diff options
Diffstat (limited to 'old/62435-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62435-0.txt | 13724 |
1 files changed, 0 insertions, 13724 deletions
diff --git a/old/62435-0.txt b/old/62435-0.txt deleted file mode 100644 index cacd182..0000000 --- a/old/62435-0.txt +++ /dev/null @@ -1,13724 +0,0 @@ -Project Gutenberg's Szeretve mind a vérpadig (1. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll -have to check the laws of the country where you are located before using -this ebook. - - - -Title: Szeretve mind a vérpadig (1. rész) - Történeti regény a Rákóczy-korból - -Author: Mór Jókai - -Release Date: June 20, 2020 [EBook #62435] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZERETVE MIND A VÉRPADIG (1. RÉSZ) *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LXVII. KÖTET - -SZERETVE MIND A VÉRPADIG. I. - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1897 - -SZERETVE MIND A VÉRPADIG - -TÖRTÉNETI REGÉNY A RÁKÓCZY-KORBÓL - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -I. RÉSZ - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA - -1897 - - - - -A ZOMOTOR. - -Ez a szó «zomotor» olyan régi már, hogy csak a nyelvtudósok és -régiségbúvárok ismerik, azok pedig nagyon fogják a fejüket csóválni, -mikor megtudják, hogy itt most egy nagy lakodalom van készülőben, mert -amaz egészen mást jelent. - -Pedig hát az nevezetes lakodalmi vendégség volt, a mihez nemzetes Tisza -Istvánné nagyasszonyom úri portáján készültek, úgy pünkösd után való -hétben 1698-ban. Az előkelő nagybirtokú asszonyság egyetlen leányát: -Ilonkát adja férjhez, a környék egyik legtekintélyesebb férfiához, -tekintetes Visontai Kovách István uramhoz, Verebély megye alispánjához. - -Verebély vármegye neve maga sincs már a földabroszon, valamint sok -minden nem kerül már az asztalra, a mi akkor kézen-közön forgott: többek -között azok a drága étekfogások sem, a mikkel a hajdani magyar nagyúr a -meghivott násznépet meg szokta vendégelni. Nem a mai kákabélű ivadéknak -valók azok. Most ha csak foghegyen kóstolgatnátok is végig egy ilyen -traktát, hat doktor nem támasztana fel, úgy ágynak esnétek tőle; akkor -doktor se volt kéznél; a kinek megártott a sok bevett jó, ott volt a -kenő-asszony, kidömöczkölte a hátából a magyar betegséget. - -Kellett is aztán az ilyen ételek előállításához ember, több, mint elég. - -Nemzetes Tisza Istvánné úrasszonyomnak a portáját ismeri minden ember. -Hajdan az ő férje is alispánja volt a megyének: folyvást sok vendéget -kellett ellátni. Volt abban a házban négy-öt konyha; külön a -nyársonsültek számára, meg más a kalácsoknak; azonkívül vagy három -kemencze a szilvásban a levelensült készítéséhez. A konyhaművészet -összegezett remekeinek előállítására szolgáló laboratorium azonban -közvetlenül az úrasszony lakszobájával állt összeköttetésben, hogy ő -maga mindenre felügyelhessen s vitás kérdésekben döntő szavával -igazságot szolgáltasson. A mire ilyen nagy vendégség előkészüléseinél -elég sűrű alkalom van. Ma van a vőlegény megérkezésének a napja; -délelőtti istentisztelet után lesz az esküvő. Azért haladt ki ilyen -későre az időből az egybekelés, mert a család egyetlen férfitagja: Gábor -urfi, odalenn van a Bánátban, a nemesi banderiummal, a török ellen; mind -azt várták haza, a menyasszony nagyon óhajtotta; de csak nem jöve meg. -Már most hát nála nélkül költik el a lakodalmas kását. - -Tisza Istvánné asszonyomnak magának is van régi nagytapasztalatú -szakácsa; de a mai napra még elhozatta Bánffy-Hunyadon lakó nénjének az -erdélyi szakácsát is, azonkívül Léváról felinvitálta Furóné asszonyomat, -a ki nélkül derék lakodalom meg nem eshetik a környékben: tortát, -marczafánkot, meg liktáriumot csak az ő keze után ismer meg igazán az -ember. Segédszemélyzetül pedig annyi szakácsné, hetesné, kukta hemzseg a -konyhában, hogy alig lehet tőlük mozdulni; pedig mindenkinek tele a keze -dologgal. Hanem hát épen az a baj! Két szakács egy konyhában. Mind a -kettő kevély arra, a mit tud, és a mit jobban tud, mint a másik. Még -hozzá az egyik erdélyi, a másik magyarországi. Kész a particularismus. -Hogy volna az jó az erdélyinek, a mit a magyarországi kotyvaszt? és -megfordítva. Most épen azon hepcziáskodnak, hogy a -«pujpunella»-mártáshoz miféle alkatrészek kellenek? Ez igen bonyolult -kérdés. Egy hideglelésről szóló recipe abból a korból nem lehet annál -czifrább és változatosabb. Egyik fél sem enged a magáéból csak egy -szerecsendió-virágnyit sem. «Én Apafy Mihály fejedelem konyhájában -szolgáltam hét esztendeig!» «Utczu ne! Apafy Miskáék nem is ismertek -mást, csak a bosporos levet!» «Micsoda? Az én fejedelemasszonyom, -Bornemissza Anna ő nagysága, olyan miskulánczia-salátát csinált, hogy a -palóczok úrvacsorájának ették volna! Szófia a beszéd! scripta manent! -Itt az én szakácskönyvem. Pujpunella-mártás. Magam írtam ki Pálffy -herczeg archivumából!» «De az én szakácskönyvem nyomtatva van!» - -A két hadvezér elkeseredett harczába természetesen hogy a fehérnép is -belekotnyeleskedett, győzték nyelvvel; zenekiséretül közbe hangzott a -fahajtörő mozsárcsengés, meg a habverő pergése, közbe egy-egy kastankodó -kutyának a nyikkantása, a kit megrugott valaki. - -Ez izgalmas konyhai értekezés alatt senki sem vette észre, hogy a -nyitott konyhaajtón egy sárral, porral fedett alak settenkedik be a -konyhába, kinek hajdan kecskebékazöld színű dolmányáról jócskán -lefoszlott a sárga sujtás, a piros nadrág a két térdén ki van szakadva, -s a csizmájának a talpát csak az átkötött szíj tartja. A legénynek olyan -fekete a képe a napsütéstől, mint a miskolczi czipó, a kajla savószín -bajusz mintha csak krétával volna ráfestve. A vállán egy kopott -bőriszákot czepel, s a kezében egy görbe csákányt hoz, azt oda is -támasztja az ajtóhoz. Ott azután egy darabig körülnézeget, kétfelé -törüli a bajuszát, s mikor nagyhamar megérti, hogy olyan veszedelem van -itt, a mibe neki jobb lesz bele nem ártani magát, szétnéz a szögletek -felé, s megpillantva a nagy mákoskalács-sütő kemencze mellett egy köteg -rőzsét, arra szépen leül a sutba, s onnan nézi aztán, a két tenyerébe -támasztva az állát, mint a megtestesült makk-túz, az egész nagy -patáliát. - -– Mi kell az igazi pujpunella-mártáshoz? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ki kell czitalni a nagyasszonyt! - -Ő itélje el a dolgot. Ő a tekintély. A legfelső appelata. - -Kijönne az különben maga is; hisz a pogány lárma a harmadik szobáig -behat. Itt öltözteti ő épen a menyasszonyt, azt kell neki abbahagyni. - -Épen jókor jött; mert a két szakács már a palacsintasütővel meg a -molnárostya-serpenyővel indult egymás ellen duellálni. - -A nemzetes nagyasszony, az igaz, hogy egészen arra való alak volt, hogy -respektust szerezzen maga körül; derék, magas, termetes matrona, piros, -telt orczával, a mi kettős tokát vetett, s szegletes tudott lenni, mikor -haragudott. Szürke haja akkori módi szerint szélesen volt felfelé -dudorítva s egy fekete csipke-főkötővel megkoronázva. - -– Micsoda pogány lárma ez itten! kiálta felreccsenő szóval. Azt gondolja -az ember, Eger várát vívják a törökök! Mit keres itt ez a sok csürhe -nép? Csiba ki innen a konyhából, a kinek nincs itt semmi dolga! Olyan -zsinat van, hogy az ember a maga szavát se hallja. Hogy «mi kell a -pujpunella-mártáshoz?» Hogy a kakas csipje meg a fületeket! Mindjárt -igazságot teszek. Elébb lóduljon innen minden torkos pákosztos had, a ki -nem ide való. - -S rögtön sietett is az itéletet végrehajtani: egy pár szájtátó kukta, -kályhafütő csak úgy penderedett ki az ajtón, hatalmas tenyerétől -előmozdíttatva. «Kell pujpunella-mártás!» - -A mint ritkulni kezdett a gyülekezet, megpillantja Argus-szemeivel azt a -szögletben gunnyasztó, rongyos alakot. - -– Hát te itten? nem lódulsz ki mindjárt? Neked is kell -pujpunella-mártás? - -A gubbaszkodó alak fel sem veszi a fejét a két tenyeréből, csak úgy -ingatja azt, határozottan kifejezve, hogy nem kiván belőle. - -A haragos nagyasszony aztán megkapja a gallérjánál fogva s úgy fölemeli, -hogy a lába sem éri a földet, hanem aztán a helyett, hogy kilökné azt is -a többi után, hüledezve szól hozzá: - -– Nini! Hát nem a Marczi ez? A Gábor fiamnak az inasa? Te vagy az, -Marczi? Hát mért nem mondod senkinek, hogy megjöttél? - -– Ha nem keerdezte senki. Felelt a legény egész palóczflegmával. - -– Hát csak magad jöttél, mi? - -– Csak egy szál magam biz een, mert a lovam odaragadt a poroszlói -degetbe. - -A nagyasszony megdöbbent. Az anyaszívnek előérzete van. Hirtelen -betuszkolta a poros legényt a mellékszobába: nem bánta már, ha -fenekestül felfordítják is a konyhát. Ott kezdte aztán vallatóra venni a -palóczot. - -– Mi hirrel jöttél a táborból? - -– Semmi nagy hirrel, biz een. - -– Hát a fiam nem jön el? - -– Jönne biz az, de nem jöhet. - -– Valami baja van talán? - -– Nem fáj biz annak semmije se. - -– Hát mit izent? - -– Semmi rosszat sem izent biz az, eedes meezem. - -– Hát mért nem jöhet? mért küldött téged? - -– Hát mert a czifra dolmánya kilikadt. - -– Micsoda czifra dolmánya, te? - -– A kit az Iluska kisasszony varrott ki arany tulipántokkal, az a -bársony. - -– Mi történt vele? Mondd hamar! - -– Hát egy gelóbis kilikasztotta a czifra dolmányt, aztán olyankor, mikor -maga is benne volt. - -– Meghalt a fiam? kiálta fel Tiszáné, s hirtelen visszafojtotta hangját. - -– Een egy szóval se mondtam, hogy meghalt; csak azt, hogy a czifra -pruszlikáját kilikasztotta a gelóbis, az pedig itt van a tarisznyámban, -nee! - -Azzal kihuzta a bőriszákból az összegöngyölgetett búzavirágszín bársony -mellényt, melynek a bal oldalán egy kerek lyuk volt, s a körül széles -vörösbarna folt, a kiomlott vér. - -Tiszáné görcsösen szorítá mind a két kezével a szivéhez azt a drága -öltönydarabot, s ajkát beharapva, halálos kínnal fordítá szemeit az ég -felé: de nem zokogott. - -– De ne búsuljon a nagyasszony, vigasztalá a palócz, mert levágták ám a -füleet. - -Erre meg a méreg öntötte el az anya szivét, dühösen markolt a palócz -üstökébe s megrázta annak a fejét, kegyetlenül odaütögetve a falhoz. - -– Kinek a fülét? te! - -– Hát nem is az urfiét, hanem azét a beste Karaffiáét, a ki meglőtte. - -– Hát bajvívásban esett el? - -– Biz a volt annak a veege. - -– Miért vívott? Kivel vívott? Ki volt a gyilkosa? - -– Hát tudom een azt? Nem kötötteek azt az een aórromra. Keek huszár volt -a Pálffy regementből. Nem eerjük már azt utol; mert az, a mint a füleet -levágták, a gyenerális parancsolattyábul, mingyárt dezentált a törökhöz -Temesvárra: pribeek lett, pogány lett; ezóta szarácsit csináltak belőle. - -– Nem beszélted még ezt el senkinek? - -– Ha senki se keerdezte tőlem. - -– Hát akkor azt mondom, hogy egy teremtett léleknek se szólj felőle, a -míg a mai nap el nem mulik. - -– Nem szólneek een meeg a maókusmadárnak sem, csak már az üstökömet -eresztené el a nagyasszony. - -Mert még annál fogva mindig kézben tartotta. - -– Lódulj be ide ebbe a kamarába, sugá dörmögve a nagyasszony, betaszítva -a legényt egy sötét oldalfülkébe, a mi afféle kézi éléstár lehetett. -Találsz enni-inni valót eleget; aztán feküdjél le, a míg rád nem nyitom -az ajtót, fel ne ébredj, ha trombitaszót hallasz is. - -Azzal belökte a palóczot a sötét oduba, a ki soha annál kedvesebb -tömlöczöt még paradicsomul se kivánhatott magának. - -A nagyasszony ráfordította a kamara ajtóra a kulcsot, s azt is lehuzta -és a többihez akasztotta a karikára, a mi egy ezüst lantnál fogva -csüggött alá a bogláros övéről. Ellenben egy másik kulcsot keresett elő -a csomó közül s azzal egy nagy almáriumot nyitott ki. Volt annak -tömérdek apróbb-nagyobb fiókja. Egyiket kihuzta. Volt abban sok -mindenféle öltözet a nagyobbtól a legkisebbig. Azok mind a Gábor fiu -ünneplő köntösei voltak, a hogy évről-évre kinőtt belőlük, az anyja -egymásután félrerakta őket. Most aztán előszedegette sorba. Egész a -legalsóig. Egész addig a kis főkötőig, meg a patyolat félingecskéig, a -mit csecsemő korában viselt. Azután megint visszarakta őket egymásután. -Mindegyikhez halkan motyogott valamit. Legfeljül tette azt a himzett -mellényt. «Már most te is idekerültél». Erre a szeme csak megtelt -könynyel. Letörülte hevenyén. «Nem! Te rossz szem! Ma nem szabad sirnod. -Ma lakodalom napja van. Majd holnap aztán sirhatsz kedvedre; meg aztán -minden nap, minden éjjel, a míg az életbe’ tart. - -Megint csak a kezébe vette azt a himzett mellényt. Szemrehányásokat tett -neki. - -– Ha már nem jöttél vele együtt, minek jöttél meg épen mára? Ma nem a te -napod van. Ma a leánynak a jussát kell kiadni. Hát illik a testvéreknek -egymást így megkeseríteni? No most ereszsz innen. Nincs te veled semmi -dolgom. A menyasszonyt öltöztetem. Egy nap csak az övé. A tied lesz -háromszáz hatvannégy nap az esztendőből. No hát feküdjél a társaiddal. -No hát aludjál. Majd holnap reggel, ha vége lesz minden muzsikának, -visszajövök hozzád… - -De a himzett mellény csak nem akart elaludni, csak nem eresztette őt el. - -– No hát mi az? Hogy megölték? Katona volt, készen lehetett rá. A kinek -a fiát a táborba viszik, úgy veheti, mintha csak a koporsóba tette -volna. Az én bátyámat is megölték, aztán meg az anyám bátyját is -megölték. Ez nálunk a férfi sorsa. A ki fegyvert köt, azt megölik. De -csak ne bajvívásban esett volna el! Bizonyosan ott is a becsületét -védelmezte: szép halál! No, majd holnap beszélünk egymással többet, most -ereszsz engem! - -Azzal helyére tolta a fiókot, rázárta a nehéz almáriumajtót, aztán a két -öklét összeszorítva, a fejét megrázta s a lábával toppantott, úgy -parancsolt a szivének: «vége legyen!» - -Aztán indult az ajtó felé, a mi a menyasszony szobájába vezetett. - -Hanem az az engedetlen szív nem akart ám szót fogadni. Valami vékony -pókfonállal oda volt kötve ahhoz a szekrényhez: ez visszavonta. Csak -azon kapta magát, hogy megint a kezében tartja azt a himzett mellényt s -nézegeti rajta azt a golyóvágta lyukat, a mihez fogható véghetetlen -mélység nincsen a világon: «milyen bolond kis lyuk! Aztán elég arra, -hogy az embernek a lelke elhagyja rajta keresztül a világot! - -Hátha még most is ott van az a lélek? Hátha ott leskelődik valamire? -Talán arra, hogy ezzel a néma szájjal átadja az anyának az utolsó -Istenhozzádot. Az anya odaszorítá ajkaihoz azt a golyóperzselte nyilást -a himzett mellényen, s akkor aztán megnyugodott. A mellény elbocsátotta -őt, és elment aludni. - -Mikor a nagyasszony bement a menyasszonyhoz, akkor már mosolygós volt az -arcza, mint a piros alma. - -A menyasszony még csak tizenhat éves volt akkor. Nyulánk termete -elárulja fiatalságát. Akkoriban nem a gyöngyös vállfüzőt viselték, hanem -hosszú testhez álló derekat, egy sor zománczos gombbal, alól ruta alakú -nyujtványokkal, elől szines skófiummal kihimezve, a ruha patyolat ujjai -kétszeres dudort képeztek, összeszorítva színes csokorfüzérekkel, -azokról meg kettős ezüstcsipke omlott alá; a szűk, ránczos viganót elől -két széles sáv díszíti, sokszinű zománczos aranyvirágokkal gazdagon -megrakva. A menyasszonyt még akkor nem öltöztették fehérbe: úgy volt -szokás, hogy belül viselje az ártatlanságát. - -Rátekintve, csupa gyermek volt még a menyasszonyka, egész arczán az a -gyanutalan világbabámulás volt kifejezve, mint a ki nem is sejti még, -hogy mi oka van valakinek az ismerős édes anyai arczot itt hagyni s -utána menni egy bajuszos embernek, a kit még alig ismer. Lesütött -pillájú nagy szemeinek ki nem találhatni a szinét, csiga-metszésű, félig -nyitva feledt ajkai csupa kérdés, felelet nélkül; gyönge piros hajadon -arcza még nem tanulta meg, hogy miért kell elpirulni? Jöhet az elé -akárki, beszélhet előtte akármiről, nem gyujtja azt tűzlángra: el van az -még rejtőzve. Hosszú, tömött világos gesztenyeszín haja egész a -térdhajlásig omlik alá, az egyik ága már be van fonva széles -aranyvirágos pántlikába, a másik még fonatlan, azt félben hagyta a -nagyasszony, mikor a konyhába kiszaladt a nagy csetepatéra. Sohasem -fésülte, sohasem fonta be még eddig azt a hajat más, mint az édes anya -keze. Még csak azt sem engedte, hogy maga tanulja meg a leány haját -befonni. «A kis élhetetlenke! Hogy lesz ez meg asszonyfővel? A kinek az -anyja az eczetes-uborka-eltevéstől a brachialis reoccupatióig mindenhez -értett, de a ki a leányának még csak a tyukok közé sem engedte meg soha -kimenni, ráfogva a szegény kakasra, hogy az a fejére repül és megcsípi. - -No már megint sirtál egy verset odakinn! dorgálá Ilonka az anyját, pedig -az eléggé igyekezett a háta mögött maradni, hogy a haját befonja. -Meglátta a tükörből, hogy vörösek a szemei. - -– Hát hogyne sirna az ember? mikor a leányát odaadja örökre idegen -embernek. - -– Hát hiszen nem lesz az idegen ember, hanem nekem hites uram. - -– Oh te kis élhetetlenke! Mit tudod te még azt? Majd megemlegeted te még -az anyádat! Majd mikor idegen fraj tépi a hajadat. Nem így fésült -engemet az anyám. - -– Megtanulok magam bánni vele. - -– Majd jól esnék még az anyád szavát hallanod, ha csörölve-pörölve is; -majd mikor azt a goromba férfihangot hallod, a ki, még mikor kérni akar -is, csak parancsolni tud. Mit tudod te még, hogy mi az a férfi? - -– De már, hogy ne tudnám? Hát a Gábor bátyám nem az? Van annál szelidebb -ember a világon? Olyan az, akár egy leány. - -A nagyasszony két szeme csak még jobban vörös lett erre a szóra. - -– Hjah, a te Gábor bátyádhoz ne hasonlíts te másokat, az igen szelid fiú -volt. - -– Én nem is tudom, minek ment az a háborúba? Hisz az, ha összetalálkozik -az ellenséggel, képes neki azt mondani: inkább te lőjj meg engem, mint -én téged. - -A nagyasszony közel volt hozzá, hogy lábáról leroskadjon. - -Ilona nevetve folytatá: - -– No én tudom, ha ő egyszer egy ellenséget meg talál vágni, menten oda -ugrik hozzá, hogy a sebét bekötözze. - -A nagyasszony haragot szinlelt. - -– Ne mozgasd annyit a fejedet, mert megrántom a hajadat. Viseld magad -csendesen, mikor én beszélek. Nem minden ember olyan engedelmes, mint a -te bátyád. A viczispán kemény potentát. Az egész vármegye reszket -előtte. Otthon a háznál a sarkán fordul előtte minden ember. Azzal szép -engedelmesen kell bánnod, mert ha azt megharagítod, még meg is ver. - -Ez csak elég jó indok volt arra, hogy a nagyasszony a patyolat -kötényével megtörülgesse a szemeit. - -– Oh azt bizonynyal nem teszi! szeleskedék bele Ilonka. Dejszen -megmondta neki ott előttem a Gábor bátyám, mikor gyűrűváltásra itt volt: -«aztán a hugámmal úgy bánj ám, mint az oltári szentséggel, bajtárs! -mert, ha csak a kis újjaddal meg találod ütni, de ha csak a szele éri is -a kezednek, még nem ettem viczispánhust, de téged akkor bizony -megeszlek!» Bizony így mondta a bátyám! De hát miért sirsz ezen megint? -Hisz én azt akartam, hogy nevess egy kicsit. - -Jó is volna, ha ezen nevetni lehetne! - -– No, a végét a hajadnak befonhatod már magad is. Itt van, nesze, -mindjárt jövök. A szalagot is fűzd belé. Aztán elénekelheted magadban: -«Addig élem világomat, Míg szél fújja pántlikámat! A pántlika könnyű -ruha: A főkötő nehéz ruha!» De bizony ne énekelj most világi nótákat, -ebben a szent órában. Mindjárt jövök, hozok neked valamit. - -A nagyasszony a kincstartó szobába távozott s onnan került elő rövid -időn egy kis imádságos könyvvel, a minek táblája velenczei ötvösmunka -volt zománczos ezüstből, drágakövekkel, valaha Brandenburgi Katalin -fejedelemasszony ajándékozta volt azt a nagyasszony anyjának, így szállt -az leányról-leányra menyasszonysága napján. - -– Látod ezt a drága szép kis könyvet? szólt a nagyasszony, kikapcsolva a -filigránmunka csattokat s szétnyitva az imakönyvet. - -De a leány szeme nem a szép miniaturfestményű initialékon akadt meg, -hanem egy kis göndör aranyszinű hajtincsen, a mi az imakönyv lapjai közé -volt szorítva. - -– Ah! kinek a haja ez itt? ez a sárga. - -– Ez a bátyád haja volt, mikor egy éves volt. - -– Ah! Ilyen sárga volt a haja akkor? pedig milyen szép sötét-szőke most! - -– Nesze: ezt most neked adom. - -– Hogyan? A könyvet is? - -– De csak a könyvet. A hajat megtartom magamnak. - -– Oh bizony, azt nekem adod. Nekem úgy sincs belőle egyebem, neked pedig -itt marad ő egészen. - -Ez már megint olyan szó volt, a miért a nagyasszony teljes zokogásra -fakadt, s a leány keblére borulva, annak az égszin bársony mellénykéjét -telesirta könyeivel. A leány mind azt hitte, hogy őt siratják s nevetett -rajta. - -– No látod, hogy telesirtad a «vál»-amat; pedig himeztem ám én arra a -nélkül is gyöngyöt eleget. No lásd, épen tökéletesen ilyen dolmánykát -himeztem, ezekkel a virágokkal a Gábor bátyámnak, mintha csak az övét -látnád. - -A leány azt gondolta, hogy örömet csinál az anyjának, mikor mintha -tőröket szúrt volna a szivébe! - -– No már most ülj le csendesen s ne feszengj annyit, hadd teszem fel a -koszorus pártát a fejedre. - -A leány még egyszer visszafordította a fejét az anyjához. - -– Mit gondolsz? Vajon viseli-e még a bátyám azt a mellényt? - -A mint a nagyasszonynak e kérdésre ijedségtől kerekre nyilt fel az ajka, -s az álla hátrarándult, azt lehetetlen volt a leánynak észre nem venni. - -– Anyám! Tán valami rossz hirt hallottál a bátyámról? - -A nagyasszony erőt vett a fájdalmán s azt mondá: - -– Semmit se, leányom. - -– Te tudsz valamit? Előlem titkolod. - -– Legyen eszed. Ugyan mit tudnék? Kitől tudnám? Madár se jön ide arról a -tájról. No csak el ne kezdj sirni te is. Az volna szép! Ha a násznép -kisirt szemmel találna. - -– Oh én pedig valami rosszat érzek. Három éjjel mindig ő vele álmodtam. -A ruhája össze volt tépve-szakgatva, arra kért, hogy varrjam össze, s -mentől jobban varrtam-varrtam, annál jobban széjjel szakadt. Azután meg -azt álmodtam, hogy együtt jártunk egy szép mezőn, a mi be volt terítve -fehér virággal; s aztán a hányat lépett, mindenütt piros lett a virág a -nyomában. Úgy sirtam, mikor fölébredtem. Ugyan mit jelent ez? - -– Semmit. Verd ki a fejedből! Tudhatod, mint igaz keresztyén kálvinista -leány, hogy az álmokat magyarázni tiltja az isteni parancsolat. Saul -királyt azért vesztette el az Isten, mert álmokat magyaráztatott, -boszorkányokkal jósoltatott magának. Álom azt jelenti, hogy aludtál. Ülj -le elém, hadd teszem föl a pártádat. - -– Oh kedves édes jó anyám. Ez a párta juttatja még csak eszembe a ma -éjjeli álmomat. Úgy volt, mintha a Gáborkánk haza érkezett volna a -menyegzőnkre, én épen akkor készültem feltenni a koszorút a fejemre. Ő -meg úgy kért, úgy könyörgött, hogy ne tegyem azt a fehér virágfűzért ma -a fejemre, inkább fűzzem azt az ő homlokára, az ő feje úgy fáj, majd -szétszakad, talán majd meggyógyul tőle. - -De már ez több volt, mint a mit sziv elviselhet. A nagyasszony -felordított hangja teljes erejével. - -– Mennybéli Jehova Isten!!! De micsoda nagy lárma ez már megint odakint -a konyhában! - -Azzal kirohant a leánya szobájából, ki egész a konyháig. - -Ott persze a pujpunella-háboru már a válság magaslatát érte. A -rézkondért mind a két szakács fogta a két fülinél fogva, s hol az egyik -ütött rá a főzőkanállal, hol a másik. A nagyasszony kiragadta az üstöt -mind a kettő kezéből, s aztán az üst fenekére csapott a tenyerével, s -kimondá a csalhatatlan verdiktet. - -– A pujpunella-mártáshoz végy harminczhat tojássárgáját, két egész -szerecsendiót megreszelve, hat lat kálmusgyökeret, négy lat -koriándrumot, két kanál csorgatott mézet, három egész fehér borsot, négy -kanál szegfüborsot, habard össze hidegen. Azután olvaszsz fel egy olasz -mogyorónyi indigót alkermesben; keverd hozzá. Azután végy egy kupa -három-zsiványeczetet, a tárkonyeczetágyról, forrón olvaszsz fel benne -egy diónagyságú fehér terpentint s öntsd a többi közé. Végül szürd át az -egészet ritka gyolcsvásznon. Ez az igazi pujpunella-mártás. - -Hogy kitombolhatta haragját a konyhai zivatarban, megkönnyebbült a -nagyasszony szive. Furóné asszonyom, meg a fehércselédek körülvették: ne -rontsa a drága egészségét, menjen a szobájába vissza: jobb lesz, ha maga -is öltözéshez lát már, nem sokára érkeznek az uri vendégek. Ki hagyta -magát engesztelni, s aztán visszatérve Ilonkához, tanácsot ült vele, -hogy milyen öltözetet vegyen e mai napra? Mert volt ott a nagy -ruhatárban egész arsenálja a pompás viseleteknek, a mik örökké divatban -maradnak, tíz esztendőben, negyedszázadban egyszer jelennek meg a -napvilágon, akkor is bámulásra méltók. Hanem a nagyasszony ezuttal csak -mind a hamuszin, a sötét burnótszin, meg a violakék ruhákat szedte elő, -a mik a régi magyaroknál a gyász szinei voltak (a feketét pompához -használták) és sehogy sem akarta elvállalni, hogy azokat a szép -nagyvirágú rokolyákat adassa magára: «nem negyvenöt esztendős asszonynak -valók azok már!» «Hiszen hetvenesek is viselik ezt.» «Hetvenben megint -újra lehet kezdeni, akkor már szabad.» Megmaradt végtére a sötét -violaszinnél: az jó menyegzőre is, temetésre is. - -S igazán itt volt az ideje, hogy komolyan a készülődéshez lásson, mert a -hintók gördülése, az ostor pattogása már jelenté, hogy érkeznek a -vidékről a vendégek, a kiket a ház ispánja elrendelt szobáikba vezet (a -kastély kétszáz vendégnek is ad bőven helyet.) A kik a Garam innenső -oldaláról érkeznek, hamarább itt vannak: atyafiság a Nyirről, a -Szilágyból, a Cserhátról, még a Kalotaszegből is, előkelő ismerősök, a -déli vármegyékből, a bányavárosokból. Legelébb megérkezik a -kiadó-násznagy, meg a menyasszony vőfélye, a kik itt a városban laknak; -nagy matyó-társzekéren jöttek meg a sárospataki kántista-diákok, a -kántusprézesükkel, ünnepélyes zsolozsmákra s vidám dalokra felkészülten; -Eperjesről meghozták a hires trombitásokat; a vándor poéta is megkerült -a lantjával, duzzad a tarsolya a maga csinálta versektől; -madárszinpadjához készül a morva komédiás; kinn az udvaron mozsarakat -czövekelnek, a mikkel jelt fognak adni majd, ha a nászmenet megindul a -templomba, hogy a harangokat meghuzzák eléjük, s a nép már gyülekezik a -piaczon, a jobbágyság a várkerítés előtt, s a koldusság sorakozik a -templomajtónál, ma pénzt fognak osztani közöttük. A menyasszony násznépe -már együtt van. - -Csak a vőlegény nászserege van még hátra. Azoknak a késedelmét meg lehet -magyarázni. A Garam vizének egyetlen réve van Kálnánál, a hidat háborús -időkben leégették, kompon kell átjárni. Az innenső parton bizonyosan -összevárják egymást a Mátyusföldről, meg a görbe tót felföldről jövők, -hogy ne szétszakadozva érkezzenek, s azért késnek oly soká. - -Azonban már a dél is itt van, s a vőlegény még sem érkezik. A -nagyasszony türelmetlen kezd már lenni s egyre küldözi a postát a -nyugoti toronyban strázsáló őr után, hogy nem lát-e még valamit? - -Végre, a mit olyan nagyon vártak, megszólal a toronyban a kürt. Már az -ablakokból is látni, hogy közeledik a nagy porfelleg onnan Kálna felől. -A nagyasszony lesiet az udvarra, ott akarja a kérő násznagyot, meg a -leendő vejét elfogadni, a nagy iharfa alatt, a mit «Árpádfájának» -neveznek. A menyasszony, a nyoszolyólányokkal, meg a többi gyönge -hajadonnéppel ott maradnak a széles külső tornácz alatt, a miről két -oldalt vezet le a lépcső az udvarra. - -A porfelleg gyorsan közeledik a kastély felé, csak az ötlik fel -mindenkinek, hogy semmi muzsikaszó nem hangzik előre, a mi pedig -ugyancsak szokás; de még pisztolyokkal sem durrogatnak. - -Jó előre, a szekérsort megelőzve, vágtat lóhalálában egy lovag, mintha -versenyt futtatna a nyomában robogó négylovas hintókkal. Mikor ez a -lovas bekanyarodik a nyitott kapun, mindenki megdöbben a láttára. - -Ez nem a vőfély, a bokrétás fokossal kezében, hanem Tormássy László -uram, a kérő násznagy, a kinek nem kellene lóháton érkezni, sem a -kezében nem kellene kivont kardnak lenni. De alig is lehet az arczára -ráismerni attól a fehér kendőtől, a mi a homlokán át van kötve, s amin -keresztül tör a vér. Lova habzik, maga sárral-porral fedve. - -A mint az udvarra beér, visszarántja a lovát, leugrik a nyeregből, -hüvelyébe taszítja a kardját s odasiet a ráváró háziasszonyhoz. - -Erős, csontos férfi a násznagy, őszbe csavarodó bajuszszal, kemény, -mélyen bevésett vonásokkal, torzomborz szemöldökkel, az orra hegyén is -három szál szőr. - -– Az Istenért! valami baj van talán? kérdé a nagyasszony, a násznagy elé -sietve. - -A násznagy rekedt a portól, meg az indulattól, alig tud felelni. - -– A legnagyobb baj, édes hugomasszony, a mi csak történhetik egy ilyen -napon. - -– A vőmmel történt valami veszedelem? - -– Vele a legnagyobb. Azért vágtattam előre, hogy hirül adjam. Küldje be -az asszonynépet. Maga is menjen innen, nem asszonynak való látvány ez! - -– Nem, nem! Akarom tudni, mi történt. - -– Gyalázat! Infámia! Istentelen gonoszság az, hugomasszony. A midőn a -kálnai révnél általkeltünk, hirtelen lesből orozva megrohant bennünket -egy lovas labanczcsapat; bizonyosan a nászhozománynak vette neszét, arra -éhezett a czudar. Ott megrohantak bennünket. Mi, békés lakodalmazó -násznép, nem is voltunk ellenállásra készülve, pisztolyaink csupa -vaktöltésre korpával leverve; se pánczéling, se karvas rajtunk! Szégyen, -gyalázat! Tulajdon hazánkban. Békesség idején. Ugyanazon csapat által, a -kinek védelmezni kellene bennünket martalóczok ellen. Megtámadva -zsiványmódra! Maga a vármegye alispánja vőlegény korában! - -– Mi történt vele? Mi történt? - -– Az alispán nem engedte, hogy kardcsapás nélkül elrabolják tőle a -bitangok a kelengyéjét: «kard ki kard!»-ra került a sor, s szegény -Kovách István uramat összevagdalták a kegyetlenek; magam is kaptam egyet -a homlokomra, de ezt számba sem veszem most. - -– Meghalt a vőm? - -– Az bizony, mire ideérnek vele, aligha ki nem adja lelkét. - -Erre a szóra már be is érkezett az első négylovas hintó. Azon feküdt a -megölt vőlegény. Egy csatlós ott tartá az ölében a fejét. Derék, negyven -év körül járó férfi volt, a míg élt. Nemes, szabályos vonásai voltak. -Egy tátongó seb volt a fején, a mellén egy lándzsaszurás, a kezei -összevagdalva. A szemei még nyitva s üvegfénynyel meredtek fel a fényes -napvilágba. - -A négylovas hintó megállt a feljáró előtt: «lassan, lassan!» mondogaták -a bakról leugráló csatlósok, több lovag is megérkezett, azok is -leszálltak a nyeregből és odasiettek. A szótlan elszörnyedés hördülése, -mormogása hangzott köröskörül. - -A nagyasszony csak úgy támolygott előre, mint az alvajáró, a két karját -fogta a násznagy és az egyik vőfély, felemelt kezei reszkettek, a -semmibe kapkodva. - -Hát a menyasszony? Hol van a menyasszony? - -Most is ott áll a tornácz kőpárkányához dőlve s elbámuló szemeivel nem -látja, csak nézi, felnyilt ajkaival némán kérdi, de nem szólítja a -rémjelenetet, mely előtte elvonul. Ott viszik karjaikra emelve marczona -férfiak azt az embert, a ki neki élettársul, hitvesül volt rendelve, -kegyetlenül ejtett sebekből vérezve, megölve, levágva: csak bámulja, -nézi, de egy irgalmas köny nem jön a szemébe, eltakarni előle ezt a -szörnyű látványt. - -Mikor aztán a nagyasszony odaér, az előrevitt holttest nyomában, a -lépcsők eljáig, a hol menyasszonykoszorus leányát megpillantja, akkor -egyszerre kitör szivéből az eltemetett keserv és átkokra fakad. - -– Most tépd le már leányom a fejedről menyasszonykoszorudat! Megölték a -hites jegyesedet, vőlegényedet! Nem volt elég egy napra az -átkozottaknak, hogy a bátyádat megölték! most itt van a vőlegényed is -halva! Isten pusztítsa el a gonoszokat! - -E szóra általános zsivaj támadt. - -– Kit öltek még meg? A Gábort? Kit? Azt is a labanczok? - -Hanem a menyasszony néma szoboralakja megelevenül erre a szóra. - -– Bátyám! Édes bátyám! Szerelmetes drágalátos bátyám! sikolt -szivszakadva s tépi fejéről a menyasszonykoszorut, tépi magáról a -boglárt, a kösöntyüt s szórja szét a földre, maga is oda vágyik, le a -hideg földre, a szomorú porba, s omlik két szeméből a köny, mint a sebes -zápor. «Anyám! édes anyám! Hová lett a bátyám? Hol a Gábor bátyám?» - -Erőnek erejével hurczolják el őt leánytársai be az ágyasházba. Onnan is -kihallik szörnyű sikoltozása. - -– Milyen különös az, bátyám, szól a vőfély a kérőnásznagyhoz. Mikor a -vőlegényét hozták eléje halottan, a leány csak bámult, csak nézett, -mintha néma volna; mikor meg azt megtudá, hogy a bátya meghalt, mily -kétségbeesett jajgatásra fakadt! - -– Nem csoda az, öcsém: a vőlegényét alig látta háromszor az életben, -tisztelte, becsülte, semmi más. De a testvérét szerette nagyon; s az is -nagyon jó volt hozzá. A vőlegény-veszteséget majd kipótolja még neki -valaha a sors; de a bátya haláláért fájni fog a szive, a míg csak él. -Olyan testvérek voltak ezek. Ritkaság volt ilyent látni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Hát biz a lakodalomból tor lett. A menyegzőre összesereglett násznép ott -maradt a temetésre. A menyasszonynyal levettették a hímzett kantust, -feladták rá helyette a violaszint. A menyegzői sátorból csináltak -castrum dolorist, s a pataki diákok nem az ablak alatt, hanem a ravatal -mellett énekelték az epithalamium helyett a: «Halld meg lélek! Mert -néked beszélek!» szomorú zsolozsmáját. Nem menyasszonyt költeni, de -holtat virrasztani. - -Nem fekszik le ezen az éjszakán senki, épen, mintha menyegző éje volna. -A trombitások bús nótákat riadoztatnak odakünn a tornáczon, -egyszer-egyszer kijön az étteremből egy dali levente s riadót fuvat -velük, Léva város felé fordított trombitákkal, s egy körmönfont átkot -küld utána; azok ott a bástyán üdvlövéssel felelnek rá s -visszakiabálnak. Jó szerencse, hogy nagy a távolság a vár meg a kastély -között, mert bizony átlövöldöznének egymásra. Semmi kétség, hogy maguk a -Léva várát megszálló labanczok voltak az orozva támadók: most jó kedvük -van a prédára ejtett aszuboros átalagoktól, a mik a lakodalmi -áldomásokra voltak szánva. - -Az egész Tisza-kastélyban nincs egy zug, a hol pihennének. A -pinczeboltban a koporsó-födélen szegezik nagy kalapálva ezüst szegekkel -a halott nevét és éveit, a piktor és legényei festik fehér tafotára a -Visontai Kovách czímert; az istállókban lovakat nyergelnek, s a mint az -iródiákok készen vannak egy lepecsételt levéllel, vágtat a gyászhirrel a -fáklyás hirnök ki erre, ki arra, mint bolygó tüzek a temetőben; a -fegyverteremben a hevesvérű fiatalság tüzeli egymást boszúra, -megtorlásra, összeütve az ezüst pokályokat a szétlocscsanó borral, s -karját egyengeti felemelt ököllel, a mit feszít a bilincsbe vert -indulat; a belső étteremben az éltesebb urak morzsolgatják a bort, a kik -már nem ütögetik ököllel az asztalt, de végighallgatják, a mit egy -őszbecsavarodott üstökű vén sas beszél, csak a szemük forog hozzá, csak -a bajuszaikat csavargatják a füleik mellé. Legközelebbi atyafiai a -megboldogultnak be-belátogatnak hozzá, s hirt hoznak felőle: «már -fölöltöztették, megyszin selyem dolmányba, a fejére kalpagot huztak, hét -fraj varrja a palotában a szemfedőt ezüst csipkével, reggelre az is kész -lesz.» De a belső házból rossz hireket hoznak. A szegény -menyasszonyfővel maradt leányzó nagyon odáig van; látások vannak rajta. -Egyre félrebeszél. Aztán futni akar, alig birják az ágyban tartani. A -bátyja elé akar menni. Azt mondja, ott jön az az erdő felől, fehér -paripán, skarlátpiros dolmányban, kócsagtoll a kalpagján. Nem igaz, hogy -megölték, csak arra vár, hogy a huga eléje menjen. Ereszszék hát! Hadd -tegye a fejére a bátyjának a menyasszonykoszoruját, attól az egyszerre -meggyógyul. «Szegény jámbor leány! Milyen kár érte!» - -Egyszer-egyszer a nagyasszony kitör a belső házból egész az ivó-szobáig, -a hol az öregek búsulnak. Ez sem lát már se Istent, se embert. - -– Hát igazság ez? kiabál rikácscsá vált hangon. Megölték a fiamat. Jól -van, katona volt, fegyver volt a kezében, háborúba ment, ott maradt; ez -volt a sorsa. De mit vétett nekik a vőm? A jámbor, igaz, becsületes -lélek. A ki lakodalmára jött. A vőlegény. Az alispán, a ki törvényt lát -a népnek, a ki kenyeret ád a katonának. Az egyik fiamat odaadtam -harczolni török-tatár ellen; ott veszett, soha se látom többet; – s -akkor ugyanazok, a kik mellett vérit ontja, megölik a másik fiamat -istentelen rabló módon! Pokol tüze emészsze el az ilyen világot. - -Tormássi László bátya atyafiságos szóval csillapítá a nagyasszonyt. - -– Ne tüzelj, szerelmetes édes hugám, férfiak dolga ez most már, nem -asszonyoké. S ha a mi tüzünk el nem emészti ezt a rossz világot, a pokol -tüze ugyan emésztetlen hagyja. Eredj vissza az ágyasházadba, ápold -leányodat. Ha nagy a baja, hozasd ki a városból a doktort. - -– Soha az én házamba doktor be nem tette a lábát az életben, nem is -teszi. Van nekem magamnak patikám: deákkonyha kófernyáját, kuruzsló -mediczináját az én familiám ugyan nem vette be soha. A ki reánk mérte, -hogy meghaljunk, az meghalat egy pillanat alatt, mikor legkevélyebbek -vagyunk. Itt a példa… - -– No hát vegye elő a maga háziszereit, édes hugomasszony, s lásson -utána, hogy elcsendesítse a háborgó teremtést, mert még valami kárt tesz -magában. Az anyjára legjobban hallgat a leány. Menjen oda: mondjon neki -mesét, majd elalszik tőle. - -– Én mondjak mesét? Most mondjak én mesét? Micsoda mesét tudjak én -mondani? - -– Hát mondjad el édes hugom azt a mesét, a mit ő lát most, hagymázos -agyával: «Jó lesz leányom, úgy lesz. Itten jön a bátyád majd nemsokára. -Csak te gyógyulj meg elébb. Szakasztott olyan lesz, milyen a bátyád -volt, deli, sugár legény. De mégsem a bátyád lesz, hanem vőlegényed, a -bátyád alakjában. Egy személy a kettő. Annak lesz ám szép piros -dolmánya!» Na eredj, meséld így. Aztán asszonyhugom! Ez nem lesz ám -mese! Két esztendő, három: nem adok nagy időt, de előteremtem én azt a -vőlegényt, a ki itt fordul be az erdő felől, – fehér lesz a lova, piros -a sörénye, piros a dolmánya! (De ennél a szónál már nem állhatta meg, -hogy övébe dugott török kését ki ne rántsa s nagyot ne fenyegessen vele -arra nyugot felé, megrázott öklével: a vér is elfutotta a szemeit, s a -nyelvét elragadta a szó.) De Szentháromság-egy-Isten úgy tartson! annak, -a kit én vőlegényül ide hozok, labanczok vérétől lesz piros a lova -sörénye, piros a dolmánya! - -Mind, az öreg urak, felugráltak arra a szörnyű mondásra s kivágták maguk -alul a székeket, s keserves eláldást ittak annak az igazságára. - -Tiszáné nagyasszony pedig zokogva borult László bátyja nyakába. - -– Úgy! úgy! Azt tegyétek! Öljétek, vágjátok, rakásra hányjátok, a hol -elől-utól egy kék dolmányos labanczot találtok: élve ne hagyjátok! - -Nagy nehezen sikerült a nagyasszonyt ágyasházába áttuszkolni. - -Ott feküdt a leány szétdult párnái közt, a két szeme úgy égett, mint a -csillag, orczái csupa tüzláng voltak; szép hajfonadéka két tekergő -kigyó. Igaz a, hogy annyi asszonynép közül, a ki körüle állt, -hideggel-meleggel, itatni, kötözni, és egy sem birt vele, az anyját -mégis megismerte, annak aztán megengedte, hogy a fejét az ölébe vegye. - -– Menjetek ki, mind asszonyok, lássatok a dolog után, én most itt -maradok magam. - -Aztán elkezdett a gyermekének mesélgetni az eljövendő tüneményes -leventéről, a kiről nem tudhassa az ember, hogy bátya-e vagy vőlegény? -Fehér a paripája, piros a sörénye; skarlát a dolmánya, rózsa az orczája. -Senki se tudhassa, hogy ki mitől piros? – Közbe itatgatta sajátkeze -fejte, posajtotta, drága jó hűsítő savanykás itallal, a milyent világért -se tudna csinálni patikás tilógus; s a mesétől, meg ettől a szertől -elaludt csendesen hajnal felé a leányka. Az anyja még akkor is az ölében -tartá a fejét. Ez az egy zugocska a házban volt csendes, zajtalan. Csak -elvétve zümmögött át a harmadik teremből a szemfedőt varró asszonyok -danája: «Ágyugolyó rontja össze testemet, Édes anyám sírva-ríva keres -ottan engemet». - -Ez volt a zomotor. - - - - -A RONGYOS GÁRDA. - -Forró kánikulai nap volt. Ilyenkor a magyar alföldi rónán az ég -összefolyik a földdel; az átfült szikföld felett tengerhullámokat -lebegtet a délibáb, boglyát, házat, hunhalmot felemel az égbe s uszó -szigetet majmol vele. – Nagy messzeségben puszta, elhagyott a vidék. A -tavaszi nagy árvíz kiöntései lepik még most is a lapályokat; iszappal -fedett, békanyáltól sárgazöld barázdák mutatják, hogy ott szántóföldek -voltak, ki tudja, mi volt beléjük vetve? a halmosabb helyeken kopár -legelők, tele vakandtúrással, igliczetüskével. Békalencse bevonta -tömpölyök országát vigan felverte a sás, meg a szittyó, itt-amott egy -összedőlt vályogház gunnyaszt a dágvány közepén, vízbe horpadt -nádtetővel, a min egy gólya kelepel, s távolban szerte káprázik valami -szörnyű sivatag fehérség, mintha hó esett volna: ott a sziksó feladta -magát tenyérnyi vastagon a föld szinére, söpörni lehetne, egy fűszál -sincs rajta. - -Nagy messzeségben egy hegyes toronytető állt ki a délibáb tengeréből, -lefelé fordított képmásával összeragadva: az ott Beregszász. - -Valami zeng-zizereg a földön és a levegőben: az ezermillió prücsök, a mi -a legelőket letarolta. - -A kietlen rónán nagy lomhán kanyarog végig a nagy magyar folyó, a Tisza: -még most is áradt a lefolyó belvizektől. Azt, hogy merre folyik, -mutatják a messze elterülő nádasok, meg a fűzfás szigetek és martok, a -mik között kénye-kedve szerint tévelyeg a szűz folyam, a kinek a derekát -még akkor nem szorongatták vállfüző közé. - -Tisza-Becsnél van az egyetlen hid, a melyen Beregből Szatmárba át lehet -kelni. Lótolvaj, meg pióczaszedő másutt is megkisértheti az átjárást; de -a ki száraz lábbal, vagy épen szekérrel szándékozik a Tiszán átkelni, az -kénytelen azon a keskeny töltésen tartani magát, a mit a vármegye -rőzsékkel kikaróztatott, s helylyel-közzel fűzfákkal is szegélyeztetett, -hogy télen, mikor nagy a hó, le ne tévedjenek róla. Ez a hosszú töltés a -Tisza-Becsi révnél végződik, a honnan a hidra vagy le kell ereszkedni, -vagy fel kell kapaszkodni, a szerint, a mint a Tisza vagy ki van -száradva, vagy meg van áradva. Ezúttal fel kell rá kapaszkodni. - -S ezt a felkapaszkodást megnehezíti még egy körülmény. - -Az, hogy a Tiszának itt épen egy kanyarulata van, a mi tekergő -fordulatában egy tökéletes félszigetet képez. Ennek a félszigetnek a -földszorosu alig szélesebb a mocsárok miatt egy puskalövésnyinél, az -pedig Szatmár felé van fordulva. A kanyarulat maga, mint egy vársáncz, -képezi a hidfőt. A félsziget fűzfaerdejéből pedig négy sugárágyú van -szegezve a hid felé, a mikkel egyúttal az egész töltést végig lehet -seperni. A kinek ez nem elég, annak a számára van még a kanyarulat -mindkét oldalán a sűrű rekettyésben jól elhelyezve két-két darab kerekes -csatakigyó: azokkal a Tiszán keresztül lehet lőni; az ágyúkon kívül -pedig feles számú muskétások és lovasok állnak készen, a füzestől jól -megvédve; míg a közeledőt de még csak egy bokor sem takarja. A -gyaloghadat rácz szerezsánok és morva puskások képezik; a lovasságot a -kék labancz-huszárezred, meg a fekete sisakos dragonyosok, a kik, mikor -lőni akarnak, a lóról leszállnak. - -Már pedig ezen a réven által kell menni ma a fejedelemnek. Még ma; – -mert a Tiszán túl a hivek kitűzték a zászlót; ha azoknak gyorsan -segítségükre nem siet, holnap a szolnoki hadak rajtuk ütnek, szétverik, -elnyomják az egész felkelést s akkor aztán mehet vissza megint -Lengyelországba. - -Kemény dió! - -A fejedelemnek még egy ágyúja sincs. - -Elébb megkisérté a fejedelem Bercsényi dragonyosaival a rohamot a hídfő -ellen, hanem azok az első két ágyúlövésre szétrobbantak, úgy kerültek -vissza egész rendetlenül. - -Azután elküldé Wisnovieczky dzsidásait, hogy keressenek valahol gázlót a -Tisza mentében. Azokat is mindenünnen puskatűzzel fogadták a túlsó -partról; a császáriak jól elláttak minden pontot, a hol csak az átkelést -meglehetett kisérteni. - -Az egész délelőtt sikertelen portyázásokkal tarisznyázódott el. - -Délest felé az ég egyszerre elhomályosodott, nyugat felől valami szürke -borulat kezdett támadni, mely gyorsan emelkedett fölfelé. - -– Esőt kapunk! dörmögé a fiatal lengyel Wisnovieczky. - -– Dehogy esőt! mondá Bercsényi. Ti ezt ott Kárpátokon túl nem ismeritek; -de nálunk sokszor előjön. A száraz vihar. – Nem hoz ez egyebet, mint -homokot. S még jó volna, ha a hátunkba jönne, mert akkor vele együtt -megrohanhatnók a labanczok sánczait; de szembe fuj, még ez is -ellenségnek áll be. - -A fejedelemnek tanácsolták a vezérei, hogy jó lesz szárnyék után látni; -mert ha ez a vihar itt kapja a tábort a síkon, úgy szétzavarja, hogy -egymásra se találnak. - -– Tegyünk még egy próbát, szólt a fejedelem. Hívjátok elő a «rongyos -gárdát». - -No ez ugyan rászolgált nevére! Valami öt-hatszáz lovas, a kik közül -kettőnek a mundérja sem hasonlít egymáshoz, csak abban az egyben, hogy -valamennyi olyan rongyos, mintha ágról szakadt volna. Elzüllött marczona -pofák, összecsapzott hosszú hajjal; a lovaik lábán semmi patkó, nyereg -helyett pokrócz, kengyelük madzagból és fűzfavesszőből, a hajdani -kaczagánynak csak egy-egy darabja lóg le a nyakukból; hát még a -fegyerzet! pisztoly, mordály, ahány, annyiféle, talán el is sülne minden -ötödik, ha meg volna töltve, hanem a kardjaik, azok már igazán mustrának -valók, kitelnék belőlük egy egész zsibvásárra való ócska szerdék. - -A vezérek sem különbek a katonáknál. - -Borbély Balázs széles hátán szét van feselve a bekecs, a mi nyilván nem -az ő termetére volt szabva eredetben, piros nadrágján a térdfolt -valamivel pirosabb posztóból van; ez az egész luxus; hosszú, borjúszájú -inge kicsüng a dolmányujjakból s szomorkodik szennyes voltán; fekete -haja, mint a gereben, úgy áll szét a fején, a hol nem takarja a kétfelé -vásott csákós kalpag. Arczának a szine és mivolta felől olvasva is -elmehetne az oláhczigányok között. - -A másik hadnagy Ocskay László. Ennek a viseletén már meglátszik, hogy -valaha urféléé lehetett, de a viszontagság nagyon megviselte; zöld -dolmánya szinét hagyta, sárga csizmájáról lemaradt a félsarkantyu, -farkasbőr kaczagánya tele koldusdióval, azon módon, a hogy a mezőn -fektéből fölkelt vele; bozontos, sűrű szőke haja összegubanczolódva -fityeg a vállára kétfelől; minden boglár, csatt, gomb hiányzik az -öltözetéről; az valószinüleg ezüstből, aranyból lehetett valaha: ha -rézből lett volna, most is megvolna. Hanem egy jó kard van az oldalán, -csak úgy meztelenül, szijra kötve, a tokja ki tudja hová lett? hol -maradt zálogban? - -Mind a két hadnagy huszonöt év körüli legény lehet. - -– No rongyos gárda! szól hozzájuk a fejedelem. Most itt a vendégség, -csak kés kell hozzá. Azt esküdöztétek, mikor hozzám csaptatok, hogy -tüzön-vizen keresztül rohantok érettem. Itt a tűz, itt a víz, – ember -teszi a fogadást; – emberebb, a ki beváltja. - -– Legény leszek a gáton! felelt vissza Borbély Balázs. - -Ocskay László azonban csak a kardjával szalutált; ő rajta már látszott, -hogy katona volt; tudja, hogy nem szokás a vezér parancsára feleleteket -adni: azt csak teljesíteni kell. - -– No hát előre, rongyos gárda. - -A két hadnagy ügetve haladt a Tisza innenső partján elterülő mocsár -széléig; ott megálltak haditanácsot tartani. - -– Balázs komám, szereted-e a vizet? - -– De csak mosdásra. - -– Tudod, mivel biztattuk a rongyos gárdát, mikor összeszedtük? - -– Azzal, hogy a legelső ütközet előtt uniformist adunk nekik. - -– Szavunknak állunk azonnal. Vessék le a rongyaikat. - -– Hát azután? - -– Egyszerre uniformisban lesznek valamennyien. - -– Nagyon jó lesz, hát azután? - -– Te kiválasztasz közülök vagy százötven ficzkót, a ki legjobb uszó, s -amonnan a mocsár benyuló széléből, a hol a folyam partjának sarkantyuja -van, csendesen leereszkedtek a vízbe; a meztelen kardot a fogaitok közé -szorítjátok s aztán leusztok szép vigyázva oda, a hol a középső batteria -áll a tulsó parton. Én azalatt a többi rongyosokkal hol egy, hol más -helyen előtörtetek a nádasból, s meg visszafordulok, mikor azok ágyuzni -kezdenek felénk. Mikor aztán látom, hogy ti közel jártok, akkor -egyszerre az egész csatával neki vágok a Tiszának s átkaptatok rajta. S -ha akkorra még ez a kis zivatar is megérkezik, hát egészen tökéletes -munka lesz belőle. - -– Meglesz, komám. - -Nem folyt több beszéd. - -A rongyos gárda toilettet csinált. Nem tartott meg egyebet, mint a -puczér kardot. A nádas jó spanyolfal volt a jelmezváltoztatáshoz. -Gunyáikat odadobták egy halomra. Úgy sem jönnek vissza érte. - -Vagy hatot, vagy vakot! - -Mindenkinek tetszett szörnyen a vakmerő vállalat. - -Kiszabadulni ebből a tikkasztó hőségből, a fojtogató porból, a kigunyolt -rongyokból, a maró férgekből, s a maróbb szégyenből; és menni fürödni -elébb a vízbe, aztán a vérbe. Nagy volt az öröm. - -A pusztai száraz fergeteg ezalatt jött terjengve. Hajtotta maga előtt a -parti fecskék, sirályok lármás ezereit s borogatta be az ég -firmamentumát bakacsin kárpittal. Eső nem esett abból; csak egy-egy -veres csepp, ember kezére, arczára, a miről nem tudják, mitől jön; azt -mondják: véreső. Találgassák a tudósok, mi az? Majd lesz itt igazi -véreső mindjárt. - -A lovas kuruczok Ocskay Lászlóval ott nyugtalankodtak a nádasban -előre-hátra az ellenség ütegével szemben; de úgy látszott, mintha nem -nagy kedvük volna nagyon mutogatni magukat a közéjük csapkodó ágyutekék -előtt. - -A forgószél már a szikes pusztán tánczolt s abból kavarintott fel a -sötét égig egy fehér oszlopot; ha egyszer azt a portölcsért szétszórja, -olyan fehér sötétséget csinál belőle a világon, hogy ember nem látja -benne egymást. - -Ezalatt a feltorlott Tisza hullámai között csendesen közeledett az úszó -csapat a félsziget felé. Senki sem vette őket észre. Minden figyelem a -gázlót kereső lovasság felé volt fordulva. - -Egyszerre mint a tengeri oroszlánok falkája, ugrált ki a vízből Borbély -Balázs népe, mind egyforma egyenruhában, foga között a kard, a másik -percz alatt az öklében, a harmadik alatt az ellenség oldalában! - -«Rajta! Rajta!» - -A morva pattantyusok, a puskázó szerezsánok megrémültek e veszekedett -had rohanásától, melyet a víz okádott ki eléjük. Tetőtől talpig -meztelenek, mint az ős-ember; rémségesebbek, mintha pánczélban volnának. -Rohannak üvöltve, mint a vadállatok, kaczagva, mint az ördögök, s -mielőtt az ellenfél első rémületéből magához térhetne, lekaszabolják a -pattantyusokat és az ágyúk védőrségét az utolsó emberig. Az ellenfél meg -van lepve, az ijedség megbénítja izmát és eszét, nem tudja, mihez -kapjon? a puska nem fegyver ilyenkor, a pánczél csak akadály, emezek meg -aczélozottan a víztől, felfrissülve, gyorsan szökellve, mint az -indiánusok, míg az ellenfél egyet gondol, addig ők kettőt vágnak, -halomra vágják őket s diadalordításuk áthangzik a tulsó partra. - -Ekkor aztán Ócskay László is belezúdítja lovas csapatját a Tisza árjába. -A paripák prüszkölve szelik a vizet. Ő maga kaptat legelől. A vezénylő -paripa nyerít! - -– Ne hagyd magad! rivall Ócskay László a víz közepéből Borbély Balázsra, -a kinek meztelen századát egy segélyül érkezett labancz lovas-csapat -kezdi szorongatni. - -A legjobb időben érkezik Ócskay, hogy beleszóljon a vitába. - -Ő rajta sincs semmi, csak a derekán átkötött széles török öv, s kezében -egy szál kard: egy ércz lovagszobor, mely megelevenült. - -A Varégerek küzdöttek így. Pánczél nélkül, minden nélkül, hogy a -fölséges férfiizmok ragyogása rettentse meg az ellenfélt. Maga Ócskay, -mint a Centaurok mintaképe, vágtatott az ellenfél legsűrűbb tömege közé, -villámcsapásokkal sujtva jobbra-balra, s még bántó szóval is sebesítve -az ellenséget. Hogyne? Azok is magyarok voltak. Labanczok. Kék -dolmányosok. - -Úgy hullottak el a meztelen hősök csapásai alatt, mint a fürjek a -pusztában. - -Ócskay elébb szétverte őket, azután utjokat állta, hogy ne -menekülhessenek. Neki szorította a Tisza mocsarának. Egy összekeverült -tömeg lett belőlük, a mi egymást gázolta bele a vízbe. Kende János volt -az ezredes-kapitányuk. Egészen beszorultak már a mocsárba, nem is -gondolhattak többé a védelemre. A többi császári hadak nem jöttek -segítségükre, mert azok azt hitték, hogy a fejedelem egész serege van a -nyakukon s igyekeztek a földszoroson át kerekes ágyuikkal elmenekülni. -Kende csapatját még azonkívül az elfoglalt félüteg ágyúk is fenyegették. -Azokat most a kuruczok töltötték meg kartácsra s oda irányzák a mocsárba -szorított tömeg felé. - -Pardont! Grácziát kérünk! kiáltának a labanczok, s fehér kendőket -lobogtattak dzsidáikra tűzve. - -– Megkegyelmezünk-e nekik? kérdé Ocskaytól Borbély Balázs. - -– Micsoda labancz-ezred ez? - -– A Pálffy huszár-ezred, Kende alatt. - -– Lövesd őket, aztán öljed, vágjad, a míg egy felemeli a fejét. - -Az ágyúk rájuk dördűltek. - -Az egész csapatból egy ember nem menekült meg élve, maga az ezredes -Kende János is oda veszett. - -E közben megérkezett a száraz fergeteg, s elborította porfelleggel, -szikhomokkal az eget és a földet. A szél fütyölése, tombolása egy -chorussá vegyült az emberi ordítással, üvöltéssel, a trombiták -recsegésével; közbe dörögtek az ágyúk, a kilőtt tekék találomra -süvöltöttek a porfelleg között abban az irányban, a honnan a tömegek -rivalgása hangzott és a szélhajtotta ködfátyolképen látni lehetett, mint -árnyképeket a lovon nyargalászó ős hún alakokat, a kik, egyesével, -fegyverhagyó tömegeket kergetnek maguk előtt. - -A zivatar, a milyen gyorsan jött, olyan gyorsan elrohant. Alig hullott -nehány csepp eső. Az is fehér volt, mint a tej. Ki tudja, mitől jön? Az -ördög veri ilyenkor a feleségét. Azt tartják. - -A vihar nyomában maradt egy letarolt erdő, meg egy halottakkal fedett -csatatér. Utána egész szélcsend leve. Az eget bárányfelhők vonták be, a -nap már lement; ég és felhő skarlátpiros volt. S ezt a lángverességet -tükrözte vissza a sík róna ezernyi posványa, tömpölye, a miknek -szegélyéből feketén meredtek elő a sás kardlevelei, mintha vértócsákból -emelkednének ki fegyveres hadseregek. Maga a csendesen hömpölygő Tisza -is bíborfényben lángol; csak a hosszú sorban aláúszó halottak feketélnek -rajta. - -Ez a szomorú hírnöksereg tudatja a fejedelemmel, hogy az út szabad: -Magyarország kapuja ki van nyitva előtte. Egyetlen egy rongyos ezrednek -a csodavitézsége tárta azt ki előtte. - -Hát a rongyos gárda hol van? - -Az már szemközt jön a hidon a fejedelem elé. De megnézheti azt még a -hajadon leány is. Bársonyba, karassiaposztóba, szattyánba van az -öltöztetve, mind tetőtűl talpig, farkasbőr kaczagány csügg le a -válláról, fényes aczél szablya csillog az öklében. – Ocskay László -beváltotta szavát; a labanczok podgyászszekerei tudnák megmondani, -hogyan történt meg ez a csoda! - -– Itt a rongyos gárda, felséges fejedelem uram! szólt a hadnagy. - -– Nagyon jól van, vitéz ezredes kapitány uram. - - - - -«NYALKA KURUCZ.» - -Három hosszú esztendő telt le azóta, hogy a lévai híres lakadalom még -híresebb zomotorrá változott át. – Nagyot nőtt azóta a demutkavirág -azoknak a sírján, a kik el vannak temetve. - -Ilonka kisasszony tizenkilencz esztendős már. A milyen szép volt -rózsabimbónak, olyan szép nyiló rózsa lett belőle. Nincs nálanál szebb -leánya hetedhét vármegyének. Elegen is tapossák a földet körülötte, szép -deli leventék; csakhogy nagyon rossz időben. A nagyasszony kifizeti őket -sorba apró pénzzel. – Igazán apró pénzzel. – Ha kérőbe jön a legény, azt -mondja neki: «Adok biz én leányt uramöcsém; hogy ne adnám, arra tartom; -– hanem a jegypénzt akarom elébb látni. Száz tallér nem a a világ. Hanem -az mind a száz ilyen legyen, mint ez az egy ni!» – Annak a tallérnak az -egyik oldalán II. Rákóczy Ferencznek az arczképe van verve, a másik -oldalán az országczímer e körirattal: pro libertate. Van olyan tömérdek: -csakhogy rézből. A réz «libertas» közkézen forog már; hanem az ezüst -libertás ritka, mint a fehér holló. Százával csak az kap abból, a ki -valami világraszóló nagy hőstettet követett el. – Az ekként kifizetett -gavallér aztán vagy megy a száz ezüst libertast megszerezni, vagy keres -más eladó leányt, a ki ugyanannyi aranynyal is beéri, ha nincs is rajta -semmi libertas. - -Hajh, de van a hírnek dolga Ocskay László nevével. Ha beszegődött -hozzája postának, ugyan nem hágy neki nyugtot. – Napról-napra új hőstett -feledteti el a régit. Úgy jár az országban, mint az égi villám; ma itt -csap le, holnap amott; a tegnap bevett vár romja még füstölög, s ő már a -másiknak falait döngeti. Dandárja mint az áradat, úgy nő, mentől előbbre -tör. Régi híres vitézek, ifjak, vének sietnek zászlói alá, ott vannak -nála Ebeczky Ádám, Berthóthy Zsiga, a kemény Csajághy; maga közöttük a -fővezér. - -Mennyit kell Ilonkának felőle hallani! senkitől sem annyit, mint az édes -anyjától; az nem győzi magasztalni a boszúálló hőst, a ki azóta, hogy -Tisza-Becsénél a Tiszába fojtotta a labanczot, úgy űzi azt maga előtt, -mint egy nyáj birkát. Nincs az előtt erős vár. Csak zsendűlt a szőlő, -mikor Fülekvárt, Losonczvárt bevette, s már azt izente a lévaiaknak, -hogy mire az új must kiforr, itt terem előttük, s Lévavár bástyáin issza -meg az új borból az áldomást. Ott van ni! már Bozók várát is megvette, -Selmecz-Bélabányát behódította, a magyar ezüstből ő vereti most a -fejedelem számára a libertast. - -A mit a hír nem nagyított, megnövelte, felékesítette azt Tiszáné -asszonyom. Mint egy mesebeli hősről, úgy beszélt mindennap Ocskay -Lászlóról Ilonka előtt. - -Most már emlékezett is a familiájára. Egyszer leány korában még -látogatóban is volt az atyjával az Ocskay-kastélyban, akkor még a -Laczika csak három esztendős volt; de már akkor is szerette a kardot, s -haragudott érte, ha éltes nők csókolgatták, a fiataloktól azonban -szívesen fogadta. – Kisebbik testvére még akkor csak szopós kis baba -volt: a Sándor. Azt már Ilonka is ismerheti, az utóbbi esztendőkben járt -ide a házhoz; csendes, szelíd fiu, a kin mindig úgy látszott, mintha -mondani akarna valamit, s aztán, mikor elment, mindig itt feledett -valamit, csakhogy visszatérhessen érte; – hanem azért akkor sem mondta -el, a mi a nyelve hegyén látszott lenni. Pedig ő már előkeríthetné a -száz libertast (ha csak ez a baja), mert maga is ott vitézkedik most a -bátyja seregében. - -Ez, meg a többi, így folyt a nagyasszony szájából mindennap, folyhatott -is, mert a hír szárnyára felkapott hős csak egy napot sem hagyott -betöltetlen; egy nap Szent-Benedeket kapta el, csak úgy fél kézzel, -másnap Csábrág erősségét törte be; híre sem volt még új bornak -Verebély-megyében, mikor Lévához egy napi járásnyira Korpona alatt -szétveri a labancz sereget, s a sarkában nyomúl előre. - -Ott bandukolt el a vert had egy csoportja a Tisza-kastély előtt. A -tornáczból lehetett őket látni. Ugyancsak ügettek. Nem zakatoltak most a -kapun, hordó bort követelve, mint szokták. Csak azon voltak, hogy minél -elébb a várkapún belül lehessenek. Nem volt velük se tiszt, se ágyu, se -podgyászszekér: igazi vert had volt. - -– Fizet nekik a Jehova Isten! Azt szeretném, hogyha valamennyinek a -nyakát mind ide tennék erre a küszöbre s itt vágnák le sorba! Hejh, de -végignézném! - -Ilonka befogta a nagyasszony száját, ne mondjon ilyeneket, hisz úgy se -tenné meg. - -– Megteszi Ocskay! Nem hágy az maga után eleven labanczot. - -Talán ez sem igaz? - -Másnap már hajnalban itt voltak a kuruczvezér komisszáriusai, -felszólítani a lévai bírót, hogy kétezer lovasnak a számára süttessen -kenyeret, ökröket vágasson, abrakot tartson készen, mert az ezredes -kapitány legfeljebb déli harangszóra itt lesz a vár alatt. - -Itt fog elmenni a Tisza-kastély előtt. - -Szállhatna-e be máshová, mint ehhez a házhoz? - -Nem az ő számára nevelnek-e itt minden virágot: – a kertben – és másutt? - -Nagyobb igazságért még Tormássy László uramtól is jött levélben izenet, -a miben csak annyi állt, hogy «decima sexta septembris, datum Levae, a -Tisza-kastélyban, collatio végett». - -Elég ennyit tudni. - -Várni fogják őket gazdag lakomával. Mentől többen lesznek, annál -szívesebben látott vendégek lesznek. - -Már hajnalban összesereglik a föld népe a Tisza-kastély előtt, a hol a -hírhedett hős megérkeztét várják. Csak asszony és leány nép. A férfiak -óvatosak: azok még otthon maradnak, a míg a vár ellenség kezében van; de -az asszonynép vakmerő; – nem bánják ezek, ha tüzes golyóbisokkal löveti -is városukat a komendáns, ők azért eljöttek s nem maradt otthon kerti -virág, azt mind elhozták: térdig járjon benne a hős paripája. - -Ilonka is készített egy szép bokrétát, piros és fehér dupla -szegfűvekből, átkötve aranyfonállal, vajjon elveszi-e? - -A hogy előre megizente, a déli harangszóra ott közeledett a nagy erdő -bekanyarodójánál. - -Egész tüneményes pompával szokott járni. Elől a tábori zene: lóháton ülő -trombítások fantasztikus keleties öltözetben, csodaformájú -hangszerekkel, tarkára festett lovakon; utánuk egy szakasz lovas kurucz, -zöld dolmányban, vagy égszínkékben, piros nadrágban, sárga csizmában, -sastoll a kalpagja mellett, farkasbőr kaczagány a vállán széles -rézcsattokkal, öv, tarsoly és lóding ragyog az aranyozástól. Pompásan -járatta az ezredét. – Azután jött egy üteg ágyu, hatlovas fogattal, -pofoncsapott kalapos tüzérekkel; forgó strucztoll-bokréta, -karmazsinszínű a kalapjuk mellett, veres öv a derekukon. – Csak azután -jött ő maga, kisérve táborkarától. - -Egészen más jelenés, mint mikor a fejedelem elé került Tisza-Becsénél. -Alatta pompás arab mén, a mely úgy jár kevélységében, mintha minden -lábával kétszer lépne egy helyett; aranyos csojtárját hányja a fejével. -Fehér a mén, de a sörénye s a farka rózsaszínbe játszik. Maga a délczeg -lovag skarlátpiros dolmányt visel, arany sújtásokkal, zöld szattyán -csizmáin arany a sarkantyú, vállán fehérmedve kaczagány reng, ugyanaz a -kalpagja is, elől magas, kócsagos forgó tűzve föléje; olyan délczegen ül -azon a hánykódó paripán, mintha egymáshoz volnának nőve. Hát még ez az -arcz, ez a tekintet! Csupa sugárzat az egész; fény, melynek kútforrása -titok. A férfibüszkeség, a classicus szépséggel harmoniában. Csábító -szemöldök, kacsintó tűzszemek, mosolygó száj, nyájaskodó bajusz, -kötekedő áll, kihívó orr, büszkélkedő barnapiros orczák, s hozzá az a -veresbe játszó, aranyfényű gazdag hajzat, mely a kalpag alól hullámosan -alá omlik, elől vastag tekercsekbe fonva. Kinek ne veszett volna rajta a -szeme? – S ha egyszer a szeme, bizony a szive is. Mögötte egy egész -diadalsátor zászlókból; nemzeti zászlókból, meg azokból, a miket -ellenségtől elfoglalt. - -A nép az út két oldalán futott mellette, hangoztatva a vivátot, nevével -kapcsolva. - -Tiszáné nagyasszony Ilonkával együtt ott várta őt a kastély kapuja -előtt. Kilencz szolgálattevő fraj állt csoportban a hátuk mögött, -kantákkal és poharakkal, az első üdvözléstétel végett. Azok odahátul -ihogtak-vihogtak, hogy az milyen furcsa, hogy ennek a kurucz hadnak mind -elől van befonva a haja s úgy csügg le a vállára kétfelől. Ez még akkor -szokatlan viselet volt. - -A nagyasszony oktatva feddi meg őket. - -– Ne vihogjatok ti azon. Lássátok, ezt azért találta ki a vezér, hogy a -mostani felkeveredett világban alig ismeri ki az ember, hogy ki a -kurucz, ki a labancz? holott magyar mind a kettő. Sőt megesik, hogy a ki -tegnap labancz volt, holnap már csapatostól beáll kurucznak. Hogy tehát -a hadakozás alatt, mikor kardra kerül a sor, megtudhassa minden ember, -ki az ellenség, ki a jó barát, mivelhogy már a viseletük is héjaz -egymáséhoz, hát azért van a kurucznak a haja elől kétoldalt befonva, a -labanczé pedig hátúl lóg egy varkocsban. És ez bizony sokkal szebb -viselet, mint a minőt boldogult édes uram idejében viseltek a magyar -uraságok, Erdélyből kapták fel, (mért nem hagyták ottan?) hogy a fejüket -egészen kopaszra borotváltatták, s csak elől hagytak meg rajta egy -üstököt, a mi a homlokukra csüggött le, mint a macska farka. – De nem is -engedtem meg soha a lelkem uramnak, hogy azt a divatot kövesse, az ő -feje csak nem volt leborotválva soha. No, ne daráljatok annyit. – -Nézzétek, ott jön a mi drágánk! A mi szemünk fénye! - -Még most csak az asszonynép lelkesedése fogadta az érkezőket. A városok -polgári lakossága általánosságban nem szerette a háborús időket. A -kurucz név pedig épen nem volt jó hangzású. Ennek a hallatára mindjárt -sarczolás, rablás, gyujtogatás jutott mindenkinek az eszébe. A hajdani -kuruczokra gondoltak (a «crux» viselőire, innét a név), a kik a hová -leültek, ott megragadtak, s a mit a kezük elért, az odaragadt. – Hanem -aztán a hol egyszer a «nyalka kurucz» megjelent, ott a szívek is -meghódoltak előtte. Ezeket előkelő urak vezették, s gondot viseltek -rájuk; ezek kényesek voltak. - -Maguk azok a nóták is, a miket a trombitásaik fújnak, valami olyan -megható, mélabús dallamúak, a mik az eddigi lepcses palóczdaloktól -egészen elütnek, s olyan szépen fújják azon a tárogatón. - -Ilonka, mint egy álmodó, nézte végig az előtte elvonuló hosszú -sormenetet. Az égő napsugárban úgy tetszett, mintha a paripák lábai -által felvert por csupa tűzláng volna, a mi feljebb szállva, arany köddé -változik át, s ez arany ködből bontakozik elő az a látvány, a mit álmai -annyiszor eléje hoztak: a délczeg dalia, a kit csupa fény vesz körül, de -a mi fényből ő nem lát mást, mint azt a hódítóan mosolygó arczot, mely -nyájasan ismerősen üdvözöl mindenkit. - -A régi mese: a hazatérő édes bátyáról, a ki még sem bátya és még is több -annál. - -Valami édes kín állta el szivét: azt hitte, hogy rögtön sírnia kell. - -Mikor a vezér kiséretével a Tisza-kastély kapujához ért, a hol az -összesereglett parasztleányok egész virágesővel fogadták, ő maga csak -hirtelen kivált a kisérete közül s odalovagolt az úrihölgyek elé. Nagy -volt a sokaság, a min keresztül kellett volna törtetnie; ő tehát, nehogy -elgázoltasson valakit a gyönge-nép közül, leszállt a lováról, rábízva az -asszonyokra, hogy fogják addig a kantárját a ménnek, s csak a nyakát -simogassák, olyan szelid az, mint a bárány. Azzal odajárúlt a hölgyek -elé. - -A nagyasszony úgy érezte, mintha valami összeszorítaná a torkát, vagy -mintha egy nehéz felhő feküdnék a mellén: egy szónak nem volt asszonya -ebben a pillanatban. Ilonka pedig úgy volt, mint álmában szokott lenni -az ember, beszél-beszél, de a szája csukva, nem hallja azt senki; – úgy, -hogy az egész fényes üdvözlet mind kárba vész vala, ha a hős más -fordulatot nem ád az egésznek azzal, hogy mélyen meghajolva, megcsókolja -az özvegyasszonyság kezét. - -(Bizonyára Ocskay Lászlónak nagyon jó oka volt arra, hogy Tiszáné -nagyasszonynak kezet csókoljon, mikor legelőször találkozik vele az -életben.) - -A minek aztán az lett a következése, hogy a nagyasszony elérzékenyülten -szorítá keblére az üdvözlő lovagot, s nem tartotta vissza sűrü -könyhullatását, a minél ékesenszólóbb beszéd nem volt soha, nem is lesz -soha ezen a világon. - -A mint aztán azt a nagy felhőt, a mi a keblét nyomta, le hagyta -szakadni, felderült a lelke s vele együtt a beszélő kedve is egészen -hazatért. - -– Hozta Isten kegyelmeteket, édes uramöcsém, ebben a mi határunkban! -Térjenek be szegény házamhoz pihenőre s maradjanak itten, a míg kedvük -tartja. Tekintse kegyelmed a házamat olybá, mintha az édes anyja házába -lépne be. Nyitva minden pinczém, éléskamrám, csűreim, s gabnásvermeim a -kegyelmed kisérői és seregei számára. Megvan áldva, a mit elvesznek -belőle. - -A deli lovag a fülével odahallgatott, a mit a nagyasszony beszélt, de a -szemei azon a bokrétán jártak, a mi Ilonka kezében volt; a mi aztán, -félig kérve, félig kinálva, az ő kezébe vándorolt, nagy arczpirulása -mellett a szemérmes hajadonnak. - -– Köszönöm, édes asszonynéném, felelt aztán a lovag Tiszánénak; el is -fogadom a szíves meghívást, mind magam, mind barátaim részére. -Becsületére fogunk válni a kegyelmed híres konyhájának. Hanem most elébb -még, pro appetitorio, ezt a kis kupiczányi várat itten, a belétöltött -labanczokkal együtt, fel kell hörpintenünk. Mindjárt meglesz az. Semmi -étel sem hűl el odáig. S a hányra terítve van, egy sem fog hiányozni az -asztaltól, mind «meghozza őket a púpos kenyér!» - -Ez a hetyke tréfálózás, egy olyan halálos nagy munka előtt, oh be nagyon -jól illett a nyalka kurucznak! Ki is gömbölyödött attól minden ábrázat, -még az Ilonkáé is. - -A nagyasszony mégis jónak látá megjegyezni, hogy az ilyen kemény -diótörésnél vigyázzon a testi egészségére, s minden bolond helyre oda ne -álljon. - -– Hiszen igézet jár velem, mondá a hős ifju, s a kezében tartott -szegfűcsokrot odatűzé a kalpagjára, épen a kócsag drágaköves forgója -mellé. «Nekem amulétom van.» Úgy tette azt fel a fejére. - -Épen fújták a sorakozót a tárogatók a sereg élén. - -Erre a hangra a csatamén, mely eddig csendesen hagyta magát a paraszt -asszonyok által czirógattatni s kináltatni istenfával, -boldogasszonytenyerével, egyszerre elfelejté bárány voltát, s elkezde -nyeríteni, ágaskodni, négy menyecske se birta lefogni, olyan nagyon -kapkodta a fejét, a lovagnak oda kellett hát sietnie; egy-kettő! már a -nyeregben is volt, rövidre fogva a kantárszárat, onnan üdvözlé még -egyszer levett kalpagjával a hölgyeket; a paripa aztán egyre két lábon -ágaskodott előre, úgy ment ki a nép közül, mintha ő neki volna a -legnagyobb haragja Léva vára ellen. A lovag aztán eltünt, a hogy jött az -aranyos porfellegben; utána a sok veres zászló a «pro libertate» arany -felirattal; a nyomába vágtató kiséret közül csak egy maradt hátra, a jó -Tormássy László bácsi, az még odafinczoltatta a lovát az úri -asszonyokhoz egy jónap kivánásra. - -– Fogadj Isten bátyámuram; mondá Tiszáné az üdvözletre. De csak nem -fognak talán most mindjárt igazán megütközni? - -– Meg bizony mink: csak legyen kivel. - -– De talán maguk a vezérek csak nem mennek olyan közel, a hol a golyóbis -elérhetné őket? - -– De biz úgy igyekeznek ők a kemenczéhez, hogy az első sütetből ők -kapjanak. - -– Kár volna bizony pedig azért a fiatal életért! - -A nagyasszonynak eszébe jutott szegény Gábor fia, azért törülgette a -szemeit. - -– Dejszen nem kell ő kelmét félteni. Nem fogja annak a testét se kard, -se golyó; épen mint a Vak Bottyánét. - -– Az ám, azt mondta, hogy amulétja van. Bizonyosan pápista. - -László bácsi elnevette magát. - -– Hamarabb hiszem, hogy arra a szegfűbokrétára példálózott, a mit a -kalpagja mellé tűzött: az az amulét. - -Erre a szóra Ilonka elszaladt és nem is jött elő többet. - -– No hát kegyelmed nem jő be hozzánk egy pohár borra? mondá a -nagyasszony öreg rokonának. - -– Főbe is lövetne azonnal Ocskay, ha megtudná, hogy a kupához nyultam, a -míg ez a vár be nincs véve. Isten áldja kegyelmeteket, asszonyhugom. - -– No, én csak nem nézem ezt a szörnyű dolgot testi szemeimmel, mondá a -nagyasszony, búcsút véve a tovavágtató rokontól, s miután a szakácsoknak -kiadá a rendeletet, bevonult belső palotájába s ott elővéve a Szikszayt, -kikeresé belőle a «csatában levő kedvesekért» való imádságot s annak -neki feküvék nagy ájtatossággal. - -Ilonka pedig felment a toronyba s onnan nézett az álomkép után. - -Igazán álomképnek lehetett azt neveznie, mert elevenen sohasem látott -még ilyet. Várostromot egész közelségről. - -Léva vára egy kis dombtetőn fekszik (mai napság már igazán fekszik: -akkor még állt), alig távolabb egy ágyulövésnél a Tisza-kastélytól. -Akkor is a régi módi becsületes ágyúkat kell hozzáérteni, a miknek a -golyóbisai nem voltak olyan kegyetlenek, mint a mostaniak, a mik, a hová -leesnek, ott mérgükben rögtön szétpukkannak, hanem vidám, jókedvű -golyóbisok voltak, a mik tovább ugráltak, tánczoltak a földön, s -kikerülték az útjokban álló embert; annálfogva ekkora közelségből minden -aggodalom nélkül lehetett a kastély tornyából nézegetni, hogyan -közelednek a veres zászlós csapatok a piros csákós-süvegekkel a vár -sánczaihoz; még a hidfőt is ki lehetett venni a kapubejárattal, sőt a -perspektivával akár a lőrések mögött leskelődő labanczok fejeit is -megszámlálhatta az ember. Azt a vezéri alakot pedig a fehérmedve -kaczagányáról, skarlát dolmányáról, fehér paripájáról el sem veszthette -az ember a szemei elől. - -«Én Istenem! fohászkodék magában Ilonka, ha az én szegény Gábor bátyámra -egyetlenegy pisztolyt sütöttek el, s az is halálra találta, hát még ezt -mi éri, ha azokkal a nagy ágyúkkal czélbaveszik, ha az a sok száz puska -mind ellene fordul? Ki védelmezi meg?» - -Aztán elővette a nagy lélekmardosás. Visszaemlékezett rá, hogy azon a -napon, a melyen a bátyját megölték, ő lakodalomba volt híva anyjostul, -ott mulattak reggelig; mind a ketten elmulasztották azon az éjszakán, -szokás szerint, imádkozni távollevő kedvesükért. Azon az egy napon nem -vette azt körül sem az anya, sem a testvér imája, mint valami bűbáj, -azért esett meg rajta a nagy veszedelem. - -A mit akkor elmulasztottak, helyrepótolták most mind a ketten. - -Egyszer csak megdördültek a várfalakról az ágyúk, olyan nagyot szólva, -hogy a kastély ablakai mind megzörrentek bele. S azután egyszerre -ropogni kezdett a puskatűz a bástyákról, mint a kerepelő, olyan sűrűn. -De a szemmel kisért alak meg sem ingott a lován: a kalpagjával köszönté -vissza a várbelieket s aztán maga előre vágtatott egy dombra, maga után -vonszoltatva az ágyúkat, a mikkel nemsokára ő lövette vissza a vár egyik -tornyát. Ilonka jól láthatta, hogy porlanak előtte, mögötte a lecsapó -ellenséges ágyutekék. Jaj, ha jobban találnak czélozni! Bárcsak az Isten -lágyítaná meg a várbeliek szivét, hogy adnák meg magukat! - -A tizedik lövésre – meg lett hallgatva a félelmes szivek imádsága. Az -ellenség csak kitűzte a fehér zászlót a lövetett torony ablakába, mire -rögtön megszünt az ágyuzás, s a kurucz-táborból idáig hangzott fel a -nagy vivát-kiáltás; a vezéri kar vágtatva indult meg, élén az -ezredeskapitánynyal, a várkapu felé. De hátha ez csak gonosz kelepcze? -Hátha csak oda akarják őket csalogatni, s akkor fürtgolyókkal, szeges -zsákokkal lőnek egyszerre közéjük? - -Ez volt a nagy szívdobogás! A mi onnantól kezdődött, a hol a vezér hős -bevágtat a hidon át a nyitott várkapun, egész odáig, a hol ismét -megjelen a bástyatetőn, lóháton, kezében a diadalmas zászlót lobogtatva! -A vár be van véve. Az a kis kupicza, a mit ebéd előtt még pro -appetitorio ki kellett üríteni. - -Maradhat e szív egy ilyen álomlátás után kigyulladatlan? - -A hányszor meglebegtette a diadalmas hős azt a vörös zászlót a vár -fokán, annyiszor lebegtette felé fehér kendőjét a leány onnan a kastély -toronyablakából: csak akkor vette észre magát, hogy minő veszedelmes -dolgot cselekszik, mikor a kastély maga is megzendült a nagy -«victoria»-kiáltástól; akkor vette észre, hogy nem maga van a háznál. -Természetes, hogy az egész házi nép mind az ostromot nézte: ki az -ablakból, ki a háztetőről. Jó szerencse, ha minden étel kozmát nem kap -ma; a konyhán egyedül maradt Furóné asszonyom. De még azt is elviszi -magával Ilonka, le a kertbe, virágokat szedni, koszorút kötözni, a mivel -azt a karszéket fogják feldiszítni, a min a mai nap hőse az asztalnál -ülend. S ahhoz jól ki kell válogatni a virágokat, mert a virágoknak -jelentősége van; más az, a mit az ember a szivesen látott vendég számára -szed; meg más, a mit az olyannak ád, a kit jobb szeret, ha nem lát. -Furóné asszonyom ennek nagy tudósa, minden virágnak tudja az értelmét: -ez biztat, ez emlékeztet, ez reménységet ád, ez nefelejts, emez meg égő -szerelem. Az utóbbiakat kimustrálta Ilonka a koszorúból. Ejh, nem illik -az! «Engemszagolj», «nenyuljhozzám», «élek-é-halok-é» inkább beválnak. -Mire a nagy karszék meg lesz koszorúzva, már akkorra vissza is térnek a -várvívók nagy diadalmas zenével. Mikor Ilonka ismét kinéz az ablakon, -azt látja, hogy a vár és kastély közötti mezőn már fel is vannak állítva -a sátorok, egész utczaszámra s a kitűzött zászlók mutatják, melyik ezred -tanyáz itt, meg amott. - -A nagyaszonynak, ha száz keze volna is, mind tele volna most dologgal; -alig ér rá, hogy az izzadtságot letörülje az arczáról, mikor már a várt -vendégek érkeznek. - -Ilonkának azonban egy dologtól dobogott különösen a szive. Megtörtént -hát, hogy bevették Léva várát. Elfoglalta az az ember, a kinek azért -adatott a kezébe a pallos, hogy boszut álljon azokért, a kiket -megölettek. Vajjon megteszi-e, a mit annyiszor hallott az anyjától, -«bárcsak idehoznák valamennyit, s itt az én házam küszöbén vágnák le a -fejeiket, s raknák egy garmadába!» A gyermekek el szoktak hinni mindent -szórul-szóra, a mit az anyjuktól hallanak. Azt pedig mindenkitől -hallotta Ilonka, hogy ez a kegyetlen ember a legelső csatájában egy -egész ezredét a labanczoknak leölette az utolsó emberig. Megteheti most, -hogy teljesíti, a mit az anyja annyiszor emlegetett; hiszen mind a -kezébe estek, s talán épen azok, a kik szegény Kovách Istvánt (Isten -nyugosztalja!), úgy összevagdalták lakodalma napján. Nagyon szerette -volna, ha azt nem tenné meg. - -– De ugyan gyere már! Hol mélázol annyit? Hiszen nem lőnek már! -zsörtölődött a nagyasszony, leányát keresve; aztán lementek együtt a -tornáczba, oda várták az érkező urakat, a kik számra valami harminczan, -a mint az udvarra beértek, mind leszálltak a lovaikról, s a míg -csatlósaik a lovaikat elvezették, ők maguk a zsákmányul ejtett -ellenséges zászlókat a tornácz mellvédjéhez tüzögették fel. - -Ocskay az udvar közepén parancsokat osztott, addig nem is üdvözlé a -hölgyeket. A lévai biró állt előtte, levett kalappal. - -– Kegyelmed, biró uram, rögtön két tulkot vágasson, s háromszáz kenyeret -küldjön fel a várba az ottmaradtaknak. Fizeti az árát a számadó-tisztem. - -– Nem kivánunk érte semmit. - -– Mi pedig nem élünk ingyennel. Nem vagyunk zsebrákhad. Fizetünk -pengővel, nem is kongóval. Semmi szó! Egy óra mulva halljam, hogy ebédre -dobolnak! - -A nagyasszony szükségesnek látta beleszólni a dologba. - -– De már édes vitézlő öcsémuram, addig, a míglen itt vannak, én hadd -lássam el a csapatját minden szükségessel. A mit a hazámtól birok, hadd -adjam a hazámnak vissza, s nekem csak nem fizet azért se pengővel, se -kongóval. - -– Köszönöm szivesen, édes asszonynéném, el is fogadom örömmel, a mit az -én hiveimnek felajánlott, hanem elébb a foglyok ellátásáról kell -gondoskodnom. - -– Micsoda? A labanczokéról! Átkozott rablók! Nem várhatnak a maguk -sorára? Ők az elsők? Köszönjék meg, hogy mind le nem vágták őket! - -– A míg ellentáll a labancz, addig vágjuk, mint a paréjt, szólt Ocskay -László szelid mosolygással; de a mint megadja magát, akkor nem ellenség -többé, hanem vendégünk. Nálam legelső az étkezésnél a fogolynép, aztán -jön a magam hada, utoljára ül le az asztalhoz a tisztikar, ott is magam -vagyok az utolsó, a kihez a tál kerül. - -Hallotta ezt Ilonka, s ha eddig csak bámulta Ocskayt, ezért az egy -szóért oh de megszerette! - -Mikor aztán a fogolynépről gondoskodva lett, akkor Ocskay is felment a -tornáczba s ott sorban bemutogatta a kiséretéhez tartozó hősöket. «Ez -itt Ebeczky Ádám, ez Berthóty, ez Balogh István, ez Somogyi Ferencz, ez -Andrássy Mihály (mind nagy nevek később), Tormássy Lászlót ismeri -kegyelmed.» - -Legjobban megcsodálta a vendég urak között a nagyasszony Andrássy -Mihályt. Furcsa is volt az: egy magyar dalia, fehérbarát csuhában, -csakhogy a corda helyett széles öv van kötve a derekára s arról nem az -olvasó, hanem a rezes kard csügg alá. - -– Hát ez mért van barátruhában? kérdi a nagyasszony. - -– Azért, mert ő barát. Úgy szökött meg a klastromból, hogy közöttünk -hadakozzék. Ő vezeti a «tatár-csapatomat». Azok azt hiszik, hogy dervis, -tűzbe-vízbe mennek utána. - -– Csodálatos időket élünk, mondá a nagyasszony, s beinvitálá a vitéz -urakat a külső palotába, a hol az ebédet megelőző kolláczió volt -fölterítve. Az asztal közepén egy nagy ezüst-medencze, tele finom otthon -főtt meggyvízzel, a miből merítő kanállal töltögetik ki apró kupiczákba -az étvágyingerlő italt. - -– Én azonban mindenekelőtt egy pohár vizet kérek, szólt Ocskay László. -Maga sietett azt neki elhozni Ilonka; gyönyörű velenczei kristályban a -legfrissebb forrásvizet. Mosolygott is azon erősen Ocskay, mert nem ő -neki magának kellett az a friss víz, hanem annak a szegfűbokrétának, a -mi a kalpagja mellett megjárta az ütközetet és a várvívást. «El is -hervadtak szegények.» Azt a bokrétát tette bele a pohárba. Az jutott -eszébe a nagy diadalom közben. A miért aztán a leányka orczája még -jobban lángba borult. - -– Látod, hogy megbecsülik a te bokrétádat, segített neki a nagyasszony -szemérmetes zavarát növelni. El is tünt onnan nagyhamar, s az egész -lakoma alatt csak nagy imádságra lehetett a terembe becsalogatni. - -Mert a hajdani magyar úri házaknál a hajadon leány nem foglalt helyet az -asztalnál. Legföljebb a vendégség vége felé ült oda vagy az anyja, vagy -ifju bátyja, vagy egy éltes rokona háta mögé, s ott is csak a körme -közül nyalánkoskodott, addig pedig ügyelt a konyhára és a -tányérváltásra, meg a felszolgáló cselédekre, hogy semmiben hiba, -fogyatkozás ne legyen. - -Az asztalhoz való leülésnél aztán egy kis vita támadt, hogy ki foglalja -el az első helyet? azt a karszéket, a mit Ilonka megkoszorúzott. - -– Ez a vendég helye. Nálam a vendég az első az asztalnál. - -– Én pedig a háziasszonyt tartom az elsőnek. Nekem azt mondták, hogy én -e házat tekintsem úgy, mintha itthon volnék. A háziúr pedig mindig az -asztal végén szokott ülni, nem az első helyen, hanem az utolsón. - -– De ez a szék annak a számára van megkoszorúzva, a ki a korponai -ütközetet megnyerte; ebbe én csak nem ülök bele. - -– Akkor meg épen asszonynénémet illeti meg ez a szék, mert a korponai -ütközetet bizony kegyelmed nyerte meg. Egész nap nem evett, nem ivott a -hadam, ki voltunk fáradva. Hej, ha most egy ital bort küldene ide a -tündér! sóhajtottunk egymás után. S erre mintha a «terülj meg abrosz!» -volna a kezünkben, egyszerre csak megérkeznek asszonynéném társzekerei -az eleséggel, meg a gönczi hordókkal, a miket elénk küldött; s -megfordult az egész ütközet sorsa: nagyot ivott a hajduság s danolva -vette be a sánczot. Bizony kegyelmed nyerte azt meg, hát csak foglalja -el a győztes helyét. - -A nagyasszonynak akarva nem akarva el kellett foglalnia a præsidiumot, -míg Ocskay az asztal ellenkező végén telepedett le, a miből ránézve az -az előny támadt, hogy az ablakvilágossággal szemben maradt s az arczának -minden kifejezését meg lehetett figyelni. - -Volt, a ki nagyon ügyelt ezekre a vonásokra. Ilonka, a hányszor az anyja -háta mögé lopózhatott egyet-mást kérdezősködés ürügye alatt, lopva -mindig az ő arczát vizsgálta. A természet oltotta a leányszivekbe ezt az -ösztönt, hogy kiváncsiak legyenek azt a férfit, a ki őket érdekli, -olyankor megfigyelni, a mikor az iszik. A bor olyan, mint a -mikroskopium: százszoros mértékben mutogatja fel azokat az indulatokat, -a mik a férfijellem fundamentumát képezik, a jót épen úgy, mint a -rosszat. Sokszor megesett már, hogy olyankor szeretett meg egy nő egy -férfit, a mikor ittasnak látta. - -Ocskayra az első poharak még alig hatottak. Nagy győző volt – még a -kancsók között is. Később valami mélázó búskomorságot keltett fel nála a -bor, a min csak néha czikázott át egy-egy tréfás ötlet villámszikrája. - -Közepe táján járt még az ebéd, a midőn megérkezék a fejedelem stafétája -a tokaji táborból mindenféle levelekkel. - -Ocskay László az iródeákjának, Tallósy Benjaminnak nyujtá át azokat -elolvasás végett. Azok részben eredetiek, részben másolatai voltak a -harcztér külömböző pontjairól a főhadiszállásra beküldött -tudósításoknak, a mik a fejedelem által az egyes alvezérekkel maguk -miheztartása végett közöltettek. - -A nagyasszony el akarta hagyni az asztalt, azt mondván, hogy ezek már -tábori titkok, a miket nem szabad idegen füleknek meghallani, de Ocskay -megmarasztá, hogy csak vegyen részt bennük; a kik hűségesek az ügyhöz, -azok előtt nincsen titok. - -Voltak azok között örvendetes és kevésbbé kivánatos tudósítások vegyest; -Benjamin diáknak volt annyi emberségtudása, hogy a rossz híreket olyan -alant hangon olvasá, hogy a szomszédjai se hallják, ellenben a -diadalhíreket annál magasabb stentorral bocsátá közre, a miknek a végén -aztán volt nagy vivátozás és pohárösszecsördülés. - -«Borbély Balázs megvette ostrommal Szolnok várát!» - -(Ah! A rongyos-gárda egyik vezetője!) - -«Deák Ferencz Halasnál szétverte a félelmetes Kyba rácz ezredes táborát, -magát a vezért is megölte.» - -Iszonyú örömzaj! Ez a Kyba volt a réme, pusztítója a magyar alföldnek. -Sok nagy város keserű füstje szállt ellene panaszra az égbe. Végre -megkapta gonosztetteinek zsoldját! - -«A hatalmas labanczpárti Sennyey István áttért a fejedelemhez, nagy -tapasztalásával segíti az ügyet; maga vezeti Szatmár ostromát.» - -Ez is kapott egy hatalmas vivátot. - -De legnagyobb riadalt keltett az a levél, a miben tudatják, hogy a -hatalmas szatmári főispán, a császári generális, Károlyi Sándor, -sógorával Andrássy Györgygyel együtt, haraggal jött vissza Bécsből, -otthagyta a labancztábort s Bercsényihez csatlakozott: együtt vívják -Tokaj várát. A fejedelem is megérkezett, Károlyi, Andrássy hűséget -esküdtek, tábornokokká lettek alatta. - -A nagyasszony mindenik jó hirnél jobb meg jobb borait hordatta fel a -pinczéből; utoljára már azokra a pókhálóbelepte átalagokra került a sor, -a mik a mult században járt üstökös-csillag tüzét szítták magukba. A -nagyasszony nem ivott azokból, mégis ittasabb volt valamennyi -vendégénél, attól a sok diadalhírtől. - -Most jön egy levél a fejedelem saját keze irásával. Ennek a pecsétje -felnyitásához már kegyelettel kell nyulni: a nagyasszony az övéről -ezüstlánczon lecsüggő ollóját nyujtja e szolgálatra, s Ilonka -kisasszonyt is odahivják, hogy hadd lássa meg ő is, milyen irása van a -fejedelemnek? Nagy kiváncsian támaszkodik az anyja vállára. - -– Hanem ehhez elébb ezt a régi átalagot nyissuk fel! - -A míg a levél fel lett nyitva, az átalag is ki lett dugaszolva, s a -poharak tele töltve. Szokásuk az uraknak, hogy az eléjük töltött bort -előbb szürcsölve megkóstolják. Valamennyien úgy találták, hogy az a bor -keserű. A régiségtől az. - -No hanem a levél, az még keserűbb volt. Abban a fejedelem kegyetlenül -megmosdatja az egész felvidéken táborozó alvezéreknek a fejeit: csak -confusiót csinálnak, fejetlenül dolgoznak előre-hátra, zsarolásaikkal, -disciplina nem tartásával elriasztják a föld népét, kihagyják az -ellenséget a kezeik közül osonni, mikor már fogva volna; egymás között -veszekednek, a parancsszót nem fogadják… etcætera, etcætera. Akármilyen -lassú hangon igyekezett is Benjamin diák azt a pirongatoriumot -lemorzsolni, meg kellett azt hallani mindenkinek, mert olyan csendesség -támadt, hogy a zsebórák ketyegését is ki lehetett venni. No ezért ugyan -érdemes volt még Ilonka kisasszonyt is beczitálni, hogy hallgassa meg. - -Ilonka az egész levél-olvasás alatt Ocskaynak az arczvonásait nézte. Meg -sem rándultak azok. Még csak a szemöldöke sem húzódott össze, csak a -szemei égtek tűzben-lángban. - -Ámde most egyszerre magasra emelé a hangját Benjamin diák s olvasá a -következőt: - -«Egyedül Ocskay László volt az, a ki megnyerte a becsületet.» - -Ennél a szónál azt látta Ilonka, hogy a hős szemeiből egyszerre két -nehéz könycsepp gördül végig az orczáján. - -Ah! mi a sivatagban epedőnek a szomja a forrás után! mi a kínzott -rabszolgának a szomja a vér után! mind nem olyan pokolégés az, mint a ki -ezt a szót szomjazza: «becsület!» - -Egyedül ő tartotta meg a becsületet! - -Ha a Duna-Tisza közét neki adta volna donatióba, nem tette volna olyan -boldoggá a fejedelem, mint ezzel az egy szóval. - -Ocskay felemelte a poharát, de nem tudott szólni. Azért elértették azt -mind a társai s felugrálva helyeikről, háromszor kiáltának harsányul -vivátot a fejedelemre. S kiitták utána a poharaikat a körömpróbáig. -Dehogy volt az a bor keserű! - -Ilonka a szentek glóriáját látta Ocskay feje körül derengeni. - -Jaj de szép a férfiarcz olyankor, a mikor ez a dicsfény ragyogja körül: -«becsület». - - - - -A MEGBABONÁZOTT MALACZFEJ. - -Talán nagyon is érzékenyen végződött volna ez a mai lakoma, ha valami -közbe nem jön, a mi a kedélyeket megint derültebb hangulatba hozza. Az -ordináncz jött jelenteni a vezérnek, hogy idekinn van és bebocsáttatást -kér a lévai vár volt labancz-parancsnoka, ki is Sós Márton kapitány uram -salvus conductusával jött idáig. - -Ocskay átvette a salvus conductust s átfutott rajta. - -– Ecce a labancz-kapitány át akar térni hozzánk egész csapatjával. - -– Miféle nemzet? kérdezé Tormássy László. - -– Cseh biz az, Isten bűnül ne vegye neki. Szorítsunk neki helyet az -asztalnál, urak. Ez tudom, hogy még nem ebédelt. Vezesd ide! - -A labancz-kapitány belépett az étterembe, s nagy karimás tollas -kalapjával, gavallér módjára, üdvözlé a házi úrnőket, azután meg -katonásan az urakat. Az akkori dragonyosok egyenruhája volt rajta; -széles felhajtott ujjú wammsz veres melltakaróval, bő plundra, szétálló -tölcséres csizmaszár, felkötött sarkantyuval; az arcza egészen olasz -jellegű volt, mintha soha Csehországot se látta volna, éles arczéllel, -egyenes orral, kerek szemöldökökkel; szemei oly sűrű ránczok közé -szorítva, mintha mindig nevetésre állnának; a miknek aztán a szája is -szekundál, a két szeglete örökösen felfelé levén huzódva, s ezáltal -valami kényszeredett nyájasságot fejezve ki, bajusza hegyesen fölfelé, -kecskeszakálla merészen előre szoktatva. Kiegészíti az alakot a hosszú -csigákba fodorított allonge paróka, a mi akkori idők szerint a -civilisátió divatja vala. - -Egészen idegen accentussal ugyan, de magyarul beszélt a kapitány. Régóta -itt fekhetett már az országban, megtanulhatta a nyelvet. - -– Alázatos szolgájuk az uraknak. (Ez is elárulja, hogy idegen; még -akkoriban nálunk így nem köszöntöttek: «szolga! alázatos!») - -– Hozott Isten, bajtárs, fogadá Ocskay. Azt hallom, hivünk akarsz lenni. -Ha így van, ülj közénk s végy részt a lakománkban. - -– Hát bizony, nem is vagyok bolond, szól nevetve a kapitány, hogy ott -maradjak paprikában főtt bivalyhust enni, mikor itt pompás lakomában -részesülhetek… - -(Ez jól indokolja a zászlócserélést, egy jó lakoma kedveért!) - -– A nevem Scharada Nepomuk. - -– Micsoda? kiálta fel, billikomát lecsapva az asztalra, Tormássy László. -De ilyen névvel ugyan én mellém le nem ülsz! S újra visszahúzta székét a -helyére. Elébb keresztelkedjél ki magyarnak! - -– Úgy van! úgy van! kiabálának egyszerre többen. Ki kell elébb -keresztelkednie. A nevetés mutatta, hogy ez félig tréfa. - -A kapitány fideliter viszhangozá a nevetést. - -– Hát én azt sem bánom. Legyen a nevem ezentúl «Sárady». Ez csak jó -magyar hangzású név. Azt sem bánom, ha megkeresztelnek, csak igazhitű -keresztyén római katholikus pap legyen hozzá, meg jó keresztanya, aztán -a paszitában magam is résztvehessek. - -– Meglesz mind, atyafi, mondá Tormássy. Itt a pap (Andrássy Mihályra -mutatott), a keresztapa lesz Ocskay; keresztanyának meg, minthogy -pápistára van szükség, itt lesz Furóné asszonyom. Azonnal behívjuk. -Aztán jön a paszita. - -A kapitány ráállt a tréfára. A nagyasszonynak is bele kellett egyezni. -Furóné asszonyommal komolyan elhitették, hogy mikor egy labancz -kuruczczá akar áttérni, hát annak elébb, mint a töröknek, ki kell -keresztelkednie, s ezt nézve, elvállalta a keresztanyaságot. Egy kis -asztalt hoztak elő hevenyében, leterítve hímzett szőnyeggel, arra -kitették a nagy ezüst medenczét, az ezüst korsóval; Andrássy Mihálynak -felnyomták a fejére a négyszegletű papsüveget, Furóné asszonyom is -feltette a táritoppos fejkötőjét, a miben olyan volt, a mint a -kalendáriumban a napot ábrázolják; hogy hát már most ők majd -megkeresztelik az áttérő labanczot. Addig pedig felhozták az asztalra a -jó töltött káposztát, hogy a kedvét még inkább felfokozzák. - -Ment ez a mulatság rendén, egész odáig, a míg a barát a maga -breviariumából olvasva a keresztelés formuláréját, odáig nem jutott, -hogy a keresztszülőktől azt kérdezze: - -«Contradicisne diabolo, et omnibus eius insidiis?» (Ellent mondasz-e az -ördögnek és minden ő incselkedéseinek?) - -De mielőtt a keresztszülők erre megfelelhettek volna, egy vékony, -kisértetes hang megszólalt onnan felülről, mintha csak a függő lámpásból -sipákolt volna: «non contradicas!» (ne mondj ellent.) - -Mindenki bámulva tekinte föl a függő lámpásra. Legfurcsább ijedelem -látszott a baptisandusnak az ábrázatján, annak a szája is tátva maradt, -úgy elbámult. Egy percz mulva egy másik hang, olyan, mintha valaki az -orrán keresztül nyefegne, elkezde magából a keresztelő kancsóból kifelé -gágogni: - -«Non contradicito!» - -Ujabb, még nagyobb elhüledezés! - -Utoljára egy mély bassus hang a keresztelő-asztalka alatt zúgott fel -rémletesen: - -«Nemo mihi contradicat!» (Senki nekem ellent ne mondjon.) - -De már ezt meg kell fogni! - -Egyszerre mind a hárman: a barát is, a keresztanya is, meg a kapitány is -az asztal alá dugták a fejeiket, hogy megfogják az ördögöt, s ime, midőn -újra előkerülének az asztal-függöny alul, a barát fején volt Furóné -asszonyom táritoppos főkötője, a négyszegletű papsüveg volt a kapitány -tarkóján, s Furóné asszonynak a fején lobogott a kapitány -allonge-parókája. Az ördög elcserélte a fejeiket mind a háromnak! - -Az egész társaság hangos hahotával vette fel a házat erre a -szemfényvesztési tréfára. - -– Diabolus te baptiset! kiálta a barát, hozzávágva a neophitához a -breviariumát. S volt nagy gaudium, a míg kiki a maga fejét -visszacserélgette. - -Csak Ocskay nem nevetett ezen. - -– Hagyjátok abba! szólt parancshangon. Nem szeretem, ha a vallás -dolgaiból tréfát űznek. Tiszteljük egymás czeremoniáit; ebben egyeztünk -meg. Ezt látjátok a fejedelem medaillonjára verve. Add a kezedet, -bajtárs. Vitézek közt a kézcsapás egyértékű az esküvel. Nálunk Sárady -lesz a neved. Ha győzünk, nemessé teszünk, prædicatumot kapsz. - -– Hanem aztán majd ne olyan hűséggel szolgálj a mi zászlónk alatt, mint -az elhagyott alatt! veté utána Tormássy. - -– Fogadom, hogy nem olyan hűséggel fogom szolgálni az új zászlómat, mint -a régit, mondá a kapitány s olyan különösen mosolygott hozzá. - -– Akkor hát mellém ülhetsz, mondá Tormássy, s odább rukkoltatta a -székét; hanem mindenekelőtt add át a vár kulcsát, mert oda engemet -nevezett ki a vezér jövendő várparancsnoknak. - -– Itt hordom magammal, szólt a kapitány, kihúzva zsebéből az aranyozott -várkulcsot s odaszorítá azt két kézzel Tormássy kezébe, s ég felé -forgatta a két szemét, a mikor azt mondá: őrizze kegyelmed nagyobb -szerencsével, mint én őriztem. - -– Fogadom Jupiterre, hogy tőlem csak az életemmel együtt veszi ezt el -valaki. De ni! Mi a ménkő? - -Hát a mint szétnyitotta a markát Tormássy László, a nagyasszonynak a -czifra ollója volt a tenyerében, nem más. - -– Az én ollóm! kiáltá a nagyasszony megrettenve; hogy kerül a kegyelmed -kezébe az én ollóm? - -– De hogy kerül a kegyelmed lánczára az én várkulcsom? kérdezé Tormássy. -A mi felett megint a nagyasszony förmedt fel csodájában. - -– Ugyan engedjük már ebédhez ülni a kapitányt, mondá Ocskay, mert bizony -még hátrafelé fordítja a fejeinket. - -A kapitány azonban a töltött-káposztás tál előtt is megmutatta, hogy tud -valamit. A töltelékeket csak úgy tüntette el egymásután, mintha ott sem -lettek volna. S utoljára elnyelte magát a kést, meg a villát, a mikkel -evett. Keresték azt mindenütt nála, de nem volt sehol. - -A kapitány oly kedélyesen kaczagott e tréfák mellé, mint egy gyermek. Az -egész társaság kedélyét kiforgatta a sarkaiból. Azok az eddigelé oly -komoly, érzékenységre hajlandó, pathosteljes szónoklatok, a mik a magyar -férfitársaságot annyira jellemzik, ennek az egy kaukler idegennek a -bohóskodásaira egészen elenyésztek; a hősökből, a kik a haza sorsán -búsulnak és lelkesülnek, pajkos diáktársaság lett, melynek kedve telik -benne, ha egy czimborára talált, a ki tréfát hágy magával űzni. Még a -nagyasszony is szeretett a bohó vendég úrral komázni. Csak Ilonka nem -mulatott rajta, s jól esett a lelkének, hogy lát egy másik arczot is, -mely az egész hahota alatt alig vonul el egy mosolyra. Ocskaynak se -tetszik e tréfa. - -– No te, ördögökkel egy idős! mondá a nagyasszony a kapitánynak. Ha -énnekem elő nem adod az én szép gyöngyháznyelű késemet, a mit elnyeltél, -én nem adatok másikat; pedig itt hozzák a sült malaczot egészben, majd -meglátom, hogy kezded ki? - -A kapitány e szóra elkomolyodott, s a mint a szép pirosra sütött -malaczot az egész tráncsértállal együtt eléje tették, összekulcsolta a -kezeit s kétségbeesetten tekinte a nagyasszonyra. - -– Kegyelmes nagyasszonyom! Hát mivel érdemlettem én azt, hogy én nékem -egy eleven malaczot kell felennem? - -– Eleven malaczot? Te! Hiszen most húzták le a nyársról. - -A sült malacz elkezdett erre csendesen röfögni: «oi oi, röf!» - -A nagyasszony összecsapta a két kezét: «de már ez nincs Isten hirével.» - -A sült malacz pedig nem hogy abbahagyta volna, sőt inkább visítani -kezdett, mint a malacz szokott, ha este az emséje után fut haza a -legelőről. Úgy czifrázta, hogy az csupa nevetni való volt. - -A kapitány úgy mórikált, mintha dühösködnék e felett s egyszer csak a -két kezében volt az eltünt és hiába keresett kés, villa; senki se látta, -honnan került elő, s azzal egy pillanat alatt levágta a sült malacznak a -fejét. - -És ekkor a levágott malaczfő a következő szemrehányó szavakra fakadt: - -– Oh Muki, Muki! Mért tetted ezt velem? - -A kapitány nagyot sóhajtott és elszomorodva forgatá a szemeit felfelé. - -– No lássa, nagyasszonyom. Ebben a malaczban az én öcsémnek a lelke -lakik, a ki a Morvába fulladt szegény tavaly. - -– Ne mondj ilyet! - -– Ráismerek a hangjáról. Szólj, oh szerencsétlen! miért húzott tégedet -nyársra a kegyetlen szakács? - -A malaczfő felelt: - -– Azért, mert megláttam, hogy a mustos pecsenyéhez való tokaji bort -megitta. - -– Ördöngösség! Boszorkányság! kiálta valaki odahátul. Az bizonyosan a -szakács volt. Az egész cselédség betódult már a nagy komédialátásra -onnan kívülről. - -– Hát te boldogtalan! folytatá a kapitány, mért öntözött téged Furóné -asszonyom forró zsirral a tűz mellett? - -A malaczfő válaszolt: - -– Azért, mert megláttam, hogy eldugott a zsebébe egy félfont -mazsolaszőlőt. - -– Jaj! a pokolravaló! Nem igaz! Nem is volt több hat szemnél az egész! -sikoltozott Furóné asszonyom. - -De még aztán sorbavette a veszedelmes malaczfő az egész úri társaságot s -kinek-kinek olyan titkait vallotta ki, a mikről eddigelé még senki sem -tudott. - -Végre megsokallta az exorcisatiót páter Andrássy Mihály, a kinek -kolostori életéből igen kényes adatokat kezdett a malaczfő előhozogatni, -s hogy megakaszsza a boszorkányos oraculumot, ezt a kérdést intézé -hozzá: - -– No te, malaczfő, hát ha olyan tudós vagy, mondd meg, lesz-e valaha -olyan halandó, a ki Ocskay László uramat diadalútjában feltartóztatja és -legyőzi? - -A malaczfő felelt: - -– Lesz! - -– Ki lesz az? Mely ütközetben? - -A malaczfő felelt: - -– Szép asszony lesz. Lakodalomban. - -Nagy taps következett rá. - -– Mi lesz a neve a menyasszonyának??? ostromlák egyszerre a malaczfőt -minden oldalról. - -A malaczfő goromba lett. - -– Eb kérdi! - -– Hajadon lesz-e, vagy özvegyasszony? Ezt tudakolták tőle inkább. - -A malaczfő rejtélyes lett. - -– Hajadon is, meg özvegy is. - -– Hogyan? Hát két felesége lesz? - -– Csak egy. - -Ki értse ezt? - -Csak Ilonka halaványult el erre a szóra. Ő neki jutott eszébe, hogy ő -az, a ki leányfővel maradt és mégis özvegy. - -Ocskay véget vetett a tréfának ezzel a szóval: hagyjátok abba az -allotriákat urak! Te meg láss hozzá a falatozáshoz, Bruder! - -A kapitány azután kétfelé hasítá az elbűvölt malaczfejet, úgy hogy az -nem beszélhetett ki többé semmit. - -– Kedves druszám! sugá oda Tormássy László Ocskaynak, nem tetszik nekem -ez az új szövetséges sehogy! A ki így tud a hasából beszélni és esküdni, -a ki ilyen szemfényvesztő módra tud elchangeirozni kést-villát, zászlót -és hűséget, félek én annak a barátságától. - -– Ügyelni fogok rá, mondá Ocskay. - -Félbeszakítá e tréfás jelenetet valami sajátszerű tempóra tartott -dobverés künn a mezőn, a mire legelőször is a nagyasszony figyelmezteté -Ocskayt, hogy mi az? - -– Magam is azt hallgatom, szólt Ocskay, ez azt jelenti, hogy a -haditörvényszék ül össze, rögtönitélni valami delinquens felett, a ki a -tábori regula ellen vétett. - -– Jaj, csak ne végződjék halállal. - -– Ez bizony mindennapi dolog. - -– Tán csak nem lesz valami nagy eset? - -– Majd kisül mindjárt a turpisság. - -Ki is sült rövid időn. Az ordináncz jött jelenteni, hogy a veres -huszároktól van itt egy küldöttség, a sententiával. - -– Előre tudtam, mondá Ocskay. Ezek csinálják a legtöbb kontrabantot, -mintha ördögök szálltak volna beléjük. - -Azzal átvette a haditörvényszék irott itéletét. - -– Mondom! Egy nap sem mulik el a nélkül. Pedig milyen szigorú parancsot -adtam ki, hogy senkitől egy tűt érőt el ne vegyenek. Egy közvitéz egy -lévai asszonytól ellopott egy malaczot. - -– S ezért megbüntetik? ez már nagyon helyes! Mondá rá Tiszáné -nagyasszony. Biz a föld népét oltalmazni kell a katonaság ellen, mert -nem mind ilyen gavallér az. - -A kurucz tisztek erre a jelentésre mind felkeltek az asztaltól s -felkötötték a kardjaikat. Azután a vezérrel együtt mind kimentek a -tornáczra. Ott állt egy káplár, meg két közvitéz a veres huszárok -ezredéből. Lenn az udvaron pedig látható volt a delinquens, a ki hajadon -fővel, dolmányától megfosztva, hátrakötött kezekkel állt egy csapat -muskétástól körülvéve. Fiatal, daczos képű legény volt. A napba nézett s -nem pislogott tőle a szeme. - -Ocskay előkérte a tintatartóját és tollát az iródiákjától s aláirta az -itéletet, aztán oda adta a hadbirónak felolvasás végett. Parasztnép, -asszonyok, cselédség, mind hallhatták. - -A delinquens fejére halál volt mondva. - -Tiszáné nagyasszony nem akarta elhinni, hogy ez nem tréfa. - -– Uramöcsém! Ezredes úr! No ugy-e bár, hogy ez csak ijesztgetés? Csak -nem ölnek agyon egy embert egy malacz miá! Egy magyar embert! Mikor úgy -is kevesen vagyunk! Úgy is fogy a nemzetünk! Magunk is pusztítsuk? Kő -üsse meg azt a malaczot gazdástól együtt! Adok neki egy emsét kilencz -malaczával helyette. Csak nem teszik azt, hogy egy embert megpuskázzanak -miatta? - -– Ez bizony szomorú kötelesség, szólt Ocskay. A legény jó vitéz volt, -gyámoltalan öreg anyja van otthon; de példát kell szolgáltatni, különben -felcsufoltatik minden hadi regula. Itten csak egy mérték van: «ma neked, -holnap nekem!» - -– Hát hiszen, üsse part! verjenek rá huszonöt farmatringot, azt -megérdemli; de csak ne oltsák ki az életét. - -– Nem mi teszszük: a törvény teszi. A haditörvényben csak egy sanctio -van: a halál. - -– Rettenetes törvény! Bár soha fel ne találták volna. - -A szabály szerinti dobütés hangzott, mire a három küldött közül a káplár -előlépve, egyik kezét a csákójához emelte, a másikkal pedig egy akkor -metszett topolyfa-vesszőt (mintegy singnyi hosszút) nyujta át a -vezérnek, e szavakat mondva hozzá: - -– Pardon, gratia a szegény delinquensnek, vitéz ezredes kapitány uram! - -Háromszor kell ismételni ezt a kérést; ha a harmadiknál is azt feleli rá -a vezér, hogy Istennél a kegyelem, s aztán azt a rövid vesszőt kettétöri -s a földre dobja, akkor már «lőttek» a szegény elitéltnek. - -De mielőtt kettőbe roppanthatta volna Ocskay azt a vesszőt, valaki -megfogta gyöngén a kezét. – Ilonka volt az. - -Hol vette ezt a nagy bátorságot, hogy egy olyan kegyetlen erős kezet -haláltcsináló munkájában megakaszszon? - -– Ajándékozza én nekem kegyelmed azt a topolyfa-vesszőt. - -Jaj de szépen tudott kérni az édes szájával, hát még azzal a beszélő két -szemével. - -Ocskay ránézett, s rajta veszett a szeme, a lelke is. - -– S mit akar kegyelmed, szép hugom, ezzel a topolyfa-vesszővel? - -– Elültetem s addig öntözöm, míg kihajt, szép fa lesz belőle. - -Ocskay elmosolyodott rá s odanyújtá a leánynak azt a topolyfa-vesszőt. - -(Még e század elején is megvolt az Ocskay kastély kertjében az a nagy -jegenyefa, a mi ebből a topolyvesszőből lett; úgy hitták, hogy a -«kegyelem fája».) - -– No te gézengúz! kiálta Ocskay a delinquensre; most az egyszer száraz -lábbal gázoltál ki a hinárból. Fogd ezt az aranyat, fizesd ki vele, a -kit megkárosítottál. Annak köszönd az életedet, hogy jó védszentet -választottál, mikor megbérmáltak. Feljöhetsz a kézcsókolásra. - -De biz azt a kézcsókot nem várták be. Ilonka vígan szökdécselve futott -be a belső palotába, anyját felkeresni, a ki elfutott az executio elől s -a párnák közé dugta el a fejét, hogy ne hallja a puskaropogást, mikor -azt a szegény kuruczot agyonlövik. - -– Nézd! Itt a kegyelem vesszője! Nekem adta egy kértemre! Ezt én -elültetem és ki fog hajtani. - -A nagyasszony sejtette már, hogy sok más egyéb is gyökeret fog ott -verni, s levelet hajtani, nemcsak az a topoly-vessző. - - - - -MÉG EGY VÁROSTROM. - -– No édes asszonynéném, mondá, másnap reggelre kelve Tiszáné -nagyasszonynak Tormássy László nagybátyja, most hevenyében Ocskay László -urammal még egy vár ostromához fogunk hozzá s ha Isten megsegít, be is -veszszük. - -– Hát már ilyen hamar odább akarnak menni kegyelmetek? No ezt az Ilonka -majd nagyon megfájlalja. - -– Ellenkezőleg! Nagyon soká is itt maradunk. Csak azt ne fájlalja aztán -meg az Ilonka hugom. Az ő szive az a vár, a kit be akarunk venni. Időnk -pedig van a megszállásra elég, mert a fővezér parancsa az, hogy itt -őrízzük addig Lévát, meg a Bányavárosokat, a míg ő Eger városát -behódítja, s a fejedelem Tokajt löveti. - -A nagyasszony kegyesen mosolygott erre a szóra. - -– Hát hiszen ha «suttogóba» küldték édes bátyám kegyelmedet hozzám (a -«suttogó» volt az előjátéka a formális leánykérésnek), én sem bánom, -beszélgessünk róla. Szóból ért az ember; aztán szegény megboldogult uram -azt szokta mondani, hogy «clara pacta, boni amici», a mi magyarul annyit -tesz, hogy «a ki lovat vesz, nézze meg a fogát». Én, a mióta szegény -vőmet, Kovách Istvánt olyan szerencsétlenül lakodalma napján megölték, -felfogadtam, hogy soha több vőlegényt a leányom számára nem választok, -hanem ő rá bízom, hogy szemelje ki magának szive szerint, a kihez -legjobban odatalál az indulatja, én nem keresem, csakhogy becsületes -ember, jó magyar, és nemes ember legyen; iszákos, lunatikus, -nyavalyatörős ne legyen, se olyan fiatal ne legyen, hogy az ajka legyen -kopasz, se olyan vén, hogy a feje teteje legyen az, egyébiránt, nem -bánom, ha tíz testvérrel osztozik is otthon, s a leányomnak a napával -kell is egy konyhán lenni. Még csak a vallására sem nézek, nem bánom, ha -pápista is; ámbátor ez nagy galiba lehet az összekelésnél. - -– No hát mindezekre igen jó feleletem van; mondá Tormássy. Ocskay László -uramnak hogy becsülete van: azt meghallhatta édes hugomasszony maga a -fejedelem leveléből; hogy jó magyar, azt hirdetik a tettei; nemessége -olyan régi, mint a Tiszáéké. Hogy a bor nem árt meg neki, azt megmutatta -a tegnapi itéletével. Férfinak olyan, hogy nincs párja az országban. Egy -testvére van, azzal már megosztozott. Ocskay kastélyában nem lesz más -asszony, a ki parancsoljon, a leendő feleségénél. Vallására nézve igaz, -hogy buzgó pápista, de e miatt ne legyen aggodalma kegyelmednek; a mi -fejedelmünk nemcsak a vallásszabadságot proklamálta, hanem még a -vallások közötti jó egyetértést is, a hogy ezt kegyelmed megláthatja -ezen az emlékpénzen, a mit a fejedelem veretett kiválasztott hivei -számára, s a mit kegyelmednek küld általam Ocskay, a szives vendéglátás -emlékezetére.[1] - -Nagy gyönyörűséget okozott ez ajándékkal Tormássy a nagyasszonynak. - -– Nem tudom, mivel örvendeztetett volna meg jobban kegyelmed, mint ezzel -az emlékpénzzel, a mit csak hiréből hallottam eddig emlegetni. Nem volt -erre szükség, hogy még jobban megszeressem ezt a derék ifjut, mint a -hogy eddig megszerettem. Ha én rajtam állna, két kézzel adnám hozzá a -lányomat, még ma, nem is holnap. Hanem én már ebbe bele nem szólok -többet. Egyszer tettem, megbántam. Azóta négy esztendő elmult. Sok derék -ifju legény megfordult a házamnál, háztűznézőbe, leánykérőbe, -mindenkinek azt mondtam: ott van a leány, édes uramöcsém; nem tartom -üveg alatt, beszélhetsz vele egyedül; úgy neveltem, hogy ne kelljen -mindig strázsálni és lesni, hogy mit beszél, merre jár? ha meg tudod -nyerni a hajlandóságát, tied lesz, elviheted! De biz az még mindig csak -idehaza van: senki se fogta el. Ha kérdeztem tőle, mért nem tetszik -neked ez az egyik, az a másik? Nem derék ember-e? Milyen jó lovas! -milyen vitéz harczos! milyen jó gazda! mennyire szép alak! Mind -ráhagyta, hogy igaz biz az, úgy van, de hát ő valami mást keres. Nem -tudom én, hogy mit? Talán olyan embert, a milyenek a holdban laknak. -Annyit veszek észre rajta, hogy azokhoz az úrfiakhoz, a kik csak -vadászatról, bajvívásról, tánczról tudnak neki beszélni, nem igen -huzódik; épenséggel idegen azoktól, a kik naphosszant kártyáznak; azt -gondolta egynémely, hogy talán lantolva, dalolva lehet megnyerni a -kedvét, azt meg épen kinevette; akadt a ki verseket darált el előtte: az -elől elbujt, ha már jönni látta. Nem tudom én, mi kell ennek? Sokszor -meglepem az apja könyvtárában, a mint a könyveket sorba nyitogatja, de -azok mind diákul, németül, meg francziául vannak. Azt pedig ő nem érti. -Honnan tanulta volna meg? A leányt csak nem lehet cserébe küldeni -Nagy-Szombatba, hogy tanuljon meg németül, könyvből pedig azt nem -tanítják. Aztán az úrfiak sem igen tudnak biz ahhoz. A hic-hæc-hoc-on -túl nem igen vitték. Biz itt astronomust nem igen kap ezen a mi -vidékünkön, a ki neki a csillagokat megmagyarázza; pedig mindig azok -között szeretne járni. Szegény boldogult apja is ilyen volt: az égen -megismerte a «Kost», de a földön nem tudta megkülömböztetni a toklyot a -báránytól. Könyv nélkül tudta Horatiust; hanem a cselédet nem tudta -összeszidni, ha valami kárt tett. A leánya is olyan, egészen ráütött, -tőlem semmit sem örökölt. A ki ezt el akarja venni, a másvilágról -jöjjön. - -– No hát az én kliensem épen onnan jött, mondá Tormássy, s aztán -megbiztatá a nagyasszonyt, hogy miután elég idő van a várostromhoz, a -győzelem egészen bizonyos, a mit a nagyasszony maga tartott -legkivánatosabbnak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ocskaynak a táborában sok mindenféle nép volt, a többek között egy -csapat sárospataki diák is, a kik arra a szóra, hogy «trombita szól, -verbuválnak!» földhöz csapták a «gradus ad Parnassum»-ot s lovat, kardot -kértek. Meg is kapták. - -Ocskay azonban fáin ember volt ebben a tekintetben. A múzsafiakat nem -igen küldötte a tűzbe, sőt inkább arra tartogatta, hogy a -legveszedelmesebb ellenséget, az unalmat küzdesse le velük. Csaták után -víg dalaikkal, lakomák alatt tréfás adomáikkal deríték föl a többi -hazafiakat. - -Még egy szindarabot is tanultatott be velük Ocskay. Akkori időkben már -volt híre theátrumnak ebben az országban. Vörösvárott (Biebersburgban) a -herczegi palotában gyönyörű szinpadot készíttetett az akkori idők -legfényesebb dynastája: Pálffy Antal, e szinpad most is megvan még, -pompával halmozott barokstilű feldíszítésével, a mikben faragvány, -festészet, aranyozás, csigakirakás váltakozik; a falakból rejtett -szökőkutacskák löveltek eau de Colognet a néző közönségre. Hanem ezen a -szinpadon csak francziául játszottak. Erre befelé csak a kollegiumi -diákok produkáltak még szindarabokat, a miket a senior irhatott, férfi -szereplők és férfi nézősereg számára, vagy Sztáray ismeretlen -szindarabjait, a mikből csak annyit tudunk, hogy a pápista papokat -csufolták bennük kegyetlenül. Ocskay egy estén azzal lepte meg a -Tisza-kastélyban összegyült mindennemű vendégsereget, hogy egy tragœdiát -adatott elő a diákjaival magyar nyelven. Racine «Horatiusai» volt e -színmű. A legsimább képű ifjoncz játszotta Camillát. - -Mindenkinek nagyon megtetszett ez az új, még eddig ismeretlen élvezet. -Mennyivel más ez, mint a vad poéták darabjai! Mily magasztos gondolatok! -Mily fölséges költészet! - -Másnap egyébről sem akart Ilonka beszélni, mint erről a darabról. Hol -termett az? - -Ocskay mondá neki, hogy azt egy franczia költő irta. - -– S hogy lett belőle magyar? - -– Lefordították. - -– Kicsoda? - -– Én magam, egyszer unalomból. - -– Hát kegyelmed tud francziául? - -– Sokáig laktam kinn Francziaországban. - -– Mi dolga volt ott? - -– Fegyverrel szolgáltam, mint tiszt, a franczia királyt. - -– Kegyelmed több nyelven is tud beszélni? - -– A mely országban időztem, annak a nyelvét mind ismerem. - -– Nehéz azt megtanulni? - -– Az a tanítvány kedvétől függ. - -– Én úgy szeretnék egy idegen nyelvet megtanulni. - -– Melyiket? - -– A melyiknek legszebb hangzása van. - -– Válaszszunk ki egyet. Én kegyedet, szép hugom, megtanítom az alatt, -míg itt időzünk. - -– Oh az nagyon jó lesz. De melyiket? - -– Válaszszon közülök, a melyik legszebben hangzik. A német úgy mondja: -«ich liebe dich!…» - -A leány utána mondta: «ich liebe dich!» - -– Az olasz így mondja: «Io t’ama» az angol így: «Aj lov ju» a franczia -így: «Zsö téme». - -A leány utána próbálgatta valamennyit; kétszer, háromszor is, a mi -nehezebben ment, s aztán elpróbálta sorba mind a négyet, mintha -izlelgetné, hogy melyik esik jobban az ajkának? «ich liebe dich, io -t’ama, aj lov ju, zsö téme». - -– Aztán mit tesz ez magyarul? - -– Ha megmondom, akkor nem fogja kegyed megtanulni. - -– De ha nem mondja meg, akkor épen nem tanulhatom meg, hát mi az? valami -rossz? - -– Oh nem. - -– Hát akkor mondja, mit tesz a «zsö téme» magyarul? - -– Azt teszi, hogy «én szeretlek». - -A leány a kezében tartott violavirággal a szájára ütött az ifjunak. - -– Így rászedni az embert! Menjen innen! - -– De hát válaszszon, hogy melyik a legszebb? - -– Egyik sem! Egy szót sem tanulok többet kegyelmedtől. - -Késő volt már. Ha azt az egy szót megtanulta. Egész éjjel nem tudott -attól aludni. Mind azt válogatta, melyik a legszebb? Ich liebe dich, io -t’ama, aj lov ju, zsö téme? Mi következhetik még mind utána? Mikor az -első szó is olyan szép mind a négy nyelven! Négy lelke van-e annak, a ki -azt mind birja? s az ötödik még a magyar? - -Meg volt találva a holdbeli ember, az ismeretlen, a ki egy más világból -jön ide; a ki egyebet is tud, mint inni, kártyázni, lovagolni és -verekedni, a kinek a mennyivel erősebb a karja az asszony karjánál, -annyival erősebb a lelke az asszony lelkénél; a kinek szárnya van, -felvinni szerelmesét ismeretlen világokba; feltárni előtte azt a -mindenséget, a minek lételét csak sejti, csak vágyja eddig; de a hová -mások elvinni nem tudták soha. - -Másnap reggel Ocskay ujdonatúj bársony díszruhába öltözve lépett be -násznagyával, Tormássy Lászlóval együtt, a hölgyek belső palotájába s -maga kérte meg a nagyasszonytól Ilonka kezét. - -– No édes leányom, mondá Tiszáné, előrehuzva a háta mögé rejtőzött -Ilonkát. Most itt van az a lovag, a kiről egyszer álmod volt, s azt -mondtad a látás közben: itt van a bátyám. Bizony már visszajött. Lásd, -én már úgy szeretem, mintha fiam volna. Nosza, válaszsz közte. Uradnak -fogadod-e el vagy bátyádnak? Ha uradnak fogadod, akkor is fiam lesz, ha -bátyádnak fogadod el, akkor is fiam lesz. No hát mondd ki azt a szót. - -Ilonka arcza lángolt, mint az «égő szerelem», szelid mosolygással felelt -Ocskaynak, szemérmetes módon megkerülve a kegyetlen nehéz kérdést. - -… – «Mégis csak legszebb az a szó magyarul». - -S azzal a kezét ott felejté az ifju kezében a leány. Mindenki megértette -azt a választ. - -Csak legszebb az, ha így mondják: «szeretlek…» - - - - -A VAS EMBER. - -Nem sok időhaladékot adának az esküvői előkészületekre, csupán annyit, -hogy a távolabb lakó rokonokat staféta által meglehessen hivogatni a -menyegző napjára. - -Tiszáné nagyasszony azt kivánta Ocskaytól, hogy két helyre sajátkezűleg -irjon meghivó leveleket, az egyik Ocskay Sándornak, a vőlegény öcscsének -szólt, a másik pedig Csajághy Mártonnak, a ki, mint a nagyasszony mondá, -a szegény megboldogult Tisza Gábornak legkedvesebb testi-lelki barátja -volt; együtt is szolgáltak hajdanában a török háboru alatt, a hol a -«lelkem fiam» elhalt, a Pálffy ezrednél. Ezt a két urat expresse kivánta -meginvitáltatni. - -Érkezett is mind a két úrtól idejekorán válasz a meghivó levelekre. -Ocskay Sándor kimentette magát, hogy nem jelenhetik meg az örvendetes -ünnepélyen, mivelhogy a lóról leesvén, a lábát kificzamította; nem nagy -a baj, de veszteg kell maradnia vele vagy egy hétig. Csajághy Márton -pedig azt válaszolta, hogy ha a napjára el nem jöhet is az esküvőnek, -mert aznap épen a hópénzt kell kifizetnie a katonáknak s ebre nem -bizhatja a hájat; de másodnapra «tyukverőre» (a hogy a lakodalom utáni -dáridót hiják) bizonyosan megérkezik. - -Az esküvő tehát nagy pompával megtartatott; a melyen a Tisza-család -atyafiságán kívül az összes kurucz-tisztek is hivatalosak voltak. Nem -olyan szomorú lakodalom volt ám ez, mint a négy év előtti! A táborban és -a várbeli ágyúkkal annyi viktoriát lőttek, hogy egy derék ütközetnek is -bevált volna. - -A menyegző napjára következő délelőtt eltelt a társzekerek -felpakolásával, a mik az új asszony kelengyéjét szállítandók voltak. -Ocskay a feleségét ocskai kastélyába szándékozott hazavinni, s a -mézesheteket ott tölteni el, a míg a háboru szünete tart. A régi -hadviselésnél még erre is jócskán ráért az ember. Nem mentek az emberek -akkor olyan bolondul egymásnak, mint most; hanem ha valaki az ellenséget -jól tartotta egy porczió ütleggel, időt engedett neki, hogy azt meg is -emészthesse. Tehát nagy volt a készület a menyasszonyhozó utazásra. - -Ilonka ez időt arra fordította, hogy a leánykori barátnőitől vegyen -keserves bucsúkat, a mikor úgy illik, hogy magukra hagyja őket mindenki. -Ocskay pedig egy rövid misét tartatott magának a tábori pappal. - -Mikor a miséből kijött, azt mondá neki az iródiákja, hogy egy táborbeli -úr akar vele egyedül beszélni, a ki most érkezett meg lóháton és le sem -nyergeltetett. - -Ocskay tudta előre, hogy ki az? Keresztet vetett magára, úgy került -eléje. - -Ez volt az a Csajághy Márton. - -A nevét sem jelentette be senkinek e vendég úr, s azt kérte, hogy -mutassanak a számára egy üres szobát, a hol egyedül lehet. - -Magas, ölnél is termetesebb férfi volt, jóval a harminczon túl; de -alakja és arcza annál is idősebbnek mutatta. Széles vállai voltak, az -egész alak csupa csont és izom, egy-egy keze akkora, hogy más embernek a -feje belefért a markába. A feje aránylag kicsinynek látszott a -termetéhez, még inkább a túlizmos nyak miatt. Az arczán két mély ráncz -vonult végig, a feszes magatartás véshette azt oda; barna, bronczfényű -volt a bőre, az álla simára borotválva, s a két bajusza hegyesre -kifenve, mint két orsó. A szemei mélyen bennültek s a két szemöldöke -bozontosan hegyezte a végét előre a villogó szemek fölött. - -Mikor hallgat, az ajkait úgy beszorítja, hogy alig látszanak. - -A két férfi szemközt állt már, de egyiknek az arcza sem mutatta még csak -a hajnalodását sem valami örömnek, hogy a másikat láthatja. Csajághy -arcza olyan volt, mintha vasból volna öntve. Ocskay erőltette a -nyugalmat. - -Egyik sem nyújtotta a másik elé kezét. Ocskaynak a száján nem jött ki ez -a szó: «Isten hozott». - -Csajághy szólalt meg elébb. Hangja csendes, csaknem leptető volt; egy -neme az erős suttogásnak. - -– Meghivtál, eljöttem. Nem akartam a napjára érkezni, tudhatod, miért. -Megtörtént, – megvan. – Te nőül vettél egy leányt, a kibe az öcséd -halálosan szerelmes, – te nőül vettél egy leányt, a kinek a bátyját -párviadalban megölted. – Megtörtént, megvan. – Ezt a titkot nem tudja -más, mint az öcséd, a ki a párbajnál a te segéded volt, és én, a ki -Tisza Gábor segéde voltam. – Büntetést szenvedtél érte, az egész ezred -szine előtt. – Ezt az egykori csapatodat ellenségképen találtad a -tiszabecsi átjárásnál; mikor rájuk ismertél, úgy rohantál feléjük, mint -egy örjöngő Hercules, s levágtad, vízbe fojtogattad, az utolsó emberig. -Egy lelket nem hagytál megmenekülni azokból, a kik megszégyenítésednek -élő szemmel látott tanui voltak. – Kitaláltad azt az új divatot, hogy a -kuruczok a hajukat elől befonva viseljék; ez el takarja nálad -mindenkorra megcsonkíttatásodat: még a hitvestárs sem fedezheti azt fel -soha. – Csak ketten tudjuk azt: testvéred és én! – Most vedd eszedbe -azt, a mit mondani fogok, s a mit, hogy elmondjak neked itt és ma, -csaknem szökve jöttem ide, éjjel-nappal nyeregben ülve. – Mi ketten -tudjuk rettentő titkodat s hogy azt megőrizzük, nagy árt kérünk érte. -Kemény, lealkudhatatlan árt. Kettőt, nem egyet. Követeljük tőled, hogy -ezt a nőt, a kit feleségeddé tettél, oly boldoggá tedd, a hogy az azt -megérdemli tőled. És aztán követeljük tőled azt, hogy ezt a hazát, ezt a -szabadságot, a melynek zászlóját kezedbe ragadtad, szolgáld hűségesen, -míg végső diadalra vezeted. - -Ocskay hirtelen fölemelte kezét, mintha esküdni akarna. Csajághy vas -keze lenyomta azt. Az övé erősebb volt. - -– Ne esküdj! Ne fogadj! Az téged meg nem tart. – Ha te rendes mindennapi -ember volnál, ide sem jöttem volna hozzád, hogy emlékeztesselek; azt -mondanám: «úgy kell lenni, s úgy lesz». A ki az ország legszebb, legjobb -leányát feleségül nyerte, abból csak szerető férj lehet; a ki a nemzet -dicsőitését kivívta, abból csak hős hazafi lehet! De téged nem egyforma -sárból gyúrt a teremtő. – Te nem maradsz sokáig magadhoz hasonló. Egy -indulat, egy szenvedély, egy harag, egy sértés, egy tüzes pillantás -megfordít s önmagad ellenkezőjévé tesz. Kolostorban neveltek, onnan -megszöktél, eldobtad a barátcsuhát; katonának álltál. A táborban egy pár -átkozott szép szem miatt képes voltál életre-halálra vívni legjobb -czimboráddal s megtudtad azt ölni. A megfenyítésért átszöktél az ország -ellenségéhez, a törökhöz: mohamedán lettél. Aztán a hogy megtagadtad a -Krisztust, megtagadtad a prófétát is; falba rugtad a magas portát s -átszöktél a franczia királyhoz, annak a testőrhadnagya lettél. Annak a -testét sem védted meg. Otthagytad a faképnél s kóbor kalandorokból -csapatot toborzottál, azzal kószáltad be Németországot. A német -elfogott, fejeden halál volt; az öcséd, Sándor, futott érted könyörögni -a hatalmasokhoz, vagyonát pazarolta, hogy megvásárolja a kegyelmüket. -Elbocsátottak; de a németek zászlója alá kellett esküdnöd, s -megfogadnod, hogy csapatoddal Rákóczy táborát rontod. – A helyett -csapatostul együtt átmentél Rákóczyhoz, s most az a neved a nép ajkán: -«Rákóczy mennyköve». Hűségesen adtam-e elő a curriculum vitædet? - -Jó hogy nem volt egy tükör sem abban a szobában, nem láthatta benne -magát Ocskay ebben a pillanatban. Egy hős: megfogva, megkötve, -megalázva, megverve, mint egy gyermek! Egyetlen ember által. - -– És pro corodine elvetted nőül a vidék legszebb, leggazdagabb leányát, -a kiért annyi levente epedezett, de senki se jobban, mint saját édes -öcséd, Sándor… - -– Nem tudtam ezt, rebegé Ocskay; de szemeit nem birta fölemelni. - -Csajághy a vállára tette a kezét. - -– Ne mondd ezt, kedves vezérem. Nekem fáj az jobban téged, a hőst, a nép -bálványát, s megvallom az enyimet is, odáig alázva látni, hogy -mentegesse magát valaki előtt; bárha édes testvére legyen is az. Én -különben is skeptikus vagyok, nem hiszek a sors véletleneiben. Abban, a -mi a világon történik, több része van az emberi akaratnak, mint a vak -prædestinatiónak. Láthatatlan az is, mint emez. – Te épen az öcséd -leveleiből tanultad megismerni azt a hölgyet, a kit ő elég ártatlanul -úgy festett le előtted, mint a női tökéletesség ideálját. Ide már -felkészülve jöttél. Rendeztél egy várostrom játékot, a miben a leány, -mint diadalmas hőst lásson maga előtt. Hisz Léva várának a bevétele -csupa mesterfogás volt. Labancznak öltöztetett katonáid, kik a szétvert -had maradványai gyanánt kerültek be a várba, hátulról támadták meg a -várőrséget, s ők nyitották meg előtted a kaput az első lövésre. A mi -attól fogva történt, az is, hitem szerint, mind csupa kicsinált praktika -volt, egy szűz vár bevételére számítva: egész a hasból beszélő -labancz-kapitány ezermesteri furfangjáig. Én még azt is tudnám hinni, -hogy maga a halálraitélési és megkegyelmezési jelenet is előre volt -scénázva. Hiszen te theatrumdirector is vagy. Jól van. Bravo! A kurtina -le van már bocsátva: most már tapsolhatunk. Tapsolunk is. Éljen a -szerző! Éljen a hős! Hanem aztán most én jövök ez epiloggal. – Győztél, -diadalmaskodtál. Én is a diadalszekeredbe fogom magamat és húzlak. Nem -állok be annak az officiosus bolondnak, a ki a triumphator szekere -mellett, az ujjongó nép hallatára, a hősnek a hibáit hányta szemére. -Dicső vagy, fényes vagy, boldog vagy. Maradj az! Ezt az egyet követeljük -tőled mi ketten, semmi mást. Férje vagy a legszebb, s a mi több annál, a -legjobb asszonynak a földön, légy boldog családfő! légy erős törzse egy -dicső családnak, hatalmasítsák el utódaidat e földön a jövő századok! -Gazdag lettél, légy még gazdagabb, uraljon kis királya gyanánt mind az a -föld, a mit felszabadítasz. – Becsülve vagy. A fejedelem egy szavával -elveszi tőlünk többiektől a becsületet, hogy te rád halmozza. Szerezz -hozzá még többet: úgy mutogassanak rád, mint követendő példaképre a -kortársak előtt. – Bálványa vagy a népnek: légy megváltója! – Vezesd be -az igéret földébe, s írd be a nevedet a legelsők közé, a kik ott -ragyognak történetünk érczlapjain! – Rákóczy villáma vagy! győzhetlen a -harczban, a nép hitében a mesék lovagja, a kinek a testét nem fogja se -kard, se golyó, hogy még sérthetlenebb légy, mindenütt ott láss magad -mellett kettőnket: öcsédet és engem, a mi testünk fog védelmezni a -csaták vészei között; mi virrasztunk sátorod előtt, mikor alszol, mi -oltalmazunk élesen vágó kardok s még élesebb nyelvek ellen, s ha esküdni -kell melletted, készek vagyunk Isten igazsága ellen esküdni és -elkárhozni érted… mindaddig, a míg e magasra vivő úton fölfelé haladsz… -Addig: igazán mondom, addig… Hanem ha te egyszer ennek az útnak a -lejtőjére tévedsz, ha te egyszer árulóvá találsz lenni e szentháromság -ellen, a minek neve «hitvesi hűség», «férfiui becsület», «hazafiui -kötelesség»: mi leszünk ketten, a kik meg fogunk ölni: én és az öcséd! -Testedet nem fogja fegyver? ám a testvér dákosa megtalálja sebhető -részedet; ha van kard a világon, a mitől félhetsz: bizony a testvéredé -az. Ha megcsalod valaha ezt a nőt, ha elárulod valaha ezt a hazát, -gyilkosod lesz az öcséd: hóhérod leszek én! - -E nehéz szavakra azzal felelt Ocskay László, hogy mindkét kezét nyujtá -Csajághy elé s szeme közé nézett annak bátran, őszintén, nemesen. A két -férfi megszorítá egymás kezét, s aztán megcsókolták egymás arczát. - -– A mit ez órában hallottál tőlem, dörmögé halkan Csajághy, az el van -temetve a sirban, csak magad fel ne dúld: ott marad örökre. – És most -vezess át az «édes anyádhoz». - -… Mind a két asszony együtt volt, az anya és leánya. Régi jó ismerős -volt előttük Csajághy Márton. Szegény jó Gábornak ő volt legkedvesebb -barátja. Nem is tudott vele a nagyasszony egyébről beszélni, mint a -megholt fiáról; bárhogy igyekezett is Csajághy más vidámabb tárgyakra -fordítani a beszédet, meg csak visszatért rá. - -S Ocskaynak mindezt ott kellett hallgatnia. - -(«Miért olyan hidegek a kezeid?» suttogá a hozzá simuló hitves, -aggodalmaskodva.) - -– Milyen délczeg volt, és milyen jó! suttogá az özvegy. Mennyire -szerette a hugát. Mikor menyasszony volt, azt mondá vőlegényének: meg ne -keserítsd valaha a hugomat, mert akkor megöllek, oh tudom, hogyha -meghallotta volna, hogy a testvére sir a férje miatt, a sirból is -fölkelt volna a fogadását megtartani, hogy azt megöldökölje. - -Ilonka egészen odaborult a férje keblére, mintha féltené azt, hogy már -öldökölik. - -Édes anyja észrevette felindulását, s könyjein át mosolyogni kezdett. - -– Nem téged, nem, édes. Nyughatik már jó bátyád csendesen. Testvére -boldog lesz. – Pihenj fiam, pihenj! Jöjjetek: most mutatok ti nektek -valamit, a mit eddig csak titokban, csak magamnak tartogattam. Lássátok -meg ti is. - -Azzal odavezette őket ahhoz a nagy szekrényhez, a melyben meghalt fia -öltönydarabjai voltak elrakva, krónikai rendben, legfelül a himzett -mellény. - -Kivette, széttárta. - -– Nézzétek: ez volt rajta halála óráján. Akkor is jó hugára gondolt, -mikor azt felvette, mert ő himezte ezt ki. Itt vágta keresztül az a -gyilkos golyó, a mely életét kegyetlen kioltá. - -Az anya kitörő fájdalommal emelé az égnek reszkető öklében a tépett -öltönydarabot. - -Csajághy megrettenve nézett rá, ha ez most átkot talál mondani a gyilkos -fejére! – Ocskay olyan volt, mint a halál. - -De a fájdalomtorzította arcz mosolyra derült egyszerre. - -– De nem! Ma nem átkozódom. És soha sem többet. Legyen áldott az Úr, a -ki őt elvette s nekem ismét visszaadta. Hiszen van már megint fiam. -Áldassék az Isten. - -S azzal megölelte a leánya férjét, az Úr adta édes figyermeket. - -A nagy, kemény vas embernek is szemébe szökött a köny s végigfutott azon -az érczbarázdán, a mit ilyen nedv patakja nem szokott öntözni soha. Most -nem birt magával. - -– Utoljára vettem ezt most elő, szólt Tiszáné. Most elteszem örökre; -azzal megcsókolta azt a golyó ütötte nyilást a mellényen, azt a -titoktartó szájat, s aztán sorba adta; mindenkinek megkellett ezt a néma -ajkat csókolni: Ocskay Lászlónak is. Akkor visszatette azt az -özvegyasszony a fiókjába. Most már aludjál csendesen. Soha sem költelek -fel már többet álmodból. – Pihenj, fiam, pihenj. – Hiszen itt van már -az, a kiért elfelejtem, hogy olyan nagyon fájt a szivem valaha miattad. - -S azzal egymáshoz ölelte az ifjú párt: a vőt és leányát. - -… Csajághy bucsuzott, azt mondta, hogy siet. Nem maradhat tovább. Csak -szökve jött így is. Végőrön van az állása, mindennap ellenséggel -szemközt. - -Mikor Ocskay kikisérte az előpitvarba s egyedül voltak, Csajághy -megragadta a kezét vas markával s azt dörmögé fülébe: - -– Ha te ezt a jelenetet valaha el tudnád felejteni! - -– Soha ez életben! suttogá Ocskay. - -– Eredj vissza az «anyádhoz». Neki van rád szüksége, nekem nincs. Eredj -vissza hozzá. - -… Mikor Csajághy egyedül, senkitől nem kisérve lement az udvarra, a -lovát ott jártatta egy zöld monduros hajdu a fák alatt: Csajághy -véletlen szemügyre vette a hajdu arczát s megdöbbent a láttára. - -– Te, legény! Nem Marczi a neved? - -– A vaóna, ha más nincs. - -– Nem te voltál Gábor urfinak az inasa? - -– Reegen vaót a: talán nem is igaz. - -– Hát téged nem vágtak le a többivel együtt Tisza-Becsnél? - -– Ím nem valeek ottan. - -– Hát azt mondom neked, ficzkó, hogy kapiczányon tartsd a nyelvedet, -hogy ki ne beszéljen valamit abból, a mit tudsz. Mert ha megtalál -szaladni a nyelved, bizony mondom, hogy utána fut az a te nagy tökkolop -fejed is. - -– Dejszen viteez kapitány uram, van eennekem annyi eszem, a mennyi egy -embernek, menmeg meeg azonfelyül egy palócznak eleeg! - -Csajághy felkapott a lovára s elvágtatott. - - - - -MÉZESHETEK. - -Tiszáné nagyasszony minden negyednap kapott levelet a leányától -Ocskóról, a hol Ilonka házassága első heteit tölté. E levelek áradoztak -a boldogságtól. - -Egy új világot talált maga előtt az ifjú nő! sokkal szebbet annál, a mit -az álmok tündérei hoznak a vágytelt leányi szivek elé. – Mennyire -szeretve van, azt meg sem kisérté szavakba foglalni. Az ilyesmiről a -szemérmes nő még az anya előtt sem beszél. A férjének csak ez volt czíme -a leveleiben: «az én drágám», – «az én angyalom». - -Meg lehetett azt érteni jobban az elmondott dicsekedésekből. Az ifju -menyecske az egész úr a háznál: korlátlan egyedur, a ki mindenkivel -rendelkezik. Az egész nagy gazdaság az ő kezén fordul meg: jövedelem és -kiadás. Mennyi gond van azzal! S milyen jól esik az asszonynak, ha az a -gond ő rá van bizva! Ez az édes teher. – Ocskay birtoka eddig is igen -jól volt berendezve. (Igaz, hogy mindezideig a Sándor öcscse kezelte.) -Olyan tehenek vannak itt, a miknek nincsen szarvuk s naponkint háromszor -kell őket fejetni; a birkák pedig selymet hordanak gyapju helyett. A -baromfi-udvarban kalekuti kakasok és pézsmakacsák tenyésznek. Azok mind -ismerik őt már. Hát még a kert! Az egy valóságos paradicsom. Olyan -virágokat ő soha sem látott, olyan gyümölcsöket ő soha sem izlelt. A -virágoknak maga az «édesem» a kertésze; ő oltja, plántálja a csemetéket, -s a gyümölcsöt ő szedi le a fákról. A kert közepén vannak a halastavak, -a mikben pisztrángokat tenyésztenek, együtt szoktak horgászni azokban ők -ketten. - -Azután a kerten túl van az erdő; a szép óriási szál erdő fenyőkből, -olyan annak az illata, mint az élet! Együtt szoktak abban sétálni, -lovagolni, a szelid dámvadakat etetni ők «ketten». - -Mindig csak «kettecskén», mindenütt «mi ketten». - -Nem jár az egyik vadászni, unatkozásra hagyva a másikat, nem hivogat -jókedvű czimborákat a házhoz, hogy legyenek többen: elegek ők maguknak -ketten. - -Még csak dohányozni sem lopózik félre a férj, mind elajándékozta a -pipáit, azt mondta, hogy árt a mellének, pedig csak azért tette, hogy -még a pipa se lopjon el tőle egy pillanatot is az együttlétből. - -Aztán nemcsak gazdaságból, kertészetből áll ki a világ, vannak komolyabb -foglalkozások is. A mit leánykorában elmulasztott Ilonka, most -asszonyfővel helyrepótolja. A «drágám» leczkéket ád a feleségének a -franczia nyelvből; azt mondja, hogy majd ha egyszer békesség lesz, -elmennek együtt Versaillesba ők ketten. Igen jól halad a tanulás. Már a -gyakorlatokig ment. Félesztendő alatt, azt mondja a drágám, hogy kész -francziának tanítja ki a nejét. - -(– Félesztendő alatt! dörmögé a nagyasszony, mikor ezt olvasá, hát a -hadverésből mi lesz? Azért nevezte ki fiamuramat ezredes-kapitánynak a -fejedelem, hogy komanvuportévut tanítgasson hat hónapig a feleségének? -Node az az örvendetes volt abban is, hogy ez alatt is mindig együtt -vannak ők ketten.) - -Látogatásokat még eddig nem értek rá tenni a vidéken. (Nem értek rá? Ez -is jó tünemény.) - -Nehogy pedig a «drágám» megunja magát az együttélésben, a maga számára -is talált olyan munkát, a mit egész passióval végez. Valami nagy, -kutyabőrbe kötött foliánsból fordít: diákból magyarra. Aztán úgy megy ám -ez a fordítás, hogy előtte fekszik a könyv, a térdén meg a feleség ül; a -hol comma van, az egy csók, a hol semicolon jön: az a kettő; a pausánál -egy ölelés. - -(No ez nem rossz methodusa az interpunctiók megértetésének.) - -Aztán milyen szép dolgok vannak abban a könyvben, a mit a «szerelmem» -diákból magyarra fordít. Azt Ilonka azon melegében olvassa, a hogy a -toll hegyéből kisül. De azoknál szebb dolgokat embernek kigondolni sem -lehet. Bellarminiusnak hivják a szerzőjét. - -(No megütheti a kaszakő ezt a mulatságot! mondá ennek az olvastára -Tiszáné nagyasszony. Ő már hallotta hirét ennek a Bellarminiusnak. Ennek -az olvastatásával téritették el a jó Brandenburgi Katalint is a -kálvinista hitről, úgy, hogy már akkor, mikor az ő anyjának ajándékozta -azt az imádságos könyvet, pedig akkor még Bethlen Gáborné volt, már ezt -a gúnydalt énekelték róla: - - «Gyakran térdet képeknek hajték, - Titkos boltban melyeket tarték, - Isten helyett – holt szenteket, - Feszültet imádék, - Olvasókra - Sok szapora - Ávékat mondék.» - -Most már nem bánta volna a nagyasszony, ha inkább azon panaszkodott -volna egy kicsit a fiatal menyecske, hogy a férje naphosszant vadászni -jár, mintsem hogy azzal dicsekedik, hogy a «drágalátos egyetlene» -Bellarminiust fordítja magyarra, s azalatt a feleségét a térdén -ringatja. - -A nagyasszony erősen hitbuzgó volt. - -Mai napság fel nem tudja ezt már fogni senki, hogyan gyülölhette egyik -magyar ember a másikat, testvér a testvérét azért, mert az egyik így, a -másik amugy dicsérte az Istent! Pedig hát száz esztendőn át ez volt a -kor uralkodó gondolatja. Császárok, királyok, főpapok, lelkészek, -iskolamesterek, urak és parasztok, magyarok és tótok, férfiak és -asszonyok mind abban vetekedtek, hogy ki hogyan ragadhasson el egy -lelket a másiknak az aklából a magáé számára? a hittérítők odatelepedtek -a révek átjáróihoz s a kompon átkelőket igyekeztek megtéríteni; a -vásárokban prédikáltak egymás ellen, szindarabokat adtak elő, a mikben a -papokat agyoncsufolták, s hogy már a megszólalásnál felismerjék egymást, -az egyik felekezet az «ly»-psilont «l»-nek, a másik «j»-nek ejté ki, s a -mely napon egy kálvinista prédikátort a pápisták áttérítettek a maguk -hitére, ugyanaz nap tromfra tromfot a kálvinisták is fogtak maguknak egy -franciscánus barátot, a kiben diadalmaskodjanak; a mely családban pedig -egy convertita támadt, az nagyobb gyászt hozott arra a halálesetnél. Úgy -beszéltek arról, mint az öngyilkosról. II. Ferencz (Rákóczy) fejedelem -kezdé azon a hadjáratát, hogy ennek a kölcsönös torzsalkodásnak egy -minden vallásfelekezetet egyesítő oltárral vessen véget, a min a -hazaszeretet lángjánál áldoztak: ezt példázta amaz emlékpénz is. De -bizony a kor fogalmai még nagyon erős gyökerekkel voltak belenőve a -szivekbe; – Tiszáné nagyasszonynak tehát alig tudott volna Ilonka valami -szomorúbb tudósítást küldeni, mint hogy ő vele Ocskay azt a veszedelmes -Bellarminiust olvastatja. Tudta ő azt Ocskayról, hogy az valamikor maga -is barát volt. - -A mai kor gyermekei előtt mind ennek a nagy keserüségnek nincsen már -értelme. Hogy valamikor háborut lehetett viselni azért, hogy az -Úrvacsorája egyes vagy kettős szin alatt szolgáltassék-e ki? Most már -csak azért háborodunk fel, ha a magunk vacsoráját redukálja valaki. - -A szerelmes ifju pár úgy élt ocskói magányában, akár egy szigetben a -Csendes-tenger közepén. Hogy a világ nagy zaja meg ne háborítsa idylli -nyugalmát, arra nézve Ocskay László egy igen jó stratagemát gondolt vala -ki. Tartott egy kis ébénumfa ládikót, s a mint valahonnan levele -érkezett, azt menten becsukta felbontatlanul abba a ládikóba s a kulcsát -felakasztotta a fogasra. Miatta talpra állhatott, fejére állhatott az -egész világ tetszése szerint. - -Pedig azokban a levelekben aligha fontos parancsolatok nem foglaltattak -Bercsényitől, a fővezértől, Károlyi Sándortól, az alvezértől; el kellene -már foglalni Kékkőt, Csábrág várát régen ostromolják. De Ocskay sokkal -nevezetesebb hadműveletnek tartá e helyett azt, hogy egy odvas fát -megostromoljon egy mókusfészekért. Ilonka nagyon szeretett volna egy -mókust. Az volt a valódi parancsolat. Fogott is Ocskay egyet; az meg is -harapta a kezét, megczáfolva ez által azt a hitet, hogy az ő testét nem -fogja semmi fegyver. Volt bezzeg nagy sirás az asszonyka részéről, mikor -a mókusharapás sebét kendőjével letörülgeté, s azt a miatta hulló vért -meglátta. – Boldog Isten! Ilyen sirást követni el egy mókusharapás, meg -három csepp vér kihullása miatt! – Hátha egyszer? - -Bizonyosan az a rendelet is benne volt valamelyik, fogságba dugott, -levélben, hogy serénykedjék Ocskay László uram Léva várát hevenyében új -sánczokkal és pallizadákkal ellátni, mert jön Bécs felől Schlick -tábornok, a ki nem érti a tréfát. Hanem ennél sokkal elébbvaló dolognak -tartá ő az elfogott mókus számára egy olyan körülforgó kalitkát -készíteni, a miben a tréfás állatka az asszony mulattatására -szaladgálhasson. - -Épen azon kapta Csajághy Márton a szerelmes párt, mikor a mókust -etették; a kalitka az asszony ölében volt, Ilonka meg a férje ölében, -Ocskay a fogaival törögette a mogyorót, a mókus furcsálkodott, a -menyecske pedig nevetett rajta. Csajághy minden bejelentés nélkül -toppant be a pitvarba. A menyecske aztán nagy szégyenkedve futott be a -szobájába, otthagyva a mókust kaliczkástól a férje kezében. - -A vas ember arcza semmivel sem volt mosolygásra hajlandóbb, mint máskor. - -– Adjon Isten jó napot. - -– Fogadj Isten. - -Csajághy szemrehányásteljes arczczal állt, karjait egymásba fonva Ocskay -előtt. - -– Mit csinálsz te itt? - -– A mit megfogadtam. Boldogítom a feleségemet. - -– Hat hét óta teszed ezt már. - -– S tenni fogom, a míg a hosszú életben tart. - -– De az alatt, a míg te itt a feleségeddel csókolózol, velünk meg -csókolóznak a wallon dragonyosok kardjai. - -– Csókoljátok őket vissza. - -– Nem kaptad a táborból a leveleket? - -– Kaptam. De egyet sem bontottam fel. - -– Hát micsoda? - -– Tudtam jól, hogy mit irnak benne. Azt, hogy rögtön üljek lóra, hagyjam -itt a feleségemet, s menjek ide meg amoda tábort járni. Ugy sem fogadtam -volna meg. - -– Nem fogadtad volna meg? - -– Oly kevéssé, mint a hogy nem jön vissza semmi imádkozásra egy ember a -másvilágról, a ki már ott az üdvösségnek részese lehet, hogy a ti -bajaitokban részt vegyen. - -– Ember! Mi történt te veled? Kilopták belőled a lelket? - -– Úgy van. Kilopták. Nem tartom magamnál. Bűvkör van körülem kerítve, a -melyen belül olyan boldog vagyok, hogy nem törődöm az egész világgal. - -– Nem úgy egyeztünk, bajtárs. Két föltételt hallottál tőlem. Az egyik az -volt, hogy tedd ezt a nőt olyan boldoggá, a hogy azt megérdemli, a másik -az, hogy vezesd azt a zászlót, a mit kezedbe ragadtál, végső diadalra. - -– Hát Isten vagyok-e én, hogy két ellenkező dolgot tudjak teljesíteni? A -nő boldogságát nem adhatja más meg, mint magam; a zászló diadalához -vagytok elegen. - -– De olyan, mint te, nincs senki közöttünk. A mióta te elvonultál -közülünk boldog magányoságodba, nemcsak a megkezdett diadalút akadt -fenn, hanem visszafelé megy minden. A hősök, a kik vészbe-viharba mentek -akkor, mikor azt látták, hogy te előlmégy, most egy vak lármára -szétszaladnak, s árulást ordítanak, ha jön az ellenség, s a hátaikat -mutogatják neki. Egész táborodat úgy szétzavarta az első -összemérkőzésnél Vak Bottyán, hogy mind a világba szaladt a kuruczság. - -– Szedje őket össze, a ki akarja. - -– Harmadnapja Léva várát visszafoglalta az ellenség, épen azzal a -csellel, a mivel te megvetted. Foglyul esett a bátyád, Tormássy László -is. - -– Mért nem tartotta nyitva a két szemét? Neki nem volt fiatal felesége, -a ki befogja. - -– De, czimbora! A szép feleség miatt odavesz minden babérod! - -– Hát bánom én azt! Egy petrencze babéron nem nyugszom olyan édesen, -mint az én asszonyom keblén. - -– Hát a kötelesség? Te a fejedelem ezredes-kapitánya vagy. A -kötelességmulasztás gyalázat. - -– Ha nem tetszem a fejedelemnek, csapjon el a hivatalomból. Tegyen -helyembe mást. Mit törődöm én a gyalázattal? Arczul ütnek, leköpnek? A -feleség letörli, megcsókolja a helyét – s nem fáj többet. Hagyjatok -engem magamra. - -– Nem! Bajtárs. – Ilyen nagyon még a hitvest sem szabad szeretni. A ki -az lehet, a mi te voltál, a ki az lehet, a minek neked lenni kell, az -nem mondhatja azt: én nem vagyok! ne keressetek! - -– S én azt mondom nektek, hogy nem vagyok! ne keressetek! Ti engemet -megkötöztetek erősen. Rajtam hajtottatok, mikor dicsőségem mámorában azt -hittem, hogy köröskörül ragyogok. Levetkőztettetek minden sugaraimból. -Elém tartottátok a tükröt, hogy lássam milyen silány, nyomorult lélek -lakik bennem. Elmondtátok előttem a curriculum vitæt, a mit -összeállítottatok egy éretlen suhancz hóbortjaiból; s rám olvastátok -belőle, hogy ez vagyok: áruló, szökevény, hitszegő, minden ügyre nézve, -a mihez odaszegődöm. Kiszakítottátok belőlem a lelket. – Nem a -feleségemnél van az kalitkába zárva, hanem tinálatok. Van két ember a -földön, a ki gyanakodik rám, hogy áruló lehetek valaha. Most már vagyunk -hárman; mert én is gyanakodom! Undorodom a kardom markolatjától, mint a -veszett ember a tükörtől, mert azt gondolom, mikor hozzányulok, hogy én -azt a kardot még egyszer hazám ellen is fordíthatom. Hiszen képes vagyok -rá. Hiszen ötször cseréltem már zászlót, mért ne fordíthatnék magamon -még hatodszor is? Hiszen «elég egy indulat, egy szenvedély, egy harag, -egy sértés, egy tüzes pillantás, hogy önmagam ellenkezőjévé gyurjon át!» -Ezzel a szavakkal holt embert csináltál belőlem. Hagyj szépen eltemetve. -Csendes ember leszek; soha senkit, soha semmit el nem árulok többet -ebben az életben. Ne hívjatok vissza! Rossz katona leszek. Nem szeretem -a kardomat többé. S ha rá tudna birni valami, hogy elszakadjak attól a -földi mennyországtól, a mit magamnak teremtettem, képes volnék inkább -visszamenni a nagyszombati kolostoromba, hogy elkövetett bűneimért -vezekeljek, mint oda a táborba, új bűnöket elkövetni! - -Ez az egész patheticus kitörés minden hatás nélkül hagyta a vas embert. - -– Bajtárs! Ahhoz én régen hozzá vagyok szokva, hogy te az indulataidban -excentricus vagy. Hanem engem a heveskedés nem győz meg. Én küldve -vagyok hozzád; még pedig egyenesen a fejedelem által. Ime ő felségének a -levele. - -Ocskay átvette a levelet s dölyfösen mondá: - -– Ezt épen úgy nem fogom felbontani, mint a hogy a többieket nem -bontottam fel. - -– Sajnálni fogom. Mert ha ezt a levelet el nem olvasod, akkor én, -parancs szerint, erőhatalommal foglak innen elvitetni. Egy szakasz -huszárt hozék magammal. - -– Akkor meg épen nem fogom ezt elolvasni! kiálta indulatosan Ocskay s -kétfelé repesztve a fejedelem levelét, odadobta azt a lábai elé. - -A vas embernek az arcza még erre sem változott át. Hidegvérrel mondá: - -– Jól van. Hát a fejedelemnek a levelét eldobtad olvasatlanul. De itt -van nálam még egy másik levél, egy még nagyobb úrtól. – Ezt bizonynyal -el fogod olvasni. Anyád irja. - -Ocskay összerezzent. Ez valóban a legnagyobb úr a földiek között. Az -anya, a kinek a fiát megölte, s a ki őt fia helyett fiává fogadta. - -Ennek a levelét fel kellett bontania. - -Nem volt az calligraphicus irás, nem is volt valami czikornyás stylus; -de egészen szívhez szóló. - -«Kedves édes szeretett fiamuram! - -«Örömmel értesülök kedves leányom sűrű leveleiből a felől, hogy -kegyelmed az én szegény leánykámnak olyan hűségesen szerető férje lőn. -Áldja meg kegyelmedet ezért, meg is fogja áldani a magasságban lakozó -Isten! Bárcsak ez a boldog örömük háborítást ne szenvedne soha. De hát -Isten akaratja ez idő szerint, hogy ne csak magunké legyünk, hanem -másoké is, a kik bizalommal vetik reánk szemeiket. A míg kegyelmed öröme -napjait éli, minket viszontagságos időkkel vert meg a hadak Ura. Lévát -elfoglalta az ellenség, házamban idegen katonák tanyáznak, a kik minden -nap gyalázzák nemzetemet. Bátyámat Tormássy Lászlót fogságra ejtették a -várban s azzal fenyegetnek, hogy ha kegyelmedet rá nem veszem, hogy a -pártjukra áttérjen: a szegény bátyám fejét bizony spiritusba téve küldik -meg én nekem. - -Én pedig ellenben azt irom kegyelmednek, hogy ha mindjárt az én saját -fejemet fenyegetnék is a pallossal, kegyelmed a haza ügyétől soha el ne -térjen. Itt minden ember, kicsinye-nagyja, csak azt beszéli, hogy volna -csak itten Ocskay László, majd nagyot fordulna egyszerre a hadak -koczkája; kegyelmedet nézi, kegyelmedet várja minden népség és a -katonaság; úgy éneklik szerteszét a mezőn: «Hol vagytok hazámnak -csillagi? – Ocskay!» s egyik napról a másikra mind hiába várják! – Én -ugyan jól értem s érezni is tudom, hogy vajmi nehéz elhagyni az embernek -az ő boldogságát. De én abban éltem mindekkorig, hogy van még a -boldogságnál valami nagyobb is e földön. A becsület. Mikor választani -kell, az ember otthagyja a boldogságot, s a becsülethez fordul. Ha -elbukik az ügyünk, kegyelmedet fogja vádolni mindenki. És én nem akarom -azt megérni, hogy az én leányom neve egy olyan névhez legyen hozzákötve, -a mihez csak egy makula is hozzáférhet. – Szedje össze magát kegyelmed -és tegyen nemkülömben, mint a hogy tettenek őseink, és tesznek mai -napság annyi ezeren, a kik elhagynak szerető feleséget, ápolgató édes -anyát s sietnek vérüket felajánlani a legdrágább édes anyának. A gyönge -asszonyok parancsolni tudnak a könyeiknek, hogy ne folyjanak ő utánuk. -Ezt tegye kegyelmed és mi is ezt tesszük. Én nekem pedig irásbeli -választ erre a levelemre ne irjon kegyelmed másunnan, mint Léva várából. -– Maradok igaz, szerető édes anyja: Zsuzsánna.» - -Ocskay László fogta az övébe dugott ónrudat s azt irta e levél alá: - -«Engedelmeskedem. – Fia: László.» - -Azt a levelet otthagyta az asztalon. - -Azzal inte Csajághynak. - -– Mehetünk. - -– Nem szólsz a feleségeddel? - -– Majd elmondja neki ez a levél. - -S indulni akart. - -Csakhogy a feleség már akkor eléje jött. Ott hallgatózott, leskelődött -az ajtón. Lehetett-e azt rossz néven venni neki? - -Nem sírt. Dehogy sírt. Ragyogott az arcza az örömtől. - -– Eredj! eredj! ő biztatta legjobban a férjét. Én rég küldtelek volna, -ha mertem volna tenni. Elég volt a boldogságból ennyi. Ha visszatérsz, -folytatjuk ezt a boldogságot. - -Egy könyet nem ejtett. Ő maga sietett férjének előkeresni a fegyvereit. -Ő maga segíté neki fölvenni a finom aczélpánczél-inget, a mit akkor a -dolmány alatt viseltek, s a míg azt feladta rá, megtalálta a keblén azt -az amulettet, a mit Ocskay mindig magával hordott, a Boldogságos Szűz -képe volt az. Ilonka megcsókolta azt a kis szent képet. Csajághy Márton -fejet csóvált erre. De hát lehet-e rossz néven venni egy kálvinista -asszonytól, ha megcsókolja azt a talismánt, a melyre rá van bízva, hogy -egyetlenegy férjét, szerelmesét megóvja kard élétől, golyó sebzésétől? -Bizony megtette azt. - -– Hogy maradsz itt magadra, egyedül? suttogá a férj. - -– Nincsenek-e velem a könyveid? - -Igaz. A kinek a könyvek már jó barátjai, az nincsen egyedül. - -Ocskay még abban az órában távozott hazulról. - -Bizonyosan meg is siratták akkor, a mikor már nem láthatott vissza. - -Olyan rövid volt ez a hat hét! - -Rövid a csókolódásra; de a hosszú verekedésre. - -Ocskay seregének a szétveretése Schlick és Bottyán által nagy zavart -idézett elő a kurucz táborban. Bercsényinek Eger alól, Károlyinak -Kecskemétről kellett felsietni, hogy az előrehaladó labanczoknak gátat -vessenek valahogy. - -A fejedelem haragudott is erősen Ocskayra, a mit a levélben is megirt. - -Alig egy hét mulva Ocskay Lászlótól levelet kapott Tiszáné nagyasszony: - -«Datum Levæ.» - -«Itt vagyok. A várat visszavettem. Tormássy László uram feje leitta -magáról a spiritust. Ajánlom kegyelmednek anyai gratiájába szegény -magára hagyott feleségemet. – Engedelmes fia: László.» - - - - -PÁRBAJ A HARCZMEZŐN KÉT HŐS KÖZÖTT, A KIKNEK A TESTÉT NEM FOGJA SEM -KARD, SEM GOLYÓBIS. - -A milyen jókedvű, vidám czimbora volt Ocskay ennekelőtte, olyan magába -zárt, rideg kedélyű lett egyszerre, a mint újra elfoglalta helyét a -táborban. A nevetségig szigorú fegyelmet tartott, még a muzsikálást is -megtiltotta. Sokat tréfáltak e miatt a háta mögött, szemébe nem mertek, -s ő kiolvasta azt mindenkinek a szeméből, hogy az ő rovására megy a -szólás-szapulás. Az új házast különben is mindenféle csufondároskodás -szokta illetni (az irigység dolgozik bennük), hát még az olyat, a ki a -felesége szép szemeiért szét hagyta verni a rábizott dandárt! - -Ezt a hibát ugyan nagy hirtelen helyrehozta Ocskay, Léva várát -visszafoglalta egy merész éjjeli rohammal, s akkor aztán összeszedte a -serege maradványait, kiegészítette azt új önkénytesekkel, úgy, hogy mire -Zólyomnál táborba kellett szállni, már akkor ismét teljesen rendbehozott -lovas-csapatjával csatlakozott a fővezér seregéhez. - -Itt is azonban az egész napot a magányos sátorában tölté s nem vett -részt a közös tiszti lakomákban. Békében is hagyták, tudva azt, hogy a -nőstényétől megfosztott oroszlánt nem jó háborgatni. - -Az mégis fülébe jött neki minden elzárkózottsága mellett is, hogy -Csajághynak összezördülése volt, épen ő miatta, magával a fővezérrel. -Bercsényi, a maga szokott csipkelődő, csufondáros modorában azzal -fogadta Csajághyt, hogy «No hát megérkezett az az Andapál-katonája is?» -S még nem elég, hogy Andapál-katonájának nevezte Ocskayt, a mi annyi, -mint a német szimándli, asszonyhős, hanem még hozzátette azt a rossz -tréfát is: «Vajjon ellátta-e elég mogyoróval a felesége mókusát?» A mire -aztán Csajághy keményen visszafelelt: «A vezéremet ne sértse meg -kegyelmed, mert az olyan jó katona mint más; az asszonyát pedig épen ne -vegye a nyelvére, mert ha azt teszi, bizony mondom, akármilyen nagy -ember kegyelmed, de keresztül esünk egymáson!» - -Megmondta a vitéz kapitány, hogy védelmezni fogja a vezérét nemcsak éles -kardok, hanem éles nyelvek ellen is. S Bercsényi nyelve éles volt. A -mennyi kárt tett a kardjával az ellenségben, annyi kárt tett a nyelvével -otthon a maga híveiben. - -Csak a készülőre trombitáló tárogatók tudták Ocskayt sátorából -előidézni. - -Zólyom alatt állt a tábor, szemközt a labanczokéval. A kurucz tábor épen -azon a történelmi nevezetességű téren, a hol Nagy Lajos király -országgyűlést tartott s Hedvig leányát Jagellonak eljegyezte, s a hol a -néphagyomány szerint egyszer egy buzakalász szárára vékony -aranyfonalakat találtak tekergőzve. Maga Zólyom városa négy öl magas -széles kőfallal van bekerítve, a miken erős kapúkon át van bejárás, s a -várossal egybekötve látszik a Hunyady Mátyás király építette hatalmas -vár, pompás palotájával, mely többször volt királyok lakása, korona -őrhelye. - -Először állt két nagy táborban egymással szemközt a kurucz és labancz. -Eddig mind a kettőnél csak abból telt ki a háboru, hogy nagy tömegekben -kis csapatokat megrohant, gondatlanul dőzsölő ellenséget véletlen -támadásban szétriasztott, rosszul védelmezett várakat megostromolt, -meghódoltatott, ellenséges városokat elpusztított; de most már előttük -állt a kemény feladat: egész felállított hadirendben két egyenlő erejű -hadseregnek egymással megütközni s nyilt csatában, kibontott lobogókkal -vezéri tudomány szerint megnyerni a diadalt. - -Nagyobb részben lovasság volt mind a két tábor. Kurucz és labancz -egyaránt magyar és tót. A kurucz táborban még több volt az orosz. Rendes -katonája mind a kettőnek kevés. A labanczoknál két ezred muskétás, a ki -tudott egyenes arczvonalban harczolni, nehány harám rácz lövész, meg a -dán dragonyosok. A kuruczok közt voltak a lengyel dragonyosok, nehány -ezer gyalog hajduság, a ki már a török háborúban megszokta az ágyutüzet; -a többi mind felkelő lovasság, a saját lován, öltözetében és -fegyvereivel. Ágyuik is voltak, morva tüzérekkel, de azokban nem igen -lehetett bizni, t. i. az ágyukban. - -Igen szép idő volt, ütközetrevalóbbat kivánni sem lehetett; korán reggel -még csipős hideg, de délfelé erősen bemelegedett; a lovakat bántotta a -bögöly, a katonákat meg a szomjuság. Az ütközet még sem tudott -megkezdődni. Bercsényi folyvást tartotta a haditanácsot a franczia -tisztekkel, s a mint egy intézkedést megtett, rögtön utána küldötte a -másikat, a mivel az ellenkezőt rendelte el. Nagyon jól akarta csinálni a -dolgot. Két alvezére: Károlyi disputált, Ocskay duzzogott. - -A labancz tábort pedig három magyar tábornok vezette: Forgách, Bottyán -és Eszterházy. Az első tanult katona, hadtudományokban jártas vezér; a -második, kit a népajk Vak Bottyánnak nevezett, mert csak fél szeme volt, -a török háboru alatt vitéz tetteivel szerezte hírnevét és vezéri -rangját; Schlick, az osztrák tábornok, a német csapatjaival valahol -Beszterczén parádézott, épen Leopold napja lévén. - -A három labancz tábornok is épen abban a helyzetben volt, a miben a -kurucz vezérek. Nem tudtak egyetértésre jutni. - -E közben már a délutáni három óra is eljött; a két sereg kölcsönösen -megunta egymással farkasszemet nézni, míg ellenben kölcsönösen nem -mutatott kedvet egymást megrohanni. Tudták innen is, túl is, hogy -magyarok: csak egy kérdéssel lehetett őket összekapaszkodtatni, hogy «ki -a vitézebb?» - -Vak Bottyánnak ekkor eszébe ötlött az a török háborúkban divott szokás, -hogy egy-egy hatalmas dalia kiugrott a hadsorból s odavágtatva a két -sereg közötti térre, harsány kérkedéssel hívta ki személyes viadalra az -ellenfélnek legvitézebb leventéjét. Egy ilyen párbaj vége aztán lelket -öntött a győztes dalia seregébe s gyakran eldönté az ütközet sorsát. - -Vak Bottyán, mikor látta, hogy nem tud megegyezni a két vezértársával, -felcsapta a sisakját a fejére, s sarkantyúba kapva a paripáját, -kiugratott a hadsorból a harczmező közepére, s ott elkiáltá harsány -hangon, hogy meghallhatta mindkét tábor: - -– No kuruczhad, ha van lelked, szólítsd elő a csizmaszárból! Én vagyok -itt, a Vak Bottyán! ha van valakinek mersze közületek megmérkőzni velem -egy kis vitézi bajvívásban, szivesen látom – Pilátushoz vacsorára! - -A mint elhangzott a hetyke felhívás, innen is, túl is nagy volt rá a -morgás. A labancz hetvenkedett, a kurucz ungorkodott: Vak Bottyánról az -volt a hit, hogy annak a testét nem fogja se kard, se golyó, az ördög -menjen azzal viaskodni! - -De még nem volt ideje Bottyánnak a kihívást ismételni, a midőn kivágtat -a kuruczok sorából egy fiatal dalia s oda tart a kihívó elé. - -Vak Bottyán megismerte a félszemével is a közeledő alakot. Sokszor -leirták azt előtte: a nyalka kurucz Ocskayt, elől befonott szőke -hajával, piros skarlát dolmányával, fehérmedve kaczagányával. Mindent -tudott felőle, a mi a háború alatt vele történt. Szörnyen le is nézte! - -– Elmenj, te nyáladék kölyök innen mindjárt! kiálta eléje a vén -harczedzette hős. Mert ha nyakon kaplak, biz a holdba doblak! Nincs -köztetek külömb ember, a kit velem szembeállítsatok? - -De Ocskay sem maradt neki adós. - -– Ha a félszemem behunyom is, vagyok olyan legény, mint kend! - -– Vagy bizony legény a feleséged viganója mögött! Eredj haza, fiam! -Anyádasszony tejes kását főzött, ki eszi meg, ha itt maradsz? - -– Majd a kinek a kanál a kezében marad! vágott vissza Ocskay. - -– Kanál? De hegyes a legény! No hát kezdjük a levesen! Váltsunk elébb -egy pár golyót. - -Azzal kihúzta Vak Bottyán a nyeregkápából az egyik pisztolyt s rásütötte -Ocskayra. Ez is visszalőtt rögtön, de egyik sem talált. - -Arra mind a ketten a másik pisztolyt vették elő; Ocskay közelebb -léptetett ellenfeléhez. Vak Bottyán pedig egy helyen toporzékoltatta a -lovát, úgy nehéz volt őt czélbavenni. - -Egyszer aztán, a mikor Ocskay húsz lépésnyire közeljutott hozzá, a vén -dalia biztos kézzel kisüté ellene fegyverét, s abban a perczben Ocskay -egyszerre olyan ütést érzett a mellén, hogy kék-zöld lett előtte az -egész világ. Az aczél sodronyingtől ugyan nem furódhatott a golyó a -testébe, de az ütés mégis oly erőszakos volt, hogy rögtön elborította a -száját a vér, s ő maga előre, a lova nyakára borult: az okos állat -egyszerre megállt csendesen. - -– Hahaha! kaczagott Vak Bottyán. Köpd ki, ha keserű! - -S azzal elkezdte a lovát finczoltatni, a diadalmasan felemelt -pisztolylyal mutatva a saját táborának, hogy ellenét legyőzte. - -Ocskayt azonban még nem hagyta el az öntudat. Tudta ő azt jól, hogy Vak -Bottyán is pánczélinget visel dolmánya alatt, még pedig karikákból -fűzöttet, a miről lesiklik a golyó. Hanem eszébe jutott, hogy a -pánczélingnek van egy nyilása hátul, hogy fel lehessen venni. A mint Vak -Bottyán nagy diadalában a lovát toporzékoltatta előtte s e közben azt az -Achilles-sarkát fordította feléje, Ocskay hirtelen összeszedte magát, -felemelte végső erejével a pisztolyt, odaczélzott és lőtt. A pisztoly -három golyóra volt töltve; az egyik megtalálta a hasadékot a -pánczélingen s a vitéz tábornok derekába hatolva, a háta gerinczében -állt meg. - -E lövésre Vak Bottyán nagyot ordítva görnyedt hanyatt a nyeregben, s -csak a kengyel tartá, hogy le nem bukott a lováról. - -Többet aztán Ocskay sem látott: a világ elsötétült előtte, nem tudta -többé, mi történik vele? - -Mikor magához tért, a sátorában találta magát. Be volt erősen pólálva -mindenféle pokróczokba. Azon törekedtek, hogy izzadásba hozzák. Még a -feje is be volt kötve. - -A sátorban orvos is volt már. A tudós doctor Wolffius. Az különösen -lelkére vette s fogadkozott, hogy a megsérült lovagot, ha hat hétbe -kerül is, lábra állítandja a tudományával. - -Akkor is ott volt a doctor, a mikor a sérült lovag a szemeit felveté. -Csak a nyelvét akarta látni; minden beszélést és legkisebb mozdulást is -megtiltott neki. Megfogta a tenyerét s rátette a temperamentum-mérőt. A -vizahólyaglemez egyszerre mind a két végével összeugrott. «Ez -veszedelmes indicium!» Írt neki rögtön reczeptet; volt abban annyi -mindenféle életrehozó szer, hogy egy temetőnek fel kellett volna támadni -tőle. Hanem egy fatum történt a reczepttel. A famulus, a kire bízva volt -a tábori patika, a minapi gácsi mulatozás után, a gyógyszeres ládikó -helyett a várbeli szakácsnak a fűszerszámos ládáját hozta el magával, -mivelhogy olyan nagyon hasonlítanak egymáshoz. Ez még hagyján, de csak a -chirurgiai eszközök tokját fel ne cserélte volna a háziúr borotválkozó -eszközeinek etuisjével! Már most addig, a mig a gyorsfutár vissza nem -cseréli az eltévesztett szerszámokat, sem a csodahatású gyógyszert nem -lehet elkészíteni, sem az olyannyira szükséges érvágásokat nem lehet -foganatosítani a betegnél. Az is nagy baj, hogy a mindenféle írok és -kenőcsök felkenésére szükséges vászonpólya, pelenka s más efféle szintén -mind ott maradt, ki tudja hol? - -Tehát addig is, a míg mind ez reggelig megérkeznék, csak igyék -szorgalmasan a patiens veres czéklalevet, a mi a mellvérzést elállítja, -mivelhogy maga is veres, és izzadjék minél többet, kezeit, lábait a -pokróczból ki ne dugja. - -Alig várta Ocskay, hogy megszabaduljon az Aesculáptól, s egyedűl -maradhasson Csajághyval. - -– Meg volt-e az ütközet? Ez volt az első kérdése. - -– Meg bizony, felelt Csajághy. Még pedig teljes és tökéletes diadallal. -Megvertük a labanczot hiresen; elvettük ágyuikat, beszalasztottuk a -városba: még ott sem maradt tőlünk veretlen, megostromoltuk a falakat s -elfoglaltuk a várost; a labancz mind befutott a várba, ott reteszelte el -magát. - -– Hogy énnekem nem lehetett ebben részem! sóhajtá fogcsikorgatva a -patiens. - -– Sőt inkább neked volt ebben a legnagyobb részed, hidd el. Mert az -által, hogy te a hatalmas kérkedő Bottyánnal szembeszálltál, hogy a -sérthetetlennek hitt embert megsebesítetted, egyszerre úgy fellelkesítéd -a mi táborunkat, míg viszont a labanczokét oly rémületbe hoztad, hogy -könnyű lett a győzelem. Az öreget lepedőbe vitték el a csatatérről s -vele aztán fejét veszté az egész labancz tábor. Senki se parancsolt -többet. Te nyerted meg ezt a diadalt. Énekli is felőled az egész -kuruczság, hogy «Dávid verte meg a tíz ezerét». - -– Mégis szerettem volna megmutatni Bercsényi uramnak, hogyan szoktak -verekedni Andapál katonái. - -– Megbánta ő azt már. Általam is üdvözletét küld hozzád, s kéret, hogy -csak a meggyógyulásodra ügyelj s az orvosának a rendeleteit megtartsd. - -– Mi fog történni most tovább? - -– Az attól függ, hogy a labanczok mire határozzák el magukat? Ha az -egész seregükkel bennmaradnak Zólyom várban, akkor nagyhamar -kiéheztetjük őket, de hevenyében ostromra nem mehetünk, mert jól védve -vannak. Ha azonban a nagyobb rész ki akar törni a várból, akkor azt -üldözőbe veszszük, s a bennmaradtakat ostrommal nyomjuk meg. Épen most -értesült a fővezér átszökő labanczok által, hogy odabenn az a szándék, -miszerint a sebesült Vak Bottyánt ott hagyják egy dandárral a várban, -Forgách és Eszterházy uraimék pedig a másik kettővel eleblábolnak -valamerre, ha igen sötét lesz. A fővezér a mi ezredünkre bízta, hogy a -Szentkereszt felé vezető szorost tartsuk szemmel, s ha arrafelé akar -menekülni a labancz, hányjunk neki ellent, míg a többi seregek -körülfogják s megszorítják. Te csak pihenj addig és izzadj az orvos -rendelete szerint. - -A mint Csajághy elhagyta Ocskay sátorát, késő éjszaka volt már. Ocskay, -a mint a földön feküvék (mert biz a tábor nem hordott magával ágyat -senki fia számára), hallotta jól az elvonuló lovasságának a dübörgését -sokáig a csendességben; azután megint egy huzamosabb dübörgést, a miről -kitalálta, hogy az a menekülő labanczok dobaja, kik a várból kifelé -szöknek. Magában számítgatta, hogy mi fog történni? Kudarcz lesz belőle. -Nem az ő ezrede fogja megszorítani a labanczokat, hanem azok nyomják el -az ő kuruczait. - -Nem volt többé nyugta. Lehányta magáról a pokróczokat, kifutott a -sátorból, ott folyt előtte a Vág vize; beledobta magát, lebukott a -csipős hideg hullámba egy párszor, aztán visszasietett, a csatlósával -felöltöztette magát, feladatta a pánczélinget, előhozatta a lovát, -nyeregbe kapott s utána vágtatott az előrehaladt ezredének. Épen csak -minutára érkezett meg, hogy kiszabadítsa a katonáit a kelepczéből, a -mibe jutottak. Mivelhogy a kurucz tábor többi része szép csendesen aludt -az Úrban, ezt az egy ezredet, meg a szorost őrző nehány száz főnyi -hajduságot a meneklő labanczok mind káposztává aprították volna; így -azonban, a mint Ocskay megjelent közöttük s felismerték az alakját, a -kurucz új lelket kapott, a labancz meg azt hitte, hogy a halottak -támadnak fel ellene, s futott, a merre tágasabbnak látta a világot, -egyre üldöztetve, vágatva Ocskay ezredétől, a kinek volt annyi esze, -hogy nagyon mélyen közéjük ne menjen. A labancz-dandár egészen eszét -veszté, s erre-amarra elkóborolt, tizedrésze sem talált oda Schlickhez. - -Reggelre tért vissza Ocskay a táborba az ezredével a nagy éjjeli -tusából, egy csapat fogolylyal. - -A bámuló doktor Wolffiust ott találta épen az üres sátor előtt. - -– No hát doctor, én megtartottam híven a kúrát. Izzadást rendelt, meg -érvágást. Az izzadás meg volt nálam, az érvágást meg én tettem meg -máson. Probavi et successit. Ezt is beirhatja a receptkönyvébe, hogy -«kovácsnak orvosság, szabónak halál». Aztán most már pólya és pelenka is -van elég, a mire a kenőcsöket fel lehet mázolni a daganatomra. - -S azzal odaadta neki a labanczoktól elfoglalt zászlót, a mi épen fehér -volt. Jó lesz sebkötőnek! - -Bercsényi azt irta erről a fejedelemnek: - -«Ocskay is hozott vagy negyven német fogolyt: ő tudja, hol vette? -Standár semmi». - -Biz azt fölszabták kenőcspólyának. - - - - -HOGY VANNAK EZ ALATT OTTHON? - -Hónapok multak el, hogy Ocskay László nem kapott hazulról semmi -izenetet. Ennek pedig százféle oka lehetett. Az otthonlevők nem is -tudhatták, hogy ő hol, merre kóborol? Meglehet, hogy küldtek neki -levelet, de a küldött utközben labanczok, martalóczok kezébe került. -Hátha baj van? s azt titkolják előtte. Hogy nem felejtették el, a felől -bizonyos. A féltés nem bántotta még. - -Maga nem akart onnan a táborból senkit Ocskóra küldeni, hogy hírt hozzon -neki. Ez megint nekiindította volna az irigykedők mendemondáit. Meg -akarta mutatni, hogy neki is spártai szive van. Ha felkötötte a kardot, -nem gondolt az elhagyott örömeire. - -S minden napnak megvolt a maga terhe és a maga veszekedése. - -Mikor nem verekedünk az ellenséggel, akkor veszekedünk egymás között. - -Ha diadal van, abból minden ember követeli az oroszlánrészt magának. -Először a vezérek, azután a főtisztek, meg az altisztek, a lovasság, meg -a gyalogság, mindenki külön magára nyerte meg az ütközetet, utoljára a -trombitás is előáll: ha ő ott nem lett volna! Ha pedig kudarcz van, -annak a hibáját minden ember keni másra, egyik vezér a másikra, azok meg -az alvezérekre, utoljára a közkatona volt a hibás; sőt úgy kerül, hogy a -trombitások vesztették el az ütközetet. (Mint például a romhányit.) - -A közkatonák ezalatt czivakodnak a zsákmányon. A kinek valami értékes -kincset juttatott a véletlen, az szökik vele haza. - -A pápisták czivakodnak a kálvinistákkal. Valami titkos kéz hintegeti a -konkolyt a táborban, hogy a kálvinisták ne bizzanak Rákóczyban, a ki -maga is katholikus, Bercsényi is az; alvezérei, Ocskay, Andrássy, -Károlyi mind buzgó pápisták. - -Egyik csapat kap zsoldot, a másik nem kap, az egyiknek egyenruhát adnak, -a másiknak nem. Ezen mindjárt összevesznek. Később aztán megint azon -ortályoskodnak, hogy a melyik csapat nem kap zsoldot, annak a tarsolya -duzzad az ezüst-tallértól, a melyik pedig zsoldot kap, annak a -táskájában csak réz-libertas kong; aztán az egyenruhás sereg kopott, a -nem-egyenruhás pedig fényes. Annak «adnak», ez meg «vesz». Kész a -veszekedés. - -Van a táborban magyar, német, tót, orosz, lengyel, svéd, franczia, -tatár. Ez mind más nyelven dicséri az Istent, de egymást szidni mégis -tudja. Mikor sok van a jóból, akkor azon vesznek össze; a magyar -paprikával szereti az ürühúst, a német káposztával, a lengyel lencsével, -a svéd borsóval, a tatár rizszsel, a franczia meg csicsókával: együtt -nem ehetnek. Ha pedig semmi sincs, csak profunt, akkor valamennyi -haragszik. - -Mikor rostokolnak, előveszik a tarsolyból a kártyát és ütik naphosszant, -manicheus módon diskurálva mellette: a tiszt urak sem tesznek egyebet, -csakhogy azok ezüst-, meg arany-libertasban játszanak. - -Aztán folyik az árulkodás, nyiltan és titokban. A fejedelem előtt -gyanusítanak mindenkit, a fejedelmet meg gyanusítják mindenki előtt. - -Közelről nézve, milyen próza ez! messziről milyen magasztos költészet! -részleteiben milyen kicsinyes, az egészben milyen fönséges kép! Egy -nemzet, mely a szabadság mellett fegyvert ragad! - -Valóban, az egész nemzet ott van már a zászlók alatt. Be van hódítva az -egész Tiszavidéke egész le odáig, a hol még a török szultán pasái -parancsolnak, a kik alatt békesség van; feltámadt egész Erdély, a -székelység fegyverbe öltözött, a Dunántúl meg van nyerve. Az idegen csak -azt a darab földet bírja még, a mit fegyvereseivel megszállva tart: ott -is csak a földet, a sziveket nem. Övé a kerített városok sáncza, a -lakosok már nem. A Károlyiak, Andrássyak után következett Forgách, -Eszterházy, a kik még a zólyomi ütközetben a császári sereget vezették. -Maga Vak Bottyán is, a mint sebéből kiépült, feladta Zólyom várát s maga -is meghódolt a fejedelemnek, egész várőrségével együtt. - -Egy késő téli reggel, úgy február táján, azzal a hírrel lépett be a -fővezér táborából érkező Csajághy Ocskayhoz, hogy a fejedelem az áttért -Forgáchot és Bottyánt tábornokaivá tette. - -– Megérdemlették, felelt rá Ocskay. Vak Bottyánt én lőttem tönkre s -Forgáchnak én vertem szét a labanczait; hanem ez az ő érdemük, nekem -pedig az én hibám. Ha mint megvert labanczvezér jönnék ide, én is -lehetnék még generális. - -Csajághy megfogta Ocskay kezét s a szemébe nézett élesen. - -– Azt akarod mondani ezzel a tekintettel, ugy-e bár, szólt Ocskay: hogy -ime «egy indulat, egy harag egyszerre más embert gyúr belőlem». Ne hidd -azt. Nincs nagyravágyásom. Ha kivánja a fejedelem, mint közlegény -szolgálok a seregében. - -– De ő mást kiván tőled. Egy nagy kiterjedésű missiót akar rád bizni. -Téged hatalmaz fel, hogy insurgáltasd az egész felső vidéket, a hol a -tót nép lakik s alakíts belőlük saját parancsod alatt álló csapatot, -azokkal a saját terved szerint, a fővezértől függetlenűl, viselj -hadjáratot. Tetszik ez az ajánlat neked? - -– Elfogadom. - -– A csapatok gyülőhelye Ocskó mellett fog lenni: a Dodvág védelme alatt. - -– Értem. Ez Bercsényi sarcasmusa megint. Mintha hallanám: «Ereszszük -haza a gyereket szopni». Mintha olvasnám a rólam írt leveleket: «Ocskay -ott dőzsöl Ocskó várában, szokás szerint dorbézol részeg czimborákkal.» -De fogadom neked Istenemre, hogy a míg az én dandárom a Dodvág mellett -fog táborozni, senki az én seregemből ágyba nem megy hálni, se födél alá -melegedni, se asszonyembertől egy ital vizet nem kap; maga a vezér sem, -habár olyan közel tanyáznánk ocskói kastélyomhoz, hogy a feleségem szava -áthallanék hozzánk. - -– Ezt még jobban szeretem, mondá rá Csajághy. - -– Akkor hát készítsd el a dandárunkat az indulásra. - -Másnap útrakeltek. Ocskay fegyelmet tartott, mert ő a saját ezredének -tudott hópénzt fizetni. Telt abból, amit a bányavárosokban készpénzül -talált. Hogy az ezután összetoborzandó csapatokat hogyan fogja fizetni, -arra is majd ád módot az Isten. A ki a mezők liliomait táplálja, pedig -azok is kardot viselnek! - -Már olvadni kezdett a hó, a midőn Ocskay megérkezett a dandárával a -Dodvág mellé. Fáradságos volt az útja, mert a víz több helyütt kiáradt s -elhordta a hidakat. - -Amint egy dombtetőre felért Ocskay, a honnan épen le lehetett látni -Ocskóra, még a lova is visszatorpant a látványtól, mely szemébe tűzött. -Az egész faluban nem volt egy ép háztető, csak a kormos gerendák, -kútgémek meredeztek fel az égnek, a templom egy rom volt, a torony tető -nélkül, harangok nélkül; a falun kívül levő kastély épnek látszott, de -mellőle ki volt vágva a kert, az erdő, annak a helyén is csak fekete -tuskóhalmaz összeégett maradványa sötétlett a hó közül, s az ablakok -télhideg idején mind tárva, nyitva. - -– Mi történt itten? - -Ocskay László sarkantyuba kapta a lovát s a lejtőn vágtatva nyargalt -lefelé, kisérete alig birt nyomában maradni. Be a faluba mind. Senki sem -jött eléjük. Nem volt abban a faluban egy élő lélek, a kihez egy kérdést -lehetett volna intézni: mi történt itt? A házak mind le voltak égve, a -melléképületek, a mik egészen fából szoktak lenni, csak egy -koromhalmazzal jelentkeztek a kőomladék mögött. Itt ellenség járt. Olyan -ellenség, a kinek czélja a pusztítás. A templom oldalába egy ágyugolyó -fúrta be magát, félig kinn szorulva a falból. Itt tehát egy nagyobb -ellenséges csapat volt, mely ágyut is hord magával. - -A piacz közepén ott hevertek az elhullott lovak maradványai, a mikről az -elvadult kutyákat még a lovasok közeledése sem birta elriasztani. - -Hát még a kastély! - -Mikor Ocskay bevágtatott az udvarára, alig ismerte fel, merre van előre? -merre hátra? A mellvédek ledöntve; a tornáczot tartó márványoszlopok -kifeszítve; az ajtók sarkaikból kiszakítva, minden ablak, redőny -bezúzva, s a szép százados fák kivágva az udvaron tőből. - -Mi történt itt? - -Ő maga rohant fel elől a tornáczra; onnan a pitvarba, a czímerterembe, a -belső palotába: pusztulás, rombolás rémképe fogadta mindenütt. -Összezúzott bútorok hevertek szerteszét halomban, porczellán-edény, -velenczei kristály cseréppé törve, kályhák, kandallók összezúzva, a -falak fresco-festményei eléktelenítve, a czímerterem kirakott padlatán -mutatták a patkónyomok, hogy abból istállót csináltak. - -Hát az ágyasházban mi van? A szép, remekbe faragott, mennyezetes -nyoszolya fejszével széthasogatva; a nehéz almáriomok erőszakkal -felfeszítve, a vasláda, melyben az asszony ékszerei, a családi ereklyék -álltak, fenekével felfordítva, s az azon ütött tágas rés mutatja, hogy -tartalma hiányzik. Hanem a szoba közepén van egy nagy boros hordó. Itt -vigan tivornyáztak. S a fekete pinczepenész a padlaton hirdeti, hogy -bokáig gázoltak a borban. - -De hát kik voltak azok? - -Ocskay csak leroskadt, mint a szélhüdött, arra a romladékára a hitvesi -nyoszolyának, s a fejét lecsüggeszté. - -Senki sem merte őt vigasztalni. - -Egy elejtett gomb, egy öltönydarabnak a foszlánya drága kincs lett volna -előtte, a mely elvesztett hitvesétől ittmaradt hírt mondani. Semmi, -semmi. Úgy eltünt, hogy emléke sem maradt. Mindent elvittek magukkal a -pusztítók, a mi csak értékkel birt, csupán a könyveket dobálták rakásra. -A nyoszolya forgácsai között ott hevertek azok a lapok, a miket Ocskay -néhanapján Bellarminius fordításával teleirt. Az utolsó éjszakán is -azokat olvasgatta a hitves. A többi könyv oda volt hányva a szegletbe, -penésztől zöld halom. - -Ocskay egyszerre felugrott, kitörő indulatának féktelen dühében, s -ökleit rázva az ég felé, ordíta: «Isten! Isten! Hol voltál, mikor ez -történt? Add vissza nőmet! Add vissza hitves feleségemet! Mert ha -elveszed tőlem azt, a mi az enyim: én esküszöm a poklokra, hogy elveszem -tőled azt, a mi a tied!» - -Csajághy nem állhatta meg, hogy ezért a pogány beszédért meg ne szólítsa -a dühöngőt; ő igaz puritán férfi volt. - -– Ne ragadtasd el magad ilyen indulatra, vezérem; ne lázadj fel Isten -ellen. - -Ocskay úgy volt, mint a kit a villám szele ütött meg; támolygott, -szédült. - -– Mondtam valamit? Nem… Tenni akarok valamit. Nem akartam Istent -káromolni… Az nyomoruság… Még embert se káromoljon senki… A szidás csak -kutyaugatás… Befogom a számat. Nem hallja szavamat senki. De teszek -valamit. - -S azzal még egyszer fellökte az öklét a magasba, s arczát az ég felé -fordítá, tele pokolkínnal; s akkor egyszerre, mint egy visio látnokának -nyiltak fel a szemei kerekre, ijesztő lázragyogással. - -– Nézd! Nézz oda! kiálta, megragadva Csajághy kezét. Látod azt? Ott a -válasz. Csajághy is odatekintett, a hová Ocskay reszkető kezével -mutatott, fel a magasba. - -Mi volt ott látható? - -Az égszinkék szobamennyezeten fekete koromfestékkel felirva e szavak: - -«hic fuit ritschan.» (Itt volt Ritschán.) - -– Látod? - -– Látom. - -– Most már tudom, hogy mit teszek. - -– Én is. - -– Azt tudod, hogy én mit teszek? - -– Azt. - -– Akkor te jobbra, én balra. Mához egy hétre találkozunk. - -– Hol? - -– A dévényi révnél. Te a Fehérhegyek túlsó oldalán mégy, én az innensőn -haladok. - -– Ott leszek napjára. - -Azzal megszoríták egymás kezét. - -– Félnappal később indulj, hogy egyszerre érkezzünk, nekem kerülő utam -van. - -Ezzel Ocskay elsietett. - -Csajághy az elpusztított kastély ablakából nézett utána s látta, a mint -a nyergébe ugrik, odahivatja a zászlótartót, elveszi a kezéből a piros -zászlót s megcsókolja azt keservesen, kétszer-háromszor is. - -Nincs már más, a kit csókoljon. - -«Hű maradsz hát mind a kettőhöz!» dörmögé magában a vas ember. - - - - -AZ ÉGŐ KLASTROM. - -Az a rövid összebeszélés Ocskay és Csajághy között pediglen nem volt -valami sympatheticus bűbájosság, mintha két ember egymásnak a szivében -olvasgatott volna; hadviselés idején elvihetné a kánya az olyan -hadvezért, a ki az alvezérei psychologiájára bizná, hogy találják ki, -mit gondol ő most, hogy mi lenne a jó haditerv? s ha kitalálták, -végezzék el. Tudni kell, hogy régen meghányt-vetett terv volt ez Ocskay -és Csajághy között, a mi fölött ők ketten gyakran elábrándoztak hosszú -téli táborozás alatt, az őrtüz mellett, közös szalmán heverészve. -Vakmerő, kivihetetlen ábránd! Most jó idő nyilt rá! Az alkalom kedvez! A -régi vesztes vezért, Schlick tábornokot Bécsbe visszahivták, helyette -Heisztert küldték le; a ki aztán a határszélről minden rendes csapatot -magához szedett, hogy összegyűjtött erővel egyszerre lecsapjon a kurucz -fejére, ez most ott jár a Dunánál Károlyi Sándort zaklatni. Itt pedig -van egy feldühödött férj, a kit a feleségétől megfosztottak s a ki képes -ezért az Istennel szembeszállni. Kezében a felhatalmazás a fejedelemtől, -hogy a mi sereget maga körül tud gyűjteni, azzal kezdjen a saját -tetszése és belátása szerint hadjáratot… Most lehet ebből a tervből -valami! Tehát nem kellett azt egymásnak hosszasan magyarázniok. Csak a -végső jelszóra volt szükségük: «Mához egy hétre Dévénynél találkozunk!» -odáig «kiki magáért!» - -Derék munka volt, a mit «odáig» is elvégeztek. A vidéken szerteszét -kóborolva portyázó kurucz csapatokat mindenünnen magukhoz szedték, -Csajághy elhozta magával Bokross Pál tót lovasait, a kik puskával is -tudtak lóhátról lőni, Révay Imre gyalog bocskorosait, a kiket «tót -hajduknak» tiszteltek, Turóczy hanákjait, a kik hosszú társzekereken -vitetik magukat, a lovassággal versenyt vágtatva s csak a verekedésre -ugrálnak le, puskát ragadva; Ocskay viszont megkapta Móricz István -Tiszavidékről idezüllött orosz hajduságát, Bóné Bandi, Gencsy Zsiga, -Majos Jancsi, Kaszás Pali vakmerő csikósbandáit, Andrássy (a barátvezér) -töröktatár hadát, a kik még nem vették be a puska használatát, hanem -nyillal tudtak lőni; de legnagyobb örömére rábukkant a hajdani bajtárs -Borbély Balázs csapatjára is, a kivel együtt vezették a rongyos gárdát. -Megint csak olyan rongyos gárda volt az, a kit vezetett. Hogy lettek így -megtépve? ezt az az út tudná megmondani, a mit a Tiszától a Vágig -tettek, mindennap hol verve, hol veretve, hol dőzsölve, hol koplalva. De -ennek a régi bajtársnak igazán megörült Ocskay, hogy újra feltalálta. -Nem szégyelte megölelgetni, azért, hogy ilyen rongyos. «Majd nem leszünk -mi rongyosak, ha visszajövünk!» - -Egész Dévényig nem közölték a vezérek senkivel az útjok czélját, mikor -aztán pontosan az összebeszélt időre együtt voltak Dévény-Ujfalunál, -akkor mondták meg a seregnek, hogy hová mennek? - -«Be Ausztriába! Fel Bécsbe!» - -Volt erre a szóra őrjöngő riadal! - -Hiszen erről álmodozott minden ember. - -S aztán mi volna benne lehetetlen? Voltak együtt összesen ötezeren. -Ötezer olyan ember, a kinek nincs mit veszíteni e földön. A kinek a -szántóföldén a vetést fölégették, lakházát szétdúlták, hozzátartozóit -levágták, marháit elhajtották, a kit minden bozót megtépett, minden -zivatar megszapult, tűz megégetett, kard megsebesített, vad sors -összesepert: kiéhezve, felbőszítve, kétségbeesve… Aztán egyszerre előtte -áll a megnyilt paradicsom, még csak nem is őrzik. - -A szomszéd Morva, Ausztria akkor is valódi tárháza volt a bőségnek. Jó -földe, szorgalmas népe. A nagy török járás óta háborut nem látott a -vidék, a nép fegyvert nem forgatott; csűrök, pinczék telve; istállók, -aklok megrakva gyönyörű szarvasmarhával, lovakkal, birkákkal; a -helységekben posztó- és vászonszövő gyárak; mindenütt fényes úri -kastélyok, ellátva az osztrák főurak kincses pompájával. Csak át kell -lépni a Morva folyón! - -Ocskay ezt adta ki napi parancsban: - -«A hol ellent nem állnak, ott senkit ne bántsatok. A ki fegyvert nem -visel, azt meg ne öljétek, asszonyt, gyermeket ne infestáljatok. A mire -szükségtek van, azt elvehetitek, a mire nincs, azt el ne rontsátok, a mi -lábán jár, azt elhajthatjátok; de semmit fel ne gyujtsatok, mert még -többször is vissza akarunk ide jönni! Azért a népet tőlünk el ne -vadítsátok. Sőt inkább hozzánk édesgessétek. A ki ez ellen vét, golyóba -fut!» - -Csupa tréfa volt az első átkelés a Morván. A szép holdvilág mellett, a -rongyos gárda egy csapatja (a kinek legkevesebb kár esik a sarujában, ha -megázik), meg a Bokross Pál bocskoros lovasai átusztattak a Morván a -tulsó parti révig, ott elfoglalták a kompokat s éjfélig átszállították -rajtuk az egész dandárt. - -Átellenben fekszik Schlossdorf vára, egy csinos kis tubákos pikszis, -annak a kapuját petárdával csakhamar bedönték s az álmos várőrség -kezéből kiszedték az egyet-mást, a mi emberölő szerszám lehetne, s -azután szépen átkoczogtak Hof városba, szerencsés jóreggelt kivánni, ott -megfrüstököltek vigan, s kivetették a sarczot egész barátsággal. - -Itt nem soká pihenének, felkerekedtek s folyvást az országúton haladva, -ebédre megérkezének Witzelsdorfba, a hol a népség már eléjük jött -békedeputatióval s megköté a kapitulatiót, hozta társzekerekkel eléjük a -sok élelmiszert, s beleegyezett a sarczba. Abban a városban csupa -posztógyárosok voltak. Annyi purgomál posztót, szameth daróczot, és -karassia kelmét meg kamuka bársonyt szolgáltattak ki Ocskaynak, hogy -azzal az egész hadseregét felruházhatá. Ezért nem is háborgatá a -városukat. Ellenben a környékben levő nagy uraságoknak a mezőiről, a mi -lábasjószágot talált, azt elhajtatá, a lovaknak a javát a maga népe -között kiosztogatá. Ott éjszakára pihenőt is tartott. - -Másnapra már a betörés hire nagy messze földet befutott. A rémület, mint -a futótűz, terjedt mindenfelé, s vele együtt futott a nép is, a merre -látott. A kuruczokról rémmeséket beszéltek, s a számukat szokás szerint -roppantul nagyították. A kastélyokból a földesurak mind futottak -családaikkal és sebtén összeszedett kincseikkel együtt át a túlsó parton -fekvő Fischamendbe, Hainburgba, mert a bécsi úton már Probsthofig -száguldoztak Ocskay előcsapatjai, sőt éjszakára magát Enzersdorfot is -bevették, az ottani helyőrség rövid puskázása után, a miért aztán a -városra kemény sarczot is vetettek. - -Lett erre nagy rémület Bécsben! A kuruczok félnapi járóra a -császárvárostól! Igaz ugyan, hogy Bécs lakossága maga képes akkora -védsereget kiállítani ellenök, a mi azokat agyonnyomhatja, aztán a -várost erős kőfalak, ágyúkkal megrakott sánczok védik, a mik még a török -szultán egész hatalmának is győztesen ellen tudtak állni; van is feles -számú helyőrség a fővárosban; de mégis megdöbbentő volt az a mesés -vakmerőség, hogy az a féreg, a kiről a hadi bulletinek egyre azt -hirdették, hogy a sarkaik alatt most vonaglik utolsót, egyszerre a -császárváros határában üti fel szarvasfejét s itt a közelben okádja -sárkánytüzét. - -A Bécs városi főparancsnok, Strassoldo, rögtön összedoboltatta, -trombitáltatta a rendelkezése alatt álló csapatokat, a polgárőrséget a -bástyák őrizetére állíták fel; a pattantyusokat a sánczágyúkhoz -állíttatá, maga pedig egy igen tekintélyes dandárral kivonult a vakmerő -kuruczhadnak egy olyan leczkét adni, a mitől annak örökre elmenjen a -kedve az ilyen tréfáktól. Csapatjai mind a szine-java voltak a -hadseregnek; jól fegyverezve, derék vezetők alatt. Azokkal a kuruczsereg -nem mérkőzhetett. - -Ezeknél Csajághy vezette az előhadat. Mikor az előre küldött -portyázóktól megtudá, hogy minden oldalról túlnyomó hadoszlopok -közelítenek, nagy okosan visszahuzódott Enzersdorfra, a hol Ocskay volt -a derék haddal. - -– Bécsig már nem mehetünk, mondá a vezérnek. Az osztrák fölébredt, s -ágyuival jön ellenünk, nálunk pedig az a leggyöngébb fegyver, a népünk -nem szokta meg. Ideje lesz visszafordulnunk. - -– Helyesen mondod, szólt Ocskay. A czélunkat elértük. Zsákmányt -ejtettünk, élelmi szert gyűjtöttünk, a mennyi a hadunknak elég; most az -a főgond, hogy azt hazavihessük. Te rendeld a társzekereket előre, magad -a legbiztosabb lovasezredünkkel maradj hátul, a visszavonulást fedezni. -Én pedig az alatt megteszem a kurucztempót. - -– Lesbe állsz egy csapattal, s mikor az üldöző ellenség az én hátamat -verve, vakon előre rohan, akkor az oldalába csapsz, s két tűz közé -szorítod? Melyik ezred menjen veled? - -– Majd kiválasztom én a nekem való embereket, te csak vidd magaddal a -saját ezredemet. - -Borbély Balázs rongyos gárdája kinn az Enzersdorf melletti vadaskertben -tanyázott (a városba bevinni nem volt őket tanácsos) mikor alkonyattájon -csak megjelen közöttük Ocskay. - -Különösen volt fölszerelve. Nem az a pompás mente rajta, nem is az az -arabs ló alatta, a miről a «nyalka kurucz»-ra ráismertek már messziről, -hanem ugyanaz a rongyos-szurtos készség rajta, meg az a görhes, sovány, -de azért erős csontos ló alatta, a miről a tiszabecsi peteknél hires -lett. - -– No rongyos gárda, hát ismersz-e még? Akartok-e még egyszer velem -jönni? Megint olyan jó helyre? - -De nagy örömrivallással hallották ők azt a szép szót. Mennek azok vele, -ha kivánja, a felkelő holdat ostromolni is! - -Ocskay még a töröktatár légiót is magához vette, s ezzel a -szedett-vedett haddal félre állt a derék seregtől, a mit elébb a -társzekerekkel előre indított a magyar határ felé. - -A vadaskert egész a Dunáig terjedt, úgy hogy a dámvadak néha átugráltak -a kerítésen s átusztak a nagy szigetbe, a miben pompás gyümölcsös-kertek -valának azon időben mulatóházakkal, üresek az esztendőnek ilyetén -szakában, maga a sziget is nagyobb részt víz alatt a Duna áradása miatt. -Nem lakik itt most élő ember. - -Ocskay erre a szigetre hozta át a lovasait, átusztatva a Duna -keskenyebbik ágán. Ott lesben megálltak. - -Ez a mai éjszaka mindenképen viharosnak indult. A császári parancsnok, -tudva jól, hogy a kurucz sereg nem végezheti a visszavonulását elég -gyorsan, a sok megrakott társzekér, az elterelt csordák, nyájak gátolják -a gyorsított menetben, annálfogva rajta volt, hogy azt minél hamarább -utólérje; e végett a lovasságát erősített haladásban indítá előre s még -az éj homályában utól is érte a kuruczok utóhadát, míg a gyalogsága -hadtudományi felosztásban vonult fel lépcsőzetesen, en échelon utána, à -cheval véve a nagy országutat a lába közé. - -A szigetről láthatá Ocskay a felvereslő villanásokat az éjszakában, a -mit az ágyúk lobbantottak az égre, a mint Strassoldo és Csajághy -összetalálkozának. - -– No most mi következünk, fiuk! mondá Ocskay. «Előre!» - -– A bal partra át? kérdé Borbély Balázs. - -– Nem. A jobbra! Mi Bécs ellen megyünk! - -Őrjöngő egy gondolat! Ezer kétségbeesett rongyos ficzkóval, meg -háromszáz nyillövő tatárral megrohanni Bécs városa kapuját! Kitelt -tőlük, hogy megtegyék! Hova híhatta volna Ocskay, hogy utána ne mentek -volna? - -Átusztattak a sarkában a Duna szélesebbik ágán is, s aztán éjnek -éjszakáján, mielőtt a hold feljőne, Schwechat alatt, erdők, fasorok -között, észrevétlenül, mint a kisértettábor, keresztül az elhagyott -török sánczokon, út nélkül, torony irányában. Az óriási Szent István -torony, messze világító lámpájával volt a kalauzuk. Mikor a fogyó hold -feljött a laxenburgi halmok mögött, épen akkor szállt le a török sáncz -oldaláról, mint egy sátánlégió, a rongyos gárda. - -Az akkori Bécs külvárosai még csak a Favorita-vonalig terjedtek, az sem -volt valami erős sánczolat, csupán a mezei lakok és kertek palánkjainak -tömege, a köztük levő országút elzárva sorompóval. - -A mint Ocskay csapatja a sorompóhoz megérkezett, az ott felállított -őrség eldobálta a fegyvereit s futott keresztben a mezőkön, -káposztáskerteken szerte, ordítva: «itt vannak a kuruczok!» - -Ezen az oldalon épen nem várták őket. - -A pokol hányta-e fel méhéből, hogy most egyszerre a Duna jobb partján -vannak? - -A sorompón és az első sánczkarózaton túl következett a császár kedvencz -vadászó helye. - -Ocskaynak jó helyismerete volt ezen a helyen, labancz korában maga is -cserkészett az udvari kisérettel ebben a pagonyban. Tudta, hogy ennek a -tekervényes útjain keresztül egészen a külvárosig lehet hatolni. - -A vadaskerten túl volt egy nagy kolostor, a melyben a Krisztus -töviskoszorújáról nevezett Dornenkränzerin-apáczák laktak. - -Ez volt a legelső nagy épület, a mit maguk előtt találtak. - -– Ezt kell elfoglalnotok! parancsolá Ocskay a kuruczoknak. - -Ez volt az, a mit az égbe ordított, mikor ocskói pusztakastélyában -felesége összetört nyoszolyájáról felugrott, hogy magát az istenséget -megtámadja kínos veszteségeért. - -«Add vissza azt, a mi az enyém, vagy fogadom a poklokra, hogy én veszem -el azt, a mi a tied!» - -Egy egész kolostort, tele szent szűzekkel, a kik az «Úr menyasszonyai!» - -Erre tört, ezért fáradt, czélnál volt. - -Benn, magában Bécs külvárosában, elfoglalni egy egész zárdát, Istennek -szentelt asszonynépével s azt vinni el magával, áldozatul az elrabolt -hitvesért. - -Egész kardala a jajkiáltásnak feleljen vissza arra a vészsikoltásra, a -mit az ő «egyetlene» hasztalan küldött fel az égbe. - -«Rajta, kurucz! Rajta tatár!» - -Hanem a vakmerő kisérlet, a mi a legnagyobb akadályokon mesemódon -átsíkamlék, ime elbicsaklott egy igen csekély kis dolgon. – Egy maroknyi -embernek bátorságán. - -Ha lehető volt az a képtelenség, hogy egy másfélezernyi csoport betörjön -a császárvárosba s rémülettel töltsön el százezer embert, viszont az a -lehetetlenség is megvalósúlhatott, hogy ez a vakmerő légió útjában -találjon hatvan olyan embert, a ki feltartóztatja. Ennyi polgári őr volt -a kolostor falai mögé elhelyezve, hanem ezek az első támadásra oly -gyilkos tüzeléssel fogadták Ocskay csapatját, hogy az visszahőkölt. - -A kolostor jobban készen volt a védelemre, mint valamennyi nagyhírü vár, -a minek az ormára Ocskay kitűzte a győzelmes zászlót. - -Nem lehet ezt csak úgy egy kézcsapásra elvenni. - -Ocskay egy pár száz kuruczot leszállított a lováról, s maga állott az -élükre. Az útfélen volt egy nagy fafeszület, azt kiemelték a helyéből, s -azzal rohantak neki, mint a kőfaltörő kossal, a kolostor ajtajának. - -Hanem az nagyon jó ajtó volt: erős kovácsolt vasból; nem engedett. A -védők granátokat dobáltak a támadók közé, a mik durrogva pattogtak szét -a lábaik alatt. A kurucznak ez nem tetszett; Ocskay csak azon vette -egyszer észre magát, hogy egyedül hagyták az ajtó előtt. - -Tombolt dühében. – Ő, a ki annyi erősséget bevett, most egy nyomorult -klastrom előtt kudarczot valljon! - -Fogott egy granátcserepet, a mi a lábához pattant, s annak az élével -felkarczolta a kolostor barna falára e szókat: - -«hic fuit ocskay.» - -Azzal visszament a csapatjához, nem törődve az utána küldött golyókkal, -a mik közül némelyik a pánczélingén siklott végig. Eléhivatta a -tatárokat. - -– Ha nem hozhatom őket ki, veszszenek odabenn! - -Oh a tatároknak nem kelletett sokat magyaráznia, hogy mit tegyenek. -Gyakorlatuk volt ebben. Szurokkanóczokat kötöttek a nyilaik végére s -azokat meggyujták, úgy lövöldözék a kolostor tetejére. Rövid idő múlva -lángban állt a tető. - -Benn a szent szűzek ijesztő rémsikoltozása hangzott. - -Ocskay gyönyörrel hallgatta azt. - -– Hát az én Ilonkám nem igy kiáltozott-e? - -Egy ablakon át két hófehér kéz nyúlt elő s imára kulcsoltan látszott -feléje esengeni. Ocskay észre is vette azt. - -– Mintha csak az én Ilonkám fehér kezeit látnám, mondá kegyetlen -keserüen. A hogy azt meghallgatta az Isten, úgy hallgassa meg ezt is! - -(Pedig meghallgatta mind a kettőt!) - -– Lőjjed, tatár, lőjjed! - -De már ez mégis vastag tréfa volt a bécsieknek! Felgyújtani egy -kolostort a szemük láttára! Hirtelen összeszedték a császári várban levő -nehéz vasasokat s azokat indíták a vakmerő betörők megtorlására. Jöttek -nagy trombitaharsogással, a falakon is mindenütt megpördültek a dobok, -az egész város feltámadt álmából, ágyúkat sütöttek el, rakétákat -eregettek fel a Szent István tornyából, hogy a bal parton levő seregeket -fellármázzák. Ocskay átlátta, hogy itt jó lesz visszavonulásra gondolni. - -A pokolszomj el volt kissé oltva szivében. Hallotta az ártatlan nők -jajordítását, jól lakott vele, talán nem is bánta már, ha megszabadulnak -is. Tán nem ég addig rájuk a tető, a mig a tűzoltók megérkeznek? - -Csapatjaival visszavonult a császári vadaskertbe. - -Az ellene küldött vértesezred megkisérté üldözőbe venni, de a sűrűben -oly nyilzáporral fogadtatott a tatárok által, hogy kénytelen volt -visszatérni. A nyil még most is veszedelmes fegyver. Bizonyítják azok a -harczok, a miket afrikai vadak ellen folytatnak mai nap európai seregek. -A gyorspuskát is megszégyeníti a sok nyil. - -A kuruczoknak nem is igen látszott sietősnek ebből a szép erdőből odább -menni. Ilyen szép helyet ők régen láttak. Ilyen fűbe régen haraptak az ő -lovaik. Azoknak is kell egy kis pihenés. Biz ők lenyergelnek, a míg az -ellenség odabenn összeczihelődik. Ott volt az állatkert, a drága szép -zsiraffjaival, antilopéival, gazelláival: hogy hagyta volna azt a kurucz -megkóstolatlan? a ki soha sem evett még ilyen húst. Sem czédrusfából, -meg drága puszpángfából még nem rakott soha tüzet, a minél a pecsenyéjét -megsüsse. Volt a császárnak két betanított párducza is, a mikkel őzekre, -dámvadakra szokott vadászni. Azokat is lelőtték és megették, nem mintha -jó lett volna, de a dicsőségért: az egyiknek a bőre jó lesz kaczagánynak -Ocskay uram, a másiké Borbély Balázs uram számára. Csak jó virradat felé -hagyták ott a megszeretett tanyát. A tatárok még egy-egy darab himalajai -yaknak a maradványait is a nyereg alá rakták, majd megporhanyul -útközben. - -Ennek a vakmerő tanyázásnak pedig az a következése lett, hogy a bécsiek, -látván azt a száznál is több őrtüzet a császári vadaserdőben, nem -hihettek egyebet, mint hogy az egész tábor szállta meg Bécs városát, s -nyargaltatták a stafétákat, még Heisterhez is, hogy siessenek a -szorongatott metropolist megvédeni. Ez által a bal parton a kuruczokat -üldöző főparancsnoknak csak a lovassága maradt a kezén, a gyalog hadai -hanyatthomlok siettek vissza Bécsbe a nagyított rémhirre. - -Már akkor Ocskay rég hegyen-völgyön túl volt. - -Hanem ez alkalommal nem azon az úton tért vissza, a melyiken jött. -Tetszett neki sorba meglátogatni a jobb parton eső városokat, a hol még -nem ismerték. Ott sokakat feltalált azon előkelő uraságok közül, a kik a -túlpartról menekültek ide előle. Sok kedves emléket elvitt tőlük. - -A hajdani nagy római város, Carnuntum helyén, a hol most Petronell áll, -rábukkant a várkastélyban azokra a nagyértékű régiségekre, a miket a -romok között találtak. Ő is nagy kedvelője volt a régiségeknek, de azért -nem vitt el belőlük egyebet, csak a mi aranyból és ezüstből volt. A -város végén áll még az ős Carnuntum egyetlen diadalkapuja: -elpusztíthatlan tömör építmény; ennek a homlokzatára felirta szép -gothicus betükkel: - -«morgen komm ich wieder.» - -A szomszéd Hainburgban azonban kedvetlenül fogadták. Tehát oda be sem -szállásolt, hanem lekerült a dunai kikötőhöz, a hol a télire kikötött -malmok voltak elhelyezve: azokra rárakta az embereit, lovait s szépen -átszállította a csapatját minden baj nélkül a túlsó partra. - -Ott a rekettyésben összetalálkozott Strassoldo dragonyosaival, a kiket a -fővezér Csajághy oldalába küldött, hogy a dévényi átkelőnél vágják el az -útját a visszavonuló kurucznak. Azokat menten megrohanta, levágott -belőle annyit, a mennyit elért, a többit elkergette, s ezzel Csajághynak -utat nyitott a révig. Hogy pedig azontúl is háborítatlanul vihesse el a -zsákmányát egész Nagyszombatig, azt tette, hogy a hainburgi malmokat -megrakatva kövekkel, neki ereszté a Dunának, s Pozsony közelében -fölgyújtatta, azok mind összetörték, elégették a pozsonyi hajóhidat. -Másnap, mikor Heister át akart jönni az egész seregével, hogy a rabló -kuruczot kifordítsa a bőréből, nem talált maga előtt hidat. - -Ocskay pedig szépen megérkezett Nagyszombatba; ott a hozott zsákmányt a -vásáron elkótyavetyélte, az árából kifizette a zsoldot; a maga részét is -kivette belőle. - -«No az Ocskay-kastélyért már meg van fizetve, de Ilonkáért még nincs.» - - - - -EGY NŐ, A KI A TÜZNEK ÖRÜL. - -Mikor Bécs utczáit késő éjjel befutotta az a rémhír, hogy «itt vannak a -kuruczok!» s a felriadt lakosság lélekvesztve rohant előre-hátra az -utczákon, nem tudva, hogy honnan jönnek a félelmes látogatók? a glacisra -nyiló gróf Altenburg-palotában hirtelen felnyilt egy ablak, s azon egy -nőarcz tekintett ki. A holdvilág még fehérebbé tette e szellemarczot, -mint a bezárt szobalég – és talán a szenvedés. - -– A kuruczok jönnek! ordíták odalenn az éjszakai hangok. - -A halavány arcz egyszerre élni kezdett, a fehér fény ragyogássá -magasztosult rajta, az ajkak megnyiltak édteljes nevetésre. – Még kijebb -hajolt az ablakon. - -Az ágyúk villanásai vereslettek fel az éjben, a dörgés megrázta az -ablakokat. - -– A Favorita-vonal felől jönnek! kiáltának odaalant. - -A Szent-István-toronyból süstörögve szállt fel a vészröppentyü, -tűzlángokat lövellve fel az égbe, hírt adni a túlparton messzetávozott -dandárnak, hogy nagy a veszély. - -A halavány hölgy összetapsolt a két kezével s mintegy esedezve emelé -azokat az ég felé. Azután besietett a szobájába. - -Hálószobája mellett volt egy kis benyiló. Ott aludt egy ágyban két -gyermek. Szépek, mint két kis cherubin; az egyik hat éves, a másik öt. -Mellettük, egy mennyezetes nyoszolyában, feküdt egy fiatal hölgy; sürü -szőke selyemhaja altában szétbomolva patakzott alá vánkosairól, üde, -piros arczán, tiszta homlokán, félig nyilt ajkán az álom túlvilági -önkívülete. A vékony patyolat-hálóköntös egy élő márványszobor idomait -árulja el. - -A halavány arczú hölgy kezével érinti az alvó szobor sima vállát s a -nevét suttogja fülébe: «Ozmonda!» - -Arra az fölébred, felugrik az ágyából, kerekre felnyitva nagy, sötét -pilláktól árnyazott Titánia-szemeit. - -A másik hölgy valamit súg a fülébe, a mire a felébresztett hölgy -álomittasan nagyot nyujtózik, egész idomzatával párduczmódra vonagolva, -s aztán hirtelen asszonyi kiváncsisággal kapja meg a felébresztő kezét, -azt súgva: «igazán?» - -A halavány hölgy egyik mutatóujját az ajka elé teszi, a másikkal -figyeltető mozdulatot tesz: – «hallgass!» - -Az utczák rémes zaja behallik ide is. - -Erre a szőke hölgy kiugrik az ágyából, s mezitláb, a lenge éji köntösben -kifut a másik szobába, az ablakon kitekinteni, nem törődve a hideg éji -levegővel. - -– Óh készülj! Siess! suttogja utána a másik. - -Azután odamegy a gyermekeket felkölteni. Először a nagyobbikat. A -kisebbik nyügösködik, sir, hogy az álmából felverték, a nagyobb meg csak -bámul nagy álmosan. - -Ekkor a hölgy valamit súg a nagyobbik fiu fülébe, mire annak egyszerre -kimegy az álom a szeméből, felszökik. Azután oda vonja magához a siró -öcscse fejét s ő súg annak valamit a fülébe. Erre a kicsikének az arczán -egyszerre átváltozik a sirás nevetéssé; megcsókolja a bátyját kétszer -is; aztán ő is ugrik ki az ágyból, s maga kapkodja elő a széken heverő -ruháit, s adogatja a halavány hölgy kezébe, hogy öltöztesse fel. - -– Pszt! Pszt! Nem azt a ruhát, suttogja a hölgy, félrerakva a bársony -bugyogócskát, a selyem mellénykét. Mást vesztek fel most! - -S előszedi az ágy fiókjából a kopott, durva kelméjü öltönyöket. - -– Szegény fiuknak öltözünk ma, suttogja nevetve a kicsike, nagy kedvvel -rázva bele magát a kecskebőr nadrágba. Mire készen vannak, két kis -savoyard fiu áll ottan, csak a borzfejű tarisznya kell a hátukra, meg a -marmotáskalitka, – aztán mehetnek utra. - -– Hol a néni? piszeg a kicsike. - -– Csitt! mondá a nagyobb; nem néni: bácsi! - -Itt jön már. - -A szőke hölgy is felöltözve tér vissza. – De most már nem hölgy. Hanem -vándordiák, fáczántollas barettel a fején, mely elrejti sürű hajzatát, -oldalán a bőröv, lecsüggő tőrrel, kezében két ágból összecsavart tövises -vándorbot, vasas véggel. Arczának férfias jelleget ád az állára -lecsatolt viharszij, a felső ajkat, mely hamiskásan van felvetve, még -egy kis rögtönzött bajusz hamva is takarja. Senki sem mondaná, hogy nem -valami pajkos tagja a bécsi akadémiának. Csak olykor árulja el magát, -mikor egy-egy ágyulövésre összeborzong a teste. - -– Készen vagyok, ha kell. - -Kinn az utczákon egyre nőtt a zürzavar, verték a lármadobot, a -fegyveresek lótottak-futottak; nyargonczok vágtattak, a néphez beszélve; -a távolban a puska ropogott, a külvárosban félreverték a harangokat. - -– Siess, Ozmonda, siess! hozz bizonyos hirt. Rebegé a gyermekek anyja, -előkeresve az ágy rejtekéből egy hosszú kötélhágcsót. - -Azt a palota kiugró szöglet-rondellájának keresztfájához kötötték s -lebocsátották. - -A palota rondellájának erkélyétől a bástya lábáig hét ölnyi mélység -volt. Hanem segített ezen egy sokszázados hársfa, mely a sánczalapból -magasra fölemelkedék; felét elvette a veszélyes útnak, s az egészet -eltakarta. Ügyes kapaszkodóknak, a kiknek a fejük nem szédül, könnyű -azon fel- és lejárni. - -Ozmonda előre lehajítva a görcsös botját és bőrövét, a mi akadályára -lett volna ez ágak között, gyorsan felszökött az ablak mellvédjére s -aztán macskaügyességgel ereszkedett alá egész annyira, hogy a fa ágaiba -belekapaszkodhatott; nehány percz mulva már lenn volt a földön; egy -síphang jelt adott, arra a fenmaradt hölgy bevonta a kötélhágcsót. - -– Mi nem megyünk utána? kérdé a nagyobbik fiu. - -– Majd ha visszajön. Suttogá az anya. - -Azután visszavitte a gyermekeket hálószobájába s ott az imazsámolyra -maga mellé letérdepelteté: «imádkozzatok, édes fiacskáim!» - -Az imazsámoly előtt volt remek miniature festésben Loyola Ignácz gloria -övezte arczképe. - -A kisebb gyermek nyafogott, hogy ő ez előtt a bácsi előtt, a ki olyan -furcsán forgatja fel a szemeit, nem tud imádkozni. - -– Hát hunyd be a szemeidet, majd akkor tudsz, mondá neki a nagyobbik. - -Kis idő mulva megint piszegett a kis öcs. - -– Mikor jön hát már az apa? - -– … Sssssss! csitítá egyszerre a bátyja is, meg az anyja is. – Meg ne -hallja ezt valaki! - -– Akarod apát látni? kérdé tőle súgva szeliden a nő, megsimogatva -selyemfürtös fejét. - -Azzal egy rugót megnyomott az arczképen, mire az elfordult sarkain, s -alatta egy másik kép látszott meg. Egy szép, huszonkét éves deli ifju -arczképe, simára borotvált arczczal, divatszerű allonge-parókával fején, -mellén, karjain pánczél, a fényes vértet nyakáról lefüggő rendcsillag -diszíti; oly hódító, rokonszenvkeltő egész tekintete! - -– Látod? Ez az apa! - -Akkor aztán tudott a gyermek imádkozni – kinyitott szemmel. - -S az apa képe mindjobban világosodni kezdett; fény, ragyogvány derengett -át körülötte, mintha hajnalodnék. Maga a nő sem vette észre annak az -okát, annyira el volt merülve az áhitatban, midőn egyszer csak -megkondult a szent István toronyban az öreg harang. A «Bierglocke». Csak -igen nagy vész idején szokták azt félreverni. Ekkor tekinte a nő hátra. -Az ablakon át besütött a szobába a vésztűz vérvilága. A felgyujtott -kolostor tűzlángja volt az. - -A nő és a két gyermek felugrottak az imazsámolyról, s egymás nyakába -borulva, elkezdtek sirni – az örömtől. - -Csodálatos! Egy gyönge nő és két kicsiny gyermek, a kik örülnek, mikor a -vésztüzet látják, mikor a félrevert harang fenyegető kongását -meghallják. - -Aztán együtt az ablakhoz futnak, s a leeresztett függönyök mögül lesik: -terjed-e az a tűz? jön-e már közelebb? - -… Az a nő II. Rákóczy Ferencz hitvese, Sarolta herczegnő, az a két -fiucska az ő két gyermeke, az a sima arczú képmás az ő ábrázolatja, a -gyermekek, a feleség soha sem látták még őt másformának. - -Ők mind a hárman Bécs foglyai. - -Azt hiszik, hogy szabadítóik jőnek, azt hallják, hogy börtönük falait -vívják. - -Hiába örültek. – A tűz kialudt reggelre, a zürzavaros lármát az utczákon -felváltá a rendes hadcsapatok szabályos felvonulása, ágyúk nehéz -gördülése. A kuruczok itt voltak, visszaverettek. - -– Vetkőzzetek le, feküdjetek ágyatokba vissza, kis gyermekeim, sóhajtá -Sarolta herczegnő. A fiucskák az ágyba vándoroltak, álruháik a rejtett -fiókba vissza, az apa arczképét eltakarta a szent férfiu képmása. Vége -volt a reménynek. - -A hajnali harangszónál már együtt van a két hölgy a kis házikápolnában. -Ozmonda fekete bársony uszályos öltönyt visel, miként a herczegnő. A -fekete fátyol, mely arczát körülfogja, olyanná teszi, mint egy szent -kép. - -Pater Renatus, a gyóntató atya, a hajnali misét jön tartani. Mikor annak -vége van, az elfogadóterembe mennek át. - -A herczegnő igen szépen játszik az orgonán, Ozmonda sonatát énekel; -tiszta, csengő hangja maga az élő áhitat pater Renatus szép baritonja -dönög halk kiséretül hozzá. Hálazsolozsma ez, a mult éjszakai csodálatos -megszabadulásért. Aztán a gyóntató elmondja, mi történt. - -– Rémséges gondolat! A pokol ördögei, kikre a kurucz név méltatlan -hizelkedés, Belial praktikáival szövetkezve, megrohanták magát a -metropolist. Számuk annyi volt, mint a prücsköké a mezőn. A szent -szűzeket akarták elrabolni! Lucifer küldte őket. Vezérük fölirta a nevét -az égő kolostor falára: «Ocskay»; a Gyehenna kürtőjébe is így legyen -felírva. «Ocskay!» Méltó az egész alakja a pokol dandárához. Arcza csupa -fekete szőr, melyből két kancsal szem világít elő; orra tülök, szája -széles, kiülő agyarakkal, fülei hegyesek, mint a vadkané; hangja -hasonlít a tevék nyerítéséhez. Asszony, ha meglátja, szörnyeteget szül. -Egyedül menekült meg innen pokolbeli táltosa hátán: társait levágták. -Dicsérjük Istent, és a védszenteket, hogy megszabadítottak tőle. - -Mikor a gyóntató eltávozott, azt kérdezé Sarolta herczegnő Ozmondától: - -– Te! csakugyan oly szörnyalak Ocskay? - -A szőke hölgy mosolyogva tette keblére kezét. - -– Épen az ellenkezője annak. Szép, deli, délczeg levente. - -– Te láttad őt? - -– Láttam. - -– Közelről? - -– Nagyon közelről. - -– Talán ismered is? - -– Ismerem. - -– Szólj! Lehet benne bizni? - -– Olyan jól, mint az angyalokban. - -– Olyan jól, mint te benned magadban? - -– Oh herczegnő! rebegé Ozmonda, elpirulva, (s pirulása egy tizenhét éves -hajadoné volt) és azzal megragadá Sarolta herczegnő kezét és csókjaival -halmozá el, térdeihez borulni törekvőn. De a herczegnő odaölelte őt a -keblére, s arczát és homlokát csókolgatá meg. - -– Te egyetlen védőm, bizalmam, őrangyalom! Ha ő benne is úgy lehet -bizni, mint te benned, úgy ti meg fogjátok szabadítani az én árváimat. - -– Esküszöm az égre, herczegnő, hogy úgy lesz! Ez a férfi: – én ismerem -őt jól, – csodákat fog elkövetni, s a mit egyszer elkezd, azt bevégzi. - -– Adja Isten, hogy úgy legyen, a hogy te gondolod! Csókolj meg, ha hívem -vagy. - -Ozmonda áhitatteljesen csókolá meg Sarolta hófehér orczáját. - -Ah! A női Judás! - -Nem igaz semmi benne! A körme hegyétől, a mi festve van, egész a szive -közepéig, minden csalfaság rajta. - -Csalfaság az arczszine, a mosolygás bűbája, az áhitat, az ártatlanság -fohászkodásai! - -Ez a nő – kém Sarolta mellett. - -Ez az a nő, a kinek a két átkozott szép szeme miatt Ocskay László -párbajban agyonlőtte Tisza Gábort. - -E miatt az átkozott két szép szem miatt még sok köny fog kifolyni – – és -még talán sok nemes szív vére. - -A neve Szunyoghy Ozmonda grófnő. - - - - -«RITSCHÁN.» - -Az, a ki a nevét fölirta Ocskay feldúlt kastélyának boltozatára, egyike -volt a legdélczegebb, leglovagiasabb vezéreknek a császári hadseregben. - -Délczegség? Lovagiasság? Aztán kastélydúlás, faluégetés, asszonyok -elhurczolása? Hát biz ez akkor így volt, és nem másképen. Ez volt a -hadviselés módja. A kurucz pusztított Morvában, Ausztriában, a labancz -Magyarországon. A ki sok várost elégetett, az volt a hős; ha prédát is -ejtett, az volt a diadal. A leégetett környék, a hol messze földön nem -maradt egy ép hajlék, egy szénakazal, egy buza-asztag, biztosíték volt -az egyik félnek, hogy a másik nem kerülhet a hátába, mert ott elvesz -éhen. Néha maga a kurucz megtette azt, hogy fölégette szerte a magyar -falvakat a labanczsereg előtt. Egy dunántuli hadjáratot így nyertek meg -a császári hadvezér ellen. Csupán tűzzel, minden vas nélkül. - -Ritschán külsejére nézve is mintája lehetett a hős lovagoknak. Karcsú, -deli termet, classicus szabású arczvonások, achillesi arczél; nemes -bátorság a harczban, tréfás kedély a víg férfitársaságban, finom, -előkelő modor a nők között, minden ember kedvenczévé tevék, a kinek -valami oka volt rá, hogy barátságával dicsekedjék. Ellenben a kurucznak -félelme volt. Épen oly gyors, oly vakmerő, oly csodálatosan leleményes, -mint maguk a kurucz portyázó vezérek; nem gátolta hegyszakadék, áradt -folyam, mocsár: ott termett, a hol nem várták s úgy rohant a golyózápor -közé, mintha neki is talizmánja volna, a mi sebhetlenné varázsolja. -Valóságos Ocskay László német kiadásban. - -Miután fél Trencsénmegyét és Nyitrát egész a Vágig elpusztítá a császári -fővezér rendeletéből: az összegyűjtött zsákmányt szépen átvivé Morvába s -ismét visszajött a Morva vizén, hogy a császári hadsereggel egyesüljön. -Ott szükség volt rá. A fővezér döntő ütközethez készült. Ritschán -dandára egyike volt a legharczedzettebb hadosztályoknak. Nála volt a -Deutschmeister gyalogezred, a meklenburgi dragonyos lovasság, a dán -segélyhad könnyű dzsidás-lovasai és nyolcz tábori ágyu, azok között két -haubiczvető. S mindezeken kívül hordott még magával egy jól szervezett -morva szabadcsapatot, mely csupa gyakorlott hegylakó vadászokból volt -alakítva, a kik a tábora előtt és kétoldalt jártak cserkészve, s -felverték a lesben álló ellenséget, kipuskázták az erdőkön csiripelő -kurucz népfelkelést, tisztán tartották az utat. – Négyezer embere volt, -– bizonyosan mondhatni: – megszámlálták. - -Mikor Ritschán tábornok a határszél városába megérkezett, a császári -sereg magyar vezérétől, Pálffy János gróftól, azt az izenetet vevé, hogy -őrizkedjék a legegyenesebb úton jönni Pozsony felé, a Morva mentén, mert -ott erős kurucz hadcsapatok várnak reá, s minden közbeeső város az ő -birtokukban van; hanem a helyett vonuljon a Fehér-hegyeken keresztül, s -azoknak a délkeleti oldalán, a szép szőlőhegyes vidék mentén igyekezzék -le Pozsonyba. Itt hat mezőváros fekszik egymás mellett, egy-egy jó -nyargalásnyi távolban egyik a másiktól: mind kerített városok, a mik a -császáriak birtokában vannak; azokat csak apró, rendetlen kurucz -csapatok ostromzárolják; sorba valamennyit mind felverheti utjában -Ritschán s ott pihenhet, meg, a hol akar, a mi valóban igen jó terv -volt. - -Csak egy hiba történt. – Az, hogy ennek a levélnek a másolatát egy -nappal hamarább megkapta a magyar fővezér is: Bercsényi. A kuruczoknak -is voltak jezsuitáik! Ők is megtanultak már «aranygolyókkal lőni!» - -Bercsényi Érsekujváron volt ekkor s onnan rögtön elindítá Károlyi Sándor -tábornokot a kurucz lovassággal a nagyszombati uton; maga a gyalog -hajdusággal azonnal indult szekereken utána. Egyúttal futárokat küldött -Ocskay Lászlóhoz, a ki a határszélen táborozott, hogy a milyen gyorsan -csak lóláb és emberláb mehet, siessen minden emberével a -Fehér-hegyekhez: ott jön Ritschán! - -«Ritschán!» - -Ez a név kellett csak Ocskaynak, hogy éjszaka felugorjon a fekhelyéről -és kimenjen a csillagokat megszámlálni s annyi átkot mondani, a hány -csillag van az égen! S aztán lesni, hogy merre fut egy le? - -Megtudta hát, hogy merre fut le az a csillag? Megmondták neki. -Ráutasították. Ott megy az, a kit keresgetsz! - -Utána! - -Ott kéklenek a Fehér-hegyek! A Kárpátok meghonosult ága. - -Most is gyönyörű szép vidék: milyen lehetett még akkor? Ahol most egy -várrom fehérlik a hegyek ormán, pedig szerteszét annyi fehérlik, akkor -ugyanannyi büszke várlak piros tetejü kastélyai, bádogfödte tornyai -emelkedtek ki a sűrű zöld erdőből. Azok mindmegannyi erősségek voltak, -bástyákkal, felvonó-hidakkal, földesuraik a nép vezérei, a kik -ágyuval-puskával védték sánczaikat s minden rongy ellenségnek a szavára -nem hederítettek. Egy magasabb hegytetőről meg lehet számlálni nyolcz -ilyen várkastélyt. Természetesen azok közül négynek kurucz gazdája van, -négynek meg labancz; ma kurucz, holnap labancz: kerül-fordul egy pár -hónap s megfordítva van megint. - -Magát a szomolyáni szoros utat, a hol Ritschánnak át kellett jönni a -Fehér-hegyek keleti oldalára, három ilyen hegytetőre épült várkastély -dísziti: Jókő, Korlátkő, Szomolyán. A negyedik várkastély, Jabloncza, a -Miava-folyó partján fekszik lapályban. Mikor legutóbb itt járt Ritschán, -akkor ezek a várlakok mind labancz uraké voltak (épen is maradt a vár -alján minden zsuptető). Azóta azonban a három első vár kurucz kézbe -került; csak Jabloncza maradt meg a császáriak pártján s ezt Ritschán -nem tudta. - -A hegyi utak meglehetősen el voltak romolva: nem olyan idő járt, hogy a -vármegye csináltathatta volna azokat; Ritschánnak sok késedelmet okozott -az ágyúi és társzekerei átszállítása miatt az út tatarozgatása, amíg az -út felét, a hegytetőt elérte. Hozzájárult még az a baj is, hogy a -völgyet ellepte a köd, nem lehetett messzire látni. Csak azt lehetett -hallani, hogy az erdőkben, a mik a mély utat két oldalt fedik, hajnal -óta sűrű puskaropogás van: ez valószinüleg a morva szabadcsapatok -tiralljozása a tót kurucz puskásokkal; a derékhad előhaladását azonban -ez nem zavarta meg. - -Nemsokára azonban a hátvédtől jövő nyargonczok jelenték a tábornoknak, -hogy háta mögött erős lovascsapatok verdesik megujított rohamokban a dán -lovasságot. - -– Csak hadd érjünk fel a tetőre! mondá Ritschán; – a hol elhagy -bennünket a köd, majd segítek én az alkalmatlan atyafiakon. - -A köd valóban megszakadt a hegy derekán, s akkor egyszerre kibukkant a -hegyek mögül a nap. Gyönyörű látvány volt! A fenyőfák minden levélhegyén -egy gyémánt ragyogott: a köd harmatcseppje; minden embernek az árnyékát -a deres fűben egy glória vette körűl. A vakító fehér köd, mint egy -hótenger hömpölygött az alantas vidéken, közte, mint uszó szigetek, a -tarka födelű várkastélyok vadasparkjaik közepett. - -Ritschán a hegytetőre fölérve, utóhadával pihenőt tartatott. - -Az egyenesen felfelé vezető hegyi uton nemsokára hatalmas döbörgés -kezdett morajlani, s egyszerre csak a fehér kődtömegből egy zárt -lovas-hadoszlop nyomul elő: mintha igazán a felhő okádta volna ki őket. - -Jöttek fölfelé erősen ügetve. - -Ritschán szemügyre vette őket távcsövével s nagyot nevetett. - -«Ismerem a rongyosokat. Sokszor megkergettem őket.» - -Igen, ők voltak azok: a rongyosok. Csakhogy most Ocskay László vezette -őket. - -«Majd mindjárt megmutatom én ezeknek, hogy mennyivel könnyebb hegynek -le, mint hegynek fel rohanni!» mondá Ritschán s parancsot adott, hogy -állítsanak fel az út közepére egy ágyut s lőjjenek egy párt a -kurucztömeg közé. - -A harmadik lövés már felesleges szokott lenni, mert a két első -ágyuköszöntésre úgy el szokott szelelni a kurucz had rendesen, hogy azt -sem mondja: «köszönöm szépen!» - -Hanem ezúttal bámulva tapasztalá Ritschán, hogy csalatkozott az -embereiben. Azok olyan hidegvérrel tűrik, hogy az ágyuteke közéjük csap, -mintha nem is nekik szólna: a ki elesik, átlépnek rajta. Még csak a -fejüket sem kapkodják a búgó ágyuteke elől; s mikor a kartács utczát vág -közöttük, betöltik a hézagot s nyomulnak előre; egyszer aztán, a mint -közel érnek, elordítják magukat: «rajta! rajta!» s vágtatva rohannak -hegynek fel, szétverik, legázolják az ágyufedezetet s egy pillanat alatt -levagdalják a tüzéreket, mielőtt a tűzmester beszegezhette volna az -ágyut. - -Ritschán vissza akarta foglalni az ágyuját s a legközelebb levő -gyalogcsapatot indítá rohamra; hanem ebben a pillanatban köröskörül -megzendült az erdő, s minden bokor mögül puskatűz fogadta a csapatját. -Mint a raj, úgy omlott hegyébe a tót puskás néphad. Az ágyut nem -lehetett megmenteni többé. - -Ritschánnak nem volt szándéka itt a hegyszorosban harczot kezdeni; azt -mondta, hogy hagyják veszni azt az egy ágyut s aztán vonuljanak az -utóhaddal a völgybe a derékhad után. - -Most azután ő adhatott hálát a sűrű ködnek, hogy eltakarta minél elébb, -mert a kuruczság az elfoglalt ágyuval addig lőtte az utóhadat, a míg -látott belőle valamit. - -A labancz-dandár gyorsított léptekkel haladt hegynek alá Nádas faluig, s -itt a Tirna folyó (e helytt még csak patak) mellett rendbeszedé magát, -rövid pihenés után gyors előhaladásra készen. - -A köd ez alatt egészen fölszakadt, a nap kisütött a hegyek között; az -egész vidék messzire belátható lett. - -A szomolyáni szoros a Tirna vize mentén folyvást tágul, szélesedik. -Délnek elfogja azt egész szélességében egy roppant nagy gyümölcsös, mely -a két helység, Szomolyán és Binyócz között csaknem összeér. - -Ennek a gyümölcsösnek a gesztje mögött látta Ritschán a kuruczok -csákóinak veres fityegőjét virítani. Károlyi Sándor lovassága volt ott. -Tehát elől is, hátul is ellenség! - -Itt most csak a vitézség segít! - -Ritschán parancsot adott a gyalogságnak, hogy haladjon előre az ágyúkkal -a széles országúton Binyócz felé, a míg ő a kurucz lovasságot elveri -magáról. - -A lovassági harcz kemény volt. A császári dragonyosok a dán -lándzsásokkal zárt tömegben nyomultak előre; de valahányszor a sík -mezőre kijutottak, kénytelenek voltak a túlnyomó kurucz lovasság elől -visszavonulni, mely őket rögtön körülcsatározta. Addig nem is -vergődhettek ki az ellenségből, míg a gyaloghad a szomszéd falút el nem -foglalja s onnan a kurucz lovasságot ágyutűz alá nem veszi. - -Egyszer aztán megszólaltak az ágyúk Binyócz felől. De Ritschánnak úgy -tetszék, mintha sokkal több ágyu dörögne ott, mint a mennyit ő magával -hozott, a puskaropogás is erősebb annál, a mire ő várt. - -Binyócz felől vágtatva jött hozzá árkon-bokron keresztül egy nyargoncz, -jelentve a rémhirt, hogy túl a falún egy erős kurucz gyalogsági -hadoszlop áll, tábori ágyúkkal, a Deutschmeisterek ellenében. - -Ezek Bercsényi hajdui voltak. - -Ritschán csak most ébredt annak a világos tudatára, hogy hová jutott? A -leggonoszabb kelepczében hagyta megfogatni magát. - -«Megfogatni? Azt még nem!» - -Hirtelen új parancsokat osztott. - -«A gyalogság vonuljon a szomolyáni szorosba vissza: az ágyúkkal védje a -mély utakat! A szabadcsapatok kerüljenek a hegyi utakon át Jókő és -Korlátkő alá, onnan szabadítsák fel a visszavonulási utat; az összes -lovasság pedig egy tömegben törjön visszafelé, s vágjon utat a -hátrálásra, akárki van odahátul!» - -Csakhogy az nem akárki volt, hanem Ocskay László. - -A míg a Deutschmeister-ezred lenn a völgytorkolatban az utolsó -lélekzetvételig, férfi férfi ellen tülekedve, védte Bercsényi hajduival -és Károlyi lovasaival szemközt az országutat, ágyuzva, a míg a -töltényekben tartott, védve minden házikót, patakmalmot, s csak holtan -adva oda a fegyvert kezéből, az alatt Ritschánnak a lovassággal hegynek -fel kellett összemérkőznie Ocskay kurucz lovas-hadával. A morva -felkelő-had nem segített rajta semmit. – Jókő, Korlátkő kurucz kézben -volt már, ott a morvákat a tót paraszthad lemészárolta. Csak a szál -kardban volt a menedék. - -Ritschán keményen megűzte Borbély Balázs gárdáját, de akkor megint -szembe találkozott Köröskényi zászlóaljával. Azt is kétfelé túrta, s -elérte a hegytetőt. Innen már ő rohant lefelé, neki volt előnye. -Berthóty zászlóalja sem állhatott meg előtte. Düh, szégyen, kétségbeesés -fokozta a vitézséget. - -Mikor aztán a szorosút aljához levergődött, akkor jött reá – Ocskay! - -Mikor Ritschán meghallotta a támadó kuruczok csataordítását «Ocskay! -Ocskay!» nevével, azt mondá: «no most el vagyunk veszve!» - -Tudta, hogy ez az ő embere! – Ez őtet keresi. - -Ez utolsó roham széttépte a labancz lovasságot. - -Maltzahn, a dán segédcsapat vezére, egy századdal keresztülvágta magát -Ausztria felé, Giordano kapitány száztíz dragonyossal elmenekült a Morva -folyóhoz, Ritschán közrefogva harczolt, csodáit követve el a -vitézségnek. Négy sebből vérzett már. Ocskay mindenütt a közelében. De -nem azért, hogy megölje – hanem, hogy megölni ne engedje. – Ott a viadal -ádáz hevében kiáltozá harczosainak: «Aranyláncz annak, a ki élve -elfogja, vasláncz, a ki megöli». - -Ritschán négyszáz vitéz bajtársával, a kik közül egy sem volt -sebesületlen, keresztülverte magát egész Jablonczáig s bemenekült a -várkastélyba. - -Ocskay oda is utána. - -Az a bástya nem is volt neki bástya. Hajduinak csak egy álom volt -széttörni a sánczkarókat. Egy óra sem telt bele, már övék volt a -várkastély. Minden terem sebesültekkel volt tele. Maga Ritschán négy -nehéz sebből vérezve feküdt egy kereveten, mikor Ocskay betoppant hozzá. - -Nem volt szükség a látogatónak elmondania, hogy őt kinek hivják. Az -egész tekintete elmondta azt. Az első kérdéséből meg lehetett azt tudni: - -– Hová tetted a feleségemet? - -Ritschán nyugalommal viszonzá erre: - -– Csak csendesen, bajtárs! Ráérünk mind a ketten. Átkozottul elég időnk -van rá. Ha meg akarsz tőlem tudni valamit, előbb hallgasd meg a -feltételeimet. Tudom, hogy engem addig meg nem ölsz, a míg titkodat meg -nem tudod tőlem. Aztán pedig életben nem hagysz. – Ez mindegy. Egyszer -hal meg az ember. Hanem én azt követelem tőled, hogy rajtam kívül senkit -tiszttársaim közül meg ne öless; nekem pedig küldj elébb egy gyóntató -atyát, a ki az utolsó szentségekben részesítsen. Igaz keresztyén voltam, -úgy akarok meg is halni. Ha ezeket a föltételeimet elfogadod: megtudsz -mindent; ha megtagadod: tüzes vasfogókkal sem csikarsz ki belőlem -semmit. - -Ocskay erre kiküldött mindenkit a szobából, s mikor egyedül maradt a -sebesült ellenféllel: – megigazítá a feje alatt a vánkost. - -– Senkit sem fognak fogolytársaid közül megölni; erre nemesi szavamat -adom. Hozzád pedig nem szükség papot küldeni, hanem felcsert, a ki -bekösse a sebeidet. Ellenségek voltunk, jól verekedtünk, nem maradtunk -egymásnak semmiben adósok. Most pedig két czimbora vagyunk, a kik -letettük a fegyvert, s csak úgy csendesen kérdezzük egyik a másiktól: -«hová tetted a feleségemet?» - -– Ő jó helyen van. Semmi bántódása nincs. Nem is volt. Nem is lesz. - -– Becsületedre mondod ezt? - -– Lovagi szavamra. Igaz katholikus hitemre mondom. - -Ocskay nagyot fohászkodott: keble egy lidércznyomástól szabadult meg. - -Lebontá az övét a derekáról. - -Ő hozta szokásba, hogy a kurucz vitézek finom patyolatból egy sokrétü -övet viseljenek a derekukon. Az egykoru nóta megmondja, hogy mire való -volt az: «Ha megvágnak, jó lesz a sebemre. Ha meghalok, eltemetnek -benne!» Épen, mint a törököknél a hét rőf patyolat, a miből a turbánt -tekerik a fövegre. - -Elkezdte azt széjjelhasogatni s az ellenfél vérző sebeit kötözgetni -vele. - -– Hogy a kastélyom elpusztítottátok, beszélt ezalatt hozzá, azt értem, -megbocsátom. De minek raboltátok el az asszonyomat? Vétett az tinéktek? - -– A magasabb politika kivánja így: összefogdosni a lázadó vezérek -nejeit, azért, hogy férjeik engedékenyebb szivüek legyenek, hogy -végletes rendszabályokhoz ne nyuljanak, hogy visszatorlástól félve, -kegyetlenkedéstől tartózkodjanak. El van már fogva Rákóczy felesége; – -fogolynak tartatik Vak Bottyán ifju hitvese, ezért lett rabbá a te nőd -is. A hogy ti fogtok bánni a császári vezérek fogoly hölgyeivel, -tudnotok kell, hogy épen az a sors éri a ti hölgyeiteket is. Conventio -ez. Mézért mézet, méregért mérget. - -– Hová vitték a nőmet? - -– Bécsbe. - -– S hiszed, hogy én azt jó helynek tartom? Hogy ő ott jól meg van védve? - -– Hiszem. Magad is jól tudod, hogy a mi nődet legjobban megvédi, ez az a -fölséges erény, a miről a ti asszonyaitok hirhedettek. Magad ismered őt -legjobban. Blasphemia volna kételkedni benne. De hogyha épen -kézzelfogható, materiális bizonyságot akarsz birni, hát azt is közlöm -veled. A nődet egyenesen a Dornenkränzerin szentszüzek kolostorába -zárták be. - -– A melyik a császári vadaskert mellett áll? kérdé Ocskay ijedten. - -– Igenis. A melyet te a minap megostromoltál, s felgyujtattál a -tatáraiddal. Isten őrzött, hogy a rossz kezed a saját feleségedet is oda -nem hagyta égni a szent szüzekkel együtt. - -Ocskay háromszor keresztett vetett magára. - -Aztán, mint egy látnoki álomban hebegé: - -– Az ablakrácsok közül két fehér kar nyult ki felém, összekulcsolt -kezekkel: s én akkor azt gondoltam magamban; «csak törd a kezeidet! az -én nőm is így törhette azokat, mikor őt rémítették». - -– S meglehet, hogy épen az volt a saját feleséged. – Nos, semmi baj se -történt. A tetőt fölépítették ujra, s ezuttal rézből: azt többé fel nem -gyujthatod. A feleséged még most is ott van. Jó lesz tudnod, ha még -egyszer Bécsbe bekopogtatsz, hogy a Dornenkränzerinek kolostorába -tűzgolyókat ne dobass. Oda pedig senki be nem juthat; mert azoknak a -császártól és a pápától menhelyi privilegiumok van. A Dornenkränzerinek -ápolják a nyavalyatörős beteg nőket. Oda más idegen, mint epilepticus -asszonyféle, be nem kerül. Meg vagy elégedve a válaszommal? - -– Ha így van, és igaz. - -– Bajtárs! A haldoklók tanuságtételét authenticusnak ismeri el minden -törvényszék. Bizony meg is esküdném rá neked, hogy így van, ha a jobb -kezemről épen a két esküvésre való ujjamat le nem vágták volna. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ocskay ki volt engesztelve Ritschán iránt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -«Látod, mondá neki a sebesült, miután bekötött jobbjával a kibékülési -parolát megadta. Ezért irtam fel én a szobád menyezetére ezt a szót: -«hic fuit Ritschan,» hogy tudhasd, kinél kell kérdezősködnöd a feleséged -után?» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Még utoljára hálával tartozott neki érte! S valóban tartozott. – A -fővezér bizhatta volna ezt a nőelfogatást más alvezérre is, a ki nem oly -lovagias, nem oly becsületes és nem oly tisztelője a női erénynek, mint -ez volt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Hanem azért Ritschánnak meg volt fizetve Ilonkáért. - -A nagyszombati jezsuita-atyák, a kik a szomolyáni ütközet után kijöttek -a halottakat eltemetni, háromezer hullát számláltak meg, a ki bő -plundrát s bivalybőr-pánczélt viselt. - -Ott vesztek a tábornok ágyui, zászlói, hadiszerei, egész fegyverzete. -Bercsényi Te Deum laudamust tartott Nagyszombatban a szomolyáni nap -után. - - - - -CZINKA PANNA. - -Ha Achillesnek volt Briseise, a mi Ocskaynknak is volt Czinka Pannája. – -Hogy el ne maradjunk valahogy az Iliásztól. - -Czinka Panna czigány leány volt. - -Ocskay hozta el Sopronból, mikor azon a tájon táborozott. - -E miatt is nagy belháboru folyt a vezérek között. - -Eszterházy tábornok azt allegálta, hogy Czinka Panna az ő nagybátyjának -a jobbágya, az is tartotta az udvaránál: az tehát az ő tulajdona. - -Ezzel szemben Ocskay azt vitatta, hogy Czinka Panna nem jobbágya -senkinek, mert a czigány nincs a hanthoz kötve, az szabadon viheti a -sátorát odább. - -Bercsényi, a fővezér apprehendálta, hogy minek egy alvezérnek az ilyen -nagy fastus? Czinka Pannának ott kellene lenni a fejedelem -főhadiszállásán: ott már egészen helyén volna. Nem is illik az, hogy egy -ezredes-kapitány egy czigány leányt hordozzon magával egész -táborozásában, a ki vele egy sátorban alszik. Mit szól rá a világ? - -Erre Ocskay megint azt felelte, hogy van a fejedelemnek úgy is elég sok -léhűtője a főhadiszálláson; neki pedig csak az egy Czinka Pannája van; -azt ő nem adja oda a Herkópáternek sem. Egyébiránt söpörjön kiki a maga -sátora előtt. - -Utoljára is magára Czinka Pannára lett bízva, hogy válasszon: ott akar-e -maradni Ocskaynál, vagy a régi patronusához, Eszterházyhoz akar -visszamenni, vagy a fejedelem udvarába van vágyódása? Czinka Panna aztán -azt felelte maga jószántából, hogy már ő csak Ocskay Lászlónál marad meg -örökre; mert ő azt az urat kimondhatatlanul szereti. - -De még Ocskay is nagyon szerette Czinka Pannát. - -A czigány leány remeke volt az asszonyi rútságnak. - -Az arczáról nem lehetett megtudni, hogy a harmincz esztendőt gázolja-e -már, vagy a negyvenet? az olyan ránczos, ripacsos volt és fekete. A -szája széles volt, s az egyik szeme oldalt kancsalított. A termete -sovány volt, a karjain ránczot vetett a bőr. A haja sűrű volt és -annálfogva gubanczos: jaj volt annak a fésűnek, a ki abba rendet -csinálni beletévedt, mert beletörtek a fogai; annálfogva csak ünnepnapra -tartogatták az ilyen hivalkodást. Hanem az öltözete annál választékosabb -volt. Az új ruhát nem szivelhette magán: addig nem is türhette azt a -testén, a míg rongyos nem volt. Az a rongy olyan a gúnyán, mint az ablak -a házon: hogy szabadon járhassa a lég. Aztán a piros szoknyát kifoltozni -világoskék folttal valami fejedelmi luxus! Az üveggyöngynek azonban nagy -barátnéja volt, a miből az a drágább, a mi nagyobb (karat számra megy). -Abból volt a nyakában hét sor, a szivárvány hét szineivel. Volt neki -piros csizmája is; de azt többnyire a hátára akasztva viselte, s a mikor -tehette, mezítláb járt; nem ártott az ő talpának sem a tarló, sem az -élesre fagyott sár. - -Ez volt Ocskaynak az a kedvencze, a kit a másik két vezér mindenféle -praktikával el akart tőle rabolni. - -Volt pedig ennek a csúf kis szörnyeteg czigány leánynak egy hegedüje, a -minek a húrjaiból azok az ő sovány kezei oly csodaszép dalokat tudtak -előcsalogatni a nyirettyüvel, hogy azokon megesett a szive annak, a ki -hallgatta. Ő maga szerezte azokat. Lángész volt. - -Csak a nevét ismerjük már a legtöbb dalának. A «halott-táncz,» a -«háromszáz özvegy nótája,» «ősapáink dala.» De sok sarkantyú -összezengett, de sok pohár összecsengett; de még több kard összepengett -ezeknek a hallatára! - -Hosszú, unalmas tábori pihenés alatt ezeket a nótákat húzta Czinka Panna -Ocskaynak, s húzta addig, míg a vezér leborult a fekhelyére zokogni, s -majd megint fölugrott, s a lábaival tombolt és a karjaival hadonázott a -levegőben. Jaj, de érti az a czigány: kicsalni a lelket a magyar ember -szivéből! Ez a czigány leány jobban értette, mint valamennyi. Emlegette -azt az egész ország, mert a ki egyszer hallotta hegedülni, soha el nem -felejtette. Aranynyal fizette volna, tejbe-vajba fürösztötte volna -akárhány nagyur, csak nála maradjon; de nem hagyta magát megfogni; olyan -volt, mint a vad madár. Erdő, szabad erdő kell neki, hogy daloljon. -Aztán olyan a czigány: pénzedet adod neki? húzza a hegedüből; de, ha a -lelkedet adod neki, akkor húzza ő is az egész lelkéből! És az egészen -más! Valami más! - -Czinka Panna azért ragaszkodott olyan nagyon Ocskayhoz, mert tudta, hogy -a mint ő a hegedüjét megszólaltatja, annak a lelke már ott rezeg az ő -húrjain s azt viszi ő magával a maga ábrándos pusztájába kóborolni, s -mikor az ő csúf pofája átszellemül, akkor még az angyaloknál is szebbnek -látja azt az, a kit zenéjével elbüvölt-bájolt; hogy ezt az embert ő meg -tudja kinozni, meg tudja vigasztalni, beteggé tenni és meggyógyítani az -ő hegedüjével. Az ilyent szereti a czigány! - -Aztán meg tetszett neki az az élet, a mi Ocskay táborában dívik. Ma itt, -holnap ott, sátor alatt mindig, a hogy a czigányok. Egyszer «hopp,» -másszor «kopp!» Egy nap úsznak a jó borban, másnap a pocsóta viz is -drága. Senki sem gondol a holnapra. Mindennap új vidéken ütnek tanyát, -sehol sem ragadnak meg. Ő mindenütt a tábor közepén, kétkerekű -laptikájával, a mibe kis tatárlova van fogva. A laptikán tokajiboros -átalagok, lengyelpálinkás csobolyók. Egy nap kiürülnek, másnap megint -teli vannak. Czinka Panna el-eltünik, ha üresek a hordók; nem kell őt -félteni: megint visszakerül, s teli vannak a hordók. El nem maradna az -Ocskaytól! El sem lehet fogni, mert hiszen boszorkány. Láthatlanná tudja -tenni magát: farkassötétjét bocsát az üldözői szemére, ha rájuk olvassa -a varázsmondatot. - -… A szomolyáni diadalnap után Ocskay is lakomára hítta magához az -alvezéreit az elfoglalt jablonczai kastélyba. - -– No, Czinka Panna, most mutasd meg hát, hogy mit tudsz! - -A ki legelsőnek megjelent a kapitányok közül, Csajághy volt. - -Ocskay eléje sietett s a nyakába borult. - -– Czimborám! kiálta, indulattól reszkető szóval; megtudtam, hogy hol van -a feleségem! - -Abból a melegségből, a mivel az mondva volt, megtudhatta Csajághy, -mennyire szereti Ocskay az Ilonkáját! Meg volt vele elégedve. - -– Most már elhozom őt onnan, fogadom az egekre. - -(«Most már az egekre fogadja, nem a poklokra», gondolá a puritán -alvezér, s azt hitte, hogy így már jobban fog sikerülni.) - -A többi alvezérek is egymás sarkában érkeztek ez alatt, Borbély Balázs, -Móricz István, Balahó Mátyás. - -– Halljátok csak a tervemet! sietett kirukkolni Ocskay. - -Csajághy egy titkos szemvágással inte neki, hogy ne beszéljen, mikor a -czigány leány is itt van. - -– Dejsz a felől beszélhetünk. Lassú tüzön pirítanák, sem vallana az ki -semmit. Külömben is része leend a tervünkben s neki kell azt leginkább -előmozdítani. Jőjj ide közénk s hallgass rám, Czinka Panna. - -A czigány leány, megtudva, hogy tanácskozásban lesz része, előhuzta a -tarsolyából a kurtaszárú cseréppipáját, kicsiholt, rágyujtott, s a pipát -az agyarára vágva, odaguggolt a többi uraságokkal egy körbe, csak a -földre; nem szokott ő széken ülni. - -– Czinka Panna, neked itt kell engem hagynod. - -– Nehéz lesz az. - -– De még a hegedüdet is. - -– Az még nehezebb lesz. - -– Izenetet kell vinned tőlem a feleségemhez. - -– Már akkor minden könnyű lesz. - -– Nem olyan könnyű, mint gondolnád. Tudnál-e nyavalyatörős lenni? - -– Hogy ne tudnék? Láttam elég kórságost életemben. - -– Csakhogy a tettető nyavalyatörősre ráismernek könynyen. - -– Tudom. Hogyha a markába beszorított hüvelykujját embererővel ki lehet -feszíteni, akkor az csalfa koldus, korbácscsal gyógyítják meg; de ha -semmi erőhatalommal ki nem lehet feszíteni a hüvelykét a markából, akkor -igazi kórságos, beveszik az ispotályba. Próbáljátok meg rajtam. - -Czinka Panna a borzalomig híven tudta az epilepsis rohamait utánozni, s -az erős férfiak ketten sem birták a hüvelykujját kifeszíteni. - -– Ez hát megvolna. Mondjad, uram, tovább. - -– Te innen most felballagsz Bécsbe. Jártál ottan többször. - -– Jobban otthon vagyok, mint a pusztán. A vén herczeg idejében mindig -ottan farsangoltam. - -– Ismered a Krisztus töviséről nevezett apáczák kolostorát? - -– Hogyne? Ott akartak egyszer megseprüzni, a mért kártyát vetettem a -kapusnénak. - -– Annak a háznak kapuja előtt kell összerogynod és a nyavalyatörőst -mutatnod. Ott azután majd fölvesznek és bevisznek az apáczákhoz. Azok -közt van az én feleségem. - -– S miről ismerek én rá a te feleségedre? - -– Bolond! Hogy ne ismernél rá? Hát hisz az a legszebb asszony a világon. - -– Vagy úgy? Hát nem én vagyok az? De hátha a szemem megcsal? - -– Akkor a füled majd eligazít. Te nem tudsz másként, csak czigányul, meg -magyarul. A bécsi apáczák között pedig senki sem tud magyarul, csak az -én feleségem. Azt fogják odaküldeni hozzád, hogy kikérdezzen, ki vagy? -mi vagy? honnan kerültél ide? - -– Mit hazudjak? - -– Fennhangon akármi bolondot; de súgva csak a nevemet mondd neki. Akkor -ő azután majd szerét ejti, hogy egyszer úgy beszélhessen veled, a mikor -más nem hallja. - -– Madárnyelven fogok vele beszélni. Hát aztán mit mondjak neki? - -– Most várj sorodra. Elébb vezéreimmel szólok. Nekünk most egész -dandárunk van együtt. Bercsényi nekem engedte át a Ritschántól elfoglalt -ágyukat, fegyvereket és lovakat. Csapataink most már fegyverzet dolgában -is összemérkőzhetnek a császári hadakkal. Ágyuinkkal, haubiczainkkal -zárt városokat is megostromolhatunk. Carnuntum diadalkapujára a minap -felirtuk: «Morgen komm ich wieder.» Beváltjuk az igéretet. - -Tetszett a vállalat mindenkinek. - -Csajághy azonban észrevételt tett rá. - -– Én elhiszem, hogy nagyobb és rendezettebb erővel másodszor is el lehet -hatolnunk Bécs külvárosáig s ott megint összeverekedhetünk a -helyőrséggel; hanem azt is hiszem, hogy a mire mi a Favorita-vonalt -felverjük, akkorra a te nődet rég elvitették a kolostorból s biztosabb -zárt helyre rekesztették el. - -– Még nem mondtam el végig a tervemet. Most Balahó uramhoz fordulok. - -Balahó uram a csendes idők alatt révészmester volt a Tiszán. A harczi -idők őt is elszólították az evező mellől. Felcsapott kurucznak. Itt is -sok hasznát vették. Halászokból, hajós-, révészlegényekből egy csapatot -alakított, mely az ő vezénylete alatt nevezetes szolgálatokat tett a -vizeken átkelésnél, meg mikor tüzes dereglyékkel az ellenség hajóhidját -kellett elrontani. S még azonkívül az a rendkivüli jó tulajdona is -megvolt, hogy nagyon tudott a közönséges emberek nyelvén beszélni: -megszokta révész korában, mikor az átkelésnél térítgette a régi hiten -levőket az új magyar hitre. S mindenekfelett egy semmi lehetetlenséget -el nem ismerő perversus ember volt ő kegyelme. Másforma öltözetet most -sem viselt, mint révész korában: parasztgunyában járt, begyürt tetejű -süveggel a fején, hájjal kenve a hosszú haja, borostás az arcza, -szélfuvástól, napsütéstől barnapiros a bőre, a szemei kicsinyre -összehúzva, mint azoké szokott lenni, a kik mindig a vizet nézik. - -– Hallom a szép szót. Monda Balahó uram Ocskay megszólítására. - -– Az én tervem az, hogy mi fegyveres erővel előhaladunk Schwechatig. -Átkelünk Hainburg alatt a szigeteknél tombáczokon s másnapra ott -vagyunk. A ki odáig utunkat állja, magára vessen érte, a mit kap; de fel -nem tartóztat. Komoly ellentállást csak Schwechatnál fogunk találni. Ott -most az elhagyott török sánczokat megszállva tartják a császáriak s -ágyúkkal megrakták. Meglássuk, hány zsákkal telik? Meglehet, hogy -nagyobb lesz a füstje, mint a lángja, de hűbelebalázs módjára nem -megyünk neki fejjel a falnak. A megérkezés napjának az éjszakáján -azonban Balahó hadnagy uram harmadmagával egy csónakra ül s viz -ellenében felevez a Duna keskenyebbik ágán egész odáig, a hol a császári -vadaskert és az apáczakolostor kőfalai között a szigetekre átjáró rév -van. Mennyi idő alatt történik ez meg? - -– Ott leszek másnap éjfélután két órakor, ha a magam ladikjával mehetek. - -– Kegyelmed akkor ott marad és vár sorára. A révnél van egy -márványrondella, a mit két oldalt roppant nagy szomorufűzfák takarnak. -Ezeknek a közelében fog maradni. Most hallgasd te tovább a magadét, -Czinka Panna. A mint ti meghalljátok az ágyúdörgést kelet felől; de még -az égő házak füstjét is fogjátok láthatni, az lesz a jeladás, hogy én -megérkeztem Schwechat alá. Az nap te egyszerre csodamódra meggyógyulsz s -kikéred a bizonyítványodat, hogy felépülve odább mehess. Az éjszakát -azonban még ottan töltöd; mert éjjel a kolostor ajtaját nem nyitják fel -se ki-, se bemenőnek. Azon az éjszakán az ápolónőd, a feleségem arczát -(magaddal vitt szerekkel) befested olyanra, mint a magadé. - -– Hogy még szebb legyen! szólt közbe Czinka Panna. - -– Mit bánom én, akármilyen lesz; csak visszajőjjön! Ő felveszi a te -gúnyádat, s reggel, korán hajnalban, mikor kinyitják a kaput, a te -bizonyítványoddal kibocsáttatja magát. Te rajtad ismét kitör a -nehézkórság: semminek tudója, részese nem vagy; a nőm pedig siet a -Dunaparton megtalálni Balahó hadnagy uram csónakját, s azzal illa berek, -nádak, erek! Mire észreveszik a szökését, azt sem tudják, merre üssék -bottal a nyomát? Hát híveim, hogy tetszik nektek ez a terv? - -– Veled megyünk, a hová vezetsz! Monda Csajághy, s a többi kapitányok, -hadnagyok is rázúdúltak: «még az operencziás tengerig is!» - -– Oda megyek, a hová küldesz; mondá Czinka Panna. De úgy gondját viseld -ám a hegedűmnek, mint én a te asszonyodnak! - -– Hát Balahó uram, mit szól hozzá? - -– Kordéval kápsáló faczipős barát legyen belőlem, ha el nem hozom a -kegyelmed asszonyát! Megteszem ezt a tempót! - -És azután az egész lakoma alatt egyébre sem ittak áldomást, mint ennek a -tervnek a sikerültére. - -Czinka Panna soha sem húzta még olyan szépen a búsméla magyar dalokat, a -mikben annyi titok van elmesélve: századok panasza egymáshoz; laktalan -puszták éjféli szózata; örökbehagyott keserűség; álmok ábrándozása, a -mikből soha nincsen fölébredés; a félvilágot kihívó kérkedés; vigasztaló -reményadás; és annyi névnélküli érzésnek harmoniává alakult chaosza; -jókedv és szomorúság, együtt: vagy ki tudja mi? egyik sem! Vágy, -gyönyör, kín, a szem kicsordul a könytől. Mi az? - -És még ezt is odaadja Ocskay, azért, hogy a feleségét visszaszerezze! - -Bizony nagyon szeretheti azt az asszonyt! - - - - -BALAHÓ URAM TEMPÓJA. - -A második betörésnél Ausztriába, Ocskay a Duna jobb partját választotta -küzdtérül. - -Mikor már Fischamendig felhatolt, utoléri egy gyorsfutár a fővezértől, -hogy forduljon azonnal vissza, Heister, a császári fővezér, egész -derékhadával megindult Pozsonyból s Rákóczy ellen siet, a ki seregével -Lipótvárát vívja. Siessen, ha lehet, a fejedelemmel egyesülni; ha nem -lehet, fogja oldalba Heister seregének balszárnyát s igyekezzék azt apró -csatározásokkal feltartóztatni. - -Nehéz volt Ocskaynak az engedelmeskedés: eddigi útja csupa gyors -diadalból állt; hanem a jó sors segített azt neki könnyüvé tenni. Még -jól ki sem áldotta magát, a midőn betoppan a sátorába Czinka Panna. Ő -már megjárta Bécset. - -– Nincs a feleséged a kolostorban. - -– Hát hová tették? - -– Bevitték a belsővárosba s ott bezárták. Strázsa áll a kapuja előtt. - -Ezzel aztán porba esett az egész szép kicsinált terv. - -Balahó uramnak sem volt miért fölevezni csónakjával a Dunán. - -Lehetett visszamenni. - -Az egész eredménye a regényes vállalkozásnak egynehány ezer darab -vágómarha volt; azokat Ocskay, minthogy az útját nem késleltethette -velük, eladta a pozsonyi mészárosoknak készpénzért. A pénz jó volt az ő -hadainak zsoldra, az olcsón vett ausztriai marhákat pedig a pozsonyiak -levágták az osztrák hadsereg számára: mindenki nyert benne. - -Ime a «közös hadügyi budget!» Semmi sem új a nap alatt! - -Ocskay a maga dandárából a bocskoros hadakat hazaküldé a Fehérhegyek -közé, hogy ott alkalmatlankodjanak Heisternek, ha arra felé akarna -átkelni, a lovasságával és a hajduival pedig átment a Csallóközbe, úgy -került el a császári derékhad háta mögött. Hid volt akkor mindenütt a -Dunán: be volt fagyva keményen. Deczember vége felé járt az idő. Az -ágyukat ott kellett hagynia, mert ha a csallóközi sár megfagy, azon hat -ökör se vontat keresztül egy ágyut. - -A Csallóközben aztán megtudta, hogy Heister a Fehérhegyek keleti oldalán -vonul előre, elkerülve a nyugoti szorosokat. Sajnálta most már, hogy a -«talpas»-ainak az ezereit oda küldte strázsálni. - -A hajduságát most már előre akarta küldeni a fejedelem derékhadához: az -ő feladatában gyalog népre nem volt szükség. - -Mielőtt útnak indította volna őket, összegyüjté valamennyit. Sok -mindenféle vidékből származott népek voltak azok. Félő volt, nehogy -útközben megint elszéledjenek. Azért az egész gyalogcsapatnak nagy -ünnepélyességgel egy pompás veres selyemzászlót adott át, a mit -háromféle pap szentelt fel, kálvinista, pápista és görög. Annak dobszó -mellett a hadirendbe felállított fegyveres nép katonai módon hűséget -esküdött. Még azonfelül Ocskay László maga, lóhátról tartott nekik egy -szép lelkesítő orátiót, a miben sok drága igazságot elmondott a haza -szenvedéseiről, az ősök dicső példájáról s a szent szabadságról. Remek -előadása lévén, párosulva a legcsengőbb organummal, beszéde bizonyára -nagy hatást keltett a harczosok szivében. Siettek is neki az alvezérei -gratulálni hozzá; a közkatonaság pedig háromszor kiálta rá harsány -vivátokat. - -Csak Balahó uram nem volt kielégítve egészen. - -– Nem tökéletes munka ez! mondá Ocskaynak. Majd én hadd beszélek az én -nemzetségemnek! - -Azzal előkereste a rongyosabbik dolmányát a szeredásából, még jobban -begyűrte a kalapját, fogott magának, hol, hol nem, egy olyan hosszú -kardot, hogy hatalmas termete mellett is, az állával támaszkodhatott a -markolatjára, ha maga elé állította, s azzal felkapaszkodott a Czinka -Panna kordéjának a kassába, s onnan kezdte meg a szónoklatot. - -– Én édes véreim! Drága nemzetségem. Ismertek engem bizonyára, de ismer -az egész ország! Én vagyok az a hirhedett Balahó Mátyás, a ki egész -életében a nemzetet szolgálta és semmi veszélytől soha meg nem rettent. -De sok ezernyi ezer embert segíték hajdan a kivánt révpartra! (Igaz is -volt, mert révészmester volt.) Jóltevője voltam az egész országnak, volt -is módom benne, mert nekem adózott egész két vármegye. Kastélyaim voltak -Tiszáninnen és Tiszántúl (nádgunyhó tudniillik), s mindennap száz meg -száz jó ember pihent meg azokban. Most mind ennek vége! A gonosz -labanczok gazdag vetésemet mind elpusztították, lábon meggyujtották; -erdőim kivágták, kastélyaim a fekete földig leégették. Így szabadultam -meg, a hogyan itten láttok, a gunyám csupa rongy, testemen annyi seb, a -hány lyuk a köntösömön: megfogtak, megkinoztak, börtönbe vetettek, -körmeim alá töviseket vertek, parázson sütöttek, hogy a hazámat -eláruljam; de mégsem tettem meg. De mit panaszkodom én a magam bajáról? -Ezt mind elviselném. Csak azt ne láttam volna, a mit házam népével -gonoszul elkövettek. Volt jó feleségem, derék hűséges asszony, azt két -fára kötve, kettéhasították, kis csecsemő fiam felszúrták dárda hegyére, -szép gyönyörű hajadon leányom, hogy meg ne gyalázzák, a szemem láttára a -kútba ugrott, öreg nagyanyámat szurokba mártották és úgy gyujtották meg! -(Már akkor általános volt az elszörnyedés hangja az egész hajduság -közt.) És ki tette mindezt? Maga a «nagyfejű», az a gonosz Heister. Az ő -parancsára, az ő intésére gyilkolták le ilyen kegyetlenül az én -cselédimet s velük együtt ezernyi ezer ártatlan véreinket! (Átok reá! -ordítá a fegyveres had.) Nem maradt egyebem, mint ez az ősi kardom. (E -szónál felemelte erős öklében azt a hosszú pallost.) De fogadom igaz -hitemre, hogy addig nem nyugszom, a míg ennek az élét csorbára nem verem -a gyilkos koponyáján! Mindnyájunknak ő a gyilkosa, hóhéra. -Mindnyájatoknak volt valaha otthon ősi háza, anyja, felesége, kis -gyermeke. Azt mind ő égette, ő gyilkoltatta le. Nincs otthon mit -keresnünk, hanem a gyilkost, a gyujtogatót kell keresnünk a csatatéren, -s a hogy ő fizetett nekünk, úgy fizetni neki vissza tízszeresen. Itt ez -az én kardom, a hol ezt látjátok villogni, ott villogjon a tietek is, -ottan ordítsátok: «halál a nagyfejűre!» - -Balahó uram rikácsoló hangja túlrecsegte még azt a riadalt is, a mit a -hajduságnál keltett. Ez aztán nem az a taktusra adott vivátszó vala már, -a mivel a vezér szónoklatára feleltek, hanem egy folytonosan kitörő -ordítás, kísérve kivont kardok csörömpölésétől; alig birt ez a vihar -lassankint elcsendesülni, akkor is csak az elszörnyedés morajává -csillapult alá, mint mikor a Balaton szélvész multa után még soká -elháborog. - -Balahó uram pedig – megtéve a tempót – megelégült szívvel szálla le a -kordéról s rágyujtott a makrapipára. - -– Mi a tatár! Balahó uram! mondá neki Ocskay. Hogyan égethették le a -labanczok a kelmed vetését? hisz a kelmed egész dominiuma a Tisza háta -volt. - -– Hát biz azt sehogy sem. - -– Talán hát a feleségét sem hasították kelmednek kétfelé? - -– Soh’ se volt nekem feleségem. - -– Hát a kis fia, a kit lándzsára szúrtak, meg a kútba ugrott leánya, hol -vette azokat? - -– Bizony sehol sem én, ha csak a fáról nem szedtem volna őket. - -– Hát az öreg anyja? - -– Husz esztendeje, hogy meghalt, Isten nyugtassa meg! - -– E szerint hát azt sem égették meg? - -– Mindegy az. Ha nem tették velem, megtették mással. Így kell a -sokaságnak beszélni, vitéz ezredeskapitány uram, nem úgy, a hogy -kegyelmed cselekedte. Ha az ember a hazáról beszél a hadinépnek, -elbusulja magát, elszomorodik rajta. A busulástól pedig az embernek csak -az ivókedve jön meg. Nem kell a katonát a hazával szomorítani, mert -megszomjazik rá s azt várja, hogy áldomást ihassék. Ha itt nem kap bort, -hazamegy, ott iszik. Hanem így kell neki beszélni, a hogy én kiraktam. -Ettől aztán nem bort szomjazik, hanem vért. Majd meg kell őket nézni, -hogyan rohannak ezek csoportostól a nagyfejűre, csak egyszer -megkaphassák. Így kell azokat felpaprikázni! - -Azzal benyomta az égő taplót a pipájába s a nagy bolond kardot a vállára -vetve, visszaballagott a maga csapatjához, otthagyva a tanult -uraságokat, hogy csinálják utána ezt a tempót, ha értenek hozzá! - -Ocskay pedig rögtön szekerekre ülteté a hajduságát s a Duna jegén -keresztül megindítá őket a fejedelem táborhelye felé. - -Maga pedig sietett felkeresni Heister táborát, s attólfogva mindennap -volt vele csatározása; rendetlen csikóscsapatjai minden oldalról -körülcsiripelték, s a hol nagy erőre találtak, szépen visszatértek a -vezérükhöz. Ezektől megtudá, hogy ezúttal nem egy szokott labancz sereg -indult meg a hadjáratra, a mit kétharmadában kénytelen-kelletlen -felültetett magyar bandériumok s fegyelmezetlen rácz hordák képeznek: -könnyű ellenfél a kurucz lovasságnak, hanem egy egész rendezett -valóságos osztrák hadsereg vonul előre, taktikai hadirendben; a -szine-java a hős Eugén herczeg seregének, a zentai diadal veteránjai, -kiknek trombitaharsogása előtt a hatalmas szultán seregei a Dunába -rohantak. Itt most hatvanhárom kompánia nehéz lovasság van együtt, a -legkitünőbb ezredekből, s azonkívül csak három század magyar labancz -huszárság, azt csak szénázásra használják. Gyalogságuk csupa muskétás, -új szerkezetű lőfegyverekkel és hosszú dárdákkal ellátva, huszonnégy -ágyút visznek magukkal. - -Mindezekről jó eleve értesítette Ocskay a fejedelmet, s Rákóczy úgy -készült, hogy maga is hasonló erejű hadsereget vigyen ellenfelére. Ha -ennek erősebb volt a gyalogsága, ő nála a lovasság volt számosabb. -Tizenhárom ezerre teszik a számát. Hanem ágyút csak hatot hozott -magával, a mi megfoghatatlan: hisz volt neki elég lövege. Talán Lipótvár -ostrománál volt azokra nagyobb szükség? vagy a régi magyar harczi szokás -dívott még, hogy egyszer kilőjjük az ágyút, s aztán rajta-rajta! Ez csak -jeladásra való, azt pedig hat ágyu is úgy megteszi, mint huszonnégy. -Majd csinál elég lármát a maga ágyuival az ellenség! - -Gyalogsága igen szép és rendezett volt a kurucz seregnek. A hajduság jól -felfegyverkezve, puskával és karddal. A kuruczok nem hordtak már a -háborúba dárdát, hanem kardot. Kiment a használatból az a hires jelszó, -a mivel Kinizsi buzdítá a kenyérmezei ütközetben a maga seregét: «Előre -dárdások! Utána kopjások! Ne féljetek szászok! A hol fáj, szúrjátok!» A -magyar most karddal harczolt. Az osztrák még dárdát hozott magával. Első -próbatét volt, hogy melyik a jobb kézbeli szerszám? Bizonyos, hogy el -fog válni, mert mind a két félen olyan legénység jő szemközt, a -melyiknek a kezében szikrát szokott adni a vas. - -Egészen franczia mintára voltak felszerelve Rákóczy palotásai, a -testőr-muskétások, sáfránszin dolmányban, kék paszománttal, s a franczia -gránátos zászlóalj hatalmas medvebőr kalpagjaival, a szálas legénységből -válogatva, betanítva, hogyan kell a tarsolyban hordott granát kanóczát -meggyujtani s az ellenségre hajigálni, mikor az négyszögöt formál, vagy -erősített sánczot védelmez. A mi pedig a szabályos hadmozdulatokat -illeti, azokban legkitünőbb volt a fejedelem seregében Sárody ezredes -német zászlóalja. Dobszóra lépni, kanyarulatokat csinálni, puskával -sortüzet adni egyik csapat sem tudott oly pontossággal, mint az övé. A -mellett szigorú fegyelemtartásáról is hires volt, vezére nem tűrt el -semmi kihágást, s a milyen tréfás czimbora volt a jó társaságban, olyan -jó katonának ismerte mindenki a táborban. Néha egyesítve produkálta mind -a kettőt: a jó katonát, meg a víg czimborát. Mikor Lipótvárát elkezdték -ostromolni, s az ilyen mesterséges munkához még nem szokott kuruczság -húzódozott a ví-árkok ásásától, a várbeliek bombáitól rettegve, Sárody -oda vitetett ki magának egy hordót, tele borral a két sáncz közé, s a -hordó fenekére ülve, áldomásozott, s gitárral a kezében, dalolta a -várbeliek boszantására azt a víg nótát, hogy: «Als die Schneider -Hochzeit hatten, da waren alle froh!» A kuruczság kedvet kapott tőle, -lassankint odagyülekeztek melléje, mind megitták a hordó bort, s aztán -együtt énekelték vele, hogy: «Da schliefen alle Schneider, auf einem -halben Stroh!» (pedig nem is értették, hogy mit tesz), a várbeliek nagy -boszuságára, a kik hasztalan röpítgették feléjük a «pumáikat», egy sem -talált oda. - -Az ilyen tréfákért még a magyarok is nagyon szerették ezt a renegátot. -Volt ott több ilyen német tiszt is. Általában az a jó regula volt, hogy -hadifogoly senki sem szeretett lenni, hanem ha az ellenség el nem -eresztette, beállt hozzá katonának. - -De különösen kedvencze volt Sárody a kurucz sereg franczia táborkari -főnökének, vicomte de Feirvillenek, kit XIV. Lajos azért küldött Rákóczy -táborába, hogy hadvezéri tudományával pótolja ki azt, a mi a magyar -tapasztalatlan főuri hadvezéreknél hiányzik, a kiknél a személyes -vitézségből állt az egész strategia. - -Sárodyval lehetett a francziának magasabb hadműveletekről is beszélni. S -egyáltalában lehetett vele beszélni, mert tudott francziául, míg a -magyar urak csak diákul értettek. Cicero nyelve pedig mindenre jó, csak -hadászati értekezésre nem; a nagy Róma idejében nem lőttek pisztolylyal; -annálfogva ha az ilyen eseményt valaki latinul akarja elmondani, ekképen -rakja ki: «kézbeli cső makkjával áthajíttatott» (sclopi manuarii glande -trajectus est). - -Még egyébre is jó volt Sárody. Mint régi osztrák seregbeli főtiszt -minden ezrednek ismerte az erejét, létszámát, vezetőit s a szerint, a -hogy a kémek és portyázók hirül hozták a kurucz táborba, mely csapatok -milyen hadirendben vonulnak fel Heister parancsnoksága alatt, Sárody -előre meg tudta mondani, hogy minő erőt kell azzal szembeállítani? Úgy -hogy az ő jelenléte a haditanácsban, mikor az ütközet tervét -elkészítették, valóban kivánatos volt. - -Karácsony éjszakája volt. - -Mulatságos babonákkal teljes este. Játszanak ilyenkor minden házban -éjfélig, akkor misére mennek; imádkoznak, meg tréfálóznak, ropogtatják a -kártyán nyert diót. - -«De mi most nem diót ropogtatni jöttünk ide!» - -Ezt izené Rákóczy Bercsényinek, a ki szerette volna Heisternek engedni -át a támadást s a nagyszombati halmokon védelmi állást foglalni. - -Elhatározták a haditanácsban, hogy leszállnak a sikra, a hol előnyösebb -a harcz a túlnyomó magyar lovasságra nézve. Igaz, hogy a sík tért két -patak szeli keresztül, a Tirna és Parna, de azok most be vannak fagyva, -nem akadályozzák a lovasságot. - -A fejedelem, derékhadával a Tirna partján fekvő Nagyszombatnak támasztva -a hátát, elfogadja az ütközetet Heisterral, míg a két portyázó -dandárvezér, Ebeczky a jobb-, Ocskay a baloldalon fogja azt közre, s a -hátába kerülve, négy tűz közé szorítja. - -Nagyon szép terv volt ez! Csalhatatlan a sikerülése. A csapatok égtek a -harczvágytól. A csapatvezérek együtt maradtak egy karácsonyi víg -lakomára a tirnai hétkerekű malomban, s igen kedélyesen mulatoztak. -Sárody megint ezermesterkedett. Ólmot öntött s abból jövendőt mondott. -Gombóczokat főzött, a miben az a tréfa, hogy a forró viz melyik -gombóczot dobja fel legelébb? Minden gombóczban czédula van valami -névvel. Mikor a leánykák csinálják ezt a karácsonyi tréfát, akkor az a -jelszó, hogy a mely nevet a legelső gombócz felhoz a viz szinére, az -megy férjhez a jövő farsangon. Sárody gombóczaiba egy-egy csapatvezérnek -a neve volt elrejtve, s az volt a tréfa jelszava, hogy a kinek a -gombócza legelébb felvetődik, az hal meg a holnapi ütközetben. A -fejedelem nevét azonban nem engedték a tréfába belekevertetni. A tréfa -azonban annál tökéletesebb lett, mivelhogy a hebehurgyán előre -felbuggyanó gombócz ezt a nevet rejté: «Balahó kapitány!» - -Mindenki hahotával nevetett a tréfán. Mivelhogy Balahó uramat szerte úgy -ismerték, mint egy szörnyű nagyszájú embert, a ki rettenetes a -fenyegetőzésben, utolérhetetlen a mások felbuzdításában, ellenben mindig -ő az első az ütközetben, a ki, mikor lőnek, rögtön hasra fekszik. - -Balahó uram azonban szörnyen megrestellte azt az ő rovására feltámadt -vigasságot, s ökleivel ütve az asztalt és a mellét, fogadkozott, hogy -meg is halok én, ha kell, az én hazámért és fejedelmemért! De minden -dibdáb labancznak nem adom bitangra az életemet. De kaphassam csak -egyszer azt a gyilkos Heistert magát a kezemügyére, a ki a feleségemet -ketté hasíttatta, a ki porontyomat dárdára szuratta, tudom, hogy -egyikünk elmegy izenetet vinni Belzebúbnak! - -– Hát hisz azt most legkönnyebben megkaphatod, Bruder, mondá neki -Sárody. Itt fogják mutogatni holnap a vásáron dobszó mellett. Minden -markos legényt meginvitálnak rá, hogy ki birkózik meg vele. - -– Magam leszek az a legény! mondá Balahó uram. Csak rá ismernék az -istentelenre! - -– Óh azon könnyen segítünk, Balahó uram, mindjárt lepingálom én -kegyelmednek az egész Heistert, a hogy áll és él, hol van egy darab -papiros? - -Sárody fránya ügyes torzkép-rajzoló volt. Nehány vonással hirtelen úgy -odaveté a papirra Heisternak a carricaturáját, hogy a ki egyszer látta, -rögtön ráismert róla: ott volt az idomtalan nagy feje, a mit hosszú -paróka fedez, fekete szemöldökei, félrehuzódó szája, a mi fölött az -egyik bajusz makacsul fölfelé, a másik ép oly megátalkodottan lefelé -irányul, a homlokon három egyenközű «s» betü alakú barázda; a nagy előre -rugó dupla áll, hozzá a kurta nyak, a köpczös váll, ez a szakasztott -Heister tábornok! - -Mindenki kaczagott rajta s magasztalá a majszter remeklését. A sok -magasztalástól elvégre Sárody annyira elkapatta magát, hogy még alá is -firkantotta a képnek, hogy «pinxit Sárody.» - -– No, Balahó uram, hát itt van, ráismerhet erről, mondá Sárody. Ha már -akkor meg nem nézte jól, a mikor a feleségét ketté hasíttatta, s a -kastélyát felgyujtatta Heister. - -– Bomolj meg, német! sötét volt akkor! Hadd látom azt a képet! No iszen -nagyfejű! Már most hát búcsuzz el a fejedtől, mert elhozom én azt; a -milyen igaz, hogy az én jó öreganyámat szurokba mártattad, úgy -gyujtattad meg a szemem láttára. - -– S annál se látta meg a képét Balahó uram? - -– Vakapád! németje. Hát ’sz a szurok fekete! De most már elteszem ezt a -képet, ide a keblembe! S esküszöm a szent Herkopáterre, hogy a holnapi -szent keserves napon, ezt az én kardomat belemártogatom a gonosz vérébe! - -S azzal végig fekteté a kihuzott kardját az asztalon, hogy az a táblának -az egyik végétől majd a másikig ért, a vezér uraknak általános nagy -nevetése közben. Balahó uram pedig mind ehhez igen komoly képet csinált. - -Mikor a vezérek szétoszlának, az ezredeikhez visszasietve, azt dörmögé -Tormássy László, a nyárádi hajduk kapitánya, Esze Tamás fülébe: - -– Hallod-e, bajtárs, sehogy sem tetszik az nekem, hogy ennek a Sárodynak -mindenüvé oda szabad ütni az orrát. Kár volt ezt Ocskaynak idehozni -közénk. Nem hiszek én ennek, ha százszor kikeresztelkedik is magyarnak, -mert mindig mosolyog. Az ilyen ember csak befelé haragszik. - -– De hát már arról ő nem tehet, hogy olyannak teremtette az Isten a -képét, hogy mindig mosolyogjon. Nem lehet minden ember Balahó uram, a ki -mindig káromkodik. - -– És én mégis inkább hiszek Balahó uramnak, mikor legjobban hazudik, -mint Sárody uramnak, mikor legjobban igazat mond. - -– No majd meglássuk holnap, melyik az igaz ember? - -Meg is látták, mert másnap a hadirendben akként lettek felállítva, hogy -a hadsereg zöménél Sárody német zászlóalja képezte az ágyufedezetet, ezt -tartotta a legfegyelmezettebb csapatnak Feirville, azért állította első -sorba; mindjárt mellette volt Tormássy uram hajdusága, aztán a háta -mögött, a második vonalban Esze Tamás tiszántúli hajdui, jobbról -Tormássy mellett pedig a tiszáninneni borsodi hajduk, azok között Ocskay -gyalogcsapatjának az élén jó Balahó uram a hosszú pallosával. Tehát -nagyon közelről tapasztalhatták egymásnak a viselt dolgait. - -Fehér karácsonyra virradt az éjszaka. Egész addig a szent napig -megbecsülte magát az időjárás, akkor egyszerre a holdujsággal megfordult -s már hajnalban olyan sűrűen elkezdett havazni, hogy a fejedelem seregei -nem láttak a förmetegtől husz lépésnyire s csak úgy találomra foglalták -el az előre meghatározott helyeiket a Tirna nyugoti partján. Kémeik -hirül hozták, hogy Heister tábora is átkelt a Parna patakon s -hadirendben áll a sikon. De a két tábor még nem láthatta egymást a nagy -hóeséstől. De azt már mind a két fél tudta, hogy a másik is itt van. A -vezényszó áthallatszott egyik táborból a másikba. - -A fejedelem, kisérete élén, maga járta sorba a hadcsapatokat, buzdító -szavakat intézve hozzájuk. - -Egyszerre megszólaltak Nagyszombat valamennyi tornyában a harangok, -szent Karácsony ünnepére. Talán a nagy harangszó tette: a hófelhők -felszakadoztak, a havazás elmult, s a két tábor meglátta egymást, -szemközt felállítva ágyulövésnyi távolban. A magyar tábor, mint egy nagy -E betű látszott körülölelni a császári tábor négysoros hadirendben -felállított tömegét. - -Abban a pillanatban megkezdődött az ütközet. A kurucz tüzérek nem várva -a parancsszóra, kisüték az ágyuikat az ellenfélre. Arra az is megkezdte -az ágyuzást. Különösen a fejedelem és kisérete volt az ágyutekék -czéljául kiválasztva. Egy ágyugolyó Rákóczy közelében terítette le a -kiséret egyik tagját, erre Feirville odanyargalt a fejedelemhez s -indulatosan követelte, hogy vonuljon vissza az ágyúk lőtávolából, ha az -ő személyét valami baj éri, veszve az ütközet s az egész magyar ügy. -Rákóczy rá hagyta magát venni, hogy a tartalékul felállított -testőrkarabélyosokhoz vonuljon vissza, a kik egy dombtetőn tanyáztak, -onnan nézte az ütközetet. - -A kurucz hadsereg kezdte a támadást, a kicsinált csataterv szerint. A -jobb szárnyon Ebeczky, a balon Ocskay lovasezredei vágtak be a császári -sereg oldalába, mind a kettő nagy remekeléssel. - -A Heister tábora balszárnyán csakhamar össze-vissza volt keverve -lovasság, gyalogság, s egy tömegben gomolyodott a felállított ágyuüteg -felé, a minek e miatt nem lehetett hasznát venni. Ebeczky sikere magával -ragadta Ilosvayt, Deák Ferenczet, Srétert, azok is bevágtak parancsszó -nélkül a császáriak közé; a vakmerőség jól ütött ki; áttörték az első -hadsort, megrohanták az ágyuüteget, annak a fedezetét is elverték. Nem -tartóztatta fel az ádáz rohamot se vasba öltözött lovasság, se puskázó -nép, se dárdasövény, még az ágyutűz sem, mindenen áttörtek. Hanem ekkor -következett egy fegyvernem, a mely megállította diadalmas -előrohanásukat. A legveszedelmesebb fegyvernem. A podgyász-szekerek. A -mint a kurucz lovasság a császári podgyászszekér-vonatig eljutott, ez -veszedelmesebb lett ránézve minden sánczároknál és tűzaknánál; ez -megállította, szétrobbantotta, összekuszálta a győzelmes dandárt. Nem -hallatszott többé se vezényszó, se «rajta magyar!» hanem csak az, hogy -«cape! rape!» Dugd el, vedd el! A fejedelem seregének ez a szárnya abban -az ütközetben nem tett többé emberszámot. - -Hej nem így volt Ocskaynál! A hol ő bevágott, nem néztek ott másra, csak -a győzelemre. Ötezer lovas harczolt a nyomában. Maga Rákóczy azt irja -felőle, hogy csodáit mivelte a vitézségnek ebben az ütközetben. Nem -sokára a császári sereg jobb oldalán is elhallgattak az ágyúk, a kurucz -lovasság azokat is elfoglalta. - -Heistert unszolták az alvezérei, hogy hozza elő a tartalékját, s verje -vissza vele Ocskay rohamát. A tábornok mérgesen utasítá vissza a -sürgetőket, ne avatkozzanak az ő dolgába! tiszta munka, a mit ő csinál, -semmi baj sincsen még. Még vár valamire. Majd ha az bekövetkezik, akkor -kezdődik el az ő cselekvése! Addig hadd ugrálja ki magát a kurucz! - -Most Feirville eljöttnek látta az időt, hogy a derékhaddal általános -rohamot intézzen a császári sereg zöme ellen. Bercsényi a jobb-, -Eszterházy a balszárnyon, ő maga a középen riadót fuvattak. - -Példás rendben indult meg az egész hajduság, hat ezred egy sorban. -Szembe az ellenség ágyuütegével haladt épen a borsodi hajduezred. Annak -kellett a keserűjét kiállni. Mikor kilőtték az ágyúkat: «bukj le!» -kiálta Balahó uram, s már akkor hason feküdt, mellette a kardja; de a -mint az ágyugolyó elbúgott felettük, megint talpra ugrott mindenki s -futott nagy zsivajjal; mintha csak laptást játszanának. Olyan közel -érték már az ágyúkat, hogy azok nem tehettek bennük kárt. Hanem ott -maguk előtt találták a Wobezer, Trisler és Firmont kompániáit. -Ostromsisakos, pánczélos gyalogság, muskétával és hosszú dárdával -ellátva. Itt lett először kipróbálva, hogy melyik a jobb szerszám, a -kard-e, vagy a dárda? A kard volt a jobbik. A borsódi hajduk széttörték -kardjaikkal az ellenük meredő dárda-erdőt s a három legvitézebb kompánia -veterán hanyatt-homlok meghátrált. - -A hajduezred parancsnoka ekkor észrevette, hogy az ő csapatja nagyon is -gyorsan rohant előre, s «megállj»-t parancsolt, nehogy az ellenség -hirtelen körülfogja: időt akart engedni a mellette felvonuló Tormássy -Lászlónak, meg a még hátrább jövő Sárody német zászlóaljának, hogy egy -vonalba jöjjenek, s aztán egyszerre folytassák a rohamot. - -A három veterán kompánia meghátrálása már Heistert is kihozta a -hadvezéri nyugalmából. Odavágtatott maga, csak nehány segédjétől -kisérve, a megfutamodókhoz, s elkezdte őket hangosan szidni s kergette -kivont karddal vissza a harczvonalba. Az arcza egész veres volt a -dühtől. Sem látott, sem hallott. - -Csak ez teszi felfoghatóvá, a mi ezután történt. - -– No Balahó kapitány uram! szól egy tréfás hajduhadnagy a nagyszájú -kérkedőhöz. Hát ihol van a nagyfejű la! Ott van maga Heister. - -– A biz ő maga, a gyilkos. - -– A ki a kegyelmed feleségét, gyerekeit, öreg anyját megölette. - -– Bizony azt tette az! (Annyiszor elmesélte ő ezt, hogy már maga is -egészen elhitte.) - -– No hát most, hadd lássuk, mit tud kegyelmed azzal a hosszú pallossal? -Mindig azt mondta kegyelmed, hogy csorbára veri azt a gyilkosnak a -koponyáján, csak egyszer közelre kaphassa. Hát most elég közel van. - -– Hát azt gondoljátok, nem teszem meg? - -– Elhiszem, ha látom. - -– No hát lásd meg! - -Azzal Balahó uram kiugrott a sorból, megköpte a tenyerét, marokra fogta -a kardját s elkezdett loholni arrafelé, a hol Heister szedtevettézve -kardlapozta a muskétásait. - -A hajdutársak azt hitték, hogy csak bolondozik az öreg kurucz, majd -visszajön fele útjáról, ha megsokalja. - -De az csak dobogott előre, s mondogatta egyre magában: «szegény -feleségemet két fához köttetted, ketté hasíttattad, kis porontyocskáimat -dárdára szurattad, öreg anyámat szurokba mártattad, úgy megégettetted. -Itt vagy gyilkos, itt vagy a kezem közt!» - -Azok amoda át észre sem is vették; ha látták, mit törődtek vele? Egy -öreg ember, rongyos parasztgúnyában, egymaga, mit akarhat? A mellett a -tért ellepő sűrű rekettye is takarta a bujkáló alakot. - -És ezalatt egészen közelért a császári fővezérhez. - -Csak egy ugrás kellett, odaszökni hozzá, megkapni balkézzel a lova -zabláját, jobbjával felemelni azt a hosszú kardot, és rákiáltani: «egész -familiám kiirtattad, gyilkos! Nesze nagy fejednek!» - -Jó szerencséje Heisternek, hogy a tollas kalapja aczélsipkával volt -béllelve, meg hogy az a széles kard a lapjával érte a fejét; mert így -csak egy kegyetlen ütést kapott rá, a mitől hátra lódult. Hanem akkor -aztán Balahó uram két kézre kapta a pallost s megsuhintva azt -kegyetlenül a feje fölött, egy olyan csapást mért a fővezérre, hogy az, -ha megéri, a nyeregkápáig hasítja kétfelé. De hát nem érhette. A sors -harmadperczeken fordul meg. Egy fiatal magyar főúr, a császári fővezér -labanczhadsegéde, Czobor Márk, hirtelen kirántotta a pisztolyát s sziven -lőtte Balahót, mielőtt az a kardjával másodszor is lecsaphatott volna. - -Szegény jó Balahó! Nem mondta hiába: megtette a tempót. - -Ez volt az igazi kurucztempó. Csinálja utána, a ki tudja! - - - - -AZ ALTER EGO. (MÁSIK MAGAM.) - -Heistert ez a vakmerőség egészen dühbe hozta. Külömben is haragos egy úr -volt. Alvezérei mind azt hitték, hogy már el van veszve az ütközet s -visszavonulásról kezdettek beszélni. A tábornok főbelövetéssel -fenyegetett mindenkit, a ki a visszavonulás szót ki meri mondani. Hisz -ez az ütközet meg van nyerve. - -Két sakkhuzás, és azzal «matt!» - -Az egyik sakkhuzás az volt, hogy két tartalék-lovasezred rohanjon előre -s a hol a kurucz tábor jobbszárnya a deréktól elvált s kedvére -fosztogatja a podgyászszekér-vonalt, oda ékelje be magát. Ezzel a kurucz -sereg kétfelé van vágva. Ez az egyik sakkhuzás. - -– Hát az a pernahájder ugyan hol késik még? dörmögé haragosan a -tábornok. - -Az a «Bärenhäuter» nem késett már. Sárodyt értették alatta. - -Sárody tervét még azon éjjel előre megküldé Heisternek egy -szökevénytiszt által. Arra alapítá Heister a magáét. - -Sárody szépen maga mellett engedé előrehaladni Tormássy hajdu-ezredét, s -akkor egyszerre az egész zászlóaljával közvetlen közelből sortűzet adott -rá. - -– No Tormássy uram, hát hogy tetszik a keresztelő! kiálta át Sárody a -hajduezredesre nagy csufondárosan, s azzal még egyszer megtöltetve a -puskákat, felrántatta a fehér lobogót a kurucz zászló helyébe s szemközt -fordulva a kurucz sereggel, hátráló léptekben rukkoltatta a zászlóalját -a császári sereg felé. - -Ez az árulás egy percz alatt megfordította az ütközet sorsát. - -Tormássy hajdui, saját szomszédaiktól hátban összepuskáztatva, rémülten -rohantak hanyatt-homlok vissza, s vészkiáltásukkal, véres fejeikkel -elrémíték a hátuk mögött álló tiszai hajduságot, még magukat a fejedelem -palotásait is, a kurucz sereg legderekabb csapatját; a futásnak indult -négy gyalogezred magával sodort két lovasezredet is, a harmadikat, egy -dragonyos-ezredet, a mi németekből állt, nehogy Sárody példája -ráragadjon, maga az ezredes vonta vissza; s ezzel a második sakkhuzás is -megtörtént: a kurucztábor három darabra volt szétvágva. A zöme -előretört, a tartalékja megfutott, a jobbszárnya el volt szakítva. - -Rákóczy, a vész láttára, sarkantyuba kapta a lovát, s a muskétás -ezredével be akart vágni a csatatérre, hogy a diadalt visszacsikarja -ellenfele kezéből. Személyes megjelenése még talán megfordította volna -az ütközet sorsát. Bizonyosan megfordította volna. Túlbuzgó hivei -megakadályozták benne. Megragadták a lova kantárát s nem eresztették a -küzdelembe. Fátum volt az!… A ki fel akar törni az égbe, annak hinnie -kell a saját csillagában… Vagy ott van az a csillag a feje fölött, vagy -nincs: ha ott van, akkor mit félnek? ha nincs ott, akkor mit remélnek? - -A zürzavar tökéletes lett. - -Mind a két táborban vége volt az összefüggő hadműködésnek. - -A fejedelem táborának egy része sietve, futvást kelt át a Tirnán s a -halmokra vonult fel, a másik rész, a jobb szárny lovassága, zsákmányát -nyerge mögé akasztva, mint a ki dolgát legjobban végezé, rugtatott el a -Fehérhegyek felé; a harmadik rész, a gyalog hajduezredek, a mik a -borsodiakkal nagyon mélyen behatoltak a császári sereg derekába s három -hadvonalat keresztül törtek már, vissza már nem vonulhattak, kapták -magukat, «előre hátráltak»; keresztül törték magukat még a tartalékon -is, az ellenség hátából kerültek elő a Parna patakon át, a futó zömmel -épen ellenkező irányban. A negyedik része pedig a kurucz tábornak, az az -ötezer lovas a bal szárnyon, még egyre harczolt, s nem akarta elhinni, -hogy vége van az ütközetnek, s mikor már a tulsó oldalon Heister -bevonult az üresen hagyott Nagyszombatba, Ocskay László még akkor is ott -nyargalászott a csatatéren, nagy angol paripája hátán s a hol egy futó -kurucz csapatot megpillantott, azt megfordította, vitte vissza az -ellenségre. - -– Hová futtok? Hiszen miénk a győzelem! Hiszen le van gázolva a labancz! - -Az igaz, hogy ott, a hol ő száguldozott, csak temetője volt már a -császári hadaknak. Mint a kévék keresztjei gazdag aratás után, úgy -hevertek a hullák halomban; lovasai csak futó ellenség visszafordított -ijedt képével találkoztak mindenfelé. Dobok, zászlók, fegyverek elszórva -hevertek a mezőn, gazdátlan paripák, a magas német nyergekkel a hátukon, -száguldoztak rémülten nyerítve, s az ágyúk ott álltak mind a két -táborhelyen, magukra hagyva, kuruczé, labanczé, mint valami bitang -jószág. Olyan ütközet volt ez, melyben mind a két fél úgy szerteszéjjel -verte egymást, hogy egyiknek a hada sem volt többé sereg. - -És Ocskay László még mindig azt hitte, hogy meg lehetne azt a fátumot -fordítani. Égett az arcza attól a vágytól, hogy a mit a híres nagy -hadvezetők, a franczia haditanácsosok elvesztettek, azt ő, a lenézett, -kicsúfolt portyázó vezér újra kivívhassa! Csak egy akkora dandárt -verhessen össze, a mekkorát Bécs alá vezetett, most ezt a szétzilált -ellenséget kiveri vele a helyéből. - -Nem vette észre, hogy sisyphusi munkát folytat. A futó csapatok, a miket -visszafordít az ellenségre, csak addig állnak helyt, a míg ő velük van; -de a mint egy másik rajt állít meg, hogy azt rendbeszedje, rögtön -felbomlanak. - -E megátalkodott makacs munkájában legjobb alvezéreit itt-ott -elhagyogatja, a toborzott csapatokat rájuk bizva, s maga egyedül -száguldoz, keresve, hol találna még kurucz csapatot? - -Egyszer csak megpillant a császári sereg podgyászszekerei mögött valami -háromszáz lovast. Magyar huszárok voltak, világoskék dolmányban, -farkasbőr-kaczagánynyal, piros leffentyüs csákókkal. Azt hitte, hogy -valamelyik kurucz ezred kompániái vannak ott, s a podgyászt -zsákmányolják. - -Rögtön arra fordítá a lovát s odavágtatva, elkezdé őket szidni keményen, -hogy mit lebzselnek itt, mikor harczolni kellene? - -– Indulj! Fordulj! Előre! - -Azok csak bámultak rá egy ideig, s aztán nézegettek egymás szeme közé. - -– Nos? Hát? Nem értitek a magyar szót? rivallt rájuk Ocskay. Nem -halljátok, hogy mit mondok? Kifúrjam a fületeket? Ki népei vagytok? - -Azok csak nem feleltek neki semmit. Csak egyre bámulták. - -Nem kuruczok voltak azok, hanem a császári sereghez tartozó labanczok, a -kiket Bagocsay hozott el magával Dunántúlról. Heister nem bizott ezekhez -úgy, mint Feirville a maga labanczból lett zászlóaljához s otthagyta -őket podgyászfedezetnek. - -Ocskayt boszantá ez a néma, rábámuló engedetlenség. - -– Előre, legények! Utánam, a ki magyar! Én vagyok Ocskay László! - -– Hahhó! kiálta fel erre a kapitány Bagocsay Náczi. Ez a mi emberünk. -Csipd meg, fogd meg, legény! Ezer arany van ennek a fején. - -Az ezer arany szóra egyszerre megelevenedett az egész csapat, s neki -rugtatott a magányos lovagnak, kardot rántva. - -Ocskay most vette észre, hogy kikkel van dolga. - -– Czéda zsebrákhad! dörmögé fogcsikorgatva, s egyet jobbra, másikat -balra vágva, kiugratott a csoport közül, azok hasztalan keresték őt a -kardjaikkal a bő mentéjében, a pánczélingét nem járta a kardjuk; -keresztülvágta magát rajtuk. Aztán könnyedén elszáguldott előlük jó -telivér paripáján. - -Hanem az a háromszáz labancz csak a nyomában maradt, s mind szélesebb -karéjt alakítva, elkezdte megkeríteni. Ocskay csak szidta őket, hisz -utól nem érik. Egyszer aztán megtudta, hogy mi jó szándékkal vannak -iránta? Neki szorították a Parna pataknak. - -A Parna vize pedig azok közé tartozik, a mik télen is melegek maradnak, -nem fagynak be soha, sőt a körülöttük levő sömlyéket sem engedik -befagyni. Ezért választotta ezt a patakot Heister hátvédül: ez -hiusította meg a kurucz portyázó-csapatok minden törekvését őt hátulról -megtámadhatni. - -Ocskay belejutott a sömlyékbe; lova csülökig kezdett süppedni az -ingoványba: a friss hótól nem vehette azt elébb észre. - -Lehetetlen volt innen kiszabadulnia. - -Ezer arany szép pénz. - -A labancz az édes apját is levágja ezer aranyért. - -Saját csapatja szerteszét csatangolt, s ha látta is valaki közülök ezt a -kergetőzést, épen úgy kurucznak nézhette a labanczot, mint a hogy ő -elnézte. - -Csak egyre gondolhatott még, hogy élve el ne hagyja fogatni magát. - -Kiszemelt a sömlyékben egy emelkedettebb helyecskét, a mennyi épen egy -lovasnak elég; oda kikaptatott. S akkor aztán egyik kezébe fogta a -csákányát, másikba a kardját s úgy várta be az üldözőit. - -Körül nem foghatták, mert mögötte volt a patak, csak szembe támadhatták -meg. De azok mégis háromszázan voltak, ő pedig egyedül; ha minden -kardcsapása egy emberhalál volna is, mégis neki kell abba belefáradnia. - -E keserves szorongattatásban egyszerre csak rivallgó tárogatóhang szólal -meg a mezőn, s Ocskay László egy csapat kuruczlovast lát vágtatva jönni -a patak mentében az innenső oldalon. Az már igazi kurucz volt, mást -mutat annak az arcza! - -Milyen «rajta-rajta!» rivallással jöttek! Egyszeribe elment attól a -labancznak a verekedő kedve; pedig azok csak kétszázan voltak, másfél -labancz jutott egyre-egyre. - -De a min legjobban elbámult Ocskay, az a varázslatos tünemény volt, hogy -annak a kétszáz kurucz lovasnak az élén ő saját magát látta lovagolni. -Ugyanazon arcz, az a tekintet; a büszke fejhordozás, a fenyegető -nevetés, még a hogy a kardcsapásokat osztogatja is, villámsebesen, -kaczagva, az ellenséget kérkedő tekintetével megbénítva: maga Ocskay! -Így szokta az ember maga magát látni álmában. - -Bagocsay, a labancz kapitány, onnan hátulról kommandéroz a csapatjának, -tele torokból ordítva: - -– Ti csak verjétek le Ocskayt az alatt! s maga a most jövő ellen fordul. - -S arra ez, szakasztott azon a csengő hangon, a mi Ocskay Lászlóé, ezt -kiáltja: - -– Mi kell te neked Ocskaytól? Labancz! Gyere csak! Itt jövök! Én vagyok -Ocskay! - -S azzal visszakézzel olyat vág Bagocsaynak a karjára, hogy az kardostól -együtt a porba esik. - -– Ez az én vágásom! Motyogja magában Ocskay László. De hát hogy vagyok -én most ottan? Ott is, meg itt is? - -A labancz szétfutott. - -A felmentő csapat siet üdvözölni Ocskay Lászlót. Ráismer a kapitányra, -Pongrácz Gáspár az, a szabadcsapat vezére; vele jött Csajághy Márton. Az -vezette őt elzüllött ezredese nyomába. - -De Ocskay egyre csak arra a saját képmására bámul, a ki még akkor is, -mikor már a kurucz csapat zöme megszünt üldözni a labanczokat, -egymagában vágtat utánuk, s üti, püföli a hátukat egyedül, a kit ér a -csordából. Épen úgy, a hogy ő szokta. - -S még azután, a mint visszatér a nagy verekedésből ez a rejtélyes alak, -mintha nem lett volna testének-lelkének elég, a levegőbe is csapásokat -osztogat a karddal. Akár csak saját magát látná Ocskay László. - -– De hát ki ez az ember itten? kérdi ámuldozva Csajághytól. - -– Hát nem ismertél rá? Ez a te öcséd, Ocskay Sándor. - -Olyan nagyon hasonlítottak egymáshoz, csak két év korkülömbsége volt -közöttük. Ocskay Sándor nem volt ugyan olyan szép férfi, mint a bátyja a -mindennapi életben; de a harcz hevében szakasztott hasonmása volt -Lászlónak. - -A két testvér átölelte egymást forrón. Gyermekkoruk óta nem látták -egymást szinről-szinre. Mind a kettő bámult azon, hogy olyan nagyon -hasonlít a másik hozzá. - -– Épen ugyan jókor jöttünk; monda Csajághy. - -– Hátha nem jókor? Dörmögé Ocskay László. - -– Siessünk innen, vezér uram, szorgolá Pongrácz; a napnak vége van már. - -Igaz volt. Az éj alászállt. Abba kellett itt már hagyni minden munkát. A -takarodó bús hangja üvöltött a síkságon és a hegyek közt egyformán: a -tárogató oly messze elhallik! - -Mikor Ocskay László, öcscsét és Pongráczot előre bocsátva, maga -Csajághyval a csapat hátulján lovagolt, azt mondá neki: - -– Tudod, mért mondtam neked az imént azt, hogy «hátha nem jókor?» -Másodperczeken fordul meg a fátum. Ha ti még egy másodperczet késtek, én -már azon gondolkoztam, hogy élve nem hagyom magam labancz kézre kerülni: -egy pisztolylövés a homlok közepére megszabadít közülök. És akkor milyen -derék dolog lett volna. Én itt maradok; eltemetnek. Ilonka özvegy lesz, -szabadon bocsátják; helyettem feltámad az én alter egom, a ki őt -szereti. Milyen jól jártunk volna mind a hárman. - -És Csajághy nem mondta neki erre azt, hogy «nem.» - -* - -Az éj alászállt, a harcznak vége volt már, egyes elzüllött csapatok -loholtak még erre-arra az esthomályban, nem keresve, hanem kerülgetve -egymást. Nem kellett már senkinek ellenség. Kurucz igyekezett a -kuruczhoz, labancz a labanczhoz találni – valahová, – erre-arra. – Az -ágyúk ott maradtak a síkon, egymással szemközt ásítozva, őrizet nélkül, -lovak nélkül, mintha ők akarnák még maguk szakállára folytatni a nagy -bajvivást. A véres hómezőn nyögnek, kiáltoznak a világ minden nyelvén az -ott hagyott sebesültek, a kiket senki sem jő felszedni; a csatatér -hyenái, a fosztogató marodeurök még elég dolgot találnak az elhagyott -podgyászszekerekben, csak azután kerül a holtak, sebesültek kifosztására -a sor; az eltemetés a jezsuiták dolga! S ezen az elpusztult csatamezőn -barangol alá s fel, gyalog, fedetlen fővel egy magányos ember: – -Feirville, a kuruczhad franczia táborvezére. Bámul és bolyong. A maga -rendes eszével és strategiai ismereteivel ki nem birja okoskodni, hová -lett a háta mögül a kurucz tartaléksereg? hová tünt el a fejedelem? a -hatalmas testőrmuskétások, a harczedzett palotás-ezred: Esze Tamás -hajdui, az igazi hajduk, a legelső felkelő sereg? Föld nyelte el őket? -Nem is látták az ellenséget! Merre mentek? Ki mondja meg? - -Találkozik erre-arra bandukoló csapatokkal. Kérdéseket intéz hozzájuk. -Azok nem értik a kérdést, ő meg a választ. Annyit már ért, hogy egy -elveszett csatatér közepén maradt magára, a hol az ellenség az úr, meg -kell adnia magát hadifogolynak. Kinálgatja a kardját mindenkinek, a kit -útban talál. Senki sem érti, mit akar? Vállat vonnak, odább mennek. -Utoljára rábukkan egy csapatra, mely egy fűzfa rekettyésben húzta meg -magát, s onnan nem akaródzik előjönni. Nem ismer rájuk, mert azok minden -jelvényt letéptek magukról; de a megszontyolodásukból sejti, hogy -kicsodák? A második német zászlóalj maradványa az, mely a kurucz -táborban küzdött és nem szökött át, csak meglapult, mikor a vastaga -következett a bajnak. Ezek közé vegyül a tábornok, s ott töri rajta a -fejét a tenger-éjszakán át, hogy miként lett ez az ütközet elvesztve. - - - - -A JÓ SZOLGÁLAT JUTALMA. - -Délig nagy volt a vidámság Nagyszombat kulcsos városában, a mit a -hajdani világban «Kis-Rómának» neveztek kilencz templomával. Tele volt a -levegő jó hírekkel. A kurucz sereg előhaladását jelezték a tornyokból. -Dúló Pál kapitány uram, a helyőrség főparancsnoka, óránként kapta a -tudósításokat a harczmezőről, s azok csupa diadalhírek voltak. - -Soha annyi áldomást nem ittak még karácsony ünnepén, mint ezen a napon -Nagyszombat városában. - -A jezsuita-atyák nagy kolostorában várták magát a fejedelmet az ütközet -bevégezte után pompás lakomára. Kétszáz személyre voltak felterítve az -asztalok, a fejedelem ülőhelye előtt volt az asztalra feltéve egy -remekművü pörkölt mandolatorta, góth stylben építve, annak a tetejét -ékesíté egy teljes ornátusban levő kurucz vitéz czukorból. - -Másutt azonban nem vártak olyan sokáig; hanem délre haladván az idő, az -uraságok hozzáláttak, hogy legalább áldomásaikkal segítsék elő a nemzeti -ügyet s kegyetleneket ittak a kuruczok diadalára. - -Ebéd vége felé, mikor az a hír érkezett a csatatérről, hogy már a kurucz -sereg hadzöme is belevágott a harczba s erősen birokra kapott a -labanczczal, szorítják Heistert mindenfelől: akkor azt mondá Dúló Pál -kapitány uram, felkelvén az asztaltól, hogy «de már magam is kimegyek -közéjük, s elhozok egynehány német parókát.» - -Nem telt aztán bele félóra, hogy Dúló Pál kapitány uramat magát hozták -haza – keresztül lőve. - -S vele együtt jött a rémhír, hogy fut az egész kurucz sereg. - -Senki sem akarta ezt elhinni. - -Elhitték aztán, mikor szemeikkel látták, hogy fut végig a városon hajdu, -lovas, muskétás, palotás, összekeveredve, ész nélkül, rend nélkül. A -fegyveresek kitakarodnak a városból, a nép sivalkodva fut végig az -utczákon: sir, jajgat a gyönge szivü sokaság. - -Mire bealkonyodik, Nagyszombat magára hagyva áll. - -Ellenállásról beszélni sem lehet. A falak nem ágyu ellen valók. - -El van határozva, hogy meg kell nyitni a győzelmes császári vezér előtt -a kapukat, s vendégszeretettel kell őt fogadni. - -A jezsuita atyák kolostorában hirtelen levették a pörkölt tortáról a -czukorból készült kurucz vitézt, s tettek a helyébe másik czukorvitézt, -a ki pánczélos német lovagot ábrázol, s az egész convent ott várta a -kapuban a kiséretével együtt megérkező császári tábornokot. A perjel -hozzá kezdett a latin dikczióhoz. Heister türelmetlenül vágott a -szavába: - -– Bene! bene! Tudom a többit. Etcaetera, etcaetera! Az egész oratio -Rákóczy számára készült; s most ti csak «dux»-ot tesztek a «princeps» -helyébe, s nekem akarjátok feltálalni. Nem kérek belőle. Inkább akarom -látni azt a lakomát, a mit a «serenissime princeps!» számára -készítettetek. Éhes vagyok, mint a farkas! Aztán küldjetek jeget, hadd -borogattatom a pofámat. Nem látjátok, hogy ütleget kaptam? most jövök a -korcsmából: nagy «Keilerei» volt. - -Valóban Heisternek a félképe úgy fel volt dagadva kékre-pirosra attól az -ütéstől, a mit Balahó kardlapjától kapott, hogy a félszeme szinte eltünt -a daganatban; a mi semmivel sem tette az ábrázatját kellemesebbé. - -Ez is növelte a boszuságát; de különben is haragos volt. A mai nap nagy -veszteségeket okozott neki. – Mint tapasztalt hadvezér, magában jól -számot vetett az iránt, hogy ez rá nézve egészen pyrrhusi győzelem volt. -A kurucz tábort csak szétbontotta, de meg nem semmisítette; ellenben a -saját magáét úgy meggyöngítette, hogy nem képes Rákóczyt ujra -megtámadni, s most azt sem tudja, hogy merre van előre, merre hátra. – -Még hozzá ez az ütés az orczáján. A sebet édesdeden türi az ember; de az -ütés daganatja keserves. - -– Tálalni! tálalni! Aztán semmi hosszú asztaláldás. «Hála Isten; van mit -enni; Ámen.» Üljön le kiki, a hol helyet talál. Aztán hogy mondják a -barátok: «a potu incipe coenam.» Iváson kezd a vacsorát. – No a mai meg -van szolgálva. - -Siettek a kivánságának eleget tenni, s hozták legelébb is a seres -kancsókat, tele habzó árpalével. - -– Csak ezt a balfelől való széket hagyjátok mellettem üresen, ide az én -legkedvesebb testi-lelki barátom fog ülni, a kinek legtöbbet -köszönhetek! Az ő segítsége nélkül ma szépen járhattunk volna. – De hol -kóborog az ilyenkor? – Menjetek utána! Mondjátok neki, hogy siessen. -Addig nem tudok se enni, se inni, a míg ezt a derék vitézt mellettem nem -látom. - -Két ordináncztiszt rögtön sietett a parancsot végrehajtani. - -Heister ugyan nem mondta a nevét a nagyon sürgetett testi-lelki -barátjának; de az ordináncz tartozik azt a maga eszétől is kitalálni. - -Minthogy azonban a két ordináncz mindegyik külön tartja a maga eszét, -annálfogva az egyik igy találta ki a tábornok kivánságát: A ki a mai nap -diadalához legtöbbet segített, az bizonyára az áttérő Scharodi volt. -Annálfogva rohant azt felkeresni és tudatni vele a magas kitüntetést, -hogy a mai lakománál a tábornok saját maga mellett tartott fenn a -számára egy helyet, s addig ebédhez sem fog, a míg a vitéz urat ott nem -látja. - -A másik ordináncz azonban ugy okoskodott, hogy a ki a mai napon legjobb -szolgálatot tett Heisternek, az Czobor Márk hadnagy úr volt; mert ha ő -jókor nem jön a pisztolylövéssel, a kurucz kardcsapás véget vet az egész -ütközetnek. S ez volt a helyesebb magyarázat. Ez találta el az igazit. -Hamarább is visszaérkezett az elsőbbinél s jelenté a tábornoknak, hogy -vitéz báró Czobor Márk hadnagy úr azonnal ott fog teremni, csak elébb a -templomba ment. - -– Mi a kakukk! Soha sem hittem, hogy az én hadnagyom olyan igen -áhitatos. Recsegteté a hangját Heister. - -– Nem azért biz az. Hanem mivelhogy a város összes asszony- és -leánynépsége féltében a nagy templomba menekült; a hadnagy úr odasietett -megnyugtatni a hölgyeket, hogy csak oszoljanak a házaikba haza; nem lesz -semmi bántódásuk. - -– No nézd! A svadronőr! Első dolga, a mint a nyeregből leszáll, az -asszonyok után látni. Ez még az evésnél-ivásnál is elébb való neki. - -Azonban megérkezett már. - -Heister tettetett haraggal rivallt rá. – Nagyon jól illett neki, mikor -tréfából haragudott. Ez volt nála a két véglet: komolyan dühösködni, -vagy tréfából. Közben nem volt semmi. - -– Hadnagy úr! Mi dolog ez? Mikor önre várunk, ön szoknyák után -szaladgál! - -– Tábornok úr, szólt Czobor Márk, azt mondja a német: «Frauendienst vor -Gottesdienst», «a női szolgálat elébbvaló mint az istentisztelet». - -– De nem elébbvaló, mint a katonai szolgálat! No hát! Igazodj! -Tisztelegj! Aztán idd ki ezt a kancsót egy hajtásra lélekzetvétel -nélkül. Ugy ni! Már most ülj ide mellém! - -S minthogy voltak a társaságban rangra előkelőbb főtisztek, a kik e -megkülömböztetésért méltán megneheztelhettek, azoknak elmondá a tábornok -az egész történetet a vakmerő kuruczczal, a ki őt csaknem levágta a -tábora közepén, s kettőbe hasítja, ha ez a derék magyar ifjú ott nincs, -s biztos kézzel halálra nem lövi az eszeveszettet. - -Erre aztán általános lett az elismerés a derék magyar vitéz iránt, ki -valóban lényegesen hozzájárult, hogy – ezt a lakomát ne Rákóczy Ferencz -költse el a szép refektoriumban. - -– De ez a legérdekesebb, monda Czobor Márk, a mint magához térhetett a -dicséretzáporból, hogy miként ismerhette fel az a vén kurucz a -tábornokot annyi katonatiszt közül, holott a vezér nem szokta magát -külső pompával megkülömböztetni. Hát a mint a lelőtt kurucz ruháit -megmotozták, a mellénye alá dugva ezt a képet találták meg. - -Azzal átadta Heisternek a rajzolt torzképet, a minek elfintorított -vonásaiból is egészen ő rá lehetett ismerni. - -Heister olyat ütött az öklével az asztalra, hogy a tortán álló czukor -labancz leesett a vártáról s a nyakát törte legott. - -– De ez már valami istentelenség! Hát igy nézek én ki, mi? Hát igy áll -az én szám félre, he? Meg ez a bajusz! Egyik le, másik fel! Ki volt az a -gazember, a ki ezt idekarmolta? - -– Alatta a neve. - -– Itt biz az. – Pinxit Scharodi. – Hallatlan szemtelenség. A szemem -káprázik. Nézzétek: igaz-e? - -A carricatura körútat tett az asztaltársaság közt, mindenki nevetett: e -biz a tábornok s mindenki azt mondá: ez a név bizony Scharodi. - -Heistert pedig annál jobban ette a méreg, mentől inkább ráismertek arról -a torzképről. - -Erre a jelenetre érkezik meg a vidám Scharodi. - -Mindétig mosolygó arcza most még jobban tündökölt attól az örömtől, hogy -a fővezér őt extra-ordinánczczal hivatja a díszlakomához. Maga a jó -lakoma is a gyönge oldalai közé tartozott mindenha. - -Odasasirozott egyenesen a tábornok székéhez, összeütve a sarkantyuit. - -– Excellentiás uram, én vagyok Scharodi. - -A tábornok akkorát ugrott a székéről erre a szóra, hogy a parókája -kétfelé repült a fején mint két sasszárny, behemóthi hangon rivallt rá -kegyetlen haraggal a tisztelkedőre: - -– Hát te, pernahájder! Még a szemem elé mered tolni a pofádat! Hol a -profósz? Kurta vasat neki s le vele a kaszamátába. - -Scharodi csak elhült: «no ez szép trakta lesz!» - -– Tábornok úr, mivel érdemlettem én ezt? - -– Mivel érdemletted? Hát ide nézz! Kinek a kutyakörme kaparása ez a csúf -kép itten? Tagadd el! Alatta a neved. Hát ilyen fertelmes diótörő vagyok -én, mi? Ilyen csúf pofa az enyim? – De még hagyján! – Hanem az az -istentelenség, hogy te ezt egy gonosztevő haramia kurucznak a kezébe -adtad, hogy erről rám ismerjen az ütközetben. Az ördög ficzkó -odalopakozott hozzám s egy bolond nagy pallossal olyat ütött a fejemre, -hogy itt van a helye, nézd! A félszememmel nem látok. S a másik -csapással kétfelé hasít, ha az én derék barátom, ez a magyar ifjú, a -kinek a nemzetéért nem tettem semmit, meg nem ment, le nem lövi, mint a -tököt. Ennek köszönhetem, hogy most férgek pecsenyéje nem vagyok. Tudod -ezt? áruló! - -Scharodi kifeszítette a mellét s védelmezte magát. - -– Tábornok úr, én áruló nem vagyok. Az a kép nem bizonyít semmit, -legfeljebb azt, hogy én még akkor is, a midőn az ellenség táborában -kényszerítve szolgáltam, annyira el voltam telve excellentiád iránti -tisztelettel, hogy a képmását igyekeztem ideál után vázlatozni. - -– Ezt nevezed te ideál után vázlatozásnak, kupczihér! - -– Már, tábornok úr, vagy jól van találva ez a kép, vagy rosszul. Ha jól -van, akkor nincs ok a neheztelésre: nem a szépség a férfi érdeme. Julius -Caesar is csúf volt. Ha pedig nincs jól találva a kép, akkor ez csak azt -bizonyítja, hogy rossz pictor vagyok; de nem vádolhatnak azzal, hogy -erről a képről ismertek rá excellentiádra. S ha tábornok urral ily -baleset történt, azt nagyon sajnálom; de ennek se nem én, se nem az a -vakarintott kép az oka, hanem a tábornok úr korlátolhatatlan vitézsége, -a ki maga legelől rohant az ellenség sorai közé. - -– Semmi hizelkedés! Semmi rókafarkcsóválgatás! Te okoztad a legnagyobb -veszedelmet nekünk az ütközetben. - -– De úgy hiszem, hogy ezt helyrepótoltam bőségesen. - -– Nem olyan bőségesen, mint képzeled. Mult éjszaka a küldönczöd által -azt izented nekem, hogy az ütközet kezdetén azonnal átjösz a táboromba, -s én az egész haditervemet erre a mozdulatra alapítottam. Erre vártam az -intézkedéseimmel. Te késlekedtél. Ez alatt a kuruczok betörtek a -balszárnyomba, felprédálták a podgyászomat; a jobbszárnyon halomra -aprították a legjobb ezredeimet. Én folyvást a te igért mozdulatodra -vártam. De te csak a makkot sütötted ottan, egy helyen állva, mint egy -olajbálvány. Mikor aztán én végre segítettem magamon egy merész döntő -csapással, akkor álltál te is elő, mikor már láttad, hogy a győzelem az -én részemre hajlik, hogy a fejedelmed hadai megbomlottak. Nem jutalmat -érdemelnél ezért, hanem büntetést. Magad degradácziót, a csapatod -megtizedeltetést. - -A tábornok jobbján ülő Esterházy, magyar labancztábornok odasugott a -fülébe: - -– Nem kell ilyen szigoruan bánni a szökevényekkel; mert elvesszük vele a -kedvét másoknak az áttéréstől. - -Ez egy kissé helyre igazította a tábornok haragos kedélyét. Csak az -utómérgét adta még ki, egyes megtisztelő czímekben. - -– Bolond! – Fakutya! Pernahájder! – Szamárevő. – Elmehetsz. – -Tizmérföldnyire a testemtől távol maradsz. – Hajnalt se vársz, -megindulsz Beczko várába, a csürhéddel együtt. - -– Tábornok úr! Hisz tele van az egész vidék kuruczczal. - -– Ne mekegj! A te dolgod, hogy odajuss. Megy veled kiséretül a három -kompánia Bagocsay-lovas. Vigyáz egyitek a másikra, hogy el ne szökjetek, -– nem kelletek a testemhez közel. Jó lesz nektek Beczkóban, onnan nem -lehet elszökni. Mehet, kapitány uram. - -Scharodi megmerevítette magát. - -– Tábornok úr, engem őrnagynak czímeztek eddig. - -– Kotródj eblábolva! Mert ha még egyszer küldelek: zászlótartónak foglak -czímezni. - -– Akkor is hiven fogom szolgálni a császáromat. - -– Nem kérdeztem. Aztán majd ha egyszer nagyon sok érdemet szereztél -magadnak, s valami jutalmat akarsz kapni érte, hát csak ennek az úrnak -czímezd a folyamodásodat, tudod? - -S háta mögé fordított kezével odatartotta eléje azt a famosus torzképet: -«Szamárevő!» - -Scharodi fogcsikorgatva távozott, az arcza sárga volt a szégyentől és az -epétől. Csak már «szamárevőnek» ne nevezték volna, a miért a sileziták -legjobban haragusznak. - -Heister igy szokott bánni az emberekkel. Ő csak büntetni tudott jól, -jutalmazni sehogy. - -– Folytathatjuk az ebédet, urak! - - - - -KÉT KARÁCSONYFA. - -A kis Jézus a bécsi Küszdenpfennig-palotába is meghozta a maga -drágalátos ajándékait. A gyermekek örömestéje ez. Ha a puritanismus -minden ceremoniát ki tudott is küszöbölni a vallásgyakorlatból, a -karácsonyfát nem birta ledönteni. Az minden évben kizöldül. Pedig -gyökere sincs. Ott gyökerezik a gyermekek emlékezetében. «Tavaly is -volt, az idén is lesz?» «Tavaly is hozott valamit a Jézuska, vajjon mit -hoz az idén?» Akármit higyjenek a pogányok, a skeptikusok, a -socinianusok, a bafometimádók, a gnosticusok Krisztus idvözítő voltáról: -hogy a születése napján sok millió embert idvezít, az bizonyos. Azokat, -a kik legméltóbbak rá: a gyermekeket. - -Micsoda leskelődő várakozás ez! micsoda álomüző kiváncsiság! micsoda -kölcsönös egymást jónaklennimuszájszintés! a míg az «angyalka» azt -mondja, hogy szabad, megnyilik az ajtó; s feltárul az a látvány, a mihez -fogható gyönyörüségeset az ember soha többet e világi életében nem lát. -Az a szép zöld fa, a minek minden ágán virág helyett egy tarka -viaszgyertyácska ég; a pompás repülő angyalkák czukorból, a lefüggő -déligyümölcsök, a mikkel az angyalka parancsára a meddő fenyőfa -megrakodott: aztán az a sok megbecsülhetetlen drágaság, a mit az a -tündöklő fa fényes árnyékával betakar: találja ki minden ember, melyiket -hozta a számára a kis Jézus? Hát még aztán azok a ragyogó arczok, amik -ebben gyönyörködnek. - -A legkissebbiké az elsőség joga. Ő válogatja ki, hogy melyik drága -ajándék kinek szól a kincshalmazból. - -Legelső, a mi az «enyim.» A gyermek nem tud tettetni. Nem takargatja, -hogy a világban az első ember az «én.» Az aranyos pálczaló, meg a -czifraostor, aztán a négylovas szekér, ez az enyim. - -Aztán következik a «bátya.» Az a második ember a világon. Az a bámulat -tárgya, a tekintély. Ha a kicsiny kap valami jót, azt mondja: «a -bátyámnak is!» addig a magáéhoz nem nyul, bátyjának kiszemeli a -rézágyucskákat, meg az aranyos szablyát, a nyillövő puskát. Ez az övé. - -Az anya kapja a bogláros fejkötő-tűzőt, az Ozmonda néni a homlokszorító -feronièr-t, s a gyóntató atya a himzett oltárvánkost. A cselédség is -sorban megkapja a magáét. - -– Hát az apának nem választasz ki semmit? kérdi pater Renatus, nyájasan -megczirógatva a gyermek piros orczáját. - -– Apa nincs itt: messze van. - -– De az angyalka elviheti neki oda is, amit idehozott a számára. - -A gyermek durczásan vállat von s pityeredésre görbülő szájjal mondja: - -– Angyalka nem hozott apának valót. - -– Dehogy nem, nézz csak széjjel! Mit találsz még? - -Csakugyan volt valami karácsonyi ajándék ottan maga Rákóczy Ferencz -számára is. Pater Renatus maga hozta azt. (Azaz, hogy pater Renatus -által küldte az angyalka.) Egy remekművű sakktábla, elefántcsontból, -achat- és chalcedon-figurákkal. A kicsike nem reflektált rá. - -– Nincs itt az, a mit apának kell kapni. - -– Hát mi volna az, fiacskám? - -– Egy korona. - -Sarolta herczegnő ijedten sziszszent fel, Ozmonda szája elé kapta a -kezét, Pater Renatus elmereszté a szemeit. - -– De kis fiacskám! Mit gondolsz? A korona drága kincs. - -– De az angyalka elég gazdag: azt is hozhat az apának. - -Pater Renatus szelidíteni akarta a kérdést. - -– Nem, kis fiacskám. A korona nem játékszer; a Jézuska mást hozott az -apának. Nézd, ezt a csecse játszótáblát. - -A kis fejedelmi poronty megrázta a fejét s megvetésre pittyesztve az -ajkát, azt mondá: - -– Az én apám igazi háborúst játszik! s azzal durczásan ment ki a -szobából, otthagyva az ajándékait. Tartsa meg magának az angyalka a -drága kincseit, ha azt nem tudta elhozni, a mi az apának volt szánva. - -– Én meg nem foghatom, honnan veszi ez a gyermek ezeket a gondolatokat? -mentegeté lelkét Sarolta herczegnő a gyóntatóatya előtt. Itt ennél a -háznál senkitől nem hall ő erről egy szót sem. - -– Imádkozzék érte, kegyelmességed, minden reggel és minden este tizenkét -Úr imáját és tizenkét üdvözletet, hogy az Úr fordítsa el a gyönge -gyermeki szivről e veszedelmes gondolatokat, a miket a gonosz csepegtet -az ő ártatlan szivébe! - -A két hölgy pedig alig várta, hogy az éjféli misének, ami a házi -kápolnában tartatott meg, vége legyen s a gyóntató eltávoztával magukra -maradjanak. - -Hogy Rákóczy döntő ütközetre készül e napokban, azt egész Bécs városa -tudta. Lesték naponkint Heister stafétáját. - -A karácsonyéj a babonák éjszakája. - -– Egy török «nimetullahita» dervistől tanultam én egyszer valami -bűvészetet, monda a szőke hölgy Sarolta herczegnőnek, a miből jövendőt -lehet mondani. Azt kérdezzük meg. - -Egy nagy velenczei kristály-palaczkba tiszta vizet töltöttek, s abba -Ozmonda egy kis phiolából valami zöld nedvet öntött belé. Az, a vizbe -vegyülve, ezt egyszerre felháborította, az egész palaczk tartalma -zavaros barna szint öltött, a miben, mintha felhők gomolyogtak volna. -Lassankint a felhők alakot öltöttek, zöld és veres mozgóképek kezdtek -egymástól szétválni, kigyózó, tekergő, foszlányos szörnyalakok. Mintha -egymással küzdenének előre-hátra dulakodva, szétterjengve, -csoportosulva. - -– Ez a kurucz tábor, ez a labancz tábor! - -– Ott harczolnak egymással… Ni, hogy dulakodnak! - -– Látod azt az erős, piros alakot ottan? Mintha egy lovasvitéz volna. - -– Az bizonynyal a fejedelem. - -– Mik azok a piros csikok, a mik utána úsznak? - -– Azok a zászlók. - -– Most a zöldek kerülnek felül. - -– Nem, nem, a veresek áttörnek rajtuk. - -– Hát azok a gömbök, a mik a fenékre leszállnak? - -– Azok a halottak. - -– Mikor a fenékre leszállnak, a veres és zöld együtt megint barna -szinüvé lesz. - -– Utoljára a zöldek felemelkednek mind a felszinre, a veresek szintén, a -zöldek középen maradnak, a veresek az üveg szélén köröskörül. - -– Mit jelent ez? - -– Azt, hogy a kuruczok körülfogták a labancz tábort. - -– Vagy talán azt, hogy a labanczok szétverték mind a kuruczokat. - -A két nő úgy elbölcselkedett a török bűvészet horoscopja felett, hogy -egészen megfeledkezett a karácsonyfáról; a minek a viaszgyertyái -egyenkint elaludtak, csak a czukorangyalkák, a fehér galambok -himbálóztak még az ágain… - -… És épen ebben az órában II. Rákóczy Ferencz is ott állt a maga -karácsonfája alatt, a Nagyszombat fölötti erdős halmon: előtte az őrtüz, -kezében az emlékkönyve, a mibe az elvesztett ütközet nehéz -tapasztalatait jegyezgeté, a nagy karácsonyfáról oda hullanak reája, a -miket az angyal hozott, a jégcsapok, a száraz levelek, a széttört nagy -tervek, a porrá lett remények. A karácsonyfa ágain megrebbennek a károgó -hollók… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Újesztendő napján már megtudta Sarolta herczegnő, hogy mit jövendölt a -török nimetullahita dervis horoscopja. Egész Bécs megtelt a -diadalhirrel. - -Az utczán trombitaszó mellett hirdették a heroldok a császári fővezér -roppant diadalát, a kurucz hadak végső veszedelmét. Nyomtatott lapokat -adtak ki, a mikben el lettek számlálva a kuruczok veszteségei: a -számtalan halott, a tömérdek fogoly, hadizsákmány. Maga a fővezér is -foglyul esett. Eleinte azt hitték, hogy maga a fejedelem; később -bevallották, hogy nem az; Rákóczy csak veszélyes sebet kapott, futva -elmenekült; de elfogatott a franczia király hadvezére a kurucz seregnél. - -Sarolta herczegnőnek is ki kellett világítania a maga ablakait ennek a -diadalnak az örömére, s ott kellett lennie a Te Deum laudamuson a szent -István-templomában. - -Az ablakából láthatta a triumphalis menetet, mikor a diadaljeleket -meghozták: egész szekereket megrakva a kuruczok rézdobjaival, -feltűzködött zászlóival, s egy nyitott hintóban a fogoly Feirvillet, a -kit közcsufondárosságul körülhordoztak a város utczáin. - -Sarolta herczegnőnek hallania kellett azt a gúnyordítását a népnek, -látnia kellett, hogy dobálják utczahosszant sárral az ő férjének a -zászlóit. - -– És én még sem hiszem, hogy mindennek vége; suttogá Ozmondának. Hogy -lehetne ezt megtudni? - -– Én tudnám, hogyan? - -– Szólj! - -– Egy bizalmas embert kellene odaküldeni a fejedelemhez. - -– Olyan nincs. - -– Hát én? - -– Te? Arra nem is gondoltam. Hogy mehetne oda egy nő? - -– A hogy én szoktam innen kijárni: férfiruhában. - -– S ha útközben elfognának? Gondold meg, hogy két táboron kellene -keresztül vergődnöd, a császáriakén, meg a magyarokén. - -– Mind a kettőhöz találnék módot. A császári seregben is van egy -tábornok nagybátyám, a fejedelmi seregben is. Tudnám a módját, -menedéklevelet kapni egyiktől is, másiktól is. - -– Meggondoljuk nagyon ezt a dolgot… - -– Én nekem van egy jó tervem. - -– Mondd el. - -– De senkivel sem szabad azt tudatni. - -– Hát beszélek én valakivel a világon? monda a fejedelemné szomoruan. - -– Még pater Renátusnak sem, gyónás alakban. - -– Gyónás alakban? Hát hiszen az ember csak a bűneit szokta meggyónni. -Kér valaki absolutiót a jó tetteiért, a mik titokban lettek elkövetve? -Bűnöm nekem az, hogy az én férjemet szeretem, hogy vele együtt lenni -akarok? Nem esküdtem-e meg az oltár előtt arra, hogy «véle tűrök, véle -szenvedek; se jó, se rossz dolgában soha el nem hagyom?» Bűnöm nekem az, -hogy a férjemnek vissza akarom adni a gyermekeit? Bűnöm nekem az, ha az -Istenhez imádkozom, hogy adjon diadalt az én szerelmesemnek? Óh -bizonyára, én nem fogok ezekért pœnitentiát tartani. - -– Pedig mégis megtudták valahonnan, hogy a Türkenhausból én a nagy -hársfa segélyével éjjelenkint leszöktem hirt hozni és vinni; holott csak -ketten tudtuk azt, s Ocskay vakmerő kisérlete után rögtön ide -szállították a herczegnőt a Küszdenpfennig-házba, a honnan a Favoritára -nem lehet ellátni. - -– Te! Igaz, hogy azóta megint közeljárt Ocskay? - -– Igaz. Egész Fischamendig nyomult előre s azt fel is gyujtotta. - -– Egy szó sem volt róla sem a Diariumban, sem a Mercurban. - -– A nyomtatott lapok, a miket hozzánk küldenek, elhallgatták az egészet, -hanem az irott lap, a «Scandalia,» a miket a «Burzen»-ekben készítenek, -elmondta: abban olvastam. Azóta még jobban őrzik a fejedelemnő lakását. -Ez a Küszdenpfennig-ház egy valóságos kis erősség. - -– S hogyan akarsz innen észrevétlenül kijutni? - -– Elmondom. Itt jön a vizkereszt ünnepe. Ez a diákság szabadalmas napja. -Ekkor járják be a «currendfiuk» az egész várost, zsolozsmákat énekelve, -s beszedik érte a «litániagarast.» Néhol a termekbe is behívják őket; -másutt csak az udvaron hagyják énekelni, aztán az ablakból hajítják le a -pénzt, a mit nekik szántak, papirhüvelybe téve; a papirt meggyujtják, -hogy a diák a sötétben rátaláljon a pénzdarabra. Este én is felöltözöm -diáknak, a tornáczon és lépcsőgádoron lelopózom az udvarra s rákezdem a -gajdolást. Erre a kapus ki fog jönni nagy mérgesen, azt hiszi, kivülről -osontam be, míg ő bóbiskolt s kikerget az udvarból. Azután, mint éneklő -«baccalár» bejárhatom egész Magyarországot; ott szivesen látják -mindenütt a peregrináló diákot s nem gyanakodnak benne. Így eljutok a -fejedelemhez. Ő pedig már tudja, hogy ki vagyok? - -Saroltának tetszett ez a kalandos terv. Gyanutalan szive nem is sejté, -hogy a mit Ozmonda előtte elmondott, az csak szemfényvesztés. Nincs -annak semmi szüksége erre a koczkáztatott alakoskodásra, s ha mégis -megteszi azt, valami más oka van rá, hogy megtegye. - -Majd megtudjuk azt is. - - - - -BELIÁL LEÁNYA. - -Scharodi szerencsésen eljutott Beczkóba a csapatjával. Babocsay -labancz-huszárjainak ugyan kétharmadát elfujta odáig a szél; hanem a -német gyalogság együtt maradt. Senki sem háborította. A kurucz csapatok -is úgy szét voltak zilálva, hogy egy-egy zászló alatt csak két-háromszáz -ember maradt meg, a többi haza ment, kipihenni a harcz fáradalmait. -Ocskay csak akkor tudta meg Csajághy portyázóitól, hogy Scharodi -csapatja lement a Vág mellé, mikor már késő volt útját állni; de -külömben is szüksége volt jó időhaladékra, a míg a saját ezrede megint -összegyülekezik. Mert az volt ám ez idő szerint a hadiszokás. A -kuruczság könnyen megszaladt, szétbomlott, eloszlott a világ minden -szelei irányában: hanem aztán rövid időn épen olyan könnyen -összegyülekezett megint, s mintha semmi baj sem történt volna, újra -kezdte a «nemulass»-t. - -Elég volt annyit tudni, hogy Scharodi Beczkóban van. Nem mehet onnan el. -Ott majd megnyomják! - -Dejsz a nagyszombati «tüzkeresztelőért» megkapja a «stolát!» Hátra van -még a számára egy sakramentum, az «utolsó kenet.» - -Senkire nem fájt úgy a foga Ocskay Lászlónak, mint ő rá. - -«No majd az én késem nyeld el, ha ezermester vagy! - -Heister jónak látta a nagyszombati ütközet után nem erőltetni a háborút -Rákóczyval: a hadait szétosztá a Fehérhegy alatti városokba téli -szállásokra. (Azoknak ott sorban igen víg életük volt; minden -esztendőben kétszer tarthattak Te Deum laudamust, egyszer a kuruczokkal, -másszor a labanczokkal.) - -Egyszer csak megdördült megint az ágyú. - -A beczkóvári őrség arra ébredt fel, hogy a sánczait löveti valaki. - -Már megint föltámadt a porba gázolt féreg: ott, a hol nem várták. - -Beczkó vára akkor pompás erősség volt; még a mostani romjaiban is fel -lehet ismerni hajdani hatalmas voltát. Egy meredek sziklatömeg homlokán -emelkednek még most is a «Bolondócz»-nak hitt fellegvár falai; a góth -stylban épült toronymagas kápolna belsejében még láthatók a frescofestés -maradványai, a pilléreken a szárnyas angyalfő-faragványok. Ez volt -Stybor vajda palotája. Ott van a természetalkotta erkély, a honnan a -vajda, a vipera-csipéstől megdühödve, vakon alárohant; ott a -kapunagyságú ablak, ahonnan Beczkót, a bolondot aláhajították. A vérét -lemosta a zápor, de a nevét nem moshatta le a várról: az megmaradt -Beczkónak, Bolondócznak. Három oldalról maga a meredek szikla tiltja az -ostromot, a negyediket, a meneteles oldalt két magas rovátkozott -kőbástya védi, melyek közül az egyik a külvárost kanyarogja körül, a -másik a belvárost és a várat keríti el, boltozatos kapukkal elzárva. -Alatta a Vág vize folyik. - -Azonkívül, hogy természet és erőditvény védi, még az az oltalma is van, -hogy három hatalmas vár között fekszik, mintegy a háromszög közepén; e -három vár Trencsén, Vágujhely és Temetvény. Mind a háromban erős -császári dandárok feküsznek közelben. - -A ki Beczkót be akarja venni, úgy igyekezzék vele, hogy elkészüljön, a -míg azok ott feküsznek; mert, ha megvárja, a míg felkelnek, úgy ott -szorítják, mint az egérfogóban. - -Ocskay el tudott készülni. - -Este indult meg a hirtelen összegyüjtött dandárával a báni hegyek közül; -lovasezredeit a Vág gázlóihoz küldé, hogy a segélyül siető vágujhelyi -császári seregnek útját állják, s maga a hajduságával megrohantatá a -külváros bástyáit. Az első ágyulövésekre, nem várva a réstörést, -lábtókat vetettek a talpasok a falnak, úgy másztak fel a bástyákra; a -külvárosban rácz őrség volt; azzal hamar elkészültek; hanem a belvárost -Scharodi német muskétásai védték. Itt nagy vérbe került az ostrom. A -külváros házait valaki meggyujtotta; ez aztán elég világossá tette az -éjszakát, támadók és védők jól láthatták egymást. Elkeseredett volt mind -a támadás, mind a védelem. Az a csapat, mely a nagyszombati csatában -zászlót változtatott, jól tudhatta, hogy nem számíthat irgalomra, s -védte magát a kétségbeesés erejével. Az is kevés volt. A hajduság, -boszut ordítva, rohanta meg a várkaput. Elől ment Csajághy, fejszével a -kezében. Hogy még nagyobbnak lássák, granatéros medvebőr-süveget nyomott -a fejébe, úgy rohant neki a puskatüznek. Nyolcz golyó találta el a -testét; de egy sem ütött rajta valami nevezetes sebet, csak köppölynek -járta meg: számba se vette valamennyit. Hatalmas fejszecsapásai alatt -döngött, recsegett, bedőlt a várkapu, s omlott be rajta a vérszomjas -hajdusereg. - -Emberevő kedvükben voltak! - -De az ellenfél sem igen könyörögte a kegyelmet. A várfalakról elüzetve, -az utczákon végig védelmezték magukat a labanczok. Kard és dákos -harczolt egymás ellen. Egyes házakból lövöldöztek a kuruczokra; a mi a -viadalt még elkeseredettebbé tette. A nagy templom előtt megujult a -tusa. A labanczok bevették magukat egy templomba s onnan puskáztak az -átvonulókra. Nem a mostani templom volt az, nem a Ferenczrendiek -kolostora. Ez a templom és kolostor a vörös barátoké volt. Ennek a -szerzetnek különben is veszett híre volt a nép előtt. Bálványimádással -vádolták őket. A külföldről elűzött templáriusok maradványai voltak. Ők -is belekeveredtek a tusakodásba, a minek az lett a vége, hogy a kit a -templomban találtak, mind leölték: a katonát, papot, vegyest. A -templomot pedig kirabolták, föl is égették. - -Maga Scharodi, ötvened magával, keresztül vágta magát a mészárláson, s -felmenekült Bolondóczba, a fellegvárba. A boszuittas hajduság oda is -utána. - -Ocskay László a Vág partjáról intézte az ostromot; oda hozták neki az -izeneteket a nyargonczai a bástyákon belül történtekről. Neki hadvezetői -feladata volt nemcsak az egész várvivást vezényelni, hanem egyuttal a -Vág tulsó partján gyülekező császári seregekre is ügyelni. Vágujhely ott -van a szomszédban, s ott áll Viard tábornok egy egész dandárral. Az égő -Beczkó lángja hirdeti neki, hogy mi történik ideát, Bolondócz falai csak -úgy ragyognak tőle az éjszakában. Ott is terem a tábornok egész -lovasságával a túlparton, csak hogy a Vág most meg van áradva, zajlik, -nem jöhet át rajta: kénytelen felkerülni Trencsénnek, ahol állóhíd van, -de azalatt Beczkóval végeznek. - -Egy hirnök, aki a városból jön, jelenti Ocskaynak, hogy a belváros is be -van véve: a hajduság dühös, a miatt, hogy a házakból és a templomból -lövöldöztek, s megtorlásra készül. Ocskay visszaizen, az hogy ártatlan -lakosság életét kimélni kell; különösen asszonyembert meg ne bántson -senki, mert a ki egy fehérszemélynek csak a ruháját is megtépi, az -halálfia. - -Nem felejthette Ritschán mondását: «a hogy ti bántok a mi -asszonyainkkal, akként bánunk mi is a tieitekkel». - -Virradatkor látta Ocskay, hogy az ellenségnek csekély maradványa a -meredek úton a fellegvárba menekül futvást, s hogy a hajduság lábtókkal -készül a sziklákat megmászni. Gyorsan odafuttatá egy segédét azzal a -parancscsal, hogy hagyjanak fel ezzel a vakmerőséggel. Azok odafenn, -akármilyen kevesen vannak is, de granátjaikkal az ostromlókban nagy -pusztítást tehetnek, bombavetők nélkül a fellegvárat nem lehet bevenni. - -Egész reggel lett, mire ez a küldöncze visszatért. Azalatt Ocskaynak a -figyelmét mind a túlparton levő ellentábor sürgése-forgása foglalta el. -Kiszámítható, hogy Viard tábornok ma, akárhogyan igyekszik is, a -trencséni hidnak kerülve, ide nem érhet; a gázlónál pedig várják. - -– Nos, mi hir a városban? kérdé a visszatérő küldöncztől. - -– A hajduság nagynehezen elállt a bolondóczi ostromtól; hanem aztán -boszujában neki esett a rablásnak városszerte. - -– Csak védtelen embert meg ne öljenek, mondá Ocskay. - -– Azt nem is teszik. Ki van adva a parancsolat. - -– Meg a fehérnéphez ne nyuljanak. - -– Már azt pedig aligha meg nem teszik, akárhogy ki van adva a -parancsolat. Mikor végigjöttem az utczán, épen akor hurczoltak a -városházához egy asszonyt, a kin semmi öltözet sem volt. - -– Mit szólsz! kiálta haraggal Ocskay. Te láttad? - -– Biz a két szememmel láttam én azt, s a gyönge selyembőréről itélve, -alighanem uri asszonyság volt, még pedig fiatal. - -– De ez már istentelenség! kiálta indulatosan Ocskay, s sarkantyuba -kapva paripáját, azt mondá a segédének: «Kisérj oda!» s azzal vágtatott -be a városba. - -A városház előtt csoportosan álltak a hajduk s hevesen beszéltek egymás -közt. - -– Ide hozták azt a nőt? kérdezé, haragtól fojtott hangon Ocskay. - -– Odabenn van! Dejszen ott van ő keeme! felelgetének a hajduk, mint a -kik valami nagyon bölcs dologban érzik magukat tudósoknak. - -Ocskay leugrott a lováról s fölrohant a lépcsőkön. - -– Hol van Csajághy? kérdezé az őrtállótól, a ki a tanácsterem ajtaja -előtt kivont karddal strázsált. - -– Odabenn lesz a főstrázsamester úr. - -Ocskay betaszítá az ajtót s arra a látványra, a mi legelőször szemébe -ötlött, az egész lelke felháborodott. - -Két hajdu között, a kik kivont karddal voltak odaplántálva a terem -közepére, állt egy nőalak: egészen úgy, ahogy Phrynét mutatta be a védő -ügyvédje az araeopág biráinak. Csupán csak a térdeig leomló dióbarnaszin -dús haja takarta rosszul rejtve profanált szépségét. Arczát nem lehetett -látni, mert azt a két felemelt karjával eltakarva tartá. - -A tanácsasztalnál pedig Csajághy állt, s egy dézsa hidegvizzel meg egy -szivacscsal mosogatta a kapott sebeit. Egy volt a balkarján, kettő a -jobbkarján, a mi vérzett; a homlokán is volt egy, de azt nem látta, -azután meg az arczán, de azt fel sem vette, annálfogva az arcza véres is -volt. Ugy látszott, hogy a sebeivel jobban el van foglalva, mint a terem -közepén álló leplezetlen Vénusalak bámulásával. - -– Csajághy! ordítá Ocskay, megtaszítva öklével a nagy tanácsasztalt. -Becsület ez? - -A marczona hadfi ránézett féloldalvást. - -– Csak nyolcz sebet kaptam ebben a hajczéczúban: azt hiszem, hogy ez -elég becsület. - -– De hát ez a nő ott? - -Csajághy vállat vont. - -– Hát annak még eddig semmi baja sem történt. - -– Mikor «így» áll előttünk! - -– Hát hiszen fűtött szobában van, nem hűti meg magát. - -– Ördög és pokol! Felejted, hogy vezéred vagyok! Szigorú parancsot adtam -ki: a ki egy nő öltözetét megtépi, agyonlövetem. - -– Senkit sem fog kegyelmed agyonlövetni, ezredes kapitány uram. Senki -sem nyult semmiféle asszonyi gunyához. Ez az alak itten a bolondóczi vár -rejtekajtóján osont ki férfiruhában. Hajduim közül, a kik észrevették s -üldözőbe fogták, kettőt pisztolylövésekkel, férfimódon megsebesített. Ez -a nő legveszedelmesebb kéme az ellenségnek. A mit letéptek róla, -férfi-öltöny volt. Letépték róla azért, hogy a várparancsnok titkos -izeneteit megtalálják közte. - -– Az meglehet, szólt Ocskay László. De én azért mégsem engedem, hogy a -női szemérem az én harczosaim által megsértessék. Ha kém volt, főbe -lőhetitek, de meggyaláznotok nem szabad. Hozzatok számára női öltözetet! - -– Nem tudnám, hol vegyük? Mi asszonygarderobot nem hordunk magunkkal. Ha -csak egy veresbarát soutanet nem adunk rá: azt huztunk le egynéhányat a -gazdájáról: kéznél van. - -– Hozzatok egyet! parancsolá Ocskay a két őrt álló hajdunak, a kik aztán -lódultak kifelé, míg Ocskay maga úgy állt a nőalak elé, hogy háttal -fordulva felé, kifordított bundás termetével azt egészen takarva -tartotta. Csajághy magában nevetett, a vizes spongyával a sebeit -áztatva. - -Ocskayban még mindig felülállt a lovagiassági érzet a hivatalon. -Dorgálni szerette volna Csajághyt. - -– Akárhogyan van is a dolog! Az még sem illett! Elvenni tőle az utolsó -leplét is! Még Attila hunnusairól is azt jegyezték föl a történetirók, -hogy ha kegyetlenek voltak is a harczban, égettek, gyilkoltak, de a női -szemérmet meg nem sértették. És most ti, kuruczok, a szabadság -harczosai, megbélyegzitek a nemzeti zászlót azzal, hogy egy nőtől -elraboljátok a testét fedő utolsó lepelt. Szégyen! Gyalázat! Inkább -öltétek volna meg. - -Csajághy letette a szivacsot s bekötötte a karját valami rongygyal. -Azután egész csendes vérrel felelt Ocskay Lászlónak. - -– Mondám már, édes vezérem, hogy itt most egy rendkivüli esettel van -dolgunk, a mit, ha valaki egészen meg nem ért, sehogy sem ért meg. – -Bizony nagy szégyen, gyalázat volna, ha csak úgy mondanák el egyszerüen, -hogy a kuruczok egy asszonyról, még hozzá egy uri dámáról, még az ingét -is letépték! Azt mondaná mindenki: «barbárok ezek!» rosszabbak a -barbároknál: «sybariták». – De hallgassa csak meg valaki a magyarázatot. -– Az elfogott kémnél semmi irást nem találtak, minden rejtekét az -öltözetnek összekutatták, nem volt közte semmi irás. Ekkor egy -tapasztalt svéd czimbora azt mondja: «szoktak ám titkos irással is -izeneteket küldeni: meg van annak a módja. Az izenetvivőnek az ingére -irnak édes tejjel, a mit akarnak, s ha ezt a vászonnemüt aztán forró -vaskályhára teszik rá, az irásjegyek egyszerre megbarnulnak, s -olvashatókká lesznek. Jó lesz megkisérteni!» – A fogolynő erre -felsikoltott. Azzal elárulta, hogy a titka ki van találva és már most -nézd meg és itéld meg, hogy istentelenség volt-e, szégyen-gyalázat -volt-e a hajduktól, hogy még az inget is lehuzták róla? - -Ezzel egy finom patyolatöltöny-darabot vett elő a tarsolyából Csajághy s -azt kibontva, odanyujtá a vezérnek. - -A finom lenszöveten rőtbarna betükkel irottan ez volt olvasható: - -– Én körül vagyok fogva kuruczoktól, nem menekülhetek meg. Titkaimat, -miket excellentiáddal közölnöm kelle, nem adhattam eddig át Heister -ügyetlensége miatt, ki ide lekötött. Soraim átaladója tudatni fogja -mindazt excellentiáddal, benne megbizhatik. Neki elmondtam mindazt, hogy -a kuruczhad legnevezetesebb vezérei közül ki hajlandó áttérni a császári -sereghez, mi áron és mi módon? Kinek mi a gyönge oldala? mivel -megvásárolható? név és személy szerint. Én ezt mind kitanultam. Ha itt -elveszek, tudassa excellentiáddal e fontos felfedezéseket az, a ki ezt -magával viendi. - -Scharodi. - -Ocskayval csak úgy keringett a világ e soroknak az olvastára. - -– No ugye, hogy ennél átkozottabb titok még nem volt ilyen vászondarabra -fölirva? Monda felülkerekedett önérzettel Csajághy. Hát ugye, hogy nem -barbarismusból, nem luxuriesből szakitotta le a testéről ennek az -alaknak az utolsó takaróját a kurucz goromba kéz? Ez itten nem -asszonyember, nem fehérszemély, hanem az ördög ivadéka! Ez Beliál leánya -maga! - -Ocskay maga újra meg újra elolvasta a finom vászonra irott sorokat. Hogy -lehet ezt az öltönydarabot, a mi a saisi lepellel rokon, ilyen -visszaélésre felhasználni? Lehet-e ebben valami igaz? Árulás, hitszegés, -eskürontás egy ilyen patyolatra felirva, a mit nem szabad szemnek -meglátni, kéznek megilletni, ha idegen nőé. - -Hanem azért Beliál leánya, ha ördög leánya is, mégis csak hölgy s a -lovag lovag marad még a nőnemü sátán iránt is. Ocskay a belépő hajdu -kezéből kikapta hevesen az elhozott biborveres selyempalástot, a mi egy -agyonütött templáriusé lehetett, s a hajdut kikergetve, odafordult a -nőalakhoz s azt dörmögé hozzá: - -– Itt van, madame, vegye fel ezt magára! - -A hölgyalak, a mint e szóra leereszté két felemelt karját az arcza elől, -hogy előre hulló haját hirtelen hátravesse, s aztán a nyujtott -selyempalástot magára borítsa, oda nézett teljes nyilt tekintetével -Ocskay szeme közé. - -Ocskay visszatántorodott. Az asztal tartotta fenn, a hogy -megtámaszkodott benne. Elszédíté e szempillantás. - -A következő pillanatban már be volt takarva a hölgyalak, tetőtől talpig; -a bő selyemsoutane festői ránczokban fogta körül szoborszerü gyönyörű -termetét, két kezével összeszorítá azt a keble fölött, s úgy nézett föl -Ocskay arczára. - -Ocskay lihegett, mint a vizbe fuló. Közelebb tántorgott Csajághyhoz, -mintha önkénytelen annak a védelmét keresné e megverő tekintet ellen. - -– Ráismertél?… Pedig ezuttal dióbarnára van a szőke haja befestve. -Dörmögé Csajághy. - -Az a hölgy volt Szunyoghy Ozmonda. - -Ocskay hosszasan bámult maga elé mint az álmodó. - -Évek előtt… mennyit álmodott ő erről az alakról! – Milyen rossz álmok -voltak!… Milyen mámorittas álmok! - -Talán több is volt, mint álom? Talán rettenetes valóság volt: -összekeverve istenítő gyönyörökből és ördöggé aljasító gonosz -indulatokból… Ha ugyan valóságnak lehet nevezni a csókot, az ölelést, a -szerelmi őrjöngéseket, s nem inkább a hallucinatiók ábrándbirodalmába -kell mindent sorozni? Bizonyos-e valaki arról, hogy élő alak volt, nem -fántom, a kit keblén tartott? igazi gyönyör volt-e és nem mámorital -káprázata, a mitől idvezült? a mitől elkárhozott?… Ejh, ki tudja azt, -mikor fölébredt belőle? - -Mikor újra maga előtt látta, azzal a skarlát-palásttal a testén, mely -csodaszép idomaihoz odatapadt, e kárhozatra hivogató csábtekintettel -minden vonásában, ezekkel a szemekkel, a mikből a delej úgy sugárzik, -mint a holdtányérból az igézet, csakugyan a regék mesetündérei jutottak -eszébe. - -Pedig azt hitte már, hogy ez a halottja olyan jól el van temetve! Miként -egy egész világa az özönviz előtti aeocenének, a mi fölött az új -alluvium zöldül már. - -– Mit akarsz vele tenni? kérdé Ocskay rekedtes hangon Csajághytól. - -– Az könnyen kitalálható. Ki kell vallania azokat a titkokat, a miket -Scharodi rábizott azért, hogy mondja el annak a hatalmas államférfinak -Bécsben, vagy Vörösvárott, a ki ezen az uton akar bennünket megrontani. - -– Nem fogja az igazat megvallani. - -Azt csak bizd én reám. Majd kiveszem én belőle. - -– Hogyan? - -– Torturázni fogom. - -– Ezt az alakot itt? - -– Ezt. – Mindig utáltam a hóhérmesterséget; de ennél az egynél egész -gyönyörüséggel fogom azt végezni. Torquemada maga oda jöhet tanulni -hozzám. - -Ocskay a fejét rázta. - -Csajághy ebből a néma jelből is értett. Azzal a megszokott csendes, -lassú hangjával dörmögé: - -– Vezér! Itt semmi hamis érzékenykedésnek nincsen helye. Itt ezen a -patyolaton írva van a pokol evangeliuma. A testünkben van a rákfene, az -árulás. Meg kell tudnunk, melyik izünk fertőzött? A melyikre a tíz ujjam -közöl kisül, hogy fenés, azt levágom. A ki áruló, az haljon meg, míg -másokat meg nem rontott. Nekem meg kell tudnom mindazt, a mit ez a -némber a lelke sötétségében tartogat; ha mindjárt kannibálnak fognak is -nevezni azután. S te nem fogsz ennek ellentmondhatni. - -– Más módja is lehet annak, szólt Ocskay. Vannak erősebb hatalmak is, -mint a durva erőszak. - -– Meglehet, hogy te ismered azokat. Kisértsd meg. Talán te tőled a szép -szó, a rábeszélés, a megfélemlítés is czélhoz vezet. Magadra hagylak -vele. Beszélj vele egyedül. Ámbár én jobb szeretném, ha soha se néztél -volna többé ezekbe a szép szemekbe. – De hát – tedd próbára magadat. – -Hanem – eszedbe jusson az a kézszorítás, amit egymással váltottunk, meg -az a két szó, amit egymással kicseréltünk, mikor azon a nagy napon -egymástól búcsút vettünk! Tudod! Emlékezel rá. Jól van. Beszélj hát -vele. - -Mikor Csajághy nehéz léptei elhangzottak a folyosón, Ocskay odafordult -Ozmondához; karjai össze voltak fonva, szemöldei összehuzva. Ozmonda a -szemébe nézett, aztán felkaczagott hangosan; mint egy pajkos gyermek, a -ki meghunyászkodik addig, a míg a csinytevésért szidják, de a mint -kihuzza a lábát a szobából az iskolamester, nyelvet ölt rá, kikaczagja, -s folytatja a csintalankodást. - -– Hahaha! Ez szép viszontlátás volt! Rám ismertél? Te bolondom! Azzal -odasimult Ocskayhoz, szétvonva annak a keresztbe font karjait kezeinél -fogva. – Hát téged meglehet-e még ismerni, a mióta nem láttalak? Tegnap -volt, régen volt, talán hat esztendeje is van már, a mióta nem láttalak. -De bizony most is az vagy: csak ez a haragos homlok ne volna. - -S a szép bársonykezével félresimította a hajat Ocskay homlokáról: a -ránczokat is el simította vele együtt s megint nevetett. - -– Asszonyom, monda Ocskay hidegen. Önnek semmi oka sincsen most a -nevetésre. - -– Dehogy nincs, félistenem; mikor ezt az ostoba vasembert olyan szépen -el tudtad innen küldeni. - -– Ön félreérti az én szándékomat, grófnő. - -– Dehogy értem félre, drága hősöm. Tudom én jól, hogy ez a percz, ez az -alkalom nem a megfagyott örömök felolvasztására való. Nekem sem volna az -semmi vigasztalás, hogy a sakálok helyett maga az oroszlán esz meg. De -maga az a titok, a mit belőlem vagy szép szóval, vagy kínzással ki kell -venni: nem meghallani való más füleknek, mint a tieidnek. (Azaz, hogy -csak az egyiknek, mert a másikat én őrzöm otthon ereklyeszekrénybe -zárva, mint egy szent reliquiáját.) - -Ocskay arcza elveresedett ez emlékeztetésre. Még egy ember van, a ki -tudja ezt a titkot! - -– Óh igen. Együtt őrzöm azt azzal a levéllel, amit menekülésed órájában -irtál hozzám, monda könnyű sóhajjal Ozmonda. De hát ez elmult. Most -nehezebb tête-à-tête-re kerültünk össze. Beszéljünk csak suttogva, hogy -meg ne hallják a leskelődők, ki ne beszéljék a világnak. – Sejtetted te -azt jól, mikor ezt az alkalmatlan tanut kiküldted innen. Mikor Ozmonda -és Ocskay László suttognak egymással, azt ne hallja meg senki. -Előérzeted súgta ezt meg neked. Jól tette. Azt kaczagtam. Te sejtetted -azt, hogy a mi titkot ez a Bramarbas tőlem nehéz torturákkal akar -kicsikarni, mi történik azzal? Én nem vagyok Quintilia, aki elharapja a -nyelvét, hogy a kínpadon ki ne beszélhesse az összeesküvők titkait! Nem, -én nekem meg sem kell mutatnotok a tüzes harapófogót. Elmondok mindent -ingyen: az első kérdezésre. Mindent, a mit Scharodi rám bizott; a -rejtelmes tapasztalatokat. Hallja meg, a kinek tetszik. Te érezted azt -előre, sejtelmed megsúgta, hogy nem jó lesz azokat másnak is meghallani, -mint neked magadnak, s ha te megtudod, úgy el fogod azokat titkolni, -hogy álmodban sem mondod el senkinek; mert ha hirré lesznek, jobban -szétverik azok a kurucz tábort, mint a császári hadvezérek. (Ezzel ugyan -nem sok van mondva.) Az én titkaim megsemmisítik a kurucz tábort. - -– Nem hiszem. - -– No hát képzeld, hogy most a kínpadra vagyok feszítve, s ez a veres -selyemköntös rajtam egy lánggal égő palást és aztán kérdezd, a hogy -inquisitori hivatalod tartja: kik azok a kurucz táborban, a kik -hajlandók a császár hűségére áttérni? - -– A vallatott nem az igazi neveket fogja mondani. - -– Hozzá lesz téve mindenik névhez, hogy mi annak az ára? mivel lehet -megejteni? Milyen a gyöngéje? Az inquisitor megitélheti belőle, hogy a -kínvallatott igazat mond-e? - -– Az első nevet? - -– Kezdjük az apraján. Legelőször is «Blaskovics István». - -– Hogyan? Az én tulajdon zászlóaljparancsnokom? - -– Nem is olyan nagy az ára. Bárói czím: aranyláncz. Csecsebecsékkel is -beéri. - -– A második? - -– Rakovszky. - -– A turócziak kis királya? Ez egy tiszta, becsületes jellem. Hát ennek -mi a kulcsa? - -– Ezt nem lehet se kincsekkel, se fényes igéretekkel megvesztegetni; de -lehet szép szóval. A herczegprimás nagyon tud a lelkére beszélni. Ez -leghamarább ott lesz a megtérők között. - -– Azután? - -– Most már még nagyobb ember jön. Forgách tábornok. - -Ezt a nevet jól esett hallani Ocskaynak: mindig neheztelt a miatt, hogy -az az áttért labancz generális itt is hadvezéri rangot foglal el, míg ő -csak dandárvezető: arra nagy dolgokat biznak, őt magára hagyják. - -– No erről fölteszem. Mindig gyanakodtam benne. Csak azért jött közénk, -hogy az összeköttetés Bécscsel meglegyen. - -– Hát nem hazudok, úgy-e bár? Nincs már szükség a spanyol csizmákra? -Talán le is ülhetnénk? mert még hosszú sor van hátra. Egymás mellé, hogy -halkabban beszélhessünk? Vagy szembe inkább, hogy szemmel is -beszélhessünk. Következik Thuróczy, Ebergényi. Az egyiknek a felesége -német grófkisasszony. Ez a szivéhez való titkos kulcs. A másik veszekedő -természetű: nem fér össze vezértársaival, mindenkivel összekoczódott -már; ha többen lesznek, a kik hivják, barátságot fog keresni az -ellenségnél. - -Ocskay csak fejbólintással inte, hogy ezt is lehetőnek tartja. - -– Van még több? - -– Csak most jön a java. Következik Bezerédy. - -– Ah! Ez képtelenség. Ő, a fejedelem legjobb tanácsadója, a hazáját -rajongva szerető igaz magyar! Mivel lehetne ezt megvesztegetni? - -– Épen azzal, a mi nagyon is sok van nála, a bölcsességgel, a -hazaszeretettel. A ki nagyon aggódik a hazája sorsa felett, az már félig -renegát. A jó forradalmárnak ne legyen se esze, se szive; mert az -árulásra viszi. Bezerédy áruló lesz – meggyőződésből. - -Ocskay mereven bámult maga elé. Ozmonda felfedezései oly közel jártak a -valóhoz, hogy nem birta azokat megczáfolni. - -– Ki van még? kérdé kedvetlenül. - -– Mindig feljebb megyek. Lubomirszky Tivadar. - -– A szepesi gróf! A XIII város hűbérnöke. A lengyel jóbarát! Ez -lehetetlen! - -– Kimondám. Az van róla mondva, hogy a «szerencse fia». A merre a -szélvitorla fordul. Ő is, meg a testvére György herczeg, a szandeczi -sztaroszta, csak arra várnak, hogy egy döntő csapás érje Rákóczy táborát -s a császáriak mellé fognak állni. - -Minden szó, mint a méreg, úgy ette be magát Ocskay szivébe. Jól mondta -ez az asszony: veszedelem volna, ha ezt egy törvényszék előtt mondaná el -végig valaki. Ahány név, annyi sebet üt, s ezeken a sebeken át elvérzik -a hit! - -– És még mindig van folytatása; mondá a nő. Fáj, úgy-e, a mit mondok? az -inquisitor ül most a tüzes kínpadon! Nem könyörögsz még, hogy hagyjam -abba! Nem sikoltasz fel: «irgalom, kegyelem!» No hát folytassuk, ha -kiállod. Következik a sorban Károlyi Sándor. - -– Ah, ez rágalom! Ez őrült beszéd; kiálta felugorva üléséből Ocskay. Ezt -a nevet csak a vak boszú diktálta Scharodinak. Károlyi Sándor tábornok a -fejedelem jobb keze! A hős, a ki annyiszor döngette öklével Bécs város -kapuit. Hogy az elhagyhassa a fejedelem zászlóit! Ez nevetséges. - -– Aha! A kínpadon nevetni is szoktak. Mikor a fájdalom türhetetlen, -akkor beáll a hahotázás stádiuma. Csak nevess rajta, kínzottam! Nevetni -való is az! Hogy még annak is ára legyen, a ki megfizethetetlen. Utolsó -lesz, a ki eldől, de akkor olyan nagyot fog esni, hogy mindenkit magával -dönt le. - -Ocskay elkábultan ült vissza elhagyott helyére, Ozmondával szemközt; de -már nem volt bátorsága a dæmoni kisugárzású szemek közé nézni: csak -lehajtá a fejét, az asztalra könyökölve. - -Ozmonda pedig fölkelt a helyéről, s odalépve hozzá, a vállára tette a -kezét s úgy suttogott hozzá: - -– Nos? Van még ereje a vallatónak egy fokkal nagyobb torturát kiállani? -Mondjak még többet? - -– Mi volna még több? dörmögé Ocskay. Ki van még feljebb? Ki lehet még -magasabb? Csak a fejedelem maga van még hátra. - -– Te mondád! szólt diadalmasan Ozmonda. Akaratlanul kitaláltad. Igenis. -A ki a «pro libertate» zászlót kész letenni, az maga Rákóczy Ferencz, a -fejedelem. Az ára: a lengyel királyság. Ezért odaadja cserébe a magyar -fejedelemséget. - -– Ez czudar rágalom! kiálta fel, indulatba hozva, Ocskay. - -– Én csak a hallottakat mondtam el: rebegé Ozmonda, alázatos -térd-fejhatással visszavonulva. Vallomásom szóról-szóra az, a mit -Scharodi velem közölt. Semmit hozzá nem tettem, semmit ki nem hagytam. -Ezt kész vagyok esküvel megerősíteni. De még van egy, a kinek nevét nem -Scharodi közölte velem, a kit csak én tudok, a ki a folyton feljebb -emelkedők sorában előttem legfelül áll, a megtérők legbecsesebbike: -megsúgjam a nevét? - -– Igen. - -– A neve: «Ocskay László!» - -Ocskay összerezzent. Hát már nemcsak ketten vannak, a kik ezt az ő -homlokára látják írva? Még ez is? - -Büszkén fölegyenesedett. - -– És ennek az embernek mi az ára? kérdezé gúnyosan. - -– Az az én feladatom. - -– Az ön feladata? szólt Ocskay csodálkozva. S ön ebben a perczben még -arra gondol, hogy feladatai vannak? - -– Hát azt hiszed-e, szólt a hölgy, hogy én csendesen pihenni fogok? hogy -én ezt a meggyaláztatást, a mit velem ma elkövettek, valaha el fogom -felejteni? hogy mindazokon, a kik engem ily módon, halálnál keserűbben, -megsértettek, olyan boszút nem fogok állni, hogy azt még az ivadékaik is -sírva emlegessék? - -Az a szép eszményi arcz e szavak alatt egy furia lárváját vette föl és -akkor meg igézőbb volt. - -Ocskay nyugalmat mutatott arczán. - -– Figyelmeztetem önt, asszonyom, hogy önnek nagyon kevés ideje maradhat -boszúja kitöltésére. Önt, mint kémet, a haditörvényszék elé fogják -állítani, s annak az ajtaja a másvilágra nyilik. - -Ozmonda dévajul felkaczagott e fenyegetésre. - -– Hahhaha! – Ő engem azzal akar fenyegetni, hogy megölet! Az én -bolondom! Hogy főbelövet. Ocskay László odaállíttatja Ozmondát a puska -végére, s azt mondja: «tüzelj!» – Nevess hát, kis bolondom. - -– Asszonyom! Ez rémségesen komoly pillanat! szólt Ocskay, eltolva -magától a hozzásimuló nőt. - -– Tedd még komolyabbá. Hozasd ide az itéletet, írd alá hollótollal. Vedd -kezedbe a topolyfa-vesszőt. Kiáltsd el: «Istennél a kegyelem.» Majd -mielőtt a vesszőt kettétörnéd, valaki azt fogja a füledbe súgni: «ne -törd el: add nekem, én elültetem, szájamban hordott vízzel öntözöm, míg -megéled, fa lesz belőle!» Hahaha! - -Ocskay boszusan toppantott s odasietett az ajtóhoz, felnyitá azt és -kikiáltott: - -– Csajághy főstrázsamester uram! - -Ott volt a szólított, várt a hivásra, belépett; megállt az ajtóban. - -Ocskay odatámaszkodott háttal az asztalhoz: a hölgy közel simult hozzá s -kiváncsi figyelemmel vizsgálta az arczkifejezését. - -Ocskay László sokáig hallgatott, kereste a kezdetét az eszméi fonalának. -Nagyon össze volt az gubanczolva. - -Csajághy kénytelen volt kérdést intézni hozzá. - -– Ezredes úr! Kivallotta a kém a veszélyes titkokat? - -– Egy szó sem igaz azokból, a miket mondott. - -Ez volt rá Ocskaynak a válasza. S ez nem volt apodycticus hazugság. Ő -magában tagadta, hogy azok igazak. - -– Jól van. Mondá Csajághy. Hát akkor majd én veszem a kémet vallatás alá -s én jótállok róla, hogy kiveszem belőle azt, a mi tiszta igazság. - -– Nem lehet. Mondá Ocskay szárazan. - -– Miért nem? - -– Mert én nem engedem. - -Ozmonda szemei elárulták a diadalmas érzést, felragyogásukkal. - -– Ezredes úr, szólt Csajághy szigorú tekintettel. Ez hadi regula. Az -elfogott kémet addig kell torturázni, míg a rábizott titkokat kivallja. -S ezuttal oly titokról van szó, a mik mindnyájunkat végveszélybe -vihetnek, ha lappangva maradnak. Árulás van soraink között! Annak ki -kell derülni! Hadd hulljon a férges! A kémmel a haditörvényszék -rendelkezik. - -– De a fogolynővel én! - -– Ah! A nővel! A nővel? Ezt el is felejtettem, hogy hiszen ez az alak -itten asszonyféle. Ezt nem szabad torturázni, mert ez asszony, ezt nem -szabad agyonlőni, mert ez asszony – ennek szabad bennünket elárulni, -mert ez asszony. - -– Úgy van. - -– S mit akar vele kegyelmed? - -– Szabadon fogom őt bocsátani. - -Ozmonda minden tagját mintha a villanyosság hatotta volna át e szavakra, -kezét az indulat hevében Ocskay vállára tevé, s forró lélekzettel lihegé -e kitérő vallomást: - -– Ah, mon idole, comme je t’ adore! (Ah, én bálványom, mint imádlak!) - -De Csajághy e szavaknál kardmarkolatára csapott. - -– Tudtam! Már megrontotta őt! Egy félóra elég volt rá! Nem úgy van, -uram. – Ebben a pillanatban nem a dandárvezér és alvezére állnak -egymással szemközt, hanem Ocskay László és Csajághy Márton. Két férfi, a -kiknek egymással számadása van. Mit akarsz ezzel az asszonynyal itten? - -S odalépett egy kardtávolnyira Ocskay elé és jobbját folyvást a -kardmarkolaton tartá. - -Ocskay pedig meg sem mozdult. Még az összefont karjait sem vette -széjjel. De szemei bátran kiállták Csajághy haragos tekintetét. - -Ozmonda egymáshoz ütögeté az ökleit diadalmas örömében. - -Ah, milyen gyönyörűség, ilyen két nemes fenevadat egymásra uszítva -látni; egy oroszlán meg egy szarvorrú! Most összeverekednek! A két -vezér! A két hirhedett hős. Az ő két szép szeme miatt! - -Csajághy még egy lépéssel közelebb dobbant Ocskayhoz, s most már kirántá -hüvelyéből a kardot, úgy kérdezé felcsattanó hangon: - -– Mit akarsz ezzel az asszonynyal itten? - -Ocskay erre gyorsan, mint a gondolat, megragadta baljával Csajághy -fegyveres jobbját s akkor mell mellhez érve álltak egymással szemben. - -Ozmonda odaugrott mellé, s megfogta két kézzel Ocskay jobb öklét, mintha -a kard markolatához akarná azt vezetni. - -Ez pedig csendes, szilárd hangon dörmögé e szókat: - -– Kicserélem őt a fogoly feleségemért. - -– Chien! Comme je crache sur toi! (Kutya, hogy leköplek!) hörgé, -fogcsikorgatva a hölgy s eltaszítva magától a forrón szorongatott kezet. - -A vasember arcza pedig e szóra ellágyult: a kezéből kiejtette a kardot, -s nyakába borult Ocskaynak. - -– Vezérem vagy! bálványom vagy! Lásd, én erre nem gondoltam! - -– Fölér a cserével? kérdezé Ocskay. - -– Nagy ár; de megéri. Egy ördögöt egy angyalért. - -– S hogy addig, a míg nőmet elküldik a cserére, jól gondját viseljék a -méltóságos grófnőnek: te rád bizom a gondviselését. - -A hosszú, csontos termet, fölvéve a földről elejtett kardját, azzal -egész lovagtempóra szalutált a hölgy előtt, az arcza még akkor is véres -volt a mai csatában kapott sebektől, s csikorgó nyájassággal mondá: - -– Grófnő! Most már cavalier servantja vagyok – egész a kicserélésig! - -Ozmonda olyan ijesztő szép volt; még az a lángszínű selyempalást is -segített hozzá. - - - - -ASSZONYOK KICSERÉLÉSE. - -Csajághy visszadugta a hüvelyébe a kardját s azzal egyenesen megállt -Ocskay előtt, katonai tisztelgésre eresztve le a két kezét. - -– Ezredes úr: pardon, gráczia! a miért kardot mertem rántani kegyelmed -ellen. Tévedés volt az okozója. Nem tudám vala, hogy ezen úrhölgy itten -voltaképen túsz légyen. - -– Meg van bocsátva, ahhoz tartsa kegyelmed magát. - -– Köszönöm a grácziát! Azzal ismét Ozmondához fordult. Már most tehát, -méltóságos grófné, tekintse magát úrnőnek, a míg táborunkban fog lenni. -Egészen akkép fogunk kegyelmeddel bánni itten, mint ahogy bánnak a -kegyelmetek részén Ocskay László uram feleségével. - -Ozmonda féktelenül felkaczagott erre a szóra. Az igaz, hogy Csajághynak -sehogy sem állt a képéhez és alakjához ez a rögtönzött udvariaskodás. - -– Nagyon jól van, vitézlő főstrázsamester uram! Elfogadom a szíves -ajánlatot. És mindenekelőtt arra kérem kegyelmedet, hogy beszéljen velem -németül; mert engem ez a kultiválatlan nyelv zseniroz: nem tudom magamat -jól kifejezni rajta. - -– Gehorsamer Diener. - -– Tehát mindenekelőtt arra kérem önt, szolgálatkész lovag uram, hogy -siessen ön nekem egy szabómestert felhajhászni, aztán meg egy -susztermestert, egy csipke- és fehérnemű áruló marchand des modest, meg -egy coiffeurt. Azt átláthatja kegyelmed, hogy ebben a piros frizeur -köpenyben az utczára ki nem mehetek, se útra nem kelhetek. No hát csak -siessen! Kapni ezt mind Beczkó városában. Itt gazdag uraságok laknak. A -ruhához való kelmének a választását kegyelmedre bizom: azt is kap a -görög kereskedőnél nagy választékban; most érkezett meg Bécsből. -Apropos! a selyemkelme választásánál el ne felejtse kegyelmed, hogy az -én hajam igazában szőke; azért is kérem kegyelmedet, hogy küldjön nekem -a patikából egy üveg spiritus vinit, hogy ezt a barnára festő -diófaolajat kimossam vele a hajamból. Aztán ugyanott a patikában -ragasztasson kegyelmed az arczára annyi angol flastromot, a mennyi -szükséges, mert ilyen vérző sebekkel látni kegyelmedet, rám nézve nagyon -kellemetlen. - -Csajághy nyugodtan hallgatta mindezt a commissiót végig s azt mondta rá, -hogy «igenis grófnő, meglesz minden». - -Ami pedig a spiritus vinit illeti, az már ott volt kéznél. Azt -kulacscsal hordta Csajághy s rögtön szolgálhatott vele a grófnőnek; a ki -azt köszönettel fogadta s mindjárt hozzá is kezdett látni a vizes -dézsánál a hajkimosási műtéthez. Az a viz véres volt. Csajághy friss -vizet akart neki hozni, de Ozmonda megnyugtatá: «Csak hagyja kegyelmed! -úgy is kellene tojásfehére hozzá, s a friss vér még jobb». - -Csajághy örült rajta, hogy ily magas czélra áldozhatott nemesi vérével. - -– Addig majd őrködik fölöttem az ezredes úr, mig ön odajár, nem azért, -hogy meg ne szökjem, hanem, hogy ne unatkozzam. Nemde, ezredes úr? - -Csajághy megcsóválta a fejét; de hát mit tehetett? Ha megtette magát az -úrhölgy cavalier servantjának, engedelmeskedés volt a dolga, nem más. - -– Teljesítem parancsait grófnő. Mondá s eltávozott. - -Ozmonda pedig végig kigombolta a veres soutane ujjait, s azokat a -válláig felgyürve, hozzáfogott, hogy a sűrű omló haját a szivacscsal -kimossa, míg az az alkoholtól ismét olyan szőke lesz, mint valósággal -szokott lenni. - -Ocskay nézhette a műtétet, nem törődtek a jelenlétével. - -Hiszen mindez igen szép lett volna, csak odakinn ne folyt volna a -háború. De most már, hogy biztos helyen érezte magát Scharodi uram, -elkezdett a bolondóczi vár fokáról a kuruczok által elfoglalt városra -leágyúztatni. Bombái ott csapkodtak le mind a városháza körül, ahol a -kuruczok főhadiszállását lehetett sejteni a várbelieknek. - -Mikor egy bomba épen a városház udvarán durrant szét nagy pukkanással, -Ocskay megszólítá Ozmondát. - -– Grófnő, ez itt nagyon veszedelmes hely lesz. - -– Hogyan? Ön megszólalt? Azt hittem, hogy meg van némulva. - -– Az ellenfél gránátjai mind erre a házra hullanak. - -– Az az ön dolga, kedvesem. Ha egyéb mondani valója nincs: ehhez nekem -semmi közöm. - -Pedig minden idege reszketett belül, mikor egy lövést hallott. Az -arczának tudott közönyt parancsolni. - -És Ocskay nem hagyhatta őt magára, hogy vezéri teendői után lásson. -Féltve őrzött kincs volt ránézve ez asszony. Túsz az ő Ilonkája helyett. - -Ozmonda hajfürtei visszanyerték eredeti szinüket, s akkor odaült a -terjedelmes, fehérre meszelt banyakemencze padkájára a haját szárítani, -elterítve szélesen maga körül az aranyba csillogó selyemhullámokat, -végig a kemencze oldalán. - -– Tudja ön, min kaczagtam az elébb olyan nagyon? szólt Ocskayhoz, kis -vártatva. - -– Nem gyanítom. - -– Mikor az ön alvezére azt mondá, hogy épen úgy fognak bánni én velem -itten, mint a hogy az ön hitvesével bánnak odafenn Bécsben. No azt én -szépen megköszönném. - -– Hát mit tettek a nőmmel? kérdé Ocskay; felgerjedését el nem -titkolhatva. - -– No no no! hiszen nem ették meg. Régen volt az már, mikor a -Ruyszel-korcsmáros a fogoly urnőket megetette a vendégeivel Bécsben. -Most már nem esik bennük kár. Au contraire. - -Most már Ocskayn volt a sor, hogy nevessen. - -– Aha! grófnő; ön most én bennem fel akarja kelteni azt a sárgaszemű -szörnyeteget, a kit Shakespeare leir. - -– S ha ezt akarnám? Talán bűnöm volna? Mikor még az esküdt uram élt, s -elvitt magával a temesvári táborba: magának és másoknak vesztére, akkor -ön nem tartá bünnek olyan mélyen nézni a más asszonya szemébe, a hol -annak a lelkét is lehet látni. Csaknem gyermek voltam még. Ki tanított -meg arra a nyelvre, a mit a szív beszél? Ha ön szenvedett miatta, nem -szenvedtem-e én százszorta többet? Az egyik tudott felejteni: a másik -nem; ez a külömbség. Most már özvegy vagyok, ön pedig házas. Ki veszi el -tőlem azt a jogot, hogy összetépjem, a mit összekötve látok? Hiszen én -Beliál leánya vagyok. Én vagyok az ördög, az a másik az angyal. Kinek -hogyan tetszik? A négernek az angyala fekete, az ördöge fehér. Mit tett -önnel az angyal? Lázadóvá tette a koronás királya ellen. A nevét -föliratta vérrel, lánggal, korommal egy elpusztított ország romjaira; -átokkiáltássá tette ezt a nevet, s az angyal el fogja önt még vinni a -számüzetés pokolországába: el fogja vinni még a vérpadra is! Igen: ez az -angyal. És mit tesz az ördög? Eljön békíteni, haragos sziveknek mérgét -lohasztani; hordja a kiengesztelő szót a trón és a lázadás tűzhelye -között, jár az olajággal egyik táborból a másikba; kér, könyörög: ne -pusztítsák kölcsönösen ezt a szegény országot, nyujtsák üdvös munkára a -véres kezeiket. Ezt teszi az ördög. Hanem a négernek az angyala fekete, -s az ördöge fehér. - -Ocskay az ajkait harapta. Föltette magában, hogy nem fog neki -ellentmondani. - -A hölgy homlokára csapta a két kezét. - -– Hat esztendő után viszontlátjuk egymást. Minő viszontlátás! Durva, -ittas pórhad, szégyentől megalázva, közcsufságra levetkőztetve idehajt -eléje, a ki hajdan féléjszakán át elleste, hogy egy ablakon kinyujtott -kezemet meglássa, és esküdött, hogy boldog lett tőle, s most, mikor az, -a ki előtt térden állt valaha, ily irtóztatón meggyalázva jelen meg -előtte, úgy áll ott, mint egy jéghegy, mint a magas Kriván. Azt mondták -neki: az ellenség kéme vagyok. S ő azt elhiszi szépen. Nem kérdi -magában: ugyan mi szörnyű indok lehet az, a mi egy gyönge nőt, egy -kényesen nevelt, minden veszélytől rettegő asszonyt rábirhatott arra, -hogy fergeteges télvihar idején elhagyja kényelmes palotáját, álruhában, -férfinak öltözve, gyalogolva, éhezve, fázva, rettegve bujkáljon erdőkön, -pusztákon keresztül, futva kóbor martalóczok, éhes farkascsordák elől; -belopózva két ellenséges tábor harczvonalaiba, koczkára téve életét, női -szemérmét? Van-e elég aranya a császárnak, elég áldása a római pápának, -a mi erre őt rávehesse? Hátha valami más oka volt rá? Valami szenvedély, -a mi határos az őrültséggel, rokon a martyrság vágyával. Egy perczig azt -hittem, hogy ön kitalálta ezt a rejtélyt. - -A midőn azt mondták: «add ide ez asszonyt, hadd kínozzuk halálra!» Ön -azt felelte: «nem engedem!» «Mit akarsz hát vele tenni?» «Szabadon -bocsátom.» Ah, akkor azt hittem egy perczig, hogy megértett; hogy -megtért. Mellém áll és megrontói ellen fordul arczczal. És akkor azt -mondja: «kicserélem őt a feleségemmel.» - -A hölgy a két kezével a szétszórt hajába markolt. - -– Inkább dobott volna oda kínzóimnak, inkább engedett volna -agyonlövetni; csak azt ne mondta volna: «elcserélem őt a feleségemért!» -Cserébe dob engem, mint egy darab arany-ezüst-marhát, mint egy ékszert, -egy kösöntyűt, váltságdijul a fogoly asszonyáért! Mert hiszen én vagyok -az ördög, az pedig az angyal. Én vagyok az ördög, a ki nem rettegve -vészt, nyomort, kínhalált, eljövök hozzá, hogy őt ujra lássam; míg az -angyal odafenn Bécsben vigan mulat, s jól éli világát. - -Ocskay erre csak azt mondá hidegen: - -– Az én feleségem betegápoló apácza-klastromba van bezárva. - -– Hahhaha! kaczagott fel Ozmonda gúnyosan. Ezt Ritschán mondta, úgy-e? -Az, a ki ocskói kastélyában elfogta. - -– S a kit én legyőztem s sebesülten elfogtam. - -– Már nincs fogva. Heisterék elfoglalták Kosztolán várát, s Ritschánt -Bécsbe vitték, most ott ápolják a jótékony apáczák. De hát mit gondol -ön, uram: ha még Ritschán fel nem talált épülni, s az ön angyala azt -izeni vissza, hogy még nem «jöhet el a cserére?» - -Mintha éles nyíl szegezte volna át egyszerre Ocskay szivét! Ez odatalált -egészen. - -Arczának nagyon el kellett árulni indulatját, mert a hölgy élveteg -kárörömmel tekinte reá. El akarta azt titkolni jobban. - -– Nem fájt semmi, asszonyom. Én nőmet szeretem és tisztelem. Ő el fog -jönni, a mint az izenet megérkezik hozzá, s én önt át fogom adni érte -cserébe. - -– És én gratulálni fogok önnek a nyereséghez! viszonzá rá Ozmonda, -talpraugorva s szétrázva maga körül termetén aláomló haját. - -Ocskay nem bánta volna, ha Scharodi bombái közül egy oda ütött volna be -inkább a szobába. - -Mint a fölmentő érkezése, olyan jól esett a lelkének, mikor Csajághy -visszajött. - -– Maradj itt, kérlek, mondá neki. Én megyek az ágyúkhoz. - -Nagyot lélekzett, mikor a szobából kiment. - -De a beczkói ostromnak mégis csak ő volt a legnehezebb sebesültje. - -Csajághy azonban hozta magával a mi csak szabó, varga és boltos volt -Beczkó városában; selymet, csipkét, patyolatot halommal, lehetett -válogatni benne. - -A szabók atyamestere becsületes jó német ember volt, a ki sokkal jobb -szerette a tubákot, mint a puskaport. Ozmondának rettenetes jó mulatsága -volt vele; a míg a majszter mértéket vett a ruhához, úgy reszketett, -mint a kocsonya, a jámbor. Nem is volt az bolondság; mértéket venni, -aztán kiszabni a kelmét, mikor egyre durrognak a gránátok az ablak -alatt, csörömpölnek az üvegkarikák az ólomfoglalásban. Valahányat -durran, atyamester uram kezében mindig félreszalad az olló, s valamennyi -legény mind az ujjába szúr a tűvel. - -Pedig a munka sietős: estig el kell ruhának, czipőnek, fehér gúnyának -készülni; mert estére már megérkezik a császári tábornok, Viard az egész -dandárával s azt nem szándékozik a kurucz had bevárni. Ők elvégezték a -maguk munkáját, Beczkóban megsemmisítették a császári sereg számára -felhalmozott egész télre való élelmiszereket, a külső erődöket -szétrombolták, az őrhadat lekaszabolták: a sziklafészek odafenn -Bolondóczon maradhat már magának, az senkinek sem árt. - -Addig pedig nem lehet innen tovább menni, míg a fogoly urnő számára a -fűződerék, szalup, vertugadén, pufándli mind el nem készül; míg a haja -szép tornyosan fel nincs frizirozva; mert rangbeli hölgynek másképen az -utczán megjelenni lehetetlen. De hisz igyekeznek is rajta. Hat -szabólegény kezében csak úgy pattog a czérna: csak a granát ne pattogna -a fejük felett. Azonban nemsokára ezen is segít Ocskay László. A -vereshegyre huzat fel ágyúkat s jól czélzott lövéseivel elhallgattatja a -bolondóczi bombavető mozsarakat. Ezentúl onnan már csak tüzes golyókat -röpítenek a városba a szakállaságyúkból, hanem azokat a kuruczok nyers -marhabőrökkel lefülelik, nem tehetnek nagy kárt. - -Igy azután a teljes öltözet ruha, legujabb párisi divat szerint, estig -el is készül, s Ozmonda grófnő, kisérője, a lovagias Csajághy Márton -karján, a legelegánsabb dámának öltözve, hagyhatja el azt a termet, a -hová reggel oly génant helyzetben került be, s legyezőjével üdvözölheti -az őrtálló hajdut, a ki puskájával tiszteleg előtte, s a ki meglehet, -hogy ma reggel annak a puskának az agyával taszítá előre. Lenn az utczán -vár reá az üveges hintó, melybe Csajághy fölsegíti lépni: ő maga lóháton -kiséri a hintót s magyarázza német nyelven az úrhölgynek, hogy a mit ott -nyugot felé villogni lát, az a császári csapatok sisaktaraja, a kik -Trencsén felől közelednek. Nem kell tőle tartani, hogy utólérjék a -hintót. Ott van Ocskay a lovasaival, majd visszaveri őket. Mikor a -hegyoldalra följutnak a hintóval, már meg is kezdődik a csetepaté. A -Trencsén felőli síkon a sisakos dragonyosok s a piros csákós kuruczok -előre-hátra kergetőznek. A hajduság a sövény mellől sortüzet ád, a -felgyujtott kazlak megvilágítják a tájat, a bolondóczi várból, meg a -vereshegyről a tűzgolyók ide-oda repülnek, tűzkaréjokat rajzolva az -égre. - -– Das ist herrlich! Das ist gottvoll! mondja rá a hintóban ülő úrhölgy: -lorgnettjén át gyönyörködve a mulatságban. - -* - -A beczkói vakmerő megrohanásra nem következett semmi visszatorlás. -Ocskay visszahúzódott Bánba a hegyek közé; ellenfele, Viard pedig nem -hogy utána ment volna, hanem ellenkező irányban visszahátrált egész a -Csallóközig. Egy kis ideig tartó békességet parancsolt az ég. Azaz, hogy -nem az ég, hanem a föld. A mult évben nem termett ezen a vidéken se -széna, se szalma. A mint Ocskay a Beczkóban összegyüjtött takarmányt -fölégeté, ezzel arra a télre véget vetett a háborunak. Hanem aztán -futhatott maga is. Az ő lovának sem volt mit enni. A kuruczok is a házak -zsuppfödeleivel delektáltatták a paripáikat. Milyen próza ez a -hőskölteményben! «Nincsen széna, nincsen abrak, Kedves lovam, -agyoncsaplak!» Talán akkor keletkezett ez a nóta. - -Ocskaynak volt módja a pihenésben. - -Ő maga ott maradt Bán városában; szép foglyát, lovagias porkolábjával -együtt, elküldé Zay-Ugróczba, a hol azok a Zay grófok kies fekvésü -őskastélyában a szokott vendégszeretettel lettek fogadva. - -Maga Ocskay nem ment oda soha. Félt Ozmondától. Valóban félt tőle. -Minden szava egy tövis volt, s a hol az a lelkébe beletörött, ott -kelevény támadt. - -Gyanakodóvá tette mindazok iránt, a kiknek eltántorodását lehetőnek -mondta. Még a fejedelmet is beleártotta! Hogy annak is inkább tetszenék -a lengyel királyság, mint saját hazájának felemelkedése. De minden gyanu -között legnyugtalanítóbb hálótárs volt az, a mit Ilonka felől költött ez -az asszony. Hátha igaz lehetne az! Azóta, hogy nejét elragadták, -tengeridő mult el, s az asszony csak egy rövid levelkét sem tudott -férjének fogságából irni; csak egy sort legalább: «élek és szeretlek!» -Lehetetlen az, hogy módját ne ejthette volna. De még csak Tiszáné -nagyasszonyomtól sem kapott levelet ez idő óta. Hát az miért nem irhat? -Ő talán tudhatna valamit a leánya felől. «Ingadozik, hajladozik, ha a -szellő megéri!» azt fújja a nóta. Az «asszony»-t érti a «csalfa nád» -alatt. Szerette volna azt a gyanut kitépni a szivéből; de olyan volt az, -mint a gyepübodza, benne szakad a gyökere, s még erősebben sarjadzik -utána. És aztán mindezt a titkot úgy őrizte, nehogy az ajkán egy szó -kijőjjön belőle. Még Csajághynak sem szólt felőle semmit. - -Hosszú idő is telik abba, a míg a kurucz főhadiszállásról átizennek a -labanczhoz, hogy itt van egy nagyon értékes fogoly asszonyság, a kit -cserére ajánl fel az elfogó vezér a saját, foglyul tartott felesége -helyett; a míg ezt az ajánlatot Bécsbe felexpediálják, a míg ezt a -főhaditanácsban, meg az udvari cancelláriában meghányják-vetik, végre -helybenhagyják, az időt és helyet megállapítják, a hol a kicserélésnek -végbe lehet menni: az egy örökkévalóság. - -– Hallja kegyelmed, édes barátom, monda egy napon Ozmonda Csajághynak, -ki őt úgy kisérte mindenüvé, mint az árnyék. Én a kegyelmed hűséges -szolgálatait körülöttem ugyan nem tudom eléggé nagyrabecsülni; de azért -nekem mégis nagyon hosszú kezd már lenni ez a kényszerített mulatság. - -– Azt biz elhiszem. Zay-Ugróczon nincs se Favorita, se Práter, se -paradicsom. Egyhangú az élet. Tánczolni is nagyon keveset szoktak itt. - -– Keveset, de jól. Az itteni élet ellen nem volna kifogásom. Csakhogy én -itt egy fölösleges ember vagyok, míg otthon meglehet, hogy hiányomat -érzik. - -– Az valószinű. - -– Aztán az a szegény Ocskay is olyan türelmetlenül várja már haza a -feleségét: az is örülne már, ha ki volnánk cserélve egymással. - -– Hát még én? (Ezt csak magában akarta mondani Csajághy, de biz az -kiszaladt a száján.) - -Ozmonda nagyot kaczagott a legyezője mögött ez elszólásra. - -– Nagyon szeretem, ha valakit találok, a ki igazat mond a szemembe. -Hiszen azt is hallottam már, hogy Beliál leánya vagyok. Azóta sokat -tartok magamra. - -– Akkor háboru volt köztünk. - -– Most pedig fegyverszünet van; mint a régi időkben a «treuga Dei», a -mikor minden hadakozó félnek abba kellett hagyni a verekedést. Épen -erről akartam önnek beszélni. Kegyelmed bizonyosan tudja azt, hogy itt a -közelben van egy kis helyecske, a hol kölcsönös megegyezés szerint -örökössé van téve a Treuga Dei: örök fegyverszünet uralkodik. - -– Hallottam róla. A pöstyéni fürdő, a Vágon túl. - -– Igen: az. Egy csodatevő fürdő, a hol sánták, bénák meggyógyulnak, -sebesültek kiépülnek. Ide küldözi kurucz, labancz egyformán a maga -lábbadozó harczosait, a kik nagy sebeket hevertek ki. Ide nem szabad -senki harczos csapatjainak betörni: az egykori ellenségek békében -ápolhatják megszenvedt tagjaikat; ez egy neutralis sziget a csatatéren. -Ez olyan szép gondolat, hogy még Beliál leányának is tetszik. De -különösen az tetszik benne ezúttal leginkább én nekem, hogy itt ebben a -béke szigetében van nekem egy jó ismerősöm: mondjuk, hogy «barátom,» a -kit kegyelmetek a szomolyáni ütközetben kegyetlenül helybehagytak, s ki -most ott valószinüleg annyira lábbadozófélben van már, hogy egy jó -szóért, meg egy jótett elkövetéseért már lóra is ülhet. Bizonyosan -ismeri ön, Ritschán tábornok az. - -– Ismerem, én vágtam le a két ujját a jobbkezéről. - -– Tehát kedves emlék! Ha én ennek egy levelet irnék innen, a melyben -körülbelül az volna mondva: «Uram, én itt ülök, elfogva mint túsz és -szeretnék hazajutni; cserébe odaadnak Ocskay László ezredes uramnak a -feleségeért. Ezt a nőt kegyelmed ragadta el ocskói kastélyából. A -kegyelmed lovagis kötelessége, hogy visszahozza a férjének, a midőn az -olyan cserét ajánl, a mi fölér vele. - -Kérem, járjon el ez ügyben minél nagyobb sietséggel.» Hát mit gondol, -lovag uram, erre a levélre nem tartaná-e kötelességének Ritschán eldobni -rögtön a mankóját, nyeregbe ülni, felvágtatni Bécsbe, eljárni a -legfelsőbb helyeket, a hol ez a dolog késik, s tiz nap alatt itt volna -Ocskay László uram angyalával, cserébe – az ördögért? Mit szól kegyelmed -ehhez? Nem Beliál leányához illő gondolat-e ez? - -Csajághy megszégyenülve sütötte le a fejét. Tehát mégis csalatkozott -ebben az asszonyban. Hisz ez angyali gondolat! Valóban, ha Ritschán most -Pöstyénben van, s értesül az ajánlott cseréről, az vágtatva fog sietni -fel Bécsbe, s lovagember módjára visszahozza azt az asszonyt, a kit -parancsszóra foglyul kellett elvinnie, s a kiért most ily -visszautasíthatlan cserét ajánlanak. Ez a nő még sem olyan gonosz, mint -a milyennek ő eddig ismerte. - -Hogy ráhagyta magát szedetni a szegény jámbor kálvinista kurucz. Ezzel -az angyali jóságú ötlettel akarta épen Ozmonda Ocskay szivére a -skorpió-csipéshez a méregcseppet is hozzáejteni. Csajághy nem tudott -semmit abból, a mit Ozmonda Ocskaynak Ritschánról besúgott. - -Csajághy egész gyanútalan szivvel járt el Ozmonda megbizásában. -Legbiztosabb embere által küldte Pöstyénbe a Ritschánnak szóló levelet, -s attól vissza is hozta a választ. Ritschán Ozmondán kívül még -Csajághynak is irt, tudatva vele, hogy már kiépült a sebeiből s -legnagyobb készséggel feg eljárni a rábizott ügyben. - -Nem telt bele nyolcz nap, hogy Viard tábornoktól staféta érkezett -Ocskayhoz. A felesége útban van már, salvus conductussal. Jőjjön eléje -kiséretével, magával hozván a túszul tartott hölgyet. A találkozás napja -hamvazó szerda, s a hely a motesiczi uri kastély előtti tér, a hová, ha -reggel korán indulnak, az egyik fél Bánból, a másik Trencsénből, csaknem -egyszerre érkezhetnek meg. Az előbb jövő megvárja a később érkezőt. - -A mondott napon Ocskay maga mellé véve kétszáz jó lovasát, azoknak az -élén Csajághy (az öcscse Érsekujvár táján táborozott), megindult az -egyenes úton Motesicz felé a zárt hintóval, a miben Ozmonda ült. -Hamarább odaért a motesiczi kastély elé; neki kellett amazokra várni. -Ozmonda azalatt kiszállt a hintóból. - -Kevés vártatva megvillantak a császári lovasok sisaktarajai is a Héviz -felől alákanyarodó úton, mely a magas hegyhátról vezet alá: azok sem -voltak többen kétszáznál. - -Mind a két lovascsapat, a kurucz is, labancz is, kívül maradt a -helységen, hadirendben felállítva, csak a hintók jöttek előre, s az azok -mellett léptető vezérlovagok a hintó két oldalán. - -A Trencsén felől jövő hintó mellett jobbról egy délczeg, daliás alak -lovagolt, messziről üdvözölve a várakozókat nyájas mosolygással. - -– Ritschán! hördült fel Ocskay László ez alak láttára; s arcza egyszerre -sápadt lett, ijedtség, harag, lélekháborító rosz indulatok torzították -el vonásait egyszerre. Kezével a torkához kapott, mintha meg akarna -fulladni. - -Ozmonda diadalmas kárörömmel nézte ezt a kínvonaglást az arczán: a -sárgaszemű szörnyeteg ébren van már. - -Csajághy pedig figyelemmel nézett hol az egyikre, hol a másikra, s egy -percz alatt kitalálta, minő harcz foly itt most közöttük. Az a hang, a -mivel Ocskay e nevet kimondá: «Ritschán», elárulta a benn dúló -szenvedélyt. - -– Igen. Ritschán ment föl érte a mult napokban, mondá nyugodtan -Ocskaynak; itt volt Pöstyénen, felépülés végett. Szunyoghy Ozmonda -grófnő szólítá föl levélben, hogy menjen fel és siettesse a cserét. Én -küldtem el a levelét ma kilencz napja. - -Ez csak olyan krónikai szárazsággal volt elmondva; hanem azért Ocskay -mégis megérthette belőle, hogy Ritschán nem ment kiszabadíttatása után -Bécsbe, hanem ott gyógyult meg Pöstyénben: tehát Ozmonda nem mondott -igazat. Ozmonda szólítá fel, hogy menjen Bécsbe, sürgetni Ilonka -kiadatását, s hozza le sietve, tehát az, hogy Ilonkát Ritschán kiséri -idáig, az ő cselszövénye volt. – Megkönnyebbült a lelke, amint ezt -megtudta. - -Most már ő is eléje lovagolt Ritschánnak s kezet szorított vele. - -– Elhoztad nőmet? - -Rend és szokás szerint. Te is a grófnőt? - -– Ott áll. - -– Rendben minden. - -Azzal mind a ketten leszálltak lovaikról s a császári szinü hintóhoz -indultak. Annak az ajtaja kulcsra járt, s a kulcsa Ritschánnál volt. -Neki előre kellett menni. Ekkor lehetett látni, hogy Ritschán még -biczczent a kapott sebek miatt. - -A hintó nagy kényelmes, bőrrel fedett, salugádoros ablakú bárka volt; -Ritschán felnyitá az ajtót s kezét nyujtá a bennülőnek. - -Ocskay – Tiszáné nagyasszonyt látta leszállni a hintóból. - -– Anyám! Kegyelmed itt? szólt elbámulva Ocskay. - -– Hát te azt nem tudtad? Hiszen magad irtad Léváról nekem, hogy fogjam -pártul elhagyott feleségedet. Azóta mindig vele vagyok. Együtt fogtak el -bennünket az ocskói kastélyban. Te ezt nem tudtad? - -Ocskay sietett kezet csókolni az anyósának. Hová tünt el a sárgaszemü -szörny egyszerre! Hisz vele volt az anya! És milyen anya! - -– De már a többieket magad vedd le a hintóból. Mondá Ritschán. - -– Többieket? Kiket? - -Odarohant. Kettő volt egy helyett. Egy nő, meg egy kis fiu. - -Egy kis piros pofás angyalka, göndör arany-hajjal, a kit az anyja, -szemérmesen diadalmas arczczal nyujt két kezével előre. - -Lehet már másfél éves: tud beszélni is. «Be–be» azt teszi, hogy -«csunya». – «Cse–cse» azt teszi, hogy «szép». - -Két idegen úr áll előtte. - -– Nos? Hát melyik az apa? Szólt a gyermekhez Ritschán. - -Igy csak becsületes ember tréfálhat. - -S elébb ő nyul a gyermek felé. - -A kis angyalka haragos képet csinál; két kezével lefelé csapkod. «Be! -Be!» - -Aztán Ocskay nyujtja felé a kezét. Akkor az angyalka nevetni kezd, s -repesve borul a nyakába s azt mondja: «Ba, Ba!» Ez pedig nagy szó. Ez a -superlativusa mindennek, ami kedves. - -A másik pillanatban aztán már Ilonka is ott van az ölelő karok között. -Milyen baj, hogy egyszerre csak az egyiket lehet csókolni. Végtől végig -elhalmozni csókokkal, megöntözni könyekkel. Azokat a kis kezeket egészen -a szájába venni, s dicsekedő nevetéssel biztatni, mikor a bajuszát -tépik! - -Látja ezt Ozmonda? Segit-e az rajta, ha hátat fordít e jelenetnek? nem -hallja azért a csókok csattanását s azt az artikulálatlan kitörését az -örömnek, mikor két egymástól eltépett, összetartozó lélek ismét -egybetalálkozik? - -Ott állt Csajághy is, s még az ő vasarczát is megaranyozta valami belső -melegség erre a látványra. Mikor nehány perczre szünetet tartottak, azt -mondá Ocskaynak: - -– Látod, hogy van eset, a mikor Istennek érzi az ember magát? Lehet a -nőt is boldogítani, meg a hazáért is küzdeni egyszerre. - -– Ugy hiszem, belenyugodhatnak kegyelmetek a cserébe, mondá Ritschán. Mi -hármat adunk vissza egy helyett. - -Hát az az egy? Néz felé valaki? Vesznek még tudomást róla, hogy van a -világon? Azt sem mondják neki: Isten hozzád! ugy hagyják ott. - -Ocskay László siet a maga hintajába emelni hölgyeit. A fiut? Óh, azt nem -adja oda. Az lovas-katona lesz; neki már ott a helye. Beburkolja őtt a -kaczagányába, ugy lovagol vele ki a harczosai közé, akik százszoros -viváttal fogadják a kis ezredesüket. Ocskay oda ülteti őt maga elé a -nyeregbe. Másfél éves a kis kurucz, hogy ne tudna már lovagolni. Még ő -mondja: «hott, hott!» - -A két hintó a kicserélt hölgyekkel indúl visszafelé keletnek, nyugatnak. - - - - -AZ ISTEN BÉKÉJE. - -Ocskay ezuttal a zay-ugróczi kastélyba vitte kedveseit, a hűséges Zay -grófok vendégszerető házához. - -Mennyi elmondani valójuk lehetett egymásnak! A nőnek, az anyának, a -férjnek; de különösen annak a negyediknek, a ki most tanul beszélni. - -Ocskay csakugyan majd odaégette a feleségét akkor annál az első -berohanásnál (csupa hitvesi szeretetből) az ostromolt kolostorba. Annak -a rimánkodó kezei nyultak ki feléje az ablakrácsokon. – Milyen nagyon -nevetni való volt ez mostan! - -Onnan azután Ilonkát, hogy a gyermeke megszületett, más fogságba vitték; -Tiszáné nagyasszony azt is híven megosztá vele, még a bőjtös eledelt is -megette. – Milyen nagyon nevetni való volt ez! - -És most már ismét egymáséi lehetnek! Soha többet el nem válnak. «Nem is -volna, hova hagyjalak el? mondá Ocskay; kastélyom szét van rombolva, -földeim vetetlenek: vándorolnod kell velem faluról-falura, s ott aludnod -a sátorban, mint a czigánynak.» - -– Mint a Czinka Pannának! mondá Ilona. - -– Hát már ezt is tudod rólam? kérdé Ocskay csodálkozva. - -– Mindent! Szólt Ilona neheztelést mimelve. - -– Féltékeny vagy érte? - -– Hát hogy ne? - -– De hát kitől tudtad ezt meg? - -Ilona nem tudta tovább vinni a szerepét; nevetésre gömbölyült az arcza. - -– Bohó te! Hiszen magad küldted oda hozzám izenettel Czinka Pannát. - -Ezen aztán nevettek mind a hárman. – Nem is hárman, de négyen: – sőt az -ötödik is. A vas ember is ott állt, mint csendes tanuja örömeiknek, -gyönyörüségeiknek. Ocskay még az úton elmondta Ilonkának, mennyit -köszönhetnek ők Csajághynak? Ez a példányképe a jó barátoknak. - -Rá is elragadt a nevetés. - -Ocskay megszorítá a jó barát kezét. - -– Mennyivel vagyok én te neked adósod? - -– A többi semmiség volt; dörmögé Csajághy. Hanem ezt az utolsót soha el -nem felejtem. Ez keserves munka volt. - -– Az asszonyőrzés? - -– Igenis az. Inkább egy csörgőkigyót adtál volna ide őriznem, inkább egy -pestis-lazarétumot biztál volna rám, mint ezt a némbert. - -– Vége van. Felejtsük el. - -– Mindent elfelejtenék neki; de azt soha, hogy téged féltékenynyé akart -tenni a nőd ellen. A boszorkány! - -Ilona komoly lett e szóra. - -– Hiszen velem volt az anyám. - -Tiszáné tréfára fogta a dolgot. - -– Igaz biz az, fiam uram, hogy én mindig vele voltam, s vigyáztam a -kegyelmed feleségére, de nem ám azért, hogy el ne csábítsák -kegyelmedtől, hanem hogy pápistává ne tegyék. - -Ismét nagy ok a nevetésre. - -– Mert, héj, bizony azok az apáczák nagy mesterek abban! folytatá -Tiszáné. Kegyelmed már elvetette a drága virágmagot Bellarminiussal, s -az könnyen csirát hajt. Én csak jótállok a magam leányáról, de hát -kegyelmedről ki kezeskedik, hogy nem lett pápistává?[2] - -– No arról meg én felelek! mondá Csajághy, s nagyon komoly arczot -csinált hozzá. Még akkor is, mikor valamennyien mind nevettek rajta. - -Hiszen, aki a viszontlátás órájában féltékeny tud lenni, az bolond! - -Ezek pedig nagyon okosak voltak! Csókolódtak, úgy haragudtak. - -– Isten ne vegye tőlem bűnömül, mondta Ocskay, ha azt mondom, hogy nem -kivánom a mai napon cserébe az üdvösséget! Mert ennek a boldogságnak -lehetetlen, hogy fokozása legyen! - -– Pedig hát látod, van fokozása; szólt Csajághy s odahajolva Ocskayhoz, -valamit súgott a fülébe, a mire Ocskay nagy szemeket meresztett, s -bámulva mondá: - -– Hát miért nem hivod őt ide? - -Csajághy oly gyöngéd, fájdalmas szemrehányással tekinte e szónál -Ocskayra, a minőre ezt a kemény arczot alig hihette valaki képesnek, s -Ocskay elérté, a mi e tekintetben mondva volt: «lehetnél-e hozzá olyan -kegyetlen?» - -Ocskay rögtön fölkelt a neje mellől, s a nyakába csimpajkozó gyermeket -visszatette az anyja ölébe: «mindjárt visszatérek!» mondá és -Csagjághyval együtt kiment a szobából. - -A gyermek álmos volt, azt elvitte az öreganyja aludni. Ilonka egyedül -maradt ott. - -Elkezdte a fejét törni ezen a talányon. - -Mi lehet az, hogy valaki idejön, aki még fokozni képes az ő -boldogságukat, s a kinek mégis nem lehet idejönni, a férjnek kell -kimenni hozzá? - -A kiváncsiság nagyon jogosult volt: s a talány nehéz. - -Az idő pedig telt: a nagy remekművű álló órán már kétszer huhukolt a -bagoly, két óranegyed mult, az egész óra betelt, a két érczember a -kalapácscsal elverte az órát a harangon s a férj még sem jött vissza. - -Ilona odaállt az ablakba s kibámult az udvarra. - -Ott a tornácz előtt állt egy csatlós két felnyergelt lóval, amik közül -az egyik, a nemes telivér paripa, nyugtalanul kapálódzott. - -Nem sokára jött egy másik csatlós s az is két paripát vezetett -kantárszáron. - -Egyszer aztán megnyilt a tornáczajtó, s kilépett rajta Ocskay, útnak -öltözve. A nehéz, czombig érő saruk, a farkasbőr bunda a vállán, a -kulacs az oldalán, mind azt jelenték, hogy útra megy. - -Utána jött Csajághy; de az már nem volt olyan nagyon felbundázva, ő csak -a párduczkaczagányt vetette a nyakába. - -De ami az úti-öltözetnél is jobban meglepte Ilonát, az a sajátszerü -búskomorság volt Ocskay arczán, a minek nem birta az okát kitalálni. -Soha sem látta őt még ilyennek. Mikor Csajághytól elvált, valami szelid -keserüség vonult át az arczán: mintha mosoly akart volna lenni; de az -ajkai nem nyiltak szóra. - -Felveté magát a nyeregbe, s onnan szorított Csajághyval kezet. - -Ilona jól hallá az ablakból, mikor Csajághy azt mondá neki: - -«Isten hozzád Ocskay!» - -És Ocskay kirobogott a kapun, anélkül, hogy Ilonától búcsút vett volna… -Még csak fel sem tekintett az ablakba, ahol tudhatta, hogy Ilona áll -minden bizonynyal. - -Hát ez a fokozása a boldogságnak: annak az üdvösséggel határosnak? - -Ilona várta, hogy majd feljön Csajághy s kulcsát adja ennek a talánynak. -Még inkább elbámult aztán, mikor azt látta, hogy ez is lóra kap s a -kapun kirobogva, Ocskayval ellenkező irányban elvágtat, s csak a -csatlósától kisérve. - -Hát már mit jelent ez? - -Ilonka csak ott állt és bámult ki az ablakon át a távolba, összekulcsolt -kezekkel. Bámult a tovarobogó férj után; és várta, hogy talán az egyszer -mégis csak majd visszanéz, s úgy elszorult a szive, mikor azt látta, -hogy a távozó alakot mind jobban elfedi az esti köd és még sem fordul -egyszer is vissza. Óh, milyen nagy lélekfájás azt igy elnézni! - -Ekkor egyszerre átkarolja a vállait valaki, egy nesztelenül háta mögé -lopódzott alak, s megcsókolja az arczát. - -Ilona nagyot sikoltva fordul vissza, s ott találja magát a férje karjai -között. - -Ocskay László úgy olvas ez arczban, mint a nyított könyvben. - -– Te most azt hitted, ugy-e, hogy «én» vagyok az, aki ott tovavágtat? - -– Hát ki az ott? - -– Az öcsém, Sándor. - -– Hát mért nem jött fel hozzánk? - -– S te azt nem tudnád? - -– Mi őt nagyon szerettük, – kivált az anyám. Talán azért? - -– Mert szerettük? - -– Az anyád inkáb, mint te. De ő még jobban szeret mind a hármunkat, mint -mi őt együtt mind a hárman. Jer anyánkhoz, hadd mondjam el egyszerre -mindkettőtöknek, hogy mit hozott nekünk a mi Sándorunk. - -– Az még boldogabbá fog bennünket tenni? kérdé Ilonka. - -– Egészen boldoggá. - -Ilonka ismét megtalálta a kedvét, mint elzajlott zivatar után az énekes -madár: olyan nevetve tudta elmondani az anyjának, hogyan elnézte ő a -Sándort a Lászlónak s hogy duzzogott érte, hogy az még csak fel sem néz -hozzá egyszer is az ablakba; még csak vissza sem fordul egy -búcsútekintetre. - -Nem is sejtette, hogy minő szomorú titka van ennek? - -– No hát, mi jót hozott a Sándor nekünk? kérdé a nagyasszony. - -– Jobbnál jobbakat, szólt Ocskay László. A fejedelem ő felsége küldte őt -hozzám kegyelmes iratokkal. Az egyik levélben ő felsége kinevez engem -brigadérosának; egy ranggal a mostaninál feljebb. Innen egy lépés már a -generális. - -Ilonka úgy örült annak, hogy már most hát brigadérosné lesz, mintha neki -volna abból legtöbb dicsősége. - -– A második irata a fejedelemnek egy donationalis levél, melyben nekem -adományozza a sztropkói uradalmat ősi kastélyával együtt. Nem vagyok hát -többé hajléktalan földönfutó, van a hová vigyem a feleségemet, -fiacskámat: szebb is, jobb is az eddigi birtokomnál; dicsőségesen -szerezve. - -Ilonka csak a fejét ingatta s odatapadva férje keblére, mondá: - -– De én nekem ez nem nagyobb boldogság; mert én el nem maradok tőled -semmiféle fényes palotájáért a fejedelemnek többé; hanem ott akarok -lenni, ahol te vagy; ha gunyhóban, ha sátor alatt; sehol engem el nem -hagysz magadtól! - -– Nem is hagylak el, édes mennyországom! rebegé Ocskay, erőteljes két -karral oda szorítva magához visszavívott kincsét. Dehogy hagylak még el -valaha magamtól. Halld meg, hogyan lesz tökéletessé a boldogságunk? A -harmadik levélben arról tudósít a fejedelem, hogy alá lett irva a -fegyverszünet hat hónapra a császárral, külső hatalmasságok, Anglia és -Holland, közbevetik magukat, biráskodni fognak Magyarország és Ausztria -között s ha lehet, megszerzik a békét. Erre az időre hazaoszolhat a -felkelősereg, kiki a maga családi tüzhelyéhez; a vezérek is a maguk -váraikba: csak az őrségek maradnak a zászlók mellett. Hat hónapig Isten -békéje van az egész országban, s talán végkép meg is marad. Most már -nincsen egyébb hivatalom, mint – a bölcsőt ringatni. Áldassék az Isten! - -E szóknál Ocskay László térdre bocsátkozék, s a két nő is oda térdelt -mellé (pedig pápisták sem voltak) s egymást átölelve, áldoztak – az -egyetlen drágasággal, amit Isten az oltárról felvesz magához – az érzés -könyeivel. - -Óh te Isten szent békéje, de nagy kincs vagy te a földön! - -«Együtt leszünk hát, és együtt örülünk egymásnak! – Ott találunk -mindent, ami volt, elveszett, ujra megkerült. – Lármás gazdaság: -tehenkék szarv nélkül, bőtejelők; – a kalkuttai kakasok. – A mókus a -kaliczkában. – Dehogy az! A gyermek a bölcsőben; – nem, nem! a kis -paripa hátán. – Anyánk is velünk lesz! – S ez így fog tartani, míg a -világ világ lesz!» - -Mindenkinek volt valami egy örökkévalóság számára készített terve; mert -hiszen olyan nagy idő az a – hat hónap, a mig tart a «Treuga Dei.» - -Tehát ugy-e, hogy van fokozása még ennek a boldogságnak is? - -És ezt a potentiára emelést a testvér hozta meg! - -Az a Sándor, aki valaha olyan szivesen látott vendég volt a -Tisza-háznál. Aki mindig ott felejtett valamit, mikor eltávozott, hogy -visszatérhessen érte. S aki most, mikor mind a ketten embernyi emberekké -lettek, olyan nagyon hasonlít a bátyjához, hogy a távolban még az ángya -is elnézte az urának. - -Erről azután eszébe jut Lászlónak az, mikor ő maga is bámulva látta -saját magát második alakban megjelenni, a midőn az egyik alakját olyan -keserves kelepczébe szorították bele a gonosz labanczok. - -A kandallótűz mellett ülve, elbeszéli ezt az esetet Ocskay az egész házi -nép előtt. Anyósa és felesége oly szívdobogva hallgatják ezt a regét. -Ilonka nagyokat borzad. Tiszáné nagyasszony a könyeit törli. - -Végig elbeszéli azt Ocskay László, hogyan szabadította meg őt csúf -halálveszélyből a testvére, Sándor? hogyan vitézkedett ott? Hogy -ismertek egymásra hosszú távollétük után? - -Hanem egyet még sem mondott el Ocskay László a feleségének. Azt a -rövidke szóváltást, ami a hőstett után közte és Csajághy között -megtörtént. Azt a végszót: «ha még egy perczig késtetek volna, milyen -jól jártunk volna mind a hárman!» – Most már azt tartotta, hogy «mégis -csak jobban jártunk mi ketten!» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Másnap utaztak a sztropkói új uradalmukba – statutiora. Az pedig akkori -időkben tiznapi járó föld volt attól a csatatértől, a melyen Ocskay -László a babérait tépte. Tehát nagyon jó pihenő lehetett. - -Tréfált is e felett Bercsényi eleget; azt mondta, hogy «no, ha Ocskay -László Rákóczy villáma volt, akkor a fejedelem ugyan hüvelybe dugta a -villámát!» – Nevetett azon Ocskay, mikor a fülébe ment. – Csak soha -ennél gonoszabbul ne bántsák! - - - - -A REPÜLJ FECSKÉM. - -Ocskay László most már átengedte Czinka Pannát a fejedelemnek. Annak van -szüksége búfelejtetőre, nem neki. Elég muzsika már ő neki, mikor a Gábor -gyerek elkezd sivalkodni. (Gábornak kereszteltette az elsőszülöttét -Ilonka, a megholt bátyja nevére.) - -Egy zivataros májusi délután, mikor minden tavaszi mezei munkának -szünetelni kellett, csak betoppan Czinka Panna a sztropkoi várba. Épen -együtt volt az egész család. - -Gyalog jött a czigány leány s odakinn havas fergeteg volt a hegyek -között, hanem azért ő mégsem volt átázva. A czigány leány, mikor utóléri -a zivatar, felkapja a ruháit a fejére, a csizmáit eldugja alájuk, csak -az alsó gúnyája ázik, meg a bőre; mikor a hajlékba jut, leereszti a -viganóját, felhuzza a piros csizmáit, s olyan, mintha skatulyából vették -volna ki; leszámítva azt, hogy egy kicsit rongyos; de hát annak úgy kell -lenni. - -Tiszáné nagyasszony ugyan ki nem állhatta az egész Fáraó-ivadékot, s nem -volt az inyére, hogy ezt a czigány leányt a szobába beeresztik; de -Ilonka jól ismerte már, mint férje izenethozóját, s Ocskay meg épen -nagyra volt vele. - -– Hát te Czinka Panna már megszöktél a fejedelemtől? kérdezé Ocskay. - -– Nagyon uras állapot az ott nekem. – Klázliból kell inni, tollas ágyban -hálni: nem állom én azt ki. Aztán rosszul élnek ottan, még csak avas -szalonnát se adnak az embernek, hétszámra. - -– Hát most itt maradsz nálunk? - -– Majd meglátom. Ha jó idő lesz, itt maradok; ha zegernye idő lesz, -tovább megyek. Akkor jó utazni a czigánynak. - -– Csak vinnéd magaddal ezt a csúf időt! mondá neki Tiszáné nagyasszony. -Nem is hiszem, hogy nem te hoztad magaddal: ördögök bordájában -szövöttje! - -– Hát persze én hoztam! Hiszen tudnivaló, hogy mikor én a hegedűmet -előveszem, megríkatom én még az egeket is. - -– Kevély kutya! Még az egeket is! Tüzet a nyelvedre. Engem sem ríkatsz -meg. No vedd elő azt a hegedüt, hadd látom, micsoda nóta ríkat meg -engem! Feleselt Tiszáné nagyasszony. - -– Hát bizony megteszi a «fecském» nóta, a kit a felséges fejedelem -szerzett a szegény fogoly feleségéhez; én meg csak a nótát csináltam -hozzá. - -– Mekkorákat hazudik a czigány! - -A czigányleány nem bizonyozott az állítása mellett, hanem a hegedűjét -kereste elő a háti batyujából s aztán elkezdte azt a nótát húzni: a -versét meg énekelte hozzá. - -Ez az a nóta, a min egykor (de még most is) annyit keseregtek idebenn a -hazában, a mit Reményi Ede nyirettyüje a félvilágon körül hordott; -százezer ember közül egy tudja talán csak, hogy ez Rákóczy Ferencz dala -volt az elfogott feleségéhez: nem is gondolhatott ki ilyen szépeket más, -csak egy fejedelem. - - «Repülj fecském ablakára! - Kérjed nyissa meg szavadra. - Mondd: ezüstös lapot vevék, - Rá aranynyal irtam nevét. - - – Képét gyémánt lapra festem, - Rubinkő-ládába rejtem, - S azon volnék, hogy nevének - Nagy ünnepet szentelnének.» - -A szövege fejedelmi szívből, a dallama tündérvilágból jött, s magyarul -szól mind a kettő. - -Czinka Panna énekelt is, muzsikált is. Mikor énekelt, (szép -hullámcsengésű mély hangja volt), elfelejtette az ember az arczának, -hogy olyan rút: kordován barna pofája tündöklött az érzéstől, -elefántcsontfehér fogsorai ragyogtak az ének közben, s kancsal szeme úgy -mondta együtt a szájával a nótát; a hegedű hangja meg keresztül-kasul -járt az ember szivén. - -Bizony úgy sirt ezen a nótán Tiszáné nagyasszony, mint a záporeső. - -– Hagyd el már, boszorkány, hagyd el; hisz az ember egészen bolonddá -lesz tőle. - -A Czinka Pannának pedig nagyon sokszor el kellett húzni azt a nótát, -hogy Ocskay és Ilonka is megtanulhassák. Tiszáné nagyasszony azon vette -észre magát, hogy maga is együtt dudolja a vége felé a «repülj -fecskémet!» - -Szegény fejedelem! - -A nagyasszony utoljára annyira ment, hogy tányért, kést, villát rakott -az asztalra a Czinka Panna számára, úgy akarta megtraktálni. - -A czigány leány nagyot nevetett azon. - -– Soha se ettem én még asztalról, villával. A kanál meg egyébre se való, -csak ellopni való. - -Szalmát kért alomnak és érett túrót fehér czipóval; hadd lakjék jól -egyszer kedvére, s hadd aludjék egész kényelemmel. - -A háznál minden ember ezzel a nótával aludt el, még a dajka is azzal -altatta el a kis Gáborkát. - -Reggelre szépen kitisztult az idő; gyönyörüen kisütött a nap. Czinka -Panna még ki sem rázta a szalmát a hajából, már elkezdte a batyuját -összekötözni. - -A béresek, a jobbágyok gyülekeztek az udvaron, villákkal, gereblyékkel: -ugyan sürgős munka volt, a széna ott ázott a rendén, azt meg kell -forgatni nagy sietve, míg kedvez az idő, hogy megszárodjon. - -Czinka Panna bement az urasághoz búcsút venni: hátán volt már a batyu. - -– No hát, Czinka Panna, mi a tatár? szólt neki Tiszáné nagyasszony. Hát -már itthagysz bennünket? Nálunk csak nem megy nagyon urasan az állapot? - -– Nem ám, hanem nagyon parasztosan. Minden ember dologhoz készül itt. -Még majd az én markomba is nyomnak egy gereblyenyelet, attól pedig az én -tenyerem feltörik. Nem való nekem az ilyen hely. - -Hiába marasztották, nem maradt. Még csak látni sem jó azt, hogyan -dolgozik más! az ember megtalálná kivánni s az baj lenne. Nem kért ő -egyebet, csak egy kis avas szalonnát, meg valami viselt köntöst. - -– No de addig csak még sem megyek el, a míg egy kis szerencsét nem -mondok az én drágalátos aranyos fővezér uramnak. - -A czigány tudománynak ez a kiegészítő része. - -– No én nekem nem kell semmi hazudozás! zsémbelt rá Tiszáné nagyasszony. -Bolond hisz a babonában. Ha szerencsét tudnál mondani, mondanál bizony -magadnak. - -– Hát hiszen nem is kegyelmednek mondom én a szerencsét, hanem ennek a -pápistának itt ni: erre ráfér, szólt Czinka Panna, s kikeresve a -szoknyája öblös zsebéből a megviselt kártyákat, leült a -gyékény-szőnyegre Ocskay és Ilonka elé, törökösen, s elkezdte a -kártyákat kirakni. - -– No, ihol van, látod. Neked «áll» ez a nagy város, abban van egy -fölséges szép asszony. Te abba a városba bemégy nagy diadallal. Ez a -zöldfa itt, a diadal. Ki is jösz: nem bánt az ellenség. Hol van messze a -farkas? ez az ellenség. Ez a gyászos asszony a fejedelemasszony. Ez a -hintó azt mondja, hogy elhozod onnan. Hanem ettől a macskától itten, a -ki melletted áll, őrizkedjél, mert az csalfaságot jelent. Ez a zöldhetes -meg ez a «nap» azt jelenti hogy hét nap alatt beteljesedik, a mit -mondtam. - -Jót nevettek rajta. - -Felvilágosodott embereknek tartották magukat, a kiknek szégyen -babonákban hinni. - -Czinka Panna összepakolta a kártyáit a földről, s aztán térdeltében -megcsókolgatta a Gáborka lábacskáit, a ki szörnyen bújt előle féltében -az anyja ölébe s nem engedte a kezeit megcsókolni. - -– No hát Czinka Panna, szólt Ocskay László, mikor látogatsz meg ismét, -úgy hogy meg is maradj? - -– Majd ha egyszer megint zavaros lesz az idő, ottkinn a sátorban! s -aztán nem lesz más, a ki a füledbe muzsikáljon. - -Czinka Panna ment a maga utjára. - -A jövendőmondásával senki sem törődött, hisz azt könnyű volt kitalálni, -hogy Ocskaynak bizony jár a fejében olyasmi, hogy miután a saját -feleségét kivívta a fogságból, a fejedelem foglyul tartott nejét is -elhozza Bécsből. Sokszor volt az már tervezve, s egy párszor közel állt -hozzá, hogy sikerüljön. Ezt tehát Czinka Panna is tudhatta. - -Csak az volt a bolondság a jóslatában, hogy a hét nap alatti sikerülést -hozzá tette, mert hiszen a fegyverszünet még két hónapig fog tartani, s -az alatt senkinek semmiféle betörést Bécs városába tervezni nem szabad. -És így bizonyára hiába jött össze úgy az a kártya, nem lehet abból -semmi. - -Ezután igen derült meleg napok következtek, igazi jó szénagyűjtö idő. -Fel is használta az egész háznép a jó időjárást, s reggeltől estig kinn -volt apraja-nagyja a mezőn, boglyákat rakatni, szekereket megterhelni, -rendet felgyüjteni. Ocskay maga is nekivetkőzve dolgozott s sietteté a -jobbágyságot. A nagyasszony pedig Ilonkával együtt a pagony árnyékában -rögtönözött tüzhelyen főzte saját maga az ebédet, a rotyogó bográcsban, -a mi alatt a kis Gáborka a paraszt gyerekekkel vigan hentergőzött az -illatos szénában, s tanulta tőlük a gyereknótát, a mivel a csigát elő -éneklik a házából: «csigabiga gyűjj ki! Szántsunk, vessünk, neked is -arassunk!» - -Egyszer csak egy váratlan vendég lepi meg őket a nagy munka közben, a ki -gyalog jött ide a kastélytól, a hol a lovát hátrahagyta. - -Úgy érkezett meg, hogy csak akkor vették észre, mikor azt kérdezte az -asszonyoktól, hogy «mi lesz ma ebédre? van-e szükség vendégre?» - -Csajághy Márton volt a vendég. - -Ilonka örömteljes felsikoltásában volt valami kis ijedtség is s azt -Csajághy észrevette. - -– De megijedt tőlem, kedves komámasszony! - -(Ilonka Csajághyt iratta be a fia keresztapjául.) - -– Hogyne, édes komámuram; mikor mindig azt gondolom, mikor kegyelmed -hozzánk jön, hogy már viszi az uramat a háboruba. - -– No ezuttal nem viszem háboruba a kedvesét, komámasszony, csak azt -jöttem megnézni, hogy mit csinál a kis keresztfiam? - -– Hamis kegyelmednek a zuzája! Csak nem akar megkeseríteni: elhallgatja -előlem. - -– Igazán mondom, nem viszem semmi háboruba az urát. - -– Ki meri mondani az Isten nevét? - -– Bizony Isten, nem. - -Ez akkoriban nagy szó volt. - -– No hát akkor szivesen látjuk kegyelmedet. Lesz jó pörkölt tokány -csipedettel, meg érmelléki bakator hozzá. - -– Az az én kedves eledelem. Hát a kis aranyos poronty hol van? - -Ott csintalankodik a paraszt gyerekekkel a szénában; válogassa ki -kegyelmed. - -Csajághy odament a gyermeksokaság közé; biz a Gáborkát nehéz volt -kikeresni a többiek közül, mert az is egy ingre volt vetkőzve, s olyan -maszatos a képe a most szedett szamóczától, mint a többié. Hanem aztán -arra a szóra, hogy: «kinek kell ez a szép tilinkó?» csak előugrott, hogy -az az övé. - -Akkor aztán a keresztapjának csak le kellett mellé heveredni a szénába -és megmutatni neki, hogy hogyan kell azt a tilinkót billegetni; azt -pedig ő maga sem tudta. A kis fiu egy cseppet sem félt a marczona hadfi -hegyesre kifent bajuszától; még meg is tépászta, ha nem jól fútta a -tilinkót. Csajághynak egész mulatsága volt vele. Utoljára neki is -énekelni kellett a csigabigájához vele, azt a csalogató nótát. Azt is -szivesen megtette. - -Ocskay felől még nem is kérdezősködött. - -Gazduram bizony csak akkor került elő a szénagyüjtők közül, a mikor -délre harangoztak, akkorra őt is meghozta a drága jó pörkölthús illata -az erdei konyhába. - -Milyen nagy volt az öröme, mikor Csajághyt megpillantá, a ki a kis fiut -hozta, nyakába ültetve, eléje. Összecsókolóztak. - -Az asszonyok azután elébb a cselédek számára adták ki az ebédet, csak -akkor következett a méltóságos uraságra. - -Brigadéros uram megfogá a bográcsot s leemelte a katlanról a földre. Azt -azután körülülték, csak amugy a gyepre letelepedve. - -Vendég uram magával hordta a csizmaszára mellé dugva ezüst tokban kését, -villáját, kanalát: nem kellett nagy kinálkozás, hozzá láttak az -egyféléhez; s azt mondták, mikor megtörülték a szájukat a lakomától, -hogy «a császár sem eszik ilyen jót Bécsben!» (Ami igaz is.) - -Azután nagyot ittak; az asszonyok aranypohárkából: ott csergedezett a -patak a közelben, a férfiak pedig a csobolyóból. - -Nem is beszéltek addig másról, csak tréfás adomákról. - -Az ember föl sem tenné a vas emberről, hogy még tréfálni is tud. S olyan -jó illik neki, épen azért, mert szokatlan. Közbe-közbe Ocskay a -gazdaságáról beszélt: eldicsekedett a teheneivel, göbölyeivel, hány -mázsa gyapjut nyiretett az idén, milyen sajtot készíttet a bálissával? -hogy telelt ki a rozs? milyen jól kelt az árpa? a gyümölcsfák is jól -kötöttek; a méhek meg most rajznak. – Szó se volt magas politikáról. -(Veszett volna a Vörös-tengerbe Faraóval együtt!) - -Mikor aztán vége volt a lakomának, a Gáborka is elaludt az anyja ölében, -akkor Csajághy egyszerre elkomorította az arczát s szigorura fogva a -hangja tenorát, ezt mondá: - -– No már most, édes hiveim, jól ebédeltünk. «A ki enni-inni adott, annak -neve legyen áldott! Ámen.» Nem akartam elrontani az ebédeteket, de már -most csak elmondom, hogy miért vagyok ide küldve. - -– Tudtam én azt, sóhajtá Ilonka, szemrehányó tekintettel. Nem jön -kegyelmed ide csak a keresztfiát lovagoltatni. - -– Hát bizony mi tűrés-tagadás, egyéb is hozott ide. Ocskay Lászlónak be -kell törni Pozsonyba, ez a parancsolat. - -Ocskaynak egyszerre kevélyen emelkedett égfelé az arcza. Pozsonyba -betörni, az még szebb a szénakaszálásnál is: Pozsony az ország fővárosa; -a császári hadvezérek főhadihelye; hatalmas erősség, megerősített vár. -Ide betörni még nem adatott alkalom se Károlyinak, se Vak Bottyánnak, se -Bercsényinek. - -– A fejedelem egyenesen Ocskay László uramat akarja megbizni ezzel a -feladattal. - -– Elfogadom! Elfogadom… - -– És pedig aztán a fejedelemasszonyt kell elhoznod magaddal a -császáriaktól a fejedelemhez. - -Erre a szóra mind a hárman egyszerre ezt a nevet ejték ki: - -– Czinka Panna! - -– No mi baj a Czinka Pannával? - -Megjövendölte ezt, ezelőtt három nappal, mondá Ocskay. - -Csajághynak a jobbik bajusza olyanforma rándulást tett, mint mikor -valaki visszatartóztatja a nevetést, a mi csiklandja belül. Folytatta -nagy komolysággal: - -– És pedig ennek a végrehajtására azonnal és rögtön utra kell indulnod. - -Most már Ilonkából kitört az indulat. - -– Én nem bánom! De ha az uram elmegy, én is vele megyek. Nem bánom, már -megmondtam, hogy el nem maradok tőle, megyek vele minden háboruba, de én -el nem hagyom többet. - -– Igenis, folytatá Csajághy mogorván. Kegyelmed is vele fog menni -brigadérosné asszonyom, és kegyelmed fog legelől berontani Pozsony -városa kapuján. - -– Azt is megteszem! szólt a nő durczásan. Nekimegyek az ágyutüznek, ha -az én uram utánam következik. De elég nem szép volt kegyelmedtől, hogy -kimondta az Isten nevét, mikor én azt kérdeztem, hogy nem akarja-e az én -uramat háboruba vinni? - -– No hát mondtam én, hogy háboruba viszem? - -– Hát ugyan hová? - -De már tovább nem birta Csajághy a komédiajátszást; elkezdett kaczagni s -kaczaj közt mondá el: - -– Hát értsük meg a dolgot, komámasszony. Ugy van az, hogy a császáriak -kiadják a fejedelemasszonyt egy találkozásra a fegyverszünet alatt, -azért küldi a fejedelem Ocskayt eléje Pozsonyba. Kegyelmed is vele megy -Ocskayval, komámasszony, a fejedelemnőt fogadni. Lesz ágyuzás, de csak -puskaporral. Hahahaha! - -Ilonka sírva fakadt a nagy visszatért örömtől, a nagyasszony pedig -hátbaütögeté Csajághyt, a miért így megijesztgette az egész familiát. Ki -tenné fel róla! Ilyen komoly seriozus ember, s még micsoda tréfát fundál -ki magában? - -Csak Ocskay komolyodott el egyszerre. Valami villámlott át a lelkén. Egy -jóslat. – Nem Czinka Pannáé, az szemfényvesztés. Hallhatta a czigány -leány a fejedelem udvaránál, hogy erről beszéltek, megelőzte a hivatalos -küldöttet idejöttével. – Ocskaynak Ozmonda fatális jóslata jutott az -eszébe. – Azok között, a kik a vörös zászlót le fogják tenni, legutól -említé e nő magát a fejedelmet. – Már hozzá kezdtek a kisérlethez. – -Odaküldik a feleségét hozzá… - -Senki sem vette észre az arczán e rövid borulatot. Egy pillanat mulva -már ő is örült az örvendezőkkel. - - - - -CSUPA FÉNY. - -Ocskay álmai megvalósulását látta maga előtt. - -Soha jobban ki nem választhatta volna a fejedelem azt az embert, a kire -ezt a feladatot ruházza, hogy képviselje Erdély fejedelmét, és a -magyarországi szövetséges rendek fővezérét azon a helyen, a hol a -császári udvar küdöttei és a nagyhatalmak kitünőségei lesznek jelen; a -hol az eddigi ellenségnek szándéka kitüntetni nagyrabecsülését; neki -pedig azt kell tudni fentartani. És mindezt egy szerelmes idyll -színjátéka alatt. - -II. Rákóczy Ferencznek a feladata volt a pozsonyi asszonyfogadásnál -kimutatni, hogy ő «fejedelem» és hogy az is akar maradni; a császári -párté pedig az volt: éreztetni vele, hogy ő «férj» és lehet, ha akar, -boldog ember. - -Mind a két félnek meg kellett mutatni, hogy mit tud? Arravaló a külső -pompa. - -Ocskay hiusága meg volt dicsőülve! - -A nagy férfiaknak nagy hiuságai vannak. - -Szegény nőknek mennyiszer a szemükre lobbantják a hiuságukat; pedig a -nő-hiuság csak a nősténye a pávának, a férfi-hiuság az igazi hímpáva. - -Végre-valahára egy igazi diadalmenet várt reá; nem olyan, mint az eddigi -bevonulások voltak, tört falak résein át, füstölgő házromok üszkein -keresztül, vérrel festett utczákon végig; hanem magába az ország -fővárosába, mely tárt kaput nyit fényes kisérete és hintósora elé: a -várkapuk fellobogózva, az utczák zöld galyakkal kirakva; ott látta maga -előtt tisztelegni parádéra azokat a katonákat, a kikkel annyiszor -találkozott a harczmezőn, s meghajolni a zászlókat üdvözletére; hallotta -a harangok ünnepi concertjét, a miket eddig csak félreverni szoktak az ő -közeledtére; látta fellobogózva azt a hidat, a melyet tüzhajókkal -szokott szétrombolni, és hallotta annak a népnek az üdvrivallását, mely -eddig az ő rémnevével szokta elaltatni nyugtalan porontyát a bölcsőben. -Ni, hogy töri magát a sokaság, mikor az Ocskay előtt lovagló herold -iszákjába markolva szórja közé a pénzt. Pedig a pénzre ez van írva: «pro -libertate», s ez igazi ezüsből van. A fejedelem képviselőjének pénzt -kell szóratni, mikor bevonul a városba. Az ablakokból virágot hintenek -rá. A diadalkapu előtt fehérbe öltözött szüzek fogadják, hosszú taláros -papok és nyestprémes városatyák: a vár ágyuitól alig lehet hallani, hogy -mit szónokolnak? Bizonyára azt, hogy ez a nap kitörölhetlen emlékű marad -Pozsony város krónikáiban. - -Minden szem őt nézi: a «Rákóczy villámát», a ki most csak ragyog, de nem -üt; azok között sok szép szem is van. De Ocskay senkinek a bámulatára -nem tart olyan nagyot, mint a feleségeére. Ilonka ott jön utána hatlovas -hintóban. Ha eddig is bámulta a férjét, minek fogja őt tartani most? -ennyi fénytől körülragyogva? - -S ez még csak a külső pompa; de hát mikor a díszmenet megérkezik a -primási palotához, a hol a fejedelem küldöttségét az egybegyűlt -főrendek, zászlós urak, hadvezetők, külhatalmak követei fogadják! -Bármelyik kuruczvezér lett volna is itt most Ocskay helyében, azt sem -tudta volna, melyik lábával lépjen előre, merre nézzen, kire hallgasson? -az pedig, a mit neki kell mondani, bizony a torkába rekedt volna; de -Ocskaynak ez volt a régi álma. Csak forró képzelete ábrándképét látta -maga előtt, semmi mást. Itt volt az ősz főpap, aki őt egykor, mint -szerzetest, fölszentelte, s aztán mint szökevényt excommunikálta, az -ország primása Széchenyi; itt jött eléje az ország nádora, Esterházy, a -ki aláirta számüzetését, itt fogadta őt Pálffy János bán, azon ezrednek -tulajdonosa, melyben ő mint altiszt szolgált, mely szégyenletes -bünhödésének tanuja volt, melyet ő a rongyos gárdával a Tiszába öletett; -és a nevezetes nagy hadvezérek, a kikkel az országon keresztül-kasul -kergetőzött. Megannyi jó ismerős. Egy pillanatig sem jő zavarba, mikor -eléjük kell állnia. Tudja, hogy most ő a fejedelem személyét képviseli. -Minden nyelven tud beszélni, a melyen megszólítják, s mindenki iránt tud -udvarias lenni, a hogy fejedelmi személyesítőhöz illik. A velejött -társak méltán irigykedhetnek rá. Nyomába se érnek. - -Hát még midőn a fejedelemasszony megjelen az elfogadóteremben, kisérve -ragyogó hölgykoszorútól; a főurak, követek, tábornokok nejei vannak -körülötte; mind magyar díszruhában. Ez is az udvariassághoz tartozik. -Maga a fejedelemnő pompás himzésű fekete öltönyt visel, mely arczát még -halaványabbnak tünteti fel. - -Ocskay odalép a fejedelmi nő elé s tiszteletteljesen meghajolva előtte, -felolvassa a fejedelem latin nyelven írt üdvözletét hozzá, mire a -fejedelemnő egy pergamentlapról szintén latinul felolvassa a választ. - -Ocskay megcsókolja az eléje nyujtott kezet, s átadja a fejedelemnőnek a -férje által küldött pompás briliántos gyűrűt; mit az felhúz az ujjára, s -a közben halkan mondja Ocskaynak: - -– Mi nagyon sokat beszéltünk kegyelmedről! - -Ocskay azt hitte ennél a szónál, hogy most az ő arcza világít ebben a -teremben. - -Következett a kiséretül jött hölgyek bemutatása. - -Sarolta megcsókolta Ilonka arczát s azt rebegé neki: - -– Kegyelmed már boldog! - -A mit Ilonka megértett s a férjének majdan el is mond. - -Azzal, etiquette szerint, a már bemutatott hölgy a fejedelemnő jobbjára -lépett át s itt egyszerre szembetalálkozott egy olyan arczczal, a melyet -már egyszer látott életében. Lehetett az kedves, lehetett kedvetlen -találkozás: jó barátné, vagy ellenség. Ozmonda volt. - -Első ízben csak egy perczig látták egymást; a motesiczi kastély előtt, -mikor kicserélték őket egymásért. A női szemeknek elég egy ilyen látás, -hogy emlékükben maradjon a látott arcz örökre. - -Ocskay is csak akkor vette észre Ozmondát: eddig nem látott mást senkit, -csak a fejedelemnőt. - -Ellenség ez, vagy barátné? - -Ozmonda döntötte el a kérdést. - -– Ah, hiszen mi cseregyermekek vagyunk! suttogá Ilonkának s megcsókolta -az arczát. - -Meglehet, hogy valami felhő ment a nap elé, de Ocskay azt hitte, hogy az -ő arczának az elborulása okozta ezt a sötétséget. Inkább egy férfi -csókolta volna meg előtte Ilonkát, mint ez az asszony. - -Annyira fel volt háborodva, hogy majd elmulasztá a kiséret többi tagjait -bemutatni, egynek épen el is felejtette a nevét; úgy, hogy Ozmonda -segíté ki a zavarból; odasúgta félig halkan: «Blaskovics!» a min azután -egy pár könnyüvérű fiatal úr el is nevette magát. - -A bemutatást nagy díszlakoma követte; a melyről csak annyit tartunk -érdemesnek följegyezni, hogy a császár egészségére Ocskay László ürített -poharat, míg a fejededelemre a primás mondott áldomást. (Még akkor sem a -«Gotterhalte», sem a «Rákóczy-induló» nem volt: különben azokat -harsogtatták volna a felköszöntések után.) - -Estére pedig fényes tánczvigalom volt rendezve a Pálffy-palotában, -melyre minden notabilitás híva volt. - -Ide már a hölgyek nem díszmagyar öltönyökben jöttek, hanem a legujabb -versaillesi divat szerint öltözve. Ilonkának is fel kellett ölteni az e -napra készült baleinet, a bouffantokkal, a halcsontos vállfüzővel, a -minél nagyon neheztelte, hogy olyan nagyon ki kell neki vágva lenni. A -haját is be kellett pudereztetni, de az arczát nem engedte kifesteni, -elég ha a szépítő moucheokat felrakták rá: még csak szemöldököt sem -engedett nagyobbat csinálni, mint a milyen már van. - -Szegényke, bizony nagyon gyámoltalanúl viselte magát, mikor az életében -első bal-pareén megjelent, egy olyan öltözetben, a minőhöz soha sem volt -szokva. Azt hitte, hogy az a legyező arra való, hogy azzal az ember -folyvást a keblét takarja. - -Rájött nagyhamar, hogy mire jó másoknak az az arczfesték? Hisz az egy -jóltevő álarcz, a mi eltakar. Nem lehet észrevenni, mikor fülig pirul a -nő. Az ő gyönge harmatbőrén pedig mindjárt meglátszik, ha valami zavarba -hozza. - -Pedig minden megszólítás előidézi ezt. Először nem érti tökéletesen azt -a franczia nyelvet, a min itt társalognak. Más az, a mit a franczia -könyvből olvas és más a mit beszél. Azt írja «eaux» s azt mondja «ó»; -aztán meg «aout» s az is «ó», ki találja ki, melyik volt? - -De még rosszabb, ha megérti, a mit hozzábeszélnek; mert az csak -hizelkedés; szépeket mondanak a szemébe, s ilyent még ő soha sem -hallott. A férje soha sem mondta neki azt, hogy ő szép, más meg hogy -merne ilyent mondani? - -Aztán Ocskay nincs mellette, hogy a karjába kapaszkodhatnék. Ellenben -sajgó szívvel kell tapasztalnia, hogy férje idegen hölgyeknek udvarol. -Ezt ő nem tarja jó szokásnak. - -A gyönge teremtés úgy keres valami nálánál erősebbet. Nagyhamar rátalál, -ez is őt keresi; a bájos Ozmonda, ki a fejedelemnőhöz vezeti Ilonkát. -Ilonkán rózsaszín öltöny van, a fejedelemnőn sárga, Ozmonda öltönye egy -virágos mező. - -A franczia követ, marquis des Estampes, ezt a bókot hozza áldozatul a -három egymás mellett álló hölgynek: - -– Cette fois Paris serait bien embarassé. (Páris ezúttal nagy zavarban -volna, hogy kinek adja az aranyalmát.) - -Ozmonda kész volt a visszafeleléssel. - -– Eh bien. Il embrasserait tous les trois. (Hát megölelné mind a -hármat.) - -A calembourg tetszést aratott, csak Ilonka szemei nyiltak bámulatra; hát -szabad ilyeneket mondani itten? - -– Et garderait la pomme (s megtartaná az almát); szólt a marquis. - -– Merci pour la pomme. Nous courons pour une couronne. (Köszönjük az -almát, mi egy koronáért pályázunk.) - -– Ce cours serait court. (Rövid futás lesz.) - -– Ce cours finira à la cour. (Ez a pálya az udvarnál fog végződni.) - -Ozmonda csak úgy röpítette egymás után a szójátékok rakétáit, Ilonka -nagy bámulatára. Neki ehhez semmi tehetsége nem volt. Pedig ez nagyobb -virtus, mint jó gazdasszonynak lenni. - -Most egy nehézkes főúr szorított magának helyet, a francziát félretolva, -a fejedelemnő körül. Az is elmondta, hogy milyen jól néz ki ma a -fejedelemasszony, s baronesse Ocskay milyen kedves. Ez Wratizlaw prágai -kanczellár volt. Ilonkának volt annyi természetes esze, hogy a -«baronesse» czimet vissza ne utasítsa, megértette, hogy a cseh főurra -nézve lehetetlenné volna őt megszólítani e czím nélkül. - -Ez is Ozmondánál akadt fenn. - -– Hát maga, kis grófné, micsoda benső viszonyban van azzal az Ocskayval? -kérdé németül. - -– Excellenz! kiálta fel elszörnyedve Ozmonda, kifejezően ijedt szemet -villantva Ilonka felé. - -– Hahaha! nonono! Honny soit, qui mal y pense. Hát hiszen csak nem nem -fogok valami betiset mondani a felesége jelenlétében, grófné. - -Ozmonda Ilonka arczát vizsgálta. Vajjon elmondott-e neki a férje ő -felőle valamit? - -– Halljam a magyarázatot! - -– No hát azt értettem, kis grófné, hogy a bemutatásnál kegyed segítette -ki Ocskayt a zavarból, mikor egyik kisérője nem jutott neki eszébe. - -– Blaskovics? - -– Kegyelmed ismeri ezt a kurucz urat? - -– Par hasard. - -– Talán annak a neve is ott van a kegyelmed albumában? Hahaha! - -– Aber Excellenz!!! kiálta fel, legyezőjét a beszélő elé tárva Ozmonda. -Legyen irgalommal! - -– Hahaha! Maga egy geniális gyermek! Igazán mondom! Csókolni való! -Hahaha. - -A cseh főúr tovább ment. Ozmonda pedig nagy figyelemmel kémlelé Ilonka -arczát. - -Ha ennek elmondott Ocskay valamit abból, a mit Ozmonda felől tud, úgy -ennek az arcznak lángveressé kell gyuladni arra a szóra: «a kegyelmed -albumában»; mert az közbeszéd tárgya volt az udvari körökben, hogy -Ozmonda minő kalandot állt ki Beczkó várában, s azt az öltönydarabot, a -min a titkos irást elhozta magával, úgy hítták, hogy «az Ozmonda -albuma». De nem. Ilonka arcza egy sugárral sem lett pirosabb ennél a -szónál, mint volt eddig: a szemei, az ajkai nem árultak el semmi tudást; -tettetni pedig ez az arcz nem képes. - -Ozmondát meggyőzte ez a gyanútalan tekintet arról, hogy Ilonka nem tud -még ő felőle többet, mint azt, hogy ők egymásért lettek tábori szokás -szerint kicserélve. - -Föltette magában, hogy tehát majd ő fogja ezt a történetet elmondani -Ilonkának. - -A bécsi etiquette szabálya szerint az éjféli utolsó menuette után, a -fejedelemnő bevégezve a cerclet, a hölgyekkel félrevonul, s akkor aztán -a férfiak is igyekeznek a buffetbe s mind a két nem külön kedve szerint -lakomázik. - -A lakoma alatt a várbástyáról tüzijátékot ropogtattak el a vendégsereg -és a városi nép gyönyörüségére, a négy nagy torony hol veres, hol zöld -bengáli fénytől ragyogott. Ez alatt jó alkalma volt Ozmondának -félrevinni Ilonkát egy ablakmélyedésbe, mintha a tüzijátékot néznék s a -Benzári-vizet[3] kanalazgatnák mellette. - -– Hát hallgasd meg, hogy mi annak az «én albumomnak» a története. - -És aztán elmondott Ilonkának a grófné a Beczkóban történtekből annyit, a -mennyit épen akart, s elhallgatta azt, amit tudatni nem kellett. - -Ilonka a bámulat figyelmével hallgatta e történetet végig. Neki olyan -meseszerű, olyan rémséges volt mindez. Olyan természetes volt tőle ezt a -kérdést intézni Ozmondához: - -– De hát mi kényszeríthet téged, (már akkor tegezték egymást), hogy -ilyen veszélyes merényletekbe ártsd magadat? - -Veszedelmes egy kérdés volt. - -Ozmonda annak is megtudott felelni. - -– Hát, kedvesem, látod mi történik itt most körülöttünk? Fény, pompa, -hizelkedés. Azt hiszed, hogy ezt csak a maga gyönyörűségére teszi minden -ember? Mindennek czélja van. Rákóczy Ferencz nagy pompával közelít a -bécsi udvar felé, s épen olyannal a bécsiek ő hozzá. A háborúba -belefáradtak innen is, túl is. Pénze sincs senkinek hozzá. Rákóczy az -utolsó ezüstjét szóratta ki mai napon a pozsonyi népsokaságnak; Bécsben -pedig közel állnak a kenyérforradalomhoz. Az öreg császár meghalt, az -ifju békeszerető, s lelkében mindig hajlott a magyarokhoz. Azok között -is vannak igen sokan, a kik szeretnék már a békét helyreállítani. A -készség meg van rá innen is, túl is. Csak egy nehéz akadály van. Rákóczy -el akarja magát ismertetni Erdély fejedelmének, választás szerint; a -császár pedig ezt az egyet nem akarja aláirni. Kész a fejedelmet -birodalmi herczeggé, akár nagy birtokok örökös urává tenni; kész őt -szepesi gróffá kinevezni; de az erdélyi fejedelmi buzogányt átadni nem. -Most elbocsátják Rákóczyhoz a feleségét, a kit hosszú évek óta nem -látott. A fejedelemnek szive van: számítanak rá. Lehet, hogy a szerelme -erősebb lesz, mint a büszkesége. Talán nem is büszkeség az, csak a -honfitársaktól való tartózkodás. Ha azok, a kik hozzá legközelebb -vannak, a kikkel tanácsot szokott ülni, azt mondanák, hogy legyen -engedékeny, a saját lelkével tán ki tudna alkudni. Az a kérdés, hogy a -fejedelemnő könyei megolvasztják-e a vas akaratot? Ha kedvező sikerrel -térünk vissza, mindnyájan boldogok leszünk: te is, ő is, én is. De ha a -fejedelemnő könyörgése kárbaveszett fáradság lesz; ha a fejedelem jobban -szereti az ábrándjait a valóságnál, akkor szerencsétlenek leszünk te is, -ő is, én is. Neked az urad ujra belerohan abba az ádáz küzdelembe, a -melyből nincs kijárás; se élve, se halva a tied nem lesz soha; talán -magával együtt földönfutóvá tesz magadat, gyermekedet; a -fejedelemasszony, ha most egyedül kell visszatérnie Bécsbe, (pedig -visszatér, mert fiait otthagyta), akkor lemondva minden reményről, az -általa alapított apáczák kolostorába fog elvonulni, annak lesz -fejedelemasszonya; én pedig: a kinek a sorsa az övéhez van lánczolva, -vele megyek s megosztom vele, a hogy eddig megosztottam, a sivár életet. - -Ilona elhitte, hogy azok igazi könyek, a mik e szavaknál Ozmonda -szemében ragyognak: nem tudta, hogy igaz gyöngyöt, igaz könyet -csalódiság hiven tudnak a mai világban már utánozni. - -Ozmonda letörlé azokat, pedig jól illettek neki. - -– Most már aztán meg fogod érteni, kedvesem, miért vetem én bele magamat -a legnagyobb veszélyek örvényeibe? miért járok álruhában, álútakon -táborhelyről-táborhelyre, inteni, buzdítani azokat, a kiknek -közrehatásától függ az, hogy a fejedelem tegye le a harczi zászlót. – -Mondhatnám, hogy egy ország nyugalmáért teszem: nevezhetném magam -szentnek, martyrnak, aki feláldozza magát pusztuló nemzete -nyugodalmáért. Nem mondom azt. Bevallom neked himezetlen: önnön -világomat védem. Szeretnék élni, örülni, boldog lenni; iszonyodom az -élve eltemetettek sorsától. Szeretem a szép világot! s ha szeretek még -valakit azonkívül, az a fejedelemasszony, a ki rám nézve több, mint az -édes anyám. Ha a mi asszonyi munkánk nem sikerül, mi mint halottak -térünk vissza mind a ketten, s csak a sirokban válogatunk még. – Most -már érted, hogy mi az én albumomnak a története? - -A tüzijáték elmultával a fényes társaság hazaoszlott. - -Ilonka még a hintóban ülve, hazáig (a várban volt a szállás!) mindent -elmondott a férjének, amit Ozmondától hallott. - -Ocskay László azt mondta erre Ilonkának: - -– Kedves jószágom! Csak te azt tartsd meg, hogy a mit Szunyoghy Ozmonda -beszél, az egyik füleden ereszd be, a másikon pedig ereszd ki; mert az -vagy alatta, vagy fölötte van, de közepette soha sincs az igazságnak. -Azért minden tizedik szavát hidd el; de ha még könyezni is látod, akkor -azt a tizediket se hidd! - -A fejedelemnő kiséretével együtt a primatialis palotában volt szállva, s -bécsi szokás szerint, tíz óra előtt nem jött ki hálóterméből. Ocskayék -azonban, akik a várban voltak elszállásolva, már az első hajnali -ébresztő trombitaszónál felkeltek, úgy, hogy a felkelő nap már ott -találta a kuruczezredest, Ilonkájával együtt, azon a pompás erkélyen, -mely a vár Duna felőli homlokzatát ékesíté. Gyönyörű egy vár volt! Négy -magas tornya a négy szögletén, aranyozott réztetővel fedve, csak úgy -ragyogott a messzeségbe; bejárata homlokfalát barokkstilü faragványok -diszíték, termeinek boltozata szinezett stukk-művel volt pazarul -kirakva. - -Pálffy bán, ki a házigazdát adta ez alkalommal, maga is korán kelt, hogy -az utikészülődéseket idején elláthassa; de a várbeli vendégeket már a -reggelizésen is túl találta, midőn négylovas hintajával a várba -felérkezett. Azok a gyönyörű kilátást bámulták a vár erkélyéről. -Fölséges egy kép! hátul a Kárpátok végszakadványai, sűrű erdők között -rejtőzködő falvak, a napos oldalakon világos zöld szőlőkertekkel, lenn -az ódon város, ez idő szerint Magyarország legszebb királyvárosa, büszke -tornyaival, szökőkútjaival, lábainál a méltóságos Duna, keletnek egy -sziget háromszögénél kétfelé szakadva; és aztán a végtelen távol, mintha -csupa kert volna, teleszórva városokkal: valóságos paradicsom. - -– És ezt kell nekünk elpusztítanunk! – suttogá Ocskay; azt hitte, hogy -nem hallotta senki. - -– A gyönyörű panorámát bámulják kegyelmetek, úgyebár? – kérdezé a bán, -amint kilépett hozzájuk az erkélyre, az udvarias üdvözlés után. De még -sokkal szebbnek fogják azt találni a torony estradjáról, ha nem -sajnálnak velem oda felfáradni. - -Innen még elragadóbb a kilátás. Amint a nap küllői egy sűrű felhőpaizs -mögül a városra lesütnek, a kémények füstje aranynyá változik s egész -dicsfényt képez. Olyan az, mintha a város illuminálva volna – nappal. - -– És ezt kell nekünk elpusztítanunk! – suttogá a bán. - -Visszatérőben aztán felnyittatá a hatalmas főur, a labanczhad fővezére, -a torony-szobáit emeletről-emeletre s bevezette azokba Ilonkát, elmondva -neki, minő történeti emlékek teszik azokat egyenkint nevezetesekké? Még -mindegyik lakott volt, ha nem is emberektől, de megőrzésre méltó -ereklyéktől. Régi hősök fegyverzetei, királyi vendégek félretett -butorai, ellenségtől elfoglalt zászlók lakták ez odúkat, por-, -rozsda-lepte mind; ritkán látogatták. - -A torony első emeletét képező szobának vasajtaját három lakat őrzé: -egész tudomány volt azoknak a felnyitogatása; a berozsdásodott sarkakon -nyikorogva fordult el az ajtó; a feltárult szoba egészen üres volt, a -torony öles vastagságu falába boltozott ablakfülke maga egy kis szobának -látszott, melyből a kettős vasrácsokon keresztül homályosan szürődött be -a napvilág. - -A terem egészen üres volt; hanem a belső falában látszott egy -kandallószerű mélyedés, «egy» darab kőből faragva; azt is vasajtó zárta, -csalóka-zárral csukódó. - -A kulcshordó várnagy azt az ajtót is felnyitá a bán parancsára. - -A fülke üres volt. Három szakaszra volt osztva: egyikben sem volt semmi. - -A bán némán mutatott az üres odúra, Ocskay is odameredt tekintetével -ebbe az ürbe, homlokát leránczolta, öklét ajka elé szorítá s ballábát -maga elé feszíté, mint a hogy tesz az ember, mikor egy szédítő meredély -szélén állva alánéz a sötétes mélységbe s úgy érzi, mintha valaki állna -a háta mögött, a ki le akarja onnan taszítani. - -A két férfi szeme e sötétségtől ellakva, önkénytelen egymásét kereste s -azt látszott megkisérteni, hogy melyik állja ki a másiknak a lángját? - -– Mi hiányzik innen? kérdezé Ilonka; aggasztva e baljóslatos csendtől. - -– A «korona!» felelt rá a bán. - -– S miért nincsen az itt? - -Hiszen ez az, amit az a két égő tekintet kérdez így egymástól. - -Miért nincsen itt a korona? Szent Istvánnak koronája; a magyar állam -symboluma; a nemzet örök ereklyéje, melynek távolléte pusztulás, inség, -dögvész az országon, visszakerülése új öröm, boldogság, kigyógyulás? - -Miért nincs az itten? - -Hiszen ha erre neki felelni tudna ez a két okos nagy ember! Ha felelni -tudnának rá a cancellárok, a bánok, a primások és miniszterek! - -Ha felelni tudnának a «szövetséges rendek», az országgyűlések! - -Ha felelni tudnának a tanácskozásra összegyült Anglia, Dánia, Svéczia, -Hollandia, Oroszország követei, kik mind abban a kérdésben fárasztják -diplomatiai tudományuk egész egyetemét, hogy «miért nincsen itten a -magyar korona?» - -A bán elkeseredetten csapta be a fülke vasajtaját; megtörlé szemét; tán -köny szökött belé? s aztán karját nyujtá Ilonkának, s vezette őt, egy -fokkal alább, a földszintre. - -A torony legalsó osztályában a boltozatos előtornácz kétfelé választá az -épületet; jobbra is, balra is nehéz vasajtók nyiltak. - -– Ez itt a mi kincstárunk, szólt a bán, az egyik ajtóra mutatva, a hova -a háborús idők alatt családunk minden várkastélyából összehordta -legértékesebb ereklyéit. Érdemes a megtekintésre. - -Hogy ne? Egy régi ereklyékkel telt kincstár. - -Hanem Ilonka egy másik vasajtóra lett figyelmes. A melyik átellenben -volt; előtt járt alá s fel egy őr, karjára vett fegyverrel. A vasajtó -fölött volt egy kerek ablak vastag vasrácscsal, ezen keresztül hangzott -a bezárt oduból valami nóta, rekedtes férfihang danája. - -Az a nóta, ami a rácson keresztül hangzott, nagyon ismeretes volt azon -időkben Magyarországon. Mindenütt énekelték a mezőkön; – de Pozsony -fővárosának a várában bizonyára csak az ilyen vasrácson keresztül -énekelték: - - «Lám a német mily kövér: - Bőribe se fér. - Mégis mindig enni kér: - Szegény magyar vér!» - -– Ez itt börtön? kérdezé Ocskay. - -A bán kedvetlenül felelt: - -– Igen; de nem a rendes hadifoglyok számára, azok szabadon járnak a -város falain belül; ide csak azokat szokták zárni, akik mint nagyon -gyanus, vagy veszedelmesnek talált kémek lettek elfogva. - -– Szabad lenne őket meglátni? kérdezé Ilonka. - -– Miért ne? ha kegyelmed óhajtja, mondá a bán; gondolta magában, hogy -ezt az asszonyt megszállta a jótékonysági szellem. A szegény raboknak -szokás aprópénzt ajándékozni: azon ők vesznek maguknak dohányt. Inte a -várnagynak, hogy keresse ki a csomagból a börtönajtó kulcsát. -«Egyébiránt biztosíthatom kegyelmedet, mondá Ilonkának, hogy nem igen -fog itten valami megnézésre méltó arczokat találni. Csupa alsórendű -pofák». - -– Csak azt az egy embert szeretném látni, aki most énekelt, a hangja -nagyon ismerős nekem. - -– No akkor igazán csallóközi szerencse volna, ha ráismerne kegyelmed; -mert az a ficzkó, aki ebbe a ketreczbe magányosan van bekalodázva, a -legfurfangosabb gézengúz, a kiből az alatt a másfél év alatt, hogy ide -bekerült, még csak azt sem lehetett kivenni, hogy kinek hívják? -Hasztalan vallatják azt, mert mindenre olyan feleletet ád, hogy senki -sem okosodik ki belőle. - -Ez alatt felnyitották a nehéz lakatokat, a vasajtó feltárult, szabad -volt belépni. - -A lánczravert fogoly ott kussadt a falhoz támaszkodva háttal, s amint -meglátta a belépő nagy urakat, fütyölésre változtatta nótáját, de nem -hagyta abba. - -Ilonka bizony ráismert az emberre; Marczi volt az: az ő Marczijuk a -lévai kastélyból. - -– No te ficzkó, hadd abba egy kicsit a füttyszót; aztán állj elő, ő -kegyelmeik akarnak veled beszélni. - -Marczi úgy tett, mintha nem is látná meg Ilonkát. - -– Mi a neved, jó fiu? szólt hozzá Ocskay. - -Marczi félreszegte a nyakát nedélyesen, s azt felelé: - -– Een nekem bizony az a nevem, ami az apámé, kettőnknek van egy nevünk; -meeg se veszünk össze rajta. - -– Mióta vagy itten? - -– A kapuzárás óta. - -– Hát miért fogtak el? - -– Mert annak, aki kergetett, jobb lova volt, mint nekem. - -A bán közbeszólt: - -– Bécs alatt fogták el a ficzkót, levelet akart valakinek vinni. S mikor -látta, hogy megkerítik, összetépte a levelet s megette! S azóta ki nem -lehet belőle venni, hogy ki küldte azt a levelet és kinek? - -– Hová való vagy? kérdé Ocskay, erősen szemügyre véve a legényt. - -– Oda, ahol megsütötték a szőlőt. - -– A kiejtésed elárulja, hogy palócz vagy. - -– A vaóna nekem jó; mert akkor a palócz ülne itten, een meg otthon -daraszolnék. - -– Nincs valami kivánságod a kegyelmes urhoz? - -– Csak arra keernem eő kegyelmét, hogy adatna más kalendáriumot a -porkolábnak. - -– Milyent? te! - -– Hát a melyikben ne lenne egy heeten háromszor peentek. - -– Azt érti alatta a ficzkó, szólt mosolyogva a bán, hogy hetenkint -háromszor kell neki bőjtölni. Maga az oka, mért nem vallja meg, hogy ki -lova-csikaja? Addig pedig ki nem szabadul innen. - -Ilonka lopva egy ezüstpénzt csúsztatott a fogoly markába, aztán sietett -ki a börtönből. Biz az nem is női idegeknek való légkör itten. - -A börtönajtót bezárta a várnagy s azután az átelleni vasajtó lakatjait -nyitogatta fel. - -Ez alatt Ilonka ezt súgta a férjének: – Ez a fogoly odabenn, szegény -megboldogult bátyám inasa. Bizonyosan anyánk küldte őt hozzám Bécsbe, -fogságom alatt, izenettel, akkor került rabságra. - -Ocskay testét egyszerre a hideg is, a meleg is végigjárta. - -– Hát mégis van egy ember a világon, aki élő tanuja Tisza Gábor -megöletésének, s aztán annak a meggyalázásnak, amit ő rajta ezért -elkövettek! Hát nem lettek valamennyien belefojtva a Tiszába! Ez még -kimaradt valahogy. – Az egész ezred a bán tulajdona volt. Azé a magas -uré, aki őt most a pozsonyi vár termein végigvezeti, udvarias bókolással -előre bocsátva őt minden ajtóküszöbnél. Ennek az ezredét semmisítette ő -meg Tisza-Becsnél. Egy ember kimaradt. Az bizonyosan Léván volt akkor, a -hajdani gazdája anyjának a kastélyában. Most ez az utolsó ember a sors -véletlenéből Pálffy bán kezébe kerül, mint hadikém, s az holtig foglyul -tartja őt itt e torony fenekén, makacs hallgatásáért! S ezt soha se -tudja meg senki, ha őt a véletlen ide nem hozza. - -A másik vasajtó is kitárult, a bán karját nyujtá Ilonkának s bevezette -őt a vastag fal ablakán át homályosan világított terembe. – Ez volt a -Pálffy-család kíncstára. A felfordult világban mind ide hozatták fel a -család értékes ereklyéit, a miknek nagy része még a gazdag Fuggerek -hagyománya volt. - -Ilyen kincshalmazt nem egyhamar látni egy rakáson. - -A bán sorba felnyitogattatá a nagy vasládákat, s elmagyarázta Ilonka -előtt a sok műkincs értékét, alapos tárgyismerettel. Némelyikhez egész -történet volt kötve; mást érdekessé tett a mester neve, a kinek a -kezéből kikerült; igen épületes volt a művészi kezelés, a foglalat -némelyiken; ritkaságokban sem volt fogyatkozás, megfizethetlen -drágakövek azok közt, miket a krónika «paragon» névvel czímez. - -Ilonka nem hogy egy szóval, de arczának egy tekintetével sem fejezte ki -mindezen drágaságok fölötti bámulatát. - -Egykedvüen, szomoruan hagyta magának mutogatni a boglárokat, -kösöntyűket, Cellini remekműveit. Semmire sem derült fel az arcza. - -Végre egy szekrényt nyittatott fel a bán, mely tele volt csupa merő -arany-nyaklánczokkal, a minőket főuri családok hölgyei viselnek nagy -pompa alkalmával. Franczia, mór, velenczei, erdélyi, szerb, török -ötvösművészet remekei mind; bámulatraméltók a változatosságban, a mit -emberi kevélység kigondolni képes. - -Ilonkának az arczán még csak kiváncsiság sem látszott. - -A bán finom udvaroncz volt – s talán még egyébre is gondolt. Azt mondá, -egyszerre Ocskayhoz fordulva: - -– Méltóságos brigadéros uram; ugyan válasszon ki egyet ezek közül, a mai -szép nap emlékeül, a felesége számára. - -Ocskay László Ilonka szemébe nézett. Olvasta-e tán e merev tekintetben a -szív legtitkosabb gondolatját? Mondott-e valamit ez a mélán elmerengő -arczulat, e szomoruan hallgató száj? - -– Kegyelmes uram, viszonzá a bán szives ajánlatára, nagyon köszönöm a -kegyes megkinálást, s bizonyára nem utasítom azt vissza, sőt sietek -elfogadni. Ha szabad nekem a megmutatott lánczok közűl azt -kiválasztanom, a melyik az én feleségemnek legjobban tetszeni fog, úgy -én azt a lánczot kérem a számára, a melyik annak a palócz fogolynak a -kezére van kötve, a rajta függő klenodiummal, a palóczczal együtt. Ez a -ficzkó az én nőm testvérének inasa volt valaha, az anyósom hajduja -később, bizonyosan a napam küldte a fiut levéllel Bécsbe a feleségemhez, -mikor őt foglyul ott őrizték. Nem járt az ember semmi veszedelmes -titokban. Bocsássa őt szabadon kegyelmed. Ennek az ajándéknak fog a nőm -legjobban megörülni. - -Ilonka nem tartóztathatta vissza, hogy zokogva ne boruljon a férje -vállára. Bizony azt tette volna e perczben, ha a világ leghatalmasabb -ura előtt állt volna is. Hogy az így kitalálta szive legnehezebb -kivánságát. - -A bán maga is meg volt hatva. - -Megszorítá Ocskay kezét. - -– A kegyelmetek kivánatára, de leginkább a kegyelmed jótállására -megteszem azt, hogy szabadon bocsátom a makacs ficzkót, a kinek még a -nevét sem tudtam meg eddig. Most már nem is kérdem. Magukkal vihetik. - -Erre a szóra aztán tanulhatott valamennyi zafir, gyémánt, opál az egész -kincstárban Ilonka arczától, hogyan kell ragyogni? Ez a tündöklő arcz -maga volt egy kincstár, s mikor erre nézett, gazdagabbnak érezte magát -Ocskay az egész Pálffy-majorátusnál. - -Valjon mi volt ez tőle? Hogy kihozza az örök feledés sirjából azt az -egyetlen embert, a ki élete legátkosabb titkának birtokában van? – Csak -a közönséges lovagi nagy lelkűség-e, mely a szeretett nőnek, ha egy -rejtett kivánságát kitalálhatta, azt rögtön teljesíteni siet, s nem -kérdi, mennyibe kerül? Vagy talán a férfiui dacz, mely megúnta a -sarkában kullogó balsors elől futva-futást, s egyszerre szembefordul -vele, odatekint a rejtélyes végzet arczába, letépve róla a fátyolt s -kevélyen provokálja maga a fátumot, s ő vet neki gáncsot? – Vagy talán -arra gondolt, hogy hiszen beszéljen hát ez a tuskó, ha meg akar -szólalni: ő annyi babért szerzett már a fejére, hogy az eltakarja a -meggyaláztatást, s a nő szerelme olyan tenger, hogy abba még a testvér -koporsója is elsülyed. Ilonka őt még akkor is szeretné, ha megtudná -valaha, hogy ő volt az, aki a bátyját megölte. - -Vagy talán számitott? Az emberi hála gyönge csiráira gondolt? Ez az -ember, a kit most az életnek visszaad, hű ragaszkodással fog érte -megfizetni? s fenyegető kisértetből virrasztó eleven őrévé válik -álmainak? - -Ki tudja? - -Előérzete nem súgta meg neki, hogy ennek mi következése lehet még -valaha? - -A börtönajtó ujra kinyilt, a rabot kihozták, levették a lánczait. - -– No te ficzkó, mondá neki a bán. Mai napság ugyan jó kalendáriuma van a -porkolábnak. Neved napja van benne; pedig nem is mondtad meg, kinek -hínak. A te urasszonyod kegyes kérésére szabadon bocsátlak. Elmehetsz, a -lánczodat is elviheted emlékül és aztán, ha akarsz, beállhatsz Ocskay -brigadéros uram farkasbőrös kuruczai közé. - -A palócznak még csak egy arczvonása sem mozdult meg erre a szóra. Nagy -hideg flegmával kétrét hajtogatá az ajándékba hagyott lánczokat s a -vállára veté. Azzal kétfelé törülte a savószin bajszát s azt mondá nagy -hegyesen: - -– No een hát már most csak megleszek valahogy; de hogy eel meg majd -nálam neekül a várkapitány? - -– Bolond ez, vagy idióta! mondá a bán Ocskayhoz. - -– Mind ilyen a palócz, felelt az rá. - -Pedig hátha más is volt abban, mint palócz golyhóság! Hátha ez az ember, -mikor hallgat, akkor magában beszél; sőt mikor beszél is, akkor is -mondogat magában valamit; de mást. «Te vagy az a hős? Rákóczy mennyköve? -Azért csak pribék vagy. Megölted az én jó uramat. – Elvetted az édes -hugát? Szeret nagyon? Boldog melletted nagyon? – Azért mégis csak pribék -vagy. – Kiszabadítasz a börtönömből, holtig kenyeret, mundért adsz; meg -is becsülsz, magad mellett járatsz? ott leszek, szolgállak hiven, -hallgatok csendesen; őrizlek, oltalmazlak, vért is ontok érted; hanem -mégis csak pribék vagy, gyilkos vagy s eb legyek, ha valaha én téged -szeretni tudlak! - -Meglehet, hogy az az ostoba pofa ilyeneket rejtett. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A nagy templomban megszólalt a harang, annak jeléül, hogy a fejedelemnő -a reggeli misére indul. Ocskay búcsút vett a bántól. - -– A viszontlátásig, mondá neki a bán. - -– Már vagy itt, vagy a csatamezőn. - -Úgy váltak el, mint akik lehetnek valaha igen jó barátok s igen jó -ellenségek. - -Reggel kilencz órakor már útban volt a fejedelemnő. A bán egész a város -határáig kisérte, a hintaja mellett lovagolva. Ott átadta a kisérés -tisztjét Ocskaynak. A várfokról huszonegy lövésre dördültek az ágyúk, s -a mezőn felállított csapatok sorlövést adtak; a fejedelmek üdvözlete -mennydörgés. - -Szemben a császári csapatokkal volt felállítva Ocskay lovassága. Az -egész dandárját magával hozta. Ötezer lovast utikiséretnek! Mind nyalka, -zöld dolmányos, verescsákós, farkasbőr-kaczagányos vitézek. Sokan vannak -közöttük, a kik egész Bécs városa kapujáig ellovagoltak már, hogy -fejedelemasszonyukat megláthassák. Az övék a dicsőség, hogy legelébb -megláthatják. - -Innentől kezdve aztán egész Nyitráig egy diadalmenet az út. Minden -város, minden falu ünnepi díszbe, virágba öltözött. A nép sokféle -nyelven beszél, de egyforma szívvel szeret. - -A fejedelem Nyitrában várta nejét. A felvidéken ez volt a legalkalmasabb -hely fejedelmi pihenőnek: díszes várkastélya, vagyonos polgársága, -gazdag főpapjai, szerzetes kolostorai lehetővé tették a vendéglátást. -Pozsonytól odáig azonban jó két napi járó az út legjobb idővel is. Az -első éjszakát a fejedelemnőnek kiséretével együtt a semptei várban -kellett tölteni. Az is Rákóczy vára volt: nem rég foglalta el; sok -harczot kiállott régi erősség. - -Semptétől továbbutaztában a fejedelem által előre küldött hintóba ült át -a fejedelemasszony, kisérő hölgyével, Ozmonda grófnővel együtt. Azt -kivánta, hogy Ocskay Lászlóné is az ő hintajában foglaljon helyet. -Udvari etiquette szerint Sarolta maga foglalta el a hátulsó ülést, a -kisérő hölgyek vele szemközt szoktak ülni. - -Azalatt, a míg Ocskay László, a fejedelemnő kivánatát tudatva Ilonával, -őt a hintajából hozzá átvezette, egy érdekes titkot közölt vele. - -– Kedvesem. Tudsz-e te egy kevéssé tettetni? - -– Ki? Én? A nő nagyot bámult. A szót ismerte, de a megfelelő fogalmat -nem. - -– Te a fejedelemnő hintajában fogsz ülni, vele szemközt és azalatt úgy -kell parancsolni tudnod az arczvonásaidnak, hogy azok se meglepetéssel, -se elpirulással, se valami örömnek a kifejezésével valami titkot el ne -áruljanak. A titkot előre megsúgom. A fejedelem meg akarja lepni a -feleségét Nyitrán innen, ő maga lovagol eléje, kapitányi ruhában, s -mintha a fejedelem nevében tenné, egy bokrétát nyujt át az asszonyának. -Azt akarja megtudni, hogy vajjon ráismer-e a neje? Hat év óta nem látta -őt. Mikor elragadták az oldala mellől, hogy fogságra vigyék, Rákóczy -Ferencz simára borotvált ifjoncz volt, a rövidre nyirt tarkón az -allonge-paróka. Ilyennek látta őt Sarolta az elválás pillanatában, s -azóta is mindennap, ha mikor az arczképe előtt elmélázva megállt; ha -álmodott is róla, csak ilyennek álmodhatá. Most pedig Rákóczy Ferencz -egy ősmagyar dalia, a legigazabb magyar arcz; láttad egynehányszor, -beszéltél is vele. Ő a legszebb magyar férfi a világon. Arczában jóság, -ész és erő van kifejezve. Festő nem divinálhatná ki, hogyan fessen -hősnek és fejedelemnek valóbb arczot? Eleonora sohasem láthatta ezt a -gyönyörű fejet; még nem is álmodhatott róla. A megnyult, sima udvaroncz -képe után idegen lett neki az az erős vonásokra kidomborult arcz, -hatalmas pörge bajuszával; s a sima nyirott fej után, mit vagy paróka, -vagy hálósapka takart, ez a dusgazdag göndör hajtól körülárnyékozott -oroszlánfő. Alig fog ráismerni. Még a hangja is más lett. Tudod: a -franczia az orrából beszél, hadarva, a német nyitott szájjal és -csácsogva, a magyar a torka mélyéből és minden szót megropogtatva. A -fejedelem azt a gyöngéd találós mesét akarja feltenni, vajjon -ráismernek-e? Ezt teneked nem szabad elrontanod. Mikor oda fog a hintó -mellé lovagolni, neked nem szabad elárulnod, hogy ismered. Hideg -fejbólintással kell visszaadnod az üdvözlését; ha megszólít, «százados -kapitány urnak» czímezned; s ha a fejedelemnő kérdeni találja: nem -ismered-e ezt az urat, azt felelned rá, hogy soha sem láttad. - -– Istenkém! sóhajta fel Ilonka; borzongatva és csiklandozva attól a -gondolattól, hogy ő neki már most hazudni kell, – csak tréfából – és -szent czélra – és hivatalból; – de az is nehéz. Vajjon kiállja-e? - -– No hát, kedves jószágom, már most tudod, hogy mihez tartsd magad? De -ki ne fecsegd az egészet rögtön Ozmonda grófnőnek! Ő soha sem látta a -fejedelmet. - -Ilonka erre a szóra megkeményíté a szivét. - -– Tüzes vassal sem veszik ki belőlem, meglátod! - -Aztán egészen büszke volt rá, hogy őtet ilyen nagy államtitok -megőrzésével bizták meg, s föltette magában, hogy annak meg fog felelni -egész tehetségével. - -Ugy történt, a hogy Ocskay László megmondá. - -Ujlakon túl, mikor a szőlőhegyekről aláereszkedtek a hintók, szemközt -jöve a Nyitra felől egy század a fejedelem palotásaiból, s azoknak az -élén maga Rákóczy Ferencz, egyszerű századosi egyenruhában. - -Mikor a fejedelemnő hintajához ért, odalovagolt a nyitott kocsi-ablakhoz -s egészséges magyaros üdvözlettel szólítá meg a fejedelemnőt. - -– Szerencsés jó napot kívánok, felséges asszonyomnak! - -Eleonora kiváncsian hajolt előre és rábámult a megszólítóra… - -… Csakugyan nem találta ki a rejtélyt! Nem ismerte meg a magyar arczban -a régit, a magyar szóban a hajdanit… - -A fejedelem egy bokrétát tartott a kezében; orgonavirág volt az. Ez idő -szerint a legujabb disznövény Európában, a mit a császári tudós -botanikus Busbach hozott nemrég Kis-Ázsiából, fejedelmi diszkertek -pompájáúl. - -– A fejedelem küldi általam ezt a bokrétát felségednek. - -A virágot megismerte Sarolta; de a szavakat nem érté. Ozmonda grófnő -magyarázta meg neki azokat németűl. És azután a fejedelemnő válaszát is -viszont ő tolmácsolá magyarúl a tisztelgő lovagnak. - -– Igen szépen köszönöm a bokrétát; ez az én kedvencz virágom. Ezt mi úgy -híjuk, hogy «margaranthus». - -– Mi magyarok ebből a szóból «orgona-virágot» csináltunk. - -Így folyt aztán a beszélgetés Ozmonda tolmácsolása mellett; a fejedelem -beszélt magyarúl a nejéhez, a fejedelemnő felelt a férjének németűl s -Rákóczy megvárta, a míg azt neki Ozmonda lefordítja. - -– Felséged Nyitra várában ezen virágokkal találja a szobáit feldiszítve, -folytatá Rákóczy; de azt kérdezteti általam a fejedelem, hogy nem árt-e -azoknak az illata felséged drága egészségének? - -Sarolta megértve a kérdést, megadta rá a választ. - -– Köszönöm a fejedelem szives gondoskodását és kérdését. Egészségem -nagyon jó, hála a mindenhatónak, s szobáim otthon, Bécsben is mindig -tele vannak virágokkal. - -– Vajha ne lenne felségedre nézve Bécsben az otthon, hanem minálunk! - -A fejedelem e szóval csaknem kiesett a szerepéből; ez túlment a százados -illetőségén. - -A fejedelemnő nagyon rá is nézett érte. - -– Hogyan? Ezt is a fejedelem megbizásából mondta kegyelmed? - -– Minden bizonynyal. - -– Otthonnak kell neveznem azt a házat, a hol a gyermekeim vannak, mondá -erre a fejedelemasszony. - -A fejedelem hátrarántotta a paripáját. Bizonyosan egy porszem eshetett a -szemébe, azt kellett kitörülnie. - -Megint előre léptetett s folytatá a beszélgetést. - -– Szabad a fejedelmet megnyugtatnom az iránt, hogy gyermekei -egészségesek? - -– Mondja meg kegyelmed, hogy testileg, lelkileg épek, egészségesek, jó -órában legyen mondva! A nagyobbik igen szelid, komoly és jó tanuló; már -latinúl is olvas és confirmálva is van. - -Rákóczy csak alig tarthatta féken a nyelvét, hogy rögtön ne folytassa a -kérdést, mielőtt a mondottakat Ozmonda grófnő lefordítja neki magyarra. - -– És a kisebbik? - -A fejedelemnő mosolygott. Milyen furcsa ember ez a kapitány! Ő is olyan -mohón tudakozódik a kisebbik felől, akár csak az apja. Annak volt az a -szivbeli kedvencze. Csak azért se dicséri fel előtte – a rajkót. - -– Óh a kisebbik, az nagy pajkos. Az inkább szeret játszani, birkózni, -mint betüket magolni. Makacs, akaratos, szilaj fiu: egészen az apja fia! - -Ha e szavaknál az arczába nézett volna Sarolta Rákóczynak, lehetetlen, -hogy ki ne találta volna a maga rejtélyét; az a kisugárzó öröm mindent -elárult volna az «ő» szemei előtt. - -– Szabad-e jó hirrel visszaszáguldanom a fejedelemhez? - -Rákóczyné még többet is mondott. - -– Mondja el kegyelmed neki még azt is, hogy fiai minden reggel, este az -ő arczképe előtt mondják el imáikat. Mondja el neki, hogy az ő neve az, -a mivel ébrednek, az utolsó szó, a mivel aludni mennek, ez békíti ki -őket, ha összeczivódnak. Mondja meg neki, hogy mikor asztalnál ülnek, -legjobb falatját mindegyik a tányérján felejti, azt mondják: «apa -távolban van és talán éhezik.» Mondja meg neki, hogy éjszaka, mikor -magukra vannak, felkölti egyik fiu a másikat álmából s tanítgatja azokra -a magyar szavakra, a miket a felszolgáló cselédtől ellopogatott, hogy -tudjanak apával beszélni valaha! - -De már ezt nem várta be Rákóczy, hogy lefordítsák neki németből -magyarra. Nagyon tüzes volt a paripája. Előre ragadta. Nem maradhatott -meg a hintó mellett, hogy el ne árulja magát. - -A fejedelemnő azt hitte, hogy ennek így kell lenni. Valamit súgott -Ozmondának, mire a grófnő, kihajolva a hintó ablakán, visszahívta a -lovagot. - -– Kapitány úr! Jőjjön vissza, kérem. A fejedelemnő meg akarja önt -jutalmazni. - -Rákóczy visszatérve, feszes udvariassággal viszonzá: - -– Felséges asszonyom! Nekem a fejedelem által meg van tiltva minden -jutalom elfogadása. - -– De «ezt» talán? mondá Sarolta, letörve egy ágat a lilaszin -orgonavirágból s odanyujtva azt Rákóczynak. - -Ehhez már nem kellett tolmács. - -Rákóczy levette a kalpagot fejéről, s míg Sarolta az orgonavirágot a -sastollas forgó mellé odatüzte, egy áhitatteljes csókot lehelt arra a -hófehér bársonykézre. - -És Sarolta még akkor sem ismert rá. - -A fejedelem aztán vágtatott tova a «maga» virágjával Nyitra-Lehota felé; -nemsokára messzire elhagyta a nehéz hintót, a mi lassan döczögött előre -a maga hatos fogatával. - -Ilonka nem rontotta el a tréfát az egész beszélgetés alatt. Pedig sok jó -alkalma lett volna hozzá, hogy megitassa az egereket, mert mindent -értett, a mi másra nézve titok volt; de tartotta magát szilárdúl a férje -utasításához, s ha néha-néha elővette az érzékenység, eltakarta az -arczát a kézbeli kendőjével, mintha az uti por ellen védelmezné magát, s -a mellett ugyan őrizkedett a fejedelem arczára tekinteni, nehogy -elárulja magát, hogy ismeri ezt a lovag urat valahonnan. - -Hanem épen ezáltal tette magát gyanussá – Ozmonda előtt. - -Ozmonda észrevett a fejedelemnővel beszélgető lovag arczán valami könnyű -megdöbbenést, a mint az Ocskaynét meglátta a hintóban s az sem kerülte -ki a figyelmét, hogy a lovag többször vetett beszéd közben futó -pillantásokat Ilonka felé, míg Ilonka állhatatosan a fejedelemnő arczára -nézett, sőt néha kitekintett a hintó másik ablakán a mezőre. Ez a közöny -erőltetve van. Egy ilyen szép délczeg lovagot minden nőnek ugyan szembe -kell nézni, – a ki azt először látja. - -Ezt nem akarta Ozmonda kitanulatlan hagyni. - -A mint a kisérő lovag elvágtatott, azonnal megszólitá Ilonkát. - -– Kegyelmed, brigadérosné asszonyom (a fejedelemnő előtt az -udvarhölgyeknek nem volt szokás egymást tegezni), ismeri talán ezt a -lovagot? - -Ilonka meglepetve tekinte a kérdezőre. - -– Honnan gondolja ezt kegyelmed? - -– Onnan, hogy egyszer sem akart ránézni, mindig elfordította az arczát. -Ha soha sem látta volna, jobban megnézte volna. Látta őt már valamikor? - -Most itt lett volna a feladat: mondani valamit, a mi az igazságot – -megkerüli! - -Hiszen ha csak mondani kellene, az még valahogy kitelnék; de mit szól -hozzá az arcz, mely arra a puszta gondolatra, hogy most hazudni kellene, -egyszerre tűzlángba borul? - -Az elpirulást pedig másra magyarázzák. Ozmonda kaczag. - -– Haha! Kegyelmednek ugyan melege lett egyszerre! Nem látta, nem ismeri -ezt a lovagot? - -– Láttam is, ismerem is, mondá Ilonka, s ezzel a szóval -visszaparancsolta a lázadó piros vért az arczából. Nem esett hazugságba. -De a szive mégis csak nyugtalanul dobogott, mintha valami nagyot vétett -volna. - -– Akkor a nevét is tudja kegyelmed? - -– Tudom; de nem mondhatom meg. - -– Ej, ej! egy név, a mi kimondhatatlan! Ez veszedelmes titok lehet. - -– Ha veszedelmes, csak rám nézve az. - -– És Ocskayra nézve nem? - -– Épen nem. - -– A kapitány igen szép ember. - -– Igazán az. - -– Ideálja a férfinak. - -– Magam is azt hiszem. - -– Még Ocskaynál is szebb embernek találja kegyelmed? - -– Még nálánál is. Ő a legszebb férfi Magyarországon. - -– Ah ez naiv vallomás. A női erény hazájában! Hát már idáig terjed -Trianon? - -Ozmonda csipkelődései nem fájtak volna Ilonkának, ha a fejedelemnő -arczán nem kellett volna látnia a szigoru megróvást, a mi ezeket -követte. Sarolta maga példányképe volt a hitvesi hűségnek. - -– Hagyj békét Ilonának! mondá a fejedelemnő. - -– Hisz én nem kérem semmi titkát, csak az ismerős lovagnak a nevét. Azt -felséged is követelheti tőle. - -– Az igaz, Ilona? Hogy híják ezt a lovagot? - -Ilona arcza most már elsápadt; olyan volt, mint a vallatott rab, a ki a -biró kulcsos kérdései előtt alig tudja tovább rejtegetni titkát. - -– A nevét nem mondhatom meg. - -– Akkor te szereted őt. - -A mikor ezt mondta a fejedelemnő, arczában annyi nehéz vád, oly terhelő -itélet volt, hogy Ilonka nem tehetett róla, de kénytelen volt magát -ellene védelmezni. Csendesen, nyugodtan válaszolt. - -– Szeretem: mint a hogy szereti bizonynyal minden magyar asszony. - -Sarolta arczán, mint a felébredés, oly gyors volt egyszerre az átmenet a -fagyos szigorból a verőfényes örömbe. - -– Ez Rákóczy volt? kiálta, megragadva Ilonka kezét. S azzal be sem várva -a választ, hirtelen kihajolt a hintó ablakán s utána nézett sokáig az -eltávozónak. Olyan jól esett még a porát is látni, a mit lova fölvert az -úton. - -Azalatt pedig el nem ereszté Ilona kezét a magáéból. S mikor már nem -láthatott a hintóablakból semmit, akkor engesztelő kegygyel megcsókolá -Ilonka arczát, s aztán feddő szóval fordult Ozmondához: - -– Látod, ezt a titkot te vallattad ki Ilonával! Neki nem kellett volna -ezt elmondani. Már most hozzuk helyre a hibánkat s tegyünk úgy, mintha -nem tudtunk volna meg semmit. - -Ozmonda irigy volt Ilonkára. Ugy tett, mintha örülne a sikerült -tréfának. - -A fejedelemnő pedig egész gyermekké lett az örömtől, alig birt magával. -Ilonka szavait szedte elő rendbe. - -– Hát csakugyan ő a legszebb férfi az országban? Hát igazán ideálja a -férfinak? Még Ocskay Lászlónál is szebb férfi? Igazán? - -Olyan lett az arcza, mint egy menyasszonyé. - -Vége volt a feszes etiquettenek; a három asszony össze-vissza fecsegett -minden édes bohóságot – az ismeretlen lovag felől, magyarázva ezt a -képzelhetlen átváltozást és leginkább csodálkozva, hogy a fejedelemnő -hogy nem ismert rá legalább a szemeiről, de a hangjáról sem a férjére? - -– Én attól féltem, hogy a fejedelem elárulja magát, mikor a gyermekeiről -beszélt a fejedelemasszony; mondá Ilonka. - -– Ahán! Azért ragadta úgy el egyszerre a paripája előlem! - -– Én nagy vétséget követtem el, tudom, mondá Ilonka, hogy nem tudtam -megőrizni a titkot, de mikor úgy fájt a lelkemnek, a miért azt mondtam, -hogy van Ocskaynál szebb férfi a világon. - -Ozmonda nevetett. «Pedig nem is igaz. Nekem Ocskay szebb.» - -Ilonka rábámult. Hogy lehet egy nő olyan vakmerő, hogy a feleség előtt -legszebb férfinak találja annak a férjét. - -Ozmonda vette észre a hatást s csak azért is növelte azt: «Bizony -mondom: ha valakit szerencsétlenné akarnék tenni, az nem a fejedelemnő -volna, hanem Ocskayné asszonyom.» - -– Vigyázzunk! suttogá Sarolta, Ocskay jön! - -Arra egyszerre mind a három hölgy komolyságra erőltette az arczát, hogy -Ocskay észre ne vegye, miszerint a titok ki van találva. - -Azt jött jelenteni a brigadéros, odalovagolva a hintó mellé, hogy a -lehotai várkastélynál pihenőt fognak tartani, hogy az egész kiséret -együvé jöhessen s aztán együtt vonulhassanak be Nyitra várába. - -A Pozsonyban volt külföldi követek s a cancellár, Wratislaw és azonkívül -a közbeeső vidék uri rendjének szinejava mind csatlakozott a fejedelemnő -kiséretéhez; úgy, hogy a határvendéglátónál már egész szekérvár gyűlt -össze. - -A fejedelemnő nem birta jó kedvét eltitkolni. Egész éles szint kapott -tőle az arcza. - -– Brigadéros uram! mondá Wratislaw Ocskaynak. A fejedelemnő nagyon jó -pirosítót használ. Tegnap még olyan halavány volt, ma meg olyan szinben -van, mint egy farsangi menyecske. - -– Azt a pirosítót alighanem az én feleségem adta neki kölcsön, sejteté -Ocskay, gyanakodóan nézve az asszonya után, a ki azonban nagyon kerülni -látszott a férje szemeit. - -Innen aztán cum genitibus indulának meg Nyitra felé. Mentől közelebb -jutottak, az út annál inkább el volt lepve összesereglett népsokaságtól: -az örömujjongó tömegtől csak lépésben lehetett haladni. A hintó mellett -lovagló Ocskay pedig alig birta az odafurakodó bámulókat vissza tartani, -hogy a lovak lábai, meg a kerekek alá ne kerüljenek. - -Az ágyúk üdvlövései dörögnek a messze kimagasló Czoborhegy -bástyafokáról, elenyészve a nép üdvriadalában. - -Az egész tájékot Nyitra felől arany köd borítá, a mint a lemenő nap a -porfelleget bevilágította. - -Egy tölgyfa-csoportoktól körülárnyalt dombon várt a fejedelem -kiséretével az érkezőkre. - -Környezetét képezték az erdélyi nemesek, a magyar főurak, a párduczbőr -kaczagányos skarlátpiros dolmányos palotások, s az idegen főtisztek -pompában tarkálló csoportjai. Ő maga azok közt a legfényesebb alak, -királyvörös bársonymentében, aranyszövetű dolmányában, hermelines -kalpaggal a fején; igazi fejedelmi jelenség. - -A rengő kócsagtoll mellé oda volt tűzve a margaranthusvirág is. - -Mikor a fejedelemnő hintaja megérkezett a domb elé, Ocskay László előre -vágtatott a fejedelem elé s kardjával üdvözölve őt, jelenté, hogy -küldetését bevégezte. Mire a fejedelem inte neki, hogy dugja a kardját a -hüvelyébe, a mi hadirendben álló katonákra nézve nagy kitüntetés. - -S azzal a fejedelem odalovagolt egyedül a hintóhoz, s ott leszállva a -lováról, maga emelé le a hintóból a fejedelemnőt. - -Mikor megölelték egymást ott az egész nép láttára, azt dörmögé a -fejedelem szerelmetes szóval: - -«Hát a «rajkó» csakugyan egészen az apja fia?» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Eddig tartott a csupa fény: – most jön az árnyék. - - - - -ÁRNYÉK A FÉNY KÖZÖTT. - -A viszontlátás első boldog napjai a fényes Nyitra várában nem tarthattak -soká. A szövetséges rendek, s békéltető külföldi hatalmak követei -Érsekujváron vártak a fejedelemre. Ott kellett a békekötés nagy -munkájához hozzákezdeni. - -Érsekujvár nem az volt akkor, a mi most. - -Most is elég nevezetes város. A vasuton járókelőket itt várja a Bécs és -Budapest közt legjobb étkezőhely, s a kiszállásnál mulhatlanul fogadja a -vidék permanens czigánybandája, walzert húz, ha osztrák egyenruhák -szállnak ki a waggonból, nemzeti nótát, ha magyar celebritásokat sejt -meg az utasok közt. – Akkoriban Érsekujvár a leghíresebb erősségek -egyike volt Magyarországon. – Akkor volt még csak erős statio azoknak, a -kik Bécsből Budára, vagy megfordítva utaztak. - -Ma már nyoma sincsen a várnak. - -A hatágú várcsillag minden ága egy nő nevét viselte; az egyik volt a -«császárnő», a másik «zrinyinő», harmadik «bécsinő», negyedik «csehnő», -ötödik «forgácsnő», hatodik «frigyesnő». E földi csillaghoz jöttek oda -eltemetkezni a világ minden nemzeteinek vitézei; ott feküsznek szépen: -kunok, örmények és tatárok, Abessynia és Arabia lakói; dánok és -spanyolok, frankok, németek, ráczok, és lengyelek; együtt a magyarokkal: -– most valamennyi fölött a szántó ekéje húzza a barázdákat. - -Husz évvel Rákóczy támadása előtt hosszú ostrom után foglalta el azt a -római császár a török császártól, most sokkal könnyebben jutott hozzá, -(a várbeli magyarok segítségével) a magyar fejedelem. Itt volt a -fejedelmi udvar. Itt gyültek össze a fejedelemnő megérkezésekor a -külhatalmak követei s a bécsi udvar megbizottai. - -Alig fértek el valamennyien a városban: a kis földszinti házacskákban -kellett magukat meghuzniok. Azoknak, a kik Versailles, London, -Amsterdam, Moszkva pompájával voltak elkényeztetve, nehéz volt magukkal -elhitetni, hogy Érsekujvár is residentia. - -Pedig az volt. A mit nem bizonyítottak a falak, bizonyították az -emberek, még pedig nemcsak azok, a kik a falakat lakják, hanem a kik a -sátorok alatt tanyáznak. Az egyszerű kis franciscanus kolostorban, mely -a fejedelmi várlakot helyettesíté, a «két» magyar haza főrendei voltak -összegyülve; kinn a ponyvák alatt tizenhétezernyi válogatott harczos -tanyázott, azonkívül Ocskay dandára. Hadsereg volt az akkor. - -Másnap reggel, a fejedelemnő megérkezése után, bemutatta Rákóczy Ferencz -Saroltának a maga pompáját: – hadseregét. - -Saroltának mutatta be, de az idegen uraknak volt szánva a látvány. - -Egy egész hadi nép csatarendben felállítva. Szép egyenruhás hajdu -sorezredek, farkasbőr kaczagányos lovasság, a palotások piros és sárga -dolmányokban, a franczia granátos zászlóalj medvebőrös süvegeivel, a -svéd zsoldos csapat, tászlis dókájában, háromszögletű kalapjával, a -török szarácsik, makk alakú bojtos süvegeikkel, hosszú dárdákkal, -kiváltképen pedig az erdélyi nemesi gárda, minden gavallér más-más -szinű, szabású ős magyar viseletben, s mindezek mellett egész sorai a -rézágyúknak! Valójában, a kinek ilyen kiséret áll a háta mögött, az -nevezheti magát fejedelemnek! Egytől-egyig harczedzett vitézek. S -vezéreik is megannyi csatában kipróbált hadverők. Vak Bottyán, a török -háborúk hőse, Eszterházy, Forgách, Andrássy, az osztrák hadseregnél -kitanult tábornokok; Bercsényi, a nagy organisátor, Károlyi, a mindig -győztes, Ocskay, a Rákóczy mennyköve; azonkívül a franczia főtisztek a -táborkarnál. S mindenekfelett maga Rákóczy Ferencz, a kiben a nagy -hadvezér, a hazáját szerető nemes szív, az eszes politikus és a bátor -férfi nagy tulajdonságai voltak egyesülve, hogy őt arra a polczra -emeljék, a honnan szemközt állva ifju ellenfelével, azt kívánhatja tőle, -hogy az őt nevezze úgy, a hogy fejedelmek szokták egymást nevezni: -«testvérnek». - -Ezt volt a legnehezebb megadni: erről volt lehetetlen lemondani. -Mindenki óhajtotta pedig, hogy béke legyen! - -Olyan közelre szálltak le a csillagok az égből, az ember azt hitte, hogy -csak a kezét kell kinyujtani, hogy leszedje onnan: a béke, a jóllét, a -nemzeti nagyság, a szabadság, a művelődés, a hatalom, a dicsőség, -megannyi csillag! Csak egy szó, és mind itt vannak az ember forró -kezében, – csak egy szó s mind visszarepültek az elérhetlen hideg -magasba. - -Az új császár, József, személyes ifjukori jó barátja volt Rákóczynak; -mondják, hogy a börtönből megszabadításában is része volt neki, a -magyarokat szerette; meg volt koronázva királynak. Pozsonyban, a -történelmi halmon megtette a négy vágást szent István pallosával a világ -négy sarka felé, Rákóczy nem követelte tőle ezt a koronát (még most -nem), csak az erdélyi fejedelmi süveget, a mit Erdély rendei tettek az ő -fejére. Hű szövetséges akart maradni. A magyar nemzet szabadságát -követelte vissza. Erdély fejedelemválasztási jogát, – nem a maga -személyének: az országnak. Kész volt a fejedelmi süveget átadni -akárkinek, de nem eldobni. - -Azt mondják: a fejedelmek kezei hosszúk; – miért hogy mégis olyan -nehezen érnek egymással össze, a béke kézszorítására? - -A katonai parádé legnagyobb dicsérettel ment végbe. Ocskay brigadéros -dandára különösen felmagasztaltatott mind a külföldi képviselők, mind az -osztrák főurak által. Meg is volt Ocskay magával elégedve. - -A katonai pompát követte egy pompás lakoma, melyben a magyar -szakácsművészet ismét hiresen kitett magáért. Ittak ott áldomásokat -magyar, német, franczia, svéd, angol, hollandi, lengyel és orosz -nyelven; elnevezték a toasztmondók Rákóczyt csillagnak, napnak, -tündérnek, oroszlánnak, félistennek, csak csak épen e szót: «fejedelem» -nem szalasztották ki az ajkaikon, míg végre Bercsényi maga fel nem kapta -a poharat s latinul, hogy mindenki megértse, fel nem köszönté Rákóczyt, -mint «princeps Transsilvaniæt». Erre aztán a magyarok természetesen nagy -vivátot kiáltanak, Wratislaw a poharára tette a tenyerét s igazi cseh -őszinteséggel kimondá, hogy ő neki előbb Bécsből kell utasítást vennie, -mielőtt ily áldomásra poharat ürítene; az angol úgy tett, mintha -egyszerre megsüketült volna, a muszka rosszul lett s el kellett egy -időre hagynia az asztalt, a franczia ellenben felszökött a helyéből s -körüljárt sorba koczintani minden nevezetességgel s akkor vette észre, -mikor a helyére visszakerült hogy a poharában nincsen bor. - -Rákóczy meg volt hatva Bercsényi hűségétől. - -– Ugyan te Bercsényi, mondá neki, volna-e a világnak olyan kincse, a -miért te engem el tudnál árulni? - -A mire Bercsényi ezt mondá: - -– Bizony mondom neked, én fejedelmem, hogy nincs a világnak olyan -kincse, sem olyan veszedelem a földön, sem olyan fényes hatalom, a mi -engem arra vegyen, hogy téged elhagyjalak valaha, – hanem egy kis -neheztelésért nem mondom, hogy el nem hagyhatnálak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Lakoma után a fejedelem a magas vendégek mulattatására egy eredeti -szinmüvet adatott elő, a minek a czíme volt a Garabonczás diák: diákok -által szerzett, diákok által előadott tréfa, a miben a nőszerepeket is -mind a muzsafiak játszották. Általános tetszésben részesült a czímszerep -játszója, a ki négyféle alakban is megjelen, majd mint öreg -koldusasszony, majd mint prédikáló faczipős barát, aztán megint mint -muzsikus czigány, utoljára mint kuruzsló olajkáros, s mindannyiszor -meglepően el tudta változtatni az alakját, arczát, hangját, s a -külömböző alakokat beszédmódjukban is hiven utánozá. - -Ocskay ráismert ez alakra, még a szinpadon. Ez az ő pataki diákja volt, -a kivel Léván mulatása közben, az Ilonka gyönyörüségére, Racine-féle -darabokat adatott elő. Jávorkának hivták. Az előadás után bemutatta a -fejedelem a fiatal Rosciust az idegen uraknak, a maga igazi mivoltjában, -a midőn a katonás magatartású, büszke fejhordozásu vitézi alakról senki -sem mondta volna, hogy ez az imént meggörnyedt komédiás. Jávorka a -fejedelem egyik belső iródiákja volt, s a legbátrabb viaskodó; úgy, hogy -sokkal többet forgatta a kezében a csákányt, mint a pennát. - -Ocskay nagyon megörült, mikor Jávorkára ráismert. Mindig tetszett neki -ez a fiatal ember, a ki még csaknem gyermek volt, a mikor a zászlója alá -állt, s azóta sem nőtt ki a bajusza (nagy boszuságára). Az ilyen -emberek, a kiknek nem akar bajuszuk nőni, rendesen keserüek, satyrikus -humoruak a többi bajuszszal megáldott szerencsés emberek iránt, s csípős -észrevételekkel igyekeznek a kigúnyolt hiányért maguknak elégtételt -venni. Ez tetszett Ocskaynak Jávorkában leginkább, hogy ez mindenkinek -ismeri a gyönge oldalát, s ha teheti, megszólja. - -A szini előadás után a fejedelemnő a hölgyekkel visszavonult teázni a -belső szobáiba, az urak pedig a kártyázóasztalokhoz ültek. Ocskayt is -hítták, még pedig Bercsényi asztalához, de kimentette magát, hogy később -majd helyt áll: elébb Jávorkával van valami beszélni valója. – -Félrevonultak a tornáczba. - -– Mit szeret kegyelmed inkább a kártyában: veszteni, vagy nyerni? -kérdezé Jávorka Ocskaytól. - -– Ugyan furcsa kérdés. - -– No, mert az bizonyos, hogy veszteni baj, de minálunk még nagyobb baj – -nyerni. - -– Nem értem egészen. - -– Hát még kegyelmed nem hallotta hírét Bercsényi pénzes zsákjának? - -– Nem igen nagy híre van arról generális uramnak, hogy zsákkal állna -nála a pénz. - -– Pénze válogatja. – Nem régiben együtt kártyázának éjfélután -kakaskukorításig vezéruraimék. Bercsényi roppant pénzt elveszített, -Szirmay nyerte el. Az összeg nem volt készen Bercsényinél, azt mondta, -reggelig megküldi Szirmaynak; azzal hazamentek a szobáikba aludni. Hát a -mint reggel Szirmay ki akar jönni az ajtaján, majd ott nyomta a pénzes -zsák, a mi az ajtajának volt támasztva. Olyan nagy zsák volt az, a -minőkben a gyapjut szokták szállitani. Tele volt rézlibertással. S a -zsák oldalára oda volt ragasztva a miskolczi nagy tanácsgyülés -határozata, miszerint a rézlibertást minden ember tartozik elfogadni -adósság fejében, s a ki azt el nem fogadja, nótába vétetik. Ezt a -határozatot Szirmay pártolta épen legjobban. Szegénynek úgy kellett a -palotások után kiabálni, hogy emeljék félre a pénzes zsákot, külömben ki -nem jöhet az ajtaján. - -Hiába haragudott érte, mert kinevették. Nem tehetett okosabbat, minthogy -következő este meg ő vesztett el nagy összeget Forgách ellen. Forgách -nem tudta még a dolgot s reggelre az ő szobájába vándorolt a zsák. S -azóta folyvást vándorol, ha egy új embert kaphatnak; ha veszt, az is jó, -ha nyer, nyerni hagyják bolondul, hadd örüljön neki: másnap aztán ő -emelheti a pénzes zsákot. - -– Hát a fejedelem nem haragszik érte, hagy az ő pénzét igy kicsúfolják? - -– Nem tudja a dolgot, én pedig meg nem mondom neki. Mert ha megtudja, -beváltja a rezes zsákot aranynyal; pedig most sincs pénze. - -– Nincs? kérdé Ocskay elbámulva. Hisz én velem Pozsonyban ezüstöt -szóratott az utczán a nép közé. - -– Bár inkább mi közénk szórta volna kegyelmed. Mi úgy élünk mint az -ördög árván maradt hét fia. - -– Hát azok hogy éltek? - -– Úgy, hogy ha egy jóllakott, hat koplalt; s ha egy nap mind a hat -jóllakott, akkor hat nap mind a hét koplalt. – Erről persze kegyelmednek -még csak sajdítása sincsen; mert kegyelmednek ha elfogy a költsége, -átugrik Austriába, beszerzi a télire valót, felruházza az ezredét a -morva posztóból; de mi idebenn, a kik a nagy háborut csináljuk -Magyarországon, csak a pénzverésből élünk. A körmöczi, selmeczi aranyat -kiküldjük Sziléziába posztóért, ágyúkért, fegyverekért, idebenn a -kongóval fizetünk. Zúgolódik is az atyafiság a sok «szabadságért»; s azt -suttogják kalap alatt, hogy a fejedelem, meg Bercsényi a maguk számára -rakják félre az aranyat-ezüstöt. - -– Hát a franczia segélypénz? - -– Nem látta kegyelmed, hogy koczintott a követ úr az asztalnál az üres -pohárral? Igér sokat, keveset ád. - -– Igaza van, adjon maga a nemzet. A ki szabad akar lenni, feszítse meg a -maga erejét, ne várja az égből a mannát. Contribuáljunk. - -– Csakhogy ezt nem lehet lefordítani magyarra. Contribuálni. Ilyen szó -nincs a magyar dictionáriumban. Hiszen a német ellen is azért támadtunk -fel, hogy contribuáltatni akart; s azért fogtunk fegyvert, hogy a mi -ilyen kegyetlen czudar szó van a világon, mint «dica», – «portio», – -«subsidium», – «contributio,» azt mind lekaszaboljuk. - -– Hát a nemesi rendek? főurak? - -– A főurak? A kiket kegyelmed itt lát, az mind hű szolgálatainak -jutalmát sürgetni van itten, s ez a sok czifra erdélyi mágnás, a ki mind -úgy néz le ránk, mintha csak kölcsön adta volna nekünk a fejedelmet, -otthon minden darab boglárjával adós egy szásznak, meg egy örménynek, s -a zöld szattyán sarujának minden csikorgása a brassói varga pénzét -siratja. – «Miseria cum sale.» - -– Apró bajok, vigasztalá (magát) Ocskay. Minden szabadságharczban így -van. A financziális oldala a dicsőségnek fekete. Azt csak nem tagadod -fiam, hogy hadseregünk hatalmas? - -– «Miseria cum aceto!» mondá erre Jávorka. Azt meg már épen jobb nem -látni közelről. Isten csodája, hogy a fejedelem rég oda nem dobta a -kormánybotot közéjük s úgy nem tett velük, mint szent Pál az oláhokkal. -A hány vezér, az majd mind felfalja egymást. A mit Bercsényi fundál, azt -Forgách tőből kiforgatja, e mellett úgy ügyelnek egymásra, mint két -udvari dáma. Jaj annak, a ki az etiquettét megsérti. Valódi hypochondrái -a becsületérzésnek. Ott is fáj nekik, a hol senki sem bántotta. -Keresve-keresik, hogy mivel sérthesse meg egyik a másikat? egy szóban, -egy tekintetben, egy elmulasztott üdvözlésben. – Hallja meg kegyelmed és -nevessen, mi történt a mai hadiszemle alatt? országos nagy eset. Forgách -kommandirozta a felállított hadakat, midőn a fejedelem végig lovagolt a -hadsor előtt. Mikor aztán a hadsorok háta mögé került, a fejedelem -tisztességből hüvelyébe dugatta a kardot a tábornokkal, úgy lovagoltatta -az oldalán. A másodszori szemlénél Bercsényi járta körül a hadi lineát. -Ez meg elfelejté Forgáchcsal hüvelybe dugatni a kardot, mikor -visszakerültek. Forgách most e fölött dühös, a fogait csikorgatja -Bercsényire. Ő ezt szántszándékos megsértésnek veszi. Mint két udvari -dáma! Mint két pedáns katonatiszt! Ez most képes egy ütközetet -elveszteni azért, hogy a kevély fővezér meg legyen verve. Egy ilyen -gyermekség miatt! – A fejedelem ideczélzott az asztal fölött azzal a -meglepő kérdésével Bercsényihez, a mire még meglepőbb volt a felelet. -Higyje el kegyelmed, hogy a háborúban csak a verekedés maga a tiszta -munka, a többi – előtte-utána – csupa kóczrágás, kis kutyafésülés, -ispitályflastrom, enyves kéz, koldústarisznya, miseria cum sale et -aceto. - -Ocskay jót nevetett a bohó fiu expectoratióin. Hitte, hogy lehet bennük -valami igaz, de hogy a való mennyire meghaladja a leírást, azt csak -másnap tapasztalá. - -Takarodóverés előtt ugyanis a vezérek mind felgyültek a fejedelem -elfogadótermébe a tábori jelszó megtudása végett; a brigadérosok kinn -maradtak, a két tábornok, Bercsényi és Forgách, bementek a fejedelemhez, -a jelszót átvenni. - -Kevés vártatva, a nélkül, hogy a fejedelem belső szobájából valami -hangosabb szóváltás hallatszott volna ki, hirtelen feltárul az ajtó, s -kilép rajta Forgách, nagy felindulással, minden tiszteletet mellőző -módon becsapva maga után az ajtószárnyat, az arcza sápadt volt, az ajkai -szederjesek, a szemei fehérét elfutotta a sárgaság, a kezei reszkedtek, -a megsértett kevélység szellete jött előtte három lépésnyire. - -Ocskayt épen útjában találta, de úgy tett, mintha nem látná meg, -elnézett a feje fölött. - -– Mi a tábori jelszó? Kérdé tőle a brigadéros. - -Erre Forgách felcsapta a fejére a kócsagos kalapját s azt mondá: «eb ura -a fakó!» – S azzal rengő léptekkel mérte végig a termet, s úgy ment ki -onnan, hogy kicsapta az ajtót s be sem tette maga után. - -Az alvezérek utána bámultak s aztán dörmögve kérdezék egymástól: ez lesz -a jelszó: «eb ura a fakó!» - -Hiszen nagyon nevezetes szó volt az; régi is nagyon. Pár év mulva egy -hírneves országgyülés határozatának bevezető mondata lett, de az -értelmét ma is nehéz megmagyarázni. Olyankor hangzik ez el a magyar -ajkáról, mikor valakinek fel akarja mondani az engedelmességet, a mikor -egy nálánál hatalmasabbal szembeszáll; a mikor törni akar valamit, a mi -nem hajol. Hanem az lehetetlen, hogy ez tábori jelszónak volna most -kiadva. - -A mint ezen tanakodtak, ismét felnyilt a fejedelem szobájának ajtaja, -nem nyilt, de szakadt, s kirohant rajta Bercsényi, mint egy vad -oroszlán. Arcza tűzláng, minden vonása ideges rángatózástól eltorzulva; -tajtékzó ajkán érthetlen szótagokra szakadozik az öntudatlan beszéd. Nem -lát meg senkit, a két előrenyujtott tenyerével taszít minden embert -félre, a kit útjában talál; e közben a kardja a lába elé akad, majd el -bukik benne, akkor azt fogcsikorgatva tépi le az övéről s tokostul -együtt a sarka alá gázolva, ketté akarja törni, az ércz kardtok -elgörbül, de nem törik; a kardot sem lehet kihuzni belőle; arra dühösen -az asztal alá vágja a kardot tokostul együtt, s rohan ki a teremből, -majd magával viszi a szárnyajtó másik felét is; s mikor a tornáczba -kiér, elkezd fuldokolva kiabálni: «Vizet! vizet! Nem! Mérget! Tenger sem -mossa le! Mérget! Hadd ölöm meg magam! Kutya! Rabszolga! Én vagyok az! -Orvost! Lánczot rám! Lőjjetek agyon! Ne jöjjön elém, a ki szeret! Nem -kell semmi! Megőrülök! Vér van körülöttem! Belefulladok!» - -Erre a lármára összefutott az egész udvari nép, az asszonyemberek nagy -jajveszékelést csaptak Bercsényi fölött, senki sem tudta, mi baja -lehetett. Egyik azt vélte, halszálka akadt a torkán, másik, hogy -vitriolt ivott tévedésből. Odafutott a felesége is, a ki különben mindig -tudott vele bánni, most arra sem ismert rá, a ruháit tépte magáról, a -nyakravalóját bontotta mint egy őrült, s czibálta a saját üstökét; -utoljára összerogyott, görcsös rángatózások közt, úgy fogták fel és -vitték a szobájába, a hova doctor Wolffius az egész orvosi apparatusával -együtt nyomban követte. A tudós doctor Bercsényitől a fejedelemhez -sietett s az előteremben csak annyit mondott a diagnosisból a tudakozó -uraságoknak, hogy Bercsényin kiütött a szent Vitustáncza. - -Mindenki azt hitte, hogy itt valami megrendítő catastróphának kellett -végbemenni. A fejedelem szobájában pedig folyvást nagy csendesség volt. - -Nemsokára előjött a szobából Jávorka, hidegvérét jól megőrzött arczán -könnyű gúnymosoly fintorgott. - -– Hová oly sietve, fiam? kérdezé tőle Ocskay. - -– Viszem a fővezérnek a fejedelem asszony repülő sós üvegcséjét. - -– Mi történt odabenn? kérdezék egyre Jávorkától a többi urak. - -Az iródiák vállat vont: - -– «Multi rixantur de lana sæpe caprina.» (Sokan össze tudnak koczódni -még a kecskeszőr fölött is.) - -– De hát a tábori jelszó? sürgeté Ocskay. - -– Úgy? Hát a generálisok nem mondták meg az uraknak? - -– Az egyik azt mondta, hogy «eb ura a fakó!» a másik meg azt, hogy -«czoki tenger!» de melyik az igazi? - -Jávorka elnevette magát: ugyan szomorú nevetés volt! Azután fülbe súgva -mondá meg Ocskaynak a mai parolát. - -– «Magad uram, ha szolgád nincs.» - -Ocskay tovább adta a jelszót súgva, az alvezérek aztán vették a -kalapjaikat s nagy fejlógatva odábbálltak. Csak Ocskay László maradt -ott, megvárva, míg Jávorka visszatér. - -Az nagyon hamar megtörtént. - -– Mi veszedelem volt odabenn? kérdezé Jávorkától. - -– Semmi veszedelem. Mulatságos dolog. Egy népdalt adtak elő duettben. -«Vagyok olyan legény, mint te!» Szép nóta az, kivált ha két generális -énekli, s hangjánál van mind a kettő. - -– Összekaptak egymással? - -– De meg egy kicsit a harmadikkal is. - -– A fejedelemmel? - -– Nem is mással. A mint a fejedelem Bercsényinek megsúgta a tábori -jelszót, Bercsényi Forgáchhoz lépett, hogy majd közli vele. Erre Forgách -konokul hátra lépett s azt mondta, hogy Bercsényitől nem fogadja el a -parolát, mert nem ismeri el főhadvezérnek, s azzal megfordult a sarkán -és kiment. Bercsényit e miatt elfutotta a méreg. A fejedelem igazságot -akart tenni, s békítő hangon jegyzé meg, hogy hiszen igaz, hogy a -szövetséges rendek nem tették meg Bercsényi uramat főhadvezérnek. Erre -aztán «eltörött a mécses cserép!» Bercsényi is el-kirohant, s most a -Vitustánczot járja herculesi dühében, mintha csak a Nessus-ing ragadt -volna a testéhez. Ilyen semmiségeken fordul meg a világ sorja, patronus -uram. - -– De épen most, mikor a külföldi követek köztünk vannak, mikor az -összetartó erőt, az egyetértést kellene nyilvánítanunk. Ennek rossz -befolyása lesz az alkudozásokra. - -– Azt a bécsi udvari dámát láttam suttogni ma reggel Forgáchcsal. Aligha -benne nincs a keze ebben a komédiában. - -Ocskay is Ozmondára gondolt. Az ilyen jelenetek nagyon jók arra, hogy a -fejedelmet megpuhítsák. - -Maga a hely szüke is segített növelni a bajt. Valami nagy residentiában -könnyű eltitkolni az udvari környezetnek az ilyen összezördülést a -fejedelem és tanácsosai közt; de Érsekujváron nem lehet azt a jégre -eltenni. A külömben is kicsiny és ostromoktól elrombolt városban, a mi -lakható magánház van, azt mind elfoglalták a külföldi uraságok; az -egyetlen nagy épületben, a franciscánusok kolostorába összeszorul a -fejedelem az udvarával és a fővezéreivel. Az emeleten lakik maga -Rákóczy, az egyik szárnyon saját udvari személyzete, a másikon Sarolta -és udvarhölgyei; a földszinten tanyáznak Bercsényi és Ocskay, a -feleségükkel és cselédségökkel. Itt minden heves jelenetet egyszerre -megtud az egész ház, s aztán az egész világ. - -Doctor Wolffius lépcsőn fel és alá száguldoz, repülő parókával, aztán -végig valamennyi szobán, papirszalagos phiolákat, pilulás dobozokat -hordva mind a két kezében, a hóna alatt meg azt a bizonyos veszedelmes -lövőszerszámot; úgy vágtat, mintha ő maga is a Vitustánczot járná, de -már galoppban; minduntalan a fejedelemhez fut be, mintha azzal tartana -consiliumot. - -– Nos, doctor! kérdi Ocskay. Nincs talán elég gyógyszer a patikában a -patiens számára? - -– Dehogy nincs, szól a doctor, kihuzgálva egy csoport üveget a zsebéből. -Ez itt az aqua vitæ, ez a vincetoxicum, ez a salmagundi, ez a moschus, -ez a nostoc Paracelsi, ez a salamandra theriacalis. Itt van, készen van, -csak fel kell ragasztani, az emplastrum diacodion, de mit használ mind, -ha a patiens nem ereszti az embert közel magához? Rúg, kapál, öklel, ha -közel viszem hozzá az orvosságot, s ha ezt a lövőszerszámot felé -fordítom, pisztolylyal fenyeget, hogy visszalő. - -– Hát nincs ott Bercsényiné asszonyom? - -– Baj, hogy ott van. Nem hogy segítene valamit, hanem még ő is convulsio -ridenst kapott ijedtében, mikor a férjét ilyen állapotban meglátta; azt -is le kellett fektetni, most az egyik szobában az úr ejulál, a másikban -az asszony cacchinnál: a sok cseléd egyik ágytól a másikhoz szaladgál s -szaporítja a confusiót, épen azért voltam a fejedelemnél, hogy engedje -meg, hadd kötöztessem le az ágyhoz Bercsényi uramat; mert különben rá -nem tudom ragasztani az emplastrum terbenedictumot a sziv gödrére. De ő -felsége nem engedé meg. - -Erre még egy új alak csatlakozék a consiliumot tartó csoporthoz. Ocskay -Lászlóné asszonyom. A fejedelemnő szobáiból jött elő, s a férjét -kereste. - -– Ugyan, édes jó uram, mondá Ocskaynak, szépen körülczirógatva az -orczáját, engedj meg nekem valamit; a fejedelemnő már beleegyezett. - -– Mire adjam én még a placetumomat, ha a fejedelemnő beleegyezett, drága -kincsem? - -– Azt hirlik, hogy Bercsényi uramat valami nehéz kór bántja: a cselédnép -nem tud mit tenni vele, s Bercsényiné maga is elájult. Goromba -kancsérolókra nem lehet őt bízni. Én sokáig voltam Bécsben az -apáczáknál, a kik ilyenféle betegeket gyógyítottak, hozzá szoktam, -beletanultam, engedd meg, hadd menjek oda a beteghez, talán én tudom -majd ápolni. - -– Te! Te akarsz odamenni? kiálta fel Ocskay. Eszébe jutott az a sok -keserű megbántás, a mivel Bercsényi az ő feleségét illette, azokat ő -mind el is panaszolta Ilonának bizalmas órákban. S ez az asszony azt -mind el tudta felejteni. Nem jut eszébe az, hogy őt a fővezér -megbántotta, csak az, hogy ez most beteg, s ő segíthet rajta. «Eredj, -bálványom, eredj!» mondá neki, és magához ölelé. - -Jávorka is értette a dolgot. Neki is sokszor volt alkalma Bercsényi -sarcasticus diffamatióit hallani Ilonka felől. Nem állhatta meg, hogy -kezet ne csókoljon neki. S azután bohókás tréfával térdelt le előtte; de -a tréfa mélyén komoly érzelem volt rejtve. - -– Oh, édes szent asszonyom; nem osztana kegyelmed én nekem is -bűnbocsánatot az eddig elkövetett s még ezután elkövetendő bűneimért? - -– Ha ellenem követte el, vagy szándékozik elkövetni azokat kegyelmed, -úgy bizony megbocsátom. - -Jávorka soha sem feledhette el ezt a szót! - -Doctor Wolffius aztán elkezdte Ilonkának magyarázni, hogy melyik -orvosságot milyen rendben adja be a betegnek, ha rá tudja azt birni, -hogy bevegye. A neveiket el ne felejtse. - -– Várjon csak kegyelmed, súgá Jávorka Ocskaynénak. Majd hozok én -kegyelmednek receptet is, orvosságot is, a miben igazán benne lesz az -aqua vitæ. Bercsényi baját legjobban meggyógyítaná egy jó szó, a mit a -fejedelem papirosra irna. - -– De ki merné ezt a fejedelemtől kérni, mostani felindulásában? - -– A tanácsosok bizonyára nem, hanem az udvari bolond talán? Én -megkisértem. - -Jávorka bement a fejedelemhez s nem sokára visszatért. Kezében volt az -összehajtott papir. - -– Itt van az «aqua vitæ». - -A fejedelem ezt a nehány sort irta a lapra. - -«Édes jó hívem. - -«Megengedj, ha nagyon szigorú voltam hozzád. Tudod jól, hogy mindenek -felett szeretlek és becsüllek. Térj magadhoz és énhozzám. Rákóczy.» - -– Csupa aranyból van a szive, dörmögé Ocskay. - -– De még ott van a «nostoc Paracelsi» is az utóiratban, mondá Jávorka: -«Forgách elmegy rögtön a nagyszombati táborba.» - -– No ezzel odamehetsz, angyalom, mondá Ocskay, s elkisérte a feleségét -Bercsényi szobája ajtajáig. - -Az ajtón keresztül hangzott a fővezér görcsös nyavalygása, a harag és -kín ordításaival keverve. - -Mikor Ilona belépett az ajtaján, a beteg az ágyán feküdt, a falnak -fordulva s a két öklével ütötte a falat. Két hajdu meg egy kenőasszony -az ablakfülkébe vonulva bámultak a betegre, tört székek, tépett takarók -tanuskodtak róla, hogy a dühöngő már mindent, a mi a kezébe akadt, az -ápolói fejéhez dobált. - -Ilonka odament hozzá bátran s keszkenőjével megtörlé a kíntól izzadó -arczot. - -Ettől egy pillanatra magához tért a kór. Vértől elfutott szemeivel -rábámult az ágya mellett álló nőre. Neki is villámlott át az agyán -valami emlékezet. Hányszor megsebesítette ő ezt a nőt, meg ennek a -férjét, a nyelvével! és most ime utolérte a nemesis: őt is a nyelv -sebesítette meg, a leggyilkolóbb fegyver s fekszik bele, mint a kinek a -sziveházáig hatolt a döfés. - -A míg ez az asszony a homlokán tartotta a kezét, megszüntek a -rángatózásai; ennek a szelid s bátor tekintete megfékezé a feldühödött -dæmont, a mi idegeinek urává tette magát. - -– A fejedelemnő küldött ide kegyelmességedhez! mondá Ilonka. - -– Miért? kérdezé ez hörögve. - -– Én sokáig voltam egy apáczakolostorban, a hol ilyen betegségeket -gyógyítottak. - -– Nos? hát milyen az én betegségem? kérdezé ez fogcsikorgatva. -Vitustáncz? nehéz nyavalya? ördöngösség? - -– Egyik sem, felelt Ilonka. Nem ilyen jelek azok. Kegyelmedet szivgörcs -bántja. S az is nagyon fájdalmas. - -– Úgy-e? Mikor itt! itt! mintha egy vad farkas harapna bele! Hogy -ököllel szeretném agyonütni. - -S ütötte nehéz öklével a szivét, a minek a feldobogását az öltönyön -keresztül lehetett látni. «Ez a kutya sziv.» - -– Megengedi kegyelmes uram, hogy itt maradjak az ágya mellett, a hogy a -fejedelemnő kivánja; szólt a türelmetlen beteghez Ilonka. - -Bercsényi méregittas tekintettel fordult feléje. - -– Azért küldték ide kegyelmedet hozzám, úgy-e, hogy orvosságot adjon be? -Más halandó nem meri közelhozni hozzám a mérget? A kegyelmed kezéből -majd beveszem. - -– Nem az enyémből, kegyelmes uram. Nincs a kegyelmed bajának orvosságra -szüksége. Nem kell ennél semmit bevenni. - -– Nem? Hát csak flastrommal gyógyítják? Vagy sympathetica kurával? -Ráolvasással? Mi? - -– Eltalálta kegyelmed. Ráolvasással. A receptet a panaceához, a mit én -hoztam, a fejedelem irta. - -– A fejedelem? Hát tud valamit a fejedelem arról, hogy van a világon egy -ember, a kit úgy hínak hogy Bercsényi? - -– Olvassa kegyelmességed a választ erre a kérdésre. - -– Ugyan mi receptet irhatott a fejedelem a bolondos Bercsényinek? «Áj, -báj, kecskemáj; ha neked fáj: ebnek fáj!» - -– Olvassa kegyelmed. - -S odatartá elébe a fejedelem levelét s félkarját a feje alá tevé, hogy a -világosság ellen fordulhasson. - -A míg a levelet olvasta a beteg, megszüntek tagjaiban az ideges -rángatózások. Azok helyett valami lázszerű reszketés borzongatta -folytonos hidegrázással. Az utolsó sort mohó szomjepedéssel látszott -elnyelni. A szemei megteltek könynyel. - -Azután megfogta reszkető kezével azt a levelet s bedugta az inge alá: -oda a szive gödre fölé, halkan dörmögve. - -– Ez talán kiszabadítja azt a kutya szivet a farkas fogai közül. – Most -már fázom. - -Ilonka betakarta őt a medvebőrrel, a mi a térdére volt vetve. - -– Szüksége lesz kegyelmességednek jó meleg fürdőkre; azoktól elmulik ez -a nervozitás. - -– Igazán elmulik? Nem kell meginnom azt az átkozott medicinát, a mit az -orvos rendelt? A látásától is görcsöket kapok. Ha jót akar velem, -asszonyom, hajigálja ki a medicinákat az ablakon. - -– Ne tegyük azt kegyelmes uram. Lássa, a doctornak is van büszkesége. Ha -azt megsértenők, de még olyan érzékenyen, ő is dühbe jöhetne, s ugyan -szép dolog volna, ha doctor Wolffius is elkezdene rugdalni, kapálózni -itt előttünk görcsökben. - -– Hahaha! kaczagott fel Bercsényi, e merész tréfa által váratlanul -meglepetve; «a doctor! rúgkapálózva! A megsértett doctor! Nagyon jó -volt!» - -S attól a kaczagástól egyszerre lepattantak a vaskapcsok szivéről, a mik -azt szorongatták: nagyot nyújtózott és ásított utána. Ez annak a jele, -hogy a görcsök elmultak. - -Egészen magához tért. Halk, csendes hangon mondá Ocskaynénak: - -– Milyen nyomorulttá lesz az ember, mikor a szive megfájdul. - -– Kivált a kinek nagy szive van. - -– Hát melyik az a nagy sziv? - -– Az, a melyik egy ország terhét is elbirja. - -– Nyomorúság! Egy szó alatt is összetörik. Egy diótörő is elég neki. - -– Az itteni ködös levegő okozza azt. Jó volna ezt a helyet elhagyni. - -– Ha magamtól is elszökhetném valahová. Jól van, jól. Oknélkül ment a -fejembe a vér. A klimakterikus esztendő okozta. Nem tudom az érvágást -tűrni: pedig a csizió azt tanácsolja. - -– Tehát… - -– Tehát kegyelmed azt véli, asszonyom, hogy valami fürdő kigyógyítja ezt -a bajt egészen? - -– Tapasztalásból tudom. - -– Olyan sokat tapasztalt már? Nagyon köszönöm. Megemlegetem róla. Már -most még egyre kérem kegyelmedet. Legyen szószólóm a fejedelemnél. -Köszönje meg neki nevemben a küldött levelet. És azután kérje ki tőle, -hogy engedjen elmennem ide a közel pöstyéni fürdőbe, azonnal szekérre -ülök, a mint megvirrad. Ott maradok, míg a fegyverszünet tart. Mikor -lóra kell ülni, ismét itt leszek mellette. - -– Elvégzem, kegyelmes uram. - -– Most pedig kérem, legyen olyan kegyes, rakja ide mellém sorba a doctor -medicinás üvegeit, hogy ha összejön vele, igazán mondhassa neki, hogy az -ő orvosságai mellett aludtam el. Álmos vagyok. Isten áldja meg -kegyelmedet, a mért idejött hozzám. Nem érdemeltem kegyelmedtől. -Üdvözlöm Ocskay uramat. Igazán üdvözlöm. - -A másik pillanatban már szunnyadt. - -Ilonka még aztán átsuhant csendesen Bercsényiné asszonyom szobájába is; -s ott is rendet hozott a betegápolás dolgába. Onnan felment a -fejedelemnőhöz, ott találta Rákóczyt, annak átadta a beteg fővezér -izenetét, a mit megértve a fejedelem, nagy nyájasan sodorgatta fel a -bajuszát, s azt mondá Ocskaynénak: - -– Kegyelmed csodakúrát mívelt, asszonyom; ha híre futamodik, úgy fognak -kegyelmedhez messze földről zarándokolni, mint a máriapócsi csodatevő -szűzhöz. De azzal, hogy Bercsényit rávette a pöstyéni fürdőbe -félrevonulásra, legjobban meggyógyított kegyelmed engemet. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ezt az utolsó szót, voltak, a kik félreértették. - -Bercsényi eltávolítása által a legnehezebbnek vélt akadály lett -elhárítva az útból. Mindenki azt hitte, hogy ha az ő törhetlen, büszke, -indulatos jelleme nem tartóztatná a fejedelmet, az hajlandóbb volna -elfogadni a császár békeföltételeit, hallgatna a szelidítő suttogására -egy szerető nőnek. - -Ozmonda azt mondá magában: «no most már szabad a vásár!» - -Rákóczy pedig azért érezte a szivét meggyógyulva Bercsényi eltávolítása -által, hogy most már, senkitől nem kölcsönözve erejét, teheti azt, a mit -saját hatalmas lelke parancsol, azt, a miből lealkudni nem lehet. - - - - -A «SPINNERIN AM KREUZ» ELŐTT. - -Nem volt elég, hogy Bercsényit ilyen szépen eltávolították Forgách által -Rákóczy közeléből, még lehozatták Bécsbe Aspremontnét is, a fejedelem -testvérnénjét, a kit nagyon szeretett s igen hallgatott a szavára. Talán -két asszony le tudja győzni! - -Ocskay mindent megtudott a feleségétől, a mi zárt ajtók mögött, a -legtitkosabb tanácskozásokban történik. Sarolta elmondta Ozmondának, -Ozmonda meg Ilonának. Minő fényes igéretekkel kecsegteti Wradislaw a -fejedelmet, hogy tárja fel előtte az európai politika helyzetét? mit -mondott neki Francziaországról, a bukott fejedelmek ezen kórházáról? a -külhatalmak követei milyen rosszul biztatják? XIV. Lajos igéretei mind -papiroson maradnak, az igért segélypénzt sem küldte meg neki: -hatszázezer livrerel van hátralékban, a fejedelem alig képes a háborút -folytatni. Rézpénzeit már a nemesség maga sem akarja elfogadni. Fele -annak már eddig is hamis pénz, most új, mesterségesebb vésetűt akarnak -veretni. A magyar urak tele vannak panaszszal. A nép zúgolódik a háboru -miatt. Egyes vármegyék ellenforradalomra készülnek. Hat vármegye -repræsentál a jezsuiták ellen hozott törvény miatt. A vezérek között is -nagy az egyenetlenség. Sokan megunták már a kardjukat. Az a fehér ing, -(Ozmonda albuma) a mire a neveik fel vannak írva, ez a fehér zászló, -mely a megadásra ád jelt. S még mindezekhez két olyan gyöngéden szerető -asszony könyei, mint Sarolta, a feleség, és Julia, a testvér! Meg kell -az ilyen tűzben, az ilyen vízben olvadni mindennek, a mi nem gyémánt. - -Csakhogy Rákóczy épen az volt. - -Mikor egyedül maradt, körülvéve csak azoktól, a kik gyöngének akarták -látni, akkor megmutatta, hogy nem kéri kölcsön az erejét senkitől s -visszautasított minden ajánlatot, mely kedvező volt neki, de nem annak a -négyfolyamos ország czímerének. - -Egy reggel kisírt szemekkel jött ki a fejedelemnőtől Ozmonda Ocskay -Lászlónéhoz. - -– Vége mindennek. Rákóczy nem mond le az erdélyi fejedelemségről. A -háboru újra megindul. A fejedelemnőt visszaviszik fogságába, Aspremontné -már elutazott. - -Ilonkának a szive összeszorult erre a gondolatra. Egyszer elveszteni -azt, a kit szeretünk: ez is nehéz csapás; de visszanyerni, ismét -boldognak lenni, s aztán másodszor is elveszteni: azt hallani, hogy a -boldogság napjai, hetei csak egy kába álomlátás csalképei voltak: oh ezt -asszonyszív nem birja meg. - -– És most már következik az, a mit mondtam, folytatá Ozmonda, hideg -lemondással. A fejedelemnő zárdába vonul, és én vele megyek. A mi -kettőnk küldetése ezen a világon megszünt. Nem marad hátra más, mint a -másvilágról gondolkoznunk. Te pedig, kedvesem, itt maradhatsz és -őrizheted a magad szerelmesét a balsors minden zivataraitól, a mik -üldözni fogják. Az egyikünknek jut a hideg ég, a másikunknak a forró -pokol: az édes biztos földet mind a ketten elveszítettük. - -Ilonka kétségbeesetten sietett férjéhez. Elmondta neki, a miket -Ozmondától hallott. - -– Mindent elhiszek, mondá Ocskay, csak azt nem, hogy a grófnő apáczává -akar lenni. Majd mindjárt megtudom én az igazat Jávorkától. - -Épen odatoppant erre a szóra az emlegetett. - -– Az igazat akarja tőlem megtudni kegyelmed? mondá Jávorka. Ez nehéz -dolog lesz, mikor minden ember abból akarja letenni a remeket, hogy -miként titkolja el az igazat. Ki sem szabad mondani azt a szót, hogy -eltörött a békepipa. Mindnyájan a legvastagabb barátságban maradunk. - -A bécsi követek nem szakítják félbe az alkudozást, csak hazamennek újabb -instructiókért. A fejedelemnő nem azért megy el innen, hogy újra -folytassa a keserves fogságát, hanem csak azért, hogy gyöngélkedő -egészségét helyreállítsa valamelyik csehországi fürdőben s a cseh -kanczellár úr ő kegyelmessége maga lesz olyan kegyes, elkiséri őt odáig. -Csak a «viszontlátásig» vesznek búcsút. Mindenki marad abban a hitben, -hogy a béke meg lesz kötve s a méltsás urak osztogathatják egymás között -a tárnokmesteri, főpohárnoki, főlovászmesteri hivatalokat, -főispánságokat, meg a donátiókat, a mikből kegyelmedet, nagy szerencse, -hogy meg sem kinálták, mert így legalább nem veszt el semmit. Hanem arra -készen lehet kegyelmed, hogy a mely napon Sarolta fejedelemnő elutazik, -kegyelmed a maga ezredével ismét kisérni fogja a határig, de a feleségét -nem viszi ám magával, mert onnan, ki tudja, hová lesz a menetele? - -Úgy lett; mindenkinek azt mondták, hogy a fejedelemnő fürdőre megy. -Karlsbad már akkor hires gyógyfürdő volt. Doktor Wolffius tanácsolta az -odautazást Érsekujvár posványos légköréből. Köröskörül temető itt a -környék! - -Ocskay is megkapta a parancsot, hogy dandárját útra készen tartsa, -kisérni fogja Saroltát. - -A fejedelemnő mindenkitől vidám arczczal vett búcsút. Ocskaynét -megölelte, megcsókolá, s azt mondta neki, hogy menjen haza az anyjához, -meg a kis fiához, «hiszen még látjuk egyszer egymást!» - -– Igazán visszahozod még egyszer a fejedelemnőt? kérdezé Ilonka a -férjétől, mikor egyedül maradtak. - -– Abban töröm a fejemet, de akkor tudom, hogy örökre itt marad. - -Már akkor számára is hozták a felnyergelt paripát. - -Jávorka a fejedelemnő podgyászos szekereire felügyelni küldetett a -kisérettel. Azok jó előre mentek, hogy hamarább érkezzenek. - -A fejedelem egész a bajor sánczig elkisérte a feleségét. Ugyanaz a -kapitányi egyenruha volt rajta, a miben idejövetelekor tréfásan -meglepte. A sánczhoz érve, leszállt a lováról, odament a hintóhoz s még -egyszer megölelte, megcsókolá a fejedelemasszonyt. «A viszontlátásig.» - -A gyermekeiről nem szólt hozzá. Hiszen a fejedelemasszony nem azokhoz -megy most. - -Azután, a mint a hintó tovább gördült, a fejedelem felhágott a bajor -sánczra, a honnan húsz év előtt bombázták a török várműveket s az -emberhányta magaslatból nézett az eltávozó egyetlenegye után. - -Tudott magának parancsolni, hogy büszkén, nyugodtan mosolyogjon. Pedig -tudta jól, hogy a mi ott abban a porfellegben eltávozik, egész életének -öröme, boldogsága, szerelme: soha vissza nem tér. Áldozatul van odadobva -egy nagy eszméért, a mit talán nem is lehet megmagyarázni. - -Senki sem tudta ezt meg az arczáról. - -Ocskay a fejedelemnő hintaja mellett lovagolva, visszanézett erre a -messze kimagasló alakra, a ki úgy állt ott, mint egy érczből öntött -szobor. - -Egyszer csak távolból, valahonnan a karámok közül, megszólalt a tárogató -s elkezdte hangoztatni az ismeretes nótát: «Repülj fecském ablakára!» A -mélabús dallam végig ringott a puszta rónán, siró, panaszló, epedő -hangjaival. Ocskay leborult a lova nyakára s úgy sírt, mint egy gyermek. -Mikor letörülte a könyeit, hátratekintett ismét. - -Az az érczszobor-alak még akkor is úgy állt ott a sáncztetőn, mint -elébb, karjait összefonva, mozdulatlanul. Ekkor aztán elkeserülten -kirántotta a kardját hüvelyéből Ocskay s bolond szokása szerint, mikor -senki sem állt is előtte, nagyokat vágott a levegőbe s azzal előre -vágtatott, a míg Jávorkát utolérte. - -A tárogató dala még odáig is elhangzott. Mértföldekig ható szava volt -annak. - -– Fiam! mondá az ifjunak Ocskay. Nem fáj-e a szived? - -– Az enyimnek nincs tiltva, hogy fájjon. - -– No hát senkinek se fájjon sokáig. Akarod-e, hogy még egyszer -visszahozzuk a fejedelemasszonyt? - -Jávorka felnézett az égre és semmit sem felelt, csak egy fogai közé -dugott szalmaszálat rágogatott. - -Két nap telt bele, míg Szakolczáig feljutottak. Ott a határszélen a -wallon kommendáns jött a hintók elé, hogy a magyar kiséretet felváltsa. -Ocskay búcsút vett a fejedelemnőtől, s azt a magyarok közül ezentúl már -csak Jávorka kisérte tovább. - -Ocskaynak az volt az utasítása, hogy a fegyverszünet végeig maradjon -dandárjával a határszéli Szakolcza alatt. Még valami tíz nap volt hátra -a fegyverszünetből. - -Ez alatt visszaérkezett hozzá Jávorka. - -Mikor betoppant hozzá, azon kezdé: - -– Az egyszeri légátussal szólva: «mit is tetszett csak az elébb kérdezni -tőlem?» - -– Úgy? Azt kérdeztem: akarod-e, hogy még egyszer visszahozzuk a -fejedelemasszonyt? - -– Igenis: szolgálatjára. - -– De hát mért nem feleltél akkor mindjárt a kérdésemre? - -– Azt gondoltam, valami bolondságon töri a fejét kegyelmed. - -– Miféle bolondságon? - -– Tiszta bolondságnak látszott valami erőszakhoz nyulni, a mikor a -fejedelemnő maga jószántából utazik el, fürdőre megy, egészségét -helyreállítani; egész udvariassággal kisérik, vendégszeretettel -fogadják: akkor nekünk az ablakon keresztül rohanni be hozzá, előttem -tiszta bolondságnak tetszett. - -– És most már nem tetszik ennek? - -– Nem ám. A mint a fejedelemnő megérkezett Karlsbadba, rögtön strázsát -állítottak a palotája elé; de nem azért, hogy megtiszteljék vele, hanem -hogy senkit se bocsássanak be hozzá magyar kisérői közül. Tőlem -szorgosan követelték az átalagokat, a miket a fejedelem sárosi várából -hozatott a neje számára. Mondtam nekik, hogy azokban tokaji bor van. Azt -mondták: nem igaz, csak felül bor, alul pénz van benne. S mire való az -az eldugott pénz? A cseh népet insurgáltatni! Ezek azt hiszik, vagy -legalább úgy tesznek, mintha hinnék, hogy Sarolta fejedelemnő egy -második Libussa, vagy legalább Velezta. Csehországban nagy respectus van -a lázadó asszonyok ellenében. - -– Protestálnod kellett volna az erőszak ellen a fejedelem nevében. - -– Hát talán nem tettem? Szépen protocollumba vették s azzal -kikomplimentiroztak az ajtón; s most már itt vagyok s azt kérdezem: «mit -is tetszett csak az elébb mondani?» - -– Visszahozzuk a fejedelemnőt. Ők megszegték a fegyverszünetet. - -– Csak alattomban. - -– Hát más is alattomban. - -– Meg van nehezítve a dolog. A fejedelemnő Karlsbadban, a fiai meg -Bécsben. Egyik a másik helyett kezes. - -– Elhozzuk mind a hármat. - -Jávorka a fejét csóválta. - -– Akkor kegyelmed valami boszorkányságot tud. - -– Egészen emberi módon számítok. Mi is kézrekerítünk valakit, a kiért -ide fogják aztán adni mind a hármat. - -– Akárhová srófolom fel az eszemet, nem tudom kitalálni, hol lakik az -ilyen «valaki?» - -Ocskay egészen közelhuzta magához Jávorkát s a fülébe súgta: - -– Elfogjuk magát a császárt. - -Jávorka összerázkódott. - -– A hideg borzongatja végig a hátamat. - -– Ha elmondom hogyan? nevetni fogsz rajta. - -Ocskay bevitte magához Jávorkát a belső szobájába, bezárva maga után az -ajtót kulcscsal. Mikor egy óra mulva Jávorka visszajött, a szemei -villogtak, az arcza ragyogott: három szál bajusz volt a szája fölött, -azt pödörgette keményen. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Még egy hét volt hátra a fegyverszünetből; abba még beleesett a -jánosnapi vásár. Még akkoriban Bécs városának is voltak országos -vásárai, a mikre messze földről felgyülekezett a népség, kinek eladója, -kinek venni valója volt, s kirakhatta a távolról hozottat, a városon -kívül utczasorokra épített sátorok alatt válogattak a kerek világ -drágaságaiban. Kapható volt a bécsi vásáron a hollandi aranybrocattól a -pukovai halináig, s a velenczei ötvösmunkától a pozsonyi mézesbábig -minden. - -Erre a vásárra különösen sok marhát és lovat szoktak felhajtani, még -távol Magyarországból is; megszokott alakok voltak a gulyások, a -csikósok a maguk népies viseleteikben, úgy, hogy rájuk lehetett ismerni -már a gúnyáikról: ez a széles piros szegélyű szűr azzal a nagykarimás -kalappal Göcsejből jött; az a fekete fürtösgubájú, a magas karimátlan -csákóval, a Sárrétről való. - -A vásáros népen kívül természetesen az egész koldushad is összecsődül -ilyenkor az országos búcsúra. Bécs városa ez idő szerint nevezetes a jól -organizált koldustestületéről. Azoknak saját törvényhatóságuk van, -czivil- és criminalcodexszel, mely a koldusok herczege által szigorúan -kezeltetik; kebelzetükben egyesülnek valamennyi koldusczéhek, a miknek -mindegyike külön mesterséget kultivál. Itt vannak a «fopper»-ek, a kik -dühös őrjöngőknek adják ki magukat, nyakukon vasörv, kezeiken láncz; -egyik társuk a láncznál fogva vezeti őket, s korbácscsal fenyegeti, ha -ordítanak és harapni akarnak. Azok ott a lerongyolt török jelmezben, -felkötött kézzel, beragasztott félszemmel, a török fogságból -megszabadult «laszner»-ek. Igen népszerű mesterség. Annak ugyan már -harminczöt esztendeje, hogy a törökök Ausztriából legutoljára fogságra -hajtották a népet, mint a csordát, hanem azért a «laszner»-ek még mindig -jönnek elő Mesopotámiából, s rimánkodásaikba arabs szavakat vegyítenek. -A kik a járó-kelő nép útjába kiülnek, azok a «zikiss»-ek: a szegény -vakok, a kik nem látják, hogy merre az út? ha kutyájuk nem volna, a ki -vezesse őket, talán ide se találtak volna a vásárba. A «grandmerek», a -hamis nyavalyatörősek veszedelmes versenytársai a «seffer»-eknek, a -kiknek a tudományuk abból áll, hogy borbolyagyökérrel sárgára festik az -arczukat, s attól sárgahideglelőseknek látszanak; ellenben valóságos -aristocratiát képeznek a grémiumban a «kamdirer»-ek, a kik tönkrejutott -kereskedőknek adják ki magukat, vedlett prémes talárban járnak, s igen -szépen tudnak sírni a viszontagságaik elmesélése mellett. A «beghárd»-ok -mesterségéhez pedig már egész tudomány kell. Ezek kóborló barátok, a kik -perzselybe gyüjtenek szent czélok számára; diák mondásokkal keverik az -ájtatos rimánkodást, s a cordáikról bokáig lecsüggő olvasót viselnek, -melyen mindegyik szem egy-egy dió. Azok a diók pedig ólommal vannak -beöntve, s hatalmas segítség olyankor, mikor a beghardot az -alkalmatlankodó törvényszolgák megszorítják; azzal az olvasóval ahány -ütés, annyi betörött fej. - -S aztán, mintha nem volna Bécsnek magának is elég koldusa és azzal rokon -népe, még a szomszédból is, de messze földről is összecsődül a -János-fővételi búcsúra a félkézkalmárok mindenféle fajtája, a czigányok -sem maradnak el. - -Egész búcsújárás, a hogy csoportostól vonulnak fel az országúton, -mankóval a hónuk alatt a sánta-bénák, boton vezetve a vakok, targonczán -tolatva a nyavalyatörősök: együtt velük a medvetánczoltató, -dudanyekegtető oláh, a szent éneket gajdoló vénasszony, az üstfoldozó -czigány, közben egy-egy rongyos ponyvafedett szekér, zöld ágakkal -körültüzködve, előtte egy pár rossz gebe, a szekér echója alól sebekkel -iszonyún éktelenített karokat, lábakat lógatnak ki a bennülő lázárok; a -csoport közepén pedig ordas szamárvemhén parádézik a díszes társaság -vezére, a kápzsáló barát: piszoktól ragadó kámzsa a termetén, nagy -olvasó a cordáján, a kezében roppant crucifixus. Minden szent kép előtt -az útfélen megállnak, térdre letelepednek; mikor belefáradnak az -imádkozásba, akkor énekelni kezdenek; ha idegen vásáros nép téved a -közelükbe, akkor a barát előáll prédikálni, és beszél olyan szépen, hogy -abban minden nemzet megtalálhatja a magáét. Keverve van a prédikáczió -latinnal, tóttal, némettel, és czigány aranymondatokkal, de hogy mi az -alapnyelv, azt nehéz kitalálni. - -Ez az egész búcsújáró csőcselék mind Ocskay embere. A legvakmerőbb -ficzkók, a minőket csak Andrássy, a barátvezér Siserahadából -szemenszedve ki lehetett válogatni. Az a barát, a ki ott a többinek -prédikál: az meg maga Jávorka. - -Senki sem veheti őket így gyanúba: hisz mind gyalog vannak, s a mankó -nem fegyver. Hanem azokon a szekereken, a mikről a csalfa sebmutogatók -lógatják le a lábaikat, kardok vannak eldugva a gyékény alá; a -szürujjában, a koldusiszákban töltött mordály lappang, a koldusbot -végére egy percz alatt fel lehet rántani a fokos vasát, s akkor az -mindjárt fegyver. Azután meg az a kétszáz csikó, a mit a búcsújárók -előtt hajt a a vásárra tizenkét csikós, nem remunda mén, hanem -kitanított paripa: csak egy trombitaszó kell, s egyszerre minden koldus, -czigány, vén asszony fokost, kardot kap a kezébe, felkap a lovára -szőrén, s akkor aztán ők tudják, mit tesznek? - -A vásártér és a Favorita-kert között elvonuló út mellett áll egy magas -halom tetején a Spinnerin am Kreuz: egy művészi faragványú fogadalmi mű, -a minek az eredetéről, történetéről sok mesét tartogatnak a krónikák. Az -ötven láb magasságú emlék szent szobrain ejtett csorbáknak majd Bocskai -hajdunépe, majd Karamustafa jancsárhada volt a keresztapja. - -A legutolsó a mondák között az, hogy ennél az emlékszobornál -szándékoztak a kuruczok elfogni a császárt. - -Ravaszul volt ez a terv kifundálva. - -A hol most Bécs legnagyobb épülete, a fegyvertár áll, akkor még sűrű -erdőség volt, a miben csak a császárnak és udvari népének volt szabad -vadászni. Az akkori vadásztörvény még a medvékre nézve is kimélési -évadot tartott fenn (Bécs város határában). Hogy a tömérdek őz, szarvas -el ne pusztítsa a köznép vetéseit és káposztás kertjeit, meg volt -engedve, hogy kiki a maga földjét körülpalánkozhassa: azonban azzal a -kikötéssel, hogy a palánkok vége ki ne legyen hegyesítve, nehogy a -császári vadak, ha mégis kedvük tartja itt-ott látogatást tenni, -megsértsék a kerítésugrás közben magukat. Ilyenformán az az egész -matzleinsdorfi vonal, a hol most a déli vaspálya raktárain s roppant -terjedelmű téglagyárokon kívül csak egy kis csoport ódon épület látható -még egy rakáson (az is valami boldog feltámadásra váró Baubank siremléke -lehet), történetünk korszakában végig a matzleinsdorfi kapuig -szegélyezve volt palánkokkal, apró kertészlakokkal, cserzővarga, -kötélgyártó telepekkel, a miken túl következett a vadászterület, a -Spinnerin am Kreuz-nál eltérő mellékúttal. E vadászterületet magától a -várostól elzárja a még most is látható külső bástyaárok, mely zeg-zúg -vonalban huzódik le egész a Dunáig; mai nap ezt a vonalat foglalják el a -tűzifa-raktárak, kőfaragó-telepek; a veres téglafal burkolata a -sánczároknak be van már düledezve, s a feneke be van nőve fűvel. Ez idő -szerint az árok vízzel volt tele, s csak egyes kapukon keresztül -lehetett rajta átkelni, azok felett tornyok voltak, rendes védelemre -alkotva. - -A császárnak szenvedélye volt a solymászat. Minden nap ki szokott -lovagolni vadászkiséretével a Dunapartot ellepő rekettyésbe, a hol a -gémek, kócsagok tanyáztak; s nagy gyönyörüségét találta benne, ha a -hazai solymok túltettek a versenyben a hirhedett kirgizhéjákon. - -A vadászcsapatnak a Spinnerin am Kreuz mellett kelle elhaladni, s ezen a -helyen szokása volt a császárnak, hogy a lováról leszálljon s a szent -emlék előtt, térdét meghajtva, egy Ave Máriát elmondjon. Ezt tudva, -rendesen egész koldus csoport szokta megszállva tartani a Spinnerin am -Kreuz környékét, mikor már a császár közeledtét sejték; azokat az előre -küldött alabárdosok az árok tulsó partjára szokták átterelni, s csak -azután, mikor a császár ájtatoskodását elvégezte s ismét lovára ült, -eresztették vissza, a mikor aztán a főudvarmester nehány marok apró -ezüst pénzt szórt a sokaság közé; a vadásztársaságot nagyon mulattatá -az, hogyan birkózik, dulakodik, hentereg egymáson a rongyos had, a pénzt -felkapkodva. - -Erre az alkalomra vártak Jávorka és a rongyosai. - -A vásár alkalmával sokkal több alabárdos volt fölállítva a Spinnerin am -Kreuz környékén, mint máskor, hogy a gyülevészt respectusteljes korlátok -között tartsák. Jávorka népe külömben is összetartott, elég nagy -boszuságára a többi koldus-társaságnak, mert makacsul tartá megszállva a -kőemlék környékét s onnan semmi processio által magát leszoríttatni nem -engedé. Pedig a többieknek is voltak Beghárdjáik; de azokat Jávorka mind -leprédikálta. Igen jó cseh-németséggel olyan szépen tudott szónokolni -onnan az emlék talapzatáról Keresztelő szent János felől, hogy azt még a -strázsának állított alabárdosok is szájtátva hallgatták. Leirta szent -János öltözetét, a mi természetesen sokkal inkább hasonlított a jámbor -koldusokéhoz, hogy sem mint a czifra alabárdosokéhoz: «Azt hiszitek, -volt ilyen sarkantyus csizmája? ördögöt volt! mezítláb járt. Azt -hiszitek, ilyen aranypaszomántos dókát varrt neki a szabó? Tüzes -mennykőt! Egy birkabőr volt az egész ruházata; ha hátul fujt a szél, -hátravetette, ha előlről fujt, előre huzta. – So had e gmacht!» - -A favorita-uton már kezdtek csillámlani a harschier gárda sisakjai, a -kik a császári vadászcsapat előtt jöttek, hogy a vásári tolongásban az -utat nyitva tartsák. - -«Tutti more basaule! mormogá czigányul az álbarát a körülálló hivekhez, -mire azok egyszerre mind letérdepeltek s elkezdték imádkozni -czigánynyelven a «mining atye»-t s az alatt leoldozták derekaikról a -köteleket. Ez talán valami kegyes szertartás? Nem. Ezek a kötőfékek, a -miket a lovak szájába fognak vetni. Ez lesz az egész lószerszám. - -Jávorka folytatá a prédikácziót. - -«Mivel élt a Keresztelő szent János? Azt hiszitek, vajas zsemlyét evett? -Azt ám: ördögöt! Sáskát evett a pusztában! Láttatok már sáskát? Épen -olyan állat, mint ez az alabárdos itt ni! pánczél van a derekán, két -toll van a fején, bajusz van a száján, sarkantyú a lábán!» - -Ez nagyon tetszett az ájtatos sokaságnak. - -Jávorka azt leste, hogy mennyire közeledik a császár kisérete? Mikor -adjon jelt a mindenfelé elhelyezett czimboráinak? - -A közben folytatta a prédikácziót, áttérve Keresztelő szent János -szenvedéseire, a miket annak a gonosz Herodestől és az infámis -Herodiástól ki kellett állani, minden szörnyű kegyetlen megkínzatás után -a vele szemközt álló alabárdosra rivallva: «glabst, had e wánt? – Nix -had e wánt! – Glacht had e!» - -A császár maga is látható volt már az úton; kisérete alig állt ötven -emberből, azoknak is egy része fegyvertelen solymár, vadász-apród. Ő -maga könnyű bársonyöltözetet viselt, a meleg évszakhoz alkalmazottan. - -Jávorka a szent história végére sietett: Szent Jánosnak a fejét is -levágatta a gonosz Herodiás s úgy hozatta fel, tálra téve. De a dicső -még akkor sem sirt. «Glacht had e!» - -A császár egészen közel ért már a Spinnerin am Kreuzhoz; az álbarát a -hamis szakálla alól odadörmögött a hiveihez czigányul: «irgundum gule… -Farahó fiai! sopphengyule gagyule! Aztán dsamoré abadé! háj csina -fakadé! – Kiki magáért!» - -Ekkor egy hændelfanger (nem «csirkefogó», hanem «kötekedő») hirtelen -odarohant a császári vadászkiséret elé, s térdre vetve magát a lovagok -előtt, elkezdett hangosan kiabálni. - -– Felséges császár, ne jőjj tovább! Gyilkosok várnak rád. Ereszszetek a -császárhoz! Hadd mondjak el mindent. Én igazi bécsi fiu vagyok, a -hændelfanger czéhből: ismerem az egész nemzetséget, azok ott a Spinnerin -am Kreuznál nem a mi embereink! Idegen rablók. A vén asszonynak, a ki -ott imádkozik, bajusza van; a vak meglátott, hogy nem közéjök tartozom, -s a néma rákiáltott a nyavalyatörősre, hogy üssön agyon! Három -koldustarisznyát kikutattam, mind a háromban ilyen szerszámokat -találtam. - -A zsebtolvaj három fokosfejet vett elő a kebléből, a császár elé tartva. - -A fokos nagyon jól ismert különlegessége volt a kurucz fegyverzetnek, -kalapács, a minek túlsó vége görbe sascsőrben végződik. Sisaktörő gonosz -szerszám. De a mi még hitelesebbé tette a rémhirt, mind a három fokoson -látható volt az F. R. II., Rákóczy névelőbetüi. Ezek a kuruczhad rendes -fegyverzetéből valók! - -Jávorka onnan a szent emlék magas talapzatáról vette észre, hogy a -császári kiséret közeledése fennakadt, s az egész csapatban nagy -felindulás van. El van a furfang árulva. - -O du verfluchte Heródiás! kiálta elkeseredéssel s megcsóválva a feje -fölött az olvasót, olyat ütött vele az előtte álló alabárdos -koponyájára, hogy az hasra esett tőle: «Most már gyepre púpos! ottura -kardos! Dikhecz a devlába!» - -Azzal egyszerre az egész kolduscsoport előrántotta a fokosait, ráhúzta a -bot nyelére, s rohant a közelben tanyázó ménes felé, pillanatok alatt -felkötőfékezve a legközelebb talált paripát, s felkapva a puszta -szőrére: a szekereken gunnyasztó lázárok leugráltak sánta lábaikkal a -szekerekről, s felnyalábolva egy csomó kardot a szekér derekából, -rohantak azzal a lovon ülőkhöz. Mintegy varázsütésre lovashad állt elő a -kolduscsőcselék és marhavásár helyén. Azt az egynéhány alabárdost -leverték minden küzdelem nélkül. - -A kifőzött első terv azonban már meg volt hiusítva. A császári kiséret -hirtelen megfordult s vágtatott vissza a város felé. - -Hanem Jávorkának erre az esetre is volt előre kifundált stratagémája. - -Ott voltak elhelyezve a vásártér végén a czimborái egy rideg gulyával. - -Ezek a jeladásra egyszerre kiereszték a karikásaikat, s neki terelték a -marhákat az országutnak. - -A császár és kisérete fennakadt a bőszülten bömbölő állattömegben; azon -nem lehetett keresztültörni. - -Jávorka kuruczai időt nyertek a kiséretet utolérni. – Vad «rajta! -rajta!» ordításuk már hallható volt az országúton; a paripáiktól fölvert -porfellegben nem lehetett felismerni a számukat; a lármájuk után egész -ezrednek hihették őket. - -A harschier-gárda lovagjai szemközt fordultak a kuruczok ellen, s -megkezdék velük a kétségbeesett harczot. Ez csak pillanatokra tarthatta -fel az ádáz rohamot; a legvitézebb lovagot csikóspányvával ránták le -lováról s a közbefurakodott kurucz a kurta fokosával pogány viadalt -mivelt a pánczélos vitézek között, a kik hosszú pallosaiknak csak a -markolatját használhatták ellene, s ha kezébe szakadt a fegyvere a -csikósnak, átugrott az ellenfele lovára s úgy kelt vele nyalábra, -birokra, maga Jávorka a feltűrt ujjú barátkámzsában a huszfontos -olvasóval osztotta az áldást. Átkozott fegyver volt az a kezében. - -A vadászkiséret mind jobban közreszorult. Elől az összetódult tulokfalka -zárta el az utczát, hátul a harczoló testőrség egyre fogyott. Nem -látszott menekülés. - -Ekkor egy bátor polgár, a kötélverő Jaksch, állt elő megszabadítani a -veszélyben forgó uralkodót. Látva a veszedelmet, nem félt kijönni az -utczára, mint a többi nyárshazafi; odarohant a császárhoz, megragadta a -lova kantárát. - -– Ide be az én udvaromba! Innen a kötélverő-téren át ki lehet jutni a -Favoritára, s arra szabad az út. - -A fejedelmi vadászkiséret elmenekült a kötélverő udvarán keresztül, a -míg a harschier-gárda a kuruczok rohamát feltartóztatá. - -Jávorka észrevette a menekülést s elordítá magát a tombolás zaja közt: -«Ácsi! Ácsi! Hagyd el móré! Fordulj! Kanyarodj!» - -Azzal megfordítva a lovát, visszaszáguldott a legelső kerítésig; -nyomában a csapatja. Átúgrattak a kerítésen, le a mély kertekbe; egy sem -törte ki se a lova lábát, se a maga nyakát. Még utolérhették az uton -végig vágtató vadászcsapatot; kerítés, vízárok nem volt előttük akadály. -Most már a harschier-gárdával sem volt dolguk; az a hátuk mögött maradt. -A kurucz mén volt olyan gyors futó, mint a meklenburgi vadászparipa. -Utól kellett nekik érniök a császárt. – És ekkor teljesedik Ocskay -vakmerő álma. Egy fogoly háromért cserébe! A császár maga a kuruczok -kezében. Teljes diadal, mielőtt harcz lett volna. - -Hanem ekkor a fátum saját stratagémáját fordítá a kurucz ellen. Mikor -már a sok zöldséges kerten keresztül vágtattak s kiértek a -Favorita-útra, a honnan a város külerődítményeig könnyen elérhették a -menekülőket: egyszerre eléjük kerül a saját szilaj gulyájuk; a maga -eszétől a mellékútra kanyarodva s most a kuruczokat zárja el a császári -kisérettől. - -«Ez aztán marhaszerencsétlenség! szitkozódék Jávorka, a barátcsuhához -nem illő manichaeus-módon szidva minden szenteket, de különösen azt, a -kinek a válla fölött egy tulokfő néz át. Porba hullott a pecsenyénk!» - -Fel kellett hagyni az üldözéssel. - -De meg arra is kellett gondolni, hogy most már merre tágabb a világ? -Egész Bécs város népsége talpon állt már s jött ellenük nagy riadallal. - -«No most már aztán, urak, úrfiak, válogatott czigánylegények, uzsgye -fóre! Ki merre lát! Rúgd a farmatringot! - -A dunaparti bozót közel volt; mire a fellármázott bécsi helyőrség -kivonult a vakmerő kalandorcsapat üldözésére, azok már akkor -árkon-bokron, Dunavizen, sötét erdőn túljártak s azt se mondták, hol -keresse őket valaki? - - - - -AZ APÁCZA. - -Ilyen dolgok történtek a fegyverszünet utolsó napjai alatt. - -Rákóczynak a feleségét foglyul tartóztatták le a fürdőhelyen; – s a -kuruczok csaknem elfogták magát a császárt a saját metropolisának a -kapuja előtt. - -Erre mindkét részről a legnagyobb elkeseredéssel tört ki ujból a háboru. -Még a személyes sérelem is fokozta a gyilkoló haragot. Rákóczy a -felesége elfogatását, József császár a vadaskerti megüzetést nem tudta -megbocsátani ellenfelének. - -A szemközt álló hadseregek minden oldalról egymásba omlottak, s -döngették egymás várfalait. Rákóczy Esztergomnak fordult s azt kemény -ostrom után elfoglalá, onnan sietett Kassát fölmenteni, a mit viszont a -császáriak ostromoltak. Forgách feladata volt Pozsony várát meglepni, az -alatt, a míg Pálffy bán egész seregével Vak Bottyán ellen hadakozik. Egy -franczia főtiszt, De la Riviere, ki fogolykép volt Pozsonyban -letartóztatva, s onnan csere utján szabadult ki, jelenté, hogy Pozsony -várának Duna felőli kapuján keresztül éjjeli rohammal be lehetne venni a -várat, abban most is alig van néhány száz főnyi helyőrség, az is magyar, -ellenben Stahremberg táborának egész élelmi készlete ott van -felhalmozva. Ha Forgáchnak sikerül ez a csapás, a hadjárat sorsa ez évre -el van döntve. Ocskayra volt bizva a felvidék behódoltatása. Az egész -országban megkezdődött a háboru. - -Jávorka a megbukott kisérlet után visszavergődve Ocskayhoz, ott is -maradt s nem tért a fejedelmi udvarhoz vissza; sokkal több kedve volt -eredeti manupropriákat iktatni az ellenség bőrére, mint a mások -bölcseségét kopizálgatni a kutyabőrre. Bizonyosan ki is kapott volna -Rákóczytól, a miért tudta nélkül ily merénylethez fogott, a mibe -beletörött a kése. - -A ki a háboruban a regényes kalandot kereste, annak legjobb is volt -Ocskay táborában. Ott nem bölcselkedtek, tervezgettek sokat; egyik -merész csapás a másikat követte. Ocskay a hatalmas Detrekő várát egy -éjjeli rohammal elfoglalta; s Saskő alatt a hires-neves Steinville -lovasezredét, a császáriak legkitünőbb hadcsapatját, fényes nappal -meglepte az erdő közepett, s úgy semmivé tette, hogy hirmondó sem ment -el belőle: a ki élve maradt, az foglyul esett, s ezzel a csapással -össze-vissza kúszálta a fővezér Stahremberg egész nagyszabásu -haditervét, a mivel az a fejedelem ellen fordult. - -Akkor aztán kihuzta magát a játékból s ráhagyta Stahrembergre, hogy -csináljon más haditervet. Ő maga másfelé fordult: Pálffy bán haditervét -készült összekuszálni. - -Ehhez is különös politikát gondolt ki. Hirtelen nekifordult Vöröskő -várának (Bibersburg), a mi Pálffy bán saját birtoka volt. Itt volt a -hatalmas császárpárti fővezér felesége, egész családja, s a -Pálffy-nemzetségnek mindazok a kincsei, a miket a minap a pozsonyi vár -boltozata alatt Ocskaynak maga a bán mutogatott meg. A bán jól értesült -kémei által a felől, hogy Forgáchnak Pozsony ellen van valami kemény -terve, s ezért vitetett át mindent a közeli Vöröskő-várba. Hogy ebből a -tervből miért nem lett valóság, azt Forgách tudja; de nem mondja meg -senkinek. Azonban Ocskay viszont a maga kémei által tudomására jött, -hogy milyen nevezetes helylyé lett Vöröskő vára egyszerre. Váratlanul, a -hogy járni szokott, ott termett a dandárával. A szomszéd Bazin város a -megjelenésére kitárta előtte a kapuját s ő reggelre körülzárta Vöröskő -várát. - -Vöröskő-vár egyike azoknak az uri fellegváraknak, a mik mind e mai napig -épen maradtak meg; testvére annak a sok romladéknak, a mi körüle -szerteszét fehérlik a hegytetőkön, másfélszáz év előtt mind fényes úri -paloták; most kisértet-tanya mind. Ez az egy élte túl a háborut. Vöröskő -várát most is a Pálffy grófok lakják. Belseje a palotának még tanuskodik -a pompáról és magas izlésről, a mivel a hajdani magyar főurak -várkastélyaikat berendezték: az egész renaissance-kori pazar diszítés a -régi állapotban van fentartva. Még most is megvan a pompás szinház -benne, melyben franczia művészek játszották valaha Racine, Corneille, -Molière darabjait: a padlata szines kavicsmozaik, a falakon -angyal-caryatidák emelik az aranyozott boltiveket, miknek felosztott -mezejében mythologiai festmények váltakoznak apró tájképekkel; a -szögletekben tengeri csigákból rakott grották, középett a kagylóból -kilépő Vénus fehérmárvány szobra. Szerte az egész teremben rejtett -szökőkutacskák, a mik egy véletlen lábnyomásra otkolon sugárt lövellnek -a meglepett látogatóra. – A fényes termek megannyi muzeumai sok századok -alatt összegyűlt ősi pompának, a minőt csak főurak, dynasták -szerezhettek össze, a kik mindig a hatalom polczán ültek, s éltető -elementumok volt a fény, mint másnak a levegő. A külseje pedig a várnak -még mai nap is azt a benyomást kelti, mintha ezek a sánczárkok most is -ellenséget feltartóztatni volnának itten; mintha azok a sötét üregek, a -mik a sziklába vágott kétemeletes pinczeüregekből torkollanak elő, most -is zúgnának a bennrejtett «dandár» földalatti lármájától; – mintha ezek -a bástyatornyok még most is fenyegetnék szakállas ágyúikkal az alantas -sikságot. Mai nap már nem állítana meg ez a vár senkit. A nagy -kaszamáta-üregek csak pinczéül szolgálnak, a felvonó-hidat nem zárják be -éjszakára. A boltozatos kapubejárat alatt függ a kis lélekvesztő, a -melyen a Pálffyak őse a török fogságból a Dunán keresztül menekült; -rozsdás ágyuk guggolnak a szögletekben, egyéb harczijelek mind a vár -muzeumába vannak már elrakva; a hajdani hires Pálffy-regement egész -fegyverzetével együtt. - -De még Ocskay idejében kemény feladat volt Vöröskő megostromlása. -Köröskörül ős fenyőerdőktől övezve, csupán egy körültekergő mély uton -lehet a homlokzatába eljutni, míg messze kimagasló bástyái az egész -sikot uralják s a közeledő ellenséges seregnek a várágyúk pusztító tüze -alatt lehet csak előrehatolni. - -A mi pedig még mindezeknél nagyobb akadály volt Vöröskő-vár -megvívásában, az egy uralkodó vonás volt Ocskay László jellemében: -«gavallérság». Féktelenül büszke minden emberi teremtés irányában, a ki -férfinak született; a félelmességig gyöngéd volt mindenkivel szemben, a -ki a gyöngébb nemhez tartozik. Ha elkeseredett haragjában összehozta a -fátum egy férfival, nem kérdezte ki az? mindenható császár-e, vagy -védtelen meglánczolt fogoly, hogy fegyverét ellene fordítsa, (az utóbbi -pedig még lehetetlenebbnek látszik, mint az előbbi), akkor nem kért -tanácsot az eszétől; de ha nő került haragjának utjába, akkor meg nem -volt annyi rábeszélő ereje sem a szilaj haragnak, sem a hideg észnek, -hogy elgázoltassa vele az utjában állót, lett légyen az herczegnő, dæmon -vagy czigányleány. Az asszonyszem kiverte kezéből a fegyvert. - -És Vöröskő-vár ellenségének az asszonyai voltak: Pálffy bán felesége, -leányai. Ugyanazok a nők, a kik kevés idővel ezelőtt az ő feleségét mint -vendéglátó háziasszonyok barátnői csókjaikkal fogadták. Ezeknek mondani -azt: «most én következem az én tűzcsókjaimmal!» s köszönetül a pozsonyi -tüzijátékért fejükre szóratni a bombákat: ez lehetetlenség volt Ocskayra -nézve. De hitte, hogy elfoglalhatja a várat egy ágyulövés nélkül, úgy -hogy a dámáknak még csak az álmukat is elrontaná vele. S akkor aztán -ismét kezében van az élő zálog, a miért Saroltát és gyermekeit ki lehet -csikarni a császáriak kezéből. – Igen egyszerü terv volt az. - -Dandárja elég volt a várat körülzárni. A bán oly messze járt a Dunántúl -hadseregével, hogy vára fölmentésére jókor meg nem érkezhetett. A várban -levőket egy vizvezeték látja el a szükséges vízzel, a minek a kútforrása -a hegyoldalból ered. A vár udvarán áll a pompás faragványu szökőkút, -márvány-nereidáival, a minek a medenczéjében arany halak bujkálnak a -zöld hinár közt. Hogy fognak ezek a márványnimfák, meg ezek az -arany-potykák csodálkozni, ha egyszer csak nem hull rájuk többé a -kristálytiszta vizsugár! A ki ezt a kútfőt elfoglalhatja, az ura a -várnak. Az őrség, ha az ivóvizet elfogják tőle, három napig sem állhatja -ki a szomjat a várban. - -Csakhogy ezt a vár védői is nagyon jól tudják. - -S annálfogva maga az a forrás egy hatalmas csillagsánczczal van -megvédve, amit csak szabályszerü ostrommal lehet bevenni, erről a -csillagsánczról azután egyenesen a várba lehet leágyuzni. Viz helyett -tűz. A ki a csillagsánczot elfoglalja, azé a vár. - -Ocskay a megszállás első napjától fogva ide fordítá minden figyelmét. - -A grófnőknek előre levelet küldött be a várba, mielőtt egy puskalövés -történt volna, a legudvariasabb kifejezésekben biztosítva őket, hogy -semmi gorombaság nincs a szándékában az ő méltóságos személyeik iránt, -csupán a várukat akarja elfoglalni és őket a fejedelmi udvar -vendégszeretetével megismertetni Érsekujvárott; egyébiránt semmiben sem -lesznek megzavarva, csakhogy épen az ivásra, főzésre és mosásra -szükséges vizet igyekezzenek félretétetni nehány napra, hogy mind abban -a maguk személyére nézve szükséget ne szenvedjenek, ha majd a vízvezeték -el lészen foglalva. - -Mindez a legnagyobb barátsággal történt. - -A mellett pedig az előnyomuláshoz szükséges intézkedések rendesen -megtétettek, úgy hogy a megszállás hetedik napján, mikor az éj beállt, -már általános ostromot lehetett fuvatni a csillagsáncz ellen. - -A vitéz hajduságot azonban a csillagsánczot védő muskétások nem kevesebb -vitézséggel fogadták; az erdő és a bástyák közötti sík mező nem volt -elfoglalható. Télidő volt, a fehér hómezőn a fekete alakok az éj daczára -is könynyen czélbavehetők. - -Ocskay László, hogy példájával lelkesítse a harczosait, maga, lovára -felülve, nyargalászta körül az ostromlott redouteot, osztotta a -parancsokat, hová hordják a rőzsekötegeket a sánczárkok betemetéséhez, -hogyan vágják ki a pallizádokat, hogy törjék össze a spanyollovagokat: a -midőn egyszer csak a legjobb kommandérozás közben egy teljes sorlövés -zúdul ellene, mint valami pokolbeli darázsraj; a lova összerogy alatta, -s ő maga a sok golyó közül egyet a czombjába kap. («Bizonyosan mérgezett -volt a golyó, irá Bercsényi, mert különben Ocskay testét nem fogja a -fegyver.») - -Ocskay László, a mint a lova alól kiszabadíták, s sebesült czombjával -nem tudott többé lóra ülni, azt parancsolá, hogy hozzanak neki valami -szekeret. Kerítettek számára egy ágyutaligát. Arra feltetette magát s -tovább vezényelte az ostromot. A vére folyhatott, a sebe sajoghatott, -nem törődött vele. Csak az volt a gondja, hogy a sáncz-árok be legyen -temetve rőzsével, s akkor aztán lábtókat lehessen vetni a sánczfalaknak. -A munkát nem lehetett félben hagyni. Az ellenség égő szurokkoszorukat -hajigált a rőzsetömeg közé, azokat a kuruczok földes kosarakkal -fojtották el, az égő gránátokat innen is, túl is kézzel hajigálták már -egymásra. Ocskay az ágyutaligához köttetve magát derekánál fogva, egyik -veszélyes pontról a másikra vágtatott tüskén-bokron keresztül, s harsogó -szava túldörögte az ostromzajt, puskaropogást. - -A csillagsáncznak el kellett esni bizonynyal. Az elszánt hajduság -ellenében nem volt azt képes tovább védeni a labancz zsoldos had. - -Ekkor egyszerre a gránátoktól felgyujtott cziheren keresztül egy lovag -vágtat Ocskay felé, fehér kendőt lobogtatva kezében. - -Nem ismert rá, pedig talán látta is valamikor. - -– A fejedelemtől jövök! lihegé a lovag, a mint Ocskay elé ért. A -fejedelem palotásainak egyenruháját viselte. - -– Épen jókor, mondá neki a sebesült vezér. - -– Sürgetős leveleket hoztam kegyelmednek. - -– Ha megérem a reggelt, akkor majd elolvasom. - -– A fejedelem parancsa, hogy rögtön olvassa kegyelmed és teljesítse -parancsát. - -– Ez a parancsolat? Akkor hát menjünk a világossághoz közelebb, hogy -meglássuk a betüket. - -Az a bizonyos világosság valami meggyujtott háztető volt a -csillagsánczon belül, melynek a vésztüzét az ostromlottak nagy -erőlködéssel igyekeztek elfojtani. Ocskay odahajtatott közel ehez a -tüzhöz. A veszedelmes világításba kerülve, feltörte a fejedelem levelét -s a fény elé tartá. Igy igen jó czéltáblát mutatott a sánczot védő -muskétásoknak. A golyók egyre fűtyöltek a füle körül. - -El is olvasta már a levelet; nem is egyszer, de kétszer is és még sem -mondta a szekerésznek, hogy menjenek el erről a helyről. - -– A golyók ugyancsak fütyölnek, brigadéros uram! rebegé a nyargoncz. - -– Hát hiszen van okuk fütyölni; mert még úgy nem bukott meg komédiás az -aktus végén, mint én. A fejedelem azt parancsolja, hogy «hagyjak fel -azonnal Vöröskővár ostromlásával; nem kell megsérteni a bánt.» - -– És mire vár most kegyelmed? - -– Arra, hogy majd talán egy golyónak lesz annyi esze, hogy nem a fülembe -fütyül, hanem a fejemen megy keresztül; akkor én nem hajthatom végre a -parancsot: a hajdu pedig a maga bolond fejével elfoglalja Vöröskővárt. -Keresse aztán a bán, hogy ki sértette meg ilyen nagyon? - -Hanem hát a golyónak volt több esze. A sáncztetőről abbahagyták a -lövöldözést. A labanczság agyon volt rémülve. Megadásról gondolkozott. - -Ekkor kellett Ocskaynak takarodót fuvatni; a hajduságát visszahivatni a -félig elfoglalt sánczokról. - -Egész hiábavaló diadal volt! A megszálló csapatoknak is meghagyá, hogy -szedjék fel a sátorfáikat; térjenek téli szállásaikra: pihenő idő van. A -várbelieknek megizené, hogy az ostrom meg van szüntetve. Tréfa volt az -egész. Csak krétára játszottunk. - -Azután maga is visszatért Modor városába a sebét ápoltatni. - -A kapott seb elmérgesült. Mire Modorig jutott vele, utolérték a nyilalló -fájdalmak, a mik előjelei a közelgő sebláznak. - -Akkor aztán ráért, az ágyban fekve, végiggondolkozni a maga dolgán. - -– No most megkaptad, a mit kerestél! Te itt küzködöl, éjt napot egygyé -ragasztva, hogy fejedelmed számára elfogott nejét visszaszerezd; -kitalálod, minő drágaságokat lehetne adni helyette cserébe, s mikor már -mindez a kezedben van, akkor azt mondják, hagyd abba! Kimélni kell a -bánt. Te pedig kaptál egy keresztül lőtt lábat, az a tied: azzal -lefekhetel. Vétettek neked azok a Pálffy grófok? A magad bajáért jöttél -őket háborgatni? És most azokat is megbántottad, meg a fejedelmet is. A -nagyon nagy buzgóságnak ez szokott lenni a jutalma. - -Azután az otthon maradottak is eszébe jutottak: feleségét áldott -állapotban hagyá el stropkói kastélyában s rég nem kapott tőle már -levelet: ha most tudná szegény, hogy férje itt fekszik sebesülten! - -Azon közben két tábori feltser is vesződött a sebesült láb -bekötözésével. Egyik tudósabb volt, mint a másik: az egyik Göttingában -végzett alchymista, a másik kitanult borbély. - -Ocskay valósággal szégyenlette magát a miatt, hogy sebet kapott. Vége -volt annak a regényes nimbusznak, a mi őt eddig környezte, hogy testét -nem fogja a fegyver. A tündérmesék hősének rangjából leszállítva látta -magát a közönséges halandók sorába. - -Nem sérthetetlen lovag többé: nem csodatevő táltos. - -Vezértársai mind nagy megszontyolodással gyűltek ágya körül; s maga -Csajághy sem tudta kemény arczán eltitkolni megilletődését. Ő már sok -sebet kapott, de ilyen veszedelmeset sohasem. A két seb-orvos pedig két -külömböző véleményt látszott táplálni a követendő eljárás iránt, s mikor -az egyik bekötött valamit, a másik felbontotta. Aztán ki-ki mentek a -mellékszobába veszekedni: ezt úgy hiják, hogy «consilium.» - -A mellett aztán ilyenkor minden ember orvos akar lenni, s mindenik jó -barát tud valami csalhatatlan szert ajánlani, a mi az ő bajában -használt, míg a patiens mind valamennyit odakivánja, a hol ezek a -gyógyszerek teremnek! - -A két orvos disputájából az ajtón keresztül is ki lehet venni annyit, -hogy az egyik sürgősen kivánja a megsebesült lábnak azonnal czombtőben -levágását, a másik ellenben, mivelhogy kétségtelenül mérgezett golyóval -történt a megsebesítés, a solutio continuitatisnak tüzes vassal való -kiégettetését követeli. - -Ezalatt megvirrad a hosszú téli éjszaka. Az utczán postakürt hangzik: -Ocskay számára érkezett levél. Pálfy grófné irta, a bán felesége. - -Thallósy az iródiák felolvasá azt a beteg előtt. - -«Brigadéros uram. Kegyelmed megszabadított engemet és szegény leányaimat -az ostromlás iszonyuságaitól. Noblesse oblige. Én viszont arról -értesültem, hogy kegyelmed a mult éjjeli ostrom alatt megsebesült. -Miután kastélyomban igen jól berendezett patika van, a legjobb franczia -chymisták által instruálva: felajánlom kegyelmednek a saját orvosomat és -pharmacopœámat, bajának sikeres meggyógyítására. És, hogy a kellő -ápolásban is részesüljön kegyelmed, a mi ilyen bajban a legfőbb dolog, -elküldöm kegyelmedhez a samaritana nénék egyik legavatottabbikát, soror -Arminiát, a kinek feladata lesz kegyelmedet, az orvosom rendeletei -értelmében ápolni. Fogadja tőlem szivesen ezt az ajánlatot.» - -A felolvasott levél természetesen a legnagyobb resensust keltette. A két -orvos protestált; ők egy harmadiknak el nem tűrik a beavatkozását; a -tiszt urak pedig attól tartottak, hogy ez a bán felesége részéről valami -ravasz politika lehet: talán így akarják Ocskayt gyógyítás örve alatt -megmérgeztetni. Az ellenségtől nem kell elfogadni az irokat és -flastromokat. - -Ocskay pedig a sebláz agyfeszítő hősége alatt azt kezdte képzelni, hogy -Belzebúb konyhájába jutott, s valamennyi ördög ott tanácskozik -körülötte, hogyan darabolják széjjel, hogy találjanak ki számára -bűneihez méltó kínszenvedéseket. Ő tőle magától nem is kérdezik, hogy mi -fog jobban tetszésére lenni: ha a lábait lefürészelik? vagy ha tüzes -vasakkal sütögetik? vagy pedig válogatott mérgekkel torkig lakatják? -Hiába is kérdeznék, mert aligha tudna felelni rá. A nyelvét nem tudja -megmozdítani. Az egész teste meg van merevedve. Még lát és hall; de -keverve a valót a képzelettel. Erős akarata van, ébren lenni, sőt -tettlegesen beavatkozni a körülte történtekbe: elhatározott szándéka -fölkapni a mellette levő széket s szétverni vele az egymással veszekedő -fantomokat, kenőcsös tégelyt, tüzes serpenyőt, sebészeti eszközöket a -fejükhöz hajigálni, de aztán megint olyan érzés veszi elő, mintha jobb -volna érzéketlen darab föld gyanánt engedni magát esni fölfelé, a -végtelen magasba, s itt hagyni mindent, jót, rosszat, az egész földi -chaoszt. - -Egy-egy pillanatra úgy tetszett neki, mintha fölébredne, s azt látná, -hogy még mindig új alakok tódulnak az eddigi sátán-torzképek közé a szűk -szobácskába: egy szerzetes, szőrcsuhában, kötéllel a derekán, -gyógyszeres szekrénynyel a hóna alatt, azután meg egy apácza, hosszú -fehér köpenyben, fekete fátyollal a fején, veres-kereszt a mellén, -melynek ágai a nyakától az övéig s egyik vállától a másikig érnek. A -többinek mind van látható arcza, csúf, rettenetes, borzasztó; ennek az -egynek nincs: le van takarva fátyollal s épen azért ez a legfélelmesebb. - -Hah, milyen nagyon veszekesznek, egy elkárhozott fölött! Mindenik azt -akarja, hogy az övé legyen. - -Utoljára az az egy apácza-forma fantom kiparancsolja valamennyit a -szobából: azok meghunyászkodnak és szót fogadnak neki. Egyenkint -kisompolyognak: az egyik veszi a fürészeit, a másik a tüzes serpenyőjét, -a harmadik a kenőcseit; némelyik visszanéz az ajtóból, s megnyalja a -száját: éhen maradt ördög! Az apácza a lábával dobbant s azzal huss! a -kéménybe föl valamennyi. - -Az arcznélküli kisértet marad magára egyedül a lázbetegnél. - -Mit csinál vele, mikor egyedül marad? - -Feltakarja a vérző sebet, s abban a perczben, mint a halott-fő -phosphorfényű lárvája, úgy világít keresztül az arcza a fekete fátyolon. - -Azután odahajol föléje s mint a vampyr, szívja az égő sebből a vért. -Talán a mérget? Nem! A lelkét szíja ki a seben keresztül! A láz-beteg -úgy érzi, hogy lelkének minden tehetsége elköltözik: tudás, emlékezet, -akarat, szeretet, remények; azok mind egy idegen szellem valójával -olvadnak össze: megszünik magának élni, elköltözik egy új -életszervezetbe. Utoljára elhagyja az eszmélet is: meghal, vagy -elalszik. - -Ha halál volt, nagyon rövid ideig tartott; ha álom volt, nagyon soká. -Csak este későn ébredt föl belőle. - -Ki tudja, hány világot bejárt a lelke abban az ismeretlen új alakban? - -Itt ezen a földön megint csak megtalálta azt a gerendás szobát, azzal az -ólomkarikás ablakkal, a min keresztül zöld, piros és sárga fénye volt a -napnak. - -A szobában nem volt semmi nesz. Az ördög-alakok eltüntek, a félelem -rémnyomása is elmult a kebelről. Egyetlen alak térdelt az ágy lábánál, -az apácza; fejét a nyoszolya deszkáján nyugtatva. Most már azt sem nézte -ördögnek, de ugyanazon alak volt, a kit deliriumában látott, fehér -köpenyben, veres kereszttel a mellén, a feje fekete fátyollal letakarva. - -– Hát élek még? kérdezé, s maga is elbámult rajta, hogy a saját hangját -hallja. - -Az apácza fölemelte a fejét s a kezével a szivéhez kapott. Hát látszik, -hogy nem fantom, mert a szive megdobbant. Azoknak nincs. - -– Nem vágták le a lábamat? Ez volt a második szava az ébredőnek. - -Az apácza sietett kezével és fejével tagadólag inteni. - -A sebesült odanyult a kezével, hogy meggyőződjék róla: de hirtelen -visszakapta azt. Pedig nem égette meg: hanem jég volt rajta. Az ördögök -nem dolgoznak jéggel. - -– Régóta alszom? kérdezé ápolójától. - -– Csak reggel óta, felelé ez suttogó hangon. De többször felébredt -kegyelmed, mikor megszomjazott. - -– Ahán! Egyszer a Saharában tévedtem el, másszor meg a Vezuvba estem -alá. Ki adott innom? - -– Illés hollója; suttogá az apácza. - -– Köszönöm a hollónak. Isten fizesse meg neki. - -– A holló nem vár fizetést. - -– Nem jönnek ide többé a pokolfajzatok? - -– Kik azok? - -– A kik meg akartak kinozni; szét akartak darabolni. - -– Én kértem őket, hogy bízzák én reám a kegyelmed meggyógyítását. És -ráhagyták. Vagy él, vagy meghal. Megcsonkítani nem engedem. - -– Igaz. Ocskay féllábbal nem Ocskay többé. S ki tanította kegyelmednek a -gyógyítás mesterségét? - -– A szenvedés. - -– Az pedig hires professor. S mivel gyógyít kegyelmed? - -– Imával és jeges-vizzel. - -– Az egyik meleg, a másik hideg. S az a kettő jó minden betegség ellen? - -– Bizony mindenik ellen. - -– Még az ellen is, mikor valaki megunta az életet, s nem akar több részt -kapni a napvilágból? - -– Az ellen is. - -– Nem hiszem én azt. Lám én már meg voltam halva; s ez nekem olyan jól -esett. Olyan szép világ van odaát. Csak odáig a kínzó; a míg a forró -sivatag, a rémek birodalma tart; a míg innen a ködökből kiszabadul az -ember. Hanem azután csupa gyönyör és paradicsom minden. Én már nem -hiszem, hogy az életért imádkozni jó. - -– Majd visszatér még a kegyelmed hite. - -– Ki hozza vissza? Azt is a holló? - -– Nem. A Noé galambja. - -– Hát terem még az Ararát hegyén olajfa-levél? - -– Talán még annál közelebb is. A míg szunnyadt kegyelmed, egy levele -érkezett Stropkóról. - -– Stropkóról! kiálta föl a sebesült, hirtelen könyökére emelkedve. - -– Ne kiáltson kegyelmed: mert megtudják, hogy ébren van s bejönnek. -Aztán maradjon veszteg; mert a sebe újra vérzeni fog. - -– Úgy? úgy! Csak suttogva beszéljünk. Minő szinű pecsét van a levélen? - -– Rózsaszin. Tehát örömhir van benne. A czímen ez áll: Ocskay László -brigadéros uramnak, az én kedves fiam-uramnak adassék, anyai -szeretettel. - -– Az anyósom irja. Törje föl kegyelmed. - -Az apácza fölnyitá a levelet s odanyujtá Ocskaynak. - -A beteg sokáig nézett a levélbe, míg rájött, hogy nem bir olvasni. A -betük összefolynak a szemei előtt, s a sorok tánczolnak, mintha mind meg -volnának bolondulva. - -– Nem látok a szememmel, kérem kegyelmedet, olvassa fel nekem ezt a -levelet. - -Az apácza mélyen felsóhajtott. Valami olyan kisértetes volt abban a -reszketeg sohajtásban, mint mikor éjjel fölébred az ember s hallani vél -valamit az egyedüllétben, a minek az okát ki nem találhatja, mintha egy -álmában hallott panasznak a visszhangját hallaná az ébrenlétben, mikor -az álomalak már rég a semmibe tünt el. - -– Óh… - -Elvette kezéből a levelet s olvasá halk, döngicsélő szóval: - -«Szeretett kedves fiam uram. - -«Meg ne ijedjen azon fölöttébb, hogy én irok kegyelmednek és nem a -felesége; mert öröm annak az oka, a mi őt ebben akadályozza. A mai szent -advent vasárnapon Ilonka leányom kegyelmed számára egy második -fiugyermeket hozott le az angyalok karából. Mind a ketten, hála a -magasságos Istennek, épek és egészségesek. Ha beleegyezik kegyelmed, a -másodikat, a fejedelem nevére, Ferencznek fogjuk kereszteltetni. A -Mindenható oltalmazza kegyelmedet mindennemű veszedelmei közepett.» - -Ocskay majd kiszökött az ágyából: csaknem elfelejté, hogy az egyik lábát -nem szabad megmozdítania; sápadt arczán a megdicsőülés mosolygása -tündöklött. Kezét nyujtá a levél után. Nem volt neki elég annak a -tartalmát hallania, az újjai hegyével is végig kellett azon mennie, a -hogy a vakok szoktak olvasni. - -Káprázó szemei észre is vették, hogy még van a levélben valami: egy -utóirat, a mi nem lett felolvasva. - -– Hát ez? Mi van még itt? - -– Egy név, tán a kegyelmed feleségének a neve, saját irásával: «Ilonka» -és utána e sorszám: 100,000, száz ezer! Kegyelmetek tudják, hogy mit -jelent az? - -Ők bizonyára tudják. A kik szeretnek. Hogy mi az a 100,000? Az apáczák -ezt nem találhatják ki. - -Ocskay a két kezével szorítá azt a levelet a homlokához, mintha úgy -akarná annak a tartalmát a fejébe átköltöztetni. A szemeibe visszatért -az élet fénye: ajkai dicsőülten mosolyogtak. - -Az apácza suttogva beszélgetett hozzá. - -– Hiszi hát kegyelmed, hogy a jó ima még azt a betegséget is -meggyógyítja, a midőn nem szereti valaki az életet? - -– Áldott legyen, a ki ezt leimádkozta! - -– Nem érez kegyelmed fájdalmas nyilalásokat a sebeiben? - -– Nem! Semmi fájdalmat nem érzek most. Meggyógyulok. Meg akarok -gyógyulni. Semmi bajom sincs. Csak gyenge vagyok a vérvesztéstől; nem -látok jól, a szemem káprázik, a mint a fejem fölemelem. Pedig úgy -szeretnék egy levelet irni – haza – a drágámnak. Nem birok. - -– Diktálja le kegyelmed én nekem. Én majd leirom a levelét a nejéhez. - -– Köszönöm, soror Arminia, az ég jutalmazza meg ennyi jóságáért. - -– A holló nem kér jutalmat. - -Az apácza odahúzta a kis asztalkát az irószerekkel a sebesült ágya mellé -és odaült hozzá. - -– Mondja toll alá kegyelmed, mit irjak a nevében? - -Ocskay diktálta. - -– Egyetlen kincsem, angyalom, mennyországom. - -Az apácza leirta egymásután: mit érté ő azt, mire valók az ilyen -megszólítások? - -«Véghetetlen örömmel töltötte be szivemet drága jó anyánk évangéliumi jó -hire felőled». - -Hm! Evangéliumi jó hir! Az apácza azt is csak leirta. - -«Te még az életben lehordogatod számomra a mennyországot, s alig hagysz -valamit kivánnom a paradicsomból». - -Merész szavak! Közeljárnak a szentségtöréshez. Az apácza leirt mindent -szórul-szóra. - -«Bizony magam oda sietnék most te hozzád, – hozzátok, – hogy a küldött -100,000-et megmilliomozva adjam vissza. Ugyanannyi csókban…» - -Ennél a szónál «csók», az apácza kezében reszketős lett a toll. Talán -nem is irta még le azt a szót soha? - -A sebesült folytatá: - -«De tudatnom kell veled, nehogy mások, idegenek, nagyítva hireszteljék, -s a mit úgy is meg kellene tudnod abból, hogy idegen kéz irja levelemet: -– én most ágyban fekszem; megsebesülve; de nem veszélyesen. A golyó, -mely az ostrom hevében eltalált, nem sértett nemesebb részt. Rövid időn -meggyógyulok. Tudom, hogy ez az idő még rövidebb ideig tartana, ha a te -drága ápoló kezeid takargatnák be sebemet, ha te virrasztanál fölöttem. - -Az apácza irta hiven, a mit tolla alá mondtak. - -Folytatták. - -«De légy megnyugodva, szerelmes bálványom. Nem vagyok elhagyatva. -Istentől rám szabott nyomoruságomban van egy áldott lélek, ki olyan -hűséggel viseli gondomat, mint te magad tennéd, egy Istennek szentelt -égi menyasszony: egy apácza. Olyan igaz angyali szív, miként te magad -vagy…» - -Az apácza az asztalra dobta le a tollat a kezéből és nem irta ezt le. - -– Leirta kegyelmed? kérdezé a kór. - -– Nem! - -– Miért nem irja tovább kegyelmed, soror Arminia? - -– Ezt? - -– A mit mondtam. - -– «Olyan igaz angyali sziv, miként te magad vagy». - -– No igen. - -Az apácza felemelte a fekete fátyolt az arczáról s odafordult egész -büszke tekintetével Ocskay felé. - -– Ozmonda! hörgé az, hátravetve elszédült fejét, s abban a pillanatban -már ott járt a lelke azokon az óhajtásra méltó virányokon, a hol a -fénynek nincsen árnya, a gyönyörnek nincs megbánása, a hol nincs -elérhetlen távolság és magasság, a hol nincs semmi lehetetlenség, a hol -mindenek mindenekben tökéletesek: a honnan ember nem kivánkozik a földre -vissza többé. - -Mikor e másodszori ájulásából magához tért Ocskay, késő éjszaka volt. A -lámpa ott égett az asztalon, s mellette ott látta ülni kisértetét, az -apáczát, a lefátyolozott fővel, a veres kereszttel a mellén, előtte az -imádságos könyv. Minden tagjában ernyesztő bágyadást érzett. - -– Ozmonda! suttogá. - -Az apácza fölrezzent; azután fölkelt a helyéről; friss vizet töltött egy -pohárba s odatartá azt a lázár ajkaihoz. - -– Köszönöm – Soror Arminia – rebegé Ocskay. Álmodtam én azt a másik -nevet? - -– Álom volt. Elmult, sugá az apácza, friss jeges burkot téve a -sebkötelékre. - -– Mit jelent ez az öltöny, a mit ön visel? - -– Lemondást. Bűnbánatot. - -– Hogyan? - -– Lemondtam a világ minden örömeiről, vigalmáról: nem hevit többé semmi -szenvedély. Hogy a penitencziára mily készséggel hajtom meg fejemet, -arról tanuskodik ez a levél, a mit a kegyelmed diktálása után irtam. S -azért virasztok itt az ágya mellett, hogy megnyerjem bűnbocsánatát; mert -a mit vétettem az életemben, az mind kegyelmed ellen volt elkövetve: -kegyelmed bocsáthatja azt meg egyedül nekem. - -– Isten bocsássa meg mind a kettőnknek. - -– Amen. - -A lázbeteg férfi kedélye csak olyan, mint a lázbeteg gyermeké. Ocskayt -az nyugtalanította, hogy miért látja álmában is ébren is ezt a szokatlan -öltözetü alakot maga előtt. A gyermek nem szereti, ha valami letakart -arczu alak közeledik feléje. - -– De minő rend viselete ez? - -– A «Samaritana»-rendé. - -– Soha sem hallottam ilyen apáczarendnek a hirét. - -– Uj rend. Sarolta fejedelemnő alapította. - -– A mi fejedelemasszonyunk? - -– Már nem a mienk. Nem a földieké. Ő az általa fundált rend főnöknője. - -– Nem értem. Hogy lehet azzá egy fogolynő? - -Hát Ocskay még nem tudta azt, hogy Sarolta megszökött a fogságából. Hisz -a fejedelem maga is csak ez idő tájon tudta meg doktor Wolffiustól, a -kit nejével elküldött Karlsbadba. A fogoly őrzésével megbizott osztrák -tiszt lengyel eredetü volt: megszánta a fejedelemnőt; paripákat kerített -a számára s elhagyta őt futni a szász határon keresztül Poroszországba. -A hir még akkor ólomlábon járt: hónapok kellettek ahoz, hogy egy ilyen -titokban történt nagy eset szájrul-szájra adva egyik országból a másikba -vándoroljon. Hanem Ozmondának legelőbb kellett ezt megtudni: mert ő vele -volt a fejedelemnővel, s ez uttal Saroltának jó szelleme sugallta azt, -hogy szökési tervét még Ozmondával se tudassa előre. A grófnő csak akkor -értesült a drága fogoly eltünéséről, mikor már késő volt azt üldözőbe -venni. A fejedelemnő elszökésének hirét szándékosan titkolta mindenki, a -ki tudott felőle. A külfejedelmek, a kiknek az udvarához menekült, -igyekeztek azt eltagadni, hogy ott van. Egyik országból a másikba -küldözték. - -Ozmonda bizonyosra játszott, a mikor Ocskaynak azt mondta, hogy a -fejedelemnő zárdába vonult vissza, a mit ő maga alapított. Mi czélra? -Hogy a szomorú háboruban, melyet megakadályozni nem tudott, a -szerencsétlen áldozatokat, a sebesülteket ápolják. - -Hát nem így került-e maga Ozmonda is Ocskay kórágya mellé? - -– Sarolta nem fogoly és nem fejedelemnő többé; mondá Ocskaynak. - -– Tehát csak fogságot cserélt. - -– Nem. Fejedelemséget cserélt. - -– És a férje. - -– Nem vágyik hozzá többet. - -– Ki hihetné azt el? - -– Az, a ki Saroltát úgy ismeri, mint én. Ő az égi koronáját nem adja a -földi koronáért. Neki a hite a világa. Ő buzgó pápista. - -– Hát Rákóczy nem az? - -– Csak volt az. A midőn fölajánlotta az ország koronáját egy eretnek -számára, megszünt a katholikus hit oszlopa lenni. - -– Ki az az eretnek? - -– Kegyelmetek előtt még, jól tudom, titkolják. Mert sejtik jól, hogy -sokan vannak még nagy Magyarországon, a kik nem tudnának a lelkükkel -békében maradni annál a gondolatnál, hogy szent István koronája, az -angyaloktól hordott, a pápáktól megszentelt ősereklye, egy kálvinista -fejére kerüljön; mert hisz a porosz király kálvinista. - -– De hát ki mondja azt, hogy a porosz királyt kinálta meg Rákóczy a -koronával? Miért nem teszi azt a saját fejére, ha kivívhatja? - -– Ne jőjjön kegyelmed indulatba. Még lázba hozza vele magát. Higyje azt, -hogy nem mondtam igazat. Miért is hoztam ezt most elő. A helyett, hogy -enyhíteném a baját, még keserübbé teszem. Bocsássa meg bűnömet. -Csendesüljön le és aludjék. - -– Nem tudok lecsendesülni. Kitől tudja a grófnő ezeket? - -– Én nem vagyok grófnő, hanem soror Arminia. Nem tudok kegyelmednek most -többet mondani. Majd ha felgyógyul s a dolog világosabb lesz. Még most -csupa zürzavar az. Nem egyébért hoztam elő, csak hogy kegyelmeddel -megértessem, mi okozta azt, hogy a fejedelemasszony a világtól végkép -visszavonuljon és vele együtt én is. Asszonyszív nem bir meg ilyen -megpróbáltatásokat. Nekünk kettőnknek nincs helyünk ebben a most támadó -uj világban többé. Beszéljünk másról. Beszéljünk a kegyelmed leveléről, -a mit feleségéhez diktált. Lássa, mindent leirtam hiven. Még azt is, -hogy angyalok vagyunk mind a ketten: egymáshoz hasonlók. Hát hiszen -miért ne lehetnék én is angyal, ha egyszer el lettem temetve, a bűnbánat -tisztító tüzében fehérre mosva? Nem rablom el tőle ezt a nevet s nem -dobom el magamtól. Legyen ő az, a ki boldog és élve marad; legyek én az, -a ki kiszenvedett. Igazán kiszenvedtem. Ki vagyok békülve az egész -világgal. A magam szenvedéseit nem érzem többé, csupán a másokét. Nincs, -a mit szeressek, nincs, a mit gyülöljek ezen a világon. Elolvassam -kegyelmednek még egyszer, a mit nekem e levélben diktált? - -Ocskay némán intett. - -Az apácza végig olvasta a mult este irott sorokat. «Ezt» elolvasni -igazán vezeklés lehetett rá nézve: nehezebb az önkorbácsolásnál. - -Azzal kezébe adta Ocskaynak a tollat, hogy irja a nevét a levél alá, s -hogy azt fektében végezhesse, az imádságos könyvét tette a levél alá. -Azután összehajtogatta azt s Ocskay pecsétnyomó gyűrüjével lepecsételé. -A czímet kivülről ráirta szépen: «Ezen levelem adassék nemes és nemzetes -Ocskói Ocskay Lászlóné asszonynak, született nemes és nemzetes Tisza -Ilonának, az én szerelmetes hitvestársamnak, igaz szeretettel ajánlva, -Sztropkó várában». - -– Az a bizalmas szolgája a kegyelmed háznépének, a ki onnan hazulról -hozta az «evangéliumos» levelet, ezt a kegyelmedét most visszatérőben -elviheti. Ismerem jól a jámbor fiut, Marczinak hiják. Valaha a szegény -Tisza Gábornak volt az inasa, a kit mi öltünk meg ketten. - -Rettenetes közösség! Egy megölt ártatlan embernek a vére kettő közt -megosztva. - -Ocskay teste végig borzongott erre a szóra. - -– Miért emlegeti ezt föl most előttem? - -– Fáj talán? - -– Irtózik tőle a lelkem. Elég embervért ontottam életemben. Számba sem -veszem. De ennek minden cseppje éget. Jó barát vére volt. Édes rokonomé. -Tulzott indulatok gerjedelme miatt lett kiontva. És ezt még nem gyóntam -meg soha és nem kaptam érte absolutiót. - -– Hát hisznek még Magyarországon a férfiak absolutióban, Istenben, -másvilágban? Én azt képzelem, hogy ez a hit már csak az asszonyokra -maradt. Kisértetlátás már csak gyermekek rosz szokása. Takarja be -kegyelmed az arczát és aludjék. Nem jönnek vissza a halottak a sirból. - -– Az enyim sokszor föltámad, rebegé a sebesült férfi, félkönyökére -emelkedve. Nem tudok imádkozni miatta. Valahányszor közeledni akarok az -éghez, utamat állja. Megállít. Visszakerget. - -– S úgy-e, milyen nagy szenvedés az: mikor az ember akarna és nem térhet -az éghez, a hová úgy jár boldog-boldogtalan, örömében-bánatában, mintha -hazamenne; hálát adni, mikor örül, vigaszt kérni, mikor szenved. És «ti» -ezt az eget akarjátok egy egész ország fölött bezárni. - -– Kik? - -– Te! Ocskay László. És mindazok, a kik veled egy zászló alatt végzik a -vérontás iszonyú munkáját. Hát nem látja a lelked maga előtt azt a -rettenetes képet, a midőn az uj vallás hatalomra kerül, hogy kihajigálja -a szenteket a templomokból, s az ave Maria helyett azt énekelje, hogy: -«ordítsd óh oroszlán, hogy ő rettenetes!» Hogy az áldó, a bűnbocsátó -Isten, az idvezítő szentháromság helyébe odahozza a rettenetes Jehovát, -a ki az apák bűneit megbünteti a gyermekekben, a kinek a szavára «a -tigris idétlent szül a pusztában»; hogy leverje a keresztet tornyaikról, -az idvezítő jelvényét, s helyébe tegye a csillagot, a napimádók -symbolumát, a kakast, a pogányok czégérét. - -– Az nem igaz! - -– Nem igaz? mondod. Hát nem volt-e ez már egyszer így? még száz éve -sincsen. Hogy elvették szentegyházainkat, odaadták prédikáló tanyául -lutheránusoknak, kálvinistáknak. Seregestől hajtották az országból -hitünk martyrjait s a vásárpiacz közepén komédiát játszottak szent -szertartásainkból. Nem így lesz-e megint, ha egy kálvinista fején lesz -Magyarország koronája? - -– Hallgass el! Ne kínozz! Nem hiszek semmi szavadnak. Nem hiszek ennek -az öltözetnek sem, a miben most előttem megjelentél. Nem ápolni jöttél -ide, hanem kínozni. Mikor tudod, hogy erőtlen vagyok. Itt fekszem, mint -egy darab sár. Hagyj el engem. Nem kivánok semmi ápolást. Ha élek, élek; -ha meghalok, az is jó. Azt teszi velem Isten, a mit akar. - -– Látod, hogy lelkedben máris kálvinista vagy. A prædestinácziót hiszed. -A legiszonyúbb rémbálványt, a mit emberi ész, a sötétben eltévedve, -kigondolt. A helyett az édes megnyugtató hit helyett, hogy van egy -magasabb lény, a ki az embernek megengedi, hogy jó legyen, ha bűnbe -esett megtérjen; ha elbukott, felkelhessen, ha gyönge, erőt ád neki, ha -nem lát, felvilágosítja, ha végveszélybe jutott, hivására megjelen és -csodatételeivel megszabadítja; a szemmel látott, a szivünkkel érzett -áldásteljes Istenatya helyébe oda állították az alaktalan fátumot, a ki -előre kimondta, megirta mindenkire, már a születése órájában, ki legyen -jó, ki legyen rosz? ki ragyogjon fényben, ki merüljön el fertőben? a -kihez hasztalanul imádkozik a szerencsétlen: meg van irva, hogy neki -szerencsétlennek kell lenni. A gyilkos hiába imádkozik: ne vigy a -kisértetbe, az áldozat hiába imádkozik szabadíts meg a gonosztól; meg -van róluk irva, hogy nekik össze kell találkozniok, az egyiknek -gyilkolni, a másiknak halni kell. S a vétkező hasztalan keres nála -bocsánatot: nincs irgalom számára, meg kell fizetni azért, a mivel adós. -Az áldó Isten helyébe, a ki mindent ád ingyen, ezer kézzel, s minden -keze jobb kéz, arany kéz, s a ki mindent megbocsát egy töredelmes -szivért, e helyett oda van állítva egy minden élők és csillagok fölött -uralkodó uzsorás, a kinek csak egy keze van, az is vaskéz, a ki -megfizetteti a gyermekeket az apák adósságaiért negyediziglen s -ledobálja az égből a csillagokat, ha ellene vétettek. És ennek a -birodalmáért harczolsz te és a te társaid fejedelmestől együtt. - -Ocskay arczán a hideg veriték csurgott alá. Kezdett a láz deliriumába -visszaesni. Szemei kápráztak. Keresztet vetett magára. - -– Hagyj magamra. Ne kínozz tovább. Akár gonosz lélek vagy, akár -jótétlélek: hagyj el. - -– Elhagylak. De itt marad veled az igazság, a mit hozzád elhoztam. Ha -elfogadod, meggyógyít, ha elveted, megöl. - -– Nem igaz! Nem hiszem. Nem teszi azt a fejedelem. - -– Álmodjál felőle. Ébren engem nem látsz többé, a míg látni nem kivánsz. -Ha egyszer hivni fogsz, visszajövök: s akkor majd bebizonyítom, hogy -mind igaz volt, a mit mondtam. - -– «Óh én uram, én fejedelmem!» hebegé Ocskay. Már ekkor az álomországban -beszélt. - -Azokat a képeket látta iszonytató változatokban lelke előtt végig -foszladozni, a miket Ozmonda eléje vázolt. Az egymás ellen küzdő -Isteneket, az ostromra kelt templomokat. S az álmok, a miket a hagymáz -tüze éget bele a szívbe, örökre feledhetlenek maradnak. - -Késő délest volt másnap, mire ismét magához tért. - -Ágya mellett látta ülni akkor is az apáczát, lefátyolozott fővel, -olvasóval a kezében. - -– Soror Arminia; suttogá bágyadtan. - -– Az én nevem soror Theodora: viszonzá egy öreges, törődött hang a -fátyol alól. - -Más váltotta fel Ozmondát. - -Néhány nap múlva jobbra fordult Ocskay baja: sebe gyorsan kezde -gyógyulni. Az a seb, a mit a golyó ütött. Nem az a másik: az nyitva volt -és egyre vérzett. - -Egy napon azt mondá, hogy szeretné, ha soror Arminia váltaná fel ismét a -másikat az ápolásban. - -Óhajtásának elég lett téve. Az öregebb apáczát felváltotta a fiatalabb. - -És akkor aztán Ozmonda elhozta magával mindazokat a leveleket, a miket a -külföldi követségek útján Pálffy bán kapott Rákóczynak a porosz -királylyal folytatott alkudozásairól a magyar korona iránt; s egyuttal -Péter orosz czár ajánlatait Rákóczyhoz a lengyel korona elfogadása -végett. - -Ez volt az igazi megmérgezett golyó, nem az a másik. - -És senki sem vette észre, mi történik itten? Még a gyanakodó Csajághy -sem. - -Hogy egy szelid, ájtatos apácza hogy támasztja fel a halálból Ocskayt, s -hogy teszi a helyett halálos beteggé a lelkét. - -Már az maga, hogy ezeket a leveleket fel hagyta maga előtt olvasni -Ocskay, nagy megtántorodás volt tőle. Az apácza szépen az imádságos -könyvébe hajtogatva hozta el azokat magával; mikor egyedül maradt az -ápolt sebesülttel, felnyította a könyvét és olvasott, ha rálesett -valaki, ha rajtakapták: – ájtatos litánia volt, a mit betege fölött -elimádkozék. Ocskay tudta jól, hogy ezek az ő eltérítésére voltak -szánva. Mégis engedte megismertetni? Talán a lelkében bizott még, hogy -azt igazán nem fogja semmi fegyver. - -A legveszélyesebb volt a lelkére nézve egy levele Wratislaw -kaczellárnak, a mit az Prágából irt Pálffy János bánnak. Ebben az -Érsekujváron és Nagyszombatban szerzett tapasztalatai voltak leirva az -osztrák kormányférfinak. - -Az adatok, a miket Wratislaw e levelében felsorolt mind a legnagyobb -szavahihetőség bélyegével birtak; mind olyan hűséges rajzai voltak a -helyzetnek, a minőket Ocskay maga tudott volna legjobban kifesteni. A -Rákóczy környezetében levő főurak nagy részének elégedetlensége a -háborúviseléssel, vágyódása a béke után, a fővezérek versengése; az út -és mód magában a magyar nemzetben egy királypárti hatalmas ligát -támasztani. A magyart addig le nem fogják győzni soha, amíg az idegen -erőszakos keze küzd ellene; de kibékíthetik, megjuhászíthatják, ha saját -jobbjai csoportosulnak egy legitim zászló körül, melyet a törvényes -király lobogtat. Elszámlálja Wratislaw név szerint, kikre lehetne -számítani. (Merész kisérlet volt Ozmondától és azoktól, a kik ezt a -levelet a kezére bízták, hogy e neveket Ocskayval közölte, a kiről még -azt kellett tudnia, hogy vakbuzgó híve Rákóczynak; hátha egyenesen -bevádolja őket e levél nyomán?) - -«Hanem mindezekkel nincs még semmi nyerve;» így végzi Wratislaw a -levelet. «Nekünk egy igazi hadvezéri talentumot kellene megszereznünk a -magyar táborból s az említett urak közül egyik sem az. Jó -partizánvezérek, de arra nem valók, hogy hadvezetés bizassék rájuk. -Egyedül egy van közöttük, aki valódi magasabb katonai tehetséggel bír, -Ocskay László, a kit én távolról is, közelről is eléggé kiismertem. Ő -nekünk jelenleg a legnagyobb malleusunk. De lehetetlen, hogy sokáig az -maradjon. A többi hadvezérek, a fejedelmi udvaronczok folytonos -boszantásait nem állhatja ki sokáig. Mindenütt derogálnak neki. Minden -hibáját nagyítják, minden érdemét kisebbítik. Ha bort iszik, s jó kedve -van, azt mondják, hogy részeges és szokása szerint dorbézol; ha egy csúf -czigányleánynyal muzsikáltat magának a sátorában: azt mondják, sybarita -életet él; ha meg a feleségéhez megy haza, azt mondják, «andapál -katonája» lett; zsoldot nem adnak a katonáinak, s ha ő maga -rekvirálásból szerzi be a zsoldot, azt mondják, rabol és sarczoltat; ha -előre tör, akkor azt mondják, úgy kell neki, miért ment oda? s cserben -hagyják; ha kivágja magát, azt mondják: megretirált; ha fényes győzelmet -aratott, akkor annak az érdemét átruházzák egy másikra, aki azt -messziről nézte. Én tudom jól, hogy milyen hive ő most a fejedelemnek és -az egész fölkelés ügyének, a magyar szövetséges rendeknek; de azért már -veszett nevét költék, minden mozdulatára Árgus-szemekkel vigyáznak. -Bercsényi maga azt irta felőle a fejedelemnek: «Ocskay László uram felől -rosz szél fú»! Az öcscse, Sándor és valami Csajághy nevű főstrázsamester -már sokszor összevagdalkoztak ő miatta az udvari tisztekkel; s ha -egyszer a vagdalkozás oka fülébe talál menni Ocskaynak, nem tudom, mi -lesz belőle. A feleségére csipkelőznek, aki sokáig volt fogságban -Bécsben, az emberek igen mocskosszájuak, s kapnak a pletyka-beszéden. -Egy ilyen sértés pedig sok erős szívet megejthet! Ez az oka, a miért -Ocskayt nem léptetik előre. Máskülönben rég tábornokká kellett volna -lennie. Hanem hát mi ezt az embert, ahogy én ismerem, sem -kecsegtetéssel, sem hivogatással meg nem nyerhetjük; hacsak amazok odaát -el nem vadítják maguktól. Ezt már lehetőnek tartom. S abban az esetben -nekünk lenne egy olyan hadvezetőnk, aki az ellenfélt a saját -methodusával tudná debellálni. Mi bizonynyal jobban meg tudnók őt -becsülni s generálisságnál kisebb állásba nem helyeznők…» - -– Elég! tiltakozék a sebesülten fekvő. Ne olvassa kegyelmed tovább. -Átlátok a szitán. Nagyon ritkán van szőve. Minden gyöngének hitt -oldalamat kipróbálták vele. Mondhatom, hogy sehol sem sebesített meg. - -– Nem sebesítés, de sebbegyógyítás volt a szándék. Én írt akartam -kegyelmednek hozni, nem mérget. - -– Ez a levél sem nem ír, se nem méreg. Vajákos kancséroló szer, a miben -semmi virtus nincsen. Ezt a levelet nem irta Wratislaw. Itt fabrikálták -Vöröskővárott. - -– Nem disputálok. Hanem itt hagyom ezt a levelet kegyelmednek. Tartsa -meg. Egyszer valamikor lesz még alkalma összetalálkozni Wratislawval. -Akkor megmutathatja neki ezt a levelet, s megkérdheti, ő irta-e? S ha -azt fogja mondani: «nem»! akkor irja ön fel a kolostorom falára, hogy -Szunyoghy Ozmonda akkor hazudott legistentelenebbül, a mikor térden -állt, s az imakönyvébe nézett, a mikor Soror Arminiának nevezték. - -… Ocskay magához vette a levelet. - -Nem volt már sebhetlen csodahős: a testi sebe begyógyúlt, a lelki sebe -tovább vérzett. - - - - -DELIANCSA. - -A lélek sebe nem gyógyul be soha. - -Ott csengett folyvást a fülébe a rossz jóslat: «egy indulat, egy -szenvedély, egy harag, egy sértés, egy tüzes pillantás megfordít, -önmagadnak ellenkezőjévé tesz!» - -Már itt volt valamennyi. - -A fátum látható arczot öltött. Itt volt: közel járt. Megmondta a nevét. - -Ocskay László rettegni kezdett önmagától. - -A lelkére volt már verve a láncz. Úgy érezte, mintha a fejedelme iránti -hűség, az egész honszerelmi ábránd, egy nehéz golyó volna ennek a -láncznak a végén, a mi lépteit gátolja. - -Igaz volna az, hogy a fátum még az isteneknek is törvényt szab? No hát -legyen úgy, hogy a fátum erősebb Jupiternél; de nem erősebb a -férfiakaratnál. - -Még volt egy menekülés. A két hűség együtt jár. A szerelemhez és a -hazához. A csapodárság és az árulás ikertestvérek. A mint felgyógyult, -sietett haza az édes boldog családi körbe. Két gyermeke volt már, két -angyalarcz hivogatta le a földre, s mikor oda közéjük leheveredett, -mellette a két gyermek a medvebőrön, akkor úgy érzé, hogy itt van az -igazi élet, az igazi ébrenlét, a többi mind csak álom, csalóka, rosz -álom. - -A haza, a jobb jövendő nem a hadakozó fejedelmeké, hanem azé a két -játszó gyermeké itt. Ezeké az apa hűsége, erénye, büszke jelleme, -szeplőtlen neve. Nem szabad azt elvesztegetni. - -Aztán, hogy kipanaszkodhatta magát lelke szerint annak a lelke másik -felének (a jobbik felének), megkönnyebbült tőle, annak a hűséges -vigasztalása megaczélozta lelkét. - -Mikor Ilonkájától és gyermekeitől visszatért a táborba, azt a lánczot -azzal a nehéz golyósúlylyal ugyan még mindig ott hordta a lelkén, de új -erőt hozott magával még e lánczczal a lelkén is előre törni és fölfelé. - -Még csak most kezdett el igazán hős lenni. Egész lelkével odaadta magát -annak a gondolatnak, hogy nemzete ügyét diadalra vezesse. A személyes -biztonság csak véralkat szüleménye. Odarohanni a halálveszélybe, öklével -harczolni, az is képes, a ki az ügyet, a melyért harczol, megveti; a ki -hős a karjával, s áruló a szivében. De Ocskay László nem a hírt, nem a -dicső halált látszott keresni, hanem a döntő diadalt. - -Folyvást nagy tervei voltak. - -Vak Bottyánnal és Bezerédy Imrével egyesülten ostrommal akará bevenni -Sopron városát, maga vezette a hajdúit a tört résen át fel a falakra. -Már övék volt a diadal, az őrtornyokat elfoglalták, a mikor Bezerédy -századosát, a lobogóval a kezében, egy golyó elsodorja, s erre annak a -hajdúi rémülten megfutnak, s a diadal megfordúl, kudarcz lesz belőle. -Ocskaynak is menekülni kell az elfoglalt sánczról. - -Azt, hogy milyen vitézűl harczolt Sopron falain, elfeledték följegyezni, -hanem azt igen is szemére lobbantá Bercsényi, hogy három év előtt milyen -könnyen elfoglalhatta volna Sopront Ocskay uram, ha kellemesebb -időtöltésnek nem tartotta volna a boros billikomokat ürítgetni! - -Ujra meg ujra felvette a kardot, a mit kezéből ki vert valaki. Ármány? -vak sors? prædestinatio? vagy minek nevezi magát az az elfátyolozott -arczu szellem? Győzni akart! lehetetlenné akarta tenni, hogy a sarkában -lappangó kisértet egy gyenge órát találjon életében, a melyben -megragadhassa. Egész haderejével neki fordúlt annak magának, ki őt -legcsábítóbb igéretekkel csalogatta; megrohanta Pálffyt, a bánt; seregét -szétmorzsolá, őt magát beszorítá egy austriai kis várba: Brukba. Ott -körülzáratta: öreg ágyúkat kért a fővezértől, hogy a várat bevehesse. -Azok már útban voltak. Ez lesz a felelet a bazini csábítónak. Ez a -lesujtó csapás! Akkor jőjjön aztán még valaki csalogatni! A míg az öreg -ágyúk megérkeztek, az egyik vezértársa sötét éjjel kihagyta menekülni a -bánt az ostromlott várból. Megint kihullott kezéből a kard. - -Ujra fölvette, más hatalmas ellenséget keresett. Nagy erőt gyüjtött maga -körül; a császáriak legjobb hadvezérét kereste föl, Viardot. Ott meg a -megnyert csata végén, egy vezértársa, Pekri ügyetlensége miatt, -kudarczot vall: ismét kihull kezéből a kard a strázniczai csatában. - -Ujra fölvette azt. A vesztett ütközetért ő kapta a megrovást, a ki -győzött, Pekri lett tábornokká, a ki vesztett. Ez sem döntötte meg. Nem -kötötte össze magát többet senkivel, magára harczolt. Akkor mindig -győztes maradt. - -Szerteszét kalandozó csatározásaival minden császári fővezérnek a -terveit megzápította; soha sem tudták, mely oldalról védjék magukat -ellene. Egyszer a fővezért, Stahremberget magát is elfogták a hadseregei -háta mögött. - -A kisértő pedig mindig ott járt a sarkában. - -Egy este a nagyszombati franciscánus perjel látogatta meg tábora -közepett, a ki novitius korában főnöke volt s a ki őt nagyon szerette. -Eltávozásakor a perjel egy iratcsomagot hagyott Ocskay asztalán, a mi ő -neki volt czímezve. Ocskay a csomagban talált egy kegyelemlevelet a -császártól, melyben minden eddigi tetteiért megbocsátanak neki, azután -meg egy pátenst, melyben császári tábornokká kineveztetik. Harmadiknak -pedig egy utalványt húszezer tallérra, a bécsi kincstárhoz szólót. - -Nem szólt felőle senkinek. Összeszedte nagy csendben az ezredeit s heted -napra ott volt Fischamend alatt, s az ostrommal bevett város kapujára -szegezte oda, átütött török késével együtt a kegyelmi levelet, a -kinevezést és az utalványt. Ez volt a válasz. - -A míg ő Ausztriát egész Bécs kapujáig rettegteté, az alatt a háta mögött -Forgách ostrommal elfoglalta Zissersdorf várát, a védő Bayreuth-ezredet -levágta, erődöt és várost felprédált, elpusztított, a lakosokkal is -kegyetlenűl bánt; még a nőket sem kimélték a kuruczai. - -Ennek a diadalának nagyon rosz jutalmát vette a híres hadvezér. Rákóczy -elfogatta érte s Munkács várában fogságba vetteté. - -Mikor az a hír megérkezett Ocskay táborába, ott nagy megdöbbenést -költött. Diadal, győzelem, várelfoglalás után fogságra jutás. - -Igaz, hogy Forgáchra egész bűnlajstromot tudtak felolvasni. De hát -melyik kuruczvezér nem volt ugyanazokban tudós? - -Az erre következő napokban Ocskaynak egyik legkedvesebb hadnagya, -Turkoly Miska, átszökött a császári táborba. - -Ez volt az első áruló! - -– A pártütő pribék! kiálta fel Ocskay haraggal, mikor alezredese, -Pongrácz Gáspár e hirrel eléje jött. Mit vétett neki a mi zászlónk, hogy -elhagyta? - -Pongrácz Gáspár, ugyanaz, a ki a nagyszombati ütközetben Ocskayt a -labanczok közül kiszabadítá, egyik legjobb alvezére, barátja volt Ocskay -Lászlónak. - -– Megrettent a fiú Forgách példájától: vestigia terrent, monda Pongrácz, -azt hitte tán, hogy most mindenkire rájár a rúd, a ki Bercsényinek nem -tetszik. «Nem felejti kigyó farka elvágását!» - -– Azért nem kellett volna neki árulóvá lenni. Ne féltse senki jobban a -fejét, mint a fejedelmét! - -– Azt is mondogatta többek előtt, hogy nagyon meghidegült a fejedelem -iránt, a mióta megtudta, hogy Rákóczy kész a lengyel koronát elfogadni -Péter czár kezéből. - -Bercsényi titokban elutazott a czárhoz. Ha már választani kell a két -savanyú alma között, a muszka és a német barátság közt, mégis csak az -utolsóban vássék a fogunk. Ezt nem én mondom, hanem Turkoly. - -– Azért nem volt szabad zászlójához hűtelenné lennie. A katona ne -bölcselkedjék, hanem verekedjék. - -– Aztán buzgó katholikus is volt Turkoly. Nem bírta a lelkiismeretét -megnyugtatni, hogy Rákóczy most már a magyar koronát porosz Frigyes -királynak, a kalvinistának ajánlotta fel. - -– Pokolra a dogmaticus scrupulusokkal! kiálta fel indulatosan Ocskay. (Ő -nála is épen itt volt a pánczélingnek a nyilása.) A mennyországért sem -szabad elárulni Magyarországot. Neked békóba kellett volna veretned -Turkolyt azonnal, a mint előtted így beszélt. - -– Nem előttem mondta ezeket. - -Ocskaynak eszébe jutott a Parna-patak melletti keserves megszabadulása: -csak ennek a visszaemlékezésnek köszönheté Pongrácz, hogy őt magát nem -verette vasra Ocskay azért, a mit elmulasztott. - -Másnap reggel jelenték neki, hogy Pongrácz alezredes az éjjel, az -őrszemle után, nem tért vissza a táborból. Sehol sem találják. - -Este későn megtudta, hová lett a legtapasztaltabb, legöregebb alvezére. -A szemközt álló császári tábornok, Viard, küldött Ocskaynak egy -elbocsátott kurucz fogoly által levelet. Abban tudatta vele, hogy -Pongrácz alezredes átment a császáriakhoz. Hivatkozik Ocskay László -lovagias érzületére, hogy a feleségét és gyermekeit, kiket magával nem -vihetett, utána fogja küldeni. - -Hát már a második szökevény! - -Egy megszokott arcz megint eltünt az asztal mellől, melynél együtt -tanácskoztak csata előtt, együtt lakomáztak csata után!… «Mit -tanácsolsz, Pongrácz Gáspár?» «Szállok az úrnak, Pongrácz Gáspár uram!» -Üres szék van ott már. - -Megkezdődött a processio! A gyászvitézek processiója. - -Mennek mendegélnek. - -Első volt Forgách (mert ezt is árulással vádolják, hogy Pozsonynál -meghagyta magát vesztegetni), azután Turkoly, azután Pongrácz. - -Mit mondott az az asszony? Következik a sorban, a ki valamennyinél -drágább, Ocskay László. Hát ennek mi az ára? «Az az én feladatom.» S -ennek az asszonynak van esze is, szive is: van szépsége, és gonosz -szenvedélye. Ezekkel sok férfit megvettek már. - -Sokszor megtörténik az, hogy megőrül valaki azért, mert retteg a -megtébolyodástól, a mivel családi hagyomány baljóslata fenyegeti. Ilyen -félelmet érzett Ocskay. Egész mélyen belátott az örvény fenekére s érzé, -hogy szédül. Válaszolt azonnal Viard levelére, szép classicus latin -nyelven. Azt irá a tábornoknak, hogy üzze el magától az áruló -szökevényt, a hizelkedő kutyát. Ma «hizelkedő kutyának» nevezte, tegnap -még «kedves öreg czimborám» volt neki. Maga előtt akarta azzal a szóval -tán bezárni az ajtót. - -Még talált ki egy óvszert. - -Volt két alvezére: Csajághy és az öcscse, Sándor. Azok két külön ezredet -vezényeltek az ő dandárában, s ennélfogva csak nagy ritkán kerültek -össze egymással. Most Ocskay László behívta őket magához a táborkarába. - -– Pongrácz és Turkoly átszökése óta nem bízhatom senkiben, egyedül ti -bennetek. Az ezredeiteket vezessék a főstrázsamesterek. Nekem itt van -rátok szükségem. - -Így a jobbján levő szék nem maradt üresen. Pongrácz helyét elfoglalta -Ocskay Sándor, s a hol Turkoly szokott késsel villával dobolni a -czintányéron, ott Csajághy puritán alakját látta maga előtt ülni az -asztalnál. - -Nagyon kérte őket, hogy maradjanak mindig körülötte. - -– Az én László bátyám valamitől félni látszik. Mondá Ocskay Sándor, -mikor Csajághyval egyedül maradt. - -– Én tudom, hogy kitől? - -– Tán orgyilkokkal kerülgetik? - -– Nem az. László bátyád védelmezi magát velünk saját maga ellen. - -– Tán megtántorodott volna? - -– Még nem sejdítem. De hogy támaszokat keres, azt már bizonyosnak -veszem. Eddig nem volt szüksége rá, hogy itt legyünk a teste körül. Én -tudom, hogy Ozmonda ott volt nála Bazinban. Ő volt az egyik apácza, a ki -sebesült bátyádat ápolta. Kár, hogy későn tudtam meg. Azt is tudom, hogy -az amnestiát, a patenst, a donatiot mind ez a rossz lélek hozta el a -számára Bécsből. - -– De azokat László bátyám mind hiresen elutasította magától. - -– Most azonban már fél! Ide hivatásunk bizonyítja. Ha mi itt vagyunk -körülötte, akkor Ozmonda semmiféle alakban ide nem jöhet hozzá, hogy őt -csábítgassa, mert mi ketten bizonynyal ráismerünk. Ha én azt az asszonyt -egy puskalövésnyire feltalálhatnám valaha! Hidd el nekem, hogy azzal a -megnyugvással akasztanám a szegre a kilőtt muskétámat, mint mikor valaki -egy veszett farkast agyonlőtt a piaczon, olyankor, a mikor a templomból -jött ki a sokaság! - -– Te nagyon is jól tudsz gyűlölni. - -– Nemcsak azért a vérért, a mi eddig kihullott miatta, hanem azért, a mi -ezután fog hullani. Hidd el nekem, hogy ez az a «Runa», a ki Attilának a -Lech folyónál útját állta «ter frementi voce exclamans: retro Attila» -hármas csengő szóval kiáltva: vissza Etele! Ez a mi gonosz Valkyrunk, a -hadmegállító «Hildr», a ki bennünket megtör. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ocskay tanúságát is adta annak, hogy elfogadható okai voltak maga mellé -beszólítani azt a két emberét, a kikben feltétlenűl bizhatott. Egyedűl ő -velük kettőjükkel közölte a haditervét, a miben egyedűl magára -számított, senkinek a segítségére nem támaszkodott. - -A terv még magát Csajághyt is megdöbbenté: oly merész volt. - -Ocskay a morvaországi Wsetin várát akará elfoglalni. - -Ezt a várat azért építék a császáriak, hogy a kuruczok betöréseit -Morvaországba lehetetlenné tegyék. Első rendű erődnek volt alkotva, -csillagsánczokkal, Miksa-tornyokkal, boltozott casamátákkal körülvéve, -nehéz ágyúkkal ellátva. Nagy megszálló sereggel, hatalmas -ostromütegekkel, hosszú, szabályszerű bombázás, földalatti harcz, viárok -ásás, tűzakna robbantás után lehetett rá gondolni, hogy meghódítsa -valaki. S ezt a hatalmas várat csak úgy akarta Ocskay elvenni, mint az -érett almát a fáról. - -Csajághy vállat vont. - -– Az én fejem az igaz, hogy vasból van, s ha faltörő kosnak akarod -fölhasználni, szivesen felajánlom. - -– Odamegyek, a hova küldesz, mondá Ocskay Sándor, kezét nyujtva a -bátyjának. - -– Bizonyára oda fogtok menni mind a ketten, a hová küldelek, szólt -Ocskay László s keményen megszorítá mind a kettőnek a kezét. Most -menjetek az ezredeitekhez vissza, az éjjel csendben indulunk. - -Mikor Csajághy és Ocskay Sándor elhagyták a vezért, Csajághy ezt -dörmögé: - -– Én valamit gondoltam. - -– Ki ne mondd! Sietett eléje vágni Ocskay Sándor. - -Mert én nem hiszem!… - -– De hát mégis kitaláltad, hogy mit gondolok? Jól van. Én sem hiszem. De -lehetetlen volt ki nem gondolnom. - -«Uriás!» neve jutott mínd a kettőnek eszébe. Azé az Uriásé, a kit Dávid -király azért küldött a filiszteusok ellen, hogy ott biztosan megöljék. -«Terhére vagyunk neki mi ketten!» Gondolák magukban. Így akar tőlünk -megszabadulni! A két vigyázó ellenőrzőtől, a kik halállal fenyegetik őt, -ha félre talál lépni. - -Csalatkoztak benne. - -A mint a morva határon átléptek, Ocskay László a testvérét Stampsennek, -Csajághyt Stuelnnek indítá a Morva vize mentén a lovasságával: ő maga -szállt a gyalog hadával Wsetin sánczai alá. Ő akarta itt maga bevégezni -az életét. - -Egyéb szándékot nem is lehet róla föltenni. - -Hogy ezt a hatalmas erődöt, a minek védműveit ez előtt egy héttel -vizsgálták össze Löwenburg és Krumpach tábornokok, s bevehetetlenekül -fogadták el, a melynek sánczait rendes hadsereg és derék polgárőrség -védte; a melynek üteg-ágyúi félmértföldnyire uralták a vidéket; – hogy -azt megrohanja, ágyúzás, sánczhányás nélkül, egy kuruczhad, meztelen -karddal a kezében: ezt nem gondolhatta ki más, mint a kinek terhére van -az élet, s jó áron akar túladni rajta. - -Mikor az öcscsétől elvált, egy levelet adott át neki, ezzel a szóval: - -– Ezt a levelet csak akkor bontsd fel, a mikor én már nem élek. - -Most aztán Ocskay Sándor kezdte sejteni, hogy mi szándéka volt a -bátyjának az idejövetellel. De Csajághy még tartotta a gyanuját. Hiszen -még mind a ketten visszatérnek Wsetin alá, ha feladatukat bevégezték. Az -pedig két nap alatt meg van, s akkor ismét visszakerülnek Wsetin vár -farkasvermei közé. - -Csakhogy mire ők negyednapra visszatértek, szétkergetve az ellenséges -lovasságot, mely a vár fölmentésére jött, már akkor Ocskay rég benn volt -Wsetin várában. A vár egy füstölgő rom volt már, a sánczok, a casamáták -szerteszét a légbe röpítve, az árkok betemetve mind. - -Nem történt semmi csoda. A várműveknek volt egy befejezetlen része. Azt -Ocskaynak hirűl hozták a kémei. Ezt a gyönge pontot éjszakai rohammal -elfoglalá, miután előtte való nap, hadi szokás szerint, békés megadásra -kérte fel a várvédőket, a min azok nagyot nevetének. Az igaz, hogy -mindenütt maga tört előre a zászlóval kezében, s úgy kiabált a hajdúira: -«Ne féljetek semmit. Nem lőnek itt másra, csak én reám.» Őt pedig nem -fogta a golyó. Ismét a mesebeli tündérhős lett: első volt a várfalon. -Mire behajnalodott, a várőrség le volt vágva, vagy foglyul ejtve: az -öreg ágyúk közül de csak egyet sem sütöttek ki. Az emberi vakmerőség -felcsufolta a hadi tudományt. Hat tudós hadvezér esztendeig elvesződött -volna azzal, a mit egy elkeseredett dalia egy óra alatt elvégzett. -Wsetin vára nem volt többé. - -Ocskay dicsősége tetőpontjára jutott el e regemondásba való diadallal. -Az elfoglalt Wsetin várban voltak a morva főurak minden féltett kincsei -felhalmozva, ide hordták azt messze földről össze, mint legbiztosabb -menedékbe. Ocskaynak a szerencséjét e diadal nemcsak megaranyozta, de -valóságos aranyra váltotta fel. Ő találta meg a bölcsek kövét; a tegnapi -közrendű magyar birtokosból egy csapással dúsgazdag dynasta lett. Egész -társzekerek vitték el Wsetinből a prédául nyert arany-ezüst kincseket; -maga Ocskay általvető zsákba tömhette a drágaköves ékszereket. Azokban -az időkben az ilyen harczi préda épen olyan jogos szerzemény volt, mint -napjainkban a börze-nyereség. Épen úgy szokás volt azzal dicsekedni, -mint mikor most egy börzematador a contremine báróit az utolsó -inggombjukig tisztára kifosztotta. Kincses társzekereit haza küldé -Sztropkóra; Soncha barlangjának, Aladin büvlámpájának minden mesés -gazdagsága oda lett Ilonka lábaihoz lerakva. Raktár kellett annak, hogy -elférjen benne, mázsa kellett neki, hogy megmérjék. Az ocskói elrablott -kincsekért ugyan százszorosan lett megfizetve. - -És Ilonka erre azt irta a férjének vissza: - -«A tenger kincsek helyett jobban esett volna az én lelkemnek, ha -tenmagadat küldted volna nekem haza, bár csak egy pillanatra.» - -Ocskay Sándor pedig azt mondta a bátyjának, mikor Wsetin várából -visszafelé ügetének, egész sereg hadi foglyot hajtva maguk előtt: - -– Ime itt a leveled, bátya. Mit tegyek vele? - -– Azt a mi rá van irva. Felbontod, ha halva leszek. - -– De hát kinek van az a homlokára felirva, hogy tovább éljen? - -– Csak te őrizd azt a levelet. Soha sem lesz késő megtudnod, hogy mi van -benne irva? - -Most már irigyei sem mondhatták Ocskayra, hogy hűtelen a zászlajához; – -hanem azért a lánczot, a nehéz golyót most is ott érezte a lelkén. -Kétségei térdre kényszeríték, csak a büszkeség tartotta egyenesen állva. - -Hű volt még, de már nem szeretett. - -Itthon az ónodi országgyűlés hirei vártak rá. – Nehéz esetek hirei. – -Túrócz vármegye követeit, Rakovszkyt, Okolicsányit az országgyűlés -termében, a fejedelem előtt vagdalták össze a rendek. Az első vágást -maga Bercsényi mérte Rakovszky fejére, a másodikat Károlyi Sándor; -Okolicsányi nem halt meg elég jól a szinhelyén, annak még fejét is -vették. - -Ocskay azt mondta rá: «úgy kellett nekik: maguk keresték, árulók -voltak!» - -Ime a negyedik, ötödik már a megkezdett sorban! - -Ozmonda albumának a rémalakjai folytatják a kisértetprocessiót! A kikre -az az áruló patyolat rávallott! - -Na de hagyján! Rakovszky, Okolicsányi vérétől csak Túrócz vármegye -tanács-asztalának a zöld posztója változik veressé. – De nagyobb dolog -is történt ott annál. – A szövetséges rendek kimondták az órmódi -gyűlésen, hogy «eb ura a fakó!» – Nagy szó volt az! Letették vele a -koronás királyt. - -Ocskay azt sem bánta. - -– No hát még is csak az lesz a tábori jelszó: eb ura a fakó! – Mit -teszünk most? – Verekedünk, a míg a kard vasában tart. - -Hű volt még; de már nem hitt! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A mit eddig csak a kósza hír beszélt, most már köztudomássá lett. Nincs -többé semmi alku, kibékülés a császárral. - -Rákóczy felajánlotta Magyarország koronáját Frigyes királynak. - -Ő maga pedig a lengyel koronára alkudozik Péter czárral. - -A magyar szövetséges rendek, a táborban álló hadak belenyugodtak ebbe. -Végzetes lépcső volt: nem lehetett rajta megállni. Ok volt rá elég. A -császári hadvezérek úgy viselték a hadjáratot Magyarországon, mint a -kiknek nem a győzelem a czélja, csak a pusztítás. Szétdarabolták a -seregüket s azokat mindenütt összetörte a kurucz, ahol külön kaphatta. -Nem volt már a császáriaknak egy döntő ütközetbe vihető derék seregük, -csak portyázó hadoszlopaik kergetőztek, Dunán innen, Dunán túl, a Vág -mellett, a felföldön, meg Erdélyben a kurucz hadakkal, s két nagy váruk -volt még csak az országban, Trencsén és Lipótvár, a hol erősebb had -tartotta fenn a fejedelem hadait majd egy évtizeden keresztűl, az volt -az egész hadtudomány czélja, hogy mikor fogytán van a két várban a -prófont, s a lovakat már mind megették, akkor ujra ellássák a benszorult -őrséget derczével, meg füstölt hússal. - -Ellenben Rákóczy egy valóságos európai fogalomban értett hadsereget -gyüjte a portyázó hadakozók közepett, harminczezer harczosa volt egy -tömegben, azok között a kuruczhad szinejava. Ott voltak a -palotás-ezredek, a sárga és veres testőr-muskétások; az erdélyi nemesi -gárda, a tiszántúli, a borsodi hajdúk, a franczia granátosok, a svéd -bivalybőr pánczélos dragonyosok, XII. Károly Pultavánál harczolt ezredei -és csak igen kis rész «mezei tábor» Pekri vezénylete alatt. Ezek voltak -a megyei felkelő csapatok, a mik addig, a míg az ő vármegyéjükben folyt -a háború, csatlakoztak a fősereghez; ha odább ment a tábor, -hazaoszlottak békében. Itt volt egyesülve az egész gyaloghad; rendes -ütközetben a tábor törzsöke: ágyu tömérdek, mind jól felszerelve, -kitanult pattantyusokkal. A vezérlet is oly kitünő, a milyennel rendes -hadsereg dicsekedhetik. Franczia törzstisztek, hadmérnökök a -táborkarnál; hajdan az osztrák hadseregnél kitanult nevezetes magyar -tábornokok a dandárok élén. Zsoldja is rendesen kijárt a seregnek: XIV. -Lajos megküldé az elmaradt subsidiumot. - -S ennek a szép csatakész hadseregnek nem volt semmi dolga. Viarddal, -Heisterrel, Pálffyval elbánt Ocskay László, meg vak Bottyán. Ausztriába -betörni elég volt Eszterházy Antal. A fejedelem hadseregének -Magyarország határán kivül volt feladata. Európai küldetése volt. A nagy -Theatrum Mundi szinpadán föllépni döntő erővel. Betörni Siléziába, -egyesülni Frigyes porosz király hadseregével s aztán egyesült erővel -vetni véget a hosszú háborúnak, mely Európa belsejét dúlja. A porosz -azonban csak télire lehetett készen. Maga Rákóczy is arra számított, -hogy milyen jó lesz a hadseregét a szép Siléziában kiteleltetni. Addig, -hogy a hadsereg tettvágya le ne lohadjon, idebenn kellett a számára -valami munkát keresni. - -Kettő kinálkozott: Lipótvár, vagy Trencsénvár elfoglalása. Mind a két -várból sűrűn jöttek szökevények a fejedelem táborába, zöld csudákat -mesélve a körülzárolt várőrségek nyomoráról. Azok már a bivalybőr -pánczélaikat eszik frikaszirozva! Csak meg kell jelenni a fejedelemnek -seregestül akármelyik vár alatt s feladják azokat. Rákóczy Lipótvára -ellen akart fordulni, Bercsényi Trencsént kivánta. E fölött a fejedelem -és fővezére között nagy összekoczódások voltak, a mik Bercsényi -ingerlékeny természete mellett egész a haragig fajultak. Néha a tábor -kétfelé is szakadt. Bercsényi a maga hadtestével duzzogva húzódott félre -s engedte a fejedelmet menni, a merre neki jobban tetszik. Rákóczy aztán -a haragos fővezér kedvéért Trencsén felé vitte a hadát. Ott már -csakugyan fogytán volt minden élelmi szer, s a várvédők sziklafészkük -tornyaiból láthatták a felszabadító császári csapatok helyett a kuruczok -veres-zászlós táborát aláereszkedni a báni hegyszakadékokból a turnai -völgybe. Éjjel az ezernyi meg ezernyi őrtűz, mint egy kivilágított -város, verőfényt vetett a felleges égre. - -Ki birna ezzel a sereggel! - -A császári két hadvezért, Heistert és Pálffy bánt ezalatt Ocskay és Vak -Bottyán verték maguk előtt. Agyut, podgyászt cserbenhagyva, gyalogságát -utszorosok védelmében elvesztegetve, menekült a két császári vezér a Vág -felé. Nem fölmenteni Trencsén várát; de meghúzni magát annak ágyui -alait. Mindaketten Vágujhelynél egyesültek, a mi Trencsén várához egy -napi járó. Együtt a kettőnek a hada nem tett többet ötezernél. -Egyesülten sem elég, hogy az oldalát verő Ocskayt, vagy Vak Bottyánt -külön megtámadja, jó siker biztával. – S most egyszerre szemközt -találják maguk előtt Rákóczy egész derékhadát, elzárva a trencséni -várutat. - -Nem adott volna már az ő dicsőségükért senki többé egy fületlen gombot. -Capituláczió várt a két tábornagyra, semmi egyéb: a tűzzel körülvett -scorpió sorsa! - -Ocskay, hogy minden menekülő utat elzárjon az ellenség előtt, hidat -veretett a Vágon, s dandárjával minden utat megszállt, egész szorosra -húzva a hálót a császáriak körül. - -Ő maga egy pár századával Isztriczén száll meg, ahol a szlavniczai -Sándorok kastélyában vendégszerető ellátással fogadta az ősmagyar -eredetű házi úr a vezért és tábornokát. – Ismerjük a magyar lakomákat, -délben kezdődnek és éjfél látja végüket; kivált ahol a jó borhoz még -annyi jó titulus bibendi is van, mint volt ezekben a napokban. Ember -legyen, a ki annak a sok pohárkoczintásnak «állni tud elébe». - -Künn a faluban is folyt a dinomdánom. A szérüs-udvarokon a -kurucz-huszárok hoppogatták víg dudaszó mellett a kaczkí tót -menyecskéket, s dalolták együtt a tót legényekkel a svihrovai nótát; -minden háznál úgy sütötték a pecsenyét, kalácsot, majd kigyulladt az -eresz. A piacz közepén a verbunkost járta a tárogató czikornyái mellett -a hajduság. - -Odafenn a kastélyban is nagy volt a vigasság. Minden szívnek túlpezsdült -a kedve. Csak az egész világot követelték a magyarnak: azon alúl nem -alkudtak. Süvegelje meg a magyart minden nemzet! Miért is nem adott neki -a sors több ellenséget, hogy még nagyobb lenne a dicsősége! - -Czinka Panna húzta a kedvencz nótákat, s mikor az elhagyta, Jávorka, meg -az ő pataki deákjai kezdték rá a víg dalaikat harsogtatni: azokat a -sírverembe lenevető nótákat; azokat a halállal magával is -tánczrakerekedő szilaj bordalokat: meg-megakasztva egy «uram, uram, -szállok az urnak!» felhivástól, amit messze elkerekített áldomás -követett. - -Gyönyörű szép kánikulai este volt: az ég alig akart besötétedni; mintha -még annak az egypár biborszin felhőnek sem volna kedve alunni menni az -ilyen örömnapon. Csak az esthajnalcsillag ragyogdogált maga az -aranytenger égen. - -Tehát nagy volt a gaudium. Csak Ocskay László maga volt méla és -kedvnélkül. Mi nyomta a szivét? Miről gondolkozott? Hogyan nem ragadt rá -a mások jó kedvéből még csak a mosolygó külszin sem? Ő is ivott a -többiekkel; de a bornak nem volt az ő kedve fölött hatalma. Valami -nyugtalanság kerülgette, a mi meglátszott az arczán; homlokán ráncz -vonult végig, s hiába húzta Czinka Panna a fülébe a kedvencz nótáit, azt -a ránczot nem tudta elmuzsikálni onnan. – «Hát micsoda nóta tetszik már -teneked?» - -Ekkor jelenti a házigazda, hogy két vándorló diák van itten; most jöttek -Nagyszombatból: engedné meg a vezér, hadd énekelnének előtte valamit. - -Beeresztette őket. Vándorló supplikáns diákok voltak, akik a vacatiók -alatt gyalog járják be a szép világot, s énekszóval fizetnek; -Nagyszombatból jöttek, tehát pápisták. - -– No halljuk, mit tudtok? szólt a házigazda. - -– Tudjátok-e, fiaim, «Jacobus Benedictus zsolozsmáit»? kérdezé tőlük -Ocskay László. - -Azokat különösen jól tudták. - -– Hát énekeljétek el nekem a «Stabat mater dolorosát.» - -A diákok énekeltek. - -Ez a hymnus nem vigasságot felkölteni való. Úgy illett az ide mint -Belzázár lakomájába a láthatlan kéz irása. Palestrina magasztos -melódiái, szigorú tónusai, sajátszerű megragadó harmoniája, úgy hatnak a -kedélyre, mint kámfor és tömjén. Az egész társaság elkomorult, -elhallgatott. A puritán kálvinisták duzzogva könyököltek maguk elé, hogy -a pápista zsolozsma olyan nagyon erőt vett a sziveken, s mikor a két -diák elvégezte a maga énekét, Jávorka felkiáltott: «megellenzem! nekünk -is vannak zsoltáraink, szebbek a tieiteknél!» S azzal ő meg rázendíté a -maga társaival a «Babyloni vizek» zsoltárát, a kálvinista melódia -szerint. – Az még szomorúbbá tette a társaságot. - -– De mennyivel szebb ennél Palestrina zsolozsmája a «Babyloni vizek -mellett.» Zengjétek el fiuk! mondá Ocskay. - -Azok rákezdték a gyönyörű siralmat, a mit a nagy mester szeretett -felesége halálának emlékére szerze. - -Mikor legkeservesebben foly a virginálás, felpattan az ajtó, s betoppan -a társaság elé egy marczona alak, melynek láttára torkába szakad a hang -a két éneklő diáknak, mig a vendégek ijedten ugrálnak fel székeikről. - -A hivatlan vendég alakján látszik, hogy most jött valami nagy csatából; -sárral-porral belepve minden öltönye, kaczagányán a szőr összeperzselve -lőporlángtól, dolmánya meghasogatva, hogy a rongyoláson át kivillog a -pánczéling, sisakja kétoldalt is erős vágásoktól behorpasztva, az egyik -vágás az arczán is végig csúszott, s hosszú sebet ejtett rajta, a mitől -az csupa vér lett. Az öklében szorított kard csorbákkal fürészes és -markolatig fekete a vértől. - -Irtózat ránézni; de még nagyobb irtózat ráismerni ez alakra. - -A hivatlan rémvendég odasiet egyenesen az asztalfőn ülő Ocskayhoz s -megragadva baljával annak a vállán a kaczagányt, rárivall érdes, rekedt, -rikácsoló hangon: - -– Hát ti itt dorbézolni tudtok most? - -Ocskay elbámulva kelt föl helyéről s rémedezve hebegi: - -– Bercsényi! - -– Ország kutyája vagyok én nem Bercsényi! Eltagadom a nevemet. Minket -öldökölnek s ti itt tivornyáztok! Turnától Ugróczig véres tetemekkel van -fedve az út: ezek az én halottaim, onnantól idáig meg részeg disznókkal. -Ezek a ti elesetteitek! - -– Hát hol folyik az ütközet? kérdezé Ocskay. - -– Már nem folyik: már vége van. Tönkre verték az egész hadseregünket; -gyalogságunk le van kaszabolva, ágyúink ott vesztek, a fejedelem nehéz -sebbe esett, úgy vitték el a csatamezőről. Magam alig ötvened magammal -keczmelegtem ki az ellenségből, azt sem tudom, hány sebet kaptam? S ti -itt isztok, devernyáztok ez alatt mind hadastól együtt! - -Ocskay úgy hebegett, mint egy álmodó. - -– Szétverve? Hajduság leölve? Ágyúk oda? Meg a fejedelem? Lehetetlen! -Nehéz sebe esett! De hát ki volt az ellenség, aki ezt meggyőzte tenni? - -– Hát ki volt? Pállffy, a bán! - -– Pálffy a bán? motyogá Ocskay Lászó. Pálffy verte szét a fejedelmi -sereget? – Álmodom én most? - -– Majd én ordítok egy szót a füledbe, a mitől fölébredsz! Árulás volt, a -mi kudarczunkat okozta. - -Ettől a szótól csakugyan fölébredt Ocskayban valami: a kevélység dæmona. -Megütötte öklével az asztalt nagy haragjában s odadobbant egész -arczközelbe a fővezér elé: csak úgy szikráztak a szemeik egymásba, mint -két összecsapkodó aczél. - -– Mennyköveket ontó Jehova egy Isten! Hát szétverte hadseregünket Pálffy -bán? Azt a bűszke armádiát, ami ország-világ-hódításra indult meg? Hát -levágta a hajduk ezreit? Hát elfoglalta az ágyuinkat? elszedte a -zászlóinkat? Hát a fejedelem is sebben esett el? Hát hol voltak akkor a -talitarka palotások? a híres erdélyi nemes gárda? hol voltak a -testőr-muskétások? a veres- meg a sárgahuszárok? hát a hatalmas svéd -pánczélos lovagok? Hol volt a franczia granátos-csapat? Hol voltak a -franczia tábornokok? Hol volt a magyar vitézség, ha ez megeshetett? És -ki verte őket széjjel, ki söpörte el a csatamezőről valamennyit? -Mennybéli Isten! Egy Pálffy bán, akit én magam egyedűl Komáromtól vertem -idáig, megállni sem hagytam, aki nem tudott velem szembeállni sehol egy -derék ütközetre! Egy futó ellenség, a kinek én csak a hátára tudtam -felírni a nevemet: az megrohanja futtában, előttem szaladtában az egész -fejedelmi armádiát, s a fejedelem és a fővezér arczára írja föl a nevét! -Szégyen, gyalázat az ilyen hadvezetésre! - -De a míg ezt elmondta Ocskay, Bercsényi is közbekiabálta a magáét: hogy -Páffy véletlen rohanta meg a kurucz hadsereg leggyöngébb szárnyát, a -Pekry vezérlette mezei tábort, ezt felkeverte, a derékhadra vetette, a -tér rossz volt, tele mély árkokkal. Egy ilyen árokba bukott bele a -fejedelem lovastól: nem ellenség sebesítetette meg. A kuruczság lelke el -volt véve, amint a fejedelem elestét látta; így futott meg. Magától -futott, nem a bán kergette: csak a gyalogság állt helytt; az harczolt. S -mindezekben Ocskay a leghibásabb, hogyha már maga előtt hajtotta a bánt, -miért nem akadályozta meg Heisterrel egyesülését, mért nem maradt a -hátában tovább is; mért töltötte itt a napot hiába? Egyszerre kiabáltak -egymásra mind a ketten; de Ocskay dörgő szava legyőzte Bercsényi rekedt -kiabálását. - -Végre Csajághynak és Ocskay Sándornak sikerült a két dühösködő vezér -közé furakodni s őket valahogy elcsillapodásra birni. Csajághy odaállt -közéjük, mint egy érczszobor. - -– Uraim! Vezér urak! Beszéljünk nyugodtan, a hogy nemes urakhoz és -hadvezérekhez illik. - -A közbenállón hol Bercsényi taszított egyet, hol Ocskay László rántott -másikat, mind a kettőnek utjában állt. - -– De én az «árulás» szót az apostolnak sem engedem! ordítá Ocskay. - -– Legyenek nyugodtak kegyelmetek! - -– Dög legyen, a ki ma nyugodt! recsegteté Bercsényi. - -Ekkor aztán Ocskay Sándor is közbelépett, egyik kezével a testvére, -másikkal a fővezér jobbját ragadta meg. - -– Bátyáim! Édes atyámfiai! Ne törjetek egymás ellen. Esküszöm az élő -Istenre kegyelmednek fővezér úr, hogy ebből a mi táborunkból nem támadt -semmi árulás! Isten a tanum, hogy készek vagyunk, László bátyámmal -együtt, ebben a nyomban bebizonyítani vérünk kiontásával hűségünket. -Mondja meg kegyelmed, hová menjünk? merre rontsunk? hitünket bizony -beváltjuk. - -– Ugy van! sietett Sándor szavait gyámolítani Csajághy Márton. Ne -beszéljünk arról most, a mi megtörtént, hanem inkább arról, a minek -történni kell. - -Bercsényi melle zihált a fékevesztett indulattól. A szégyent, a boszút -hozta magával, s belebotlott a szemrehányásba. Kardjával keresztül vágta -magát az ellenségen, s nem tudta, hol kapott sebet: s most íme egy másik -ellenségre talált, aki hatalmasan visszavagdal neki, s a nyelvharczban -kapott sebek rosszabbak, mintha fájnának: égnek. Mégis el hagyta -csillapulni haragját, megtörlé arczát a vértől és portól, s nyugodt -hangon kezde szólni. - -– Én nem mondtam azt, hogy kegyelmetektől jött az árulás; de valóban -árulásnak volt dolga a veszedelmünkben. Heister és Pálffy már a -trencséni hid felé menekűlének, hogy a vár ágyui alatt fedezve legyenek, -a midőn valaki szökve átment a bánhoz s hirül vivé neki, hogy a -fejedelem tábora nincs hadirendbe fölállítva, lovasságunk messze külön -táboroz a gyalogságtól; a Vág mellett az ellenséghez legközelebb a -balszárnyon a szerencsétlen Pekry vezényel még szerencsétlenebb mezei -hadakat. Erre kapott vérszemet a bán. Egy maroknyi haddal odaront Pekri -oldalába, azt felveri, rákergeti a rendes hadakra, s oly csúfot követ el -rajtunk, a milyen még magyar népet nem ért soha. Ezt árulás nélkül meg -nem tehette volna. - -Most már Ocskay is csendesnek tetteté magát, bár minden porczikája -reszketett, az arcza sápadt volt, mint a fából faragott fő. - -– Nem vonom kétségbe, hogy árulás okozta e kudarczot. Kivánom is, hogy -az kideríttessék, s a kinek a fejére ez kisül, annak a feje guruljon el -a földön! De ne keressék kegyelmetek ezt a főt a távolban; hanem ott -közel a közepében a tábornak. - -– Mindenütt fogjuk keresni, afelől legyen biztos kegyelmed, szólt -dölyfösen a haragos vezér. De fenmarad mindenesetre az a tüske a -szivünkben, ha mindenütt csupa fehér ártatlanságot találunk is, hogy a -bán nem mert volna ehhez a fatális támadáshoz fogni, ha az iránt -bizonyos nem lett volna, hogy Ocskay dandára a hátában meg nem támadja. -Akarva nem akarva, kegyelmed vesztette el velünk a turnai ütközetet. - -Ocskay most már nem csatant fel. Hiszen hidegvérrel még élesebben lehet -visszavágni. Összefonta a karjait, úgy válaszolt. - -– Ha én olyan jó hadvezér volnék, mint a milyen jó orátor kegyelmed, úgy -meg tudnám győzni mostan a vert seregünkkel az ellenséget, mint a hogy -meggyőz engemet kegyelmed vert argumentumokkal. Tehát én vesztettem el a -turnai ütközetet, aki ott sem voltam? Engem öklelt fel a német, aki -hátul álltam? Én mulasztottam el az elővigyázatot, nem azok, a kiket -megtéptek odaát? - -Csajághy látta, hogy Bercsényi most ismét haragba készül jönni s most -már határozottan Ocskay László pártjára állt. - -– Engedjen meg kegyelmed, fővezér uram, de mi azt a vádat, hogy az -ellenségre nem vigyáztunk volna, magunkra nem vehetjük. Előcsapataink -mindenütt farkasszemet néznek az ellenség előcsapataival; a szoros -utakat elzárva tartani vettük kötelességünknek: arról, hogy a hegyeken -túl ütközet folyik, nem volt tudomásunk, mert semmi ágyúszót nem -hallottunk; mi Ocskay László alvezérei mindenben solidaritást vállalunk -a vezérünkkel; dandárunkban nem történt sem árulás, sem -kötelességmulasztás. Erről felelek mind én, mind Ocskay Sándor. - -Bercsényi most már elpihentette haragját, s míg Csajághy szavainál -Ocskay arcza lett ismét életvidám, a fővezérnek még az ajka is -elsárgult. Félretette későbbre azt, a mit most mondani akar. - -– Jól van no! Most nincs idő a feleselésre, akarom mondani, a -vizsgálatra. Mert ebben én nem pörlekedő fél, hanem biró vagyok. Azonban -gyorsan intézkedni kell; mert körmünkön ég a tapló. - -És itt ismét Ocskayhoz fordult szinlelt nyugalommal, de minden szavából -kiérzett a keserű irónia. - -– Ugy hiszem; semmi baj. Csak «minket» vertek szét, könnyen rémülőket. -Itt van még intacte Ocskay brigadéros uram egész dandára, a ki -Komáromtól verte idáig azt az ellenséget, a ki minket összepocsékola. Mi -kell egyéb, mint felültetni a vitéznél még vitézebb hadakat, s -visszaverni a tromfot. - -Csajághy látta, hogy ebből most mindjárt nagy összeveszés lesz a két úr -között, eléjük vágott. - -– Ne legyetek gyermekek, urak! Hagyjatok engemet szólni, köztetek a -legöregebbet. Ne verjék egymást szavakkal a vezérek. A nélkül is ez volt -mindig a legnagyobb veszedelmünk. Kegyelmed, fővezér uram, tekintse azt, -hogy Ocskay és a mi egész dandárunk hetek óta erőltetett marsokban, -folytonos csatázásokban kifáradva, ma először tart egy pihenő éjszakát, -abban a megnyugvásban, hogy holnapnál hamarább csatára nem kerülhet a -dolog. Kegyelmed, brigadéros uram, pedig vegye tekintetbe, hogy fővezére -előtt áll, a ki méltó keserűséggel eltelve jön egy fatális ütközetből, s -méltó oka van rá, hogy bánatában embernek és Istennek szemrehányásokat -mondjon. A kinek az arczát piros vére festé, annak az arczába ne -kergesse még a vért szégyen és haragköltögető szó is. – Ha pedig épen -összeakarnak veszni kegyelmetek, úgy tegyék azt meg holnap, holnap után: -a mikor ráérnek. Most másnak a sora áll. Kegyelmed, fővezér uram, azt -mondá: a fejedelmet megsebesülve vitték el a csatatérről. – Hová? merre -vitték? – Ez a legelső kérdés. Van-e, a ki menekülését fedezi? - -– Nincs! - -– No hát ezzel az egy szóval ketté van vágva minden mai napi -ortályoskodás. Első a fejedelem baja: aztán jön a kegyelmeteké. Merre -vitték a fejedelmet? - -– Talán Bánba, vagy Nagy-Tapolcsánba! Ki tudja azt most? Én az -eszeveszett lovasság visszatérítésével bajlódtam. Láttam, hogy a -fejedelmet véres fővel ültették fel egy lóra, s így vezették el két -oldalt fogva, eszméletén kívül. Czelder Orbán hajdúi karélyt formálva -álltak az üldöző ellenség utjába. Meddig tarthatták fel? azt nem tudom; -magamnak is elég tánczom volt. Eddig, ha jól futottak a fejedelemmel, -elvihették Nyitra-Zerdahelyig. De meglehet, hogy megrekedtek az utakon a -podgyászszekerekkel, s most ott vannak valahol az erdőben. - -– Akkor nincs veszteni való időnk. Brigadéros uram, engedje, hogy mi -Ocskay Sándorral feltrombitáltassuk az ezredeinket s még az éjjel -Ugróczba szálljunk, az üldöző ellenség utjába. - -– Tegyetek úgy; szólt Ocskay hidegen. Tudta ő azt jól, hogy nem -bolondult meg a labancz, hogy éjszaka menjen kuruczot üldözni az erdőre, -a maga veszedelmébe. - -– No hát szent a békesség köztünk! monda Csajághy, a két vezérhez -fordulva, a mire azok aztán kezeiket nyújták; de nem egymásnak, hanem -csak Csajághynak mind a kettő. – Na hát legalább kezet szorítottak per -procura. - -Bercsényi távozni készült. - -– Én megyek fejedelmet keresni! - -– Nem elébb, míg egy pokályt kiürítene kegyelmed. Propter bonum pacis! - -– Azután mire igyam? A nagy szaladásra? Vagy az elnyelt porra. Porrá -lett az egész magyar dicsőség! Szép nagy por lett belőle! No hát -nyomtassuk le ezt a nagy port! - -Azzal fölemelé a kezébe erőltetett billikomot a fővezér, s gúnyos, -fűrészreszelő hangon eláldá magát: - -– No, hát éljenek a mai nap diadalmas hősei: Pálffy bán és Heister -tábornagy uraim. - -S azzal fenékig ürítve a pokályt, oda vágta azt az asztal alá. – Azután -kisietett a teremből. Mondják, a kik utána mentek, hogy a tornáczba -kiérve, a torkába dugta az újját, nem akarta azt az áldomást magával -vinni. - -A tiszt urak pedig siettek a kardjaikat övükre csatolni, pánczélingeiket -felölteni s aztán kiki a maga csapatjához. Dolog lesz azt most -összeszedni. - -Ocskaynak csak Jávorka maradt a tisztek közül. - -– Édes fiam, mondá a brigadéros. Te se nézd ott hiába a faggyú-gyertyát, -indulj neki, próbáld meg, ha feltudnád ültetni a századunkat. - -Jávorka a vállát vonogatta. - -– Tökéletesen mindegy volna, ha tovább énekelném a Babyloni keserves -zsolozsmát. Mert ha én most odamegyek a tánczoló, dőzsölő kuruczhoz s -azt mondom neki, hogy «lóra koma, szétverte a nagy sereget a nagyfejü, a -fejedelem is elesett!» hát legelőbb is azt fogja mondani, hogy «a -kutyámat tegye bolonddá az úr!» ha pedig végre mégis igaznak hiszi el, -akkor meg úgy szétszalad, mint a vándor hörcsög, mikor közécsap a héja. - -– Hát ne sokat beszélj nekik, hanem fúvass riadót a tárogatókkal. - -– Muzsika: az lesz belőle. – Monda Jávorka, megindulva az ajtó felé s a -mint nagyon pengett a sarkantyúja, visszafordult: «ugyan kérlek, édes -sarkantyúm, ne henczegj itt a hátam mögött! Azért, hogy most te vagy -úr!» - -Ocskay egyedűl maradt a nagy ivóteremben. Levetette magát a nagy -karszékbe az asztalfőn, az üresen álló hosszú asztal diszhelyén s bámult -az előtte álló faggyúgyertyába, a mi megkoppantatlan kanóczczal, mint -egy izzó taplóval a közepén bűzölt előtte, kanyargó füstöt pipálva egész -a boltozatig. - -Odakinn hangzott már a tárogatók riogató szava. – Ugyan keservesen -fújták. Máskor, ha csak egykét rivallása üvöltött végig késő éj közepén -a tábori kürtnek, nyomban következett rá a földdübörögtető paripa-robaj -a vezér sátora körül; most ugyan várhatott arra. A pereczes nem -trombitál megátalkodottabb módon az utczán, mikor sósperecz ideje van, -mint ezek a tárogatósok falu hosszant; de nem jött a kastély felé se -tombolva, se koczogva, se ügetve még csak egyetlenegy görhes sem; se -deres, se fakó, se kesely: az mind, a hókával és a daruszőrűvel együtt -ott kinn legel most a gyepen; a gazdája meg a paplanyos ágyon. Fújhatod -most annak azt a nótát a tárogatóddal! - -Ocskay László lelkében oly sivatag támadt, melyből nem tudott kitalálni. -A fényes várak, miket emléke felmutogatatott, mind a fata morgana csaló -tüneményei voltak. Lévavár, Szomolyán, Detrekő, Vöröskővár, négytornyú -Pozsony, magas Trencsén vára, Bruck, Fischamend, Wsetin, maga Bécs -fényes városa, a mik diadalait visszhangozták vala! Mind csak délibáb -volt. A levegő álmodott a földről! Egy szélfúvás, s avar puszta van -köröskörül. Hová vezet ezen a puszán keresztül ez a végtelen út, a mit -nem jelöl más, mint az előrementek fehérlő csontjai! - -Magához tért, körülnézett: csak az utolsó gyertya égett már az asztalon, -a többi kialudt, vagy füstölt. Eszébe jutott, hogy hiszen ő még vezér -volna: a kuruczok vezére. Kereste a kardját. Az oda volt valahová a -széktámlájára akasztva, a keze ügyében. Azért nem talált rá. Mikor aztán -sok keresés mulva reákadt, akkor úgy megharagudott rá, hogy az asztalhoz -vágta: mintha az a szegény kard volna a hibás. - -Erre valami vihogó hang szólalt meg valamelyik sutból. - -– Ki nevet ott? Ki maradt itten? rivalt fel Ocskay. - -A nevető alak előkeczmelgett a sötétből. - -– Hát ugyan ki maradt volna itt más, mint a Czinka Panna? Én csak nem -mehetek tárogatót fújni?! - -– Mit nevetsz itt? - -– Hát ugyan mért ne nevetne a Czinka Panna? Az én hegedűmet nem törte -össze a Pálffy. - -Ekkor aztán ketten nevettek. - -A Pálffy bán hatalmas ember: megtud rikatni egy egész országot; ha -akarja, úgy végigönti búbánattal az egész Pannoniát, mint az árvíz, -hanem annyi hatalma nincs a Pálffy bánnak, hogy a Czinka Panna jó kedvét -elrontsa. - -Hahaha! - -Ocskay László nem készült most már sehová. Levágta magát a karszékbe az -asztalfőnél, s végignyújtá a karját az asztalon, a fejét meg arra -fekteté le. - -– Eb mozdul a helyéből! Hozz bort, Czinka Panna. – A legerősebb borodat -hozd elő. – Iszom egy magamban. – Ezt sem próbáltam még. – Talán jól is -esik? – Lódulj, hozz bort; erőset. – «Mit dorbézoltok itt?» – No hát -dorbézoljunk! – Legyen megszolgálva a dicséret! – «Ocskay László iszik, -míg mi futunk!» – Na hát iszom! Ti meg fussatok… Kutyának való a hűség! -– Hozd azt a bort. - -Meg sem várta, hogy az átalagból a pokályba öntsék. Felvette két kézzel -a faedényt s az akonából ivott. Nagyot ivott az édes tüzes borból, s -keserű zimankós kedve támadt tőle. - -– Kutyának minden hűség! Csalj, hazudj, szaladj, aztán tagadd el! -Dicsekedj vele! Kend másra. – «Csak Ocskay László nyerte el a -becsületet!» – El biz a csörgősipkát a szamár-fülekkel. Hol az a -becsület? A nagy száj a becsület! Kiabálj sokat! Akkor vagy derék hős! -Szidj, vádolj, rágalmazz mást, akkor vagy igaz ember. – Nem csörög, -mégis láncz: úgy hiják, hogy «hűség». Nagyot rugnak rajta: – úgy hiják, -hogy «jutalom». Pokolra mindenféle hűséggel! – – Héj, Czinka Panna, ha -te most olyan csúf nem volnál! - -Ocskaynak a szemei keresztbe álltak már, s csak úgy szikráztak a delejes -tűztől. - -A csúf czigány leány nagyot vigyorgot e szóra, széthúzott nagy szájában -csak úgy villogott a két fehér fogsor. - -– Hát hiszen, ha csak az a bajod? tudod azt, hogy én boszorkány vagyok. -Értek hozzá, hogyan kell kantérolni, dauzsolni, vajákolni? ha megmosdom -kinn a kutnál, bekenem bábairrel a két szemöldököm táját, hét babot -dobok a hátam mögé, s elmondom, hogy «ifriszkum, czifriszkum, czingere -bingi!» hát egyszerre olyan szép barna czigány leány lesz belőlem, hogy -még az éjszakát is fényesebbnek látod tőle, mint a fényes reggelt. - -– Hahaha! No hát eredj; hámlítsd le azt a vén bőrödet. Változz át -tündérré. - -Czinka Panna kapta a hegedűjét s addig is, míg kiment a teremből, végig -hangzott a folyosón a czifrája a nótának. - -«Czigány asszony sátora; hopp!» - -«Sátora! Sátora! Benne van a rajkója! Heje huja hopp.» - -Ocskay ott maradt és ivott. Most már szürcsölve itta a bort, elébb -felszíva a hevítő zamatját. - -A zsibbasztó egyedüllétben elővették a hallucinátiók, a mik a gyilkos és -öngyilkos agyát szokták meglepni: azok a felforralt vér lávájából -előzajló csábitó képek, a miknek neve: eleven álom. - -Milyen jó lett volna, ha egyszerre megriadt volna az ablaka alatt az a -tárogató: «lóra magyar!» s szét rebbentette volna mennybéli szavával -ezeket a pokolban született csábító rémalakokat. - -A tárogató azonban egyre messzebbről hangzott, egyre szomorúbb elhaló -tutulással. Hanem a helyett megszólalt ismét a hegedű a terem ajtajában, -rákezdve a nótát, kisérve a dallal. - - «Ne szomorkodj, légy víg: - Nem lesz az mindég így. - Hej, a ki megszomorít, - Meg is vigasztal még… - -Ocskaynak úgy rémlett, mintha a hegedű húrja reszketne, a hogy Czinka -Panna kezében nem szokott, s az a hang, a mely énekel, lágyabb, -csengőbb, melegebb volna, mint az övé. – Vagy mind csak a káprázat -okozza azt? - -– No, gyere közelebb. - -A danoló, hegedülő alak a hosszú terem homályából csak meg-megakadó -léptekkel közeledett feléje. Karcsu, súgár alak volt, a czigánynők -lompos viseletében, a mi úgy van rájok hajigálva, de a hol deli alakot -fed, szoborrá alakítja azt át; – a szennyes, gyűrődött patyolating -odatapadt délczeg idomához, felkapcsolva laza ránczaival, egy sor kláris -gyöngygyel a nyakába: félválláról az is le volt csúszva, domború -csipőjéről a széles piros szegélyű kopott zöld selyem viganó omlott alá, -féloldalt felcsiptetve a lecsüngő bőr-övvel, hogy térden alul érő -fersing kilátszott alóla. Az is ki volt szakadva, hogy a meztelen térd -kivillogott rajta, hanem azért a szegélye szélesen kihímezve aranynyal, -ezüsttel, szines virágokkal. Járása-kelése csupa párduczmozgás, oly -ideges, oly izgékony. - -Hát még a mint közelebb jön a vérlángban lobogó gyertyához, s az arczába -látni. Mindenszent el ne hagyj! Ez a Lilith maga! Az első embert -elcsábító «nefitimlány». Barnapiros orczáján dévaj mosoly ragyog, -örökössé téve a csábító szerelem-gödröcskéket, míg kaczér -szemérmetességgel lesütött szempillái nem hagyják kitalálni a szemei -szinét, fölöttük a sürű két fekete szemöld, majd összeér elől. -Korallpiros ajkai hegyesre csucsorodva; füléből nagy ezüst függők -csüngnek alá, a mik, ha fején egyet lendit, csilingelnek; borzas -szénfekete haja kiszabadult a piros török-kendő alól, a minek azt össze -kellene tartani, s a rendetlen tincsek a homlokát árnyékozzák be. Hanem -ha egyszer-egyszer megvillannak ezek a szemek, egy villámlobbanásra, -fehérükkel felfelé fordulva, ha meghasad a piros ajkpár s kivillan a két -gyöngyfogsor: olyankor azt mondja az egész tekintet: «enyim vagy már: -megfogtalak!» - -Ocskay László elbűvölten nyult a leány keze felé. - -– Ki vagy te? hogy hínak téged? - -– Az én nevem «Deliancsa», suttogá a czigány tündér. - -– «Deliancsa!» szólt Ocskay, odavonva a tüneményt az ölébe. Hát te -honnan kerültél ide? Hol termettél? - -A czigány leány Ocskay térdén ülve, álla alá vette a hegedűjét, s -elkezdett hegedülni, énekelni: - - Én vagyok a, én vagyok a czigány leány, - Czigányvajda, czigányvajda az én apám. - Az én anyám, az én anyám czigány asszony. - Kinn a pusztán, kertek alatt, sátor alatt alszom. - -– Leány vagy, vagy asszony? te kis szelidecske! - -– Hahahaaaj. Kaczagott fel Deliancsa, megvakarva öt körmével borzas -haját fejebúbján s meg új nótát kezdett erre a kérdésre. - - «Nem vagyok én szelidecske: - Sem szűz, sem lyány, sem menyecske, - Mert én égi harmat vagyok. - Este a virágra szállok; - Reggelig rajta uszkálok!» - -– Hát van-e már szeretőd, szép Deliancsa? - -Arra is volt megfelelő nóta: - - Kinek van, kinek van - Karikagyűrűje, - Annak van, annak van - Szőlke szeretője. - -(A nóta ugyan barna szeretőről szól, de a czigány leány ránézett -Ocskayra s szőkére fordította a dalát.) - - Nekem is van kettő, - Cseréljünk meg véle: - A melyik többet ér, - Fizetek melléje. - -S azzal egész dévaj pajkossággal lehúzta az ujjáról az ezüst-gyűrűjét s -felerőltette az Ocskay kis ujjára, s hirtelen lerántotta annak az -ujjáról a karikagyűrűjét s azt meg a maga hüvelykujjára szorította fel. - -Ocskaynak eszébe jutott, hogy az a karikagyűrű az ő jegygyűrűje; de -aztán csak azt gondolta magában, hogy majd vissza lehet azt megint -cserélni. A helyett máshová czélzott a szavával. - -– No, no, Deliancsa. Majd az urad megver, ha más gyűrűjét látja az -ujjadon. - -Deliancsa nagyot nevetett azon: a két vállát csak úgy rángatta. - - «Ki az urát nem szereti, - Annak van most becsületi. - Nekem is van becsületem: - Mert az uram nem szeretem.» - -– Hahaha! - -Mind a ketten nevettek rajta. - -Ez ám a becsület. - - «Nem szeretem az uramat hajahaj! - Csak a kisebbik uramat, hajahaj! - Arra is, ha megharagszom, - Itt a csárda, majd beiszom, hajahaj! - -– No hát igyál Deliancsa. Ismered ezt a bort? - -– Hogyne ismerném? A czigány asszonyok jó bort isznak, a míg szépek. De -kelmed nem szereti a szépet, mert el sem koppantja a gyertyája hamvát. - -Deliancsa arra a két ujja megnyálazott hegyével elvette a gyertya -hamvát, a mitől annak a kanócza csak jobban serczegett. - -Még elalszik. - -Hahaha! - - «Zöld erdőben ég a gyertya, - Az én babám koppantgatja. - Hol eloltja, hol meggyujtja, - Csak a szivem, csak a szivem szomorítja!» - -Most már aztán Ocskay maga is belejött a danolásba, rákezdé szép -férfihangjával: - - «Korcsmárosné, gyujts világot! - Héj van-e kökényszemű lyányod? - Héj van-e kökényszemű lyányod? - - Ha nincs kökényszemű lyányod, - Héj aludjék ki a világod, - Héj aludjék ki a világod!» - -Arra aztán Deliancsa folytatta a nótát: - - «Söröm is van, borom is van, - Héj kökényszemű lyányom is van, - Héj kökényszemű lyányom is van.» - -Ocskay nem birt a dühös jó kedvével, felugrott az asztal mellől, -Deliancsát a térdéről a félkarjára kapta fel, s tánczolni kezdett, csak -úgy rugdalta a padlót. - -Csihajla! Eb ura a fakó! - -Mert hát innen is, túl is, fölfelé is, lefelé is mindig «eb ura a fakó!» - -Ihajnáré! ihajla! - - «Húzd rá czigány, disznót adok, - Nem túrja ki a házadot!» - -A hős dalia rakta a tánczot, csak úgy pengett a sarkantyu, a czigány -leány meg ott a vállán ülve, húzta a láb alá való nótát. Azt a nótát, a -mi Ocskaynak legkedvesebb volt. Nem is állhatja azt meg a magyar ember, -hogy mikor azt a nótát húzzák, közbe ne énekelje a versét, s össze ne -verje a bokáját. Össze is való az a három a táncz, a nóta, meg a verse. - - «Sikolt-rikolt a sarkantyu, - Csókot kér a barna fattyu.» - -(Deliancsa úgy énekelte, hogy szőke fattyu.) - - «Adjon neki ifju asszony, - Ne kivánja olyan nagyon!» - -– No hát, ki adja meg azt a csókot? - -De hát ki ne adná meg azt a csókot? Mikor van belőle elég. Le se kell -érte hajolni, úgy lehet szedni a fájáról. - -Ocskay úgy találta, hogy mikor a czigány leányt megcsókolja, koromszagú -lesz utána a szája; az ajkáról kapott csók pedig ragad a zsírtól. Persze -a czigány leány nem szokott mosdani. - -– Te, Deliancsa, ördög bújjék beléd; de koromszagú a pofád. - -– Kemenczében hálok, galambom. De válogatós a szájad! S rákezdé a nótát -hegedűszó nélkül: - - «Három csillag van az égen: - Három szeretőm van nékem, - Egyik szőke, másik barna: - A harmadik: héj a harmadik czigányfajta.» - -– A czigányfajta én vagyok. Három szeretőd van: tudom. Add ide a -kezedet, hadd ropogtatom meg az ujjadat. Ugy-e, hogy igazat mondtam? -három ujjad roppant. Három szeretőd van. A barna az otthon van, de hát a -szőke hol jár vajjon? Mikor láttad, mikor ölelgetted? - -Valami végig borzongott Ocskay hátán. - -Bánta is már. - -Ha a homlokának nincs már esze, a hátának minek akar lenni? - -Az utolsó gyertya is csonkig égett már, az olvadt faggyuból csak úgy -lobogott fel kápráztató fénynyel a félredőlt kanócz. - -Azt suttogá Deliancsa: - -– Hát azt hiszed, hogy én nem tudnék olyan szép lenni, mint a másik, -akármelyik a kettőből? - - «Három fehér kendőt veszek; - Ha fölteszem, fehér leszek: - Fehér leszek, mint a hattyu: – - Nem csókolsz meg szőke fattyu!» - -– Hát azt hiszed, hogy ha kimennék a kútra, megmosdanám friss vízben, -nem lennék olyan szép, mint a milyen az volt? Tudod, az a szebbik. No, -megteszem érted. Egy sátoros-ünnepen a czigány leány is megmosdik. A -kedvedért megteszem hát. Ereszsz, hadd mosdjam meg. Mire visszajövök, -olyan leszek, mint a tündér. A számnak is olyan illata lesz, mint a -nárdus: nem lesz hagymaszagu. Addig nesze ez a kutyaharap-csók. - -S dévaj kedvében megharapta a férfi orczáját, hogy meglátszott rajta a -foga helye. - -Aztán elkezdett kifelé lejteni, folyvást muzsikálva, énekelve: - - «Szép állat a hattyu: - Magát megmossa; - Orrával tollait - Felborzogatja. - - Kis kertedben, ligetedben - Hogyha lehetnék, - Kedves, édes rózsám, - De boldog volnék!» - -A nótának andalító szép dallama egész a dobogó szívig hizelgi be magát. -Az utolsó accordban minden ki van fejezve, a mi vágy, gyönyör és epedés. - -A nóta elhalt a kastély üres tornáczaiban. - -Ocskay egyedül maradt. - -Mikor így magára lett, ismét érezte a kimagyarázhatatlan borzadályt -végtől-végig egész testén, a minek nem lehet okát adni. A mámor ködében -tapogatózott minden eszmélete. Úgy rémlett előtte, mintha ő ezt a leányt -már egyszer látta volna. Hol? Mikor? Talán érezte is ugyanazt a ruganyos -termetet, azt a pihegő keblet ölelő karjában. Azt a csókot! Azt a -forrót, – a találkozásnál, – meg azt a kutyaharap-csókot – a -búcsúvételnél. Ki volt az, a ki ezt így szokta adni? Mint annak a -tartóba égett gyertyának a lángja, hol fellobban, hol elcsappan, épen -olyan volt az eszének a világa is. Kinek híják «azt?» Ha valaki megsúgná -neki a nevét, mindjárt megtudná. Hanem az szőke volt, ez meg fekete. De -hát nem történt-e meg egyszer, hogy egy nő, egy tűndér a dióbarna haját -addig mosta, a míg aranyszőke lett belőle? Hol történt ez? «Szép állat a -hattyu, magát megmossa!» Vajjon, ha visszatér, csakugyan «fehér lesz-e, -mint a hattyu.» S akkor a neve is majd eszébe jut. Vagy marad csak -Deliancsa. «Piros leszek, mint a rózsa, rám illik a babám csókja». - -De soká jön vissza. De sokáig mosdik! «Hét bőre van a czigány -asszonynak!» azt mondja a nóta. - -Ezalatt ráért hallgatni, hogy felelgetnek egymásnak a csendes éjszakában -a tárogatók: az egyik a temetvényi hegyről, a másik a báni dombról, a -harmadik a Nyitra partról, a negyedik, az ötödik innen-onnan a rónákról. -Kinn az utczán nincsen más nesz, mint két alvó férfi hortyogása, a kik -ott «húzzák a bőrt a fagyon» duettben. Ezek bizonyosan a strázsára -állított kurucz hajduk. - -– De soká mosdasz Deliancsa! Lemoshattál már azóta hat bőrt is magadról, -a hetedikben olyan fehér lehetsz, mint «Ozmonda!» - -Most egyszerre eszébe jutott a név. - -Vajjon úgy fog-e visszatérni, mint Ozmonda? - -Ah, az a kép a beczkói városházból! Az az istennői alak! - -Ha most előállna! - -– Visszacseréllek most! Most te légy az angyal! Pokol tüze emészszen el -minden hűséget! Siessünk megveszni elveszni. Az a jó! - -A hegedü ott künn a tornáczban ujra elkezdett czinczogni, hozzá hangzott -a nóta is. Jön már vissza. - - «Czigány asszony sátora, hopp - Sátora, sátora, - Kiszökött a rajkója, hejehuja hopp!» - -Ocskay Lászlónak nem volt tűrelme várni. Eléje sietett, maga nyitotta -fel előtte az ajtót. - -S akkor aztán ott látta maga előtt a szélesre nyitott vigyorgó szájával -a Czinka Pannát. - -– Czinka Panna! hörgé Ocskay. - -– Az ám, Czinka Panna. Látod, bolond, minek küldtél ki, hogy mosdjam meg -még egyszer a kútnál? a másodszori mosdástól megint visszaváltoztam -ilyen csúffá. - -– Hol van Deliancsa? - -– Hol bizony? Elrepült. Megkente a talyigakereket sárkányhájjal, ráült, -elvitte a Szentgellérre. Máskor ha szép leány van a körmöd között, ne -mondd neki, eredj, mosd le elébb a kormot a pofádról. Nem kell a szép -leányt vízbe tenni, mert elolvad. - -Ocskay dühös volt. Felkapta a félkarjánál fogva a Czinka Pannát a -levegőbe, mint egy nyulat. - -– Czudar boszorkány! Hová tetted a Deliancsát? - -– Jaj! Megmondom. Csak ereszsz el. Tégy le a földre. No hát no. Ne légy -hát olyan haragos! Ej, hogy szikrázik a szemed. Ha tapló volnék, -meggyujtana. Hát igazán szeretnéd, ha még egyszer visszaváltoznám -Deliancsává? - -– Nekem visszahozd azt az átkozott tündért. Vagy te lakolsz meg érte! Én -ma kiakarok rúgni! Pörbe szálltam az egész világgal, nem tartok meg -semmi hitet! Keresztül akarok törni mind a tíz parancsolaton. -Bálványimádó is leszek! Nekem aztán mindegy: akár tündér képében jön a -«czifra asszony», akár az ördögök nagyanyja formájában. - -A Czinka Panna, ügyesen, mint az evetke, síklott ki Ocskay László keze -közül, félreszökve előle az asztal mögé, Ocskay utána kapott, azzal -elvesztve az egyensúlyt, végig esett az iszamlós padlón s ott maradt -eszméletlenül elterülve. - -Eszméletlenül, de nem álomlátatlanul. - -Mély, lázforró álmai voltak. - -Ott volt ismét a Deliancsa. Ölelte, csókolta. Az ölelés meg akarta -fojtani, a csók meg akarta égetni. Láng jött ki a szeméből, a mitől -tűzbe borult az egész világ: erdők, hegyek, városok, mind égtek, a föld -maga is izzó volt s le lehetett a repedésein a mélyébe látni, s ebben a -pokolégésben össze volt keverve az őrjöngő fájdalom az eszeveszett -gyönyörrel. Kéj, a mi kínoz, extasisa a fájdalomnak, mely a semmivélétel -kéjérzetében végződik. Azon a harapócsókon keresztül kiszívják a vérét, -a lelkét. «Tudod már most, hogy ki vagyok? Én vagyok a tündelevény, -kivel dajkád ijesztgetett: alugyál szépen, mert itt jön a tündelevény -(vampyr), ha a nyakadat megtalálja, mind kiszívja a véredet. Nézz oda a -zöld mezőre. Hatezer társad fekszik már ott. Azoknak mind én szívtam ki -a vérüket. Én magam, a tündelevény. A te véred is az enyim lesz. Enyim -az utolsó cseppig! Még sem ismersz? Én vagyok a hadrontó walkyr, a -Hildr, a ki a kardokat kiveri a hősök kezéből. Én vagyok a hadmegállító -Rúna, a ki azt mondja: «vissza Attila!» Én vagyok a czigány leány, -Deliancsa: a ki elhozta a fejedelem táborából a hírt a bánhoz, hogy a -kurucz sereg kétfelé van osztva, a fővezér összeveszett a fejedelemmel; -a leggyöngébb hadcsapatok szélről állnak, rendetlenül, össze-vissza -keveredve. Most van itt a jó alkalom, egy merész csapással szétverni az -egész tábort. Én tettem ezt. Ismersz-e már? Kitalálod a nevemet? Húh be -fázol, hűh be reszketsz. Ha rád fúvok, még kővé fagysz. Előbb égtél, -most meg dermedsz. Ugy-e sajnálod a gyűrűt, a mit kicseréltél velem? -Félsz, hogy a czigányleány elviszi magával, s elviszi a lelkedet is, s -nem adja vissza sem a gyűrűt, sem a lelket. Hogy kaczaglak, hogyan -játszom veled! Iszonyúan gyűlölnélek, ha még iszonyúbban nem -szeretnélek. No ne rettegj. Ne fagyj kővé félelmedben. Ha megvirrad, -pedig nyár van, hamar virrad; tündelevény fut a fény elől; visszaadom a -gyűrűdet, de egy szál hajammal körűltekergetem. Azzal az egy szál hajjal -hozzám maradsz kötve. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Késő dél volt, mikor Ocskay László mély mámorálmából életre tért vissza. -Olyan álom volt az, mint a tetszhalál. - -Felébredte után még sokáig révedeztek előtte a tüneményes -álomkáprázatok. A feje nehéz volt s a szivét egy világ súlya nyomta. Egy -összedőlt világé. Érzé, hogy már maga is ott fekszik e romokon, hozzájuk -tapadva. - -A mi kábító álmából leginkább kísérté, az az elcserélt gyűrű volt. A -kezére pillantott. Ott volt biz az a régi gyűrű; a hitvesi hűség, az -állhatatosság, a férfijellem symbolicus végtelen karikája most is a -«nevetlen» ujján. Talán az egész Deliancsa képe, alakja, szavai, -csókjai, egész jelenése nem is volt más, mint az indulat és mámor -képzelt korcsszülötte? - -… Hanem a mint azt a gyűrűt elfordította az ujján, az alsó részére -feltekerve ott talált egy szál női hajat. - -«Deliancsa!» - -… Csakhogy az az egy női hajszál nem fekete volt, hanem aranyszinű. - -* * * - -Czinka Pannát azonban ettől a naptól fogva sohasem látta többet. Sem ő, -sem más. Az úgy el tudott mulni az ismerős emberek közül, mintha -csakugyan értene a dauzsláshoz: egy kenőcscsel meg hét babszemmel úgy -átváltozni más emberré, hogy senki rá ne ismerjen többet. - -Csak a nótái maradtak fenn. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Ez volt az a ritka emlékpénz, tallérnyi nagyyágú, a -melyiknek az egyik oldalán magas domborműben Rákóczy Ferencz daliás -mellképe látható, a másikon egy égő oltár (a honszerelem oltára), melyen -a tüzet egy magyar hős alakja gyujtja meg, s melyre virágaikat hintik a -három vallás nemtői. A bécsiek később egy ellenmedaillonnal válaszoltak -erre, melynek egyik oldalán amaz ismeretes allongeparókás fő volt verve, -a másikon ugyanazon oltár, de mellette egy pánczélos dragonyos, a ki az -oltártüzet eloltja, s a három vallás nemtőit kergeti háromfelé. Mind a -kettő látható a budapesti Nemzeti Muzeumban. - -_M. J._] - -[Footnote 2: Ez a kifejezés abban az időben általános volt. II. -Ferdinánd szava volt ez, «ich will euch schon katholisch machen» s innen -maradt ez fenn példabeszédül Ausztriában úgy, mint Magyarországon: -egyértelmű minden megsértéssel, elszeretéssel, balesettel; úgy, hogy még -a levesbe esett légynek a casusával is ezt tették.] - -[Footnote 3: Igy hítták a legelső fagylaltot ez időben.] - - - - -TARTALOM. - -I. KÖTET. - - A rongyos gárda 22 - Nyalka kurucz 31 - A megbabonázott malaczfej 49 - Még egy várostrom 59 - A vasember 65 - Mézeshetek 74 - Párbaj a harczmezőn két hős között a kiknek a testét nem fogja sem kard, sem golyóbis 84 - Hogy vannak ez alatt otthon? 93 - Az égő kolostrom 99 - Egy nő, a ki a tűznek örül 110 - «Ritschán» 117 - Czinka Panna 127 - Balahó uram tempója 136 - Az alter ego. (Másik magam) 151 - A jó szolgálat jutalma 159 - Két karácsonfa 166 - Beliál leánya 173 - Asszonyok kicserélése 192 - Az Isten békéje 206 - A «repülj fecském» 214 - Csupa fény 223 - Árnyék a fény közt 252 - A «Spinnerin am Kreuz» előtt 270 - Az apácza 285 - Deliancsa 311 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -63 |dich!…« |dich!…» - -66 |régi hadviselesnél |régi hadviselésnél - -122 |fityegőjét virítaní |fityegőjét virítani - -183 |egymással váltotttunk |egymással váltottunk - -183 |egymással kicséréltünk |egymással kicseréltünk - -207 |tudtat ezt |tudtad ezt - -240 |lánczodat ís |lánczodat is - -298 |»Meg ne |«Meg ne - -305 |En azt képzelem |Én azt képzelem] - - - - - - -End of Project Gutenberg's Szeretve mind a vérpadig (1. rész), by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK SZERETVE MIND A VÉRPADIG (1. RÉSZ) *** - -***** This file should be named 62435-0.txt or 62435-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/4/3/62435/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org Section 3. Information about the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |