -neki, mit tesz ez a szó: «bezszlovecsnie?» - -– A hány orosz csak idáig elvergődik, a legelső találkozás után -honfitársaival, mind a bezszlovecsnie tagja lesz. Ők egy felekezetet -képeznek. Emberemlékezet óta ők mivelik az aranybányákat; ők fedezték -föl azokat ujabb időkben. Hogy hol vannak ez ércztelepek? Azt nem tudja -senki. Hogy egész országomban nincsenek, az bizonyos: mert ennek minden -hegye-völgye be van népesítve; mi is ismernők azokat. Az aranyásók -egy-egy sötét éjjel úgy teremnek közöttünk, mintha szikla nyilt volna -meg előttük, s úgy tünnek el ismét, mintha föld nyelte volna el őket. -Érzik rajtuk a penészszag, mint a kik hosszú utat tettek a föld alatt. -Ki nem leste őket senki. A ki velük ment, náluk maradt. Minden évben -őszszel, tavaszszal feljönnek fővárosunkba, a vének vénje, a sztaroszta -vezetése alatt; a kibányászott aranyat, ezüstöt elhozzák, azért cserébe -gabonát, gyümölcsöt, szöveteket vásárolnak s a mily titokban jöttek, oly -észrevétlenül eltünnek ismét és senki sem tudja meg, hová? Te tudod, -hogy mit tesz e szó?… Ez a «némák» felekezete. A ki közéjük áll, annak -utolsó szava életében az az eskü, a melylyel elátkozza magát, hogy soha -többet egy szó az ajkain ki nem fog jönni. A bezszlovecsnie nem kér, nem -imádkozik, bűneit nem gyónja meg papnak, nem vallja ki birónak, nincs -kínzás, a mivel egy emberi szót ki lehessen belőle csikarni. Férfia, -asszonya örök hallgatást fogad, a mit rettenetesebb szigorral megtart, -mint a carthausi, mert az legalább a «memento mori» egyetlen mondatában -ki tudja fejezni, hogy még él, még nem halt meg, de az orosz -bezszlovecsnie csak egy halott, a ki jár-kel, dolgozik, lát és hall; de -nem tartozik többé az Isten világához. - -Országomban lakó honfitársaid e rettenetes vallás hivei mind s azoktól -nem tudhatja senki, még a királynő sem, merre járnak és hol laknak? Ők -hordják fel az ország számára a bányák kincseit, s nem kivánnak érte -egyebet, mint háborítatlan védelmet. Nem viselnek fegyvert, mert az -egész ország védelmezi őket. - -Most azután megtudta Riumin, hogy hová lettek mindazok a kémek, a kiket -az orosz hadvezérek az arany-tartomány felkutatására küldöttek? -Eljutottak azok mind a czélhoz, – és ott ragadtak. - -Valami olyan ragályos, kábító, szédítő eszme az: eltagadni az emberi -szót örökre! Megkötni a nyelvet, hogy ki ne mondja az átkozott emberi -beszédet, mely külömbséget tesz nép és nép között: az átkozott emberi -beszédet, mely miatt tengere folyott el már a vérnek, mely több -iszonyatot hozott a világra, mint a két gonosztevő kéz és minden -bűngerjesztő hús az emberi csontvázon; az átkozott emberi beszédet, mely -édes, ha csábít; lángol, ha lázít; nyafog, ha koldul; ugat, ha káromol; -ki nem mondani azt, se suttogva, se kiáltva, se leírva! A «némák» -felekezete még a kezével sem beszél. Egyedüli beszédük a külvilággal a -vásárlás s «ott beszél a pénz». Valami dicsőséges megvetése ez az emberi -hatalomnak; valami bevehetetlen vár a világ közepén: a némaság. Nem -lehet csodálni, hogy e felekezet oly hódító hatalmat foglal egy -elnyomott nép közt; csak az oroszok közt támadhatott ez a hitvallás: «ha -meg van tiltva a szabad szó: legyünk akkor némák!» - -Riumin jól ismerte a hatalmas varázserőt, mely e sectát összeköti. - -És most azután kétségbeeshetett a fölött, hogy a mit keresett azt valaha -föltalálja. - -Itt a czél küszöbénél, mikor már ujjai hegyével érintette azokat a -kincseket, a miknek létele a mesevilágból származik le: meg kell azt -tudnia, hogy ez aranytelepek országa maga az őslakók előtt ismeretlen. -Ők készen veszik át a nemes érczeket, terményeket, iparczikkeket adnak -értük; de a kik azokat előhozzák a föld alól, azok a koboldok -legkérlelhetetlenebb fajtája, a kik fölött nincs hatalma semmi -szellemidézésnek, kincskereső varázsbotnak. - -Alzahira királynő fölfedezése csak elrontotta Riumin álmait. - -Másnap ismét fölkereste őt Izméne. - -– A királynő sürget, hogy határozzam el magamat. Csengli Ghirai -nyugtalanul követel. Szólj, mit tegyek? - -Riumin két keze közé fogta a leány kezét s így szólt hozzá: - -– Izméne, szeretsz-e engemet egy kevéssé? - -A leány ránézett, aztán lesüté szemeit s fejével csendesen tagadólag -inte. - -A kérdés rosszul volt feltéve; Riumin újra kezdte azt: - -– Izméne, szeretsz-e engem nagyon, végtelenül nagyon? - -Most azután megdicsőült tekintettel nézett szemébe a leány, s suttogva -rebegé: «nagyon! végtelenül nagyon!» - -– Olyan nagyon, hogy fel tudnád-e áldozni érettem életedet? - -A leány nem szólt, csak ragyogó arcza beszélt. - -– De nem ezt az életet; hanem az örök életet? Magát a mennyországot, az -örök üdvösséget! A lelkedet magát. - -– Tied az! felelt a leány. Bizony mondom, a tied? - -– Ha nekem adod, én elveszem tőled a lelkedet, mondá erre Riumin. Te -ismered a bezszlovecsniek felekezetét? - -– Rettenetes secta! Borzalom rágondolni. Vallásuk még a moralcsikokénál -is kegyetlenebb. Örök némaságot fogadnak s azt még a végső -halálfájdalmak közt sem szegik meg. Szomszédunkban is laktak egy aulban. -Még mi is szánakozva szóltunk róluk. A ki belép közéjük, egy eskűt tesz, -melynek szavai irtózatosak. Elátkozza magát, minden csontját, minden -csepp vérét, köröskörül az éltető elemeket: ég leszakadjon, föld -beomoljon, víz megáradjon, tűz fellobbanjon az ellen, a ki még egy szót -kiejt az ajkán; minden állat, fa és szikla megszólaljon előtte és -bűneiről beszéljen; kisértet üldözze, álmai kinozzák, lelke -megháborodásáig; ugasson, mint az eb; kuruttyoljon, mint a varangy; -nyelve megrohadjon, szive elszáradjon, lehellete dögvészszé váljon; -emberek elfussanak előle, Istent ne találja sehol. Sirjában ne legyen -nyugalma, még onnan is felbeszéljen, még a lelke is jajgasson, a ki -egyetlen egy szóval megtöri a némaság fogadalmát. - -– Van rá eset, hogy nők is beállanak a felekezetbe? - -– Ritka eset. A bezszlovecsniek férfiai szentek: szerelem nem vezet -hozzájuk asszonyt. Aztán a nőnek a némaság nagyobb szenvedés, mint a -férfinak. Minket kinoz az, ha el nem mondhatjuk valakinek, a mi fáj; s -ha senkink sincs, a kinek elmondhassuk: jól esik azt eldalolni, -elpanaszolni erdők fáinak, mezők madarainak énekszóval, a mi szivünket -nyomja. Az, a ki a beszédet elveszi a nőtől, rosszabbat tett vele, mint -ha élve eltemetné. - -– S te láttál olyan nőket, kik e fogadást megtartották? - -– Láttam és irtóztam tőlük, jobban, mint a moralcsikok szent nőitől. -Ezeknek csak a testük van megcsonkítva, azoknak a lelkük. Nem is tudtak -vele sokáig élni. Olyanok lettek, mint a kisértetek, a kik itt -felejtették magukat a kakasszó után, mikor sirjaik becsukódtak. Mindig -féltem auljok közelébe menni. - -– És lásd, itt ebben az országban is laknak bezszlovecsniek, egy nagy -titkos szövetséget képeznek, s minden évben kétszer, őszszel és -tavaszszal feljönnek a királynéhoz: elhozzák neki a kibányászott -ezüstöt, aranyat; egyedül ők azok, a kik az én általam üldözött titok -kulcsát birják. - -– Akkor azt soha sem fogod megkapni. - -– De igen. Ha még egyszer a királynő azt fogja tőled kérdezni, hogy -akarsz-e Csengli Ghiraihoz visszamenni, hogy neje légy? azt feleled rá -neki: «nem!» És azután azt mondod, hogy ama borzalom éjszakáján, a -melyen apád, anyád, testvéreid fel akartak áldozni, fogadást tettél a -szent szűznek, hogy ha csodamódon megszabadít, akkor neki szenteled -magadat, soha férjhez nem mégy, hanem áttérsz a bezszlovecsnie -felekezetbe, a hol férfiak, nők úgy élnek, mint a szentek. - -Izméne összetette két kezét keblén s szemeit ég felé emelve, mondá: - -– Ha te úgy kivánod, azt teszem. - -Riumin gyöngéden fejére tette a leánynak jobbját. - -– Nem vagy-e te nekem testvérem? Nem vagy-e szentem? - -– És nem vagyok-e rabnőd? tevé hozzá a leány. - -– Le mered tenni azt a rettenetes esküt? - -– Ha kivánod, leteszem. - -– És azután elmersz menni e rettenetes halott emberekkel az ő ismeretlen -sirjukba, a föld alá vagy a föld olyan szegletébe, a hol örök hallgatás -van, a hol nem hallasz emberszót, nem látsz világot többé? valami -elhagyott bánya sötét tárnáján keresztül, mely az átfurt hegy túlsó -oldalán egy olyan sziklavilágba vezet, a hol nem terem se kenyér, se -gyümölcs; a hol nincs más, csak kőhalmok, murvahegyek, érczsalak, -rozsdaviz-patakok, örökké csattogó érczzúzók és örökké hallgató emberek. -El mernél oda menni? - -– Hogy a világot nem látom, hogy az emberek szavát nem hallom, az nem -sokáig fog fájni; hanem hogy tégedet nem látlak s a te szavadat nem -hallom, az fájni fog holtig. De te boldog lészsz idefenn, s ez -megnyugtat engem oda alant. Úgy-e nőül fogod venni a királynőt? ő téged -szeret nagyon. - -– Ne beszéljünk most én rólam és a királynőről. - -– De arról beszéljünk, mert ez ad nekem erőt elevenen leszállni a sirba, -hogy ti szeretni fogjátok egymást. - -– De én nem akarom, hogy te ott maradj a sirban. - -– Hát mit akarsz? - -– Meg akarom általad tudni, hogy mi van a túlvilágon? - -A leány ijedten ragadta meg Riumin kezét. - -– Mit akarsz? - -– Azt akarom, hogy ha őszszel elmégy a halottakkal, tavaszszal -visszajőjj velük, és azután ne törődjél a kárhozattal; ne rettegj, hogy -a lelked elvész; hanem törd meg azt a rettenetes esküt és mondj el nekem -mindent, a mit láttál, a mit kitanultál. - -A leány arczát a rémület rángatózó görcsei torzíták el e szavaknál; -szemei kerekre felnyiltak a látnoki félelemtől, két kezével homlokához -kapott: ez iszonyú kinzás volt! Riuminnak át kellett őt ölelni, hogy -össze ne roskadjon; de a leány erőszakkal kifacsarta gyönge tagjait -öleléséből, vágyott a földre leesni s arczát eltemetni a porba. - -– A lelkedet kértem, mondá neki Riumin kegyetlenül. Az örök életedet -kivántam áldozatul. - -A leány aztán térdre emelkedék kinos vonaglással, s oly arczot meresztve -Riuminra, melyben már nem volt lélek, két reszkető kezét felfelé -fordított tenyereivel odanyújtá feléje, mintha kitépett lelkét nyújtaná -oda neki. - -– Úgy lesz. - -És úgy lett. - -Izméne azt mondta Alzahirának, hogy nem fog nőül menni, hanem elmegy -szent leánynak a halott emberekkel. S a királynő sokkal többet tudott az -orosz raskolnikok fanatizmusáról, mint hogy ezt el ne hitte volna, s a -szerelmes nő sokkal jobban örült annak, hogy ez a leány feláldozza -magát, hogysem abban meg akarta volna őt akadályozni. - -Hisz a czivilizált világban is szokás az, hogy ha egy szegény leánynak a -vőlegénye gazdag menyasszonyra talál, a szegény leány akkor kolostorba -megy. Csakhogy «ez» épen orosz methodus. - -A mint az új bor kiforrt, megjelentek a királyi lak előtt a rejtélyes -emberek, egész karaván, teherhordó öszvéreikkel. Riumin megismerte -arczvonásaikban nemzete szülötteit, bár ezek szakállt nem viseltek. - -A félévi arany- és ezüsttermelés, a mit magukkal hoztak, annyi lehetett, -mint az uralhegyi bányák egész évi zsákmánya. S talán ha több erővel -fognának a bányászathoz, az eredmény még nagyobb lehetne. - -Abból, hogy az általuk cserében átvett élelmi szerek félévre vannak -szánva, utána lehetett számítani, körülbelül hány emberből állhat a -bányásztelep. Hozzá kellett azonban vetni, hogy a halottak felekezetében -nincsenek gyermekek. Náluk a szökevények, a proselyták képezik a -népszaporodást, a fanatizmus hódítása pótolja azoknak a helyét, a kik az -igazi sirba elmennek. - -Mikor a királynő elfogadta a tróntermében megjelenő sztarosztát és a -küldöttség véneit, a kik szótalanul hozták zsákjaikat, mázsáló gépeiket, -fölmérve az udii országnagyok előtt a sziklaország ajándékát, a királynő -egy viszonajándékot adott át nekik: maga vezette kézen fogva a -sztaroszta elé a beavatandó neophitát, Izménét. - -Még most is az a rózsaszinű kettős chiton volt rajta, mely hasonlóvá -tette egy olympi félistennőhöz. - -A némák sztarosztja pedig elővett bő, szürke köpenye alól egy hasonló -szürke palástot. Annak is, mint valamennyinek, a mit a férfiak viseltek, -a főt betakaró csuklyája volt. A sztaroszta odatartá a palástot a leány -elé. - -Mindenki érezheté a daróczköpenyen azt a mellfojtó, nehéz szagot, a mit -magába vesz az az öltözet a földalatti nyirokból, az érczrozsdából, a -penészből. Az egész küldöttség ezt a dohos sirboltlehelletet terjeszté -maga körül. - -És a leány nem irtózott ezt a szomorú köntöst magára venni, eltakarni -vele azt a szép rózsaszinű selyem chitont, azokkal a csábító redőkkel, a -melyek szép termetét körülfolyták. Ez egy ráadott koporsó volt. -Fölvette. - -Akkor a sztaroszta előhúzott egy papirtekercset az övéből. Fakó volt az -is már és penészfoltoktól iromba; az irott betűk olyan szinűek rajta, -mint a vasrozsda; bűzlött belőle az incunábulák szaga. - -Erre volt fölírva az a rettenetes eskű. - -És a leány elmondta ezt az eskűt az eléje tartott papirról, -mondatról-mondatra, nyugodt, csendes hangon. S az az «Amen» a végén, az -volt az utolsó szó, a mit szabad volt ajkainak e világon kimondani. Még -csak azt sem többé, hogy «Isten hozzád», valakihez fordulva, a ki a -királyné jobbján áll. - -És nem reszketett a szava, mikor az eskűt végig mondá. - -Pedig arra gondolt az átokmondás pillanatában, hogy én az átkok daczára -meg fogom szegni ezt az eskűt: «Isten engem úgy büntessen!» - -És szörnyű ez eskűt megtartani; de szörnyebb lesz megszegni. – A végső -szó után fejére hajták a palást csuklyáját. A koporsófödél le volt -zárva. A szép szeráfarczból nem látszott más, mint a bezárt ajk, a mi se -hangot, se csókot ne adjon soha többé. - -A következő éjjel nyomtalanul eltüntek a némák. Szokásuk volt folyamok -medrében utat veszteni; nem találhatta ki járásukat senki. És tiltva is -volt őket kiváncsi leskelődéssel elidegeníteni. A bányászpalást nagy -szabadalommal bírt az egész országban. A szótlanok intése parancs volt. - - -IV. A VISSZATÉRŐ LÉLEK. - -Bekövetkezett a tél. - -Az udii tartomány ugyanazon földöv alatt fekszik, a mely alatt Toscana, -s a tél ott nem ridegebb, mint Közép-Olaszországban. A czyprus, olajfa -és babérfa a szabadban tenyészik s már februárban jelentkezik a tavasz, -a déli hegyoldalak piroslanak a mandula és őszi baraczk virágzó -ligeteitől s mikor a körül felmagasló Tösönáld, Laspari és Leila -hegytetőket belepi a hó, a köröskörül befoglalt völgyországban minden -mező, erdő zöld marad; a folyamok be nem fagynak soha. - -Riumin napról-napra jobban érzé, hogy a Föld-Isten őt is mily -titokteljes bűbájjal vonzza magához itt. Lelkének erélye vész, akarata -elolvad a nép tömegében, mely nem mond ellent, minden szavát híven -megfogadja. Éreztetik vele, hogy ő ebben az országban a legokosabb -ember. S ez olyan zsibbasztó tudat. Elérte a legmagasabb polczot, a mi e -kis országban legfölül van: ő a királynő vőlegénye, a leendő -együtturalkodó. S e koronás mátka csak ő vele szemközt nem királynő; ott -nincsen akarata; ott nem gondol egyébre, mint hogy az ő kedvét keresse. -S az engedelmes nő a legerősebb hódító, a női szelídség a legvalódibb -absolut hatalom. Kivált midőn ugyanez a nő a házon kivül igazi királynő; -mikor trónján, lova nyergében, a birói tribünön ül, fejére téve a -földjelvényes sisakot, akkor tud parancsolni néptörzseknek s rendet -tartani háromszázféle együttlakó nemzet között s hizelegni csak a -háromszázegyediknek tud: a ki ellenségül támad honára, a ki kémül lopta -be magát országába és szivébe. - -Riumin azon a télen egészen beletalálta magát azoknak a kis német -fejedelmeknek a szerepébe, a kikre nézve hosszú időn át lehetetlenné -lett téve minden beavatkozás a világtörténetbe; a kiket nem zaklatott -fel se háború, se forradalom, s a kik aztán fejedelmi hatalmukat a zene, -építészet, művészet, gazdálkodás szelid országaiba vitték át. Riumin -szinésztársaságot toborzott, irókat, zenészeket jutalmazott, drámákat, -operákat adott elő; megismertette a gazdagokat a tánczestélyek -élvezetével; összegyűjtötte a festőket s a nagy nemzeti mult emlékeit -örökítteté meg velük, s téli kertjében a kaukázusi flóra csodaszép -növényeit gyüjté össze. Egészen azon az úton volt, hogy olyan uralkodóvá -váljék, a kinek a kedveért megváltoztatja egykor az udii nép a Chariate -alkotmányt, mely szerint Tamera királynő óta folyvást leányágra száll a -korona. Riumin a törököt, a ki soha sem énekel, megtanította dalolni, s -a cserkeszt, a ki soha sem nevet, megtanította kaczagni. Szinházában -énekeltek és kaczagtak. (A cserkesz nők, ha a háremekbe kerülnek, még -ott is megtartják örök komolyságukat; a szultáni szerályban egy -sajátszerű czukrot készítenek számukra, a minek neve «helau hindi»; ez -ingerel a nevetésre.) - -S miért ne fogadta volna el Riumin e zajtalan boldogságot? A Föld-Isten -kinálja azt. A Föld-Isten azt akarja, hogy minden ember itt ezen a -világon, és a mai napon legyen boldog; ne keresse azt, a mi a -halhatatlanságnak való. Éljen magának és engedjen másokat élni. Tegye -azt, a mi magának jól esik és másnak nem fáj. Legyen fiatal mindvégig s -ne vegye észre, mikor őszült meg? - -Már ki volt tűzve az egybekelés napja. Az egy ünnepnapra volt hagyva. -Mert a Föld-Istennek is vannak sátoros ünnepei. Van egy nap, a mikor -egyszerre ellep minden mezőt a sárga virág; mintha be volna húzva a föld -arany terítővel. Nálunk «gólyahir»-nek hiják ezt a virágot, s mikor az -megjelen, ugyanaz jelszó a hegyeken levő hónak az olvadásra. - -A gólyahir-virág megjelenésének napja volt a menyegző határideje. - -Előre látható volt, hogy ha a havasokról elkezdik a folyamok az áradatot -mind az Alazán-tóba önteni, akkor annak a partján még több ház ereszét -eléri a víz s a gyümölcsligetek úszni fognak. - -– Nem akarod a Jachwa tűzaknáját még fellobbantani? kérdé Alzahira -Riumintól, a fenyegetett tóparti falvak miatt aggódva. - -– Még nem, felelt rá Riumin. - -És Alzahira a szerelem hálamosolyával jutalmazá e választ. Hiszen ha ez -akadály el lesz hárítva, akkor a jezidek bevégezték föladatukat s a -galgár fejedelem azonnal itt terem visszakérni az elvitt túszokat: a -maga menyasszonyát és a testvére vőlegényét. S mivel lehet az ellen -védekezni? Ágyúk már vannak. Harminczezer moszkó ellen meg tudja már -magát védelmezni; de olyan ágyút még nem találtak fel, a mivel egyetlen -egy embertől megvédhesse magát, a ki a saját adott szavával jön ellene. - -– Hogy lehessen azt megmondani Csengli Ghirainak: «a te hugod vőlegényét -magam tartottam meg férjemül; menyasszonyodat pedig elbocsátottam a -halott emberekkel a földalatti világba? - -Azért csak hadd úszszanak a falvak, kertek ott az Alazán-tó körül. - -A Föld-Isten bűvhatalma az egész lélekre hat; az ember gyorsan felejt, a -fájó gondolatok, mint a férgek, lebujnak a földbe, s mint mozdulatlan -rovarbábok alusznak. - -De hátha egyszer az égi Isten felkölti az alvó rovarbábokat! - -Az utazók emlegetik a kaukázusi mézet, a miről már a római irók azt -jegyzék föl, hogy bódító hatással bir. (Tán az azaleák virágnedvétől.) -Ez a méz édes önfeledést hoz a lélekre, s a test idegeire valami olyan -érzést, mintha az ember repülne fölfelé. Ilyen bódító méz volt Riuminra -nézve az egész élet Udiban. Egy szakadatlan gyönyör. - -Alzahirában a nők eszményképét ismerte föl. Úgy reszketett a közelgő -naptól, mely őt karjaiba fogja vezetni, mint a ki előtt a nőszívadta -boldogság még ismeretlen titok. - -S a mezők szép zöldek voltak már, a milliárd virágbimbó csak az utolsó -éjjeli harmatra várt még, hogy a hajnal sugarai előtt kipattanjon, s -akkor a völgyön, mezőn végig fog hangzani a hozsánnakiáltás: «itt a -tavasz!» S a tavasz legelső ünnepe lesz a menyegző napja. - -Hanem az éltető harmat helyett valami más jelent meg. Az északi havasok -felől hirtelen egy fagyos hózivatar zudult alá; ritkaság a kies udii -tartományban de épen úgy előfordul ott is, mint a hogy meglepi a nápolyi -narancsligeteket az, hogy nyiló virágaikra fehér lepkék szállnak, a -miknek csókja fagyaszt, nevük hópehely. Éjfélre be volt terítve hóval az -egész mező, mely a gólyahir kivirágzását várta. - -Riumin aludt és mesés boldogságról álmodott, a midőn egy kellemetlen -siró, panaszló hang ébreszté föl álmából. - -Ismerte ezt a hangot jól. Gyakran hallotta azt Szentpétervárott. A -jégmadár kiáltoz így, melyet sokszor lever a szél az északi tenger -mellől a déli vidékekre, madárnak gyönyörű, tollazata kék, zöld és -veres, de hangja ijesztő; ez a hóförgeteget, a buránát szokta kisérni. - -Riumin kitekintett az ablakán: fehér volt az egész vidék. A park lombos -fái görnyedtek a hóteher alatt s a szökőkút vízömlenye helyét -jégcsapcsipkézet váltotta fel; a vizöntő triton vállán ült a sötétzöld -jégmadár s onnan kiabált alá. - -S a mit az alcedo kiáltozott, annak csodálatos értelme volt. - -– Van egy ország, a hol még hó a mező, jég a virág, északfény a nap. - -– Ott van egy gunyhó, ereszéig ér a hófuvat, a kémény füstje elterül a -havon, ablakából nincs kilátás. - -– Abban a gunyhóban lakik egy öreg asszony, a ki tőzegtűznél -derczepogácsát süt, az ura számára. - -– Mellette zsombikból készült széken ül egy fiatal leány s egy rongyos -kabátot foltoz vastag czérnával; az apja gunyája az. - -– Mikor készen lesz a vakarcs és a szűrködmen, akkor az a gyönge leány -el fog indulni azzal a hófuvaton keresztül, egyes-egyedül a virradatlan -éjszakában, hogy elvigye azokat az apjának, a ki az ólombányában -dolgozik, nehéz csákánynyal vágva a követ, kezén, lábán csörög a láncz. -Egy héten egyszer szabad csak vele beszélni: egyik héten a feleségének, -másik héten a leányának. Akkor ennivalót is vihetnek neki, s ha valamije -elszakadt, megfoltozhatják. - -– Ez az öreg asszony a te anyád, ez a gyönge leány a te hugod, ez a -rabember a te apád. - -– Palotákban laktak, cselédseregnek parancsoltak, fényben, jóllétben -éltek egykor. - -– Te vétettél a czár ellen, és ők szenvednek. - -– Ők szenvednek te miattad, és azért mégis, mikor ketten együtt vannak, -letérdelnek a szent kép elé és teérted imádkoznak. - -– Ők teérted szenvednek és imádkoznak; te pedig elfelejted őket és -megteszed magadat tündér-királynő férjének, tündérország királyának. - -– Pedig kezedbe van adva börtönük kulcsa és palotájuk kulcsa. Onnan -kibocsáthatnád, ide bevezethetnéd őket. - -– De te elfelejted őket s örülsz a magad gyönyöreinek. - -– Jaj nekik! Jaj mindazoknak, a kik tégedet szeretnek. Jaj! - -Mondta ezt mind az alcedo? Vagy csak úgy hallotta azt Riumin Oleg? - -Meg akarta mutatni az égi Isten, hogy ő mégis hatalmasabb úr a -Föld-Istennél. Ez csak elnyugtat; de ő az, a ki fölébreszt! Ő az, a ki -az emberi szenvedélyeket uralja, a mik rombolnak és teremtenek. Ő az, a -ki csinálja a zivatart és a világtörténetet. - -A felriasztott álomlátó gondolatai nehezek. - -Riumin Oleg nem tudott tovább fekhelyén nyugodni; a félbeszakított -boldog álom nem engedi fonalát megtalálni többé. Fölkelt, fölöltözött s -kibámult ablakán át a hótól világos éjszakába. A hideg éjszaki szél -kapta magát s telerajzolta az ablakát phantastikus virágképekkel, hogy -nem nézhetett ki többet rajta. - -Akkor még jobban elővették üldöző rémlátásai. - -Eszébe jutott az áldozatul oda vetett leány, a ki eltávozott az ő -parancsára a sziklák és hegyek dohos titkait fölkutatni, a némák között -némává, a holtak között halottá lenni. - -Annak is «jaj!» Az is szerette őt. Mit tett ő e leánynyal? -Kegyetlenebbül bánt vele, mint azok az istencsufolók, a kik meg akarták -csonkítani. Nem megszabadítója, hanem elvesztője lett ő. Elébb magáévá -tette testét, lelkét, elrabolta a szivét, minden érzelmét, s akkor -eldobta magától, eltemette élve, megfosztotta az utolsó vigaszától, a -panasztevő szótól. Az oly hű volt hozzá, mint az arany, úgy szerette őt, -mint az Istenét, s ő eltiporta őt, mint egy ördög; kisértetet csinált -belőle. Az alcedotól kellett-e meghallani ezt is? olyan jó álmokat ád a -Daal Isten? - -Egyszer az át nem látszó ablakot halk koczintás éri kivülről. - -Riumin, hogy kiláthasson a szabadba, lélekzete melegével olvasztott egy -kerek foltot a jégbokréta közepébe. - -Künn az ablaka előtt egy szürke köpenybe burkolt alakot látott meg, mely -mozdulatlanul állt ott, palástjának csuklyája a fejére volt huzva. - -– Ki az? kiáltá rá Riumin az ablakon keresztül. - -Az éjféli látogató nem felelt. - -Riumin másodszor és harmadszor is ismétlé a megszólítást, a harmadiknál -a rejtélyes alak hátratolta fejéről a csuklyát. A hóvilág megismertette -arczát. - -Izméne állt ott. - - -V. IZMÉNE. - -– Izméne! suttogá Riumin, felnyitva ablakát s hogy az alak hivására is -mozdulatlan maradt, kihajolt hozzá, átölelte a derekát és felemelte -magához az ablakon át. - -A leány fázott és reszketett. Össze volt fagyva a szokatlan hidegtől. Az -a szürke, földpenészszagú palást keresztül volt ázva rajta. - -Vesd le ez átkozott öltönyt magadról! - -Hanem a szobában is hideg volt. Riumin lefekteté a leányt még meleg -fekhelyére s betakargatá gyöngéden, és azután kezei közé vette fagyos -kezeit s lehelletével melengeté fel azokat, a hogy a leány tett egykor ő -vele a Tamera váránál. - -– Visszajöttél hozzám? Egyedül jöttél, vagy társaid is itt vannak? - -A leány nem felelt rá semmit. - -– Istenem! Hiszen épen most gondolkoztam felőled! - -A leány nem mondá rá, hogy köszönöm. - -– Téged az Isten küldött ez órában hozzám, suttogott tovább Riumin. -Szólj, hogy jöttél vissza? Merre jártál, miket szenvedtél? Szólj! szólj! -szólj! - -A leány pedig egyre hallgatott, és esküre emelt ujjait ajkai elé tette. - -– Te esküdre emlékezel? szólt Riumin elrémülve. Te félsz az átkot -átlépni? örökre hallgatni akarsz előttem is? - -A leány csak fejével inte. - -– Mikor jól tudod, hogy a te szavad vált meg engem és egész szenvedő -családomat: egy ősz apát, egy beteges anyát, egy hervadó testvért az -iszonyú itélet alól! Hiszen én érettem mentél a föld alá, az én szavamra -vetted föl ezt az áldozatot s most néma maradsz-e? - -A leány összerázkódott s arczát eltemette kezei közé. Még a sohajtást is -visszafojtotta keblébe. Annak is szó értelme van. - -A bezszlovecsnie esküje megtörhetetlen! - -A kinpad sem vesz ki többé emberi hangot abból, a ki a szörnyű fogadást -elmondta. - -A kínpad nem; de hát egy édes kérés? - -– Izméne! szólt Riumin, felölelve a leányt. Szeretsz-e még engem? -Szeretsz-e úgy, a hogy én téged? Akarsz-e feleségem lenni? Akarsz-e -velem együtt futni innen? Akarod-e velem együtt felkeresni az én apámat, -anyámat, testvéremet? Akarod-e azt hallani, hogy ime ez a ti leányotok, -a te testvéred, az én imádott nőm? - -Oh ettől a bűvmondattól le kellett omlani a csontokból rakott -varázskörnek! Ezeknek a szavaknak még az eltemetett halottól is választ -kell hozni. - -– Igen! Igen! Igen! kiáltá a leány gyönyörlázzal szivében s elfeledte e -perczben a lánczraverő minden átkokat, a bosszuálló elementumokat és az -örök kárhozatot, s karjait a kérdező nyaka körül fonva, folytatá az örök -némaságból kitörő szót: igen! igen! igen! Az utolsó már nem is volt szó, -csak félig sóhajtás, félig csók. - -A szerelem a legerősebb vallás. - -– S most már el fogod nekem mondani, honnét jösz? kérdé Riumin, -diadaltól sugárzó arczczal. - -– Mindent! igéré a leány. - -– Akkor nincs elveszteni való időnk. Rögtön futnunk kell innen, hogy -mire megvirrad, az Alezán-tavon túl lehessünk. - -– És te itt hagynád én értem a királynőt? Azt hallám, hogy a tavasz első -napjára van kitüzve a menyegzőtök? - -– Azt a napot betakarta a hó! nézd, itt vannak a neki szánt menyasszonyi -öltönyök. A vőlegény nászajándéka: a fényes chewsuri viselet. Ezt te -fogod most felvenni, úgy viszlek el magammal. - -– Mennyivel szebb ő, mint én! - -– Az nem igaz! Te vagy az egyedüli szép a kerek földön, mondá Riumin, s -a míg feladta a királynői mátkának szánt menyasszonyi öltönyöket -Izménére, bálványimádást követett el annak szép termetével, s mikor az -aranyhimzett szandált felhuzta neki, előbb megcsókolta a lábát. - -A zivatar zúgása elnyelte a távozó paripák dobogását, a hófergeteg -betakarta nyomaikat. - -A virradat sokáig késett: odáig messze elfuthattak együtt. - - -VI. A FÖLD-ISTEN. - -Senki se látta őket mikor elfutottak, csak a sztaroszta. A -bezszlovecsniek vénje. A hófuvatban rájuk ismert. Látta, hogy szöknek. -Hallotta, hogy egymással beszélnek. Abból, hogy szöknek és beszélnek, -megtudta azt, hogy árulók… - -… De hát mit használ a halott embernek tudni valamit? Ő nem mondhatja -azt el. - -Rájuk kiálthatott volna: «megálljatok!» Fölordíthatta volna álmaikból az -őröket: «fogjátok el őket!» fölébreszthette volna Alzahirát: «el vagy -árulva, királynő! meg vagy csalva, asszony!» de a bezszlovecsninek nem -szabad emberi szót kimondani… - -Ott várt a sztaroszta a királynő kapujában reggelig, a míg -bebocsátották. - -Alzahira álmait is elrontotta az északi vihar. Mikor elvált az este -Riumintól, azt sugták egymásnak: «boldog álmot, rólam álmodj, együtt -ébredj velem a csalogányszóra!» - -Együtt ébreszté föl őket a jégmadár szava. - -Nagy ünnepély készült e mai napra; az ország minden nemzete küldött föl -egy fiatal párt, a ki a vőlegényt és menyasszonyt üdvözölje, virágünnep -volt rendezve mára; hanem a Föld-Isten ünnepei nincsenek a naptárba -előre megírva. A vihar azt mondta, ma nincs tavaszkezdet, s elmaradt -madárdal és üdvözlő ének. - -A helyett azt jelenték a királynőnek, hogy megérkeztek a holt emberek a -föld alól az aranyzsákmánynyal. - -Alzahirának a menyasszonyi öltöny helyett föl kellett venni a királynői -jelmezt, fejére a mirtuskoszorú helyett az androdemant sisakot, a -Föld-Isten jelvényével. - -Mikor a trónterembe lépett, már ott álltak félkörben az aranytelep -küldöttei. - -Alzahira végigfutott rajtuk tekintetével, ha nem talál-e közöttük egy -leányarczot? Hiszen e durva, elfakult szőrpalást alatt is rá kellene -ismernie az eltávozott leányra; bárha a csuklya a félarczot elfödi is, a -néma ajka elárulná, hogy ő az. Azután, hogy nem találta őt sehol, bámuló -tekintete kérdezé a vén sztaroszttól, hogy hol maradt Izméne? S a néma -ember megérté a néma kérdést. - -A sztaroszt Alzahira elé lépett, kétfelé szakítá mellén köntösét, s -aztán kimarkolva iszákjából egy tele ökölre való por-aranyat, azt -szétszórta a levegőbe, s elévonva övéből az eskűt tartalmazó penészes -iratot, azt ledobta a földre s sarujával rátaposott, és sirt. - -– Mit jelent ez? kiálta a királynő. - -A sztaroszta hevesen mutatott mind a két kezével arra felé, a merre a -szökevények eltávoztak. Meg lehetett érteni taglejtéséből, torzarcza -keserűségéből a választ. - -A királynő megérté a néma beszédet s reszketve mondá: - -– Hívjátok ide Riumint! Miért nincs ő már itten? - -Asszonyai, kik elmentek Riumint keresni, azzal a szóval jöttek vissza, -hogy a kösk üres, melyben Riumin lakott, ablaka nyitva, ajtaja bezárva. -Paripái eltüntek az akolból. Senki sem látta őt eltávozni. Asztalán egy -levél volt, a királynőhöz intézve. - -Alzahira nagy szivdobogás közt nyitotta fel a levelet s ezt olvasá -belőle: - -– Királynő! - -– Én nem jöttem hozzád, mint jó barát, hanem mint ellenség, s távozom, -mint ellenség, s visszajövök, mint ellenség. Országod a czáré, a kinek -azt a szultán a drinápolyi békekötéskor átadta; s a czár elveszi azt -tőled, mert szüksége van hegyei aranyára. Én az aranyat kerestem itt, és -megtaláltam. Én kezedbe adtam a fegyvert, hogy mikor visszajövök, -ellenem egyenlő fegyverrel védhesd magad; ágyuitok olyan jók, mint a -mieink. Légy készen és őriztesd országod kapuit, mert visszajövök! - -S hogy egészen bebizonyítsa a királynőnek azt, hogy ellensége, végül azt -írta oda: - -– Izméne kedvesem volt, minden titkot elbeszélt, s most együtt menekül -velem. - -Lehet-e ennél kegyetlenebb módja a hadüzenetnek? - -Alzahira szemei kápráztak, feje szédült, elejté a levelet s kezeivel a -homlokához kapott. S ekkor megérzé, hogy azon koronás sisak van, nem -főkötő. A királynő áll itt, nem a szerelmes asszony. - -– Lovakat hozzatok elő! kiálta parancsoló szóval, s leereszté sisakja -rostélyát, hogy arczának szégyenpírja ne lássék. Üldözni kell a -szökevényeket! Országunk titkai el vannak árulva. - -E szóra a bezszlovecsniek ajkai egyszerre megnyiltak, mintha örömtől, -bosszutól akarnának felkiáltani, de emberhang még elvétve se jött ki -szájukon, az csak egy néma lehellet volt; a forró kilehellt pára -meglátszott a hideg légben. - -A lármakürtök megszólaltak, az ércz tám-tám bömbölése fölverte a népet, -az ágyúk megdördültek; minden uton vágtattak az üldöző csapatok az -Alazán-tó felé. Kijárás ez országból egyedül e tavon keresztül vezet. - -Mikor odaértek, akkor aztán tapasztalták, hogy a moszkó nem hiába járt a -maga iskolájába. - -Riumin jó eleve úgy intézte a dolgát, hogy az Alazán-tavon levő kompokat -és dereglyéket ágyúkkal ellátva, rendszeres hajóhaddá alakította át; ő -maga volt azoknak az admirálja, a ki rendes hadmozdulatokba begyakorlá a -kis flottillát. - -A menekülés éjszakáján a tó innenső partjához érve, parancsot adott -valamennyi hajósnak, hogy dereglyéikkel kisérjék őt át a túlsó partra. - -Azok engedelmeskedtek az admiráli parancsszónak. Az éjsötétben Izménét, -királyi jelmezében, Alzahirának nézték. Riumin az egész -dereglyecsoportot átvitte magával az Alazán-tó túlsó partjára. Azóta a -vihar nőttön-nőtt, a dereglyék szél ellenében vissza nem térhetnek, a -mély tó oly hullámokat hányt, mint a tenger. - -S mire a vihar lecsendesül, mire a dereglyések a cselről értesülnek, -mire ide megint ismét visszatérnek a lovasokkal, az alatt a szökevények -két ország határán túl lesznek üldözőik elől. - -A nép dühe hangos átkozódásban tört ki. - -– Csendesen! kiálta Alzahira felcsattanó hangon. Hívjátok ide a -halászokat! Kinek van kedve közületek lélekvesztőjével ebben a viharban -a hullámokkal daczolni s átverni magát a Jachwa torkolatáig, a hol a -sziklagát áll? - -Tizen is jelentkeztek egyszerre. - -– Menjetek mindannyian! Egy talán odaér. A melyik odajut, keresse föl a -munkavezetőt s mondja meg neki ezt: «Daal Isten nem hagyja megcsufolni -magát». Az tudni fogja, hogy mit tegyen erre? Siessetek! - -A halászok neki indultak a haragos tónak lélekvesztőikkel, a hullám oly -magasan járt, hogy a távozókat alig lehetett többé látni; néha-néha -bukkant fel egy a hullám gerinczén. Hanem a sok hajós között volt egy -vakmerő, a ki a bőszült vihar elé felhuzta a vitorláját. Azt aztán -repülve vitte előre a szél. Az nem uszott, hanem szökött egyik -hullámhátról a másikra. Az bizonyosan túlpartra ért. - -S a mint a vitorlás csónak átjutott a tavon, egyszerre megszünt a -télförmeteg: a felhők eloszoltak, s a nap olyan melegen kezdett sütni, -mint a hogy tegnap elhagyta. - -A tó innenső partja tele volt néppel, mindenki a Jachwa-torkolatból -felmeredő fekete sziklatömegre nézett, melynek két oldalán ömlött tovább -a tóból a folyam. - -Egyszer aztán a tóból egy óriási víztorony emelkedett fel, melynek -kupolája hirtelen felhővé terjedt szét, s míg ez két oldalt szerteomló -vízsugarakra szakadt, a közepéből villámló tűzkéve lövellt föl magasra. - -A föld alatt siketítő moraj zugott hosszasan s az álló föld reszketett -az élők lábai alatt. - -– Föld-Isten nem hagyja megcsufolni magát! - -Alzahira leszállt lováról és megcsókolta egyetlen hű vőlegényét: a -földet. - -A nép pedig bámulva látta, hogy a mint a víztorony leomlott, a felleg -szétoszlott, a Jachwa-torkolatból fölmeredő sziklapúp nem volt sehol. - -S arra az innenső parton levő házak, gyümölcsfák kezdtek lassankint -kiemelkedni a viz alól. A hullám, mint a megkorbácsolt szörnyeteg, -mindig odább huzódott. - -A távolban folytonos mennydörgés hangzott. - -Alzahira felmagasult s kezét kinyujtva az Alazán-tó felé kiálta: - -«E dörgésben izeni meg a Daal-Isten, hogy e hegyek országa nem volt a -szultáné s nem lesz a czáré soha!» - -(Tudva van, hogy a Kaukázust azon a jogon foglalta el az orosz, mert a -török szultán a drinápolyi békekötéskor aláirta e szókat: átengedek -«több» tartományt a Kaukázusban. Pedig «egy» sem volt az övé soha. A -czár ennélfogva elvette «mind».) - - -VII. UVILSZÁSZ VÁROS. - -A két szökevénynek kedvezett az időjárás és szerencse. - -A kemény északi szél elvette a szimatot: a hó befutta a nyomot, a jezid -falvak őrebei nem vették őket észre, mikor mellettük elhaladtak. -Mindenütt a Jachwa mentét követve, folyvást hófuvás alatt siettek előre. -A folyam jó vezető volt. Mikor aztán megszünt a vihar, a nap ujra -kisütött; az olvadó hó egyszerre mindenünnen patakokat eresztett a -folyam partjain alá; egy sűrű tölgyerdő vette őket védelme alá. Keskeny -ösvény vezetett azon keresztül, csupán két lovas számára törve. Senki -sem jött rájuk szemközt e szűk ösvényen. Egy napi járó ugrás volt -közöttük és üldözőik között. Paripáik azok a jó cserkesz lovak, a mik -napjában húsz órát vágtatnak hegyen-völgyön keresztül, s másnap -nincsenek kifáradva. - -Mikor egy sziklaforrás előtt pihenőt tartottak s előszedték élelmi -készletüket, Riumin maga leült egy sziklára s Izménét ölébe vette, hogy -meg ne hűtse magát a nedves kövön. Tegnap még nem sajnálta, hogy a hideg -sziklába van bezárva, s ma már a rajta megpihenéstől is féltette. - -Izméne ezután előszedte egy kis tüszőből azokat a kíncseket, a mikre -Riuminnak legnagyobb szüksége volt: a termésaranyat, a prizma alakú, a -rutalevél mintáju aranyjegeczeket, a hogy azok a föld méhéből -előkerülnek. Ezek lesznek Riumin bizonyítékai, hogy a kaukázusi -Eldorádót csakugyan föltalálta. Ő maga nem gondolt erre. - -– Hogy jutottál ezekhez? kérdé Riumin. - -– Úgy loptam. - -– Te loptál? szólt Riumin elbámulva. - -– Te kívántad, hogy kárhozzam el érted. Vessem oda a lelkemet a -pokolnak. Megtettem. Isten nevét kicsúfoltam; esküt szegtem; apámat, -anyámat megvetettem; loptam; két kezem tele van rokonaim vérével. Mi van -még hátra? Az is vétek lesz, ha megcsókollak, hogy semmi se maradjon föl -a tízparancsolatból! Jobban szeretlek, mint az Istenemet. - -Riumin a leány kezét a saját fejére tette. - -– Szálljon az én fejemre minden bűnöd! - -És azután elgondolkozott rajta, hogy mindaz, a mi most ő vele történik, -már megtörtént egyszer a világon, s talán épen ezen a helyen? Talán épen -itt ennél a forrásnál suttogta Medea a csábító argonauta fülébe e -szókat: «Én megloptam a földalatti szörnyet, meggyaláztam az istennőt, -megcsaltam az apámat, megöltem az öcsémet te érted, hogy a mesés -aranygyapjut elhozzam a számodra, mert jobban szeretlek, mint az -isteneket!» Vajjon ő is úgy meg fogja-e csalni Izménét, mint Jázon -megcsalta Medeát? - -De hallga, mi dörg a távolban? A távol zivatar talán? vagy a -«Simpleidok» mozgó szirtjei verik össze homlokaikat, mint az argonauták -idejében? - -– Siessünk! - -Az út mély völgybe kanyarult le; a sziklaszorost, mely a kalgár -tartományba vezet, meg kelle kerülni: ott a két bejáratot őrzik. - -– Én jól ismerem erre az utakat, biztatá Riumint a szerető leány. -Apámmal sokszor kikerültük itt a rabló jezidek cseleit. Bizd magadat én -rám! - -Hogy ne bizhatta volna rá magát Riumin? - -– Hallod, hogy mennydörög a távolban? Siessünk az éji tanyára. Mindjárt -megtaláljuk Uwilszász várost. - -– Várost? szólt Riumin megütközve. - -– Ne félj! holtak városa az. Egy őskori nagy metropolis eltemetve két -összeroppant hegy omladékai alá. Utazásainkban kétszer töltöttük ott az -éjszakát. Félelmes hely, felséges hely az! Isteni és ördögi tanya. Nem -félsz velem ott tölteni egy éjt? - -– Paradicsom lesz az, ha te ott léssz! - -Erre Izméne elhagyta a járható utat, s azzal mindketten lovaikról -leszállva, egy idomtalan sziklákból összehányt omladvány mélyébe kezdtek -alászállni, melyet egy itéletnapi világrombolás látszott összedönteni. A -vadszőlő, az örökzöld folyondár keresztül-kasul szőtte az omladványokat, -a saxifragák belefonták gyökereiket a sziklákba s a kőrózsa, a kövér -szaka, az aloék és pozsgárok nem hagytak meztelen egy sziklaormot sem. -Talán valaha Cicero virágos kertje volt ott. - -Izméne mind mélyebben vezette a sziklalabyrinthba utitársát. - -– A mennydörgés egyre közelít, siessünk menedékünkbe; még utólér! - -A sziklagörgeteg között már egy-egy letört oszlop, egy keresztül tört -fal maradványa állta el az utat. Izméne olyan biztosan járt itt, mintha -otthon volna. - -Kivehető volt egy sziklába vágott lépcső maradványa, egy bástya -félboltozatával egyik felén. A szédítő mélység fölött, mely egy tátongó -hegyszakadékot elválasztott, egy sziklacsompó feküdt keresztül, mintegy -természetalkotta ördöghidja. Ezen haladtak keresztül, lovaikat künn -hagyva a berekben legelni. És azután egy alacsony boltüreg száda elé -értek, melyet sűrűn benőtt a vad bozót; utat törtek azon át, a boltüreg -egy eltemetett palota bejárata volt valaha; a roppant architrabok -szétzúzva hevertek a rájuk omlott sziklák alatt, csarnokok, tornáczok -össze voltak döntve; a cziszternák betemetve, csak egyedül a tepidarium -kis boltürege maradt meg, annak a földdel fedett boltozatát nem törték -keresztül a sziklák. A kis boltüreg belseje fénylő kavicscsal volt -kirakva mozaik módra s a forrásvizet most is csorgatta a szájába fogott -csövön át egy chalcedonból faragott satyr fő. - -– Lásd, milyen jó helyünk lesz itten! suttogá Izméne. - -Egy szerető párnak épen elég. - -A kik ég és föld üldözése elől menekülnek, felséges bűnükkel, a mik nem -közönséges halandók bűnei. Bűnök, a miknek neve hőstett; szerelem, a -minek neve mysterium. - -A mennydörgés egyre közelít, hangja messze betölti a világot. Vannak, a -kik nem félnek tőle. - -– Olyan jó minekünk itten. Sötét van, csak viasztekercsünk pisla fénye -lángol. A villámlobbanás nem hat ide. Sziklák tömegébe vagyunk elrejtve -mélyen. Az egész város alszik. Már ezer esztendő óta alszik. Mienk -egyedül az élet. Ha félsz, szoríts jobban magadhoz! - -Van-e felségesebb hang, mint a csók a mennydörgésen keresztül? - -És azután átölelték és megcsókolták egymást s nem féltek tőle, akárhogy -dörög az ég fejük fölött. - -Az pedig nem az ég volt, a ki dörgött, hanem a Daal-Isten. - -Mint az elszabadult tenger, omlott alá az Audi hegyekből a gátját tört -Alazán áradata. Víztömeg, mely nem ömlik, hanem hömpölyög mint a -hógörgeteg, rohanva, bömbölve; nem a hogy víz szokott, kigyófutásban, -kerülgetve az akadályt, hanem mint a tűzokádó lávája egyenes vonalban, -keresztül törve halmokat, szirteket, a miket útjában talál, kiforgatva -helyéből az álló bérczet, s medret ásva a sziklatalajban. A kaukázusi -őserdő nem állja útját, a félezredéves törzseket kinyüvi gyökereiből, s -az egész rengeteget pozdorjává törve zudítja maga előtt, míg egy-egy -szűk völgyszorosban megreked vele. Az iszonyú erdő-tömeg betömi a -hegyszakadékok kijáratát s daczolni kezd szörnyetegével. A rettenetes ár -küzd az önrakta akadálylyal, ha felül nem törhet rajta keresztül, alatta -ássa alá forgatagaival a talajt, míg egyszer, ha a fatömeg nem akart -engedni, a szikla tágít; egy oldala beomlik: a tengerré gyűlt áradat -azzal megint örvénylik odább, viszi magával egy országgal alább az -összezúzott sziklát és rengeteget. - -Még az örökkévaló hó is megszünik előtte; hát még a mi halandónak -született… - -Azok pedig suttogtak ott alant, a gyönyörök isteneitől feltalált -szavakat; s a szerelemvallomások időközeit kitölték Sheherezádé -végnélküli regéi a földalatti gnomok titkos életéről, kik a sziklák -kincseit kizsákmányolják és soha sem beszélnek, mégis megértik egymást. -A satyrfő vízsugára csorogta hozzá az altató zenét. - - -VIII. HA A SZEMES KISZÁRAD. - -Weljaminoff tábornok ezóta hatalmas erősített helylyé alakította át -Szucsuk-Kálét. Nem is az most már annak a neve, hanem Weljaminovszk. - -Bevehetetlen csillagsánczok, redouteok lánczolata őrzi a kikötőt, -messzehordó ágyúk ütegeivel ellátva s a Szemes folyam partján végig már -elkészült a hatalmas katonai étappe-út csaknem egészen a Tamera királynő -váráig. - -Eleinte sok baj volt az akadékoskodó cserkeszekkel, kik a sűrű erdőkből -folytonosan vadászatot tartottak az orosz katonákra. Minden talyigatoló -katonának a hátán kellett vinnie a puskáját, mert egy nap nem maradt el -támadás nélkül s sokszor, mikor ebédhez leültek, nem az ette meg a -kétszersültet, a ki a forró vízben megáztatta. - -Egyszer már haragjában arra a gondolatra vetemedett a fővezér, hogy az -egész erdőséget leégeti. De az nem engedett magával elbánni. Az őserdő a -Kaukázusban oly tömött, hogy a meggyujtott tűz nem terjed benne tovább; -kialszik a légvonathiány miatt. Úgy kellett széles utakat vágni -fejszével az erdőn keresztül s aztán minden puskalövésnyire magas -őrházakat állítani fel, a mik olyanok, mint a galambducz. Az őrt hágcsón -bocsátják fel s ott hagyják, míg az őrjárat eljön a felváltására a -tovavitt lábtóval. - -Mikor a tábornok elindult valahová sétálni, bárha csak a palotája -kerítésén kívül is, azt nem tette a nélkül, hogy a kétcsövű puskáját -magával ne vigye: azután meg egy amerikai sinkoránt, mely odahaza -szökevény rabszolgák üldözésére volt betanítva. Ha kocsin sétázott ki, a -hintaja előtt haladt egy kerekes ágyu; az ágyúknak előtte-utána egy-egy -pulk kozák. Csak épen hogy esernyőt nem vitt magával. - -– Pompás szibériai idő van! mondá egy napon a tábornok, mikor az északi -szél tele fútta hóval az egész vidéket, s ő korán reggel kitekintve az -ablakán, a gyülölt örökzöld erdők helyett megpillantá az otthonra -emlékeztető téli tájképet. – Ma minden ember kétszeres jó kedvvel -dolgozik, tudom, s a cserkesz elbujik az odujába! - -Hadsegédét hivatta: - -– Mi ujság? - -– Parancsára, tábornok. Az éjjel nagy vihar volt. - -– Jól van. Ez az én parancsomra történt. Hát aztán? - -– Parancsára, tábornok. A vihar a kikötőben valamennyi szállító hajónkat -mind elsülyeszté. - -– De már ez nem az én parancsomra történt. A hajósok megmenekültek-e? - -– Parancsára, tábornok, tizen kívül mind a tengerbe fuladtak. - -– No hát annak a tíznek kancsukát kell adni. - -– Engedelmet tábornok, a hajósoknak kiváltságuk van. - -– Micsoda kiváltságuk? - -– Azok nem kancsukát kapnak, hanem kilenczfarkú macskát. - -A tábornok most már elégedetlen volt a téli tájképpel; a tengerpart tele -volt hajói roncsaival s az egész végtelen Pontus-tükör simára volt -söpörve minden vitorlától. - -S a déli nap aztán elrontá a téli tájképet is, egyszerre rohamosan -olvadni kezdett. - -Mikor este felé a tábornok szokott kedélyes sétájára elindult, -megtekinteni a nagy Weljaminoff-utat a Szemes mentében, azt kérdezé a -legelső munkafelügyelőtől: - -– Mi ujság? - -– Parancsára, tábornok; egy óra óta a Szemes folyam egészen kiszáradt. - -– Hogyan száradt ki? - -– Hát úgy, hogy elfogyott belőle a víz. Halak, rákok, tekenős békák mind -ott nyüzsögnek a meder kopotyúiban. - -– Hát hiszen ez nagyon jó. Csináljatok egy jó napot a legénységnek. -Fogjanak halat. - -S azzal dobszóra minden ember az egész folyam mentén neki állt a -halászás legolcsóbb nemének. - -A tábornok és tisztjei csodálkozva nézték ezt a tüneményt s találgatták -az okát, fenhangon. - -Hejh! ha valaki meghozta volna Mčzchetisz végrendeletét, a mit az -Weljaminoffnak hagyott hátra: «mikor a Szemes folyó kiszárad, akkor -őrizd magadat az árvíztől». - -Szokott ez így történni máskor is. - -Az oka bizonyosan az, hogy a gátattört Alazán tó a Jachwa régi medrét -elfoglalta s a magával hozott szálfa és sziklatömeggel a Szemesbe -szakadva, azt a sziklaszorost, a mit a Tamera várhegye képez, -eltorlaszolta. Minél nagyobb az ár, annál magasabb a torlasz; az erdő -fenn uszik, s most aztán két folyam egyesülten küzd a torlasz ellen. Ha -azok azt végre keresztültörik! - -… Nyolcz óra hosszat tartott a Szemes folyam elapadása, az egész folyam -medre teli volt fáklyákkal, egész éjen át halásztak a legények. Soha -ilyen préda nem kinálkozott a számukra. - -Reggel három óra tájon aztán valami apocalyptikus világomlás robaja -hangzott föl a távol hegyek mögül, a mi nőttön növekedő pokoli -hangemelkedésben közelített Weljaminowszk felé. - -– Mi az? kiáltá a tábornok, álmából fölriadva, berohanó hadsegédéhez. - -– Parancsára, tábornok, uszunk. - -– Uszunk? Hol? - -– Itt a vár közepén. - -– Miben? - -– Vízben. Épen olyan szép látványunk van, mint mikor négy év előtt a -Newa elöntötte egész Szent-Pétervárát, s a tengerről a gályákat a czári -palota erkélyeihez csapkodta oda. - -Ez hihetetlen volt. - -Weljaminoff tábornok (ki mindig teljes egyenruhájában aludt) futott ki a -sáncztetőre s a mit látott, az káprázatnak is sok volt. - -Egy uszó fatörzsekkel kavargó tengerár borította el a vidéket nagy -messzeségben s ez ár közepett, mint mértani szigetkék úsztak az ő -váracsai, csillagsánczai. - -És ő látta a bevehetetlen erősségeket óranegyedek alatt összeomlani, -elsepertetni, eltünni az örvények forgatagai alá. Az erdőket megszálló -legénység minden oldalról rohant a magaslatra épült fellegvár felé, s -jajkiáltásával tölté el annak környékét. - -Mint mikor Farao üldöző hadaira ráomlott a Vörös-tenger dagálya, úgy -menekült, kapaszkodott ki a harsogó vízárból ember és paripa, úszva, -egymásra gázolva, körben forgó háztetőkre, hömpölygő fakunyhókba -kapaszkodva: a magas őrházak galambduczai megteltek fölmászó emberi -hangyabolylyal, míg egy új hullámtorlat hangyástól együtt ragadta el a -letört alkotványt. - -S a vízözön egyre nőtt, minden óranegyedenkint két-három méter -magasságot emelkedett, s már a fellegvár sánczait fogta körül. Az -itéletnapi vízroham tízmázsás sziklákkal játszott lapdakép s azokkal -döngette a fellegvár falait; aláfurta magát a földalatti tűzaknáknak s -azokat fölemelve, rést tört a legerősebb bastionokon, ágyúk, -bombapyramidok odaomlottak a vízbe, az iszapár háztetőkkel borítá be a -tengeröbölt s sárgára festé messze a zöld hullámtükört. - -A büszke megszálló sereg zöme hálákat adhatott szent Kristófnak, hogy -kimenekülhetett a végromlásból egy keskeny sziklaháton át a magasabb -hegyoldalra s onnan nézhette, mikép nyeli el az irtóztató szörny -egymásután Weljaminowszk erődét; sáncz sáncz után mint omlik le előtte; -csak az őrtorony védi életre-halálra magát és azt a tetején lobogó -büszke zászlót. - -Estére Weljaminowszk várából egy sáncz sem volt. - -… A Daal-Isten úgy szokott tenni, ha megharagszik. - -S ez nemcsak a Szemes folyóval történt meg. A Terek folyam háromszor -rombolta szét így az oroszok által a Kabárdában épített védműveket, s a -Kázbek hegy folyama két ízben lepte meg ilyen kataklizmával a völgyeibe -feltolakodó oroszokat. Az orosz katonai nevezetességek véleménye szerint -a hegyvidék soha meg nem hódított népei a folyamokat mindenütt -elrekesztik mesterséges tavakká, s egyszer-egyszer lezúdítják az egész -meggyűjtött tengert a hódítók fejére. Ezek a Daal-Isten népei, a kik -védik a maguk Istenét, a földet, tűzzel, vassal, vízzel. Védik Tamera -királynő óta; – védték már Semiramis ellen, – védték Mithridates ellen, -– védték Róma minden cæsárjai, – Dzsingiszkán minden hordái ellen; – -védték és védik Oroszország diadalmas hadvezetői ellen s védeni fogják -még akkor is, mikor Szent-Pétervár palotái fölött épen úgy összecsap a -tengerfövény, a hogy eltakarta Ninivét a puszták homokja, s egy még ma -nem is nevezett új hódító jön a népeket irtani. - -* * * - -A veszedelemnek azonban nem volt azzal vége, hogy a víz megint leapadt, -s a Szemes megint visszatért a medrébe. - -Oda volt az egész élelmi készlet, minden raktár eliszapolva, s új -élelmet beszerezni az abcház parton tiszta képtelenség tavaszszal és -ellenségnek. - -De a mi még nagyobb baj volt a kenyér tönkretételénél is: az, hogy a -lőpor mind összeázott, az ágyúk számára nem maradt egyetlen egy töltény, -s a lőfegyverekhez csak annyi, a mennyit a katonák a tölténytáskáikban -elvittek. - -Nem maradt más választás, mint a tengerpart mentében utat törni Anapáig -az erdőkön keresztül. Azok pedig tele vannak boszúszomjas cserkeszekkel, -a kik minden napijáró földet csonthalmokkal tesznek emlékezetessé. - -Weljaminoff tábornok a tizenötezer emberéből nem vitt vissza többet -Anapába kétezernél, a többit eltemette a fegyver, az éhség, a vízár, a -kaukázusi láz. - -Ott a beomlott sáncz ormán, a magára maradt ágyu ürlyukában -gubbaszkodott a sárgazöld béka s énekelte: «ülüm, ülüm, chva!» - -Tizenháromezer embernek szóló halotti dal! - -* - -Azóta is mindig keresik az oroszok a kaukázusi aranytelepek országát; de -minden küldönczük odavesz most is. - -* - -Hát Riumin és Izméne? - -Ők most is jó helyen vannak; még most is ölelik egymást; a satyrfő -vízsugara most is altató zenét dönög fölöttük. Alszik az egész város. -Daal-Isten még egy roppant sziklatömeggel takarta be azt kegyesen. - - - - -HARMADIK RÉSZ. - - -I. SAMYL FIAI. - -Az egyik fiát a nagy cserkesz hősnek elvitték Sztambulba, a másikat -Szent-Pétervárra. - -Annak a neve, a melyik Sztambulba jutott, Kazi Mehemed. A melyik -Szent-Pétervárra került, – annak a nevét majd megtudjuk később. Addig is -kap egy nevet, a miről ráismerjen az ember, hogy ez a másik. - -Az ilyen névajándékozás nem szokatlan. Miklós czár Leuchtenberg herczeg -fiaitól (azért, mert az apjuk végrendeletében nem tetszett neki valami), -elvette a Beauharnais nevet, s Romanovszkynak nevezte el őket. Hát a mi -a czár saját unokáival megtörténhetett, miért ne eshetett volna meg -Samyl fiaival? - -Mikor megkeresztelték, keresztapja a czár neve után Nicolajevics Iván -nevet kapott. A helsingforsi egyetem lajstromába még a mellé egy -Kochanoff is van irva. A vezetéknevet az oroszok nem igen sokat -koptatják. - -Mint láthatjuk, a fejedelemfi igen jó «iskolába» jutott, a hol -megtanulhatott elfelejteni három dolgot: a nevét, az apját és a hazáját. - -Mert Finnország ilyen jó iskola. - -Az egész finn nemzet maga az iskolamester, a kitől a nyughatatlan, -szabadságvágyó népek ivadékai megtanulhatják, hogyan lehet egy elnyomott -népnek nyugodtan élni? - -Mert különféle nemzetek bölcsészete különbözően fogja fel a kérdést, -hogy mi teendője van egy meghódított nemzetnek? - -Az egyik azt állítja, hogy egy meghódított nemzetnek nem is szabad -boldognak lenni. Annak minden törekvését arra kell fordítani, hogy -jármát lerázhassa, az összeesküvésből soha ki nem jönni, hódítójának -minden ivadékát kerülni, gyülölni s minden ellenségében jó barátot -keresni, tőle semmi kegyelmet el nem fogadni, sőt ingerelni őt a -kegyetlenkedésre, hogy soha meg ne pihenjen a visszatorlás örök harcza, -és a nép szivéből ki ne fogyjon a gyülölet. - -A másik azt hiszi, hogy ha egy leigázott nemzet a szabadulás reményével -nem bír, legjobban teszi, ha a meghódolásban felülmulja az igazi -bennszülöttet: – szolgálni, hizelkedni, zsoldért ölni, halni megtanul; -kiszorítja hunyász érdemekkel az uralkodó faj nemességét a trón melletti -karszékekből, a főhivatalokból s maga ül a helyébe, s ha egyszer helyben -van, maga után telepíti be az egész atyafiságát, míg a meghódító egyszer -azon veszi észre, hogy a járom ugyan megvan, csakhogy az ő saját nyakán. - -A harmadiknak az iskolájában pedig azt tanítják, hogy a meghódított -népnek nem kell semmiről gondolkozni, semmire emlékezni, semmit remélni, -semmit szeretni. Annak a boldogsága a tudatlanság, szegénység és -reménytelenség: annak le kell feküdni a sárba, ott jó neki. - -A finn nemzeti bölcsészet pedig e három közül egyik iskolát sem követi. - -Egy nemes, öntudatos kicsiny nép, mely nem nevezi magát «finnek»-nek, a -hogy az idegenek csufolják, hanem «kalevainok»-nak, a nagy nemzeti hős -Kaleva után, kinek harczi erényeit a népmondai hősköltemény -megörökítette. - -A finn «Kalevala» Homér Iliasa mellé sorakozik. Tehát hős korszaka is -volt e népnek, mint a magyarnak. S arra lelkesülten emlékezik. -Hőskölteményeit minden kunyhóban éneklik. Most is bátor, elszánt és a -legjobb lövő. – De az egész északi kolossz fekszik fölötte. - -Ha fegyverrel akarná megvédeni magát, egy esztendeig nem tartana az -élete. Sík mezősége, fenyérfedte homokbuczkái hamar át lennének -változtatva temetőkertté. Nem kérhet segélyt hatalmasabb rokon -nemzetektől. Egyik szomszédja a tenger, a másik Svédország. Idegen elem -mind a kettő. A kis anonym statiszta nemzet akármikor letűnhetne a nagy -európai komédiaház színpadáról, a t. cz. közönség azt se fogná kérdezni, -hová lett? - -És a kis népecske megmutatja, hogyan lehet sokáig élni? Ha a test -kicsiny, a szellem lehet nagy. Hősisége a türelem, a lemondás, a sorssal -kibékült szenvedés; szereti a munkát; természete a takarékosság; az -egész nemzet egy család, melynek első törvénye a közös szeretet. Hogy a -börtönök, rendőrök ne kerüljenek pénzbe, nem támaszt tolvajokat magából, -nem énekli meg a rablókat, hanem inkább az erényt, emberszeretetet, -jótékonyságot oltja be a nép szívébe. (Minden embert becsületessé tenni, -az az ő criminálcodexe; egy §. az egész.) A kalevain nép tiszteli az -öregséget, ápolja a gyermekeket, vezeti a fiatalságot, úgy tartja meg -magát. Tanul és tanít. S kinek tanul, kinek tanít? Csak egyedül magának. -Nyelvét maroknyi népén kívül nem beszéli senki a kerek földön. S nyelve -tiszta és gazdag, tele kifejezéssel. Költőiben láng, tudósaiban -alaposság. A tudomány átalános nemzeti kincs nála. Mikor egy ifjút -tudorrá babérkoszorúznak, az egy nemzeti ünnep, mint másutt a csatából -hazatérő hős diadalbevonulása. Büszkesége a tudományos egyetem és az -akadémia. Ez az ő várnégyszöge, az ő arsenálja. Senkitől sem vár semmit, -senkire sem szorul semmiért. Ez az ő aranybányája. Lerója a tartozását a -hatalom iránt, de el nem adja magát szolgájának. Ez az ő alkotmányos -szabadsága. - -S mennyire tudja szeretni azt az ő kicsiny, szegény hazáját! Minő -lelkesedéssel szól róla a nemzeti költő éneke! Annak a homokpartjai, -szigetkéi, szalmás gunyhói szebbek, drágábbak a világ minden gazdag -vidékeinél! Hálát ad az égnek, hogy ilyen szép hazát adott neki. Nem -siránkozik hazája elvesztén, azért mert meghódította azt az idegen. -Nincs az ő hazája elveszve. Megmaradtak neki a fiai s boldogok, hogy -hazájuknak élhetnek. Megkoszorúzzák őseik emlékét, kik vérüket ontották -a kis hazáért, s azt mondják: «legyen áldott, a ki ezt a boldog országot -szerezte számukra; a mi után még a túlvilág üdvösségéből is vissza -fognak sóhajtozni!» - -Ebbe az iskolába hozták el tanúlni Samyl fiát. - -Annak a nagy rector magnificusnak a fiát, a ki a maga -sziklakathedrájából Achulkóban és Dargóban azt tanította a maga -növendékeinek, hogy csak egy könyv van, s az az Alkorán s az Alkoránnak -csak egy sorát kell ismerni, abban minden megvan: – «az üdvösség csak a -kardok árnyékában található!» - -Ide hozták Nicolajevics Ivánt, ki még akkor emlékezett rá, hogy az ő -neve valaha «Mahomed Szádi» volt. – Nem lehetett több öt évesnél. - -Samylnak egy másik fia, Dzsemál Eddin, még a korábbi években került -orosz fogságba. Achulko ostromakor történt az, mikor az orosz sereg -tízszeres erővel rohanta meg Samyl sziklafészkét, s azt kétségbeesett -ellenállás után elfoglalta. Samyl egyedül menekült meg a várból. Két -társával együtt kötélen ereszkedett le a szédítő sziklamélységbe, mely -fölött vára emelkedik. Ellenségei oda nem követhették; de golyóik igen. -Két társa holtan zuhant alá, ő maga egy merész szökéssel elérte a -sziklavágányt s az oroszok golyózápora közt elmenekült. Samylnak Achulko -vára, vitéz csapatja, felesége és fia az oroszok kezébe került. Dargóban -volt neki másik sziklavára, másik csapatja, másik felesége és fiai. -Onnan ujra kezdte a harczot. - -Hanem Dzsemál Eddint, elsőszülöttét, legkedvesebb fiát nem tudta -elfeledni. Igért érte kincseket váltságdíjul az oroszoknak. Azok -kinevették vele, azt kívánták tőle, hogy adja oda a kardját. Azt pedig -még az elsőszülött édes kedves fiáért sem adná oda cserébe Samyl. - -Hanem mást gondolt ki azzal a karddal. Egy vakmerő, hihetetlen rohammal -keresztültört járhatatlan hegyeken át Georgiába, s két fejedelemnek a -feleségeit elrabolta és magával vitte Dargó várába. Csaricsard és -Orbeliane fejedelmek az orosz hadseregben szolgáltak, s most ezeknek a -herczegasszonyai elég méltó váltságdíjt képeztek az elfogott fiuért. - -Az oroszok azt felelték az ajánlatra, hogy ők nem adnak oda két -asszonyért egy férfit. Csaricsard és Orbeliane herczegek vegyenek -maguknak másik feleséget. - -Samyl aztán szabadon bocsátá a két asszonyt. - -S akkor azt mondta, hogy «no megálljatok! Azért mégis megmutatom én -nektek, hogy a fiamat kiszabadítom körmeitek közül.» - -Voltak furfangos, vakmerő mollái. Azokat elküldé álruhában, sok pénzzel -ellátva, Oroszországba, hogy keressék fel Dzsemál Eddint s szabadítsák -ki. Arany-kulcscsal minden zárt ki lehet nyitni: jól tudta. - -A mollák visszajöttek – üres kézzel. - -– Nem találtátok a fiamat? - -– Megtaláltuk, beszéltünk is vele. De nem hozhattuk el. - -– Börtönben van? Lánczok között? - -– Börtönben és lánczok között. A honnan, ha Isten nem, ember ki nem -szabadítja: egy szép asszonynak a karjai között. - -Az orosz tudta jól, hogy a merész cserkesz minden sziklavár börtönéből -ki fogja szabadítani a fiát: tehát becsukta őt egy csábító hölgy -tündérvilágába; onnan nem szabadulhatott ki. - -Dzsemál Eddin azt izente az apjának, hogy nem megy haza. - -Samyl kétségbeesett, hogy a fiát még valaha megláthassa. - -Egyszer aztán hazaküldték neki az oroszok Dzsemál Eddint – ingyen, -minden váltságdíj nélkül. - -Odahozták a várába. Odatették a karjaiba, épen s elevenen. Se a szeme -nem volt kiszúrva, se a hüvelykujjai nem voltak levágva, a hogy szoktak -a hajdani barbár korban a szabadon bocsátott rabokkal elbánni. - -Samylt most győzte le először az orosz. - -Minden ágyujával nem birta őt leverni: ezzel a nagylelküségével -összetörte. – A Danausok ajándékai félelmesek! - -Nyomban kitört a keleti háboru. - -Az egész világ leste, hogy mi fog történni a Kaukázusban? A -legyőzhetetlen cserkesz hős hogy fogja megrohanni régi ellenségét most, -mikor azt három nagy hatalom támadta meg! Nem történt úgy. Circassia -csendes maradt. - -Mit csinál Samyl? Kérdék bámulva. A fiát őrzi, annak a fejét tartja az -ölében, azt dédelgeti, csókolgatja, attól kérdezgeti: «mi bajod édes?» A -világ minden kérdése nem érdekli őt most, csak ez az egy. Mert a -visszaadott fiú nagy beteg. Nem is ismerik ezen a tájon azt a bajt, a -miben ő szenved. Vajákos asszonyok, ráolvasó varázslók nem ismerik annak -semmi irját. Cserkesz nem szenvedett még abban soha. A szép délczeg ifjú -deli virágkorában hervadásnak indult, arczán az alattomos halál -tűzrózsái égtek; szótlan volt, búskomoly és méla. S a hős cserkesz -vezér, a ki az orosz ágyúk dördüléseire csak visszanevetett, – most -megtudta, hogy mi az a hang, a mitől az erős emberek is megijednek? a -minek hallatára a szív fenekéig lehat a jéghideg rémület. A mi -megzsibbasztja a csaták hősének az idegeit. Ez az, mikor egy apa -meghallja azt a bizonyos száraz, döngő köhintést fiatal gyermeke ajkán, -a miről azt mondják, hogy «ott ugatnak a halál kutyái». - -Dzsemál Eddin halálos betegséget hozott el magával Szent-Pétervárról. Az -orosz klima hidege veszedelmes a hevesvérű délszaki ifjaknak, hanem az -orosznők szemeinek melege még veszedelmesebb. - -Samyl addig ápolgatta a kedvencz fiát, a míg a nagy háborúnak vége lett. -Akkorra vége lett az ő fiának is. – Eltemetheté. - -S hogy aztán annál szebb legyen a temetés, eljött hozzá az orosz is s -eltemette az egész cserkesz népet. Samyl családjával együtt fogságra -jutott. - -Hanem az elsőszülött példájából annyit tanult a hős apa, hogy a második -fiát, a ki már akkor tizenöt éves volt, nem engedte bátyja útjára menni, -hanem elküldte eleve Sztambulba. - -Kazi Mehemet bég, vagy a hogy helyesebben irják: «Hari Mahomed» a -sztambuli katonai iskolában növekedett föl, s erőteljes férfikorra -jutva, nőül vette Daniál bég leányát, Kharimantét, s házassági -boldogságát az egykorú történetíró e szavakkal jelzé: «oly nagyon -szerette nejét, hogy megesküvék, soha rajta kívül több feleséget nőül -nem venni.» A mi nagy szó egy embernél, a kinek a vallása megengedi, -hogy négy törvényes feleséget tartson, – s a ki az esküjét úgy meg -szokta tartani, mintha váltó-aláírás volna. - -A kisebbik fia Samylnak pedig csak öt éves volt még akkor. Bátyját -Dsemál Eddint elküldték a földi paradicsomon keresztül a mennyei -paradicsomba. (Gyönyörű út! De csakhogy czélhoz vezetett!) A kis öcsnek -az üdvéről másképen kellett gondoskodni. Azt elküldték Finnországba, -rábízták egy kegyes lelkipásztorra, hogy neveljen belőle – derék tudóst. -Tán egykor professort a helsingforsi egyetem számára. - -Samyl fiából tanár! Miért ne? Ha Napoleon Lajos kezdhette az élet -drámáját az iskolamesterségen s Dyonis tyrann végezhette azon? - -A jó iskola azzá neveli az embert, a mivé akarják. A toprongyosból nevel -jó katonát, a pákosz ficzkóból jó papot. - -(Egyszer én egy és ugyanazon napon láttam egy állatseregletet, meg egy -őrültek házát. Amott egy oroszlánnal játszott betanult komédiát a -gazdája egy ketreczben; emitt egy másik ketreczben egy ember dühöngött a -vasrostélya ellen. S maig se tudom, hogy melyik volt a szánalomra -méltóbb; az oroszlán-e, a ki megtanult gondolkozni, vagy az ember, a ki -elfelejtette azt?) - -Az ifjú Ivánnak fogékony esze volt; megtanult mindent, még az -engedelmességet is. Mikor eljött az idő, hogy a magas egyetembe, mint -deák fölvétessék, egészen képes volt magát az ott divatozó -szertartásoknak alávetni. - -Ezek a fölvételi szertartások pedig nem csekélyek. Érdekesnek találjuk -azokat a finnekért rajongó derék De La Mostraye úr után bemutatni. Talán -a mi fiatalságunk is kedvet kap hozzá, a velünk közel rokon nemzet -egyetemi ünnepélyes szokásait nálunk is meghonosítani. - -A fölvételi napon az ujon beirt ifjak mind fölgyülnek az egyetem -muzeumába. Ott a muzeumőr legelőször is mindegyiknek az arczát befesti -korommal, a szájába pedig két-két disznóagyarat nyom, mintha két pipa -volna. Azután a vállaikra egy-egy kopott fekete köpönyeget terít, -fejökre pedig ócska, csurgóra álló kalapot nyom melyek nagy szarvakkal -és szamárfülekkel vannak földiszítve. - -Ekkép felegyenruhásítva őket, lehajtja csoportostul az egyetem -gyűléstermébe, egy valóságos magyar fokossal terelvén hátulról, s -olyanforma buzdító kiáltásokat intézvén hozzájuk, a mik nyelvünkön -leginkább a «hüccs ki!» és «tala-ki!» fölkiáltások által adhatók vissza. - -A nagy teremben várja őket az egész tanári kar, pompás jelmezeikben, és -a vénebb diákok serege, a karzaton pedig díszes hölgykoszoru. S ezeknek -a láttára kell a novicziusoknak ily eltorzított alakban hadrendbe -sorakozni. - -Senki sem neveti el magát. - -A rector magnificus átveszi a fokost a muzeumőr kezéből, s ünnepélyes -komolysággal lép az új diákok elé, elmondva nekik, hogy mit jelent -utálatos jelmezük? - -Az allegoria értelme ez: - -– Fekete arczotok azt jelenti, hogy gonoszok vagytok, mint az ördögök. – -Disznóagyaraitok mutatják, hogy dobzódásra, fertelmeskedésre hajlandók -vagytok. – Szarvaitok bizonyítják dulakodásra kész ösztöneiteket. – -Szamárfüleitek elárulják buta tudatlanságtokat. Ördögök, – disznók, – -ökrök – és szamarak vagytok! – Mertek-e ennek ellenmondani? – Szóljatok! - -Azok a szájukba fogott agyarak miatt csak vadállati hangokat tudnak -adni. - -– Vadállatok vagytok! folytatja a rector magnificus. De az «alma mater» -ki fogja belőletek verni a vadállatot! - -Erre a fokossal allegorice a nyakuk közé huzogat. - -– Le fogja rázni agyaraitokat, szarvaitokat és szamárfüleiteket! - -E szavaknál oldaltáskájából egy olyanforma facsiptetőt vesz elő, minőt a -«három királyok csillagánál» használnak a fiuk s azzal nyakon ragadva a -novitiusokat egyenkint, megrázza őket, hogy az említett jelvények mind -lehullanak róluk. - -– És ki fog benneteket csiszolni! - -Mire egy nagy fa-ráspolylyal tarkótól talpig végig politirozza a padra -lefektetett diákot. - -– És lemossa rólatok rossz erkölcseitek pokol kormát! - -Erre aztán a pedellusok előjönnek a medenczékkel, megmosdatják az -ifjakat s megtörülik az arczaikat kegyetlen durva pokróczlepedőkkel. - -Ekkor aztán az egyetem dékánja tudtukra adja, hogy fel vannak véve a -nagy alma mater virágos kertjébe. Ez alkalommal egyenruhát is kapnak. -Azt a konya kalapot, és azt a kopott fekete köpönyeget, a miben annyi -elődük pompázott, azt tartoznak viselni egy esztendeig: azért, hogy -eszükbe jusson róla, hogy a diák a legszegényebb embere a világi -társaságnak, a kinek a számára más keresi a kenyeret. - -S hogy alázatos helyzetüket annál tökéletesebben felfoghassák, -meghagyatik a novitiusoknak, hogy egy év lefolyásáig az öregebb diákokat -fogják szolgálni: kiki azon vidékből való diákot, a melyből maga ide -került; ezeknek minden parancsolatját meg kell fogadnia a novitiusnak, -eltűrni boszantásaikat s panaszra soha nem menni ellenük! - -Ezen kezdődik a finn diáknak az ujonczesztendeje. - -Mikor a novitiusokat mind kiosztották a vének maguk között, Nikolajevics -Iván Kochanoff végül maradt. Ő sehova sem tartozott. - -– Hát én kinek fogok szolgálni? kérdezé a dékántól. - -– Neked sehol sincs hazád: – te mindenkinek fogsz szolgálni. - -… S Nicolajevics Iván kiállta dicséretesen az ujonczévet. Samyl fia, a -kinek sehol sincs hazája, tanult szolgálni mindenkinek. - -És a mit tanult, azt jól megtanulta. A szolgálatot és alázatosságot. - -Ámbár a diák mindenütt a világon csak diák. - -Hiába öltöztetik sarkig érő tógába: az alól is ki tud rúgni. - -A diák még Finnországban is forradalmi elemet képvisel, a mit ezen -években fényesen bebizonyított. - -Mikor még Magyarországon senki se beszélt arról, hogy a finnek velünk -rokonnemzet: (resteltük is egy kicsit; – olyan szegény atyafiság, nekünk -nagy uraknak!) ők már régen tanulmányoztak minket. Fölfedezték -nyelvtanunk, szókötésünk rokonságát s nagyon büszkék is voltak reánk. - -Mikor Magyarország szabadságharczában a világ figyelmét magára vonta, a -kis Finnország minden hirlapja tele volt nemzetünk dicsőítésével. Minden -bajunkat, örömünket úgy hirdették, mintha sajátjuk volna. - -De meg is adták az árát szegények a híres atyafisággal való -dicsekedésnek. - -A mint az északi koloszsz a magyar leopárd csataordítását elfojtotta, -hazatért s azt kérdé: «hát itten ki czinczog?» - -A szegény kalevainok, azért, hogy a mi dicsőségünket olyan szép -versekben énekelték meg, megkapták a cenzurát. - -Addig az ideig sajtószabadságuk volt. Kinek jutott volna eszébe azzal -törődni, hogy mit nyomtatnak a finnek? Úgy sem érti azt senki. - -Most aztán kaptak censurát. - -Nem volt szabad többé hazafias dalokat kinyomatni. - -A finn költő segített magán. Dalra tette a költeményét s a dal épen -olyan hatalmas, mint a sajtó. A mit nem volt szabad olvasni, azt -énekelték. - -Ekkor aztán megtiltották nekik az éneklést is. - -Utoljára a kormányzó megtiltotta nekik még a toasztmondást is. Pedig a -finn nem tud a nélkül étkezni, hogy felköszöntést ne mondjon. -Megparancsoltatott nekik, hogy ha toasztot akarnak mondani, azt mondják -oroszúl: - - «Eläköön armiász - Rakkahin Ruhtinász - Kanszlerimme!» - -A finn nemzet türelemmel viselt el mindent; de nem a finn deák. - -A diák mindenütt ugyanaz. Forradalmi elem. Itt is rebellis. - -Igaz ugyan, hogy a rebelliója csak annyiból állt, hogy mikor az -alkorlátnok, a gyülöletes Nordenstam tábornok egyszer nagyszerű -balparéet adott, arra szokás szerint az egyetemet is meghivta – s -egyetlen diák sem ment el tánczolni a balparéejába. - -Hallatlan merénylet ez Finnországban! Nem menni el az alkanczellár -báljába a meghívásra! Nem tánczolni a diáknak, mikor parancsolják! - -A czár dühbe jött. Fenyegette a finneket egyetemük bezárásával. Végre -úgy lett kiegyenlítve a sajnos összeütközés, hogy Nordenstam -alkanczellár még egy fényes bált fog adni, arra még egyszer meg fogja -hívni a diákokat; ha csak egyetlen egy megjelenik közülök és tánczolni -fog, bocsánat és kegyelem, de ha egy sem engedelmeskedik, akkor elviszik -az egyetemet Kiewbe. - -Már pedig a diák csak mindig megmarad diáknak. - -A helsingforsiak azt mondták, hogy ők nem bánják, ha Kamcsatkába teszik -is át az egyetemüket, de ők Nordenstam báljában nem tánczolnak. - -Ekkor aztán kisegíté őket a bajból az az egy diák, a kinek nincsen sehol -hazája, a kinek nincs kit megszégyeníteni otthon: se apát, se nemzetet. -– Samyl fia elment annak a követelt egyetlen egy diáknak Nordenstam -soiréejába s tánczolt écossaiset a szép tábornoknéval. - -Diáktársai leköpték érte; de az egyetem meg volt mentve. - -Huszonegy éves lehetett Nikolajevics Iván, mikor az egyetemi -tanulmányokat bevégezte. Olyan lángesze volt, hogy kétszáz évvel ezelőtt -még úgy járhatott volna, mint az a diák, a kit helsingforsi egyetem -consistoriuma halálra itélt ördöngösség miatt; mert lehetetlennek -találta, hogy valaki oly gyorsan tudjon tanulni az ördöggel kötött -szövetség nélkül; vagy mint az a másik diák, a kit száműztek az -országból, mert egy hallásra megtanult mindent. - -Szép, sugár termetű ifjú volt, oly izmos, mint az apja. A collegiumi -életmód nem bírta elferdíteni alakját. Hanem kedélyét valami ködös -búskomorság homályosítá el. Magába vonúlt, zárkózott volt. A -helsingforsi diákság «nemzetek»-re osztja fel magát, s minden nemzet -együtt mulat, népünnepeket rendez, énekel, zenéz, disputál; egymást -oktatja, tornáz és versenyez «nemzetenkint» a pályakoszoruért. Ő egyik -nemzethez sem tartozott. Nem vett részt se dalárdáikban, se -kirándulásaikban, se ivótársaságaikban. Nem ismert más barátot, mint a -könyveit. Őt nem hallotta dalolni senki; ő nem birkózott senkivel. -Mindenkinek kitért, minden boszantást eltűrt és nem lelkesült semmiért. -Tekintete kifejezte azt a névtelen fájdalmat, a mi a serdülő ifjak -tulajdona s olyan közel rokona az öngyilkosságnak. Lányok után sem járt -soha. - -Mikor a pályakör be volt fejezve, következett a «doctorrá» emeltetés. - -A finn népnél ez nagy nemzeti ünnepély. A nép szine-java a szent Miklós -székesegyházban gyül össze, az utczák fűvel és virággal vannak hintve; -ágyúdörgés, zeneszó hirdeti az örömnap eseményeit, s a processióhoz a -világi és katonai hatóság minden előkelői csatlakoznak. A doktorrá -emelendők a nap hősei, kiknek a «promotor» az oltár előtt teszi fejükre -a doktori kalapot, hogy fedett fővel állnak a templomban, s arany -gyürüvel jegyzi el őket az elválaszthatatlan muzsának örök társúl. A nép -Te-Deumot énekel hozzá. - -Iván, mikor kérdezték tőle, hogy akar-e ő is «doktorrá» előmozdíttatni? -azt mondá: – nem! Én «magisterré» akarok emeltetni! - -Vakmerő mondás! - -A magister a legmagasabb rangfokozat a tudomány hadseregében. - -A ki a «magisterré» emeltetésre érdemesnek találtatik, az nem kalapot -nyer a templomban a homlokára, hanem egy babérkoszorút, s azt a -babérkoszorút viseli egész nap, az utczákon, a lakomán, a -tánczvigalomban, melyet az ő tiszteletére rendez a város. S ezt a -babérkoszorút a város legszebb leányának kell elkészíteni a számára. Az -neki ez ünnepnapon társnéja, az oltár előtt, az asztalnál, a bálban s -annak az öltönye is babérfüzérekkel van feldiszítve. Ritka eset, hogy -örök társnője is ne maradjon az egész életen át. A kalevain ifjú -magisterré emeltetése idyll és hősköltemény együtt. S a hős fegyverzete -nehéz! A «magister» diadalát nem adják könnyen. Hat hétig tart a -nyilvános vizsga. S felelni kell szóval és irásban. Meg kell küzdeni -sorban mindegyik tanárral, s aztán együtt valamennyivel. A harcz -tárgyai: földtan, számtan, mértan, háromszögelléstan, külömbözeti -számtan, természettan, csillagászat, vegytan, ásványtan, Hegel -encyclopediája, természetrajz, Becker világtörténete, latin, görög, -zsidó, arab, persa és török nyelv, a zsoltárok, a pentateuch, a talmud, -az alkorán és a Zendavesta, Homér Iliásza, Horácz ódái, Virgil Aeneise, -Tacitus, Plinius, Herodot, Thucydides, Anacreon, Pindar, Xenophon -Anabasisa, Lokman meséi, a Shah Nameh – és Oroszország története. - -Mindezekből annyi kérdésre kell felelni, a hány a napot kitölti s a -feleletre a három kalkulus közül egyet kell nyerni: «approbatur, – -approbatur cum laude – laudatur». Egyetlen feleletre adott «non -approbatur» fejtetőre buktatja a vakmerő viadort. - -Azután következik a saját maga által fölvetett thesisek fölötti -vitatkozás, szóval és irásban. Ha tétele megbukik, a vívó bukott el, ha -sarokba hagyja magát szorítani, ha állítását ad absurdum deducálták, az -neki halálos seb, s ha iratát széttépve dobják lábaihoz, ő maga van -semmivé téve. - -Iván minden feleletére az lett a válasz, hogy «laudatur». Thesiseit -affirmálva adták vissza. Kivívta a «magister» legmagasabb rangját. - -A fölemeltetés roppant pompával ment végbe. A templom előtt egy teljes -ezred cserkesz lovasság állt díszőrségűl a magister tiszteletére, s a -templomban a kormányzó maga egész tisztikarával, teljes ünnepi díszben -foglalt helyet az oltár előtt. Minden tiszt leereszté félválláról a -köpenyét. - -A város legszebb leánya átnyujtá a hősnek babérkoszorúját, arczán a -szemérmetes hév ragyogásával mondva el hozzá az üdvözlő verset, a -melyben nemcsak rím volt, de bizonyosan szív is; s a halavány ifjú -arczán talán egy pillanatra meglátszott a viszfény, a mit ez égő szüz -arcz reá vetett. - -Akkor aztán a promotor feltette homlokára a koszorút s tartott hozzá egy -kenetteljes classicus latin beszédet. - -Mely után az következett, hogy a pedellus előhozá a nagy ezüst -buzogányt, melyre a magisternek két ujját rátéve, el kellett mondania az -ünnepélyes esküt. - -De mielőtt a promotor előkereshette volna kapcsos könyvéből az -esküformát, a kormányzó leszállt imaszékéből s sarkantyús -lábdobbanásokkal oda lépve közéjük, megfogá a babérkoszorús ifjú kezét s -szólt hozzá nem latinúl, hanem oroszúl. - -– Ön nem fogja a magisteri esküt letenni. Ön nem Kochanoff Nikolajevits -Iván baccalaureus, hanem Mohamed Szadi, Circassia fejedelme, a minden -oroszok czárjának hűbérese, a 3. számú vértes cserkesz ezred tulajdonosa -és parancsnoka, ki ez órában indulni fog ezrede élén, megvédeni a szent -orosz birodalom határát a betörő gonosz ellenség ellen. Így parancsolja -azt a minden oroszok czárja! - -Erre rázendíték a harsonák a «Bozse czarja chrani!»-t az ágyúk -megdördültek a piaczon, a cserkesz lovas-ezred üdvsorlövést adott, s a -hős homlokáról a kormányzó levette a babérkoszorút, helyette föltette -fejére a cserkesz sisakot, a hegyes kócsagtollas nyíllal, s pikkelyes -nyakvéddel, s a nap hősének a magisteri aranygombos pálcza helyett adtak -görbe kardot s a kathedra helyett felültették a tüzes telivér paripára. - -A koszorú ott maradt gazdátlanúl s a város legszebb leánya társtalanúl. - -Iván megtudta, hogy az ő neve «Mohamed Szadi» s hogy a hazája Circassia. - -* * * - -Ugyanakkor a sztambuli szeraszkier tudatta Samyl másik fiával – minden -czeremonia nélkül –, hogy rögtön indulni fog, cserkesz csapatjai élén, -az abcház partokra, nemzetét fölszabadítani. - -Mohamed Kázi azt mondta rá: «Valahára!» - -* * * - -De nagyot bámulhattak Szentpétervárott, mikor Samylnak azt a fiát -meglátták, a melyiknek hivatása lesz a saját bátyját, a saját cserkesz -népe segélyével kiverni az Elborus, a Kabarda szikla erődei közül. - -Ez a méla, ábrándos arcz legyen az? A ki még egy asszonyt megszólítani -is fél? A ki még egy tüzes szem nyilait sem tudja kiállni? - -Pedig a csecsenczek előtt majd be kell ám bizonyítania, hogy ő valóban -az apja fia; s azoknak nem lesz elég Homér Iliászából elmondani, hogy: - - Μῆνιν ἄιδε θεὰ Πηληϊαδεω Ἀχιλλῆος - Οὐλομένην, ἥ μυρἴν Ἀχαιοἱς ἔθηκε. - Πολλὰς δ᾿ ἰωθίμους ψυχὰς Ἄϊδι προΐαψεν Ἡροων - -…[7] hanem azt mondják, hogy hadd lássuk: csináld meg! hadd lássuk, hogy -ülöd meg a szilaj paripát, hogy usztatsz át rajta még szilajabb folyón? -Hadd lássuk, hogy fog a kezedben az a híres szablya? hadd lássuk, mikor -ágyú lobban, mennykő villan, a te szemed fénylik-e jobban, mint az a -kettő? Hadd lássuk, mikor előre vágtatsz, nézesz-e hátra, hogy megy-e -valaki utánad? S mikor sebet kapsz, tudsz-e kaczagni rajta? Hadd lássuk, -tudsz-e hadakat vezetni? - -Meglehet, hogy tud. Meglehet, hogy odáig megtanul. Az is meglehet, hogy -tudott már valaha. Hiszen ötesztendős Samylfiúnak már kellett lovának, -kardjának lenni; az már hallott ágyúszót, harczi trombitát, dulakodó -hősök csataordítását. Talán vissza fog még emlékezni rá. - -De hátha aztán még majd valami egyébre is visszaemlékezik! - -Ez ám az álomrontó kérdés. - -Hátha az, a kinek oly hatalmas memoriája van, hogy tizenkét nyelvből -«laudatur»-ra tett le exament, még a tizenharmadikat is tudja, a mire -nem tanította professor, a mit csak az anyjától tanult, s nemcsak a -Horácz ódáit, Ovid hizelkedéseit tudja könyv nélkül, hanem a kabardai -dalokat is, a mik egészen másról zengenek, mint a Mæcenas -magasztalásáról, meg a Jupiterrel osztozó Cæsarról!? (Divisum imperium -cum Jove Cæsar habet.) - -Itt a göcs! - -Erre kell vigyázni, okos, előrelátó diplomata urak! Nehogy a rákot -beleöljük a vízbe! Ennek kell valami garantiáját kitalálni! - -Meglesz. - - -II. URGULANILLA. - -(Még mindig bevezetés.) - -Urgulanilla egy nevezetes historiai alak neve, a kit azonban, -hirhedettsége daczára, kevesen fognak mai nap ismerni; azért nem lesz -fölösleges nehány szóval elmondanunk, hogy ez az első felesége volt -annak a Claudius Cæsarnak, a ki híresebbé lett a nejei, mint a saját -viselt dolgai által. A második neje Messalina, a harmadik Agrippina -volt. Urgulanilla pedig még a két utódján is túltett: a mi nagy szó. - -Ezúttal azonban egy most is élő személyről beszélünk. - -De ugyan kinek lehetett kedve egy ilyen nevet foglalni el magának, hogy -azt a világ előtt viselje? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Beloborovszky herczegnő valódi fejedelmi fényűzést folytatott -Szentpétervárott. - -De volt is benne módja. - -Huszonötezer jobbágynak volt birtokosa Volhyniában: egy olyan vidéken, -mely arról nevezetes, hogy a legszebb leányok teremnek benne. - -A herczegnő minden évben lerándult volhyniai birtokára, s ott sorba -látogatta a gunyhókat. Átalában igen kegyesen bánt a parasztjaival. -Rendesen friss tehénhimlőlymphát is vitt magával s gondja volt rá, hogy -a gyermekeket beoltsák. - -Ha a szegény embereknél fölösleges leánykákat talált, a kik szép arcz, -termet, eleven beszéd, csengő hang által kitüntek, azokat tizével, -huszával összeszedte, szülőiket bőkezűleg megajándékozá s a leánykákat -fölvitte magával a metropolisba. - -Ott volt egy nevelő-intézete, nevezhetjük conservatoriumnak, melyben az -így összeszedett jobbágyleányok a legfinomabb oktatást nyerték, s egész -hajadonkorukig úri kényelemben tartattak. - -Váltak közülök nevezetes énekesnők, tánczosnők és lovarművésznők, kik a -rájuk fordított költség fejében szerződési díjuk nagy részével a növelde -tulajdonosnéjának adóztak. Mert még azért, hogy valaki primadonna, nem -szünik meg az ő földesasszonyának jobbágyleánya lenni s annak testével, -lelkével tartozik mind halálig. - -Mások e szép gyermekek közül «szerencsét csináltak», a herczegnő -közvetítése által. Alkalmuk nyilt a fényes estélyeken, a szinházakban -megismerkedni a társaság előkelőivel, kik azután a herczegnő -beleegyezésével nőül vették őket. Igaz, hogy csak balkézre; de hát -czivilizált ember a kezei között nem tesz külömbséget: ha balkézzel enni -urias dolog, hát balkézzel kézfogót tartani miért ne lenne az? - -S a herczegnő értette a maga üzletét; úgy ismerte azt, mint egy -gyémántkereskedő s tudta, hogy egy-egy fantaisie darabnak a becse a -műértők előtt mennyire nem a karatok szerint számíttatik? - -De hisz ezen nem kell megütközni. - -Ez Oroszországban rendezett társadalmi viszony volt. A földes úr -eladhatta a jobbágyát a másiknak, s az akkor annak a jobbágya, a ki -megvette. - -S aztán az üzlet tárgyainak maguknak sem volt az ellen semmi kifogásuk. -Jólétbe jutottak. Ha otthon maradtak volna, kapálniok kellene. Az, a ki -jobb kézre vette volna őket férjhez, ezzel a jobb kézzel mindennap meg -is döngetné őket, a balkéz pedig csak ajándékot oszt. - -Ezeknek a szép gyermekeknek aztán a herczegnő nagyotjelentő neveket is -adott: a költészet, a história, a mythosz világából. Delila, Cleopatra, -Semiramis, Dido, Ariadne, Turandot, és a többi; a mikre igazhivő papok -nem szoktak keresztelni. - -Így jutott egynek ez a név «Urgulanilla». - -Gyönyörű egy példány! - -Az első Urgulanilla nem lehetett bűbájosabb, mikor a világ urának -császári palástja betakarta. Az is egy rab jobbágy leánya volt. - -Eleven, hevülni tudó arcz, mély tüzű kék szemekkel, fölvetett, kaczagó, -duzzogó, parancsoló, hizelgő ajkakkal, szőke, göndör hajfürtökkel, mik -ziláltan a szemek elé csüggnek; büszkén fönhordott fej, kérkedő kebel, -karcsu, hajlékony termet, férfiasan ideges karokkal, csak a vállai -árulják el az asszonyt. És a mellett tűzláng kedély, egy amazon -bátorsága, egy nympha szenvedélyessége, s egy rabnő odaadása. Hajlamai, -izlése a bizarrhoz hajlók, egészen napkeleti phantasiával. - -Klenodium! - -Nem is olyan olcsó az ára. - -A fiatal Arkanszkói Wladimir herczeg tizenkétezer rubel váltságdíjt -igért már a szép jobbágyleányért s úrnője még gondolkozik rajta. - -Hiszen mindnyájan ismerjük a fiatal Arkanszkoi herczeget. Nevezetes -utazó. Igen szép könyveket írt úti élményeiről, franczia nyelven. S -nincs olyan vadállat, melynek családjában vadászfegyverével gyászt ne -okozott volna. Igen finom, derék mívelt ember; igazi gavallér. Valódi -gyöngédséggel viseltetik Urgulanilla iránt. Ez nem valami «fantaisie -passagère». El akarja őt vinni magával a földet körülutazni. S csínos -fiatal ember: ámbár mintegy három hüvelykkel alacsonyabb Urgulanillánál. -Hanem az nem tesz semmit. Lovon ülve a külömbség elenyészik. - -Mikor a herczegnő tudatta szép védenczével, hogy a herczegnek komoly -szándékai vannak iránta, a pajkos amazon nagyot nevetett, gömbölyű -vállán egyet rántva: - -– Hisz ezt a kis czukorembert én egy esztendő alatt agyonszeretem. - -Volt egy másik kérője is. Az nem volt herczeg, se gróf, csak -Kandrominikoff Procopovics Mihály; hanem dúsgazdag vállalkozó: -élelmezési biztos s ez épen két annyi «moring»-ot kinált, mint a másik. - -Csakhogy kétannyi idős is volt, mint a másik, és háromszor olyan vastag. -S a mely szobában tíz perczig tartózkodott, olyan keserű-savanyú -pipafüst és áporodott hajkenőcs-szagot hagyott maga után hátra, hogy ki -kellett utána füstölni. Mikor józan volt, akkor mindenkinek -ostobaságokat beszélt és nevetett rajta s mikor részeg volt, akkor meg -veszekedett, s utoljára csendesen elaludt az asztalnál. S ha szépeket -mondott az asszonyoknak, hát azok olyan szépek voltak, hogy mindenki -szétszaladt tőle. Urgulanilla ki nem állhatta őt. - -S a herczegnő véghetetlen jó szivét eléggé jellemzi az, hogy inkább -választá számára a finom herczeget tizenkétezer rubel mellett, mint a -bankárt huszonnégyezerrel. Holott ez egyenesen az ő kára. - -De hát a leányra is volt tekintettel. - -Egyszer aztán herczeg Arkanszkóinak azt izente a hadügyminiszter, hogy -soha se tessék oroszlán-fókák után járni az Auckland szigetre, hanem -tessék leutazni Tifliszbe s elfoglalni a helyét a dragonyosoknál, a kik -Örményországot meghódítani indulnak. - -Ezzel aztán a szép Urgulanillától is bucsut kellett venni. - -– Már most még sem marad más, mint Kandrominikoff Procopovics Mihály, -mondá a herczegnő Urgulanillának. - -A leány épen úgy rántott egyet a gömbölyű vállán s épen úgy nevetett, -mint a másiknál. - -– Hisz azt a hájbálványt én egy esztendő alatt agyonboszantom. - -A herczegnő mindjárt tudósította Kandrominikoffot, hogy ajánlata a -versenyzők között legelőnyösebbnek találtatott, annálfogva a -meghatározott napon az ügy végbefejezésére meghivatik. - -Kandrominikoff Procopovics Mihály azonban akkor épen Kisseneffben volt, -a hadsereg számára szállítandó kétszersült iránt szerződést kötni az -intendaturával, s rögtön nem jöhetett. Mert hát hiszen egy istennői -szépségnek az első csókja minden esetre igen nevezetes dolog, de már a -hadsereg profuntja mégis csak nevezetesebb. Úgy, hogy három nap mult el -a kitűzött határidőn túl, a midőn a szerelmes vállalkozó a herczegnő -ajtaján betoppant. - -– Itt vagyok! - -– Azt látom. Hanem későn jött ön. - -– Nem tesz semmit. A hány napot késtem, annyival sokszorozzuk az -ajánlott bért. Nem jöhettem a profunt miatt. Háromszor huszonnégy: -hetvenkettő. Telik tőlem. Nyertem sokat a gypszen: akarom mondani a -liszten. - -– Sajnálom, de már Urgulanilla nincs itt. - -– De hát hol a pokolban? Mit csinált ön belőle? - -– Azt nem mondom meg. - -– Szerződtette talán az operaházhoz. - -– Akkor még önre nézve meg volna. - -– Talán professornét csinált belőle az asszonyakadémiában? - -– Arra nem lett volna elég az idő. - -– Hát talán csak igazán férjhez adta? - -– Uram! Ne sértegessen. - -– És én esküszöm önnek, szent Prokopra! hogy akárhová tette őt, én -visszarablom, visszavásárlom! Van rá pénzem elég. Megszöktetem, akárhová -lett. - -A herczegnő nevetett a dühösködőn, s nem akarta neki kivallani, hogy -hová tette Urgulanillát? - -Ekkor jön be kívülről nagy zajjal egy új látogató: Csudobogomir -Sztanissza litvániai herczeg, a kit nem vittek el a háboruba, mert -süket, nem hallja meg a vezényszót. Ez jó napot se mond, csak megragadja -a herczegnő és Procopovics Mihály kezeit félnederes módon. - -– Jöjjenek, jöjjenek, frissen az erkélyre; most vonul végig a Nyewsky -prospekten Samyl fia a maga cserkesz ezredével s vele együtt a szép -Daghesztáni herczegasszony, a ki egy egész lovascsapatot toborzott, s -azt maga vezeti Mahumed Szádi mellett a törökök ellen! - -Ennek a csodájára csakugyan mind kirohantak az erkélyre. - -A széles utczán végig, melyet a májusi hó szépen befehérített, jött -szabályos tömegben a lovas-csapat, dob és sípzenével. - -A csapat élén lovagolt egy ifju férfi, a cserkesz lovasok fényes -egyenruhájában. Mellette pedig egy délczeg amazoni alak, phantasticus -eszményi öltözetben. Szőke hajfürtei lobogva lengtek alá -lánczgyöngysoros sisakja alól; keblét a legkaczérabb pánczél takarta, a -mit valaha párisi szinházszabó kigondolt; öltönyének arany himzetei -méltók voltak a legdaghesztanibb herczegasszonyhoz. - -A szép amazon, mikor a Beloborodszky palota előtt elhaladt, büszke -mosolylyal tekinte föl az erkélyre, s kardjával üdvözölte az ott -levőket, míg lova caracolirozott. - -A herczegnő visszaszaladt szobájába, mert kitört belőle a kaczagás. -Procopovics Mihály utána rohant. - -– Szent Prokopra! herczegnő! Ez szörnyűség! Ön az én Urgulanillámból -huszárkapitányt csinált. - -– Kitalálta ön. Már most hát menjen oda s rabolja el! boszantá őt a -herczegnő. Szent Prokopra fogadta ön. - -– De Szent Mihályra fogadom, hogy a mit Szent Prokopnak fogadtam, azt -nem tartom meg! mondá fejét vakarva az intendáns. Hanem azt a -kétszersültet kell majd megnézni, a mit én ezeknek süttetek! - -Mikor a helsingforsi diákot úgy kezdték czímezni, hogy «kegyelmes -herczeg!» mikor az éhenkórásznak az eddigi jusculum és mensa ambulatoria -helyett mindennap egy bankettet kellett végig lakmározni, a mit -egyenesen az ő tiszteletére rendeztek, s a hol habzó epernayivel -«dörzsölték a szalamandert», nem pedig komisz méhserrel; mikor a -«magaduramhaszolgádnincs» reggelenkint, a helyett, hogy a csizmája -kifényesítésén kezdené a napot, vállrózsás, écharpeos hadsegéd által -kéretett fel parancsainak tudatására, még ettől mind nem vesztette el a -fejét. - -Mikor a szegénységhez szoktatott, egy ágyhely tulajdonosa egy egész -palotát kapott rendelkezésére s kezében tartá a czári ukázt, mely őt -várai s uradalmai birtokába visszahelyezi; mikor felnyitva látta maga -előtt a chatouillet, tele arany imperiálokkal, még ettől sem vesztette -el a fejét. - -Mikor a «téli palotában» az a hatalmas ember, a ki a földtekének oly -nagy darabját birja, a minőt senki más, nyájas mosolygással fogadta azt, -a kit eddig senki sem látott meg s kegyelmes mosolyára még a lábainál -fekvő bernáthegyi is elkezdte a farkát csóválni az előtt, a kit még a jó -pajtás is megugatott eddig; mikor mellére feltűzték a Wladimir-rend -gyémántos csillagkeresztjét, a hol az iskolai érdemjelen s -kotillionrenden kívül soha se lógott más decoratio; mikor az, a kinek -eddig minden szemközt jövő katonatiszt előtt az utczán ki kellett vennie -a pipáját a szájából, most az udvari tánczestélyen magának Sergius -főherczegnek a szivaránál gyujthatta meg a magáét, még attól sem -vesztette el a fejét. - -Mikor a szemlélő philosoph a tomboló paripán ülve, egy egész ezred -gyönyörű lovas vitéz élén végig lovagolt a Mars-mezőn felállított hadi -karély közepett, s a hány ezred előtt elment, annyi «hurrah»-t -ordítottak eléje, s míg zászlóalját fölszentelték, míg a zászló -védelmére őt és vitézeit föleskették, Szent-Pétervár ezer harangja -zúgott, s az egész fényes hadsor ott előtte, féltérdét a földre hajtva, -mind az ő arczára nézett merően, s aztán egy parancsszóra száz ágyu és -húszezer fegyver dördült el egyszerre: még ettől sem vesztette el a -fejét. - -Hanem mikor a hegeli kutató, ki eddig azt hitte, hogy az a pír, melyet -megszólító szava egy gyöngéd leány arczára idéz, a megbántott szemérem -viharfénye; az asceta, ki nem merte a kezébe tett kezet megszorítani -táncz közben; a Gœthe-rajongó, ki ha szerelmes verset írt, nem tett -föléje egész nevet, csak a kezdő betűket; mikor az a holdbeli ember -egyszerre összetalálkozott azzal a földszülte nővel, a ki egyenesen a -meleg ősagyagból készült, kiben a «Nephitinek» vére lüktet, az igazi -Kainita ivadékkal, kinek ősanyái angyalokat csábítottak alá az égből; -egy nő, a ki a hódítás minden fegyverzetével lép eléje, imádást -követelve, mint egy istennő, s akkor a lábaihoz veti magát, mint egy -rabnő s azt mondja: «tiéd vagyok: szeretlek!» – akkor – aligha el nem -vesztett valamit, a mit nehéz visszaszerezni. - -S ha még hozzá egész hivatalosan tudatták vele, hogy ez a daghesztáni -herczegnő, ki oldala mellé van rendelve, hogy a saját bennszülötteiből -alkotott lovascsapatot vezesse a lázadók ellen, az ő parancsnoksága -alatt. - -Ebben ismét semmi csodálkozásra méltó nincsen. Miklós czárnak valamennyi -leánya és a czárnő maga is, saját személyükben vezették a -hadgyakorlatokon azokat a lovasezredeket, a miknek tulajdonosai voltak. -Oroszországban az asszonynak annyi joga van, a mennyi a férfinak (a -mivel ugyan nem sok van mondva) és annyi kötelessége, mint a férfinak (s -ezzel már több van mondva). - -És ezzel Samyl kisebb fiára is rá volt csukva a börtön, a miben bátyját -Dzsemál Eddint fogva tarták. Csakhogy ez a börtönét magával fogja -hordani. Utána megy, vele megy az, s egy perczig sem engedi szabadon. -Csak a szive van bezárva, mint a hogy a «vasálarczosnak» csak a fejét -zárták be hajdanában. - -S ez a nő tökéletesen képes azt végrehajtani, a mi rá van bizva. - -Éjjel-nappal őrködni foglya fölött. Kilesni gondolatjait. Még azt is -megtudni, hogy mit álmodik. - -Képes őt úgy körülvenni bűvhálójával, hogy az ő aranyfátyolán keresztül -meg ne lássa nemzete könyeit, hogy az ő lehelletének mámorító illatától -meg ne érezhesse a szabadságra hivogató fenyőerdők illatát, a mit tele -tüdővel szítt egykor, s miről vissza kellene emlékezni a hajdani -dicsőség napjaira. - -Ez a nő képes lesz vele együtt belerohanni a vérontás orgiáiba, kardok -csattogásai közé, szilajon kiáltozva «öljed! vágjad!» Képes lesz rá, -hogy kikeresse számára a legvitézebb ellenfélt: «nézz oda: az ott a -bátyád! a lázadó! öld meg!» és fegyverét segíti neki irányozni a testvér -melle közepének. Aztán magához ölelni s a fülébe csókolni, hogy -megcsendüljön az, s ne hallja meg tőle a halálra sebesült testvér -szemrehányó jajkiáltását. És aztán képes lesz megfürdeni az általa -kiontott cserkeszvérben s azt mondani: «nézz reám, milyen szép fehér -lettem ettől a fürdőtől». - -S ha a fejedelemfi valóban bele talál szeretni: annál rosszabb reá -nézve. - -A harcznak egyszer vége lesz, a «béke uralkodni fog» Circassiában. Akkor -ők is majd visszatérnek. Küldetésük be lesz fejezve. - -Akkor azt fogja neki mondani a «daghesztani herczegasszony»: - -– Már most, édesem, nem szükség a Kabarda és az Abchasia fejedelmének -lenned tovább. Majd elvégzik a többi dolgot nálad nélkül mások. Vesd le -szépen a vállrózsás czifra ruhát és a bolond Mahomed Szádi nevet. Oltsd -föl a bölcs fekete palástodat, meg a jámbor Kochanoff Nikolajevics Iván -nevet újra. A helsingforsi kathedra még mindig üres a számodra, s a kis -pirosképű leány, a ki babérkoszorudat fonta, még mindig jó hozzád. Eredj -haza, a honnan jöttél. Kapsz kétezer rubel fizetést, abból a kis -feleségeddel együtt, a ki jó gazdasszony, majd megélhetsz. Én is levetem -a daghesztani herczegasszony jelmezét. Van a világon egy náladnál külömb -férfi: a neve Kandrominikoff. Mert te csak sebeket hoztál el ebből a -hadjáratból; de az, ha olyan kutyául tartotta az egész hadsereget, mint -minket, hát legalább hozott haza egy milliót. Ennek a feleért megvett -engemet az én asszonyomtól, Beloborovszky herczegnőtől, a kinek én -engedelmes szolgálója vagyok. A nevem Urgulanilla. - -* * * - -Samyl másik fia pedig elvitte magával a nagy veszedelmes útra egyetlen -hitvesét, az örök hűségű Kherimantát, a ki megesküdött rá, hogy a hol -Kazi Mehemed meghal, ott meghal ő is. - -Most épen útban vannak. - -Ez történetünk bevezetése. - -Hogy mi lesz a vége? azt Allah tudja, a ki előre megirta a következő -napok történetét. Fájdalom, hogy ő felsége regényére is ép oly -türelmesen kell várnunk, mint valamely franczia tárczaregény szerzőjére. - -A keretet ki fogják tölteni Kherimante és Urgulanilla apró elbeszélései, -a mik azon czélból mondatnak el, hogy a két hősnek a szivét azon ügy -mellett megerősítsék, a miért fölkötötték a kardot. - - -III. IRZAMBEK HERCZEG. - -Szent Pétervártól Tifliszig egyhuzamban, az olyan «távlovaglás», a mihez -orosz elhatározás kell. Ha harmincz napot veszünk egy hónapnak s -harminczhárom verstet minden napra, akkor még csak a fele útján vagyunk. - -Hanem hát van egy tréfás közmondás, a mi félig igaz, félig nem. Ha -«ketten együtt teszik meg az utat, akkor csak fele esik egyre-egyre.» -Attól függ, ki az a másik? - -A jó kedv és szerelem valóban megrövidítik az utat. Hisz Ivánra és -Urgulanillára nézve ez csak egy nászút volt, a milyen divatban van mai -napság. Csakhogy regényesebb alakban, mint a minők a vasuton tett -menyegzői templomtorony futtatások. Ez kéjutazás, nyeregben ülve, orosz -menyasszony kell hozzá, a ki erre vállalkozzék. - -Urgulanilla útközben mesemondással rövidíté az időt kedvesének. - -Az első meséje szólt Irzambek herczegről. - -Irzambek herczeg Miklós czár idejében nevezetes alak volt egy ideig -Szent-Pétervárott. Egyetlen fia és trónörököse az Amur melletti kalmukok -fejedelmének, a kik a Chinával kötött egyezség után orosz fenhatóság alá -jutottak. A nagyfejedelem, a kinek a nevét tudnunk nem szükséges, maga -küldte fel a fiát Szent-Pétervárra, hogy hódolatát jelentse ki a -czárnak. - -Irzambek herczeg csinos fiatal ember volt – kalmuknak, szilvamagforma -szemeivel, V betű alakra összefutó szemöldökeivel, kissé széles, de nem -kifejezéstelen szájával, melyet alól vékony, hegyes szakál, fölül -félhold alakú bajusz ékesített. Tudatlansága a legtökéletesebb volt, de -természetes esze helyreütötte azt s naivsága épen szeretetre méltóvá -tette. - -Tolmácsa és kedvencze, ki őt elválhatlan társul az Amurtól egész a -Néváig kísérte, Tseremikoff Anatol szibériai bennszülött volt, ki -legközelebb azon kegyben részesült, hogy Oroszországba visszatérhetett, -miután a családi nevét ott hagyta, a mit az apja (a gonosz decembristák -egyike), veszített el méltó bünhődésül. - -Irzambek herczeget nagy kitüntetéssel fogadták a birodalmi fővárosban s -ezt helyzeténél fogva meg is érdemlé. Örökös fejedelme egy kerek millió -főre menő népnek, mely az orosz birodalom leggyönyörűbb vidékét lakja, s -szükség esetén százezer lovast tud a csatába vezetni. Aztán egy millió -tévelygő lélek, a ki még pogány: Buddhaimádó, ezeknek a megtérítése -megérdemli a fáradságot. - -Tseremikoff nem is csinált belőle titkot Irzambek herczeg előtt, hogy -bizony nem ártana neki mind egész nemzetestül együtt a keresztyén hitre -áttérni, a mire Irzambek herczeg azt felelte jó szívvel, hogy «majd -meglássuk!» - -Mikor hazulról eljött, az anyja a saját kezeivel hímzett legpompásabb -öltözetét adta föl rá, vizabőrből volt az készítve s mindenféle szinű -szironynyal tarkára kivarrva, s drága prémekkel szegélyezve, sarujai -irambőrből voltak, csónak alakú orral. Ebben a jelmezben mutatta be -magát a czárnak, ki őt udvara egész pompájával fogadta. - -A hódolat átnyujtása után a czár igen kegyelmesen szólt hozzá s annak a -jeléül, hogy őt vazalljának elfogadja, küldött neki pompás orosz -egyenruhát, földiszítve arany vállrózsákkal, érdemrendekkel. - -Azt hitték, hogy a czári udvar pompája el fogja kábítani a fiatal -nomádot. Az pedig föl sem vette az egészet. Azt mondta, hogy a chinai -még czifrább s ő azt is látta. - -Mikor Tseremikoff azt kérdezte tőle, hogy van megelégedve a czár -kegyével? ezt felelte rá, hogy «nagyon szorít». Nem volt szokva azokhoz -a kemény hosszuszárú csizmákhoz. - -Meghivták őt az udvari ebédre, a hol az a nagy kitüntetés érte, hogy az -asztalfőnél a czár mellé ülhetett, míg Tseremikoff a széke mögött állt -és tolmácsul szolgált. - -Irzambek herczeg persze, hogy azokból az ételekből egy falatot sem -evett, a mihez kanál vagy villa szükséges, hanem mikor egyszer hoztak -valami sült húsfélét, a mi megtetszett neki, azt az egész tállal ott -tartotta magánál, s megette, a mi benne volt az utolsó betevő falatig, -még a tálat is kitörülte simára. Mikor aztán még több ételt hoztak, s -látta, hogy a vendégurak valamennyien hozzálátnak, azt kérdezé -Tseremikofftól: «te, húsz gyomruk van ezeknek az uraknak?» Mikor vége -volt a sülteknek, Irzambek szemlátomást elszomorodott. Tseremikoff által -kérdezteté a czár, hogy mi baja? Tán nincs megelégedve a lakomával? – -Nincs! – Mi hiányzott? – A kalmukoknál, mikor a fejedelmi asztalnál a -pörkölt tokányt megették, a közös bográcsból kiki tíz ujjával halászva -ki a falatokat, végre a házigazda kiválasztja a legkedvesebb vendégét s -annak nyujtja oda a kezét, hogy szopja le róla a zsírt, ez a fejedelmi -kegy legmagasabb kifejezése. S a czár ebben a kegyben őt nem részesíté. -Ezért volt a nagy levertség. A mint a nagy szomoruság okát megtudták, -előhozták annak az orvosszerét, a franczia pezsgőt, s tele töltötték a -poharát. Ez aztán megvigasztalá. A tizedik pohárnál egészen jó kedve -lett, s a tizenötödiknél azt mondta Tseremikoffnak: «ez a ti vallástok -nekem nagyon tetszik». - -– Valósággal azt hitte, hogy ez az állapot az az üdvösség, a miről már -hallott egyetmást példálózni s a miben van is valami. El is ment a -huszadik pohárnál abba a túlvilágba, a hol az ember a mulandó világot -elfelejti. - -Hanem mikor másnap Tseremikoff eléje került, azt mondá neki: «te! ez a -te vallásod nem maradt meg bennem, s ma úgy fáj tőle a fejem, mintha -minden hajam szálán egy-egy dzsin ülne, s azt a fogával huzogatná». - -Tseremikoff megvigasztalta őt, hogy elmulik az, mihelyt egy kis stsi -levest eszik rá, a mi káposztaléből készül s a mámor utóbajait legyőzi. -Irzambek herczeg mégis azt mondta rá, hogy ez a vallás mégsem való -mindennapra. Legjobb lenne úgy megalkudni, hogy három nap lenne az ember -pogány, s csak a negyedik nap keresztyén. - -Azután meg nagy tábori szemlét tartottak a tiszteletére. Kivonult -negyvenezer ember, gyalog és lóháton, egész tüzérparkkal. -Felvonulásokat, hadmozdulatokat tettek, lövöldöztek. Azt hitték, ez nagy -bámulatot fog gerjeszteni a herczegben. Az pedig meg sem pislantotta -azokat a szilvamag szemeit, hanem mikor vége volt mindennek, azt -kérdezte Tseremikofftól, hogy hol van hát az a «nagy szarvas», a mit -ezekkel a nagy puskákkal meglőttek? Nem ment a fejébe, hogy negyvenezer -ember puskával, ágyuval fél napig lövöldözzön a nélkül, hogy egy őzet -hozzon haza a vadászatból. - -Most aztán egész komolysággal kezdtek hozzálátni a pogány fejedelem -megtérítéséhez. Elvitték őt a Szent-Izsák templomba az eucharistia -ünnepélye alatt. Vajjon az egyházi pompa minő hatást fog gyakorolni a -vad ember lelkére? - -Megijedt tőle. - -Mikor vége volt a szertartásnak, azt mondá tolmácsának: - -– Te! Én ilyen költséges Istent nem tarthatok. Hisz a kinek ilyen nagy -templom, ennyi czifra pap kell, aztán meg arany, ezüst, az én nálam meg -nem marad. Buddha mégis csak olcsóbb isten, az beéri egy vályogfülkével -s az én Lámáimnak az a fizetésük, hogy szabadon koldulhatnak. - -Ekkor aztán elküldték hozzá az archimandritát, a ki őt a keresztyén -vallás alapelveivel megismertesse s felvilágosítsa őt az egy igaz Isten, -a Jehova dicső tulajdonai felől. Irzambek herczeg megértett mindent. - -– De hallod-e, mondá az archimandritának, ha ti nektek olyan jó -Istenetek van, a ki mindig csak jót cselekszik, rosszat tenni nem is -tud, a ki minden embert egyformán szeret s azt akarja, hogy azok is -szeressék egymást: hisz akkor azt nem is szükség imádni, mert a nélkül -is mindig jót tesz, ahhoz imádkozni is fölösleges, mert úgyis mindent -tud; annak áldozni se kell, mert ingyen, a maga jóvoltából tesz jót az -emberekkel. Én bizony nem látom át, hogy minek erőltessem meg magamat a -tiszteletével, mikor úgyis jóbarátom s akármi bolondot vagy rosszat -cselekszem, azt mind jóra fordítja? Bezzeg Buddhának kell a folytonos -hizelkedés és vesztegetés; mert az egy alattomos, rosszkedvű Isten, azt -ha folytonosan nem dédelgetem, hát megcsal. Az én áldozatomat is -elfogadja, meg az ellenségemét is s ha az enyimet kevesli, kiád az -ellenségemnek. Az mindig azon töri a fejét, hogy mi rosszat tegyen -velem? Ragadozó állatokat küld a nyájaimra, nyomomba vezeti a kegyetlen -afgánokat, tatárokat, nyáron kiszárasztja a kutakat a mezőn, s -meghosszabbítja a telet; boszorkányokat küld rám, a kik éjjel a -gyomromra ülnek s rosszakat álmodtatnak velem. Forgószeleket ereszt rám, -a mik a jurtámat leszedik a fejem fölül s a méneseimet a tengerbe -kergetik; aztán meg pokolvarral, körömméreggel kinoz, ha megharagszik -rám. Ennek már ugyan kell az áldozat, hogy ne haragudjék! Aztán ez -ingyen nem tesz semmit. Ehhez még a szegény rab se közeledjék üres -kézzel. Nem a jó Istennek kell az imádás, a ki szeret minket, hanem a -rossznak, a melyik haragszik ránk. A ti Istenetek nem való én nekem. A -pusztában a rossz Isten az úr! - -Nem lehet Irzambek herczeghez az ész oldaláról hozzáférni a -raffinirozott butaság miatt. - -Egyszer aztán nagy udvari bált rendeztek a tiszteletére. - -A téli palota termei teljes császári fényükben ragyogtak. - -De nem az ezernyi csillárfény, nem az illatszeres szökőkutak, nem az -arany és selyem pazar tömege, nem a drágakövek, nem az egyenruhák -csillogása volt az, a mi Irzambek herczeget bámulatra ragadá, hanem a -szép hölgyek hófehér vállai: a mikhez hasonlókat ő még eddig soha sem -látott. - -– Périk ezek a paradicsomból? kérdezé tolmácsától. - -Az megmondá neki, hogy ezek herczegasszonyok. - -Irzambek herczeg azt mondá: - -– Hogyan kivánkozhatnak hát a keresztyének a paradicsomba, mikor -számukra ez a föld is ilyen angyalokkal van tele? – Lehetetlen, hogy -ezek földi lények legyenek: ezekkel a sárga hajfürtökkel, ezekkel a kék -szemekkel! s minő hófehér keblek! - -S látta tánczolni őket. Keringőt, mazurkát. A feje elkábult e -látványtól. Azt hitte: az égben jár. Nem lehetett szavát venni. -Lélekzeni sem mert. Kivették belőle a lelket ezek a tündérek. - -Egyszer aztán történt vele valami, a mi ismét visszaállítá a földre. Még -pedig igen kellemes módon. - -Jó ötlet volt ez a főudvarmestertől s Irzambek herczeg meglepetésére -szánva. - -Egyszerre csak rázendíté a zenekar a kalmukok kedvencz nemzeti nótáját; -utánozva az ő otthoni sípjaikat, pásztorkürtjeiket. - -E dal hallattára egyszerre a fejébe szökkent a vér a herczegnek. Az ő -otthoni nótája volt az. - -S a zenehangra hat kalmuk nemzeti jelmezbe öltözött pár lépett ki a -tánczterem közepére s elkezdték tánczolni a kalmuk fátyoltánczot. - -Hah, hogy ragyogtak erre Irzambek herczeg szemei! Hogy feszültek az -izmai az orosz egyenruha alatt, hogy rángatóztak öklei! Ezt a tánczot ő -jobban érti, mint azok, a kik produkálják. Egyszer-egyszer már föl is -emelte a levegőbe az öklét. Utoljára nem állhatta meg, hogy nagyot ne -toppantson a lábával. - -S nem vették neki rossz néven e rendkívüliséget. - -Ellenkezőleg, a főszertartásmester nehány szót váltott a hölgykörben -álló delnők egyikével, ki eszményi népies jelmezt viselt, mire ez -odavezetteté magához Irzambek herczeget s fölkérte egy tánczra. - -A fejedelemfi, ha nemzeti tánczról volt szó, nem is kérette magát -kétszer s feszes egyenruhája daczára egész hévvel és méltósággal járta -el azt, kétszeresen lelkesülve a szép tánczosnő csábító tekintete által. - -Mikor visszakerült Tseremikoffhoz, kérdezé tőle, hogy ki volt ez a -szultána? - -Az megsugá neki, hogy az Axantine herczegnő, fiatal özvegy, a -leggazdagabb úrnők egyike Oroszországban, a kinek két palotája van -Szent-Péterváron: egy nyári, meg egy téli. - -Irzambek herczeg nagyot sóhajtott. Szivébe volt már a nyil lőve. - -Mikor vége volt a bálnak, a ruhatárban, a hol az urak köpenyeiket -átvették, Irzambek herczegnek valaki valamit nyomott a kezébe. - -– Te! mondá Tseremikoffnak. Ez a tábornok nekem valamit adott. - -– Nem tábornok az, hanem inas. - -– No hát legyen inas. Egy darab tündérbőrt adott a kezembe. - -– Levél az. - -Irzambek a rózsaszínű papirost nem képzelhette másnak, mint -tündérbőrnek. - -– Hát mi az a levél? - -– Ezt Axantine herczegnő küldi neked. - -– Hát te azt hogy tudod? - -– Itt van a levélben. - -– Ő maga benne van a levélben? - -– Azt irja neked, hogy holnap estére szivesen lát palotájában. - -– Hát ez a levél beszél? - -– Bele van irva. - -– Hadd hallom! - -S Irzambek herczeg a füléhez tartotta a levelet, míg Tseremikoff -megmagyarázta neki, hogy a levél beszédét a szemen keresztül szokta -meghallani az ember. - -Másnap alig lehetett nyugtát lelni a herczegnek. Folyvást előbbre -igazgatta a mutatót azon a bolondságon, a mi az órákat üti; azt hitte, -akkor hamarább lesz este. - -Végre eljött a várva várt idő s Irzambek herczeg Tseremikoff -társaságában elszánkázott a herczegnő palotájáig; a hol medvebundás -kapus fogadta s ezüst vállzsinóros inasok nyitották előtte az ajtót s -vezették számtalan illatos termeken keresztül. - -Axantine herczegnő válogatott társaság közepett fogadta az érkezőket s -itthon még szebbnek látszott, mint a bálban. - -A herczegnő nyájasan fogadta Irzambek herczeget s maga mellett mutatott -neki helyet. - -A fejedelemfi elővette kebléből a tegnap kapott levelet s azt a -herczegnő elé tartva, oly érthető pantomimikával magyarázta kérdését, -hogy a herczegnő tolmács nélkül is megérté óhajtását: azt akarta -megtudni, hogy hol van «ő maga» ebben a levélben? - -A herczegnő rámutatott a névaláirására. - -Azt azután Irzambek herczeg áhitattal érinté ajkaival. S azután hálásan -tekinte Tseremikoffra bocsánatkérőleg. - -– Látod, mondá Tseremikoff, igazat mondtam, hogy az a levél beszél te -hozzád. - -– De hogy tudnék én erre a levélre visszabeszélni? - -– Azt hasonlóképen teheted meg, a hogy a herczegnő tette. - -– De én nem tudok oroszul beszélni. - -– Tud a kezed. - -– A kezem? Ezt meg épen nem birta felfogni a herczeg. - -Tseremikoff azután odavezette őt a herczegnő iróasztalához s eléje -terítve egyikét azoknak a finom rózsaszínű angyalbőröknek, rátette a -herczeg kezét, annak a hüvelyk, mutató és középujja közé odadugott egy -töviskésdisznó tüskét, melynek a végére valami nyilforma volt erősítve s -az meg valami lilaszínű folyadékba mártva s akkor megfogva a saját -kezével a herczeg kezét, azt kérdé tőle: - -– No hát mit akarsz a herczegnőnek oroszul elmondani? - -A fejedelemfi nem soká gondolkozott rajta. - -– Hajfürteid hasonlatosak a Kioi madár farktollához, melyeket a ki -föltűz a fejére, fejedelemmé lesz általa; szemeid pedig hasonlatosak a -Hamlák fa bogyójához, melyből a ki egyet megízlel, meghal tőle. - -Tseremikoff vezette a papiron a herczeg kezét s természetesen létre -hozta vele a megfelelő cyrillbetüket. - -– Ugyan mi lesz ebből? gondolá magában a kalmuk herczeg. - -– Vidd oda a herczegnőnek magad. - -Az ifjú vadember odalépett a herczegnő elé s átnyujtá neki reszkető -kézzel a levelet. - -S aztán leste, hogy mint hallgatja ki a fehérvállú péri lesütött -szemeivel az ő kezének beszédét. S a mint látta, hogy az olvasónő kis -fehér kezével előbb a hajfürteit, azután a szemeit takarja el s végtére -mélyen elpirul: teljesen meggyőződött róla, hogy az ő keze csakugyan -többet tud, mint ő maga: tud oroszul beszélni. - -Irzambek herczegnek a haja két hosszú varkocsba volt fonva. Mikor -eltávozott Axantine herczegnőtől, ennek a két varkocsnak a hegyéig -szerelmes lett bele. - -A herczegnő azzal a biztatással bocsátá el, hogy szivesen látja a -fejedelemfit máskor is. - -– Te! szólt Irzambek Tseremikoffhoz, én ezután úgy szeretnék beszélni a -szép szultánával, hogy senki se volna ott más, még te se. - -– Az csak akkép történhetnék meg, ha egymásnak a szavait értenétek. A te -kezed pedig nálam nélkül oroszul nem tud. Tehát a nyelvednek kellene -megtanulni oroszul. - -– Azt pedig az én nyelvem nem teszi meg. A ló nyerít, a szamár iákol s a -ló nem tanulja meg a szamártól az iákolást s a szamár nem a lótól a -nyerítést s a lónak és a szamárnak a fia, az öszvér, pedig egyiket sem: -az néma marad. Ha tehát az oktalan állat büszke arra, hogy más fajbeli -kiáltását el nem tanulja: hát én, egy szabad nemzet fejedelme, hogy -aláznám meg magamat arra, hogy másfelé forgassam a nyelvemet, mint a -merre magától forog. - -– Akkor bizonyára a szép herczegnő fogja megtenni azt, hogy megtanulja a -te nyelvedet, azért, hogy veled egyedül beszélhessen. - -És Axantine herczegnő megtette azt, a mit Tseremikoff mondott. -Tseremikofftól leczkéket vett a kalmuk nyelvből. S megtanulta azokat a -szavakat, a miket Irzambek herczeg megértett s aztán beszélhettek -egymással a nélkül, hogy alkalmatlan tolmács háborgatta volna a -beszélgetést. - -Ily áldozatra képes egy orosznő az ő hitéért és hazájáért. - -(Ezt Urgulanilla mondta elbeszélés közben Ivánnak.) - -Mert mindennek az volt a czélja, hogy Irzambek herczeg az igaz hitre -áttéríttessék s vele együtt egy milliónyi sötétben tévelygő nép legyen -megnyerve a mennyországnak és az orosz nemzetnek, a mihez leghivebb -vezető volt a szerelem. - -Axantine herczegnő napról-napra tökéletesebben beszélte a kalmuk -nyelvet. Irzambek herczeg pedig napról-napra szomorúbb lett. - -– Beteg vagyok, mondá egyszer Tseremikoffnak, nem tudok enni s nem tudok -aludni. Ezek nemzeti betegségek minálunk. Tudod azt, hogyan szokták -gyógyítani? Ha gyermeket lep meg az éttelenség, ezt az anyja beburkolja -kovászba s azzal bedugja a sütőkemenczébe. Mikor a tészta kenyérré sült -a magzaton, akkor kihuzza s a gyermek meggyógyul. Ha azonban vén ember -esik e bajba, akkor a Lámát hivatják el, még pedig, ha fejedelem a -beteg, akkor magát a Bandika Chambót; az elhozza magával a Chowarekjeit, -kirakja a beteg körül az agyagból gyurt «Csort» ördögbálványokat s -azután elkezdenek dobolni s a bálványokat agyonverni, míg a beteg meg -nem gyógyul. Már most csak az a kérdés, hogy gyerek vagyok-e én, vagy -vén ember? sütőkemencze kell-e, vagy a Gelongdobolás. - -– Nem vagy te se gyerek, se vén, se beteg, hanem szerelmes s nem kell -neked se Láma, se sütőkemencze, hanem házasság. Kérjed feleségül a -herczegnőt és hozzád megy. - -Fejet csóvált erre a fejedelemfi. - -– Nincs nekem annyi juhom és tevém, ámbár annyi van, hogy a számát sem -tudom, hogy én ennek a szultánának a «kalimját» ki tudjam fizetni. - -Kalimnak hiják a menyasszonyi díjt, a mit a kalmuk vőlegények szoktak -fizetni. - -– Nem kell annak semmi kalim; még inkább ő visz te hozzád annyi aranyat, -ezüstöt, drága ruhákat, a mennyit ötven tevéd elbir, mert nagyon -szerelmes beléd. - -Ettől a szótól aztán még jobban elvesztette az étvágyát és az álmát -Irzambek herczeg. - -Mint afféle természet embere, azt tevé, hogy a legközelebbi látogatásnál -elmondá a herczegnőnek azt, a mit Tseremikofftól hallott. - -A herczegnő azt mondta rá, hogy Tseremikoff igazat mondott. - -Czivilizált európai imádó ily nyilatkozatra rögtön imádottja lábaihoz -borult volna, a barbár lótevijót azonban ez csak elbizottabbá tette. - -Úgy bánt a herczegnővel, mintha ő volna az orosz birodalom legderekabb -férfia. - -– S mit kivánsz tőlem azért, hogy az én feleségem légy? - -– Nagyon sokat. A lelkedet. - -– S hogyan tudom én neked adni a lelkemet, a míg élek? - -– Úgy, hogy az én vallásomra térsz. - -– S mi szükséged van neked az én lelkemre? - -– Az, hogy a nélkül az én papjaim nem esketnek össze bennünket. Én pedig -azt akarom, hogy egyedüli s egyetlen felesége legyek az én férjemnek s -több asszonya ne legyen rajtam kívül. - -– Ha látnád, mily rútak, törpék, feketék, borzasak, széles kezüek azok a -némberek, a kik a mi pusztáinkon laknak, nem félnél, hogy melletted -szeretni lehessen őket. - -– Bizonyosan vannak olyan jó tulajdonaik, a mik őket szeretetreméltókká -teszik. De ez nem az egyedüli ok. Én azt akarom, hogy a kit én szeretek, -az még a túlvilágon is az enyém legyen, hogy az is abba a mennyországba -jusson, a hová én. - -– S mi kell arra, hogy a te mennyországodba jussak? - -– Az, hogy megkereszteljenek. - -– A lovamat is meg fogják-e keresztelni? - -– Minek? - -– Azért, hogy az is a mennyországba jusson; mert én gyalog ott sem -akarok járni. - -– Ott szárnyaink lesznek és repülni tudunk. - -– Te sokat tudsz, a mit én nem tudok; de sokat nem tudsz, a mit ha -megmondok neked, mindjárt nem fogsz velem repülni a mennyországba. - -– Beszélj. - -– Az én feleségemre nem vár ilyen fényes palota, mint a tied, hanem egy -kunyhó, a minek a neve «jurta», annak a czölöpeit ő maga segíti leverni -a földbe, a hol letelepedünk, mert mi nem lakunk egy helyben; ő maga -rakja föl rá a teveszőr-takarókat s belül kibélleli nyest és kék róka -prémeivel: a telet abban tölti velem. - -– Be fogom érni azzal a gunyhóval. - -– Az én feleségemnek magának kell elkészítenie a birkasajtot, a -mozsárban zúzott gabnából a tejes kölespogácsát, a lótejből posajtott -kumiszt, magának kell kicserzeni az irambőrt és a vizabőrt, a mit a -férje leszúrt és haza hozott s azt kihímezni saját maga festette -szironynyal. - -– Megtanulom azt és elvégzem. - -– Az én feleségemre nem vár semmi mulatság. Egy háromhúrú lant függ a -jurtámban; egyéb hangszerem nincsen. - -– Megtanulok rajta játszani. - -– Az én feleségemnek nem lesznek czifra köntösei. A mit maga fon, sző, -mezőn, mocsárban termett, juhokról lenyirt gubanczokból, azt viseli. - -– Abban is tetszeni fogok az én uramnak. - -Ezen a találkozáson annyira vitte Irzambek herczeg, hogy megtanult kezet -csókolni. - -Másnap megint eljött a herczegnőhöz s azt mondá neki: - -– Én kész vagyok te veled keresztyén módra megesküdni, azontul -keresztyénképen élni, ha te beleegyezel, hogy az eljegyzés az én -nemzetem szokása szerint történjék meg. - -– S miből áll az a szokás? - -– Megosztod velem a falatomat. - -A herczegnő nem látott benne semmi lehetetlent s szavát adta rá. -Irzambek megjegyzé, hogy a szertartásnak kertben kell véghez menni, -mikor szép, derült napos idő van. - -Egy ilyen szép meleg nyári délután ismét eljött a herczegnőhöz Irzambek, -nemzeti öltözete teljes pompájában. - -A herczegnő is egészen hozzá volt készülve ez elfogadáshoz. - -Palotája parkjában egy nagy nyirfáktól szegélyezett téren volt -felállítva a nemzeti sátor, elég tágas, hogy a herczegnőt és udvari -kiséretét befogadhassa. - -A herczegnő öltözete hű utánzata volt a Volga melletti kalmuk -fejedelemnőének, Thamanénak, a kinek a férje már orosz vazall s nagy -fényt űz udvarában. Négy köntös volt rajta, a három felső más színű -selyemből s elől mindenik nyitva, hogy a másik kitünjék alóla. A -legfelső, uszályos öltöny karmazsinszin nehéz selyem, az alatt egy -rövidebb kantus égszinkék, igaz gyöngyökkel hímezve, az alatt ismét egy -halaványsárga mellényke, turquois boglárokkal s az utolsó a patyolat -ing, mely nyakáig felért, brilliánt gombokkal összetartva. Lábain -himzett papucsok, fején gyönyörű süveg, paradicsom-madártollal; hosszú -két hajfonadéka szines szalagok közé tekerve, igazi kalmuk módra, a hol -az asszony hajából semminek sem szabad meglátszani. Társalkodónői -szintolyan szabású öltözeteket viseltek s két felől mellette drága -perzsa szőnyegeken ültek, maguk alá szedett lábakkal, míg a herczegnő -pompás trónmennyezet alatt foglalt helyet. Sátorában jelenvoltak a -szertartáshoz hivatalos násznagyok is. - -Irzambek herczeg ezuttal nem hozta magával Tseremikoffot. Semmi szüksége -sem volt tolmácsra: ő és a herczegnő már megértették egymást. - -Irzambek herczeg homlokával érinté a herczegnő előtt leterített -szőnyeget, a mi a legmélyebb tiszteletet jelenti s azután elévont -kebléből egy drága, finom fátyolt, a mit a chinaiak csak igen nagy urak -számára készítenek himbojon (ricinus) élő selyembogarak fonalából s -ünnepélyesen felkérte a herczegnőt, hogy fogadja el azt kezéből, a nőül -kérés jelképe gyanánt. - -A herczegnő komoly elhatározással felelt a felkérésre s elfogadta a -jegyzálogot; ő viszont egy kalmuk övet nyujtott át a herczegnek, melyre -mindenféle állatok voltak himezve. - -– És most oldd le a nyakadról a te amulettedet s vedd föl az enyimet, -mondá neki a szép ara. - -A kalmuk herczeg, nemzetbeliei szokása szerint, egy veres rézlapból -kimetszett torzalakot viselt a nyakába akasztva, a minek valami rossz -szellemet kell ábrázolni. A herczegnő a helyett egy zománczozott arany -kettős keresztet kinált neki cserébe. - -– Még hátra van a «jó áldás», mondá a herczeg. Engedd meg, hogy elhozzam -azt. - -Azzal ismét földig lehajolva, visszavonult a sátorból s a park utjain -eltávozott. - -Hagyták menni. Kiváncsiak voltak rá, vajjon minő áldással fog -visszatérni? - -Azalatt a herczegnő előkészítteté az iróasztalkát, melyen a házassági -szerződés feküdt. Abban le volt kötve Irzambek herczegnek minden világi -birtoka a menyasszony részére nászajándokul, minden rajta lévő élő -állattal és emberi lélekkel együtt, mind ezen a földön, mind a -másvilágon. Ha azt aláirja a herczeg, akkor az egész népe meg van -hódítva és meg van térítve, a szent orosz birodalom s a szent orthodox -egyház számára. Azt pedig alá fogja irni bizonynyal, ha a kezébe -szorított tollat olyan csodatevő kéz fogja vezetni, a milyen a szerelmes -menyasszonyé. Maga az archimandrita is jelen volt a sátorban. - -Irzambek herczeg pedig nem ment messze, csak a park utjain kalandozott -egyideig, szerteszét kémlelve a bokrok között. Végre megtalálta a mit -keresett. - -Egy hatalmas nagy kerek pókháló volt kifeszítve két virginiai boróka -között: annak a központjában ült egy olasz mogyoró nagyságú keresztes -pók, a nőstény; a kisebbik, a hím, egy közönséges mogyorónyi állat, -félénken tapogatódzott a háló szélén, nősténye haragjától rettegve. - -Irzambek herczeg egyszerre a jobb és bal kezével elfogta mind a kettőt. - -Azzal visszatért a sátorba. - -– Szerencsés voltam; nem kellett sokáig keresnem az áldást, mondá a -herczegnőnek. Ime megtaláltam. - -Azzal kinyitva a jobb és bal markát, megmutatta neki a két pókot. Azok -féltükben összehuzták magukat gomolylyá a tenyereiben. - -A herczegnő meg volt lepetve. - -– A pók a szerencse és az áldás a házasságon. Magyarázá neki Irzambek -herczeg. Ettől jön meg a hűség, a termékenység és az állandó szeretet. -Ez adja a nőnek a munkásság és otthonülés erényét. A nősténypók minden -hozzá közeledő idegen himet azonnal megöl. Ilyennek kell lenni a nőnek. - -A herczegnőnek tetszett ez a jelképes magyarázat; ámbár nem igen nagyon -szerette is az állatok legrutabbját így szinről-szinre. - -– S mi fog történni e pókokkal? Kérdezé vőlegényétől. - -– A nőstény pók a tied, a hím az enyim. - -A herczegnő gondolta magában, majd elfogják azokat tenni üvegbe, a hogy -szokták a parasztok, a kik lutriszámokat akarnak kihuzatni a jámbor -pókokkal. - -– S mit fogunk velük tenni? kérdezé. - -– Megeszszük őket. - -… Jó, hogy a herczegnő erre a napra a legfinomabb chinai arczfestékkel -volt kiszinezve, külömben meg kellett volna látszania arczán rettentő -elsáppadásának. Így is elárulta rémületét térdeinek összecsuklása, -szemeinek elmeredése s két kezének visszatiltó felemelése. - -Az archimandrita, ki a kalmuk nyelven folytatott párbeszédből semmit sem -értett, azt gondolta, hogy csupán arról van szó, hogy a herczegnő vegye -kezébe a neki kinált fertelmes állatot, a mit ugyan pusztán a tenyerébe -fogni is elég borzasztó eszme egy asszonyra nézve. Megijedt a herczegnő -vonakodásán. Lelkére beszélt. Ne rettenjen vissza! Meg kell tenni ezt az -áldozatot. Egy ország, egy nép megnyerése annak a jutalma. Ne engedje -idegeinek érzékenységén elmulni azt a nagy diadalt országa, egyháza -számára. Gondoljon a martyrnőkre, a kik hitükért a tüzes vasat is -megfogtak. Emlékezzék rá, hogy orosz nő! Egy orosz nőnek nem szabad -gyávábbnak lenni a világ bármely asszonyánál. A mitől a kalmuk -fejedelemnők vissza nem rettennek, attól az orosz herczegasszonyok se -riadjanak vissza. Csak bátran! Szent Mihály és Szent Miklós -segítségével. - -Axantine herczegasszony szemei előtt pókhálóval lett belepve az egész -világ; minden érzéke, szeme, szája, nyelve, minden idege, szivének -minden vércseppje, minden gondolatja tiltakozott az undorító áldozattól. -– Aztán eszébe jutott, hogy ő orosz nő. – Azzal megrázkódott, ökleit -kifeszített karjaival maga elé csapta, lábával dobbantott, fogait -összeszorítá. – Azzal sebesen odanyomult Irzambek herczeg kinyujtott -tenyeréhez, melyben a nagyobbik pók feküdt s a másik perczben a -szörnyeteg eltünt rózsás ajkai között. - -Irzambek hasonlót tett a pók hímjével. - -Az asszonyok, kik csak most értették meg, hogy miről volt szó, mind -jobbra-balra ájultak rémületökben, s az archimandrita kifutott a -sátorból s fejét egy fa derekának támasztva, váratlan megkönnyebbülést -szerzett magának. - -Axantine herczegnő pedig mosolyogva nyujtá kezét Irzambek herczegnek s -azt mondá csengő hangon: - -– Nem is volt rossz. Az ize tökéletesen hasonlít a zöld dióéhoz. - -– Ily tettekre képes egy orosz nő az ő hazájáért és vallásáért. Mondá -Urgulanilla Ivánnak s várta annak bámulatkifejezését, az önfeláldozó -hőstett fölött. - -Iván pedig nagyszerű orrot fintorított rá s azt mondta fitymáló hangon: - -– Azon nem csodálkozom, hogy a herczegnő a pókot megette, hanem, hogy a -kalmuk herczeghez férjhez tudott menni, azon inkább csodálkoznám; ha -mint philosophnak egyátalában meg volna engedve a csodálkozás. Ebben az -élvezetben pedig többször is lehetett aztán része a szép herczegnőnek, -mert a kalmukok entomophagok: rovarevők. Más nép Isten csapásának tartja -a sáskát; ők pedig az ég legnagyobb áldását fogadják benne. Mikor jön a -sáskatábor, énekelve vonulnak ki eléje, szedik kosárra, aszalják -kemenczében, s elrakják télre verembe. A leendő fejedelemasszonynak jó -volt ehhez hozzászokni mindjárt az eljegyzés napján. - -– De gondold meg, hogy minő irtózatot kellett leküzdenie egy európai -nevelésű asszonynak. Mennyire uralkodni kellett az iszonyaton az ő -hazaszeretetének! - -– Talán nem is a hazáját szerette olyan nagyon, mint a kalmuk herczeget. -Egy férfi a ki semmit sem tud: az egy félisten, és félállat, asszonyok -ideálja. - -– Képes volnál te megenni egy pókot annak a kedveért, a kit szeretsz? - -– Feleded, hogy én Mohamed Száni vagyok, s az Alkorán tiltja megölni a -pókot az igazhivőknek. - -– Feledtem, hogy helsingforsi magister vagy, a ki minden tudományból -doktor. - -– Csak a szerelemből nem még. Taníts tovább. Hallgatom. Azt már tudom, a -szép herczegnő hogyan költötte el a keresztes pókot. Kiváncsi vagyok rá, -hogyan költötte el a kalmuk herczeget? - -– Irzambeket az eljegyzés után ünnepélyesen megkeresztelték, az egész -udvar jelenlétében. - -– A mi nagyon jól eshetett Irzambék herczegnek, de még inkább a -czeremoniában résztvett udvarhölgyeknek, azt tudva, hogy orthodox -egyházunkban a keresztelés azon módon megy végbe, a hogy azt az első -keresztyének gyakorolták: egész vizbemártással. - -– Ne légy gonosz, mert becsukom a szádat! - -– Magamról tudom. Már öt esztendős voltam, mikor átestem e -sacramentumon. Rugtam, haraptam, mikor a pópa a nyakamnál fogva -lebuktatott a jeges vizbe; de kiálltam vitézül. Az utánam következő -kölyök nem vette olyan tréfára a dolgot: az belefuladt a medenczébe. A -pópa megcsóválta a fejét s azt mondta: ez bizony megtetszett az Istennek -s magához vette az ártatlant. Adjatok másikat! - -– Csitt! Hallgasd tovább Irzambek herczeg történetét, s ne gondold, hogy -ez valami közönséges szerelmi história lesz; ellenben légy készen, hogy -egy igen erkölcsös, istenfélő szent történet fog belőle kikerekedni, a -miből példát vehetnél magadnak. – A herczegnek türelemmel kellett végig -várni a hosszadalmas előkészületeket, a mik az eljegyzés és a menyegző -napjait egymástól távol tartják. - -Előbb számtalan okiratot kellett aláirnia, szép menyasszonya segélyével, -ki mellett többé tolmácsra nem volt szüksége s nem volt hiánya kegyes -oktatásokban, a mik az igaz hit ágazataival megismertették. A -menyasszonyi öltözet himzése is igénybe vett néhány hónapot. - -Ez alatt bekövetkezett az advent, s advent alatt igazhivőt össze nem -esketnek; be kellett várni a farsangot, a mikor aztán a menyegző egész -fejedelmi pompával ment végbe az Izsák templomban, a császári család -jelenlétében s végződött nagyszerű lakodalommal. - -– Mely ismét azon végződött, vágott közbe Iván, hogy a toasztok sokasága -miatt a vőlegényt kézen-lábon fogva fektették le a szalmára: akarom -mondani a menyegzői ágyba. - -– Ismét csalatkozik az én kedves barátom. Menyegzőinknél azon erkölcsös -szokás uralkodik, hogy mielőtt elkezdené a «bratina» a «végtelen pohár» -körutját, a menyasszony és a vőlegény visszavonulnak a társaságból és -eltünnek boldogságuk menedékébe. - -– A hová nekünk már nem szabad utánuk mennünk. - -– De igenis szabad utánuk mennünk, és ott fogjuk találni a menyasszonyt -az imazsámolyon térdepelve, kezében egy olvasóval, melynek szemei -gránát-gyöngyökből és fehér korallból voltak. - -– Szerelmes paradicsom madaram, mit mivelsz itt? kérdezé a boldog -vőlegény. - -– Szent fogadást tettem, mondá a menyasszony, hogy azon naptól kezdve, a -melyen sikerült tégedet az egyedül üdvözítő orthodox hitnek megnyernem, -este lefekvés előtt és reggel fölébredés után harminczhárom miatyánkot, -negyvennégy üdvözletet és ötvenegy hiszekegyet fogok elmondani. - -Irzambek herczeg okos ember volt, a ki belátta annak a szükségét, hogy a -jó Istent meg kell jutalmazni azért, hogy valakinek kivánságát hiven -teljesítette; mert megérdemli. Hanem azt hitte, hogy könnyíteni lehet a -dolgon. - -– Hallod-e, gyönyörű csillagos egem; az én nagyapámnak, a ki még -Chinában lakott, volt egy olyan imádkozó gépe, a mi olyan volt, mint egy -motóla, azt lehetett hajtani; mikor egyet csettent, akkor lejárt egy -imádság. A jó öreg szintén ilyen nagy imádkozási fogadalmat tett -Buddhának azért, hogy én fiunak és ne leánynak szülessem a világra. -Meghallgattatván kérése, egy derék Chowarek Láma ezt az imádkozó gépet -szerezte neki, a min tizedrész idő alatt leőrölhette a fogadott -imádságokat. Később, hogy sok boszuságokat szereztem neki, már aztán nem -is maga forgatta az imádkozó gépet, hanem az inasára hagyta. Hát, -kedvesem, ha te is örülsz azon, hogy nem leánynak, hanem férfinak -születtem, akkor meghozatom neked ezt a gépet minél elébb. - -A fejedelmi asszony természetesen visszautasítá e pogány ajánlatot s -folytatta az imádkozást, míg Irzambek herczeget elnyomta az álom. - -Reggel pedig, mikor fölnyitotta a szemeit a fejedelemfi, már arra -ébredt, hogy szép menyasszonya megint az olvasó gyöngyszemeit pergeti -alá. - -– Gyönyörűvirágos zöld mezőm! szólítá meg az ájtatos hölgyet. Meddig fog -ez így tartani? - -A hölgy ég felé emelve szemeit, mondá: - -– Fogadásom azt tartja, hogy addig meg ne oszszam veled az élet -legnagyobb örömét, a míg a te atyád áldása nem szentesíti a mi -frigyünket. - -E szóra azonnal sietett a herczeg beleugrani a csizmába. Egy szót sem -szólt többet; szaladt Tseremikoff után. Rögtön indulni akart az Amur -tája felé, a hol az örege lakik. - -Az Isten szerelméért: jó időben is kétszáz napi járó föld! Hát még -télvíz idején? Messze van az az apai áldás nagyon! - -Ehhez nagy uti előkészület kell. A fejedelemnő és a hozzá tartozó -frajoknak málhái egész szánvonatot képeztek. Udvari személyzet is -adatott melléjük: czeremoniamesterek, intendánsok, gyóntatók és -szakácsok, mindezeknek biztosítására négy szotnya kozák adatott -fedezetül; annyi embernek élelmiszerről is kellett gondoskodni, azzal -megint sok szánkó lett tele, a sok lónak sok zabot is kellett szállítani -s ezzel még több szánkó telt meg, s még több ló kellett; úgy, hogy mikor -végesvégül ki tudott mozdulni a lakodalmas menet, ugyan örülhetett neki, -ha reggeltől estig a szomszéd városig elvergődhetett. - -Ott azután mindenütt nagy tisztességgel fogadták a fejedelmet, kit a -czári ukáz Kalmukország törvényes és örökös uralkodójává nevezett ki. -Előre küldött staféták vitték a katonai, egyházi és polgári hatóságokhoz -a parancsot, hogy a fejedelemnek rangjához illő fogadtatás adassék. - -Irzambek alig szállt le a szánkóból, már ott várta a küldöttség, -felköszöntötték, vitték a templomba, megáldották; onnan a diszlakomához, -jól tartották, soha egy órára egyedül nem hagyták; s mikor már azt -hitte, hogy mind a tisztelkedés, mind a felesége imádkozása feneket ért -s kezdett kényelembe helyezkedni, akkor elkezdtek az ablaka alatt -lövöldözni s örömtüzeket gyujtogatni mind az ő üdvözlésére s a hű -kozákok minden óranegyedben rázendítettek egy trombitatust, annak a -megállapítására, hogy ők ébren vannak. - -Ez így ment egész Jekaterinburgig. - -Itt végződik a rendezett út, s kezdődnek a viszontagságok: átkelés az -Uralon, az Altajon, hajóut a Csusszováján, lovaglás nyeregben és -teveháton a Dzungar sivatagokon, a Siansahon és Balkanon keresztül, -küzdelem a buránával és a homoktölcsérrel, fagygyal és hőséggel, -tatárhordákkal és moszkitókkal, medvékkel és tigrisekkel; futtatás égő -erdőkön keresztül, szabad ég alatt töltött éjszakák; rövid pihenés a -civilisált Irkutzkban; átkelés a Bajkál tavon; átmászás a dauri -hegyhátakon, míg végre késő őszszel eljutottak az Amur folyamig, mely -Irzambek herczeg birodalmának határát képezé s ott hajóra szállva, -leeveztek Nikolajewszkig. – Épen egy esztendő telt bele Irzambek herczeg -keresztyén hitre térése óta. - -No, és találd ki, hogy mire való volt az egy esztendői időhaladék? - -Arra hogy ez idő alatt a czár parancsára Irzambek fejedelem népe az -orthodox hitbe kellően bevezettessék, hogy Nikolajevszkben, az Amur -vidék fejedelme számára a rangjához illő palotát felépíthessék, s -Nikolajewszk parancsnoka, herczeg Arzenkoff Alexandrovics Mihály, e -szókkal fogadhassa a megérkező fejedelmi párt: «Ime itt van -rezidencziátok. Az ég adjon nektek és felséges családotoknak boldog -uralkodást!» A fejedelmi palota tökéletes hasonmása volt annak, a -melyben Axantine herczegnő lakott Szent-Pétervárott. Így tudja -jutalmazni a czár az ő hiveit… - -– No! és az atyai áldás? sürgetőzék Nikolajevics Iván. - -– Te türelmetlen bohó! Azt képzelheted, hogy nem maradt el; s a mely -napon az öreg kalmuk fejedelem áldásával együtt a kioitollas süveget is -átadta fiának, a szerető hölgy is odadobta az olvasót annak a nyakába, -azt mondva neki, a mit én teneked: Számomra ezentúl csak egy «hiszekegy» -van; hiszek te benned, az én teremtőmben, üdvösségemben, -feltámadásomban. Amen. - -A többit nem mondta. - -. . . . . . . . - -Mohamed Szádi aztán elmélkedhetett rajta, hogy ha ilyen boldogságba -jutott egy kalmuk fejedelemfi, a ki se írni se olvasni nem tud, hát ő rá -még mi nem vár akkor, a kit a helsingforsi alma mater -megbabérkoszoruzott, ha jól viseli magát? - - -IV. TALAPÓR KHÁN. - -Most lássuk: a pirosító görög-tűz után milyen hatása lesz a zöldítő -görög-tűznek ugyan arra a szinpadi csoportozatra? - -Kazi Mehemet, Samyl nagyobbik fia, a Feketetengeren át hajózik ugyanazon -hegyek felé, a hová öcscse igyekszik. A míg a vontató gőzös odáig -elczepeli, elég ideje van a jó Kharimante meséit hallgatni. - -Kharimante tizennyolcz év óta felesége Kazi Mehemetnek, s ilyenkor már -az asszony kiérdemelte azt a melléknevet, hogy «jó», nyereséges cserébe -azért ez elhagyott másikért, a «szép»; a mi közös a virággal, a -paripával és a rabnővel. - -A jó Kharimante vándor dervisektől hallá ezt a történetet. - -A kalmuk nemzet ott lakott századok előtt a chinai falon belül, a Kék-tó -körül, a Góbi sivatagon. Egyszer megunta az örökös hadakozást a mongol -szomszédokkal, s hatvanezer család felkerekedett valamennyi nyájával, -ménesével s ment-ment addig, a míg egy nagy folyóvizet nem talált maga -előtt: még azon is átkelt; a folyón túl gyönyörű zöld pusztaság terül -el; ott letelepedett. Az a folyó volt a Volga s az a zöld sivatag az -orosz czár országa. - -Laktak ott már akkor tatárok is: azok is lovakat, ökröket, juhokat -legeltettek; elfértek a pusztán mind a ketten, s ha nem keresték a -veszekedést, nem voltak vele kénytelenek. - -A kalmukok magukat törgautáknak nevezik, a kalmuk csak az idegenektől -rájuk adott gunynév. - -Szelid, békeszerető nép, ki csak akkor harczol, ha megtámadják. Életének -csak egy czélja van: a szabadság; hanem e nélkül aztán meghal. - -Mikor Péter czár hadat viselt a persák ellen, Ubakha khán, a törgauták -fejedelme, húszezer lovassal segítette. Vitézül harczoltak. - -A czár igazán méltó jutalmat gondolt ki a számukra. A vitéz lovasokat -besorozta rendes ezredeibe, s a kalmuk népre missionáriusokat küldött, a -kik azt a bálványimádástól megszabadítsák s a görög egyház kebelébe -áttérítsék. - -Hanem a pusztalakók háládatlanok voltak azért az atyai gondoskodásért: -nem hogy megköszönték volna, hogy a művelődés és az üdvözülés útja -megnyittatott előttük; összeszólalkoztak s egy őszszel, minden -gulyástól, ménesestől visszamentek Ázsia belsejébe. Úgy eltüntek, hogy -nyomukba se lehetett többé találni. A Volga pusztaságai, a miket addig -félmillió ember, s végtelen megszámlálhatatlan teve, ló, barom, juh -népesített be: egyszerre üresek lettek. Nem maradt ott több huszonötezer -törgautánál; a Zoochor törzs maga volt az. - -Ennek a fejedelme megkeresztelkedett s Dundukow nevett föl. Czímül a -kalmukok főhetmanjának nevét nyerte. - -Ivadékei nagy tiszteletben részesültek Szent-Pétervárott. - -A mostani fejedelem atyja Kosot khán, ezredesi rangot viselt az orosz -hadseregben s egy saját kalmuk ezredet vezényelt a napoleoni -hadjáratokban. Kalmuk lovasai egész Párisig hatoltak, s a Szajnában -itatták meg lovaikat. Roppant gazdag ember volt. Két millió juhot, -hatvanezer lovat s négyezer tevét hagyott a fiára. A Volga szigetén -pompás palotát emeltetett, keleti fényüzéssel, de abban soha sem lakott. -Régi vallásának rossz szellemei üldözték benne mindig. Visszatért a -sátorba. - -A mostani fejedelem, Tumán khán, csak az idegen látogatókat fogadja e -palotában: ő maga most is sátor alatt lakik, a mi belüről drága selyem -függönyökkel s perzsa szőnyegekkel van fölpompázva, s a míg sátoros -ünnepeken szorgalmasan feljár Astrakanba a nagy misére, máskor annál -ájtatosabban látogatja a Buddha templomát, s hallgatja a Láma imáját. A -pópa görög beszédét ép úgy nem érti, mint a Láma tangút szónoklatát, de -eleget tesz mind a kettőnek. - -Mikor egyszer a koronaörökös látogatást tett nála a pusztában, azt -kérdezte tőle, hogyan lehetett annyi népnek oly gyorsan eltünni erről a -tájról? - -Tumán khán megigérte a nagyherczegnek, hogy azt láthatóvá fogja előtte -tenni holnap. - -Másnap korán reggel a nagyherczeg arra ébredt föl, mintha földrengés és -mennydörgés közelednék egyszerre a távolból. - -Kitekintett a sátorból, s egy közeledő porfelleget pillantott meg, -melyből rövid időn négyszáz teve idomtalan alakja kezdett kibontakozni. -A tevék nyomában jöttek a lovak, marhák és juhok végtelen csapatjai, a -miket négyezer lovas hajtott előre. Az asszonyok ép úgy lovon ültek, -mint a férfiak, még a négy éves gyermekek is. A kalmukok nem járnak soha -gyalog, azért vannak olyan kicsiny lábaik. A tevékre voltak fölhalmozva -a sátorok, a házi butorok, ládák, málhák és a kis csecsemő gyermekek, -kiket bölcső helyett bőriszákokban tartanak, s azon keresztül egy darab -fa van feszítve, mely a gyermek lába közé jön, úgy, hogy a kalmuk már -csecsemő korában lovagolni tanul. - -A vágtató tömeg megállapodott a fejedelmi sátor előtti síkságon, s -elkezdte jurtáit leverni. Egy óra alatt ott állt a kész város, négyszáz -sátorral, szép szabályos utczákba szedve. Minden sátorban égett a tűz, -tevetrágyából rakva, – a Volga pusztáin nem ismerik a fát – a bográcsban -főtt a lóhús; az asszonyok készítették friss kanczatejből a mámorító -italt, a férfiak felállították a házi oltárokat rézbálványaik számára, -fegyver, kézíj, kelevéz, halász-szigony a maga helyére volt akasztva, -négyezer ember számára készen volt az otthon. Az asszonyok szoptatták -gyermekeiket. - -Akkor egy kürtrivallásra egyszerre megelevenűlt a kép, a jurtákat -szétbontották, a sátor-karókat felszedték, a szőnyegek, ládák a teve -hátára rakattak, a csecsemők fejei a teve oldaláról lecsüggő iszákokból -kandikáltak ki ismét; férfi, asszony, gyermek, felugrált lovára ismét, a -meg nem főtt húst a nyereg alá szorították, ott majd megparáhul a -lovaglás alatt; a földrengés, égdörgés újra megindult, a porfelleg újra -eltakarta a néptömeget s kisérte azt egész a Volga partig. Ott elmaradt -a porfelleg, s a víz közepén úszott az egész ember- és állatraj -csendesen. Elérte a tulsó partot, s alkonyatra már a porfelleg is eltünt -a láthatárról, mely útjokat jelölte. - -– Így tudnak a törgauták jönni és elmenni! - -A törgautának a szabadság elvesztése kínosabb az élet elvesztésénél. - -Egy európai utazónő beszél el egy történetet, a miből ezt legjobban -megtudhatod. - -Egy törgauta fiatal törzsfőnök szerelemféltésből agyonütött egy kozák -tisztet Asztrakánban. - -Az oroszok elfogták a gyilkost, kemény védelem után, s a gyilkosságért -és az ellenállásért elitélték örök kényszerfogságra a szibériai -ólombányákban. - -Mikor az elitéltet föltették arra a telegára, a melyiknek őt örök -fogságba kellett szállítani, két bátyjának megengedték, hogy odamenjen -hozzá, tőle bucsut venni. - -– Mit tehetünk érted, öcsém? kérdé az egyik bátya. - -– Azt ti nagyon jól tudjátok. Felelt az öcs. - -Erre a bátya kihuzta az öve mellől pisztolyát, elitélt öcscsét a szívén -keresztül lőtte vele. - -– Köszönöm! mondá a haldokló. - -… Ezek azok a törgauták, a kik ott maradtak a Volga mellett orosz -alattvalóknak. - -… Milyenek lehetnek még azok, a kik elmentek előlük! - -A menekülő törgauták a késő őszt választották útjuk kezdetéül, mert az -előttük álló sivatagon az a legenyhébb időszak. Három óránál hosszabb -pihenőt egy helyen nem tartottak. A Volgától az Ural folyóig -észrevétlenül jutottak el; a kozákok, kirgizek, tatárok csak azt hitték, -hogy legelőt változtatni jöttek, nyájastul, csordástul a Volga mellől s -mikor aztán az Uralon túl voltak, akkor elnyelte hirüket a sivatag, ez a -nagy hallgató rém, a ki nem tartja meg az ember emlékét. A homoktengeren -befujja nyomát a szél, eliszsza vérét a porond. Még csak tűzhelyeik -nyoma sem jelölte meg az utat, a merre jártak. Az Uraltól az Aral-tóig -nincsen fa. És ők minden reggel megindultak egyenesen arra felé, a hol a -nap a sivatag szélén fölkel, s naplementig követték a saját árnyékukat, -a merre az vezette őket. Nem volt más kalauzuk, mint a népénekesek -mesemondásai, a kik másfélszáz esztendő előtti hősregéket daloltak a -pihenő csoportoknak, a hajdani saisánokról és akhákról, kik a -Kokonoor-tó mellett a fehér csont és fekete csont fölött uralkodtak. -Régi hazájukban a nemességet hivták fehér csontnak, a köznépet fekete -csontnak. - -Télen és tavaszszal együtt utazott velük a zivatar, mely mocsárrá -áztatta előttük a pusztát; aztán jött a nyár, akkor meg versenyt futott -velük a homokpuszták réme, a «tebbád», a forró szél, mit a kalmuk nyelv -a levegő hagymázának nevez, az meg aztán felitta előttük a tavakat, a -folyamokat, betemette a forrásokat, és hamukatlanná változtatta alattuk -a földet. - -Mégis előre haladtak. - -Útbaeső ellenséges néptörzseken törtek keresztül. Ötszázezer ember egy -tömegben, fegyverrel, lóháton, nem könyörög engedelemért, keresztül tör, -mint a hógörgeteg. Ha egy népfajt levertek, azt nem ölték le, hanem -maguk közé sorozták s vitték magukkal, egyre szaporodva, mint a -hógörgeteg. - -Van egy tündére a homokpusztáknak, a ki az eltikkadt utazó előtt hűs -tavakat, erdőket mutogat, úgy csalogatja maga után. Az sokszor -eltéveszté őket a nagy sivatagban, hanem a csillagok aztán megint -útbaigazíták. - -Úgy futottak el országok, birodalmak fölött, mint egy felhő árnyéka. - -Vágtattak olyan pusztákon keresztül, a hol a víz keserű volt, a föld -pedig sós és semmi növény nem zöldült a földön, azután meg olyan -vidékeken, a hol a napfülesztette mocsár átváltozott egy féregözönné, s -fellegeit a bögölynek, szipolynak, sáskának zudítá ellenük, míg -hálótanyájukat felverte a bőr alá furódó fonalféreg, a pokolfuria és a -százlábú, gonoszabb minden vérontó ellenségnél. - -Végre három évszakon át tartó küzdelem, szenvedés, viszontagság után, a -nyár végével megérkeztek a chinai falhoz, ahhoz a világrészhez, a mi -kőfallal kerítette el magát a többi emberlakta világtól. Ezen belül volt -az ő elhagyott hazájuk. - -Az ismét kebelébe fogadta őket. - -Első és egyetlen példa, hogy Európából egy egész nemzet -visszavándoroljon atyái őshazájába. - -Itt a honmaradt rokonok ölelő karokkal fogadták őket. Testvér a -testvérnyelvet újra megérté nagyhamar, s a Volga mellől érkező -paripáknak a Kokonoor síkjain legelő mének nyerítése felelt üdvözletül. - -A régi haza, a nagy Góbi puszta, elég tágas volt a hazaérkezteknek is s -nagy volt az örömük a fölött, hogy itt nem találhat rájuk a moszkó. - -Hanem azután kezdtek megismerkedni azokkal a nyomorúságokkal, a mik -apáikat innen száznegyven év előtt kiköltözni kényszeríték. Rossz -szomszédjaik voltak. Az afghán, turkmán, dsungár, mongol se szánt, se -vet, se barmot nem tenyészt, hanem abból él, hogy a szomszéd országok -népeire tör rá, s azoknak a marháit hajtja el. Ez így még sokkal -kényelmesebb. - -S ha még csak a marháit hajtaná el, de magával ragadja a meglepett -férfiakat, asszonyokat, gyermekeket, s azokat elhurczolja távol -országokba, a hol kőből vannak építve a városok, s hol az emberek -megtörik a földet, úgy vetnek bele gabonát, és azzal élnek. - -Rettenetes gondolat! odaragasztani a földhöz a házat, hogy benne lakjék -örökké az ember, mint a halott a sírjában, ne vihesse el a helyéről, ha -tanyáját megunta, s hogy annál erősebb legyen a rabsága, még a földet is -fölszántja a kőváros körül s beveti gabonával, hogy a fűnek a gyökere -által legyen odakötve a földhöz, hogy ott kelljen őriznie a kalász -megérését s egyik esztendőben már előre azon aggódni, hogy mit eszik a -másik évben s a jövendő kenyérnek a magját még az idén a földbe takarni, -és azután egész esztendőn át térdepelni a rézbálvány előtt, hogy adjon -ma esőt, holnap napfényt, holnapután szelet s csókolni a papnak a -palástját, hogy imádkozzék a kegyetlen isteneknek, a kik semmivé teszik -az ember fáradságos munkáját, s ha föld és Isten megadta a mit kértek, -még azután tüzet, vizet és asszonykezet segítségül hivni, hogy -csináljanak a fűmagból kenyeret. - -Milyen szánalommal tekintenek le a nomádok az ilyen szerencsétlen -népekre. - -S az ő honfitársaikat, a kiket a rablók elragadtak, épen ilyen -földmívelő országoknak adták el rabszolgákul. - -Mert a földturás rabszolga dolga. Egyátalában a munka nem férfihoz illő -foglalatosság. Azt meg lehet engedni alacsonyabb lényeknek, asszonyoknak -és rabszolgáknak, de egy férfi méltóságát sérti az, hogy ő valami -munkában találtassék. - -Azért az volt a törgautákra nézve a legelviselhetlenebb keserűség, hogy -az ő honfitársaikat elviszik szántóvető rabszolgáknak. Néhányan, a kik -vissza tudtak szökni a fogságból, rémséges meséket tudtak elmondani az -otthoni rokonoknak azokról a pokolgépekről, a miknek «eke» és «malom» a -neve, s ember és állat van beléjük fogva. - -Ezt a kínzást nem viselhették el soká. Odább vándoroltak; de most már -nem nyugatnak, mint őseik, az európai gazdag rónák felé, hanem tovább -keletnek, a nagy mongol pusztába, ott aztán találtak olyan jó csendes -helyre, a hol nem háborgatta őket többé senki, se moszkó hetman, se -chinai mandarin, se tatár khán, egyedül voltak a pusztán. - -Hanem az uratlan pusztának is meg volt a maga átka, a mi nagyhamar -felvilágosítá őket a felől, hogy miért lett ez a sivatag úgy elhagyva a -nemzetektől, a mik a földön mindenütt el vannak szórva? - -Minden harmadik évben előjön a végtelen mocsarakból, miket lomha folyású -folyamok támasztanak, a táborjáró sáska; mikor az felemelkedik az égre, -a nap elsötétül bele, nem látszik tőle az ég s mikor leszáll a földre, -nem látszik tőle a föld, s mikor felszáll a földről, nem marad utána egy -zöld fűszál. - -A sáska a legelőt tarolta le előttük s a méneseknek, gulyáknak éhezni -kellett, s minthogy az éhező állat nem ád se tejet, se húst, éhezni -kellett az embernek is. - -Ekkor, az inség keserű napján, azt mondá a népnek a Láma: «Ime, e -sáskáknak a szárnyaira tamul betükkel ez van irva: «öljed és egyed!» az -ég küldöttei ezek, s a mit az ég küld, annak jónak kell lenni». - -S kitalálták a módját. A szükség leleményessé tesz. A sáskarajt -összefogdosták nagy kosarakba, aztán mély gödröket ástak, azokat jól -kifütötték s akkor a kemenczeoduba öntve a sáskarajt, azt megaszalták, -aztán besózva elrakták kőhombárokba. Ez volt a törgauták betakarított -elesége a jövő télszakra. Innen kezdtek el a kalmukok rovarevők lenni. -Utóbb hozzászoktak s még divatot csináltak belőle. A kalmuk rabnők, kik -a sah és a szultán háremébe kerültek, ott a kadinák és odalikák között -meghonosították a «blapsz» bogárevést, a mitől az asszonyok meghiznak. - -Egyszer aztán támadt közöttük egy fiatal saissán, a ki azt mondta, «ejh, -az én nagyapám még bölényre, szarvasra vadászott kelevézzel s mi már -csak bogarakra vadászunk seprüvel». - -S azzal elindult a távol kék hegyek felé, magának bölényt, szarvast -keresni. - -Szép fiatal legény volt Zikohór saissán, mikor elindult a kék hegyek -felé bölényt vadászni s ugyan kemény férfi lett belőle, mikor ismét -visszakerült elhagyott rokonaihoz. - -Azok tán be se fogadták volna, ha az anyja rá nem ismer; mert a kalmuk -nyelvet is alig értette már s keverten beszélte idegen, soha nem hallott -szavakkal. - -Tizenhárom esztendeig tartott a vadász kirándulása. - -Még annak a lónak is, a melyen kalandjára elindult, csak a bőre került -vissza. De ez is egyik tanubizonyság volt mellette, mert ez a ló -világossárga volt, fekete sörénynyel, a mi a kalmukok ménesében nagy -ritkaság, a sárga lónak rendesen fehér sörénye van. Ennek a bőréből -viselt a saissán kalmuk módra készített ködment, úgy, hogy a ló fejbőre, -mint a sisak, takarta a koponyát s a sörénye a hátán omlott végig. - -Hosszú történet volt az, a mit Zikohór saissán az egybegyült véneknek, -vezéreknek és Lámáknak elbeszélt arról, hogy mi van a kék hegyeken túl? - -A Lámák mindig azt hirdették a kalmuk népnek, mikor az a sivatagot -megunva, a kék hegyek felé kivánkozott, hogy oda nem lehet menni, mert -ott a rossz szellemek országa van, a kik mindenkit megölnek, a ki -birodalmuk területére lép. A legmagasabb hegynek a neve: a «Haragos -Isten hegye», az örökké felhőkkel és kövekkel van borítva, s nem engedi -magát emberektől megtaposni. - -A kék hegyeken túli tájnak a neve tamul nyelven az «örök hallgatás -országa»; mongol nyelven «mennyei öröm birodalma». Halandónak abba -belépni nem szabad. A ki a tilalmat megtörte és annak ellenére is -odament, onnan soha vissza nem tért. - -Ime Zikohór saissán megjött onnan s elmondá, hogy a kék hegyeknek a -neve: «arany hegy». Azért hiják így, mert aranyat ásnak bennük s ez az -arany a mongol Nagy-Láma tulajdona, ki ott héttornyú palotában lakik s -lakhelye körül van véve bálványtemplomokkal. - -Ezért őrzik az ország határát oly szigorúan. - -A hogy a mennyei birodalmat elválasztja a nagy kőfal a Góbi pusztától, -úgy választja el tőle a «hallgatás országát» egy végtelen fapalánk, mely -hegyeken, völgyeken végig fut, s csak a megközelíthetlen -hegyszakadékokban maradoz el, a mik maguk is gátat képeznek. Egy ilyen -kőhalmaz neve: «Adamkirilgán» – «embervesztő hely». A ki beletéved, -elvész. - -Zikohór saissán, mikor puzdráját megtömve nyilakkal, megindult a -vadászatra, egy olyan zöld mezőre ért, a hol ingott a zöld pázsit a ló -lába alatt s a patkó nyomán víz serkedezett föl. - -E zöld bozótos ingoványban talán el is kellett volna vesznie, ha nem -találkozott volna egy olyan állattal, minőt még eddig soha nem látott, -de az énekesektől hallott felőle regélni. - -Ez az a megszelidíthetlen ló, ki az embert közelre be nem várja, s rajta -nem ült még senki más, mint maga a hadak istene, a «Dalle». Az szokott -vágtatva megjelenni rajta, mikor az őt imádó nép a csatában veszedelmét -járja s akkor megfordítja az ütközetet. A hadisten paripájának a neve: -«dzsiggetáj». - -Alakjára fölséges; nem olyan csúf, mint a «targán», a bundaviselő, -vastagfejű vad ló. Ez karcsúbb a paripánál, a feje, mint a szarvasé, a -szőre világossárga, de a sörénye fekete, s a farka lombosvégű, mint az -oroszláné. A dzsiggetáj farkát a khánok fejedelmi korbácsul viselik. - -S pecsenyének is felséges. De nehéz megejteni, mert szilaj, éber és -szaglása, hallása, látása minden más állatét fölülmulja. - -Csak olyankor lehet a nemes vadat megközelíteni, mikor a -dzsiggetáj-mének a fiatalokat kiverik a maguk karámjából s azok neki -indulnak új ménest keresni, s kiállnak a hegytetőre, felemelt fővel, -széttágult orrlyukkal, napbanéző szemekkel, lesve a közeledő kanczát. - -Az ujoncz, kivert dzsiggetáj-mén a saissán sárga paripáját saját -fajtájának nézte, s csak akkor vette észre csalódását, mikor az már -közel ért hozzá. De Zikohór még sem kaphatta őt lövésre, mert a mint őt -meglátta a ló hasa alól fölbukkanni, egyszerre fölszökött a vadmén s -elvágtatott előle. A saissán üldözte. A dzsiggetáj belevezette őt az -elátkozott Adamkirilgán nyaktörő sziklaomladékába. Ő nem tágított tőle. -A hová a dzsiggetáj elmehet, oda az ő paripája is eljut. Így vezette őt -keresztül a vad méncsikó a járhatlannak hitt hegyszakadékon át az «örök -hallgatás országába», az arany hegyek közé, a hová tiltva van idegennek -belépni. - -Futás közben látott a saissán sötét erdők mélyébe rejtve hét fehér -házat, a mik kört képeztek, s a házak előtt ült hét öreg ember, övig érő -fehér szakállal, a kik az ő láttára sem mozdultak meg helyeikből. A hét -ház mellett patakzott egy forrás. - -Nem szólítá meg őket, a dzsiggetáj üldözésére volt csak gondja; a forrás -vizéből inni sem állt meg, bár mennyire el volt is tikkadva. - -A dzsiggetájt még sem érhette el, az elmenekült előle, s Zikohór -éjszakára egy gunyhóba jutott, a melyben egy tatár lakott, a kit a -chinai császár küldött az aranyhegyek közé, ginzenget keresni. - -A ginzeng az a drága gyökér, a mi minden betegséget meggyógyít, s a -rossz szellemeket távol tartja. Ez a chinai császár tulajdonát képezi, -egyedül neki szabad azt kerestetni az aranyhegyek között. Fontja e -gyökérnek tízezer ezüst pénz. Ezért is hivják «növények királyának». - -Ettől a szegény ginzeng-kutatótól tudta meg, hogy hol jár? Ez a kentei -völgy s az a hét fehér ház a rengetegben a Dzsingisz-Khán emléke. Ott -van a nagy Temudzsin eltemetve, szekerével együtt, a miről nem lehetett -a koporsóját leemelni, oly nehéz volt. Ugyan jól járt Zikohór, hogy meg -nem szólítá a sírt őrző véneket, s meg nem állt a patakból inni, mert -ott rögtön megölik azt, a ki a szent helyen emberi szóval félbeszakítja -a csendet. A sír melletti forrás neve «Kerlon». - -E gunyhó gazdája aztán útba igazítá őt tovább, oly vidékekre, a hol -vadászkedvét kielégítheti. - -S ettől fogva folyton egy szellem ült a háta mögött, a ki mindig előre -tolta, hogy folyvást újabb vidékeket keressen föl és minden új naptól új -titkokat kérdezzen, a mikre csodálatos a felelet. - -Eljutott ahhoz a nagy vízhez, a mi azt akarja, hogy őt «tengisz»-nek -(tengernek) nevezzék; s ha tónak csufolják, felháborodik érte s derült -időben, szélcsendben is tengervihart támaszt a hajósnak és elmeríti. -Partjai körül vannak rakva a vízimádók oltáraival, kik a forró -vízforrásoknál áldoznak, és halakból készítenek kenyeret, azt teszik el -télire. Ebben a tengerben vízi tehenek laknak, a miknek csak első lábaik -vannak s halfarkuk s a fiaikat szoptatják. - -Egy másik országnak a folyamaiban annyi hal van, hogy a haltömeg -megrekeszti a vizet, s a partra kihányt döghalaktól az egész ország -folytonosan záptojás szagú, a mit az ottlakók «Szamosz»-nak neveznek. - -Látott olyan vidékeket, a hol a mezők elefántagyarakkal s óriási állatok -csontjaival vannak beszórva. Innen hozták azt a két elefántagyarat is, a -miből Dsingisz-Khán trónja készült. Másutt nagy torlaszhegyek voltak -emelve rengeteg nagy fákból, a miket óriásoknak kellett egymásra -hordani. A körül lakó nép folyvást azzal tüzel s meg se látszik rajta a -megfogyatkozás. - -Járt oly pusztaságokban, a hol nem volt más hajlék, mint óriási nagy -sirok, égetett téglából, hasonlók egy kalmuk-sátorhoz, de húszszorta -nagyobbak; egész utcza-, egész faluszámra. Csupa sír, és sehol egy élő -ember. És bukkant egész városokra, a mik el voltak sülyedve, csendes -vizekbe, csak a falaik teteje állt ki a hullámból. Halottak városa és -halott város. - -S végig járt ötvenféle nemzetet, a ki egy sem rokon a másikkal, egy sem -beszéli a másik nyelvét, s mindenik más istenséget imád, más szokásokat -tart, másképen él, öltözik, eszik, nősül és temetkezik. - -Látta a nagy nemzetek maradványait; mik egykor belebeszéltek a -világtörténetbe, s aztán mikép a vad, mikor halálát érzi, elbujik a -vadonba, leolvadtak családokra, egyik napról a másikra élnek – és még -most is emlékeznek reá, hogy valaha kerített városaik, s hőseik, -hadvezéreik, tudósaik voltak. - -Telet, nyarat töltött a «burjetek» között, kik a viza és lazacz bőréből -készítenek maguknak nyári öltözetet s nyáron át mind a vizen laknak; a -jó istent «Osztorgon Burkán»-nak nevezik s az ördögöt «okodől»-nek, a -fejedelmüket «tulungász»-nak s mind a háromtól egyformán félnek. - -Lakott a «kellem»-eknél, kik nagy lapátszarvú irámokon lovagolnak, -nyáron a napot imádják, télen a tüzet, guggonülve alusznak, s -halottaikat felakasztják a fákra; még holtan sem feküsznek le. - -Követte a «sifánokat» csatangolásaikban, kik egy nemzet a «kosos»-okkal, -egyforma szálas, erős alakok, kilenczvennyolcz irásjegyük van s azokon -egynéhányan írni, olvasni is tudnak, de azért mégis egymással soha -összeférni nem képesek, mert az egyiknek sárga sátora van, a másiknak -meg fekete. - -Megismerkedett a «vogul»-okkal, a kik magukról azt állítják, hogy valaha -nagy nemzet voltak, távol nyugatról kerültek ide; szeretik a zenét, -tánczot; a hány család annyi fejedelem, minden nyáron összegyülnek nagy -gyülést tartani; de soha sem egyeznek meg semmiben: megint szétmennek. - -Találkozott az «osztyákokkal» a kiknek veres hajuk van, és hegyes orruk: -ezek a medvét tartják nemzeti istenüknek s ahhoz imádkoznak. - -Rábukkant a «hajdut» népre, a hol az asszonyok haját és a kanczák -sörényét levágják, csak a himet illeti meg a borzasság. Az asszonyokat -annyira lenézik, hogy egy férfi le nem ül a sátorban arra a helyre, -melyről egy asszony felkelt, míg azt meg nem füstöli. Ezek nem ismerik a -csókot, hanem a szeretet jeléül csak az orraikat ütik össze s egymást -megszagolják. Az egész nemzet kétszáz lélek és mind nemes ember. - -Betévedt a «szamojédek» közé, a kik csak olyan magasak vén korukban is, -mint egy gyermek, s tíz esztendős korukban már megházasodnak, télen -csónakot kötnek a lábukra, azzal futnak a hó fölött. - -Megismerte a «birár»-okat, kik az arczukra hegyes halszálkával -kacskaringókat szurkálnak, s a «Dalle» bálványt tartják a sátorukban, -valahányszor ebédhez ülnek, elébb a bálvány száját bekenik friss vérrel. - -Bevándorolta a «bukhárok» országát, a kiknek egy része már földet mível, -a másik állatot tenyészt, s egymást «Vachán Szolon» és «Talokán -Szolon»-nak csufolják; húsevőknek és fűevőknek. - -Ezek a négylábú állatoktól tanulták meg a magevést. Hazájukban tömérdek -a «bobák» és «szuszlik» (marmota és hörcsök), a mik a vermeiket -megtöltik télire tönkölylyel, a mi vadon terem; az emberek ezeket verték -fel elébb s úgy jöttek rá a fűvetésre. Itt a méhek is a földbe gyüjtik a -mézüket. - -Belebotlott a «jupik» törpe népébe, a kiknek széles piros szájuk van, -bezárt lapos szemük, s a hajuk hét ágra befonva. Szomszédjaik a «kecsek» -már más nyelven beszélnek, s hajukat a fejük tetején egy csomóba kötve -viselik. - -Az «övenkik» nem tartják magukat semmiféle nemzetnek, azt mondják, hogy -ők csak «emberek», s soha sem czivódnak senkivel. - -A «jakutok» annál kevélyebbek. Ők tizenötféle törzsre osztják fel -magukat s mindegyik előkelőbbnek tartja magát a másiknál, s valamennyi -szultánt választ. - -A tizenöt szultán fölött uralkodik egy császár. Ők az Istenüket is az -«ég császár»-jának nevezik, s büszkék rá, hogy szövetségesei lehetnek a -fehér czárnak. Mikor megtudták, hogy a francziák elégették a czár -fővárosát, elhatározták országgyülésükön, hogy rögtön hadat izennek -Francziaországnak. Lehetnek együtt, asszony, férfi, gyermek, -tizenötezeren. - -Az «iltsik»-ek prémes állatokra vadásznak, hires nyestfogók. Vallásuk -azt tartja, hogy az ember lelke holta után a marmotákba költözik. Azért, -mikor marmotát lőnek s hazaviszik pecsenyének, azt mondják az -asszonynak: «külön válaszd az emberhúst az állathústól». Mert a -marmotának az első lába lapoczkáján fehér hús van. Azt tartják, hogy ez -még emberkorából való s azt nem eszik meg. - -A «manyargók» iramvadászok: valamennyi között ők a legharczosabb nemzet, -elkergetik az iramot három nép országán keresztül is, s nem ismernek -hazát. A holdat tartják az istennek, a ki soká fenn van az egükön, -hosszú az éj, s mikor holdfogyatkozás van, dobolnak és kerepelnek, hogy -elriaszszák a nagy fekete kutyát, a ki a talpát rátette az isten képére -s rendesen el is riasztják. - -Ezeken túl laknak a «gilyákok», a kinél egy asszonynak van két férje, -nem egy férjnek két asszonya. Ezek is a medvét imádják istenképen, mint -az osztyákok; de annyiban javítva van a vallásuk, hogy télen, mikor a -medve elmegy alunni, azt mondják, no most nincs szükség istenre, rajta -mennek, megkötözik, hazaviszik, lerántják a bőrét, a husát szétosztják -és megeszik. Ezt tartják a legnagyobb tiszteletnek. Tavaszszal más -medvét választanak meg istennek. - -Mikor ezeket is elhagyta, akkor már nagy földet kellett bejárni, míg -valahol ismét emberekre talált; de már azok hasonlítottak a -vadállatokhoz. Egészen szőrös az arczuk, csak a szemük villog ki a -bozontból s még a nőknek is szakálluk van. Magukat «dauroknak» nevezik, -s ők maguk dicsekesznek vele, hogy az ő eredetük kettős. Egyszer egy -birártunguz vadászt elfogott egy nőstény medve, s haza czipelve a -barlangjába, megsajnálta, élve hagyta, és azután kényszeríté, hogy nőül -vegye. A birártunguz és a medvenő fejedelmi vérvegyülékékből származott -a nemes «daur» nemzet, s azért magát legelőkelőbbnek tartja a világon, a -hust nyersen eszi. - -Ezt a népet bezárja egy meredek hegyláncz, a minek Machada a neve. A -lakosok azt állítják, hogy ott van a világnak a vége, s azontúl már csak -a rossz szellemek laknak. - -De Zikohór saissánt az sem riasztá vissza: meg akarta tudni, hogy mi van -még a világvégén is túl? s átmászott a nagy havas hegyeken. - -S akkor onnan a hegymagasról látott maga előtt egy végtelen nagy -országot, rengeteg erdőkkel és buja mezőkkel, a miken ezer virág nyilik, -minőket ő soha nem látott életében. - -S erdő, mező tele mindenféle vaddal; tehenek hosszú sörénynyel és -lófarkkal, juhok bivalnyi szarvakkal csorda számra legelnek együtt s -csak a bikák, kosok küzdenek egymással, pásztor nem őrzi őket. A -dzsiggetáj ménesek körül száguldoznak az őrt álló csődörök, dúvadaktól -védve népüket, s a mocsarakban vadkanok kondái tenyésznek. A sziklákon -sárga gyapjas kecskék legelnek, hosszú, hátra hajló szarvakkal, hasonlók -a gazellához. A fákon a nádasokban serege a madaraknak; ölnyi magas -gázlók, rózsaszinű tollazattal, középen megtört csőrrel. Maga a -fejedelmi kiói madár is itt ül a fészkén. - -S a pagonyok teli vannak olyan fákkal, a mik édes gyümölcsöket teremnek -s csak a rigók, és a repülő mókusok osztoznak rajta. Nevét sem hallotta -azoknak soha a puszták lakója. Embernek is jó azt megenni. Némely -gyümölcsnek illatja is van: nem olyan édes ugyan, mint a tevetrágya -füstjének, vagy a póshadt lótejnek, de elég kellemetes. - -S az egész nagy országon végig folyik egy óriás folyam, nagyobb mind -azoknál, a miken eddig keresztül jött: partjai erdőkkel benőve. S a -folyó teli van csodálatos halakkal, a víz szine csillog a hátaiktól, -mintha ezüstből volna, s a felszökő halaktól úgy bugyborékol, mintha tűz -forralná. - -És semmi vad nem fél a közeledő vándortól; bevárják közelre s csak -rábámulnak: hát ez micsoda vad? - -Itt nem lakik ember. - -Pedig, hogy lakott itt valaha, s hogy az hatalmas ember volt, azt -bizonyítják a hátrahagyott nyomok. - -Óriási sziklák vannak kifaragva emberalakká; valaha bálványok lehettek; -most félalakjukat eltakarja a rengeteg erdő. Egy sziklafensikon roppant -kőoszlop van magasra emelve, alant négyszögű talappal, fenn tarajos -süveges emberfővel s az a sziklacsúp teli van vésve állat- és -emberalakokkal. - -Egy hegyoldalban drágaköveket ástak ki az itt lakottak, az apraját, -hitványát halomra szórva hagyták ott. - -És sátoraik nincsenek már sehol. - -A legmagasabb hegytetőről el lehet nézni köröskörül és füstöt nem lehet -látni, élő ember hirdetőjét. - -Zikohór saissán napokon, heteken át bujdokolt gazdag őserdőkön -keresztül; más urát nem találta a vidéknek, mint egy ocsmány, nagyfejű -állatot, a mi nagyobb a farkasnál, párducznál, rút idomtalan alak, és -mindig eszik; tanyája körül van rakva csontokkal; hanem az ember elől -elbuvik. - -Végre hosszú, magános vándorlás után rábukkant egy fenyőfaerdőnek a -mélyén egy «giráj»-ra. - -A giráj egy gömbölyű épület, égetett sárból vagy téglából, a mit a -Buddha-imádók építenek a bálvány számára, a hol egy törzs letelepedett s -a hova búcsújárás idején mindannyiszor visszatér. A giráj az évenkint -tartott vásárok jelzője. - -A girájhoz pedig két kalauz vezette őt: az uti lapu és a csalán. - -Ez a két növény hirdeti azt, hogy ember lakott itt ezen a tájon. - -A girájt és az azt körülvevő «csortát» mind befutotta már a folyondár, a -mi tele volt kék és piros bogyókkal. Maga a bejárás is el volt lepve -keresztül-kasul fonódott indákkal. - -Zikohór nem félt e magányos imahelyre belépni. S annak a mélyében talált -egy tevebőrön ülve egy élő embert. Egy Lámát. - -A nomád Buddha-imádók, ha egy országot úgy elhagynak, hogy oda vissza ne -térjenek, azokat az egyedüli téglaépületeket, a miket Buddha -tiszteletére emeltek, nem hagyják üresen, hogy azokban pusztai vad ne -üssön fel tanyát; hanem egy Lámát hagynak benne hátra. Annak a czíme -Tuptsin Láma. És azután bármilyen messze elmennek is, minden évben -egyszer küldenek egy karavánt szent zarándokokból az elhagyott girájhoz, -mely a Tuptsin Lámának egy évre való élelmi szert szállít. S a Tuptsin -Láma keveset eszik és sohasem iszik. Azért sokáig él. Mint a kőbe -szorult béka. - -A csortába lépve s meglátva az élő embert, Zikohór rögtön sietett -kimondani a «mendumur»-t. - -«Mendumur» az üdvözlő szó, a miről a Buddhahivek, bármely nemzethez -tartozzanak, egymásra ismernek. - -A Tuptsin Láma szava csak suttogás volt már, a mint az üdvözlésre -visszamondá a «mendumurt». - -Zikohór, ismerve a hivek kötelességeit, első dolgának tartá, mindazt az -élelmi szert, a mit magával hozott uti eleségül, besózott húst, halat, -gyümölcsöt, lisztes gesztenyéket, a Láma elé lerakni; mire az őt -megáldotta s vendégül ott tartá magánál. - -Attól aztán megtudta ez ország nevét és történetét. - -A tamul nyelv a Buddha-imádók minden nemzetével közös, azon a Lámák és a -saissánok tudnak egymással beszélni. - -Annak a nagy folyó víznek a neve «Sachalim Ula» – a «feketevíz». S annak -mind a két partját egy hatalmas harczos nép lakta, a kit a mongolok -«karaszurun»-oknak hivtak, ők magok «mandzsuk»-nak nevezik magukat. -Országuk egész a «mennyei birodalomig» terjed, mely magas kőfallal van a -többi világtól elválasztva. - -Több száz év előtt a mennyei birodalom császári trónján két császárfiú -összeveszett. Niu Tsi, az ifjabb, a melyik gyöngébb volt, segítségül -hivta a szomszéd mandzsukat. Azok megindultak a hivására. Hatvanezer -mandzsu vitéz tört keresztül a nagy falon s levert maga előtt minden -ellenséget. Azután leverte a szövetségest is, s maga a mandzsu vezér -Taitson Kongi ült fel a mennyei birodalom trónjára. Ő és a mandzsu nép -ura most is a roppant nagy országnak, a minek annyi lakosa van, mint az -egész földnek azon kívül. - -A honnmaradtak, a mint megtudták harczosaik diadalát, siettek utánuk a -meghódított országba. Boldog ország ez, a hol soha sincs tél; a hol az -emberek selyemruhában járnak. Van egy olyan bolond féreg, mely falevelet -eszik s fonalat ereszt tőle, s egy még bolondabb emberfaj, mely szeret -szolgálni, dolgozni, fizetni a mandzsunak, a ki úrnak született s -tetszik neki a rabszolgaság. - -A kik csak előkerültek a mennyei birodalomból, mind oly csábító meséket -mondtak arról, hogy a mandzsuk népe lassankint mind leköltözött az -elfoglalt országba régi hazájából, s a Sachalin Ula partjain üresek -maradtak erdők és mezők. - -Pedig a feketevíz országa is boldog ország, a hol bőven terem a fű, fa -és állat, csak érte kell menni, csak utána kell futni; de a mennyei -birodalom még annál is boldogabb, mert ott még olyan ember is van, a ki -a gyümölcsöt leszedi, a vadat elfogja a mandzsu számára, s csak a -szájába rakja bele; sző, fon a számára, aranyat, ezüstöt hoz föl a hegy -gyomrából a kiengesztelésére; palotát épít neki átlátszó égetett kőből, -fényesen festett fából, s legyezi róla a legyet és meleget, ha jóllakott -és aludni akar. Jó ott úrnak lenni. - -Az utolsó lakói ez országnak a mandzsu nép «Orotson» törzse ezelőtt -ötven évvel hagyta el a Mamu és Szikla folyamok közötti lakhelyét s -azóta az egész vidék egyedüli lakója – a Tuptsin Láma a girájban, a kit -minden évben egyszer meglátogat egy zarándok karaván az eltünt népből. - -A Tuptsin Láma azután elmondotta magának Zikohórral a Góbi pusztán lakó -törgauták sorsát. - -Minő mostoha föld, minő kegyetlen ég között laknak? Milyen sanyaruságban -élnek? - -«Eredj vissza hozzájuk, mondá a Tupstin Láma. Mondd el nekik, minő -ország a Sachalim Ula vidéke. Ez az ország most senkié, csak Buddháé és -az enyém. Én nektek adom, s Buddha megerősíti azt. Jöjjetek ide. - -És azután elutasítá a Tuptsin Láma Zikohór saissánt, merre találja föl -ismét legközelebb uton a Góbi pusztát, s ime a bujdosó, ki tizenhárom év -alatt jutott el a Sachalim Uláig, onnan vissza került a Góbi pusztára -három hold megtelése alatt. - - - - -NEGYEDIK RÉSZ. - - -I. - -A Lámák végig hallgatták a hazatért regéit, s akkor azt mondták neki: - -– Hazudsz! - -Akkor aztán Zikohór saissán előkereste iszákjából igazmondásának -bizonyítékait. Az argali juh tülökszarvát, a pézsmaállat ambragubóját, a -kiói madár farkatollát, a mindenszínű drágaköveket, az idegen fák -hullatta diókat, s végül a mindennél erősebb tanúbizonyságot, az «orkind -zsit». A mi, mint tudva van, egy széles bőröv, teleaggatva lecsüggő -bálványképekkel, s kiczifrázva vadállatok és szörnyetegek alakjaival. Az -orkindzsit csak a Lámák készítik, s igen nagy kincsekért osztják -fejedelmeknek, vagy igen nagy kegyelemből azoknak, a kiket fejedelmekké -akarnak tenni. - -E beszélő tanújeleket meglátva, azt mondák a Lámák a saissánnak: - -– Loptad! - -Mert a Lámák (papok) mind czinkostársai voltak a mongol fő Lámának, a ki -a törgauta népet nem akarta a maga markából kiszalasztani s más Láma -hatalma alá kerülni, s különösen nem kivánta, hogy egy ilyen nagy vándor -horda az ő «örök béke uradalmán» keresztül vonuljon seregével egyben. - -Zikohór pedig ezt mondá a Lámának: - -– Meg fogjátok látni; a Tuptsin Láma megmondá, hogy ha a törgauták el -nem akarnak menni a Góbi pusztáról, maga a föld fogja őket lerázni a -hátáról. - -És bekövetkezett, a mit jósolt. Nem sokára oly földindulás támadt a -sivatagon, hogy a kútakból kiömlött a víz s színig teltek homokkal, és a -hegyek meghasadtak s elkezdtek vándorolni s a tavak eltüntek a -helyeikről. - -Ekkor átlátták a törgauták, hogy a saissán igazat mondott s többé semmi -sem tarthatta őket vissza, összegyültek a giráj mellé, a főlámájukat, a -ki az elköltözést ellenezte, befalazták a girájba, csak a fejének -hagytak egy lyukat, a melyen keresztül etetni lehessen a szent embert. -Az pedig még a lyukon keresztül is fenyegetőzött, hogy ha a «haragos -isten» hegyeihez mernek közelíteni, az majd lerohan rájuk és pozdorjává -töri őket. - -S a jóslat be is teljesült, mert a mint a vándorútra kelő törgauta had -az «arany hegy» lábánál összetalálkozott az útját elálló mongol -sereggel, egyszerre oly vihar rohant alá a hegyekről, a minőt csak egy -megharagított isten képes támasztani. - -Ámde a haragvó isten nem a törgauták ellen fordult, hanem ellenségeikre -támadt, a mongolokra, oly homokzáport vágva a szemeik közé, hogy azok -feledték a harczot, hátat adtak rémültükben s elfutottak a törgauták -elől. A Dalle Isten, dzsiggetáj paripáján száguldva, elfujta a -csatatérről az egész mongol tábort. Így szokott a hadisten harczolni a -sivatagon, ha felharagítják. - -E diadal után a törgauták kikiáltották Zikohór saisszánt vezérüknek s az -elvezette őket három holdmegtelés alatt a fekete folyam országáig, a mit -a Tuptsin Láma az ő népének ajándékozott; a mi tele van őrzetlen -nyájakkal, szedetlen gyümölcscsel, megtaposott drágakővel, s a hol nem -lakik ember s a mit még nem fenyegetett ellenség sehonnan. - -Húsz esztendő mult el, hogy a törgauták vándor előcsapatja megtalálta az -első mandzsu «obon»-t a fekete viz mellett. Obonnak nevezik azokat a -kőhalmokat, a mikkel a nomád népek meg szokták jelölni azokat a -vidékeket, a miket a magukénak tartanak. Mikor egy ilyen vidéket -elhagynak, az onnan eltávozó nép apraja, nagyja, hajít a dombra egy -követ s a kőhalom így nő magasra. - -Ez idő alatt folyvást Zikohór khán uralkodott felettük, bölcsen és -eszesen intézve országa dolgát. - -Az elhagyott girájok környéke újra megnépesült felczifrázott jurtákkal, -a gazdag legelőket ellepték a gulyák, ménesek és nyájak; s a fekete -folyamon chinai és japán hajók kezdtek járni, cserébe hordva a törgauták -terményeiért fényes szöveteiket. - -Hanem ez idő alatt kezdték a törgauták észrevenni, hogy onnan felülről, -észak felől, nyomja őket valami. - -Még nem tudták, hogy mi az? - -Fölöttük lakott a moszkó! - -Hetven esztendeig futottak előle a messzeségbe s a hetvenedikben megint -odataláltak a szomszédságába. Olyan szörnyű ország az. - -Csak a határmutató obonok választották el őket egymástól. - -Azonban itt e világrészben a moszkó még nem volt olyan hatalmas, hogy -erőszakkal és nyiltan támadhatta volna meg őket. - -Mindazok az apró-cseprő népfajok, a miket Zikohór khán, még mint -saissán, kóboroltában megismert, a fehér czár alattvalói. Ezek között -legerősebb a tungúz. - -A tungúz is állattenyésztő nép, mint a kalmuk; csakhogy az ő állatja -egyetlen egy: az irám. - -Az irám az ő tehene, a mit fej; a juh, a mit megnyír; ökre, a mit -szánjába fog; lova, a mit megnyergel, és vadkorában szarvasa, a mire -vadászik. Az irám az ő életfentartója. - -S az irám az a csodálatos állat, mely ennyi szolgálatra engedi magát -használtatni s még sem kér a gazdájától enni soha. Ló, birka, tehén azt -akarja, hogy télen takarmánynyal tartsák, vagy letereljék olyan vidékre, -a hol zöld legelő van; az irámnak pedig vannak jó lapátvégű szarvai, -azokkal ő fellapátolja a havat, s megkeresi a maga táplálékát. Ez a -tápszer a zuzmó (lichen). Az a virágtalan lopvanősző, a mire nézve nincs -se tél, se nyár; a hó alatt is nő, s a nap alatt se virágzik, a mi olyan -keserű, hogy azt semmi fűpusztító állat meg nem ízleli, még ennek a -számára is alkotott a teremtő egy állatot, mely azt szeresse. Az irámnak -nem kell más, csak a zuzmó, s a zuzmó nem kell másnak, csak az irámnak. - -A tél az Amur vidékén is meg szokta hozni a havat, s mikor az belepi a -mezőt, a törgauták lejebb huzódnak nyájaikkal a déli vidékre, a hol -erdők vannak, az állat könnyen kitelel. - -Akkor aztán, a hogy elhagyta a téli vidéket a ló, teve és ökör: leszállt -bele az irám. Előbb a vadirám, a melyre vadásznak; azután a szelíd, a -melyen vadásznak. A tungúz megtelepedett, az irám felkereste a zuzmót s -mind a ketten jól otthon érezték magukat. - -És aztán a tungúz megtette azt a ravaszságot, hogy felszedte a kalmuk -határdombjait s az egész kőhalmazt messzire, napi járó földre lehordta, -ott rakta le neki az obont. - -Mikor aztán elolvadt a hó, a télre nyomban jött a nyár, a tungúz megint -visszament irámjaival együtt a maga nyirfatermő országába s a törgauták -újra fölvonultak: ezek bámulva vették észre, hogy az ő obonjaik -vándorolnak. Az országuk évről-évre szűkebb lesz. A határt valaki -folyvást tolja előbbre. - -Az a valaki volt a moszkó. - -Nem kellett neki diplomatia, nem kellett neki hadjárat, conventió, mégis -mindig előbbre nyomult. Elég volt hozzá az irám. - -Valóságos harcz volt ez az irám és a paripa között. - -S a ménnek veszteni kellett. A hólepte vidéken nem verhette ki a betörő -szomszédot a kalmuk a maga birtokából, mert a ló elsüpped a hóban, a -széles talpú irám pedig elfut a szánnal fölötte, s a tungúznak hószánkák -vannak a lábain, csak úgy korcsolyázik a hó tetején, vagy befog tizenkét -kutyát a szánjába, s úgy kutyaszánkázik végig a ragyogó sikon; míg a -kalmuk megreked a hóban a maga paripájával. - -Ekkor a vén Tuptsin Láma, ki már akkor száz éves volt, azt a tanácsot -adta Zikohór khánnak, hogy őszszel, mikor a fű megszárad, gyujtassa föl -az egész avart, melyet télire el akarnak hagyni. - -Zikohór khán úgy tett; az avart mindenütt fölgyujtották s végtől-végig -leégették a mezőt, mielőtt odább költöztek volna. - -És aztán megjött a tél az elhagyott tájra s megjöttek a tungúzok, és -megjöttek az irámok. - -De egy hét mulva tungúz és irám, a hogy csak szaladni birt, úgy futott -el az elfoglalt tájról, s feledte az obont odább czepelni. - -Mi lelte őket? - -Az, hogy az avarfűvel együtt leégett a zuzmó is, s az irám hasztalan -kereste egyetlen táplálékát; nem volt sehol. Futni kellett más vidékre. - -Jövő nyáron pedig a leégett mező annál bujábban zöldült ki, a visszatérő -paripák diadalmas nyerítése hangzott végig az ujjászülető pusztán. Mégis -csak a mén verte ki az irámot a csatamezőről végképen; mert az egyszer -leégetett zuzmó ötven esztendeig vissza nem kerül arra a vidékre. - -És így a moszkó diplomatia ravaszsága megbukott azon a nyomorúságos kis -lichen növényen, a mit nálunk a gyógytárban árulnak köhögős emberek -számára s egy reszketős fejű vén Láma túljárt az eszén a szentpétervári -állambölcseknek. - -Ezen győzelem után bevégezte életét és uralkodását Zikohór khán s a -kíóitollas süveg és a fölszentelt orkindzsi a fiára maradt, a kinek neve -volt Talapór. - -Talapór khán komoly, szelid természetű férfi volt, a ki minden -czivódást, bajt szeretett elkerülni; inkább eltűrte, ha bántották, hanem -azután, ha egyszer benne volt a bajban, akkor annál gyorsabb volt az -elhatározása, s a szelid alamuszi ember akkor mutatta ki egyszerre, hogy -mi lakik benne. - -A felesége volt Arizme, Olmán mongol emir leánya, a kit Talapór khán -tízezer lovon, hatezer birkán, kétezer tulkon és négyszáz tevén vásárolt -meg az apjától. Derék asszony volt: megérte az árát! - -Ettől született neki egy fia, Irzambek. Ez volt Talapór khán büszkesége. -Azt maga tanította lovagolni, vágtató ló hátáról visszafordulva, -kézíjjal czélba lőni. Ennek minden öltözetét maga a fejedelemnő Arizme -varrta és himzette; a Buddhavallásra pedig a vén Tuptsin Láma oktatta. - -Tehát igazi fejedelmi nevelésben részesült. - -Talapór khán azt akarta, hogy a fia szokjék hozzá a fejedelmet ékesítő -bátorsághoz, a mit a veszélyek edzenek meg. Elhordta őt magával a -vadászatokra a Sachalim Ula vidék dúvadai ellen. - -Két ilyen, harczraméltó fenevada volt az erdőknek, az egyik a fekete -medve, a melyiknek ott fehér örv alakú folt van a nyakán. Ezt kelevézzel -szokták megtámadni; de Talapór khán azt is megtette akárhányszor, hogy -hosszú késével kezében, birokra ment a medvével s úgy szúrta azt szíven. -Ezt azonban még nem engedte Irzambéknek megkisérteni. Ahhoz nagy hideg -vér kell. - -A másik dúvada az Amurvidéknek a «sokatevő». Csunya, idomtalan állat, -széles, vastag fejével, sunyi gonosztevő pofájával első tekintetre -megvetést költ maga ellen. Falánk, egy egész ökröt meg bir enni. Maró -bűze van, mely közellétét elárulja. A mellett gyáva, pedig iszonyú erős, -s állkapczája oly erővel bir, hogy fogaival a vaslándzsát ketté tudja -harapni. De csak akkor védi magát, ha üldözőbe veszik s méregbe jön. S -minthogy a nyil és lándzsa kemény bőrének nem sokat árt, parittyával -szokták egyetlen érzékeny részét, a fejét megostromolni s vasbunkóval -verik agyon. - -Egyszer az történt, hogy az éjszaka Irzambéknek a kedvencz paripáját a -pányváról ragadta el valami dúvad s elvitte az erdőbe. Senki se látta, -éjjel volt, a pásztorok aludtak; nem tudták megmondani: medve volt-e -vagy sokatevő? - -Most már azt kérte Irzambek az atyjától, hogy hadd legyen neki is szabad -ezen gonosztevőn boszút állni, személyesen s késsel leszúrni, ha medve, -bunkóval leütni, ha sokatevő. - -Talpóra khán egészen bizonyos volt a maga fiáról, hogy ez dicsőségesen -fogja letenni a vitézi próbát a vadállat elleni harczban; az ifjú derék -legény volt, s késsel és buzogánynyal jól tudott bánni; nem aggódott -fölötte, hogy akár medve, akár sokatevő a felkeresendő dúvad, annak -Irzambek fejedelemfi majd meg fog felelni. - -Hanem Arizme, az édes anyja féltette az egyetlen fiát s alattomban -megbizta a szolgáját Tekuszt, Irzambeknek gyermekkori játszótársát, hogy -mindenütt a fia közelében tartsa magát, s ha veszélyben forogna, -segítségére siessen. - -A dúvad ellen nagy hajtósereg indult ki, körülfogták a bozótot, a hová a -vérnyomok vezettek, s mikor a vadászebek felfedezték a rejtekét, azt -mindenünnen körülállták, hogy a vad el ne illanhasson, s akkor azután, a -hogy a törgauták szoktak medvére, sokatevőre menni, Irzambek fogta az -egyik kezébe a hosszú kést, a másikba a buzogányt, s délczeg nekipirult -orczával lépett be a sűrűbe, a hol a fenevad lakott. - -Lehetett hallani a sűrű bokrok között, hogy ropogtatja a dúvad a fogai -közt a csontokat. Még csak félbe sem hagyta a lakomáját a közeledő -vadászsereg nagy zajára. - -Rövid időn Irzambek herczeg futva rohant vissza a bozótból. Arcza nem -volt piros, hanem olyan színű, mint a sajt, s a kezében nem volt se kés, -se buzogány, azokat eldobta. - -– Az én fiam megszaladt! ordítá dühösen Talapór khán, s azzal leszökött -lováról s fogta a hosszú szijostort, azzal rohont a fiának. Kés nélkül! -Buzogány nélkül! Diadal nélkül! Vissza kölyök! vagy korbácsot kapsz! - -Most azután Irzambék még jobban megijedt a korbácstól, s visszafordult a -bozótnak s fel akarta venni eldobott fegyverét, nyomában az apja a -korbácscsal. De alig volt Irzambeknek a kezében a fegyvere, egyszerre -csak lecsapta magát arczczal a földre, a fenevad ott áll előtte. - -Ez nem volt se medve, se sokatevő; hanem mindegyiknél rettenetesebb. Egy -idegen szörnyeteg, a minőt törgauta vadász még soha sem látott. Másfél -öl hosszú vadállat, négy lábon állva is oly magas, hogy a felemelt -fejével az ember szeme közé néz. S minő fej, minő szemek azok. -Fölnyitott álkapczája közé egy emberfej elfér, s fogai akkorák, mint a -vadkan agyara; vörös karikájú szemei zöldes-sárga haragtűzben égnek. S -kigyóalakú farka oldalait korbácsolja; teste rőtbarna sávokkal van végig -csíkozva; egész tekintete a kegyetlenség, a düh és zsarnokság maga. Ez a -királytigris. - -De ha királytigris volt is, Talapór khán mégis a szeme közé vágott -hosszú szijostorával, fölgerjedt haragjában, annak az ellenségnek, a ki -előtt az ő fia arczra bukott és fegyvereit elejté. - -A korbácscal megütött tigris e perczben hátra vonult és hasra lapult; de -úgy, mint az ugrásra készülő macska, négy lábát maga elé szedegetve, s -az alatt azt válogatva, hogy melyikre rontson, az apára-e, vagy a fiura. - -De mielőtt elhatározta volna magát, a hű Tekusz kétségbeesett ordítással -rohant előre s kopjáját ráhajítá a fenevadra. A hegyes vas csak -fájdalmat okozott az állatóriásnak, de boszúját mégis a megsebző ellen -vonta; egy szökéssel rajta termett a szolgán s átharapta az ember -nyakát, megrázta azt a szájában, s aztán fölemelve a fejét, úgy tartá -azt a fogai közt, mint a macska a patkányt, s a távoli mennydörgéshez -hasonlatos morgást hallatva, nézett széjjel néhány pillanatig a -körülálló vadászseregen, s akkor két óriási szökéssel visszarohant -prédájával együtt a bozótba, s ott rákezdte rettenetes ordítását, a -minek a haragjától minden paripa megfordult és elfutott a bozótból és -futott oly messze, a mennyire ez a hang üldözé, s az elhangzik -mértföldnyire. - -Ez volt az az ellenség, a kivel a kalmukok nem birtak. - -A nyil, kelevéz ezt meg nem öli: nekik pedig más fegyverük nem volt. Az -önlövő gép, a mivel a medve ki szokta végezni magát, ez ellen nem -használt semmit; mert a tigris nem jár a tört csapáson. Ezt veremben sem -lehet megfogni, mert nem fogadja el a csalétket. Ez kecskemekegés után -nem indul. Ez válogatós. Embert eszik. Ha egyszer az emberhúsba -belekóstolt, többet aztán mással nem is akar élni. Ha megkaphatja a -lovast, a lovat ott hagyja s a lovagot viszi el. Kegyetlensége, szörnyű -ereje mellett még alattomos is. A tanyák körül ólálkodik, meghuzza magát -s egyszerre rohanja meg a gyanútlan közeledőt. - -S e tigris nem volt egyedül. Az Amur-menti kalmuk telepekből mindenünnen -jöttek a rémhírek, hogy soha nem látott óriási dúvadak pusztítják a -népet és a nyájakat: senki sem tud ellenük tenni. - -A törgauták már fényes nappal sem mertek kevesedmagukkal járni az -erdőn-mezőn, csak nagy csapatokban s éjjel mindenütt nagy tüzeket raktak -és doboltak, hogy a tigrist elriaszszák. - -Az pedig oly vakmerő volt, hogy éjszaka bement a falvakba, s végig -száguldozott az utczákon, míg el nem kaphatott valakit, s ordításával -rettegésben tartott mindenkit. - -Hasztalan volt előle odább költözni: a tigris követte a vándorlókat, s a -hol letelepedtek, ott ütött tanyát ő is. - -Talapór khán ez ellen az ördög küldte ellen nem tudott semmi segítséget. -A Lámák új áldozatokat indítványoztak a bálványnak, de az vagy nem birt -a tigrissel, vagy egyetértett vele. - -Utoljára már fényes nappal be mert sétálni a tanyára a rémállat, s végig -sunnyogott a khán csordája előtt is; fel sem véve a jurtákból felé -röpített nyilakat. - -Egy szép napon épen oda feküdt a khán sátora elé, csendesen veregetve a -földet a farkával s koronkint egyet ordítva. Senki se mert kijönni, hogy -őt elűzze onnan. Minden ember bezárta magára a jurtája ajtaját. - -Ekkor a hosszú utcza végén, melyet az egyforma kalmuk jurták alkottak, -egy magányos férfi közeledett lóháton. - -Öltözete idegen volt, sürű szakállú, szőke hajzatú arcza mutatta, hogy -nem e népből való. - -A jurták nyilásain át kiáltoztak a jövevényre, hogy forduljon meg -gyorsan, és fusson, a hogy csak tud; ott fekszik a tigris! - -Az idegen pedig, a helyett, hogy megrettent volna, levett a válláról -valamit, a mi hasonlít egy pásztorkürthöz, annak a bunkós végét az -arczához szorítá, a lyukas végét pedig az előtte fekvő ugrásra készülő -dúvadra irányozta. Egyszerre csak a csőből tűz lobbant ki, füsttel -vegyest, azt nagy dörgés követte; erre az óriási vad nagyot ordított és -nagyot fordult, azután megint felszökött s egész rettentő dühével rohant -a lovas férfira. Az pedig még egyszer felé irányozta a lyukas csövet; -még egy tűz lobbant ki, egy dördülés hangzott s arra az óriási -szörnyeteg a négy lábát szétvetve terült el a földön, tehetetlenül -fetrengve, mint egy eltaposott féreg. - -A férfi pedig megczirógatta lova nyakát, mely sem a tigris-ordítástól, -sem a dördüléstől még csak meg sem szökkent. - -Minden jurtából üdvkiáltással rohantak az idegen elé. - -Talapór khán maga volt az első, ki a jövevény kengyelvasát tartani -előjött, a míg az leszáll a lóról; s nyakába borulva, testvérének -nevezte őt, ha ugyan nem Buddha küldötte egyenesen az égből. - -Az idegen pedig igen jól beszélte a kalmuk nyelvet. Elmondta, hogy ő az -orosz czár alattvalója, neve Tseremikoff. Egyenesen azért jött, hogy -derék szomszédait, a nemes törgauta népet megismerje. - -Azok tejben-vajban fürösztötték a hősi vendéget, ki őket legnagyobb -ellenségüktől megszabadítá, az pedig nem késett őket felvilágosítani, -hogy hőstettének eszköze nem varázsszer, hanem egy tökéletesített -lőfegyver, mely biztosabban lő, mint a kézijj és halálosabb sebet okoz. -Ilyen lőfegyverrel bánó vitéze van az orosz czárnak annyi, a mennyi -férfi, asszony és gyermek együtt véve lakik a Sachalim Ula országában. - -És ha kivánja a khán, az orosz czár igen szivesen fog küldeni elegendő -számú olyan vitézeket szomszédai oltalmára, a kik az őket pusztító -vadállatokat innen kiirtsák; sőt azt a kegyelmet is éreztetni fogja -velük, hogy ha maguk a nemes törgauták is óhajtanak e tökéletes fegyver -gyakorlatába beoktattatni, azoknak a számára a saját vitézei között tért -nyit s ellátja őket saját nagylelküségéből fegyverrel és lőszerekkel. - -Lehetett volna-e e megmérhetetlen nagyságú kegyelmet arczra boruló -hódolat nélkül fogadni? - -A Lámák és a népénekesek ugyan emlegettek valami törgauta ősök hajdani -történetéről, a kiknek már egyszer torkukra forrott az orosz pártfogás; -de azóta az idők változtak, a haza is más világ szélére lett áttolva: -száznegyven esztendő utáni ivadék másképen gondolkozik már. Talapór khán -nagy örömmel fogadta az ajánlatot, hogy eleinte a hatalmas szomszéd -vitézei jőjjenek be az ő országába s minden nagyobb telepen szálljanak -meg, és segítsenek a tigriseket kiirtani, később pedig az ő válogatott -vitézei is menjenek ki a czár városaiba, a tűzfegyverrel bánást -megtanulni. Meg volt ezért az a gyönyörüsége, hogy Irzambék herczeget a -legjobb lövészszé idomulni látta, a ki most már nem futott el a bozótból -többé; hanem rendesen haza hozta a tigris bőrét a vadászatról. Azok a -diadaljelek ékesíték a sátorát köröskörül. - -Egyszer, mikor a lakoma végén együtt nyakalták a tömlőből a jó karczos -kumiszt, a mit maga a drága Arizme készített, Irzambek fejedelemfi azt a -furfangos kérdést intézte kedves vendégükhöz: - -– Ugyan mondd meg, te Tseremikoff, hogyan lehet az, hogy mink már eddig -megöltünk legalább ötven «márét», (így nevezték el a kalmukok a tigrist: -«parancsoló»), de azok mind nagy felnőtt öregek voltak. És soha egyetlen -egy kölykét nem találtuk járunkban-keltünkben, a hogy lehet találni a -medvének, a sokatevőnek ijátfiját. Hogyan támad itt nálunk a «máre», ha -nincsen fia? - -Tseremikoff e szóra megtaszítá Talapór khánnak a vállát. - -– Hallod-e ezt, fejedelem? No mondhatom, igazi fejedelmi ész lakik a te -fiadban! Mert ilyen messzelátó bölcseség, ilyen mély belátás ritkaság -egy fiatal embernél. Ebből még nevezetes uralkodó lesz! Igenis, Irzambek -herczeg, nagyon jól tapogatózol. Itt van a dolognak a bibéje. Hogyan -lehet az, hogy az Amur balpartján tigrisek laknak? Mindig csak felnőtt -tigrisek, kölykek soha. Holott a tigrisek hazája Bengál, a honnan a -tigrisnek csak egész Chinán keresztül lehetne idáig hatolni, egy nagy -népességű birodalmon át, vagy pedig úsznia kellene a tengeren olyan -messzeségre, a mi egy czethalat is kipróbálna. Én fel foglak téged a -felől világosítani, hogy mi módon kerülnek a tigrisek a ti országotokba, -ha rászánod magadat, s nem restelled a fáradságot és a veszedelmet. - -Irzambek herczeg rászánta magát mind a fáradsággal, mind a veszedelemmel -szembenézni, hogy országának ily nagy baját kipuhatolja. Tseremikoff -azonban nem engedte meg, hogy a saját népéből vigyen magával valakit -kiséretül, neki egyedül magának volt szabad a titkot saját szemeivel -meglátni. - -A Sachalim Ulán ketten egy nyirfahéjcsónakba szállva, éjnek idején -leereszkedtek a folyam mentén, nappal elrejtőzve a szigetek berkeiben, -egész a folyam torkolatáig, a hol a tenger kezdődik. Ott azután sátort -ütöttek és rejtve tartották magukat több napig, annyira, hogy még tüzet -sem raktak, nehogy a füst elárulja őket. - -Tseremikoff ez alatt egy hosszú csövön keresztül nézegetett gyakran a -messzeségbe, a melyiknek mind a két végén üveg volt. Egyszer aztán azt -mondá: «megvan! ez az!» - -Irzambek is arrafelé nézett: éles szemei voltak, valami füstöt vett -észre a tengeren. - -– Valami pásztortűz ég a vízen, mondá. - -– Nézz e csővön keresztül, szólt neki a vezetője. - -Irzambék a távcsőbe nézett s ezt mondá: - -– Egy nagy csónak, a mely pipázik. - -Később, mikor ismét belenézett s meglátta, hogy a nagy csónaknak kerekei -is vannak, ezt mondá: - -– Egy vizi szekér, a melybe bizonyosan nagy tengeri lovak vannak fogva, -azok huzzák. - -A vizi szekér egyre közelebb pipázott, utoljára az Amur torkolatánál -horgonyt vetett s akkor aztán azon a varázsló csövön keresztül olyan -közelre hozta azt Tseremikoff, hogy a hajó födelén járó-kelő embereket -is ki lehetett venni, hogy mit csinálnak? - -A hajó hátuljában volt elhelyezve tíz ketrecz, rácsajtajaival a tenger -felé fordítva mind. A hajósok felhuzták az egyik ketrecz csapóajtaját s -arra a ketreczből egy roppant nagy hímtigris szökött bele egyenesen a -tengerbe s aztán feltartott fővel úszott a part felé, míg egyszer elérte -az Amur torkolatát ellepő fatorlatot, s arra kikapaszkodva, felemelte a -fejét s torkát eltátva, nagyot ordított. A távcső oly közel hozta a -dúvadat, hogy Irzambék a puskáját ragadta fel s csak azután bámult el, -mikor a távcsőtől elkapva a fejét, nem látott maga előtt semmi tigrist -és nem hallott semmi ordítást. - -– Csak nézd tovább. Még több is jön, mondá neki Tseremikoff. - -Irzambek a távcsövön át tíz darab tigrist látott a tengerbe ugrálni a -hajón levő ketreczekből, a mik mind kiusztak a partra. Ezt elvégezve, a -vizi szekér megint tovább füstölt a tengeren. - -– Már most lássunk az evezéshez, hogy a tigrisek utól ne érjenek minket, -sürgeté a bámuló herczeget Tseremikoff. - -– De hát magyarázd meg nekem, mi volt ez, a mit én most láttam ezen a -bűbájos csövön keresztül, ha nem káprázat? - -– Ez bizony valóság volt. Így szállítják ti nektek a «márékat» messze -földről, heves Indiából a Sachalim Ula torkolatáig hajó hátán, szép -kinőtt példányokban. - -– De hát kik szállítják azt, és mi okból? - -– Azt bizony egy olyan nép cselekszi, mely a tigrist imádja Isten -gyanánt, a hogy imádják az osztyákok a medvét. Ennek a vallása azt -parancsolja, hogy a saját istenét minden országban meghonosítsa s más -népek rovására táplálja, nehogy az otthoni híveket falja fel mind. - -– Rettenetes vallás! Miért nem pusztítják el ezt a népet? - -– Mert nagyon hatalmas. Vele csak egyetlen egy nemzet mérkőzhetik meg: -ez a moszkó. A tigrisimádó népnek a neve: az «angol». - -Irzambék herczeg most már szíve mélyéből meggyűlölte az angolt és annál -jobban megszerette az oroszt. - -A jámbor vadfejedelemnek nem volt elég ösztöne kitalálni, hogy a mit -látott, az ugyan igaz, hanem a kik az ő országát ezzel a szép ajándékkal -ellátják, azok maguk a moszkók, a kik a tigrisvadászat útján jutnak -hozzá, hogy az Amurvidék lakóinak országában, mint pártfogók -letelepüljenek s ott befészkeljék magukat. Ők szedetik össze az anami -királyságban a tigriseket, a honnan a legszebb példányok kerülnek az -európai állatseregletekbe s ők eregetik azokat el időről-időre a jámbor -kalmukok új hazájába. - -S a következő évben már láthatott Irzambek herczeg egy egész hatalmas -orosz hadi flottát az Amuron végig füstölni s hallhatta a rézcsövek -dörgését, a mikkel Muravieff az Amurról minden angol, franczia és chinai -hajót kiparancsolt. - -Ez ugyanabban az évben történt, a melyben Oroszország a keleti háborút -megindította az ozman birodalom ellen. A moszkó ráért még akkor is, a -midőn Európa három nagyhatalmával kellett megküzdenie a legnehezebb -harczot, Ázsiának egy másik nagyhatalmától elvenni egy egész országot. A -világ figyelme most épen másfelé volt elvonva. - -Mert az Amur vidék nem volt a senki országa, hogy azt a Tuptsin Láma és -a Buddha isten csak úgy rövid kézből elajándékozhassák akárkinek. Az a -mandzsuk országa volt, s miután a mandzsuk mind bementek Chinába -uraknak, s az ő fejedelmeik lettek chinai császárok, természetes, hogy -elhagyott hazájuk China tartományává lett. A szolga lett az úr s az anya -lett a leány. Az Amur vidék birtoka fölött erős harczai voltak már -Oroszországnak Chinával, s ránézve mind kedvezőtlenül ütött ki, a -mandzsu harczosok meg tudtak felelni a kozáknak. Más úton kellett hát -őket megkerülni. - -Irzambék herczeg e felfedezéstől fogva dühös ellenségük lett az -angoloknak. - -Arra a kérdésére, hogy hol találhatók ezek a tigrisimádók? azt a választ -nyerte Tseremikofftól, hogy «mindenütt a földön». A hol csak a moszkónak -ellensége valaki, az mind angol és – tigrisimádó. - -A mellett annyira telebeszélte a fejét a fiatal fejedelemnek az orosz -czár hatalmával, a szent orosz birodalom dicsőségével, Szentpétervár -pompájával, hogy annak nem volt nyugta többé az apai sátorban. Arra -unszolta Talapór khánt, hogy engedje őt felmenni Szentpétervárra, s -hódolatát a törgauta nemzet nevében átadni a hatalmas védelmezőnek. - -Talapór khán erős kezű, de gyönge szívű ember volt: egyetlen fiától nem -tudott semmit megtagadni. Beleegyezett, hogy menjen hát el a czár -fővárosába s jelentse ki népe hódolatát. - -– Ha Irzambék úgy kivánja: legyen úgy. - -Tseremikoff azonban felvilágosítá Talapór khánt a felől, hogy Irzambék -herczeg nem beszélhet a czárral máskülönben, mint ha ő maga is már -uralkodó fejedelem, a kinek a szava egyenlő a czáréval. Mert -szemtől-szemben egy uralkodóval csak egy másik uralkodó beszélhet, más -halandónak, hasrafekve előtte, lábcsókolás és hallgatás a dolga. Azért -fölöttébb szükséges, hogy útrakelése előtt Talapór khán Irzambek -herczeget emelje magához trónra s tegye őt uralkodó társává. - -Talapór khán abba is beleegyezett. - -– Ha Irzambek úgy kivánja: legyen úgy. - -És azzal átadta a fiának a kiói-tollas süveget és a szentelt orkindzsit, -a fejedelmi investitura jelvényeül. - -Tseremikoff még olyasmit is emlegetett, hogy jó volna Irzambék -herczegnek valami irott meghatalmazást is adni, a mivel megjelenését és -kijelentését kellőleg legitimálja. - -Erre Talapór khán nagyot bámult Tseremikoffra. - -– Hát chinai butorfestő vagyok-e én, hogy te neked mókus farkkal -ákombákomokat mázoljak halhártyára? Hát nem odaadtam-e fiamnak az -orkindzsit? Nem láthatja-e, a kinek szeme van, mindazokat, a mik arra -fel vannak vésve, és a mik arról lecsüggnek? Ez a ló, ökör, teve nem azt -jelenti-e, hogy az övé minden, a mi ez országban él és mozog? az egymás -mellett fekvő ember és kutya pedig azt, hogy ez a nép neki tartozik -hűséggel? A nap és a hold nem azt mondják-e, hogy az ő dolga az -uralkodás? a kard és nyíl pedig, hogy a hatalom az ő kezében van? A -repülő madár nem a szabadságot jelenti-e, a miben a törgauta nép él? Ez -a félgömb nem a fejedelmi sátor? Hát ez a háromszög nem a Buddha -girájja? S vajjon tagadná-e valaki, hogy ez a lecsüggő rézalak a jó -Isten képe? S ez a másik a négy szarvával a rossz istené, a kik mind a -ketten az adott szó megtartása fölött őrködnek? s hogy ez a lovas alak a -had istene: Dalle? ez a halat nyergelő alak a termékenység és a vízek -istene? Hát hiszen a kinek szeme és ép esze van, az jobban megértheti -ebből azt, hogy Irzambek a törgauták fejedelme, s a mit kimond, az -fejedelmi szó, mint ha én egy kaszás póknak kitépem a hat lábát, azokat -belemártom festékbe, s aztán eleresztem egy fehér lapon, s a mit azok -összerugdaltak, arra azt mondom, hogy «írás!» - -Tseremikoff megnyugodott a khán biztosításában, s följegyzé annak a -szavait az irótárczájába. - -Hanem most meg Talapór khánnak támadt egy nehézsége. - -A törgauták fejedelmi tevebőr szőnyegére nem ülhet olyan férfi, a ki még -nőtelen, vagy eljegyezve nincs. Irzambek herczegnek addig, a míg útra -kelne, előbb feleséget kell keresni. S minthogy a nagy kalmuk nemzet -fejedelme holmi aprócseprő fejedelmecskék herczegasszonyaival kháni -jurtáját be nem szennyezheti, annálfogva a feleségválasztás ránézve -nagyon meg van nehezítve. Hol kapjanak most hirtelenében számára -eljegyezhető menyasszonyt, nehogy az a szégyen érje, hogy mikor a czár -ki fogja kérdezni, hány lova, hány tevéje, hány tulka van s végül arra -kerül a sor, hogy hát felesége hány van? nagy arczpirulással azt -felelje, hogy «egy sincs». - -E fönakadásból kisegíté a férfiakat a derék Arizme. - -– Van az én atyámnak Almun khánnak még egy leánya; az Irzambéknek igen -jó lesz! - -– A bizony tökéletes szó. Monda rá Talapór khán. Ha Irzambek is úgy -kivánja, legyen úgy. - -Irzambek pedig miért ne kivánta volna? Az anyja is szép asszony volt, -annak a testvére is bizonyosan szép leány lesz. - -Keresztyének és mozaisták ugyan ezt rendkivüli dolognak fogják találni, -hogy egy fiú az anyja testvérét vegye nőül, de hát könnyű nekik, mert ők -az életet úgy rendezték be, hogy annak a boldogabb fele még a halál után -következik, de a szegény sivataglakó pogánynak, a kinek a lelke halála -után mókusba és marmotába költözik, nem igen lehet az innenső világon -nagyon válogatni a jóban. - -Talapór khán Irzambek herczeggel együtt útra kelt ipa ura a mongol khán -látogatására, s egyúttal leánynézőbe. - -Kiséretüket képezte ezer lovas, a kikkel együtt egy pár heti utazás után -fel is találták a mongol khán fővárosát, melynek nem volt állandó -tartózkodási helye. - -Irzambek herczeg a kiszemelt menyasszonyban minden tökéletességet -feltalált. Gyönyörű karcsú termet volt, oly eleven és rugékony, hogy -földről fel tudott ugrani a nyeregbe, s apjának a legjobb paripáján -versenyt futtatni a széllel; arczszine olyan volt, mint mikor a finom -kormos alma napsütötte oldalán keresztül tör a tündöklő pirosság, szemei -olyanok, mint a szén, a minek a közepe még izzó parázs s fölöttük a -szemöldök pár, mint két vonagló kigyó; gyönyörű pisze orra, lihegő, -táguló orrczimpákkal, gyöngysormutogató piros ajkai s olyan hosszú sűrű -haja, hogy mikor azzal lovon nyargalt, a két karfonat, mint a korbács, -verte a paripa két oldalát hátul. - -Hát ez a menyasszony egészen megtetszett Irzambeknek. - -Hogy a leánynak tetszik-e Irzambek? Az nem jött kérdésbe. - -A leány bizony azt találta mondani, hogy külömb férfi az apja, mint a -fia. - -A leány neve volt Ain Kháne. - -Hanem ezt a nagy szépséget nem is adták ingyen. - -A khán tizenötezer lovat, nyolczezer ökröt és hatszáz tevét követelt -érte khalym gyanánt, a maga részéről fölajánlva a menyasszonynak -hozományul tizenkét öltöző ruhát, egy egész sátort selyem szőnyegekkel, -hat persa szőnyeget, egy teljes chinai theázó készletet, egy ezüst övet, -meg egy aranynyal hímzett tarbust; két sor kláris gyöngyöt, meg két -topáz kösöntyüt és kedvencz paripáját, a minek a szél sem ér nyomába, s -a mi a leány nélkül nem eladó. - -Talapór khán alig tudott a menyasszonyi dijból valamit lealkudni s még -egy veresréz bálványt a hozományhoz kicsikarni, a mongol khán nagyon -rátartó volt a leányával. Azt mondta, hogy többen is kérik. Buddhára -esküdött, hogy dzungár szultán Khúz még nagyobb díjat igért Ain -Kháneért; s csak azért adja inkább Talapór khán fiának, mert az apja -régi vásárlója. - -Ezzel megkötötték az alkut, Irzambek herczeg megtartotta az eljegyzést a -szép Ain Khánéval, a minek a szertartása az, hogy mind a ketten lóra -ülnek, a menyasszony ölében van egy kis kecskegidó, a vőlegénynek azt -kell tőle elragadni. Irzambeknek sikerült a kecskegidó elrablása s ezzel -bekövetkezett a jegyváltás. A szép Ain Kháne egy pompás, aranynyal -hímzett övet adott Irzambeknek; ez pedig a maga részéről egy gyönyörű -chinai gyöngyös fátyolt a menyasszonyának, a mit a majmatsuni bazárban -száz tevebőrön vett meg Zikohór khán, az öreg apja. S ezzel megegyeztek, -hogy mihelyt Irzambek hazakerül Szentpétervárról, azonnal megülik a -menyegzőt, fejedelmekhez illő pompával és fényűzéssel. - -Az eljegyzés után rögtön útnak indult Irzambek herczeg, elválhatatlan -Tseremikoffjával, s nagy kozák kisérettel a tündéri Szentpétervár felé, -biztosítva az apját, hogy onnan minden bizonnyal olyan szép piros -palástot fog haza hozni, és mellé akkora arany rendcsillagot, mint a -minőkkel a dzungár szultán Khúz khán dicsekedik. - -Mert Khúz szultán is egyike azoknak a felkent főknek, a kik a hatalmas -éjszaki kolossz árnyékában kerestek oltalmat, szomszédaik ellen. Ezért -kapta azután jutalmul a fentemlített gárderobot. - -Khúz szultán nyalka legény volt, kivált ha a piros palástot föltette s -az aranycsillagkeresztet a nyakába akasztotta. Így mutatta be magát a -mongol khán előtt, mikor a szép Ain Kháne kezéért először esdekelt. -Ekkor, mint tudjuk, kosarat kapott. - -Azonban Irzambek herczeg alig pihenhetett még meg Szentpétervárott, a -midőn Khúz szultán násznagyai újra megjelentek Almun khán előtt, a -megujított menyasszonyi díjfelajánlást megtoldva még ötezer ezüst -rubellel. - -Honnan vette Khúz szultán ezt a sok rubelt? ezt vége felé majd -kitaláljuk; Almun khán fülében azonban ez igen kellemes csengésü hang -volt; mert a sátorozó fejedelmeknél a kivert pénz ritka madár. - -Almun khán tehát «megrágta a szijat», a mi napkeleti virágnyelven annyit -tesz, hogy megtörte az adott szavát s visszaküldte Talapór khánnak az -eljegyzési gyöngyös fátyolt, megizenve neki, hogy a leányát mégis csak -inkább Khúz szultánnak adja feleségül; mert ez egy láda rubelt is hoz, s -azonkivül másfél annyi ökröt, lovat s egyéb marhát, mint a mennyiben -Irzambek herczeggel megalkudtak. - -Erre a goromba hitszegésre Talapór khán csak annyit felelt, hogy «jól -van». - -Csendes természetű ember volt: sót lehetett a hátán vágni, hanem aztán, -mikor egyszer a türelmének az olaja kifogyott, akkor egyszerre úgy -szétrugott maga körül, hogy mindent levert, a mi útjában állt. - -Nem szólt semmit, csak kikereste a legjobb tiz paripáját s kiválogatta a -vitézei között a legjobb ezer lovast s aztán a feleségének azt mondta, -hogy elmegy dzsiggetájt vadászni. - -Oda pedig nem ment, hanem neki indult egyenesen Almun khán fővárosának a -sivatagokon és rengetegeken keresztül. - -Úgy rendezte el az útját pedig, hogy százat-százat a lovas vitézei közül -imitt-amott hátrahagyott, erdőkben, sziklaszorosoknál, sebes folyamok -átjárói előtt, sűrű nádasokban. - -Az utolsó százat az Urtán tó egy félszigetére rejté el, s azután egy -maga, minden csatlós, szolga nélkül, elindult Almun khán tanyáját -felkeresni. - -Az épen akkor ülte javában leánya menyegzőjét Khúz szultánnal, s nagy -volt az ünnepi pompa az egész sátorvárosban. - -Khúz szultánnal azonban időközben valami kellemetlenség történt. Ő -tudniillik, mint igazi jó államgazda és takarékos fejedelem, úgy -gondolkozott, hogy a menyasszonyi hozományul fölajánlott nagy mennyiségü -lábas jószágoktól kár volna a saját országát megfosztani, mikor az -másutt is megszerezhető. Egy éjjel összeszedett nehány ezer vakmerő -ficzkót s azokkal beütött a szomszéd Batyúr szultán birodalmába. - -Az ilyen éjjeli rablóhadjáratot «barantá»-nak hijják. A sivataglakóknak -ez egy nemes mulatságuk, s egyúttal tisztességes keresetmódjuk. A -szomszédtól elhajtanak hevenyében tiz-huszezer lábas marhát, s a ki -ellentáll, azt lekaszabolják; asszonyt, gyermeket, ha megkaphatnak, azt -is elviszik. - -Tehát Khúz szultán is egy ilyen nagyszerű barantát rendezett, s azt -saját maga vezette, mely alkalommal hadvezéri tehetségeinek teljes -érvényt is szerzett, a mennyiben sikerült elhajtania Batyúr szultánnak -tizenkétezer lovát és hatezer ökrét, de annyiban mégis ő maradt a -vesztes, hogy otthagyott a csatatéren valamit, a mit nem adott volna a -világ minden lováért. A csata hevében tudniillik valami bolond kirgiz -levágta Khúz szultánnak az orrát. - -Most azután mehetett orr nélkül a lakodalomra. - -Ez nagy boszuság volt. - -Khúz szultán azt gondolta ki, hogy a kapott csillagkeresztet a süvegére -akasztja ezentúl zsinórra kötve, úgy, hogy annak az arany fityegője épen -ezt a hiányzó arczrészt takarta el, a mi egészen helyreütötte a dolgot; -úgy, hogy rangjához illő pompával jelenhetett meg a mongol khán -udvaránál, a hol az átadott ajándékok sokasága miatt senki sem ért rá az -orra felől tudakozódni. - -A menyegzői hét utolsó napján érkezett meg Talapór khán s még lehetett -része a vendégségben. - -A khánnak azt mondta idejövetele okául, hogy ő is visszaadja Ain -Khánénak a jegyül adott vőlegényi övet, s ipának az adott szót, hogy -adósai ne maradjanak egymásnak. - -Nagyon szivesen látták, s aztán kinálták, hogy ő is igyék. Meg is tette, -versenyt ivott a khánnal és a szultánnal a savanyú kumiszból, s az édes -tűzitalból, a mit a szultán hozott csobolyóval. Csakhogy ő azt a -ravaszságot tette, hogy a míg felséges ivótársai lelkiismeretesen a -torkukba eresztették le az italt, ő a kobak nyilását a ködmöne -gallérjához illeszté, s oda csorgatta le a drága borszeszt, úgy, hogy -midőn azoknak a fejük egészen megtelt a jó rostopsinnal, ő neki csak a -két csizmaszára lett vele csordultig. Mikor aztán amazok a világról -semmit sem tudtak többet, akkor az egyedül maradt Ain Khánét megszólítá -Talapór khán. - -– Ain Kháne! Szebb férfi-e Khúz szultán, mint Irzambek herczeg? - -A leány ellökte az öléből az odaheveredett részeg vőlegény fejét, s így -szólt: - -– Mikor orra volt is csúf volt; most pedig épen utálatos. - -– Ha te akarod, én elszöktetlek tőle s elviszlek az én országomba, -Irzambek feleségeül. - -– Én örömest elszöknék veled, csak szerét ejthetném; de lásd, nagyon -őriznek, soha magamra nem hagynak, Khúz szultán mindig vigyáz rám. Jobb -lett volna, ha az egyik szemét ütötték volna ki a csatában. Nézd most -is, pedig holt részeg, úgy alszik, hogy az egyik hajtekercsemet a -markába szorítja. - -– Megmondom neked, mit tégy, ha rá akarod magadat szánni. Ma alkonyatkor -lesz a nagy szertartás, a mikor a vőlegény a menyasszonyát karjai közé -ragadja, elfogva őt a kecskegidóval. Te válaszd ki apádnak a legjobb -paripáját, a mi nálad nélkül senkinek sem eladó. Azután mikor a -nászfuttatást megkezded, tekints szét a rónán s a hol meglátsz egy -legelésző lovat, mely egy letüzött kopjához lesz kipányvázva s a kopja -hegyére ez az én süvegem feltüzve, irányozd arra felé a lovad futását. A -többi azután majd az én gondom. - -A leány kezet adott rá, hogy úgy tesz, s aztán tovább legyezte a -jakfarkkal az alvó apát és vőlegényt; Talapór khán pedig felült a -lovára, s egyedül, a hogy jött, visszatért a pusztába. - -Alkonyat felé, mikor gazdák és vendégek kialudták a mámort, s a nagy -dobverésre és kürtölésre fölébredtek, következett a menyasszony -átadásának szertartása, az egész mongol és dzungár nászkiséret láttára. -Lovon ült minden ember. Ain Kháne kiválasztá legjobb paripáját, s aztán -szétnézett, hogy merre van a megigért jel? - -Mintegy négyezer lépésnyi távolban legelészett egy paripa a -felsüvegezett kopjához pányvázva. - -Ain Kháne arra felé irányozta futtatását. Csak a szokásos egérút volt -adva a menyasszonynak a vőlegénye előtt, a ki szintén bizott a maga -paripájában. - -De Ain Kháne nem engedte magát elfogatni, kezébe kapta a hajfonadékát s -ostor helyett azzal vágta a lovát, hogy gyorsabban rohanjon, s még a -kecskegidót is eldobta magától, hogy azzal is kevesebb teher legyen a -paripán. Mikor aztán a kipányvázott paripa közelébe értek, egyszerre -kiugrott a pusztai rekettyebokrok közül Talapór khán, felszökött a -lovára, szembe került Khúz szultánnak s a fejszéje fokával olyat mért -neki egyet a nyakszirtjére, hogy az csak lefordult a lováról. - -– Most aztán előre! - -A bámuló ezernyi meg tizezernyi lovas nép elszörnyedve ordított föl e -vakmerőségen. - -Elrabolni a felséges khán legszebbik leányát, az apja szemeláttára, a -vőlegénye orra elől (a mi nincs is), az egész násznép tömege közül! A -drága leányt, a kinek az ára huszezer ló, teve, ökör, meg ötezer ezüst -rubel, elkapni csak úgy ingyen, minden khalym-adás nélkül; meggyalázni, -megcsúfolni Dzsingiszkán ivadékát! ez nem történhetik meg a nap alatt. - -Az ezernyi lovasnép mind utána rohant a szökevénynek és a szöktetőnek. -Ütötték a tám-támot, fujták a kürtöt; az egész sivatagot fellármázták, -mindenünnen lovasok ugráltak elő; egy csoport útját is állta a -menekülőknek; de Talapór khán, mint a hadisten maga, úgy vágott közéjük, -egyet fejbe, mást nyakszirten csapott fejszéjével, a többi eloldalgott a -keze ügyéből. Ez alatt elértek az Urtán tóhoz, onnan Talapór khán -kürtszavára a félszigetről előrohant a száz kalmuk harczos, s míg azok -összeverekedtek a khánt és a menyasszonyt legközelebb érő üldözőkkel s -feltartóztatták azokat, azalatt a menekülő pár nagy egérutat nyert -előttük s végre eltakarta őket a sötét éjszaka. - -De az éjjeli árnyak csak megnehezíték, de meg nem állíták a szörnyű -hajszát. Tovább folyt az, erdőkön, mezőkön keresztül, meredek -hegyoldalaknak fel, mély hegyárkokba alá. S míg hátuk mögött az üldözők -vad ordítása üvölté be a pusztát, köröskörül a vésztüzek kigyuladtak a -hegyormokon, fegyverbe szólítva az egész mongol népet. - -És Ain Kháne ennyi veszély, rémség között látta Talapór khánt meg nem -rettenve, arczczal fordulni a halállal szemközt; látta őt útját álló -ellencsapatok közé merészen bevágni, szétszórva azokat, mint farkas a -juhnyájat, látta őt futását gátoló folyamok zuhatagaiba vakmerőn -beleszöktetni, társnőjét magával rántva, s a feje fölött átcsapó -hullámot korbácscsal megütni s azt a vizet, mely csaknem megfojtá, -visszaköpni az üldözőire, kik nem mernek utána rohanni, hanem messze -lekerülnek, a sekélyes gázlót keresik, újabb egérutat nyeretve a -menekülőkkel. S e vágtatás ezer veszélyen keresztül így tart reggeltől -alkonyatig s estétől virradatig. Az üldözők rohamát fel-feltartja -egy-egy újabb segédcsapat, de az csak annyi annak, mint a tengernek a -homoktorlat. Mint a zúgó tenger jön utánuk harsogva a mongolok, -dzungárok haragos tábora s ők csak ketten vannak már, mire a nagy -homokpusztára elérnek, melyen túl a Sachalim Ula csillámlik. Itt egy új -ellenség támad eléjük szemközt. Tábor az is, tenger az is. A -homokzivatar az, a puszták réme. Az ég elsötétül, a szélfergeteg -homoktölcsérei, mint egetemelő oszlopok orsóznak végig a sivatagon; a -fövény hullámra kel, mint a háborgó tenger. A két futó e két bőszült -óriás közé jutott. - -Melyiknek adja meg magát? - -Egyiknek sem. - -– Mersz-e velem jönni tovább? kérdi Talapór khán a menyasszonyt. - -Az a szemébe néz a férfinak s azt hiszi, hogy az egy isten. - -– Megyek veled! - -S Talapór khán neki vág a homokviharnak, keresztül vágtatva a leánynyal, -két közeledő homoktölcsér között: a «szél menyasszonyai» között harmadik -menyasszony. A forró homok éget, mintha tűzzápor volna. Le kell előtte -feküdni a földre. Talapór khán keblére fekteti Ain Kháne arczát s -köntösével takarja el, hogy a forró szél meg ne fojtsa; a fövény -elsirolja őket, hogy csak a férfi kevély feje látszik ki a föld alól. - -A vihar elvonul, Talapór khán kivonszolja a homok közül vele eltemetett -társnőjét, szájába tölti kobakjából az utolsó maradék italt, életre -támasztja; aztán a paripák után lát. Azok közül csak egy maradt élve: -Talapór kháné, a menyasszony paripája a homokba fuladt. Most Talapór -khán maga elé emeli a nyeregbe a leányt s így viszi az aléltat tovább az -ölében. Csendesen haladhatnak már előre: az üldözők táborát is -szétkergette a vihar. Tisztára seperte az a láthatárt. Az utolsó mén még -kitart. Kettős terhével is elüget a Sachalim Ula partjáig. Ott nagyot -iszik a fekete vizből s aztán biztatás nélkül beleveti magát, s átkaptat -prüszkölve a tulsó partra, ott megrázkódik, térdre rogy, nagyot nyerít, -gazdája szeme közé nézve megtört szemeivel, még egyszer csülökre kap, -aztán levágja magát s kileheli nemes páráját. - -Hazáig elhozta az urát. - -Itt aztán már Talapór khánnak az ölébe kellett venni az elalélt leányt s -így vinni tovább. - -És az a férfi, a ki annyi napon és éjszakán át, egyik paripáról a -másikra szökve, vágtatott úttalan országokon keresztül, harczolt, vérben -fürdött, ellenséget gázolt, agyonnyargalt lovának a husából evett s -akkor ivott, mikor a fejét elborító zuhatag megbuktatá s ez idő alatt -álomra le nem hunyta a szemeit; a rettentő roham után, melyben elhullott -mind az ezer kisérője, melyben elveszett az utolsó két paripája is, -melynek a végén az érczből alkotott hős menyasszony maga is, mint egy -bágyadt, halavány gyermek roskadt össze, megvallva asszonylétét, ez a -férfi még akkor bírt elég testi-lelki erővel, felvenni a karjára az -elrabolt menyasszonyt s úgy vinni azt a legközelebbi emberlakig. - -Az pedig a feleségének a sátora volt. - -A jó Arizme, mikor megtudta, hogy férje minő útra vállalkozott, -leköltözött minden jurtájával a Sachalim Ulának a partjára, a honnan -Talapór khán visszatértét várhatta. - -Talapór khán odafektette a karjain hozott leányt a jó Arizme ölébe, s -azt mondá neki: - -– Ime elhoztam Ain Khánét, Irzambek aráját. Itt van. - -A mire a jó Arizme így szólt: - -– Ain Kháne már itt van; de most meg Irzambek nincs hozzá. Ma érkezett -tőle Szentpétervárról egy moszkó lovas izenettel, a kitől visszaküldte a -menyasszonyának a jegyben kapott vőlegényi övet, Irzambek -Szentpétervárott már megházasodott: elvett egy aranyhaju -herczegasszonyt, a ki szép, gazdag és hatalmas s a ki mellett több -feleséget tiltva van neki tartani. - -Talapór khán e szóra körüldörzsölte az üstökét s azt mondá: - -– Ha Irzambek úgy kivánta, hát legyen úgy. - -* * * - -De már most mi történjék Ain Khánéval? - -A khánleány, a kit menyegzője napján a vőlegénye keze közül, az apja és -az egész nemzet láttára elraboltak, hogy előbbi vőlegényének juttassák, -most egyszerre azzal legyen meggyalázva, hogy ismét visszaküldjék az -apjához azzal a szóval, hogy most már a vőlegénynek nem kell a leány. - -– Hisz az olyan országos gyalázat volna: elragadni egy khánnak a leányát -és nem adni annak egy másik khánt férjül, a mi méltó ok lenne rá, hogy -az egész mongol nemzet felkerekedjék s haddal támadja meg a törgauta -nemzetet s az ebből támadó keserves háborúnak vége ne szakadjon addig, -mig a megsértő népből egyetlen férfi él. - -– Mit tegyünk most? kérdé Talapór khán a jó Arizmétől, miután jó maga -hasztalan törte a fejét azon, hogy valamit kitaláljon. - -– Én megmondom, hogy mit tégy? mondá neki a jó Arizme; vedd nőül te -magad Ain Khánét. - -– Hogyan? Rajtad kivül még egy feleséget vegyek? - -– Ez nálunk szokás. Apádnak, nagyapádnak mind két neje volt. - -– De mikor én téged olyan nagyon szeretlek. - -– Azért csak úgy fogsz szeretni. Hátha egy apának több gyermeke van, nem -szereti-e valamennyit, a később szülöttért elvesz-e a korábbszülöttől -valamit az eddigi szeretetéből? Nem egy asztalhoz ülteti-e valamennyit? -Nem egyformán öleli-e meg valamennyit? Ha két gyermeket lehet egyformán -szeretni, hát két feleséget miért ne lehetne? - -No, képzelem, hogy erre az okoskodásra hogy kiáltana fel elszörnyedve -minden keresztyén ember, a ki ezt hallaná, (a mozaista már ne szóljon, -mert annak ott van Jákob a két feleségével, meg szent Dávid négygyel, -hogy bölcs Salamonról ne is szóljunk); pedig hát lehet-e annál nemesebb -vonás egy nő jellemében, mint mikor a keleti nő azt a kincset, a mi a -nőnek legdrágább, legféltettebb, a férj szerelmét egy más nővel meg -tudja osztani, harag, gyűlölség nélkül; nem kever mérget a másik nő -italába, a kinek mosolyától szerelmesének arczát felvidulni látja, hanem -tanítja a saját gyermekét jó testvérnek lenni annak a másik asszonynak a -gyermekével? - -A jó Arizme, mikor látta, hogy Talapór khán nem idegen ettől a -gondolattól, maga fogott hozzá, hogy a szép Ain Kháné szivét megnyerje a -számára. Felmagasztalta előtte Talapór khán nemes jó tulajdonait, a -miket csak egy boldog feleség tudott egy férjben kiismerni. Annak az -engedékenységét, derült kedélyét, hosszú türelmét, józanságát, harag -nemtartását, míg egészen megszeretteté őt Ain Khánéval, s akkor aztán -megkérte őt az ura számára második feleségül. - -Ain Kháne azt válaszolta, hogy ha a nénje megengedi, ő kész férjhez -menni Talapór khánhoz. - -Akkor aztán ketten együtt hozzáfogtak a menyegzői öltöny hímzéséhez, -hogy hamarább meglegyen s ez idő alatt, egy himző ráma mellett ülve mind -a ketten, a jó Arizme folyton oktatta a menyasszonyt, hogy kell viselnie -magát, ha Talapór khán szeretetét meg akarja nyerni? mik annak a -szokásai? hogy szereti a kedvencz ételeit elkészíttetni? micsoda -indulatai vannak, a mik elől az asszonynak ki kell térni, hogy a -férjével meg ne utáltassa magát? S Ain Kháné figyelmes tanítvány volt. - -És azután Arizme egy külön jurtát készíttetett Ain Kháne számára, a hol -mint új asszony lakjék; abba átrakta legszebb selyem szőnyegeit, prémes -takaróit, chinai ládáit; még a házi istenei közül is a leghatalmasabb -rézbálványt az ő számára választotta ki. A menyegző napján ő fésülte -meg, ő fonta be a haját s mikor megcsókolta őt és bevezette az új -sátorba a menyegző éjén, a csortában minden kakast leborított fonott kas -alá, hogy meg ne háborítsák a boldogok álmát. - -S ettől fogva Talapór khánnak jobbról is ült egy asszony az oldala -mellett, balról is, s mind a kettő versenyezett, hogy izes falatokat -dugdosson a szájába, édes szavakat sugdosson a fülébe s édes -mosolygással nézzen a szemébe s Talapór khán épen nem érezte magát -szerencsétlennek. - -* - -Hanem hát mi közünk nekünk a pogány bálványimádók bolondságaihoz, hogy -én azokat neked úgy hegyiről-tövire elmeséljem, kedves Kazi Mehemet? - -Nem arról van itt most szó; hanem hogy mint jutott hozzá a moszkó az -Amur vidék birtokához. - -Mint tudod, Ázsiában az orosz szent birodalom s a chinai mennyei -birodalom régóta határosak egymással. - -Csakhogy az iránt nem voltak tisztában, hogy mi az a «határ». - -Mert voltak ugyan határköveik, csakhogy azokat, ha a chinaiak lerakták -valahová, az orosz mérnökök neki mentek, s egy-egy repülő hadoszlop -fedezete alatt messze földre belebb vitték, ott tették le. Egy-egy -ország volt a közbeeső külömbözet. - -Eközben az történt, hogy a chinaiak valami hiábavalóság miatt -összevesztek az angolokkal és francziákkal. Azok hadsereggel jöttek -boszút állani e sérelemért. Könnyű munkájuk volt. A mandzsu hadsereg rég -elveszté hajdani harczi erényeit s régi rendszerű rossz fegyvereivel meg -sem állhatott az új találmányú hadi gépek előtt. A francziák és angolok -a birodalom fővárosa előtt álltak s csak akarniok kellett volna, a -fővárossal együtt az egész mennyei birodalom az ő hatalmukba eshetett -volna. - -A mandarinok, a császár kétségbe voltak esve. - -Ekkor előállt a hajdani legveszélyesebb ellenség, s a most még -veszélyesebb jóbarát, az orosz birodalom követe. Ugyanaz, ki ez évben, -mint sztambuli követ magát a szultánt is meg akarta venni husz millió -rubelért. Az most megvette a chinai császárt. Még pedig igen olcsó áron: -egy kis ijedségért. - -Mikor a császár, a mandarinok, a fővezérek, a varkocsaikat tépve -szaladgáltak kétségbeesetten, akkor odament hozzájuk a moszkó s azt -mondá: - -– Én megszabadítlak titeket a veres haju szörnyetegektől, ha aláírjátok, -hogy az Amur balpartja legyen a határ a két birodalom között. - -Törődtek is ezek az Amurral akkor, mikor a «sárga folyó» volt nekik -legforróbb. Aláirták minden kivánságát. Még azt is, hogy az orosz -karavánoknak legyen egyedüli joguk Chinával a kereskedést fentartani. - -– De hát hol vannak a hadseregeid, a mikkel a vereshaju gonosztevőket -elűzöd? kérdezék a mandarinok a moszkótól. - -– Elfujom én azokat a szájammal, mondá az orosz diplomata s azzal -kivitette magát hordszéken a szövetségesek táborába. Ott elmondta a -fővezéreknek, hogy a chinaiak négyszázezer harczost tartanak Peking -körül elrejtve s csak azt várják, hogy a szövetségesek megszállják a -várost, akkor minden oldalról meg fogják őket rohanni s lemészárolják az -utolsó emberig. Az orosz követ felfedte európai barátainak csupa -emberszeretetből az egész pokoli hadi tervet – a miről a szegény -chinaiak maguk egy szót sem tudtak, s azzal úgy megrökönyíté a -betörőket, hogy semmit sem tartottak tanácsosabbnak, mint békét kötni a -chinai császárral, a minek a végén ők kaptak egy kis tengerpartot, de a -közbenjáró moszkó megkapta az egész Amur vidéket, egy akkora országot, -mint az egész európai Törökország; a minek elnyerése után már most az -orosz költők a pompás magnolia-erdőkről énekelhetnek, a mik tavaszszal -lilaszin virágözönnel borítják az Amur partját s azt mondják, hogy ez a -paradicsom, ez a tejjel-mézzel folyó Kanaán – Szibéria. És tökéletes -igazuk van. - -Csak nép kellett még a boldog Kanaánnak. Azt is meghozta a jó sors. - -A nyolczvanezer kalmuk család, a mi százötven év előtt elhagyta a Volga -vidékét, hogy elfusson az orosz elől, addig ment előre, míg kilenczven -délkörrel odább, az egész kerek föld egy negyed részével távolabb megint -belement Oroszországba. Félig ő húzta magához Oroszországot, félig az -húzta magához őt. Alája furta magát, mint a vakond. - -Csak még meg kellett hódoltatni a letelepült törgauta népet s ezt -végezte el egy pár bűbájos kék szem ott a Néwa mellett. - -Annak a bűbájos kék szempárnak a tulajdonosnéja előkelő herczegasszony -volt Szentpétervárott, a kinek a férje magas államhivatalt viselt. - -A szép hölgy szenvedélyesen szeretett egy más fiatal bojárt, ki a -császári testőrségnél szolgált. - -A fiatal szerető és az öreg férj egy napon találkozót adtak egymásnak a -Néwa szigetén s onnan a férj nem tért vissza. - -E párbaj miatt a testőrtisztet elküldték a Csendes-oczeán partjára, egy -akkor keletkező város: Nikolajewszk kormányzójáúl kinevezve. A szép -hölgynek pedig, kinek a férjét megölte, be kellett menni egy kolostorba. - -Ekkor került a lámpafény elé Irzambek herczeg, a kit az orosz birodalmi -városban rendkívüli kitüntetésekkel fogadtak. - -Az mind nem hatott a nomád ifjura. - -Egyszer aztán előhívták a kolostorból a szép varázsló kék szemek -tündérét, s tudtára adták, hogy van egy út, mely őt Nikolajewszkbe -elvezeti: ez a nászút a kalmuk fejedelemfi oldalán. Mint a kalmukok -fejedelemnője, eljuthat Nikolajewszkbe s elfoglalhatja rezidentiáját, -mely szomszédos lesz a kormányzó palotájával! - -Mit meg nem tett ez a szerelmes asszony azért, hogy régi kedvesét ujra -föltalálhassa! Még a kalmukok eljegyzési lakomáját is elkölté -Irzambekkel, a mi pedig egy pár keresztes pók. Hisz ő maga gonoszabb pók -volt annál, a ki úgy körül tudta hálózni a gyanútlan kalmuk herczeget, -mint egy dongót, s mikor aztán megkötötte, akkor elvitte őt magával -hálója tulsó szegletébe, a mi a jégtenger partjához volt kötve. - -S a míg a nászút tartott, közelíteni sem engedte magához a fejedelmi -házastárst, azt mondta neki: «hitünk tiltja, hogy addig megöleljük -egymást, a míg atyád ránk nem adja az áldását!» - -Irzambek khán sietett haza az atyja áldását megnyerni. - -* * * - -Talapór khán pedig azalatt ült békében a tevebőrön, egyik felől a jó -Arizmét, másik felől a szép Ain Khánét engedve vállára dülni. Délelőtt -vadászott, délután pipázott. - -Tigrisek nem nyugtalanították a birodalmát többé. Minden aulnak volt -védelmező kozák őrsége. - -Egyszer aztán visszaérkezett Szentpétervárról a jó Tseremikoff. - -Talapór khán nagyon örült, hogy ujra megláthatta a derék, jó barátot. - -A nemes férfiú előmutatott a khánnak egy irást, a mire nagy veres pecsét -volt ütve kétfejű sassal s azt magyarázta ki neki ebből az irkafirkából, -hogy a hatalmas czár Tseremikoffot tette meg az Amur vidék -főfelügyelőjévé, ki a kháni méltóságban megerősített Irzambek fejedelem -mellett az országot rendben fogja tartani: rendőrséget, rendes -postajárást szervez, az arany és ezüstbányákat mívelteti, a védelem -költségei fejében valami kis adófizetést is óhajt s a törgauta nép -javából rendes ezredeket szervez, a miknek szabad lesz a czár -hadseregében szolgálni. - -Talapór khán azt felelte rá, hogy «ha Irzambek úgy kivánta, hát legyen -úgy». És tovább pipázott. - -S attól fogva a kozák szolgáltatta az igazságot a kalmuknak, s tanította -őt engedelmességre és egy helyben maradásra. - -Rövid időn megint előkerült Tseremikoff s hozott magával egy hosszú -kabátos és magas süveges urat, a kit úgy mutatott be, mint Dundukoff -archimandritát, ki a fenséges, Volga melletti uralkodó kalmuk -fejedelemág sarja; a czár kegyelméből a solovetski zárdában papi pályára -neveltetett s most az Amur melletti kalmuk nemzet főpapjává lett -kinevezve, ki a keresztyén hitet be fogja plántálni ez országba. - -S azzal előmutatott egy másik írást, a melyikből megint azt mutogatta -ki, hogy Irzambek khán az egész népével együtt áttért az egyedül -üdvözítő orthodox hitre. - -Talapór khán kiverte a pipáját s azt mondta, hogy ha Irzambek úgy -kivánta, hát legyen úgy! s azzal maga is neki vetkőzött és meghagyta -magát kereszteltetni s aztán megint megtöltötte a pipáját s tovább -pipázott. - -Tseremikoffot aztán nem látta többet; hanem Dundukoff ott maradt nála és -igyekezett őt a felvett hit alapelveibe bevezetgetni. - -Megmagyarázta neki, hogy a hittérítés nem megy a nélkül, hogy a régi -rézbálványok más szebb jelvényekkel ki ne cseréltessenek s a Lámákra -sincs szükség: azokat ki kell űzni a Góbi pusztára. - -Talapór khán azt mondta rá, hogy ha Irzambek úgy kivánta, hát legyen -úgy, s azontúl a kozák tanította a kalmuknak a katechizmust. - -A törzsek vezéreinek mind nem tetszettek ezek az új dolgok; fel is -gyülekeztek Talapór khánhoz s elmentek a jurtájához s ott pipáztak vele -együtt, körülülve a tevebőrt és szürcsölgetve a marhavérrel kövesztett -téglathea finom italát, hanem szót emelni mind nem mertek Dundukoff -archimandritától, a kinek ékesen szólása hatalmasabb gyorsaságú volt, -mint a dzsiggetáj nyargalása a pusztán. Csak úgy a szakálluk közé -dohogtak, hogy nem jó dolgok ezek! - -Egy napon aztán, mikor Talapór khán ismét együtt ült országnagyjaival a -fejedelmi jurtában, hosszú pipaszáraikból szopogatva az édes füstöt s -pipáikat mind a középen egymáshoz rakva; – egyfelől ott ült mellette a -jó Arizme, másfelől a szép Ain Kháné, s ha Arizme megtölté a pipáját, -akkor Ain Kháne hozott rá parazsat a tűzhelyről, gyöngéd markában -rázogatva azt, hogy meg ne égesse a tenyerét, ezért jutalmul Talapór -khán a saját theás csészéjét egyszer a jó Arizmének, másszor meg a szép -Ain Khánénak nyujtá oda szürcsölésre, – hát ekkor rátért a kényes pontra -Dundukoff archimandrita. - -– Talapór khán! Az új hit, melyet fölvettél, tiltja neked a két -feleség-tartást. - -– De ha az nekem jól esik, s a két asszony meg van vele elégedve. - -– Ez nem elég az üdvösségre. A vallás csak egy feleséget enged elvenni. - -– De hátha egy keresztyén ember két asszonyt talál megszeretni, akkor -mit cselekszik? - -– Az egyiket titokban szereti, s azzal bűnt követ el, a miért, ha pap -föl nem oldja, (az pedig pénzbe kerül) a pokolra jut. - -– Az apámnak is két felesége volt, meg a nagyapámnak is. - -– Azok mind a pokolra jutottak. - -– De már akkor én is megyek oda, a hol az apám, meg a nagyapám van; mert -ott jó társaságban leszek. - -– De azonban a bűnös életnek még ezen a világon is meg van a maga -büntetése. Ha te két feleséget tartasz, akkor nem vagy udvarképes. Soha -meg nem jelenhetsz sem a czár, sem az ő helytartói előtt, s feleségedet -be nem mutathatod. Azonkívül a törvény előtt is meglakolsz, mert két -feleségtől származó gyermekeidet nem fogják elismerni törvényes -örököseidnek, s vagyonod holtod után a czárra száll. - -– Tehát hogy segítsek ezen? - -– Az egyik feleségedet el kell bocsátanod. - -– De hát melyiket? - -– Azt magad határozd el. Talán az öregebbet. - -– Hogyan? Az én drága jó Arizmémet, a ki húsz év óta takargatja be az én -lelkemet az ő meleg hűségével: az én Irzambek fiamnak az anyját, ki -gyermekemet világra hozta, tejével táplálta, szavaival szelidítgeté; a -jó tanácsadót, a ki helyettem gondolkozik, mikor az én eszem pihen; a ki -ifjusága virágával az én szivemet megkoszorúzta; a kinek a hangját ha -hallom, akkor tudom csak, hogy otthon vagyok; a kihez hasonló áldott -lélek nincs több a világon. Dejsz az én Arizmémet el nem bocsátom. - -S gyöngéden magához szorítá a jó asszonyt a jobb karjával. - -– Hát akkor bocsásd el a másikat, az ifjabbat, mondá rá Dundukoff -Eleuther archimandrita. - -– Micsoda? Az én drága Ain Khánémtől váljak-e meg, a kit fegyverrel, -harczczal ragadtam el az atyja sátorából; kiben minden tökéletességet -föltalálok, a mi a tündér és az asszony között van, a ki mellett nekem a -sivatag is paradicsom, s a ki nélkül a paradicsom is sivatag. Ah az én -Ain Khánémat én magamtól el nem taszítom. - -S ezzel forrón ölelé kebléhez a szép asszonyt balkarjával. - -– Már pedig, ha a szent orosz birodalomban igazhivő fejedelmül meg -akarsz maradni, vagy az egyiken, vagy a másikon túl kell adnod. -Válaszsz! - -Talapór khánnak szájából kiesett a pipa. Megállt az esze. - -– Mit tegyek? - -Ekkor mind a két asszony, a kiket magához szorítva tartott, oda sugott a -fülébe valamit. Talán mind a kettő ugyanazt a szót mondta. - -Talapór khán szemei egyszerre kivillantak erre a szóra, fölugrott -ültéből, kiállt a tevebőr közepére. Először az egyik öklét, azután a -másik öklét lökte föl a levegőbe, lábaival dobbantott, kirántotta öve -mellől a baltáját, azt elkezdte forgatni, tánczra kelt és dalolt hozzá: -valami mélán vontatott, s éles fölkiáltásoktól megszakgatott dalt. És -arra a többi törzsvezérek is fölugráltak: ugyanazt a tánczot kezdték -járni, s ugyanazt a dalt dalolták, – ragályos volt az, mint a szent -őrjöngők táncza, Dundukoff Eleuther maga is sápadt és reszketett, mikor -azt a tánczot látta, s azt a dalt hallá. Valami eszébe jutott -gyermekkorából, mikor még a pusztán lakott. Utoljára ő is fölugrott, -félrecsapta a püspöksüvegét, övébe dugta a palástja végét s együtt járta -testvéreivel a fegyvertánczot. - -Kivonultak a jurtából a szabadba, e tánczot, e dalt folytatva; az aul -minden jurtájából előjöttek a férfiak, s aztán végig terjedt az egész -országon az az őrjöngés, hogy a férfiak elkezdtek tánczolni, dalolni s -baltáikat forgatni a fejük fölött. - -A kozákok bámulták, hogy mit jelent ez? - -* * * - -Irzambek khán szerencsésen megérkezett kék szemű tűndérével -Nikolajewszkbe. A kormányzó megcsókolta először őtet, azután a -feleségét. - -A szép tündérnő megmagyarázta ezt neki. Oroszországban ez a szokás: az -idegenek megcsókolják egymás ajkát üdvözlésképen. - -– Ejnye, de szeretnék én akkor a feleségemre nézve idegen ember lenni! -mondá Irzambek khán. Neki még nem volt szabad a hitvese ajkait szájával -érinteni, a míg az apja áldását el nem hozza. - -De sietett is minél előbb felkeresni a Sachalim Ula vidékét, s a -törgauta népet. - -A Sachalim Ula vidékét megtalálta; de a törgauta népet sehol. - -Ott voltak a lerakott obonjaik, lókoponyákból emelt emlékguláik; de ők -maguk sehol. - -Mikép nagy apja Zikohór khán egykor, úgy vándorolt Irzambek -erdőről-erdőre, s nem talált egy élő embert, nem egy őrzött nyájat, a -buja legelőket ellepték a dzsiggetáj ménesek s azok rábámultak a -közeledőre: hát ez miféle vad? - -Míg aztán az utilapu és a csalán elvezette őt is ahhoz az ősi girájhoz, -a miben a Tuptsin Láma lakott. - -A Tuptsin Láma száznegyven évet számlált már, s helyéből nem tudott -megmozdulni többé. Keze, lába és feje folyvást apróra reszketett s a -hangja csupa suttogás volt. - -A kő mellett, a melyen ült, minden reggel nőtt ki a lágy nyirkos földből -egy husos gomba, a minek «Kemma» a neve. Ezzel táplálta őt csodamódon a -föld. Csak le kellett hajolnia a lábához: ott volt az étke. - -Mikor Irzambek khán belépett a girájba, a Tuptsin Láma ráismert s -elkezdett mosolyogni. Kiszáradt arczán a száz redő nevetésre torzult el. - -– Hol van apám? Hol a törgauta nép? Kérdezé tőle nyers, parancsoló -hangon Irzambek. - -A Tuptsin Láma reszketve, suttogva felelt. - -– Visszamentek a pusztába, a kinek neve Sámó. - -– És nyájaim, gúlyáim, méneseim? - -– Azokat is magukkal vitték a pusztába, a kinek neve Sámó. - -– De hiszen hódolatot fogadtak az oroszok czárjának. - -– Azzal együtt mentek a pusztába, a kinek neve Sámó. - -– De hogy mertek az én akaratom ellen cselekedni? Nem vagyok-e én a -törgauta nemzet khánja? - -E szóra felemelkedett helyéről a Tuptsin Láma s reszkető kezét kinyujtva -Irzambek felé, mint a mécs, mely a kialvásához közelg, suttogó szavát -hallható hanggá emelve, kiálta: - -– Mi vagy te? A törgauta nemzet khánja vagy te? Majd én megmondom neked, -hogy mi vagy te, Irzambek? A nikolajewszki kormányzó szeretőjének a -férje vagy te; – az irám szarvainak viselője vagy te; – a kutyának a -farka vagy te, a kit az eb, mikor a gazdájának hizelkedik, jobbra -csóvál, balra csóvál. Ez vagy te! - -Azzal hanyattesett a kőre s megszünt reszketni: meghalt. - -* * * - -Így vesztett el az orosz birodalom egy pár szép szem epedő ragyogása -miatt egy millióra menő, békében, harczban erős népet, annak minden -lábon mozgó gazdagságával együtt. - -Azóta folyvást igyekezik az üresen maradt paradicsomot benépesíteni -száműzött lengyelekkel, elfogott cserkeszekkel és szabadelvű oroszokkal; -de lassan megy a munka. - -No majd ha a szerbek, románok és bolgárok is hozzájárulnak a maguk -illetékeivel, akkor gyorsabban fog menni Szibéria benépesítése. - -Vége. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: 1836-ban még sem a kaliforniai, sem az ausztráliai -aranytelepek nem voltak fölfedezve.] - -[Footnote 2: Egy pud – 32½ vámfont.] - -[Footnote 3: Igy neveznek az oroszok mindenféle rangbeli embert.] - -[Footnote 4: Ohitüek.] - -[Footnote 5: Több kaukázusi utazó, orosz, német és franczia bizonyitja, -hogy az Elborus környékének ős települői latin eredetűek; még a nevek is -ősrómai hangzásúak. Sextus Pompejus idejében kerültek oda, a Nagy -Pompejus fia seregének romjaiból, a kisázsiai leveretés után, a mi -könnyen kimagyarázható a felülkerült caesarpártiak kegyetlen -üldözéséből. - -J. M.] - -[Footnote 6: E regény alapeszméjének igazolásaul szolgáljanak a -következő adatok dr. Koch Károly legjobb hitelű Kaukázus leírásából.] - -[Footnote 7: A mi magyarúl ilyenformán hangzanék szabad fordításban: - - «Zengd hát, Istennőm, a Pélida Sámyl haragját, - A veszedelmest, mely sok orosznak okozta halálát - S sok főtiszt lelkét gyóntatlan küldte pokolra.»] - - - - -TARTALOM. - -ELSŐ RÉSZ: RIUMIN. - - I. Az arany szimatja 1 - II. Mczhetisz, az Oszszet kalauz 20 - III. A duchoborczik 28 - IV. Tamera királynő vára 37 - V. Az angyalok fiai 51 - VI. A kaukázusi láz 65 - VII. A kaukazusi délibáb 79 - VIII. A zúr 87 - IX. A leánykérés 92 - X. A vérboszú 95 - XI. Alzahira 100 - XII. Riuminoleg 104 - -MÁSODIK RÉSZ. - - I. A Daal-isten 110 - II. A paradicsom 119 - III. Leverte az az egy szó 126 - IV. A visszatérő lélek 134 - V. Izméne 140 - VI. A zöld-isten 142 - VII. Uoilszász város 147 - VIII. Ha a Szemes kiszárad 151 - -HARMADIK RÉSZ. - - I. Samyl fiai 157 - II. Urgulanilla 173 - III. Irzambek herczeg 183 - IV. Talapor Khán 205 - - NEGYEDIK RÉSZ 225 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -126 |lázas szvídobogás |lázas szívdobogás] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Görög tüz, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK GÖRÖG TÜZ *** - -***** This file should be named 62616-0.txt or 62616-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/6/1/62616/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |