diff options
Diffstat (limited to 'old/62457-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62457-0.txt | 9608 |
1 files changed, 0 insertions, 9608 deletions
diff --git a/old/62457-0.txt b/old/62457-0.txt deleted file mode 100644 index 5d74593..0000000 --- a/old/62457-0.txt +++ /dev/null @@ -1,9608 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook, A lőcsei fehér asszony (I. rész), by Mór -Jókai - - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - - - - -Title: A lőcsei fehér asszony (I. rész) - Regény - - -Author: Mór Jókai - - - -Release Date: June 23, 2020 [eBook #62457] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - - -***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY (I. -RÉSZ)*** - - -E-text prepared by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project (https://books.google.com) - - - -Note: Images of the original pages are available through - the Google Books Library Project. See - http://books.google.com/books?id=nPViAAAAMAAJ - - - Project Gutenberg has the other part of this work. - Part II: see http://www.gutenberg.org/ebooks/62458 - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LXXI. KÖTET - -A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY. I. - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1897 - - - -A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -I. RÉSZ - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1897 - - - - -I. FEJEZET. AZ ELMULHATATLANOK. - -(Tájékozás.) - -Lőcse várost, a Szepesség székvárosát, most is az a bástyafal veszi -körül, mely századokon át a legerősebb ostromoknak volt tanuja; -ugyanazok az őrtornyok rajta, a mikben a czéhek férfiai összegyűltek, ha -ellenség támadását kelle visszaverni. A kősáncz vízárkaiból most már -buján tenyésző gyümölcsös kertek fáinak koronái emelkednek elő; s a -rejtekajtók, a mik a bástyák üregeiből a szabadba vezettek, nincsenek -már titokban tartva. - -Egy ilyen hajdani titkos bejárat ajtaján van egy festett kép, mely -kivitelében művészi ecsetre vall. Szebb rámát nem választhatott volna a -festő művének. Mély tömör bástyaboltív a kép kerete, zöld mohával, vad -virággal kiczifrázva, felülről virágos folyondár csügg róla alá; a hozzá -felvezető lépcsőket díszíti a vad sóska és bodzabokor. A déli nap csak a -levélszőnyegen át vet zöldes félderengést a festményre. Egy fehér ruhás -hölgyet ábrázol az a kép, vállán keresztülvetett veres kendővel; a hölgy -szemei a távolba néznek, egyik kezével hivogatólag int, a másikkal egy -kulcsot tol az ajtó zárába. A kép igen régi. Az alatta fekvő kert a -Probsztner családé, mely rég idő óta birtokosa e helynek. Egyik ősük -festette ezt a képet az ajtóra a század elején. - -De ez a kép nem áll egyedül. Benn a városban, a Törökféle ház udvarában, -a belső épület emeleti folyosója végénél, a nagy puszta falon van egy -másik kép, frescofestmény, mely még régibb keletű. Ott is ugyanaz a nő, -fehér pongyolában, a mint egy nyitott ablakszárnyon kitekint; jobbjával -köntösét keblén összevonja, balkezével hivogatólag int. - -Az első képet a mély boltív megvédte az idő viszontagságaitól, csak az -ajtó táblázata nyiladozott szét az eresztékeiből; az utóbbi már össze -van repedezve és megkopva; de az arcz mind a kettőnél jól kivehető még -most is. - -Még azután van egy harmadik kép is, melyben ugyanazon arczvonásokra -ismerünk. Ez a kép olajfestmény. Ott hever ráma nélkül a hajdan -«mészárosok tornyának» nevezett donjon tágas termében, melyből -csigalépcsők vezetnek fel a bástyára. Régi zászlók, ócska képek egy -szegletben felhalmozva; azok között megtalálja a kutató a «fehér -asszonyt»; de itt már az akkori magyar divatu díszöltözetben, három sor -bogláros főkötővel, drága csipke nyakfodorral, arany himzésű átlátszó -ingujjakban, a miken a fehér kar keresztül világít, keblét skófiummal -himzett vállfüző szorítja, derekát gyöngyös öv; kezében szegfűvekkel és -tulipánokkal himzett zsebkendő. Arczkifejezése első tekintetre megnyerő, -hódító; míg ha tovább nézi az ember, valami félelmetest, gyanukeltőt -talál benne, hogy aztán, mikor még egyszer visszatér hozzá, ismét -megtalálja rajta azt a varázst, mely az ellenmondó kifejezéseket -kibékíti. - -E képnek eredete egy hagyomány, melyet egyik ivadék a másiknak -szájról-szájra adott. Mindenki tudja, hiszi, hogy az valóban így volt; -hogy e kép élő mása valóban megtette azt, a miről emléke fenmaradt; -találgatják, tapogatóznak, fürkésznek utána, hogyan tehette azt? Egyik -megoldási mód a másiknak ellentmond. - -Vannak, a kik az egész történetet a megörökítő képpel együtt a mesék -közé sorozzák; de ezeknek ellentmondanak az irott adatok. A -történetbuvár segélyére jön a mesemondónak, s okmányokat fedez fel, a -mik nagy vonásokban vázolják azt a női jellemet, a melynek létezését -tagadni nem lehet, megérteni nehéz. Bevégzett pöriratok tanuskodnak a -történetről, a nélkül, hogy azt földerítenék: megérthetetlen talányokat -hagyva fenn, a mik fölött a biró sem mert itélni. - -Azt beszélik, hogy ez a nő elárulta a nemzetét. - -Az első és egyetlen nőalak az egész magyar történelemben, a ki -nemzetáruló volt. - -De hiszik, mondják, bizonyítják, hogy az volt. - -Azért festik a képét az ajtóra, a falakra, abban a helyzetben, a minőben -az árulást elkövette; azért nem engedik elmulni, csendesen meghalni, -mint más kiszenvedettet, a kinek a rádobott hanttal bocsánatot is ad a -világ; azért kényszerítik fényes nappal kisértetképen megjelenni, -példának odaállni; csábtekintetével századokon át rossz hirét hirdetni, -a hol a gyermekek egymásnak mutogatják: «nézd: ez volt a fehér asszony, -a ki a hazát elárulta.» - -… A neve: «Korponayné, Ghéczy Juliánna.» - -És ugyanez a Ghéczy Juliánna később, mint önfeláldozó vértanuja a -nemzeti szabadság ügyének, tünik le a láthatáron. - -Jön, mint egy üstökös, s leszáll, mint egy csillag. - -Hol a megoldás ez ég-pokol külömbségű ellenmondás között egy nő -jellemében? - -Két lelke volt-e ez asszonynak? - -Minő indulatok, minő szenvedélyek vezethették a kezdettől a végezetig? - -Ha csupa gyöngeségből állt volna a jelleme, akkor könnyű volna a csomót -megoldani: szeszély, csapodár vágy, könnyelműség elég magyarázat egy -asszonyi kalandorélethez; de mi indokolja az átmenetet a gyöngeségből a -törhetlen erőbe, midőn nem egy hosszú élet, hanem csak rövid néhány év -esik közbe. - -Hogyan lehet az, hogy egy nő, a ki egyszer egy csókért odadob egy -országot, másszor megint azért az országért odadobja saját ifju szép -fejét? - -Az eszmék átalakultak, a korszellem, az új ivadék fogalmai megváltoztak -azóta. A mi valamikor bűn volt, az most erény; a mi szégyen volt, az -most dicsőség. Az a nagy láng, a mi egykor hevített, most már hamu. -Óriások, a kik melleiket egymásnak vetve dulakodtak, országokat taposva, -most békén gereblyézgetik egymás mellett a feldult földet s répát -ültetnek a diadalok vérmezejébe. Az újkor vezérszellemei nem kérnek -mentséget a jelenkortól, nem bocsánatot a multtól. - -A multak árnyait csak a költőnek van joga felidézni: mit tettek, mért -tették? - -A lőcsei fehér asszony majd megfelel arra. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Krasznahorka, az Andrássy-család ősi fészke, egyike azon kis számu -magyarhoni váraknak, a mik még nagy részben lakható állapotban vannak. -Sok régi ereklye van még most is e hirhedett sziklafészekben. A mi -legnevezetesebb mindazok között, az egy elsőemeleti szobácskában látható -üvegfedelü koporsó. - -Ez átlátszó födél alatt alszik az Andrássy-család ősanyja, Serédy -Zsófia, Andrássy Istvánné. - -Valóban alszik. - -Száznyolczvanhárom éve mult annak, hogy e koporsó födele reá borult, s -ez idő nyomtalanul tünt el fölötte. Teste ép, mintha csak napok multak -volna el halála óta. Nincs bebalzsamozva; arczszíne nem viseli magán a -mumiák visszataszító cserszinét, vonásai nincsenek eltorzulva; a bőr -szép fehér, a haj fekete; az arcz nyugalma andalító. A szempillák félig -nyitva vannak még s a szaruhártya épen mutatja a hajdani -szemszivárványt; az ajkak fájdalmasan szelid mosolyra vannak nyilva, s -látni engedik a fogak gyöngysorait. Semmi nem tanuskodik rajt az -enyészetről. A halotti köntöst koronkint elmállasztja rajta a mindent -elemésztő idő: selyem, gyapot porrá válik, csak ő maga nem; újra -öltöztetik; ki tudja, hányadik halotti köntösét viseli már? A kő porrá, -a vas rozsdává lett körülötte; csak az örökalvó nem változott meg. - -Senki sem tudja okát adni e természetfölötti tüneménynek. - -Fiai, unokái, dédunokái, a kik vele egy sorban feküdtek, mind porrá -lettek már s ő még mindig virraszt fölöttük. - -Jobb karja, a mi más elhunytaknál a ballal összetéve, a halott keblén -szokott nyugodni, félmagasan fel van emelve, olyan mozdulattal, mintha -hívni, ölelni, inteni akarna valakit. Megmagyarázhatlan mozdulat a halál -után. A felemelt kar keze oly finom, átlátszó, még minden köröm megvan -rajta. - -A köznép szentnek hiszi, s búcsúra jár hozzá. A szájhagyomány épen úgy -megőrizte áldott hirét, mint testét a természet csodái. Védangyala volt -a népnek, és azoknak, a kiket szeretett. - -Mit tett, mit szenvedett, titkolva mindig, ez örökalvó, nem tudja már -senki. Mire vár még? mért nem siet föld anyja porával porként ölelkezni? -Kire vigyáz itt fenn? Kinek int örökké felemelt kezével? - -Talán a költőnek szabad megkérdezni tőle. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ennek az elmulhatatlan halottnak a férje volt az az Andrássy István -tábornok, a ki alatt Lőcse elesett. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -II. FEJEZET. NÉMET MAGYAROK. - -1710 Sylvester napján a szokottnál is nagyobb vásár volt Lőcse piaczán. - -A tágas négyszögű tért minden oldalról emeletes paloták sorai foglalják -rámába, barokk stylben épült homlokzatokkal, kőből kifaragott -czimerekkel a kapuiv felett, latin emlékmondatokkal a párkányzaton, az -egész piacznégyszöget mind patriciusok lakják, a kik a nemességüket -Ulászló, Corvin Mátyás, Zsigmond, IV. Béla királyokig fel tudják vinni. -Hanem azért e nemesi paloták mindegyikének az elejét a földszint -hosszában árucsarnokok foglalják el, az építészet minden ötlete szerint -alakított oszloptornáczok, az egyiknek az oszlopai harántúl dülnek a -háznak, mint egy egyiptomi gula szelvénye, a másiké tömör kapunyilások -rendét mutatja, úgy hivják őket, hogy «lábas házak». A tér legnagyobb -részét elfoglaló városháza maga is ily oszlopcsarnokkal van befoglalva, -mely kettős boltiveken nyugszik. - -Ezekben a csarnokokban van felhalmozva a világ kereskedelmének és -iparának minden közszükségre és uri fényüzésre szolgáló czikke. Lőcse -város a közvetitő a kelet és nyugot között. Karavánjai Smyrnától -Danczkáig járnak szakadatlanul. A szaraczén sheikekkel épen úgy -egyezségük van, hogy őket rablótörzseik ellen védelmezzék a pusztában, -mint a hajdemákok harambasáival, a kik a Kárpátok közt uralkodnak. Három -világrész terménye és gazdagsága váltakozik e csarnokok alatt. A mellett -a saját ipara is versenyez a külföldével. Hirhedtek a harangjai, mik a -legkisebb csengetyükig sorba állítva láthatók a bazár árkádjai alatt; a -halmaza a posztó, és len kelmének, a miknek a nevei hosszú sorban -olvashatók felirva a bolt tábláján az áraikkal együtt, hogy a vásáros -tudhassa, mit fizet; itt alkudozás nincs, az árakat a tanács állapítja -meg; ennyi denár, ennyi forint a kamuka, a tabit, a fajlondis, a remek, -a saffór, a rázsa, a perpeta, a hernász, a kvinet singje, s az árak -mellé ki van az is függesztve, hogy melyik kelmét szabad viselni a -nemes, a polgár, a paraszt férfinak, asszonynak, a ruházati rendszabály -szerint! Ott láthatni a mesterséges óraműveket, miket lőcsei művészek -alkottak; egész boltok ragyognak a felhalmozott ezüst ötvösmunkáktól; -aranyműveseik magyar zománcz műveit meg épen nem is tudják utánozni a -külföldön. A drága prémek halommal állnak a kis szekereken; felaggatva a -fogasokra a sokféle subák, a legkeresettebb áruczikkek a téli évadban: -csamlottból és csimazinból a közrendű népnek, sójaposztóból gereznák a -polgárasszonyoknak; tarka selyemmel himzett szedrázsiából a patriciusnők -unókái. - -Új esztendő napján minden ember siet bevásárolni; az oszlop-csarnokok -alatt rajzik a nép zsinóros mentékben, sarkantyus csizmákban; a -férfiaknak hegyesre kipödrött bajuszai, vállaikra omló hajuk nyuszt -kalpaggal leszorítva, a nők fátyollal lekötött aranycsipkés főkötőkben, -a hajadonok gyöngyös pártával a fejükön, leeresztett pántlikás hajjal, -bogláros palástokkal a vállukon, miknek gallérjai drága csipkékkel -vannak díszítve. - -A nagy tolongásban zsinóros egyenruháju hajduk tartják fenn a rendet, s -a perlekedőket viszik fel egyenesen a vásárbiróhoz, ki a nagy -«kereskedőház» nyitott tornáczában szolgáltat igazságot; ez egyuttal a -börze, a hol a nagykereskedők szerződéseiket kötik; a tornácz alatt -mindjárt a pénzváltók padjai, a hol a világ minden pénznemeit meg lehet -találni. - -S ez a sok mindenféle tarkabarka nép, a mi külső viseletére nézve Árpád -és Tuhutum ivadékaihoz hasonlít, csupa merő német. - -Még az első magyar keresztyén királyok alatt telepedtek ide. - -A nyelvüket megtartották, minden más egyébben magyarokká lettek. - -Előkelőik nem nyárspolgárok, hanem magyar nemes urak, kik magukat -tekintik a tősgyökeres aristokratiának, s félvállról néznek le a -«kivételképen» közéjük telepűlt egynéhány magyar nemes urra. S a kis -polgárság sem az, a mi más német városok alsóbbrendű népe. Ez egy -harczban edzett, fegyverhordó osztály; mind a harmincznyolcz czéhnek a -czéhmestere egyúttal hadnagya is; s az első ágyuszóra mindenik czéh -tudja, melyik toronyban kell megjelennie, fegyverestől. - -Soha még ellenség az ő kapujukon erővel be nem tört. - -Még a nagy tatárdulás keserves korszakában is ez az egy hely daczolt -Batu khán minden csordáival. Itt volt a Lapis refugii (a menedék -sziklája), mely oltalmul szolgált az egész ország bujdosóinak. Annak a -kövei vannak beleépítve ezekbe a templomokba, palotákba. - -Annyi viszontagságos századok során át ezek a német-magyarok mindig a -legtántoríthatlanabb hívei voltak a nemzeti szabadság ügyének. Nem -hajlongtak soha se a török császár, se a német császár előtt. Ha nem -volt nemzeti fejedelem, megtették a városukat respublikának, s éltek, -mint Velencze, vagy Ragusa a saját kormányuk alatt, s verettek pénzt a -saját városuk czímerére, a mi Magyarország czímerének egy kiszakított -darabja: a hármas halom, tetejében a kettős kereszttel, a mit két ezüst -oroszlán tart fenn. Ennek a czímernek a monogramját viseli minden -házajtó, minden kapubolt, és minden férfi a pecsétnyomó gyürüjében, a ki -nem a patriciusok osztályához tartozik. Ezeknek saját czímereik vannak. -Némelyik mutatja a polgári pályán szerzett érdemeket. Kalapács, patkó, -harapófogó; szőlőtaposó kád, a benne tánczoló martiális kalpagos -daliával; egy koszoruzott vasmacska; egy olajütő sajtó; egy medve, a ki -könyvből olvas; egy gyalu és czirkalom; egy szivattyus kut oroszlánnal; -egy czirkalmas férfi templommal és toronynyal, három kalász és a -pelikán; egy mérleg, egy olajághozó galamb; de vannak aztán más -czímerek, a mik a harczmezőn nyert diadalokra utalnak: az oroszlánon -nyargaló pánczélos lovag; a három nyilat tartó marok; a mezítelen -gyermek a kivont karddal; a fanyüvő vadember; kardfogó saskesely; medve -a pallossal; meg mások, a mik vértanui emlékeket örökítenek meg: egy -halálfő letört gyertyával; két átlyukasztott kéz; egy czímer pedig magát -az ördögöt ábrázolja, szarvakkal és hosszú farkkal: az a Täufel családé. -És a többiek is, kiket a magyar királyok, mint kiváló híveiket tüntettek -ki, csupa német nevek fölött pompáznak: Zecher, Perner, de Schacher, -Fabricius, Alauda, Engelmayer, Kornides, Cramerius, Ursinus, Lateiner, -Pfanschmied, Rhael, Richthauser, Gosnoviczer, Amman, Lang, Rholler, -Rombauer, Hain, Plasinger, Gräff, Buchwald, Engelhard, Tribel, -Raichenburg, Borad, Zabeier és a többi: egy egész tömeg ősrégi -patriciatus, mely erős helyet foglal a magyar történelemben; de -különösen a magyar szabadságharczok történetében. - -II. Rákóczy Ferencz korszakában Lőcse fontosságát az is emelte, hogy itt -volt a fejedelemnek a második ágyuöntő műhelye. Ha egy elvesztett -csatában ott maradtak ágyui a kuruczoknak: a lőcseiek rögtön -előállították az ujakat s Antæusnak megint vissza lett adva az -elvesztett ereje. Aztán, ha szakadóban volt a hadsereg mondurja, csak -Lőcsére kellett izenni: onnan előkerült az új. - -Nagyon is megbecsülte ezt a várost mind a fejedelem, mind a vezérei. -Ebben az esztendőben is egy egész dandár őrzi azt, a legvitézebb -kurucztábornok vezérlete alatt, a ki egyúttal a kurucz sereg -legdaliásabb alakja, s leventei délczegségre még a fejedelemnek sem -enged. Andrássy István báró uram ő méltósága. - -Hanem azért, hogy kurucz sereg tanyázik a városban, még sem vegyül -magyar beszéd a népsokaság zsibongása közé. Ezek itt Czelder Orbán -hajdui; szepességi fiuk, meczenzéfi huszárok; üstökbe font hajuk, -felcsavart bajuszuk, farkasbőr kaczagányuk azt hirdeti, hogy kuruczok, -hanem azért németek: német kuruczok. Rákóczy Ferencz legjobb katonái. - -Tíz órakor megkondul az öreg harang a nagy templom tornyában, első -versét kongja a készülőnek a sylvesternapi isteni tisztelethez. - -A zsibongás a főtéren a harangszóra még nagyobb lesz, az egész vásáros -nép odagyülekezik, csörgős szánok sikamlanak végig a havon, lovas -daliáktól kisérve. A vásáros nép azért folytatja a dolgot. Nincsenek itt -pápisták, a kik azt kivánják, hogy a mise alatt zárva legyenek a boltok. -Az egész város protestáns, s nagytiszteletű Zabaier Jób uramnak egészen -mindegy, hogy mit csinálnak odakünn a piaczon azalatt, a míg ő odabenn a -templomban predikál. - -Ez a templom pedig a büszkesége a lőcseieknek. Tele van a királyok és -dynasták emlékeivel, a kik itt időztek, a várost fejedelmi -összejövetelek helyéül választák, kegyeikkel elhalmozták, hamvaikat ide -temettették, szobraik, sirköveik, padjaik ott pompáznak most is. - -A pompás cathedrale Szent Jakab nevét viseli. Az oltár a faragó és -festőművészet csodaszép remeke; az óriási tabernaculum, mely egy darab -kőből van faragva, a nagyszerű orgona mind a régi patriciusok -buzgalmáról és bőkezüségéről tanuskodik; hanem ez idő szerint protestans -szertartás mellett dicsérik benne az Istent. Mindent úgy hagytak benne, -a hogy a katholikus világban volt, a szobrokat, a festett képeket; -csupán az oltár tábláit szokták bezárni azalatt, a míg a reformált -szertartás végbemegy. - -Maga a környéke is a főtemplomnak egy nagy mauzoleum. Ez idő szerint -legféltettebb helye a városnak; melynek fentartását minden -capitulatióban gondosan megőrizték. Körülveszik azt a város nagyjainak, -nevezetes embereinek siremlékei. Művészi faragványú dombormű -csoportozatok, a mik bibliai jeleneteket ábrázolnak: Jákob álma, Judás -árulása, Krisztus a Gecsemáne kertben, az utolsó itélet, a feltámadás, a -megváltó mennybemenetele; ez utolsónál az apostolok, kik térdreborultan -bámulnak a felszálló Krisztus után, olyan derék, becsületes, -zsinórdolmányos, sarkantyúscsizmás magyar polgároknak vannak ábrázolva, -hogy arról mindenki megtudhatja, miszerint ez hazai művésznek a remeke. -Még jobban bizonyítja ezt a Sámson basrelief, a ki a szamárállkapocscsal -filiszteus tábort fenyeget; mert ez meg tökéletes képmása I. Rákóczy -György erdélyi fejedelemnek, ki Bécs elleni hadjárata alatt huzamos -ideig tartotta Lőcsén székhelyét. - -Azonban ide a főtemplom falai alá temetkezni csak a patriciusok előjoga, -meg az olyan kitünő férfiaké, a kik mint tudosók, vagy lelkipásztorok -kiérdemelték, hogy a hálás utókor márvány emléket emeljen hamvaiknak. - - - - -III. FEJEZET. A KÉTFEJŰ GYERMEK, – AZ IRAMSZARVAS, – ÉS A SZÁZSZORSZÉP -ASSZONY. - -A nagy harangozásnak mégis csak az lett a következése, hogy igen sok nép -felgyűlt a templomba. Egyrészt áhitatosságból, másrészt pedig azért, -hogy az új ruháját megmutassa, a mit most vett a sylvesteri -sokadalomban. - -Nehogy pedig ezt az utóbbit a laikus olvasó valami insinuatiónak vegye, -tehát jó lesz felvilágosítást adni róla, hogy igenis az új ruháját, a -mit épen egész új évre vásárolt valaki, nagyon szükséges minden embernek -bemutatni, mielőtt a viseléséhez kezdene; mert azért áll ott a -templomajtóban főbiró uram, a tanácsbeliekkel együtt, hogy minden -bemenőt szemügyre vegyen, vajjon a rangját megillető öltözetet huzta-e -fel a hátára? mert ha nem azt huzta fel, azonnal visszakergeti, hogy -cserélje ki a nem számára született katufrékot. A törvény e tekintetben -kérlelhetetlen s a mint nem szabad a fusernek olyan ruhát felölteni, a -milyenben a czéhbeli mester jár, épen úgy visszafelé sem szabad senkinek -degradálni magát, s a patricius nem kuszpitolhat polgárdolmányt; s ez -igen jól van: a ki úr, legyen úr! - -Ahol van ni! Már fogott is egy áldozatot Alauda uram. (Ez a birónak a -neve.) Még pedig egy tanácsbelit. De-Hortis, fegyverrel és vassal -kereskedő urat. Ez egy öles termetű athletai alak, a kinek csak két -hibája van: az egyik az, hogy a bajusza nem akar kinőni, akárhogy -viaszkolja is össze azt a négy szálat innen-onnan, a másik meg, hogy a -hasa nagyon is előre domborodik. Az elsőért nem akarják neki elhinni, -hogy már nem fiatal ember, a másodikért pedig azt nem, hogy még fiatal. - -Alauda uram ellenben alacsony, széles termetű férfi, kinek a természet -azt a sajátságot adta, hogy a fejét úgy tudja a vállai között forgatni, -mintha srófon járna. A birói pálczának az arany gombjára ha felteszi a -kezét, hát akkor a keze magasabban van, mint a feje. Két hegyes bajusza, -mint a vasvilla, mint a syllogismus cornutus szorítja sarokba az embert; -s mikor az egyik szemöldökét felhuzza, a másikat pedig lehuzza, az -előérzetet nyujt arról, hogy milyen lehet a kínvallató pad? - -– De Hortis Siegebert uram! Kegyelmednek a legfelső gombja a dolmányán -nincs begombolva. - -– Hogy látta meg onnan alulról? dörmögi a bajusztalan óriás. - -– Birság: egy pint bor! szól a kérlelhetetlen itélő biró, a mire a többi -senator urak helyeslően integetnek. - -A biró úr háta mögött áll egy hosszura felmagzott diákképű ifjoncz: ez a -birónak a fia. (Az anyja ám ennek olyan magas termetű a családban.) Ez a -«birság» szóra ijedten kezdi begombolgatni a szétnyilt kabátját. - -– Oh te fiam csak hagyd úgy, téged senki sem birságol meg érte. Csak a -senátorokra szól a törvény. Mert ha egy gombot szabad nyitva hagyniok, -akkor kettőt fognak nyitva hagyni, s ha kettőt megengedünk, az egészet -végig kigombolják s utoljára panyókának viselik a mentét. Principis -obsta! - -Ezenben egymás után érkezének a templom nagyszerű boltives ajtajához a -városbeliek, minden családapa a maga életpárjával és gyermekeivel, a kik -a senatorok során végig haladva, emberségtudással üdvözölték a -tanácsbelieket egy «prosit Sylvester»-rel. Alauda uram valamennyit a -nevén köszönté, s elmondá, hogy melyik hol lakik és mi a világi -foglalkozása. - -A templom bejáratát pedig nem foglalták el a koldusok csoportjai, a hogy -másutt szokás. Lőcse városában koldusnak nem szabad lenni. Idegen -koldust a kapukon be nem eresztenek, bennszülött polgár pedig, ha olyan -szerencsétlenség éri, hogy a vagyonát elveszti, annak a számára ott van -a «harangozó ház», abba elhelyezik, mindennel ellátják, de rongyos ruhát -Lőcse város ruházati szabálya semmi szin alatt meg nem enged. - -A bélpoklosok számára pedig külön ápolóház van építve, s saját -kápolnájuk van, a melyben Istent dicsérik, «leprosorum ecclesia»; a -kelyhet, melyből az úr vacsorája borát itták, ma is tartogatják még. - -Ezenben az orgona megszólal odabenn, s a templomatya ki jön jelenteni, -hogy a kántor már elkezdte a hivekkel együtt a «Perelj uram perlőimmel» -zsoltárt. - -– Ha elkezdte, hát csak folytassa, mondá biró uram. Sok verse van annak. -Még mi nem megyünk be! várunk valakire. «Frauendienst, vor -Gottesdienst». Elébb az asszonynak, azután az urnak! - -– Nagy gavallér, biró uram! jegyzi meg erre Engelhard patricius. (A -hires harangöntő milliomos a maga idejében.) - -– Kegyelmed tudhatja azt legjobban, Engelhard senator uram, mert a -nemesi czimerében egy koronás asszony vagyon. - -– Kérem: az angyal! - -– Angyal, vagy asszony, az mindegy. Gyakran az angyalok nem segítenek -annyit az emberen, mint az asszonyok, s a gonosz angyalok nem tesznek -vele annyi rosszat, mint az asszonyok. Ez a mienk pedig képes mind a -kettőre. Valamiféle korona még fogja érni a fejét. - -– Honnan gondolja kegyelmed? - -– Mert nagyon kivánja. S a mit egy asszony kiván, az megtörténik, ha -mindjárt napfogyatkozást kivánna is. Ez a mienk olyan asszony: a mikor -megérkezett, mindjárt kipróbáltam; első nap tisztelegtem nála, s -bárónénak czimeztem. Ezért úgy megharagudott, hogy majd kivert a házból. - -A senator urak csendesen nevettek. - -– Mi az? Mit nevetnek? tudakozódék a hosszú termetű urfi az apja vállán -áthajolva. - -Alauda uram hátra csavarta a fejét. - -– Te Wenczezlausz, kóstold meg csak a nyelveddel, hogy milyen édes ennek -a templomajtónak a kilincse? - -A nagy gyerek megtette, s a hideg vas természetesen úgy oda kapta a -bőrét a nyelvehegyének, hogy feljajdult rá. - -– No legalább ma nem fogsz többet beszélni, mondá Alauda uram, s azzal a -senatoroknak beszélt tovább. Másnap grófnénak szólítottam; már erre -nyájasan mosolygott, harmadnap herczegnőnek czimeztem: még az orczámat -is megveregette a tenyerével; ma megpróbálom királynénak üdvözölni, -meglássák kegyelmetek, micsoda hatása lesz annak? - -A kik eddig felgyülekeztek, urak és asszonyságok, mind gyalog jöttek, a -hogy illik templomba jönni. A Thurzó-ház, a hol a százszorszép asszony -lakik, alig van pár száz lépésnyire a cathedralétól, s a szép fehér -hóban bizony nem kellemetlen a járás. Azért mégis szánon jön ő kegyelme -idáig; a szán elé egy igazi lapponiai iramszarvas van fogva, a mit a -bakról valóságos fehér medvebundás, fókabőr ködmenes eszkimó hajt; a -litvániai szánkó felhajló orrát aranyozott syrén képezi, koronával a -fején, (a Visnyiavszkyak czimerjelvénye) belől szarvasbőrrel van a szán -kibéllelve; abban ült a várvavárt úrhölgy: utolsó látogatója a -templomnak, másodmagával; a másik egy kis három éves fiucska. - -Ellenben elég nagy kiséretet hoz magával. Az iramszarvas előtt lóstat a -tollbokrétás kengyelfutó, a szán mellett és mögötte pedig nem kevesebb, -mint hét uri lovas vágtat, meg is lehet őket nevezni. A legközelebb -mellette lovagló dalia Andrássy István báró fejedelmi tábornok, mögötte -mindjárt a fiatal Pelargus, azután Czelder Orbán, a derék német kurucz -ezredes, azután a lengyel Szaluczky; azután egy német dragonyos -kapitány, a kit Löffelholcz tábornok tuszul küldött ide, a neve -Blumevitz; a többivel együtt Belleville, a franczia mérnökkari tiszt, az -erőditmények felügyelője. Ez még csak hat. Úgy? Igaz! A hetediket majd -észre nem vettük. Ez a Korponay János kurucz kapitány, a férje a -százszorszépnek, a hires szép Garanszegi Géczy Juliának. - -A mint a templom elé ér a fényes társaság, az imsik rákiált az -iramszarvasra a maga nyelvén. A széles tehénorrú, bivalynyakú marha -megérti ezt az ismerős szót és rögtön megáll. - -– Üh! Micsoda szarvasló ez? kérdi Wenczezlausz. - -– Az én időmben úgy hitták Wittembergában, hogy irámszarvas, Elenthier: -ott van lerajzolva Wagnernél; felel neki az apja boszusan s aztán a szép -asszonyra viszi át a beszélgetést; nézzék kegyelmetek: hét planétát hord -magával, mint a nap! - -– Hühühü! kaczagja el magát a diák odahátul. Apámuram, hiszen a nap maga -is planéta. - -Alauda uram haragosan fordította felé a fejét. - -– Mikor én Wittembergában tanultam az astronomiát, már akkor Kopernikus -megszületett; – meglehet, hogy azóta már meghalt… Te stomfáksz! tevé -hozzá halkan. - -A szép asszonyt ezalatt lesegíté a szánkóból a kisérő tábornok, a -nélkül, hogy a lováról leszállt volna. - -Beszélhettek akármit, nem értette azt a templomajtóban álló társaság, -mert magyarul volt. - -– Kegyelmességed nem jön be a templomba? kérdé a hölgy kisérő -lovagjától. - -– Más dolgom van, mint azt hallgatni, hogy mit bolondoznak a papok; -felel rá szabad szájjal a lovag úr. - -– Attól fél kegyelmességed tán, hogy ha a mi a templomunkba belép, maga -is rögtön a lutheranus hitre tér át? - -– Nem félek biz én semmiféle hittől, mert én nem hiszek se élőkben, se -halottakban. - -– Nem fél, hogy tüzes parazsat tesznek a nyelvére az ilyen pogány -beszédért? - -Andrássy István nevetett. - -– Van a bátyáim közt egy barát is, a ki imádkozik mind az ötünk helyett. - -– No hiszen az imádkozik még csak szépen. - -(Ez volt az a «dervis generális», a kitől a németek és ráczok jobban -féltek, mint valamennyi kurucz vezértől.) - -– Hát az uramat sem ereszti velem kegyelmességed a templomba? kérdé az -úrhölgy. - -– Annak meg inspectióra kell menni. - -Ezzel aztán a hölgy kegyes fejhajtással elbocsátá a kiséretet, s a -templomajtó felé indult; kezén vezette fiacskáját, hosszú selyem -censiolája szárnyába takargatva, a mi tengeri mókussal volt bélelve. Az -úrnő feje selyem fátyolba volt burkolva, mely a homloka és az álla körül -csavarodva, az arczának csak egy kis részét engedte láttatni. S a mi -leginkább megnézni való lehetett volna az arczon, azok a varázstevő -szemek, egészen titokban voltak tartva a lesütött szempillák által. - -Alauda uram méltóságteljesen üdvözlé a suhanva közeledő alakot, kinek a -lépteit csak a selyemsuhogás jelezte. - -– Királyném! Hogy van «dicsőséged» megelégedve legalázatosabb hódoló -jobbágyával? - -A megszólításra még szerényebb, alázatosabb fejhajtással válaszolt az -úrnő, alig hallhatón suttogva: - -– Igen szépen köszönöm az irámomnak küldött lichen islandicumot. Elég -lesz neki. - -S azzal tovább suhant be a templomba, gyermekét félénken takargatva, -imakönyvét ajkáig emelve, egész az oltár melletti karszékéig, nem nézve -se jobbra, se balra; míg ellenben az egész gyülekezetben minden szem ő -felé fordult. - -– Hüh be szép asszony volt ez! Fohászkodék fel Wenczezlausz urfi. - -– No csak belé ne szeress valahogy, mert akkor te is olyan futóbolond -fogsz lenni, mint az a Pelargus, a kinek ha azt mondja az az asszony, -hogy menjen el az Operencziákra, hát oda is elmegy és megint visszajön. - -– De hát minek ennek az irámnak a lichen islandicum? tudakozódék a -hosszú legény. - -Alauda uram mérgesen ütött a botja végével a márvány padlóra, hogy még -azt sem tudja ez a wittembergai «Fuchs». - -– Bizonyosan fáj neki a tüdeje s herbatéának iszsza. - -A templomatya másodszor is jött már az urakat szorgalmazni, hogy a -zsoltár a végét járja, ülnének be a helyeikbe. - -– Mindjárt! Azonnal, mondá Alauda uram. Csak még a tudós doktor -Kornidest várjuk be, amott jön a szekéren. - -Dr. Kornides nagy messze földön elhiresedett orvos volt, Lőcse -szülöttje; egészen a doktorok jellemző viseletében járt: három szegletű -kalappal, allonge parokával, simára borotvált arczczal, bársony -vammszban, csattos czipőkben, a mik ezenfelül meleg posztó mamuszokba -voltak dugva. A ki annyi embert lábra állított, a saját lábait nem -birta; keréken járó zsöllyeszékben gördítették végig az utczán s ha -abból kiszállt, csak két hónaljmankó segélyével tudott odább menni. - -Alauda uram nyájas üdvözlettel járult az érkező elé. A nyájasság -mosolyába azonban bizonyos hetyke kérkedés is vegyült. - -– Nos, doktor úr! Prosit Sylvester! Hát itt van Sylvester napja! A -kétfejű gyerek oráculuma nem teljesült! Hehehe! - -– Itt van, de «még nem múlt el Martius Idusa», felelt rá a tudós -astrologus, s tovább evezett a két mankójával. - -– Micsoda dolog az a kétfejű gyerek? sürgölé Wenczezlausz urfi -rögtönösen. - -– No, ezt már csakugyan nem tanulhattad meg Wittembergában, hát elmondom -minden tréfa nélkül. Az idei új esztendő napján épen éjfél után egy -órakor, egy lőcsei takácsmesternek a felesége olyan gyermeket szült, a -kinek két feje volt. Nem élt meg, de a tanács kifaragtatta fából a -képmását a musæum historicum számára. Ebből a csodából a tudós doctor -Kornides a maga abrakadabrái segitségével azt a jóslatot szerezte, hogy -ebben az esztendőben két birája lesz egyszerre Lőcse városának. Az -oráculum azonban nem teljesedett be, lévén ma Sylvester napja és mind e -mai napig én magam vagyok egyedül Lőcse város főbirája: Josephus de -Alauda, nobilis de Lerchenwald! No, uraim, senator urak, most már -vonuljunk be; hallom, hogy az orgonista a hymnushoz játszsza a -præludiumot. - - - - -IV. FEJEZET. SZENT JAKAB ÉS LUTHER MÁRTON; – NÉMET PALÁST; – -SÁFRÁNKÉRDÉS A TANÁCSBAN. - -A lőcseieknek bizonyára van okuk dicsekedni a kathedraléjukkal, mert -annak a pompáját nemcsak a művészi remeklés teszi nevezetessé, de még -inkább azok a nagy történelmi visszaemlékezések, a mik minden egyes -oltárműhöz, kathedrához, az ülőpadokhoz vannak csatolva; a mai kor fia -nem járhat végig közöttük, a nélkül, hogy arra ne gondoljon, hajh, ha -most ebből a padból csak kiszállna Hollós Mátyás király, s széttekintve, -azt mondaná: «csiribili emberek!» ha a jó Ulászló csak kinyitná azt az -ajtót, s kidugva rajta a fejét, azt mondaná mindenre, a mi történik: -«dobzse, dobzse!» Ha az a márványba faragott kép, a ki két sarkával egy -fekvő oroszlánt tapos, csak kinyujtaná egyszerre a karját s odamutatna -az átelleni falra, s elkiáltaná magát: «hova lett onnan az a kép, a mit -én oda állíttattam?» A hatalmas nagy dynasta Thurzó az a márványszobor, -az az eltünt kép pedig Luther Márton életnagyságú képe volt, a mit a -lutheránussá lett püspök aranyozott bronzrámába helyeztetett el, -szemközt a templom patronusával, Szent Jakabbal. - -S az apostol és a reformátor szépen összefértek egymással; és mind azok -az aranyos szent alakok megszokták régen, hogy a lutheránus pap -prédikáljon a templomukban, még csak a fejüket sem csóválták, a midőn -nagytiszteletű Zabeier Jób uram arról a textusról tartott hatalmas -prédikácziót, hogyan verte meg Gideon az amelekitákat és filiszteusokat, -kihozva belőle, hogy Gideon nem más, mint Rákóczy Ferencz fejedelem, az -amelekiták és filiszteusok pedig a németek és ráczok. Verjük mi azokat! -A prédikáczió után pedig felolvasá a gyülekezetnek Bercsényi fővezér ő -kegyelmességének hadi rendeleteit. Amen! - -A gyülekezet hallgatta azt nagy áhitattal, csak a senatorok padjában -hangzott fel közbe a hangos prüsszenés, orrfuvás; sorba járván a -prédikáczió alatt az öblös tubákos pikszis. - -Ez a senatorok padja leghátul van, a templom mélyén, egészen az orgona -karzata alatt. Akkoriban készült ez, a mikor Lőcse szabad köztársaság -volt, tizek tanácsával és elnökkel. Valamennyi souverain senatornak -czímerét odafaragták a pad magas támlányára, olyan hatalom volt az -akkor! - -A prédikáczió végeztével az orgonista rákezdi a nagyszerű orgonán, -(Kramerius patricius készíttette azt) a művészien előadott præludiumot, -melyben összevegyülnek Jacoponi Stabat Materének melodiái a Rákóczy-nóta -búsongó dallamaival, míg egyszer aztán megszólal a pedál bassus hangja, -s ez ismeretes bugásra mind az egész gyülekezet talpra áll s egy szívvel -és szájjal rázendíti a zsolozsmát: «Eine feste Burg ist unser Gott!» - -Milyen hatása van ennek a zsolozsmának minden emberre! Hogy kiszáll a -lélek minden arczra; úgy tetszik, mintha világosságot sugároznának ki. A -gyermekekből férfiak, a férfiakból hősök, a nőkből kíntanuk (martyr) -lesznek. A lelkesedés szent tüze gyujtogat. «Erős várunk nekünk az -Isten!» Benne van e dalban minden, a mi az embert a föld sarából -felemeli: a szabadságvágy, a hazaszeretet, a testvérvonzalom, az -önfeláldozás, a jellemerő, egész fel az Istenimádásig! Kihivás a haragos -bálványok ellen, akár e földön laknak, akár a túlvilágon. S mikor -elvégzi a falrengető strófát a közönség, az a festett kép ottan a -rámában, Luther maga egyedül még tovább énekli azt. (Nem miraculum ez, -se nem hókusz-pókusz, hanem egy szegény süket szabómester ül ottan a kép -fölötti fülkében, a ki nem hallván semmit a füleivel, egy sorral -elkésett s most azt végzi. Isten hallgassa meg!) - -E zsolozsma éneklése alatt tizenkét senator az oltár elé járul, a hol a -nagytiszteletű úr kiosztja nekik az Úrvacsoráját. Úgy szokás, hogy -esztendő utolsó napján a tanácsbeliek communikáljanak, s bűneikért extra -feloldást kapjanak. Szükségük lehet rá. E communióról elmaradni senkinek -nem szabad, hivatalvesztés terhe alatt. - -Ez is megtörténvén, a gyülekezet kivonul a templomból, elől a gyermekek, -azután a nők, utoljára a férfiak, leghátul a tanácstagok. Azután -bezárják a templomot, s szent Jakab és Luther Márton ismét egyedül -maradnak egymással szemben. - -Mikor Alauda uram a templom-portale alól kilép, így szól Gosznowitzer -patriciushoz, ki félfejjel hátrább lépdegél mögötte: - -– Protonotárius uram, ma meleg napunk lesz! - -– Hisz a szemem is könyezik a hidegtől. (Ezt Wenczezlausz urfi mondja, a -kinek mindenütt ott kell tartani a fejét az apja mögött.) - -– Nem hozzád szóltam. Érti, protonotárius úr? - -– Magam is úgy látom. Permulti calefacti sunt. (Nagyon sokan be vannak -fűtve.) - -– Majd lehűtjük őket. - -A templomból azután párosával, egymás mellett haladnak a városházhoz; -elől biró uram egyedül, mellette a hosszú legény fia, a ki az apja -bőrtáskáját viszi a hóna alatt. - -A lőcsei városháza monumentális építmény; a szabad tér közepén, négyfelé -néző homlokzatokkal. Azok közül a déli homlokzat falait öt óriási -freskofestményű jelkép ékesíti; a Bölcseség, egyik kezében négy -összetekeredett kigyó, másikban egy tükör; a Mértékletesség, jobbjában -egy serleg, baljában egy kancsó, a miből a bort nem a serlegbe, hanem a -háta mögé önti; a Türelem, a ki egy báránykát vezet szalagon; az Erő, a -ki egy oszlopot emel a vállán, és az Igazság, szokás szerint pallossal -és serpenyővel a kezében; mind nőnemen levő géniusok. Ellenben a -feljárás a tanácsterembe az arkádok felől van s ott a homlokzatot csak -egy szárnyas angyal díszíti, egy pajzst emelve, melyre az van irva: - -«Pulchritudo est civitatis Concordia». (A város szépsége egyetértés.) - -Az egész épületen meglátszik, hogy századok számára készült; falai -vastagok, mint a bástyák; az előcsarnoka maga egy tágas tornácz, két sor -tömör oszlopokon nyugvó boltozatokkal, szabad kilátással a piaczra. Itt -szokták tartani a diszlakomákat, a miket a város ad rendkívüli -ünnepélyek alkalmával. Innen lépni be izmos vasajtón a tanácsterembe. A -kőküszöb a kettős ajtó egyik oldalán vályusan van már kikopva. E nagy -vasajtó mellett a szögletben lehet látni egy alacsony ajtócskát. Ez meg -egyenesen a boros pinczébe vezet. Annak a küszöbe is jól ki van kopva. - -A tanácsteremben a zöld asztal mellett ott áll mindenkinek a -támlásszéke, hátlapján a rajta ülő czímerével, az elején a városéval, s -e székre vetve a palást, s azon elhelyezve a négyszegletű süveg: a rang -emblemái. - -Mert daczára annak, hogy itt minden ember a magyar öltözetet viseli, -haját, bajuszát szittyamódra ereszti meg, mikor a lőcsei patricius a -tanácsterembe lép, akkor kötelessége fölvenni, akármilyen világ divatja -van, annak a hegyébe azt az ó-német palástot, a mit még Salamon király -alatt hoztak be a szász ősök erre a földre, a királyok által -szentesített, a vérrel megoltalmazott ősprivilegiumok jelvényét. - -A mint azt fölvették, leülnek a senator urak az asztal körül. A fiatal -De Hortis a harangöntő mellé jut. - -Ez utóbbiról mindenki jól tudja, hogy a birónak ellenfele. Csakhogy nem -akar nyiltan kirukkolni vele. Mindig a még kedvezőbb alkalmat várja. -Ellenben a szomszédait szokta instigálni, hogy azok álljanak a sarkukra -a hatalmaskodó podesta ellen, a ki úgy viseli magát, mint egy doge. A -tulsó oldalon ülő átellenese is hajlik az ellenzéki nizushoz. Ez Borád -patricius, szappannal és viaszgyertyákkal nagyban kereskedő úr. Mind a -ketten a közöttük ülő fiatal De Hortisnak a fülébe sugdosnak, a -szemeikkel integetnek neki; úgy látszik, ezt akarják beugratni az -oppositióba. - -Biró uram figyelmét nem kerüli ki ez a suttogás, félre kacsingatás. - -– Próbáljuk meg elébb «in anima vili»: azaz, hogy «in carne vili» -(hitvány párában, olcsó húsban), dörmögi oda a főjegyzőnek s aztán a -táskájából elővéve egy pecsétes levelet, megnyitja a gyülést. - -– Érdemes tanács, tekintetes, nemes és vitézlő tanács urak! Ime itt -vagyon ő kegyelmességének, Csikszentkirályi és Krasznahorkai báró -Andrássy István, fejedelmi brigadéros generális uramnak egy hozzánk -intézett intimatuma, melyben felkéretünk, hogy tekintetes, nemes és -nemzetes Korponay János kapitányné asszonynak panaszát igazítanók el. -Instans úrasszony ugyanis a főparancsnok úrnál remonstrált az ellen, -miszerint a tanács limitatiója mellett ő kegyelmének a háztartásához nem -rendeltetett több, mint tizenkét font hús. Megszaporíttatni kéri. - -– Tizenkét font hús! kiálta fel haragosan De Hortis uram s nagyot ütött -az öklével az asztalra. - -– Ököllel tanácsasztalra ütés: birság, egy pint bor! diktálá csendesen -Alauda uram. - -– Jól van! Fizetem. De már most kérdezem, hogy mire egy asszonynak -tizenkét font hús? Hisz ennyit a hires nagyehető Klausz sem birt -elfogyasztani, a ki pénzért mutogatta a tehetségét. Tán csak nem -poláltatja magát nyers húsba ez az asszonyság éjszakára azért, hogy a -bőre fáintabb legyen? - -– Csak csendesen, De Hortis senator uram, csitítá a szónokot a biró. -Mindennek megvan a maga nyitja. Ez az asszonyság bizonyára se nem -«guló», se nem római Lollia Paulina, hanem az egyszerű kulcsa e csodának -az, hogy az urán, a fián, annak a nevelőjén, meg az asszonycselédein -kívül még van tizenkét inasa. - -– De hát minek hord magával tizenkét inast? - -– No ez furcsa beszéd! Hogy minek hord magával egy rangbeli hölgy -tizenkét inast? Hát tessék jegyezni! Egy palotás, egy ajtónálló, egy -étekfogó, egy hajdu, egy kályhafűtő, egy szakács, egy kukta, egy -kulcsár, egy parádés kocsis, egy szánkós imsik, egy lovász, meg egy -kengyelfutó. Mindenből csak egy! Hát lehet-e ennél jobban redukálni -rangbeli hölgynek a háztartását? Hát illik-e Lőcse város méltóságához a -vendégszeretetet akként gyakorolni, hogy a hozzá szállónak cselédei -ellen tegyen kifogásokat? Ha az őseink hallanák, a kiknek idejében a -vendég urak százra menő cselédséggel szálltak meg falaink közt, azt -mondanák rá: «pfuj! fösvény utódok». - -Erre a többség helyeslő mormogása volt hallható. A mi azonban nem hűté -le De Hortis ellenmondási kedvét. - -– Hát hisz én nem bánnám, jönne akármilyen nagy kisérettel hozzánk -Korponayné asszonyom, hozna magával még, ha szüksége van rá, sólymárt, -peczért, trombitást, bohóczot is, szivesen látnók minden pereputyostól; -de ilyen időben, mint a mostani. - -Egy általános «ssssssssss» hang szakítá félbe a beszélőt, a mitől az -megijedt, s a mint a két szomszédjára nézve, azt látta, hogy mindaketten -lesütötték a fejeiket, a magárahagyatottság érzetében elvesztette -bátorságát s dörmögve ült le a helyére, «hát hisz én nem bánom, ha egy -egész tulkot vágnak is a számára mindennap». - -A harangöntő a markából dörmögé e szavakat: - -– Hiszen csak ne communikáltam volna ma! majd megmutatnám én biró -uramnak. - -Biró uram azonban nyugodtan mondhatá ki a határozatot, hogy tehát a -város macelluma egészen rendelkezésére bocsáttatik a szép asszonynak. - -A próba kicsiben sikerült, sugá oda a főjegyzőnek, most paulo majora -canamus. (Nagyobbról daloljunk.) - -– Tudni fogja az érdemes tanács, hogy holnap lészen Újesztendő napja, a -mely napon Lőcse városa rendesen meg szokta vendégelni a városunkban -székelő fejedelmi hadvezetőket. Jelenleg egy brigadéros generálist van -szerencsénk városunk falai közt tisztelhetni, a kinek méltóságát -tekintve, a nemes városnak is ki kell tenni a becsületért. Ebben, úgy -hiszem, mindnyájan egyetértünk. A barátságos ebédre hivatalosak lesznek -a generálisság minden főtisztjei, az ő feleségeikkel együtt, a -patriciusok, a papok és egyéb celebritások; úgy hiszem, ebben mindnyájan -megegyezünk és jóvá hagyhatjuk. - -Most taszigálták már De Hortist a szomszédjai, a mit az ösztökölésnek -véve egy újabb kisérletre, fel is szólalt. - -– De hát mégis talán érdemes volna megtudni, hogy mennyibe fog kerülni -ez a holnapi barátságos ebéd? - -Biró uram intett a főjegyzőnek, mire az nagy ügygyel-bajjal, mintha -nehezen találna rá, előkereste a táskájából a kivánt étlapot s -foghegyen, alig hallhatólag olvasá fel a szükségelt ingredientiákat, a -miknek a végén ez a horribilis summa resultált: - -«1645 forint 33 krajczár.» - -De már erre egy olyan általános elszörnyedés hangja keletkezett az egész -tanácsban, mely a parlamenti auspiciumok haruspexei előtt okvetetlen -kitörő zivatart jelentett volna. - -Egyezer hatszáz negyvenöt forint, egy barátságos ebédre! A boldog -hajdankorban! Hisz ezt hallani is elég, hogy jóllakjék az ember! - -Csak biró uram nem jött ki a sodrából. Ismerte ő a maga parlamentjét, -volt neki taktikája. - -Mellette ült jobbról a főjegyző, balról Pobszt, városi kamarás, főrendű -polgárnemes, a lengyel király főszállítmányosa, ez mind a kettő az ő -embere volt. - -– Majd egyenkint kiszopogassuk őket, mint az articsókát! sugá a -jegyzőnek. Tessék csak pontonkint rekapitulálni azt a költséglajstromot. - -Hanem az articsókának tövise is van! - -– De már ennek állok elébe, dörmögé De Hortis uram, s mint a neki -türkőző birokhős, felgyürte a két karjáról a német palást bő ujjait. -Érdemes tanács! Ez már égrekiáltó istentelenség! - -– De Hortis senator uram, vágott a szavába Alauda uram, kegyelmed -felgyürte kabátja ujjait, a statutumok ellenére. Birsága egy pint bor. - -– Hát egy pint bor akár fel, akár le, ez engem még nem confundál. Mégis -ellene mondok ennek a projektumnak. Nem a roppant nagy summa pénz hoz -engem indulatba, ámbár annak is volna elég más lyuka, hanem az, hogy mi -itt ilyen dobzódást, lakmározást követünk el ilyen időben! nem bánom, ha -lepisszegnek is, illik? nem illik? kimondom! ilyen időben, a mikor a -császári seregek ostromzár alatt tartják a városunkat, és mi készen -lehetünk, hogy talán hónapokon át be leszünk zárva az őrsereggel együtt, -arra kell gondolnunk, hogy az élelmiszereink elfogynak, a császáriak -kiéheztetnek bennünket s akkor mi egy dáridóban annyi mindent -elfogyasztunk, a mennyi egy hónapig elég volna az egész fegyveres -őrségnek. Ezt difficultálom. - -– Egy szál ősz haj se nőjön kegyelmednek e miatt a fején! replikázott az -ellenzéki szónoknak biró uram. Van a mi raktárainkban, úgyebár, kamarás -uram? annyi élelmiszer felgarmadolva, hogy esztendős ostromot kiállunk. -Ha elfogy a katonáinknak a kenyere, fügével és marczipánnal tartjuk ki -őket. Más módját is tudja a magyar az élelmiszer beszerzésének. Nem fog -éhezni senki ebben a városban, még kegyelmed sem, De Hortis senator -uram; ne féltse kegyelmed a hasát. - -A fiatal senator sehogy sem szerette, ha a hasára czélozgattak. Hogy -nevetni kezdtek, megrőkönyödött és leült. - -– Csak én ma ne communikáltam volna! agyarkodék kalap alól a harangöntő -nemes úr a szomszédjában. - -A tulsó szomszédja pedig Trux volt, a szappanos; a hires -kecskefaggyugyertyák gyártója, a miket hét országra elhordanak. - -– No én ugyan nem tartom a gyónóczédulát a szájam elé, pattogott ez a -nemes úr, De Hortishoz fordulva. Most már csak hagyja rám, öcsémuram; -majd én kötöm meg a nyakravalót biró uram torkán. - -Lássuk hát, hogy kötik meg biró uram nyakravalóját? - -– Hát tessék felolvasni a specificatiót, protonotárius úr, mondá -engedékeny hangulattal Alauda uram. A senátor urak aztán törüljenek a -tételekből tetszésük szerint; hiszen nem szentirás. Nem bánom, ha -egynémely dolgot egészen kitörülnek is. - -A mozgásból azt lehetett kivenni, hogy a tizenkettő közül kilencznek -ehhez igen nagy is a hajlandósága. - -A protonotárius elkezdé a marhahúson. Exorbitans quantum volt biz az. - -– No de ez ellen ne szóljunk, mert a senator uraknak egyike az érdemes -mészáros czéhnek az előljárója, sugá De Hortisnak a baloldali -szomszédja. - -Egy hanggal apadt a zúgolódás. - -Bizony pedig a kenyér- és zsemlyepositiónál egészen hasonló tekintet -fordult elő. A sör-præliminárénál erősen volt érdekelve a harmadik; -az aszuboroknál meg a negyedik, a méhser, a marczafánk és -viaszgyertyatételeknél ismét hátravetette magát a karszékében egy -senator, a tételek egész rendben ratifikálódtak. - -Pobszt senator, valahányszor egy tétel felolvasása után egy tanácsbelit -nagyon elővett az elhallgatás, mindig egyet lökött a térdével biró uram -térdén s a szemöldökével egyet inte. Az odasugott neki, mintha tubákkal -kinálná. - -– Hiszen tudnék csak ehhez a lakomához még valami módon szappant és -vasat feltálaltatni; tudom, Trux és De Hortis uramék is megnyugasztalva -éreznék magukat rögtön. - -Végtére azonban mégis az utolsó positióban olyan furcsa számarányok -fordultak elő, hogy azoknak a hallatára a már lecsillapított senatorok -is el kezdtek nyugtalankodni, s az ellenzéki asztalvégen egyszerre -ketten is felugrottak a liga tagjai közül: Trux és De Hortis s duóban -kiabálták: - -– Micsoda? Hering = ötven forint! Szerecsendió = husz forint! Nádméz = -harminczhárom forint? Alkermes = tizenkét forint! Kálmusgyökér = hét -forint! - -– Estére pedig illuminatio lészen, harsogtatá, re quasi bene gesta, -Alauda uram, négy mécset minden ablakba. - -Az illuminatio szóra Trux uramnak a hangja egyszerre elkezdett vastagból -vékonynyá lenni s aztán folyvást lassubbá vált; mikor a négy mécs -kimondatott, már akkor csak alig hallhatólag rebegé: «magyar bors = négy -forint; – ez nem is sok! úgy hogy utoljára De Hortis azon vette észre -magát, hogy egyedül kiabál, s szinte maga is megrettent, a mikor a -rettenetes vádat kiejté: - -– És sáfrány = tizennégy forint! - -Ő ijedt meg, mikor azt látta, hogy senki sem ijed meg. - -– Nos? hát? mi az? kérdé Alauda uram, mintha nem hallotta volna. - -– Hát! ez a sáfrány! - -– Igen is, jóféle sáfrány. - -– De tizennégy forint áru sáfrány! - -– Hát a sáfrány drága. - -– Tudom, hogy drága! Nagyon jól tudom! Mert ha olcsó volna, azt adnák a -tehénnek, nem a szénát. Én is láttam már egyszer a sáfrányt a levesben; -tudom, hogy mire jó. De tizennégy forint áru sáfrány. Ezer kék ördög! - -– Az «ezer ördög»-gel való káromkodásért – birság egy pint bor! - -– No hát csak kilenczszáz ördög! Hanem azért akármi legyek, ha tizennégy -forint áru sáfránynyal nemcsak az Andrássy generális uram levesét, de -Rákóczy fejedelem egész compánia palotásának a mundérját mind sárgára -nem festem. - -Biró uram most felállt a székéről, s tekintélyenek egész sulyával vágott -közbe. - -– De Hortis senator uram, a miért kegyelmed Rákóczy Ferencz fejedelem úr -ő felségének titulussát meg nem adta, fizet kegyelmed három pint bort. - -De Hortis egyet pödrött a három szál bajuszkáján, aztán megcsóválta a -fejét és leült. Ez igen praktikus módja volt az ellenzéki viszketeg -elmulasztásának. Holmi haszontalan rendreutasítás helyett «birság» -pintekben. Ha most is úgy volna, majd nem ugrálnának fel olyan sűrűen az -ellenzéki szónokok. – Így pedig «duplex libelli dos est» (kettős haszna -van a könyvecskének»). Először a tanácskozási illem fentartatik; -másodszor a tanácsülés bevégezte után mindjárt («pro publico bono») a -birságok pintjei közczélra világítanak. - -Boldog idők voltak… - -… Ha visszatérnének. - - - - -V. FEJEZET. A TIZENKÉT APOSTOL. – A FELTÁMADT LÁZÁR. - -A currens ügy simán elintéztetvén, az ülés egy «Pfiff»-re -felfüggesztetett, a mely idő alatt protonotarius uram a határozatot a -protocollumba beirja, addig őt magára hagyják, assecurálván a felől, -hogy az ő osztályrésze fenhagyatik; a tanács azalatt félrevonul, utána -gondolkozni a történteknek s a jegyzőkönyv meghitelesítésére ismét -visszatér. - -Az ilyen csendes elmélkedésre szolgáló hely ott van a tanácsterem alatt, -az a kis mellékajtó vezet le oda (egyenesen a pinczébe). - -– Feras mihi clavim pincernarum! parancsol biró uram az ajtónállónak. - -Ezt a diszes hivatalt jelenben ő tölti be, a wittembergai mohos fejű: -Wenczezlausz urfi. Így kezdik azt. Azért mégis senator lesz belőle, mire -az apja kidűl, addig beleokul a praxisból. - -Azért osztá a pinczekulcs előhozató parancsot biró uram Tacitus -classikus nyelvén, hogy majdan odalenn elmondhassa azt a sokak által -ismeretes adomát, hogyan szégyeníté meg az egykori janitor az egykori -birót ilyen alkalommal; biró mondá «Tulas mihi clavim!» Janitor felelé -«feram». Biró kérdé «Feristi jam clavim?» Janitor felelé: «tuli». - -Mert ilyen veszedelmes természetű verbum az a «fero, tuli, latum, -ferre». A ki egyszerre mind a négy lábát meg nem tudja vasalni, ne -nyuljon hozzá, mert megrúgja. - -Ez a példálózás ismét De Hortis uramnak szólt, a ki hiressé tette magát -holtig a kortársai előtt azzal, hogy Jupiter genitivusát «Jupitris»-nek -mondta. - -– Protonotarius úr pedig, ha majd utánunk jön, el ne mulaszsza a -tanácsterem ajtaját maga után betenni. - -– Hát a janitor mire való? - -– Annak kötelessége az «extenebratio». - -– Vagy úgy! - -Wenczezlausz felnyitá a kis ajtót s a senatus lelépegetett a szűk -kőlépcsőkön a sanctuariumba. - -Valóban sanctuarium. - -A hol egymás sorjában áll a tizenkét apostol – művészi vésővel kifaragva -– hordók fenekére. - -Huszonnégy akósok. - -Tokaji borral van az megtöltve mind. - -Látott már valaki huszonnégy akós hordót tokaji borral megtöltve? Soha! - -Legfeljebb gönczi hordókban rejtegették azt, a mi harmadfél akót -tartalmaz. Nagy potentát az, a ki ilyen nagy darabban tartogatja ezt a -kincset. Ezt az átlátszó aranyat, ezt a cseppfolyóvá lett déli -napsugárt. Más bortól az ember megbolondul, ettől bölcs lesz; nem -részegül meg, csak felmagasztosúl. S ennek a bölcseségét minden nép -megérti és szivesen beveszi. Azért apostolok ők, a kik ilyen malaszttal -teljesek. - -Leghátul a keresztászokon pedig egy kisebb négy akós áll egyedül. Erre -már galamb van faragva. Ez a Spiritus sanctus. Az essentia! A lélek! -Mély pietással, és nem mély pohárral szabad csak közelíteni felé. És -elvégre egy kifaragott fülkében mutogatnak egy napfényre soha nem kerülő -átalagot, a mire a háromszögből kisugárzó szem van kifaragva. Ez már a -«divina providentia», ősöktől hátrahagyott ereklye. Száz évet haladott, -üstökössel együtt született mennyei nedv. Ebből már kóstolni sem szabad, -ebben csak hinni kell. - -Lőcse város ez időszerint Magyarország leggazdagabb aranybányájának, a -hegyaljai szőlőknek a birtokosa. - -A hatalmas Thurzó György hagyta a városra ezt a kincstermő birtokot. Az -összes tokaji borokat nekik adományozá. - -(Tán ha a szebeni szászoknak hagyományozta volna, azok is ilyen kurucz -magyarok lettek volna tőle!) - -Féltik is ezt a kincsüket a lőcseiek, jobban, mint akármi mást. Mikor -Bethlen Gábor fejedelem megharagudott rájok s lefoglalta a hegyaljai -termésüket, nyolczezer forintot fizettek neki váltságdijul, s mikor -később I. Rákóczy György fejedelem hadat kezdett a császár ellen, inkább -mellé álltak s ők is segítettek neki ütni a németet, csak a szüretjöket -el ne rontsa. - -Ezeknek az apostoloknak a tudományát hordták széjjel Bercsényi, Ócskay, -Vetéssy (Rákóczy francziaországi követe) Bécsig, Berlinig, Versaillesig, -ajándékul királyoknak és minisztereknek, apró átalagokban. Nagy Péter -czár jóindulatát a magyarokhoz ezek tartották fenn. - -Azért méltán nevezhette Alauda uram ezt a helyet sanctuariumnak. - -A pinczebolt előtt van egy tornácz, a mit felülről világít meg az -utczakövezettel egyszint levő mély ablak – homályosan rustikus oszlopok -közé szorított szűk gádor, melyben az ülőhelyet csak a falból kirugó -kőpadkák képezik. Asztal sincsen benne: a tokaji bort nem teszik le az -asztalra, hanem kézben tartják, míg a pohárban van, s a világosság felé -tartva, vizsgálják a csillagokat, nem rajta keresztül, hanem benne. - -Azonban a történelmi hűség kedvéért ki kell jelentenünk, hogy a «birság» -pinteket nem az apostolok szolgáltatták ki. Erre a rendeltetésre egy tíz -akós szolgált, a kinek neve volt Kajafás. - -Kajafás nem asszu, hanem máslás. Még akkor is drága ital; idegenek -számára pintje egy arany; de a senatus tagjainak, kik birságot fizetnek -belőle, csak egy rénes forint. - -A birságot stante pede elfogyasztani kötelesség; azt másnapra fenhagyni -nem szabad. - -A janitor huzza fel a Kajafás akonájábul lopóval (a tokajit csapra ütni -sacrilégium!) s úgy eregeti ujja alól egyenkint a patricius urak -poharába. A mit huzás közben torkára szalaszt, az az ő benificiuma. – -Ezt nevezik extenebratiónak: sötétségből való kihuzásnak. - -Jucundus kedvvel élteti mindenki a benefactort, a birságot fizető De -Hortis uramat. Most már ő sem haragszik érte. A tokaji nagy pacificator! - -– Rovást urak! rovást! sürgeti a biró s arra minden nemes úr egyet húz a -neve után krétával az ajtóra, a mi arra való, hogy a tanácsteremben a -tollát rágó protonotárius meg ne csalassék, hanem a midőn ő is lekerül, -dolgát végezvén, lássa, hogy hány statiót tettek a többiek már s utol -érhesse őket. - -De ezuttal ugyan nem váratott magára, már a második vonásnál nagy sietve -kopogott alá a lépcsőn s belépett in medias res. - -Még csak akkor dalolták az első verset: - - «Vinus, vina, vinum - Nomen adjectivum…» - -Notabene! Ide nem hozták magukkal az ó-német hivatal-palástot, azt sorba -felaggatták a lépcsőgádor fogasára. - -– Biróság félórára visszavonul tanácskozni: – félórai tanácskozás után -ismét visszatér a tanácsterembe. - -S a sötét, bő palástban, a négyszögletű süvegben ismét mindenki felölti -komoly patriciusi méltóságát. - -– Bezárta-e kegyelmed a tanácstermet? kérdi biró uram a legutóbb -érkezettől. - -– Hogyne zártam volna? felel az apprehendálva. Hiszen még én nem -extenebraltam tintánál egyebet. - -Nagyobb igazság kedvéért még az övére akasztott kulcspárt is megmutatta. - -A megfontolási félóra kissé talán hosszura is talált nyulni. Hanem hát -ebben De Hortis uram a hibás, minek birságolta meg magát annyiszor. - -Az érdemes tanács ismét felvonul a szűk lépcsőzeten s a mint a kisajtón -a nagy tornáczba kilép, minden ember büszke tekintettel néz végig a -határozatot váró polgárságon s nem ingadozó léptekkel követi biró uramat -a tanácsterem ajtajáig, mely be vagyon zárva. - -Alauda uram int a fiának, hogy nyissa ki az ajtót. - -Wenczezlausz urfi nem találja a kulcslyukat. - -Biró uram mérgesen kapja ki a kezéből a kulcspárt s valamit dörmög -azokról az időkről, a mikor ő wittembergai diák volt. Az ő szemei -egy-hét (nem két) pohár bortól még nem látnak kettőt. Az ajtó feltárul. - -Hanem ekkor ő rajta van aztán a sor hanyatt esni ijedtében. - -A tanácsterem hosszú asztala mellett, az elnöki székben ott ül egy élő -eleven alak, a birói jelmezben, fején a hiuzprémes négyszegletű süveg, -előtte a protocollum. S azon a rá fektetett ökle. - -– Nézzétek! Ott van Fabriczius, hebegi Alauda uram, s a bor rózsapiros -szinét az ijedtség szederjes hamva váltja fel arczán. - - - - -VI. FEJEZET. KI AZ A FABRICZIUS? - -Ott áll életnagyságú arczképe nagy aranyos rámában, az elnöki szék háta -mögött a falra akasztva. - -Ő az a Fabriczius István, a ki Lőcse városát a nagy tűzvész után újra -építtette, a ki a jezsuiták által befalazott kincseket, drága ezüst -szent szobrokat, a maga architectonikai tudományával felfedezte és a -városház falrejtekeiből napfényre hozta, ki a hatalmas Máriássy-család -kezéből a várostól elvett két falut visszaperelte; a ki Lőcse városát -Rákóczy Ferencz hűségében megoltalmazta, s a ki nagyobb jóltevője volt a -városnak Thurzónál, mert míg ez csak borral látta el a várost, addig -Fabriczius a maga birósága alatt az ivóvizet biztosította Lőcse számára, -rejtélyes vízvezetékkel, a minek semmi ostromzárló ellenség nem akadhat -a kútforrására; maguk a városiak sem tudják a titkát. - -Ezekért az érdemeiért festették őt le a lőcseiek az utókor hálás -emlékének. - -Csakhogy ebből az arczképből alig maradt az élő alakon más, mint a -rideg, kemény arczvonások, a szép vállig omló fekete haj tövig le van -nyirva a fején, a kuruczmódra «S» betűként kunkorított bajusznak csak a -tarlója berzeng; a nagy magas homlok egy koronát látszik viselni veres -csillagokból, a mik nem mások, mint a maró vezikátorok helyei. - -Mégis ráismernek abból a tekintetből, a mivel végig néz a belépőkön, s -hideg borzongás futja el tagjaikat. - -– Nos! szól az asztalnál ülő alak, lépjenek be az urak! Mit állnak meg -az ajtóban? Nem vagyok én kisértet. Nem is a kulcslyukon jöttem be, -hanem a jezsuita folyosón keresztül, a minek én ismerem a kijáratát. Én -vagyok Fabriczius István, a biró; – egy kissé megváltozott az arczom, -hanem én vagyok az. - -Alauda uram pedig jobb szerette volna, ha csak maradt volna meg az a -másik alak kisértetnek. - -– Foglaljanak kegyelmetek helyet. Inte Fabriczius a tanácstagoknak. - -Helyet bizony! De itt csak tizenkét karszék vagyon, s ha Fabriczius -elfoglalja az elnöki széket, akkor Alauda uram állva marad. - -Fabriczius pedig tudomást sem vesz Alaudáról, mintha nem is látná, hogy -ott van. - -– Számot kell kegyelmeteknek adnom, hogy hol voltam, a mióta eltávoztam. -– Emlékeznek rá kegyelmetek, minő viszontagságok akadályozták -visszajövetelemet, hogy midőn a múlt esztendőben a szepesi gróf -hirtelenül elpártolt a fejedelemtől s a császáriak részére állva, mazur -csapatjaival végig pusztította felső Magyarországot: szabad királyi -városunk tanácsa engemet küldött ki Krakkóba, hogy lengyel király ő -felsége előtt remonstráljak a szepesi grófnak ezen hitszegése ellen. -Ajándékokat is vittem magammal; tokaji borokat és arany serlegeket, a -mikből azokat megigyák. A király palatinusa azonban, a ki nyilván meg -van vesztegetve a császáriak által, a helyett, hogy a király elé -bocsátott volna, rám fogta, hogy meg vagyok bolondulva, megfogatott, -megkötöztetett, s becsukatott a misericordiánusok klastromába, a hol az -ördöngösöket ápolják. Hogy miket szenvedtem ott? azt talán az arczom is -megmutatja. Hogyan szabadultam ki ellenségeim körme közül? Ki ejtett -ebbe a kelepczébe? Ezt elmondani lesz még talán egyszer idő, de ma nem -ennek a napja vagyon. Úgy látom, hogy kegyelmetek arra a hirre, hogy én -megbolondultam, más birát választottak. Ezt tehették. A ki bolond, az -nem lehet biró. – És e szerint most két főbirája volna Lőcse városának. -Ez nagy zavarnak lehetne kútfeje. Azonban nem lesz az. Lőcse városa két -birája közül az egyik valóban bolond. – Hanem az én eszem helyén van. - -– Hát akkor én vagyok a bolond! kiálta Alauda uram felförmedve. Ezer -sánczárok tele ördöggel! - -– Táti, ne káromkodj, mert megbirságolnak, suttogá a háta mögül -Wenczezlausz urfi. - -– Te mondád, s mondom s mondja ez a protocollum, a mit ez asztalon -hagytak kegyelmetek; felelt rá Fabriczius. - -– A tanács határozata! erősködik Alauda uram. - -– A rosszul értesült tanácsé. Én appellálok a jobban értesülendő -tanácshoz. Hallgassanak kegyelmetek. Eleven emlékezetében lehet -mindenkinek, mik történtek Munkács várának ostroma alatt? Két esztendeig -védte azt a várat a hős Zrinyi Ilona, mostani felséges fejedelmünknek -dicső édes anyja. Hirhedett generálisok szégyenszemmel kotródtak el -hasztalan vívott falai alól. Ekkor minő practicához folyamodott az -árulás? A fejedelemnő legbelső tanácsosa, Absolon azokat az -élelmiszereket, a miket a várasszony bölcs előrelátással egész nyáron és -őszön át gyüjtött, oly módon, hogy a nép kaszájával hol a buzát vágta, -hol az ellenséget; – ez az Absolon elkezdte titokban pocsékul pazarolni. -Lakoma, dinomdánom folyt éjjel- s nappal, s mikor aztán az ellenség -ismét körülzárta Munkács várát, akkor előállt Absolon, meg a várnagy: -elmondták ijjedt képpel a fejedelemnőnek, hogy az élelmiszerek fogytán -vannak, hogy az őrség rövid időn ki lesz éheztetve, s így ejtették meg -álnokul, hogy kénytelenségből feladja a várát, s magát és gyermekeit -engedje fogságra vitetni Bécsbe. Ennek az áruló Absolonnak a leányát -vette feleségül Löffelholcz generalis. Ez a császári vezér tartja most -Lőcse városát ostrom alatt. Jó maga ugyan Illésfalváról közelebb nem -bátorkodik az ágyuink torkába nézegetni, de ismeri Munkács történetét. -Ezt a történetet akarják kegyelmetek ismételni? Árulók akarnak-e lenni -Lőcse városa patriciusai! - -Mint a mennydörgő mennykő, úgy csapott le ez a szó a tanácsházban. - -– Én, kérem szeretettel, hebegé vékony hangon a protonotarius, csak -leirtam, a mit a tanács határozott. - -– Alauda biró úr indítványozta, mondá a kamarás, a fejét a palástja -gallérjába húzva, mint a töviskes állat. - -– Én ellene mondtam! sietett nyilatkozni, mellét ütve, a legközelebb ülő -senator. - -– Nagy vitánk volt miatta! bizonyítá a harmadik; és így sorba -valamennyien. Ez valóban helytelen. Letorkolták az embert stb. - -De Hortisnak csak nyitva maradt a szája bámulatában, ha mind kimentik -magukat, még utoljára ő marad benne a gyanuban. - -– Ha ez a határozat az egész tanács akarata ellen hozatott, akkor semmi -és semmis! mondá Fabriczius, s fogván a veres plajbászt, keresztet -húzott a protokollumon végig, egy szegletétől a másikig. - -– Menjünk innen, Wenczezlausz! hörgé rekedt hangon e megszégyenítésre a -másik biró, Alauda uram. De Wenczezlauz már akkor nem volt ott; ő, a -mint látta a rossz fordulatot, rögtön elbliczczelt onnan, magára hagyva -az öreget, a ki aztán gombos pálczájával nagyokat ütve a padimentumra, -rengő léptekkel hagyta el a tanácstermet, odakinn jobbra-balra -taszigálva a «prosit Sylvester»-rel gratuláló polgárokat. Lenn a -piaczon, a mint az oszlopcsarnokból kilépett, épen akkor tolták -keresztül az útjában a sánta astrologust, Kornidesz doktort. - -– Nos, Alauda uram! hát mit mondott a kétfejű gyermek? kiálta rá -csufondárosan a doktor. - -Alauda uram csak akkor vevé észre, hogy a senatori német tunika még most -is rajta van. Mérgesen tépte le azt magáról és botjára göngyölítve, -odadobta a silbakon álló hajdu fejéhez s aztán dupla lépésekkel -vágtatott a piaczon keresztül diagonalis vonalban a Thurzó házához. - -Odafenn a tanácsteremben pedig mindenki sietett gratulálni Fabriczius -uramnak (ki szívből, ki szinből). Olyan tekintély volt ez Lőcse -városában, hogy a puszta megjelenése minden ellenmondást lehetetlenné -tett. - -– És most, igazítsuk ki a tanács határozatát, mondá Fabriczius biró. -Mert nagyon helyes határozat az, hogy a várost védelmező hadsereg -generálisa és főtisztjei új esztendő napján rangjukhoz és a helyzethez -illőn megvendégeltessenek. Csupán csak az étekfogások helyreigazítandók. -A vendégséghez fel fog szolgáltatni ugyanaz a füstölt hús és fekete -kenyér, egy kancsó fehér sörrel együtt, a minő a táborban fekvő -katonáink között kiosztatik; s hogy a vendégség pompájának is meg legyen -adva a módja, az evőeszközöket szolgáltassa ki De Hortis senátor uram; -minden férfi számára egy spanyol pengéjű kardot és egy percussiós -pisztolyt, a miben, úgy látszik, hogy a mi vendégeink szűkölködnek. -Talán meg fogják a példabeszédet érteni. Mert tudja azt mindenki nagyon -jól, hogy a milyen rettenthetetlen vitéz bajnok ez a mi tábornokunk, -báró Andrássy István a csatában, ha egyszer hozzáfogott a verekedéshez: -ép olyan megmozdíthatatlan vitéz a boros asztalnál, ha egyszer oda -bevette magát: s ugyan el nem hagyja a helyét, a míg minden embert az -asztal alá nem ivott. A miért is Bercsényi Miklós fővezér uram ő -kegyelme nem is hivja őt másképen, mint «Kocsmagenerális». Ha ez elkezd -mulatni, abban nem hagyja száz ágyudurrogásért. S szép asszonyt -csókolgatni csak nem olyan gyönyörüség neki, mint ellenség vérében -gázolni. - -A tanács urak mind rá bólinták a fejeikkel, hogy a biz igaz. - -– A mi pedig Korponayné urasszonyomnak a dolgát illeti, folytatá -Fabriczius, ő nemzetességének tudtára adassék, hogy ő maga, mint hites -felesége az ő férjének, azt ugyan minden útjában követheti; de az egész -léhütő cselédségének e városban többé hely nem adatik; hanem a ki nem -fegyverrel harczoló személy, hanem kenyérpusztító, himpellér, egy -negyvennyolcz óra alatt e városnak hátat fordítson. A menyecske pedig, a -hogy ilyen magyar asszonyhoz illik, tűrje fel a ruháját, vegye kezébe a -főzőkanalat s főzze meg a vacsorát mind magának, mind a táborból -hazavergődő urának, s ne várjon kuktára, szakácsra. A kis gyermekét is -ringassa el maga kezével, ne bizza dajkára, hopmesterre. Háboruban -vagyunk! - -«Helyes! Nagyon igaz!» zajgának a tanácsbeliek. S most már mindegyik jól -emlékezett rá, hogy biz az ő felesége sem tesz másképen; minden ember -összehúzza magát az ostromzár alatt, s maga lát minden dologhoz. -Korponayné asszony sem külömb nemes asszony, mint a többi. - -– És egyúttal minden éjszakai mulatozás, tivornyázás a mai naptól kezdve -eltiltassék! folytatá a dictált határozatokat Fabriczius uram. Szemtelen -fehér személyek, a kik a katonákkal szóba erednek, a kik csintalan -nótákat utánok dalolnak, korbácscsal megfenyíttessenek. Takarodó után a -kocsmák bezárassanak, s a mely polgárt az őrjárat az utczán lámpás -nélkül talál, s okát nem tudja mondani a küntekergésnek, reggelig a -hűvösre tétessék. Ha pedig leányszemélyt találnak egyedül kószálni az -utczán lámpásgyújtat után, egyedül magában, az reggelig a -«Ketterhäuschen»-be zárassék, délig a vásár végeztéig ott közlátványra -ki legyen téve, alkonyatkor pedig, haja levágatván s feje tollkoszoruval -ékesíttetvén, a «szégyenkapun» kiseprűztessék! - -E drákói rendszabályok mind helybe lettek hagyva a tanács által. - -Pobszt senator ugyan ennyi észrevételt bátorkodott rájuk tenni: - -– Talántán czélszerű volna ezen rendeleteit a nemes tanácsnak ő -kegyelmességével, báró Andrássy István generális úrral is közölni, -ratificatio végett. - -Fabriczius uram rátette a kezét a vállára a szomszédjának s leülteté a -székére. - -– Andrássy István generális uram parancsoljon az ő katonáinak; a -polgároknak én parancsolok. - -És azzal elrendelé, hogy a hozott határozatokat dobszó mellett -kihirdessék a város minden utczaszegletén. Azonkívül a nagyjelentőségű -pallóstartó kéz kitűzessék a jezsuita-templom északi sarkára, a kettős -pillér elé, s a Ketterhäuschen ajtaja kinyittasék, hogy a kik szóból nem -érthettek, a jelekből értsenek. - -Most mindjárt helyreáll a régi rend! - -Midőn Fabriczius biró a tanácsülést solválta, azt kérdé tőle Pobszt -senator nyájas hajlongások között: - -– Volt már kegyelmed odahaza, a házánál, főbiró uram? - -– Nem voltam és ma nem is megyek. Az én helyem ma a városházánál van. Ez -az én otthonom. - - - - -VII. FEJEZET. A KETTERHÄUSCHEN, A JEZSUITA-SZEGLET, A KŐEMBER ÉS A -KŐASSZONY. - -A Ketterhäuschen[1] valóságos díszítménye volt a szentháromság piacznak; -remekműve a lakatos mesterségnek; erős vasrudakból keleti kösk mintájára -alkotva, egy hatszegletű kaliczka, kuptetővel, azon födeles -tornyocskával; az oldalai feldíszítve vasliliomokkal, az ajtajára pedig -egy lángoló szív van kiverve pléhből. Humoristikus gondolat volt e mű -alkotójától az ártatlanság és lángoló szerelem jelvényeivel ékesíteni -fel e vaskalitot, miután az arra a czélra szolgál, hogy szerelemből a -bűn ösvényére tévedt hajadonok legyenek benne város csodájára kitéve. -Két nehéz lakat őrzi a vasajtót. Az egész alkotmány szép zöldre van -befestve, a torony pedig piros. - -(Jelenleg a Probsztner-kertet díszíti e történelmi emlék, eladatva -kótyavetyén, s turbékoló galamboknak szolgál lakóházul, a helyén pedig a -lutheránusok építettek templomot később.) - -A mint a tanács határozatát dobszó mellett kihirdették, a porkoláb -leszedte a lakatokat a vaskalit ajtajáról, s egészen kitárta azt; lássa, -a kinek szeme van, hogy a Ketterhäuschen ismét nyitva van, s mikor este -ki akarja nyitni az ablakát, hogy az imádójával szót váltson, lúdbőr -fusson át a testén a szép leánynak. A Ketterhäuschen áldozatára vár. - -Nem kevésbbé érthető jelvény a két kőfej a jezsuita kolostor északi -oldalán. Egyik kőpillér a talapzatán felül szegletben menő fülke alakúan -van kivágva, s a két egymásnak forduló oldalból, góth ornamentika -czikornyái közepett mered ki két emberfej: egy férfi és egy asszony; -mind a kettő fiatal; a nő haja csigákban, a férfi feje sima, ajka fölött -kunkora bajusz. Előkelő pár volt; tiltott szerelemben, kettős -házasságtörésben éltek; azért lettek ide élő testben befalazva; az a két -kőfej az ő képmásuk. Mikor e jelkép fölé a kinyuló vaskarikába kitűzik a -palloshordó kezet, mindenkinek eszébe kell jutni, hogy a város törvényei -szerint, a ki szerelmi bűnt követ el, a feje irgalom nélkül leüttetik. - -Hajh, ha ezt a törvényt mai nap alkalmaznák, a hogy most hordják a -bálban az uraságok a kalapjaikat a hónuk alatt, úgy hordanák a fejeiket. - -Hiszen akkor is megesett az, hogy el-elfelejtkeztek erről a szigorú -törvényről; kiváltképen nagy hadjáratok zűrzavaros ideje alatt; mikor -minden polgárházhoz katonákat szállásolának be, a kiknek, hir szerint, -nem a legszigorúbb erkölcseik szoktak lenni. - -Azért az ilyen újra kihirdetése a törvénynek mindig olyan volt, mint a -derült égből jövő száraz mennykő. - -S ez annyival érzékenyebbül esett, mivel hogy azon idő óta, hogy Alauda -uram volt a biró, nagyon is a maguk szabadjára lettek eresztve az -erkölcsök; s ha valaki reggel nagyokat ásított a piaczon, nem vitték be -a biróhoz, hogy adja számon, miért nem aludta ki magát. A kurucztáborral -együtt járó hölgyeket sem igen lehetett kérdőre vonni, hogy melyik -matrikulába van bejegyezve a házasságuk. Azonkívül is a nyalka kuruczok -iránt lelkesülni maguknak a bennszülött hölgyeknek is honleányi -kötelességük lehetett. - -Ezt a vidám életrendet mind elrontá a hazatért birónak szigorú -föllépése. Rettegte a vaskezét mindenki. Másfelől azt is tudták felőle, -hogy Rákóczy Ferencznek ő és Engelmeyer a legkedvesebb két embere a -Szepességben. Ő vele még a kurucz generálisoknak sem tanácsos kikötni. A -lőcsei biró nemcsak hivatalnok, de hadvezér is a maga városában, s mikor -felköti a kardját, a kommandó szavára hadsereg indul meg. - -Arra az egy szóra, hogy «megjött Fabriczius!», olyan csendesség lett a -városban éjszaka, hogy nem lehetett az utczán egyebet hallani, mint az -őrjárat alabárd-nyelének a kopogását. - - - - -VIII. FEJEZET. A MADÁR A KALITBAN. - -Wenczezlausz úrfi egészen elemében találta magát, hogy az éjszakai -őrjáratra ő is vállára vethette az alabárdot. Zsiványból lesz a legjobb -pandur. A diáknak nagy gyönyörűség az, ha egy éjjel ő fogdoshatja össze -az utczán kurjongatókat. Szedtek is össze egy tuczat éjjel kóborló -mesterlegényt, a ki nem tudta magát legitimálni, azokat mind belökdösték -a fogházba, a mi a hóhér házával van szemben a vizibástya alatt. Egy -spiont is fogtak, de arról utólagosan kiderült, hogy Andrássy -generálisnak a kuktája. Több házban bezörgettek az ablakon, a hol még -tíz óra után is gyertya égett, hogy oltsák azt el. Egy kurucz hajdut is -megfogtak, még pedig in flagranti, a mint épen az utczán pipára -gyujtott; csakhogy az kikapta a strázsa kezéből az alabárdot s szétütve -a patrol között, elfutamodott. - -Éjfél után azonban, midőn a hó ismét esni kezde, s az őrjárat ismét -felkerült a bástyautczából a nagy piaczra, Wenczezlausz úrfi felkiáltá: -«Hopp Gevatterek!» - -– No! mi az? - -– Ezek az én édes szemeim! Nem látják kelmetek ezeket a friss nyomokat a -hóban? Nem asszonyszemély czipőinek a nyomai ezek? Ezek a hegyes sarkok; -ez a kecsege orr. Itt valami leány ment keresztül a piaczon! - -– A bizony, fehér személy czipőjének a nyoma. - -– Utána! - -Az egész őrjárat nekiiramodott, a hóban meglátszott lábnyomokon az -üldözésnek. - -Az üldözött azonban valószínűleg meghallotta a robajt, s észrevéve, hogy -a lábnyomai elárulják, hirtelen egérutat vett s bekanyarodva az -oszlopcsarnokok alá, útat vesztett; itt már nem volt friss hó, a miben a -nyomai meglátszassanak. - -– Eltünt a ringyó! szitkozódék Wenczezlausz. - -– Bizonyosan boszorkány volt, vasvillára kapott, s elrepült rajta, -véleményezé egy öreg drabant; nem azért, mintha hitte volna, de mert -jobb szive volt, mint hogy egy jámbor fehér cseléd veszedelmére -törekedjék. - -– De nem repült el, mert már kukorítanak a kakasok. Itt kell neki lenni -az arkádok alatt valahol. Csak keressük. - -A diáknak tetszett ez a sport. - -Csakhogy azok az arkádok az egész piacz mentében köröskörül futnak. A -menekülő leány egyik ház alól a másik alá ugorhatott át, s a sötétség őt -védelmezte. - -– Így soha el nem fogjuk! mondá Wenczezlausz, ha mind egymás sarkát -tapossuk le, hanem váljunk kétfelé: egyik innen, a másik onnan! -Megkerítjük! - -Hát úgy tettek. Mind a két végén elfogták az arkádok boltsikátorait s -úgy hajtották fel a vadat. Egy helyen aztán összetalálkoztak, s nagyot -bámultak egymáson, hogy megint nem fogtak semmit. - -Az üldözött leány, mikor látta, hogy körülkerítik, hirtelen kisuhant az -oszlopcsarnokból s kívülről lapult oda egyikéhez azoknak a tömör -házlábaknak, a miken az egész emelet nyugszik. - -Mikor aztán a két bekerítő csapat összeért, akkor a leány hirtelen neki -iramodott s futni kezdett szélgyorsasággal a Thúrzó-ház felé. - -A drabantok felől bizton el is menekülhetett volna, de Wenczezlausz -észrevette. - -– A hol fut, ni! Héj az én édes szemeim! Elejbe a ruddal! - -Neki leghosszabb lába volt, leghamarabb utolérte. A futó leányon hosszú -prémes kantus volt, a minek a hegyesen végződő csuklyáját egészen a -fejére húzta. - -Mikor a legelső férfikéz megragadta a karját, nagyot sikoltott. Az egy -olyan éles, szívig nyilaló sikoltás volt, hogy a drabantok visszariadtak -tőle, de Wenczezlausz csak azért is átölelte a leánynak a derekát, s fel -akarta az arczáról rángatni a takaró-csuklyát. Hanem ez a jó szándéka -siralmas véget ért, mert a leánynak tíz körme volt, s az úrfinak az -ábrázatja annyi gót ábécze-jegyet kapott tőlük, hogy elmehetett volna -vele Denkmalnak. - -– Hó, megállj, majd megmutatod a Czifferblattodat, csak kerülj a -városházára. - -S azzal a leányt, a ki sem nem ellenkezett többé, sem könyörgésre nem -fogta a dolgot, felkisérték a városházára. - -Elől Wenczezlausz, a kivont schlägerrel az egyik markában, a másikban a -rudlámpással. - -Az iskola sarkánál egy magányos férfi bukkant ki az utczából, a ki -tolvajlámpást hozott a kezében. Majd egymásba ütötték az orrukat. - -– No! megállj! Ki vagy? rivalt rá, ijedtében vitézül, Wenczezlausz. - -– Hu! Bolond! Bizony nem ismered meg apádat. - -– A sötétben minden tehén fekete. Hát miért nincs nyitva kegyelmednek a -lámpása? - -– Becsapta a szél a szárnyát. Hát hová olyan nagy robajjal? - -– A városházára, egy leányt fogtunk. - -– No no! Hol van? - -Wenczezlausz odavilágított a karos lámpással a leányra. - -Alauda uramnak nem kellett a leány arczát meglátni: ráismert a -kantusáról (talán egyébről is). - -– Hüh! kiáltá fel, visszarántva lélekzetével a rémület szavát. S aztán -elkezdte a fiát szidni deákul: Oh tu magnus capenasum! stultum caput. Tu -asinorum rex. Tu bos trismegistos. - -– Satis! Ha most apám nem volna kend, mindjárt nagy paukerei lenne! Hisz -ez czélzás! - -– Tudod-e, hogy kit fogtál? - -– Nem mutogatja a képes felét. - -Alauda uram odarántotta magához a fiát, hogy a fülibe súghassa, a mit -mond. - -– Te szerencsétlen! A biró leányát fogtad el! - -– Micsoda? az én hugámat? - -– Oh caput bisonis! Mintha csak egy biró volna Lőcse városában. A -Fabricziusét. - -– Hahhó! hisz akkor ez nagy gaudé! Ebből kapitális heccz lesz! - -– Ne kiabálj! bolondot tettél. Olyan követ dobtál a kútba, a mit száz -bölcs sem húz ki. Soha sem érted te ezt meg; nem a te fejednek való. -Megyek én is veletek a városházára. - -Nem messze volt már odáig. A leány és az őrjárat kinn maradt az oszlopos -előcsarnokban; Alauda uram besietett a tanácsterembe. - -Sokan voltak odabenn. Fabriczius éjnek éjszakáján hivatta fel mind a -harmincznyolcz czéhnek az atyamestereit, s szidta valamennyit, mint a -bokrot, hogy a védelmükre bizott tornyokat hogy elhanyagolták. A -Doppelhackenek be vannak rozsdásodva; a szurkos kötegek csupa nyirkosak; -a spanyol lovasokról hiányzik az egymáshoz kötő láncz, a lőporos -tornyokra nincs felhuzva a fekete lobogó; a golyótüzesítő kemenczékhez -nincs fűtőszer; a tizenkét fontos meg a három fontos csatakigyók -golyóbisai ki vannak cserélve, még csak arról sincsen gondoskodva, hogy -a bástyaárokból a vizet a zsilipen leereszszék, mikor éjjel jégburok van -a tetején, hogy ha lopva jönne az ellenség, az összes jégburkolat -leszakadjon alatta; ezt mind elmulasztotta Alauda uram elrendelni. - -Épen akkor lépett be Alauda uram, mikor legjobban dicsérték. - -– Már most lóduljanak kegyelmetek a dolgukra! Mondá Fabriczius. Reggelig -minden rendben legyen. - -S azzal sorba mindeniknek kiosztá a rendeleteit s csak azután került rá -a sor Alauda uramra, hogy azt is észre vegye. - -– Mi tetszik, nemes uram? - -Alauda, zömök termetéhez sehogy sem illő simulékonysággal oldalgott -Fabriczius mellé s kezeit dörzsölgetve kérdezé halkan és nyájasan: - -– Volt már odahaza a házánál, tekintetes főbiró úr? - -– Még nem voltam. Nem értem rá. Most kerültem elő a védművek -megtekintéséből. Elég dolgot adott szemügyre vennem mindazt, a mit -kegyelmetek elmulasztottak a védelem dolgában. Ha az ellenségben -bátorság és lélek volna, ott törhetne be a városunkba, a hol akar. Hát -kegyelmed mit kiván velem közölni? - -– Az őrjárattal jöttem ide, mely a városban czirkál, a rendet -fentartani. - -– No az is dicséretes dolog, ha a patricziusok maguk vezetik az -őrjáratot: ámbár ezt elvégeznék a hadnagyok is. Történt valami? - -– Egy leányt fogtak el az őrök, a ki tilalom ellenére egyedül járt az -utczán. - -– No hát zárják be egy huszonnégy órára a Ketterhäuschenbe. Tudják a -parancsolatot. - -– Engedelmet kérek. A lányka igen jó házból való személy. - -– A kalitba vele! kiáltá türelmetlenül Fabriczius. Huszonnégy óráig ott -marad a közönség csufjának. Huszonnégy óra mulva a haját a hóhér-legény -tőből levágja s a leányt seprüvel kiveri a szégyenkapun a városból. - -– Kérem szépen, súgá malitiosus kimélettel Alauda. Ez a hajadon – főbiró -uramnak a saját leánya. - -Fabriczius e szóra megrendült. Vas termete megroskadt; arczát -halálsápadtság fogta el. Kezével önkénytelen a karszék támlányához -kapott. De egy percz mulva ismét büszkén felemelte fejét, és tompa -hangon, mintha láthatatlan ellenséggel folytatott küzdelem fojtaná el -mellét, mondá ki itéletét: - -– Akkor – negyvennyolcz órára legyen kitéve a Ketterhäuschenbe. - -A jelenlevők mind csendesen zugni kezdtek. - -– Ebben a csikorgó hidegben! Negyvennyolcz óráig a szabadba kitéve! -Pogánynak is sok volna! - -– A mit mondtam, megmondtam. Másodbiró úr, hajtsa végre a parancsot. – -Fabriczius hangján nem érzett már semmi gyöngeség. Kegyelmed ismeri a -szokást. A Ketterhäuschen kulcsait hozzák fel a kezemhez. - -Alauda uramnak nagyot villantak e szóra a szemei. Erre várt ő. - -– Már megbocsásson elsőbiró uram, de kegyelmed maga ebben a dologban -érdekelt fél. A Ketterhäuschen kulcsait nem veheti a kezéhez. - -– Igaz. Kegyelmed nem bizik én bennem. – Én pedig nem bizom -kegyelmedben. Tehát ki vegye őrizet alá a Ketterhäuschen kulcsait? - -– Még van egy úr, a ki ebben a városban parancsol, Andrássy generális. - -– Igaza van. Tehát adassanak át a kulcsok Andrássy generálisnak. Járjon -Istennel! – térjünk más tárgyra! Ki van még odakinn? - -Alauda uram vissza tért az őrjárathoz. - -– Jöjjenek kentek utánam. - -– Az elfogott leányt elkisérték addig a filigranmunka vaskalitkáig; oda -betették, szalmát terítettek alá s rázárták a kalit vasajtaját. A két, -karikára fűzött kulcsot a városi hadnagy vette át s azonnal felvitte a -Heinrich-palotába, mely a Thurzó-házzal szomszédos volt: abban lakott -Andrássy tábornok. - -Alauda uram pedig megtette a további intézkedéseket. - -– A leány negyvennyolcz óráig itt marad kitéve. Hogy a hidegtől meg ne -fagyjon, mind a két oldalán a Ketterhäuschennek őrtüzet kell rakni, s -azt folyvást fentartani. Alauda Wenczezlausz, janitor úr, megbizatik -vele, hogy ez idő alatt a fogoly felett őrködjék. Vigyázzon rá, hogy -éjjel a foglyot meg ne szöktesse valaki, nappal pedig a népség botokkal -ne szurkálja, s a ruháját ne rángassa. Ébren legyen kegyelmed; el ne -nyomja az álom, a míg a hóhér a delinquensért eljön és átveszi őt. -Ételt, italt fog küldeni a város mind az őröknek, mind a -siralomleánynak. A fejével felel kelmed róla! - -Wenczezlausz nagyon vakarta a fejét az ostromtutyi alatt erre a -megbizatásra. Negyvennyolcz óráig őrizni egy leányt két hideg januárusi -napon és éjszakán az őrtűz mellett. – Hanem a heccz derék lesz! - -A két őrtüzet nagyhamar megrakták a rácskalitka mellett. Annak a -fényétől aztán világos lett az egész piacz. A körüllevő házak ablakait -mind kinyitogatták, úgy nézték, mi történik idekinn. «Madár van a -kalitban? Vajjon ki lehet?» - -Az pedig összegunnyadva hevert a szalmán, mint egy élettelen tömeg s -dugta az arczát a kámzsája és karjai alá. - -Ezeket végezve, Alauda uram becsukta a lámpása szárnyait; (ilyen -illuminatio mellett nem volt arra szükség) s elballagott az árkádsorok -felé. Azoknak a sötétjében mehetett akár jobbra, akár balra. Senki sem -tudta meg, hogy a Thurzó-ház kapuján osont be. – S ha megtudta volna is, -kinek mi köze hozzá, hogy Alauda uram mit keres abban a palotában, mely -voltaképen Fabriczius birónak a tulajdona; de jelenleg, az ostrom ideje -alatt Korponay Jánosné szállása; a ki annak egész utczára nyiló részét -megszállva tartja házanépével és cselédjeivel. Fabriczius hozzátartozói -az udvari osztályba szorultak. A mellette levő két házban pedig Andrássy -István tábornok lakik. A két ház falai keresztül vannak törve, hogy a -szobák egymásba nyiljanak. (S nem tudhatja az ember, hogy vajjon a -harmadik ház falai is nincsenek-e hasonlóképen áttörve?) Szokás volt az -az akkori viharos időkben. - - - - -IX. FEJEZET. VAGY A HAJAT, VAGY A FEJET! - -Hogyan, miképen történt, hogy Andrássy István tábornok úr ily szokatlan -késő éjjeli órában talpon volt? azt most ne kutassuk, hanem elégedjünk -meg azzal az adattal, hogy egy negyedóra mulva e történtek után már ott -volt a városházánál, a tanácsteremben, Fabriczius uram előtt. A teremben -mások is voltak. - -– Nemes főbiró úr, mondá a tábornok. Megengedjen, hogy ilyen szokatlan -órában háborgatom; de szokatlan az eset maga is, a mi idehozott. Kérem, -a többi lábatlankodó embert küldje ki innen; négyszemközt akarok -kegyeddel beszélni. - -– Ezek itt nem lábatlankodó emberek, hanem az itélő törvényszék birái. -Beszélhet előttük nagyméltóságod. Eskü köti őket a titoktartásra. Tessék -mellém ülni a főhelyre. - -– Tehát elmondom a dolgot. Most éjjel egyszerre nagy világosságra -ébredek fel, a mi az ablakomon besüt: kitekintek s látom, hogy a -Ketterhäuschen mellett őrtüzek égnek, strázsák állnak s benn a kalitban -egy nőszemély kuczorog. Nemsokára egy városi hajduhadnagy jön be hozzám -s ezt a két kulcsot adja a kezembe, hogy őrizzem. Mit jelent ez? - -– Bocsánatot kérek, hogy helyreigazítom nagyméltóságod előadását, de a -kulcsokat elébb vitte fel a hadnagy kegyelmességedhez s csak azután -gyujtották meg az őrtüzeket; – jegyzé meg a biró. - -– No az irrelevans dolog. Én rögtön uniformisba vetem magamat, sietek le -a piaczra, kérdem a strázsákat, mi történt? azok azt mondják, az éjjel -egy koborló leányt fogtak el az utczán s azt a rendelet szerint a -pellengérkalitba bezárták, s hogy az a hajadon – kegyelmednek a leánya, -biró uram. - -– Ime tehát már most tudja nagyméltóságod, hogy mit jelent ez? a mit az -imént kérdésbe tett. Minthogy az in flagranti kapott delinquens az én -családomhoz tartozik: én nem őrizhetem a Ketterhäuschen kulcsait, s -minthogy hatalmas pártfogói lehetnek, másra sem bizhatom, mint arra, a -ki mindnyájunk fölött áll, a felséges fejedelem hadparancsnokára. - -– Jól van, jól, biró uram. Hagyjuk ezeket az allotriákat! Én tisztelem a -Brutusokat és Foscarikat, a kik a saját gyermekeiket elitélik. De a -lőcsei biró ne paródiázza se ezeket, se Péter czárt, se spanyol Fülöpöt, -hanem ha valami ballépést tett a leánya, vigye haza, térdepeltesse -borsóra, koplaltassa meg kenyéren, vizen; virgázza meg: ez az ő dolga, -nem a közönségé. Az obsoletum statutumokat hagyjuk a lomtárban; holmi -pellengérre kiállítás, vagy hajlevágás ócska szokásai kimentek már a -divatból. – Itt vannak a kulcsok, vitesse haza kegyelmed a lányát. - -Fabriczius csendesen végig hallgatta a főurat (a ki csak úgy familiáris -leereszkedéssel beszélt hozzá), s mind a két kezét összedugta a bő -senatori palástja ujjaiba. - -– Hát mondok én kegyelmességednek, generális uram, egy más ujságot. Az -éjjel Blumevitz ezredes megszökött a városból. - -Ez meglepte a tábornokot. - -– Ezt valóban nem tudtam. - -– A kit a császári tábornok, báró Löffelholz, túszul ide küldött, a míg -a város és a fejedelmi hadsereg ultimatumát megviszi a német -főhadiszállásra a mi küldöttünk Czelder Orbán ezredes, hogy addig -helyette itt nálunk a fejével kezeskedjék. - -– De hogyan szökhetett meg? - -– A kegyelmességed karabélyosai elaludtak az őrszobában, a min keresztül -szépen kijött a kapun s aztán valaki kivezette a groszscherfeldi torony -mellékkapuján, a hol nincs vízárok: s ennek a kijáratnak a rejtekutját -csak olyan személy ismerheti, a ki nagyon be van avatva a város titkos -építészetébe. S ilyenek kevesen vagyunk. - -Az utóbbi szavakat nagy hangsúlyra érdemesíté Fabriczius. - -Andrássy tábornok vállat vont. - -– Hát ha elszökött a német, akkor egy némettel több van odakinn: ez az -egész. - -– De meg egy magyarral kevesebb van idebenn. Még pedig olyan magyarral, -mint Czelder Orbán, a ki a lelke a szepesi, sárosi hajduságnak. Azt most -a császári hadvezér ott fogja tartani fogolyképen, miután a kezesül -cserében itt hagyott ezredes tőlünk visszaszökött. - -– Nem hiszem, hogy azt tegye. Löffelholz tábornok gavallér ember, a -katonai parolát meg nem sérti. - -– Lehet, hogy úgy van. Nem ismerem azt az urat. Hanem a feleségét, azt -ismerem. Azonban hát ez még mindig nem nagy baj. De van annál egy -nagyobb veszedelem. A Bercsényi által Lengyelországon keresztül -számunkra küldött élelmiszereknek és lőpornak holnap este kell a határon -átjönni. - -– Tudom, a hirt kegyelmed hozta meg, s én rögtön intézkedtem, hogy -holnap reggel az egész lovas hadunk induljon ki a városból s a köd -oltalma alatt törje keresztül a megszálló ellenség sorait, vegye fedezet -alá a küldeményt és erőt erővel verve vissza, hozza be azt a kapun. - -– S ez a feladat Korponay Jánosra van bizva? - -– Igen. Ő a lovasság első kapitánya, miután a főstrázsamester elesett. - -– S megbizható ember Korponay János? - -– Felelek róla. - -– És a feleségéről is? - -Andrássy István arcza egyszerre lángba borult. - -– Mit tartozik én rám az asszony! szólt felindultan. - -– Nem úgy értettem. – Nem fogja Korponay János elmondani a feleségének? -– nem mondta-e el már eddig, hogy minő kiküldetés van rá bizva? A -feladat elég fényes arra, hogy egy férfi a szerető asszonya előtt -eldicsekedjék vele és elég veszedelmes, hogy búcsúzás közben egy gyöngéd -szóval megérintse, miként ez utolsó ölelkezésük lehet. - -– Hát én azt nem tudhatom. Én nem strázsálom se a kapitányt, se a -kapitánynét, szólt nyersen a tábornok, nevetésbe döcczenő hangon. - -Fabricziusnak éppen nem volt kedve e nevetésre visszhangot adni. - -– Meg fogjuk azt tudni bizonyosan – negyvennyolcz óra alatt mondá, -hideg, halk hangon. Ha Korponay nem mondta el az asszonyának a rábizott -feladat titkát, akkor az sem közölhette azt egy harmadikkal, az a -harmadik meg egy negyedikkel, a ki aztán adott szavát megszegve, -megszökött, hogy hírt vigyen a császári táborba. Ha nem történt így, -akkor szerencsésen vissza fog térni Korponay János kapitány, az átvett -küldeménynyel együtt s meg fogja kapni a jutalmát: a várostól száz -aranyat érő mentelánczot, a fejedelemtől főstrázsamesteri, sőt talán -ezredesi rangot is. – Hanem, hogyha kinnreked Korponay János, a -lovasságával együtt, vagy ott hagyja veszni Bercsényi convoieját s üres -kézzel czafol vissza: akkor bizonyos lesz, hogy ő elfecsegte a titkot a -feleségének, az pedig megizente azt a szökni kész császári tisztnek, s a -ki az izenetett vitte, senki sem volt más, mint az a fehér személy, a -kit az éjjel a piaczon elfogtak, épen az én házam, a Thurzó-palota, -Korponayné szállása kapujában. – Minderről bizonyosat fogunk tudni -negyvennyolcz óra alatt. – És ha Korponay szerencsésen visszakerül, -végrehajtva a rábizott feladatot, akkor az elfogott személy nem vétett -más ellen, csak a jó erkölcs ellen; akkor az történik vele, hogy haja -levágatik s maga a városból kitiltatik. De hogy ha Korponay járása -meghiusul, ha oda vész a jövő éjjel, vagy ő, vagy a küldemény, akkor az -elfogott leány áruló volt: akkor a feje lesz levágva, s holtteste a -vesztőhelyen eltemetve! - -Fabriczius ezeknél a szóknál egy fejjel látszott egyszerre magasabbá -lenni; míg a kurucz tábornok csak a bajuszát pödörgeté némán. - -– És mivelhogy én apa vagyok, folytatá Fabriczius, s ő nekem egyetlen -leányom: nehogy azokból a rossz szellemekből, a mik az ember szivében -lakoznak, előjöhessen egy, a mikor nincs zárva az ajtó, s még -rábeszélhessen, hogy elfeledjek minden törvényt, a mit a város, a haza, -és a becsület diktált, s megszabadítsam a véremből való vért, kegyelmet -oszszak ott, a hol sujtani kell, azért kivánom azt, hogy a vaskalit -zárának kulcsai ne álljanak nálam, ne is egy polgártársamnál, a kinek a -szive talán érzékeny, talán megvesztegethető, hanem kegyelmednél, a ki a -felséges fejedelemnek híve, s tudni fogja kötelességét. Kegyelmed látott -már sokaktól és nagyoktól megsiratott fejeket a porba gördülni. -Kegyelmed ott volt, mikor Bezerédy fejét levágták, azért, mert áruló -lett. Látta térden állva könyörögni Bezerédy ősz anyját, ifju feleségét, -apró gyermekeit. Nem kért számukra kegyelmet. – Jól tette. Aczélszíve -volt. – No hát tartsa meg ezt az aczélszivet majd akkor is, hogyha -engemet lát maga előtt térdepelni és esedezni a gyermekemért; mondja -nekem is azt, a mit azoknak mondott: «az áruló számára Istennél sincs -kegyelem!» - -Azzal visszaadta a vaskalit kulcsait a főparancsnoknak. - -Andrássy a keblébe dugta azokat s maga elé dörmögé: - -– No ez bolond egy história. - - - - -X. FEJEZET. AZ ABLAKBAN, A TŰZHELYNÉL, A BÖLCSŐ MELLETT. - -Reggelre sűrű köd ereszkedett az egész vidékre: Korponay János merész -vállalatához jó szövetséges társ. A főpiaczon karéjban felállított -kurucz lovasok első sora, csak mint árnykép tűnik elő a vastag -levegőből, s hogy még jobban hasonlítsanak az árnyakhoz, a lovak -dobogása sem hallatszik, a patkóikra kalapdarabok vannak kötve, a mi a -léptek hangját tompítja. - -Csak a piacz közepén lobogó őrtűz vet a ködben világot, mintha tengert -világítana meg, s annak a lobogványánál tünnek elő a Ketterhäuschen -rácsvonalai, s az előttük ácsorgó egy pár alabárdos. - -A város népe még jócskán alszik. (Sylveszter-éj után soká szokott -reggeledni.) A boltok sincsenek még nyitva. - -Hanem a Thurzó-háznál, úgy látszik, hogy korán felébredtek. Az egyik -ablak kinyilik, s valami fehérszemély kihajol rajta s a portörülgető -ruhát kirázza. Úgy is lehetne venni, hogy kendőt lobogtat. Kinek? Ebben -a ködben. - -Azután egy csengő hang dalra gyújt a szobában, a hogy cselédek szokták -dolog közben. Vagy talán azért dalol, hogy valamelyik a kurucz legények -közül meghallja? - -Igaz. Azt a híres szvihrovrai nótát énekli, a mit majd az utókor -Rákóczy-nótának fog nevezni. - -Ismerik is egynéhány versét a kuruczok, még a tótok és németek is. - -A fehérszemély elég hangosan dalolja: - - Lám a német mily kövér - Bőribe se fér, - Mégis mindig enni kér; - Szegény magyar vér! - -Egy pár lovas úgy csendesen utána is dalolja a nótát. - -A Ketterhäuschen közepén gunnyasztó alak pedig felüti e dalra a fejét, -mintha arra figyelne. - -Egyszer aztán egy ilyen vers következik: - - «Ne sírj kis lyánkám, ne félj! - Minden jót remélj: - Megszabadít a kevély, - Majd ha jön az éj!» - -– Ugyan jó kedve van Korponayné asszonyom belső frajjának! mondogatják a -huszárok. A bezárt nőalak a kalitban ismét visszahajtja a fejét a -zuzmarától fehér szalmára. - -Az énekes cseléd aztán beteszi az ablakot; biz azt most jó nem tartani -sokáig nyitva, mert bemegy a köd. - -A lovas ködalakok sora előtt pedig egy lovag léptet végig, a ki -parancsokat oszt, s aztán leszáll a lováról, a kantárját a kisérő -lovásznak adja, s maga a Thurzó-ház ajtajához siet. - -Könnyű kitalálni kapitányi rangjáról, hogy az Korponay János. - -Fiatal, huszonhat éves férfi, közép termetű; a vállára vetve prémes -kaczagánya; kalpagja mellett egy szál sastoll. Ez a századosi jelvény, -két sastoll a főstrázsamesteré, három az ezredesé; a vezéreké kócsag. Az -arczából is keveset enged láttatni a kalpag és prém, haja és bajusza -fehér a zuzmarától, csak az erős sasorráról ismerni rá. - -Korponay boszusan tekint szét a kapu alatt, a mint azt nyitva találja, -de kapust nem talál sehol. Aztán felhalad a lépcsőkön, s a ködös -félhomályban bebotorkázik a pitvarajtón. Ott sincs semmi szolgálattevő -cseléd. Dörmögve, mormogva nyitogat egyik szobából a másikba, neveket, -czímeket hangoztatva. Hej, Jankó! Bertók! palotás! ajtónálló! -toportyánféreg! merre vagytok? – Nincs ott senki. «Hej! Pelárgus!» kiált -egy benyílóba. Onnan sem jön válasz. Utoljára elszánja magát, hogy -benyisson az asszony hálószobájába. Halkan nyitja fel az ajtót, hogy -zajt ne költsön. Ott éjjeli mécs ég, s annak a világánál láthatja, hogy -az ágy üres, csak a kihúzóágyban alszik magában a kis fiu. - -Tovább megy. Benyit a szolgálók ágyasházába, a mi az úrnő szobájából -nyilik. Ott sem talál sem élő, sem alvó lelket. - -Ezzel a szobával szomszédos a konyha. Ott legalább valami hang jelzi, -hogy ember van ébren, valami reszelő, kerepelő hang. - -Oda is benyit. Az első perczre elveszi a szemefényét a nagy világosság: -a tűzhelyen hatalmas farakás lángol nagy lobogva. A tűzhely padkáján -pedig egy fiatal, nyúlánk legényke ül, fekete abaposztó öltözetben, a ki -két térde között egy furfangos szelenczét szorongat, a minek felül -tekerője vagyon. A tudósok úgy hivják, hogy kávéőrlő malom. Az csinálja -azt a sajátságos reszelő kereplést. - -– Hát te öcsém, Pelárgus, mi az ördögöt csinálsz itt a konyhában? - -S egyúttal gyanuteljes oldaltekintetet vet a kérdező a konyha tulsó -végén álló nőalakra, a ki könyökön felül felgyűrt ingujjakkal, a feje -piros kendővel átkötve, derekán kétszél köténynyel, látszik valami -konyhaművészettel foglalkozni, a mi abban kulminál, hogy egy vastagra -kinyújtott tésztát fánkszaggatóval darabokra apróznak. Sietni látszik -vele a tűzről pattant menyecske. - -– Kávét őrlök, a hogy látja kegyelmed; felel a fiatal ember. - -– Furcsa hivatal! jegyzi meg rá a kapitány. Hát a feleségem hol van? - -Erre hangos kaczaj támad a munkában levő menyecske részéről. - -– Oh, te golyhó! Hát nem látsz? - -Akkor néz oda jobban Korponay, ez biz az ő felesége. - -A következő szava aztán nem is lehet más, mint hogy odalépjen hozzá, s a -tűztől piros arczára egy csattanó csókot nyomjon. - -Nagyot sikolt rá az asszony. - -– Jaj te! Eredj vele! Csupa jégcsap a bajuszod! - -Az bizony nem jut az eszébe az embernek, mikor ilyen véletlenül kerül -össze a feleségével. - -A míg Korponay a zuzmarás bajuszát törülgeti, még egyszer széttekint -maga körűl; ez bizony konyha, az ott tűzhely; ez itt Pelárgus, a ki -kávét őröl, az meg a szép Korponayné, a ki tésztát szaggat. - -– De hát mit csináltok ti itten? kérdi álmélkodva. - -– Én boszorkánypogácsát, Pelárgus pedig kemenczét fűt, kávét őröl, s -azalatt vigyáz a tejre, hogy ki ne fusson a lábasból. - -– Nem értem! Mi ez? Hát a cselédség? - -– Cselédség? Galambom, az nincs. Az istállóban van egy kocsis. Idefenn -pedig mi magunk ketten, Pelárgussal. - -– Hát hová lettek? - -– Beálltak katonának. - -– No de ne tréfálj. - -– Vigyázzon kegyelmed, fel ne lökje azt a tepsit, a mi már tele van -pogácsával. Ha kisül, maga is kap belőle az útra. - -– No, de hát mit értsek én ebből? - -– Igen egyszerű a dolog, kedvesem. A tanács azt a rendeletet adta ki, -hogy az ostrom ideje alatt minden haszontalan kenyérpusztitónak ki kell -takarodni a városból, a ki katonának be nem akar állni. Tökéletes igaza -van a tanácsnak. Ezt régen el kellett volna rendelni. A rendelet szerint -főstrázsamesternének lehet tartani négy férfi szolgát, kapitánynénak -csak kettőt. Többnek a számára nem adnak a mészárszékben húst. Én csak -kapitányné vagyok. Választanom kellett. A két férfi, a kiket leginkább -nem nélkülözhetek, a kocsis, a ki lovaimról, s a præfectus, a ki -fiacskámról gondoskodik; a többit szélnek eresztettem. S minthogy az -éjjel a belső frajomat is elfogták az utczán, tehát magam gyürkőztem -neki, s beálltam szakácsnénak. Oh, egy magyar asszony nem akad fel ilyen -állapotban. - -– De hisz én az imént egy fehércselédet hallottam itt énekelni az -ablakban, a ki a porozóruhát kiverte. - -– Hát az a fehércseléd is én voltam. - -– De hisz ez infámisság! - -– Mit? Én tőlem infámisság? - -– Nem tőled, hanem a magistratustól. Egy Korponay Jánosnét ilyen -helyzetbe hozni! Ezt nem türöm. - -A nő engesztelően lépett hozzá, két kezét hátratartva (azok lisztesek, -sőt tésztásak voltak, nem akarta velük a nyalka mundért bekeverni): - -– Ne csörtessen kegyelmed. Nincs semmi baj. Háborúban vagyunk, most -semmin sem szabad kényeskedni. Hát kegyelmed hányszor süti meg a maga -ebédjét az őrtűz mellett, künn a mezőn? Ha rákerül a sor, az egész ezred -számára sütök-főzök, s nem leszek rosszabb tőle. Látja, milyen jó kedvem -van. No, ne haragudjék! Csókoljon meg. - -S azzal csábítón mosolyogva nyújtá oda összecsücsörített -cseresznyeajkait, de csak azért, hogy csalfa negéddel hiuvá tegye a -kínált csókot, egyszerre félrekapva a fejét: - -– Eh! Hisz kegyelmed pálinkát ivott! Juj! Ne csókoljon meg! - -S undorodva takarta el a kezével a száját. - -Aztán toporzékolva fordult Pelárgushoz, azon töltve ki a haragját. - -– Ugyan! Pelárgus uram! Ne forgassa olyan sebesen azt a kávédarálót, -hiszen kirontja vele a masinának a fogait! - -S azzal kikapva kezéből a kávédarálót, maga leült vele a kis -konyhazsámolyra s a térdei közé fogva a gépet, szakértő kézzel fogott -hozzá a munkához; aztán, nehogy az a hosszú termetével előtte álló ifjú -munka nélkül maradjon, sebesen elmondá neki az utasításokat. - -– No, csak frissen! Ne bámuljon kegyelmed engemet, hanem fogja azt az -összekötött kácsatollat, ott az ibrikben a tojássárgája, kenje meg vele -a pogácsáknak a hátát; ha meglesz, tegye fel a háromlábra; ott a vas -födél, takarja be; alul-felül tegyen rá parázst. Egymásután! Kegyelmed -meg, kapitány uram, rázza le a kaczagányáról a havat, s aztán üljön le -ide mellém; szorítok egy kis helyet a lóczácskán, míg a pogácsa kisül. -Hát, hol járt kegyelmed, hogy annyi ideje nem láttam? - -Korponay boszusan csapta le a kalapját a térdére. - -– Hol jártam volna? Szénát, szalmát requirálni jártam. Az a lovas -kapitánynak az élete. «Csiripeljétek körül az ellenséget!» ez az -utasítás. Éjjel mindig nyeregben, nappal mindig lesben. A kijáró -kutyának külömb az állapotja, mint egy kurucz lovas kapitánynak. A míg a -hajdutiszt idebenn dombéroz, kártyázik, menyecskét ölelget, addig ő -odakinn a bokrokat zörgeti, s a farkasoknak segít üvölteni. – De tudom -Istenem, hogy nem soká leszek én már kurucz lovas hadnagy. - -A nő egyszerre abba hagyta a kávédarálást s gyorsan a férj vállára tevé -kezét. - -– Mit mondasz? Hát mi lesz kegyelmed? - -– Hát a mai utamból vagy úgy térek vissza, mint holt ember, vagy úgy, -mint főstrázsamester. - -A nő nagyot tapsolt erre a két szóra. Melyikre? vagy «halott», vagy -«főstrázsamester». - -– Hát micsoda útra megy most kegyelmed, hogy annak olyan nagy a díja? - -– Azt nem szabad megmondanom. - -– Még nekem sem? - -– Senkinek sem. - -– No, csak úgy súgva. Hogy senki se hallja. Bizony Isten, senkinek sem -mondom el. No, mondja meg! Adok magának egy szép csókot. Egy egész, -kerek, igazi csókot. - -Azzal a két kezének hüvelyk- és mutatóujja hegyével megcsipte a férje -két piros orczáját, a hogy a «csóka csípi a fiát» s közel vitte hozzá a -tündérmosolygású ajkait. - -– Nem lehet, angyalom. - -Akkor aztán pofon legyintette gyengén, s megint ölébe kapva a -kávédarálót, hátat fordított neki s addig-addig tolta le maga mellől a -kis zsámolyról, míg annak, helyet vesztve, fel kellett állni mellőle. - -– Menj! Haragszom. - -– Úgy is megyek, s ha haragszol, azt nagyon jól teszed. Haragos asszony -urának jól fog a kardja. - -Most aztán egyszerre ledobta a földre az egész kávédarálót az asszony s -felugrott hevesen és egész indulattal odaveté magát a férje nyakába; két -meztelen karjával odaszorítva a fejét magához. - -– Hát mégis csak kimondtad: verekedni indulsz! Te csatába mégy most! - -– Hát bizony, édesem, engem nem igen küldenek diót kopácsolni; mindennap -ott járok, a hol a vasat, meg az ólmot osztogatják. De hát eddig nem -vágták le, ezután sem vágják le a fejemet. - -– De én nem akarom, hogy semmidet is levágják! se a kezedet, se a kis -ujjadat, semmi porczikádat. - -S egyik kezét a másik után eldugdosta az urának az átalkötő selyem nagy -kendője alá. - -A kapitány nevetett rajta. - -– Hát hiszen megjövök egy darabban, ne félj. Csak egy nagyobb -kémszemlészetről van szó. Gyerekjáték, tréfadolog. - -– Hát akkor mit beszéltél nekem főstrázsamesterségről? - -– Az már megvan. Itt van a generális kezében. Nemcsak az, hanem még más -is. A fejedelem donatiója a sztropkói uradalomra, a mit Ocskay Lászlótól -elkoboztak. Szép birtok! Hanem hát annak, a ki azt megszerzi, meg is -kell adni az árát. - -– Micsoda árát? - -– Ugyanazt az árát, a min Ocskay vette. - -– S ő mennyin vette? - -Korponay a kardmarkolatára ütött. - -– Itt van az ára az oldalamon. - -– Ő kardcsapásokkal fizetett meg érte? - -– Hát én nekem is azzal kell megfizetnem. Ne mondja a világ, hogy -Korponay János azért kapott rangot és nagy birtokot, mert a felesége -szép asszony. - -– Te féltékeny vagy? - -– Nem vagyok az, az Isten látja lelkemet. Sokkal többre becsülöm a nőmet -is, magamat is, mint hogy megengedném, hogy egy rossz álmom is legyen -erről. Hanem a világ rossz. S a rosszat hamar hiszi. - -– Akarod, hogy itt hagyjak mindent, s hazamenjek veled, apád birtokára -gazdasszonykodni? - -– Ha nem volna az a kis fiu ott a bölcsőben, bizony nem mondanék nemet. -De hát arról – tudod, hogy miket álmodoztunk. - -A nő arcza e szóknál egyszerre átmelegült. Az igaz érzés a legdrágább -szépítőszer. S ez igaz volt. Talán ez az «egy». - -– Úgy-e? neki nagy emberré kell lenni? suttogá forró lihegéssel. -Hatalmas úr lesz belőle valaha? - -Kaczagott ennek a gondolatnak! - -S aztán egész öntudattal markolászta végig férje karjait, azokat az -aczélizmokat, a mikre gyermekének dicső jövendője van bizva, mintha -tudakolná, megbirja-e, a mit elvállalt? S többé nem marasztotta, nem -kisértgette lágyító beszéddel. Tolta előre: eredj! - -– Nem csókolod-e meg, mielőtt erre a nagy útra mennél? - -– Nem. Babonás vagyok. Csatába menő katonának kis gyermeket megcsókolni -nem jó. Bizonyosan sebet kap. Csókold te, helyettem is, meg érettem is. -Mondd meg neki, hogy majd nemsokára megjön az apja, s hoz neki czifra -bábot, aranyos lovat. - -– Mikor hiszed, hogy visszajösz? - -– Ha Isten megtart s kedvez a jó szerencse, holnap visszakerülök. Akár -hamarább jövök, akár később, az baj lesz. - -– Csak épen jöjj meg, semmi baj sem lesz. - -– Isten hozzád, édesem, sietek a csapatjaimhoz; jó útat kell tennünk, -míg a ködben tart. – Az ajtókat mind nyitva találtam, senki sincs a -szobákban. Jöjj le, Pelárgus és zárd be utánam a grádicsajtót. Aztán, -Pelárgus: rád bizom az asszonyomat, jól gondját viseld. - -A férj és feleség megölelték egymást, s azzal Korponay eltávozott, -Pelárgus a lépcsőig kisérte, s ott bezárta utána az ajtót. Korponaynak -csak odakinn az utczán jutott eszébe, hogy «a bizony!» hát abból a hires -boszorkánypogácsából, a mit a felesége készített, ő egy fiát sem kapott. -De hogy az asszony is el tudja ezt feledni. Pedig útravaló az. De hát -kinek a számára készítették azt útravalónak, ha ő róla megfeledkeztek? - -Bizony másnak! De azon ő hiába töri a fejét, hogy kinek. - -Nemsokára eltünt a köd fátyolába a lovas hadsor árnyékképe, a piaczon -csak az őrtűz lobogott, a Ketterhäuschen árnyékát szórva jobbra-balra a -hulló zuzmarás levegőben. A nap, mint egy nagy rézlibertás, függött -fénytelenül a szürke égen. - -Pelárgus visszatért a konyhába. - -Ez a fiatal ember egy előkelő patricius család ivadéka volt a -Szepességről. Még alig húsz éves. Rajongó kedély, tele költői -hajlamokkal; csupa szív. - -Már tizenhat éves korában követte a szabadságharcz táborát, s gyönge, -nyúlánk testalkata mellett az egész hadjárat minden viszontagságait -viselte kitartással. A testi erőt pótolta nála a lélek. – Gyakran látták -őt a vesztett csatákban felragadni az eldobott zászlót, s az újra -összeszedett csapatokkal az ellenségre rohanni. Ő maga aligha tudott -volna egy vértet átlikasztani a kopjájával, de azért elől rohant a -veszedelembe. S aztán, mikor vége volt a csatának, ő versbe szedte a -hősök viselt dolgait, s énekelte, declamálta azokat az őrtűz mellett, ha -egy helyen megunták, odább ment, újra kezdte. - -A muzulmán hadzsi nem hisz oly fanatikus odaadással a Mahomed -paradicsomában, mint Pelárgus a magyar szabadságharcz végdiadalában. -Akárhogy következnek egymásra a borús fellegek, a vége mégis az lesz, -hogy kisüt teljes fényében a nap. - -Mikor a hadjárat kóborlásai közben összehozta a sors Pelárgust -Korponaynéval, őtet is elkapta ez a bűbájos planéta s drabantjává tette, -mint Klimius Miklós holdja a közelébe tévedt földi testeket. - -Hogy valami czímet találjon a közelében maradásnak, beállt a házához, a -kis gyermeke nevelőjének. - -Aztán lett mindenes a háznál. - -Sokat nevettek rajta – s ő azt is hálával fogadta. - -A kik Rákóczy hivei voltak, azokat mind kis isteneknek tartotta; a -labancz pártiakat ellenben szarvas ördögöknek. - -Korponaynét úgy imádta, mint egy szentet. - -Mindenre jó volt a szegény Pelargus. Akár az asszonyának az -aranyhimzésben segíteni tűvel, akár az urának ellenségverésben segíteni -karddal, akár pépet főzni a gyermek számára, akár ellenségmegszállta -falut felgyujtani, izenetet vinni ellenséges táboron keresztül, a miért -ha elfogják, bizony felakasztják, vagy verseket irni ideál képekhez: az -neki egyforma munka, nem: gyönyörüség volt, csak azzal a különbséggel, -hogy egyiknél az ő arcza még holdvilágosabb lett, a másiknál pedig -kigyulladt; ugyanazok a nagy világoskék szemek, a mik egy költemény -elszavalásánál, egy érzékenyen végződő mesénél olyan hamar könybe -lábadának, szikrákat tudnak szórni, mikor a csatában a bátrakat -lelkesíté, a gyávákat szidta; ha pedig egyszer a verekedésbe -beledühödött, akkor nem lehetett ráismerni: őrült volt, minden -arczvonása eltorzult, ütött, vágott, harapott, míg a lélekzete ki nem -fogyott. - -Ha megdicsérték, elpirult, mint egy szüzleány, ha kigúnyolták, sírt. - -Hogy az ajtók zárásából visszatért a konyhába megint Pelargus, hej de -megijedt! A tej kifutott, csak úgy süstörgött tőle a parázs. Az -urasszony sem volt a konyhában. Nosza sietett hirtelen elkapni a lábost -a tűzről; a forró nyelével mind összeégette a tenyerét, nem bánta, csak -a százszorszép urnő meg ne haragudjék érte. Sietett a kávét is odatenni -a tűzhöz az ibrikben, a míg az felforr, kiszedte a tepsiből a kisült -pogácsákat, tányérra kirakta, egy párnak odasült a feneke, mert nem jól -volt a tepsi kikenve; ej de jó, hogy az asszony nincs most itten, majd -mérgelődnék érte. Azután, mikor a kávé is elfőtte a habját s -megüllepedett, leszürte azt szépen az ezüst kannácskába, a másikba a -tejet öntötte, nádmézet aprózott; a pogácsákból pyramist rakott egy -tányérkába s mindezt egy nagy réztálczára téve, bevitte az urnő belső -szobájába. - -Tudta jól, hogy ez az ő kötelessége; azt is tudta, hogy az urnőnek most -más dolga van. Meg sem lepte az a látvány, a mivel az foglalkozott. A -kis fiát öltöztette. Csakhogy leányruhába öltöztette. A kicsike eleget -petyegett: «hát már, édes, én ezután leány leszek?» - -– Maskarába mentek, kicsikém, a Pelárgussal. - -Annak aztán nagyon örült a kis fiu, hogy ők maskarába mennek. - -– A Pelárgus is maskara lesz? Milyen maskara lesz? - -– Majd meglátod. - -– De nem ijeszt meg? - -– Aztán elmentek szánkázni. - -– Óh, az jó lesz! Csörgős szánkán? Hová megyünk? - -– A nagyapához. A hol az a sok tengeri nyul van. - -– Az én nyulam is ott van! Az a fekete, veres szemü. - -– No most szépen imádkozzál: azután megiszod a kávécskádat. - -– Elébb innám én azt a kávét; Istenke nem éhes, de én az vagyok. - -Pelárgus már el is készítette neki a kávéját s odaültette a kis -leány-fiut az asztalhoz s eléje tette a csészét. - -– Otthon a nagyapánál a régi csészémet is megkapom, ugy-e? - -– Meg, kedveském, ugy-e az milyen szép csésze? - -– Szép! szép! De nagy! nagy! - -Ezért a szóért összecsókolta az anyja a kis fiut. A szeme csupa köny -lett utána. - -A mig a gyermek reggelizett, a nő hátravonult Pelárgussal a szoba -mélyébe. - -– Látod, Pelárgus, hogy igazat mondtam? - -– Azt gondolja kegyelmed? - -– Nem gondolom: bizonyosan tudom. Uriás küldetése ez bizonynyal. Te -látod, hogy hullanak le a levelek egymás után a fáról. Elhagyogatják a -hivei a fejedelmet egymás után, a mint a sorsa balra fordul. Az én uram -még erősen áll, hát letépik. Te tudod jól, hogy Czelder Orbán a császári -generálishoz ment küldetésbe. - -– Tudom. A védőrsereg szabad kivonulása s a város capitulatiója felől -alkudozni. Hanem azt is tudom, hogy ez az alkudozás nem egyébért lett -megkezdve Andrássy generális által, mint hogy két napi fegyverszünet -legyen nyerve a számunkra, mely idő alatt azt az élelmi szert és -puskaport, a mit Fabriczius biró a határon átszállított, az innen eléje -vonuló lovasság belophatja a városba. - -– S gondolod, hogy csak azért ment oda Czelder Orbán Löffelholtzhoz? - -– Ha komolyan akarna Andrássy a capitulatióra gondolni, akkor nem küldte -volna hozzá Czeldert, a legkeményebb kuruczvezért s nem szabott volna -olyan békefeltételeket, a miknek az elfogadása képtelenség. - -– S mik azok a feltételek? - -– Én ugyan hitszegést követek el, ha kibeszélem, a mi lelkemre kötött -titok; de kegyelmed előtt olyan vagyok, mintha üvegből volnék: ha rám -néz, keresztül lát rajtam, ha rám üt, összetör. – Tehát a katonai -capitulatión kivül, a mi a legteljesebb becsület föltételeihez van -kötve, még a következők vannak Löffelholtz elé terjesztve. Minden -főtisztnek, a ki az ittlevő kurucz seregből a császáriba átlépni akar, -ugyanott az itten viselt rangjánál egy fokkal magasabb adassék: a -főstrázsamester ezredesi, a generalis brigadérosi rangot kapjon. Azután -a másik föltétel ez: a kinek Rákóczy Ferencz fejedelem valamely birtokra -donatiót adott, ugyanabban a császár által is megerősíttessék. - -– Ezért súgnak-búgnak hát a tisztek úgy egymás között. Szegény -Jánosomnak is azért támadt egyszerre olyan nagy verekedő kedve! De hát -ezt én mind előbb tudtam mint te. Nyugtasd meg a lelkedet: nem te -árultad el ezt a titkot előttem először. Ez vett rá, hogy arra kérjelek, -a mit nekem megigértél. - -– Hogy a kis fiucskát elvigyem innen a nagyatyjához. - -– Lásd! én már többet is tudok. Nekem arról is értesülésem van, hogy a -császáriak ezeket a föltételeket készek aláirni, s hogy Löffelholtz fel -van hatalmazva ilyen ajánlatokat készséggel fogadni. Lőcse város birtoka -rendkivül fontos a császáriakra nézve. Ezzel az egész Szepesség be van -hódítva. Itt van a fejedelemnek a második ágyuöntödéje, -hadifelszerelése, pénzverő mühelye és a legrajongóbb hűségü német hivei. -A mint a lőcseiek beadták a derekukat, a mi német van a kurucz táborban, -az mind utánuk esik. A ki Lőcsét császári kézre keríti, az nem kérhet -olyan nagy jutalmat, a mit meg ne kapjon. Az idebenn levő kuruczok fejei -már tudják jól, hogy ők nem a fejedelemért, nem a nemzeti ügyért -harczolnak többé: hanem csak az előmenetelükért. Hanem én keresztet -vonok a számításaikon keresztül. - -A nő szeme olyan csodálatosan villámlott e szónál. - -– Mit tesz kegyelmed? - -– Olyan dolgot, a mihez nem kell ez a gyermek itt a közelemben. - -– Én sem? - -– Te meg épen nem. - -Azzal hevesen megragadta a fiatal embernek a kezét s ezt sugá a fülébe: - -– Elküldték az uramat, hogy ott hagyják veszni, mint Uriást! De -vigyázzanak magukra, hogy Bethsabé helyett Judithra ne találjanak -bennem. - -Pelárgusnak az egész teste végig ludbőrzött. Ő értette e mondás -fenyegető rejtélyét. - -– Most nincs fecsegésre való idő, – mondá az urnő; neked sietned kell, -hogy a fegyverszünet határideje alatt az ellenség zárvonalán átjuss. – A -mi ezután történni fog, annak majd hirét hallod az atyámnál. Neki csak -annyit mondj, hogy a leánya jól emlékezik rá, hogy Rozgonyi Cziczelle az -ő ős anyja volt. - -Pelargus arcza egészen felmagasztosult e névre. «Rozgonyi Cziczelle!» Az -a hősi asszony, a ki a férfiakat csatába vezeti, a ki a fejedelmét a -vesztett ütközetből kiszabadítja. Versbe foglalta ő ezt régen, szép -alexandrinusokba. Éppen ilyen alaknak van abban leirva a dicső teremtés, -mint a ki itt most előtte áll, magas, délczeg és karcsu; orczáin -rózsagödröcskék, homlokán méltóság, ajkain csáb, szemei hol kékek hol -kékebbek, néha csaknem feketék; örvények, a miknek a fenekén tűz lángol; -néha meg zöldek, a hogy mosolyog, csábít, vagy haragszik, a haja meg a -sáfránynyal vetekedő sárga. – Ezt hibának is vette minden ember a -versében, hogy tudott hősnőnek, magyar nőnek sáfránysárga hajat adni? de -hát ő ezt választotta; azt hitte, hogy nem is találják ki, miért? - -Lehajolt megcsókolni a kezét. - -«Rozgonyi Cziczelle!… Miért nem lehetek én Cserni Száva?» - -(Ezt meg a saját személye ideáljának választotta Pelargus a történelmi -mondakörből.) - -– Nem, fiam! Neked más feladatod van. Most öltözzél át gyorsan: aztán -siess az utadra! - -Pelargus többet tudott az elégnél. A költői lélek divinál. - -Az alatt is a balladájának egyes mondásait szavalta, a mig az urnője -felöltözteté. Annak volt ez a dolga. Mert Pelargusnak asszonyruhát -kellett magára venni. Illett az az ő sima arczához. Korponayné maga -kapcsolta össze a tulipiros százránczu viganót, hozzá a csattos virágos -mellénykét, a dudoros ingujjakkal, a fejét bekötötte előbb csipkés -főkötővel, azt azután még letakarta fehér patyolat kendővel, elől a -homlokát a szemöldökéig, alul az állát az ajkáig elburkolva vele; a -piros csizmát maga is fel tudta huzni. - -Úgy, hogy mikor a kis benyilóból előkerült Korponayné Pelárgussal, a kis -urfi elkiáltotta magát. - -– Nini, a Zsuzsi itthon van már! - -– Jól van, kis fiacskám! mondá az urnő, megcsókolgatva a fiucska -orczáit; csak nevezd Zsuzsinak az egész uton Pelárgus bácsit. - -– Hát ez a Pelárgus? Jaj de szép maskara! - -A gyermek elkezdett kaczagni, vége hossza nem volt a nevetésnek. Még -akkor is nevetett, a mikor az anyja elbucsuzott tőle. Eszébe sem jutott -neki a sirás. - -Korponayné németül beszélt Pelargussal, hogy a gyermek ne értse. - -– Vigyázz a gyémántomra az uton, Pelargus. Rajtad kivül nincs az a -teremtése az Istennek, a kire rábiznám. Tudod, hogy ez az életem! Jól -betakargasd a bundába az uton. Felirtam a számodra, hol szállj meg -utközben. Mély beszédbe ne eredj senkivel. Azt mondd, csak tótul tudsz. -A gyermekkel is tótul beszélj s Marinkának nevezd. – Ne sokat -bucsuzzunk. Azt nem szeretem. Talán még látjuk egymást. - -Azzal ölébe adta Pelargusnak a gyermeket, vállára kerítette a nagy -déczbundát, utánuk vitte a pálinkával telt kulacsot s az elemozsiás -tarisznyát egész a kapuig. (Ezeknek a számára lett sütve az a pogácsa.) -A kapuban aztán mindent a kezébe adott Pelargusnak, a mi az utra való, s -mikor elmentek, csak egy kis hézagot hagyott a nyilt ajtó mellett, hogy -utánuk nézzen. Messze kellett nekik menniök, hogy a rájuk váró szánig -eljussanak. Annak nem volt szabad a Thurzó ház elé állni, ne lássa az -egész piacz, hogy itt ülnek fel. - -Mikor aztán eltüntek a szeme elől, az urnő nem ment fel a lakosztályába, -hanem betért a földszinti pitvarba, a hol a cselédek laktak elébb. Ott -most üres volt minden szoba. - - - - -XI. FEJEZET. A DÜLŐ RÁCS SZABADALMA; MEG A SÁNTA DOCTOR. - -§. 23. (Statutorum.) - -«Ha egy fehérszemély az ablakot kinyitja, a végett, hogy azon -kikönyököljön és az ablaka alatt megálló férfiszemélylyel hivalkodjék, -jövő urnapján a főtemplom kapujában istentisztelet alatt ekklézsiát -kövessen». - -«§. 24. Kivéve, hogyha az ablakon dülőrács vagyon». - -Mert ez a dülő-rács olyan egészen paragraphusformára lefelé kiöblösülő, -vaspálczákból és lakatosmű czikornyákból készült valóságos félkalitka, a -mi arra a czélra szolgál, hogy az ablakba kikönyökölő az utczára -kinézhessen, és mégis vasrács alatt legyen őrizve, a mi által a jó -erkölcsnek és az illedelemnek teljesen elég van téve. - -A Thurzó-háznak a földszinti ablakai ilyen kiülő vaskalitkákkal voltak -ellátva. Ez ablakok különben is olyan magasan estek, hogy gyalogjáró nem -igen értekezhetett volna az ablakban levővel, nyakmeredés nélkül. Itt -csak lóhátról lehetett társalogni. - -Éppen ilyen értekezéshez alkalmatos lovas ur az, a ki a megyeház felől -közeledik, rézsut a piaczon keresztül. Öltözete, arcza, modora -tanusítja, hogy franczia gavallér, tollas háromszegletü kalapja alól -fekete allonge paróka omlik alá, simára borotvált arczát körülrámázva. -Arcza fehér és piros, a borotvált helyeken ultramarinkék, kicsiny -bajusza, hegyes ajkszakálla szénfekete. Az a gyanus fiatalság az arczán, -a mit azzal csufolnak, hogy «örök»; csak a megduplázott toka bizonyítja, -hogy ez a fiatalság már a második stadiumát éli. - -Ez az ur a szép Belleville lovag, veszedelme az asszonyi nemnek, nagy -szívrabló: ez az életpályája. Mellékes foglalatosságára nézve mérnökkari -főtiszt a kurucz hadseregnél. A versaillesi udvar által is azért lett -erre a provinciára kiszemelve, mert XIV. Lajos udvaránál már nem -lehetett a kalandos magaviseletét a sok botrány miatt eltürni, – a mivel -pedig sok van mondva. A király egyszer arra fakadt, hogy «ez a -Belleville még valamikor a becsületét is el fogja szerelmeskedni». -Elküldték aztán Rákóczyhoz, annak nagy szüksége volt mérnökkari tisztre. - -Belleville itt sem változtatta az asszonyok iránti nézeteit, a miket -ezzel a corollariummal fejezett ki, «hét eset közül egyben pofon ütnek -és kidobnak, de hatban sikerül». Ez a theorema Magyarországon is -alkalmazható volt, azzal a kis külömbséggel, hogy hét eset közül hatban -dobják ki az embert az ajtón, de egyben mégis sikerül. Így is jó. - -Már akkor, midőn Belleville szokott ablakparádéját végezni kilovagolt, -nagy gyülevész állta körül a Ketterhäuschent. A pellengérkalitba bezárt -leányt körülfogta a kofa nép, mindenféle csufsággal elhalmozták, -hólabdákkal hajigálták, pálczákkal szurkálták, a két szál alabárdos nem -győzte a csőcseléket távol tartani tőle. - -A franczia főtiszt odarugtatott a nép közé s szidta a féktelen hadat -francziául. Abból azok nem értettek semmit. A mig a lovával közöttük -toporzékolt, addig szétzüllöttek, de a mint odább ment, megint csak -összeröffentek s folytatták az arczátlankodást. - -A lovag pedig, miután gavalléri kötelességének eleget tett, egy -bántalmazott hölgynek öt percznyi könnyebbülést szerezve, ment a dolga -után. - -Az volt a dolga, hogy Korponayné földszinti legszélső ablaka előtt a -lovát toporzékoltassa. - -Erre megnyilik az az ablak s az ablakkosárban megjelenik a «coeur dame». - -Gyönyörüen van idomározva a lovag paripája (mint a német mondja: «an den -Mann dressirt».) Ha valakit közelíteni lát, rugni, vágni készül, a -falnak szorítja, hogy minden őgyelgő inkább messze kikerüli, mint hogy -hallgatózzék. - -A társalgás külömben is francziául folyik s azt Lőcsén nem értik. - -– Szegény kis leány! – mond Belleville. – Kár érte, hogy így kínozzák. - -– Jó neki ottan, – mond az urnő. - -(Jó neki ottan! Pedig hiszen ő dalolta azt a vigasztaló nótát hozzá.) - -Belleville lovag azt hiszi, hogy ő felfogta ennek a különös mondatnak az -értelmét. - -– Ez volt az utolsó a háznál? – kérdi mosolyogva. - -– Nem. Az utolsó volt Pelargus a gyermekkel, azokat most eresztettem -utnak. - -– Ez igazán jól volt rendezve. A cselédeket elkergeti a magistratus, a -belső frajt elfogja az éjjeli őrjárat, a férjet kémszemlészetre küldi a -generalis, a maradékot kidobjuk magunk az ablakon. - -Ezen mind a ketten egyszerre nevettek. - -– De még hátra van egy, – mondá a hölgy, folyvást széttekintgetve -lesbenálló szemeivel. – A sánta doctor rendesen be szokott hozzám -látogatni, este nyolcz órakor s ott ül és tart szóval, míg el nem -alszom. - -– Ő itt lakik a házban? - -– Igen, a hátulsó lakosztályban, a mely a Fabriczius családé, a minek a -bástyautczára nyilik az ajtaja. Ők azon járnak be, s az én lakosztályom -az övékétől vasrácscsal van elkülönítve. Néha éjfélig is ott ül nálam az -öreg s igen széles tudománynyal rövidíti az időmet. Ma megszöktetem az -első óranegyedben. - -– Hogyan? - -– Az meg az én tudományom. Minden más látogatót ki lehet zárni azzal a -szóval, hogy beteg vagyok, de orvost nem. Másért is szükségem van a -recipéjére. - -– És az én epigrammomra? kérdé a lovag. - -Erre felpattant a hölgy. - -– Az egy szemtelenség! - -– De hizelgő szemtelenség. - -– Köszönöm. Azt mondja el az epigramm, hogy minden nemzetbeli nőnek a -szerelmét mivel lehet elnyerni? végül a magyar nő marad: ezt megnyeri az -«occasio bona». (A jó alkalom.) - -– No, és az occasio bona, az itt van. - -– Az igaz, hogy itt van. - -– És így kapitulál a vár? - -– Ostrom nélkül nem. - -– Az approchok már a bástyák alatt vannak. - -– De még az akna nincs felrobbantva. - -– Aphorisma ez? madame! - -– Ön tudja, hogy nem az, monseigneur. - -– De az ördögbe is, mi szüksége van önnek, ilyen bizonyítványára a -hódolatomnak? - -– Azt csak mi tudjuk ketten: én meg az ördög. - -– Nem lehetek én a harmadik a szövetségben? - -– Hiszen mikor ön közelít hozzám, úgy is mindig ott van az a harmadik -is. - -– De mondja meg mégis, mért szab ön nekem ilyen nehéz föltételt? - -– Ha nehéz, ne tegye meg. - -– Választ kérek. - -– Hogy ezt magától nem találja ki! Hát nem veszi ön észre, hogy itt -minden ablakban egy Argus ül, a ki erre a házra vigyáz, a miben én -lakom. Egy galamb nem szállhat az ablakomra, hogy meg ne tudakolnák, nem -volt-e postagalamb? Én mindent koczkára teszek! Őrültség volt tőlem -önnek az első szavára is rögtön «nem»-et nem mondanom. De még az -utolsónál jókor van mondanom. - -– Ön tehát nem tréfál, madame? - -– Ilyen hidegben nem szoktam. Nézze csak ön, a Heinrik ház rundellájából -perspektivával néznek ide ránk. Én visszahúzódom, beteszem az ablakot. - -– Kérem, maradjon. Hiszen hagyok magammal beszélni. Tehát mi az ön -kivánsága? Csakugyan az-e? - -A nő vállai vonaglottak a kaczagástól. - -– «Occasio bona». Ön ismertette meg velem ezt a szót. Csak «Occasio -bona». Egy olyan alkalmas óra a mikor az egész világnak, ha millió szeme -volna is, mind egy pont felé fordulna, s senkinek sem jutna eszébe, hogy -én is vagyok a világon. Hát mibe kerül ez önnek? Csak annyiba, mintha -pipára gyujtana. - -– Ezer mennykő! szép kis pipára gyujtás! - -– Én bizony nem tudom, hogy mi nagy külömbség volna közötte. Vagy talán -nem bizik a franczia szív magához? - -– Mit nem bizik a franczia szív magához? - -– Hogy egy olyan órában, a mikor minden ember elvesztette a szivét, ő a -helyén meg tud állni? Hogy a mikor az egész világ jajgat, imádkozik, a -harangokat félreverik, dobolnak, üvöltenek, akkor ő térdre tud -ereszkedni bűnének oltára előtt, s elmondani: «imádlak.» - -– Még soha ilyen pokolbeli tündérrel össze nem találkoztam. Ön valóságos -diablesse en falbala. - -– Még ideje van tőlem megmenekülni, bántatlanul. - -– Nem. Belleville lovagról ne mondja azt senki, hogy megfutott egy szép -asszony elől. - -– Mint a bibliai József. - -– Jupiterre! Madame: ön őrjöngővé tesz! Meglesz, a mit ön kivánt tőlem. - -– Meglesz? (A nő arczán kitört az öröm ragyogása.) Hány órakor? - -– A mikor ön kivánja. - -– Pontban éjfélkor. - -– Akár elébb. - -– Nem. Mert ma péntek van. Hadd muljon el. - -– Éljenek a vallásos hölgyek! És azután? - -– A többi az ön dolga. - -– Tizenkét óra után egy negyed mulva én itt leszek az ablak alatt. - -– Én pedig az erkélyről le fogom önnek hajítani a kulcsokat, az egyik a -kapué, a másik a lépcsőgádor rácsajtajáé. Most siessen. Nagyon sokáig -beszéltünk már. - -– A viszontlátásig. - -– A rettenetes viszontlátásig. - -A nő visszavonult a dülő-rácsból, a lovag tovább poroszkált. A -Ketterhäuschen előtt nagy volt a hujjahó: a hóhér hozta az ennivalót a -kalitba bezárt személynek. - -Egy biklát (kettős czipó) meg egy korsó sört. - -– Itt van, bregyó! vedelj! pofázz! - -S bedugta a ketrecz rácsain a lapátra tett élelmi szereket. Az is -emlékezetes lapát volt. Azzal szoktak némely kisebb mérvü erkölcsi -kihágásokat elkövetett nőszemélyek meglapátoltatni («gelapatirt -werden»). - -A kitett nő arra sem mozdult meg. - -– No majd hozzányul, ha megéhezik! mondá a hóhér. - -– Akkor aztán meglátjuk a szépséges pofácskáját. - -De biz arra hiába vártak napestig. A leány, mint a tüskés borz, -összehúzta magát, s nem mozdult meg egész estig. A kenyér kővé fagyott, -a ser kásává ott mellette. - -Estefelé meg a hó is elkezdett esni, a szél befútta azt a ketrecz ritka -rácsán; a fekvő alak palástja egészen fehér lett tőle; azt sem rázta le -magáról. - -A Thurzó-ház szobáin pedig egyes-egyedül járkált végig a magára maradt -szép asszony, egyik szobából a másikba. Az ódivatú házaknál minden -ablakköznek zsámolya volt, s a falba két egymással szemközt levő padka -építve, társalgó párok számára. Korponayné végig ülte ezeket a padkákat, -az ablakon kibámulva. Őt kívülről nem láthatták az ablak jégvirágaitól, -mig ő a tél himzésén a forró lélekzetével olvasztott egy kerek nyilást, -a min kinézhessen. - -Egész nap nem tett egyebet, mint azt az egyre változó jelenetet nézte -ott a ketreczház körül: miket kell annak a leánynak szenvedni. - -Mindazt együtt szenvedte vele. - -És mégis azt tudta mondani Belleville lovagnak, hogy «jó neki ott -lenni!» - -A déli harangszónál üres lett a piacz; minden ember ment ebédelni, a -gazdagok haza, a szegények a közkonyhára. - -Csak a bezárt leány nem nyúlt a maga ételéhez. Pedig az egyik alabárdos -megtette neki azt a szivességet (jószivű ember lehetett), hogy a -dárdájahegyére felszurta a hóban heverő kenyerét s az őrtűznél -felmelegítette; úgy nyujtotta neki vissza; de a delinquens akkor sem -reflektált rá. - -A déli harangszó Korponaynénak is eszébe juttatta, hogy evés ideje van. -Kiment a konyhába, megtalálta a tepsiben a vakarcsot. (Ez a neve annak a -süteménynek, a mi a pogácsák újra összegyúrt tésztamaradékából készül.) -Azt biz a tepsiben felejtették s nagyon ki volt száradva. A hölgy -beleharapott, s a mit leharapott belőle, azt mindjárt ki is köpte. Igy -szétharapdálta falatonkint az egész süteményt; de le nem nyelt belőle -semmit; csak elszórta a téglapadlón. Jó lesz a patkányoknak. - -A nagy hóeséstől egészen sötét lett az idő; a piaczon már nem volt semmi -nézni való. - -A hölgy aztán azt az időtöltést találta ki, hogy előszedegette a fali -szekrényből azokat a gyermekruhácskákat, a mik a kis fiától maradtak -itt. Egy kézi mángorlóval mind szépen kitéglázta őket. Nem kellett neki -vizzel nedvesíteni; a könyei hullottak rá. Beszélgetett hozzájuk. Volt a -fiának egy kis nyest prém süvege: épen olyan süvege volt az urának is. A -kettőt egymás mellé tette, s elnézegette sokáig. Vajjon mi feküdt a két -süveg között, hogy olyan sokszor megjárták a szemei ezt az utat. - -Meg a sutba dobta mind a kettőt. - -Majd lement a földszintre, majd megint feljött; minden ablakon kinézett; -nem volt nyugta sehol. - -A patkányok előjöttek az elszórt morzsákra s mindenütt keresztül -szaladgáltak az utjában: rájuk sem ügyelt. - -Elővette a jövendőmondó kártyáit s kirakta a szerencséjét. Rosszul ment -az is. - -A borult idő miatt gyertyát kellett gyujtania. S mihelyt meggyujtják a -gyertyát, már akkor éjszaka van. - -Éjjel pedig rendes ember aludni szokott. - -Megvetette az ágyát és aztán levetkőzött és lefeküdt. - -És tudott valósággal aludni. Mindazzal a zürzavaros világgal, a minek -chimærái egymást kergették a lelkében, tudott nyugodt, csendes álmot -aludni. S talán elaludta volna azt az egész rémtettekre felhívott -éjszakát, ha valami fel nem költi. - -Azon a hosszú folyosón, a mi a hálószobájától a tornáczig vezet, mely az -első házat a hátulsóval összeköti, hangzott az a félreismerhetetlen -kopogás, a mit egy sánta ember támaszt, a ki két mankóval jön. A doktor -érkezik. - -Ahá! mondá az életre ébredő. Hisz ez még hátra van. - -Hirtelen szétszórta a haját s átkötötte a fejét egy fehér kendővel. - -Mikor a doktor belépett az ajtón, már akkor a nő kinoktól vonaglott az -ágyán. - -A doktor láthatta, hogy a legjobb időben érkezett. - -– No, mi baj? kérdezé, odakopogva a nyoszolyához. - -A nő válasz helyett nevetett. A nevetésből nemsokára kaczagás lett; a -kaczagást csuklás követte, a szenvedő arcza minden vonásaiból kikelt, az -ajkai tajtékzottak, a kezei saskeselyü módra markoláztak az ágyruhákba -és vánkosokba, néha csak a fején és a két sarkán nyugodott a teste, a -többit a légbe emelte hanyatt görbülve és a közben nem szünt meg -kaczagni. - -– Ihol van ni! A furor dæmoniacus (a kaczajgörcsnek ez volt a tudományos -neve) szólt a doktor, megfogva a beteg hölgy üterét. Megmondtam tegnap, -hogy ne menjen olyan könnyű ruhában a templomba. De hát beszélhet az -ember az asszonyoknak, a kik tudják, hogy szépek. Megint megkapta a -szokott baját. Valahányszor az ura utra megy, mindig megkapja. Sebaj no. -Tudjuk a panacæáját. Vegye a balkeze markába ezt a lapis nephriticust s -szorítsa jól bele. Így ni. Azonnal vége lesz. - -S a lapis nephriticus csakugyan csodát mivelt: a kaczagás nemsokára -elmaradt, sirás lett a vége. - -Az már nem olyan nagy baj. A könyhullatás is purgatio. Tisztul vele az -ember. Sok nagy nyavalyában ez a remedium. No meg a prüsszentés. Ha a -patiens sírni, vagy prüsszenteni tud, jó a krizis. - -A sirásra aztán következik a fejfájás. - -Ez már nem is baj. A fejfájás azt jelenti, fiatalok vagyunk, erős -bennünk az életessentia. - -A fejfájós beteg már tud panaszkodni. Sokat panaszkodik, de az orvos -füle már ahhoz hozzá van szokva. Minden kérdésére kap tíz feleletet. -Mindenütt fáj. Semmi sem vigasztal. A beteg türelmetlen. Az ágy egyik -oldaláról a másikra hányja magát. Kiabál, sikoltozik. A hidegtől -didereg, az ajkai csupa kettős w betüket vaczognak, s ha betakarják, -akkor meg tűzlángról panaszkodik. - -Mind ismeri azt már a doktor. A két oldalzsebe tele van phiolákkal, -azokat előszedegeti. - -– Mindjárt segítünk rajta. Helyén lesz egy kis sinapismus. Hol van a -belső frajja az asszonyságnak? - -– Ott kinn a Ketterhäuschenben, lihegé forró ajakkal a patiens. - -– Úgy? igaz bizony. Hát a többi cselédség? - -– Mind itthagytak. Elkergették. - -– No ez bolond história! Hát egészen egyedül egymagában van itt a -háznál. Hát Pelargus? - -– Ne kérdezzen! Hagyjon magamra! kiáltá dühösen a beteg nő s őrjöngő -indulatában mindent kidobált az ágyból, vánkost, paplant, dunnát: úgy -maradt ott. - -– Üm! Ez már nagy baj! mondá a doktor, látva, hogy nagy itt a -paroxismus. Asszonyomnak nem lehet itt ápoló nélkül maradni. Mindjárt -elhívom a gazdasszonyomat. Visszatérek azonnal. - -S azzal a hóna alá véve a két mankóját, sebes tempóban ellógázta magát a -szobából. - -Kevés idő telt bele, midőn ismét lehetett hallani a kopogását. De ő is -hallhatta már az ajtón keresztül betege sikoltozásait. - -A doktor elhozta magával Léni asszonyt, az öreg rég gazdasszonyát. Az -nagyon tudós, jártas személy volt asszonyok körül. Egész kosárral hozta -a mindenféle utensiliákat, a miknek a kezeléséhez nagyon jót értett. - -Első dolga volt az ágyat ismét rendbehozni. - -– Mik vannak a kosárban? examinálá a doktor. Minden ott volt, a mi -szükséges. Még egy sörös palaczk is. Ez pedig nem a patiens számára -való, hanem az ápolónőnek szolgál a hosszú éjszakán keresztül való -virrasztás megkönnyebbítésére. - -A doktor kiadta az instructiókat Léni asszonynak. - -Imhol vannak ez üvegcsében a pilulæ de cynoglosso. Hét szem. Egyszerre -egyet kell beadni. Egy óra mulva, ha nem használt, ismét kettőt. S ha a -paroxismus még arra sem mulik, akkor két óra mulva négy szemet. Annak a -virtusa aztán kétségtelen. Ha a patiens három pilulától alszik el, akkor -alunni fog holnap reggeli kilencz óráig és tíz minutáig; ha mind a hetet -beveszi, akkor csak tizenegy óra és husz perczkor fog fölébredni. Addig -nem kell őt háborgatni. Addig pedig a lábait melegben, a fejét hidegben -kell tartani. Kend, Léni asszony, innen meg nem mozdul, míg én érte nem -jövök. Scientia juvat: Deus providet. - -Ezzel a doktor, re optime gesta, elkoczogott haza. - -De ott maradt az ápolónő. - -– No drága szentem, nyájaskodék Léni asszony. Üljön fel egy pillanatra, -hadd adjam be az első piluláját. - -Korponayné ráförmedt: - -– Csak nem vehetem be nádméz nélkül. - -– Ha úgy szokta, hát akkor keressünk nádmézet. Ott lesz talán a -pohárszékben! - -Jól sejtette, ott volt a nádméz. - -– Megtaláltam, édes kincsem. Itt van a szelenczében. - -– Ostoba állat! dühöngött az úrnő. Hát így rágjam meg egy darabban? - -Tudniillik, hogy abban az időben még a czukrot csak kandirozott alakban -produkálták, mint sárgaczukrot. - -– Hát megtörjem, úgy-e, előbb. Megtalálom a mozsarat a konyhában? - -Ráhagyták, hogy keresse ott. Kitötyögött egy meggyujtott -viasztekercscsel a konyhába; hanem a mozsár valóságos bujósdít játszott -vele; a hol kereste, ott nem volt; utoljára is ott akadt rá, a hol nem -is gondolta volna. - -Megtörte hát a czukrot apróra. - -De az alatt annyi idő eltelt, hogy mire visszakerült a beteghez, már az -akkor hanyattszegett fejjel a vánkosán aludt mélyen, hosszú éles -lélekzet vétellel. - -Léni asszony a gyertya elé tartá a pilulás üveget s azt látta, hogy csak -négy van már benne. - -A beteg bizonyosan türelmetlen volt, s az orvosi rendeletet átugorva, -egyszerre bevett belőle hármat. - -Most aztán úgy alszik tőle, mint a halott. - -Mert a doktor cynoglossum piluláival nem kell tréfálni. Nincsen azokban -cynoglossum, hanem jó nagy adag mákony… - - - - -XII. FEJEZET. REGINA MEA. - -A dolog nem egészen a prescribálás szerint történt; de a czél el van -érve. A patiens nem rugkapálózik többé, hanem aluszik csendesen. A többi -az ő dolga. - -Erre aztán Léni asszony is keresztyéni megnyugvással helyezé el magát a -legkényelmesebb karszékben; a sörös kancsót fenékig ürítve. A sört -tudniillik nem szokták szürcsölgetni, mint a bort: azt egyszerre kell -felhajtani. - -Rövid időn aztán az ápolónő kezdett el horkolni. S ha ezzel a -kórtünettel kombinatióba hozzuk a patiensnek rögtöni felébredését, arra -a diagnosisra jutunk, hogy az a három hiányzó mákonylabdacs alighanem az -ő seres kancsójába tévedt bele. - -Annál nagyobb virtusa a panacæának, hogy mégis a furor dæmoniacus mult -el tőle; a szép asszony teljes jó egészségben szállt ki az ágyából, s -miután egy pávatollal megcsiklandozta az ápolónő orrát s meggyőződött -róla, hogy az még erre sem ébred fel: elkezdett felöltözködni. Az éji -patyolatöltöny fölé arany fonállal áttört ráczinget öltött magára; ahhoz -török salavárit huzott fel, rózsaszinű selyemből; azután tarkavirágú, -fekete rókával prémezett damaszt kaftánba bujt bele, a mit derékon -átkötött indus övvel szorított át: az övről ezüst lánczocskákon -filigránnyelű kés, aranyfogantyus olló csüggött alá. A haját egészen úgy -szétziláltan hagyta, a hogy az ágyban hánykolódás alatt szétbomlott, -csak egy kis reczeficze főkötőcskével szorította le, a mi a saját -hajából készült mesterséggel (akkoriban nagy divat) úgy, hogy a főkötő -reczéjét a hajtól nem lehetett megkülömböztetni. - -Akkor aztán odament a falba rámázott nagy álló tükörhöz, mely egész a -földet érte. A szemközti kép ő rá mosolygott, ő meg arra, mintha egymást -üdvözölnék, mintha egymás hamisságán dévajkodnának. Olyan közel ment a -tükörhöz, hogy csaknem megcsókolta a saját képmását. De aztán mégsem azt -tette, hanem a meghajtott térdeivel érinté annak térdeit: maga pedig a -derekával hátrahajlott. Erre a tükörbeli kép elkezdett lassan föléje -borulni s egy pillanat mulva mind a két alak eltünt egyszerre; a -tükörben nem látszott más, csak a gerendáról lefüggő mécses. - -Krónikánkból tudjuk, hogy annak a három egymás melletti háznak a -közfalai át voltak törve. Ennek talán egyéb és korább kelt okai is -lehettek, mint az, hogy a nagy kisérettel járó kurucz fővezérek -szélesebben kinyulhassanak a kvártélyukon. - -Az álló tükör a Thurzó-ház átjáró fülkéjét takarta a szomszédos -Pfanschmidt házhoz. A szűk falnyilás egy pár lépésnyi volt, s ott megint -el volt zárva egy keményfa táblával. - -A hölgy elébb átkandikált a fatábla egy hasadékán, s azután elébb egy -ujjával, azután hárommal, azután mind az öttel koppantott rajta; mire a -fatábla nesztelenül félre tolódott; s ő egy lépéssel odaát volt a -szomszéd házban. Az pedig Andrássy Istvánnak a legbelső szobája volt. - -A kurucztábornok eszményképe volt a férfiúi szépségnek. Valódi Antinous, -magyar kiadásban. Arczkép, márványszobor, művészi kéztől alkotva, -örökíté meg alakját, nem lehet eltagadni. Mintaképe a hajdankori -daliáknak. «Még akkor» kuruczmódra vállig eresztett hajat viselt, s az -sötétgesztenyeszín volt és természettől csigákba göndörült. - -Homloka magas, derült, redőtelen; sugár szemöldökei hódítók, -parancsolók, nagy szemei az ábrándosan félig zárt pillák alól -veszedelmes bűbájt sugárzanak elő; orra és ajkai a görög -félistenszobrokra emlékeztetnek, míg az állán levő gödröcske az ázsiai -eredetre vall. Termete héroszi; előkelő aristocratikus hátradüléssel. - -– Regina mea! rebegi melegségtől reszkető hangon, karját tárva az érkező -elé. - -– No, no, nem szabad hozzányulni, mert üvegből van! szabódik az, s egy -ügyes kisikamlással az ottomán mögé menekül. - -Ott természetesen elfogják, nem tehet róla. Valamit sugnak a fülébe. - -– Ah, az nem megenni való, szól tiltakozva. - -Még egy suttogó szót mondanak neki. Bizonyosan csókot kérnek tőle. - -– Éhomra nem! felel rá bosszusan és mégis nevetve. - -– Mit beszélsz! - -– Azt, hogy még ma nem ettem semmit. - -– Hát miért nem? - -– Mert nem adtak. A cselédeimet kit elfogtak, kit elkergettek, magam -maradtam a háznál, én pedig magamtól egy tojást meg nem tudok főzni; -soha sem álltam még meg konyhában. - -– Ah, az nem való. Hiszen emlékezel rá, mikor velem… - -– Jól van jól… vágott bele a hölgy, a tenyerét a lovag ajkára tapasztva. -Hát ez nem igaz; hanem az mégis igaz, hogy még ma nem ettem semmit. - -– De miért? - -– Mert bőjtölök. Péntek van. - -– De hiszen nem vagy te pápista. - -– Nem vagyok az; de fogadásom tartja. - -– S az én királyném olyan erős a fogadás megtartásban? - -Ebben egy kis csendes sarcasmus volt; a mit a szép hölgy el is értett. - -– Fogadása válogatja, hogy kiért teszem. - -– Hát a mai olyan fogadás volt? - -– Olyan. - -– Vallja meg, hogy mire szólt ez a fogadás? - -– Ha megigéri, hogy nem nevet ki érte. - -– Sőt együtt sirok rajta, ha arravaló a tárgy. - -– No hát megmondom. Ma bocsátottam útnak az én kicsikémet. - -Tovább nem tudta mondani; az ajkaiba görcs szállt; a szemei megteltek -könynyel. Zokogva sírt. - -Dologba került a könyeit letörülni s helyre engesztelni a kedvét. - -– S miért küldte el szegénykét? kérdé a levente. - -A hölgy felnézett rá még mindig nedves szemeivel, de mikből a leáldozó -nap verőfénylett vissza. - -– S kegyelmed kérdheti azt, hogy miért? - -E szónál oda kellett borulni lábaihoz s kezeit csókokkal borítani. - -– Ne bántsa! Eltörik! szabódik a megtámadott. Ejh, micsoda házigazda ez, -a ki a hozzá menekülő vendégét felfalja! - -– S még hozzá a vendégét, a ki éhezik. Ezen segítsünk azonnal. - -A lovag a szoba hátfalát képező, barokkstylü táblázathoz lépett, s azt -egy taszítással jobbra-balra szétnyomva, egy másik szobácskát tárt fel, -a minek közepét egy alacsony tigrislábakon nyugvó asztalka foglalta el, -patkóalakban körülvevő kerevettel. Ez az asztal meg volt rakva legdusabb -lakomával, a minőt nem egy ostromolt város parancsnoka, de a kalifák -szoktak felhalmozva látni. - -– Ah! szólt elbámulva a hölgy. Kegyelmed vendéget várt? - -– Királyi vendéget! A «regina mea»-t. - -S megint csak ott volt a karja a hölgy dereka körül. - -Az pedig nem tudta megtagadni asszonyi természetét, hogy azt a -szakácsremekben összeállított lakomaasztalt apróra végig ne csodálja s a -maga véleményét el ne mondja az inycsábító sültekről és süteményekről, a -miknek halmazából karcsú és öblös velenczei kristályok kandikáltak elő, -gránátvillogású, aranyragyogású tartalommal; legfelül az ezüst -gyümölcstartón nikomédiai narancsok, miknek piros a béle. Nem is -állhatta meg, hogy legalább egyet azok közül kezébe ne vegyen, s rózsás -körmeivel le ne foszsza róla az illatos burkot. Ez az ő kedves -csemegéje. Ritkaság itt ezen a földön; messze tengerentúli országból -hozzák; királyi nyalánkság. Megtöri, szétbontja, egy gerezdet kiszakít -belőle, odateszi az ajkai közé. - -– Nem! Nem! Még tart a péntek. - -S azzal kiveszi a narancsgerezdet a szájából s a lovag szájába dugja, -annak kell azt megenni. - -Vannak fogadások, a miket meg tud tartani. - -– A míg az az óra tizenkettőt nem mutat! - -Egy nagy álló óra ketyegett aranyozott álló tokjában a fal mellett. -(Volt pedig csak tíz óra rajta.) - -– No hát majd én is segítek az időnek sietni! szól nevetve a lovag, s -elővesz két nehéz egymáshoz karikával fűzött kulcsot. S azokat -ráakasztja az óramű egyik súlykolonczára. - -A hölgy nem mond neki ellent. Még nevet a kegyes csaláson. - -Hát már az nem rontja meg a szent fogadást, ha a lomha időnek egy -kicsinyt sarkantyút ütnek az oldalába, hogy ballagjon szaporábban. Attól -a két kulcstól két óra alatt felet fog sietni a klepsidra. S az időt -meglopni nem bűn. - -– Micsoda két nagy bolond kulcs az? kérdi félvállról odatekintve a -hölgy. - -– Annak a Ketterhäuschennek a kulcsai oda lenn a piaczon. - -– Hát hogy kerülnek azok kegyelmedhez? - -– Rám bízta a magistrátus, hogy őrizzem; nehogy elszöktessék a becsukott -leányt. - -– Mit vétett az a személy? - -– Vagy erkölcstelenséget követett el, vagy árulást. A szerint fogják -megbüntetni. - -– Jól teszik. A polgárnőknek vigyázni kell az erkölcsükre. - -Hanem erre a szóra egyszerre lángvörös lett az arcza. A szégyenpir -vissza nem tartható. Érezte azt, s mind a két tenyerével eltakarta az -orczáját. - -S mennyivel igézőbb volt a szeméremnek ezzel a fellángolásával. - -Csupa ellenmondás az egész asszony. Ki találja ki, hogy mi az igaz -benne? Vagy tán abban a pillanatban, a míg az indulat hatása tart, -minden valódi benne? - -A legnagyobb szégyenpironkodás közben egyszerre csak fittyet vet, s azt -mondja: - -– Ejh, használjuk az időt! Úgy is ritkán kerül. - -A lovagnak úgy sugárzanak a szemei e szóra. - -De a nő ajkpittyesztve fordítja a hevítő szót hüsítőre. - -– No csak ne nézzen rám úgy azokkal a gonosz szemeivel. Vegyük elő a mi -közös pantheonunkat. Hadd mulassanak rajta. Van egy belevaló gondolatom -megint. - -A lovag egy, az óralánczhoz csatolt aczélkulcsocskával felnyitott egy -remek vésett veresréz ládikót, s abból kivett egy gazdagon aranyozott -marokin táblájú, türkizekkel kirakott kapcsú könyvet. - -Ezt nevezte Juliánna a «közös Pantheonnak». - -Az egy rajzalbum volt; kettőjüknek a műve, s jó hogy csak ők ketten -bírtak róla tudomással. - -Talán épen a közös művészi hajlam hozta őket legelőször össze. A -művészet nagy kerítő. - -Naturalista lángész volt mind a kettő. Andrássynál ez még családi -hagyomány volt, már a székely nagyapái ott Csikszentkirályon is híres -piktorok voltak; ősi kastélyuknak még a folyosóit is telefestették a -magyar, székely, kun stb. hét vezérek alakjaival; s első báróvá lett -nagyapjuk rajzolta a cartonokat – barátságból – a Thurzó-féle bittsei -várpalota corridorjai számára. Andrássy István, a tíz éves -szabadságharcz alatt egy egész könyvet rajzolt tele azoknak a -hírességeknek az alakjaival, a kik e harczokban vezérszerepet -játszottak; voltak ott magyarok, németek, lengyelek, francziák; -uralkodók és hadvezérek. - -Ez volt az egyik lapján az album leveleinek. - -A megfordított lapján pedig voltak ugyanazoknak a híres -nevezetességeknek a torzképei, fintorított vonásaikban is felismerhetők; -s ez meg Juliannának a mestersége volt. - -Különös szeszélye az osztogató természetnek, hogy ezt a talentumot épen -egy nőnek adta. A nőszív külömben arra van alkotva, hogy eszményítsen. -Ennek éppen az ellenkező adománya volt. Torzképeiben találó élczesség, -kegyetlen satyra volt; minden nagy embernek ismerte a gyengeségeit s a -gyarlóságaiba úgy fel tudta öltöztetni jelképesen, hogy mindenkinek -nemcsak az arczára, de a jellemére is rögtön rá lehetett ismerni. -Bercsényit török basa mezében adta vissza; Károlyi Sándort a -«nagypipájú, kevésdohányú» rebellis kurucz alakjában személyesítette. -Forgách Simonból kétkulacsost csinált, a ki a féllábával Ausztriában, -féllel Magyarországon áll. Vayból oláh dudás lett. Móricz Jánost -megtette nagy kerek kalappal a fejében, tüszővel a derekán, rusznyák -királynak; Ocskay Lászlónál a rémségesbe csapongott a satyrája; az áruló -vezér az egyik kezében hozta a dárdára szúrt fejét, s a másik kezében -pohárral kinálta ugyanazt a levágott főt. Ha a megtréfált urak valaha -ezt az albumot megkaphatnák, bizony még a sírja fölé állított -márványszobrát is kényszerítenék Andrássy Istvánnak, hogy velük sorba -megverekedjék. - -De a mi a legveszedelmesebb jellegű carricatura ez albumban, az magának -Rákóczi Ferencznek a képe, melyen a nemzetétől bálványozott fejedelem -úgy van torzítva, mint egy drótos tót, a ki a megfordított pipaszárát a -szájába dugva, a földön ül, s a térde közé szorítva szent István -koronáját, azt összedrótozni igyekezik. Az erdélyi fejedelmi süveg a -szeméig le van húzva s körül van aggatva rézlibertásokkal; míg a háta -mögül Péter czár kandikál elő, s repedt serpenyő alakjában a lengyel -koronát kinálja neki. – Az egész kép legmagasabb fokú felségsértés. - -Hanem a császárpárti főurak sem részesültek jobb bánásmódban. Heister -Siegebert és Hannibal, Stahrenberg Guido és Rüdiger arczképei kész -prédául szolgáltak a dæmoni gúnyorú rajzolónőnek; csak egy képnek a -hátulsó lapján nem volt semmi carricatura. Ez volt a császár maga. - -– Mért nem bántja ezt is mint a többit? kérdezé Andrássy István szép -munkatársától. - -– Attól tartok, hogy ha eltorzítom, még valahogy szebbé találom vele -tenni. - -Ez a torzképgyűjtemény, valóban elég volt annak a két embernek, a ki azt -egyesült tehetséggel létrehozta, hogy egész életére kölcsönös bűntársi -viszonyban érezze magát egymás iránt. - -Mennyit mulattak ők ezeken a figurákon: – mikor senki sem hallotta! - -Mennyi gonosz kaczaj, csufolódás egyesíté lelkeiket, mikor így -kettecskén együtt mulatva, az egész világnak arczába dobták könnyelmű -megvetésüket. - -Nem maradt ám kigunyolatlan Belleville lovag sem, és az ártatlanszívű, -rajongó Pelargus. De még maga Korponay János uram sem. Belleville egy -borbély volt, a ki a földglobust borotválja, maga olyan kopasz, mind az -a földteke, s a parókája erről csüng alá. Pelargus a holdvilággal -csókolódó hosszú, nyurga szerelmes. Korponay pedig iskolás gyerek, a ki -savanyú képpel tanulja az A B C-ét. De ott volt abban Andrássy Istvánnak -a testvére is, a fehér barát, a kit «dervis generalis»-nak gúnyoltak: az -egyik lapon, mint ájtatos cistercita tonsurás fejjel, fehér csuklyával, -a második lapon, mint tatárok murzája, levágott emberfejek közt -tánczolva. - -– Biz ebből csak egy kép hiányzik még, szól Julianna, végig lapozva -nevetgélés mellett az éles lapokat. Kegyelmed maga nincs még benne. - -– Mindig kértelek, hogy rajzolj le engem is, mondá Andrássy. - -– Hát sohasem volt arravaló idő. Kegyelmed maga tudja legjobban, miért -nem jutottam hozzá soha, hogy lerajzoljam. No de most épen ahhoz való az -óra. A míg a mutató a tizenkettőre ér. - -– De ne olyan bolondos módra rajzolj le, hanem olyannak, a milyen -valósággal vagyok. - -– Minden bizonynyal olyannak fogom levenni. Csak üljön kegyelmed veszteg -előttem. - -Azzal leültette őt a patkóalakú kerevet végére, maga pedig egy hímzett -tábori székre telepedék le, vele szemközt, s a térdeire fektette az -albumot, úgy rajzolt az irónnal. - -Az ilyesmit még mai nap sem számítják a mulatságos légyottok közé. - -A lovag különben is nyughatatlan modell volt. Egyre feszengett a helyén -s változtatta az állását. Veszedelmére volt a háta mögött levő terített -asztal is. Ő nem fogadott semmiféle bőjtöt, s nem látszott a fölött -aggódni, hogy az étvágyát elrontja, ha innen is, onnan is csipeget a -felrakott tálakból és torkoskodik. Sőt arra is felszabadította magát, -hogy a hosszúnyakú lengyel pálinkás üvegből egyet húzzon. - -– De ugyan ne feszengjen kegyelmed annyit! De ugyan hagyja azt a -pákoszkodást. Bizony ide rajzolom a kezébe azt a pálinkás butykost, -zsémbelődék vele a szép művésznő. - -A vitéz úr meg akarta egynehányszor lopni a rajzolt képet, felszökve -helyéből, hogy belekandítson, de mindannyiszor becsapták előle a -könyvet. - -– Soká tart e még? - -– Ha szépen megülne a helyén, már régen készen volna. - -Egyszer aztán orozva lesből odaszökött a lovag s elkapta a hölgy kezéből -erőhatalommal az egész könyvet. - -A hölgy kaczagva sikoltozott, a főúr szintén kaczagva káromkodék. - -– Ah átkozott vad-angyal! Minő csélcsapság! - -Az ő arczképe lett valamennyi között a leggonoszabbul eltorzítva, de az -még hagyján, hanem az egyik kezébe volt adva egy pálinkás butykos, a -másikba meg egy boros kulacs: úgy dűlt hanyatt, danára felnyitott -szájjal, mellette silhouette alakban Löffelholtz német tábornok -árnyképe; aláirva a torzképnek: «a kocsmagenerális». - -– Ezért bosszut állok! kiáltá a vitéz, s a bosszuja elől sikongatva futó -hölgygyel kergetőzni kezdett a szobában, míg az utoljára a hárfa mellé -menekült, s ahhoz leülve, s a húrokba kapva, a legjobb védelmi helyzetbe -tette magát. - -– Ismeri kegyelmed talán ezt a nótát? kérdezé az első accordok után -fejével negédesen bólintva. - -– Ismerem – a czudart, felelé rá Andrássy; bajusza hegyét pödörgetve. - -Pedig az a nóta elég dallamos volt. - -Hát biz az az ő nótája volt; az Andrássy tábornoké. Ott termett az a -Dunántúl, a Bakonyban szerezték; az volt a nótának a czíme, hogy «a -kocsmagenerális». - -Meg voltak abban énekelve sorban az ő hőstettei – a borozó asztal -mellett; a végső sor ezt variálta: - - «A második kupa bornál - Mond a generális, - Várjatok még, hadd igyon még - Kocsmagenerális!» - -És így felelt a hatodik kupa borig. - -Ugyan kegyetlenül bántak vele abban a gúnydalban. - -Andrássy tudta jól, hogy Bercsényi készítette róla a verset is, a nótát -is; sokszor eldalolták azt úgy, hogy ő is hallotta. Csak mosolygott rá. -Meg nem lehetett vele haragítani. Fenékig méz volt a kedélye, s az volt -a hibája, hogy mindenkihez jó volt, senkire sem tudott haragudni; még a -táborban szemben álló ellensége iránt sem volt indulatja. - -Julianna csengő hangjával, a mi hasonlított a kaczagáshoz és a -madárdalhoz, végig dalolta a gúnyverseket. Andrássy maga is vele -énekelte a refrainet szép lágy baritonjával. - -Mikor aztán a hat ismerős vers elfogyott, akkor a hölgy egy hetedik -strófát kezdett, a mit még Andrássy István nem hallott. - -Ezt már nem Bercsényi csináltatta: nem az irigyei, nem a rágalmazói a -kurucz alvezérnek. - -Ez a győrvári hős diadalát énekli; a midőn Andrássy a császári -tábornokot, Heister Hannibált, a ki előtt a többi kurucz vezérek már -mind megfutottak, két napig tartó csatában tönkreveri, el is fogja. - - «A hetedik kupa bornál - Kocsmagenerális - Úgy megveri ellenségét, - Nem marad egy szál is». - -Ah, milyen jól esett ez az elégtétel a szivének. A hat gúnystrófa után a -hetedik, mely a többinek a keserűségét mind elveszi. - -Ha vén, ripacsos czigányasszony énekelte volna ezt az utolsó verset, -bizony azt is megcsókolta volna érte. - -Ezt nem is tiltja semmi törvény. Ha egy nagy férfiút diadaljáratában a -zöld galyakból emelt triumfális kapu alatt felköszönt egy szép hölgy, -azt meg szokták csókolni. A hála, felmagasztaltatás pillanatában -jogosulttá lesz ez a «szent» csók. - -De Julianna tiltakozott ezen játékdíj ellen. - -– Ej, kegyelmed is úgy fordítja Horatiust, mint a csurgói diák: Me -cœnas, at avis edit e regibus (Mæcenas atavis edite regibus). - -Azzal letörülve hímzett inge ujjával az arczát, odatelepedett az asztal -melletti kerevetre, s egy molnár ostyát dugott a szájába. (A németek -Hohlhippenek nevezik.) Ez tulajdonképen nem is étel; csak sült levegő. - -Az óra pedig épen tizenkettőt ütött; a rendes józaneszű toronyóra, -odakinn ugyan legalább félórával hátrább volt, mint ez a -megsarkantyúzott horologium; de ez már nem külömbség; az ember -megnyugtatja a lelkiismeretét; ha bűnbe esik, az óra volt a hibás, az -hadd kárhozzék el. A tilalom-megtörést elkezdhetni egy molnárostyával. A -molnárostyának pedig két vége van, s ha egyszerre ketten két felől -fogyasztják, nagy csoda, ha hamar végére nem járnak. - -A többihez aztán megjön a kivánság és az engedelem. - -A hölgynek dévaj kedve volt ma. Maga is megsokalta azt, s a legvidámabb -kaczagás közt elkomolyodott. - -– Milyen jó kedvem van ma! Tán vesztemet érzem. - -– Ej. Félre bánat, félre bú! Danold újra azt az én nótámat! Mit csinál a -kocsmagenerális? - -Pedig bizony ő kegyelmessége már a győrvári diadalon is túl volt, a -poharak dolgában. - -De hát lehet még egy nyolczadik strófája is annak a versnek. - -Van is. - -A hol a hőssel a legveszedelmesebb ellenség áll szemben; a szép asszony -a nótában. Eszébe juttatja-e, vagy elfeledteti vele a nyolczadik pohár? - -Már azt nem éneklik fenhangon, csak úgy dudolva; félig elsugva, félig -elzöngve a szót, egy dévaj nevető hangot félig kiszalasztva, félig -viszafojtva. - - «A nyolczadik kupa bornál - Kocsmagenerális - Nem látja már a szép asszonyt, - Ha előtte áll is.» - -Jaj, dehogy nem látta! Nagyon is megnézte. Éhes két szemével csakhogy -fel nem falta! - -S fenhangon dalolta az elzöngött dévaj nótát. - -– Csitt! ne danoljon olyan fenhangon! Mind kihallik az utczára. - -– Dehogy hallik! Ki járna mostan az utczán! S ha hallik is, eb füle, a -ki hallja. Nem parancsol nekünk a lőcsei biró! - -– Hát ez a kis biró? mondá a nő, ujjai hegyét a férfi szive fölé téve. -Egész teste végigborzadt ennél a szónál. - -– Már megint kezded a gonosz játékodat? szólt kedvszegetten a lovag. Hol -meggyujtasz, hol eloltasz. Mikor legjobb kedvemben vagyok, elkezdesz -nekem kisértetekről mesélni. Addig czirógatsz a bűvösbájos tenyereddel, -míg a szemem lecsukódik, s mikor felnyitom, már nem vagy itten, azt -hiszem csak álmodtalak. - -Most is nagyon közel volt már a lovag, hogy a szemei lecsukódjanak. - -– Csitt! Hallga! sugá a nő, kerekre felnyitva szemeit s a jégvirágos -ablakra bámulva. - -– Mi az? Mit neszelsz? - -– Mintha valami dübörögne? Mintha nehéz szekerek jönnének. Tán az uram -jön vissza a portyázásból? - -– Jön a gutából! Messze van az most! Nem dübörög itt semmi, csak az én -szivem, azt hallod. - -– Nem tudom, mi lelt? úgy fázom. Nézd, hogy elkékültek a kezeim. Ne -szorítsd olyan nagyon, fáj. - -– Hamiskodol! Szökni akarsz. Alig várod hogy itt hagyhass. - -– Alig várom? no hát lásd, hogy mennyire akarok tőled szabadulni? - -S azzal az első hajfonadékából kirántott két, ujjnyi vastagságú tincset; -azután a lovag göndör hajából szintén kiválasztott két hasonló fürtöt, s -ezt a négyet összefonta egy tekercscsé. Szép színt adott ki a kettő! - -Ezzel csakugyan egymás rabjaivá lettek téve mind a ketten. Mint a hogy a -kigyókról mesélik, hogy úgy egymásba tekergőznek, hogy többé nem tudnak -elválni. - -– Terem-e még a föld két nagyobb bolondot, mint mi ketten vagyunk? - -Az bizony nagy kérdés! - -A nagy fali óra kétnegyedet ütött éjfél után. - -Hanem a külső toronyóra hazugságot vetett az öcscse szemére, mert ő -akkor kongta el mély, ringó hangon az éjfélt. S a városház előtt az -éjjeli őr vontatott üvöltéssel adott neki igazat: Lasst euch sagen! -Hat’s zwelfe geschlagen! A bástyák tornyain sorba járt a kürtszó. - -Az éjjeli hangok után még nagyobb lett a csendesség. Csak a szél -csapkodta a háztetőkről lefútt havat az ablakokhoz. Rossz lehet most -odakinn lenni! - -Mint annak a bezárt leánynak ott a Ketterhäuschenben! - -– Hogy fúj a szél; hogy veri az ablakot! rebegé az asszony. Hogy fázik -az ember, ha a bűnére gondol. - -– Legyen mind én terhem! biztatá a férfi. Az én lelkem álljon ottan (ha -ugyan van lelkem?) majd a másvilágon (hogyha van másvilág?) s feleljen -helyetted is Isten előtt, (ha igazán van Isten?) - -– Oh jaj ne káromkodjál! - -– Tégy róla; taníts imádkozni. - -– No hát kulcsold a kezedet az én kezemmel össze. - -A nő jobbja öt ujját a lovag ujjaiba fonta s görcsösen kebléhez szorítá. -«Mondd utánam az úr imáját.» - -– De csak a két utolsó sor nélkül. - -– Mit? A két utolsó sor nélkül? - -– Az ám. Mert én mindig azt kivánom: «de csak vigy a kisértetbe! S -aztán, ha én vagyok a te gonoszad, s te az én gonoszam, akkor «soha ne -szabadíts meg bennünket a gonosztól». - -– Ah, ne csufold az Istent! - -– Tud is az valamit rólunk. Ha él, más gondja van! - -Ez a hitetlenség nagyon lábra kapott már sok kurucz főúrnál. A fejedelem -példáját nem igen követték, a ki maga nagyon vallásos volt; ki is -csúfolták érte. A protestánsok hitbuzgalma útjában volt a nemzeti -szabadság zászlóinak, mert a jezsuiták ellen ungorkodott; a pápistákat -pedig nem volt szabad elriasztani, felvilágosodott pápisták pedig nem -hittek semmit. Templomot, hitvallást akként változtattak, a hogy a -fegyverek diadalt, vagy kudarczot arattak. S a nemzeti Isten, a magyarok -Istene pedig egy idő óta nagyon megfeledkezett a maga népéről. - -Talán nem is a hitetlenség beszélt a lovagból: csak jól esett neki -rémületbe hozni a gyönge asszonyt; hogy aztán újra felengesztelje. - -– Jéggé fagyok, ha így beszélsz, rebegé Juliánna. A vérem megfagy a -rémülettől. Egy halottat fogsz az öledben tartani. - -S ezúttal makacsabb volt az eldermedése, mint máskor; félelme nem volt -színlett, de igazi; arcza úgy elnyult, elhalványult, szemszivárványai -felhuzódtak a félig zárt pillák alá; az ajk hideg lett és száraz; a -lovag kénytelen volt kapitulálni, hogy őt kiengesztelje. - -– No, ne reszkess. Hiszen csak tréfáltam. Csak a szám járt el. Büntesd -meg érte. Tégy rá tüzet. - -– Hát hiszesz Istenben? - -– Hogy ne hinnék? - -– És a szentekben? - -– Még te benned is! - -– Hát térdepelj elém. Mondd utánnam a krédot. - -A lovagnak meg kellett mindent tenni, a mi parancsolva volt. - -Engedelmességének meg volt a jutalma; láthatta minden mondat után, hogy -tér vissza az életpirosság a hölgy orczáira; átszellemült tekintete -égnek fordul és mosolyog; mikor aztán az ámen ki van mondva, egyszerre -kigyullad a szenvedély tüze a szemekben. - -Az ég ki van engesztelve az áhitat nyilvánításával, most már szabad az -út a paradicsomba. - -Az imára kulcsolt kezek oda fonódtak szerelmesen a térdeplő lovag feje -körül. - -Ebben a pillanatban egy földrendítő pukkanás ébreszti föl az alvó -éjszakát; a vészláng pokolfénynyel árasztja el a termet, bezuzva a -robbanás erőszakos taszításával valamennyi ablakot; a fal megrendül, a -serlegek, kupák összecsörömpölnek ott az asztalon, egy eldobott pohár -elkezd magától végig gurulni a pallón, s az álló óra mind a két ütőjével -rákezd verni bomlott módra, mintha vészharang karillonja volna. - -A lovag rémülten szökik fel térdéről. - -– A lőporos torony! kiáltja berekedt hangon. - -Micsoda őrült gondolat volt azt a két hajfürtöt egymásba fonni. Most az -kötve tartja. - -Nincs idő azt most kibontogatni. - -– Vágd le mind a kettőt! kiált a nőnek. - -Juliannának olló csügg le az övéről: könnyen segít vele. Két nyisszanás, -s az összefont fürtök kezében maradnak. - -Andrássy tábornok rohan az ablakhoz. - -Az egész ég lángveres, a szikraözön még tör egyenesen fel a magasba, -vérfelhőket gomolygatva maga előtt; repülő gerendák, mint tüzes -sárkányok, szállnak szerte-széjjel; majd a töltött granátok kezdenek -elpattogni a magasban, villámlások fényét szórva a tüzes égből. - -A tábornok bódultan rohant ki a mellékszobába, fegyverhozóját kiabálva. - -– Gyorsan a fegyverzetemet! A lovam nyergeljétek! - -Aztán bevágja az ajtót s ott hagyja az imádott hölgyet magára. - -Az pedig Delila-mosolylyal néz a levágott Sámsonfürtre, a mi kezében -lett hagyva. - -Felvetett két piros ajkán a megelégedés mosolya kérkedik. - -Odakinn a piaczon eszeveszett zenebona támad. Minden ember kiszalad az -odujából, katonák, polgárok, férfiak a feleségeik kantusában, a mit a -zavarban magukra kaptak, ki-ki azzal a fegyverrel kezében, a mit az első -rémület a kezébe adott. «Itt vannak a németek!» Ez a kiáltás hangzik -szerte-széjjel. «A bástyákra minden ember!» üvöltik az erősebb hangok; -dobpörgés, trombitaharsogás tör ki az emberzajból. «Itt van -Löffelholtz.» S a kiabálás közé nem sokára puskaropogás vegyül. A -falakon csakugyan küzdelem folyik, odatódul hát minden ember; meg a -tüzet oltani, a mit a robbanás okozott; a félrevert harangok kongnak. A -zűrzavar lassankint tovavonul a piaczról, a tüzet elnyomják, az ég -lángfelhői lassan elhamvasodnak. - -Julianna odalopózik az üvegtelen ablakhoz s kikémlel rajta. A piaczon -senki sincs már: üres a tér. A ki csak férfi, az mind az ellenség -rohamát visszatorlani futott a bástyákra. - -Julianna levette az óra súlykolonczáról a Ketterhäuschen kettős kulcsát, -s aztán még két emléket vitt el magával: az összefont közös hajfonadékot -és a torzképek közös albumát. - -Mindent megkapott, a mit kivánt. - - - - -XIII. FEJEZET. A MEGSZABADÍTOTT LEÁNY. A MEGJUTALMAZOTT UDVARLÓ. A -VÁROS VESZEDELMES TITKA. - -A doktor gazdasszonya hátraszegett nyakkal aludt a karszékben. Maga az -orvos felől egészen nyugodt lehetett Korponayné. Az addig ki nem lép az -ágyából, míg a puskaropogást hallja, hanem a paplanát a fülére húzza. - -Legelső dolga volt a tüzet felszítani a kandallóban. - -Azután levette a falról a négycsővű mordályát s az övébe dugta. - -Ez az asszony kész volna ma embert ölni. - -A szironyos subiczáját a vállára veté s neki indult a sötétségnek. - -Lámpást nem vihetett magával, csak a kezével tapogatózva ment végig a -szobákon, a folyosókon. Jaj annak a kisértetnek, a ki őt meg akarná -ijeszteni! De még az ördög is tanácsosnak találta kitérni az útjából. Ez -az asszony nem tréfál! - -Felnyitotta a kulcsokkal a lépcsőtornácz rácsát, aztán a kapu kis -ajtaját. Kitekintett a piaczra. - -A lámpásokat mind kioltotta a robbanás, a pellengér mellett sem égtek az -őrtüzek, azokat elparáholta a hóesés. Se alabárdosok, se Wenczezlausz -nem álltak mellette. Szerencséjük! - -Minden kedvezett merényletének. A sötétséget egy-egy eldördülő puska -villanása szakítá meg: ettől még jobban vakká lesz az ember. - -Odaért a Ketterhäuschen elé; látta, hogy senki sincs a közelben; -hirtelen felnyitá a rácsajtó zárát s berohant a ketreczbe. - -Nem szólt semmit, csak felnyalábolta a havas szalmáról az -összezsugorodott alakot s az ölébe kapva, kihozta onnan. A zárokat -nyitva hagyta, a kulcsokat eltette. - -Aztán futott vissza a terhével, mint a farkas a báránynyal a Thurzó -házhoz. - -Talán a míg észreveszik, hogy üres a ketrecz, befújja a lábnyomait a -szél hóval. - -Megint be volt zárva a háta mögött ajtó és rács. - -A félig nyitott ajtókat a lábával rugdalta be maga előtt. A kandalló -tüze megvilágította az utolsó szobát: a saját hálószobáját. - -Még nem tudta, hogy élő alakot hoz-e az ölében, vagy halottat? - -Hogy alélt volt és dermedt, azt érezheté. - -Ott lefekteté a medvebőrre s letépett róla minden ruhát. - -A leány teste olyan hideg volt, mint a jég; semmi életjelt nem adott. - -Odavitte őt a saját ágyába és lefekteté. Erős szőrszövetet hozott elő, -arra borszeszt öntött s elkezdte a megdermedt tagokat végig dörzsölni. - -Erre az élettelen alak lassankint felmelegült. - -Hogy még jobban menjen, a szivére lehellte forró lélekzetét. - -Egyszer aztán felnyiltak a leány szemei; s bámulva tekintének az üres -semmibe. - -Szép kék szemei voltak. Egészen hű tolmácsai annak a léleknek, a mi egy -ilyen gyermekalakban lakik. Alig volt több tizenöt évesnél. Lihegő ajkai -olyan parányiak, olyan csigabigaformák, mint egy szopósgyermekéi. Hozzá -len- és selyembogárszál közt válogató haja. - -A mint annyira eszméletéhez tért, hogy megismerte az előtte térdeplő -hölgyet, hattyúnyakhajlású karjával átfonta annak a nyakát. - -Ekkor aztán Julianna őrjöngő kaczajjal kapta őt nyalábra, összecsókolva -a leány arczát, szemét, száját. - -– Mondtam úgy-e, hogy fenekestül felfordítom ezt a várost, mégis -kiszabadítlak a körmeik közül. - -A leány nem szólt semmit; de összetapadó ajkai mutatták, hogy eleped. - -Julianna minden arczmozdulatát értette már a leánynak. - -– Várj, leánykám! Készen a számodra. Gondoskodtam rólad. - -S előhozta a kandalló zárt katlanából a forró borlevest, csészébe -öntötte, kanállal hűtötte, maga megkóstolta, aztán a karjára emelte a -leánynak a fejét, úgy itatta meg vele. - -Jól esett neki. Kényelmesen végig nyult az ágyon. - -– Bántottak, angyalom? Kinoztak? Gúnyoltak? Csúfsággal illettek? - -A leány mindenre azt felelte: «nem, nem». - -– Láttam! Oh, jól láttam. Egész nap egyebet sem tettem, mindig csak azt -néztem. Magamat átkoztam; Istennel pöröltem; ördöggel alkudtam; -embereknek vesztére esküdtem. Hej, meg is tartottam. - -A leány rémültében összehúzta magát. - -– No te ne félj tőlem. Te drágám! Te szentem! Hát nem vagyok-e én a te -kis anyácskád? Te hamupipőke! Boszorkány anyának tündérke leánya! Hozok -mindjárt enned! Meglásd milyen jókat! Török császár asztaláról mind -letakarítom a csemegéket. - -Eltünt, meg visszatért, a kantusának a szárnyát felemelve tartá, az tele -volt szedve; kitölté a tartalmát a leány elé az ágytakaróra. Valóban -szultáni asztal csemegéi voltak. Ki tudja hol vette? Talán a tábornok -otthagyott lakoma-asztalát rabolta meg érte. - -– Válogass benne; izleld meg; láss hozzá. Aztán tedd a fejecskédet, ezt -az aranyos bubafejet ide a vánkosra, s aludjál egy verset. Nézd, ez a -vén asszony, hogy húzza itt a bőrt a fagyon. Ezt is én altattam el, de -nem úgy ám, a hogy téged, meleg csókjaimmal. - -S azzal végtül végig csókolta a leányt, a homlokától elkezdve a lábujja -hegyéig s megint visszafelé, mind a két szeméig. S aztán a tenyerébe -tapsolt. - -– Hahaha! - -Milyen jó tréfa ez! - -És még nincsen vége. - -Még hátra van valami. - -Odafenn az utczán egy magányos lovag járkál fütyörészve, s -fel-feltekintget az erkély ablakára. Ez Belleville lovag lesz. A -jutalmát várja. Bizony megérdemli. - -Juliannának eszébe jut a hű lovagja, a kit ide rendelt erre az órára. - -Egy olyan órára, a mikor a városban minden ember a halált keresi, vagy a -halál elől fut, a mikor rémülettől reszketnek az asszonyok, a mikor -dühtől ordítoznak a férfiak; a harangokat félreverik, a puskák ropognak, -hogy akkor bizonyságot tegyen bálványképe előtt szivének melegsége -felől. Ki volt erre képes? Az, a ki megtette. - -– Mindjárt visszajövök. Csak egy dolgot végzek. Meg ne ijedj itt -magadban. Senki sem tud rólad. Mulasd magad addig ezzel a könyvvel. - -S odaadta a leánynak a közös albumot, a mit a tábornoktól elhozott. - -Az bizonyosan csak az első lapokat fogja végig nézni, a hol az -eszményített, hiven rajzolt alakok vannak, s azt fogja mondani, «nagyon -szép volt». - -Julianna betakargatta őt a paplannal. - -– Aludjál, bárányom. Kis tuba gerliczém. Ha kell, majd felköltlek. - -Bizony már elkezdek apró hógalacsinokat hajigálni az erkélyablakra. A -lovag türelmetlen. Az idő hideg s a szív lángol. - -A míg Julianna a nagy fali tükör előtt elment és belepillantott, megállt -egy pillanatra. - -A kaftán lecsúszott az egyik válláról. Az az elefántcsonthalom úgy -tündöklött a setétben, a fekete prém közül. - -A hölgy csalfa mosolygással nézett le féloldalt a fehér vállára. - -S azt mondá magában: - -– Lám a német császár egész kincstáráért meg nem tette volna ezt a -lovag; de ezért a vállért megtette. - -S büszkén mosolygott magának szembe. - -Sietve futott fel a lépcsőkön a legfelső szobába. Onnan nyilik az -erkély. - -Felnyitá az egyik ablakot. «Pszt» szisszentett, jelt adva. - -A lovag, köpenyébe burkoltan ott várta a jeladást. Kalapjával inte, hogy -jelen van. - -– Kegyelmed az, chevalier de Belleville? - -– No, régen én vagyok. Szavam tartám. - -– Én is, mondá e hölgy s aláhajítá neki az erkélyről a karikával -összekötött kulcspárt. - -– Enfin! Dörmögé a lovag. - -Julianna pedig hamisan vihogva huzta magát vissza az erkélyablak mellé. - -Történetesen a házkapu és lépcsőrács kulcsai helyett a Ketterhäuschen -kulcsait találta ledobni a lovagnak. - -Belleville lovag sietett a kulcsokkal az ajtóhoz. - -Az egyik először nem akart belemenni a kulcslyukba, azután meg, hogy -valamikép mégis belebicsaklott, akkor meg nem akart elfordulni benne; -utoljára alig birta belőle kihuzni a lovag. – Ez nem volt az igazi. – A -másik kulcs aztán vígan beletalált a kulcslyukba, el is fordult benne -tízszer, tizenháromszor, de a zárt semmiképen nem nyitotta fel. - -A lovag kezdett csendesen káromkodni. - -Az az ördöngös asszony oda fenn meg úgy nevetett magában, a függöny -mögül kidugva félig a fejét. - -Belleville lovagnak egyszer aztán úgy rémlett, mintha a nevét hallaná -kiabálni, többszörösen. Az üres piacz viszhangot is ád rá. - -A hang még távolból jött, a Kathedrále felől, de egyre közeledett, s a -lovag kiveheté a zajból, hogy a közeledő emberek a neve mellé még -epithetonokat is ragasztanak, a mik közül a leghizelgőbb az, hogy -«átkozott kujon!» - -A közeledő csoport a Schaarwache volt, a melyre a Ketterhäuschen őrizése -volt bizva. Ezek a nagy catastropha után maguk is a veszélyben forgó -bástya felé rohantak, igen bölcsen itélve, hogy ott több hasznot -tehetnek az alabárdjaikkal, mintha itt azt az egyszál leányt őrzik, a ki -úgyis kettős lakat mögött van, s ime hatalmasan segítének is benne, hogy -a zűrzavart felhasználó császári csapatot a megrongált bástyától -visszaverjék. Talán egyéb segítség is érkezett az éjjeli roham -meghiusítására, Löffelholtzék ostromdandára el lett űzve s erre aztán az -őrcsapat is visszatérhetett a maga kirendelt posztjára, Wenczezlausz -vezetése mellett. - -A lármahangokból az volt kivehető, hogy a közvélemény egyenesen -Belleville lovagot gyanusítja a lőporostorony felrobbantásával. Hogy meg -volt vesztegetve az ellenségtől: máskülönben nem is lehetséges, hogy a -császáriak egyszerre ott teremjenek a megrongált bástya előtt, mikor a -főhadiszállásuk egy órányi távolban van, s a januári éjszakát -mulatságból senki sem tölti a Luts patak martjai között. - -Belleville lovag gondolt erre, mikor azt a bolondot tette; volt rá -gondja, hogy az alibijét bebizonyítsa, egész éjjel a felrobbanás -perczéig együtt kártyázott a kurucz tisztekkel. Arról, hogy tempirozott -kanóczok is vannak a világon, a mik órára kiszámítva gyuladnak el, a -filiszterek nem tudnak semmit. Aztán, ha áruló akart volna lenni, nem -hordatta volna el nagy részét a lőpornak a groszscherfeldi toronyból a -többi kaszamataboltokba. Itt nem maradt több valami három mázsa -lőpornál, meg egy pár láda töltött gránát. Elég az is a szép asszonynak -a hóbortos kivánságát kielégíteni, de nem a bástyákat ledönteni. Majd -megfelel ő magáért. - -A míg a lármázók elvonultak, Belleville tanácsosnak találta behuzni -magát a mély kapuboltozat alá. A föld fehér, az ég fekete, ilyenkor vak -a künnjáró ember. - -Hanem egy bajt nem sejtett meg. Azt, hogy a Ketterhäuschentől a fris -hóban lépések nyomai vezetnek épen ahhoz a kapuhoz, a hol ő rejtőzik. - -– Hüh! Ezer véka sárkánykigyótojás! üvölte fel Wenczezlausz, mikor -meglátta az üres kalitkát. Kirepült a madarunk! - -Keresték lámpással, felhányták a szalmát alabárddal, biz az nem volt -sehol. - -– Nézzétek meg jobban, hátha felmászott a pléhtető alá? - -– Biz az se égen, se padláson nincsen. - -– Kinyitották az ajtót, elszöktették. - -– Úgy van, úgy van. Itt a lábnyomok! Világos. - -– Adjátok ide azt a lámpást. - -Wenczezlausz kezébe kapta a karikán függő drótoslámpást s a nyomcsapásra -világított vele. - -– Egyenesen odavezetnek! Rajta! utánam. Megkapjuk, ha az ördög vitte is -el. - -Az pedig ott hallgatta az erkélyablakból. Hol megijedt, hol nevetett. - -Valami lesz ebből. - -De ez még mind az ő szövevényébe illő fonál. Csak szőjjétek! Bogozzátok! - -– Utánam! Előre! ordított Wenczezlausz s kivont kardjával veszedelmesen -hadonázva vágtatott a Thurzó-ház kapuja felé. - -Belleville lovag észrevette, hogy a menekülés késő, de nem is volt -szokása őrjáratok elől megfutamodni. Sokszor a hátukhoz verte ő már -azoknak az alabárdjukat otthon Párisban is. Gavallér nem szokott -szaladni. - -Mikor látta, hogy a rejteke felé rohannak, a köpenyegét a bal karjára -csavarva, s egyenes ví kardját jobbjába markolva, kilépett a kapubolt -alól. - -– No hát mi kell, te nagy majom? kiálta a janitorra, vívó toppba csapva -magát. - -– Ah! Itt van! ő az! Valósággal a Belleville lovag! - -– No hát mit örülsz neki, hogy megkaptad a Belleville lovagot? - -– Megfogtuk! Rajtakaptuk! ő tette! ő lopta el! Most is a kezében vannak -a Ketterhäuschen kulcsai! Ott van ni! Kerék van a kulcs fején: a hóhér -jelvénye. Le kell őt fegyverezni! - -– S azt te fogod megtenni? te égmeszelő! Hát fogd jól azt a kardot! - -De már mikor azt a tanácsot adta neki, akkor Wenczezlausz kardja hetet -kalimpázott a levegőben s úgy elrepült, hogy rá sem talált többet a -hóban. - -– Hát ti többiek, hogy adjátok az ócska vasat! gúnyolódék Belleville -lovag, s mint a villám úgy czikázott köröskörül a pallosa, itt egy -sisakot ütve le a fejről, ott egy alabárdot ki a kézből. Még kimélte az -elleneit, nem szurkált az elevenjeikbe, csak a bivalybőrt pufogatta -hatalmas ütésekkel, azoknak ez is elég volt. Az igaz, hogy csak -fogdmegek voltak. - -Hanem a verekedés, szitkozódás zajára, meg Wenczezlausz -segélykiabálásaira több oldalról kezdtek odanyomakodni hazaszállingozó -fegyveres polgárok, a kiknek goromba «schlägerek» (kurta kardok, nagy -ökölkosárral) voltak a markukban s megszorították a lovagot. - -– Gyere rám csak, gyere te: csirizfaló, csomótaszigáló, fonálrágó -hukkepakk! Mind megeszlek! - -S oly vitézül védte a kapualját az egész csoport ellen, hogy csak -messziről mertek hozzá vagdalni. - -A szép asszonynak tetszett ez a jelenet nagyon. Ő érette vívnak. Őtet -mulattatják. - -Tán egyébre is várt. - -A nagy hajczihő közepett egyszerre egy erőteljes parancsoló hang szólalt -meg. - -– Minő verekedés ez? A piacz közepén? Mi az? polgárok! - -Egyszerre helyet adott neki minden lélek. Fabriczius volt, a biró. - -A városházától jött ide a lármára. Onnan intézte eddig a város védelmét, -az oltást, hidegvérrel, Wenczezlausz lármakiabálása idehozta. - -– Ott van! megkerítettük! az áruló! kiabált Wenczezlausz, de csak -messziről mutogatva a lámpással a lovag felé. - -– Belleville lovag! szólt, felismerve az alakot Fabriczius, s előlépett -a tömeg közül. Neki is kard volt a kezében. - -Belleville lovag olyan tempót tett, mint a ki kész elfogadni a biróval -is a viadalt. - -– Nem, lovag! Én a biró vagyok, szólt Fabriczius, leeresztve a kard -hegyét, mire aztán a lovag is leeresztette a kardját. «Mi koczódása van -önnek a polgárőrökkel?» - -– Tudja az ördög! Felelt a lovag daczosan. - -Wenczezlausz odakiáltott: - -– Hiszen ott vannak kezében a Ketterhäuschen kulcsai. - -– No hát a Ketterhäuschen kulcsai! rikácsolt mérgesen Belleville lovag s -odadobta nekik a lábaikhoz. Itt van, szedjétek fel. - -– Hogy kerültek ezek a kulcsok a kegyelmed kezébe? kérdé Fabriczius -elbámulva. - -Az a leskelődő hölgy odafenn, lélekzetét visszafojtva várta, hogy mit -fog felelni a lovag? Annak bizonyára elég oka van rá, hogy őt elárulja, -mikor rájön, hogy mennyire rá lett szedve általa. - -Hanem Belleville, bár könnyelmű volt és kalandhős, de minden izében -nemes ember és lovag, s daczosan utasítá vissza a faggatást. - -– Az az én gondom, senki másé. - -– De az enyim is, lovag úr, én ura és birája vagyok e városnak. - -– Nekem nem az, kegyelmed! vigye innen a csámpás filiszteusait, vagy -pokolra küldök egynehányat, a ki utamat állja. Mi bajok velem? - -De most már egyszerre tizen is ordították: - -– Megszöktette a Ketterhäuschenből a leányt! - -Fabriczius haragosan fordult hátra. - -– Megszöktette a leányt! - -– Igen! Igen! Kiabált Wenczezlausz. Ő robbantotta fel a lőporostornyot, -azért, hogy a zűrzavarban felnyithassa a ketreczet, a míg mi -valamennyien a tüzet oltjuk és verekedünk. Délben is itt járt lóháton s -védelmezte a leányt, hogy a nép ne bántalmazza. - -– Hová tette kegyelmed a leányt? kiáltá haraggal a biró. - -– Vigyázzon kegyelmed, a kardomba ne szaladjon. Hirtelen kezem van. - -– Hová rejtette a leányt? - -– Azt nem mondom meg. - -Azt is mondhatta volna, hogy nem tud róla semmit, s igaz is lett volna, -de így szebb volt. - -– Én követelem a törvény nevében, hogy adja elő. - -– Én pedig izekre hagyom magam vágni s még sem adom elő. - -A hölgy odafenn a tenyerével csókot küldött a lovagnak. Megérdemelte. (A -kit ő egyszer meghódított, bolondja marad az neki az utolsó -lehelletéig!) - -– Itt kell a leánynak lenni ebben a házban! kiáltá Fabriczius. - -– De ennek a kapuját én őrzöm. - -Fabriczius hátrafordult az őrökhöz. - -– Kerüljetek a bástya-utczára, a hátulsó kapun át bemehettek. Fel kell -kutatni az egész házat. - -Most azután itt volt az idő Juliannának a megrémülésre. Ijedten futott -el az erkélyszobából vissza a hálószobáig, a hol a leányt hagyta. Az -szépen elaludt a kezében tartott könyvvel épen annál a lapnál, a hol a -fejedelem szép, méltóságteljes oroszlánképe mosolygott. - -– Krisztinka! kiáltá Korponayné. Ébredj! Kelj az ágyból. Érted jönnek. - -A leány ijedten szökött fel altából, s az ágytakaróba burkolta magát. - -– Megint visszaakarnak vinni oda! - -– Nem, nem, oda nem! Inkább a háztetőről ugrom le. - -– Dehogy ugrasz. Öltözzél gyorsan! - -Krisztinka a ruháit kereste. - -– Hagyd a szoknyát. Más kell neked. Itt a Pelárgus ruhái. Éppen rád -illenek. Várj kis élhetetlen, majd felöltöztetlek! - -S nagy gyorsasággal belerázta a leányt a pulideresbe, felhúzta a lábára -a sarkantyus sárga csizmát, rágombolta a zsinóros dolmányt, derekára -kötötte az övet, ráakasztotta a görbe kardot. Aztán szétfonta a haját s -elszórta a vállán férfias módra, hegyébe nyomta a sastollas süveget s -azzal a tükör felé fordítá a leányt. - -– Nézd, milyen helyes legényke lettél! - -– Mégis fel fognak ismerni, rebegé Krisztina, kinek minden mozdulata -elárulá a leányvoltát. - -– Hiszen nem maradsz itt, hanem szököl, mondá Julianna, a Pelárgus -köpenyegét vállára kapcsolva a nagy ezüstös csattal. - -– Merre szökjem? Hová szökjem? kérdé a leány hüledezve. - -– Ne légy ostoba! Jól tudod, kiálta Julianna, haragosan dobbantva. - -A leány elhallgatott nagyon. - -– No ne tedd az ujjadat a szád elé, elárulod vele, hogy szűz leány vagy. - -– Mit csináljak? - -– Menekülj, a merre tudsz! - -– Hogyan? - -– Te tudod az útját, módját. Innen ebből a házból vezet ki a városból a -földalatti ut, a min keresztül egy rejtett forrás vizét a városba nagy -messziről bevezetik. Azon keresztül elfuthatsz. - -– De ez az atyámnak a titka! A Fabricziusok készíttették ezt a -földalatti folyosót, soha senki a család tagjain kívül erről nem tudott -semmit. Ez a városunk titka. - -– Sodoma és Gomora tüze pusztítsa el az egész várostokat! Érdemelnek ők -tőled valami kiméletet? Nem odazártak-e a ketreczbe? télen csikorgó -hidegben, nem oda jöttek-e hozzád gúnyolni, szidalmazni? Leköpködtek, -megdobáltak, röhögtek rajtad. - -– De az atyám! - -– Épen az atyád parancsolta, hogy így tegyenek. Azzal kezdte a -biróságát, a mint haza érkezett. Ő is a titkos alagúton át jött a -városba, úgy, hogy még e házban sem vette észre senki. Mikor téged -elfogtak a czudarok, azért, hogy tőlem izenetet vittél, a mit másra nem -bízhattam, akkor az apád volt az épen, a ki az itéletet kimondta rád, -hogy csukjanak a pellengérkalitkába két napra, két éjszakára, akkor -állítsanak törvény elé, adjanak bakó kezébe, kínozzon meg, a míg -vallasz, miért jártál kinn s ha árulásban találnak, üsse le a bakó a -fejed, ha erkölcstelenségben, vágja le a hajadat, tegyen tollkoszorút a -fejedre s úgy seprüzzön ki a városból. - -A leány épen nem volt legényke: sirt. - -– No, ne nyafogj most! milliom a lelke, hiszen kard van az oldalodon, -tedd a kezed a markolatjára, nem érzed, hogyan melegít? ha ők nem -átallnak egy kis leányra hajtóvadászatot tartani, te ne átalj előlük -elmenekülni. - -A leány mégis tétovázott. - -– Hallod! Már benn vannak az udvaron. A hátulsó kapun jöttek be. Nem -hallod az apád szavát? Mihelyt a doktort felzavarják s annak a -szállására bejutnak, azonnal itt lesznek. Én a folyosó-ajtót sem -zárhatom be előttük, mert az orvos az este azon keresztül távozott el s -engem halálos betegen hagyott itten az ápolónéval, a zárt ajtó ellenem -tanuskodnék. Nincs vesztegetni való pillanat! - -A leány mégis gondolkozott. - -Akkor a füléhez hajolt a hölgy s valami nevet súgott neki: attól a leány -szemei egyszerre felnyiltak. - -– Őt ujra meglátod. Ő fog ottan várni… - -A leány most már gyöngén mosolygott s könnyedén bólintott a fejével. - -– Tehát elmenekülök. - -– Azon az úton. - -– Azon. De ne jöjj utánam, kis anyácskám. Ne less rám, merre megyek el? - -– Jól van. Nem akarom a város titkát tudni. – Csak te magad szabadulj -meg. Itt a tolvajlámpás, meg ez a kétcsövű pisztoly. Te olyan derék, -bátor leány vagy ott, a hol veszedelem van. Szedd össze magadat. Na még -ezt a tarsolyt a válladra elemozsinával. Aztán ezt a képes könyvet is -tedd bele. Add át majd az én barátnémnak. Tudod már kinek? Erről -megtudja, hogy én küldelek. És talán egyebet is. Csókolj meg, aztán -siess! Már hallom a doktor ajtaját nyikorogni. Megállj még. Kössük -batyukba a levetett leányruháidat, ezeket is vidd el magaddal. Nem jó -lenne, ha itt találnának belőle valamit nálam. - -Megcsókolták egymást, aztán a leány kezébe vette a tolvajlámpást s a -konyhába vezető ajtón át elmenekült. - -És Juliánna annyira meg tudta tagadni asszonyi természetét, hogy nem -lesett utána, nem volt kiváncsi nyitjára akadni annak a titoknak, a mit -csak egy család tud, s a mely titok az alapja Lőcse város -védképességének. - -A helyett hirtelen levetkőzött, s lefeküdt az ágyába. - -Rendben volt már minden. Jöhettek az inquisitorok. - -Azoknak ugyan elébb egy kis felakadásuk volt a doktornál. A hátulsó és -az első házat összekötő folyosóhoz csak az ő lakosztályán keresztül -lehetett eljutni, s a doktornak igen nagy magyarázat kellett hozzá, a -míg megértette, hogy mi járatban vannak azok, a kik az ajtaján -dörömböznek. - -Először nem volt, a ki az ajtót kinyissa. Az egyetlen gazdasszonya, Léni -asszony, kölcsön volt adva a szomszéd patiensnek. Ő maga pedig erős -transspiratióban volt. Mikor aztán Fabriczius hangját felismerte, akkor -azt mondta, hogy «mindjárt!» - -Ez a «mindjárt» annyit tett, hogy elébb felhúzott magára három rendbeli -alsó felső gunyát. Tél az idő s fűtetlen a szoba. Aztán nagy -tudománynyal gyertyát gyújtott; a tubákos szelenczéből átvette a -múlhatatlan reggeli szippanatot, megvárta míg prüszköl tőle, a mitől az -agy megtisztul s csak aztán sietett az ajtót felnyitni. - -Fabriczius türelmetlenül tört be hozzá. - -– No, Fabriczius, hol ég? kérdezé a doktor. - -– Már el is van oltva. Hanem kegyelmed, doktor uram, ugyan jól alhatik, -ha csak most ébred föl. - -– Ezt teszi nálam a syrupus diacodion, négy csepp belőle az éjjeli -italba, s úgy alszik tőle az öreg ember is, mint a gyermek. -Recommendálhatom kegyelmednek. - -– Köszönöm, doktor. Most más bajunk van. Látja, mennyi ember jön utánam. - -– Tán valakinek betört a feje? - -– Biz itt tört be elég fej az éjjel, de azok várhatnak reggelig. Mi itt -házmotozást tartunk. - -– Házmotozást! Nálam? - -– Nem a doktor úrnál, hanem a szomszéd kapitánynénál, a kihez nem tudunk -más úton bejutni, mint az összekötő folyosón keresztül. - -– S mit keresnek kegyelmetek a kapitánynénál, ilyen éjjeli órában? - -– A delinquenst a Ketterhäuschenből, a kit az éjjel megszöktettek. - -A doktor még egy szíppanatot vett a tubákospixisből. - -– Assecurálhatom kegyelmedet, főbiró uram, hogy Korponayné úrasszony -tegnap este furor dæmoniacus extaticusba esett; általam curáltatott s -azóta mély soporban alszik. - -– Ejh, uram, az ember csalódhatik. - -– Az ember igen, de a doktor nem, pattant fel a sértett tudós. Ha nem -hiszik kegyelmetek, ám jöjjenek utánam. - -Azzal a mankóit a hóna alá kapva, maga elől neki indult az urakat -vezetni a folyosón keresztül, a tornáczokon végig Korponayné -hálószobájába. - -Illik? Nem illik? Benyitottak. - -Fabriczius maga hozta az égő gyertyát a doktor után. - -A hálószobában is égett egy olajmécses, annak a pislogása nem rontja a -szendert. - -A nagy karszékben aludt az ápolónő, a nyoszolyán pedig az úrasszony. Még -az egyik alabástromkarját is a feje fölé emelte, s az ujjai idegesen -játszottak, mint az álmodóé. - -– Nos! Hát mit mondtam? szólt triumfáló tekintettel a doktor. – Ime, úgy -alszik, a hogy determinálva van. Az állkapocs leereszkedve, a pupillák -felfelé fordulva, a lélekzetvétel mély és horkoló, ez a sopor -necroadelphos. - -– Ez nem lehet csalódás. Lehet csalás! szólt kemény hangon Fabriczius. - -– Mi – hit? förmedt fel a tudományok férfia. Error, vagy dolus? Mikor -ime itt a világos indicium. Az üvegcséből hiányzik három lapdacs. Három -pilulæ de cynoglosso! Ez species facti! Az én tudományomat akarja -kegyelmed derogálni!? - -– Dehogy akarom. Én elismerem a kegyelmed medicináinak a virtusait, de -nagy kérdés, hogy bevette-e őket valaki? - -– Hát azt megmondja az ápolónő, a ki beadta neki. Itt van! szóljon. - -A doktor maga odatopogott Léni asszonyhoz s elkezdte őt költögetni. A -szelidebb módszerek, holmi csípés, hátbaütögetés nem látszottak nála -foganattal lenni. - -– Nagyon mélyen alszik, ha hozzáfog. - -Utoljára egy korsó hideg vizet töltött a nyakába. - -Az már használt. Léni asszony fölugrott, olyan mozdulattal, mint a ki -keresztül akar úszni a vizen, s arra a kérdésre, a mit a doktor a fülébe -ordított: «Hát, Léni asszony, bevett-e a patiens?» elébb meredt szemmel -nézett a gyertyába, aztán álomdadogó hangon azt mondta rá: «nincs itthon -a doktor». - -Most még jobban fülébe kiáltott. - -– Bevette-e az asszonyság a három pilulát? - -Erre a szóra nagyot hökkent a kérdezett. Rémület látszott az -arczvonásain kifejezve. A kezeivel az oldalzsebeihez kapott, s aztán azt -felelte: «három peták egy forint!» Ez most azt álmodja, hogy a -konyhapénzről számoltatják. - -A doktor boszusan szorítá össze a fogatlan ajkait s aztán széttekintve -maga körül, a mint meglátta Wenczezlauszt, azt mondá neki: - -– Carissime! Menjen csak át kegyelmed Léni asszonynyal a szobámba és -hozzák át az electrica machinát. Kegyelmed studiosus, látott már olyat. - -– Hah, csavarni is tudom! állítá az úrfi. - -– No, Léni, itt a gyertya! menjen kend előre! parancsolá a doktor, -kezébe nyomva a gazdasszonynak az égő gyertyát, a mivel az úgy neki ment -a Wenczezlausz képének, hogy majd a szemét pörkölte ki vele. Annak úgy -kellett őt a két karjánál megfogni és maga előtt tolni, hogy valami -almáriumba be ne sétáljon. - -Fabriczius azt mondá a doktornak: - -– No, hogy a gazdasszonya akkor is alszik kegyelmednek, a mikor jár, azt -elhiszem, hanem hogy a patiense aludnék, mikor fekszik, abban -kételkedem. - -– Látni fogja kegyelmed, hogy semmi móddal nem fogjuk őt felkölthetni, -mint épen csak az electrice machinával. - -– No, én addig, a míg a doktor úr ezzel vesződik, átkutatom a szobákat. - -Azzal Fabriczius a polgárőröket maga mellé véve, rendre járta a -szobákat, folyosókat, a ház rejtekeit, a miket csak ő ismert. Sehol még -csak nyomát sem találta a gyanunak. - -Még az a körülmény is ellene fordult, hogy a lépcsőgádor vasrácsajtaja -belülről volt bezárva, a zárban hagyott kulcscsal. - -Itt vagy valamennyinek, a ki a házban lakik, össze kellett czimborálni a -leány megszabadítójával, vagy boszorkánysággal kellett végbemenni. - -– Nyissák fel belülről az utcza-ajtót. El kell nyomni Belleville -lovagot. - -Ezt parancsolá Fabriczius. - - - - -XIV. FEJEZET. A CSALHATATLAN PANACÆA. - -Belleville lovag ez idő alatt egyre vitézül védte a fedett állását mind -szóval, mind karddal. Oroszláni bátorsága mellett az egész ráröffent -fegyveres csoportnak is ellent tudott állni. Emléket is kaptak tőle már -elegen, a mivel hazamehetnek. A rárohanókat meg-megszalasztja; de aztán -a helyére megint csak visszatér, nehogy körülfogják, vagy egy másik -csoport azalatt megszállja a kapualját. Végre azonban utoléri a nagy -veszedelme, a mint Fabriczius parancsára belülről kinyitják a kaput s -hirtelen hátulról köpönyeget vetnek a fejére. - -Belleville lovag ugyan még az orozva jött lefegyverezésre sem adja meg -magát. A bal kezébe fogott tőrrel kihasítja a köpönyeget s kidugva rajta -a karját, félkézzel és kurta dákossal is vitézül ellentáll a vele -dulakodóknak s sok kárt tesz levágott fülekben és betört oldalbordákban, -míg utoljára is valamelyik fogdmeg kötelet vet a lábszárai körül s azzal -lerántják a földre és elnyomják, minden ordítozása daczára. - -A szomszéd házban volt a kurucz tábornok főhadiszállása, de abban most -egy lélek sem volt ez idő szerint, minden ember az ellenség elé sietett. - -A diadalmaskodó népség boszuval ordítá: «Oda kell őt csukni a -Ketterhäuschenbe! Be a kalitkába!» - -Ebben a válságos veszedelemben trombitaharsogás hangzik fel az ó-kapu -felől; fáklyafény támad, nehéz dübörgés hallatszik. - -Korponay János érkezett meg! - -Nem lett belőle Uriás! - -A kurucz kapitány szétverte a lesben álló ellenséget; elhozta a -fővezértől küldött élelmiszert és lőport a hegyszoroson keresztül, hiány -nélkül; sőt még ahhoz is elég jókor érkezett, hogy a robbanás után -rohamot kisérlő császári csapatokat lovasságával oldalba kapja, s az -ostrom visszaverésében elnyerje az oroszlánrészt. Háromszoros diadallal -került vissza a kis kapitány. (Többet tud már az ABC-ből a három első -betűnél!) - -Az ő lőporos és lisztes zsákos szekerei dübörögnek ott végig a széles -utczán. - -– Utcza, kutya, kurta! kiált Korponay, mikor a Pfannschmidt[2] ház -szegletén bekanyarodva, meglátja azt a nagy tomboló tömeget a Thurzó-ház -előtt; egy rész még akkor tódult ki a kapun. Micsoda disznóság van -itten! - -Azzal sarkantyuba kapva a lovát, odavágtat a lovasaival a legsűrűbb -tömeg közé; a mikor már épen kötözni kezdik hátra a kezeit Belleville -lovagnak. - -– Hát ti imfámis Rackerek! A míg én a városotokat védem, azalatt ti az -én feleségem szállását ostromoljátok! Én ti nektek ennivalót hozok, -lőport hozok, ez a köszönet érte? Mit csináltok ott azzal a nemes úrral? - -– A franczia ez! kiabálnak a polgárok. - -– Micsoda? Belleville lovag! Az én camerádom! Ereszszétek el mindjárt! -Mit vétett nektek? - -– Elszöktette a leányt a Ketterhäuschenből. Ide hozta ebbe a házba! -kiabálnak minden oldalról. - -– Jól tette! derék ember volt érte. Az is az én cselédem volt! Hogy -mertétek elfogni? S még azért ily ribilliót csinálni! Mikor a sánczok -előtt az ellenség, ti meg a város közepén ránk támadtok! Haza hordjátok -az irhát ebben a nyomban, azt mondom, mert ha én megeszlek benneteket, -medveczukor alakjában támadtok fel az itélet napján! - -E békítő szavak nem tévesztették el csillapító hatásukat, a fegyveres -polgárság abban az arányban kezdte átengedni a tért a piaczon, a melyben -azt az előrenyomuló kurucz huszárság elfoglalta; a társzekerek döczögtek -ezeknek a nyomában. - -Korponay leugrott a nyergéből, hogy össze-vissza czibált vitéz -bajtársával kezet szorongasson. - -«Ventre saint gris! ces cancres des bourgois!» Mi történt itt veled -bajtárs? kérdi tőle. - -– Velem semmi. De te ugyan jókor jöttél. Én már félóra óta védem a -kapudat. A feleségedet azóta odafenn tán már fel is akasztották. - -– A feleségemet! Akkor gyere velem. - -S azzal karon kapva a kedves bajtársát, vitte őt rohanva magával, -útközben rátaláltak Belleville elhullatott kardjára. Azt is felvette, a -kezébe adta a lovagnak. - -– Megyünk az asszonyomhoz! - -No, ez szép találkozás lesz! - -Doktor Cornides ezalatt odafenn minden tudományát kimerítette, hogy az -alvó úrasszonyt életre költse, természetesen eredmény nélkül. - -Tanui voltak a sikertelen kisérleteknek többen a házkutatást végzett -polgárok közül, a kikhez csatlakozott később Fabriczius is. - -A biró, a mint Belleville lovagot a drabantjai elnyomták, visszasietett -Korponayné hálószobájába, nehogy távollétében az asszonyt valaki az -egyetértő szövetséges társai közül a történtekről értesítse. - -Ezalatt Wenczezlausz is előkerült a villamos géppel. - -Megcsinálták az ember-lánczot. A doktor fogta az egyik kezét az alvónak. -Platzinger polgár a másikat, a többiek egymásét. Wenczezlausz hajtotta -az üvegkereket. A doktor hozzányult a jobb kezével az ördöngős gép -villanysűrítő rézfejéhez; valamennyien mind elordították magukat, -olyanformát érezve, mintha a könyökük sajgó erére kaptak volna egy -botütést. Csak az asszonyság nem nyitotta fel a száját. - -– Még erősebb electricitást kell összegyüjteni! mondá a tudós -ezermester, s Wenczezlausz úrfi újra hozzáfogott nagy igyekezettel -hajtani a gépet, a közben kandi tekintettel pislogva az alvó tündérre, -kinek nem volt módja az éji öltöny fodrait helyreigazítani, mik az -ébresztési kisérletek alatt félrecsúsztak. - -De mielőtt másodszor is megrázhatta volna a doktor a szép alvó tagjait -az aprópénzre felváltott mennykővel, berontott az ajtón a hazaérkezett -férj, kisérve Belleville lovagtól. - -Mikor meglátta a sok hivatlan szájtátó férfit a felesége nyoszolyája -körül, magát az asszonyát pedig élettelen heverve a párnáin, csakugyan -azt hitte, hogy a feleségét torturázzák. Hozzá a doktor alakja, a -villamos gép, s az azt hajtó hóhérlegény. - -Éktelen dühbe jött, széttaszította az útjában állókat s a legjobban keze -ügyébe eső Wenczezlausz nyakát megragadva, ordítá: - -– Mit csináltok ti itt? beste lélek fiai! - -Doktor Cordines, felismerve a kapitányt, két mankójára emelkedék, fejét -vállai között csaknem elvesztve, s kenetteljes hangon mondá: - -– Moderálja magát kegyelmed, kapitány uram. Physicum experimentum -produkáltatik, electrica machinával contra soporem artemisialem. - -Korponay a doktort félretolta maga elől, Wenczezlauszt odalökte a -villamos gépre, s azzal az ágyhoz rohant; kezeit az alvó feje alá tette, -s magához emelte; szemeit, ajkait sorba megcsókolta, nevéről szólítá: -«Juliannám! Juliskám, galambocskám! Én vagyok itt! Ébredj fel!» - -És ecce! A gonosz tetanusnak egyszerre vége szakadt. A nyak nem volt -megmerevedve többé: szépen meghajlott; a szempillák felnyiltak, az -öklök, a mik görcsösen szoríták be a hüvelykujjakat, lágyan -széjjelváltak; az ajkak mosolyogtak; szavakat rebegtek. - -Még egy repetált experimentum a hitvesi csókokkal, s a kábulat végkép -elenyészik; az alvó eszméletéhez tér; lát, hall és érez, aztán nagyot -sikolt örömében, s mind a két karját a hizelgő ébresztő nyaka körül -fonja, s visszaadja neki az orvosságot, erősebb dósisban, hevesen -lihegve hozzá: «kedves aranyom, bálványom, édes kis uracskám». - -Doktor Cornides kihuzza a palástja zsebéből a jegyzőkönyvét, s az -okuláréján keresztül nézve beleirja ólma hegyével a praxist: «Contra -soporem artemisialem: – oscula mariti. – Specificum. – Probatum est». - -– Urak! Úgy hiszem, hogy mi itt ezen a helyen egészen fölösleges emberek -vagyunk, mondá Belleville lovag. - -– Magam is azt tartom, szólt Fabriczius. A kapitány úrnak ott a helye a -felesége mellett. Kendnek, Alauda, Wenczezlausz a Ketterhäuschen -mellett, a strázsán, a míg föl lesz váltva; a többinek a maguk -őrtornyán; a doktornak az officinájában; nekem a városházán, Belleville -lovagnak pedig a börtönben. - -Erre a szóra félbeszakítá Korponay a viszontlátás boldog ölelkezését s -sietett a beavatkozását érvényesíteni. - -– Protestálok! Biró uram, Belleville lovag katona. - -Ő felette polgári magistratus nem itél, ő csak katonának adhatja át a -kardját. Én fogom őt őrizni és én felelek érte. - -– Ám lássa kegyelmed, szólt Fabriczius, elég önuralkodással, hogy semmi -arczkifejezéssel ne magyarázza szavait. Mi többiek menjünk: Belleville -lovag maradjon! - -Belleville is kénytelen volt belenyugodni ez expediensbe, s savanykás -képpel adta át a kardját Korponaynak. - -– De hát csakugyan mit vétettél, pajtás? kérdezé tőle a kapitány, mikor -a többiek eltávoztak. - -Belleville lovag félre nézett a hölgy felé, ki térdeit karjaival átfonva -s magát fehér ágyleplével nyakig beburkolva, oly dæmoni hamissággal -mosolygott feléje. - -– Mit vétettem? Azt, hogy nem akadályoztam meg az öregapámat abban, hogy -az öreganyámat feleségül vegye; mert már az apámtól is hiba volt a -világra jönni, de én tőlem valóságos vétek, nem okulni a példáján, s -otthagyni a poklot, hogy aztán nagy kerülővel jussak megint vissza. - -– Valami kaland volt! suttogá Korponay. Va! farceur! Kitelik tőled! - -S azzal gyöngéden a hátára ütött. - -– No gyere, csókolj kezet az asszonyomnak; kivánj neki jó reggelt, s -aztán menj át a szobámba, dülj le az ágyamra és aludjál békével. Én nem -háborgatlak. - -– Köszönöm. - -Belleville alig tette be maga után az ajtót, hallhatá a csalfa tündér -örömének csattogó hangjait. - -Ő pedig aludjék békével. - -Pedig hiszen nem a férj vetteté föl a lőporos tornyot. - -Ezt a helyzetet csakugyan Belzebub találta fel az elkárhozott extra -megkínzására. - - - - -XV. FEJEZET. TE DEUM LAUDAMUS ET CÆTERA. - -Andrássy István tábornok ezalatt elég dolgot talált a harczi -feladatokban. Ilyenkor sokat ér egy nyugodt, erélyes vezér, a ki a -legnagyobb meglepetésben sem veszti el a fejét. Mindenki ő tőle várja a -parancsot, s minden hibát neki kell helyrehozni. Azért is szerették oly -igen a katonái; mert a hol más józan fővel is bakot lőtt, ott ő -kótyagosan is fején találja a szeget. Az egyik kezével az ostromló -ellenséget visszaverni, a másikkal a lerontott sánczokat helyrehozatni, -a meggyuladt épületeket eloltatni, a gyanusakat összefogdostatni, aztán -a visszavonuló ellenséget kémszemlével kisértetni: ez mind az ő feladata -volt. - -A városi polgárczéhek, a mint azt látták, hogy a támadó ellenség vissza -lett verve, nagy csoportokban tódultak elő, mindenféle ütő, vágó, lövő -eszközökkel; hangosan kiáltozva, hogy most már ütni kell a németeket, -rajtuk kell hajtani a főhadiszállásokon. - -– No csak lassan azokkal a Schieszprügelekkel! csitítá őket Andrássy; -ugyan bizony jól tették kegyelmetek, hogy idejöttek. Dobják csak el azt -a nyársat; aztán fogják a kapát meg a szekerczét; a ki ács, kőmíves, -álljon neki a szétdült tornyot helyreállítani; a ki meg szabó és varga, -az menjen haza sarut, mundért varrni, a mire nagy szüksége van a -katonáknak. De már több gyiklesőt, meg taglót ne hordjanak kendtek ide, -mert nem tudok tőle mozdulni, a sok elhányt lábhorogba meg mind a magunk -lába akad bele. Aztán ne harangozzanak már odabenn olyan -kétségbeesetten, hiszen nincs már semmi veszedelem! - -Mondták neki, hogy nem is tűzre harangoznak, hanem Te Deum laudamus -lesz; arra hivogatnak. Azon pedig neki is meg kell jelenni, mert úgy -illik. - -– Úgy? hát még «téged Isten dicsérünk» is legyen, azért, hogy egy -tornyunk a levegőbe repült. Jól van no. Elmegyek. Úgy sem láttam még -belülről ezt a hires lőcsei kathedralét. Csak valamivel későbbre tegyék -a templomparádét a szokottnál, mert itt még van egy kis dolog. Ezt a -szétdült fortifikatiót újra meg kell erősíteni. Hol van az a Belleville -lovag? ő ért ehhez! - -Mikor már nagyon sürgette, hogy hol van Belleville, végre egy a városból -érkező tiszt tudatá vele, hogy a francziát a polgárok elfogták az éjjel, -mert árulással gyanusítják, hogy ő maga robbantotta fel a lőporos -tornyot. - -– Hát akaszszanak fel a polgárok, nem bánom, három más embert az -árulásért; de nekem Bellevillere szükségem van; mert nincs több egy -genie-tisztemnél. Hozzák ide rögtön. - -Értesíték aztán a tábornokot, hogy nagyon nehéz lesz olyan rögtön -előhozni Belleville lovagot; mert azt az éjjel hazakerült Korponay -kapitány tette fogságra saját szállásán, és ő maga őrködik felette. - -– No akkor bizonyosan nem lehet hozzáférni! szólt nevetve Andrássy. És -így várhat egy kissé a fortificatio. - -Ugyancsak még az intézkedések közben találta a tábornokot a városi -főbirónak, Fabricziusnak a hivatalos levele, melyben felszólítja, hogy a -Te Deum után rögtön összeülendő mixta deputatióhoz méltóztassék egyenlő -számban, mint a városi tanácsosoké, itélő birákat kinevezni, a mely -törvényszék aztán majd itélni fog Belleville felett. - -– No, még ezt a mulatságot is ki kell állni. - -E közben valami nyilalt keresztűl a tábornok emlékezetén, a mi a nagy -zenebona között egészen kiment a fejéből. - -Az a veszedelmes pantheon ott maradt kitárva a szobájában. - -Ha valaki most oda be talál lépni, szépen végig lapozhatja, s akkor -sajátszerű fogalmat fog hazavinni a kurucz vezér jó indulatáról a többi -vezérek és a fejedelem iránt. - -Elővette az oldalzsebéből a kis összecsukó tükrét, a mit a nyalka kurucz -nem hagy el magától, nehogy az egyik bajusza csákóra, a másik kajlára -álljon. - -– Csupa korom lett a pofám a puskaportól! Templomba így nem mehetek. - -A felügyelést most már rábizhatta Bankós Balázs ezredes kapitányára, -maga lovára vetette magát s haza ügetett a szállására. - -A borbélya ott várta már az előszobában, a borotváló eszközökkel. - -– De bizony nemcsak késre lesz szükség, hanem ollóra is, mondá a -tábornok. Az éjjel a hajamba esett egy nagy üszök s egy pár fürtöt -elégetett belőle. Most az egészet kurtára kell nyirni miatta. - -(Égett bizony az a két fürt, de a szép asszony szemének üszkétől.) - -És e miatt áldozatul esett az egész szép dusgazdag hajsátor. E naptól -fogva Andrássy tábornok teljes kurucz hadvezéri pompájában is úgy -jelenék meg, mint kivétel a többi sörényes, üstökös urak közül, kurtára -nyirt hajjal. - -Alig, hogy a borbélyt lerázta a nyakáról a tábornok, azonnal sietett a -belső szobájába. - -Az éjjeli lakoma maradványai még ott hevertek a terített asztalon; az -eldobott kehely a medvebőrön; egy rózsaszin szalag a kereveten; hanem a -keresett arczképes könyv, az nem volt sehol. - -– Csak nem vitte tán magával az a bolond tündér? - -De talán mégis elvitte, s akkor épen okos volt. Ha itt hagyja, más is -rátalálhat, végig kitanulhatja minden titkát. Ő nála pedig jól lesz -addig rejtve, míg újra visszakérik. - -A tábornok azonban még sem akart ebben megnyugodni. Egy ilyen hóbort az -embernek fejébe kerűlhet. - -A titkos átjárón keresztül egy percz alatt találkozhatik Juliánnával s -kérdőre veheti, a könyvet is visszaszerezheti. - -Csakhogy annak most itthon van az ura. - -Azon is lehet segíteni boszorkányság nélkül. - -A tábornok stante pede parancsot írt egész ív papirra, intézvén azt -Korponay János kapitány úrhoz, a ki felhívatik, hogy azonnal jelenjen -meg raportra a generálisánál. - -Elég fegyelmetlenség, sőt büntetésre méltó mulasztás már tőle, hogy nem -ide sietett az előljáróhoz legelébb is jelentést tenni a rábizott -expeditio kimenete felől, hanem hazament a feleségéhez. - -Ezért meg is érdemel egy napi áristomot. - -A levelet lepecsételte a gyűrűjével s rögtön elküldé a szomszéd házba az -ordináncz által. - -Korponay János bizony édesdeden aludt odahaza; két éjjeli álmatlan -virasztás, mindennemű strapáczia, gyilkos verekedés, hóban, fagyban -folyvást nyeregben ülés után nem is lehet rossznéven venni tőle; hanem -az ifjasszony már fenn volt, a haját fésülte; ő nem tette azt a -hebehurgyaságot, hogy a hiányzó két tincs miatt az egész haját levágja, -hanem olyan szépen elfonta azt a meglevő haja közé, hogy észre nem -lehetett venni. - -Ő vette át az urát kereső ordinancztól a levelet. - -Cseléd még nem volt a háznál. - -Megismerte a tábornok irását a czimzeten s feltörte a pecsétet. Biz ezt -megteszik az asszonyok még mai nap is, hogy a férjeik levelét -elolvassák. - -Aztán mikor végig olvasta a parancsot, fogta az irótollat s ráírta a -következő indorsátát: - -«Egy Korponay János nevű kapitány a házban nem találtatik. Hanem van -itten egy Korponay János nevű főstrázsamester; a ki is pedig legfelsőbb -engedelem nélkül való eltávozás miatt egy huszonnégy órai házi árestomra -van itélve s annálfogva tábornok uram ő kegyelméhez nem mehet. - -Datum ut supra. - -Aláírva: - -«Regina Tua!» - -Akkor aztán ugyanazt a levelet megforgatta, újra összehajtotta, -lepecsételte, az üresen maradt oldalára ráírta Andrássy István nevét és -titulusait, kiadta a paksamétát az ordináncznak s aztán visszaült az -álló tükre elé, a haját mesterséges tekercsekbe fonogatni. - -Az egyik szobában szép csendesen horkolt Korponay, a másikban -nyugtalanul csikorogtak a czipői a fel s alá járkáló Belleville -lovagnak, a tükör háta mögött, a rejtek ajtón túl pedig mérges -székdobálás, ajtóbecsapkodás hangzott. - -A szép tündér háromszor is újra igazította a kontyát. - -Mikor Andrássy tábornok visszakapta a saját levelét, azzal a kategoricus -válaszszal, az első furiában nagyon dult-fult, hanem aztán meggondolta a -dolgot, s egyet borzolt a kurta hajában az öt körmével. - -– Biz abban igaza van a szép asszonynak, hogy kapitány uram megérdemelte -a főstrázsamesteri előléptetést; nem in utroque puncto ugyan; de ő maga -rászolgált, mert a convoit elhozta szerencsésen. S a szép asszony úgy -látszik, hogy nem akar kontózni. - -Megint harangozni kezdtek. Az még hagyján, hanem aztán meg a dobveréshez -fogtak kinn a piaczon, üstfenekűvel és kétfenekűvel, s utoljára nagy -ágyuzás lett a vége. - -– De hát mi az Isten csodája van odakinn! kiáltott ki Andrássy az -előszobájába, a hol segédtisztjei voltak. (A ködtől nem lehetett látni.) - -A legfiatalabb hadnagy volt ott, a kis Serédy Lőrincz, ki igen bizalmas -viszonyban állt a tábornokkal, szegrőlvégről sógorok is voltak. - -– Nincs se török, se német a hátunkon kegyelmes uram, csak a polgárőrség -masirozik fel a templom elé a Te Deumra, s a bástyákon a maguk ágyuiból -viktoriát lőnek a talpasok. - -– Ugyan mit vesztegetik a puskaport! Most robbant fel egy -lőporostornyunk. - -– Hozott helyette Korponay kapitány uram eleget. - -– Majornak tiszteld öcsém, mától fogva. - -– Hát akkor a felesége is avanzsirozni fog, úgy-e kegyelmes uram? Eddig -csak királyné volt, eztán már istenasszony lesz. - -– Bomolj meg! Ha a deputatio jön, vezesd be hozzám. - -– Itt bertáfolnak azok már régen a pitvarban. - -A templomi ünnepélyen való megjelenésre előkelő patriciusok küldöttsége -szokta meghívni a parancsoló tábornokot. Azokra várt Andrássy István, -vagy megfordítva: azok ő reá. - -Alauda uram volt a küldöttség szónoka. Deákul perorált, a mire Andrássy -is hasonló idiomában felelt, s együtt megindulának a főtemplom felé. A -hó szépen el volt seperve már a tábornok kapujától egész a templomig; a -kurucz vitézek mindamellett is felhúzták a sárga csizmáik fölé a török -bagaria papucsot, a minek hátul a sarkán hasadéka volt a sarkantyú -számára. (Ez volt a kalucsni ősapja. Lőcsén Niederschuhnak hitták.) - -Két oldalt a piaczon végig, puskáját kézben tartó polgárőrség képezett -sorfalat; s benn a templomban csak akkor kezdték az orgonaszót, mikor a -tábornok fényes kiséretével együtt megérkezett. - -A senátorok padja már tele volt patriciusokkal, csak a két deputatus -hiányzott belőle: azok mind felálltak, s velük együtt az egész -gyülekezet, az orgonaszóra. - -– Ugyan kérem, üljenek le kegyelmetek! inte kegyteljesen a tábornok. -Alauda uram aztán bizalmas sugással értesíté, hogy ez a felállás azért -történik, hogy az istenséget invocáló éneket így szokták végig zengeni a -protestánsok. A pápisták ellenben letérdepelnek ima közben. A tábornok -úrnak tessék leülni, az első sor pad az ő számára van fentartva. A -templomi rend pedig az volt, hogy az első padosztályokban ültek a -férfiak, s azoknak háta mögött az asszonyok. Nem volt mód a -kacsingatásra. - -Andrássyt nem érdekelte az egész szertartás, nem azért jött ő ide, hogy -énekeljen. - -– Szép templom! mondá körültekintve. Ez az a hires Mátyás király oltára? -Gyönyörű egy munka. - -S nem várta, hogy meginvitálják, odament az oltárhoz. A közben el -kellett haladnia a lelkész padja előtt. Zabeyer uram már ott ült egész -ornátusában. «Jó reggelt reverendissime,» köszönté őt a tábornok, kezét -nyujtva neki. «Hát nem ijedt meg az éjjel nagyon a tisztelendő asszony?» -S megrázta a kezét a papnak katonásan. - -Aztán föllépkedett az oltár zsámolyfokain. - -A nagyszerű oltár, mely ritkítja párját széles e Magyarországon, már -negyven év óta be volt zárva, csak a külső táblái voltak szemlélhetők, -azokat is remekül faragott szobrok ékesítik s a Sanctuarium előtt az -utolsó vacsora csoportozata látható, zománczfestésű faragott alakokkal; -a mű figyelemre érdemes alkotás. - -Andrássy műértő szemmel vizsgálta meg apróra az oltárt, magyarázatokat -véve Alauda uramtól azoknak művészi létrehozói felől. - -– Mondják, hogy a belsejében Cranach Lukácstól festett passio-képek -vannak. Szeretném őket látni. - -Egy ilyen kivánság parancsolat. Alauda uram inte az egyházfinak s a -dugaszban tartott kulcsokkal felnyittatá az oltár tábláit. A triptika -hármas osztálya csakugyan remekműveket tartalmaz, a miket érdemes -megnézni; a közben erős vita támad Andrássy és Alauda között fenhangon -azon vitás kérdés fölött, hogy ezeket a képeket Cranach Lukács -festette-e, vagy Dürer Albrecht? Úgy lármáznak, mintha csak valami -muzeumban volnának; azt nem is említve, hogy az oltár felnyitása isteni -tisztelet alatt mily nagy megbotránkozást okoz minden igaz lutheránus -kebelnek. - -– És ez valósággal Mátyás király ajándéka? kérdé Andrássy. - -– Igen; ő adományozta ezt Beatrix herczegnővel való házassága -örömemlékére. A nagy király sokszor ájtatoskodott ez egyházban: -bizonyságul itt van a templomi széke, a hátfalába vésett czímerével. -(Ezt egyébiránt Alauda uram rosszul tudta, mert a főoltár 1315-ben -készült s akkor még se Corvin, se Cranach, se Dürer nem éltek.) - -Most épen a pap ült a királyemlékű székben. - -Andrássyt ez a körülmény nem akadályozta, hogy odamenjen a kisérőivel -együtt s ott a papnak a feje fölül olvassa le a góth betüket, a mik az -emléket magyarázzák. Utoljára kivette a papnak a kezéből a bibliát, a -melynek a tábláján felismerte a Brandenburgi czímert, s lett abból aztán -nagy archæologiai disputa, hogy ki adta, miért adta azt a lőcsei -ecclesiának, a pap alig tudta a sok kézből visszaimádkozni a bibliáját. -Pedig már szüksége volt rá, mert az ének az utolsó allelujánál járt, s -neki fel kellett menni a kathedrába prédikálni. - -Ámde az a kathedra is művészileg nevezetes diszmű. A dusgazdag Kramerius -Antal adománya. Olyan magas, mint a templom boltozata: legalól ül alatta -a kétszarvú törvényhozó Mózes a törvénytáblákkal, ki az egészet a fején -emelni látszik; onnan a kathedra rostrumából pedig egyik oszlopdicsőde a -másik fölé emelkedik, mind megrakva szentek, apostolok és királyok -szobraival, közepén a Megváltó a világalmával kezében, legfelül -Keresztelő szent János a zászlóval. Ezt Andrássy mind apróra -megmagyaráztatta magának. Zabeyer tisztelendő úr textusa Sanakerib -királyról szólt; de abból ő maga sem hallott egy szót sem; az urak -odalenn a kathedra alatt olyan fenhangon magyarázták egymásnak: hogy ez -itt Józsué; az meg ott Jákob, az angyallal csipőficzamodásig birkozó, -hogy a gyülekezet utoljára azt sem tudta, ki prédikál itt voltaképen? - -Hála legyen a mindenhatónak, sóhajtának fel a kegyes szivek, mikor végre -odább vitte őket az… bizony majd megmondtuk, hogy ki. - -Tovább mentek a tiszt urak, a templomfalba beépített nevezetes -műemlékeket sorra élvezni. Ott, ha lármáztak is, elnyelte a boltozat és -oszlopcsarnok. Zabeyer tisztelendő úr végre hozzájuthatott, hogy az -istentelen assyriai császár ellen az egek haragját leidézze. - -Már hozta a Jeruzsálemostromló pogányok ellen a mennybeli segítséget, a -midőn egyszerre a prédikáczió közepén megszólalt az orgona, egész -hivatlanul, s akkor is nem valami mennybeli hymnussal, hanem egy egész -profán dalnak a melodiájával szakítá félbe a kegyes szónoklatot. Az urak -most azt a pompás orgonát bámulni jártak odafenn a chorusban s -valamelyiküknek kedve támadt kipróbálni, hogy milyen a hangja? - -Jó szerencse, hogy a Thurzók és Zápolyák síremlékei a magyar főurak -figyelmét más oldalra vonták, s a heraldikának tág tere megnyilván, az -egész nemes csoport egyik zugból a másikba dugta össze a fejét, -magyarázgatva a Görgeiek fanyüvő vademberét, a Csákyak szaraczénfejét, a -jezsuiták napját és liliomát, a Karthausiak egyszarvuját és T. H. S. -betűit, a minoriták átlyukasztott kezeit, a Révayak rózsakedvelő -farkasát, a Reichenburgok özönvizelőtti mammuthjait, a Márjássyak hármas -halmon álló pánczélos lovagját, a Lánghok öntépő pelikánját, a kik mind -e templom falai közt várják az itéletre hivó angyal trombitáját. Egész -Pantheon van itten, a magyar és német nemesség márvány emléklapjaiból -összehordva. - -Ez alatt bőséges ideje van Ezekiásnak megalkudni Zebáothtal az assyrusok -bőrére. Épen a szerződésre paroláznak, mikor a nemes urak csoportja -ismét visszakerül a kathedra elé. - -De még ott is van az átelleni középoszlopba róva egy megtekintésre méltó -nevezetesség. Egy márvány dombormű, sarkáig érő zsinoros talárba -öltözött hosszú szakállú férfialakot ábrázoló, mely szoborműben az a -legkülönösebb, hogy a férfialak palástjának redői közül két kis -gyermekfigura kapaszkodik elő, az egyik meztelen; a szobormű körirata -kezdődik e szavakkal: «miserrimus peccator» (legnyomorultabb vétkező). - -– Ez Thurzó püspöknek az alakja: magyarázza Alauda uram a kurucz -uraságoknak; ez rajta a püspöki ornátus. Az a két kis pulya, a ki a -palástjába buvik, jelenti ama gyermekeket, a kiknek a nyitrai püspök -atyjukká lett; megnyervén hozzá a pápa különös engedélyét. Ezért nevezi -ő magát: miserrimus peccatornak. Indignus servus Domini (Méltatlan -szolgája az úrnak). - -– Él még ez a jó pápa? kérdé Andrássy István. - -– Nem él biz az; felel Alauda uram, felfogva a kérdés fulánkját. -Egyébiránt a nyitrai püspökség sem jár többé ezzel a beneficiummal. - -– Mindazonáltal, kegyelmes uram, szólal meg Andrássy háta mögött a -Serédy fiu, nagyon nagy palástra lészen szükség a mi epitaphiumunkon. - -A mire olyan általános nevetés támad az egész társaságban, hogy az még a -száznyolczezer assyriainak a halálordítását is elnyomja, a kiket a -Malach-Hamoves angyal, Ezékiás kivánatára, Jeruzsálem falai alatt egy -éjszaka lesakterozott. - -Szerencsére vége is volt ezzel a szép prédikácziónak. - -Az imádság alatt Alauda uram félrecsalta a kuruczokat a bélpoklosok -kápolnájába, hogy ott megmutogassa nekik a hajdani leprosusok kelyhét s -más egyéb reliquiákat. - -Így a tisztelendő úr legalább háborítatlanul énekelhette a bezáró -áldásmondatot: - -«Der Herr segne euch, und behüte euch!» - -– Szeretném ezt az Alaudát darabokra tépni; mondá egy fiatal patricius -egy öreg senatornak, a templomból kijövet. Mi ütött hozzá egyszerre, -hogy olyan nagy archæolog lett, s folyvást zavarta a magyarázgatásával a -lelkész úr szép prédikáczióját. - -– Higyje el kegyelmed, mondá rá az öreg, hogy ez kicsinált praktika volt -tőle. A mai nap nagy lelkesülését akarta vele megrontani Alauda uram. -Ismerem én már az ő nagy praktikáját! - -A templomajtóban üdvözlé a kilépő kurucz főtiszteket Fabriczius. - -– Kegyelmes, méltóságos és tekintetes uraim: a tanácsterem nyitva. -Azonnal összeülhetünk. - -– Hát még mi lesz? - -– A vegyes törvényszék ül össze, az éjjeli árulás fölött itéletet hozni. - -– Hát ma már ne is ebédeljen az ember? pattogott a tábornok. - -– Itéletet éhgyomorral szokás hozni, felelt rá nagy nyugalommal -Fabriczius. - - - - -XVI. FEJEZET. A VALHALLA ÉS A VEGYES TÖRVÉNYSZÉK. - -Andrássy István azt olvasta le a senator urak arczáról, hogy ezek most -azt mondják magukban: «hej, ez a kocsmagenerális mindig csak az evésre -gondol!» - -No hát megálljatok, majd megtanítalak én benneteket, éhkoppot nyelni -kuruczosan, gondolta magában vissza. - -A mint a külső czinterem rácsajtajához értek, megállt, s visszafordulva -Alauda uramhoz, azt kérdezé: - -– Nini! Mondja csak meg kegyelmed, miért dictálta be a tanács a Czelder -Orbán által küldött feltételek közé azt is, hogy a császáriak a főnemes -polgárok temetkezési jogát a főtemplom körül meg ne csorbítsák? Ezt -nekem meg kell értenem, hogy ez komoly kivánság-e, a mihez ragaszkodnunk -kell, vagy pedig csak olyan hajóteher forma, a mit ki lehet dobni, hogy -a többit megmentsük. - -(– Jaj nekünk! Dörmögé a kis Serédy. A generális kövekre éhezett. Ma -márványnyal traktálnak meg bennünket.) - -Andrássynak pedig föltett szándéka volt húzni halasztani az időt a -Belleville lovag fölött tartandó törvényszék dolgában minél későbbre. A -kor szokása szerint gyertyagyujtás után nem lehet itéletet kimondani. És -neki okvetlenül beszélni kellett előbb Korponaynéval, mielőtt ez a -fatalis casus elucubrál. Ki tudja mik sülnek ki belőle. - -Ennélfogva, a mint a cemeteriumba bevezetteté magát, ott egyszerre olyan -szenvedélyes sculptor, theolog és archæolog lett, hogy csodálni kellett -a nagy tudományát. - -A lőcsei kathedrálét akkoriban erős, magas kőfal vette körül, s ez a -kerítés sűrűn tele volt rakva az egykoron hírt, nevet, érdemeket -szerzett néhai nemes és polgár urak kőemlékeivel. Azok között igen sok -művészi becscsel birt. A mindenféle szinű márvány kolonczok domborművei -a szentirás kiváló jeleneteit örökíték meg, remekül vésett csoportokban. -Ezeket mind hazai, lőcsei szobrászok faragták, a kiknek nagymestere volt -Urbanovics Márton. (Ennek szobra is ott állt, tanítványaitól kifaragva, -a templom oldalban; szép magyar bajuszos, szakállas férfi, kezében a -szobrász vésővel.) - -Alauda uram pedig mintha csak elértette volna Andrássy titkos -gondolatját, olyan szépen el tudta magyarázgatni a kurucz uraságoknak, -kinek a remekműve ez a Krisztus születése a Girschner sirtáblán? Ki -csinálta a Gruff család feltámadási csoportművét? Miért választotta a -Hirscher család siremlékeül a Gecsemáné kerti elfogatást? Mit jelképez a -Buchwaldok Jákob lajtorjája. A pestisgyógyító Jézus ábrázolata a -Zabeyerek márványlapján az ősapa önfeláldozását örökíti meg, ki a fekete -halál idején a kórházat alapítá s maga is buzgóságának lett az -áldozatja. A kőemlékek között van egy fából készült is, kővé vált fából, -a mit a föld alul ástak ki, ez a Gornoviczer családé s a kép a -föltámadást ábrázolja: az anyagja maga is a föltámadás jelképe. A -Täufelek emléke Krisztus csodatetteit örökíti meg; a Rompauereké a -megváltó utolsó kínos éjszakáját az olajfák hegyén; a Heim család -sirköve különös művészi tökélylyel Lázár életreköltését választá -thémának; a Ros család az Idvezítő sirba letételét, míg a Schwab család -ellenben mennybemenetelét, mely műben az a legnevezetesebb hogy a földön -maradt elbámuló népek mind csupa magyar mentés, sarkantyús csizmás, -bajuszos, hosszú hajú férfiaknak, s főkötős gereznás asszonyoknak vannak -ábrázolva. - -Ilyen művészi emléktáblákkal van körülvéve az egész templom. Ez a -halottak fényüzése. Ide bejutni valaha, ez a nagyravágyása minden igaz -nemesnek. Ide pedig csak érdemek vezetnek. Azért olyan féltékeny Lőcse -városa erre a körülkerített térre. Ez az ő pantheonja, valhallája, kővé -vált dicsősége. Inkább az aranyát, ezüstjét, inkább a kenyerét engedné -magától elvétetni, semhogy a sirköveit! - -A kurucz tiszt urak azonban egész életükre jól laktak epitaphiumokkal. - -Ellenben egy jó óra el lett tarisznyázva a napból. - -Fabriczius már a városház csarnoka alatt várta a czinteremből visszatérő -urakat. - -Útközben több polgár szólította meg Alauda uramat; azon a lőcsei nyelven -beszéltek, a mit csak ők értenek meg egymás között. - -Alauda uram ugy tett, mint a csinyt tett gyermekek szoktak, hogy mikor -érzi a pirongatást, más discursushoz kezd; nehogy Fabriczius lehordja a -temporizálásért, megelőzte a szóval. - -– A kocsmárosok esedeznek alásan, hogy a mai örömnapon engedtessék meg -nekik a csapszékeiket a hora canonicán túl is nyitva tartani. Hadd -mulasson a polgárság. - -– Miattam mulathat, csak a kedve ne hiányozzék hozzá. Mondá Fabriczius -egész malácziával, azonban a szája szegletében ott leskelődött egy kis -maliczia. - -Alauda uram el nem hagyta magától vétetni azt a szerencsét, hogy egy -ilyen népszerű izenetet saját maga ne vigyen meg a piaczon összeröffent -kocsmárosczéhnek, a miért is nagy vivátot kapott. S egy pillanat alatt -megtelt a piacz hevenyészett sátorokkal, laczikonyha, palacsintasütő -bódé, mézeskalácsos szárnyék, seres szin sorakozott egymás mellé. S a -hol evők ivók vannak, ott hamar megterem a muzsikus is; olyan -kurjongatás, trombitálás keveredett, hogy majd felverte a törvényszéket -odafenn a tanácsteremben. - -Fabriczius úgy tett, mint a ki nem hall semmit. Alauda uram pedig olyan -szelid képet csinált, mint a ki ártatlan benne. Fabriczius egy czédulát -adott át a városi kikiáltónak, mire az kiment a teremből s az őrszobából -előszólítva a dobost, lement a piaczra a nép közé s elkezdett -doboltatni. - -Ha Alauda uram trombitáltat, Fabriczius uram doboltat hozzá. - -A kikiáltó a dobszó után harsány hangon olvas fel valamit a kezébe adott -papirról. - -Ez a valami pedig így hangzik: - -– Becsületes polgárok! - -Tudomására esvén a főbirónak, hogy a császári generális Löffelholz, a -múlt éjjel, a zürzavart felhasználva, a Königsbergen sánczokat hányatott -s azokban egy bombavető batteriát és egyéb árkolást állíttatott fel, a -honnan holnap reggel városunkat nehéz bombákkal és tüzes golyóbisokkal -kezdi el lövetni; annálfogva a veszedelem kikerülése végett elrendeli és -megparancsolja a főbiró uram a polgároknak, hogy holnap reggel azonnal -mindannyian a házaik tetejét leszedjék, hogy az ellenség tüzes golyói -azokat fel ne gyujthassák. A ki a parancsolatnak nem engedelmeskedik, -annak a háza teteje a maga költségére a katonaság által fog leszedetni. -Isten oltalmazza a mi városunkat. - -Azzal tovább ment a kikiáltó s a másik utcza szegletén kezdé újra a -doboltatást. - -De úgy elment a mulatozó kedve erre a hirdetésre a polgárságnak, hogy -egyben megszünt minden muzsikaszó és örömujjongás, a sátorok kiürültek, -az emberek hazatakarodtak, a laczikonyhák, sütőgórék mind eltüntek a -piaczról, olyan csendes józan állapot állt be az egész városban minden -utczán és piaczon, mint a délelőtti harangszó után vasárnap. - -Mikor Fabriczius azt parancsolja, hogy le kell szedni a házakról a -fedelet, akkor minden ember tudhatja, hogy ez több a kettőnél. - -A nap épen besütött az ablakon, mikor Korponay János felébredt édes -álmából. - -– Ejnye bizony már hajnal is van! kiáltá, katonás gyorsasággal -felszökve. - -– Hajnal bizony, rubintom! mondá neki a menyecske; csakhogy esthajnal: -délesti négy órára jár az idő. - -– Miért nem költöttél fel hamarább? zsémbelt a férj. - -– Mikor oly édesdeden láttalak aludni. Rászolgáltál erre a kis -pihenésre. Aztán költöttelek én egy párszor; de még mélyebben aludtál -utána. - -– Hogyan költöttél? - -– Megcsókoltam a szemedet, s a füledbe sugtam, hogy «galambocskám!» - -– Nyakon kellett volna öntened egy pohár vizzel! Mit mond a generális, -hogy még sem mentem hozzá rapportra? - -– Biz az galambom már egy párszor küldött ide ordinánczot holmi -parancsolattal; de én először azt izentem neki vissza, hogy otthon -parancsoljon ő kigyelme. - -– No, no! Azt nem jól tetted. - -– Most utóbbat pedig azzal zakatolnak az ajtón, hogy eredj mindjárt fel -a városházára; ott törvényszék van; már együtt ülnek s vidd magaddal -Belleville lovagot is. - -– Én? Belleville lovagot? Hát «avagy őrizője vagyok én az én -atyámfiának?» - -– Bizony őrizője vagy, sasocskám, hiszen te magad tetted őt fogságra a -saját szobádba: a kardját is elvetted, ott van a magadé mellett. - -– Hát nem álmodtam én azt a bolond históriát? No nézd: most szentül -abban voltam, hogy álom volt az egész. De milyen bolond álom? Hát akkor -még talán az is igaz volt, hogy itt ezen a helyen állt egy pokoli -machina, s azzal téged egy csomó veszett ember torturázott a szemem -láttára. - -– Ha láttad, hát nem volt álom. Én nem láttam, nem éreztem. - -– De hát mi baja volt a schlaraffok népének Belleville lovaggal, meg -teveled? - -– Hát azt én hogy tudnám, füles bagolykám? mikor úgy aludtam, mint a -kifejt tej, a míg te fel nem keltettél: ha meg nem jösz, tán, egészen -odaát maradok a más világon. - -– No ez czifra történet. Hát Belleville fenn van-e már? - -Juliánna szemérmes elpirulással fordítá félre az arczát. - -– Hogy kérdezheted ezt tőlem? Az én szobámba idegen férfi csak be nem -lép, sem én nem leskődöm az ajtaján. - -Korponay János bocsánatot kért ezért a gondatlanságból elkövetett -gorombaságért egy alázatos kézcsókban, s a párbeszéd alatt hirtelen bele -rugdalta magát a feszes magyar ruhákba. - -– Hát a kis pulyánk hol van? kérdé egyszer széttekintve. - -– Az ott hált Pelargussal. - -(Hiszen igaz.) - -– Hol van ugyan? - -– Ott kinn sétál Pelargussal. - -(Ez is igaz.) - -Korponay felcsatolta a farkasbőr kaczagányát, fejébe nyomta süvegét, s -búcsut véve az asszonyától, átsietett a szobájába Belleville lovaghoz. - -– Hát hogy vagy? kérdé tőle. - -– Mint a kutya a kútban. - -– No ne busulj. Majd kirántalak én! - -– Azon imádkozzál, hogy én ne rántsalak be téged! - -– A törvényszék elé hívnak bennünket. Nem tudom, mivel vádolhatnak; de -tűzbe teszem érte a kezemet, hogy ártatlan vagy. - -Az előtornáczban azonban már ott várt az ezredporkoláb, megfelelő -segédszemélyzettel: bilincseket szándékozott rakni a lovag kezére, -lábára. - -Korponay tiltakozott e meggyalázás ellen. - -– Belleville lovag az én foglyom. Becsületszavával van hozzám kötve; a -mi erősebb minden láncznál. Ha békót akarnak a kezére verni, csatolják -annak a másik karpereczét az én kezemhez: mert mi fegyvertársak vagyunk. - -A porkoláb azt tartotta, hogy az okosabb enged, s hagyta a kurucz -tisztet a franczia lovaggal karöltve menni a városházáig; a hol már sok -szájtátó volt a piaczon összegyülekezve abból a fajta népből, a -melyiknek nincs leszedni való házteteje. A mint meglátták Belleville -lovagot, elkezdtek fenhangon szidalmazni. - -– Hallgatsz, csiszlik! – kiálta Korponay, lekapva az öve kapcsáról a -tollas buzogányát s megfenyegetve azzal a zúgó csőcseléket. Vagy -kifordítom a bőrödet s dudát csinálok belőle! - -Elhitték neki, hogy képes volna rá. Engedték békén felvonulni foglyával -együtt a városház lépcsőin. - -Az urak mind a zöld asztal mellett ültek már; egyik oldalon a szenátorok -ó-német palástjaikban, a másikon a kurucz tisztek, rangfokozat szerint; -legalul a legifjabb zászlótartó, a kis Serédy; az asztalfőn a két elnök, -Andrássy és Fabriczius. - -S az elnöki szék háta mögött ki volt tárva a kettős ajtó, melyen -keresztül a szomszéd szobába lehetett látni. Az volt a kínzó kamra. - -Az alkonyodó nap besütött az ablakokon, szembevilágítva a tarkabarka -kurucz vezéreket, s szikrákat szórva azoknak a mellcsatjain, ökölnyi -medáljain, míg a fekete patricius alakokat még sötétebben hagyta. - -A benyilóba nem sütött be a nap; hanem ott is adott elég világosságot a -tüzes katlan, a miben egy hóhérlegény fujtatóval szította a tüzet, a -veres fény a nagyszakállu hóhér skarlátba öltözött alakját igen szépen -megvilágította, s a mindenféle kínzó szerszámokat is gyönyörködésre -valókká tette. - -Ilyen előkészülettel várták a két lovagot. - -Mikor belépett a terembe Korponay, igen jól és helyesen ki volt nála -fundálva, hogy ad captandam benevolentiam, ő fogja kezdeni a szót, -minekelőtte kérdeznének valamit tőle, azzal az értesítéssel, a mit így -is első kötelessége (lett volna már ezelőtt tizenkét órával) a -fővezérnek előadni. Majd azután ha megtudják, hogy minő hőstetteket -követett ő el, mennyi élelmi szert és lőport hozott be az ostromolt -városba, mindjárt engedékenyebb hangulat fog uralkodni a törvényszékben. - -Azért is, az asztal végén megállva s katonásan üdvözölve, e szókkal -kezdé jelentését. - -– Nagyméltóságú generális uram, tekintetes törvényszék, jelentem -alássan, hogy mind megvan a puskapor. - -Erre a szóra az impertinens kis Serédy meg nem állhatta, hogy el ne -nevesse magát, s a mint egy elkezdte, mint a futó tűz terjedt az -egyszerre végig a kurucz tisztek során, azokról elragadt a szenatorokra, -általános hahota lett belőle, még a hóhér odabenn a kínteremben is úgy -kaczagott, hogy csak úgy világított a két fogsora a sötétből elő. - -– Mi a mennydörgő mennykőt nevetnek azon, a mit mondok? – szólt -szétbámulva Korponay. - -Azon még jobban nevetnek. - -Csak Fabriczius ránczolta le haragosan a homlokát, s Andrássy tudta -türtőztetni magát. Komolyan inte a kezével békét és csendet. - -– Vitéz főstrázsa mester uram! szólt oda Korponaynak; – ha már most jut -kegyelmed hozzá, hogy rapportját előadja, hát kezdje az elején és ne a -végén, s intézze el hamarosan. - -Korponay hát elkezdte ott, a hol az ó-kapun kiindult a lovas -csapatjával. - -– Jaj! Ne kezdje kegyelmed a Noé bárkájánál! kiálta bele Fabriczius -türelmetlenül. - -Ezen meg Korponay jött haragba. - -– No de ahhoz meg már én értek, hogy hogyan kell rapportot csinálni! -Kegyelmed, biró uram, ért az actáihoz. - -– Jól van, jól no! Én nem értek semmihez. Mondja kegyelmed tetszése -szerint. - -– No hát! Sűrű ködben érkeztünk el az ellenség táborán szerencsésen -keresztül vergődve, Dunajeczhez. - -– Jézus Mária! Már meg Dunajeczig megyünk! - -– No igen! Kegyelmed odáig hozta el Lengyelországból a fejedelem -küldötte convoit; nekem kellett azt ide bekisérnem. Odáig könnyü munka -volt az. A hanák lovát csak el kell ereszteni, magától is elmegy az az -úton; nem kell neki városbiró vezetőnek; de azután, erdőkön, -hegyszakadékokon keresztül tovább hozni a társzekereket, a hordókat -lepakolni, szánon leeregetni, meg felhuzogatni; az ellenséggel vak -csatát kezdeni, hogy a figyelme másfelé vonassék; a hol meg nagy erő áll -ellent, vitézül közberontani; aztán a legjobb viadalból okosan -megretirálni; ide nem senatorbölcsesség kell biró uram! - -– Jól van, adja elő kegyelmed, hogyan történt? biztatá a tábornok a -tüzeskedőt. - -Korponay aztán elmondott hegyiről tövire mindent nagy akkuratossággal, s -ha valamit a részleteknél kifelejtett volna, segítségére jött az -emlékezetének a tábornok: így azután olyan szépen kidolgozták ketten a -dunajeczi hőskölteményt, hogy csak Pelargus kellett még hozzá, a ki -versekbe szedje s kész az új Odyssea. - -(– Igy majd csak kihúzzuk Isten kegyelméből gyertyagyujtásig! Dörmögé -félhalkan Fabriczius.) - -– Hát hiszen az inquisitiót gyertyavilágnál is meg lehet tartani. Veté -oda az elnöktárs válaszul. - -– Igen! de a tanukat nem lehet meghiteltetni, ha már bort ittak. - -– Jaj, ha itt az a törvény, akkor az én kuruczaimat soha sem lehet -megesküdtetni. - -– Szabad lesz talán tán immár az inquisitushoz intéznem a kérdéseimet? - -– Méltóztassék. Átadom a szót. - -– Belleville lovag! Álljon elő! Nevét kérem. - -A lovag odaállt daczosan az asztal végéhez, egyik kezét a csipőjére, a -másikat Probszt szenator széktámlájára téve. - -– Nevem Arthur, Guzman, Dieudonné de Belleville du Prés chevalier de -Haut Marne, et Moncarlier. - -– Kérem: hagyjon valamit a testvéreinek is! - -– Czímen: Ő felsége XIV. Lajos, Francziaország királyának -testőrkapitánya, az árkoláj (tüzértudomány) mestere, ő felsége II-ik -Rákóczy Ferencz, Magyarország királya s Erdély nagyfejedelmének -geniecorps vezető colonellusa. - -– Köszönöm, elég lesz. Szabad lesz még azt is megtudnom, hogy -méltóztatik-e kegyelmességed valami vallással birni? - -– Óh igen! Igazhitű római katholikus keresztény vagyok. Legutoljára -meggyóntam a montmartrei kolostorban. - -– Az ugyan apáczakolostor, de hát nem tesz semmit. Szabad még azt -kérdeznem, hogy milyen idős kegyelmességed? - -– Köszönöm. Egészséges vagyok. - -– Nem azt tudakoltam. Hanem, hogy mikor méltóztatott magasan – születni? - -– Arra nem emlékezem. Távollétemben követte el rajtam valaki ezt az -injuriát. - -– Tehát úgy körülbelül harminczöt és ötvenöt év között? Nagyon jól van. -Tehát feleljen már most nekem colonelle lovag de Belleville arra a -kérdésre, hogy hol és mivel töltötte ön a legközelebb mult éjszakát? -Azzal van ön vádolva, hogy szándékosan felrobbantotta a groszscherfeldi -puskaporos tornyot. - -– Hiszen bár a puskaporos tornyot robbantottam volna! de inkább a -bankomat robbantották szét ezek az urak, kik itt sorban ülnek az egyik -oldalán az asztalnak; ők a bizonyságaim, hogy ott kártyáztunk együtt -lansquenetet a Herman-féle házban, legjobban megmondhatja Serédy -zászlótartó uram, a ki ott kibiczkedett a hátam mögött. - -– Tessék a biráiról nagyobb tisztelettel beszélni kegyelmednek! - -– Azt gondoltam, tanunak jöttek ide. - -– E szerint tehát kegyelmed csak akkor tudta meg a lőporfelrobbanást, -mikor a pukkanás hangjával együtt az ablakok is bezuhantak a szobába. - -– Ezt csakugyan lehetetlen volt észre nem vennem. - -– És mit csinált akkor kegyelmed? - -– Kifutottam a catastropha szinhelyére, mint a többiek, még a maradék -pénzemet is ott feledtem. - -(Ez igaz! bizonyítá a kis Serédy, a pénzét én vettem magamhoz.) - -– És így megvan? kérdé Fabriczius. - -– Az nem logikai következés; mondá a zászlótartó. - -– Már most mondja ön meg, chevalier de Belleville, vallatott tovább -Fabriczius: ön, a ki absolutus baccalaureussa a mathesisnek, hogy a -midőn a Herman-ház északnak fekszik, a groszscherfeldi torony pedig -délnek, a Thurzó-ház ellenben nyugatnak, hogyan történhetett az meg, -hogy a míg kegyelmed a hypothenusán egyenesen mehetett volna az égő -torony felé, a két cathetust választá az odamenetelre? - -– Erre kész a feleletem. A Thurzó-ház tőszomszédjában van a -Heinrich-ház, a hol a generálisom lakik. Ő neki volt kötelességem -legelébb jelentést tenni az eseményről. - -– Kegyelmed természetesen abban a hitben volt, hogy a generális ur ő -nagyméltósága olyan süket, mint a fajdkakas, s nem tudja, hogy egy -lőportorony légberepült, a míg hivatalosan nem jelentik neki. - -– Hogy én minő hitben vagyok, az az én lelkiismeretem dolga! harsogott -vissza Belleville lovag. És a felől kérdezősködni nincs joga, különösen -egy eretnekekből álló törvényszéknek. Azonfelül pedig azon czélzást, -mely a mi generálisunk ő nagyméltóságát a fajdkakashoz hasonlítja, -lovagmódra visszatorlom. - -(– Ne erőltessük ezt a thémát, főbiró uram! dörmögé az ökle mögül -Andrássy István, az urakhoz pedig fönhangon mondá: vegyük ez ügyet -egészen serio, urak! Nagyon komoly dolog ez!) - -– Tehát kegyelmed felment a generális urhoz? Otthon találta-e? - -– Dehogy is találtam. - -– Tehát kit talált ott a lakásán? - -– Senkit, egy lelket sem. Még a strázsán álló silbak is elszaladt. - -– Sokáig időzött kegyelmed a generális szállásán? - -– Ugyan mit időztem volna? - -– Benn volt kegyelmed a generális ur belső szobájában is? - -– Természetes, hogy benn voltam. - -– Széttekintett benne? - -– Ezt nem tilthattam meg a szemeimnek. - -– Nem hozott el onnan valamit? - -– Uram! Csak nem akarja ön ezzel azt mondani, hogy tolvajt néz ki -belőlem? - -– Épen nem. Valami egészen értéktelen tárgyról lehet csak szó. - -– Megtiltom önnek, hogy ez értelemben hozzám több kérdést intézzen! - -Fabriczius biró e szóra hátra fordította a fejét s az ökölre fogott keze -hüvelykujjával a kínzókamarára mutatva, azt mondá csendesen: - -– Figyelmeztetem a lovagot, hogy én nekem még más kérdezési mód áll a -rendelkezésemre. - -Belleville lovag elsápadt. Andrássy pedig boszusan sütötte le a fejét, -az ujjaival az asztalon dobolva. - -– Adj száraz és komoly feleleteket, bajtárs! sugá Korponay -Bellevillenek. - -– Tehát Belleville lovag ur, folytatá a főbiró, miután kegyelmed a -mathematikai kérdést ilyen jól megoldá, lássunk már most egy -arithmetikai feladványt is. A robbanás történt pontban tizenkét és fél -órakor. Jól megjegyeztem, mert ébren virasztottam a városház szenatori -szobájában. Az a lárma pedig, mely a piaczra lemennem kényszerített, -támadt tizenkét óra és ötven perczkor. Ha kegyelmed a Herman-háztól -futvást ment a tábornok lakásáig, ott gyorsan végig járta a szobákat, -sehol nem időzött, akkor minderre öt perczet leszámítva, mire használta -kegyelmed a tizenöt percznyi időt a Herman-ház kapujától a Thurzó-ház -kapujáig? - -– Erre aztán könnyü a felelet! Arra használtam ezt az időt, hogy -egynehány pimasz ficzkónak, a ki nem tudom mi okból, utamat állni -bátorkodott, kiporoltam a bivalybőr wammszát. - -– Azok az utját álló ficzkók a Ketterhäuschen őrei voltak, a kik a -robbanás után elszaladtak az égő toronyhoz, onnan visszatérve a -ketreczet üresen találták, a friss hóban nyomokat vettek észre, a mik a -Thurzó-ház kapujához vezettek, s azokat üldözve, ott találták -kegyelmedet egy oszlop mögé elrejtőzötten. - -– Lovagi becsületemre mondom, hogy én egy pillanatig sem voltam abban az -órában a Ketterhäuschennél. - -– És a lábnyomok, a mik a Ketterhäuschentől a Thurzó-ház kapujáig -vezettek? - -– Nem az én lábam nyomai voltak. - -– Hogyan jutottak tehát a Ketterhäuschen kulcsai a kegyelmed kezébe? - -– De mi közöm nekem a kegyelmetek vasketreczéhez ott a piaczon? s mi -köze van annak a vasketrecznek a groszscherfeldi lőporos toronyhoz? - -– Mindenek előtt megjegyzem, miszerint nem azért vagyunk itten, hogy -kegyelmed kérdezzen ki engemet, hanem hogy én kérdezzem ki kegyelmedet. -Hogy pedig a Ketterhäuschennek és a lőporos toronynak micsoda -összefüggése van egymással, azt majd a tekintetes törvényszék fogja -megítélni. Most kegyelmednek a dolga megmondani, hogy mi uton jutott a -ketreczbörtön kulcsaihoz? - -– Azt pedig nem fogja tőlem megtudni senki, hörgé rekedtségbe mélyedő -hangon Belleville lovag. - -– Felszólítom kegyelmedet, hogy erre a kérdésre határozott választ -adjon. - -– Nem fogok rá választ adni! rikácsolá indulatosan Belleville lovag. - -(Csalfa asszony! Megérdemelte volna, hogy elárulják, de a kiben nemes -vér van, nem tudja azt megtagadni, mikor asszonyról van szó.) - -Andrássy tábornok a vallatás alatt többször a hajához kapott a kezével, -hogy megszokott módon kétfelé simítsa azt a halántékain; – a levágott -haj aztán mondott neki valami történetet. Ő már kezdte sejteni, hogy mi -uton jutottak azok a kulcsok a lovag kezébe. Még többre is rájött. – -Ördöngős egy asszony! Ha egyszer valamit a fejébe vesz, képes játszani -puskaporral, szerelemmel, becsülettel, mindennel, a mibe tüzet dobni -nagy veszedelem! - -A biró szigorú hangon mondá a lovagnak: - -– Ha a vádlott makacsul megtagadja a feleletadást, én kénytelen vagyok -ellene a kínvallatást alkalmazni. - -Belleville lovag epésen felkaczagott: - -– No hát ide azokkal a spanyolcsizmákkal! Hadd próbálom fel, a lábamra -illenek-e? - -A törvényszék kurucz tagjai közt halk morgásban volt észlelhető a -visszatetszés. - -Mindenki Andrássyra nézett, hogy mit szól, mit tesz most? - -E tüskénülő feszengés alatt Korponay odasugott Bellevillenek: - -– Ugyan bajtárs, mondd meg egyenesen, hogy jutottál azokhoz az ostoba -kulcsokhoz, hát mi baj lesz belőle? - -Még csak ez kellett Belleville lovagnak, hogy Korponay is biztassa erre -az őszinte vallomásra. - -– Biró uram! kiálta fel, tiltsa meg kegyelmed ennek az urnak, hogy -hozzám alattomos suttogásokat intézzen! - -A biró hátrafordult a hóhérhoz: - -– Izachár mester, tegye kend kötelességét. - -A mire a mester és legényei mozgásba jöttek. - -Most aztán Andrássy sem tartóztathatta tovább magát. Büszkén -hátravetette magát karszékében, s öklét az asztalra fektetve, kemény -hangütéssel, pattogó szóval mondá: - -– Megengedjen kegyelmed, Fabriczius Antal uram, Lőcse városának érdemes -birája; – de már ahhoz, hogy egy főtisztet, a ki az én táborkaromhoz -tartozik, megtorturázzanak, valamivel nagyobb hatalom kell, mint a -lőcsei biróé. - -Hogy ez a nyilatkozat mennyire találkozott a kurucz tisztek tetszésével, -azt tanusítá a kardtokok csörömpölése. - -Fabriczius egész nyugalommal felelt: - -– Megvan nálam ez a hatalom… - -S azzal dolmányába nyulva, elővont egy összehajtott pergamenlapot, -melynek széléről fatokba zárt pecsét függött alá. Azt odanyujtá a -jegyzőnek. - -– Olvassa fel kegyelmed. A fejedelem nyilt parancsa. - -Erre a szóra egyszerre mind felálltak az asztalt körülülő birák, tisztek -és tanácsurak s állva hallgatták végig az okirat tartalmát. - -«Nyilt parancsolat!» - -Az Atya, Fiu, Szentlélek Istennek nevében. - -Mi, Felsővadászi Rákóczy Ferencz, Erdélynek nagyfejedelme, e néven -második, Magyarország választott ura, stb. stb. ezennel meghagyjuk és -parancsoljuk minden Lőcse város falain és határán belül levő hiveinknek, -katonáknak és polgároknak, főtiszteknek és közembereknek, nemeseknek és -jobbágyoknak, hogy további intézkedésünkig, a mi tüzben kipróbált -hivünknek és biztosunknak, nemes, nemzetes és vitézlő Beszterczei -Fabriczius Antal főbirónak mindenekben engedelmeskedjenek. Kinek is -kötelességévé tesszük, hogy a mostani veszedelmes időkben, minden -felség- és hazaárulók ellen a legnagyobb szigorusággal vizsgálatot -tegyen, s fölöttük itéletet tartson. Mire nézve minden a városban létező -alattvalóink iránt gyakorlandó uralkodói teljhatalmunkat nevezett -hivünkre, Fabriczius Antalra ruházzuk, meghagyjuk, parancsoljuk, hogy -rendeleteinek mindenki ellenállás nélkül engedelmeskedjék. – Különben -nem cselekedvén. - -Kelt a száz hárs alatt. - -Franciscus II. Rákóczy de Felsővadász. - -E nyilt parancs felolvasása után kriptai csendesség támadt a -tanácsteremben. Csak az izzó szén pattogását lehetett hallani a kinzó -kamara katlanában. - -A csendet Fabriczius szava törte meg. - -– Nem kivántam kegyelmetekkel közölni urunknak ezt a szigoru -parancsolatját. De az alkalom, a fenyegető veszély kényszerít most reá. -Midőn bejutottam ostromlott városunkba, azt találtam, hogy a megszálló -ellenséggel alkudozás kezdetett; megtudva azt, hogy az alku pontjait -Czelder Orbán vitte át a császári tábornokhoz, meg voltam nyugodva, mert -bizton tudom, hogy Czelder Orbán azok közül való, a kik még ha Rákóczy -Ferencz maga hütelen lenne is a nemzet és a szabadság ügyéhez, ők még -akkor is hűek maradnak hozzá. Az alkupontok jók, mindent biztosínak. De -elhihetetlen, hogy azokat a császári plenipotentiarus elfogadja. – És -ime a rákövetkező éjjel megszökik a groszscherfeldi toronyból a császári -ezredes, a ki a mi Czelder Orbánunkért túszul volt ideküldve. Ugyanakkor -elfognak a Thurzó ház előtt egy leányt, a ki éjjel egyedül kóborol, a -szigoru tilalom ellenére. Azt a pellengér ketreczbe zárják. S a -rákövetkező éjjel felrobban a lőporos torony! arra mintha a földből -támadna elő, rögtön itt terem a falaink alatt az ellenség s ostromot -kezd. Mialatt a polgárság, és a katonaság e rohamot visszaveri, az alatt -felnyitják a ketreczet, s megszöktetik belőle a foglyot. És Czelder -Orbán mind ez óráig nem tért vissza. Most vessék össze mindezeket -kegyelmetek és mondják meg, nincs-e oka, nem kötelessége-e annak, kit a -fejedelem teljhatalmával felruházott, vas kézzel ragadni meg a legelső -embert, a kit e dologban tetten kapott? - -Erre Andrássy tábornok felkelt a helyéről. - -– No hát ragadjon meg kegyelmed engemet a vas kezével. Nem vagyok -birótárs, a vádlott mellé állok. Én adtam a kezébe Belleville lovagnak a -Ketterhäuschen kulcsait. - -Csak így szabadíthatta ki Korponaynét a kelepczéből. - -Belleville lovagnak tátva maradt a szája, ennek a váratlan -nagylelküségnek nem birta kitalálni az okát. Ez barátságnak sok! - -Hanem a mint egy pillantást váltott a tábornokkal, egyszerre világ -gyuladt az agyában. Most már ő is kezdett érteni valamit. Hogy mily -irányban világosodott a láthatára, ezt lehet gyanítani abból, hogy -minden helyes ok és ürügy nélkül Korponay Jánoshoz fordult, a vállára -téve a kezét, s azt mondá neki szánakozásteljes hangon: - -«Szegény jó barátom». - -Ezen meg aztán Korponayt fogta el a csoda. Szentül azt hitte, hogy -Belleville lovag gyöngén megbolondult. - -Fabriczius éles tekintettel mérte végig a tábornokot s fogai közé -harapott szavakkal dörmögé hozzá: - -– És miért adta kegyelmed Belleville lovagnak a rábizott kulcsokat? - -Andrássy félvállról vette a kérdést. - -– No hát ugyan miért? Azért, hogy bocsássa ki onnan a hóban, fagyban -agyonkínzott szegény kis leányzót, a kit én nem tudtam olyan hidegvérrel -elnézni, hogy megdermedjen, mint kegyelmed innen a városház ablakából, -pedig nekem az egész leány, Isten úgy tartson, se ingem, se gallérom. - -– És hova lett már most az a leányzó? Ezt kérdezé a főbiró a -tábornoktól. - -Andrássy boszusan fordította félre a fejét. Tudta ő azt jól, hogy ki -lenne képes erre a kérdésre megfelelni? de az a valaki nincs itt és meg -sem nevezhető. Most már olyan világos volt előtte, mintha a szemeivel -látta volna, hogy Juliánna lopta ki a szobájából ezeket a kulcsokat. -Most már arra is rájött, hogy mire való volt neki azt a fogadott -bőjtölést szinlelni éjfélig? hanem odáig nem vitte a képzelete ez -asszony nyomdokain, hogy ez maga fusson ki a piaczra végrehajtani ezt a -vakmerő börtönfeltörést, leányrablást, koczkáztatva azt, hogy ha -rajtakapják, magát is odacsukják, vagy ő öl meg valakit. Ezt majd csak -később fogja megtudni. - -És mivelhogy annak a «kegyes hazugságnak», a mit Juliánna javára -elkövetett, a következményeire nem volt készen, annálfogva csak a -szemeivel kérdezgette Belleville lovagtól, hogy hát mit tud erről, a -mire a lovag ismét hol a szemöldeit, hol a vállait rángatta, hol a -tenyereit forgatta fölfelé, némajátékkal felelve, hogy ő sem tudós ebben -az egész találós mesében. - -– Választ kérek kegyelmedtől! kiáltá kemény hangon Fabriczius. - -Andrássy előkelő iróniával tért ki a támadás elől. - -– Ha vallatni akar kegyelmed, akkor majd odamegyek a vádlottak helyére. - -Ezzel az is el lett volna érve, hogy pár szót sughatott volna -Bellevillenek, hogy mondja meg igazán, hova tette azt a leányt onnan a -ketreczből. - -Hanem Fabriczius merészen keresztül tette előtte a lábát s rárivalt. - -– Követelem a választ! - -– Követeli kegyelmed? biró uram! mormogá halk hangon a főur, s -félvállról tekinte vissza az utját állóra. Ebben a tekintetben már ott -volt a titánlázadás dölyfe, mely megvetéssel fordul az egész Olymp és -valamennyi istenei felé. Őt, a magyar seregek legfényesebb diadalainak -hősét, a felvidék kis királyát, a «Csaba» ivadékot! – keresztbe tett -lábbal meri megállítani ez a Flandriából idetévedt jövevény, a kinek az -ősapja takács volt. S ennek adott függő pecsétes levelet a fejedelem, -hogy teljes hatalmával erőszakolja őt! «Meg ne rugjam ezt a birói -széket; meg azt a rozoga fejedelmi trónust». A villámszóró szempár ezt -mondta bizonynyal. - -De Fabriczius meg egészen vasból volt. S a vas szereti a villámokat -magába üttetni. - -– Követelem! kiáltá fenhangon. Nem a biró, nem a királyi biztos, hanem -az apa követeli vissza a leányát az elszöktetőjétől: – férfi férfitól, – -nemes ember nemes embertől, – kardot viselő ember, kardot viselőtől -követel elégtételt, megtorlást, igazságot! - -S e szóknál Fabriczius egyenes pallosának markolatára tette kezét oly -fenyegető arczkifejezéssel, hogy Andrássy István maga is önkénytelenül -kapott a kardjához. Közel voltak hozzá, hogy ott rögtön a két elnök -kardot rántson egymásra s az egész törvényszék szine előtt -összeverekedjék az elszöktetett leányzó miatt. - -Szerencsére már akkor is ismeretes volt a drámákban a Deus ex machina. -Mikor már ennyire ment a dolog, egy harsány, éles hang recsegett fel az -ajtóban. - -«Servus humillimus! Domini Spectabiles! Bonæs vesperas pracor!» - -Ez pedig olyan ismeretes hang volt, hogy a ki azt meghallotta, rögtön -tudta, hogy ki jön a hang után: - -Czelder Orbán! Itt a Czelder Orbán! - -– No hát itt van a Czelder Orbán! - -Ő volt az valóban, a hogy mindnyájan ismerjük. - -Egy alak csupa léczekből összerakva, a mik sodronyra mozognak. Minden -taglejtése egy geometriai képlet. Mikor beszéd közben actiózik, az ember -azt hiszi, hogy hat könyöke van; mikor kiegyenesedik, akkor egy óriás, -mikor összekuporodik, egy harmadrésze az emberi termetnek, s ha meg a -kezeit felnyujtja, akkor vigyázzanak magukra a csillárok; olyan sovány, -hogy fegyverrel el nem lehet találni, de a mellett ő maga úgy oda tud -ütni az ellenfelének a fejére, hogy az csak elbámul rajta, hogy érte el? - -A hangja pedig olyan éles, hogy neki nincs szüksége a csatában -trombitásra, a recsegő, éles szavát a tábor végéig meghallja mindenki. A -magyar szót németes accentussal ejti, a szórakását sem szándékozik -jobbra változtatni: hanem azért soha sem beszél máskép, csak magyarul. S -miután a hyperbolákat nagyon kedveli, előadása a legkomolyabb tárgy -fölött is szünetlen derültséget támaszt, a mi őt azonban meg nem -zavarja. - -És a mellett, a milyen szélmalom alak, épen olyan tökéletes eszményi -jellem, a kiben a természet a férfierények mindegyikét túlhajtotta, -egész a karrikaturáig. Nevetségig becsületes ember, nevetségig jó -hazafi, nevetségig vitéz hős! - -Bánthatják ezt a jó barátai, mindazok, a kiket szeret; bajtársak, -vezérek, fejedelem, közkatonák: észre se veszi, hogy bántották. Ha -nagyon nevetnek rajta, azt hiszi, hogy nagyon szeretik. - -Ellenben a kit egyszer befogadott az ő gyülöletébe és haragjába, azt ő -előtte semmi purgatorium tisztára nem égeti, még halott porában sem -engesztelődik ki iránta. - -Mint katonában és hadvezetőben pedig egyesül nála a két szélsőség, a mit -a harcztéren erénynek neveznek: az ostromló tüz, s a helytálló hidegvér. - -Hányszor állt meg ez a furcsa alakzatu, rossz magyar beszédü német, a -maga gyalogosaival a vesztett csatatéren, hogy a szétriadó kurucz -hadsereg menekülését fedezze. - -Meg is van aztán érte az a jutalma, hogy minden ember szereti, -mindenféle nemzet, minden rang és osztály; annyira szeretik, hogy ha a -legdühösebb veszekedők közé odalép, s azt mondja nekik: «ugyan ne -megveszszetek!» hát elnevetik magukat és kibékülnek. - -A mint ő a sok könyökével utat tört magának a drabantok között, azt -ölelte nyakon és csókolta pofon, a kit legközelebb talált. - -Az pedig épen chevalier de Belleville volt. - -De soha még csók embernek olyan jól nem esett, mint Bellevillenek ez a -zuzmarás, jégcsapos bajuszszal adott, csontkar öleléssel beléfojtogatott -csók az ajakára. - -Ezzel tanusítva volt az, hogy Czelder Orbán nem tartja őt ellenséggel -czimborázó hazaárulónak; már pedig ennek csak kellene arról valamit -tudni, a ki épen most érkezik az ellenség főhadiszállásáról. - -Ez az authentikus tanu. - -Ő utána pedig Korponayhoz fordult Czelder Orbán, s mintha csak most -ismerné meg húsz esztendei távollét után: megragadta a két karját, úgy -tartá láttávolba el magától: «Te vagy az? Korponay Jankó. Hiszen te -átkozott derék ficzkó vagy! Hej, hogy szidott a német odakinn! Az a nagy -orrú kutya kurucz! Eredj!» - -Azzal megrázta erősen Korponayt; de a saját csontjai zörögtek a rázástól -jobban. - -Aztán sorba ment a kurucz tiszteken, valamennyivel üdvözletet váltott, -míg Andrássyhoz ért, annak is megszorongatta a kezét, két marokra fogva, -mintha össze akarná ropogtatni; a mi pedig Andrássy széles, izmos -tenyerével sehogy sem megy; végtére pedig nyakába kalimpált Fabriczius -birónak: «hát hogy vagy öreg ház!» s szeleburdiságával még a hiuzprémes -birói kalpagot is leveri a fejéről, a mi aztán arra szolgál neki, hogy a -mint meglátja Fabriczius homlokán az orvosi kínzás véres foltjait, -azokat egyenkint megcsókolja: «óh ezt a te okos fejedet! Azok a bolond -mazurok! Csakhogy kiszabadultál a körmük közül!» - -Dehogy veszi észre, hogy itt törvényszék van; azt meg épenséggel nem is -sejti, hogy ez az ő két kedves barátja most épen közel van ahhoz, hogy -kardot rántson s egymást összekaszabolja. - -Fabriczius nyerte vissza leghamarább a kontenántiáját. - -Leülteté Czeldert a saját elnöki székébe, a mit félre huzott az -asztaltól; azt hitte, el van fáradva, bizonyosan szökve szaladt el az -ellenség táborából. - -– Óh köszönöm, nem fáradtam el, tiltakozék a leültetés ellen Czelder -Orbán. Hiszen hintón jöttem idáig. A Löffelholz hintóján. Ecce ni! -Elfeledtem borravalót adni a kocsisnak, meg a két csatlósnak! - -S addig nem nyugodott, míg a tarsolyából elő nem kutatott három -oroszlántallért. - -– Szaladj, fiam, frissen. Vidd ki! Add át neki! Kiálta a háta mögött -álló alaknak. Az pedig a hóhér volt, Izachár mester. De hát tudta is azt -Czelder, hogy az a hóhér s ha tudta volna, sem bánta volna! Mit lóg -ottan? Annak pedig menni kellett a három talérral, mert olyat ütött a -hátára a tenyerével, hogy előre lódult bele. A megajándékozottak szépen -meg lehettek ijedve az ajándékhozótól. - -– Mi azt hittük, ott tartanak fogságban. Szól a biró a tárgy érdeméhez -közelítve. - -– Ah! Mit gondolsz? A parlamentaire-t! - -– Mert a tiszt megszökött. - -– De Löffelholz tábornok parolája nem szökött meg. - -– Én már tudok olyan esetet, a hol a császári tábornok a kurucz -parlamentaire-t lánczra verette. - -– De az nem Löffelholz volt. Az kivétel. - -– Hát Blumevitz? A tiszt! A ki megszökik tőlünk, a becsületszavát -hátrahagyva. - -– Hallod-e, öregem; magam is megszöktem volna hasonló körülmények -között. - -– Miféle körülmények között? - -– Hja! Nagyon czifra história ez: magától Blumenvitztől hallottam; nekem -is elbeszélte. S igazat mondott, mert úgy történt. A puskaporos torony -csakugyan fölrobbant. - -– Micsoda? kérdé a biró, nem fogva fel az eszmejárását Czeldernek. - -Az meg hevenyében arra vette, hogy a biró nem tud erről még. - -– Hát nem tudod? - -– Dehogy nem tudom! hogy a lőportorony légbe repült. Ámbár nekem nem -jött azt bejelenteni Belleville colonell lovag. - -– Hát ez így történt, hallgassatok csak! A groszscherfeldi torony -kaszamatájában volt a granáttöltő laboratórium. Ehhez a munkához mi az -elfogott tirol pattantyusokat használtuk. Tudjátok, hogy a tirolok mind -bigott pápisták. Szénaevők! No hát! Blumevitznek meg épen a -groszscherfeldi torony emeletén volt a szobája. Kisz ti Hand! Tegnap, -nem tegnapelőtt (azt se tudom már, melyik volt az egyik nap, melyik a -másik? három éjjel összeragadt, egyiken se hunytam le a szememet) -denique azon a tegnapelőttön, a melyiken Blumevitz kereket oldott, -történt az, hogy egy összegyürt czédulát talál az ablakon, a mibe -kövecset takartak s úgy dobták oda fel. De még mielőtt megszökött volna, -akkor találta. Ebből azt olvassa, hogy egyike a tiroli foglyoknak -valamelyik éjjel, a mikor a sor épen ő rá fog kerülni, hogy a granátokat -töltse, fanatikus önfeláldozással magát és az egész puskaporos magazint -a levegőbe fogja röpíteni. No köszönöm szépen! Az ilyen biztatásra magam -is azt tettem volna, a mit Blumevitz tett, hogy megköszönöm a szállást -hollandus módra, s nem várom be, hogy Illés próféta szekerén vigyenek -fel a mennyországba. És hát igaz lett. A groszscherfeldi tornyot -csakugyan légberöpítette ma vagy tegnap, vagy mikor, a fanatikus pápista -tiroli fogoly. - -A meglepetés mozgása volt észrevehető a törvényszéken. - -E szerint Belleville lovag attól a vádtól felszabadult volna, hogy ő -vetteté fel árulásból a lőporraktárt. - -Csak Fabriczius nem tágított. - -– De hát az hogyan történhetett meg, hogy a császári hadsereg csapatjai -rögtön itt termettek, a felrobbanás utáni momentumban s lábtókkal, -pontonokkal jöttek, éjjeli rohamra a város ellen, holott még a -fegyverszünet tartott. - -– Hát azt is majd elmondom, kedves öregem; hanem előbb hadd kezdjem az -elején. Hadd referáljak arról a küldetésről, a mivel meg lettem bizva. -Ez az első. Azután jön a többi. Tehát én tegnapelőtt, vagy mikor, igen! -Sylvester napján vala. Tudja kegyelmes uram (Andrássyhoz fordulva a -szónál), mikor a szép istenasszonyt a templomba kisértük, Blumevitz is -velünk volt! Hát én akkor mindjárt kocsira ültem s áthajtottam -Löffelholz főhadiszállására, a kezembe adott alkupontokkal. A császári -plenipotentiarus igen szivesen fogadott. S mindjárt hozzákezdett a -pontozatok tárgyalásához. Disputáltunk jobbra-balra; ő végre is minden -pontra azt mondta, hogy «no majd meglássuk! nem veszünk rajta össze.» -Olyan engedelmes volt, mint a vaj, kenyérre lehetett volna kenni. Némely -ponton épen csak keresztül futott, a miben pedig azt hittem, hogy -legjobban meg fog akadni, mint például azon, hogy a császári seregbe -átlépni kivánó kurucz tisztek egy ranggal magasabb foku tisztséget -nyerjenek, mint itt viseltek: csak úgy morgott rá, hogy «hüm, ühüm, -ühüm.» - -(Hogy pödörgette egyszerre tizenkét «ülnök» a bajusza hegyét!) - -– Azután azon a másikon, hogy a mi donatiókat a fejedelem osztott, -azokban a király is megerősítse az impetrálókat. Erre is azt mondta, -hogy «no az természetes». - -(Hogy gombolkoztak ki! Szük lett a dolmány. Tágultak a keblek.) - -– Csak egy pontnál akadt fenn. A Lőcse város templomát körülvevő -sirkertnél. Ez nem ment a fejébe: Minek az a parádé a lőcseieknek? Nem -káposzta az ember, hogy követ tegyenek rá, mikor le van kaszálva! Mi -dolguk a halottaknak a templom körül! A nagy harangszótól nem is -alhatnak jól. Ő ebben csalfaságot orront. Ez a kathedrále, a körülvevő -erős kőfallal nagyon alkalmas arra, hogy egy valóságos fellegvárt -képezzen a város közepén, a hová lázadás idején ha beveszi magát a -polgárság, hát onnan mindig újra kezdheti a ribilliót. Ő kész minden -engedményre, a mi az élő embereket kielégíti, de a holtak exorbitáns -kivánságai irányában kérlelhetetlen. - -Erre egy kis zaj támadt. A szenátorok azt merőben tragikus dolognak -vették; a kuruczok ellenben csupádon csupa komikumot láttak benne. - -Mikor a zaj lecsendesült, Czelder Orbán folytatá: - -– Ebben a stádiumban maradt aznap az értekezésünk, s ezzel mentünk a -vacsorához. A pokulatió eltartott éjfélig, elmondhatom én is a petrinyai -esperessel, hogy «sed bene habitavimus, ego quidem ter vomui»; aztán -következett egy kis parázs landsknecht; a melyben nekem eléggé kedvezett -Fortuna istenasszony; a németeknek begomboltam valami hatszáz -tallérjukat; még ma a hajduságom zsoldját kifizetem vele. Reggel felé -kiszólíták a tábornokot a kártyaasztal mellől, s a mikor visszajött, már -fel volt kötve a kardja, pánczélja, karvasai, csak a sisakja hiányzott. -«Talpra, urak; talpra!» kiálta. «Kiki szépen a maga csapatjához.» Arra -mindenki felugrált s én egyedül maradtam a tábornokkal. «No kedves -barátom, mondá Löffelholz, azt ugyan mondhatom, hogy a ti generálistok, -Andrássy István, nagyszerű egy stratéga. Ő itt velem alkudozást kezd, -két napi fegyverszünet kötéssel, küld olyan feltételsorozatot, a miről -azt hiszi, hogy annak minden pontja elfogadhatatlan, s a míg mi a fölött -alkudozunk, azt az időt felhasználja arra, hogy a Bercsényitől -Lengyelországon keresztül a megszállott Lőcse számára küldött liszt és -lőporszállítmányt becsempészsze a városba. Én erre nem mondhattam neki -egyebet, mint hogy az élelmezés nem tartozik a fegyveres actiók közé. -«Nem ám, ha fegyverrel nem állják az utját, felelt ő erre, de én eléjük -küldöm a dragonyosaimat, s ha azok a convoit kisérő huszárokkal -összetalálkoznak, aligha lesz belőle csókolódzás.» Már biz ezt magam is -úgy hittem. - -– Ki árulhatta el titkot Löffelholznak? kérdé sötét tekintettel -Fabriczius. - -– Hát biz ezt Blumevitz hozta neki hirül, a ki akkor szökött meg innen -tőlünk. - -– S kitől tudhatta azt meg Blumevitz? - -– Hát a titok olyan, mint a kényeső, keresztül megy a szarvasbőrön is. A -piaczon beszélhették, ott hallhatta. Olyan a pletykahir, mint a -pattogatott kukoricza, nem kell érte aranyat váltatni, egy -czinderlingért egy tarisznyával adnak. Én már reggel találkoztam -Blumevitztzel, s nekem elmondott mindent őszintén, a mit tudott. - -– Tudta-e Blumevitz annak a kapitánynak a nevét, a ki a mi lovasságunkat -a convoie elé vezeti? - -– Azt bizony elfelejtettem tőle akkor megkérdezni, s most vissza nem -megyek érte. Hanem azt értésemre adta, hogy Löffelholz ezt a tényt a -fegyverszünet megtörésének tartja, s nemcsak azt teszi, hogy a dragonyos -ezredet a Dunajecz felől visszatérő huszáraink nyakára küldi, hanem még -az éjjel ostromot intéz lábtókkal a bástyák ellen; kivált ha beteljesül -annak a tiroli fogolynak az igérete. Engem pedig addig vissza nem -eresztenek. No, képzelhetik kegyelmetek az én tantalusi kínjaimat, (vagy -sisyphusi kínok? tudja a Cerberus, melyik volt a kettő közül?) denique -pokoli kín volt, azt tudnom, hogy minő veszedelem fenyegeti az én -hiveimet s nem lehetni velük, nem adhatni nekik tudtul a nagy -veszedelmet, a mi őket alulról, felülről, köröskörül fenyegeti! -Elbúsulásomban felmentem a toronyba, egy csizmaszárból tubust csináltam, -azon keresztül ordítottam, a hogy a torkom kiadta Lőcse felé; «vigyázz -magyar, jön a német!» A németek csak úgy nevették a dolgom. Messze oda -Lőcse! Úgy-e nem hallottátok meg? – Biz ez nevetni való volt itthon is. - -– Pedig ixioni kínokat álltam ki az alatt. Prometheusnál is kutyábban -éreztem magam. Egész nap se ételem, se italom nem volt; este nem kellett -se álom, se menyecske; folyvást az ablakon néztem ki, a honnan a -groszscherfeldi toronyra látni. Egyszer aztán, éjféli óra ütés után, -látok egy nagy tűzoszlopot égnek emelkedni Lőcse felől. Ahol repül légbe -a groszscherfeldi torony! Erre mindenünnen megszólal a ropogó puskatűz, -hallom az ostromzajt: Lőcse falait vívja a német! s én nem lehetek -ottan! Nézzétek, hogy feldagadt a fejem bubja, a mint az ajtónak neki -rontottam vele hogy keresztül törjem! - -Ezen aztán ő maga nevetett igen nagyot. - -– No de se baj! Minden nagyon jól ment. Ti adtatok Löffelholz uramnak ex -tempore egy olyan leczkét, a mit tudom nem felejt el. Elmondták mind az -egész lakodalmat a visszatérő tisztek. Nagyon szépen dolgozott mindenki. -Korponay pajtás az orruknál fogva hurczolta a dragonyosokat: lóvá tette -őket; el hagyott nekik fogni egy csapat üres társzekeret: a maga -kincseit mellékuton, a háta mögött átcsusztatta, s azzal ott hagyta a -dragonyos hadat a faképnél, rácsapott Löffelholzék ostromló hadára, -azokat szépen felgombolyította, s haza világított nekik, a míg ti piros -csizmát szabtatok a lábukra. - -– Hahaha! Ez derék volt. Jobban nem lehetett. Pompás mulatság volt. -Hanem korán reggel beállít hozzám Löffelholz; ilyen hosszú képe volt -neki. Majd rálépett az állára. És savanyú, olyan savanyú! hogy ha -ránézett a vízre, eczet lett belőle. Vad volt, mint a róka, a kegyelmes -úr. «No elmehet már kegyelmed haza, szólt; egész rekedt volt az éjszakai -mulatságtól. Köszöntetem Andrássy báró uramat! Ezuttal szépen -megborotvált a kanalán keresztül. Máskor ha alkudozni akar velem, ne is -küldjön hozzám egy ezredest, hanem csak egy akkora kis káplárt, mint a -kis ujjam. Mindjárt megegyezünk. Visszaviheti kegyelmed az alkupontokat, -nem fogadom el őket! Majd mindjárt: előléptetés a kurucz tiszteknek; -aztán meg mindenféle donátiók: hát egy kis reszelt füge?» - -Nagyon nevetett ennek a szónak Czelder Orbán. Pedig tizenkét bajusznak a -hegyét ugyancsak húzták lefelé a száj elé. A szenátor urak mosolyogtak -kárörvendően. - -– «Csupán csak egy pontot vagyok hajlandó elfogadni a sok közül, mondá -Löffelholz: a lőcsei nobiliknek azt a kivánságát, hogy a templom körül -kivánnak eltemetkezni; hát csak temetkezzenek minél előbb: majd én is -sietek nekik segíteni a temetkezésben!» Hahaha! Nagyon jó! Ilyen tréfás -ficzkó az a Löffelholz. Hahaha! - -Hanem ezt már a szenátor urak sem tartották olyan nevetésre méltónak. - -Most aztán Andrássy egész nyugalommal fordult a törvényszékhez. - -– Ime tehát beláthatják kegyelmetek Czelder Orbán ezredes kapitány úr -előadásából, hogy a mult éjjel történtekben nem játszott semmi árulás. - -Mind rázugtak, hogy «igaz! úgy van!» - -– És így Belleville lovag ártatlan. - -– Még nem! kiálta fel Fabriczius, egész indulatfelgerjedéssel. Még hátra -van az a kérdés, hogy hová lett az a leány? hová lett az én lányom? - -S a birói aranygombos bottal végig csapott az asztalon, hogy mind a -huszonnégy kalamáris, porzótartó tánczolt bele. - -– Jajh! Igazság! kiáltá fel Czelder Orbán. A leányod, öreg! Hát persze. -No persze! Persze, hogy persze. Ezt te neked csak meg kell tudnod. De -nem akartam itt a törvényszék előtt, hanem otthon. - -– Mit tudsz felőle? kérdé Fabriczius, reszkető kézzel ragadva meg -Czelder karját. - -– Mindjárt odaadom. Itt a tarsolyomban. Nem a leány! Hehehe! Az nem -férne bele. Ne félj, jó helyen van az. Hanem egy levél. Nesze. - -– Kitől van? - -– Törd fel, majd meglátod. - -– Ki adta ezt a kezedbe? - -– Nekem biz ezt a tábornokné adta. Löffelholz báróné. - -– Az Absolon-ivadék! - -– De kapitális asszony. Igen jó konyhát tart. - -Fabriczius átvette a levelet, feltörte, elkezdte olvasni. Mindenki -ránézett; látták, hogy sápad el arcza, szemei hogy merednek ki: két -kezében úgy reszket a levél. Mikor aztán végig olvasta azt, mint a -gutaütött lerogy a székébe, s arczát két kezével eltakarva, elkezd -zokogni keservesen. - -Hát látta valaha valaki Fabricziust sirni? - -Némán néz rá minden ember. A borzadás fut végig rajtuk. - -A hóhér félre fordul, a legények elbujnak; ilyen félelmes látvány még -nem volt a szemük előtt. - -Fabriczius sir! - -Megszünik sirni. - -Akkor feláll. Leveti a birói palástját, odateszi az asztalra a süvege -mellé, ráfekteti a birói botját. Azután leoldja a kardot az oldaláról, a -kardkötőt a markolata körül csavarja. - -– Megyek innen! suttogja, merőn bámulva a magasba. Elmegyek. Nem vagyok -már biró. Nem vagyok apa. Nem vagyok nemes ember; nem kardhordozó ember; -halott vagyok. Nem keresek semmit. Nem kivánok semmit. Még azt sem, hogy -a templom mellé temessenek. - -– Oh a szivem! – ordít fel végre fájdalmasan s öklének egész sulyával a -szivére üt. - -S azzal tántorogva megy ki a teremből, senkire se nézve, csak fel a -magasba, úgy botorkáz le a lépcsőkön, keresztül a piaczon, fedetlen -fővel, homlokán úgy égnek a veres foltok, mint egy martyrdiadém; kezében -a hosszú kard, arra támaszkodik, mint koldusmankóra. Nem ő viszi a -kardot, a kard viszi őtet. - -Az ácsorgó nép, az oszlopcsarnokban álló patriczius csoport rémüldözve -tekint a tántorgó alakra. - -Ilyet még nem láttak. Tünemény ez! - -Vajh micsoda veszedelemnek lészen ez az előjelensége? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -XVII. FEJEZET. A FÖLDALATTI UT. - -Ezt az egész történetet pedig csupa mesemondásnak hiszi az ember, a míg, -mint hitetlen Tamás, minden lyukba bele nem dugta az ujját. Magam sem -tudtam elképzelni, a míg Lőcse városa régiségeit és zegzugait -össze-vissza nem bujkáltam, hogy mi módon történhetett volna meg az, -hogy egy asszony eláruljon egy várost? Egy kerített várost, a mit egy -egész kurucz sereg tart megszállva, a minek a polgárai maguk is -harczedzett férfiak, hüséges fejedelempártiak; vezetőik pedig derék, -tűzpróbákon keresztül ment hazafiak és koszoruzott hősök! És különösen, -hogy hajthatta volna végre egy nő az árulást ott, azon a ponton, a hol -az alakja meg van örökítve a kis kapura festve, a mint fehér éji -pongyolában, vállára vetve skarlát palástja, jobb kezével hivogatólag -int, míg baljával a kulcsot tolja az ajtó zárába, és hozzá oly csalfán -mosolyog? Hogy történhetett ez? Hisz az a kis ajtó, mely a fölötte levő -bástyatoronyba vezet, a nagy vizárokra nyilik. S ha csak viz volna az -árokban, azt mondhatnók, át lehetett rajta uszni; de az be volt fagyva, -tél derekán, s éjszakára a viz felét mindig leereszték a zsilipen, s a -légben maradt jég menten beszakad, a mint rálépnek. Ez árok fölött át -nem jöhettek a császári csapatok. És még hozzá úgy, hogy észre ne vegye -senki. - -A história azt mondja, hogy így történt: – s azzal ott hagy bennünket a -sötétben. - -Jövel archaeologia, hozd el a kutató lámpást. - -Lőcse városának maig is fennálló bástyatornyos falait csak félkörben -szegélyezi a mesterséges vizárok, a másik oldala már meredek -hegyoldalban harántul alá a Luts patakig. - -Ez a hegyi folyamocska olyan mély mederben halad el a város alatt, hogy -annak a vizét nemcsak hogy a vizárokba nem lehetett felvezetni, hanem -ostrom idején egyátalán nem lehetett még itatásra se használni, mert a -megszálló ellenség azt a stratagémát követte, hogy félmértföldnyivel -feljebb nagy zsilippel elzárta a patakot, s a nappali órákban elfogta a -várostól a vizet. Éjjel pedig felnyitotta a zsilipet, s akkor meg olyan -veszedelmes rohammal özönlött alá az összegyüjtött viz, hogy boldog -volt, a ki elmenekülhetett előle. - -A sánczárok kitöltésére való vizet az Ignácz-kútból vezették oda. Ezt a -kutat úgy hitták, hogy «Durst». Azért hitták így, mert ha ivott belőle -valaki, akkor lett csak igazán szomjas. A viz sós volt, meg keserü. -Ezért nem is igen erőlködött annak elfoglalásáért a megszálló sereg -soha. A városbeliek ezt a vizet ivásra nem használhatták. - -Ellenben volt nekik a városház udvarán egy szép csorgó kútjuk, a honnan -bőségesen elláthatta magát az egész város ivóvizzel, ha az ellenség a -Luts patakot elfogta. - -Ez a kút volt a város védelmének létföltétele. - -De honnan jött a viz ebbe a folyton csurgó kútba, mely legnagyobb -szárazság idején sem fogyott ki soha? - -Ez a kérdés volt az, a mire nem tudta senki a feleletet, csak a -Fabriczius család ivadékai. - -Még a XIV. században szerzette ezt első Fabriczius János. (Az -elsőszülöttek mind Jánosok voltak; Keresztelő János, Aranyszáju János, -Fejetlen János stb.) - -A legenda szerint egy földönvándorló angyal, a tudósok szerint egy -németországi ezermester találta meg a Scheibe-hegyen, a «Wünschelruthe» -segélyével azt a földalatti rejtőző forrást, melynek friss vize elég egy -egész város szomjának eloltására. - -Ekkor I. Fabriczius János, a gazdag levantekereskedő a távol -Olaszországból hozatott ahhozértő hevéreket, a kik a föld alatt tudnak -rejtek utakat, folyosókat ásni nagy messzeségekre. Ezekkel készítteté el -azt a titkos vizvezetőt, a mi a Scheibe-hegy ismeretlen forrásától a -városház udvaráig vezet. - -Senki a helybeli lakosok közül arról tudomással nem birt, hogy mit és mi -irányban ásnak, vájnak ott a föld alatt? Csak mikor az ugrókút készen -volt, akkor hitta oda az előljárókat Fabriczius, a márványmedenczéhez, -melynek széléről bőven omlott alá a kristálytiszta forrásviz. - -Az olasz munkások ismét hazamentek az Alpeseik közé s a vizvezeték -alagútjának titka a Fabricziusok féltett hagyománya maradt, a mit soha -férfi el nem árult, asszony meg nem tudott. - -Csak az utolsó Fabriczius János, ki a család egyenes férfiágát bezárta, -közölte azt a leányával, egyetlen örökösével, kit fiusított, neve és -vagyona hagyományosává tett, de azon feltétel alatt, hogy idegenhez nem -fog férjhez menni. - -A vizvezeték alagútjának a várossal közlekedő aknalejárása; a -Fabricziusok birtokát képező Thurzó házban volt. - -Ezt a csodálatos épitészetü, a homlokzatán czifra bálványokkal végig -rakott házat nem azért hitták ezen a néven, mintha a Thurzó családé lett -volna, hanem azért, mert a Thurzók, mikor Lőcsén hatalmas urak voltak, -ennek a háznak a piaczi homlokrészét lakták. (Még akkor Lőcse statutumai -megtiltották bármiféle magyar nemes urnak, hogy városukban saját házzal -birjon; szerették ha ott lakott, de házat nem adtak neki.) - -E ház vastag falában a konyha kürtői és kandallói által elfedve lehetett -az a titkos lejárat, mely a közlekedést fentartá a város és a patakviz -között. - -Egy csigalépcső vezetett le az alagúthoz. - -Ez alagút csúcsíves boltozatú volt, körül kirakva lapos agyag -palakővel.[3] - -A földalatti folyosó épen csak olyan magas és széles, hogy egy ember -áthaladhat rajta. - -Ennek a fenekén voltak lerakva a vizvezeték ólomcsövei. - -A hol az alagút a Scheibe-hegy földalatti forrás medenczéjét eléri, ott -volt egy gépezet, mely arra szolgált, hogy a külvilággal való -összeköttetést megnyissa. - -Egy hat öles fenyőfa gerenda volt emeltyüvé átalakítva. Ha az egyik -végére egy közönséges emberi alak ránehezedett, a hypomoclion másik -szára egy tiz mázsás követ emelt a magasba a föld felszinén, a hová -azután egy tölgyfalábtó fokain fel lehetett jutni. - -A ki felülről akart az alagútba bejutni, ha ismerete volt arról a kőről, -mely az alant fekvő gerendaemeltyü hosszabbik ágával összefügg, a mint -arra ráhágott, a forrás nyilását takaró szikla felemelkedett előtte s -akkor a lépcsőkön alászállhatott. - -Különben az egész körülfekvő táj oly elhagyott vadon volt, a hol nem -lakott más, csak az üldözött róka és hiuz, a zárókő zöld az idők -mohától, benőve repkénynyel, földi tök szárával. A bozót előtt, mely e -domboldalt körülvette, állt egy fogadalmi kereszt, melynek táblájára -rémséges művészettel volt kifestve az a szörnyü jelenet, a melyben a -gonosz hajdemákok egy utazó lőcsei kereskedőt elevenen megnyúznak. Elég -arra, hogy a ki arra téved, duplázott léptekkel elszaladjon onnan, míg -emberlakta világot talál. - -Ez volt a Fabricziusok vizvezetéki hagyományos titka. - -Ezen a rejtek úton tudott Fabriczius János (a Fejevett) lengyel -fogságából kimenekülve, a városházáig eljutni, a jezsuita folyosón -keresztül, a mi ismét a hajdani Lőcse rejtekteljes cuniculusainak -kiegészítő része volt. - -S ezen a rejtekúton keresztül menekült ki az üldözött leány: az utolsó -Fabriczius ivadék, miután Korponayné a Ketterhäuschenből kiszabadította, -– mikor üldözői, saját apjának vezetése alatt, érte jöttek. - -Milyen nagy rémnek kellett annak lenni, mely a gyönge, félénk leányt -arra birta, hogy a sötét földalatti folyosón keresztül meneküljön, -egyedül, oltalom nélkül, ki abba a bozótba, a hol az üldözött hiuz és -vadmacska tanyázik! - - - - -XVIII. FEJEZET. ÁRULÓ ÉS SZABADÍTÓ. EGY ÉLŐ, AKI HALOTT AKAR LENNI, S -EGY HALOTT, AKI FEL AKAR TÁMADNI. - -Abban a levélben pedig, a mi azt a kemény természetü embert, Fabricziust -olyan egyszerre porig alázta, ugyan semmi rendkivüli nagy dolog nem -volt. - -A ki azt hiszi, hogy no most mindjárt valami fül nem hallotta esetek -kerülnek az asztalra, ugyan hiába fente hozzá a kését. - -Csupán csak annyit irt benne Fabricziusnak Löffelholz tábornokné -asszonyság, hogy örömmel tudósítja őt, miszerint szeretett leánya, -miután – Isten ő szent felsége rendeléséből, – Blumevitz de Trautsohn -Alfréd ezredessel korábban eljegyeztetett, a mai szent napon a bécsi -érsek által dispensáltatván a háromszori kihirdetés és hatheti oktatás -kötelezettsége alól, a józseffalvai lelkész által az egyedül idvezítő -katholikus hitbe befogadtatván, a fentnevezett Blumevitz de Trautsohn -Alfréd ezredessel az oltár előtt hitvestársképpen összeköttetett. A -levél végén volt egy sor irás magától a boldog menyasszonytól is az édes -atyjához, reszkető kézzel megirva, alig olvashatólag. - -No ugyan nagy veszedelem. - -Ha az ilyen dolog miatt minden családapa hajadonfőtt szaladgálna végig a -piaczon! - -És Fabriczius János mégis úgy tett. - -Meg nem törte szivén a jeget az a gondolat, hogy egyetlen leányát a -pellengér-ketreczbe zárják. Télviz idején. Hadd fázzon, hadd dideregjen! -Hogy a hóhér ki fogja seprüzni a városból, mint becstelen személyt. Hadd -sirjon, hadd sikoltozzon! Hogy a törvényszék árulónak marasztalja el s -pallos vágja le a fejét. Hadd guruljon a fej, hadd szökjön fel a vére! -Hanem az a gondolat, hogy a leánya pápistává lett, hogy férjhez ment egy -labanczhoz! Ez elviselhetetlen volt! Inkább hozták volna eléje a -koporsóban. Inkább mondták volna felőle, hogy becstelen ringyó lett -belőle, piaczi lábkapczája a kurucz közvitézeknek, mint egy császári -ezredes hitvese! - -Elesküdni a hitet, a miben apja, anyja nevelte! Elárulni a nemzetét, -nemzetségét! - -Hazament, a bástya-utcza felé kerülve. - -Mikor a Thurzó-ház piaczi homlokzata előtt elhaladt, a mankónak használt -pallossal felfenyegetőzött az ablakokra. - -A lelke divinálta, hogy ezt a szivére mért csapást amaz asszony odafenn -praktikálta ki. Az ő munkája volt ez! - -Gördüljön le a feje miatta! - -Azok pusztítsák el, a kiket legjobban szeret! Ugy járjon a nyomában az -átok, mint az árnyék! - -A Thurzó-ház két utczára nyilik, mint Lőcse városában a legtöbb -patricziusi palota. A főtérre, a nagy utczára néző része palota, a -hátulsó része, mely a szűk sikátorra, a bástya-utczára vezet, -gyárépület. Ott van a család rendes lakóháza, ott a raktárak, a -műhelyek, s a minden háznál otthonos serfőző konyha, a mi Lőcsének -büszkesége, s törvénynyel biztosított privilegiuma. A palotaszerü -osztálya a háznak a beszálló magyar főurak számára van fentartva, s ősi -pompával felékesítve. - -Mikor Fabriczius hazaért a kiskapun keresztül, oda hivatta a lakó -szobájába régi hű barátját, háza állandó lakóját, a doctort. Maga -lefeküdt az ágyára, öltözötten, a hogy megjött. - -– Halott vagyok. Temetésre várok. Mondá az orvosnak, a mint az -becsámpázott hozzá mankóival. Ne keress számomra semmi szert a -patikádban. Hanem küldj el a seniorhoz, hogy szedje össze a diákokat a -kántorral együtt, küldje ide hozzám, hogy énekeljenek el. Te ird meg a -halotti bizonyítványt rólam. Csak a dátumot hagyd üresen, vagy ma, vagy -holnap. Ha reggel ujra átjösz hozzám, bizony csendes embert fogsz -találni a fekhelyemen. Fabriczius meghal, mert meg akar halni! - -Erre a categoricus imperativusra nem volt a doctornak mit felelni, -visszakotródott a szobájába. S aztán elküldé Fabriczius üzenetét a -seniorhoz. - -Az énekes diákok nemsokára eljöttek, a kántorukkal együtt s helyet -foglalva az ágyon fekvő Fabriczius mellett, elkezdték azt a hosszú -szentiványi nótát énekelni, a mely így kezdődik: - - «Halld meg lélek, - Mert néked beszélek…» - -Az élő-halott mozdulatlanul feküdt és hallgatott. - -Úgy viselte magát, mint egy igazi halott, csendesen, komolyan és -méltóságosan. - -Csak egyszer feledte el halott voltát. - -A kántor és a diákok beleuntak a hosszú, egyforma zsolozsmába, a sokszor -megtelő méhseres kancsó daczára is, kiszáradt tőle a torkuk, azt -gondolták, hogy a halottakat is delectálja a változatosság, s más kottát -szedve elő a tarsolyaikból, elkezdték zengeni azt a zsolozsmát: - - «Dies iræ, dies illa - Solvet seclum in favilla!»… - -A halott erre türelmetlenül kiáltott fel: - -– Hagyjátok abba azt a pápista nótát! - -S a diákoknak félbe kellett szakítani a szép dallamos - -Jacoponi-hymnust s visszatérni a rideg melancholicus protestans -zsolozsmához. - -«Gyász sir! sötét kripták!» - -A szoba ablaka nyitva volt hagyva, a hogy halottak szobájában szokás. - -A gyászdal hallható volt ennélfogva az egész udvaron s a ház minden -lakosztályában. - -De leginkább az átelleni tornáczokon, a mik a Korponayék kvártélyához -tartoztak. - -A Juliánna asszony hálószobája ennélfogva a legelső kézből kapta a -halotti énekeket. - -És ő ezeknél a gyászdaloknál olyan édesdeden tudott aludni. Nem csak -aludni, de még mást is elaltatni. - -A jó Korponay János aludta ott az igazak álmát, nejének hattyukarjára -nyugtatva fejét. - -Miatta bizony akár az angyalok énekelhették volna a feltámadás -zsoltárát. Az ébrenlét egész való világa nem ér annyit, mint az álom -tündérhonában egy pillanat. - -Hát még akkor, a mikor van egy bálványkép, a kinek, ha azt mondja az -ember: most jer velem a tüneményvilágba! oda is utána megy, s ha megint -azt mondja neki, megint térjünk vissza az ébrenlét tündérországába, -ismét ott találja maga mellett. Sem itt, sem ott el nem hagyja. Azt sem -tudja már, mikor volt ébren, mikor álmodott? Csak azt tudja, hogy -mindkettőben idvezült volt. - -Ki irigyelné az igazak álmait? - -Osztozott biz abban az egész város. - -A mint hire futamodott Fabriczius esetének, hogy a főbirón újra kitört -az őrültség, hogy egyszerre csak kapta magát, sirni kezdett az elnöki -székben, hogy aztán lerakta a birói süveget, palástot, pálczát, -lemondott a biróságról, hogy ott hagyta a tanácstermet, vegyes -biróságot, süveg nélkül ment haza, az egész úton az öklével és a -kardtokjával hadonázva, hogy otthon lefeküdt, a kántort hivatta, s most -énekeltet maga fölött halotti zsolozsmákat, hát azt bizony mind -tökéletes bolondságnak vette mindenki. - -Azonnal előhozták Alauda uramat, a jégbehütött birót, beültették az -elnöki székbe, ő aztán kimondta a végzést, hogy minden ember ártatlan! a -mult éjszakai szerencsétlenség Isten akarata volt, ő szent felségével -pedig ki pöröl? - -Azután egy füst alatt a Fabriczius drákói rendeleteit is visszavonta -Alauda uram: szabad a mai diadal örömére nagyokat enni, inni, sőt -tánczolni is; a házfödelek leszedéséről pedig szó se legyen. Holnap -megint nap, és azután «Isten tudja, hogy lesz, mint lesz?» - -Fel is használta apraja nagyja a megadott engedelmet s volt -hegyen-völgyön lakodalom az egész városban. Kiterjedt a polgárság gondja -még a bástyatornyokban őrt álló csapatokra is, azok is torkig lakhattak -minden jóval, megvívátozván a bőkezű birót, a vitéz generalist, s a -derék Czelder Orbánt, a ki csakugyan kiosztotta a hajdui között a -németektől elnyert kemény tallérokat. A városi zenekar sorrajárta -Czapfenstreich után a notabilitások lakásait s az ablakaik alatt -serenadeot adott. Jutott belőle Korponayéknak is, a miből ők azonban nem -sokat hallának, aluván a legbelső szobákban, s egyéb okaik is lévén az -oda nem hallgatásra. - -Éjfél után pedig minden ember ment a maga vaczkába aludni, s fél óra -mulva olyan mély csendesség volt Lőcse falai közt, hogy azt még a bakter -kiáltása sem szakította meg. - -A hó is elkezdett esni; mintha dunnákat ráznának ki odafenn a -fellegekben; reggelre ki nem lehet majd jönni a házak ajtain, olyan -magas lesz a hóesés. - -Az egész város nem aludt az elmult egész éjszaka: ma kipótolta minden -ember. Még a Herman-ház ablakai sem voltak kivilágítva, annak a -bizonyságául, hogy a tiszt urak sem maradtak fenn mai napság a -landsknechtet gyakorolni. - -De egy embernek mégis ébren kellett maradni – hivatalból, s ez volt az -Andrássy tábornok szállása előtt felállított strázsa. - -Ennek sem tetszett, hogy a hó a szeme pilláira ragad, behúzta magát a -faköpönyegbe. A szél azonban egyenesen az őrkunykócskába fujta be a -havat. Ez ellen pedig azt a furfangot találta ki a leleményes hajdú, -hogy a hátát fordította kifelé, a subagallérjával természetes bástyát -képezve a hóförmeteg ellen. Így szokott a katona megfagyni az őrálláson. - -Éjfél után két óra tájon Korponay János felriadt az álmából. - -– Nem hallasz valami dobajt a föld alatt? suttogá nejéhez. - -– A patkányok nyugtalankodnak, mondá az, s egy csók lezárta az -álomterhelt szempillákat megint. Aludjál báránykám. - -Hiszen igaz is volt, hogy a patkányok nyugtalankodtak, jobban, mint -máskor; hanem ebben a szegény patkányok nem voltak hibásak; ellenben -valószinüleg az volt az oka a szokatlan mozgalomnak, hogy az ő csendes -birodalmukon keresztül már két óra óta egy szakadatlan sora a fegyveres -embereknek tapossa egymás sarkát. Ezek a császári muskétások, a kik a -Scheibe hegyi rejtett forrás szádán leszállva, a mélyen alvó városba a -Fabriczius alagútján át belopóznak. - -A Thurzó-ház barokknál is bizarabb építkezésű csoda valami. Ennek nincs -olyan szép magas teteje, mint a többieknek, a miknek mázos zsindelyei -tarka betükkel viselik a renovatió évszámát s a miknek esőöntő csatornái -két ölnyire rugnak ki, sárkány és delphin alakokban végződve; hanem a -felmagasló falpárkányon keresztül, a belső bádogtetőről az eső és -hóvizet egy a falba épitett rézcsatorna vezeti le, ennek a csatornának -van mintegy ölnyi magasban egy vasajtaja, a mit soha senki nyitva nem -látott, egyszínüre szokott az meszelve lenni a többi fallal. Tehát ez -volt a rejtekajtó, a melyen keresztül a vizvezeték alagútjából a városba -lehetett jutni. - -Ez a titok volt az, a mit a császáriaknak elárult valaki. - -Ha Fabricziusnak az agyát úgy meg nem zavarta volna annak a leánynak a -nagy esete; ha csak egy csepp józan észt és logikát tartott volna meg -magának ama levél olvasása után, hát akkor a helyett, hogy lefeküdjék a -castrum dolorisra, s énekeltesse maga fölött a sörivó diákokkal a -canticumokat, az lett volna inkább a feladata, hogy odaálljon a -pallosával ahhoz a vasajtóhoz a háza végében, s a mint egy fej kidugja -magát rajta, üsse le egy csapással, s reggelre rakjon belőlük szép nagy -pyramist az utcza közepén, tetejébe koronának a kedves veje, Blumevitz -ezredesnek a tollas kalapját. - -Azonban hát máskép történt. Fabriczius nagy keserűségében elvesztette az -eszét, s így eshetett meg, hogy reggel négy órakor egy egész császári -ezred állt négyszögbe rendezve a lőcsei piacz közepén. - -Ez volt a Türkheim ezred, melynek Blumevitz de Trautsohn volt a -parancsnoka. - -A császári ezredes azonnal megszállta a kapukat, s az összekötő utczák -szegleteit. - -S még mindig nem vette észre senki, hogy benn a városban az ellenség. - -Azt az őrjáratot, mely az Andrássy kapuja előtt álló őrt felváltani -jött: mielőtt egyet kiálthatott volna, elnyomták és némává tették. - -Akkor aztán a mindig nyitott kapun maga Trautsohn tizenkét muskétást -véve maga mellé, felment a tábornok szállására. - -Az őrszobában, more patrio, aludt a kurucz őrség. - -A pitvarban, a tornáczban horkolt minden ember. - -Trautsohn egész a tábornok hálószobájáig mehetett, a nélkül, hogy valaki -csak meg is szólította volna, hogy kit keres. - -Andrássy mindig teljesen felöltözötten szokott aludni egy medvebőr -bundával betakarózva. - -A mint az ajtaját nyikorogni hallotta, hirtelen felugrott (éber alvó -volt) s a mint a nyitott ajtón belépett a szobájába Blumevitz, s annak a -háta mögött a muskétások sisaktaréjai és puskái megvillantak: Andrássy -egy szökéssel a kerevete mögötti fülkében termett, a hol a kardja volt -felakasztva a tigrisbőr kaczagány fölé, s percz mulva kivont karddal -állt látogatójával szemben. - -– Micsoda gyalázatos árulás ez? kiáltá szilaj haraggal. - -– Hasztalan minden ellenállás, generális úr; szólt Blumevitz, kitárva az -ablakszárnyakat. Tekintsen ön ki! Az egész ezredem itt áll a piaczon. Ön -a kezemben van: kényre kegyre! - -– Még nem. Hallja az úr! Kiálta Andrássy s a függöny mögött rejlő -harangkötelet megrántva, megkondítá a lármaharangot. A vészhangok -felverték az alvó várost. - -– Azt megtehette excellentiád! mondá Blumevitz hidegvérrel, hogy az alvó -őrséget fellármázza; de ez már mind késő. Az utczák el vannak állva; -tábornok úr a csapatjaival nem találkozhatik. Innen nincs menekülése. - -Andrássynak az jutott eszébe, hogy «van!» - -Itt a háta mögött az a deszkafal, a mi egy rugónyomásra félrecsattan; -azon kiugorhatik, s míg a megrohanói a visszaugró zártalan ajtót -betörik, az alatt a hátulsó kapun kimenekülhet a bástyára, a katonái -közé. - -De közbeesik valami. Egy nőnek a hálószobája. - -S abban a szobában annak a nőnek a férje is ott van. - -Szabad-e prédára dobni ennek a nőnek a hirét, nevét, azért, hogy ő -megmeneküljön? Szabad-e Korponay János előtt felfedezni, hogy a két -háznak egy közös sikátora van; a honnan egyikből a másikba átjárnak? - -Egy nemes embernek minden törvényt meg lehet szegni, csak a lovagiasság -parancsait nem. - -Élete, saját hírneve, Lőcse városa elveszhet; de annak az asszonynak, a -ki oda dobta az ölébe a becsületét, megőrzi a becsületét. - -Nem fog menekülni a sikátoron keresztül. - -– No hát jöjjetek értem! Ha meg akartok fogni! Kiálta Andrássy, neki -vetve a hátát annak a faltáblának, mely a menekülésre kinálkozó utat -eltakarta. Élve nem kap meg egy Andrássyt, ha ezer labancz jön is reá! - -– Már hiszen azért nem szükség excellentiádnak engemet összelabanczozni. -Hiszen mi hagyunk magunkkal beszélni. - -– Nekem csak a kardom beszél. - -A lármaharang kondulására felriadt Korponay János. - -– Mi az? kiáltá. - -Juliánna hallotta már a heves kiabálást a két vékony válaszfalon -keresztül, a mit a tükör és a deszkatábla képezett. S tudta, hogy mi az? - -Meg volt riadva. - -Mitől ijedt meg? - -Attól-e, hogy a meglepett Andrássy a közös titkukat képező rejtekajtót -fel fogja használni a menekülésre? s hogy ezzel őt semmivé teszi? - -Vagy talán valakit mást féltett? Más miatt remegett? De ki miatt? - -– Siess! kiáltá férjének. Kapd fel a bundádat, fogd a kardod! Árulás van -a városban! Fuss a hátulsó kapun ki a bástyákra; trombitáltass a -katonáidnak! Ide benn az ellenség. - -Korponay ész nélkül ugrott ki az ágyából, öltönyt, csizmát, kardot -nyalábra kapva s rohant ki a hátulsó ház folyosójára, útközben kapkodva -magára egyet-mást. - -Az udvart még nem foglalták el a labanczok. A Thurzó-ház kapuját nem -tudták kinyitni. - -Korponay keresztül tört az orvos lakásán, feldöntve széket, szekrényt, a -mi útjába került, zárt ajtókat a vállával döntve be, ha nem engedtek. - -Egyszer csak beesett aztán abba a szobába, a hol Fabriczius feküdt a -ravatalon, tréfát csinálva a halálból. - -Neki komoly volt a játék; de nem a halálnak. Ő igazán hitte, hogy egy -vasakaratú ember meg tud halni magától is, ha nagyon akarja; csak a -halál vette ezt tréfára. Hiszen még az álmot sem tudja erőszakolni az -ember, hogy jőjjön elő, ha az nem akar megjelenni. - -– Fel, Fabriczius! Fel az ágyból! ordíta Korponay, félretaszigálva a -kántáló diákokat. Árulás van a városban! Itt a német a piaczon! Fussunk -a népeinkhez! Ragadj fegyvert bajtárs! Én rohanok a huszáraimhoz, te -siess az őrsereghez a molnártoronyba! Verd fel Czelder Orbánt, a -hajdúkaszárnyát. Én hozom az ágyukat! Veressünk alarmot dobbal, -trombitával! Nyakunkon a philisteusok! - -Azzal a kezében hozott félcsizmáját felrántva a bal lábára, nyakon -kapott egy diákot, a kinek a kezében lámpás volt s azt – nyavalyást – -tolta maga előtt, hogy világítson neki a házlabyrinthuson keresztül a -bástyáig, a hol még nincsen ellenség. - -De erre a szóra úgy kiment a halál a szeméből Fabricziusnak, hogy menten -felugrott az ágyból. - -– Itt a német! Hol a kardom? Ez volt az első kiáltása. Itt a kardom! Hol -a német? Ez volt a második. Nem halt még meg Fabriczius! Fölkelek még a -sírból is; ha azt mondják: «itt a német!» Kik vagytok itt? Mit bámultok? -Kard van az oldalatokon! Rajta fiuk! Azt a zsoltárt: «Erős várunk nekünk -az Isten!» Előre! Előre! ölni! ölni! Vérben fürödni! Előre! «Eine feste -Burg ist unser Gott!» - -S a magas athletai alak, a diáksereg között, pallosát forgatva a feje -fölött szilaj tekintettel, úgy tünt fel, mint a germán pogány mondák -egyik ősalakja, hozzásimuló gyermekei között, a kik mind előrangatták -oldalaikról a kurta diákdákosokat s zsivajogva fogták körül az öreget. - -«Eine feste Burg ist unser Gott!» zendíté rá valamennyi. - -A viharos zsolozsmát nemsokára elnyelték a sötét sikátorok, s nyomában -távoli dobpörgés, trombitarecsegés keletkezett. Korponay János és -Fabriczius fellármázta a kurucz őrséget s a polgárkatonaságot. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Juliánna kétfelé hallgatózott: a külső zajra, s a szomszédház szobájából -áttévedezőre. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Andrássy Istvánnak az volt az utolsó szava: - -«Nekem csak a kardom beszél!» - -Blumevitz de Trautsohn pedig a padlóba szurta a kardja hegyét és a -könyökével a markolat kosarára támaszkodott, hideg vérrel mosolyogva. - -– Ha kegyelmed csak a kardjával akar beszélni, akkor soha sem értjük meg -egymást; mert én nem azért jöttem ide, hogy kegyelmeddel párbajt vívjak; -nem is volna tőlem gavallérság, pánczélosan állni ki az ágyból felkelő -ellenféllel szemben. Ellenben azért vagyok itt, hogy kegyelmednek, -generalis úr, egy becsületes capitulatiót diktáljak. - -– Diktálni? Nekem! kiálta fel Andrássy. A szemei szikráztak féktelen -haragjában s a kardja csak úgy sugott a levegőben. - -Blumevitz csak a kecskeszakállát huzogatta, nagy mosolyogva. - -– Ha kegyelmed a kardjával beszél, én nekem meg van tizenkét muskétám, a -ki beszél! szólt egyet intve az ajtóban álló katonáknak, a mire azok -mind egyszerre arczhoz kapták a fegyvereiket, Andrássyra czélozva, – -diktando beszélnek! folytatá nevetve. – Azért tanácslom kegyelmednek, -hogy bocsássa alá nyugodtan azt a kardot, mert ha valami fenyegető -mozdulatot talál vele tenni, tartok tőle, hogy a katonáim félreértik, s -azután valami történik, a mit én fogok sajnálni legjobban. - -Andrássy úgy hörgött, mint a kelepczébe esett tigris. - -– Azért legjobb lesz, ha kard és puska nélkül beszélünk a -kapitulatióról, szólt urias tempóval Blumevitz de Trautsohn. - -Ebben a pillanatban látta Blumevitz, hogy Andrássy háta mögött valami -sötétség támad. - -Még ideje sem volt találgatni, hogy mi lehet az, a mint a másik perczben -egy tüneményszerű jelenet áll eléje. Egy nőalak fehér ruhában, skarlát -palásttal a vállán, lebben elő szellemgyorsasággal s éppen olyan -nesztelenül mint egy szellem s aztán fehér alakjával eltakarja a magyar -fővezért. - -És egyuttal a kinyujtott jobbjával egy négycsövű pisztolyt szegez -Blumevitz ezredes homlokának; a pisztoly még hagyján, de az a két -öldöklő szem hozzá, a mi zöld fényben sugárzik, mint a macskáé. - -Lassan morzsolgatta a fogai közt a szókat. - -– Van kedve az ezredes úrnak egy asszony keze által megöletni? - -Andrássy elszörnyedve kiált a nőre. - -– Mit tesz kegyelmed? Elveszti magát! - -– Ki bánja azt most? dörmögi az asszony. - -– A becsületét; suttogja a tábornok. - -Az asszony most látszik föleszmélni. Észre veszi, hogy itt sokan látják. -Tizenkét katona néz ide be (a puskacsövén végig). - -– Eh! szól fitymálón csettenve a nyelvével, s minden gondolkodás nélkül -odasiet a felnyitott ajtóhoz, megkapja a kilincsét s azt kiáltva a -katonáknak: «lóduljatok, ti ostobák!» mielőtt azok elhatározhatták -volna, hogy valjon szokás-e engedelmeskedni egy ilyen rendkívüli -vezényszónak? úgy becsapja az orruk előtt az ajtót, hogy a -visszacsörömpölő puskacsövek majd a fogát verik ki a cserepárnak, s erre -nagy hevenyében betaszítja a tolózárt az ütközőbe, s akkor aztán -nekidülve háttal az ajtónak, elkezd teljes jó szántából kaczagni. - -– Tüzes mennykő! kiált fel Blumevitz. Erre nem számítottam. - -– Lássa, ezredes, mond nevetve a szép asszony. Nem ér semmit a -csalfaság. Más is tudja azt, hogy «a un renard, un renard et demi». (Egy -róka ellen másfél rókát!) - -A kizárt muskétások ugyancsak dolgoztak a puskaagyaikkal a becsukott -ajtón. - -– De ugyan kérem, ezredes úr, szóljon az embereinek, hogy ne ütögessék a -hátamat olyan pogány módra ezzel az ajtóval! - -Blumevitz mit tehetett egyebet, mint hogy teljesítette a szép asszony -kivánatait, az ajtón keresztül kiáltva a katonáknak, hogy «bey Fusz!» - -– No lássa! mondá Julianna. Most már helyre van állítva az æquilibrium. -Kegyelmedet fogja Andrássy tábornok, a tábornokot fogják a kegyelmed -katonái, a labanczokat pedig körül veszik a kurucz csapatok; azokat -valószinüleg ostromolják Löffelholz ezredei. Valóságos bellum omnium, -contra omnes. (Mindenki harcza, mindenki ellen.) Össze vagyunk -kapaszkodva kölcsönösen, mint Mátyás király német vargájának a rókafogta -csukája, s egyikünk sem tudja, hogy ki tartja fogva a másikat? - -– Asszonyom! kiáltá közbe nyugtalanul Andrássy. - -– No no! tábornok úr! csak semmi nyughatatlankodás! Mindenki a maga -helyén van. Én is! Hallják önök mind a ketten azt a trombitaszót a -bástya utczán? No hát az Korponay János főstrázsamester uramnak az alarm -fuvatása a kurucz huszársághoz. Ő kegyelme ott jár a csapatja előtt, s -mindjárt itt fog lenni a piaczon egy egész battéria kerekes ágyuval. - -Ez a biztatás megnyugtató volt Andrássyra, de nem volt az Blumevitzra -nézve. - -Annálfogva Blumevitz volt a hetvenkedőbb. - -– Az nagyobb veszedelem lesz a kegyelmed férjére nézve, madame, mint én -rám nézve. A mi carréenk a kurucz huszárságnak a szeme közé nevet. - -– Majd nem fog nevetni, ha Fabriczius vadászcsapatja is beleszól a -tréfába, a városháza arkádjai alól. Higyje el kegyelmed, hogy a -chance-ok mint a két fél részére teljesen egyenlők. Ijesztgetéssel -senkit sem lehet a kályhasutba bekergetni. Azért beszéljenek kegyelmetek -egymással okosan és csendesen. Én visszahuzódom szépen. - -A két férfi egymásra nézett. Mind a kettő elbámult. Most kezdték csak -észrevenni, hogy hová jutottak? Egy közös kelepcze az, a mibe őket -valaki belecsalta, s most egyiket a másikkal fogva tartja s az a valaki -– a fehér asszony. - -– Én azt hiszem, szólt Julianna, egész lelki nyugalommal eregetve le a -pisztolya sárkányait, hogy kegyelmetek legczélszerűbben cselekednének, -ha most elhatároznák, hogy néhány órai fegyvernyugvást kössenek, mely -idő alatt az ellenséges csapatok minden összeütközéstől tartózkodjanak. -Ezenben a város tanácsa és a kurucz csapatvezérek értekezhetnének -Blumevitz de Trautsohn ezredes úrral a tábornok úr jelenlétében. -Remélem, ezredes úr, hogy kegyelmednél készen van a teljhatalom és -megbizás a császár nevében? - -Trautsohn de Blumevitz különösen csóválta a fejét. - -– Kegyelmed mindenről nagyon jól van értesülve asszonyom. Itt van a -császári plenipotentia! - -S azzal elővonta kebléből a pecsétes levelet. - -De nem volt ám az elég, hogy a czifra pergament, a lefityegő ezüst tokú -pecséttel együtt elől-hátul megmutogassa a menyecskének, az belülről is -akarta azt látni. Olvasni akart. Tudott diákul. - -Oda kellett neki adni a kezébe. - -Julianna kitárta a sokrét hajtott kutyabőrt és olvasni kezdé: «Nos -Josephus primus, divina favente Clementia, etc. etc.» - -– De hisz ez a meghatalmazás Löffelholz tábornoknak szól. - -– Itt van a generális úr átruházása az én személyemre. Parancsolja -kegyelmed, hogy megmutassam? - -– Kérem. - -Azt is átnézte. - -– Rendben van. El van látva a szükséges kautelákkal és -authenticatiókkal. - -– Kegyelmedben egy diplomata veszett el, asszonyom. - -– Talán nem is veszett el. No most jó lesz, ha kegyelmetek közhirré -teszik a kötött fegyverszünetet. A tornyokban ugyancsak kezdik -félveverni a harangokat. - -Az egész város fel volt már ezalatt lármázva. - -Dob pörgött, trombita recsegett, harang kongott mindenfelé. Kurucz- és -polgárcsapatok tódultak a mellékutczákon a piaczra. - -– Jó lesz, ha megmutatjuk magunkat az ablakban a hiveinknek, -indítványozá Trautsohn ezredes Andrássynak. - -– Nem bánom - -S azzal mind a ketten kiálltak az ablakba egymás mellé. - -Az ég már pitymallani kezdett, a piaczon levő férfiak megláthatták a két -ellenséges vezért egymás oldalán állva. - -– Két órai fegyverszünet van! kiálták azok onnan felülről magyarul és -németül, kiki a maga hiveinek. A császáriak, a kik közvetlen a -főhadiparancsnokság háza előtt álltak, meg is értették azt, de a -városház táján csoportosuló kuruczok és polgárok a nagy zsivajban úgy -látszik, hogy nem hallották meg elég világosan. - -– Tűzzék ki kegyelmetek a parlamentair zászlót! mondá Julianna az -uraknak. - -Az legjobb lesz, a fehér zászlót kitűzni az ablakba. De hol van ilyen? -Azt Andrássy nem tartogatja készen. - -– Itt van az én fejkendőm! mondá Julianna, leoldva a fejét beburkoló -patyolatot; a mit aztán egy kopjára szúrva, kidugnak az ablak rostélyán. -Az a körül himzett patyolat fejkendő libeg-lobog a reggeli szellőben, -békességet intve a háborgó feleknek. - -A fehér zászlónak rögtön észrevehető lesz a hatása. A városháznál ott -van Alauda főbiró uram, a ki az összecsődülő fegyveres polgároknak -megmagyarázza, hogy a generális ablakából lengő fehér zászló -fegyverszünetet jelent; aztán minden ellenségeskedés függesztessék föl -addig, a míg azt be nem vonják. - - - - -XIX. FEJEZET. MIKOR A TŰZ ÉS VÍZ EGYEZKEDIK, S A KI A KETTŐ KÖZÉ -ODASZORUL. - -Mikor a két vezér, a zászlónyelet közös tudománynyal odakötözvén az -ablakrácshoz, e munka után visszafordult, már nem találta a fehér -asszonyt a szobában; a rejteknyilás táblázata ismét a helyére volt -tolva. - -Hanem az asztalra dobva hevert egy nyitott levél, a melyben csak néhány -sor volt irva, olyan titkos irással, a minek csak Andrássy birta a -kulcsát. Julianna levele volt az, a mit most tehetett oda. Andrássynak -se kedve, se ideje nem volt ennek a cryptographiáját kihüvelyezgetni -szemenkint, összehajtotta a levelet, s a keblébe dugta. - -S aztán fanyar képpel mondá Trautsohnnak: - -– Kegyelmed most többet tudott meg, mint a mennyire szüksége van. - -– Lovagi parolámat adom rá, felelt Blumevitz, hogy el fogom felejteni, a -mit megtudnom nem volt szükséges állami tekintetekből, mihelyt a házból -kilépek. Hanem már most viszonzásul én is kérek valamit. Kegyelmed se -tudjon arról semmit, hogy itt a háta mögött van egy rejtekajtó, a melyen -keresztül a kinnlevő világgal érintkezésbe jöhet. Én sem tudok róla, -kegyelmed se tudjon róla. - -– Jól van. - -– És akkor aztán, egyenlők lévén mindkettőnkre nézve a kényszerítő -körülmények, kezdjünk az alkudozáshoz, úgy, mint két hadvezér, a kinek a -hadserege szemközt áll csatavonalban. - -Andrássy inte a vendégének, hogy üljön le, s azzal helyet foglaltak a -patkóalakú kereveten, az asztal mellett, egymással szemben; a kardját -mind a kettő a szegletbe támasztva. Kalamárist és papirost húztak maguk -közé. - -– Nekem nem kell sok irkafirka; vágott elé Andrássy. - -A feltételeimet ismerik már kegyelmetek; Czelder Orbán megmutatta. - -– Ismerjük igenis. De kegyelmed át fogja azt látni, hogy ezek a -feltételek nem olyanok, a minőket egy békére hajlandó vezér szokott -ajánlani a másiknak; hanem olyan természetűek, a minőket nyers -visszautasítás helyett, lovagias udvariasságból számlál elő hosszú -sorban egy olyan hadvezető, a ki a végtelenig akarja vinni az -ellenségeskedést. - -– Azt nem mondtam, hogy így akarom, de ha kényszerítenek rá, megteszem. - -– Arra hogy fenyegetését beváltsa kegyelmed, nem kényszeríti senki; -arra, hogy megmásítsa, igen sokan. Nem azt akarom kétségbevonni, hogy ma -és e helyett még csinálhat kegyelmed egy vérfürdőt, melyben mi -betolakodott császáriak mind itt veszünk. Ismerve a kuruczok vitézségét, -s a lőcsei polgárok kemény természetét, semmit sem tartok lehetetlennek. -Czelder Orbán, Korponay, Fabriczius még ott kinn vannak, s ha a helyett -a fehér kendő helyett, azt a másik piros nyakbavetőt találja kitűzni -kegyelmed a kopja hegyére, itt nagy siciliai vecsernye következhetik. De -hát mi lesz eztán? Ki nyer vele? Kegyelmetek a nyár óta be vannak zárva -Lőcse város falai közé, nem tudják mi történik a külvilágban? - -– Mindenkor tudtunk értesülést szerezni. - -– Hamis forrásokból. Az egész nemzeti háboru végét járja. Magyarország -kilencz tizedrésze már meghódolt a koronás királynak, s a többi, látva -azt, hogy a meghódoltak kegyelemmel lettek fogadva, erősen rágja a -szijat. Kassa alkudozik, s Károlyi Sándornak egyik követe a másikat éri -a nádornál, a békeföltételek fölött alkudozva. Rákóczy Ferencz fejedelem -maga már kiment Lengyelországba, s a mi reménye maradt a háboru -folytatására, azt most már csak az orosz czárban birja. Hát inkább -akarnak a Péter czár hűségére térni a magyarok, mint a koronás -királyukéra? - -– Erre határozottan azt felelem, hogy «nem!» De a magyar király -tanácsosai már annyiszor megszegték a hűséget a magyar nemzet irányában, -hogy a míg a kezeiket egy erős kötéssel meg nem kötik, addig a fegyvert -le nem teszszük a kezünkből, sem én, sem más. - -– Hogy kegyelmed nem teszi le, azt elhiszem, de hogy más nem teszi-e le? -abban erősen tamáskodom. - -– Mit akar ezzel mondani? - -– Azt, hogy minden szentnek maga felé hajol a keze; hát még azoknak a -szenteknek, a kik egy hajótörött roncsról menekűlnek a partra? Bizony -nem nézik, hogy milyen annak a rúdnak a vége, a mit eléjük nyujt valaki? - -– Én pedig inkább a vizbe fulladok, mint hogy egy rúdnak a végét -megfogjam, a melyik piszkos. - -– De mikor nem piszkos, hanem aranyos. Nézzen ide kegyelmed. Itt van -kegyelmed számára a császár-király által aláirt és megpecsételt diploma, -mely kegyelmednek és egész familiájának, mind a négy testvérének -elkobzott birtokait visszaadja. - -– Azok még nincsenek elkobozva. Még áll Krasznahorka vára. - -– Áll, és a kegyelmed bátyja által jól van védelmezve. Ott van a -felesége is, a két kis gyermekével. Heister épen odaindult, azt ostrom -alá venni. Kegyelmed öcscse, a barátból lett dervisgenerális, védelmezni -fogja a sziklafészket a legutolsó emberig, s a császári vezér csak a -romokat fogja megkapni, s nem lesz szüksége eltemetni a kegyelmed -fiacskáit és feleségét, a kövek elvégzik azt maguktól. Vagy kegyelmed -nem sokat törődik ezzel? - -S hogy még maróbb, szivetetőbb legyen a czélzás, Blumevitz oda -kopogtatott a mutatóujja bütykével arra a bizonyos mozgó faltáblára. - -Andrássy felháborodottan ugrott fel helyéről, odafutott az ablakhoz s -kibámult a világba. - -A téli hideg lég elvette homloka forróságát: visszatért s újra helyet -foglalt Blumevitzczel szemben. - -– Eltértünk a tárgytól. Az ezredes úr kapitulationalis feltételeket -akart hallani. Én rájuk utaltam. Mondja meg, mi kifogása van ellenük? - -– Csak némely pont ellen. Az egyik például az, hogy a kik a kurucz -helyőrségből a király hűségére nem akarnak felesküdni, azok a tört résen -át lobogó zászlóval és trombitaszóval vonulhassanak el a császári -seregek között. - -– S ezt nem akarják kegyelmetek elfogadni? - -– Igenis, azt kivánjuk, hogy a ki nem akar a király hűségére felesküdni, -legalább arra tegyen le esküt, hogy a császári seregek ellen többé -harczolni nem fog. - -– Ebbe az én alvezéreim soha sem fognak beleegyezni. - -– Ha ez kegyelmed részéről illusio, akkor nem siethetek eléggé annak a -lerontásával. Két ember kivételével, vagy talán hároméval, valamennyi -kurucz tiszt mind számít arra, hogy előléptetéssel jöhet át a császári -seregbe. Az egyik a hajthatatlan Czelder Orbán, hanem ez meg abban -csalatkozik, hogy a német hajduinak hűségére számít. Azoknak egyrésze el -fogja őt hagyni; ha kenyértörésre kerül a dolog. A polgárőrségnek is -nagy része kész a békekötésre; csak egy kis kényszerítést találjon -támasztékul. A patriciusok legnagyobb része Alaudával tart; az pedig -régóta a mi emberünk. A kire legbiztosabban számíthatna kegyelmed, az -Korponay János. Ennek igazán nagyon sok oka van arra, hogy kegyelmedhez -hűséges legyen. - -Andrássy iparkodott közönyös arczot mutatni erre a nagyon is éles -sarcasmusra. - -– Hanem ennek a csapatja merő lovasság. Annak utczai harczban alig lehet -valami hasznát venni. Kitörésre jó, várvédelemre semmi. Végezetül itt -van kegyelmednek a tüzérsége. Erről el kell ismernem, hogy kitünő, sőt a -császáriaknál elébb való. - -– No hát! - -– Csak egy hibája van. Az, hogy egészen idegen. A tüzérség főparancsnoka -Du Prés de Belleville lovag egy ismeretes bonvivant, a ki egy szerencsés -légyottért szívesen szolgáltat cserébe egy szerencsétlen csatát. A -kurucztüzérség nem számít többé semmit. Már tegnap az éjjeli harcznál -vehette észre kegyelmed, hogy a sánczágyúk nekünk, az ostromló seregnek, -semmi kárt nem okoztak. A golyók mind a fejünk felett repültek el, a -gránátok mind a földbe furódva pattantak szét. Az arkoláj mestersége -olyan furfangos tudomány, mely mellett az, a kire a kezelés van bizva, -naphosszant puffogathat az ágyúval, a nélkül, hogy az ellenfélnek egy -hajszálát meggörbítené. De hogy tökéletesen meggyőzzem kegyelmedet a -felől, hogy Du Prés de Belleville lovagra nem számíthat, kérem, tekintse -végig ezt az okiratot, a mit Löffelholz tábornok küldött általam a lovag -számára. - -Andrássy István nagy meglepetéssel olvasá az átadott levélből a császári -tábornoknak azon rendeletét, miszerint azon esetre, ha a capitulatio ő -vele, a főparancsnokkal, nem sikerül, Du Prés de Belleville lovag -bízatik meg Lőcse város főparancsnokságával s e hivatalból származó -minden teendőkkel. - -Felugrott a helyéről, mintha valahová akarna menni. - -A bezárt ajtó figyelmezteté rá, hogy itt van a világ bedeszkázott -határa. - -Jobb lesz leülni az előbbeni helyre. - -Tompa, siket hangon dörmögé: - -– Mindegy! Ha az egész világ hűtelen lesz is Rákóczyhoz, én nem -szakadhatok el tőle. - -Blumevitz bizalmasan tevé a kezét Andrássy karjára. - -– Vitézlő uram! Senki sem kételkedik abban, hogy kegyelmességed, a míg a -harczi actio állott, a legfényesebben bebizonyította, nekünk -császáriaknak elég érzékenyen eső hősi tetteivel sérthetlen hűségét, -mind a nemzeti fejedelem, mind annak a követői iránt. A Győrvár alatt -eltemetett négyezer császári harczos porladozó csontja hirdeti, míg a -világ világ lesz, hogy olyan mély sebet nem ütött senki a kétfejű sas -oldalán, mint Andrássy István kardja. Ha fővezérré tették volna -kegyelmedet Bercsényi helyébe, aligha dicsekednénk mai nap a trencséni -diadallal, s a romhányi kiszabadulással; ha kegyelmed vezette volna -Érsekujvár védelmét, aligha lobognának mai nap a zászlóink a -bevehetetlen erősség ormán. - -– Nem vagyok érdemes a magasztalásokra. - -– Nem végeztem még be!… De kegyelmed, belül a szivében soha sem volt -meggyőződés szerinti hive sem a fejedelmének, sem a felekezetének. - -– Ez merész állítás. - -– Bizonyítványom van rá. Vajjon az a karrikaturagyűjtemény, a mit -kegyelmed évek óta szaporított, élő, látható alakban fejezve ki a -véleményét a kurucz vezérek felől, nem fenhangon hirdeti-e ennek a -titkát? - -Andrássy felpattant a helyéről. - -– Micsoda karrikaturagyűjteményről beszél, obester úr? - -– Hát biz ez egy képeskönyv, a mi az én birtokomban van, mint a -feleségemnek, Fabriczius Krisztinának eddigelé egyetlen hozománya. - -No most még egy holdvilággal több gyulladt ki Andrássy kétségeinek -firmamentumán. Megtudta, hogy hová lett az arczképalbuma. - -Ezáltal aztán kezdett Juliannával még nagyobb ismeretségbe jutni. - -Trautsohn de Blumevitz a füle mögé simogatta az allonge-parokája -fürtjeit s gyönyörködött a szavai hatásában, a mit Andrássy arczáról -leolvasott. - -– Ha nem vetne elég fényt a kegyelmed belső világára az a kép, melynek -hátulján a fejedelem van lerajzolva, térdei közt a magyar koronával, -háta mögött Péter czárral (egy sokat mondó allegoria!) hát teljes -világítást adna hozzá az a másik, a melyiknek az egyik lapján Lipót -császár van lerajzolva, kegyelmed saját manupropriájával, míg ugyanannak -a hátlapja egészen üresen van hagyva. Amaz a kiméletlen megbirálás: ez a -feltétlen hódolat. - -Andrássy István kötözve érezte a kezét. Hiszen nem mondhatá meg, hogy -azoknak a képeknek a torzított fintorait nem ő rajzolta, hanem ez a -dæmoni asszony! Magának kellett megtartani az érdemet. - -Talán az már akkor számított arra, mikor könnyű tollhegygyel -odakarczolta ezeket a gunyoros vázlatokat. - -– Kegyelmed szive szerint elitéli azt az egész tábort, a melylyel eddig -együtt küzdött, folytatá diadalmas előérzettel a császári főtiszt. Nagy -bohóság volna a látszatért feláldozni az igaz érzést. Az árulókat, a kik -meg hagyják magukat venni pénzért, mindenütt megvetik, s ha kifizették, -eldobják; de az olyan pártvezért, a kit a hivek táborába igazi, szivben -gyökerező meggyőződés vezérel át: azt meg tudják becsülni és megtaláljak -a számára való helyet. - -Andrássynak a veleszületett büszkeség egy daczos választ diktált erre; -de Blumevitz megakadályozta benne: - -– Mielőtt válaszolna kegyelmed, egy esetre figyelmeztetem. Ez a Forgách -Simon tábornoké. Mikor még az öreg Lipót király élt az ifju József -király azzal a megbizással küldé őt Rákóczy Ferencz táborába, hogy -ismertesse meg a fejedelemmel az ifju király jó szándékait Magyarország -iránt, s aztán hozzon létre egy üdvös egyetértést József és Rákóczy -között. Forgách Simon elejté ezt a rábizott szerepet, s a helyett, hogy -szolgálta volna József királyt és Rákóczy Ferencz fejedelmet egyformán -jól, szolgálta mind a kettőt egyformán rosszul és saját nagyzását -helyezte a közbéke fölé. És e miatt elveszté a játékát mind a két -oldalon. Itt Rákóczy vetteté őt fogságra, amott a király számüzte. -Vegyen tanuságot kegyelmed a példájából. Ellentmondó szívvel szolgálni -nem lehet. Mást érezni, mást mondani, mást tenni, annyi mint maga magát -megsemmisíteni. - -Andrássy felállt a helyéről s nyugodtan, hidegen mondá: - -– Jól van. Hivassuk ide a sereg tiszteit, hivassuk ide a város -előljáróit: határozzanak azok lelkük szerint, én egy szóval sem fogom -őket kényszeríteni. - -Blumevitz erre fölnyitá a szoba ajtaját s a kornétásához néhány szót -intézett halk hangon. - -– Vezesd őket ide. - -Azután visszatért Andrássyhoz a padmalyos szobába. - -– A míg a meghivottak előjönnek – monda neki – nem olvassa el kegyelmed -azt a levelet, a mit az asztalán kapott? - -– Igaz! Majd elfeledtem ezt. - -Büszkeség volt ez tőle, vagy háládatlanság? - -Elővette az összegyürt levelet s kisimítva a tenyerével, maga elé -helyezé. S aztán kezébe véve a tollat, a sorok alá irta a betüket, a -miket a titkos irás kulcsával kihüvelyezett. - -Ez a sor jött ki belőle: - -«Ne felejtkezzék meg kegyelmed a fiamról!» - -Andrássy könnyedén vállat vont, – s aztán odadobta az egész megfejtett -irást Blumevitz elé. - -Az is beletekintett s rábólintott a fejével. - -– Ahán! Ismerem én ezt. – Csatoljuk a többi acták közé. - -– A hogy tetszik. - -Aztán egyet köszörült a torkán a tábornok s azt mondá, mintegy magának -beszélve: - -– Nem szeret ez az asszony senkit a világon, csak egyedül a fiát! - -– Szeret biz az egyebet is, mondá rá Blumevitz. Hanem ez az ő -diplomatiájának az alapgondolata. Ez a kis ártatlan fiucska. – Én -egészen meg tudom fejteni az ő charádáit. Nemde az a kivánsága az -úrasszonynak, hogy a császár ruházza át a kis fiára azt a donatiót, a -mivel Rákóczy Ferencz fejedelem Korponay Jánost, számos érdemeiért -megjutalmazta: helyezze be az Ocskaytól elkobzott stropkói uradalomba. - -– Igen. És hogy adjon a fiának bárói czímet. - -– Mindezt kivánhatta volna Korponayné a férje számára is, ha egy dolog -felől bizonyos lett volna. - -– Értem. A felől, hogy a király fog-e logikát találni abban, hogy a mi -érdemekért Korponay János Rákóczytól donátiót kapott, ugyanazokért őt -abban megerősítse. - -– Nem ez az ok. Ott vannak helyettük az asszony érdemei, s mondhatom -kegyelmednek, hogy azok igen nyomatékosak. Azért kivánja a királyi -adományozást Korponayné a kis fia, és nem a férje számára, mert -bizonyosan tudja, hogy a férje vissza fogná azt utasítani. - -Andrássy megdöbbent. - -– Azt hiszi óbester úr? - -– Úgy ismerem ezt az embert. Fanatikus egy koponya. Ez nem fogja aláirni -a capitulatiót, hanem vagy keresztül tör a hadvonalainkon, vagy -összekaszaboltatja magát. – Ezért Korponayné jó eleve elszökteté a -városból a kis fiát a hopmesterével, hogy az apa el ne vihesse azt -magával. - -– Mikor történt ez? - -– A robbanás éjszakáját megelőző reggel. - -Andrássy mindig magasabb helyről kezdte látni ez asszony lényének -láthatárát. - -Ezalatt megérkeztek nagy kardcsörtetéssel a kurucztisztek s sűrű -talpzsurolással a városi deputatio. - -A kurucztisztek ugyanazok voltak, a kik a vegyes törvényszéknél -ülnököltek, a tanácsbelieket Alauda vezette. Nem volt itt Czelder Orbán, -Korponay János, Duprés De Belleville lovag; s a tanácsbeliek közül -hiányzott De Hortis. - -Az első félórai értekezésnek az lett az eredménye, hogy mindakét fél -meghosszabbította a fegyvernyugvást déli tizenkét óráig. Ezt azután -kihirdették dobszó mellett a piaczon. Andrássy tábornok és Trautsohn de -Blumevitz ezredes nevében. Mire aztán a császári katonaság kényelembe -tette magát, őrtüzeket gyújtott a piaczon; a mihez elég anyagot talált -De Hortis háza előtt. Ez az egy polgár nemes fogadta meg Fabriczius -parancsolatát, hogy a háza tetejét rögtön leszedesse: zsindely, lécz -halomban hevert már a földön. Jó tüzelőszer a cserepároknak. - -A fegyverszünetet azonban mind a két fél fölhasználta emberségesen a -kitörhető harcz előkészületeire, Korponay körülnyargalta a -bástya-utczákat, a nélkülözhető őrséget összpontosítva; a vízárok felől -nem lehetett a császáriak támadásától tartani. A polgárok vezényletét De -Hortis hadnagyukra bizta. Czelder Orbán a szétdúlt lőportoronynál támadt -rés előtt állítá fel a német hajduit; ez volt a veszélyeztetett pont, a -honnan várható volt Löffelholz tábornok támadása, ha a városban -verekedésre kerül a sor; Fabriczius pedig merész furfangot tervezett. Ő -a Thurzó-ház hátulsó kapuján egy kerekes ágyut vontatott be az udvarra, -s azt a piacz felőli kapunak szegezteté. - -Nem kellettek neki a Belleville pattantyusai. Árulók mind, a -parancsnokukkal együtt. - -– Majd kiszolgáljuk mi az ágyut magunk, én az én fiacskáimmal. A diákok -közt nincs áruló! - -Lőporos zsákokat is hozott magával, kartácsokkal együtt, a mennyi csak -elég. - -Azután neki állítá a fiukat csákánynyal, feszítő rúddal egy vakablak -kibontásának, a mi a Thurzó-háznak az Andrássy lakta házzal szomszédos -falába volt rakva. - -Fabriczius még mindig azt hitte, hogy a császári katonaság a főkapun -lopózott be, az őröket megvesztegetve. Különben nem lehetett elképzelni, -hogy teremjen ott egyszerre egy egész ezred a piacz közepén, -észrevétlenül. - -A németek meglepték Andrássy tábornokot s most mellére szegzett -pisztolylyal kényszerítik a capitulatióra. Így okoskodott tovább. - -Ha tehát Andrássyt ki lehetne szabadítani a kelepczéből, jobbra fordulna -a koczka. - -Ezért akarta kitöretni a vakablakot ott a közfalon, hogy majd akkor ő a -hívek és bátrak csapatjával berohan a tábornokhoz, levágja a fogva tartó -németeket s kiszabadítja a vezért a körmeik közül. - -Hanem a németnek is van esze! - -Az meg azt gondolta ki, hogy a vízvezeték alagútján keresztül -apródonkint beszöktetett még egy kompánia gránátost az Andrássy lakta -ház udvarára és folyosóira, s azok ott vártak csendesen, a füstölgő -kanócz egyik kezükben, a gránát a másikban. - -No, ha a két fél ilyen nagyon készülődött, a harmadik sem maradt hátra. -– Juliánna ott ült a tükre előtt s piperézte magát. - -Felszedte a legpompásabb köntöseit, a bársony csak úgy suhogott, a -csipke csak úgy repült rajta; boglár, nyakörv versenyt ragyogott -egymással; de nem a szemeivel, azok fényesebbek voltak. - -Egészen hasonló volt ahhoz a képéhez, a mi ott áll a szoba mélyén, -aranyozott bronz rámában. (Áll? csak állt már, ott hever most a -Fleischerthurm magazinjában, ócska vásznak, talán zászlók lomja között.) - -Hadseregetverő szép volt! - -A míg minden fél így készül a nagy csatához, a dobosok ugyan hirdetik, -hogy «veszteg legyen minden ember, magyar, német, kurucz, labancz: mert -itt jön a békesség! lánczra veri a ki moczczan!» - -– Öreg bajtárs! mit csinálsz ott? kiált a munkába izzadt Fabriczius háta -mögött valaki. - -Hátra tekint: Korponayt látja ottan. - -– Én tudom, hogy mit csinálok! De te mért szállsz le a nyeregből? - -– Dehogy tudod: semmit sem tudsz. Hiszen tele van a tulsó udvar német -gránátossal, ha áttöröd a falat, ide is bejönnek. - -– Hát hogy kerültek azok oda? szólt elbámulva Fabriczius. - -– Hogyan bizony. Mind a te házad falából jönnek elő egyesével, a hol a -csatornaajtó van; a toronyból lehet látni. - -– Az én titkos alagútamon át? ordít fel, mint egy felriasztott vadállat -Fabriczius. - -– Azon jött be az egész Sisera-had. S most már délig pihenhetünk. Szállj -le te is a paripádról. Most hirdetik ki dobszó mellett a -fegyvernyugvást. Lehet szalonnát pirítani. A szomszéd házban együtt -ülnek generális uraimék, tanácsbirák uraimék s alkudoznak a kapitulátió -fölött a német ezredessel, Trautsohn de Blumevitzczel. - -– Kinek a nevét mondtad? hörgé Fabriczius. - -– Az biz a te kedves vejed urad, tegnap óta. Hát csak eredj fel a -szobádba megint, öregem, vidd a diákjaidat is, folytasd, a hol -elhagytad, énekeltesd magad fölött a halotti zsolozsmákat. Magam is -megyek fel, az én asszonyomhoz, früstükölni. - -S Korponay megfordult a sarkán, keserüen nevetve. - -De Fabriczius utána kapott s megragadta a vállán a farkasbőr -kaczagányát, mint a halálra sebesített medve, ordítva torkaszakadtából: - -– Átkozott legyen az az asszony, a ki mindnyájunkat megrontott! - -– Micsoda asszony? kérdé elbámulva Korponay. - -– Ez a Delila! Ez a Jezabel! Ez a Herodiás! A te feleséged. Ő árulta el -ezt a várost, a hazát, a fejedelmet, a mi szép szabadságunkat! - -– Az eszed tisztul? Mondá elszörnyedve a megátkozott nő férje. - -– Tiszta már! Világosan látok mindent. Ő kerítette össze a lányomat a -császár tisztjével, ő árultatta el a titkos alagútat a németeknek, ő -szöktette meg a leányt a vasketreczből; ő robbantatta fel a szeretőjével -a lőporos tornyot. - -– Micsoda szeretőjével? Kiálta most elsápadva Korponay s mellen ragadta -Fabricziust. - -– Mit kérded tőlem, bolond! a mit az egész világ tud? A szarvadtól nem -férsz be már az ajtón, s még sem tudod, hogy viseled. Keresd ki! Hatos -fogattal jár a királyné. - -– Az én feleségem? hörgé kőnyomta kebellel a férj. - -Fabriczius pedig mind a két öklét az égre emelve, zokogá, könnyeitől -fulladozó hangon: - -– Átkozott az átkozottak között. Kerítőné! Rima! és áruló! - -Korponay vad dühvel rántotta ki kardját. - -– Megölhetsz! Isten előtt is újra mondom! szólt Fabriczius, szétszakítva -mellén a palástot. - -– Megölök valakit! hörgé Korponay, de az nem te fogsz lenni. – Azzal -felrohant a Fabriczius lakának lépcsőin. - -Fabriczius nem törődött most ő vele, meg az ő asszonyával. A bolond -férj, meg a csalfa asszony tánczoljanak együtt a hogy tudják! Neki csak -az járt a fejében, hogy az ő alagútja el van árulva, s hogy azon -keresztül folyvást lopakodik be a német a városba. - -Ő maga semmit sem tudott arról, hogy a házából van egy rejtett átjárás a -szomszéd házba. Ezt azóta praktikálták oda, a mióta a két szomszéd házat -a mostani zsellérei lakják; azoknak a kedvéért lett az kigondolva, az ő -fogsága alatt. Hej! ha erről tudott volna! - -Hanem a helyett valami mást tudott, s ez a más sokkal nagyobb szabásu -ötletet támasztott a lelkében, mint hogy a kisebbet észrevehette volna -tőle. - -Az jutott eszébe, hogy a vízvezetéki alagútnak van egy aknaszerü -lejárata az ő házából. (Bizonyosan ezen keresztül szökött meg a -leányzó.) Egynéhány lőporos zsákot lehajítani ebbe a gádorba, aztán égő -csóvát dobni utána! Ez gyökeresen megorvosolná az eddigi hibákat. A ki -az alagútban még lent van, az mind odafullad a füstben, a ki pedig -fölötte van, a két szomszéd házban, az együtt és közegyetértéssel repül -fel egyenesen a paradicsomba: magyar generális a német óbesterrel, -kurucz tiszt urak a lőcsei szenatorokkal, szép asszony a dühöngő -férjével, halni akaró Fabriczius az éneklő diákjaival együtt. Ez lesz a -nagyszerü összetalálkozás! - -– Szedjétek le a lőporos zsákokat a szekérről, fiaim! mondá a diákoknak, -– s hozzátok utánam. - -Ő maga a legnehezebb kilás zsákot kapta a vállára. Meg se görnyedt bele -a termete. - -Azalatt pedig Korponay János előre rohant már, keresztül Fabriczius és a -doctor szobáin; végig csapkodva maga után minden ajtót, mert a saját -lépcsőajtaja belülről volt zárva, azon nem mehetett be. Az útjába akadt -Cornides doctort kerekes székével együtt úgy lódította el maga elől, -hogy az meg sem állt a szobája tulsó faláig. Rohant a folyosón keresztül -a feleségéhez. - -A szép asszony készen volt már az öltözetével. - -Mikor azt a dühöngő alakot berohanni látta, kivont karddal a kezében, -szikrázó haraggal a szemeiben, sápadt, veritéktől fényes arczczal, -szétzilált fürtökkel, hát akkor egyszerre tudta, hogy mi vár rá. - -– Mit tettél? asszony! ordítá az eszeveszett férfi. - -– Mindent… felelé az asszony… Megölhetsz! - -S szép csendesen térdre bocsátkozott előtte. - -– Hallod az átkot, a mi sarkamban üldöz! Kerítő, kéjhölgy, áruló a -neved, átkozott vagy az átkozottak között. - -– Úgy van! Az vagyok! - -A férj megsuhintá kardját a feje fölött. Juliánna megalázva hajtá le a -fejét. - -– Várlak! csapj le! – Nyugodtabban a vérpad tőkéjére sem hajthatta volna -le a fejét. - -A helyett Korponay megragadta karjánál fogva az asszonyt s felrántotta -őt hevesen, hogy az arczába nézhessen. - -– Miért tetted ezt? - -A nő összetette kezeit a keblén, s szemeit megdicsőült tekintettel -emelve fel a magasba, rebegé: - -– A fiamat, az én szerelmes fiamat, dicsővé, úrrá, hatalmassá tevém. A -mit tettem, meg van irva már, csak a pecsét kell még reá; az én vérem -legyen rá a pecsét: ontsd ki hamar. Én végeztem! - -Korponay eltaszítá az asszonyt magától, s az asztalra dobta a kardját. - -– Nem öllek meg! Az neked nagy becsület volna. De felcsúfolom az egész -praktikádat. Nem csinálsz fiadból nagyságos urat, császár szolgáját, -hazája hóhérját! Megmutatom, hogy én vagyok az igazi szülője, te csak -mostohája. Kiveszem a kezed közül, nem mérgezed meg a lelkét! elviszem -magammal, hadd szenvedjen velem együtt, dicsőséges bujdosásban, hadd -szokja meg a becsületes kolduskenyeret! Te éld itt a világodat kedved -szerint, fényes gyalázatban, te világ rózsája! Ha úgy le tudnám tépni a -nevemet rólad, mint ezt a hitvesi fátyolt letépem a fejedről! A fiadat -nem látod többé! - -S a nagy művésznőnek még akkor is eszébe jutott, hogy komédiát játszék. -Úgy tett, mintha megijedne e fenyegetéstől. - -Úgy rémüldözött, mintha meg akarná másítani a szörnyű nagy fenyegetést s -odaveté magát a földre a férje elé, s átkarolta erőszakosan annak a -térdeit: «Ne a fiamat! ne vedd el tőlem!» - -Korponay erőszakkal tépte le a nő karjait magáról s aztán oly erővel -taszítá őt el, hogy az hanyattestében nagyot ütött a fejével a keményfa -padlón s ott maradt élettelenül elterülve. Nem gondolt rá! Rohant ki a -tornáczra, a honnan a kis fiának a szobája nyilott. - -Szegény bolond! Azt gondolta, hogy ott van a fia. A mióta a csetepatéból -hazakerült, úgy elfoglalta a szerelmes asszony mézesmázos beszédével, -gyönge ölelgetésével, aztán meg a haditörvényszék a zürzavaros -jeleneteivel, hogy nem ért rá utána járni, hol van hát az a kis fiú, -miért nem jön eléje? Hol sétálni van, hol meg alszik! - -Mikor aztán berohant a gyermek szobájába s körülnézett, látta, hogy fel -van vetve mind a két ágy, a kis fiué is, meg Pelargusé is. (Anyjánál -csak olyankor aludt a gyerek, ha az apja távol volt.) A kis ruhácskái -rendbe voltak rakva a lóczácskára, a kis süvege az asztalra téve, még a -sarkantyus csizmácskái is ott vannak az ablak hídján. Nincs a fiucska -sehol. - -Ha itt nincs, akkor máshol kell lenni neki a háznál. El csak nem -veszhetett. Hisz Pelargus őrzi! - -Kitámolygott a szobából, hogy megkérdje az asszonytól, hol a gyermek? Ha -kinozzák, majd csak kivallja. - -De iszen kereshette azt már! - -Nem feküdt az többé azon a helyen, a hova ő ledobta: nem volt az se -elájulva, se elszédülve. Eltünt, elpárolgott; a hült helye maradt. - -Most aztán a méreg futotta el Korponayt, hogy még rá is szedik! Azt -hitte, a hátulsó ajtón menekült ki az asszony, a merre ő bejött. Rohant -dühösen arrafelé. - -Az ajtóban majd feltaszította Fabricziust azzal a nagy lőporos zsákkal a -vállán. - -– Nono! kiálta rá Fabriczius. - -– Nem futott ki erre amaz asszony? kérdé Korponay. - -– Dehogy futott! Hát kisiklott a kezed közül úgy-e? mint a kigyó. - -Korponay a nyitott ablakra tekintgetett. - -– Ne félj! Nem boszorkány az, hogy seprűt kapjon a térde közé, azon -repüljön el, inkább nagyon is ember leánya. Én tudom, hogy merre futott -el. Csak gyere utánam. Innen nyilik a te konyhádból a titkos alagút -gádora. Ott futott le a kedves barátai közé. Ott jön a regiment. Ne -félj, mindjárt utólérem; ha én nem: ez a zsák. Csak gyere utánam. - -Fabriczius nyomúlt előre, Korponay a nyomában. - -Mikor a konyha ajtaját fölszakította az öreg, hej, szép meglepetés várt -reájuk! - -A szép asszonyt ugyan nem találták ott, hanem igen is a tűzhelyen egy -megrakott lobogó tüzet s a körül egy csoport német gránátost, a kik épen -akkor gyujtogatták meg kanóczaikat a tűznél. - -Hát ezek bizonyosan ráakadtak odalenn az alagútban erre a csigalépcsős -gádorra, s gondolván magukban, az is valahová vezet, egynehányan -feljöttek rajta, felemelték a rejtekajtót, azon kibújtak, szétnéztek, -látták, hogy az itten konyha. Mielőtt tovább hatolnának, tüzet raktak, -hogy a gránátjaik kanóczát meggyújtsák, az utóbb jövők épen a fejeiket -tolták elő a szűk bejárat kámvájából. - -A mint aztán az a két marczona férfi betört a konyhaajtón, a granátosok -sokkal jobban megijedtek ezektől, mint azok ő tőlük. Korponay tekintete -olyan volt, mint a a ki emberhúsra éhezik, Fabricziusé pedig, mint a ki -jól is lakott már vele; de újra kezdeni kész. - -– Jehova Szent Isten, ne hagyj minket! ordítá Fabriczius, a vállán emelt -zsákot két izmos tenyerében a feje fölé tartva, hajításra készen. - -– Mit akarsz, Bruder? Kiáltá rá Korponay. Mi van a zsákodban? - -– Lőpor van benne! oda hajítom a tűzbe! - -– De ezt ne tedd! Hisz akkor mind elvisz bennünket az ördög! - -– Inkább az ördög minket, mint mi őtet! - -– De azt bizony ne cselekedd. Kiabált Korponay, megragadva a zsák -bekötött száját. - -Fabriczius megvetőleg fordult hozzá. - -– Hát olyan szép neked ez a világ, hogy sajnálod eltemetni magaddal -együtt a gyalázatodat? - -– Kicsoda? Én! - -– Sajnálod eltemetni azt az asszonyt, a ki megcsalt; meg valamennyi -latrot, a kikért megcsal! Az árulók koszoruját! Mind itt vannak a -kezedben. Hát örökké akarsz élni? - -– Dobd oda! én is segítek. - -S azzal Korponay is alája tette a két tenyerét a lőporos zsáknak s -egyesült erővel segített azt a lobogó tűzrakásba belehajítani. - -No, hogy ezt a párbeszédet a belepózott granátosok nem voltak kiváncsiak -végig hallgatni, azt elhiheti az ember; de úgy törték magukat a lyukhoz -vissza, hogy az volt a legboldogabb, a ki a fejével mehetett előre, s a -kalimpázó lábait hagyhatta hátul. - -A két elszánt férfi pedig egymás vállára borulva, s egymás kezét -szorítva nézett bátran és halálra szántan a lőporos zsáktól -szétrobbantott tüzös üszkök közé. - -Csak néztek, csak néztek a tűzbe; és aztán a rettentő robbanás csak nem -következett be. - -Pedig a zsák maga is elkezdett már égni, fel is repedt, a por itt-amott -kidült belőle, rá az izzó parázsra; de biz az meg nem serczent. - -– Hát ez már micsoda? mondá Korponay elbámulva, s odalépett a -tűzhelyhez. És aztán belemarkolt a zsákból kiomló porba, s azt -szétmorzsolgatta a tenyerében. - -Aztán nagyot kaczagott rá. A hogy talán a pokolban kaczagnak, a kiknek a -szivét forró olajba mártogatják. - -– Hahaha! Két bolond, egy pár! Öklelheted ezt a falat, vak Sámson, -kézzel-lábbal! Ez a te lőporod nem más mint vaspor, a milyennel a -fegyverkovácsok a kardokat tisztogatják; s azzal telenyomta -Fabricziusnak a markát azzal a fekete porral. - -Ha valakinek azt mondták volna, hogy az aranyjai, gyémántjai változtak -egyszerre vasporrá, úgy el nem meredt volna, mint Fabriczius erre a -szóra: - -«Vaspor!» - -Ezt is csak a szája járásáról lehetett látni, hogy mondja. Egyik -tenyeréből a másikba töltögette: «vaspor»! - -És így eszerint az egész lőszerkészlet, a mit ő arra tartogat, hogy majd -az ellenséget halomra kartácsolja vele, mind csupádon vaspor. Az az ágyú -nem más, csak egy döglött kutya! Ez is Belleville csalfasága! - -Odaült az ajtóküszöbhöz és úgy motyogott magában. - -Az a másik férfi pedig folyvást kaczagva futkosott végig a szobákon. - -– Hahaha! hahaha! Gyere elő feleségem! Mondok neked furcsa dolgot. -Megszakadsz a nevetésben. Hahaha! Lánczos kutya megugatta lelke! Soha -ilyen czifra tréfát! Hol vagy, hol vagy gyöngyöm, kincsem! Nem -haragszom. Nem öllek meg. Még agyon sem csiklándozlak. Csak gyere elő -nevetni. - -S e közben, a hol egy ruhát talált a feleségétől, azt hasogatta -szilánkra; az ágyból kiszórta a párnákat, kidöntötte a pelyhet, s a mint -egyszer szembetalálkozott azzal az arczképpel, a min oly híven van -találva ez az asszony, kirántotta az öve mellől a török kését s -odaszurta a szíve tájába. - -Még most is látszik rajta e szurás… - -… A szép hölgy pedig ott lappangott ez alatt abban a kis rejtekben, a mi -a falitükör és a faltábla között van és hallgatott fél füllel ide, fél -füllel amoda… Hogy alkudoznak az egyik szobában a város dolgáról, azután -a seregekéről, meg a tisztekéről, és az ő kis fiacskájáról. Hogy -dicsérik őt jó anyának, szép asszonynak, tiszteletreméltó nőnek. A másik -szobában pedig hogy átkozzák, hogy kinálják a poklok bosszuálló -szellemének. - -Ezenközben megkondult a tizenkét órát hirdető déli harangszó. - - - - -XX. FEJEZET. A FEHÉR ZÁSZLÓ, MEG A PIROS ZÁSZLÓ. - -A mint a déli harangszó megszólalt, kinn a piaczon dobpörgés támadt -utána, egyszer sűrűn kopogó, közben egyesen potyogatott ütésekkel. - -– Mi az? kérdé Fabriczius, a ki még mindig a konyhaajtóban állt és -bámulta, hogy «sül meg» az ő puskapora a tűzben. Mi az? kérdé a -dobszóra, mintha álmából riadt volna fel. - -– Ejh! a labanczoknak dobolnak ott künn délre vakparádét. A pápisták -harangszóra imádkoznak. - -Hanem aztán a déli egyes harangkongást felváltotta az általános -harangzugás minden toronyból, apraja, nagyja búgott-bongott, csilingelt -tehetsége szerint. - -– Halottra harangoznak? hebegé Fabriczius. Valami nagy halott van? - -– Hát nem tudod? öreg trotty! Te haltál meg. El is énekeltetted magadat. -Te rád harangoznak. Te neked dalolják: - - «Nem kell annak többé kása - Kinek Maulwurf sírt ása!» – Hahaha! - -– Mit beszélnek ezek a harangok? Csitt! Hallga! - -– Hát tudod, hogy mit beszélnek? A pápista harang azt mondja: «Boooldog -Isten, hooonnan élünk?», a kálvinista azt mondja: «Nincsen kenyér -minálunk», a lutheránus rácsendíté: «Innen élnek szegények! innen élnek -szegények!» Hahaha! veszett kedvembe’ vagyok ma! Ha csimpolyást kapnék, -tánczolhatnám. - -Fabriczius látta, hogy bolond ez; ezzel nem lehet beszélni, ott hagyta; -maga felfutott a második emeleti terembe, a miből amaz ismeretes erkély -nyilik a piaczra, megnézni, hogy mi folyik odalenn a külső világban? - -Korponay János pedig megmutatta, hogy csimpolyás nélkül is tud -tánczolni, a széthasogatott selyemrongyok, a földhöz vert virágcserepek, -porczellán tálak között csak úgy rugta a kuferczest! Maga dalolt magának -hozzá: - - «Ki az urát nem szereti, - Annak van most becsületi! - Nem menyecske, ki nem szajha, - Ki az urát meg nem csalja. - Ihajla.» - -Maga magának tánczolt onnan a tükörből. Attól lehetett tartani, hogy -egyszer fejbe üti magát az öklével; összetöri a tükröt s akkor aztán -annak a háta mögött megtalálja – a párját ehhez a bolondok tánczához. - - «Ki az urát nem szereti, - Sárgarépát főzzön neki; - Jól megpaprikázza neki, - Hogy koporsó kelljen neki. - Juhajla!» - -Szép nóta e’ nagyon! - -– No fiam, kitánczoltad már magadat? szólalt meg a háta mögött a -visszatért Fabriczius. - -– Nem én! Dehogy mára. Erre az egy napra. - -– Na hát ide tartsd a füledet. Húzok én neked egy szép stájer -«Langaus»-t: azt járjad. Most hirdetik ki a piaczon, hogy a vezérek -aláirták a kapitulatiót: a császár minden föltételt elfogadott; -osztogatja a donátiókat az uraknak, avandzsolást a kurucz tiszteknek! -Belőled is obesterlajtinánt lesz. Tánczolj fiam egy galoppot! Ennek az -örömére harangoznak. - -Ettől a szótól egyszerre kijózanult Korponay: mint hogyha a holdkórost -hideg vizzel végig öntik. - -– A kapitulatió örömére húzzák olyan nagyon a harangot. Ismétlé -Fabriczius; s aztán befogta a száját a kezével, mintha meg akarná magát -büntetni ezért a szóért. - -Korponaynak az egész teste reszketett, mintha megfordított láz vette -volna elő: előbb a hőség, azután a didergés. Még a fogai is vaczogtak, s -a mit mondott, apróra rázva jött ki a szó a száján. - -De azért, ha a szónak a hangja olyan reszketős volt is, a milyen a -megijedt embereké, az értelme annál kegyetlenebb volt. A markával úgy -tett a szíve fölött, mintha össze akarná facsarni. - -– Vasat neki, hogyha fáj! Ne sirj öreg! Hadd azt a gyerekeknek. -Teleirták az árulással a kutyabőrt? Megugattatom én azt a kutyabőrt, -hogy úgy fog vonítani, mint mikor a gazdája halálát megtutulta! -Testáltak? hát protestáljunk! A kardjaink ám nem váltak vasporrá. - -– Késő, fiam. Ott lobog már Andrássy ablakában a fehér zászló. - -– No hát tüzzük ki melléje a veres zászlót! - -Széttekintett Korponay a szobájában. Ott lógott egy szék karjára vetve -az a piros nyakbavető, a mit Juliánna a fehér éjiöltöny fölött viselt; -azt felkapta, feltűzve a nyoszolya kárpitrudjára zászló gyanánt s aztán -futott vele föl az erkélyterembe, Fabricziust is magával hurczolva -kezénél fogva. – Ketten együtt egy kárpitzsinórral odakötötték az erkély -rácsához a zászlót. - -Ott lengett hát egymás mellett a szép asszonynak mind a két keszkenője: -a fehér is, a veres is, egymás ellen csapkodtak a szélben. - -Korponay János kirántotta a kardját, s megvillantva a feje fölött, alá -kiáltott onnan az erkélyről. - -– No hát gyepre labancz! gyepre kurucz! ha van Istened! Ma lesz a mi még -nem volt! - -Azzal siettek le mind a ketten a ház hátulsó kapuján keresztül a -hadrendbe állított csapatjaikhoz. - -A vezérek gazda nélkül csinálták a számadást. - -A polgárság egy része hallani sem akart a kapitulatióról. De Hortis, -húsz patriczius kiséretében a bástyákon át Czelder Orbánhoz sietett, -felajánlotta neki, hogy a lőcsei polgárság az utolsó emberig kész -védelmezni a városát, élelemszer is van elég; megosztják a katonákkal. -Támadjanak közös erővel a piaczon álló labanczokra. Számra is többek ők, -s az elkeseredés oroszlánná tesz ma minden embert. - -Czelder Orbán mindig kész volt az ilyen fellovalásra. Nem is sokat -tanakodott: a hajdui egy csapatját a résnél hátrahagyva, a nagyobb -számot rohamoszlopba állítá, s maga odaállva, szokás szerint a dandárja -élére, nekivezeté őket a négyszögnek. De Hortis felment a toronyba, jelt -adni a tulsó oldalon felállított kurucz lovasságnak és a polgárhadnak. - -És akkor az történt meg, a mit Blumevitz előre megjósolt Andrássynak: -hogy amint a Czelder Orbán német hajdui a császári katonákkal -lándzsahosszra találkoztak, ott megálltak, lábhoz ereszték a puskát, -hüvelybe dugták a kardot s hagyták a vezérüket előre rohanni, egyes -egyedül a németek közé. - -Azt ezek nagy hirtelen körülfogták: egy párnak betörte a fejét; de -utoljára elnyomták, megkötözték s akkor azután a volt kurucz hajdukkal -elkezdett a császári katonaság kezet szorongatni. Itatták egymást a -kulacsaikból. - -De Hortis a toronyból alákiálta a szótülökkel Fabricziusnak: - -«Mindennek vége. Czelder fogva. Hajduk átpártoltak.» - -Mindennek vége! - -Ez volt aztán a gyászkiáltás! - -Végig hangzott valamennyi bástyán, valamennyi utczán. - -– No hát azért sincs mindennek vége! kiálta halálos vakmerőséggel -Korponay. – Fabriczius apó! Ne törd el a kardod! Kapj fel ide a -nyergembe a hátam mögé, én jobbról vágok belé, te balról! Utánam, a ki -ember! Nem Lőcse város a világ! - -S azzal megfuvatta a tárogatókat s a bástya-utczából előtört a -kuruczlovasságával. - -A főkapu és a Ferenczesek kolostora közötti téren állt egy kompánia -labancz muskétás; az menten pozdorjává lett törve. Korponay erre -leereszteté a felvonó hidat a vízárok fölött, s kitört a tárt kapun át a -lovasságával. A háta mögött ült a nyeregben a vén Fabriczius, két kézre -fogott hosszú pallosával. - -A kapun kívül egy ezred savoyai dragonyos állta az útjukat. Úgy -keresztül törtek rajta, mintha vajból lett volna. - -Aztán el a hegyek közé. - -Senkinek sem jutott eszébe őket üldözőbe venni. - -Elég diadal volt erre az egy napra, hogy Lőcse, a hatalmas, a gazdag, a -hűségben törhetetlen Lőcse végre valahára megnyitá kapuját a császár -előtt. - - - - -XXI. FEJEZET. KRASZNAHORKA. A DERVIS GENERÁLIS. A VÉDSZENT. - -Andrássy István, mihelyt a dolgok rendbejöttek, azonnal futárt küldött -Krasznahorkára, nagy paksamétával, a miben elő voltak adva az események, -mellé csatolva az Andrássy Istvánnak adott diploma József császártól, -melyben minden eddigi viselt dolgaiért kegyelmet kap, birtokaiban és -rangjában megerősítést nyer; ott volt végül az utasítás a krasznahorkai -várkapitányságnak, hogy mihez tartsa magát. - -Gömör vármegyének ez a hires sziklavára az Andrássy család székhelye. -Magas tekealakú hegy tetejéről uralja a körülfekvő sikságot, büszke -tornyai, palotatetői rézrozsdátul zöldek, a hol az aranyozás megszünik -rajtuk; a pirosra festett templomkupola kiválik az épülettömegből, mely -a távolból nézve is tekintélyt parancsol. - -Bástyái nincsenek: a vár épületfalaival egyenesen a meredek sziklából -emelkedik fel; a lejtő megmászhatatlan; se fa, se bokor rajta; csak az -egyik oldalán vezet fel országút az egyetlen kapuhoz, melynek boltive -fölött három pánczélos és koronás királyszobor emelkedik a lábai alá -vésett emlékmondatok felett; ott csiripel körülötte a sok veréb, mintha -ő tudná azt legjobban elolvasni. - -Száznyolczvanhárom év előtt bizony mások csiripeltek ott. (Ezt a szót -«csiripelés» a Rákóczy korszak hadvezetői «ellenségre csapkodásnak» -használták széltében.) - -A vár meg volt rakva erős helyőrséggel. Jól fizetett hajduzsoldosok, -pánczélos drabantok voltak a várban és azokon kívül egy csapat lovas -tatárhad, egyetlen mohamedán hitű csoport a magyar hadseregben, akik -önkényt álltak Rákóczy szolgálatába: vitézségben és kegyetlenségben -messzeföldön hirhedett harczosok. - -A mellett a várvédelmi harcznak minden fegyvernemével nagy bőségben volt -a vár ellátva. Lenn a tömör másfél ölnyi vastag falak ágyuablakaiból -villogtak elő a pelsőczi Bebekek félmértföldnyire hordó bronzcsatakigyói -(a mikről a jegyzetekben mulatságos történetkét fogunk elmondani a jelen -korból); fenn a rovátkos párkányzaton pedig sorba voltak fektetve a -hosszú szakállas ágyuk, a kétfogasok, a puskaforma kartácsszórók és -tüzeskévehajító balisták, a mik az ostromra előnyomuló ellenség -favárainak felgyujtására szolgáltak. A sziklapinczékben tetézve állt a -gabona és liszt; a régi magyarok annak is tudták a módját, hogyan kell a -húst úgy eltenni, hogy esztendőkig elálljon (még tán a mostaniak is -tudják), az ostyepkájuk pedig sajt létére oda se néz egy-két tavasznak, -s szükség esetén ágyugolyónak is lehet használni. Egy nagy mély kút, a -miből bivalyhajtotta gép húzza fel a vizet, ezer embert képes ellátni -naponkint. Innen tehát se fegyverrel, se éhséggel a várvédőket kiugratni -nem lehet. - -Csak kecsegtetéssel és árulással. - -Ez ellen is van téve. - -A várparancsnokságot István generális Miklós öcscsére bízta. Az pedig -kemény legény. - -Mikor átadta neki a várparancsnokságot a bátyja, jól a lelkére kötve, -hogy semmiféle potentátnak a várat ki ne adja, azt felelte neki Miklós: - -– Nem én! Még te neked magadnak sem nyitom ki a kaput, ha csak az én -«Miatyánk»-omat le nem imádkozod elébb a felvonó hid előtt. - -Az pedig furcsa miatyánk volt. - -A helyett, hogy «de szabadíts meg minket a gonosztól, Amen» eképpen -végződött: «de szabadíts meg minket a némettől, Amen». - -Miklós valamikor szerzetes volt. Cistercita barát, fehér csuhás. - -Nem is vetette le a csuhát soha; tetszett neki az a kényelmes öltözet, a -mit nem kell harminczkét zsinórral gombozgatni; egyszerre belebujhat az -ember; csak épen a kardot kötötte az oldalára a korda és olvasó helyett -s a fején fekete bársonysüveget viselt, olyan alakut, mint egy fél -dinnye. Szelid tekintetű arcza volt, gömbölyű félholdalakú szemöldökkel, -a miknek harmadik társul illett oda a felső ajkáról aláfelé hajló fiatal -bajusz. Annál nagyobb volt aztán a szakálla, a mely kereken fogta körül -az arczát, elől az állán kiborotválva. - -Ő maga is tudta azt, hogy milyen szelid, jámbor ábrázata van, a miért -is, hogy a lehető tévedést eloszlassa, a mint kinyitotta a száját, a -legelső szava olyan czifra, körmönfont diákáldást bocsátott ki rajta, a -minőnek ékes formuláját a lőcsei archivumban megörökítve feltaláljuk. - -Akkor aztán mindjárt tudta róla minden ember, hogy ez nem pap. - -Nem is járt a templomba soha imádkozni. - -Ő ugyan azt állította, hogy az templom és imádkozás; de a ki már ismerte -a szólásmódját, tudhatta, hogy mikor ő azt mondja: «gyerünk a -templomba!» akkor ez azt teszi, hogy «pincze», a czinterem a maga -halottjaival a sorbarakott hordó és átalag: ott szokta ő a misét -tartani, parodiázva a liturgiát, vidám czimborák társaságában. - -Éppen olyan nagyon szerette a jó bort, mint az István bátyja. De -kettőjük között az a nagy különbség volt, hogy István a legnagyobb -tivornya után is egyszerre megtalálta a józan eszét, mihelyt szükség -volt rá; Miklós pedig mikor egészen kiment is a fejéből a mámor, még -akkor is bőgőhegedünek nézte az eget. Vagy nagyon jókedvű volt, vagy -nagyon dühös volt; középen nem járt soha. - -A labanczok jobban féltek tőle, mint a tüzes ördögtől. A kuruczok sem -türték maguk között, pogány nyelvjárása s szilaj dühöngése miatt; más -nem állta ki a szolgálatát, mint csupán a tatárok. Azok nem értették, -hogy mit beszél, s azoknak gyönyörüség volt az, ha gyujtogatni kellett. -Ő is legtöbbre becsülte ezeket. De sok nyaktörő kalandon vágtattak vele -hanyatthomlok keresztül, a milyenre csak egy fanatikus dervis -vállalkozik! Azért el is nevezték dervis-generálisnak. - -Hanem egy gyöngesége mégis volt. A rajongásig szerette azt a két kis -fiút, az István gyermekeit. - -Nem volt az a földi hatalom, a kinek a parancsolatját respektálta volna, -de hogyha ezek a kis fiuk mondtak neki valamit, az szentírás volt -előtte; azért félbehagyott minden munkát, mulatságot s ment velük -játszani. - -Azt mondta, hogy ő neveli őket. - -Hiszen tudománya lett is volna hozzá elég; mert a nagyszombati -seminariumot kitanulta s ha onnan meg nem szökött volna, azóta prépost -lehetne; hanem ő nem azt értette nevelés alatt, hogy a gyönge kis -teremtéseket leültessék egy dohos könyv mellé, s kényszerítsék olyan -dolgokat magolni, a mikre soha semmi szükségük nem lesz; ráérnek arra, -majd ha nagyobbak lesznek. Egyik sem lesz püspök! a helyett tanította -őket, a minek igazán hasznát veszik az életben, paripát megülni, árkot -ugratni, futó paripákról czélba lőni, egyenes tőrrel, görbe karddal -verekedni. Azt is megengedte nekik, hogy egyszer-egyszer a pipájából -nagyokat húzzanak, meg a pálinkás csutoráját meglopják, s ha ettől a -fiuknak szédelgős lett a feje, azt mondta az anyjuknak, a sok -könyvrágástól van az! - -Nem is volt azokon ruha szakadás nélkül, kéz-láb és ábrázat kék folt, és -karczolás nélkül soha. - -Az egyik csak kilencz esztendős volt, a másik tizenegy, s már úgy tudták -a svihrovai nótának minden versét, mint akármelyik kurucz virginás. - -Hogy minden jól nevelt úrfiaknak való tudományt alaposan kitanuljanak, -csináltatott Miklós úr mind a kettő számára egy-egy kerekes ágyut, a -valóságos ágyuk mintájára: csakhogy az ágyucső diónagyságú golyók -számára volt fúrva, különben egészen rendesen volt az fölszerelve. - -Ma is ott állnak még a kisded kerekes ágyuk az Andrássyak egyik -kastélyának tornáczában; találgatják a tudósok: valjon mire -szolgálhattak. - -Ezekkel lövöldöztette czélba a krasznahorkai vár kapujából a két kis -unokatestvérét Miklós nagybátya. Az út mentén volt állítva egy szalmabáb -labancz generális öltözetében: ki találja azt el kétszáz lépésnyiről? De -utóbb bizony még háromszázról is lelőtték a fejéről a kalapot. - -Krasznahorka vára ebben az időben maga egy kis várossal fölért. -Kaszárnya épületeiben ezer harczos elfér, azok a földszinten vannak, és -az emeletes védtornyokban. Hosszú istállósorok nyilnak a belső udvarról -a lovak és a vágómarhák számára, a konyha egy külön nagy épület, kéménye -maga egy kis torony; hat szakács és tizenkét bébillér süt, főz ott a -tenger sokaságnak. Az őrseregen kívül még úri vendégnép nélkül sincsen -soha a vár; azoknak a számára is egész lakosztályok állnak kényelemmel -berendezve. Czifra vasrács-ajtó zárja el az úri lakosztályba vezető -folyosót és lépcsőgádort, a miken keresztül a boltozatos termekbe lépünk -be, a kik még kiváncsiak vagyunk a fényes multnak egy épen megtartott -töredékét látni. - -Ez volt az Andrássy-család saját lakosztálya; minden úgy van ott még, a -hogy a Rákoczy-korszak s az utána következő csillapodás kora hagyta. - -Az ajtók fölött a pánczélos vitézek, a kik a küszöbök fölé írt -emlékmondatokat őrzik; a legelső így szól: - -– «Reges, pyramidum Egypti conditores absorsbsit oblivio, justorum -gloriam grata servat memoria.» (Az egyiptomi gulákat alkotó királyok -elenyésztek a feledékenységben; de az igazak dicsőségét megőrzi a hálás -emlékezet.) - -Az értékes és félthető kincseket most mind a családi muzeumok őrzik, a -mi Andrássy István korában itt e termekben pompázott; csak a gyönyörű -majolika-kemenczék tanusítják s egy-két régi butordarab, minő fényüzés -volt egykor itten. - -Egy nagy roppant szekrény állít meg bennünket: tán a külseje teszi -meglepővé. Sehol sem találni annak a párját; se muzeumokban, se -régiséggyüjteményekben. Meglepő az egésznek az alakja; faragványai, a -szőlővenyigékkel befuttatott corynthi oszlopok, a nemes izlésű carnisok, -betetőzve egy lángoló tűzhely utánzatával, a ragyogó fénymáz -zománczszíneivel, gazdag aranyozásával. Mikor be van zárva a szekrény, -akkor is leköti a figyelmünket; hát még mikor felnyitják, s -megmutogatják az osztályokba rakott ereklyéket: ez volt a pohara, ez -volt a tányéra, ezek voltak az evő eszközei. Ő neki! A fejedelemnek. -Rákóczy Ferenczé volt az almáriom; ő adta azt Andrássy Istvánnak, mikor -már Felső Magyarországot el kellett hagynia; neki adta a kedvencz -szőnyegét is, a mit a szép Szirmayné himzett a számára; neki adta a -kardját, még a kedves sétapálczáját is. Karvastagságú czitromfatörzsök -az. «Ezzel üssétek őket!» Ez volt a szava az ajándék mellé. Olyan mélyen -állt a szeretetében Andrássy István. - -Körül a falakon az ősek képei: István, a kurucz tábornok pompás -viseletében; Miklós a fehérbarát csuhájában, nagy könyv a kezében. - -A legtágasabb teremből nyilik egy faragott ajtó, egyenesen a templomba. -Az oltárral szemközti karzaton sorba felfüggesztve a nagy fekete rámák; -mindegyikben párosával a czímerek; egy Andrássyé és a feleségeé; -körülöttük aranybetükkel az elhúnytak neve és halálának napja; a hosszú -sor ráma még folytatásra vár; a mik még czímertelenek, azokban e három -szó van: «higyj, remélj, szeress». - -Egy dicsőséges korszak szele fúj végig a szobákon. Hevülünk és fázunk. - -Csak az előtornáczban jövünk rá, hogy a következő évtized is -belevegyítette már abba a maga öngunyoló satyrikus emlékeit. - -Ott parádéz a falon Rákóczy tábori dobosa (a hires Rácz Ferkó, a ki -Törökországba is utána ment, onnan jött vissza); lóháton veri azt a -hosszú rézdobot, s ezt a tótos magyar gunyverset dalolja hozzá: - - «Jó urunkra feltámadtunk - Semit nyertunk, csak vesztetunk; - Orszagunkbul kibujdostunk, - Magyar bortul elmaratunk.» - -Innen nyilik aztán a leghatalmasabb várasszonynak szerény kis -hálószobája; csak akkora, hogy két ágy elfért benne; egy magának, másik -a két kis fiának. - -Most már csak egy ágy van benne. Az ő saját magáé. Egy egyszerű fekete -koporsó, üvegfedéllel. Ottan alszik Serédy Zsófia, Andrássy Istvánné. -Még most is alszik. Álmodik a jövendőkről. - -Mi álmodjuk vissza a multat. - -Mikor még ez a gyengéd, tündéri idomzatú alak élő védszentje volt ennek -a vidéknék, őrangyala az egész családjának; martyr, a ki megszenvedett, -azoknak, a kiket szeretett, minden bűneiért: a ki még most sem akar -átmenni a túlvilágra, még most is itt akar maradni, gondjukat viselni. - -Krasznahorka vára Gömörvármegyének a székhelye is volt Andrássy István -idejében, a hires magyar versíró Gyöngyösy (a Murányi Vénus szerzője) -volt itt az alispán. Mindig otthont találó vendég a főispáni háznál. Ott -van a szobája, a roppant ablakokkal, mik a kies Rozsnyó-vidékre s a vár -alatt elterülő falura nyilnak. Itt irta a Charikleáját, s azt is -Andrássynénak dedikálta. - -A megyegyülésnek szolgáló roppant nagy terem, a középépületben, most be -van omolva. Néhány év előtt egy szertelen villámcsapás szakította azt -be. Az erőszakkal lehántolt falak márvány küszöbökön nyiló folyosókat -mutatnak, s a legvastagabb közép falban, mélyen beépítve, egy kőszekrény -tünik elő: egy darab gránitból kivágva. Kincsrejteknek kicsiny. Inkább -féltve rejtegetett okiratok számára való lehetett az. - -A déli bástyafalon innen van egy körülzárt hosszukás négyszög tér. Ez -volt a vár asszonyának kedvencz virágos kertje; itt tenyésztette az -akkori időknek divatos díszvirágát: a százféle szegfüket. Most már csak -egy nyiló virágot találunk benne, a hesperis matronalist, mely megmarad -kerti virágnak és együtt virul a halhatatlan csalánnal és labodával. - -Még egy másik kis kert volt, a szentháromság szobrának emelt bástyafal -tetején. Ez a család leányaié volt. Ők ültették oda a rózsákat, a mik -most bozótként hajlanak alá a nyirkos falakon, s azt a fenyőfát ott az -Istenszobor mellett, a mely most valamennyi toronytetőn túl emelkedik. - -A kertfal négyszögű ablakaiból hasalnak ki a nagy ostromágyuk, a miknek -a talpányát körülnőtte a fű; a mult század óta, a mikor Salm ostromolta -a várat, nem voltak azok bolygatva, a kertész piros virágú paszulyt -futtatott fel rájuk. - -S ebben a roppant háztömkelegben a legkisebb szobácskát nevezte a -magáénak Zsófia. Egy része a falaknak Istené volt, más része a -vármegyéé, megint más az ereklyéké, a legnagyobb a harczosoké, a mi -azonfelül megmaradt, az az árváké és nyomorultaké. - -A míg a férj és a négy testvére szerteszét az egész országban abban -serénykedtek, hogy kéz-láb nélkül maradt embereket, s temetetlen -halottakat hagyogassanak a hátuk mögött, az alatt Zsófia azt mivelte, -hogy összeszedte mindenünnen a harcz nyomorultjait, s az árván maradt -porontyokat, a kiknek az apja valahol ott beszél a hollókkal és -keselyükkel; mentsvárat csinált a számukra a várából. - -Ott szövetett, fonatott, varratott valamennyi cselédjével az egész -Bethesda számára. Ő ruházta valamennyit. Minden világi pompáról, -gyönyörüségről lemondott, hogy az ápoltjai szükséget ne szenvedjenek. - -Még ezzel sem elégelte meg. Tudta jól, hogy vannak szemérmes szegények, -a kik inkább az éhség lepedőjét rágják, semhogy a nagyurak ajtajára -menjenek koczogtatni és arczpirulással kérni irgalomfalatot. Zsófia nem -hagyott egész uradalmában egy pór kunyhót se látogatatlan, hogy szóra ne -birja a néma szenvedést, s ha megorvosolta azt, elhallgatott vele, senki -se tudta meg járását, kelését. - -Hajh de sokan áldták! - -Nem válogatott ám a szenvedők között, a hogy mások tettek abból a -korból, hogy kiki csak a maga nemzetének, felekezetének akarta jóvoltát. -Ő sohasem kérdezte, ki magyar, ki német, ki a tót? Ki a lutheranus, -pápista, kálvinista, zsidó? Elég volt azt tudnia, hogy szerencsétlen, a -boldogok hadd veszekedjenek a szentek palástjai fölött, a -boldogtalanoknak csak egy Istenük van: a mostoha Isten! - -Ezért mindenféle papot is tartott a várában. Úrnapján sorba prédikáltak -a templomban. Az egyik elhagyta, a másik folytatta s úgy került, hogy a -boldogtalanok végig hallgatták valamennyit, a pápista a lutheránus -prédikátor beszédét, s a kálvinista a plébános prédikáczióját, s egyik -se bánta, hogy a másikat meghallgatta. A nyomor vallása a türelem -vallása. - -Az ilyen hosszú úrnapi istentiszteleteket ő maga is végig hallgatta, s a -két kis fiának is ott kellett vele lenni. Hadd szokjanak eleve hozzá, -hogy minden ember hitét tiszteletben kell tartani annak, a ki a magáéhoz -buzgón ragaszkodik. Hisz a mit magánál virtusul emleget, azt a mást -hivőnél is annak kell ismernie. - -A barát, a dervisgenerális nem követte soha ilyen helyre az ángyikáját. -Neki még a tömjénfüst is büdös volt, hát még a kálvinista hivek -boldogasszony tenyerének a büzi! - -(A lapos méntát hívták ezen a néven, a mit a protestánsok a zsoltáraik -levelei közé szoktak lapítani.) - - - - -XXII. FEJEZET. AZ ELÁTKOZOTT ÜNNEPNAP. - -Andrássy Istvánnak születésnapjára viradt a krasznahorkai vár. - -Ezt a napot minden évben fényesen meg szokták ünnepelni. - -Nehány évben maga az ünnepelt várúr is jelen volt; de már négy év óta -nem látták őtet e vár falai. - -A viszontagságos hadi élet hordozta magával. A háború alatt bizony -sokszor ágyuval harangoznak be a karácsonyra, s mikor valaki alól két -lovat kilőnek az ütközetben, akkor szokták mondani: «no ennek nevenapja -volt ma!» - -Négy év óta nem látta férjét Zsófia. - -Az a kegyetlen hadjárat olyan nagy sivatagokat tud tolni az egymáshoz -tartozó szivek közé. - -Csak sivatagokat? Hát azt a kis átjáró fülkét, ott a lőcsei -szomszédházak között? - -Zsófia belenyugodott e távollétbe. Ott volt a két szép gyermeke. -Kárpótlás a távollevő apáért. - -Tehette volna ő is, a mit más asszonyok tettek, hogy a gyermekeit maga -mellé véve, az urát hegyen-völgyön keresztül kövesse, s a táborélet -viszontagságain megosztozzék vele. De ezt ő nem tartá helyesnek. Minek -csimpajkozzék az asszony a harczoló férje nyakába, mikor annak legjobb -hitestársa a kivont kardja? Asszony-sopánkodás, gyermeksírás csak -gátolja annak a vitézi munkáját. A nő küldetése az, hogy nevelje az új -ivadékot; ha mikor kidül a törzs, ott legyenek helyette a nálánál nem -rosszabb sarjak. - -Más asszonyok bizony egész udvari személyzetükkel kisérték városról -városra a vezérségen levő uraikat, s azt tartották hősi önfeláldozásnak: -Zsófia ez ellenkezőt tette, s az övé volt a verseny pálmája. - -Hozzá csak a hős diadalainak a hire járt el. Ő csak a fénykört látta, -mely férje alakját körülburkolá. Mindazok a kisszerüségek, emberi -fogyatkozások, a mik a nagy emberek balkeze szenyjét képezik, -ismeretlenek voltak előtte. Ő előtte a férj csak a régi bálványkép volt; -felülemelkedett minden földi gőzön: a középlény az Isten és az emberek -között; nem az a kiért, hanem a ki által imádkozik a nő. - -Mit is hihetett volna egyebet, mint hogy a hányszor ő gondol arra, -annyiszor sóhajt az vissza ő hozzá; a hogy az ő lelke meg van telve -annak a képével, úgy jár az is a távolban, egybe olvadva az övével. - -Andrássy István születésnapjára szólt a várban minden harang; kora -hajnalban elkezdték már: éppen akkor kezdett volna el első álmot aludni -a dervis generális. - -– Mire kolompolnak olyan veszekedetten? kérdé felriadva. - -– A brigadéros generális születésnapja van! felelé a csatlósa. - -– Ördögadták! Húzzátok hát a szenteket a lábaiknál fogva le az égből; de -ne az én hajamnál fogva. - -Az egész éji tivornya után úgy érezte minden hajaszálát, mintha külön -húzogatnák. - -S a mámoros hajfájásnak nincs más orvossága, mint újra kezdeni az ivást. - -Miklós felkelt bosszusan a ki nem aludt álomból s nagyokat ásítva, kiadá -a rendeletet, hogy az ünnepnapra el kell hát kezdeni az ágyuzást az öreg -ágyukból. Ha már lárma kell a parádéhoz, hát legyen Isten igazában. - -A trombitásokat felrugdalta az előszobában: azok is csak akkor aludtak -el. - -– Ti murmutérok! Nem látjátok, hogy hasatokra süt a nap? Gyantázni -frissen! ünnep van. Szent brigadéros napja. Bátyám uram, a -kocsmagenerális ma rugta szét a hordót! Keressétek elő a Szent Dávidné -zsoltárait. - -Egynehány czimbora, a ki nem akart gyorsan felébredni, csillagot rugott; -papirost dugtak a lábujjai közé s azt meggyujtották: így rugatják a -csillagot tréfás emberek. - -Azután megeredt a nagy dob, a sipszó a várudvaron, a belevegyült ágyuzás -pedig bevált volna Eger ostromának. Három napnak össze kell ragadni, -hogy kiteljen belőle az örvendetes születésnapi ünnep. - -Szokás szerint, mint mindig, úgy ma is, megtelt a vártemplom áhitatos -néppel. A jászói prépost maga tartotta ma itt a misét. Ez is, az egész -káptalanjával együtt, a kegyetlen Heister elől menekült Krasznahorkába. -A császári generalissimusnak különös dühe volt a fehér ruhás barátok, a -czistercziták és præmonstratensisek ellen, mivel hogy ezek voltak a -szabadságharcz legbuzgóbb hivei. - -A tíz órai csengetés után egy kurucz lovas érkezett a várkapu elé, -megadva a szokásos jelt a kürtjével, s a hidon át bebocsáttatott a kapu -belső boltozatát elzáró vasrácsig. - -Itt elébb kikérdezték, hogy ki fia, mi járatban van? - -Elmondta, hogy Lőcséről jön a brigadéros urtól; levelet hoz a kegyelmes -asszonynak, meg a Miklós generálisnak. - -Erre az igazságra felhúzták előtte a csapórácskaput, s beeresztették -lovastól együtt. - -A kék huszárok közül való volt, a veres csákós bataillonból, a mi a -válogatott csapatot képezte. - -– Merre találom meg a Miklós generálist? kérdé a silbaktól. - -Az a saruja hegyes orrával mutatta az utat. - -– Hát merre találnád? Ilyenkor ünnepnap! Csak a templomban lesz. Ne -félj, hogy rá ne bukkanj. - -A huszár átadta lovát egy ácsorgó suhancznak a kukta fajtából, hogy -jártassa meg egy kicsit, a míg ő visszatér; azután előkereste a nagy -bőriszákjából a pecsétes levelet, a mi Miklós generálisnak szólt s -lerázva a zuzmarát a kaczagányáról, meg a süvegéről, indult arrafelé a -sok boltozatu sikátoron keresztül, a merre utasítva volt. - -Balra van a feljárat a templomba az udvarról, azon a kis kerten -keresztül, mely a szentháromság szobrot körülveszi; egy sor meredek -kőlépcső vezet fel odáig. A huszár annak indult neki. - -– Nem arra hej! kiálta utána a kapuőr nevetve. Ne oda «tüled»-re -(balra), mászszál fel a Jákob lajtorjáján, abba a templomba. Nem ott van -a dervis generális, amott «hozzád»-ra (jobbra) van a másik garádics; ott -gurulj le! Az az ő temploma. - -Az biz a pincze volt, a boros pincze, nem a kriptákba vezető tornácz. -Ezt hítta Miklós úr a maga templomának. - -Ha odafenn amazok énekelnek, imádkoznak, hát ő is énekel és imádkozik. - -Jó korán reggel hozzá kezdett. A fegyverviselő czimborák sokkal jobban -szeretik ezt a «füstös misét», mint azt a másikat odafenn. - -A kurucz hirhozó alig tudta kivenni a pinczeboltban tévedező alakokat a -nagy dohányfüsttől. Az a három szál faggyugyertya ott a fali tartókban -nem is arra való volt, hogy a sötétséget elüzze, inkább csak tájékozóul -szolgált, hogy az ember a falba ne üsse az orrát. - -A hosszú tölgyfaasztalon volt egy roppant nagy ezüstözött rézmedencze, -tele erős lengyel pálinkával; az meg volt gyujtva, kék zöld lángja a -hozzá közel álló arczokra sírbolti fényt lobogtatott. - -Krampampuli annak a pokolitalnak a neve. Fügét, mazsolát, -kalmuzsgyökeret dobáltak a tüzfolyadékba, a mi akkor is éget, a mikor -maga nem ég. A fehér barátcsuhás alak egy nagy öblös vaskanállal merít a -lobogó medenczéből s tölti az égő italt a feléje nyujtott érczfinakokba, -s a mellett az egész társaság danolja torka szakadtából ezt a szép -nótát: - - «Valahányszor az oláh - Mondja «Szinetátye!» - Mindanyiszor «binye Zeu - Binye binye binye Zeu - Zsupánye fertátye!» - -Ez biz elég kegyes nóta így ünnepnap reggelén; hisz benne van a «jó -Isten» («Binye Zeu). - -A hirhozó odafurakodik az osztogató alakhoz s megrántja a csuhája ujját. - -– Generális uram. - -Miklós nem hallja a megszólítást, csak a ránczigálást érzi, odafordul a -csendzavaróhoz a telemerített kanállal. Látja, hogy nincs neki pohara. - -– Hát a markodba töltsem a krampampulit? vagy egyenesen a Bebek -kanalából akarod innya? - -(Az a vaskanál most is ott van még a klenodiumok között, Bebek kanalának -hivják; de az ám nem krampampuli osztogatásra használta, hanem a görög -tűzhöz, a mint mondják.) - -– Nem a! Nem ihatnám, generális uram. - -– Hát hogy tudod, hogy én generális vagyok? - -– Megismertem az épületes beszédjéről. - -– Czigány vagy te, úgy-e? - -– Nem én. «Új magyar» vagyok. (Így hítta magát akkor a hű Faraó ivadék.) - -– Hogy olyan fekete a pofád! - -– Pedig mindennap királynévizzel mosom. - -– No hát, tanuld meg, hogy én csak odafenn vagyok generális, ide lenn -úgy hínak, hogy «szent atyám!» Hát honnan jösz Faraó magyarja? - -– Megkövetem alássan, Lőcséről. Levelet hoztam a szent atyának attól a -másik generális akarom mondani szent atyától. - -S oda tette eléje a hosszú, pecsétes levelet. - -Miklósnál még nem hajnalodott, egyre tartott nála a disznószivű jó kedv. - -– Hahaha! Lőcséről jösz! Hát mit csinál a szép asszony? Danolja-e még -hogy: - - «Nem szeretem az uramat; hajajahaj! - Csak a kisebbik uramat; hajajahaj! - Arra is, ha megharagszom, - Itt a csárda, majd beiszom. Thajahaj!» - -– Danolja, danolja: de nem igen hangosan, válaszolt huzódozva a -hirthozó. - -– Hát bátyámuram hordozza-e még «az Orbán süvegét»? - -– Hordozza, hordozza; de nem igen magasan. - -Miklós fejében csak most kezdett egy kicsit a köd felszakadozni; valami -sejtelme támadt. - -– Te, rajkó! Láttad azt a magas szál karót ott a kapuban felállítva, -mikor bejöttél a várba? - -– Láttam, igen is. Azt gondoltam, lakodalom van a háznál, azt jelenti. - -– No hát, tudd meg, ficzkó, hogy én megesküdtem, hogy a ki ebben a -várban én előttem ezt a szót először kimondja: «Lőcse fel van adva!» hát -azt én, Isten Jézus, megváltó Krisztus, Teremtő, teljes szent háromság, -boldogságos szüz Mária úgysegéljen, abba a karóba huzatom belé. - -– Jaj csak még az ament mondta volna hozzá szent atyám ehhez a szép -imádsághoz, rebegé a hirthozó, kegyesen kezet csókolva a -dervisgenerálisnak. (Hát hiszen épen ezért választottak czigányt ennek a -levélnek az elhozására; mert tudták Miklós úrnak ezt a kegyes fogadását. -S csak attól függ, hogy elfelejtse, mielőtt végrehajtaná azt.) - -Miklós hevesen törte fel a pecséteket a levélről, s a két kezével messze -eltartva azt magától, hogy a medencze lángja jobban belé világítson, -elkezdte azt olvasni. - -Eleinte tánczoltak előtte a sorok. Minden betűnek keze-lába támadt, -öklelőztek egymás között. A csuhája ujjával megdörzsölte a szemeit s -újra hozzá fogott. - -A dalolóknak mind a torkába szaladt a «binye Zeu», a mint észrevették a -félelmes átváltozást a szilajkedvű vezérnek az arczán, a hogy ezek a -véres szemek kidülledtek, a hogy a ránczok vonaglottak a homlokon, a -hogy a felnyitott ajk hebegve vaczogott, a hogy az orrczimpák dühösen -tágultak széjjel, az égő szesz világa halottszint adott az arcznak, a -minek barázdáin gyöngyözve futott végig a veríték. - -Mi lesz ebből? - -Majd vad vigyorgásra torzulnak a vonások, a fogak összevicsorulnak, az -egész fej rázkódik a dühtől, míg végre éktelen haraggal tör ki ajakán az -ordítás: - -«Elárulták Lőcsét! Feladták a várost!» - -– No hát csak huzassa magát karóba, szent atyám. Kend mondta ki maga -először ezt a szót. Azzal kotródik a hirthozó czigány. - -Nincs most ő rá gondja a dervisgenerálisnak. - -Tépi darabokra azt a gyászlevelet, tépi tíz körmével, tépi a fogával s -aztán a rongyait odadobja az égő borszeszbe. A meggyulladt papirrongyok -egyszerre vérvilágosan lobbantak fel a sötét pinczeboltban, abban a -fehér csuha is lángvörössé válik; hát még az arcz hozzá. -Pogányisteneknek, rézből öntötteknek, tüzzel fütötteknek nem lehetett -hajdan iszonyúbb pofája, mint e minden tűztől lángoló emberé volt. - -– Elárulták Lőcsét! Megitták az árát! Hát ti is annak az áldomását -iszszátok? Naplopók, pernahajderek! Hát tivornyának a napja van ma? -Lóduljatok a fegyvereitekhez! Tisztítsátok az ágyukat! Állítsátok -fegyverbe a csapatokat! Jön a német! jönnek az árulók Krasznahorkára. A -bátyám vezeti őket. Tüzet, tüzet előtte, utána! Tűz a fejére! Tűz a -talpa alá! Nem halljátok? Tüzet! Tüzet! Nincs több tivornya -Krasznahorkán. Ez volt az utolsó! - -S azzal megkapta két kézzel a nagy rézmedenczét, nem bánta, hogy a forró -fogantyuitól vargát ránt is a két tenyere, s az egész égő borszeszt -odazudítá az érdemes convivák nyaka közé, hogy attól egyszerre mind -tüzes emberekké váltak s tódult aztán minden ember a pinczegádor felé, -összeperzselt bekecsprémmel, fél hajuszszal, fél szakállal; míg Miklós, -a kinek még ez sem volt elég sietség, a kit hátul kapott, azt ütötte -agybafőbe a Bebek kanalával. - -Mikor aztán maga is feltámolygott a pinczelépcsőn az udvarra: -széttekintett, hallgatózott. - -Az átelleni magaslaton nyitva volt az ajtó, mely a templomba vezetett. A -kálvinista hivek éneke hangzott ki rajta épen: - - «Az úr én nekem őriző pásztorom.» - -Miklós rohant fel a templomajtóhoz vezető lépcsőkön. A lábai előre -vitték, a feje meg hátrafelé. - -Az elfutott hirhozó czigány megelőzte már. Az úrasszony számára is -hozott levelet, s a mint megtudta, hogy azt a templomban találja, -befurakodott a népségen keresztül. A czigányész sugalta neki, hogy ott -legszárazabb helyen lesz a bőre, ha a dervisgenerális csakugyan ellene -zudítja a vihedert. - -Andrássy Istvánné ott ült a czifra faragott támlás székében a -tebernakulum alatt, a két fia előtte állt. Mind a kettőn a -ministransfiuk piros rokolyája s a fölé öltött csipkés fehér ing volt; -ők szolgáltak a misénél, a mit a prépost tartott. - -A misének vége volt már, következett a kálvinista isteni tisztelet. Azt -már nem kellett a fiuknak végig várni: de az anyjuk még ott maradt; az ő -jelenlétének kellett azt tanusítani, hogy a türelem az első erény a -földön. - -Megcsókolta a két fiacskáját s elbocsátá őket a sekrestye felé. - -A kálvinista hivek rázendíték a maguk zsoltárját. Azok pedig erős -éneklők: azt tartják, hogy ha az ember az Istenhez beszél, ne sajnálja a -hangját kiadni. A dervisgenerális sokkal jobban gyülölte őket még, mint -a pápistákat; mert ha ezek vakbuzgók, hát kénytelenek vele, de a -kálvinistákat senki sem kényszeríti rá, mégis azok. - -Az éneklés alatt furakodott oda az úrasszony imaszékéhez a hirhozó. -Odanyujtá neki a levelet. - -Zsófia megismerte a férje irását, s ajkához szorítá a pecsétes irást. - -Oly régen nem kapott már tőle semmi izenetet. - -Két kör vette azt körül, egy vaskör, meg egy büvkör. - -Az utóbbiról nem volt Zsófiának tudomása: sejtelme sem. Ő csak azt -tudta, hogy a császári seregek erős ostromzár alatt tartják a férjét -Lőcse falai közt. - -Alkudozni kezdett a lelkével. Illik-e, szabad-e felbontani egy levelet a -templomban, s az Isten felséges szine előtt olvasni olyan sorokat, a mik -a mulandóság számára vannak irva? Megnyugtatta magát avval, hogy hiszen -nem rontja vele a más áhitatosságát: ez a zsoltár nem az ő hitének a -zsolozsmája; az alatt olvashat, senkit sem zavar meg. - -A felnyitott levél pedig aztán egészen magának foglalta a lelkét. -Hosszan leirta abban férje a közelmult «Pálfordulásának» történetét: -Lőcse feladását, annak kényszerítő körülményeit; némely dolog fölött -röviden átsiklott. Voltak egészen kitörlött sorok a levélben. Annál -hosszasabban kiterjedt az előadása a királyi kegylevélre, mely őt és -gyermekeit birtokaikban meghagyja, oltalomba veszi, kitünteti. Végül -biztatja az asszonyt, hogy a béke nemsokára helyre fog már állni, mind a -két hadviselő fél óhajtja már azt a csendes időt, a hol sebeit -bekötözheti, rongyait összefoldhatja: nem messze van már az a nap, hogy -ő is visszatérhet a kedvesei közé. Kész nála minden az utra, a -megérkezés napját majd tudatja. - -Zsófiának olyan nehéz lett a szive e levél elolvasása után. A női szív -sejtelmei erősebbek az okoskodásnál. Mi lehetett azokban a kitörült -sorokban? - -Kár volt azt a levelet itt a templomban felbontani. - -Vissza akarta erőtetni az áhitatot a szivébe. Elővette az olvasóját s -elkezdte az Úr imáját suttogni magában. De bele akadt a közepén. Nem -tudta, hogyan van? Egy kitörült sor van benne. Nem tudja kitalálni, mi -az? Nem a Miatyánkban van a kitörült sor, hanem a férj levelében! - -Egyszer csak kitárul a templomajtó s beront rajta egy ijesztő alak: a -dervisgenerális. - -Fehér csuháján még füstölögnek a perzselés foltjai, a mint lelocsolta -magát az égő borszeszszel. Arcza halálsápadt; szemei az üveg merev -fényével bámulnak előre, előttük jár az a fehér pont, mely az őrjöngés -hirdetője; ajkai fel vannak nyitva, szederjes szinüek, a süveg hiányzik -fejéről, rövidre nyirott haja, mint a serte borzad szerteszélylyel. - -Mint valami sebzett dúvad töri magát keresztül a padok közeit elálló -asszonytömegen s odarohan a tabernakulum elé. - -Az oltárhoz van támasztva a prépost ezüstös pásztorbotja, azt -felragadja, s mint a hogy a betyárok szokták, botvívásnál, megpörgeti -azt az ujjai közt s odarivall az éneklő tömegre: - -– Elhallgass! Égrekiabáló csorda! Ki innen! Ki a várból, sápítozó -kolduscsürhe! Nincs több moslék a kutyáknak! - -Mindenki azt mondta magában: «ez most részeg!» - -S csak annál jobban rányomják a falrepedeztető éneklést. Miklós szava -elvész abban meghallgatatlanul. - -A kálvinista pap kérlelő szándékkal járul a dühöngő elé; de még a -megszólításig sem juthat el; Miklós olyat lök rajta a balkezével, hogy a -jámbor istenszolgája hanyatt esik tőle a papi székébe. - -Ezzel a dühöngő fel akar rohanni a kathedrába. Onnan majd jobban -meghallják, hogy mit beszél! - -Csak Zsófia értette meg a dühöngést. - -Bizonyára Miklós is megkapta annak az izenetnek a párját, a mit ő utána -a templomba hoztak. - -Őt abban a «másik» templomban találták meg vele, azért ez a féktelen -indulat. - -Zsófia elhagyta az imaszékét s oda sietett az ádáz emberhez. Megragadta -kezét. - -Gyönge, finom teremtés volt, még is olyan erő volt az, mikor Miklós -kezét megragadta, hogy a felbőszült férfi, mint a leigézett, ott maradt -fogva a kezében. Lehuzta a fejét, meggörbíté a térdeit, úgy hogy a vele -szemben álló gyöngéd nőalak magasabbnak látszott, mint ő. - -Zsófia halvány arcza fehér lángban látszott égni, szemei csillagokká -nyiltak fel; jobb kezét tiltó mozdulattal emelé magasra. - -E tekintetnek, e mozdulatnak olyan szörnyű varázsa volt, hogy még az -éneklő gyülekezetnek is torkába szakadt a hang; nagy csendesség támadt. - -Zsófia csengő hangon, mintha arkangyal volna, kiálta e döbbentő -csendben: - -– Te a kaszárnyádban parancsolsz. Itt Isten parancsol! - -E szóra vadul felegyenesedett a fehér csuhás alak, s arczát daczosan -felvetve, kiáltá: - -– Nincs már Isten! - -Zsófia összerendülve bocsátá el a kezét, s visszahajolt az -istentagadótól. A népgyülekezet elszörnyedése, mint a tengermoraj zúdult -fel ellene. - -De ő előre lépett, s mind a két kezével a mellére ütve, kiálta, a -népzugást túldörgő hangon: - -– A ki el hagyta veszni Magyarországot: az nem Isten! oda Magyarország! -Elárulta a hazát Andrássy István! - -– Isten némítsa meg a szádat! Sikolta fel, halálérző fájdalommal Zsófia. - -– Elárulta! Eladta a németnek! Hozza a vállán a kétfejű sast. Ez most az -új Isten! Takarodjatok eléje. Nyaljátok a talpát! Ti minden úr szolgái! -Áruló uratoknál van a szégyenkenyér: abból kolduljatok! Nekem nem kell -több kenyérpusztító csőcselék. Nem kell több imádkozóház! Nekem -kaszárnya kell! Hazaáruló lett Andrássy Istvánból! - -– Folytassátok az éneket! Kiálta Zsófia a gyülekezetnek. - -S a nép rázendíté, a hol elhagyta a zsolozsmát egyszerre: «és szép kies -patakon legeltetsz!» hogy a riadó harsogó énekszóban elveszett a -kétségbeesés átkozódó haragja. - -Utoljára a méregtarisznya Miklós odarohant a sokaság közé, s elkezdett a -pásztorbottal ütlegeket osztani, a minek ránézve igen kedvezőtlen -kimenetele talált lenni. Az asszonynép vitézsége nagy. Az asszonyok -körülfogták, belecsimpajkoztak; a pásztorbotot kicsavarták a kezéből, a -kardját letépték az oldaláról, a csuháját a fején keresztülhuzták, s -utoljára «sok lud disznót győz», kitaszították a teplomajtón. - -S aztán énekelték tovább: «és vezérel engem igaz ösvényében!» - -Miklós a szabad levegőn magához tért a nagy dühéből. Átlátta, hogy biz -ez sem egy generálishoz, sem egy hajdani baráthoz illő fellépés nem -vala: a templomban kiabálni, s aztán a koldusasszonyokkal verekedést -kezdeni. Hiszen van annak más módja. - -Nem is szólt többet semmit; csendesen összeszedte magát. Bezárta a -pincze ajtaját, azután a nagy magtár ajtaját, meg a lisztes hombár -ajtaját, meg a mészárszék ajtaját, meg a tulokistálló ajtaját, meg a -koldusmenedék ajtaját, (egynehányan voltak is benne; azok -dörömbözhettek!) valamenyi kulcsot mind egy karikára füzött s azt az öve -mellé akasztotta. - -Azzal felment a szobájába és lefeküdt. - -Hát a szakácsok meg a bébillérek, a mint hozzá akartak fogni a -sütésfőzéshez, akkor látták, hogy minden be van zárva az orruk előtt. -Felmentek panaszra az úrasszonyhoz, hogy Miklós úr mindent bezárt, aztán -lefeküdt, alszik; nem lehet ebédet főzni, – ilyen nagy nevezetes -ünnepnap! – a várbeli népség számára. - -Zsófia megszokta már Miklós úrnak a rigolyáit (ámbár sejté, hogy ez a -mostani aligha maradandóbb nem lesz a többinél) s nem igyekezett őt -álmából felzavartatni; hanem felnyittatta a saját udvari éléskamráit, s -azokból adott a szakácsoknak a saját asztalára való mindenféle jókból. -Legyen nagy ünnepük a nyomorultaknak. S ha Miklós elzárta előlük a -karczost, ő adott nekik máslást. - -Azután az egész napot azzal töltötte, hogy a két fiacskáját bevitte a -belső szobájába, a hol apjuk képe állt, a nagyapjuk, szépapjuk és a -híres szépanyjuk sorában, s mesélt a két fiunak e fényes alakok nagy -tetteiről, nagy szenvedéseiről: hogy vezérelte ki az Isten ősapjukat -Erdélyországból csodamódon, hogy menekült utána a hű felesége, sátoros -czigányok által rejtegetve; milyen nyomoruság várt itten reájuk: minden -ingóbingó vagyonukat, nagy jószágaikat elvette az új fejedelem, a ki a -régit elüzte (akkor is ellensége volt már a magyar a magyarnak). Az -ősapa vitézségével, hűségével szerezte ezt a várat, meg minden -gazdaságát. De nagyon ifjan halt meg, élte virágában, egy kis fiat -hagyva az özvegyével hátra. A szegény özvegyasszonyt egyszerre -megtámadta ellenség, jó barát, el akarták tőle venni erővel, elcsalni -szép színnel Krasznahorka várát. De erősszívű asszony volt az! Látszik a -képén is a tekintetéből, hogy ezt meg nem ejté se félelem, se csáb, nem -fogadta el az új nászgyűrűt, mikor férjhez kérték; csak a kis fiának -akart anyja maradni; a kedves urát még a halott porában is oly nagyon -szerette; s mikor aztán a visszautasított kérők hadat hoztak ellene, -összeszövetkeztek törökkel, tatárral, cseh martalóczokkal: az -özvegyasszony kezébe vette a férje kardját s úgy szétverte őket, hogy -azt se tudták, hányfelé szaladjanak? Úgy védelmezte meg a kis árváját. - -– Hiszen lettem volna csak én az a kis árva! majd én is beléjük ágyuztam -volna a czéllővő ágyummal: biztatá magát a nagyobbik, a Ferkó. Ez tüzes -kölyök volt! Mig a másik, a Jóska, nagy áhitatosan leste a szót azokról -az édes ajkakról, az anyja térdére könyökölve s nagyot borzadt, mikor az -ijedőse jött a mesének. - -Azután elmondta az anyja azt a másik regét, a nagyapa történetét; a ki -már elpártolt a magyar királytól: az erdélyi fejedelemhez tért át, -(kálvinista volt, azért tette) annak meg a török császár volt a -szövetségese, török tatárhaddal egyesülve sok pusztítást követett el a -császár tartományában. - -Egyszer aztán az a csuda történt vele, hogy mély álmában visszatért -hozzá a meghalt felesége s oly félelmes dolgokat beszélt neki a -túlvilágról, hogy mikor reggel felébredt a kemény kuruczvezér, egészen -át volt változva. Mind elbocsátotta a fegyverben álló hadait, csak a kis -várőrséget tartotta meg Krasznahorkán. Minden kincseit, drágaságait, -birtoka jövödelmét mind arra áldozta, hogy török rabságba jutott magyar -foglyokat kiváltson rajta, s halálát előérezve, áttért a római -katholikus hitre. - -A kis Ferkó nagyot nevetett erre a regére. - -– No bizony akkor az én nagyapám derék egy bolond lehetett! - -– Hogy mondod, kis fiam? kérdé elbámulva Zsófia. - -– Hogy úgy meg tudott ijedni egy kisértettől! Hiszen csak engem jönne -egyszer ijesztgetni valami halott; majd fognék egy botot, s tudom, úgy -elraknám, hogy elmenne a kedve többet elhagyni a koporsóját. - -Zsófia odalett az elszörnyedéstől. - -– De ki tanít téged ily vakmerő beszédre? - -– Ki más, mint a Miklós bácsi? Ő maga is barát volt. Azt mondja, ne -higyjünk semmit, a mit a papok mesélnek. Csupa világbolondítás az egész. -Maguk se hiszik azt. A szentek is csak olyan emberek voltak, mint más. - -Zsófia a kezeivel takarta el a gyermek fejét, a kebléhez szorítva azt. - -Nem szólt semmit; de az égre meredő szemei beszéltek. - -Azt mondhatták talán: «óh uram, fedezd be ez ártatlan gyermek fejét! Ne -hagyd kárhozatra jutni!» - -Ha ezt mondta a lelke, bizony be is teljesült az. Ferencz, az -elsőszülött hamarább megtudta, milyen élet van a túlvilágon? mielőtt -megtudta volna, hogy milyen élet van ezen a világon? Nem ő lett a nagy -családfa törzse, hanem a kis öcscse. - -Az anya és gyermekei közti édes együttlétet nehéz lépések dobaja zavarta -meg. - -Az ajtón Miklós bátya toppant be. - -Az álmát kialudta; az arcza sápadt volt, a szemei veres karikákkal -körülfogva. - -A mámor kirepült a fejéből már, mindenféle undornak adva helyet. - -Vederszámra itta a vizet. - -Ilyenkor volt a legkegyetlenebb. - -Ittas korában még szembe lehetett szállni a dühével, az olyan volt, mint -a tűz. A ki az első lángjában meg nem ég, az megmenekül. De mikor -elkezdett vizet inni, mikor megtagadta a bort, akkor olyan volt a -haragja, mint a jég: az ellen nem volt oltalom, meg kellett benne -fagyni. - -Zsófia a tekintetéből sejtheté, hogy mi hozza őt ide? - -A gyermekeit el akarta küldeni a szobából. - -– Menjetek játszani! - -– De csak maradjanak! mondá Miklós, jó lesz nekik is meghallani azt, a -mit ma beszélünk. - -Zsófia ösztönszerüleg szorítá a két fiát kebléhez. - -Miklós odaült háttal ahhoz a rámához, a miben Istvánnak az arczképe -nézett szembe minden ránézővel. - -Zsófia, érezve a kettőjük közötti harcz kitörésének kikerülhetetlen -voltát, czélszerünek látta, hogy maga kezdje meg a támadást. Kemény -hangon szólt rá a hatalmaskodó rokonra. - -– Kegyelmed ma pogány módon való botránkoztatást okozott a templomban, -az ájtatosság ideje alatt. - -– Bántottam meg valakit méltatlanul? kérdé Miklós, összefonva karjait a -mellén. - -– Megbántotta kegyelmed az Istent, a népet és azt, a kinek most hátat -fordít. - -– Más senkit? Hát tégedet nem? - -– Az én nehéz indulataim nem szoktak reggeltől estig tartani. Ott ki van -már kegyelmed mentve. - -– Már pedig annak a másik háromnak a sérelmét kevesebbet bánom, mint a -tiedet. Azért, mert tudom, hogy az azoknak nem fáj; de a te fájdalmad -igaz. - -– A másik három: az Isten, a nép és az uram. Azt mondod, hogy azoknak -nem fáj a sértés. Igaz, hogy az én szavam csak gyönge szó; de még is -fölemelem. Ha én nem védelmezem ellened az Isten nevét, az éneklő -madarak fogják azt tenni. - -– Ne disputáljunk theologiáról, édes ángyom. Ismerem én azt az urat, -szolgáltam nála, megszöktem tőle, nem vágyódom vissza hozzá, még ha -tudnám is, hogy hol van? De azt sem tudom. Lám minden templomban -imádkoznak hozzá, ki térden, ki állva; úgy kérik, úgy könyörögnek, -millió és millió szájjal: «Tartsd meg óh uram Magyarországot! Ne hagyj -elveszni bennünket». Hallja ő azt? Érti ő azt? Sujt, mikor áldást kérnek -tőle. Elgázolja azt, a ki könyörög! Kaput nyitogat az igazságtalannak s -a pusztába kergeti az igazságost. - -– Mikor Istent káromlod, minden szavad úgy szur a szivembe, mint az éles -tőr. Gondolj rá, hogy gyermekek hallják. - -– Szokjanak hozzá s nőjjön kemény kéreg a szivük körül. - -– Isten büneinkért sujtol bennünket, mert csak a gyülölet munkáiban -vagyunk kifáradhatatlanok. - -– Legyen úgy. Az úr igazságos; a szolgája, a nép rossz. Megveri; jól -teszi; miért olyan rossz. - -– Nem a nép rossz, a vezetői azok! - -Miklós visszafordítá a fejét a rámás kép felé. - -– Hallod? István bátya? Rólad beszélnek. - -Zsófia haraggal állt föl helyéből. - -– Miért ócsárolod az apát gyermekei előtt? - -– Azért, hogy tanulják azt a névtelen bünt még az apjukban meggyülölni. - -– Minő névtelen bünről beszélsz itt? - -– A régi görög törvényhozók nem szabtak büntetést az apagyilkosra; azt -mondták: a bün lehetetlen, még neve se említtessék. Hát a hazagyilkos -bünének van-e elég rettenetes neve? - -– De az én uram nem az! - -– Édes ángyom! Te magad is vetted azt a gyászlevelet, a melyben ez az -ember (itt mögöttem) tudatja veled, hogy elárulta a hazáját. - -– Nem úgy van. Egy asszonynak is szabad beleszólni az ország dolgaiba. A -hazát elárulni csak ellenségnek lehet. Az én uram nem állt szóba -ellenséggel. A koronás királylyal egyezkedett. A hogy egyezkednek a -fejedelem fővezérei mind. Ha maga a fejedelem is alkudozhatik a -nádorral, ha Károlyi Sándor békeföltételeket diktálhat, miért ne tehette -volna azt Andrássy István? Ti, a kik még nem laktatok jól a vérrel, azt -mondjátok, áruló volt, a ki békét kötött! Meddig akarjátok még folytatni -a háborut? Kiben bíztok még? melyik potentátban? Elkötöttétek az -ügyeteket francziához, bajorhoz, poroszhoz, svédhez, lengyelhez, -törökhez! mind elhagyott! Csak a muszka barátság virul még! onnan jön a -mi üdvöségünk? Nekem a ti dicsőségtekből nem jutott más, mint a sulyos -szenvedések, az elszakíttatás, az éjszakai rettegések, s a sánták, -bénák, sebesültek ápolása; az árvák gondviselése. Ez volt az én -osztályrészem, a ki, a mióta nő vagyok, azóta mindig özvegy vagyok. Azt -mondod, hol van az Isten, ha nem hallja meg annyi ajknak a szózatát, a -ki diadalért kiált hozzá? De kétszer annyi vérző seb kiált hozzá és kér -békességet, meggyógyulást! S az Úr azokat hallgatja meg. - -– És így utoljára Andrássy István a virtus és hazaszeretet példányképe -lesz. - -– Előttem az marad mindig. S ha te, egy Andrássy ivadék elfeledheted -azt, hogy ős szülőid egy öltő ruhában menekültek ebbe a hazába, mint -földönfutó székely számüzöttek, s itt szerezték hirüket, hatalmukat, -nagy birtokaikat, ugyanannak a koronának a hű védelmében, melyhez most -unokájuk visszatér, s melyre te átkot kiáltasz, hát ez a te karddal -átkötött barátcsuhádhoz éppen hozzá illik. Te élhetsz szeretetlenül, s -meghalhatsz elsiratatlanul. De az, a kinek a képmása ez a két gyermek -itten, ha azt a szíve idevonzza vissza, ha az lemond a véres dicsőségről -s elhagyott tűzhelyéhez vágyik, te ám szidalmazd érte: én imádni fogom. - -Miklós olyat kaczagott erre a szóra, mint egy csapdába szorult ördög. - -– Mért nevetsz? rebegé Zsófia, összeborzadva az eszelős gunykaczajon. - -– Hm. Nem kaczagok már. Én soha sem szoktam kaczagni. Nem vagyok jókedvű -ember. Inkább cholerikus temperamentumu. A kaczagást valami dæmon miveli -bennem; mikor valami visszás indulat tótágast áll a szivemben. Nem is -azért jöttem ide, hogy téged ingereljelek. Ez czudarság volna tőlem. Nem -is felelne meg a kötelességemnek. Mikor a főgenerális úr rám bízta e vár -parancsnokságát, így szólt: «Édes öcsém, rád bízom a legdrágább -kincsemet: a feleségemet és a két fiamat. Jó gondjukat viseld. Akármi -erővel, akár minő biztatással jöjjön e vár alá a császári had, az erőnek -nagyobb erőt, a szép szónak süket fület tarts ellenébe. Krasznahorka -várát és a családomat a német kezére jutni ne hagyd. Megfogadtam, meg is -tartom. A várat jól felkészítém: tüzet tüzzel, vasat vassal verek -vissza. Arról, hogy most ő maga a német, hogy ő az, a ki a császári -haddal Krasznahorkára bejönni készül: én nem tehetek. Én a németet -visszaverem innen, ha Andrássy Istvánnak hivják is. - -Zsófiának minden idegén zsibbadás futott át e szavakra. A ki ilyen -fenyegetést ki tud mondani, az azt meg is tudja tenni. - -– Azért jöttem fel éppen te hozzád, édes ángyom, folytatá kegyetlen -hidegvérrel Miklós, hogy egynémely rendelkezésemet megértessem veled; -nehogy az oktalan bolondságnak lássék. Te azzal a szóval fogadtál, miért -csináltam azt a botrányt ott az imádkozóházban? Igaz, hogy heveskedtem, -az első furiában történt, halaszthattam volna későbbre is. Elvégezhettem -volna veled négyszemközt is. - -Zsófia még mindig nem értette, mit akarnak jelenteni ezek a hidegvért -mimelő szavak? - -– Te egy egész sereg koldust, nyomorékot, árvát csőditettél ide fel a -várba, folytatá Miklós. - -– Nem én tettem őket koldussá, nyomorékká. - -– Mi tettük őket azzá; mi vérontó emberek. A te kegyes szíved ki akarja -engesztelni a mi büneinket. Mi vétkeztünk s te vezeklesz helyettünk. -Tudom, hogy a te szívednek ez gyönyörüség. A hogy más asszony -gyöngyökkel és karbunkulusokkal ékesíti föl magát, úgy jársz te a -könnyező szemek ragyogása között: valamennyinél fényesebb alak. - -– Te gúnyt üzesz ebből? - -– Ellenkezőleg, sőt inkább meg akarlak fosztani ettől az örömtől, ettől -a ragyogástól. Én kitakarítom a koldusaidat Krasznahorka várából mind. - -– Az én váramból? - -– A tiedből. A hol én parancsolok. Most nem a mennyországért küzdünk, -hanem a földi országért. Én a nyomorékokkal nem védhetem a várat. Be -kell hívnom a gömörmegyei mezei hadakat, hogy legyen elég haderőm a -megszálló ellenségre kicsapkodni, ellensánczait megvívni. Szükségem van -minden üres helyre a várban, és minden kanál lisztre. Nem tarthatok itt -mást, mint a ki fegyvert forgat. Ez volt az értelme a mai -ungorkodásomnak ott abban az imádkozó házban. - -– Te ki akarod verni az én házamból az én nyomorultjaimat, a kiknek -minden szenvedéseikért én vagyok adósuk? Ki akarod őket üzni télvíz -idején, mikor se hajlékot, se kenyeret nem kaphatnak sehol? - -– Nem én üzöm őket, a császár vezére üzi. Az jön a vár ellen. Az akar -betörni. Én csak annak állok ellent, a hogy rám parancsoltak, a hogy -megfogadtam. - -– Te ki akarod zárni az én uramat, az én gyermekeim atyját a saját -várából? - -– S ha az én apám volna amaz ember, s az a vár volna a mennyország, -akkor is kizárnám! - -Zsófia látta, hogy a józan Miklós bátyával van dolga. - -Mikor valami nagy, kegyetlen tettre készül a dervisgenerális, olyankor -eltiltja az ajkától a bort; olyan józan marad, hogy még álma sincsen. -Olyankor nem érez. Se haragot, se szeretetet. Egy gép, egy hazajáró -kisértet szívtelenségével hajtja végre tervét. Nem szól, csak tesz. Csak -előre megy, meg nem áll, hátra nem lép, s ha mond valamit, az már akkor -meg is van téve. - -Zsófia, a mint felismerte a rögeszméjét e hidegvérű őrültségnek, nem -küzdött ellene; tudta, hogy hasztalan az. Ez csak törik, de nem hajol. - -– Jól van, Miklós, monda neki szeliden. Legyen úgy, a hogy te -intézkedel. Készülj a várvédelemre minden tehetséged szerint. Ámbár én -nem hiszem, hogy ez a próba bekövetkezzék. Azt a várat, a hol én és két -fiacskám lakunk, az én uram nem fogja tüzzel-vassal megtámadni. Ha jön -ide hozzánk: úgy jön, mint a ki haza siet, egyedül, magában, s nem hoz -magával más fegyvert, mint a nyájas szót. Azzal küzdj majd, ha tudsz. A -szerencsétlen ápoltjaimat, ha kitiltod a várból, ám tegyed. Én megtartom -őket a váralján. Kiürittetem a magtáraimat s berendezem számukra -szállásnak. A tiszttartómnak kiadom a rendeletet, hogy az én vagyonom -rovására lássa el őket, szükséget ne szenvedjenek. A betléri kastélyom -is üres, abban elférnek az asszonyok mind. Te azután rendelkezzél az -egész palotámmal bölcs akaratod szerint. Átadom neked a lakosztályaimat, -apáid czímertermét, a vármegye tanácsházát, belső palotámat, magamnak -elég hely lesz az ágyasházam, abban én elférek mind a két fiammal. Hanem -egyet mondok neked, és ezt jól megjegyezd, Miklós! A mivel fenyegetőztél -(bizony haragodban tetted, első furiában és talán mámoros fővel is), -hogy te még a mi templomunkból is, vagy a hogy csufolni szoktad, az -imádkozó házból, kaszárnyát fogsz csinálni: ezt a szót vedd vissza! Mert -bizony mondom neked, hogy a milyen alázatos, hosszantürő lelket ismersz -bennem, de ha te az én templomom küszöbét át akarod lépni, hogy azt -megszentségtelenítsd, én vissza fogok emlékezni arra az ősanyánkra, a ki -az örökébe tolakodót fegyverrel verte vissza, és hasonlóul fogok -cselekedni. - -Az a gyenge, ætheri alak e szavak kimondása után valami tüneményszerű -jelenség volt. Egy égi lény, emberfölötti dicsfénynyel. - -A csuhás alak epés gúnynyal nézett rajta végig. Ez a szó az ő megalázása -volt. Dölyfösen emelte föl a fejét. Forrt benne minden indulat, hogy egy -élő teremtésre akadt, a ki tőle nem fél, a ki őtet fenyegetni meri. - -Lenézte az egész emberiséget; asszonyát, férfiát egyaránt. Maga egy -közép lény volt közöttük, egy semleges lélek; a kinek emberi gyöngeségei -nincsenek. Egy harczoló barát. Egy istentagadó, papi köntösben. Ittas -korában inkább állat, józan korában inkább dæmon, mint ember. - -Hideg megvetéssel fordult el az őt fenyegető asszonytól, s szótlanul -indult kifelé. A hideg dölyf tiltotta, hogy valami választ adjon e -fenyegetésre, mely haragja sárkány-farkára mert gázolni. - -Hanem, a mint az ajtóig jutva, hátrafordítá még egyszer a fejét, s -meglátta azt a diadalmaskodó csoportot, a mint a két gyermek dicsőségtől -ragyogó anyjának ölébe kapaszkodik s azt csókjaival halmozza el, -egyszerre urrá lett szivében a düh ördöge. Még ez a két fiu is őt meri -kigúnyolni, eddigi mesterét. Ez visszatérítette. Megfordult az ajtóban s -odalépve ismét, a hol az anya és két gyermeke győzelemittas csoportja -ingerlé haragját, jobb kezét a karszék támlányára tette. S baljával a -szemközt álló arczképre mutatott, tompa, kemény hangon motyogva a -szókat. - -– Hát te azt hiszed, szent asszony, hogy ez az ember itten azért jön -Krasznahorkába, mert a te ölelő karjaidba sietteti hazavágyó lelke? - -Zsófia ártatlan, semmit nem értő tekintettel bámult a kérdezőre. - -– Hm! ümmögött Miklós, keményen befogva összeharapott ajkait, mintha -tusakodnék, szóljon-e? ne szóljon. - -Balra dült az elhatározása. - -Szólt. - -– Te azt mondád nekem, hogy ha én belépni akarnék abba a házba, a hol az -égi malasztot árulják: hát te kész vagy fegyvert fogni kezedbe, s vissza -versz engem férfi kézzel. No hát, én nem jövök ellened fegyverrel, a -mivel férfiak harczolnak: hanem csak olyannal, a mivel asszonyok szoktak -hadakozni, és megsujtalak vele úgy, hogy te lész az, a ki soha többet be -nem lépsz egy házba, a hol oltár előtt égetik a tömjént. Tudd meg, hogy -a te bálványképed nem azért siet Krasznahorkára, hogy téged öleljen, -hanem hogy ide hozza azt az asszonyt, azt a százszorszép ördögöt, a ki -őt árulóvá tette!… - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Helyesebben Gatterhäuschen. A lőcseiek egészen különös -német nyelvet beszéltek abban az időben. Egy példát megörökített belőle -a képes krónika. - -«Au Voter, mei rap! Ez Nachprs Hänsl aus Holmus hot mech mit an grussen -Stein gejukt. – Kumm mei Sun, Keibe bis gein zum Richter. – Harr -Richter! hie leig ech 4 Poltroken Kloggeld, seht mein Jan! Ech vell flux -Satesfatiun, sunst dreisch ech nen die Kottln aus sein Treüber wanst -raus – Liebes Hons Mechl! ihr krikt Satisfatiun, geit nov einter a heim -und leigt nen an gutten Brandwn off. – Keibe, wu worst? Beym Richter, -ech hob dich Hänsl verklogt, her hot gesogt, her wer mer Satesfatiun -gahn – Lieber Keibe, du werst mer ja ouch von der Satisfatiun a kleb zu -kosten gahn. – - -A miből megérti, a ki tud ezen a nyelven, hogy Hans Michelnek a fiát -fejbe dobta egy nagy kővel a szomszéd Hanslija, Lomniczból; ezért az apa -fiastól panaszra megy a biróhoz, s leteszi a négy poltura panaszdíjt, s -elmondja dolgát. A biró biztatja, hogy majd ád neki satisfactiót, csak -menjen haza s borogassa a fiának a fejét pálinkával. Útközben találkozik -a bevádlottal s mondja neki, hogy bepanaszolta a birónál s ez majd ád -neki satisfactiót. Ugyan kérlek, adj nekem is majd abból a -satisfactióból egy darabkát, hadd kóstoljam meg.] - -[Footnote 2: Zsedényi.] - -[Footnote 3: Még most is megvan az alagút egy része; a jelenlegi -Probsztner kertbe nyilik a bejárata, magam több száz lépésnyire hatoltam -előre benne, boltozata embermagasságnyi. – A hozzátartozó vizvezeték -csöveit az illustrált lőcsei krónika szerint a század elején találták -meg egy uj építkezés alkalmával a fundamentom lerakása alkalmával. - -J. M.] - - - - -TARTALOM. - - I. Az elmulhatatlanok (Tájékozás) 1 - II. Német magyarok 5 - III. A kétfejü gyermek, – az iramszarvas, és a százszorszép - asszony 11 - IV. Szent Jakab és Luther Márton; – német palást; sáfrány-kérdés - a tanácsban 18 - V. A tizenkét apostol. – A feltámadt Lázár 29 - VI. Ki az a Fabriczius? 33 - VII. A Ketterhäuschen, a jezsuitaszöglet, a kőember és a - kőasszony 40 - VIII. A madár a kalitban 42 - IX. Vagy a hajat, vagy a fejet 49 - X. Az ablakban, a tűzhelynél, a bölcső mellett 54 - XI. A dülő-rács szabadalma meg a sánta doktor 69 - XII. Regina mea 80 - XIII. A megszabadított leány. A megjutalmazott udvarló. A város - veszedelmes titka 96 - XIV. A csalhatatlan panacæa 112 - XV. Te Deum laudamus et cætera 118 - XVI. A Valhalla és a vegyes törvényszék 128 - XVII. A földalatti út 157 - XVIII. Áruló és szabadító. Egy élő, a ki halott akar lenni és egy - halott, a ki fel akar támadni 161 - XIX. Mikor a tűz és víz egyezkedik, s a ki a kettő közül - odaszorul 176 - XX. A fehér zászló 194 - XXI. Krasznahorka. A dervisgenerális. A védszent 198 - XXII. Az elátkozott ünnepnap 207 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - - - - * * * * * * - - - - -Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -20 |lehűtjük öket |lehűtjük őket - -22 |tanács, tekíntetes |tanács, tekintetes - -30 |kísugárzó szem |kisugárzó szem - -87 |Attót tartok |Attól tartok - -146 |Ot, a magyar |Őt, a magyar - -148 |Auztán sorba |Aztán sorba - -187 |O kerítette |Ő kerítette - -217 |oda sietettt |oda sietett - - - -***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A LŐCSEI FEHÉR ASSZONY (I. -RÉSZ)*** - - -******* This file should be named 62457-0.txt or 62457-0.zip ******* - - -This and all associated files of various formats will be found in: -http://www.gutenberg.org/dirs/6/2/4/5/62457 - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |