diff options
Diffstat (limited to 'old/62427-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62427-0.txt | 5204 |
1 files changed, 0 insertions, 5204 deletions
diff --git a/old/62427-0.txt b/old/62427-0.txt deleted file mode 100644 index 6523e2a..0000000 --- a/old/62427-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5204 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of A ciklámen és más novellák, by Lajos Biró - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll -have to check the laws of the country where you are located before using -this ebook. - - - -Title: A ciklámen és más novellák - -Author: Lajos Biró - -Release Date: June 19, 2020 [EBook #62427] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A CIKLÁMEN ÉS MÁS NOVELLÁK *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - - - - - -A CIKLÁMEN - -BIRÓ LAJOS - - - - - - -A CIKLÁMEN ÉS MÁS NOVELLÁK - -BUDAPEST 1914 - -SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA - -VI., Andrássy-út 16. - -_Minden jogot fentartunk_ - -BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA. - - - - -A ciklámen. - -– _Egy mindennapi kislány története._ – - -A kislány most négy éves. Kedves, csinos okos; de nem mesebeli -princeszke és nem világraszóló csodagyerek. Egy nyolc éves kis -barátnőjétől pár hét alatt megtanult olvasni, ami figyelemreméltó -értelemre, erős kis koponyára vall, de amit végre az apai szív sem -kürtölhet páratlan esemény és nagy diadal gyanánt világgá. Két nagy -barna szeme álmodozva és mosolyogva ragyog bele a világba, de drága -barna fejének megcsodálására azért apai büszkeségem sem hivogathat -nézőközönséget. A világnak minden dolga iránt érdeklődik már és -hihetetlen fontoskodással bele is szól minden dologba, de mindent -összevéve, semmi különös nincs rajta. Kedves kis bogárka, gyöngéd -asszonybimbó, leendő feleség, leendő anya, olyan, mint a többi, egy -egészen normális, semmiképpen sem különös, kedves, mindennapi kislány. - -Történt azonban vele, hogy kapott valakitől egy cserép cikláment. A -ciklámen nem valami nagydíszü növény; ez a fajának is jelentéktelen -példánya volt: bágyadozó, vékonyszáru, gyengécske. Jól kell gondozni, -akkor majd erőre kap. - -A kislány télen csak a bábuival szokott játszani, nagy baba-hadával, -amelyből mindegyik nevet kapott természetesen és amelyet ő – csodálatos -módon – a gyerekei hadának szokott nevezni: „A gyerekeim.“ Hogyan -szokott rá, már nem is tudjuk. Két éves kora óta így híjja őket. Ha -valaki – vendég, rokon – a saját, élő gyerekeiről beszél, ő sem -mulasztja el megjegyezni: Bizony, bizony… az én gyerekeim is olyan -rosszak… annyi a bajom velük. Hajlik, mint mondtam, a fontoskodásra; -talán így is szokott rá, hogy ő is a gyerekeiről beszéljen a babái -helyett. - -A „gyerekeivel“ tehát sok baja volt; de mindez semmi ahhoz a sok gondhoz -és bajhoz képest, amelyet a ciklámen szerzett neki. A ciklámen élőlény -volt, a gondozásra valóban rászoruló és a gondozást meg is jutalmazó. A -ciklámennek táplálkoznia kell; nem szabad az embernek egyetlenegy napot -sem elmulasztania… „kapott“-e már vizet a ciklámen „adjunk“ vizet a -ciklámennek; a ciklámenen pár nap alatt meg is látszik a gondozás: már -nem bágyadozó, fölüdült, nő, vastagodik, finom fejét lassan az ablak -felé, a fény, a világosság, a téli nap melege felé fordítja… Ez a -fölfedezés egészen elragadta a kislányt. A ciklámen valóban élőlény; -szereti a világosságot, várja a táplálékot; várja, tehát nyilván hálás -is érte. - -A kislány egészen a maga ügyévé teszi a ciklámen ügyét; a legkedvesebb -„gyerekénél“ is kedvesebb neki a ciklámen; mikor itt az ideje, viszi a -vízzel tele kannát és gondosan meglocsolja a virágot, mulasztani sohasem -mulaszt, ellenben már órákkal előbb eszébe jut, hogy a ciklámen még nem -kapott vizet és magánkívül van arra a gondolatra, hogy lehetne egy nap, -amikor a ciklámen víz nélkül marad. - -A kislány anyai szeretettel szereti a cikláment. Anyai szeretete azonban -egyre terhesebbé válik az egész házra és egyre több apró bajt okoz. -Órákkal előbb megszólaló türelmetlen sürgetésén csak túl tudná tenni -magát mindenki, de az már komolyabb baj, hogy gömbölyü, meleg kis keze -nem tud bánni a vízzel teli kannával, hogy ahol a kannával két szobán -végig megy, ott kiloccsant víz jelzi a nyomát és hogy a ciklámen alatt – -bőkezüségének a bizonyítéka gyanánt – minden öntözés után kis tócsa -marad. (A ciklámen a hálószoba virágtartóján áll.) Egy ideig tanítgatják -ügyességre és mérsékletre, az ügyességet azonban meleg kis keze, a -mérsékletet pedig meleg kis szíve nem tudja megtanulni. A gömbölyü kéz -remeg és remeg a szeretettel telt kis asszonyszív is, – hátha kevés víz -jut a ciklámennek. Hátha szomjasan marad… Hiába a dirigálás is, hiába -áll mellette valaki és hiába mondja, hogy most már elég volt, – a -kislány mindig csal. Még egy kis vizet a ciklámennek. Végül -természetesen ott a tócsa a padlón. - -Egyszer azután megtelik a mérték. Az egész ház tele van panasszal. „A -padló tönkremegy.“ „A széket is lelocsolta.“ „A terítő is vizes lett.“ – -Energikus intézkedésekre van szükség. Az anyja kiadja neki a rendeletet: - -– Vera, mától fogva nem locsolod a cikláment. - -A kislány megdermed. - -– De hiszen, – feleli remegve, – akkor elpusztul. - -– Majd locsolják azért. A többi virággal együtt. Az, aki a többit -locsolja. - -Igen, de ez az ő ciklámenje. Kétségbeesetten védekezik: - -– De akkor majd nem _adnak_ neki elég vizet… Akkor majd nem _kap_ elég -vizet… - -– Majd kap. Majd adnak. Te nem locsolod többet. - -Rövid tárgyalás még; az anya kérlelhetetlen, a kislány keserves -zokogásba tör ki. Hozzám fordul, elpanaszolja a baját, nagy, csillogó, -kövér könnycseppek gördülnek le az arcán. Én mindig meg vagyok hatva, ha -sírni látom, de ezúttal természetesen nem állhatok a pártjára. Próbálom -földeríteni. Nehezen megy a dolog. Végül – már a harmadik tréfa gyanánt, -– a sikernek nem nagy reményével, ezt mondom neki: - -– Tudod mit, te akkora könnyeket szoktál sírni, hogy egy dézsa is tele -lenne vele… sírd bele őket a cserépbe és akkor bőven megöntözted a -cikláment. - -Ez a tréfa csodálatos módon beválik. Hozzámfordul, álmadozó nagy szemét -rám emeli, gondolkozva néz egy másodpercig, letörölteti a könnyeit és -megbékült. Félperc mulva hangosan nevet valamin. - -A cikláment tehát nem öntözi a kislány, de a kislánnyal valami furcsa -dolog történt. Váratlanul „rossz“ lett, pajkos, engedetlen, türelmetlen, -toporzékoló, szeszélyes. Azelőtt is volt egy-egy furcsa hete, de ilyen -intenziven furcsa hete még nem volt. Azelőtt olyan volt, mint minden -kislány, mint a többi hétköznapi, kedves kis bogarak: néha kicsit -pajkos, néha kicsit engedetlen, de egy-egy rászólással, egy-egy szelid -büntetéssel a jó viselkedés útjára visszaterelhető. Most nem. Az anyja -hiába mondja neki: „egy kétéves kislányt még meg kell verni, de egy -négyéves _nagy_ lánynak már nem kell verés“. – most már ez sem használ, -a point d’honneur-re való hivatkozás is hasztalan. Meg kell verni. - -Nem nagy verés ez: egy-két, – inkább egy, mint két ütés – a kezére. Nem -a fájdalom teszi a dolgot, hanem a megszégyenülés. A kislány -hihetetlenül megalázónak tartja a verést, az utóbbi időben magából -kikelve tiltakozott már ellene és legmakacsabb perceiben is sietve -hátrált meg előtte. Most nem. Most szinte provokálja a verést, kihijja, -kikényszeríti, kisürgeti. Ha valami tilos, – megteszi. Ha -figyelmeztetést kap, – igéri, hogy máskor is teszi. Ha a veréssel való -fenyegetés jön („pedig szégyelhetnéd magadat… ilyen _nagy_ lány“), – -annál makacsabbul igéri, hogy igenis engedetlen lesz, rossz lesz, meg -fogja máskor is tenni. Remeg. Szembenéz a büntetéssel. Megkapja a -büntetést. Sírva fakad. Elszalad. - -Napról-napra. A helyzet kezd kétségbeejtővé válni. Végre is nem -lehetséges, hogy a kislány mindennap verést kapjon, ha még olyan -szelidet is. Nem lehetséges, hogy mi a kislányunkkal ilyen viszonyban -legyünk és nem lehetséges, hogy a kislány olyannak nőjjön föl, mint akit -_kénytelen_ az ember minden nap megverni. Tűrhetetlen. Öt napja tart ez -az állapot. - -Komoly tanácskozás: – Vajjon nem vagyunk-e túlságosan szigorúak ehhez a -gyerekhez? Elnézőbbnek kellene lenni… De hiszen az elnézéssel már -próbálkoztunk és a végén a saját érdekében kell bizonyos fegyelemre -nevelni, toporzékolásokról leszoktatni… Hát akkor talán valami baja van? -– Nem. Nincs. – Hála Istennek, teljesen egészséges. – Hát akkor mi van -vele? Hát akkor mit csináljunk vele? - -Elég csüggedten és vigasztalanul tekintünk a jövőbe. A kislányt azonban -kettős figyelemmel figyeljük és vizsgálódás közben hamarosan megakadunk -egy furcsa apróságnál. A kislány toporzékolt. Kikap. Ekkor sírva fakad. -Elszalad. Azután visszajön és félnapig jó, kedves és engedelmes. - -Miért szalad el? Hová szalad el? Hamarosan itt az alkalom rá, hogy -kiderítsük. A kislány toporzékol. Kikap. Sírva fakad. Elszalad. - -Óvatosan utána megyünk. A kislány szalad be a hálószobába, rohan a -virágtartóhoz, föléje hajol a cserépnek és _rásír a ciklámenre_. Nagy, -csillogó, kövér könnycseppjei bőven gördülnek le az arcán és egymásután -hullanak bele a cserépbe; hevesen sír, erőlteti a zokogást… még… még egy -kicsit; de a szívében lassan elfogyott a verés keserűsége; hiába próbál -még néhány könnyet kipréselni drága, nagy szeméből, nem lehet; -sajnálkozva hagyja tehát abba; kiegyenesedik; egyelőre többet nem tehet; -a dolog befejeződött; megöntözte a könnyeivel a cikláment. - -Az anyja rámnéz, én ránézek az anyjára. A kislány visszafordul. Nagy -zavarban van. Az anyja úgy tesz, mintha semmit sem látott volna és -közömbösen, – a könnyek ott vannak a szeme héjja alatt, – tehát -közömbösen, pedagógiai hangon ezt mondja egy hosszabb, vidám társalgás -bevezetése gyanánt: - -– Ezentul, ha jól viseled magadat és vigyázol a kannára, majd megint te -locsolhatod a cikláment. - -Én nem szólok, elfordulok és magamban a következő kis beszédet intézem a -kislányhoz. - -– Megveretted magadat, pedig embervoltodnak egész kis méltósága -fölháborodva tiltakozott ellene. Megveretted magadat, hogy sírhass, hogy -a könnyeiddel öntözhess valamit… egy szegény virágot… egy élőlényt, -amely a tied volt és amely rád volt utalva… Hiszen ez lesz a sorsod: -fájdalmakat tűrni el, hogy a könnyeiddel öntözhess valamit, amit -szeretsz, valamit, ami olyan, mint egy szegény virág… egy bágyadozó -élőlényt, amely rád lesz utalva. Asszonysors. Mindent a könnyével öntöz -az asszony, amit szeret. De kedves kis bogárka, gyöngéd asszonybimbó, -egészen mindennapos, közönséges kislány te, leendő feleség és leendő -anya drága kislányom te, – _hát ilyen korán kezded!_… Asszonysors. De -ilyen korán kezditek? - - - - -Regina kisasszony. - -Regina kisasszony is fölállott, lesimította a blúzát és menni készült. -Ekkor bejött a szobába az osztályvezető, körülnézett és így szólt: - -– Kérem, Regina kisasszony, ha olyan szives volna… A szindikátusi -szerződésünk. Két példányban. Nagyon sürgős. - -Átadta neki a teleírt papirlapokat és kiment. A lányok gyorsan húzták -föl a kabátjukat és siettek eltünni. Regina kisasszony pedig ott maradt -a kiürült, csöndes irodában és szorgalmasan kopogtatta le az írógépen a -szindikátusi szerződést. Fél nyolc volt, amire készen lett. Ekkor -fölállott, ismét lesimította a bluzát, fölvette a vékony kabátját és -indult hazafelé. Hüvös és tiszta koraőszi este volt; az utcán sok ember -járt; a tolongás, zaj és fényesség közepett csöndesen, összehuzódottan, -soványan és félénken ment hazafelé Regina kisasszony. - -Mikor hazaért és a szobájában meggyujtotta a lámpát, bejött hozzá a -háziasszonya. - -– Velünk vacsorázik, Regina kisasszony? – kérdezte. - -– Ha szabad volna kérnem, Bergerné asszony, – felelte Regina kisasszony, -– küldje be a vacsorámat. Fáradt vagyok. - -Bergerné megnézte a Regina kisasszony fáradt, kis egérarcát és -elégedetlenül rázta meg a fejét. - -– Már megint agyondolgozza magát, – mondta jóindulatu haraggal. – -Bizonyosan megint a más munkáját végezte. - -– Dehogy, dehogy, – felelte Regina kisasszony szeliden. - -Elnézett a Bergerné kényelmetlen, szemrehányó arcától a szoba másik -végébe és az az udvarias, kínos zavarodottság jelent meg az arcán, -amelyre Bergerné mindig egyedül szokta hagyni. Ezuttal azonban Bergerné -nem mozdult. Habozva állt még egy ideig, azután közelebb lépett hozzá. - -– Regina kisasszony, – mondotta, – ma mégis jőjjön be vacsorázni. - -– Miért? - -– Azért, mert ma vendégünk lesz… Itt van az uramnak egy unokatestvére… -Mészárosüzlete van Duna-Enyeden. Jól menő üzlet. - -Regina kisasszony nem felelt és Bergerné folytatta: - -– Özvegyember. Nagyon jóravaló, derék ember. Kéne neki egy derék… - -Regina kisasszony rémülten emelte föl csillogó kis egérszemét. - -– Nem, nem, – mondta hevesen, – kérem szépen… nem… - -Bergerné nem tudta rábirni, hogy bemenjen, tehát sajnálkozva -visszavonult és beküldte neki a vacsoráját. Regina kisasszony -elfogyasztotta a vacsorát, azután kiküldte a tányérját, jó éjszakát -kivánt a cselédnek, becsukta az ajtót és leült az asztal mellé. Pár -percig belebámult a lámpába, azután fölkelt, kinyitotta a bezárt -szekrényét és a fehérnemüi alól elővett egy levélpapiros-dobozt. A -dobozból kivett egy heliotropszínü, selyemtapintásu és gyöngyvirágillatu -levélpapirt, maga elé tette, tollat és tintát vett elő, sokáig -gondolkozott, azután ezt a levelet írta: - -„Tisztelt szerkesztőség! Tanácsért fordulok önökhöz nehéz helyzetemben. -Földbirtokos lánya vagyok. Anyám korán elhalt. Zárdában nevelkedtem. -Tavaly, tizennyolc éves koromban, kiléptem a zárdából a nagyvilágba. -Most két kérőm van: az egyik földbirtokos, a másik huszárfőhadnagy. Apám -akármelyikükhöz szivesen hozzáadna és én mind a kettőjükkel egyformán -rokonszenvezem, – de mást szeretek. Egy gyermekkori játszótársamat, aki -nálam két évvel idősebb. Ő is szeret engem. Apám azonban semmiesetre sem -adna hozzá. Mit tegyek? Én a szerelmemért minden áldozatra készen -vagyok: még arra is, hogy áldás nélkül, titokban hagyjam el az apai -házat, még arra is, hogy megszököm. Merjem-e? Megtegyem-e? Én úgy érzem, -jogom van rá. Kérem, adjanak tanácsot. Kiváló tisztelettel - -_Arday Judit._ - -_U. i._ Üzenetüket _Judit_ címen kérem.“ - - -Regina kisasszony megírta a levelet, borítékba tette, a borítékot -gondosan megcímezte, azután lefeküdt és csöndesen elaludt. Reggel -fölkelt, sietett hivatalba és útközben bedobta a levelet egy -levélszekrénybe. Csöndes feszültségben, halk izgalomban élt három-négy -napig, akkor a szerkesztői üzenetek élén végre megpillantotta a nevét: -„Judit“. Dobogó szívvel olvasta el a hosszu írásmüvet, amely behatóan -taglalta az esetet és végül a leghevesebben lebeszélte a szökésről. -Fiatal oktalanság… jönne a megbánás… az a szerelem majd elmulik… de ha -azt hiszi, hogy nem múlik el, hát várjanak türelmesen egy-két évet… bűn -volna… - -Regina kisasszony fölindultan olvasta végig a heves és erkölcsös -figyelmeztetéseket és a végén megrendülve bámult az ujságra. Csakugyan: -oktalanság lett volna és bűn lett volna. A fiatalság oly gyorsan -határozza el a súlyos és nagy dolgokat… milyen jó, hogy vannak, akik -visszatartják a meggondolatlan cselekedetektől. - -Regina kisasszony halkan, szerényen és büszkén járt be a hivatalba és a -hivatalból haza, de ezekben a napokban egy titkos örömet, egy csöndes és -büszke elégedettséget érzett. Az elégedettség ezuttal egy teljes hétig -tartott, utána ismét jött Regina kisasszony nagy és bánatos bágyadtsága, -keserü és ijedt reménytelensége. - -Regina kisasszony várt a levélírással. Halasztani akarta, ameddig csak -tudja. Ameddig csak kibírja. Harcolt magával és esténkint kétségbeesve -gyürte le azt a vágyát, hogy a fehérnemü alól kivegye a -levélpapirosdobozt. Ilyenkor dideregve feküdt le és fogvacogva bámult -bele sokáig a sötétségbe. Három nap mulva azonban egy este bejött hozzá -Bergerné. - -– Most aztán viszem be, Regina kisasszony, – mondotta hangosan. – Itt az -uram unokatestvére… - -Regina kisasszony rémülten tiltakozott, de Bergerné karonfogta. - -– Most jön befelé, – szólt jóindulatuan és erőszakosan. – Szent Isten, -hát legalább nézze meg!… Ilyet még sohse láttam, hogy valaki így féljen -a férfiaktól. Ismerek egy asszonyt, az annyi idős, mint maga és már -unokája van… - -Vitte befelé. Regina kisasszony rémülten és sápadtan ment vele. A -vacsora alatt keveset beszélt; utána is halk, ijedt és hallgatag volt; -de mikor tizenegy óra tájban a társaság eloszlott, fölindultan rohant be -a szobájába, kirántotta a levélpapirosdobozt, kivett belőle egy -elefántcsontszínü levélpapirt és lázasan írta: - -„Tisztelt szerkesztő úr! Adjon nekem tanácsot kétségbeejtő helyzetemben. -Négy éves asszony vagyok. Az uram imád. Dúsgazdag ember. Minden vágyamat -teljesíti. De én szerelem nélkül mentem hozzá. Mást szerettem. És ez a -más most jelentkezett. Mindennapos vendég nálunk és követeli a régi -szerelmünk jogait. Én az uramat tisztelem, becsülöm; de a régi szerelmem -fölébredt és erősebb, mint volt valaha. Mit tegyek? Megőrülök. Adjanak -tanácsot - -_egy szerencsétlen asszonynak._ - -_U. i._ Az üzenetet _Yvonne_ névre kérem.“ - - -Regina kisasszony másnap postára adta a levelet és egy hét mulva -megkapta a választ. A válasz részletesen taglalta az ő érdekes esetét és -a következő konkluzióra jutott: vagy leküzdhetetlen a szerelem, akkor el -kell válni; vagy leküzdhető és akkor az ifjukori szerelmet ki kell -tiltani a házból. „Mert az a derék férj semmiképpen sem szolgált rá, -hogy a házát és a becsületét bemocskolják.“ - -Regina kisasszony fölsóhajtott, amikor ezt a döntést elolvasta. Igaz, – -mondta halkan. És megnyugodott, megtisztult, megenyhült lélekkel -járt-kelt napokig. Ezekben a napokban Bergerné különös makacssággal -vitte be őt vacsorázni, mert az enyedi mészáros úgyszólván állandó -vacsoravendég volt. A dolog vége az lett, hogy az enyedi mészáros -megkérte Regina kisasszonyt feleségül. Regina kisasszony nem tudott -válaszolni. Rémülten nézett rá a mészárosra, azután lesütötte a szemét, -remegett az ajka, és hallgatott. Bergerék azonban ekkor rárontottak; -hevesen, jóindulatuan, teli szájjal kapacitálták, minden halk és ijedt -szavára száz hangos és biztos szóval feleltek, úgy hogy Regina -kisasszony végül riadtan, gyáván, halkan igent mondott. - -Mikor a szobájába jutott és egyedül maradt, akkor nagy szemmel nézett -körül és révedezve simogatta meg a homlokát. Hideg irtózat borzongatta; -azután olyan heves és kínzó megbánás, olyan sikoltozni vágyó ijedtség -rohanta meg, amilyent szeliden szenvedő lelke még sohasem érzett. A -szájára tapasztotta a kezét, hogy a sikoltó zokogását elfojtsa; sovány -kis teste fájdalmasan összegörnyedt és úgy rázta a reménytelen belső -sírás. - -Odament a szekrényéhez, kivette a levélpapiros-dobozt és levélpapirt -tett az asztalra. Hosszasan bámult a levélpapirra; órák teltek el és ő -még mindig nézte a rózsaszínű papiros recéit, amelyek csillogtak a -lámpafényben. Éjfél elmult, amikor fölvette a tollat és csöndesen írni -kezdett: - -„Mondják meg nekem, – írta, – meg kell-e halnom. Megcsaltam az uramat: a -legdrágább, a legjobb, a legkülönb embert. Akit szeretek. És aki engem -szeret. Nem tudom, mi történt velem. Egy őrült óra… Most itt vagyok a -szenvedésemmel, a tört szívemmel, a tönkretett életemmel. A -lelkifurdalásommal. A megbánásommal. Mit tegyek? Van-e más út, mint a -halál? Én azt hiszem, nincs és hogy a nagy bűnömért meg kell halnom. És -úgy érzem, boldog leszek, amikor a halál kitárja elém a karjait. Mit -tegyek? - -_Bünös asszony_.“ - - -Regina kisasszony borítékba tette a levelet, azután le akart feküdni. -Nem tudott. A nyugtalansága nem intéződött el a levéllel: -megcsendesedett, de még kínzóbb lett. Mit tegyen? A kezébe fogta a -levelet; nézte; azután úgy, mint aki álomban jár, fölvette a kabátját, -fölvette a kalapját és kifelé indult. Alig tudta hogyan jut ki a házból: -éjszaka, egyedül, ahogy még soha ki nem lépett egy kapun a homályos, -hüvös éjszakai utcára. De kint volt. Kint állott a hüvös éjszakai utcán -és a kezében tartotta a levelet. Miért jött? Mit akar? - -Kábultan bedobta a levelet egy postaszekrénybe, de ezután sem fordult -vissza. Kábultan, szinte mámorosan ment előre, egyik utcából a másik -utcába, aztán megint új utcába, sok-sok új utcába, a talpa sajgott, a -füle forrón zúgott és mire hajnal lett, ennek a gyötrő, hosszu -vándorlásnak a végén kimerülten, sajgó testtel, kábultan, részegen -eljutott a Dunához. Itt fáradtságtól mámoros agyvelővel még egyszer -fölidézte a lelkifurdalás egész kínzó gyönyörüségét… még egyszer átélte -a megbánás gyötrő élvezetét… még egyszer elmondta magának, hogy meg kell -halnia. És meghalt. - - - - -A király. - -Franciás külsejü utitársam meglepetve nézett a magyar ujságra, amelyet a -kézitáskámból elővettem, megvárta, amíg végigolvasom a lapot, azután -bemutatkozott: - -– Tessék megengedni: Bocskor Sándor a nevem. - -Most én voltam meglepetve. Ha azt mondta volna, hogy Rohan hercegnek -hijják, természetesnek találtam volna; a Bocskor-név meglepett kissé, -annyival inkább, mert pontosan emlékeztem rá, hogy Bocskor úr a müncheni -pályaudvaron pompás franciasággal búcsuzott el egy nagyobb társaságtól. -Hanem azért megmondtam a nevemet, és eleven társalgásba fogtunk. -Kiderült, hogy Bocskor úr harminc esztendeje él külföldön, de nagyon -szereti a mi kedves, szép Magyarországunkat, most is látogatóba jön haza -és állandóan érdeklődik minden iránt, ami magyar: magyar ujságot járat, -magyar könyveket olvas, stb. Könyvekről beszélgettünk és ekkor Bocskor -úr még egyszer megkérdezte a nevemet. Megmondtam. - -– Csak nem az író? – kérdezte erre fölhevülten. - -Mondtam, hogy az. Erre valósággal tűzbe jött, finom ősz feje -kipirosodott és néhány lelkes, dícsérő szó után ezt mondta: - -– Budapesten fel akartam önt keresni. - -– Nagyon kedves. Miért? - -– Irt ön egyszer egy történetet. A történet arról szól, hogy nemzetközi -fürdőhelyen egy király megaláz egy magyar urat. A magyar úr főbelövi -magát, mert királyokon nem lehet elégtételt venni, mert királyokon nem -lehet boszút állni. Ezt _csak úgy_ találta ki? - -– Igen, ezt _csak úgy_ találtam ki. - -– Hát erről akartam önnek egy másik történetet elmondani. - -– Nagyon jó. Halljuk. - -Bocskor úr hátradőlt az ülésen, összeszorította az ajkát és nyugodtan, -nyomatékosan, mint aki mindent meg akar magyarázni egyetlen szóval, ezt -mondta: - -– Én tudniillik fodrász vagyok. - -Meglepetve néztem rá. Sem azt nem találtam természetesnek, hogy ez a -marquis-külsejü úr a keleti expressz bársonyülésén fodrász, sem azt nem -értettem, mért bocsátotta ezt annyi nyomatékkal előre. Az első -kérdésemre Bocskor úr gyorsan megfelelt: - -– Nyolc üzletem van: Párisban négy, Londonban kettő, Ostendében egy… - -Felsorolta mind a nyolcat. Nagykereskedése is van piperecikkekből. A -dolognak ez a része tehát rendben volt. Jőjjön a másik rész. Mi köze a -tisztes fodrász-iparnak az egész történethez? - -– Harmincegy évvel ezelőtt, uram, – mondta Bocskor úr szélesen, az -elbeszélés kedvétől szinte éneklővé vált hangon – én huszonkétéves -fiatal legény voltam. Negyedik esztendeje jártam már a külföldet; -nyugtalan volt a vérem; elég jól ment a dolgom, mert a magyar iparos -külföldön mind megállja a helyét. Látja kérem, a párisi szűcsöknél, a -nagy londoni asztalosműhelyekben mindenütt… - -– Tudom, tudom. - -– Igen, ön a történetet akarja hallani. Hiszen én is azt akarom -elmondani. Tehát huszonkétéves voltam és a gazdám Párisból Emsbe -küldött. Hogy miért? Mert Ems volt akkor az első fürdő a világon és mert -a nyári két hónapra odament Párisból egy elragadóan szép szőke hölgy, -aki akkoriban kapta meg a Rouvére bárónői nevet. Tudja már, ki volt? -Nem? A világ elfelejti a legérdekesebb neveket is… Az Albert király -híres barátnője volt Rouvére bárónő… emlékszik már rá?… Igen: Marchand -Auróra, aki egy nagy kalaposboltból egy kis színpadra került, a kis -színpadról pedig egy nagy király kegyeibe és majdnem a világpolitikába. -Dehát ez nem tartozik ide. Hiszen ezt ön úgyis tudja. A bárónő tehát -Emsbe utazott és ott sem akart párisi fodrász nélkül lenni. A gazdám -tehát elküldött engem és nekem Emsben nem is volt egyéb dolgom, mint -hogy mindennap kétszer, de néha háromszor is, pompás frizurát alkossak a -gyönyörü szőke hajából. - -A keze kerek mozdulattal jelezte az alkotást, egy percre kinézett a -vasuti kocsi ablakán, azután összehúzta a szemöldökét: - -– Utánunk egy héttel megérkezett a király. Mindenki tudta, hogy a -bárónővel akar együtt lenni, hiszen szinte együtt laktak. A király a -parkba nyíló szobákban lakott, az első emeleten, a bárónő a szomszéd -Fürsten-appartementban, amely a sétatérre nyilt. Nem is titkolództak; -reggel együtt reggeliztek, délután együtt sétáltak, hiszen úgyis tudta -egész Európa, hogy együtt vannak. – A király akkor ötven éves volt, -kicsit hízásra hajló, magas ember, gyakran jókedvü és barátságos, de -nagyon szeszélyes úr, akire néha rájött a rossz kedve és olyankor jó -volt menekülni előle minden élőlénynek… Én ezt még nem tudtam, de -hamarosan megtanultam. A saját bőrömön tapasztaltam, hogy rosszkedvü -királyoknak jó kitérni az útjából. A dolog úgy történt, hogy délután -négy órakor mentem fel – mint rendesen – a bárónőt megfésülni. Az -ebédutáni alvásából kelt fel ilyenkor és a délutáni sétájára kellett -megfésülnöm. Bemegyek; az első szobában találkozom a királlyal. Hová -megyek? – kérdezi dühösen. A bárónőhöz, felség – mondom neki. Senki sem -megy be most a bárónőhöz – rivall rám erre. Bocsánat, felség – mondom -erre én – de énnekem talán mégis be kell mennem, mert a komorna ebben a -percben volt nálam, hogy a bárónő sétálni megy… A király erre egészen -elsápad mérgében és olyan hangon ordít rám, hogy megfagy bennem a vér: – -a bárónő nem megy sétálni. Erre nekem persze jobb lett volna -engedelmesen megfordulni és hazamenni, de én azt gondoltam, hogy nekem a -végén a király nem parancsol, nekem kötelességem a bárónőnek -engedelmeskedni… Próbálom ezt nagy alázatosan megmondani, de az első -szót sem mondom még végig, amikor a király dühös ordítással torkon kap, -megfordít magam körül, az ajtóhoz sodor, fogja a nyakamat és a nyakamnál -fogva kilódit, kirúg az ajtón. Mert még belém is rúgott… - -Bocskor úr elhallgatott és nagy szemmel nézett rám. Most ő is szinte -sápadt volt az izgalomtól. Én óvakodtam minden megjegyzéstől. Bocskor úr -biccentett egyet: - -– Hát ez történt velem. Kint a folyosón elterültem és amikor -feltápászkodtam, egy csomó röhögő pincér és lakáj vett körül. Azok már -tudták, hogy odabent égiháboru van és hogy most jó a király útjából -kitérni… Én felugrottam és elrohantam. Borzasztóan szégyeltem magamat, -uram, hiszen fiatal voltam, férfi voltam és ha a mi mesterségünk olyan -is, hogy egyre-másra megtanítja az embert és ha sok mindent le kell is -nyelni, hát ez mégis csak sok volt. Nagyon szégyeltem magamat és én is -gondoltam arra, hogy hiszen a királyt nem lehet megverni… nem is tudnám, -mert erősebb nálam… hát megölöm magamat. De nem sokáig tartott a -kétségbeesés. _Én_ nem ölöm meg magamat. Ohó, akármilyen nagy úr a -király, akármennyivel több, mint egy fiatal magyar fodrászlegény, azért -vissza lehet fizetni a királynak is a sértést. Főtt és forrott bennem -még a harag, hogy is mondjam… sajgott bennem a sértés, de külsőleg -megnyugodtam. Másnap délelőtt megfésültem a bárónőt – a király ekkorra -megbékült – és utána elkezdtem kérdezősködni, miért volt olyan haragos -tegnap a király? A lakájok tudták. Megmondták. Azért, mert féltékeny -volt. Van itt egy magyar cigányprímás, egy fekete legény, az nagyon -tetszik a bárónőnek… Ugy? Nagyon tetszik? Megértettem, tudomásul vettem, -de nem értem vele sokat. Még nem tudtam, mit fogok csinálni. Délután -azonban megtudtam és akkor nem haboztam sokáig. Egy másodpercig sem… - -Bocskor úr fölemelte a fejét és kiragyogott az arca. - -– Délután – mondta mosolyogva – szalad értem a komorna. Siessek, a -bárónő most ébredt föl, pedig ő felsége már lent várja. Délután négy óra -volt: a hotel előtt csakugyan ott sétált már a király. Néha leült egy -árnyékos padra, mert rettentő hőség volt. Én sietek a bárónőhöz. A -bárónő a lila selyem fésülőköpenyben ott ül egy széken és még most is be -van hunyva a szeme. Álmos. Óvatosan nyúlok a hajához. Felnéz. – Igen, – -mondja álmosan és megint lecsukódó szemmel – csak gyorsan. Gyors munkába -fogok és természetesen hallgatok, mint eddig mindig, mert a mesterségünk -jó modorra gyorsan megtanítja az embert. Eddig alig beszéltem húsz szót -a bárónővel, mert ő nem óhajtotta… De ekkor, amint a kezemben volt a -gyönyörü, dús szőke haja és amint lenéztem a behunyt, hosszu szempillás -szemére, egyszerre úgy éreztem, hogy most beszélnem kell. Még csak -sejtettem, hogy mit fogok tenni, de ez a sejtés ellenállhatatlanul -ragadt előre… a helyes irányba… A bárónőt sietve fel kell ébresztenem: -ez az első. A munkával még nem voltam készen és szorongva néztem körül: -miről lehetne beszélgetést kezdeni. A toalett-asztalon egy fehér tégelyt -láttam meg: illatos olaj volt benne. Erről fogok mondani valamit… valami -okos hazugságot… valami nagyon okosat… Istenem, mit lehetne gyorsan -hazudni? Megvan! Halkan megszólalok. Egy igen alázatos kérdés: azt -akarja-e a bárónő, hogy a gyönyörü szőke haja megbarnuljon? A bárónő a -mondat első felét még alva hallgatja végig, de a második felére egészen -fölébred. Undorodva és méltatlankodva kapja fel a fejét: dehogy akarja, -miért mondom ezt? Azért, felelem én, mert ebben az olajban van egy szer, -amely barnítja a hajat. A bárónő felháborodva nyúl az ártatlan tégely -után és egyszerüen lehajítja a toalettasztalról. Az ügy ezzel -elintéződött volna… nem szól többet… várja, hogy befejezzem a munkámat. -Nekem megint hallgatnom kellene. De most nem hallgathatok. Mindenáron -beszélnem kell. Az a szer – mondom tehát úgy, mint aki érdekes dologgal -akar mulattatni valakit – a legkitünőbb hajfestőszer. Az én hazámban, -Magyarországon sokan használják őszülés ellen; leggyakrabban -cigányzenészek, akik korán őszülnek, de feketék akarnak maradni és akik -a hajuk és a bajuszuk feketeségét szinte mind ennek a szernek -köszönhetik… A bárónő megdöbbenve néz fel rám. Festik a bajuszukat? – -kérdezi. Kezeltetik, – felelem én. Mind, – teszem hozzá bátran. Kivétel -nélkül. A bárónő maga elé néz, gondolkozik, én remegve nézem az arcát. -Egyszerre csak elhúzza a száját. Grimaszt vág. Undorodik. Éljen, éljen… -A cigányprímástól undorodik már. De nekem ez nem elég. Nekem más is -kell. Mi? Még mindig nem tudtam egészen, még mindig nem láttam -világosan. Csak elszomorodtam, amikor a bárónő felállt, egy -fejbiccentéssel elbocsátott és le akarta magáról vetni a fésülőköpenyét. -Szomorúan, szédülve mentem az ajtóig és ott egy utolsó pillantásra -visszafordultam. Két embert láttam: az ablakon át le lehetett látni a -sétatérre, ott sétált a király; és fent a szobában ugyanazzal a -pillantással láttam a bárónőt, akinek a válláról lehullott a -fésülőköpeny. Elkábultam. Megrészegedtem. De ebben a másodpercben már -tudtam, mit kell tennem. Nincs habozás. Megteszem, akármi történik is. -Ki csak nem végeznek, a botránytól is félnek. De még ha kivégeznek, -akkor is megteszem. Ott álltam az ajtónál, háttal az ajtónak, -visszafordultam a bárónő felé. Még egy másodpercnyi szédülést éreztem, -de azután cselekedtem. Hátranyultam az ajtó felé. A kezembe akadt a -kulcs. Elszántan fordítottam egyet rajta. Azután még egyet. A kulcs első -megcsörrenésére a bárónő felém nézett és haragosan húzta össze a -szemöldökét. Amikor a kulcs másodszor is megcsörrent, fölemelte a kezét… -a csengő felé akart nyulni. kiáltani akart… Én elébe vágtam. Csak -szóval. Ott maradtam az ajtó mellett. De villámgyorsan mondtam: ő -felsége engem tegnap megütött; kilökött; megalázott. Ő felsége most -odalent vár, én pedig itt vagyok és ha meghalok is, akkor is –. Nem -tudtam tovább mondani. Hiszen nem is éreztem én nagyon világosan, hogy -mi az, amit mondanom kell, talán úgy sem tudtam volna befejezni, de nem -is volt szükség a befejezésre. A bárónő arca kisimult, a haragja elmúlt -és előbb csodálkozva, álmélkodva, figyelmesen végignézett… előbb -végignézett, amint remegve ott álltam az ajtóban… előbb végignézett… -most nézett meg talán először igazában, és akkor nem voltam én utolsó -legény… előbb végignézett, azután elmosolyodott. Nekem nagyot dobbant a -szívem. Előreléptem egyet és önkénytelenül lepillantottam az ablakon át -a sétatérre. Ott állt a király. A bárónő követte a tekintetemet. -Megnézte a királyt, aki abban a másodpercben megtörölte az izzadó -homlokát, azután ujra az én elszánt arcomra nézett, azután harsányan -elkezdett nevetni. Nevetve lépett most ő én felém egyet. Én már csak -dadogni tudtam. „Ha meghalok is“ – mondtam dadogva. Ő azonban -kiegyenesedett, nevetve nyujtózkodott és egyre nagyobb jókedvvel, -csiklandozottan, féktelenül kacagva mondta: „Bosszut akarsz állni rajta, -óh, la-la-la-la…“ Én még mindig nem értettem egészen a nevetését és düh -forrott fel bennem. Megragadtam a kezét. De ő lenézett a királyra, -ujjongva kacagott, odafordult hozzám és egyszerre áradt a száján a -párisi argot. _Viens mon loup!_ - -Bocskor úr elhallgatott, csendesen elmosolyodott, azután kiélezetten -mondta a csattanót: - -– A király, uram, egy óra hosszat várt lent. A forró napon. Izzadva. -Ötször küldött fel. De én nem engedtem. Megvárattam. És megvárattam -máskor is. Lent kellett várnia, amikor kedvem tartotta. A függönyön át -nevettük. Összeölelkezve nevettük és neki a napon kellett várnia. És -becsukhattam előtte az ajtót, amikor kedvem tartotta. A szabad időm -ezzel telt el: törtem a fejemet, hogyan kinozzam meg a királyt. Oh, sok -nagyszerü dolgot eszeltem ki… holnapig tudnék róla beszélni… Megalázni, -ez volt a fő. És megaláztam, mert nagyon szerette azt az asszonyt. -Megaláztam. Minden nap. Oh, én visszafizettem neki, hogy engem egyszer -megalázott. Kínszenvedés volt az egész nyara. És még azután is… Évekig… -Mert engem nagyon szeretett az az asszony… később mindenáron feleségül -is akart jönni hozzám. - -– És mért nem –? - -– Hogy miért nem vettem el? – kérdezte Bocskor úr és könnyedén -megvonogatta a vállát. – Azért, uram, mert ha bárónő lett is és ha egy -király barátnője volt is, azért mégis csak közönséges rongy volt. Hiszen -láthatja az egészből. Higyje el, nincs _köztük_ különbség: akár királyok -fizetik meg őket, akár részeg matrózok. Amikor _én_ házasodni akartam, -akkor hazamentem Kőrösre – oda való vagyok én – és elhoztam a volt -főnököm leányát. - -A vonat Bécs felé közeledett és Bocskor úr készült kiszállni. Itt is -tölt pár napot. Búcsuzott. Sajnálja, hogy a részletekről nem számolhat -be, pedig azok is érdekesek. A fontos azonban az volt, hogy ezt elmondja -nekem. - -– Mert önnek, uram, igaza van: ha egy gentlemant (én úgy értem ezt a -szót, ahogyan az angolok használják, nem olyan ostobán, mint ahogyan -másutt használják), ha egy gentlemant megaláz egy király, akkor annak a -gentlemannek nincs más útja, mint hogy főbe lövi magát. De a megalázott -gentlemanek nem maradnak boszulatlanul. _Mink_ boszut állunk értük. - - - - -A gyáva ember napjai. - -Lénárt, a gazdag és szürke ifju, óvatosan fölvette a kabátját és a -ropogóan friss, új kabátban a tükör elé lépett. Öltözködése a kabát -óvatos fölvételével befejeződött és Lénárt meglepetve nézte most végig a -tükörben felöltözött énjét. Az ifju, akit a tükörben látott, előkelő és -érdekes jelenség volt, és Lénártnak ez ifju láttára egyszerre eltünt -minden kétsége, amellyel magát gyötörni és tükrét ostromolni szokta és -amellyel meztelen testét az imént is szemlélte. Erőt és elegánciát, -karcsuságot és lendületet konstatált magán és amikor az utcára indult, -az az érzése támadt, hogy eddig ő nem is volt ő maga, hanem csak most -találta meg igazi – elvesztett, elvarázsolt, szunnyadó – énjét. A -járásban, a lélegzésben, feje fölemelésében, karja lóbálásában öröme -telt; mindez most jól esett, holott máskor únott teher volt; a puszta -lét, az egyszerü járás, maga a váratlanul széppé lett, egyszerü élet -olyan volt, mint egy régi, nagy vágynak a kellemes kielégülése. - -Alkonyodott és Lénárt a lányos ház felé irányította vidám és könnyü -lépteit. Késve jön; nagyot késik, mire odaér; de Lénárt azt akarta, hogy -várjanak rá. Várják – egy kissé kétség és remény között – és örüljenek -majd, hogy mégis jött. Örömet osztogató, boldog és nagylelkü kedvében -volt Lénárt és amint közeledett a ház felé és amint a nagylelkü jóság -egyre jobban megtöltötte a szívét, boldog és kegyelmes kedvében végleg -elhatározta, hogy meg fog házasodni. Még nem tudta, melyiket veszi el a -lányos ház lányai közül. Lili a szőkébb, de Mici a gömbölyübb, fehérebb -bőrü és melegebb tekintetü. Lénárt a boldog jósággal szívében mintegy -végigkostolta őket a lányos ház felé haladtában; gondolatban újra meg -újra megizlelte őket, sőt mérlegelő, válogató kedve lassan túl is lépett -rajtuk és sorra megállott a barátnőiknél, akiket most előreláthatólag -ott talál majd a háznál. Olga… Magda… Lola… Lénárt sorra megízlelte őket -és boldog királynak érezte magát, mert tudta, hogy valamelyik után ma -jósággal és kellemesen kinyujtja a kezét. - -Lénárt odaért a lányos házhoz és itt váratlanul elbágyasztotta egy -gyorsan reáfuvalló kelletlenség. A villamlámpás kertben nagyobb társaság -volt együtt, mint ahogyan gondolta, a társaság zajos volt és ő egyszerre -úgy érezte, hogy nem is vártak rá és nem is érezték volna fájdalmasan, -ha elmarad. A nyakában egyszerre kellemetlen érzés támadt és amikor -befelé ment, bizonyos volt benne, hogy a fejét – fájdalmas merevséggel – -félszegen hordja. A kertben azonban áradó édességgel fogadták és apa, -anya és lányok egyformán hő nyájassággal örültek neki. Lénárt erre -megnyugodott, nyakából eltünt a kellemetlen érzés, megtapogatta gyönyörü -nyakkendőjét, rendben van-e és frissen ropogó új ruhájában elégedetten -és jóleső rugalmassággal ült le egy székbe, amelyen jóindulatu -társalgást folytatott a körülötte fölváltva buzgólkodó háziakkal. - -Igy érkezett el a vacsora ideje, amikor a kertben szétszóródott ifjuság -kezdett lassan összegyülekezni. Lénárt felsőbbséggel, de jóindulattal -tekintett a fölhevült és mulatásba, mulattatásba belefáradt ifjuságra és -jóságos nyugalommal várta, ki lesz a szomszédja az asztalnál. Lili, a -ház leányainak egyike, ekkor kedvesen így szólt hozzá: - -– Lénárt, bemutatom magát a szomszédnőjének, egy nagyon kedves leánynak, -az unokatestvéremnek. - -Mici, a ház másik leánya ugyanekkor – nem hangosan, de mégis úgy, hogy -Lénárt hallhatta – így szólt egy fehérruhás leányhoz, aki az ifjusággal -együtt fölfelé csoportosult: - -– Matild, bemutatok neked egy nagyon kedves fiatalembert… - -A bemutatás megtörtént, Lénárt asztalhoz indult a fehérruhás leánnyal és -reszketve erőlködött, hogy könnyen és elegánsan tudjon járni. Hiába -erőlködött. A járása egyszerre megsúlyosodott, botorkálóvá és ingadozóvá -lett, a fejét nem tudta egyenesen és természetesen tartani, mert a -nyakát merevgörcs kínozta; az egész teste, az egész léte, amely az imént -még öröm volt a számára, most egyszerre kínos és elviselhetetlen teherré -lett. A homlokáról verejték gyöngyözött és ő szégyenkezve törölgette. - -Lénárt megalázottnak és összezúzottnak érezte magát és az az érzése -volt, hogy mindenki őt figyeli. A szomszédnőjével az egész vacsora alatt -csak néhány szót váltott és minden szó, amelyet elmondott, de minden szó -is, amelyet válasz gyanánt kapott, akaratlanul szigoru és mogorva lett. -Csak a vacsora vége felé, amikor körülöttük a jókedv egyre hangosabb -lett és Lénárt látta, hogy senki sem nézi őket, csak akkor tudott végre -felemelt fejjel és tiszta szemmel körülnézni és szabadon gondolkozni. -Ekkor szabadon mozgatta végre merev tagjait és megkönyebbülve szabadon -eresztette haragos méltatlankodását és megalázottsága dühét. - -Mit tettek vele? Hogy merték ezt tenni? Hogy merték róla feltételezni? -Ezt akarják vele elvétetni! Ezt a sovány és szürke leányt! Ezt a -barnafoltos, vizesszemü, vézna verebet! Hogy merte ez a leány azt -gondolni, hogy ő… - -Az asztal népe már oszladozott, de ő az oszladozást haragjában észre sem -vette, hanem dühre gyulladtan fordult a szomszédnőjéhez. Az az érzése -volt, hogy meg fogja verni. Hogy meg kell valahogyan aláznia. Hogy meg -kell neki mondania, hogy –! - -– Hová való maga? – kérdezte tőle szigoruan. - -A leány habozott a válasszal. Lénárt megsürgette. A leány erre haragosan -kivágta: - -– Pócsra! - -Lénárt boldog kárörömet érzett. - -– Pócs? – szólt kegyetlenül. – Szép neve van a falujának. És miért jött -fel Budapestre? - -A leány ekkor szembefordult vele. Vizes szeme szikrázott és úgy -tetszett, hogy egész szürke lénye tűzben áll. - -– Azért, – felelte sziszegve, megmámorosodva a maga haragjától – mert -Lili, a kuzínom, azt akarta volna, hogy menjek férjhez egy útálatos -emberhez, aki neki udvarol és akit ő kinevet. - -Lénárt elsápadva kapta hátra a fejét és a lány is az ijedtségtől -elfehéredve dőlt vissza a székébe. Elkábulva és hallgatva ültek -egymással szemben: mind a ketten megdöbbenve, elbágyadva és megsebezve, -két áldozat, akik egymást gyűlölik, ahelyett, hogy másokat gyűlölnének, -két bajvívó, akik egymást marcangolják mások miatt. - -Hallgattak és reszkettek és egyik sem tudott megmozdulni és egyik sem -tudott megszólalni. Körülöttük a fájdalom nagy csendje volt és a csend -egyre nagyobb és egyre érezhetőbb lett. Lénárt körülnézett és ekkor -látta, hogy egyedül hagyták őket. Senki sem volt már a közelükben, -mindenki elment. Lénárt csak messziről fogott el egy gondos, de gyorsan -elforduló pillantást. A kedves emberek! A jóakaratu derék emberek! -Vigyázzák őket, hogy összebarátkoznak-e, és vigyáznak rá, hogy semmi az -összebarátkozásukat ne zavarja. - -Fel akart állni. A lányhoz fordult; és a lánynak könnyes volt a szeme. -Nem állott fel. Halkan mondta, még mindig egy kis keserüséggel, de már -óvatosan és gyöngéden: - -– Egyedül hagytak bennünket. - -A lány fölemelte a tekintetét és a szemük ekkor egy hosszu, egy -végtelen, egy lelket kutató, egy szívtől-szívig átsugárzó, nagy -pillantásban találkozott. Két vizes és semmis szem szépült meg ekkor a -fájdalomban, két test tünt el, hogy két fájdalmas és sebzett lélek -tapogatózzék gyöngéden, irgalmasan, szeretetet keresve és társat kutatva -egymás felé. Egy percig úgy látszott, hogy rútságban kizárva, a vágyaik -területéről kitaszítva, a megalázottságban találkozva – két szegény -ember, két vágyódó lélek – most egymásra leltek, jóságban és -könyörületben összeforrottak, egymástól el nem szakadnak, egymásba -reszketve belekapaszkodnak. Egy percig lehetségesnek látszott, hogy két -jóság találkozik, egy percig lehetségesnek látszott minden: megnyugvás, -hűség, boldogság. - -Kintről azonban fiatal kacagások hallatszottak be; a két szempár -elborult és megzavarodva fordult el egymástól, a két lélek elveszítette -egymást és ismét két test volt egymással szemben: két megbántott és -ingerült szürke ember. Lénárt egy zökkenéssel felállott; a leány is -sietve és sértődötten ugrott fel, és még előbb volt kint a kertben, mint -ő. Lénárt látta, amint nevető fiatal párokhoz csatlakozik és amint szép, -fiatal férfiak kelletlen udvariassággal szólnak hozzá néhány -kényszeredett szót. Erre ő is észrevette, amit sohasem vett észre, hogy -a leányok, akik neki tetszenek és akikhez megpróbál odacsatlakozni, -kínosan és kelletlenül válaszolnak, ha már nem kerülhetik el, hogy vele -szóbaálljanak. Rövid ideig ténfergett még a kertben, azután hazament. - -Fáradtan vánszorgott haza; egész testét tehernek érezte és magát a -puszta létet fájdalomnak. Otthon megállt a tükre előtt és végignézte -magát. Ropogóan friss, uj ruhája gyűrött volt, nyakkendője -félrecsúszott, egész előkelő felöltözködöttsége bepiszkolt és -meggyalázott. Ledobálta magáról a ruháit. Belevetkőzött a tükörbe és -aggódva és kiváncsian várta meztelen testét a tükörben. Amikor végre -meztelen, sovány és szürke énjével szemben állott, akkor sokáig, -megdöbbentően, elmerülten, nagyon komolyan nézte magát, küzdött a -könyeivel, felemelte a fejét és azon habozott, ne köpjön-e bele a -tükörbe. Végre nagy erőfeszítéssel elfordult a tükörtől és legyintett -egyet. - -Feladta magát. - -– _Az_ – gondolta – olyan férjet vesz a pénzéért, aki majd megcsalja. - -Várt. Vállat vont. - -– _Én_ pedig olyan feleséget, aki engem csal meg. - - - - -A tenger. - -A tengerről beszélgettünk. „Sei mir gegrüsst du ewiges Meer“, – -szavaltam németül öreg barátom kedvéért. Azután Heineről beszélgettünk; -azután asszonyokról és ekkor – a fedélzet elhagyatott volt és a tenger -éjszakája felségesen csendes – öreg barátom ezt a történetet beszélte -nekem. - -* - -Utazott ezen a vonalon – Marseilletől Port-Szaidig megállás nélkül, -onnan két rövid megszakítással az első indiai kikötőig – harminc évvel -ezelőtt egy fiatal asszony. Az angol gőzös, amelyen utazott, nem volt -még ilyen pompás és hatalmas alkotmány, de a maga korának egyik legszebb -hajója volt; erős, gyorsjárásu és kényelmes. A fiatal asszony, akiről -szó van, el volt ragadtatva a kajütjétől, amikor Marseilleban hajóra -szállott. Német asszony volt és a német hajók – akkoriban – nem -kényeztették el az utasaikat dísz és kényelem dolgában. - -Német asszony volt: szőke, de feketeszemü; a germán fajnak oly ritkán -található tisztán megmaradt típusa; semmi valkürszerüség, semmi -Brünhild-erő, annál több tiszta és szelid szépség és egyszerü báj. A -hajóra két férfival jött. Az egyik volt az ura, akivel Bombaybe voltak -költözendők; a másik legjobb barátjuk: előkelő és vagyonos úr, aki – bár -ez akkor még nem volt olyan mindennapos dolog, mint ma – a kedvükért egy -indiai utazást tett. - -Marseilleből nyár elején indult a hajó; a koranyár a Földközi-tengeren -éppen olyan kimondhatatlanul szép volt, mint most. Az asszony szinte -ujjongva élvezte az utazást, a tengert, az út szépségeit, fiatal élete -egész örömét, de Szicilia tájékán – itt valahol, amikor az Aetna -eltünőben volt a szemhatáron – lassan elborult a jókedve. A dolog úgy -kezdődött, hogy előbb valami semmiségen összeveszett az urával. Ugy -folytatódott, hogy nem tudtak kibékülni, ami már baj volt. A -házasságuknak a harmadik éve volt ez; az a harmadik év, amelynek a -veszedelmeit még egymást szerető emberek feje fölül is csak az tudja -elhárítani, hogy gyerekük van. Nekik nem volt gyerekük és a harmadik év -kis lelki földrengése aggasztó erővel jelentkezett. Összevesztek; és -nemcsak nem tudtak kibékülni, hanem az első után újabb és újabb – immár -nem hangos, de annál kegyetlenebb és annál keserübb – összeveszések -jöttek; mély sebeket ütő, irgalmatlan szavak; konok és jéghideg -tekintetek, makacs és kérlelhetetlen szembenállások… A harmadik év kis -földrengése – úgy látszott – kettétépi a lelkük és a testük közösségét; -még együtt voltak, de már idegenek voltak egymáshoz; még együtt laktak, -de nem beszéltek; még hallották éjszakánként az egymás lélekzetvételét, -de ellenségesen és rosszindulatuan füleltek rá. - -Mindez a hajón, a csodaszép, kék, nyári fényben fürdő Földközi-tengeren. -Ha a barátjuk nem lett volna velük – úgy érezték – elviselhetetlen volna -az élet, az egymáshoz láncoltság, az összezártság. Igy az együttlétük -tűrhetetlen feszültségét enyhítette egy harmadik ember jelenléte és -enyhítette az, hogy elpanaszolhatták – külön-külön – a sajgó -fájdalmaikat egy jó barátnak; aki szeretettel és részvéttel hallgatta -meg a panaszt. A baráti részvét azonban a helyzetet nem javította; -ellenkezőleg; rontotta. Valahogyan minden panaszkodás után még távolabb -voltak egymástól; valahogyan minden tanács fölforralta az -ingerültségüket és mérget öntött a sebeikbe. - -Kikötöttek Port-Szaidban. Az asszony itt a hajón maradt; a két férfi pár -órára partra szállt. A hajó fölvette az új szénrakományát és tovább -indult. Áthaladt a csatornán és bejutott az ázsiai tengerekbe. Ekkor már -nyár volt; és a nyár itt maga a pokol. A sorvasztó, ádáz hőségben -tikkadtan úszott a hajó az átkozott tengeren; bágyadt, fulladt -lihegéssel törte magát előre; az élet csak éppen pihegett rajta; az élet -alig él egy ilyen hőségverte hajón; az ellenséggé lett két embernek csak -a bágyadt gyűlöletre volt ereje; szinte minden megmaradt életenergiájuk -tompa haraggá lett a másik ellen. Ha két ember – különösen férfi és nő – -gyűlölni kezdi egymást, akkor mindegyik számára szinte inzultus a -másiknak a puszta léte is. A hajó a poklok hőségében fuldokolva úszott -előre és szinte csak két konok és szikrázó gyűlölet élt rajta. Férfi és -nő. Férj és feleség. A tegnapi szerelem ízével az ajkukon. – Ekkor már -nem is beszéltek egymással. - -A hajó kikötőt ért. A legszörnyűbb hőségek tengerét elhagyta; ez a -félnapos kikötés olyan, mintha az egész nagy hajó szabadabb, frissebb -lélekzetet akarna venni a bágyadt és fuldokló előrevergődés után. A férj -partra száll. „Jössz?“ – kérdezi a barátjától. „Nem“ – feleli a barátja, -– „fáradt vagyok“. A férj a feleségét meg sem kérdezi, jön-e. Napok óta -nem beszélnek. - -A férj partra száll, az asszony a fedélzetről keserü haraggal néz utána. -Utána néz, a keserüség egyre fájdalmasabban önti el a szívét, lemegy a -kajütjébe. Sír. Az ajtó fölnyílik. Bejön a barátjuk. - -Az asszony vígasztalást vár, de a férfi nem vígasztalja. Igazat ad a -kifakadásainak, megerősíti a vádjait és a szavain lassan átszivárog egy -vállvonogató, sajnálkozó gyanu. Minek egy ilyen ázsiai kikötővárosban -partra szállni? Ezek a városok a romlottság fészkei, alantas orgiákra -vannak berendezkedve. Port-Szaid is ilyen… - -Az asszony megérti ezt a gyanút és rémülten, fölindultan és remegve -bámul rá arra, aki kimondta. Még nem tudja, mit tegyen. Egy másodpercig -habozik, a szeme részeg a fájdalomtól, a második másodpercben már két -kar átkarolja, egy éhes vágy megrohanja, az ájuldozó ellentállását -legyőzi. Rablótámadás volt. Kiméletlen, ravasz és becstelen rajtaütés. -Orgyilkos merénylet. - -A hajó tovább indul enyhébb vizek felé, zöld partok felé és az asszony -kábultan és reszkető lélekkel bámul ki a megszelidülő nagy tengerre. A -férje visszajött és ő nem mer ránézni. Egyetlen pillantást vetett rá és -ez az egyetlen pillantás olyan megváltozottnak mutatta, hogy ha ránéz -még, akkor – attól tart – térdre kell előtte buknia és sírva kell a -nyakát a lába alá hajtania. Ez az az ember, akire tegnap fülledt -gyűlölettel és villámló haraggal nézett? Honnan volt a haragja? Miért -gyűlölte. Miért marcangolták egymást? Nem érti haraggal telt heteiket; -szeretni még nem meri a férjét, mert nem tudja, mit ró majd ki -önönmagára büntetés gyanánt, de az emlékezetében földereng a forró és -tiszta szerelmük boldogságának két esztendeje és úgy érzi, bele kell -magát vetnie a nagy oceánba, hogy a halállal mossa le magáról az árulás -bűnét. - -A férje megérez valamit abból, ami az asszony lelkében történik és – -egyelőre dacosan, félvállról, szinte az elmult harag hangján – közeledni -próbál hozzá. Az asszony lesütött szemmel, rémülettől meghidegedő -szívvel elutasítja. A férfi érzi, hogy a az elutasítás nem gyűlölködő -többé. A haragja fölolvad, a makacssága ellágyul, a régi szeretettel, új -alázattal, szégyenkező megbánással közeledik. Az asszony lesütött -szemmel elutasítja. A férfi nem érti ezt az elutasítást. Elbeszélné a -barátjának… de egy bizonytalan érzés, valami téveteg ösztön megállítja. -Egy halk, távolról villódzó gyanu lobban föl benne; a szeme vérbe borul -tőle, de még nem tud semmit; áll; vár; lesben áll. Feszült, -visszafojtott figyelés pár napig; három ember remegő idegekkel figyeli -egymást; a csendbe a halál szárnya suhog bele. Itt valaki meg fog halni. - -Az utolsó napon az asszony tisztán lát. Még mindig nem tudja, mit kell -tennie, de a harmadik férfinak, a barátnak, az ellenségnek a szerepét -tisztán látja. Rabló volt. Ha ő nincs itt, régen megbékültek volna. Ő -vágta mélyre a szakadékot közöttük. Ők azt hitték, békít. Uszította -őket. És azért jött velük, hogy kihasználja ezt az utolsó alkalmat, ezt -az összeszorultságot, amelyben megfülled a harag, mert nincs, ami -levezesse. Most világosodik meg – mint mikor erős villámsugár hasít bele -a sötétbe – az egész mult. Egy év óta próbálkozik már: csöndesen, -óvatosan, lábujjhegyen, hogy őt meg ne riassza. Az ő éber és érzékeny -szerelme csendes, nagy undorodást ébresztett volna benne ez iránt a -közeledés iránt még két hónappal ezelőtt; de éber és érzékeny szerelmét -megmérgezte a tenger, a hajó, az összezártság, megmérgezte az a harmadik -ember, aki ide lopódzott melléjük és aki hideg gonoszsággal állt lesben, -míg ők marcangolták egymást. Mi történjék ezzel az emberrel? Mi -történjék ő vele magával? - -Kint óriási villámok suhogtak bele a sötétségbe és a hajó ömlő záporban -zakatolt előre. A tenger tajtékot túrt, hánykolódott és nemsokára -bömbölve rázta a hajót. A hajó rémülten verte magát előre egy kikötő -felé. - -Féléjszakás küzdelem, szürkülő hajnal, a közelben már a kikötő, akkor -egy ordítás, egy roppanás és a hajó szirtre jutott. A legénység jól -megállja a helyét, a kapitány nyugodtan intézkedik, a matrózok katonásan -dolgoznak, leeresztik az első mentőcsónakokat. Az asszony nem tudja, nem -volna-e jobb a hajón maradni, a férje erőszakkal hurcolja be egy -csónakba. - -Partot érnek és dideregve nézik a távolban feketéllő, lassan sülyedő -hajót. A csónakok visszaindulnak a tajtékos tengerre, egymásután érik el -a hajót és egymásután térnek ujra vissza a partra. Még két csónak van -kint a tengeren. A másodikban már a kapitány is jön a tisztjeivel, az -első még utasokat hoz. Kik vannak ott? A férfi körülnéz a rémült, -csapzott tömegben; a barátjukat nem találja; az ott van az első -csónakon. A két csónak nehéz harcot vív a hullámokkal. A vihar még egy -utolsó nekifeszülésben tombolja ki magát, a tenger sistergő és tajtékos, -egy-egy fekete hullám úgy zúdul rá a két csónakra, hogy a parton -állókban elszorul a szív. A két csónak lihegve harcol a viharral. A -férfi figyelmezteti erre a harcra az asszonyt: a halállal viaskodó -csónakban, mondja, ott van a barátjuk is. Az asszony fölemeli fáradt -fejét; előbb alig érti, miről van szó; amikor megérti, akkor talpra -ugrik és előrehajtott fejjel, nagy szemmel, feszült várakozásban bámul -ki a tengerre. A férje gyanakodva és ingerülten nézi. - -A két csónak harcol a viharral. Az egyik – a kapitányé – már -biztosságban van, a másikat a vihar mindig visszaveri a parttól. A -parton csend van; a tömeg remegve nézi a halálos küzdelmet; néhányan -imádkoznak; az asszony véresre harapja az ajkát, hogy azért ne -imádkozzék: ne teljesüljön a többiek imája. A gyötrő várakozás izgalmát -szinte nem birja már el; megremeg a lába és összeesnék, ha az ura -karjába nem kapaszkodhatik. Belekapaszkodik az ura karjába; hozzásímul: -és reszketve bámul ki a tengerre. - -A parton állók fölsikoltanak; a csónakra egy szélesen hömpölygő, fekete -hullám dől rá, megfordítja, fölhajítja, ronggyá vágja egy sziklán. A -partról új csónak indul el menteni. Az asszony még mindig vár és -görcsösen kapaszkodik a férje karjába. De amikor ez a csónak csüggedten -visszatér és amikor már bizonyos, hogy akik a másik csónakban ültek, -azokat elvette, visszavette az ős haragos oceán, akkor a keze görcsös -szorítása megenyhül, a torkán egy nagy boldog zokogás tör ki, egy -ujjongó, végeérhetetlen, nevető sírás; kinyitja a két karját, megöleli a -férjét, rátapad a mellére és ott marad, amíg az őrjöngő, nevető -zokogásából – a férje csittító, símogató keze alatt – csendes, nyugodt, -fáradt gyereklihegés nem lesz. - -* - -Öreg barátom fölállott és nézte a tengert. Hatalmas alakja élesen -rajzolódott bele a félhomályba. „Thalatta“, – mondta halkan, – -„thalatta…“. - -– Mi lett az asszonyból? – kérdeztem később. - -– Az, ami azelőtt: boldog, jó és tiszta asszony. Olyan jó, hogy a férje, -amikor sok év mulva megkérdezett és megtudott mindent – amit addig -sejtett és fájdalmas sebhely gyanánt csak kerülgetett – akkor már csak -magát tudta vádolni azért, ami történt. Olyan jó, hogy a férje tiszta -boldogságát már ez az önvád sem zavarhatta meg. - -Megkérdeztem még öreg barátomat, hogy honnan tudja mindezt. - -– Onnan, – felelte – hogy az az asszony az én feleségem volt. - - - - -A szerelem komédiái - - -Kiábrándulás. - -_Az asszony_: Nem. Nem mehetek hozzád feleségül. - -_A férfi_: De miért? Mondd meg végre, hogy miért. Szabad vagy, két éve -özvegy; én szeretlek és te is szeretsz… - -_Az asszony_: Nem. - -_A férfi_: De hiszen magad mondtad. - -_Az asszony_: Hogy szerettelek. - -_A férfi_: És most már nem? - -_Az asszony_: Nem. - -_A férfi_ (fanyarul): Nem?… És… miért… nem? - -_Az asszony_ (habozva): Én… kiábrándultam belőled. - -_A férfi_: Hogyan? Mikor? Miért?… Ez utálatos és szégyenletes… ez a -kérdezősködés, de végre is meg kell tőled tudnom. Én nagyon szeretlek… -mondj meg nekem hát végre mindent, hogy kénytelen legyek beletörődni a -dologba, kínlódni, elmenni, elfelejteni mindent, ha lehet. - -_Az asszony_ (habozik és hallgat). - -_A férfi_: Kérlek, mondd meg, könyörgök, légy őszinte. Ebbe a -visszautasításba én nem tudok beletörődni, én szenvedek, kínlódom… -(Eltorzul az arca; elfordul és úgy érzi, hogy könnyes lett a szeme.) - -_Az asszony_ (hirtelen elhatározással, gyorsan felgyulladt meleg -részvéttel): Jó. Hallgass ide. Elmondok mindent, bár az, amit mondani -fogok, a magam fájdalmas leleplezése. Eddig szégyeltem… nem, most is -szégyellem… de mégis elmondom, mert azt akarom, hogy ennek a dolognak -vége legyen és hogy te… igen, hogy te kiábrándulj belőlem. - -_A férfi_ (feléje fordul). - -_Az asszony_ (még egyszer habozik egy másodpercre, azután beszélni -kezd): Te azt hitted, hogy én nyolc évig hűséges felesége voltam az -uramnak… - -_A férfi_ (meghökkenve bámul rá). - -_Az asszony_ (elpirul): Várj még, ne gondolj semmi rosszat, én… -csakugyan hű voltam hozzá. Ha nem lettem volna, azt már régen -bevallottam volna neked; nem tűrtem volna, hogy idáig fejlődjék a dolog. -De… de az, amit most mondani akarok, az nem ilyen egyszerü, nem ilyen… -piszkosan egyszerü. - -_A férfi_: Hát mondd… mi? - -_Az asszony_: Én hű feleség voltam, feddhetetlen asszony; nem, dehogy -volt nekem szeretőm, mintahogy te is meggyanusítottál… nem is most -először… De az uramat mégis megcsaltam. (Gyorsan.) Veled. - -_A férfi_ (álmélkodva): Velem? - -_Az asszony_: Igen. Hiszen mondtam, hogy szerettelek. - -_A férfi_: Már akkor? (Nagy örömmel.) Ah, értem… De hiszen minél inkább -enyém voltál gondolatban már akkor, annál inkább feleségül kell most -jönnöd hozzám. - -_Az asszony_: Nem. Nem lehet. Nem eddig van… - -_A férfi_: Hanem? - -_Az asszony_: Most, hogy legalább félig értesz, most könnyebb lesz talán -mindent elmondanom… Hát várj csak. Sorba veszek mindent. Te ezelőtt -három évvel jöttél ujra haza. Én akkor… ugy-e… huszonhét éves voltam és -nyolc éve asszony…? Igen. Téged nem láttalak volt vagy tíz évig. De -akkor megjelentél… eljöttél hozzánk… mi a távoli rokonság és gyerekkori -barátság révén szeretettel fogadtunk… - -_A férfi_: Igen. És? - -_Az asszony_: És te bennem akkor nem láttál mást, mint a rokont, a -gyerekkori pajtást, a megelégedett asszonyt. - -_A férfi_: Nem. Én már az első napon… - -_Az asszony_: Legalább is nem mutattad, hogy mást látsz bennem. És én -akkor megelégedett és boldog asszony is voltam. Egy decemberi estén -azonban, amikor együtt voltunk veled és amikor te egész este valahogyan -többet foglalkoztál velem, mint szoktad… - -_A férfi_: Mikor feladtam rád a belépődet, a nyakadhoz ért a kezem. - -_Az asszony_ (egy mozdulattal elhárít minden részletet): Azon az estén -nagy nyugtalanságot éreztem; otthon – éjszaka – lázasan bújtam be az -ágyamba, dideregve kuporodtam össze, nem tudtam elaludni és amikor végre -elaludtam… (Elakad.) - -_A férfi_ (türelmetlenül sürgeti): Akkor? Akkor? - -_Az asszony_: Szégyellem… Ott aludt a közelemben az uram, akit -szerettem, aki engem szeretett, aki hozzám jó volt, akihez én hű akartam -maradni és én – én rád gondoltam. És amikor elaludtam, akkor álmomban -úgy éreztem, hogy az arcod az arcomhoz ér. Mást nem. Csak ezt. Nem -aludtam mélyen, szinte ellenőriztem az álmomat, még valami szégyenkezést -és lelkifurdalást is éreztem, de egyre úgy volt, hogy az arcod odasímul -az arcomhoz (küzd magával.) És… és ez nagyon jó volt. - -_A férfi_ (boldogan): No látod, ugy-e látod! - -_Az asszony_: Várj csak. Ennek van most három éve. Ez történt… ugy-e… -decemberben. A december akkor kínos és nyugtalan hónap lett nekem. Te -úgy viselkedtél velem, mint azelőtt, de én éreztem, én tudtam, hogy csak -egy kis bátorításra, egyetlen diszkrét jelre volna szükség, hogy -hevesen, szenvedéllyel… szerelmesen foglalkozz velem. - -_A férfi_: Igen. Igen. Ez igaz. - -_Az asszony_: Én azt a jelet nem adtam meg neked. Én tisztességes -asszony voltam… az izlésem szerint is… Én utálom a csaló asszonyokat, -utálom a tettetést, a hazudozást… És – akármilyen furcsán hangzik – az -uramat is, akkor is szerettem. Szerettem… talán nem a régi módon, nem -friss szerelemmel többé, de szerettem úgy, mint a legjobb barátot, -akinek fájdalmat okozni rosszaság, akit kijátszani alávalóság. Én tehát -ridegebb lettem hozzád, ahelyett hogy barátságosabb lettem volna… - -_A férfi_: De én éreztem, mi van e mögött a ridegség mögött. - -_Az asszony_: Talán érezted, de nem tudtad. Sőt érezni sem igen érezted, -mert hiszen nemsokára foglalkozni kezdtél… azzal az asszonnyal… - -_A férfi_: Csak elkeseredésemben. - -_Az asszony_: Mindegy. Hiszen itt nem az a fontos, ami veled történt, -hanem az, ami velem. Velem pedig az történt, hogy a cselekedeteimnek -tudtam parancsolni, de a gondolataimnak nem. A gondolataimnak és az -álmaimnak nem. - -_A férfi_: Vagyis? - -_Az asszony_: Vagyis az első gondolatom és az első álmom, amely veled -foglalkozott, nem maradt az utolsó. Harcolnom kellett magammal; nem -akartam rád gondolni; és az egész napomat ki is tudtam tölteni -mindenféle elfoglaltsággal – az urammal kétszeres, tízszeres szeretettel -foglalkoztam – de amikor lefeküdtem, amikor eloltottam a lámpát, amikor -a sötétségben egyedül maradtam, akkor… akkor rád kellett gondolnom. -Nekem van fantáziám, ami asszonyoknál elég ritka dolog és a gondolataim -így nem repültek brutális egyenességgel egy cél felé… - -_A férfi_: Hanem? - -_Az asszony_: Hanem körülszállongtak minden részletet, elhoztak nekem -minden eshetőséget. És mert bennem becsületes ellentállás is volt, egész -decemberben _nem jutottunk tovább_, minthogy a te arcod hozzáért az én -arcomhoz. Megfogtad a kezemet. Hozzám hajoltál. Egy szóval – akármilyen -ostoba ez a szó – te udvaroltál nekem. Én diszkrét jelt adtam neked, te -ostromoltál és én védekeztem. Érted ezt? - -_A férfi_ (fanyarul): Értem. - -_Az asszony_: Ez volt decemberben. Te délutánonként _feljöttél_, amikor -az uram nem volt otthon, órákat töltöttél el nálam, egyszer megfogtad a -két karomat és hevesen megcsókoltál, én kétségbeesve védekeztem; egyszer -– este, sötétben – letérdeltél előttem és szomoruan az ölembe hajtottad -a fejedet. Ez volt decemberben. Januárban azután… (Elhallgat.) - -_A férfi_: Januárban? - -_Az asszony_: Januárban éreztem, hogy nem bírom sokáig ezt a küzdelmet -és… - -_A férfi_: És? - -_Az asszony_: És egy napon _megígértem_ neked, hogy másnap elmegyek -hozzád. - -_A férfi_ (izgatottan): És? - -_Az asszony_ (szégyenkezve): És _elmentem_. - -_A férfi_ (felhevülten): Te kedves, te drága… - -_Az asszony_ (fanyarul és némi lenézéssel): Várj. Miért örülsz ennek! -Elmentem hozzád. Azután éreztem egy bűnös és csaló szerelem minden -mámorát és minden szégyenét. (Megborzong.) Amikor csatakos téli utcákon -hozzád lopództam… amikor (dideregve és útálattal) tőled eljöttem… amikor -hazaértem és az uram meleg mosolygással fogadott… (szinte összegörnyed a -szégyenkezéstől és az undorodástól.) - -_A férfi_ (feléje hajlik és meg akarja símogatni). - -_Az asszony_ (heves mozdulattal elhárítja a simogatást): Ez volt -januárban. Februárban a viszonyunk elromlott és megmérgeződött… Kínoztuk -egymást. Veszekedtünk. Te voltál az oka… - -_A férfi_ (bámulva): Én? - -_Az asszony_: Te. Te állhatatlan természetü vagy, te a hűséget nem -bírod, te elfelejtetted, milyen nagy és súlyos áldozat volt tőlem, hogy -a tied lettem, te semmiféle kötelezettséget nem ismersz, te más -asszonnyal kezdtél foglalkozni… - -_A férfi_ (kétségbeesve): De hiszen mindez nem történt meg. - -_Az asszony_: De azért nem kevésbbé igaz, mintha megtörtént volna. Ha -megtörtént volna, így történt volna. Én szemrehányásokat tettem volna -neked, te eleinte hazugságokkal hallgattattál volna el, azután a -hazugság fáradságát is sajnáltad volna, kíméletlen lettél volna hozzám, -brutálisan őszinte – és igazad is van, mert az az asszony, aki megcsalja -az urát, az a szeretőjétől sem számíthat a becsületes embernek kijáró -kíméletre. - -_A férfi_ (kétségbeesve): De hiszen én nem voltam a szeretőd. - -_Az asszony_ (makacsul): Annyi, mintha az lettél volna. Annyi, mintha az -a kiábrándulás – a tied – megtörtént volna. Ez márciusban történt. Én -akkor sokat szenvedtem. Végre – minek így marcangolnunk egymást – -szakítottunk. Te örömmel, hogy újra szabad vagy, én megalázottan és -vérző büszkeséggel. Sokat szenvedtem… eltelt egy hónap… még egy hónap… -május volt, mire a nyugalmamat valamennyire visszanyertem. Visszanyertem -a nyugalmamat, mert ekkorra… kiábrándultam belőled. - -_A férfi_: Kiábrándultál? - -_Az asszony_: Kiábrándultam. Ami közöttünk történt, az megmutatta, az -leleplezte nekem, hogy te sem jó, sem gyöngéd, sem hűséges nem tudsz -lenni. - -_A férfi_: De hiszen közöttünk nem történt semmi. - -_Az asszony_: Vajjon nem? Gondold meg jól és mondd még egyszer, hogy -közöttünk nem történt semmi. - -_A férfi_ (hallgat). - -_Az asszony_: Mondd meg, férjhez mehetek-e már most én te hozzád? - -_A férfi_ (habozik, azután vállvonogatva, dacosan mondja): Ah… más -asszonynak is voltak már ilyen gondolatai. - -_Az asszony_: Ilyenek nem. Más asszony is eljutott már gondolatban a -szerelemig, a… a csalásig. De a kiábrándulásig kevés asszony jutott el. -És más asszony nem közli utólag az ilyen gondolatokat azzal, aki -feleségül akarja venni… Nem félsz attól, hogy ha elveszel, megint ilyen -gondolataim támadnak? - -_A férfi_ (bizonytalanul): Ah, mind ilyenek vagytok. - -_Az asszony_: Mind ilyenek vagyunk, de a férfiak mindegyikünknél újra -meg újra elfelejtik. Én azonban figyelmeztettelek rá, hogy milyen -vagyok, mert… mert azt akarom, hogy kiábrándulj belőlem… mert… - -_A férfi_: Mert? - -_Az asszony_: Mert… mert én már régen kiábrándultam belőled. - -_A férfi_ (félig máris kiábrándultan): Mind ilyenek vagytok. - -_Az asszony_ (mosolyog): Igen, mind ilyenek vagyunk. - - -Csalás. - -_A feleség_ (zokogva térdel a földön). - -_A férj_ (bánatos haraggal, de könyörtelen keménységgel tekint le rá). - -_A harmadik_ (az imént menekült el; most még minden rá emlékeztet; a -szoba úgyszólván tele van a betolakodó, a rabló hím penetráns szagával). - -_A férj_ (legyűri az áradó düh kíméletlen szavait, amelyek az ajkára -tódulnak és olyan hidegen beszél, amint csak tud): Kelj fel. Nem -bántalak. - -_A feleség_ (zokog). - -_A férj_ (idegesebben): De kelj fel már, kérlek. Ez a zokogás… igazán -éppen olyan érthetetlen, mint amilyen elviselhetetlen. Hagyd abba, ha -azt akarod, hogy ne tartsalak megátalkodott és aljas tettetőnek. Miért -sírsz? Ennek a sírásnak az őszinteségében igazán nem hihetek. - -_A feleség_ (még erősebben zokog). - -_A férj_ (magánkívül): Hagyd abba, kérlek! Ez rettenetes. Ez… -elviselhetetlen. Ez… ocsmányság. (Ráordít.) Hagyd abba! Kelj fel! - -_A feleség_ (kétségbeesetten zokog és átkarolja a férfi lábát). - -_A férj_ (szinte brutálisan lerázza magáról): Eressz el! Menj! (Megbánja -a szokatlan brutalitást.) No nézd… Kérlek… (Kétségbeesetten.) De az -Isten szerelmére, végre is: ha egyszer elszántad magadat rá, hogy… hogy -megcsalj, akkor egyuttal tisztában kellett lenned azzal is, hogy én… -hogy te… hogy egyszer majd így állunk szemben egymással. Nem? - -_A feleség_ (csendesen sír). - -_A férj_: Nem? Felelj! Lehetetlen, hogy titokban akartad volna tartani. -Semmi okod nem volt rá; semmi értelme nem lett volna: te okos asszony -vagy, oh igen az vagy, tehát abban a percben, amikor a… hűtlenségre -rászántad magadat, abban a percben tisztában voltál a cselekedeted -minden konzekvenciájával. Avval is, hogy így állunk majd egymással -szemben. Gondoltál erre, ugy-e? - -_A feleség_ (sírva, halkan): Igen. - -_A férj_ (megsebzetten, ingerülten): No lám. Hát: helyes. Nagyon helyes. -Gondoltál rá. De akkor (Idegesen.) kérlek, hagyd abba végre ezt a… ezt a -nyivákolást. - -_A feleség_ (zokog). - -_A férj_ (remegve): Hagyd abba, kérlek. Tudtad, hogy ez jön, – miért -sírsz hát? Tudtad, hogy ez jön… vártad, hogy ez jön… jól megfontoltad a -dolgot… nem (túlozva) egy gyenge perc szédülete ez, hanem érett -megfontolás eredménye… nem is képzelhető el másképpen (A düh elragadja; -nagyon kegyetlenül.) _a te korodban_… - -_A feleség_ (halkan felsikolt; feláll; elfordul, letörülgeti a könnyeit, -szembe akar nézni a férjével, de a fájdalma erősebb az elhatározásánál; -ismét zokogni kezd, beletámolyog egy karosszékbe és eltakarja az arcát). - -_A férj_ (meghökkenve áll előtte; megzavarodott; érzi, hogy túllőtt a -célon, felébred benne a gyöngédség és a nagy respektus, amelyet az -asszony iránt érez; habozva odalép hozzá és megsimogatja): Ne sírj… no, -ne sírj… én nem akarlak bántani… nem tudom, mi történt veled… nem értem, -nem értem, nem értem!… de szeretnék tőled olyan gyöngéden elbúcsúzni, -ahogyan csak tudok. - -_A feleség_ (halkan, eltakart arccal): El akarsz válni? - -_A férj_: El. Igen. Hiszen… ez csak természetes, ugy-e? Nem is -gondolhattad másképpen. - -_A feleség_ (halkan): Nem. És azután? - -_A férj_: Mit azután? Nem értem! - -_A feleség_: Azután? Mi lesz azután? - -_A férj_: Azután… Istenem, majd élünk valahogyan. Te… te nyilván férjhez -akarsz menni… - -_A feleség_ (lekapja a kezét az arcáról, fölemeli a fejét): Kihez? - -_A férj_ (kényelmetlenül): Hát… ehhez… ehhez az emberhez… akit… - -_A feleség_ (undorodva): Ah! (Összerázkódik.) Utálom. - -_A férj_ (értelmetlenül, álmélkodva): Nem értelek… Ha nem szereted, -akkor… - -_A feleség_: Utálom. Utálom. - -_A férj_ (szótlanul és elképedve néz rá). - -_A feleség_ (letörülgeti a könnyeit; csaknem egészen nyugodt már): Ide -hallgass! Emlékszel rá, mit mondtam én neked az esküvőnk napján… a bécsi -gyorsvonatban… Pozsony táján… amikor alkonyodni kezdett és amikor -megkérdezted, miért lett egyszerre könnyes a szemem? - -_A férj_ (nem emlékszik): Azt mondtad… - -_A feleség_: Azt mondtam, hogy egy fél évig kellett könyörögnöd nekem, -míg elszántam rá magamat, hogy a feleséged legyek… pedig nagyon -szeretlek. Pedig nagyon szeretlek… de – azt mondtam – abban a percben -mégis úgy érzem, rosszul tettem, hogy engedtem neked. Emlékszel már rá? - -_A férj_ (kezd emlékezni): Nem… nem emlékszem… - -_A feleség_: Rosszul tettem, mert én nyolc évvel mégis idősebb vagyok -nálad és mert a házasságunk második évében, de valószínüleg már a -második napján úgy érzed majd, hogy nagylelkü áldozatot hoztál, amikor -nem fiatal leányt, hanem harmincnégy éves asszonyt vettél el. Te -szerettél engem… sőt hiszem, hogy most is szeretsz… - -_A férj_: Igen… igen… - -_A feleség_: Forrón kívántál engem… sőt hiszem, hogy… négy évi házasság -után… néha még mindig kívánsz… - -_A férj_: I… igen… - -_A feleség_: A szereteted… a szerelmed azonban egyre jobban -összekeveredett valami különös elnézéssel, egy furcsa megbocsátással, -valami – igen gyöngéd, alig észrevehető – szánalommal. Ezt az elnézést, -ezt a megbocsátást, ezt a szánalmat azonban én már… már a második napon -éreztem. És azóta mindig kínosabban és egyre fojtogatóbban érzem. -Fuldokoltam tőle… - -_A férj_: Én… - -_A feleség_: Ne mentegetődzz. Te nem tehetsz róla. Te jó voltál és jó -akartál lenni. _Akartál_ jó lenni. És engem kétségbeejtett ez az akarás. -Minél jobban sikerült neked, annál inkább. Más házasságban is langyos -meleggé válik a forró szerelem, de a jóság nem válik tűrhetetlenné. -Nálunk tűrhetetlenné vált. Nem te vagy az oka, – én vagyok az oka. Az a -nyolc év az oka, amellyel nálad idősebb vagyok. Megalázott, -kétségbeejtett, megfullasztott a jóságod. Ugy éreztem, semmi… semmi… -semmi sem köt téged többé hozzám, csak az a… az a nevetséges fogadalom, -amelyet pap előtt és anyakönyvvezető előtt tettél. Minden csókodtól -kétszer remegtem meg: előtte megremegtetett az öröm és a szerelem, és -utána megremegtetett a szégyenkezés és a nyomorúság. Koldus lettem, -akinek könyöradományokat adnak… - -_A férj_: Hogy mondhatod… - -_A feleség_ (határozottan belevág a szavába): Egy napon azután -fellázadtam és sírva és sikoltva azt kérdeztem: koldus vagyok-e én már, -vagy olyan gazdag vagyok még, mint amilyennek magamat tartottam és mint -amilyennek azelőtt te is tartottál. Belenéztem a tükrömbe és azt -mondtam: nem vagyok koldus. Nekem van még mit adnom; én boldoggá tudom -még tenni azt, akit meg akarok ajándékozni. - -_A férj_: Nem láttad rajtam, hogy engem boldoggá teszel? - -_A feleség_ (határozottan): Nem! Te kényelmesen szerettetted magadat. -Adomány gyanánt adtad nekem a szerelmedet. Nagylelkü voltál, nem -szerelmes. Túlságosan biztos voltam a számodra. Véglegesen rád utalt. -Minden szerelmi lehetőségből kizárt. Nohát: én azon a napon -elhatároztam, hogy megpróbálom, miféle szerelmi lehetőségek vannak még -az én számomra. - -_A férj_ (kifakadt): Miért nem szóltál nekem? - -_A feleség_: Ha egy szikráját láttam volna benned a féltésnek, egyetlen -pici nyomát az aggodalomnak, mindent elmondtam volna neked. De te… te -biztosra vettél engem. Te… te nagylelkü voltál. Itt éltem melletted -ezzel a gondolattal hónapokig és nemcsak nem láttál meg belőle semmit, -hanem módot sem adtál nekem, – pedig egy mozdulat elég lett volna rá – -hogy mindent elmondjak. Meg kellett tehát próbálnom, miféle lehetőségek -kínálkoznak még számomra. Be kell vallanom: nehezen ment a dolog. Én -természettől fogva tisztességes asszony vagyok. És hozzá még: szeretlek -téged. De meg kellett próbálnom. Nem tudtam többé megszabadulni ettől a -gondolattól. Befészkelte magát az agyamba; minden percemet átfűtötte -izgalommal; feldúlta az álmaimat; minden éjjel erről álmodtam. _Vágy -nélkül vágyódtam_, – megérted ezt? - -_A férj_ (bágyadtan): Meg! - -_A feleség_: Vágy nélkül vágyódtam, de végül türelmetlenné és féktelenné -lett vágyódással. Tehát: megpróbálkoztam. Sorra vettem minden férfit, -aki a közelembe került és ekkor láttam (Remegve.), hogy nem vagyok -koldus (Ujjongva.), hogy királynő vagyok… Előbb megrettentek, mert a -kezdésem váratlan volt és merész; mert tisztességes asszonynak -tartottak, mert _érezték_ volt rajtam, hogy tisztességes asszony vagyok. -De azután… oh azután… azután mindegyik boldog lett volna. Én pedig… én -pedig kiválasztottam közülök azt, aki… aki még közülök is legkevésbbé -kellett, akit nemcsak nem szerettem, – mert hiszen én csak téged -szeretlek – hanem akit… egyenesen utáltam. És ezt… ezt, akit útáltam, -magamhoz eresztettem. (Egyszerüen.) Ma először. Ma utoljára. -(Elszántan.) Ugy, hogy te itt találd. - -_A férj_ (dadog): Akkor ez… (Nagyon keserüen.) nagyon rút és nagyon -kegyetlen dolog volt! - -_A feleség_: Megkínoztalak vele? - -_A férj_ (hangosan): Nagyon. Nagyon. - -_A feleség_ (szomoruan): Nem olyan nagyon, mint amilyen hangosan mondod. -Nem olyan nagyon… még csak annyira sem, mint ahogyan reméltem. Hiszen -(Komoran mosolyog.) _még csak meg sem akartál ölni_… - -_A férj_ (hevesen): Te tudod, hogy én… - -_A feleség_: Én tudom, hogyan gondolkozol te erről a dologról. Igazad -van: a hűtlenség nem ok az ölésre. De azért… de azért mégis jól esett -volna nekem, ha… (Komoran mosolyog.) ha egy kicsit meg akartál volna -ölni. - -_A férj_ (hebegve): Én… igazán… - -_A feleség_: Hidd el, rászolgáltam: nagyon nehéz küzdelmembe került, -hogy _megcsaljalak_. Vagy nem volt csalás? Hiszen azért tettem, hogy -megrettenj, hogy felriadj, hogy megdöbbenj, hogy megrázzon! De – nagyobb -megrázkódtatás volt az én számomra, mint a te számodra. Nekem borzasztó -volt; én előtte reszkettem a fájdalmas utálattól és utána reszkettem a -zokogó, nagy fájdalomtól… Te… te csak haragudtál. Haragudtál a csalás -miatt; az érzékenységed, a becsületed megszólalt, de a szerelmed nem -ordított fel. Igazam volt, hogy próbára tettem a vágyódásodat, a -szerelmedet, mert a próba nagyon szükséges volt már; de mégsem volt -igazam, mert ez a próba is ellenem szól. (Mély, nagy szomorusággal.) Egy -cseppet sem szeretsz már… - -_A férj_ (fájdalmasan küzd magával). - -_A feleség_ (látja a küzdelmét és hallgat). - -(Hosszu, nagy csend.) - -_A feleség_ (óvatosan kinyujtja a kezét). - -_A férj_ (hevesen megragadja; odatérdel az asszony elé és megöleli). - -(Szótlan, hosszu ölelés.) - -_A férj_ (könnyes szemmel): Mi lesz most? - -_A feleség_: Elválunk! - -_A férj_: Nem, nem… - -_A feleség_: De igen. Mit gondolsz: csak nem maradhatok még _az után_ is -a feleséged. - -_A férj_: De ha szeretsz. - -_A feleség_: Nagyon szeretlek. Éppen azért. Ha elválunk, leszek az, aki -azelőtt voltam: független, szabad, gazdag, szép asszony… (Könyörögve.) -Mondd, hogy az, kérlek, mond… - -_A férj_ (elragadtatva): Milyen szép vagy! - -_A feleség_: Hányszor mondtad azelőtt!… Akkor könyörögtél, hogy ha a -feleséged nem akarok lenni, legyek… legyek a… a szeretőd. Nem akartam. -Akkor még nagyon merev meggyőződéseim voltak, hajlíthatatlan fogalmaim -az erkölcsről. Most azt tartom erkölcsösnek, ami boldogságot szerez -nekem, annyi boldogságot, amennyi még juthat nekem az életben. Tehát: -elválunk… - -_A férj_: És? - -_A feleség_: És… ha szeretsz, ha akarod, ha forrón könyörögsz, akkor… -akkor most majd… a szeretőd leszek. Nem én kapok tőled könyöradományt, -hanem én ajándékozom neked magamat. Addig, amíg… (Aláhuzottan.) amíg -jónak látom. Addig, amíg… (Kedvesen, gőgösen.) szeretlek. Addig, amíg… -(Keményen, de alázatosan.) amíg szeretsz. Igy nem félek az öregségtől. -Igy nem számolgatom kétségbeesetten a napokat. Igy boldog tudok lenni… -amíg boldog lehetek. - -_A férj_ (szólni akar). - -_A feleség_: Ne tiltakozz. Nem lehet másképpen. Igy lesz. Vagy pedig – -egészen vége mindennek. Igy lesz, ha szeretsz még. - -_A férj_ (lázas csókkal válaszol). - -_A feleség_ (a hosszu csók után mosolyogva): Hát szeretsz még egy -kicsit? Kívánsz még egy kicsit? - -_A férj_ (olyan forró indulattal, amilyent esztendők óta nem érzett): -Imádlak! - - - - -Az Ábel-család - - -Az Ábel-család. - -Ábel Zsigmondhoz a szolga névjegyet hozott be. A névjegyen valami ügyvéd -neve állott. Ismeretlen és közömbös név. Jöjjön be. - -Az ügyvéd bejött, újra bemutatkozott, leült, nagyokat nyelt a -tisztelettől és Ábel Zsigmond vizsgálódó, de közömbös és felsőséges -szemüvege előtt mélyen elpirulva, belefogott a mondókájába. - -– Méltóságos uram, – mondta – rám nézve igazán kellemetlen és kínos -ügyben jövök… - -– Csak tessék! – szólt Ábel Zsigmond közömbösen. - -– Ügyfelem érdekeit azonban minden módon kötelességem képviselni és így, -ha méltóságod megengedi… - -– Csak tessék, tessék! - -Ábel Zsigmond csendes leereszkedéssel hallgatta a gondosan részletező -előadást, únott nyugalma azonban lassanként eltünt. Az ügyvédnek egyre -biztosabbá váló előadásából ugyanis a következő kis történet bontakozott -ki: Az ügyfél, akiről szó van, pár hónapja kölcsönt keresett volt. A -pénzviszonyok akkoriban igen súlyosak voltak, úgy hogy a kölcsönt csak a -legsúlyosabb föltételekkel tudta megkapni. Ezek a föltételek olyannyira -súlyosak voltak, hogy most, amikor a kölcsönügy rendezésére került a -sor, joggal merül föl az a kérdés: az ügyfél szorult helyzete annak -idején nem használtatott-e ki olyan módon, amely mód beleütközik a -büntetőtörvénynek erre az esetre vonatkozó paragrafusaiba. Ő – az ügyvéd -– nem habozik a válasszal: kihasználtatott; beleütközik. Habozás nélkül -meg is tenné azokat a lépéseket, amelyek ebben az ügyben a biróságok -döntését provokálnák, ha az… aki annak idején… a kölcsönt adta… nem -viselne olyan nevet, amely iránt ő – az ügyvéd – a legmélyebb -tiszteletet érzi… - -Az Ábel Zsigmond nyugalma teljesen eltünt. Az arca megsápadt és -szétzilálódott, a keze idegesen szorongatta a széke karfáját. -Előrehajolt és halkan megkérdezte: - -– Az apám? - -Az ügyvéd bólintott. Ábel Zsigmond ekkor elvörösödve harapott az ajkába, -kétségbeesve fordította ég felé a szemét és tehetetlen dühvel szorította -ökölbe a kezét. Az ügyvéd tapintatosan és részvéttel mondta: - -– Helyesebbnek tartottam, hogy ide jőjjek méltóságodhoz és teljes -diszkrécióm biztosítása mellett fölajánljam az ügy… - -– Köszönöm, köszönöm. - -Ábel Zsigmond áthajolt az íróasztalon és kezét nyujtotta az ügyvéd felé. -Az ügyvéd meghatottan fogadta el a kézszorítást, azután Ábel Zsigmond -kivánságára előadta az ügy részleteit is. Ügyfele kiskereskedő. A -kölcsön összege háromezer korona volt. - -– Meg lehet ebbe őrülni! – kiáltott föl ekkor Ábel Zsigmond. – Hogy hol -tesz szert efféle ismeretségekre, hogy hogyan tud belemenni ilyen -hitvány, piszkos kis ügyekbe? - -Az ügyvéd megadta a fölvilágosítást: - -– Ügyfelemmel Ábel Mór úr – méltóságod édesapja – a Klein-kávéházban -ismerkedett meg. - -– Hol? – kérdezte Ábel Zsigmond megütközve. - -– A Klein-kávéházban. Kis terézvárosi kávéház, ahová efféle -kiskereskedők, ügynökök járnak. - -– De hogy jut az én apám a Klein-kávéházba? - -Az ügyvéd óvatosan felelte: - -– Ábel Mór úr törzsvendége a kávéháznak. Déli sétája során szokott -betérni… és… ha kérdés nélkül szabad hozzáfűznöm: a Klein-kávéház nem az -egyetlen… efféle kávéház, ahol Ábel Mór úr törzsvendég és ahol… efféle -üzleteket szokott kötni. - -Ábel Zsigmond kétségbeesett fölszisszenéssel rúgta ki maga alól a széket -és a két kezét rászorította a homlokára. - -– Meg kell őrülni! – kiáltotta panaszosan. – Uram, meg kell őrülni. -Százszor megtiltottuk már neki, százszor megfogadta; olyan helyekre, -ahol rendesen üzleteket csinált, már nem is szabad járnia, eljár hát -ilyen sötét kis kávéházakba… - -Elhallgatott. Összeszedte magát. Sajnálta, hogy ennyire kigombolkozott a -kis ügyvéd előtt. - -– Még egyszer köszönöm, – mondta most már halkan – nagy szolgálatot tett -nekem… talán módomban lesz valamikor viszonozni. Mindenekelőtt legyen -holnap ilyentájban szerencsém, akkor ezt az ügyet az ön teljes -megelégedésére el fogjuk intézni. - -Az ügyvéd elment; Ábel Zsigmond telefonoztatott a két öccsének, azután -végigment az elsőemeleti irodákon és hazafelé indult. A kocsiját -elküldte és gyalog sétált a háza felé. Mire hazaért, ott volt a két -másik Ábel is és ekkor be lehetett hívni a negyedik Ábelt: hármuk apját, -az öreg Ábel Mórt. Az öreg Ábel Mór vígan jött le az emeletről, ahol -rezideált, mert abból a hírből, hogy mind a három fia együtt van, azt -következtette, hogy ismét valami családi kitüntetés hirét hallja majd. -Vígan jött le az emeletről, kis házisapkával a fején, a jobb kezét mély -zsebébe dugva, balkezében a pipájával. Derülten sétált be a fiai közé, -de amikor közöttük volt, egyszerre elmult a jókedve. A jobbkezét kivette -a zsebéből, a pipát kivette a szájából és gyanakodva nézegetett egyikről -a másikra. A fiai sötéten hallgattak és az öreg erre harci állásba -helyezkedett. A pipát egészen a földig tolta le; meggörnyedt hátát, -amennyire lehetett, kiegyenesítette, a fejét fölemelte és jobb kezével -simogatni kezdte a szakállát. - -Zsigmond fia kezdett beszélni és ekkor az öreg izgatottan, csillogó -szemmel, de még teljes nyugalommal védekezett. Hanem a vitába -beleszólott azután József fia, majd Arnold fia is, és ezt a két fiát az -öreg még jobban lenézte, mint amennyire legidősebb fiát respektálta. Az -öreg meg volt győződve róla, hogy ez a kettő csak vagyonevő és hogy a -legidősebb nélkül már régen tönkretették volna az üzletet, amelyet ő -megteremtett és amelyet Zsigmond fia tett naggyá. Amikor tehát ez a -kettő is beleszólt a vitába és amikor úri gőggel és haragos lenézéssel -beszéltek az ő dolgairól, akkor ő is dühbe jött. Most már nem -védekezett, hanem támadt. Mint egy megszorult öreg ragadozó állat, úgy -osztogatta jobbra-balra a véres harapásokat. A József fia társadalmi -törtetése, azután az Arnold fia szeretői, majd – még ezt sem hallgatta -el – a Zsigmond fia hiuságai kerültek először sorra. Az egyik meghal -érte, hogy olyan társaságba kerüljön, amely őt nem akarja befogadni; a -másik minden pénzt ellop a gyerekeitől és orfeumi nőkre költi; a -harmadik kitüntetéseket akar és azt akarja, hogy a lapok írjanak róla. - -A vita egyre hevesebb lett és rettenetes jelenet lett belőle. Az öreg a -két fiatalabb fiának megmondta, hogy ha nem volnának az ő fiai, nála még -a könyvelőségig sem vitték volna és a legidősebbnek is megmondta, hogy -nélküle még sem volna ma az, aki. A fiai is félredobtak minden kíméletet -és fölindultan, keményen, pattogóan mondták meg újra meg újra, mi az, -amit az öreg csinál. Uzsora, uzsora, alávaló, piszkos uzsora. - -Az öreg ezt nem ismerte el. - -– _Neki_ kell a pénz, én adom neki, a pénzt meg kell fizetni. Ennek -üzlet a neve. - -– Uzsora. - -Uzsora? Az öreg fölemelte a pipaszárát. - -– Hát ha uzsora, akkor ilyen uzsorából vagy te most _grandszenyér_ – -zuhogott le József fiára. - -– Az nem tartozik ide, – mondta haragosan Zsigmond. – Mi tiszta és -tisztességes üzleteket csinálunk. - -Az öreg panaszkodni kezdett: - -– Mikor én fiatal voltam, senki sem kérdezte, milyen az üzlet. Volt jó -üzlet és volt rossz üzlet. És én mindig csak jó üzletet csináltam. - -– Igy volt a fiatal korodban. De most már hetvennyolc éves vagy… - -Az öregnek fölvillant a szeme: - -– Most is túljárok akárkinek az eszén. - -– Most pihenned kell már. - -Az öreg megint panaszkodni kezdett: - -– Nem tudok. A börzéről eltiltottál, az üzletből kitiltottál, a gyárba -be se tehetem a lábamat, – hát valamit csak kell csinálnom a… pénzemmel, -az… időmmel, az… eszemmel… - -Nem lehetett meggyőzni. Újra gorombáskodni kezdett és gúnyosan nevetett, -amikor József fia azt mondta neki, hogy egyszer még becsukják majd. -Törvény, per, ügyvéd: azzal ő elbánik, azt ő jobban érti náluknál. De -amikor Arnold fia ráförmedt és azt mondta neki, hogy így majd -szanatóriumba csukatják, akkor elhallgatott. Nyugtalanul nézett egyik -fiáról a másikra. Az ilyesmi hiányzott az ő praxisából, ezt a többiek -jobban tudják. És egészen le volt véve a lábáról, amikor Zsigmond fia -így szólt hozzá: - -– Hát csak csináld tovább ezeket a dolgokat. A vége majd az lesz, hogy -amikor nemsokára rákerül a sor, hogy a családunk újabb kitüntetést -kapjon, akkor a király azt mondja majd: ezeket az árvavári Ábeleket nem -részesítem többé rangemelésben, mert a család feje, az öreg árvavári -Ábel Mór olyan dolgokat művel, amelyek az egész családot méltatlanná -teszik a rangemelésre. - -Az öreg ekkor megtörten hajtotta le a fejét. Ejnye… ha a király -csakugyan ezt találja mondani… hm… ki tudja, milyen ízlése van egy ilyen -nagyon nagy nagyúrnak… az csakugyan rút szégyen volna. Megtörten -hallgatott és a fiai ekkor minden igéretet kicsikartak belőle. Hogy -ezentul nemcsak a börzére nem fog járni, hanem olyan piszkos kis -kávéházakba sem, amilyenekbe titokban, az üzlettel való visszavonulása -óta járt. Általában: semmiféle üzletet nem csinál, idegenekkel nem is -beszél üzletről; ha tetszik: a birtokra kimehet és ott gazdálkodhatik. -Az öreg sóhajtva egyezett bele mindenbe. - -A család békéje így helyreállott és hosszabb ideig zavartalan is maradt. -Ábel Zsigmond gondosan figyeltette az apját és értesült róla, hogy az -öreg csakugyan megtartja az igéretét. Az első időben elsétált ugyan a -piszkos kis kávéházai felé, néha már szinte be is ment, a keze -egyszer-kétszer már a kilincsen is volt, de az utolsó percben mindig -visszafordult. Nagy lelki harcokat vívott, de győzelmes maradt. A -királynak nem szabad azt mondania, hogy rossz híreket hallott róla. - -A család így nyugodtan várta a nevezetes rangemelést, amelynek -előbb-utóbb majd eljön az ideje és Ábel Zsigmond teljes figyelmét az -apjáról a fiára irányította: a legidősebb fiára, aki ekkor töltötte be -huszonegyedik esztendejét. A fiatal Ábel István az utolsó három évben -külföldi egyetemeken mulatott és most arról volt szó, hol szolgálja le -önkéntesi esztendejét. Természetesen csak a lovasságról lehetett szó, de -Ábel József úgy találta, hogy a huszárok már nem elég előkelőek és hogy -Istvánnak vagy az ulánusokhoz, vagy még inkább egy nagyon előkelő -dragonyosezredhez kellene mennie. A családban nagyon alaposan -megvitatták a kérdést, de végül mégis a huszárok győztek. Az embert -kötelezi valamire a hazafiasság is. - -Ábel István tehát bevonult a huszárokhoz és ez a huszári év sokáig -emlékezetes is lett az Ábel-családban. Ábel István a külföldi -egyetemeken is kiadósan mulatott, de mi egy ilyen francia, vagy angol -egyetemi év egy magyar huszárönkéntesi évhez képest. - -Ábel Zsigmond ennek az évnek már a harmadik hónapjában elhivatta a fiát -magához és pedig az irodájába, ahol a komoly beszélgetések le szoktak -bonyolódni. - -– Pista, – mondta neki, – komolyan és szeretettel akarlak rá -figyelmeztetni, hogy szertelen túlzásokba mégy bele. Én magam kivántam -tőled, hogy ne takarékoskodj, hogy élj a helyzetedhez és a helyzetünkhöz -méltóan, hogy semmiben se maradj el a társaid mögött, de az, amit te -csinálsz, az a másik irányban való hiba. _Igy_ sem szabad az embernek -elütnie a társaitól. Ez is az előkelőség rovására megy. Szórni a pénzt? -– jó, nem bánom. De tíz alantas embert, férfit és nőszemélyt magad mellé -rendelni, hogy ők is szórják, még pedig két marokkal, – hidd el, hogy ez -éppen ellenkezője mindennek, ami előkelő. - -Pista meghallgatta az apja tanácsait, azután nyugodtan fölállt, -összeütötte a sarkantyúját és elment. Egy hónap mulva ismét ott ült az -apja irodájában: az íróasztal mellett levő karosszékben. Ábel Zsigmond -ezuttal haragos volt. - -– Pista, – mondta, – ezt nem tűröm tovább. Te négy hónap alatt éppen -háromszor annyi pénzt költöttél el, mint amennyit én a legpazarlóbb -számítással egy évre szántam neked. Egy százholdas birtokot vehettél -volna azon a pénzen, amellyel többet adtál ki annál, amit én… Szóval: -ezt nem türöm. Ezentul egy fillérrel sem kapsz tőbbet, mint amennyit -előírtam. Megértetted? - -– Meg. - -Pista hideg arccal állott föl, összecsapta a sarkantyuját és elment. Egy -hónap mulva ő jelentkezett az apjánál és pénzt kért. A pénztárosra -panaszkodott. - -– Grünfeld, – mondta, – azt állítja, hogy te megtiltottad neki a -számláim kifizetését. - -– Persze, hogy megtiltottam. Hiszen te tudod. - -– Akkor, adj kérlek, te pénzt. - -Apa és fiú között heves jelenet támadt. Pista ingerülten védte a maga -álláspontját. - -– Ha takarékoskodni akarsz, – mondta az apjának, – ne küldtél volna a -huszárokhoz. Miért nem mondtad, hogy legyek trénönkéntes? A te -bőkezüségedből arra talán telt volna. - -Ábel Zsigmondot elfullasztotta a düh ezzel a hideg szemtelenséggel -szemben. Azon habozott, megpróbálkozzék-e még valami magyarázattal, vagy -üsse pofon a fiát, de a dolog vége az lett, hogy sem nem magyarázott meg -neki semmit, sem pofon nem ütötte, hanem megadta neki azt a pénzt, amit -kivánt. Utolsó eset. Visszavonhatatlanul. Most az egyszer fizesse meg -azt a kártyaadósságot gróf Drugeth Jenőnek, – egyébként igen -rokonszenves fiatalembernek látszik, – de soha többé ilyen nagyban ne -kártyázzék. - -Egy hónap mulva Pista dúlt arccal megjelent otthon a vacsoránál. Nem -szokott otthon vacsorázni és így könnyü volt kitalálni, miért jött. A -vacsorának még vége sem volt, amikor Ábel Zsigmond megkérdezte tőle: - -– No, Pista, mi ujság? Miért jöttél haza? - -Pista fölemelte a fejét és nyugodtan, de kihívóan mondta: - -– Pénzre van szükségem. - -A dolog vége az lett, hogy Ábel Zsigmond ki akarta dobni a fiát, mire -Pista azt mondta, hogy e szerint megy haza és főbelövi magát. Ábel -Zsigmond így ismét megadta a szükséges pénzt, mire Pista az egész család -jelenlétében megfogadta, hogy ezentul nem jelentkezik ilyen esztelen -követelésekkel. - -Nem is jelentkezett. Leszolgálta majd az egész önkéntesi esztendejét, -úgy hogy a Grünfeld liferálta havi pénzeken kivül más pénzt egyszer sem -kért. Az önkéntesi év tizenkettedik hónapjában azonban egy sötét kis -ügynök váltót prezentált az Ábel-irodában. A váltó most jár le. -Kibocsátója Ábel István. Elfogadó Ábel Zsigmond. - -Az iroda felküldte a váltót Ábel Zsigmondnak. Ábel Zsigmond dühre -gyuladtan hivatta az ügynököt. - -– Maga hozta ezt a váltót? - -– Igenis, méltóságos úr. - -– Ezen a váltón az én aláírásom hamis. - -Az ügynök alázatosan vonogatta a vállát. - -– Maga adott erre a váltóra pénzt? - -Az ügynök óvatosan húzta be a válla közé a fejét: - -– Az nem tartozik a dologra, kérem alássan. - -– Hát én pedig ezt a váltót így nem fizetem ki… - -Az ügynök egészen összehúzódott: - -– Akkor legnagyobb sajnálatomra kénytelen leszek a bírósághoz fordulni. - -– Hát akkor majd adok én magának… - -Ábel Zsigmond fuldoklott a dühtől. - -– Mennyi pénzt adott maga azért a váltóért a fiamnak? – kiáltott rá az -ügynökre. - -– Ki mondta, hogy én? – felelt egy óvatos kérdéssel az ügynök. - -– Hát más adta? Ki? Én azt az embert becsukatom. - -– Az kérem nem az én dolgom. A váltó most nálam van. - -Ábel Zsigmond másnapra újra odarendelte az ügynököt és sietve küldött a -fiáért. Pista kissé megrezzent, amikor belépett és volt is oka a -megrezzenésre. Ábel Zsigmond háromszor is fölemelte a kezét egy-egy -pofonra és a pofontól csak az tartotta vissza, hogy Pista akkor még -konokabb lesz. Mert így is elég konok volt. - -– Mennyit kaptál? - -– A váltó összegének a felét. - -– Kitől kaptad a pénzt? - -– Egy embertől. - -– Hogy híjják? - -Pista nem felelt. - -– Hol lakik? - -Pista nem felelt. - -– Nem mondod meg, kitől kaptad? - -– Nem. - -– Miért nem? - -– Szavamat adtam rá. - -Ábel Zsigmond összeszorította az öklét: - -– Ha pedig te ezt nem mondod meg, hát én pedig szavamat adom rá, hogy -nem fizetem ki a váltót és engedem, hogy becsukjanak. Erre meg én adom a -szavamat. - -Nagy hallgatás támadt. Pista sápadtan állott föl. - -– Ez az utolsó szavad? – kérdezte az apjától. - -– Ez. - -Pista összeütötte a sarkantyuját, hazament és mellbelőtte magát. A -golyót gondosan a szívének irányította, de a golyó félrement, úgy hogy -Pista meghalás helyett csak három-négy hétig feküdt az ágyában, előbb -igen gyengén, majd lassan megerősödve és a világba hevesen kikivánkozva. - -A negyedik héten odaült az ágya mellé az apja. Közölte vele, hogy a -váltóját kifizette; nemcsak azt az egyet, hanem a többi kilencet is, -amely az ügynöknél még későbbi prezentálásra várt. Kifizette. Ez rendben -van. De most már legyen bizalommal iránta és mondja meg neki, – az -apjának, – ki adta azt a pénzt. Ilyen föltételek mellett. Ő – Ábel -Zsigmond, – most már nem akar eljárni az ellen az ember ellen, de a -nevét tudni akarja. - -A hangja meleg volt, és a halálból visszatért Pista elérzékenyült. - -– No, mondd meg, – bíztatta az apja. - -Pista habozott. - -– No, mondd meg. - -– Ha… ha szavadat adod rá, hogy… nem mondod meg neki. - -– Szavamat adom rá. - -Hallgatás. - -– No, ki volt? – kérdezi Ábel Zsigmond. - -Újabb hallgatás. - -– Hát ki volt? - -– Nagyapa, – feleli erre lesütött szemmel Ábel István. - - -Daisyke. - -Kuthy álmosan és idegesen forgolódzott a nagy angol karosszékben, -amelybe pihenni dőlt bele; sóhajtva vette elő az óráját és fáradtan, -lassan, kelletlenül fölállott. Az olvasóterem ajtajában ekkor megjelent -Poroszlay. - -– Hová, Balázs? – kérdezte vidáman. - -Kuthy nem válaszolt a kérdésre. Gondosan végignézte Poroszlayt az -aranyos atillájától a kacér lakkcipőjéig, azután a kacér lakkcipőjétől a -finoman pedrett bajuszáig, és földerülten mondotta: - -– Tóni, te már kezdesz olyan szép lenni, hogy az elviselhetetlen. Nem -sajnálod azokat a szegény nőket? - -Poroszlay elmosolyodott és csendes, nyugalmas mozdulattal megpederte a -bajuszát. - -– Hová mégy? – kérdezte azután újra. - -A Kuthy arcára csendes fanyarság ereszkedett rá. Elfordult. - -– Daisy bárónőhöz, – felelte halkan és egy olyan gúnyos árnyalattal, -amely előzékenység akart lenni Poroszlay iránt. - -A választ azonban hiába várta. Visszafordult. - -– Antal! – mondta csendesen. – Hát így veszed tudomásul? Hát már te sem -háborodol föl? Te is abbahagyod a gúnyolódást? Akkor igazán vége ennek a -szegény nemzetnek. - -Poroszlay megrázta a fejét. - -– Barátom, – mondta komolyan, – én is beláttam, hogy nincs annak semmi -értelme… Meg kell őket becsülni. A vagyonukat. A rangjukat. A… -műveltségüket. A… - -Habozott, kimondja-e. Kimondta: - -– A… kulturértéküket. - -Kuthy olyan jókedvre derült, hogy keserves erőfeszítéssel tudta csak -visszafojtani a kacagását. Elfordult rágyujtani, hogy az arcába ne -nevessen a barátjának. A gyufát lassan húzta végig a gyufatartóba -szorított gyufásdoboz oldalán, lassan emelte a cigarettájához és közben -jókedvüen és villámgyorsan gondolkozott: - -– A jó Tóni… Mi történt Tónimmal? Hol szedte föl ezt a müvelt szót? -Miért tette magáévá? Mi a csudát akar Tóni? Mit várhat? Mit hallhatott? -A kaszinóban a napokban azt beszélték, hogy a Daisyke apjának a -barátsága óriási pénzekhez juttatta Drugeth Jancsit a tőzsdén. Tónim -erősen csúszik lefelé… Friss pénz reménye volna netalán az a -kulturérték, amelyet fölfedezett? - -Elgondolkozott még egy másodpercig, azután frissen, jókedvüen kapta föl -a fejét. - -– Tóni, – mondta reménykedve, – hát akkor gyere föl hozzájuk. - -– Mikor? - -– Most rögtön. - -Poroszlay szemérmesen forgatta a fejét: - -– Oh, csak nem gondolod… sohasem voltam náluk… most éjszaka… - -Kuthy látta, hogy most már jön; karon fogta és boldog jókedvvel -kiáltotta: - -– De csak gyere. Az én felelősségemre. Nagyon fognak örülni. És különben -is ötszáz ember van náluk… - -Vitte kifelé és hogy végleg legyőzze az amugy is gyönge ellentállását, -lelkesen hadarta: - -– Nézd meg a palotájukat. Hihetetlen… Három millióba került… A -szőnyegeik megérnek négyszázezret… a képeik ötszázezret… a… - -Jókedvüen és merészen hajigálózott a nagy számokkal és diadalmasan -ragadta magával a tikkadtan figyelő Poroszlayt. Mikor odaértek a -palotába és fölmentek a lépcsőn, Kuthy gyorsan bemutatta a barátját a -ház úrnőjének, azután a barátságos háziúrnak és végül, biztos kézzel -átkalauzolván őt a vendégek forgatagán, Daisykének. - -– Bárónő, – mondta, – engedje meg… legkedvesebb barátom… - -Daisy bárónő kezet nyujtott Poroszlaynak. Poroszlay elkábultan hajolt -le, hogy megcsókolja a kezét; lehajtott feje fölött Daisy bárónő egy -bánatos, haragos, szemrehányó pillantást vetett Kuthy felé. Mire -Poroszlay kiegyenesedett és úgy szegte föl a fejét, hogy férfias -szépségének egész pompája érvényesüljön, Daisy bárónő már szeliden -mondta: - -– Régen nem láttam, Kuthy. - -Kuthy mentegetőzött. - -– Bárónő, – mondta, – mostanában olyan rengeteg dolgom van, hogy szinte -mindenről le kell mondanom, ami némi örömet jelent ebben a gyászos -életben. - -Daisy bárónő ismét egy szemvillanással felelt, de a beszélgetés azután -nyugodtan és finoman folytatódott. Poroszlay szeretett volna egyedül -maradni a bárónővel és magában már kezdte azzal vádolni Kuthyt, hogy -szándékosan áll útjába, amikor a körülöttük hullámzó tömegben Kuthy egy -ismerősre akadt, lendületes és fontos beszélgetésbe ereszkedett vele és -lassan eltávolodott tőlük. Poroszlay ekkor rögtön más embernek érezte -magát. - -– Bárónő, – szólt halkan, – tudja, hogy hét esztendő óta várom az -alkalmat, hogy megismerkedhessem magával? - -– Ah! - -– Igen… a karácsonyi karusszel óta… tudja, én szenvedélyes lovas vagyok -és ha egy asszony úgy ül a lovon, mint maga… - -Még halkabban beszélt. Azt akarta, hogy forró legyen a hangja: - -– Tudja, ha egy asszony úgy… ül… a lovon… mint… maga… akkor… én… -sohasem… felejtem el… - -Daisyke érdeklődve fordult feléje és hamarosan egészen elmerültek egy -érdekes beszélgetésbe. Poroszlay a hosszu éjszaka folyamán csak egyszer -látta egészen messze egy másodpercre fölbukkanni Kuthyt; később -fölindultan kereste is, de nem találta. Csak másnap találkozott vele a -kaszinóban. - -– Barátom, – mondta neki mámorosan, – micsoda asszony az. - -– Daisyke? - -– Igen. - -– Finom, mi? - -– Elragadó. - -Kuthy elégedetten nézte a mély gondolatokba merült Poroszlayt és -óvakodott őt megzavarni. - -– Te, – szólt végre Poroszlay. - -– Mit? - -– Hát a férj? – kérdezte Poroszlay kissé elborultan, de kétségtelen -elszántsággal. - -– Mit: a férj? - -– Milyen ember? - -– Nem számít. - -– Igazán? Azt hiszed? Olyan? - -– Nem számít, – ismételte Kuthy nyomatékosan. - -– Mert holnapra meg vagyok az asszonyhoz híva… - -Kuthy fölkelt. Elnyomta a mosolygását. - -– Jó mulatást, – mondta barátságosan és elment. - -Egy hét mulva Poroszlay megfogta. - -– Te, – mondta, – tudod, hogy Daisyke haragszik rád? - -– Ne mondd. Honnan tudod? - -– Honnan! Mindennap ott vagyok nála. - -– Hm… úgy? És miért haragszik? - -– Mert feléje se nézel. - -– Kérlek, mondd meg neki, hogy annyi a dolgom… Ments ki, kérlek, nála. - -– No, ne búsulj, majd kimentelek. - -– Nagyon kérlek rá. - -Kuthy a következő napokban gondosan kerülte Poroszlayt; hetekig kerülte -és egy teljes negyedév telt el, amíg jött egy nap, amikor nem tudott -előle megszökni. Poroszlay makacsul nyomozta és végül elcsípte: - -– Megállj, Balázs. - -– Bocsáss meg… dolgom van. - -– Csak ezt hallgasd meg… tíz perc mulva mehetsz… Ha barátom vagy, -meghallgatod. - -Kuthy engedelmesen ült le egy székre és Poroszlay örömtől ragyogó arccal -járt föl és le egy ideig… - -– Hát mi az, Tóni? – kérdezte végül Kuthy. - -– Az, barátom, – felelte Poroszlay boldog sóhajtással, – hogy alighanem -házasodom. - -– Ne mondd. - -– De igen. - -– Kit? - -– Hát az, fiam… az még egyelőre titok. De éppen tőled akarom -megkérdezni, mit gondolsz: mit szólnának itt, ha… ha nem olyan leányt -vennék el… aki közülünk való… - -– Na!… Hm!… Istenem! - -– Ugy-e? Én is azt mondom. De hát hogy ha – – – elvált asszonyt? - -– Hm… Na! - -– Hát persze. Mit törődik az ember vele, hogy az irigyek járatják a -szájukat. - -Csend lett. Kuthy fölállott, menni készült, de előbb csöndesen -megkérdezte: - -– Hát elvált már… az az asszony? - -– Még nem, – felelte Poroszlay. – De majd el fog válni. Én, barátom, -tudom, mi az embernek az ő kutyakötelessége. Ha földultam egy asszony -nyugalmát, ha magamévá tettem, akkor én… fölajánlom neki a kezemet is. - -– Nagyon helyes. Ajánld föl neki. - -Másnap este tíz óra tájban Kuthy haza készült a kaszinóból és a -nagyterem ajtajában szembe találkozott Poroszlayval. El akart mellette -menni, de a Poroszlay piros arca olyan sápadt volt, egész pompázó -szépsége úgy föl volt dulva, két nagy gyerekszeme olyan kétségbeesetten -tévelygett ide-oda, hogy megállott előtte. - -– Mi bajod, Tóni? – kérdezte meghökkenve. - -– Téged kereslek, – felelte Poroszlay reszkető szájjal. - -– Tessék, – mondta ijedten Kuthy. - -Bevitte Poroszlayt az üres olvasóterembe és leültette. - -– No mi az, öregem. - -Poroszlay sápadtan bámult maga elé, azután hirtelen végighúzta a kezét a -homlokán. - -– Nem, nem, – mondta idegesen, – nem mondhatom el… Még neked sem -mondhatom el. - -– Dehogy nem. Ha idejövet azt gondoltad, hogy jó lesz elmondanod nekem, -akkor csak mondd el. - -Poroszlay sápadtan és erőtlenül védekezett még egy kicsit, azután -fulladozva, rémüldözve és borult szemmel elbeszélte a baját. - -– Barátom, – mondta, – arról az asszonyról van szó, akit… akiről -beszéltem neked. Nem nevezhetem meg… - -– Nagyon helyes. Fölösleges is. Hiszen a neve nem tartozik a dologra. - -– Nem. Hát barátom, én udvaroltam annak az asszonynak. Két éve már, -hogy… hogy… szere… nem: hogy gondolok rá… és aztán… az utóbbi időben ő -is gyorsan fölmelegedett irántam. Hihetetlenül gyorsan. Mint aki nagyon -szerelmes… barátom: imádtuk egymást. - -– És? - -– És ma… ma megtette, amiért könyörögtem neki: eljött hozzám. Barátom: -az enyém lett. - -– Úgy. És? - -– És… és bübájos volt. És… és én azután megfogtam a kezét és azt mondtam -neki, hogy én tudom, mi a kötelességem. - -– No. És? - -– És először nem értette. Én azután megmagyaráztam neki, hogy… én -mindennel szembeszállok érte… és hogy te is bátorítottál… - -– Erre mit mondott? - -– Ennek örült. De azután, amikor elmondtam, hogy én földultam az ő -életét és hogy most el fog válni a férjétől és én elveszem feleségül, -akkor… Barátom: ott ült az ágy szélén, meztelen lábbal… és rám nézett, -de egészen furcsa szemmel, rám nézett és… - -– És? - -– És ekkor úgy elkezdett nevetni, hogy fuldokolt beléje… és nevetett… -egy negyedóra hosszat… és én előbb álltam előtte, mint a bornyu, azután -kértem, hogy ne nevessen, azután, könyörögtem, azután rákiáltottam, -azután… - -– Azután? - -– Azután megütöttem. - -Kuthy meghökkenve füttyentett egyet, azután érdeklődve nézett -szerencsétlen barátja után, aki kétségbeesve járt föl és le a szobában. - -– És aztán? - -– És aztán, – mondta panaszosan Poroszlay, – ő egyszerre abbahagyta a -nevetést; szó nélkül felöltözködött, hiába könyörögtem neki, hogy csak -egy szót is szóljon… felöltözködött; megállott előttem, rám nézett; a -szemembe nézett és azt mondta… De ezt nem mondom meg neked. - -– De csak mondd. - -– Azt mondta… de lassan, csendesen, egészen nyugodtan: „kedves barátom, -ha magának sok az adóssága és ha a szerelmen pénzt akar keresni, akkor -másnál kell próbálkoznia.“ – Ezzel elment. - -Kuthy lehajtotta a fejét, hogy ne kelljen a szemébe néznie a boldogtalan -csábítónak. De amikor Poroszlay megállott előtte és kétségbeesve várta a -véleményét, akkor lehajtott fejjel, a foga között megkérdezte: - -– És csakugyan sok az adósságod? - -– Rengeteg. Az a rettenetes, hogy ezt kitalálta. Rám nézett, a szemembe -nézett… de már előbb, mielőtt nevetni kezdett… már akkor, amikor én -mondtam neki, hogy el fogom venni és ő az ágy széléről fölnézett rám… - -Kuthy még mélyebbre hajtotta le a fejét, hogy az arcát ne lehessen -látni. Poroszlay pedig tovább panaszkodott és a hangja most már úgy -reszketett, mint azé, aki a sírását fojtja el: - -– Kitalálta. De hát… miért… Hogyan? Miről? Hiszen… mégis csak az enyém -volt. És én… én egy negyedévet pazaroltam rá… és most lőhetem magam -főbe… vagy mehetek Amerikába tányért mosni… - -Kuthy érezte a hangján, hogy mindjárt sírva fakad. Tisztában volt azzal -is, hogy csakugyan nincs több útja kettőnél: vagy főbelőni magát, vagy -tányért mosni Amerikában. Őszintén megesett rajta a szíve. Sajnálta. De -amikor fölemelte a fejét, hogy néhány vigasztaló szót mondjon neki, -eszébe jutott Daisyke, amint – az ágy szélén, meztelen lábbal – a -házassági ajánlatot hallgatja és nevetni kezd és egy negyedóráig nevet, -– és erre a gondolatra az ő száján is ellenállhatatlanul buggyant ki a -nevetés és percekig, könnyes szemmel, harsányan, torkaszakadtából -nevetett az arcába meghalni készülő, vagy nyomoruságba induló, elképedt, -szegény, szép barátjának. - - -Ebédtől vacsoráig. - -Az ebédnek vége volt. Ábel Aurélné, született Röder Jutka fölállott az -asztaltól és vissza akart vonulni. Az ura azonban ekkor megszólalt. Amit -mondott, sem fontos nem volt, sem különösen kellemes: a nyaralásról -beszélt, arról, mennyi időt töltsenek majd a birtokukon és arról, helyes -volna-e megvenni egy szomszéd birtokot, amelyet olcsón kínálnak -megvételre. Jutka csodálkozva és kissé kelletlenül hallgatta. Miért -szólal meg? Miért kezd most – közömbös dolgokról – beszélgetni, amikor -egész ebéd alatt hallgatott? Általában: miért beszél, amikor hetek óta, -hónapok óta, talán már évek óta hallgat? - -Rosszindulatu figyelemmel nézegette az ura ritkuló haját. Sejtene -valamit? Ez alá a ritkuló haj alá bejutott volna végre az a gondolat, -hogy egy olyan asszonyt, mint ő, nem lehet büntetlenül elhanyagolni, -évek óta semmibe venni, következetesen úgy tekinteni, mintha szép -háztartási kellék volna? Megsejtette volna, mi történik az ő szívében? – -Nem. Rosszindulatu figyelemmel nézte az ura fanyar és fáradt arcát és -látta, hogy nem. Az ura arról kezdett panaszkodni, hogy a vilmavölgyi -bányák dolgában semmire sem tud menni és Jutka látta, hogy csak azért -kezdett el beszélni, mert a fanyarságának és a fáradtságának szüksége -volt egy kis őszinte bőbeszédüségre, talán egy kis vigasztalásra és -biztatásra is. - -Rosszindulatuan és hideg haraggal határozta el, hogy ezt a vigasztalást -és biztatást ő nem fogja neki nyujtani és hogy még az őszinte -bőbeszédüségét sem hallgatja meg: – félperc mulva kurtán kijelentette -tehát, hogy dolga van, megfordult és fölment a hálószobájába. A haragja -itt is tartott még egy ideig, – „ilyenkor persze jönne hozzám: -elpanaszolni a bajait!“ – de a haragja lobogását kioltotta kora reggel -óta tartó nagy izgalma, amely most tízszeres erővel süvített át a -lelkén. - -Még csak három óra volt. Van tehát legalább másfél órája. Félnégykor -ráér átöltözködni; ötre ott lehet. Vagy ráér elhatározni, hogy nem -öltözködik át és itthon marad. - -A másfél óta alatt Jutka ötször fakadt sírva; tízszer vette a kezébe és -dobta el ismét a könyvet, amelyet olvasott; és ötvenszer ült le és -pattant föl ismét izgatottan. Félötkor megállott a nagy tükrével -szemben, tíz másodpercig farkasszemet nézett magával, azután -hátravetette a fejét és halkan és dacosan megszólalt: - -– Nem megyek. - -Leült. De az óramutató haladt előre és amikor félöt után öt percet -mutatott, akkor Jutka riadtan ugrott föl és lázasan kezdett öltözködni. -Háromnegyed ötkor lent volt az utcán. Az izgalma a hüvös, korán sötét -estében egyszerre elmult; sőt gúnyos felsőbbséggel gondolt vissza erre -az izgalomra. - -– Milyen nevetséges volt, – mondta magában. – Hiszen én magamnak egészen -ura vagyok. Azért is: elsétálok egészen a házig, ott nyugodtan -megfordulok és hazamegyek. - -Nyugodtan elsétált a házig, a kapu előtt olyan őrült izgalom rohanta -meg, hogy a lábán alig tudott megállani; szinte támolyogva befordult a -kapun, fölvonszolta magát a lépcsőn és félig öntudatlanul benyitott, -beroskadt az ajtón. Kont Gyula várta. Egyenesen az ő karjai közé -roskadt. - -Az idő szép csendesen telt. Hat óra elmult. Jutka boldogan pihent a -nagyszerü és elegáns Kont Gyula karjaiban. - -– Szeretsz? – kérdezte újból az elegáns Kont Gyula. - -Jutka ekkor végre csendes sírásba fogott. Miután kisírta magát, ismét -válaszolt az érdekes kérdésre. - -– Imádlak, – mondta hevesen. – Te vagy az életem értelme, célja és -vigasztalása. Általad lesz megint széppé ez az én szomoru és elrontott -életem. - -– Te drága! – szólt föllelkesülve Kont Gyula. - -Csókok tettek pontot a forró szóváltás után; majd Jutka előadta, milyen -nehéz út volt ez az ő útja ide. - -– Sohasem hittem, – mondta, – hogy rá tudom szánni magamat. Azt hittem, -inkább meghalok. Hidd el, egyre arra gondoltam: öngyilkossá leszek, hogy -rossz asszonnyá ne kelljen lennem. Ellentállni a szerelmemnek nem tudok, -– inkább meghalok. - -– De most már nem bánod, hogy idejöttél? - -– Nem. Boldog vagyok. - -Ismét csókok zárták be a beszélgetést és hét óra után Jutka készülődni -kezdett rá, hogy hazamegy. A szerelmes és boldog búcsuzkodás sokáig -tartott és búcsuzkodás közben Jutka szabadon és boldogan árasztotta rá -szerelmesére elragadtatását, háláját és bámulatát. - -– Milyen más ember vagy te, mint… mindenki más. Az egész lényed!… A -férfiasságod!… Az okosságod!… Az elegánciád!… Az egész… az egész… - -Kereste a szót. Végre megtalálta; elragadtatva mondta: - -– Az egész stilusod! - -Az elegáns Kont Gyula csöndes mosolygással szívta be a magasztalást. -Átmelegedett a lelkes dicséretektől és a terveiről kezdett beszélni. -Elmondta, hogy nemsokára egészen felülkerekedik. Mindenkinek elébe vág. -Minden az övé lesz: a legnagyobb vagyon, a legnagyobb hatalom. Pénz. -Erdők, gyárak, bányák. A vilmavölgyi bánya is… - -– A vilmavölgyi bánya is? – kérdezte az áhitatos és elragadtatott Jutka. - -– Az is. - -– Hogyan? - -– Úgy, hogy senki más nem tudja még, ki lesz az új miniszter. Én tudom: -Kalászy Gábor lesz. Holnap már nála vagyok. Negyedóra alatt lekötöm -magamnak. Mindenkinek elébe vágok. - -Büszkén és mámorosan beszélt és Jutka áhitatosan és elragadtatva -hallgatta. Jutka azután felöltözködött és indult hazafelé. Az ajtóban -megismétlődött a többször hallott kérdés: - -– Szeretsz? - -– Imádlak. Hát te? - -Ismét kiderült, hogy az életüknél jobban szeretik egymást és Jutka -hamarosan lent volt az utcán. Csendesen ment hazafelé a hüvös estében. -Nyugodt volt. Jól érezte magát. A nagy válságon túl volt. Az élete nagy -problémája elintéződött. Földúlt lelkében ismét szépen elrendeződött -minden; ha pedig a szemét egy-egy másodpercre lehúnyta, – csendes járás -közben – boldog bágyadtsággal érezte ismét a csókok izét. - -Otthon átöltözködött és lement az ebédlőbe. Ekkor már félkilenc volt. -Várnia kellett az urára, de ezuttal nem bosszankodott a várás miatt. -Türelmesen várt. Amikor az ura megjött, asztalhoz ültek. Hallgattak. -Jutka azonban fölnézett az urára és egyszerre eszébe jutott a -vilmavölgyi bánya. Az ura arca még fanyarabb és még fáradtabb volt, mint -délben és Jutka különös nyugtalanságot érzett. - -A déli beszélgetésük jutott az eszébe. Hogy hová mennek majd nyaralni. -Persze… milyen furcsa… együtt mennek majd valahová. Azután: megvegyék-e -azt a birtokot? Milyen furcsa: ez a kettejük ügye; az uráé és az övé; -egyformán rátartozik mind a kettejükre. Ő azt hitte, semmiféle közös -ügyük nincs már. Pedig száz meg száz közös ügyük van. Földek, házak, -nyaralás, betegség, öregség, üzletek és hosszu, hosszu évek… - -Kínos nyugtalansággal ette végig a vacsorát. És vacsora végén így szólt -az urához, aki készült elmenni hazulról: - -– Hová mégy? - -– A kaszinóba. - -Hosszu szünet jött. Habozás. Várakozás. A hosszu szünet végén azután -Ábel Aurélné Röder Jutka hirtelen elhatározással így szólt az urához, -aki már-már megfordult, hogy menjen a kaszinóba: - -– Ne menj a kaszinóba. Kalászy Gábor lesz az új miniszter. Eredj el -hozzá és beszélj vele a vilmavölgyi bányákról. - -Az ura elbámulva nézett rá és Röder Jutka hozzátette: - -– De rögtön menj, igen, még most este, nehogy valaki megelőzzön. - - -Ábel István. - -Ábel István délután négy órakor kelt föl és a fürdő után egészen -frissnek érezte magát. Öt óra tájban bekopogtatott a feleségéhez és -csendesen és udvariasan elbeszélgetett az asszonnyal egy óra hosszat. -Hat órakor ebédhez ültek. - -Az asszony a beszélgetés és az ebéd egész ideje alatt rettenetes -erőfeszítéseket tett, hogy nyugodtan maradjon és hogy a könnyeket -visszatartsa lesütött szempillái alatt. Ebéd után azonban Ábel István -fölállott, szivarra gyujtott és kiadta a rendeletet, hogy fogjanak be a -négyesbe. Az asszonynak ekkor elfogyott az ereje és mihelyt az inas -elment, fölbuggyanó könnyek között kérdezte: - -– Hová mégy? - -– Benézek Marosvárra, – felelte Ábel István könnyedén. - -Az asszonyból ekkor kitört minden fájdalma és minden elfojtott panasza. -Hogy neki éjszakáról-éjszakára egyedül kell itthon lennie, amíg az ura -bent kártyázik. Hogy neki tehetetlenül kell néznie, amint teljesen -tönkremennek. Hogy ő nem tudja, mikor árverezik el a kastélyt a fejük -fölül… - -Ábel István hidegen és udvariasan hallgatta végig ezeket a panaszokat, -azután egy elegáns mozdulattal napirendre tért felettük és -előkészületeket tett rá, hogy finom kézcsókkal búcsuzik a feleségétől. -Az asszony azonban ezuttal nem nyugodott bele ebbe a sima és elegáns -elintézésbe, hanem mellén ragadta az urát és kétségbeesve kiáltotta bele -az arcába: - -– De hiszen te meg vagy őrülve. Hát ébredj föl! Hiszen te nyitott -szemmel, részegen, kábultan mégy bele a… nyomoruságba, a… a halálba. - -Ábel István ekkor egy másodpercre kitágult szemmel és megdermedve nézett -bele a jövendőbe; de azután megrázta magát, ismét higgadt, nyugodt és -elegáns volt; az asszony sikoltozását elintézte azzal, hogy asszonyok -nem értik az efféle ügyeket; lehántotta magáról az egész rémült -ostromot; mégis csak kezet csókolt nyugodt fensőbbséggel a feleségének, -azután kiment a kastély elé. - -A kastély előtt ott állott a négyes. Ábel István végignézte a lovakat, -szakértő megjegyzést tett az egyik rudasra, azután felszökött a bakra, -kezébe fogta a gyeplőt és egy csettintéssel nekiindította a lovakat. A -könnyü kocsi kiporzott a kapun és gyorsan maga mögött hagyta a kastélyt. -A lovak ütemes, acélos, egyforma trappban haladtak előre; Ábel Istvánnak -gyönyörüsége volt a szépségükben és abban a tökéletes művészetben, -amellyel összetartotta őket; és tíz perc sem telt el, már bent voltak -Marosváron. A marosvári utcák kövén szikrákat hányt a lovak patkója és -Ábel István úgy érkezett a cukrászda elé, mintha maga a szelek istene -érkezett volna meg viharfogatán. A cukrászda előtt a négy ló úgy állott -meg, mintha hirtelen kővé váltak volna; a felhajtás gyönyörüen sikerült, -Ábel István hátradobta a kantárszárat a gazdag zsinórzásu kocsisnak és -egy ugrással leszökött, az urak közé, akik a cukrászda előtt -álldogáltak. - -Egy negyedóra hosszat csendesen beszélgetett velük, azután az egész -társaság átment a színházba. A nézőtérre némi zajjal csörtettek be, az -első sorba ültek le és egész előadás alatt a színpad és a nézőtér nekik -szentelte úgyszólván egyesített figyelmét. Tíz óra tájban vége volt a -színháznak; Ábel István ekkor átment a Bárány éttermébe és ott -megvacsorázott. Mindenki őt és a társaságát nézte és a cigány nekik -játszott. Vacsora után a társaság átvonult a Bárány kávéházába. A -kávéházi közönség már ritkulni kezdett, de akik még ott voltak, azok -nagy figyelemmel nézték a társaság bevonulását. - -A társaság a rendes asztalhoz ült le és a pincérek hozták a különböző -módon elkészített feketekávékat. Ábel István konyakkal itta a feketét. -Csendesen kavargatta a kávéját és elegáns volt, felsőbbséges és -hozzáférhetetlen. - -Féltizenkettő után a pincérek hozták a pezsgőhütőt. Tizenkettőre a -kávéház kiürült; és tizenkettő után három perccel Ábel István szólalt -meg, minthogy másfél hónapja mindig ő veszített. - -– Ha úgy tetszik? – mondta nyugodtan. - -– Igen, igen, – felelték részben hangosan, részben dünnyögve a többiek. - -A társaság erre fölkerekedett és bement a Bárány különszobájába, -amelyben másfél hónapja minden éjjel játszottak és amely teljesen -fölkészülve várt reájuk. A játszók elhelyezkedtek az asztal körül és a -kibicek letelepedtek melléjük. Ábel István tiszta és óvatos mozdulattal -letette egy hamutálcába a szivarját és fölemelt egy kártyacsomót. -Körülnézett. Minden rendben volt. Kisorsolta az osztót. A sors őt -jelölte ki. Osztott és a játék megkezdődött. - -Hajnali három óráig változó szerencsével folyt a játék, három órakor -azonban a szerencse ismét elfordult Ábel Istvántól. Amit nyert, azt -gyorsan elveszítette és mert makacskodott, kábító gyorsasággal utána -úszott a nyereségének az a része is, amelyet magával hozott. Fél négykor -váltotta föl az utolsó ezresét és háromnegyed négykor tolta át a fiatal -Hadadyhoz az utolsó tizesét. Ekkor odafordult Hadadyhoz és nyugodtan -kérdezte: - -– Van nálad… mennyi hitelem? - -– Ötezer korona. - -Ábel István igénybe vette ezt a hitelt és fél ötre az ötezer koronát is -elveszítette. Ujabb hitelkéréssel nem állott elő, mert tudta, hogy -Hadady az ötezer koronán felül való hitelt udvariasan, de -kérlelhetetlenül megtagadná; a társaságtól bocsánatot kért tehát pár -percre, kiment a kávéházba és hivatta Bokort, a kávést. Bokort álmából -költötték föl. Zavaros pongyolában és feldult arccal jött. - -– Bokor, – mondta Ábel István nyugodtan, – pénz kellene. - -– Méltóságos úr, – felelte Bokor, – nagyon sajnálom, nem adhatok. - -– A kastélyra. - -– A kastély a birtokkal együtt túl van terhelve. - -Ábel István gondolkozott egy másodpercig. - -– De a berendezés – mondta – még szabad. Mit ad érte? - -Most Bokor gondolkozott egy másodpercig. - -– Tizezer koronát, – mondta azután. - -Ábel István most nem tagadta meg magától, hogy bosszusan föl ne -nevessen. - -– Nyolcvanezret akkor is megér, ha handléknak adja el. - -– Hja, kérem, tízezer korona is sokat ér most rögtön. - -Ábel István rövid gondolkozás után belátta ezt; aláírta a szükséges -írást és a tízezer koronával visszatért a kártyázó-szobába. Hét órára -ezt a tízezer koronát is elveszítette. Mikor az utolsó bankjegy libbent -el előle, akkor váratlan szédülés rohanta meg. Nem volt álmos és nem -volt fáradt, de most egy másodpercre megint kitágult szemmel és -megdermedve nézett bele a jövőbe, amelyet hónapok óta mintha sűrü fátyol -takart volna el előle. Az a derült fenség, az a kábult elegáncia, -amelyben élt, most egyszerre megijedt és összement; az az érzése volt, -hogy el kell sírnia magát; a szája két széle rémülten húzódott lefelé. -De egy másodperc alatt vége volt a riadtságnak. Kihúzta magát, fölemelte -a fejét és nyugodtan és elegánsan készült neki a fölállásnak. - -– Vége? – kérdezte Hadady. - -Ábel Istvánnak ekkor eszébe jutott valami. - -– Megállj csak, – mondta, – mit adsz a négyesemért? - -Hadady félrehúzta a száját. - -– Az ilyen üzletet, öregem, – mondta, – nem szeretem. Zólyomy András, a -nagybátyám éppen így vesztette el az utolsó négyesfogatát, mielőtt… - -Nem mondta végig: mielőtt főbelőtte magát. De Ábel István megértette. A -kastélya is Zólyomy-kastély volt valamikor; és egy másodpercre újra -megszédült. De rögtön magához tért és mosolyogva mondta: - -– Miattam ne fájjon a te fejed, pajtás. - -Hadady erre megvette Ábel Istvántól a négyest és Ábel István fél nyolcra -a négyes árát is elveszítette. Ekkor csendesen fölállt; eltolta maga -elől a kártyát és csendesen mondta: - -– Köszönöm, elég volt. - -A társaság egy része furcsán hallgatott; a másik része erőltetetten -beszélgetett. Ábel István hibátlanul búcsúzott el tőlük, azután odaszólt -Hadadynak: - -– Kilenc órára nálad lesz a négyes. Csak hazahajtatok rajta. - -Kezet fogtak. Ábel István kiment a kávéház elé; a kocsis gyorsan -kapkodta le a reszkető lábú lovakról a takarókat; Ábel István felugrott -a bakra, kezébe vette a gyeplőt és nekiindította a lovakat. A patkók -szikrákat hánytak a marosvári utcák kövein és a kocsi tíz perc mulva -beporzott a kastély kapuján. Reggel nyolc óra volt. Ábel István -leszökött a bakról; kissé megborzongott a reggeli hüvösségtől, de aztán -nyugodtan mondotta a kocsisnak: - -– Áthajtasz Hadady nagyságos úrhoz és jelented, hogy megérkeztél és -hozod a négyest. A lovak kerüljenek minél elébb istállóba. - -Megfordult és fölment a lépcsőn. A hálószobában a feleségével -találkozott, aki rémülten jött el az ablak mellől. - -– Hová külted a négyest? – kérdezte az asszony ijedten. - -Ábel István összeszedte magát. - -– Hadadyhoz, – mondta halkan. – Elnyerte tőlem. - -Az asszony mindent megértett. Összeomlott és zokogni kezdett. Ábel -István kinézett a nyitva hagyott ajtón a szobájába, a fegyverei felé; -eszébe jutott, hogy egyszer már – kölyökkorában, egy semmiség miatt – -mellbe lőtte magát; eszébe jutott, hogy a kastély régi gazdája is így -lett öngyilkossá és egy másodpercig dacosan élvezte a halál gondolatát. -De azután más érzelmek támadtak föl benne; a nagyapjára gondolt; azután -az apjára, vállat vont és csendesen mondta a feleségének: - -– Te majd hazamégy az apádhoz. Én pedig… én pedig ügynök leszek. - - - - -Babilon lánya - - -Az első. - -– Csak veled a kegyelmes úr legyen megelégedve… - -A két pap suttogva beszélgetett: és még így is újra meg újra latinra -fordították a beszédet. Mit titkolnak? Mit féltenek? Mikor az idősebb, a -barnaarcú, hajlott orrú, lesütött szemű Budapesten beszállott, -belopózott a vasuti fülkébe, Auróra rá sem nézett. Nem érdekelte. De -amikor egy másik fülkéből átjött látogatóba a fiatalabb, szőke, -pirosöves és amikor a kettő suttogni kezdett és amikor úgy vigyáztak -arra, amit beszélnek, hogy néha latinra fordították a beszédet, akkor -Aurórában lassan fölparázslott egy mohó, nagy kíváncsiság. Mit beszélnek -ezek? Mit titkolnak ezek? - -– Csak veled a kegyelmes úr legyen megelégedve. - -Közömbösen nézett ki az ablakon, de a teste szinte meggörbült, ahogyan -lesben állva figyelt. Az egész testével hallgatózott. És végre – végre – -elfogta ezt a mondatot. Ettől fogva mindent értett, amit a két pap -beszélt, még azt is, amit latinul suttogtak egymás fülébe. Egyetlenegy -tisztán értett mondatra volt szüksége, hogy a szótörmelékekből, a -mozdulatokból, az egész helyzetből megkonstruálja: miről van szó, mi -történt és minek kell történnie. - -Mi történt? Az történt, hogy az idősebb pap, a barnaarcú és hajlott -orrú, paphoz nem méltó dolgokat művelt. Asszonyokért bolondságokat -követett el, időről-időre, mint akit megszállott valami, úgy rohant -egy-egy szoknya után, – szerelemben sokszorosan vétkessé lett. Ezért -diszgráciába esett volt és ezideig valami számüzetésfélében kellett -élnie. Most kegyelmet kapott. Mehet haza. A vonaton egy másik fülkében -utazik a püspök. Tőle jött át a fiatal, szőke, vörösöves: udvari papja. -Amit – suttogva és időről-időre latinul – elmond, az félig üzenet, félig -türelmetlen és könyörgő baráti tanács. Annak kell ezentúl történnie, -amit ő most mond. Tehát: ezentúl azután ne legyenek botrányok… ezentúl -végy erőt magadon… ezentúl ne rohanj a szoknya, az asszony, a -nőstényállat után… ezentúl ne botolj meg többé a bestiában… ne őrülj -meg, ha egy szoknya meglibben előtted… Ha csak ezt tudod, minden rendben -van. De tudod-e? Elég erős leszel-e már? Igen?… ha igen, akkor minden -rendben van, akkor győztél, akkor végre mehetsz fölfelé, elérni mindent, -ne tarts semmitől. - -– Csak a kegyelmes úr legyen veled megelégedve. - -A fiatal pap fölkel, búcsúzik, megy vissza a kegyelmes úrhoz. Az idősebb -pap kikíséri a folyosóra, utánaint, amint betér a püspökhöz, – hiszen -ebben a kocsiban ülnek, a harmadik fülke az övék, – azután visszajön, -leül, elgondolkozva lehajtja a fejét egy másodpercre, azután kinéz az -ablakon. Sötét arcán mintha egy mosolygás suhant volna végig: belenéz a -jövőbe és megelégedetten nézi a jövőt. - -Auróra előbb oldalról vet rá egy futó pillantást, azután egész arccal -feléje fordul és nagy szemmel, nyiltan kutató, elámult és türelmetlenül -kiváncsi pillantással nézi. Milyen ember ez itt? Szeretné neki -megparancsolni, hogy forduljon ide; szeretné megparancsolni neki, hogy -ne üljön összegubbaszkodva a sarokban, hanem álljon föl; szeretné -kihámozni formátlan, hosszú fekete ruhájából. Hadd lássam, milyen férfi -vagy! - -A pap megérzi a kutató tekintetet és ijedten összerezzen tőle. Mintha -sulya volna az asszonyi pillantásnak és mintha a két vállára nehezednék -ez a tekintet, összegörnyed alatta. Az arca komor, ijedt, dacos és -elszánt; a szemét lesüti. Nem nézel föl? Nézz föl! Nézz reám! Auróra -remeg a türelmetlenségtől és lassanként lobogó dühvé lesz benne a -kíváncsiság. Micsoda ember ez? Szerelemben vétkezett és most el van -tiltva a szerelemtől. Ennek a férfinak tilos az asszony. Ő is tilos. -Mikor volt Auróra utoljára együtt olyan férfival, aki lesütötte a szemét -és elfordult tőle? Sohasem volt még ilyen férfival egyedül. Eddig minden -férfi a szemébe akart nézni és _ő_ játszotta a szemlesütést, eddig -minden férfi – nyiltan vagy kerülgetve, de mind egyforma éhséggel – őt -akarta; és ő sohasem akart senkit. Ezt ő akarná? Nem tudta; nem érezte -tisztán; csak azt érezte, hogy meg kell törnie ezt a konok hallgatást, -meg kell szüntetnie ezt a makacs szemlesütést, a védekező férfiból -támadó férfit kell csinálnia. Rám kell nézned! - -Auróra összeszorított foggal, éhesen és türelmetlenül söpörte végig a -tekintete tüzhullámaival a pap arcát. A pap arca mozdulatlan maradt. -Különös arc… Amikor beszállott volt, Auróra rá sem nézett igazán. Nem -érdekelte. Vak volt, hogy ez az arc nem érdekelte? Soha ő ilyen -csudaszép férfifejet nem látott. A barna arca… a komor szemöldöke… az -éles és hajlott sasorra… Ez a férfi azért született, hogy asszonyokat -szeressen és kínozzon. Hogy szerethet ez! És olyan, amikor szeret, -mintha megszállotta volna valami… Nézz ide! - -Auróra előre hajol, a pap konokul lehajtja a fejét. Auróra még jobban -előre hajol, a parfümje most ott libeg már a lehajtott fej körül; a pap -arca lassan pirulni kezd. Barna arcába felszökik egy vérhullám, hevesen -dobogó szive új meg új vérhullámokat küld az arcába és Aurórán az öröm -különös, nagy izgalma bizsereg végig, amint egészen közelről már a pap -elsápadó és kigyulladó arcát nézi. Nézz rám! Nézz föl! - -A pap kétségbeesetten harcol magával. Nem szabad fölnéznie. Ez az első -lépés, a veszedelemhozó; a sülyedés utja; most kell megmutatnia, hogy -erős-e. Nem szabad fölnéznie. Auróra azonban olyan közel hajlik hozzá, -hogy kalapja és fátyla szinte surolja már lehajtott fejét. A pap remegő -küzködésében úgy érzi, hogy megérintették, úgy érzi, hozzá ért valami… -valami, ami egy asszonyhoz tartozik, ami része egy asszonynak; el akarja -kapni a fejét. És fölnéz. - -Borús és lángoló szeme fájdalmasan tüz rá Aurórára; meghökkenve látja, -hogy a kalap és a fátyol és az egész asszony még messze volt tőle és -hogy csak asszonyi kiszámítás és férfi-fantázia tüntette föl olyan -közelinek. Borús, lobogó és ijedt szeme rátüz az asszonyra, azután -menekülni akar tőle. Egész testével előrehajolt és most egész testével -vissza akar menekülni: összehúzódni, összegubbaszkodni a sarokba. Borús -és lángoló szemébe azonban belelibben egy világos és derült ragyogású -kék szempár ártatlan és mosolygó pillantása. - -Auróra derült ártatlansággal és szelid mosollyal néz szembe a pappal; -csendesen, szeliden, tisztán néz és vár. A pap megdermedve bámul bele a -nefelejtsszínű gyermeki szempárba és nem tudja elfordítani a tekintetét. -Farkasszemet néznek. A pap remegve, borult és tüzes szemmel, álmélkodva -és fölindultan, Auróra tisztán, kéken, mosolyogva és ártatlanul. Mi -lesz? - -A papnak megvonaglik a nyaka a kémény erőfeszítéstől: el szeretné -fordítani a fejét. Nem tudja, mit akar ez az asszony és egyformán fél -attól, hogy akarni talál tőle valamit, és attól, hogy nem akar, de ő -félreérti. Egyformán fél a hivástól és a visszautasítástól. Szeretné -elfordítani a fejét… elviselhetetlen már ez a szembenézés, ez a mosolygó -kék szem… görcsösen erőlködik… most mindjárt sikerül… most rögtön -elfordítja a tekintetét… most felszabadul. - -Auróra lemosolyogja az erőfeszítését. Most már az enyém vagy! Ohó, te -asszonyoktól szoktál megbolondulni, te szerelmek miatt mentél tönkre, – -és éppen én tőlem tudnál megszabadulni, éppen én volnék az, akivel tudsz -nem törődni? Auróra lemosolyogja az erőfeszítését és most tudja már, -hogy boszut fog állni a hosszu vonakodásért. Most tudja már azt is, -hogyan fogja csinálni: úgy, hogy még csak egy szót sem szól; a száját -még ki sem nyitja. Csak mosolyog, és ennek az embernek meg kell őrülnie. - -Auróra lemosolyogja a pap erőfeszítését és abban a pillanatban, mikor a -remegő és küzködő férfi már elfordítaná a fejét… már elfordítja… már nem -néz ide… akkor megmozdul. Megmozdul. Ohó, ugy-e? A pap riadtan néz rá -vissza. És most nem fordul el már többé tőle. Már vigyázni sem kell rá. - -Auróra megmozdul. A két karját ívben fölemeli a kalapjához. A fátyolát -oldja meg. A mozdulata egyszerü és természetes, de szépséget, lágyságot -és erőt vitt bele. A két karja fölemelésével meg kell mozdulnia az egész -felső testének, a kemény mellének és a nyakának: a karja fölemelésre -ingerlő és kihivó, mint egy vakmerő szó. Most már nem néz rá a papra. A -pap úgy is nézi már őt. - -A pap nézi őt. Ő megoldotta a fátyolát, de sem a fátyolt, sem a kalapot -nem veszi még le. Előbb föláll. Lassan fölemelkedik az ülésből és -kiegyenesedik. Most az egész teste játszik már; izmos teste, minden -rugékonyságával és hajlékonyságával. Hajlékonyan, izmosan és karcsuan -áll a pap előtt; nem néz le rá, de érzi, hogy a pap elkábultan, -értelmetlenül és dideregve bámul föl rá. A pap nem tudja, miért állott -föl… Auróra váratja előbb, azután lassan és számítottan megmozdul. -Minden kis mozdulatának olyannak kell lennie, hogy egy nagyszerü -asszonytest minden lehetősége benne legyen, minden mozdulatának -jelentősnek, lassunak, ingerlőnek, kihivónak és vakmerőnek kell lennie; -előbb a kabátját gombolja lassan ki, azután a fátylát és a kalapját -teszi le lassan; azután – lassan – a kabátját fejti le magáról, és -mindez olyan szemérmetlen, mint egy vetkezés, és amikor felöltözötten, -csak kabát és kalap nélkül, egyenesen és karcsúan ott áll a pap előtt, -olyan, mintha meztelen volna. - -A pap reszket és Auróra mosolyog. Félig lehunyt szempillák alól lenéz rá -és mosolyog. A pap megrázkódik és menekülni akar. Még egyszer összeszedi -minden erejét, föl akar ugrani, ki akar rohanni, menekülni akar. Nem! Oh -nem! Itt maradsz! Auróra leül szembe vele és úgy néz rá, mintha rögtön -mondani akarna valamit. A pap megrezzen és marad. Marad, vár, mint egy -ijedt és tehetetlen gyerek, aki könyörögve kéri, mondjanak neki végre -valamit, parancsoljanak neki végre valamit… - -Auróra úgy néz rá, mintha mondani akarna valamit. De nem szól. Oh, ezt -nem. Meg kell őrülnöd, de anélkül, hogy egyetlen szót mondhatnál, vagy -mondanék én. Auróra hallgat és a pap arca most már fájdalmasra torzul -el. Nyögve fölsóhajt… a keze remeg… most megszólal, vagy kimegy… mondani -kell neki valamit. Auróra úgy néz rá, mintha mondani akarna neki -valamit, de nem szól. Csak a tekintete és arca parancsol mindjárt -valamit. - -Mit? Mit akar? A pap reszketve várja a parancsot. Mit gondol vajjon? Mit -gondol ez a pap rólam? Mit bánom én… hadd reménykedjék… hadd higyjen -valami csodában… most már az enyém. Auróra lassan az ajtó felé fordítja -az arcát. Az ajtó és az ablak üvegjén át betüz a délutáni nap. Auróra -elhúzódik a napsütéstől, az arca elé emeli a kezét, mintha a napsütés -ellen védekeznék; összehúzott szemöldökkel néz a függönyökre és egy -mozdulatot jelez a függönyök felé. A pap megérti. Azt hiszi, mindent -megértett. Fölugrik. Összehúzza a függönyöket. Vár az ajtónál. Remegő, -nagy lélegzetet vesz, visszafordul, háttal az ajtónak megáll, ránéz -Aurórára, a szeme lángol és lassan becsapja az ajtó zárát. - -Most csönd van. Auróra hátradőlt az ülésen, kis lábát előrenyujtja; -lábát, magasan föl, szabadon hagyja a felcsúszott szoknya; ül, néz a -papra és mosolyog. A pap lihegve áll az ajtónál. A nagy csöndben hallani -a vonat kattogását. - -A pap még utoljára megijed magától és még utoljára néz habozva Aurórára. -De Auróra mosolyog reá. A pap megmozdul tehát és egy hördüléssel odaveti -magát Auróra kis lába elé, Auróra lábára. Remeg és a hörgése szinte -sírás; nem lehet ráismerni; kivetkőzött magából; megőrült; vége van. - -Auróra szótlanul lenéz rá és egyszerre vége minden érdeklődésnek és -hirtelen nagy utálat támad föl benne. Milyen utálatos is minden férfi. -Ez is. Mit akar ez itt? Megőrült? Milyen undorítóak. Ez is. Takarodjék -innen. - -Hidegen néz le a vonagló férfira és el akarja húzni a kezét és ki akarja -szabadítani magát. A férfi azonban nem engedi. Most megőrült már, most -már csak engedelmeskedni lehet neki. Auróra nem akar engedelmeskedni, -fölháborodottan, undorral védekezik; harcolnia kell; egy kemény ököl -fájdalmas szorítását érzi; és az Auróra rémült sikoltozása, mint egy -megtámadott gyermeké, süvölti túl a vonat kattogását. - -Auróra őszinte rémülettel és ártatlanul sikoltozik, mint egy megtámadott -gyermek; a sikoltozás betölti a szűk fülkét és áthatol a falakon, és a -támadó férfinak még ideje sincs megijedni, amikor fölrántódik a fülke -ajtaja és emberek állnak meg előtte. A vasuti kalauz, két riadt pap, egy -asszony, egy férfi. - -A két pap riadtan áll meg az ajtóban, és a harmadik lassan -kiegyenesedve, halálsápadtan fordul feléjük. Mit mondjon? Szeretne -mondani valamit, vértelen ajka kétszer is fölnyilik, egy fáradt -kézmozdulat kétszer is az asszonyt akarja megjelölni a bűnös gyanánt… de -ki hisz neki? Nagy és rémült csönd. Auróra panaszosan és ártatlanul néz -a jövevényekre; az érkezők suttogni kezdenek, a két pap az ajtóban -megmozdul, és megmozdul idebent a harmadik is. - -Halálsápadt fejét fölemeli még egyszer; fölrántja; hátraszegi; aztán -kifelé indul a fülkéből. Az ajtónál szótlanul széttolja a várakozókat, -áttör közöttük, aztán elkezd szaladni. Hová szalad? A bámuló -pillantások, amelyek kisérik, egyszerre rémültekké válnak; egy ijedt -sikoltás hallatszik; fölcsapódik egy ajtó, azután újra becsapódik… - -– Mi történt? - -– Leugrott a vonatról. - -Futkosás. Kiabálás. A vonat megáll. Egy véres testet hoznak. A két pap -megrendülten és könnyes szemmel nézi, sírás, sajnálkozás. Auróra nagy -szemmel nézz arra, amerre a halottat elvitték. - -Még nem tudja, mit érez. Fájdalom ez? Lelkifurdalás? De azután -lassanként lerázza magáról ezeket az érzésrongyokat és lelke -kiegyenesedik a kegyetlenség biborpalástjában. Mi köze neki ehhez a -bolondhoz! A férfiak arra valók, hogy meghaljanak érte és miatta. És -eddig egy sem halt meg? Valóban ez volt csak az első? - -Majd ezután! Most tudta már, hogy sem fájdalmat, sem lelkifurdalást nem -érez. Megelégedést és örömet érzett. Babilon lánya megtalálta az ő -szörnyű lelkét és elindult az ő rettenetes utján. - - -Szakítás. - -Cserneky elhüvösödő, sápadt arccal hallgatta az asszony tombolását, -lassuakat szippantott a szivarjából, maga elé tartotta a szivart, -ráfujta a füstöt és figyelmesen nézte. Auróra belefáradt a tombolásba, -leült és feleletet várt. Cserneky hosszú hallgatás után fölnézett végre -a szivarjáról, hüvösen végigmérte az asszonyt és halkan – szinte még -mindig a szivarján át – ezt mondta neki: - -– Ordináré vagy, mint egy halaskofa. - -Auróra fölszisszent és úgy tetszett, új tombolásba kezd, de Cserneky -megelőzte. - -– Egy óra mulva – szólt halkan – elköltözöm tőled. - -Az asszony ugrásra készülő, tombolásnak induló lendülete erre elbágyadt -és elmállott. Auróra egy másodpercig meghökkenve és elálmélkodva állott -meg a férfi előtt, azután csendesen, idegesen nevetni kezdett. - -– Te nem hiszed, – szólt erre Cserneky halkan. – Majd meglátod. Én -ideges és szenvedő ember vagyok és te keményen uralkodtál rajtam. A -lábad már a nyakamon volt és kevés hijja, hogy bágyadtan, fáradtan, -haldokolva egészen meg nem adtam magamat neked. A rabszolgád voltam és -ma egy hete már ott tartottam… már annyira jutottam… már olyan mélyre -sülyedtem, hogy hajlandó lettem volna téged… téged – téged! – feleségül -venni. - -Auróra begörbített körömmel lépett előre egyet. Cserneky fölállott. -Halvány és finom arcán kigyulladt az a nagy indulat, amely fütötte; a -hangját egy árnyalattal fölemelte: - -– De az ízlésem megmentett. Az ízlésem föllázadt… és én lerázlak -magamról… eldoblak magamtól… elhajítalak, mint egy rongyot… elhajítalak -úgy, amint a fajtádnak kijár. - -Megállt az asszonnyal szemben. Most ő volt az úr; kettejük között most -végre – először – ő volt az erősebb; férfi volt, úr volt, arisztokrata -volt; az asszony most az lett végre előtte, aminek mindig lennie kellett -volna, ami volt: az utca lánya. Most szembe nézett az asszonnyal, egy -felsőbbséges, hideg, nyugodt, gőgös pillantásra kiélvezte a diadalát, -megfordult és bement egy másik szobába. - -Amikor kijött, az asszony mosolyogva fogadta. - -– Tamás, – mondta neki jókedvüen, – mi igazán meg voltunk bolondulva. -Miért viaskodunk mi voltaképpen? Azért, mert elválunk? De hiszen mind a -ketten ezt akarjuk. Semmi ok nincs a haragra. Ezt akartuk… éreztük, hogy -ennek kell jönnie… itt az ideje… Mihelyt ebben megállapodtunk, rögtön -nyugodtan és barátságosan búcsúzhatunk egymástól. - -Cserneky gyanakodva nézett rá és halkan felelte: - -– Nem búcsúzhatunk barátságosan, mert te nem bocsátod meg nekem, nem -bocsáthatod meg nekem, hogy én hagylak el. - -Auróra jókedvüen, csilingelve nevetett, mintha valami édes tréfát -hallana. - -– Tamás, öregem, – mondta, – te igazán nagyon szenvedhettél már ebben a -rabszolgaságban, hogy ilyen lázasan ijedezel tőlem. Pedig nekem… Soha -jobbkor nem jöhetett volna nekem az, amit mondtál… Legfőbb ideje volt… -Mert különben… ne haragudj, de különben azt hiszem, éppen megcsaltalak -volna. - -Derült és tiszta szemmel nézett a férfi szemébe és feléje nyujtotta a -kezét. - -– Igazán… hálás vagyok neked, hogy ettől megkíméltél. Igy igazán -békében, szépségben, előkelőségben válhatunk el egymástól. -Megköszönhetjük egymásnak a jó napokat… és a rossz napokat is, amelyeket -együtt töltöttünk és… és jó mulatást kívánhatunk egymásnak. Igen? - -– Igen. - -Auróra vidám volt, jókedvü, beszédes, egyszerű és szerény, és Cserneky -lassan eltünő gyanakvással, lassan föltámadó nyugalommal és -megnyugvással sokáig beszélgetett vele. - -– Igaz, – mondotta végül Auróra, – mikor költözöl el? - -– Most rögtön. - -– Hová mégy? - -– Hotelbe. - -– Ez szamárság. Maradj itt addig, míg lakást veszel. Míg bebutoroztatod. -Négy-öt nap alatt megvan az egész… én majd segitek. Semmi értelme, hogy -előbb – kis kézi kofferrel – kényelmetlen hotelbe vonulj be, mint valami -borutazó. - -Cserneky ellentmondásokra készült, de Auróra elvágta a szavát: - -– Ugyan… ne vonakodj ilyen nevetséges módon. Az udvari szobában alszol… -csak nem félsz tőlem… Hidd el, – majd meglátod, – hogy semmi okod rá. És -öt-hat napig együtt ebédelsz velem. Ez az egész. - -Csöngetett, a szobaleánynak rendeleteket adott ki, azután hozatta a -kalapját, kabátját, hogy elmegy otthonról, búcsúzott, és Cserneky erre -belenyugodott, hogy pár napig vendége marad még ennek a lakásnak, -amelynek a legkisebb szőnyegét is az ő pénzén vásárolták. - -Az estét egyedül töltötte el. Szabadon járt-kelt és minden tagjában -érezte a szabadság örömét. Frissnek, fiatalnak és mindenekfölött -tisztának érezte magát, és amikor késő éjjel hazament az udvari szobába -lefeküdni, szinte áhitattal bujt az ágyába. Egyedül, egyedül! Tisztának -érezte magát, gyorsan elaludt és csöndes, nyugodt álma volt. - -Tíz óra tájban ébredt föl. Amikor bement az ebédlőbe, meglepetve látta, -hogy a reggeliző-asztal még érintetlen. Kínos gyanu támadt föl benne; -végigborzongott tőle, mint valami utálatos érintéstől. Ha ez az asszony -már az első napot, ezt az első éjszakát fölhasználta… ha ide – ide, ebbe -a lakásba, amelynek az igazi ura még itt van – ide hozott valakit… Az -ebédlő ajtaja kinyilt és a szobaleány jött be rajta. A kinyitott ajtó -mögött meg lehetett látni a szobák hosszu sorát, oda lehetett látni a -hálószoba nyitott ajtajáig. - -– A nagyságos asszony? – kérdezte a teás csészéje fölé hajolva. - -– A nagyságos asszony még nincs itthon, – felelte a szobaleány. - -Cserneky megkönnyebbült. Oh, ez mégis olyasmi, ami legalább hasonlít a -tapintatra és az ízlésre. Legalább nem itt… Legalább nem itthon… - -A reggelije végére járt, amikor kalapban, kabátban bejött Auróra. - -– Szervusz, – szólt álmosan, bágyadtan és mosolyogva, – itt vagy? Csak -egy falatot eszem, aztán lefekszem. - -Gyorsan evett valamit, de a pillái álmosan húzódtak lefelé; úgy -tetszett, elalszik evés közben. Cserneky hallgatva és gyorsan föltámadt, -kínos idegenkedéssel nézte. Auróra egy másodpercre egészen lehunyta a -szemét; elaludt; aztán fölriadt, fölállott, álmosan intett, azután -kiment. Cserneky idegesen bámult utána. A kalapja a fején volt… de -félrecsúszott volt. Föl volt öltözködve… de a ruhája rendetlen és -gyűrött. Az arca fakó, a szeme kékkarikás. Az egész asszony a maga -fáradtságával és feldultságával egy szennyes éjszakának minden emlékét -magával hozta, egész éles és bántó szagát, egész izzadt és becstelen -lehelletét. Cserneky megrázkódott az utálattól; fölállott; elment. -Örült, hogy ismét kint van az utcán. - -Este találkozott az asszonnyal. Auróra ekkor friss volt, üde, tiszta, -megmosakodott, jószagú és jókedvű. - -– Szervusz, Tamás, – mondta, – mit csináltál egész nap? - -– Lakást kerestem. Bútort rendeltem. És te? - -– Én… Oh, én egész nap aludtam. - -Jókedvűen mosolygott és bizalmasan mondta: - -– Ki kell pihennem magamat. - -Cserneky nem kérdezősködött. Másról beszéltek. Vacsora után az asszony -csöngetett és hozatta a kabátját és a kalapját. - -– Viszontlátásra, – mondta barátságosan. - -Csernekynek összeszorult a torka. Le akarta nyelni a kérdést, de a -szavak szinte szenvedve törtek át az ajkán: - -– Hová mégy? - -Auróra nevetve legyintett egyet: - -– Minek mondjam meg neked? Nem mondom meg. Kihasználom a szabadságom -első napjait. – Jobb, ha nem ismerjük az egymás utait… - -Jókedvűen intett még egyet, azután eltünt. Cserneky komoran bámult -utána, nyugtalanul járt-kelt, azután elment otthonról. Ezen az estén -azonban nem élvezte már a szabadságát. Érzékeny idegei állandóan -remegtek, kínos kényelmetlenség bántotta. - -– Az undor ez, – mondta magában. – Holnap elköltözöm ebből a lakásból. - -Mikor hazaért, alig tudott megküzdeni azzal a vágyával, ne nézze-e meg, -itthon van-e Auróra. De szégyelte ezt a vágyat, letiporta magában és -lefeküdt. Álmatlan, nyugtalan éjszakája volt. Korán kelt és amikor az -ebédlőbe bement, ott találta Aurórát. Auróra ebben a percben jött haza; -a kabátja még rajta volt, a kalapja oda volt dobva egy székre. - -– Szervusz, – szólt oda neki, amint bejött, – hogy vagy? Jól? - -– Jól, – felelte kurtán Cserneky. - -Kis hallgatás után, egy kis önkénytelen gúnnyal megkérdezte: - -– És te? - -Auróra elmosolyodott; az egész arcát elöntötte egy bágyadt, édes és -mámoros mosolygás; fölfelé fordította a szemét, egy kissé beleharapott -az ajkába és így felelte: - -– Istenien. - -Csernekynek bántotta a fülét ez a részeg és csömörletes szó. Valami -kemény és bántó dolgot akart mondani, de hirtelen, gyorsan, röviden ezt -mondta: - -– Kinél voltál? - -Auróra ránézett; barátságos nyugalommal belenézett a szemébe és -jóindulattal felelte: - -– Minek mondjam? Téged csak bántana. - -– Engem? Oh nem. - -– De… mégis… azt hiszem… Jobb, ha nem mondom. - -– Most már igazán kérlek, hogy mondd meg. - -Az asszony még mindig hallgatott és Cserneky erre – maga sem tudta, -hogyan – izgatottan, azzal a forró vággyal, hogy megsértse és megalázza -az asszonyt, így szólt: - -– Igazán túlbecsülöd az én számomra való jelentőségedet, általában: az -egész értékedet, ha azt hiszed, hogy nekem nem tökéletesen mindegy, hol -fetrengsz. - -Az asszony nem szisszent föl, nem pattant föl és nem tört ki, amint -várta. Megvonogatta a vállát és nyugodtan mondta: - -– Ha azt hiszed, – kérlek Bálintnál voltam. - -– Miféle Bálintnál? – kérdezte Cserneky elámulva. - -– A vezetéknevét?… nem, nem tudom. A vezetéknevét nem tudom. - -– Csak… Te… Csak… nem? - -– De igen, – mondta nyugodt fejbólintással Auróra, – annál a Bálintnál, -aki két évvel ezelőtt a te inasod volt. Két év óta vágyódom rá, hogy -fölkeressem. - -Cserneky levegő után kapkodott. - -– De hiszen, – mondta fölvillanó reménnyel, – az a… az a Bálint -Amerikába ment. - -– Hazajött. Most a Jánosházy-palotában szolgál. Ott voltam nála. - -Cserneky mérgesen, izgatottan, gúnyosan nevetett. - -– A cselédszobában! – mondta a foga között. – Ott a helyed. - -– Tegnap, – felelte Auróra, – még a cselédszobában. De ma már -Jánosházyék nem voltak otthon, – ma a grófné hálószobájában. - -Cserneky felhördült. - -– Te, – mondta összeszorított foggal, – ilyet ne merj mondani. - -– Miért? – kérdezte Auróra csodálkozva. - -– Mert így… mert így részese leszek az egésznek… arcátlan szövetségese -leszek… - -Megrázkódott az undortól és a feltörő utálatnak egy mély hangjával -fordult el az asszonytól. - -– Miért haragszol úgy? – kérdezte Auróra. – Hiszen mindig azt mondtad, -hogy az eredetem kitör belőlem. Hát igazad volt: kitör belőlem. Te a -grófok között érzed magadat jól; én a cselédek között. Tegnap egyedül -voltunk, de ma ott voltak… a többiek is… a Bálint barátai… és én -táncoltam nekik… citeraszóra, igaz… de úgy, ahogyan neked szoktam… -fátyollal, azután fátyol nélkül… Milyen tánc! Milyen szemek! Milyen -férfiak azok! - -Cserneky ökölbe szorított kézzel állott meg előtte; egy másodpercig -habozott, megüsse-e, azután sarkon fordult és elment. Másnap reggel egy -óra hosszat várta az ebédlőben. Végre megjött az asszony rendetlenül, -álmosan és feldultan. - -– Auróra, – mondta neki Cserneky, – azért várok rád, azért nem mentem -még el innen, hogy megkérjelek: hagyd abba ezt a dolgot. Ez mégis -méltatlan és megalázó… Én utánam… És legalább ne így… ne egy részeg -lakájhaddal… - -Auróra álmos volt és bosszusan rázta meg a fejét. - -– Ugyan kérlek, – mondta, – hagyj engem békében az örökös finomságoddal. - -– Auróra, kérlek… - -A keze után nyult. Auróra azonban kirántotta a kezét, durcásan -megfordult és elment a hálószoba felé. - -Cserneky egész délelőtt és egész délután várta. Estefelé, amikor kijött -a hálószobájából, sápadtan állott eléje. - -– Auróra, – mondta, – itt várok rád. - -Auróra most jobbkedvü volt, mosolygó, rózsás és kipihent. - -– Tessék, – mondta jókedvüen. - -– Itt várok rád, – szólt Cserneky komoran, – hogy az utadba álljak. Ezt -nem teheted… ezt nem szabad tenned… az én karomból ide még sem -sülyedhetsz le. - -– De kedves Tamás, – felelte Auróra nyugodtan, – neked baráti jogcímed -mindenesetre van arra, hogy engem tanácsokkal láss el, de… ugy-e… te -nagyon jól tudod, hogy én az ilyen baráti tanácsokkal sohasem törődtem. - -– Tudom, – felelte Cserneky kétségbeesve, – de én… én… - -Auróra a csengőhöz lépett és a kabátját és a kalapját hozatta. - -– Nem is vacsorázol? – kérdezte Cserneky kétségbeesve. - -– Nem, – felelte Auróra. – Ma vele vacsorázom. - -Indulni akart. Cserneky elébe állott. - -– Nem engedlek. - -– De öregem… - -Cserneky lesütötte a szemét az Auróra mosolygó, kedves és nyugodt -pillantása előtt. - -– Nem engedlek. - -Cserneky rettenetesen küzdött magával. Rágta az ajkát és a homloka -verejtékes volt. Az asszony ismét indulni akart. - -– Nem engedlek. - -– De most aztán elég volt. Miféle jogon akarsz te engem eltiltani attól, -hogy… - -Cserneky nagyot sóhajtott, kitárta a karját, lehajtotta a sápadt fejét -és a fájdalomtól könnyes volt a szeme, amikor megszólalt: - -– Azon a jogon, – mondta halkan, – hogy magamnak akarlak megtartani. -Hogy nem birom el, ha a másé vagy. Hogy mindent odaadok neked és érted -és téged semmiért nem adlak oda. - -Lehajtott fejjel állott. Megadta magát. Rabszolga volt. - -– Bocsáss meg, – mondta remegő és halk hangon, – bocsáss meg nekem… nem -birom… nem lehet… - -Elhallgatott. Rabszolga volt. Auróra hátrafelé lépett kettőt, hogy jól -láthassa. Végignézte. Tetőtől talpig. Az arca a kegyetlenség hideg -kéjében most Meduza-arccá lett! Még egyszer végignézte a férfit, azután -feléje hajolt, fölemelte a kezét, az ajtó felé mutatott és sziszegve -mondta: - -– Most takarodj! - -Cserneky riadtan kapta föl a fejét. Auróra Meduza-arccal nézett rá és -nyugodtan mondta neki: - -– Az egészből egy szó sem volt igaz. Tegnap és tegnapelőtt és ma az -anyámnál aludtam… azt a legényt két év óta nem is láttam… Jánosházyék -itthon vannak, kérdezd meg őket. Az anyámnál aludtam, a leányágyamban -és… egész éjjel imádkoztam az Istenhez, alázzon meg téged. Az Isten -meghallgatta az imámat… csak háromszor kellett úgy hazajönnöm, mintha -egy másik férfitól jönnék, csak hazudnom kellett, hogy mással voltam, és -már nem birtad. Már fájt. Már sírtál. – Eddig hazudtam. De most, amikor -már tudod, milyen az, ha én a másé vagyok, amikor már fáj, – most -megcsallak. Még ma. Akárkivel. Aki akarja. Gondolj majd rá: minden -órában mással vagyok, minden éjszaka máshoz bujok, minden reggel mással -ébredek; nem veled. Mindig gondolj rá és mindig fájjon és mindig sírj -beléje… - -Ujra fölemelte a kezét és az ajtó felé mutatott: - -– És most takarodj! - - -Játék. - -… Egy szép őszi napon, édesem, elhatároztam, hogy meg kell halnia. – -Rosszul mondom: nem határoztam el, hogy meg kell halnia; – soha én meg -nem öltem senkit; én csak játszottam az életükkel egy kicsit… rájuk -küldtem a halált, lássam: bírnak-e vele. – Ne mosolyogj, kedvesem. A -végén el fog borulni az arcod. Ijedt gyerekszemmel bámulsz majd rám, – -így bámultak rám mind, amikor megismertek. Ilyen nyomorék gyáva-e minden -férfi?… Vagy csak a gyáva nyomorékok kerülnek mellém? – Nem tudom. De én -erős vagyok, édesem; én nevetek azon, ha valaki meghal és utálom azt, -aki nem tudott megbirkózni a halállal, amelyet ráküldök. Jól vigyázz, -édesem, te is. Ma rosszul viselkedtél; és ha nem únlak meg és el nem -hajítalak, hanem ha megtartalak és engem nem szolgálsz hűséggel és -szeretettel, akkor… - -Ne nevess, ha mondom. – Ne nevess! – Ne nevess! – Óh várj csak: itt a -történet. - -Nyár volt; falun laktunk: az emeletes kastélyban, amely most az enyém és -ahol már voltál nálam látogatóban. Akkor három éve voltam már a -felesége; úntam és útáltam; soha nem tudtam volt neki megbocsátani, hogy -olyan nehezen vett feleségül. Hiszen harcolnom kellett érte, hogy -elvegyen. És ekkor hozzá még beteg is lett, az erei meszesedtek el, a -szíve nem dolgozott jól; elgyengült, sápadozott és sóhajtozott. – Félt a -haláltól és kezdett tőlem elszakadni. Ekkor már külön hálószobánk volt -és véletlenül megtudtam azt is, hogy titokban ki akar békülni a -rokonaival és új végrendeletet akar csinálni. Nevettem rajta. - -Nevettem rajta, de még nem tudtam, mit fogok csinálni. Hanem egy reggel, -– a verandán reggeliztünk, ő abban a székben ült, amelybe téged -szoktalak ültetni – egy reggel jön az ispán és szörnyűködve beszéli el, -hogy a faluban az éjjel meggyilkolták és kirabolták az árendást. Nem -tudni, ki tette; a csendőrök már itt vannak, de még csak azt sem tudják, -merre kezdjék a keresést. – Ekkor elsápadt. Pontosan láttam, hogy -elszíntelenedik az arca és a lilás ajka reszketni kezd. Összehúzódtam a -székemen és mintha csiklandoztak volna: alig tudtam megállni, hogy -hangosan ne nevessek. - -… Mi ketten az emeleten aludtunk. A szélső szoba volt az övé; közben -volt egy öltözködő, azután jött az én szobám. Minden szobából kijárás a -folyosóra. A folyosó lépcsőházi ajtaja gondosan bezárva: a gyilkosság -után következő este ő maga zárta be. Ő maga zárta be, élőlény – szárny -nélkül – hozzánk be nem jöhetett; teljes biztosságban voltunk; szépen -lefeküdtünk, mindenki a maga szobájában; csendesen jött az éjfél. - -Éjféltájban, édesem, én kimentem a folyosóra és halkan elkezdtem -nyávogni. Mit nevetsz? Nyávogtam. Nyávogtam, mint egy macska. Nem -hallottál engem még nyávogni? A macskákat magukat is megcsalom vele; -nincs az a macska, amelyet két perc alatt magamhoz ne csalnék… Kint -álltam hát a sötét folyosón ingben és mezítláb; és nyávogtam. No már -most: ő ki nem állhatja a macskákat és borzong a háta, ha -macskanyávogást hall. Erre a hangra rögtön föl fog ébredni. – Föl is -ébred. Hallom bent a mozgolódását. Nyávogok még egy percig… most már -alig fogja tovább bírni… még egy másodperc… én besurranok az én ajtómon… -az ő ajtaja nyílik és gyertyával kezében kilép a folyosóra… - -Én bent vagyok az ágyban, olyan jó kedvem van, hogy magamra húzom a -paplanomat és hangosan nevetek alatta, azután boldogan elalszom, de -tudom, hogy az éjjel fölébredek még egyszer. Föl is ébredek – mert én -akkor ébredek föl, amikor akarok – három órakor. Még egészen sötét van. -Gyorsan kiugrom az ágyból. Ki a folyosóra. Hallgatódzom. Alszik. Most -alhatott el, mert nagyon nehezen alszik el, ha egyszer fölébredt… Olyan -jó kedvem van, mintha részeg volnék… a szerelmeskedő nősténymacska -hosszu, keserves nyávogása hallatszik a folyosón… ő bent kirobban az -ágyból, én visszasurranok a szobámba és csendesen alszom késő reggelig. -– Ő egész éjjel nem fog aludni. - -Nem is aludt. Másnap reggel sápadt és remeg. Hogy nem hallottam-e azt a -szörnyü macskanyávogást? – Én nem hallottam semmit, maga bizonyosan -álmodott. – Erősíti, hogy nem álmodott; én nem hiszek neki; dühbe jön, -én elnézően mosolygok, ez még nagyobb dühbe hozza; tombol; az asztalra -üt; a szívéhez kap… - -Nagy macskairtás következik; a közelben minden macskát kiirtanak; -éjjelre ő maga zár be minden ajtót és minden ablakot. Én éjfélkor -kimegyek a folyosóra nyávogni; de ugyancsak kell sietni, mikor -visszasurranok a szobámba: nem aludt, nem tudott az izgalomtól elaludni, -rögtön kint volt a folyosón. A második – a hajnali – nyávogást tehát az -öltözködő-szobában végzem. Ekkor már aludt. A fáradság elnyomta és egész -kádenciákat kell lenyávognom, amíg nehéz álmából fölébred. De végre -fölébred és a fáradságom meg van jutalmazva. Felhördül, feljajdul, -felsikolt. Egy részeg zuhanással van kint az ágyból, egy -fájdalomordítással kint a folyosón. - -Amíg ő kint van, én az öltözködő-szobában még mindig csendesen nyávogok. -Ő áll kint a folyosón; reszket és liheg; nekem bent bőven van időm… -hallom, amint megfordul… most észrevette, hogy a nyávogás bentről -hallatszik… mindjárt jön be… csendesen nyávogva visszavonulok, nyugodtan -behúzom magam mögött az ajtót, a sötétben egy ugrással bent vagyok az -ágyamban, az ajtót felrántják és én összetapadt, álomtól hunyorgó -szemmel bámulok a férjemre… A férjemre, aki két perc mulva azután látja, -hogy őrültnek tartom őt és hogy félek tőle; aki előbb dühöng ezen a -föltevésen, azután megijed tőle és aki végül – mindennek ez a vége – -kapkod a szívéhez. - -A macskanyávogás eltart még három napig. Közben ő az én tanácsomra -orvost hivat. Az orvos szamárságokat fecseg és brómot ad. A brómnál -erősebb az én nyávogásom és éjjelenként nincs alvás. A hatodik éjszaka -elhagyom a nyávogást. Ebből elég volt. Gyanússá lehetne. És adjunk egy -szabadnapot is, különben ki talál törni az a nemes vad, amelyet olyan -jól hajtottam eddig. Tehát: egy csendes éjszaka. A férjem másnap reggel -boldog és rózsásarcu és én elnézően mondom neki: no látja, hogy csak -képzelődés volt. Ő már szinte elhiszi. - -A következő éjjel kikeresem egy vastagtalpu amerikai cipőmet, a kezembe -veszem, kimegyek a folyosóra és ezzel az egy cipővel pompásan utánzom a -parasztcsizma hangját. Mintha csizmás parasztok lábújjhegyen járnának, -topognának, ide-oda lopódzkodnának… Pompásan megy a dolog. Ő odabent -rögtön fölébred. Forgolódik. Habozik. Fél kijönni. Végre elszánja magát -és – mialatt én besurranok a szobámba – gyertyával az egyik kezében és -pisztollyal a másik kezében megjelenik az ajtóban. Megjelenik, azután -visszamegy, nehezen elalszik és alig hogy elalszik, kénytelen újra -kijönni… - -Másnap reggel kérdezi, hallottam-e valamit. Csodálkozva nézek rá; és ő -látja, hogy őrültnek tartom. Dühöng, nyomozást indít, és az én hitetlen, -csodálkozó és ijedt arcom szuggesztiójára a házunk egész népe arra a -meggyőződésre jut, hogy az úr megbolondult. - -Az úr még nem bolondult meg, de közel van hozzá. – Vigyük még közelebb -hozzá. – Előkeresem a pisztolyomat és azt mondom, hogy éjjel én is -figyelek majd. Éjjel utánozom a parasztcsizmák hangját; közben igen -óvatosan – mert ez nőnél mindig veszedelmes kisérlet – utánozok egy -halk, dörmögő férfisuttogást is, és mikor a ház ura berohan hozzám, -csodálkozva nézek föl a könyvből, amelyet ágyban fekve olvasok… Én nem -hallottam semmit. - -Áll. Hosszan néz rám. A karomat nézi. Ha ekkor odajön hozzám és -megcsókolja a karomat, – kegyelmet kap. De ő áll, néz, habozik, -összevonja a szemöldökét, elfordul és elmegy. Ah, megállj, hát lássuk –! - -Reggelinél azt mondja, hogy el akar utazni. Helyes, – mondom én – mikor. -Még ma – feleli. – Nagyon jó, – mondom én örömmel – mindig utáltam ezt a -helyet, minden nap, amelyet nem töltök itt, öröm és nyereség. Neki is -nagyon jó lesz minél előbb elmenni innen. Gyanakodva néz rám; dühbe jön; -azért is itt maradunk még egy napig. - -Hát itt maradunk. Még egy nap. Még egy éjszaka. Ez az éjszaka csendesen -kezdődött. Korán lefeküdtem, korán elaludtam, ki akartam aludni magamat, -hogy majd álmos ne legyek; – ki tudja, mikor alhatom megint… - -Pompásan kialudtam magamat. Két órára pontosan fölébredtem, megnézem az -órát, nyújtózkodtam, azután fölkeltem. Papucsot vettem, fölhúztam a -pongyolámat, – ma nem kell sietnem; és mások is fognak látni, ne -lássanak ingben. - -Pongyolát vettem, azután fogtam az amerikai cipőmet és kimentem a -folyosóra. Tudtam, hogy hosszabb topogásra lesz szükség, mert aki -éjfélre várja az első topogást, az két órára boldogan és mélyen elaludt -már… Hosszasan és kényelmesen topogtam hát és jó pár perc beletelt, amíg -a szobából kihallatszott az ijedt mozgolódás és a rémült kirobbanás. -Ekkor visszavonultam a szobámba. - -Félóra mulva ismét a folyosón voltam, de ekkor nyávogtam egy kicsit. A -nyávogás után ismét visszavonultam a szobámba. - -Harmadszor – ekkor már három óra volt és féltem, hogy hajnalodik – -villámgyorsan dolgoztam. Előbb topogtam a folyosón. Azután visszaszöktem -a szobámba. Fölkaptam a pisztolyomat. A szobámból átsurrantam az -öltözőbe; az öltözőben egy csomó ember heves lábdobogását utánoztam. -Viaskodást. Birkózást. És a birkózásba egyszerre belesikoltottam a magam -hangján: - -– Segítség! – Megölnek! – Irgalom! – László! – Segítség!… - -Kétségbeesve sikoltoztam és mögéje húzódtam az ő ajtajának. Sikoltoztam -és vártam. Jön-e a segítségemre? Jött. Megállt az ajtóban, egyik kezében -a gyertya, másikban a fegyver, és üveges szemmel meredt bele a -félhomályba. Ekkor fölemeltem a pisztolyomat és egy arasznyira a -fejétől, a fülének szinte közvetlen közelében elsütöttem. - -A lövés eldördült. Ő megingott és végigesett a földön. Én segítségért -kiáltoztam. Emberek jöttek. Fölemelték a földről. Halott volt. - - - - -Marosváriak - - -Dernay Ágota. - -Az Ágota első, nagy elcsodálkozása a furcsa földi életben úgy történt, -hogy egy télvégi, koratavaszi délután a napsütötte, eleven – hegyi -levegővel teli – marosvári utcáról hazament és otthon, az apja nehéz, -nagy, földszintes házában vendégeket talált: az anyja rendes délutáni -társaságát. A lakásnak langyos, csöndes, de kissé fülledt volt a -levegője, fényezett, régi butorok állottak a szobában és ovális keretü -régi képek lógtak benne a falon; a vendégek vidámságában és derüs -beszélgetésében mindig volt valami halk szomoruság. Hat nő volt a -Dernay-ház rendes vendége és Ágota ekkor – egy koratavaszi délután – -vette észre először, hogy a hat nő között csak egy asszony van és a -többi mind vénkisasszony. - -Ágota mérhetetlenül elámult ezen a fölfedezésen. Tizenhét éves volt, -fiatal melle feszült a duzzadó tavasz lehelleténél és az első érzése az -lett, hogy hangosan ki kell nevetnie az öt vénkisasszonyt, akik eddig -úgy tipegtek át az ő egész életén, hogy mintaképei voltak az -előkelőségnek és minden elérhető asszonyi és emberi tökéletességnek. -Eddig szerette őket, most valami idegenkedést érzett irántuk. - -Nem tudta megállni és egy hét mulva – a kerek asztal már föl volt -teritve a kávéhoz – megkérdezte az egyik Piron bárónőt, a finom és -kérlelhetetlen Louise-t: - -– Louise néni… - -A kérdés úgy indult, hogy felsőbbséges és kissé brutális lesz. Az első -két szó után azonban Ágota belenézett a Louise bárónő kék szemébe, -amelynek a fenekén úgy ült még valami tüzes, fiatalos csillogás, mint -egy fájdalmas emlék, belenézett a Louise bárónő kék szemébe, -megzavarodott, elfordult és dadogva és elpirultan fejezte be a mondatát: - -– Louise néni… miért… miért… nem mentetek ti férjhez? - -Louise néni sokcsipkéjü, bő, szürke ruhájában kihuzta sovány testét és -szigoruan felelte: - -– _Mink_ itt Marosváron nem mehetünk férjhez. - -Ágota hallgatott egy kicsit, azután halkan és ellágyultan megkérdezte: - -– Miért, Louise néni? - -A Louise néni kérlelhetetlensége megenyhült kissé; a hangja nem volt már -olyan szigoru. - -– Azért, – felelte – mert azoknak a férfiaknak, akik a mi társaságunkból -valók, azoknak gazdagon kell házasodniok. - -Ágota nem tudott szólni; Louise néni folytatta: - -– Aki pedig nem a mi társaságunkból való… Aki elvenne, az lejebb van, -ahhoz mink nem megyünk; vagy feljebb van, az itt hagy bennünket. - -A Louise néni arca egészen fájdalmas lett és a hangjában elfojtott sírás -remegett. A kérlelhetetlenségének nyoma sem volt és csaknem zokogott, -amikor kifakadva kiáltotta: - -– Hiszen itt volt a herceg… minden délután nálunk ült… de elment, úgy-e… - -Ágotán nagy megindulás borzongott át. A herceg az ulánusoknál szolgált -itt… hány éve?… huszonöt is van… most már nagy fiai vannak, de nem -Louise nénitől, hanem egy osztrák grófnőtől. - -* - -Ez volt az Ágota első nagy elcsodálkozása a furcsa, földi létben. A -csodálkozás azután ritkán hagyta el, konok és állandó társul szegődött -oda üde és virágzó fiatal életéhez, hozzá szegődött, mellette volt, -nyugton nem hagyta és egykor édes, de lassan fanyarrá váló, egykor -ragyogó és lassan elszürkülő arcán a fájdalmas álmélkodás torz maszkjává -lett. De addig sok idő telt el. - -Ágota előbb sokat táncolt az ő társaságuk tagjaival: kedves és elegáns -fiatalemberekkel, akik a minisztériumba és a vármegyéhez voltak -menendők, vagy huszártisztek voltak. Más még a nagy marosvári bálokon -sem kérte táncra Ágotát, és lehetetlennek is látszott, hogy ő azok közül -táncoljon valakivel, akikkel ezeken a nyilvános mulatságokon kénytelenek -voltak összekeveredni, de akikkel soha nem vegyültek. Idegenebbek voltak -tőlük ezek az emberek, mintha a holdban laktak volna. - -Ágota tehát sokat táncolt, édes és forró táncokat, amelyek után otthon -álmodozva feküdt le és amelyek napokig és hetekig foglalkoztatták. Az -egyik ilyen tánc azonban jött a másik után és egyikből sem lett semmi. -Az egyik év telt a másik után és Ágota végre csodálkozva vette szemügyre -az ő társaságukat és a várost, amelyben ez a társaság élt. - -Az ő társaságuk volt a legelőkelőbb a városban és ezt az előkelőséget -gondosan és féltékenyen őrizte is. Zajlott körülötte a város és a -társaság nem keveredett össze a várossal. A város azonban tovább is -zajlott, haladt, gyarapodott és gazdagodott és ők valahogyan elmaradtak -tőle. - -Ők elmaradnak tőle, és azok közül a kedves és elegáns fiúk közül is, -akikkel ő annyit táncolt, egyre kevesebb maradt körülöttük. Elmentek -ezek a fiúk. Elhullottak. Ki Budapestre került, ki Amerikába; ki egészen -lecsuszott, ki megházasodott. Ez volt a legkülönösebb: megházasodtak -ezek a fiúk és egyik sem vette el Ágotát, akibe szinte mindnyájan -szerelmesek voltak és aki egyikhez-másikhoz szívesen is ment volna. Nem -vette el Ágotát és nem vett el más lányt sem az ő előkelő, kényes és -finom társaságukból. Gazdag lányokat vettek el, furcsa eredetü, más -társaságból való, de igen gazdag lányokat. Mindig szégyelték egy kissé a -házasságot; ha lehetett, messziről hozták a furcsa eredetü lányt, vagy -inkább elmentek vele Marosvárról; de megházasodtak. - -Ágota nem értette a dolgot és csak akkor értette meg a szükséges és -elkerülhetetlen voltát, amikor az ő Kálmán bátyja is így házasodott meg. -Kálmán ekkor már főhadnagy volt és nagyra nőttek az adósságai. Még -Louise néni is hozzájárult, hogy vegye el azt a lányt. Elvette. Annyit -azonban megtett – ezt el is várták tőle – hogy elhelyeztette magát -Marosvárról. - -* - -Három év mulva ismét történt valami nagyon csodálatos és különös dolog. -Ágotának kérője akadt. A marosvári bálokon, amelyekre Ágota még mindig -szorgalmasan járt, de amelyeken már valamivel kevesebbet és különösen -pedig kevesebb kedvvel és kevésbbé mámorosan táncolt, a marosvári -bálokon tehát föltünően sokat ténfergett Ágota körül egy marosvári -ügyvéd. Nagyon rossz családból való, de vagyonos és sokat kereső. Ez az -ügyvéd egy bálon bemutattatta magát Ágotának és táncra kérte. Nagyon -rosszul táncolt és Ágota csodálkozva és hidegen támaszkodott a karjára. -Az ügyvéd azonban ezentúl minden lehetséges alkalommal hozzá -csatlakozott és néhány hét mulva megkérte a kezét. - -A Dernay-házban ekkor izgalmas, viharos napok követték egymást. Az -ügyvéd mindenáron el akarta venni Ágotát. Ágota csodálkozott és -habozott, a család és egész rokonság pedig izgatottan vitázott. Az Ágota -apja a házasság mellett volt, az anyja ellene; a rokonságból néhányan -mellette, Louise néni ellene. A vitát végül Kálmán döntötte el, akit -hazatelegrafáltak. Kálmán már kapitány volt és a felesége most várta a -második gyerekét; de amikor a vőlegényjelölt nevét meghallotta, -eltorzult az arca és nagy utálattal csak ennyit mondott: - -– Fuj! - -Ez eldöntötte a vitát. Ágota a Kálmán feleségére gondolt és minden -energia nélkül, inkább kíváncsian megkérdezte ugyan: - -– Hát te… a te házasságod… - -De erre Kálmán így felelt: - -– Az egészen más. - -Ágota ebbe bele is nyugodott. Az ő társaságukban csakugyan így állt a -dolog: a férfiaknak gazdagon kell házasodniok. Az egészen más. - -Három év mulva a marosvári huszárokhoz helyezték át a fiatal Drugeth -grófot, Drugeth Pétert, a leggazdagabb Drugethet. Ágota ekkor volt a -legszebb: a fiatalsága még csillogott, de úgy csillogott, mint az opál. -A szépségére valami hamvas fátyol ereszkedett; kábító volt, de megható; -mámorító, de megindító. - -A fiatal Drugeth egyszer táncolt vele és attól kezdve minden délután ott -állott a kocsija a Dernay-ház előtt, a fiatal Drugeth ott ült a -szobában, a fényezett régi bútorok és a gömbölyű képkeretek között, -Ágotával beszélgetett és néha megcsókolta az Ágota finom, halvány, szép -kezét. - -A fiatal Drugeth meg is kérte ezt a finom, halvány, szép kezet, de ekkor -megjelent Marosváron az öreg Drugeth Miklós és elvitte a fiát. A fiatal -Drugeth ekkor áttombolta egész Magyarországot, sőt a keserű tombolását -végighurcolta Európján és átvitte Afrikába és Ázsiába is, a levelei -azonban lassanként elmaradtak és végül elvett egy grófkisasszonyt. - -* - -Ágota ekkor már nem járt többé a marosvári bálokra. A marosvári korzón -végigsétált még néha, de a város egyre idegenebb lett a számára. Ha az -utcáról bement a Dernay-házba, nem érezte már bent fülledtnek a levegőt, -csak csendesnek, tisztának és előkelőnek. A társaságából kidőltek -néhányan; a helyükbe azonban újak jöttek. A társaság maradt finom, -zárkózott és előkelő, lenézte és megvetette a várost. A társaság -igazában mindig nőkből állott, többnyire vén kisasszonyokból; a férfiak -sem olyan hűségesek nem tudtak lenni, sem olyan előkelően zárkózottak -nem lehettek; érintkezniök kellett a várossal és sokan könnyűszerrel ki -is egyeztek a zajló élettel. A nők azonban összetartottak, együtt -maradtak, finomak és előkelőek voltak és lenézték a várost. - -Délutánonként együtt kávéztak, vidámak voltak, ha a vidámságukban volt -is valami halk és előkelő szomorúság. Az öltözködésükben volt valami -egyformaság, a város divatos és drága szabónőit lenézték és a városi -asszonyokról csendes lenézéssel beszéltek. - -* - -Az Ágota arcán ekkor régen torz álmélkodássá lett már az élet furcsa -dolgain való sok és nagy csodálkozás. Egy kora tavaszi napon azonban -berontott Ágotához az unokahuga, a kis Sándorfy-leány, lihegve és -kipirultan forgolódott, fecsegett, tett-vett és végül ezzel a hirtelen -kérdéssel fordult Ágotához: - -– Ágota néni, miért nem mentetek ti férjhez? - -A kérdés hirtelen volt, kíméletlen és brutális. Az Ágota arcán még -egyszer végigtorzult élete nagy álmélkodása, de sokcsipkéjű, szürke, bő -ruhájában gyorsan kihúzta sovány testét, az arca elszánt és -kérlelhetetlen lett, a hangja éles és szigorú. Belenézett a kis leány -szemébe, a kis leány zavarodottan fordította el a fejét a pillantása -elől és ő nyugodt szigorúsággal mondta: - -– _Mink_ itt Marosváron nem mehetünk férjhez. - -A kis leány rémülten kérdezősködött, Ágota pedig, aki soha ezentúl nem -csodálkozott, mert most végre megtudta, mi az ő számukra az élet -elrendelt nagy törvénye, meg-megremegve, de kérlelhetetlenül magyarázta -meg neki ezt a nagy törvényt, amelynek most már ő is könyörtelen és -felséges őrévé lett. - - -A báróné. - -A báróné egy szép tavaszi napon belibbent Marosvárra és rövid időre -kábulatba ejtette a marosváriakat. A marosváriak azonban okos emberek és -az első kábulat még el sem múlt, amikor már természetes hangon, de -nyomatékosan és türelmetlenül megkérdezték, _mit akar_ voltaképpen a -báróné Marosváron. Nem mintha nem volna természetes és érthető dolog, -hogy valaki Marosvárra jön és itt akar élni. Marosvár kedves és szép -város; változatos és mulatságos benne az élet; egy egész életet le lehet -itt élni anélkül, hogy az ember akárcsak egy percig is unatkoznék. A -báróné pályafutása azonban nem úgy indult, a báróné ambiciói nem olyanok -voltak, hogy most természetesnek lehessen tartani, hogy megelégszik -Marosvárral. Mit akar itthon? Miért jött haza? Mi itthon a célja? A -báróné kis szatócsnak a lányából lett báróné; az apja boltja a -tüzérkaszárnya mellett húzódott volt meg és a báróné már akkor olyan -szép volt és olyan okos, hogy el tudta vétetni magát egy tüzérrel, aki -kapitány is volt, báró is volt, gazdag is volt. A tüzér azóta meghalt és -a báróné még szebb lett és még okosabb lett. Öt évig volt az ura -felesége, azután tíz évig Párisban élt és a Rivierán látták a vagyonos -marosváriak, – mi oka lehet rá, hogy most hazajön Marosvárra? Mit akar -itt? A pénze volna elfogyóban? De hiszen nem hogy elköltötte volna az -ura után örökölt vagyonát, hanem még gyarapította… - -A marosváriak nem tudtak elég okosak lenni ahhoz, hogy ezekre a -kérdésekre feleljenek, de minthogy igen okosak voltak, belenyugodtak -abba, hogy a titok egyelőre titok marad. Nem törődtek nagyon a báróné -szándékaival, hanem élvezték a jelenlétét. Beiktatták őt is mindennapi -látnivalóik közé és elégedetten állapították meg, hogy elegánciájával, -egyéniségének egész különös parfümjével, egész megjelenésének suhogó, -illatos, exotikus lendületével nagyon sokat nyert a Fő-utca korzója. - -A báróné még kevesebbet törődött vele, mit gondolnak róla a marosváriak. -Hozzá volt szokva, hogy foglalkozzanak vele és Páris után Marosvárt -kedves és egyszerü kis hangszernek tekintette, amelyen kifejlett -művészettel, de könnyedén, biztosan és egy játszó gyerek odaadásával fog -játszani. Imádta Marosvárt; Beaulieuben, a kék tenger mellett a -marosvári tüzérkaszárnyához vivő piszkos utcáról álmodott volt; -esztendők óta türelmetlen vágyódást érzett Marosvár után és egy tavaszi -napon, amikor a Püspök-kert óriási gesztenyefái szinte fölrepültek a -duzzadó és repdeső fehér virágoktól, egy ilyen illatos tavaszi napon -illatosan és ragyogóan belibbent Marosvárra. - -Akikkel beszélt, azoknak azt mondta, hogy most már itt akarja az életét -leélni és a marosváriak nagy csodálkozásukra csakugyan azt tapasztalták, -hogy a báróné úgy rendezkedik be, mintha egész életében itt akarna -maradni. A csendes Liceum-utcában szép házat vett, nagyszerüen -berendezte és délutánonként egy fehérfüggönyös nagy ablaknyílásban -olvasgatott, ha ugyan ki nem könyökölt az ablakon és nem nézegette a -Liceum-utca akácfái alatt zajló életet. Délután ugyanis egy-két órára -megpezsdült az élet a Liceum-utcában. Magát a Liceum épületét a -tanítóképző-intézet és a városi könyvtár foglalta el, de a Liceumban -óriási tornaterem is volt, úgy hogy a gimnázium és a reáliskola is -odaküldte a tanítványait tornászni, sőt a jogászok is odajártak vívni. -Ilyen módon úgyszólván az egész marosvári ifjúság ott sétált el délután -a báróné ablakai alatt; úgyszólván eldefiliroztak előtte a marosvári -ifjak, mert soha a tornának és a vívásnak olyan szerelme nem égett a -marosvári ifjak keblében, mint amióta a báróné a Liceum-utcában lakott -és mert a Liceum tornaterme felé haladó marosvári ifjak szeme, mint két -tüzgolyó, úgy szegződött, úgy sziporkázott rá arra az ablakra, amely -mögött a báróné olvasott, vagy amelyen éppen kikönyökölt. - -A báróné is kedvelte a marosvári fiatalságot, és alig telt el egy-két -hónap, már szóba is állott egyikükkel-másikukkal. Az egy-két hónapra -azért volt szükség, mert a báróné társadalmi érvényesülése némi gátakra -talált és mert finom, kis lábával előbb ezeket a gátakat kellett -felrúgnia; előbb – tapintata diktálta és előkelősége megkívánta ezt – -előbb az anyákkal kellett megbarátkoznia és csak azután barátkozhatott -meg a fiúkkal. Mikor az anyák rövid ellentállás után egészen megadták -magukat a báróné szépségének és elegánciájának, okosságának és finom -előkelőségének, amikor a bárónét a marosvári társaság – a _társaság_ – -fentartás nélkül befogadta, akkor szóba állott a báróné a fiúkkal is. -Elsősorban az előkelőket válogatta ki, egy Kakucsy-fiút, egy -Zabolay-fiút, vagy egy Krausz-fiút, – a milliomos Krausz fiát, – akiknek -a családja iránt gyerekkorából és leánykori szegénységéből megőrizte a -mély és nagy tiszteletet; ez azonban csak a kezdet volt; a báróné -szemében az előkelőség, a jó származás, a tekintélyes család sokat -jelentett, de a legnagyobb érték az ő szemében a lovagiasság volt. A -lelkes és lovagias fiúkat tüntette ki egy-egy királynői megszólítással, -a mámoros tekintetü, meghalni is kész, hűséges és titoktartó fiatal -lovagokat. A cinikus és szabadszáju kamasz elveszett ember volt a -szemében és az a fiatal társaság, amelyet ezzel a gondos válogatással -összegyűjtött, lelkesebb volt és minden áldozatra készebb volt, mint -Artus király asztalköre. A báróné lovagköre sohasem volt együtt; a fiúk -alig is ismerték egymást, mert a báróné az egész marosvári ifjúságból -válogatta össze a híveit. Hétfőn délután a gimnázium hetedik osztálya -ment tornaórára a Liceumba, kedden négytől ötig a nyolcadik gimnázium és -a hetedik reál; szerdán estefelé a jogászok vívóórája volt; egy-egy fiú -állott meg ilyenkor mindig a báróné ablaka alatt néhány boldogan -eldadogott és mámorosan beszívott szóra, és a hetedik gimnáziumban alig -tudott valamit a nyolcadik reálról és a jogászok semmit sem tudtak -arról, hogy néha a vivómesterük – a gimnázium elegáns tornatanára – is -kegyes audienciát kap a bárónénál. Semmit sem tudtak egymásról és a -báróné hatása csak abban jelentkezett, hogy soha a maga kötelességét -egyetlenegy generáció sem teljesítette lelkesebben, mint az, amely a -báróné ablakai alatt defilirozott el. A fiúk fanatikusan tanultak, mert -a báróné ezt kívánta; a sportban csodákat műveltek, mert a báróné -kedvelte a fegyelmezett, ápolt és művészettel fejlesztett izomerőt; a -fiúk nőtisztelők, kedvesek, udvariasak, lovagiasak és titoktartók -voltak, mert csak így lehetett rá reményünk, hogy a báróné kitünteti -őket egy rövid beszélgetéssel. - -Nem volt kisebb a báróné hatása a marosvári férfivilágra sem. A -marosvári férfiak lelki berendezkedésén azonban a báróné már nem tudott -változtatni és érdekes és ragyogó személyének a hatása itt olyan módon -nyilvánult meg, amely mód joggal okozott szomorúságot a bárónénak. A -marosvári előkelő férfivilág tagjai sorra tettek mohó, elvakult és -ostoba kisérleteket a báróné meghódítására, és a bárónénak nem egyszer a -legkiméletlenebbb eszközökhöz kellett nyulnia, hogy az elvakultakat -észretérítse. Lassankint megértette azután így mégis a marosvári -férfivilág, hogy a báróné feddhetetlen tisztességü életet akar élni, és -a marosvári előkelőség körében kezdett földerengeni annak a megértése, -hogy a bárónéhoz csak az anyakönyvvezető szobáján át visz az út és hogy -nyilván ezért jött haza a báróné Párisból. _Ezt akarja_ Marosváron a -báróné. - -Némelyeket elriasztott ennek a megismerése, némelyeket nem. A szerelmi -kisérletekkel megbukott előkelő marosvári férfivilág egy kisebb -csoportja már most házassági kisérletekre adta a fejét. Tarka kis -társaság gyült össze a báróné körül; katonatisztek és birák, vármegyei -tisztviselők és ügyvédek, és a város most már – hiszen persze: _ezt -akarta_ a báróné Marosváron – csendes, jóindulatú, de nagyon kiváncsi -érdeklődéssel nézte, ki érkezik be győzőnek ebben a szép versenyben. Az -eredményre sokáig kellett várni. Ősz volt, a marosvári lóverseny -szezónja, amikor a marosváriak értesültek az eredményről; ilyenkor -szerették a marosváriak a sportszerü kifejezéseket, azt mondották tehát, -hogy outsider jött be elsőnek. Az outsider azonban kitünő vér volt és a -legjobb színeket hordta: nem volt ugyanis más, mint Kakucsy Zoltán, a -Kakucsy-családból ez idő szerint uralkodó főispán, egy Csiszéry-lány -férje és négy felnőtt gyermek apja. Az eredmény nagy felindulást, -valóságos lázat keltett Marosváron, nemcsak a váratlan volta miatt, -hanem a példátlansága okáért is. Ilyesmire még nem volt példa -Marosváron. Hogy valaki, aki nemcsak negyvenöt éves, tekintélyes és -gazdag ember, hanem azonfelül még főispán is és Kakucsy is, eldobja -magától a feleségét és otthogyja a gyerekeit egy… végre is egy -szatócsnak a lányáért, ilyesmi nem történt Marosváron Aba Sámuel ideje -óta, amikor is a marosvári vár először említtetik a velencei követnek -egy jelentésében. A marosváriak szörnyü következményeit is jósolgatták -ennek a főispáni elhatározásnak. Igy: a püspök nem hívja meg többé a -főispánt a püspöki ebédekre. Továbbá: ennek következtében a -hadosztályparancsnok sem érintkezik vele, mert a püspök bejelenti a -dolgot egy főhercegnőnek. Végül: a kormány egyszerüen elcsapja Kakucsy -Zoltánt. - -Mindebből semmi sem lett. Az izgalom lassan lecsillapodott, a püspök -meghívta a főispánt, a kormány nem csapta el; a válóper csendesen -folydogált és mire megint tavasz lett – kora tavasz, a második, amelyet -a báróné Marosváron volt töltendő – mire eljött a március, a marosvári -anyakönyvvezető összeadta a bárónét Kakucsy Zoltánnal. - -Az új pár a Riviérára vitte el fiatal szerelmét. A kék tenger mellett, -az azur ég alatt két boldog ember sétált összesímulva: egy szerelemtől -mámoros férfi és egy megelégedett nő. A bárónét sokan ismerték itt és -sokan köszöntek neki; Kakucsy féltékenykedett a köszönő férfiakra és -aggódva nézegette a köszönő nőket, de a báróné minden aggodalmát -könnyedén, kedvesen és mosolyogva eloszlatta. A báróné árasztotta -magából a nyugalmat, a boldogságot, a megnyugvást, az elégedett örömet. - -– Amikor itt sétáltam… egyedül, – mondta – amikor… egyedül sétálgattam -itt, akkor százszor eszembe jutott Marosvár. Kínzott utána a vágy. -Szomjúságot éreztem… minden öröm után, és minden előkelőség után, -amelyet ott nem élvezhettem. Én Marosváron szegény voltam és egyedül -voltam és kimondhatatlanul vágyódtam közétek… - -Hallgatott egy másodpercig, elnézett a messzeségbe és halkan folytatta: - -– És… fenékig akartam kiüríteni minden örömet, amit Marosvár adhat. - -Az új férj féltékenyen kérdezte: - -– De most boldog vagy?… Szeretsz engem? - -Az asszony rámosolygott az urára és hozzásímult. A szeme fátyolos lett -és a hangja forró. - -– Szeretlek-e? – kérdezte halkan. – Ezt _kérdezed_? - -– Nem. Tudom! – mondta boldogan az új férj. - -Mosolyogva hajolt le az asszonyhoz és tréfás hangon, de büszkén mondta: - -– Itt van a vállamon a szerelmed stigmája… - -– Cscscs! – súgta a báróné lesütött, de mosolygó szemmel. - -A báróné szerelme lázas és mámoros, féktelen ölelésü és páratlan odaadás -volt. Az új férjet megrészegítette, hogy a feleségében a lányos szemérem -minden jele és minden lehetősége mellett egy szerelmes tigris vadságát -is megtalálta. A báróné szerelmes csókja olyan volt, mint egy harapás; a -báróné szerelme harapást jelentett; az új férj vállán egy egészséges, -gyönyörű erejű és nagyszerű épségű fogsor nyoma piroslott ott szerelmük -első napjaiban már. A fogak nyoma olyan volt, mint egy világos betűsor; -a mámor pirosló emléke és olvasókönyve volt ez a jel. - -– A szerelmed stigmája, – mondta a boldog és gyöngéd férj az új -asszonynak. – Szeretném megmutatni mindenkinek, mert a te szerelmednek a -jele, és mert csak engem szeretnek így. - -Az új asszony mosolyogva sütötte le a szemét. - -A boldog hetek így multak el egymás után és a szerelmes és boldog új -párt most már hívta a mindennapi élet. Lassan készülődtek is hazafelé, -és amire otthon kifejlődött és kivirágzott a tavasz, meg is érkeztek -Marosvárra. A Püspök-kert fái olyanok voltak dús virágzásukban, mint egy -szelíd, fehér lángolás, és megérkezés és bevonulás olyan volt az asszony -számára, mint egy nagyszerű diadalmenet. Huszár ült a bakon és mindenki -megfordult a kocsijok után. - -A boldog új párnak egyetlen gondja ekkor az első nyilvános szereplés -kérdése volt. Ezt a kérdést tapintatosan és ügyesen kellett elintézni és -a helyzet nem látszott könnyűnek. A szerelmeseket azonban kedvelik az -égiek és az aggodalmas kérdésre már az első huszonnégy órában megjött a -felelet. - -Az örvendetesen föllendült marosvári sportélet lehetségessé tette egy -ifjúsági sportünnep rendezését. Az ifjúsági sportünnephez vívóverseny -csatlakozik. A program készen van; az előkészületek mind megtörténtek; -csak az új férjnek kell a védnökséget vállalnia és az új asszonynak a -díjkiosztás nagyszerű tisztét. Természetesen vállaltatott mind a kettő, -és egy hét alig telt bele, mikor az új pár kocsiba ült, – a huszár -föllendült a bakra, – hogy elrobogjon az első nyilvános szereplés -színterére. Az első diadalhoz. - -A sportünnep a Püspök-kertben kezdődött; a vívóverseny a Liceum -tornatermében volt. Minden pompásan ment. A versenyek nagyszerűen -sikerültek; a vívás művészi magaslaton állott; a védnök büszke volt és -előkelő, a védnök hitvese pedig soha olyan ragyogó szépségű, érdekes és -elbűvölő nem volt, mint ezen a tavaszi napon. Nagy diadal volt az első -szereplés. - -Az első szereplésnek ez a tavaszi napja alkonyodóban volt, amikor végre -a díjak kiosztására került a sor. Véget ért a vívás és az emelvény előtt -rendben fölállottak az ifjúsági versenyek résztvevői. Az emelvényen -fölemelkedett karosszékéből a báróné és illatos, habos, fehér ruhájában -odalépett a kis asztalkához, amelyen az érmek és a díjak vártak a -kiosztásra. A közönség hosszú és tömött sorban mögötte beszélgetett, -előtte pedig fehér és színes trikó-ingben a versenyzők állottak. A -báróné a díjakat nézegette és egy aranyérem után nyult, de finom kezét -vissza kellett még húznia. Előbb a védnök beszélt. Hatalmas és -méltóságos beszédet mondott a testedzés jelentőségéről és az egész -ifjúság virágául és példaképéül említette azt a délceg és izmos -csapatot, amely itt a megérdemelt és szép jutalomra vár. - -Lassan besötétedett. A védnök még mindig beszélt és felesége már -türelmetlenül pillantott rá egyszer-kétszer. A beszéd végre -befejezéséhez közeledett; a védnök fölszólította a győzteseket, lépjenek -elő és vegyék át a büszkén hordandó díjakat, és még egyszer üdvözölte -őket a haza nevében, amely ezentúl is sokat vár tőlük. Hatalmas taps -hangzott föl és a nagy terem félhomályában egyenként léptek elő a -fölhívott győztesek, hogy a jutalmat átvegyék. - -„Kétszázméteres síkfutás“, – olvasta valaki a báróné háta mögött, – -„Zabolay Kálmán; főgimnázium, nyolcadik osztály“. - -Éljenzés. Egy karcsú, magas fiú lépett az emelvény elé és a báróné -meghökkenve habozott egy másodpercig. De a másodpercnyi meghökkenés után -mosolyogva emelte föl finom, fehér kezével az érmet, előrehajolt és -feltűzte a kipirult fiú mellére. Oldalán állott a védnök és mielőtt a -kitüntetett helyet adott volna a következő győzőnek, még széles -mozdulattal a kezét nyujtotta neki. Megrázta a kezét és hangosan mondta: - -– Gratulálok, öcsém. - -Hangos és emelt hangja azonban hirtelen megbicsaklott. A kitüntető -kézszorítás fejedelmi munkájában buzgolkodó keze hirtelen elbágyadt. A -kezét visszahúzta, a fejét hirtelen előrenyomta. A nagy csarnokban -félhomály volt… de… de… mi volt az… ennek a fiúnak a vállán?… - -A csarnok sötét volt, de ennek a nagy fiúnak a vállán olyan írás volt -olvasható, amely az ő szemébe messziről is belevilágít. A karcsú fiú -izmos vállát szabadon hagyta a fehér trikó és a barna vállon élesen -kirajzolva egy pompás fogsor tiszta nyoma fehérkedett. Mi ez? Mit jelent -ez? Hogyan lehetséges ez? - -Elámulva és meghökkenve nézett a társai sorába visszalépő fiú után. A -háta mögött harsány hang zendült föl: - -„Magasugrás: Krausz István; főgimnázium; hetedik osztály.“ - -Éljenzés. A védnök hirtelen a felesége felé fordult és még ideje volt -meglátni, hogy az asszony megzavarodott, nagy szemmel az ő tekintetét -követte. Az új győztes azonban már ott állott az emelvény előtt és az -asszonynak finom, fehér kézzel új érmet kellett domború, fiatal mellre -föltüznie. Az asszony finom, fehér keze azonban remegni kezdett és a -védnök – táncoló, tüzes karikákat látó szemmel – kábultan, de tisztán -látta, hogy miért. Az új győztes vállán is ott a mámor írása; a barna -húsban még pirosan és frissen ott van egy gyönyörű erejű és nagyszerű -épségű fogsor soha el nem felejthető harapásának a nyoma. - -A győztes odalép a védnök elé; a védnök feléje nyujtja bágyadt kezét és -rémülten dadog valamit; a szeme máshol jár, a szeme kidülledten, -rémülten és dühösen ostromolja a felesége arcát: szóljon, mondjon -valamit, legalább nézzen föl. Az asszony azonban makacsul lesüti a -szemét és a kis asztalon babrál az érmekkel. - -„Távolugrás: Csákány Miklós; főreáliskola, hetedik osztály.“ - -Az asszony olyat rezzen, hogy mindenkinek meg kell látnia, aki figyeli. -De senki sem figyeli, csak a védnök. A többiek éljeneznek és -beszélgetnek, csak a védnök mered rá boldogtalanul és ájuldozva illatos, -szép feleségére. Az asszony a megrezzenés után habozik; félig meg is -fordul, mintha el akarna menni. Mi lesz? Abbahagyja az egészet? Nem. -Megrántja a vállát és az érem után nyul. Az új győztesnek a vállán is -ott a stigma. - -Egészen besötétedik és a közönség türelmetlenkedik, mert tánc lesz. -Néhány ember fenhangon sürgeti a díjkiosztás lassan haladó munkáját. -Gyorsabban. Gyorsabban. - -Most négy-öt nevet olvasnak egyszerre és a fiúk ott várnak egymás háta -mögött az emelvény előtt. Lassanként egy csomóba gyűlik minden győztes, -hogy gyorsan átvehesse a jutalmat és a kézszorítást. A védnök ingó -lábbal áll az emelvény szélén és a vállukat bámulja. Előbb jön egy fiú… -nem, a vállán nincs semmi. Azután megint egy. Itt sem. Egy harmadik… -megint semmi. A védnök lélekzete kezd visszatérni, de akkor újra -megtántorodik. - -„Diszkoszvetés: Kakucsy Kálmán; főgimnázium, hetedik osztály.“ - -A vállán gyönyörű rajzú fehér harapás. Az unokaöccse. Azután megint egy… -A közönség nagyon türelmetlen, a fiúk egymás sarkára lépnek, két finom, -fehér kéz átnyujtja nekik a jutalmat, a védnök kezet szorít velük!… és -minden másodiknak, nem, most már mindegyiknek a vállán ott a harapás. A -marosvári ifjúság virága ez… a legerősebbek… a legszebbek… a legjobb -futók. Azután a legjobb vívók… - -Az asszony lehajtott fejjel, lesütött szemmel végzi az egyre nagyobb -sötétségben a díjkiosztás munkáját. Nem lehet látni az arcát. Nem lehet -tudni, mit gondol. De amikor a győztesek utolsó csoportjára kerül a sor, -amikor ott tolonganak előtte egy csomóban, és amikor végül – elismerő -oklevele átvételéért – megjelenik a vívómester, a főgimnázium elegáns -tornatanárja is, és amikor az ő vállán is ott láthatja a figyelő szem a -fehérlő harapást, akkor lassan elkezd rázkódni a válla. Lehajtja a -fejét, csak a válla rázkódik. A kezében még egy jutalom, az -utolsóelőtti, – miért nem adja át? Nem tud mozdulni sem. Miért? - -Mégis megmozdul. Erőt vesz magán. Fölemeli a kezét. Előbb azonban -féloldalt fölpillant a védnök arcára, és amikor a védnök arcát meglátja, -és amikor látja, hogyan gratulál a védnök gépiesen és rémülten még -mindig a győzteseknek, és amikor a sorára váró tornatanárt is meglátja, -akkor nem birja tovább. A visszafojtott nevetés kipattan és -kibugyborékol a száján; hátraveti a fejét és harsányan és -torkaszakadtából elkezd nevetni. Megdöbbenve bámul rá mindenki. Az -asszony félpercig nevet, nem bir magával, mindig újra kezdi, leül egy -székre és úgy kacag. Végre pihegni kezd, föláll, széttolja az ijedt -társaságot, amely köréje gyült, megnézi az érmet, amelyet eddig a -kezében szorongatott, újra nevetni kezd, lecsapja az érmet az asztalra -és kiszalad a nagy csarnokból. - -Otthon csomagoltat és egy óra mulva vonaton ül. – Gyönyörű tavaszi napon -így libbent ki a báróné a városból és a marosváriak – ámbár egynémely -részletről idővel értesültek – soha nem értették és soha meg nem tudták, -mit akart voltaképpen Marosváron. - - -Lonci. - -Lonci kicsi volt, gömbölyű, szőke és szenvedélyes. Féktelen -temperamentumát azonban nagy élettapasztalat és megbocsátó bölcseség -enyhítette, úgy, hogy Lonci a kasszából, amelyben életének egy részét -töltötte, felsőbbséggel és megvetően bár, de nyugodtan tudta szemlélni -Marosvárnak körülötte zajló életét. A Lonci temperamentuma minden -lehetséges alkalommal egyetlenegy csatakiáltásban nyert kifejezést, ez a -trombitaharsogású mondat azonban egyuttal bölcseségének is alapja lett: - -– A férfiak komiszak. - -Lonci egyetlenegy alkalmat sem mulasztott el, amikor ez az igazság -megállapítható volt, és számos barátja különböző hangnemekben, -fantasztikus fogalmazásokban és a legkülönösebb alkalmakkor hallhatta -tőle ezt a lendületes hitvallást. A legbizalmasabb órákban és a -legnagyobb feszültségü percekben egyszerre csak egészen át tudott -alakulni a Lonci arca, egyszerre csak föl tudta venni – ha csak két -másodpercre is – a keserű rajongás torz maszkját, hogy forró szájjal -elsuttogja: - -– Komisz banda vagytok. - -… Igy élt Lonci Marosvárott, mindez azonban nem ártott -közkedveltségének, mert gömbölyű, szőke, kedves és csinos volt és mert -féktelen gyűlölete – mint annyi gyűlölet – csak szíve nagy jóságából -fakadt. Loncinak – mint annyi társának – rendes, csendes nővé, derék -anyává kellett volna lennie; minthogy ez nem adatott meg neki és -minthogy állandó, fájó nosztalgiát érzett a családi tüzhely iránt, -gyűlölte és fosztogatta a férfiakat és lelkének adományait kétféle -tevékenységében érvényesítette: egész rendességét és rendszeretetét a -pincérek gondos ellenőrzésére, a cukrok és kávék számontartására, -egyszóval hivatali tevékenységére fordította, gyűlöletté vált szeretetét -pedig a szerelemben tombolta ki. - -Történt azután, hogy egy hideg téli estén, amikor a marosvári fiatalság -a Lonci kasszája mellett egy kerek asztal körül élvezte – csendes -szeszezés közben – a kávéház melegét, történt ekkor, hogy Lonci ismét -kijelentéseket tett a férfiakra vonatkozólag. A fiatalság mosolyogva -hallgatta nyilatkozatait, az egyik fiatal úr pedig rosszindulatú -mosollyal hajolt feléje. - -– Lonci, – kérdezte, – hát azt hallottad-e már, mi ujság Györkön? - -Lonci annyira összehúzta vékony szemöldökét, amennyire csak tudta, a -társaság pedig kíváncsian és maliciózusan figyelt. Félesztendő óta -györki szolgabíró volt Balázs Bálint, a Lonci szívének különös -kedveltje, az egyetlen férfi, akivel szemben Lonci rövid, de változatos -pályáján ellágyult, gyöngéd és alázatos lett. Mi ujság tehát Györkön? - -– Bálint megházasodik. Elveszi a fiatalabb Korongi-leányt. - -A rosszindulatu jelentés elhangzott és a Lonci puha, fehér arca egy -másodpercre elsápadt. A társaság feszült figyelemmel nézte. A Lonci -sápadtsága azonban csak egy másodpercig tartott, fehér arcát rögtön -utána egy vérhullám tette pirossá. Lonci megmozdult és ideges, remegő, -türelmetlen, kíváncsi kérdésekkel árasztotta el a társaságot: - -– Melyik Korongi-leányt? A barnát? Aki idebent volt a vármegyei bálon? -Akinek két éve udvarol? A szegény Korongi leányát? - -A Lonci kérdéseire sűrü igenekkel válaszolt a társaság és egyre nagyobb -érdeklődéssel várta a Lonci temperamentumának a kitörését. A Lonci -temperamentuma azután valóban kitört. Miután a fölvilágosítást megkapta, -Lonci hátradőlt, feszült figyelemmel előreszegzett fejét fölkapta és -halkan, de szikrázó, nagy megvetéssel mondta: - -– Ez volt az egyetlen tisztességes ember köztetek. - -A társaság protestált, mire Lonci ismét előrehajolt és még hevesebb -támadásba ment át: - -– Ez volt – ismételte – az egyetlen tisztességes ember köztetek. Mindig -tudtam. Az nem szégyelt nekem köszönni az utcán. Ti egytől-egyig -gazemberek vagytok, egyik komiszabb, mint a másik. Te… te talán elvennél -egy szegény leányt? A nyavalya majd kitör a Závody-leányért, de elvenni -nem veszed el. Ott öregszik meg!… Te… te beteg vagy az utálattól, de el -fogod venni a rabló Körner göthös leányát… mert pénze van… Te pedig… - -Lonci így sorra vette a társaságát; ellenállhatatlanul és -föltarthatatlanul áradt belőle a becsületes harag és a kíméletlen -szitkozódás, és mielőtt a társaság még felocsudhatott volna, de mire ő a -haragját kiadta, elbágyadtan hátradőlt, elnézett a messzeségbe és enyhe -mosolygással, úgyszólván ábrándosan suttogta: - -– _Az_ tisztességes ember. Milyen jó ura lesz annak a lánynak. Milyen -szépen élnek majd együtt. Milyen szép gyerekeik lesznek. - -Lonci ezzel azután be is fejezte a maga számára az ügyet. Szívének -kedveltjét egy percnyi habozás után nem csupán átengedte lelkében annak -a tisztességes leánynak, annak az uri leánynak, akinek rá kétségtelen – -az övénél sokkal erősebb – joga volt, hanem szívének kedveltje még nőtt -is a szemében azzal, hogy így veszítette el. Ez rendben van így. Ennek -így kell lennie. Lonci egész este alig válaszolt már azokra a haragos -provokálásokra, vagy gúnyos kötekedésekre, amelyekkel a megbántott -fiatalság ingerelni akarta, egész este ábrándos volt és a Balázs Bálint -házasélete felé mosolygott a jövőbe és a messzeségbe. - -… Igy élt azután Lonci Marosvárott ismét három változatos esztendőt. -Történt pedig a harmadik év elteltével, hogy egy csendes tavaszi estén – -már úgyszólván az éjszakában – váratlan vendég ült le csendesen és -nyugodtan a kassza mellett lévő kerek asztalhoz. Balázs volt a váratlan -vendég, Balázs, akit negyedfél éve nem is látott már Lonci. Balázs alig -változott; valami keveset meghízott, egy árnyalattal megbarnult, de a -szürke szeme és a nyugodt mosolygása egészen a régi volt. - -– Szervusz, Lonci, – mondta. - -Mintha tegnap is itt lett volna. Mintha a negyedfél év egyetlen nap lett -volna. Lonci kábultan ült a helyén és olyan volt, mintha álmodnék. Amit -tett – hivatalos teendőit – álomban tette; nagy bágyadtság, csendes, -édes elfáradás, valami finom ájultság ereszkedett le rá, és a bágyadtság -sűrü fátyla alatt nagy, izzó lobogás lángnyelvei törtek ki a szívéből és -futottak végig a testén. - -Balázs csendesen szivarozgatott, amint szokta, és halkan, diszkréten -váltott egy-egy szót Loncival, amint szokta. – Hogy van? – Jól. – Mit -csinál idebent? – Közgyűlés volt, főszolgabiróvá vállasztották. A Sasban -nagy mulatság folyik, ő elszökött a mulatók közül… - -Haladt előre az éjjel és a kávéházat csukni akarták. Balázs ekkor -fölállott és fizetett. Mielőtt kiment volna, ránézett Loncira. - -Lonci tudta, mit jelent ez a pillantás; zárás után sietve kapta föl kis -kabátját és elfulva sietett a Maros-utca felé. A Maros-utca sarkán ott -állott Balázs és karon fogta. Összefogózva mentek előre, Lonci -rátámaszkodott a Balázs karjára, hogy el ne essék, a feje szédült az -édes ájulástól, de az egész testét beburkolták egy izzó lobogás nagy -lángnyelvei. Hazaértek; Balázs a karjára emelte Loncit, hogy el ne -essen; Lonci mámorosan és féktelen vágyódással tapadt hozzá. - -Csendes tavaszi éjszaka volt, amelyre korán jött a reggel. A reggel -szürke volt, esős és hüvös és Lonci kihülten, fáradtan és ijedten -bámulta tompa világosságát. Értelmetlenül, szomoruan – kínos -erőfeszítéssel kutatva egy gondolatot, amelyet meg akart fogni – meredt -bele a reggelbe és a szeme lassan kerekre nyilt és könnyekkel lett tele. -Az édes bágyadtsága eltünt, a szíve nem lángolt, borzongást és -ijedtséget érzett. - -– Mi bajod, Lonci? - -Lonci ekkor megtalálta azt a gondolatot, amelyet keresett; Lonci -fölsikoltott. - -– Mi bajod, Lonci? - -Lonci szégyenkezve furta a fejét a párnába és kétségbeesett zokogással -sírta fel: - -– Hiszen te is csak olyan vagy, mint a többi. - -A férfi vígasztalni akarta és hozzáhajolt, de Lonci fölháborodva és -utálattal lökte el magától: - -– Minden férfi komisz, – mondta kétségbeesve és utálattal. – Te is… -Hiszen mi most megcsaltuk a feleségedet. - - -A Csetneky-lányok. - -A két lány a Fő-utca esti korzójáról jött hazafelé. Délcegen, gőgösen, -szőkén kanyarodtak be az Uri-utcába; onnan egy fordulattal haza, a házuk -elé. A ház előtt már várta őket Viktor, a bátyjuk. - -– Kérlek, – mondta nekik – gyertek fel hozzám egy félórára. - -– A vacsora, – szólt Hortense. - -– Ráér, – felelte röviden Viktor. - -A két lány szótlanul fölment a folyosóra, onnan Valerie benyitott a -bátyjuk szobájába. A szobában égett a lámpa és két karosszék állott az -iróasztal előtt. A bátyjuk várta volt őket. A lányok leültek a -karosszékbe és szótlanul nézték, amint bátyjuk leül az iróasztal mögé és -idegesen játszani kezd a papirvágó késével. Igy szoktak kezdődni kis -családi tanácskozásaik; de a hangulat most még feszültebb volt, mint -máskor. A lányok hetek óta csendes ellenségeskedésben éltek a -bátyjukkal, és most rosszindulatu hidegséggel várták a megszólalását. -Gőgös kis szájukat konokul összezárták és csillogó szőke fejüket hideg -dölyffel szegték fel. - -Viktor idegesen babrált a papirvágó késével, azután halkan megszólalt: - -– Legutóbb, úgy látszik, egyáltalában nem sikerült benneteket meggyőznöm -arról, hogy ha tovább is itt akartok élni Marosvárott, akkor… hogy -mondjam?… több engedékenységre, több udvariasságra van szükségtek -embertársaitokkal szemben. Azóta nemcsak tovább bántjátok meg sorra és -minden ok nélkül az embereket, hanem, úgy látom, engem is alaposan -lenéztek, annyira, hogy nyilván csak azért nem szakítottatok meg velem -minden érintkezést, mert véletlenül mégis a testvéretek vagyok… - -– Bocsáss meg, – szólt Valerie halkan és elpittyesztett kis szájjal, – -de te olyan különös vagy… - -– Hagyjuk ezt, – vágott közbe Viktor. – Ne kezdjük előlről a vitát. -Egészen meddő volna. Minthogy azonban meggyőzni benneteket nem tudlak, -minthogy mégis a természetes gyámotok vagyok, – nálam hat-hét évvel -vagytok fiatalabbak – és minthogy végül meg akarlak benneteket nagyon -kínos helyzetektől óvni, elhatároztam, hogy közlök veletek valamit, ami -talán alkalmas lesz arra, hogy a viselkedésteket megváltoztassa. Nehéz -szívvel teszem, de jobb, ha én teszem így hat szem között, tőlem telhető -gyöngédséggel, mintha más tenné: talán széleskörü nyilvánosság előtt, és -talán bántó szándékkal. - -A két lány elsápadtan, mereven, mozdulatlanul ült a karosszékeken, -kihuzott derékkal, fölemelt fejjel és lázasan csillogó szemmel. - -– Amit el akarok mondani, – szólt Viktor – az nekünk családi titkunk, de -olyan családi titkunk, amelyet egész Marosvár tud. Mi azért voltunk mind -a hárman távoli nevelőintézetekben és itthon azért nem érintkeztünk -senkivel, hogy meg ne halljuk. Apánk a halála előtt úgy mondta el nekem, -mint aki attól tart, hogy összeroskaszt egy másik embert a leleplezése -súlyával; én azonban akkor már túl voltam a fiatal gőgnek az -ostobáskodásain és minden érzékenykedés nélkül, filozófus nyugalommal -vettem tudomásul az egészet. Tartok tőle, hogy rátok másképpen fog -hatni, de éppen azért remélem, hogy nem lesz üdvös tanulság nélkül. - -A két lány sápadtan, kétségbeesetten és konokul lezárt szájjal, szikrázó -szemmel ült a bátyjával szemben. Viktor hiába várta, hogy -megszólaljanak. Csendesen vállat vont és halkan folytatta: - -– Ti annyit tudtok, hogy az apánk Csetneky Sándor volt és az anyánk -Máthé Zsuzsanna. Az apánk… az apánk a maga módja szerint nagyúr; az -anyánk… az anyánkról nem tudtok semmit. Te öt éves voltál, amikor -meghalt, Hortense négy. Én tizenegy. Ti alig is emlékezhettek rá; én -csak arra emlékszem, hogy nagyon szép asszony volt, hogy mindig -selyemben járt, hogy… Hogy nagyon szép asszony volt. Szép -parasztasszony. - -A szobában nagy csend volt. A két lány sápadtan és mereven bámult a -bátyjára. - -– Az apánk uri asszonyt próbált belőle nevelni. Taníttatta… franciául -is… így kaptátok ti a neveiteket. Öltöztette, de az anyánk idővel -ledobálta magáról az uri ruhákat, amelybe nem tudott beleszokni, és -fölvette a régi ruháit. Mindig selyemben járt… - -A papirvágó kés nyugtalanul forgott az asztalon. Viktor lehajtotta a -fejét. - -– Az anyánk – mondta halkan – vezekényi parasztlány volt. Vezekényről -bekerült Marosvárra. Negyedik éve volt már itt, mikor az apánk -megismerkedett vele. A Kispiacon ismerkedett meg vele, ahol… - -Elhallgatott. Még mélyebbre hajtotta le a fejét. Fájt neki a szó, -amelyet kimondani készült. Habozott, kimondja-e. Azután dacosan fölkapta -a fejét és kimondta: - -– Az anyánk almáskofa volt. - -Egy éles, rövid és fájdalomtól reszkető sikoltás hangzott el. Hortense -fölugrott, a szivére szorította a kezét és kétségbeesetten harapta össze -a száját, hogy a zokogását visszaszorítsa. Valerie kigyulladt arccal ült -a helyén; mozdulatlan volt, de a foga vacogott, mintha dideregne. - -A sikoltás után megint nagy csend lett. Viktor beszélni akart, józan -tanulságokat akart levonni és jóindulatu tanácsokat akart adni, de -ránézett a két lányra és nem tudott beszélni. Nagy csend volt. A két -karcsu, erős, szőke lány mozdulatlanul, halkan, kegyetlenül szenvedve -viaskodott magával, de a Valerie kigyulladt és vonagló arcán egyszerre -nagy könnycseppek gördültek végig. Mozdulatlanul és hangtalanul ült, le -tudta magában gyürni a sírást, de a könnyeinek nem tudott parancsolni és -reszkető szemhéja alól egymásután gördültek elő a nehéz, nagy cseppek. -Hortense megrázta magát, odafordult a nénjéhez, de amikor a Valerie -könnyeit meglátta, ujra fölcsuklott a torkán a sírás, tántorogva ment a -diványhoz és zokogva végigborult rajta. - -Viktor úgy érezte, neki is könnyes lesz a szeme. Odament Hortensehoz, -leült melléje és az ölébe vette zokogó fejét. - -– Ne sirj, – mondta halkan. Csendesen simogatta a fejét. - -– Lányok, – mondta azután halkan, – ne gyűlöljétek meg az anyánkat. -Hiszen… - -Nem folytatta. Csendesen simogatta a huga fejét és úgy érezte, hogy -hosszú idő után megint testvéri közelségbe jutott a két lányhoz. -Ellágyult és megindult a szive; Valerie azonban hirtelen felállt, -megrázta a fejét, mintha a könnyeket akarná lerázni róla és halkan, de -csattanó hangon mondta: - -– Gyere, Hortense. - -Hortense felállott és elment. Délcegen, keményen, szőkén kisuhogtak a -szobából. Viktor elképedve bámult utánuk. - -A lányok a vacsorához nem jöttek be; másnap éppen olyan hideg -ellenségeskedéssel bántak a bátyjukkal, mint azelőtt és Viktor egy hét -múlva újra egy csomó sértést kért tőlük számon. Valerie miért bántott -meg egy öreg asszonyt, Hortense miért nézett keresztül egy férfin, aki -köszönt neki?… - -Valerie magasra emelte szép szőke fejét és előretolt állal, lesütött -szemmel, halkan mondta: - -– Viktor, arra kérlek téged a Hortense nevében is, hogy egyszer és -mindenkorra kimélj meg bennünket az efféle ügyeknek a tárgyalásától. Mi -az emberekkel ezentúl is a magunk módja szerint fogunk bánni. És ha mi a -te ízlésedet, amelyet elég különösnek találunk, nem akarjuk -megváltoztatni, a testvéri érintkezésünk zavartalan volta érdekében -megtehetsz annyit, hogy ránk bízod: bánjunk velük a magunk módja -szerint. - -– De hisz ennek az lesz a vége… - -– Akármi lesz a vége: _mi_ viseljük. - -Viktor rábámult a két testvérére és amint az egyik gőgös, karcsu, szőke -lányról a másikra nézett, egyszerre világosan látta, hogy ő az apjuk -vérét örökölte, egy jókedvü, filozófus nagyúr vérét, ez a két gőgös, -szőke lány pedig az anyjuk vérét: az almáskofa vérét, a gőgös, forró -dölyfü parasztvért. Végignézett rajtuk; legyintett egyet; föladta őket. - -Öt esztendő mulva ebédnél Viktor megkérdezte a két lányt: - -– Jöttök-e a nőegylet báljára? - -Hortense ránézett Valeriera. Valerie összeszorította a száját; a vékony -ránc, amely a szája két oldalán lefelé huzódott, most mély és szigorú -lett. A nőegyletet mérlegelte. - -– Igen – szólt azután lesütött szemmel. - -– Ha igen, – mondá Viktor – akkor nagyon kérlek benneteket, hogy – még -ha erőszakot kell is tennetek magatokon – az én kedvemért mindenkihez -nagyon kedvesek legyetek. Egyébként sincs értelme: közéjük menni azért, -hogy lenézegessük őket, de most nekem különös nagy érdekem is, hogy a mi -részünkről senkit bántás ne érjen. - -A két lány hidegen hallgatta a kérést és nem válaszolt rá. Tudták, hogy -a bátyjuk házasodni is akar és képviselő is akar lenni és mind a két -szándékát lenézték és megvetették. A lányt, akit kiszemelt, alacsonynak -tartották és a képviselőség megszerzésének a módját piszkosnak. Szőke -fejüket, amelyen meglátszott a hervadásnak egy távoli lehellete, magasra -emelték és hallgattak. - -Este beültek a bátyjukkal a hintójukba és elhajtattak az Arany Sas elé, -ahol a bál volt. A bátyjuk kisegítette őket a kocsiból. Bementek az -Arany Sas kivilágított kapuja alá, azután fölmentek a lépcsőn és beértek -a ruhatárba. A két lány itt levetette a báli belépőjét. - -Báli ruhájukban végignézték egymást, azután megindultak a bálterem felé. -Emelt fővel, karcsún és acélosan mentek előre; bágyadt és büszke -szépségük még egyszer és utoljára fölragyogott gőgösen és bánatosan. - -A terem ajtaja előtt torlódás volt. A lányok megálltak és a bátyjuk -gyorsan egy csomó kézszorítást osztott ki. A torlódásból egy kékszalagos -rendező ugrott ki vídáman, buzgón és kipirultan, megállt a két -Csetneky-lány előtt, összecsapta a bokáját és lelkesen mondta: - -– Kezüket csókolom… ha megengedik, hogy a karomat fölajánljam, én majd -bevezetem a hölgyeket… - -Hajlongott, ragyogott az arca és emelte a karját. A két Csetneky-lány -emelt fővel, bágyadt és gőgös szépségben, mozdulatlanul állott előtte és -a szeme pillája sem rezdült meg. A fiatal férfi elvörösödött és dadogni -kezdett: - -– Ha a… hölgyek… megengedik… - -A két Csetneky-lány keresztülnézett rajta, mintha levegő lett volna, -azután kikerülte és – minthogy közben a torlódás megszűnt – fölemelt -fejjel indult a terem felé. - -A torlódás megszűnt, mert mindenki félreállott, elhallgatott, várt és -nézett. A két Csetneky-lány ment be a terembe, a kékszalagos rendező -pedig verejtékes homlokkal állott a bámuló, várakozó és türelmetlen -tömeg között. - -Csetneky Viktor jött feléje. A kékszalagos erre végigtörölte a homlokát, -kiegyenesedett és elsápadva mondta: - -– Viktor… tőled kell elégtételt kérnem azért a sértésért, amelyet a -hölgyek… - -Csetneky Viktor most értette meg, mi történt. Elöntötte a düh; ötéves -harcuknak minden haragja fellobbant benne; ott állott a tömeg közepén és -a tömeg is várta, mit fog mondani; elkábulva keresett egy győzelmes és -hódító választ, és szinte reszketve, hangosan – úgy, hogy még a két -leány is meghallotta – így szólt: - -– Ugyan kérlek, ne törődj vele: hiszen tudod, hogy almás-kofa volt az -anyjuk. - -A tömegben fölzizzent az öröm és a két lány eltűnt a bálteremben. -Valerie másfél óra mulva odament a bátyjához és halkan mondta: - -– Kisérj haza bennünket. - -Viktor hazakisérte őket. A kocsiban egy szót sem szóltak egymáshoz. -Otthon a két lány szó nélkül bement a szobájába. - -Viktor visszament a bálba. A két lány átöltözött és egy óra mulva mind a -ketten elhagyták a bátyjuk – az apjuk – házát. Még azon éjjel örökre -elköltöztek a bátyjuktól és fölemelt fővel mentek az éjszakában a -kérlelhetetlenség, a gőgös magányosság, a dölyfös egyedüllét, a büszke -hervadás felé. - - -Marosváriak. - -(A szoba, amelyben ez a jelenet lejátszódik, fényes butorzatu és -elegáns, de van rajta valami, – úgyszólván a sarkokban bujkál valami, – -ami sötét és halkan ordináré. – Az az asszony, aki a szobában van, a ház -urnője, már elérte a negyvenedik évét; – a ruhája a legjobb -szabóműhelyből való; – az alakja olyan, mint harminc éves korában volt; -– a feje ápolt és szép; – a homloka okos és a szeme világít; – egészben -véve igen elegáns és igen szép asszony és csak a megfeszített figyelem -fedezhet föl rajta gyanús jeleket. Tiszta jelenség, de úgyszólván haut -gout-ja van.) - -_A szobalány_ (aki bejön, az uriházakban szokásos, rendes, csinos -szobalány): Nagyságos asszony, egy hölgy van itt. Eddig még sohase járt -nálunk. - -_A ház úrnője_: Hogy hívják? - -_A szobalány_: Nem akarja a nevét megmondani. Névjegyet sem akart adni. - -_A ház úrnője_ (úgy bólint, mint aki ismeri már ezt a fajtát): Hát -jöjjön be. - -_A szobalány_ (kimegy és pár másodperc mulva beereszti a vendéget). - -_A vendég_ (huszonhárom éves fiatal asszony. A legjobb ruháját vette -föl, de a ruhája hatodrangu szabótól való. Karcsu teste és friss -szépsége azonban ragyog a gyenge minőségü ruhában is, amit a ház urnője -egyetlen biztos pillantással, konstatál. Nyilvánvaló, hogy a vendég igen -fölindult állapotban érkezik be a szobába. A szeme is elhomályosult az -izgalomtól, alig lát és alig tud megszólalni): Bocsánatot kérek… én -Holló Viktória urnőt keresem. - -_A ház urnője_: Én vagyok. - -_A vendég_ (mértéktelenül elcsodálkozva, de áhitattal): Ön az? - -_A ház urnője_ (barátságosan): Én. Másnak képzelt? - -_A vendég_ (őszintén): Egészen másnak. - -_A ház urnője_: Fiatalabbnak? Kedvesebbnek? - -_A vendég_: Oh nem. Öregebbnek és… (Nem meri tovább mondani.) - -_A ház urnője_: Csunya boszorkánynak. Mi? - -_A vendég_ (naivül bólint). - -_A ház urnője_ (helyet mutat a vendégnek): Ah igen… a mi életünk nehézzé -teszi az embernek, hogy őrizze magát. Ha meggondolom, hogy én már husz -évvel ezelőtt a híres Holló Viki voltam!… Az embernek nagyon kell magára -vigyáznia. (Eddig diszkrétül figyelte meg a vendégét, most áttér egy -gyors fordulattal a látogatás nyilvánvaló tárgyára.) Önnek bizonyosan -beszélt valaki rólam. - -_A vendég_ (megrezzen): Igen. Egy… barátnőm… - -_A ház úrnője_ (várakozik): Egy barátnője? - -_A vendég_: Igen. (Látja, hogy meg kell mondania a barátnő nevét.) -Radoszlávné. - -_A ház urnője_: Ah igen. Kedves asszony. Nagyon szép asszony. És okos -asszony. (Ránéz a vendégére.) Nyilván ő beszélte önt rá, hogy hozzám -eljöjjön? - -_A vendég_ (vörösre pirul; azután elsápad; lesüti a szemét; a szeme -könnyes lesz; az ajka remeg): Igen… ő már régen mondja… mindig mondja… -hogy ostobaság tőlem… minek kinlódom. Bocsásson meg… én alig tudom -elmondani… ő mindig mondja… és ma, amikor a két szobát kitakarítottam… -egyszerre úgy elkeseredtem… úgy elkeseredtem… hát az egész életemet így -kínlódjam én át?… (Heves zokogásra fakad.) - -_A ház urnője_: Hm… Két szobája van? - -_A vendég_: Igen. - -_A ház úrnője_: A férje… keveset keres. - -_A vendég_: Háromszáz koronát… hogy jöjjön ki abból az ember a mai -világban?… Minden évben igérik neki, hogy emelnek… A Faiparnál, mert ott -van… ő végez mindent, de a protekciósok mindig elébe kerülnek és mert ő -olyan jó ember, sohasem kap semmit. - -_A ház urnője_: Hm. És gyerekük? - -_A vendég_: Nincs. Hát hogy lehessen háromszáz koronával? - -_A ház urnője_: Igen. És adósságuk?… - -_A vendég_: De mennyi! - -_A ház urnője_: Hát ezért… jött el hozzám. - -_A vendég_ (újra megsemmisül zavarában): Ezért. - -_A ház urnője_: No… így majd kevesebb lesz a gondja. Jobban telik -mindenre. A háztartás is mindjárt könnyebben megy. A férje is jobb kedvű -lesz. Van jó fényképe? - -_A vendég_: Nincs. - -_A ház urnője_: Nincs? No majd csináltat. És hová írjak? Majd egy -barátnője nevét írom a levél alá. A címe? (Föl akarja írni.) - -_A vendég_ (nem akarja megmondani). - -_A ház urnője_: Ezt meg kell mondania, hiszen úgy sem tarthatja -titokban. - -_A vendég_ (nagy lelki harcot vív; szinte fölsikoltva): Nem. Inkább nem. -Köszönöm, nem. (Menni készül.) - -_A ház urnője_: Ahogy gondolja. (Lassan.) Adja át az üdvözletemet a -barátnőjének. - -_A vendég_ (a barátnőjéről újra eszébe jut minden. Megáll. Fölkapja a -fejét): De igen. Harkai Károlyné. - -_A ház urnője_: Hm, Harkai? Hová való a kedves férje? - -_A vendég_: Marosvárra. Mind a ketten odavalók vagyunk. - -_A ház urnője_: Ugy! Ön is? (Figyelemmel nézegeti.) Hogy hívták önt -leánykorában? - -_A vendég_: Koller Piroska. - -_A ház urnője_: És hogyan kerültek föl Budapestre? - -_A vendég_: Az uram már régen itt fönt volt. Egyszer hazajött -látogatóba, – és így!… - -_A ház urnője_: Hány éve asszony már? - -_A vendég_: Már négy. - -_A ház urnője_ (egy mozdulattal újra helyet mutat neki és leülteti): -Akkor fiatalon ment férjhez. - -_A vendég_: Tizennyolc éves elmultam. - -_A ház urnője_: Persze, akkor nagyon szerette az urát. - -_A vendég_ (őszintén, gyorsan): Most is. - -_A ház urnője_: Most is? Bizonyos benne? - -_A vendég_: Oh! - -_A ház urnője_ (lesben állva): Mert én azt hiszem… nekem az az érzésem -van… hogy most már teljesen elidegenedett tőle. Semmi közük egymáshoz. -Hidegen élnek egymás mellett, és maga rosszindulattal nézi az ura minden -mozdulatát. Megveti és lenézi az urát, ugy-e? - -_A vendég_ (magánkívül): Nem, nem. - -_A ház urnője_: Nem bánja, akármit csinál az ura. Nem bánná, ha… ha -megcsalná magát? Ha mást szeretne? - -_A vendég_: Én… megölném magamat. - -_A ház urnője_: Ugy? Hát akkor maga mért akarja őt megcsalni? - -_A vendég_ (elképedve néz reá). - -_A ház urnője_: Igen, maga azt gondolja, ugy-e, hogy ez más, mert maga -nem szerelemből teszi; hanem szegénységből; nem azért, mert hűtlen akar -lenni, hanem mert pénzt akar szerezni és az ő gondjain is enyhíteni -akar?… - -_A vendég_ (lázasan): Igen. Igen. Mert ő kétségbe van esve, mikor hónap -vége felé elfogy a pénzünk. - -_A ház urnője_: Hát azt hiszi, hogy így azután nem bűn a csalás? Hogy -így rendben van? - -_A vendég_ (megrettenve néz rá). - -_A ház urnője_: Igy annál rosszabb. Gondolt már arra, mi lesz akkor, ha -az ura megtudja, hogy maga… maga idejár én hozzám? - -_A vendég_ (elfehéredve néz rá; reszkető ajka alig mozog): Én… - -_A ház urnője_: Erre persze nem gondolt. Erre nem gondolnak. A barátnője -rábeszélte. Mi lesz, ha egyszer a barátnője férje megtudja, hogy a maga -szép barátnője ide jár? Az ilyen buta kis asszonyok csak arra gondolnak, -milyen jó szépen öltözködni, de arra nem gondolnak, hogy egyszer csak az -a gyanutlan férj is megtudja, miből öltözködik olyan szépen az asszony. -Pedig megtudja. - -_A vendég_ (megsemmisülve): Istenem, én a Dunába… - -_A ház urnője_ (könyörtelenül): Megtudja. Mert azok a férfiak, akikkel -itt találkozik majd, előkelő emberek, nagyurak, akik magával itt finoman -bánnak és akik a Nemzeti Kaszinóban feketéznek, nem abban a rongyos -kávéházban, ahol a maga ura. De akármilyen finom emberek és magával -akármilyen finoman bánnak, azért magát attól a perctől fogva, hogy -egyszer itt volt, mégis… egy utolsónak tekintik, és akármennyire nem -szoktak a maga urával feketekávézni, azért az ura egyszer hatodkézből -mégis megtudja. Jó lesz? - -_A vendég_ (a rémülettől fuldokolva): Istenem… - -_A ház urnője_: És maga! – hogy fogja akkor majd maga érezni magát? Azt -hiszi, hogy ez olyan könnyen megy? Az az asszony, akiben van egy kis -becsület, az ezerszer megszenved azért a nyomorult pénzért. A lelkében -is, a testében is. Hogy a mások szemében utolsó lesz, – jó. De hogy -maga… belül… a lelkét (egy szörnyű szót keres)… rühesnek fogja érezni, -arra nem gondol, ugy-e? Pedig magában van egy kis becsület!… - -_A vendég_ (dermedten): Én… - -_A ház urnője_: És a teste! Most erős, tiszta és fiatal. Azt hiszi, -megmaradhat annak? Azt hiszi, maga majd nem lesz beteg és piszkos és -nyomorult? De az lesz. - -_A vendég_ (összeborzong). - -_A ház urnője_: És sohasem akar maga többé gyereket? - -_A vendég_ (reszketve): De!… - -_A ház urnője_: Hát hogy legyen gyereke egy ilyen anyának? És azt hiszi -maga, hogy ha egyszer elkezdte ezt a dolgot, van akkor megállás? Van -akkor határ? Akkor elkezd csúszni lefelé; lassanként elveszít mindent: a -hírét, a társadalmi állását, a férjét, a becsületét, a szemérmét és az -egészségét, és lent lesz piszkosan és betegen a legalsók között a -piszokban. Akar oda jutni? - -_A vendég_ (az ájulás szélén van. Alig leheli): Nem. - -_(Szünet.)_ - -_A ház urnője_ (fölemeli a fejét): Én? Tízezer között egy van, aki ilyen -okos és ilyen erős; vigyáz a pénzre és nem hagyja magát; nem sajnál -másokat és körömmel verekszik önmagáért, ha kell. De ha tudná, mit -szenvedtem én is. Ha tudná, milyen rettentő nehéz volt. Ha tudná, -hányszor akartam megölni magamat és mennyi erő kellett hozzá, míg -idejutottam. Van magában erre elég erő? - -_A vendég_ (suttogva, lehajtva a fejét): Nincs. - -_A ház urnője_ (határozottan): Nincs! Keljen hát föl innen és menjen -haza az urához, takarítsa a két szobát és ne hallgasson a buta és gonosz -barátnőjére. (Energikusan.) Keljen föl innen és menjen haza. - -_A vendég_ (fölkel; megtántorodik; de indul; váratlanul fájdalmas -zokogásra fakad). - -_A ház urnője_ (szelídebben): Menjen haza az urához. És segítsen neki -inkább. Törje a fejét azon, mit kellene tenni, hogy az ura többet -keressen. Az öreg Kalocsay báró csinál most egy új faipari -részvénytársaságot, próbáljanak oda bejutni. Az öreg báró is marosvári -ember; és majd én is beszélek vele. És most menjen innen. - -_A vendég_ (indul; az ajtónál megfordul és újra zokogni kezd). - -_A ház urnője_ (békülékenyen simogatja meg a haját). - -_A vendég_ (zokogva akar lehajolni a kezére): Köszönöm… - -_A ház urnője_ (nem engedi). - -_A vendég_ (mindenáron meg akarja csókolni a kezét): A… jó… Isten… -áldja… meg… (Zokogva.) Azt mondták, hogy hideg a szíve… Én nem is -érdemeltem meg, – mivel viszonozzam, hogy ilyen jó volt hozzám? - -_A ház urnője_ (tolja kifelé): Semmivel. Menjen haza. (Az utolsó -másodpercben mégis visszatartja egy mozdulattal és megsúgja neki:) Én -is… marosvári vagyok, – marosvári Grün-lány. – Menjen haza. - - - - -TARTALOM. - - A ciklámen 5 - Regina kisasszony 12 - A király 20 - A gyáva ember napjai 31 - A tenger 38 - _A szerelem komédiái._ - Kiábrándulás 49 - Csalás 58 - _Az Ábel-család._ - Az Ábel-család 71 - Daisyke 84 - Ebédtől vacsoráig 94 - Ábel István 100 - _Babilon lánya._ - Az első 109 - Szakítás 119 - Játék 131 - _Marosváriak._ - Dernay Ágota 141 - A báróné 149 - Lonci 163 - A Csetneky-lányok 169 - Marosváriak 178 - - - - - - - -End of Project Gutenberg's A ciklámen és más novellák, by Lajos Biró - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A CIKLÁMEN ÉS MÁS NOVELLÁK *** - -***** This file should be named 62427-0.txt or 62427-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/4/2/62427/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org Section 3. Information about the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |