diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62436-0.txt | 9820 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62436-0.zip | bin | 191035 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62436-h.zip | bin | 245405 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62436-h/62436-h.htm | 8544 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62436-h/images/cover.jpg | bin | 45775 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 18364 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..cd71f92 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #62436 (https://www.gutenberg.org/ebooks/62436) diff --git a/old/62436-0.txt b/old/62436-0.txt deleted file mode 100644 index 63d3899..0000000 --- a/old/62436-0.txt +++ /dev/null @@ -1,9820 +0,0 @@ -Project Gutenberg's Szeretve mind a vérpadig (2. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll -have to check the laws of the country where you are located before using -this ebook. - - - -Title: Szeretve mind a vérpadig (2. rész) - Történeti regény a Rákóczy-korból - -Author: Mór Jókai - -Release Date: June 20, 2020 [EBook #62436] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZERETVE MIND A VÉRPADIG (2. RÉSZ) *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LXVIII. KÖTET - -SZERETVE MIND A VÉRPADIG. II. - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1897 - -SZERETVE - -MIND A VÉRPADIG - -TÖRTÉNETI REGÉNY A RÁKÓCZY-KORBÓL - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -II. RÉSZ - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1897 - - - - -A VAK LÖVÉSEK. - -Ocskay mindenféle mámor-undorra ébredt fel. Kellemetlen érzések mind: a -bor mámorának, a gyönyör mámorának és a dicsőség mámorának az undora. -Ocskay együtt érezte mind a hármat. Az egyiket a hátában érezte, a -másikat a szivében, az utolsót, hahj! azt az egész valójában! - -Szép mulatság várt rá odakünn a «platz»-on. - -Jött a vert had mindenfelülről: gyalog és lovas egyszerre. A gyalogok -még jobban tudnak futni, mint a lovasok. Volt ott ezer ember is -egyrakáson, de abból tíz nem tartozott egy ezredhez. Kék hajdu, zöld -hajdu, sárga huszár, veres huszár, palotás, dragonyos, pattantyús, -összevissza. Zászló egy sem, tiszt sehol. Lármázni tudtak minden -nyelven, magyarul, tótul, lengyelül, svédül, németül; de hallani nem -akartak semmi nyelven. Valami rendet csinálni közöttük, arról szó sem -volt. Nem is lett volna kivel. A kiket Jávorka az éjjel az Isztriczén -fekvő Ocskay-ezredből lóra tudott ültetni, alig tesz két századot. -Azokkal a futó vert hadat fel nem lehet tartani: inkább attól kellett -félni, nehogy azokat is magával ragadja. A nagy vészlármájukkal a futók -már eddig is demoralizáltak mindenkit, a ki utjokba esett. Azt -hiresztelték, hogy harminczezer német jön a sarkukban aztán mágneses -golyóbissal lövöldöz, hogy minden golyó emberbe talál. - -Aztán éhesek voltak pogány módon. Tegnap óta egy harapást nem ettek. A -prófont is mind ott veszett Trencsén alatt. Valahány csapat jött, az -mind oda tódult Ocskayhoz a kastélyba s kenyeret, húst, bort követelt. - -Ocskay szidta őket, mint a jégeső. - -– Hát koldusbiró vagyok én? Ott volt előttetek az ellenség, mért nem -ettétek meg? A hol dolgoztatok, ott kérjétek az ebédet. - -Hanem a kurucz atyafiak egészen eltérő véleményen voltak. Nekik ha nem -adnak, vesznek maguk. Délig tele volt minden ház marodeurökkel; félő -volt, hogy estig szőröstül-bőröstül feleszik az egész falut. - -Ocskay megkisérlé egyes csapatokat öszszeterelni, rendbe állítani; de -mire hátat fordított nekik, már nem voltak sehol. Mind requirálni -mentek. - -Azután meg azt kisérlé meg, hogy eltolonczozza őket előbbre. Akkor meg -nem birta őket a helyükből kimozdítani. A kiket a falu egyik végén -kiterelt, a másikon visszakerültek, ismét ott voltak a nyakán. Puska -csak minden tizediknél, ha volt: nagyon alkalmatlan utitárs a -szaladásban, a lovak meg a rogyásig kifáradva. A gyalogság égre-földre -esküdött, hogy addig nem találja meg a lábát, míg jól nem lakott. - -Egyszer aztán jött valaki a segítségére Ocskaynak, a ki csodákat tudott -mívelni. Egy csapat mezei lovas. Vágtatva jöttek Ugrócz felől s a milyen -tágan kifért a szájukon, úgy ordították végig az utczán: «Itt jönnek a -ráczok!» - -Erre a rémkiáltásra egyszerre ott hagyta a vert had az elfoglalt -tanyákat, félig nyúzott ökröt, kemencze kenyeret, s futott -szerteszéjjel, szaporítva a vészüvöltést: «a ráczok, a ráczok»! - -– Na nézd, hogy futnak a ráczok elől! monda keserves kedvében Ocskay -Jávorkának. Tegnap még az egész világ kevés volt nekik ellenségnek, s ma -elég a ráczok veres köpenyege, hogy a világ végéig szaladjanak tőle. A -bika elszalad a vörös posztótól. Így tesznek mindig. Ha egy csatát -megnyerünk, akkor szűk nekik Európa, ha meg egyet elvesztünk, a -rókalyukba is be akarnak férni. - -No, az az egy jó volt a dologban, hogy a falu hamar kitisztult a -sereghajtó hadtól; nem fájt már senkinek a lába, se a lova nem volt -fáradt; hanem meg volt mellette az a baj, hogy a ráczok csakugyan -jönnek. A toronyba állított őrök jelenték, hogy az ugróczi úton nagyon -vereslik valami. Az a szerezsánok veres köpenyege. - -Ocskay leküldé Jávorkát a századosaihoz, hogy indítsák meg az alattuk -levő lovasságot s verjék vissza az ugróczi úton közeledő ellenséges -csapatot, a mi utoljára is alig lesz egyéb egy kémszemlésző portyánál. - -Nemsokára visszajött Jávorka azzal a szép hírrel, hogy a századosok nem -tanácsolják azt a kisérletet, a csapataik hangulatát tekintve. A katonák -nagyobb része még most is kótyagos, s nincs semmi kedvük a verekedéshez. - -– Itt van ni! Hát az egyik azért nem akart verekedni, mert éhes, -szomjas, a másik meg azért nem, mert sokat ivott-evett. És így megérem -azt, hogy magamnak is el kell szaladnom a ráczok elől. - -– Nem magadnak, édes vezérem, mert mi is veled futunk. - -– Ezer sánczárok tele ördöggel! (Ez volt akkor a legnagyobb káromkodás.) - -E pillanatban érkezik a «kertek alól» nagy török sípszóval egy csapat, -valami háromszáz lovas. Nagyon megbámulták őket. A ki most török sípokat -fuvat masirozás közben, az nem tudja még, hogy mi történt? Honnan -cseppennek ezek ide? - -Mindjárt meg lett oldva a talány, a mint a csapat közelebb jött. Az -egyenruhájok kibeszélte, hogy kicsodák. - -– Hahhó! hisz ez a rongyos gárda! kiálta Ocskay. Valami ötlött az -eszébe. «Vágtassunk eléjük», mondá Jávorkának; «a míg össze nem jönnek a -többi bús magyarokkal»! - -Azzal a lóra kapott s a felvonulók elé tartott. - -«Azok» voltak biz azok: a rongyos gárda. A hány, annyiféle mundurban; a -legtöbb egy ingre vetkőzve a nagy melegben. Borbély Balázs jött legelől: -az volt a vezérük. - -– Soha jobbkor, karikalábu szent öcsém, Balázs! kiálta rá Ocskay -messziről. Honnan jöttök? - -– Temetvényről. - -– Nem hallottátok az ütközetet? - -– De hallottuk a szotyákoktól, hogy nagy futás van erre felé. - -(A rongyos gárda most már spekuláczióra üzte a hadi mesterséget: nem -volt olyan bolond, mint a hadjárat elején, hogy ő kezdje a hajczihőt; ő -a végén szokott inkább megjelenni, a mikor a dividendára került a sor; -addig ott tartogatta magát egy várban, meg annak a Podhrágyában.) - -– Futás bizony. De még milyen nagy! Szétverte Bercsényi a németet -csunyáúl! Most azt kergetjük: hol mi elől, hol ők hátul. Épen itt -kerítünk meg most egy csapat ráczot, a ki erre felé tévedt. Akartok-e -részt kapni a veres köpenyegből? - -De hogyne akartak volna? Nem értették meg a szójátékot: «hol mi elől, -hol ők hátul». Egyszerre csupa lárma, kiabálás lett az egész csapat: -«hol az a rácz»? - -– Gyertek velem! viszlek rája. - -Akkor meg már épen a tüzes ördög ellen is mentek volna, ha Ocskay vezeté -őket. Azzal «rajta Miska, rajta!» - -Ocskay szerencsésen kivitte őket a faluból az országútra, mielőtt a -többi kuruczok savanyú pofáitól ezek is elbusulták volna magukat. Az -országúton ott lehetett már a porfelleg között látni a közeledő veres -köpenyegeket. - -A rongyos gárdának nem kellett buzdítás, sarkantyúba kapta a lovát, neki -rugaszkodott a szemközt jövőnek s egy gondolat alatt szerteszét -piroslott a mező a veres köpenyegtől. Nem az «oroszlánt keresték azok, -csak a nyomát.» Ocskay a rongyos gárdájával a báni erdőig vágta a -futamodókat: nem is mentette meg az egész csapatot a teljes -lekonczoltatástól egyéb, mint a sűrű bozót, a hová lóháton nem lehetett -utána törtetni. - -Hanem itt azután új ellenség bukkant ki az erdőből a kuruczok elé. -Ocskay ismerte őket egyenruhájukról. A Schlick vértes-ezred csapatja -volt az. A számukat nem lehetett tudni, mert az erdőben álltak. Ocskay -hadjárati tapasztalataiból tudta, hogy az ilyen kémszemlészetre nem -szoktak nagy haderőt kiszakítani, s azért rohamot fuvatott ellenük, -«rajta kurucz!» - -Hanem akkor oda állt Borbély Balázs a lova feje elé, keresztbe a maga -lovával, s elkezdett higgadt bölcsességgel beszélni. - -– Megállj csak előbb egy szóra, kedves vezérem; nem kell az embernek -hebehurgyáskodni, mert megégetheti a körmét. Nem tudhatjuk, hogy a -vasasok hányan vannak ott benn az erdőben? Aztán ha mi támadunk, hegynek -fel rohanunk s az nem egészséges. - -Ocskay végignézett a czimboráján. Hát már a rongyos gárda is számlálja -az ellenséget? hát már Borbély Balázs is a jobbik eszét veszi elő, mikor -rohamra kell menni? Szépen vagyunk. - -– Hát mit gondolsz? kérdé Borbély Balázstól. - -– Tartsunk elébb haditanácsot. - -– Tudsz francziául? - -– Nem többet annál, hogy «ü le koma, itt a kű! - -– No hát az épen elég. Ülj le koma, ott a kű! Álljatok fel az országút -mellett két felől a cheval, két escadronnal, egy escadron maradjon en -reserve; egy detachement igyekezzék a bozóton keresztül az ellenséget -flankirozni; két róta eklerőrnek harzelirozza az ellenséget frontban. - -– Köszönöm, elég volt már a francziából. Mindent megértettem. - -A kuruczság is felállt hadirendben, az erdővel szemközt. - -Ocskaynak eszébe jutott, hogy épen így állt Zólyomnál, és épen így -Strázniczánál szemben, álló egész nap, kurucz és labancz s nézett -farkasszemet egymásssal, várva, hogy a másik támadjon. - -Az is eszébe jutott, hogy a zólyomi ütközetben úgy tudták a vezérek -nemakaródzó hadaikat egymásra rávinni, hogy maguk kinyargaltak a tér -közepére s kihitták egymást személyes párviadalra. Szokás volt az -akkoriban. Ő is megpróbálta. - -Végig lovagolt a hadrendbe felállított rongyos-gárda előtt, s megszólitá -a török-sípfuvó trombitást. - -– Hej fiam! tudod-e a nagyszombati nótát? - -– Hogy ne tudnám! - -Szép nóta volt; de a hozzávaló verset még nem igen énekelgették a -közvitézek: azt csak az urak danolták maguk között. - - «Jaj már minekünk - Magyar nemzetnek, - Kik feltámadtunk - Rebelliseknek. - Szuhay Mátyás, Esze Tamás - Kopasz fejének - Nagy pipáju, kevés dohányu - Magyar nemzetnek.» - -– No hát fujdogáld ezt nekik. - -A török-síp fujta a nagyszombati nótát, Ocskay László pedig sarkantyúba -kapta a paripáját, kivágtatott egyedül egymagában a szép tarló mezőre s -annak a közepére érve, a honnan jól meghallhatták a hangját, elkezdett -átkiáltani a németekhez, körültánczoltatva a paripáját, s magasra emelve -a kardját: - -– Héj, német: nem vesz apád csibét? hallod-e. Kinek van lelke ide jönni -egy pár barátságos kardcsapásra? - -A vasasok csapatjából rögtön kivált egy vezéri alak, s az is egyedűl, -minden kiséret nélkül, odanyargalt Ocskay elé. A vállán átkötött széles -écharpe, a tollas föveg igen magas tiszti rangra vallott nála. - -Mikor egészen közel ért, Ocskay meglepetve ismert rá. Ez maga volt a -bán, Pálffy János: a trencséni szomorú ütközet diadalmas hőse. - -Egymásra nyargaltak s aztán öt hat kardvágást váltottak egymással, a -minek nem volt más eredménye, mint ugyanannyi csorba a kardok élén. -Akkor mind a kettő visszarántotta a paripáját. - -– Hagynók abba, brigadéros uram. Szólítá meg előbb a bán Ocskayt. Úgy -sem tudja egyikünk is megvágni a másikat. – Sok mindenféle oknál fogva. -– Ugyan mit akar kegyelmed ezzel a rongyos pereputytyal itten? - -– Kegyelmeteknek a fényes uniformisát még ennél is rongyosabbra tépni. - -– Próbálná meg! Ha a saját ezredével volna itt kegyelmed, nem mondom, -hogy szivesen nem látnám. Még ma mind az én vendégem lenne. De Borbély -Balázs rongyos gárdája a pokolnak kell – ajándékképen is. - -– De annak a háta mögött ott van az én egész ezredem. - -– Nincsen biz az, brigadéros uram. Van kegyelmednek Isztriczen -legfeljebb kétszáz kurucz lovasa nyeregben, a melyiknek csak a fele -józan: tudniillik a lova. - -– De ott vannak az öcsém Sándor, Csajághy Márton pihent ezredei. - -– Nincsenek biz azok, brigadéros uram, mert azokat leküldték Érsekujvár -felé. Jobban tudom én azt, mint kegyelmed. Jobb lesz, ha mint jó barátok -válunk el egymástól, az az, hogy «jó» ellenségek: kegyelmed se -kisérgessen engem, én sem kegyelmedet. - -– Valljuk meg az igazat, bánus uram, kegyelmed is gondol olyanformát: -hátha ez a bolondfejü Ocskay most ezzel a rongyos gárdával külön -kaphatja a trencséni hérost, s még felcsufolja a diadala végén? - -– Hát az sem lehetetlen. - -A két szemközt álló dalia csak ilyen csendesen beszélgetett egymással; a -paripák prüszkölve kapálták patáikkal a tarlót. - -– Hogy van odahaza a kedves familiája kegyelmednek? szólt a bán. - -– Köszönöm kérdését, mind egészségesek. - -– Vigye meg kedves asszonyának az én feleségem üdvözletét. Nagyon rám -kötötte, hogy ha találkozom kegyelmeddel, el ne mulaszszam átadni. - -– Nagyon örülni fog rajta. - -– No már most hát Isten megáldj. Alá is út, fel is út! Én jobbra, -kegyelmed balra: a míg az utaink megint össze nem találkoznak. - -Azzal megint kettőt-hármat vágtak egymásnak a kardjára s aztán -megfordultak, széjjel mentek. - -Mikor valami harmincz lépésnyire távoztak egymástól, a bán -visszakiáltott Ocskay Lászlóra. - -– Brigadéros uram! Kegyelmedre sok szem néz. Nehogy valami mendemonda -szófia beszéd keveredjék belőle: nem jó volna, ha kilőnénk egymásra -pisztolyainkat? - -– De ez jó lesz. - -Aztán mind a ketten kilőtték egymásra a pisztolyaikat. A golyók -elfütyöltek erre-arra. A két vezér visszament a maga csapatjához. - -A bán hamarább odaért a vérteseihez, s rögtön a megérkezése után -hangzott a vezényszó, a mire az erdő szélen felállított katonaság -megfordult, s visszahuzódott a sűrűbe. - -Erre aztán a kuruczságnak megint nagy kedve lett volna utána vágtatni a -visszavonuló ellenségnek, s nagy volt a zugólódás, mikor Ocskay szájából -meghallották a parancsszót, hogy ők is visszavonulnak Isztriczére. - -Az volt a szokás, hogy a közvitézek belebeszéljenek a hadvezér -parancsolataiba. A trombitás volt az ezred szája. - -– Brigadéros uram! Jobb szeretnők, ha támadót fuvatna kegyelmed! Mind -megennők azt a szarvasbogárnak öltözött németet odaát. Had fujjam a -népnek azt a nótát, hogy «Hát a nénéd él-e még? Hát a foga ép-e még? -Rád-é, rád-é, rád-é rád, Rád-é vicsorítja még? (Ez volt a lovasság -kedvencz csata-indulója.) - -– Csak te fujd fiam azt a nagyszombati nótát. - -De még Borbély Balázs is ungorkodni kezdett. Hogy de már mégis! Egy kis -próbát csak illett volna tenni! Hátha a német parókáját elhozhattuk -volna? Olyan jól kezünkben volt most, hogy soha jobban nem lesz. -Mindenkinek jutott a nyereségből, csak a rongyos gárda megy el üres -kézzel. - -Ocskay aztán oda dümmögött neki a fülébe. - -– Ne kivánj magadnak abból a nyereségből. A te rongyos gárdád az utolsó -csapat, a mi veretlen marad a hadseregből: szétverte az ármádáinkat -tegnap Pálffy bán, teljes tökéletesen. A fejedelem is nehéz sebbe esett. -Az ő menekülését védtük most ezzel a visszacsapással. - -Borbély Balázsnak is lekonyult erre az orra, hüvelyébe taszította a -kardját, nem szólt többet, csak annyit mondott vezényszónak, hogy «úpré -púpos!» s a ki azontúl hozzá szólt, mindenkit azzal gyanusított, mintha -nem törvényes szülötte volna az apjának. - -A zúgolódó rongyosgárdának aztán be kellett érni azzal, hogy -visszatérőben a mezőn levágott rácz gyalogokat kifosztogathatta, a veres -köpenyegeket fel is vették magukra, úgy parádéztak velük nagy kevélyen, -a mikor Isztriczére visszatértek. Iszonyú nagy volt a dicsekedésük. A -ráczokat úgy kiirtották, hogy egész Ráczország üresen maradt, azután meg -Pálffy bánt magát kergették meg valamennyi vasas ezredével: csak annak -köszönheti megmenekülését, hogy jobb lova volt, meg a nagy erdőnek. - -Erre a diadalhirre aztán Ocskay lovasságának is egyszerre dühös kedve -támadt a verekedéshez; most már ők is mennek. - -– Mentek fiaim, alunni. Mondá nekik Ocskay László. Megérdemeltétek: -sokat fáradtatok az éjjel. - -Már ő akkor bizonyos volt felőle, hogy Pálffy bán nem fogja a további -üldözést megkisérteni. «Ezért» is, meg «amazért» is. - -Odafenn a kastélyban vártak reá már a futároktól hozott levelek: «Ocskay -László brigadéros uramnak. Ibi, ubi.» - -Azok között volt Bercsényinek három levele. - -Mind a három más, egymással ellenkező rendelkezést tudatott vele. -Találgathatta, hogy melyik a legutolsó keletű. - -Annyit megtudott belőlük, hogy a fejedelem szerencsésen elmenekült a -Nyitrán túl Zerdahelyre. A kapott sebe nem veszélyes. Azt úgy kapta, -hogy a mint felzavart hadának rendbeszedésére rohant, két mély -vizmosáson kellett átugratnia a lovával; ezt szerencsésen meghaladta, de -a harmadik meredeknél a lova belebukott a mélységbe s nyakát szegte: -maga a fejedelem estében félrevetette magát s így kerülte el az -agyonzúzatást, de az arczát megütötte és elájult; most már ismét talpon -van s rendeleteket oszt. Személyét nem kell félteni, az éjjel Vak -Bottyán hatszáz válogatott lovast küldött a védelmére: azok megvédik a -Nyitra hidját. - -A harmadik levélből azonban azt értette meg Ocskay, hogy az éjjel -tartott haditanácsban elhatároztatott, miszerint Ocskay Sándor és -Csajághy Márton a maguk csapatjaival siessenek le Érsekujvárra, az -erősség védő seregét szaporítani; Ocskay László pedig menjen a hegyek -között a saját ezredét összeszedni. - -Ez arra volt jó, hogy Ocskay László mellől el legyen távolítva az a két -alvezér, a ki az isztriczei találkozásnál olyan hatalmasan pártját fogta -neki a fővezérrel szemben. - -Aztán pedig ennek a két embernek az eltávolításával megszünt az őrállás -Ocskay László fölött. A kik vigyáztak rá, a kik féltették, hogy -eltántorodik, a kik szivének, lelkének gondolatait ellenőrizték, azok -lettek tőle messze elszakítva. - -Most már szabad a vásár! - -De hát, hogy tudhatta ezt a bán hamarább, mint maga Ocskay László? - - - - -A FEHÉR BARÁT. - -A fővezér egyik levelében az is meg volt hagyva Ocskaynak, hogy a -dandárához tartozó Szalay-ezredet küldje le Bottyánhoz. Most a félszemű -hősre volt bizva a föladat: a győzelmes császári tábort előnyomulásában -föltartóztatni, míg ugyanakkor Eszterházy kurucz vezér egész hadtestével -Ausztriába tört be s egész Bécsig nyomult. - -Ocskay megküldé a rendeletet Szalaynak, hogy az alatta levő tizenkét -zászlóval rögtön siessen a Nyitrától lefelé Érsekujvárnak. Másnap már -ott volt az ezredese a tiszteivel együtt s jelenté, hogy beérkezett a -rendelet szerint. - -– Hát a zászlók? kérdezé Ocskay. - -– Itt vannak mind az udvaron. - -– Nem látom. - -– Dehogy nem. Ott vannak a szekéren. - -Csakugyan ott hozták egy parasztszekérre rakva mind a tizenkét standárt. - -Ocskay minden rossz kedve daczára kénytelen volt nevetni. - -– Hát a hozzávaló legénység? - -– Az mind hazament. Már minálunk ez a szokás: ha valahol megvernek -bennünket, minden ember hazaszéled. Nem maradt velem más, mint a -tisztek, azokkal végeztetem az előőrsi szolgálatot. - -– No hát jól van. Vigye el kegyelmed a tizenkét zászlóját Vak -Bottyánhoz. - -Épen ilyen eredményre jutott Ocskay a Balog és Csáky ezredeivel. Azoknak -is csak a tisztei maradtak meg a zászlóknál. - -Az már bebizonyodott igazság volt, hogy a kurucz sereg nagy tömegben, -rendes haditerv szerint megütközni nem tud. - -Maga Bercsényi keserüségében azt irja a kurucz hadról: «A hadaknak -oszlása a szokott nyavalyánk. Elébb fogy el a prófontja, mintsem -megeszi; előbb szakad mundurja, mintsem elkészül; előbb fogy el kongója, -mintsem kiosztjuk; előbb tudja okát, miért nem győzhet, mintsem reá -indul.» - -Ocskay lelke végképen elcsüggedt. Rettenetes gondolat egy mindig -győzelemhez szokott hősnek, hogy egy olyan sereg vezére legyen, a mely -az ellenség trombita szavára az erdőnek szalad. - -Eszébe jutottak lelkének terhei. Régóta nem gyónt már. Pedig nagyon -buzgó katholikus volt. Azonban nem volt bizodalma a papokban. Könnyű -volt a protestáns hitre áttérés, s ha egy franciscanus, a kinek a -titkait bűnbánattal a fülébe súgja, holnap kálvinistává lesz, hát azt -semmi sakramentum nem kényszeríti többé az ő gyónástitkának zár alatt -tartására. - -Egészen a szive titkos vágyai szerint történt hát, hogy egy este -odaérkezett a táborába (mindössze kétszáz embere volt) egy fehér barát, -a præmonstratensisek rendéből, a ki átutazóban volt, a fejedelem -táborából. Ocskay László egy régi kedves iskolatársát ismeré fel benne, -Mednyánszky Pált. - -Ennek gyónta meg minden bűnét. - -Mikor készen volt vele, s megkapta az absolutiót, akkor azt mondá neki a -fehér barát: - -– Már most én gyónok meg neked. - -– Nekem? - -– Igen. Én előttem most sem vagy egyéb, mint pap. A kinek a homlokát a -szent chrysmával beolajozták, az le nem törölheti azt onnan csak úgy egy -kendővel. Az egész világ előtt lehetsz brigadéros. Nekem csak collega -vagy. Hajtsd hozzám a füledet s hallgasd meg, a mit én fogok gyónni. - -– Hallgatom. - -– Legelőször is, confiteor, hogy én nem Rákóczy híve vagyok; hanem a -koronás királyé. - -Ocskay összerázkódott. Minő nehéz gyónástitok ez! - -– A fejedelemnek ellentmondok, mert ő még azon nagy Istencsapása után -is, a mely hadseregét Trencsén alatt érte, a kálvinista porosz királyt -akarja a magyar trónra hozni, s e végett szövetséget kinál a protestáns -államoknak, Angol-, Porosz-, Hollandországnak, és az orthodox muszka -czárnak a katholicismus megrontására. - -– Igazak-e ezek? - -– Papi hitemre mondom. Confiteor továbbá, hogy egészen helyeslem -Bezerédy Imrének azon ajánlkozását, miszerint Pálffy bánhoz egész -dandárával együtt átálljon. - -– Micsoda? Bezerédy Imre? A tábornok? - -– Vezértársad. A királypárthoz fog állni, alvezéreivel Botka Ádámmal, -Szegedi Istvánnal együtt, mihelyt Pálffy hadteste közeljut hozzá a -Dunántúl. - -Ocskay teste lúdbőrzött. Ozmonda jóslatai mind sorról-sorra teljesülnek. -Mindjárt ő rajta magán lesz a sor. - -– Hallgasd tovább, mondá a fehér barát. Confiteor. Én, a midőn a -fejedelem által megbizattam, hogy egy nagyon fontos levelét vigyem el -Bercsényihez, megsértettem a levéltitkot; mesterséges úton-módon -felnyítottam a pecsétet s kitanultam a levél tartalmát. Ebben a levélben -a fejedelem azt irja a fővezérnek, hogy vigyázzon erősen, mert «egy -áruló» van a hadseregben, a ki az ellenséghez át akar szökni. És oda -volt mellékelve Pyber püspöknek egy levele te hozzád, a mit utközben -elfogtak. - -– Én hozzám? - -– Igenis. A püspök azt írja neked, hogy «mind azok az ajánlatok, a mik a -minapi három kegylevélben te neked téve voltak, s a miket oly gorombán -elutasítottál, most újból készen állnak a számodra, ha el akarod -fogadni.» Ezért vigyázzanak rád, irja a fejedelem. - -– De én hozzám nem is jutott el ez a levél. - -– Azért mégis ki vagy péczézve. Halld tovább. Confiteor. Én most innen -Vak Bottyánhoz megyek, de lopva útba ejtem Pálffy bánt, s elmondom neki, -hogy állnak a dolgok? és azt is, hogy te nálad voltam és veled -beszéltem. Ezek voltak, a miket meg kellett gyónnom. Megadod-e az -absolutiót? - -Ocskay el volt szörnyedve. - -– Mint hadvezérnek, főbe kellene téged lövetnem azokért, a miket most -nekem elmondtál. - -– De mint áldozárnak, meg kell adnod az absolutiót; szólt a fehér barát, -ájtatosan letérdelve Ocskay László elé. - -– Isten bocsásson meg neked… rebegé Ocskay. - -– S mily penitentiát szabsz rám? - -– Penitentiát? Te rád? Járj mezítláb a tövisvetésen, a minek a magját -elhintetted. Virraszsz a halottak lelkeivel együtt, a kik kétségbeesve -kimultak. Érezd az ital vizen a hazafiak vérét, a mi belé vegyült. Lásd -ébren és álmodban az égő mindenséget, a mit felgyujtani segítettél. -Hallgasd a milliók jajkiáltását, a századok átkait, s a lánczok -csörgését a legnagyobb csendesség közepett s ne találd hazádat sehol a -földön. - -– Megtalálom az égben… Ám ezek mind csupán világi penitenciák, miket a -hős mondott; add fel a kánoni penitenciát, mint piacularis sacerdos. - -– Úgy? Tehát: mondj el tizenkét Paternostert és tizenkét Ave Máriát. - -– És hány Credot? - -– Semmi credot! Nincs már a világon «credo!» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A fehér barát tovább ment. De otthagyta a töviseket Ocskay László szive -elevenéig verve. - -Már ki van péczézve! - -Ki vannak ellene adva a titkos rendeletek minden hadvezérnek, hogy -vigyázzanak minden lépésére; őrizzék, strázsálják, körülkerítve -tartogassák! - -Pedig még semmit sem vétett, semmit nem mulasztott. - -Ezredét, mely a vesztett ütközet hirére épen úgy szétoszlott, mint a -többi, hadnagyaival a Nyitra védelme alatt már összegyüjteté, az ott -várt rá Szkolcsán városában, Blaskovich István volt az ideiglenes -parancsnoka. - -Igen! Ez a Blaskovich István! Ez még itt van. Pedig mit jósolt felőle -Ozmonda? hogy ez lesz az első, aki el fogja árulni a fejedelmet, s -átszökik a királypárthoz. S még ime itt van. Hát még sem oly pontosan -teljesül annak a varázslónőnek minden jóslata. - -Ez alatt egész csendes lett a világ a Nyitra és Vág közötti vidéken. -Pálffynak, Heisternek más feladata akadt, mint a szétfutott kurucz sereg -után szaladgálni, azt úgy sem érik utól. Ellenben a Dunántúl, meg -Ausztriában ott hatalmaskodtak a kurucz vezérek, Eszterházy, Balogh -Ádám, Vak Bottyán s keservesen megverték a császári hadvezéreket Kölesd -mellett: annyi császári ágyút, zászlót vettek el, s akkora sirdombot -emeltek halottakból, hogy a trencséni troféumokkal fölért. Heisternek, -Pálffynak most ezek ellen volt sürgős fordulni a fegyverrel. A felföld -magára maradt. - -Ocskay László megindult a végőrön álló maradékhadával, hogy a Blaskovich -alatt összegyült ezredét átvegye. - -Utközben találkozik Blaskovichnak egy stafétájával, a ki több rendbeli -leveleket hozott a számára. Egyre azok közül ez volt irva: Cito, -citissime! ad proprias manus! (Leggyorsabban! saját kezébe!) Ez -Blaskovich irása volt. - -«Kedves barátom, brigadéros uram! - -«Kutya van a kertben! A fejedelmet ugyan fölpaprikázák vala a körülötte -levő nemes urak. Nagy dolgok történnek. Félek még csak le is irni azokat -a magam kezével. Itt küldöm azonban Pestvármegyei főstrázsamester -uramnak a levelét, a kit Egerbe küldék a fejedelemhez, a végből, hogy -szorgalmazna az ezred számára némely zsoldot és munitiót. Az irá sub -rosa a következendő levelet. A melyet is, hogy kegyelmed elolvasson, -fölöttébb szükséges. Mert, ha az abban foglalt vádnak csak egy árnyéka -is valóság, akkor én a magam bőrét ugyan szeretném fölcserélni -akárkiével, más halandó emberével valóban, de a kegyelmedével -haudquaquam.» - -(Ez a haudquaquam azt teszi, hogy «éppenséggel nem.») - -Pestvármegyei levelét már felbontva találta Ocskay; ez Blaskovichhoz -volt czimezve; ez állt benne: - -«Vitézlő ezredes kapitány uram! - -Nem mondhatnám, hogy valami nagy nyájassággal fogadtak volna a fejedelem -udvaránál. Itt minden ember árulásról beszél. Először Balogh István -brigadérost vették elő; de az kimosta magát. A trencséni ütközet nagy -kudarczát nehéz szivvel viselik. Gyanakosznak ama bizonyos grófnéra, a -ki a fejedelemasszony kiséretében Érsekujváron járt a táborunkban, s a -ki nemrégiben ismét megjelent a fejedelemnél, mintha Szászországban -bujdokló feleségétől hozott volna neki izeneteket. Lehet, hogy a -fejedelem elpanaszolta neki a közte és a fővezér közt levő -egyenetlenséget, az egyes hadvezérek tökéletlenségeit, és azután -megizente általa a feleségének az egész sziléziai hadjárat plánumát, -talán még azt is, hogy előbb Trencsén vára alá akarnak szállni. -Akárhogyan van, ama grófné eltávozása után a császári hadvezérek minden -szándékáról a fejedelemnek a legjobban lettek értesítve. A trencséni -ütközetnek a napján pedig sokak által láttatott egy czigányleány, a ki a -magyar táborban kóriczált s mindenféle praktikákkal a vezérek szívét meg -tudta venni. Egyszer csak eltünt a táborból, s mint mondják, Pálffy bán -seregéhez szökött át. Ennek a czigányleánynak köszönhetjük a nagy -gyalázatot, a mi fegyvereinket érte. Ez mondta el bizonynyal a bánnak, -hogy Bercsényi az egész lovassággal külön van szakadva a fejedelem -seregétől: duzzognak egymásra. És továbbá, hogy a fejedelem seregének -balszárnyát Pekri Lőrincz szerencsétlen mezei hadai képezik: ő maga is -két-balkezű ember, a ki a mit megfog, azt elejti. Erre a tudósításra -kaphatott vérszemet a bán, hogy oly csekély erővel meg merje támadni, -minden ágyúk nélkül, a fejedelem seregét. Most már senki sem kételkedik -ennek a hirnek a valóságában. Azt is beszélik, hogy az a czigány leány -nem más lett volna, mint ama bizonyos grófné, a kinek az apósa -Budetinben lakó Szunyoghy Gáspár. De mindenekfelett való nagy galiba az, -hogy ugyanazon czigányleányt a mi Ocskay László brigadérosunk -hadiszállásán is látták megjelenni, és a brigadérossal sokáig -beszélgetni, a honnan megint észrevétlenül úgy eltünt, mintha a föld -nyelte volna el: bizonyosan más álruhát vett fel. Ezt beszélik, a kik -látták őtet. Ha ebben csak egy makulányi igaz van is: félek, hogy -brigadéros uram nagyon megüti a bokáját. Mindezeket a fejedelem belső -tanácsosától, Vaytól hallottam; de mások is beszélik, hogy Ocskay László -uram felől rossz szél fúj! Azért is elő sem merem most hozni a zsold -kérdését: várok jobb időkre… stb.» - -Ocskaynak zsibbasztó félelem állta el egyszerre az idegeit. A -czigányleányról tudnak valamit! Azt hiszik, hogy az Ozmonda volt. Ő volt -az áruló hirmondás megvivője. Ez mind nemcsak valószinű, de bizonyos! És -ugyanezt a czigányleányt látták ő nála is. Igaz, hogy a vesztett ütközet -«után,» nem előtte; de az mindegy, ott látták! Igaz, hogy ő neki semmi -része nincsen az árulásban; ő nála Ozmonda (ha ő volt) egyebet meg nem -tudott, mint hogy az ő dandára is teljes szétbomlásban van: egy ezrede -sem képes sikra szállni; ámde a trencséni kudarczot ő nem okozta. -Azonban mivel mentse magát, ha kérdőre vonják a czigány leányért? -Kibeszélje országnak-világnak, irásba tétesse, esküvel megerősítse, hogy -semmi hadi praktikáról nem folyt köztük a szó? «A czigány leány dalolt, -én meg tánczoltam hozzá; aztán daloltunk együtt, tánczoltunk együtt, -ittunk együtt, míg a bor és a józan ész el nem fogyott!» Ezt vallja-e -be, ha birái elé állítják? Ezt tudja-e meg így a feleség otthon? Az -áldott jó asszony, a ki férjében egy szentet imád, a ki őt a mesebeli -hattyu-lovagok egyikének tartja! - -Erre nem kerülhet a sor! - -A pestmegyei levelének első lapjára azonban alul még ez a szó is volt -irva «vertatur» (fordíts). Még a túlsó lapon is lesz valami megtudni -való. - -«P. s. Épen most veszem a hirt a fejedelem kamarásától, hogy Bezerédy -Imrét elfogták. Árulást tervezett, egész dandárával át akart állni a -bánhoz, csak annak a közeledését várta. De Eszterházy tábornok eleve -megtudta az árulást, s mielőtt végrehajthatták volna, összefogdostatta -ez összeesküvés fejeit, magát sógorát Botka Mihályt és Somogyi ezredest; -mind a hármat vasban küldik ide Egerbe. Bizonyos, hogy fejeik fognak -vétetni. Ocskay László uramat jó lesz értesíteni, hogy ha van valami -teher odahátul a saraglyában, akkor a merre nincs bedeszkázva a világ, -csak nagy hamar «ad ugrandum.» Mert itt nagyon sokan azt hiszik, hogy -neki kell a sorban következni. Mondják, hogy mikor Pálffy bánnal Ugrócz -alatt a mezőn összecsapának, csak tréfából ütögették egymáshoz a -kardjaikat, s a mellett igen nyájas discursust folytattak stb.» - -Ha valaki e perczben látta volna Ocskay arczát, a sápadt rémülettől -halott szinével, e vonagló izmokkal, e veritéket gyöngyöző homlokkal, a -min keresztbe álltak a ránczok; ezeket a vadul kimeredő szemeket, ez -elkékült ajkat: ez a tekintet elég lett volna, hogy kimondja rá a -«bűnöst.» - -Érzé, hogy a kezére, lábára, nyakára szorul a hurok. Megkötik, -megfogják, elvesztik, semmivé teszik, bizonyosan; pedig még nem vétett -semmit. - -Semmit? - -Hát az a csók Deliancsa ajkán? - -Mit? Csak egy csók? - -Az hozza magával a többit. - -Egy titka van az erény megőrzésének. Nem tenni meg az első ballépést. - -Az elsőt meg nem tenni – nagyon könnyű; – a másodikat meg nem tenni már -nagyon nehéz; – a harmadikat meg nem tenni már lehetetlen. – S aztán jön -a többi. - -A mint e levelet elolvasta Ocskay, az egész valója reszketett. Az az -egész valója, a minek a neve hős, hazafi, derék ember, hű férj, -családapa. Volt oka mért reszketni. Ez mind halálát érezte. Összeomlik, -porrá lesz az az egész dicső jellem, a mi érczből volt alkotva. Meghal a -hős, a hazafi, a derék ember, a hű férj! – Föltámad helyette a -«kalandor». Az ős természete szivének visszafoglalja egész valóját. - -Nincs már ott a jó barát közelében, a ki kemény tekintetével -emlékezetébe hozza: «egy indulat, egy szenvedély, egy harag, egy sértés, -egy tüzes pillantás megfordít és önmagad ellenkezőjévé tesz». S most itt -volt, nem egyesével, hanem együtt valamennyi. - -Keservesen meg volt sértve büszkesége, annyi hőstett után most -keresve-keresik az ürügyet, a miért minden koszorúját letéphessék -sisakjáról: megmérgezik a hiven hivő feleség szivében a szerelmet; -megbélyegzik az apát; meggyalázzák még a gyermekeinek örökbe hagyandó -nevet is. – Földönfutókká is teszik őket; mert hiszen az áruló vagyona -elkoboztatik; s az köztudomású, hogy Ocskay László kincseket halmozott -össze sztropkói kastélyában. – Így tesznek a méhekkel is, mikor a kas -megtelt mézzel. - -«De hátha még nekem is lesz egy szavam hozzá: kegyelmes és kegyetlen -uraim!» - -Csalatkozni fognak, a kik azt hiszik, hogy Ocskayt is olyan könnyű lesz -megfogni, levágni, elpusztítani, mint Forgáchot, Rakovszkyt, -Okolicsányit, Bezerédyt. Ocskay László, a hős: no az már el van temetve, -alszik; – de hát a másik: Ocskay László, a kalandor! Annak átkozott -munka lesz a fölébredése! - -Összecsikorgatta a fogait s a közben nevetésre torzult el az arcza! - -– «Ad ugrandum!» ugy-e? Ezt tanácsolják, a kiknek olyan nagyon útjokban -állok, hogy két kis pénzért eladnának az ördögnek! – Ne olyan olcsón! - -A rémület elszállt lelkéből, együtt a száműzött nemes indulattal. -Elfoglalta helyét a dölyf: a boszuálló kevélység. S talán még valami más -is. - -Mondtuk, hogy milyen rossz érzés az undor, mely a mámorra következik: a -bor, a kéj, a dicsőség mámora után. De aztán mikor az undor ki van -heverve, ujra visszatér a szomj, s még erősebb bort kér, még dühösebb -szenvedélyt, még átkozottabb ragyogást! - -Ha mind úgy keresik a czigány leányt, – hát az legyen szerencsés, a ki -megtalálja. - -Az utolsó borzadozással vége volt a félelemnek. Érni kezdett a terv. - -Ocskay Lászlót valamikor a jezsuiták nevelték. Ezt a tudományát vette -elő legelébb. - -Elhallgatta társai előtt mindazt, a mi keblében forr. Derült, nyugodt -arczot mutatott mindenki előtt. - -Leült leveleket irni, a fejedelemhez, és Bercsényihez. - -Nem látszott az irásán, hogy a keze reszket; nem árulták el a szavai, -hogy a szive megkeményült; szép calligraphiával írt mind a kettőnek, -alázatos hűségét bizonyítva s felajánlva egész tehetségét szolgálatukra. -Előadott egy egész szépen kifundált tervet, hogyan fogja ő most rögtön -insurgáltatni a fejedelem mellett a «tót impérium»-ot. (Így tisztelték -akkor a magyar felvidéket, a minek a népéről Rákóczy maga azt írja, hogy -Ocskay Lászlót «kis Istenének» tartja.) Ő most a Fehér-hegyek mögé -vonul, s az ottani várakat megrakja pihent őrséggel, ellátja eleséggel -és lőszerrel. Mihelyt pedig egy dandárt összeállíthat, azzal rögtön -általtör Morvába, a mit rémhírével annyiszor hozott már rettegésbe s ez -által kényszeríteni fogja a császári seregeket, hogy itthagyva -Magyarországot, Bécs védelmére siessenek. Bercsényit kéri e végett, hogy -küldje utána rögtön az ezredét Szkolcsánból. Ő az előhadával siet -megelőzni a bánt, nehogy hamarább elfoglalja a Fehérhegyek közötti -várakat. - -Az egész terv olyan őszinte és olyan egyszerű volt. - -A Fehér-hegyek völgyszorosai, számos hegyi váraikkal, igen alkalmas -helyül szolgáltak mindig a felkelő seregek ujjászervezésére, s azokról a -várakról csakugyan sürgősen kellett gondoskodni, mert épen akkor jött a -rémhír, hogy a hatalmas, győzhetlennek hitt Nyitra vára Heister előtt -kaput nyitott. Labanczból áttért német őrség volt benne; azok az első -ágyuszóra megint visszatértek a labanczokhoz. Félő volt, nehogy a -többiek is úgy tegyenek. - -Bercsényi tehát épen akkor, a mikor gyanuját minden lánczáról szabadon -kellett volna bocsátania, hogy mint a harapós kuvasz, rohanjon utána a -futónak: – akkor kergette azt be aludni a dutyijába s egész jó hitében -utána küldte Ocskay Lászlónak az összegyült ezredét Blaskovichcsal és -Pestvármegyeivel a Fehér-hegyek közé. - -Ott aztán nem őrizhette őt senki. - -Senki sem vigyázhatott már Ocskay Lászlóra: csak egyedül Ocskay László -maga; – de hol volt «az» már! - - - - -A BUDETINI BORZ. - -A híres nevezetes tót impériumnak van egy gyönyörű szép vidéke, a mi úgy -van eldugva oda a hegyek közé, mint egy szigetvilág. Hegyek, őserdők -köröskörül, s a hegyek oldalait mossa a Vág, a minek a medre itt mély, -sziklás, szakadékos, vize rohanó, ha egy dobogó hidat elrontanak rajta, -átjárhatatlan. - -A Vág tulsó partjáról áttekintve, a hegyormokról, a sűrű erdők közül, -büszke vártornyok meredeznek elő (ma már romok); azt kell hinni az -idegen földről jövőnek, hogy ez a vidék valami hatalmasan megvédett -erősség, strategiai kiszámítással alkotott várművek rendszerével, a mik -egymást védik, s a betörőt siralmasan kelepczébe zárják, hogy ki sem tud -többet jönni. - -Van is benne valami. - -Vág-Besztercze, Hricsó, Varin, Plevnik, Lucskó, Kvassó, Lietava, mind -megannyi hatalmas sziklafészek, a mit sas legyen, a ki meg akar szállni. -De még a völgyben fekvő uri kastélyok is mind bástyákkal, vízárkokkal -vannak körülvéve, felvonó hidakon lehet beléjük járni, s földalatti -rejtekutak vezetnek ki belőlük az erdőbe. - -Ez a sok vár akkor épült még, a mikor a földesuraknak nem volt egyéb -dolguk, mint egymás ellen hadakozni: a mikor folyt a kedélyes bellum -omnium contra omnes (mindenki harcza mindenki ellen). Akkor volt az még, -a mikor Vág-Besztercze urai, a hatalmas Podmaniczkyak a szomszéd -uraságok jobbágyait rabságra elhajtva, azokkal egy merész vízvezetéket -építtettek, mely a Rieka patakot messze vidékről az ő várukba -kényszeríté folyni. - -Ocskay idejében már mind jó czimboraságban éltek a tót impérium -földesuraságai, a jobbágyaikat sem sanyargatták, áldott földjük volt, s -azt jól mívelték, adósságot nem csináltak, tehát nem is perlekedtek. Ha -ellenség közeledett, az ellen felültették a bandériumaikat, s ha az -ellenség tovább ment, ők is haza mentek, s folytatták a dolgukat, meg a -mulatságukat. - -A körülfekvő erdőség még mai nap is olyan idylli hely, hogy mikor a zab -érni kezd, megesik, hogy egy vadász két medvét is meglő, a hogy az a -vetést nyalábra szedve legeli. Itt látni egy uri kastélyban most is azt -az óriási maczkót, a ki öngyilkos módon lőtte magát agyon, a tót bognár -által szerkesztett furfangos elsülő géppel. - -Mentől beljebb hatolunk e rejtett vidékbe, annál elragadóbb képek -bontakoznak elénk, s a mint a szulyói völgybe érünk, egyszerre elvész -előlünk az út és a kisérő patak, mintha igazán be volna deszkázva a -világ. Titáni bérczek emelkednek fel szédületes magasban egyenesen, -kopáron, mint megannyi torony: egy közűlök olyan, mint a pisai torony, -ferdére dőlve; Istenkéz alkotta szörnyü obeliszkok, merész gulák, -zeg-zugokat képező hegyes sziklacsompók: távolról egy csodálatos nagy -vár, a közelben egy még csodálatosabb holdbeli tájkép. – És ennek a -váralaku bérczegyetemnek az egyik felmeredő csompója tetején van egy -valóságos vár, Rohács vára. Lóháton oda nem lehet felmenni, a felvezető -ösvény maga egy kigyózó lépcsősor. Az utolsó felhágót egy falépcső -képezi. Ezt a sziklafészket a protestáns üldözés korszakában rakták ide. -Ennek a sziklatömkelegnek a sarkánál fordul el derékszögben egyszerre az -út, úgy közreszorítva az átelleni meredek bérczfaltól, mint egy -kaputornácz. Valódi vaskapu. A kinek onnan felülről Rohács várából azt -mondják: «megállj!» hát annak nem szabad ezen a kapun keresztül menni. -Onnan kövekkel agyonverhetik akárkinek a seregét. - -Innen nyilik azután a gyönyörű hradnai völgy, ősi kastélyával, a mi még -Zsigmond király idejében épült, s a mögötte elterülő ős fenyőerdő -közepéből emelkedik ki a hatalmas Lietava vára. Egy, még a mostani -romjaiban is tiszteletet parancsoló tömkelege a bástyáknak és -tornyoknak, a miknek ablakai kétemeletes lakosztályokból nyiltak, s -valamennyi fölé emelkedik egy óriási terjedelmű rotonda, a minek -rézkupoláját boltozatos arkádok látszanak emelni, úgy, hogy a távolból -olyannak tetszik, mint egy megkoronázott óriás, gömbölyü szemekkel, -felnyitott nagy szájjal. Az erdőn keresztül csak egy mély völgyút vezet -a várig, mely az erdő szélétől még ágyulövésnél is nagyobb távolban egy -kopár dombtetőn emelkedik, a honnan ágyúkkal végig lehet seperni a -bokortalan avart. A tulsó oldalán pedig egy meredek, szédítő mélység -veszi körül a várhegyet, körülzárva azt is a tulsó oldalon rengeteg -hegyektől; ott alant a mélyben láthatni az apró vetéstáblákat, mint egy -tarka szőnyeget. Szeptember az idő: még ott nem arattak; abban a -völgyben nyár közepén is csak hat óra hosszat süt a nap. - -Ezt a várat választotta Ocskay László haditerve alapjául. - -Arra, hogy őtet meg ne támadhassa senki, igen jól volt választva, hanem -arra, hogy ő támadjon meg valakit, ugyan rosszul. - -Csak egyetlenegy kis baj volt Lietava várával: az, hogy Ocskaynak ehhez -a várhoz épen semmi köze nem volt. Se atyafiság, se örökösödés, se -neoacquistica, se nota infidelitatis, se semmiféle egyéb titulus révén -abba bele nem ülhetett, mert az egy özvegy asszonyságé volt, a ki a -férjétől annak a hűtlensége miatt még harmincz esztendővel ezelőtt -elvált, s azóta megmaradt a férfigyülöletben; az egész világtól -elzárkózott, és a mellett a várát rendes palotáshaddal megrakva, jó -karban tartá: oda ugyan az ő engedelme nélkül senki be nem mehetett. - -Hanem hiszen a többi várakhoz sem volt Ocskaynak semmi köze, mégis -elfoglalta valamennyit. Odajött, mint vidám czimbora, összeült a -várurakkal poharazni, kártyázni; nagyokat ittak a fejedelem egészségére: -a bőséges lakoma után aztán stafétát nyargaltatott Bercsényihez, meg a -fejedelemhez, azzal az örvendetes tudósítással, hogy erélyes föllépése -következtében sikerült Kvassó várában a Kvassay urakat, Plevnik várában -a Balassa urakat, a likavai híres Chócs várában az Illésházyakat, -Vág-Beszterczén az Andaházyakat, Hricsó várában az Ákayakat a fejedelem -hűségében megerősíteni, s mindezeket a várakat élelemmel jól ellátni, a -mely tudósításokban épen az nem volt igaz, a mi igaz volt. – Egyszer -majd rajta is vesztett: a midőn Lucskó várából, a Pongráczok fészkéből -is azt a tudósítást irta Bercsényihez, hogy azokat is sikerült a -fejedelem iránti hűségben megtartania; szerencséjére mielőtt útnak -indította volna futárját, érkezett a gyászhír Lucskóra, hogy Pongrácz -Gáspárt, a család legkedvesebb öregét, a ki a császáriakhoz átszökött, a -kuruczok elfogták s rövid processust csináltak vele; ott mindjárt -összevagdalták. – Az már aztán mégis csak goromba állítás lett volna, -hogy e fölött a megölt ur familiája valami nagy örömre van gerjedve. - -A fejedelem és Bercsényi aztán válaszoltak a leveleire, hogy jól van -hát, csak biztosítsa azokat a várakat; hanem maga meg mozogjon -valamerre, a hol ellenséget talál, nem szaladnak azok a várak el. - -– Mindjárt, mindjárt! mondá Ocskay, csak még Lietava várát kell -biztosítani; az még nincs megvédve elég jól az ellenség betörésétől. - -Ezzel aztán a fejedelem, meg a fővezér leveleivel igazolva magát a -várurak előtt, ott hagyott nekik a nyakukon, sub titulo «helyőrség» egy -pár compánia imitt-amott összeverbuvált «talpast» s ment Lietavát -biztosítani. - -Tudta, hogy oda csapatostul be nem eresztik. Lengyel Magdolna -nagyasszony idegen férfihadat a várába be nem bocsát. A kis ajtóra -került. - -Előbb is levelet irt a nagyasszonynak, úgy szólítva őt, hogy «én nekem -legkegyelmesebb asszonyom és rokonom», s úgy irva alá magát, hogy -«legalázatosabb szolgája és atyafia». A levél tartalma pedig odavergált, -hogy egy bizodalmas atyafiságos ügyben kívánná előtte a szivét feltárni. - -Ez a szív, ez volt Lietava várához a kis ajtó. - -Lengyelné nagyasszony, a hogy az ilyen világtól rég visszavonult s -sziveikben megkeseredett hölgyek szoktak, gyülölve az egész férfinemet, -a maga ábrándvilágában alkotott magának egy bálványképet, a kit azután -képzeletében minden férfiui tökélylyel felruházott. Ez az ábrándkép volt -Ocskay László. - -Egy évtizede volt már, hogy felkapta a nevét a hír, s azóta mindig -fényesebb lett: Lengyel Magdolna nagyasszony csak a dicsőséget hallotta -felőle mindenkor. - -Ő maga lefestette az arczképét Ocskaynak életnagyságban, csak úgy a -mások leirása, meg a saját képzelete után, az az arczkép ott állt a -legelső szobájában s annak a nagy aranyos rámája tele volt aggatva -koszorukkal. Valahány diadalhír jött felőle, annyi koszorut raktak a -képe körül, úgy, hogy a babérlevéltől nem látszott a rámán az aranyozás. - -Rá volt irva mindenik koszorura, minő hőstett szerezte azt meg: csaták, -bevett várak neveivel; hanem aztán volt egy óriási nagy koszoru mindezek -felett, a mi a rámát keresztben ölelte, az csupa hervadhatatlan -immortell virágokból volt fonva, a sárga gyopár alapon piros -kakastaréjokból (celosia) kirakva e szavak: «A hű férjek mustrája». - -Minden hősi dicsőségén túl ez volt Ocskaynak a legfényesebb érdeme -Lengyel Magdolna előtt. Ez a legderekabb asszonytartó ember a világon. -Az volt róla a mondása, hogy ha Ocskay valaha meghal, megérdemli, hogy -az asszonyok pulverizálják s kiki a maga férjének egy csipetnyit beadjon -a porából, hogy úgy vegye be az igazi hűséget. - -Ezt mind elhistórizálták a víg czimborák Ocskaynak, s annálfogva ő -nagyon hamar készen volt a maga haditervével. - -Egyedül, még pedig szekéren, ment fel Lietava várába s ott a vár -asszonyának való udvarlás előtt, a várbeli káplánnál tette tiszteletét, -a mi igen jó véleményt támasztott kegyes indulatai felől. -Vendégszobájába felvezettetvén, nemsokára az udvarnok által meghívatott -ebédre; a ki is bizalmasan elbeszélé neki, hogy az urasszony a mai napra -leveté a gyászruháját, s egész pompába öltözött fel, a mi ritka eset, s -csak igen kedves vendég kedvéért szokott megtörténni. - -A déli harangszóra két czifra csatlós jött a vendég ur előtt az ajtót -megnyitni, s azontúl a hány ajtó elé érkezett, a melyen keresztül -kellett mennie, azt két-két más meg más egyenruhás szolga nyitotta -előtte, míg végre a pompás elfogadóterembe megérkezett, a hol az urnő -várt reá. - -Magdolna asszonyság már akkor hatvan éves volt; szikár, összetöpörödött -alak, a negyven év előtti franczia divat szerint öltözve, mintha most -szállt volna alá valamelyik rámájából a sorba állított ősanyaképeknek. A -fejét csupa hamis hajhurkák diszítették. Minden más ember nevetett volna -rajta, ha úgy szembe akad vele. - -Ocskay László szépen kezet csókolt neki. A hosszú szarvasbőr-kesztyün -érzett a kámfor szaga. - -Magdolna megczirogatá kezével a lovag szőke fejét, s azt suttogá: -«csodálatos, nagyon csodálatos». - -S aztán, hogy magyarázatát adja e szavának, odavezette vendégét egy -lefüggönyözött fülkéhez; a függönyt egy zsinorrántással félrehúzta: az -alatt volt az emlékezetes arczkép azzal a sokféle koszoruval. - -– Mintha csak előttem állt volna! suttogá, a képre mutatva. Szeme, -szája, bajusza, hajfonatai egészen ugyanazok. Pedig most látom először. -Ugy-e, hogy magára ismer kegyelmed? - -– Leszámítva a körülirt mondatokat, szabódék Ocskay. - -– Még szerény is! Nem akarja magának tartani a dicséretet. De azt a -legelső mondatot, azon az immortelle koszorun csak elismeri kegyelmed -igaznak? - -Még nem régiben, ha valaki azt mondta volna Ocskaynak, hogy hitvesi -hűségeért koszorut készül a nyakába akasztani, azt mondta volna neki, -hogy «eredj a koszoruddal a tatárba! a mi országunkban a férjek hűsége -nem megy erényszámba: az mindennapi rendes állapot». Hanem ma már volt -oka rá, hogy elfogadja a magasztalást s nagy dolgot csináljon belőle. - -– Bizony kedves asszonynéném (bocsásson meg e czímezésért). - -– De nagyon jól van. Én vérségi rokona vagyok kegyelmednek: a -nagyanyáink Nyáry-leányok voltak, Thurzó püspök feleségének testvérei. -Azt sem neheztelem már, ha kegyelmed nénjének szólít; hatvan éves -vagyok. Megérdemlem a néném czímet. Szólítson úgy. - -– Tehát, kedves asszonynéném, épen az volt az oka e mai váratlan -látogatásomnak, a hitvestársam miatti hűséges aggodalmam. - -– Az Istenért! Meg ne rémítsen kegyelmed! Csak nem történt vele valami -veszedelem? - -– Még nem történt, de erősen fenyegeti. Tudja kegyelmed, hogy az én -sztropkói váram Zemplénben fekszik. Legközelebb a hadi dispositiókat jól -ismervén, tudomásom lett felőle, hogy a hadjárat leginkább azon a -vidéken fog minden részről megkezdetni. Én a feleséegmet és gyermekeimet -félek magukra otthagyni védetlenül. - -– Hozza őket ide kegyelmed! szólt bele Lengyelné asszony, nem is várva -be, hogy kérje rá Ocskay. Úgy lakjanak itt nálam, mintha saját édes -anyjuk szárnyai alatt volnának. Katholika a felesége? - -– Nem. Reformata! - -– Hozza el magával a papját, az énekeseit, a hopmesterét, rendelek a -számukra egy termet, a mit imaházul használjanak. Abban se legyen -fogyatkozásuk. - -– Különösen azért féltem a kastélyomban az enyéimet, mert azt mindenki -tudja rólam, hogy gazdag vagyok; házam kincsekkel megrakva, a mi nagyon -invitálja a martalékra áhitozókat. - -– Hozassa ide kegyelmed az arany-ezüst marháit társzekerekkel; rendelek -számukra biztos boltot, a hol meg lesznek őrizve; hozassa el a -kincstárnokát, a kulcsárját, a strázsa-állóit, őriztesse azokkal. - -– A szép paripáimat is úgy sajnálom ott veszni hagyni, bizonyosan -elragadozzák. - -– Szó sincs róla! Ültesse fel a lovászait, hozassa mind ide az én -váramba. Száz meg száz paripa elfér itten. Szivesen szolgálok -kegyelmednek; egy évig, kettőig, a míg a háború tart; a míg kegyelmed -visszajön értük. - -– Ennyi jóságot majd vissza sem tudok fizetni. - -– Ne is gondoljon rá. Ha itt lesznek a felesége, a gyermekei nálam, -akkor bizonyos leszek felőle, hogy lelkében sokszor meglátogatja -kegyelmed a szegény lietavai özvegyasszonyt, s az nekem elég jutalom -lesz. Jöjjenek minél előbb. - -– Magamnak kell értük mennem. A mostani zavaros világban az ember nem -ereszthet utra magában egy asszonyembert két gyermekkel, s különösen -egynéhány kincsterhelt társzekérrel. - -– Bizonynyal nem. Erős kiséret mellett hozza el őket kegyelmed. Derék -fegyveres csapatot rendeljen melléjük. Mindjárt kiadom a rendeletet a -várnagyomnak, hogy a szulyói sorompónál hagyja meg a vámosoknak, hogy -Ocskay László öcsémet, familiáját, a mikor jön és megy, minden -kiséretestől együtt szabadon járásra-kelésre bocsássák, s a dobogón -általeresszék. Megiratom kegyelmednek a levelet az iródeákommal. - -Erre a levélre volt nagy szükség. – Mert ha Lengyelné nagyasszony a -szulyói sorompót elzáratta, a lietavai útra nem lehetett senkinek -erőszakkal eljutni. Így pedig ötven-hatvan jó fegyveres vitézt be -lehetett juttattni a várba, s az elég volt arra, hogy kenyértöréskor -Ocskay legyen ott a parancsoló. - -A szakács eközben jelt adott a haranggal az ebédre, a hopmester, a -káplán, a felolvasó, az iródeák, a tiszttartó, az udvarbiró, egy pár -szegény szegődi atyafi, egy vándor supplicans, a várnagy, Dorka asszony, -az öreg társalkodónő, segítének végigülni a hosszú asztalt; az urnőnek -azonban a letelepedés előtt még arra is kiterjedt a figyelme, hogy épen -tizenhárman vannak, s annálfogva tizennegyediknek meg a kántor is -behivatott, a ki különben nem volt kellemetes személy. - -Ocskay az egész asztalt tartotta beszéddel. Míg ezelőtt nem rég rá nem -lehetett volna birni, hogy valami hőstettét elbeszélje, bárcsak a -legbizalmasabb jó barátai előtt is, most úgy dicsekedett, mint egy -obsitos katona, ez előtt a sok apró-cseprő idegen szájtátó előtt. - -Mikor elhagyta a várat, már kezében volt Magdolna asszonyság -engedélylevele a «cum gentibus» bejövetel iránt. - -Az urnő áldását adta a fejére. - -Ez a vár is be lett volna hát véve szép szerével. - -Még egy vár volt hátra: Budetin. - -Ha valaki repülni tudna, félóra alatt ott lehetne Lietava várából, olyan -közel vannak egymáshoz. Hanem ez csak madárnak, vagy kőszáli kecskének -való út, vagy olyan embernek, a ki szökik s nem gondol a nyaka -törésével. Igaz járatban levő embernek vissza kell kerülni megint a -szulyói vaskapuhoz, körüljárni a várakat, s úgy térni fel a vár mellett -Zsolnáig; onnan azután dobogó hidon keresztül a tulsó partra, ott van -Budetin vára. Abban lakik a budetini borz. - -Ez Ozmondának az apósa. - -Hogy mivel érdemelte meg a budetini borz nevet, annak czifra históriája -van. - -Hanem az nem tartozik ehhez a történethez. - -Elég annyit tudni belőle, hogy Szunyoghy Gáspár uram háza tájékán bátran -kizöldülhetett a legszebb petrezselyem, mert azt soha látogató vendég le -nem taposta. Abban a jó hirben állt, hogy semmiféle utját és módját a -szerzésnek nem rest megragadni, ha az a keze ügyébe kerül; s még eddig -nem találkozott olyan ember, a kit ha a balsors Szunyoghy Gáspár urammal -összehozott, valami tollát annak a keze között ne hagyta volna. -Ékesítette még ezenfelül a mesemondásba való szertelen fösvénysége is. -Nem jöhetett ahhoz vendég olyan órájában a napnak, hogy azzal a szóval -ne fogadta volna: «ejnye de kár, épen most végeztük az ebédet», ha pedig -valaki kibőjtölte nála a vacsorát, bizonyos, hogy hideglelést kapott -tőle. - -A mellett durva, goromba ember volt, a ki nem tudott úgy megszólalni, -hogy valakit meg ne sértsen. Csupán egy esetben volt nála kivétel. Ha -észrevette, hogy valakin könnyű szerrel lehetne nyerni valamit. Ahhoz -aztán megint egyszerre olyan nyájas lett, hogy majd a talpát csókolta -meg, veszekedő mogorvasága átváltozott kiállhatatlan hizelkedéssé; csupa -nádméz lett, a mi természetesen csak addig tartott, a míg megkapta, a -mire ácsingózott; akkor aztán megint iparkodott olyan goromba lenni, -mint a pokrócz. - -És ezt az embert okvetlenül meg kellett látogatni Ocskay Lászlónak. - -Még mindig nem lehet megérteni a tervét. Az egyre zavarodik és nem -tisztul. - -Este fele járt, mikor Ocskay László négylovas szekerével a budetini vár -kapuján behajtott. Kiséretül csak tiz lovasvitézt hozott magával. Az -egész csapatja Zsolnáig kisérte, azt odaát hagyta a Vágon túl. A város -és a vár oly közel esik egymáshoz, hogy a kürtszó áthallik innen oda. - -Budetin nem valami erősség, a külső sánczait, az őrtornyot nem is őrzi -senki. Arra Gáspár úr nem tart kenyérpusztítót. Az udvarán hat mérges -komondor végzi a vendégbejelentés tisztét, s az uraság maga a belső -kastélyban éjjel-nappal bezárkózva lakik; minden bejáróján vasajtó, -ablakain kidülledő vasrostélyok s a feljáró lépcsője olyanformán vezet -fel az előtornáczba, hogy annak a két oldalán keskeny ablakocskák -vannak, a miken át az érkezőt onnan belülről szemügyre lehet venni, s ha -kell, puskatüzzel is oldalba köszönteni. - -Ismerte ezt a helyet jól Ocskay. - -Mikor a bezárt vasajtóhoz ért, megdöngette azt a fokosa fejével, hogy -csak úgy viszhangzott bele az egész kastély. Háromszor is kellett azt -ismételnie, míg onnan belüről megszólalt egy hang, a mely olyan volt, -mintha be volna rozsdásodva. - -– No, ki a mennydörgő mennykő az odakinn? - -– Vendég, gróf uram. - -– Hogy tudod, hogy gróf? Hiszen nem látsz a vasajtón keresztül. - -– Ismerem kegyelmedet a kellemetes szép hangjáról. - -– Ki látta ilyen későn alkalmatlankodni! Mit akartok? Az én házam nem -vendégfogadó. Falu végén van a korcsma. - -– De én épen ide akarok szállni. - -– Én? Én? Minden bolond «én». Kinek hínak? - -– Ocskay László! - -– Micsoda? Az a gézengúz? - -– Nem. Az a másik. Az a derék ember. - -– Mehetsz a pokolba. Neked nem nyitom ki az ajtót. - -– Akkor petárdával vettetem be, mégis bemegyek. - -– Ez actus majoris potentiæ! - -– Nem az. Exmissióból jövök. - -– Ki a tót fránya exmittált? Nekem a fejedelmed nem parancsol. - -– A császár nevében. - -Erre úgy tetszett, mintha odabenn halk suttogás támadna, s nehány percz -mulva csörömpöltek az ajtót elzáró keresztrudak, kulcs nyikorgott a -zárban, tolóretesz karistolt, s a vasajtó felnyilt. - -Ott állt az érkezők előtt a budetini borz. Első tekintetre igazolta a -találó elnevezést. Épen olyan behuzott nyak, meggörbült hát, kurta kezek -és lábak, az orrig feldúzott száj; az ember nyáron is prémes bekecsbe -volt öltözve, otthon is prémes ellenzős sipkában. A szeme előtt nagy -gömbölyű üvegü pápaszem. - -Ocskay megölelte a kedves házigazdát. - -– Hát rám sem akart ismerni, kedves urambátyám? - -– Az okulárémtól. - -– Az okuláréjától? - -– No igen, hát az olyan üveg, a mivel irást olvasni közelből jó, de -messziről embert megismerni nem jó. - -– Ejnye, de okos pápaszemre tett szert, kedves urambátyám. - -– De mit urambátyámozol te engem? - -– Hát nem vagyunk-e atyafiak? Hiszen tudja! - -– Tudom, az én nagyanyám meg a te nagyanyád két vénasszony volt. De csak -hagyd azért az urambátyámozást; maradjunk a «per tu»-nál, mintha csak -együtt őriztünk volna disznókat. - -– Jól van öregem. Hát ereszsz bennünket egy kicsit beljebb innen az -ajtóból. - -Gáspár úr feltolta a szemüvegét a homlokára, hogy jobban lásson. - -– Vagytok-e még többen? kérdé elszörnyedve, mikor meglátta, hogy -nyomakodik fölfelé a lépcsőgádoron vagy tiz ember, mindenik hoz valami -uti motyót magával. - -– Ne félj semmit. Ezek mind visszamennek a cselédszobába, ott lesz a -helyük. - -– Hát te mikor akarsz tovább menni? - -Ez a kérdés elég okát találta abban a fenyegető körülményben, hogy az -utolsó egy pár fegyveres egy nagy nehéz vasládát hozott fel a lépcsőn. - -– De biz itt akarok maradni éjszakára, szólt Ocskay s aztán a katonákhoz -fordult. Azt a ládát vigyétek csak be a belső szobába. Aztán kimehettek. -A lovakat lenyergelhetitek. - -– De én nálam még csak vacsorát sem kapsz, mert itt semmi sincs. - -– Beérem azzal, a mit a gazda maga eszik, ha szépen megkinálnak vele: -«egyetek eb vendégei, ha az ördög idehozott». - -– Én nem szoktam egyebet vacsorálni, mint fekete retket, meg kenyeret. A -borom mind megnyulósodott, azt nem ihatod. - -– Lesz itt bizonynyal, a ki vacsorát tud főzni. - -– Biz itt nincs. A szakácsném férjhez ment. Nincs asszony a háznál. - -Ocskay László odasúgott az öreg fülébe: - -– Hát «Ozmonda»? - -Az öreg még mélyebben nyomta a sipkáját a fejébe. - -– Ahá! Hát ennek «érzi eb-orrod a szagát?» Ez csalt ide látogatóba? -Dej’szen «orrod tőle foghagymás!» Abból meg épen nem eszel. – Dej’szen -nincs is itt! Ki mondta, hogy itt van? Bolond volt, a ki mondta. Az én -házamba az a személy soha be nem teszi a lábát. A ki miatt szegény -Gáspár fiam elölte magát a török háboruban. - -– Valljuk meg az igazat, hogy agyonitta magát. - -– De az asszony miatt való bújában, mert csapodár volt! Te is huztad a -szénáját, lélekadta! - -– Nem biz az, hanem a miatt, hogy sokat vesztett a kártyán, s te nem -küldtél neki pénzt, hogy az adósságát kifizesse. - -– Hát mi köze ahhoz a kutyáknak? Azért Ebkérdi Pál a neve, a ki a menyem -után tudakozódik. - -– Hát hiszen nem is az után tudakozódom. - -– Ne is tudakozódjál. Mert ha itt volna is, nem azért volna itt, hogy te -veled csipi-csókát játszon. Az én házam nem fürdőház, a hova mulatni -járnak. Ha jön: nem azért jön ide. - -– Nem ám, hanem azért, mert mikor kiátkoztad, elfelejtetted a hozományát -is kiátkozni a házadból. - -– Fogadatlan prókátornak tudod-e, mi a fizetése? Tyuktojás négylábú -állattól. Ha itt tartom a parafernumát, kamat jár az után. - -– Jár bizony, a mit Ozmonda fizet te neked. - -– Micsoda? kiáltá fel Gáspár úr, feltaszítva homlokáról a sipkáját. Hát -gorombáskodni jöttél ide hozzám? A saját nemesi portámra? - -– No csak ne lökj ki az ajtón, öreg. Nem is azért a másikért. Igen -nevezetes dolgom van veled. Nem úgy kereslek, mint kedves atyámfiát. - -– Úgy nem is találsz meg. - -– Nem is mint Ozmonda apósát. - -– Úgy még kevésbbé. - -– Nem is mint derék, közbecsülésben részesülő, igaz buzgó hazafit. - -– Úgy meg legkevésbbé. - -– Hanem kereslek úgy, mint hirhedett istentagadó, vérszipoly sadduceus -uzsorást, a ki szorult embereknek irtóztató kamatokra pénzt kölcsönöz. - -– Akkor már itthon vagyok. - -Gáspár úr egyszerre megjuhászodott, a mint ilyen szépen megadták a -tisztességet. - -– De már akkor foglalj helyet, kedves babám. Van pipád? Rágyujthatsz. -Adjak hozzá dohányt? Megállj, majd én megtöltöm a pipádat, mert te -nagyon meg találod tömni. – Hoztál valami zálogot? - -– Hoztam. Itt van a vasládámban. Az összes ékszereim, a miket a wsetini -diadalnál szereztem. - -– Add ide a kulcsát, majd én felnyitom. Nesze a bükfatapló, csiholj ki -magadnak. - -Gáspár úr átvette a láda kulcsait s felnyitogatá a závárokat; aztán -felemelte a nehéz vasajtót. - -– Hűh! Mennyi irtóztató kincs! szaladt ki a száján. Egy dominiumért meg -nem lehetne szerezni valamennyit. - -– Én még drágábban vettem. Egy sánczot adtam érte, a minek az árka tele -volt halottakkal. - -Gáspár úr nem tudta, hogy melyiket vegye kezébe a sok közül előbb. - -– És ezt a marhasokaságú kincset egy ilyen gézengúz csak úgy egy -kardcsapással megszerzi. - -– Hát őseink ezt az egész országot nem kardcsapásokkal szerezték? - -– Aztán mennyi pénzt akarnál kapni erre a zálogra? - -– Nem sokat. - -– Én pedig inkább sokat adok, mint keveset. - -– Értem. A sokat nehezebb megadni valaha napján s könnyebben ott vész a -zálog. - -– Ördögöd van, hogy kitaláltad. No hát mennyit adjak, édes öcsécském? - -– A mennyit akarsz. - -– Jó lesz ezer arany? - -– Egészen jó lesz. - -– Csakhogy a pénzemet nem tartom idehaza nálam. Itt bizonyosan -elrabolnák, felvernének érte. Jó lesz, ha foglalóba adok ötven aranyat? - -– Az is jó lesz. - -– De én ezt a kincsesládát sem tarthatom idehaza, mert rajtam rontanak -érte. Tudod, hogy a mi ilyenféle ingó-bingóm van, azt ki szoktam vinni -Lengyelországba, Krakkóba: ott biztos helyen van. Ezzel magamnak kell -odamennem, s az sokba kerül. - -– Viselem az utiköltséget. - -– De kiséretet is kell magammal vinnem, hogy az úton ki ne foszszanak a -hajdemákok. - -– Megtérítem a katonák zsoldját. - -– Azalatt meg a házam idehaza őrizetlen marad. - -– Itt hagyom ezt a tíz huszárt, a kit magammal hoztam. - -– Hát azok kinek a rovására esznek? - -– Az enyimre. Mindennapra kijár nekik egy arany. - -– Ha ne ha. - -Az lett belőle, hogy «egy dénár, két dénár, neked semmi se jár», Ocskay -nemhogy kapott volna ötven arany foglalót, hanem még ő fizetett huszat -Gáspár uramnak. - -– Aranyos ember vagy, édes fiam. Aranyos ember. Ugy-e bár, itt maradsz -vacsorára? - -– Ha lesz egyéb is, mint fekete retek. - -– Ne busúlj, drága kincsem, olyan vacsorát kapsz, hogy a körmödet is -megnyalod utána. Szereted-e a szép asszony főztét? Mondd csak, mi a -kedves eledeled? Megkészíttetem, ha a föld alól teremtem is; ne félj, -angyalkám. Megyek; kiadom a rendeletet. – Nem zárjuk be addig azt a -ládát? - -Attól félt, hogy Ocskay kilop belőle valamit. Úgy tekintette már azt, -mint a sajátját. - -Ocskay nevetett s kituszkolta Gáspár urat. - -– Siess, mert éhes az ember. Aztán a mi jó és drága, hozasd elő. - -Gáspár úr szaladvást iramodott ki a szobából, hogy mentől hamarább -visszatérhessen. - -– Mindjárt itt lesz a szép asszony főzte, kiálta visszatéret még az -ajtóból. - -– Hát mégis csak van asszony a háznál? - -– Nem mondtam én, hogy nincs. Csakhogy nem minden bolond ember számára -van itthon. Aztán én nem igértem neked mást, mint jó vacsorát. Punktum. -Azontúl semmi. Az én házam nem fürdőház; azt mondom. - -– No jól van. Hanem már most hát nekem adj irást in optima forma ezekről -a zálogba tett holmikról, s azon ki legyen téve minden egyes darabnak a -neve, formája, és a többi. - -– Hát hisz azt bolond nélkül is tudom. Ezt bizd reám. Tudom én mindennek -a nevét. Ez bracelet, ez reliquiarium, ez diadema. Fel lesz irva, kiben -van saphir, kiben smaragd, opál; ne félj, semmi ki nem lesz cserélve, ha -egyszer visszaváltod. Egész életemben mindig ezt tanultam. Úgy értek -hozzá, mint egy ötvös. Soha se gazdálkodtam lábasmarhával, mindig csak -arany- és ezüst-marhával, ebbe nem üt bele a dög; széna se kell neki, -mégis kitelel. Nézd, milyen gyönyörű billikom, mekkora türkizek benne! -Micsoda remek csatt. Ezt egy fejedelem viselte valaha! Meg ez a -pendeloque! ezekkel az igazgyöngyökkel. Ismerem a munkát. Nem csinál -ilyet más, mint Benvenuto Cellini. – Elenchust csinálok róla; egész -éjszaka fenn leszek mellette. - -Ezalatt egy kopott ruhás csatlós bejött s elkezdett teríteni az -asztalon. Gáspár úr nem szándékozott a vendégét az ebédlőterembe -fárasztani. Ott bizonyosan nagy rendetlenség lehet. Itt is jól lehet -lakni a kis szobában, csak legyen mivel. - -– Hát aztán csak kettőre terítenek? kérdezé Ocskay. - -– No hát mi bajod vele? Én, meg te, az kettő – Bécsben is. - -– De én úgy tudom, a hol háziasszony van, az együtt szokott az asztalnál -ülni a vendéggel. S te magad mondtad, hogy van. - -– Van hát! No hát itt van. De hát ahhoz neked semmi közöd. Az én menyem -tisztességes asszony, annak az ilyen garázda, korhely, csélcsap -kákompillével, mint te vagy, semmi dolga. - -Gáspár úr megint kezdett már goromba lenni és ha már átvette volna -Ocskaytól azokat a kincseket, bizonyára nyomban úgy beleveszett volna, -hogy még a vacsora is megmaradt volna elköltetlenül. - -– Jól van öreg, jól. Tudom én azt, hogy minden ember tele van -erkölcscsel, a ki te hozzád tartozik. Hanem hát megállj: majd mutatok -neked még valamit. - -– Ugyan mit mutatsz még nekem? - -– Gyere ide ehhez a ládához. Hát úgy-e, hogy sok szép kincs van itten? - -– Látom, hiszen nem vagyok vak, mint az apád volt. - -– Tehát ezekre, a miket itt látsz: adsz nekem ezer aranyat zálogbérül? - -– Megmondtam már. - -– No hát várj. Ennek a ládának van még egy rejteke, a mit nem mutattam -meg. Most idenézz. - -Azzal a láda felnyitott ajtaján egy szegfejet félretolt Ocskay s arra a -belső lemez felemelkedett, a ládaajtó kettős fenékkel birt; a rejtek -tele volt gyémántos, rubintos gyűrükkel, lánczokkal, diadémokkal; -gyöngysorok egész pamatszámra, álomnak is képtelen kincshalmaz egy -rakáson. - -– Hűh! szörnyedt fel, nagyot hördülve Gáspár úr; mikor ezt meglátta, a -tíz körme egyszerre markolásra görbült. Ezt is mind raboltad? - -– Meghódítottam, öreg. Tüzes sárkány ült rajta. Előbb levágtam mind a -hét fejét, úgy vettem el tőle. - -Igaz, hogy biz azokat őrizte egynehány tűzokádó ágyu Wsetin várában. - -– No hát ezekre mennyit adsz? - -– Ohó! Ezek is a többihez tartoznak. Én az egész láda kincset értettem. - -– Nem úgy atyafi. Azt mondtad: ezer aranyat adsz arra, a mit már látsz, -a vason keresztül pedig nem láthattál. Ezeket itt, ha nem akarod -elfogadni, nem is vagyok kénytelen itt hagyni, elfér mind az iszákomban, -magammal hordhatom lóháton. Kell? Nem kell? - -Gáspár urnak valami jutott eszébe. Nagyon okos világ van most. A halált -olyan olcsón adják, a bolondoknak. Egy ilyen bolondnak, mint Ocskay -László, milyen könnyű valami olyan helyre lépni, a hol beszakad alatta a -föld, s összecsukódik a feje fölött, akkor potom zálogárban itt maradna -ez a temérdek sok kincs mind. - -– Megállj csak! Hátha nem igazi ez a drágakő féle, meg ezek a gyöngyök? - -– Az a te tudományod. Vizsgáld meg sorban. Azt mondod, úgy értesz hozzá, -mint egy ötvös. - -– Értek is. De az soká fog tartani. Te addig mit csinálsz? Édes tuba -galambom! Könyvet adnék, hogy olvasgasd, ha volna. Szereted-e a -muzsikát? - -– Magam nem értek hozzá. - -– No hát majd lesz más, a ki ért hozzá, gyönyörüséges szép öcsém. Egyben -itt lesz. - -Azzal az öreg maga kezével helyezett az asztalra még egy pár -czintányért, evőeszközöket, poharat, sótartót hozzá. - -– Mindjárt jövünk! Azzal kiment. - -Tehát már többen jönnek! - -Rövid időn visszakerült, kezeit dörzsölve, s a nyakát még mélyebben -huzva a válla közé. - -– Készen van már a vacsora. Mindjárt hozzák! - -Tehát többen hozzák. - -Ő azonban azonnal hozzákezdett a munkához. Letette a láda mellé a -gyertyát. Az asztalon nem lesz arra szükség, hisz a száját félhomályban -is megtalálja minden ember. A mellé tette a pamlag bőrvánkosát, a földre -az ólomkalamárist, az összehajtott iv papirost; még egy ókulárét tett -fel a szemére: úgy kezdte el szemle alá venni legelőbb is a drágaköves -ékszereket. - -Azonban felhozták a lukullusi nagy vacsorát. A szépasszony főztét. Maga -a szépasszony is megjelent, a hogy illik, kimenteni magát a vendég -előtt, hogy olyan rossz a vacsora. Méltán tette, mert biz az rossz volt. -De hát a szépasszonynak minden főztét jónak kell találni, mikor maga -főzte. - -Ozmonda valóságos falusi háziasszony volt; egyszerün öltözve, a köténye -szalagján a csomó kulcs, fején a csipkefőkötő, az arcza piros a tűztől, -mert a tűzhelytől jött; igazi derék kis falusi menyecske: a milyennek -Szunyoghy Gáspár uram menyének szokás lenni. - -– Ah! jó estét Ocskay uram! Ezer esztendeje, hogy nem láttam -kegyelmedet. Ezzel üdvözlé házuk vendégét Ozmonda. - -– Talán rám sem ismer? - -– Bizony csak alig-alig. Mi hozza kegyelmedet mi hozzánk? - -– Látja kegyelmed. Egy kis zálogügy az apósával. - -– Hát már kegyelmed is kölcsön vesz pénzt? - -– A hadaim zsoldját kell fizetnem s másunnan nem kapok. - -– Eresztené őket szélnek. - -– Ők nem eresztenének ám. - -– Tehát tessék leülni a mi szerény vacsoránkhoz. Apám-uram méltóztassék. - -Gáspár úr épen még egy harmadik nagyítóval is dolgozott, egy antik -ékszeren a művész nevét betüzgetve. - -– No csak ne háborgassatok itt most engem: üljetek le, faljatok. Majd én -utoljára magam elé veszem a tálat. - -Ozmonda és Ocskay leültek egymással szemben. Olyan közel voltak, hogy -suttogva is beszélgethettek. - -– Volt kegyelmednél megint a fehér barát? kérdé Ozmonda. - -– Micsoda fehér barát? - -– Az, a kinek kegyelmed meggyónt. Ő meg kegyelmednek vissza. - -– Nem volt. Különben is barátnak nem hiszek többet. - -– És így apáczának sem? Hát nem mondtak igazat? - -– Bezerédy rajta vesztett! - -– Mert előbb járt a nyelve, mint a lovának a feje. Okos ember előbb -tesz, azután beszél. Tudja kegyelmed, hogy azóta le is fejezték őket? - -– Bezerédyt? - -– Meg a sógorát és az ezredesét. - -– Hihetetlen! - -– Persze, hogy hihetetlen, mert apácza mondja. Itt van nálam az itéletük -párban. Egerből kaptam. - -Ocskay ajka reszketett, a míg e halál-itéleteket végigolvasá. - -– Kegyelmednek adom. Elteheti. Hasznát veszi, súgá Ozmonda. - -Ocskay előtt kigyótánczot jártak a sorok. - -– No hát, drága öcsém uram! rivallt közbe egy szörnyű nyájasan recsegő -hang: kegyelmed se nem eszik, se nem iszik? - -Ocskay csak most vette észre, felrezzenve, hogy Gáspár úr ott ül már az -asztalnál. Mikor került oda? - -Ő előtte bizony megfagyott a czintányéron a tokány. Egy falat nem ment -le a torkán. - -– Talán nem jó az a tokány? - -Biz az kozmás is volt; de nem az volt a fő hibája: hanem az a -halálitélet hozzá. Ocskay egy eczetes zöld paprikát dugott a szájába, -azt rágta össze, hogy enni lássék. - -Gáspár úr pedig falt, mint egy vadállat. Teletömte a pofáját hussal, -felugrott az asztaltól, visszafutott a ládához s ott rágta tovább, -egyet-egyet harapva hozzá a magával vitt kenyérből, s próbálgatta az -aczélráspolylyal, hogy igazi-e az a gyémánt abban a gyűrűben? - -Más ételt hoztak: Ocskaynak az sem izlett. - -– Megkapta kegyelmed az én levelemet? kérdezé Ozmonda suttogva. - -– Az hozott ide. - -– Csak az? - -Ozmonda nagyot nevetett. - -– Ugyan ne vihogjatok annyit! mordult fel Gáspár úr, mind -belekonfundáltok a studiumomba. - -– Hát valamivel csak kell mulattatni a vendéget. - -– Hozd elő a hegedűdet s muzsikálj neki, nem bánom. Ő is szereti a -muzsikát, s az engem sem zavar. - -Ozmonda előhozta a hegedűjét. Felhangolta, megpengette; aztán -félrehajtotta rá a fejét, oly csábosan, negédesen, s rákezdte a nótát: - -«Ne szomorkodj, légy víg!» - -Ocskaynak eszébe jutottak róla az isztriczei kastélyban látott viziók. - -Aztán a többi: - -«Kinek van, kinek van karikagyűrűje.» - -– Ugyan menjetek a pokolba azzal a czinczogástokkal! Most a te -«karikagyűrűd»-et irtam be ide az elenchusba, solitaires gyűrű helyett. -Ha muzsikálni akartok, menjetek át a másik szobába, vagy nem bánom a -harmadikba, a honnan nem hallik ide a czinczogás. - -Jó ember ez a Gáspár úr, addig, a míg a klenodiumokat végigszemlélgeti. - -Ozmonda és Ocskay szót fogadtak: annyira elmentek a házba, a mennyiről a -muzsikaszó ide nem hallatszott. Az Ozmonda szobája lehetett. - -A szép hölgy ott is csak folytatta a nótákat, míg arra került a sor, -hogy: «Három piros kendőt veszek, Ha fölteszem, piros leszek, Piros -leszek, mint a rózsa, Rám illik a babám csókja.» - -Ocskay Lászlónak eszébe jutott Czinka Pannának a jó tanácsa. - -Mit is mond az a nóta? - -– Ohó! lovag uram! szólt Ozmonda, eltaszítva őt magától: ez nem -Deliancsa, a czigány leány! - -Ocskay lelke belejutott abba az örvénybe, a mely sodorja az embert -magával alá egész a mélységek fenekéig. - -Megragadá a hölgy kezét. - -– Ozmonda! Te egy kegyetlen játékot üzesz velem. - -– Én nem vagyok oka, ha játék. - -– Már egyszer őrültté tettél. Futó-bolond lettem miattad. - -– Hát én nem lettem az te miattad? Nem én kerestelek-e fel mindenütt: a -ki futottál előlem, a ki elbujtál előlem? - -– De most rám találtál? - -– Oh nem! Az az Ocskay László, akit én kerestem, a kit én birtam valaha: -az nem te vagy. Mikor legközelebb vagy is hozzám, egy egész hideg ég áll -közöttünk. Te az égben jársz, én a földön. - -– Az égben? szólt Ocskay nagyot sóhajtva; hajh, ott már nekem nagyon -kevés dolgom van. Megcsömörlöttem a mannától. Paradicsom-undor állt -belém. Szégyenlem a ragyogást. Rossz szivem lett. Olyan rossz, mint a -tied. Összeillünk. - -– Hm. Tudnék én valamit mondani. - -– Mondd el. - -– Mikor a temesvári táborban találkoztunk, akkor magadtól is ki tudtad -azt találni. - -– Mert ki hagytad találni. - -– Ki hagytam találni, mert akkor volt valakim, akit megcsalhattam érted; -de most csak magamat csalhatom meg. - -– Nem értelek. - -– Akkor buta vagy. Tehát hadd rágom a szádba. Akár egy nehézfejű -iskolásgyereknek. Ausztriában, az osztrák törvények szerint, egy -katholikus és egy protestáns között való házasság semmis és érvénytelen. - -Ocskay minden idegein, mint a galvanütés, vonaglott végig ez a szó. -Összeborzadt. - -Honnan jön reá ez a hideg? Talán a falak fújják rá ezt a légvonatot? - -Nagyot hallgatott és hosszan elbámult a végtelen semmibe. - -A mély, feneketlen sötétségből két égő csillag világított eléje, a mik -egyre közelebb jöttek hozzá, a csillagtávol billió mértföldnyi távolából -egész oda, oda a közelébe: Ozmonda szemei voltak azok. - -Oh, milyen szédítő mélység van egy ilyen égszinkék ragyogó szempárban! -Bele kell esni… - -Sokáig hallgattak mind a ketten. - -Az óra tizenegyet vert éjfél előtt. Annak az órának is épen olyan -berozsdásodott hangja volt, mint a gazdájának. - -Ocskay Ozmonda keze után nyult, s azt suttogá neki: - -– Mikor mégy vissza Pálffy bánhoz? - -Ozmonda szemeiben az a két vészcsillag nagyot lobbant. Megnyilt már a -fényokádó örvény. - -– A mikor te parancsolod, súgá odasimulva Ocskay vállára. Ez órában, ha -úgy kivánod. - -– Valami izenni valóm van hozzá. - -Ozmonda fölkelt a helyéről és bezárta az ajtót. - -– Mondd el. - -Senki sem háboríthatta őket. - -Az öreg úr ott ült a kincsek között, s azt onnan meg nem mozdítja semmi. - -– Mit izensz? Beszéld el. Szóljunk csendesen. - -S beszéltek csendesen. - -Nagyon sok izenni valója lehetett Ocskay Lászlónak Pálffy bánhoz, mert -még a hajnalsugár is ott találta, a mint suttognak csendesen. - -Épen nyolcz órát recsegett a régi fali óra, mikor Ocskay Lászlónak -eszébe jutott, hogy még egy Szunyoghy Gáspár is van a világon, a ki -meglehet, hogy maga is csupa carbunculussá vált a sok gyémánt és rubin -között. - -Biz annak a szobájában még akkor is égett a gyertya, pedig már egészen -világos volt odakinn. - -– No az ördögök tánczoljanak a nyakadon! Ezzel fogadta jó reggelt -fejében a gazda a vendégét. Nekem ugyan rossz éjszakát csináltál. Egész -éjjel nem hunytam be a szememet; mind a te czókmókodat irtam össze. Soha -ennél több irkafirkám életemben nem volt. - -Az igaz, hogy egész codicillus volt a leirása a zálogban hagyott -drágaságoknak. - -– De még le is kellett újra irnom. Az egyik példány veled megy, a másik -itt marad. Ird alá, hogy láttad. - -Ocskay bele sem tekintett a lajstromba; oda irta a végére, hogy -«láttam.» A magáét beledugta a tarsolyába. - -Azután átadta a láda kulcsait Gáspár urnak. - -– A rejtekben levőkért kapsz megint egy ezer aranyat. Itt van az irás -róla. Hanyadik van ma? Ötödik szeptember. Husz nap mulva érte jöhetsz. - -– Itt leszek minden bizonynyal. - -– Ha addig el nem visz az ördög. - -– Ne félts tőle: jó emberem az nekem. - -Ozmonda fölhordotta a csatlóssal a reggeli lakomához valókat. Maga -kedves háziasszonyi pongyolában jelent meg. Még akkoriban nem itták a -kávét: korhelylevesen kezdték. (Sok mai ember nem is tudja talán, hogy -mi ez? Káposztalé játsza benne a főszerepet.) - -– No hát mi ez? pattogott Gáspár úr. Korhelylevessel traktálsz ma -bennünket? Azt gondolod, minden ember hajnalig tivornyázott, tánczolt, -dorbézolt az éjjel? Ostoba asszonynép! Hosszú haj, rövid ész! Ugyan -hoztok-e még valamit? - -Ez a hajdunak szólt, a ki egyre hordta fel az asztalra a liptói brinzás -döbönt, a lépes mézet, a birsalma liktáriumot, a füstölt pisztrángot, -meg a malaczkocsonyát. - -– Egy kézfogóra elég volna! - -Azzal elkezdett a hajdura pörölni tótúl. Ez a legválogatottabb neme a -gorombáskodásnak: tótúl pörlekedni. - -– Jaszná sztrela gladova! Ti, sztari opicza. Ti! - -Ott volt már a zsebében a kincses láda kulcsa! Lehetett már -gorombáskodni kedve szerint. - -– No öcsém! a lovaid nem akarnak várni, rég be vannak fogva az udvaron. -Nem indulsz még? - -– Sietek már. - -– Hát csak eredj! Menyemasszony, takaríttassa el az asztalt! - -De bizony Ozmonda nem fogadott szót; hanem az eltávozó Ocskay karjába -kapaszkodva, úgy kiséré azt ki a tornáczig, s odáig is sokat suttogott a -fülébe. - -Gáspár urnak többszörösen kellett figyelmeztetni Ocskayt, hogy üljön fel -már, mert a lovai nagyon ugrándoznak. - -Csak hogy nem kergette már. - -Ocskay pedig, mielőtt kilökette volna magát az ajtón, visszafordult az -öreghez, s azt mondá neki: - -– Kedves czimborám. Mondanék még egyet. Odahaza sztropkói váramban van -nekem még egy kis ezüstmarhám is, a mit szintén szeretnék a -gondviselésed alá bizni. - -– Hogyan van, kedveském, angyalkám? Hogyan mondod? rebegé Gáspár úr s -Ocskay kezét odavonta a keblére s bedugta a bekecse alá, úgy dédelgette. -Micsodácskád van te neked még otthon? - -– Abból a wsetini szerzeményből az ezüstféle, a mit nem hordhatok -mindenütt magammal, mert nagyon sok. - -– Mennyi lehet? - -– Nem méregettem biz én mázsával, csak azt tudom, hogy Wsetinből négy -társzekéren küldtem haza: hat ló volt mindenikbe fogva. - -– Négy társzekér ezüst! Jaj, te aranyember! Kincsbányába törtél be. Akár -csak nagypénteki lidércztűz vezetett volna rá! Idehozd mind. Én biztos -helyre teszem. Soha senki meg nem kapja. Gyere ide hozzám. Lakjál nálam. -Holtig eltartalak. Tekintsd a házam a magadénak. Invitálja meg kegyelmed -is, menyemasszony, a kedves uramöcsémet. Legyen szerencsénk minél -hamarább. - -– Három hét alatt itt vagyok, mondá Ocskay, kezet szorítva az öreggel -is, a menyével is. - -Azzal, az itt maradó csatlósainak kiadva az utasítást, szekerébe vetette -magát s egyedül visszahajtatott Zsolnára. - -Mikor Ozmonda és az ipa a lépcsőgádoron visszalépdegéltek, azt mondá -Gáspár úr magában: - -«A czudar zsivány.» - -Azután pedig egész fenhangon mondá Ozmondának: - -– Mit szólsz? Nem vágják le addig a nyakát? - - - - -AZ ÉDES OTTHON. - -Vannak olyan boszorkányos esteli bogarak, a mik alkonyatkor a mezőn járó -embert körüldongják, mindenhová elkisérik, hasztalan űzi, csapkodja -őket, el nem maradnak tőle. - -Néha egy nótát ki nem tud az ember a fejéből verni. Ott énekel az -folyvást a fejében, el nem tudja hagyni, még mikor magában imádkozik is, -erre a nótára fújja azt is. Néha meg egy-egy szó, egy mondás üldözi az -embert, elverhetlenűl, makacsabbúl, mint az a veszett cserebüly. - -Ha Ocskay László ezt a szót meg nem hallottá tudta volna tenni: -«Ausztriában nem érvényes a katholikus és a protestáns közötti -házasság». - -Ki innen! Ki a fejből, a szívből, a vesékből, átkozott gondolat! – -Visszatért az megint. Megitta a borral, felszítta a mezők illatával, a -szemtelen pacsirták mind azt énekelték a levegőben, – egygyel több -csábító varázs, mely a csillagokat lecsalogatja az égből, hogy -szeressenek aláhullani a földre, pedig csak addig csillagok, míg odafenn -vannak, ha ide leestek, lesz belőlük idomtalan hideg kő. - -Ocskay összeszedte a megmaradt kuruczait s elindult velük együtt -Sztropkóra. - -Senki sem küldte oda, se Bercsényi, se a fejedelem. - -A felesége sem írta neki egy szóval se, hogy «jőjj». - -Terve volt-e? Maga elől menekült-e? - -Terve volt. Nem zavarta már ki őt abból semmi. Meglehet, hogy nem látta -előre, mily végtelen keserűség fog abból támadni, ha ez a terve sikerül. -Meglehet, hogy tudott valami megnyugtató gondolatot találni, a miért -jövendőjét fölépítse. Vagy semmi sem vezette már, csak a lánczaikról -elszabadult szenvedélyek. Utánuk dobta a gyeplőt, mikor megvadultak s -már most azok aztán viszik! - -Otthon épen nem várták. Ilonkát egészen meglepte férje hazaérkezése, -különösen az, hogy ilyen nagy fegyveres kiséretet hoz magával, holott -ezen a tájon híre sincs az ellenségnek. Járnak-kelnek ugyan száguldozó -csapatok a megriadt hadból, de azok mind kuruczok, nem lehet tőlük -tartani. Mi oka lehet Ocskay Lászlónak, hogy kétszáz lovassal kisértesse -magát, mikor a feleségét jön látogatni? - -Férj és feleség pedig egymásnak az arczából olvas. Titkos irás az arcz, -de annak, a ki a kulcsát bírja, nyitott könyv. - -– Mi történt, hogy olyan véletlenűl megjöttél? kérdezé az asszony. - -– Ejh, hát nem örülsz-e annak, ha haza jövök? felelt a férj. - -Aztán észrevették magukat mind a ketten, s mosolyra fordíták a -tekintetüket s megcsókolták egymást. - -(Csengett e közben az a nóta: «Rám illik a babám csókja.») - -Hisz az ilyen találkozásnál örülni szokás. - -– Régen láttalak benneteket, mondá Ocskay. Mit csinál a kis ember? - -A legkisebbet csak egyszer látta még, a mióta világra jött. Ilonka vitte -utána a táborba. - -– A kis ember bizony roszul van. - -– Mi baja? - -– Talán csak az, hogy foga jön, de meglehet, hogy valami ki akar rajta -ütni. A bába sem tudja még megmondani. - -– Ezért volt olyan bús az arczod? - -– Ezért. - -– Menjünk oda, hadd látom. - -Ilonka odavezette férjét a kis betegéhez, a kit még mindig ölben kellett -hordani a dajkának. A kis ember nagyon rosz volt ma, egyre sírt, s -olyankor minden gyerek rút. Az apja megcsókolta az arczát a kis fiúnak, -a mitől az még siránkabbá lett. Ilonka megjegyezte, hogy az apai csók -nem volt ezúttal oly hosszan odatapadó, mint máskor. Azután ő maga vette -a karjára a kis babát s tudott vele mindenféle bűbájt elkövetni, a mitől -a gyermek elcsendesűl: kigömbölyödik az arcza, a szemei felragyognak, a -szája visszakapja csigaalakját. Várta, hogy az apa most csókolja meg, -mikor kis angyalka lett belőle. Nem jutott neki eszébe. Csak annyit -mondott, hogy az nagy baj lenne, ha most valami küteget kapna a gyermek. - -Ilonka aztán nagyot bámult nagy léleklátó szemeivel a férjére, mit akar -ezzel mondani: «nagy baj lenne, ha ez a gyermek valami küteget kapna»? -Hiszen bizonyos, hogy annak ez nagy baj, de hű gondviselés mellett -elmulik veszedelem nélkül. De talán másnak is baj? Kinek? - -Azonban hát meg volt az ok a bánatos, aggodalmas arczhoz, nem kellett -azt keresni. - -A nagyobbik fiát nem engedte Ocskay maga elé hozatni; a kisebbiknek a -baja ragályos lehet, s azt már ölelte. Félő volt, hogy a ragályt átoltja -a nagyobbikba is, ha apai göngédségében részelteti. Azzal csak csak úgy -az ablakon keresztül beszélt. - -– Hát anyád hol van? kérdezé egyszer Ocskay, széttekintve s bámulva, -hogy a nagyasszony hiányzik a kedvencz unokája mellől. - -Ilonka arcza egy pillanatnyi zavart árult el. - -– Édes anyánk haza ment Lévára. A számtartója a gazdasági ügyek végett -sürgetősen kérte, hogy menne haza. - -A szemei tagadták, a mit a szája mondott. - -– És mikorra igérte, hogy visszajön? - -Ilonka arczán még nagyobb lett a zavar. - -– Talán az őszszel, szüret után. - -De most már az ajkai is elárulták, hogy valami elhallgatott baj van -odabelül, a sírást elfojtó rángatózás látszott rajtuk. - -Itt valami háborúság esett! gondolá Ocskay s aztán töprengetett annak az -okain. - -Azonban elérkezett az est. Vacsorához hivták az uraságokat. Házi káplán, -plébános, hopmester, tiszttartó együtt szokott ülni az asztalnál a vár -urával, azok már ott voltak az étteremben. - -Alig ültek le az asztalhoz, a midőn megszólalt az estharang. Ocskay -buzgó katholikus volt. Szokása volt, a mint a harangszót meghallá, az -evőeszközt letenni s aztán imára kulcsolni a kezeit az arcza előtt. S -ingerűlt volt, ha valaki ilyenkor ránézett. Ellenben nagyon megvárta az -asztaltársaság pápista tagjaitól, hogy ők is imádkozzanak magukban, a -kálvinisták pedig azalatt ne csörömpöljenek kanállal, kés-villával. - -A mint ima végeztével az összetett kezeit elvette a szemei elől, csak -akkor vette észre, hogy Ilonka eltünt az asztalfőről. - -Egy kicsit neheztelt érte. Ez mégis túlságig vivése a kálvinista -puritanismusnak. Mire való ez? Felkelt és utána ment a belső szobájába. - -S a mint a nyitva feledett ajtón betekintett, a bámulat megállítá -lépteit. Ilonkát ott látta térdepelni az imazsámolyon egy -Boldogasszonykép előtt, s még hallhatá az Ave Mária végszavait: «imádj -Istent érettünk…» - -Megrendült egész valója. Odasietett az asszonyához, a mint az Áment -kimondá s felölelé térdepeltéből. - -– Mi ez? Te a szűz Máriához imádkozol? - -Ilonka odaborult férje keblére s nagyot fohászkodott. - -– Nem bírtam tovább kiállni azt a gondolatot, hogy én más templomba -járjak, mint a hová te jársz, hogy a kis fiamnak ne én tanítsam a -vallást, s áttértem a te hitedre. - -Ocskay úgy érzé magát, mint mikor a rosz, vásott kölyket az édes apai -áldásteljes kéz egy pár egészségre váló vesszőütéssel eszére téríti, -«nesze virgács! te semmirekellő»! - -Lopni indultatok! Körülkertelt tilos paradicsom almafájáról lopni! Nesze -virgács! - -Most aztán súgjátok-búgjátok egymásnak, hogy «Ausztriában a katholikus -férjnek nem hitvese a protestáns feleség!» – A feleség is katholikus -már. - -Az egész szenteknek egyességét hallotta chorusban kiáltani a feje -fölött. «Estél lefelé, mi megragadtunk, felemeltünk!» - -Minő nagy áldozat volt ez ettől az asszonytól! Ha te férfi, földi -hazádat készülsz elcserélni, ő elcseréli inkább a mennyei hazáját s -megakadályoz abban, a mit tenni akarsz. - -– Mikor történt ez? kérdezé Ocskay. - -– Mult úr napján, szeptember ötödikén. - -– Reggel, az első harangszónál? sietett Ocskay kérdezni. - -– Akkor. Te megálmodtad talán? - -– Igenis megálmodtam. - -Épen akkor sugá a fülébe Ozmonda: «A katholikus férjnek nem felesége -Ausztriában a kálvinista asszony.» - -Milyen hirtelen kezük van az odafenn levőknek! - -Danolhatja már az éjbogár, hogy «Három piros kendőt veszek!» - -– Ezért hasonlottál meg az édes anyáddal? kérdezé Ilonkától, erősen -magához szorítva a hű teremtést. - -– Ezért. - -– Ő soha sem fog tehozzád visszatérni. - -– Soha. Kitagadott, elátkozott. - -– S te eltűrted az ő haragját, az ő anyai átkát, hogy semmi se -válaszszon el tőlem többé. Óh, milyen nagy lelke tud lenni egy -asszonynak! - -– Csak a tieddel akar egyenlő lenni. - -Ocskay félrefordítá az arczát. Ez a szó arczulverés volt neki. Roszabb a -szégyen-pironságnál az érdemetlen dicséret. - -Odahajolt s lecsókolta a könyeket a felesége szeméről. Igazán szentelt -viz! - -Ebben a pillanatban egy új – nem, nem új: a visszatért régi világban -érezte magát. Hányszor találta ő fel elhagyott nemesebb részét lelkének -ez asszony közelében! Most ujra visszakerült hozzá. Elfelejtett haragot, -büszkeséget, őrjítő szenvedélyt, mindazt, a mi lángol, a mi fölindulást -csinál s megolvasztja a gyémántot, a férfijellemet; az egész vulkántüzet -ki tudta oltani két ilyen kicsiny könycsepp! - -Ezen a napon Ocskay ismét boldog ember volt. Kincset talált ember. -Otthagyta a kincseit Budetinban: az a másik ki van fizetve, nem adósa -neki. Itthon nagyobb kincset talált annál, nincs szám, a mi annak az -értékét ki tudja fejezni, – és feltalálta saját magát: az is nagy -drágaság! A ki azt elveszti, ugyan keresheti! - -Ilonka beteg gyermeke mellett töltötte az éjt. - -Korán reggel azzal az örömhirrel jött a férjét felkölteni, hogy a kis -ember már egészen jobban van, foga jött, az kinozta meg annyira, már -vége van a láznak, nem lesz belőle kanyaró. - -S ezzel az örvendetes fordulattal aztán egyuttal a nagyobbik fiu is fel -lett szabadítva a keserves vesztegzár alól. - -Micsoda ugrálás volt, mikor az anya megmondta neki, hogy szabad átmenni -az apához! Dehogy várta meg, hogy felöltöztesse valaki! Kiugrott az -ágyából s úgy futott mezitláb, egy ingecskében az apa szobájáig: odabujt -melléje az ágyába; ölelte, csókolta, el nem eresztette. Még akkor is -átölelve tartotta a nyakát gyönge kis karjaival, a mikor elaludt a -keblén. Fel is kaczagott néha az álmában, hítta az öccsét: itthon az -apa! – suttogott neki: «Kedves Ferikém!» Egyszer meg sírva fakadt, -Ocskay megcsókolgatta az arczát; arra aztán megszünt sírni, még jobban -odabujt mellé s kis kezével az arczát czirogatá. - -Nem hangzott többé Ocskay fülébe a nóta: «Három piros kendőt veszek!» - -Egész nap boldog volt. - -Van valami mennyei varázs abban az otthonban! Ezen a büvkörön nem tudnak -a kisértetek keresztültörni. - -Eltöltött egy egész hetet otthon. Eljárt vadászni, a gazdaságát bejárta; -szántatott-vettetett; rendeleteket adott ki, mint aki nem gondol többé -arra, hogy ezt a birtokot nagyhamar el is veszítheti. A századait -szétosztotta a falvakra. - -Futárjai jártak-keltek azalatt Egerbe, Érsekujvárra, a fejedelemhez és -Bercsényihez, s meghozták, hogy mi hir van odakinn a zavaros világban? -Tökéletes chaosz volt. Mindenki kergetett egy másikat, a míg maga -szaladt egy harmadik elől. A háboru csak úgy pásztánként folyt, mint a -nyári eső. - -Saját ügye felől nem mert tudakozódni senkitől: mindenkitől tartania -kellett. Pedig nagyon szerette volna megtudni, hogy milyen indulattal -vannak iránta a fejedelem udvaránál? - -Egyszer aztán Egerből visszatérő futárja hozott neki egy csomagot doktor -Wolffiustól. Ezt valódi jó barátjának tartá. - -A felbontott csomagban pedig talált Ocskay – kávét és semmi mást. Egy -betü irást sem hozzá. - -Mit akar ez jelenteni? Doktor Wolffius nemcsak, hogy igen jól tudja, -hogy se Ocskay se felesége a kávét nem iszszák: töröknek való kotyvalék -az; de ő saját maga a legnagyobb ellensége a kávénak, a mit lassan ölő -méregnek nevez, s mindenkit elrémit tőle. - -Mit jelent hát ez a kávé? - -Rájött. Kitalálta. «Cave» latinul azt teszi hogy «vigyázz magadra»! - -Ismét zúgni kezdett a feje. – Előszedte Blaskovich és Pestvármegyei -leveleit s ujra elolvasá. – A lőporos zsákon igen jól lehet aludni, a -míg az ember meg nem tudja, hogy mi van benne? - -Szégyenleni kezdte, hogy olyan gyönge volt, hogy fele utján megállt. -Asszonyköny, gyermekfecsegés szétzavarta furfangosan kiszámított tervét. -Pedig hiszen ezek is ép úgy fenyegetve vannak, mint ő maga. Ha az apát -notába ejtik, a feleség és a gyermekek is földön-futókká lesznek, s ha -nagyobb veszedelem éri az apát, még el is zárják őket. Bezerédy és -társainak példája nem volt-e elég? - -Minek ez a tétovázás? - -Sokkal több lépés történt már előre, mint hogy vissza lehetne térni! - -Felkereste Ilonkát. Ott találta őt a gyermekei szobájában. - -– Fontos szavam van hozzád. Nekünk, minden megmozdítható értékünkkel -együtt, rögtön el kell hagynunk ezt a kastélyt. - -Ilonka elsápadt, s hült ajkkal rebegé: - -– Futnunk kell innen? – Ki kerget bennünket? - -– Még magam sem tudom. De sejtem, hogy nem maradhatunk itt békében. -Azért jöttem ide, hogy elvigyelek benneteket magammal. - -Ilonka a rémület indulatkitörésével ragadá meg férje kezét. - -– Ocskay! Mit akarsz tenni? - -Ocskayval tudatta ez a hang, ez a tekintet, hogy a lelkébe látnak. -Takarózni akart. - -– No hát mit akarok tenni? Micsoda nagy dolog? - -– Óh én nem tudom kimondani annak a nevét. Az rettenetes egy szó. De -neked nem szabad azt megtenned Ocskay; vagy halva láss engem előbb. - -– Őrült vagy-e? Miről beszélsz? - -– Nem, nem, nem! Nem viszesz bennünket oda! - -– De hová? Asszony! - -Ilonka felkapta a karjára bölcsőben alvó kis gyermekét, a másikat -megragadta karjánál fogva, aztán visszarohant a férjéhez, s térdre veté -magát előtte. - -– A Krisztus kínszenvedéseire kérlek, Ocskay. Szűz Mária hét sebeire -kérlek, édes uram, egyetlenegy boldogságom, életem, mindenem. Ne vigy a -kárhozatra mindnyájunkat, magaddal együtt! Nézd a gyermekeidet. Ezt a -két ártatlant, aki még nem vétett se Isten, se ember ellen! Ne öld meg -őket örök életükre! Ne hagyj rájuk egy rettenetes örökséget! - -Ocskay kőszoborrá érzé magát zsibbadni. Nem birt elfutni ez előtte -térdeplő csoport elől. Nem birt felelni. Az anyja által feltartott kis -poronty úgy nyujtotta feléje kezeit, esdekelve, míg a nagyobbik, -átnyalábolva egyik lábaszárát, úgy iparkodott őt fogva tartani. - -– Ugy-e apám! Nem megyünk labanczot játszani? - -Az igazmondó gyermekszáj kiejtette a rejtegetett szót. - -Ocskay nagyot nevetett. Kinos nevetés volt. Mintha a gyermek szavára -tenné. - -– Bolondság! Dehogy megyünk, fiacskám. Ilonka, szivem, csendesítsd le az -apróságokat. Ez nem gyermekeknek való scéna. Aztán majd menjünk át a -másik szobába, ahol csendesen beszélhetünk erről. - -Ilonka bölcsőjébe fekteté a kisebbet, s a nagyobbikra ráparancsolt, hogy -maradjon mellette és ringassa. Aztán bátor léptekkel, elszánt tekintetü -arczczal követte férjét a mellékszobába. - -Amint egyedül maradtak, Ocskay egyszerre, indulatosan odafordulva -nejéhez, érdes hangon mondá: - -– Neked az anyád beszélt valamit felőlem? - -– Igen. - -– S te ezért vesztél vele össze? - -– Ezért. - -– És nem azért, mert pápista lettél? - -– Az később történt. - -– Ezért hagyta el a házadat haraggal? - -– Nem úgy. «Én küldtem el» őt a házamtól haraggal Én mondtam neki, hogy -soha ne lássuk többet egymást! - -Ocskay hüledezett. Ezt az asszonyt ő még nem látta soha! Őtet, Ocskayt, -meg nem verte még, meg nem félemlítette még soha senki. – Mostan verik, -s egyik ijedtségből a másikba ejtik. - -– Oly hirt mondott rólad, folytatá az asszony, a miért elkergetem magam -elől a saját édes anyámat is és nem nézek rá többet soha. - -Ocskay most látta, hogy mi lakik ebben a szivben! Oda nyult Ilonka keze -után s egy vezeklő bágyadtságával hajtá le fejét, halkan rebegve: - -– Engem nagyon eláztattak a fejedelem előtt. - -– De te tisztára mosod magadat? - -– Nagyon sok ellenségem van és nagy, igen nagy emberek. - -– Soha sem féltél ellenségtől. Nem számláltad, hányan vannak? s nem -mérted singgel, milyen magasak? Győzd le őket! - -– A fejedelem maga ingerült ellenem. - -– Ez nem ok arra, hogy őt elhagyd. Te! A Rákóczy mennyköve! A népnek -félistene! Minden imádságba belefoglalt nevü ember! – Nem! Az nem -történhetik meg! - -– Hallgass meg! Oly ártatlan vagyok minden árulási büntől, mint a ma -született gyermek; és mégis annyira ellenem van támasztva minden külső -látszat, hogy ha törvény elé állítanak, még védeni sem tudom magamat. -Egy szó nem igaz abból, amit vádképen a fejemhez vágnak és mégis egy -szót sem tudok abból elhárítani. Nem tudom, hol kezdeni a védelmemet. - -– Én talán tudom. – Ne haragudjál meg érte, édes jó uram, ha én te neked -most tanácsokat osztok. – Hidd meg nekem, hogy sok keserves álmatlan -éjszakákon át tusakodtam én e fölött magamban s nem volt senkim, a kivel -közöljem, mint ez a kis ártatlan csecsemő ott a keblemen, a ki még szót -nem ért. Annak zokogtam el vértveritékező kinos óráimban: óh te kis néma -lélek, súgd meg nekem, mit tegyünk itt? – Mit is mondott? – Eredj oda, -Ocskay László! a hol vádolnak; – lépj oda az ellenségeid közé és hivd -fel őket: «Ki vádol, mit tud ellenem?» Kérj birát, kérj törvényszéket s -állj meg előtte felemelt fővel. Beszéljetek! Ha megjelensz közöttük, -mind elnémul. – Mit tudnak ellened felhozni? A czigány leányt! - -Ocskay összerándult. E szónál Ilonka arczán mély pirulás terjedt el. -Odafekteté az arczát férje keblére, s ismét azon az ismerős szelid -hangon szólt hozzá: - -– Ne haragudj rám, hogy ezt felhoztam. - -– Ezt is anyádtól hallottad? - -– Ezt is. Felelj rá meg biráidnak, vádlóidnak, ha szemedre lobbantják. -Mondd nekik: «A czigányleány dolgában nem ti vagytok a biráim; abban a -dologban egyedüli birám a feleségem, ha ő elitél, ha megbüntet, -kiszenvedem. Ha vétettem, csak a karikagyűrűm ellen vétettem: s az nem -más dolga, csak az asszonyomé. - -S ez a biró már meg is hozta az itéletet: megölelte, megcsókolta a -hűtelen rossz urát. - -Ocskay elérzékenyült. Ölébe vonta a nejét, s gyöngéden beszélgetett -hozzá: - -– Jó angyalom voltál mindig; most is az vagy. Bizony mondom, hogy soha -el nem hagylak téged. Igazolja hozzád való szeretetemet az, hogy most -itt vagyok nálad. De szükséges, hogy magammal vigyelek: épen azért, mert -szeretlek. Bolond világ van most a kurucz táborban. A trencséni nagy -kudarczért, a porba omlott fényes nagy tervekért mindenképen -áldozatbárányt, bűnbakot keresnek. Bezerédyt már lefejezték. A híres, -tapasztalt hadvezért, a kinek a kis ujja többet ért, mint az egész -Ocskay László, a ki csaknem oda volt nőve a fejedelem szívéhez, a -tanácsban bölcset, a hadban eszest, a kit nem pótolhatnak mással. -Megölték. A nélkül, hogy a rendes curia elé állították volna, a nélkül, -hogy rendes hozzáértő assessorok előtt a Tripartitum szerint -védelmezhette volna magát: egy elfogott levél csalfa tanubizonysága -mellett, értetlen katonák juryja által elitéltették; itéletét a -fejedelem elé nem is terjesztették, hogy kegyelmet ne gyakorolhasson. A -lábához tették a fejét. Engemet is oda akarsz-e küldeni ebbe a -farkasverembe? Azt akarod-e, hogy karácsonyi ajándéknak a fejemet -küldjék meg neked? - -Ilonka borzadozva ölelte, szorította magához ezt a féltett drága főt. -«Nem. Nem!» - -– Én nem tervezek semmi rosszat, folytatá Ocskay. Bizony mondom neked, -hogy nem szándékozom semmi árulást elkövetni. De annyi eszem van, hogy -megkötözött kézzel nem adom oda magamat, hanem lőtávolban akarom magamat -tartani, hogy ne én kérjek, hanem más kérjen engem. Bünöm még nincs; de -van itt Sztropkón sok felhalmozott kincsem. Egész tárház tele ezüsttel. -A kiknek erre van éhük, azoknak az én fejem csak appetitorium s a -gyermekeimé csak poszpász. El akarlak titeket, meg a kincseimet tenni a -kezük ügyéből. Akkor azután majd én kerülök a kertajtó felől. Ne tarts -te semmitől. Nem szököm veletek ellenség földére. Itt van az én kis tót -impériumom, a hol én vagyok a kis-király. Annak egy kulcsos völgyében -van egy erős vár, Lietava. A jó Lengyelné nagynénéd vára, ki hozzád -vérszerinti rokon. Ahhoz foglak vinni. Ő már értesülve van felőle és -nagy szivesen fogad. Hallhattad hiréből: derék magyar asszony, soha -idegen még vendégül sem lett a kapuján bebocsátva. Ő nála fogtok -maradni, a míg én fölöttem a zivatar elvonúl. – Csak azt akarom, hogy te -és gyermekeid, a kik az én kincseim vagytok, aztán meg az ezüst -angyalkáim, a miket annyi mások szeretnének feleségül venni, fiúvá -fogadni: egyszer biztos, hozzáférhetlen helyen legyetek, a hol a labancz -se, de a kurucz se férhet majd hozzátok; akkor aztán majd megmondom, -hogy ki vagyok, hogy mindenki hallhatja, te is meghallhatod s szégyent -nem hozok a fejemre. De csúfságot sem hagyok tenni rajta. Megértettél-e -hát drága bálványom? - -Ilonka el hagyta altatni lelke nagy gondjait. Leginkább megnyugtató volt -rá nézve az, hogy Lietava várába Lengyel Magdolnához viszi őket Ocskay. -Lengyel Magdolna hirét emlegette a félország: buzgó híve volt ő a -nemzeti ügynek, bőkezű az áldozatokban és szigorú a hűségben. A ki -rosszat akar, az nem viszi oda ő hozzá azokat, a kiket legjobban szeret. -A gyanu lelohadt. - -– Csak azt fogadd meg, hogy gyermekeidre azt a nevet hagyod, a mit -büszkén viselhetnek. Mást nem kérek tőled. - -– Fogadom hitemre, hogy olyan fényes nevet hagyok a számukra, a mi az -ország elsői közé lesz egykor följegyezve. - -– Mert lásd, édes férjem: én attól a gondolattól nem félek, hogy jöhet -idő, a mikor talán földönfutók leszünk, a mikor talán idegen földön -kezünk munkájával kell keresni a kenyerünket s szalmás gunyhó alatt -huzzuk meg magunkat. Én arra készen vagyok. De hogy becsület nélkül -éljünk, azt én a világ minden dicsősége közepett sem tudnám soha -elviselni. - -– De hát ki mondja ezt? - -– Anyám mondta. Mikor utoljára megcsókolta a két gyermeket, így szólt: -«úgy tartson meg benneteket az Isten, a hogy apátok megtartja a -becsületet!» - -– Rettenetes mondás! - -– Nem az, Ocskay. Ez természetes kivánság. Mert ha egy apa el akarja -temetni a gyermekeit, akkor jobb, ha azok előbb meghalnak. - -Ocskay arcza boszus indulatra torzult. - -– Nem! Te nem vagy az! súgá engesztelő szóval a nő, homlokáról lesimítva -a redőket. A te fiaid nagyra fognak nőni. Olyan nagyra, mint az apjuk. -Megyek rendeleteidet foganatba venni. Még ma összemálháztatok minden -drágaságokat, holnapra rendelheted a társzekereket. - -Ocskay még egyszer visszavonta magához a távozni akaró asszonyt s -arczába nézett, oly közelről, hogy szemeikben megláthatták egymás -arczait. - -– Hát te? Te nem itélsz-e el engem? - -– Miért? Én nem tudok rád semmit. - -Már elfeledte. - -Derült arcza, ragyogó szemei, forró csókja bizonyítják, hogy elfeledte, -– megbocsátott. - - - - -IDEGEN HÁZNÁL. - -Vajmi nehezen tudta Ilonka megszokni a lietavai életet a sztropkói után. -– A szép mosolygó vidék helyett az Ondova mentén azt az örökké egyforma -rengeteg erdőséget látni itt köröskörül; a bástyafalakról letekintve, a -szédületes mély völgy fenekén a ködös árnyékot, s csak a hol a hegyek -nyugat felé egy kis nyilást engednek, ott találni egy kis darab -külvilágot, kéklő rónával, kertek közül kivillogó toronytetőkkel. - -A sztropkói erdőben nem volt más vad, mint nyúl. Ott lehetett sétálni a -szép vigályosokban; a kis Gáborka bátran elmehetett a jobbágyfiúkkal -epret, gyöngyvirágot szedni a pagonyba, nem kellett félteni: itt pedig -csak két vadász, meg négy sinkorán kiséretében lehet az erdei sétára -vállalkozni. Onnan a bástyatetőről sokszor láthatja Ilonka, a mint nagy, -nehézkes fekete állatok előczammognak az erdőből, a tisztásra, ha jó -kedvük van, játszadoznak, bukfenczeznek, felmásznak a nagy szál fenyőre, -aztán megragadják körmös talpaikkal a fa háncsát s úgy ereszkednek le, -hogy az egész élő fa kérge mind a körmük alatt foszlik végig. Mikor meg -éhesek, lebaktatnak a vetések közé, megriasztják a tehéncsordákat: a -népség nagy riogatással rohan elő a faluból, hogy visszakergesse őket -erdeikbe. Itt a medvék vannak otthon. Be kell érni a bástyákon való -sétával. Az ember olyan, mintha fogoly volna. - -Aztán Sztropkón annyi mindenféle tenni-venni való volt, a mi a magyar -háziasszonynak az élete. Már hajnalban fel szokott kelni, munkásoknak, -cselédeknek rendeleteket osztani; kaszásoknak, béreseknek főzetni, -termést betakarítatni, konyhát ellátni, szapulásra felügyelni, -cselédveszekedésben békebiráskodni, s mindent meglátni és mindenütt -kitüntetni, hogy az asszony érti a házi dolgot legjobban; azért is úgy -kell menni mindennek, a hogy ő parancsolja. - -Lietaván mindezekről szó sincs. Nincs itt semmi gazdaság: azt kívül -végzik a majorban, ide csak a készet hozzák. Régi, a háznál vénült -cselédek nem várnak parancsszót; úgy tudják már, mint a pap a misét, -hogy mi a teendőjük, s hiába is parancsolna nekik valaki valami újat, -mert nem tennék meg: nagyobb urak, mint a vár asszonya. Későn kell -fölkelni, s aztán éjfélen túl fönn lenni, mert a ház asszonya így -szokta. - -Az öreg asszonyság tele van rigolyával. A hosszú fogadott özvegyélet, a -világtól elzárt magábanlétel túltengette a kedélyét mindenféle -furcsaságokra. Ellenszenvei vannak némely szín, illat, ruhaszabás ellen; -nem hallhatja a gyermeksírást, a kakaskukorítást. Napjában háromszor -imádkoztatja az egész háznépét, s megtartja a pénteket és a -kántorszerdát; orvosságot szedet minden emberrel a csizió szerint, akár -van baja, akár nincs, tele van babonával s azt akarja, hogy azt más -ember is komolyan vegye: a jóságával öli meg az embert, s nem veszi -észre, hogy ezzel lesz a legkiállhatatlanabb zsarnokává a környezetének. - -Mikor Ocskay László odahozta a várába a feleségét, megfogadta neki -minden szentekre, hogy úgy fog rá gondot viselni, mint az édes -gyermekére. Ha megigérte, meg is tartotta. Ilonkának még a bástyákra sem -lehetett felmenni, hogy friss levegőt szíjon, nála nélkül s minthogy -fogadása tartotta, hogy kedves vendégét még a szellőtől is megóvja: alig -eresztette ki a szobából, ha csak tökéletes szélcsend nem volt odakünn, -naplement után pedig a nyusztprémes palástja nélkül nem bocsátotta -sehova. - -A hosszú, éjfélig nyúló estéken pedig ott kellett ülni Ilonkának a -nagyasszony szobájában a kandalló mellett. Mind a ketten fontak a -kerekes guzsalyon. Lietava völgyében terem a legszebb len, s azt már -félszázad óta fonja saját kezével, szöveti saját takácsával Lengyel -Magdolna asszony: almáriomok vannak tele a sok virágos abroszszal. És a -mellett mesél. Hosszú, szomorú végű történeteket, a mik egymásnak adják -a befejezéseiket, mint Sheherezáde regéi. Csakhogy ezek mind igaz -történetek. Ezeknek a tót impériumban fekvő várkastélyoknak a -történetei. Majdnem mindenikben fordul elő, hogy azok közül, a kik -egymást szeretni tartoznának, valamelyik megcsalja a másikat, a minek -aztán szomorú következései lesznek. Ilonkának rosszul esik ezeket -hallgatni. Otthon az anyja házánál soha semmiféle emberszólást nem -hallott. Mendemondától, családi botrányoktól úgy őrizték, mint a -pestistől. Balladákat éneklő diákokat sem engedett az anyja soha a -házába bejönni. Ezektől csak később, asszony korában hallott egy pár -versben elénekelt regét Ilonka, s azt hitte, hogy azok költött dolgok. -Most aztán mint igaz történeteket kellett neki azokat végighallgatni. -Milyen gonoszak a férfiak? Megtörni a hitvesi esküt annyi nekik, mint -egy diót megtörni. Néha aztán az asszony is boszút áll magáért. Vannak -azonban asszonyok, a kik nemcsak magukért állnak boszút, hanem tíz-húsz -más megcsalt asszonyért is. Mert az asszonyok meg gyöngék. A férfiak -azért buknak el, mert erősek, az asszonyok azért, mert gyöngék. Nincs -rettenetesebb állat, mint az asszony, a ki a tilalmasba szerelmes. Példa -rá a Páter Péter története. Az is nem rég ment végbe itt a Vágmentén: -két család nagy romlásával. Ilonka úgy borzadott ettől a rémtörténettől, -a mi eltartott három estén keresztül. Hiába kérezkedett a fiacskáihoz, -Magdolna asszony nem eresztette: azt mondta, hogy nem jó az alvó -gyermeket éjjel megcsókolni, mert lunátikus lesz tőle. Nem is kell a -fiúgyermeket nagyon anyásnak nevelni. - -Hanem e rémmesék bevégezte után mindannyiszor odavezette Magdolna -asszony Ilonkát a saját kezével festett ideál arczképe elé Ocskay -Lászlónak s elmondá felőle, hogy ime ez az egy ember a kivétel annyi -ezerek közül, az egyetlen igaz képmása a hűségnek: méltó, hogy minden -asszony oltárt emeljen a képe előtt s tömjént füstöljön rajta. - -Ilonkának ez a sok magasztalás sem esett jól. Egy asszony sem szereti -azt, ha a másik asszony az ő férjét dicséri, még ha minden kifogáson -fölül álló öreg, tisztes asszonyság is. Aztán a hitvesi boldogság nem -keresi a dicsekedést. Hallgatva szokták azt rejtegetni. Van abban valami -babonás érzés; olyanforma, mint az, hogy az anyák nem szeretik, ha -valaki azt mondja az ölben tartott gyermekükre: «ejnye de szép gyermek!» -– Félnek a «megveréstől». - -És ezt mindennap háromszor kellett Ilonkának végighallgatni. - -Hiszen ott állt ő előtte Ocskay Lászlónak a képe, szünet-szüntelenül, -nem kellett azt neki vászonra festve mutogatni, nem is volt más -gyönyörűsége, mint mikor felmehetett a nyugati bástyafokra s aztán onnan -nagy merengve elbámulhatott arra a kis völgynyílásra, a honnan -várostornyok látszanak ki az alacsony kertek közül. Azok Budetin és -Zsolna tornyai. - -Mikor elvált tőle Ocskay László, azt mondá neki: - -– Most csak maradj itt békében, drága kincsem, míg vissza nem jövök -hozzád. Én most innen Budetinba megyek. – Pénzt kell szereznem az öreg -uzsorástól. Nála hagytam az aranykincseimet zálogban; de pénzt csak -akkor ád, ha Lengyelországból visszatér. Erre pedig azért van szükségem, -hogy az ezredemnek kifizessem a hátralevő zsoldját, különben szétoszlik -a nép. Ha valami izenni valód lesz hozzám, küldd a leveledet Budetinba, -Szunyoghy Gáspár uramnak a házához: ott megkapom. - -Ilonkát egészen megnyugtatta ez a szó. Ha Ocskay pénzt akar szerezni az -ezrede számára, akkor ez nem annak a jele, hogy el akarja hagyni a -zászlóját. Az is tudtára volt Ilonkának, hogy Ozmonda grófnő Szunyoghy -Gáspárnak a menye. Azonban ő felőle egészen nyugodt lehetett. Hiszen -Ozmonda Rákóczy fejedelmi hitvesének kebelbarátnéja, s azonkívül is, -mint Ilonka hirül vevé Ozmonda saját leveléből, még tavaly apáczává -lett. Hogy gyanakodhatott volna reá? - -Egyszer Magdolna asszony meglepte Ilonkát azon, hogy a budetini völgy -felé mereng, vágyó tekintettel, imára kulcsolt kezekkel. - -– Ne nézd te olyan nagyon azt a várat, szólalt meg az ábrándozó háta -mögött Magdolna asszony. Nem jó az embernek olyan nagyon soká nézni egy -tájékot, mert még megteszi, hogy a helyébe jön. - -– Azt szeretném én, ha ide jönne, szólt felsóhajtva Ilonka. - -– No, no leányom, soha se kivánjon az ember meggondolatlanul valamit, a -mit nem ismer. Tudod-e te, hogy híják azt a várat, a mit most olyan -elbámulva néztél? - -– Budetin! - -– «Minden jó lélek dicséri az urat!» Vess keresztet magadra, mikor ezt a -nevet kimondod! - -– Rossz lelkek laknak talán ottan? - -– Annyival inkább rossz lelkek, mert szép testben járnak. - -– Én ismerek egyet, a ki onnan való, az egy igen áldott jó teremtés. -(Ilonka Ozmondára gondolt.) - -– Ne higyj neki. Mentül jobban mutatja jóságát, annál jobban féld a -harapását. Mihelyt budetini sarjadék, bűnök tarisznyája, ha férfi, ha -asszony. - -– Ez egy apácza. - -– Ne higyj neki! Ha budetini leány azt mondja: apácza, akkor bizonyosan -«anyácza», maga mondja «soror», mások tudják «mater». Megállj: majd este -a fonásnál elmesélem én neked a budetini szép Katinka történetét, a mi -az én leánykoromban esett meg: meglátod abból, hogy micsoda szellet jár -a budetini várban? - -Ilonka el akarta magától hárítani ennek a regemondásnak az élvezetét. - -– Ismerem én már azt a történetet. - -– Honnan ismered? - -– Éneklő diákoktól hallottam versekben: a fülkébe zárt leányról. - -– Éneklő diákoktól, ugy-e? Csakhogy azok nem tudták ám a történetnek a -végét, mert azt mindenki elhallgatta. A poétaság a hazugság remeklése. -Úgy mondani el egy történetet, hogy az a hallgató szivének tessék; úgy -végezni a balladát, hogy a ház ura ráköszöntse a tele poharat. Mert ha -elmondaná végig az igazat, a hogy megtörtént, ebrúdon löknék ki. Hiszen -majd elmondom én azt neked. Hitetlenség, csalfaság, hamisság mind, a mi -a budetini várból kiszármazik. Arczczal se fordulj feléje soha. S oda ne -ereszd a drága jó uradat hozzájuk, mert a milyen igaz, hogy Ocskay -László tiszta szinarany, olyan való igaz, hogy a budetiniak kezében még -az arany is megrozsdásodik. - -Ilonka nem mondta meg Magdolna asszonynak, hogy a férje épen oda ment -most. - -Este aztán elmesélte neki Magdolna asszony, a kerekes guzsaly pergése -mellett a szép Katinka történetét. - -– Az én leánykoromban történt ez az eset; az egész világ beszélt róla: a -szép Katinkáról. Magam is ismertem: igaz, hogy hét vármegyében nem -lehetett találni párját, a milyen szépség volt. Az egész világ ifja úgy -bomlott utána! Kiitták volna a czipőjéből a Hegyalja borát. De -valamennyi ifjú gavar között csak egy birta elnyerni a szivét -Katinkának, a Gimesi Forgách fiu, István volt a neve. Olyan jól -emlékezem rá, mintha tegnap láttam volna. Délczeg, nyalka levente volt; -megakadhatott rajta akárki lányának a szeme. Hanem a leány apjának, -Szunyoghy Gáspár uramnak, sehogy sem tetszett a legény. Neki nem volt -elég gazdag. Ő Katinkát az oroszlánkői Jakusich Lázárnak szánta. Az is -derék egy lovag volt; csakhogy nem járt ott, a hol a szépséget -osztogatták. Olyan sűrűn tele volt nőve a pofája szakállal, hogy míg meg -nem szólalt, nem tudta az ember, hogy melyik a képes fele az -ábrázatjának. Ugyanaz a Jakusich Lázár volt az, a ki arról lett -nevezetessé, hogy török fogságra került volt, a szolgájával, Bugyi -Péterrel. A törökök, hogy el ne szökhessék, egymáshoz lánczolták békóval -az úrnak és a szolgának a lábát. A hűséges cseléd aztán egy éjszaka, -hogy az ura megmenekülhessen, kész volt megtenni azt a szörnyű dolgot, -hogy a melyik lába oda volt az uráéhoz lánczolva, azt bokában levágta, s -így aztán Jakusich megszabadulhatott. Meg is jutalmazta a hűséges -szolgát; a mint hazakerült, kiváltotta török rabságából, nemessé -tétette, a czímerében ott van a levágott lánczos láb; jószágot is -inscribált neki Rovnyén, most is ott lakik a familiája; derék, -becsületes emberek. Mert még Rovnye is az oroszlánkői Jakusiché volt, a -ki szerette magát von Löwensteinnak is nevezni: a németnek így jobban -tetszett. No hát ez volt az az úr, a kinek Gáspár úr odaigérte a szép -Katinkát. Mert Gáspárnak hítták ezt is, valamint a mostanit is: Gáspár -volt ezeknek valamennyi dédapjuk mind. A leány azonban csak nem akart a -Jakusichhoz menni feleségül, ő inkább a vízbe ugrik. Szunyoghy Gáspár -uram pedig kegyetlen, mordiális ember volt. A szíjkorbács az őzláb -nyéllel mindig ott lógott az övén hátul; sohasem is láttam máskép, s a -mint megharagudott, mindjárt a korbácshoz kapott. De a Katinkánál az -ütés-verés sem használt, ő csak a Forgách felesége akart lenni. – Gáspár -uram aztán végre kegyetlen fenyegetések között megtiltá a Katinkának, -hogy még valaha a Forgáchcsal csak egy szót is váltson. Mert ha -megtudja, hogy még egyszer beszélt vele: ott van a tornáczában egy -fülke, a miben valami szent remetének a kőszobra áll, valamelyik ősnek a -fogadalmi ereklyéje; hát ő akkor azt a remetét onnan kidobatja, s a -Katinkát falaztatja be a helyébe. Történt ekkor, hogy a nógrádi -nemességet lerendelték a török ellen Érsekujvárt vívni: Forgách is -elment a maga banderiumával. De mielőtt ilyen nagy halálos útra indult -volna nem állhatta meg, hogy egy utolsó búcsúvételre fel ne keresse még -egyszer Katinkáját. Az is készen volt a találkozóra, csak izenni kellett -érte. Fogta magát, kiszökött a budetini várból, átmászott a sánczon, -kerítésen. Az ilyen szerelmes leánynak nincs fal elég magas, nincs tüske -elég szúrós. Megjelent a mondott helyen, a fűzfásban, a szép -holdvilágnál, a hol az ő kedvese várt rá. Ott még egyszer örök hűséget -esküdtek egymásnak, s hogy soha mást hitvestársul nem fogadnak. Forgách -azután visszament az ezredéhez, Katinka pedig a kastélyba. De már akkor -megtudta az apja, hogy a kedvesével volt találkozáson, s a milyen -kegyetlen, dühös ember volt: meg is tette, a mivel fenyegetőzött. -Befalaztatá a kőszobor helyébe az egyetlen leányát, csak egy akkora rést -hagyatott a falon, hogy kenyeret, vizet lehessen beadogatni neki; s -ismét megesküdött, hogy ha mához egy hétig a leány azt nem mondja, hogy -kész hozzámenni Jakusichhoz, hát akkor még azt a kis rést is -befalaztatja rá, veszszen ottan. A Katinka pedig csak minden nap azt -felelte a résen keresztül az apjának, mikor oda jött hozzá megkérdezni: -«no hát lányom, Kata lányom, kell-e Jakusich uradnak?» – hogy «inkább a -halál legyen vőlegényem». «No hát az legyen a vőlegényed!» A hetedik nap -is eljött már, a mikorra Gáspár uram azzal fenyegetőzött, hogy a -szelelőlyukat is befalaztatja a fülkén. Híre futamodott azonban ennek a -dolognak az egész Vágvölgyén. Forgách egy kedves jó barátja lakott itt a -sztremói óvárban, Andaházy Pető; az megizente a pajtásának, hogy micsoda -nagy veszedelembe jutott a szerelmese. Forgách nagy hirtelen ott hagyott -ám törököt, németet s vágtatott haza lóhalálában. Andaházy Pető ez alatt -összeszedte a fegyveres jobbágyait, s a mint Forgách betoppant hozzá, -nem is tanácskozott vele sokat, hanem rohantak csapatostól Budetin -várára. A kegyetlen apa épen rakatta már az utolsó téglákat a résbe: -csak egy óra még s a halálra sententiázott leány ott fullad meg a szűk -oduban; a midőn Andaházyék csapatja megérkezett. A budetiniak nem voltak -készen erre a megrohanásra; de hiába is biztatta Gáspár úr a csatlósait, -hogy álljanak ellent, mert azok is jobban szerették a kisasszonyukat, -mint a gazdájukat. Andaházy elfoglalta a várat, maga Gáspár uram csak -alig menekülhetett fel a toronyba; oda nem mentek utána, hanem siettek a -fülkét kibontani; a félholt leányt kihozták az Isten világára. Volt -aztán öröm a szeretők között, hogy egymáséi lehettek. Nem is -czeremóniáztak ott helyben sokáig; hanem Forgách uram felkapta a -nyeregbe a háta mögé a szép Katinkát s vágtattak világgá a drága -zsákmányukkal. Idáig hallottad, úgy-e, a szép Katinka regéjét, kedvesem? - -Ilonka előbbre igazítá orsója szárnyán a fonáleresztőt, s magabíztában -azt mondá: - -– Igenis, nénémasszony; de hát az egész történet csak azt bizonyítja, -hogy a kinek a szívében hűség lakik, az Budetin várában is hűséges -marad. - -– Kotty belé! Szilvalé! Ha ez lett volna a vége! De nem ott végződött -ám, a hol a kántáló diákok elhagyják. A végével nem is igen -dicsekesznek. Mert az már nem válik dicsőségükre. Hát csak hallgasd még -tovább a történetet, s ne nézegess olyan sokat az órára. A gyerekek jól -alusznak, nem kell azoknak ringatás. Hát a mint a híres -menyasszonyrablás után nagy diadalommal robognának haza felé Forgách -uraimék, egyszer csak jön ám rájuk egy másik csapat fegyveres gyülevész, -azok meg oroszlánkői Jakusich darabantjai voltak. A másik vőlegény is -meghallotta menyasszonya veszedelmét, s az is jött egész erőhatalommal, -hogy feltörje a leány börtönét, a hová az apja befalaztatta, s ne -engedje ott nyomorultul elveszni. Hát a mint a két csapat -összetalálkozik, mindjárt ráismernek egymásra. Az oroszlánkői is -meglátja a menyasszonyát a Forgách háta mögött a nyeregben ülve, s -rákurjant haraggal: «nem úgy van, úr uram, még azt majd a kard dönti el, -hogy kié legyen a szép menyasszony?» Az Andaházyék meg az oroszlánkői -czimborái aztán közbevetették magukat, hogy ne verekedjék össze mind a -két fegyveres népség; hanem csak maguk a két vőlegények. A melyik a -másikat levágja, az viszi haza a menyasszonyt. Hát bizony csak az lett a -vége, hogy a vitéz oroszlánkői Jakusich lemészárolta a szép nyalka -Forgách Istvánt a páros bajvívásban. Forgách Istvánt a bajtársai szépen -eltemették gyászos trombitaszó mellett. A szép Katinka pedig felült a -győzelmes oroszlánkői háta mögé a nyeregbe s haza hagyta magát vitetni -Oroszlánkő várába, szép török muzsika mellett: feleségévé lett -Jakusichnak; hat fia, négy leánya maradt… Ilyen a hűség a budetini -ivadéknál. Jaj annak, a ki abban a várban csak egyszer is meghál! Ragad -a hitszegés, mint a fekete halál! - -Szerencse, hogy vége volt a pászmának: elfogyott a len a guzsalyszárról, -s új babát kötni péntek estén nem üdvösséges. De meg elég is, hogy egy -nap egy lenbábot lefonjon egy asszonyember. Minthogy azonban még korán -volt az idő a lefekvésre, azt is elmesélte Magdolna asszony Ilonkának, -hogyan tudta meg egy Illésházy, milyen jó fonó az ő szíve választottja -(ez is Szunyoghy leány volt). Odajárdogált hozzá esténként a levente. A -leányt mindig a fonásnál találta. Dicsekedett mód nélkül, hogy ő -mindennap lefonja az egy báb lent a rokkájáról. Egyszer aztán próbára -tette az Illésházy a kisasszonyt, ellopta a szeme láttára a ládája -kulcsát. A kisasszony váltig követelte rajta, hogy adja elő; az úrfi -esküdözött, hogy nincs az ő nála, hanem a kisasszonynál van, majd -rátalál reggel felé. De biz azt a ládakulcsot hétfőtől kezdve szombatig -mindig követelte rajta a kisasszony. Szombat napon aztán így fizette őt -ki az Illésházy: «de galambom, ha te a ládakulcsodat nem találod, nem is -fonsz le te akkor egy báb kendert nem hogy egy nap alatt, de egy hét -alatt sem, mert én azt a kulcsot a te guzsalyod bábjába dugtam volt be». -S soha sem ment felé többet. Szegény megboldogult anyámtól hallám ezt a -mondát. Ő ismerte is azt a Szunyoghy Dorottyát. Az is olyan hamis volt, -csalfa volt, mint valamennyien a budetini lányok: előttük-utánuk jár a -hivtelenség, mint az árnyék; megcsalják még a szentet is, mikor -imádkoznak hozzá. Arczczal se fordulj te a budetini vár felé soha, s oda -ne ereszd az uradat valaha, ha csak magad is vele nem mégy; de még akkor -is keresztet vess magadra; mert ha megérdemelték a budetini lányok a -hitetlenség koszorúját sorról-sorra, van most egy a familiájukból, a ki -mind valamennyinek a koszorúját elveszi magának. A neve Ozmonda… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ha éjnek éjszakáján kiverte volna a házából Ilonkát Magdolna asszony, a -medvelakta erdőbe, nem tett volna vele olyan keserves bántást, mint hogy -ezeket a meséket végighallgattatá vele. - -Mennyit kellett szegény asszonynak álmodni e regék miatt a budetini vár -lakóiról! Kivált mikor ébren vala! - - - - -CIRCE. - -Egyes-egyedül lovagolt át Zsolnáról Budetinba Ocskay László. Nagy -messzeségben követte csupán egy csatlósa. Szép holdvilágos este volt. -Mikor a «kőkút»nál bekanyarodik az út, a hol az a négy szomorú fűz áll, -a mik alatt szép Katinka találkozott a maga Forgáchával végbúcsúvételre, -a kút csorgóján átvezető hidnál megtorpant a lova. Maga csak akkor -tekintett fel elméláztából s hamar észrevette, hogy mitől ijedt meg a -lova. Egy fehér hölgyalak támaszkodott az egyik mohos fűzfa korhadt -derekához. - -Ocskaynak nagyot dobbant a szíve: – a rosszabbik szive. Mindjárt -kitalálta, hogy ki ott az a némber? Odaléptetett hozzá s megszólítá: - -– Te vagy itt Ozmonda? - -– Hogy én vagyok-e itt? Hogy Ozmonda van-e itt? suttogá a fehér alak. -Hát ugyan ki várna itt rád más? Hát ugyan hogy ne várnék én rád, mikor -azt igérted, hogy megjösz: és ma már szent-Mihály napja van. - -– Nem jöhettem hamarább; dörmögé Ocskay. - -– Én pedig negyednapja már, hogy itt várlak-leslek az ókútnál, egyedül -egymagamban, kakaskukorításig. De csakhogy megérkeztél! - -Azzal odaszorítá a szívéhez Ocskay kezét mind a két kezével. - -– Itthon van az öreg? kérdezé Ocskay. - -– Még nem érkezett meg, suttogá Ozmonda. Mindennapra várjuk. Addig -egyedül leszünk magunk a várban. - -Mint a forró sirocco, úgy fuvallt ez a szó a sötét alkonyatban: «egyedül -magunk a várban». - -A hölgy rögtön nevetni kezde a szava után. - -– Tudod, hogy mennyi mindenféle bohóságot kigondoltam azalatt, hogy -hogyan fogadjalak? Ugy akartam, hogy mikor megjösz, én befalaztatom -magamat abba a fülkébe, a mibe az öreg Gáspár úr bevakoltatta egykor a -szép Katinkát, s aztán majd neked is onnan kell engem kivágnod, a hogy a -deli Forgách kiásta a szép Katinkáját. Mondd csak, te is falat törtél -volna értem? - -– Hogyne? - -– Aztán elvittél volna magaddal, a nyergedbe ültetve? - -A kérdezésnél már ott volt a hölgy jobb lábának a hegye a kengyelben, s -a mint a lovag kezét kezei közt tartá: nem is igen várta be a feleletet; -alig biczczentett az a fejével, már ő egy szökéssel ott termett a lován -a háta mögött. - -– Ejh, valaki meglát! suttogá Ocskay. - -– Ugyan ki látna meg? Aztán ha meglátna? Van ebben valami? - -S átölelte a lovag derekát, úgy, hogy a hosszú szőke haja annak a vállán -omlott végig. - -Ugy haladtak a fűzfákkal szegélyzett úton egész a budetini várig. - -Ocskay meg volt lepetve, mikor a várhoz közel értek. A kastély minden -ablaka ki volt világítva: két szál gyertya égett mindenikben. Hallatlan -fényűzés ez Budetin várában. Látszik, hogy nincs itthon a gazda. Ő -alatta egész teletszaka nem égetnek el annyi gyertyát. - -Így várták Ocskayt már négy este, kivilágított várral. - -Bezzeg kimutatták itt, hogy milyen nagyon várták! nem úgy, mint -Sztropkón. Virágbokrétákkal volt tele szoba és tornácz, czifrán -felöltöztetett parasztleányok voltak berendelve házi cselédségnek, az is -mind a szépéből válogatva. Híres szakácsné főzte a vacsorát, pedig csak -ők ketten voltak hozzá. Olyan dáridó volt ott, hogy lakodalomnak is -bevált volna. Ki tudja, kinek a pénzéből telt ki? Annyi bizonyos, hogy -Gáspár úr ugyan egy malaczot se ád hozzá. - -Csak ők ketten ültek a dúsan megrakott asztalnál. - -Nem volt szükség tanura azokhoz, a miket ők egymással beszéltek. - -Tudva van, hogy a lépes-méz édes, ha egy ember eszik is belőle, de még -édesebb, ha ketten esznek belőle; de ha hárman esznek belőle, már akkor -megint nem olyan édes. Ha egy ember két pohárból iszsza a bort, -megittasul; de ha ketten isznak egy pohárból, még jobban megittasulnak. - -– Mikor jön haza az öreg? kérdezé Ocskay. - -Ozmonda felkaczagott, s az ismeretes útféli népdallal felelt: - -– «Holnapután, vagy azután, vagy csütörtökön délután, kedves katonám!» -Hahaha! De nagyon kivánod az öreget! - -– Nem az öreget; hanem a pénzt. - -– Ne legyen gondod a pénzre. Lesz, a mennyi kell, elég. A mikorra -kelleni fog, akkorra lesz. Mindjárt megtudsz tőlem mindent, csak hadd -vaczkalódjék el innen ez a sok cselédség! - -A mint elhordták az asztalt, Ozmonda bezárta az ajtókat, s aztán abba a -legbelső szobájába vezette Ocskayt, a honnan nem hallatszik ki semmi -szó, még ha gyilkolnának is valakit; az ablaka is a kertre nyílik s azon -is vastábla van. - -– Ülj ide a kerevetre mellém. Aztán add ide a török késedet. - -Ocskay el nem tudta gondolni, hogy mire kell Ozmondának az a hegyes, -görbe kés. - -A hölgy az akkori divat szerinti pánczél-vállfűzőt viselt, a mi a női -derekat feszesen összeszorította; az ölelő kéz nem talált ott egyebet -halcsontnál. Ozmonda annak a késnek a hegyével végighasogatta a vállfűző -varrásait; s mikor azt lefejtette testéről, akkor kitűnt, hogy kettős -vállfűző van rajta. A két réteg halcsont közé vannak rejtve a levelek, a -miket nem szabad meglátni idegen szemének. A három császári levél -Ocskayhoz; az egyik az amnestiáról, a másik a tábornoki kinevezésről, a -harmadik a húszezer tallérról szóló. Ismét itt vannak. - -– Nem szúrod őket ismét keresztül a török késeddel? kérdezé nevetve. - -Oh pedig olyan kínálkozó helyen voltak! Ott feküdt Ocskay előtt mind a -három azon a pihegő keblen, Schwechat kapuja nem vétett neki annyit, -mikor azt a három iratot odaszegezte hozzá a török késével, mint ez a -bársonykebel. Mért is nem tette meg? - -Ott tartotta őket a kezében. - -Az egyik kezében az iratokat, a másikban a síma vállat. - -A vér agyának tódult. - -Új életpálya, hatalom és gazdagság állt előtte. - -– Pálffy, a bán, maga beszélt a császárral irántad, szólt Ozmonda, -odakönyökölve Ocskay térdére. – A császár azt mondta, hogy azzá lehetsz, -a mivé tenni akarod magadat. Az egész Jákob lajtorjája előtted áll. -Magad teremtheted meg az új Ocskayt. Ezt nekem a bán világosabban is -megmagyarázta. Ha egyedül egymagadban jösz is, szívesen látnak. De -becsesebb fogsz lenni, ha sokakat hozasz magaddal. Ha egy egész dandárt -tudnál áthozni, tábornagy lehetnél. De az múlhatlanúl szükséges, hogy -legalább a saját ezrededet áthozd. Az pedig még nincs a markodban: -Bercsényi tartja rajta a kezét. Szükséges, hogy azt minél előbb megkapd. -Én ezt a tervet gondoltam ki a számodra. A mint az öreg pénzedet átadja, -te rögtön küldj el belőle ezer aranyat Bercsényinek, azzal az izenettel, -hogy fizesse ki belőle a katonáid hátralevő zsoldját s aztán küldje őket -hozzád. A kurucz fővezért ez egészen el fogja áltatni felőled: ha Ocskay -pénzt küld az ezrede zsoldjára a vezérhez, akkor Ocskay nem akar elfutni -a vezértől, mert különben a pénzzel együtt futna. Mikor aztán együtt -lesz nálad az ezred, akkor megindulsz vele ellenséget látni. A bán olyan -intézkedéseket tesz, hogy a kuruczaid észre sem veszik, mikor egyszer -körül vannak fogva. Akkor aztán, mikor se előre, se hátra többé nincsen -menekülés, előáll a bán; tart nekik szép magyar beszédet; az egyetértő -kapitányok, hadnagyok a fülébe rágják a kurucznak a szép szót; aztán -hoznak nekik jó bort, fehér czipót, tele bográcsot; s muzsikaszó mellett -úgy átáll a kurucz a királyi zászlóhoz, hogy maga sem veszi észre. -Ocskay László pedig diadalra fogja őket vezetni, s az első győzelem után -a milyen réme volt a császári hadaknak Ocskay regementje, olyan oltalma -lesz aztán, s a Rákóczy mennykövéből lesz a király lángpallosa. Egy -döntő ütközet, s te foglalod el a vén Heister helyét: s dicsőségedet -visszhangozni fogja az egész világ! - -Ocskay beletévedt a délibáb csalképeibe. Ki hagyta magát csalogattatni a -szőkehajú alirumna által a kisértetes pusztára, a hol a gonosz lelkek -elkapják a magában kóborlót. - -Mikor Ilonkának azt mondta: «olyan fényes nevet fogok hagyni a fiaimra, -a mire büszkék lehetnek!» erre gondolt. - -– De nemcsak ragyogással él az ember, folytatá tovább a csábító tündér. -Arról is gondoskodtak magas patrónusaid, hogy gazdag uradalommal légy -rögtön megjutalmazva. Tied leszen Lietava. - -– Lietava! szólt elbámulva Ocskay. - -– A legszebb birtok itt a tót impériumban. - -– De hisz az Lengyel Magdolna asszonyomé. - -– El fog tőle koboztatni. Már rég megérdemlette volna, hogy -megnótáztassék. Nyiltan és titokban pártolja pénzzel és csapatok -gyüjtésével a lázadók ügyét. Egész bűnlajstrom van összegyüjtve felőle a -nádorispánnál. Rég megkapta volna büntetését, ha a vára ily félreeső és -nehezen hozzájárulható nem volna. Gonosz egy vén boszorka. Megérdemlené, -hogy máglyára vessék! Hallod-e, az nagyon jó gondolat volt tőled, hogy -feleségvivés ürügye alatt bevitted a várába a fegyvereseidet. Így most -egy kézcsapással tied a vár is, a dominium is. - -Ocskaynak nem kellett szólni, elég volt ajkainak görcsös rángatózása, -arczának halálsápadása, a gyöngyöző veriték homlokán, hogy Ozmonda -minden gondolatját leolvassa róla. - -Elnevette magát, s Ocskay arczát két tenyere közé fogva, megcsókolta a -homlokát. - -– Édes bolondos fejem te! Hogy töröd most magad azzal a gondolattal, -hogy «mit? én? elvegyem Lengyel Magdolna asszonynéném várát? Vendéglátás -ürügye alatt? Kiszolgáltassam őt a bécsieknek? A ki nekem és a -pereputyjaimnak szállást adott? Beleüljek az ő birtokába? Ejh, hisz ez -szégyen-gyalázat volna!» Ugy-e, ezt gondolod most, édes bálványom? De -hát mikor végigpusztítottad Morvát, Ausztriát a fejedelem parancsára: -vétettek te neked valamit azoknak a váraknak a lakói, a kiknek a -halináját elvitted magaddal? azok a falusi parasztok, a kiknek a -teheneit csordaszámra elhajtattad? Égette a lelkedet talán az a tömérdek -kincs, a mit elhoztál Wsetin várából? pedig donatiós leveled sem volt -hozzá. Édes kincsem, ahhoz már hozzá kell szoknod, hogy ezután nyugaton -kel a nap s keletnek áldozik le. Az ethos, a morál ugyanaz marad, csak -az alap változott meg. No, ne csinálj ilyen fancsali arczot! Hát hiszen, -ha nem akarod, hogy neked adják Lietavát, hát majd ideadják nekem, én -aztán annak adom, a kit én szeretek. No hát, hogy csókolja meg a csóka a -fiát? - -Hiszen köztudomásu dolog az. - -A két keze a két újja-hegyével megcsipi a két orczáját, s aztán úgy -csókolja meg a száját. - -Ocskay e pillanatban rettentően felkaczagott. - -Ha a mennykő ütött volna be a házba, nem riasztotta volna fel úgy -Ozmondát, mint ez a váratlan kaczaj. - -– Megőrültél? Mit kaczagsz most? - -– Hahaha! Tégedet, meg magamat. - -– De miért? - -– Hahaha! Nem mondom meg. - -– Nem mondod meg? hörgé Ozmonda, kivillanó fogait összecsikorgatva. Te -nevetsz rajtam, s nem mondod meg miért? Kivallod mindjárt? - -S hogy Ocskay válasz helyett még egyre kaczagott, Ozmonda belemarkolt -mind a két kezével a hajcsimbókjaiba, s azoknál fogva rázta dühösen a -nevető fejét, s aztán leteperte maga elé s rátérdelt a mellére: -«kivallod, hogy miért nevetsz?» Utoljára felkapta a török kést a -markába. «Megmondod, hogy mit nevetsz? vagy levágjam ezt a másik füledet -is?» - -– Vágd le! Azért csak folyvást kaczagott. - -Ekkor aztán Ozmonda hizelkedésre fogta a mesterséget, felölelte ismét, -lesimogatta a szétkúszált hajfürtöket, odabujt az ölébe, úgy könyörgött -neki, úgy csalogatta ki belőle a titkát drága igéretekkel, nyájas -édelgéssel: «mondd meg, kérlek szépen.» - -– Majd megtudod egyszer. Mondá Ocskay, s nem nevetett többé; hagyott -magának hizelkedni, kedveskedni, de nem vallotta ki a min olyan nagyot -nevetett. - -Mert az csakugyan nagyon kaczagni való gondolat volt. - -Ha most ennek a dicsvágytól és szerelemtől ragyogó arcznak egyszer csak -azt súgná a fülébe, hogy: «Hiába csaltál el osztrák hazájába, a -feleségem pápistává lett azalatt otthon, nem vehetsz el tőle.» Hah! -Micsoda Medúza-fővé torzulna el egyszerre ez a tündérlárva! - -Ez volt igazán a nevetni való! - -Ocskay azt mondá magában: - -– No, ha rossznak kell lennem, hát legyek egészen rossz. Két asszonyt -megcsalni egyszerre, az a virtus! Meglopni a paradicsomi vendégséget, s -kifizettetni az ördöggel a dáridó árát: ez a bölcseség quintessentiája. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– Mi rosszat álmodtál kis fiacskám? kérdé Ilonka a kis fiától, a mint -éjszaka a gyermek az ágyban felsikoltott s futni akart. - -– Jaj! jaj anyám! Az édes apám… úgy nevetett,… úgy nevetett… úgy -nevetett!… Mondd meg neki, hogy ne nevessen többet úgy!… - -Ilonka magához ölelte a gyermeket és elaltatta. Maga nem tudott elaludni -többet. - -… Hát hogyan nevethetett?… - - - - -A RÁK «FORDULÓBAN». - -Csak negyednapra került elő maga a ház ura, Szunyoghy Gáspár uram -lengyelországi útjából. - -Ocskay azzal fogadta, hogy «ugyan régen várlak már itt!» - -– Talán untad is magadat a házamnál? vágott vissza Gáspár úr, cynicus -gunyorral. - -– Én nem, hanem a katonáim, a kiknek szorgos a hópénz. - -– De ugyan minek rontod a termetedet azzal, hogy nekem hazudsz? hiszen -nem vagyok én szép asszony! Mintha nem tudnám már én is, mint más, hogy -eladtad te azokat a katonákat már, veleddel együtt, a császárnak, ott -fizetik már azoknak a hópénzt. - -Ocskay elsápadt, s azok a nagy szemei úgy villogtak valami állati -dühtől. - -– Ki mer ilyet mondani? - -– Hát az egész világ. Árvában, Liptóban, Trencsénben, a hol csak -megszálltam, minden kastélyban beszélik, hogy beálltál már szépen a -császáriakhoz, generálissá lettél; pénzt is kaptál sokat. Tudja azt már -minden ember. - -Ocskayval csak úgy kerengett a világ. - -– No, de ne ijedj ám meg! Minden ember azt mondja, hogy okosan tetted, -bölcs ember voltál. Csak egyet füttyents nekik, ez a sok nemes úr a tót -impériumból mind itt lesz nálad, s mennek veled oda, a hol pénzt és -hivatalt osztogatnak, a hadaikat is mind felültetik, kit lóra, kit -szekérre s oda mennek veled, a hová viszed. De hát ez a te dolgod. Én -nem megyek sehá, se lovon, se eblábon. Elhoztad-e az ezüstmarháidat? - -– Itt vannak Lietaván, a feleségemmel. - -– Azt bolondul tetted, hogy oda vitted; ahhoz a vén boszorkányhoz. A -feleségedet is meg fogja tanítani mindenféle boszorkányos mesterségre. -Te bolond! Hisz ez a vén varázslónő azt is meg tudja tenni, hogy -mindennap rádolvassa, ha száz mértföldnyire vagy is, hogy mit csinálsz, -kivel mit beszélsz? Soha se hitethetsz el te többet semmit a -feleségeddel, mert kiveti az abracadabrán, hogy kirugtál! De hát ez a te -bajod. Hanem az ezüstödet soha sem fogod látni többet, az mind ólommá -válik. - -– No hát az is az én bajom. - -– Persze, hogy az. Hát gyere, számoljunk, ha ráérsz. Itt van a pénzed. - -Gáspár úr leoldotta a dobasz tüszőt az oldaláról, s kirázta a tartalmát -az asztalra. Aztán összekaparta egy halomba. Végre ötösével egymás mellé -rakva, végig számlálta az asztalon a kétezer darab aranyat. - -– Megszámláltad te is? Annyi-e? - -– Jól van, jól öreg, csak söpörd össze. - -– De nem «jól van, jól öreg,» hanem mielőtt besepernéd a tarsolyodba, -előbb csináljunk egy kis computust. - -– Hisz az utiköltségedet előre kifizettem. - -– Igen, húsz napra. De én huszonkilencz napig voltam oda, s a te tíz -embered az alatt is itt evett-ivott. - -– Hát azt húzd le belőle. - -Gáspár úr elkapart tíz aranyat a sorból. - -– Hát te magad? Mióta vagy itt? - -– Öt napja. - -Gáspár úr kezébe vette a fekete táblát, meg krétát, épen mint a bécsi -kocsmáros, mikor a vendége számláját készíti. - -– Jó ebédet adott a menyemasszony? - -– Jót. - -– Vacsorát is? - -– Még jobbat. - -– Bort is ittál? - -– Azt is ittam. - -– Sokat? - -– A mennyit győztem. - -– Tehát kétszer annyit. Muzsikát is kaptál? - -– Az is volt. - -Gáspár úr azért is rótt fel minden napra egy aranyat. A czigánynak is -dukálna annyi. - -– Egyebed nem volt? - -Ocskay már erre a kérdésre nagyon nevetett. Gáspár úr jegyzé: Ezért a -vigasságért, tíz arany. - -Összeadta: summa summárum nyolczvanöt arany. Az még leszállt a -kölcsönösszegből. - -– Sajnálom, hogy az ezüstödet is el nem hoztad; mert a pénzt készen -tartom érte. Ha eszed van, rajta légy, hogy idekaphasd, míg más okos rá -nem teszi a medvetalpát. No most mehetsz főzni segíteni a -menyemasszonyhoz. - -Főztek is ők együtt, de mit? Végzetes cselszövényt, ország-világ -megrontására. - -Sakk-partie volt az: a legfurfangosabb, a mit valaha két remekjátékos -végigjátszott. - -Ocskay László megkapta az izeneteket Blaskovichtól a fehér barát által. -Az ezredét küldik hozzá. De egyuttal a határozott parancsot is, hogy -minden rendes katonájával és a felvidéken összegyüjtött bandériumokkal -siessen csatlakozni Garam-Szentgyörgynél Vak Bottyánnal. A régi -antagonistáját rukkoltatták oda közelebb hozzá. De Ocskay észrevette a -«rochade»-ot, s ő is tett egy hasonló sakkhuzást ellenében. Blaskovich -élő szóval azt izente neki, hogy ha Ocskay belemegy a kelepczébe, ő a -kengyelben tartja a lábát s úgy laviroz, hogy ha a kapcza szorul, egy -ugrással Vöröskővárott teremhessen, a Pálffyak erősségében. Ocskay -visszaizent neki, hogy csak jőjjön bátran a maga két zászlójával az -ezredéhez. - -Remekben sem lehetett volna tökéletesebben csinálni az árulást. - -Nemcsak arról volt szó, hogy egy vezér megszökjék egyedül, azt tették -elegen, mit nyertek vele? Az sem volt elég, hogy a vezér a maga seregét -olyan kelepczébe vigye, a hol az kénytelen lerakni a fegyvert, ez sem -elég nyereség. Rábiztatni a sereget, hogy fordítsa meg az arczvonalt, -megvenni az alvezérek szivét, hogy esküdjenek más hűséget: igen -veszedelmes kisérlet, mutatja a Bezerédy példája, hogy ezen milyen -könnyű rajta veszteni… Hanem átvinni az egész rábizott dandárt úgy az -ellenséghez, hogy a hívek ne tudjanak róla semmit, s fegyverestől, -zászlóstól átállni az ellentáborba: ez a tudomány, ez a nehéz feladat! - -Sikerült. - -Csajághynak és Ocskay Sándornak Érsekujváron kellett maradniok, azok -onnan ki nem jöhettek Heister miatt. Vak Bottyán Ebeczky dandárával jött -Ocskay László elé a Nyitra völgyén. - -Budetin várában mindennap dáridó volt. Ocskay pénze bánta. A szomszéd -megyék elégedetlen nemességét gyüjtögette maga körül. - -Pálffy bán Nyitra várát vívta. - -Úgy volt, mintha mindannyian Nyitra felszabadítására sietnének. - -Ocskay előre küldözé az elégedetlen nemesek hadait Nagy-Tapolcsányra, s -maga csak másnap hajnalban indult meg e város felé. Vele volt -kilenczszáz jó vitéz huszárja, Bécs rettegtetői; háromszázan voltak -Blaskovichnál. Még csak sejtelmük sem volt róla, hogy hová mennek? - -Mikor Nagy-Tapolcsány elé értek, szemközt jött rájuk az előre küldött -nemesi bandériumok serege, s azoknak a közepén Pyber, a püspök. - -– Vivát! vivát! hangzott a szemközt jövők csoportjaiból. «Meg van kötve -a béke! Szent a békesség! Vége a háborunak!» - -A nemesi hadak közé elegyedtek a huszárlovasságnak, s nagy örvendezéssel -hiresztelték, hogy a fegyverszünet meg van kötve: a nagyhatalmak -beavatkoztak, a fejedelem föltételei el lettek fogadva. - -Örült neki még a kurucz is. Bele voltak már fáradva a háboruba. Ki mit -óhajt, hamar elhiszi. - -A nagyobb ünnepélyesség okáért a püspök ott a mezőn tábori misét tartott -s megáldotta a csapatokat. - -Azzal az egész fegyveres tömeg átkelt a Nyitrán, s délre az elefánti -zárdához érkezett, ott a pálos-szerzetesek derék lakomával vártak urat -és közlegényt: mindenki torkig lakhatott a jóból. - -A lakmározás alatt elterjedt a híre, hogy Pálffy bán hozza magával a -fejedelem feleségét, még pedig a kis fejedelem-fiukkal együtt s azoknak -az átvételére van kiszemelve Ocskay ezrede. Hát hiszen olyan elhihető -volt. A multkor is Ocskayt küldték a fejedelemnő elfogadására, még pedig -akkor egész dandárral. Ocskay be is ment akkor Pozsony városába, fel a -hatalmas várba, az ellenség főfészkébe, s ott fényesen fogadtatott a bán -és a többi nagyhatalmas német urak által. Most megint úgy lesz. - -Mikor indulót fuvatott a vezér, jó kedvvel ült mindenki a lovára: nem -ütközet lesz ma, hanem lakodalmas menet. - -A pereszlényi erdőben bukkant egymásra Ocskay és a bán serege. - -Ocskay saját ezrede közepén vonult fel, a két szárnyat a nemesi hadak -képezték. Pálffy bánnak három lovasezrede volt, azok között derékhad az -épen most érkezett dán segédcsapatok egyike: a pánczélos dragonyosok. - -A hadirend felállítása mellett akár ütközetet is vívhattak egymással. - -Az erdős, csalitos terep mellett Ocskay kuruczainak nem lehetett azt -észrevenni, hogy az ő oldalcsapataik, a nemesi banderiumok szépen -elmaradoznak mind a két szárnyon, s azok helyett a császári lovasság -nyomul előre, félkörben átszorítva a közbeeső Ocskay-ezredet. - -Még senki sem sejtette az árulást. - -Csak akkor vette észre mindenki, hogy mi történik itten, mikor egyszerre -Ocskay László előre vágtat s a tulsó félről szemközt nyargal felé Pálffy -János bán, s a mint összetalálkoznak, kezeiket nyujtják egymásnak, a bán -megöleli Ocskayt és megcsókolja az orczáját. És abban a pillanatban -megharsannak a trombiták az erdőben s minden oldalról nyomul előre a -császári lovasság, az Ocskay-ezredet bekerítve. - -Az első perczben csak az elszörnyedés moraja hallatszott; mint a -tengerzúgás, mint a támadó szél fuvallata a fák között. Az a két -ölelkező, csókolózó alak világosan megmagyarázott mindent. - -Ekkor egyszerre kiugrat az elárult kuruczok arczvonalából egy közhuszár -a gyepre s odakiált Ocskayra: - -– Megállj! kutyahitű! én láttam, mikor levágták az egyik füledet; ott -leszek még, mikor a másikat is levágják! - -Marczi volt ez, a palócz legény, Tisza Gábor hajdani inasa: a pozsonyi -rab, a kit Ocskay a felesége óhajtására kiszabadított a börtönből. - -S nem volt elég, hogy ezt az agyonsértő szót kiáltotta eddig híven -szolgált, de még hívebben gyűlölt gazdájára, hanem kirántotta a -pisztolyát s rásütötte az ölelkező párra. A kilőtt golyó előbb a bán -aczélvértjét érte, s arról lepattanva, Ocskay pánczélingét csörrenté -meg: mind a kettő kapott a csókjából. Azzal megfordult a palócz legény s -odakiálta a társainak: «csülökre legények!» - -Az ott épen Jávorka százada volt. - -Ez a fiatal diák patvarkodott legtöbbet Ocskay előtt Bercsényiék ellen; -satyricus ötletei után azt lehetett hinni, hogy ő a kuruczok között a -legelégedetlenebb: benne volt Ocskaynak legtöbb bizalma. Nem ismerte a -fiut. A satyr-alak egy mesebeli hőst rejtett. Szivében szerette azt az -ügyet, a mit szájával kigúnyolt. - -– Egy életünk, egy halálunk! ordítá az ifjú hadnagy, kirántva a kardját, -s tüzet adatott a századával az útját elálló dragonyosokra, s aztán -közéjük vágott s keresztül törte magát rajtuk, vele ment el kétszáz -kurucz. - -Ocskay meg volt rettenve. Attól a meggyalázó kiáltástól, s a -rákövetkezett kudarcztól, hogy ezredének egy része elhagyta. Ez a -balvégzet! - -A bán is fel volt indulva. - -– Utána kell rohanni a futamodóknak! parancsolá alvezérének, -Eszterházynak; a ki meg nem tér, össze kell vágni. A ki azt a -szószátyárt élve elfogja, ötven arany a jutalma. - -Erre Eszterházy könnyű dzsidásokkal utána vágtatott Jávorka csapatjának, -a kiknek a menekülését jelezte a felvert porfelleg: azok a Fehér-hegyek -felé tartottak. - -Hanem az nem volt olyan könnyű, Jávorkát elfogni! Másforma -kergetőzésekben is volt neki része. Hát mikor a Spinnerin am Kreuznál -megszorította egész Bécs városa? Úgy tudott futni, mint a róka, zeg-zug -iramodással kóvályogva üldözője előtt. Egyszer csak meglapult valahol. -Egy falu mellett. A kertek alatt, szőlőgarádok mély útjain félretért az -útból, s hagyta maga mellett elszaladni Eszterházy uramat egész -csapatostól. Azután szép csendesen lekerült a Nyitrához, átusztatott -rajta s hátra sem nézett többet. - -Az üldöző császári csapat pedig vágtatott be a faluba. A tulsó végén -ugyanannak a falunak épen akkor jött szemközt Blaskovich István a maga -három századával, hogy Ocskayval egyesüljön. - -A labanczok azt hitték, hogy ez az üldözött csapat, a melyiket nekik -össze kell aprítani és se kérdve, se hallva, neki vágtak, úgy szétverték -az egész csapatot, hogy maga Blaskovich gyalog menekült el Vöröskővárba. -A kit elfoghattak, azt azután nagy diadallal az elefánti zárdába vitték, -hogy itt vannak a szökevények. - -Ocskayt majd a guta ütötte meg mérgében, mikor eléje vitték az ismeretes -hadnagyokat, jelentve nagy garral, hogy ugyan leaprították a többit. - -– Hisz ezek nem Jávorka csapatjából valók, hanem Blaskovichéból. Ti -szétvertétek nekem a leghűségesebb három századomat s el hagytátok futni -az árulókat. - -(Már «áruló» volt a nevük előtte!) - -Biz ez egy kicsit fatális félreértés volt. A kezdet rosszul indult meg. -Ocskaynak nem maradt több hétszáz emberénél. A félsiker egyenlő az egész -felsüléssel. - -Azt a hétszáz embert rögtön feleskették a császár hűségére. Aznap -kétszer ebédeltek: megtették. - -– Csigavér! Mondá Ocskay, mikor észrevette Pálffy bán arczán a -kedvetlenséget; mindent helyreütünk egy merész fordítással. Nekem egész -hadi tervem van. Még az éjszaka minden irányban megindítjuk a -csapatainkat, felhasználni azt az időt, a míg nem tudja senki a beállt -fordulatot. A vármegyei hadak az én parancsolataimmal sietni fognak -Nagy-Tapolcsány, Nagy-Ugrócz, Nagy-Bajmócz várakat elfoglalni, ezekben -mind kurucz hajduság van: Czelder Orbán gyalogosai, azokat lefegyverzik, -foglyul ejtik, ha meg nem esküdnének a király hűségére. Én magam pedig a -saját ezredemmel és a kegyelmességed által rám bizandó még egy ezred -német lovassal megrohanom Garam-Szent-György városát, ott fekszik Vak -Bottyán uram, ő jött azért, hogy engemet elfogjon, s én fogom el őtet. -Ezzel a fogással pedig ki lesz huzva a kuruczságnak a sárkányfoga. Vak -Bottyán most betegen fekszik, magával is jól tehetetlen. Döntő -ütközettel fölér, ha kézrekeríthetjük. Mit szól a plánumomhoz, kegyelmes -bán uram? - -– Azt mondom, hogy hatalmas egy stratagéma, s igen jól van kifundálva. -Csak egy kis sorkamorkája van a dolognak. Arra, hogy kegyelmed a saját -ezrede mellett még egy császári ezredet is vezessen, szükségképen -császári generálisnak kellene lenni kegyelmednek. - -Ocskay László önérzetes mosolylyal vonta elő kebléből a pergament, a -melyre vezérőrnagyi kinevezése volt irva, a császár neve és pecsétje -rajta. - -– Ismerem én ezt az irást nagyon jól, mondá a bán, hiszen én küldtem azt -a grófnő által kegyelmednek, hanem hát kegyelmed viszont tudni fogja -azt, hogy a császári hadsereg szervezésében mindenféle observálandó -formalitások vannak, a mik alól a császár sem menthet föl senkit. Ezt a -kinevezést előbb a Hofkriegsverwaltungnak kell contrasignálni, azután a -Hofkriegscommandóhoz exequatur végett leküldeni; a míg ez meg nem -történik, addig kegyelmed se a titulusát nem viselheti, se a gázsiját -fel nem veheti, se dandárt nem vezényelhet. - -Ocskay le volt forrázva. - -– De hisz abba hetek, havak telhetnek, az én tervem pedig órákra van -kiszámítva s azt vagy végre kell hajtani rögtön, vagy eldobni egészen. - -– Végre lesz hajtva kegyelmed stratagémája. Kegyelmed maga még az éjjel -a saját ezredével és a rácz portyákkal (azokat viheti magával) -elfoglalhatja rendén Nagy-Tapolcsány, Ugrócz, Bajmócz várait. Lesz -gondom rá, hogy azok, mint igen nevezetes hőstettek legyenek a kegyelmed -rovására feljegyezve. Szentgyörgy ellen, Vak Bottyánt elfogni, majd én -magam megyek a császári ezredekkel. - -Ocskay fanyar képet csinált ehhez a megoldáshoz. Mind a boszut, mind a -dicsőséget elveszi előle az «új» jóbarát; neki marad az elejtett vadnak -a csontja. - -Pálffy észrevette a rossz hatást s rajta volt, hogy enyhítőt adjon -hozzá. - -– A mi pedig a kegyelmed saját dolgát illeti, hogy az hosszú -időhaladékot ne szenvedjen, legjobb lesz, ha kegyelmed maga felmegy -Bécsbe, a megerősíttetését szorgalmazni. - -– Én? Bécsbe? - -– Igenis: az én salvus conductusom mellett, tisztelgő kiséret födözete -alatt. - -(Nem ilyen Bécsvárosi bevonulásról beszéltek egykor Ocskaynak az ő -álmai.) - -– A császár várja kegyelmedet és óhajtja látni. Ő felsége én előttem -fejezé ki azon legmagasabb jóindulatát, melylyel Ocskay, a legyőzhetlen -hős iránt viseltetik. Az udvar szine előtt lesz kegyelmed ő felsége -által elfogadva, s az országnagyok és az összes generálitás szine előtt -fogja ő felsége kegyelmed nyakába akasztani az aranylánczot, melynek -medaillonjára saját felséges képmása van verve; s ez aranylánczczal -együtt jár a birodalmi lovag-czim; azontúl kegyelmed «Ritter von»-t -irhat a neve elé, s megkövetelheti, hogy «méltóságos»-nak czimezzék. – -Szintén a végett is okvetlenül szükséges a kegyelmed Bécsbe menetele, -mivelhogy az ő felsége által utalványozott összeget egyedül a -Hofkriegskassa quæstora fizetheti ki és csupán a kegyelmed kezeibe. -Ezért tehát legjobb lesz, ha kegyelmed a mint azt a három váracskát -kézrekerítette, azonnal siet föl Bécsbe. Ott, mondhatom, hogy nagyon -várják. - -… Tehát Ocskay László megy föl Bécsbe… egyedül, magában,… üveges -hintóban… - - - - -A KIK A HOLDRA ESKÜSZNEK. - -Jávorka csapatja, mint egy üldözött zergefalka, huzta össze magát a -nyitraparti topolyfaerdők sötétjében. - -Az elkeseredés, a szégyen, a rémület szótalanná tett mindenkit. Alig -birták elhinni, a mi történt, a mit láttak: csak bámulni, csak -szörnyedezni tudtak rajta. - -Jávorka maradt leghátul; neki legnagyobb terhe volt: a százada pénztárát -hozta magával, s a sok libertás keveset ért, de sokat nyomott. - -– No pajtások, szól ledobva a nyergéből a pénzes zsákot: itt az utolsó -fityingetek, oszszátok ki a hányan vagytok. - -Megosztoztak a lénungon. - -– És most aztán szerteszéjjel, ki merre lát! A hogy ló és ember birja, -vágtassatok rótákra szétszakadozva, a világ minden része felé, -ordítsátok végig az utczákon, hogy Ocskay labanczczá lett; minden vár -ajtaján bezörgessetek s tudtul adjátok, hogy Ocskay elárulta a hazáját! -Kaput ne nyissatok előtte, ha szép szin alatt közeledik. Te, Kardos -hadnagy, meg te Köröskényi zászlótartó egy egész compániával vágtatsz -lóhalálában Szentgyörgyre, s beorditasz az ablakon Vak Bottyánhoz, hogy -ugorjon ki az ágyból, akármilyen beteg s fusson a merre lát; mert itt -jön a pribék, s bizony elfogja a vezért, ha fél napot késik: ismerem az -eszét. Nyergeljetek, induljatok; sehol még itatni se álljatok meg. - -Mindenki sietett nyergébe ülni. - -– Hát én velem ki akar «itt» maradni? - -A kuruczok egymásra néztek: nem értették, mit jelent az: «itt maradni?» - -– Igen bizony, itt maradni; az áruló sarkában maradni; ha égbe, ha -pokolba megy, mindenütt a sarkához közel furakodni, vele menni, mint az -árnyék, mint a rossz lelkiismeret. Kinek volna ehhez kedve? - -Mind, mind valamennyinek. Akár mind vele maradnak. - -– Nekem nem kell ám sok ember, hanem a ki velem akar lenni, számot -vessen a lelkével. A ki nem ijed meg se embertől, se ördögtől, a ki el -tud változni, ha kell, egy szúnyoggá, ha kell egy oroszlánná, hogy vérét -ihassa: az ám jöjjön velem. A ki hét számra kész az erdőn makkot enni, a -mocsárban sulymot enni, sárban, fagyban ágyazni a feje alját: az ám -jöjjön velem. A ki nem sajnál koldusrongyot, czigány-mondurt hordozni, a -ki el tudja viselni, hogy itt megbotozzák, ott megkorbácsolják: az ám -jöjjön velem. – Aztán a kinek a nyelve ráfordul mindenféle beszédre, ha -kell tótul, ha kell csehül, ha kell németül kalatyoljon, s a mikor meg -az kell, hogy megmeredjen, még ha tüzes vasakkal sütögetik is a bőrét, -egy szót ki ne adjon: hát az maradjon itt velem. Aztán annak, a ki velem -jön, ne légyen se Istene, se szentje; se vallása, se hazája; az ne -tudja, mi jó, mi rossz? az ne ismerjen emberi érzést, szánakozást, -irgalmat, megbánást, az ne gondoljon se apára se anyára többet, csak -arra az egyre, hogy Ocskay Lászlót élve elfogja és hóhérnak adja! - -Most már csak hárman léptek ki a csoportból. Sok kivánság volt az. - -Az a három volt: Beleznay, Bornemisza és Rácz Miska. - -Mind a három névnek tűzvilága van. Lángolnak a betük, a hová a krónika -beirta. - -– Mi veled megyünk, veled teszünk. - -– A többit majd megtalálom én, ha szükség lesz rá. No most szerteszét a -rossz hirrel, halálmadarak! Visítsd fel kuvik minden házban az alvókat: -«elárulta hazáját Ocskay László. Meghal ezért Ocskay László!» - -A menekült kuruczok szétrobogtak a csalitban, csak a négy hadnagy maradt -hátra. - -– Tegyünk esküt egymásnak! mondá Jávorka társainak. - -– De hát mire esküszünk? szólt Beleznay. Te mondád: ne legyen se Istene, -se szentje annak, a ki veled akar tartani. - -– Nem is esküszünk ma azokra, a kiktől eddig segítséget vártunk. Nekünk -csak egy patrónusunk van még az égben. A hold. Nézzétek, épen ott jön -föl most a hegyek mögül. Ez a mi szövetségesünk; az éjszaka -megvilágítója, a tolvajok, a haramiák kalauzolója. Üdvözlégy kártevő -csillag! Te üszög-hintő, ragyahullató planéta! Tolvaja az égnek, a ki -meglopod a napot s felszívod a tengert, a ki elveszed az eszét a beléd -nézőnek, s torokgyikot bocsátasz az alvó kölykekre, ha az ablakon át -rájuk süthetsz. Te symboluma az állhatatlanságnak, az örök -változandóságnak; emberek sorába beavatkozó titokteljes planéta. Te -neked esküszünk! Szídd fel magadba átkozódásunkat, a hogy fel tudod -szivni a föld méhéből a rossz ködöket, s pestisül küldeni vissza az -emberfajzatra: s a hányszor szavaid megujulnak, megujuljon átkozódásunk, -s onnan olvassuk le, a mit ma egymásnak fogadtunk. Ki a karddal! -Fektessük egymásra keresztbe. Én – mondja kiki a nevét! esküszöm a -minden varázslatok bűbájos planétájára, a holdra, hogy annak, a ki ma -elárulta a hazáját – nevét ki ne mondja a szánk – lelkemnek, testemnek -minden hatalmával üldözője leszek, tőle sehol el nem maradok; addig meg -nem nyugszom, a míg őt élve el nem fogom, bakó kezébe át nem adom! Tűz -és vas engem ugysegéljen! - -– Tűz és vas engem ugysegéljen! - -A négy ifjú, e fanatikus eskü után, miként a hetumogerek hajdan, a -magyarok ősvezérei, megszúrta a karját, s egy közös tülökbe csorgatva a -vérét, úgy pecsételé meg a kemény szövetséget. - -– És most tudja meg kiki, hogy mi a tennivalója, monda Jávorka a három -társának. Te, Rácz Miska visszamégy a német táborba, s ott ólálkodod -körül az elátkozottat (más neve nincs előttünk). Lehet, hogy ott most -nagy áldomást isznak, mámoros fővel könnyen elkaphatod. – Te, -Bornemisza, Budetin alá sietsz, ott leskelődöl. Ott van ő neki az -ördöge, a kibe szerelmes. – Lehet, hogy ahhoz oson el egy szóra. – Ott -lepheted ölelkezés közben. – Te, Beleznay, elvágtatsz Lietava alá. Ott -van az ő angyala, a kit épen úgy megcsalt, mint a hazáját. Meglehet, -hogy a lelke nem hagyja nyugodni. Érte megy és gyermekeiért, hogy -elhozza onnan. Előbb elfogod, mint magával hozza őket, mert az az egy -félelem van csupán, hogy az az angyal még kiimádkozza őt a pokolból is. -Valamennyi szentjei a paradicsomnak meg nem védik a fejét, az az egy -talán! Ne engedd neki, hogy összejöjjön! – Én magam pedig, én megyek fel -Bécsbe. - -– Te! Bécsbe? kiálta egyszerre mind a három elszörnyedve. - -– Leginkább hiszem, hogy oda fog menni. Oda kell neki menni! Hiszen csak -be kell kötnie a koszoruját! Én leghamarább megkapom. - -– De hogy fogod el őt Bécsben, ha rátalálsz is? - -– Én nem kérdeztem tőletek, egyitektől sem, hogy fogjátok el, ha -rátalálhattok, ti se kérdjétek én tőlem, az én dolgom lesz az. – Most -négyen négyfelé. – Összetalálkozunk bizonynyal ott, a hol őt -megtaláljuk. – Tűz, vas ugysegéljen! Senki más ne segéljen. - -A holdvilágnál négy lovag csörtetett négy különböző irányban a rónán, -egymást elhagyva. - - - - -A FELTALÁLT RÉGI JÓ BARÁT. - -Ocskay utazott fel Bécsbe. Pálffy bán (inkább csak tiszteletből) hat -horvát huszárt adott melléje, a kik a hintaját kisérjék; Ocskay restelte -a kiséretet s borravalókkal serkentette a postakocsisokat a gyorsabb -haladásra, hogy a kisérőit elhagyhassa magától; czélt is ért jobbadára, -mert azok a gebéikkel el-elmaradoztak s csak úgy egyesével szállingóztak -utána. Épen nem hagyhatta el azonban magától a kirendelt fullajtárt, a -kinek az volt a rendeltetése, hogy a kocsija előtt lovagoljon s a mint -nagy társzekerek jönnek szemközt az országuton, azokat félreterelje az -utjából. Minden postaállomáson új előfogat, új előlovagló várt reá. - -Hányszor megjárta ő azt az utat már! Ismerős volt előtte minden város. -Azokat a lyukakat ott a kőfalba az ő ágyutekéi ütötték, az a kormos -váromladék az ő keresztfia. Itt van az a török sáncz, a mit ő lóháton -ostromolt meg! Az őrtorony ablakába ő maga tűzte ki a zászlót. Hát ez a -szép kastély itt Petronellán! A hol zsákra rakta a római kincsek közül, -a mi aranyból volt. Ne köszönje meg a a szállást? Ott van a nagy római -kapu a régi Carnunthum romjain, a mire felirta nagy betükkel: «Morgen -komm ich wieder». Most is olvasható a jó messzeségből is. Jó volna, ha -levakarhatná onnan! - -Mentől közelebb jutott Bécshez, annál sűrűbben fogadták a táj emlékei. -Itt a mező, a hol kétszeres erővel jövő ellenséget szétvert nyilt -ütközetben; ott kelepelnek a Dunán a malmok, a miken ő gyalog-hadait -áthozta. Itt a városkapu, a mire a császári kegyleveleket török-késével -felszegezte. Azok az erdők, azok a vadaskertek mind ismerik őt jól, -minden ház, minden emberi szív úgy reszketett az ő nevének a hallásától, -mint a földindulástól. - -Vajjon reszketnek-e még? - -Mikor már olyan közel volt Bécshez, hogy az István tornyát megláthatá, -szemközt jött rá a császári delizsáncz. - -Az az, hogy jött volna, ha a nagy sárban meg nem akadt volna; a négy -lova közül az egyik, még pedig a nyerges, kidőlt a hámból, s hiába -biztatták, csak nem kelt föl többet. - -A keserves szakkermentirozás alatt oda érkezik a postagyors-szekérhez -Ocskay hintaja. A posta-szekérnek is volt fullajtárja. Messzire viritó -piros frakk volt rajta; a mi arravaló, hogy a szemközt jövők messziről -meglássák, hogy a postaszekér jön, s jó igyekezettel kitérjenek előle, -ne várják a trombitaszót. Azonkívül nagy czombszárig érő habdái voltak, -felkötött sarkantyúval, s nagy sárga bokrétás bőrkalapja. - -A posta-fullajtár megállítá Ocskay kocsiját. - -– Ki kell fogni azt a nyergest szaporán! - -Mert abban az időben az a privilegiuma volt az osztrák postának, hogy ha -valahol kidőlt a lova az utban, a legelső azonjövő utastól elvehette -annak a lovát. - -Ocskay fullajtárja ellentmondott a parancsolatnak. - -– Én egy generálist viszek! - -– Ha a Szent Kristófot viszed, sem bánom én: a posta az első úr a -világon. Ide azzal a lóval! - -A másik fullajtár még magasabbra emelte a hangját. - -– Abban a hintóban Ocskay László generális ül. - -Erre a névre vesd el magad! megfordítá a lovát a postai fullajtár, s -otthagyva a postát, delizsánczot, ráhasalt a lova nyakára, s a két nagy -csizmával oldalba ösztökélve a gabancsát, elczafolt Bécs felé, mintha -vágták volna. Hiába kiabált utána a másik fullajtár, hogy ne szaladjon, -hiszen nem a kurucz-vezér, hanem császári generális. Még akkor ilyen -hatása volt a nevének. - -– Hanem már most mégis jó lesz bevárni a társzekeret, tanácsolá a -fullajtár Ocskaynak, mert majd a vámnál egy kicsit akadékoskodni -találnak vele. - -Tudniillik, hogy Ocskay László megtartotta a jó magyar szokást, hogy -mikor Bécsbe utazik az ember, maga után vitesse társzekérrel mindazt, a -mi Bécsben nem kapható: fehér czipót, paprikás szalonnát, papramorgót, -vágott dohányt és kiváltképen mentül több átalagot igazi tokaji -aszuborral, mivelhogy mindezek nélkül nem ér semmit a földi élet. Azután -meg a parádéhoz való öltözetek is egész málhákat töltöttek meg. -Társzekér kellett azoknak. - -A németnek pedig már akkor megvolt az a rossz szokása, hogy a -vámsorompónál mindenbe beleütögette az orrát azzal a kérdéssel, hogy -«nix mautbares?» s zárt hordót, felvágatlan kenyeret az be nem hagy -vinni a vámon. Azért jó lesz, ha a szekér egyszerre megy át a sorompón a -hintóval: talán itt is lesz valami hatása az Ocskay László névnek. - -Hej nem rég volt még, mikor ezen a vámsorompón Ocskay Lászlót ugyan -eresztették nagy segítséggel a jó vámos urak, pedig ugyancsak sok -«mautbarest» hozott magával, tüzet, meg vasat. - -Most pedig meg kell állni előttük szépen, s tűrni, hogy a vámos őrmester -bedugja a fejét a hintó-ablakon, s megnézi a bennülőt keményen s -megtapogatja a tenyerével a mellét, meg a hasát, hogy igazi-e? nincs e -kitömve dohánynyal, vagy csipkével? s azalatt veszedelmes szándékkal -forgatja a kezében azt a hosszú nyársat, a mivel a becsomagolt málhákba -szokás beleszurkálni, vizitálás végett. - -Legelőször is azt kérdik, hogy «kicsoda az úr?» - -– Én Ocskay László, tábornok vagyok. - -A vámos nagyot nézett mérgesen. - -– Ah! Das könnt a jeder sagen! Miért nem mondja mindjárt, hogy a khinai -császár? Sok gauklert láttam én már, aki azt mondta, hogy ő generális. -Mintha nem tudnánk mi, bécsiek, hogy ki az az Ocskay László! Volt hozzá -egynehányszor szerencsénk. Csak tessék kiszállni a hintóból és bejönni a -vámházhoz. - -Jajh, hogy viszketett a tenyere Ocskay Lászlónak! - -E kellemetlen helyzetéből azonban nagy hirtelen kiszabadította egy -vámtiszt, a ki a vámházból előjött s az őrmestert félretolva, katonásan -szalutálta Ocskayt s aztán megexellentiásurazta. - -– Csak méltóztassék excellentiádnak tovább haladni. Itt van már valaki, -a ki kezeskedik excellentiád személyazonosságáért. - -– Ah! szólt Ocskay meglepetten; valaki, a ki értem jót áll? Tehát valami -ismerősöm? S a kinek a szava olyan sokat nyom. Ugyan ki lehet az? - -– Hát biz az a «fehér angyal». - -Ocskay elnevette magát. Tudta ő, hogy az nem valami mennyei tünemény, -hanem egy híres vendégfogadós korcsmárosa. Ide szoktak a magyarországi -urak szállni, ha Bécsbe jönnek, s itt egészen otthon érzik magukat. Ez a -derék élelmes polgár előre meg szokta tudni a lesbe állitott szolgáitól, -ha magyar uraság közeledik Bécs felé, s kimegy eléje a vámig; ott -ráteszi a kezét, nem hagyja a többi belvárosi vendégfogadósoknak -martalékul esni, a milyenek nagy számmal vannak Bécsben: a «veres -kakas», az «arany kappan», az «arany bárány», aztán meg a «három nyul», -a «zörgetyü», a «sárga sas», a «veres tető», mind előkelő korcsmák; de -ezek közt csak legtöbbet ér a «fehér angyal» a görög-utczában, a mi még -mind a mai napig fennáll. - -Hiszen külömben is oda akart szállni Ocskay. - -– Hát csak tessék bizvást előre menni a «fehér angyal»-ba; nyugtatá meg -Ocskayt a vámtiszt; a korcsmáros úr majd itt marad, míg a társzekeret -megvizsgáljuk, semmiben sem fog kár esni, tessék megnyugodni felőle; a -mi fizetség lesz, azt majd teljesíti a korcsmáros úr, s beszámol a -bollétával. - -– No hát az Isten áldja meg azt a barátságos korcsmáros urat. - -Ocskay aztán előre hajtatott, a hatalmas Bécs-városi erősségeken -keresztül s megtalálta szerencsésen a görög-utczát, abban a «fehér -angyal»-t, s ott kényelmesen elszállásolta magát, egy egész szobát -bérelve ki egymagának. - -Nemsokára utána jött a társzekere is: a házi szolgák felhordták a -málhákat, az elemózsiát, az átalagokat. Jó nagy szoba volt az, elfért -benne minden. - -– Küldjétek fel a korcsmárost, mondá Ocskay a legényeknek, hadd elégítem -ki, a mit helyettem fizetett. - -Még akkor meg volt a magyarban az az ősi virtus, hogy szerette megtudni, -mennyivel tartozik s melegében kifizetni. - -Nemsokára hangzott az ajtó előtt a lábcsoszogás, kopogtatás, Ocskay -emberségnek tartotta, hogy a ki vele ilyen szivességet tett, annak maga -nyissa fel az ajtót, s legalább a vállára ütögessen s megemelje előtte a -süvegét. Megérdemli azt a német azért, ha nem nemes ember is. - -De nagyot hőkölt hátra, a mint az ajtót kinyitva egy orrnyi távolságra -találta magát a belépő korcsmárossal. Egyszerre ráismert e pofára. - -Ez senki sem más, mint Scharodi Venczel. Bajusz és kecskeszakál ugyan -áldozatul esett a bécsi polgári divatnak; hanem azért megborotváltan is -rá kell ismerni első tekintetre annak, a ki valaha látta azt az egyenes -hosszú orrt, a kerek fekete szemöldököt, a sűrű ránczok közé szorított -szemeket, a mik úgy tesznek, mintha mindig nevetnének, s secundál nekik -hozzá a felfelé húzódó két szájszeglet. - -Egy perczig úgy jön Ocskaynak, mintha torkon kellene ragadnia ezt az -embert, mintha fogadása tartaná, mintha szent esküt tett volna le rá -valahol, Nagy-Szombat alatt, hogy a hol ez a kezébe akad, ott széttépje, -szétdarabolja: hanem aztán a másik percz visszahozza onnan. A gondolat -gyorsabb mint a fénysugár, a mi negyvenezer mértföldet halad egy percz -alatt. Hajh az még nagyobb út: attól az esküvéstől, mely boszút kiáltott -a nagyszombati árulóra, a Bécsbe jövetelig. Ez nagyobb, mint egy -Sirius-távol. – «Hiszen most már egy gyékényen árulunk!» - -Nagy átváltozás volt az arczon! A haragra ránczolt szemöldök, a villogó -szemek, a lüktető arczvonások az egyik perczben: – a másikban aztán a -kiderült homlok, a nevető arcz. - -– Armányadta Scharodija! kiálta, a vállára ütve a gazdának, hát te hogy -lettél kocsmárossá? - -S azzal felcsapta a süvegét a fejére. - -Arra aztán Scharodi is felnyomta a nyirott tarkójára a zöld bársony -sapkáját. Hiszen kollégák voltak már! Egyiknek sem volt mit respektálni -a másikon. - -– Vigye az ördög az egész dicsőséget! Elcsaptam magamtól az ármádiát! -Mondá röhögve Scharodi. S jól érzem magam mellette. - -Egy kis kidomborodó poczakra is tett már szert, s önelégülten ütögetett -rá a tenyerével. Mert nagy büszkeség az, mikor egy állampolgár egy olyan -becsületesen megnövelt hasra üthet rá: ez az én saját szerzeményem. A -lumpok, a csavargók, a schnorrerek mind soványok; tisztességes embernek -potroha van. - -S nem is nagyon respectálta az egész Ocskayt. Elővette a porczelán -pipáját s rágyujtott előtte, nem is kérdezte, hogy szabad-e? - -– Hidd el nekem pajtás (!) mondá fidélis czimbora hangon, többet ér a -gölődény a haubicznál. Nem jut az ember zöld ágra ezen az úton. A lelkem -is elkárhozott már bele. Megbántam, hogy átszöktem a németekhez, mint a -kutya, a ki kilencz családtaggal szaporította meg a nemzetségét. Nem -volt nekem náluk se emberségem, se becsületem. Itt fellöktek, ott -felrugtak. Elküldöztek olyan átkozott helyekre, a hol ott kellett volna -vesznem. Azután ott felejtettek. A zsoldomat soha nem fizették, majd -megvesztem éhen-szomjan. Ha jutalmamat kértem, Pontiustól Pilátushoz -küldözgettek, utoljára szöszön-boron kifizettek. Ha valami hiba történt, -mind rám kenték; s ha magam követtem azt el, azt felfujták elefántnak; -mindig csak igértek, soha meg nem tartották; adtak irást, de -elfelejtettek pecsétet ütni rája. Kezemben volt a császár kinevezése -őrnagygyá: rá sem hederítettek, azt mondták: a Hofkriegsrathnak -contrasignaturája hiányzik még róla. Urlaubot kértem, hogy feljöjjek -Bécsbe. Azt nem adták meg. Akkor maródinak simuláltam magamat: -ispotályba küldtek, megkínoztak. Ha panaszra mentem a fővezérhez, azt -felelte: «wir werden schon sehen!» A császártól utalványt kaptam egy -nehány ezer forintra hűséges szolgálataimért; de elfelejtették -megmondani, hogy hol kapom meg? Mikor aztán perre vittem a dolgot, akkor -ők kerültek felül, előkeresték az első árulásom actáit, mikor tudod, -tealattad kuruczczá lettem, haditörvényszék elé állítottak érte. Én -hivatkoztam az amnestia levelemre, a mit a császártól kaptam, s akkor -aztán felküldtek Bécsbe, internáltak, politzei-felügyelet alá helyeztek. -Itt lótottam, futottam egyik ajtótul a másikra, hogy igazságot kapjak, -mindenütt azt mondták, hogy «werden schon sehen.» Nyolcz hónapig -rohantam a fejemmel a főudvarmesteri hivatal ajtajának, hogy a -császárnál audientiát kapjak: mindig elutasítottak, nincsen itthon a -császár! ha tél volt, azt mondták, fürdik; ha nyár volt, azt mondták, -vadászik. Végre bejutottam legmagasabb szine elé, elmondtam előtte sűrű -igazságos panaszaimat. Legkegyelmesebben végig hallgatá s akkor azt -válaszolta: «wir werden schon sehen». – Ekkor épen szerencsémre elvitte -az ördög a «fehér angyal»-t, a nagybátyámat, rám maradt a vendéglője: -nosza én is hamarjában ott hagytam az uniformisomat a pokolnak, s -beálltam magam «fehér angyal»-nak; mondhatom, hogy azóta paradicsomi -életet élek. - -Ocskay úgy tett az egész fecsegés alatt, mintha hallgatná is, nem is, s -a málháit rakosgatá; de pedig voltaképen nagyon is szeget ütöttek a -fejébe Scharodi viselt dolgai. Hát ha ő rá is ilyen mulatságok várnak. -Úgy tett, mintha nem is gondolna rá. - -– Hej, kedves kamerádom, tudom, hogy te is ilyenforma járatban jöttél -fel Bécsbe. Hiszen majd te is végig fogod mindezt a gyönyörüséget -élvezni. - -– Ne törd azon a fejedet koma, vágott közbe Ocskay mogorván. Én tudom a -magam útját. Nem szorultam senki tanácsára. - -– Nonono! Édes kamerádom. Mit használ ez a hetvenkedés? Bécsben nem -lehet hetvenkedni. Tudom én minden dolgodat jól. Ha nem tudnám, hogy -jösz, miért mentem volna ki eléd egész a vámig? – Hallottad-e hírét a -Scandáliának? - -– Mi a patvar az? - -– Ez egy újság, a mit nem nyomtatnak, hanem irnak. Nem kerül a censura -alá s frissiben adja az egész világon történt pletykákat. Az ára -tizenkét arany egy esztendőre. Én azonban megduplázom a fizetést, hogy -nekem a legelső példányt küldjék el, mielőtt más kapott volna belőle. A -mit a többi korcsmárosok csak ma éjjel kapnak meg, (a lap éjjel osztatik -szét), az már nekem most a zsebemben van. Nézd csak, olvasd el, benne -van az egész történeted. - -Ocskay bámulva olvasá az irott hirlapban az egész árulási történetet, -oly részletesen előadva a legkisebb körülményekig, mintha csak saját -maga diktálta volna. Az is benne volt már, hogy ő neki Bécsbe kell -feljönni a tudvalevő három császári kegylevél érvényesítése végett. - -De hát ki hozhatta mindezt hírül ide hamarább, mint ő maga megérkezett, -a ki gyorspostával utazott, váltott lovakkal, fullajtárokkal, mindjárt -harmadnapra az áttérés után? Csak egy nap esett közbe, a mely alatt ő -Bajmócz várát kisérlé meg elfoglalni, hasonló ravasz csellel, mint a -milyennel megkerítette Nagy-Tapolcsány várát; de már az nem sikerült -neki. Már annak az ablakán beüvöltötték Jávorka halálmadarai a vészhirt: -«elárulta a hazáját Ocskay László!» s ott már puskalövésekkel fogadták a -barátságosan bekoczogtatót. – De hát ez alatt az egy nap alatt ki -előzhette őt meg? hisz ezeket az ő dolgait így hegyiről-tövire nem is -ismeri senki: – csak még egy ember a világon. - -Megállt az esze: csak úgy bámult maga elé, abba a nagy dohányfüstbe, a -mit Scharodi pipált az orra alá. - -– Mondok én neked valamit, kedves kamerádom; szólt Scharodi, levetve -magát kényelmesen a bőrkanapéra. Azt okosan tetted, hogy ott hagytad a -kuruczokat; infámis csőcselék! Végit járja az egész trallárum! Okos -ember menekül belőle. Te hozzád is épen olyan háládatlanok voltak a te -uraid, mint én hozzám az enyéim. Tudom jól, hogy el is akartak már fogni -s akkor bizony megkurtítanak egy fejjel, mint Bezerédyt. Hanem hát már -most elég lehetett neked is a dicsőségből, kedves kamerád uram, hogy -tökéletesen meg légy tőle csömörölve. Tudod mit? Csapd te a földhöz azt -a te generálisi kinevezésedet, a mi úgy sem lesz megerősítve soha. Akkor -a másik levelednek hasznát veszed, a húszezer forintos utalványnak. Pénz -dolgában a császár generosus. Azt kifizetteti rögtön, mihelyt a -generálisságot abbahagyod. Akkor aztán állj velem társaságba, légy az én -kompánistám. A vendéglőm czímerét átváltoztatjuk: «zum -Kuruzengenerál»-lá. Iszonyú gaudét fogunk vele csinálni. Leverjük vele -Bécs valamennyi vendégfogadóját a lábáról: úgy beveszünk vele egyik -hôtelt a másik után, mint a hogy hajdanában egyik várat a másik után -bevettük. Én szolgálok, te meg csak uraskodol, s nem lesz más dolgod, -mint pipázni meg mulatni. – Gazdag emberek leszünk mind a ketten, a -többit ütheti már a mennykő. - -Ocskay majd megpukkadt már a mérgében; egész pulykavörös lett az arcza. -Csak ne volnánk Bécs városában, rég az ajtón repült volna ki korcsmáros -uram. - -– Hallja kend korcsmáros! rivalt rá, hátraszegve megmerevített nyakát a -kemény dolmánygallér közé. Én nem azért hivattam kendet, hogy nekem -itten bolond tanácsokat adjon, hanem hogy vegye elő a krétáját s -csinálja meg a számadást rögtön, hadd fizetek. - -A «kendezés»-re aztán a kamerad is meg excellentiásuramozta illustris -vendégét; hanem még infámisabbul vigyorgott hozzá, s a kiégett pipájának -a hamvát a tenyerébe verve, azt el is szórta nagy familiaritással a -padlaton. - -– Hiszen ráérünk még arra, excellentiás uram. - -– De nem érünk rá, mert én nem akarok soká itt időzni. - -– Dehogy nem, excellentiás uram, soká fog az még tartani. - -– No ha soká kell is Bécsben maradnom, de innen a kend korcsmájából -minden bizonynyal elmegyek. - -Scharodi uram a szájába dugta az üres pipát, s gyakorlott dohányzók -szokása szerint elkezdte azt szortyogtatni, a mi épen nem szép muzsika, -s csak úgy félszáj szegletéből szólt oda: - -– Pedig biz az én vendéglőmbe szokott ám szállni, a hány magyar uraság -csak feljön ide Bécsbe. - -– Hát az nekem mindegy! Kiálta Ocskay mérgesen, s olyat vágott a -kosbőrdohányzacskójával az asztalra, mint valaha Botond a byzanczi -rézkapura, hogy csak úgy döngött bele a ház. - -Scharodi magában kaczagott, befelé. - -– Pedig most is van itt, épen a mellette való szobában, csak egy ajtó -választja el, abban is benne a kulcs, egy szép magyar menyecske, – a ki -tegnap érkezett, – özvegy assszony, – grófné, – a kit aligha nem ismer -kegyelmed. - -– Semmi közöm hozzá, veté oda Ocskay szárazon. - -Scharodi csak nem ment el: felvette az asztalról az Ocskay -dohányzacskóját, kitekergette a sallangjaiból s aztán abból tömte meg a -pipáját, hamiskásan döczögtetve elő a szót. - -– Pedig alighanem emlékezik kegyelmed rá. Tudja, mikor egyszer az a -barátságos találkozásuk volt Beczkó várában, a mikor a kuruczok ezt az -úrhölgyet nagyon is mezítláb vitték kegyelmed elé, s kegyelmed aztán -szépen felruházta. Emlékezni fog rá. - -Ocskay csak elképedt, még a szája is nyitva maradt. – Ozmonda volna -itten? - -Scharodi ezuttal lefelé görbítette a feltátott szája szegleteit, a mi -még inpertinensebb kifejezést adott az arczának, s az alatt kedélyesen -tömögette a pipáját. Háttal volt fordulva Ocskaynak, s csak az egyik -félrehúzott szájszegletével sandalgott felé, hogy ennek most megadta a -kegyelemdöfést. - -Ocskay egy szót sem tudott szólni. - -Scharodi pedig megtalálva a bükkfataplót, letört belőle egy darabot, -kicsiholt az Ocskay tűzszerszámával s aztán belenyomtatva az égő taplót -a pipába, kettőt-hármat szippantott rajta, a míg a dohány is égni -kezdett. - -– Pompás ez a bükkfatapló! – De még ez a véki muskotály se kutya. – -Karsamadiner excellentiás uram. – Mindjárt hozom azt a számadást. - -Azzal kikomplimentirozta magát az ajtón. - -Ocskay elkezdett, mint a kalitkába zárt tigris, alá s fel járkálni a -szobában. - -Ozmonda itt! - -Egy nappal előbb érkezett, mint ő. - -Tőle tudta meg az, a ki az irott hirlapot szerkeszti, az ő élete nagy -fordulatának minden részleteit. - -Talán épen Scharodi szerkeszti azt a lapot maga. - -Hisz Ozmonda és Scharodi a régi szövetséges társak. - -Az is világos már most, hogy a «fehér angyal» kinek a szivességéből -tudta meg, hogy Ocskay Bécsbe jön, s miért hozta őt ide, röptében -elkapva. – És épen abba a szobába, a mely a szép vendégnőé mellett van. -Csak egy ajtó választja el, és abban is benne a kulcs. - -Ocskaynak olyan kedve lett volna, azt a nehéz almáriumot az ajtó elé -tolni, hogy ki ne nyithassa valaki. - -Mert az egészen más dolog! A budetini várban, a hol még egy kalitkában -levő madár szemei sem látják, karöltve ülni, s édes szavakat váltani a -világ legbűbájosabb asszonyával; aztán meg Bécs városában, ahol minden -ablak szem, minden ajtó száj; minden utcza Argus, minden kőfal Eccho; -ott lakni egymás melletti szobákban! Amaz csábító, ez boszantó. - -Aztán épen most legkevésbbé sincs eszében Ocskaynak, itten idyllt -játszani. – Ez a gaukler még csak az étlapját mutatta be annak a sok -«fekete levesnek», a mit neki bizonyosan fel kell kanalazni; máris elég -volt. - -Bolond asszony! - -Compromittálja magát is, meg őtet is. - -Bécs városa számára egész Sittenpolizei van berendezve, mert ott nagyon -sokat adnak, nem ugyan az erkölcsre magára, hanem annak a látszatára. -Csak egy kis botrány kell, s ennél a szigorú udvarnál el van rontva a -hősnek az egész életpályája. - -A mellékszobában halkan dudolta valaki: - -«Kinek van, kinek van, karikagyűrűje.» - -Ocskay megállt, s mint az illó mérget szivta be e bűbájos dal meleg -áriáját, ezt a dalhanggá változott kábító arómát. - -Azért sem! - -Nagyot dobbantott a lábával. - -«Nem megyek át hozzá!» - -Úgy tett, mintha tudomást sem venne róla, hogy a szomszéd szobában van -valaki, s folytatta a csendes lépegetést az ajtótól az ablakig és -vissza. - -Egyszer aztán felnyilt a közbenső ajtó, s belépett a szomszédnő. - -– Ha te nem jösz, én jövök. - -A grófnő állig és körömhegyig érő fehér ruhát viselt. Abban az időben ez -volt az özvegyasszonyok viselete Bécsben. A hogy Magyarországon a -violaszín, úgy Bécsben a fehérszín volt a gyász. Ezt pedig jó volt -megtartani a nagy császárvárosban; mert ott az utczán egyedül járó -asszonyszemélyt, ha szép volt és fiatal, hamar megállították a titkos -rendőrség közegei s kellemetlen kérdezősködés alá fogták, ha csak fehér -ruha viselés által nem jelezte, hogy «gyászos özvegyasszony». - -Az arcza is épen olyan fehér volt hozzá: a tisztes főkötő pedig egészen -eltakarta a haját. - -– Megbocsát kegyelmed, ha én magam jövök kegyelmedhez. - -Még a tegezést is elhagyta. Az ajtóknak füleik vannak. - -Ocskay szigorú arczczal fogadta. - -– Ugyan minek jött a grófnő ide utánnam? - -– Én előre jöttem. - -– De azzal a szándékkal, hogy itt velem találkozzék? - -– Azzal. A mint megtudtam, hogy kegyelmednek Bécsbe kell feljönni, -rögtön útra keltem, hogy megelőzhessem. - -– De hát miért? - -– Oh ne gondolja kegyelmed, hogy valami pásztorórák utáni ábrándozás -hozott ide. Ahhoz nagyon rosszul is volna választva a hely a -«fehér-angyal»-ban. Az ok, a mi ide hozott, az, hogy kegyelmednek sehol -a világon nincs olyan szüksége egy igazán hű baráti szivre, mint épen -Bécs városában. - -– Úgy? Köszönöm. - -– Még nem is tudja kegyelmed, hogy mit köszönjön meg? Bécs városa a -legveszedelmesebb csatatér, a minőn csak kegyelmed valaha megfordult, s -itt vitézség, bátorság nem segít, azok nem vezetnek győzelemre; -ellenkezőleg: felsülésre. Kegyelmed itt a legelső lépésnél már el fog -tévedni. Az udvarnál azokat a bejárókat, a mik czélhoz vezetnek, csak -nagyon kevesen a beavatottak ismerik. A publikum csak a nagy kapukat -látja, s azok a labyrinthba vezetnek. Én előre jöttem, hogy kegyelmed -számára előkészítsem az utat; kitanuljam az alkalmat és időt; megnyerjem -a kedélyeket és indulatokat; elhárítsak minden akadályt, mely -nagyratörésének útjában áll. – Én hoztam el kegyelmedet idáig, elhiheti, -hogy itt magára nem hagyom, veszendőre, koczkára nem vetem azt, a mit -eddig elnyertem. - -– Hálás vagyok a jószándékért, szólt Ocskay tompa, kemény hangon. Arról -is meg vagyok győződve, hogy azok a szolgálatok, a miket ön nekem -fölajánl, rám nézve megbecsülhetlen haszonnal járnak. De nem akarom -azokat felhasználni. Két dolgot hoztam magammal, a mivel magam előtt -utat akarok nyitni. Érdemem és férfierőm! Ezekkel megyek a trón elé. S -van elég önbizalmam, hogy azokat méltányolni fogják. Ocskay László nem -kegyelemkeresve, hanem magát büszkén felajánlva jött fel Bécsbe. S én -hiszem, hogy ott, a hol a férfiértéket becsülik, ki fogják találni, hogy -Ocskay László mit ér? – De hát történjék bár az ellenkező, legyek -elutasítva, kicsufolva azok által, a kik hiva-hivtak, hizelegve -kecsegtettek: még akkor is hamarább elfogadnám a fehér angyal -kocsmárosának az ajánlatát, hogy legyek a vendéglője kapuján -kocsmaczimer, mint azt, hogy generálissá legyek asszonyi protectió -mellett. - -Ozmonda félrefordítá az arczát, fejét lesütve, megaláztatását ezzel -jelezé. - -Ezért aztán Ocskay megsajnálta, s szelidebb hangon szólt hozzá; de a -szavakban még mindig dölyf volt és keserüség. - -– Bocsásson meg rideg beszédemért, grófnő. De ha megfordultam is, egyet -nem tudtam magamtól elhagyni, a férfibüszkeséget. Ahhoz voltam szokva -teljes életemben, hogy asszonynál, még ha szeretett is, soha sem kértem, -mindig csak adtam. Az ő dolga volt elfogadni azt, a mit neki hozok. - -– Tartom az arczomat, suttogá Ozmonda, összehuzva magát Ocskay előtt. - -– Miért? - -(Különös kérdés volt.) - -– Hogy elfogadjam, a mit kegyelmed jónak lát adni; a mit megérdemeltem. -Ha pofont, hát azt: ha a másikat… - -Ocskay megadta neki a másikat. - -Abban a perczben nyitott be Scharodi az ajtón. – Szétugrottak mind a -ketten. – Ozmonda visszafutott a szobájába. - -– Nem láttam semmit! mondá a kocsmáros. - -– Mit akar kend? rivallt rá Ocskay. - -– Hozom a számlát. - -– Nem megyek sehová! Hozza utolsó nap! Mit ront rám vele? - -– Bocsánatot kérek, de nem csak a contót hozom; az nem sürgetős, de -annálinkább ime ezen «bejelentési czédula», a mit excellentiádnak -legméltóságosabb saját kezével kell aláirni és azután holnap reggel 9 -órakor személyesen megjelenni az Oberste Polizeiamtnál, Alserstrasse Nr. -615, s ott felkeresni a Fremdenregistrierungscommissiont, második lépcső -XIII. ajtó balra, s ott legitimálni magát élő szóval és papirosokkal. – -Egyébiránt én nem láttam semmit. - - - - -O DU LIEBER AUGUSTIN! - -– Fújd hát azt a nótát most! parancsolá Ocskay a trombitásának. «Hát a -nénéd él-e még? Hát a foga ép-e még? Rád-e, rád-e, rád-e, rád. Rád-e -vicsorítja még? - -S aztán előre, mint a szélvész! - -A bánus vértes-ezrede szétomlik előtte, mint a pozdorja. - -Tovább, tovább! - -Következik Steinville hires dragonyos ezrede. - -… Rád-e, rád-e, rád-e, rád! - -Hullanak, mint a szilva a fáról, ha megrázza erős ember. Nincsenek már! - -Ott jön egy sáncz, megrakva muskétásokkal. - -Fújjad, Fújjad! - -Rajta! Rajta. - -Fel egyenesen. Kaptatva! repülnek a paripák az árkon keresztül! Repülnek -a levágott fejek bele az árokba. - -Tovább, tovább! - -Ott üli a diadalát nagy fejű Heister a csatatéren; azt hiszi, hogy övé -az már. - -Rajta, rajta! - -Ágyu lobban, bomba roppan. Kartács zúdul, dübörög a föld. Császári -muskétások dobszóra sorba állnak, úgy vonulnak előre. - -Hajtsad kurucz, hajtsad! - -A dobszó egyre közelebb hallatszik már, az ismeretes üteny dallamra: -«Kenyeret, kenyeret, kettőt, kettőt, csontot, csontot, másfél fontot.» -Erre masiroznak a német katonák. A vége az, hogy «feküdj, feküdj, lompos -német!» - -– Most vágd kurucz! - -Maga is neki vágott jó Ocskay László s kézzel lábbal majd szétrúgta maga -alatt az ágyat. - -Az első felébredésnél alig tudta kitalálni, hogy hol van most? Mikor -aztán kiugrott az ágyából, s kitekintett az ablakon, akkor látta, hogy -Bécs városában van: a német katonáknak verik a gyülekezőt, a kik a -házaknál vannak elszállásolva. - -Hajh most már majd csak álmaiban fogja feltalálni azt a régi Ocskay -Lászlót, mint a hogy feltalálja az ember a régi kedves szeretőjét még -sokáig álmában, mikor az már régen a másé. - -A ketyegő fali órára nézett: késő reggel volt már; sietni kellett az -öltözködéssel, hogy kilencz órára ott legyen a politzei-hivatalban -pontosan. – A német csak egy helyen rettenetes, a hivatalszobában. -Másutt mindenütt ki lehet vele jönni valahogy; de a hivatalszobában nem -kiméli még az anyja méhében levő gyermeket sem. - -Schárodi már odakinn várt reá s személyesen kisérte el a rendőrségre, -egész a hivatalszoba ajtajáig, a hol már el nem tévedhetett. Az volt a -főregistratura. - -A német, a ki odaparancsolta maga elé, az oberregistrator, kicsiny -köpczös emberke volt; kerek hassal, kerek fejjel, szétálló -karikalábakkal. Ha birokra került volna a sor, fél fogára is kevés lett -volna Ocskay Lászlónak. – Hanem hát a kalamáris a legfélelmesebb löveg, -annak a keze ügyében, a ki abból lövöldöz. - -Ocskay Lászlónak szépen oda kellett állni a rácsozott asztal elé, s -felelni a hozzá intézett kérdésekre. - -Először is, kinek hiják, hány éves, hol született, s a többi. - -Mi a mestersége? - -Generális. - -Császári királyi? - -Hát mi volna más? - -Azután következett a személyleirás. - -Ezt az oberregistrator diktálta a kanczellistának. - -Ocskaynak végig kellett hallgatni ilyen jelző mondatokat: - -– Haja elől befonva asszonyosan. – «Orra alatt két előre meredő -paragrafus alaku szőrtekervény». - -Arra a hatalmas bajuszra különös «pick»-je látszott lenni a -főlajstromozónak. Valahányszor Ocskay felemelte a fejét, ő mindig -hátrakapta a magáét; mintha megijedt volna, hogy felökleli a bajuszával. - -Aztán következett a vallatás, hogy mi járatban van? - -A császárhoz jött. - -Mi dolga van vele? - -Azt is megmondta. - -Van-e miből megélnie az alatt, a míg Bécsben tartózkodik? - -Nincs-e pestis azon a vidéken, a honnan ide jött? - -Van-e gyónási czédulája, és mikorról? - -Ocskay mindenre felelt csendes béketüréssel. - -De mikor azt kérdezte tőle a kerekhasú, hogy «volt-e már valami -gonosztettért megbüntetve és mi módon?» akkor elszakadt a türelem -madzaga s összeszidta jó magyarul a kérdezőnek minden hím és nőnemen -lévő szenteit; a miért aztán az irodafőnök hátraszólt egy másik irnoknak -nagy flegmával: «Vegyen ön csak elő egyet a Strafbolletákból s irjon fel -két forint birságot a registráltnak, illetéktelen fenhangon kiabálásért -a hivatalszobában». - -– Hát csak irj fel fráter öt forintot! Kiálta oda Ocskay László, s még -három forint árát lekáromkodott a kerekhasú összes atyafiságának -rovására. - -Ez így rendben lévén, megkapta a certificátot, melynélfogva itt -tartózkodhatik egy egész hétig Bécsben, a fehér angyalban, ha más -kocsmába költözik át, azt újra bejelentse, s az egy hét leteltével új -certificatért jöjjön. - -– Vak apád! Monda Ocskay; egy hét mulva én már ott viszem a dandáromat -ütközetbe a Garam mellett! - -Mikor aztán eltávozott, a főlajstromozó utána ment, hogy kikisérje. A -hivatalszobán kivül igen nyájas volt ez a derék úr. Megkinálta Ocskayt -egy szippanat burnóttal is a szelenczéjéből, s azt mondta neki, hogy -«különös gondunk lesz az urra!» S pártfogói ábrázattal veregetett a -vállára. - -Ocskay fújt dühében, mikor kiért a folyosóra, s mérgesen verte le a -válláról a hivatalfő tubákos újjainak nyomát. Ő neki, Ocskay Lászlónak a -vállára veregetni! Ezt még nem próbálta halandó! - -Mikor visszakerült a kapuhoz, ismét ott találta Schárodit. - -– No ezen szerencsésen átestünk; monda a fehér angyal. Nem vertél meg -valakit odabenn? - -– Kicsi híja volt. - -– No már most siessünk haza. Tedd magadat gálába, hogy legelébb is -bejelentsd magadat a főudvarmesteri hivatalnál. Én addig hozatok a -számodra az István-térről gyaloghintót. - -– Gyaloghintót? Nem vagyok én dáma. - -– Itt az urak azon járnak. Gyalog oda nem mehetsz, mert csupa sár lesz a -sárga csizmád a Burgig. Aztán mikor a déli harangozást hallod, gyere -haza; mert akkor minden ember ebédel. Ma az én privát vendégem fogsz -lenni; csak négyecskén leszünk: a grófnőt is meginvitáltam, s aztán még -egy közös jóbarátunk lesz jelen, igen fidélis czimbora, egy igazi bécsi -vér. - -Ocskay el nem tudta képzelni, hogy ki lehet nekik kettőjüknek közös jó -barátjuk, s a mellett igazi bécsi vér és hozzá fidélis czimbora. Hát nem -törte rajta a fejét. - -Felment a szobájába, fél gálába vágta magát: ma csak bejelentési -látogatásokat tesz, ellenben a kardjáról lelóggó tarsolyába belerakta -mindazokat a nagybecsü okiratokat, a mik idejövetele sikerét -biztosították s így vitette fel magát a gyaloghintón a császári Burgba, -a levett kalpagját a kezében tartva, mert a német, mikor a gyaloghintót -építette, nem számított arra, hogy abban a magyar mágnások is fognak -kocsikázni, különben kürtőt csináltatott volna a tetejére, a miben a -kócsagtollas forgójuk elférjen. - -A Burgban elég hamar rátalált a főudvarmesteri hivatalra, jól is -fogadták, leültették. Egy koszperdes, parókás és bársony kabátos úri -ember ült egy nagy oroszlánlábu asztalnál s azt kérdezé tőle, hogy kinek -hiják, és mi a czíme. - -– Én Ocskay László, generális vagyok. - -Erre a koszperdes füle mellé dugta a tollát és fölállt. - -– Akkor én önt legelébb is a profoszhoz küldöm két napi áristomra. - -– Nono! (Ez jól kezdődik!) Mi oknál fogva? - -– A miért elmulasztotta ön föltenni a mellszalagját. - -Ocskaynak csak most jött világosság az elméjébe! Hiszen mellszalag -nélkül nincsen generális. - -– Hát biz azt nem tehettem fel, mert még nincs; csak most nevezett ki ő -felsége: épen azért jöttem, hogy azt a szalagot megkapjam. - -– Az már más; mondá a koszperdes. Akkor csak a többi czímeit kérem, hogy -bejegyezhessem az audiencziás könyvbe. - -Volt ott az asztalon kilencz nagy könyv, ugyanannyi szinü boritékba -kötve. Legelől a császárveres, azután a fekete, azután az aranyos meg az -ezüstös, azután az aczélos meg a rózsaszinű, meg a hupikék, azután zöld, -végül a talitarka, utoljára a sárga. Ez már az asztal alatt hevert, -különben ő lett volna a tizedik. - -«Gróf?» kérdezé a parókás, az ezüstös táblájura téve a kezét. - -– Nem vagyok gróf. - -– Tehát báró? – Lovag? - -– Egyik sem. Magyar nemes vagyok. - -A hivatalnok bólintott a fejével s kihuzta a kilencz könyv közül a kék -szinüt, abba irta be Ocskay László nevét, olyan gépies flegmával, mintha -soha se hallotta volna hirét. - -– Mikor lehetek szerencsés audencziát nyerhetni? kérdezé Ocskay. - -– Majd mikor ő felsége fogadni fog. - -Ettől nem lett okosabb. - -– S mikor lesz az? - -– Azt nem tudni. Ő felsége most Laxenburgban van vadászaton s csak egy -hét mulva jön meg. - -Még is csak igaza volt annak a registrátornak. - -– S megérkezése után mely nap számíthatok elfogadásra? - -– Hja, uracskám, az attól függ, hogy hányan iratják be magukat ezekbe a -megelőző könyekbe, mert azt tudni fogjuk, hogy a legújabb hofceremoniell -szerint az instansok rangszerint bocsáttatnak legmagasabb audencziára. -Ebben a császárvörösben vannak az egyházfejedelmek, a feketében a többi -papok, szerzetesek, az aranyban a herczegek, az ezüstben a grófok, az -aczélban a katonatisztek, a rózsaszinű a báróké, a kék a nemeseké, a -zöld a polgárságé, a tarka a parasztoké, (mindegyikre ráütött a -tenyerével.) Ez a sárga meg a zsidóké. (Már arra csak a sarkával -mutatott.) - -– És így én rám mikor következik a sor? - -– Tessék itt lenni mindennap. Meglehet hogy negyedik, úgy cseppenhet, -hogy az ötödik napon. - -(Hisz az alatt az én ezredem otthon mind szétszalad a világba, gondolá -magában Ocskay.) - -– Az én ügyem azonban nagyon sürgős. - -– Önre nézve, ugye? mondá a magas úr csendes sarcasmussal. - -– Nem! Az országra nézve! Tüzeskedék Ocskay. - -– Kérem, tessék helyet adni a következőnek. - -Ocskay háta mögött jött egy mezitlábos, faczipős szerzetes. - -– Ezt hamarább fogják beereszteni, mint engem. - -Kimenet eszébe jutott Diogenesnek az az adomája, a mikor az archonok -palotája előtt a kőszobornak kezdte elpanaszolni a baját. Azok talán -inkább meghallgatják. - -Azért sem akar asszonyvédelemre szorulni! – Tarsolyában ott van -Wratislav, a hatalmas miniszter levele Pálffy bánhoz. Azt ugyan szintén -Ozmonda hozta el a számára s még is csak asszonyi közbenjárás vegyül a -dolgába: de nem nyilvánosan. – Odavitette magát a kanczellár -palotájához. - -Épen akkor harangoztak délre, mikor a zselleszékhordozók megérkezének a -kapu elé, a két granatéros strázsa épen akkor kiáltotta el, hogy -«hopplétz» (abg’lőst.) – A kapus nem volt a bejárat alatt. – Ocskay -kereste, míg rátalált az odujában. Az ottakringi schweitzer egy tál -savanyukáposztás gölődény előtt ült a legkomolyabb intentiókkal. - -– Itthon van ő excellentiája a cancellár? - -– Nos aztán? kérdezé a kapus, a félpofáját teletömve gölődénynyel. - -– Lehet audencziát kapni nála? - -– Honnanvaló lehet ez az úr? (A kapus a háta mögé beszélt a -feleségéhez.) Nem tudja az úr, hogy Bécsben tizenkét órakor minden -becsületes ember ebédnél ül? Tehát «mi» is. - -– Hát délután nem fogad ő excellentiája? - -A kapus majd kiejté a szájából a gombócz falatot, úgy röhögött. - -– Te! Asszony! Délután? Audiencziázni? Hahaha! Ez az úr most jön -Törökországból. - -Ocskay meggondolta, hogy az oroszlánt sem jó háborgatni, mikor -lakomázik; meg az is eszébe jutott, hogy maga is ebédre hivatalos, -pontban tizenkettőre. A közös jóbarát már talán éhes is lesz: ne -várakoztassuk. Visszavitette magát a fehér angyalba. - -Scharodi már nyugtalanul várta. - -– Már itt a mi kedves barátunk. Asztalon a leves. Csak te rád vártunk. -Gyere fel egyenest. - -S vitte karonfogva Ocskayt a maga szobájába. - -Ocskayra kellemetes meglepetés várt. Az a mi közös jó barátunk senki sem -volt más, mint a politzei registrátura főnöke. Jó barát reggel óta. - -– Herr von Ocskay; Herr von Federreiter; mutatá be egymásnak Scharodi. - -Véghetetlenül örültek, hogy ismét szerencséjük van találkozhatni. - -Federreiter úr csakugyan fidélis egy czimbora volt – tányérok és poharak -között; egészen más ember, mint a kalamáris és porzótartó mellett. - -– Nagyon jól tette ön, hogy a fehér angyalba jött szállni! mondá parolát -csapva Ocskay tenyerébe: ez a legkreuzfidélebb kocsma a császárvárosban, -mind ide szállnak a magyar urak; azok az én legjobb kundsaftjaim. -Káromkodnak, poharat törnek, fejeket bevernek; de semmi államellenes -complottba nem ártják magukat. Egy szabadkőmüves sincs közöttük. No majd -leves után sok anecdotát mondok el róluk. - -És tartotta aztán víg történetkékkel az egész társaságot, a miknek -némelyike csintalan is volt; de azért szabad volt azokon Ozmonda -grófnőnek is kaczagni: hisz ő már özvegyasszony. - -Ocskay, hogy kiegészítse a traktát, behozatott egyet a tokaji boros -átalagokból. Az volt Federreiter úrnak a gyönge oldala. «Már csak ez az -egy is megérdemli, hogy soha el ne bocsássuk, meleg keblünkre szorítva, -Magyarországot! Be fölséges ital! Királya az italoknak! - -Ettől a bortól aztán Federreiter barátunk nemcsak beszédes lett, de még -nótás is. Asztal vége felé, pipagyújtás előtt, eldanolta a társaságnak a -«der liderliche und versoffene Jerum»-ot, meg a «Mir is alleseins, habi -a Geld, oder keins». Scharodi kisérte a nótát gitárral. - -Derék nóták: egész Bécs dalolja őket. - -– Ezek mind az Augustin nótái, mondá Federreiter úr. Oh a mi -Augustinunknak nincsen párja! Hallotta hirét kegyelmed? Hogy ne hallotta -volna? Az egész világon éneklik ezt a nótát: «Ei du lieber Augustin». – -Ezt a nótát a nagy pestis idején szerzette a ficzkó, mikor minden ember -kétségbe volt esve, s csak úgy hullottak el az utczán a bécsiek, mint a -legyek. Augustin pajtás meg úgy leitta magát boróka pálinkával, hogy az -utczán eldőlt s ott maradt heverve. Mikor aztán éjjel jött a -«Todtenbruderschaft» a halottgyűjtő szekérrel, összeszedni a hullákat az -utczákon, Augustint is annak nézték, feldobták a szekérre, kivitték a -temetőbe, ott a nagy közös sirba belevetették a többiek halmára s ott -hagyták reggelig. Mikor azután felocsúdott Augustin, akkor látta -eliszonyodva, hogy micsoda társaságba került. Kikeczmelgett a sirból, -megkereste a dudáját s hazament; estére még nagyobb kedvvel énekelte a -«Hei du lieber Augustin»-t a fehér angyalban. Mert ez a legkedvesebb -kocsmája. Hiszen majd meglátja őtet kegyelmed szombaton este. Akkor -szokott itten énekelni. Olyankor ember-hátán-ember üli tele a bécsi -világ a vendégtermet, csakhogy az Augustint hallhassák. Aztán mikor -valami bolond nótára rágyújt, utána énekli azt az egész társaság, -utoljára még tánczolnak is hozzá. De olyan is az ő nótája, hogy az -embernek a talpát csiklandozza, mikor az azt énekli, hogy «Rock is weg, -Stock is weg;» az embernek az inába áll a tánczgörcs. - -S jucundus nagy kedvében még azt is megtette Federreiter úr, hogy egy -«Schnadahüpfert» közrebocsásson a társaság előtt, a mihez Scharodi -danolta Augustin nótáját: «Den Weibern gehört der Brunnen, Den Mann der -Wein erfreut.» (Asszonynak való a kút, Férfit felvidít a bor.) - -– A komoly magyar urak ezt persze csak nevetik, szólt a táncz után, -kissé restelve a dolgot. - -A magyar urak pedig generosusok. Ocskay utána akart menni a czimborának. - -– Dehogy is nevetjük. Nálunk is szokás az. Ha egy tánczravaló nóta -megzendül, összeüti magyar ember a bokáját. Kérje csak fel, barátom -uram, Ozmonda grófnét, énekelje el azt a nótát, hogy «Azt mondják, hogy -nem illik a táncz a magyarnak.» - -– Kérjük nagyon szépen! Federreiter úr háromszor is kezet csókolt -Ozmondának, míg a grófné csakugyan ráhagyta magát birni, hogy szép -csengő hangjával elénekelje azt a dallamos nótát, a mihez aztán Ocskay, -csipőre tett kézzel, összevert sarkantyúval nehány délczeg -tánczmozdulatot tett, sőt a nóta végén, a hol azt mondják: Illik -gyöngyös pártához, Kócsagtollas főhöz; Illik sarkantyús csizmához, -Pillangós czipőhöz,» még egy fordulatra magát az éneklőt is elragadta. - -– Fölséges! Magniperb! Kiabált Federreiter úr. Ezt én nem tudom utána -csinálni! Hogyan is volt csak? - -De már másodszor nem volt kedve Ozmondának magát produkálni. Engedelmet -kért, hogy szobájába vonulhasson. - -Az urak aztán még ott maradtak pipázni, kvaterkázni, adomázni, Ocskay -természetesen smollist ivott Federreiter úrral, s per tu pajtások -lettek. Estefelé, az elváláskor, Federreiter úr meginvitálta a két jó -barátot másnap estére, oda le az extrazimmerbe, a hol Salamandert fognak -dörzsölni egymással. - -Ennek a napnak egyéb eseménye nem volt. - -Másnap korán reggel azonban már kiránczigálta Ocskayt az ágyból egy -rendőrszolga. Azonnal siessen fel a Politzeyre: idegenek -registraturájába. - -Ugyan mit felejthetett nála az ő kedves jó czimborája, hogy olyan -sürgetős a találkozása? A délutánt sem várhatja? - -Felballagott a Registraturára. Ott találta már Federreiter urat, a -rácsos iróasztala előtt ülve, nagy, rubrikázott könyvek közé -elsánczolva. Az nem sietett eléje kezet szorítani. - -Ismét elől kezdődött a tegnapi benevolisatio. «Kinek hívják? Hány -esztendős? Mi a vallása?» s a többi. - -Mikor ez mind meg volt, akkor azt kérdé nagy hivatalos szárazsággal -Federreiter úr az inquisitustól: - -– Miféle viszonyban van az úr azzal az asszonysággal, a kivel tegnap -együtt mulatott? - -Ocskaynak majd a feje tetején ugrott ki a szive dühében e kérdés miatt. - -– Hát mi köze van ahhoz az urnak? Kiáltott vissza, teljes tüdejéből. - -– Csak lassan uram! A hangos beszéd pénzbe kerül. Nálunk Sittenpolitzey -van: a közerkölcsiséget szigoruan veszszük. Paragraph so – und – so – -azt rendeli, hogy a kik a kocsmákban asszony-személyekkel együtt esznek, -isznak, énekelnek és tánczolnak, item: a ki nyilvános szállókban férfi -és asszony személy két egymás mellett levő, de közös ajtóval összekötött -szobában tartózkodnak, szigoruan kérdőre vonatnak, hogy miféle -törvényes, avagy törvénytelen összeköttetés áll fenn közöttük? Mert az -utóbbi esetben a férfi 7 naptól 14-ig terjedő börtönre itéltetik, -hetenkint két napi bőjttel súlyosítva; a «das Mensch» pedig a bűnbánó -leányok zárdájába csukatik be. Ez a szigorú rend nálunk. Annálfogva -feleljen az úr: rokona önnek amaz asszonyság? - -– Hát persze, hogy rokonom. Unokahugom. - -– Hányadik ágon? - -– Az első ágon. - -– Hisz az grófné. - -– A férje után. - -– E szerint beirom, hogy a «testvére» az urnak. - -– Azt sem bánom; szólt Ocskay nevetve. - -– De ne tessék ezen nevetni; dörmögé halkan a főnök, mert különben olyan -hamar beteszik a szép grófnét a «Hübschlerin»-ek közé, hogy észre se -veszi. - -– Ne féltse ön azt a grófnét! - -– Jól van, el lehet menni. - -Délután aztán, mikor Federreiter úr, meg Ocskay összekerültek a fehér -angyalban a Kneipolásra, azt mondá az oberregistrator: - -– Megbocsáss, pajtás, valaki denunciált: meg kellett ejtenem a -vizsgálatot, különben a hivatalom bánja; igen okosan feleltél, én is úgy -feleltem volna a te helyedben. Csak arra figyelmeztesd a hugocskádat, -hogy mikor magányosan megy a Grabenre sétálni, mindig a kezében vigye az -imádságos könyvet s aztán sétáljon be a Szent-István templom egyik -ajtóján, a másikon meg ki; mert különben az ilyen szép asszonyt -megszólitja a politzey: ő meg azt pofon találja felejteni s kész a -veszedelem. - -Akkor aztán leültek inni. - -Ocskaynak a dolga ezen a napon csak annyival ment előbbre, hogy -Wratislaw kapusának egy tallért csúsztatva a markába, az által -bebocsáttatott a palotába. Ott azonban mindjárt az előszobánál -hajótörést szenvedett az expeditiója: az inas arra a kérdésére, hogy -itthon-e az excellentiás, azt a választ adta, hogy «itthon van, de -beteg.» Pedig épen előtte eresztettek be egy czifra ruhás urhölgyet, a -ki nem úgy látszott, mintha doktor volna. Vissza kellett térnie. Későn -jutott eszébe, hogy az inasnak is kellett volna adni egy tallért. No -majd holnap. - -Ez így ment napról-napra egész gratiával. Ocskay senkit sem talált -otthon, a kit keresett, meg a kihez a bántól ajánló levelei voltak; a ki -otthon volt, vagy beteg volt, vagy úgy el volt foglalva államügyekkel, -hogy nem ért rá őt elfogadni. - -No, de azért nem panaszkodhatott, hogy unja magát. A kedélyes Bécsben -mindig jól lehetett mulatni. Ott volt a «paradicsomkert,» a bécsi világ -kedvencz mulatóhelye, tengercsigákból rakott grottáival, mesterséges -aranybányájával, melyben ezüstből készült bányászok vágták az érczet, -örök mozgásban tartva mesterséges vizmű által. Ott bámultathatta délczeg -alakját a bécsi elegáns világgal s bámulója akadt elég. Hallhatta a -hires bécsi hárfajátékos nevezetes nótáját: «herdegatta (ördögatta) -blaue Hosen!» próbálgathatta a kuglizási tehetségét az István torony -tekepályáján, versenyezve a két barátjával, hogy melyik teszi meg a -hires «Mux» lökését mind a kilenczre? Abban az évben nyilt meg Bécsben -az első opera-szinház is, játszottak benne hetenkint kétszer: az is jó -mulatság volt. Megnézte a törpék lakodalmát is. Bécsnek akkor valami -nyolcz törpéje volt, azok között egy kitanult orvosdoktor. Mindenek -felett való mulatság volt azonban a fürdőkben, a hol óriási nagy -termekben alant a vizmedenczében a város elegáns hölgyei fürödtek, -(magától értetődik, hogy fürdő-öltözetben), a gavallér urak pedig a -galleriákon gyülekeztek össze, s onnan enyelegtek, udvaroltak, pénzt -hajigáltak le a vizbe a hölgyek közé, s nagy mulatság volt, a mint azok -azt elkapták, vagy a viz fenekéről felbuvárkodták. - -Így csak eltelt az idő egész szombatig. Akkor meg következett az -Augustin productiója a fehér angyalban. - -A hirhedett népénekes már akkor vén sas volt. Csak hetenként egyszer -hagyta magát rávenni, hogy régi kedvencz kocsmájában, a fehér angyalban -gyönyörködtesse a bécsieket. Ezen az estén belépti-dijat szedtek a -kocsmába letelepülő vendégektől, mégis megtelt az ivóterem; a ki be nem -fért, kinn maradt az utczán, oda adatta ki magának a «Schoppen»-jét s az -ablakon keresztül hallgatta a kedvencz troubadour nótáit. - -Úgy kellett biz azt már talyigán felhozni s két ember fogta a két -hónalján, mikor beexpediálták a vendégterembe. A kakas-tollas süvege -lelehullott a fejéről, s a feje is csak úgy lógott a szárán. Az egyik -ember hozta a dudáját, a másik a gitárját. Mikor letették a -szalmaszékre, csak úgy összeesett, mint egy tánczbáb (Gliederpuppe). -Megszokta azt már nála a közönség. Így megy az mindig. Csendes delirium -tremens emészti naphosszant a népdalnokot: reszket minden tagja, -beszélni sem tud már, sem a lábán állni; hanem a mint a publikum -vivátozását meghallja, akkor életre ébred; felvillannak a szemei s -tüzben kezdenek égni; a hülye tekintet gúnyra vigyorodik, s a mint aztán -reszkető kezébe odanyomják a wachholderes poharat (más italt be nem vesz -már) s a mint annak a tartalmát rángatozó mozdulattal beöntögeti -fogatlan szájába, egész más ember lesz; széjjel néz, köszönget, s mikor -aztán még a duda fuvóját is a szájába dugják, akkor már egészen otthon -van. Minden nótája eszébe jut. Az a duda az ő kedvencz szerszáma. Az -maradt rá az apjáról, mint szegény árvagyerekre, a kinek az apja elitta -a házát a feje fölül; az volt az ő anyja, dajkája, gondviselője; az a -duda. Mindig annak a nótáit kell elébb végighallgatni a közönségnek, a -míg csak el nem érkezik az elérzékenyedés stadiuma a művésznél, a mikor -aztán megtelnek a szemei könynyel, s egyszer csak azt mondja a duda, -hogy «nyekk,» nem adja tovább a hangot. Akkor aztán még egy pohár -borókaszesz, s az egész jó kedv, a pajkos csipkedő kedély visszatér, nem -reszket már a művésznek semmi tagja, hanem a dal rhythmusára rángatózik -s a tréfás dal felvillanyozza, magával ragadja az egész társaságot. - -Ocskay is tudott mulatni rajta. Ozmonda nem volt ott. Nők nem jártak -ilyen helyekre, akkor. Ő csak egyedül ült egy asztalnál. Az éneken is -mulatott, de még inkább a publikumon. Az is egy mulatság, azt látni, -hogy milyen jól tud mulatni a bécsi közönség. A hol más csak mosolyog, -ott a bécsi kaczag, s a hol más kaczag, ott a bécsinek már a mellényéről -szakadnak le a gombok. - -Különösen egy válogatott pofákból álló társaság, mely a népénekeshez -legközelebb álló kerekasztalnál foglalta el a helyét már kora délután, -tüntette ki a jó kedvét a legrakonczátlanabb tombolással. - -– Ezek nekem egészen ismeretlen pofák! mondá Scharody Ocskaynak. Soha -sem láttam őket. Pedig minden vendégemet ismerem. - -Mikor Augustin a kedélyes dalokból egy-egy strófát elénekelt, a kerek -asztal társasága utána énekelte azt, harsogó tele torokkal; s a -refrainet: «O Jerum, Ui, O Jerum», meg az «Alles ist mir einerlei»-t, az -összes vendégsereg hangoztatta utána. - -Végre az «O du lieber Augustin»-t követelte a közönség. Ez maradt fenn -örökidőkig kedvencz nótájának. Minden asztalon kopogott a pohár-fenék, a -közóhajtás nyomatékos kifejezéseül. «Halljuk az O du lieber Augustint!» - -A vendégek mind a jelenlevő Ocskayra néztek, mintha figyelmeztetnék, -hogy no most hallasz valamit, a mit még nem hallottál, Bécs -rettegtetője! hajdan félelmetes Rákóczy villáma! - -A kerekasztalnál ülők többen mutogatták Augustinnak, olyanforma -némajátékokkal, a mi a bajuszkipödrést fejezi ki, hogy mit várnak tőle. - -Az egész sokaság közt egyedül Ocskay viselt bajuszt. Könnyen -kitalálhatta, hogy róla lesz szó a nótában. - -Ott maradt, megvárta. Gondolta magában: «bolondok! Ágyúval sem tudtatok -a helyemből kimuzsikálni valaha, most azt hiszítek, hogy dudával -puskáztok ki?» - -Augustinnak elébb egy kicsit gyantázni kellett, wachholderrel. - -Akkor aztán felkelve a szalmaszékről, a nyakába akasztott gitárral, s -egyik lábát a másik után satir-ugrásokra kapkodva fel, rákezdé a -nótáját: - - «Ei du lieber Augustin - ’S Geld ist hin ’s Mensch ist hin. - Rock ist hin, Stock ist hin. - Ei du lieber Augustin - Alles ist hin.» - -Hej milyen frenetikus «jubel» követte ezt a nótát. Kétszer is utána -énekelte azt az egész közönség, asztalverő kancsó-fenékkel helyettesítve -az orchestrumot. - -Augustin megint gyantázott, azt jelezte, hogy új vers következik. - -– Silentium! ’S Maul halten! figyelmezteté egymást a közönség. - -Következett az új vers: - - «O du lieber Augustin - Trutz ist hin, Kurucz ist hin, - Kommt schön zahm jetzt nach Wien - Oh du lieber Augustin - Alles ist hin!» - -Vezuvkitörése a kaczajnak következett erre a versre. Minden torok egy -kráter lett, miből a röhej lángoszlopa lövellt fel a boltozatig. Annyi -éveken át elfojtott boszuság, elnyelt harag földalatti gázai, lávái -törtek ki e pillanatban kegyetlen visszatorlásra. Így vetteti a levegőbe -a bécsi nép a maga ellenségét. - -Ocskay megvallotta magában, hogy ez a földalatti aknafelrobbantás -nemcsak sikerült, de meg is van érdemelve, s a mi a legfőbb dolog: -igazságos is. Biz az úgy van. «Trutz ist hin, Kurucz ist hin. S jön fel -most szép szeliden Bécsbe! Nincs mit védelmezni rajt.» - -De már ezt a verset az egész társaság utána énekelte Augustinnak, -ötször, hatszor, tízszer is egymásután. Fogják ezt már énekelni minden -utczán, évtizedekig fogják énekelni. - -Ocskay László philosophi nyugalmat akart constatálni s még egy kancsó -Gumpoldskirchenit rendelt magának, tüntetve vele, hogy nincs szándéka -megfutni az egyenlőtlen harczból, habár százan énekelnek is egy ellen. - -– Silentium! kiálták a kerekasztalnál. Augustin új verset fog énekelni. - -Elcsendesült mindenki. Ocskay nagy hallgatva pödörgette a bajuszát. -Augustin rákezdé a verset: - - «O du lieber Augustin, - Ohr ist weg, Ehr ist weg, - Kuruczember liegt im Dr… - O du lieber Augustin - Alles ist weg!» - -De már ez nem volt tréfa. - -– Oda a fül, oda a becsület! Ki súgta ezt be annak a dőre utczai -énekesnek? - -Pokolbeli hahota támadt erre a kerekasztalnál, valamennyien rákezdték az -új verset ordítani; de nem jutottak ám el odáig, hogy «Ohr ist weg, Ehr -ist weg,» mert Ocskay felkapta az eléje tett boros kancsót s úgy vágta a -kerekasztal emberei közé, hogy a melyiket eltalált közülök, az orra -bukott tőle, s aztán nem várta, hogy megtámadják, hanem felkapta a -székéhez támasztott kurtanyelű fokost s elővette a régi kurucztempót, ő -ment rohamra az egész társaság ellen. Az a fokos pedig átkozott rossz -szerszám. Egy hajrá alatt tiszta volt a kocsma. Ocskay egy maga mind -kiverte az egész kompániát. Nem volt ez valami nagy hőstett: a közönség, -kivéve a kerekasztalt, csupa merő békeszerető jámbor polgárból állt, -amazok pedig pipogya ficzkók voltak, csak a hátukat tartották a -fokosnak, hogy a fejüket ne érje. Ocskay László maga maradt a borral -öntözött csatatéren. - - - - -A KÉT KERESZT. - -Ez volt az utolsó hőstette Ocskay Lászlónak Bécs városában. - -Elmondhatta ő is magáról, a mit Shakespeare mondat Coriolannal a -volscusoknak: «Egy magam dúltam köztetek a városotok falain belől!» - -A mulatság után Scharody valahonnan az asztal alól bújt elő négykézláb. - -Ocskay restelte nagyon a dolgot. - -– Megbocsáss! mondá kedvetlenül Scharodynak, hogy neked ezt a kárt -okoztam. Megfizetek érte. - -– Dehogy fizetsz! dehogy tettél te nekem kárt. O kontrer: most már -egészen felcsaptad a kocsmámnak a renomméját. Dűlni fog ezentúl ide a -vendégsereg. Szeretik az ilyent nagyon a bécsiek. Egészen a tetszésükre -van az efféle tréfa. A rothe Dachel azzal kapott fel olyan nagy hirre, -hogy volt egy hentesmester vendége, a ki minden este tisztára kiverte a -publikumot a kocsmából. Pénzért is megveszik az ilyen gaudét. - -– Jól van, jól. (Azért csak még is jobb szerette volna Ocskay, ha ez az -egész vitézi szinjáték nála nélkül történt volna meg). - -– Hanem már most ne várd, míg a politzeyra czitálnak, hanem eredj fel -holnap még templom előtt magadtól a Registraturára s tedd le az öt -forint birságot. Ennyi jár azért a kis vitézkedésért. - -Ocskay boszus volt; felment a szobájába. - -Ott azután törte rajt a fejét, hogy vajjon miféle áruló járhat itt -Bécsben, a ki az ő életének végzetes titkát közölte a Bänkelsängerrel? -«Ohr ist hin!» - -Hányan vannak, a kik ezt tudják? - -Hárman: Csajághy, Sándor öcscse, meg Marczi. - -De négyen: Ozmonda a negyedik. - -Az a másik három messze van innen. Csak Ozmonda van itten. Ő rá vesse a -gyanuját? - -A mint így járkál alá s fel, töprengve, meg-megállva, az utczán -csatangoló csoportok mindenféle zajgását hallgatva, egyszerre csak -megüti a fülét egy nóta. Ráismert a rhythmussáról, hogy ez magyar -népdal. Hallgatott, figyelt. A mint közelebb jött a danoló, a dalnak a -szövegét is kivehette. Meg is állt a danoló az ablaka alatt, hogy jobban -meghallhassák ott fenn. - - «Labancz már Ocskay; sok vitéz hadnagyi - Átkozva siratják az ő labanczságát; – - Verje meg az Isten állhatatlanságát!»… - -Ez az ő embere. - -A düh felforralta vérét! - -Két pisztolyát hirtelen övébe dugta s fokosát kezébe kapva, rohant ki a -szobából, le a grádicsokon. - -Mire az utczára leért, már nem talált ott mást, mint két nyárs-polgárt, -a kik egymást támogatva jöttek haza a korcsmából s magyarázták egymásnak -a csillagoknak és az asszonyok nyelvének a járását. Hanem a veres-torony -kapu táján hangzott egy tilinkó, a mi azt a nótát fujta: «Repülj fecském -ablakára!» - -Máskor könybe borult, most szikrázott a két szeme, mikor az a nóta -szólalt meg a hallatára. Rohant oda. - -A tilinkós már akkor nem volt a veres-torony kapunál. - -Ezt a nótát pedig itt Bécs városában nem tudja más fújni, csak magyar. - -Megint megszólalt az az éjszakában; de már a hidon túl, a Wien folyam -tulsó partján. Ocskay követte. Néha a tilinkó felváltva rákezdé a -Rákóczy nótát. Hej Rákóczy, Bercsényi! Majd meg azt, hogy «Szegény -magyar vér!» Ugy látszott, hogy egészen az Ocskay csalogatására fújják -mindezeket a nótákat, s a kik fújják, szándékosan csalogatják maguk -után. És a mellett arról is bizonyosak, hogy ha Ocskay megkaphatja azt, -a ki ezeket a nótákat fújja, akkor ő öli meg azt, vagy az őtet, de az -halálos találkozás lesz. Meg meg szaladnak előtte. Ocskay látja a gyér -lámpák világánál el-elosonni a futó árnyékokat; s neki-neki iramodik, -hogy utolérje őket. - -Igy kicsalogatják lassankint Bécs legrongyosabb, piszkosabb külvárosába, -a hol még vályogkunyhó, deszkabódé az egész utcza, s sár van nagy -szárazságban is. Nem is hitták még azokat utczának, csak Luknak (Lucke). -Szép elnevezéseik voltak. Kleber-lucke, (a hol az agyagba beleragad az -ember lába), Schebenzer-lucke (a pozdorjától, a mivel végig volt hintve; -itt kendertilolók laktak), Kumpf, Koth, Kater-utczák (csupa sár, rongy, -piszok) a legalsóbb népsöpredék csodatanyái. Azután a békamocsár, a -minek a környékét csupa czigány meg koldus lakta, földbevájt putrikban. - -Ocskay úgy elveszhetett volna ezeken a helyeken, hogy nyomára sem akadt -volna többé senki. - -Nem gondolt ő most erre; csak üldözte a csalogató tilinkóst. Megöli azt, -akárki legyen is. Csak egy pisztolylövésnyire beérhesse! Csak egy -pillanatra megálljon előtte! Holt ember lesz belőle. Hátha az is van -olyan jó vitéz, mint ő? Hát akkor ketten fognak lefeküdni. Két halott -lesz belőle. - -Azoknak azonban, a kik így csalogatták maguk után, valami különös okuk -lehetett rá, hogy meg ne álljanak előtte. Néha már egy-egy egész -riha-csoport körülkerítette valami sötét utczakanyarulatnál; de -egyszerre egy éles sípfüttyentésre szétrebbent valamennyi, mint az -éjmadarak, s ismét tovább, távolabbról hangzott a tilinkó. - -Utoljára már annál az ároknál találta magát, a mi Bécs külerődítvényeit -elválasztja a várostól. A sánczoknál felhangzott az előőrsök vontatott -kiáltása: «Ki vagy? megállj!» - -Olyan kietlen, zord helyen volt, a hol nem tudta többé tájékozni magát. -Emberölő kedvét még a félelmes környék sem lohasztotta. Hiszen épen az -ilyen hely jó a gyilkolásra: ez a mély út, ezek a düledező palánkok, -ezek az embermagas burjánnal körülnőtt falak, tetőtlen omladékok, a -török-ostrom maradványai, elhagyott kutak, a mikben soha sem fogja -keresni senki, a kit egyszer beledobtak; a putri házak, a miknek az -ablakán befolyik a sár, sötét tömpölyök, mikben a békák ümmögnek -melancholicusan. - -Egyszerre kibukkant a hold a szétszakadozó sürű felhők közűl s -bevilágította szomorú halottfényével a várost; a mi fehér volt, még -fehérebb lett, a mi fekete, még feketébb. - -Egy útféli domb tetején két egymás mellé állított nagy magas követ -látott nem messzire. Azt hitte, hogy azok útjelzők, s odament, abban a -hitben, hogy majd azok útba igazítják. - -Talán meg is találta, a mit keresett. - -Az a két magas kő volt «a két veszekedő testvérek emléke». - -Egy-egy nagy kereszt volt mind a kettőre felvésve, és alatta ez az -epitaphium: - -«Itt nyugosznak a két veszekedő testvérek, Péter és Mátyás, kik ezen a -helyen párviadalban addig ölék egymást, míg mind a ketten nyomorultul -meghalának. Isten irgalmazzon szegény lelkeiknek.» - -Ocskaynak úgy tetszék, mintha azok a kövek mozognának, mikor a szél -rájuk fú. A szél süvöltése úgy beszélt hozzá, mint valami emberi szózat. - -Egy rémgondolat járta szivét keresztül. Talán az a ferdeképű planéta -súgta azt meg neki, a ki meghallotta Jávorkáék esküvését, s most azt -küldözi szerteszéllyel bűbájos sugarai útján. - -Hátha a három férfi közül, a ki titkát ismeri, épen a testvér az, a ki -előtte fut? Ő az, a kit halálra keres. - -– «Ha elárulod valaha ezt a zászlót, ha megcsalod valaha ezt az -asszonyt: testvéred lesz a gyilkosod!» - -Ledült bénultan a két sírkő közös talapjára, s fejét két kezére hajtá. - -Végig bámult a ködbe burkolt nagy városon, a minek háztömkelegéből -magasra mered fel az a hegyes torony, a holdsugárban fénylő arany -sassal. - -Hogy került ő ide? - -Mi vezette őt ehez a balhirmondó kőpárhoz? - -Nem volt bátorsága a tilinkóhangot tovább üldözni. Meg volt rémülve. Nem -tudott felkelni a kőről, a mi azt a két testvért nyomtatja el, a kik -egymást agyonölték. - -Borongásából lódobogás riasztá föl. Az őrjárat jött, mely a sánczolatot -éjjel be szokta lovagolni. - -Ocskay eléje ment s megszólítá az őrvezetőt. - -– Micsoda hely ez itt? - -– A Währinger-Spitz. - -– Eltévedtem – borosfővel; szeretnék a városba visszatalálni. - -– Jőjjön utánunk az úr; elvezetjük az alléeig, onnan azután egyenesen -hazatalál a városba. - -Nem messze a kettős emlékkőtől volt az a szép jegenyefasétány, a minek a -helyén most a szarvas-utcza emeletes házai vannak; az hosszan egyenesen -benyult a városba. - -– No csak ezen az úton Isten hirével. - -Ocskay neki indult a sétánynak. Valamit érzett, a mit gyermekkora óta -nem ismert: félelmet. Ha e vén fatörzsek valamelyike mögül egyszerre -csak eléje találna toppanni egy sötét alak, s ezt kiáltaná rá: «megállj! -térdre! imádkozz, meghalsz! Én vagyok Ocskay Sándor!» mivel védelmezné -magát? Nincs fegyver, a mi az ellen megoltalmazza. - -Futott! A saját árnyékától megijedve, mikor az egy puszta falra -vetődött! - -Lélekszakadva futott végig a hosszú, emberlaktalan sétányon és utczán. -Ruhája csupa sár volt, haja csupa veríték, izzadság, mikor a fehér -angyalhoz hajnaltájban visszajutott. Csak úgy vetette le magát az ágyra, -le sem vetkőzött. - - - - -A KRETHI ÉS PLETHI. - -Az a félelmes város-rész, a melyet az éjjel Ocskay László bekóborolt, az -elhagyott «zsidófertály» volt. - -Harmincz évvel e történet előtt még egy egész városnegyedet birtak -Izrael gyermekei a császárvárosban, ekkor elkezdtek felőlük mindenféle -borzalmas hireket terjeszteni, hogy a közkutakat a városban megmérgezik, -hogy a szentségtartóból a szent ostyát kilopták s megfertőztették, hogy -husvéti ünnepi szertartásaikhoz keresztyén gyermekek vérét használják, -találtak egy holt kezét az utczán, s a zsidókra fogták róla, hogy azok -törik fel a sirokat; a császárt el akarták fogni a kuruczok, azokkal is -a zsidók conspiráltak; Tökölyivel egy követ fújtak, majd meg a -megmérgezett gyertyákat keresték rajtuk, a mikkel a császárt meg akarták -ölni. Utoljára a Burg udvari kápolnájában tűz ütött ki, maga a császárné -Eleonora is csak csoda által menekült meg a tűzhaláltól: azt is a zsidók -rovására írták. – Ezt már nem tűrhették tovább a hű bécsi polgárok; -felkérték a császárt, hogy űzze ki a zsidókat Bécsből és minden -országából: ők elvállalják mindazt az adót, a mit a zsidók eddig -fizettek. Lipót császár kegyelmesen meghallgatá hű alattvalói kivánságát -s kiadta a rendeletet, miszerint az összes Mózesvalláson levő lakosság -öt hónap alatt bonyolítsa le az ügyeit és hagyja el a várost és az -országot. Igy maradt pusztán a zsidó város. Az elhagyott zsidóházakra -pedig nem akadt vevő. Azt beszélték, hogy azok meg vannak átkozva. Potom -áron sem, ingyen sem kellettek senkinek. Ott maradt egy egész -városnegyed üresen: jó menedék mindenféle napvilágkerülő gyülevésznek. -Nehány év mulva aztán a császár is, meg Bécs városa is visszahívta a -zsidókat; nem tudott náluk nélkül megélni, egypár száz vissza is -költözött, de az mind a gazdagabb fajtából való volt, a ki -privilegiumokat kivánt magának biztosíttatni; s egynek sem volt kedve az -elhagyott zsidó-fertályban lakni; ellenkezőleg mind a belvárosban -akartak letelepülni, a hol közel van a politzei és a militär. A -hirhedett Oppenheim még fényes palotát is építtetett magának a -Szent-Péter téren, ő volt a birodalmi financziák rendezője, a kit még -hős Savoyai Eugen is nagy magasztalással emlegetett: Oppenheim nélkül -nem lehetett volna háborút viselni. Ennek a főzsidónak még -audienczia-napon kívül is szabad volt a császári Burgba behajtatni a -hintójával s a Schweizer-Stiegen át menni fel az uralkodóhoz, a mikor -neki tetszett. Különben is nagy pompát űzött. E miatt aztán egyszer a -péklegények, meg a kéményseprőlegények felbőszítették egy vasárnap -délután a bécsi populatiót, s megrohanták Oppenheim palotáját, be is -törtek, összetépték a számadásos könyveit, kirabolták a kincseit, magát -is megtépászták: katonaságnak kellett ellenük kivonulni ágyúkkal, úgy -lett tiszta a tér. Egypárt a hősök közül megfogtak s stante pede oda -akasztották fel az Oppenheim palota kiülő ablakvasaira: egy füstfaragót, -meg egy kardfényesítőt. - -Elfelejtette ezt mind már régen a bécsi nép. Azóta hét esztendő mult -már. - -Hanem a zsidóváros még mindig olyan üres volt; házai egymásra -düledeztek; utczáin feltaposatlan maradt a sár, falai közt burjánzott a -gaz; bejárhatta azt Ocskay László keresztben, hosszában, a nélkül, hogy -másforma emberekre bukkant volna, mint a kik hátulról osonva -közelítenek, s ha szemközt fordul rájuk az idegen, a szögletbe lapulnak. - -Mikor reggel Ocskay felment a politzeira, lefizetni az öt forint -birságot a kocsmai hajczéczúért, azt mondá neki az ő kedves barátja és -patronusa: «hiszen a mi a kocsmai mulatságot illeti, az egészen rendben -volna; de mi a hét csodának szaladgált az úr azután hajnalig alá s fel a -zsidóvárosban egyedül? - -– Erős borokat ittam, ki akartam párologtatni a fejemből a mámort. - -– No hát máskor szaladgáljon az úr idebenn a glacisn, a meddig tetszik; -de ne bódorogjon a külvárosokban. Annak köszönheti kegyelmed, hogy az -éjjel agyon nem ütötték, hogy az én embereim minduntalan a sarkában -voltak. Mivelhogy megigértem az úrnak, hogy gondját fogom viselni. - -Ocskay ebből kitalálhatta, a mit az éjjel meg nem értett, hogy azok a -sunnyogó alakok, a kik előre csalogatták, körülólálkodták, miért -surrantak egyszerre minden irányban szerteszét: bizonyosan a közelgő -rendőröket orrontották meg. - -De egyúttal azt is megérthette, hogy az ő járását, kelését minden -lépten-nyomon ellenőrzés alatt tartja a rendőrség; mert a bécsi -rendőrségnek mindent meg kell tudni, a mi a kerületén belül történik, s -különösen az ilyen notatus emberre nagyon kell vigyázni, nem kezd-e -idebenn a fővárosban valami veszedelmes complottot; mert az ilyen -előrecsavarintott bajusztól minden kitelik. Annak akkor sem kell hinni, -a mikor imádkozik. - -Ugyancsak tapasztalta ennek a felfogásnak az általánosságát Ocskay nagy -hamar. Vasárnap lévén, ő is elment a Szent István-templomba ájtatosságát -végezni. A templomban nagy volt a néptolongás. Abraham a Santa Clara -prédikált. - -Családi nevén «Megerle Ulrik». - -Valódi kedvencze a népnek. Igazi népszónok. Tréfás, csípős a -kathedrában, gunyoros korbácsolója az erkölcsi félszegségeknek; -kiméletlen csúfolódó, a ki egyszer azt mondta a szószékről, hogy a hány -erényes asszony van Bécs városában, azt mind ki tudná vinni egy -targonczán. A fellázadt asszonyok ezért megrohanták templom után s -keresték a becsületüket. «Én nem mondtam, hogy egyszerre viszem ki; -hanem egymás után.» Ezzel vágta ki magát. - -Ez is az utolsó prédikáczióit tartotta már, épen mint a hogy Augustin az -utolsó nótáit énekelte. Abban hasonlított a népszerű hitszónok a -népénekeshez, hogy mind a kettő egészen a bécsi nép kedélyéhez tudta -magát alkalmazni, s improvizált mind a kettő. - -Abraham a Santa Clara nem ment kész prédikáczióval a templomba; hanem -szétnézett a nép között, meglátott valami feltünő alakot, a kit oda vitt -a bűne, hogy a romlott világ valamely félszegségét, hibáját, -visszásságát képviselje a külső megjelenésében; arról azután thémát -kapott, s kiprédikálta, hogy azt csupa gyönyörűség volt hallgatni. - -Ez alkalommal a kiviaszkolt nagy bajuszú quondam kurucz-vezér jött neki -kapóra, a ki ott ült az első padban középen. - -Már mikor a textust felolvasta a pap: «Saul Saul, miért üldözesz -engemet?» egyszerre megsajdította Ocskay László, hogy most őtet fogják -kiprédikálni; de nem lehetett a helyét elhagyni templombontás nélkül. - -Persze, hogy őtet prédikálták ki. Az egész szónoklat arról zengedezett, -hogy ime milyen nagy hatalma van az úrnak, a ki Saulust egy szavával -átváltoztatja Paulusra! Saulus rohan, a nagy fokossal a kezében, az -igazhivőket fejbeverni, s kiáltozza «rajta rajta!» (persze magyarul); az -Ur ráfuvall, Saul egyszerre selyp lesz s azt kiáltja helyette «lajda, -lajda!» (leider, leider!) - -S ez így ment az «in æternum amen»-ig. - -Mikor kijött Ocskay a templomból, látta, hogy a ponyvasátor alatt már -ott árulják a fából kifaragott alakját, mint Mikulásnapi krampuszt, a -két nagy bolond bajuszszal. - -Ha soká itt időzik, még bécsi celebritás lesz belőle. - -Feltette magában, hogy mai nap otthon marad. Vasárnap úgy sem adnak -audiencziát. Az éjjel nem aludt: kábult is volt; alig várta az esteli -harangszót, hogy lefeküdjék. Ma hiába telik meg vendéggel a fehér -angyal: nem lesz ott az a kurucz generális, a ki egymaga kiveri a -kocsmából az egész társaságot. - -A bécsi rendőrség azonban, mind a mellett is, hogy mindent megtud, a mi -a város falain belől történik, azt az egyet még sem tudta meg, hogy -ugyanazon az éjszakán, a melyen Ocskay bekóborolta az elhagyott -zsidóvárost, főzte ki egy sötétben lappangó csoport a leggonoszabb -forrongást, a mi csak valaha Bécs utczáin kitörésre került. A zsidók -ellen készítettek hecczet. Ezuttal a leghűségesebb loyalítás ürügye -alatt. «Valaki» a ki maga is ott volt mikor József császárt a vadászaton -el akarták fogni a kuruczok, elmesélte, hogy a zsidók voltak a kuruczhad -hírvivői s maga Oppenheim volt az, a ki a merénylet tervét kezükre adta: -ő a főügynöke Rákóczynak, ő a legjobb barátja Ocskay Lászlónak. Most is -azon törik a fejüket, hogyan fogassák el a császárt, a míg Laxenburgban -vadászik. Kézrekerült Oppenheimnak egy levele, a mit Eszterházy kurucz -tábornokhoz írt; zsidóirás, de volt a ki el tudta olvasni s meg tudta -magyarázni a tartalmát. A rendőrség, a miniszterek, mind benne vannak a -komplottban, mind megvette őket a gazdag zsidó. Lám a rendőrfőnök -mindennap együtt iszik Ocskayval, ez meg mindennap meglátogatja -Wratislaw palotáját, a Burgban tudakozódik a császár megérkezése felől; -nem kell feljelenteni semmit: álljon a tíz körmére maga a nép, és -cselekedjék! - -A népharag egész titokban erjedett tovább, s vasárnap délután a legjobb -idő volt rá, hogy kitörjön. Mesterlegénység, diákság ilyenkor mind a -kocsmákat tölti; az új bor is megteszi a kötelességét, este felé kész a -ribillio. A belvárosi spelunkák egyszerre ontják elő a fellázított -csoportokat. A vezetők, a főlázítók mind kéményseprő legényeknek vannak -öltözve, ez a legjobb álcza: a kéményseprőnek nem lehet személy-leirását -adni, az mind egyforma; az üvöltő csoportok fustélyokkal, pőrölyökkel, -vas kecskelábakkal felfegyverkezve tódulnak a Szent Péter-tér felé, -mintegy összebeszélésre s mire a rendőrség hírt vesz a veszedelemről, -már döngetik az Oppenheim-palota vassal béllelt kapuját. Egy nagy szál -füstfaragó legény, két veres kakastollal a sapakja mellett veszekíti a -fellázadt tömegeket, igazi lerchenfeldi dialectussal hirdetve a kőkút -kámvájáról a zsidók és kuruczok istentelen czimboraságát. (Ez Jávorka.) - -Az Oppenheim palota ostromlása azonban nem soká tart: a várbeli -palotaőrség nagy hirtelen ott terem s egy kis kardlapozás után -megtisztul a Szent Péter-tér; az Oppenheim palotának a bevert ablakain -kivül alig történt egyéb kára. - -A zsivajgás vezetőinek nem volt egyenes czélja a zsidóüldözés. Ez csak -egy népszerű nyitány volt valami más operához. A Szent Péter-térről -szétriasztott tömegek a belváros tekervényes utczáin utat vesztve a -bástyáknál ismét csoportokba verődtek, s a míg a rendőrség, katonaság a -támadás jelszavától félrevezetve, mind csak azokat az utczákat őrizte, a -mik a Judenmarkt, Judengasse, Fleischmarkt felé vezettek, az alatt a -Krethi és Plethi hada egyszerre csak ott termett a görög-utczában a -fehér angyal előtt. - -Ha nem kaphatják meg a kuruczok szövetségesét, a zsidót: itt van maga a -kurucz generális; «ide veled Ocskay László!» - -Vakmerő kuruczvezér, a ki annyiszor végigpusztítottad Morvát, Ausztriát -tüzeddel, vasaddal; a ki annyi rémületet okoztál Bécs városának, s most -még ide mered tolni a bajuszos pofádat s itt is complottot csinálsz a -császár ellen, s itt is hősködöl és agybafőbe vered a jámbor polgárokat; -ide veled! Ha a császár megbocsátott, nem bocsát meg a nép! A Burg -osztogathat amnestiát; az utcza nem kegyelmez! Halál fejedre! - -A közelgő lármára a fehér angyal vendégei nagy hirtelen elszaladtak; -épen a törpe szinház mutatványai voltak napi renden; a director hirtelen -egy puttonyba hányta az egész társaságát s a hátára kapva, eliramodott -vele: Scharodi pedig bezárta a kaput és kocsmaajtót, s azok mind vassal -voltak béllelve, sok döngetést kiállottak. - -Ocskay már aludt, a tegnapi nagy csatangolás után, álmából riasztá fel -ez éktelen rivalgás. Az utczán már akkor tökéletes sötétség volt: minden -lámpást összetörtek. A viharzó lármából csak a saját nevét tudta kivenni -Ocskay. Egyszerre megértett mindent: a bécsi gyülevész őt keresi -halálra… - -Csúf halál! - -Piszkos gyülevésztől izekre tépetni, bottal, mozsártörővel agyonveretni, -utcza-csatornában végighurczoltatni, s eléktelenítve, megcsonkítva ott -függni a lámpásvason, röhögő utczasöpredék gúnyhahotájára. - -A vasajtón döngött már a pörölyök ütése: «Ide Ocskayval!» - -Ekkor azonban megmutatta Scharodi uram, hogy mire képes egy katonaviselt -kocsmáros, a kocsmája becsületéért és a jó czimboraságért. - -Időnyerésről volt szó, hogy a katonaság megérkezhessék, a «fehér -angyal»-t az ostrom alól felszabadítani. - -A kocsma kapuja fölött volt egy szűk kőerkély, épen csak egy embernek -való. Scharodi kilépett az erkélyre. Nem is lépett, hanem gördült. A két -talpa alatt egy kis hordót hengerített maga alatt; a két kezében pedig -egy-egy pisztolyt emelt magasra. Az arcza világított a sötétben rémséges -zöld fényben, valami foszforos kenőcstől. Hajdani katonai egyenruhája -volt rajta, s a tollas kalapja a fején. - -– Hahhó! a «fehér angyal!» üvölté a sokaság, meglepetve, s egy perczig -tréfásra csapott át a népkedély a haragosból. Halljuk a fehér angyalt! - -Meg is hallották azt, mert olyan hangja volt, mint a peniczilus, -hasította a füleket. - -– Ezer sánczárok tele ördöggel! mit akartok itt, emberek? – Kinek loptam -el valamijét, hogy rám törtök? Mennydörgős zivatar! Nem tudjátok, hogy -én katona voltam, száz csatában pofozkodtam össze a halállal! Soha meg -nem ijedtem. Harminczháromezer háromszáz harminczhárom ördög jönne is -ide, Scharodi ezredest meg nem ijesztené. Ide hallgassatok azt mondom! -Mikor Beczkó várában a kuruczok ostromoltak, azt mondtam nekik: -jöhettek; látjátok itt ezt a hordó puskaport, ha betörtök hozzám, mind a -levegőbe vettetlek magammal együtt. Azt mondom, bécsiek, próbára ne -tegyétek az indulatomat! mert szent Kristóf lábszárára esküszöm, a mi a -Riesenthornál van felakasztva, hogy ha a «fehér angyal»-t megrohanjátok, -én mind fekete angyalt csinálok belőletek! Beszéljetek, mit akartok? -Hallgatom, a puskaporos hordón ülve. - -Ezt az erőteljes szónoklatot úgy adta elő Scharodi, hogy azon a kis -erkélyen köröskörül forgott, mint a juhászkutya, mikor a -kerítés-bálványra felugrik s ott tánczol maga körül. - -– Elébb tegye le a pisztolyokat a kezéből! kiabáltak fel rá a -gyülevészből. - -– Pisztolyokat? Hahaha! kiálta kaczagva Scharodi. Hiszen két -Pumpernickel van a kezemben. Itt van! Egyétek meg! – S odadobta közéjök, -a miből megint egy kis tréfa támadt. A pisztolyokat elchangeirozta -derczekalácscsá. - -– No most már nem robbanthatja fel a puskaport, visított egy -csizmadiainas, a ki egy kéményseprő létrának a legfelső fokára -felmászva, egyenlő magasságból nézett farkasszemet a kocsmárossal. - -– Nem robbanthatom fel? te Pámschábel! S azzal Scharodi a szájából olyan -tüzet fujt a kölyök szeme közé, hogy az ijedtében hanyatt bukfenczezett -a lajtorjáról. - -Ezt a productiót meg is vivátozta a sokaság. - -Bravó «fehér angyal!» - -– No hát mit akartok a «fehér angyal»-tól? - -– Ocskayt! Ocskayt! Add ki nekünk a kurucz vezért, Ocskayt. - -– Bolondok! Hát nem tudjátok, hogy tegnap éjjel még, a nagy skandalum -után, kidobtam a korcsmából a részeges krakählert! összetörte mind a -kancsóimat, s nem tudta kifizetni az árát, az éhenkórász! Kitettem a -szűrét! Ne legyetek becsületes emberek, ha nem igaz, a mit mondok. - -– Magad vagy a nem becsületes ember, Scharodi! kiálta fel a veres -kakastollas kéményseprő, a tömeg vállaira emelkedve. Mert az éjjel ide -tért hozzád vissza Ocskay, a kurucz vezér. Én láttam! - -– Ne bolond ne! Hát azért, hogy az éjjel idetért vissza, most is itt -kell neki lenni? Bemargarirozva tartom én itt a szállóimat? Mit -keresitek én nálam? Hiszen ott van közöttetek. Az ott ni! Abban a -borzprémes sipkában, azzal a bekötött állal. - -Az pedig egy jámbor cseh mészáros volt, a ki járatlan lévén az idegen -nyelvekben, azt sem tudta, miről van szó; csak úgy a jó mulatság végett -keverkedett a társaság közé, s most az csak egyszerre megszólal ám mély, -gordonka hangon. (Pedig a száját se nyitja ki). - -– No, hát én vagyok Ocskay generális! Ki akar velem birkózni? - -Azt egyszerre megrohanták s a míg a nyavalyás elmondta volna, hogy ő nem -az, hanem amaz, addig úgy megrakták ütleggel, hogy holtig -megemlegethette. A nagy dulakodás közben az átelleni háznak egyik ablaka -megnyilt, s azon kinézett egy kövér asszonyság, a ki nagyon látszott -gyönyörködni ebben a tréfában. - -A kakastollas népvezér csitította az ál-Ocskay kókányozóit, hogy hagyják -abba, nem az az Ocskay: ő ismeri azt jól! - -Ekkor egy éles asszony-hang, mintha a spektákulumnéző kövér asszonyság -ajkairól jönne, hasította át a zsivaj hangját. - -– Ti bolondok! Mit keresitek a kurucz Ocskayt? Itt van az én házamban -elrejtve; gyertek fel, én kiadom! - -Utczu, neki a szomszéd ház kapujának az egész tömeg egyszerre! - -– Emberek! Atyafiak! kiabált a kakastollas, ne hagyjátok elbolondíttatni -magatokat. Ismerem én jól ezt a gauklert! Hasból tud beszélni: csupa -boszorkányság, a mit csinál! – Hasból beszél! komédiás! - -… Ocskay László ott állt az ablakban s onnan nézett ki az utczára. Két -pisztolya oda volt téve eléje az ablak hidjára. - -A szomszéd szobából, a közajtón keresztül átrohant hozzá Ozmonda, s -átkarolva őt, eltolta erővel az ablaktól. - -– El innen! Meglátnak! - -– Lássanak. Mondá Ocskay fásultan. - -– Itt borzasztó ármány van ellened. Életedre törnek. - -– Szemét nép. - -– Épen azért, mert szemét, borzasztó volna belefulladni. Az örvénybe -vitézség beleugrani; de nem a kloakába. Itt nem menti meg Ocskayt a hősi -bátorsága. Sok kutya megöli az oroszlánt. - -– Én készen vagyok a számadásommal. Ha betörik a kaput, ezzel az egyik -pisztolylyal lelövöm azt a ficzkót, a ki vezérük, a másikkal meg -magamat. - -– S azzal porba ejtesz egy dicső, nagy hivatást, mit Isten rádbizott. -Ezt a homlokot, a mit az ég fölszentelt, hogy nagy czéljait rábizza, -szétzúzod? Nem, nem! Neked meg kell mentened magadat! - -– Hogyan? Mi módon? - -– Álöltözetben. - -– Álöltözetben? De hát ezt a fejet hová tegyem? Hát van ilyen -czifferblatt több még Bécs városában, mint az enyim? Mondhatom én azt a -gyermekeknek, hogy én nem a krampusz vagyok, hanem a Mikulás? - -– Oh ez a drága szép fő! Ez az én kedves, imádott fejem! Hörgé Ozmonda, -két keze közé fogva azt a bálványozott főt, s heves csókjaival halmozva -el arczát, szemeit, homlokát. S addig-addig csókolgatta, a míg egyszer -csak hirtelen, orozva, a markába rejtett kis aczélollóval lecsikkentette -az egyik bajuszát tőből. - -– Mit cselekszel? hördült fel Ocskay. - -– Azt teszem, szólt Ozmonda erélyesen, elhatározottan, hogy ha ezt a -fejet idehoztam, innen meg is szabadítom. - -Ocskay hüledezve tapogatá a levágott bajusz helyét. - -Már most ha a félbajusz oda van, a másikat csakugyan utána kell küldeni; -mert fél bajuszszal furcsa parádét csinálna az ember. - -– Le, le! Mind a kettőt! egészen simára. Csitt! Ne ellenkezzél. Most én -parancsolok! Te azt teszed, a mit én mondok. - -Ocskay László épen olyan inaszakadt gyávaságot érzett, a mint a bajuszát -levágták, mint hajdan Samson, mikor Delila lenyirta a csimbókjait. – -Engedett magával mindent tenni. - -– Mindjárt hozok számodra álöltözetet; szólt Ozmonda, kisietve a -szobából. – Talán a két levágott férfidíszt is élvitte magával. - -Ozmonda siettében azon a termen keresztül futva, a melyről az erkély -nyilt, odasúgott nehány szót az erkélyen ezermesterkedő Scharodinak. - -Az már kezdett kifogyni a mesterségeiből, a mivel eddig elséramórázta az -időt, a zendülőket visszatartva az ostromtól. A katonaság még sem -érkezett. - -Ocskay borzadozva hallgatta a nehéz ütéseket a kapun, s a népdüh -növekedő zsivajgását az utczán. - -– Uraim! Barátim. Édes atyámfiai. Erőlteté még egyszer a szavát a -néplármán keresztül Scharodi. Hallgassatok meg csak egy pillanatig, -minek előtte Pilátushoz jönnétek velem együtt vacsorára. - -– No hát halljuk! De semmi csalfaság ne legyen. - -– Nem lesz semmi csalfaság, becsületemre mondom. Az én házamból minden -férfinemen levő teremtés elfutott, rajtam kívül, a népharag kitörése -elől. Tudni való, hogy a pinczéreknek nem nyavalyájuk a vitézség. Csak -az asszonynépnek volt erős szive az itt maradásra: ők biztak ismert -lovagiasságában a bécsi népnek, a kiket szent Lipót tartson meg -örökidőkig; hogy legyen Bécs városa mustrája a metropolisoknak; -fényesebb Párisnál, gazdagabb Londonnál, gyönyörűbb Nápolynál, -hatalmasabb Rómánál… - -– Ne voníts annyit a geographiából, kiálta föl a kakastollas, hanem -rukkolj ki vele, hogy mi van a zsákban? - -– Hát a mit már megmondtam. Az én házamban egy férfi-nemen levő cseléd, -vagy vendég sincsen. Esküszöm szent Holofernesre. - -– Holofernes nem volt szent! protestált a kakastollas. - -– Nem volt szent? Te persze ismerted? Te füstfaragó! Talán te hordod fel -a kéményen keresztül a canonisáltakat a mennyországba? - -A nép röhejre zajdult. - -– Eh, mit parlamentálunk ezzel? Kiálta a kakastollas. Betörjük az ajtót, -s majd megtaláljuk mi a drága madarat. - -– No én nem akarom, hogy emberhalál legyen! Hallgassátok meg a -kapitulatio föltételeit; aztán kinyitom az ajtót magam jó szántából. - -– No hát halljuk! A «fehér angyal» kapitulál! Beereszt a mennyországba! - -– De nem az egész hadsereget, hanem csak egy kiválasztott Vehmgerichtet. -Egy tizenkét tagból álló deputatiót, mely szigoruan átkutathat nálam -pinczét, padlást, minden likat-lukat, s meggyőződhetik felőle, hogy -semmiféle férfiember sincs a házamnál, legkevésbbé kurucz ember. Jöjjön -fel egy tizenkét tagu deputatio. - -– Jól van! Menjünk be tizenketten. Elég lesz az egy kurucznak! - -– Legyen ebben a deputatioban, nem bánom, Bécs dicső polgárságának -minden osztálya képviselve. Legelőször egy pék! A dicső pék czéh tagja, -mely Bécs városát a török-ostrom alatt árulástól megszabadította. Hol -van egy pék? - -– Itt van egy pék! - -– Azután egy kéményseprő. - -– Nem! Elébb egy kardtisztító. - -– Kötélverő! kötélverő! Az kell a kurucznak! - -– Hát egy schuszter! - -– De egy szabó! - -– Meg egy gombkötő! - -– Hátrább az agarakkal! Hentes! Mészáros! - -A sokaság kezdett egymás között összeveszni a deputatioba megválasztás -előnye fölött s ez nagyon jó időhaladékot szerzett. - -– Ejh! ne veszekedjünk most a tizenkettős deputatio felett! rikácsolt a -kakastollas. Hét sváb egy nyúl ellen. Bemegyek én harmadmagammal a -házba; s fogadom, megtalálom a kurucz vezért s kihozom csimbókjánál -fogva közétek. Ereszszetek engemet harmadmagammal. A két társat majd -kiválasztom én magam. Mikor tűz van, senki se mondja: itt a szabó, itt a -varga, itt a hentes! ez az elébb való, hanem mind azt kiabálják, hol a -kéményseprő? menjen előre a tűzbe. No hát itt az a nagy tűz, a mi -annyiszor elégette városainkat. Magam vagyok az a kéményseprő, a ki -belemegyek, s fogadom, hogy eloltom, szent Flórián segítsége nélkül. - -Ez veszedelmes szónoklat volt. A sokaság egyszerre ráállt, hogy menjen -be hát a kakastollas, meg két társa, Ocskayt keresni, a «fehér -angyal»-ba. - -Azok Jávorkáék voltak. Ő maga, és még két kurucz összeesküvő. - -Ocskayt ez alatt Ozmonda, áttuszkolva a saját szobájába, felöltöztette -asszonyruhába. Az izmos, termetes szakácsné öltönyeit kérte kölcsön, s -azok épen ráillettek az alakjára. Hirtelen előszedte Ozmonda a kendöző -szereit; az arczát Ocskaynak kifestette veresre, az orrát borpirosra, az -állára bibircsót ragasztott viaszszal; a fejét bekötötte csipkés -főkötővel: olyan tökéletes cseh debellát alakított belőle, hogy bátran -odaállíthatta a tűzhelyhez a szakácsné mellé; akárki testvéreknek -nézhette őket. - -– Most már jöhetnek! - -Ocskay mind a mellett is odadugta a köténye alá a kurta cserkesz -kindzsálját; veszedelmes eszköz dulakodás közben! - -Ozmonda észrevette azt. - -– Ne félj! Itt leszek a közeledben. Kezemben ez a két pisztoly. Ha rád -talál valaki ismerni, azt én ölöm meg. – Te ma csak asszony légy. Én -leszek a férfi! - -E válságos pillanatban nagy zürzavaros zsivaj támadt az utczán. «Jönnek -a vasasok!» Hallatszott is már a trombita recsegése. - -Egyszerre vége volt a vitézségnek. - -A gyülevész rohant, a merre még nyitva volt az út. - -Jávorka sem szokott ilyenkor hátul maradni: hirtelen ledobta magáról a -kéményseprő álczát, s elvegyült az iramodó sokaság közé. Ő győzte -legjobban futással. Ismerte már jól ezt a tempót. Addig hátra se nézz, a -míg magad nem maradsz! A próba csütörtököt adott; – itt meg nem foghatta -Ocskayt; majd másutt! Azon volt, hogy magát meg ne fogják. - -A vágtatva megérkező vértesek szétverték az egész lázongó Krethit és -Plethit: a «fehér angyal» fel volt szabadítva az ostrom alól. - -Ozmonda kifutott az erkélyre, gyönyörködni a lázadók elgázoltatásában. - -Ocskay egyedül maradt Ozmonda szobájában. - -A mint aztán egyszer megfordul, meglátja saját magát a nagy -álló-tükörben… A cseh szakácsné képmása: fodros főkötőben, ránczos -rokolyában, kifestett pofával, borvirágos orral, csupasz ajkkal, -bibircsós állával: a tüzhely melletti dajna! Főző-kanál a köténye -korczába dugva… Huh, minő alak! - -Hát azért kellett neki Bécsbe jönni, hogy ezt meglássa? Hogy ilyen -alakban lássa meg Ocskay Lászlót? Rákóczy villámát, a «tűz fejedelmét!» -– Nem, csak a tűzhely fejedelemnőjét. - -Hej de szép lett volna, ha ilyen alakban fogták volna el őt Jávorka -kuruczai s így vitték volna el Érsekujvárra, haditörvényszékre! - -Valaki elkaczagta magát a háta mögött. A kaczagó hang ismerős volt. – -Ozmonda fizette vissza azt a minapi kaczajt, a minek az okát nem akarta -Ocskay megmondani. – Ocskay átrohant a szobájába s mint a Nessusinget, -tépte le magáról a megszégyenítő asszonyi köntöst. - - - - -RÁKÓCZY VILLÁMA A CSÁSZÁR ELŐTT. - -Ez az éj nem volt nyugalomra rendeltetve. A zendülés lármáját más zaj -váltotta fel; nehéz lovasság vágtatott végig az utczán, harsogó -trombita-szóval, azután kerekes ágyúk dübörögtek falrázó zakatolással -előre, csak úgy rengett bele a ház; az István-toronyban megszólalt a -«Bierglocke», a minek a hangjára minden polgár köteles azonnal gyertyát -tenni az ablakába, s maga rögtön felvenni az egyenruháját, vállára vetni -a mangalétát, a tölcsér-puskát s sietni a gyülekező helyre: lázadás van -a városban! És azután rettentő dobszóval vonul végig az utczákon a -polgárőrség, hogy az embernek a szive együtt reszket az ablakokkal! -Egyszóval egész Bécs városa rendkívüli erélyt fejtett ki, – mikor már -elmult minden lázadás. A «fehér angyal» előtt felállított fegyveres őrök -minden embert megállítottak s megkérdezték tőle, hogy jó barát-e, vagy -sem? Mind jó barát volt. - -Ocskaynak a szemére különben sem engedett volna álmot jönni -felháborodott lelke. Az egész éjszakát felöltözve tölté; alá s fel -járkált a szobájában, le-leveté magát a kerevetre, meg felugrott róla. -Egyszer csak kopogtatnak az ajtón. – Ki az? – Scharodi! - -– No mi baj? (Még meg se köszönte neki a baráti segítséget.) - -– Semmi baj! Hanem ő nagysága, a kurazir regement obestere kivánja -tiszteletét tenni. - -– Itt vagyok neki. - -Az ezredes feltett sisakkal jött s katonás tisztelkedés után hivatalos -stylusban mondá el a következőket: - -– Kegyelmes úr! jelentem, hogy a lázadás le van verve. Bocsánatot kell -kérnem a késedelemért; de a lázadók cseltámadást intéztek a zsidópiacz, -zsidóutcza és huspiacz ellen, hogy a katonaság figyelmét félrevonják. Az -István-torony őre a hibás, a mért nem sietett elébb jelt adni a -polgároknak a Bierglockéval; egyébiránt annak is mentségére szolgál az, -hogy a lázadók a zsidóvárosban egy házat meggyújtottak s azzal tévútra -vezették. Intézkedés történt, hogy ily eset ne ismétlődhessék. Üdvözlöm -kegyelmességedet. - -– Köszönöm. (Elmehettek már! gondolá magában Ocskay, a ti elkéséstek -nekem a bajuszomba került.) - -Az ezredes tovább ment, Ocskay levetette magát a pamlagra, a feje -lehúzta. De alig vett rajta erőt a zsibbasztó kábulat, a mi hasonlít az -álomhoz, csakhogy annak épen az ellentéte: öntudatlan ébrenlét, a miben -mindazok az alakok mozognak, mindazok a hangok ordítanak, kiabálnak, -susognak, visítanak, mindazok az arczok egymásra tódulnak, a mik a -lezajlott rémjelenetekben üldözték; – a midőn újra kopogtatnak az -ajtaján. - -– Ki az? Mi baj? - -– Ő méltósága a polgármester úr kiván tisztelkedni. - -(No, a bécsi polgármesterek is más szokást kezdhetnének, mint éjfél után -két órakor látogatást tenni.) - -A polgármester úr teljes hivatalos gálájában jött: az asztrakán-prémes -palástban, a bársony barettel, és a nagy ezüst fogantyús nádpálczával. -Két drabant kisérte, nyeles lampionokkal. - -Hát ennek mi kell? - -– Kegyelmes úr, jelentem, hogy a lázadás le van verve. Bocsánatot kell -kérnem a késedelemért, de a lázadók cseltámadást intéztek a zsidópiacz, -zsidóutcza és húspiacz ellen, hogy a katonaság figyelmét félrevonják. Az -István-torony őre a hibás, a mért nem sietett jelt adni a polgárságnak a -Bierglockeval; egyébiránt annak is mentségére szolgál az, hogy a lázadók -a zsidóvárosban egy házat meggyújtottak, s azzal tévutra vezették. -Intézkedés történt, hogy ily eset ne ismétlődhessék. Sietek üdvözölni -kegyelmességedet. - -– Köszönöm! Alászolgája. - -Ez is elment. - -Alig verte el az István-torony óraműve a hármat, a midőn újra -felzörgették Ocskayt. - -– Ki az megint? - -Ezuttal már a Bécs városi főhadparancsnok, Obizzi gróf lett bejelentve. - -Ez már valami! - -Hisz ez régi ismerős is. Sokszor diskuráltak egymással ők ketten -(fegyverrel tudniillik), mikor megrohanta Ocskay a Favorita-vonal -erődeit, s Obizzi gróf hozta ellene a nehéz vasasok ezredét. - -Ezuttal szemtől szembe tisztelhették egymást. A főparancsnoknak még a -tábornoki mellszalagja is fel volt téve, tehát egészen hivatalos -természetű volt a látogatás. - -– «Kegyelmes úr, jelentem, hogy a lázadás le van verve. Bocsánatot kell -kérnem… (stb. stb., mint fentebb: úgy látszott, hogy mindenki egy eléje -irt formulare szavait recitálja.) - -– Nagyon le vagyok kötelezve. - -De még alig pitymallott, a midőn újra rátörtek. Pedig most már igazán -elszunnyadt, s rém-álmából felriadva, a pisztolyához kapott. Azt hitte, -akasztani viszik. - -Pedig csak az ő kedves barátja jött, a rendőrségi osztályfőnök, -Federreiter úr. De az is hivatalos egyenruhában, a dreymasterrel a -parókája tetején, a gyiklesővel az oldalán, s az is rákezdé: - -– Kegyelmes úr, jelentem, hogy a lázadás le van verve. Bocsánatot kell -kérnem a késedelemért… - -– Hagyd el az ördögbe! Tudom már könyv nélkül. A lázadók cseltámadást -intéztek. A Bierglocke volt a hibás. Nem történik meg többet. Háromszor -hallottam már. - -– Az ám. Tudom, mondá Federreiter úr suttogva. Hüh, barátom uram, -micsoda nagy dolog lett ebből! Ő felsége a császár vágtatva jött haza -Laxenburgból a zendülés hirére. Wratislaw dühös, mint az oroszlán. -Mindnyájunknak, rendőrségnek, polgármesteri hivatalnak, katonai -parancsnokságnak akkora orrokat osztott, mint egy rinocerosé! Képzelem, -hogy hát ő maga, Wratislaw uram mekkora orrot kaphatott ő felségétől; az -már nem is orr lesz, hanem orrmány. Rád nézve ez megbecsülhetetlen nagy -szerencse, hidd el! - -Ocskay boszusan csettentett a nyelvével s a keze önkénytelenül a bajusza -üres helyéhez kapott. - -– Hagyd el. Biztatá a jó barát. Az rád nézve a legnagyobb szerencse, -hogy azt letetted. Nem emlékezel a mesére, a hol az egerek vezérei -szarvakat ragasztottak a fejükre, aztán mikor vissza akartak szaladni a -lyukaikba, nem fértek be tőlük? Hát ilyen volt rád nézve az a nagy -bolond bajusz; minden ajtóban fennakadtál tőle. Meglátod, milyen simán -fogsz most mindenütt bejutni! - -Federreiter urat még ott érte Ocskaynál egy új látogató. A kanczellár -titkárja volt az. Wratislaw kéreti a tábornok urat, hogy a milyen korán -csak lehet, tisztelje meg őt a látogatásával. Ő kegyelmessége már öt -órakor felkel s hétkor fogad. - -Ocskay ott volt pontban hétkor a kanczellár palotájában. Ezuttal minden -ajtón készséggel bebocsáták, egész az államférfi belső-szobájáig, a hol -az épen reggelizéshez készült. - -Wratislaw eléje sietett Ocskaynak, s barátságos öleléssel fogadta. - -– Hozta Isten! kedves barátom uram! Ejh milyen nagyon sajnálom azt a -tegnapi fatalis accidenst. A katonaság tévedésbe volt ejtve a -cseltámadás által, s a toronyőr későn jelezte a lázadás góczpontját. -Senki sem gondolt a görög-utczára. De miért is szállt kegyelmed a «fehér -angyal»-ba? Hiszen mikor legutoljára találkoztunk, Érsekujváron, -meghívtam kegyelmedet, hogy ha egyszer Bécsbe jön, egyenesen az én -palotámba szálljon. - -Ocskaynak mondhatnékja volt, hogy de bizony egynéhányszor be akartam -jönni, de azt mondták, hogy «ott künn tágasabb!» - -– Most már el sem bocsátom kegyelmedet: az én vendégem marad. -Rendelkeztem, hogy a málháit a «fehér-angyal»-ból ide szállítsák. Vissza -se menjen oda kegyelmed. A számlája ki van egyenlítve. Legmagasabb -rendeletből. Most pedig tiszteljen meg azzal, hogy reggelizzék együtt -velem. - -A bőséges collatio mellett aztán egészen helyreállt a barátság. -Wratislaw szóhoz sem engedte jönni Ocskayt; elhalmozta lekötelező -nyájaskodásokkal: elmondta neki, mennyire várták az udvarnál. A császár -meghagyta, hogy tudósítsák, ha ideérkezik. Ki is fejezte legmagasabb -elégedetlenségét a főudvarmesternek, hogy ezt elmulasztották. Még ma -kivánja Ocskayt elfogadni, a miniszterei jelenlétében, hogy a -legmagasabb kitüntetésben részesítse; minden formaszerű megerősítés egy -nap alatt be lesz végezve, holnap már utazhatik vissza az ezredeihez. -(Így: többesben.) - -A reggeli végeztével ismét megölelgeté kedves vendégét a kanczellár s -átvezetteté saját lakosztályába, a hol három szoba volt számára minden -pompával és kényelemmel berendezve; egyik lakáj a másik kezére adta; -jött a herczegi borbély, hogy az arczát egész simára borotválja, s a -haját bepuderezze, aztán egész gálába öltöztették, s mikor készen volt, -jelentették neki, kogy a hintó előjárt! – Ocskay Wratislaw aranyos -staatscarosseában vonult be ezuttal a császári várba, elől két inas a -fehér parókás kocsis mellett a bakon, hátul két vadász. Jöttére a -Burgwache fegyverbe állt és prezentirozott. Két sor harschiergárdista -között haladt fel a Gesandtschafts-Stiegén s onnan a gobelin-szőnyeges -Geheimeraths-Saalba vezetteték, a hol a legelőkelőbb választottak vártak -a maguk sorára. - -A minapi feszes úr ezuttal háromszor is a térdéig hajtva a fejét, -sasirozott eléje mazurkalépésben, s alig hallható hangon rebegett valami -mentegetőzés formát; végezve azzal, hogy ő felsége valamennyi vendégek -között a tábornok urat kivánja legelsőbben fogadni. Csupán két -fejedelemfi előzi meg az audientián. - -Pedig már akkor sokan voltak a teremben. Fényesnél fényesebb urak és -asszonyságok mindenféle jelmezben. - -A főudvarmesteri titkár odaállítá Ocskayt legelől az audientiás terem -ajtaja elé balról. Jobbról a legelébb bebocsátandó két fejedelemfi állt. - -Ocskay büszkén hordozá körül a fejét a czifra sokaságon. Tehát mégis van -elismerés! Ennyi fényes nép között ő a legjobban kitüntetett. Irígykedve -tekintenek reá. Ő ezt érzi s jól esik a lelkének. Hallja a -szájról-szájra terjedő suttogást: «ez az Ocskay!» Alig jut egy kis -figyelme a vele szemközt álló két herczegi fiucska számára. Azok közül a -nagyobbik lehet tizenhárom éves, a kisebbik tíz. Mind a ketten fekete -bársony német divatú ruhába vannak öltözve, kard és tőr nélkül. A -nagyobbik arczán, magatartásán meglátszik a jezsuita nevelés modora; -nyulánk nyakát féloldalt görbítve, félig lezárt szempillái alól sandít -fel Ocskayra; s míg ajkai kényszeredett mosolyra vonulnak, az egyik -szájszegletből kivillan a foga, mintha harapásra volna készen; a két -keze a mellén; az egyik keze eltakarja a másikat, a melyik görcsösen -ökölre van szorítva. – A kisebbik egészen ellentétese a bátyjának. -Alacsony termetét felemelt fejével teszi magasabbá, mellét előre -feszítve, félkezét csipőjén tartja, a másikkal a haját borzolgatja s a -mellett villogó szemeivel tetőtől talpig méregeti Ocskayt, ajkát -lepittyesztve. - -Ocskay csak úgy futólag fitymálta őket végig tekintetével, «hát ezek -miféle herczegi porontyok lehetnek?» - -A császár elfogadó-termének ajtaja megnyilt s a főudvarmester első -kamarása megjelent, felhívni a kihallgatandókat. - -– Herczeg Rákóczy Leopold fiai! - -Ocskay elsápadt erre a szóra. - -Herczeg Rákóczy Leopold nem más, mint II. Rákóczy Ferencz fejedelem: őt -is Leopoldnak nevezték Bécsben a bérmálási neve után, valamint a -feleségét, Charlotte-Ameliet, Eleonorának, bérmáló szülőik, a császár és -császárné után. - -Tehát ezek itt Rákóczy Ferencz fiai! A kiknek annyiszor emlegették, hogy -majd eljön értük az Ocskay László, s elviszi őket a fogságból, apjuk -karjaiba! No hát itt van! Hány tervet főzött ki agyában, hogy értük -eljöhessen, hogy karjaiba zárhassa, repülve magával elvihesse! Most itt -voltak előtte, s még csak jól meg sem nézte őket. - -A szíve úgy nekiindult egyszerre a dobogásnak! Valami keserű érzés úgy -elborította egész lelkét! Úgy szeretett volna futni, futni innen, s -levetni magát valahol a mezőn egy árokba; s ott kisírni megbánt álmait. - -Nem lehet az! Hiába mondja az álmodó: nem szeretem ezt az álmot, fel -akarok már ébredni, más akarok lenni. Az álomlátás nem hagyja magát -elriasztani. - -A két ifjoncz alak ismét elsuhan mellette, visszatérett, ő neki úgy -tetszik, mintha a nagyobbik a nevét suttogná: «Ocskay!» míg a kisebbik -nagyot dobbant a lábával, mikor mellette elhalad. – Nincs már velük -semmi dolga; nevén híják: «Ocskay László tábornok úr!» Be kell lépni a -trónterembe. - -Ott állnak az ország főhivatalnokai, kormánytagok, hadvezérek, érsek, -püspök, nagykövetek, az egész fényes udvar, a trón lépcsőin a zászlós -urak, hátul a pánczélos testőrök. - -A császár maga a trónon ülve, aranyszövetű brokát ruhában, az -aranygyapjas-rend nagymesterének pompás jelmezében: szép, szabályos, -sima arcz; de hideg és szenvedélytelen, átszegező kék szemekkel. - -S ime, a midőn Ocskay a trón elé járul, e hideg arcz tetszést ragyogó -mosolyra melegül át; a büszkén hátratartott fejedelmi fő helyeslően -bólint s a csipőre tett kéz nyájasan biztató mozdulatra lendül. A -császárnak megtetszett Ocskaynak a külső megjelenése. - -Ezt a félelmes kurucz hadvezért sokszor látta arczképben, jól is -találva, el is torzítva; dölyfös kifejezéssel mindig. – Nincs az a dölyf -sehol! Az arcz simára van borotválva. Ezt a divatot I. József hozta be -az udvarhoz: minden főhivatalnoknak el kellett azt fogadni. Sok büszkén -felkanyarított, gondosan ápolt «favori», sok délczegen hegyesedő «Henry -quatre» áldozatul esett a rendszernek; akadtak főemberek, a kik nyiltan -daczoltak vele; maga Wratislaw kimondta, hogy inkább az ország -pecsétnyomóját teszi le, mint a bajuszát, szakállát; a hadvezérek épen -nem is hajtottak rá; Savoyai Eugen, Heister, Stahremberg nem váltak meg -a férfidisztől; – s ime a megtért kurucz hadvezér azon kezdi, hogy -meghódol az uralkodó által pártolt divatnak. – Pedig a magyarnak ez a -legnagyobb áldozat. - -Jól mondta azt Federreiter! Nagy szerencse, hogy ezt a véletlen így -hozta magával. - -A beszéd latin nyelven folyt a császár és Ocskay között. Ez volt a -közvetítő idioma azokban az időkben – és még sokáig azután. - -Ocskayt egészen elkábítá a kegy, melylyel az uralkodó elhalmozta. - -Hősnek hallotta magát neveztetni a trón lépcsőiről. A hősi névhez -«birodalmi lovag» rangjával is lett felruházva, a mi gyermekeire is -örökségül szálland. A császár kinevezte őt hadseregében vezérőrnagygyá s -tulajdonosává tette két lovas ezrednek, a miknek toborzására húszezer -tallért adományozott neki. S hogy külső pompa is jelképezze a -legmagasabb kitüntetést: a tábornoki mellszalagon kívül azt a nehéz -arany lánczot is, a császár arczképét viselő medaillonnal, sajátkezüleg -függeszté a császár Ocskay nyakába, a mi csak a trónnak tett kiváló -szolgálatokért szokott adományoztatni. - -Mikor Ocskay térde kiegyenesedett e kegy elfogadása után, egész -eloquentiára nyiltak meg ajkai. A magyarnak őstulajdona az, hogy mikor -indulatba jön, szónokká lesz. Nem kereste, illik-e, engedi-e a -Hofceremonielle, hogy a jobbágy oratiót tartson fejedelme előtt: ő -indulatából adott kifejezést érzelmeinek, s esküvel fogadta, hogy minden -tehetségét arra fogja áldozni, hogy a császár zászlóinak diadalt -szerezzen. - -Meg volt már lánczolva: odalánczolta a trónhoz az az arany zálog, mely -nyakát körülfogta. S tetszett neki az az álom, a mit most álmodik! -Megfordítani nemzete sorsát. Visszahozni a magyart a királyi trón mellé -s elfoglalni azt a helyet az uralkodó jobbján, a mi azt megilleti. - -Mikor elhagyta a tróntermet, már el volt mosva az emlékéből az, hogy itt -ezen ajtóban találkozott II. Rákóczy Ferencz fiaival, a kit itt Lipót -herczegnek hínak. - -Visszatérőben első dolgának tartá az udvari fizető hivatalt felkeresni, -az utalványozott húszezer tallérok átvétele végett. Régi példabeszéd: «a -hol malaczot igérnek, zsákkal forgolódjál!» - -A Hofkriegskassaverwalter majd ónossá lett ijedtében, a mint a rengeteg -summára szóló utalványt meglátta. Valami olyat rebegett, hogy nincs -pénz, üres a bellica cassa, de ugyan pórul járt vele! Mert Ocskay, most -már dicsősége teljes tudatában, olyan lármát csapott a hivatalban, majd -kivert minden németet a szobából; felelőssé tette a jámbor -pénzstrázsálókat az egész magyarországi hadjáratért: – ha Rákóczy -elfoglalja Bécset, ők lesznek az okai! Utoljára, csakhogy -megszabaduljanak tőle, kifizették neki az utalványát, vihette magával. -Megparancsolá, hogy a Wratislaw-palotába szállítsák utána. - -Nagy hiba lett volna tőle, ha a most kapott tábornoki mellszalagját s -vitézségi arany lánczát be nem mutatta volna azonnal Bécs városának. E -végett legalább is paripát kellett szereznie, hogy lóháton járhassa be -az utczákat. Nagy dolog volt, hogy mindenütt «gverauz»-t kiáltottak -előtte a várta-házaknál. A bécsi nép ugyan megbámulta a délczeg alakot, -kivált a Grabenen. Ott voltak akkor a legfényesebb ékszerárus boltok. -Ocskay egyik előtt leszállt a lováról, s oda betérve, kiválasztott egy -szép négysoros gyöngy nyakfüzért, s azt megvette négyszáz aranyért. A -felesége számára vette. Nem jutott eszébe, hogy a gyöngyök könyeket -jelentenek. Azt vélte, az asszonyember, ha búslakodni fog is egy kicsit, -hogy a férje mit járt Bécsben, de mégis örülni fog rajta, hogy ilyen -szép vásárfiát hozott a számára onnan. Nem a most kapott tallérokból -fizette ki. Volt még az aranypénzéből, a mit a zálogba tett kincsekért -kapott s azt hitte, hogy azokat még – más uton – szerezte. Azt még -vaskézzel vette el! Tudva volt előtte, hogy Ilonka mindazon ékszerekből, -a miket Ocskay hadjárataiban «szerzett», soha egyet sem tett fel. Ez már -pénzen vásárolt ékszer volt: ezt talán viselni fogja. A gyermekeknek is -vett holmi csecsebecséket. - -Mikor visszatért a bevásárlásaiból, megelégedve a közönség bámulatával, -a Wratislaw-palotához, a kanczellárt már otthon találta. - -A főúr ismét megölelgeté s összecsókolgatá szivesen látott vendégét. -Vége-hossza nem volt a hizelkedésnek, és magasztalásnak, mennyire -megnyerte Ocskay meleg szónoklatával az egész udvar rokonszenvét. Ő -felsége különösen meg volt vele elégedve. Több ízben visszatért Ocskay -beszédére s sokat vár tőle a jövőben. – Azt előre megsúghatja a -kanczellár titokban Ocskaynak, hogy a mint a legelső diadalmas haditényt -elköveti, hű szolgálata jutalmául donatióba fogja neki adni a császár -Lietavát, a hozzátartozó uradalmakkal együtt, a melynek a mostani -birtokosa «notata persona» «perduellióban» gyanus, és különben is -«ultima deficiens» (végsarja a családnak). - -(Tehát mégis Lietava! Az első hőstett után a csatamezőn! Sic fata -jubent! Így rendeli a végzet! Már kikerülhetetlen! Hisz a csatatéri -hőstett az el nem maradhat!) - -Nincs már itt megállapodás. A ki elkezdett esni – fölfelé, annak esni -kell, a míg a csillagokat el nem éri! - -– Ma estére pedig a kegyelmed tiszteletére egy kis barátságos -búcsúlakoma lesz nálam, a mire az egész generalitás hivatalos! - -Ocskay nem állhatta meg, hogy ezt a mondást ki ne szalajtsa a száján: -«minő ellentét a tegnapi és mai est között!» - -– Ad vocem «tegnapi est», mondá Wratislaw. Nehogy valami kellemetlen -érzés utómaradékát vigye el kegyelmed magával a bécsi polgárság iránt, -valami körülményről szükségesnek találom felvilágosítani. Ezóta minden -oldalról beérkeztek hozzám a rendőrségi tudósítások, s mind -valamennyiből arra a meggyőződésre jutottam, hogy itt egy idegen kezek -által szitott forradalom volt egyenesen a kegyelmed személye ellen -előkészítve. Rendőrkémeink a megérkezése napjától kezdve nyomoztak három -megjegyzett alakot, a kik már ama bizonyos merényletnél a Spinnerin am -Kreuz mellett feltüntek, s kik most itt a bécsi tolvaj és naplopó -csőcseléket folytonosan lázítják. Mind a három kurucz táborból való. -Ezek közül valamelyik súgta be a népénekes Augustinnak azt a nótát, a mi -kegyelmedet oly dühbe hozta, hogy kirohant az utczára, keresni, hogy kit -üssön agyon? S aztán bekóborolta egyedül az elhagyott zsidóvárost. Már -akkor tervezték, hogy elfogják. Mind azt mondják, hogy élve akarták -kézrekeríteni. A lovaik kinn voltak elhelyezve a Favoritán túli -bozótban. Ugyanezek csinálták a tegnapi lázadást, szinből a zsidóság -ellen, de valóságból kegyelmed ellen. Ezt a meggyalázást tehát ne a -bécsi nép rovására írja fel, hanem jegyezze meg magának, hogy a saját -volt hívei kullognak a háta mögött s őrizkedjék tőlük. - -Mintha csak a sárkánykigyó mérgét töltötték volna e szavakkal Ocskay -ereibe. - -A halálos düh szállta meg idegeit. - -Hát az ő saját czimborái, tulajdon honfitársai szerezték neki ezt a -meggyaláztatást, itt az idegen földön! Hát azok csináltak belőle utczai -csúfalakot, azok kezdték ellene a gúnydalt! Azok bujtogatták ellene az -oduk piszoknépét, hogy meghurczolják a sárban! Azok elől bujt ő asszonyi -ruhákba! Ha meglátták volna, ráismertek volna: úgy vitték volna magukkal -hazáig, vérszomjas nép gúnyhahotájára! Hah! Ocskay László feje a bárd -alatt, bekötve asszonyfőkötővel! - -Reszketett a haragtól. - -Eddig csak dacz és nagyravágyás volt indulatainak méreg-erjesztője, most -már a gyűlölet és harag is társul szegődött hozzájuk. - -– Mikor lesz szabad innen visszamennem? - -– Holnap hajnalban bizonynyal, mondá Wratislaw. Egy zászlóalj dragonyost -fog kegyelmed vezetni Heisterhez a pozsonyi táborba. - -– Megsiratják ők ezt még odahaza! - -Annyira a szivébe marta magát ez a méreg Ocskaynak, hogy egész este nem -jött meg a kedve. Még a poharazás alatt is magába zárkózott maradt. -Örült a lelke, mikor hajnalban a búcsúlakomának véget vetett az -ordináncztiszt megjelenése, a ki jött jelenteni, hogy a zászlóalj -nyeregben ül, s a tábornokra vár. - -Ocskay búcsút vett új bajtársaitól, megköszönte Wratislawnak a szives -vendéglátást; bőséges borravalót osztott ki a cselédségnek, az őrt álló -katonaságnak egy heti lénungot, s azzal mindjárt a lakoma-asztaltól a -lóra veté magát. - -Trombitaszó mellett hagyta el Bécs városát, olyan korán hajnalban, a -mikor még minden jámbor lélek alszik. - -A bor ködén keresztül, meg a boszuálló tervek füstgomolyain át -megrémlett az agyában, mintha valakinek itt Bécs városában még valamivel -adósa maradt volna. Nem tudott vele tisztába jönni. - -A düh és a dölyf beszélgetett a lelkével. - -Nem volt elég, hogy az az arany láncz hozzákötözte a jövendőhöz; egy -másik láncz volt a lelkén eddig, a mi hozzá kötötte a multhoz: most ez -szakadt le róla! Gyűlölte az emlékeit! - -Mikor aztán Schwechatnál megpihent a katonasággal, az első állomáson, -ott mégis csak eszébe jutott neki, hogy ki az, a ki elől úgy jöve el -Bécsből, hogy adósa maradt? - -A szép szomszédnő! - -Annak bizony adósa maradt valamivel! Talán sokkal is. - -Ha az, a mit nyert, – nyereség: – azzal mind neki tartozik. - -S még csak azt sem mondta neki, hogy «Isten hozzád, édes rózsám». - -Ezt a goromba hibát helyre kellett hozni. - -Rögtön leült levelet irni Ozmondának, mely e szóval kezdődött: «édesem!» -s a miben aztán mindenféle nyomatékos mentség szépen elő lett adva; -kisérve hálakifejezésekkel, s bekoszorúzva azzal az igérettel, hogy majd -legközelebb Budetinban mindazt, a mit a papiros el nem tür, élőszóval -elmondja az örökre háladatos Ocskay László. - -Leirta ebben a levélben az egész fogadtatását az udvarnál, érdekes -részleteivel. Az asszonyok az ilyesmit szeretik. Végül köszöntötte -Scharodit is: – a derék bajtárst. - -Az nap nem lehetett tovább masirozni. A katonaság ott rostokolt -Schwechatban. Ocskay elküldte a levelet Ozmonda grófnénak lovas -stafétával. - -Azután megtapogatta a keblét. Ott volt a bekecs-zsebben a négy sor -igazgyöngy, a mit Ilonkának vásárolt. Azzal a megnyugvással hajthatta -nehéz fejét álomra, három éjszakai virrasztás után, hogy az «asszonyi -szolgálat» dolgában is minden kötelességének eleget tett. - -Hiszen úgy is volt, hanem megfordítva talán mégis jobb lett volna: -Ozmondának küldeni a négy sor igazgyöngyöt s Ilonkának azt a szót, hogy -«Édesem»… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -A VÉGZETES GOLYÓ. - -A mint Pozsony alá megérkezett Ocskay, egy kis Hióbhirecske fogadta. - -Annak az átadója pedig Tököly uram volt. - -Ez a Tököly uram nem valami ivadéka annak a híres Tököli Imrének, a kit -egykor a «nagy úr» fejedelmévé nevezett ki, s a kivel Bécs városát -vívatta, hanem egy rácz knéz, a ki Szerbiából származott át Csernovics -Arzén beköltözőivel, itt a császár szolgálatába állt, vitézül is -harczolt, először a törökök ellen, azután meg a kuruczok ellen; s harczi -virtusaiért magyar nemességet kapott, Tököli prædicatummal, tábornoki -kinevezést és aranylánczot, a tudvalevő arczképes medaillonnal. A két -utóbbit, a kinevezést és az aranylánczot ugyan soha sem kapta a kezéhez, -mert azt majd az egyik, majd a másik hadvezér letartóztatta, azt vetve -ellene, hogy a hadjáratot nem lovagias modorban folytatja a knéz; úgy, -hogy csak a Tököli prædicatum maradt a számára. Eredetileg Popovicsnak -hivták. Elgondolható ennélfogva, hogy Tököli uram, a ki a császári -vezérek között csak harámbasa czímmel illetteték, milyen szives -indulatot táplálhatott Ocskay iránt, a ki valóságos tábornoki -mellszalaggal és az igazi aranylánczczal a nyakában került vissza Bécs -városából. Senki sem hitte volna azt. - -– Hja! Ha én azt tudtam volna, hogy az embernek elébb le kell vágni a -bajuszát, mert attól, mint az ökörnek a szarvától, nem fér a láncz a -nyakába. - -Ez volt az első üdvözlet, a mivel kinn a mezőn fogadta Ocskayt a ráczok -vezére, ott lakván kinn sátorok alatt a csapatjával; (a császári vezérek -nyilván féltették a vitéz hadfiak egészségét a szobalevegőtől, azért nem -vitték be őket a városba). - -– De szép aranyláncza is van kegyelmednek! - -– Van annak, a ki meg nem iszsza. Veté oda Ocskay nagy parasztosan. - -– Akkor hát ugyan jó, hogy Blaskovich uramnak a nyakába nem került a -láncz, mert az már megitta volna. Széthagyta verni a rábizott századait -a kegyelmed áthozott ezredének, a míg maga dáridózott. - -– Tudom, mondá Ocskay. Nagy-Tapolcsánynál. Tévedésből történt. - -– De most másodszor is széthagyta a népét verni. Ez már Szenicznél -történt. Vajda kuruczvezér lepte meg ivás közben; hírmondót is alig -eresztett el belőle. A kegyelmed ezredének alig maradt meg a fele. - -Ocskay goromba, nyers dölyffel ütött a tarsolyára, a hol csörgött az -aranypénz. - -– Majd felszaporítom megint: «Kapok korpára ebet!» - -Ejh azért a szóért de megharagudott volna hajdanában, ha más mondta -volna ki előtte. - -– Hát kegyelmetek mi hőstettet vivének azóta véghez? Toldá oda, -csipkedőleg a rácz vezérhez fordulva. - -– Hát mink is csak megteszszük, a mit tudunk. Épen most kergettünk meg -egy csoport kuruczot, a ki odabenn száguldozott Ausztriában, még most is -feketére volt mázolva a pofájuk, mint holmi füstfaragóké. - -Ocskayt megakasztá ez a szó: feketére mázolt ábrázatú kuruczok. Ezek az -ellene összeesküvők lehettek. - -– Egyet elnyomtunk közülök; a lova elesett vele, a többi elszelelt, -usgye fóre! - -– Hol van az elfogott? - -– A hol hozzák ni! Elébb egy kicsit megmosdatták a Dunánál, hogy rá -lehessen ismerni a képes feléről. - -– A vörös-köpönyegesek ököllel taszigálva tereltek előre egy fogoly -kuruczlegényt, a kinek az egyenruhája már messziről elárulta, hogy -Ocskay ezredéhez tartozott valaha, csak azoknak volt kurta piros -puliderjük (csipőtül czombig érő úszónadrág forma a feszes lábszáröltöny -fölé húzva). - -Mikor odaértek a fogolylyal Ocskay elé, a legény egyszerre felkapta a -fejét, a mit eddig lesütve lógatott. Ocskay ráismert. - -Ez volt az a bizonyos «Marczi». - -A Tisza Gábor hajdani inasa. Tanuja a csúfos büntetésnek, a mivel -Ocskayt meggyalázták: – utolsó tanuja! Az a pozsonyi fogoly, a kit ő a -felesége könyező szemeiért börtöne penészeiből előhozott, a ki nála -nélkül ott rohadna most is a feledés vermében. Ugyanaz a katona, a ki -rákiáltott, mikor Pálffy bánnal összeölelkezni látta, egy meggyalázó, -fenyegető mondást, s pisztolyát rásüté. Talán épen a bécsi lázítók -egyike, a ki a szörnyeteg hadat ellene csődíté. - -A fogoly kurucz daczosan emelé fel a fejét előtte, s a mint Ocskaynak -bajusztalan arczát meglátta, elnevette magát kegyetlenül. - -Ez a nevetés oly vérig boszantó, oly őrülésre kergető, oly gyilkos -méregkeverő volt, hogy Ocskay nem birt ura lenni indulatainak, kirántá -pisztolyát a nyeregkápa mellől, s a nevető alakot egy lövéssel halottá -tette. - -A körülálló ráczok elszörnyedtek e rémtettre. Tököli uram handzsárt -rántott, s annak a lapjával ütött az Ocskay lovának az orrára, s -leszidta dühösen a kuruczvezért. - -– Czudarság! Disznóság! Pogányság! Agyonlőni egy hadifoglyot. Megölni -egy embert, a kinek a keze meg van kötözve. Rácz nem tette azt soha, -pogány török teszi, annak is a söpredéke. Pfuj az ilyen magyar vezérre! -Foglyot gyilkolni! A ráczoktól elfogott szegény kuruczvitézt! Pih! -Szégyen gyalázat! S még ennek a nyakába akasztják az aranylánczot! -Menjünk a hadi törvényszék elé! Hozzátok utánam a meggyilkolt foglyot, -így összekötözötten, hadd akaszszák még ezt is oda arra az aranylánczra! - -Ocskaynak szerencséje volt, hogy magával hozta a két escadron -dragonyost, különben még lerántották volna a lováról a dühbe hozott -ráczok. - -Ő pedig legkisebb lelkiismeretfurdalást sem érzett ez emberölés miatt. -Olybá vette azt, mintha egy dühödt farkast lőtt volna agyon. - -A mint Pozsonyba megérkezett, beszállásolta magát, borbélyt hivatott, -megborotválkozott; azután gálába tette magát, úgy ment fel a várba, a -hol Heister lakott. Egyszer visszagondolt még az agyonlőtt Marczira; ha -talán csakugyan feljelentené Tököli uram a fővezérségnél ezt a -semmiséget, hát hiszen majd elmondja Pálffy bánnak, hogy ez volt az a -ficzkó, a ki közénk lőtt, mikor összeölelkeztünk s azzal el lesz ütve az -egész dolog. - -Hanem az a baj volt ezuttal, hogy Pálffy bán nem volt Pozsonyban: az túl -a Vágon járt. Mikor Ocskay benyitott a haditanács termébe, egy hosszú -asztalt látott maga előtt, körülülve osztrák császári és dán királyi -tisztekkel. Ránézve idegen arczok. A ki az asztalfőn ült, Heister -tábornagy, arra ráismert az arczképe után, a többivel ez ideig csak a -csatamezőn találkozott s ott nem igen szokott az ember ismerkedni. De -egy ismerőse mégis volt közöttük: Ritschán. Annak az arczát is csak úgy -futólag vette észre. - -Ocskay odament Heister elé s megnevezte magát. - -– Én vagyok «lovag Ocskay László», császári tábornok. - -Heister olyaformán húzta széjjel a két száj-szegletét, mintha mosolyogna -s odadörmögé a szakállába (neki még volt!) «funkelnagelneuer General!» -Aztán fenhangon mondá: - -– Épen jókor jön kegyelmed, együtt ül a haditanács. - -Ocskay azt hitte, hogy az annyit jelent, hogy tehát ő is üljön le -közéjük. - -Szétnézett, ott látott épen Ritschán mellett egy üres széket, annak -megfogta a támláját s előrehúzta azzal a szándékkal, hogy majd leteszi -rá magát. - -Hanem erre Ritschán felugrott helyéről s hevesen kiálta rá: - -– Én olyan emberrel egy asztalnál nem ülök, a ki védtelen hadi foglyot -gyilkolt meg! - -– Mi sem! Egy becsületes katona sem! Kiabáltak a többi tisztek is, -kirugva maguk alul a székeiket. Ez infámia! - -Első fogadásnak ez elég visszariasztó! - -Ocskay László csendesen végig nézett rajtuk. Az ő szive nagyon meg volt -már keményedve: még akkor sem tudott megijedni, ha bűnösnek érezte -magát. Pedig háromszorosan félelmes volt rá nézve minden ember, a ki itt -most körülveszi: – ellensége, – vetélytársa, – és birája. - -Szilárd és nyugodt hangon szólalt meg. - -– Azon ember, a kit én megöltem, egy olyan veszedelmes titoknak volt -birtokában, a mi ha kipattan, nagyobb veszedelem lesz egy vesztett -ütközetnél. Én nem gyilkosságot követtem el, hanem itéletet hajtottam -rajta végre. Nagy veszedelmet hárítottam el ez által. Ezt katonai -parolámra mondom. Tettemről csak Istennek számolok. - -Zavartalan tekintete, nyugodt szavai hatottak a társaságra. - -– Üljenek helyeikre kegyelmetek! inte Heister a főtiszt uraknak. Ha -Ocskay László tábornok úr azt mondja, hogy ő a hadifogoly megölése által -nagy veszélyt hárított el, s egy gonosz titkot némított el örökre, s ezt -katonai parolájára erősíti, akkor ezt minden tiszttársának el kell -hinnie. - -– Vagy megverekednie vele, ha el nem hiszi. Vágott közbe Ritschán. - -– Tábornok úr! horkantott rá Heister, tanulja meg, hogy mikor a -Feldmarschallja beszél, olyankor ne vágjon a szavába! - -Mindenkit meglepett, de Ocskayt legjobban, ez a nem várt pártulfogás a -fővezér részéről. Heister külömben nem volt az az ember, a ki a hadi -törvényszék előtt a vádlottakat kisegítse a hinárból; s Ocskaynak még -eddig nagyon kevés érdeme volt arra, hogy a magas úr rokonszenvét -birhassa. - -– Én ismerem Ocskay László tábornok urat jól; folytatá a pártfogói -védelmet a fővezér. Tudom, hogy az ő szava mind arany, a mit kimond. A -midőn hűséget esküdött a császárnak, azt meg is tartja. A császár iránti -hűségből lőtte agyon a fogoly kuruczot; nemde így van, tábornok úr? - -Ocskay ráhagyta, hogy úgy van. - -– Nos, mit zúgnak fel erre kegyelmetek? mit csörömpöl a kardjával, -Ritschán tábornok úr? Ocskay László tábornok hűségéről én felelek! - -Ennél tovább nem lehetett menni. - -– Igenis, Ritschán tábornok úr, igenis. Erősködik Heister. Én bizonyos -vagyok felőle, hogy Ocskay László tábornok úr, a ki mintha csak hivásra -jelent volna meg e perczben közöttünk, nem fog visszariadni attól a -nehéz feladattól, a mit kegyelmed egész mereven visszautasított. Ő nem -fog visszarettenni semmi embertől, semmi ördögtől. Úgy-e bár, Ocskay -László tábornok úr? - -Ez annyi volt, mint a kevélység dæmonának feltenni a koronát a fejére. - -Ocskay elhagyta magát ragadtatni kevélységétől s kérkedő pathosszal -esküdözék: «hitemre és lovagi szavamra fogadom, hogy nincs az a veszély, -a mitől visszarettenjek!» Küldjenek a legelátkozottabb helyre, -odamegyek. A mit ember végrehajthat, én végrehajtom. - -– Ocskay! Kiálta rá Ritschán s az emberi jószivűség visszatarthatatlan -ösztönével megragadta Ocskaynak azt a kezét, a mit esküvésre akart -felemelni, de Ocskay kirántotta a kezét s magasra emelte azért is. - -– Esküszöm rá! - -– No, látják kegyelmetek! Mondá Heister diadalmas elégültséggel. Ez az -igazi katona! Nem kérdi elébb, mi a feladat, a mit rábiznak? Azt mondja -«végrehajtom! esküszöm rá.» Nem mondogatja azt: «hja ez nekem nagyon -meleg, ez nekem nagyon hideg!» hanem, ha tűzbe, ha jégbe küldik, közé -megy! - -Ez mind Ritschánnak látszott szólni: Heister egyenesen ő rá nézett e -szavak alatt; ő volt az a válogatós katona, a kinek ez a példálózás -szólt. Le is nézte őt Ocskay, vitéz lelke egész fensőbbségi tudatával; a -míg Ritschán megfoghatatlan módon sem szégyenkedést nem mutatott az -arczán, sem irigykedést Ocskay ellen, a ki az ő feladatát elvállalni -kész, hanem a helyett valami mély szánalommal és keserűséggel nézett a -szeme közé. - -– Pedig hát a feladat nem kivihetetlen, folytatá Heister. Nem kellenek -hozzá se táltosok, se tündérlovagok: csak ember kell hozzá, a kinek nem -olvadozik a szive. Üljön le kegyelmed, Ocskay László tábornok úr, s -vegyen részt a haditanácsban, épen az ordre de bataillet állapítjuk meg. - -Most aztán Ritschán maga igazítá oda Ocskay számára a támlásszéket s jó -nagy helyet adott neki, hogy szétvethesse a lábait. Ő maga az arczát az -öklére támasztva, úgy figyelte Ocskay arczvonásait az alatt, a míg -Heister beszélt. - -– Az urak előtt már elmondtam, a most érkezett tábornok úr kedvéért még -egyszer elmondom a hadjárat ez idő szerinti körülményeit. Rákóczy hadi -operatiói jelenleg nagyobbrészt a Dunántúlra szorítkoznak. Ebből az -országrészből a császári seregeket kiverni, s Érsekujvárt az ostrom alól -felszabadítani: erre irányul minden erőfeszítésük. Bercsényi, -Eszterházy, Vak Bottyán minden hadi erejüket ide vonták össze. Károlyi -Sándor ez operatióval egyetértésben, Erdélyt és az Alföldet szorongatja. -Meg kell vallanom, hogy a kuruczvezérek újabb hadviselési módja -fölöttébb sikeresnek bizonyult be. Ők nem ereszkednek velünk nyilt -csatába, hanem azt teszik, hogy a merre a mi seregünk előrehalad, -portyázó hadaikkal előtte, utána, körülötte minden várost, falut, tanyát -fölégetnek, úgy, hogy mi nem találunk mást, mint kormos falakat, -pernyébe omlott kazalokat, és behányt kutakat napi járó földre. - -Legközelebb én magam szereztem ilyen tapasztalatot a magam kárával: -egész Veszprémig hatoltam, a nélkül, hogy valaki ellenállt volna s onnan -gyors futásban kellett visszamenekülnöm Komáromig, a nélkül, hogy valaki -kergetett volna: a kuruczok nem hagytak körülöttem sem egy harapás -kenyeret, sem egy ép háztetőt. Most aztán itt jön a tél. Nekünk -mindenütt a Duna átjáratait kell őriznünk, hogy ha a jég beáll, vagy -Komáromot, vagy Esztergomot, vagy Pozsonyt meg ne lephessék. Rákóczynak -pedig az a szándéka, hogy a míg a császári hadsereget a Dunántúl és -Erdélyben foglalkoztatja, az alatt szép csendességben egy új hadsereget -gyűjt össze a bányavárosokban és azoknak a környékén, s e végből szét -vannak küldözve a hadfogadó alvezérei, kinek-kinek utasításul kiadva, -hogy mely városban üsse fel a téli szállását, a honnan aztán tavaszra -mind valamennyien összeröffennek majd Egerbe, a hol a fejedelem maga vár -reájuk. Ennek a hadsereg-gyűjtésnek a megakadályozása azon feladat, a -melyről épen beszéltem, s a melyet Ritschán tábornok úrnak scrupulusai -vannak elvállalni. - -Ocskay az asztalra ütött az öklével s valami nagy szóra nyitotta a -száját. Azonban Heister intett neki, hogy csak hallgasson: «Most én -beszélek.» - -– A hogy Ocskay László tábornok úr előre is paroláját adta, nem -kételkedem rajta, hogy ezt a feladatot, a mit most már ő rá fogok -ruházni, pontosan és erélyesen végre is hajtandja. E végből egy egész -combinált dandár fog rendelkezése alá bocsáttatni, a saját ezredén kívül -még az a dragonyos zászlóalj is, a melyet Bécsből magával hozott, és a -Tököli harámbasa vezérlette ráczcsapatok. Azonkivül a kiket még a -császár meghatalmazásából második ezredéhez toborzani fog. - -Ocskaynak még most is egyre büszkeségtől ragyogott az arcza. Csak az -ütötte meg a fülét, hogy ő most egyszerre dandár-vezető tábornokká -emelkedik fel! A mint körülhordozta a tekintetét a mindenünnen feléje -fordított arczokon, azt vélte látni, hogy csupa merő irigység sandalog -felé. - -– Most tehát hallgassa meg kegyelmed a feladatát, folytatá a fővezér. -Ezzel a dandárral rögtön útnak indul kegyelmed a körülirt vidék felé s -mindazon városokat, a mik a kuruczok téli szállásaiul vannak kiszemelve, -porig leégeti kegyelmed. Egy kunyhót, egy kastélyt épen nem hágy, a mi a -kurucznak szállást adhasson télire; elkezdi e munkát Léva városánál s -aztán föl egész Sáros-Patakig… - -… Hajh! Hogy elenyészett egyszerre a dicsőségaranyozta mosolygás erről -az arczról! Hogy váltotta fel rajta a halálsápadás Hyppocrates-lárvája a -hiú kérkedést ennél a szónál. A halálitélet nem hangzott volna ennél -kegyetlenebben! Csak bámult maga elé kőmerev szemekkel; az átellenben -ülők arczai, mint az apocalypsis csodái meredeztek feléje. A testét -vesztett lélek, az új halott, láthatja így maga előtt a túlvilági -aræopagot, az előtte elhunytak társaságát, a kik azt kérdik tőle: mért -jöttél közénk? - -Leégetni Lévát és vidékét s valamennyi magyar várost a környékén tíz -mértföldnyire! - -Ez volt az a feladat, a mit visszautasított Ritschán, a mire azt mondá: -«nem! én harczolok karddal, pisztolylyal, férfiak, vitézek ellen; de nem -üszökkel, csóvával, asszonyok, fegyvertelenek ellen! Erre nem leszek -jó!» - -Ritschán mondhatta ezt; mert ő német, idegen! de te nem mondhatod! Te! A -Rákóczy villáma. Ha bérbe szegődtél, oda kell leütnöd, a hová sújtanak, -templomok tornyába, paraszt gunyhójába, saját édes anyád ős lakóházába! - -Most világosodott fel egyszerre előtte, mily rettenetes játékot űzött -vele Heister, mikor pártját fogta, szépen kimentette, hűségét -felmagasztalta, valamennyi hadvezető fölé emelte! Ez a küldetés volt -neki szánva! - -Mit szóljon most? Odarohanjon-e Heisterhez? leboruljon előtte? átkarolja -a térdeit? megragadja a kezét és csókjaival elhalmozza, és könyörögjön -előtte, sirva, mint egy gyermek: «óh uram, ne küldj engem oda! hisz ott -engem minden ember szeret: úgy szeretnek, mint apát, testvért, -szabadítót. Ott van az anyám háza s benne lakik az a jó teremtés, a ki -nekem annyi bűnömet megbocsátotta. Küldj ádáz csatába, emberirtó -ágyútűzbe, rohantass meg velem bevehetlen várakat, állíts a -legfélelmesebb ellenséggel szembe, csak Léva városát elpusztítani ne -küldj engem!?» Vagy pedig letépje nyakából a tábornoki szalagot és az -arany lánczot, s odadobja kardjával együtt az asztalra, s aztán -odatartsa a két kezét, hogy verjék békóba s tartsanak fölötte -haditörvényszéket? Oh be nyomorult volt! - -Egy szónak, egy mozdulatnak nem volt ura, ezek a ránéző arczok -álomhalottá tették; oly tehetetlen volt, mint a kit egy rossz álomlátás -lidércze nyomott meg. - -Heister gyönyörködött áldozata halálsápadt arczának galvanicus -vonaglásában. - -– No lássák, kegyelmességtek, tábornok uraim. Ilyen az igazi katona! A -ki nem præmeditál, nem philosophál, nem philantropisál; hanem hallgat és -cselekszik; engedelmeskedik és végrehajtja, a mit rábíztak. Ilyen én -előttem a mustrája az igazi katonának. - -Ocskay érezte, hogy most mindjárt kitör valami körülötte. Ha csak egy -felsóhajtása, ha egy szemében megjelenő könycsepp elárulja azt a kínt, a -mi szivét összefacsarja, az egész asztaltársaság hahotája fog rá -felhangzani s ez a hahota lesz halálitélete, ez lesz a temetése! Felállt -a székéről, s száraz, kemény hangon mondá Heisternek: - -– Végre fogom ezt hajtani! - -Mind fölkeltek erre; bámulat, vagy elszörnyedés hangzott a zűrzavaros -mormogásban, csak Ritschán suttogó szavát értheté meg Ocskay: «vas a -szived.» Voltak, a kik gúnyosan üdvözölték. - -Azután elhagyták a termet a tábornokok; Ocskayt visszatartá Heister. - -És azután egy teljes óráig közölte vele az utasításokat, hol kezdje, hol -végezze a rábizott munkát? rettenetes részleteket. S mikor mindazzal -készen volt, akkor megszorítá a kezét és elbocsátá maga elől, ironicus -tiszteletadással hajtogatva magát előtte. - -Hogy talált haza a szállására Ocskay, azt maga sem tudja. Künn tiszta -idő volt, de a lelkében volt a köd. - -Gépileg végezte a teendőit. Menni kell nagy hadjáratra. Ahogy szokta. -Vezetni egy egész dandárt, ellenség földére; rontani, pusztítani, -égetni. Régi mestersége. Csakhogy ebből most nem Morvában, nem -Ausztriában kell letenni a remeket; hanem itthon Magyarországon, ez a -kis külömbség! - -Azért csak ugyanegy munka ez. - -Jó katona az ilyen munka előtt mindig maga szokta megtölteni a -pisztolyait, a karabélyát, azt nem bízza más kezére. Az egyik pisztolya -ki volt lőve; azt újra kellett tölteni; ez volt az a végzetes cső, mely -a hű cseléd életét kioltá. Hogy visszafecskendett rá a vére! A lelkéig -égette magát. Mikor annak a haláladó csőnek a sötét üregébe benézett, az -a gondolat szállta meg, hogy most csak egy kicsiny kis nyomás kellene -annak a ravaszára s mindjárt meg volna oldva az élet minden talánya; -mindjárt le volna fizetve minden adóssága, összetörve minden láncza! - -Sokáig beszélgetett azzal a vasszájú jó baráttal. Belefújt, s az süvöltő -hangot adott vissza. Milyen furcsa hangszer! - -Ejh! Nincs visszatérés! Előre kell menni. - -Leereszté a pisztoly sárkányát s visszatette azt a nyeregkápájába. - -– Küldtek. Jöttem. Hívnak. Megyek. - - - - -AZ ANYAI HÁZ. - -– Csigavér! Mondá magában Ocskay, mikor hideg észszel végiggondolt a -rábizott feladaton. Ugyan nagy dolog. Egy csoport szalmás viskót -fölégetni. Majd fölépülnek megint. Nincsenek porczellánból. Jobb, ha én -hajtom végre ezt a hadi tényt, mint ha Tököli uramra bizták volna; mert -én legalább nem engedem a lakosságot lemészároltatni. A kuruczvezérek is -épen ezt követik. Ők adják a példát, hogyan kell az ellenfél elől -felperzselni a városokat, a mikben az meg akar pihenni. Vas helyett tűz -végzi a csatát. Jobb, ha romok maradnak utána, mint tetemhalmok. -Hadviselés ez! Egynehány város tető nélkül marad a télire. Addig van! - -De hát az anyai ház? Tiszáné nagyasszony kastélya! - -Az iránt is könnyen megnyugtathatja a lelkét, a ki felül tudott -emelkedni a gyermekes érzékenykedésen s hadvezéri magas álláspontról -tudja áttekinteni a ködös világot. Biz annak a kastélynak is áldozatul -kell esni. Szép is volna, ha azt mondanák Ocskay László felől: mindenki -iránt kellő szigort alkalmazott, hanem az anyósának a házát megkimélte! - -Okos észszel el lehet ezt intézni. - -Levelet fog irni Tiszáné nagyasszonynak, a miben előre tudatja vele az -elháríthatlan veszedelmet, a levél vételétől még egy egész heti ideje -marad a nagyasszonynak szekérre rakatni minden házi szereit, butorait, s -lábas jószágaival együtt átköltözni a Nyirségre, a hol szép birtoka s -ősi lakóháza is van. A mi kára aztán az épületben fog esni, azt mind -megtéríti neki bőségesen Ocskay László! Állja a császár pénztára! - -Ezt mind megmagyarázta Ocskay a napához irt epistolájában. - -Mikor készen volt a levele, még csak az a nehéz kérdés állt előtte, hogy -mi módon küldje azt el Lévára? Mert levelet az ország egyik részéből a -másikba küldözgetni nagyon koczkáztatott kisérlet volt. A mellett még -nem csak attól lehetett tartani a levélküldőnek, hogy a futárját a -kuruczok fogják el, hanem attól is, hogy a császáriak motozzák meg, s ha -megértik Ocskaynak a leveléből, hogy ő Heisternek a haditervét előre -megjelenti Lévára a napának, a ki a kuruczokkal jó barátságban van, ez -neki legmagasabb fokú árulásul fog beszámíttatni. Tehát erre a czélra -nagyon megbizható embert kellett kiszemelni. Akadt olyan. Volt a -ráczoknál egy macedó eredetű görög, a ki, ha akarta, rácz volt, ha -akarta magyar volt. Ezt használták izenethordásra. A görög annyival -örömestebb vállalkozott Lévára Tiszáné nagyasszonyomnak levelet vinni -Ocskaytól, mert már egy másik levél is volt a tarsolyában ugyanoda -czímezve. - -Az a lövés, a mivel Ocskay a palóczot másvilágra küldé, mindenképen -végzetes volt ő reá nézve. Mikor a ráczok a holt kuruczot eltemették, a -ruhái közt találtak egy bepecsételt levelet, a mire kivülről ez volt -irva: «A ki ezen levelemet nemzetes Tisza Istvánné nagyasszonyomnak -általadja, ötven tallér üti érte a markát.» A görög kezébe került a -levél, az eldugta azt a csizma-szárába s nagyon viszketett a tenyere -azok után az ötven tallérok után. És így egészen kedvére való -megbizatásnak vette azt, hogy Ocskaytól is levelet vigyen a lévai -kastélyba. El is vitte mind a kettőt, szerencsésen át is adta a -leveleket Tiszáné nagyasszonyomnak, meg is kapta értük, nem az ötven -tallért, hanem az ötven botot. A nagyasszony tudniillik deresre huzatta -a jámbort az udvar közepén s jó sort veretett rá. - -– Mert hallott-e már ilyen istentelenséget ember valaha? Nézze csak -kegyelmed Tormássy László urambátyám! Valami gonosz akaróm ilyen két -levelet külde hozzám! Az egyiket a vőm, a másikat a szolgám nevében -praktikálták. Bolond az első is; de hát még a másik. A mit a Marczi -nevében irtak, azt mondja, hogy szegény lelkem fiamnak, Gábornak, Ocskay -László volt a megölő gyilkosa! Már, hogy tudott ilyen istentelenséget -kigondolni valami rossz szivű szószátyár? - -Ezen aztán elévelődött a két öreg. Nem volt már a nagyasszonynak más -pártfogója a háznál, mint az öreg nagybátyja, a ki a lábába furódott -golyó miatt nem mehetett többé a háboruba. - -A nagyasszony nem mozdult meg a házából; nem hitte el, a mi abban a két -levélben volt irva. Azt már tudta, hogy Ocskay labanczczá lett; de azt -is tudta, hogy sok méltatlanság történt vele a fejedelmi udvarnál, -utoljára is, a leányának a férjét tekintette benne, fájt a szive miatta; -de megtanulta őt mentegetni maga előtt. Hajh, az asszony szivbe nem -lehet annyi özön keserüséget önteni, hogy a mi egyszer édes volt, -keresztül ne érezzék rajta. - -Ocskay pedig közeledett nagy csendesen Léva felé: lassú haladással, hogy -a nagyasszonynak elég időt engedjen a tovaköltözködésre. - -Olybá vette, mint bizonyost, hogy már csak a köztük támadt harag miatt -is, de meg a labanczczá létel gyülöletéből, Tiszáné úgy elmegy onnan, a -hová Ocskay közeledik, hogy soha egymást meg nem látják többet. - -Képzelte, hogy szidja, átkozza most! De hát azt ő mind nem hallja. Olyan -közel ők nem jutnak egymáshoz ez életben többet, hogy szavaikkal egymás -lelkén sebeket verjenek. - -Útközben már kezdte azt észrevenni Ocskay, hogy milyen elátkozott -provinciát kapott a fővezértől. Eleinte diadalnak látszott előtte, hogy -a rácz vezért az ő parancsnoksága alá rendelik. Az nagy garral futott -Ocskayt bevádolni a hadi tanácsnál s azt nyerte vele, hogy annak a -parancsolatjára adták. Ocskay nem is állhatta meg, hogy az első -szembetalálkozásnál azzal a szóval ne boszantsa Tököly uramat, hogy «no -hát: kaptál piros csizmát?» Hanem aztán nagy hamar észrevette, hogy -Danausok ajándéka neki az a rácz harámbasa. Ez egyébért sincs itt a -gallérjához varrva, mint hogy ő utána kémkedjék, s minden intézkedését -rovásra szedje és gyanuval kisérje. Ez az ő felügyelője, hogyha netalán -gyöngén akarná végrehajtani azt, a mit Heister rábizott, a mint hogy az -is volt a szándéka Ocskaynak. És a mellett folyvást gúnyolódott -Ocskayval. Minden embert minden apróságért Ocskayhoz küldött. «Ott a -gyenyerális! Ő parancsol minden embernek. Én nem parancsolok. Én csak -harámbasa vagyok. Én nem tudok semmit, a gyenyerális úr tud mindent. Az -az okos ember, az a hatalmas ember, a gyenyerális!» - -Mikor Léva alá megérkezett Ocskay a dandárával, beizent a városbiróhoz, -hogy doboltassa ki a lakosságot a városból, hurczolkodjanak el az ingó -holmijokkal, mert ő a várost a fővezér parancsából fel fogja gyújtatni. -Ellenállásra ne gondoljanak; mert a várőrség kapitányostól meg van már -véve, a vár kapitulált, haszontalan vérontás lenne minden fegyverhez -kapkodás. - -Tormássy László megtudva ezt a vészhirt, rögtön vágtatott ki Tiszáné -nagyasszony kastélyába. - -– Vége a világnak, édes hugomasszony. Itt van Ocskay László, az -átkozott! Beizent Léva városába, hogy takarodjék ki minden népség, mert -a várost leégeti. Magam szemeivel láttam, olvastam a levelet. Nincs itt -segedelem. Fussunk, a merre szabad az út. - -– Nem lehet! Nem hiszem! Szólt az erős lelkű asszony. Ha mind a négy -evangelista állítja is, még sem hiszem el! Hogy Ocskay László, az én -fiam, ide jöhessen, felgyújthassa az én városomat, az én ősi -kastélyomat, labanczvezér parancsolatjára! Álom ez! nem valóság. - -– Nem álom biz ez, édes asszonyhugom. Nézzen ki csak az ablakán. Ott -láthatja a vártornyon lebegni a császári zászlót. Megvette Ocskay a -várőrséget pénzen, a várost is tőbül kiforgatja. Ott jönnek már az -országúton a portyázói. - -– No hát jöjjenek! De én előlük el nem futok. Jöjjön maga is Ocskay -László. Hadd nézzek a szemébe, hadd halljam, mit beszél? Gyujtsa rám a -házat, nem futok el belőle, megvárom, míg rám szakad a tető. Ha kiszabta -Isten életem végét, minek nyujtogatnám, minek toldogatnám? Bevárom -halálom. Elég volt az élet. - -S nem mozdult a házból Tiszáné nagyasszony, akárhogy jöttek nagy -zsivajgással ráczok és labanczok a kastélya felé. Ő maga kiállt a -tornáczajtóba. - -Ocskay László bizton hitte, hogy üresen fogja már találni a -Tisza-kastélyt, a többi úri házakból is elfutott már mindenki. Ő maga -akart oda telepedni a városon kivül, míg a munka bevégződik, s utoljára -hagyni a kastélyt. - -Hogy megdöbbent aztán, mikor a tornáczban ott találta maga előtt Tiszáné -nagyasszonyt, belső cselédjeivel és Tormássy Lászlóval, fogadására -készen. - -Nehéz volt ráismerni Ocskay arczára. A külső elváltozás is sokat tett, -még többet a lélek belső tükre. - -Nem ilyennek szokta őt látni Tiszáné nagyasszony. - -A jóság, a szelidség mosolygó tekintete párosulva jár a hősi -bátorsággal, a kegyetlen vad indulatokkal társul a félelem kapkodó -tekingetése. - -– Nem vette kegyelmed a levelemet, a melyet előre küldtem? kérdé -Tiszánétól. (Még ő volt a neheztelő fél!) - -– De igen is kaptam egy levelet, egy csalótól, a ki a te nevedben, édes -fiam, azt a bolondságot irta, hogy menjek innen futvást, mert te idejösz -s felgyújtogatod az én házamat, meg az egész várost! A levélhozót -megcsapattam, a levelet összetéptem. Nem te irtad azt, én tudom. Hozott -az Isten! Szállj nálam! - -Ocskay sápadt és fázott. Megfogadta, hogy keményszivű lesz. - -– Azt a levelet én irtam; mondá kemény, érzelemtagadó hangon. - -– Te irtad? Kiálta fel Tiszáné nagyasszony. Te! Ocskay László? Az én -vőm? A magyar nép bálványa? S te megtudod azt tenni, a mit abban irtál? -Hogy saját hazádat végigpusztítod? Hogy leégeted a fejünk fölül a -városokat? Földönfutóvá teszed saját honfitársaidat? S te megtudod ezt -tenni? Igaz ez? - -– Meg fogom ezt tenni. Igaz. - -Tiszáné nagyasszonynak tűzlángban égett az arcza; kinyújtá a kezét -Ocskay felé, úgy, hogy a mutató újja hegyével csaknem a homlokát érte, -mintha valamit irna fel arra, s halkan suttogá: - -– Akkor hát az is igaz, hogy te voltál az, a ki a Gábor fiamat megölted, -átkozott! - -Ocskay László megrettenve tántorgott hátra! Hát nem temette el még elég -jól ezt a titkot? - -Az anya két keze lassú reszketéssel emelkedett fel a magasba, mintha fel -akarná ébreszteni a mélyen alvó sorsot, hogy hallja meg, a mit mondani -fog, s akkor fájdalomtól felmagasztalt arczát az égnek emelve, könyező -szemeivel Istent keresve, suttogá (nem kiáltott) ezt a szive mély -keserűségében fogamzott sóhajtást: - -– Oh te mindenható Isten! ne engedd, hogy ennek az embernek a fiai -férfikort érjenek! - -– Hah! ordítá fel Ocskay, kezeit a fejéhez kapva, hogy ne hallja ezt a -szót, s aztán, mint a halálra sebzett vad, rohant ki a tornáczból, -összecsikorgatott fogai közé fojtva el zokogását. - -Miért átkozta meg ez az asszony a gyermekeit? A nagyanya az unokáit! -Hogy ne érjék meg a férfikort! Tetőtől-talpig érczbe volt öltözve -teste-lelke, ez az egy sebhető része volt: és ezt találták el! - -Rohant, mint az őrült, a paripájához, a nyeregbe vetette magát s úgy -elrohant, hogy vissza se nézett. - -– Mit is látott volna? Egy összeroskadó nőt, a ki érzi, hogy a szive -most mindjárt meg fogja ölni. Oh az a sziv olyan hatalmas ellenség, hogy -a legnagyobb hőst is meg tudja ölni. Ez ellen nincsen harcz. - -Cselédjei felfogták az összeroskadót. - -– Ne ágyba: koporsóba tegyetek engem. Itt van a halálom. – Érzem. – -«Elvégeztetett.» - -Tormássy László biztatni akarta. Hajszolta a cselédeket, hidegért, -melegért, eczetért, kámforért. - -– Semmi se kell nekem. Túl vagyok mindenen. Én érzem, hogy meghalok. Nem -is teheti Isten azt a kegyetlenséget velem, hogy tovább éltessen. Hiszen -csak a Krisztusnak a vállára engedett sulyosabb keresztet tenni, mint a -milyent elbirt. Hagyjatok meghalnom. Sietnem kell vele. Sietnem kell a -szemeimet lehunyni örökre, hogy meg ne lássák azt, a mi a pokolnál -rettenetesebb. – Ki féljen még a pokoltól, mikor itt van ezen a világon -Ocskay László! Ne lamentáljatok. – Szegezzétek össze hevenyén a -koporsómat, gyalulatlan deszkából; – varrjátok össze a halotti -köntösömet, durva vászonból, hogy ki ne rabolják siromat miatta Ocskay -martalóczai. Csak azt a megtépett mellényt, az én szerette jó fiam -Gáborom köntösét, azt tegyétek oda a szivemre, széthasogassátok, úgy -tegyétek oda. Oh édes jó fiam! Hol van az a te erős kezed? A kit -kinyujtasz még a sirodból is, s lesújtod vele azt, a ki a tieiddel -kegyetlenül bánik! Alszol, kedves fiam! Mindjárt jön az anyád és -fölébreszt! - -Oda kellett hordani eléje a deszkákat és ott ácsolni össze a szeme -láttára a durva koporsót. A szürke vásznat is ott szabatta fel maga -előtt halotti köntösnek. - -– Aztán ne tegyetek engem a kriptába. Azt fel fogják dúlni a rablók. -Ássatok gödröt a számomra a kertben, oda temessetek. Semmiféle fejfát a -siromhoz. Minek mondaná az: itt nyugszik az Urban! Nem nyugszom. -Hazajárok – kisértő léleknek. - -Majd meg elhallgatott: az arcza mutatta, mily kinokkal vivódik, de nem -nyögött, nem jajgatott; száját összefogta. - -Tormássy László kinyitotta az ablakot, hogy friss levegőt ereszszen be. -Azon az ablakon át épen ráláthatott a haldokló fekhelyéről Léva -városára. - -Egyszer aztán a csendes háztömeg közepéből egy gomolyó füstoszlop -tolakodott föl az égre, azt megkapta a forgószél, s körülcsavargatva, -beszórta égő tűzcsillagokkal a várost. - -Erre a látványra nagyot sikoltott a haldokló nő, végső erejével fölvetve -magát fektéből, mind a két kezével a szivéhez kapott s aztán -visszaesett, arczát lefelé fordítva. Ez a rémlátás megölte. Megszakadt a -szive. - -Ocskay László pedig ott állt főtiszteivel együtt azon a dombon, a -melyről hajdanában vezényelte Lévavár első ostromát – Ilonka szeme -láttára. Hogy imádkozott akkor két szerető szív érette oly buzgón! - -Onnan nézte végig, hogyan teljesítik parancsait egész pontossággal. A -nap lement már, de az ég világolt, boltozata egy égő város lángját verte -vissza. - -Jöttek hozzá könyörgő küldöttségek a városból. Előkelők, papok; maga elé -sem bocsátá őket. Menjenek, a merre látnak: nem segíthet rajtuk. -Nyughatatlan szívét, mint az üldöző farkast, úgy kapatta háta mögé -eldobált konczokkal: «engem is bántottak, életemre törtek, meg akartak -gyalázni, ők tettek azzá, a mi vagyok. – Sirjanak miatta». - -A város közepéből fel-felgomolygott egy ujabb tűzittas füstoszlop. – -Most a Csáky-palota ég! Most a Szentiványi kastély gyuladt ki! – Az ott -a gymnásium lángja! – Most a katholikus templom lobog fel! – Olyan az -égő tornya, mint egy égre tartott fáklya! – Most a református templomba -kap a tűz!… Aztán recsegve tör ki a láng a vár minden ormán, s egymásba -vegyül a közepén. A szőlőhegyeken minden kolna, minden mulatólak lángol -szerteszéjjel. - -– No ez a munka derekasan lett bevégezve! Hallja Ocskay dörmögni a háta -mögött a harámbasát. Minden ház fel van perzselve az utolsó egyig. - -Ocskay László csak erre a suttogó szóra tekinte a háta mögé. Ott állt a -Tisza-kastély. Ő háttal volt fordulva felé. - -Most oda tekinte. - -– Az utolsó egy! Ez volt az. Még épen állt. - -Megértette a gúnyt. - -Hirtelen haraggal fordult oda a harámbasához. - -– Hát az a ház mért nem ég ott? - -– Mert nincs meggyújtva. - -– Én megparancsoltam kegyelmednek, hogy gyújtassa fel a ráczaival. - -– Én is megparancsoltam a ráczaimnak, de a ráczaim nem akarják -felgyújtani. - -– Miért nem? - -– Mert bolondok. A tornáczban egy halott fekszik kiterítve, úgy hiszem, -a ház asszonya; – s az én ráczaim babonások: nincs az a kincs a világon, -a miért egy házat felgyújtsanak, a melyikben halott fekszik. Azt hiszik, -hogy abból prikulics lesz, csuma lesz, s az hozza rájuk a pestist. – -Talán a kegyelmed magyar vitézei felvilágosodottabbak? Azok megtehetik. -– Parancsolja meg nekik kegyelmed. Hiszen kegyelmed a gyenyerális. - -Ocskay nem szólt többet a harámbasához, hanem odalovagolt a háta mögött -fölállított huszárszakaszhoz. - -– Kókány Laczi! mondá a szélső káplárnak. Végy magadhoz három rótát. -Czafoljatok ahhoz a kastélyhoz ott és gyujtsátok fel. - -Kókány Laczi az az ember volt, a ki sok ilyen parancsot hajtott már -végre – Morvában, Ausztriában. - -Ocskay aztán ismét visszalovagolt a dombra, s nézte hátat fordítva a -kastélynak, hogy milyen szépen ég a vár. - -Jó idő vártatva megint hallja a csufondáros suttogást a háta mögött. - -– Kókány Laczi bizonyosan nem találja a tűzszerszámát. - -Visszatekint. A Tisza-kastély, körül bevilágítva az égés fénye által, -még mindig áll. Ellenben a kiküldött huszárok szétszórt csoportban -száguldanak viszafelé: legelől Kókány Laczi. - -Ocskay eléjük nyargalt. - -– Hát titeket mi lelt? Ti is megijedtetek? - -– Nagyon. Rebegé a káplár, s még az álla is reszketett rémületében. - -– Mitől? - -– Kisértet van ott. - -– Egy halott? - -– Nem! Egy élő! - -– Miféle kisértet? - -– Azt én meg nem mondom, ha kettőbe vágnak is. - -– Gyáva kákompillik! Jöjjetek utánam! Majd én szemébe nézek annak a -mumusnak! - -– Jó lesz; generális uram. - -Ocskay László maga vezette vissza a mordályégetőket a Tisza-kastélyhoz. -Az udvarba érve, leugrott lováról, kirántotta kardját s maga csörtetett -fel elől a lépcsőkön. - -A tornáczban ott volt a koporsóba fektetve a megholt anya, mellette -Tormássy László, s a kálvinista pap. Végezték a búcsúztatót épen. Rá sem -néztek a mellettük elrobogó alakra. - -Futva ment át a tornáczon Ocskay László; de az az egy futó pillantás is -örökre lelkébe égette azt a képet: a hogy egy dicsőült arczú halott ott -fekszik egy durva deszka koporsóban, két keze összetéve keblén, s azok -alatt egy himzett bársony-mellény. - -Rohant onnan. Be a belsőszobába. - -Ott látták a huszárok a czimerteremben a kisértetet, a kinek a nevét nem -akarja senki megvallani. - -Ocskay betaszítá maga előtt az ajtót, s betoppant a terembe, öklébe -szorítva kivont kardját. - -Rémülten torpant vissza. Térdei megrogytak alatta. - -Ki az ott? Az a kisértet! A ki előtte áll! - -Pokol ördöge iszonytatóbb rémalakot nem ölthet magára, hogy őt -megrettentse, mint ez a tünemény ott! - -Ez ő saját maga! Ocskay László, a régi, a hajdani! A diadalmas hős! A -nemzet bálványa! A haza oszlopa! A hír kegyencze! Ez a ragyogó arcz; e -dalia-termet, egyik kezében a kivont kard, a másikban a «libertas» -zászló: ez jön most ellene. Ocskay László, a hős, jön megütközni Ocskay -Lászlóval, a pribékkel! - -… Csak egy festett kép az: egy vászonra kent alak. Maga Ocskay -készíttette azt egyszer olasz művész által anyósa számára, de ez a -festett rém, ez élettelen kisértet mégis megverte az elevent. S az ő -szellemkardja kiüté ennek a kezéből az igazi vasat. - -Reszketett, rázkódott minden ize, tagja. Önmagára ismert; önmagától -megrettent, elbódult. - -– Ki vagy te? Mit akarsz? Ne közelgj! Ne nézz rám! Minden halottja a -fekete földnek, a kit kezem megölt, jöjjön elém, csak te ne támadj fel! -Jöjjenek halotti lepedőikben, csontváz koponyákkal, üres szemodukkal -reám vigyorogva, csak te ne jöjj elém! – Mind valamennyivel megverekszem -ujra! meztelen oda állok fegyvereik elé; csak te ne támadj rám! Távozz! -távozz! távozz! - -Az ablakon át belobogó tűzfény úgy lebegteté a rémalakot, mintha -mozogna, előre jönne, orczái haragra gyuladva égnének, szemei -szikráznának, mintha megszólalna, kezét kinyujtaná, kardjával sújtana. - -Egyszerre új fényözön támadt. Léva fellegvára légberepült, a -lőporos-torony magasra lövelő lángoszlopai vakító fénynyel áraszták el -az éjszakát. S e fénykitörésnél úgy tetszett, mintha az a rémkép egészen -közelbe rohanna az élő képmáshoz, arczot arczhoz tüzve, mellet mellnek -vetve. - -– Ördög és pokol, ordítá Ocskay, kárhozatos dühvel, s felkapva földre -ejtett kardját, mint a kit a rémület megőrjített, az ijedtség veszett -haragjával rohant a szembeálló rémnek, s kardjával összevissza -kaszabolta – azt a festett képet: – egy rongyot nem hagyott meg belőle a -rámában. - -A halálos veriték csorgott végig egész testén e szörnyű torna után. Egy -élő párharcza saját rémképével. - -– Jöhettek! hörgé rekedten a kívül maradt katonáknak. Nincs már kisértet -a házban. Végezzétek a többit. - -Azzal rohanni akart kifelé a házból. - -De türtőztetnie kellett sietését, mert épen akkor vitték ki az ajtón, le -a tornáczlépcsőkön azt a gyalulatlan deszkakoporsót, a minek még -szemfedője sem volt: azt be kellett várni. Halottvivő cselédek, a -lelkész, meg Tormássy László énekelték a halottkisérő zsolozsmát: - - «Menj el a nyugalom Csendes éjjelébe! - A gyászos sirhalom Megnyilt kebelébe: - Köz anyánk ölébe». - -Végig kellett várni, míg a gyászmenet elvonul. - -És még azután is ott kellett neki állni azon a tornáczon, a hol egykor a -topolyfa veszszőt (a kegyelem fáját) Ilonkának adta, és kellett neki -hallgatni, hogy dübörög a hant a koporsón, a mit ott a házi kertben -elsirolnak. - -És még aztán is ott kellett neki állni és hallgatni, a hogy a lelkész -elzokogja a végszavakat: «Isten adjon neki örök nyugodalmat». Utána -akarta rebegni, hogy «ámen» s nem jött ki az ajkán. - -És még azután is ott kellett neki állni, mikor már senki sem volt -körülötte és látni egyedül magára, maradva, egy egész felgyújtott -világot, s hallgatni a távolból felmorajló zugását ezernyi ezer -kétségbeesett szónak: «verje meg az Isten, a ki ezt tehette»! - - - - -KÉT KINCS KÖZÜL AZ EGYIKET! - -Ez a kisértetes jelenet a Tisza-kastélyban természetesen nem maradt -titokban; Kókány meg a többi huszárok tanui voltak annak, hisz első -sorban őket rémíté agyon az élethű arczképe Ocskay Lászlónak, ők hitték -azt, hogy valami rémkép, a ki szembe jő rájuk, számot kérni a fertelmes -árulásért; s aztán visszatérett elhistórizálták a pajtásoknak, milyen -kegyetlenül elbánt a generális azzal az ijesztő csodával! – Ebből aztán -nagy tréfa lett a tiszt urak között. – Mert hiszen nem veszik ám az -ilyen kis executiót olyan tragikusan, mint a hogy le van irva. Egy -leégett város nem a világ! Csak éjjel borzasztó az, mikor a lángja -vereslik, reggel már csak a füstje látszik. Aztán egy csepp vér sem -folyt el; a lakosság elmenekülhetett, s magával vihette, a mi a -szekerére és hátára fért. A Tisza-kastélyból is elébb kihordtak a -labanczok minden butort, retyemutyát: nem törtek össze semmit, el sem -suvasztottak, a derék becsületes emberek, csak aztán gyújtották fel a -tetőt. – Ocskay László a rábizott feladatot a milyen lelkiismeretes -szigorral, épen olyan humanus kimélettel hajtotta végre. Ezt meg kellett -neki adni. - -– No, hanem azt szerettem volna látni, mikor a saját portréddal -megduelláltál! évődék Ocskayval Tökölyi uram, mikor, végzett munka után, -ott az erdősátorban «fecerunt magnum áldomás». – Nagyokat vágtál rá? -Keresztben, hosszában? Az nagyon derék lehetett. Ennek híre lesz az -országban, hogy Ocskay László maga-magát is kész levágni, ha utját -állja. - -Ocskay türte a tréfát s se nem haragudott érte, se bele nem vegyült a -mulatság tréfás zajába. – Tiszttársai ezt csendes lelkifurdalásul -magyarázták s Tökölyi uram most már úgy beszélt hozzá, mint a ki -megszomorodott szivű czimboráját jóakarólag vigasztalgatja. - -– Fel se vedd ezt az egész dolgot, édes gyenerálisom. Láttál te már -ilyen fájerverket többször is. Piszliczárság az egész! Kérdezd meg csak -a Léva vári kapitányt, micsoda parancsolatja volt neki Bercsényitől? -Előadja. Egy hét óta a zsebében volt már a rendelet a kurucz táborból, -hogyha a császári sereg közelít Lévához, ő gyújtsa fel a várost. Te csak -megelőzted benne a kuruczokat. – Azoknál is az a hadi praktika, hogy -minden várost felpörköljenek, a hova a császáriak le akarnak telepedni. -Ott van Korpona: ők maguk gyújtották fel. Ott van Zólyom; Andrássy -tábornok az első gyanus csapat közeledésére felgyújtotta, leégette a -várat, a várost; pedig nem is császári lovasok voltak, hanem kuruczok, a -kiket jönni látott. Ők is csak azt teszik, a mit mi teszünk. S nem fáj -érte a szivük. Te se légy olyan érzékeny. Nádaltasd meg a szivedet a -kovácsnál, ha még lágy; lásd, az enyém milyen kemény. Megállj, még majd -vért is kell ontanod, magyar vért. De hát attól se hökölj meg. Hát a -kuruczok nem ontották a te magyarjaid vérét? Mikor Vajda Bandi -megrohanta Unyimnál a te Blaskovichodat, bekergette a faluba, a te -szegény huszárjaid bújtak volna szalmába, szénába, házhiúba, de a tótság -oda hurczolta őket Vajda elé s azt kiabálta: «zabi panye! zabi! -précsoszom zosztál!»[1] s Vajda levágatta őket sorba. A szegény Vas -Andris hadnagyodat, a Benger Boldizsár zászlótartódat, a Krupics Jancsi -strázsamesteredet. Te se sajnáld őket! Az a szép, mikor a magyar vágja a -magyart. Majd nő helyébe más. «Terem az ember, mint a subagallér!» -Legyen olyan kemény szived, mint nekem. - -(«Megállj csak, mondogatá magában Ocskay, míg arczáról leovashatlan -volt, a mit most gondol. Majd megválik nem sokára, hogy melyikünknek a -szive keményebb?») - -Mikor Heister Pozsonyból utnak ereszté Ocskayt, akkor élőszóval azt a -hadjárati tervet adta neki utasításba, hogy a bars- és nógrádmegyei -városokat égesse fel. Ez azonban csak próba volt Ocskay «új hűségére» -nézve. Még azon az éjszakán, a melyen e próba első feladatát olyan -fényesen bevégezte, átadott neki a dragonyosok őrnagya Ebermont egy zárt -levelet a fővezértől, a mit eddig a tarsolyában tartogatott. Így szokták -a tengernagyokat is zárt utasításokkal ellátni, a miket csak a magas -tengeren szabad felbontaniok. - -Ebből a lepecsételt utasításból aztán megértette Ocskay, hogy egészen -más feladat vár reá, mint a mit szóval elmondtak előtte. - -Heister Pálffy bánnak Árvavár elfoglalását parancsolta meg. Azt a -vidéket Czelder Orbán, kurucz vezér tartotta megszállva, maga is -leghivebb német vezére Rákóczynak, a csapatjai is a legderekabb német és -tót gyalogok. Ez ellen küldte Heister Pálffy bánt, Ocskay Lászlót és -Ebergényit. El kellett dőlni, hogy melyik harczol vitézebbül: a császár -magyarjai, vagy a Rákóczy fejedelem németjei? - -Már ezt a küldetést gyönyörüség volt elfogadni Ocskay Lászlónak. - -Az egész haditerv, a mit Heister és a táborkar bölcsei nagy tudományosan -kifundáltak otthon a szobában a földabroszon, határos volt a -lehetetlenséggel, azok előtt, a kik azt a vidéket ismerik. Könnyű ám -Heister uramnak az ujja hegyével a mappán alá s felsétálni, de a ki -valaha a Kis-Fátra meg a Nagy-Fátra hegyeit beutazta, az tudni fogja, -hogy az ilyen séta kemény télben nem embernek való. - -Épen azért szerette azt meg Ocskay László. Azért mondta magában, hogy -majd megválik, melyikünknek a szive szorult rá, hogy a kovácshoz vigyék -megnádaltatásra? - -Déltájon egy erős zápor, fellegszakadással kezdődő, egyszerre eloltá az -égő város tüzét; délután a zápor hóesésbe ment át s estére fehér volt a -tájék, a kormos falak, a leégett tetők be voltak takarva szépen, csak a -csonka tornyok mutatták, hogy egy leégett város áll ott a távolban. - -Innen tovább kellett menni: sárban, hóban. - -Ettől a naptól kezdve aztán hetekig havazott, soha egy nap meg nem szünt -a hóesés. Krónika nem emlékezik ily kegyetlen télre, mint ez az utolsó -tele volt a Rákóczy-hadjáratnak. A magyar hadvezérek tétlenül, -mozdulatlanul kényszerültek a Duna két partján vesztegelni -hadseregeikkel; azt hitték, hogy a csikorgó hideg, a házmagas hófuvatok -a császári seregeket is gátolják a hadviselésben. - -A három magyar császári generális pedig ebben a rémületes harczban, -«mintha zsinórra vették volna»[2], oly pontosan hajtotta végre a -hadműveletet. Ez az emberek harcza volt az istenek ellen, a hó, a jég, a -szél istenségei ellen: – harcz, lövöldözés, kardcsattogás nélkül, s -mégis több halottat, sebesültet hátrahagyó a leggyilkolóbb ütközetnél. - -Ocskay Lászlónak jutott a feladat Turócz vármegyén keresztül a hátába -kerülni Czelder Orbánnak, ki a párniczai kurucz sánczot védelmezte -Pálffy János ellen. Franczia védmű volt az, faltörő ágyúkkal is -megostromolhatlan. - -Ocskay nem válogatott az útban. A merre egyenes! Nem kellett hidnak -kerülnie, minden folyam be volt fagyva; s szekeret, ágyut nem hordott -magával a dandárja. Ha találtak valamit enni, jó volt; ha nem, -koplaltak. Egy napot nem engedett a pihenésre: sietős volt az út. Ő maga -a huszárezredével képezte az előhadat, középen jött Tökölyi uram rácz -gyalogsága; a hátvéd volt a dragonyos lovasság. - -Eleget szabódott most már Tökölyi uram Ocskaynak, hogy ne fogja a dolgot -olyan keményen, mind kidől a ráczság, azok nincsenek szokva ilyen -irgalmatlan télhez. Otthon soha sincs tél; mind odafagy a vitéznép. - -– Fel se vedd az egész dolgot. Mondá neki Ocskay. Holnap még hidegebb -lesz, még nagyobb hónak megyünk neki. Közeledik Muszkaország. Szokjuk -meg a klimáját, ha olyan nagyon szeretjük. - -– Nem birom elhallgatni a bajtársaim jajgatását! - -– Nádaltasd meg a szivedet a kovácsnál, ha olyan lágy. Ha én nem fáztam -meg a lévai nagy tűztől, te ne izzadj meg a túróczi nagy hótól. - -Ott kezdődött még csak az igazi! Mikor a Nagy-Fátra gombási szorosán át -kellett törtetni. Ocskay László ezerével hajtotta maga előtt a tótságot -a mély hegy-vágásokban havat lapátolni, ember fölötti munkával vágatva -utat csapatjai számára; a hol lehetetlen volt a völgyben előrehatolni, -az erdőkön keresztül új utczát töretett favágóival; mégis előre haladt; -éjt, napot egygyé tett, pihenőt nem adott; mégis ott volt napjára a -végponton, a hová a fővezér elküldte. - -Ott állt Czelder Orbán háta mögött. - -S erre, a mint Ocskay őrtüzei kigyuladtak a Fátra tetején, a kurucz -vezérnek sietve kellett odahagyni a megostromolhatatlannak hirdetett -párniczai sánczot s futvást menekülni Rózsahegyre s onnan -Liptó-Szent-Miklósra; veszendőbe hagyni Árva várát. - -Ocskay Lászlóé volt az oroszlánrész ebben a diadalban. - -De micsoda áron? - -A mit rábízott a fővezér, azt ugyan keresztül is vitte, de az egész -dandárából nem maradt meg több embere háromszáz hajdani kurucz -huszárjánál. Ezek kiállották maguk is, lovuk is ezt a gyilkos járatot; -hanem a sok szép, istállóhoz szokott dragonyos-paripa mind ott maradt az -útfélen, s a vitéz ráczságból csak Tökölyi uram került meg tizenkét -lovas szerezsánjával; a többit betakarta a hó. - -Mikor Kralovánnál összejött a három dandár: Pálffy, Ocskay, Ebergényi -zászlói alatt, a három alig tett egyet. A többi megfagyott. Hanem a -győzelem tökéletes volt. - -Itt került még egyszer össze Tökölyi uram Ocskayval: hat hét óta először -fűtött szobában, poharazó asztal mellett. A diadal áldomását itták. -Vegyítve volt az édes bor közé a nagy ormótlan veszteségek fölötti -keserűség ürömcseppje. Tökölyi uramnak a könyei hullottak a poharába. -Mind odalett a sok szép vitéze! - -– Soh se sirdogálj te rajtuk. Vigasztalá őt Ocskay. Keményítsd meg a -szívedet. «Terem az ember, mint a subagallér!» - -– De átkozom én azt az órát, a melyen veled egy úton elindultam! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A lietavai várat is körülzárolta a kegyetlen erős tél. A mély utakat úgy -betemette a hó, hogy minden szomszédba járás megszünt. A falukon a -házereszéig ért a hó, s a lakosok folyosókat vágtak benne, hogy egyik -házból a másikba járhassanak. Medve, farkas úgy elszaporodott, hogy -fényes nappal betörtek az aklokba, onnan ragadozták ki a házi állatokat, -éjjelenként olyan üvöltést míveltek a vár körül, hogy alig tudott tőlük -aludni az ember. - -Azért hát nem is tudtak itten semmit mindarról, a mi odakünn a világban -történik: hírmondó sem jött sehonnan a várba. - -A borongós rövid napokat, a hosszú estéket mind a kandalló mellett -töltötték, s a két asszony csak úgy a képzelete után mesézett egymásnak, -hol jár most Ocskay László? Mindent kitaláltak róla, a mi csak -lehetséges volt; csak azt nem, a mi valóság. - -A mint megint a télutó beköszönt, egyszerre ismét olyan meleg napok -jöttek, hogy minden hó olvadásnak indult. Ekkor meg aztán épen vége volt -minden közlekedésnek az egész országban. Minden folyam kiáradt, tengerré -lett; árvíz öntötte ki még a hegyek lakóit is; a hidakat elhordta a -jégzajlás, a Vág vize itt-amott új medret ásott magának s oda rakta a -partot, a hová senki se kivánta. Februárban mennydörgéssel járó -zivatarok voltak, s az erdőkben megszólalt a kakuk: a miből mindenki -nagy csodák bekövetkezését jósolta. - -A nagy árvíznek az az egy haszna volt, hogy azon a kis lietavai patakon -most tutajjal lehetett járni, s így eshetett meg, hogy mikor a -feneketlen utak miatt csak ökrös szekérrel lehetett járni, Lengyelné -nagyasszonynak a liptói kasznárja a tutajos tótok által egy egész táska -levelet küldhetett, a mi a nagy hó miatt ott rekedt nála. Lengyel -Magdolna maga szokta mindig elolvasni a leveleit; azt nem bízta az -iródeákra. - -A mint Ilonkának tudtára esett, hogy levelei érkeztek a házi asszonynak, -mindjárt odasietett hozzá, azt remélve, hogy talán az ő számára is lesz -azok között valami levél a kedves urától. - -Nagyon különös munkában találta Magdolna asszonyt. Arról a sokat -megénekelt arczképről tépte le a koszorúkat. A mit a kezével el nem ért, -azt a parázskaparó vassal szakgatta le. - -– Gyere csak! kiálta a bámultában elzsibbadt belépőnek. Segíts te is -benne! - -Ilonka gyors észszel kitalálta, hogy mi történt. Ez volt az ő -rettegéseinek állandó kútfeje: ettől a gondolattól volt ő régóta beteg, -Ocskay bizonyosan áttért a császáriakhoz. - -– Pribék lett! Hazaáruló lett! lihegé dühtől fulladozva Magdolna -asszony. Olvasd ezt a levelet. Csajághy Márton irja. Átlopta az ezredét -a labanczokhoz, maga fölment Bécsbe; hűséget esküdött; megtagadta a -nemzetét. - -Ilonka a veszedelemérzet tudnivágyával olvasta végig azokat a rettentő -sorokat, a mik férje árulását bizonyíták. - -Ez alatt Magdolna asszony egyenkint hajigálá a koszorúkat a kandallóba, -hozzákiáltva a szalagra hímzett neveket: «Nesze tiszabecsi diadal! – Te -is korponai győzelem! – Utána zólyomi hőstett! – Égj velük bécsi -fölverés! – Hát te szomolyáni dicsőség? – Hamuba vele! – No vsetinvári -csodatett! Te voltál a legutolsó; te menj legfölül». - -Mikor aztán, mint a máglya égett mind, beledugta a tűz közé azt a kétágú -vasvillát, a mivel a targalyat szokás a tűzre rakni, míg izzóvá lett. - -– Ez az ember tudott bennünket megcsalni! rikácsolá az öreg asszony, -csontos öklével fenyegetve az arczképet. A kit úgy imádott az egész -nemzet, úgy szeretett minden magyar, bálványunknak tartottunk mind. -Eldobta a dicső nevet: választotta a gyalázatost, szégyent, kuhit hozott -a nemzetségére. Téged gyalázott meg legjobban, meg a te gyermekeidet. - -Nesze, szúrd ezt a szívén keresztül. - -Azzal odanyujtá Ilonkának azt a kétágú vasvillát, a minek a hegye izzó -veres volt már. - -Ilonka hátrakapta a kezeit s mélyen elpirulva mondá: - -– Ő énnékem mégis hites uram! Ha siralmas sorsot választott, megsiratom; -ha szégyent vallott, pironkodom érte; de osztozom benne. - -– Hát még nem szúrod ezt a tüzes vasat a szivébe? No jól van, hát olvasd -akkor ezt a másik levelet. Ezt Tormássy László uram írja. Elpusztította -Léva városát Ocskay László! Még a Tisza-kastélyt is felgyujtotta. Édes -anyád szíve megszakadt szégyenében, bánatában. A lángok közül vitték ki -a koporsóját! Ocskay László ott volt és maga osztotta a parancsokat. - -Erre a rémhírre csak összeroskadt a szegény asszony, arczczal a földre -borulva s kezeit feje fölé kulcsolva, elkezdett zokogni keservesen: «Oh -anyám! Édes jó anyám!» - -– Ne anyázz mostan! Hanem fogd ezt a vasat és szurkáld a szívén -keresztül; hadd égesse! a hogy ő el tudta égetni a saját anyja házát. - -De Ilonka csak nem akart fölkelni a földről. Csak azt zokogta: -«szeretnék meghalni!» - -– Érdemes is volna meghalni egy ilyen emberért! De megölni! De tízszeres -halállal kivégezni! A hazaárulót, az anyagyilkost, a mordályégetőt! - -E sértő szavakra hirtelen térdre emelkedék fektéből a feleség s még -nedves volt az arcza könyeitől, de a hűség szilárdsága keményíté meg -vonásait. - -– Asszonyom! lihegé. Ő énnekem azért mégis uram! Előttem ne gyalázd. - -– Előtted ne gyalázzam? Mert ő neked urad? Térdepelsz előtte, mikor a -szivedre gázol? No hát tudd meg, hogy micsoda urad ő te neked? Itt van, -olvasd el a Jávorka levelét, a ki mindenütt a nyomában járt, minden -tettét tudja. Nem tégedet szeret, hanem azt a budetini varázslónőt, a -kiről megmondtam előre, hogy hozzá ne ereszd, mert kárhozatra viszi. Ő -csábította el, a grófné, az apácza, a czigány leány! Elébb te tőled, -azután a hazájától. Ő vitte el Bécsbe, ott is egy kvártélyon voltak. -Most is ott van nála Budetinban, ott piheni ki a fáradalmait, a mikkel -elhódította tőlünk Liptót, Árvát, ott a tündérasszony karjai között. Le -veled immortella koszorú! - -S azzal megkapva két kézzel azt az egész rámán átfont koszorút, letépte -azt onnan s utána hajítá a többinek. - -Ilonka kezében reszketett a levél, mit végig olvasott. Semmi kétsége sem -lehetett. Elhallgatott, arcza elfehérült és mozdulatlan lett. Ezen -fájdalom számára nincs köny, nincs szó, nincs arczkifejezés. Vádterhes -szemekkel tekinte fel az arczképre, kezeit ölébe csüggesztve alá. - -– No most csak keresztülrontasz hát a szivén ezzel a tüzesvassal! kiálta -Magdolna asszony, kirántva a parázs közül a kétágú fegyvert, a minek a -szarvai fehérizzók voltak. - -A hitves méltóságteljesen emelkedék föl görnyedtéből, s fejét alázatosan -meghajtva, mondá: - -– Ő mégis atyja gyermekeimnek – és én mégis szeretem őt. - -S ezt az utolsó szót aztán minden arczvonásainak fájdalomtól -felmagasztalt tündöklése bizonyítá. - -– No, ha te nem, hát majd én megteszem! Hörgé az öreg asszony s neki -rohant a saját keze festette arczképnek, a bálványnak s az izzó vasvilla -hegyeit oda furta a szivébe, az arczába, a hányat szúrt bele, annyi -szitkot kiálta rá: «nesze a tapolcsányi árulásért! nesze a bécsi -esküvésért! nesze a lévai gyujtogatásért! Ezt a megölt napadasszonyodért -vedd! Ezt a kurucz sánczért! Ezt a budetini hitszegésért!» - -Minden döfésére a tüzes vasnak izzó füstöt vetett a kép. Talán egészen -össze is tépte azt a furiává lett öreg asszony, mikor magára maradt. -Mert Ilonka iszonyodva futott el onnan. - -Rohant le a lépcsőkön, mint a kit űznek; futott az istállókba. - -– Fogjatok be rögtön! Megyünk ebből a házból! - -Az Ocskay által Lietavába rendelt fegyveres csapat vezére, -Pestvármegyey, eléje szaladt megrémülten a rendeleteket osztó úri -asszonynak. - -– Mit csinál kegyelmed, nagyságos asszonyom? Mi baj van? Mi történt? - -– Semmi baj! Nincs semmi! De ennél a háznál nem maradok tovább. Menni -akarok innen. Még ma! Ebben a nyomban. - -– Hová? - -– Talán Budetinba. Magam sem tudom azt. A hol az uramat megtalálom. - -– Ebben a rettenetes útban! - -– Nincs rám nézve rettenetes hely, csak a lietavai vár! Farkas-ordító -erdőkben, jégzajos folyók közepett nem halljátok egy kiáltásomat, de ha -itt maradok, megőrülök! meg kell bolondulnom. - -– Oh nagyságos asszonyom! Milyen nehéz dolgot kiván kegyelmed! Nekem a -tábornok megparancsolta, hogy a fegyveres csapatommal Lietava várát -semmi szin alatt el ne hagyjam: innen az ő parancsa nélkül ki ne -vonuljak. - -– No hát ti maradjatok itten. Elmegyek én magam a fehér-cselédjeimmel. -Két kis fiamat viszem csak el, a többi férfi itt marad. - -– Arra megint erős parancsom van, hogy kegyelmedet sehol el ne hagyjam; -valamennyi fegyveresemmel mindig mellette legyek. - -– Alkudj ki a parancsaiddal, a hogy tudsz. Jösz, vagy maradsz. Én a két -gyermekemmel megyek innen. Ha nem kisértek, megyek egyedül; ha nincs -szekér-járás, megyek gyalog; ha nagy a viz, megyek mezítláb, de elmegyek -innen. - -– Oh legalább csak addig várna kegyelmed, míg izenetet küldenék a -tábornok uramnak Budetinba. - -– Tehát te is tudod, hogy ott van? Nem várhatok rá. Én több éjszakát e -födél alatt el nem töltök; falat kenyér, ital viz nem éri a számat, a -mit itten adnak. - -– Hát az a tömérdek kincs, ezüst, a mit idehoztunk? - -– Hadd vesszen a szerdék; úgy is lett gyűjtve! - -Pestvármegyey látta, hogy itt nem használ semmi ellenvetés, az -asszonyakarat előtt meg kell hajolni, arra kérte csak még Ocskaynét, -hogy málháztassa hát össze szokott rend szerint a bőröndjeit; majd ő -maga helyt áll a társzekerek felpakolásánál, ha ma megindulnak, még tán -elvergődnek Hradnáig, ott a kastélyban éjszakára megtelepednek, másnap -aztán el lehet érni Besztercze-Podhrágyot, s intézkedni, hogy harmadnap -átkelhessenek a kiáradt Vág révén, s onnan aztán fel Budetinnak. Ez -bizony háromnapi expeditió lesz a mostani utak mellett; mert a kincseket -csak ökörszekerekkel lehet szállítani. Azalatt azonban lehetne -értesíteni Ocskay Lászlót, hogy az asszonya megindult a keresésére, -nehogy odább menjen, sőt inkább készüljön az elfogadására. - -– Jó lesz, mondá Ocskayné. Ne lepjük meg őket. - -S aztán levelet irt az urához: nagyon rövid volt az. - -«Kedves uram. Én Lietava várában tovább nem maradok; ha az egész világot -nekem adják is. Még ma kimegyek innen. Oda megyek, a hol te vagy, -fiaimmal együtt, s veled akarok maradni mindig.» - -Csupa határozott szavak; semmi «engedelmet kérek;» «ha nincs ellenedre?» -«Én akarok!» Ezt irta neki. - -Azt a levelet aztán rábízták egy vadászlegényre, a ki ismerte az erdők -gyalogösvényeit Lietavától Zsolnáig. Innen egyenes irányban fél nap -alatt lemehet Zsolnáig, (ha útközben meg nem eszik a farkasok) s ha jó -szerencséje lesz, hogy kap az innenső parton valami ladikot, a mi az -árvizen átvigye, hát legalább egy nappal hamarább megérkezhetik a -budetini várba, mint Ocskayné a kiséretével. - -Pestvármegyey azután a maga részéről is küldött élőszóbeli izenetet -Ocskayhoz; tudatva vele, hogy a családját és a kincseit kiséri ugyan -ötven jó lovassal, de azért jó lenne, ha maga Ocskay eléje jönne egy -erős csapattal; mert a kurucz portyázók mindenfelé száguldoznak -mostanság. Könnyen beléjük bukkanhat az ember, mikor épen nem keresné -őket. - -Ilonka bizonynyal elhagyta még az nap Lietava várát. Arczczal se fordul -felé vissza többet! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Úgy volt biz az. Egészen igaza volt annak a levélnek, a melyik azt -mondta, hogy Ocskay László ott mulat Budetinban; talán hosszabb idő óta -is már. - -Ha vádolni találná valaki, hogy ime milyen közel van a feleségéhez, s -még sem igyekezik vele találkozni; hogy ime a szemével láthatja -mindennap Lietava várát, azzal a korona alakú nagy kupolájával, még sem -siet oda; talán tudná is magát védelmezni, a járhatatlan utak, hadvezéri -nehéz kötelesség, és a többi: de a «kis biró» a saját lelke aligha -mentené föl. Ozmonda szép szemei tartották őt fogva Budetin várában. Az -az ürügy, hogy e helyütt a liptói, trencséni nemességet gyűjtögeti a -császári zászlók alá, ez sem volt egyéb, mint «titulus bibendi.» - -Aztán, hogy is mehetne ő Lietava várába eldicsekedni a viselt dolgaival, -a miket azóta végzett, a mióta utolszor látták egymást!? Nem támad már -Ocskay hőstetteinek hallatára más nő arczon mosolygás, csak a budetini -szép asszonyén! Ide kell neki jönni mindig, ha kiakarja pihenni -fáradalmait. - -E sybarita-élet közepett érkezék meg Budetinba a lietavai küldöncz -Ilonka rövid levelével. Csakugyan volt szerencséje, hogy nem ették meg -útközben a farkasok; hanem a vizáradás miatt meglehetősen elkésett; úgy, -hogy ő is csak harmadnapra került Budetinba. - -Ocskay boszus lett a levél olvastára; de még inkább arra a szóbeli -izenetre a hadnagyától. Minek volt azoknak most Lietavát odahagyni? -Mennyivel nehezebb lesz majd «extra dominium» pörölni a szép -uradalomért, ha a «donatio» egyszer meglesz, mint a míg benn volt a -várban a saját őrsége! Aztán meg a kincses társzekerekkel alá- s -felkószálni a hegyek között; mikor az egész tájék tele van kóborló -kurucz-csapatokkal; (a «nyebojcsikok» sem jobbak!) És a mi legfőbb, -ilyen télviz idején szerencséltetni magát, a két gyönge gyermekével -együtt! Ez rossz gondolat volt!) Aztán meg félbeszakítani ezt az idylli -életet itt Budetinban, ugy-e? (Azt egyébiránt kitalálhatta az éles -eszével, hogy mi oka volt Ilonkának ily hevenyében fölkerekedni s -otthagyni Lengyel Magdolna hajlékát? Akár csak maga előtt látta volna, -hogy a kurucz lelkületű asszonyság épen úgy bánik el az ő megkoszoruzott -arczképével ott fenn, a mint megtudja a megfordulását, mint a hogy ő -maga elbánt a másikkal a Tisza-kastélyban, s Ilonka azontúl ott nem -marad a házánál. - -Asztalnál ültek, mikor a levelet kapta. - -Csak annyit dörmögött maga elé, hogy «a feleségem ma megérkezik.» - -– Úgy? mondá rá Szunyoghy grófné. Mintha nem törődnék vele. - -De Gáspár úr többet is akart megtudni. - -– Elhozza magával az ezüst-marháidat is? - -– Azokat is hozza. - -– Akkor tisztelem az eszét. - -Ocskay László rögtön fölkelt az asztaltól s rendeleteket osztott a -hadnagyainak, hogy a szerteszét elszállásolt huszárjaiból kétszázat -tartsanak útra készen, hogy az első trombitaszóra megindúlhassanak. -Eleibe szándékozott menni Ilonkáéknak. - -– De nagy készület kell hozzá! csettegett Ozmonda csipősen. - -– Bolond! Hat társzekér ezüst nem a Csákyék szalmája! igazítá rendre -Gáspár úr a menyét. - -Ő maga, a házi gazda látszott az érkező vendégek elfogadásában -legserényebbnek, új szobákat rendeztetett, kályhákat fűttetett, ágyakat -szellőztetett. Meg kell becsülni az olyan látogatót, a ki hat társzekér -ezüstöt hoz magával, s aztán itt is marad, nem a vendég, hanem az ezüst. - -Ozmonda pedig azon imádkozott magában, hogy bárcsak rajtuk ütnének a -kuruczok s elragadnák mind a kettőt. - -Ha kivánta, meg is történt. - -Alig trombitáltak nyergelőre a huszároknak, a midőn vágtatva érkezik be -a várudvarra egy lovas, lóhalálában. - -De nem lehetett annak a ruháján felismerni, hogy miféle regementből -való, úgy összefecskendette a sár; az ábrázatjából is csak a két szeme -látszott ki. Azonban már messziről kiabált: – Ocskay! Ocskay! Hol van -Ocskay László? - -Ocskay kijött a kiabálásra a tornácz elé s nagy mérgesen rivallt a -lovasra: - -– Ki vagy? Mi vagy? Nem tudod a czímemet? Mit kiáltozod a nevemet? - -– Eh! Most nincs ideje a titulálgatásnak, lihegé rekedten a lovas. Nem -kell nekem a generális, hanem az Ocskay László. Én vagyok Pestvármegyey! - -– Pestvármegyey? Hördült fel Ocskay. Mi történt a feleségemmel? - -– Az történt, hogy a bittsei várnál rajtunk ütöttek a kuruczok. - -– Elfogták a feleségemet? - -– El! A kincses társzekereket is. - -– Gyermekeim! Nem védtétek őket, nyomorultak? - -– Azok kétszázan voltak, mi csak ötvenen. Az én embereim nagyobb része -leugrált a lováról s futott a sűrű erdőnek: magam elvágtattam, hogy -neked hírt adjak. - -– Mennybéli Isten! – – Nem! Nem! Nem imádkozunk most. Fúvassatok riadót! -Hozzátok a lovamat! Válts paripát, hadnagy! Be kell őket érnünk, ha -ördögökkel vannak is! Nem ismertél a vezérükre? - -– De igen. Beleznay János volt. - -– Hadnagyom volt. Egyik a szökevényekből. Kétszer kegyelmeztem meg neki, -mikor főbe kellett volna lövetnem. Harmadszor nem lesz neki irgalom! -Fújjátok, fújjátok a trombitát! A hányan itt vagytok, jöjjetek velem, a -többi utolérhet. Két kicsiny porontyom! Megállj kurucz, ezt -megkeserülöd! - -Nagy volt a grófi családnál is a rémület. Ozmonda maga segíté fel Ocskay -Lászlóra a pánczélingét, s ő kapcsolta fel a fejére a sisakját. Gáspár -úr is ott sürgött-forgott körülötte. - -– Jaj csak az ezüstödet a kezük között ne hagyd! Az átkozott rablók! - -Alig gyült még össze ötven lovas, Ocskaynak nem volt türelme várni; -nyeregbe veté magát. «Utánam!» Előre vágtatott a csapattal. - -A többiek, rótánkint szállingózva, rugtattak utána; úgy, hogy semmi rend -nem volt a rohanásban. - -Valahol a bittsei kaptatónál aztán összeverődött az egész csapat; akkor -sem lehetett nagyobb egy svadronynál. De ezek mind hű czimborák voltak, -a kik el nem hagyták volna Ocskayt, ha az egeket vívni vezette volna is -őket. - -A mint a bittsei malomzúgóhoz értek, nehányan a Pestvármegyey -csapatjából, a kik elbújtak a hidlás alá, előkeczmelegtek Ocskay -láttára, s azoktól megérté Ocskay, a mi a hadnagy eltávozása után -történt. - -A kuruczok, a mint Ocskayné kisérő csapatját szétriasztották, -megfordították a szekereket; s azután kétfelé válva, a kisebb csapat, -mintegy ötven ember, Áporkay zászlótartó vezetése alatt, a kincses -társzekerekkel visszafelé vette az útját a podhrágyi rév felé, a -nagyobbik csapat, valami kétszáz lovas pedig a hintóval, a miben -Ocskayné és a gyermekek ültek, megindult Sturecz felé. Itt maga Beleznay -volt a vezér. - -Világos a veszedelem! Ha Áporkayékat ott nem szoríthatják Ocskayék az -innenső parton, hanem időt hagynak nekik, hogy a réven átkeljenek, akkor -aztán nem beszélnek velük többet, mert azok a hidast odaát tartják, s a -jeges árvizen lóval nem lehet keresztül úsztatni. Ha pedig ezek után -veti magát Ocskay, az alatt a kuruczok a hegyek között úgy elviszik a -feleségét, hogy nyomába sem akad. - -Egy pillanatig sem tétovázott. - -– Utánam mind! Hajtsunk Beleznayékra! - -S azzal letérve az országútról, neki vágott a hegyi útnak, a hol más -kocsikerék vágánya nem is volt látható, mint azé a hintóé, a miben a -feleségét vitték. - -A stureczi mély völgyben érte utól Beleznayékat. - -Beleznay jól tudta azt, hogy Ocskay maga a felesége kiszabadítására fog -rohanni, azért is hozta magával a csapatja nagyobb részét. Hanem abban -rosszúl számított, hogy Ocskay kétfelé fogja osztani a csapatját, s egy -részét a kincsei visszafoglalására rendeli, maga csak félerővel jön az ő -üldözésére. Így reméllette magát Ocskayt is elfoghatni. - -Ez nem úgy történt. Ocskay hagyta veszendőbe menni valamennyi kincsét, s -egész erejével Beleznay ellen fordult. - -Aztán meg még eddig senki sem látta Ocskayt igazán harczolni. Neki a -viadal csak játék volt mindig: nevetve szokott belemenni, kaczagva -osztotta a csapásokat s vigyázott magára. Most mutatta meg, hogy mi -lakik benne. Hajh, ha ellenség ellen, ha nem saját honfiai ellen -viaskodott volna így, lantosnak kellene járni a nyomában, hogy minden -tusáját megénekelje. Nem is úgy, mint egy hős, de mint egy félisten -harczolt maga egész csapatok ellen; a dulakodás közt ordított -emberfölötti dühében, s arcza kikelt alakjából, ellenséges lovast, -lovával együtt legázolta maga alá s egyik ellenfelét a másikra dobta, -végre felugratott a patak hidjára s útját állta az egész -kurucz-csapatnak; ember és ló bukfenczezett körülötte bele a sömlyékbe. -Az ő kardcsapása kihangzott az egész csatazajból, s azt halálordítás -kisérte. - -Ilonkának reszketett a szive, a mint két gyermekét keblére szorítva, -hintajából nézte ezt a fölséges látványt. A férjet, a ki feleségeért -harczol, kegyetlen őrjöngő haraggal; szikrázik az aczél a kezében, a düh -a szemében; halálhír minden csapása; pokolra átkozás minden kiáltása. S -ő maga oly sérthetetlen: kard, dárda nem járja, fokos meg nem sérti, -pisztoly, mordály hiába prüszköli feléje a tüzét; hiába ágaskodik felé a -csatamén: bűvkör van körüle, aczélvárban lakik, s az egész aczélvár egy -kardnak az éle; végre az egész kuruczhad rémült riadással szalad meg -szerte az erdőnek s futtában is jajgat a sajgó sebektől, miket Ocskay -kardjától emlékezetbe kapott; hírt mondhat felőle: így jár, a ki Ocskay -feleségét bántja! - -Ilonka úgy bámulta ezt, mint egy álomlátást. - -Hát ilyen Ocskaynál a hitvesi szeretet? - -Mindent elfelejtett ebben a pillanatban, a mi szivének fájt. - -Ocskay huszárjai a hegytetőig üldözték a kuruczokat. - -A férj odajött nejéhez, fiaihoz s behajolva hozzájuk a hintóba, csendes -mormogással, minő a fiait meglelt oroszláné, kérdezé: - -– Nem történt bajotok? - -– Semmi! Semmi bajunk sincsen! sietett Ilonka felelni, felderülő -tekintettel. - -Szegény asszony! E pillanatban elfeledé lelke minden keserüségét, s nem -jutott eszébe, hogy eltaszítsa magától a csókoló ajkát. - -– Hát ti kicsikéim nem rémültetek meg? - -A nagyobbiknak a szemei oly szilajul forogtak. - -– Úgy-e anyám, ha én férfi leszek, én is így fogok harczolni, mint az -apám! - -Ocskay magához szorítá a gyermeket, a ki úgy szól, mint egy férfi. Ő meg -úgy sírt, mint egy gyermek. A nagyanya átka jutott eszébe: «ne érjenek -ők férfikort!» - - - - -ÉLETRE-HALÁLRA. - -Mire Ocskay a felesége hintaját kisérve, visszaczafolhatott Bittsére, -már akkor hírűl hozták neki a szállingózó emberei, hogy Áporkayék -átkeltek a Vágon: ezeknek az üldözése lehetetlen. Az egész kincshalmaz -elveszett: arra már keresztet lehet vetni. - -– Csakhogy ti megvagytok! Dörmögé Ocskay s aztán parancsot adott, hogy -forduljon minden ember vissza Budetinnak. - -«Budetinnak!» - -Csak a mikor ezt a szót meghallá, tért vissza Ilonkának a nyugtalan -szivdobogása. Tehát most megtudja, hogy mi lakik Budetinban? Vajjon -igaz-e, a mit az a kegyetlen vénasszony mondott, hogy ott van az a -varázslónő, a ki az ő férje szivét úgy el tudta változtatni, hogy az -igaz istenek helyébe csupa bálványokat fogadott be? Igaz-e az, hogy itt -van az a nő, a kiről ő azt hitte mindig, hogy neki kebelbarátnéja, -Rákóczynénak hű társa a számkivetésben, s régóta apácza-fátyollal zárta -el magát a világtól, holott Lengyel Magdolnakint, kém volt a -fejedelemnőnél, Ocskaynak édes mérge, a feleségének pedig megölő mérge. -Vajjon itt találja-e? - -Ocskayt magát is elővette az aggódás, a míg az alkony ködében -végighaladtak a sáros úton; a hintón leeresztve a bőrfüggönyök, hogy -senki sem látszott ki belőle. Elképzelé, hogy nem számíthat valami -szíves fogadtatásra Budetin várában, a hol a kincseit várják s ő azok -helyett a feleségét hozza oda nekik. Pedig oda kell neki őt vinni, -máshová nem viheti. Ő neki magának menni kell, a mint az út engedi, le a -Csallóközbe, Heisterhez; már nála a parancs. Holnap, holnapután indulni -kell. Ilonkát és a két gyermeket pedig nem hordhatja magával. Ilonkát és -Ozmondát hogy hagyja egy házban? - -Nem gondolta meg, hogy az asszonyok között is lehet harcz -életre-halálra. - -Aztán az öreg ember! A ki kincseket várt, s kenyérpusztítókat kap -helyettük. - -Ennek a számára lehet kigondolni valami mesét. - -De miféle mesével ámítsa el a két asszonyt, hogy mind a kettő el legyen -áltatva vele? Hogy megtudjanak maradni egy födél alatt, a míg ő távol -jár. - -Ez nagyobb homlokizzadásba került ám, mint egy csataterv! - -A fegyveres kiséret eleje már elérte Budetint. A várkapuban kinn állt -maga Gáspár úr, lámpással a kezében, s az előre vágtató huszárokat már -messziről megszólongatá: – «no, megkaptátok a kuruczot?» - -– Megkapta a kurucz a magáét! felelt vissza az előhad vezetője. - -– Megvertétek-e? - -– Mint a kinnjáró kutyát! - -Ebből Gáspár úr semmivel sem következtetett kevesebbet, mint hogy -természetesen mindent visszafoglaltak a kuruczoktól, a mit csak azok -elvettek. - -Megerősíté ebben a hitében az utcza végén feldöczögő hintó, a mit Ocskay -kisért, oldalvást léptetve; ebben van a felesége. - -Oh, hogy szaladt a ház ura maga a hintó elé! milyen sietséggel -iparkodott kibontogatni a csattos szijakat, a mikkel a redőnybőr le volt -kötözve, hogy nyújtotta maga a kezét a kedves vendégnek, s lesegítve azt -a hintógrádicson, még a kicsinyeket is leszedegette gyügyögtetve. - -A kisebbik aludt már, azt az anyjának az ölébe kellett venni, a -nagyobbik a kezébe fogózott. - -– Hozta Isten! hozta Isten, kedves hugomasszony! Csak tessék felsétálni. -Majd a cseléd megmutatja, merre vannak a szobák? Jó lesz lefektetni a -kicsikét, ha álmos. Maga is pihenje ki magát, édes hugomasszony! Tudom, -hogy el van törődve. Megijedt bizonyosan. Oh azok az átkozott kuruczok! -Csak tessék. Jó melegek a szobák. Dél óta fűttetjük. A párnákat is -melegíttettük. - -A mint aztán Ilonka a két gyermekkel a lépcsőkön felment, oda fordult -sebtében Gáspár úr Ocskayhoz. - -– Hát a társzekerek? - -– Miféle társzekerek? Ocskay úgy tett, mintha nem értené. - -– A miken a kincseid vannak; az ezüstmarha? - -– Hát azokkal egy kis baj történt. A kuruczok kétfelé szaladtak, az -egyik rész a feleségemmel Sturecz felé loholt, a másik rész a -társzekerekkel Podhrágy felé czafolt; én meg kétfelé nem szakadhattam, -mert akkor mind a két helyen megvernek, csak az egyiket érhettem utol, -azt vehettem vissza. - -– A feleségedet? - -– Meg a két fiamat. - -– Hát az ezüstödet? - -– Azt biz átvitték a Vágon, már azt nem érhettem utól. - -– De hát mért nem vágtattál elébb a kincseid után, mért nem azokat -foglaltad vissza? Minek csatangoltál a feleséged után? Huh be rémületes -bolondot csináltál! Hisz a feleséged a tied marad, ha a kuruczok -elviszik is; a két fiadat sem eszik meg, de az ezüstöd, ha egyszer az -ördögé lett, az ördögé marad. Oh te ostoba! Feleséget kaphatsz, ha az -egyik elvész, kilenczvenkilenczet, kaptál is gézengúz, a míg el sem -veszett! Porontyot is hoz a gólya, ha az kell; de ki hozza vissza neked -a prédára hagyott tenger kincseideit? te átkozott félnederes bolond! - -– No csak ne csapj lármát öreg. Visszakapom én azt. Holnap egész -csapatommal utánuk megyek s visszafoglalom. - -– Dejsz ütheted annak bottal a nyomát, ha egyszer elszalasztottad! -Mondhatod neki, mint a tót a vízbe ejtett kárásznak: «poty szem kárász, -nem vakarlak többet!» Beviszik azt, mire te odaérsz, Lietava várába, s -odajuss be még egyszer, ha ki hagytad magad belőle dobatni, mikor benne -voltál. - -– Oda épen jó helyre fogják vinni. Tudhatod öreg, hogy a császár nekem -adományozta Lietava uradalmát; a várával együtt. - -– Csakhogy az neked jeruzsálemi királyság. - -– Végre mégis az enyim lesz. - -– De hát azt gondolod, hogy majd én addig te neked folyvást itt tartom -tyúkkal, kalácscsal a te feleségedet, gyermekeidet, meg még azonfelül -Ozmondát is, jó remény fejében: egy Deo gratiasért? - -– Nem tartod ingyen. Itt hagyom nálad, a hitedre bizva, a mit a -császártól kaptam, a fölösleges pénzt. Abból levonhatod a magad -költségét. - -Gáspár úr kétfelé törülte a bajuszát, mint a ki gazdag lakomára -számított s kénytelen kenyérrel, szalonnával beérni. - -– Csak mégis jobb szerettem volna, ha az ezüstöt hoztad volna el. - -– Elhiszem. De ezt a feleségem előtt ne mutasd. - -Ezzel Ocskay a kapitányaihoz fordult, s kiadta nekik a holnapra való -rendeleteket, aztán sietett a szobájába, átöltözni; a rajta levője csupa -rongyban csüggött le róla, a hogy a harcz hevében kard, lándzsa -összetépte, s bekeverve vérrel-sárral. Ma nagyon ráfér a mosdás. - -Ilonka maga ment fel a kastélyba a két gyermekkel. - -A vendégteremben, a mint belépett, szemközt találkozott Ozmondával. - -A két asszony, a mint egymásra nézett, ki volt fejezve mindkettőnek az -arczában az, hogy legengesztelhetetlenebb ellenségét látja maga előtt. -Mint két egymásnak fordított tükör, a végtelenségig adta vissza egyiknek -a tekintete a másikéból rásugárzó indulatot. - -Harcz lesz közöttük, bizonyos; s ez a harcz életre-halálra megy: egész a -megsemmisítésig! - -De Ilonka ezúttal az istennők erejét érezte szivében. Teljes -fegyverzetében az asszonyerőnek állt ellenfelével szemközt; egyik -gyermeke a kezén, a másik a kebléhez szorítva. Ebben a fegyverzetben -diadalmas az asszony, a hitves. Ezzel nem versenyez semmi bűbáj, semmi -varázslat. Az anya büszkesége gyémánt pánczél. - -Úgy állt vetélytársnéjával szemközt, mint egy cherub! - -S ez érezte, az első szembetűzésnél, hogy le van győzve, le van gázolva; -hogy védtelen, fegyvertelen áll a másik előtt, a kinek minden szava, -minden pillantása sebet üthet rajta. - -És Ilonka akart rajta sebeket ütni. - -Akarta őt megkinozni, megalázni, őrjöngésig űzni. - -Nem vehette azt észre senki, a ki kettős titkukat nem ismerte: hiszen -csak nyájasan beszélgettek. Mit kérdett Ozmonda? Hogy szabadult meg az -elfogott nő? S miről beszélt Ilonka? Arról, hogy mint szabadítá ki a -férje. De az elbeszélés minden szava, minden kis részlete egy -méregkehely volt annak a másiknak. Hogy harczolt Ocskay hitvese szeme -láttára! mesebeli hős lett, mikor érte küzdött! Mikor a feleségét -kellett visszavívni, egyedül száz ellen rohant a kardok közé, s azok -diadalhoz szokott kardok voltak: hősök ellen harczolt, s azokat is -szétverte lángoló dühében. Nem az az Ocskay volt, a ki szorultában -asszony maskarába engedi magát bújtatni, mikor a bécsi csőcselék, a -kéményseprők, a tolvajok, a koldusok hada megrohanja! Akkor csak a -szeretője volt ott: akkor nem találta meg a hősi szívét! De most, most! -mikor azt mondták neki, hogy «elrabolták a feleségedet, gyermekeid -anyját: viszik a kuruczok!» úgy-e nem sápadt el? Úgy-e lóra ugrott: -utána vágtatott, oroszlánként harczolt? Aztán mikor a kincseiről volt -szó, meg arról, a kit szeret: a kincseiről felejtkezett el. Hagyta őket -veszni, csakhogy ezt visszavívhassa! Nem úgy, mint mikor Bécsben -megkapta a császár ajándékát, s aztán a fölötti örömében elfelejtett -tőled búcsút venni, varázsszépségű tündérnő! Ezt mind hozzá kellett -gondolni, érezni a vetélytársnőnek, a míg Ilonka elregélte beszédessé -lett ajkkal férje hősi tusáját. - -Oh minden beszéde a dicsekedtében féktelen asszonynak egy-egy válogatott -kínpadi tortura volt Ozmonda szivének. Ő neki százszor, száz alakban -vallott szerelmet ez a férfi; de ilyen alakban, mint feleségének, soha -sem. Ez az egy igazi: ez az egy imádatra méltó! Mikor a kardján csorog -végig a vére azoknak, a kik bántották azt a nőt, aki az övé! Óh mily -emésztő irigységet érzett ez asszony ellen! - -S Ilonka tudta azt! Kéjelgett a lelke annak a tudatában, hogy most ezt -az asszonyt ő kinozza, férje hősi harczának elbeszélésével! -Gyönyörködött benne, hogy sápad el előtte ez a bűbájos tündér-arcz! Hogy -vonaglanak rajta az eltorzult vonások! hogy támadnak mély ónkarikák a -szemei körűl; hogy tekergőznek a szemöldökei, hogy vékonyulnak el az -összeszorított ajkai, hogy festi az irigység holdvilágsápadtra ezt a -deli arczot! s egyszer-egyszer félretekintett a tükörbe Ilonka, hogy a -saját képét meglássa. Lássa, hogy tündököl! - -Ebben az első tornában Ozmonda nyomorultul le volt győzve. - -De még nem volt vége a tusának. - -Neki is főtt, forrott a szivében valami. Neki is voltak fegyverei! Majd -rákerül a sor! - -Ezt a tusát ma végig kell küzdeni. Egyiknek győzni kell teljesen, a -másiknak el kell veszni! Mindenre el volt szánva. - -A vacsora felett még egészen átengedte a győzelmet, egész a mámorig -Ilonkának. - -Nagy társaság volt együtt: kettőjükön kivül csupa férfiak. Trencséni -nemes urak, a császári pártból; meg Ocskay alvezérei. Ezektől még -egyszer, és újra meg újra, végig kellett hallgatnia Ozmondának azt a -hőskölteményt, a mit Ilonka elmondott; mind igaz volt: nem az ő -képzelete festette Ocskayt olyannak, a kapitányok egymás szájából -kapkodták ki a szót, hogyan vitézkedett a vezér a felesége hintaja -mellett. Még így nem látta őt harczolni senki. S aztán mikor megcsókolta -az asszonyát a diadalmas harcz után! - -Még most is sugárzott az a csók erről az arczról! Szemben vele olyan -volt annak a másik nőnek az arcza, mint a hold. - -Gáspár úr konyított hozzá, hogy ez a dicsekedés rosszul eshetik az ő -kedves menyemasszonyának, s Gáspár úr olyan jó ember volt, hogy szerette -a felebarátját kihúzni a sárból, ha ugyan az által egy másik -felebarátját jól belemárthatta. - -– No ugyan van mit dicsekednetek a vitézkedéstekkel, ha -elszalasztottátok ebadóba a kincseiteket hat társzekér számra! - -Ez hűtött. - -– Eh, mit? Mondá Ocskay, Ilonka keze után nyulva. A ki elvette, majd -visszaadja még! - -– De nem adja biz az! Még a húgomasszonyt is kifosztották a gézengúz -kuruczok. Elbeszélte nekem a kocsis, a ki a hintaján volt. Minden -klenodiumát elrabolták tőle, csak azon könyörgött, hogy a jegygyűrűjét -ne huzzák le az ujjáról. - -Ez a kellemetlen visszaemlékezés gyökeresen elrontotta az eddigi jó -kedvet. - -– Te ezt nem is mondtad nekem, szólt Ocskay szomoruan, ujjai közt -megforgatva azt a jegygyűrűt felesége ujján. - -– Nem gondoltam rá; szólt Ilonka könnyedén. Volt: nincs. Nem kell miatta -aggódnom. Csak a négy sor igazgyöngyömet sajnálom, a mit szegény -anyámtól kaptam menyasszonyi ajándékul. - -Ennél a szónál «szegény anyám» még is csak köny szökött a két szemébe. -«Szegény»-nek a megholt kedveseinket nevezi a magyar szójárás. - -Megérthette belőle Ocskay, hogy Ilonka tudja már, hogy anyja meghalt, -talán azt is, hogyan halt meg? - -Ezek a könyek idézték elő Ozmonda arczán a legelső mosolyt ezen az -estén. Hát itt van nyitva a pánczél! - -Ocskay megszorítá Ilonka kezét. - -– No lásd, a négy sor igazgyöngy már meg is került, itt van a keblemben. - -Azzal elővonta a dolmány zsebéből a bársonyos etuist s felnyitva azt, -odanyujtá Ilonkának. - -A nő nem rejtheté el öröme fellobbanását. Nem a gyöngyért, hanem a -megemlékezésért. - -– Ezt Bécsben vettem a számodra. Szép-e? - -– Oh szép! Nagyon szép! Sokkal szebb az elveszettnél. - -– Szivesen veszed-e tőlem? - -Válaszul megcsókolta a nő férje kezét. - -Azzal Ocskay az igazgyöngy füzért Ilonka nyakára kapcsolá a gyémántos -csattal. - -– Viseld a kedvemért. - -… Ozmonda ajkán szinte látni lehetett a düh forró lehelletét. Ha földi -tűz volna, a mi a szemekben ég, az ő szemei tüzében el kellett volna -égni annak a gyémántnak. - -Egygyel több kínzás a rováson. - -Ocskay az estebéd után elmondá, hogy ma vigadnak itt utószor. Ez -búcsúlakoma. Holnap indul a csapatjával. Az ilyen búcsúáldomást tehát -meg kell hosszítani. A férfiak maradjanak az ivóteremben. Az asszonyok -menjenek pihenni. - -Mikor kimentek a teremből, Ozmonda azt sugá Ilonkának: - -– Majd ha elaltattad a gyermekeidet, jöjj át a szobámba, ott még -beszéljünk egymással valamit… - -Ilonka alig fektette le a nagyobbik fiát, a ki mindekkorig fenn volt s -az asztalnál hallgatta a hős-regéket apjáról, el nem álmosodott, azonnal -sietett az ellenséges meghivásnak eleget tenni. Átment Ozmonda -szobájába. - -Tudta, sejtette jól, hogy mi lesz a beszéd. - -Sőt azt is sejtette, hogy a koczka fordul. Eddig ő gyilkolt, ezután őt -fogják gyilkolni. Kiváncsi volt a nyerendő sebekre. Azt hitte, kiállja. -S végül még is csak ő marad a győztes. - -A mint belépett Ozmonda szobájába, vetélytársnéja odadobbant eléje, s -megragadta a kezét. - -– Tudod-e, hogy kinek a barlangjába léptél be most? - -– Tudom. Halálos ellenségemébe. - -– Tehát azt is tudtad jól, mikor én nekem azt a hősregét elmeséled egy -férjről, a ki feleségeért harczol, hogy minden szavaddal pokolkínokat -okozasz itt! (Öklével a mellére ütött.) - -– Tudtam. Úgy akartam. - -– Te tudod azt, hogy én szeretem Ocskayt? - -– Ha magadat meg nem sért ez a szó, engem nem sért meg. - -– De ő is szeret engem. - -Ilonka vállat vont és mosolygott hozzá. - -– Nem törődöm vele. Azt hiszem, minden férfi úgy tesz. Megtanultam -Lengyel Magdolna nénémasszonytól, hogy ez közös sorsa minden asszonynak. -Türni kell. Nem kell rágondolni. Egy katona, egy lovag, messze földön -járó, egy hős, a kit imádnak, megkoszoruznak, hogy bújhatnék el az -örömök elől, a mik fölkeresik? Okos asszony nem ütközik meg az ilyen -dolgon. Nem kérdi, hol jártál? Kivel enyelegtél? Hadd élje világát! Hadd -gyönyörködjék a világ minden szép asszonyában. Ma egy szép grófné, -holnap egy szép czigány leány! - -– Nem igaz, kiálta közbe őrült önfeledéssel Ozmonda. Nem az egész világ -minden szép asszonya! Én voltam a czigány leány is! Én voltam minden és -mindenütt! - -S e vakmerő vallomásra az volt Ilonkának a válasza, hogy nevetve ölelte -át Ozmonda vállait. - -– Áldjon meg hát érte az Isten, hogyha megvigasztaltad szomoruságában. -Köszönöm jó lélek. - -Ozmonda érzé, hogy még mindig ő van alul a földön, ő van letiporva. Ez a -föl sem vevés, ez a hideg közöny még jobban lesújtá. Hogy egy ilyen -vallomásért még arra sem tartják érdemesnek, hogy megnehezteljenek rá, -hogy nem becsülik feljebb egy leszakított virágnál, a mit a férj a -vitézkötése mellé tüz. Hadd tüzze: virágszál! - -S még hogy megtetézze a sértő megvetést, azt is hozzátevé Ilonka: - -– Mink, szegény otthonülő asszonyok megelégszünk vele, ha a férjünk -lelke a mienk. - -– De az sem a tied, kiálta dühtől reszkető ajakkal Ozmonda. S oda rohant -az asztalához, s azon egy kis ébenfa-szekrénykét felnyitva, kikapott -belőle egy levelet s odatartotta azt Ilonka elé. «Olvasd el ezt!» - -Ez volt Ocskaynak az a schwechati levele, a mi így kezdődött: «Édesem.» -Tele drága vallomásokkal! - -Ilonkának a szemébe akart szökni a köny, de visszaparancsolta. A ki -ebben a tusában az első könycseppet elejti, az elveszett. - -Hidegvérrel mondá: - -– No, hát ez is a tied. Mit akarsz még tőlem elvenni? - -– Azt a jegygyűrűdet. - -Erre felkaczagott Ilonka. - -– Hahaha! Édesem. Egyéb bajod nincs? Már ezt az egyet pedig nem fogod -megkapni. Ezt nem adom neked. - -– De én elveszem ezt tőled! suttogá Ozmonda, villogó szemekkel. Tudod-e, -mért csaltam át Ocskayt a császári pártra? Azért, mert az osztrák -törvények szerint a katholikus férj és a protestáns nő közötti házasság -semmis és haszontalan. Ez a ház már az osztrák császár birodalmában van, -s te itt nem vagy Ocskay László felesége többé. - -– Oh akkor áldalak, boldogságos istenanya, szent sugallatodért! sóhajta -fel Ilonka. Tudd meg jó barátném, és essél kétségbe, hogy én már féléve, -hogy katholikussá lettem, s itt ebben a házban is, Bécs városában is -Ocskay László felesége vagyok. - -Ez aztán buzogány csapás volt! - -Ozmonda úgy érzé, hogy szétomlik alatta. Erre nem számított! - -De nem adta meg magát. Oh még hátra volt az utolsó fegyvere: a méregbe -mártott. - -Csak az alakját változtatta meg, mint a mesebeli rossz tündér. Elébb -mint saskesely csapkodott áldozatára, s hogy az visszaverte, megkisérté -kigyóvá alakulni, úgy közelíteni hozzá a méregharapásra. - -Boszusan tépte szét Ocskaynak a levelét száz darabra s elszórta a -földre. Aztán leveté magát a kerevetre, arczát kezeibe temetve s úgy -tett, mintha sirna. - -– Én vigasztaljalak-e? mondá neki Ilonka. - -Erre megtörlé a zsebkendőjével a szemeit Ozmonda, s úgy tett, mint a ki -duzzogva nevet. Neveti a maga bolondságát. És mikor így felkaczagott -öngúnyolva, mintha visszhangja támadna saját kaczajának, eszébe jutott -az a rejtélyes nevetés, mit itt ezen a helyen hallatott Ocskay, a -legédesebb andalgás pillanatában, s a minek az okát nem akarta -megmondani. «De bolond vagy, hogy így szeretsz! hiszen nem léssz soha az -enyim. Pápistává lett a feleségem!» Ezt kaczagta. - -– Hm! Ez bolond állapot. De hát így mi még is nem maradhatunk. Ez a -helyzet megöl engem is, téged is; s mi ketten együtt megöljük Ocskayt. -Mert én inkább megölöm, mint hogy másnak hagyjam. - -Ezzel felugrott a kerevetről, egy czifra faragványú ódon almáriumhoz -ment, kinyítá annak az egyik szárnyát, egy hosszú, szűknyakú üveget vett -ki belőle, a miben valami aranyszin nedv villogott s abból nagyot -húzott. - -Ilonka bámulva nézte, hogy mit csinál. - -– Ne félj! Nem méreg. Mondá a grófné, visszatéve. Csak sziverősítő; úgy -híják, hogy «alamázia.» Hozzá vagyok szokva, mikor elfojt a keserűség, -ez megvigasztal. Ajánlom neked is. Majd megszokod valaha! - -Aztán nehányszor alá s fellépdelt a szobában s egyszerre csak térdre -ereszkedék Ilonka előtt s átkarolva annak a térdeit, azt mondá neki: - -– Mondj le róla önkényt! Visszatérhetsz a «magyar vallásra» s egyszerre -elszakadsz tőle! - -Ilonka bámulva rázta a fejét. El nem tudta gondolni, hogy holdkórosság-e -ez, vagy esztelenség, vagy a megivott philtrának a hatása? - -– Nem jót tesz neked az az ital! mondá a térdepelőnek. - -– Ne hidd azt. Tisztítja az észt. Én világosan beszélek. Nem való te -hozzád az az ember. Ti nem vagytok egymásnak teremtve. Te nem ismered -őt; képzeleted sincs róla, ki ő? Te egy hidegvérű, komoly, mértékletes -háziapának képzeled őt; én, én ismerem csak őt igazi valójában, dæmoni -szenvedélyének egész ragyogásában. Előtted csak egy közönséges ember ő, -előttem egy király! A mit egy ember az arkangyaltól Lucziferig magában -egyesíthet, mindent megtaláltam benne. Neked ő csak egy mindennapi -megszokás, nekem üdvöm és elkárhozásom! Te élsz és újra élsz, ha tőle -elválsz, de én megsemmisülök, itt, és a más világon. - -Ilonka most már szánni kezdte ellenfelét. - -Ozmonda észrevette azt az arczán, s gyöngéd erőszakkal oda vonta maga -mellé a kerevetre, úgy suttogott a fülébe; rábeszélő, behizelgő szóval. - -– Lásd, te neked van egy régi imádód; régibb, mint Ocskay László. Ezt -Ocskay László mondta el én nekem. Lovagnak, férfinak olyan derék, mint -ő. Szivét nem birta senki te rajtad kivül; hogy téged elvesztett, -asszonyt nem szeretett soha. Maga Ocskay László beszélte el előttem ezt -oly sokszor. Fáj a szive érte, hogy téged elrabolt tőle; ha halva -maradna, ő rá kivánna hagyni. Oh engedd meghalni rád nézve Ocskay -Lászlót. Térj ahhoz, a ki téged igazán szeret, imád, megbecsül, ki téged -soha más nőért el nem tudott felejteni, a ki a te lelkednek igazi, -valódi kiegészítő fele, hisz az is egy Ocskay, a jobbik, a szebbik, az -ifjabbik, a Sándor! - -Ilonka indulatosan ugrott fel helyéről, hevesen taszítva el magától a -vállait átölelő asszonyt. - -– Ejh, hallgass e szóval! Nekem ilyen beszédet hallanom sem szabad! Ha -nincs más mondandód, itt hagylak. Megyek a gyermekeimhez. - -– Nem mégy! lihegé Ozmonda, elállva a távozni akaró útját. Még nem -végeztünk egymással. Tudod, mért hivtalak ide? Harcznak kell lenni -közöttünk élet-halálra! Meg akarsz futamodni előlem? - -– Itt maradok. - -– Sebhetlennek hiszed magadat, a kiről minden nyil lepattog? Nem sért -meg semmi szó, semmi tett, semmi bizonyosság? Tudsz mindent felőle, s -mindent megbocsátasz. Anyádnak a szive miatta szakadt meg. Ezt is -tudod-e már? - -– Tudom. Nagyon fájt. De már elsirattam. - -– Tudod, hogy a haldokló megátkozta gyermekeidet ő miatta? - -– Mindennapos imáimmal védelmezem őket az átka elől. - -– Egész nemzete eltaszítja és gyűlöli. Tudod ezt? - -– Én fölemelem és szeretem. - -– Miért? Mi jogon? - -– Mert az enyim. - -– Akkor az én jogom erősebb, mert régibb. Enyim volt, mikor még téged -soha se látott. - -– Az nem igaz. - -– Olyan enyim volt, hogy lelkét, testét elveszté miattam. Barátját -megölte, hazáját elhagyta miattam. Én voltam a vezérlő angyala, égbe és -pokolba. Akarod tudni a vetélytárs nevét, kit miattam megölt? Az a te -bátyád volt, a jó Tisza Gábor! - -Ilonka felsikoltott. Arczáról eltünt minden élet. Ez az orgyilok jól -odatalált lelkébe. Azt törte benne össze, a mi soha egygyé nem -varázsolható többé: a hitet. S hogy ennek még a töredékei is össze -legyenek morzsolva, a kegyetlen vetélytársnő elővette szekrényéből és -elolvastatá vele azt a levelet, a mit Ocskay László irt hozzája akkor, -mielőtt a magyar táborból megszökött, a füllevágás meggyalázó büntetése -után, bevallva minden titkát, esküdve örök szerelmet ő neki, holtig való -boszut meggyalázóinak, s nagyobb hitelesség kedvéért még azt a -kristály-szelenczét is megmutatta Ozmonda, a miben a levágott ereklye -meg volt tartogatva. - -Ilonka szótlanul tántorgott ki a szobából, kezeit megtörő szivére -szorítva. Ő volt a halálra sebesített… - -Szobájába érve, végigveté magát a földön és megsiratta keservesen -elveszett paradicsomát. - -Azután, mikor elfogytak a könyek, asztalhoz ült és irt. - -Levelet irt Ocskay Lászlónak. - -Megerősíté a szivét, hogy érthető mondásokat tudjon irni. - -«Kedves uram, jó Ocskay László! - -Ezen levelemmel búcsút veszek Te Tőled örökre; holtig való örök időkre. - -Sok keserű bánatot hoztál a lelkemre, édes jó uram, Ocskay László, de -megnyugtattam a szivemet azzal, hogy még több örömökkel boldogítottál -egykor. - -Homályt hoztál a nevedre, fiaid nevére; engem is gyászba borítottál -vele; de vigasztalásom volt az emlékezet, hogy elég soká melegedtem mult -dicsőségednek ragyogó fényében. Eltértél hazádtól, és én követtelek, -mint hű hitestársad; ha osztoztam az áldásban, osztozzam az átokban is, -a mi utadban ér. - -Leégetted ősi hajlékunkat, szegény anyám szive megszakadt miatta. Titkon -elsirattam, neked nem mutattam; könyeimet, keserüségemet magamba -fojtottam. - -Szivedet, szerelmedet visszavetted tőlem, más asszonynak adtad. -Özvegygyé lettem, mielőtt leejtettem volna fejemről az asszonyi fátyolt. -Nem panaszoltam fel: azt mondtam, így kell annak lenni. Azt mondtam -magamban: elég soká voltam veled boldog; meg kell azt így szokni. - -Ide hoztál engem annak a házához, ki nekem halálom. Azt mondtam, nem -bánom: megiszom a mérget, mit elém töltenek. Szeretlek, el nem -hagyhatlak, engedelmeskedem. - -De most megtudtam egy rettenetes titkot. Te voltál az, a ki az én -szegény jó bátyámat, az én szeretett Gáboromat megölted. - -Nincs szó, a mi leirhassa azt a nagy fájdalmat, a mit én most érzek; de -érezni fogom azt örökkön-örökké, mind a míg csak élek. - -Ha a két gyermekem nem volna, kolostorba mennék, hogy éjjelem-nappalom -te éretted való imádkozással töltsem, vajha megbocsássa neked Isten azt -a bűnöd, a mit emberi sziv meg nem tud bocsátani. - -De mivel itt van a két ártatlan gyermekem, s nem akarom hagyni, hogy -azok a kárhozat számára növekedjenek fel: ölembe veszem őket s elviszem -magammal, felkeresem velük jóltevő idegenek házát, s hűséges -szolgálattal fogom megkeresni számukra a mindennapi kenyeret. - -Semmit el nem viszek rajtuk kivül magammal: tudod, hogy ellenségeid -mindenemtől megfosztottak. A mi gyöngyöket adtál, azokat is itten -hagyom: a gyöngy könyet jelent, s nekem volt belőle elég, s marad -holtigvaló elég. - -Isten Hozzád, édes jó uram. Szeretlek, hű leszek Hozzád, míg csak élünk; -de, hogy Veled találkozzam, hogy Téged meglássalak, azt ne mérje rám -többet az Isten, a ki legyen Hozzád is, hozzám is kegyelmes, irgalmas -Isten. - -holtig való alázatos szolgálód Ocskay Lászlóné, született Tisza Ilona.» - -A levél ott maradt az asztalon, a négy sor igazgyöngygyel. Ilonka a két -gyermekkel úgy eltünt a házból az éj sötétjében, hogy senki sem vette -észre; még a lesben álló Ozmonda sem: oly nesztelen tudta intézni -szökését. - - - - -ELVESZTVE ÖRÖKRE. - -Az urak odaát az ivó-teremben késő éjfél után végezék a -búcsuáldomásozást. - -Ocskay nehéz fővel tért a szobájába. A mai izgalmas nap, a dühös kemény -harcz megviselte testét, lelkét, nyugalomra vágyott. Azért is szakította -félbe hamarább a mulatságot, mint különben szokás volt. - -De mielőtt lefeküdt volna, eszébe jutott, hogy egy jó éjt kivánjon a -mellette való szobában tanyázó feleségének, gyermekeinek. - -Benyitotta félig az ajtót s halkan mormogva köszönte: - -– Nyugodalmas jó éjszakát, kedveskéim! Mind alusztok-e már? - -Semmi válasz sem jött a köszöntésére. - -Figyelt, hallgatózott. Semmi nesz, semmi mély lélekzetvétel hangja. - -Nem itt volnának-e? - -Felkapta a karos gyertyatartót az asztalról, s átment a szobába. - -A nagy nyoszolya, a hol mind a három számára volt megvetve az ágy, -üresen állt. - -Nem idejöttek-e? Máshol feküdtek le? - -Az asztalon heverő gyöngyfüzér megmondá neki, hogy itt voltak. Ez volt a -tanyájuk. - -Akkor aztán megtalálta a levelet is s az megmondta neki, hogy hová -lettek. - -Olyan szivfájdalom fogta el e levél olvastára, hogy a halált kivánta -inkább. - -Átrohant Ozmondához. Tudta jól hol van annak a szobája, s szabad -bejárata volt neki azon a tilalmas küszöbön. - -Ozmonda nem aludt, csak éji köntösét vette magára. S ott hallgatózott az -ajtón és leste, hogy mi fog most történni? - -Azt nem tudta, hogy Ilonka elhagyta a házat, olyan csendesen suhant el. - -Hanem azt jól hallá, mikor Ocskay nehéz léptei döngtek végig a folyosón -szobája ajtajáig. Alig öt percz mulva ugyanazon léptek sietve dobogtak -az ő ajtaja felé. - -Mi történt? - -Mikor Ocskay László felszakítá Ozmonda szobájának az ajtaját, a nő -megrettent tekintetétől. Olyan volt az, mint az őrülteké. A háborodott -lélek feldulta minden vonásait, sápadt volt, mint egy halálraváló. A -szemei mereven néztek, mint egy kőszoboré. - -Ozmonda fehér hálóköntösében, mint egy bűnbánó állt előtte, s kétkedve -tekinte fel e kétségbeesett arczra. - -Ocskay László némán tartá eléje Ilonka levelét. Ozmondának el kellett -azt olvasni. Odáig csak reszketett a nő, a míg a végsorokhoz ért; de a -mikor azt olvasta, hogy Ocskayné elhagyja az urát örökre s soha többet -őt látni nem akarja, akkor e holdsápadt arczon a titkolhatlan öröm -ragyogása tündökölt fel. Ah, a siker tökéletes volt! Végre-valahára ő -maradt a győztes, ő űzte el az asszonyt a férje mellől, összeforhatlanul -törte szét a kapcsot sziveik között, övé a diadal! - -– Te tetted ezt? kérdezé Ocskay. - -– Én! - -– Légy érte örökre átkozott! ordítá a férfi s úgy üté öklével homlokon -az asszonyt, hogy az eszméletlenül terült el a földön. - -Mikor magához tért Ozmonda, mély csend volt körülötte; a tartóban -hagyott gyertya csonkig leégett. Kábult agyában nem tudta tisztázni -gondolatjait. Valamitől nedves volt a homloka. Megtörlé kantusa ujjával, -a patyolat veres lett. Megsérté ott a homlokát Ocskaynak a gyűrűje. -Erről tért öntudatához. - -– Megütött engem! – Megütött a felesége miatt! – Megütött ezen a helyen, -a hol tegnap térden állt előttem, s azt esküdte, hogy kész elkárhozni -velem… Jaj neked Ocskay László! – Ezért meg fogsz halni! – Meghalok én -is. Meghalunk mind a ketten! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Hová, merre futhatott Ilonka? – Sötét, februári éjszakában. Vad idegen -helyen. Gyalog, egymagában, két gyermekkel a kezén, a kik közül az -egyiket ölében kell vinni? - -Akárhová! Mindegy volt az neki. Délnek, északnak, egyforma a világ. Csak -innen el. - -A kastély hátulsó ajtaján kiszökött a kertbe, a kertajtón át ki a szabad -mezőre, s aztán futvást neki az avarnak! - -Kerülnie kellett a lakóházakat, nehogy valaki meglássa s hírt mondjon a -keresőinek. – Kertek alatt bújdokolva jutott el a város végére, még a -kutyák sem ugatták meg. - -Ott azután, mikor a sík mezőre eljutott, körülnézett, hogy merre -forduljon? - -Nem messze az országúttól, egy vályogvető agyagverméből valami tűz -lobogott fel. Egy férfi-alak állt előtte, a kinek az árnyékát, a hol -fellobanó, hol lelohadó láng ide-oda hajigálta, a kopár síkon. - -Ilonka arra felé vette a útját a két gyermekével. - -Mikor közelebb ért hozzájuk, akkor vette észre, hogy micsoda emberek -közé került? - -Sátoros-czigányok voltak. Hat lovuk ott legelészett a sovány gyepen, a -miről csak nem rég olvadt le a hó, egy ponyvával fedett szekerük az -agyag-verem mélyében volt elrejtve, két férfi a törpefenyőből rakott -tüznél sütött fanyárson egy malaczot. Kettő a szekér alatt heverészett -pipázva, egy a lovakat őrizte. - -Az, a melyik a tűz előtt állt, (talán őrálláson), a mint a tanyájukhoz -közeledő alakot meglátta, eléje jött. Magas szál férfi volt, hosszú -csigákon vállára omló fekete hajjal; viseltes dolmányán nagy -ezüst-gombokkal; bocskor a lábán. Fekete arczának csak a körvonalait -rajzolá vérfénynyel a lobogó tűz lángja. - -De Ilonka egész bátorsággal közeledett e félelmes alak felé. Mit félt -most ő a kerek világ minden rémeitől, mikor Ocskay elől futott? Neki -csak az az egy félelme volt, hogy a férje utoléri. - -– Oh jó emberek! lihegé a nő, fáradtan; könyörüljetek rajtam. Üldöznek, -menekülnöm kell. Rejtsetek el valahová, vagy vigyetek magatokkal. Nekem -semmim sincsen, nem fizethetek meg; de meg jutalmaz érte a jó Isten. -Vegyetek fel a szekeretekbe, a kis gyermekeimmel, nem birnak a lábaim -tovább; pedig futnom kell, a míg csak birok. - -A czigány odahajolt az úrnőhöz s mereven nézett annak az arczába, a mit -megvilágított tűz a lobogványa. - -– Ej-ej, szép asszonyka, mondá azzal a furcsa dialectussal, a mi olyan -tréfás kifejezést ad a czigány minden mondásának. – Hát világgá futsz? -Az urad elől futsz, úgy-e? Aztán meg annak a szeretője elől? A zsiványok -közé is elfutnál, csakhogy őket ne lásd? - -– Nem. Nem! tagadá Ilonka, eltakarva kis subája alá a nagyobbik fia -fejét, hogy ne hallja meg az ezt a szót az apja felől. - -– Hiába tagadod! nyujtá a szót a czigány. Mi czigányok jövendő mondók -vagyunk, a szeméből is kiolvassuk, kivel mi történik. – Hát nem Ocskay -Lászlóné a te neved? - -Erre a szóra Ilonka felugrott a dombról, a melyre lepihent s tova akart -futni. – Hanem a czigány egyszerre odaborult le eléje s átkarolva két -izmos karjával az asszony térdeit, most már nem czigányos hangon, hanem -zokogásba vegyülő panaszos szóval mondá: «Oh te édes szent asszonyom! -Hát ide jutottál? Világgá kergettek, oh az átkozottak!» - -Ilonka ráismert a hangról. - -– Jávorka! Kegyelmed az itten? - -– Nem vagyok én Jávorka! Dehogy vagyok én Jávorka többet. Mert én Ocskay -László árnyéka vagyok. Holló nem jár úgy a gyilkos feje fölött, mint a -hogy én járok mindenütt az ő nyomában. Nincs az én életemnek semmi más -czélja már, mint megfogni Ocskay Lászlót. - -– Oh édes jó barátom! könyörgött Ilonka. Ha valami kis jó emlékezettel -van még kegyelmed hozzám, tegye félre most a haragját s szabadítsa meg -annak a feleségét, a kit olyan nagyon gyűlöl. - -– Megszabadítsam ő tőle? Lássa meg kegyelmed, szentnél szentebb asszony, -milyen imádságképen tisztelem kegyelmedet. Elhagyom addig Ocskay -Lászlót, a míg kegyelmedet biztos helyre vittem. Ha apám, anyám -temetésére hínának; ha menyasszonyom hína haza a lakodalmára, nem -mozdulnék innen, Ocskay nyomából. Kegyelmedért megteszem a vargabetüt. – -Héj moré! iszkiri! zsákba azzal a féligsült malaczczal! Majd -vacsorálhattok holnap reggel. Oltsátok ki a tüzet, fogjátok be a -lovakat, kettőt a szekérbe, a többire kapjatok föl szőrére; aztán toljuk -az országutat a kerékkel! - -Néhány pillanat alatt el lett oltva a tűz, be lettek fogva a lovak. Jó -erős székely kabalák voltak azok, csak a kinézésük volt czigányos. -Ilonkát és két gyermekét felültették a szekérbe a ponyva-ernyő alá; -bundákból jó ágyat csináltak a számukra s aztán megindultak szép -csendesen a ködös éjszakában. A hatalmas, boldog Ocskay Lászlóné egy -czigány kordéban! - -Jávorka ott lépegetett a szekér mellett gyalog, mikor meredekre vitt fel -az út, s fogta a lőcsöt, tartotta a vállával a szekeret, hogy bele ne -dőljön valami kátyúba, mikor aztán lejtőnek ment az út, akkor meg -vágtatva csörtettek alá szekérrel és lóval igaz czigánymódra, «hegynek -tarts, völgynek hajts!» Utközben beszélgetett Jávorka az úrnővel. - -– De hát már most hová menjünk, hová vigyem kegyelmes asszonyom? - -– Én nem tudom. Nekem senkim sincsen, a kihez kivánkozzam, a ki magához -kivánjon. - -– Hát én talán többet tudok. Nem jó lesz-e, ha elviszem kegyelmedet -Vőröskővárra? Pálffy bánnak a felesége, leányai szeretik kegyelmedet, s -igaz jó lelkek. Hogy a bán a császár híve, nem hibájuk, neki sem hibája; -mindig az volt, hitét megtartotta, becsülöm érte. Ott kegyelmedet igen -jól fogadják; meg is értik, hogy ha nem is kérdik, hogy mi hozta oda? S -ez az egy hely az a világon, a hol nem fogja kegyelmedet soha keresni -Ocskay László, s a honnan soha ki nem adják, ha nem akar menni. - -– Valóban jó lesz; köszönöm a jótanácsot. - -– No hát most csak ballagjunk, a míg ballaghatunk. Ha a gyesőre -felérünk, majd jobb lesz az utunk, akkorra a hold is feljön, a ködből is -kijövünk, aztán Bittsén alul majd kikaptatunk a gyepre. Holnapután -ilyenkorra ott leszünk Vöröskőváron. Ott leteszem kegyelmedet a kapuba s -aztán visszatérek. - -– Visszatér? Mért? - -– Megmondtam már. Esküvésem tartja, hogy élve elfogjam Ocskay Lászlót és -bakó kezébe adjam. - -– Ne segítse meg benne az Isten! - -– Nem is kértem hozzá ő szent felsége segítségét; csak magamhoz bízom. - -– Oh mi pogány beszéd! Mondá Ilonka borzadozva. - -– Tudom. Szólt a kurucz. Pogány vagyok. Istentagadó. Ő tett azzá. -Kegyelmedtől is mindent elvett Ocskay László, édes szent asszonyom; de -egyet meghagyott még is, az Istent. – Tőlem még az is elvette. Nekem az -sincs. Elpusztította a hazámat, s elpusztította a mennyországomat. Nincs -se földiekben, se égiekben hitem. – És aztán tudja azt kegyelmed, -magáról tudhatja, hogy a ki egyszer Ocskay Lászlót megszerette, annak -azt nem szeretni többé nem lehet. Én is úgy szeretem. Mikor a bakó a -fejét fogja vágni, az én szivemet is vágja; de mégis levágja. – Alugyék -kegyelmed, hosszú még az éjjel. Nem beszélek többet. - -A hosszú út megint hegynek vitt fölfelé, a fakó szekér lassacskán -döczögött előre. A hold már feljött a Fehérhegyek mögül; a ködök elültek -a völgyben, mintha fehér tavak volnának a sötét-zöld hegyhátak között. A -messze kiáradt Vág ezüsttel csillámlott. – A holdfénynél egy magányos -lovag volt észrevehető, a mint az úton fölfelé vágtatott. - -– Vigyázzatok fiuk! Kiálta Jávorka az előre-haladt lovasokra. Akármi -legyek, ha nem Ocskay László vágtat erre felé egyedül egymagában. - -Egyedül, egymagában! Akkor vesztébe rohan! - -Ilonka meghallotta e szót, s a szekér-echo hátulsó ponyvahasadékán -hátratekintve, rebegé: - -– Jézus! szent Máriám! Ez Ocskay maga! - -Ő legjobban ráismert. - -Egyedül vágtat fölfelé az úton, s még hozzá fegyvertelenül. Csak úgy, a -hogy a házból kirohant, kapott fel a lovára, még sisak, kalpag sem volt -a fején, szétzilált hajfonatai csak úgy lobogtak a feje körül. - -Ilonka felhúzta a ponyvát a kocsi oldaláról s kinyújtá a kezét, hogy a -Jávorkáét megragadja vele. - -– Oh édes jó barátom, igaz hű emberem! Ne bántsátok őt most! Mikor engem -keres. Ne jusson én miattam veszedelmébe! Ne fogjátok őt el az én -szemeim láttára, a gyermekei előtt! Hisz akkor megöltök mind a -hármunkat! Küldjétek másfelé, hagyjátok elfutni. Oh ne bántsátok itt. - -Jávorka az öklével csapkodta a feje tetejét. - -– Tudtam azt! Megmondtam előre! Hogy ez a szent asszony kiimádkozza őt -még az éhes ördögnek a fogai közül is, a mikor már viszi a pokolba! -Előre tudtam ezt! Dugjátok vissza a szerszámot a tokba, czigány -legények! Kánápé! (Ezt akkor mondja a czigány, mikor nincs fizető -vendég.) - -Aztán odahajolt Ilonkához. - -– Látja-e kegyelmed ott azt a holdat a hegyorom felett? Hogy vigyorog -rám a ferde pofájával! Az az én bálványom. Annak esküdtem meg, hogy a -hol megkapom ezt a szörnyeteget, élve elfogom, elviszem: ha a paradicsom -minden lakosai imádkoznak érte, meg nem kegyelmezek neki, s ha irgalmat -tennék vele, én viseljek minden átkot, a mi az ő fejére hullt! S most te -rábirsz, hogy megtörjem az eskümet. Hát megtöröm. Olyan szent előttem a -te szemednek minden könyharmatja, ne öntözze meg ezt a földet. Tartson -meg az Isten a jövő találkozásig jó Ocskay László! Ha ugyan Isten volt, -s nem a demiurgus, a ki így belekontárkodott a teremtésbe, mikor téged -csinált, hogy a jót a roszszal egy szívbe gyúrta össze! - -– Oh köszönöm! rebegé az asszony, s aztán betakargatá a két fiát a -bundába, hogy a kisebbnek a sírása el ne árulja ittlétét, hogy a -nagyobbik rá ne ismerjen az apja szavára, ha az beéri őket. - -Nem soká beérte. - -– Halljátok, czigányok! kiálta Ocskay, elfulladó szóval. Nem láttatok-e -az utatokban egy úriasszonyt két kicsiny gyermekkel az ölében? - -Jávorka alázatosan levette előtte a süvegét. - -– De hogy ne láttuk volna, csókolom a kezedet-lábadat, méltóságos -herczeg úr. De bizony láttuk őket. Kurta selyemsuba volt az -asszonyságon, nyest-prémmel, a fején fátyolos reczeficze főkötő. A két -kis úrficskának sárga volt a haja, a kicsike az anyja ölében, a -nagyobbik a szoknyáját fogta; piros süvege volt fehér menyét-prémmel. - -– Igen! Azok voltak! Merre mentek? - -– Hát biz az asszonyság azt kérdezte tőlünk, merre visz le az út a -predméri révhez? mert ő át akar menni a vizen Predmérre. El is vezettük -odáig szépen; még a kocsinkra is felvettük egy darabig, odáig, a hol -eltér az út: ott leszálltak, odább mentek. - -– Mikor volt ez? - -– Hja bizony, még akkor nem volt fenn a hold. Még utolérheti a -nagyméltóságos úr, ha nagyon kergeti, mert a révnél aligha viszik át -őket előbb, mint hajnalban; kivált hogy pénze sem volt az úriasszonynak, -tőlünk kért kölcsön két dénárt a révészek számára, azt mondta, megadja, -ha lemegyünk predméri búcsúra, vagy a hradnói sokadalomra. Azt mondta, -ott lakik Hradna mellett, a lietavai várba, Lengyel Magdolna -nagyasszonyomnál; kegyes asszonyunk az nekünk, minden esztendőben mi -reperáljuk meg az ekevasait. Hogy ne embereltük volna meg két dénárig a -hozzátartozóját? - -Ezzel a mesével tökéletesen elámította Ocskayt. Hogy tudná mindezt egy -czigány? - -– Itt van a két dénárod fejében! mondá Ocskay, egy tallért hajítva -Jávorka felé, a mit az röptében elkapott s czigány-alázatossággal -elhálálkodott érte. - -– Csókolom a lába-újja kis körmét a fölséges excellentiás fejedelem -úrnak! Hat szekér ezüstöt találjon helyette. - -– Veszsz meg! dörmögé Ocskay boszúsan, (hat szekér ezüstöt!) s -megfordítá a lovát. - -– Apád-anyád idejöjjön! mormogá Jávorka, ráfújva a tallérra babonásan; s -aztán benyújtá azt a ponyva alatt. Nesze czigány asszony! dugd el a -tarsolyodba. Ez szerencsetallér. - -Jó volt, hogy így tréfált; mert a szekérernyő alatt nyugtalankodni -kezdett a nagyobbik fiu s a bunda alól egyre nyafogta: «apám! hallod -apám!» Még Ocskay gyanút foghatott volna. S akkor az az ő veszedelme -lett volna. - -Nem jutott eszébe, hogy a szekér belsejét megvizsgálja; vágtatva -nyargalt vissza a megtett úton, a míg a predméri kanyarodóhoz ért. - -Jávorka sokáig utána nézett. - -– Ni, hogy kergeti maga-magát! Elől szalad a jobbik lelke, hátul szalad -a rosszabbik lelke, maga szalad középett lélek nélkül. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Harmadnapra eljutott a czigány kordé Vöröskővár aljáig. Itt leszállt -Ocskayné s gyalog ment fel a várba gyermekeivel. - -Mikor búcsút vett Jávorkától, azt mondá neki: - -– Igérje meg nekem kegyelmed, hogy ha sikerülni talál az a rettentő -fenyegetése, hogy Ocskay Lászlót élve elfoghatja, azt én nekem rögtön -tudtul adja. - -– Megigérem neked, te oltári szentség, hogy te neked adom előbb tudtul, -mint akárki másnak. Te aztán mozdits meg eget és földet, hogy még -egyszer megszabadítsd: nem bánom. - - - - -A HÁROMÉLŰ DÁKOS. - -Ezután a nagy veszteség után rohanva szállt alá Ocskay László csillaga. - -Hogy feleségét, gyermekeit nem találhatta meg, hogy Ozmondát megutálta, -nem maradt egyéb világa, mint a harcz és tivornya. - -Azok se váltak már be nála, a dáridóban fejébe ment a bor, s a harczban -hullott fejéről a babér. - -Katonái szöktek tőle, s a kik vele maradtak, azoknál is elmult minden -erkölcs. Verekedni sem tudtak már. A császári fővezérek kezdték nem -sokra becsülni, se vitézségét, se hadi tudományát. - -Még ez az «egy» nemesebb érzés ébren maradt szivében. A többi téli álmát -aludta már, mint a lárvabáb. - -A hír, a dicsvágy melegét kereste. - -Haditervet csinált; merészet, nagyszerüt. A hadjárat tűzgócza akkor -Érsekujvár vala, a hol Csajághy parancsolt. Ocskay László ilyen tervvel -járul a fővezér elé: - -Két nap egymásután a Tormás-szigetből ki fognak száguldani Ocskay László -hadnagyai a csikós csapatokkal az ujvári sánczok legszélső ravelinja -felé, a hol a várbeliek vágómarhái legelésznek, mintha azokból akarnának -elkapkodni. A kuruczok erre természetesen kirohannak a sánczból a maguk -lovasságával s összecsetepatéznak, mire a hadnagyok visszavonulnak a -szigetbe. A harmadik napon azonban a portyázók csapatja nyomában maga -ront elő Ocskay László az egész huszárságával, a mit még akkor ezrednek -nevezett s komoly harczba keveredik a kuruczlovassággal, azt visszaveti, -összekeveredik vele, úgy, hogy kuruczok és Ocskayék egyszerre jutnak be -a ravelinba. Ott aztán hirtelen neki fordítják az elfoglalt ágyúkat a -várbelieknek, mire azokat Heister és Pálffy minden oldalról megtámadja. -Ilyenformán foglalták el egykor a kuruczok is ezt a nevezetes várat a -császáriaktól, miért ne sikerülhetne ugyanaz a hadifortély másodszor is? - -A fővezér elfogadta Ocskay László tervét, s ahhoz mérten tette meg az -intézkedéseit. Ha Ocskay László betörése sikerül a ravelinba, akkor egy -rohammal el van foglalva Érsekujvár. - -Egy ilyen fényes sikerre nagy szüksége volt Heisternek, de még nagyobb -Ocskaynak. - -Hogy a merész csapás annál jobban sikerüljön, de hogy a katonáiba is -bátor lelket ébreszszen, azt tette Ocskay, hogy magát az előcsapatot -vezette ő maga személyesen, a harmadik napon. – Pedig már akkor tudta -azt, hogy négy hajdani bajtársa összeesküdött ellene, hogy őt élve -elfogják. Egy népballada maradt abból a korból, a miben ezt megéneklik, -s azt Ocskaynak is meghozták nyomtatásban. - -Mikor a csikós gúnyába öltöztetett portyázó csapatjával kicsapott a -rekettyésből, a ravelin kapuján egyszerre szemberohant rá egy kurucz -csapat. Ráismert messziről a vezérükre, Rácz Miskára. - -Az egyenesen Ocskaynak rugaszkodott, jobb kezében egy összegöngyölt -pányvát tartva; nyilván azzal a szándékkal, hogy azzal lerántsa Ocskayt -a lováról. - -Ocskay László bevárta a kurucz vezért csendes nyugalommal, s mikor az -közel ért hozzá, egy pisztolylövéssel úgy főbe találta a lovát, hogy az -hanyatt bukott, a lovasát maga alá teperve. Rácz Miska kitörte a lábát. - -– No, fogod-e már Ocskay Lászlót? Rácz Miska! Kiálta az elbukottra a -győztes ellenfél, s azzal kirántva a kardját, neki vágott a kurucz -csapatnak, a ki nagyhamar tapasztalá, hogy nem a tegnapi csikós hordával -van ezuttal dolga, s futott visszafelé. - -Nagyhamar azonban segítségére jött a szorongatottaknak a ravelinból öt -század Bercsényi-huszár; rendes, vezényszóra bontakozó sereg; egy -ezredes vezénylete alatt. – De ugyanakkor előrobogott Ocskay László -ezrede is a fűzfaerdő mögül, s ekkor aztán ő vette át maga annak a -vezetését. - -A két lovas-ezred szép rendes zárt sorban robogott egymásra szemközt; -messze a csapatok előtt a két ellenséges vezér: egymást keresve a lovagi -találkozásra, a hogy vezetőkhöz illik. - -Ez időben mind a két félen, a rendes könnyű lovasság is hegyes csúcsú -vas sisakot viselt, hátul réteges nyakvédővel, elől pedig egy, az -ernyőről harántul lenyuló keskeny arczvédővel, mely csak az orrot és az -ajkat takarta, de a mely miatt mégis az arcz ismerhetlenné vált. - -Mikor a két vezér összetalálkozott, egyszerre vágott a másikhoz mind a -kettő. Nem volt szokás a parirozgatás. A kurucz vezér kardja nagyot -csattant Ocskay László mellén, de nem tett benne kárt a pánczéling -miatt; Ocskay ellenben a maga fortélyával visszakézzel csapott az -ellenfele fejére úgy, hogy attól az ütéstől a sisak hátulról előre -bukva, leesett annak a fejéről. - -Ráismert azután. – A testvére volt, Ocskay Sándor. - -Két ilyen nehéz ütésre, ha vér nem eredt is utána, kell néhány pillanat, -hogy kábulatából egyik is, másik is összeszedje magát és a mint a -vágtató paripák egymás mellett rohanva elvitték az összecsapókat, ismét -szemközt fordítsa a lovát az ellenfelére. - -Ocskay Sándor, észrevéve, hogy ellenfele pánczélinget visel, változtatta -a fegyvert. A kengyelvasába tűzve ott volt jobb keze ügyében a dákos. Az -az öt láb hosszú, háromélű fegyver, a minek «pánczéltörő» a neve; azt -ragadta kézbe. – Ocskay László pedig csak bámult elmeredve, s rémülten -tekinte testvére arczába. Az egész ég, az egész harczmező ezt a szót -dörgé a fülébe: «a testvér dákosa megtalálja sebhető részedet!» Azt is -elfeledte, hogy megvédje magát, hogy kezében a kard, és az arra való, -hogy a dákos döfését elhárítsa vele. - -Ocskay Sándor pedig nem ismert rá a bátyjára. Azt gondolta: ki ez a -német? bajusztalan? - -Csak akkor ordított fel Ocskay László, mikor a döfést megkapta. Nem volt -az halálos, nem is volt nagyon mély, a pánczél lánczszemei nem engedik a -tőrt messze behatolni, de mégis eltemető szúrás volt az. A testvér adta. - -Ocskay László rémülten fordított hátat ellenfelének, s lovát sarkantyúba -kapva, lélekvesztett kétségbeeséssel rohant árkon-bokron keresztül; -folyvást testvérének haragos lihegését vélve hallani a háta mögött, s -mikor egyszer a háta mögé mert tekinteni, olyan messze volt már a -csatatértől, hogy se kuruczot, se labanczot nem látott sehol. - -Üldözőjének a lova valahol elbukott egy árokban. Ha az nem történik, -Ocskay László hátulról kapott sebben esik el testvére kezétől. - -Ez a rémjelenet az utolsó erőt is elvette lelkéből. Nem volt vitéz -többé. – Kerülte a harczot. – Nem is bízták reá. – Úgy bántak vele, mint -egy leszámolt emberrel. - - - - -EGÉSZ A FENÉKEN. - -Nehezen gyógyult be az a seb, a mit Ocskay a testvérétől kapott, s mikor -már egészen begyógyult is, akkor is egyre fájt. - -A dicsőségről hazudó álmai szétfoszlottak. Maga a hadjárat, a mi azután -folyt, egészen elvesztette addigi lovagias jellemét; mind a két fél úgy -harczolt egymással, mint a kinek nem a győzelem a czélja, de a -boszúállás, nem saját haditervének végrehajtása, csak az ellenfélének -összekúszálása. Nehéz sohajjal jövünk ki a történetiró múzeumából, s -nincs kedvünk az emlékekre visszagondolni. - -Ocskay Lászlót egyre keményebben üldözte a balsors. Hajdani hadnagyjai -rá-rácsaptak az ezredére, s kudarczot vallattak vele. – Bittse alatt -(hol ő maga Ilonka szeme láttára egykor oly hősileg harczolt), Vajda -levágta egy egész századát Ocskaynak, s az akkor épen ott volt Ritschánt -is elfogta, nehéz sebekkel elborítva. Hajdani kurucz ezrede apránkint -mind átszökdösött a fejedelemhez, úgy, hogy vége felé nagyobb volt az -Ocskay-ezred a kurucz részen, mint a labanczoknál; s Rákóczy a -visszatért ezrednek épen Ocskay Sándort tette meg parancsnokává. - -Ocskay László most már kerülte a harczot. Olyan volt már a lelke, mint a -gyűrű, a miből a drágakő kihullott, csak a veszteségre emlékeztet. A -hajdani dicsőség mezején csak a szégyen tarlója maradt. - -A késő bánatot (az eb-gondolatot), a visszasiró emlékezetet csak a bor -tudta elaltatni. Nem is portyázott már, csak kóborolt. Nem kereste a -harczot, csak a tivornyát. - -Eltékozolt egy esztendőt, alászállva minden becsületben. - -Az új tél is beállt. A hadak mindkét részről téli szállásaikra tértek. - -Ocskay Losonczon volt ezredével. - -Egy deczemberi napon szabadságot kért az altábornagyától, hogy a -harczszünet alatt meglátogathassa – a feleségét, gyermekeit. - -«Valaki» tudtára adta, hogy hol vannak! - -Az pedig senki sem volt más, mint Jávorka. - -Ocskay megkapta a kért szabadságot, s azzal ötven huszárját, két -leghívebb czimborájával, Trencséni István és Szeredi Pál hadnagyaival, -maga mellé véve, megindult kora hajnalban. - -Olyan nagy hajtást tett, hogy Jávorka alig birt a nyomában maradni. Neki -csak harmincz lovas kurucz vitéze volt. - -Jávorka maga is csak nem rég gyógyult fel a nehéz sebéből, a mit a -mocsonoki csatában kapott. Akkor ismét utána látott nagy fogadásának: -Ocskay Lászlót élve elfogni. - -Vakmerő kaland volt. Keresztül-kasul a császáriaktól megszállott -vármegyében, egy maroknyi kurucz csapattal, bujkálva, rejtőzködve, -nyomban kisérni a leghívebb vitézeitől környezett vezért, nappal a -berkekben, erdőkben meghuzódni, tarisznyában hozott száraz kenyéren -bőjtölni s éjszaka a falvak alatt, a városok mellett nesztelen -elsurranni, mint egy farkas-falka, s aztán a befagyott folyókon, a -hómezőkön keresztül toronyirányában megint megkerülni a jó előre haladt -áldozatot s lesni az alkalmat, mikor arra kapóra lecsaphat. - -Ocskay László pedig – dehogy ment a feleségét keresni. - -Egészen másfelé vette az útját: fel a Dodvág mentén, ocskói kastélyába. -Mióta a császári pártra állt, visszakapta a kastélyt; – ha nem is oly -ősi pompával ellátva, mint régen volt, de férfitanyának elég -kényelemmel. - -Környékbeli víg czimborák, kortyondi fráterek, híva és hivatlan ott -termettek s folyt a dinom-dánom, mintha éj és nap összeragadt volna. - -E félreugrás miatt Jávorka elveszté a nyomát. - -Ő abban a hitben, hogy Ocskay csakugyan a felesége után megy, Vágujhely -táján leskődött rá, s hogy azután egy hétig sem tudott felőle hirt -kapni: nagy elbúsúltan visszaügetett megint Érsekujvárra. - -Volt Jávorkának egy czigány kéme, a kinek legnagyobb virtusa volt a -lábaiban. Ez versenyt tudott gyalogolni akármiféle lovassal. Jávorka -rendeletéből a czigány kémnek egyedül kellett mindenütt kisérni Ocskay -csapatját gyalog, úgy, hogy soha szem elől el ne veszítse. S ha azután -egy helyen megtelepedni látja, ismerve Ocskaynak azt a szokását, hogy -onnan egyhamar ki nem mozdul, vissza kellett térni a czigánynak -Érsekujvárra, a hirrel. - -Deczember 29-én jött vissza a czigány azzal a tudósítással, hogy Ocskay -László Ocskón ül és tivornyázik. - -Jávorka rögtön lóra ülteté az embereit és megindult. - -Mikor Szluha Ferencz, a fejedelem hadipénztárnokának az ablaka előtt -elléptetett, az azt kérdé tőle: Hová ilyen korán? - -– Madarat fogni megyek. Ujesztendőre elhozom Ocskay Lászlót. - -– No, ha azt a derék madarat elfogja kegyelmed, jó egynéhány aranyat -adok. - -Most aztán éjjel-nappal előre! Sűrű ködök ültek a tájon. Csak kurucz -lovas utazhatik ilyen időben. Most már a torony iránya sem vezette őket. -Folyamok mentéhez tartották magukat, a jégen haladtak fölfelé, az olyan -út, a melyikről nem lehet letévedni. Mint a vak ember a sötétben, úgy -haladtak előre, puszta tájékozás után. Kerülniök kellett a járt -országutat, s különösen vigyázniok, hogy a lipótvári császári seregre rá -ne bukkanjanak, vagy a kostoláni labancz-hadakba ne üssék a fejüket. – -Majd meg egy végeszakadatlan hosszú lapályos erdőségbe kerültek, a hol -szálfán és bozóton kívül napijáróra nem találni semmit: se falu, se -szállás. Jávorka jól ismerte azt a vidéket. Ez a Vág és Dodvág közötti -hosszú lapály: a falvak mind a tulsó két parton vannak, itt közbül az -erdő. Itt már csak a compass volt az útirányzó, mint a sík tengeren. - -Harmadnap reggelén ott voltak Ocskó alatt. - -Mint a gyakorlott tengerész, oly biztosan vezette át a ködülte tájon -Jávorka a csapatját. - -Maguk ott maradtak az erdőben. Jávorka beküldte a czigányt a kastélyba -hirt hozni. - -A czigány visszatért azzal a hirrel, hogy Ocskay nincs már Ocskón: mind -csapatostól átment még karácsony napján a szomszéd Verbóra, ott isznak -nagyban a báróék kastélyában. - -A verbói bárók maguk is olyan víg czimborák voltak! - -Karácsony reggelén, mikor épen templomba kellett volna menni: kapott egy -levelet Verbóról Ocskay, melyben meghíják a bárók, hogy menjen át az -ünnepekre ő hozzájuk. - -Hiszen ráért volna a meghivásnak mise után is eleget tenni, ha a meghivó -után még egy pár sor női kézzel oda nem lett volna írva: - -«Itt vagyok! - -Deliancsa.» - -Erre a névre, még a mi kis esze volt, azt is elveszté. - -Nem ment már a misére, még az Istenét is elfelejté. Rögtön -nyergeltetett, s karácsony délelőtt átrobogott Verbóra s nagy -üdvlövöldözéssel jelenté megérkeztét. – Azóta ott dőzsöl. – Nincs -szünete a tivornyának. – A verbói asszonyok, leányok híresek a -szépségükről; – a verbói kastélyban oly orgiák folynak, a mik -kétségbeejtik a verbói anyákat, férjeket. – Ocskay László még itt is meg -akarja érdemelni a «Nero» nevet, a mivel a német krónikairók -felruházták. - -Jávorka nem akart hinni a hirnek. - -Ilyen mély sülyedést nem bírt elképzelni. - -Hogy azok után, a mik e férfi és e nő között történtek, ezek még egyszer -összejöhessenek egymással, az öröm poharának a fenekén maradt seprűjét -kiinni. - -Ez már undorító! - -Nem birta elhinni, pedig bizonyos hirét hozták a Verbóról panaszra, -átkozódásra szétfutott anyák. - -Vakmerő kisérletre adta a fejét. Kolduló czigánynak álczázta magát; maga -előre ment egyedül Verbóra, a harmincz vitézét elrejtőzteté a Verbó -melletti erdőben; ő maga egyedül ment fel a kastélyba. - -Reggel volt már, új esztendő napja. Ocskayéknál még mindig tartott az -ó-esztendő éjszakája. A tivornya terme még gyertyákkal volt kivilágítva. - -A hir igazat mondott. Jávorka egymás mellett ülve találta őket a -féktelen orgia közepett. - -Odament hozzájok nagy alázatosan, boldog új esztendőt kivánni, czigányos -hálálkodással mindenféle válogatott jókat árasztva a boldog vőlegény, -meg az ő szerelmetes menyasszonya fejére. - -Ocskay olyan ittas volt, hogy rá nem ismert Jávorkára. - -– No czigány, ha tudsz hozzá, szólt nevetve, hát mondj szerencsét a -menyasszonyomnak, mikor tartjuk meg a lakodalmat? - -Jávorka a tenyere után nyult Deliancsának s belenézett. - -– Jaj, te drágalátos herczegasszony, neked nagy szerencse áll. Generális -vesz el. Még ezen a héten. El is visz magával, úgy, hogy soha sem veszt -el. - -– Hát hova visz magával? mondá Deliancsa. - -– Azt akkor mondom meg, ha ő méltósága aranyos tenyerét meglátom. - -Ocskay odanyújtá neki a tenyerét. - -– Jaj te neked nagy győzelem áll! Beveszed Érsekujvárt hamarább, mint -hinnéd, oda viszed a gyönyörűséges szép mátkádat. - -– Nesze czigány! mondá Ocskay, odadobva neki egy tallért a hizelkedő -jövendőmondásért s aztán átkarolta Deliancsa vállát, a fülébe súgva. - -Javorkának elég volt, a mit látott. - -Sorba üdvözölve a nagyságos urakat és asszonyságokat, a kik mind nagy -tréfát csináltak belőle, elkotródott a kastélyból, s aztán sietett -vissza az erdőben hagyott társaihoz. - -Ocskay és czimborái belefáradtak a hosszú tivornyába, s új esztendő -délutánján felkerekedtek a verbói kastélyból, visszatérni Ocskóra. - -Bortól hevült fővel még azt a bolondságot is megtette Ocskay, valami -különös hősködést akarva fitogtatni a szép szemek előtt, hogy a saját -harczi paripája helyett egy egészen tanulatlan mént vezettetett elő a -verbói bárók istállójából, a mi még nem volt nyereg alatt; arra ült fel. -Legénykedett vele, hogy ő azt is megbirja fékezni, akármennyit -vesztegetett is eszéből, erejéből. - -Aztán még lóhátról is ittak egy búcsúpoharat, még a nyeregből is -váltottak egy búcsúcsókot. - -– No már most még egy üdvlövést a szép Deliancsa tiszteletére. - -S azzal mind kilövöldözték a pisztolyaikat, mordályaikat a levegőbe… és -elfeledték újra megtölteni. Kitől féltek volna itten? A császári -tábortól elfoglalt területen, messze a kuruczok minden seregétől. - -Úgy keltek aztán útra, vad danákat kurjongatva, a mik közé a -meggyalázott férjek, anyák átkozódása vegyült. - -A mint a dalt rikácsoló ittas csapat a verbói fenyves előtt végighaladt, -kirohant reája Jávorka a harmincz kurucz vitézzel. - -– Itt a kurucz! Ill a berek, nádak, erek! ordítá a megrémült had, s -szétrobbant Ocskay mellől, futva, a merre nyitva a világ, s se a maga, -se a vezére védelmére még csak nem is gondolt. - -Ocskay mámorködtől fátyolozott szemeivel egy ismerős arczú lovagot -látott maga felé vágtatni. - -Megrettent tőle. Ez az ő egykori kedvencze: Jávorka. - -Sarkantyúba kapta a paripáját, hogy elfusson előle. - -Érzé, hogy ez a nemesis lovagja. - -Hanem a tanulatlan paripa nem akart a sarkantyúnak engedni: a helyett, -hogy elfutott volna, csak ágaskodott és egy helyben forogva toporzékolt. - -Ocskay a mordályához kapott s ráfogta azt Jávorkára. Már elfeledte, hogy -nincs az megtöltve, ki lett lőve Deliancsa búcsuüdvözletére. A fegyver -nem dördült, csak csettent. - -Jávorka már ott volt mellette, s a kardjával a fejéhez sújtott. - -Ocskay a mordálylyal hárítá el a csapást, de a kard hegye mégis az -arczát érte s vérrel borítá el; egy második csapás a kezét sebesíté meg, -akkor aztán Jávorka a balkezében tartott fokossal úgy sújtá főbe, hogy -Ocskay kábultan rogyott le lováról. - -Mire magához tért, a sebei be voltak kötözve, s ő maga egy ló hátára -szíjjal odakötve. Vitték a csendes, laktalan erdők közé. - -A mint a legelső tisztáson pihenőt tartottak, Jávorka az őrtűz mellett -egy levelet írt Ilonkához. - -«Holtig tisztelt édes szent asszonyom. - -Igéretem szerint tudatom kegyelmeddel, hogy a mai szent napon, -újesztendő napján, Isten ő felsége kezemre adta Ocskay Lászlót. – Mától -fogva imádva borulok le Isten előtt. – Az volt a szándékom, hogy ha -elfoghatom Ocskay Lászlót: nem bántom; a kegyelmed szíve fájdalmáról -irgalmazok neki: elviszem egy kolostorba, oda bezáratom; azt mondom -neki: «barát voltál, légy megint barát; szabadítsd meg a lánczaidtól azt -a dicső teremtést, a kire nem vagy méltó, s aztán imádkozd le magad a -bűneidet, ne lopd meg egy szentnek az imádságait!» Ez volt a szándékom. -Van Isten: ő tanum, ő látta ezt a gondolatot a szivemben. – De van ördög -is, s ez meg azt súgta Ocskay László szivének, hogy ne a hű hitvesét, -őrangyalát menjen felkeresni, visszakönyörögni, hanem menjen találkozni -még egyszer azzal a dæmonnal, a kinek száz neve van, de előttem egy -sincs. – Nem hittem a mások szavának: odamentem, hogy a magam szemével -lássak. - -A mit láttam, soha el nem mondom. – De most már halálra adom Ocskayt! – -Tegyen meg kegyelmed minden próbát, a mit hűséges asszonyszív -véghezvinni képes, megszabadítására; mert kell, hogy a kegyelmed lelke -nyugodt legyen abban, hogy még a lehetetlent is megkisérté miatta, de én -bizonynyal mondom kegyelmednek, hogy Ocskay László meg fog halni, meg -kell neki halni! - -örök tisztelője: _Jávorka Ádám_.» - -Ezzel a levéllel utnak indítá Jávorka Ocskaynak egyik foglyul esett -lovászát Vöröskővár felé. - -Maga pedig vágtatva sietett vissza éjnek idején Érsekújvárra. Oly -sebesen futottak, hogy másnap délben már ott voltak Érsekújváron. - -Mikor Jávorka a fogoly Ocskay Lászlóval bevonult a városba, a nép reá -lázadt, s szét akarta tépni a foglyot; kővel, sárral hajigálták: Jávorka -vitézeinek a testükkel kellett őt fedezni, hogy agyon ne kövezzék. - -Csajághy, a várparancsnok, az összes várbeli főtisztekkel épen ebédnél -ült, ott volt Ocskay Sándor is közöttük, a midőn Jávorka megérkezett a -sebesült, megkötözött, megalázott Ocskay Lászlóval. - -A kurucz vezérek nagy riadallal ugráltak fel az asztaltól. - -– Ah itt van a drága császármadár! kiáltá Csajághy. - -Csak Ocskay Sándor fordult félre, a bátyját megsiratni. - -– Mit gúnyolódik kegyelmed? szólt Ocskay; jobb, ha borbélyt hivat, a ki -sebeim bekötözze s meggyógyítsa. - -– Majd hivatok én neked olyan borbélyt, a ki úgy meggyógyít, – semmid -sem fáj többé. - -A lakomázó asztalt azonnal elhordták, fehér abrosz helyett fekete -posztóval leterítették, feszületet, halálfőt, égő gyertyákat raktak fel -rá, s Ocskay Lászlóra rögtön törvényt láttak. - -A hosszas vallatás egész késő éjszakáig tartott. - -Mikor bevégezték, azt kérdé Csajághy a rabtól: - -– Mit tettél ember? - -– Mit tettem? Álmodtam! Rettentő álmom volt. Most ébredtem fel. Utálom -magamat. Gyűlölöm az embert, a ki tegnap voltam. – Nem kérek egyebet, -csak azt engedjétek, hogy én ölhessem meg a tegnapi Ocskay Lászlót. -Válaszszátok ki a halál nemét, a mit végrehajtsak rajta. Tűzmáglyára -lépek, szisszenés nélkül fekszem rajta. De legjobban szeretnék még -egyszer karddal kezemben odarohanni azokra, a kik ily nyomorulttá -tettek, s izekre vagdaltatni magamat, és visszavágni rájuk. - -– Késő már Ocskay László! Nem hisz már senki annak, a mit te mondasz. -Ellenben a mit én mondtam, az megáll: «ha te valaha ezt a hazát -elárulod; ha te földi angyalodhoz hűtelen lészsz: – én leszek a megölő -hóhérod.» – Eredj börtönödbe s készülj halálodra. - -Hajh, a földi angyal, – ha most közel lett volna, tán még meglágyította -volna a haragos itélő-birák kemény szivét. - - - - -A VÉGSŐ KISÉRLET. - -A mint Ilonka megkapta a rémhírt férje elfogatása felől, azonnal kocsira -ült s éjnek éjszakáján utra indult Pozsonynak. - -Ott volt Heister főhadiszállása. - -Ilonkának megsugta a szív ösztöne, hogy itt kell keresni a védelmet -Ocskay László számára. A kuruczokhoz hiába menne könyörögni; azok őtet -is elfognák: hisz ő is ellenség! Heister még segíthet. - -Elég korán reggel érkezett meg a pozsonyi várba. Rögtön sietett fel a -fővezérhez. - -Az előszobában azt mondták neki, hogy várjon. A tábornagy nincs még -felöltözve, nem fogadhat el asszonyságokat. - -Várt nagy szívdobogások közt. - -Elmult egy óra, kettő, három, még sem mondták neki, hogy szabad a -bemenetel. Jöttek az alatt sokan utána: mindnek várni kellett. - -Ekkor ismét nyilik az ajtó, s Ilonka egy selyemtől suhogó divathölgyet -lát belépni; tollas barettal a hajporozott fején, szépség-legyecskékkel -a kifestett arczán, magas aranyozott sarku czipőiben kevélyen lépegetve, -mint a páva. - -Ez is ugyan siethetett, hogy olyan jókor meg tudott érkezni Verbóról s -átalakulni Deliancsából Ozmonda grófnővé! – A komédiásnők gyorsan tudnak -átöltözni. - -Ilonka kitalálta, hogy miért jött ez. - -Angyali jó szive közel volt hozzá, hogy kiengesztelődjék iránta. -Elfeledte, hogy mit vétett ellene ez az asszony, csak az jutott eszébe, -hogy ez most megmenthetné Ocskay Lászlót. Eléje sietett és megszólítá: - -– Óh asszonyom. Elfogták Ocskay Lászlót. - -Ozmanda gúnyos hidegséggel viszonzá németül: - -– Madame, ich verstehe kein Türkisch! - -Igaz. Itt nem szabad törökül beszélni! Németre fordítá a szavát. - -– Elfogták Ocskay Lászlót. Óh könyörögjön mellette a fővezér urnál. - -Összetett kézzel esengett előtte. - -A grófnő pedig magasra emelve a fejét, kevély elutasítással mondá: - -– Asszonyom, ilyesmit nem szokás egy urhölgynek a szemébe mondani! Mi -közöm hozzá? Ki nekem az az ur? - -Ekkor a tábornagy hadsegéde kilépett az ajtón, s azt mondá: - -– Melyik az az urhölgy, a ki Ocskay László felől akar ő excellentiájával -beszélni? - -Ozmonda nem szólt semmit, csak megindult az ajtó felé, a mit az -udvaroncz készséggel tárt föl előtte. - -Erre elhagyta Ilonkát vértanui türelme, megkapta Ozmonda ruháján a -bouffant s olyat rántott rajta vissza, hogy csak úgy ropogott a selyem, -s azzal indulatosan kiálta fel: - -– Ha szabad a szeretőjének könyörögni érte, akkor nekem elébb szabad: a -feleségének! - -S azzal félretaszítva erős kezével maga elől az ajtóban álló -udvaronczot, berontott erőszakoson a tábornagyhoz. - -Heister az ablaknak háttal állt; az árnyéktól még sötétebb volt az -arcza, mint egyébkor. - -Ilonka odarohant hozzá és térdre esett előtte. - -– Én vagyok Ocskay Lászlóné. Férjemet elfogták. Óh szabadítsa meg -kegyelmességed! Ne engedje, hogy megöljék. - -Heister haragos volt. - -– No, hát mit akartok? Hogy elfogták Ocskay Lászlót? Tudom. Elébb -tudtam, mint ti. Kellenek nekem ide sápitozó asszonyok, hogy megmondják, -mit cselekedjem? Már megtettem, a mit kellett. Három órával ezelőtt -elküldtem már a gyorsfutárt peremptorius levelemmel Érsekujvárra -Csajághyhoz, a kurucz vezérhez, Ocskay dolgában. - -Azzal hátrakapta mind a két kezét, nehogy megcsókolja valamelyiket a -háládatos asszony. - -Ilonka pedig még ott maradt térden állva, s összetett kezeit ajkaihoz -emelve, úgy nézett fel a fővezérre, mintha ki akarná csalni annak az -ajkaiból még azt a vigasztaló felvilágosítást is, hogy mit tett Ocskay -László érdekében? - -– Igenis. Dörmögé a vezér. Én nem vagyok a sok beszéd embere: én tenni -szoktam. Megirtam Csajághy Mártonnak, hogy ha ő foglyul ejté Ocskay -Lászlót nekem meg három kurucz-vezér esett a kezembe: Fodor László, -brigadéros, Volfárt ezredes és Palkovics Ferencz főstrázsamester. - -Hármat egyért! Fényes csere! Ilonka ismerte mind a hármat; férjének jó -barátjai voltak. Az érsekujvári napok alatt sokszor találkozott velük. -Ez a három bizony-bizony ér annyit együtt, mint az egy Ocskay László. - -A szemei örömtől tündököltek Ilonkának. - -Heister megsajnálta ezt az örömét az asszonynak. Nem járt ő abban, hogy -valakinek örömöt csináljon. - -– No hát – ha azok odaát Ocskay Lászlónak levágják a fejét: én cserében -ezt a három kuruczvezért nyakaztatom le. - -Az ijedtség elvette Ilonkának a szavát. - -Rettenetes gondolat! Nem hogy megmentsék Ocskay Lászlót, hanem arról van -szó, hogy ha őt megölik ott, emitt megölnek helyette viszontorlásul -három derék jó hazafit, három hajdani jóbarátot. - -Fölkelt a térdéről, támolyogva, ingadozva ment ki a szobából. - -Ott az ajtóban még egyszer találkozott azzal a másik nővel. - -Most az ragadta meg az ő kezét s ezt suttogá a fülébe: - -«Özvegy vagy már…» - -Ilonka kitántorgott a várból. Lelkének minden gondolatja össze volt -kuszálva. Merre forduljon most? Kit próbáljon még meg? - -Egy vakmerő gondolatja támadt. – Oda fog menni Csajághyhoz; – vagy -kikönyörgi tőle a férjét, vagy osztozik annak a halálában. - -«Hajts Érsekújvár felé!» mondá a kocsisnak. - -Senki sem kisérte, senki sem tartóztatta. - -Aznap korán reggel már a haditörvényszék előtt állt Ocskay László. - -Künn a piaczon a hajduság, a népség lázongva gyülekezett, s ordítva -követelte rettentő halálát. - -A legszörnyűbb halál nemével kell neki meghalni, a mivel csak országos -gonosztevőket szoktak kivégezni. - -Hasztalan volt már Ocskay Lászlónak a fölébredése, hasztalan mondta el a -vérbirák előtt, mi végzetes lánczolata az eseményeknek sodorta alá ebbe -a mélységbe; hasztalan esküdött, hogy ha még egyszer kezébe adják a -kardját, minden vétkét lerója hűségével! Késő volt már. Kimondták rá a -halált, a legszégyenteljesebb, a legirtóztatóbb halált: a karóba -huzatást. - -Ekkor a testvére, Sándor, odaborult Csajághy lábaihoz, s könnyeivel -áztatva annak a kezeit, könyörgött kegyelmet szerencsétlen bátyja -számára; saját érdemeit, hűségét, szenvedését a hazáért mind -fölemlegette. Elfeledkezett róla, hogy az elitéltnek ellensége, el arról -is, hogy birája, el arról, hogy ő a szegény letiprott magyar, ez meg a -vérében gázló hitszegő: – csak az jutott eszébe, hogy testvére. - -Csajághy szive nem lágyult meg; de igazságot tartott. - -A mérlegre tette az öccs érdemeit, szeretetét, hűségét a bátyja vétkei, -hűtlensége mellé: s megkegyelmezé Ocskay Lászlót a szégyenteljes -haláltól a nemes embereket megillető pallos-halálra. Az is nagy kegyelem -volt. - -De meg kell neki halni! - -Mikor az itélet kimondatott, nagy trombitaszóval érkezék meg a piaczra -Heister levelével a gyorsfutár. - -Csajághy átvette a levelet, s felbontá azt a törvényszék előtt. - -– Heister azzal fenyeget bennünket, hogy ha mi kivégeztetjük Ocskay -Lászlót, ő meg lefejezteti a tőlünk elfogott három vezért. – No hát -feleljük neki ezt: – «ha kegyelmed levágat az egy Ocskay Lászlóért három -kurucz főtisztet, – akkor mi megöletünk hét császári fogolytisztet; -köztük Illert, Schenket, Zichyt, Ritschánt, a kik kezeink között vannak! -Ez a mi válaszunk! - -Ezzel bocsátá vissza Csajághy Márton a küldönczöt. - -S ezt határozva, kettétöré a fekete pálczát, s odadobá Ocskay László -lábaihoz. - -Csak annyi időt hagytak még neki, hogy végrendeletet irhasson. - -Azt Ocskay László elvégzé olyan nyugalommal, mint a ki sorsával -leszámolt s hazamegy pihenni. - -Öcscse Sándor egy pillanatra sem hagyta el többé. - -Mikor készen volt a végrendeletével, azt mondá öcscsének: - -– Meg van még nálad az a levelem, a mit egykor azzal a szóval adtam át, -hogy bontsd fel majd akkor, ha meghalok. - -– Nálam van. - -– No hát bontsd fel. - -– Bátyám! - -– Bontsd fel, itt az ideje. Akarom, hogy most olvasd el. - -A levélben ez állt: - -«Te szeretted Ilonkát, mielőtt én elvettem. Bocsáss meg, hogy -megfosztottalak boldogságodtól. Ha én elvesztem, tedd őt boldoggá. Ugy -légy áldva, a hogy ezt tenni fogod. - -Bátyád: László.» - -Sándor meg volt zavarodva, hogy titkát elárulva látta. - -– Neki is megirtam ezt. Levelemet te fogod neki átküldeni, -végrendeletemmel együtt. Én e szegény nőnek a szivét darabokra törtem: -alkosd még egyszer egészszé. Az ő anyja megátkozta (az én bűnömért) az ő -gyermekeit, légy nekik atyjuk, s fordítsd el róluk az átkot. Most hagyj -magamra; – Istennel akarok kibékülni. - -Azzal megölelték, megcsókolták egymást, László azt súgta Sándornak még -egyszer: «Légy atyja gyermekeimnek». - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Alig hagyta el Ocskay Sándor bátyja börtönét, midőn egy porlepte lovas -jött vágtatva az utczán, őt keresve. - -Ilonka küldte ezt hozzá, azzal a kéréssel levelében, hogy engedjék őt -bejönni a kurucztábor elővédein keresztül. Őt magát Sempténél -tartóztatták fel. - -Odakünn már verték a dobokon a gyászchamadeot. A vérpad fel volt már -állítva a piacz közepén. - -Ilonka könyörgéseivel még egyszer csodát mívelt. Rábirta a kurucz előhad -semptei parancsnokát, hogy őt keresztül bocsássa a hadvonalon. Ha jókor -érkezik Érsekújvárra, bizony kiimádkozza őt még a hóhértól is, mikor az -már a pallosát emeli föléje. - -Szegény nő, hogy néz ki folyvást a hintó ablakából, epekedő arczczal, ha -nem jön-e már Érsekójvár? - -Végre feltünt előtte a láthatáron a síkon kiemelkedő bajorsáncz. - -Azon a sánczhatáron meredt föl egy magas árboczfa. S ennek a hegyén volt -valami gömb. Az alkonyég sápadásában oly rémletes volt ez az égremeredő -sötét jel. - -«Mi lehet ez a sötét jel?» kérdezé magában borzadozva a kétségbeesett -nő. - -Mielőtt oda érkezett volna, egy lovag jött vágtatva eléje. Ocskay Sándor -volt. - -– Vissza! vissza! – kiáltá a lovag, a mint Ilonkát felismerte, s -feltartóztatta erőszakosan a robogó lovakat. - -Ilonka kiszökött a hintóból s odafutott Ocskay Sándorhoz. - -– Mi az ott? Mi az ott? kérdezé arra a rémjelre mutatva ott a sötét -sánczorom felett, megragadva kezeivel Sándor karját. - -– Óh ne kérdezd! ne nézz oda! Fordulj vissza! rebegé Ocskay Sándor, -keservesen zokogva. - -A testben, lélekben összetört nő eszméletlenül rogyott össze. - -Az a rémjel ott a távolban – az egykor legbálványozottabb férfinak a -feje volt, árboczhegyre tűzve. - - - - -POROK ÉS HAMVAK. - -Heister szavának állt. A mivel fenyegetőzött, betölté. A kivégzett -Ocskay Lászlóért lefejeztetett három kurucz vezért. - -Erre aztán megint a kurucz-vezér itéltette halálra a hét fogoly osztrák -vezértisztet, azok között Ritschánt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Lélekfájás ezekre az időkre visszagondolni! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ocskay Lászlót eltemették, künn a szabad mezőn, nem megszentelt földbe; -jeltelen sírba, még csak keresztet sem tettek a fejéhez. Csupán sűrű -tövissel vették körül, mint a pogány időkben a villámütés félelmetes -helyét. - -Úgy sem fogja azt látogatni senki. - -Egy reggel a czirkáló őrjárat egy női alakot látott meg e síron fekve. - -Odamentek, megszólították. Arczczal feküdt a síron, nem felelt. -Költötték: nem ébredt. - -Egy török-kés volt nyelével lefelé a sírhalomba megerősítve, felfelé -álló vasával az alvó nő szívén keresztülszúrva. Két karjával átölelte a -sírt. - -Voltak, a kik ráismertek benne a szép Szunyoghy Ozmondára, született -Eszterházy grófnőre. - -Annyira szerette-e őt, hogy képes volt megölni, s úgy egyesülni vele a -halálban? Ő vitte-e imádott bálványát, kiszámítva a vérpadra, hogy a -sírban legyen az övé? – Átvitte e titkot a másvilágra, s bizonyára -kegyelmes bírára talált, a ki nem emberek gondolatai szerint ítél, a ki -nem azt nézi, hogy mit tettünk? hanem azt, hogy mit éreztünk? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Még abban az évben utoljára hangoztatták a tárogatók a szvihrovai nótát -a Kárpátok ormairól, mikor Bercsényi búcsút vett hazájától örökre. - -Rákóczy hadseregének maradványai a majtényi síkon lerakták a fegyvert. A -négyszögü tér, a hol az megesett, be van kerítve sánczczal, s ma már -sűrű erdő, bozót nőtte azt tele. Soha ember be nem lép a bozótba, vadász -nem keres ott zsákmányt, vándor nem vág utravaló pálczát a gesztjéből: -ott valami kisért! - -Pálffy János, a bán, és Károlyi Sándor, Rákóczy vezére megalkudtak a -békekötésben: szathmári békekötésnek hívják azt az okmányt. - -I. József már azt nem érte meg: ifjan halt el a hadjárat bevégezte -előtt. - -A békekötés után Ocskay Sándor hazatért birtokaira, miket a conventió -visszaadatott neki. - -A krónika azt mondja, hogy a béke helyreálltával nőül vette -szerencsétlen bátyja özvegyét, Tisza Ilonát. Ocskay Lászlónak egy -gyermeke sem ért emberkort. A hatalmas, nevezetes Ocskay családnak -Ocskay Sándor a törzse. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ez volt a története azoknak, a kik szerettek, és a ki szeretve volt mind -a vérpadig. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Vágjad uram, vágjad, mért lettek kutyákká?] - -[Footnote 2: Pálffy bán szavai.] - - - - -TARTALOM. - -II. KÖTET. - - A vak lövések 1 - A fehér barát 11 - A budetini borz 21 - Az édes otthon 47 - Idegen háznál 60 - Circe 70 - A rák «fordulóban» 77 - A kik a holdra esküsznek 87 - A feltalált régi jó barát 90 - O du liber Augustin 105 - A két kereszt 121 - A Krethi és Plethi 126 - Rákóczy villáma a császár előtt 140 - A végzetes golyó 153 - Az anyai ház 164 - Két kincs közül az egyiket 176 - Életre-halálra 193 - Elvesztve örökre 208 - Háromélű dákos 217 - Egész a fenéken 221 - A végső kisérlet 230 - Porok és hamvak 236 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -43 |En nem vagyok |Én nem vagyok - -47 |csabító varázs |csábító varázs - -99 |el ís szórta |el is szórta - -159 |Uljön le |Üljön le] - - - - - - -End of Project Gutenberg's Szeretve mind a vérpadig (2. rész), by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZERETVE MIND A VÉRPADIG (2. RÉSZ) *** - -***** This file should be named 62436-0.txt or 62436-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/4/3/62436/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org Section 3. Information about the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - diff --git a/old/62436-0.zip b/old/62436-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 1e7dedf..0000000 --- a/old/62436-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62436-h.zip b/old/62436-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 7dcac63..0000000 --- a/old/62436-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62436-h/62436-h.htm b/old/62436-h/62436-h.htm deleted file mode 100644 index 02a16f6..0000000 --- a/old/62436-h/62436-h.htm +++ /dev/null @@ -1,8544 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Szeretve mind a vérpadig (2. -rész) by Mór Jókai</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -/* line-height: 2em; */ -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -p.i2 { - text-indent: 3em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { -/* margin-left:5%; */ -/* width: 90%; */ - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i4 { - display: block; - margin-left: 2em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i16 { - display: block; - margin-left: 8em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -Project Gutenberg's Szeretve mind a vérpadig (2. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll -have to check the laws of the country where you are located before using -this ebook. - - - -Title: Szeretve mind a vérpadig (2. rész) - Történeti regény a Rákóczy-korból - -Author: Mór Jókai - -Release Date: June 20, 2020 [EBook #62436] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZERETVE MIND A VÉRPADIG (2. RÉSZ) *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -</pre> - -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_238">238</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"http://books.google.com/books?id=k-hkAAAAMAAJ">http://books.google.com/books?id=k-hkAAAAMAAJ</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR<br /> -ÖSSZES MŰVEI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">NEMZETI KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">LXVIII. KÖTET</span></p> -<p class="center"><span class="caption">SZERETVE MIND A VÉRPADIG. -II.</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1897</span></p> -<hr class="chap" /> -<h1>SZERETVE MIND A VÉRPADIG</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">TÖRTÉNETI REGÉNY A -RÁKÓCZY-KORBÓL</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JÓKAI MÓR</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">II. RÉSZ</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -TULAJDONA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1897</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h2>A VAK LÖVÉSEK.</h2> -<p>Ocskay mindenféle mámor-undorra ébredt fel. Kellemetlen érzések -mind: a bor mámorának, a gyönyör mámorának és a dicsőség mámorának -az undora. Ocskay együtt érezte mind a hármat. Az egyiket a hátában -érezte, a másikat a szivében, az utolsót, hahj! azt az egész -valójában!</p> -<p>Szép mulatság várt rá odakünn a «platz»-on.</p> -<p>Jött a vert had mindenfelülről: gyalog és lovas egyszerre. A -gyalogok még jobban tudnak futni, mint a lovasok. Volt ott ezer -ember is egyrakáson, de abból tíz nem tartozott egy ezredhez. Kék -hajdu, zöld hajdu, sárga huszár, veres huszár, palotás, dragonyos, -pattantyús, összevissza. Zászló egy sem, tiszt sehol. Lármázni -tudtak minden nyelven, magyarul, tótul, lengyelül, svédül, németül; -de hallani nem akartak semmi nyelven. Valami rendet csinálni -közöttük, arról szó sem volt. Nem is lett volna kivel. A kiket -Jávorka az éjjel az Isztriczén fekvő Ocskay-ezredből lóra tudott -ültetni, alig tesz két századot. Azokkal a futó vert hadat fel nem -lehet tartani: inkább attól kellett félni, nehogy azokat is magával -ragadja. A nagy vészlármájukkal a futók már eddig is demoralizáltak -mindenkit, a ki utjokba esett. Azt hiresztelték, hogy harminczezer -német jön a sarkukban aztán mágneses golyóbissal lövöldöz, hogy -minden golyó emberbe talál.</p> -<p>Aztán éhesek voltak pogány módon. Tegnap óta egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> harapást nem -ettek. A prófont is mind ott veszett Trencsén alatt. Valahány -csapat jött, az mind oda tódult Ocskayhoz a kastélyba s kenyeret, -húst, bort követelt.</p> -<p>Ocskay szidta őket, mint a jégeső.</p> -<p>– Hát koldusbiró vagyok én? Ott volt előttetek az ellenség, mért -nem ettétek meg? A hol dolgoztatok, ott kérjétek az ebédet.</p> -<p>Hanem a kurucz atyafiak egészen eltérő véleményen voltak. Nekik -ha nem adnak, vesznek maguk. Délig tele volt minden ház -marodeurökkel; félő volt, hogy estig szőröstül-bőröstül feleszik az -egész falut.</p> -<p>Ocskay megkisérlé egyes csapatokat öszszeterelni, rendbe -állítani; de mire hátat fordított nekik, már nem voltak sehol. Mind -requirálni mentek.</p> -<p>Azután meg azt kisérlé meg, hogy eltolonczozza őket előbbre. -Akkor meg nem birta őket a helyükből kimozdítani. A kiket a falu -egyik végén kiterelt, a másikon visszakerültek, ismét ott voltak a -nyakán. Puska csak minden tizediknél, ha volt: nagyon alkalmatlan -utitárs a szaladásban, a lovak meg a rogyásig kifáradva. A -gyalogság égre-földre esküdött, hogy addig nem találja meg a lábát, -míg jól nem lakott.</p> -<p>Egyszer aztán jött valaki a segítségére Ocskaynak, a ki csodákat -tudott mívelni. Egy csapat mezei lovas. Vágtatva jöttek Ugrócz -felől s a milyen tágan kifért a szájukon, úgy ordították végig az -utczán: «Itt jönnek a ráczok!»</p> -<p>Erre a rémkiáltásra egyszerre ott hagyta a vert had az elfoglalt -tanyákat, félig nyúzott ökröt, kemencze kenyeret, s futott -szerteszéjjel, szaporítva a vészüvöltést: «a ráczok, a ráczok»!</p> -<p>– Na nézd, hogy futnak a ráczok elől! monda keserves kedvében -Ocskay Jávorkának. Tegnap még az egész világ kevés volt nekik -ellenségnek, s ma elég a ráczok veres köpenyege, hogy a világ -végéig szaladjanak tőle. A bika elszalad a vörös posztótól. Így -tesznek mindig. Ha egy csatát megnyerünk, akkor szűk nekik Európa, -<span class="pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3">-3-</a></span> -ha meg egyet elvesztünk, a rókalyukba is be akarnak férni.</p> -<p>No, az az egy jó volt a dologban, hogy a falu hamar kitisztult a -sereghajtó hadtól; nem fájt már senkinek a lába, se a lova nem volt -fáradt; hanem meg volt mellette az a baj, hogy a ráczok csakugyan -jönnek. A toronyba állított őrök jelenték, hogy az ugróczi úton -nagyon vereslik valami. Az a szerezsánok veres köpenyege.</p> -<p>Ocskay leküldé Jávorkát a századosaihoz, hogy indítsák meg az -alattuk levő lovasságot s verjék vissza az ugróczi úton közeledő -ellenséges csapatot, a mi utoljára is alig lesz egyéb egy -kémszemlésző portyánál.</p> -<p>Nemsokára visszajött Jávorka azzal a szép hírrel, hogy a -századosok nem tanácsolják azt a kisérletet, a csapataik hangulatát -tekintve. A katonák nagyobb része még most is kótyagos, s nincs -semmi kedvük a verekedéshez.</p> -<p>– Itt van ni! Hát az egyik azért nem akart verekedni, mert éhes, -szomjas, a másik meg azért nem, mert sokat ivott-evett. És így -megérem azt, hogy magamnak is el kell szaladnom a ráczok elől.</p> -<p>– Nem magadnak, édes vezérem, mert mi is veled futunk.</p> -<p>– Ezer sánczárok tele ördöggel! (Ez volt akkor a legnagyobb -káromkodás.)</p> -<p>E pillanatban érkezik a «kertek alól» nagy török sípszóval egy -csapat, valami háromszáz lovas. Nagyon megbámulták őket. A ki most -török sípokat fuvat masirozás közben, az nem tudja még, hogy mi -történt? Honnan cseppennek ezek ide?</p> -<p>Mindjárt meg lett oldva a talány, a mint a csapat közelebb jött. -Az egyenruhájok kibeszélte, hogy kicsodák.</p> -<p>– Hahhó! hisz ez a rongyos gárda! kiálta Ocskay. Valami ötlött -az eszébe. «Vágtassunk eléjük», mondá Jávorkának; «a míg össze nem -jönnek a többi bús magyarokkal»!</p> -<p>Azzal a lóra kapott s a felvonulók elé tartott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span></p> -<p>«Azok» voltak biz azok: a rongyos gárda. A hány, annyiféle -mundurban; a legtöbb egy ingre vetkőzve a nagy melegben. Borbély -Balázs jött legelől: az volt a vezérük.</p> -<p>– Soha jobbkor, karikalábu szent öcsém, Balázs! kiálta rá Ocskay -messziről. Honnan jöttök?</p> -<p>– Temetvényről.</p> -<p>– Nem hallottátok az ütközetet?</p> -<p>– De hallottuk a szotyákoktól, hogy nagy futás van erre -felé.</p> -<p>(A rongyos gárda most már spekuláczióra üzte a hadi mesterséget: -nem volt olyan bolond, mint a hadjárat elején, hogy ő kezdje a -hajczihőt; ő a végén szokott inkább megjelenni, a mikor a -dividendára került a sor; addig ott tartogatta magát egy várban, -meg annak a Podhrágyában.)</p> -<p>– Futás bizony. De még milyen nagy! Szétverte Bercsényi a -németet csunyáúl! Most azt kergetjük: hol mi elől, hol ők hátul. -Épen itt kerítünk meg most egy csapat ráczot, a ki erre felé -tévedt. Akartok-e részt kapni a veres köpenyegből?</p> -<p>De hogyne akartak volna? Nem értették meg a szójátékot: «hol mi -elől, hol ők hátul». Egyszerre csupa lárma, kiabálás lett az egész -csapat: «hol az a rácz»?</p> -<p>– Gyertek velem! viszlek rája.</p> -<p>Akkor meg már épen a tüzes ördög ellen is mentek volna, ha -Ocskay vezeté őket. Azzal «rajta Miska, rajta!»</p> -<p>Ocskay szerencsésen kivitte őket a faluból az országútra, -mielőtt a többi kuruczok savanyú pofáitól ezek is elbusulták volna -magukat. Az országúton ott lehetett már a porfelleg között látni a -közeledő veres köpenyegeket.</p> -<p>A rongyos gárdának nem kellett buzdítás, sarkantyúba kapta a -lovát, neki rugaszkodott a szemközt jövőnek s egy gondolat alatt -szerteszét piroslott a mező a veres köpenyegtől. Nem az «oroszlánt -keresték azok, csak a nyomát.» Ocskay a rongyos gárdájával a báni -erdőig vágta a futamodókat: <span class="pagenum"><a name="Page_5" -id="Page_5">-5-</a></span> nem is mentette meg az egész csapatot a -teljes lekonczoltatástól egyéb, mint a sűrű bozót, a hová lóháton -nem lehetett utána törtetni.</p> -<p>Hanem itt azután új ellenség bukkant ki az erdőből a kuruczok -elé. Ocskay ismerte őket egyenruhájukról. A Schlick vértes-ezred -csapatja volt az. A számukat nem lehetett tudni, mert az erdőben -álltak. Ocskay hadjárati tapasztalataiból tudta, hogy az ilyen -kémszemlészetre nem szoktak nagy haderőt kiszakítani, s azért -rohamot fuvatott ellenük, «rajta kurucz!»</p> -<p>Hanem akkor oda állt Borbély Balázs a lova feje elé, keresztbe a -maga lovával, s elkezdett higgadt bölcsességgel beszélni.</p> -<p>– Megállj csak előbb egy szóra, kedves vezérem; nem kell az -embernek hebehurgyáskodni, mert megégetheti a körmét. Nem -tudhatjuk, hogy a vasasok hányan vannak ott benn az erdőben? Aztán -ha mi támadunk, hegynek fel rohanunk s az nem egészséges.</p> -<p>Ocskay végignézett a czimboráján. Hát már a rongyos gárda is -számlálja az ellenséget? hát már Borbély Balázs is a jobbik eszét -veszi elő, mikor rohamra kell menni? Szépen vagyunk.</p> -<p>– Hát mit gondolsz? kérdé Borbély Balázstól.</p> -<p>– Tartsunk elébb haditanácsot.</p> -<p>– Tudsz francziául?</p> -<p>– Nem többet annál, hogy «ü le koma, itt a kű!</p> -<p>– No hát az épen elég. Ülj le koma, ott a kű! Álljatok fel az -országút mellett két felől a cheval, két escadronnal, egy escadron -maradjon en reserve; egy detachement igyekezzék a bozóton keresztül -az ellenséget flankirozni; két róta eklerőrnek harzelirozza az -ellenséget frontban.</p> -<p>– Köszönöm, elég volt már a francziából. Mindent -megértettem.</p> -<p>A kuruczság is felállt hadirendben, az erdővel szemközt.</p> -<p>Ocskaynak eszébe jutott, hogy épen így állt Zólyomnál, és épen -így Strázniczánál szemben, álló egész nap, kurucz <span class= -"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> és labancz s -nézett farkasszemet egymásssal, várva, hogy a másik támadjon.</p> -<p>Az is eszébe jutott, hogy a zólyomi ütközetben úgy tudták a -vezérek nemakaródzó hadaikat egymásra rávinni, hogy maguk -kinyargaltak a tér közepére s kihitták egymást személyes -párviadalra. Szokás volt az akkoriban. Ő is megpróbálta.</p> -<p>Végig lovagolt a hadrendbe felállított rongyos-gárda előtt, s -megszólitá a török-sípfuvó trombitást.</p> -<p>– Hej fiam! tudod-e a nagyszombati nótát?</p> -<p>– Hogy ne tudnám!</p> -<p>Szép nóta volt; de a hozzávaló verset még nem igen énekelgették -a közvitézek: azt csak az urak danolták maguk között.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Jaj már minekünk<br /></span> -<span class="i4">Magyar nemzetnek,<br /></span> <span class= -"i0">Kik feltámadtunk<br /></span> <span class= -"i4">Rebelliseknek.<br /></span> <span class="i0">Szuhay Mátyás, -Esze Tamás<br /></span> <span class="i4">Kopasz -fejének<br /></span> <span class="i0">Nagy pipáju, kevés -dohányu<br /></span> <span class="i4">Magyar -nemzetnek.»<br /></span></div> -</div> -<p>– No hát fujdogáld ezt nekik.</p> -<p>A török-síp fujta a nagyszombati nótát, Ocskay László pedig -sarkantyúba kapta a paripáját, kivágtatott egyedül egymagában a -szép tarló mezőre s annak a közepére érve, a honnan jól -meghallhatták a hangját, elkezdett átkiáltani a németekhez, -körültánczoltatva a paripáját, s magasra emelve a kardját:</p> -<p>– Héj, német: nem vesz apád csibét? hallod-e. Kinek van lelke -ide jönni egy pár barátságos kardcsapásra?</p> -<p>A vasasok csapatjából rögtön kivált egy vezéri alak, s az is -egyedűl, minden kiséret nélkül, odanyargalt Ocskay elé. A vállán -átkötött széles écharpe, a tollas föveg igen magas tiszti rangra -vallott nála.</p> -<p>Mikor egészen közel ért, Ocskay meglepetve ismert rá. -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> -Ez maga volt a bán, Pálffy János: a trencséni szomorú ütközet -diadalmas hőse.</p> -<p>Egymásra nyargaltak s aztán öt hat kardvágást váltottak -egymással, a minek nem volt más eredménye, mint ugyanannyi csorba a -kardok élén. Akkor mind a kettő visszarántotta a paripáját.</p> -<p>– Hagynók abba, brigadéros uram. Szólítá meg előbb a bán -Ocskayt. Úgy sem tudja egyikünk is megvágni a másikat. – Sok -mindenféle oknál fogva. – Ugyan mit akar kegyelmed ezzel a rongyos -pereputytyal itten?</p> -<p>– Kegyelmeteknek a fényes uniformisát még ennél is rongyosabbra -tépni.</p> -<p>– Próbálná meg! Ha a saját ezredével volna itt kegyelmed, nem -mondom, hogy szivesen nem látnám. Még ma mind az én vendégem lenne. -De Borbély Balázs rongyos gárdája a pokolnak kell – ajándékképen -is.</p> -<p>– De annak a háta mögött ott van az én egész ezredem.</p> -<p>– Nincsen biz az, brigadéros uram. Van kegyelmednek Isztriczen -legfeljebb kétszáz kurucz lovasa nyeregben, a melyiknek csak a fele -józan: tudniillik a lova.</p> -<p>– De ott vannak az öcsém Sándor, Csajághy Márton pihent -ezredei.</p> -<p>– Nincsenek biz azok, brigadéros uram, mert azokat leküldték -Érsekujvár felé. Jobban tudom én azt, mint kegyelmed. Jobb lesz, ha -mint jó barátok válunk el egymástól, az az, hogy «jó» ellenségek: -kegyelmed se kisérgessen engem, én sem kegyelmedet.</p> -<p>– Valljuk meg az igazat, bánus uram, kegyelmed is gondol -olyanformát: hátha ez a bolondfejü Ocskay most ezzel a rongyos -gárdával külön kaphatja a trencséni hérost, s még felcsufolja a -diadala végén?</p> -<p>– Hát az sem lehetetlen.</p> -<p>A két szemközt álló dalia csak ilyen csendesen beszélgetett -egymással; a paripák prüszkölve kapálták patáikkal a tarlót. -<span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span></p> -<p>– Hogy van odahaza a kedves familiája kegyelmednek? szólt a -bán.</p> -<p>– Köszönöm kérdését, mind egészségesek.</p> -<p>– Vigye meg kedves asszonyának az én feleségem üdvözletét. -Nagyon rám kötötte, hogy ha találkozom kegyelmeddel, el ne -mulaszszam átadni.</p> -<p>– Nagyon örülni fog rajta.</p> -<p>– No már most hát Isten megáldj. Alá is út, fel is út! Én -jobbra, kegyelmed balra: a míg az utaink megint össze nem -találkoznak.</p> -<p>Azzal megint kettőt-hármat vágtak egymásnak a kardjára s aztán -megfordultak, széjjel mentek.</p> -<p>Mikor valami harmincz lépésnyire távoztak egymástól, a bán -visszakiáltott Ocskay Lászlóra.</p> -<p>– Brigadéros uram! Kegyelmedre sok szem néz. Nehogy valami -mendemonda szófia beszéd keveredjék belőle: nem jó volna, ha -kilőnénk egymásra pisztolyainkat?</p> -<p>– De ez jó lesz.</p> -<p>Aztán mind a ketten kilőtték egymásra a pisztolyaikat. A golyók -elfütyöltek erre-arra. A két vezér visszament a maga -csapatjához.</p> -<p>A bán hamarább odaért a vérteseihez, s rögtön a megérkezése után -hangzott a vezényszó, a mire az erdő szélen felállított katonaság -megfordult, s visszahuzódott a sűrűbe.</p> -<p>Erre aztán a kuruczságnak megint nagy kedve lett volna utána -vágtatni a visszavonuló ellenségnek, s nagy volt a zugólódás, mikor -Ocskay szájából meghallották a parancsszót, hogy ők is -visszavonulnak Isztriczére.</p> -<p>Az volt a szokás, hogy a közvitézek belebeszéljenek a hadvezér -parancsolataiba. A trombitás volt az ezred szája.</p> -<p>– Brigadéros uram! Jobb szeretnők, ha támadót fuvatna kegyelmed! -Mind megennők azt a szarvasbogárnak öltözött németet odaát. Had -fujjam a népnek azt a nótát, hogy «Hát a nénéd él-e még? Hát a foga -ép-e még? Rád-é, <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span> rád-é, rád-é rád, Rád-é vicsorítja még? (Ez -volt a lovasság kedvencz csata-indulója.)</p> -<p>– Csak te fujd fiam azt a nagyszombati nótát.</p> -<p>De még Borbély Balázs is ungorkodni kezdett. Hogy de már mégis! -Egy kis próbát csak illett volna tenni! Hátha a német parókáját -elhozhattuk volna? Olyan jól kezünkben volt most, hogy soha jobban -nem lesz. Mindenkinek jutott a nyereségből, csak a rongyos gárda -megy el üres kézzel.</p> -<p>Ocskay aztán oda dümmögött neki a fülébe.</p> -<p>– Ne kivánj magadnak abból a nyereségből. A te rongyos gárdád az -utolsó csapat, a mi veretlen marad a hadseregből: szétverte az -ármádáinkat tegnap Pálffy bán, teljes tökéletesen. A fejedelem is -nehéz sebbe esett. Az ő menekülését védtük most ezzel a -visszacsapással.</p> -<p>Borbély Balázsnak is lekonyult erre az orra, hüvelyébe -taszította a kardját, nem szólt többet, csak annyit mondott -vezényszónak, hogy «úpré púpos!» s a ki azontúl hozzá szólt, -mindenkit azzal gyanusított, mintha nem törvényes szülötte volna az -apjának.</p> -<p>A zúgolódó rongyosgárdának aztán be kellett érni azzal, hogy -visszatérőben a mezőn levágott rácz gyalogokat kifosztogathatta, a -veres köpenyegeket fel is vették magukra, úgy parádéztak velük nagy -kevélyen, a mikor Isztriczére visszatértek. Iszonyú nagy volt a -dicsekedésük. A ráczokat úgy kiirtották, hogy egész Ráczország -üresen maradt, azután meg Pálffy bánt magát kergették meg -valamennyi vasas ezredével: csak annak köszönheti megmenekülését, -hogy jobb lova volt, meg a nagy erdőnek.</p> -<p>Erre a diadalhirre aztán Ocskay lovasságának is egyszerre dühös -kedve támadt a verekedéshez; most már ők is mennek.</p> -<p>– Mentek fiaim, alunni. Mondá nekik Ocskay László. -Megérdemeltétek: sokat fáradtatok az éjjel.</p> -<p>Már ő akkor bizonyos volt felőle, hogy Pálffy bán nem fogja a -további üldözést megkisérteni. «Ezért» is, meg «amazért» is. -<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span></p> -<p>Odafenn a kastélyban vártak reá már a futároktól hozott levelek: -«Ocskay László brigadéros uramnak. Ibi, ubi.»</p> -<p>Azok között volt Bercsényinek három levele.</p> -<p>Mind a három más, egymással ellenkező rendelkezést tudatott -vele. Találgathatta, hogy melyik a legutolsó keletű.</p> -<p>Annyit megtudott belőlük, hogy a fejedelem szerencsésen -elmenekült a Nyitrán túl Zerdahelyre. A kapott sebe nem veszélyes. -Azt úgy kapta, hogy a mint felzavart hadának rendbeszedésére -rohant, két mély vizmosáson kellett átugratnia a lovával; ezt -szerencsésen meghaladta, de a harmadik meredeknél a lova belebukott -a mélységbe s nyakát szegte: maga a fejedelem estében félrevetette -magát s így kerülte el az agyonzúzatást, de az arczát megütötte és -elájult; most már ismét talpon van s rendeleteket oszt. Személyét -nem kell félteni, az éjjel Vak Bottyán hatszáz válogatott lovast -küldött a védelmére: azok megvédik a Nyitra hidját.</p> -<p>A harmadik levélből azonban azt értette meg Ocskay, hogy az -éjjel tartott haditanácsban elhatároztatott, miszerint Ocskay -Sándor és Csajághy Márton a maguk csapatjaival siessenek le -Érsekujvárra, az erősség védő seregét szaporítani; Ocskay László -pedig menjen a hegyek között a saját ezredét összeszedni.</p> -<p>Ez arra volt jó, hogy Ocskay László mellől el legyen távolítva -az a két alvezér, a ki az isztriczei találkozásnál olyan hatalmasan -pártját fogta neki a fővezérrel szemben.</p> -<p>Aztán pedig ennek a két embernek az eltávolításával megszünt az -őrállás Ocskay László fölött. A kik vigyáztak rá, a kik féltették, -hogy eltántorodik, a kik szivének, lelkének gondolatait -ellenőrizték, azok lettek tőle messze elszakítva.</p> -<p>Most már szabad a vásár!</p> -<p>De hát, hogy tudhatta ezt a bán hamarább, mint maga Ocskay -László? <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span></p> -<h2>A FEHÉR BARÁT.</h2> -<p>A fővezér egyik levelében az is meg volt hagyva Ocskaynak, hogy -a dandárához tartozó Szalay-ezredet küldje le Bottyánhoz. Most a -félszemű hősre volt bizva a föladat: a győzelmes császári tábort -előnyomulásában föltartóztatni, míg ugyanakkor Eszterházy kurucz -vezér egész hadtestével Ausztriába tört be s egész Bécsig -nyomult.</p> -<p>Ocskay megküldé a rendeletet Szalaynak, hogy az alatta levő -tizenkét zászlóval rögtön siessen a Nyitrától lefelé Érsekujvárnak. -Másnap már ott volt az ezredese a tiszteivel együtt s jelenté, hogy -beérkezett a rendelet szerint.</p> -<p>– Hát a zászlók? kérdezé Ocskay.</p> -<p>– Itt vannak mind az udvaron.</p> -<p>– Nem látom.</p> -<p>– Dehogy nem. Ott vannak a szekéren.</p> -<p>Csakugyan ott hozták egy parasztszekérre rakva mind a tizenkét -standárt.</p> -<p>Ocskay minden rossz kedve daczára kénytelen volt nevetni.</p> -<p>– Hát a hozzávaló legénység?</p> -<p>– Az mind hazament. Már minálunk ez a szokás: ha valahol -megvernek bennünket, minden ember hazaszéled. Nem maradt velem más, -mint a tisztek, azokkal végeztetem az előőrsi szolgálatot.</p> -<p>– No hát jól van. Vigye el kegyelmed a tizenkét zászlóját Vak -Bottyánhoz.</p> -<p>Épen ilyen eredményre jutott Ocskay a Balog és Csáky ezredeivel. -Azoknak is csak a tisztei maradtak meg a zászlóknál.</p> -<p>Az már bebizonyodott igazság volt, hogy a kurucz sereg nagy -tömegben, rendes haditerv szerint megütközni nem tud.</p> -<p>Maga Bercsényi keserüségében azt irja a kurucz hadról: -<span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span> «A hadaknak oszlása a szokott nyavalyánk. -Elébb fogy el a prófontja, mintsem megeszi; előbb szakad mundurja, -mintsem elkészül; előbb fogy el kongója, mintsem kiosztjuk; előbb -tudja okát, miért nem győzhet, mintsem reá indul.»</p> -<p>Ocskay lelke végképen elcsüggedt. Rettenetes gondolat egy mindig -győzelemhez szokott hősnek, hogy egy olyan sereg vezére legyen, a -mely az ellenség trombita szavára az erdőnek szalad.</p> -<p>Eszébe jutottak lelkének terhei. Régóta nem gyónt már. Pedig -nagyon buzgó katholikus volt. Azonban nem volt bizodalma a -papokban. Könnyű volt a protestáns hitre áttérés, s ha egy -franciscanus, a kinek a titkait bűnbánattal a fülébe súgja, holnap -kálvinistává lesz, hát azt semmi sakramentum nem kényszeríti többé -az ő gyónástitkának zár alatt tartására.</p> -<p>Egészen a szive titkos vágyai szerint történt hát, hogy egy este -odaérkezett a táborába (mindössze kétszáz embere volt) egy fehér -barát, a præmonstratensisek rendéből, a ki átutazóban volt, a -fejedelem táborából. Ocskay László egy régi kedves iskolatársát -ismeré fel benne, Mednyánszky Pált.</p> -<p>Ennek gyónta meg minden bűnét.</p> -<p>Mikor készen volt vele, s megkapta az absolutiót, akkor azt -mondá neki a fehér barát:</p> -<p>– Már most én gyónok meg neked.</p> -<p>– Nekem?</p> -<p>– Igen. Én előttem most sem vagy egyéb, mint pap. A kinek a -homlokát a szent chrysmával beolajozták, az le nem törölheti azt -onnan csak úgy egy kendővel. Az egész világ előtt lehetsz -brigadéros. Nekem csak collega vagy. Hajtsd hozzám a füledet s -hallgasd meg, a mit én fogok gyónni.</p> -<p>– Hallgatom.</p> -<p>– Legelőször is, confiteor, hogy én nem Rákóczy híve vagyok; -hanem a koronás királyé. <span class="pagenum"><a name="Page_13" -id="Page_13">-13-</a></span></p> -<p>Ocskay összerázkódott. Minő nehéz gyónástitok ez!</p> -<p>– A fejedelemnek ellentmondok, mert ő még azon nagy Istencsapása -után is, a mely hadseregét Trencsén alatt érte, a kálvinista porosz -királyt akarja a magyar trónra hozni, s e végett szövetséget kinál -a protestáns államoknak, Angol-, Porosz-, Hollandországnak, és az -orthodox muszka czárnak a katholicismus megrontására.</p> -<p>– Igazak-e ezek?</p> -<p>– Papi hitemre mondom. Confiteor továbbá, hogy egészen helyeslem -Bezerédy Imrének azon ajánlkozását, miszerint Pálffy bánhoz egész -dandárával együtt átálljon.</p> -<p>– Micsoda? Bezerédy Imre? A tábornok?</p> -<p>– Vezértársad. A királypárthoz fog állni, alvezéreivel Botka -Ádámmal, Szegedi Istvánnal együtt, mihelyt Pálffy hadteste közeljut -hozzá a Dunántúl.</p> -<p>Ocskay teste lúdbőrzött. Ozmonda jóslatai mind sorról-sorra -teljesülnek. Mindjárt ő rajta magán lesz a sor.</p> -<p>– Hallgasd tovább, mondá a fehér barát. Confiteor. Én, a midőn a -fejedelem által megbizattam, hogy egy nagyon fontos levelét vigyem -el Bercsényihez, megsértettem a levéltitkot; mesterséges úton-módon -felnyítottam a pecsétet s kitanultam a levél tartalmát. Ebben a -levélben a fejedelem azt irja a fővezérnek, hogy vigyázzon erősen, -mert «egy áruló» van a hadseregben, a ki az ellenséghez át akar -szökni. És oda volt mellékelve Pyber püspöknek egy levele te -hozzád, a mit utközben elfogtak.</p> -<p>– Én hozzám?</p> -<p>– Igenis. A püspök azt írja neked, hogy «mind azok az ajánlatok, -a mik a minapi három kegylevélben te neked téve voltak, s a miket -oly gorombán elutasítottál, most újból készen állnak a számodra, ha -el akarod fogadni.» Ezért vigyázzanak rád, irja a fejedelem.</p> -<p>– De én hozzám nem is jutott el ez a levél.</p> -<p>– Azért mégis ki vagy péczézve. Halld tovább. Confiteor. Én most -innen Vak Bottyánhoz megyek, de lopva útba ejtem Pálffy bánt, s -elmondom neki, hogy állnak a <span class="pagenum"><a name= -"Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> dolgok? és azt is, hogy te -nálad voltam és veled beszéltem. Ezek voltak, a miket meg kellett -gyónnom. Megadod-e az absolutiót?</p> -<p>Ocskay el volt szörnyedve.</p> -<p>– Mint hadvezérnek, főbe kellene téged lövetnem azokért, a miket -most nekem elmondtál.</p> -<p>– De mint áldozárnak, meg kell adnod az absolutiót; szólt a -fehér barát, ájtatosan letérdelve Ocskay László elé.</p> -<p>– Isten bocsásson meg neked… rebegé Ocskay.</p> -<p>– S mily penitentiát szabsz rám?</p> -<p>– Penitentiát? Te rád? Járj mezítláb a tövisvetésen, a minek a -magját elhintetted. Virraszsz a halottak lelkeivel együtt, a kik -kétségbeesve kimultak. Érezd az ital vizen a hazafiak vérét, a mi -belé vegyült. Lásd ébren és álmodban az égő mindenséget, a mit -felgyujtani segítettél. Hallgasd a milliók jajkiáltását, a századok -átkait, s a lánczok csörgését a legnagyobb csendesség közepett s ne -találd hazádat sehol a földön.</p> -<p>– Megtalálom az égben… Ám ezek mind csupán világi penitenciák, -miket a hős mondott; add fel a kánoni penitenciát, mint piacularis -sacerdos.</p> -<p>– Úgy? Tehát: mondj el tizenkét Paternostert és tizenkét Ave -Máriát.</p> -<p>– És hány Credot?</p> -<p>– Semmi credot! Nincs már a világon «credo!»</p> -<hr class="tb" /> -<p>A fehér barát tovább ment. De otthagyta a töviseket Ocskay -László szive elevenéig verve.</p> -<p>Már ki van péczézve!</p> -<p>Ki vannak ellene adva a titkos rendeletek minden hadvezérnek, -hogy vigyázzanak minden lépésére; őrizzék, strázsálják, -körülkerítve tartogassák!</p> -<p>Pedig még semmit sem vétett, semmit nem mulasztott.</p> -<p>Ezredét, mely a vesztett ütközet hirére épen úgy szétoszlott, -mint a többi, hadnagyaival a Nyitra védelme <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> alatt már -összegyüjteté, az ott várt rá Szkolcsán városában, Blaskovich -István volt az ideiglenes parancsnoka.</p> -<p>Igen! Ez a Blaskovich István! Ez még itt van. Pedig mit jósolt -felőle Ozmonda? hogy ez lesz az első, aki el fogja árulni a -fejedelmet, s átszökik a királypárthoz. S még ime itt van. Hát még -sem oly pontosan teljesül annak a varázslónőnek minden jóslata.</p> -<p>Ez alatt egész csendes lett a világ a Nyitra és Vág közötti -vidéken. Pálffynak, Heisternek más feladata akadt, mint a -szétfutott kurucz sereg után szaladgálni, azt úgy sem érik utól. -Ellenben a Dunántúl, meg Ausztriában ott hatalmaskodtak a kurucz -vezérek, Eszterházy, Balogh Ádám, Vak Bottyán s keservesen -megverték a császári hadvezéreket Kölesd mellett: annyi császári -ágyút, zászlót vettek el, s akkora sirdombot emeltek halottakból, -hogy a trencséni troféumokkal fölért. Heisternek, Pálffynak most -ezek ellen volt sürgős fordulni a fegyverrel. A felföld magára -maradt.</p> -<p>Ocskay László megindult a végőrön álló maradékhadával, hogy a -Blaskovich alatt összegyült ezredét átvegye.</p> -<p>Utközben találkozik Blaskovichnak egy stafétájával, a ki több -rendbeli leveleket hozott a számára. Egyre azok közül ez volt irva: -Cito, citissime! ad proprias manus! (Leggyorsabban! saját kezébe!) -Ez Blaskovich irása volt.</p> -<p>«Kedves barátom, brigadéros uram!</p> -<p>«Kutya van a kertben! A fejedelmet ugyan fölpaprikázák vala a -körülötte levő nemes urak. Nagy dolgok történnek. Félek még csak le -is irni azokat a magam kezével. Itt küldöm azonban Pestvármegyei -főstrázsamester uramnak a levelét, a kit Egerbe küldék a -fejedelemhez, a végből, hogy szorgalmazna az ezred számára némely -zsoldot és munitiót. Az irá sub rosa a következendő levelet. A -melyet is, hogy kegyelmed elolvasson, fölöttébb szükséges. Mert, ha -az abban foglalt vádnak csak egy árnyéka is valóság, akkor én a -magam bőrét ugyan szeretném <span class="pagenum"><a name="Page_16" -id="Page_16">-16-</a></span> fölcserélni akárkiével, más halandó -emberével valóban, de a kegyelmedével haudquaquam.»</p> -<p>(Ez a haudquaquam azt teszi, hogy «éppenséggel nem.»)</p> -<p>Pestvármegyei levelét már felbontva találta Ocskay; ez -Blaskovichhoz volt czimezve; ez állt benne:</p> -<p>«Vitézlő ezredes kapitány uram!</p> -<p>Nem mondhatnám, hogy valami nagy nyájassággal fogadtak volna a -fejedelem udvaránál. Itt minden ember árulásról beszél. Először -Balogh István brigadérost vették elő; de az kimosta magát. A -trencséni ütközet nagy kudarczát nehéz szivvel viselik. -Gyanakosznak ama bizonyos grófnéra, a ki a fejedelemasszony -kiséretében Érsekujváron járt a táborunkban, s a ki nemrégiben -ismét megjelent a fejedelemnél, mintha Szászországban bujdokló -feleségétől hozott volna neki izeneteket. Lehet, hogy a fejedelem -elpanaszolta neki a közte és a fővezér közt levő egyenetlenséget, -az egyes hadvezérek tökéletlenségeit, és azután megizente általa a -feleségének az egész sziléziai hadjárat plánumát, talán még azt is, -hogy előbb Trencsén vára alá akarnak szállni. Akárhogyan van, ama -grófné eltávozása után a császári hadvezérek minden szándékáról a -fejedelemnek a legjobban lettek értesítve. A trencséni ütközetnek a -napján pedig sokak által láttatott egy czigányleány, a ki a magyar -táborban kóriczált s mindenféle praktikákkal a vezérek szívét meg -tudta venni. Egyszer csak eltünt a táborból, s mint mondják, Pálffy -bán seregéhez szökött át. Ennek a czigányleánynak köszönhetjük a -nagy gyalázatot, a mi fegyvereinket érte. Ez mondta el bizonynyal a -bánnak, hogy Bercsényi az egész lovassággal külön van szakadva a -fejedelem seregétől: duzzognak egymásra. És továbbá, hogy a -fejedelem seregének balszárnyát Pekri Lőrincz szerencsétlen mezei -hadai képezik: ő maga is két-balkezű ember, a ki a mit megfog, azt -elejti. Erre a tudósításra kaphatott vérszemet a bán, hogy oly -csekély erővel meg merje támadni, minden ágyúk nélkül, a fejedelem -seregét. <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span> Most már senki sem kételkedik ennek a -hirnek a valóságában. Azt is beszélik, hogy az a czigány leány nem -más lett volna, mint ama bizonyos grófné, a kinek az apósa -Budetinben lakó Szunyoghy Gáspár. De mindenekfelett való nagy -galiba az, hogy ugyanazon czigányleányt a mi Ocskay László -brigadérosunk hadiszállásán is látták megjelenni, és a -brigadérossal sokáig beszélgetni, a honnan megint észrevétlenül úgy -eltünt, mintha a föld nyelte volna el: bizonyosan más álruhát vett -fel. Ezt beszélik, a kik látták őtet. Ha ebben csak egy makulányi -igaz van is: félek, hogy brigadéros uram nagyon megüti a bokáját. -Mindezeket a fejedelem belső tanácsosától, Vaytól hallottam; de -mások is beszélik, hogy Ocskay László uram felől rossz szél fúj! -Azért is elő sem merem most hozni a zsold kérdését: várok jobb -időkre… stb.»</p> -<p>Ocskaynak zsibbasztó félelem állta el egyszerre az idegeit. A -czigányleányról tudnak valamit! Azt hiszik, hogy az Ozmonda volt. Ő -volt az áruló hirmondás megvivője. Ez mind nemcsak valószinű, de -bizonyos! És ugyanezt a czigányleányt látták ő nála is. Igaz, hogy -a vesztett ütközet «után,» nem előtte; de az mindegy, ott látták! -Igaz, hogy ő neki semmi része nincsen az árulásban; ő nála Ozmonda -(ha ő volt) egyebet meg nem tudott, mint hogy az ő dandára is -teljes szétbomlásban van: egy ezrede sem képes sikra szállni; ámde -a trencséni kudarczot ő nem okozta. Azonban mivel mentse magát, ha -kérdőre vonják a czigány leányért? Kibeszélje országnak-világnak, -irásba tétesse, esküvel megerősítse, hogy semmi hadi praktikáról -nem folyt köztük a szó? «A czigány leány dalolt, én meg tánczoltam -hozzá; aztán daloltunk együtt, tánczoltunk együtt, ittunk együtt, -míg a bor és a józan ész el nem fogyott!» Ezt vallja-e be, ha birái -elé állítják? Ezt tudja-e meg így a feleség otthon? Az áldott jó -asszony, a ki férjében egy szentet imád, a ki őt a mesebeli -hattyu-lovagok egyikének tartja!</p> -<p>Erre nem kerülhet a sor! <span class="pagenum"><a name="Page_18" -id="Page_18">-18-</a></span></p> -<p>A pestmegyei levelének első lapjára azonban alul még ez a szó is -volt irva «vertatur» (fordíts). Még a túlsó lapon is lesz valami -megtudni való.</p> -<p>«P. s. Épen most veszem a hirt a fejedelem kamarásától, hogy -Bezerédy Imrét elfogták. Árulást tervezett, egész dandárával át -akart állni a bánhoz, csak annak a közeledését várta. De Eszterházy -tábornok eleve megtudta az árulást, s mielőtt végrehajthatták -volna, összefogdostatta ez összeesküvés fejeit, magát sógorát Botka -Mihályt és Somogyi ezredest; mind a hármat vasban küldik ide -Egerbe. Bizonyos, hogy fejeik fognak vétetni. Ocskay László uramat -jó lesz értesíteni, hogy ha van valami teher odahátul a -saraglyában, akkor a merre nincs bedeszkázva a világ, csak nagy -hamar «ad ugrandum.» Mert itt nagyon sokan azt hiszik, hogy neki -kell a sorban következni. Mondják, hogy mikor Pálffy bánnal Ugrócz -alatt a mezőn összecsapának, csak tréfából ütögették egymáshoz a -kardjaikat, s a mellett igen nyájas discursust folytattak stb.»</p> -<p>Ha valaki e perczben látta volna Ocskay arczát, a sápadt -rémülettől halott szinével, e vonagló izmokkal, e veritéket -gyöngyöző homlokkal, a min keresztbe álltak a ránczok; ezeket a -vadul kimeredő szemeket, ez elkékült ajkat: ez a tekintet elég lett -volna, hogy kimondja rá a «bűnöst.»</p> -<p>Érzé, hogy a kezére, lábára, nyakára szorul a hurok. Megkötik, -megfogják, elvesztik, semmivé teszik, bizonyosan; pedig még nem -vétett semmit.</p> -<p>Semmit?</p> -<p>Hát az a csók Deliancsa ajkán?</p> -<p>Mit? Csak egy csók?</p> -<p>Az hozza magával a többit.</p> -<p>Egy titka van az erény megőrzésének. Nem tenni meg az első -ballépést.</p> -<p>Az elsőt meg nem tenni – nagyon könnyű; – a másodikat meg nem -tenni már nagyon nehéz; – a harmadikat <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> meg nem -tenni már lehetetlen. – S aztán jön a többi.</p> -<p>A mint e levelet elolvasta Ocskay, az egész valója reszketett. -Az az egész valója, a minek a neve hős, hazafi, derék ember, hű -férj, családapa. Volt oka mért reszketni. Ez mind halálát érezte. -Összeomlik, porrá lesz az az egész dicső jellem, a mi érczből volt -alkotva. Meghal a hős, a hazafi, a derék ember, a hű férj! – -Föltámad helyette a «kalandor». Az ős természete szivének -visszafoglalja egész valóját.</p> -<p>Nincs már ott a jó barát közelében, a ki kemény tekintetével -emlékezetébe hozza: «egy indulat, egy szenvedély, egy harag, egy -sértés, egy tüzes pillantás megfordít és önmagad ellenkezőjévé -tesz». S most itt volt, nem egyesével, hanem együtt valamennyi.</p> -<p>Keservesen meg volt sértve büszkesége, annyi hőstett után most -keresve-keresik az ürügyet, a miért minden koszorúját letéphessék -sisakjáról: megmérgezik a hiven hivő feleség szivében a szerelmet; -megbélyegzik az apát; meggyalázzák még a gyermekeinek örökbe -hagyandó nevet is. – Földönfutókká is teszik őket; mert hiszen az -áruló vagyona elkoboztatik; s az köztudomású, hogy Ocskay László -kincseket halmozott össze sztropkói kastélyában. – Így tesznek a -méhekkel is, mikor a kas megtelt mézzel.</p> -<p>«De hátha még nekem is lesz egy szavam hozzá: kegyelmes és -kegyetlen uraim!»</p> -<p>Csalatkozni fognak, a kik azt hiszik, hogy Ocskayt is olyan -könnyű lesz megfogni, levágni, elpusztítani, mint Forgáchot, -Rakovszkyt, Okolicsányit, Bezerédyt. Ocskay László, a hős: no az -már el van temetve, alszik; – de hát a másik: Ocskay László, a -kalandor! Annak átkozott munka lesz a fölébredése!</p> -<p>Összecsikorgatta a fogait s a közben nevetésre torzult el az -arcza!</p> -<p>– «Ad ugrandum!» ugy-e? Ezt tanácsolják, a kiknek <span class= -"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> olyan -nagyon útjokban állok, hogy két kis pénzért eladnának az ördögnek! -– Ne olyan olcsón!</p> -<p>A rémület elszállt lelkéből, együtt a száműzött nemes -indulattal. Elfoglalta helyét a dölyf: a boszuálló kevélység. S -talán még valami más is.</p> -<p>Mondtuk, hogy milyen rossz érzés az undor, mely a mámorra -következik: a bor, a kéj, a dicsőség mámora után. De aztán mikor az -undor ki van heverve, ujra visszatér a szomj, s még erősebb bort -kér, még dühösebb szenvedélyt, még átkozottabb ragyogást!</p> -<p>Ha mind úgy keresik a czigány leányt, – hát az legyen -szerencsés, a ki megtalálja.</p> -<p>Az utolsó borzadozással vége volt a félelemnek. Érni kezdett a -terv.</p> -<p>Ocskay Lászlót valamikor a jezsuiták nevelték. Ezt a tudományát -vette elő legelébb.</p> -<p>Elhallgatta társai előtt mindazt, a mi keblében forr. Derült, -nyugodt arczot mutatott mindenki előtt.</p> -<p>Leült leveleket irni, a fejedelemhez, és Bercsényihez.</p> -<p>Nem látszott az irásán, hogy a keze reszket; nem árulták el a -szavai, hogy a szive megkeményült; szép calligraphiával írt mind a -kettőnek, alázatos hűségét bizonyítva s felajánlva egész tehetségét -szolgálatukra. Előadott egy egész szépen kifundált tervet, hogyan -fogja ő most rögtön insurgáltatni a fejedelem mellett a «tót -impérium»-ot. (Így tisztelték akkor a magyar felvidéket, a minek a -népéről Rákóczy maga azt írja, hogy Ocskay Lászlót «kis Istenének» -tartja.) Ő most a Fehér-hegyek mögé vonul, s az ottani várakat -megrakja pihent őrséggel, ellátja eleséggel és lőszerrel. Mihelyt -pedig egy dandárt összeállíthat, azzal rögtön általtör Morvába, a -mit rémhírével annyiszor hozott már rettegésbe s ez által -kényszeríteni fogja a császári seregeket, hogy itthagyva -Magyarországot, Bécs védelmére siessenek. Bercsényit kéri e végett, -hogy küldje utána rögtön az ezredét Szkolcsánból. Ő az előhadával -<span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span> siet megelőzni a bánt, nehogy hamarább -elfoglalja a Fehérhegyek közötti várakat.</p> -<p>Az egész terv olyan őszinte és olyan egyszerű volt.</p> -<p>A Fehér-hegyek völgyszorosai, számos hegyi váraikkal, igen -alkalmas helyül szolgáltak mindig a felkelő seregek -ujjászervezésére, s azokról a várakról csakugyan sürgősen kellett -gondoskodni, mert épen akkor jött a rémhír, hogy a hatalmas, -győzhetlennek hitt Nyitra vára Heister előtt kaput nyitott. -Labanczból áttért német őrség volt benne; azok az első ágyuszóra -megint visszatértek a labanczokhoz. Félő volt, nehogy a többiek is -úgy tegyenek.</p> -<p>Bercsényi tehát épen akkor, a mikor gyanuját minden lánczáról -szabadon kellett volna bocsátania, hogy mint a harapós kuvasz, -rohanjon utána a futónak: – akkor kergette azt be aludni a -dutyijába s egész jó hitében utána küldte Ocskay Lászlónak az -összegyült ezredét Blaskovichcsal és Pestvármegyeivel a -Fehér-hegyek közé.</p> -<p>Ott aztán nem őrizhette őt senki.</p> -<p>Senki sem vigyázhatott már Ocskay Lászlóra: csak egyedül Ocskay -László maga; – de hol volt «az» már!</p> -<h2>A BUDETINI BORZ.</h2> -<p>A híres nevezetes tót impériumnak van egy gyönyörű szép vidéke, -a mi úgy van eldugva oda a hegyek közé, mint egy szigetvilág. -Hegyek, őserdők köröskörül, s a hegyek oldalait mossa a Vág, a -minek a medre itt mély, sziklás, szakadékos, vize rohanó, ha egy -dobogó hidat elrontanak rajta, átjárhatatlan.</p> -<p>A Vág tulsó partjáról áttekintve, a hegyormokról, a sűrű erdők -közül, büszke vártornyok meredeznek elő (ma már romok); azt kell -hinni az idegen földről jövőnek, hogy ez a vidék valami hatalmasan -megvédett erősség, strategiai kiszámítással alkotott várművek -rendszerével, <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span> a mik egymást védik, s a betörőt -siralmasan kelepczébe zárják, hogy ki sem tud többet jönni.</p> -<p>Van is benne valami.</p> -<p>Vág-Besztercze, Hricsó, Varin, Plevnik, Lucskó, Kvassó, Lietava, -mind megannyi hatalmas sziklafészek, a mit sas legyen, a ki meg -akar szállni. De még a völgyben fekvő uri kastélyok is mind -bástyákkal, vízárkokkal vannak körülvéve, felvonó hidakon lehet -beléjük járni, s földalatti rejtekutak vezetnek ki belőlük az -erdőbe.</p> -<p>Ez a sok vár akkor épült még, a mikor a földesuraknak nem volt -egyéb dolguk, mint egymás ellen hadakozni: a mikor folyt a kedélyes -bellum omnium contra omnes (mindenki harcza mindenki ellen). Akkor -volt az még, a mikor Vág-Besztercze urai, a hatalmas Podmaniczkyak -a szomszéd uraságok jobbágyait rabságra elhajtva, azokkal egy -merész vízvezetéket építtettek, mely a Rieka patakot messze -vidékről az ő várukba kényszeríté folyni.</p> -<p>Ocskay idejében már mind jó czimboraságban éltek a tót impérium -földesuraságai, a jobbágyaikat sem sanyargatták, áldott földjük -volt, s azt jól mívelték, adósságot nem csináltak, tehát nem is -perlekedtek. Ha ellenség közeledett, az ellen felültették a -bandériumaikat, s ha az ellenség tovább ment, ők is haza mentek, s -folytatták a dolgukat, meg a mulatságukat.</p> -<p>A körülfekvő erdőség még mai nap is olyan idylli hely, hogy -mikor a zab érni kezd, megesik, hogy egy vadász két medvét is -meglő, a hogy az a vetést nyalábra szedve legeli. Itt látni egy uri -kastélyban most is azt az óriási maczkót, a ki öngyilkos módon -lőtte magát agyon, a tót bognár által szerkesztett furfangos elsülő -géppel.</p> -<p>Mentől beljebb hatolunk e rejtett vidékbe, annál elragadóbb -képek bontakoznak elénk, s a mint a szulyói völgybe érünk, -egyszerre elvész előlünk az út és a kisérő patak, mintha igazán be -volna deszkázva a világ. Titáni bérczek emelkednek fel szédületes -magasban egyenesen, kopáron, mint megannyi torony: egy közűlök -olyan, mint <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span> a pisai torony, ferdére dőlve; Istenkéz -alkotta szörnyü obeliszkok, merész gulák, zeg-zugokat képező hegyes -sziklacsompók: távolról egy csodálatos nagy vár, a közelben egy még -csodálatosabb holdbeli tájkép. – És ennek a váralaku -bérczegyetemnek az egyik felmeredő csompója tetején van egy -valóságos vár, Rohács vára. Lóháton oda nem lehet felmenni, a -felvezető ösvény maga egy kigyózó lépcsősor. Az utolsó felhágót egy -falépcső képezi. Ezt a sziklafészket a protestáns üldözés -korszakában rakták ide. Ennek a sziklatömkelegnek a sarkánál fordul -el derékszögben egyszerre az út, úgy közreszorítva az átelleni -meredek bérczfaltól, mint egy kaputornácz. Valódi vaskapu. A kinek -onnan felülről Rohács várából azt mondják: «megállj!» hát annak nem -szabad ezen a kapun keresztül menni. Onnan kövekkel agyonverhetik -akárkinek a seregét.</p> -<p>Innen nyilik azután a gyönyörű hradnai völgy, ősi kastélyával, a -mi még Zsigmond király idejében épült, s a mögötte elterülő ős -fenyőerdő közepéből emelkedik ki a hatalmas Lietava vára. Egy, még -a mostani romjaiban is tiszteletet parancsoló tömkelege a -bástyáknak és tornyoknak, a miknek ablakai kétemeletes -lakosztályokból nyiltak, s valamennyi fölé emelkedik egy óriási -terjedelmű rotonda, a minek rézkupoláját boltozatos arkádok -látszanak emelni, úgy, hogy a távolból olyannak tetszik, mint egy -megkoronázott óriás, gömbölyü szemekkel, felnyitott nagy szájjal. -Az erdőn keresztül csak egy mély völgyút vezet a várig, mely az -erdő szélétől még ágyulövésnél is nagyobb távolban egy kopár -dombtetőn emelkedik, a honnan ágyúkkal végig lehet seperni a -bokortalan avart. A tulsó oldalán pedig egy meredek, szédítő -mélység veszi körül a várhegyet, körülzárva azt is a tulsó oldalon -rengeteg hegyektől; ott alant a mélyben láthatni az apró -vetéstáblákat, mint egy tarka szőnyeget. Szeptember az idő: még ott -nem arattak; abban a völgyben nyár közepén is csak hat óra hosszat -süt a nap. <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span></p> -<p>Ezt a várat választotta Ocskay László haditerve alapjául.</p> -<p>Arra, hogy őtet meg ne támadhassa senki, igen jól volt -választva, hanem arra, hogy ő támadjon meg valakit, ugyan -rosszul.</p> -<p>Csak egyetlenegy kis baj volt Lietava várával: az, hogy -Ocskaynak ehhez a várhoz épen semmi köze nem volt. Se atyafiság, se -örökösödés, se neoacquistica, se nota infidelitatis, se semmiféle -egyéb titulus révén abba bele nem ülhetett, mert az egy özvegy -asszonyságé volt, a ki a férjétől annak a hűtlensége miatt még -harmincz esztendővel ezelőtt elvált, s azóta megmaradt a -férfigyülöletben; az egész világtól elzárkózott, és a mellett a -várát rendes palotáshaddal megrakva, jó karban tartá: oda ugyan az -ő engedelme nélkül senki be nem mehetett.</p> -<p>Hanem hiszen a többi várakhoz sem volt Ocskaynak semmi köze, -mégis elfoglalta valamennyit. Odajött, mint vidám czimbora, -összeült a várurakkal poharazni, kártyázni; nagyokat ittak a -fejedelem egészségére: a bőséges lakoma után aztán stafétát -nyargaltatott Bercsényihez, meg a fejedelemhez, azzal az örvendetes -tudósítással, hogy erélyes föllépése következtében sikerült Kvassó -várában a Kvassay urakat, Plevnik várában a Balassa urakat, a -likavai híres Chócs várában az Illésházyakat, Vág-Beszterczén az -Andaházyakat, Hricsó várában az Ákayakat a fejedelem hűségében -megerősíteni, s mindezeket a várakat élelemmel jól ellátni, a mely -tudósításokban épen az nem volt igaz, a mi igaz volt. – Egyszer -majd rajta is vesztett: a midőn Lucskó várából, a Pongráczok -fészkéből is azt a tudósítást irta Bercsényihez, hogy azokat is -sikerült a fejedelem iránti hűségben megtartania; szerencséjére -mielőtt útnak indította volna futárját, érkezett a gyászhír -Lucskóra, hogy Pongrácz Gáspárt, a család legkedvesebb öregét, a ki -a császáriakhoz átszökött, a kuruczok elfogták s rövid processust -csináltak vele; ott mindjárt összevagdalták. – Az már aztán mégis -csak <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span> goromba állítás lett volna, hogy e fölött -a megölt ur familiája valami nagy örömre van gerjedve.</p> -<p>A fejedelem és Bercsényi aztán válaszoltak a leveleire, hogy jól -van hát, csak biztosítsa azokat a várakat; hanem maga meg mozogjon -valamerre, a hol ellenséget talál, nem szaladnak azok a várak -el.</p> -<p>– Mindjárt, mindjárt! mondá Ocskay, csak még Lietava várát kell -biztosítani; az még nincs megvédve elég jól az ellenség -betörésétől.</p> -<p>Ezzel aztán a fejedelem, meg a fővezér leveleivel igazolva magát -a várurak előtt, ott hagyott nekik a nyakukon, sub titulo -«helyőrség» egy pár compánia imitt-amott összeverbuvált «talpast» s -ment Lietavát biztosítani.</p> -<p>Tudta, hogy oda csapatostul be nem eresztik. Lengyel Magdolna -nagyasszony idegen férfihadat a várába be nem bocsát. A kis ajtóra -került.</p> -<p>Előbb is levelet irt a nagyasszonynak, úgy szólítva őt, hogy «én -nekem legkegyelmesebb asszonyom és rokonom», s úgy irva alá magát, -hogy «legalázatosabb szolgája és atyafia». A levél tartalma pedig -odavergált, hogy egy bizodalmas atyafiságos ügyben kívánná előtte a -szivét feltárni.</p> -<p>Ez a szív, ez volt Lietava várához a kis ajtó.</p> -<p>Lengyelné nagyasszony, a hogy az ilyen világtól rég visszavonult -s sziveikben megkeseredett hölgyek szoktak, gyülölve az egész -férfinemet, a maga ábrándvilágában alkotott magának egy -bálványképet, a kit azután képzeletében minden férfiui tökélylyel -felruházott. Ez az ábrándkép volt Ocskay László.</p> -<p>Egy évtizede volt már, hogy felkapta a nevét a hír, s azóta -mindig fényesebb lett: Lengyel Magdolna nagyasszony csak a -dicsőséget hallotta felőle mindenkor.</p> -<p>Ő maga lefestette az arczképét Ocskaynak életnagyságban, csak -úgy a mások leirása, meg a saját képzelete után, az az arczkép ott -állt a legelső szobájában s annak <span class="pagenum"><a name= -"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> a nagy aranyos rámája tele -volt aggatva koszorukkal. Valahány diadalhír jött felőle, annyi -koszorut raktak a képe körül, úgy, hogy a babérlevéltől nem -látszott a rámán az aranyozás.</p> -<p>Rá volt irva mindenik koszorura, minő hőstett szerezte azt meg: -csaták, bevett várak neveivel; hanem aztán volt egy óriási nagy -koszoru mindezek felett, a mi a rámát keresztben ölelte, az csupa -hervadhatatlan immortell virágokból volt fonva, a sárga gyopár -alapon piros kakastaréjokból (celosia) kirakva e szavak: «A hű -férjek mustrája».</p> -<p>Minden hősi dicsőségén túl ez volt Ocskaynak a legfényesebb -érdeme Lengyel Magdolna előtt. Ez a legderekabb asszonytartó ember -a világon. Az volt róla a mondása, hogy ha Ocskay valaha meghal, -megérdemli, hogy az asszonyok pulverizálják s kiki a maga férjének -egy csipetnyit beadjon a porából, hogy úgy vegye be az igazi -hűséget.</p> -<p>Ezt mind elhistórizálták a víg czimborák Ocskaynak, s annálfogva -ő nagyon hamar készen volt a maga haditervével.</p> -<p>Egyedül, még pedig szekéren, ment fel Lietava várába s ott a vár -asszonyának való udvarlás előtt, a várbeli káplánnál tette -tiszteletét, a mi igen jó véleményt támasztott kegyes indulatai -felől. Vendégszobájába felvezettetvén, nemsokára az udvarnok által -meghívatott ebédre; a ki is bizalmasan elbeszélé neki, hogy az -urasszony a mai napra leveté a gyászruháját, s egész pompába -öltözött fel, a mi ritka eset, s csak igen kedves vendég kedvéért -szokott megtörténni.</p> -<p>A déli harangszóra két czifra csatlós jött a vendég ur előtt az -ajtót megnyitni, s azontúl a hány ajtó elé érkezett, a melyen -keresztül kellett mennie, azt két-két más meg más egyenruhás szolga -nyitotta előtte, míg végre a pompás elfogadóterembe megérkezett, a -hol az urnő várt reá.</p> -<p>Magdolna asszonyság már akkor hatvan éves volt; szikár, -<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> összetöpörödött alak, a negyven év előtti -franczia divat szerint öltözve, mintha most szállt volna alá -valamelyik rámájából a sorba állított ősanyaképeknek. A fejét csupa -hamis hajhurkák diszítették. Minden más ember nevetett volna rajta, -ha úgy szembe akad vele.</p> -<p>Ocskay László szépen kezet csókolt neki. A hosszú -szarvasbőr-kesztyün érzett a kámfor szaga.</p> -<p>Magdolna megczirogatá kezével a lovag szőke fejét, s azt -suttogá: «csodálatos, nagyon csodálatos».</p> -<p>S aztán, hogy magyarázatát adja e szavának, odavezette vendégét -egy lefüggönyözött fülkéhez; a függönyt egy zsinorrántással -félrehúzta: az alatt volt az emlékezetes arczkép azzal a sokféle -koszoruval.</p> -<p>– Mintha csak előttem állt volna! suttogá, a képre mutatva. -Szeme, szája, bajusza, hajfonatai egészen ugyanazok. Pedig most -látom először. Ugy-e, hogy magára ismer kegyelmed?</p> -<p>– Leszámítva a körülirt mondatokat, szabódék Ocskay.</p> -<p>– Még szerény is! Nem akarja magának tartani a dicséretet. De -azt a legelső mondatot, azon az immortelle koszorun csak elismeri -kegyelmed igaznak?</p> -<p>Még nem régiben, ha valaki azt mondta volna Ocskaynak, hogy -hitvesi hűségeért koszorut készül a nyakába akasztani, azt mondta -volna neki, hogy «eredj a koszoruddal a tatárba! a mi országunkban -a férjek hűsége nem megy erényszámba: az mindennapi rendes -állapot». Hanem ma már volt oka rá, hogy elfogadja a magasztalást s -nagy dolgot csináljon belőle.</p> -<p>– Bizony kedves asszonynéném (bocsásson meg e czímezésért).</p> -<p>– De nagyon jól van. Én vérségi rokona vagyok kegyelmednek: a -nagyanyáink Nyáry-leányok voltak, Thurzó püspök feleségének -testvérei. Azt sem neheztelem már, ha kegyelmed nénjének szólít; -hatvan éves vagyok. Megérdemlem a néném czímet. Szólítson úgy. -<span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<p>– Tehát, kedves asszonynéném, épen az volt az oka e mai váratlan -látogatásomnak, a hitvestársam miatti hűséges aggodalmam.</p> -<p>– Az Istenért! Meg ne rémítsen kegyelmed! Csak nem történt vele -valami veszedelem?</p> -<p>– Még nem történt, de erősen fenyegeti. Tudja kegyelmed, hogy az -én sztropkói váram Zemplénben fekszik. Legközelebb a hadi -dispositiókat jól ismervén, tudomásom lett felőle, hogy a hadjárat -leginkább azon a vidéken fog minden részről megkezdetni. Én a -feleséegmet és gyermekeimet félek magukra otthagyni védetlenül.</p> -<p>– Hozza őket ide kegyelmed! szólt bele Lengyelné asszony, nem is -várva be, hogy kérje rá Ocskay. Úgy lakjanak itt nálam, mintha -saját édes anyjuk szárnyai alatt volnának. Katholika a -felesége?</p> -<p>– Nem. Reformata!</p> -<p>– Hozza el magával a papját, az énekeseit, a hopmesterét, -rendelek a számukra egy termet, a mit imaházul használjanak. Abban -se legyen fogyatkozásuk.</p> -<p>– Különösen azért féltem a kastélyomban az enyéimet, mert azt -mindenki tudja rólam, hogy gazdag vagyok; házam kincsekkel -megrakva, a mi nagyon invitálja a martalékra áhitozókat.</p> -<p>– Hozassa ide kegyelmed az arany-ezüst marháit társzekerekkel; -rendelek számukra biztos boltot, a hol meg lesznek őrizve; hozassa -el a kincstárnokát, a kulcsárját, a strázsa-állóit, őriztesse -azokkal.</p> -<p>– A szép paripáimat is úgy sajnálom ott veszni hagyni, -bizonyosan elragadozzák.</p> -<p>– Szó sincs róla! Ültesse fel a lovászait, hozassa mind ide az -én váramba. Száz meg száz paripa elfér itten. Szivesen szolgálok -kegyelmednek; egy évig, kettőig, a míg a háború tart; a míg -kegyelmed visszajön értük.</p> -<p>– Ennyi jóságot majd vissza sem tudok fizetni.</p> -<p>– Ne is gondoljon rá. Ha itt lesznek a felesége, a gyermekei -nálam, akkor bizonyos leszek felőle, hogy lelkében <span class= -"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> sokszor -meglátogatja kegyelmed a szegény lietavai özvegyasszonyt, s az -nekem elég jutalom lesz. Jöjjenek minél előbb.</p> -<p>– Magamnak kell értük mennem. A mostani zavaros világban az -ember nem ereszthet utra magában egy asszonyembert két gyermekkel, -s különösen egynéhány kincsterhelt társzekérrel.</p> -<p>– Bizonynyal nem. Erős kiséret mellett hozza el őket kegyelmed. -Derék fegyveres csapatot rendeljen melléjük. Mindjárt kiadom a -rendeletet a várnagyomnak, hogy a szulyói sorompónál hagyja meg a -vámosoknak, hogy Ocskay László öcsémet, familiáját, a mikor jön és -megy, minden kiséretestől együtt szabadon járásra-kelésre -bocsássák, s a dobogón általeresszék. Megiratom kegyelmednek a -levelet az iródeákommal.</p> -<p>Erre a levélre volt nagy szükség. – Mert ha Lengyelné -nagyasszony a szulyói sorompót elzáratta, a lietavai útra nem -lehetett senkinek erőszakkal eljutni. Így pedig ötven-hatvan jó -fegyveres vitézt be lehetett juttattni a várba, s az elég volt -arra, hogy kenyértöréskor Ocskay legyen ott a parancsoló.</p> -<p>A szakács eközben jelt adott a haranggal az ebédre, a hopmester, -a káplán, a felolvasó, az iródeák, a tiszttartó, az udvarbiró, egy -pár szegény szegődi atyafi, egy vándor supplicans, a várnagy, Dorka -asszony, az öreg társalkodónő, segítének végigülni a hosszú -asztalt; az urnőnek azonban a letelepedés előtt még arra is -kiterjedt a figyelme, hogy épen tizenhárman vannak, s annálfogva -tizennegyediknek meg a kántor is behivatott, a ki különben nem volt -kellemetes személy.</p> -<p>Ocskay az egész asztalt tartotta beszéddel. Míg ezelőtt nem rég -rá nem lehetett volna birni, hogy valami hőstettét elbeszélje, -bárcsak a legbizalmasabb jó barátai előtt is, most úgy dicsekedett, -mint egy obsitos katona, ez előtt a sok apró-cseprő idegen szájtátó -előtt.</p> -<p>Mikor elhagyta a várat, már kezében volt Magdolna <span class= -"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> asszonyság -engedélylevele a «cum gentibus» bejövetel iránt.</p> -<p>Az urnő áldását adta a fejére.</p> -<p>Ez a vár is be lett volna hát véve szép szerével.</p> -<p>Még egy vár volt hátra: Budetin.</p> -<p>Ha valaki repülni tudna, félóra alatt ott lehetne Lietava -várából, olyan közel vannak egymáshoz. Hanem ez csak madárnak, vagy -kőszáli kecskének való út, vagy olyan embernek, a ki szökik s nem -gondol a nyaka törésével. Igaz járatban levő embernek vissza kell -kerülni megint a szulyói vaskapuhoz, körüljárni a várakat, s úgy -térni fel a vár mellett Zsolnáig; onnan azután dobogó hidon -keresztül a tulsó partra, ott van Budetin vára. Abban lakik a -budetini borz.</p> -<p>Ez Ozmondának az apósa.</p> -<p>Hogy mivel érdemelte meg a budetini borz nevet, annak czifra -históriája van.</p> -<p>Hanem az nem tartozik ehhez a történethez.</p> -<p>Elég annyit tudni belőle, hogy Szunyoghy Gáspár uram háza -tájékán bátran kizöldülhetett a legszebb petrezselyem, mert azt -soha látogató vendég le nem taposta. Abban a jó hirben állt, hogy -semmiféle utját és módját a szerzésnek nem rest megragadni, ha az a -keze ügyébe kerül; s még eddig nem találkozott olyan ember, a kit -ha a balsors Szunyoghy Gáspár urammal összehozott, valami tollát -annak a keze között ne hagyta volna. Ékesítette még ezenfelül a -mesemondásba való szertelen fösvénysége is. Nem jöhetett ahhoz -vendég olyan órájában a napnak, hogy azzal a szóval ne fogadta -volna: «ejnye de kár, épen most végeztük az ebédet», ha pedig -valaki kibőjtölte nála a vacsorát, bizonyos, hogy hideglelést -kapott tőle.</p> -<p>A mellett durva, goromba ember volt, a ki nem tudott úgy -megszólalni, hogy valakit meg ne sértsen. Csupán egy esetben volt -nála kivétel. Ha észrevette, hogy valakin könnyű szerrel lehetne -nyerni valamit. Ahhoz aztán <span class="pagenum"><a name="Page_31" -id="Page_31">-31-</a></span> megint egyszerre olyan nyájas lett, -hogy majd a talpát csókolta meg, veszekedő mogorvasága átváltozott -kiállhatatlan hizelkedéssé; csupa nádméz lett, a mi természetesen -csak addig tartott, a míg megkapta, a mire ácsingózott; akkor aztán -megint iparkodott olyan goromba lenni, mint a pokrócz.</p> -<p>És ezt az embert okvetlenül meg kellett látogatni Ocskay -Lászlónak.</p> -<p>Még mindig nem lehet megérteni a tervét. Az egyre zavarodik és -nem tisztul.</p> -<p>Este fele járt, mikor Ocskay László négylovas szekerével a -budetini vár kapuján behajtott. Kiséretül csak tiz lovasvitézt -hozott magával. Az egész csapatja Zsolnáig kisérte, azt odaát -hagyta a Vágon túl. A város és a vár oly közel esik egymáshoz, hogy -a kürtszó áthallik innen oda.</p> -<p>Budetin nem valami erősség, a külső sánczait, az őrtornyot nem -is őrzi senki. Arra Gáspár úr nem tart kenyérpusztítót. Az udvarán -hat mérges komondor végzi a vendégbejelentés tisztét, s az uraság -maga a belső kastélyban éjjel-nappal bezárkózva lakik; minden -bejáróján vasajtó, ablakain kidülledő vasrostélyok s a feljáró -lépcsője olyanformán vezet fel az előtornáczba, hogy annak a két -oldalán keskeny ablakocskák vannak, a miken át az érkezőt onnan -belülről szemügyre lehet venni, s ha kell, puskatüzzel is oldalba -köszönteni.</p> -<p>Ismerte ezt a helyet jól Ocskay.</p> -<p>Mikor a bezárt vasajtóhoz ért, megdöngette azt a fokosa fejével, -hogy csak úgy viszhangzott bele az egész kastély. Háromszor is -kellett azt ismételnie, míg onnan belüről megszólalt egy hang, a -mely olyan volt, mintha be volna rozsdásodva.</p> -<p>– No, ki a mennydörgő mennykő az odakinn?</p> -<p>– Vendég, gróf uram.</p> -<p>– Hogy tudod, hogy gróf? Hiszen nem látsz a vasajtón keresztül. -<span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span></p> -<p>– Ismerem kegyelmedet a kellemetes szép hangjáról.</p> -<p>– Ki látta ilyen későn alkalmatlankodni! Mit akartok? Az én -házam nem vendégfogadó. Falu végén van a korcsma.</p> -<p>– De én épen ide akarok szállni.</p> -<p>– Én? Én? Minden bolond «én». Kinek hínak?</p> -<p>– Ocskay László!</p> -<p>– Micsoda? Az a gézengúz?</p> -<p>– Nem. Az a másik. Az a derék ember.</p> -<p>– Mehetsz a pokolba. Neked nem nyitom ki az ajtót.</p> -<p>– Akkor petárdával vettetem be, mégis bemegyek.</p> -<p>– Ez actus majoris potentiæ!</p> -<p>– Nem az. Exmissióból jövök.</p> -<p>– Ki a tót fránya exmittált? Nekem a fejedelmed nem -parancsol.</p> -<p>– A császár nevében.</p> -<p>Erre úgy tetszett, mintha odabenn halk suttogás támadna, s -nehány percz mulva csörömpöltek az ajtót elzáró keresztrudak, kulcs -nyikorgott a zárban, tolóretesz karistolt, s a vasajtó -felnyilt.</p> -<p>Ott állt az érkezők előtt a budetini borz. Első tekintetre -igazolta a találó elnevezést. Épen olyan behuzott nyak, meggörbült -hát, kurta kezek és lábak, az orrig feldúzott száj; az ember nyáron -is prémes bekecsbe volt öltözve, otthon is prémes ellenzős -sipkában. A szeme előtt nagy gömbölyű üvegü pápaszem.</p> -<p>Ocskay megölelte a kedves házigazdát.</p> -<p>– Hát rám sem akart ismerni, kedves urambátyám?</p> -<p>– Az okulárémtól.</p> -<p>– Az okuláréjától?</p> -<p>– No igen, hát az olyan üveg, a mivel irást olvasni közelből jó, -de messziről embert megismerni nem jó.</p> -<p>– Ejnye, de okos pápaszemre tett szert, kedves urambátyám.</p> -<p>– De mit urambátyámozol te engem?</p> -<p>– Hát nem vagyunk-e atyafiak? Hiszen tudja! <span class= -"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span></p> -<p>– Tudom, az én nagyanyám meg a te nagyanyád két vénasszony volt. -De csak hagyd azért az urambátyámozást; maradjunk a «per tu»-nál, -mintha csak együtt őriztünk volna disznókat.</p> -<p>– Jól van öregem. Hát ereszsz bennünket egy kicsit beljebb innen -az ajtóból.</p> -<p>Gáspár úr feltolta a szemüvegét a homlokára, hogy jobban -lásson.</p> -<p>– Vagytok-e még többen? kérdé elszörnyedve, mikor meglátta, hogy -nyomakodik fölfelé a lépcsőgádoron vagy tiz ember, mindenik hoz -valami uti motyót magával.</p> -<p>– Ne félj semmit. Ezek mind visszamennek a cselédszobába, ott -lesz a helyük.</p> -<p>– Hát te mikor akarsz tovább menni?</p> -<p>Ez a kérdés elég okát találta abban a fenyegető körülményben, -hogy az utolsó egy pár fegyveres egy nagy nehéz vasládát hozott fel -a lépcsőn.</p> -<p>– De biz itt akarok maradni éjszakára, szólt Ocskay s aztán a -katonákhoz fordult. Azt a ládát vigyétek csak be a belső szobába. -Aztán kimehettek. A lovakat lenyergelhetitek.</p> -<p>– De én nálam még csak vacsorát sem kapsz, mert itt semmi -sincs.</p> -<p>– Beérem azzal, a mit a gazda maga eszik, ha szépen megkinálnak -vele: «egyetek eb vendégei, ha az ördög idehozott».</p> -<p>– Én nem szoktam egyebet vacsorálni, mint fekete retket, meg -kenyeret. A borom mind megnyulósodott, azt nem ihatod.</p> -<p>– Lesz itt bizonynyal, a ki vacsorát tud főzni.</p> -<p>– Biz itt nincs. A szakácsném férjhez ment. Nincs asszony a -háznál.</p> -<p>Ocskay László odasúgott az öreg fülébe:</p> -<p>– Hát «Ozmonda»?</p> -<p>Az öreg még mélyebben nyomta a sipkáját a fejébe.</p> -<p>– Ahá! Hát ennek «érzi eb-orrod a szagát?» Ez csalt <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> ide -látogatóba? Dej’szen «orrod tőle foghagymás!» Abból meg épen nem -eszel. – Dej’szen nincs is itt! Ki mondta, hogy itt van? Bolond -volt, a ki mondta. Az én házamba az a személy soha be nem teszi a -lábát. A ki miatt szegény Gáspár fiam elölte magát a török -háboruban.</p> -<p>– Valljuk meg az igazat, hogy agyonitta magát.</p> -<p>– De az asszony miatt való bújában, mert csapodár volt! Te is -huztad a szénáját, lélekadta!</p> -<p>– Nem biz az, hanem a miatt, hogy sokat vesztett a kártyán, s te -nem küldtél neki pénzt, hogy az adósságát kifizesse.</p> -<p>– Hát mi köze ahhoz a kutyáknak? Azért Ebkérdi Pál a neve, a ki -a menyem után tudakozódik.</p> -<p>– Hát hiszen nem is az után tudakozódom.</p> -<p>– Ne is tudakozódjál. Mert ha itt volna is, nem azért volna itt, -hogy te veled csipi-csókát játszon. Az én házam nem fürdőház, a -hova mulatni járnak. Ha jön: nem azért jön ide.</p> -<p>– Nem ám, hanem azért, mert mikor kiátkoztad, elfelejtetted a -hozományát is kiátkozni a házadból.</p> -<p>– Fogadatlan prókátornak tudod-e, mi a fizetése? Tyuktojás -négylábú állattól. Ha itt tartom a parafernumát, kamat jár az -után.</p> -<p>– Jár bizony, a mit Ozmonda fizet te neked.</p> -<p>– Micsoda? kiáltá fel Gáspár úr, feltaszítva homlokáról a -sipkáját. Hát gorombáskodni jöttél ide hozzám? A saját nemesi -portámra?</p> -<p>– No csak ne lökj ki az ajtón, öreg. Nem is azért a másikért. -Igen nevezetes dolgom van veled. Nem úgy kereslek, mint kedves -atyámfiát.</p> -<p>– Úgy nem is találsz meg.</p> -<p>– Nem is mint Ozmonda apósát.</p> -<p>– Úgy még kevésbbé.</p> -<p>– Nem is mint derék, közbecsülésben részesülő, igaz buzgó -hazafit.</p> -<p>– Úgy meg legkevésbbé. <span class="pagenum"><a name="Page_35" -id="Page_35">-35-</a></span></p> -<p>– Hanem kereslek úgy, mint hirhedett istentagadó, vérszipoly -sadduceus uzsorást, a ki szorult embereknek irtóztató kamatokra -pénzt kölcsönöz.</p> -<p>– Akkor már itthon vagyok.</p> -<p>Gáspár úr egyszerre megjuhászodott, a mint ilyen szépen megadták -a tisztességet.</p> -<p>– De már akkor foglalj helyet, kedves babám. Van pipád? -Rágyujthatsz. Adjak hozzá dohányt? Megállj, majd én megtöltöm a -pipádat, mert te nagyon meg találod tömni. – Hoztál valami -zálogot?</p> -<p>– Hoztam. Itt van a vasládámban. Az összes ékszereim, a miket a -wsetini diadalnál szereztem.</p> -<p>– Add ide a kulcsát, majd én felnyitom. Nesze a bükfatapló, -csiholj ki magadnak.</p> -<p>Gáspár úr átvette a láda kulcsait s felnyitogatá a závárokat; -aztán felemelte a nehéz vasajtót.</p> -<p>– Hűh! Mennyi irtóztató kincs! szaladt ki a száján. Egy -dominiumért meg nem lehetne szerezni valamennyit.</p> -<p>– Én még drágábban vettem. Egy sánczot adtam érte, a minek az -árka tele volt halottakkal.</p> -<p>Gáspár úr nem tudta, hogy melyiket vegye kezébe a sok közül -előbb.</p> -<p>– És ezt a marhasokaságú kincset egy ilyen gézengúz csak úgy egy -kardcsapással megszerzi.</p> -<p>– Hát őseink ezt az egész országot nem kardcsapásokkal -szerezték?</p> -<p>– Aztán mennyi pénzt akarnál kapni erre a zálogra?</p> -<p>– Nem sokat.</p> -<p>– Én pedig inkább sokat adok, mint keveset.</p> -<p>– Értem. A sokat nehezebb megadni valaha napján s könnyebben ott -vész a zálog.</p> -<p>– Ördögöd van, hogy kitaláltad. No hát mennyit adjak, édes -öcsécském?</p> -<p>– A mennyit akarsz.</p> -<p>– Jó lesz ezer arany?</p> -<p>– Egészen jó lesz. <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span></p> -<p>– Csakhogy a pénzemet nem tartom idehaza nálam. Itt bizonyosan -elrabolnák, felvernének érte. Jó lesz, ha foglalóba adok ötven -aranyat?</p> -<p>– Az is jó lesz.</p> -<p>– De én ezt a kincsesládát sem tarthatom idehaza, mert rajtam -rontanak érte. Tudod, hogy a mi ilyenféle ingó-bingóm van, azt ki -szoktam vinni Lengyelországba, Krakkóba: ott biztos helyen van. -Ezzel magamnak kell odamennem, s az sokba kerül.</p> -<p>– Viselem az utiköltséget.</p> -<p>– De kiséretet is kell magammal vinnem, hogy az úton ki ne -foszszanak a hajdemákok.</p> -<p>– Megtérítem a katonák zsoldját.</p> -<p>– Azalatt meg a házam idehaza őrizetlen marad.</p> -<p>– Itt hagyom ezt a tíz huszárt, a kit magammal hoztam.</p> -<p>– Hát azok kinek a rovására esznek?</p> -<p>– Az enyimre. Mindennapra kijár nekik egy arany.</p> -<p>– Ha ne ha.</p> -<p>Az lett belőle, hogy «egy dénár, két dénár, neked semmi se jár», -Ocskay nemhogy kapott volna ötven arany foglalót, hanem még ő -fizetett huszat Gáspár uramnak.</p> -<p>– Aranyos ember vagy, édes fiam. Aranyos ember. Ugy-e bár, itt -maradsz vacsorára?</p> -<p>– Ha lesz egyéb is, mint fekete retek.</p> -<p>– Ne busúlj, drága kincsem, olyan vacsorát kapsz, hogy a -körmödet is megnyalod utána. Szereted-e a szép asszony főztét? -Mondd csak, mi a kedves eledeled? Megkészíttetem, ha a föld alól -teremtem is; ne félj, angyalkám. Megyek; kiadom a rendeletet. – Nem -zárjuk be addig azt a ládát?</p> -<p>Attól félt, hogy Ocskay kilop belőle valamit. Úgy tekintette már -azt, mint a sajátját.</p> -<p>Ocskay nevetett s kituszkolta Gáspár urat.</p> -<p>– Siess, mert éhes az ember. Aztán a mi jó és drága, hozasd elő. -<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span></p> -<p>Gáspár úr szaladvást iramodott ki a szobából, hogy mentől -hamarább visszatérhessen.</p> -<p>– Mindjárt itt lesz a szép asszony főzte, kiálta visszatéret még -az ajtóból.</p> -<p>– Hát mégis csak van asszony a háznál?</p> -<p>– Nem mondtam én, hogy nincs. Csakhogy nem minden bolond ember -számára van itthon. Aztán én nem igértem neked mást, mint jó -vacsorát. Punktum. Azontúl semmi. Az én házam nem fürdőház; azt -mondom.</p> -<p>– No jól van. Hanem már most hát nekem adj irást in optima forma -ezekről a zálogba tett holmikról, s azon ki legyen téve minden -egyes darabnak a neve, formája, és a többi.</p> -<p>– Hát hisz azt bolond nélkül is tudom. Ezt bizd reám. Tudom én -mindennek a nevét. Ez bracelet, ez reliquiarium, ez diadema. Fel -lesz irva, kiben van saphir, kiben smaragd, opál; ne félj, semmi ki -nem lesz cserélve, ha egyszer visszaváltod. Egész életemben mindig -ezt tanultam. Úgy értek hozzá, mint egy ötvös. Soha se gazdálkodtam -lábasmarhával, mindig csak arany- és ezüst-marhával, ebbe nem üt -bele a dög; széna se kell neki, mégis kitelel. Nézd, milyen -gyönyörű billikom, mekkora türkizek benne! Micsoda remek csatt. Ezt -egy fejedelem viselte valaha! Meg ez a pendeloque! ezekkel az -igazgyöngyökkel. Ismerem a munkát. Nem csinál ilyet más, mint -Benvenuto Cellini. – Elenchust csinálok róla; egész éjszaka fenn -leszek mellette.</p> -<p>Ezalatt egy kopott ruhás csatlós bejött s elkezdett teríteni az -asztalon. Gáspár úr nem szándékozott a vendégét az ebédlőterembe -fárasztani. Ott bizonyosan nagy rendetlenség lehet. Itt is jól -lehet lakni a kis szobában, csak legyen mivel.</p> -<p>– Hát aztán csak kettőre terítenek? kérdezé Ocskay.</p> -<p>– No hát mi bajod vele? Én, meg te, az kettő – Bécsben is.</p> -<p>– De én úgy tudom, a hol háziasszony van, az együtt <span class= -"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> szokott az -asztalnál ülni a vendéggel. S te magad mondtad, hogy van.</p> -<p>– Van hát! No hát itt van. De hát ahhoz neked semmi közöd. Az én -menyem tisztességes asszony, annak az ilyen garázda, korhely, -csélcsap kákompillével, mint te vagy, semmi dolga.</p> -<p>Gáspár úr megint kezdett már goromba lenni és ha már átvette -volna Ocskaytól azokat a kincseket, bizonyára nyomban úgy -beleveszett volna, hogy még a vacsora is megmaradt volna -elköltetlenül.</p> -<p>– Jól van öreg, jól. Tudom én azt, hogy minden ember tele van -erkölcscsel, a ki te hozzád tartozik. Hanem hát megállj: majd -mutatok neked még valamit.</p> -<p>– Ugyan mit mutatsz még nekem?</p> -<p>– Gyere ide ehhez a ládához. Hát úgy-e, hogy sok szép kincs van -itten?</p> -<p>– Látom, hiszen nem vagyok vak, mint az apád volt.</p> -<p>– Tehát ezekre, a miket itt látsz: adsz nekem ezer aranyat -zálogbérül?</p> -<p>– Megmondtam már.</p> -<p>– No hát várj. Ennek a ládának van még egy rejteke, a mit nem -mutattam meg. Most idenézz.</p> -<p>Azzal a láda felnyitott ajtaján egy szegfejet félretolt Ocskay s -arra a belső lemez felemelkedett, a ládaajtó kettős fenékkel birt; -a rejtek tele volt gyémántos, rubintos gyűrükkel, lánczokkal, -diadémokkal; gyöngysorok egész pamatszámra, álomnak is képtelen -kincshalmaz egy rakáson.</p> -<p>– Hűh! szörnyedt fel, nagyot hördülve Gáspár úr; mikor ezt -meglátta, a tíz körme egyszerre markolásra görbült. Ezt is mind -raboltad?</p> -<p>– Meghódítottam, öreg. Tüzes sárkány ült rajta. Előbb levágtam -mind a hét fejét, úgy vettem el tőle.</p> -<p>Igaz, hogy biz azokat őrizte egynehány tűzokádó ágyu Wsetin -várában.</p> -<p>– No hát ezekre mennyit adsz? <span class="pagenum"><a name= -"Page_39" id="Page_39">-39-</a></span></p> -<p>– Ohó! Ezek is a többihez tartoznak. Én az egész láda kincset -értettem.</p> -<p>– Nem úgy atyafi. Azt mondtad: ezer aranyat adsz arra, a mit már -látsz, a vason keresztül pedig nem láthattál. Ezeket itt, ha nem -akarod elfogadni, nem is vagyok kénytelen itt hagyni, elfér mind az -iszákomban, magammal hordhatom lóháton. Kell? Nem kell?</p> -<p>Gáspár urnak valami jutott eszébe. Nagyon okos világ van most. A -halált olyan olcsón adják, a bolondoknak. Egy ilyen bolondnak, mint -Ocskay László, milyen könnyű valami olyan helyre lépni, a hol -beszakad alatta a föld, s összecsukódik a feje fölött, akkor potom -zálogárban itt maradna ez a temérdek sok kincs mind.</p> -<p>– Megállj csak! Hátha nem igazi ez a drágakő féle, meg ezek a -gyöngyök?</p> -<p>– Az a te tudományod. Vizsgáld meg sorban. Azt mondod, úgy -értesz hozzá, mint egy ötvös.</p> -<p>– Értek is. De az soká fog tartani. Te addig mit csinálsz? Édes -tuba galambom! Könyvet adnék, hogy olvasgasd, ha volna. Szereted-e -a muzsikát?</p> -<p>– Magam nem értek hozzá.</p> -<p>– No hát majd lesz más, a ki ért hozzá, gyönyörüséges szép -öcsém. Egyben itt lesz.</p> -<p>Azzal az öreg maga kezével helyezett az asztalra még egy pár -czintányért, evőeszközöket, poharat, sótartót hozzá.</p> -<p>– Mindjárt jövünk! Azzal kiment.</p> -<p>Tehát már többen jönnek!</p> -<p>Rövid időn visszakerült, kezeit dörzsölve, s a nyakát még -mélyebben huzva a válla közé.</p> -<p>– Készen van már a vacsora. Mindjárt hozzák!</p> -<p>Tehát többen hozzák.</p> -<p>Ő azonban azonnal hozzákezdett a munkához. Letette a láda mellé -a gyertyát. Az asztalon nem lesz arra szükség, hisz a száját -félhomályban is megtalálja minden ember. A mellé tette a pamlag -bőrvánkosát, a földre az <span class="pagenum"><a name="Page_40" -id="Page_40">-40-</a></span> ólomkalamárist, az összehajtott iv -papirost; még egy ókulárét tett fel a szemére: úgy kezdte el szemle -alá venni legelőbb is a drágaköves ékszereket.</p> -<p>Azonban felhozták a lukullusi nagy vacsorát. A szépasszony -főztét. Maga a szépasszony is megjelent, a hogy illik, kimenteni -magát a vendég előtt, hogy olyan rossz a vacsora. Méltán tette, -mert biz az rossz volt. De hát a szépasszonynak minden főztét jónak -kell találni, mikor maga főzte.</p> -<p>Ozmonda valóságos falusi háziasszony volt; egyszerün öltözve, a -köténye szalagján a csomó kulcs, fején a csipkefőkötő, az arcza -piros a tűztől, mert a tűzhelytől jött; igazi derék kis falusi -menyecske: a milyennek Szunyoghy Gáspár uram menyének szokás -lenni.</p> -<p>– Ah! jó estét Ocskay uram! Ezer esztendeje, hogy nem láttam -kegyelmedet. Ezzel üdvözlé házuk vendégét Ozmonda.</p> -<p>– Talán rám sem ismer?</p> -<p>– Bizony csak alig-alig. Mi hozza kegyelmedet mi hozzánk?</p> -<p>– Látja kegyelmed. Egy kis zálogügy az apósával.</p> -<p>– Hát már kegyelmed is kölcsön vesz pénzt?</p> -<p>– A hadaim zsoldját kell fizetnem s másunnan nem kapok.</p> -<p>– Eresztené őket szélnek.</p> -<p>– Ők nem eresztenének ám.</p> -<p>– Tehát tessék leülni a mi szerény vacsoránkhoz. Apám-uram -méltóztassék.</p> -<p>Gáspár úr épen még egy harmadik nagyítóval is dolgozott, egy -antik ékszeren a művész nevét betüzgetve.</p> -<p>– No csak ne háborgassatok itt most engem: üljetek le, faljatok. -Majd én utoljára magam elé veszem a tálat.</p> -<p>Ozmonda és Ocskay leültek egymással szemben. Olyan közel voltak, -hogy suttogva is beszélgethettek.</p> -<p>– Volt kegyelmednél megint a fehér barát? kérdé Ozmonda. -<span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span></p> -<p>– Micsoda fehér barát?</p> -<p>– Az, a kinek kegyelmed meggyónt. Ő meg kegyelmednek vissza.</p> -<p>– Nem volt. Különben is barátnak nem hiszek többet.</p> -<p>– És így apáczának sem? Hát nem mondtak igazat?</p> -<p>– Bezerédy rajta vesztett!</p> -<p>– Mert előbb járt a nyelve, mint a lovának a feje. Okos ember -előbb tesz, azután beszél. Tudja kegyelmed, hogy azóta le is -fejezték őket?</p> -<p>– Bezerédyt?</p> -<p>– Meg a sógorát és az ezredesét.</p> -<p>– Hihetetlen!</p> -<p>– Persze, hogy hihetetlen, mert apácza mondja. Itt van nálam az -itéletük párban. Egerből kaptam.</p> -<p>Ocskay ajka reszketett, a míg e halál-itéleteket -végigolvasá.</p> -<p>– Kegyelmednek adom. Elteheti. Hasznát veszi, súgá Ozmonda.</p> -<p>Ocskay előtt kigyótánczot jártak a sorok.</p> -<p>– No hát, drága öcsém uram! rivallt közbe egy szörnyű nyájasan -recsegő hang: kegyelmed se nem eszik, se nem iszik?</p> -<p>Ocskay csak most vette észre, felrezzenve, hogy Gáspár úr ott ül -már az asztalnál. Mikor került oda?</p> -<p>Ő előtte bizony megfagyott a czintányéron a tokány. Egy falat -nem ment le a torkán.</p> -<p>– Talán nem jó az a tokány?</p> -<p>Biz az kozmás is volt; de nem az volt a fő hibája: hanem az a -halálitélet hozzá. Ocskay egy eczetes zöld paprikát dugott a -szájába, azt rágta össze, hogy enni lássék.</p> -<p>Gáspár úr pedig falt, mint egy vadállat. Teletömte a pofáját -hussal, felugrott az asztaltól, visszafutott a ládához s ott rágta -tovább, egyet-egyet harapva hozzá a magával vitt kenyérből, s -próbálgatta az aczélráspolylyal, hogy igazi-e az a gyémánt abban a -gyűrűben? <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span></p> -<p>Más ételt hoztak: Ocskaynak az sem izlett.</p> -<p>– Megkapta kegyelmed az én levelemet? kérdezé Ozmonda -suttogva.</p> -<p>– Az hozott ide.</p> -<p>– Csak az?</p> -<p>Ozmonda nagyot nevetett.</p> -<p>– Ugyan ne vihogjatok annyit! mordult fel Gáspár úr, mind -belekonfundáltok a studiumomba.</p> -<p>– Hát valamivel csak kell mulattatni a vendéget.</p> -<p>– Hozd elő a hegedűdet s muzsikálj neki, nem bánom. Ő is szereti -a muzsikát, s az engem sem zavar.</p> -<p>Ozmonda előhozta a hegedűjét. Felhangolta, megpengette; aztán -félrehajtotta rá a fejét, oly csábosan, negédesen, s rákezdte a -nótát:</p> -<p>«Ne szomorkodj, légy víg!»</p> -<p>Ocskaynak eszébe jutottak róla az isztriczei kastélyban látott -viziók.</p> -<p>Aztán a többi:</p> -<p>«Kinek van, kinek van karikagyűrűje.»</p> -<p>– Ugyan menjetek a pokolba azzal a czinczogástokkal! Most a te -«karikagyűrűd»-et irtam be ide az elenchusba, solitaires gyűrű -helyett. Ha muzsikálni akartok, menjetek át a másik szobába, vagy -nem bánom a harmadikba, a honnan nem hallik ide a czinczogás.</p> -<p>Jó ember ez a Gáspár úr, addig, a míg a klenodiumokat -végigszemlélgeti.</p> -<p>Ozmonda és Ocskay szót fogadtak: annyira elmentek a házba, a -mennyiről a muzsikaszó ide nem hallatszott. Az Ozmonda szobája -lehetett.</p> -<p>A szép hölgy ott is csak folytatta a nótákat, míg arra került a -sor, hogy: «Három piros kendőt veszek, Ha fölteszem, piros leszek, -Piros leszek, mint a rózsa, Rám illik a babám csókja.»</p> -<p>Ocskay Lászlónak eszébe jutott Czinka Pannának a jó tanácsa.</p> -<p>Mit is mond az a nóta? <span class="pagenum"><a name="Page_43" -id="Page_43">-43-</a></span></p> -<p>– Ohó! lovag uram! szólt Ozmonda, eltaszítva őt magától: ez nem -Deliancsa, a czigány leány!</p> -<p>Ocskay lelke belejutott abba az örvénybe, a mely sodorja az -embert magával alá egész a mélységek fenekéig.</p> -<p>Megragadá a hölgy kezét.</p> -<p>– Ozmonda! Te egy kegyetlen játékot üzesz velem.</p> -<p>– Én nem vagyok oka, ha játék.</p> -<p>– Már egyszer őrültté tettél. Futó-bolond lettem miattad.</p> -<p>– Hát én nem lettem az te miattad? Nem én kerestelek-e fel -mindenütt: a ki futottál előlem, a ki elbujtál előlem?</p> -<p>– De most rám találtál?</p> -<p>– Oh nem! Az az Ocskay László, akit én kerestem, a kit én birtam -valaha: az nem te vagy. Mikor legközelebb vagy is hozzám, egy egész -hideg ég áll közöttünk. Te az égben jársz, én a földön.</p> -<p>– Az égben? szólt Ocskay nagyot sóhajtva; hajh, ott már nekem -nagyon kevés dolgom van. Megcsömörlöttem a mannától. -Paradicsom-undor állt belém. Szégyenlem a ragyogást. Rossz szivem -lett. Olyan rossz, mint a tied. Összeillünk.</p> -<p>– Hm. Tudnék én valamit mondani.</p> -<p>– Mondd el.</p> -<p>– Mikor a temesvári táborban találkoztunk, akkor magadtól is ki -tudtad azt találni.</p> -<p>– Mert ki hagytad találni.</p> -<p>– Ki hagytam találni, mert akkor volt valakim, akit -megcsalhattam érted; de most csak magamat csalhatom meg.</p> -<p>– Nem értelek.</p> -<p>– Akkor buta vagy. Tehát hadd rágom a szádba. Akár egy nehézfejű -iskolásgyereknek. Ausztriában, az osztrák törvények szerint, egy -katholikus és egy protestáns között való házasság semmis és -érvénytelen. <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span></p> -<p>Ocskay minden idegein, mint a galvanütés, vonaglott végig ez a -szó. Összeborzadt.</p> -<p>Honnan jön reá ez a hideg? Talán a falak fújják rá ezt a -légvonatot?</p> -<p>Nagyot hallgatott és hosszan elbámult a végtelen semmibe.</p> -<p>A mély, feneketlen sötétségből két égő csillag világított eléje, -a mik egyre közelebb jöttek hozzá, a csillagtávol billió -mértföldnyi távolából egész oda, oda a közelébe: Ozmonda szemei -voltak azok.</p> -<p>Oh, milyen szédítő mélység van egy ilyen égszinkék ragyogó -szempárban! Bele kell esni…</p> -<p>Sokáig hallgattak mind a ketten.</p> -<p>Az óra tizenegyet vert éjfél előtt. Annak az órának is épen -olyan berozsdásodott hangja volt, mint a gazdájának.</p> -<p>Ocskay Ozmonda keze után nyult, s azt suttogá neki:</p> -<p>– Mikor mégy vissza Pálffy bánhoz?</p> -<p>Ozmonda szemeiben az a két vészcsillag nagyot lobbant. Megnyilt -már a fényokádó örvény.</p> -<p>– A mikor te parancsolod, súgá odasimulva Ocskay vállára. Ez -órában, ha úgy kivánod.</p> -<p>– Valami izenni valóm van hozzá.</p> -<p>Ozmonda fölkelt a helyéről és bezárta az ajtót.</p> -<p>– Mondd el.</p> -<p>Senki sem háboríthatta őket.</p> -<p>Az öreg úr ott ült a kincsek között, s azt onnan meg nem -mozdítja semmi.</p> -<p>– Mit izensz? Beszéld el. Szóljunk csendesen.</p> -<p>S beszéltek csendesen.</p> -<p>Nagyon sok izenni valója lehetett Ocskay Lászlónak Pálffy -bánhoz, mert még a hajnalsugár is ott találta, a mint suttognak -csendesen.</p> -<p>Épen nyolcz órát recsegett a régi fali óra, mikor Ocskay -Lászlónak eszébe jutott, hogy még egy Szunyoghy Gáspár is van a -világon, a ki meglehet, hogy maga is csupa carbunculussá vált a sok -gyémánt és rubin között. <span class="pagenum"><a name="Page_45" -id="Page_45">-45-</a></span></p> -<p>Biz annak a szobájában még akkor is égett a gyertya, pedig már -egészen világos volt odakinn.</p> -<p>– No az ördögök tánczoljanak a nyakadon! Ezzel fogadta jó -reggelt fejében a gazda a vendégét. Nekem ugyan rossz éjszakát -csináltál. Egész éjjel nem hunytam be a szememet; mind a te -czókmókodat irtam össze. Soha ennél több irkafirkám életemben nem -volt.</p> -<p>Az igaz, hogy egész codicillus volt a leirása a zálogban hagyott -drágaságoknak.</p> -<p>– De még le is kellett újra irnom. Az egyik példány veled megy, -a másik itt marad. Ird alá, hogy láttad.</p> -<p>Ocskay bele sem tekintett a lajstromba; oda irta a végére, hogy -«láttam.» A magáét beledugta a tarsolyába.</p> -<p>Azután átadta a láda kulcsait Gáspár urnak.</p> -<p>– A rejtekben levőkért kapsz megint egy ezer aranyat. Itt van az -irás róla. Hanyadik van ma? Ötödik szeptember. Husz nap mulva érte -jöhetsz.</p> -<p>– Itt leszek minden bizonynyal.</p> -<p>– Ha addig el nem visz az ördög.</p> -<p>– Ne félts tőle: jó emberem az nekem.</p> -<p>Ozmonda fölhordotta a csatlóssal a reggeli lakomához valókat. -Maga kedves háziasszonyi pongyolában jelent meg. Még akkoriban nem -itták a kávét: korhelylevesen kezdték. (Sok mai ember nem is tudja -talán, hogy mi ez? Káposztalé játsza benne a főszerepet.)</p> -<p>– No hát mi ez? pattogott Gáspár úr. Korhelylevessel traktálsz -ma bennünket? Azt gondolod, minden ember hajnalig tivornyázott, -tánczolt, dorbézolt az éjjel? Ostoba asszonynép! Hosszú haj, rövid -ész! Ugyan hoztok-e még valamit?</p> -<p>Ez a hajdunak szólt, a ki egyre hordta fel az asztalra a liptói -brinzás döbönt, a lépes mézet, a birsalma liktáriumot, a füstölt -pisztrángot, meg a malaczkocsonyát.</p> -<p>– Egy kézfogóra elég volna!</p> -<p>Azzal elkezdett a hajdura pörölni tótúl. Ez a legválogatottabb -neme a gorombáskodásnak: tótúl pörlekedni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span></p> -<p>– Jaszná sztrela gladova! Ti, sztari opicza. Ti!</p> -<p>Ott volt már a zsebében a kincses láda kulcsa! Lehetett már -gorombáskodni kedve szerint.</p> -<p>– No öcsém! a lovaid nem akarnak várni, rég be vannak fogva az -udvaron. Nem indulsz még?</p> -<p>– Sietek már.</p> -<p>– Hát csak eredj! Menyemasszony, takaríttassa el az asztalt!</p> -<p>De bizony Ozmonda nem fogadott szót; hanem az eltávozó Ocskay -karjába kapaszkodva, úgy kiséré azt ki a tornáczig, s odáig is -sokat suttogott a fülébe.</p> -<p>Gáspár urnak többszörösen kellett figyelmeztetni Ocskayt, hogy -üljön fel már, mert a lovai nagyon ugrándoznak.</p> -<p>Csak hogy nem kergette már.</p> -<p>Ocskay pedig, mielőtt kilökette volna magát az ajtón, -visszafordult az öreghez, s azt mondá neki:</p> -<p>– Kedves czimborám. Mondanék még egyet. Odahaza sztropkói -váramban van nekem még egy kis ezüstmarhám is, a mit szintén -szeretnék a gondviselésed alá bizni.</p> -<p>– Hogyan van, kedveském, angyalkám? Hogyan mondod? rebegé Gáspár -úr s Ocskay kezét odavonta a keblére s bedugta a bekecse alá, úgy -dédelgette. Micsodácskád van te neked még otthon?</p> -<p>– Abból a wsetini szerzeményből az ezüstféle, a mit nem -hordhatok mindenütt magammal, mert nagyon sok.</p> -<p>– Mennyi lehet?</p> -<p>– Nem méregettem biz én mázsával, csak azt tudom, hogy Wsetinből -négy társzekéren küldtem haza: hat ló volt mindenikbe fogva.</p> -<p>– Négy társzekér ezüst! Jaj, te aranyember! Kincsbányába törtél -be. Akár csak nagypénteki lidércztűz vezetett volna rá! Idehozd -mind. Én biztos helyre teszem. Soha senki meg nem kapja. Gyere ide -hozzám. Lakjál nálam. Holtig eltartalak. Tekintsd a házam a -magadénak. Invitálja meg kegyelmed is, menyemasszony, a kedves -uramöcsémet. Legyen szerencsénk minél hamarább. <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span></p> -<p>– Három hét alatt itt vagyok, mondá Ocskay, kezet szorítva az -öreggel is, a menyével is.</p> -<p>Azzal, az itt maradó csatlósainak kiadva az utasítást, szekerébe -vetette magát s egyedül visszahajtatott Zsolnára.</p> -<p>Mikor Ozmonda és az ipa a lépcsőgádoron visszalépdegéltek, azt -mondá Gáspár úr magában:</p> -<p>«A czudar zsivány.»</p> -<p>Azután pedig egész fenhangon mondá Ozmondának:</p> -<p>– Mit szólsz? Nem vágják le addig a nyakát?</p> -<h2>AZ ÉDES OTTHON.</h2> -<p>Vannak olyan boszorkányos esteli bogarak, a mik alkonyatkor a -mezőn járó embert körüldongják, mindenhová elkisérik, hasztalan -űzi, csapkodja őket, el nem maradnak tőle.</p> -<p>Néha egy nótát ki nem tud az ember a fejéből verni. Ott énekel -az folyvást a fejében, el nem tudja hagyni, még mikor magában -imádkozik is, erre a nótára fújja azt is. Néha meg egy-egy szó, egy -mondás üldözi az embert, elverhetlenűl, makacsabbúl, mint az a -veszett cserebüly.</p> -<p>Ha Ocskay László ezt a szót meg nem hallottá tudta volna tenni: -«Ausztriában nem érvényes a katholikus és a protestáns közötti -házasság».</p> -<p>Ki innen! Ki a fejből, a szívből, a vesékből, átkozott gondolat! -– Visszatért az megint. Megitta a borral, felszítta a mezők -illatával, a szemtelen pacsirták mind azt énekelték a levegőben, – -egygyel több csábító varázs, mely a csillagokat lecsalogatja az -égből, hogy szeressenek aláhullani a földre, pedig csak addig -csillagok, míg odafenn vannak, ha ide leestek, lesz belőlük -idomtalan hideg kő.</p> -<p>Ocskay összeszedte a megmaradt kuruczait s elindult velük együtt -Sztropkóra. <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span></p> -<p>Senki sem küldte oda, se Bercsényi, se a fejedelem.</p> -<p>A felesége sem írta neki egy szóval se, hogy «jőjj».</p> -<p>Terve volt-e? Maga elől menekült-e?</p> -<p>Terve volt. Nem zavarta már ki őt abból semmi. Meglehet, hogy -nem látta előre, mily végtelen keserűség fog abból támadni, ha ez a -terve sikerül. Meglehet, hogy tudott valami megnyugtató gondolatot -találni, a miért jövendőjét fölépítse. Vagy semmi sem vezette már, -csak a lánczaikról elszabadult szenvedélyek. Utánuk dobta a -gyeplőt, mikor megvadultak s már most azok aztán viszik!</p> -<p>Otthon épen nem várták. Ilonkát egészen meglepte férje -hazaérkezése, különösen az, hogy ilyen nagy fegyveres kiséretet hoz -magával, holott ezen a tájon híre sincs az ellenségnek. -Járnak-kelnek ugyan száguldozó csapatok a megriadt hadból, de azok -mind kuruczok, nem lehet tőlük tartani. Mi oka lehet Ocskay -Lászlónak, hogy kétszáz lovassal kisértesse magát, mikor a -feleségét jön látogatni?</p> -<p>Férj és feleség pedig egymásnak az arczából olvas. Titkos irás -az arcz, de annak, a ki a kulcsát bírja, nyitott könyv.</p> -<p>– Mi történt, hogy olyan véletlenűl megjöttél? kérdezé az -asszony.</p> -<p>– Ejh, hát nem örülsz-e annak, ha haza jövök? felelt a férj.</p> -<p>Aztán észrevették magukat mind a ketten, s mosolyra fordíták a -tekintetüket s megcsókolták egymást.</p> -<p>(Csengett e közben az a nóta: «Rám illik a babám csókja.»)</p> -<p>Hisz az ilyen találkozásnál örülni szokás.</p> -<p>– Régen láttalak benneteket, mondá Ocskay. Mit csinál a kis -ember?</p> -<p>A legkisebbet csak egyszer látta még, a mióta világra jött. -Ilonka vitte utána a táborba.</p> -<p>– A kis ember bizony roszul van.</p> -<p>– Mi baja? <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p>– Talán csak az, hogy foga jön, de meglehet, hogy valami ki akar -rajta ütni. A bába sem tudja még megmondani.</p> -<p>– Ezért volt olyan bús az arczod?</p> -<p>– Ezért.</p> -<p>– Menjünk oda, hadd látom.</p> -<p>Ilonka odavezette férjét a kis betegéhez, a kit még mindig ölben -kellett hordani a dajkának. A kis ember nagyon rosz volt ma, egyre -sírt, s olyankor minden gyerek rút. Az apja megcsókolta az arczát a -kis fiúnak, a mitől az még siránkabbá lett. Ilonka megjegyezte, -hogy az apai csók nem volt ezúttal oly hosszan odatapadó, mint -máskor. Azután ő maga vette a karjára a kis babát s tudott vele -mindenféle bűbájt elkövetni, a mitől a gyermek elcsendesűl: -kigömbölyödik az arcza, a szemei felragyognak, a szája visszakapja -csigaalakját. Várta, hogy az apa most csókolja meg, mikor kis -angyalka lett belőle. Nem jutott neki eszébe. Csak annyit mondott, -hogy az nagy baj lenne, ha most valami küteget kapna a gyermek.</p> -<p>Ilonka aztán nagyot bámult nagy léleklátó szemeivel a férjére, -mit akar ezzel mondani: «nagy baj lenne, ha ez a gyermek valami -küteget kapna»? Hiszen bizonyos, hogy annak ez nagy baj, de hű -gondviselés mellett elmulik veszedelem nélkül. De talán másnak is -baj? Kinek?</p> -<p>Azonban hát meg volt az ok a bánatos, aggodalmas arczhoz, nem -kellett azt keresni.</p> -<p>A nagyobbik fiát nem engedte Ocskay maga elé hozatni; a -kisebbiknek a baja ragályos lehet, s azt már ölelte. Félő volt, -hogy a ragályt átoltja a nagyobbikba is, ha apai göngédségében -részelteti. Azzal csak csak úgy az ablakon keresztül beszélt.</p> -<p>– Hát anyád hol van? kérdezé egyszer Ocskay, széttekintve s -bámulva, hogy a nagyasszony hiányzik a kedvencz unokája mellől.</p> -<p>Ilonka arcza egy pillanatnyi zavart árult el.</p> -<p>– Édes anyánk haza ment Lévára. A számtartója a <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> gazdasági -ügyek végett sürgetősen kérte, hogy menne haza.</p> -<p>A szemei tagadták, a mit a szája mondott.</p> -<p>– És mikorra igérte, hogy visszajön?</p> -<p>Ilonka arczán még nagyobb lett a zavar.</p> -<p>– Talán az őszszel, szüret után.</p> -<p>De most már az ajkai is elárulták, hogy valami elhallgatott baj -van odabelül, a sírást elfojtó rángatózás látszott rajtuk.</p> -<p>Itt valami háborúság esett! gondolá Ocskay s aztán töprengetett -annak az okain.</p> -<p>Azonban elérkezett az est. Vacsorához hivták az uraságokat. Házi -káplán, plébános, hopmester, tiszttartó együtt szokott ülni az -asztalnál a vár urával, azok már ott voltak az étteremben.</p> -<p>Alig ültek le az asztalhoz, a midőn megszólalt az estharang. -Ocskay buzgó katholikus volt. Szokása volt, a mint a harangszót -meghallá, az evőeszközt letenni s aztán imára kulcsolni a kezeit az -arcza előtt. S ingerűlt volt, ha valaki ilyenkor ránézett. Ellenben -nagyon megvárta az asztaltársaság pápista tagjaitól, hogy ők is -imádkozzanak magukban, a kálvinisták pedig azalatt ne -csörömpöljenek kanállal, kés-villával.</p> -<p>A mint ima végeztével az összetett kezeit elvette a szemei elől, -csak akkor vette észre, hogy Ilonka eltünt az asztalfőről.</p> -<p>Egy kicsit neheztelt érte. Ez mégis túlságig vivése a kálvinista -puritanismusnak. Mire való ez? Felkelt és utána ment a belső -szobájába.</p> -<p>S a mint a nyitva feledett ajtón betekintett, a bámulat -megállítá lépteit. Ilonkát ott látta térdepelni az imazsámolyon egy -Boldogasszonykép előtt, s még hallhatá az Ave Mária végszavait: -«imádj Istent érettünk…»</p> -<p>Megrendült egész valója. Odasietett az asszonyához, a mint az -Áment kimondá s felölelé térdepeltéből.</p> -<p>– Mi ez? Te a szűz Máriához imádkozol? <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span></p> -<p>Ilonka odaborult férje keblére s nagyot fohászkodott.</p> -<p>– Nem bírtam tovább kiállni azt a gondolatot, hogy én más -templomba járjak, mint a hová te jársz, hogy a kis fiamnak ne én -tanítsam a vallást, s áttértem a te hitedre.</p> -<p>Ocskay úgy érzé magát, mint mikor a rosz, vásott kölyket az édes -apai áldásteljes kéz egy pár egészségre váló vesszőütéssel eszére -téríti, «nesze virgács! te semmirekellő»!</p> -<p>Lopni indultatok! Körülkertelt tilos paradicsom almafájáról -lopni! Nesze virgács!</p> -<p>Most aztán súgjátok-búgjátok egymásnak, hogy «Ausztriában a -katholikus férjnek nem hitvese a protestáns feleség!» – A feleség -is katholikus már.</p> -<p>Az egész szenteknek egyességét hallotta chorusban kiáltani a -feje fölött. «Estél lefelé, mi megragadtunk, felemeltünk!»</p> -<p>Minő nagy áldozat volt ez ettől az asszonytól! Ha te férfi, -földi hazádat készülsz elcserélni, ő elcseréli inkább a mennyei -hazáját s megakadályoz abban, a mit tenni akarsz.</p> -<p>– Mikor történt ez? kérdezé Ocskay.</p> -<p>– Mult úr napján, szeptember ötödikén.</p> -<p>– Reggel, az első harangszónál? sietett Ocskay kérdezni.</p> -<p>– Akkor. Te megálmodtad talán?</p> -<p>– Igenis megálmodtam.</p> -<p>Épen akkor sugá a fülébe Ozmonda: «A katholikus férjnek nem -felesége Ausztriában a kálvinista asszony.»</p> -<p>Milyen hirtelen kezük van az odafenn levőknek!</p> -<p>Danolhatja már az éjbogár, hogy «Három piros kendőt veszek!»</p> -<p>– Ezért hasonlottál meg az édes anyáddal? kérdezé Ilonkától, -erősen magához szorítva a hű teremtést.</p> -<p>– Ezért.</p> -<p>– Ő soha sem fog tehozzád visszatérni.</p> -<p>– Soha. Kitagadott, elátkozott. <span class="pagenum"><a name= -"Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p> -<p>– S te eltűrted az ő haragját, az ő anyai átkát, hogy semmi se -válaszszon el tőlem többé. Óh, milyen nagy lelke tud lenni egy -asszonynak!</p> -<p>– Csak a tieddel akar egyenlő lenni.</p> -<p>Ocskay félrefordítá az arczát. Ez a szó arczulverés volt neki. -Roszabb a szégyen-pironságnál az érdemetlen dicséret.</p> -<p>Odahajolt s lecsókolta a könyeket a felesége szeméről. Igazán -szentelt viz!</p> -<p>Ebben a pillanatban egy új – nem, nem új: a visszatért régi -világban érezte magát. Hányszor találta ő fel elhagyott nemesebb -részét lelkének ez asszony közelében! Most ujra visszakerült hozzá. -Elfelejtett haragot, büszkeséget, őrjítő szenvedélyt, mindazt, a mi -lángol, a mi fölindulást csinál s megolvasztja a gyémántot, a -férfijellemet; az egész vulkántüzet ki tudta oltani két ilyen -kicsiny könycsepp!</p> -<p>Ezen a napon Ocskay ismét boldog ember volt. Kincset talált -ember. Otthagyta a kincseit Budetinban: az a másik ki van fizetve, -nem adósa neki. Itthon nagyobb kincset talált annál, nincs szám, a -mi annak az értékét ki tudja fejezni, – és feltalálta saját magát: -az is nagy drágaság! A ki azt elveszti, ugyan keresheti!</p> -<p>Ilonka beteg gyermeke mellett töltötte az éjt.</p> -<p>Korán reggel azzal az örömhirrel jött a férjét felkölteni, hogy -a kis ember már egészen jobban van, foga jött, az kinozta meg -annyira, már vége van a láznak, nem lesz belőle kanyaró.</p> -<p>S ezzel az örvendetes fordulattal aztán egyuttal a nagyobbik fiu -is fel lett szabadítva a keserves vesztegzár alól.</p> -<p>Micsoda ugrálás volt, mikor az anya megmondta neki, hogy szabad -átmenni az apához! Dehogy várta meg, hogy felöltöztesse valaki! -Kiugrott az ágyából s úgy futott mezitláb, egy ingecskében az apa -szobájáig: odabujt melléje az ágyába; ölelte, csókolta, el nem -eresztette. Még akkor is átölelve tartotta a nyakát gyönge kis -karjaival, a <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> mikor elaludt a keblén. Fel is kaczagott -néha az álmában, hítta az öccsét: itthon az apa! – suttogott neki: -«Kedves Ferikém!» Egyszer meg sírva fakadt, Ocskay megcsókolgatta -az arczát; arra aztán megszünt sírni, még jobban odabujt mellé s -kis kezével az arczát czirogatá.</p> -<p>Nem hangzott többé Ocskay fülébe a nóta: «Három piros kendőt -veszek!»</p> -<p>Egész nap boldog volt.</p> -<p>Van valami mennyei varázs abban az otthonban! Ezen a büvkörön -nem tudnak a kisértetek keresztültörni.</p> -<p>Eltöltött egy egész hetet otthon. Eljárt vadászni, a gazdaságát -bejárta; szántatott-vettetett; rendeleteket adott ki, mint aki nem -gondol többé arra, hogy ezt a birtokot nagyhamar el is veszítheti. -A századait szétosztotta a falvakra.</p> -<p>Futárjai jártak-keltek azalatt Egerbe, Érsekujvárra, a -fejedelemhez és Bercsényihez, s meghozták, hogy mi hir van odakinn -a zavaros világban? Tökéletes chaosz volt. Mindenki kergetett egy -másikat, a míg maga szaladt egy harmadik elől. A háboru csak úgy -pásztánként folyt, mint a nyári eső.</p> -<p>Saját ügye felől nem mert tudakozódni senkitől: mindenkitől -tartania kellett. Pedig nagyon szerette volna megtudni, hogy milyen -indulattal vannak iránta a fejedelem udvaránál?</p> -<p>Egyszer aztán Egerből visszatérő futárja hozott neki egy -csomagot doktor Wolffiustól. Ezt valódi jó barátjának tartá.</p> -<p>A felbontott csomagban pedig talált Ocskay – kávét és semmi -mást. Egy betü irást sem hozzá.</p> -<p>Mit akar ez jelenteni? Doktor Wolffius nemcsak, hogy igen jól -tudja, hogy se Ocskay se felesége a kávét nem iszszák: töröknek -való kotyvalék az; de ő saját maga a legnagyobb ellensége a -kávénak, a mit lassan ölő méregnek nevez, s mindenkit elrémit -tőle.</p> -<p>Mit jelent hát ez a kávé? <span class="pagenum"><a name= -"Page_54" id="Page_54">-54-</a></span></p> -<p>Rájött. Kitalálta. «Cave» latinul azt teszi hogy «vigyázz -magadra»!</p> -<p>Ismét zúgni kezdett a feje. – Előszedte Blaskovich és -Pestvármegyei leveleit s ujra elolvasá. – A lőporos zsákon igen jól -lehet aludni, a míg az ember meg nem tudja, hogy mi van benne?</p> -<p>Szégyenleni kezdte, hogy olyan gyönge volt, hogy fele utján -megállt. Asszonyköny, gyermekfecsegés szétzavarta furfangosan -kiszámított tervét. Pedig hiszen ezek is ép úgy fenyegetve vannak, -mint ő maga. Ha az apát notába ejtik, a feleség és a gyermekek is -földön-futókká lesznek, s ha nagyobb veszedelem éri az apát, még el -is zárják őket. Bezerédy és társainak példája nem volt-e elég?</p> -<p>Minek ez a tétovázás?</p> -<p>Sokkal több lépés történt már előre, mint hogy vissza lehetne -térni!</p> -<p>Felkereste Ilonkát. Ott találta őt a gyermekei szobájában.</p> -<p>– Fontos szavam van hozzád. Nekünk, minden megmozdítható -értékünkkel együtt, rögtön el kell hagynunk ezt a kastélyt.</p> -<p>Ilonka elsápadt, s hült ajkkal rebegé:</p> -<p>– Futnunk kell innen? – Ki kerget bennünket?</p> -<p>– Még magam sem tudom. De sejtem, hogy nem maradhatunk itt -békében. Azért jöttem ide, hogy elvigyelek benneteket magammal.</p> -<p>Ilonka a rémület indulatkitörésével ragadá meg férje kezét.</p> -<p>– Ocskay! Mit akarsz tenni?</p> -<p>Ocskayval tudatta ez a hang, ez a tekintet, hogy a lelkébe -látnak. Takarózni akart.</p> -<p>– No hát mit akarok tenni? Micsoda nagy dolog?</p> -<p>– Óh én nem tudom kimondani annak a nevét. Az rettenetes egy -szó. De neked nem szabad azt megtenned Ocskay; vagy halva láss -engem előbb.</p> -<p>– Őrült vagy-e? Miről beszélsz? <span class="pagenum"><a name= -"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span></p> -<p>– Nem, nem, nem! Nem viszesz bennünket oda!</p> -<p>– De hová? Asszony!</p> -<p>Ilonka felkapta a karjára bölcsőben alvó kis gyermekét, a -másikat megragadta karjánál fogva, aztán visszarohant a férjéhez, s -térdre veté magát előtte.</p> -<p>– A Krisztus kínszenvedéseire kérlek, Ocskay. Szűz Mária hét -sebeire kérlek, édes uram, egyetlenegy boldogságom, életem, -mindenem. Ne vigy a kárhozatra mindnyájunkat, magaddal együtt! Nézd -a gyermekeidet. Ezt a két ártatlant, aki még nem vétett se Isten, -se ember ellen! Ne öld meg őket örök életükre! Ne hagyj rájuk egy -rettenetes örökséget!</p> -<p>Ocskay kőszoborrá érzé magát zsibbadni. Nem birt elfutni ez -előtte térdeplő csoport elől. Nem birt felelni. Az anyja által -feltartott kis poronty úgy nyujtotta feléje kezeit, esdekelve, míg -a nagyobbik, átnyalábolva egyik lábaszárát, úgy iparkodott őt fogva -tartani.</p> -<p>– Ugy-e apám! Nem megyünk labanczot játszani?</p> -<p>Az igazmondó gyermekszáj kiejtette a rejtegetett szót.</p> -<p>Ocskay nagyot nevetett. Kinos nevetés volt. Mintha a gyermek -szavára tenné.</p> -<p>– Bolondság! Dehogy megyünk, fiacskám. Ilonka, szivem, -csendesítsd le az apróságokat. Ez nem gyermekeknek való scéna. -Aztán majd menjünk át a másik szobába, ahol csendesen beszélhetünk -erről.</p> -<p>Ilonka bölcsőjébe fekteté a kisebbet, s a nagyobbikra -ráparancsolt, hogy maradjon mellette és ringassa. Aztán bátor -léptekkel, elszánt tekintetü arczczal követte férjét a -mellékszobába.</p> -<p>Amint egyedül maradtak, Ocskay egyszerre, indulatosan -odafordulva nejéhez, érdes hangon mondá:</p> -<p>– Neked az anyád beszélt valamit felőlem?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– S te ezért vesztél vele össze?</p> -<p>– Ezért.</p> -<p>– És nem azért, mert pápista lettél? <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span></p> -<p>– Az később történt.</p> -<p>– Ezért hagyta el a házadat haraggal?</p> -<p>– Nem úgy. «Én küldtem el» őt a házamtól haraggal Én mondtam -neki, hogy soha ne lássuk többet egymást!</p> -<p>Ocskay hüledezett. Ezt az asszonyt ő még nem látta soha! Őtet, -Ocskayt, meg nem verte még, meg nem félemlítette még soha senki. – -Mostan verik, s egyik ijedtségből a másikba ejtik.</p> -<p>– Oly hirt mondott rólad, folytatá az asszony, a miért -elkergetem magam elől a saját édes anyámat is és nem nézek rá -többet soha.</p> -<p>Ocskay most látta, hogy mi lakik ebben a szivben! Oda nyult -Ilonka keze után s egy vezeklő bágyadtságával hajtá le fejét, -halkan rebegve:</p> -<p>– Engem nagyon eláztattak a fejedelem előtt.</p> -<p>– De te tisztára mosod magadat?</p> -<p>– Nagyon sok ellenségem van és nagy, igen nagy emberek.</p> -<p>– Soha sem féltél ellenségtől. Nem számláltad, hányan vannak? s -nem mérted singgel, milyen magasak? Győzd le őket!</p> -<p>– A fejedelem maga ingerült ellenem.</p> -<p>– Ez nem ok arra, hogy őt elhagyd. Te! A Rákóczy mennyköve! A -népnek félistene! Minden imádságba belefoglalt nevü ember! – Nem! -Az nem történhetik meg!</p> -<p>– Hallgass meg! Oly ártatlan vagyok minden árulási büntől, mint -a ma született gyermek; és mégis annyira ellenem van támasztva -minden külső látszat, hogy ha törvény elé állítanak, még védeni sem -tudom magamat. Egy szó nem igaz abból, amit vádképen a fejemhez -vágnak és mégis egy szót sem tudok abból elhárítani. Nem tudom, hol -kezdeni a védelmemet.</p> -<p>– Én talán tudom. – Ne haragudjál meg érte, édes jó uram, ha én -te neked most tanácsokat osztok. – Hidd meg nekem, hogy sok -keserves álmatlan éjszakákon át tusakodtam én e fölött magamban s -nem volt senkim, a <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> kivel közöljem, mint ez a kis ártatlan -csecsemő ott a keblemen, a ki még szót nem ért. Annak zokogtam el -vértveritékező kinos óráimban: óh te kis néma lélek, súgd meg -nekem, mit tegyünk itt? – Mit is mondott? – Eredj oda, Ocskay -László! a hol vádolnak; – lépj oda az ellenségeid közé és hivd fel -őket: «Ki vádol, mit tud ellenem?» Kérj birát, kérj törvényszéket s -állj meg előtte felemelt fővel. Beszéljetek! Ha megjelensz -közöttük, mind elnémul. – Mit tudnak ellened felhozni? A czigány -leányt!</p> -<p>Ocskay összerándult. E szónál Ilonka arczán mély pirulás terjedt -el. Odafekteté az arczát férje keblére, s ismét azon az ismerős -szelid hangon szólt hozzá:</p> -<p>– Ne haragudj rám, hogy ezt felhoztam.</p> -<p>– Ezt is anyádtól hallottad?</p> -<p>– Ezt is. Felelj rá meg biráidnak, vádlóidnak, ha szemedre -lobbantják. Mondd nekik: «A czigányleány dolgában nem ti vagytok a -biráim; abban a dologban egyedüli birám a feleségem, ha ő elitél, -ha megbüntet, kiszenvedem. Ha vétettem, csak a karikagyűrűm ellen -vétettem: s az nem más dolga, csak az asszonyomé.</p> -<p>S ez a biró már meg is hozta az itéletet: megölelte, megcsókolta -a hűtelen rossz urát.</p> -<p>Ocskay elérzékenyült. Ölébe vonta a nejét, s gyöngéden -beszélgetett hozzá:</p> -<p>– Jó angyalom voltál mindig; most is az vagy. Bizony mondom, -hogy soha el nem hagylak téged. Igazolja hozzád való szeretetemet -az, hogy most itt vagyok nálad. De szükséges, hogy magammal -vigyelek: épen azért, mert szeretlek. Bolond világ van most a -kurucz táborban. A trencséni nagy kudarczért, a porba omlott fényes -nagy tervekért mindenképen áldozatbárányt, bűnbakot keresnek. -Bezerédyt már lefejezték. A híres, tapasztalt hadvezért, a kinek a -kis ujja többet ért, mint az egész Ocskay László, a ki csaknem oda -volt nőve a fejedelem szívéhez, a tanácsban bölcset, a hadban -eszest, a kit nem pótolhatnak mással. <span class= -"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> Megölték. -A nélkül, hogy a rendes curia elé állították volna, a nélkül, hogy -rendes hozzáértő assessorok előtt a Tripartitum szerint -védelmezhette volna magát: egy elfogott levél csalfa tanubizonysága -mellett, értetlen katonák juryja által elitéltették; itéletét a -fejedelem elé nem is terjesztették, hogy kegyelmet ne -gyakorolhasson. A lábához tették a fejét. Engemet is oda akarsz-e -küldeni ebbe a farkasverembe? Azt akarod-e, hogy karácsonyi -ajándéknak a fejemet küldjék meg neked?</p> -<p>Ilonka borzadozva ölelte, szorította magához ezt a féltett drága -főt. «Nem. Nem!»</p> -<p>– Én nem tervezek semmi rosszat, folytatá Ocskay. Bizony mondom -neked, hogy nem szándékozom semmi árulást elkövetni. De annyi eszem -van, hogy megkötözött kézzel nem adom oda magamat, hanem lőtávolban -akarom magamat tartani, hogy ne én kérjek, hanem más kérjen engem. -Bünöm még nincs; de van itt Sztropkón sok felhalmozott kincsem. -Egész tárház tele ezüsttel. A kiknek erre van éhük, azoknak az én -fejem csak appetitorium s a gyermekeimé csak poszpász. El akarlak -titeket, meg a kincseimet tenni a kezük ügyéből. Akkor azután majd -én kerülök a kertajtó felől. Ne tarts te semmitől. Nem szököm -veletek ellenség földére. Itt van az én kis tót impériumom, a hol -én vagyok a kis-király. Annak egy kulcsos völgyében van egy erős -vár, Lietava. A jó Lengyelné nagynénéd vára, ki hozzád vérszerinti -rokon. Ahhoz foglak vinni. Ő már értesülve van felőle és nagy -szivesen fogad. Hallhattad hiréből: derék magyar asszony, soha -idegen még vendégül sem lett a kapuján bebocsátva. Ő nála fogtok -maradni, a míg én fölöttem a zivatar elvonúl. – Csak azt akarom, -hogy te és gyermekeid, a kik az én kincseim vagytok, aztán meg az -ezüst angyalkáim, a miket annyi mások szeretnének feleségül venni, -fiúvá fogadni: egyszer biztos, hozzáférhetlen helyen legyetek, a -hol a labancz se, de a kurucz se férhet majd hozzátok; akkor aztán -majd megmondom, hogy ki vagyok, <span class="pagenum"><a name= -"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> hogy mindenki hallhatja, te -is meghallhatod s szégyent nem hozok a fejemre. De csúfságot sem -hagyok tenni rajta. Megértettél-e hát drága bálványom?</p> -<p>Ilonka el hagyta altatni lelke nagy gondjait. Leginkább -megnyugtató volt rá nézve az, hogy Lietava várába Lengyel -Magdolnához viszi őket Ocskay. Lengyel Magdolna hirét emlegette a -félország: buzgó híve volt ő a nemzeti ügynek, bőkezű az -áldozatokban és szigorú a hűségben. A ki rosszat akar, az nem viszi -oda ő hozzá azokat, a kiket legjobban szeret. A gyanu lelohadt.</p> -<p>– Csak azt fogadd meg, hogy gyermekeidre azt a nevet hagyod, a -mit büszkén viselhetnek. Mást nem kérek tőled.</p> -<p>– Fogadom hitemre, hogy olyan fényes nevet hagyok a számukra, a -mi az ország elsői közé lesz egykor följegyezve.</p> -<p>– Mert lásd, édes férjem: én attól a gondolattól nem félek, hogy -jöhet idő, a mikor talán földönfutók leszünk, a mikor talán idegen -földön kezünk munkájával kell keresni a kenyerünket s szalmás -gunyhó alatt huzzuk meg magunkat. Én arra készen vagyok. De hogy -becsület nélkül éljünk, azt én a világ minden dicsősége közepett -sem tudnám soha elviselni.</p> -<p>– De hát ki mondja ezt?</p> -<p>– Anyám mondta. Mikor utoljára megcsókolta a két gyermeket, így -szólt: «úgy tartson meg benneteket az Isten, a hogy apátok -megtartja a becsületet!»</p> -<p>– Rettenetes mondás!</p> -<p>– Nem az, Ocskay. Ez természetes kivánság. Mert ha egy apa el -akarja temetni a gyermekeit, akkor jobb, ha azok előbb -meghalnak.</p> -<p>Ocskay arcza boszus indulatra torzult.</p> -<p>– Nem! Te nem vagy az! súgá engesztelő szóval a nő, homlokáról -lesimítva a redőket. A te fiaid nagyra fognak nőni. Olyan nagyra, -mint az apjuk. Megyek rendeleteidet foganatba venni. Még ma -összemálháztatok minden drágaságokat, holnapra rendelheted a -társzekereket. <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span></p> -<p>Ocskay még egyszer visszavonta magához a távozni akaró asszonyt -s arczába nézett, oly közelről, hogy szemeikben megláthatták egymás -arczait.</p> -<p>– Hát te? Te nem itélsz-e el engem?</p> -<p>– Miért? Én nem tudok rád semmit.</p> -<p>Már elfeledte.</p> -<p>Derült arcza, ragyogó szemei, forró csókja bizonyítják, hogy -elfeledte, – megbocsátott.</p> -<h2>IDEGEN HÁZNÁL.</h2> -<p>Vajmi nehezen tudta Ilonka megszokni a lietavai életet a -sztropkói után. – A szép mosolygó vidék helyett az Ondova mentén -azt az örökké egyforma rengeteg erdőséget látni itt köröskörül; a -bástyafalakról letekintve, a szédületes mély völgy fenekén a ködös -árnyékot, s csak a hol a hegyek nyugat felé egy kis nyilást -engednek, ott találni egy kis darab külvilágot, kéklő rónával, -kertek közül kivillogó toronytetőkkel.</p> -<p>A sztropkói erdőben nem volt más vad, mint nyúl. Ott lehetett -sétálni a szép vigályosokban; a kis Gáborka bátran elmehetett a -jobbágyfiúkkal epret, gyöngyvirágot szedni a pagonyba, nem kellett -félteni: itt pedig csak két vadász, meg négy sinkorán kiséretében -lehet az erdei sétára vállalkozni. Onnan a bástyatetőről sokszor -láthatja Ilonka, a mint nagy, nehézkes fekete állatok előczammognak -az erdőből, a tisztásra, ha jó kedvük van, játszadoznak, -bukfenczeznek, felmásznak a nagy szál fenyőre, aztán megragadják -körmös talpaikkal a fa háncsát s úgy ereszkednek le, hogy az egész -élő fa kérge mind a körmük alatt foszlik végig. Mikor meg éhesek, -lebaktatnak a vetések közé, megriasztják a tehéncsordákat: a népség -nagy riogatással rohan elő a faluból, hogy visszakergesse őket -erdeikbe. Itt a medvék vannak otthon. Be kell érni a bástyákon való -sétával. Az ember olyan, mintha fogoly volna. <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span></p> -<p>Aztán Sztropkón annyi mindenféle tenni-venni való volt, a mi a -magyar háziasszonynak az élete. Már hajnalban fel szokott kelni, -munkásoknak, cselédeknek rendeleteket osztani; kaszásoknak, -béreseknek főzetni, termést betakarítatni, konyhát ellátni, -szapulásra felügyelni, cselédveszekedésben békebiráskodni, s -mindent meglátni és mindenütt kitüntetni, hogy az asszony érti a -házi dolgot legjobban; azért is úgy kell menni mindennek, a hogy ő -parancsolja.</p> -<p>Lietaván mindezekről szó sincs. Nincs itt semmi gazdaság: azt -kívül végzik a majorban, ide csak a készet hozzák. Régi, a háznál -vénült cselédek nem várnak parancsszót; úgy tudják már, mint a pap -a misét, hogy mi a teendőjük, s hiába is parancsolna nekik valaki -valami újat, mert nem tennék meg: nagyobb urak, mint a vár -asszonya. Későn kell fölkelni, s aztán éjfélen túl fönn lenni, mert -a ház asszonya így szokta.</p> -<p>Az öreg asszonyság tele van rigolyával. A hosszú fogadott -özvegyélet, a világtól elzárt magábanlétel túltengette a kedélyét -mindenféle furcsaságokra. Ellenszenvei vannak némely szín, illat, -ruhaszabás ellen; nem hallhatja a gyermeksírást, a kakaskukorítást. -Napjában háromszor imádkoztatja az egész háznépét, s megtartja a -pénteket és a kántorszerdát; orvosságot szedet minden emberrel a -csizió szerint, akár van baja, akár nincs, tele van babonával s azt -akarja, hogy azt más ember is komolyan vegye: a jóságával öli meg -az embert, s nem veszi észre, hogy ezzel lesz a legkiállhatatlanabb -zsarnokává a környezetének.</p> -<p>Mikor Ocskay László odahozta a várába a feleségét, megfogadta -neki minden szentekre, hogy úgy fog rá gondot viselni, mint az édes -gyermekére. Ha megigérte, meg is tartotta. Ilonkának még a -bástyákra sem lehetett felmenni, hogy friss levegőt szíjon, nála -nélkül s minthogy fogadása tartotta, hogy kedves vendégét még a -szellőtől is megóvja: alig eresztette ki a szobából, ha csak -tökéletes <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> szélcsend nem volt odakünn, naplement -után pedig a nyusztprémes palástja nélkül nem bocsátotta -sehova.</p> -<p>A hosszú, éjfélig nyúló estéken pedig ott kellett ülni Ilonkának -a nagyasszony szobájában a kandalló mellett. Mind a ketten fontak a -kerekes guzsalyon. Lietava völgyében terem a legszebb len, s azt -már félszázad óta fonja saját kezével, szöveti saját takácsával -Lengyel Magdolna asszony: almáriomok vannak tele a sok virágos -abroszszal. És a mellett mesél. Hosszú, szomorú végű történeteket, -a mik egymásnak adják a befejezéseiket, mint Sheherezáde regéi. -Csakhogy ezek mind igaz történetek. Ezeknek a tót impériumban fekvő -várkastélyoknak a történetei. Majdnem mindenikben fordul elő, hogy -azok közül, a kik egymást szeretni tartoznának, valamelyik -megcsalja a másikat, a minek aztán szomorú következései lesznek. -Ilonkának rosszul esik ezeket hallgatni. Otthon az anyja házánál -soha semmiféle emberszólást nem hallott. Mendemondától, családi -botrányoktól úgy őrizték, mint a pestistől. Balladákat éneklő -diákokat sem engedett az anyja soha a házába bejönni. Ezektől csak -később, asszony korában hallott egy pár versben elénekelt regét -Ilonka, s azt hitte, hogy azok költött dolgok. Most aztán mint igaz -történeteket kellett neki azokat végighallgatni. Milyen gonoszak a -férfiak? Megtörni a hitvesi esküt annyi nekik, mint egy diót -megtörni. Néha aztán az asszony is boszút áll magáért. Vannak -azonban asszonyok, a kik nemcsak magukért állnak boszút, hanem -tíz-húsz más megcsalt asszonyért is. Mert az asszonyok meg gyöngék. -A férfiak azért buknak el, mert erősek, az asszonyok azért, mert -gyöngék. Nincs rettenetesebb állat, mint az asszony, a ki a -tilalmasba szerelmes. Példa rá a Páter Péter története. Az is nem -rég ment végbe itt a Vágmentén: két család nagy romlásával. Ilonka -úgy borzadott ettől a rémtörténettől, a mi eltartott három estén -keresztül. Hiába kérezkedett a fiacskáihoz, Magdolna asszony nem -eresztette: azt mondta, hogy nem jó az alvó gyermeket éjjel -<span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span> megcsókolni, mert lunátikus lesz tőle. -Nem is kell a fiúgyermeket nagyon anyásnak nevelni.</p> -<p>Hanem e rémmesék bevégezte után mindannyiszor odavezette -Magdolna asszony Ilonkát a saját kezével festett ideál arczképe elé -Ocskay Lászlónak s elmondá felőle, hogy ime ez az egy ember a -kivétel annyi ezerek közül, az egyetlen igaz képmása a hűségnek: -méltó, hogy minden asszony oltárt emeljen a képe előtt s tömjént -füstöljön rajta.</p> -<p>Ilonkának ez a sok magasztalás sem esett jól. Egy asszony sem -szereti azt, ha a másik asszony az ő férjét dicséri, még ha minden -kifogáson fölül álló öreg, tisztes asszonyság is. Aztán a hitvesi -boldogság nem keresi a dicsekedést. Hallgatva szokták azt -rejtegetni. Van abban valami babonás érzés; olyanforma, mint az, -hogy az anyák nem szeretik, ha valaki azt mondja az ölben tartott -gyermekükre: «ejnye de szép gyermek!» – Félnek a «megveréstől».</p> -<p>És ezt mindennap háromszor kellett Ilonkának végighallgatni.</p> -<p>Hiszen ott állt ő előtte Ocskay Lászlónak a képe, -szünet-szüntelenül, nem kellett azt neki vászonra festve mutogatni, -nem is volt más gyönyörűsége, mint mikor felmehetett a nyugati -bástyafokra s aztán onnan nagy merengve elbámulhatott arra a kis -völgynyílásra, a honnan várostornyok látszanak ki az alacsony -kertek közül. Azok Budetin és Zsolna tornyai.</p> -<p>Mikor elvált tőle Ocskay László, azt mondá neki:</p> -<p>– Most csak maradj itt békében, drága kincsem, míg vissza nem -jövök hozzád. Én most innen Budetinba megyek. – Pénzt kell -szereznem az öreg uzsorástól. Nála hagytam az aranykincseimet -zálogban; de pénzt csak akkor ád, ha Lengyelországból visszatér. -Erre pedig azért van szükségem, hogy az ezredemnek kifizessem a -hátralevő zsoldját, különben szétoszlik a nép. Ha valami izenni -valód lesz hozzám, küldd a leveledet Budetinba, Szunyoghy Gáspár -uramnak a házához: ott megkapom. <span class="pagenum"><a name= -"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span></p> -<p>Ilonkát egészen megnyugtatta ez a szó. Ha Ocskay pénzt akar -szerezni az ezrede számára, akkor ez nem annak a jele, hogy el -akarja hagyni a zászlóját. Az is tudtára volt Ilonkának, hogy -Ozmonda grófnő Szunyoghy Gáspárnak a menye. Azonban ő felőle -egészen nyugodt lehetett. Hiszen Ozmonda Rákóczy fejedelmi -hitvesének kebelbarátnéja, s azonkívül is, mint Ilonka hirül vevé -Ozmonda saját leveléből, még tavaly apáczává lett. Hogy -gyanakodhatott volna reá?</p> -<p>Egyszer Magdolna asszony meglepte Ilonkát azon, hogy a budetini -völgy felé mereng, vágyó tekintettel, imára kulcsolt kezekkel.</p> -<p>– Ne nézd te olyan nagyon azt a várat, szólalt meg az ábrándozó -háta mögött Magdolna asszony. Nem jó az embernek olyan nagyon soká -nézni egy tájékot, mert még megteszi, hogy a helyébe jön.</p> -<p>– Azt szeretném én, ha ide jönne, szólt felsóhajtva Ilonka.</p> -<p>– No, no leányom, soha se kivánjon az ember meggondolatlanul -valamit, a mit nem ismer. Tudod-e te, hogy híják azt a várat, a mit -most olyan elbámulva néztél?</p> -<p>– Budetin!</p> -<p>– «Minden jó lélek dicséri az urat!» Vess keresztet magadra, -mikor ezt a nevet kimondod!</p> -<p>– Rossz lelkek laknak talán ottan?</p> -<p>– Annyival inkább rossz lelkek, mert szép testben járnak.</p> -<p>– Én ismerek egyet, a ki onnan való, az egy igen áldott jó -teremtés. (Ilonka Ozmondára gondolt.)</p> -<p>– Ne higyj neki. Mentül jobban mutatja jóságát, annál jobban -féld a harapását. Mihelyt budetini sarjadék, bűnök tarisznyája, ha -férfi, ha asszony.</p> -<p>– Ez egy apácza.</p> -<p>– Ne higyj neki! Ha budetini leány azt mondja: apácza, akkor -bizonyosan «anyácza», maga mondja «soror», mások tudják «mater». -Megállj: majd este a fonásnál <span class="pagenum"><a name= -"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> elmesélem én neked a -budetini szép Katinka történetét, a mi az én leánykoromban esett -meg: meglátod abból, hogy micsoda szellet jár a budetini -várban?</p> -<p>Ilonka el akarta magától hárítani ennek a regemondásnak az -élvezetét.</p> -<p>– Ismerem én már azt a történetet.</p> -<p>– Honnan ismered?</p> -<p>– Éneklő diákoktól hallottam versekben: a fülkébe zárt -leányról.</p> -<p>– Éneklő diákoktól, ugy-e? Csakhogy azok nem tudták ám a -történetnek a végét, mert azt mindenki elhallgatta. A poétaság a -hazugság remeklése. Úgy mondani el egy történetet, hogy az a -hallgató szivének tessék; úgy végezni a balladát, hogy a ház ura -ráköszöntse a tele poharat. Mert ha elmondaná végig az igazat, a -hogy megtörtént, ebrúdon löknék ki. Hiszen majd elmondom én azt -neked. Hitetlenség, csalfaság, hamisság mind, a mi a budetini -várból kiszármazik. Arczczal se fordulj feléje soha. S oda ne -ereszd a drága jó uradat hozzájuk, mert a milyen igaz, hogy Ocskay -László tiszta szinarany, olyan való igaz, hogy a budetiniak kezében -még az arany is megrozsdásodik.</p> -<p>Ilonka nem mondta meg Magdolna asszonynak, hogy a férje épen oda -ment most.</p> -<p>Este aztán elmesélte neki Magdolna asszony, a kerekes guzsaly -pergése mellett a szép Katinka történetét.</p> -<p>– Az én leánykoromban történt ez az eset; az egész világ beszélt -róla: a szép Katinkáról. Magam is ismertem: igaz, hogy hét -vármegyében nem lehetett találni párját, a milyen szépség volt. Az -egész világ ifja úgy bomlott utána! Kiitták volna a czipőjéből a -Hegyalja borát. De valamennyi ifjú gavar között csak egy birta -elnyerni a szivét Katinkának, a Gimesi Forgách fiu, István volt a -neve. Olyan jól emlékezem rá, mintha tegnap láttam volna. Délczeg, -nyalka levente volt; megakadhatott rajta akárki lányának a szeme. -Hanem a leány apjának, Szunyoghy <span class="pagenum"><a name= -"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> Gáspár uramnak, sehogy sem -tetszett a legény. Neki nem volt elég gazdag. Ő Katinkát az -oroszlánkői Jakusich Lázárnak szánta. Az is derék egy lovag volt; -csakhogy nem járt ott, a hol a szépséget osztogatták. Olyan sűrűn -tele volt nőve a pofája szakállal, hogy míg meg nem szólalt, nem -tudta az ember, hogy melyik a képes fele az ábrázatjának. Ugyanaz a -Jakusich Lázár volt az, a ki arról lett nevezetessé, hogy török -fogságra került volt, a szolgájával, Bugyi Péterrel. A törökök, -hogy el ne szökhessék, egymáshoz lánczolták békóval az úrnak és a -szolgának a lábát. A hűséges cseléd aztán egy éjszaka, hogy az ura -megmenekülhessen, kész volt megtenni azt a szörnyű dolgot, hogy a -melyik lába oda volt az uráéhoz lánczolva, azt bokában levágta, s -így aztán Jakusich megszabadulhatott. Meg is jutalmazta a hűséges -szolgát; a mint hazakerült, kiváltotta török rabságából, nemessé -tétette, a czímerében ott van a levágott lánczos láb; jószágot is -inscribált neki Rovnyén, most is ott lakik a familiája; derék, -becsületes emberek. Mert még Rovnye is az oroszlánkői Jakusiché -volt, a ki szerette magát von Löwensteinnak is nevezni: a németnek -így jobban tetszett. No hát ez volt az az úr, a kinek Gáspár úr -odaigérte a szép Katinkát. Mert Gáspárnak hítták ezt is, valamint a -mostanit is: Gáspár volt ezeknek valamennyi dédapjuk mind. A leány -azonban csak nem akart a Jakusichhoz menni feleségül, ő inkább a -vízbe ugrik. Szunyoghy Gáspár uram pedig kegyetlen, mordiális ember -volt. A szíjkorbács az őzláb nyéllel mindig ott lógott az övén -hátul; sohasem is láttam máskép, s a mint megharagudott, mindjárt a -korbácshoz kapott. De a Katinkánál az ütés-verés sem használt, ő -csak a Forgách felesége akart lenni. – Gáspár uram aztán végre -kegyetlen fenyegetések között megtiltá a Katinkának, hogy még -valaha a Forgáchcsal csak egy szót is váltson. Mert ha megtudja, -hogy még egyszer beszélt vele: ott van a tornáczában egy fülke, a -miben valami szent remetének a kőszobra áll, valamelyik -<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span> ősnek a fogadalmi ereklyéje; hát ő akkor -azt a remetét onnan kidobatja, s a Katinkát falaztatja be a -helyébe. Történt ekkor, hogy a nógrádi nemességet lerendelték a -török ellen Érsekujvárt vívni: Forgách is elment a maga -banderiumával. De mielőtt ilyen nagy halálos útra indult volna nem -állhatta meg, hogy egy utolsó búcsúvételre fel ne keresse még -egyszer Katinkáját. Az is készen volt a találkozóra, csak izenni -kellett érte. Fogta magát, kiszökött a budetini várból, átmászott a -sánczon, kerítésen. Az ilyen szerelmes leánynak nincs fal elég -magas, nincs tüske elég szúrós. Megjelent a mondott helyen, a -fűzfásban, a szép holdvilágnál, a hol az ő kedvese várt rá. Ott még -egyszer örök hűséget esküdtek egymásnak, s hogy soha mást -hitvestársul nem fogadnak. Forgách azután visszament az ezredéhez, -Katinka pedig a kastélyba. De már akkor megtudta az apja, hogy a -kedvesével volt találkozáson, s a milyen kegyetlen, dühös ember -volt: meg is tette, a mivel fenyegetőzött. Befalaztatá a kőszobor -helyébe az egyetlen leányát, csak egy akkora rést hagyatott a -falon, hogy kenyeret, vizet lehessen beadogatni neki; s ismét -megesküdött, hogy ha mához egy hétig a leány azt nem mondja, hogy -kész hozzámenni Jakusichhoz, hát akkor még azt a kis rést is -befalaztatja rá, veszszen ottan. A Katinka pedig csak minden nap -azt felelte a résen keresztül az apjának, mikor oda jött hozzá -megkérdezni: «no hát lányom, Kata lányom, kell-e Jakusich uradnak?» -– hogy «inkább a halál legyen vőlegényem». «No hát az legyen a -vőlegényed!» A hetedik nap is eljött már, a mikorra Gáspár uram -azzal fenyegetőzött, hogy a szelelőlyukat is befalaztatja a fülkén. -Híre futamodott azonban ennek a dolognak az egész Vágvölgyén. -Forgách egy kedves jó barátja lakott itt a sztremói óvárban, -Andaházy Pető; az megizente a pajtásának, hogy micsoda nagy -veszedelembe jutott a szerelmese. Forgách nagy hirtelen ott hagyott -ám törököt, németet s vágtatott haza lóhalálában. Andaházy Pető ez -alatt összeszedte a <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> fegyveres jobbágyait, s a mint Forgách -betoppant hozzá, nem is tanácskozott vele sokat, hanem rohantak -csapatostól Budetin várára. A kegyetlen apa épen rakatta már az -utolsó téglákat a résbe: csak egy óra még s a halálra sententiázott -leány ott fullad meg a szűk oduban; a midőn Andaházyék csapatja -megérkezett. A budetiniak nem voltak készen erre a megrohanásra; de -hiába is biztatta Gáspár úr a csatlósait, hogy álljanak ellent, -mert azok is jobban szerették a kisasszonyukat, mint a gazdájukat. -Andaházy elfoglalta a várat, maga Gáspár uram csak alig -menekülhetett fel a toronyba; oda nem mentek utána, hanem siettek a -fülkét kibontani; a félholt leányt kihozták az Isten világára. Volt -aztán öröm a szeretők között, hogy egymáséi lehettek. Nem is -czeremóniáztak ott helyben sokáig; hanem Forgách uram felkapta a -nyeregbe a háta mögé a szép Katinkát s vágtattak világgá a drága -zsákmányukkal. Idáig hallottad, úgy-e, a szép Katinka regéjét, -kedvesem?</p> -<p>Ilonka előbbre igazítá orsója szárnyán a fonáleresztőt, s -magabíztában azt mondá:</p> -<p>– Igenis, nénémasszony; de hát az egész történet csak azt -bizonyítja, hogy a kinek a szívében hűség lakik, az Budetin várában -is hűséges marad.</p> -<p>– Kotty belé! Szilvalé! Ha ez lett volna a vége! De nem ott -végződött ám, a hol a kántáló diákok elhagyják. A végével nem is -igen dicsekesznek. Mert az már nem válik dicsőségükre. Hát csak -hallgasd még tovább a történetet, s ne nézegess olyan sokat az -órára. A gyerekek jól alusznak, nem kell azoknak ringatás. Hát a -mint a híres menyasszonyrablás után nagy diadalommal robognának -haza felé Forgách uraimék, egyszer csak jön ám rájuk egy másik -csapat fegyveres gyülevész, azok meg oroszlánkői Jakusich -darabantjai voltak. A másik vőlegény is meghallotta menyasszonya -veszedelmét, s az is jött egész erőhatalommal, hogy feltörje a -leány börtönét, a hová az apja befalaztatta, s ne engedje ott -nyomorultul elveszni. <span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> Hát a mint a két csapat összetalálkozik, -mindjárt ráismernek egymásra. Az oroszlánkői is meglátja a -menyasszonyát a Forgách háta mögött a nyeregben ülve, s rákurjant -haraggal: «nem úgy van, úr uram, még azt majd a kard dönti el, hogy -kié legyen a szép menyasszony?» Az Andaházyék meg az oroszlánkői -czimborái aztán közbevetették magukat, hogy ne verekedjék össze -mind a két fegyveres népség; hanem csak maguk a két vőlegények. A -melyik a másikat levágja, az viszi haza a menyasszonyt. Hát bizony -csak az lett a vége, hogy a vitéz oroszlánkői Jakusich lemészárolta -a szép nyalka Forgách Istvánt a páros bajvívásban. Forgách Istvánt -a bajtársai szépen eltemették gyászos trombitaszó mellett. A szép -Katinka pedig felült a győzelmes oroszlánkői háta mögé a nyeregbe s -haza hagyta magát vitetni Oroszlánkő várába, szép török muzsika -mellett: feleségévé lett Jakusichnak; hat fia, négy leánya maradt… -Ilyen a hűség a budetini ivadéknál. Jaj annak, a ki abban a várban -csak egyszer is meghál! Ragad a hitszegés, mint a fekete halál!</p> -<p>Szerencse, hogy vége volt a pászmának: elfogyott a len a -guzsalyszárról, s új babát kötni péntek estén nem üdvösséges. De -meg elég is, hogy egy nap egy lenbábot lefonjon egy asszonyember. -Minthogy azonban még korán volt az idő a lefekvésre, azt is -elmesélte Magdolna asszony Ilonkának, hogyan tudta meg egy -Illésházy, milyen jó fonó az ő szíve választottja (ez is Szunyoghy -leány volt). Odajárdogált hozzá esténként a levente. A leányt -mindig a fonásnál találta. Dicsekedett mód nélkül, hogy ő mindennap -lefonja az egy báb lent a rokkájáról. Egyszer aztán próbára tette -az Illésházy a kisasszonyt, ellopta a szeme láttára a ládája -kulcsát. A kisasszony váltig követelte rajta, hogy adja elő; az -úrfi esküdözött, hogy nincs az ő nála, hanem a kisasszonynál van, -majd rátalál reggel felé. De biz azt a ládakulcsot hétfőtől kezdve -szombatig mindig követelte rajta a kisasszony. Szombat napon aztán -így fizette őt ki az Illésházy: «de galambom, ha te <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> a -ládakulcsodat nem találod, nem is fonsz le te akkor egy báb kendert -nem hogy egy nap alatt, de egy hét alatt sem, mert én azt a kulcsot -a te guzsalyod bábjába dugtam volt be». S soha sem ment felé -többet. Szegény megboldogult anyámtól hallám ezt a mondát. Ő -ismerte is azt a Szunyoghy Dorottyát. Az is olyan hamis volt, -csalfa volt, mint valamennyien a budetini lányok: előttük-utánuk -jár a hivtelenség, mint az árnyék; megcsalják még a szentet is, -mikor imádkoznak hozzá. Arczczal se fordulj te a budetini vár felé -soha, s oda ne ereszd az uradat valaha, ha csak magad is vele nem -mégy; de még akkor is keresztet vess magadra; mert ha megérdemelték -a budetini lányok a hitetlenség koszorúját sorról-sorra, van most -egy a familiájukból, a ki mind valamennyinek a koszorúját elveszi -magának. A neve Ozmonda…</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ha éjnek éjszakáján kiverte volna a házából Ilonkát Magdolna -asszony, a medvelakta erdőbe, nem tett volna vele olyan keserves -bántást, mint hogy ezeket a meséket végighallgattatá vele.</p> -<p>Mennyit kellett szegény asszonynak álmodni e regék miatt a -budetini vár lakóiról! Kivált mikor ébren vala!</p> -<h2>CIRCE.</h2> -<p>Egyes-egyedül lovagolt át Zsolnáról Budetinba Ocskay László. -Nagy messzeségben követte csupán egy csatlósa. Szép holdvilágos -este volt. Mikor a «kőkút»nál bekanyarodik az út, a hol az a négy -szomorú fűz áll, a mik alatt szép Katinka találkozott a maga -Forgáchával végbúcsúvételre, a kút csorgóján átvezető hidnál -megtorpant a lova. Maga csak akkor tekintett fel elméláztából s -hamar észrevette, hogy mitől ijedt meg a lova. Egy fehér hölgyalak -támaszkodott az egyik mohos fűzfa korhadt derekához.</p> -<p>Ocskaynak nagyot dobbant a szíve: – a rosszabbik <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> szive. -Mindjárt kitalálta, hogy ki ott az a némber? Odaléptetett hozzá s -megszólítá:</p> -<p>– Te vagy itt Ozmonda?</p> -<p>– Hogy én vagyok-e itt? Hogy Ozmonda van-e itt? suttogá a fehér -alak. Hát ugyan ki várna itt rád más? Hát ugyan hogy ne várnék én -rád, mikor azt igérted, hogy megjösz: és ma már szent-Mihály napja -van.</p> -<p>– Nem jöhettem hamarább; dörmögé Ocskay.</p> -<p>– Én pedig negyednapja már, hogy itt várlak-leslek az ókútnál, -egyedül egymagamban, kakaskukorításig. De csakhogy megérkeztél!</p> -<p>Azzal odaszorítá a szívéhez Ocskay kezét mind a két kezével.</p> -<p>– Itthon van az öreg? kérdezé Ocskay.</p> -<p>– Még nem érkezett meg, suttogá Ozmonda. Mindennapra várjuk. -Addig egyedül leszünk magunk a várban.</p> -<p>Mint a forró sirocco, úgy fuvallt ez a szó a sötét alkonyatban: -«egyedül magunk a várban».</p> -<p>A hölgy rögtön nevetni kezde a szava után.</p> -<p>– Tudod, hogy mennyi mindenféle bohóságot kigondoltam azalatt, -hogy hogyan fogadjalak? Ugy akartam, hogy mikor megjösz, én -befalaztatom magamat abba a fülkébe, a mibe az öreg Gáspár úr -bevakoltatta egykor a szép Katinkát, s aztán majd neked is onnan -kell engem kivágnod, a hogy a deli Forgách kiásta a szép -Katinkáját. Mondd csak, te is falat törtél volna értem?</p> -<p>– Hogyne?</p> -<p>– Aztán elvittél volna magaddal, a nyergedbe ültetve?</p> -<p>A kérdezésnél már ott volt a hölgy jobb lábának a hegye a -kengyelben, s a mint a lovag kezét kezei közt tartá: nem is igen -várta be a feleletet; alig biczczentett az a fejével, már ő egy -szökéssel ott termett a lován a háta mögött.</p> -<p>– Ejh, valaki meglát! suttogá Ocskay.</p> -<p>– Ugyan ki látna meg? Aztán ha meglátna? Van ebben valami? -<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<p>S átölelte a lovag derekát, úgy, hogy a hosszú szőke haja annak -a vállán omlott végig.</p> -<p>Ugy haladtak a fűzfákkal szegélyzett úton egész a budetini -várig.</p> -<p>Ocskay meg volt lepetve, mikor a várhoz közel értek. A kastély -minden ablaka ki volt világítva: két szál gyertya égett -mindenikben. Hallatlan fényűzés ez Budetin várában. Látszik, hogy -nincs itthon a gazda. Ő alatta egész teletszaka nem égetnek el -annyi gyertyát.</p> -<p>Így várták Ocskayt már négy este, kivilágított várral.</p> -<p>Bezzeg kimutatták itt, hogy milyen nagyon várták! nem úgy, mint -Sztropkón. Virágbokrétákkal volt tele szoba és tornácz, czifrán -felöltöztetett parasztleányok voltak berendelve házi cselédségnek, -az is mind a szépéből válogatva. Híres szakácsné főzte a vacsorát, -pedig csak ők ketten voltak hozzá. Olyan dáridó volt ott, hogy -lakodalomnak is bevált volna. Ki tudja, kinek a pénzéből telt ki? -Annyi bizonyos, hogy Gáspár úr ugyan egy malaczot se ád hozzá.</p> -<p>Csak ők ketten ültek a dúsan megrakott asztalnál.</p> -<p>Nem volt szükség tanura azokhoz, a miket ők egymással -beszéltek.</p> -<p>Tudva van, hogy a lépes-méz édes, ha egy ember eszik is belőle, -de még édesebb, ha ketten esznek belőle; de ha hárman esznek -belőle, már akkor megint nem olyan édes. Ha egy ember két pohárból -iszsza a bort, megittasul; de ha ketten isznak egy pohárból, még -jobban megittasulnak.</p> -<p>– Mikor jön haza az öreg? kérdezé Ocskay.</p> -<p>Ozmonda felkaczagott, s az ismeretes útféli népdallal -felelt:</p> -<p>– «Holnapután, vagy azután, vagy csütörtökön délután, kedves -katonám!» Hahaha! De nagyon kivánod az öreget!</p> -<p>– Nem az öreget; hanem a pénzt.</p> -<p>– Ne legyen gondod a pénzre. Lesz, a mennyi kell, elég. A -mikorra kelleni fog, akkorra lesz. Mindjárt megtudsz <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> tőlem -mindent, csak hadd vaczkalódjék el innen ez a sok cselédség!</p> -<p>A mint elhordták az asztalt, Ozmonda bezárta az ajtókat, s aztán -abba a legbelső szobájába vezette Ocskayt, a honnan nem hallatszik -ki semmi szó, még ha gyilkolnának is valakit; az ablaka is a kertre -nyílik s azon is vastábla van.</p> -<p>– Ülj ide a kerevetre mellém. Aztán add ide a török késedet.</p> -<p>Ocskay el nem tudta gondolni, hogy mire kell Ozmondának az a -hegyes, görbe kés.</p> -<p>A hölgy az akkori divat szerinti pánczél-vállfűzőt viselt, a mi -a női derekat feszesen összeszorította; az ölelő kéz nem talált ott -egyebet halcsontnál. Ozmonda annak a késnek a hegyével -végighasogatta a vállfűző varrásait; s mikor azt lefejtette -testéről, akkor kitűnt, hogy kettős vállfűző van rajta. A két réteg -halcsont közé vannak rejtve a levelek, a miket nem szabad meglátni -idegen szemének. A három császári levél Ocskayhoz; az egyik az -amnestiáról, a másik a tábornoki kinevezésről, a harmadik a -húszezer tallérról szóló. Ismét itt vannak.</p> -<p>– Nem szúrod őket ismét keresztül a török késeddel? kérdezé -nevetve.</p> -<p>Oh pedig olyan kínálkozó helyen voltak! Ott feküdt Ocskay előtt -mind a három azon a pihegő keblen, Schwechat kapuja nem vétett neki -annyit, mikor azt a három iratot odaszegezte hozzá a török késével, -mint ez a bársonykebel. Mért is nem tette meg?</p> -<p>Ott tartotta őket a kezében.</p> -<p>Az egyik kezében az iratokat, a másikban a síma vállat.</p> -<p>A vér agyának tódult.</p> -<p>Új életpálya, hatalom és gazdagság állt előtte.</p> -<p>– Pálffy, a bán, maga beszélt a császárral irántad, szólt -Ozmonda, odakönyökölve Ocskay térdére. – A császár azt mondta, hogy -azzá lehetsz, a mivé tenni akarod magadat. Az egész Jákob -lajtorjája előtted áll. Magad <span class="pagenum"><a name= -"Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> teremtheted meg az új -Ocskayt. Ezt nekem a bán világosabban is megmagyarázta. Ha egyedül -egymagadban jösz is, szívesen látnak. De becsesebb fogsz lenni, ha -sokakat hozasz magaddal. Ha egy egész dandárt tudnál áthozni, -tábornagy lehetnél. De az múlhatlanúl szükséges, hogy legalább a -saját ezrededet áthozd. Az pedig még nincs a markodban: Bercsényi -tartja rajta a kezét. Szükséges, hogy azt minél előbb megkapd. Én -ezt a tervet gondoltam ki a számodra. A mint az öreg pénzedet -átadja, te rögtön küldj el belőle ezer aranyat Bercsényinek, azzal -az izenettel, hogy fizesse ki belőle a katonáid hátralevő zsoldját -s aztán küldje őket hozzád. A kurucz fővezért ez egészen el fogja -áltatni felőled: ha Ocskay pénzt küld az ezrede zsoldjára a -vezérhez, akkor Ocskay nem akar elfutni a vezértől, mert különben a -pénzzel együtt futna. Mikor aztán együtt lesz nálad az ezred, akkor -megindulsz vele ellenséget látni. A bán olyan intézkedéseket tesz, -hogy a kuruczaid észre sem veszik, mikor egyszer körül vannak -fogva. Akkor aztán, mikor se előre, se hátra többé nincsen -menekülés, előáll a bán; tart nekik szép magyar beszédet; az -egyetértő kapitányok, hadnagyok a fülébe rágják a kurucznak a szép -szót; aztán hoznak nekik jó bort, fehér czipót, tele bográcsot; s -muzsikaszó mellett úgy átáll a kurucz a királyi zászlóhoz, hogy -maga sem veszi észre. Ocskay László pedig diadalra fogja őket -vezetni, s az első győzelem után a milyen réme volt a császári -hadaknak Ocskay regementje, olyan oltalma lesz aztán, s a Rákóczy -mennykövéből lesz a király lángpallosa. Egy döntő ütközet, s te -foglalod el a vén Heister helyét: s dicsőségedet visszhangozni -fogja az egész világ!</p> -<p>Ocskay beletévedt a délibáb csalképeibe. Ki hagyta magát -csalogattatni a szőkehajú alirumna által a kisértetes pusztára, a -hol a gonosz lelkek elkapják a magában kóborlót.</p> -<p>Mikor Ilonkának azt mondta: «olyan fényes nevet fogok hagyni a -fiaimra, a mire büszkék lehetnek!» erre gondolt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span></p> -<p>– De nemcsak ragyogással él az ember, folytatá tovább a csábító -tündér. Arról is gondoskodtak magas patrónusaid, hogy gazdag -uradalommal légy rögtön megjutalmazva. Tied leszen Lietava.</p> -<p>– Lietava! szólt elbámulva Ocskay.</p> -<p>– A legszebb birtok itt a tót impériumban.</p> -<p>– De hisz az Lengyel Magdolna asszonyomé.</p> -<p>– El fog tőle koboztatni. Már rég megérdemlette volna, hogy -megnótáztassék. Nyiltan és titokban pártolja pénzzel és csapatok -gyüjtésével a lázadók ügyét. Egész bűnlajstrom van összegyüjtve -felőle a nádorispánnál. Rég megkapta volna büntetését, ha a vára -ily félreeső és nehezen hozzájárulható nem volna. Gonosz egy vén -boszorka. Megérdemlené, hogy máglyára vessék! Hallod-e, az nagyon -jó gondolat volt tőled, hogy feleségvivés ürügye alatt bevitted a -várába a fegyvereseidet. Így most egy kézcsapással tied a vár is, a -dominium is.</p> -<p>Ocskaynak nem kellett szólni, elég volt ajkainak görcsös -rángatózása, arczának halálsápadása, a gyöngyöző veriték homlokán, -hogy Ozmonda minden gondolatját leolvassa róla.</p> -<p>Elnevette magát, s Ocskay arczát két tenyere közé fogva, -megcsókolta a homlokát.</p> -<p>– Édes bolondos fejem te! Hogy töröd most magad azzal a -gondolattal, hogy «mit? én? elvegyem Lengyel Magdolna asszonynéném -várát? Vendéglátás ürügye alatt? Kiszolgáltassam őt a bécsieknek? A -ki nekem és a pereputyjaimnak szállást adott? Beleüljek az ő -birtokába? Ejh, hisz ez szégyen-gyalázat volna!» Ugy-e, ezt -gondolod most, édes bálványom? De hát mikor végigpusztítottad -Morvát, Ausztriát a fejedelem parancsára: vétettek te neked valamit -azoknak a váraknak a lakói, a kiknek a halináját elvitted magaddal? -azok a falusi parasztok, a kiknek a teheneit csordaszámra -elhajtattad? Égette a lelkedet talán az a tömérdek kincs, a mit -elhoztál Wsetin várából? pedig donatiós leveled sem volt -<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> hozzá. Édes kincsem, ahhoz már hozzá kell -szoknod, hogy ezután nyugaton kel a nap s keletnek áldozik le. Az -ethos, a morál ugyanaz marad, csak az alap változott meg. No, ne -csinálj ilyen fancsali arczot! Hát hiszen, ha nem akarod, hogy -neked adják Lietavát, hát majd ideadják nekem, én aztán annak adom, -a kit én szeretek. No hát, hogy csókolja meg a csóka a fiát?</p> -<p>Hiszen köztudomásu dolog az.</p> -<p>A két keze a két újja-hegyével megcsipi a két orczáját, s aztán -úgy csókolja meg a száját.</p> -<p>Ocskay e pillanatban rettentően felkaczagott.</p> -<p>Ha a mennykő ütött volna be a házba, nem riasztotta volna fel -úgy Ozmondát, mint ez a váratlan kaczaj.</p> -<p>– Megőrültél? Mit kaczagsz most?</p> -<p>– Hahaha! Tégedet, meg magamat.</p> -<p>– De miért?</p> -<p>– Hahaha! Nem mondom meg.</p> -<p>– Nem mondod meg? hörgé Ozmonda, kivillanó fogait -összecsikorgatva. Te nevetsz rajtam, s nem mondod meg miért? -Kivallod mindjárt?</p> -<p>S hogy Ocskay válasz helyett még egyre kaczagott, Ozmonda -belemarkolt mind a két kezével a hajcsimbókjaiba, s azoknál fogva -rázta dühösen a nevető fejét, s aztán leteperte maga elé s -rátérdelt a mellére: «kivallod, hogy miért nevetsz?» Utoljára -felkapta a török kést a markába. «Megmondod, hogy mit nevetsz? vagy -levágjam ezt a másik füledet is?»</p> -<p>– Vágd le! Azért csak folyvást kaczagott.</p> -<p>Ekkor aztán Ozmonda hizelkedésre fogta a mesterséget, felölelte -ismét, lesimogatta a szétkúszált hajfürtöket, odabujt az ölébe, úgy -könyörgött neki, úgy csalogatta ki belőle a titkát drága -igéretekkel, nyájas édelgéssel: «mondd meg, kérlek szépen.»</p> -<p>– Majd megtudod egyszer. Mondá Ocskay, s nem nevetett többé; -hagyott magának hizelkedni, kedveskedni, de nem vallotta ki a min -olyan nagyot nevetett. <span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span></p> -<p>Mert az csakugyan nagyon kaczagni való gondolat volt.</p> -<p>Ha most ennek a dicsvágytól és szerelemtől ragyogó arcznak -egyszer csak azt súgná a fülébe, hogy: «Hiába csaltál el osztrák -hazájába, a feleségem pápistává lett azalatt otthon, nem vehetsz el -tőle.» Hah! Micsoda Medúza-fővé torzulna el egyszerre ez a -tündérlárva!</p> -<p>Ez volt igazán a nevetni való!</p> -<p>Ocskay azt mondá magában:</p> -<p>– No, ha rossznak kell lennem, hát legyek egészen rossz. Két -asszonyt megcsalni egyszerre, az a virtus! Meglopni a paradicsomi -vendégséget, s kifizettetni az ördöggel a dáridó árát: ez a -bölcseség quintessentiája.</p> -<hr class="tb" /> -<p>– Mi rosszat álmodtál kis fiacskám? kérdé Ilonka a kis fiától, a -mint éjszaka a gyermek az ágyban felsikoltott s futni akart.</p> -<p>– Jaj! jaj anyám! Az édes apám… úgy nevetett,… úgy nevetett… úgy -nevetett!… Mondd meg neki, hogy ne nevessen többet úgy!…</p> -<p>Ilonka magához ölelte a gyermeket és elaltatta. Maga nem tudott -elaludni többet.</p> -<p>… Hát hogyan nevethetett?…</p> -<h2>A RÁK «FORDULÓBAN».</h2> -<p>Csak negyednapra került elő maga a ház ura, Szunyoghy Gáspár -uram lengyelországi útjából.</p> -<p>Ocskay azzal fogadta, hogy «ugyan régen várlak már itt!»</p> -<p>– Talán untad is magadat a házamnál? vágott vissza Gáspár úr, -cynicus gunyorral.</p> -<p>– Én nem, hanem a katonáim, a kiknek szorgos a hópénz.</p> -<p>– De ugyan minek rontod a termetedet azzal, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> nekem -hazudsz? hiszen nem vagyok én szép asszony! Mintha nem tudnám már -én is, mint más, hogy eladtad te azokat a katonákat már, veleddel -együtt, a császárnak, ott fizetik már azoknak a hópénzt.</p> -<p>Ocskay elsápadt, s azok a nagy szemei úgy villogtak valami -állati dühtől.</p> -<p>– Ki mer ilyet mondani?</p> -<p>– Hát az egész világ. Árvában, Liptóban, Trencsénben, a hol csak -megszálltam, minden kastélyban beszélik, hogy beálltál már szépen a -császáriakhoz, generálissá lettél; pénzt is kaptál sokat. Tudja azt -már minden ember.</p> -<p>Ocskayval csak úgy kerengett a világ.</p> -<p>– No, de ne ijedj ám meg! Minden ember azt mondja, hogy okosan -tetted, bölcs ember voltál. Csak egyet füttyents nekik, ez a sok -nemes úr a tót impériumból mind itt lesz nálad, s mennek veled oda, -a hol pénzt és hivatalt osztogatnak, a hadaikat is mind felültetik, -kit lóra, kit szekérre s oda mennek veled, a hová viszed. De hát ez -a te dolgod. Én nem megyek sehá, se lovon, se eblábon. Elhoztad-e -az ezüstmarháidat?</p> -<p>– Itt vannak Lietaván, a feleségemmel.</p> -<p>– Azt bolondul tetted, hogy oda vitted; ahhoz a vén -boszorkányhoz. A feleségedet is meg fogja tanítani mindenféle -boszorkányos mesterségre. Te bolond! Hisz ez a vén varázslónő azt -is meg tudja tenni, hogy mindennap rádolvassa, ha száz -mértföldnyire vagy is, hogy mit csinálsz, kivel mit beszélsz? Soha -se hitethetsz el te többet semmit a feleségeddel, mert kiveti az -abracadabrán, hogy kirugtál! De hát ez a te bajod. Hanem az -ezüstödet soha sem fogod látni többet, az mind ólommá válik.</p> -<p>– No hát az is az én bajom.</p> -<p>– Persze, hogy az. Hát gyere, számoljunk, ha ráérsz. Itt van a -pénzed.</p> -<p>Gáspár úr leoldotta a dobasz tüszőt az oldaláról, s kirázta a -tartalmát az asztalra. Aztán összekaparta egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> halomba. -Végre ötösével egymás mellé rakva, végig számlálta az asztalon a -kétezer darab aranyat.</p> -<p>– Megszámláltad te is? Annyi-e?</p> -<p>– Jól van, jól öreg, csak söpörd össze.</p> -<p>– De nem «jól van, jól öreg,» hanem mielőtt besepernéd a -tarsolyodba, előbb csináljunk egy kis computust.</p> -<p>– Hisz az utiköltségedet előre kifizettem.</p> -<p>– Igen, húsz napra. De én huszonkilencz napig voltam oda, s a te -tíz embered az alatt is itt evett-ivott.</p> -<p>– Hát azt húzd le belőle.</p> -<p>Gáspár úr elkapart tíz aranyat a sorból.</p> -<p>– Hát te magad? Mióta vagy itt?</p> -<p>– Öt napja.</p> -<p>Gáspár úr kezébe vette a fekete táblát, meg krétát, épen mint a -bécsi kocsmáros, mikor a vendége számláját készíti.</p> -<p>– Jó ebédet adott a menyemasszony?</p> -<p>– Jót.</p> -<p>– Vacsorát is?</p> -<p>– Még jobbat.</p> -<p>– Bort is ittál?</p> -<p>– Azt is ittam.</p> -<p>– Sokat?</p> -<p>– A mennyit győztem.</p> -<p>– Tehát kétszer annyit. Muzsikát is kaptál?</p> -<p>– Az is volt.</p> -<p>Gáspár úr azért is rótt fel minden napra egy aranyat. A -czigánynak is dukálna annyi.</p> -<p>– Egyebed nem volt?</p> -<p>Ocskay már erre a kérdésre nagyon nevetett. Gáspár úr jegyzé: -Ezért a vigasságért, tíz arany.</p> -<p>Összeadta: summa summárum nyolczvanöt arany. Az még leszállt a -kölcsönösszegből.</p> -<p>– Sajnálom, hogy az ezüstödet is el nem hoztad; mert a pénzt -készen tartom érte. Ha eszed van, rajta légy, hogy idekaphasd, míg -más okos rá nem teszi a <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> medvetalpát. No most mehetsz főzni -segíteni a menyemasszonyhoz.</p> -<p>Főztek is ők együtt, de mit? Végzetes cselszövényt, ország-világ -megrontására.</p> -<p>Sakk-partie volt az: a legfurfangosabb, a mit valaha két -remekjátékos végigjátszott.</p> -<p>Ocskay László megkapta az izeneteket Blaskovichtól a fehér barát -által. Az ezredét küldik hozzá. De egyuttal a határozott parancsot -is, hogy minden rendes katonájával és a felvidéken összegyüjtött -bandériumokkal siessen csatlakozni Garam-Szentgyörgynél Vak -Bottyánnal. A régi antagonistáját rukkoltatták oda közelebb hozzá. -De Ocskay észrevette a «rochade»-ot, s ő is tett egy hasonló -sakkhuzást ellenében. Blaskovich élő szóval azt izente neki, hogy -ha Ocskay belemegy a kelepczébe, ő a kengyelben tartja a lábát s -úgy laviroz, hogy ha a kapcza szorul, egy ugrással Vöröskővárott -teremhessen, a Pálffyak erősségében. Ocskay visszaizent neki, hogy -csak jőjjön bátran a maga két zászlójával az ezredéhez.</p> -<p>Remekben sem lehetett volna tökéletesebben csinálni az -árulást.</p> -<p>Nemcsak arról volt szó, hogy egy vezér megszökjék egyedül, azt -tették elegen, mit nyertek vele? Az sem volt elég, hogy a vezér a -maga seregét olyan kelepczébe vigye, a hol az kénytelen lerakni a -fegyvert, ez sem elég nyereség. Rábiztatni a sereget, hogy fordítsa -meg az arczvonalt, megvenni az alvezérek szivét, hogy esküdjenek -más hűséget: igen veszedelmes kisérlet, mutatja a Bezerédy példája, -hogy ezen milyen könnyű rajta veszteni… Hanem átvinni az egész -rábizott dandárt úgy az ellenséghez, hogy a hívek ne tudjanak róla -semmit, s fegyverestől, zászlóstól átállni az ellentáborba: ez a -tudomány, ez a nehéz feladat!</p> -<p>Sikerült.</p> -<p>Csajághynak és Ocskay Sándornak Érsekujváron kellett maradniok, -azok onnan ki nem jöhettek Heister miatt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> Vak -Bottyán Ebeczky dandárával jött Ocskay László elé a Nyitra -völgyén.</p> -<p>Budetin várában mindennap dáridó volt. Ocskay pénze bánta. A -szomszéd megyék elégedetlen nemességét gyüjtögette maga körül.</p> -<p>Pálffy bán Nyitra várát vívta.</p> -<p>Úgy volt, mintha mindannyian Nyitra felszabadítására -sietnének.</p> -<p>Ocskay előre küldözé az elégedetlen nemesek hadait -Nagy-Tapolcsányra, s maga csak másnap hajnalban indult meg e város -felé. Vele volt kilenczszáz jó vitéz huszárja, Bécs rettegtetői; -háromszázan voltak Blaskovichnál. Még csak sejtelmük sem volt róla, -hogy hová mennek?</p> -<p>Mikor Nagy-Tapolcsány elé értek, szemközt jött rájuk az előre -küldött nemesi bandériumok serege, s azoknak a közepén Pyber, a -püspök.</p> -<p>– Vivát! vivát! hangzott a szemközt jövők csoportjaiból. «Meg -van kötve a béke! Szent a békesség! Vége a háborunak!»</p> -<p>A nemesi hadak közé elegyedtek a huszárlovasságnak, s nagy -örvendezéssel hiresztelték, hogy a fegyverszünet meg van kötve: a -nagyhatalmak beavatkoztak, a fejedelem föltételei el lettek -fogadva.</p> -<p>Örült neki még a kurucz is. Bele voltak már fáradva a háboruba. -Ki mit óhajt, hamar elhiszi.</p> -<p>A nagyobb ünnepélyesség okáért a püspök ott a mezőn tábori misét -tartott s megáldotta a csapatokat.</p> -<p>Azzal az egész fegyveres tömeg átkelt a Nyitrán, s délre az -elefánti zárdához érkezett, ott a pálos-szerzetesek derék lakomával -vártak urat és közlegényt: mindenki torkig lakhatott a jóból.</p> -<p>A lakmározás alatt elterjedt a híre, hogy Pálffy bán hozza -magával a fejedelem feleségét, még pedig a kis fejedelem-fiukkal -együtt s azoknak az átvételére van kiszemelve Ocskay ezrede. Hát -hiszen olyan elhihető volt. A multkor is Ocskayt küldték a -fejedelemnő elfogadására, <span class="pagenum"><a name="Page_82" -id="Page_82">-82-</a></span> még pedig akkor egész dandárral. -Ocskay be is ment akkor Pozsony városába, fel a hatalmas várba, az -ellenség főfészkébe, s ott fényesen fogadtatott a bán és a többi -nagyhatalmas német urak által. Most megint úgy lesz.</p> -<p>Mikor indulót fuvatott a vezér, jó kedvvel ült mindenki a -lovára: nem ütközet lesz ma, hanem lakodalmas menet.</p> -<p>A pereszlényi erdőben bukkant egymásra Ocskay és a bán -serege.</p> -<p>Ocskay saját ezrede közepén vonult fel, a két szárnyat a nemesi -hadak képezték. Pálffy bánnak három lovasezrede volt, azok között -derékhad az épen most érkezett dán segédcsapatok egyike: a -pánczélos dragonyosok.</p> -<p>A hadirend felállítása mellett akár ütközetet is vívhattak -egymással.</p> -<p>Az erdős, csalitos terep mellett Ocskay kuruczainak nem lehetett -azt észrevenni, hogy az ő oldalcsapataik, a nemesi banderiumok -szépen elmaradoznak mind a két szárnyon, s azok helyett a császári -lovasság nyomul előre, félkörben átszorítva a közbeeső -Ocskay-ezredet.</p> -<p>Még senki sem sejtette az árulást.</p> -<p>Csak akkor vette észre mindenki, hogy mi történik itten, mikor -egyszerre Ocskay László előre vágtat s a tulsó félről szemközt -nyargal felé Pálffy János bán, s a mint összetalálkoznak, kezeiket -nyujtják egymásnak, a bán megöleli Ocskayt és megcsókolja az -orczáját. És abban a pillanatban megharsannak a trombiták az -erdőben s minden oldalról nyomul előre a császári lovasság, az -Ocskay-ezredet bekerítve.</p> -<p>Az első perczben csak az elszörnyedés moraja hallatszott; mint a -tengerzúgás, mint a támadó szél fuvallata a fák között. Az a két -ölelkező, csókolózó alak világosan megmagyarázott mindent.</p> -<p>Ekkor egyszerre kiugrat az elárult kuruczok arczvonalából egy -közhuszár a gyepre s odakiált Ocskayra: <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p> -<p>– Megállj! kutyahitű! én láttam, mikor levágták az egyik -füledet; ott leszek még, mikor a másikat is levágják!</p> -<p>Marczi volt ez, a palócz legény, Tisza Gábor hajdani inasa: a -pozsonyi rab, a kit Ocskay a felesége óhajtására kiszabadított a -börtönből.</p> -<p>S nem volt elég, hogy ezt az agyonsértő szót kiáltotta eddig -híven szolgált, de még hívebben gyűlölt gazdájára, hanem kirántotta -a pisztolyát s rásütötte az ölelkező párra. A kilőtt golyó előbb a -bán aczélvértjét érte, s arról lepattanva, Ocskay pánczélingét -csörrenté meg: mind a kettő kapott a csókjából. Azzal megfordult a -palócz legény s odakiálta a társainak: «csülökre legények!»</p> -<p>Az ott épen Jávorka százada volt.</p> -<p>Ez a fiatal diák patvarkodott legtöbbet Ocskay előtt Bercsényiék -ellen; satyricus ötletei után azt lehetett hinni, hogy ő a kuruczok -között a legelégedetlenebb: benne volt Ocskaynak legtöbb bizalma. -Nem ismerte a fiut. A satyr-alak egy mesebeli hőst rejtett. -Szivében szerette azt az ügyet, a mit szájával kigúnyolt.</p> -<p>– Egy életünk, egy halálunk! ordítá az ifjú hadnagy, kirántva a -kardját, s tüzet adatott a századával az útját elálló -dragonyosokra, s aztán közéjük vágott s keresztül törte magát -rajtuk, vele ment el kétszáz kurucz.</p> -<p>Ocskay meg volt rettenve. Attól a meggyalázó kiáltástól, s a -rákövetkezett kudarcztól, hogy ezredének egy része elhagyta. Ez a -balvégzet!</p> -<p>A bán is fel volt indulva.</p> -<p>– Utána kell rohanni a futamodóknak! parancsolá alvezérének, -Eszterházynak; a ki meg nem tér, össze kell vágni. A ki azt a -szószátyárt élve elfogja, ötven arany a jutalma.</p> -<p>Erre Eszterházy könnyű dzsidásokkal utána vágtatott Jávorka -csapatjának, a kiknek a menekülését jelezte a felvert porfelleg: -azok a Fehér-hegyek felé tartottak.</p> -<p>Hanem az nem volt olyan könnyű, Jávorkát elfogni! Másforma -kergetőzésekben is volt neki része. Hát mikor <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> a -Spinnerin am Kreuznál megszorította egész Bécs városa? Úgy tudott -futni, mint a róka, zeg-zug iramodással kóvályogva üldözője előtt. -Egyszer csak meglapult valahol. Egy falu mellett. A kertek alatt, -szőlőgarádok mély útjain félretért az útból, s hagyta maga mellett -elszaladni Eszterházy uramat egész csapatostól. Azután szép -csendesen lekerült a Nyitrához, átusztatott rajta s hátra sem -nézett többet.</p> -<p>Az üldöző császári csapat pedig vágtatott be a faluba. A tulsó -végén ugyanannak a falunak épen akkor jött szemközt Blaskovich -István a maga három századával, hogy Ocskayval egyesüljön.</p> -<p>A labanczok azt hitték, hogy ez az üldözött csapat, a melyiket -nekik össze kell aprítani és se kérdve, se hallva, neki vágtak, úgy -szétverték az egész csapatot, hogy maga Blaskovich gyalog menekült -el Vöröskővárba. A kit elfoghattak, azt azután nagy diadallal az -elefánti zárdába vitték, hogy itt vannak a szökevények.</p> -<p>Ocskayt majd a guta ütötte meg mérgében, mikor eléje vitték az -ismeretes hadnagyokat, jelentve nagy garral, hogy ugyan -leaprították a többit.</p> -<p>– Hisz ezek nem Jávorka csapatjából valók, hanem Blaskovichéból. -Ti szétvertétek nekem a leghűségesebb három századomat s el -hagytátok futni az árulókat.</p> -<p>(Már «áruló» volt a nevük előtte!)</p> -<p>Biz ez egy kicsit fatális félreértés volt. A kezdet rosszul -indult meg. Ocskaynak nem maradt több hétszáz emberénél. A félsiker -egyenlő az egész felsüléssel.</p> -<p>Azt a hétszáz embert rögtön feleskették a császár hűségére. -Aznap kétszer ebédeltek: megtették.</p> -<p>– Csigavér! Mondá Ocskay, mikor észrevette Pálffy bán arczán a -kedvetlenséget; mindent helyreütünk egy merész fordítással. Nekem -egész hadi tervem van. Még az éjszaka minden irányban megindítjuk a -csapatainkat, felhasználni azt az időt, a míg nem tudja senki a -beállt fordulatot. A vármegyei hadak az én parancsolataimmal -<span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> sietni fognak Nagy-Tapolcsány, -Nagy-Ugrócz, Nagy-Bajmócz várakat elfoglalni, ezekben mind kurucz -hajduság van: Czelder Orbán gyalogosai, azokat lefegyverzik, -foglyul ejtik, ha meg nem esküdnének a király hűségére. Én magam -pedig a saját ezredemmel és a kegyelmességed által rám bizandó még -egy ezred német lovassal megrohanom Garam-Szent-György városát, ott -fekszik Vak Bottyán uram, ő jött azért, hogy engemet elfogjon, s én -fogom el őtet. Ezzel a fogással pedig ki lesz huzva a kuruczságnak -a sárkányfoga. Vak Bottyán most betegen fekszik, magával is jól -tehetetlen. Döntő ütközettel fölér, ha kézrekeríthetjük. Mit szól a -plánumomhoz, kegyelmes bán uram?</p> -<p>– Azt mondom, hogy hatalmas egy stratagéma, s igen jól van -kifundálva. Csak egy kis sorkamorkája van a dolognak. Arra, hogy -kegyelmed a saját ezrede mellett még egy császári ezredet is -vezessen, szükségképen császári generálisnak kellene lenni -kegyelmednek.</p> -<p>Ocskay László önérzetes mosolylyal vonta elő kebléből a -pergament, a melyre vezérőrnagyi kinevezése volt irva, a császár -neve és pecsétje rajta.</p> -<p>– Ismerem én ezt az irást nagyon jól, mondá a bán, hiszen én -küldtem azt a grófnő által kegyelmednek, hanem hát kegyelmed -viszont tudni fogja azt, hogy a császári hadsereg szervezésében -mindenféle observálandó formalitások vannak, a mik alól a császár -sem menthet föl senkit. Ezt a kinevezést előbb a -Hofkriegsverwaltungnak kell contrasignálni, azután a -Hofkriegscommandóhoz exequatur végett leküldeni; a míg ez meg nem -történik, addig kegyelmed se a titulusát nem viselheti, se a -gázsiját fel nem veheti, se dandárt nem vezényelhet.</p> -<p>Ocskay le volt forrázva.</p> -<p>– De hisz abba hetek, havak telhetnek, az én tervem pedig órákra -van kiszámítva s azt vagy végre kell hajtani rögtön, vagy eldobni -egészen.</p> -<p>– Végre lesz hajtva kegyelmed stratagémája. Kegyelmed -<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> maga még az éjjel a saját ezredével és a -rácz portyákkal (azokat viheti magával) elfoglalhatja rendén -Nagy-Tapolcsány, Ugrócz, Bajmócz várait. Lesz gondom rá, hogy azok, -mint igen nevezetes hőstettek legyenek a kegyelmed rovására -feljegyezve. Szentgyörgy ellen, Vak Bottyánt elfogni, majd én magam -megyek a császári ezredekkel.</p> -<p>Ocskay fanyar képet csinált ehhez a megoldáshoz. Mind a boszut, -mind a dicsőséget elveszi előle az «új» jóbarát; neki marad az -elejtett vadnak a csontja.</p> -<p>Pálffy észrevette a rossz hatást s rajta volt, hogy enyhítőt -adjon hozzá.</p> -<p>– A mi pedig a kegyelmed saját dolgát illeti, hogy az hosszú -időhaladékot ne szenvedjen, legjobb lesz, ha kegyelmed maga felmegy -Bécsbe, a megerősíttetését szorgalmazni.</p> -<p>– Én? Bécsbe?</p> -<p>– Igenis: az én salvus conductusom mellett, tisztelgő kiséret -födözete alatt.</p> -<p>(Nem ilyen Bécsvárosi bevonulásról beszéltek egykor Ocskaynak az -ő álmai.)</p> -<p>– A császár várja kegyelmedet és óhajtja látni. Ő felsége én -előttem fejezé ki azon legmagasabb jóindulatát, melylyel Ocskay, a -legyőzhetlen hős iránt viseltetik. Az udvar szine előtt lesz -kegyelmed ő felsége által elfogadva, s az országnagyok és az összes -generálitás szine előtt fogja ő felsége kegyelmed nyakába akasztani -az aranylánczot, melynek medaillonjára saját felséges képmása van -verve; s ez aranylánczczal együtt jár a birodalmi lovag-czim; -azontúl kegyelmed «Ritter von»-t irhat a neve elé, s -megkövetelheti, hogy «méltóságos»-nak czimezzék. – Szintén a végett -is okvetlenül szükséges a kegyelmed Bécsbe menetele, mivelhogy az ő -felsége által utalványozott összeget egyedül a Hofkriegskassa -quæstora fizetheti ki és csupán a kegyelmed kezeibe. Ezért tehát -legjobb lesz, ha kegyelmed a mint azt a három váracskát -kézrekerítette, azonnal siet föl Bécsbe. Ott, mondhatom, hogy -nagyon várják. <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span></p> -<p>… Tehát Ocskay László megy föl Bécsbe… egyedül, magában,… üveges -hintóban…</p> -<h2>A KIK A HOLDRA ESKÜSZNEK.</h2> -<p>Jávorka csapatja, mint egy üldözött zergefalka, huzta össze -magát a nyitraparti topolyfaerdők sötétjében.</p> -<p>Az elkeseredés, a szégyen, a rémület szótalanná tett mindenkit. -Alig birták elhinni, a mi történt, a mit láttak: csak bámulni, csak -szörnyedezni tudtak rajta.</p> -<p>Jávorka maradt leghátul; neki legnagyobb terhe volt: a százada -pénztárát hozta magával, s a sok libertás keveset ért, de sokat -nyomott.</p> -<p>– No pajtások, szól ledobva a nyergéből a pénzes zsákot: itt az -utolsó fityingetek, oszszátok ki a hányan vagytok.</p> -<p>Megosztoztak a lénungon.</p> -<p>– És most aztán szerteszéjjel, ki merre lát! A hogy ló és ember -birja, vágtassatok rótákra szétszakadozva, a világ minden része -felé, ordítsátok végig az utczákon, hogy Ocskay labanczczá lett; -minden vár ajtaján bezörgessetek s tudtul adjátok, hogy Ocskay -elárulta a hazáját! Kaput ne nyissatok előtte, ha szép szin alatt -közeledik. Te, Kardos hadnagy, meg te Köröskényi zászlótartó egy -egész compániával vágtatsz lóhalálában Szentgyörgyre, s beorditasz -az ablakon Vak Bottyánhoz, hogy ugorjon ki az ágyból, akármilyen -beteg s fusson a merre lát; mert itt jön a pribék, s bizony elfogja -a vezért, ha fél napot késik: ismerem az eszét. Nyergeljetek, -induljatok; sehol még itatni se álljatok meg.</p> -<p>Mindenki sietett nyergébe ülni.</p> -<p>– Hát én velem ki akar «itt» maradni?</p> -<p>A kuruczok egymásra néztek: nem értették, mit jelent az: «itt -maradni?»</p> -<p>– Igen bizony, itt maradni; az áruló sarkában maradni; -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> ha égbe, ha pokolba megy, mindenütt a -sarkához közel furakodni, vele menni, mint az árnyék, mint a rossz -lelkiismeret. Kinek volna ehhez kedve?</p> -<p>Mind, mind valamennyinek. Akár mind vele maradnak.</p> -<p>– Nekem nem kell ám sok ember, hanem a ki velem akar lenni, -számot vessen a lelkével. A ki nem ijed meg se embertől, se -ördögtől, a ki el tud változni, ha kell, egy szúnyoggá, ha kell egy -oroszlánná, hogy vérét ihassa: az ám jöjjön velem. A ki hét számra -kész az erdőn makkot enni, a mocsárban sulymot enni, sárban, -fagyban ágyazni a feje alját: az ám jöjjön velem. A ki nem sajnál -koldusrongyot, czigány-mondurt hordozni, a ki el tudja viselni, -hogy itt megbotozzák, ott megkorbácsolják: az ám jöjjön velem. – -Aztán a kinek a nyelve ráfordul mindenféle beszédre, ha kell tótul, -ha kell csehül, ha kell németül kalatyoljon, s a mikor meg az kell, -hogy megmeredjen, még ha tüzes vasakkal sütögetik is a bőrét, egy -szót ki ne adjon: hát az maradjon itt velem. Aztán annak, a ki -velem jön, ne légyen se Istene, se szentje; se vallása, se hazája; -az ne tudja, mi jó, mi rossz? az ne ismerjen emberi érzést, -szánakozást, irgalmat, megbánást, az ne gondoljon se apára se -anyára többet, csak arra az egyre, hogy Ocskay Lászlót élve elfogja -és hóhérnak adja!</p> -<p>Most már csak hárman léptek ki a csoportból. Sok kivánság volt -az.</p> -<p>Az a három volt: Beleznay, Bornemisza és Rácz Miska.</p> -<p>Mind a három névnek tűzvilága van. Lángolnak a betük, a hová a -krónika beirta.</p> -<p>– Mi veled megyünk, veled teszünk.</p> -<p>– A többit majd megtalálom én, ha szükség lesz rá. No most -szerteszét a rossz hirrel, halálmadarak! Visítsd fel kuvik minden -házban az alvókat: «elárulta hazáját Ocskay László. Meghal ezért -Ocskay László!»</p> -<p>A menekült kuruczok szétrobogtak a csalitban, csak a négy -hadnagy maradt hátra. <span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span></p> -<p>– Tegyünk esküt egymásnak! mondá Jávorka társainak.</p> -<p>– De hát mire esküszünk? szólt Beleznay. Te mondád: ne legyen se -Istene, se szentje annak, a ki veled akar tartani.</p> -<p>– Nem is esküszünk ma azokra, a kiktől eddig segítséget vártunk. -Nekünk csak egy patrónusunk van még az égben. A hold. Nézzétek, -épen ott jön föl most a hegyek mögül. Ez a mi szövetségesünk; az -éjszaka megvilágítója, a tolvajok, a haramiák kalauzolója. -Üdvözlégy kártevő csillag! Te üszög-hintő, ragyahullató planéta! -Tolvaja az égnek, a ki meglopod a napot s felszívod a tengert, a ki -elveszed az eszét a beléd nézőnek, s torokgyikot bocsátasz az alvó -kölykekre, ha az ablakon át rájuk süthetsz. Te symboluma az -állhatatlanságnak, az örök változandóságnak; emberek sorába -beavatkozó titokteljes planéta. Te neked esküszünk! Szídd fel -magadba átkozódásunkat, a hogy fel tudod szivni a föld méhéből a -rossz ködöket, s pestisül küldeni vissza az emberfajzatra: s a -hányszor szavaid megujulnak, megujuljon átkozódásunk, s onnan -olvassuk le, a mit ma egymásnak fogadtunk. Ki a karddal! Fektessük -egymásra keresztbe. Én – mondja kiki a nevét! esküszöm a minden -varázslatok bűbájos planétájára, a holdra, hogy annak, a ki ma -elárulta a hazáját – nevét ki ne mondja a szánk – lelkemnek, -testemnek minden hatalmával üldözője leszek, tőle sehol el nem -maradok; addig meg nem nyugszom, a míg őt élve el nem fogom, bakó -kezébe át nem adom! Tűz és vas engem ugysegéljen!</p> -<p>– Tűz és vas engem ugysegéljen!</p> -<p>A négy ifjú, e fanatikus eskü után, miként a hetumogerek hajdan, -a magyarok ősvezérei, megszúrta a karját, s egy közös tülökbe -csorgatva a vérét, úgy pecsételé meg a kemény szövetséget.</p> -<p>– És most tudja meg kiki, hogy mi a tennivalója, monda Jávorka a -három társának. Te, Rácz Miska visszamégy a német táborba, s ott -ólálkodod körül az elátkozottat (más neve nincs előttünk). Lehet, -hogy ott most nagy <span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span> áldomást isznak, mámoros fővel könnyen -elkaphatod. – Te, Bornemisza, Budetin alá sietsz, ott leskelődöl. -Ott van ő neki az ördöge, a kibe szerelmes. – Lehet, hogy ahhoz -oson el egy szóra. – Ott lepheted ölelkezés közben. – Te, Beleznay, -elvágtatsz Lietava alá. Ott van az ő angyala, a kit épen úgy -megcsalt, mint a hazáját. Meglehet, hogy a lelke nem hagyja -nyugodni. Érte megy és gyermekeiért, hogy elhozza onnan. Előbb -elfogod, mint magával hozza őket, mert az az egy félelem van -csupán, hogy az az angyal még kiimádkozza őt a pokolból is. -Valamennyi szentjei a paradicsomnak meg nem védik a fejét, az az -egy talán! Ne engedd neki, hogy összejöjjön! – Én magam pedig, én -megyek fel Bécsbe.</p> -<p>– Te! Bécsbe? kiálta egyszerre mind a három elszörnyedve.</p> -<p>– Leginkább hiszem, hogy oda fog menni. Oda kell neki menni! -Hiszen csak be kell kötnie a koszoruját! Én leghamarább -megkapom.</p> -<p>– De hogy fogod el őt Bécsben, ha rátalálsz is?</p> -<p>– Én nem kérdeztem tőletek, egyitektől sem, hogy fogjátok el, ha -rátalálhattok, ti se kérdjétek én tőlem, az én dolgom lesz az. – -Most négyen négyfelé. – Összetalálkozunk bizonynyal ott, a hol őt -megtaláljuk. – Tűz, vas ugysegéljen! Senki más ne segéljen.</p> -<p>A holdvilágnál négy lovag csörtetett négy különböző irányban a -rónán, egymást elhagyva.</p> -<h2>A FELTALÁLT RÉGI JÓ BARÁT.</h2> -<p>Ocskay utazott fel Bécsbe. Pálffy bán (inkább csak tiszteletből) -hat horvát huszárt adott melléje, a kik a hintaját kisérjék; Ocskay -restelte a kiséretet s borravalókkal serkentette a postakocsisokat -a gyorsabb haladásra, hogy a kisérőit elhagyhassa magától; czélt is -ért jobbadára, mert azok a gebéikkel el-elmaradoztak s csak úgy -egyesével <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span> szállingóztak utána. Épen nem hagyhatta -el azonban magától a kirendelt fullajtárt, a kinek az volt a -rendeltetése, hogy a kocsija előtt lovagoljon s a mint nagy -társzekerek jönnek szemközt az országuton, azokat félreterelje az -utjából. Minden postaállomáson új előfogat, új előlovagló várt -reá.</p> -<p>Hányszor megjárta ő azt az utat már! Ismerős volt előtte minden -város. Azokat a lyukakat ott a kőfalba az ő ágyutekéi ütötték, az a -kormos váromladék az ő keresztfia. Itt van az a török sáncz, a mit -ő lóháton ostromolt meg! Az őrtorony ablakába ő maga tűzte ki a -zászlót. Hát ez a szép kastély itt Petronellán! A hol zsákra rakta -a római kincsek közül, a mi aranyból volt. Ne köszönje meg a a -szállást? Ott van a nagy római kapu a régi Carnunthum romjain, a -mire felirta nagy betükkel: «Morgen komm ich wieder». Most is -olvasható a jó messzeségből is. Jó volna, ha levakarhatná -onnan!</p> -<p>Mentől közelebb jutott Bécshez, annál sűrűbben fogadták a táj -emlékei. Itt a mező, a hol kétszeres erővel jövő ellenséget -szétvert nyilt ütközetben; ott kelepelnek a Dunán a malmok, a miken -ő gyalog-hadait áthozta. Itt a városkapu, a mire a császári -kegyleveleket török-késével felszegezte. Azok az erdők, azok a -vadaskertek mind ismerik őt jól, minden ház, minden emberi szív úgy -reszketett az ő nevének a hallásától, mint a földindulástól.</p> -<p>Vajjon reszketnek-e még?</p> -<p>Mikor már olyan közel volt Bécshez, hogy az István tornyát -megláthatá, szemközt jött rá a császári delizsáncz.</p> -<p>Az az, hogy jött volna, ha a nagy sárban meg nem akadt volna; a -négy lova közül az egyik, még pedig a nyerges, kidőlt a hámból, s -hiába biztatták, csak nem kelt föl többet.</p> -<p>A keserves szakkermentirozás alatt oda érkezik a -postagyors-szekérhez Ocskay hintaja. A posta-szekérnek is volt -fullajtárja. Messzire viritó piros frakk volt rajta; a mi arravaló, -hogy a szemközt jövők messziről meglássák, <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> hogy a -postaszekér jön, s jó igyekezettel kitérjenek előle, ne várják a -trombitaszót. Azonkívül nagy czombszárig érő habdái voltak, -felkötött sarkantyúval, s nagy sárga bokrétás bőrkalapja.</p> -<p>A posta-fullajtár megállítá Ocskay kocsiját.</p> -<p>– Ki kell fogni azt a nyergest szaporán!</p> -<p>Mert abban az időben az a privilegiuma volt az osztrák postának, -hogy ha valahol kidőlt a lova az utban, a legelső azonjövő utastól -elvehette annak a lovát.</p> -<p>Ocskay fullajtárja ellentmondott a parancsolatnak.</p> -<p>– Én egy generálist viszek!</p> -<p>– Ha a Szent Kristófot viszed, sem bánom én: a posta az első úr -a világon. Ide azzal a lóval!</p> -<p>A másik fullajtár még magasabbra emelte a hangját.</p> -<p>– Abban a hintóban Ocskay László generális ül.</p> -<p>Erre a névre vesd el magad! megfordítá a lovát a postai -fullajtár, s otthagyva a postát, delizsánczot, ráhasalt a lova -nyakára, s a két nagy csizmával oldalba ösztökélve a gabancsát, -elczafolt Bécs felé, mintha vágták volna. Hiába kiabált utána a -másik fullajtár, hogy ne szaladjon, hiszen nem a kurucz-vezér, -hanem császári generális. Még akkor ilyen hatása volt a -nevének.</p> -<p>– Hanem már most mégis jó lesz bevárni a társzekeret, tanácsolá -a fullajtár Ocskaynak, mert majd a vámnál egy kicsit akadékoskodni -találnak vele.</p> -<p>Tudniillik, hogy Ocskay László megtartotta a jó magyar szokást, -hogy mikor Bécsbe utazik az ember, maga után vitesse társzekérrel -mindazt, a mi Bécsben nem kapható: fehér czipót, paprikás -szalonnát, papramorgót, vágott dohányt és kiváltképen mentül több -átalagot igazi tokaji aszuborral, mivelhogy mindezek nélkül nem ér -semmit a földi élet. Azután meg a parádéhoz való öltözetek is egész -málhákat töltöttek meg. Társzekér kellett azoknak.</p> -<p>A németnek pedig már akkor megvolt az a rossz szokása, hogy a -vámsorompónál mindenbe beleütögette az orrát azzal a kérdéssel, -hogy «nix mautbares?» s zárt <span class="pagenum"><a name= -"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> hordót, felvágatlan kenyeret -az be nem hagy vinni a vámon. Azért jó lesz, ha a szekér egyszerre -megy át a sorompón a hintóval: talán itt is lesz valami hatása az -Ocskay László névnek.</p> -<p>Hej nem rég volt még, mikor ezen a vámsorompón Ocskay Lászlót -ugyan eresztették nagy segítséggel a jó vámos urak, pedig ugyancsak -sok «mautbarest» hozott magával, tüzet, meg vasat.</p> -<p>Most pedig meg kell állni előttük szépen, s tűrni, hogy a vámos -őrmester bedugja a fejét a hintó-ablakon, s megnézi a bennülőt -keményen s megtapogatja a tenyerével a mellét, meg a hasát, hogy -igazi-e? nincs e kitömve dohánynyal, vagy csipkével? s azalatt -veszedelmes szándékkal forgatja a kezében azt a hosszú nyársat, a -mivel a becsomagolt málhákba szokás beleszurkálni, vizitálás -végett.</p> -<p>Legelőször is azt kérdik, hogy «kicsoda az úr?»</p> -<p>– Én Ocskay László, tábornok vagyok.</p> -<p>A vámos nagyot nézett mérgesen.</p> -<p>– Ah! Das könnt a jeder sagen! Miért nem mondja mindjárt, hogy a -khinai császár? Sok gauklert láttam én már, aki azt mondta, hogy ő -generális. Mintha nem tudnánk mi, bécsiek, hogy ki az az Ocskay -László! Volt hozzá egynehányszor szerencsénk. Csak tessék kiszállni -a hintóból és bejönni a vámházhoz.</p> -<p>Jajh, hogy viszketett a tenyere Ocskay Lászlónak!</p> -<p>E kellemetlen helyzetéből azonban nagy hirtelen kiszabadította -egy vámtiszt, a ki a vámházból előjött s az őrmestert félretolva, -katonásan szalutálta Ocskayt s aztán megexellentiásurazta.</p> -<p>– Csak méltóztassék excellentiádnak tovább haladni. Itt van már -valaki, a ki kezeskedik excellentiád személyazonosságáért.</p> -<p>– Ah! szólt Ocskay meglepetten; valaki, a ki értem jót áll? -Tehát valami ismerősöm? S a kinek a szava olyan sokat nyom. Ugyan -ki lehet az? <span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span></p> -<p>– Hát biz az a «fehér angyal».</p> -<p>Ocskay elnevette magát. Tudta ő, hogy az nem valami mennyei -tünemény, hanem egy híres vendégfogadós korcsmárosa. Ide szoktak a -magyarországi urak szállni, ha Bécsbe jönnek, s itt egészen otthon -érzik magukat. Ez a derék élelmes polgár előre meg szokta tudni a -lesbe állitott szolgáitól, ha magyar uraság közeledik Bécs felé, s -kimegy eléje a vámig; ott ráteszi a kezét, nem hagyja a többi -belvárosi vendégfogadósoknak martalékul esni, a milyenek nagy -számmal vannak Bécsben: a «veres kakas», az «arany kappan», az -«arany bárány», aztán meg a «három nyul», a «zörgetyü», a «sárga -sas», a «veres tető», mind előkelő korcsmák; de ezek közt csak -legtöbbet ér a «fehér angyal» a görög-utczában, a mi még mind a mai -napig fennáll.</p> -<p>Hiszen külömben is oda akart szállni Ocskay.</p> -<p>– Hát csak tessék bizvást előre menni a «fehér angyal»-ba; -nyugtatá meg Ocskayt a vámtiszt; a korcsmáros úr majd itt marad, -míg a társzekeret megvizsgáljuk, semmiben sem fog kár esni, tessék -megnyugodni felőle; a mi fizetség lesz, azt majd teljesíti a -korcsmáros úr, s beszámol a bollétával.</p> -<p>– No hát az Isten áldja meg azt a barátságos korcsmáros -urat.</p> -<p>Ocskay aztán előre hajtatott, a hatalmas Bécs-városi erősségeken -keresztül s megtalálta szerencsésen a görög-utczát, abban a «fehér -angyal»-t, s ott kényelmesen elszállásolta magát, egy egész szobát -bérelve ki egymagának.</p> -<p>Nemsokára utána jött a társzekere is: a házi szolgák felhordták -a málhákat, az elemózsiát, az átalagokat. Jó nagy szoba volt az, -elfért benne minden.</p> -<p>– Küldjétek fel a korcsmárost, mondá Ocskay a legényeknek, hadd -elégítem ki, a mit helyettem fizetett.</p> -<p>Még akkor meg volt a magyarban az az ősi virtus, hogy szerette -megtudni, mennyivel tartozik s melegében kifizetni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span></p> -<p>Nemsokára hangzott az ajtó előtt a lábcsoszogás, kopogtatás, -Ocskay emberségnek tartotta, hogy a ki vele ilyen szivességet tett, -annak maga nyissa fel az ajtót, s legalább a vállára ütögessen s -megemelje előtte a süvegét. Megérdemli azt a német azért, ha nem -nemes ember is.</p> -<p>De nagyot hőkölt hátra, a mint az ajtót kinyitva egy orrnyi -távolságra találta magát a belépő korcsmárossal. Egyszerre ráismert -e pofára.</p> -<p>Ez senki sem más, mint Scharodi Venczel. Bajusz és kecskeszakál -ugyan áldozatul esett a bécsi polgári divatnak; hanem azért -megborotváltan is rá kell ismerni első tekintetre annak, a ki -valaha látta azt az egyenes hosszú orrt, a kerek fekete -szemöldököt, a sűrű ránczok közé szorított szemeket, a mik úgy -tesznek, mintha mindig nevetnének, s secundál nekik hozzá a felfelé -húzódó két szájszeglet.</p> -<p>Egy perczig úgy jön Ocskaynak, mintha torkon kellene ragadnia -ezt az embert, mintha fogadása tartaná, mintha szent esküt tett -volna le rá valahol, Nagy-Szombat alatt, hogy a hol ez a kezébe -akad, ott széttépje, szétdarabolja: hanem aztán a másik percz -visszahozza onnan. A gondolat gyorsabb mint a fénysugár, a mi -negyvenezer mértföldet halad egy percz alatt. Hajh az még nagyobb -út: attól az esküvéstől, mely boszút kiáltott a nagyszombati -árulóra, a Bécsbe jövetelig. Ez nagyobb, mint egy Sirius-távol. – -«Hiszen most már egy gyékényen árulunk!»</p> -<p>Nagy átváltozás volt az arczon! A haragra ránczolt szemöldök, a -villogó szemek, a lüktető arczvonások az egyik perczben: – a -másikban aztán a kiderült homlok, a nevető arcz.</p> -<p>– Armányadta Scharodija! kiálta, a vállára ütve a gazdának, hát -te hogy lettél kocsmárossá?</p> -<p>S azzal felcsapta a süvegét a fejére.</p> -<p>Arra aztán Scharodi is felnyomta a nyirott tarkójára a zöld -bársony sapkáját. Hiszen kollégák voltak már! Egyiknek sem volt mit -respektálni a másikon. <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span></p> -<p>– Vigye az ördög az egész dicsőséget! Elcsaptam magamtól az -ármádiát! Mondá röhögve Scharodi. S jól érzem magam mellette.</p> -<p>Egy kis kidomborodó poczakra is tett már szert, s önelégülten -ütögetett rá a tenyerével. Mert nagy büszkeség az, mikor egy -állampolgár egy olyan becsületesen megnövelt hasra üthet rá: ez az -én saját szerzeményem. A lumpok, a csavargók, a schnorrerek mind -soványok; tisztességes embernek potroha van.</p> -<p>S nem is nagyon respectálta az egész Ocskayt. Elővette a -porczelán pipáját s rágyujtott előtte, nem is kérdezte, hogy -szabad-e?</p> -<p>– Hidd el nekem pajtás (!) mondá fidélis czimbora hangon, többet -ér a gölődény a haubicznál. Nem jut az ember zöld ágra ezen az -úton. A lelkem is elkárhozott már bele. Megbántam, hogy átszöktem a -németekhez, mint a kutya, a ki kilencz családtaggal szaporította -meg a nemzetségét. Nem volt nekem náluk se emberségem, se -becsületem. Itt fellöktek, ott felrugtak. Elküldöztek olyan -átkozott helyekre, a hol ott kellett volna vesznem. Azután ott -felejtettek. A zsoldomat soha nem fizették, majd megvesztem -éhen-szomjan. Ha jutalmamat kértem, Pontiustól Pilátushoz -küldözgettek, utoljára szöszön-boron kifizettek. Ha valami hiba -történt, mind rám kenték; s ha magam követtem azt el, azt felfujták -elefántnak; mindig csak igértek, soha meg nem tartották; adtak -irást, de elfelejtettek pecsétet ütni rája. Kezemben volt a császár -kinevezése őrnagygyá: rá sem hederítettek, azt mondták: a -Hofkriegsrathnak contrasignaturája hiányzik még róla. Urlaubot -kértem, hogy feljöjjek Bécsbe. Azt nem adták meg. Akkor maródinak -simuláltam magamat: ispotályba küldtek, megkínoztak. Ha panaszra -mentem a fővezérhez, azt felelte: «wir werden schon sehen!» A -császártól utalványt kaptam egy nehány ezer forintra hűséges -szolgálataimért; de elfelejtették megmondani, hogy hol kapom meg? -Mikor aztán perre vittem a dolgot, akkor ők kerültek <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> felül, -előkeresték az első árulásom actáit, mikor tudod, tealattad -kuruczczá lettem, haditörvényszék elé állítottak érte. Én -hivatkoztam az amnestia levelemre, a mit a császártól kaptam, s -akkor aztán felküldtek Bécsbe, internáltak, politzei-felügyelet alá -helyeztek. Itt lótottam, futottam egyik ajtótul a másikra, hogy -igazságot kapjak, mindenütt azt mondták, hogy «werden schon sehen.» -Nyolcz hónapig rohantam a fejemmel a főudvarmesteri hivatal -ajtajának, hogy a császárnál audientiát kapjak: mindig -elutasítottak, nincsen itthon a császár! ha tél volt, azt mondták, -fürdik; ha nyár volt, azt mondták, vadászik. Végre bejutottam -legmagasabb szine elé, elmondtam előtte sűrű igazságos panaszaimat. -Legkegyelmesebben végig hallgatá s akkor azt válaszolta: «wir -werden schon sehen». – Ekkor épen szerencsémre elvitte az ördög a -«fehér angyal»-t, a nagybátyámat, rám maradt a vendéglője: nosza én -is hamarjában ott hagytam az uniformisomat a pokolnak, s beálltam -magam «fehér angyal»-nak; mondhatom, hogy azóta paradicsomi életet -élek.</p> -<p>Ocskay úgy tett az egész fecsegés alatt, mintha hallgatná is, -nem is, s a málháit rakosgatá; de pedig voltaképen nagyon is szeget -ütöttek a fejébe Scharodi viselt dolgai. Hát ha ő rá is ilyen -mulatságok várnak. Úgy tett, mintha nem is gondolna rá.</p> -<p>– Hej, kedves kamerádom, tudom, hogy te is ilyenforma járatban -jöttél fel Bécsbe. Hiszen majd te is végig fogod mindezt a -gyönyörüséget élvezni.</p> -<p>– Ne törd azon a fejedet koma, vágott közbe Ocskay mogorván. Én -tudom a magam útját. Nem szorultam senki tanácsára.</p> -<p>– Nonono! Édes kamerádom. Mit használ ez a hetvenkedés? Bécsben -nem lehet hetvenkedni. Tudom én minden dolgodat jól. Ha nem tudnám, -hogy jösz, miért mentem volna ki eléd egész a vámig? – Hallottad-e -hírét a Scandáliának?</p> -<p>– Mi a patvar az? <span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span></p> -<p>– Ez egy újság, a mit nem nyomtatnak, hanem irnak. Nem kerül a -censura alá s frissiben adja az egész világon történt pletykákat. -Az ára tizenkét arany egy esztendőre. Én azonban megduplázom a -fizetést, hogy nekem a legelső példányt küldjék el, mielőtt más -kapott volna belőle. A mit a többi korcsmárosok csak ma éjjel -kapnak meg, (a lap éjjel osztatik szét), az már nekem most a -zsebemben van. Nézd csak, olvasd el, benne van az egész -történeted.</p> -<p>Ocskay bámulva olvasá az irott hirlapban az egész árulási -történetet, oly részletesen előadva a legkisebb körülményekig, -mintha csak saját maga diktálta volna. Az is benne volt már, hogy ő -neki Bécsbe kell feljönni a tudvalevő három császári kegylevél -érvényesítése végett.</p> -<p>De hát ki hozhatta mindezt hírül ide hamarább, mint ő maga -megérkezett, a ki gyorspostával utazott, váltott lovakkal, -fullajtárokkal, mindjárt harmadnapra az áttérés után? Csak egy nap -esett közbe, a mely alatt ő Bajmócz várát kisérlé meg elfoglalni, -hasonló ravasz csellel, mint a milyennel megkerítette -Nagy-Tapolcsány várát; de már az nem sikerült neki. Már annak az -ablakán beüvöltötték Jávorka halálmadarai a vészhirt: «elárulta a -hazáját Ocskay László!» s ott már puskalövésekkel fogadták a -barátságosan bekoczogtatót. – De hát ez alatt az egy nap alatt ki -előzhette őt meg? hisz ezeket az ő dolgait így hegyiről-tövire nem -is ismeri senki: – csak még egy ember a világon.</p> -<p>Megállt az esze: csak úgy bámult maga elé, abba a nagy -dohányfüstbe, a mit Scharodi pipált az orra alá.</p> -<p>– Mondok én neked valamit, kedves kamerádom; szólt Scharodi, -levetve magát kényelmesen a bőrkanapéra. Azt okosan tetted, hogy -ott hagytad a kuruczokat; infámis csőcselék! Végit járja az egész -trallárum! Okos ember menekül belőle. Te hozzád is épen olyan -háládatlanok voltak a te uraid, mint én hozzám az enyéim. Tudom -jól, hogy el is akartak már fogni s akkor bizony megkurtítanak egy -fejjel, mint Bezerédyt. Hanem hát már most elég <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> lehetett -neked is a dicsőségből, kedves kamerád uram, hogy tökéletesen meg -légy tőle csömörölve. Tudod mit? Csapd te a földhöz azt a te -generálisi kinevezésedet, a mi úgy sem lesz megerősítve soha. Akkor -a másik levelednek hasznát veszed, a húszezer forintos utalványnak. -Pénz dolgában a császár generosus. Azt kifizetteti rögtön, mihelyt -a generálisságot abbahagyod. Akkor aztán állj velem társaságba, -légy az én kompánistám. A vendéglőm czímerét átváltoztatjuk: «zum -Kuruzengenerál»-lá. Iszonyú gaudét fogunk vele csinálni. Leverjük -vele Bécs valamennyi vendégfogadóját a lábáról: úgy beveszünk vele -egyik hôtelt a másik után, mint a hogy hajdanában egyik várat a -másik után bevettük. Én szolgálok, te meg csak uraskodol, s nem -lesz más dolgod, mint pipázni meg mulatni. – Gazdag emberek leszünk -mind a ketten, a többit ütheti már a mennykő.</p> -<p>Ocskay majd megpukkadt már a mérgében; egész pulykavörös lett az -arcza. Csak ne volnánk Bécs városában, rég az ajtón repült volna ki -korcsmáros uram.</p> -<p>– Hallja kend korcsmáros! rivalt rá, hátraszegve megmerevített -nyakát a kemény dolmánygallér közé. Én nem azért hivattam kendet, -hogy nekem itten bolond tanácsokat adjon, hanem hogy vegye elő a -krétáját s csinálja meg a számadást rögtön, hadd fizetek.</p> -<p>A «kendezés»-re aztán a kamerad is meg excellentiásuramozta -illustris vendégét; hanem még infámisabbul vigyorgott hozzá, s a -kiégett pipájának a hamvát a tenyerébe verve, azt el is szórta nagy -familiaritással a padlaton.</p> -<p>– Hiszen ráérünk még arra, excellentiás uram.</p> -<p>– De nem érünk rá, mert én nem akarok soká itt időzni.</p> -<p>– Dehogy nem, excellentiás uram, soká fog az még tartani.</p> -<p>– No ha soká kell is Bécsben maradnom, de innen a kend -korcsmájából minden bizonynyal elmegyek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span></p> -<p>Scharodi uram a szájába dugta az üres pipát, s gyakorlott -dohányzók szokása szerint elkezdte azt szortyogtatni, a mi épen nem -szép muzsika, s csak úgy félszáj szegletéből szólt oda:</p> -<p>– Pedig biz az én vendéglőmbe szokott ám szállni, a hány magyar -uraság csak feljön ide Bécsbe.</p> -<p>– Hát az nekem mindegy! Kiálta Ocskay mérgesen, s olyat vágott a -kosbőrdohányzacskójával az asztalra, mint valaha Botond a byzanczi -rézkapura, hogy csak úgy döngött bele a ház.</p> -<p>Scharodi magában kaczagott, befelé.</p> -<p>– Pedig most is van itt, épen a mellette való szobában, csak egy -ajtó választja el, abban is benne a kulcs, egy szép magyar -menyecske, – a ki tegnap érkezett, – özvegy assszony, – grófné, – a -kit aligha nem ismer kegyelmed.</p> -<p>– Semmi közöm hozzá, veté oda Ocskay szárazon.</p> -<p>Scharodi csak nem ment el: felvette az asztalról az Ocskay -dohányzacskóját, kitekergette a sallangjaiból s aztán abból tömte -meg a pipáját, hamiskásan döczögtetve elő a szót.</p> -<p>– Pedig alighanem emlékezik kegyelmed rá. Tudja, mikor egyszer -az a barátságos találkozásuk volt Beczkó várában, a mikor a -kuruczok ezt az úrhölgyet nagyon is mezítláb vitték kegyelmed elé, -s kegyelmed aztán szépen felruházta. Emlékezni fog rá.</p> -<p>Ocskay csak elképedt, még a szája is nyitva maradt. – Ozmonda -volna itten?</p> -<p>Scharodi ezuttal lefelé görbítette a feltátott szája szegleteit, -a mi még inpertinensebb kifejezést adott az arczának, s az alatt -kedélyesen tömögette a pipáját. Háttal volt fordulva Ocskaynak, s -csak az egyik félrehúzott szájszegletével sandalgott felé, hogy -ennek most megadta a kegyelemdöfést.</p> -<p>Ocskay egy szót sem tudott szólni.</p> -<p>Scharodi pedig megtalálva a bükkfataplót, letört belőle -<span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> egy darabot, kicsiholt az Ocskay -tűzszerszámával s aztán belenyomtatva az égő taplót a pipába, -kettőt-hármat szippantott rajta, a míg a dohány is égni -kezdett.</p> -<p>– Pompás ez a bükkfatapló! – De még ez a véki muskotály se -kutya. – Karsamadiner excellentiás uram. – Mindjárt hozom azt a -számadást.</p> -<p>Azzal kikomplimentirozta magát az ajtón.</p> -<p>Ocskay elkezdett, mint a kalitkába zárt tigris, alá s fel -járkálni a szobában.</p> -<p>Ozmonda itt!</p> -<p>Egy nappal előbb érkezett, mint ő.</p> -<p>Tőle tudta meg az, a ki az irott hirlapot szerkeszti, az ő élete -nagy fordulatának minden részleteit.</p> -<p>Talán épen Scharodi szerkeszti azt a lapot maga.</p> -<p>Hisz Ozmonda és Scharodi a régi szövetséges társak.</p> -<p>Az is világos már most, hogy a «fehér angyal» kinek a -szivességéből tudta meg, hogy Ocskay Bécsbe jön, s miért hozta őt -ide, röptében elkapva. – És épen abba a szobába, a mely a szép -vendégnőé mellett van. Csak egy ajtó választja el, és abban is -benne a kulcs.</p> -<p>Ocskaynak olyan kedve lett volna, azt a nehéz almáriumot az ajtó -elé tolni, hogy ki ne nyithassa valaki.</p> -<p>Mert az egészen más dolog! A budetini várban, a hol még egy -kalitkában levő madár szemei sem látják, karöltve ülni, s édes -szavakat váltani a világ legbűbájosabb asszonyával; aztán meg Bécs -városában, ahol minden ablak szem, minden ajtó száj; minden utcza -Argus, minden kőfal Eccho; ott lakni egymás melletti szobákban! -Amaz csábító, ez boszantó.</p> -<p>Aztán épen most legkevésbbé sincs eszében Ocskaynak, itten -idyllt játszani. – Ez a gaukler még csak az étlapját mutatta be -annak a sok «fekete levesnek», a mit neki bizonyosan fel kell -kanalazni; máris elég volt.</p> -<p>Bolond asszony!</p> -<p>Compromittálja magát is, meg őtet is.</p> -<p>Bécs városa számára egész Sittenpolizei van berendezve, -<span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span> mert ott nagyon sokat adnak, nem ugyan -az erkölcsre magára, hanem annak a látszatára. Csak egy kis botrány -kell, s ennél a szigorú udvarnál el van rontva a hősnek az egész -életpályája.</p> -<p>A mellékszobában halkan dudolta valaki:</p> -<p>«Kinek van, kinek van, karikagyűrűje.»</p> -<p>Ocskay megállt, s mint az illó mérget szivta be e bűbájos dal -meleg áriáját, ezt a dalhanggá változott kábító arómát.</p> -<p>Azért sem!</p> -<p>Nagyot dobbantott a lábával.</p> -<p>«Nem megyek át hozzá!»</p> -<p>Úgy tett, mintha tudomást sem venne róla, hogy a szomszéd -szobában van valaki, s folytatta a csendes lépegetést az ajtótól az -ablakig és vissza.</p> -<p>Egyszer aztán felnyilt a közbenső ajtó, s belépett a -szomszédnő.</p> -<p>– Ha te nem jösz, én jövök.</p> -<p>A grófnő állig és körömhegyig érő fehér ruhát viselt. Abban az -időben ez volt az özvegyasszonyok viselete Bécsben. A hogy -Magyarországon a violaszín, úgy Bécsben a fehérszín volt a gyász. -Ezt pedig jó volt megtartani a nagy császárvárosban; mert ott az -utczán egyedül járó asszonyszemélyt, ha szép volt és fiatal, hamar -megállították a titkos rendőrség közegei s kellemetlen -kérdezősködés alá fogták, ha csak fehér ruha viselés által nem -jelezte, hogy «gyászos özvegyasszony».</p> -<p>Az arcza is épen olyan fehér volt hozzá: a tisztes főkötő pedig -egészen eltakarta a haját.</p> -<p>– Megbocsát kegyelmed, ha én magam jövök kegyelmedhez.</p> -<p>Még a tegezést is elhagyta. Az ajtóknak füleik vannak.</p> -<p>Ocskay szigorú arczczal fogadta.</p> -<p>– Ugyan minek jött a grófnő ide utánnam?</p> -<p>– Én előre jöttem.</p> -<p>– De azzal a szándékkal, hogy itt velem találkozzék? -<span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span></p> -<p>– Azzal. A mint megtudtam, hogy kegyelmednek Bécsbe kell -feljönni, rögtön útra keltem, hogy megelőzhessem.</p> -<p>– De hát miért?</p> -<p>– Oh ne gondolja kegyelmed, hogy valami pásztorórák utáni -ábrándozás hozott ide. Ahhoz nagyon rosszul is volna választva a -hely a «fehér-angyal»-ban. Az ok, a mi ide hozott, az, hogy -kegyelmednek sehol a világon nincs olyan szüksége egy igazán hű -baráti szivre, mint épen Bécs városában.</p> -<p>– Úgy? Köszönöm.</p> -<p>– Még nem is tudja kegyelmed, hogy mit köszönjön meg? Bécs -városa a legveszedelmesebb csatatér, a minőn csak kegyelmed valaha -megfordult, s itt vitézség, bátorság nem segít, azok nem vezetnek -győzelemre; ellenkezőleg: felsülésre. Kegyelmed itt a legelső -lépésnél már el fog tévedni. Az udvarnál azokat a bejárókat, a mik -czélhoz vezetnek, csak nagyon kevesen a beavatottak ismerik. A -publikum csak a nagy kapukat látja, s azok a labyrinthba vezetnek. -Én előre jöttem, hogy kegyelmed számára előkészítsem az utat; -kitanuljam az alkalmat és időt; megnyerjem a kedélyeket és -indulatokat; elhárítsak minden akadályt, mely nagyratörésének -útjában áll. – Én hoztam el kegyelmedet idáig, elhiheti, hogy itt -magára nem hagyom, veszendőre, koczkára nem vetem azt, a mit eddig -elnyertem.</p> -<p>– Hálás vagyok a jószándékért, szólt Ocskay tompa, kemény -hangon. Arról is meg vagyok győződve, hogy azok a szolgálatok, a -miket ön nekem fölajánl, rám nézve megbecsülhetlen haszonnal -járnak. De nem akarom azokat felhasználni. Két dolgot hoztam -magammal, a mivel magam előtt utat akarok nyitni. Érdemem és -férfierőm! Ezekkel megyek a trón elé. S van elég önbizalmam, hogy -azokat méltányolni fogják. Ocskay László nem kegyelemkeresve, hanem -magát büszkén felajánlva jött fel Bécsbe. S én hiszem, hogy ott, a -hol a férfiértéket becsülik, ki fogják <span class= -"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> -találni, hogy Ocskay László mit ér? – De hát történjék bár az -ellenkező, legyek elutasítva, kicsufolva azok által, a kik -hiva-hivtak, hizelegve kecsegtettek: még akkor is hamarább -elfogadnám a fehér angyal kocsmárosának az ajánlatát, hogy legyek a -vendéglője kapuján kocsmaczimer, mint azt, hogy generálissá legyek -asszonyi protectió mellett.</p> -<p>Ozmonda félrefordítá az arczát, fejét lesütve, megaláztatását -ezzel jelezé.</p> -<p>Ezért aztán Ocskay megsajnálta, s szelidebb hangon szólt hozzá; -de a szavakban még mindig dölyf volt és keserüség.</p> -<p>– Bocsásson meg rideg beszédemért, grófnő. De ha megfordultam -is, egyet nem tudtam magamtól elhagyni, a férfibüszkeséget. Ahhoz -voltam szokva teljes életemben, hogy asszonynál, még ha szeretett -is, soha sem kértem, mindig csak adtam. Az ő dolga volt elfogadni -azt, a mit neki hozok.</p> -<p>– Tartom az arczomat, suttogá Ozmonda, összehuzva magát Ocskay -előtt.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>(Különös kérdés volt.)</p> -<p>– Hogy elfogadjam, a mit kegyelmed jónak lát adni; a mit -megérdemeltem. Ha pofont, hát azt: ha a másikat…</p> -<p>Ocskay megadta neki a másikat.</p> -<p>Abban a perczben nyitott be Scharodi az ajtón. – Szétugrottak -mind a ketten. – Ozmonda visszafutott a szobájába.</p> -<p>– Nem láttam semmit! mondá a kocsmáros.</p> -<p>– Mit akar kend? rivallt rá Ocskay.</p> -<p>– Hozom a számlát.</p> -<p>– Nem megyek sehová! Hozza utolsó nap! Mit ront rám vele?</p> -<p>– Bocsánatot kérek, de nem csak a contót hozom; az nem sürgetős, -de annálinkább ime ezen «bejelentési czédula», a mit -excellentiádnak legméltóságosabb saját <span class= -"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> kezével -kell aláirni és azután holnap reggel 9 órakor személyesen -megjelenni az Oberste Polizeiamtnál, Alserstrasse Nr. 615, s ott -felkeresni a Fremdenregistrierungscommissiont, második lépcső XIII. -ajtó balra, s ott legitimálni magát élő szóval és papirosokkal. – -Egyébiránt én nem láttam semmit.</p> -<h2>O DU LIEBER AUGUSTIN!</h2> -<p>– Fújd hát azt a nótát most! parancsolá Ocskay a trombitásának. -«Hát a nénéd él-e még? Hát a foga ép-e még? Rád-e, rád-e, rád-e, -rád. Rád-e vicsorítja még?</p> -<p>S aztán előre, mint a szélvész!</p> -<p>A bánus vértes-ezrede szétomlik előtte, mint a pozdorja.</p> -<p>Tovább, tovább!</p> -<p>Következik Steinville hires dragonyos ezrede.</p> -<p>… Rád-e, rád-e, rád-e, rád!</p> -<p>Hullanak, mint a szilva a fáról, ha megrázza erős ember. -Nincsenek már!</p> -<p>Ott jön egy sáncz, megrakva muskétásokkal.</p> -<p>Fújjad, Fújjad!</p> -<p>Rajta! Rajta.</p> -<p>Fel egyenesen. Kaptatva! repülnek a paripák az árkon keresztül! -Repülnek a levágott fejek bele az árokba.</p> -<p>Tovább, tovább!</p> -<p>Ott üli a diadalát nagy fejű Heister a csatatéren; azt hiszi, -hogy övé az már.</p> -<p>Rajta, rajta!</p> -<p>Ágyu lobban, bomba roppan. Kartács zúdul, dübörög a föld. -Császári muskétások dobszóra sorba állnak, úgy vonulnak előre.</p> -<p>Hajtsad kurucz, hajtsad!</p> -<p>A dobszó egyre közelebb hallatszik már, az ismeretes üteny -dallamra: «Kenyeret, kenyeret, kettőt, kettőt, csontot, -<span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span> csontot, másfél fontot.» Erre -masiroznak a német katonák. A vége az, hogy «feküdj, feküdj, lompos -német!»</p> -<p>– Most vágd kurucz!</p> -<p>Maga is neki vágott jó Ocskay László s kézzel lábbal majd -szétrúgta maga alatt az ágyat.</p> -<p>Az első felébredésnél alig tudta kitalálni, hogy hol van most? -Mikor aztán kiugrott az ágyából, s kitekintett az ablakon, akkor -látta, hogy Bécs városában van: a német katonáknak verik a -gyülekezőt, a kik a házaknál vannak elszállásolva.</p> -<p>Hajh most már majd csak álmaiban fogja feltalálni azt a régi -Ocskay Lászlót, mint a hogy feltalálja az ember a régi kedves -szeretőjét még sokáig álmában, mikor az már régen a másé.</p> -<p>A ketyegő fali órára nézett: késő reggel volt már; sietni -kellett az öltözködéssel, hogy kilencz órára ott legyen a -politzei-hivatalban pontosan. – A német csak egy helyen rettenetes, -a hivatalszobában. Másutt mindenütt ki lehet vele jönni valahogy; -de a hivatalszobában nem kiméli még az anyja méhében levő gyermeket -sem.</p> -<p>Schárodi már odakinn várt reá s személyesen kisérte el a -rendőrségre, egész a hivatalszoba ajtajáig, a hol már el nem -tévedhetett. Az volt a főregistratura.</p> -<p>A német, a ki odaparancsolta maga elé, az oberregistrator, -kicsiny köpczös emberke volt; kerek hassal, kerek fejjel, szétálló -karikalábakkal. Ha birokra került volna a sor, fél fogára is kevés -lett volna Ocskay Lászlónak. – Hanem hát a kalamáris a -legfélelmesebb löveg, annak a keze ügyében, a ki abból -lövöldöz.</p> -<p>Ocskay Lászlónak szépen oda kellett állni a rácsozott asztal -elé, s felelni a hozzá intézett kérdésekre.</p> -<p>Először is, kinek hiják, hány éves, hol született, s a -többi.</p> -<p>Mi a mestersége?</p> -<p>Generális.</p> -<p>Császári királyi? <span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<p>Hát mi volna más?</p> -<p>Azután következett a személyleirás.</p> -<p>Ezt az oberregistrator diktálta a kanczellistának.</p> -<p>Ocskaynak végig kellett hallgatni ilyen jelző mondatokat:</p> -<p>– Haja elől befonva asszonyosan. – «Orra alatt két előre meredő -paragrafus alaku szőrtekervény».</p> -<p>Arra a hatalmas bajuszra különös «pick»-je látszott lenni a -főlajstromozónak. Valahányszor Ocskay felemelte a fejét, ő mindig -hátrakapta a magáét; mintha megijedt volna, hogy felökleli a -bajuszával.</p> -<p>Aztán következett a vallatás, hogy mi járatban van?</p> -<p>A császárhoz jött.</p> -<p>Mi dolga van vele?</p> -<p>Azt is megmondta.</p> -<p>Van-e miből megélnie az alatt, a míg Bécsben tartózkodik?</p> -<p>Nincs-e pestis azon a vidéken, a honnan ide jött?</p> -<p>Van-e gyónási czédulája, és mikorról?</p> -<p>Ocskay mindenre felelt csendes béketüréssel.</p> -<p>De mikor azt kérdezte tőle a kerekhasú, hogy «volt-e már valami -gonosztettért megbüntetve és mi módon?» akkor elszakadt a türelem -madzaga s összeszidta jó magyarul a kérdezőnek minden hím és -nőnemen lévő szenteit; a miért aztán az irodafőnök hátraszólt egy -másik irnoknak nagy flegmával: «Vegyen ön csak elő egyet a -Strafbolletákból s irjon fel két forint birságot a registráltnak, -illetéktelen fenhangon kiabálásért a hivatalszobában».</p> -<p>– Hát csak irj fel fráter öt forintot! Kiálta oda Ocskay László, -s még három forint árát lekáromkodott a kerekhasú összes -atyafiságának rovására.</p> -<p>Ez így rendben lévén, megkapta a certificátot, melynélfogva itt -tartózkodhatik egy egész hétig Bécsben, a fehér angyalban, ha más -kocsmába költözik át, azt újra bejelentse, s az egy hét leteltével -új certificatért jöjjön. <span class="pagenum"><a name="Page_108" -id="Page_108">-108-</a></span></p> -<p>– Vak apád! Monda Ocskay; egy hét mulva én már ott viszem a -dandáromat ütközetbe a Garam mellett!</p> -<p>Mikor aztán eltávozott, a főlajstromozó utána ment, hogy -kikisérje. A hivatalszobán kivül igen nyájas volt ez a derék úr. -Megkinálta Ocskayt egy szippanat burnóttal is a szelenczéjéből, s -azt mondta neki, hogy «különös gondunk lesz az urra!» S pártfogói -ábrázattal veregetett a vállára.</p> -<p>Ocskay fújt dühében, mikor kiért a folyosóra, s mérgesen verte -le a válláról a hivatalfő tubákos újjainak nyomát. Ő neki, Ocskay -Lászlónak a vállára veregetni! Ezt még nem próbálta halandó!</p> -<p>Mikor visszakerült a kapuhoz, ismét ott találta Schárodit.</p> -<p>– No ezen szerencsésen átestünk; monda a fehér angyal. Nem -vertél meg valakit odabenn?</p> -<p>– Kicsi híja volt.</p> -<p>– No már most siessünk haza. Tedd magadat gálába, hogy legelébb -is bejelentsd magadat a főudvarmesteri hivatalnál. Én addig hozatok -a számodra az István-térről gyaloghintót.</p> -<p>– Gyaloghintót? Nem vagyok én dáma.</p> -<p>– Itt az urak azon járnak. Gyalog oda nem mehetsz, mert csupa -sár lesz a sárga csizmád a Burgig. Aztán mikor a déli harangozást -hallod, gyere haza; mert akkor minden ember ebédel. Ma az én privát -vendégem fogsz lenni; csak négyecskén leszünk: a grófnőt is -meginvitáltam, s aztán még egy közös jóbarátunk lesz jelen, igen -fidélis czimbora, egy igazi bécsi vér.</p> -<p>Ocskay el nem tudta képzelni, hogy ki lehet nekik kettőjüknek -közös jó barátjuk, s a mellett igazi bécsi vér és hozzá fidélis -czimbora. Hát nem törte rajta a fejét.</p> -<p>Felment a szobájába, fél gálába vágta magát: ma csak bejelentési -látogatásokat tesz, ellenben a kardjáról lelóggó tarsolyába -belerakta mindazokat a nagybecsü okiratokat, a mik idejövetele -sikerét biztosították s így vitette fel <span class= -"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> magát a -gyaloghintón a császári Burgba, a levett kalpagját a kezében -tartva, mert a német, mikor a gyaloghintót építette, nem számított -arra, hogy abban a magyar mágnások is fognak kocsikázni, különben -kürtőt csináltatott volna a tetejére, a miben a kócsagtollas -forgójuk elférjen.</p> -<p>A Burgban elég hamar rátalált a főudvarmesteri hivatalra, jól is -fogadták, leültették. Egy koszperdes, parókás és bársony kabátos -úri ember ült egy nagy oroszlánlábu asztalnál s azt kérdezé tőle, -hogy kinek hiják, és mi a czíme.</p> -<p>– Én Ocskay László, generális vagyok.</p> -<p>Erre a koszperdes füle mellé dugta a tollát és fölállt.</p> -<p>– Akkor én önt legelébb is a profoszhoz küldöm két napi -áristomra.</p> -<p>– Nono! (Ez jól kezdődik!) Mi oknál fogva?</p> -<p>– A miért elmulasztotta ön föltenni a mellszalagját.</p> -<p>Ocskaynak csak most jött világosság az elméjébe! Hiszen -mellszalag nélkül nincsen generális.</p> -<p>– Hát biz azt nem tehettem fel, mert még nincs; csak most -nevezett ki ő felsége: épen azért jöttem, hogy azt a szalagot -megkapjam.</p> -<p>– Az már más; mondá a koszperdes. Akkor csak a többi czímeit -kérem, hogy bejegyezhessem az audiencziás könyvbe.</p> -<p>Volt ott az asztalon kilencz nagy könyv, ugyanannyi szinü -boritékba kötve. Legelől a császárveres, azután a fekete, azután az -aranyos meg az ezüstös, azután az aczélos meg a rózsaszinű, meg a -hupikék, azután zöld, végül a talitarka, utoljára a sárga. Ez már -az asztal alatt hevert, különben ő lett volna a tizedik.</p> -<p>«Gróf?» kérdezé a parókás, az ezüstös táblájura téve a -kezét.</p> -<p>– Nem vagyok gróf.</p> -<p>– Tehát báró? – Lovag?</p> -<p>– Egyik sem. Magyar nemes vagyok.</p> -<p>A hivatalnok bólintott a fejével s kihuzta a kilencz -<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> könyv közül a kék szinüt, abba irta be -Ocskay László nevét, olyan gépies flegmával, mintha soha se -hallotta volna hirét.</p> -<p>– Mikor lehetek szerencsés audencziát nyerhetni? kérdezé -Ocskay.</p> -<p>– Majd mikor ő felsége fogadni fog.</p> -<p>Ettől nem lett okosabb.</p> -<p>– S mikor lesz az?</p> -<p>– Azt nem tudni. Ő felsége most Laxenburgban van vadászaton s -csak egy hét mulva jön meg.</p> -<p>Még is csak igaza volt annak a registrátornak.</p> -<p>– S megérkezése után mely nap számíthatok elfogadásra?</p> -<p>– Hja, uracskám, az attól függ, hogy hányan iratják be magukat -ezekbe a megelőző könyekbe, mert azt tudni fogjuk, hogy a legújabb -hofceremoniell szerint az instansok rangszerint bocsáttatnak -legmagasabb audencziára. Ebben a császárvörösben vannak az -egyházfejedelmek, a feketében a többi papok, szerzetesek, az -aranyban a herczegek, az ezüstben a grófok, az aczélban a -katonatisztek, a rózsaszinű a báróké, a kék a nemeseké, a zöld a -polgárságé, a tarka a parasztoké, (mindegyikre ráütött a -tenyerével.) Ez a sárga meg a zsidóké. (Már arra csak a sarkával -mutatott.)</p> -<p>– És így én rám mikor következik a sor?</p> -<p>– Tessék itt lenni mindennap. Meglehet hogy negyedik, úgy -cseppenhet, hogy az ötödik napon.</p> -<p>(Hisz az alatt az én ezredem otthon mind szétszalad a világba, -gondolá magában Ocskay.)</p> -<p>– Az én ügyem azonban nagyon sürgős.</p> -<p>– Önre nézve, ugye? mondá a magas úr csendes sarcasmussal.</p> -<p>– Nem! Az országra nézve! Tüzeskedék Ocskay.</p> -<p>– Kérem, tessék helyet adni a következőnek.</p> -<p>Ocskay háta mögött jött egy mezitlábos, faczipős szerzetes. -<span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span></p> -<p>– Ezt hamarább fogják beereszteni, mint engem.</p> -<p>Kimenet eszébe jutott Diogenesnek az az adomája, a mikor az -archonok palotája előtt a kőszobornak kezdte elpanaszolni a baját. -Azok talán inkább meghallgatják.</p> -<p>Azért sem akar asszonyvédelemre szorulni! – Tarsolyában ott van -Wratislav, a hatalmas miniszter levele Pálffy bánhoz. Azt ugyan -szintén Ozmonda hozta el a számára s még is csak asszonyi -közbenjárás vegyül a dolgába: de nem nyilvánosan. – Odavitette -magát a kanczellár palotájához.</p> -<p>Épen akkor harangoztak délre, mikor a zselleszékhordozók -megérkezének a kapu elé, a két granatéros strázsa épen akkor -kiáltotta el, hogy «hopplétz» (abg’lőst.) – A kapus nem volt a -bejárat alatt. – Ocskay kereste, míg rátalált az odujában. Az -ottakringi schweitzer egy tál savanyukáposztás gölődény előtt ült a -legkomolyabb intentiókkal.</p> -<p>– Itthon van ő excellentiája a cancellár?</p> -<p>– Nos aztán? kérdezé a kapus, a félpofáját teletömve -gölődénynyel.</p> -<p>– Lehet audencziát kapni nála?</p> -<p>– Honnanvaló lehet ez az úr? (A kapus a háta mögé beszélt a -feleségéhez.) Nem tudja az úr, hogy Bécsben tizenkét órakor minden -becsületes ember ebédnél ül? Tehát «mi» is.</p> -<p>– Hát délután nem fogad ő excellentiája?</p> -<p>A kapus majd kiejté a szájából a gombócz falatot, úgy -röhögött.</p> -<p>– Te! Asszony! Délután? Audiencziázni? Hahaha! Ez az úr most jön -Törökországból.</p> -<p>Ocskay meggondolta, hogy az oroszlánt sem jó háborgatni, mikor -lakomázik; meg az is eszébe jutott, hogy maga is ebédre hivatalos, -pontban tizenkettőre. A közös jóbarát már talán éhes is lesz: ne -várakoztassuk. Visszavitette magát a fehér angyalba.</p> -<p>Scharodi már nyugtalanul várta. <span class="pagenum"><a name= -"Page_112" id="Page_112">-112-</a></span></p> -<p>– Már itt a mi kedves barátunk. Asztalon a leves. Csak te rád -vártunk. Gyere fel egyenest.</p> -<p>S vitte karonfogva Ocskayt a maga szobájába.</p> -<p>Ocskayra kellemetes meglepetés várt. Az a mi közös jó barátunk -senki sem volt más, mint a politzei registrátura főnöke. Jó barát -reggel óta.</p> -<p>– Herr von Ocskay; Herr von Federreiter; mutatá be egymásnak -Scharodi.</p> -<p>Véghetetlenül örültek, hogy ismét szerencséjük van -találkozhatni.</p> -<p>Federreiter úr csakugyan fidélis egy czimbora volt – tányérok és -poharak között; egészen más ember, mint a kalamáris és porzótartó -mellett.</p> -<p>– Nagyon jól tette ön, hogy a fehér angyalba jött szállni! mondá -parolát csapva Ocskay tenyerébe: ez a legkreuzfidélebb kocsma a -császárvárosban, mind ide szállnak a magyar urak; azok az én -legjobb kundsaftjaim. Káromkodnak, poharat törnek, fejeket -bevernek; de semmi államellenes complottba nem ártják magukat. Egy -szabadkőmüves sincs közöttük. No majd leves után sok anecdotát -mondok el róluk.</p> -<p>És tartotta aztán víg történetkékkel az egész társaságot, a -miknek némelyike csintalan is volt; de azért szabad volt azokon -Ozmonda grófnőnek is kaczagni: hisz ő már özvegyasszony.</p> -<p>Ocskay, hogy kiegészítse a traktát, behozatott egyet a tokaji -boros átalagokból. Az volt Federreiter úrnak a gyönge oldala. «Már -csak ez az egy is megérdemli, hogy soha el ne bocsássuk, meleg -keblünkre szorítva, Magyarországot! Be fölséges ital! Királya az -italoknak!</p> -<p>Ettől a bortól aztán Federreiter barátunk nemcsak beszédes lett, -de még nótás is. Asztal vége felé, pipagyújtás előtt, eldanolta a -társaságnak a «der liderliche und versoffene Jerum»-ot, meg a «Mir -is alleseins, habi a Geld, oder keins». Scharodi kisérte a nótát -gitárral.</p> -<p>Derék nóták: egész Bécs dalolja őket. <span class= -"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span></p> -<p>– Ezek mind az Augustin nótái, mondá Federreiter úr. Oh a mi -Augustinunknak nincsen párja! Hallotta hirét kegyelmed? Hogy ne -hallotta volna? Az egész világon éneklik ezt a nótát: «Ei du lieber -Augustin». – Ezt a nótát a nagy pestis idején szerzette a ficzkó, -mikor minden ember kétségbe volt esve, s csak úgy hullottak el az -utczán a bécsiek, mint a legyek. Augustin pajtás meg úgy leitta -magát boróka pálinkával, hogy az utczán eldőlt s ott maradt -heverve. Mikor aztán éjjel jött a «Todtenbruderschaft» a -halottgyűjtő szekérrel, összeszedni a hullákat az utczákon, -Augustint is annak nézték, feldobták a szekérre, kivitték a -temetőbe, ott a nagy közös sirba belevetették a többiek halmára s -ott hagyták reggelig. Mikor azután felocsúdott Augustin, akkor -látta eliszonyodva, hogy micsoda társaságba került. Kikeczmelgett a -sirból, megkereste a dudáját s hazament; estére még nagyobb kedvvel -énekelte a «Hei du lieber Augustin»-t a fehér angyalban. Mert ez a -legkedvesebb kocsmája. Hiszen majd meglátja őtet kegyelmed -szombaton este. Akkor szokott itten énekelni. Olyankor -ember-hátán-ember üli tele a bécsi világ a vendégtermet, csakhogy -az Augustint hallhassák. Aztán mikor valami bolond nótára rágyújt, -utána énekli azt az egész társaság, utoljára még tánczolnak is -hozzá. De olyan is az ő nótája, hogy az embernek a talpát -csiklandozza, mikor az azt énekli, hogy «Rock is weg, Stock is -weg;» az embernek az inába áll a tánczgörcs.</p> -<p>S jucundus nagy kedvében még azt is megtette Federreiter úr, -hogy egy «Schnadahüpfert» közrebocsásson a társaság előtt, a mihez -Scharodi danolta Augustin nótáját: «Den Weibern gehört der Brunnen, -Den Mann der Wein erfreut.» (Asszonynak való a kút, Férfit felvidít -a bor.)</p> -<p>– A komoly magyar urak ezt persze csak nevetik, szólt a táncz -után, kissé restelve a dolgot.</p> -<p>A magyar urak pedig generosusok. Ocskay utána akart menni a -czimborának. <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span></p> -<p>– Dehogy is nevetjük. Nálunk is szokás az. Ha egy tánczravaló -nóta megzendül, összeüti magyar ember a bokáját. Kérje csak fel, -barátom uram, Ozmonda grófnét, énekelje el azt a nótát, hogy «Azt -mondják, hogy nem illik a táncz a magyarnak.»</p> -<p>– Kérjük nagyon szépen! Federreiter úr háromszor is kezet -csókolt Ozmondának, míg a grófné csakugyan ráhagyta magát birni, -hogy szép csengő hangjával elénekelje azt a dallamos nótát, a mihez -aztán Ocskay, csipőre tett kézzel, összevert sarkantyúval nehány -délczeg tánczmozdulatot tett, sőt a nóta végén, a hol azt mondják: -Illik gyöngyös pártához, Kócsagtollas főhöz; Illik sarkantyús -csizmához, Pillangós czipőhöz,» még egy fordulatra magát az éneklőt -is elragadta.</p> -<p>– Fölséges! Magniperb! Kiabált Federreiter úr. Ezt én nem tudom -utána csinálni! Hogyan is volt csak?</p> -<p>De már másodszor nem volt kedve Ozmondának magát produkálni. -Engedelmet kért, hogy szobájába vonulhasson.</p> -<p>Az urak aztán még ott maradtak pipázni, kvaterkázni, adomázni, -Ocskay természetesen smollist ivott Federreiter úrral, s per tu -pajtások lettek. Estefelé, az elváláskor, Federreiter úr -meginvitálta a két jó barátot másnap estére, oda le az -extrazimmerbe, a hol Salamandert fognak dörzsölni egymással.</p> -<p>Ennek a napnak egyéb eseménye nem volt.</p> -<p>Másnap korán reggel azonban már kiránczigálta Ocskayt az ágyból -egy rendőrszolga. Azonnal siessen fel a Politzeyre: idegenek -registraturájába.</p> -<p>Ugyan mit felejthetett nála az ő kedves jó czimborája, hogy -olyan sürgetős a találkozása? A délutánt sem várhatja?</p> -<p>Felballagott a Registraturára. Ott találta már Federreiter urat, -a rácsos iróasztala előtt ülve, nagy, rubrikázott könyvek közé -elsánczolva. Az nem sietett eléje kezet szorítani. <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span></p> -<p>Ismét elől kezdődött a tegnapi benevolisatio. «Kinek hívják? -Hány esztendős? Mi a vallása?» s a többi.</p> -<p>Mikor ez mind meg volt, akkor azt kérdé nagy hivatalos -szárazsággal Federreiter úr az inquisitustól:</p> -<p>– Miféle viszonyban van az úr azzal az asszonysággal, a kivel -tegnap együtt mulatott?</p> -<p>Ocskaynak majd a feje tetején ugrott ki a szive dühében e kérdés -miatt.</p> -<p>– Hát mi köze van ahhoz az urnak? Kiáltott vissza, teljes -tüdejéből.</p> -<p>– Csak lassan uram! A hangos beszéd pénzbe kerül. Nálunk -Sittenpolitzey van: a közerkölcsiséget szigoruan veszszük. -Paragraph so – und – so – azt rendeli, hogy a kik a kocsmákban -asszony-személyekkel együtt esznek, isznak, énekelnek és -tánczolnak, item: a ki nyilvános szállókban férfi és asszony -személy két egymás mellett levő, de közös ajtóval összekötött -szobában tartózkodnak, szigoruan kérdőre vonatnak, hogy miféle -törvényes, avagy törvénytelen összeköttetés áll fenn közöttük? Mert -az utóbbi esetben a férfi 7 naptól 14-ig terjedő börtönre -itéltetik, hetenkint két napi bőjttel súlyosítva; a «das Mensch» -pedig a bűnbánó leányok zárdájába csukatik be. Ez a szigorú rend -nálunk. Annálfogva feleljen az úr: rokona önnek amaz -asszonyság?</p> -<p>– Hát persze, hogy rokonom. Unokahugom.</p> -<p>– Hányadik ágon?</p> -<p>– Az első ágon.</p> -<p>– Hisz az grófné.</p> -<p>– A férje után.</p> -<p>– E szerint beirom, hogy a «testvére» az urnak.</p> -<p>– Azt sem bánom; szólt Ocskay nevetve.</p> -<p>– De ne tessék ezen nevetni; dörmögé halkan a főnök, mert -különben olyan hamar beteszik a szép grófnét a «Hübschlerin»-ek -közé, hogy észre se veszi.</p> -<p>– Ne féltse ön azt a grófnét!</p> -<p>– Jól van, el lehet menni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_116" id="Page_116">-116-</a></span></p> -<p>Délután aztán, mikor Federreiter úr, meg Ocskay összekerültek a -fehér angyalban a Kneipolásra, azt mondá az oberregistrator:</p> -<p>– Megbocsáss, pajtás, valaki denunciált: meg kellett ejtenem a -vizsgálatot, különben a hivatalom bánja; igen okosan feleltél, én -is úgy feleltem volna a te helyedben. Csak arra figyelmeztesd a -hugocskádat, hogy mikor magányosan megy a Grabenre sétálni, mindig -a kezében vigye az imádságos könyvet s aztán sétáljon be a -Szent-István templom egyik ajtóján, a másikon meg ki; mert különben -az ilyen szép asszonyt megszólitja a politzey: ő meg azt pofon -találja felejteni s kész a veszedelem.</p> -<p>Akkor aztán leültek inni.</p> -<p>Ocskaynak a dolga ezen a napon csak annyival ment előbbre, hogy -Wratislaw kapusának egy tallért csúsztatva a markába, az által -bebocsáttatott a palotába. Ott azonban mindjárt az előszobánál -hajótörést szenvedett az expeditiója: az inas arra a kérdésére, -hogy itthon-e az excellentiás, azt a választ adta, hogy «itthon -van, de beteg.» Pedig épen előtte eresztettek be egy czifra ruhás -urhölgyet, a ki nem úgy látszott, mintha doktor volna. Vissza -kellett térnie. Későn jutott eszébe, hogy az inasnak is kellett -volna adni egy tallért. No majd holnap.</p> -<p>Ez így ment napról-napra egész gratiával. Ocskay senkit sem -talált otthon, a kit keresett, meg a kihez a bántól ajánló levelei -voltak; a ki otthon volt, vagy beteg volt, vagy úgy el volt -foglalva államügyekkel, hogy nem ért rá őt elfogadni.</p> -<p>No, de azért nem panaszkodhatott, hogy unja magát. A kedélyes -Bécsben mindig jól lehetett mulatni. Ott volt a «paradicsomkert,» a -bécsi világ kedvencz mulatóhelye, tengercsigákból rakott -grottáival, mesterséges aranybányájával, melyben ezüstből készült -bányászok vágták az érczet, örök mozgásban tartva mesterséges vizmű -által. Ott bámultathatta délczeg alakját a bécsi elegáns világgal s -bámulója akadt elég. Hallhatta a hires bécsi hárfajátékos -<span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span> nevezetes nótáját: «herdegatta -(ördögatta) blaue Hosen!» próbálgathatta a kuglizási tehetségét az -István torony tekepályáján, versenyezve a két barátjával, hogy -melyik teszi meg a hires «Mux» lökését mind a kilenczre? Abban az -évben nyilt meg Bécsben az első opera-szinház is, játszottak benne -hetenkint kétszer: az is jó mulatság volt. Megnézte a törpék -lakodalmát is. Bécsnek akkor valami nyolcz törpéje volt, azok -között egy kitanult orvosdoktor. Mindenek felett való mulatság volt -azonban a fürdőkben, a hol óriási nagy termekben alant a -vizmedenczében a város elegáns hölgyei fürödtek, (magától -értetődik, hogy fürdő-öltözetben), a gavallér urak pedig a -galleriákon gyülekeztek össze, s onnan enyelegtek, udvaroltak, -pénzt hajigáltak le a vizbe a hölgyek közé, s nagy mulatság volt, a -mint azok azt elkapták, vagy a viz fenekéről felbuvárkodták.</p> -<p>Így csak eltelt az idő egész szombatig. Akkor meg következett az -Augustin productiója a fehér angyalban.</p> -<p>A hirhedett népénekes már akkor vén sas volt. Csak hetenként -egyszer hagyta magát rávenni, hogy régi kedvencz kocsmájában, a -fehér angyalban gyönyörködtesse a bécsieket. Ezen az estén -belépti-dijat szedtek a kocsmába letelepülő vendégektől, mégis -megtelt az ivóterem; a ki be nem fért, kinn maradt az utczán, oda -adatta ki magának a «Schoppen»-jét s az ablakon keresztül hallgatta -a kedvencz troubadour nótáit.</p> -<p>Úgy kellett biz azt már talyigán felhozni s két ember fogta a -két hónalján, mikor beexpediálták a vendégterembe. A kakas-tollas -süvege lelehullott a fejéről, s a feje is csak úgy lógott a szárán. -Az egyik ember hozta a dudáját, a másik a gitárját. Mikor letették -a szalmaszékre, csak úgy összeesett, mint egy tánczbáb -(Gliederpuppe). Megszokta azt már nála a közönség. Így megy az -mindig. Csendes delirium tremens emészti naphosszant a népdalnokot: -reszket minden tagja, beszélni sem tud már, sem a lábán állni; -hanem a mint a publikum <span class="pagenum"><a name="Page_118" -id="Page_118">-118-</a></span> vivátozását meghallja, akkor életre -ébred; felvillannak a szemei s tüzben kezdenek égni; a hülye -tekintet gúnyra vigyorodik, s a mint aztán reszkető kezébe -odanyomják a wachholderes poharat (más italt be nem vesz már) s a -mint annak a tartalmát rángatozó mozdulattal beöntögeti fogatlan -szájába, egész más ember lesz; széjjel néz, köszönget, s mikor -aztán még a duda fuvóját is a szájába dugják, akkor már egészen -otthon van. Minden nótája eszébe jut. Az a duda az ő kedvencz -szerszáma. Az maradt rá az apjáról, mint szegény árvagyerekre, a -kinek az apja elitta a házát a feje fölül; az volt az ő anyja, -dajkája, gondviselője; az a duda. Mindig annak a nótáit kell elébb -végighallgatni a közönségnek, a míg csak el nem érkezik az -elérzékenyedés stadiuma a művésznél, a mikor aztán megtelnek a -szemei könynyel, s egyszer csak azt mondja a duda, hogy «nyekk,» -nem adja tovább a hangot. Akkor aztán még egy pohár borókaszesz, s -az egész jó kedv, a pajkos csipkedő kedély visszatér, nem reszket -már a művésznek semmi tagja, hanem a dal rhythmusára rángatózik s a -tréfás dal felvillanyozza, magával ragadja az egész társaságot.</p> -<p>Ocskay is tudott mulatni rajta. Ozmonda nem volt ott. Nők nem -jártak ilyen helyekre, akkor. Ő csak egyedül ült egy asztalnál. Az -éneken is mulatott, de még inkább a publikumon. Az is egy mulatság, -azt látni, hogy milyen jól tud mulatni a bécsi közönség. A hol más -csak mosolyog, ott a bécsi kaczag, s a hol más kaczag, ott a -bécsinek már a mellényéről szakadnak le a gombok.</p> -<p>Különösen egy válogatott pofákból álló társaság, mely a -népénekeshez legközelebb álló kerekasztalnál foglalta el a helyét -már kora délután, tüntette ki a jó kedvét a legrakonczátlanabb -tombolással.</p> -<p>– Ezek nekem egészen ismeretlen pofák! mondá Scharody Ocskaynak. -Soha sem láttam őket. Pedig minden vendégemet ismerem.</p> -<p>Mikor Augustin a kedélyes dalokból egy-egy strófát <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> -elénekelt, a kerek asztal társasága utána énekelte azt, harsogó -tele torokkal; s a refrainet: «O Jerum, Ui, O Jerum», meg az «Alles -ist mir einerlei»-t, az összes vendégsereg hangoztatta utána.</p> -<p>Végre az «O du lieber Augustin»-t követelte a közönség. Ez -maradt fenn örökidőkig kedvencz nótájának. Minden asztalon kopogott -a pohár-fenék, a közóhajtás nyomatékos kifejezéseül. «Halljuk az O -du lieber Augustint!»</p> -<p>A vendégek mind a jelenlevő Ocskayra néztek, mintha -figyelmeztetnék, hogy no most hallasz valamit, a mit még nem -hallottál, Bécs rettegtetője! hajdan félelmetes Rákóczy -villáma!</p> -<p>A kerekasztalnál ülők többen mutogatták Augustinnak, olyanforma -némajátékokkal, a mi a bajuszkipödrést fejezi ki, hogy mit várnak -tőle.</p> -<p>Az egész sokaság közt egyedül Ocskay viselt bajuszt. Könnyen -kitalálhatta, hogy róla lesz szó a nótában.</p> -<p>Ott maradt, megvárta. Gondolta magában: «bolondok! Ágyúval sem -tudtatok a helyemből kimuzsikálni valaha, most azt hiszítek, hogy -dudával puskáztok ki?»</p> -<p>Augustinnak elébb egy kicsit gyantázni kellett, -wachholderrel.</p> -<p>Akkor aztán felkelve a szalmaszékről, a nyakába akasztott -gitárral, s egyik lábát a másik után satir-ugrásokra kapkodva fel, -rákezdé a nótáját:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Ei du lieber -Augustin<br /></span> <span class="i0">’S Geld ist hin ’s Mensch -ist hin.<br /></span> <span class="i0">Rock ist hin, Stock ist -hin.<br /></span> <span class="i0">Ei du lieber -Augustin<br /></span> <span class="i4">Alles ist -hin.»<br /></span></div> -</div> -<p>Hej milyen frenetikus «jubel» követte ezt a nótát. Kétszer is -utána énekelte azt az egész közönség, asztalverő kancsó-fenékkel -helyettesítve az orchestrumot.</p> -<p>Augustin megint gyantázott, azt jelezte, hogy új vers -következik. <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span></p> -<p>– Silentium! ’S Maul halten! figyelmezteté egymást a -közönség.</p> -<p>Következett az új vers:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«O du lieber -Augustin<br /></span> <span class="i0">Trutz ist hin, Kurucz ist -hin,<br /></span> <span class="i0">Kommt schön zahm jetzt nach -Wien<br /></span> <span class="i0">Oh du lieber -Augustin<br /></span> <span class="i4">Alles ist -hin!»<br /></span></div> -</div> -<p>Vezuvkitörése a kaczajnak következett erre a versre. Minden -torok egy kráter lett, miből a röhej lángoszlopa lövellt fel a -boltozatig. Annyi éveken át elfojtott boszuság, elnyelt harag -földalatti gázai, lávái törtek ki e pillanatban kegyetlen -visszatorlásra. Így vetteti a levegőbe a bécsi nép a maga -ellenségét.</p> -<p>Ocskay megvallotta magában, hogy ez a földalatti -aknafelrobbantás nemcsak sikerült, de meg is van érdemelve, s a mi -a legfőbb dolog: igazságos is. Biz az úgy van. «Trutz ist hin, -Kurucz ist hin. S jön fel most szép szeliden Bécsbe! Nincs mit -védelmezni rajt.»</p> -<p>De már ezt a verset az egész társaság utána énekelte -Augustinnak, ötször, hatszor, tízszer is egymásután. Fogják ezt már -énekelni minden utczán, évtizedekig fogják énekelni.</p> -<p>Ocskay László philosophi nyugalmat akart constatálni s még egy -kancsó Gumpoldskirchenit rendelt magának, tüntetve vele, hogy nincs -szándéka megfutni az egyenlőtlen harczból, habár százan énekelnek -is egy ellen.</p> -<p>– Silentium! kiálták a kerekasztalnál. Augustin új verset fog -énekelni.</p> -<p>Elcsendesült mindenki. Ocskay nagy hallgatva pödörgette a -bajuszát. Augustin rákezdé a verset:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«O du lieber -Augustin,<br /></span> <span class="i0">Ohr ist weg, Ehr ist -weg,<br /></span> <span class="i0">Kuruczember liegt im -Dr…<br /></span> <span class="i0">O du lieber Augustin<br /></span> -<span class="i4">Alles ist weg!»<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span></p> -<p>De már ez nem volt tréfa.</p> -<p>– Oda a fül, oda a becsület! Ki súgta ezt be annak a dőre utczai -énekesnek?</p> -<p>Pokolbeli hahota támadt erre a kerekasztalnál, valamennyien -rákezdték az új verset ordítani; de nem jutottak ám el odáig, hogy -«Ohr ist weg, Ehr ist weg,» mert Ocskay felkapta az eléje tett -boros kancsót s úgy vágta a kerekasztal emberei közé, hogy a -melyiket eltalált közülök, az orra bukott tőle, s aztán nem várta, -hogy megtámadják, hanem felkapta a székéhez támasztott kurtanyelű -fokost s elővette a régi kurucztempót, ő ment rohamra az egész -társaság ellen. Az a fokos pedig átkozott rossz szerszám. Egy hajrá -alatt tiszta volt a kocsma. Ocskay egy maga mind kiverte az egész -kompániát. Nem volt ez valami nagy hőstett: a közönség, kivéve a -kerekasztalt, csupa merő békeszerető jámbor polgárból állt, amazok -pedig pipogya ficzkók voltak, csak a hátukat tartották a fokosnak, -hogy a fejüket ne érje. Ocskay László maga maradt a borral öntözött -csatatéren.</p> -<h2>A KÉT KERESZT.</h2> -<p>Ez volt az utolsó hőstette Ocskay Lászlónak Bécs városában.</p> -<p>Elmondhatta ő is magáról, a mit Shakespeare mondat Coriolannal a -volscusoknak: «Egy magam dúltam köztetek a városotok falain -belől!»</p> -<p>A mulatság után Scharody valahonnan az asztal alól bújt elő -négykézláb.</p> -<p>Ocskay restelte nagyon a dolgot.</p> -<p>– Megbocsáss! mondá kedvetlenül Scharodynak, hogy neked ezt a -kárt okoztam. Megfizetek érte.</p> -<p>– Dehogy fizetsz! dehogy tettél te nekem kárt. O kontrer: most -már egészen felcsaptad a kocsmámnak a renomméját. Dűlni fog ezentúl -ide a vendégsereg. Szeretik az <span class="pagenum"><a name= -"Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> ilyent nagyon a bécsiek. -Egészen a tetszésükre van az efféle tréfa. A rothe Dachel azzal -kapott fel olyan nagy hirre, hogy volt egy hentesmester vendége, a -ki minden este tisztára kiverte a publikumot a kocsmából. Pénzért -is megveszik az ilyen gaudét.</p> -<p>– Jól van, jól. (Azért csak még is jobb szerette volna Ocskay, -ha ez az egész vitézi szinjáték nála nélkül történt volna meg).</p> -<p>– Hanem már most ne várd, míg a politzeyra czitálnak, hanem -eredj fel holnap még templom előtt magadtól a Registraturára s tedd -le az öt forint birságot. Ennyi jár azért a kis vitézkedésért.</p> -<p>Ocskay boszus volt; felment a szobájába.</p> -<p>Ott azután törte rajt a fejét, hogy vajjon miféle áruló járhat -itt Bécsben, a ki az ő életének végzetes titkát közölte a -Bänkelsängerrel? «Ohr ist hin!»</p> -<p>Hányan vannak, a kik ezt tudják?</p> -<p>Hárman: Csajághy, Sándor öcscse, meg Marczi.</p> -<p>De négyen: Ozmonda a negyedik.</p> -<p>Az a másik három messze van innen. Csak Ozmonda van itten. Ő rá -vesse a gyanuját?</p> -<p>A mint így járkál alá s fel, töprengve, meg-megállva, az utczán -csatangoló csoportok mindenféle zajgását hallgatva, egyszerre csak -megüti a fülét egy nóta. Ráismert a rhythmussáról, hogy ez magyar -népdal. Hallgatott, figyelt. A mint közelebb jött a danoló, a -dalnak a szövegét is kivehette. Meg is állt a danoló az ablaka -alatt, hogy jobban meghallhassák ott fenn.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Labancz már Ocskay; sok vitéz -hadnagyi<br /></span> <span class="i0">Átkozva siratják az ő -labanczságát; –<br /></span> <span class="i0">Verje meg az Isten -állhatatlanságát!»…<br /></span></div> -</div> -<p>Ez az ő embere.</p> -<p>A düh felforralta vérét!</p> -<p>Két pisztolyát hirtelen övébe dugta s fokosát kezébe kapva, -rohant ki a szobából, le a grádicsokon.</p> -<p>Mire az utczára leért, már nem talált ott mást, mint -<span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> két nyárs-polgárt, a kik egymást -támogatva jöttek haza a korcsmából s magyarázták egymásnak a -csillagoknak és az asszonyok nyelvének a járását. Hanem a -veres-torony kapu táján hangzott egy tilinkó, a mi azt a nótát -fujta: «Repülj fecském ablakára!»</p> -<p>Máskor könybe borult, most szikrázott a két szeme, mikor az a -nóta szólalt meg a hallatára. Rohant oda.</p> -<p>A tilinkós már akkor nem volt a veres-torony kapunál.</p> -<p>Ezt a nótát pedig itt Bécs városában nem tudja más fújni, csak -magyar.</p> -<p>Megint megszólalt az az éjszakában; de már a hidon túl, a Wien -folyam tulsó partján. Ocskay követte. Néha a tilinkó felváltva -rákezdé a Rákóczy nótát. Hej Rákóczy, Bercsényi! Majd meg azt, hogy -«Szegény magyar vér!» Ugy látszott, hogy egészen az Ocskay -csalogatására fújják mindezeket a nótákat, s a kik fújják, -szándékosan csalogatják maguk után. És a mellett arról is -bizonyosak, hogy ha Ocskay megkaphatja azt, a ki ezeket a nótákat -fújja, akkor ő öli meg azt, vagy az őtet, de az halálos találkozás -lesz. Meg meg szaladnak előtte. Ocskay látja a gyér lámpák -világánál el-elosonni a futó árnyékokat; s neki-neki iramodik, hogy -utolérje őket.</p> -<p>Igy kicsalogatják lassankint Bécs legrongyosabb, piszkosabb -külvárosába, a hol még vályogkunyhó, deszkabódé az egész utcza, s -sár van nagy szárazságban is. Nem is hitták még azokat utczának, -csak Luknak (Lucke). Szép elnevezéseik voltak. Kleber-lucke, (a hol -az agyagba beleragad az ember lába), Schebenzer-lucke (a -pozdorjától, a mivel végig volt hintve; itt kendertilolók laktak), -Kumpf, Koth, Kater-utczák (csupa sár, rongy, piszok) a legalsóbb -népsöpredék csodatanyái. Azután a békamocsár, a minek a környékét -csupa czigány meg koldus lakta, földbevájt putrikban.</p> -<p>Ocskay úgy elveszhetett volna ezeken a helyeken, hogy nyomára -sem akadt volna többé senki.</p> -<p>Nem gondolt ő most erre; csak üldözte a csalogató <span class= -"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> -tilinkóst. Megöli azt, akárki legyen is. Csak egy -pisztolylövésnyire beérhesse! Csak egy pillanatra megálljon előtte! -Holt ember lesz belőle. Hátha az is van olyan jó vitéz, mint ő? Hát -akkor ketten fognak lefeküdni. Két halott lesz belőle.</p> -<p>Azoknak azonban, a kik így csalogatták maguk után, valami -különös okuk lehetett rá, hogy meg ne álljanak előtte. Néha már -egy-egy egész riha-csoport körülkerítette valami sötét -utczakanyarulatnál; de egyszerre egy éles sípfüttyentésre -szétrebbent valamennyi, mint az éjmadarak, s ismét tovább, -távolabbról hangzott a tilinkó.</p> -<p>Utoljára már annál az ároknál találta magát, a mi Bécs -külerődítvényeit elválasztja a várostól. A sánczoknál felhangzott -az előőrsök vontatott kiáltása: «Ki vagy? megállj!»</p> -<p>Olyan kietlen, zord helyen volt, a hol nem tudta többé tájékozni -magát. Emberölő kedvét még a félelmes környék sem lohasztotta. -Hiszen épen az ilyen hely jó a gyilkolásra: ez a mély út, ezek a -düledező palánkok, ezek az embermagas burjánnal körülnőtt falak, -tetőtlen omladékok, a török-ostrom maradványai, elhagyott kutak, a -mikben soha sem fogja keresni senki, a kit egyszer beledobtak; a -putri házak, a miknek az ablakán befolyik a sár, sötét tömpölyök, -mikben a békák ümmögnek melancholicusan.</p> -<p>Egyszerre kibukkant a hold a szétszakadozó sürű felhők közűl s -bevilágította szomorú halottfényével a várost; a mi fehér volt, még -fehérebb lett, a mi fekete, még feketébb.</p> -<p>Egy útféli domb tetején két egymás mellé állított nagy magas -követ látott nem messzire. Azt hitte, hogy azok útjelzők, s -odament, abban a hitben, hogy majd azok útba igazítják.</p> -<p>Talán meg is találta, a mit keresett.</p> -<p>Az a két magas kő volt «a két veszekedő testvérek emléke». -<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span></p> -<p>Egy-egy nagy kereszt volt mind a kettőre felvésve, és alatta ez -az epitaphium:</p> -<p>«Itt nyugosznak a két veszekedő testvérek, Péter és Mátyás, kik -ezen a helyen párviadalban addig ölék egymást, míg mind a ketten -nyomorultul meghalának. Isten irgalmazzon szegény lelkeiknek.»</p> -<p>Ocskaynak úgy tetszék, mintha azok a kövek mozognának, mikor a -szél rájuk fú. A szél süvöltése úgy beszélt hozzá, mint valami -emberi szózat.</p> -<p>Egy rémgondolat járta szivét keresztül. Talán az a ferdeképű -planéta súgta azt meg neki, a ki meghallotta Jávorkáék esküvését, s -most azt küldözi szerteszéllyel bűbájos sugarai útján.</p> -<p>Hátha a három férfi közül, a ki titkát ismeri, épen a testvér -az, a ki előtte fut? Ő az, a kit halálra keres.</p> -<p>– «Ha elárulod valaha ezt a zászlót, ha megcsalod valaha ezt az -asszonyt: testvéred lesz a gyilkosod!»</p> -<p>Ledült bénultan a két sírkő közös talapjára, s fejét két kezére -hajtá.</p> -<p>Végig bámult a ködbe burkolt nagy városon, a minek -háztömkelegéből magasra mered fel az a hegyes torony, a -holdsugárban fénylő arany sassal.</p> -<p>Hogy került ő ide?</p> -<p>Mi vezette őt ehez a balhirmondó kőpárhoz?</p> -<p>Nem volt bátorsága a tilinkóhangot tovább üldözni. Meg volt -rémülve. Nem tudott felkelni a kőről, a mi azt a két testvért -nyomtatja el, a kik egymást agyonölték.</p> -<p>Borongásából lódobogás riasztá föl. Az őrjárat jött, mely a -sánczolatot éjjel be szokta lovagolni.</p> -<p>Ocskay eléje ment s megszólítá az őrvezetőt.</p> -<p>– Micsoda hely ez itt?</p> -<p>– A Währinger-Spitz.</p> -<p>– Eltévedtem – borosfővel; szeretnék a városba -visszatalálni.</p> -<p>– Jőjjön utánunk az úr; elvezetjük az alléeig, onnan azután -egyenesen hazatalál a városba. <span class="pagenum"><a name= -"Page_126" id="Page_126">-126-</a></span></p> -<p>Nem messze a kettős emlékkőtől volt az a szép jegenyefasétány, a -minek a helyén most a szarvas-utcza emeletes házai vannak; az -hosszan egyenesen benyult a városba.</p> -<p>– No csak ezen az úton Isten hirével.</p> -<p>Ocskay neki indult a sétánynak. Valamit érzett, a mit -gyermekkora óta nem ismert: félelmet. Ha e vén fatörzsek -valamelyike mögül egyszerre csak eléje találna toppanni egy sötét -alak, s ezt kiáltaná rá: «megállj! térdre! imádkozz, meghalsz! Én -vagyok Ocskay Sándor!» mivel védelmezné magát? Nincs fegyver, a mi -az ellen megoltalmazza.</p> -<p>Futott! A saját árnyékától megijedve, mikor az egy puszta falra -vetődött!</p> -<p>Lélekszakadva futott végig a hosszú, emberlaktalan sétányon és -utczán. Ruhája csupa sár volt, haja csupa veríték, izzadság, mikor -a fehér angyalhoz hajnaltájban visszajutott. Csak úgy vetette le -magát az ágyra, le sem vetkőzött.</p> -<h2>A KRETHI ÉS PLETHI.</h2> -<p>Az a félelmes város-rész, a melyet az éjjel Ocskay László -bekóborolt, az elhagyott «zsidófertály» volt.</p> -<p>Harmincz évvel e történet előtt még egy egész városnegyedet -birtak Izrael gyermekei a császárvárosban, ekkor elkezdtek felőlük -mindenféle borzalmas hireket terjeszteni, hogy a közkutakat a -városban megmérgezik, hogy a szentségtartóból a szent ostyát -kilopták s megfertőztették, hogy husvéti ünnepi szertartásaikhoz -keresztyén gyermekek vérét használják, találtak egy holt kezét az -utczán, s a zsidókra fogták róla, hogy azok törik fel a sirokat; a -császárt el akarták fogni a kuruczok, azokkal is a zsidók -conspiráltak; Tökölyivel egy követ fújtak, majd meg a megmérgezett -gyertyákat keresték rajtuk, a mikkel a császárt meg akarták ölni. -Utoljára a Burg udvari kápolnájában tűz ütött ki, maga a császárné -Eleonora is csak csoda által menekült meg a tűzhaláltól: azt is a -zsidók <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> rovására írták. – Ezt már nem tűrhették -tovább a hű bécsi polgárok; felkérték a császárt, hogy űzze ki a -zsidókat Bécsből és minden országából: ők elvállalják mindazt az -adót, a mit a zsidók eddig fizettek. Lipót császár kegyelmesen -meghallgatá hű alattvalói kivánságát s kiadta a rendeletet, -miszerint az összes Mózesvalláson levő lakosság öt hónap alatt -bonyolítsa le az ügyeit és hagyja el a várost és az országot. Igy -maradt pusztán a zsidó város. Az elhagyott zsidóházakra pedig nem -akadt vevő. Azt beszélték, hogy azok meg vannak átkozva. Potom áron -sem, ingyen sem kellettek senkinek. Ott maradt egy egész -városnegyed üresen: jó menedék mindenféle napvilágkerülő -gyülevésznek. Nehány év mulva aztán a császár is, meg Bécs városa -is visszahívta a zsidókat; nem tudott náluk nélkül megélni, egypár -száz vissza is költözött, de az mind a gazdagabb fajtából való -volt, a ki privilegiumokat kivánt magának biztosíttatni; s egynek -sem volt kedve az elhagyott zsidó-fertályban lakni; ellenkezőleg -mind a belvárosban akartak letelepülni, a hol közel van a politzei -és a militär. A hirhedett Oppenheim még fényes palotát is -építtetett magának a Szent-Péter téren, ő volt a birodalmi -financziák rendezője, a kit még hős Savoyai Eugen is nagy -magasztalással emlegetett: Oppenheim nélkül nem lehetett volna -háborút viselni. Ennek a főzsidónak még audienczia-napon kívül is -szabad volt a császári Burgba behajtatni a hintójával s a -Schweizer-Stiegen át menni fel az uralkodóhoz, a mikor neki -tetszett. Különben is nagy pompát űzött. E miatt aztán egyszer a -péklegények, meg a kéményseprőlegények felbőszítették egy vasárnap -délután a bécsi populatiót, s megrohanták Oppenheim palotáját, be -is törtek, összetépték a számadásos könyveit, kirabolták a -kincseit, magát is megtépászták: katonaságnak kellett ellenük -kivonulni ágyúkkal, úgy lett tiszta a tér. Egypárt a hősök közül -megfogtak s stante pede oda akasztották fel az Oppenheim palota -kiülő ablakvasaira: egy füstfaragót, meg egy kardfényesítőt. -<span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<p>Elfelejtette ezt mind már régen a bécsi nép. Azóta hét esztendő -mult már.</p> -<p>Hanem a zsidóváros még mindig olyan üres volt; házai egymásra -düledeztek; utczáin feltaposatlan maradt a sár, falai közt -burjánzott a gaz; bejárhatta azt Ocskay László keresztben, -hosszában, a nélkül, hogy másforma emberekre bukkant volna, mint a -kik hátulról osonva közelítenek, s ha szemközt fordul rájuk az -idegen, a szögletbe lapulnak.</p> -<p>Mikor reggel Ocskay felment a politzeira, lefizetni az öt forint -birságot a kocsmai hajczéczúért, azt mondá neki az ő kedves barátja -és patronusa: «hiszen a mi a kocsmai mulatságot illeti, az egészen -rendben volna; de mi a hét csodának szaladgált az úr azután -hajnalig alá s fel a zsidóvárosban egyedül?</p> -<p>– Erős borokat ittam, ki akartam párologtatni a fejemből a -mámort.</p> -<p>– No hát máskor szaladgáljon az úr idebenn a glacisn, a meddig -tetszik; de ne bódorogjon a külvárosokban. Annak köszönheti -kegyelmed, hogy az éjjel agyon nem ütötték, hogy az én embereim -minduntalan a sarkában voltak. Mivelhogy megigértem az úrnak, hogy -gondját fogom viselni.</p> -<p>Ocskay ebből kitalálhatta, a mit az éjjel meg nem értett, hogy -azok a sunnyogó alakok, a kik előre csalogatták, körülólálkodták, -miért surrantak egyszerre minden irányban szerteszét: bizonyosan a -közelgő rendőröket orrontották meg.</p> -<p>De egyúttal azt is megérthette, hogy az ő járását, kelését -minden lépten-nyomon ellenőrzés alatt tartja a rendőrség; mert a -bécsi rendőrségnek mindent meg kell tudni, a mi a kerületén belül -történik, s különösen az ilyen notatus emberre nagyon kell -vigyázni, nem kezd-e idebenn a fővárosban valami veszedelmes -complottot; mert az ilyen előrecsavarintott bajusztól minden -kitelik. Annak akkor sem kell hinni, a mikor imádkozik. -<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span></p> -<p>Ugyancsak tapasztalta ennek a felfogásnak az általánosságát -Ocskay nagy hamar. Vasárnap lévén, ő is elment a Szent -István-templomba ájtatosságát végezni. A templomban nagy volt a -néptolongás. Abraham a Santa Clara prédikált.</p> -<p>Családi nevén «Megerle Ulrik».</p> -<p>Valódi kedvencze a népnek. Igazi népszónok. Tréfás, csípős a -kathedrában, gunyoros korbácsolója az erkölcsi félszegségeknek; -kiméletlen csúfolódó, a ki egyszer azt mondta a szószékről, hogy a -hány erényes asszony van Bécs városában, azt mind ki tudná vinni -egy targonczán. A fellázadt asszonyok ezért megrohanták templom -után s keresték a becsületüket. «Én nem mondtam, hogy egyszerre -viszem ki; hanem egymás után.» Ezzel vágta ki magát.</p> -<p>Ez is az utolsó prédikáczióit tartotta már, épen mint a hogy -Augustin az utolsó nótáit énekelte. Abban hasonlított a népszerű -hitszónok a népénekeshez, hogy mind a kettő egészen a bécsi nép -kedélyéhez tudta magát alkalmazni, s improvizált mind a kettő.</p> -<p>Abraham a Santa Clara nem ment kész prédikáczióval a templomba; -hanem szétnézett a nép között, meglátott valami feltünő alakot, a -kit oda vitt a bűne, hogy a romlott világ valamely félszegségét, -hibáját, visszásságát képviselje a külső megjelenésében; arról -azután thémát kapott, s kiprédikálta, hogy azt csupa gyönyörűség -volt hallgatni.</p> -<p>Ez alkalommal a kiviaszkolt nagy bajuszú quondam kurucz-vezér -jött neki kapóra, a ki ott ült az első padban középen.</p> -<p>Már mikor a textust felolvasta a pap: «Saul Saul, miért üldözesz -engemet?» egyszerre megsajdította Ocskay László, hogy most őtet -fogják kiprédikálni; de nem lehetett a helyét elhagyni -templombontás nélkül.</p> -<p>Persze, hogy őtet prédikálták ki. Az egész szónoklat arról -zengedezett, hogy ime milyen nagy hatalma van az úrnak, a ki -Saulust egy szavával átváltoztatja Paulusra! <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> Saulus -rohan, a nagy fokossal a kezében, az igazhivőket fejbeverni, s -kiáltozza «rajta rajta!» (persze magyarul); az Ur ráfuvall, Saul -egyszerre selyp lesz s azt kiáltja helyette «lajda, lajda!» -(leider, leider!)</p> -<p>S ez így ment az «in æternum amen»-ig.</p> -<p>Mikor kijött Ocskay a templomból, látta, hogy a ponyvasátor -alatt már ott árulják a fából kifaragott alakját, mint Mikulásnapi -krampuszt, a két nagy bolond bajuszszal.</p> -<p>Ha soká itt időzik, még bécsi celebritás lesz belőle.</p> -<p>Feltette magában, hogy mai nap otthon marad. Vasárnap úgy sem -adnak audiencziát. Az éjjel nem aludt: kábult is volt; alig várta -az esteli harangszót, hogy lefeküdjék. Ma hiába telik meg vendéggel -a fehér angyal: nem lesz ott az a kurucz generális, a ki egymaga -kiveri a kocsmából az egész társaságot.</p> -<p>A bécsi rendőrség azonban, mind a mellett is, hogy mindent -megtud, a mi a város falain belől történik, azt az egyet még sem -tudta meg, hogy ugyanazon az éjszakán, a melyen Ocskay bekóborolta -az elhagyott zsidóvárost, főzte ki egy sötétben lappangó csoport a -leggonoszabb forrongást, a mi csak valaha Bécs utczáin kitörésre -került. A zsidók ellen készítettek hecczet. Ezuttal a leghűségesebb -loyalítás ürügye alatt. «Valaki» a ki maga is ott volt mikor József -császárt a vadászaton el akarták fogni a kuruczok, elmesélte, hogy -a zsidók voltak a kuruczhad hírvivői s maga Oppenheim volt az, a ki -a merénylet tervét kezükre adta: ő a főügynöke Rákóczynak, ő a -legjobb barátja Ocskay Lászlónak. Most is azon törik a fejüket, -hogyan fogassák el a császárt, a míg Laxenburgban vadászik. -Kézrekerült Oppenheimnak egy levele, a mit Eszterházy kurucz -tábornokhoz írt; zsidóirás, de volt a ki el tudta olvasni s meg -tudta magyarázni a tartalmát. A rendőrség, a miniszterek, mind -benne vannak a komplottban, mind megvette őket a gazdag zsidó. Lám -a rendőrfőnök mindennap együtt iszik Ocskayval, ez meg mindennap -meglátogatja Wratislaw palotáját, a Burgban tudakozódik -<span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span> a császár megérkezése felől; nem kell -feljelenteni semmit: álljon a tíz körmére maga a nép, és -cselekedjék!</p> -<p>A népharag egész titokban erjedett tovább, s vasárnap délután a -legjobb idő volt rá, hogy kitörjön. Mesterlegénység, diákság -ilyenkor mind a kocsmákat tölti; az új bor is megteszi a -kötelességét, este felé kész a ribillio. A belvárosi spelunkák -egyszerre ontják elő a fellázított csoportokat. A vezetők, a -főlázítók mind kéményseprő legényeknek vannak öltözve, ez a legjobb -álcza: a kéményseprőnek nem lehet személy-leirását adni, az mind -egyforma; az üvöltő csoportok fustélyokkal, pőrölyökkel, vas -kecskelábakkal felfegyverkezve tódulnak a Szent Péter-tér felé, -mintegy összebeszélésre s mire a rendőrség hírt vesz a -veszedelemről, már döngetik az Oppenheim-palota vassal béllelt -kapuját. Egy nagy szál füstfaragó legény, két veres kakastollal a -sapakja mellett veszekíti a fellázadt tömegeket, igazi lerchenfeldi -dialectussal hirdetve a kőkút kámvájáról a zsidók és kuruczok -istentelen czimboraságát. (Ez Jávorka.)</p> -<p>Az Oppenheim palota ostromlása azonban nem soká tart: a várbeli -palotaőrség nagy hirtelen ott terem s egy kis kardlapozás után -megtisztul a Szent Péter-tér; az Oppenheim palotának a bevert -ablakain kivül alig történt egyéb kára.</p> -<p>A zsivajgás vezetőinek nem volt egyenes czélja a zsidóüldözés. -Ez csak egy népszerű nyitány volt valami más operához. A Szent -Péter-térről szétriasztott tömegek a belváros tekervényes utczáin -utat vesztve a bástyáknál ismét csoportokba verődtek, s a míg a -rendőrség, katonaság a támadás jelszavától félrevezetve, mind csak -azokat az utczákat őrizte, a mik a Judenmarkt, Judengasse, -Fleischmarkt felé vezettek, az alatt a Krethi és Plethi hada -egyszerre csak ott termett a görög-utczában a fehér angyal -előtt.</p> -<p>Ha nem kaphatják meg a kuruczok szövetségesét, a zsidót: itt van -maga a kurucz generális; «ide veled Ocskay László!» <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span></p> -<p>Vakmerő kuruczvezér, a ki annyiszor végigpusztítottad Morvát, -Ausztriát tüzeddel, vasaddal; a ki annyi rémületet okoztál Bécs -városának, s most még ide mered tolni a bajuszos pofádat s itt is -complottot csinálsz a császár ellen, s itt is hősködöl és agybafőbe -vered a jámbor polgárokat; ide veled! Ha a császár megbocsátott, -nem bocsát meg a nép! A Burg osztogathat amnestiát; az utcza nem -kegyelmez! Halál fejedre!</p> -<p>A közelgő lármára a fehér angyal vendégei nagy hirtelen -elszaladtak; épen a törpe szinház mutatványai voltak napi renden; a -director hirtelen egy puttonyba hányta az egész társaságát s a -hátára kapva, eliramodott vele: Scharodi pedig bezárta a kaput és -kocsmaajtót, s azok mind vassal voltak béllelve, sok döngetést -kiállottak.</p> -<p>Ocskay már aludt, a tegnapi nagy csatangolás után, álmából -riasztá fel ez éktelen rivalgás. Az utczán már akkor tökéletes -sötétség volt: minden lámpást összetörtek. A viharzó lármából csak -a saját nevét tudta kivenni Ocskay. Egyszerre megértett mindent: a -bécsi gyülevész őt keresi halálra…</p> -<p>Csúf halál!</p> -<p>Piszkos gyülevésztől izekre tépetni, bottal, mozsártörővel -agyonveretni, utcza-csatornában végighurczoltatni, s eléktelenítve, -megcsonkítva ott függni a lámpásvason, röhögő utczasöpredék -gúnyhahotájára.</p> -<p>A vasajtón döngött már a pörölyök ütése: «Ide Ocskayval!»</p> -<p>Ekkor azonban megmutatta Scharodi uram, hogy mire képes egy -katonaviselt kocsmáros, a kocsmája becsületéért és a jó -czimboraságért.</p> -<p>Időnyerésről volt szó, hogy a katonaság megérkezhessék, a «fehér -angyal»-t az ostrom alól felszabadítani.</p> -<p>A kocsma kapuja fölött volt egy szűk kőerkély, épen csak egy -embernek való. Scharodi kilépett az erkélyre. Nem is lépett, hanem -gördült. A két talpa alatt egy kis hordót hengerített maga alatt; a -két kezében pedig egy-egy <span class="pagenum"><a name="Page_133" -id="Page_133">-133-</a></span> pisztolyt emelt magasra. Az arcza -világított a sötétben rémséges zöld fényben, valami foszforos -kenőcstől. Hajdani katonai egyenruhája volt rajta, s a tollas -kalapja a fején.</p> -<p>– Hahhó! a «fehér angyal!» üvölté a sokaság, meglepetve, s egy -perczig tréfásra csapott át a népkedély a haragosból. Halljuk a -fehér angyalt!</p> -<p>Meg is hallották azt, mert olyan hangja volt, mint a peniczilus, -hasította a füleket.</p> -<p>– Ezer sánczárok tele ördöggel! mit akartok itt, emberek? – -Kinek loptam el valamijét, hogy rám törtök? Mennydörgős zivatar! -Nem tudjátok, hogy én katona voltam, száz csatában pofozkodtam -össze a halállal! Soha meg nem ijedtem. Harminczháromezer háromszáz -harminczhárom ördög jönne is ide, Scharodi ezredest meg nem -ijesztené. Ide hallgassatok azt mondom! Mikor Beczkó várában a -kuruczok ostromoltak, azt mondtam nekik: jöhettek; látjátok itt ezt -a hordó puskaport, ha betörtök hozzám, mind a levegőbe vettetlek -magammal együtt. Azt mondom, bécsiek, próbára ne tegyétek az -indulatomat! mert szent Kristóf lábszárára esküszöm, a mi a -Riesenthornál van felakasztva, hogy ha a «fehér angyal»-t -megrohanjátok, én mind fekete angyalt csinálok belőletek! -Beszéljetek, mit akartok? Hallgatom, a puskaporos hordón ülve.</p> -<p>Ezt az erőteljes szónoklatot úgy adta elő Scharodi, hogy azon a -kis erkélyen köröskörül forgott, mint a juhászkutya, mikor a -kerítés-bálványra felugrik s ott tánczol maga körül.</p> -<p>– Elébb tegye le a pisztolyokat a kezéből! kiabáltak fel rá a -gyülevészből.</p> -<p>– Pisztolyokat? Hahaha! kiálta kaczagva Scharodi. Hiszen két -Pumpernickel van a kezemben. Itt van! Egyétek meg! – S odadobta -közéjök, a miből megint egy kis tréfa támadt. A pisztolyokat -elchangeirozta derczekalácscsá. <span class="pagenum"><a name= -"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span></p> -<p>– No most már nem robbanthatja fel a puskaport, visított egy -csizmadiainas, a ki egy kéményseprő létrának a legfelső fokára -felmászva, egyenlő magasságból nézett farkasszemet a -kocsmárossal.</p> -<p>– Nem robbanthatom fel? te Pámschábel! S azzal Scharodi a -szájából olyan tüzet fujt a kölyök szeme közé, hogy az ijedtében -hanyatt bukfenczezett a lajtorjáról.</p> -<p>Ezt a productiót meg is vivátozta a sokaság.</p> -<p>Bravó «fehér angyal!»</p> -<p>– No hát mit akartok a «fehér angyal»-tól?</p> -<p>– Ocskayt! Ocskayt! Add ki nekünk a kurucz vezért, Ocskayt.</p> -<p>– Bolondok! Hát nem tudjátok, hogy tegnap éjjel még, a nagy -skandalum után, kidobtam a korcsmából a részeges krakählert! -összetörte mind a kancsóimat, s nem tudta kifizetni az árát, az -éhenkórász! Kitettem a szűrét! Ne legyetek becsületes emberek, ha -nem igaz, a mit mondok.</p> -<p>– Magad vagy a nem becsületes ember, Scharodi! kiálta fel a -veres kakastollas kéményseprő, a tömeg vállaira emelkedve. Mert az -éjjel ide tért hozzád vissza Ocskay, a kurucz vezér. Én láttam!</p> -<p>– Ne bolond ne! Hát azért, hogy az éjjel idetért vissza, most is -itt kell neki lenni? Bemargarirozva tartom én itt a szállóimat? Mit -keresitek én nálam? Hiszen ott van közöttetek. Az ott ni! Abban a -borzprémes sipkában, azzal a bekötött állal.</p> -<p>Az pedig egy jámbor cseh mészáros volt, a ki járatlan lévén az -idegen nyelvekben, azt sem tudta, miről van szó; csak úgy a jó -mulatság végett keverkedett a társaság közé, s most az csak -egyszerre megszólal ám mély, gordonka hangon. (Pedig a száját se -nyitja ki).</p> -<p>– No, hát én vagyok Ocskay generális! Ki akar velem -birkózni?</p> -<p>Azt egyszerre megrohanták s a míg a nyavalyás elmondta volna, -hogy ő nem az, hanem amaz, addig úgy <span class="pagenum"><a name= -"Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> megrakták ütleggel, hogy -holtig megemlegethette. A nagy dulakodás közben az átelleni háznak -egyik ablaka megnyilt, s azon kinézett egy kövér asszonyság, a ki -nagyon látszott gyönyörködni ebben a tréfában.</p> -<p>A kakastollas népvezér csitította az ál-Ocskay kókányozóit, hogy -hagyják abba, nem az az Ocskay: ő ismeri azt jól!</p> -<p>Ekkor egy éles asszony-hang, mintha a spektákulumnéző kövér -asszonyság ajkairól jönne, hasította át a zsivaj hangját.</p> -<p>– Ti bolondok! Mit keresitek a kurucz Ocskayt? Itt van az én -házamban elrejtve; gyertek fel, én kiadom!</p> -<p>Utczu, neki a szomszéd ház kapujának az egész tömeg -egyszerre!</p> -<p>– Emberek! Atyafiak! kiabált a kakastollas, ne hagyjátok -elbolondíttatni magatokat. Ismerem én jól ezt a gauklert! Hasból -tud beszélni: csupa boszorkányság, a mit csinál! – Hasból beszél! -komédiás!</p> -<p>… Ocskay László ott állt az ablakban s onnan nézett ki az -utczára. Két pisztolya oda volt téve eléje az ablak hidjára.</p> -<p>A szomszéd szobából, a közajtón keresztül átrohant hozzá -Ozmonda, s átkarolva őt, eltolta erővel az ablaktól.</p> -<p>– El innen! Meglátnak!</p> -<p>– Lássanak. Mondá Ocskay fásultan.</p> -<p>– Itt borzasztó ármány van ellened. Életedre törnek.</p> -<p>– Szemét nép.</p> -<p>– Épen azért, mert szemét, borzasztó volna belefulladni. Az -örvénybe vitézség beleugrani; de nem a kloakába. Itt nem menti meg -Ocskayt a hősi bátorsága. Sok kutya megöli az oroszlánt.</p> -<p>– Én készen vagyok a számadásommal. Ha betörik a kaput, ezzel az -egyik pisztolylyal lelövöm azt a ficzkót, a ki vezérük, a másikkal -meg magamat.</p> -<p>– S azzal porba ejtesz egy dicső, nagy hivatást, mit Isten -rádbizott. Ezt a homlokot, a mit az ég fölszentelt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> hogy -nagy czéljait rábizza, szétzúzod? Nem, nem! Neked meg kell mentened -magadat!</p> -<p>– Hogyan? Mi módon?</p> -<p>– Álöltözetben.</p> -<p>– Álöltözetben? De hát ezt a fejet hová tegyem? Hát van ilyen -czifferblatt több még Bécs városában, mint az enyim? Mondhatom én -azt a gyermekeknek, hogy én nem a krampusz vagyok, hanem a -Mikulás?</p> -<p>– Oh ez a drága szép fő! Ez az én kedves, imádott fejem! Hörgé -Ozmonda, két keze közé fogva azt a bálványozott főt, s heves -csókjaival halmozva el arczát, szemeit, homlokát. S addig-addig -csókolgatta, a míg egyszer csak hirtelen, orozva, a markába rejtett -kis aczélollóval lecsikkentette az egyik bajuszát tőből.</p> -<p>– Mit cselekszel? hördült fel Ocskay.</p> -<p>– Azt teszem, szólt Ozmonda erélyesen, elhatározottan, hogy ha -ezt a fejet idehoztam, innen meg is szabadítom.</p> -<p>Ocskay hüledezve tapogatá a levágott bajusz helyét.</p> -<p>Már most ha a félbajusz oda van, a másikat csakugyan utána kell -küldeni; mert fél bajuszszal furcsa parádét csinálna az ember.</p> -<p>– Le, le! Mind a kettőt! egészen simára. Csitt! Ne ellenkezzél. -Most én parancsolok! Te azt teszed, a mit én mondok.</p> -<p>Ocskay László épen olyan inaszakadt gyávaságot érzett, a mint a -bajuszát levágták, mint hajdan Samson, mikor Delila lenyirta a -csimbókjait. – Engedett magával mindent tenni.</p> -<p>– Mindjárt hozok számodra álöltözetet; szólt Ozmonda, kisietve a -szobából. – Talán a két levágott férfidíszt is élvitte magával.</p> -<p>Ozmonda siettében azon a termen keresztül futva, a melyről az -erkély nyilt, odasúgott nehány szót az erkélyen ezermesterkedő -Scharodinak.</p> -<p>Az már kezdett kifogyni a mesterségeiből, a mivel eddig -<span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span> elséramórázta az időt, a zendülőket -visszatartva az ostromtól. A katonaság még sem érkezett.</p> -<p>Ocskay borzadozva hallgatta a nehéz ütéseket a kapun, s a népdüh -növekedő zsivajgását az utczán.</p> -<p>– Uraim! Barátim. Édes atyámfiai. Erőlteté még egyszer a szavát -a néplármán keresztül Scharodi. Hallgassatok meg csak egy -pillanatig, minek előtte Pilátushoz jönnétek velem együtt -vacsorára.</p> -<p>– No hát halljuk! De semmi csalfaság ne legyen.</p> -<p>– Nem lesz semmi csalfaság, becsületemre mondom. Az én házamból -minden férfinemen levő teremtés elfutott, rajtam kívül, a népharag -kitörése elől. Tudni való, hogy a pinczéreknek nem nyavalyájuk a -vitézség. Csak az asszonynépnek volt erős szive az itt maradásra: -ők biztak ismert lovagiasságában a bécsi népnek, a kiket szent -Lipót tartson meg örökidőkig; hogy legyen Bécs városa mustrája a -metropolisoknak; fényesebb Párisnál, gazdagabb Londonnál, -gyönyörűbb Nápolynál, hatalmasabb Rómánál…</p> -<p>– Ne voníts annyit a geographiából, kiálta föl a kakastollas, -hanem rukkolj ki vele, hogy mi van a zsákban?</p> -<p>– Hát a mit már megmondtam. Az én házamban egy férfi-nemen levő -cseléd, vagy vendég sincsen. Esküszöm szent Holofernesre.</p> -<p>– Holofernes nem volt szent! protestált a kakastollas.</p> -<p>– Nem volt szent? Te persze ismerted? Te füstfaragó! Talán te -hordod fel a kéményen keresztül a canonisáltakat a -mennyországba?</p> -<p>A nép röhejre zajdult.</p> -<p>– Eh, mit parlamentálunk ezzel? Kiálta a kakastollas. Betörjük -az ajtót, s majd megtaláljuk mi a drága madarat.</p> -<p>– No én nem akarom, hogy emberhalál legyen! Hallgassátok meg a -kapitulatio föltételeit; aztán kinyitom az ajtót magam jó -szántából. <span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span></p> -<p>– No hát halljuk! A «fehér angyal» kapitulál! Beereszt a -mennyországba!</p> -<p>– De nem az egész hadsereget, hanem csak egy kiválasztott -Vehmgerichtet. Egy tizenkét tagból álló deputatiót, mely szigoruan -átkutathat nálam pinczét, padlást, minden likat-lukat, s -meggyőződhetik felőle, hogy semmiféle férfiember sincs a házamnál, -legkevésbbé kurucz ember. Jöjjön fel egy tizenkét tagu -deputatio.</p> -<p>– Jól van! Menjünk be tizenketten. Elég lesz az egy -kurucznak!</p> -<p>– Legyen ebben a deputatioban, nem bánom, Bécs dicső -polgárságának minden osztálya képviselve. Legelőször egy pék! A -dicső pék czéh tagja, mely Bécs városát a török-ostrom alatt -árulástól megszabadította. Hol van egy pék?</p> -<p>– Itt van egy pék!</p> -<p>– Azután egy kéményseprő.</p> -<p>– Nem! Elébb egy kardtisztító.</p> -<p>– Kötélverő! kötélverő! Az kell a kurucznak!</p> -<p>– Hát egy schuszter!</p> -<p>– De egy szabó!</p> -<p>– Meg egy gombkötő!</p> -<p>– Hátrább az agarakkal! Hentes! Mészáros!</p> -<p>A sokaság kezdett egymás között összeveszni a deputatioba -megválasztás előnye fölött s ez nagyon jó időhaladékot -szerzett.</p> -<p>– Ejh! ne veszekedjünk most a tizenkettős deputatio felett! -rikácsolt a kakastollas. Hét sváb egy nyúl ellen. Bemegyek én -harmadmagammal a házba; s fogadom, megtalálom a kurucz vezért s -kihozom csimbókjánál fogva közétek. Ereszszetek engemet -harmadmagammal. A két társat majd kiválasztom én magam. Mikor tűz -van, senki se mondja: itt a szabó, itt a varga, itt a hentes! ez az -elébb való, hanem mind azt kiabálják, hol a kéményseprő? menjen -előre a tűzbe. No hát itt az a nagy tűz, a mi annyiszor elégette -városainkat. Magam vagyok az a <span class="pagenum"><a name= -"Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> kéményseprő, a ki -belemegyek, s fogadom, hogy eloltom, szent Flórián segítsége -nélkül.</p> -<p>Ez veszedelmes szónoklat volt. A sokaság egyszerre ráállt, hogy -menjen be hát a kakastollas, meg két társa, Ocskayt keresni, a -«fehér angyal»-ba.</p> -<p>Azok Jávorkáék voltak. Ő maga, és még két kurucz -összeesküvő.</p> -<p>Ocskayt ez alatt Ozmonda, áttuszkolva a saját szobájába, -felöltöztette asszonyruhába. Az izmos, termetes szakácsné öltönyeit -kérte kölcsön, s azok épen ráillettek az alakjára. Hirtelen -előszedte Ozmonda a kendöző szereit; az arczát Ocskaynak kifestette -veresre, az orrát borpirosra, az állára bibircsót ragasztott -viaszszal; a fejét bekötötte csipkés főkötővel: olyan tökéletes -cseh debellát alakított belőle, hogy bátran odaállíthatta a -tűzhelyhez a szakácsné mellé; akárki testvéreknek nézhette -őket.</p> -<p>– Most már jöhetnek!</p> -<p>Ocskay mind a mellett is odadugta a köténye alá a kurta cserkesz -kindzsálját; veszedelmes eszköz dulakodás közben!</p> -<p>Ozmonda észrevette azt.</p> -<p>– Ne félj! Itt leszek a közeledben. Kezemben ez a két pisztoly. -Ha rád talál valaki ismerni, azt én ölöm meg. – Te ma csak asszony -légy. Én leszek a férfi!</p> -<p>E válságos pillanatban nagy zürzavaros zsivaj támadt az utczán. -«Jönnek a vasasok!» Hallatszott is már a trombita recsegése.</p> -<p>Egyszerre vége volt a vitézségnek.</p> -<p>A gyülevész rohant, a merre még nyitva volt az út.</p> -<p>Jávorka sem szokott ilyenkor hátul maradni: hirtelen ledobta -magáról a kéményseprő álczát, s elvegyült az iramodó sokaság közé. -Ő győzte legjobban futással. Ismerte már jól ezt a tempót. Addig -hátra se nézz, a míg magad nem maradsz! A próba csütörtököt adott; -– itt meg nem foghatta Ocskayt; majd másutt! Azon volt, hogy magát -meg ne fogják. <span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span></p> -<p>A vágtatva megérkező vértesek szétverték az egész lázongó -Krethit és Plethit: a «fehér angyal» fel volt szabadítva az ostrom -alól.</p> -<p>Ozmonda kifutott az erkélyre, gyönyörködni a lázadók -elgázoltatásában.</p> -<p>Ocskay egyedül maradt Ozmonda szobájában.</p> -<p>A mint aztán egyszer megfordul, meglátja saját magát a nagy -álló-tükörben… A cseh szakácsné képmása: fodros főkötőben, ránczos -rokolyában, kifestett pofával, borvirágos orral, csupasz ajkkal, -bibircsós állával: a tüzhely melletti dajna! Főző-kanál a köténye -korczába dugva… Huh, minő alak!</p> -<p>Hát azért kellett neki Bécsbe jönni, hogy ezt meglássa? Hogy -ilyen alakban lássa meg Ocskay Lászlót? Rákóczy villámát, a «tűz -fejedelmét!» – Nem, csak a tűzhely fejedelemnőjét.</p> -<p>Hej de szép lett volna, ha ilyen alakban fogták volna el őt -Jávorka kuruczai s így vitték volna el Érsekujvárra, -haditörvényszékre!</p> -<p>Valaki elkaczagta magát a háta mögött. A kaczagó hang ismerős -volt. – Ozmonda fizette vissza azt a minapi kaczajt, a minek az -okát nem akarta Ocskay megmondani. – Ocskay átrohant a szobájába s -mint a Nessusinget, tépte le magáról a megszégyenítő asszonyi -köntöst.</p> -<h2>RÁKÓCZY VILLÁMA A CSÁSZÁR ELŐTT.</h2> -<p>Ez az éj nem volt nyugalomra rendeltetve. A zendülés lármáját -más zaj váltotta fel; nehéz lovasság vágtatott végig az utczán, -harsogó trombita-szóval, azután kerekes ágyúk dübörögtek falrázó -zakatolással előre, csak úgy rengett bele a ház; az -István-toronyban megszólalt a «Bierglocke», a minek a hangjára -minden polgár köteles azonnal gyertyát tenni az ablakába, s maga -rögtön felvenni az egyenruháját, vállára vetni a mangalétát, a -tölcsér-puskát <span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span> s sietni a gyülekező helyre: lázadás -van a városban! És azután rettentő dobszóval vonul végig az -utczákon a polgárőrség, hogy az embernek a szive együtt reszket az -ablakokkal! Egyszóval egész Bécs városa rendkívüli erélyt fejtett -ki, – mikor már elmult minden lázadás. A «fehér angyal» előtt -felállított fegyveres őrök minden embert megállítottak s -megkérdezték tőle, hogy jó barát-e, vagy sem? Mind jó barát -volt.</p> -<p>Ocskaynak a szemére különben sem engedett volna álmot jönni -felháborodott lelke. Az egész éjszakát felöltözve tölté; alá s fel -járkált a szobájában, le-leveté magát a kerevetre, meg felugrott -róla. Egyszer csak kopogtatnak az ajtón. – Ki az? – Scharodi!</p> -<p>– No mi baj? (Még meg se köszönte neki a baráti segítséget.)</p> -<p>– Semmi baj! Hanem ő nagysága, a kurazir regement obestere -kivánja tiszteletét tenni.</p> -<p>– Itt vagyok neki.</p> -<p>Az ezredes feltett sisakkal jött s katonás tisztelkedés után -hivatalos stylusban mondá el a következőket:</p> -<p>– Kegyelmes úr! jelentem, hogy a lázadás le van verve. -Bocsánatot kell kérnem a késedelemért; de a lázadók cseltámadást -intéztek a zsidópiacz, zsidóutcza és huspiacz ellen, hogy a -katonaság figyelmét félrevonják. Az István-torony őre a hibás, a -mért nem sietett elébb jelt adni a polgároknak a Bierglockéval; -egyébiránt annak is mentségére szolgál az, hogy a lázadók a -zsidóvárosban egy házat meggyújtottak s azzal tévútra vezették. -Intézkedés történt, hogy ily eset ne ismétlődhessék. Üdvözlöm -kegyelmességedet.</p> -<p>– Köszönöm. (Elmehettek már! gondolá magában Ocskay, a ti -elkéséstek nekem a bajuszomba került.)</p> -<p>Az ezredes tovább ment, Ocskay levetette magát a pamlagra, a -feje lehúzta. De alig vett rajta erőt a zsibbasztó kábulat, a mi -hasonlít az álomhoz, csakhogy annak épen az ellentéte: öntudatlan -ébrenlét, a miben mindazok az <span class="pagenum"><a name= -"Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> alakok mozognak, mindazok -a hangok ordítanak, kiabálnak, susognak, visítanak, mindazok az -arczok egymásra tódulnak, a mik a lezajlott rémjelenetekben -üldözték; – a midőn újra kopogtatnak az ajtaján.</p> -<p>– Ki az? Mi baj?</p> -<p>– Ő méltósága a polgármester úr kiván tisztelkedni.</p> -<p>(No, a bécsi polgármesterek is más szokást kezdhetnének, mint -éjfél után két órakor látogatást tenni.)</p> -<p>A polgármester úr teljes hivatalos gálájában jött: az -asztrakán-prémes palástban, a bársony barettel, és a nagy ezüst -fogantyús nádpálczával. Két drabant kisérte, nyeles -lampionokkal.</p> -<p>Hát ennek mi kell?</p> -<p>– Kegyelmes úr, jelentem, hogy a lázadás le van verve. -Bocsánatot kell kérnem a késedelemért, de a lázadók cseltámadást -intéztek a zsidópiacz, zsidóutcza és húspiacz ellen, hogy a -katonaság figyelmét félrevonják. Az István-torony őre a hibás, a -mért nem sietett jelt adni a polgárságnak a Bierglockeval; -egyébiránt annak is mentségére szolgál az, hogy a lázadók a -zsidóvárosban egy házat meggyújtottak, s azzal tévutra vezették. -Intézkedés történt, hogy ily eset ne ismétlődhessék. Sietek -üdvözölni kegyelmességedet.</p> -<p>– Köszönöm! Alászolgája.</p> -<p>Ez is elment.</p> -<p>Alig verte el az István-torony óraműve a hármat, a midőn újra -felzörgették Ocskayt.</p> -<p>– Ki az megint?</p> -<p>Ezuttal már a Bécs városi főhadparancsnok, Obizzi gróf lett -bejelentve.</p> -<p>Ez már valami!</p> -<p>Hisz ez régi ismerős is. Sokszor diskuráltak egymással ők ketten -(fegyverrel tudniillik), mikor megrohanta Ocskay a Favorita-vonal -erődeit, s Obizzi gróf hozta ellene a nehéz vasasok ezredét.</p> -<p>Ezuttal szemtől szembe tisztelhették egymást. A főparancsnoknak -<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span> még a tábornoki mellszalagja is fel -volt téve, tehát egészen hivatalos természetű volt a látogatás.</p> -<p>– «Kegyelmes úr, jelentem, hogy a lázadás le van verve. -Bocsánatot kell kérnem… (stb. stb., mint fentebb: úgy látszott, -hogy mindenki egy eléje irt formulare szavait recitálja.)</p> -<p>– Nagyon le vagyok kötelezve.</p> -<p>De még alig pitymallott, a midőn újra rátörtek. Pedig most már -igazán elszunnyadt, s rém-álmából felriadva, a pisztolyához kapott. -Azt hitte, akasztani viszik.</p> -<p>Pedig csak az ő kedves barátja jött, a rendőrségi osztályfőnök, -Federreiter úr. De az is hivatalos egyenruhában, a dreymasterrel a -parókája tetején, a gyiklesővel az oldalán, s az is rákezdé:</p> -<p>– Kegyelmes úr, jelentem, hogy a lázadás le van verve. -Bocsánatot kell kérnem a késedelemért…</p> -<p>– Hagyd el az ördögbe! Tudom már könyv nélkül. A lázadók -cseltámadást intéztek. A Bierglocke volt a hibás. Nem történik meg -többet. Háromszor hallottam már.</p> -<p>– Az ám. Tudom, mondá Federreiter úr suttogva. Hüh, barátom -uram, micsoda nagy dolog lett ebből! Ő felsége a császár vágtatva -jött haza Laxenburgból a zendülés hirére. Wratislaw dühös, mint az -oroszlán. Mindnyájunknak, rendőrségnek, polgármesteri hivatalnak, -katonai parancsnokságnak akkora orrokat osztott, mint egy -rinocerosé! Képzelem, hogy hát ő maga, Wratislaw uram mekkora orrot -kaphatott ő felségétől; az már nem is orr lesz, hanem orrmány. Rád -nézve ez megbecsülhetetlen nagy szerencse, hidd el!</p> -<p>Ocskay boszusan csettentett a nyelvével s a keze önkénytelenül a -bajusza üres helyéhez kapott.</p> -<p>– Hagyd el. Biztatá a jó barát. Az rád nézve a legnagyobb -szerencse, hogy azt letetted. Nem emlékezel a mesére, a hol az -egerek vezérei szarvakat ragasztottak a fejükre, aztán mikor vissza -akartak szaladni a lyukaikba, <span class="pagenum"><a name= -"Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> nem fértek be tőlük? Hát -ilyen volt rád nézve az a nagy bolond bajusz; minden ajtóban -fennakadtál tőle. Meglátod, milyen simán fogsz most mindenütt -bejutni!</p> -<p>Federreiter urat még ott érte Ocskaynál egy új látogató. A -kanczellár titkárja volt az. Wratislaw kéreti a tábornok urat, hogy -a milyen korán csak lehet, tisztelje meg őt a látogatásával. Ő -kegyelmessége már öt órakor felkel s hétkor fogad.</p> -<p>Ocskay ott volt pontban hétkor a kanczellár palotájában. Ezuttal -minden ajtón készséggel bebocsáták, egész az államférfi -belső-szobájáig, a hol az épen reggelizéshez készült.</p> -<p>Wratislaw eléje sietett Ocskaynak, s barátságos öleléssel -fogadta.</p> -<p>– Hozta Isten! kedves barátom uram! Ejh milyen nagyon sajnálom -azt a tegnapi fatalis accidenst. A katonaság tévedésbe volt ejtve a -cseltámadás által, s a toronyőr későn jelezte a lázadás -góczpontját. Senki sem gondolt a görög-utczára. De miért is szállt -kegyelmed a «fehér angyal»-ba? Hiszen mikor legutoljára -találkoztunk, Érsekujváron, meghívtam kegyelmedet, hogy ha egyszer -Bécsbe jön, egyenesen az én palotámba szálljon.</p> -<p>Ocskaynak mondhatnékja volt, hogy de bizony egynéhányszor be -akartam jönni, de azt mondták, hogy «ott künn tágasabb!»</p> -<p>– Most már el sem bocsátom kegyelmedet: az én vendégem marad. -Rendelkeztem, hogy a málháit a «fehér-angyal»-ból ide szállítsák. -Vissza se menjen oda kegyelmed. A számlája ki van egyenlítve. -Legmagasabb rendeletből. Most pedig tiszteljen meg azzal, hogy -reggelizzék együtt velem.</p> -<p>A bőséges collatio mellett aztán egészen helyreállt a barátság. -Wratislaw szóhoz sem engedte jönni Ocskayt; elhalmozta lekötelező -nyájaskodásokkal: elmondta neki, mennyire várták az udvarnál. A -császár meghagyta, hogy tudósítsák, ha ideérkezik. Ki is fejezte -legmagasabb elégedetlenségét <span class="pagenum"><a name= -"Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> a főudvarmesternek, hogy -ezt elmulasztották. Még ma kivánja Ocskayt elfogadni, a miniszterei -jelenlétében, hogy a legmagasabb kitüntetésben részesítse; minden -formaszerű megerősítés egy nap alatt be lesz végezve, holnap már -utazhatik vissza az ezredeihez. (Így: többesben.)</p> -<p>A reggeli végeztével ismét megölelgeté kedves vendégét a -kanczellár s átvezetteté saját lakosztályába, a hol három szoba -volt számára minden pompával és kényelemmel berendezve; egyik lakáj -a másik kezére adta; jött a herczegi borbély, hogy az arczát egész -simára borotválja, s a haját bepuderezze, aztán egész gálába -öltöztették, s mikor készen volt, jelentették neki, kogy a hintó -előjárt! – Ocskay Wratislaw aranyos staatscarosseában vonult be -ezuttal a császári várba, elől két inas a fehér parókás kocsis -mellett a bakon, hátul két vadász. Jöttére a Burgwache fegyverbe -állt és prezentirozott. Két sor harschiergárdista között haladt fel -a Gesandtschafts-Stiegén s onnan a gobelin-szőnyeges -Geheimeraths-Saalba vezetteték, a hol a legelőkelőbb választottak -vártak a maguk sorára.</p> -<p>A minapi feszes úr ezuttal háromszor is a térdéig hajtva a -fejét, sasirozott eléje mazurkalépésben, s alig hallható hangon -rebegett valami mentegetőzés formát; végezve azzal, hogy ő felsége -valamennyi vendégek között a tábornok urat kivánja legelsőbben -fogadni. Csupán két fejedelemfi előzi meg az audientián.</p> -<p>Pedig már akkor sokan voltak a teremben. Fényesnél fényesebb -urak és asszonyságok mindenféle jelmezben.</p> -<p>A főudvarmesteri titkár odaállítá Ocskayt legelől az audientiás -terem ajtaja elé balról. Jobbról a legelébb bebocsátandó két -fejedelemfi állt.</p> -<p>Ocskay büszkén hordozá körül a fejét a czifra sokaságon. Tehát -mégis van elismerés! Ennyi fényes nép között ő a legjobban -kitüntetett. Irígykedve tekintenek reá. Ő ezt érzi s jól esik a -lelkének. Hallja a szájról-szájra terjedő suttogást: «ez az -Ocskay!» Alig jut egy kis figyelme a vele szemközt álló két -herczegi fiucska számára. Azok közül a <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> -nagyobbik lehet tizenhárom éves, a kisebbik tíz. Mind a ketten -fekete bársony német divatú ruhába vannak öltözve, kard és tőr -nélkül. A nagyobbik arczán, magatartásán meglátszik a jezsuita -nevelés modora; nyulánk nyakát féloldalt görbítve, félig lezárt -szempillái alól sandít fel Ocskayra; s míg ajkai kényszeredett -mosolyra vonulnak, az egyik szájszegletből kivillan a foga, mintha -harapásra volna készen; a két keze a mellén; az egyik keze -eltakarja a másikat, a melyik görcsösen ökölre van szorítva. – A -kisebbik egészen ellentétese a bátyjának. Alacsony termetét -felemelt fejével teszi magasabbá, mellét előre feszítve, félkezét -csipőjén tartja, a másikkal a haját borzolgatja s a mellett villogó -szemeivel tetőtől talpig méregeti Ocskayt, ajkát lepittyesztve.</p> -<p>Ocskay csak úgy futólag fitymálta őket végig tekintetével, «hát -ezek miféle herczegi porontyok lehetnek?»</p> -<p>A császár elfogadó-termének ajtaja megnyilt s a főudvarmester -első kamarása megjelent, felhívni a kihallgatandókat.</p> -<p>– Herczeg Rákóczy Leopold fiai!</p> -<p>Ocskay elsápadt erre a szóra.</p> -<p>Herczeg Rákóczy Leopold nem más, mint II. Rákóczy Ferencz -fejedelem: őt is Leopoldnak nevezték Bécsben a bérmálási neve után, -valamint a feleségét, Charlotte-Ameliet, Eleonorának, bérmáló -szülőik, a császár és császárné után.</p> -<p>Tehát ezek itt Rákóczy Ferencz fiai! A kiknek annyiszor -emlegették, hogy majd eljön értük az Ocskay László, s elviszi őket -a fogságból, apjuk karjaiba! No hát itt van! Hány tervet főzött ki -agyában, hogy értük eljöhessen, hogy karjaiba zárhassa, repülve -magával elvihesse! Most itt voltak előtte, s még csak jól meg sem -nézte őket.</p> -<p>A szíve úgy nekiindult egyszerre a dobogásnak! Valami keserű -érzés úgy elborította egész lelkét! Úgy szeretett volna futni, -futni innen, s levetni magát valahol a mezőn egy árokba; s ott -kisírni megbánt álmait. <span class="pagenum"><a name="Page_147" -id="Page_147">-147-</a></span></p> -<p>Nem lehet az! Hiába mondja az álmodó: nem szeretem ezt az álmot, -fel akarok már ébredni, más akarok lenni. Az álomlátás nem hagyja -magát elriasztani.</p> -<p>A két ifjoncz alak ismét elsuhan mellette, visszatérett, ő neki -úgy tetszik, mintha a nagyobbik a nevét suttogná: «Ocskay!» míg a -kisebbik nagyot dobbant a lábával, mikor mellette elhalad. – Nincs -már velük semmi dolga; nevén híják: «Ocskay László tábornok úr!» Be -kell lépni a trónterembe.</p> -<p>Ott állnak az ország főhivatalnokai, kormánytagok, hadvezérek, -érsek, püspök, nagykövetek, az egész fényes udvar, a trón lépcsőin -a zászlós urak, hátul a pánczélos testőrök.</p> -<p>A császár maga a trónon ülve, aranyszövetű brokát ruhában, az -aranygyapjas-rend nagymesterének pompás jelmezében: szép, -szabályos, sima arcz; de hideg és szenvedélytelen, átszegező kék -szemekkel.</p> -<p>S ime, a midőn Ocskay a trón elé járul, e hideg arcz tetszést -ragyogó mosolyra melegül át; a büszkén hátratartott fejedelmi fő -helyeslően bólint s a csipőre tett kéz nyájasan biztató mozdulatra -lendül. A császárnak megtetszett Ocskaynak a külső megjelenése.</p> -<p>Ezt a félelmes kurucz hadvezért sokszor látta arczképben, jól is -találva, el is torzítva; dölyfös kifejezéssel mindig. – Nincs az a -dölyf sehol! Az arcz simára van borotválva. Ezt a divatot I. József -hozta be az udvarhoz: minden főhivatalnoknak el kellett azt -fogadni. Sok büszkén felkanyarított, gondosan ápolt «favori», sok -délczegen hegyesedő «Henry quatre» áldozatul esett a rendszernek; -akadtak főemberek, a kik nyiltan daczoltak vele; maga Wratislaw -kimondta, hogy inkább az ország pecsétnyomóját teszi le, mint a -bajuszát, szakállát; a hadvezérek épen nem is hajtottak rá; Savoyai -Eugen, Heister, Stahremberg nem váltak meg a férfidisztől; – s ime -a megtért kurucz hadvezér azon kezdi, hogy meghódol az uralkodó -által pártolt divatnak. – Pedig a magyarnak ez a legnagyobb -áldozat. <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span></p> -<p>Jól mondta azt Federreiter! Nagy szerencse, hogy ezt a véletlen -így hozta magával.</p> -<p>A beszéd latin nyelven folyt a császár és Ocskay között. Ez volt -a közvetítő idioma azokban az időkben – és még sokáig azután.</p> -<p>Ocskayt egészen elkábítá a kegy, melylyel az uralkodó -elhalmozta.</p> -<p>Hősnek hallotta magát neveztetni a trón lépcsőiről. A hősi -névhez «birodalmi lovag» rangjával is lett felruházva, a mi -gyermekeire is örökségül szálland. A császár kinevezte őt -hadseregében vezérőrnagygyá s tulajdonosává tette két lovas -ezrednek, a miknek toborzására húszezer tallért adományozott neki. -S hogy külső pompa is jelképezze a legmagasabb kitüntetést: a -tábornoki mellszalagon kívül azt a nehéz arany lánczot is, a -császár arczképét viselő medaillonnal, sajátkezüleg függeszté a -császár Ocskay nyakába, a mi csak a trónnak tett kiváló -szolgálatokért szokott adományoztatni.</p> -<p>Mikor Ocskay térde kiegyenesedett e kegy elfogadása után, egész -eloquentiára nyiltak meg ajkai. A magyarnak őstulajdona az, hogy -mikor indulatba jön, szónokká lesz. Nem kereste, illik-e, engedi-e -a Hofceremonielle, hogy a jobbágy oratiót tartson fejedelme előtt: -ő indulatából adott kifejezést érzelmeinek, s esküvel fogadta, hogy -minden tehetségét arra fogja áldozni, hogy a császár zászlóinak -diadalt szerezzen.</p> -<p>Meg volt már lánczolva: odalánczolta a trónhoz az az arany -zálog, mely nyakát körülfogta. S tetszett neki az az álom, a mit -most álmodik! Megfordítani nemzete sorsát. Visszahozni a magyart a -királyi trón mellé s elfoglalni azt a helyet az uralkodó jobbján, a -mi azt megilleti.</p> -<p>Mikor elhagyta a tróntermet, már el volt mosva az emlékéből az, -hogy itt ezen ajtóban találkozott II. Rákóczy Ferencz fiaival, a -kit itt Lipót herczegnek hínak.</p> -<p>Visszatérőben első dolgának tartá az udvari fizető hivatalt -felkeresni, az utalványozott húszezer tallérok átvétele -<span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> végett. Régi példabeszéd: «a hol -malaczot igérnek, zsákkal forgolódjál!»</p> -<p>A Hofkriegskassaverwalter majd ónossá lett ijedtében, a mint a -rengeteg summára szóló utalványt meglátta. Valami olyat rebegett, -hogy nincs pénz, üres a bellica cassa, de ugyan pórul járt vele! -Mert Ocskay, most már dicsősége teljes tudatában, olyan lármát -csapott a hivatalban, majd kivert minden németet a szobából; -felelőssé tette a jámbor pénzstrázsálókat az egész magyarországi -hadjáratért: – ha Rákóczy elfoglalja Bécset, ők lesznek az okai! -Utoljára, csakhogy megszabaduljanak tőle, kifizették neki az -utalványát, vihette magával. Megparancsolá, hogy a -Wratislaw-palotába szállítsák utána.</p> -<p>Nagy hiba lett volna tőle, ha a most kapott tábornoki -mellszalagját s vitézségi arany lánczát be nem mutatta volna -azonnal Bécs városának. E végett legalább is paripát kellett -szereznie, hogy lóháton járhassa be az utczákat. Nagy dolog volt, -hogy mindenütt «gverauz»-t kiáltottak előtte a várta-házaknál. A -bécsi nép ugyan megbámulta a délczeg alakot, kivált a Grabenen. Ott -voltak akkor a legfényesebb ékszerárus boltok. Ocskay egyik előtt -leszállt a lováról, s oda betérve, kiválasztott egy szép négysoros -gyöngy nyakfüzért, s azt megvette négyszáz aranyért. A felesége -számára vette. Nem jutott eszébe, hogy a gyöngyök könyeket -jelentenek. Azt vélte, az asszonyember, ha búslakodni fog is egy -kicsit, hogy a férje mit járt Bécsben, de mégis örülni fog rajta, -hogy ilyen szép vásárfiát hozott a számára onnan. Nem a most kapott -tallérokból fizette ki. Volt még az aranypénzéből, a mit a zálogba -tett kincsekért kapott s azt hitte, hogy azokat még – más uton – -szerezte. Azt még vaskézzel vette el! Tudva volt előtte, hogy -Ilonka mindazon ékszerekből, a miket Ocskay hadjárataiban -«szerzett», soha egyet sem tett fel. Ez már pénzen vásárolt ékszer -volt: ezt talán viselni fogja. A gyermekeknek is vett holmi -csecsebecséket.</p> -<p>Mikor visszatért a bevásárlásaiból, megelégedve a közönség -<span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span> bámulatával, a Wratislaw-palotához, a -kanczellárt már otthon találta.</p> -<p>A főúr ismét megölelgeté s összecsókolgatá szivesen látott -vendégét. Vége-hossza nem volt a hizelkedésnek, és magasztalásnak, -mennyire megnyerte Ocskay meleg szónoklatával az egész udvar -rokonszenvét. Ő felsége különösen meg volt vele elégedve. Több -ízben visszatért Ocskay beszédére s sokat vár tőle a jövőben. – Azt -előre megsúghatja a kanczellár titokban Ocskaynak, hogy a mint a -legelső diadalmas haditényt elköveti, hű szolgálata jutalmául -donatióba fogja neki adni a császár Lietavát, a hozzátartozó -uradalmakkal együtt, a melynek a mostani birtokosa «notata persona» -«perduellióban» gyanus, és különben is «ultima deficiens» (végsarja -a családnak).</p> -<p>(Tehát mégis Lietava! Az első hőstett után a csatamezőn! Sic -fata jubent! Így rendeli a végzet! Már kikerülhetetlen! Hisz a -csatatéri hőstett az el nem maradhat!)</p> -<p>Nincs már itt megállapodás. A ki elkezdett esni – fölfelé, annak -esni kell, a míg a csillagokat el nem éri!</p> -<p>– Ma estére pedig a kegyelmed tiszteletére egy kis barátságos -búcsúlakoma lesz nálam, a mire az egész generalitás hivatalos!</p> -<p>Ocskay nem állhatta meg, hogy ezt a mondást ki ne szalajtsa a -száján: «minő ellentét a tegnapi és mai est között!»</p> -<p>– Ad vocem «tegnapi est», mondá Wratislaw. Nehogy valami -kellemetlen érzés utómaradékát vigye el kegyelmed magával a bécsi -polgárság iránt, valami körülményről szükségesnek találom -felvilágosítani. Ezóta minden oldalról beérkeztek hozzám a -rendőrségi tudósítások, s mind valamennyiből arra a meggyőződésre -jutottam, hogy itt egy idegen kezek által szitott forradalom volt -egyenesen a kegyelmed személye ellen előkészítve. Rendőrkémeink a -megérkezése napjától kezdve nyomoztak három megjegyzett alakot, a -kik már ama bizonyos merényletnél a Spinnerin am Kreuz mellett -feltüntek, s kik most itt a bécsi tolvaj és <span class= -"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> naplopó -csőcseléket folytonosan lázítják. Mind a három kurucz táborból -való. Ezek közül valamelyik súgta be a népénekes Augustinnak azt a -nótát, a mi kegyelmedet oly dühbe hozta, hogy kirohant az utczára, -keresni, hogy kit üssön agyon? S aztán bekóborolta egyedül az -elhagyott zsidóvárost. Már akkor tervezték, hogy elfogják. Mind azt -mondják, hogy élve akarták kézrekeríteni. A lovaik kinn voltak -elhelyezve a Favoritán túli bozótban. Ugyanezek csinálták a tegnapi -lázadást, szinből a zsidóság ellen, de valóságból kegyelmed ellen. -Ezt a meggyalázást tehát ne a bécsi nép rovására írja fel, hanem -jegyezze meg magának, hogy a saját volt hívei kullognak a háta -mögött s őrizkedjék tőlük.</p> -<p>Mintha csak a sárkánykigyó mérgét töltötték volna e szavakkal -Ocskay ereibe.</p> -<p>A halálos düh szállta meg idegeit.</p> -<p>Hát az ő saját czimborái, tulajdon honfitársai szerezték neki -ezt a meggyaláztatást, itt az idegen földön! Hát azok csináltak -belőle utczai csúfalakot, azok kezdték ellene a gúnydalt! Azok -bujtogatták ellene az oduk piszoknépét, hogy meghurczolják a -sárban! Azok elől bujt ő asszonyi ruhákba! Ha meglátták volna, -ráismertek volna: úgy vitték volna magukkal hazáig, vérszomjas nép -gúnyhahotájára! Hah! Ocskay László feje a bárd alatt, bekötve -asszonyfőkötővel!</p> -<p>Reszketett a haragtól.</p> -<p>Eddig csak dacz és nagyravágyás volt indulatainak -méreg-erjesztője, most már a gyűlölet és harag is társul szegődött -hozzájuk.</p> -<p>– Mikor lesz szabad innen visszamennem?</p> -<p>– Holnap hajnalban bizonynyal, mondá Wratislaw. Egy zászlóalj -dragonyost fog kegyelmed vezetni Heisterhez a pozsonyi táborba.</p> -<p>– Megsiratják ők ezt még odahaza!</p> -<p>Annyira a szivébe marta magát ez a méreg Ocskaynak, hogy egész -este nem jött meg a kedve. Még a poharazás alatt is magába -zárkózott maradt. Örült a lelke, mikor <span class= -"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> -hajnalban a búcsúlakomának véget vetett az ordináncztiszt -megjelenése, a ki jött jelenteni, hogy a zászlóalj nyeregben ül, s -a tábornokra vár.</p> -<p>Ocskay búcsút vett új bajtársaitól, megköszönte Wratislawnak a -szives vendéglátást; bőséges borravalót osztott ki a cselédségnek, -az őrt álló katonaságnak egy heti lénungot, s azzal mindjárt a -lakoma-asztaltól a lóra veté magát.</p> -<p>Trombitaszó mellett hagyta el Bécs városát, olyan korán -hajnalban, a mikor még minden jámbor lélek alszik.</p> -<p>A bor ködén keresztül, meg a boszuálló tervek füstgomolyain át -megrémlett az agyában, mintha valakinek itt Bécs városában még -valamivel adósa maradt volna. Nem tudott vele tisztába jönni.</p> -<p>A düh és a dölyf beszélgetett a lelkével.</p> -<p>Nem volt elég, hogy az az arany láncz hozzákötözte a jövendőhöz; -egy másik láncz volt a lelkén eddig, a mi hozzá kötötte a multhoz: -most ez szakadt le róla! Gyűlölte az emlékeit!</p> -<p>Mikor aztán Schwechatnál megpihent a katonasággal, az első -állomáson, ott mégis csak eszébe jutott neki, hogy ki az, a ki elől -úgy jöve el Bécsből, hogy adósa maradt?</p> -<p>A szép szomszédnő!</p> -<p>Annak bizony adósa maradt valamivel! Talán sokkal is.</p> -<p>Ha az, a mit nyert, – nyereség: – azzal mind neki tartozik.</p> -<p>S még csak azt sem mondta neki, hogy «Isten hozzád, édes -rózsám».</p> -<p>Ezt a goromba hibát helyre kellett hozni.</p> -<p>Rögtön leült levelet irni Ozmondának, mely e szóval kezdődött: -«édesem!» s a miben aztán mindenféle nyomatékos mentség szépen elő -lett adva; kisérve hálakifejezésekkel, s bekoszorúzva azzal az -igérettel, hogy majd legközelebb Budetinban mindazt, a mit a -papiros el nem tür, élőszóval elmondja az örökre háladatos Ocskay -László. <span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span></p> -<p>Leirta ebben a levélben az egész fogadtatását az udvarnál, -érdekes részleteivel. Az asszonyok az ilyesmit szeretik. Végül -köszöntötte Scharodit is: – a derék bajtárst.</p> -<p>Az nap nem lehetett tovább masirozni. A katonaság ott rostokolt -Schwechatban. Ocskay elküldte a levelet Ozmonda grófnénak lovas -stafétával.</p> -<p>Azután megtapogatta a keblét. Ott volt a bekecs-zsebben a négy -sor igazgyöngy, a mit Ilonkának vásárolt. Azzal a megnyugvással -hajthatta nehéz fejét álomra, három éjszakai virrasztás után, hogy -az «asszonyi szolgálat» dolgában is minden kötelességének eleget -tett.</p> -<p>Hiszen úgy is volt, hanem megfordítva talán mégis jobb lett -volna: Ozmondának küldeni a négy sor igazgyöngyöt s Ilonkának azt a -szót, hogy «Édesem»…</p> -<hr class="tb" /> -<h2>A VÉGZETES GOLYÓ.</h2> -<p>A mint Pozsony alá megérkezett Ocskay, egy kis Hióbhirecske -fogadta.</p> -<p>Annak az átadója pedig Tököly uram volt.</p> -<p>Ez a Tököly uram nem valami ivadéka annak a híres Tököli -Imrének, a kit egykor a «nagy úr» fejedelmévé nevezett ki, s a -kivel Bécs városát vívatta, hanem egy rácz knéz, a ki Szerbiából -származott át Csernovics Arzén beköltözőivel, itt a császár -szolgálatába állt, vitézül is harczolt, először a törökök ellen, -azután meg a kuruczok ellen; s harczi virtusaiért magyar nemességet -kapott, Tököli prædicatummal, tábornoki kinevezést és aranylánczot, -a tudvalevő arczképes medaillonnal. A két utóbbit, a kinevezést és -az aranylánczot ugyan soha sem kapta a kezéhez, mert azt majd az -egyik, majd a másik hadvezér letartóztatta, azt vetve ellene, hogy -a hadjáratot nem lovagias modorban folytatja a knéz; úgy, hogy csak -a <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span> Tököli prædicatum maradt a számára. -Eredetileg Popovicsnak hivták. Elgondolható ennélfogva, hogy Tököli -uram, a ki a császári vezérek között csak harámbasa czímmel -illetteték, milyen szives indulatot táplálhatott Ocskay iránt, a ki -valóságos tábornoki mellszalaggal és az igazi aranylánczczal a -nyakában került vissza Bécs városából. Senki sem hitte volna -azt.</p> -<p>– Hja! Ha én azt tudtam volna, hogy az embernek elébb le kell -vágni a bajuszát, mert attól, mint az ökörnek a szarvától, nem fér -a láncz a nyakába.</p> -<p>Ez volt az első üdvözlet, a mivel kinn a mezőn fogadta Ocskayt a -ráczok vezére, ott lakván kinn sátorok alatt a csapatjával; (a -császári vezérek nyilván féltették a vitéz hadfiak egészségét a -szobalevegőtől, azért nem vitték be őket a városba).</p> -<p>– De szép aranyláncza is van kegyelmednek!</p> -<p>– Van annak, a ki meg nem iszsza. Veté oda Ocskay nagy -parasztosan.</p> -<p>– Akkor hát ugyan jó, hogy Blaskovich uramnak a nyakába nem -került a láncz, mert az már megitta volna. Széthagyta verni a -rábizott századait a kegyelmed áthozott ezredének, a míg maga -dáridózott.</p> -<p>– Tudom, mondá Ocskay. Nagy-Tapolcsánynál. Tévedésből -történt.</p> -<p>– De most másodszor is széthagyta a népét verni. Ez már -Szenicznél történt. Vajda kuruczvezér lepte meg ivás közben; -hírmondót is alig eresztett el belőle. A kegyelmed ezredének alig -maradt meg a fele.</p> -<p>Ocskay goromba, nyers dölyffel ütött a tarsolyára, a hol -csörgött az aranypénz.</p> -<p>– Majd felszaporítom megint: «Kapok korpára ebet!»</p> -<p>Ejh azért a szóért de megharagudott volna hajdanában, ha más -mondta volna ki előtte.</p> -<p>– Hát kegyelmetek mi hőstettet vivének azóta véghez? Toldá oda, -csipkedőleg a rácz vezérhez fordulva.</p> -<p>– Hát mink is csak megteszszük, a mit tudunk. Épen <span class= -"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> most -kergettünk meg egy csoport kuruczot, a ki odabenn száguldozott -Ausztriában, még most is feketére volt mázolva a pofájuk, mint -holmi füstfaragóké.</p> -<p>Ocskayt megakasztá ez a szó: feketére mázolt ábrázatú kuruczok. -Ezek az ellene összeesküvők lehettek.</p> -<p>– Egyet elnyomtunk közülök; a lova elesett vele, a többi -elszelelt, usgye fóre!</p> -<p>– Hol van az elfogott?</p> -<p>– A hol hozzák ni! Elébb egy kicsit megmosdatták a Dunánál, hogy -rá lehessen ismerni a képes feléről.</p> -<p>– A vörös-köpönyegesek ököllel taszigálva tereltek előre egy -fogoly kuruczlegényt, a kinek az egyenruhája már messziről -elárulta, hogy Ocskay ezredéhez tartozott valaha, csak azoknak volt -kurta piros puliderjük (csipőtül czombig érő úszónadrág forma a -feszes lábszáröltöny fölé húzva).</p> -<p>Mikor odaértek a fogolylyal Ocskay elé, a legény egyszerre -felkapta a fejét, a mit eddig lesütve lógatott. Ocskay -ráismert.</p> -<p>Ez volt az a bizonyos «Marczi».</p> -<p>A Tisza Gábor hajdani inasa. Tanuja a csúfos büntetésnek, a -mivel Ocskayt meggyalázták: – utolsó tanuja! Az a pozsonyi fogoly, -a kit ő a felesége könyező szemeiért börtöne penészeiből előhozott, -a ki nála nélkül ott rohadna most is a feledés vermében. Ugyanaz a -katona, a ki rákiáltott, mikor Pálffy bánnal összeölelkezni látta, -egy meggyalázó, fenyegető mondást, s pisztolyát rásüté. Talán épen -a bécsi lázítók egyike, a ki a szörnyeteg hadat ellene csődíté.</p> -<p>A fogoly kurucz daczosan emelé fel a fejét előtte, s a mint -Ocskaynak bajusztalan arczát meglátta, elnevette magát -kegyetlenül.</p> -<p>Ez a nevetés oly vérig boszantó, oly őrülésre kergető, oly -gyilkos méregkeverő volt, hogy Ocskay nem birt ura lenni -indulatainak, kirántá pisztolyát a nyeregkápa mellől, s a nevető -alakot egy lövéssel halottá tette. <span class="pagenum"><a name= -"Page_156" id="Page_156">-156-</a></span></p> -<p>A körülálló ráczok elszörnyedtek e rémtettre. Tököli uram -handzsárt rántott, s annak a lapjával ütött az Ocskay lovának az -orrára, s leszidta dühösen a kuruczvezért.</p> -<p>– Czudarság! Disznóság! Pogányság! Agyonlőni egy hadifoglyot. -Megölni egy embert, a kinek a keze meg van kötözve. Rácz nem tette -azt soha, pogány török teszi, annak is a söpredéke. Pfuj az ilyen -magyar vezérre! Foglyot gyilkolni! A ráczoktól elfogott szegény -kuruczvitézt! Pih! Szégyen gyalázat! S még ennek a nyakába -akasztják az aranylánczot! Menjünk a hadi törvényszék elé! Hozzátok -utánam a meggyilkolt foglyot, így összekötözötten, hadd akaszszák -még ezt is oda arra az aranylánczra!</p> -<p>Ocskaynak szerencséje volt, hogy magával hozta a két escadron -dragonyost, különben még lerántották volna a lováról a dühbe hozott -ráczok.</p> -<p>Ő pedig legkisebb lelkiismeretfurdalást sem érzett ez emberölés -miatt. Olybá vette azt, mintha egy dühödt farkast lőtt volna -agyon.</p> -<p>A mint Pozsonyba megérkezett, beszállásolta magát, borbélyt -hivatott, megborotválkozott; azután gálába tette magát, úgy ment -fel a várba, a hol Heister lakott. Egyszer visszagondolt még az -agyonlőtt Marczira; ha talán csakugyan feljelentené Tököli uram a -fővezérségnél ezt a semmiséget, hát hiszen majd elmondja Pálffy -bánnak, hogy ez volt az a ficzkó, a ki közénk lőtt, mikor -összeölelkeztünk s azzal el lesz ütve az egész dolog.</p> -<p>Hanem az a baj volt ezuttal, hogy Pálffy bán nem volt -Pozsonyban: az túl a Vágon járt. Mikor Ocskay benyitott a -haditanács termébe, egy hosszú asztalt látott maga előtt, körülülve -osztrák császári és dán királyi tisztekkel. Ránézve idegen arczok. -A ki az asztalfőn ült, Heister tábornagy, arra ráismert az arczképe -után, a többivel ez ideig csak a csatamezőn találkozott s ott nem -igen szokott az ember ismerkedni. De egy ismerőse mégis volt -közöttük: Ritschán. Annak az arczát is csak úgy futólag vette -észre. <span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span></p> -<p>Ocskay odament Heister elé s megnevezte magát.</p> -<p>– Én vagyok «lovag Ocskay László», császári tábornok.</p> -<p>Heister olyaformán húzta széjjel a két száj-szegletét, mintha -mosolyogna s odadörmögé a szakállába (neki még volt!) -«funkelnagelneuer General!» Aztán fenhangon mondá:</p> -<p>– Épen jókor jön kegyelmed, együtt ül a haditanács.</p> -<p>Ocskay azt hitte, hogy az annyit jelent, hogy tehát ő is üljön -le közéjük.</p> -<p>Szétnézett, ott látott épen Ritschán mellett egy üres széket, -annak megfogta a támláját s előrehúzta azzal a szándékkal, hogy -majd leteszi rá magát.</p> -<p>Hanem erre Ritschán felugrott helyéről s hevesen kiálta rá:</p> -<p>– Én olyan emberrel egy asztalnál nem ülök, a ki védtelen hadi -foglyot gyilkolt meg!</p> -<p>– Mi sem! Egy becsületes katona sem! Kiabáltak a többi tisztek -is, kirugva maguk alul a székeiket. Ez infámia!</p> -<p>Első fogadásnak ez elég visszariasztó!</p> -<p>Ocskay László csendesen végig nézett rajtuk. Az ő szive nagyon -meg volt már keményedve: még akkor sem tudott megijedni, ha -bűnösnek érezte magát. Pedig háromszorosan félelmes volt rá nézve -minden ember, a ki itt most körülveszi: – ellensége, – vetélytársa, -– és birája.</p> -<p>Szilárd és nyugodt hangon szólalt meg.</p> -<p>– Azon ember, a kit én megöltem, egy olyan veszedelmes titoknak -volt birtokában, a mi ha kipattan, nagyobb veszedelem lesz egy -vesztett ütközetnél. Én nem gyilkosságot követtem el, hanem -itéletet hajtottam rajta végre. Nagy veszedelmet hárítottam el ez -által. Ezt katonai parolámra mondom. Tettemről csak Istennek -számolok.</p> -<p>Zavartalan tekintete, nyugodt szavai hatottak a társaságra.</p> -<p>– Üljenek helyeikre kegyelmetek! inte Heister a főtiszt uraknak. -Ha Ocskay László tábornok úr azt mondja, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> ő a -hadifogoly megölése által nagy veszélyt hárított el, s egy gonosz -titkot némított el örökre, s ezt katonai parolájára erősíti, akkor -ezt minden tiszttársának el kell hinnie.</p> -<p>– Vagy megverekednie vele, ha el nem hiszi. Vágott közbe -Ritschán.</p> -<p>– Tábornok úr! horkantott rá Heister, tanulja meg, hogy mikor a -Feldmarschallja beszél, olyankor ne vágjon a szavába!</p> -<p>Mindenkit meglepett, de Ocskayt legjobban, ez a nem várt -pártulfogás a fővezér részéről. Heister külömben nem volt az az -ember, a ki a hadi törvényszék előtt a vádlottakat kisegítse a -hinárból; s Ocskaynak még eddig nagyon kevés érdeme volt arra, hogy -a magas úr rokonszenvét birhassa.</p> -<p>– Én ismerem Ocskay László tábornok urat jól; folytatá a -pártfogói védelmet a fővezér. Tudom, hogy az ő szava mind arany, a -mit kimond. A midőn hűséget esküdött a császárnak, azt meg is -tartja. A császár iránti hűségből lőtte agyon a fogoly kuruczot; -nemde így van, tábornok úr?</p> -<p>Ocskay ráhagyta, hogy úgy van.</p> -<p>– Nos, mit zúgnak fel erre kegyelmetek? mit csörömpöl a -kardjával, Ritschán tábornok úr? Ocskay László tábornok hűségéről -én felelek!</p> -<p>Ennél tovább nem lehetett menni.</p> -<p>– Igenis, Ritschán tábornok úr, igenis. Erősködik Heister. Én -bizonyos vagyok felőle, hogy Ocskay László tábornok úr, a ki mintha -csak hivásra jelent volna meg e perczben közöttünk, nem fog -visszariadni attól a nehéz feladattól, a mit kegyelmed egész -mereven visszautasított. Ő nem fog visszarettenni semmi embertől, -semmi ördögtől. Úgy-e bár, Ocskay László tábornok úr?</p> -<p>Ez annyi volt, mint a kevélység dæmonának feltenni a koronát a -fejére.</p> -<p>Ocskay elhagyta magát ragadtatni kevélységétől s kérkedő -<span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span> pathosszal esküdözék: «hitemre és -lovagi szavamra fogadom, hogy nincs az a veszély, a mitől -visszarettenjek!» Küldjenek a legelátkozottabb helyre, odamegyek. A -mit ember végrehajthat, én végrehajtom.</p> -<p>– Ocskay! Kiálta rá Ritschán s az emberi jószivűség -visszatarthatatlan ösztönével megragadta Ocskaynak azt a kezét, a -mit esküvésre akart felemelni, de Ocskay kirántotta a kezét s -magasra emelte azért is.</p> -<p>– Esküszöm rá!</p> -<p>– No, látják kegyelmetek! Mondá Heister diadalmas elégültséggel. -Ez az igazi katona! Nem kérdi elébb, mi a feladat, a mit rábiznak? -Azt mondja «végrehajtom! esküszöm rá.» Nem mondogatja azt: «hja ez -nekem nagyon meleg, ez nekem nagyon hideg!» hanem, ha tűzbe, ha -jégbe küldik, közé megy!</p> -<p>Ez mind Ritschánnak látszott szólni: Heister egyenesen ő rá -nézett e szavak alatt; ő volt az a válogatós katona, a kinek ez a -példálózás szólt. Le is nézte őt Ocskay, vitéz lelke egész -fensőbbségi tudatával; a míg Ritschán megfoghatatlan módon sem -szégyenkedést nem mutatott az arczán, sem irigykedést Ocskay ellen, -a ki az ő feladatát elvállalni kész, hanem a helyett valami mély -szánalommal és keserűséggel nézett a szeme közé.</p> -<p>– Pedig hát a feladat nem kivihetetlen, folytatá Heister. Nem -kellenek hozzá se táltosok, se tündérlovagok: csak ember kell -hozzá, a kinek nem olvadozik a szive. Üljön le kegyelmed, Ocskay -László tábornok úr, s vegyen részt a haditanácsban, épen az ordre -de bataillet állapítjuk meg.</p> -<p>Most aztán Ritschán maga igazítá oda Ocskay számára a -támlásszéket s jó nagy helyet adott neki, hogy szétvethesse a -lábait. Ő maga az arczát az öklére támasztva, úgy figyelte Ocskay -arczvonásait az alatt, a míg Heister beszélt.</p> -<p>– Az urak előtt már elmondtam, a most érkezett tábornok úr -kedvéért még egyszer elmondom a hadjárat ez idő <span class= -"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> -szerinti körülményeit. Rákóczy hadi operatiói jelenleg nagyobbrészt -a Dunántúlra szorítkoznak. Ebből az országrészből a császári -seregeket kiverni, s Érsekujvárt az ostrom alól felszabadítani: -erre irányul minden erőfeszítésük. Bercsényi, Eszterházy, Vak -Bottyán minden hadi erejüket ide vonták össze. Károlyi Sándor ez -operatióval egyetértésben, Erdélyt és az Alföldet szorongatja. Meg -kell vallanom, hogy a kuruczvezérek újabb hadviselési módja -fölöttébb sikeresnek bizonyult be. Ők nem ereszkednek velünk nyilt -csatába, hanem azt teszik, hogy a merre a mi seregünk előrehalad, -portyázó hadaikkal előtte, utána, körülötte minden várost, falut, -tanyát fölégetnek, úgy, hogy mi nem találunk mást, mint kormos -falakat, pernyébe omlott kazalokat, és behányt kutakat napi járó -földre.</p> -<p>Legközelebb én magam szereztem ilyen tapasztalatot a magam -kárával: egész Veszprémig hatoltam, a nélkül, hogy valaki ellenállt -volna s onnan gyors futásban kellett visszamenekülnöm Komáromig, a -nélkül, hogy valaki kergetett volna: a kuruczok nem hagytak -körülöttem sem egy harapás kenyeret, sem egy ép háztetőt. Most -aztán itt jön a tél. Nekünk mindenütt a Duna átjáratait kell -őriznünk, hogy ha a jég beáll, vagy Komáromot, vagy Esztergomot, -vagy Pozsonyt meg ne lephessék. Rákóczynak pedig az a szándéka, -hogy a míg a császári hadsereget a Dunántúl és Erdélyben -foglalkoztatja, az alatt szép csendességben egy új hadsereget gyűjt -össze a bányavárosokban és azoknak a környékén, s e végből szét -vannak küldözve a hadfogadó alvezérei, kinek-kinek utasításul -kiadva, hogy mely városban üsse fel a téli szállását, a honnan -aztán tavaszra mind valamennyien összeröffennek majd Egerbe, a hol -a fejedelem maga vár reájuk. Ennek a hadsereg-gyűjtésnek a -megakadályozása azon feladat, a melyről épen beszéltem, s a melyet -Ritschán tábornok úrnak scrupulusai vannak elvállalni.</p> -<p>Ocskay az asztalra ütött az öklével s valami nagy <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> szóra -nyitotta a száját. Azonban Heister intett neki, hogy csak -hallgasson: «Most én beszélek.»</p> -<p>– A hogy Ocskay László tábornok úr előre is paroláját adta, nem -kételkedem rajta, hogy ezt a feladatot, a mit most már ő rá fogok -ruházni, pontosan és erélyesen végre is hajtandja. E végből egy -egész combinált dandár fog rendelkezése alá bocsáttatni, a saját -ezredén kívül még az a dragonyos zászlóalj is, a melyet Bécsből -magával hozott, és a Tököli harámbasa vezérlette ráczcsapatok. -Azonkivül a kiket még a császár meghatalmazásából második ezredéhez -toborzani fog.</p> -<p>Ocskaynak még most is egyre büszkeségtől ragyogott az arcza. -Csak az ütötte meg a fülét, hogy ő most egyszerre dandár-vezető -tábornokká emelkedik fel! A mint körülhordozta a tekintetét a -mindenünnen feléje fordított arczokon, azt vélte látni, hogy csupa -merő irigység sandalog felé.</p> -<p>– Most tehát hallgassa meg kegyelmed a feladatát, folytatá a -fővezér. Ezzel a dandárral rögtön útnak indul kegyelmed a körülirt -vidék felé s mindazon városokat, a mik a kuruczok téli szállásaiul -vannak kiszemelve, porig leégeti kegyelmed. Egy kunyhót, egy -kastélyt épen nem hágy, a mi a kurucznak szállást adhasson télire; -elkezdi e munkát Léva városánál s aztán föl egész -Sáros-Patakig…</p> -<p>… Hajh! Hogy elenyészett egyszerre a dicsőségaranyozta mosolygás -erről az arczról! Hogy váltotta fel rajta a halálsápadás -Hyppocrates-lárvája a hiú kérkedést ennél a szónál. A halálitélet -nem hangzott volna ennél kegyetlenebben! Csak bámult maga elé -kőmerev szemekkel; az átellenben ülők arczai, mint az apocalypsis -csodái meredeztek feléje. A testét vesztett lélek, az új halott, -láthatja így maga előtt a túlvilági aræopagot, az előtte elhunytak -társaságát, a kik azt kérdik tőle: mért jöttél közénk?</p> -<p>Leégetni Lévát és vidékét s valamennyi magyar várost a környékén -tíz mértföldnyire! <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span></p> -<p>Ez volt az a feladat, a mit visszautasított Ritschán, a mire azt -mondá: «nem! én harczolok karddal, pisztolylyal, férfiak, vitézek -ellen; de nem üszökkel, csóvával, asszonyok, fegyvertelenek ellen! -Erre nem leszek jó!»</p> -<p>Ritschán mondhatta ezt; mert ő német, idegen! de te nem -mondhatod! Te! A Rákóczy villáma. Ha bérbe szegődtél, oda kell -leütnöd, a hová sújtanak, templomok tornyába, paraszt gunyhójába, -saját édes anyád ős lakóházába!</p> -<p>Most világosodott fel egyszerre előtte, mily rettenetes játékot -űzött vele Heister, mikor pártját fogta, szépen kimentette, hűségét -felmagasztalta, valamennyi hadvezető fölé emelte! Ez a küldetés -volt neki szánva!</p> -<p>Mit szóljon most? Odarohanjon-e Heisterhez? leboruljon előtte? -átkarolja a térdeit? megragadja a kezét és csókjaival elhalmozza, -és könyörögjön előtte, sirva, mint egy gyermek: «óh uram, ne küldj -engem oda! hisz ott engem minden ember szeret: úgy szeretnek, mint -apát, testvért, szabadítót. Ott van az anyám háza s benne lakik az -a jó teremtés, a ki nekem annyi bűnömet megbocsátotta. Küldj ádáz -csatába, emberirtó ágyútűzbe, rohantass meg velem bevehetlen -várakat, állíts a legfélelmesebb ellenséggel szembe, csak Léva -városát elpusztítani ne küldj engem!?» Vagy pedig letépje nyakából -a tábornoki szalagot és az arany lánczot, s odadobja kardjával -együtt az asztalra, s aztán odatartsa a két kezét, hogy verjék -békóba s tartsanak fölötte haditörvényszéket? Oh be nyomorult -volt!</p> -<p>Egy szónak, egy mozdulatnak nem volt ura, ezek a ránéző arczok -álomhalottá tették; oly tehetetlen volt, mint a kit egy rossz -álomlátás lidércze nyomott meg.</p> -<p>Heister gyönyörködött áldozata halálsápadt arczának galvanicus -vonaglásában.</p> -<p>– No lássák, kegyelmességtek, tábornok uraim. Ilyen az igazi -katona! A ki nem præmeditál, nem philosophál, <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> nem -philantropisál; hanem hallgat és cselekszik; engedelmeskedik és -végrehajtja, a mit rábíztak. Ilyen én előttem a mustrája az igazi -katonának.</p> -<p>Ocskay érezte, hogy most mindjárt kitör valami körülötte. Ha -csak egy felsóhajtása, ha egy szemében megjelenő könycsepp elárulja -azt a kínt, a mi szivét összefacsarja, az egész asztaltársaság -hahotája fog rá felhangzani s ez a hahota lesz halálitélete, ez -lesz a temetése! Felállt a székéről, s száraz, kemény hangon mondá -Heisternek:</p> -<p>– Végre fogom ezt hajtani!</p> -<p>Mind fölkeltek erre; bámulat, vagy elszörnyedés hangzott a -zűrzavaros mormogásban, csak Ritschán suttogó szavát értheté meg -Ocskay: «vas a szived.» Voltak, a kik gúnyosan üdvözölték.</p> -<p>Azután elhagyták a termet a tábornokok; Ocskayt visszatartá -Heister.</p> -<p>És azután egy teljes óráig közölte vele az utasításokat, hol -kezdje, hol végezze a rábizott munkát? rettenetes részleteket. S -mikor mindazzal készen volt, akkor megszorítá a kezét és elbocsátá -maga elől, ironicus tiszteletadással hajtogatva magát előtte.</p> -<p>Hogy talált haza a szállására Ocskay, azt maga sem tudja. Künn -tiszta idő volt, de a lelkében volt a köd.</p> -<p>Gépileg végezte a teendőit. Menni kell nagy hadjáratra. Ahogy -szokta. Vezetni egy egész dandárt, ellenség földére; rontani, -pusztítani, égetni. Régi mestersége. Csakhogy ebből most nem -Morvában, nem Ausztriában kell letenni a remeket; hanem itthon -Magyarországon, ez a kis külömbség!</p> -<p>Azért csak ugyanegy munka ez.</p> -<p>Jó katona az ilyen munka előtt mindig maga szokta megtölteni a -pisztolyait, a karabélyát, azt nem bízza más kezére. Az egyik -pisztolya ki volt lőve; azt újra kellett tölteni; ez volt az a -végzetes cső, mely a hű cseléd életét kioltá. Hogy -visszafecskendett rá a vére! A lelkéig égette <span class= -"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> magát. -Mikor annak a haláladó csőnek a sötét üregébe benézett, az a -gondolat szállta meg, hogy most csak egy kicsiny kis nyomás kellene -annak a ravaszára s mindjárt meg volna oldva az élet minden -talánya; mindjárt le volna fizetve minden adóssága, összetörve -minden láncza!</p> -<p>Sokáig beszélgetett azzal a vasszájú jó baráttal. Belefújt, s az -süvöltő hangot adott vissza. Milyen furcsa hangszer!</p> -<p>Ejh! Nincs visszatérés! Előre kell menni.</p> -<p>Leereszté a pisztoly sárkányát s visszatette azt a -nyeregkápájába.</p> -<p>– Küldtek. Jöttem. Hívnak. Megyek.</p> -<h2>AZ ANYAI HÁZ.</h2> -<p>– Csigavér! Mondá magában Ocskay, mikor hideg észszel -végiggondolt a rábizott feladaton. Ugyan nagy dolog. Egy csoport -szalmás viskót fölégetni. Majd fölépülnek megint. Nincsenek -porczellánból. Jobb, ha én hajtom végre ezt a hadi tényt, mint ha -Tököli uramra bizták volna; mert én legalább nem engedem a -lakosságot lemészároltatni. A kuruczvezérek is épen ezt követik. Ők -adják a példát, hogyan kell az ellenfél elől felperzselni a -városokat, a mikben az meg akar pihenni. Vas helyett tűz végzi a -csatát. Jobb, ha romok maradnak utána, mint tetemhalmok. Hadviselés -ez! Egynehány város tető nélkül marad a télire. Addig van!</p> -<p>De hát az anyai ház? Tiszáné nagyasszony kastélya!</p> -<p>Az iránt is könnyen megnyugtathatja a lelkét, a ki felül tudott -emelkedni a gyermekes érzékenykedésen s hadvezéri magas -álláspontról tudja áttekinteni a ködös világot. Biz annak a -kastélynak is áldozatul kell esni. Szép is volna, ha azt mondanák -Ocskay László felől: mindenki <span class="pagenum"><a name= -"Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> iránt kellő szigort -alkalmazott, hanem az anyósának a házát megkimélte!</p> -<p>Okos észszel el lehet ezt intézni.</p> -<p>Levelet fog irni Tiszáné nagyasszonynak, a miben előre tudatja -vele az elháríthatlan veszedelmet, a levél vételétől még egy egész -heti ideje marad a nagyasszonynak szekérre rakatni minden házi -szereit, butorait, s lábas jószágaival együtt átköltözni a -Nyirségre, a hol szép birtoka s ősi lakóháza is van. A mi kára -aztán az épületben fog esni, azt mind megtéríti neki bőségesen -Ocskay László! Állja a császár pénztára!</p> -<p>Ezt mind megmagyarázta Ocskay a napához irt epistolájában.</p> -<p>Mikor készen volt a levele, még csak az a nehéz kérdés állt -előtte, hogy mi módon küldje azt el Lévára? Mert levelet az ország -egyik részéből a másikba küldözgetni nagyon koczkáztatott kisérlet -volt. A mellett még nem csak attól lehetett tartani a -levélküldőnek, hogy a futárját a kuruczok fogják el, hanem attól -is, hogy a császáriak motozzák meg, s ha megértik Ocskaynak a -leveléből, hogy ő Heisternek a haditervét előre megjelenti Lévára a -napának, a ki a kuruczokkal jó barátságban van, ez neki legmagasabb -fokú árulásul fog beszámíttatni. Tehát erre a czélra nagyon -megbizható embert kellett kiszemelni. Akadt olyan. Volt a ráczoknál -egy macedó eredetű görög, a ki, ha akarta, rácz volt, ha akarta -magyar volt. Ezt használták izenethordásra. A görög annyival -örömestebb vállalkozott Lévára Tiszáné nagyasszonyomnak levelet -vinni Ocskaytól, mert már egy másik levél is volt a tarsolyában -ugyanoda czímezve.</p> -<p>Az a lövés, a mivel Ocskay a palóczot másvilágra küldé, -mindenképen végzetes volt ő reá nézve. Mikor a ráczok a holt -kuruczot eltemették, a ruhái közt találtak egy bepecsételt levelet, -a mire kivülről ez volt irva: «A ki ezen levelemet nemzetes Tisza -Istvánné nagyasszonyomnak általadja, ötven tallér üti érte a -markát.» A görög <span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span> kezébe került a levél, az eldugta azt a -csizma-szárába s nagyon viszketett a tenyere azok után az ötven -tallérok után. És így egészen kedvére való megbizatásnak vette azt, -hogy Ocskaytól is levelet vigyen a lévai kastélyba. El is vitte -mind a kettőt, szerencsésen át is adta a leveleket Tiszáné -nagyasszonyomnak, meg is kapta értük, nem az ötven tallért, hanem -az ötven botot. A nagyasszony tudniillik deresre huzatta a jámbort -az udvar közepén s jó sort veretett rá.</p> -<p>– Mert hallott-e már ilyen istentelenséget ember valaha? Nézze -csak kegyelmed Tormássy László urambátyám! Valami gonosz akaróm -ilyen két levelet külde hozzám! Az egyiket a vőm, a másikat a -szolgám nevében praktikálták. Bolond az első is; de hát még a -másik. A mit a Marczi nevében irtak, azt mondja, hogy szegény -lelkem fiamnak, Gábornak, Ocskay László volt a megölő gyilkosa! -Már, hogy tudott ilyen istentelenséget kigondolni valami rossz -szivű szószátyár?</p> -<p>Ezen aztán elévelődött a két öreg. Nem volt már a nagyasszonynak -más pártfogója a háznál, mint az öreg nagybátyja, a ki a lábába -furódott golyó miatt nem mehetett többé a háboruba.</p> -<p>A nagyasszony nem mozdult meg a házából; nem hitte el, a mi -abban a két levélben volt irva. Azt már tudta, hogy Ocskay -labanczczá lett; de azt is tudta, hogy sok méltatlanság történt -vele a fejedelmi udvarnál, utoljára is, a leányának a férjét -tekintette benne, fájt a szive miatta; de megtanulta őt mentegetni -maga előtt. Hajh, az asszony szivbe nem lehet annyi özön -keserüséget önteni, hogy a mi egyszer édes volt, keresztül ne -érezzék rajta.</p> -<p>Ocskay pedig közeledett nagy csendesen Léva felé: lassú -haladással, hogy a nagyasszonynak elég időt engedjen a -tovaköltözködésre.</p> -<p>Olybá vette, mint bizonyost, hogy már csak a köztük támadt harag -miatt is, de meg a labanczczá létel gyülöletéből, <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> Tiszáné -úgy elmegy onnan, a hová Ocskay közeledik, hogy soha egymást meg -nem látják többet.</p> -<p>Képzelte, hogy szidja, átkozza most! De hát azt ő mind nem -hallja. Olyan közel ők nem jutnak egymáshoz ez életben többet, hogy -szavaikkal egymás lelkén sebeket verjenek.</p> -<p>Útközben már kezdte azt észrevenni Ocskay, hogy milyen -elátkozott provinciát kapott a fővezértől. Eleinte diadalnak -látszott előtte, hogy a rácz vezért az ő parancsnoksága alá -rendelik. Az nagy garral futott Ocskayt bevádolni a hadi tanácsnál -s azt nyerte vele, hogy annak a parancsolatjára adták. Ocskay nem -is állhatta meg, hogy az első szembetalálkozásnál azzal a szóval ne -boszantsa Tököly uramat, hogy «no hát: kaptál piros csizmát?» Hanem -aztán nagy hamar észrevette, hogy Danausok ajándéka neki az a rácz -harámbasa. Ez egyébért sincs itt a gallérjához varrva, mint hogy ő -utána kémkedjék, s minden intézkedését rovásra szedje és gyanuval -kisérje. Ez az ő felügyelője, hogyha netalán gyöngén akarná -végrehajtani azt, a mit Heister rábizott, a mint hogy az is volt a -szándéka Ocskaynak. És a mellett folyvást gúnyolódott Ocskayval. -Minden embert minden apróságért Ocskayhoz küldött. «Ott a -gyenyerális! Ő parancsol minden embernek. Én nem parancsolok. Én -csak harámbasa vagyok. Én nem tudok semmit, a gyenyerális úr tud -mindent. Az az okos ember, az a hatalmas ember, a gyenyerális!»</p> -<p>Mikor Léva alá megérkezett Ocskay a dandárával, beizent a -városbiróhoz, hogy doboltassa ki a lakosságot a városból, -hurczolkodjanak el az ingó holmijokkal, mert ő a várost a fővezér -parancsából fel fogja gyújtatni. Ellenállásra ne gondoljanak; mert -a várőrség kapitányostól meg van már véve, a vár kapitulált, -haszontalan vérontás lenne minden fegyverhez kapkodás.</p> -<p>Tormássy László megtudva ezt a vészhirt, rögtön vágtatott ki -Tiszáné nagyasszony kastélyába. <span class="pagenum"><a name= -"Page_168" id="Page_168">-168-</a></span></p> -<p>– Vége a világnak, édes hugomasszony. Itt van Ocskay László, az -átkozott! Beizent Léva városába, hogy takarodjék ki minden népség, -mert a várost leégeti. Magam szemeivel láttam, olvastam a levelet. -Nincs itt segedelem. Fussunk, a merre szabad az út.</p> -<p>– Nem lehet! Nem hiszem! Szólt az erős lelkű asszony. Ha mind a -négy evangelista állítja is, még sem hiszem el! Hogy Ocskay László, -az én fiam, ide jöhessen, felgyújthassa az én városomat, az én ősi -kastélyomat, labanczvezér parancsolatjára! Álom ez! nem -valóság.</p> -<p>– Nem álom biz ez, édes asszonyhugom. Nézzen ki csak az ablakán. -Ott láthatja a vártornyon lebegni a császári zászlót. Megvette -Ocskay a várőrséget pénzen, a várost is tőbül kiforgatja. Ott -jönnek már az országúton a portyázói.</p> -<p>– No hát jöjjenek! De én előlük el nem futok. Jöjjön maga is -Ocskay László. Hadd nézzek a szemébe, hadd halljam, mit beszél? -Gyujtsa rám a házat, nem futok el belőle, megvárom, míg rám szakad -a tető. Ha kiszabta Isten életem végét, minek nyujtogatnám, minek -toldogatnám? Bevárom halálom. Elég volt az élet.</p> -<p>S nem mozdult a házból Tiszáné nagyasszony, akárhogy jöttek nagy -zsivajgással ráczok és labanczok a kastélya felé. Ő maga kiállt a -tornáczajtóba.</p> -<p>Ocskay László bizton hitte, hogy üresen fogja már találni a -Tisza-kastélyt, a többi úri házakból is elfutott már mindenki. Ő -maga akart oda telepedni a városon kivül, míg a munka bevégződik, s -utoljára hagyni a kastélyt.</p> -<p>Hogy megdöbbent aztán, mikor a tornáczban ott találta maga előtt -Tiszáné nagyasszonyt, belső cselédjeivel és Tormássy Lászlóval, -fogadására készen.</p> -<p>Nehéz volt ráismerni Ocskay arczára. A külső elváltozás is sokat -tett, még többet a lélek belső tükre.</p> -<p>Nem ilyennek szokta őt látni Tiszáné nagyasszony.</p> -<p>A jóság, a szelidség mosolygó tekintete párosulva jár a -<span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span> hősi bátorsággal, a kegyetlen vad -indulatokkal társul a félelem kapkodó tekingetése.</p> -<p>– Nem vette kegyelmed a levelemet, a melyet előre küldtem? kérdé -Tiszánétól. (Még ő volt a neheztelő fél!)</p> -<p>– De igen is kaptam egy levelet, egy csalótól, a ki a te -nevedben, édes fiam, azt a bolondságot irta, hogy menjek innen -futvást, mert te idejösz s felgyújtogatod az én házamat, meg az -egész várost! A levélhozót megcsapattam, a levelet összetéptem. Nem -te irtad azt, én tudom. Hozott az Isten! Szállj nálam!</p> -<p>Ocskay sápadt és fázott. Megfogadta, hogy keményszivű lesz.</p> -<p>– Azt a levelet én irtam; mondá kemény, érzelemtagadó -hangon.</p> -<p>– Te irtad? Kiálta fel Tiszáné nagyasszony. Te! Ocskay László? -Az én vőm? A magyar nép bálványa? S te megtudod azt tenni, a mit -abban irtál? Hogy saját hazádat végigpusztítod? Hogy leégeted a -fejünk fölül a városokat? Földönfutóvá teszed saját honfitársaidat? -S te megtudod ezt tenni? Igaz ez?</p> -<p>– Meg fogom ezt tenni. Igaz.</p> -<p>Tiszáné nagyasszonynak tűzlángban égett az arcza; kinyújtá a -kezét Ocskay felé, úgy, hogy a mutató újja hegyével csaknem a -homlokát érte, mintha valamit irna fel arra, s halkan suttogá:</p> -<p>– Akkor hát az is igaz, hogy te voltál az, a ki a Gábor fiamat -megölted, átkozott!</p> -<p>Ocskay László megrettenve tántorgott hátra! Hát nem temette el -még elég jól ezt a titkot?</p> -<p>Az anya két keze lassú reszketéssel emelkedett fel a magasba, -mintha fel akarná ébreszteni a mélyen alvó sorsot, hogy hallja meg, -a mit mondani fog, s akkor fájdalomtól felmagasztalt arczát az -égnek emelve, könyező szemeivel Istent keresve, suttogá (nem -kiáltott) ezt a szive mély keserűségében fogamzott sóhajtást: -<span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span></p> -<p>– Oh te mindenható Isten! ne engedd, hogy ennek az embernek a -fiai férfikort érjenek!</p> -<p>– Hah! ordítá fel Ocskay, kezeit a fejéhez kapva, hogy ne hallja -ezt a szót, s aztán, mint a halálra sebzett vad, rohant ki a -tornáczból, összecsikorgatott fogai közé fojtva el zokogását.</p> -<p>Miért átkozta meg ez az asszony a gyermekeit? A nagyanya az -unokáit! Hogy ne érjék meg a férfikort! Tetőtől-talpig érczbe volt -öltözve teste-lelke, ez az egy sebhető része volt: és ezt találták -el!</p> -<p>Rohant, mint az őrült, a paripájához, a nyeregbe vetette magát s -úgy elrohant, hogy vissza se nézett.</p> -<p>– Mit is látott volna? Egy összeroskadó nőt, a ki érzi, hogy a -szive most mindjárt meg fogja ölni. Oh az a sziv olyan hatalmas -ellenség, hogy a legnagyobb hőst is meg tudja ölni. Ez ellen -nincsen harcz.</p> -<p>Cselédjei felfogták az összeroskadót.</p> -<p>– Ne ágyba: koporsóba tegyetek engem. Itt van a halálom. – -Érzem. – «Elvégeztetett.»</p> -<p>Tormássy László biztatni akarta. Hajszolta a cselédeket, -hidegért, melegért, eczetért, kámforért.</p> -<p>– Semmi se kell nekem. Túl vagyok mindenen. Én érzem, hogy -meghalok. Nem is teheti Isten azt a kegyetlenséget velem, hogy -tovább éltessen. Hiszen csak a Krisztusnak a vállára engedett -sulyosabb keresztet tenni, mint a milyent elbirt. Hagyjatok -meghalnom. Sietnem kell vele. Sietnem kell a szemeimet lehunyni -örökre, hogy meg ne lássák azt, a mi a pokolnál rettenetesebb. – Ki -féljen még a pokoltól, mikor itt van ezen a világon Ocskay László! -Ne lamentáljatok. – Szegezzétek össze hevenyén a koporsómat, -gyalulatlan deszkából; – varrjátok össze a halotti köntösömet, -durva vászonból, hogy ki ne rabolják siromat miatta Ocskay -martalóczai. Csak azt a megtépett mellényt, az én szerette jó fiam -Gáborom köntösét, azt tegyétek oda a szivemre, széthasogassátok, -úgy tegyétek oda. Oh édes jó fiam! Hol van az a te erős -<span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span> kezed? A kit kinyujtasz még a sirodból -is, s lesújtod vele azt, a ki a tieiddel kegyetlenül bánik! Alszol, -kedves fiam! Mindjárt jön az anyád és fölébreszt!</p> -<p>Oda kellett hordani eléje a deszkákat és ott ácsolni össze a -szeme láttára a durva koporsót. A szürke vásznat is ott szabatta -fel maga előtt halotti köntösnek.</p> -<p>– Aztán ne tegyetek engem a kriptába. Azt fel fogják dúlni a -rablók. Ássatok gödröt a számomra a kertben, oda temessetek. -Semmiféle fejfát a siromhoz. Minek mondaná az: itt nyugszik az -Urban! Nem nyugszom. Hazajárok – kisértő léleknek.</p> -<p>Majd meg elhallgatott: az arcza mutatta, mily kinokkal vivódik, -de nem nyögött, nem jajgatott; száját összefogta.</p> -<p>Tormássy László kinyitotta az ablakot, hogy friss levegőt -ereszszen be. Azon az ablakon át épen ráláthatott a haldokló -fekhelyéről Léva városára.</p> -<p>Egyszer aztán a csendes háztömeg közepéből egy gomolyó -füstoszlop tolakodott föl az égre, azt megkapta a forgószél, s -körülcsavargatva, beszórta égő tűzcsillagokkal a várost.</p> -<p>Erre a látványra nagyot sikoltott a haldokló nő, végső erejével -fölvetve magát fektéből, mind a két kezével a szivéhez kapott s -aztán visszaesett, arczát lefelé fordítva. Ez a rémlátás megölte. -Megszakadt a szive.</p> -<p>Ocskay László pedig ott állt főtiszteivel együtt azon a dombon, -a melyről hajdanában vezényelte Lévavár első ostromát – Ilonka -szeme láttára. Hogy imádkozott akkor két szerető szív érette oly -buzgón!</p> -<p>Onnan nézte végig, hogyan teljesítik parancsait egész -pontossággal. A nap lement már, de az ég világolt, boltozata egy -égő város lángját verte vissza.</p> -<p>Jöttek hozzá könyörgő küldöttségek a városból. Előkelők, papok; -maga elé sem bocsátá őket. Menjenek, a merre látnak: nem segíthet -rajtuk. Nyughatatlan szívét, mint az üldöző farkast, úgy kapatta -háta mögé eldobált konczokkal: «engem is bántottak, életemre -törtek, meg <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span> akartak gyalázni, ők tettek azzá, a mi -vagyok. – Sirjanak miatta».</p> -<p>A város közepéből fel-felgomolygott egy ujabb tűzittas -füstoszlop. – Most a Csáky-palota ég! Most a Szentiványi kastély -gyuladt ki! – Az ott a gymnásium lángja! – Most a katholikus -templom lobog fel! – Olyan az égő tornya, mint egy égre tartott -fáklya! – Most a református templomba kap a tűz!… Aztán recsegve -tör ki a láng a vár minden ormán, s egymásba vegyül a közepén. A -szőlőhegyeken minden kolna, minden mulatólak lángol -szerteszéjjel.</p> -<p>– No ez a munka derekasan lett bevégezve! Hallja Ocskay dörmögni -a háta mögött a harámbasát. Minden ház fel van perzselve az utolsó -egyig.</p> -<p>Ocskay László csak erre a suttogó szóra tekinte a háta mögé. Ott -állt a Tisza-kastély. Ő háttal volt fordulva felé.</p> -<p>Most oda tekinte.</p> -<p>– Az utolsó egy! Ez volt az. Még épen állt.</p> -<p>Megértette a gúnyt.</p> -<p>Hirtelen haraggal fordult oda a harámbasához.</p> -<p>– Hát az a ház mért nem ég ott?</p> -<p>– Mert nincs meggyújtva.</p> -<p>– Én megparancsoltam kegyelmednek, hogy gyújtassa fel a -ráczaival.</p> -<p>– Én is megparancsoltam a ráczaimnak, de a ráczaim nem akarják -felgyújtani.</p> -<p>– Miért nem?</p> -<p>– Mert bolondok. A tornáczban egy halott fekszik kiterítve, úgy -hiszem, a ház asszonya; – s az én ráczaim babonások: nincs az a -kincs a világon, a miért egy házat felgyújtsanak, a melyikben -halott fekszik. Azt hiszik, hogy abból prikulics lesz, csuma lesz, -s az hozza rájuk a pestist. – Talán a kegyelmed magyar vitézei -felvilágosodottabbak? Azok megtehetik. – Parancsolja meg nekik -kegyelmed. Hiszen kegyelmed a gyenyerális. <span class= -"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span></p> -<p>Ocskay nem szólt többet a harámbasához, hanem odalovagolt a háta -mögött fölállított huszárszakaszhoz.</p> -<p>– Kókány Laczi! mondá a szélső káplárnak. Végy magadhoz három -rótát. Czafoljatok ahhoz a kastélyhoz ott és gyujtsátok fel.</p> -<p>Kókány Laczi az az ember volt, a ki sok ilyen parancsot hajtott -már végre – Morvában, Ausztriában.</p> -<p>Ocskay aztán ismét visszalovagolt a dombra, s nézte hátat -fordítva a kastélynak, hogy milyen szépen ég a vár.</p> -<p>Jó idő vártatva megint hallja a csufondáros suttogást a háta -mögött.</p> -<p>– Kókány Laczi bizonyosan nem találja a tűzszerszámát.</p> -<p>Visszatekint. A Tisza-kastély, körül bevilágítva az égés fénye -által, még mindig áll. Ellenben a kiküldött huszárok szétszórt -csoportban száguldanak viszafelé: legelől Kókány Laczi.</p> -<p>Ocskay eléjük nyargalt.</p> -<p>– Hát titeket mi lelt? Ti is megijedtetek?</p> -<p>– Nagyon. Rebegé a káplár, s még az álla is reszketett -rémületében.</p> -<p>– Mitől?</p> -<p>– Kisértet van ott.</p> -<p>– Egy halott?</p> -<p>– Nem! Egy élő!</p> -<p>– Miféle kisértet?</p> -<p>– Azt én meg nem mondom, ha kettőbe vágnak is.</p> -<p>– Gyáva kákompillik! Jöjjetek utánam! Majd én szemébe nézek -annak a mumusnak!</p> -<p>– Jó lesz; generális uram.</p> -<p>Ocskay László maga vezette vissza a mordályégetőket a -Tisza-kastélyhoz. Az udvarba érve, leugrott lováról, kirántotta -kardját s maga csörtetett fel elől a lépcsőkön.</p> -<p>A tornáczban ott volt a koporsóba fektetve a megholt anya, -mellette Tormássy László, s a kálvinista pap. Végezték <span class= -"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> a -búcsúztatót épen. Rá sem néztek a mellettük elrobogó alakra.</p> -<p>Futva ment át a tornáczon Ocskay László; de az az egy futó -pillantás is örökre lelkébe égette azt a képet: a hogy egy dicsőült -arczú halott ott fekszik egy durva deszka koporsóban, két keze -összetéve keblén, s azok alatt egy himzett bársony-mellény.</p> -<p>Rohant onnan. Be a belsőszobába.</p> -<p>Ott látták a huszárok a czimerteremben a kisértetet, a kinek a -nevét nem akarja senki megvallani.</p> -<p>Ocskay betaszítá maga előtt az ajtót, s betoppant a terembe, -öklébe szorítva kivont kardját.</p> -<p>Rémülten torpant vissza. Térdei megrogytak alatta.</p> -<p>Ki az ott? Az a kisértet! A ki előtte áll!</p> -<p>Pokol ördöge iszonytatóbb rémalakot nem ölthet magára, hogy őt -megrettentse, mint ez a tünemény ott!</p> -<p>Ez ő saját maga! Ocskay László, a régi, a hajdani! A diadalmas -hős! A nemzet bálványa! A haza oszlopa! A hír kegyencze! Ez a -ragyogó arcz; e dalia-termet, egyik kezében a kivont kard, a -másikban a «libertas» zászló: ez jön most ellene. Ocskay László, a -hős, jön megütközni Ocskay Lászlóval, a pribékkel!</p> -<p>… Csak egy festett kép az: egy vászonra kent alak. Maga Ocskay -készíttette azt egyszer olasz művész által anyósa számára, de ez a -festett rém, ez élettelen kisértet mégis megverte az elevent. S az -ő szellemkardja kiüté ennek a kezéből az igazi vasat.</p> -<p>Reszketett, rázkódott minden ize, tagja. Önmagára ismert; -önmagától megrettent, elbódult.</p> -<p>– Ki vagy te? Mit akarsz? Ne közelgj! Ne nézz rám! Minden -halottja a fekete földnek, a kit kezem megölt, jöjjön elém, csak te -ne támadj fel! Jöjjenek halotti lepedőikben, csontváz koponyákkal, -üres szemodukkal reám vigyorogva, csak te ne jöjj elém! – Mind -valamennyivel megverekszem ujra! meztelen oda állok fegyvereik elé; -csak te ne támadj rám! Távozz! távozz! távozz! <span class= -"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p> -<p>Az ablakon át belobogó tűzfény úgy lebegteté a rémalakot, mintha -mozogna, előre jönne, orczái haragra gyuladva égnének, szemei -szikráznának, mintha megszólalna, kezét kinyujtaná, kardjával -sújtana.</p> -<p>Egyszerre új fényözön támadt. Léva fellegvára légberepült, a -lőporos-torony magasra lövelő lángoszlopai vakító fénynyel áraszták -el az éjszakát. S e fénykitörésnél úgy tetszett, mintha az a rémkép -egészen közelbe rohanna az élő képmáshoz, arczot arczhoz tüzve, -mellet mellnek vetve.</p> -<p>– Ördög és pokol, ordítá Ocskay, kárhozatos dühvel, s felkapva -földre ejtett kardját, mint a kit a rémület megőrjített, az -ijedtség veszett haragjával rohant a szembeálló rémnek, s kardjával -összevissza kaszabolta – azt a festett képet: – egy rongyot nem -hagyott meg belőle a rámában.</p> -<p>A halálos veriték csorgott végig egész testén e szörnyű torna -után. Egy élő párharcza saját rémképével.</p> -<p>– Jöhettek! hörgé rekedten a kívül maradt katonáknak. Nincs már -kisértet a házban. Végezzétek a többit.</p> -<p>Azzal rohanni akart kifelé a házból.</p> -<p>De türtőztetnie kellett sietését, mert épen akkor vitték ki az -ajtón, le a tornáczlépcsőkön azt a gyalulatlan deszkakoporsót, a -minek még szemfedője sem volt: azt be kellett várni. Halottvivő -cselédek, a lelkész, meg Tormássy László énekelték a halottkisérő -zsolozsmát:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Menj el a nyugalom Csendes -éjjelébe!<br /></span> <span class="i0">A gyászos sirhalom Megnyilt -kebelébe:<br /></span> <span class="i16">Köz anyánk -ölébe».<br /></span></div> -</div> -<p>Végig kellett várni, míg a gyászmenet elvonul.</p> -<p>És még azután is ott kellett neki állni azon a tornáczon, a hol -egykor a topolyfa veszszőt (a kegyelem fáját) Ilonkának adta, és -kellett neki hallgatni, hogy dübörög a hant a koporsón, a mit ott a -házi kertben elsirolnak.</p> -<p>És még aztán is ott kellett neki állni és hallgatni, a hogy a -lelkész elzokogja a végszavakat: «Isten adjon neki <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> örök -nyugodalmat». Utána akarta rebegni, hogy «ámen» s nem jött ki az -ajkán.</p> -<p>És még azután is ott kellett neki állni, mikor már senki sem -volt körülötte és látni egyedül magára, maradva, egy egész -felgyújtott világot, s hallgatni a távolból felmorajló zugását -ezernyi ezer kétségbeesett szónak: «verje meg az Isten, a ki ezt -tehette»!</p> -<h2>KÉT KINCS KÖZÜL AZ EGYIKET!</h2> -<p>Ez a kisértetes jelenet a Tisza-kastélyban természetesen nem -maradt titokban; Kókány meg a többi huszárok tanui voltak annak, -hisz első sorban őket rémíté agyon az élethű arczképe Ocskay -Lászlónak, ők hitték azt, hogy valami rémkép, a ki szembe jő rájuk, -számot kérni a fertelmes árulásért; s aztán visszatérett -elhistórizálták a pajtásoknak, milyen kegyetlenül elbánt a -generális azzal az ijesztő csodával! – Ebből aztán nagy tréfa lett -a tiszt urak között. – Mert hiszen nem veszik ám az ilyen kis -executiót olyan tragikusan, mint a hogy le van irva. Egy leégett -város nem a világ! Csak éjjel borzasztó az, mikor a lángja -vereslik, reggel már csak a füstje látszik. Aztán egy csepp vér sem -folyt el; a lakosság elmenekülhetett, s magával vihette, a mi a -szekerére és hátára fért. A Tisza-kastélyból is elébb kihordtak a -labanczok minden butort, retyemutyát: nem törtek össze semmit, el -sem suvasztottak, a derék becsületes emberek, csak aztán gyújtották -fel a tetőt. – Ocskay László a rábizott feladatot a milyen -lelkiismeretes szigorral, épen olyan humanus kimélettel hajtotta -végre. Ezt meg kellett neki adni.</p> -<p>– No, hanem azt szerettem volna látni, mikor a saját portréddal -megduelláltál! évődék Ocskayval Tökölyi uram, mikor, végzett munka -után, ott az erdősátorban «fecerunt magnum áldomás». – Nagyokat -vágtál rá? Keresztben, <span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span> hosszában? Az nagyon derék lehetett. -Ennek híre lesz az országban, hogy Ocskay László maga-magát is kész -levágni, ha utját állja.</p> -<p>Ocskay türte a tréfát s se nem haragudott érte, se bele nem -vegyült a mulatság tréfás zajába. – Tiszttársai ezt csendes -lelkifurdalásul magyarázták s Tökölyi uram most már úgy beszélt -hozzá, mint a ki megszomorodott szivű czimboráját jóakarólag -vigasztalgatja.</p> -<p>– Fel se vedd ezt az egész dolgot, édes gyenerálisom. Láttál te -már ilyen fájerverket többször is. Piszliczárság az egész! Kérdezd -meg csak a Léva vári kapitányt, micsoda parancsolatja volt neki -Bercsényitől? Előadja. Egy hét óta a zsebében volt már a rendelet a -kurucz táborból, hogyha a császári sereg közelít Lévához, ő gyújtsa -fel a várost. Te csak megelőzted benne a kuruczokat. – Azoknál is -az a hadi praktika, hogy minden várost felpörköljenek, a hova a -császáriak le akarnak telepedni. Ott van Korpona: ők maguk -gyújtották fel. Ott van Zólyom; Andrássy tábornok az első gyanus -csapat közeledésére felgyújtotta, leégette a várat, a várost; pedig -nem is császári lovasok voltak, hanem kuruczok, a kiket jönni -látott. Ők is csak azt teszik, a mit mi teszünk. S nem fáj érte a -szivük. Te se légy olyan érzékeny. Nádaltasd meg a szivedet a -kovácsnál, ha még lágy; lásd, az enyém milyen kemény. Megállj, még -majd vért is kell ontanod, magyar vért. De hát attól se hökölj meg. -Hát a kuruczok nem ontották a te magyarjaid vérét? Mikor Vajda -Bandi megrohanta Unyimnál a te Blaskovichodat, bekergette a faluba, -a te szegény huszárjaid bújtak volna szalmába, szénába, házhiúba, -de a tótság oda hurczolta őket Vajda elé s azt kiabálta: «zabi -panye! zabi! précsoszom zosztál!»<a name="FNanchor_1" id= -"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> s -Vajda levágatta őket sorba. A szegény Vas Andris hadnagyodat, a -Benger Boldizsár zászlótartódat, a Krupics Jancsi -strázsamesteredet. Te se sajnáld őket! Az a szép, mikor a magyar -vágja <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span> a magyart. Majd nő helyébe más. «Terem -az ember, mint a subagallér!» Legyen olyan kemény szived, mint -nekem.</p> -<p>(«Megállj csak, mondogatá magában Ocskay, míg arczáról -leovashatlan volt, a mit most gondol. Majd megválik nem sokára, -hogy melyikünknek a szive keményebb?»)</p> -<p>Mikor Heister Pozsonyból utnak ereszté Ocskayt, akkor élőszóval -azt a hadjárati tervet adta neki utasításba, hogy a bars- és -nógrádmegyei városokat égesse fel. Ez azonban csak próba volt -Ocskay «új hűségére» nézve. Még azon az éjszakán, a melyen e próba -első feladatát olyan fényesen bevégezte, átadott neki a dragonyosok -őrnagya Ebermont egy zárt levelet a fővezértől, a mit eddig a -tarsolyában tartogatott. Így szokták a tengernagyokat is zárt -utasításokkal ellátni, a miket csak a magas tengeren szabad -felbontaniok.</p> -<p>Ebből a lepecsételt utasításból aztán megértette Ocskay, hogy -egészen más feladat vár reá, mint a mit szóval elmondtak -előtte.</p> -<p>Heister Pálffy bánnak Árvavár elfoglalását parancsolta meg. Azt -a vidéket Czelder Orbán, kurucz vezér tartotta megszállva, maga is -leghivebb német vezére Rákóczynak, a csapatjai is a legderekabb -német és tót gyalogok. Ez ellen küldte Heister Pálffy bánt, Ocskay -Lászlót és Ebergényit. El kellett dőlni, hogy melyik harczol -vitézebbül: a császár magyarjai, vagy a Rákóczy fejedelem -németjei?</p> -<p>Már ezt a küldetést gyönyörüség volt elfogadni Ocskay -Lászlónak.</p> -<p>Az egész haditerv, a mit Heister és a táborkar bölcsei nagy -tudományosan kifundáltak otthon a szobában a földabroszon, határos -volt a lehetetlenséggel, azok előtt, a kik azt a vidéket ismerik. -Könnyű ám Heister uramnak az ujja hegyével a mappán alá s -felsétálni, de a ki valaha a Kis-Fátra meg a Nagy-Fátra hegyeit -beutazta, az tudni fogja, hogy az ilyen séta kemény télben nem -embernek való.</p> -<p>Épen azért szerette azt meg Ocskay László. Azért <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> mondta -magában, hogy majd megválik, melyikünknek a szive szorult rá, hogy -a kovácshoz vigyék megnádaltatásra?</p> -<p>Déltájon egy erős zápor, fellegszakadással kezdődő, egyszerre -eloltá az égő város tüzét; délután a zápor hóesésbe ment át s -estére fehér volt a tájék, a kormos falak, a leégett tetők be -voltak takarva szépen, csak a csonka tornyok mutatták, hogy egy -leégett város áll ott a távolban.</p> -<p>Innen tovább kellett menni: sárban, hóban.</p> -<p>Ettől a naptól kezdve aztán hetekig havazott, soha egy nap meg -nem szünt a hóesés. Krónika nem emlékezik ily kegyetlen télre, mint -ez az utolsó tele volt a Rákóczy-hadjáratnak. A magyar hadvezérek -tétlenül, mozdulatlanul kényszerültek a Duna két partján -vesztegelni hadseregeikkel; azt hitték, hogy a csikorgó hideg, a -házmagas hófuvatok a császári seregeket is gátolják a -hadviselésben.</p> -<p>A három magyar császári generális pedig ebben a rémületes -harczban, «mintha zsinórra vették volna»<a name="FNanchor_2" id= -"FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a>, oly -pontosan hajtotta végre a hadműveletet. Ez az emberek harcza volt -az istenek ellen, a hó, a jég, a szél istenségei ellen: – harcz, -lövöldözés, kardcsattogás nélkül, s mégis több halottat, sebesültet -hátrahagyó a leggyilkolóbb ütközetnél.</p> -<p>Ocskay Lászlónak jutott a feladat Turócz vármegyén keresztül a -hátába kerülni Czelder Orbánnak, ki a párniczai kurucz sánczot -védelmezte Pálffy János ellen. Franczia védmű volt az, faltörő -ágyúkkal is megostromolhatlan.</p> -<p>Ocskay nem válogatott az útban. A merre egyenes! Nem kellett -hidnak kerülnie, minden folyam be volt fagyva; s szekeret, ágyut -nem hordott magával a dandárja. Ha találtak valamit enni, jó volt; -ha nem, koplaltak. Egy napot nem engedett a pihenésre: sietős volt -az út. Ő maga a huszárezredével képezte az előhadat, középen jött -Tökölyi <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span> uram rácz gyalogsága; a hátvéd volt a -dragonyos lovasság.</p> -<p>Eleget szabódott most már Tökölyi uram Ocskaynak, hogy ne fogja -a dolgot olyan keményen, mind kidől a ráczság, azok nincsenek -szokva ilyen irgalmatlan télhez. Otthon soha sincs tél; mind -odafagy a vitéznép.</p> -<p>– Fel se vedd az egész dolgot. Mondá neki Ocskay. Holnap még -hidegebb lesz, még nagyobb hónak megyünk neki. Közeledik -Muszkaország. Szokjuk meg a klimáját, ha olyan nagyon -szeretjük.</p> -<p>– Nem birom elhallgatni a bajtársaim jajgatását!</p> -<p>– Nádaltasd meg a szivedet a kovácsnál, ha olyan lágy. Ha én nem -fáztam meg a lévai nagy tűztől, te ne izzadj meg a túróczi nagy -hótól.</p> -<p>Ott kezdődött még csak az igazi! Mikor a Nagy-Fátra gombási -szorosán át kellett törtetni. Ocskay László ezerével hajtotta maga -előtt a tótságot a mély hegy-vágásokban havat lapátolni, ember -fölötti munkával vágatva utat csapatjai számára; a hol lehetetlen -volt a völgyben előrehatolni, az erdőkön keresztül új utczát -töretett favágóival; mégis előre haladt; éjt, napot egygyé tett, -pihenőt nem adott; mégis ott volt napjára a végponton, a hová a -fővezér elküldte.</p> -<p>Ott állt Czelder Orbán háta mögött.</p> -<p>S erre, a mint Ocskay őrtüzei kigyuladtak a Fátra tetején, a -kurucz vezérnek sietve kellett odahagyni a megostromolhatatlannak -hirdetett párniczai sánczot s futvást menekülni Rózsahegyre s onnan -Liptó-Szent-Miklósra; veszendőbe hagyni Árva várát.</p> -<p>Ocskay Lászlóé volt az oroszlánrész ebben a diadalban.</p> -<p>De micsoda áron?</p> -<p>A mit rábízott a fővezér, azt ugyan keresztül is vitte, de az -egész dandárából nem maradt meg több embere háromszáz hajdani -kurucz huszárjánál. Ezek kiállották maguk is, lovuk is ezt a -gyilkos járatot; hanem a sok szép, istállóhoz szokott -dragonyos-paripa mind ott maradt <span class="pagenum"><a name= -"Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> az útfélen, s a vitéz -ráczságból csak Tökölyi uram került meg tizenkét lovas -szerezsánjával; a többit betakarta a hó.</p> -<p>Mikor Kralovánnál összejött a három dandár: Pálffy, Ocskay, -Ebergényi zászlói alatt, a három alig tett egyet. A többi -megfagyott. Hanem a győzelem tökéletes volt.</p> -<p>Itt került még egyszer össze Tökölyi uram Ocskayval: hat hét óta -először fűtött szobában, poharazó asztal mellett. A diadal -áldomását itták. Vegyítve volt az édes bor közé a nagy ormótlan -veszteségek fölötti keserűség ürömcseppje. Tökölyi uramnak a könyei -hullottak a poharába. Mind odalett a sok szép vitéze!</p> -<p>– Soh se sirdogálj te rajtuk. Vigasztalá őt Ocskay. Keményítsd -meg a szívedet. «Terem az ember, mint a subagallér!»</p> -<p>– De átkozom én azt az órát, a melyen veled egy úton -elindultam!</p> -<hr class="tb" /> -<p>A lietavai várat is körülzárolta a kegyetlen erős tél. A mély -utakat úgy betemette a hó, hogy minden szomszédba járás megszünt. A -falukon a házereszéig ért a hó, s a lakosok folyosókat vágtak -benne, hogy egyik házból a másikba járhassanak. Medve, farkas úgy -elszaporodott, hogy fényes nappal betörtek az aklokba, onnan -ragadozták ki a házi állatokat, éjjelenként olyan üvöltést míveltek -a vár körül, hogy alig tudott tőlük aludni az ember.</p> -<p>Azért hát nem is tudtak itten semmit mindarról, a mi odakünn a -világban történik: hírmondó sem jött sehonnan a várba.</p> -<p>A borongós rövid napokat, a hosszú estéket mind a kandalló -mellett töltötték, s a két asszony csak úgy a képzelete után -mesézett egymásnak, hol jár most Ocskay László? Mindent kitaláltak -róla, a mi csak lehetséges volt; csak azt nem, a mi valóság.</p> -<p>A mint megint a télutó beköszönt, egyszerre ismét olyan meleg -napok jöttek, hogy minden hó olvadásnak <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> indult. -Ekkor meg aztán épen vége volt minden közlekedésnek az egész -országban. Minden folyam kiáradt, tengerré lett; árvíz öntötte ki -még a hegyek lakóit is; a hidakat elhordta a jégzajlás, a Vág vize -itt-amott új medret ásott magának s oda rakta a partot, a hová -senki se kivánta. Februárban mennydörgéssel járó zivatarok voltak, -s az erdőkben megszólalt a kakuk: a miből mindenki nagy csodák -bekövetkezését jósolta.</p> -<p>A nagy árvíznek az az egy haszna volt, hogy azon a kis lietavai -patakon most tutajjal lehetett járni, s így eshetett meg, hogy -mikor a feneketlen utak miatt csak ökrös szekérrel lehetett járni, -Lengyelné nagyasszonynak a liptói kasznárja a tutajos tótok által -egy egész táska levelet küldhetett, a mi a nagy hó miatt ott rekedt -nála. Lengyel Magdolna maga szokta mindig elolvasni a leveleit; azt -nem bízta az iródeákra.</p> -<p>A mint Ilonkának tudtára esett, hogy levelei érkeztek a házi -asszonynak, mindjárt odasietett hozzá, azt remélve, hogy talán az ő -számára is lesz azok között valami levél a kedves urától.</p> -<p>Nagyon különös munkában találta Magdolna asszonyt. Arról a sokat -megénekelt arczképről tépte le a koszorúkat. A mit a kezével el nem -ért, azt a parázskaparó vassal szakgatta le.</p> -<p>– Gyere csak! kiálta a bámultában elzsibbadt belépőnek. Segíts -te is benne!</p> -<p>Ilonka gyors észszel kitalálta, hogy mi történt. Ez volt az ő -rettegéseinek állandó kútfeje: ettől a gondolattól volt ő régóta -beteg, Ocskay bizonyosan áttért a császáriakhoz.</p> -<p>– Pribék lett! Hazaáruló lett! lihegé dühtől fulladozva Magdolna -asszony. Olvasd ezt a levelet. Csajághy Márton irja. Átlopta az -ezredét a labanczokhoz, maga fölment Bécsbe; hűséget esküdött; -megtagadta a nemzetét.</p> -<p>Ilonka a veszedelemérzet tudnivágyával olvasta végig azokat a -rettentő sorokat, a mik férje árulását bizonyíták. <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span></p> -<p>Ez alatt Magdolna asszony egyenkint hajigálá a koszorúkat a -kandallóba, hozzákiáltva a szalagra hímzett neveket: «Nesze -tiszabecsi diadal! – Te is korponai győzelem! – Utána zólyomi -hőstett! – Égj velük bécsi fölverés! – Hát te szomolyáni dicsőség? -– Hamuba vele! – No vsetinvári csodatett! Te voltál a legutolsó; te -menj legfölül».</p> -<p>Mikor aztán, mint a máglya égett mind, beledugta a tűz közé azt -a kétágú vasvillát, a mivel a targalyat szokás a tűzre rakni, míg -izzóvá lett.</p> -<p>– Ez az ember tudott bennünket megcsalni! rikácsolá az öreg -asszony, csontos öklével fenyegetve az arczképet. A kit úgy imádott -az egész nemzet, úgy szeretett minden magyar, bálványunknak -tartottunk mind. Eldobta a dicső nevet: választotta a gyalázatost, -szégyent, kuhit hozott a nemzetségére. Téged gyalázott meg -legjobban, meg a te gyermekeidet.</p> -<p>Nesze, szúrd ezt a szívén keresztül.</p> -<p>Azzal odanyujtá Ilonkának azt a kétágú vasvillát, a minek a -hegye izzó veres volt már.</p> -<p>Ilonka hátrakapta a kezeit s mélyen elpirulva mondá:</p> -<p>– Ő énnékem mégis hites uram! Ha siralmas sorsot választott, -megsiratom; ha szégyent vallott, pironkodom érte; de osztozom -benne.</p> -<p>– Hát még nem szúrod ezt a tüzes vasat a szivébe? No jól van, -hát olvasd akkor ezt a másik levelet. Ezt Tormássy László uram -írja. Elpusztította Léva városát Ocskay László! Még a -Tisza-kastélyt is felgyujtotta. Édes anyád szíve megszakadt -szégyenében, bánatában. A lángok közül vitték ki a koporsóját! -Ocskay László ott volt és maga osztotta a parancsokat.</p> -<p>Erre a rémhírre csak összeroskadt a szegény asszony, arczczal a -földre borulva s kezeit feje fölé kulcsolva, elkezdett zokogni -keservesen: «Oh anyám! Édes jó anyám!»</p> -<p>– Ne anyázz mostan! Hanem fogd ezt a vasat és szurkáld -<span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span> a szívén keresztül; hadd égesse! a hogy -ő el tudta égetni a saját anyja házát.</p> -<p>De Ilonka csak nem akart fölkelni a földről. Csak azt zokogta: -«szeretnék meghalni!»</p> -<p>– Érdemes is volna meghalni egy ilyen emberért! De megölni! De -tízszeres halállal kivégezni! A hazaárulót, az anyagyilkost, a -mordályégetőt!</p> -<p>E sértő szavakra hirtelen térdre emelkedék fektéből a feleség s -még nedves volt az arcza könyeitől, de a hűség szilárdsága -keményíté meg vonásait.</p> -<p>– Asszonyom! lihegé. Ő énnekem azért mégis uram! Előttem ne -gyalázd.</p> -<p>– Előtted ne gyalázzam? Mert ő neked urad? Térdepelsz előtte, -mikor a szivedre gázol? No hát tudd meg, hogy micsoda urad ő te -neked? Itt van, olvasd el a Jávorka levelét, a ki mindenütt a -nyomában járt, minden tettét tudja. Nem tégedet szeret, hanem azt a -budetini varázslónőt, a kiről megmondtam előre, hogy hozzá ne -ereszd, mert kárhozatra viszi. Ő csábította el, a grófné, az -apácza, a czigány leány! Elébb te tőled, azután a hazájától. Ő -vitte el Bécsbe, ott is egy kvártélyon voltak. Most is ott van nála -Budetinban, ott piheni ki a fáradalmait, a mikkel elhódította -tőlünk Liptót, Árvát, ott a tündérasszony karjai között. Le veled -immortella koszorú!</p> -<p>S azzal megkapva két kézzel azt az egész rámán átfont koszorút, -letépte azt onnan s utána hajítá a többinek.</p> -<p>Ilonka kezében reszketett a levél, mit végig olvasott. Semmi -kétsége sem lehetett. Elhallgatott, arcza elfehérült és mozdulatlan -lett. Ezen fájdalom számára nincs köny, nincs szó, nincs -arczkifejezés. Vádterhes szemekkel tekinte fel az arczképre, kezeit -ölébe csüggesztve alá.</p> -<p>– No most csak keresztülrontasz hát a szivén ezzel a -tüzesvassal! kiálta Magdolna asszony, kirántva a parázs közül a -kétágú fegyvert, a minek a szarvai fehérizzók voltak.</p> -<p>A hitves méltóságteljesen emelkedék föl görnyedtéből, s fejét -alázatosan meghajtva, mondá: <span class="pagenum"><a name= -"Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p> -<p>– Ő mégis atyja gyermekeimnek – és én mégis szeretem őt.</p> -<p>S ezt az utolsó szót aztán minden arczvonásainak fájdalomtól -felmagasztalt tündöklése bizonyítá.</p> -<p>– No, ha te nem, hát majd én megteszem! Hörgé az öreg asszony s -neki rohant a saját keze festette arczképnek, a bálványnak s az -izzó vasvilla hegyeit oda furta a szivébe, az arczába, a hányat -szúrt bele, annyi szitkot kiálta rá: «nesze a tapolcsányi -árulásért! nesze a bécsi esküvésért! nesze a lévai gyujtogatásért! -Ezt a megölt napadasszonyodért vedd! Ezt a kurucz sánczért! Ezt a -budetini hitszegésért!»</p> -<p>Minden döfésére a tüzes vasnak izzó füstöt vetett a kép. Talán -egészen össze is tépte azt a furiává lett öreg asszony, mikor -magára maradt. Mert Ilonka iszonyodva futott el onnan.</p> -<p>Rohant le a lépcsőkön, mint a kit űznek; futott az -istállókba.</p> -<p>– Fogjatok be rögtön! Megyünk ebből a házból!</p> -<p>Az Ocskay által Lietavába rendelt fegyveres csapat vezére, -Pestvármegyey, eléje szaladt megrémülten a rendeleteket osztó úri -asszonynak.</p> -<p>– Mit csinál kegyelmed, nagyságos asszonyom? Mi baj van? Mi -történt?</p> -<p>– Semmi baj! Nincs semmi! De ennél a háznál nem maradok tovább. -Menni akarok innen. Még ma! Ebben a nyomban.</p> -<p>– Hová?</p> -<p>– Talán Budetinba. Magam sem tudom azt. A hol az uramat -megtalálom.</p> -<p>– Ebben a rettenetes útban!</p> -<p>– Nincs rám nézve rettenetes hely, csak a lietavai vár! -Farkas-ordító erdőkben, jégzajos folyók közepett nem halljátok egy -kiáltásomat, de ha itt maradok, megőrülök! meg kell -bolondulnom.</p> -<p>– Oh nagyságos asszonyom! Milyen nehéz dolgot kiván <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> -kegyelmed! Nekem a tábornok megparancsolta, hogy a fegyveres -csapatommal Lietava várát semmi szin alatt el ne hagyjam: innen az -ő parancsa nélkül ki ne vonuljak.</p> -<p>– No hát ti maradjatok itten. Elmegyek én magam a -fehér-cselédjeimmel. Két kis fiamat viszem csak el, a többi férfi -itt marad.</p> -<p>– Arra megint erős parancsom van, hogy kegyelmedet sehol el ne -hagyjam; valamennyi fegyveresemmel mindig mellette legyek.</p> -<p>– Alkudj ki a parancsaiddal, a hogy tudsz. Jösz, vagy maradsz. -Én a két gyermekemmel megyek innen. Ha nem kisértek, megyek -egyedül; ha nincs szekér-járás, megyek gyalog; ha nagy a viz, -megyek mezítláb, de elmegyek innen.</p> -<p>– Oh legalább csak addig várna kegyelmed, míg izenetet küldenék -a tábornok uramnak Budetinba.</p> -<p>– Tehát te is tudod, hogy ott van? Nem várhatok rá. Én több -éjszakát e födél alatt el nem töltök; falat kenyér, ital viz nem -éri a számat, a mit itten adnak.</p> -<p>– Hát az a tömérdek kincs, ezüst, a mit idehoztunk?</p> -<p>– Hadd vesszen a szerdék; úgy is lett gyűjtve!</p> -<p>Pestvármegyey látta, hogy itt nem használ semmi ellenvetés, az -asszonyakarat előtt meg kell hajolni, arra kérte csak még -Ocskaynét, hogy málháztassa hát össze szokott rend szerint a -bőröndjeit; majd ő maga helyt áll a társzekerek felpakolásánál, ha -ma megindulnak, még tán elvergődnek Hradnáig, ott a kastélyban -éjszakára megtelepednek, másnap aztán el lehet érni -Besztercze-Podhrágyot, s intézkedni, hogy harmadnap átkelhessenek a -kiáradt Vág révén, s onnan aztán fel Budetinnak. Ez bizony -háromnapi expeditió lesz a mostani utak mellett; mert a kincseket -csak ökörszekerekkel lehet szállítani. Azalatt azonban lehetne -értesíteni Ocskay Lászlót, hogy az asszonya megindult a keresésére, -nehogy odább menjen, sőt inkább készüljön az elfogadására. -<span class="pagenum"><a name="Page_187" id= -"Page_187">-187-</a></span></p> -<p>– Jó lesz, mondá Ocskayné. Ne lepjük meg őket.</p> -<p>S aztán levelet irt az urához: nagyon rövid volt az.</p> -<p>«Kedves uram. Én Lietava várában tovább nem maradok; ha az egész -világot nekem adják is. Még ma kimegyek innen. Oda megyek, a hol te -vagy, fiaimmal együtt, s veled akarok maradni mindig.»</p> -<p>Csupa határozott szavak; semmi «engedelmet kérek;» «ha nincs -ellenedre?» «Én akarok!» Ezt irta neki.</p> -<p>Azt a levelet aztán rábízták egy vadászlegényre, a ki ismerte az -erdők gyalogösvényeit Lietavától Zsolnáig. Innen egyenes irányban -fél nap alatt lemehet Zsolnáig, (ha útközben meg nem eszik a -farkasok) s ha jó szerencséje lesz, hogy kap az innenső parton -valami ladikot, a mi az árvizen átvigye, hát legalább egy nappal -hamarább megérkezhetik a budetini várba, mint Ocskayné a -kiséretével.</p> -<p>Pestvármegyey azután a maga részéről is küldött élőszóbeli -izenetet Ocskayhoz; tudatva vele, hogy a családját és a kincseit -kiséri ugyan ötven jó lovassal, de azért jó lenne, ha maga Ocskay -eléje jönne egy erős csapattal; mert a kurucz portyázók mindenfelé -száguldoznak mostanság. Könnyen beléjük bukkanhat az ember, mikor -épen nem keresné őket.</p> -<p>Ilonka bizonynyal elhagyta még az nap Lietava várát. Arczczal se -fordul felé vissza többet!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Úgy volt biz az. Egészen igaza volt annak a levélnek, a melyik -azt mondta, hogy Ocskay László ott mulat Budetinban; talán hosszabb -idő óta is már.</p> -<p>Ha vádolni találná valaki, hogy ime milyen közel van a -feleségéhez, s még sem igyekezik vele találkozni; hogy ime a -szemével láthatja mindennap Lietava várát, azzal a korona alakú -nagy kupolájával, még sem siet oda; talán tudná is magát -védelmezni, a járhatatlan utak, hadvezéri nehéz kötelesség, és a -többi: de a «kis biró» a saját lelke <span class="pagenum"><a name= -"Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> aligha mentené föl. -Ozmonda szép szemei tartották őt fogva Budetin várában. Az az -ürügy, hogy e helyütt a liptói, trencséni nemességet gyűjtögeti a -császári zászlók alá, ez sem volt egyéb, mint «titulus -bibendi.»</p> -<p>Aztán, hogy is mehetne ő Lietava várába eldicsekedni a viselt -dolgaival, a miket azóta végzett, a mióta utolszor látták egymást!? -Nem támad már Ocskay hőstetteinek hallatára más nő arczon -mosolygás, csak a budetini szép asszonyén! Ide kell neki jönni -mindig, ha kiakarja pihenni fáradalmait.</p> -<p>E sybarita-élet közepett érkezék meg Budetinba a lietavai -küldöncz Ilonka rövid levelével. Csakugyan volt szerencséje, hogy -nem ették meg útközben a farkasok; hanem a vizáradás miatt -meglehetősen elkésett; úgy, hogy ő is csak harmadnapra került -Budetinba.</p> -<p>Ocskay boszus lett a levél olvastára; de még inkább arra a -szóbeli izenetre a hadnagyától. Minek volt azoknak most Lietavát -odahagyni? Mennyivel nehezebb lesz majd «extra dominium» pörölni a -szép uradalomért, ha a «donatio» egyszer meglesz, mint a míg benn -volt a várban a saját őrsége! Aztán meg a kincses társzekerekkel -alá- s felkószálni a hegyek között; mikor az egész tájék tele van -kóborló kurucz-csapatokkal; (a «nyebojcsikok» sem jobbak!) És a mi -legfőbb, ilyen télviz idején szerencséltetni magát, a két gyönge -gyermekével együtt! Ez rossz gondolat volt!) Aztán meg -félbeszakítani ezt az idylli életet itt Budetinban, ugy-e? (Azt -egyébiránt kitalálhatta az éles eszével, hogy mi oka volt Ilonkának -ily hevenyében fölkerekedni s otthagyni Lengyel Magdolna hajlékát? -Akár csak maga előtt látta volna, hogy a kurucz lelkületű -asszonyság épen úgy bánik el az ő megkoszoruzott arczképével ott -fenn, a mint megtudja a megfordulását, mint a hogy ő maga elbánt a -másikkal a Tisza-kastélyban, s Ilonka azontúl ott nem marad a -házánál.</p> -<p>Asztalnál ültek, mikor a levelet kapta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span></p> -<p>Csak annyit dörmögött maga elé, hogy «a feleségem ma -megérkezik.»</p> -<p>– Úgy? mondá rá Szunyoghy grófné. Mintha nem törődnék vele.</p> -<p>De Gáspár úr többet is akart megtudni.</p> -<p>– Elhozza magával az ezüst-marháidat is?</p> -<p>– Azokat is hozza.</p> -<p>– Akkor tisztelem az eszét.</p> -<p>Ocskay László rögtön fölkelt az asztaltól s rendeleteket osztott -a hadnagyainak, hogy a szerteszét elszállásolt huszárjaiból -kétszázat tartsanak útra készen, hogy az első trombitaszóra -megindúlhassanak. Eleibe szándékozott menni Ilonkáéknak.</p> -<p>– De nagy készület kell hozzá! csettegett Ozmonda csipősen.</p> -<p>– Bolond! Hat társzekér ezüst nem a Csákyék szalmája! igazítá -rendre Gáspár úr a menyét.</p> -<p>Ő maga, a házi gazda látszott az érkező vendégek elfogadásában -legserényebbnek, új szobákat rendeztetett, kályhákat fűttetett, -ágyakat szellőztetett. Meg kell becsülni az olyan látogatót, a ki -hat társzekér ezüstöt hoz magával, s aztán itt is marad, nem a -vendég, hanem az ezüst.</p> -<p>Ozmonda pedig azon imádkozott magában, hogy bárcsak rajtuk -ütnének a kuruczok s elragadnák mind a kettőt.</p> -<p>Ha kivánta, meg is történt.</p> -<p>Alig trombitáltak nyergelőre a huszároknak, a midőn vágtatva -érkezik be a várudvarra egy lovas, lóhalálában.</p> -<p>De nem lehetett annak a ruháján felismerni, hogy miféle -regementből való, úgy összefecskendette a sár; az ábrázatjából is -csak a két szeme látszott ki. Azonban már messziről kiabált: – -Ocskay! Ocskay! Hol van Ocskay László?</p> -<p>Ocskay kijött a kiabálásra a tornácz elé s nagy mérgesen rivallt -a lovasra: <span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span></p> -<p>– Ki vagy? Mi vagy? Nem tudod a czímemet? Mit kiáltozod a -nevemet?</p> -<p>– Eh! Most nincs ideje a titulálgatásnak, lihegé rekedten a -lovas. Nem kell nekem a generális, hanem az Ocskay László. Én -vagyok Pestvármegyey!</p> -<p>– Pestvármegyey? Hördült fel Ocskay. Mi történt a -feleségemmel?</p> -<p>– Az történt, hogy a bittsei várnál rajtunk ütöttek a -kuruczok.</p> -<p>– Elfogták a feleségemet?</p> -<p>– El! A kincses társzekereket is.</p> -<p>– Gyermekeim! Nem védtétek őket, nyomorultak?</p> -<p>– Azok kétszázan voltak, mi csak ötvenen. Az én embereim nagyobb -része leugrált a lováról s futott a sűrű erdőnek: magam -elvágtattam, hogy neked hírt adjak.</p> -<p>– Mennybéli Isten! – – Nem! Nem! Nem imádkozunk most. Fúvassatok -riadót! Hozzátok a lovamat! Válts paripát, hadnagy! Be kell őket -érnünk, ha ördögökkel vannak is! Nem ismertél a vezérükre?</p> -<p>– De igen. Beleznay János volt.</p> -<p>– Hadnagyom volt. Egyik a szökevényekből. Kétszer kegyelmeztem -meg neki, mikor főbe kellett volna lövetnem. Harmadszor nem lesz -neki irgalom! Fújjátok, fújjátok a trombitát! A hányan itt vagytok, -jöjjetek velem, a többi utolérhet. Két kicsiny porontyom! Megállj -kurucz, ezt megkeserülöd!</p> -<p>Nagy volt a grófi családnál is a rémület. Ozmonda maga segíté -fel Ocskay Lászlóra a pánczélingét, s ő kapcsolta fel a fejére a -sisakját. Gáspár úr is ott sürgött-forgott körülötte.</p> -<p>– Jaj csak az ezüstödet a kezük között ne hagyd! Az átkozott -rablók!</p> -<p>Alig gyült még össze ötven lovas, Ocskaynak nem volt türelme -várni; nyeregbe veté magát. «Utánam!» Előre vágtatott a -csapattal.</p> -<p>A többiek, rótánkint szállingózva, rugtattak utána; úgy, hogy -semmi rend nem volt a rohanásban. <span class="pagenum"><a name= -"Page_191" id="Page_191">-191-</a></span></p> -<p>Valahol a bittsei kaptatónál aztán összeverődött az egész -csapat; akkor sem lehetett nagyobb egy svadronynál. De ezek mind hű -czimborák voltak, a kik el nem hagyták volna Ocskayt, ha az egeket -vívni vezette volna is őket.</p> -<p>A mint a bittsei malomzúgóhoz értek, nehányan a Pestvármegyey -csapatjából, a kik elbújtak a hidlás alá, előkeczmelegtek Ocskay -láttára, s azoktól megérté Ocskay, a mi a hadnagy eltávozása után -történt.</p> -<p>A kuruczok, a mint Ocskayné kisérő csapatját szétriasztották, -megfordították a szekereket; s azután kétfelé válva, a kisebb -csapat, mintegy ötven ember, Áporkay zászlótartó vezetése alatt, a -kincses társzekerekkel visszafelé vette az útját a podhrágyi rév -felé, a nagyobbik csapat, valami kétszáz lovas pedig a hintóval, a -miben Ocskayné és a gyermekek ültek, megindult Sturecz felé. Itt -maga Beleznay volt a vezér.</p> -<p>Világos a veszedelem! Ha Áporkayékat ott nem szoríthatják -Ocskayék az innenső parton, hanem időt hagynak nekik, hogy a réven -átkeljenek, akkor aztán nem beszélnek velük többet, mert azok a -hidast odaát tartják, s a jeges árvizen lóval nem lehet keresztül -úsztatni. Ha pedig ezek után veti magát Ocskay, az alatt a kuruczok -a hegyek között úgy elviszik a feleségét, hogy nyomába sem -akad.</p> -<p>Egy pillanatig sem tétovázott.</p> -<p>– Utánam mind! Hajtsunk Beleznayékra!</p> -<p>S azzal letérve az országútról, neki vágott a hegyi útnak, a hol -más kocsikerék vágánya nem is volt látható, mint azé a hintóé, a -miben a feleségét vitték.</p> -<p>A stureczi mély völgyben érte utól Beleznayékat.</p> -<p>Beleznay jól tudta azt, hogy Ocskay maga a felesége -kiszabadítására fog rohanni, azért is hozta magával a csapatja -nagyobb részét. Hanem abban rosszúl számított, hogy Ocskay kétfelé -fogja osztani a csapatját, s egy részét a kincsei visszafoglalására -rendeli, maga csak félerővel jön az ő üldözésére. Így reméllette -magát Ocskayt is elfoghatni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_192" id="Page_192">-192-</a></span></p> -<p>Ez nem úgy történt. Ocskay hagyta veszendőbe menni valamennyi -kincsét, s egész erejével Beleznay ellen fordult.</p> -<p>Aztán meg még eddig senki sem látta Ocskayt igazán harczolni. -Neki a viadal csak játék volt mindig: nevetve szokott belemenni, -kaczagva osztotta a csapásokat s vigyázott magára. Most mutatta -meg, hogy mi lakik benne. Hajh, ha ellenség ellen, ha nem saját -honfiai ellen viaskodott volna így, lantosnak kellene járni a -nyomában, hogy minden tusáját megénekelje. Nem is úgy, mint egy -hős, de mint egy félisten harczolt maga egész csapatok ellen; a -dulakodás közt ordított emberfölötti dühében, s arcza kikelt -alakjából, ellenséges lovast, lovával együtt legázolta maga alá s -egyik ellenfelét a másikra dobta, végre felugratott a patak hidjára -s útját állta az egész kurucz-csapatnak; ember és ló bukfenczezett -körülötte bele a sömlyékbe. Az ő kardcsapása kihangzott az egész -csatazajból, s azt halálordítás kisérte.</p> -<p>Ilonkának reszketett a szive, a mint két gyermekét keblére -szorítva, hintajából nézte ezt a fölséges látványt. A férjet, a ki -feleségeért harczol, kegyetlen őrjöngő haraggal; szikrázik az aczél -a kezében, a düh a szemében; halálhír minden csapása; pokolra -átkozás minden kiáltása. S ő maga oly sérthetetlen: kard, dárda nem -járja, fokos meg nem sérti, pisztoly, mordály hiába prüszköli -feléje a tüzét; hiába ágaskodik felé a csatamén: bűvkör van körüle, -aczélvárban lakik, s az egész aczélvár egy kardnak az éle; végre az -egész kuruczhad rémült riadással szalad meg szerte az erdőnek s -futtában is jajgat a sajgó sebektől, miket Ocskay kardjától -emlékezetbe kapott; hírt mondhat felőle: így jár, a ki Ocskay -feleségét bántja!</p> -<p>Ilonka úgy bámulta ezt, mint egy álomlátást.</p> -<p>Hát ilyen Ocskaynál a hitvesi szeretet?</p> -<p>Mindent elfelejtett ebben a pillanatban, a mi szivének fájt.</p> -<p>Ocskay huszárjai a hegytetőig üldözték a kuruczokat.</p> -<p>A férj odajött nejéhez, fiaihoz s behajolva hozzájuk a -<span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span> hintóba, csendes mormogással, minő a -fiait meglelt oroszláné, kérdezé:</p> -<p>– Nem történt bajotok?</p> -<p>– Semmi! Semmi bajunk sincsen! sietett Ilonka felelni, felderülő -tekintettel.</p> -<p>Szegény asszony! E pillanatban elfeledé lelke minden -keserüségét, s nem jutott eszébe, hogy eltaszítsa magától a csókoló -ajkát.</p> -<p>– Hát ti kicsikéim nem rémültetek meg?</p> -<p>A nagyobbiknak a szemei oly szilajul forogtak.</p> -<p>– Úgy-e anyám, ha én férfi leszek, én is így fogok harczolni, -mint az apám!</p> -<p>Ocskay magához szorítá a gyermeket, a ki úgy szól, mint egy -férfi. Ő meg úgy sírt, mint egy gyermek. A nagyanya átka jutott -eszébe: «ne érjenek ők férfikort!»</p> -<h2>ÉLETRE-HALÁLRA.</h2> -<p>Mire Ocskay a felesége hintaját kisérve, visszaczafolhatott -Bittsére, már akkor hírűl hozták neki a szállingózó emberei, hogy -Áporkayék átkeltek a Vágon: ezeknek az üldözése lehetetlen. Az -egész kincshalmaz elveszett: arra már keresztet lehet vetni.</p> -<p>– Csakhogy ti megvagytok! Dörmögé Ocskay s aztán parancsot -adott, hogy forduljon minden ember vissza Budetinnak.</p> -<p>«Budetinnak!»</p> -<p>Csak a mikor ezt a szót meghallá, tért vissza Ilonkának a -nyugtalan szivdobogása. Tehát most megtudja, hogy mi lakik -Budetinban? Vajjon igaz-e, a mit az a kegyetlen vénasszony mondott, -hogy ott van az a varázslónő, a ki az ő férje szivét úgy el tudta -változtatni, hogy az igaz istenek helyébe csupa bálványokat -fogadott be? Igaz-e az, hogy itt van az a nő, a kiről ő azt hitte -mindig, hogy neki kebelbarátnéja, Rákóczynénak hű társa a -számkivetésben, <span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span> s régóta apácza-fátyollal zárta el -magát a világtól, holott Lengyel Magdolnakint, kém volt a -fejedelemnőnél, Ocskaynak édes mérge, a feleségének pedig megölő -mérge. Vajjon itt találja-e?</p> -<p>Ocskayt magát is elővette az aggódás, a míg az alkony ködében -végighaladtak a sáros úton; a hintón leeresztve a bőrfüggönyök, -hogy senki sem látszott ki belőle. Elképzelé, hogy nem számíthat -valami szíves fogadtatásra Budetin várában, a hol a kincseit várják -s ő azok helyett a feleségét hozza oda nekik. Pedig oda kell neki -őt vinni, máshová nem viheti. Ő neki magának menni kell, a mint az -út engedi, le a Csallóközbe, Heisterhez; már nála a parancs. -Holnap, holnapután indulni kell. Ilonkát és a két gyermeket pedig -nem hordhatja magával. Ilonkát és Ozmondát hogy hagyja egy -házban?</p> -<p>Nem gondolta meg, hogy az asszonyok között is lehet harcz -életre-halálra.</p> -<p>Aztán az öreg ember! A ki kincseket várt, s kenyérpusztítókat -kap helyettük.</p> -<p>Ennek a számára lehet kigondolni valami mesét.</p> -<p>De miféle mesével ámítsa el a két asszonyt, hogy mind a kettő el -legyen áltatva vele? Hogy megtudjanak maradni egy födél alatt, a -míg ő távol jár.</p> -<p>Ez nagyobb homlokizzadásba került ám, mint egy csataterv!</p> -<p>A fegyveres kiséret eleje már elérte Budetint. A várkapuban kinn -állt maga Gáspár úr, lámpással a kezében, s az előre vágtató -huszárokat már messziről megszólongatá: – «no, megkaptátok a -kuruczot?»</p> -<p>– Megkapta a kurucz a magáét! felelt vissza az előhad -vezetője.</p> -<p>– Megvertétek-e?</p> -<p>– Mint a kinnjáró kutyát!</p> -<p>Ebből Gáspár úr semmivel sem következtetett kevesebbet, mint -hogy természetesen mindent visszafoglaltak a kuruczoktól, a mit -csak azok elvettek. <span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span></p> -<p>Megerősíté ebben a hitében az utcza végén feldöczögő hintó, a -mit Ocskay kisért, oldalvást léptetve; ebben van a felesége.</p> -<p>Oh, hogy szaladt a ház ura maga a hintó elé! milyen sietséggel -iparkodott kibontogatni a csattos szijakat, a mikkel a redőnybőr le -volt kötözve, hogy nyújtotta maga a kezét a kedves vendégnek, s -lesegítve azt a hintógrádicson, még a kicsinyeket is leszedegette -gyügyögtetve.</p> -<p>A kisebbik aludt már, azt az anyjának az ölébe kellett venni, a -nagyobbik a kezébe fogózott.</p> -<p>– Hozta Isten! hozta Isten, kedves hugomasszony! Csak tessék -felsétálni. Majd a cseléd megmutatja, merre vannak a szobák? Jó -lesz lefektetni a kicsikét, ha álmos. Maga is pihenje ki magát, -édes hugomasszony! Tudom, hogy el van törődve. Megijedt bizonyosan. -Oh azok az átkozott kuruczok! Csak tessék. Jó melegek a szobák. Dél -óta fűttetjük. A párnákat is melegíttettük.</p> -<p>A mint aztán Ilonka a két gyermekkel a lépcsőkön felment, oda -fordult sebtében Gáspár úr Ocskayhoz.</p> -<p>– Hát a társzekerek?</p> -<p>– Miféle társzekerek? Ocskay úgy tett, mintha nem értené.</p> -<p>– A miken a kincseid vannak; az ezüstmarha?</p> -<p>– Hát azokkal egy kis baj történt. A kuruczok kétfelé szaladtak, -az egyik rész a feleségemmel Sturecz felé loholt, a másik rész a -társzekerekkel Podhrágy felé czafolt; én meg kétfelé nem -szakadhattam, mert akkor mind a két helyen megvernek, csak az -egyiket érhettem utol, azt vehettem vissza.</p> -<p>– A feleségedet?</p> -<p>– Meg a két fiamat.</p> -<p>– Hát az ezüstödet?</p> -<p>– Azt biz átvitték a Vágon, már azt nem érhettem utól.</p> -<p>– De hát mért nem vágtattál elébb a kincseid után, mért nem -azokat foglaltad vissza? Minek csatangoltál a feleséged után? Huh -be rémületes bolondot csináltál! Hisz <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> a -feleséged a tied marad, ha a kuruczok elviszik is; a két fiadat sem -eszik meg, de az ezüstöd, ha egyszer az ördögé lett, az ördögé -marad. Oh te ostoba! Feleséget kaphatsz, ha az egyik elvész, -kilenczvenkilenczet, kaptál is gézengúz, a míg el sem veszett! -Porontyot is hoz a gólya, ha az kell; de ki hozza vissza neked a -prédára hagyott tenger kincseideit? te átkozott félnederes -bolond!</p> -<p>– No csak ne csapj lármát öreg. Visszakapom én azt. Holnap egész -csapatommal utánuk megyek s visszafoglalom.</p> -<p>– Dejsz ütheted annak bottal a nyomát, ha egyszer -elszalasztottad! Mondhatod neki, mint a tót a vízbe ejtett -kárásznak: «poty szem kárász, nem vakarlak többet!» Beviszik azt, -mire te odaérsz, Lietava várába, s odajuss be még egyszer, ha ki -hagytad magad belőle dobatni, mikor benne voltál.</p> -<p>– Oda épen jó helyre fogják vinni. Tudhatod öreg, hogy a császár -nekem adományozta Lietava uradalmát; a várával együtt.</p> -<p>– Csakhogy az neked jeruzsálemi királyság.</p> -<p>– Végre mégis az enyim lesz.</p> -<p>– De hát azt gondolod, hogy majd én addig te neked folyvást itt -tartom tyúkkal, kalácscsal a te feleségedet, gyermekeidet, meg még -azonfelül Ozmondát is, jó remény fejében: egy Deo gratiasért?</p> -<p>– Nem tartod ingyen. Itt hagyom nálad, a hitedre bizva, a mit a -császártól kaptam, a fölösleges pénzt. Abból levonhatod a magad -költségét.</p> -<p>Gáspár úr kétfelé törülte a bajuszát, mint a ki gazdag lakomára -számított s kénytelen kenyérrel, szalonnával beérni.</p> -<p>– Csak mégis jobb szerettem volna, ha az ezüstöt hoztad volna -el.</p> -<p>– Elhiszem. De ezt a feleségem előtt ne mutasd.</p> -<p>Ezzel Ocskay a kapitányaihoz fordult, s kiadta nekik a holnapra -való rendeleteket, aztán sietett a szobájába, átöltözni; -<span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span> a rajta levője csupa rongyban csüggött -le róla, a hogy a harcz hevében kard, lándzsa összetépte, s -bekeverve vérrel-sárral. Ma nagyon ráfér a mosdás.</p> -<p>Ilonka maga ment fel a kastélyba a két gyermekkel.</p> -<p>A vendégteremben, a mint belépett, szemközt találkozott -Ozmondával.</p> -<p>A két asszony, a mint egymásra nézett, ki volt fejezve -mindkettőnek az arczában az, hogy legengesztelhetetlenebb -ellenségét látja maga előtt. Mint két egymásnak fordított tükör, a -végtelenségig adta vissza egyiknek a tekintete a másikéból -rásugárzó indulatot.</p> -<p>Harcz lesz közöttük, bizonyos; s ez a harcz életre-halálra megy: -egész a megsemmisítésig!</p> -<p>De Ilonka ezúttal az istennők erejét érezte szivében. Teljes -fegyverzetében az asszonyerőnek állt ellenfelével szemközt; egyik -gyermeke a kezén, a másik a kebléhez szorítva. Ebben a -fegyverzetben diadalmas az asszony, a hitves. Ezzel nem versenyez -semmi bűbáj, semmi varázslat. Az anya büszkesége gyémánt -pánczél.</p> -<p>Úgy állt vetélytársnéjával szemközt, mint egy cherub!</p> -<p>S ez érezte, az első szembetűzésnél, hogy le van győzve, le van -gázolva; hogy védtelen, fegyvertelen áll a másik előtt, a kinek -minden szava, minden pillantása sebet üthet rajta.</p> -<p>És Ilonka akart rajta sebeket ütni.</p> -<p>Akarta őt megkinozni, megalázni, őrjöngésig űzni.</p> -<p>Nem vehette azt észre senki, a ki kettős titkukat nem ismerte: -hiszen csak nyájasan beszélgettek. Mit kérdett Ozmonda? Hogy -szabadult meg az elfogott nő? S miről beszélt Ilonka? Arról, hogy -mint szabadítá ki a férje. De az elbeszélés minden szava, minden -kis részlete egy méregkehely volt annak a másiknak. Hogy harczolt -Ocskay hitvese szeme láttára! mesebeli hős lett, mikor érte -küzdött! Mikor a feleségét kellett visszavívni, egyedül száz ellen -rohant a kardok közé, s azok diadalhoz szokott kardok voltak: hősök -ellen harczolt, s azokat is szétverte lángoló <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> -dühében. Nem az az Ocskay volt, a ki szorultában asszony maskarába -engedi magát bújtatni, mikor a bécsi csőcselék, a kéményseprők, a -tolvajok, a koldusok hada megrohanja! Akkor csak a szeretője volt -ott: akkor nem találta meg a hősi szívét! De most, most! mikor azt -mondták neki, hogy «elrabolták a feleségedet, gyermekeid anyját: -viszik a kuruczok!» úgy-e nem sápadt el? Úgy-e lóra ugrott: utána -vágtatott, oroszlánként harczolt? Aztán mikor a kincseiről volt -szó, meg arról, a kit szeret: a kincseiről felejtkezett el. Hagyta -őket veszni, csakhogy ezt visszavívhassa! Nem úgy, mint mikor -Bécsben megkapta a császár ajándékát, s aztán a fölötti örömében -elfelejtett tőled búcsút venni, varázsszépségű tündérnő! Ezt mind -hozzá kellett gondolni, érezni a vetélytársnőnek, a míg Ilonka -elregélte beszédessé lett ajkkal férje hősi tusáját.</p> -<p>Oh minden beszéde a dicsekedtében féktelen asszonynak egy-egy -válogatott kínpadi tortura volt Ozmonda szivének. Ő neki százszor, -száz alakban vallott szerelmet ez a férfi; de ilyen alakban, mint -feleségének, soha sem. Ez az egy igazi: ez az egy imádatra méltó! -Mikor a kardján csorog végig a vére azoknak, a kik bántották azt a -nőt, aki az övé! Óh mily emésztő irigységet érzett ez asszony -ellen!</p> -<p>S Ilonka tudta azt! Kéjelgett a lelke annak a tudatában, hogy -most ezt az asszonyt ő kinozza, férje hősi harczának -elbeszélésével! Gyönyörködött benne, hogy sápad el előtte ez a -bűbájos tündér-arcz! Hogy vonaglanak rajta az eltorzult vonások! -hogy támadnak mély ónkarikák a szemei körűl; hogy tekergőznek a -szemöldökei, hogy vékonyulnak el az összeszorított ajkai, hogy -festi az irigység holdvilágsápadtra ezt a deli arczot! s -egyszer-egyszer félretekintett a tükörbe Ilonka, hogy a saját képét -meglássa. Lássa, hogy tündököl!</p> -<p>Ebben az első tornában Ozmonda nyomorultul le volt győzve.</p> -<p>De még nem volt vége a tusának. <span class="pagenum"><a name= -"Page_199" id="Page_199">-199-</a></span></p> -<p>Neki is főtt, forrott a szivében valami. Neki is voltak -fegyverei! Majd rákerül a sor!</p> -<p>Ezt a tusát ma végig kell küzdeni. Egyiknek győzni kell -teljesen, a másiknak el kell veszni! Mindenre el volt szánva.</p> -<p>A vacsora felett még egészen átengedte a győzelmet, egész a -mámorig Ilonkának.</p> -<p>Nagy társaság volt együtt: kettőjükön kivül csupa férfiak. -Trencséni nemes urak, a császári pártból; meg Ocskay alvezérei. -Ezektől még egyszer, és újra meg újra, végig kellett hallgatnia -Ozmondának azt a hőskölteményt, a mit Ilonka elmondott; mind igaz -volt: nem az ő képzelete festette Ocskayt olyannak, a kapitányok -egymás szájából kapkodták ki a szót, hogyan vitézkedett a vezér a -felesége hintaja mellett. Még így nem látta őt harczolni senki. S -aztán mikor megcsókolta az asszonyát a diadalmas harcz után!</p> -<p>Még most is sugárzott az a csók erről az arczról! Szemben vele -olyan volt annak a másik nőnek az arcza, mint a hold.</p> -<p>Gáspár úr konyított hozzá, hogy ez a dicsekedés rosszul eshetik -az ő kedves menyemasszonyának, s Gáspár úr olyan jó ember volt, -hogy szerette a felebarátját kihúzni a sárból, ha ugyan az által -egy másik felebarátját jól belemárthatta.</p> -<p>– No ugyan van mit dicsekednetek a vitézkedéstekkel, ha -elszalasztottátok ebadóba a kincseiteket hat társzekér számra!</p> -<p>Ez hűtött.</p> -<p>– Eh, mit? Mondá Ocskay, Ilonka keze után nyulva. A ki elvette, -majd visszaadja még!</p> -<p>– De nem adja biz az! Még a húgomasszonyt is kifosztották a -gézengúz kuruczok. Elbeszélte nekem a kocsis, a ki a hintaján volt. -Minden klenodiumát elrabolták tőle, csak azon könyörgött, hogy a -jegygyűrűjét ne huzzák le az ujjáról. <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span></p> -<p>Ez a kellemetlen visszaemlékezés gyökeresen elrontotta az eddigi -jó kedvet.</p> -<p>– Te ezt nem is mondtad nekem, szólt Ocskay szomoruan, ujjai -közt megforgatva azt a jegygyűrűt felesége ujján.</p> -<p>– Nem gondoltam rá; szólt Ilonka könnyedén. Volt: nincs. Nem -kell miatta aggódnom. Csak a négy sor igazgyöngyömet sajnálom, a -mit szegény anyámtól kaptam menyasszonyi ajándékul.</p> -<p>Ennél a szónál «szegény anyám» még is csak köny szökött a két -szemébe. «Szegény»-nek a megholt kedveseinket nevezi a magyar -szójárás.</p> -<p>Megérthette belőle Ocskay, hogy Ilonka tudja már, hogy anyja -meghalt, talán azt is, hogyan halt meg?</p> -<p>Ezek a könyek idézték elő Ozmonda arczán a legelső mosolyt ezen -az estén. Hát itt van nyitva a pánczél!</p> -<p>Ocskay megszorítá Ilonka kezét.</p> -<p>– No lásd, a négy sor igazgyöngy már meg is került, itt van a -keblemben.</p> -<p>Azzal elővonta a dolmány zsebéből a bársonyos etuist s felnyitva -azt, odanyujtá Ilonkának.</p> -<p>A nő nem rejtheté el öröme fellobbanását. Nem a gyöngyért, hanem -a megemlékezésért.</p> -<p>– Ezt Bécsben vettem a számodra. Szép-e?</p> -<p>– Oh szép! Nagyon szép! Sokkal szebb az elveszettnél.</p> -<p>– Szivesen veszed-e tőlem?</p> -<p>Válaszul megcsókolta a nő férje kezét.</p> -<p>Azzal Ocskay az igazgyöngy füzért Ilonka nyakára kapcsolá a -gyémántos csattal.</p> -<p>– Viseld a kedvemért.</p> -<p>… Ozmonda ajkán szinte látni lehetett a düh forró lehelletét. Ha -földi tűz volna, a mi a szemekben ég, az ő szemei tüzében el -kellett volna égni annak a gyémántnak.</p> -<p>Egygyel több kínzás a rováson. <span class="pagenum"><a name= -"Page_201" id="Page_201">-201-</a></span></p> -<p>Ocskay az estebéd után elmondá, hogy ma vigadnak itt utószor. Ez -búcsúlakoma. Holnap indul a csapatjával. Az ilyen búcsúáldomást -tehát meg kell hosszítani. A férfiak maradjanak az ivóteremben. Az -asszonyok menjenek pihenni.</p> -<p>Mikor kimentek a teremből, Ozmonda azt sugá Ilonkának:</p> -<p>– Majd ha elaltattad a gyermekeidet, jöjj át a szobámba, ott még -beszéljünk egymással valamit…</p> -<p>Ilonka alig fektette le a nagyobbik fiát, a ki mindekkorig fenn -volt s az asztalnál hallgatta a hős-regéket apjáról, el nem -álmosodott, azonnal sietett az ellenséges meghivásnak eleget tenni. -Átment Ozmonda szobájába.</p> -<p>Tudta, sejtette jól, hogy mi lesz a beszéd.</p> -<p>Sőt azt is sejtette, hogy a koczka fordul. Eddig ő gyilkolt, -ezután őt fogják gyilkolni. Kiváncsi volt a nyerendő sebekre. Azt -hitte, kiállja. S végül még is csak ő marad a győztes.</p> -<p>A mint belépett Ozmonda szobájába, vetélytársnéja odadobbant -eléje, s megragadta a kezét.</p> -<p>– Tudod-e, hogy kinek a barlangjába léptél be most?</p> -<p>– Tudom. Halálos ellenségemébe.</p> -<p>– Tehát azt is tudtad jól, mikor én nekem azt a hősregét -elmeséled egy férjről, a ki feleségeért harczol, hogy minden -szavaddal pokolkínokat okozasz itt! (Öklével a mellére ütött.)</p> -<p>– Tudtam. Úgy akartam.</p> -<p>– Te tudod azt, hogy én szeretem Ocskayt?</p> -<p>– Ha magadat meg nem sért ez a szó, engem nem sért meg.</p> -<p>– De ő is szeret engem.</p> -<p>Ilonka vállat vont és mosolygott hozzá.</p> -<p>– Nem törődöm vele. Azt hiszem, minden férfi úgy tesz. -Megtanultam Lengyel Magdolna nénémasszonytól, hogy ez közös sorsa -minden asszonynak. Türni kell. Nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> kell rágondolni. Egy -katona, egy lovag, messze földön járó, egy hős, a kit imádnak, -megkoszoruznak, hogy bújhatnék el az örömök elől, a mik fölkeresik? -Okos asszony nem ütközik meg az ilyen dolgon. Nem kérdi, hol -jártál? Kivel enyelegtél? Hadd élje világát! Hadd gyönyörködjék a -világ minden szép asszonyában. Ma egy szép grófné, holnap egy szép -czigány leány!</p> -<p>– Nem igaz, kiálta közbe őrült önfeledéssel Ozmonda. Nem az -egész világ minden szép asszonya! Én voltam a czigány leány is! Én -voltam minden és mindenütt!</p> -<p>S e vakmerő vallomásra az volt Ilonkának a válasza, hogy nevetve -ölelte át Ozmonda vállait.</p> -<p>– Áldjon meg hát érte az Isten, hogyha megvigasztaltad -szomoruságában. Köszönöm jó lélek.</p> -<p>Ozmonda érzé, hogy még mindig ő van alul a földön, ő van -letiporva. Ez a föl sem vevés, ez a hideg közöny még jobban -lesújtá. Hogy egy ilyen vallomásért még arra sem tartják -érdemesnek, hogy megnehezteljenek rá, hogy nem becsülik feljebb egy -leszakított virágnál, a mit a férj a vitézkötése mellé tüz. Hadd -tüzze: virágszál!</p> -<p>S még hogy megtetézze a sértő megvetést, azt is hozzátevé -Ilonka:</p> -<p>– Mink, szegény otthonülő asszonyok megelégszünk vele, ha a -férjünk lelke a mienk.</p> -<p>– De az sem a tied, kiálta dühtől reszkető ajakkal Ozmonda. S -oda rohant az asztalához, s azon egy kis ébenfa-szekrénykét -felnyitva, kikapott belőle egy levelet s odatartotta azt Ilonka -elé. «Olvasd el ezt!»</p> -<p>Ez volt Ocskaynak az a schwechati levele, a mi így kezdődött: -«Édesem.» Tele drága vallomásokkal!</p> -<p>Ilonkának a szemébe akart szökni a köny, de visszaparancsolta. A -ki ebben a tusában az első könycseppet elejti, az elveszett.</p> -<p>Hidegvérrel mondá:</p> -<p>– No, hát ez is a tied. Mit akarsz még tőlem elvenni? -<span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span></p> -<p>– Azt a jegygyűrűdet.</p> -<p>Erre felkaczagott Ilonka.</p> -<p>– Hahaha! Édesem. Egyéb bajod nincs? Már ezt az egyet pedig nem -fogod megkapni. Ezt nem adom neked.</p> -<p>– De én elveszem ezt tőled! suttogá Ozmonda, villogó szemekkel. -Tudod-e, mért csaltam át Ocskayt a császári pártra? Azért, mert az -osztrák törvények szerint a katholikus férj és a protestáns nő -közötti házasság semmis és haszontalan. Ez a ház már az osztrák -császár birodalmában van, s te itt nem vagy Ocskay László felesége -többé.</p> -<p>– Oh akkor áldalak, boldogságos istenanya, szent sugallatodért! -sóhajta fel Ilonka. Tudd meg jó barátném, és essél kétségbe, hogy -én már féléve, hogy katholikussá lettem, s itt ebben a házban is, -Bécs városában is Ocskay László felesége vagyok.</p> -<p>Ez aztán buzogány csapás volt!</p> -<p>Ozmonda úgy érzé, hogy szétomlik alatta. Erre nem számított!</p> -<p>De nem adta meg magát. Oh még hátra volt az utolsó fegyvere: a -méregbe mártott.</p> -<p>Csak az alakját változtatta meg, mint a mesebeli rossz tündér. -Elébb mint saskesely csapkodott áldozatára, s hogy az visszaverte, -megkisérté kigyóvá alakulni, úgy közelíteni hozzá a -méregharapásra.</p> -<p>Boszusan tépte szét Ocskaynak a levelét száz darabra s elszórta -a földre. Aztán leveté magát a kerevetre, arczát kezeibe temetve s -úgy tett, mintha sirna.</p> -<p>– Én vigasztaljalak-e? mondá neki Ilonka.</p> -<p>Erre megtörlé a zsebkendőjével a szemeit Ozmonda, s úgy tett, -mint a ki duzzogva nevet. Neveti a maga bolondságát. És mikor így -felkaczagott öngúnyolva, mintha visszhangja támadna saját -kaczajának, eszébe jutott az a rejtélyes nevetés, mit itt ezen a -helyen hallatott Ocskay, a legédesebb andalgás pillanatában, s a -minek az okát <span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span> nem akarta megmondani. «De bolond vagy, -hogy így szeretsz! hiszen nem léssz soha az enyim. Pápistává lett a -feleségem!» Ezt kaczagta.</p> -<p>– Hm! Ez bolond állapot. De hát így mi még is nem maradhatunk. -Ez a helyzet megöl engem is, téged is; s mi ketten együtt megöljük -Ocskayt. Mert én inkább megölöm, mint hogy másnak hagyjam.</p> -<p>Ezzel felugrott a kerevetről, egy czifra faragványú ódon -almáriumhoz ment, kinyítá annak az egyik szárnyát, egy hosszú, -szűknyakú üveget vett ki belőle, a miben valami aranyszin nedv -villogott s abból nagyot húzott.</p> -<p>Ilonka bámulva nézte, hogy mit csinál.</p> -<p>– Ne félj! Nem méreg. Mondá a grófné, visszatéve. Csak -sziverősítő; úgy híják, hogy «alamázia.» Hozzá vagyok szokva, mikor -elfojt a keserűség, ez megvigasztal. Ajánlom neked is. Majd -megszokod valaha!</p> -<p>Aztán nehányszor alá s fellépdelt a szobában s egyszerre csak -térdre ereszkedék Ilonka előtt s átkarolva annak a térdeit, azt -mondá neki:</p> -<p>– Mondj le róla önkényt! Visszatérhetsz a «magyar vallásra» s -egyszerre elszakadsz tőle!</p> -<p>Ilonka bámulva rázta a fejét. El nem tudta gondolni, hogy -holdkórosság-e ez, vagy esztelenség, vagy a megivott philtrának a -hatása?</p> -<p>– Nem jót tesz neked az az ital! mondá a térdepelőnek.</p> -<p>– Ne hidd azt. Tisztítja az észt. Én világosan beszélek. Nem -való te hozzád az az ember. Ti nem vagytok egymásnak teremtve. Te -nem ismered őt; képzeleted sincs róla, ki ő? Te egy hidegvérű, -komoly, mértékletes háziapának képzeled őt; én, én ismerem csak őt -igazi valójában, dæmoni szenvedélyének egész ragyogásában. Előtted -csak egy közönséges ember ő, előttem egy király! A mit egy ember az -arkangyaltól Lucziferig magában egyesíthet, mindent megtaláltam -benne. Neked ő csak egy mindennapi megszokás, nekem üdvöm és -elkárhozásom! <span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span> Te élsz és újra élsz, ha tőle elválsz, -de én megsemmisülök, itt, és a más világon.</p> -<p>Ilonka most már szánni kezdte ellenfelét.</p> -<p>Ozmonda észrevette azt az arczán, s gyöngéd erőszakkal oda vonta -maga mellé a kerevetre, úgy suttogott a fülébe; rábeszélő, -behizelgő szóval.</p> -<p>– Lásd, te neked van egy régi imádód; régibb, mint Ocskay -László. Ezt Ocskay László mondta el én nekem. Lovagnak, férfinak -olyan derék, mint ő. Szivét nem birta senki te rajtad kivül; hogy -téged elvesztett, asszonyt nem szeretett soha. Maga Ocskay László -beszélte el előttem ezt oly sokszor. Fáj a szive érte, hogy téged -elrabolt tőle; ha halva maradna, ő rá kivánna hagyni. Oh engedd -meghalni rád nézve Ocskay Lászlót. Térj ahhoz, a ki téged igazán -szeret, imád, megbecsül, ki téged soha más nőért el nem tudott -felejteni, a ki a te lelkednek igazi, valódi kiegészítő fele, hisz -az is egy Ocskay, a jobbik, a szebbik, az ifjabbik, a Sándor!</p> -<p>Ilonka indulatosan ugrott fel helyéről, hevesen taszítva el -magától a vállait átölelő asszonyt.</p> -<p>– Ejh, hallgass e szóval! Nekem ilyen beszédet hallanom sem -szabad! Ha nincs más mondandód, itt hagylak. Megyek a -gyermekeimhez.</p> -<p>– Nem mégy! lihegé Ozmonda, elállva a távozni akaró útját. Még -nem végeztünk egymással. Tudod, mért hivtalak ide? Harcznak kell -lenni közöttünk élet-halálra! Meg akarsz futamodni előlem?</p> -<p>– Itt maradok.</p> -<p>– Sebhetlennek hiszed magadat, a kiről minden nyil lepattog? Nem -sért meg semmi szó, semmi tett, semmi bizonyosság? Tudsz mindent -felőle, s mindent megbocsátasz. Anyádnak a szive miatta szakadt -meg. Ezt is tudod-e már?</p> -<p>– Tudom. Nagyon fájt. De már elsirattam.</p> -<p>– Tudod, hogy a haldokló megátkozta gyermekeidet ő miatta? -<span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span></p> -<p>– Mindennapos imáimmal védelmezem őket az átka elől.</p> -<p>– Egész nemzete eltaszítja és gyűlöli. Tudod ezt?</p> -<p>– Én fölemelem és szeretem.</p> -<p>– Miért? Mi jogon?</p> -<p>– Mert az enyim.</p> -<p>– Akkor az én jogom erősebb, mert régibb. Enyim volt, mikor még -téged soha se látott.</p> -<p>– Az nem igaz.</p> -<p>– Olyan enyim volt, hogy lelkét, testét elveszté miattam. -Barátját megölte, hazáját elhagyta miattam. Én voltam a vezérlő -angyala, égbe és pokolba. Akarod tudni a vetélytárs nevét, kit -miattam megölt? Az a te bátyád volt, a jó Tisza Gábor!</p> -<p>Ilonka felsikoltott. Arczáról eltünt minden élet. Ez az orgyilok -jól odatalált lelkébe. Azt törte benne össze, a mi soha egygyé nem -varázsolható többé: a hitet. S hogy ennek még a töredékei is össze -legyenek morzsolva, a kegyetlen vetélytársnő elővette szekrényéből -és elolvastatá vele azt a levelet, a mit Ocskay László irt hozzája -akkor, mielőtt a magyar táborból megszökött, a füllevágás -meggyalázó büntetése után, bevallva minden titkát, esküdve örök -szerelmet ő neki, holtig való boszut meggyalázóinak, s nagyobb -hitelesség kedvéért még azt a kristály-szelenczét is megmutatta -Ozmonda, a miben a levágott ereklye meg volt tartogatva.</p> -<p>Ilonka szótlanul tántorgott ki a szobából, kezeit megtörő -szivére szorítva. Ő volt a halálra sebesített…</p> -<p>Szobájába érve, végigveté magát a földön és megsiratta -keservesen elveszett paradicsomát.</p> -<p>Azután, mikor elfogytak a könyek, asztalhoz ült és irt.</p> -<p>Levelet irt Ocskay Lászlónak.</p> -<p>Megerősíté a szivét, hogy érthető mondásokat tudjon irni.</p> -<p>«Kedves uram, jó Ocskay László! <span class="pagenum"><a name= -"Page_207" id="Page_207">-207-</a></span></p> -<p>Ezen levelemmel búcsút veszek Te Tőled örökre; holtig való örök -időkre.</p> -<p>Sok keserű bánatot hoztál a lelkemre, édes jó uram, Ocskay -László, de megnyugtattam a szivemet azzal, hogy még több örömökkel -boldogítottál egykor.</p> -<p>Homályt hoztál a nevedre, fiaid nevére; engem is gyászba -borítottál vele; de vigasztalásom volt az emlékezet, hogy elég soká -melegedtem mult dicsőségednek ragyogó fényében. Eltértél hazádtól, -és én követtelek, mint hű hitestársad; ha osztoztam az áldásban, -osztozzam az átokban is, a mi utadban ér.</p> -<p>Leégetted ősi hajlékunkat, szegény anyám szive megszakadt -miatta. Titkon elsirattam, neked nem mutattam; könyeimet, -keserüségemet magamba fojtottam.</p> -<p>Szivedet, szerelmedet visszavetted tőlem, más asszonynak adtad. -Özvegygyé lettem, mielőtt leejtettem volna fejemről az asszonyi -fátyolt. Nem panaszoltam fel: azt mondtam, így kell annak lenni. -Azt mondtam magamban: elég soká voltam veled boldog; meg kell azt -így szokni.</p> -<p>Ide hoztál engem annak a házához, ki nekem halálom. Azt mondtam, -nem bánom: megiszom a mérget, mit elém töltenek. Szeretlek, el nem -hagyhatlak, engedelmeskedem.</p> -<p>De most megtudtam egy rettenetes titkot. Te voltál az, a ki az -én szegény jó bátyámat, az én szeretett Gáboromat megölted.</p> -<p>Nincs szó, a mi leirhassa azt a nagy fájdalmat, a mit én most -érzek; de érezni fogom azt örökkön-örökké, mind a míg csak -élek.</p> -<p>Ha a két gyermekem nem volna, kolostorba mennék, hogy -éjjelem-nappalom te éretted való imádkozással töltsem, vajha -megbocsássa neked Isten azt a bűnöd, a mit emberi sziv meg nem tud -bocsátani.</p> -<p>De mivel itt van a két ártatlan gyermekem, s nem akarom hagyni, -hogy azok a kárhozat számára növekedjenek <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> fel: -ölembe veszem őket s elviszem magammal, felkeresem velük jóltevő -idegenek házát, s hűséges szolgálattal fogom megkeresni számukra a -mindennapi kenyeret.</p> -<p>Semmit el nem viszek rajtuk kivül magammal: tudod, hogy -ellenségeid mindenemtől megfosztottak. A mi gyöngyöket adtál, -azokat is itten hagyom: a gyöngy könyet jelent, s nekem volt belőle -elég, s marad holtigvaló elég.</p> -<p>Isten Hozzád, édes jó uram. Szeretlek, hű leszek Hozzád, míg -csak élünk; de, hogy Veled találkozzam, hogy Téged meglássalak, azt -ne mérje rám többet az Isten, a ki legyen Hozzád is, hozzám is -kegyelmes, irgalmas Isten.</p> -<p class="right">holtig való alázatos szolgálód<br /> -Ocskay Lászlóné, született Tisza Ilona.»</p> -<p>A levél ott maradt az asztalon, a négy sor igazgyöngygyel. -Ilonka a két gyermekkel úgy eltünt a házból az éj sötétjében, hogy -senki sem vette észre; még a lesben álló Ozmonda sem: oly nesztelen -tudta intézni szökését.</p> -<h2>ELVESZTVE ÖRÖKRE.</h2> -<p>Az urak odaát az ivó-teremben késő éjfél után végezék a -búcsuáldomásozást.</p> -<p>Ocskay nehéz fővel tért a szobájába. A mai izgalmas nap, a dühös -kemény harcz megviselte testét, lelkét, nyugalomra vágyott. Azért -is szakította félbe hamarább a mulatságot, mint különben szokás -volt.</p> -<p>De mielőtt lefeküdt volna, eszébe jutott, hogy egy jó éjt -kivánjon a mellette való szobában tanyázó feleségének, -gyermekeinek.</p> -<p>Benyitotta félig az ajtót s halkan mormogva köszönte:</p> -<p>– Nyugodalmas jó éjszakát, kedveskéim! Mind alusztok-e már? -<span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span></p> -<p>Semmi válasz sem jött a köszöntésére.</p> -<p>Figyelt, hallgatózott. Semmi nesz, semmi mély lélekzetvétel -hangja.</p> -<p>Nem itt volnának-e?</p> -<p>Felkapta a karos gyertyatartót az asztalról, s átment a -szobába.</p> -<p>A nagy nyoszolya, a hol mind a három számára volt megvetve az -ágy, üresen állt.</p> -<p>Nem idejöttek-e? Máshol feküdtek le?</p> -<p>Az asztalon heverő gyöngyfüzér megmondá neki, hogy itt voltak. -Ez volt a tanyájuk.</p> -<p>Akkor aztán megtalálta a levelet is s az megmondta neki, hogy -hová lettek.</p> -<p>Olyan szivfájdalom fogta el e levél olvastára, hogy a halált -kivánta inkább.</p> -<p>Átrohant Ozmondához. Tudta jól hol van annak a szobája, s szabad -bejárata volt neki azon a tilalmas küszöbön.</p> -<p>Ozmonda nem aludt, csak éji köntösét vette magára. S ott -hallgatózott az ajtón és leste, hogy mi fog most történni?</p> -<p>Azt nem tudta, hogy Ilonka elhagyta a házat, olyan csendesen -suhant el.</p> -<p>Hanem azt jól hallá, mikor Ocskay nehéz léptei döngtek végig a -folyosón szobája ajtajáig. Alig öt percz mulva ugyanazon léptek -sietve dobogtak az ő ajtaja felé.</p> -<p>Mi történt?</p> -<p>Mikor Ocskay László felszakítá Ozmonda szobájának az ajtaját, a -nő megrettent tekintetétől. Olyan volt az, mint az őrülteké. A -háborodott lélek feldulta minden vonásait, sápadt volt, mint egy -halálraváló. A szemei mereven néztek, mint egy kőszoboré.</p> -<p>Ozmonda fehér hálóköntösében, mint egy bűnbánó állt előtte, s -kétkedve tekinte fel e kétségbeesett arczra.</p> -<p>Ocskay László némán tartá eléje Ilonka levelét. Ozmondának el -kellett azt olvasni. Odáig csak reszketett a <span class= -"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> nő, a -míg a végsorokhoz ért; de a mikor azt olvasta, hogy Ocskayné -elhagyja az urát örökre s soha többet őt látni nem akarja, akkor e -holdsápadt arczon a titkolhatlan öröm ragyogása tündökölt fel. Ah, -a siker tökéletes volt! Végre-valahára ő maradt a győztes, ő űzte -el az asszonyt a férje mellől, összeforhatlanul törte szét a -kapcsot sziveik között, övé a diadal!</p> -<p>– Te tetted ezt? kérdezé Ocskay.</p> -<p>– Én!</p> -<p>– Légy érte örökre átkozott! ordítá a férfi s úgy üté öklével -homlokon az asszonyt, hogy az eszméletlenül terült el a földön.</p> -<p>Mikor magához tért Ozmonda, mély csend volt körülötte; a -tartóban hagyott gyertya csonkig leégett. Kábult agyában nem tudta -tisztázni gondolatjait. Valamitől nedves volt a homloka. Megtörlé -kantusa ujjával, a patyolat veres lett. Megsérté ott a homlokát -Ocskaynak a gyűrűje. Erről tért öntudatához.</p> -<p>– Megütött engem! – Megütött a felesége miatt! – Megütött ezen a -helyen, a hol tegnap térden állt előttem, s azt esküdte, hogy kész -elkárhozni velem… Jaj neked Ocskay László! – Ezért meg fogsz halni! -– Meghalok én is. Meghalunk mind a ketten!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Hová, merre futhatott Ilonka? – Sötét, februári éjszakában. Vad -idegen helyen. Gyalog, egymagában, két gyermekkel a kezén, a kik -közül az egyiket ölében kell vinni?</p> -<p>Akárhová! Mindegy volt az neki. Délnek, északnak, egyforma a -világ. Csak innen el.</p> -<p>A kastély hátulsó ajtaján kiszökött a kertbe, a kertajtón át ki -a szabad mezőre, s aztán futvást neki az avarnak!</p> -<p>Kerülnie kellett a lakóházakat, nehogy valaki meglássa s hírt -mondjon a keresőinek. – Kertek alatt bújdokolva jutott el a város -végére, még a kutyák sem ugatták meg. <span class= -"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span></p> -<p>Ott azután, mikor a sík mezőre eljutott, körülnézett, hogy merre -forduljon?</p> -<p>Nem messze az országúttól, egy vályogvető agyagverméből valami -tűz lobogott fel. Egy férfi-alak állt előtte, a kinek az árnyékát, -a hol fellobanó, hol lelohadó láng ide-oda hajigálta, a kopár -síkon.</p> -<p>Ilonka arra felé vette a útját a két gyermekével.</p> -<p>Mikor közelebb ért hozzájuk, akkor vette észre, hogy micsoda -emberek közé került?</p> -<p>Sátoros-czigányok voltak. Hat lovuk ott legelészett a sovány -gyepen, a miről csak nem rég olvadt le a hó, egy ponyvával fedett -szekerük az agyag-verem mélyében volt elrejtve, két férfi a -törpefenyőből rakott tüznél sütött fanyárson egy malaczot. Kettő a -szekér alatt heverészett pipázva, egy a lovakat őrizte.</p> -<p>Az, a melyik a tűz előtt állt, (talán őrálláson), a mint a -tanyájukhoz közeledő alakot meglátta, eléje jött. Magas szál férfi -volt, hosszú csigákon vállára omló fekete hajjal; viseltes -dolmányán nagy ezüst-gombokkal; bocskor a lábán. Fekete arczának -csak a körvonalait rajzolá vérfénynyel a lobogó tűz lángja.</p> -<p>De Ilonka egész bátorsággal közeledett e félelmes alak felé. Mit -félt most ő a kerek világ minden rémeitől, mikor Ocskay elől -futott? Neki csak az az egy félelme volt, hogy a férje utoléri.</p> -<p>– Oh jó emberek! lihegé a nő, fáradtan; könyörüljetek rajtam. -Üldöznek, menekülnöm kell. Rejtsetek el valahová, vagy vigyetek -magatokkal. Nekem semmim sincsen, nem fizethetek meg; de meg -jutalmaz érte a jó Isten. Vegyetek fel a szekeretekbe, a kis -gyermekeimmel, nem birnak a lábaim tovább; pedig futnom kell, a míg -csak birok.</p> -<p>A czigány odahajolt az úrnőhöz s mereven nézett annak az -arczába, a mit megvilágított tűz a lobogványa.</p> -<p>– Ej-ej, szép asszonyka, mondá azzal a furcsa dialectussal, a mi -olyan tréfás kifejezést ad a czigány minden <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> -mondásának. – Hát világgá futsz? Az urad elől futsz, úgy-e? Aztán -meg annak a szeretője elől? A zsiványok közé is elfutnál, csakhogy -őket ne lásd?</p> -<p>– Nem. Nem! tagadá Ilonka, eltakarva kis subája alá a nagyobbik -fia fejét, hogy ne hallja meg az ezt a szót az apja felől.</p> -<p>– Hiába tagadod! nyujtá a szót a czigány. Mi czigányok jövendő -mondók vagyunk, a szeméből is kiolvassuk, kivel mi történik. – Hát -nem Ocskay Lászlóné a te neved?</p> -<p>Erre a szóra Ilonka felugrott a dombról, a melyre lepihent s -tova akart futni. – Hanem a czigány egyszerre odaborult le eléje s -átkarolva két izmos karjával az asszony térdeit, most már nem -czigányos hangon, hanem zokogásba vegyülő panaszos szóval mondá: -«Oh te édes szent asszonyom! Hát ide jutottál? Világgá kergettek, -oh az átkozottak!»</p> -<p>Ilonka ráismert a hangról.</p> -<p>– Jávorka! Kegyelmed az itten?</p> -<p>– Nem vagyok én Jávorka! Dehogy vagyok én Jávorka többet. Mert -én Ocskay László árnyéka vagyok. Holló nem jár úgy a gyilkos feje -fölött, mint a hogy én járok mindenütt az ő nyomában. Nincs az én -életemnek semmi más czélja már, mint megfogni Ocskay Lászlót.</p> -<p>– Oh édes jó barátom! könyörgött Ilonka. Ha valami kis jó -emlékezettel van még kegyelmed hozzám, tegye félre most a haragját -s szabadítsa meg annak a feleségét, a kit olyan nagyon gyűlöl.</p> -<p>– Megszabadítsam ő tőle? Lássa meg kegyelmed, szentnél szentebb -asszony, milyen imádságképen tisztelem kegyelmedet. Elhagyom addig -Ocskay Lászlót, a míg kegyelmedet biztos helyre vittem. Ha apám, -anyám temetésére hínának; ha menyasszonyom hína haza a lakodalmára, -nem mozdulnék innen, Ocskay nyomából. Kegyelmedért megteszem a -vargabetüt. – Héj moré! iszkiri! zsákba azzal a féligsült -malaczczal! Majd vacsorálhattok <span class="pagenum"><a name= -"Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> holnap reggel. Oltsátok -ki a tüzet, fogjátok be a lovakat, kettőt a szekérbe, a többire -kapjatok föl szőrére; aztán toljuk az országutat a kerékkel!</p> -<p>Néhány pillanat alatt el lett oltva a tűz, be lettek fogva a -lovak. Jó erős székely kabalák voltak azok, csak a kinézésük volt -czigányos. Ilonkát és két gyermekét felültették a szekérbe a -ponyva-ernyő alá; bundákból jó ágyat csináltak a számukra s aztán -megindultak szép csendesen a ködös éjszakában. A hatalmas, boldog -Ocskay Lászlóné egy czigány kordéban!</p> -<p>Jávorka ott lépegetett a szekér mellett gyalog, mikor meredekre -vitt fel az út, s fogta a lőcsöt, tartotta a vállával a szekeret, -hogy bele ne dőljön valami kátyúba, mikor aztán lejtőnek ment az -út, akkor meg vágtatva csörtettek alá szekérrel és lóval igaz -czigánymódra, «hegynek tarts, völgynek hajts!» Utközben -beszélgetett Jávorka az úrnővel.</p> -<p>– De hát már most hová menjünk, hová vigyem kegyelmes -asszonyom?</p> -<p>– Én nem tudom. Nekem senkim sincsen, a kihez kivánkozzam, a ki -magához kivánjon.</p> -<p>– Hát én talán többet tudok. Nem jó lesz-e, ha elviszem -kegyelmedet Vőröskővárra? Pálffy bánnak a felesége, leányai -szeretik kegyelmedet, s igaz jó lelkek. Hogy a bán a császár híve, -nem hibájuk, neki sem hibája; mindig az volt, hitét megtartotta, -becsülöm érte. Ott kegyelmedet igen jól fogadják; meg is értik, -hogy ha nem is kérdik, hogy mi hozta oda? S ez az egy hely az a -világon, a hol nem fogja kegyelmedet soha keresni Ocskay László, s -a honnan soha ki nem adják, ha nem akar menni.</p> -<p>– Valóban jó lesz; köszönöm a jótanácsot.</p> -<p>– No hát most csak ballagjunk, a míg ballaghatunk. Ha a gyesőre -felérünk, majd jobb lesz az utunk, akkorra a hold is feljön, a -ködből is kijövünk, aztán Bittsén alul majd kikaptatunk a gyepre. -Holnapután ilyenkorra ott leszünk Vöröskőváron. Ott leteszem -kegyelmedet a kapuba s aztán visszatérek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span></p> -<p>– Visszatér? Mért?</p> -<p>– Megmondtam már. Esküvésem tartja, hogy élve elfogjam Ocskay -Lászlót és bakó kezébe adjam.</p> -<p>– Ne segítse meg benne az Isten!</p> -<p>– Nem is kértem hozzá ő szent felsége segítségét; csak magamhoz -bízom.</p> -<p>– Oh mi pogány beszéd! Mondá Ilonka borzadozva.</p> -<p>– Tudom. Szólt a kurucz. Pogány vagyok. Istentagadó. Ő tett -azzá. Kegyelmedtől is mindent elvett Ocskay László, édes szent -asszonyom; de egyet meghagyott még is, az Istent. – Tőlem még az is -elvette. Nekem az sincs. Elpusztította a hazámat, s elpusztította a -mennyországomat. Nincs se földiekben, se égiekben hitem. – És aztán -tudja azt kegyelmed, magáról tudhatja, hogy a ki egyszer Ocskay -Lászlót megszerette, annak azt nem szeretni többé nem lehet. Én is -úgy szeretem. Mikor a bakó a fejét fogja vágni, az én szivemet is -vágja; de mégis levágja. – Alugyék kegyelmed, hosszú még az éjjel. -Nem beszélek többet.</p> -<p>A hosszú út megint hegynek vitt fölfelé, a fakó szekér -lassacskán döczögött előre. A hold már feljött a Fehérhegyek mögül; -a ködök elültek a völgyben, mintha fehér tavak volnának a -sötét-zöld hegyhátak között. A messze kiáradt Vág ezüsttel -csillámlott. – A holdfénynél egy magányos lovag volt észrevehető, a -mint az úton fölfelé vágtatott.</p> -<p>– Vigyázzatok fiuk! Kiálta Jávorka az előre-haladt lovasokra. -Akármi legyek, ha nem Ocskay László vágtat erre felé egyedül -egymagában.</p> -<p>Egyedül, egymagában! Akkor vesztébe rohan!</p> -<p>Ilonka meghallotta e szót, s a szekér-echo hátulsó -ponyvahasadékán hátratekintve, rebegé:</p> -<p>– Jézus! szent Máriám! Ez Ocskay maga!</p> -<p>Ő legjobban ráismert.</p> -<p>Egyedül vágtat fölfelé az úton, s még hozzá fegyvertelenül. Csak -úgy, a hogy a házból kirohant, kapott fel a <span class= -"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> lovára, -még sisak, kalpag sem volt a fején, szétzilált hajfonatai csak úgy -lobogtak a feje körül.</p> -<p>Ilonka felhúzta a ponyvát a kocsi oldaláról s kinyújtá a kezét, -hogy a Jávorkáét megragadja vele.</p> -<p>– Oh édes jó barátom, igaz hű emberem! Ne bántsátok őt most! -Mikor engem keres. Ne jusson én miattam veszedelmébe! Ne fogjátok -őt el az én szemeim láttára, a gyermekei előtt! Hisz akkor megöltök -mind a hármunkat! Küldjétek másfelé, hagyjátok elfutni. Oh ne -bántsátok itt.</p> -<p>Jávorka az öklével csapkodta a feje tetejét.</p> -<p>– Tudtam azt! Megmondtam előre! Hogy ez a szent asszony -kiimádkozza őt még az éhes ördögnek a fogai közül is, a mikor már -viszi a pokolba! Előre tudtam ezt! Dugjátok vissza a szerszámot a -tokba, czigány legények! Kánápé! (Ezt akkor mondja a czigány, mikor -nincs fizető vendég.)</p> -<p>Aztán odahajolt Ilonkához.</p> -<p>– Látja-e kegyelmed ott azt a holdat a hegyorom felett? Hogy -vigyorog rám a ferde pofájával! Az az én bálványom. Annak esküdtem -meg, hogy a hol megkapom ezt a szörnyeteget, élve elfogom, -elviszem: ha a paradicsom minden lakosai imádkoznak érte, meg nem -kegyelmezek neki, s ha irgalmat tennék vele, én viseljek minden -átkot, a mi az ő fejére hullt! S most te rábirsz, hogy megtörjem az -eskümet. Hát megtöröm. Olyan szent előttem a te szemednek minden -könyharmatja, ne öntözze meg ezt a földet. Tartson meg az Isten a -jövő találkozásig jó Ocskay László! Ha ugyan Isten volt, s nem a -demiurgus, a ki így belekontárkodott a teremtésbe, mikor téged -csinált, hogy a jót a roszszal egy szívbe gyúrta össze!</p> -<p>– Oh köszönöm! rebegé az asszony, s aztán betakargatá a két fiát -a bundába, hogy a kisebbnek a sírása el ne árulja ittlétét, hogy a -nagyobbik rá ne ismerjen az apja szavára, ha az beéri őket.</p> -<p>Nem soká beérte. <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span></p> -<p>– Halljátok, czigányok! kiálta Ocskay, elfulladó szóval. Nem -láttatok-e az utatokban egy úriasszonyt két kicsiny gyermekkel az -ölében?</p> -<p>Jávorka alázatosan levette előtte a süvegét.</p> -<p>– De hogy ne láttuk volna, csókolom a kezedet-lábadat, -méltóságos herczeg úr. De bizony láttuk őket. Kurta selyemsuba volt -az asszonyságon, nyest-prémmel, a fején fátyolos reczeficze főkötő. -A két kis úrficskának sárga volt a haja, a kicsike az anyja ölében, -a nagyobbik a szoknyáját fogta; piros süvege volt fehér -menyét-prémmel.</p> -<p>– Igen! Azok voltak! Merre mentek?</p> -<p>– Hát biz az asszonyság azt kérdezte tőlünk, merre visz le az út -a predméri révhez? mert ő át akar menni a vizen Predmérre. El is -vezettük odáig szépen; még a kocsinkra is felvettük egy darabig, -odáig, a hol eltér az út: ott leszálltak, odább mentek.</p> -<p>– Mikor volt ez?</p> -<p>– Hja bizony, még akkor nem volt fenn a hold. Még utolérheti a -nagyméltóságos úr, ha nagyon kergeti, mert a révnél aligha viszik -át őket előbb, mint hajnalban; kivált hogy pénze sem volt az -úriasszonynak, tőlünk kért kölcsön két dénárt a révészek számára, -azt mondta, megadja, ha lemegyünk predméri búcsúra, vagy a hradnói -sokadalomra. Azt mondta, ott lakik Hradna mellett, a lietavai -várba, Lengyel Magdolna nagyasszonyomnál; kegyes asszonyunk az -nekünk, minden esztendőben mi reperáljuk meg az ekevasait. Hogy ne -embereltük volna meg két dénárig a hozzátartozóját?</p> -<p>Ezzel a mesével tökéletesen elámította Ocskayt. Hogy tudná -mindezt egy czigány?</p> -<p>– Itt van a két dénárod fejében! mondá Ocskay, egy tallért -hajítva Jávorka felé, a mit az röptében elkapott s -czigány-alázatossággal elhálálkodott érte.</p> -<p>– Csókolom a lába-újja kis körmét a fölséges excellentiás -fejedelem úrnak! Hat szekér ezüstöt találjon helyette. <span class= -"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span></p> -<p>– Veszsz meg! dörmögé Ocskay boszúsan, (hat szekér ezüstöt!) s -megfordítá a lovát.</p> -<p>– Apád-anyád idejöjjön! mormogá Jávorka, ráfújva a tallérra -babonásan; s aztán benyújtá azt a ponyva alatt. Nesze czigány -asszony! dugd el a tarsolyodba. Ez szerencsetallér.</p> -<p>Jó volt, hogy így tréfált; mert a szekérernyő alatt -nyugtalankodni kezdett a nagyobbik fiu s a bunda alól egyre -nyafogta: «apám! hallod apám!» Még Ocskay gyanút foghatott volna. S -akkor az az ő veszedelme lett volna.</p> -<p>Nem jutott eszébe, hogy a szekér belsejét megvizsgálja; vágtatva -nyargalt vissza a megtett úton, a míg a predméri kanyarodóhoz -ért.</p> -<p>Jávorka sokáig utána nézett.</p> -<p>– Ni, hogy kergeti maga-magát! Elől szalad a jobbik lelke, hátul -szalad a rosszabbik lelke, maga szalad középett lélek nélkül.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Harmadnapra eljutott a czigány kordé Vöröskővár aljáig. Itt -leszállt Ocskayné s gyalog ment fel a várba gyermekeivel.</p> -<p>Mikor búcsút vett Jávorkától, azt mondá neki:</p> -<p>– Igérje meg nekem kegyelmed, hogy ha sikerülni talál az a -rettentő fenyegetése, hogy Ocskay Lászlót élve elfoghatja, azt én -nekem rögtön tudtul adja.</p> -<p>– Megigérem neked, te oltári szentség, hogy te neked adom előbb -tudtul, mint akárki másnak. Te aztán mozdits meg eget és földet, -hogy még egyszer megszabadítsd: nem bánom.</p> -<h2>A HÁROMÉLŰ DÁKOS.</h2> -<p>Ezután a nagy veszteség után rohanva szállt alá Ocskay László -csillaga.</p> -<p>Hogy feleségét, gyermekeit nem találhatta meg, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> -Ozmondát megutálta, nem maradt egyéb világa, mint a harcz és -tivornya.</p> -<p>Azok se váltak már be nála, a dáridóban fejébe ment a bor, s a -harczban hullott fejéről a babér.</p> -<p>Katonái szöktek tőle, s a kik vele maradtak, azoknál is elmult -minden erkölcs. Verekedni sem tudtak már. A császári fővezérek -kezdték nem sokra becsülni, se vitézségét, se hadi tudományát.</p> -<p>Még ez az «egy» nemesebb érzés ébren maradt szivében. A többi -téli álmát aludta már, mint a lárvabáb.</p> -<p>A hír, a dicsvágy melegét kereste.</p> -<p>Haditervet csinált; merészet, nagyszerüt. A hadjárat tűzgócza -akkor Érsekujvár vala, a hol Csajághy parancsolt. Ocskay László -ilyen tervvel járul a fővezér elé:</p> -<p>Két nap egymásután a Tormás-szigetből ki fognak száguldani -Ocskay László hadnagyai a csikós csapatokkal az ujvári sánczok -legszélső ravelinja felé, a hol a várbeliek vágómarhái legelésznek, -mintha azokból akarnának elkapkodni. A kuruczok erre természetesen -kirohannak a sánczból a maguk lovasságával s összecsetepatéznak, -mire a hadnagyok visszavonulnak a szigetbe. A harmadik napon -azonban a portyázók csapatja nyomában maga ront elő Ocskay László -az egész huszárságával, a mit még akkor ezrednek nevezett s komoly -harczba keveredik a kuruczlovassággal, azt visszaveti, -összekeveredik vele, úgy, hogy kuruczok és Ocskayék egyszerre -jutnak be a ravelinba. Ott aztán hirtelen neki fordítják az -elfoglalt ágyúkat a várbelieknek, mire azokat Heister és Pálffy -minden oldalról megtámadja. Ilyenformán foglalták el egykor a -kuruczok is ezt a nevezetes várat a császáriaktól, miért ne -sikerülhetne ugyanaz a hadifortély másodszor is?</p> -<p>A fővezér elfogadta Ocskay László tervét, s ahhoz mérten tette -meg az intézkedéseit. Ha Ocskay László betörése sikerül a -ravelinba, akkor egy rohammal el van foglalva Érsekujvár. -<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span></p> -<p>Egy ilyen fényes sikerre nagy szüksége volt Heisternek, de még -nagyobb Ocskaynak.</p> -<p>Hogy a merész csapás annál jobban sikerüljön, de hogy a -katonáiba is bátor lelket ébreszszen, azt tette Ocskay, hogy magát -az előcsapatot vezette ő maga személyesen, a harmadik napon. – -Pedig már akkor tudta azt, hogy négy hajdani bajtársa összeesküdött -ellene, hogy őt élve elfogják. Egy népballada maradt abból a -korból, a miben ezt megéneklik, s azt Ocskaynak is meghozták -nyomtatásban.</p> -<p>Mikor a csikós gúnyába öltöztetett portyázó csapatjával -kicsapott a rekettyésből, a ravelin kapuján egyszerre szemberohant -rá egy kurucz csapat. Ráismert messziről a vezérükre, Rácz -Miskára.</p> -<p>Az egyenesen Ocskaynak rugaszkodott, jobb kezében egy -összegöngyölt pányvát tartva; nyilván azzal a szándékkal, hogy -azzal lerántsa Ocskayt a lováról.</p> -<p>Ocskay László bevárta a kurucz vezért csendes nyugalommal, s -mikor az közel ért hozzá, egy pisztolylövéssel úgy főbe találta a -lovát, hogy az hanyatt bukott, a lovasát maga alá teperve. Rácz -Miska kitörte a lábát.</p> -<p>– No, fogod-e már Ocskay Lászlót? Rácz Miska! Kiálta az -elbukottra a győztes ellenfél, s azzal kirántva a kardját, neki -vágott a kurucz csapatnak, a ki nagyhamar tapasztalá, hogy nem a -tegnapi csikós hordával van ezuttal dolga, s futott visszafelé.</p> -<p>Nagyhamar azonban segítségére jött a szorongatottaknak a -ravelinból öt század Bercsényi-huszár; rendes, vezényszóra -bontakozó sereg; egy ezredes vezénylete alatt. – De ugyanakkor -előrobogott Ocskay László ezrede is a fűzfaerdő mögül, s ekkor -aztán ő vette át maga annak a vezetését.</p> -<p>A két lovas-ezred szép rendes zárt sorban robogott egymásra -szemközt; messze a csapatok előtt a két ellenséges vezér: egymást -keresve a lovagi találkozásra, a hogy vezetőkhöz illik. -<span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span></p> -<p>Ez időben mind a két félen, a rendes könnyű lovasság is hegyes -csúcsú vas sisakot viselt, hátul réteges nyakvédővel, elől pedig -egy, az ernyőről harántul lenyuló keskeny arczvédővel, mely csak az -orrot és az ajkat takarta, de a mely miatt mégis az arcz -ismerhetlenné vált.</p> -<p>Mikor a két vezér összetalálkozott, egyszerre vágott a másikhoz -mind a kettő. Nem volt szokás a parirozgatás. A kurucz vezér kardja -nagyot csattant Ocskay László mellén, de nem tett benne kárt a -pánczéling miatt; Ocskay ellenben a maga fortélyával visszakézzel -csapott az ellenfele fejére úgy, hogy attól az ütéstől a sisak -hátulról előre bukva, leesett annak a fejéről.</p> -<p>Ráismert azután. – A testvére volt, Ocskay Sándor.</p> -<p>Két ilyen nehéz ütésre, ha vér nem eredt is utána, kell néhány -pillanat, hogy kábulatából egyik is, másik is összeszedje magát és -a mint a vágtató paripák egymás mellett rohanva elvitték az -összecsapókat, ismét szemközt fordítsa a lovát az ellenfelére.</p> -<p>Ocskay Sándor, észrevéve, hogy ellenfele pánczélinget visel, -változtatta a fegyvert. A kengyelvasába tűzve ott volt jobb keze -ügyében a dákos. Az az öt láb hosszú, háromélű fegyver, a minek -«pánczéltörő» a neve; azt ragadta kézbe. – Ocskay László pedig csak -bámult elmeredve, s rémülten tekinte testvére arczába. Az egész ég, -az egész harczmező ezt a szót dörgé a fülébe: «a testvér dákosa -megtalálja sebhető részedet!» Azt is elfeledte, hogy megvédje -magát, hogy kezében a kard, és az arra való, hogy a dákos döfését -elhárítsa vele.</p> -<p>Ocskay Sándor pedig nem ismert rá a bátyjára. Azt gondolta: ki -ez a német? bajusztalan?</p> -<p>Csak akkor ordított fel Ocskay László, mikor a döfést megkapta. -Nem volt az halálos, nem is volt nagyon mély, a pánczél lánczszemei -nem engedik a tőrt messze behatolni, de mégis eltemető szúrás volt -az. A testvér adta.</p> -<p>Ocskay László rémülten fordított hátat ellenfelének, s lovát -sarkantyúba kapva, lélekvesztett kétségbeeséssel rohant -<span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span> árkon-bokron keresztül; folyvást -testvérének haragos lihegését vélve hallani a háta mögött, s mikor -egyszer a háta mögé mert tekinteni, olyan messze volt már a -csatatértől, hogy se kuruczot, se labanczot nem látott sehol.</p> -<p>Üldözőjének a lova valahol elbukott egy árokban. Ha az nem -történik, Ocskay László hátulról kapott sebben esik el testvére -kezétől.</p> -<p>Ez a rémjelenet az utolsó erőt is elvette lelkéből. Nem volt -vitéz többé. – Kerülte a harczot. – Nem is bízták reá. – Úgy bántak -vele, mint egy leszámolt emberrel.</p> -<h2>EGÉSZ A FENÉKEN.</h2> -<p>Nehezen gyógyult be az a seb, a mit Ocskay a testvérétől kapott, -s mikor már egészen begyógyult is, akkor is egyre fájt.</p> -<p>A dicsőségről hazudó álmai szétfoszlottak. Maga a hadjárat, a mi -azután folyt, egészen elvesztette addigi lovagias jellemét; mind a -két fél úgy harczolt egymással, mint a kinek nem a győzelem a -czélja, de a boszúállás, nem saját haditervének végrehajtása, csak -az ellenfélének összekúszálása. Nehéz sohajjal jövünk ki a -történetiró múzeumából, s nincs kedvünk az emlékekre -visszagondolni.</p> -<p>Ocskay Lászlót egyre keményebben üldözte a balsors. Hajdani -hadnagyjai rá-rácsaptak az ezredére, s kudarczot vallattak vele. – -Bittse alatt (hol ő maga Ilonka szeme láttára egykor oly hősileg -harczolt), Vajda levágta egy egész századát Ocskaynak, s az akkor -épen ott volt Ritschánt is elfogta, nehéz sebekkel elborítva. -Hajdani kurucz ezrede apránkint mind átszökdösött a fejedelemhez, -úgy, hogy vége felé nagyobb volt az Ocskay-ezred a kurucz részen, -mint a labanczoknál; s Rákóczy a visszatért ezrednek épen Ocskay -Sándort tette meg parancsnokává.</p> -<p>Ocskay László most már kerülte a harczot. Olyan volt -<span class="pagenum"><a name="Page_222" id= -"Page_222">-222-</a></span> már a lelke, mint a gyűrű, a miből a -drágakő kihullott, csak a veszteségre emlékeztet. A hajdani -dicsőség mezején csak a szégyen tarlója maradt.</p> -<p>A késő bánatot (az eb-gondolatot), a visszasiró emlékezetet csak -a bor tudta elaltatni. Nem is portyázott már, csak kóborolt. Nem -kereste a harczot, csak a tivornyát.</p> -<p>Eltékozolt egy esztendőt, alászállva minden becsületben.</p> -<p>Az új tél is beállt. A hadak mindkét részről téli szállásaikra -tértek.</p> -<p>Ocskay Losonczon volt ezredével.</p> -<p>Egy deczemberi napon szabadságot kért az altábornagyától, hogy a -harczszünet alatt meglátogathassa – a feleségét, gyermekeit.</p> -<p>«Valaki» tudtára adta, hogy hol vannak!</p> -<p>Az pedig senki sem volt más, mint Jávorka.</p> -<p>Ocskay megkapta a kért szabadságot, s azzal ötven huszárját, két -leghívebb czimborájával, Trencséni István és Szeredi Pál -hadnagyaival, maga mellé véve, megindult kora hajnalban.</p> -<p>Olyan nagy hajtást tett, hogy Jávorka alig birt a nyomában -maradni. Neki csak harmincz lovas kurucz vitéze volt.</p> -<p>Jávorka maga is csak nem rég gyógyult fel a nehéz sebéből, a mit -a mocsonoki csatában kapott. Akkor ismét utána látott nagy -fogadásának: Ocskay Lászlót élve elfogni.</p> -<p>Vakmerő kaland volt. Keresztül-kasul a császáriaktól megszállott -vármegyében, egy maroknyi kurucz csapattal, bujkálva, rejtőzködve, -nyomban kisérni a leghívebb vitézeitől környezett vezért, nappal a -berkekben, erdőkben meghuzódni, tarisznyában hozott száraz kenyéren -bőjtölni s éjszaka a falvak alatt, a városok mellett nesztelen -elsurranni, mint egy farkas-falka, s aztán a befagyott folyókon, a -hómezőkön keresztül toronyirányában megint megkerülni <span class= -"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> a jó -előre haladt áldozatot s lesni az alkalmat, mikor arra kapóra -lecsaphat.</p> -<p>Ocskay László pedig – dehogy ment a feleségét keresni.</p> -<p>Egészen másfelé vette az útját: fel a Dodvág mentén, ocskói -kastélyába. Mióta a császári pártra állt, visszakapta a kastélyt; – -ha nem is oly ősi pompával ellátva, mint régen volt, de -férfitanyának elég kényelemmel.</p> -<p>Környékbeli víg czimborák, kortyondi fráterek, híva és hivatlan -ott termettek s folyt a dinom-dánom, mintha éj és nap összeragadt -volna.</p> -<p>E félreugrás miatt Jávorka elveszté a nyomát.</p> -<p>Ő abban a hitben, hogy Ocskay csakugyan a felesége után megy, -Vágujhely táján leskődött rá, s hogy azután egy hétig sem tudott -felőle hirt kapni: nagy elbúsúltan visszaügetett megint -Érsekujvárra.</p> -<p>Volt Jávorkának egy czigány kéme, a kinek legnagyobb virtusa -volt a lábaiban. Ez versenyt tudott gyalogolni akármiféle lovassal. -Jávorka rendeletéből a czigány kémnek egyedül kellett mindenütt -kisérni Ocskay csapatját gyalog, úgy, hogy soha szem elől el ne -veszítse. S ha azután egy helyen megtelepedni látja, ismerve -Ocskaynak azt a szokását, hogy onnan egyhamar ki nem mozdul, vissza -kellett térni a czigánynak Érsekujvárra, a hirrel.</p> -<p>Deczember 29-én jött vissza a czigány azzal a tudósítással, hogy -Ocskay László Ocskón ül és tivornyázik.</p> -<p>Jávorka rögtön lóra ülteté az embereit és megindult.</p> -<p>Mikor Szluha Ferencz, a fejedelem hadipénztárnokának az ablaka -előtt elléptetett, az azt kérdé tőle: Hová ilyen korán?</p> -<p>– Madarat fogni megyek. Ujesztendőre elhozom Ocskay Lászlót.</p> -<p>– No, ha azt a derék madarat elfogja kegyelmed, jó egynéhány -aranyat adok.</p> -<p>Most aztán éjjel-nappal előre! Sűrű ködök ültek a tájon. Csak -kurucz lovas utazhatik ilyen időben. Most már a torony iránya sem -vezette őket. Folyamok mentéhez tartották <span class= -"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span> -magukat, a jégen haladtak fölfelé, az olyan út, a melyikről nem -lehet letévedni. Mint a vak ember a sötétben, úgy haladtak előre, -puszta tájékozás után. Kerülniök kellett a járt országutat, s -különösen vigyázniok, hogy a lipótvári császári seregre rá ne -bukkanjanak, vagy a kostoláni labancz-hadakba ne üssék a fejüket. – -Majd meg egy végeszakadatlan hosszú lapályos erdőségbe kerültek, a -hol szálfán és bozóton kívül napijáróra nem találni semmit: se -falu, se szállás. Jávorka jól ismerte azt a vidéket. Ez a Vág és -Dodvág közötti hosszú lapály: a falvak mind a tulsó két parton -vannak, itt közbül az erdő. Itt már csak a compass volt az -útirányzó, mint a sík tengeren.</p> -<p>Harmadnap reggelén ott voltak Ocskó alatt.</p> -<p>Mint a gyakorlott tengerész, oly biztosan vezette át a ködülte -tájon Jávorka a csapatját.</p> -<p>Maguk ott maradtak az erdőben. Jávorka beküldte a czigányt a -kastélyba hirt hozni.</p> -<p>A czigány visszatért azzal a hirrel, hogy Ocskay nincs már -Ocskón: mind csapatostól átment még karácsony napján a szomszéd -Verbóra, ott isznak nagyban a báróék kastélyában.</p> -<p>A verbói bárók maguk is olyan víg czimborák voltak!</p> -<p>Karácsony reggelén, mikor épen templomba kellett volna menni: -kapott egy levelet Verbóról Ocskay, melyben meghíják a bárók, hogy -menjen át az ünnepekre ő hozzájuk.</p> -<p>Hiszen ráért volna a meghivásnak mise után is eleget tenni, ha a -meghivó után még egy pár sor női kézzel oda nem lett volna -írva:</p> -<p>«Itt vagyok!</p> -<p class="i2">Deliancsa.»</p> -<p>Erre a névre, még a mi kis esze volt, azt is elveszté.</p> -<p>Nem ment már a misére, még az Istenét is elfelejté. Rögtön -nyergeltetett, s karácsony délelőtt átrobogott Verbóra s nagy -üdvlövöldözéssel jelenté megérkeztét. – <span class= -"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> Azóta -ott dőzsöl. – Nincs szünete a tivornyának. – A verbói asszonyok, -leányok híresek a szépségükről; – a verbói kastélyban oly orgiák -folynak, a mik kétségbeejtik a verbói anyákat, férjeket. – Ocskay -László még itt is meg akarja érdemelni a «Nero» nevet, a mivel a -német krónikairók felruházták.</p> -<p>Jávorka nem akart hinni a hirnek.</p> -<p>Ilyen mély sülyedést nem bírt elképzelni.</p> -<p>Hogy azok után, a mik e férfi és e nő között történtek, ezek még -egyszer összejöhessenek egymással, az öröm poharának a fenekén -maradt seprűjét kiinni.</p> -<p>Ez már undorító!</p> -<p>Nem birta elhinni, pedig bizonyos hirét hozták a Verbóról -panaszra, átkozódásra szétfutott anyák.</p> -<p>Vakmerő kisérletre adta a fejét. Kolduló czigánynak álczázta -magát; maga előre ment egyedül Verbóra, a harmincz vitézét -elrejtőzteté a Verbó melletti erdőben; ő maga egyedül ment fel a -kastélyba.</p> -<p>Reggel volt már, új esztendő napja. Ocskayéknál még mindig -tartott az ó-esztendő éjszakája. A tivornya terme még gyertyákkal -volt kivilágítva.</p> -<p>A hir igazat mondott. Jávorka egymás mellett ülve találta őket a -féktelen orgia közepett.</p> -<p>Odament hozzájok nagy alázatosan, boldog új esztendőt kivánni, -czigányos hálálkodással mindenféle válogatott jókat árasztva a -boldog vőlegény, meg az ő szerelmetes menyasszonya fejére.</p> -<p>Ocskay olyan ittas volt, hogy rá nem ismert Jávorkára.</p> -<p>– No czigány, ha tudsz hozzá, szólt nevetve, hát mondj -szerencsét a menyasszonyomnak, mikor tartjuk meg a lakodalmat?</p> -<p>Jávorka a tenyere után nyult Deliancsának s belenézett.</p> -<p>– Jaj, te drágalátos herczegasszony, neked nagy szerencse áll. -Generális vesz el. Még ezen a héten. El is visz magával, úgy, hogy -soha sem veszt el.</p> -<p>– Hát hova visz magával? mondá Deliancsa. <span class= -"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span></p> -<p>– Azt akkor mondom meg, ha ő méltósága aranyos tenyerét -meglátom.</p> -<p>Ocskay odanyújtá neki a tenyerét.</p> -<p>– Jaj te neked nagy győzelem áll! Beveszed Érsekujvárt hamarább, -mint hinnéd, oda viszed a gyönyörűséges szép mátkádat.</p> -<p>– Nesze czigány! mondá Ocskay, odadobva neki egy tallért a -hizelkedő jövendőmondásért s aztán átkarolta Deliancsa vállát, a -fülébe súgva.</p> -<p>Javorkának elég volt, a mit látott.</p> -<p>Sorba üdvözölve a nagyságos urakat és asszonyságokat, a kik mind -nagy tréfát csináltak belőle, elkotródott a kastélyból, s aztán -sietett vissza az erdőben hagyott társaihoz.</p> -<p>Ocskay és czimborái belefáradtak a hosszú tivornyába, s új -esztendő délutánján felkerekedtek a verbói kastélyból, visszatérni -Ocskóra.</p> -<p>Bortól hevült fővel még azt a bolondságot is megtette Ocskay, -valami különös hősködést akarva fitogtatni a szép szemek előtt, -hogy a saját harczi paripája helyett egy egészen tanulatlan mént -vezettetett elő a verbói bárók istállójából, a mi még nem volt -nyereg alatt; arra ült fel. Legénykedett vele, hogy ő azt is -megbirja fékezni, akármennyit vesztegetett is eszéből, -erejéből.</p> -<p>Aztán még lóhátról is ittak egy búcsúpoharat, még a nyeregből is -váltottak egy búcsúcsókot.</p> -<p>– No már most még egy üdvlövést a szép Deliancsa -tiszteletére.</p> -<p>S azzal mind kilövöldözték a pisztolyaikat, mordályaikat a -levegőbe… és elfeledték újra megtölteni. Kitől féltek volna itten? -A császári tábortól elfoglalt területen, messze a kuruczok minden -seregétől.</p> -<p>Úgy keltek aztán útra, vad danákat kurjongatva, a mik közé a -meggyalázott férjek, anyák átkozódása vegyült.</p> -<p>A mint a dalt rikácsoló ittas csapat a verbói fenyves -<span class="pagenum"><a name="Page_227" id= -"Page_227">-227-</a></span> előtt végighaladt, kirohant reája -Jávorka a harmincz kurucz vitézzel.</p> -<p>– Itt a kurucz! Ill a berek, nádak, erek! ordítá a megrémült -had, s szétrobbant Ocskay mellől, futva, a merre nyitva a világ, s -se a maga, se a vezére védelmére még csak nem is gondolt.</p> -<p>Ocskay mámorködtől fátyolozott szemeivel egy ismerős arczú -lovagot látott maga felé vágtatni.</p> -<p>Megrettent tőle. Ez az ő egykori kedvencze: Jávorka.</p> -<p>Sarkantyúba kapta a paripáját, hogy elfusson előle.</p> -<p>Érzé, hogy ez a nemesis lovagja.</p> -<p>Hanem a tanulatlan paripa nem akart a sarkantyúnak engedni: a -helyett, hogy elfutott volna, csak ágaskodott és egy helyben -forogva toporzékolt.</p> -<p>Ocskay a mordályához kapott s ráfogta azt Jávorkára. Már -elfeledte, hogy nincs az megtöltve, ki lett lőve Deliancsa -búcsuüdvözletére. A fegyver nem dördült, csak csettent.</p> -<p>Jávorka már ott volt mellette, s a kardjával a fejéhez -sújtott.</p> -<p>Ocskay a mordálylyal hárítá el a csapást, de a kard hegye mégis -az arczát érte s vérrel borítá el; egy második csapás a kezét -sebesíté meg, akkor aztán Jávorka a balkezében tartott fokossal úgy -sújtá főbe, hogy Ocskay kábultan rogyott le lováról.</p> -<p>Mire magához tért, a sebei be voltak kötözve, s ő maga egy ló -hátára szíjjal odakötve. Vitték a csendes, laktalan erdők közé.</p> -<p>A mint a legelső tisztáson pihenőt tartottak, Jávorka az őrtűz -mellett egy levelet írt Ilonkához.</p> -<p>«Holtig tisztelt édes szent asszonyom.</p> -<p>Igéretem szerint tudatom kegyelmeddel, hogy a mai szent napon, -újesztendő napján, Isten ő felsége kezemre adta Ocskay Lászlót. – -Mától fogva imádva borulok le Isten előtt. – Az volt a szándékom, -hogy ha elfoghatom Ocskay Lászlót: nem bántom; a kegyelmed szíve -fájdalmáról <span class="pagenum"><a name="Page_228" id= -"Page_228">-228-</a></span> irgalmazok neki: elviszem egy -kolostorba, oda bezáratom; azt mondom neki: «barát voltál, légy -megint barát; szabadítsd meg a lánczaidtól azt a dicső teremtést, a -kire nem vagy méltó, s aztán imádkozd le magad a bűneidet, ne lopd -meg egy szentnek az imádságait!» Ez volt a szándékom. Van Isten: ő -tanum, ő látta ezt a gondolatot a szivemben. – De van ördög is, s -ez meg azt súgta Ocskay László szivének, hogy ne a hű hitvesét, -őrangyalát menjen felkeresni, visszakönyörögni, hanem menjen -találkozni még egyszer azzal a dæmonnal, a kinek száz neve van, de -előttem egy sincs. – Nem hittem a mások szavának: odamentem, hogy a -magam szemével lássak.</p> -<p>A mit láttam, soha el nem mondom. – De most már halálra adom -Ocskayt! – Tegyen meg kegyelmed minden próbát, a mit hűséges -asszonyszív véghezvinni képes, megszabadítására; mert kell, hogy a -kegyelmed lelke nyugodt legyen abban, hogy még a lehetetlent is -megkisérté miatta, de én bizonynyal mondom kegyelmednek, hogy -Ocskay László meg fog halni, meg kell neki halni!</p> -<p class="right">örök tisztelője:<br /> -<i>Jávorka Ádám</i>.»</p> -<p>Ezzel a levéllel utnak indítá Jávorka Ocskaynak egyik foglyul -esett lovászát Vöröskővár felé.</p> -<p>Maga pedig vágtatva sietett vissza éjnek idején Érsekújvárra. -Oly sebesen futottak, hogy másnap délben már ott voltak -Érsekújváron.</p> -<p>Mikor Jávorka a fogoly Ocskay Lászlóval bevonult a városba, a -nép reá lázadt, s szét akarta tépni a foglyot; kővel, sárral -hajigálták: Jávorka vitézeinek a testükkel kellett őt fedezni, hogy -agyon ne kövezzék.</p> -<p>Csajághy, a várparancsnok, az összes várbeli főtisztekkel épen -ebédnél ült, ott volt Ocskay Sándor is közöttük, a midőn Jávorka -megérkezett a sebesült, megkötözött, megalázott Ocskay Lászlóval. -<span class="pagenum"><a name="Page_229" id= -"Page_229">-229-</a></span></p> -<p>A kurucz vezérek nagy riadallal ugráltak fel az asztaltól.</p> -<p>– Ah itt van a drága császármadár! kiáltá Csajághy.</p> -<p>Csak Ocskay Sándor fordult félre, a bátyját megsiratni.</p> -<p>– Mit gúnyolódik kegyelmed? szólt Ocskay; jobb, ha borbélyt -hivat, a ki sebeim bekötözze s meggyógyítsa.</p> -<p>– Majd hivatok én neked olyan borbélyt, a ki úgy meggyógyít, – -semmid sem fáj többé.</p> -<p>A lakomázó asztalt azonnal elhordták, fehér abrosz helyett -fekete posztóval leterítették, feszületet, halálfőt, égő gyertyákat -raktak fel rá, s Ocskay Lászlóra rögtön törvényt láttak.</p> -<p>A hosszas vallatás egész késő éjszakáig tartott.</p> -<p>Mikor bevégezték, azt kérdé Csajághy a rabtól:</p> -<p>– Mit tettél ember?</p> -<p>– Mit tettem? Álmodtam! Rettentő álmom volt. Most ébredtem fel. -Utálom magamat. Gyűlölöm az embert, a ki tegnap voltam. – Nem kérek -egyebet, csak azt engedjétek, hogy én ölhessem meg a tegnapi Ocskay -Lászlót. Válaszszátok ki a halál nemét, a mit végrehajtsak rajta. -Tűzmáglyára lépek, szisszenés nélkül fekszem rajta. De legjobban -szeretnék még egyszer karddal kezemben odarohanni azokra, a kik ily -nyomorulttá tettek, s izekre vagdaltatni magamat, és visszavágni -rájuk.</p> -<p>– Késő már Ocskay László! Nem hisz már senki annak, a mit te -mondasz. Ellenben a mit én mondtam, az megáll: «ha te valaha ezt a -hazát elárulod; ha te földi angyalodhoz hűtelen lészsz: – én leszek -a megölő hóhérod.» – Eredj börtönödbe s készülj halálodra.</p> -<p>Hajh, a földi angyal, – ha most közel lett volna, tán még -meglágyította volna a haragos itélő-birák kemény szivét. -<span class="pagenum"><a name="Page_230" id= -"Page_230">-230-</a></span></p> -<h2>A VÉGSŐ KISÉRLET.</h2> -<p>A mint Ilonka megkapta a rémhírt férje elfogatása felől, azonnal -kocsira ült s éjnek éjszakáján utra indult Pozsonynak.</p> -<p>Ott volt Heister főhadiszállása.</p> -<p>Ilonkának megsugta a szív ösztöne, hogy itt kell keresni a -védelmet Ocskay László számára. A kuruczokhoz hiába menne -könyörögni; azok őtet is elfognák: hisz ő is ellenség! Heister még -segíthet.</p> -<p>Elég korán reggel érkezett meg a pozsonyi várba. Rögtön sietett -fel a fővezérhez.</p> -<p>Az előszobában azt mondták neki, hogy várjon. A tábornagy nincs -még felöltözve, nem fogadhat el asszonyságokat.</p> -<p>Várt nagy szívdobogások közt.</p> -<p>Elmult egy óra, kettő, három, még sem mondták neki, hogy szabad -a bemenetel. Jöttek az alatt sokan utána: mindnek várni -kellett.</p> -<p>Ekkor ismét nyilik az ajtó, s Ilonka egy selyemtől suhogó -divathölgyet lát belépni; tollas barettal a hajporozott fején, -szépség-legyecskékkel a kifestett arczán, magas aranyozott sarku -czipőiben kevélyen lépegetve, mint a páva.</p> -<p>Ez is ugyan siethetett, hogy olyan jókor meg tudott érkezni -Verbóról s átalakulni Deliancsából Ozmonda grófnővé! – A -komédiásnők gyorsan tudnak átöltözni.</p> -<p>Ilonka kitalálta, hogy miért jött ez.</p> -<p>Angyali jó szive közel volt hozzá, hogy kiengesztelődjék iránta. -Elfeledte, hogy mit vétett ellene ez az asszony, csak az jutott -eszébe, hogy ez most megmenthetné Ocskay Lászlót. Eléje sietett és -megszólítá:</p> -<p>– Óh asszonyom. Elfogták Ocskay Lászlót.</p> -<p>Ozmanda gúnyos hidegséggel viszonzá németül:</p> -<p>– Madame, ich verstehe kein Türkisch! <span class= -"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span></p> -<p>Igaz. Itt nem szabad törökül beszélni! Németre fordítá a -szavát.</p> -<p>– Elfogták Ocskay Lászlót. Óh könyörögjön mellette a fővezér -urnál.</p> -<p>Összetett kézzel esengett előtte.</p> -<p>A grófnő pedig magasra emelve a fejét, kevély elutasítással -mondá:</p> -<p>– Asszonyom, ilyesmit nem szokás egy urhölgynek a szemébe -mondani! Mi közöm hozzá? Ki nekem az az ur?</p> -<p>Ekkor a tábornagy hadsegéde kilépett az ajtón, s azt mondá:</p> -<p>– Melyik az az urhölgy, a ki Ocskay László felől akar ő -excellentiájával beszélni?</p> -<p>Ozmonda nem szólt semmit, csak megindult az ajtó felé, a mit az -udvaroncz készséggel tárt föl előtte.</p> -<p>Erre elhagyta Ilonkát vértanui türelme, megkapta Ozmonda ruháján -a bouffant s olyat rántott rajta vissza, hogy csak úgy ropogott a -selyem, s azzal indulatosan kiálta fel:</p> -<p>– Ha szabad a szeretőjének könyörögni érte, akkor nekem elébb -szabad: a feleségének!</p> -<p>S azzal félretaszítva erős kezével maga elől az ajtóban álló -udvaronczot, berontott erőszakoson a tábornagyhoz.</p> -<p>Heister az ablaknak háttal állt; az árnyéktól még sötétebb volt -az arcza, mint egyébkor.</p> -<p>Ilonka odarohant hozzá és térdre esett előtte.</p> -<p>– Én vagyok Ocskay Lászlóné. Férjemet elfogták. Óh szabadítsa -meg kegyelmességed! Ne engedje, hogy megöljék.</p> -<p>Heister haragos volt.</p> -<p>– No, hát mit akartok? Hogy elfogták Ocskay Lászlót? Tudom. -Elébb tudtam, mint ti. Kellenek nekem ide sápitozó asszonyok, hogy -megmondják, mit cselekedjem? Már megtettem, a mit kellett. Három -órával ezelőtt elküldtem már a gyorsfutárt peremptorius levelemmel -<span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span> Érsekujvárra Csajághyhoz, a kurucz -vezérhez, Ocskay dolgában.</p> -<p>Azzal hátrakapta mind a két kezét, nehogy megcsókolja -valamelyiket a háládatos asszony.</p> -<p>Ilonka pedig még ott maradt térden állva, s összetett kezeit -ajkaihoz emelve, úgy nézett fel a fővezérre, mintha ki akarná -csalni annak az ajkaiból még azt a vigasztaló felvilágosítást is, -hogy mit tett Ocskay László érdekében?</p> -<p>– Igenis. Dörmögé a vezér. Én nem vagyok a sok beszéd embere: én -tenni szoktam. Megirtam Csajághy Mártonnak, hogy ha ő foglyul ejté -Ocskay Lászlót nekem meg három kurucz-vezér esett a kezembe: Fodor -László, brigadéros, Volfárt ezredes és Palkovics Ferencz -főstrázsamester.</p> -<p>Hármat egyért! Fényes csere! Ilonka ismerte mind a hármat; -férjének jó barátjai voltak. Az érsekujvári napok alatt sokszor -találkozott velük. Ez a három bizony-bizony ér annyit együtt, mint -az egy Ocskay László.</p> -<p>A szemei örömtől tündököltek Ilonkának.</p> -<p>Heister megsajnálta ezt az örömét az asszonynak. Nem járt ő -abban, hogy valakinek örömöt csináljon.</p> -<p>– No hát – ha azok odaát Ocskay Lászlónak levágják a fejét: én -cserében ezt a három kuruczvezért nyakaztatom le.</p> -<p>Az ijedtség elvette Ilonkának a szavát.</p> -<p>Rettenetes gondolat! Nem hogy megmentsék Ocskay Lászlót, hanem -arról van szó, hogy ha őt megölik ott, emitt megölnek helyette -viszontorlásul három derék jó hazafit, három hajdani jóbarátot.</p> -<p>Fölkelt a térdéről, támolyogva, ingadozva ment ki a -szobából.</p> -<p>Ott az ajtóban még egyszer találkozott azzal a másik nővel.</p> -<p>Most az ragadta meg az ő kezét s ezt suttogá a fülébe:</p> -<p>«Özvegy vagy már…»</p> -<p>Ilonka kitántorgott a várból. Lelkének minden gondolatja -<span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span> össze volt kuszálva. Merre forduljon -most? Kit próbáljon még meg?</p> -<p>Egy vakmerő gondolatja támadt. – Oda fog menni Csajághyhoz; – -vagy kikönyörgi tőle a férjét, vagy osztozik annak a halálában.</p> -<p>«Hajts Érsekújvár felé!» mondá a kocsisnak.</p> -<p>Senki sem kisérte, senki sem tartóztatta.</p> -<p>Aznap korán reggel már a haditörvényszék előtt állt Ocskay -László.</p> -<p>Künn a piaczon a hajduság, a népség lázongva gyülekezett, s -ordítva követelte rettentő halálát.</p> -<p>A legszörnyűbb halál nemével kell neki meghalni, a mivel csak -országos gonosztevőket szoktak kivégezni.</p> -<p>Hasztalan volt már Ocskay Lászlónak a fölébredése, hasztalan -mondta el a vérbirák előtt, mi végzetes lánczolata az eseményeknek -sodorta alá ebbe a mélységbe; hasztalan esküdött, hogy ha még -egyszer kezébe adják a kardját, minden vétkét lerója hűségével! -Késő volt már. Kimondták rá a halált, a legszégyenteljesebb, a -legirtóztatóbb halált: a karóba huzatást.</p> -<p>Ekkor a testvére, Sándor, odaborult Csajághy lábaihoz, s -könnyeivel áztatva annak a kezeit, könyörgött kegyelmet -szerencsétlen bátyja számára; saját érdemeit, hűségét, szenvedését -a hazáért mind fölemlegette. Elfeledkezett róla, hogy az elitéltnek -ellensége, el arról is, hogy birája, el arról, hogy ő a szegény -letiprott magyar, ez meg a vérében gázló hitszegő: – csak az jutott -eszébe, hogy testvére.</p> -<p>Csajághy szive nem lágyult meg; de igazságot tartott.</p> -<p>A mérlegre tette az öccs érdemeit, szeretetét, hűségét a bátyja -vétkei, hűtlensége mellé: s megkegyelmezé Ocskay Lászlót a -szégyenteljes haláltól a nemes embereket megillető pallos-halálra. -Az is nagy kegyelem volt.</p> -<p>De meg kell neki halni!</p> -<p>Mikor az itélet kimondatott, nagy trombitaszóval érkezék meg a -piaczra Heister levelével a gyorsfutár. <span class= -"pagenum"><a name="Page_234" id="Page_234">-234-</a></span></p> -<p>Csajághy átvette a levelet, s felbontá azt a törvényszék -előtt.</p> -<p>– Heister azzal fenyeget bennünket, hogy ha mi kivégeztetjük -Ocskay Lászlót, ő meg lefejezteti a tőlünk elfogott három vezért. – -No hát feleljük neki ezt: – «ha kegyelmed levágat az egy Ocskay -Lászlóért három kurucz főtisztet, – akkor mi megöletünk hét -császári fogolytisztet; köztük Illert, Schenket, Zichyt, Ritschánt, -a kik kezeink között vannak! Ez a mi válaszunk!</p> -<p>Ezzel bocsátá vissza Csajághy Márton a küldönczöt.</p> -<p>S ezt határozva, kettétöré a fekete pálczát, s odadobá Ocskay -László lábaihoz.</p> -<p>Csak annyi időt hagytak még neki, hogy végrendeletet -irhasson.</p> -<p>Azt Ocskay László elvégzé olyan nyugalommal, mint a ki sorsával -leszámolt s hazamegy pihenni.</p> -<p>Öcscse Sándor egy pillanatra sem hagyta el többé.</p> -<p>Mikor készen volt a végrendeletével, azt mondá öcscsének:</p> -<p>– Meg van még nálad az a levelem, a mit egykor azzal a szóval -adtam át, hogy bontsd fel majd akkor, ha meghalok.</p> -<p>– Nálam van.</p> -<p>– No hát bontsd fel.</p> -<p>– Bátyám!</p> -<p>– Bontsd fel, itt az ideje. Akarom, hogy most olvasd el.</p> -<p>A levélben ez állt:</p> -<p>«Te szeretted Ilonkát, mielőtt én elvettem. Bocsáss meg, hogy -megfosztottalak boldogságodtól. Ha én elvesztem, tedd őt boldoggá. -Ugy légy áldva, a hogy ezt tenni fogod.</p> -<p class="right">Bátyád: László.»</p> -<p>Sándor meg volt zavarodva, hogy titkát elárulva látta.</p> -<p>– Neki is megirtam ezt. Levelemet te fogod neki átküldeni, -végrendeletemmel együtt. Én e szegény nőnek a szivét darabokra -törtem: alkosd még egyszer egészszé. <span class="pagenum"><a name= -"Page_235" id="Page_235">-235-</a></span> Az ő anyja megátkozta (az -én bűnömért) az ő gyermekeit, légy nekik atyjuk, s fordítsd el -róluk az átkot. Most hagyj magamra; – Istennel akarok -kibékülni.</p> -<p>Azzal megölelték, megcsókolták egymást, László azt súgta -Sándornak még egyszer: «Légy atyja gyermekeimnek».</p> -<hr class="tb" /> -<p>Alig hagyta el Ocskay Sándor bátyja börtönét, midőn egy porlepte -lovas jött vágtatva az utczán, őt keresve.</p> -<p>Ilonka küldte ezt hozzá, azzal a kéréssel levelében, hogy -engedjék őt bejönni a kurucztábor elővédein keresztül. Őt magát -Sempténél tartóztatták fel.</p> -<p>Odakünn már verték a dobokon a gyászchamadeot. A vérpad fel volt -már állítva a piacz közepén.</p> -<p>Ilonka könyörgéseivel még egyszer csodát mívelt. Rábirta a -kurucz előhad semptei parancsnokát, hogy őt keresztül bocsássa a -hadvonalon. Ha jókor érkezik Érsekújvárra, bizony kiimádkozza őt -még a hóhértól is, mikor az már a pallosát emeli föléje.</p> -<p>Szegény nő, hogy néz ki folyvást a hintó ablakából, epekedő -arczczal, ha nem jön-e már Érsekójvár?</p> -<p>Végre feltünt előtte a láthatáron a síkon kiemelkedő -bajorsáncz.</p> -<p>Azon a sánczhatáron meredt föl egy magas árboczfa. S ennek a -hegyén volt valami gömb. Az alkonyég sápadásában oly rémletes volt -ez az égremeredő sötét jel.</p> -<p>«Mi lehet ez a sötét jel?» kérdezé magában borzadozva a -kétségbeesett nő.</p> -<p>Mielőtt oda érkezett volna, egy lovag jött vágtatva eléje. -Ocskay Sándor volt.</p> -<p>– Vissza! vissza! – kiáltá a lovag, a mint Ilonkát felismerte, s -feltartóztatta erőszakosan a robogó lovakat.</p> -<p>Ilonka kiszökött a hintóból s odafutott Ocskay Sándorhoz.</p> -<p>– Mi az ott? Mi az ott? kérdezé arra a rémjelre mutatva -<span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span> ott a sötét sánczorom felett, -megragadva kezeivel Sándor karját.</p> -<p>– Óh ne kérdezd! ne nézz oda! Fordulj vissza! rebegé Ocskay -Sándor, keservesen zokogva.</p> -<p>A testben, lélekben összetört nő eszméletlenül rogyott -össze.</p> -<p>Az a rémjel ott a távolban – az egykor legbálványozottabb -férfinak a feje volt, árboczhegyre tűzve.</p> -<h2>POROK ÉS HAMVAK.</h2> -<p>Heister szavának állt. A mivel fenyegetőzött, betölté. A -kivégzett Ocskay Lászlóért lefejeztetett három kurucz vezért.</p> -<p>Erre aztán megint a kurucz-vezér itéltette halálra a hét fogoly -osztrák vezértisztet, azok között Ritschánt.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Lélekfájás ezekre az időkre visszagondolni!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ocskay Lászlót eltemették, künn a szabad mezőn, nem megszentelt -földbe; jeltelen sírba, még csak keresztet sem tettek a fejéhez. -Csupán sűrű tövissel vették körül, mint a pogány időkben a -villámütés félelmetes helyét.</p> -<p>Úgy sem fogja azt látogatni senki.</p> -<p>Egy reggel a czirkáló őrjárat egy női alakot látott meg e síron -fekve.</p> -<p>Odamentek, megszólították. Arczczal feküdt a síron, nem felelt. -Költötték: nem ébredt.</p> -<p>Egy török-kés volt nyelével lefelé a sírhalomba megerősítve, -felfelé álló vasával az alvó nő szívén keresztülszúrva. Két -karjával átölelte a sírt.</p> -<p>Voltak, a kik ráismertek benne a szép Szunyoghy Ozmondára, -született Eszterházy grófnőre. <span class="pagenum"><a name= -"Page_237" id="Page_237">-237-</a></span></p> -<p>Annyira szerette-e őt, hogy képes volt megölni, s úgy egyesülni -vele a halálban? Ő vitte-e imádott bálványát, kiszámítva a -vérpadra, hogy a sírban legyen az övé? – Átvitte e titkot a -másvilágra, s bizonyára kegyelmes bírára talált, a ki nem emberek -gondolatai szerint ítél, a ki nem azt nézi, hogy mit tettünk? hanem -azt, hogy mit éreztünk?</p> -<hr class="tb" /> -<p>Még abban az évben utoljára hangoztatták a tárogatók a -szvihrovai nótát a Kárpátok ormairól, mikor Bercsényi búcsút vett -hazájától örökre.</p> -<p>Rákóczy hadseregének maradványai a majtényi síkon lerakták a -fegyvert. A négyszögü tér, a hol az megesett, be van kerítve -sánczczal, s ma már sűrű erdő, bozót nőtte azt tele. Soha ember be -nem lép a bozótba, vadász nem keres ott zsákmányt, vándor nem vág -utravaló pálczát a gesztjéből: ott valami kisért!</p> -<p>Pálffy János, a bán, és Károlyi Sándor, Rákóczy vezére -megalkudtak a békekötésben: szathmári békekötésnek hívják azt az -okmányt.</p> -<p>I. József már azt nem érte meg: ifjan halt el a hadjárat -bevégezte előtt.</p> -<p>A békekötés után Ocskay Sándor hazatért birtokaira, miket a -conventió visszaadatott neki.</p> -<p>A krónika azt mondja, hogy a béke helyreálltával nőül vette -szerencsétlen bátyja özvegyét, Tisza Ilonát. Ocskay Lászlónak egy -gyermeke sem ért emberkort. A hatalmas, nevezetes Ocskay családnak -Ocskay Sándor a törzse.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Ez volt a története azoknak, a kik szerettek, és a ki szeretve -volt mind a vérpadig.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Vágjad uram, -vágjad, mért lettek kutyákká?</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Pálffy bán -szavai.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<p class="center">II. KÖTET.</p> -<ul class="TOC"> -<li>A vak lövések <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>A fehér barát <span class="ralign"><a href= -"#Page_11">11</a></span></li> -<li>A budetini borz <span class="ralign"><a href= -"#Page_21">21</a></span></li> -<li>Az édes otthon <span class="ralign"><a href= -"#Page_47">47</a></span></li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_239" id= -"Page_239">-239-</a></span></li> -<li>Idegen háznál <span class="ralign"><a href= -"#Page_60">60</a></span></li> -<li>Circe <span class="ralign"><a href= -"#Page_70">70</a></span></li> -<li>A rák «fordulóban» <span class="ralign"><a href= -"#Page_77">77</a></span></li> -<li>A kik a holdra esküsznek <span class="ralign"><a href= -"#Page_87">87</a></span></li> -<li>A feltalált régi jó barát <span class="ralign"><a href= -"#Page_90">90</a></span></li> -<li>O du liber Augustin <span class="ralign"><a href= -"#Page_105">105</a></span></li> -<li>A két kereszt <span class="ralign"><a href= -"#Page_121">121</a></span></li> -<li>A Krethi és Plethi <span class="ralign"><a href= -"#Page_126">126</a></span></li> -<li>Rákóczy villáma a császár előtt <span class="ralign"><a href= -"#Page_140">140</a></span></li> -<li>A végzetes golyó <span class="ralign"><a href= -"#Page_153">153</a></span></li> -<li>Az anyai ház <span class="ralign"><a href= -"#Page_164">164</a></span></li> -<li>Két kincs közül az egyiket <span class="ralign"><a href= -"#Page_176">176</a></span></li> -<li>Életre-halálra <span class="ralign"><a href= -"#Page_193">193</a></span></li> -<li>Elvesztve örökre <span class="ralign"><a href= -"#Page_208">208</a></span></li> -<li>Háromélű dákos <span class="ralign"><a href= -"#Page_217">217</a></span></li> -<li>Egész a fenéken <span class="ralign"><a href= -"#Page_221">221</a></span></li> -<li>A végső kisérlet <span class="ralign"><a href= -"#Page_230">230</a></span></li> -<li>Porok és hamvak <span class="ralign"><a href= -"#Page_236">236</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_43">43</a></td> -<td>En nem vagyok</td> -<td>Én nem vagyok</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_47">47</a></td> -<td>csabító varázs</td> -<td>csábító varázs</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_99">99</a></td> -<td>el ís szórta</td> -<td>el is szórta</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_159">159</a></td> -<td>Uljön le</td> -<td>Üljön le</td> -</tr> -</table> -</div> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of Project Gutenberg's Szeretve mind a vérpadig (2. rész), by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZERETVE MIND A VÉRPADIG (2. RÉSZ) *** - -***** This file should be named 62436-h.htm or 62436-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/4/3/62436/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org Section 3. Information about the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - - -</pre> - -</body> -</html> diff --git a/old/62436-h/images/cover.jpg b/old/62436-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index faf9a0e..0000000 --- a/old/62436-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
