diff options
Diffstat (limited to 'old/62415-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62415-0.txt | 6860 |
1 files changed, 0 insertions, 6860 deletions
diff --git a/old/62415-0.txt b/old/62415-0.txt deleted file mode 100644 index 201573b..0000000 --- a/old/62415-0.txt +++ /dev/null @@ -1,6860 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of A vörös postakocsi, by Gyula Krúdy - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: A vörös postakocsi - Regény - -Author: Gyula Krúdy - -Release Date: June 17, 2020 [EBook #62415] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A VÖRÖS POSTAKOCSI *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - - - - - -Krúdy Gyula Összegyüjtött Munkái - -Krúdy Gyula Összegyüjtött Munkái - -EDDIG MEGJELENT KÖTETEK - -1. A VÖRÖS POSTAKOCSI - -2. A FRANCIA KASTÉLY - -3. SZINDBAD UTAZÁSAI - -4. PALOTAI ÁLMOK - -5. PUDER - -6. ANDRÁSCSIK ÖRÖKÖSE - -7. A VÍG EMBER BÚS MESÉI - -8. A PODOLINI TAKÁCSNÉ - -A VÖRÖS POSTAKOCSI - -REGÉNY - -IRTA - -KRÚDY GYULA - -HARMADIK KIADÁS - -10–15. EZER - -BUDAPEST 1914 SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA - -_Minden jogot fenntartunk._ - -BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA - - A muzsa csak a szerelemnek - Tüntével jött meg. S mostan im - Kisérletez: ha megegyeznek - Dalomban érzés, eszme, rím. - Szabad a költő, nincs keserve, - S a kis lábat megénekelve, - Gyarló versében a szeszély - Itt-ott magáról is beszél, - S bár még borúsnak látszik a szem. - De könnyét rég elsírta már. - - (_Anyégin._) - - - - -_Levél Kiss Józsefhez._ - -Kedves Szerkesztő úr, Ön azt kérdezi tőlem, mi lesz regényem témája, -amelyet A Hét-nek írok? Minden, ami nekem kedves és minden, amit eddig -meg nem írtam, mert nem írhattam; dolgok, amelyek évtizedek óta élnek -bennem, de írni róluk a körülmények, eleven emberek s még nyitott sebek -miatt nem volt illendő; gondolatok, amelyek egy félig-meddig remetéskedő -férfiúnak éji magányában teremnek, midőn hajnalban a kávéházban már -takarítani kezdenek; látomások, amelyek utcán, bálban, színházban -történnek, midőn az oszlop mellett állunk félig elrejtve; emberi arcok, -alakok és hangok, amelyek mellettünk elsuhannak, ismerősök, -ismeretlenek; ostobák és okosak találkája, tolvajok és hamispénzverők -gyülekezete, a becsületes ember, mint fehér holló, ellenben több -ékszerrel és erkölccsel kalmárkodó úr és hölgy; a pesti vásár, amint -valaki az ablakon át nézi a dolgokat. Az urak és hölgyek ruha nélkül -közlekednek, a sánta ördög benéz a háztetőkön, a halottak igen jól -tették, hogy elszöktek a városból. Talán egy beteglelkü embernek a -vallomásai lesznek a következő sorok, vagy egy elmult férfiúé, aki -régi-módi frakkban és hosszu mellényben érkezett meg Pestre a -postakocsival s a Griffben már nem kapott szállást. Egy elhagyott házban -közben éji dalt játszik valaki a gordonkán s a csillagsugáros márciusi -estben magasan kiáltanak a vadludak. Szívfájások és gyilkos keserüségek; -apró örömök és cinikusan felfogott nagy bánatok, sóhajtások; erdei -séták; színésznők, igazi és ál-kurtizánok, családanyák és iskoláslányok; -züllött férfiak és eladott nők, gyermekek, akik a kávéházban nőnek föl; -halkan elmondott szavak, elfelejtettnek vélt emlékek, szenvedések, -amelyeken ma mosolygunk; valóra vált álmok értéktelensége s olyan -remények, amelyek már nincsenek; korán jött ősz hajak és fölriadások az -ágyban, a sötét szobában; enyhe öngyilkossági tervek; sötét gondolatok a -gyilkosságról, a rablásról, a bosszuállásról; a halálnak várása és -óhajtása, mire fölkel a nap és a lámpások ébredése esténkint, amint a -színházba lépő nők fehér nyakán és fényes cipősarkán megtörnek a -villamos sugarak; kártya- és lóversenyjáték, szerencse és -szerencsétlenség; kéjvágyó öregemberek és fürdőző Zsuzsannák; igaz -szerelmek… azaz, hogy talán ez még sem lesz a könyvecskében, mert a -történet abban a nagyvárosban játszódik, ahol szeretni és dalolni csupán -az alantas néposztályban szokás. A szerelem, amelyről egykor Petrarca -zengett, városunkban nem szokásos. A kis garniszállodák, kapualatti -szobák és találkás-házak körülbelül lebonyolítják a szerelmi forgalmat a -városban, azonkívül meglepetésnek számít minden egyéb szerelmi jelenség. -„Csodálom, hogyan nősülhetnek meg a férfiak, mikor én vagyok az egyetlen -tisztességes nő Budapesten“ – mondotta egyszer éjszakai kihallgatáson -egy még elég csinos és kivánatos, de a szerelemtől visszavonult -asszonyság, akinek éppen az volt a mestersége, hogy szerelmet vessen és -arasson. Budapesten úgy nézett végig, mint a birtokán és St. Hermandadon -kivül a többi szenteket törölte a kalendáriumból. „Sajátságos, hogy a -nők még mindig találnak alkalmatos férfiakra, akiket önzetlenül -kitüntetnek szerelmökkel!“ – mondta ugyanaz az asszonyság, midőn -karácsonykor igazi szerelemről is hallott a városban. Való, hogy Budán -találkozhatni lefüggönyözött ablaku bérkocsikkal, nők mérget isznak, -férfiak a Dunába ugranak, de vajjon csakugyan szerelemből történik -mindez? - -Kedves Szerkesztő úr, nagyon köszönöm, hogy fölhatalmazást adott, -kedvemre való regényt írjak A Hét-nek. Eddigi írói pályafutásom alatt -kiadóim közvetlenül vagy közvetve mindig tudósítottak a maguk vagy -közönségük gusztusáról, szerették, ha a nők álarcban jártak és a férfiak -frakkban, óhajtották, hogy bizonyos mértékben respektáljam a városi és -falusi közönséget, csupa becsületes megtalálót kutassak föl regényhősnek -és középkori lakat nélkül pompázó regényhősnőket, akikért nemcsak az -író, de az olvasó is tűzbe tehesse a kezét. Lehetséges, hogy ez volna az -irodalom célja! Még egyszer köszönetet mondok Szerkesztő úrnak, hogy -regényhőseim és hősnőim megválasztásához szabadságot adott és a -történésben sem kivánja azt a bizonyos valószínüséget, amelyre az írók a -közönséget szoktatták. Lehetséges, hogy gyermekes haragom, amellyel most -a játékszerül elővett bábukat sorban bontogatom, a regény megirásakor -enyhül, céltalannak és kényelmetlennek látok majd bizonyos dolgokat -megírni, amelyekről mindenki tud, de róla senki sem beszél. És talán nem -is nagyon érdemesek arra a pesti nők és a férfiak, hogy az ember haragba -essen velük. Pesti regény! Mit lehet írni Pestről? Ordináré passzió, -mint az állatkinzás. De megpróbáljuk. A magányban, amelyet a -regényíráshoz választottam, talán érdekesebbnek látom az embereket, mint -akkor, midőn közöttük éltem. Most mindenesetre jegyet váltok a -postakocsira és Budapestre utazom. A városban, mert minden embert -ismerek, találok kvártélyt, hol nem lopják el a mesélő-kedvemet. - -Kérem, fogadja hódolatomat nagylelküségeért! - -Tisztelője és híve - -_Krúdy Gyula_. - -Budapesten, 1913. vízkereszt napján. - - - - -I. Tavaszi vasárnap Budán. - -Virágvasárnap táján a Pattantyus-utcában két új lakó tünedezett föl, két -nő, vidéki színésznők, amint Pesten megtelepedtek, mert a vidékre nem -hívta őket szerződés. - -A Pattantyus-utca a régi Pestből maradt a Belváros közepén, mintha a -tótok eltévesztették volna az irányt: az utcát, amely négy házból -állott, nem bontották le. Régi pesti polgárházak voltak itt -összeszorulva, szük, mély udvarok, amelyek estalkonykor félelmetesen -elnyultak a messziségbe. Láthatatlan vizek folydogáltak a kikoptatott -köveken és az oroszlánfejü esőcsatorna már félszázad előtt beszüntette a -szolgálatot. A bubos kövezet a kapu alatt rejtelmesen döngött, mintha -temérdek földalatti lakó tanyázna odalent, a lépcső kanyarogva -merészkedett a magosba, holott úgy ingadozott, mintha leginkább -leszakadni szeretne. Szóval vén, ócska házak voltak, a keskeny ablakok -mögött bizonyosan öreg emberek laknak, zenélőóra játszik és a nők -mellbetegek a falpenésztől. Vízvezeték sincs minden lakásban és a -házmesterre kiáltozni kell, hogy meggyujtsa este a gázt a lépcsőn. Az -ajtók, ablakok szeretnek sirdogálni, ha szél van odakünn. Lehetséges, -hogy valakit meggyilkoltak a házban s a holttestet befalazták. A régi -Pesten sűrűn előfordult ilyesmi. Vajjon melyik lakásban hallgatózik a -megfojtott rác kupec? - -A színésznők a 3-as számu házban, az első emeleten helyezkedtek el, -miután második emelet nem volt. Egy udvari és egy utcai szobájuk volt, -közben kis konyha, koporsónagyságú kamara, ahová felzsinegelheti magát a -lakó, takarítónőt tartottak, aki már kora délután elment, a házban -senkivel sem ismerkedtek meg, vendéget nem fogadtak és csak igen ritkán -hagyták el lakásukat. - -Horváth Klára drámai, Fátyol Szilvia operettszínésznő volt. Már -meglehetős sikereik voltak Kaposvárott és Makón. Horváth kisasszony a -Monna Vannában feltünt, Szilvia A bolondban és János vitézben. A -direktor azonban nem ujította meg szerződésüket, mert Szilvia kisasszony -botrányosan szép és kedves teremtés volt, de azonkivül semmi egyéb. -Horváth Klára szép se volt, kedves se volt, csupán tulságosan büszke -volt arra, hogy nagyatyja valamely magas rangot viselt a -minisztériumban. Ugyancsak hozzáférhetetlennek bizonyult. A két nő évek -óta együtt lakott, már színházi növendék korukban vigyáztak egymásra s -azóta sem váltak el. Fátyol kisasszony nem tudott jutni soha egy igazi -becsületes vidéki tapshoz, bár olyan selyemnadrágocskája és finom -harisnyája volt, mint senkinek a társulatnál. A cipőjét sohasem viselte -tovább egy hétnél. Akkor visszaküldte a pesti suszternek. A cipőt már -várta egy öreg úr, aki búsás haszonnal vette át a susztertől a viseletes -cipőt. Mert az lehetséges, hogy Szilvia kisasszony mélázó, olykor -könnyes tekintetü szeme, furcsa kis orra, amely mindjárt rózsaszínü -lett, ha nevetett vagy sírt, kis füle és jószagu barna haja nem tetszik -mindenkinek, de már a lába ellen igazán nem lehetett kifogást emelni. Az -olyan volt, amilyennek a női lábat elképzelik a hozzáértő öreg urak, -vagy a többi rajongók, akik órákig szoktak menni egy jó cipő után az -utcán és vad szeretkezéssel ölelgetik meg a szálloda folyosóján éjszaka -a formásabb női lábbeliket. - -Szilvia kisasszonynak talán a legszebb lába volt akkoriban -Magyarországon, csak még kevesen tudták. (A suszter és a rejtélyes öreg -úr nem számított.) Klára határozott féltékenységgel nézett a férfiak -szemébe, akik hébe-korba követték őket esti sétálgatásukban a budai -Dunaparton. - -Klára szürke szemű, vöröses-barna hajú, álmodozó járásu hölgy volt, aki -mindig bizonyos sértődöttséggel nézett a világba, mint akit -megbántottak, vagy megbántani szándékoztak. A húsos orra és álla, a -hajának sajátságos göndörödése a nyakán s a füle mellett, ahol a -vörösbarna haja néha olyan fátyolszerü alakulatokat ölt, álmodozó, ringó -csipője, fehér és kék csikos puha kendője, amelyben esténkint a -füszereshez szokott szaladni, duzzadó keble és nyaka, amely könnyed -ráncot vetett a szük bluzban: zsidó nőhöz hasonlította. Ha -megfeledkezett magáról, orrhangon beszélt, a száját nagyon kinyitotta, -az ajkát nedvesítette és a szőke szempillájával hunyorított. A szemhéja -olykor vörös volt az éjszakai sírástól és a zálogcédulákat olyan -nagyszerü rendben tartotta, hogy mindig tudta, melyik érett meg az -eladásra. - -A dunaparti sétákon, Budán, a nagy platánok alatt erősen a Szilvia -karjába kapaszkodott és gúnyos megjegyzéseket mondott a budai -gavallérokra. A monoklis kopaszfejü embereket kárörömmel szidalmazta, a -kiültnadrágu hivatalnokokon sajnálkozott, a tiszteken pláne nagyokat -nevetett. - -– Csak egyszer életemben látnék egy finomfejü embert, aki nem a fodrász -keze és a betanult színházi fogások révén érdekes, hanem a természettől -valójában finomnak, nemesnek, exquisite-nek született! Egy középkori -urat, vagy egy régi művészt szeretnék ismerni. Egy firenzei nemest, aki -úgy gondolkozik és érez, mint Dante. Vagy egy hirlapírót, aki olyan -uriember legyen, mint a velencei doge. Ilyen embernek szeretném magam -odaadni. Utóvégre huszonnégy esztendős vagyok. Itt az ideje, hogy -megkezdjem a szerelmi életet, – mondta igen komolyan Horváth kisasszony -és azt se bánta, ha a félhomályban a padokon üldögélő budaiak -meghallották kivánságát. - -Szenvedélyesen körülnézett hamuszürke szemével, vajjon nem -alkalmatlankodnak-e fölösleges gavallérok Szilvia cipője körül, aztán -bizonyos méltatlankodással folytatta sokszor elmondott nótáit: - -– Orosz diákkisasszonynak kellett volna lennem. Eh, hogy Kőbányán -születtem!… Abban az országban még vannak férfiak. Gorkijnak lehettem -volna a szeretője, vagy egy nihilistának! Istenem, milyen egész, -tökéletes emberek élnek Oroszországban. Még a régi regényalakok is, a -Turgenjev könyveiből, vagy Oblomov, mind érdemesek arra, hogy egy nő -beléjük szeressen. A furcsa, álmodozó életük, végtelen, havas -mezőségeik, vasutjaik, amelyek megállás nélkül mennek át akkora -területen, mint Magyarország, a trojkák, a hagymafejü templomok… -Istenem, ebben az országban réges-régen megkezdtem volna szerelmi -életemet. Már orvosi szempontból sem helyes, hogy egy huszonnégy éves, -egészséges nő érintetlenül járjon. Mire való a városban az a sok férfi! -Istenem, csak tudnék közöttük választani! - -Egy tennisznadrágos és sárgacipős gavallér meglehetős közelségben -ballagott el a két színésznő mellett. Horváth kisasszony hideg -megvetéssel mérte végig a gavallért. - -– Pesti boltoslegény – mormogta. – Budai asszonykák után szaglászódik. -Pedig alig látni valamire való nőt a korzón. - -Horváth kisasszonynak ebben igaza volt. - -Husvét előtt a budaiak még nem igen hagyják el házaikat. Ki tudja milyen -lesz a tavaszi divat és a téli holmik már megkopottak. Egy-egy tanárnő -siet végig rövid szoknyában s szétvetett lábfejjel a korzón, a téli -kalapok megázottan, mintha sokat szenvedtek volna, szinte elkeseredve -vonulnak tova. A cipőket megkoptatta a hólé, csupán azok a budaiak -hoznak magukkal némi frisseséget, eleganciát, utcai vidámságot, akik -napközben Pestre járnak hivatalba, vagy üzletbe. A kalapos kisasszonyok -egy új mosolyt tanultak, a propelleren megpróbálják, később a korzón, – -egy finom pesti asszonyka arcán látták ma, amint az üzlet előtt -elhaladt. Tanárok mennek könyvekkel és a szálloda körül titokteljesen ül -a padon egy feketesapkás, feketefátyolos dáma, látszólag a Dunát nézi, -de titkon nagyon vár. - -A két színésznő gyakran megleste a Pestről Budára szökő szerelmes -párokat, a kocsikázásukat, eltünésüket a szállodában, majd távozásukat. -A hölgy az omnibuszra ült a hídfőnél és míg a hídon átdöcögött a -társaskocsi, szórakozottan, kissé meglepetten nézett a hídra, az -emberekre. Mintha egyszerre minden nagyon furcsa volna. A fekete füstöt -ontó hajókémények, a hídnak emelkedő, majd aláhajló láncai, a nagy Duna, -amely a messziségben elkanyarodik és a bácskai gabonahajókon száradó női -fehérnemüek. Mintha azelőtt ez nem lett volna! De a pesti oldalon már -felejtett mindent, a fátyolát megigazította, ajkán friss mosoly, -szemében üde tavasz… - -A férfiú a villamosra fölszállott, életunt hangon szakaszjegyet kért, -mire a kalauz fölvilágosította, hogy az nem jó, mert csak a hídfőig -érvényes. „Egye meg a fene magukat!“ mondja a férfiú, leszáll, hogy -konflisba üljön. A konflis döcög, a vak ló minden automobilnak neki -szeretne menni, a gyeplőszár olyan egyhanguan rángatózik, mint a falusi -temetőben reszket a nyárfa, a férfiú kifujja az orrát, megtörli a -szemét, a kezét nézi, szagolja, végül cigarettára vagy szivarra gyujt és -látszólag megfeledkezve az elmult eseményről, közömbösen dől hátra a -kocsiban. Valóban csak akkor csodálkozna, ha a pesti hídfőnél újra látná -hölgyét véletlenül, amint ruganyos, hódító léptekkel siet tova. A sarkon -ibolyacsokrot vesz és egy gyermekkelengyés bolt kirakata előtt -szakértelemmel fut végig tekintete a holmikon. - -– Istenem – mondta Horváth kisasszony ilyenkor meglehetősen hangosan a -hölgy háta mögött. – Lemosta a bajuszpedrőt magáról? - -A két színésznőnek rövid időn belül félelmetes híre kerekedett a budai -korzón. A gavallérok, akik a minisztériumból, vagy egyéb hivatalokból -jövet keresztény urakhoz méltó biztonsággal szemlélődnek a tavaszi -Dunaparton, bár otthonuk már nincsen messzire, hol egy élvvágyó és -elégedetlen, átkozódó vagy alattomosan gyűlölködő, síró-rívó vagy -mindennap elszánt lépésre készülő hivatalnok-asszonyság kárörömmel vagy -elfojtott dühvel hazavárja őket, – sohasem mentek el fitymáló szó, vagy -gúnyos tekintet nélkül a két kisasszony mellett, kiket már mindenki -ismert Budán hencegő modorukról, megközelíthetetlenségükről és -gúnyolódó, lenéző magaviseletükről. - -Öreg osztálytanácsosok érdeklődtek, vajjon nem hallhatnának-e a -szemtelen beszédü leányokról kellő híreket. A két leány a legpimaszabb -budai gavallér, a simára borotvált arcu Mákosi fogalmazó udvarlását is -visszautasította. Horváth kisasszony arculütést igért Mákosinak, mire a -fogalmazó a rendőrséggel fenyegetőzött. - -– Intek a rendőrnek s bevitetem magukat! – mondta Mákosi, a legelső -donjuan ezidőtájt a hidakon túl. - -Horváth kisasszony elképedt, a hidegvére mintha cserbenhagyta volna, -Mákosi már barátságos mosolyt öltött, mire Szilvia kisasszony halkan -megszólalt (mert hisz ő nem igen szokott részt venni a -guerilla-harcokban): - -– Levelet irunk a Nap-nak! - -Bizonyára többen emlékeznek a budai korzó látogatói közül a nyurga, -kékszemü, elszánt arcu és csinos ifjú hirlapíróra, aki másnap megjelent -a korzón és messziről kisérte a hölgyeket útjukban. Mákosi a budai nők -kérelmére ismét elfoglalta állomását, hogy a nem idevaló nőket -kipusztítsa Budáról, midőn is Horváth kisasszony valójában arcul ütötte -az okvetetlenkedő gavallért, rendőr jött elő, a hirlapíró buzgón -jegyzett, a csendes budai utcákon estére elkapkodták A Nap-ot és a korzó -hölgyei, akik sokat szenvedtek a színésznők ízléses kalapkái, egyszerü -toalettjei és finom szépsége miatt, Mákosi fogalmazót igen melegen -kitüntették. A férfias arcu osztálytanácsosné uzsonnát rendezett, a -kéményseprőéknél vacsora volt, midőn is a fess kéményseprőné (több -háznak úrnője) csaknem nyilvánosan fogadalmat tett, hogy rendezni fogja -Mákosi adósságait, a katolikus egyletben estély volt, ahol a budai -kisasszonyok nevük aláírásával ellátott legyezővel kedveskedtek a -fogalmazónak és a hőst minden oldalról ünnepelték, mert a szemtelen -pesti zsidóleányokat kipusztította Budáról. - -A két kis fecske valóban elmaradt a Gellérthegy alól, a Duna-partról. -Többé senki sem leste meg a kalandjáró nőket és csufolkodó megjegyzést -sem tett senki estve a félhomályban, midőn a padokon szomjas, -elhagyatott nők csillogó szemmel lesték a gavallérokat és a lábak -hatalmasan dolgoztak a Kioszk asztalkái alatt. Minden visszazökkent a -régi mederbe. Horváth kisasszony miatt mindenki fölvehette -tennisznadrágját és a gavallérok tovább is udvarolhatnak a tavaszamult -kéményseprőnének egy-egy vacsoráért. A platánok fölsóhajtanak, a hajók -tülkölnek, a nap lebukik a hegyek mögött, a régi házak tetején a macskák -kergetőznek és a polgárné nyugodtan álmodozhat Mákosi sárga cipőjéről s -a kis kertekben a kisasszonyok csendben várhatják esténkint -udvarlójukat: nem csendül föl gunyoros, éles kacagása a pesti -zsidóleánynak. - -Klára és Szilvia a Pattantyus-utcából többé nem merészkedtek át Budára, -ahol legkedvesebb estéiket töltötték. Klára papirosból különböző -figurákat vágott ki. Férfiakat és nőket. Színes ceruzával bajuszt és -szakállt rajzolt, a nőknek nagy szemeket és nyitott szájakat. A -vacsorázó-asztalon fölállította a figurákat s eljátszotta a budai -korzót. Részeg ember dülöngőzött, szerelemre vágyó idős hölgy sántított, -kis kutyák szaladtak és a nagyhasu tanácsos fölemelt bottal ment a -tömegben. Klára komolyan, bizonyos bosszuérzettel gondolt mindig Budára, -a furcsa házakra, amelyekből furcsa embereket látott kilépni, a -hivatalnokokra (kiült ruháikban) s a szegény tisztekre, kik céltalanul -csörgetik kardjukat a vadgesztenyefák alatt. - -– Határozottan okosabb, hogy abból a korompenészszagu városrészből -elkerültünk, sohasem lett volna belőlünk semmi. Krecsányi úgy sem -szokott sétálni a korzón, – mondta vigasztalóan Szilviának, ki vidéki -leány módjára szeretett taktusra lépni a messziről hangzó -katonamuzsikával, s elandalodott a Dunában ragyogó csillagokon; néha -Mátyás királyra gondolt, aki bizonyosan erre járt, s lehetséges, hogy -fönn a várban, a zeg-zugos utcákban a bástyafalból éjfélkor kilép egy -aranysisakos középkori király. - -Házbérfizetés ideje közelgett, Klára aggodalmaskodva számlálta a -napokat. - -– Jó lenne, ha írnál a néninek, – mondta egy estve Szilviának. - -– Mit csinálunk vele Pesten, hisz most nem vagyunk társulatnál? – felelt -Szilvia. – A néni nem ád a mi szép szemünkért semmit, ha nincs -mellettünk Dancsfalvi, vagy Kürtös. - -A néni egy drávamenti horvát asszonyság volt, aki korán özvegységre -jutott és odahaza csizmában és bekecsben járt. Fátyol Szilvia unokahuga -volt s a falusi asszonyság rajongott a színészetért. Mondják, hogy -otthon lenyuzta a munkásai bőrét és töltött fegyverrel járt az erdőben, -ahol minden falevélre vigyázott, de a színészetért szeretett áldozni. Ez -pedig ilyenformán történt: Szilvia vidéki színésznő korában megkérte az -igazgatót, hogy ezt vagy amazt, kiállításos színdarabot játszasson a -jövő héten. A férfiszínészek sárga csizmában, mentében, tollforgós -süvegben, zörgő karddal léptek a színpadra, a nők csupa nagyasszonyok, -görögtüzet fujtak, jambusban beszéltek és tán a sugó is sarkantyus -csizmában ült házikójában. - -A nénit a Dráva mellől meghívta Szilvia e különös estékre s özvegy -Urbanovicsné fölrakta vastag aranyláncait, hatalmas ékköveit, nehéz -selyemruhába öltözött, vastag bugyellárist tett a keblébe és elment -mulatni Magyarországra. - -A koromfekete haju, lángoló szemü, pirosra festett arcu délszláv -özvegyasszony a színtársulat általános várakozása közepette érkezett -meg, a kiéhezett férfiszínészek megborotválkoztak s az igazgató is -el-eladta a maga páholyát. Az előadás után vacsora volt a -vendégfogadóban, amikor is a számlát özvegy Urbanovicsné fizette és a -cigánnyal mindenféle nótákat muzsikáltatott. A vacsora folyamán rendesen -beleszeretett valamelyik színészbe, azt maga mellé parancsolta, etette, -itatta, gyakran még pénzzel is megjutalmazta. Néha két, máskor három -napig is eltartott a fekete, farkasfogu asszonyság szerelme, a -vendégfogadóban a társulat a horvát asszony kontójára evett-ivott és -Szilvia csinos összeghez jutott a dáridók folyamán, mert igen szerette -ártatlanságáért. A drávántúli nőstény farkas egy-két darab ékszert -emlékbe hagyva, megnyugodva és halovány arccal hagyta el a várost, hogy -tovább őrködjék erdeiben a lehullott fagallyakra. - -– Majd elmulattatjuk mi Pesten is, csak bízd rám, – mondta Klára. – A -vénasszonyt megtáncoltatjuk és elvesszük a pénzét. - -Szilvia tehát leült, megírta a levelet és harmadnapra csakugyan -megérkezett özvegy Urbanovicsné. Akkora kerékkötő láncok voltak rajta -elhelyezve, mintha legalább egy hónapig akarna mulatni Magyarországon. A -Fehér hajóban szállott meg, mert ott földije volt a fogadós és hordárral -vezettette magát a Pattantyus-utcába. Haragosan, szinte öklelő hangon -kiáltott unokahugára: - -– No hiszen ocsmány városba csaltatok engem. Valamirevaló férfiembert -nem láttam az utcán, annyi itt a nyuzottképü komédiás, mint a pelyve. A -nők a derekukon viselik a keblüket, a hátuk meg lapos, mint a deszka. - -A hatalmas asszonyság fehér utazóköpenyében olyan nehéz, döngő léptekkel -járt a kis lakásban, mintha széjjeltaposni kivánná egész Budapestet. - -Klára tudott a nyelvén a vad özvegynek. - -– Bizony Zrinyi Miklós nehezen találna itt neki való hadakat. - -– Zríni! – felelt megvetéssel az asszonyság. – Egy Zrini volt a világon. -Az a Kürtös nevü színész Kaposvárott. Midőn azt kiáltotta: Jézus! Jézus! -– megállott a szívem verése. Vajjon hová lett az a fiú? - -Szilvia élénken fölemelkedett. - -– Itt van Pesten. A multkor találkoztam vele az utcán. - -– Ez nagyon derék dolog, – felelt a néni megelégedetten és levetette a -kabátját. - -Körülnézett a kis lakásban. - -– Szegényesen laktok, ugy látszik, még mindig nem adtátok el magatokat -az ördögnek. De nem is ismerlek többé benneteket, ha rossz híreteket -hallom. Habár énhozzám az erdőbe csak minden harmadik nap jön a posta. -Hadd lássalak, Szilvia. - -A leányt magához vonta és az ablaknál tüzetesen megvizsgálta a szemét, a -száját megszagolta, derékon tapintotta, a ruháiban kotorászott, végül -barátságosan a hátára ütött. - -– Rendben vagy. Egyszer majd elhozom neked a vad földesurat a Dráva -mellől. Ötezer hold erdeje van és kétkerekü szekeren nyargalász a hegyek -között, mint a bolond. Olyan erős, mint a medve és gyalog kergeti a -vadkant a rengetegben. Nem fél a farkastól sem, csak az asszonyoktól. De -az arcképedet, azt a rövidnadrágosat a szíve fölött hordja. - -– Mikor hozza el néni a vad földesurat? – kérdezte Szilvia. - -– Várj. Most még az én barátom György úr, nem lehetek magamban azon a -vad vidéken. Telefonunk van, – nagyszerü találmány! – esténkint -beszélgetünk egymással a Dráván át. Hát te vörös! Gyer ide. Nem hiszek a -vöröseknek! - -Horváth kisasszony bizonyos huzakodással vetette alá magát a -vizsgálatnak. - -– Aha! – kiáltotta gyanakodva Urbanovicsné. – Nézz a szemembe! - -Aztán Klárával is végzett s elkomolyodva csóválta meg a fejét. - -– Érett vagy, leányom, nem merlek már visszatartani. Menj férjhez, vagy -keress valamely jóravaló szeretőt. - -– Csak találnék. Nincs kedvemre való férfi. - -– Ez már igaz. A nők mind szebbek lettek, a férfiak megcsunyultak, -elferdültek, elsatnyultak. Az én nagyapám még akkora volt, mint egy -szálfa. Az apám, igaz, zömök volt, de olyan szélesvállu, mint a hegy -háta. Manapság szemüveget hordanak a férfiak, lenyuzzák arcukat, hajukat -megnyirják, pedig van szebb a világon, mint egy bozontos, szakállas, -kemény férfifej? Ha én állam volnék, egy esztendőben a gyerekeket mind -elküldeném az erdőkbe, a vadonba, a hegyek közé. Hadd nőjjön fel ott egy -nemzedékre való friss, erős, bátor férfi. A gyerek birkózzon a fiatal -farkassal és másszon fel a fára a sasfészekhez. Sajnos, én már ötven -éves vagyok, nem lesz gyerekem. De ha volna, mindennap megfüröszteném a -befagyott Drávában. - -Klára az ujság színházi hirdetései között böngészett. Ismerte -Urbanovicsné elveit. - -Szilvia elgondolkozva dőlt a kanapéra, s mert énekesnő volt, néha bolond -gondolatai is támadtak. - -– Mondja néni, miért nem szeretné, ha egyszer szerelmes lennék? – -kérdezte álmodozó hangon. – Magának szabad, nekünk nem? - -A horvát asszony vérvörös lett. - -– Mondtam, én már ötven éves vagyok, nekem minden szabad. Erdőim, -legelőim, ékszereim vannak, nekem nem parancsol senki a világon. De mi -vagy te? Koldus leány. Semmid sincs. Azt hiszed, hogy hangod van? Vagy -jó színésznő vagy? Ördögbe! Ártatlan, fiatal szép nő vagy, ennyi minden -vagyonod. S ha egyszer elmult ártatlanságod, bőghetsz ott, ahol senki -sem lát. Nem kellesz többé a férfiaknak, vagy ha kellesz is, másképpen -kellesz, mint mostanság. Az a kis láthatatlan vonal, amely elválaszt -tőlem, meg a többi asszonyoktól, esetleg kincs lehet a birtokodban. -Esetleg annyit sem ér, mint egy eldobott cigaretta-papiros. De -mindenesetre jó megtartani, mert a férfiak nagyon kényesek az ilyen -dolgokban! - -Klára, hogy megállítsa a szózuhatagot, hirtelen átkarolta a néni -hatalmas vállait. - -– Megtaláltam. Kürtös Mihály a Városligetben játszik. Meghivjuk -vacsorára? - -– Természetesen, – felelt Urbanovicsné és megint Szilviához fordult. - -– Az anyád is bolond volt, azért kergette el az apád. Valami vidéki -kórházban halt meg. Te nem tudod, mert már én neveltettelek. Az apád -korhely lett, vándormuzsikus lett, fekete pápaszemet hordott és éjjel -zongorázott, míg megfagyott az árokparton. Te ezt sem tudod, mert -vigyáztam rá, hogy ne tudjad. Bezzeg, én ártatlanságommal kedveskedtem -az uramnak és hűséges voltam hozzá, amíg élt. Az uramnak nem kellett -szégyenkeznie miattam, pedig szép voltam, fiatal voltam. Ő pedig öreg -volt. De belerugtam a férfiakba, mint a vadon nevelt kanca az ordasba. -Az asszonynak egyetlen fegyvere van: ártatlansága és hűsége. A többi -mind csak azután jön. De eleget papoltam. Hol is van az a színészfiú? - -Klára az ujságot a néni elébe tartotta. Urbanovicsné pápaszemet keresett -elő a táskájából, gondosan felrakta és fejcsóválva, örvendező arccal -olvasta, hogy Kürtös M. éppen a Szigetvári vértanukban játszik estére a -Városligetben. - -– Szép színház az? – kérdezte bizonyos szünet multán. - -– Gyönyörü, – felelte Klára. - -– Akkor fölveszem a selyemruhámat. Vegyetek páholyt, közel a színpadhoz. -A hajfesték megártott a szememnek. Higany vagy mi a manó van a -festékben. Gyengül a látásom. De csak nem jöhetek elő mint őszhajú -vénasszony, ha már eddig kibírtam? - -Szilvia a kezére hajtotta fejét és gondolkozva nézett maga elé. - -– Te pedig ne duzzogj! Nem ismered a férfiakat, de nekem elég részem -volt bennük. A férfi csak kétféle használatra jó. Vagy férjhez menni -hozzá s hűséggel, szerelemmel, jósággal, odaadással mellette maradni a -szeme lehunytáig, hogy még az utolsó percében se gondoljon egyebet, mint -azt, hogy „én drága jó feleségem!“; vagy pedig egy napra, vagy egy órára -elővenni, azután kirugni és kiszellőztetni a szobát s jól megmosakodni. -A férfiak hitványságánál csupán a nők aljassága nagyobb. - -Egy csomó bankót vett elő a tárcájából, egyenkint megsimogatta a -bankókat, mint a vásáron a jószágvásárlásnál, vajjon nem hamis-e -valamelyik, aztán az asztalra olvasta a papirospénzt. - -– Tudom, hogy szükségtek van rá. Inkább én adom, mint valami cudar férfi -igéri s nem adja. Cserében semmi más nem kell érte, mint az, hogy -tisztességesen, ártatlanságban viselkedjetek. Estére kocsival értetek -jövök! - -Klára elrakta a bankót a ruhásszekrénybe. - -– No ugy-e, nem csalódtunk a vénasszonyban? – mondta dúdolgatva. – -Istenem, be jó volna gazdagnak lenni s utazni messzire, fölkeresni az -igazi férfit, a legszebbet, a legjobbat, a legokosabbat. Vagy talán ez -sem kellene, csak finom volna, mint egy antik gyűrű, nemes, mint a Dante -versei és bátor, mint a toledói penge. Egy középkori leventét szeretnék -föltámasztani, egy fiatal pápát, vagy, csak egy bibornokot, -zsoldosvezért vagy rablólovagot, aki otthon a tűz mellett verseket -olvasna nekem és közben hűs piros bort iddogálna arany kehelyből. Akinek -nem volna soha egy nemtelen gondolata irányomban, aki finom, aranygyűrűs -fehér ujjaival a hajamat símogatná, a szóval takarékosan, szinte -ajándékozva bánna, s ha csak ennyit mondana: „te vörös!“, én már tudnám, -hogy mit gondol magában. Istenem, megtalálom valamikor azt a férfit, -akiért érdemes volna akár elrothadni! - -Szilvia a zongorához ült. - -– Az én anyám bizonyára megtalálta, ha megcsalta apámat… - -– Mi volt az apád? - -– Azt hiszem, színházi zenész, – felelt Szilvia s mindketten -elhallgattak. Talán arra gondoltak, hogy mi szeretnivaló is van egy -színházi zenészen. - -Szilvia a Ripp van Winkle keringőjét verte a zongorán, hangját olykor -kieresztette, majd hirtelen fölugrott és átölelte barátnőjét, aki -bizonyos kis csipkéket készített elő. - -– Klára, én rettentő szerencsétlen vagyok! – kiáltott föl. - -A drámai művésznő nevetett. - -– Majd ismét elszerződünk valahová, aztán minden rendben lesz. - -– Nincs is ilyen két bolond leány, mint mi, a világon. Én már sokszor -szerettem életemben és mindig hallgatást parancsoltam a szívemnek. - -– Istenem, ha csak egyszer tudnék szeretni! – felelt Klára vidor -tekintettel. – Bánnám is én, hogy mit mond a vén hetéra, Urbanovicsné! -Vagy mi lesz holnap, vagy holnapután! - -– Te képzelődő vagy. Te azt várod, hogy herceg Borghese pápai kancellár -háromszáz esztendős sírboltját elhagyja és teljes ornátusban kopogtasson -az ajtón. - -– Vagy legalább is randevut adjon abba a kis budai cukrászdába, ahol a -pesti rongy-asszonyok a bakahadnaggyal, vagy az ügyvédjelölttel -találkozni szoktak. Oda én csak egy valóságos bibornok kedvéért tenném -be a lábam. - -– Te mindig nagyravágyó voltál, Klára. A színháznál eleget csúfoltak. - -A vöröshajú szende földobta a fejét, mint egy paripa. - -– Hogyne. Abba a hétszentséges kutya istennyilába ne! Talán valami -ripacs komédiásnak adtam volna oda magam? - -Szilvia nevetett. Mindig nevetett, ha Klára káromkodott. Pompásan értett -hozzá. - -Egy másodpercig a régi vidorsággal néztek egymás szemébe. Szilvia -azonban türelmetlen hangulatban volt. A néni látogatása lázadásra -ösztönözte. - -– A szerelem nem kérdezi, hogy karmester, vagy római pápa valaki. Könnyű -neked. A ruháidat magad varrod… - -– Mert varrni tanultam, amikor a többiek gavallérokkal sétálgattak el a -színésziskolából. - -– Mosni, vasalni senki sem tud úgy, mint te. - -– Könnyű dolog. Hajnalban kell hozzá fölkelni. - -– Mélyen alszol. - -– Mint egy szakácsné. - -– Te vagy a legrendesebb, legderekabb leány. Mit csináljak én, aki semmi -mást nem tudok a világon, mint egy kicsit énekelni, – amint a néni -mondja, azt sem! – gyönge, sokszor vérszegény vagyok s ezért piros az -orrom, ha nevetek, magamban nem bízhatom, mert éjjel szívdobogásom van s -félek a sötétben. Húsz éves vagyok és már tán tízszer is szerettem. Én -nem élhetek meg egyedül, szerelem, férfi nélkül. - -– És vajjon kiket szerettél? – kérdezte jókedvű fölénnyel a drámai -színésznő, miközben a vasalót előkereste a gyűrött csipkék kisimítására. - -Szilvia a zongoraszékre ült és a fejét a két karjára szorította, mintha -saját magát ölelte volna meg. - -– Éjjel jobban tudnám elmondani, mert éjjel mindnyájan eszemben vannak. -Meglátogatnak, megsímogatnak, olyik az ágyam szélére ül, a huszár az -ablakon kopogtat, a másik huszár a cigánybandát hozza téli éjszakába; -Cseres, az ügyelőnk, akinek már a lakására is elmentem, künn lakott a -város végén egy tehénistálló mellett, elől korcsma volt a Fehér rózsához -s a Cseres szobájában lakott azelőtt a korcsmai kaszirosleány; -ugyanazért a levegőben még érzett rossz parfümnek s mocskos fehérneműnek -szaga, a cipőm fölrúgott egy karminos skatulyát, amilyennel a -kardalosnők a szájukat festik: és talán ezért nem engedtem Cseresnek, -pedig egyébként szép, szomorú fiú volt. Azontúl mindig „rongy“-nak -nevezett. - -– Hát még? – kérdezte a csipkék felé hajolva Klára kisasszony. - -– A huszár a kaszárnyába hívott, mert hozzám nem jöhetett. Szent zsidó -családnál laktam, a pitvarban aludt a család, az ablakon vasrács volt. -Azt hiszem, két csillagja volt… Barna, nagyszemű, finom lépésű, igen -elegáns fiatalember volt, a homlokán fehér folt, amelyet egy -színésznőért vívott párbajban kapott. Óh be szerettem, éjjel mindig -vártam, szakadt a hó és a kutyák úgy vonítottak, mintha farkast éreztek -volna a nagy alföldi városban. Én kinyitottam az ablakot és a friss téli -éjszaka hidege szobácskámba ömlött. Egy nagyon régi, alig emlékezetbe -hozható karácsonyeste jutott eszembe, az apám nagy üveg bor mellett ült -az asztalnál, hosszúszárú cseréppipából pipázott, mi anyámmal az -ablaknál álltunk, valaki elment az ablak előtt. „Tedd be már az -ablakot!“ – mondta az apám és többé semmire sem emlékszem. Mintha egész -életében csupán ezért élt volna, csupán ennyit mondott volna: „Tedd be -az ablakot!“ Mialatt a huszárt éjszakánként az ablaknál vártam, gyakran -elgondoltam, hogyha most az apám az asztalnál ülne, a négyszögletes -pintes üveg mellett, vajjon újra ezt mondaná? - -– Bizonyára. - -– Aztán jött a huszár. Mély hó volt, de a sarkantyúja mégis megcsendült, -mintha egy kis ezüstcsengetyűs angyal szálladozott volna előtte. Én már -kinyújtottam a két kezem az ablak vasrácsain s ő szótlanul lehajolt a -kezemhez. A bajuszkáján havas hópihék voltak, de az ajka forró volt. -Azután ő nyult be a két kezével és megsimogatott, ahol ért. Nem -emlékszem, hogy mondott volna valamit, csak borszaga volt a szájának, de -az is nagyon kedves volt. Sokszor nagyon megfáztam, másnap rekedt -voltam, de nagyon-nagyon boldog voltam. - -– És én hol lehettem ekkor? - -– Te? A dunna alatt mélyen aludtál, az arcodra kendőt vetettem, hogy föl -ne ébresszen a hideg levegő. Kék huszár volt s mindig a kaszárnyába -hivott! - -Klára nevetve forgatta a vasalót. - -– Ugyebár, ez Kleinéknál történt, ahol olyan nagy kék meg piros dunnák -alatt aludtunk, hogy az orrunk hegye sem látszott ki? Kásahegyekkel -álmodtam, amelyeken nem tudtam átásni magam. Ólomkatonákat vettem -karácsonykor és az ablakba állítottam a kis vitézeket, hiányzott is egy -katona. Pedig Kleinék becsületes emberek voltak. - -– Az én huszárom vitte el emlékbe. - -Klára fölemelte a csipkedarabot (amelyet majd estére vállára borít) és -figyelmesen, csomóról-csomóra vizsgálta, nincs-e valami hibája, -foltocskája? - -– Hm, – mormogta, – az én ólomkatonámat? - -– Elvitte. Nem kérdezte, kié. - -– Sohasem volt bábum, sem kis varrógépem. Akkor karácsonyra egy dobozka -ólomkatonával leptem meg magam. Nagyon mulattattak a kis vitézek. A -kapitánynak piros orra volt. - -– Mint az én orrom, nemde? – kérdezte hirtelen Szilvia és alattomos -pillantást vetett a barátnőjére. - -Klára nem felelt. Dudolgatva hajolt a vasaló fölé. - -Szilvia egy másodpercig hallgatva nézett a barátnőjére. Egy kakukos óra -ketyegett a szobában igen hangosan. Az óra elkisérte őket mindenfelé -vándorlásukban. Éjjel megszokták a ketyegését és ó, hányszor tapadt reá -reménykedve a szemük, csak még tíz percig lehetne lustálkodni az ágyban -a reggeli próba előtt. Az óra hörgő köhögéssel jutott el kis -állomásaira, a negyedórákra. A XII-es számnál azonban kakuk ugrott ki a -kis ajtón és tempósan billentett, szalutált a hölgyeknek, mint valamely -kis állomásfőnök a végtelen élet egyik apró stációján. Színházba kellett -menni és ruháskosarat, benne az illatos holmikkal, fehér, üde kendővel -letakarva, a cselédleány a színházhoz vitte. A havas utcákra már -leereszkedett a kékes alkonyat, a híd alatt még acélszürke volt az jég s -a fiúk félkorcsolyáikon olyan gyorsan igyekeztek előre, meg körbe, -mintha rettegnének a magas part hórongyokkal borított cserjéi mögött -bujdosó holdvilágtól. Nagy, beépítetlen mező közepén állott a kisvárosi -színház, itt tán még farkas is járt a nagy hidegekben. A másik -városkában viszont a városi Vigadó egyik részét foglalta el a színház és -a színésznők ruhakosaras cselédkéikkel a keskeny korzón siettek végig. A -sarkon gesztenyét sütöttek esernyő alatt s a fedél megemelésénél -sültgesztenye-szaga lett a keskeny utcának, hol a könyvkereskedő -gyönyörü angol naptárakat akasztott ki, melyeket az egész város -megbámult. Piros frakkban kergették a rókát, máshol Dickens úr -regényhősei utaztak postakocsin a hónapok címtáblájában, a nagyétvágyú -Pickwick urat mindenki fölismerhette szárnyas frakkjában, továbbá Weller -urat s a fogadó a Györgyhöz volt címezve. Míg az ékszerész kék bársonyba -ágyalt gyémántjai mellett közömbösen haladtak el színésznőink s a -virágkereskedés virágzó pálmájára is csupán rejtett pillantást vetettek, -a könyvkereskedőnél megállottak. A levéldobozokon Mylady ugratott -sövényt vagy egy régi skóciai kastélyon lengette a szél Mylord családi -színeit. Egyszer egy varjakkal megrakott őszi erdő díszlett a -levéldobozon. - -– Emlékszel, – mondotta Szilvia, – két hét alatt mennyi varjut láttunk?… - -– Bizonyosan bús őszi este volt elhagyott urasági birtokon, a tulajdonos -szerelmi csalódás miatt elbujdosott és csupán varjak laknak az -uradalomban, – felelt Klára csendesen, megértően mosolyogva, mint aki -előre tudja a kimondott szavak folytatását, a félig álmodott álmoknak a -másik felét. - -A kis állomásfőnök tisztelgése most semmire nem serkentette őket. A -városi Vigadóban másnak gyulladnak föl a széles, pezsgős-poháralakú -gázlángok s a zenekar halkan hangol a mélyben, míg a félhomályos -nézőtéren csupán a jegyszedőasszonyok fehér bóbitája világít. A színpad -szürke deszkáján a kellékes térdepel, körömfeketényi gyertyácskákkal -világít s régi királyi képet fest a trónterembe. Az öltözők vasajtaját -viharosan nyitja ki és be a színházi szolga, amint sörért, fehér -mellényért, lakkcipőért szaladgál az aktoroknak. - -– Mindjárt gondolhattam volna… Hisz Kleinék nagyon becsületes emberek -voltak, – mondta jó darab idő mulva, hosszú elgondolkozás után Klára. – -Adtad volna oda a saját ólomkatonádat, ne az enyémet. - -Szilvia, mint akit ábrándozásában durván megzavarnak, méltatlankodó -pillantást vetett barátnőjére. Már a nyelvén volt, hogy odavágja neki, -esztendők óta megosztja vele mindenét, de Szilvia gyöngéd, finom -teremtés volt. Igaz, hogy a Klára nagyapja meglehetős magas rangot -viselt a minisztériumban, de atyja csupán éjjeli őr volt Máriapócson. Ki -tudná, ki tudhatná, hogyan bukkant föl egykor Klára a színésziskolában! - -Szilvia a zongorához ült, a fejét hátrahajtotta és az ujjai alatt a -Királyfogás valcerje hangzott, míg a gondolatai tovább járták a -tegnapot, mikor (most úgy hitte) boldog volt, amilyen boldog nem lesz -már többé soha. - -… Egy kékbársony, sarkigérő felöltője volt, amelyben meghódította az -egész várost. Strucctollas kalapja előkelően lengett el a -virágkereskedés tükörében, fátyolán, vállán kis hópehely, a lámpások kék -karikába bujtak a leereszkedő ködben s a korzó hosszú, elegáns tisztjei, -a puskaporos arcu kapitány feketeprémes mentéjében s a kadét magas -sapkájában kedveskedve szalutáltak: - -– Eljövünk az előadásra! – kiáltották utána. - -– Istenem, milyen boldogtalan vagyok! – gondolta Szilvia s búbánatos -barna fejét a zongora lapjára hajtotta, - -– Itt van a nénéd! – szólalt meg a háta mögött hideg hangon Klára. (Az -ólomkatonát még nem tudta elfelejteni.) – Öltözködj. Megyünk a -színházba. Nézd, milyen hintón jött Urbanovicsné! - -A Pattantyus-utcába a legelegánsabb Gizella-téri fiákeres hajtott be. A -legény világosszürke kabátján nagy gyöngyházgombok voltak és a -sárgakockás lótakarót ügyesen vetette a lovak hátára. A kocsilámpás -kristályosan csillogott. A néni olyan lihegéssel kapaszkodott föl a -lépcsőn, hogy a leányok ijedten nyitottak ajtót. - -– Mi történt? – kérdezte Szilvia. - -– Semmi, – felelt Urbanovicsné, pedig oly erősen be volt fűzve, hogy -leülni sem tudott. Karminvörösre volt festve az arca, a szeme -csodálatosan tündöklött, sárga selyemruháján friss tearózsa nyilott és a -fülbevalója akkora volt, mint a dió. - -– Igaz, hogy ez már nem divat, – mondta a tükör előtt – mert vajjon -kinek van manapság háromezer forintja fülbevalóra? A divat a szegény, -pénztelen emberek gusztusához alakult, hogy mindenki vehessen -fülbevalót: apró gyémántokból csinálják a függőket. Én vidéki asszony -vagyok, – tette hozzá fennhéjázva, – vidéki parasztasszony. Nem tudom a -pesti hivatalnokoknék divatját. - -Klára kellően megcsodálta a nénit, bár bévülről utálta a nehéz -ékszereket. (Igen finomművű, talán csupa szent Péter kulcsaiból -összefüzött aranyláncot szeretett volna hordani az inge alatt, a láncon -egy lapos, alig látható cirádákkal kivésett medálion s a medálionban egy -rózsaszínü arcu, kékszemű, finom szőkehaju, piros ruhás férfiú arcképét. -Más ékszert nem kivánt.) - -Urbanovicsné sűrű fekete hajára mutatott. - -– Ez mind valódi. Én nem hordok hamis hajat. Csak a rossz nők -toldozgatják, foltozgatják a hajukat mindenféle hajakkal, amelyeket tán -a kórházban elpusztult perdita fejéről nyirtak le. Igaz, hogy festem a -hajam, mert még nem akarok öregasszony lenni. Nincs igazam? - -– Igaza van, néni – felelt Klára, aki egy öltöztetőnő fürgeségével és -nesztelenségével segített Szilviának a kapcsok és gombocskák gyors -elhelyezésében. A színésznők általában igen gyorsan öltözködnek, mire a -néni ránctalan halántékának előnyeit kezdte volna a állótükör előtt -magasztalni, Szilvia már föl is vette hattyuprémes színházi belépőjét. - -Urbanovicsné tetőtől-talpig végignézte unokahugát. - -– Milyen szép lábad van! – mondta végül. - -– Magyarország legszebb lába – szólt odavetőleg Horváth Klára. – Ezt -mindenki tudja. - -A gyöngyházgombos legény földig emelte kerek kalapját a hölgyek előtt. -Ügyesen segédkezett az elhelyezkedésnél, majd a bakra szökkent és az -Andrássy-útnak irányította a rövidfarku lovakat. - -A fiakkerezés határozottan jó hatással volt a nők kedélyére. - -Klára, aki vörösesbarna haját berizsporozta és szürke, mély szemét jó -darabig lehunyta, mintha még mindig az ólomkatonán gondolkozna, a -lámpásoktól tündöklő Andrássy-úton egyszerre magához tért és az esti -vásárra gúnyos ajkbiggyesztéssel nézett. - -– Néni, nem is hiszi, hány elegáns dáma sétál most itten, aki nem tudja, -hol fogja lehajtani a fejét éjszakára. - -– Tudom. A pesti nők romlottak. - -– És ezek a jókedvü, megborotvált urak, lehetséges, éppen -rablógyilkosságon vagy betörésen gondolkoznak. - -– Száz férfi közül kilencvenkilencet agyon kellene lőni, hogy ismét rend -legyen a világban – felelt buzgón Urbanovicsné. - -A külső Andrássy-úton, a köröndön tul, ahol csendesebb az utca, -egyszerre nagy ostordurrogás, lódobogás hangzott föl velük szemben. A -fiákeres félrerántotta a lovait. - -Hat sallangosan fölszerszámozott, hosszufarku pejló robogott el -mellettük. Az ostorhegyesen fehérnadrágos, bársonysapkás lovászlegény -ült, a kocsis szinte emeletnyi magasságban foglalt helyet az óriási -vörösre festett postakocsi ormán, amelynek lámpásai messzire -sugárkévéket vetettek. Talán az angol lordok utaztak így hajdanában -Walesből Londonba, mikor még nem volt vasut. A nagy kerekek ünnepélyesen -fordultak és az inasok mereven állottak a lépcsőn. A hintó sárga és -fehér színekkel volt bélelve s a hátulsó ülésben komolyan ült egy -elszánt képü, ritkás feketeszakállu, tatárfejü uriember. A szeme, amely -addig pislogni látszott, a mellette elrobogó színésznők láttára olyan -hirtelen villant föl, mint a villamoslámpa. - -Prémeskabátban, kerek kis fátyolos kalap alatt, unott közömbösséggel ült -mellette egy ibolyaszinü szemü, angolosan vöröses-szőke, régi skót -vadászkastélyok pasztell-képeire emlékeztető hölgy. - -A feketeszakállas tatár-kán pillantása bizonyos szenzációt okozott a -hölgyek kocsijában. - -Urbanovicsné nem is nagyon türtőztette magát. A gyűrűs ujjával kopogott -a kocsisnak. - -– Kié volt ez a vörös kocsi? - -– Alvinczi őnagyságáé. - -– Mehet! – mondta kelletlenül, mert most is annyit tudott, mint előbb. - -Szilvia később halkan odaszólott Klárához: - -– Az ibolyaszemü ismerős. Stümmer Lottinak volt ilyen szeme az -iskolában. - -Klára megvetően legyintett: - -– A mi iskolatársnőinkből már éjjeli kaszirnők is lettek. - - - - -II. A szinésznő és lába. - -A régi városligeti színkör fából volt s Feld Zsigmond szerette -színháznak nevezni intézetét akkoriban. Szinkör volt a neve a bódénak, -nyáron estenden nyitva voltak az ablakok és a környék népe csoportba -verődve hallgatta a nagy fák alatt a csengő szinházi muzsikát. - -Szép világ volt itt. Bizonyára sokan gondolunk meghatottsággal a ligeti -arénára, ifjúságunkra, egy elmerült szép szigetre, amely nyomtalanul -eltünt a tengerben. A forradalmár ifjú hirlapírók, akik már Sardoura, -Dumasra és Csiky Gergelyre esküdtek a színjátszás terén, nyaranta Feld -szinkörében vagy az intézet környékén adtak találkát. A komolyabb -ifjuság, a klerikális vagy konzervativ lapoknál ette a „publicisztika -sótalan kenyerét“, többnyire Budára járt és az ottani -operett-énekesnőnek színeit viselte. Bárdos kisasszony -tarlatán-szoknyácskája a gellérthegyi alaguton túl igen erős mozgalomra -adott alkalmat, míg a zömök Németh úr a tenort fujta, hogy a budai -polgárkisasszonyok róla álmodjanak. Hadrik úrnő a drámában képviselte a -modern irányzatot, szép, szomoru szemét állandóan a bejáróra függesztve, -hogy tán belép a kövér „doktor úr“ s megírja másnapra megváltó cikkét. -Fái Flóra kisasszony mint meleg, pufók, amorettek kagylóajkáról -elgördülő kacagás és rózsaszínű jókedv ugrott a színpadra nagyszerű -trikójában, a gimnáziumi ifjúság sápadtan jött elő a második és harmadik -fölvonás között a Horváth-kert bokraiból. Krecsányi ősz hajával -ünnepélyesen, finomkodva, megindultan időzött az előcsarnokban, mint egy -régi londoni színművész, aki még Anna királynő udvarában játszotta -Shakespearet. Tehát itt nőtt föl a komolyabb ifjúság hajdanán, akik -később Deák Ferenc elveit vallották a politikában, a hirlapírásban -szerették a közgazdasági és szociológiai rovatot, az ügyvédi pályán a -sommás keresetet, valamint a bankokat, belvárosi kávéházba jártak és a -befolyásos emberek csunya leányainak udvaroltak. Egyik-másik a -minisztériumba jutott, azóta tán segédfogalmazó lett, mert mindennap -feladta a főnöke kabátját. - -De térjünk vissza a kedves forradalmi párthoz, pirosszegfüs, lármás -zsidó fiúkhoz, nagyhaju volontair-ujságírókhoz, akik elvből gazembernek -neveztek mindenkit, akivel személyes ismeretségük nem vala s szegény -Csongory Marynak vadul tapsoltak, mert finom és szomoru mosolygás volt -az arcán és szűzies, fehér szalagból volt a harisnyakötője, mint a -halott zárdanövendékeké. Tótágast álló, bohó francia operettek és -burleszk, idegbénítóan ostoba, de víg s ifjúságunkat mulattató komédiák -váltották ki a tetszést a padsorokból. Sziklai C. női ruhában táncolt és -a színésznők, ifjú, rózsaszínü, piszén mosolygó kis báránykák, szűk -nadrágocskát szerettek a színpadra ölteni, akár volt erre ok, akár nem. -Az udvaron cigarettafüst és narancsillat. A kámea-arcu Feld Irén a szent -papnők hosszú lépteivel sietett át a tájon. A dráma most messze -költözött s az esős évszak beállta előtt nem lehet Nórában játszani. Az -aréna eresze alatt korán májusban elhelyezkedtek a párok, az ifjú -hirlapíró urak télire kőszínházba való szerződést igértek a leánykáknak, -akik még csak tegnap lépték át egy házmesterlakás küszöbét, vagy a -ligeti fák alól jöttek, hol vizet vagy virágot árultak poros vasárnapi -estéken, s talán akkor szerettek először. Báttaszéki szerkesztő szürke -cilinderkalapja pontosan fölbukkant az esthomályban, mert híres volt -arról, hogy a Charley nénjét ötvenszer, Goldstein Számit hatvanszor és -Háromláb kapitányt olvasatlanul nézte végig a faszínházban. A színház -vezetősége kitüntető szívességgel fogadta a nemes barátot, aki tán -napközben sem mozdul ki vala a nézőtérről, ha ott dohányozni és sörözni -lehet. És ez volt az ürügy arra, hogy a jókedvű szerkesztő olykor -elmulaszt egy-két felvonást az aréna színdarabjaiból, midőn is titkolt -szenvedélyeknek, nőknek, hosszadalmas, pezsgős vacsoráknak hódol, holott -a színház intézősége még a mai napig is azt hiszi, hogy a -szürkecilinderes az előadásoktól volt meghatott és serény. A költőnők -nevében Király Gizy költönő vett részt az előadáson és nemes metszésü -feje antik bánatot fejezett ki Charley nénjénél is. - -Az ifjú hirlapírói kar ezidőtájt ilyen dolgokkal mulattatta magát. A -redakciókban az évszakok változása szerint Küry Klárit vagy a lenge -nyári esték vidéki csalogányait volt szokás imádni. Az oxfordi diáknak -színes szalagot varrnak a sipkájára, midőn az egyetemre beiratkozik, -amely származását, rangját jelöli. A pesti hirlapíró akkor tette le a -vizsgát, midőn istenítéletet tartott lapjában a gyönyörű Klári mellett -vagy ellen. Jelvényt kapott és Béldi doktor megelégedéssel számlálhatta -meg hadait a népszínházi forró estéken. Sokan voltak. Budavárt is -bevehették volna. Ha kisebb is volt a csapat, amely Hegyi Aranka asszony -trilláit számontartotta, szentebb lelkesedéssel végezte a szolgálatot. -Az őrcsapat vezére a nagyszerü Ágai Béla volt, aki azóta, hajh, talán -színházban sem volt! Istenem, hová lettetek virágkerekek, esők és -csaták! Szent rajongások, hitek, vallások. Buddhát elegen tisztelik -Indiában, de Küryt még többen imádják. A színpadra lép és mosolya, amely -uj és varázslatos, meleg vérhullámként áramlik át a nézőtér kopottas -foteljei között. - -A telet fölváltotta a nyár és K. C.-t a liget s a budai oldal pacsirtái. -A tótfalusi nyár megtizedelte, hatalmasan megritkította a népszínházi -falanxot, még Satanello is színt cserélt, pedig már föltette magában, -hogy operettet ír a Népszínháznak. Bródy Sándor fiákere gyakran -állongott a Politikus csizmadia előtt, a temesvári társulat hölgyei -elszántan itták az ingerlő bowle-t, hisz a Nemzetiben sem játszott -senki. A „szőke csoda“ sem. (Nyár volt, szerelem volt, az igazi költő a -budai színkörbe járt Ripp van Winklét hallgatni és előadás után félig -mámorosan keringtek Lisbeth keringői a fejek körül. És az akácfák mily -jószaguak voltak. Az utcácskák sötétek… A Lógody-utcában mandolint -pengetett valaki éjfélkor egy sötét ablak mögött. Divat volt: a budai -színésznőket az ablak alá vezetni és e helyen elmondani nekik, amit ők -már úgyis tudtak…) A zseniális Beöthy László még csak egyszerű udvarló -(de félelmetes szerkesztő) az öltözők között, ahol a színházi tűzoltó -aszkéta-barát nyugalmával tartja kezét a vizcsapon. Miklós Andor, a -magyar Pullitzer Armand név alatt ír lírai verseket és a szigorú -műítészek jövőt jósolnak az ifjú lantosnak. Vajjon írt-e azóta verseket? - -Hát még a fiatal, névtelen hirlapíró urak! Színésznőszerető nélkül -igazán nem lehetett komoly, számbavehető munkása senki a sajtónak. -Járvány volt ez? Divat? Az asztalfiókban, hol manapság a kölyök-ujságíró -angol nyelvtanát őrzi, színésznők arcképei hevertek. E nemzedék még -jobban értett a színházi intrikához, mint a reportázshoz; Konti -operettjeit az első taktustól az utolsóig eldúdolgatni könnyebb volt, -mint egy intervjut megcsinálni. Mintha csak merő utópia lett volna ebben -az időben, hogy már a határmesgyén áll a nemzedék, amely a színésznőkért -nem rajong, utazótáskájában azonban minden benne van, amit Cambridgeben -és Oxfordban tudnak, a Sorbonne diplomája és költők nagyszerű tehetsége. -A pompás, fiatal ujságírók, akik a legtehetségesebb lendülettel -egyszerre a világ legjobb ujságjait kezdik írni Budapesten, a Kérik, -Kemény Simonok, Lakatosok, Lázár Miklósok. Lehetne korunkat a színésznő -alkonyának is nevezni. Tudtommal színésznő miatt mostanában már nem -szokás verekedni Fodornál. A kitünő mester termében senki sem halt meg -Fedák nevével ajkán. A kardok pihennek, a tollak dolgoznak. Fodorné -Aranka helyett Japánról álmodozik a legfiatalabb nemzedék (pedig ez nem -igazságos dolog), ahová tanulmányútra kellene menni! - -Május volt, a fő- és segédszemélyzet már megtartotta esküvőjét a liget -öreg nyárfái alatt, a nagydob puffogása a Stefánia-útig is -elhallatszott, ahol szerelmesek szívják egymás ajkáról május illatát, a -lámpások gyönyörűen ragyogtak a színházban, a szezon korán megkezdődött, -a tavasz mint egy ifjú, csinos virágárúsleányka bolyongott a színkör -tájékán és a színésznők vesszőkosarait az esti előadáshoz már lovagias -ligeti csirkefogók cipelték a lakásukról a színház öltözőjébe. Csongory -kisasszony szobaleányának három hintás tette a szépet. Meglássátok, -ebből még baj lesz. A legények vérbenforgó szemmel kapdosták el egymás -kezéből a ruháskosarat. Az öreg főrend ezüst fejével gyakran megjelent -az első számú páholyban, megdícsérte a színdarabokat, míg a tulsó -oldalról a híres Adonisz, szép lovairól és aranyos hintójáról ismert -lovag szegezte tábori látcsövét a színpadi csatamezőre. A hirlapírók már -elhelyezkedtek és a középső soroknál alattomos nevetése bugyborékolt -fölfelé a színészhölgyeknek, akik ez estén nem vesznek részt az -előadásban. A parókás karnagy hátat fordított a színpadnak, amint a -fölvonásközi zenét elvégezte embereivel (a Gasparonéból játszván), a -nagybőgös titkon fölhajtott söréből s egy szőke, szemüveges fiatal -zenész már harmadszor olvasott végig egy gyűrött levelet. Vajjon ki -küldte a levelet? Örömről volt szó benne vagy boldogtalanságról? - -Urbanovicsné pompázatos ruhájában teli kebellel dőlt előre páholyában. -Szilvia fölsóhajtott: „Istenem, már akár itt is játszanék, de Csongory -lefoglal minden szerepet!“, míg Horváth kisasszony pusztán gyakorlatból -a páholyok mögött álló tüzoltóra vetett búskomoly, szende vagy drámai -pillantásokat s nagyon meg volt elégedve, midőn a tüzoltó cserélgetni -kezdte a lábát. - -– Leginkább a negyedik fölvonást szeretem hallgatni, – mondta -Urbanovicsné narancsot hámozgatva, – midőn a kirohanás van s Jézust! -kiáltanak háromszor. - -Horváth kisasszony megértőleg bólintgatott: - -– Én se értem az öreg Feldet, miért játszatja a többi fölvonást? A -kirohanást és a görögtüzet kellene négyszer megismételni. - -A páholyok elején, hol a zizegő piros színlap, apró, szűzleány kebeléhez -hasonló narancsok, aranyos pohárban színes virágbokrétával diszített -cukorkásdobozok, jószagú fehér keztyűk, mintha női karoknak a befelé eső -részéből volnának szabva, a marabu legyező mint lengő tollbokréta -azoknak a férfiaknak temetési lováról, akik nők miatt haltak meg, -mindenféle illatok, kifésült, puderrel meghintett női frizurák, az esti -világosságban fölhevültnek látszó női arcok, csillogó szemek és friss -fehér blúzok gyűléseztek, egy magas termetű, barna, diószemű, nyírott -bajuszu és halovány képű fiatalember lépkedett végig sötét ruhában. A -kalapját kezében tartotta és a fejével tiszteletteljesen bólintott Klára -felé. - -Klára azonban most mással volt elfoglalva, nem vette észre a köszönést, -mert a színház drámai művésznője működött a deszkákon. - -– Ismerem ezt az Ujhelyit, – mondta félhangon, anélkül, hogy szemét -levette volna a színpadról, amint a színésznők szoktak kritikát mondani -játszó barátnőjükről a nézőtéren s szájuk alig észrevehetőleg mozog. – -Sohasem tudta a szerepét és persze most sem tudja, mert folyton -férfiakon jár az esze. A legszerelmesebb színésznő a drámaiak között. -Már az iskolában folyton az öreg tanárokkal kacérkodott. Ujházinak kezet -csókolt, Gált csaknem elnyelte a tekintetével, pedig Gál nem nagyon -szerette, mert nem tartotta elég tehetségesnek. Jászai egyszer azt -mondta neki: „Kisasszony, így csak a szobaleányok alakítanak, menjen a -cupringerhez.“ De ennek nem használt semmi. A kereskedelmi iskolából -jött az akadémiára. Azok a leányok már a kereskedelmiben -elszemtelenednek. Gyorsírást tudott és gyorsírással írt leveleket a -fiúknak. Szeretlek, szeretlek: ezt írta mindegyiknek s a gyorsírási -jelvényt minden fiú ismerte az akadémián. Azt mondták, hogy nem szereti -a tiszta fehérneműt. Most is nagyon gyanús a kisasszony zsanzsán -harisnyája, hiába utánozza Jászait. - -Klára igen gyorsan mondta el mindezt, mintha önmagával vitatkozott -volna. Majd az ismeretes színházi szuggeszció folytán észrevette a -bánatos lovagot, aki imént köszöntötte s élénken viszonozta a -köszöntését. - -– Ki az? – kérdezte Urbanovicsné, akinek semmi sem kerülte el figyelmét. - -– Rezeda szerkesztő, – felelt Klára s már nagy szemcsatát kezdett a -mélabús férfiúval, akinek fejtartása és hajviselete féloldalos volt, -mintha valamikor őszi este elábrándozgatott volna az első kályhatűz -előtt, elmúlt szerelem bizonyítékait égette, leveleket, hajfürtöket, kis -ruhafodrokat, esetleg harisnyakötőt s fejtartása megmaradt ugyanabban a -helyzetben, amelyben akkor volt, midőn a lángra kapó női levelek után -nézett. – Mit keres ez Pesten? – fűzte tovább a drámai szende a fehér -keztyűvel folytatott eszmecserét. - -– Kiváncsi vagyok, – szólalt meg éles hangon Urbanovicsné, – hogy miért -nem mutatod be nekünk ismerőseidet? Azt hiszem, hogy akit te ismersz, -azt mi is ismerhetjük. - -Klára fölemelte hamuszínű tekintetét és élénk mosoly futott végig arcán, -mint a napsugár szalad be az ablakon, midőn a zsalugátert kinyitják. - -– Rezeda úr Debrecenben volt hirlapíró és engem imádott. Nem találok -ezen a tényen semmi csodálkozni valót. - -De már intett a szemével a mult ábrándjain merengő, a tegnapi tavasz -felhői után tekintgető férfiúnak, aki nyomban fölállott helyéről és -hosszú, szégyenkező léptekkel a páholyba ballagott, mintha folyton azért -pirult volna arca, hogy félfejjel magasabbra nőtt a normális nagyságú -embereknél és hosszúakat lépett, bár tudta, hogy a tánciskolában nem -szabad hosszabbat lépni hatvan centiméternél. - -A drávamenti özvegy hatalmasan megrázta a szerkesztő kezét, miközben -szokás szerint végigfuttatta a tekintetét a bemutatott mellénygombjain. - -– Rezeda – mondta – az egy szagos virág. A vidéki leányok virága. Az én -kis kertemben is sok rezeda és mályva volt, mikor leányságomban -ábrándoztam. - -– Tehetséges költő! – mondta cikázó tekintettel Klára. - -Szilvia oldalvást nézett Rezeda úrra. Mintha a hajszálait vagy a fogait -óhajtotta volna megolvasni. Furcsa kis orra csendesen elpirult és olyan -halkan lélekzett, mintha valami rendkívüli esemény lefolyását figyelné, -mintha félálomban lesné az álom folytatását. - -– Rezeda úr engem is mindig megdicsért. A Rippben azt írta rólam, hogy a -hangom bánsági földbirtok, amelyen aranybúza terem, – szólalt meg -Szilvia halkan, szótagolva a szavakat, mintha maga is érezné a dolgok -fontosságát. És sohasem kereste, hogy bemutassák nekem Debrecenben! -Miért? - -– Heh! – mondta a hirlapíró. – Minek? – A hangja olyan volt, mint a -leeresztett húrú hegedű hangja. Mintha már teljesen elfáradt volna a sok -fölösleges beszédtől. Nem érdemes szólni: kinek, minek? Úgy sem a szavak -számítanak, hanem a tettek. - -S közben gyermekesen lágy tekintetét, amelyben leginkább egy októberi -alkonyat képe rezgett, midőn az ér törpe fűzfák, elhagyott kis hídak és -magányos kertek alatt bujdosik kifelé a városból, Szilvia gyöngéden -emelkedő kebeléről nyakig emelte, hogy a finom, előreálló állból s a -nemes, régi angol ladyk nyakához hasonló nyakából annyit láthatott, -amennyire kíváncsi volt. - -– Minek? – mondta Szilvia és hangjában csodálkozás csengett. – Annak, -hogy ne mindig csak a régi színészekről merengjen a hasonlataiban!… -Emlékszem műveire, amelyekben megírta a Suhancról, hogy azt Szalkainé -óta senki sem tudta. Tiszainé Ellinger Ilonka a Denevérben volt -utolérhetetlen, midőn az egész város és satöbbi Margó Zelmáért mennyit -rajongott! Uram, én minden művét ismerem. - -– Kisasszony, – felelt Rezeda olyan érzelmesen, mint a szentsír katonája -föltámadás éjszakáján, mert igen cinikus, sőt gúnyos óhajtott lenni, – -akkor járt utoljára a vidéken az operett muzsája, midőn a molett -énekesnők nem szégyelték fehér nadrágjukat. Midőn még az volt divatban, -hogy a színésznők puderozzák a hajukat; fekete harisnya, kivágott -lakktopán s fehér alsószoknya, amelyet éjszaka saját kezükkel mostak -hófehérre: ez volt eleganciájuk, amelyet vidéken a színésznőktől -közönségesen követelnek. Heh! Tiszainé olyan volt, mint egy kis -madárfészek hosszuszáru nyárvégi füvekből gömbölyűre fonva. - -S ekkor már teljesen fölemelte a tekintetét Rezeda úr s gyors kémlelő -pillantást vetett Szilvia harmatos szemébe, amely őszinte mélabujával -mintha örökké azt mondta volna: „Milyen boldogtalan vagyok, engem nem -szeret senki, kegyed sem, ugy-e?“ - -A szerkesztő sziszegő hangot hallatott: - -– Mert én voltam Don Kihóte!… Pruty-pruty. - -Pattogó hangot adott a szájával, mire Klára a keztyüjével a vállára -ütött. - -– Miféle utálatos szokás ez? – kérdezte nagynénis szigorral. - -– Pardon, azt hittem a hölgyek már ismerik a legujabb pesti divatot. -Pruty-pruty. Bocsánat. Pruty-pruty. - -Igy szólt Rezeda úr, alattomosan mosolygott, mintha titokban azon -nevetett volna, hogy a hölgyek milyen ordináré fráternek hiszik őt ebben -a percben, pedig… A szemét véletlenül Fátyol Szilviára fordította, -mintha esetleg az ő véleményére is kíváncsi volna. Az énekesnő kitartó, -konok szomorúsággal függesztette rá a tekintetét, mint aki addig akar -nézni egy képet, amíg az megelevenedik. - -– Pruty! – mondta Rezeda olyan bánatosan, mintha csak azt mondta volna: -„Reggelre ugyis szép halott leszek, mert éjjel valamit csinálok, hogy -szép halott lehessek. Kisasszony, eljön a temetésemre?“ - -– Mondja, drága, hogy az ördögbe került maga ide? – szólott most -fensőbbséges hangon Klára, mint aki ugyis tudja, hogy csak inteni -kellene a férfiúnak s az fejest ugrana a Duna közepébe. - -Rezeda úr valóban teljes megindultsággal fordult a vörösbarna leányhoz, -mintha egy nagyon gyöngéd, nagyon kedves, kis, boldogtalan emlékéhez -nyulna: egy revolvergolyóhoz, vagy egy női arcképhez. - -– Pesti lakos lettem. - -– Ah, tehát már nem szerkesztő többé? - -– Pesten szerkesztgetek, engedelmével. Három hetilapom is van. - -– Nagyszerü – szólt közbe Szilvia. – Sajtófejedelem. - -– Csak herceg, úrnőm – felelt kétes hódolattal Rezeda úr. - -– És melyek azok a kedves hirlapok? – folytatta Szilvia. - -Rezeda hunyorított a félszemével, mintha Európa legnagyobb viccét -mondaná. - -– Az egyiket „A jó borkereskedő“-nek hívják. - -Szilvia összecsapta a kezét. - -– Hallatlan! - -Rezeda úr most a másik szemét hunyta le. - -– A másik neve: „Keresztények Ujságja“. És a harmadik… - -A szerkesztő most mind a két szemét lehunyta, mintha maga is félne a -vicc-srapnell pusztításától. - -– Harmadik lapom „A lámpás“. - -Horváth kisasszony közelebbről ismerte Rezeda urat s így kénytelen volt -bólintani. - -– Persze a lámpagyujtogatók közlönye? - -– Dehogy. Forradalmi lap, az én lapom, amelyet én írok az első szótól az -utolsóig – felelt a szerkesztő alattomos nevetéssel. – A legvigabb lap a -világon, de csak öngyilkosjelöltek olvassák. Az ujság mottója: „Jobb -meghalni, mint élni!“ Nemde mulatságos? - -Urbanovicsné hátrafordult: - -– Gyerekek, csendesebben mulassatok. A színpadról már figyelnek. - -– Megfizettük a páholyunkat, pedig Feld adott volna percenttel is, mint -színésznőknek dukál – felelt sértődötten és igen gyorsan Horváth -kisasszony. – Azt a tehenet úgy sem lehet zavarni a szerepében, mert nem -tudja a szerepét. - -Egypár percig azonban mégis csak elhallgattak a páholyban. Rezeda úr -magába merülve mosolygott, mintha azon nevetett volna, hogy milyen -mulatságos ember ő, mert teljes bizonyossággal fölköti magát holnap vagy -holnapután… - -– A lámpás! – mondta szórakozottan Klára. – Színésznőkről is szokott -írni? - -– Természetesen. A színésznők kedvelik lapomat. - -– Ej, haj. Tehát mégsem felejtettük el a vidéki hirlapíró elvét? A -legszebb virágcsokornál is többet ér egy kis kellemetes hazugság a -présben! A fővárosi színházak kulisszái mögött is kakaskodik, szerkesztő -uram? - -Rezeda úr olyan furcsán nevetett, mintha már javában hulla volna és a -Duna közepén úszna egy fekete hal társaságában. A hal elkiséri messzire, -amíg meg nem puhul. - -– Azonban – kezdte és a homlokán kacskaringós fürtöt igazított hajából. -– Azonban nem hinném, hogy a színművészet berkeiben tobzódnám a -népszerüségtől. Vagy hemzsegnék, azaz henteregnék… - -– Rezeda, maga komoly, lágy, szomoru és ábrándos fiatalember volt a -vidéken. Olyan átszellemült arccal ült a színházban, mint egy költő. - -– Mikor maga játszott. - -– Ferenc József-kabátot hordott. - -– Vidéken úgy szokás szerkeszteni. - -– Délelőtt a korzón megbeszélte a színügyet a polgármesterrel. - -– Azt, hogy maga milyen nagyszerüen játszott a Nórában. - -– Oldalszakálla is volt. - -– Istenem! – sóhajtotta most váratlanul Szilvia és gyorsan a színpadra -nézett. - -– Tehát mit szokott írni a színésznőkről a Lámpásba? – kérdezte Klára. - -– A derék és tiszteletreméltó hölgyről, aki a nagyasszonyt alakítja a -deszkán, lapom legutóbbi számában azt bátorkodtam megírni, hogy milyen -szaga van a szájának. - -– Ah, nagyszerü. Tehát revolver lett? - -– Petrolőr, dinamitard: amint parancsolja. Kis zúglapomban számon tartom -a színésznők kedveseit, kitartóit, a hold járását és kereszt- és -vezetéknevet adok a gyermekeknek, akiket elvitt a nagy vizen járó fekete -hajós a másvilági országba, ahol azok élik le életüket, akiknek már -joguk, csaknem alkalmuk volt a földi életmódba belekóstolni. - -Horváth kisasszony megcsóválta a fejét. - -– Kár, hogy elhagyta a költészetet. A muzsája bizonyára nem visel tiszta -fehérnemüt. - -– Az én muzsám, nagysád, mezitláb jár szegény, szalmavirágból hord -koszorut és pirománia a betegsége. - -Az előadásnak vége volt, itt-ott tapsoltak, az előcsarnok ajtaját a -civilbe öltözött kapuőr felnyitotta. - -A hölgyek a holmijukat szedték össze. Klára Urbanovicsnénak segédkezett, -míg Rezeda úr Szilviára emelte a hattyuprémes színházi belépőt, amilyent -csak vidéki színésznők és igazi hercegnők viselnek. Szilvia kis kezével, -amely olyan meleg volt, mint egy menyasszonynak a párnája, a kabát alatt -megszorította a hirlapíró kezét. - -– Küldje el nekem a Lámpást! – mondta suttogva, mintha igen nagy titkot -közölne. - -Majd hangosan megkérdezte: - -– Velünk tart? - -– A Fehér hajóba megyünk vacsorázni. Ugy-e azt írtátok Kürtösnek? – -szólalt meg Urbanovicsné, akinek őszinte megindultság tükröződött arcán, -mintha kedvese temetéséről jött volna, amint az előadásnak vége volt. - -A színkör előtt egy szürkecilinderes gavallér állott. Szürke redingotján -friss virág, arcán ragyogó mosoly: vacsorázó kompániát toborzott. - -– Rendes ember Vadkertinél vacsorázik, – mondta hangosan, – mert ebben a -szezonban Vadkertihez jártak a „színháztól“. - -– Kár, hogy már a Fehér hajóba igérkeztünk! – szólalt meg -bocsánatkérőleg Urbanovicsné, félig-meddig a szürkecilinderes úrhoz -intézve a szót, mert bizonyos kötelezettséget érzett a színház irányában -Kürtös és unokahuga miatt. - -A tündöklő fiatalember vállat vont, mint aki nem érti az idős hölgy -szavait. E percben két kis színészleány bukkant föl a félhomályban, mint -éhes verebek, akik vacsora nélkül, sápadtkás tekintettel bandukolnak -hazafelé. - -– Lányok, vendégeim vagytok, – kiáltotta hirtelen az esti szivárvány. – -Kihuzták a török sorsjegyemet. - -Rezeda úr a kocsijukhoz kisérte a hölgyeket. - -– Ki volt a nagyszerü gróf? – kérdezte Urbanovicsné, aki mindenre -kiváncsi volt. (Nem szerette hiába tölteni az időt a fővárosban.) - -– Nem gróf, de majdnem az. Bátta úr ő, a kis színésznők pártfogója, – -mondta bizonyos tisztelettel Rezeda úr. – Mindennap francia pezsgőt -iszik. - -– Tehát várjuk, szerkeszt’ram! – kiáltotta vidáman a kocsiból Klára, -miután négyen nem fértek volna el a divatos fiakkerben. - -Urbanovicsné kegyesen intett, mint egy királynő és hátradőlt az ülésben. - -A zene gyönyörűen zengett, nyírségi cigányok muzsikáltak és a falon -tükrök ragyogtak. Egy régi csillárban gázlángok lobogtak és piros -szőnyeg volt a padlóra terítve. - -– Kaposvárott szebb fogadó van. A Szarvas, – mondta Urbanovicsné -fitymáló hangon. – Hé, fogadós! - -Kürtös színész nyomban megérkezett, csak a festéket mosta le arcáról. -Igénytelen, barna, meglehetős szemtelen tekintetü fiatalember volt, aki -semmi egyebet nem tudott a világon, mint Jézust kiáltani. - -A szerkesztő is megjött, a színész feje fölött elnézett s mindenképpen -jelezni kivánta, hogy nem veszi tudomásul jelenlétét. A színész eleinte -vörös volt, majd nem törődött többé mellőztetésével, a nagynéni -mulattatásának szentelte magát. - -– Emlékszik, nagyságos asszonyom, Dancsházira? Dancsházi -jellemszínészre? - -– Nem emlékszem, – felelt Urbanovicsné, aki mindenekfölött szeretett jól -enni. - -– Tehát az történt vele, hogy megbolondult. Szót sem szólt előre -senkinek. Megbolondult. Nagyszerü, ugy-e? - -A nagynéni kedvencének szeretetreméltóan bólingatott, majd a két -pecsenye közötti pauzában összegyúrta a kenyérmorzsákat. - -– Kár, – mondá sóhajtva, – hogy a magyar ruha kiment a divatból. Milyen -mások volnának a férfiak, ha virágos Zrinyiben foglalnának helyet az -asztalnál! - -A szerkesztő szótlanul ült a színésznők mellett. Szilvia valamely bús -dolgon gondolkozhatott, Klára versenyezett a nénivel, Rezeda úr mindig -elkomolyodott, ha boros poharat tettek elébe. Szótlanul, kitartóan, -temérdeket szokott inni. A bort szertartásossággal vette szájába, miután -színét és szagát megvizsgálta. A savanyuvizekből csupán a „nőnemüekkel“ -keverte borát. „Margit“ és „Ilona“ évek óta kegyében voltak. Pedig még -harminc éves se volt egészen. - -– Tudja kinek van Magyarhonban a legszebb lába? – kérdezte egyszerre -Klára a szótlan szerkesztőt. - -– Magának. - -– Dehogy! Szilviának. - -Rezeda úr fölhajtotta az asztalterítőt. - -– Lássuk, – mondta. – Huzza föl a szoknyát, művésznő. Majd megírom A -lámpás-ba. - -Szilvia engedelmeskedett. - -Finom bokája, amelyhez a selyemharisnya szenzációs szerelemmel tapadt, -kis lakkcipője, amelyen szalagcsokor díszlett, valóban érdemes volt a -megtekintésre. A lábak mindig megtették a magukét, ha csupán a legkisebb -szakértelem volt jelen. - -Szilvia orrocskája rózsaszínü lett, amint kiváncsian várta Rezeda úr -szavait. - -– Ügyes, – mondá a szerkesztő, – különösen azt helyeslem, hogy a boka -fölött, a középen a láb hirtelen domborodni kezd. Nem is hinné az ember! -A nagysága molett hölgy ezek szerint. - -– Kérem, – szólt közbe Klára, – csupán a néninek van jussa pikáns -dolgokról beszélni. - -– Sajnos, én is csak beszélek, – felelt nekividámodva a szerkesztő, – -mert gyakorlatilag még sohasem ugrottam be egyetlen színésznő ablakán -sem, pedig ugyebár vidéken, hol harapós ebeket tartanak, így szokás? - -– Mi nem tudjuk e szokást, uram, – mondta némi önérzettel Szilvia. - -– Pardon bátorságomért!… Hajdanában még Napoleon hadjáratai előtt, midőn -a helyi lapot képviseltem, kénytelen-kelletlen megtudtam színházi -ujdonságokat. Nyári, de téli időben sem múlott el éjszaka, hogy a -társulat hölgytagjai nélkülözték volna a szerenádot! Igazán nem nagy -fáradságba került az ablak zárát meglazítani, a cigány elbandukol, a -nagybőgőt elcipelik, mint halott társukat és a zsákba bujtatott hegedük -mindig csodálkoznak, hogy gazdájuk sohasem vesztette el őket részeg -fővel, hogy azután magukban hazatalálnának. Valóban itt van az alkalom -az ablak betaszítására! Az akácfák között nedvesen, a tavaszi víz -szürkeségével bujdosik a hajnal kinyujtott ujja és a szobában parfőm s -éji illat leng Macskavári vagy Kutyaházi kisasszony ágya felől. „Te -vagy, Henrik?“ – hangzik a bágyadt kérdés. „Nem, Pista vagyok!“ Heh! -Hogy sohasem mondhattam ilyenkor, hogy Rezeda szerkesztő vagyok! - -– Ami mulik, nem késik! – felelt Klára. - -– Urnőm, ne szédítsen! Éppen eleget donkihotéskodtam nagyságodért -Debrecenben s Váradon. Benyitottam a kávéházba s az emberek így -üdvözöltek: „Tudjuk már, Horváth kisasszony Európa legjobb drámai -szendéje!“ A cukrásznál a kisasszonyok vaniliával kináltak, pedig -azelőtt egyéb férfias pálinkát öntöttek poharamba. „Tudjuk már…“ mondták -fanyar mosollyal, mert hiszen mindennapos látogatójuktól csak -megvárhatták, hogy valamelyik, a házhoz tartozó kisasszonyért kössem föl -magam a népkertben. A kirakatok, a cégtáblák, az őgyelgő ebek már mind -„tudták“. Az erdőre menekültem. A legvénebb nyárfa lehajolt, fülembe -súgta: „Tudjuk már, hogy Horváth kisasszony…“ Éjjel a zsebórám ugyancsak -ezt ketyegte. Fölhuztam a pisztoly kakasát. Teremtuccse, tudta már. -Sohasem kap ily hűséges csatlóst, mylady. - -– Remélem, Pesten sem akar elhagyni, sire? – kérdezte nyomatékos -hangsúllyal Klára s szürke szemével mélyen, áthatóan, majd alázatosan -pillantott Rezeda úrra. - -– Még rejtély. Rejtélyi vagyok, doktor Rejtélyi Samu. Ne kérdezzen -tőlem, hercegnő, olyan dolgokat, amelyek nem tőlem függnek. Igérjen -például minden napért valamely kis ajándékot, mint a kártyás Alvinczi -igért Montmorency Clarence-nak. - -Urbanovicsné fölfigyelt, habár nem kevés fáradságába került a szemét -kikulcsolni a színész hipnotizáló tekintetéből. („A nyakláncot -hipnotizálja a művész!“ – gondolta Rezeda úr.) - -– A vörös postakocsi tulajdonosa? – kérdezte a horvát delnő. – Igen -érdekes, kitünő férfiú, – füzte hozzá hódoló elismeréssel, mintha valaki -volna a társaságban, aki korán reggel dörömböl Alvinczi ajtaján s -elmondja Urbanovicsné nyilatkozatát. - -– Valóban, Alvinczi igen érdekes figura! – felelt Rezeda úr. – Nagy -tipró. Szívtipró. - -A színész bizonyos féltékenységgel, összeráncolt homlokkal nézte a -coeur-dame hirtelen érdeklődését. Gúnyosan biccentett Rezeda úr felé. - -– Te is, pajtás? – kérdezte félhangon, mintha valamely megszégyenítő -cselekedeten érte volna a szerkesztőt. Az ajkát megvetőleg biggyesztette -és körülnézett, mintha más társaságot keresne. - -Rezeda mindössze annyi elégtételt vett, hogy a színész kigöndörített -fürteire vetett pillantást. „Jézus!“ gondolta magában háromszor. - -– Halljuk, halljuk! – kiáltotta a néni és az asztalhoz nyomta keblét. - -– Ez a vén disznó, – mondta halkan Rezeda úr Klára kisasszonynak, – azt -hiszi, hogy én is azért vagyok itt, hogy a vacsorámat kifizesse. - -– Már régen szerettem volna Alvinczivel megismerkedni! – mondta igen -nyomatékosan Urbanovicsné, mintha legalább is mindennap találkozna a -nevezetes úrral a reggeli sétalovaglásnál. – Nagy jellem. Én nem -kerülnék pénzébe, mint a többi nőismeretségei. - -– Te ötszáz esztendős vén banya, te ócska vörös alsószoknya! – dörmögte -Rezeda úr. - -Klára végre is elővette ábrándos tekintetét, amely olyan volt, mint a -kora tavaszi alkonyat erdős, dombos vidéken, hol még a lapályon elnyuló -réteken gyönge köd úszik, mintha a mezők álma volna. - -– Rezeda, ne komiszkodjon. Beszéljen Alvincziról. - -– Igen, ha a színész helyet cserél. Nem szeretném, ha azt hinné az -ifjúember, hogy hozzá beszélek. - -Klára nyomban elintézte a dolgot. - -– Kürtös, ülj őnagysága baloldalára. - -– Miért? – kérdezte csufolódva Kürtös. – Tán rang szerint megy az ülés -sorrendje? - -A szerkesztő nyelés nélkül, egyetlen hajtással kiürítette öblös poharát. - -– Látja, ezt is vidéken tanultam. Pesten így nem tudnak inni, – mormogta -s bánatos szemét Horváth kisasszonyra függesztette. – Már iszákos is -vagyok, ezért nem szeretnek többé a nők. - -– Én nem tudnék egy hidegszáju férfit szeretni – mondta megnyugtatólag -Klára. - -– Nagyon helyes, – felelt az asztalfőről a horvát özvegyasszonyság. – A -férfinak inni, pipázni, kártyázni kell. Nem is igazi férfi, aki nem volt -részeg életében. Akár bortól, akár szerelemtől. - -– Szerelemtől? – kérdezte hangosan Rezeda s halkan hozzátette: – Hogy -égetnének meg, vén bocskor! - - - - -III. Indiában rossz volt a termés. - -A vörös postakocsi tulajdonosa, Alvinczi Eduárd Magyarország egyik -legrégibb családfájára tekinthetett vissza. Alvinczi de genere -Gút-Keled, Nagy Lajos temesvári bánusának és régi nádorispánoknak -maradéka, a legbüszkébb ember volt Budapesten. Büszke volt honfoglaló -ősére, aki vezéri tollat viselt a süvege mellett és büszke volt arra, -hogy ha megint királyt választana a nemzet a Rákos mezején, -származásánál fogva neki volna jussa a királyi koronához. A -Hohenzollernek még kecskepásztorok voltak abban az időben, amikor a -Gút-Keled nemzetségéből származó fiak várkapitányok és bánok voltak. Sőt -a moszkvai történettudós véleménye szerint a vezérlő Gút-Keled nyilván -azon királyi törzsből származott, amely messzi napkeleten a Don folyó -táján uralkodott és lóháton járt az egész nemzet. (Alvinczi úr -megelégedése jeléül egy csorda jószágot óhajtott küldeni Moszkvába a -professzornak, a gulyások már készülődtek is a nagy útra, amelyet -lóháton kellett volna megtenni, azután mást gondolt a szeszélyes -Alvinczi. Diaz Hermanos y Co. habanai cégnél száz darab szivart rendelt, -a földkerekség legjobb és legdrágább szivarját, amelyet aranyvágású -levél kiséretében küldött el a tanárnak.) Alvinczi Eduárd fiatal éveiben -természetesen Oxfordban evezett, majd a párisi osztrák-magyar -követséghez került. Harminchárom ősét vonultatta föl a kamarási -próbához, holott kevesebb is elegendő lett volna. Harminchárom régi -zászlósúr és várkapitány ment Bécsbe az udvarmesteri hivatalhoz, hogy a -párisi attasé diplomata-frakkjára rákerüljön a két kamarási gomb. -(Alvinczi úr bizonyosan úgy látta álmában, hogy Miklós, a temesvári bán -a buzogányával megdöngeti a Burg kapuját: „Nem kérni jöttünk, hanem -jogunkat követelni!“) Rómában egy csodálatos olasz grófnő szeretett bele -a kirgiz tatárkánok unokájába, a szerelem azonban rossz kabalának -bizonyult, a „nemesek klubjában“ egyetlen éjszaka elveszítette azt a -százezer forintot, amelyet nagyasszony-anyja levendulaszagú -ruhásszekrényében tartogatott arra az esetre, ha valami baj támad a ház -körül. A nagyszerű asszony egyetlen könnycseppet nem ejtett, nyugodtan -küldte el fiának a százezer pengőt, amely abban az időben rengeteg -vagyonnak felelt meg: három vármegyét lehetett volna rajta venni. „Fiam, -most már nincs több pénzünk.“ Csupán ennyit írt. Alvinczi Eduárd az -olasz grófnő keze helyett tehát ismét hindu bálványát vette kezébe, -amelyet mindig magával hordozott. Szentpétervárra helyeztette magát. -Ámor azonban nyomon követte az ifjú diplomatát s a szép szomorú orosz -táncosnő álmodozó szemét Eduárdunkra vetette. A táncosnőt a francia -követ is imádta, szekundánsok ültek össze a Traveller’s Klubban és a -Travellerben mindjárt meg is vívták a párbajt az urak, csupán -selyeminget hozattak lakásaikról. A flöreteket a kaszinó kozákja -kiköszörülte, tűzben megedzette, Nevszky Sándor útján talán éppen akkor -vágtatott az operába szánkóján a táncosnő s vígan csilingeltek a -csörgők, midőn az előkelő klub vívótermében Alvinczi tőre három ujjnyira -a szív fölött a francia követ mellébe fúródott. Piros vérsugár, -elfehéredő arc, megcsukló térdek és a halálnak napja északi fényét -küldte a francia követ homlokára. A nizzai expressz-vonat egy óra múlva -indult és három versztnyire Pétervártól a vasuttársaság barnakabátos -inasai szupéhoz terítettek. Alvinczi bőven és jóízűen étkezett, majd -nyugodtan aludt a szlipingkár fülkéjében és alig várta, hogy Bécsben a -Ballplatzon visszaadhassa követségi levelét. Hazajött Budapestre, -megelégelte a diplomatáskodást. A régi Arany Sas-fogadóban szállott meg, -ahol már egyetemi hallgató korában is lakott: akkor egy szobában, most -kettőben, mert a legényének is ott kellett aludni és éjjel levetkőzni, -lábát, kezét megdörzsölni, betakarni és jó éjszakát mondani, mint otthon -Unghban, az ősi házban, ahol a föld, a mező és a patak az első -foglalásból maradhatott meg az Alvincziak kezén. Az unghi berkek zúgnak, -rejtőzködő kuruc, bujdosó honvéd járja, a határszéli hegyek mint havas -kisértetek állanak a tájon… Be nagy kár, hogy az Arany Sasban nem -lehetett falusi komondort tartani, amely Alvinczi Eduárdnak éjjel -ugatott volna. - -(Midőn „A lámpás“ érdemes szerkesztője elbeszélése ezen részlethez -érkezett, Horváth Klára kisasszony alig hallhatóan fölsóhajtott: - -– Istenem.) - -Szilveszter öreg író néhány nap múlva kopogtatott az Arany Sasban. - -Szilveszter olyan öreg író volt, aki még lúdtollal Sylvesternek írta a -nevét és azért a legbüszkébb, hogy az öngyilkos Balázs Sándor reá -testálta a köpenyegét. A folyosón először János inast fogta el, aki -kurtanemes őseire éppen olyan gőgös volt, mint Alvinczi Zrinyi Ilonára. - -– Fölébredt a fejedelem? - -– Tessék köhögni az ajtó előtt. Tekintetes urat a köhögéséről ismerjük. - -Szilveszter köhögött, mire bévülről egy fáradt, egykedvű „Na“ hangzott, -amely azonban annyi erőfeszítésébe látszott kerülni a hang -tulajdonosának, mintha hosszú szónoklatot mondana. - -– Sire, jó reggelt jöttem kivánni, – mondta Szilveszter. - -Alvinczi az ágy szélén ült, mindig az ágy szélén ült, mióta Pétervárt -elhagyta, a lábán papucs, vörös Garibaldi-ing fölött selyemkaftán, -amilyent a napkeleti urak viselnek. A fején kerek, fehér kalap, amely -alól figyelmesen, de bizonyos mélabúval tekintgetett elő fekete szeme. A -pusztai lovasnak van ilyen tekintete, midőn a ködben, felhőben fürdő -messziség felé néz. Alvinczi keletre nézett, ahol ősapja király volt. -Francia ujságok hevertek a lábánál. Szilveszter fölemelte a „Gil -Blas“-t. - -– Ma este egy Gil Blas című jelenetet játszanak madame Louisenál. Én -írtam. - -A fejedelem unottan nézett szattyánpapucsára. - -– Kis jelenet, – ismételte Szilveszter. - -– Igen rövid, – tódította később. - -Alvinczi fölemelte a fejét. Büszke pillantást vetett Szilveszterre. - -– Nos? - -– Sire! Ne haragudj. Szeretném, ha megnéznéd. - -Alvinczi fölállott, vállat vont, keresztülment a szobán és elgondolkozva -nézett a sarokban álló porcellánkályha tüzébe. - -A porcellán hófehérségéből élénk pirossággal tündököltek a lángok. -Alvinczi egy-két darab fát vett föl, amelyet unghi erdőkből hozatott, -amely fával az ősei tüzeltek s a tüzre vetette. Megdörzsölte igen finom, -de erőteljes kezét. Végignézett karcsu ujjain, amelyek a kardot, kantárt -szívesebben fogják, mint a nők kezét. Azután a selyemköpenyeg zsebébe -nyult és néhány aranypénzt vett elő. A tenyerébe fektette az aranyakat s -halkan, unottan megszólalt: - -– Az angol a legszolidabb náció. Böf-je éppen olyan jó, mint pénze. Az -angol arany a legjobb arany. Valóban annyit ér, mint amennyi a -névértéke. Tessék, Szilveszter, próbáld meg! - -Néhány Viktória császárnő fejével ékesített tallért nyujtott át az öreg -írónak. Az aranyak eszkamotöri gyorsasággal tüntek el Szilveszter piros -mellénye tájékán. - -– Gil Blas! – mondta gyorsan köszönet helyett, mert Alvinczi visszavette -az ajándékot, ha azt megköszönték. - -– Majd meglátom. Ha egyéb dolgom nem lesz, átnézek a Madamehoz. - -– Estély lesz, szőr. Szoáré! - -– Bánom is. Ne használj idegen szavakat, mikor van jó magyar szavunk. -Azért nem boldogul ez a nemzet, mert ilyen írói vannak. Az én -nagybátyám, a költő Alvinczi Jeromos idejében nagy gondot fordítottak a -nyelv tisztaságára. Mindenesetre add át üdvözletemet Lujza őnagyságának, -régi barátnőnknek. - -Az író, akinek arca vetélkedett mellénye pirosságával, a köpönyeget -megigazította, mint egy táncosnő a fátyolát. (Mindig köpenyegben járt, a -Balázs Sándor köpenyegében. Musset Alfrédnak volt hajdanában ilyen -köpönyege.) - -Alvinczi egy fehér kis kosarat vett föl a földről. Déligyümölcs volt -benne. „Ma kaptam Nápolyból. Barátnőnk szereti az inyenckedést!“ szólt s -furcsán mosolygott, mint egy keleti nagyúr a nők balgatagságán -elmosolyodik. (Egyáltalán a szobája olyan volt, mint egy -régiségkereskedés. A falnak támasztva hevert a földön sok régi festmény, -amelyet azonban a vászon hátán elhelyezett jelből egytől-egyig ismert a -fejedelem. Régi kardok, pisztolyok, ázsiai szőnyegek és hindu bálványok. -Az egyszerű, szinte katonás ágy fölött kis ezüst feszület: Mária -Antoinette lehelte rá utolsó csókját. Az éjjeli szekrényen rövid, vaskos -kis pisztoly, mint egy bulldognak a feje. Régi kis imakönyv, amelyből -egy középkori francia hercegnő imádkozott. A betűk megfakultak, csupán -az iniciálék piroslanak nemes, flandriai pirossággal s az első oldalon -világosbarnára fakult betűk, mintha vérrel írták volna: „1557. Noel. -Henry.“ S a finom kötésbe a Montmorencyek szárnyas, dámvadas címere -préselve. Másfelé hírneves zsokék és versenyparipák pasztell-képei, -amelyeket csupán az angol urak szoktak megvenni, akik majdnem úgy -szeretik a lovat, mint maga lord Derby. Az éji szekrény fiókjában -aranypénzek sárgállanak elő, billet doux-k és apró, eldobott levelek -közül. Egy rózsafüzér, amelyet Medici Katalin morzsolgatott és egy -férfitestrészt ábrázoló, hosszúkás hindu bálvány, amelynek csúf, vörös -feje széles vigyorgással nézett a világba. A falon hadi kopja, amelyet -valamelyik Alvinczi vett el a temesvári basától és az íróasztalon -sürgönyök és levelek a világ minden részéből. A fejedelem naphosszat az -ágy szélén ült, de mindent tudott, ami a világban történik. A különböző -követségeken töltött évek alatt sok ismerősre, jóbarátra tett szert.) - -Mielőtt Szilveszter a kosárral köpenyege alatt elhagyhatta volna a -szobát, Alvinczit hirtelen élénkség fogta el. Gyorsan fölállott s az -asztalról hosszukás levélborítékot emelt föl. - -– Hop, Szilveszter, még adok neked valamit. Egy dolgot, ami még titok. -Az angol gyarmatminisztériumban most állítják össze az indiai -terméseredményt. Nos, a termés az idén rossz volt Indiában. A jelentést -csak jövő héten publikálják hivatalosan. Te már tudod. Add el titkodat. - -Majd kiejtette a levelet kezéből, fáradtan az ágyra ült és hosszasan a -téli alkonyatba nézett. Borus vonás támadt keskeny ajka körül. - -– Már este van! – mondta halkan, mert észre sem vette, hogy Szilveszter -elhagyta a szobát. - -Katonás komolysággal lépett be a legény. - -– Mi ujság, János? - -– Öltözködjünk, nagyjó uram. A vacsorát már megrendeltem a kaszinóban. - -Alvinczi tunyán kinyujtotta a lábát s féloldalra dőlt, mintha az -öltözködés idejét halogatná. - -– Mit rendeltünk mára, János? - -– Jeges dinnyét, lengyel levest, pulykát és marhahúst szószban. A -salátát nagyuram csinálja. Boldváné csörögét süt. - -– Csöröge! Emlékszik, János, a nagyapáméknál volt egy főzőasszony -otthon, Unghban. Milyen nagyszerű csörögét sütött. Az öregek jól ettek! - -– Az egész világon a legjobban Unghban főznek, – mondta komoly -meggyőződéssel János. – Mennyi rosszat ebédeltünk Rómában, amíg az öreg -tekintetes asszony utánunk küldte Ripkánét. - -Alvinczi elgondolkozott: - -– Mondja, Kerék, hová lett Ripkáné? - -– A bajnóci öreg urék kocsisa vette el, mikor özvegységre jutott. - -A fejedelem a multba nézett. - -A legény a gumikádat fölállította a szoba közepén, meleg vizet hozott. -Alvinczi törökösen maga alá húzott lábbal ült. Egyszerre leugrott az -ágyról és valamely gondolatot jegyzett föl hosszú, szálkás betűkkel egy -könyvbe. Egy évszám volt s egy név. Azután engedte, hogy a legénye -felöltöztesse. - -A szemét s arcát nagyító tükörben alaposan megvizsgálta, szénaillatot -freccsentett a szmokingja selymére, formás cipőjében többször -megpróbálta a lábát, az ágyon heverő erszényt, ujságokat a zsebeibe -gyűrte, hogy megdagadt tőle a szmoking. Rövid, vassal bélelt somfabotot -vett a kezébe és a hóna alá pezsgős palackot tett, amely olyan réginek -és nemesnek látszott, mint az apátság misés-könyve. A velszi herceg -pincéjéből való volt. Hatalmas, utazótáska-nagyságú szivartárcáját -különböző dobozokból való szivarokkal rakta meg olyan gondossággal, mint -a gyógyszerész készíti csodaszerét. A bibornoki övekkel ellátott -csodaszivarok, amelyek a kubai köztársaság elnökének kézjegyével voltak -ellátva, olyan bőséggel hevertek szanaszéjjel skatulyáikban a szobában, -mintha Alvinczi úr volna a legelső dohánytermelő Habanában. „Alvinczi -szivarja.“ Fogalom volt Budapesten. A legdrágábbat, a legjobbat, a -legnemesebb szivart jelentette. - -A szivarokat a kaszinó bankettek után ujságírók és hercegek zsebre -szokták dugni. Finom és kedves emlékek ezek az Alvinczi úr ebédjeiről, -amelyeket éppen úgy szokás megőrizni, mint a tihanyi kecskekörmöt. -Olykor tovább adják a szivarokat: háziorvosnak, kritikusnak, vagy -bírónak… Alvinczi egy üvegcsőbe forrasztott szivarja körülbelül két évig -vándorolt Budapesten, amíg egy részeg néger táncos elszívta. Kevesebb -lett a pesti vagyon. - -A főhercegnek, aki elmulasztotta a zsákmányolást egy ebéd után, János -inas dugta köpenyegébe a havanna-rudat. - -– Mi az? – kérdezte ijedten a császári katona. - -Kerék János jóakaratúlag segítette tovább a tiszti köpenyegét. - -– Csak tessék megtartani. Jó lesz majd otthon… - -… Azután egy csomó elintézetlen levelet fölnyalábolt s a belső zsebébe -dugta, miután gumiszalaggal átkötötte. Éjszaka, a kaszinó pamlagján -heverészve (miután szokásos ezerforintos bankjegyét az ebéd kifizetésére -fölváltotta s a komornyik ezüst tálcán fölszolgálta a visszajáró pénzt), -Alvinczi úr előveszi ujságjait, leveleit. A széles bőrkanapé megtelik -levelekkel, sürgönyökkel. Arany ceruzájával megjegyzéseket ír a levelek -sarkára, útmutatásul Szilveszternek a holnap irandó válaszhoz. Az -éjszaka hosszú s ugyanezért Carlyle kötetét is hóna alá csúsztatja. Azt -a kötetet, amelyben a dárdák éjszakájáról s a nők forradalmáról van szó. - -– Ha csak reggel jönnék haza, ötven pengőt kap tőlem, János! – mondja -nagyuras szeszéllyel és a túlfűtött, szivarszagú, melegvíz- és -szénaillatos szobában, amilyen kabinetben Richelieu herceg -tanulmányozhatta a fontos állami iratokat, átveszik birodalmukat a -fogadó szobaleányai. A vértelenarcú szobaasszony fehér kötényében, -szelid, asszonyos frizurás fejével nesztelen léptekkel jön végig a piros -szőnyegen. „Kezét csókolom“-ot mond s halkan csörgő kulcsaival eltünik. - -A fejedelem megáll, mosolyog, – talán Daudet pápája mosolygott így -Avignonban a táncos provencei nők után – s fáradtan mondja: - -– János, öt aranyat kap tőlem, ha ezt a szentasszonyt elcsábítja! Öt -Viktória-fontot! - -Igy szól az inashoz, aki a borospalackot utána viszi. - -Még egy másodpercnyi élénkség, a szemben elragadó mosoly jelenik meg. - -– Szilveszter, – tódítja fáradt, de kissé fölcsendülő hangon, – tíz -aranyat kap Szilveszter úr ugyanezért. Megmondhatja neki. - -A szivar- és parfümszagú kocsi belsejében – amely egész nap a fogadó -előtt ácsorog hosszúlábu orosz lovaival – olyanformán helyezkedik el, -mintha nagyon messzi útra indulna. A kabátba beburkolózik, a puha -kalapot homlokára húzza. Lábánál elhelyezi a borosüveget, amelynek sárga -gyöngyeit vacsorája mellé kristálypohárba önti. - -– Jó éjszakát, János. - -A kocsi ajtaja bezáródik. A lovak hosszú ügetéssel indulnak el a kaszinó -felé, amely ötven lépésnyire fekszik az Arany Sastól. - -(„Istenem!“ mondta ismét Horváth kisasszony és a homlokára tette a -kezét, mintha láza volna.) - -Szilveszter éjszaka vidéki urakkal mulatott az Arany Sasban. Radics -muzsikált és a mulatság heves tempóban tartott éjfélig. (A -pirosmellényes öreg úr nagyobb kedvelője volt a poétázgató, majd duhajra -forduló mulatságnak, a kemény ivásnak, mint a nőkkel való enyelgésnek.) -Madame Louise, más néven Donna Juana (sőt neveztetik vala „fehérkaméliás -hölgy“-nek is) színészeket és írókat gyüjtött palotájába, ha rendes -látogatói, a grófok és hercegek ezt engedélyezték. Az irodalmi -estélyeken kiderült, hogy Donna Juana zseniális színésznő, aki -egymagában játszott el teljes kis fölvonásokat. Egy régi romantikus -regény lapjairól volt kivágva ő… Majd többet beszélünk a „fehérkaméliás -hölgy“-ről, most csupán annyit, hogy a „Gil Blas“ című jelenet két férfi -s női szerepét egymagában eljátszotta és a vendégek közül Salamon Ödön -író a Sarcey nyelvén mondott méltatást a háziasszony művészetéről. -Szilveszter úr akkorára már elszökött, mert hírét vette, hogy Dapsy -pestmegyei főszolgabíró az Arany Sasban muzsikáltat magának. Havas -fergeteg zúgott a Belváros fölött, a gázlámpák ijedten táncoltak, a -borbélytányér zörgött, mint akár abban az időben, mikor Lisznyai Kálmán -és Beöthy László bolyongtak éjszaka s a Heckenast-féle nyomda (az -ellenséges nyomda) vastábláit botjukkal megdöngették. Szilveszter Balázs -Sándor köpenyegébe burkolózott, nagyokat szippantott a havas fergetegből -s így csakhamar sikerült elfelejteni a parfőmös, kaméliás estélyt, hol -az írók frakkban teáznak, a mai írók; mire az Arany Sashoz ért, kis -pörge kalapját félrecsapta s egy régi, duhaj pestmegyei nóta jutott az -eszébe… (Ugyanezért tartott a mulatság sokáig.) - -Már elmult dél, midőn Szilveszter barátjánál, pártfogójánál és hűbéres -uránál, Alvinczi úrnál jobbágyi alázatossággal jelentkezett. - -– Sire, az éjjel többet ittam a kelleténél! - -A fejedelem a kályha előtt állott és hosszú szipkából megfontoltan és -komolyan szivarozott. A távoli szigetek növényének sűrű, barnásfehér -füstje és exotikus illata megtöltötte a szobát. A füstgomolyagban látni -lehetett széles kalapu spanyol ültetvényeseket, zöldelő dohánytáblákat -és néger nőket, a kikötőből most indul el a háromárbócos, a fehér -vitorlákat dagasztja a szél s száll a messzi tengerekre a kék cirádás -szivardobozokkal. (A messzi tengerek termékei különös skatulyákban -érkeznek hozzánk. Ugyan ki nem nézte még a tea- vagy fügedobozt különös -figuráival? Mintha a fantasztikus földről jött küldemények a messzi -országnak furcsa sajátságait hoznák magukkal. A kinai sárkány és a -japáni gésák, Cuba kávéja, amelytől a kikötők illatosak és a teveháton -hozott ázsiai szőnyegek: mind arra valók, hogy az ember a szobájában -nagy utazásokra gondoljon.) - -A fejedelem hosszadalmasan szívott szivarjából. Vörös selyeminge és -arannyal kivarrt mellénye csillogott a fogadó ablakán beszürődő téli -napsugárban. - -– Nem szeretem a részeg embert! – mondta megvetőleg. – Ellenben az éjjel -nem hagyott nyugodni India rossz esztendeje. Ez igen nagy dolog, -Szilveszter. A brittek kincses- és éléskamrája hiányosságát nemcsak a -lordok és serfőzők érzik meg, hanem az európai kereskedelem is. Azt -lehetne mondani, hogy az egész földkerekséget érdekli, hogy Bombayban -hány tonna rizst hajóznak be… Délelőtt napfényes idő volt és rövid sétát -tettem a városban. Valakit láttam… Különös, ibolyaszemű leánykát, aki -mintha a közelgő tavaszt hirdetné. - -Szilveszter nyomban félrecsapta a köpönyegét. - -– Azonnal tudósítom a Madame-ot. Elő kell teremteni az ibolyaszeműt. A -nagyúr parancsolja. - -Alvinczi a füstbe nézett. - -– Nem, – mondta vonakodva. – Nem barátnőnk gyöngéd kezei közé való. -Valaki más, valaki, aki rendkívüli. Olyan, mint egy pasztell-kép angol -művész nemes ecsetje alól. Csupa gyöngédség és kellem. Nyulánkság, erő -és karcsuság. Ha Walesben találkozom vele angol barátaimmal -kopófalka-vadászat után egy Anna királynő-korabeli kastély halljában, -talán kevésbé csodálkoztam volna látásán. Vörösesszőke haja tündöklő, -mint a nyári napsugár a búzaföldeken. Mondhatom, – fűzte hozzá Alvinczi -igen komolyan, – nagy tisztelője lettem a kisasszonynak. - -Az öreg költő izgatott volt, mint hasonló körülmények között minden -jóbaráthoz illik. - -– Verset fogok róla írni. - -– Nem. Nem arra való, – felelt csendesen Alvinczi. – Olyan fiatal, mint -a küszöbön levő március és mégis régi ékszerek jutnak az ember eszébe, -midőn arcszínére visszaemlékezik. Különös kövek és rózsaszínű pirban égő -aranyok, amilyenből a Szent Lajos koronája volt. Vagy egy nyári reggel -az Alpesekben, körül a pirosló havu szűz ormok, lenn a mélyben a -tengerszem kéklik és az erdőben piros gyöngyvirág nyílik. - -– Kész a költemény! – kiáltott föl Szilveszter. - -Alvinczi intett a kezével: - -– Nem. Az a hölgy nem a te tolladra való, Szilveszter. Te csak írj -Madame Louisenak szerepeket és bordalt Dapsy főbíróhoz. Nápolyi -kormányzó volt III. Miklós ősöm Lajos király idejében. Azt vélem, hogy a -kisasszony leginkább nápolyi királynőnek illenék… Boszorkányos! Nem -tudom elfelejteni, amióta láttam. - -– Hogy hívják? – kérdezte Szilveszter. - -– Clarence… Legalább magamban így neveztem el, amint messziről az utcán -követtem. Öreg asszonyság kísérte és a Mikádó-utcában tüntek el. Kár, -hogy nem élünk a középkorban, Madridban, ahol jelen helyzetemben -segítségemre lehetne néhány kardforgató barát. A gyaloghintó megállana -az éj sötétjében s Clarencet gyorsan elragadnám. St. Hermandad embereit -jó toledói pengékkel tartanák sakkban barátaim. - -– Sire, a legjobb toledói pengénél is ügyesebben forog barátnőnk, a -Madame nyelve. Tavasznak sok üde kis virágát segítette ő már télfejű -urak karjaiba. - -– Én még fiatal vagyok, Szilveszter. És nem tartanám méltónak magamhoz, -hogy e váratlan kalandom himporát, mézét, illatát aranytól csörgő kézzel -levegyem. Szilveszter, én sokkal inkább tisztelem Clarence kisasszonyt, -mint te azt fölfoghatnád. Igen. Tisztelem. Ez a helyes kifejezés. -Például, igen boldog volnék, ha neveltetéséről, jövőjéről én -gondoskodhatnék. - -– Azt hiszem, ez sikerülni fog, sire! - -Szilveszter másnap a budai hegyek között bolyongott. A Jánoshegyen volt -egy nagy köve és bokra, ahol gyógyítani szokta magát. Lelki -purgatóriumot tartott itt a fűbe heveredve, muzsájával szeretkezett s a -termékenységet számtalan apró papirosdarabokon őrizte meg, amellyel -telve volt a költő minden zsebe. A jánoshegyi remetéskedés után szinte -megtisztulva, megifjodva tért vissza az emberek közé: többé nem iszik, -nem kockázik, bordalok helyett hosszú történelmi regényt ír és kis lapot -alapít Budán a helybeli érdekek támogatására, ami szintén legalább -nyolcszáz pengőcske egy esztendőben. Pörge kalapját félrecsapta és -fütyörészve jött le a hegyről. - -– A füszerest ezentul hirdetési nyugtával fizetem – gondolta magában, -amint a budai lap eszméje kibontakozott fejében. - -Csupán harmadnap kopogtatott az Arany Sasban. - -– Méltóságos úr? – kérdezte az inast. - -– Már felöltözött. - -A fejedelem útrakészen állott a szobában. Csendes mosoly játszadozott -arcán. - -– Szilveszter, – szólott lágy hangon – ha kedved van, velem jöhetsz. - -Egy vén közjegyző irodájánál szállottak le a kocsiról. A jegyző táblája -olyan régi volt, mintha már a török hódoltság idejében is a falon -függött volna. - -A szűk és keskeny irodában, ahol a növekvő és pohosodó iratszekrények, a -duzzadt íróasztalok és polcok olyan bibliai bőséget árasztottak maguk -körül, mintha az egész ország valamennyi bélyeges papirosát itt -halmozták volna fel s a végrendelkezések koporsó- és viaszgyertyaszagot -terjesztenek, annyi helyet sem engedtek a jegyző irnokainak, hogy némi -kis húst vegyenek magukra. - -A jegyző ellenben kövér és pápaszemes ember volt. Hajdanában éjszaka -sokat tekézett a Kemnitzerben, tehát nyomban megismerte Szilvesztert. - -– Én filiszter lettem – mondta az öreg író, hogy megelőzze a jegyzőt. - -Azután beléptek a gondosan elzárt szomszédos szobába. - -Egy fekete szalónkabátba öltözött úr, akinek deres spanyol szakálla -volt, mint a veteránok elnökének (akkoriban a veteránok voltak Pesten a -viccelődés divatjában), és egy ijedt tekintetű, mályvaszín-szoknyás -asszonyság ültek a náddiványnak azon a részén, amelyet nem foglaltak el -végleg a temérdek iratok. - -A polgárnőknek körülbelül egyforma az arckifejezésük temetéskor, -lakodalomkor, sőt nagyobb adásvételi szerződésnél is. Az ember sohasem -tudhatja előre, mikor kezd az arcuk sírni vagy nevetni, mert mindkettő -várható. A spanyolszakállas ellenben egyházgondnokhoz való -ünnepélyességgel és komoly, erőteljes hangon üdvözölte Alvinczit. - -– Jó napot, méltóságos úr. - -Azután helyet foglalt, megsimogatta a szakállát, be- és kigombolta -szalonkabátját, mintha csak azon törte volna a fejét, hogy miért nem -vette föl az ünnepélyes alkalomra veterán-kardját. - -Az íróasztal mellett, középre húzott széken lilafátyolos kalapkában, -finom, egyszerű ruhácskában, keztyűs kezét ölébe ejtve Clarence foglalt -helyet. Ibolyaszínű szeme, aranyvörös haja, nyerges lába, finom tartása -mint egy hercegnőé, aki véletlenül került a jegyzőhöz, hogy bérlőivel a -szerződést aláírja. - -Szilveszter nyomban kezet csókolt, míg Alvinczi tiszteletteljesen -bólintott. Egy másodpercnyi csend. A polgárasszonyság elővette -zsebkendőjét. - -A kövér jegyző sebesen olvasta: - -– Megjelentek irodámban Stümmer Péter és Stümmer Péterné budapesti, I-ső -kerületi (Buda, Vár) lakosok… kiskoru Stümmer Lotti színésziskolai -növendék… Másrészről Alvinczi Eduárd (de genere Gut-Keled) cs. és kir. -kamarás, földbirtokos… - -Szilveszter szédülve támaszkodott a falnak. - -A közjegyzői okiratban semmi más nem foglaltatott, mint az, hogy -Alvinczi, a napkeleti királyok unokája a mai naptól fogva jegyesének -tekinti Stümmer Lotti kisasszonyt, neveltetéséről, jövőjéről -gondoskodik, szüleinek évi járandóságot biztosít, akik ugyanazért -kötelesek leányukat ártatlanságban, tisztaságban nevelni… A kisasszony -óhajtásához mérten a színi pályára lép… - -Az aláírások következtek. - -Szilveszter még soha olyan remegő betűket nem vetett, mint ez -alkalommal. - -Alvinczi jegyeséhez lépett és megcsókolta a kezét. - -– Tehát ne felejtse el, Clarence, hogy az én jegyesem. - -– Nem felejtem el – felelt egy csendes hang. - -Alvinczi zsebébe nyult és a Montmorency-ek kis imakönyvét vette elő, e -szárnyas dámvadas címerü könyvecskét, amelyből régen violává lett -francia hercegnők imádkoztak. - -– Ime, jegyesi ajándékom. - -Az öregekkel kezet fogott a nagyúr. - -– Stümmer úr, neveljék gyermeküket tisztaságban. Én majd néha -meglátogatom magukat. Menjünk, Szilveszter. - -A Sasban ismét fölvette keleti kaftánját… A tüzet a fehér kályhában -megigazította, kezét fázósan összedörzsölte. Elgondolkozott és olyan -hangon, mint ahogy álmában beszél néha az ember álmához, halkan mondta: - -– Gyakran gondoltam arra, hogy nekem senkim sincs. Céltalanul, hiába -élek. A politikától undorodom, a társaságot se nagyon kedvelem, magamban -szeretek lenni. Most legalább lesz valakim, akivel néha elbeszélgetek. -Akinek a sorsa az én sorsomhoz lesz füzve. Lehet, hogy jó -szerencsecsillagomat hordja Clarence ibolyakék szemében! Franciául és -angolul taníttatom. Szép és jó könyveket olvastatok vele. Lehet, hogy -még sok örömöm lesz a kis leányban. Mindenesetre nagyon mulatságosnak -igérkezik az egész dolog. Holnaptól kezdve megkezdjük az őrszolgálatot. -Szilveszter mindennap titkon Budáról Pestre és Pestről Budára kisérended -Clarencet, amiről azonban neki nem szabad tudni. Vigyázni fogsz reá, -mint a két szemedre. - -– Igenis, sire. - -Egy óra mulva János inas berontott a szobába. - -– Méltóságos úr, itt van a hajós. - -– Miféle hajós? - -– Hát az a tiszt. A hajóstiszt. - -– Marha kend. Tengerészkapitány úr ő. - -– Mégis csak hajós, mert vizen jár – felelt vállat vonva János. - -A nyugalmazott tengerészkapitány mindig a legnagyobb meghatottsággal -hajolt meg Alvinczi előtt. A fejedelem aranyai bőven pótolták kegydíját. -Olyan bajusza volt, mint egy német rablólovagnak. A szakálla hegyesen -előrenyomult. - -– Kapitány, – kezdte Alvinczi – önt megbizható férfiúnak ismerem. -Szilveszter titoknokom s régi barátom napok óta különösen viselkedik. -Legyen szíves megfigyelni Szilvesztert s erről nekem jelentést tenni. - -A tengerész összeütötte a bokáját s eltávozott néhány jó aranyfonttal. - -János ismét a szobába nyomult. - -– Csengetni méltóztatott? - -– János, a hajóst meg kell figyelni, Kiváncsi vagyok, mit csinál egész -nap. - -– Úgy lesz, méltóságos úr. - -Estefelé Madame Louise titokzatos kis kastélya előtt állott meg Alvinczi -kocsija. - -A széles ereszü ház (amely rózsaszínű függönyeivel, villamfényes -ablakaival s virágzó japáni fácskáival egy régi belvárosi utcában -huzódott meg) halkan, szinte jeladásra fölnyitotta kapuját, midőn -Alvinczi a kocsiból kiszállott. - -Az érzelmes arcu, szelid, álmodozó tekintetü, könnyü fehér selyembe -öltözött elegáns dáma mély meghajlással fogadta Alvinczit, mint valamely -fejedelmet. - -– Parancsoljon, Monte Cristo uram? - -(Ebben a házban minden látogatónak álneve volt. Az igazi név, amelyet -csak az úrnő tudott, sohasem hangzott el sem a cselédség, sem a vendégek -előtt.) - -– Kedves Lujza barátnőm, – mondta Alvinczi úr a diványon elhelyezkedve, -ahol délutánonként Magyarország egyik leggazdagabb zászlósura szokott -ezüst fejével szundikálni, mert igazában csak itt tud aludni, miközben -Louise asszony a Kis Ujságból az ujdonságok címét olvassa föl s a -címeket kommentárokkal kiséri a herceg, míg elszundít s szerepét Louise -tölti be, mondván: „Összeégett varrónő.“ Az ördög kiváncsi rá, miért nem -vigyázott a ringyó… - -– Parancsoljon! – felelt alázatos meghatottsággal Madame, mert hiszen -senki se ismerte úgy az embereket, mint ő, s a fehér szárnyasajtókat a -jobbra-balra nyiló kis szalonok felé – ahol királyok, biborosok és -nagykövetek szoktak üldögélni a virágos selyempárnákon – gondosan -bezárta. - -– Kedves Louise barátnőm, – kezdte ismét igen elkomolyodva Alvinczi és -halovány, sárgás arcán különös megindultság mutatkozott – gyermekkorom -óta szolgál mellettem Kerék János inasom. Fontos okom volna -megtudakolni, hogy mivel foglalkozik Kerék János inasom. Kérek egy pohár -vizet! - -Ezüsttálcán szolgálta föl a vizet a Madame. Majd figyelmesen, két ujját -alsó ajkára téve nézett maga elé. - -Alvinczi egy csomó Viktória-aranyat tett az ezüsttálcára, amennyi a -kezébe akadt s kényelmesen, megelégedetten kelt föl a diványról, -amelynek párnáit Louise asszony sajátkezüleg hímezte. - -* - -… Horváth kisasszony, aki mindezideig álmodozva hallgatott, megragadta a -szerkesztő kezét: - -– Mondja, ki az a Madame Louise? Szokás őt meglátogatni? Én meg fogom -látogatni. - -Rezeda úr vállat vont. - -– Nem hiszem, hogy megtenné. A Madame talán nem is fogadná. -Ismeretleneket nem szokott házába ereszteni. - -– És ha ön pártfogásába venne? – kérdé alázatos tekintettel Klára. - -Rezeda úr ez egyszer tagadólag rázta meg a fejét: - -– Madame Louise igen mulatságos nő, de nem szoktak azzal dicsekedni a -nők, hogy házához járnak. Természetesen olyan nőket gondolok, akik még -férjhez is óhajtanak menni. - -– Furcsa, – mormogta Klára s elgondolkozott. - -Az étterembeli zenekar, mintha csak megsejtette volna Urbanovicsnéban a -bőkező pártfogót, aki arany karperecét szokta odahajítani a primásnak, -ha kedvére valóan vonja a vonót, ugyancsak kitett magáért. Mintha a -muzsikusoknak, pincéreknek, bérkocsisoknak külön nyelvük volna. Néha egy -kézmozdulattal árulnak el valamit. A koldusok és tolvajok -keresztbefektetett szalmaszálakkal jellemeznek egész városokat a -határkőnél. A cigányprimás már nem is muzsikált másnak, mint annak a -vastag aranyláncnak, amely Urbanovicsné csuklóján foglalt helyet. A -különböző nóták egymást kergették. Ábrándosak és érzékiek, bolondos -amerikaiak és francia dalocskák. A cigányok állhatatosak maradtak, bár a -horvát asszonyság egyetlenegyszer sem vetette föl a szemét. Végre a -Valse de Moscox hangjait kezdte próbálgatni hátul, a cimbalom mögött egy -festett bajuszu, dagadtszemü kontrás, akinek olyan kimerültség ült az -arcán, mintha emberöltők óta éjszakázna. (Talán már a Rákóczi táborában -virrasztott a sipon valamelyik ősapja!) - -Urbanovicsné csakugyan fölemelte a fejét és a cigányok felé nézett. - -Régen hallotta a valcert. Ulánusok szolgáltak Fehérvárt. Tiszti bál -volt. A kapitányt Henriknek hívták. - -A kisasszonyok nemkülönben elábrándoztak a régi valceren. „Tél van, -csengő szánok vágtatnak havas moszkvai utcákon, a hótetők alól itt-ott -kicsillan a templomok aranyos gombja és a nők acélszürke szemében -mérhetetlen álmodozás látszik az ezüstkarmú szántakarók alatt. Puskint -hozzák véresen párbajáról… Vagy a francia attasét… a tatár kán: Alvinczi -Eduárd most száll a követség előtt szánjába s a pályaudvarra hajtat. A -hosszúfarkú lovak nyargalva tünnek el e hóesésben… Az expresszvonat -pompás barna kocsijai már villamos fényárban úsznak a pályaudvaron és -jószagú bőröndök szagával telnek meg a fülkék.“ - -Nem nehéz kitalálni, hogy Horváth Klára drámai művésznő gondolta ezeket -a Valse de Moscox alatt. - -* - -Rezeda úr néhány nap mulva személyesen vitte el „A lámpás“-t a -színésznők lakására, a Pattantyus-utcába. Szilvia az utcáról észrevette -a szerkesztőt s a keskeny előszobában várta, hol semmi más nem fért el, -mint egy szarvasvadászat képe a falon. A fogas magasan volt, mintha a -kalapok az utcára szeretnének nézni az előszoba felső ablakán át. -Tulajdonképpen senki sem járt a színésznőkhöz. - -Szilvián piros, fehérpettyes vászonpongyola volt, a karjai és nyaka -meztelen, a haja egyetlen csavarintással volt kontyba tűzve s üde illat -áramlott kebléből. A kis lakkcipők szinte fülelve néztek elő a rövid -ruha alól. - -– Elhozta? – kérdezte nagyon melegen az operett-énekesnő. – Benne van -már – a lábam? - -– Nagyságod azt hiszi, hogy lapom tán mindennap megjelenik? Korántsem. -Csupán hetenkint s akkor se mindig. Majd talán a legközelebbi számban -helyezhetek el néhány gondolatröppentyűt nagyságod lábáról, ha ugyan még -akkor megjelenünk. - -– Addig is nagyon köszönöm, – felelt Szilvia és csaknem átkarolta a -Rezeda úr nyakát, amint a vállára tette a kezét. Üde arca, amelyről a -hideg víz s jó egészség olyan jószagúan áramlott, mint a hajnali harmat -fehér rózsa kelyhéből, Rezeda úr bús orcáját mintegy véletlenül -megérintette… Mélázó, messzi álmokat látó szeme ismét kis cipőjére, -aranynyilas, áttört harisnyájára vezette a férfi tekintetét, amint a -piros pongyola alatt szétvetett lábfejjel állott a kis előszobában. - -– Tudom, tudom, – mondta nevetve Rezeda úr. – Nagyon ügyes lába van! - -– A lámpás! – szólt Szilvia egyenkint tagolva a betűket, mintha -mindegyik betűnek megadná a különös tiszteletet. Azután fogta az ujságot -s a szekrény tetejére hajította. - -Horváth kisasszony fehérneműt foltozott, Szilvia a szerkesztő válla -fölött fölkiáltott: - -– Klára, dugd el a nadrágokat! - -Klára első ijedtségében egy-két fehér ruhadarabot nyomott a szoknyája -alá, azután megint elővette. - -– Bolond vagy, Szilvia. Hisz Rezeda úr nem kiváncsi a mi nadrágunkra, -látott ő már eleget. Pláne ezek a nadrágok olyanok, amilyeneket a rendes -polgárasszonyok viselnek. A felső leányiskola növendékei… Csipke nincs -egyiken sem, mert hisz nem arra való, hogy valaki valaha lássa rajtunk. - -Rezeda úr azonban szokása ellenére nagyon élénken nyomult előre s a -kérdéses női fehérneműt nagy érdeklődéssel vette kezébe. - -– Nagyszerű, már régen utálom a csipkés fehérneműt. Ilyenre vágyódtam, -amelyben lyukacskák és pirossal és kékkel horgolt levelecskék vannak. És -a derékon csokorba kell kötni a szalagot. - -Amire Klára mégis csak kivette a szerkesztő úr kezéből a ruhadarabokat. - -Rezeda úr fölborzolta a haját és a kalapját a földre dobta, mint egy -majálisozó diák. - -– Színésznők otthon! Istenem, mennyire szerettem volna hajdanában a -színésznők otthonában megjelenhetni! Midőn még úgy rajongtam értük, -mintha valamennyien régi idők elmúlt asszonyai, szív fölötti, -selyemkötéses pasztell-képek, régen elhangzott dalok a spinéten, -ábrándos szemű Dérinék volnának valamennyien. Hol van az aranyszegélyű -napló, ahová virágot, levelet, hajfürtöt préselnek? Hol vannak a -verseskönyvek, Kisfaludy regéi aranykoszorús, piros kötésben s bévül egy -név, egy régi grófnő neve. Vékonytalpú selyemcipőcskék fehérharisnyás -lábakon, hol a térd alatt atlasz-szalag leng a megtelő, lassan domborodó -lábszáron; nagyvirágú szoknya, amely mint üvegharang a kert ritka -növénye fölött, a derékra kötve drága kincset rejt; kis kalap, amely -rózsaszínű szalaggal van megkötve az áll alatt s alatta hullámzó fürtök, -mint megannyi kígyók; élveteg, nagy szemek, gyöngéden megfestett arc; -kopottas utazóláda s néhány száraz koszorú és megfakult régi színlap; -így gondoltam hajdanában a színésznőt. Vajjon mi maradt meg a régi -pasztellképből? – Klára a cérnát fogai közé vette. A varrógépre -mutatott. - -– Ott szoktam varrni. - -Szilvia fölhajtotta a zongorája fedelét. Rózsaszínű medáliából -fehérfürtös pásztor és pásztorleány nézett elő. Fehér, fürge ujjait -végigfuttatta a billentyükön. - -– Itt szoktam ábrándozni. - -– Rezeda úr azonban nem hagyta magát kizökkenteni hangulatából, amelyre, -úgy látszik, már régen készülődött: - -– A színésznő, hölgyeim, különös teremtés. Minden színésznő lehet -istennő, vagy regényhősnő. Még az öreg Locsarekné, a híres komikáné is -különösnek s nagyszerűnek látszott, ha zöld kendőjét magára borította. -Pedig csak egy zöld kendő volt… A furcsa színű és szabású ruhák, -köpenyegek, kalapok és tollak, amelyeket mintha külön gyártanának a -színésznőknek, nemde arra valók, hogy a színésznők ruházkodásuk révén is -érdekesebbek legyenek a civilnőknél? A festéktől megjelzett arcok és a -mindenféle fátyolok, tüllök, csokrok, amelyeket a színésznő elhelyez -magán: szintén csak azért van, hogy a férfiak megbolonduljanak. Már most -csak egy kis fantázia kell hozzá, hogy az ember elgondolja a szent -rajongásokat, az imádott szerepeket, a hosszú éjjeleket a szerep fölött -s küzdelmeket és szenvedéseket, vándorlásokat, szegénységeket, -szerelmeket és szép emlékeket, amelyek minden színésznő életében -előfordulnak… A színésznők a legérdekesebb nők a világon. A jó Isten -árvaleánykái. - -– A tejesasszony gyakran megtagadja a hitelt. És a füszeresnek udvarolni -kell. - -Szilvia azonban ragyogó szemét, felpiruló arcát lelkesen fordította -Rezeda úrra. A zongorára ütött és érzelmesen énekelte a Hoffmann -szerelmi dalát. - -A zene alatt Klára halkan megkérdezte: - -– Nos, mi van a barátunkkal? Monte Cristo gróffal? Még mindig nem -lehetek olyan szerencsés, hogy megismerhessem? - -– Komolyan akarja? – mormogta elboruló arccal Rezeda úr. - -Klára megsimogatta a szerkesztő fejét és anyáskodva szólt: - -– Fiam, hát maga nem ismer még engem? Azt hiszi, hogy lehet engem -elcsábítani, ha én nem akarom? Monte Cristo úrnak, vagy bárkinek? Ha -egyszer valakié leszek, magáé leszek, Kázmér. - -Rezeda Kázmér már csaknem harminc esztendős férfiú volt, ez idő alatt -járt lyukas cipőben s volt egyszer tizenkét lovaglónadrágja, midőn ezer -pengőt örökölt. Tehát többet megpróbált az életben, mint az -átlagemberek. Azonban mégis… Már sokkal bölcsebb férfiakat is hálójukba -vontak a női cselfogások. A Lámpás szerkesztője elpirult Klára -simogatására. - -– Tehát: ma este – mondta gyors elhatározással – Madame Louise estélyt -ád s engedelmem van, hogy kegyedet az estélyre bevezessem. - -Horváth kisasszony fölállott és gyorsan homlokon csókolta Rezeda urat; -ez azonban szomorúan nézett a földre: - -– Éppen annyi, mintha eladnám Marokkóban a vásáron. - -– Nem baj. - -– A vész, a bánat, a nyugtalanság üszkét dobom lelke csendes tűzhelyébe. -El fog zülleni. Talán fölfelé, talán lefelé: az mindegy. Lehet, hogy -grófné lesz, vagy utca leánya. - -Horváth kisasszony erre már nem is felelt. A ruhásszekrénynek mindkét -ajtaját nyitotta ki egyszerre. - -Talán egyikük se vette észre ebben a percben, hogy a zongora és a dal -hirtelen elhallgatott. Vannak dalok, amelyeket sohasem énekelnek végig. - -Szilvia sápadtan összeszorította az ajkát. - -– A kék bársony-kosztümöt vedd föl, amelyben a Fedórában játszottál, – -mondta később halkan Szilvia. - -Rezeda úr egy darabig szomorú fejbólintgatással nézte Klára ideges, -örömteli készülődését. Gúnyos mosoly ült az arcára, majd csendesen -nevetgélni kezdett, mintha a lábát fürészelték volna. Remegő hangon, de -vidor mozdulattal fölkiáltott: - -– Hát a vén alsószoknya megunta már Pestet? - -Kétszer is meg kellett ismételnie a kérdést, amíg feleletet kapott. - -– Urbanovicsné vadászatra hívta meg Kürtöst a Dráva mellé, – felelt -szertartásosan Szilvia. - -– Vadkanra! – kiáltott közbe Klára. - - - - -IV. A legbarátságosabb pesti ház. - -Madame Louise írónő volt. Irt verseket, elbeszéléseket (a Kökörcsinekre -mindnyájan emlékezhetünk, akik a szalonjában helyet foglaltunk), Sevigné -asszony volt pompás leveleiben, amelyeket írókhoz és művészekhez -intézett (olykor tizenkét oldalon s mindig asszonyi gráciával és költői -lendülettel írván), máskor George Sand volt, amint férfias kalapban és -lovagcsizmában a vigadóbeli álarcosbálba ment, míg otthon Madame -Pompadur volt, – sajnos, a jó Lajos már nem élt ez időtájt. - -Madame Louise (igazi nevén: Srottis Vilma) az utolsó romantikus nő volt -Pesten. Született egy kis dunántúli faluban, ahol nagyatyja birodalmi -lovagságára és teleszkópusára volt büszke, anyja – a là Romantique – -színésznőnek szökött el a háztól, míg atyja valamely messzi csehországi -garnizonban a császárt szolgálta. Nagyapó mindig a csillagokat vizsgálta -vagy címerét tartotta rendben, Vilma a parasztgyerekekkel verekedett, -vagy Corinná-t olvasgatta a lugasban, s így tizenhat esztendős lett, -franciául tanult, hárfát és éneket, atyja hazaküldött, kivénült huszárja -megtanította lovagolni, februárban egy szakasz ulánust helyeztek a -faluba s mire május lett, Vilma az ablakon át megszökött a kapitánnyal a -nagyapai házból. S virágárusnő lett Pesten. - -A régi regényeket írták ilyenformán, s higyjük az íróknak, hogy -csakugyan voltak ilyen nők, ilyen emberek, hárfák, lugasok, májusi -éjszakák, megszökő kisasszonyok. Manapság úgy hangzik már ez, mint az -ódon, padlásra helyezett spinét elpattanó húrjának zöngése s odakünn -holdvilágos éjfél van. A régi kerten imbolyogva mennek át letűnt idők -nagyszerű asszonyainak árnyékai, a kastély tornya fénylik az éjszakában. - -Lehetséges, hogy a régi asszonyok mások voltak, mint a maiak. Egy -részüket szentségtartóban őrzi az emlékezet, mintha egyebet se tettek -volna a férfiak, mint imádásukra az oltárhoz járultak és sem hajuknak, -sem szájuknak nem volt ingerlő illata. Más részük, – köztük a nagyszerű -Madame – a legkalandosabb életpályán bolyganak végig. Az írók is okai -voltak e dolgoknak és a történelem. Az aranykehelyben üldögélő asszonyok -(akiket kiterjedt család rajongva szeret, férj és gyermek imád, -elolvasták az írók munkáit, a történelmet és csöndesen mosolyogtak a -bohóságokon. A Louise asszony fajta nők pedig azon törték a fejüket, -hogyan lehetne Pompadour úrnő életét megismételni. A „bécsi táncosnő“ -lenge szökéseiről még bőven beszélnek az öregasszonyok, a „kaméliás -hölgy“ megrikatja a világ minden könnyelmű teremtését. Musset Alfréd -sorsa és a sánta lord növelik a romantikát: valóban nem is csoda, hogy a -regényeskedő nők könnyű szívvel szöknek el az apai háztól. Igen tisztes -öreg asszonyságok üldögélnek manapság a kályha mellett, akik hajdanán a -világért sem szerettek volna egyebek lenni, mint „kaméliás hölgyek“. - -Tehát Madame a virágot árulta egy kis szervita-téri üzletben, de este -regényeket írt és olvasott. Azonkívül mindennap hosszú levelet váltott -Fritzcel, az ulánus kapitánnyal (amely szokását mindvégig megtartotta). -Madame szép volt, ifjú volt, mint költők műveiben olvashatjuk, a -legszebb nő volt Pesten. Nemes alakja mint egy fiatal szarvasé és térdig -érő barna haja sátorként fedte; a szeme tündöklő, tiszta és érzelmes, -lába kicsiny és derekát egy gyermek átölelhette; homlokán méla bánat, -amely megnemesítette arcát, mint a kazáni Mária arcképe. A grófok és -hercegek akkor még személyesen jártak a virágosboltokba, mert romantikus -emberek voltak. Madame, midőn másodszor „elbukott“, – mily regényesen -hangzott ez valamikor! – egy antik jellemű, nagyon katolikus és nemes -gondolkozású gróf pártfogásába került, akiben a nemzet és a bécsi udvar -a legközelebbi hatalmas államférfiut szerette látni. - -A nemes gróf mindent komolyan vett az életben. - -Elsősorban a vallást tisztelte. Szent Lajos és lovagjai tanulhattak -volna Ferdinánd gróftól. Hívebb gyermeke nem volt nála az -anyaszentegyháznak. Őszinte, középkoriasan magas szárnyalású áhitat -csengett hangjában, midőn a mennyet s szentjeit említette. - -– Louise, légy vallásos – mondta rajongó hittel. – A vallás minden. Az -élet nem üthet szíveden annyi sebet, hogy a vallás meg ne gyógyítaná. S -bűnbocsánatra mindig számíthatsz. - -Másodsorban atyját, a nyugalmazott császári minisztert tisztelte -Ferdinánd. - -– Amíg atyám él, senkinek sem szabad megtudni, hogy mi ismerjük egymást. -Légy hű és becsületes. Én gondoskodom jövődről. - -Harmadszor a császár és a nemzet laktak az antik főur szívében. De -ezekről ritkábban beszélt Louisenak, mert nem tartotta Louiset még -érettnek e nehéz dolgok megértéséhez. Politikában, közszereplésben -elfáradva, bekopogtatott a kis lakásba, amelyet Louisenak bérelt és -fejét a nő ölébe hajtotta. - -– Beszélj nekem gyermekségedről – mondta. - -Szerelemről, vad ölelkezésekről, vagy orgiákról, amelyek a -maitresse-lakások selyemfüggönyei mögött lejátszódnak, ahogy a világon a -legtermészetesebb dolog: alig volt szó. A gróf mindig oly nemes -előkelőséggel állott Louise előtt, mint egy márványoszlop az -Akropoliszon, fenköltsége, tisztasága pedig azon szent asszonyok -áhitatát ébresztette föl a kaméliás hölgyben, akik látszólag ok nélkül -járnak és térdepelnek Szent György képe előtt a búcsújáró-helyeken. - -A keresztes vitéz volt Madame szerencséje. A szent férfi okozta, hogy -Louise nem züllött el a város forgatagában s még azután is, sok évig -nemesen, szinte fenkölten gondolkozott, holott csak maitresse volt, -semmi más. - -Kár, hogy a füszeres ételek és a mindent kiszimatoló pletyka nem -engedték meg Louise asszonynak, hogy szent asszony módjára fejezze be -életét. A nemes gróf túlságosan elmerült a politikába, az eszményeket -komolyabban vette, mint a valóságot és a kis fészek, hol a falon antik -feszület volt s rózsafűzér a párna alatt, mint egy katolikus hercegnő -szobájában, mind gyakrabban nélkülözte a gróf jelenlétét. A vallás körül -bajok voltak ezidőtájt az országban, Szent Lajos lovagja hét- és -hónapszámra küzdött az anyaszentegyház mellett a porondon. A -szemita-fajta, amely még nem régóta vetette le sárga köntösét, a -pénzkölcsönzésen kívül újabb jogokat akart. Johannes Huss és Hieronymus -Savonarola szélbe szórt hamvai föltámadtanak és Bethlen Gábor hajdui -csapkodták az asztalt az alsóházban Sem fiai szabadságáért. A gróf -reggeltől-estig páncélban volt, Tankréd módjára küzdött az egyház -ellenségeivel, éjjel viziói voltak a nemzet és a korona elpusztulásáról. -„Imádkozzál!“ – írta minden levelében az elhagyatott kis Louisenak, akit -egy nagyműveltségű, de elszegényedett bárónő társaságában csakhamar -külföldi utazásra küldött, mert Sem tollforgatói, a mérgezett nyilakkal -lövöldöző ifjú harcosok már csaknem eljutottak a kis fészekig, hogy e -rózsaszínű bástyánál támadják meg a nemes Tankrédet. - -A Bayerischer Hof ebédlőasztalánál – az ábrándos Münchenben – két magyar -főúrral ismerkedett meg Louise. Az urak a gróf barátai voltak s -természetesen gondjaikba vették barátjuk barátnőjét. - -Sohase küldjük barátnőnket egyedül, vagy akár női felügyelet alatt -külföldre, de talán még a szomszéd utcába sem. - -A feleség fénylő rendjel-csillag a diplomata-frakkon, eltünése hamarosan -észrevehető. De a szerető csak egy kedves kis zsuzsu az óraláncon, -sokáig járkálhatunk s nem jut eszünkbe, hol veszítettük el. - -A két jóbarát azután fölnyitotta Louise káprázó tekintete előtt a -nagyvilágot, operák ragyogó estéit, párisi bálok tündéri pompáját, a -Grand Hotel fürdőszobás lakosztályát és Monte-Carlo kábító levegőjü -kaszinóját. Az expresszvonatok gyorsan járnak Európa fővonalain, de -Louise értelme, gondolatvilága még gyorsabban kinyilott. A nagyvilág, – -amelyet eddig csak regényekből ismert, – a régi dacos, makacs, de -mindenekfölött becsületes dunántúli leánykából élvezni vágyó, selyemben, -bársonyban és ékszerben tündökölni kívánó dámát formált. Jó társasága -révén volt szerencséje megismerkedni ő felségével, Milán királlyal és a -nizzai versenyeken egy valóságos amerikai milliomosnak, egy -sör-császárnak nyújtotta át a névjegyét, ha Pestre jön, fölkereshesse: -„Louise de Péczely.“ - -S ez idő alatt mindennap volt ideje, hogy úti naplóját folytassa, -terjedelmes levelet írjon Fritznek és Budapestre Ferdinándnak. - -A nemes Ferdinándnak bizonyos megtakarított pénzekhez kellett már -nyúlnia, hogy Louise asszony után a megfelelő és kívánt pénzösszegeket -elküldhesse. Mindazonáltal csupán ennyi megjegyzése volt az esetre -nézve: „Kedves, te Párisban elfelejtettél imádkozni, ezért vesztettük el -itthon a csatát.“ - -Ah, igaz, külföldi utazása alatt Louise nem imádkozott. Otthon -felejtette a rózsafüzért, amelyet pedig egy valóságos Metternich -hercegnő forgatott egyszer ujjai között. - -A gáláns Alvinczi (akkor párisi attasé) Ferdinánd gróf barátnője -tiszteletére olyan ebédet rendezett, amely még a diplomaták klubjában is -ritkaságszámba ment. A longchampsi versenyeken már egy csomó magyar -arisztokrata vette körül szegény Ferdinándunk barátnőjét, aki odahaza -oly halálmegvető bátorsággal küzdött a trón és egyház érdekében… - -– Esküszöm, hogy nem csaltalak meg, – mondta komoly, harmatos -tekintettel Louise a grófnak, midőn végre hazakerült Budapestre. - -Ferdinánd megcsókolta a homlokát. - -– Hallottam, hogy jól mulattál, s ez nekem elég! - -… Mi volt ebben a rendkívüli asszonyban a ritkaság, amely Párisban és -Budapesten egyformán a társaságok központjává tette? A Srottisok -valamelyik őse tán megfordult XIV. Lajos udvarában, vagy csak -szerencséje volt, mint azok a szegény nők mondani szokták, akik -ugyanabban az ócska alsószoknyában végzik lepke-pályájukat, amelyben -kezdték? A nagyszerű nőket megcsodálják a férfiak s nem tanakodnak -rajta, hogy hol van a titka varázsuknak, amely Ninon de Lenclos korában -is kiárad egyéniségükből. - -Az estély, amelyre Rezeda úr Klárát vezette, művésznők és írók -tiszteletére rendeztetett. (Általában Louise asszony csak a hercegeket -és költőket szerette, más férfiakat nem igen vett emberszámba.) - -A háziasszony fűző nélkül, igen könnyű, apró virágkoszorúcskákkal -mintázott selyemruhába öltözött s ékszerek helyett csupán egy piros -rózsa volt hajába tűzve, hogy ezzel is jelezze az estély házias voltát. -Az évek folyamán megasszonyosodott és (mióta szegény Ferdinánd elhagyta, -hogy végre oltárhoz vezesse azt az ősrégi katolikus családból származó -hercegnőt, akit szülei már bölcsőjében eljegyeztek számára) néhány, -madárkörmöcskékhez hasonló jelecske támadt a halántékán. Csupán a -homloka ragyogott egy gyermekleány ártatlanságával és szomorúságával, -aki karácsonyi játékai után búsúl. - -– Isten hozta az én vityillómba, – mondta jókedvűen Klárának, mintha már -nagyon régen ismerte volna. – Ma falusi mulatságot tartunk, falusi bort -iszunk… Szilveszter, gyere, hadd mutassalak be. - -Rezeda úr megérintette a Klára vállát: - -– Az Alvinczi titoknoka! - -Szilveszter, bár a Balázs Sándor köpenyegét levetette az estélyre, -ehelyett piros, bojtos házisapkát nyomott a fejébe és rövidszárú fapipát -tartott a fogai között. Éppen egy versét olvasta föl a kis Bonifácz -Bélának, aki cvikkere mögül hunyorgatva hallgatta az ódát, amely egy vén -jánoshegyi kődarabhoz volt intézve: - - És a kő azt mondja: - Én leszek a sírköved. - Vadrózsának bokra - A temetkező helyed… - -Szilveszter fölállott, meghajolt Horváth kisasszony előtt, miután nőkkel -szemben mindig igen udvarias volt, megcsókolta a kezét: - -– Ha fiatalabb volnék, magáról verset írnék. De már öreg legény vagyok -és Bonifácz Béla a barátom. - -Bonifácz kis fekete ember volt, bozontos hajú és szakállú, amint a szent -orosz nihilistákat álmodják az orosz diákkisasszonyok. A szeme azonban -oly lágy és melankólikus volt, mint egy gyermeké, aki mindig halott -édesanyjára gondol. - -– Bujdosó úr, – mondta Louise asszony a kis nihilistának. – A szép -kisasszonyt magukhoz ültettem. Falusi estélyeken magam szoktam -felügyelni a konyhára. Meg fogadni is kell a vendéget, ha ide bevetődik. - -Jókedvü, teli kacagása, zengzetes hangja megtöltötte a kis szalont, ahol -a velszi herceg ajándéka, egy aranygém tartotta hátán a névjegytartó -kosarat. Könnyű ruhájában, papucsszerű félcipőjében oly fürgén -térült-fordult, mintha sohasem hagyta volna el faluját és az ősi házat. - -– Rántotta is legyen, – kiáltotta Szilveszter – mert az én fogam már -rossz. - -– Lesz, kedves komám. A perzsa sahnak is mindig rántottát csináltam, -amikor szerencsém volt hozzá házamnál. - -Szilveszter legyintett: - -– Mit? A perzsa sah? Az is tudja, hogy milyen a jó rántotta? -Máriabesnyőn lakott egy Németné nevü csárdásné… Patvarista koromban -sokat jártam utána. - -Fehérbóbitás, mosolygóképü, időses szobaleány, amilyenek régi vidéki -házaknál anyjuk örökébe szoktak lépni, piros borral telt hosszunyaku -üveget helyezett az asztalra. A velszi herceg aranylábú madarát egy -sarokba tették. - -– Dunántuli bor? – kiáltott föl Szilveszter. - -– A mi falunkból. A nagyságos asszony falujából! – felelt a szobaleány. - -– Ebből már iszunk! – mondta Szilveszter és jókedvüen töltögetett a -poharakba. - -– Szép kisasszony, a maga egészségére! - -Klára nem lett volna igazi színésznő, ha nyomban belé nem helyezkedik a -hangulatba. Nevetett, koccintott, ivott. Madame Louise a konyhatűztől -fölpirult arccal sietett be. Az ajkával megérintett egy pohár bort. - -– Ma mulatni fogunk. Mindjárt kész a vacsora. Ilics Ivánnak, házi -ellenségemnek is hallom már a csoszogását odalent. - -Szilveszter gyönyörködve függesztette a szemét a szép Louisera, mint egy -öreg nagybácsi nézi a hugát. - -– Úgy, úgy, kedves komámasszony. Az ördög vigye el a perzsa királyokat -meg angol hercegeket. Magyar poéta, a magyar huszár a legelső ember a -világon. Emlékszik, mennyit mulattunk Budán a kis korcsmában szegény -Balázs Sándorral? - -– A német követ vizitjét is elmulasztottam miatta! - -Klára ezalatt körülnézett a kis szalonban, ahol királyok és nagykövetek -szoktak megfordulni. Sem itt, sem később, a lakás többi részeiben a -raffinált, érzékcsiklandozó izlésnek nyomát nem találta, holott -regényeiben erről már olvasott. Polgári, nem is nagyúri kényelemmel -berendezett szobák voltak ezek. Az egyik szalon a biedermeier-izlést -dicsérte, a másik rokokóról beszélt. Az ebédlőben széles diófa-asztal, -pohárszék, mint valamely falusi uriházban, ahol megbecsülik a -nagyapákról maradt butorokat. Csupán arcképek voltak itt olyan tömegben, -amennyi arckép csak egy fotografus műhelyében szokott lenni. Csupa -férfiak. A fölírásokat – amelyek bizonyosan a kép alsó részén -találhatók, – diszkréten eltakarta a ráma. De még így is fölismerte -Klára az egyik képben Edwardot, a britt királyt. Amott egy biboros -állott finom arcával és ifjú és öreg mágnás urak valamely jelmezestély -öltözeteiben. A legfőbb helyen egy nemzetiszín-szalagos koszoru. A -kőbányai ifjak ajándéka, midőn Louise asszony egy műkedvelői előadáson -föllépett. - -Másfelé a háziasszony képei fedték el a falat. Louise lóháton, Louise -lovaglóruhában, hetyke kis cilinderben, majd leányosan egyszerü -ruhácskában, kezében kis virág, máshol színházi belépőjét ereszti le -gömbölyü válláról. Louise gyászruhában, Louise mint spanyol táncosnő, -majd hosszu uszállyal és vagyont érő legyezővel kezében. Emitt egy -polgárasszonyka a nyolcvanas évek divatja szerint, ott könyvet olvas, -később hegyeslábu íróasztalkájára könyököl s bizonyosan a Kökörcsineket -írja. - -Régi vidéki szalonokban, ahol a ház nőtagjai maguk végzik reggelenkint a -takarítást s a szoba napközben zárva van, őrzik meg ily féltő -gondossággal a daguerrotypeket, amelyek apákat, nagyapákat, rokonokat -ábrázolnak s késő nemzedékeknek mutatják a magyarruhás urakat és -hölgyeket. „Phot: Jeney.“ S negyven esztendő előttről gyöngyös -fejkötőben, széles virágos szoknyában néz vissza nagyanyánk. - -Louise asszony széles ágya fölött csupán egyetlen képecske volt. Egy -gömbölyü aranyrámába foglalt halovány, öreg úr arcképe, akinek fején -kackiásan volt félrecsapva a honvédsapka. - -Az éjjeli szekrényen Metternich hercegnő rózsafüzére mellett egy fiatal -úr s fiatal leány arcképe. - -– A fiamat nézegeti? – kiáltott föl Louise asszony, amint ismét a -szobába lépett. – A fiam és a menyasszonya. Második fiam, aki megnősül. -Elhagynak, elmennek, amint fölneveltem őket. A férfinépség mind -háládatlan. - -– Nem az igazi fiai! – szólt közbe magyarázólag Szilveszter atya. - -– Az mindegy. Úgy szeretem őket, mintha tulajdon véremből lettek volna. -Különösen ez a Marci volt a szívemhez nőve. Három esztendős se volt, -amikor az apja, Szentléleki kapitány lebukott a lóról. A végrendeletében -nekem hagyományozta a gyereket, hisz jóbarátom volt. Talán egy -félesztendei keresgélésbe került, amíg a gyereket és az anyját egy -galiciai orfeumban megtalálhattam. Aztán fölneveltem Marcit. Az anyja -húsz év alatt csak egyszer látta. Moszkvában férjhez ment egy -bőrgyároshoz. Bizony, egyéb gondja van neki, mint a Szentlélekitől való -fia. De azóta van már új fiam, Szilveszter. Postán kaptam. Párisból -küldte egy szegény barátnőm, akinek rosszul megy a sora. De azt falun -neveltetem. Hadd legyen, aki átvegye falusi gazdaságomat, ha én már -megöregedtem. Most pedig gyerünk ebédelni. Ilics Iván éhes. - -Az ebédlőben valóban ott találták már Ilics Ivánt, egy görbe orrú, sunyi -tekintetü, deresedő hajú férfiút, aki éppen az evőkést köszörülte -zsebkésével. - -– Mindig tompák a kések, Louise! – mondta szemrehányólag. - -– Hogyne, majd éles késeket tartok, hogy ha egyszer megharagszik rám, -belém döfje, – felelt nevetve Louise. – Belém döfné, biz’ Isten belém -döfné. Ilics Iván nagyon veszedelmes ember, – magyarázta Klárának a -háziasszony. - -Ilics Iván szomorúan, lehorgasztott fejjel, mint egy beteg madár ült az -asztal végén. - -– Ilics úr regényhős, – folytatta Louise asszony, mert láthatólag -kedvelte ezt a témát. – Orosz regényből választottam a nevét. Húsz -esztendeje asztaltársam ebédnél s kártyapartnerem délután. Isten mentsen -egy rekontrát megnyerni! Nyomban belém döfné a bicskát! – Ilics, vén -disznó! Megint részegeskedtünk az éjszaka? - -Ilics Iván gyermekes grimászt vágott az arcával. - -– Duda! Maga méregduda! – mondta, azután előre köszörülte a torkát, -amint megtöltötte poharát. – Brr! Hazai bor! Megint savanyú lesz a -kedvem egy hétig. - -Ám a bort nyelés nélkül leöntötte. Aztán gyorsan keserves arcot vágott, -mintha tormába harapott volna. - -Két karjára támaszkodott és fenyegetőleg, gúnyoros mosollyal nézett az -ajtó felé, mintha csak azt várná, hogy vajjon miféle, neki nem tetsző -ételek kerülnek az asztalra! - -– Igy megy ez, kérem, már húsz esztendeje! – folytatta Louise asszony, a -kis mosómedvéhez hasonlatos férfiról szőve a fonalat. – Minden délben -meg akar verni a konyha miatt. A cselédeim már azt hiszik, hogy a -vőlegényem, vagy talán titokban meg is esküdtünk. Pedig ha nekem egyszer -uram lesz, annak olyannak kell lenni, mint Gábor arkangyalnak. Mondja, -komám, nem tudna valakit komendálni férjnek? Unom már magam. Férfi -kellene a házhoz. - -Ilics Iván csúfondárosan nevetett. - -– Majd bizony, magát meri elvenni valaki! Hisz első nap az asztal alá -kergetné! - -– Ha ilyen pipogya volna, mint maga. - -Bonifácz Béla már három pohár bort ivott és a tyúkleves után abbahagyta -az étkezést. - -– Ott hibáztam el, – mondta szokatlanul emelt hangon, – hogy nem -sikerült a Hentzi-szobrot levegőbe röpíteni. Manapság minden másképp -volna. Talán még a lapom is élne. - -– Mi a baj, bujdosó uram? – kiáltotta a háziasszony. – Magáról írta -Eötvös Károly a regényt: Aki örökké bujdosik. - -Bonifácz heveskedve fölállott és megigazította a szemüvegét: - -– Hogyne bujdosnék, kérem. Háromszor ültem királysértésért, kérem. -Hatszor sajtóvétségért, kérem. Számtalanszor fogtak lázadási pörbe. S az -embernek még ilyen pechje legyen! Nem sikerült a szobrot fölrobbantani! - -Az arca kitüzesedett, a haja megbomlott, a szemében az apostolok lángja -ragyogott: - -– Nem lesz ebből az országból semmi, amíg nem alakul át köztársasággá. - -Új vendég jött, aki megzavarta a nihilista költő előadását. Kiérdemesült -művésznő, Bártfai Lenke lebegett be a szobába, egyébként a Louise -asszony régi ruháit és cipőit szokta viselni. Még turnürt hordott, -holott az évtizedek előtt volt a divat. Szertartásosan bókolt a -társaságnak, Louise asszonynak megcsókolta az arcát és kezét. - -– Bocsáss meg, kedves, nem akartam kompromittálni a házad… Egy -cilinderes úr üldözőbe vett a Váci-utcában! Nem akartam, hogy kapudon -lásson befordulni. Mert ugyan micsoda véleménye lenne rólad? – -fuvolázott a művésznő, akinek arcát a festék téglapirosra marta és -különös bodraival, fürteivel, szalagcsokraival, mintha egyenesen a -vidéki színészvásárról jött volna, amelyet félszázad előtt a Pannonia -előtt szoktak megtartani. Élénk méltatlankodással folytatta: - -– Kérlek, nem mondom: máskor… De éppen ma, midőn estélyre vagyok -hivatalos?… Nem. Lehetetlen volt. Megbocsáss, kedvesem. - -Ilics az asztal végén kuncogva nevetett. Bártfai Lenke a homlokáig húzta -a szemöldökét: - -– Udvari bolond úr! Akarom mondani: udvarmester úr, jegyezze meg, hogy -Bártfai sohasem szokott hazudni. - -Ilics Iván viharos köhögéssel nyelt le egy pohár bort. - -– Hol pályázott, kedvesem? – fordult Klárához az ujonnan jött. – -Komjáthynál? Ismerem. Jobb színész volt, mint direktor. Nem? -Krecsányinál? Az öreg Náci régimódi ember. Sekszpir, mindig Sekszpir. -Vagy Verdi. Az embernek tönkre kell nála menni. - -Bonifácz Béla, miután az asztal fölött nem beszélhetett, Rezeda úrhoz, -szomszédjához fordult és szónoki modorban, de elég csendesen magyarázta -szenvedéseit, amelyekről különben bortalan állapotban mélységesen -szokott hallgatni. Furcsa félreértése volt Bonifácz a magyar életnek. -Komolyan vette a dolgokat. Költőnek indult, Jézus című drámai -költeményét egykor majd kiássák a muzeumokból, ám jött Istóczy, Verhovay -és szegény Bonifácz elfelejtette Jézust. Fanatikus, szélsőbaloldali -ujságíró lett. Kis vagyonkáját elvitték a lapalapítások. Hol lakott? -Merre járt? Tíz-tizenöt esztendőn át régi barátjait tisztelte meg néha, -hogy ötven, esetleg húsz krajcárt kölcsön kérjen, amelyért a város egyik -végéről a másikra gyalogolt. - -A társaság vidám hangulatba emelkedett. A falusiasan elkészített ételek -pompásan izlettek a többnyire vidékről származott vendégeknek. - -– El fogom játszani Gil Blas-t! – kiáltott föl egyszerre Louise asszony. -– Lenke, segíts az öltözködésnél. - -– Brávó! – mondta határozatilag Szilveszter. – És te, Béla, most már -hallgass a Hentzi-szoborral. - -A Madame fürge léptekkel tünt el a mellékszobában, ahonnan csakhamar -párisi grizettnek öltözötten tért vissza. Csupán a szoknyáját tűzte föl, -kis kendőt vetett a vállára s kalapos-skatulyát vett a kezébe. - -De mielőtt az előadás kezdetét vehette volna, az őszhajú szobaleány -ijedt arccal lépett be. - -– Már megint meghalt az öreg Szentpéteri, – mondta őszinte részvéttel és -levelet nyújtott át úrnőjének. - -Szilveszter, a Gil Blas című jelenet szerzője, aki bizonyos idő óta -székén olyan állásba helyezkedett, mint a szerzők, midőn színdarabjukat -játszák, mérgesen dörmögött: - -– A legrosszabbkor hal meg a vén poéta. Nekem is mindig akkor küldi el a -párte-céduláját, mikor egy fillérem sincs. - -Madame Louise bánatos arccal olvasta a levelet. (Szebb volt szomoruan, -mint vidáman.) - -– Koszorúra, koporsóra gyűjtenek… Én már háromszor láttam kiterítve az -öreget. Megcsiklandoztam az orrát. Arra sem mozdult. Hat neveletlen -gyerek van a háznál. Hogyan is mozdulhatott volna! Küldd be azt az -embert, Julis! - -A szekrényhez lépett és pénzt vett ki. - -Egy borszagú házmester jött be az ajtón. - -– No, maga az, Krecsák bácsi? – mondta kedélyesen Louise asszony. – Itt -van tíz forint, de el ne igya ám útközben. Tiszteltetem az öreg költő -urat. - -– Kezdjük! – türelmetlenkedett Szilveszter. - -Louise asszony grizett módjára, ringatózva kezdett sétálgatni a -szobában, mintha a párisi utcán járna. Omnibuszt vár. A kocsi már -közeledik… - -– Notre-Dame? – kérdezi a kis grizett. - -Most egyszerre hegedűhang hangzott föl a házban, valamely távoli -szobában. Mintha valaki a húrokat hangolná. - -– A Gyokó! – mondta Ilics Iván az asztal végén keresztbe álló szemmel. – -Elfelejtettek neki vacsorát adni! - -– Csend legyen – kiáltotta Louise asszony és a nyakáig elpirulva, -gyorsan kisietett a szobából. - -Szilveszter fölsóhajtott: - -– Sohasem játszhatja végig, szegény asszony… Nem hagyják békében. - -Rezeda úr megtöltötte Ilics Iván poharát. - -– Ki az a Gyokó? – kérdezte alattomosan. - -Az udvarmester a szájára tette a kezét, de miután a poharat fölhajtotta, -szinte kérkedni kezdett: - -– Kinek mi köze hozzá? Duda gazdag, független asszony, azt tesz, amit -akar. Papirosai vannak, életjáradéka van a gróftól. Miért ne tartana -magának egy Gyokót? Gyokó a bújdosó honvéd, akinek a szobájában kell -tartózkodni, mikor vendégek vannak a háznál. - -Horváth kisasszony bánatos mosollyal a Rezeda úr fülébe súgta: - -– Azt hiszem, otthon is maradhattunk volna. Ezért a társaságért kár volt -fölvenni a kék bársonyruhámat. Úgy ülök itt, mint egy solymászó lovagnő -a Navarrai Margit udvarából. És Alvinczit hiába várom. - -– A háta mögött áll, mint a sátán – felelt Rezeda úr halkan, gúnyos -arcfintorítással. - -A szomszéd szoba ajtajában télikabátban, kalapját kezében tartva, únott, -fanyar tekintettel állott Alvinczi. Az arca tán még sárgább volt, mint -máskor és minden szakálla különálló volt. Elmehetett volna az ázsiai -pusztákra madárijesztőnek, ahol Dzsal-nak hívják az északi szelet. -Mintha nagyon fázott volna, vagy messziről utazott volna fergeteges -időben és a hideg eső csapkodta hátulról és oldalvást a gyékényes -kocsit… A télikabátja gallérja a fülére volt hajtva, mintha a bibornoki -ruhát rejtegetné, amelyben este öreg egyházfejedelem módjára -elkalandozik a Belvárosban. Egykedvüen meghajolt és nagyon vigyázott, -hogy a mohos, pókháló-lepett borosüveg ki ne csússzon hóna alól. Furcsán -félszeg volt, amint váratlanul társaság előtt találta magát abban a -házban, ahol máskor úgy szokták fogadni, mint egy inkognitóban levő -királyt. A házmesterné nappal becsukta a kaput mögötte. A szeme -hunyorgatva járt végig az ebédlőasztal körül helyet foglaló társaság -tagjain. - -Szilveszter úr csaknem az asztal alá bujt ijedtében. A kis Bonifácz -azonban fölemelte a poharát és jókedvű, gyermekes hangján fölkiáltott: - -– Isten hozta, méltóságos úr. Éljen az ázsiai fejedelem! Tessék helyet -parancsolni. - -A kistermetű nihilista erőszakosan megfogta a sárga kán karját és az -asztalhoz vezette. A kalap és a borosüveg miatt nem is igen -védekezhetett Alvinczi a támadás ellen. Két lépésnyire leült az -asztaltól, s miután csupán egy hölgytagja volt a társaságnak (Madame és -Lenke távol voltak), nyomban Horváth kisasszonyhoz fordult: - -– Sajnálom, hogy megzavartam a vidám társaságot… Kérem, csak mulassanak -tovább. - -Szerényen, szinte hódolattal bókolt Klára felé, mintha Eszterházy -hercegnőtől kérne engedelmet. A hangja olyan lágy és szertartásos volt, -mint egy szent lovagé és a tekintete áhitatos volt. (Agglegény létére -mindig valamely furcsaságot látott a nőkben és őszintén tisztelte őket, -mint azok a férfiak, akik az anyjukat nagyon szerették.) - -Szilveszter ezalatt magához tért és nyomban a fejedelem segítségére -sietett. Kalapjától szerette volna leginkább megszabadítani, de Alvinczi -csupán hideg pillantással felelt. Mintha Szilveszter volna az oka, hogy -váratlanul társaságba keveredett. - -Madame Louise lélekszakadva rohant a szobába. Hallatszott, hogy odakünn -valami kemény kifejezést használt az ügyetlen szobaleány megfeddésére. - -– Sire – mondta. – Bocsánat. Valóban, ha tudtam volna… - -Alvinczi már jókedvüen mosolygott. Fölényes pillantást vetett Louisera: - -– Bemutatás nélkül tolakodtam be. Kérem, asszonyom, legyen segítségemre! - -– Monte Cristo úr, Német kisasszony, Tulipán úr… Ejnye, komámuram, hol -járt az esze? – mondta gyorsan madame Louise. – És a nihilista úr, de -hát őt már ismeri méltóságod. Ő küldte az ázsiai pusztákról a hunsziv -nevü füvet méltóságod versenyparipáinak. Amely füvön a honfoglalásra -induló magyarok lovai nőttek föl s a nyeregkápában az unghi hegyekig -tartott az otthonról hozott takarmány, – mondá Louise asszony szónokias -lendülettel, mert jó színésznő módjára tudta, hogyan kell egyes szavakat -kiejteni. - -Monte Cristo gróf azonban csak fáradtan bólintott fejével és futó -pillantást vetett a Horváth kisasszony fölpiruló arcába. (Mintha a -hunsziven lelkesedett volna a kisasszony!) - -– Amint látom, már étkezés után van a tisztelt társaság, – szólalt meg -végre igen komolyan Alvinczi és a hóna alól elővette a pókhálós üveget. -– Borral majd én szolgálok. Igen jó bor. Egy régi francia apátság -pincéjéből való. Azt hiszem, az avignoni dombokon szürték, ahol -hajdanában a pápák bora, a Chateauneuf termett… Ime, a zárdafőnök -kézírása is igazolja a bor hitelességét. És a pecsét sértetlen. Igyák -meg a szép nők egészségére. - -Alvinczi már föl is állott, csendesen meghajtotta a fejét és lágy, lusta -lépésekkel kiballagott a szobából, Madame Louise az előszobáig kisérte. -A szobában finom havanna-illat maradt. Horváth kisasszony a -kristálypohárban sokáig szótlanul nézegette az avignoni dombok -megszentelt vérét… Rezeda úr halkan nevetgélt. - -– Istenem, – mondta később a madame Szilveszternek, – meguntam, hogy -minden szeretőmért agyonlőjem magam. Már elsuhant a kis pisztolygolyó a -szívem mellett és a halál hegyes sipkáját orrára huzva, kerek -köpönyegben, mint valami velencei álarcos, hetekig ült ágyam szélén. -Mert szeretni mertem. És elhagytak. - -Könnyed, természetes mozdulattal fölnyitotta mellén a selyemruhát. -Valóban az ólomgolyó otthagyta emlékét kis gödör alakjában fehér -húsában. Ámbátor a kövérségtől elrejtett lyukacska nem volt valami -borzalmas látvány. A halál igen kellemetes, nobilis gavallér volna, ha -mindig keztyűs kézzel dolgozna, mint Paulikovics műtőorvos úr, aki a -pisztolygolyókat kihuzogatja azokból a férfiakból, akik nőért -lövöldöznek egymásra, vagy önmagukra. - -– Szép lövés volt, – mondta szakértelemmel Rezeda úr, mintha a -pisztolygolyók személyes barátai volnának. - -A madame barna szemében alattomos könny jelent meg, mint amikor valamely -szép, érzelmes dal után elábrándozik az ember. - -– Tíz éve. Téli este volt. Egyedül voltam idehaza. S egyszerre csak -nagyon kezdett fájni a szívem Elemér után. Azt hiszem, Elemért szerettem -a legjobban, legigazabban életemben, pedig két esztendeig, amíg Elemér -Párisban tanult a Sorbonne-on, csupán érzelmes, hosszú leveleket -váltottunk egymással. Mindennap. Nem csoda tehát, ha elővettem az éjjeli -szekrényből a kis pisztolyt, az ágyra dőltem, a szívemnek szorítottam… -Nem éreztem semmit, csak nagyon boldog lettem egyszerre. A durranást se -hallottam, a lőporfüst szagát sem éreztem. Mintha hirtelen álom lepett -volna meg s valamely ablakon át láttam volna egyszerre a Hatvani-utcát, -a Kalap-utcát, a Sebestyén-teret, az egész Belvárost. S a bolondos Grósz -Sándort is megpillantottam egyszerre, pedig csak egy-két valcert -táncoltam vele életemben, amint a Korona-kávéház fészeknek nevezett -kártyaodujában talpra ugrik. „Gyerekek, Lujza agyonlőtte magát!“ S egyik -kávéházból, egyik utcából a másikba repül a hír: „Péczely Lujza meglőtte -magát!“ A kanyargós, szűk belvárosi utcákon együtt száll a hír a -széllel, orvosokkal, jóbarátokkal, jó ismerősökkel telik meg a szoba, -csupán ő nincs itt, messze van, Párisban van… Én pedig boldogan -mosolyogtam az ágyam körül tolongókra. Ime: ez a Kaméliás hölgy igazi -utolsó fölvonása, nem pedig ahogy Dumas fils megírta… A cselédeim -körülöttem sírták át az éjszakát. Mindig régi cselédeim voltak. A -gyermekkori dajkám, a dajkám leánya és unokája házamnál éltek. Milka -szobaleányom húsz évig volt mellettem s a házmestert még a régi házból -hoztam magammal, ahol lakó voltam. Sírtak-sírdogáltak és nem tudtam -hozzájuk szólni, mert vér jött a számon. Öreg dajkám azonban megértette -pillantásomat. A jobb kezembe adta az Elemér fotografiáját. Míg -baloldalra azt a régi csontkoponyát helyeztem, amely egyszer régen, -éjszakai lovaglás közben lovam lábai elé gördült egy kis falusi temető -mellett az országúton… Igy feküdtem egész éjszaka. Reggel, még alig -virradt, már elhozták az ujságokat: a fehérkaméliás hölgy, a híres -Péczely Lujza öngyilkos lett… S egy nagy író tárcát írt rólam a Magyar -Hirlapba. - -Ilics Iván, ki idáig az ebédlőben tartózkodott a borospalackok -társaságában, dadogva beszólott a nyitott ajtón: - -– Engem teljesen kifelejtett a történetből? Ki írta meg a kis képes -ujságba, hogy miért lőtte meg magát? Ki tudta Pesten az igazat? - -– Hallgasson, maga vén boroskancsó. Akkor is azt írta rólam, hogy anyagi -romlásom miatt emeltem fegyvert, a börzén elvesztettem mindenemet… Pedig -csak szerelmes voltam. - -Szilveszter úr megindultan rázogatta a fejét. Nem, a regényes madame -Louiseról nem tételezhető föl, hogy anyagi bajok miatt emelte volna föl -a fegyvert. Sokkal nemesebb volt ő ennél! - -Horváth kisasszonynak úgy ragyogott a szeme, mint két csillag. Istenem, -egyszer tán ő is öngyilkos lesz még életében!… - -Bártfai Lenke halkan, kuncorogva sírdogált a háttérben, de könnyei nem -jöttenek. - -– Madame, ön nagyszerű nő, – ismételgette. – Imádom önt, madame. - -Louise asszony bágyadtan mosolygott, a két ujját az ajkára tette, mintha -a rég elmult dolgokon gondolkozna, s a hibát keresné a történetben. - -– A pisztolyt még Angliában vettem, egy orvosi könyvből pontosan -kinéztem a szív fekvését, a kezem sem remegett: mégis életben maradtam. -Pedig ha akkor meghalok, mennyi szenvedéstől menekülök meg! Többé nem -csalódhatom senkiben! Ilics Ivánt elvitte volna az ördög. Vajjon hol -dörmögne az ebéd miatt? - -– És a muzsikus kinek hegedülne? – kiáltott be a szomszédból Ilics Iván -csufondáros hangon. - -Louise asszony erre komolyan megharagudott: - -– Maga gazember! Maga tudja legjobban, hogy egy meghalt barátnémnak a -fiát nevelem, kis udvari szobája van házamban s az akadémián művésznek -képeztetem. A gyerek néha ideges, mert nem szabad hozzám belépnie, ha -vendégeim vannak… Mondja, Szilveszter úr, hát szüksége van arra egy -tizenhat esztendős fiúnak, hogy itt mindenféle dolgokat lásson, -amelyeken esetleg elgondolkozik? - -Szilveszter úr válaszadás helyett fölemelkedett, hogy majd megfenyíti a -hahotázó Ilics Ivánt. Louise asszony azonban visszatartotta: - -– Hagyja, komámuram, éjfél felé már sohasem tudja, hogy mit beszél! Csak -azért megyek végre mégis férjhez, hogy ember kerüljön a házhoz, aki majd -elbánik Ilics Ivánnal. Én már nem bírok vele. A fejemre nőtt. Mindennap -azt várom, hogy mikor pofoz föl engem vagy a cselédeimet! Rettenetes -ember. - -A madame szemében őszinte könnyek tündököltek. A férfiak: Szilveszter, -Rezeda úr és a nihilistaköltő haragosan néztek a szomszéd szobában -lakmározó kistermetű, bozontos férfiúra. (Ilics Iván éjfélkor mindig -evett. Akár kávéházban, akár a madamenál: éjfélkor megéhezett.) - -Ilics Iván szinültig töltött egy poharat borral. Az asztalkendőt -megigazította nyakában s ünnepélyesen meghajolt a szalonbeli társaság -felé: - -– Isten éltesse a Duda vőlegényeit! Harminc vőlegényeit! - -Madame Louise elnevette magát a kómikus emberkén: - -– Hallgasson, vén gazember. - -Majd bizalmasan, bánatosan az öreg Szilveszter úrhoz fordult: - -– Valami haszna mégis csak van Ilics Ivánnak. Legalább harminc -vőlegényem volt az utolsó tíz évben. Ilics Iván mindegyiket kikémlelte, -– kémlelni nagyszerűen tud, – kiismerte, kikutatta s bebizonyította -róluk, hogy a pénzemért akarnak elvenni… Istenem, mégis csak nem -érdemlem meg, hogy miután hercegek és királyok csókolták a kezem, -vénségemre egy falusi nótárius a nadrágszíjjával lássa el a bajom! - -Horváth kisasszony, aki az estély folyamán már többször távozni akart, -most végérvényesen fölállott. - -– Későre jár! - -Madame Louise mellé lépett, mintha a nyakán igazítaná a ruhafodrot, s -halkan a fülébe súgta: - -– Igaz ám… megkérdezte Monte Cristo, hogy ki az a szépszemű kisasszony! - -Azután elfordult a madame, mintha semmit sem mondott volna. - -Rezeda úr hosszú léptekkel ballagott Horváth kisasszony mellett a sötét -belvárosi utcákon. A szerkesztő nagyon keserű volt, mert észrevette, -hogy Klára ábrándozik. - -– Nos, megérte az estély a fáradságot? – kérdezte csúfolódva. – Nem jobb -lett volna, ha Szilviával hármasban elmegyünk valahová Budára halat enni -egy kis korcsmába, vagy egy józsefvárosi elhagyott kávéházba képes -ujságokat olvasni? Én mondhatom, nagyon rosszul éreztem magam. - -– Nem érti ezt maga, Rezeda úr, – felelt Horváth kisasszony. – Mégis -csak ez a nagyvilág kapuja… A madame palotája olyan az én életemben, -mint egy határszéli állomás. Elmarad vonatom mögött az unalom, a -szegénység, a gond és az egyhangúan elmúló napok. Azt hiszem, most már -csupa vidámság, fény és pompa következik. A kairói hotel, utazás -Bombayba, a párisi nagy opera és Paquin ruhája… Talán ékszereim lesznek. -S igérem magának, hogy mindig antik ékszert fogok hordani. Istenem!… – -mondá Horváth kisasszony, hogy rövid szünet után így folytassa: – Hisz -éppen az a gyönyörű a madameban, hogy oly egyszerű és közvetlen, mint -egy falusi asszonyság. Pedig bizonyosan tud ő Milán király nyelvén is. -Meg az érsekkel is tud beszélgetni. Istenem, vajjon mit mondhatott a -velszi hercegnek, midőn szalonjában fogadta?! Ezt szeretném tőle -megtanulni. - -Rezeda úr élesen kacagott, mintha hegyes kést forgatott volna a -szívében. - -– Ah, tehát megirigyelte a Kaméliás hölgyet, mylady? Pedig semmit sem -mondott olyasmit, amiért irigyelni lehetne… - -– Éppen azért! Az élete gyönyörűségeit, aranyfácán csillogású napjait -mind-mind elhallgatta… Talán megutáltam volna, ha csak egyetlen -kalandját is említi, akár az angol nagykövettel! – felelt igen -energikusan Horváth kisasszony és meghúzta a csengő oroszlánfejét a -pattantyus-utcai régi házon. - - - - -V. A vörös postakocsi megjelen. - -Horváth kisasszony megilletődve foltozta a régi fehérneműt, – mindig ezt -csinálta, ha bánatos volt, – midőn Rezeda úr megjelent a színésznők kis -lakásán és olyan megvető mozdulattal nyújtotta át az ibolyacsokrot -Klárának és Szilviának, mintha véletlenül találta volna az utcán. - -– Mi ujság? – kérdezte és fájdalmasan az ajkába harapott, midőn az ócska -fehérneműt észrevette. (Tudta, hogy ilyenkor baj van a háznál.) - -Szilvia a szerkesztő úr vállára tette a kezét: - -– Tegnap színházban voltunk. A bábjátéknál. A talián vígan ugráltatta -bábjait és a színpad hátteréből a gyermekjáték-nagyságú házikók ablakai -gyönyörűen világítottak. Mintha havas prém szegélyezte volna a házakat… -Igen mulatságos este volt, – mondá Szilvia komoly és megfontolt hangon, -miután Rezeda úr még mindig nem írta ki lábát „A lámpás“-ba. - -Klára egy darabig hallgatva vonogatta a tűt, mintha nagyon messzire -járnának a gondolatai. (Általában a jó Isten volna annak megmondhatója, -hogy mit gondolnak a nők varrás közben! A gyermekruhák foltozásánál, -férjeik inge toldozásánál s midőn harisnyát stoppolnak unokáiknak, -bizonyára mindig mást és mást gondolnak. A nők, amint tizenötödik -életévüket betöltötték, a varrogatás, foltozgatás ürügye alatt tán -ugyanazt csinálják, mint a férfiak, midőn magányosan ülnek éjszaka a -kávéházban és mindenféle figurákat rajzolnak a márványasztalra.) Azután -fölvetette a szemét, amely most akkora volt, mint a szívbajosoké. - -– Az avignoni pápák borából szeretnék még egyszer inni, Rezeda úr! – -mondta csöndesen. - -Az álmodozó szerkesztő megértette a gyöngéd célzást. Nevetni kezdett, -mintha Klára nagyon mulatságos dolgot mondott volna. - -– A régi pápák már mind meghaltak és talán sohasem termett bor -Avignonban, csupán a maga tiszteletére találták ki a hazugságot. Mintha -csak elárulta volna valaki, hogy kegyed nagy tisztelője a magas rangot -viselő egyházi fejedelmeknek, gyöngéden pirosló arcú, fehérruhás -pápáknak és pirosruhás bibornokoknak… - -– Valóban, annak a bornak olyan volt a színe, mint a biborosok -öltönyének. És az íze! Bizonyosan régi pásztorgyűrűket olvasztottak föl -benne… Rezeda úr, ismét szeretném látni a nagyszerű Monte Cristo grófot! - -A szerkesztő egy kis cigaretta-csutakot tartott a szájában, amely már -ajkát égette. Furcsa grimaceokat vágott tehát és tenyerével kapta el az -égő cigarettát. - -– Amint parancsolja, – mondta égő száját dörzsölgetve. – Legnagyobb -boldogságomra szolgálna, ha végre Alvinczi úr észrevenné a kegyed -megtisztelő rajongását. Amilyen finom uriember, tán leereszkedne -kegyedhez egy-két órára. Első gavallér Magyarországon, a nők óhajtását -mindig teljesíteni szereti, még Esterházy hercegnőnek is szokott -ajándékkal kedveskedni. S az öreg grófnék már csupán tőle kapnak -virágbokrétát a mágnásnegyedben. Ő az, aki mindenki iránt figyelmes, -kedves, lekötelező, mint egy középkori fejedelem. Gondolom, Bártfai -Lenke ismerősünket is hópénzzel támogatja, holott csupán egy elhalt -barátjának, a szegény W. Richárdnak volt némi köze a tavaszamult -színésznőhöz. - -– Nagyszerű, – mondá igen komolyan Horváth kisasszony. – Napról-napra -jobban becsülöm őt. Pedig még egy szót sem váltottam vele. És a multkor -észre sem vett kocsijából a Hatvani-utcában! - -– Tehát már leskelődött utána! – kiáltott föl Rezeda úr és összecsapta a -két kezét, mint egy pojáca. – Hitemre, hercegnő, igaza van a régi -közmondásnak: a férfinak csak kicsit kell szebbnek lenni, mint az -ördögnek. Alvinczi nem szép férfi. - -– Azt maga nem érti, Rezeda úr! Azt hiszem, Zrinyi Miklós lehetett -olyan… - -– Urbánovicsné tanítványa, nagysád. Azonban az most már mindegy. Tessék -felöltözködni, hisz titkon úgyis azzal a gondolattal jöttem, hogy -elviszem kegyedet egy olyan helyre, ahol az imádott Alvinczit ismét -láthatja. Olyan vagyok, mint egy középkori bolond. Nem érzem jól magam -szeges korbács nélkül. Induljunk. - -Szilvia, aki eddig a narancsmagvakból különböző figurákat rakott ki a -tányérra, lemondó hangon megszólalt: - -– Én nekem ismét itthon kell maradnom? - -– Miért? Velünk jöhetsz! – mondta szárazon, félig elfordulva Klára és -lopva Rezeda úrra vetett egy pillantást. - -Szilvia egy darabig még a narancsmagvakat osztályozta, azután -fölemelkedett az asztaltól: - -– Tudom, hogy nem örülsz nekem, Klára, mégis elmegyek. Nem akarom, hogy -valami ostobaságot kövess el végezetül. Rezeda úr, forduljon az ablak -felé, öltözködünk. - -Az öltözködés sokáig tartott, mert a hölgyek szokásuk ellenére most nem -segítettek egymásnak az öltözködésben. - -– Jó lesz, ha sárcipőt is vesznek, – mondta egyszerre Rezeda úr, – -odakünn a mezőkön még olvad. - -– Hát hova megyünk? – kiáltotta egyszerre a két leány. - -– Oda, ahol most Alvinczi Eduárd tartózkodik. Buda-Zárra. - -A nők kétoldalról megrohanták a szerkesztőt, azonban az nevetve -védekezett. (És csak az egyik szeme pislogott gonoszkodva.) - -– Nem kell túlságosan megijedni. Buda-Zár egy kis község a hegyek -között. Ott van a nyaralója Alvinczi úrnak. Minden esztendőben ezen a -napon ott tartózkodik, csak egy napig. Reggeltől estig. Március -harmadikán. Az idő elég napfényes. Azt hiszem, még egészség -szempontjából is kellemetes lesz egy kis séta a budai hegyek között. - -– Én nem szoktam sétálni, Rezeda úr, – mormogta duzzogva Klára. - -Rezeda úrnak olyan különös arca volt, hogy néha az egyik fele sírt, a -másik meg nevetett. A nevető arcát Klára felé fordította. - -– Igen jól fog mulatni, mylady. Tudja, hogy egész életemben mindig arra -törekedtem, hogy kellemesen érezze magát. - -Lóvasútra szálltak a hídakon túl. - -Még a hosszú és óriáskifli- és serszagú kocsik jártak a budai hegyek -között. A kocsis csak néha-néha tülkölt és Tündér Ilonánál -hosszadalmasan várakoztak. A szembejövő kocsit kellett megvárni és az -utasok mind a kocsmába tódultak. A kalauz néhány lökést próbált a -javítás alatt lévő kuglipályán, míg a kocsis már nyári számlára ivott. -Napfény és tavaszi derű mindenfelé. A fák ritka lombjaikkal szinte -hamukékek voltak és az erdei úton jókedvűen szaladt egy kis tarka kutya. - -– Tavasz van! – mondá Szilvia és az esernyője hegyével számos lyukacskát -fúrt a puha talajba. - -Horváth kisasszony bizonyos gyanakvással nézte Rezeda úr Jánus-arcát. - -– Messze van még Monte Cristo gróf kastélya? - -– Mindjárt ott leszünk, – felelt a titokzatos férfiú. - -Felülről megjött a lóvasút. A hosszú kocsi szinte fáradtan állott meg a -Tündér Ilona előtt. - -– Mennyi szerelmet, boldogságot, bánatot, örömet húznak e lovacskák -nyaranta, – vélekedett Rezeda úr – midőn a szerető párokat a budai -hegyek közé viszik a kocsik! Juniusban a fűben heverészni vasárnap -délután, a verkli hangja messziről hallatszik, s először hazudni egy kis -leánynak sírig tartó hűséget, akit a szigorú szülői házból csalt el az -ember a kirándulásra! A Zöld vadásznál sert inni és mindenféle virágokat -hazavinni! Aki nem próbálta, nem is tudja, hogy mi az: élni! -Diákkoromban Pesten a budai hegyek közé csaltam minden nőismerősömet! - -– Elég legyen – mondotta Horváth kisasszony. – Jónevelésü leány nem -heveredik le az erdőben! - -Rezeda úr nevetett: - -– Dehogy nem! Nyári napokon, vasárnap délután sok minden lehetséges, -amire az ember télen nem gondol. Csupán a szabadban szép a szerelem. -Emlékeznek Borcsinéra, a kómikára? Még télen is, derékig érő hóban a -debreceni temetőbe járt sétálni a fiatal kardalosokkal! - -A lóvasút végállomásán túl körülbelül negyedóráig gyalogolt a kisded -társaság, amíg Rezeda úr hirtelen az ajkára tette a kezét. - -– Csendben legyünk, hölgyeim. Kezdődik a francia regény. - -Az erdei úttól kődobásnyira régi kis nyári lak emelkedett; a nagy fák -egy darabig eltakarták, csupán mohos zsindelyfedele emelkedett ki, amely -olyan hegyes és mégis álmodozó volt, mint valamely régi illusztráció. -Hervadt, mult évi levelek töltötték meg az árkot és a rózsafák még barna -szalmabundáikban állongtak a kertben. A nagy fák olyan mélázó némasággal -állottak a ház körül, mintha alattomban az estét várnák, hogy -elszökjenek a tájról. Magas léckerítés vette körül a kertet és a -nyárilak rejtelmesen, szinte elhagyottan bujt meg a kert végében. Nyári -reggel, midőn kis harmatcsengetyük jelentik közelegni a napot, nagyszerü -lehet itt az ébredés. De mily kimondhatatlan szorongással lehet telve az -éjjel! A szél, az eső, a vihar mint megannyi földöntúli rejtelmek -bolyonganak az elhagyott ház körül. Talán vadállatok jönnek elő a -hegyekből és az éj sötétjében a ház körül ólálkodnak. Rosszban járó, -titkos emberek próbálgatják az ajtók kilincsét, az ablak závárját. Az -eső kisértetléptekkel jár a tetőn és a fagallyak tán a Halál kezétől -rázkódnak meg, midőn megkopogtatják a gondosan elzárt ablaktáblákat. -Mily megnyugtató lehet ily hosszu éjszakákon egy hű és bátor eb s egy jó -fegyver! Habár mit használhat ez az éjszaka rejtelmei ellen? - -Most még a nap járt az erdő mögött és aranycsikját lopva beküldte a kék -fák között az elhagyott kertbe. - -Egyszerre a fű zörgése, apró gallyak ropogása hallatszott a kerti -ösvényen, hogy a szívek szinte megrendültek a némaságot hirtelen -felváltó zörejben. Talán valami rendkivüli történik most mindjárt. -Gyilkosság, vadállatok, vagy rejtelemes erdei szellemek… Horváth -kisasszony a szívére szorította a kezét… - -A kerti úton, a világosságban váratlanul egy frakkos, cilinderes, -fehérnyakkendős férfiú alakja bontakozott ki. Oly sápadt volt az arca a -nappali világosságban, mint a pergament: ódon pergament, amelyet régi -könyvtárban őriz a sánta könyvtáros. Fekete szakálla s bágyadt, szinte -bús tekintete álmodozva kalandozott a kert bokrai között. - -Jobbján fehér menyasszonyi ruhában, aranyszőke hajában -narancskoszoruval, hosszu, fehér fátyollal és könyökig érő keztyüi -között kis imakönyvet tartva egy karcsu nőalak lépkedett. - -Szótlanul mentek egymás mellett a kerti úton a lilaszínű bokrok és fázós -rózsafák között, mintha halottak volnának, akik most keltek föl a kis -kastély alatt elhuzódó régi sirboltból, hogy délutáni sétájukat -elvégezzék… - -Csakhamar eltünt a fehér menyasszonyi fátyol az út kanyarulatánál. - -Rezeda úr gyöngéden a minden izében reszkető Horváth kisasszony karjába -kapaszkodott hátulról. Nem szólt, csak elvezette a nyári lak mellől. - -Szilvia nyomon követte barátnőjét, bár néha-néha visszanézett a -rejtelmes lak felé. - -Jó darabig mentek szótlanul. - -– Istenem, mi volt ez? – kérdezte Horváth kisasszony és megtörölte a -homlokát. - -Rezeda úr nem felelt. Szilvia szórakozottan szurkálta napernyőjével a -talajt. - -A Tündér Ilonánál az ablak mellett helyet foglaltak. Rezeda úr forralt -bort rendelt, mert már hüvösödött a délután és a hölgyek alaposan -megfáztak az erdei sétában. - -Amíg a bort szürcsölgették, egyszerre hangos ostorpattanás hangzott föl -a Tündér Ilona előtt. - -Négy hosszufarku pejló gyorsan vitt egy hatalmas vörösre festett kocsit, -amely sok tekintetben hasonlított azokhoz a postakocsikhoz, amelyeken -egykor Magyarországon utaztak. A kocsiablak redőnyei félig le voltak -eresztve és a posztillon-föveges vén kocsis a korcsma előtt végighuzott -a lovain. A hatalmas kerekek robogva tüntek el a vörös postakocsival a -leereszkedő tavaszi alkonyban. - -– Alvinczi! – mondta szinte félve Klára. - -Rezeda úr gúnyosan mosolygott: - -– Ah, tehát nem ismerte meg őt frakkban? Talán Montmorency kisasszonyt -sem látta meg fátyola alatt? - -– Igen, ő volt. A Nagy Opera táncosnője, – mondta most komolyan Szilvia -és megkavargatta borát. – Miután a drámában és énekben hiába -próbálkozott a kisasszony, most végre a táncra adta magát! Lehet, hogy -ebben több szerencséje lesz. - -– Istenem, de hát mit jelentsen e különös séta itt az erdőben? Frakkban, -menyasszonyruhában? Bolondok volnának ismerőseink? – kiáltott föl -Horváth kisasszony. - -– Igen egyszerű a dolog. Nyaranta az öreg Montmorencyek, azaz Stümmer -papa és Stümmer mama laknak a villában, amelyet Alvinczi ajándékba vett -nekik. Télen, márciusban Alvinczi megünnepeli eljegyzésük évfordulóját a -kisasszonnyal. A hölgy így is igen boldog lehet. Hisz házasság nem igen -lesz ebből a dologból – felelt Rezeda úr és igen fölényesen óhajtott -mosolyogni. - -Horváth kisasszony még sokáig nézett ki a Tündér Ilona ablakából a kéklő -erdei országútra, mintha azt várná, hogy egyszer visszatér a vörös -postakocsi – érte. - -– Gyerünk – mondta kelletlenül Rezeda úr. – Az ünnepélynek már vége. - -Horváth kisasszony csendesen gombolgatta a keztyűjét: - -– Istenem, ha engem egyszer menyasszonyruhában sétáltatnának egy régi -kert útjain… Bizonyosan ősök képei is diszítik a kastély falait. Vajjon -megáll-e Montmorency az ősanyák és ősapák előtt fehér ruhájában? -Megcsókolta-e a régi feszületet, amely vőlegénye édesanyjáé volt? És -tud-e beszélgetni a régi butorokkal s eljátsza-e jegyessége évfordulóján -a sarokban álló ódon zongorán a Lohengrin nászindulóját? Imádkozik-e egy -régi szentkép előtt, amelyre a család régen elmult asszonyainak a -szemsugara tapadt s felhúzza-e a vén zenélőórát, amely egy elmult öreg -úr magános borozgatásához szolgáltatta a kísérő zenét?… Nem. Lotti nem -húzza fel az órát. De én nem felejteném el felhúzni. - -Igy szólt Horváth kisasszony és régi delnők bánatos lépteivel hagyta el -a Tündér Ilona korcsmáját. S a lóvasuton, míg helyet foglalt, -bizonykodó, büszke mosollyal nézett el Rezeda úr válla fölött. - -– Én felhúztam volna a régi órát – mondta és búsan mosolygott. - -Rezeda úr vállat vont és csaknem sírba felelt: - -– Kegyed úgy beszél, mint egy hisztérikus pesti zsidónő. Aki Flauber-t, -vagy Bródy Sándort olvassa este, mikor nem ül operai páholyában… - - - - -VI. Az utolsó nihilista. - -Bonifácz Béla, hirlapíró és Danton és Robespierre meghatalmazottja, a -dunai tartomány igazgatására, egy napon a legnagyobb nehézségek árán -tudott Budáról Pestre jutni. - -Akkoriban a hegyek között lakott, az olvadó havakban és a csípős -márciusi szelekben, midőn az időjárás nemcsak a téli erdőben meghalt kis -madarak holttesteit takarja el a fehérlábú és ibolyaszagú fiatal hölgy -elől, a tavaszi nő elől, hanem a legnagyobb passzióval törekedik rendet -és tisztaságot teremteni az emberek között is. A télen meggöthösödött és -az éjszakai hóviharokkal együtt nyugtalankodó nagybetegek, elkorhadt -tüdők, kifáradt szívek, rákos gyomrok és szerelmi lázban megbetegedett -vérek a tavasz zsendülő szelére nagy erővel kezdik el munkájukat, mint a -gombák elfogyasztják a régi malomgát mellett heverő gerendát. A -koporsókat kiviszik a temetőkbe, a szobákat kiszellőztetik és az itt -maradott ócska kabátok, lyukas nadrágok és hervadt kalapok fölött -szemlét tartanak az élők, hogy a handlénak eladhassák. Künn, messze a -város végén néha egy pár cipőért is fohászkodik a szegény koldus, hogy a -nagybeteget az útból eltegye végre a mindenható természet. Pedig a rákos -öregember, aki már csupán gondolatban foglalkozik ápolónője formáival, -éppoly kevéssé szereti itthagyni szenvedésektől izzadt ágyát, mint az -ifjú udvarhölgy, akinek csak nemrégiben volt szerencséje magára hívhatni -a herceg úr ő fensége figyelmét. A Halál tavasszal nagy sétát tesz a -tartományban, hogy az emberi hullákkal megtrágyázhassa a réteket, -mezőket a közelgő nyár szép virágainak. - -A temetők alatt, mélyen a föld alatt bizonyosan csatornák vannak s a -hercegnők szép szeme, utcaleányok keble, tudósok agyveleje s költők -szíve szétárad a messzi rétekre, kertekre, hogy szép virágokká, -napraforgókká, vagy vadrózsabokrokká váljanak. Ma még ajkaddal -érintgeted szép kedvesed nyakszirtjét és kezed izgalomtól remegve nyul a -meleg alsóruhához, holnapra e szívdobogásos dolgok egy rákospalotai -paraszt konyhakertjében galambbegy alakjában élnek tovább és a -vastagnyakú korcsmáros, Glück Frigyes, salátának tálaltatja -Brillat-Savarin útmutatása szerint. Te (inyes kedvvel és jó húst mellé) -megeszed a salátát, miközben szemed már új nők eleven formáin bogarász, -friss ruhák alatt keresel másnak hitt női részeket és csak a keserű -pálinka juttatja eszedbe halott és elfogyasztott kedvesedet. - -Bár e gondolatok mindenkinek eszébe juthatnak, Bonifácz Béla nihilista -és hirlapíró mégis e tárgybani elmerülés ürügye alatt óhajtott az -alagúti vámnál fizetési kötelezettség nélkül elsuhanni barna kis -köpenyében, amelyet egy bácskai madárijesztő is szégyenkezve viselne. - -Az őr azonban éber volt és Bonifácz Bélát ridegen fölszólították a vám -megfizetésére. - -A költő vállat vont, visszafordult. Mily balgák az emberek! Hisz ha -pénze volna, nem hagyja el a jánoshegyi csőszházat. Éppen a pénz hiánya -okozta, hogy Budáról Pestre igyekezett Szilveszter barátjához, egy-két -forint, esetleg huszonhárom krajcár kölcsönkérésére. - -(Számítása szerint ugyanis huszonhárom krajcárból átélheti a mai napot.) - -A vámőrök olyan haragosan néztek Bonifácz Bélára is, mint egykor -Kohlhaas Mihályra, a kohlhaasenbrücki lócsiszárra néztek az Elbe mellett -s okozói lettek ezért hadjáratoknak, haláloknak, szerencsétlenségeknek -és fejedelmi bánatoknak, amint az Kleist Henrik könyvében szóról-szóra -olvasható. A vámőrök mindig szigoru emberek voltak és most is -meggondolatlanul cselekedtek, midőn a rideg és embertelen törvényhez -ragaszkodtak Bonifácz Béla úrral szemben. Ugyebár furcsa dolog, hogy -valaki, gondolkozó ember, talán nem is a legtehetségtelenebb a -fővárosban, ne mehessen át az alaguton, mert elfelejtett két darab rezet -a zsebében elhelyezni? A gazdag emberek gyermekei fogatokon s fennakadás -nélkül robognak át a Gellérthegy alatt a Krisztina-körut felé, hogy a -Városmajor tájékán meglassítsa a lovak lépteit a figyelmes kocsis, az -ablakot a hintón leeresztik s a tavasz lágy, friss fuvalma beárad a -sajttal és pálinkával kereskedő emberek csemetéire. Öreg nők és -meghizott öreg urak, akiknek emésztőcsatornájában alattomoskodva jár-kel -a borzalmas rák, hogy megfizessen ifjukori bűnökért, vérfertőzésekért és -az étvágygerjesztően feltálalt ebédekért, hol állatok, fecskék -hulladékait, vagy énekesmadarak gyomrát pikáns mártással öntötte le a -francia szakács, nagyot szippantanak a budai hegyek levegőjéből, midőn a -nedvesfalu alagutat elhagyják. „Természet!“ „Regény!“ „Szerelem!“ -kiáltják Oesterreicherné leányai, midőn tavaszi délutánokon a furcsa -budai házak között, Martinovics mezején átkocsiznak, hogy a karminon -kivül a tavaszi nap pirosságával is arcukon kedveskedhessenek a szegény -férfiaknak, külföldi ágensnek és pesti divatfinak, akik a szerelmet a -magyar-utcai háremben feltalálják. Bizonyára a Belváros alatt elfolyó -csatorna a legmegvetettebb a pesti csatornák között. A bozontos, -boglyas, falusi komondor a sváb kertész kocsija mögött talán hátsó lábát -emeli a pesti férfiak felé. A sváb kutya szerelme a természet nemes -törvényeit nem szegi meg. - -Bonifácz Bélát tehát elüzték a vámtól s a nihilista szíve körül a vér -oly meleg lett, mint a Golfáram a hideg oceánokban. „Igazam van! Mindig -igazam van! Ha a bombát elhajítom, igazam van!…“ mondták a vérnek a -hullámai s a vértanuk boldogságával kapaszkodott neki a Várhegynek, hogy -két krajcár hiányában emigy kelhessen át Budáról Pestre. - -Már két napja nem evett ekkor… - -Bonifácz Béla pesti utazása a legkisebb sikerrel sem járt. Szilveszter -úr, barátja és pártfogója, a lóversenytérre kisérte fejedelmét és -Alvinczi úr régi, ezüstaranyszínü nyakkendőjében és kék kalapjában sört -ivott e tavaszi délután, midőn a csikók, nyugtalan és vad mének, -álmélkodó szemü, nemes alaku kancák a zöld mezőn végignyargaltanak, hogy -Szilveszter úr a hatodik pohár sörnél türelmetlenséggel emlegesse lord -Derbyt és Batthyány Elemért, mert hiszen nem nyert a lovak játékos -futásánál. Ezalatt Bonifácz Béla libegő köpenyegében – (amilyenben a -szegény vándorénekesek járhattak Eperjesen és Lőcsén és a lengyel -uraknál, akiknek piros csizmája mindig szívesen tánclépésre perdült, ha -az országútról benyitott egy vándorló deák, aki három verset mondott s -így élte életét) – cikk-cakkos vonalban rohant át Pesten. Már -esteledett, senkivel sem találkozott, aki legalább egy pohár borral -megkinálta volna, megnézte a helyet, ahol a dinamitbombát elhelyezi a -Váci-utcában, – vagy talán ekrazitot! – s a kénzsinórt meggyujtja -délután hat órakor. Azután az összekötő vasuti hídnak vette útját, hogy -pénz nélkül átkelhessen a Dunán, s mire a város elmaradozott a -boldogtalan kis ember mögött, aki négy mérföldnyi utat tett meg, hogy -esetleg borából megkinálja a szegény Szilveszter, a bozontos szakáll és -régen nyirott hajfürtök nem emelkedtek többé bombavető lázzal, a cvikker -mögött bús szeme bágyadtan megnyugodott, Krisztusra gondolt, amint a -szegények szokták, midőn már mindenki elhagyta őket. - -A názárethi aztán átsegítette Bonifácz Bélát az összekötő vasuti hídon s -adott neki elég erőt is, hogy fölmásszon a Jánoshegyre, ahol egy -elhagyott csőszházban fizetség nélkül töltötte a telet. - -Odalent a városban már bealkonyodott, csupán a tornyok fénylettek. A -hegyen azonban még világos volt. - -A csőszház előtt egy fatuskó volt s egy feketeruhás hölgy várta ott -Bonifácz Bélát. - -Dideri-Dir volt ő, költőnő, ügyvéd elvált felesége valahol Erdélyben, -akivel vidéki csavargásai közepette Bonifácz Béla megismerkedett. Az -ügyvédnét a költészetre oktatta, verseket olvasott föl neki, ábrándos és -hosszu mesékkel traktálta szívről, szerelemről, költeményről; két nap -mulva, midőn ismét megszállta a vándorlási kedv, tovább ment, de -távozása előtt költőket rendelt a beteges lelkü asszonyságnak: a bús és -aranypókhálós Reviczkyt, az esti harangszó hangu Tompát és Turgenyev -Iván Tavaszi hullámait… - -– De Punint és Baburint se hagyja ki, kedves tekintetes asszony. S -bizonyosan meggyógyul a lelke, – mondta Béla és a köpenyeg csatját -megerősítette nyakában, mintha nagy szél volna odakünn. - -– Azután? – kérdezte a szürkülő haju és szívbajos tekintetü asszony. - -– Majd megírom a többit! - -Ilyenformán néhány levelet is váltott Bonifácz Béla Dideri-Dirrel. -(Abban az időben ilyen álneveket választottak a költőnők, mert Ibolyát -vagy Hajnalkát már divatjuk multjának számítottak. A régi imakönyveket -is félretették a katolikus asszonyok, midőn Orczy bárónő új imakönyvet -írt. Igy modernizálódnak a nők!) Dideri-Dir elküldte verseit, amelyeket -a költő látogatása óta költött. Bonifácznak mindig volt levélportóra -pénze, ha úrnők leveleire kellett választ írni. - -– Hogy kerül ide? – kérdezte szigorúan Bonifácz Béla. – Nem megmondtam, -hogy óvakodjék Pesttől? Ez nagyon romlott hely. Elcsábítják az -asszonyokat. - -A hegyi bokrok és fák már ekkor aludtak, elszundikáltak a nagy kövek és -mohos törzsek is, mert sehonnan sem hangzott föl nevetés Bonifácz Béla -szavaira. - -Az asszony megfogta a nihilista kezét: - -– Én nem haragszom, hogy ön nem lakik az Andrássy-úti palotában, mint -nálam létekor mondta. - -Béla vállat vont: - -– Egészségügyi szempontból költöztem a hegyre. - -– Ahová én három napi bolyongás után találtam el. - -– Maradt volna otthon, nagyságos asszony, Pest feketére fest. Itt -nincsenek költők. Akik vannak, azok Beliczay kávéházában udvarolnak az -éjjeli leányoknak. Remélem, nem óhajt a Beliczay-kávéházba menni? - -– De igen, igen, – felelt a szívbajos asszony. – Közelről szeretném -látni az ifjú Ady Endrét. Ó, én sok mindent megtudtam, mióta maga engem -elhagyott. Leveleztem valakivel, egy nővel, s az mindent megírt a -költőkről, akik verseikben az élet forradalmát hirdetik, szent, nagy -szerelmi reneszánszokat igérnek az olvasónőnek s éjjel sört isznak és -Jolán úrnő árvaleánykáit pártfogolják a zenés kávéházban… Oh, Istenem, -ha fiatalabb volnék! - -– Beállana Jolánhoz árvaleánykának? - -– Kérem, kedves Bonifácz úr, vezessen el engem azon helyekre, ahol a -költők töltik éjszakáikat. Égek a vágytól, hogy közelről láthassam őket. - -A nihilista megcsóválta a fejét: - -– Asszonyom, rossz helyen kopogtat! Én nem vagyok már ismerős a fiatal -író és költő urakkal. Az én időm lejárt. Az oroszlánfejü Benedek Aladár -az utolsó lirikus, akit ismerni szerencsém van. Az enyhén őszülő -szakállnak hatvanéves korában is sikerei vannak a józsefvárosi hölgyek -között. Vagy ha parancsolja, bemutatom Gáspár Imrének, aki a -József-utcai földszintes házikóban, délutánonként a kuglizóban pihen, -miután egész nap leveleket írt megyéspüspököknek és zsidó -nagykereskedőknek s a kerek pápaszem csodálatosan magas értelmiséggel -csillogott. A tollacska minden erejét és fantáziáját összeszedi, az apró -betücskék bibliai bőséggel omlanak és nem egyszer bukkannak elő eredeti -sorok a Manfrédból, vagy az Anyeginból… Stecz öreg hordár tíz levélnél -kevesebbel sohasem indul el a város különböző pontjaira. Mire -bealkonyodik a Józsefváros fölött, az öreg hordár piros sapkájában -titokzatosan tér meg a kuglizóba. Vagy ismerheti a fehérhaju és -pirosmellényes Erdélyi Gyulát, régen letünt időknek regényíróját, aki -Szegény Dezső című regényéért húsz forintot kapott a Pesti Naplótól és -jelenleg csupán Szemere Miklós versenyparipáihoz ír ódákat, mert az -emberekről többé nem érdemes dalolni, ha megengedi… Seffer Lászlót, vagy -Szeles Adorjánt. Egytől-egyig kitünő komoly férfiak. Spártai jellemek és -a petróleumos kóc sohasem hiányzik zsebükből, ha az országot föl kellene -gyujtani… Még a „Vendéglősök Lapja“ parádi víz- és viaszgyertyaszagu -szerkesztőjének is bemutathatom, aki Kossuth temetésén vitte a fáklyát -és viszi azóta is a megmaradott viaszdarabot. Csete Lajos, a Pokrócz -Ádám apja a kövér Ligeti korcsmájában issza ezredik spriccerét, míg -Jaskula Virág Béla a Fővárosi Lapokat szerkeszti a Práter-utcában s kék -szemével ábrándosan tekintget mindazokra a magas ablakból, akiket -mecénásoknak sejt. Régen letünt idők félig szent, félig őrült, olykor -szegény bűnös emberei ők, akik sohasem mernek előjönni a józsefvárosi -kis korcsmákból, bár bűneikért megvezeklettek. A nemességnek és -gyöngeségnek furcsa keverékei. Chaterton, az éhenhalt angol poéta, vagy -a klinikai ágyon elpusztult Reviczky Gyula az ideáljuk néha… Máskor -Robespierre és Danton imádatuk alakja. A negyvenkilencediki debreceni -országgyűlés törvényéhez alkalmazkodnak, amelyet a nagy kálvinista -templomban kimondtak… És a világon a legjobb társaságnak vélem még -Pongrátz Bélát, az istentől és embertől elhagyott szegény kis költőt, -aki olyan nemesnek és tisztának maradott meg szent rajongásában a -legnagyobb nyomor és szegénység éveiben, mint a régi aranypénzek, -amelyek várkutak mélyéből kerülnek napfényre s rajtuk egy fiatal, -babérkoszorús császár képe van… Az ifjabb Görgei, a tábornok fia komor, -magányos vándorlásaiban gyakran elvetődik a helyre, ahol a szegény -költők meghúzzák magukat, padlásokon, régi pincékben, nyomorult hónapos -szobákban, ahol maga a gazda is adós a hópénzzel. Az ifjabb Görgei -mindig megy, nyughatatlanul bolyong Pestről Budára, mint Angliában járta -egykoron a Londontól dél felé, Anglia virágoskertjébe vezető -országútakat. Csupán olyankor nyugszik meg, midőn hébe-korba -elhelyezkedik a lipótmezei csendes házban. Hetenkint kimenőt élvez, -midőn is O. B. grófnő társaságában színházba mehet, rendesen klasszikus -darabhoz, amelyet az ifjabb Görgei még ifjúkorában látott Párisban vagy -Londonban és előadás után vacsorázik a grófnővel. A ravasz orvosok jól -gondolták ki ezt a dolgot. Görgei úr hölgytársaságban nem nyul italhoz, -ellenben igyekszik fiatal, szellemes és nagyműveltségü gavallér lenni. -Az angol királyi képtárról beszél O. B. grófnőnek, a csodálatos British -Museumról és Haydn zenéjéről, amelynek sok művelője van az angol -vallásos házakban. Még jóval éjfél előtt hazatér, a grófnőt kisérve, a -messzi csendes házba, mert hisz O. B. grófnő beteg… Ime, ők az én -barátaim, asszonyom. Körükbe szívesen elkísérhetem. - -Dideri-Dir, a költőnő (mint általában a nők), inkább kedvelte a tornyok -magasságából közelgő holdat, mint a napnyugati égboltozat halványuló -csillagait. - -– Új barátokat kell szerezni, Béla, – mondta a csőszkunyhó előtt, -fölemelkedve a fatuskóról. – Az emberek, akikről beszélt, bizonyosan -jégszürke, zordon, magányos, asszonykerülő, bogaras vén emberek. Elég -részem volt a vén emberekből férjem oldalán… Fiatal, csillogószemü és -emelkedő csillagu férfiak barátságára vágyom, akiknek saroglyájához -odaköthetem a lovamat. Én érvényesülni akarok, mert úgy érzem, hogy -tehetségem van. Hisz mindazok között, akiket fölemlített, egyiknek sincs -lapja!… - -– Az „Olvasd!“ már megszűnt – felelt Bonifácz Béla mélabúsan. - -A szürkülőhaju asszonyság áhitatosan nézett a Jánoshegy fölötti -égboltozatra, ahol már föltünedeztek az esti csillagok. - -– Szerelmes szeretnék lenni… Még egyszer szerelmes lenni, hisz már úgy -sem élek soká. Ady Endrébe vagy Révész Bélába. Cholnoky Viktorba vagy -Lovik Károlyba… Egy fiatal, pályája kezdetén lévő iróba, mint George -Sand Musset Alfrédbe… Baszkircsev Mária szeretnék lenni. Ah, mily -királyi kertekből áradó illat lehet az: együtt emelkedni a dicsőség -lajtorjáján. Egyik nap Dideri-Dir költeményét közlik a lapok, másnap -szép kedvesem, drága Alfrédem dalát. És olykor egymás mellett jelenhetik -meg nevünk A Hét hasábjain. Nem, kedves Bonifácz Béla, nem azért jöttem -el az erdélyi havasok közül, hogy az öreg Gáspár Imrével sörözzek együtt -a józsefvárosi kis kuglizóban! - -– Kegyed egy stréber nő! - -– Lehetséges… Páholyban akarok ülni a Nemzeti Színházban és az írók -frakkban látogassanak el hozzám a felvonásközben. Talán szalont is fogok -tartani, zsúrokat adni és a szerkesztők majd kezet csókolnak nekem… -Megengedem, hogy néha meglátogasson, ha nincs vendégem. - -Dideri-Dir ezután homlokon csókolta Bonifácz Bélát és színpadias -léptekkel elvonult a jánoshegyi kunyhó tájékáról. Bonifácz sokáig utána -nézett és őszes szakállába halkan mormogta: - -– Majd visszatérsz még hozzám, szegény leányom! - -Egy hét mulva Dideri-Dir két leánya kereste föl Bonifácz urat. - -Tizenhat-tizenhét esztendős, se nem szép, se nem csúnya leányok voltak. -Olga az irodalomért, Giza a művészetért rajongott. - -– Béla bácsi, az anyánk megbolondult. Egész éjszaka a kávéházakban -csavarog nagyhaju költőcsemetékkel, álhirlapírókkal… Mi nagyon -szégyeljük magunkat. Nem akarunk Pesten maradni. - -– Menjenek haza az édesapjukhoz! - -– Az atyánk egy cseléddel él. Mi elhatároztuk, hogy elmegyünk -Magyarországból. Táncolni tudunk. Olga énekel hárfa mellett francia -dalokat. Csinosak, fiatalok vagyunk. Tegnap az ügynökkel megállapodtunk. -Oroszországba megyünk művésznőknek. Szeretnénk, ha velünk jönne. Mint -apánk, vagy mint öreg barátunk… - -– Szegénykéim – kiáltott föl fájdalmasan Bonifácz Béla. – Elpusztultok, -elégtek, meghaltok. Vengergák lesztek s kórházban haldokoltok. - -– Jöjjön velünk, s ne hagyjon elpusztulni! – felelték Dideri-Dir -leányai. – Itt úgy sincs semmi dolga. A csőszkunyhót őrzi. - -Bonifácz Béla elgondolkozott. - -– Valami dolgom mégis csak volna… Hetenkint cikket kell írni a -Vendéglősök Lapjába. Rettentő méreg az irodalom. Vérbajossá teszi a -polgárokat és polgárnőket, ha belékóstolnak. Az írók mind szélhámosok. -Kinevezik királyi mesterségnek, a legdicsőbb foglalkozásnak a maguk -dolgát. Holott tulajdonképpen senkinek sincs szüksége az irodalomra. Az -emberek sokkal boldogabbak volnának, ha nem volna irodalom. Tovább is -születnének, szeretnének, meghalnának. A nagy, gyönyörüséges Életnek -semmi köze sincs az apró, sűrű betücskékhez. Az írók, mint egy titkos -szövetség, századok óta mérgezik az emberek lelkét, hogy maguk meg -tudjanak élni. A meséik, dalaik mind arra valók, hogy nyugtalanságot, -zavart idézzenek elő az emberi lelkekben. És ha egy családba beköltözött -az irodalom édes mérge, ott nyomon következik a boldogtalanság. Az írók -feleségei mind szerencsétlen asszonyok. Szilveszter barátom tizenhat -esztendős leánya fölakasztotta magát. S ime benneteket elhágy anyátok, -mert verseket mondanak neki éjjel a kávéházban… - -– Eljön velünk? – kérdezték a leányok. - -– Elmegyek, szegénykéim. Titeket nem engedlek feláldozni az őrültségnek, -amit irodalomnak neveznek. Egyszer zöld alkoholban, máskor az idegek -természetellenes kivánkozásában, harmadszor a vérnek lobogó égésében -lakik az őrültség, amely irodalom névre hallgat. Elmegyünk ebből az -országból, ahol a félbolond ügyvédnét szabadon engedik járni – az -irodalom ürügye alatt. - -Giza, aki a praktikusabb volt, végigmustrálta Bonifácz úr ruházatát. - -– Mindenekelőtt gyerünk a szabóhoz, Béla bácsi! – mondta és karonfogta a -bozontos, öreges emberkét… - -… Két évig járt Bonifácz Béla Oroszországban a Dideri-Dir leányaival. A -leányok szép ruhákat, némi pénzecskét táncoltak össze Moszkvától és -Pétervártól végig a nagy szibériai vasutvonal mentén, ahol a helyőrség -kozáktisztjei szinte őrjöngve fogadták a varsói első orfeumot. - -Egy vasuti állomáson, messze Ázsiában azután ellopták mindenüket. -Pénzüket, ruhásládáikat, ékszereiket. A magyar határtól sok ezer -versztnyire, egy félig behavazott szibériai állomáson, mongol lókötők és -félvad muszka tisztek között, ahol csak hetenkint egyszer megy át a -vonat, egyetlen pénzdarab, ruha és élelem nélkül maradtak Dideri-Dir -táncos leányai és Bonifácz Béla, a költő. - - - - -VII. A bécsi nők Pesten. - -Május volt akkor Pesten. - -A bécsi gyorsvonat, amely a legjobban épített vasuti pályán, alacsony -cilinderes mozdonyával olyan fontoskodó lihegéssel szalad be a pesti -állomásra, mintha legalább is előkelő távoli rokonát, a pétervár–nizzai -expressz-vonatot óhajtaná utánozni, a hosszu Pullmann-kocsik mindjárt -megállanak és selyemmel bélelt, arannyal diszített, villamosfényü -fülkékből orosz nagyhercegek, lengyel vojvodák és cseh milliomosgyárosok -szállnak ki, – a bécsi gyorsvonat májusban megrakodva jött Pestre, hogy -elhozza a bécsi kávéházak szemetjét, gyanús exisztenciáit és különösen -erkölcstelen asszonyait. - -Lófuttatás volt Pesten. - -A pompás vasuti kocsikból a rendőri ujságok megelevenedett tipusai -ugrálnak le. Feltünő elegánciával öltözött sportsmanek, akik a téli -hónapokban a Ronacher-nézőtéren keresnek megélhetést, hajnalban kártyás -kávéházban huzódnak meg és esetleg egy öreg virágárusnővel tartanak -szállást, pénzügynökök és elszánt arcú makrók, vöröses arcok és különös -bajuszok, hajviseletek és nyakkendők, amelyeket csak a bécsi -aszfaltbetyár kultivál, fehér kamáslik és óriási látócsövek nagy sárga -táskákban. A kivágott lakkcipő, vagy a narancsszínű, magas sarku -füzőscipő teljes biztonsággal lép a pesti aszfaltra. A kisujjakon gyűrűk -és a tolvaj-zsargon szavaival ékesítik a lerchenfeldi dialektust. A -bécsi kávéházakban tanulták ők az okosságot és szellemi fölényt, -szemtelen gúnnyal néznek végig a Kerepesi-úton. - -A nők még furcsábbak; kedvelői a fehér bluzoknak és sima szoknyáknak. A -kerek Girardi-kalapok vagy a nagytollas Rembrandtok igen jól illenek -fejükre. Szőkésbarna hajukat feszesen fésülik és arcszínük pirosas, -mintha most öblítették volna hideg vízzel. Kék szemük van és rózsaszínü -szájuk. A foguk fehér és korán meghíznak. Jókedvüek és biztosak a -dolgukban. A sportladyk fesztelenül fogadják minden jól öltözött férfi -udvarlását, a szeretőjük markőr a Habsburg-kávéházban és csupán nyerni -jönnek Pestre. - -Amíg a Kék macska és a Flóra-terem volt a legelőkelőbb mulatóhely -Budapesten (majd Somossy Károly fölépítette a világ egyik legszebb -orfeumát), a bécsi női tipus képviselte az igazi artisztikát. A kövér, -tejkeblü és a malac rózsaszínü bőréhez hasonlatos arculatu dámák, akik -csak sört vagy francia pezsgőt ittak, szívtelenül és hidegen -fosztogatták a férfiakat, ölelkezés közben Maxra, a fiákeresre -gondoltak, egyszerre csak elhagyták Budapestet. A király-utcai énekes -kávéházakban (ahol még VII. Edvárd velszi herceg korában csárdást tanult -táncolni) maradt meg belőlük egy-egy öreg, de fessen öltözködő példány, -akinek nem sikerült szerencsét csinálni Budapesten. - -Carola Cecilia éjszaka a Beliczay-kávéházban volt, ahová a grófok és -bárók frakkban jártak, Blau bácsi ingujjban billiárdozott Lazaroviccsal, -a nábobbal, akit éjjel-nappal, lépésről-lépésre követtek Hartman és -Lefkovics, a hűséges pénzkölcsönzők s alkoholisták módjára itták a -fiatal milliomos pezsgőjét. A Kmoch és Reiner-féle „Frauenbatallion“ -keringőjétől visszhangzott a pesti éjszaka, amelyet nyolcvan szép -trikós-kisasszony táncolt az orfeum színpadán. Carola Cecilia (akiért -egyformán rajongtak öreg börziáner zsidók és ifjú grófok) -huszárkapitányi uniformisban vezényelte a pompás csapatot. Nagyváradra -különvonattal vitték a zászlóaljat, hogy estére a Fekete sasban játsszék -és talán már föl is lobogózták a váradi házakat, midőn Turinból megjött -a sürgöny: a kormányzó meghalt… Cicele, akinek olyan sűrű, hosszú haja -volt, hogy fejétől sarkáig elborította, nem őrjíthette meg végképpen a -nagyváradiakat, az előadás elmaradt. Küry és Fedák kisasszony nagy -primadonnák lehetnek, de korántsem váltják ki a közönségnek azt a -nagyfokú lelkesedését, amely a még meglehetősen naivnak látszó korban -Cicelke nyomán Pesten végiglángolt. Kérdezzétek meg az öreg urakat, -Amerikába költözött pénzügynököket, letört gavallérokat és Rajna -Ferencet, ki volt Carola Cecilia, midőn a „Hölgyzászlóalj“-ban a nemzeti -színű zászlót kibontotta! A még félig német pesti éjszaka őrjöngve -tapsolt, az orfeum előtt a fiákeresek éljenezték és a zene -csengve-bongva zengett… Mi volt szebb? A „Hölgyzászlóalj“, vagy a -manapság divatos „Hulló falevél“? Ó, a régi karnagyok szemérmesek -voltak. Aki egykor megírja Budapest történetét, Somossy Károly és Carola -Cecilia alakjáról nagyon sokat írhat. Ők tanították meg lumpolni a -várost. Bizonyosan ma is isznak francia pezsgőt Budapesten, hisz e -portéka mindig kelendő marad, míg gazdag inyencek és ledér nők élnek a -földön. Ám akkoriban, májusban, lóversenykor, mikor Carola a -feketeharisnyás lábát a Beliczay-kávéház márványasztalára teszi és Blau -Diogénesz egy rajongó lovag hódolatával iszik a diva lakkcipőjéből, -Batthyány Elemér és Szemere Miklós fiatal urak, Munczy nagy szürke -szakállával francia dalokat muzsikál és Somossy úr együtt mulat ott -vendégeivel; a mulatságos és ötletes Lantos megnyitja Pesten az első -elegáns restaurant-t, amelynek konyháján reggelig ég a tűz és olcsón -mulatni lehet, – nyomban bele is bukik a vállalkozó szellemű férfiú, bár -Brillat-Savarin receptje szerint főzi a tyúklevest; élelmes vendéglősök -korcsmákat alapítottak, amelyeket csupán éjfél után nyitottak ki, a -„Temető“-ben reggel tíz órakor kiérdemesült aranyifjak mulattak Strasser -csikósbojtár-modorban előadott dalain és a Kauser-társaság hordó sört -helyeztetett az asztalra; a divat májusi délben ligeti vendéglőbe -hajtatni Móni gyors trapperein (miközben kocsis, ló és szerszám a bécsi -Práterről álmodott), a zongorást kihúzni az ágyból; a vörös Friedmann -csillagos övet hord derekán és Szekulával világvárosnak nevezik ki -Pestet, amelynek szanfranciszkói tempóban építenek mulatóhelyet és a -néger táncosokat, nemzetközi művészeket Pestre csődítik: „Ős-Budavára!“ -mondják az emberek és kelet és nyugat minden pompája megjelenik -képzeletükben és az idáig rejtett pesti félvilág, a titkosan szerető nők -hirtelen, tavasz virágai módjára elleptek mindent a bámészkodó város -előtt (akiknek lakáscímével és nevével a nők hódoló barátja, pártfogója -és gourmandja, Kapy kapitány úr, az angol király rokona, finom -maroquin-bőrbe kötött, arany ceruzával írott jegyzőkönyvecskéket töltött -meg és könyvtárában bizonyosan föltalálható, hogy a drága Svarcz Mici -hol lakott húsz év előtt); a süket Fritz apó meg bablevest főz a Vasvári -Pál-utcában és „lokál“-jában fiákeresek, kaszinói urak és éjjeli leányok -együtt táncolnak délelőtt a tüdővészes Breitner zongorája körül, aki -hátborzongatóan variálja az ocsmány és ledér szavakat dalaiban, míg -fülig nyitott szája fekete üregéből egy fölbontott régi sír sötétsége -mered elő s gyakran ömlik tüdejéből a vér a mulatság hevében (míg otthon -a beteg asszony és beteg gyermek várja); a vérbeli lumpok és -passzionátus ivók, a mámorban életet kereső urak és a szinte állativá -aljasodott bécsi leányok idejében, midőn Fifi kihullott metszőfogát -viaszgyertyadarabbal pótolja, a bolondos Gréte tébolyodottan tépi össze -ruháit, míg Mici minden reggel öngyilkos óhajt lenni: e korban Roederer -és Pomery urak a messzi Frankföldön bizony alaposan tudomást szereztek -arról, hogy Pesten május van, lóverseny van. Freystädtler Flóra, a vörös -milliomosleány még Champagne dombján termett aranyban fürösztötte meg -színész és fiákeres szeretőit, mielőtt udvarlásukat elfogadta volna. A -pesti lumpolások hőskorából, midőn egy-egy éjszaka vagyonok úsztak el -pezsgőre, virágra, muzsikára, éles visítással sikolt ki a bécsi nők -mámoros hangja. - -Orfeum! - -Mily melegen, zenésen, szinte kábítóan hangzott egykor e szó ifjú -gavallér korunkban! Táncosnőket és hercegnőket láttunk, az urak fehér -inge fénylik, virágillat tölti meg a rózsaszínű villamos fényben -tündöklő termet, páholyában Vladimir nagyherceg ül, földszinten a rasta, -rövidszoknyás francia szubrett csicsereg a pódiumon, kopaszfejű, kiélt -arcú pincérek a temetésrendező tiszteletteljességével viszik -jéghütőjében a francia dombok borát és a zenekarból bűbájosan hangzik a -csengő-bongó orfeumzene. A nagyvilág, Páris, Nizza: eljött hozzánk -vizitbe egy estére. Azután elment Cecilia s elmentek mind. -Egyiknek-másiknak trafikja vagy masamód-üzlete van a Ringen és Pestre -csak májusban hozzák vissza emlékeik, a régi időkben ünnepségnek -nevezett tavaszi lóversenyre. - -Ilyenkor írják az ujságok, hogy megérkezett az előkelő külföldi társaság -Budapestre. - -* - -Horváth kisasszony még sohasem volt lóversenyen, kisleánykorában a -Sugár-úton nézte Andrássy Géza hatalmas vadászkocsiját, Wahrmann -piroskerekű, könnyű fiákerét, amelyet Bécsből hozatott a gavallér és -négyesfogaton jött Blaskovics. Tíz-tizenöt percig végigrohant az -álmélkodók tekintete előtt Magyarország előkelősége. A sánta Neszmélyi -ujságíró, mint az élet főrendezője, élénken előre hajolt hatalmas -pofaszakállával és minden ismerősét mankójával üdvözölte. A fiákeresek -olyan gyönyörűséggel hajtották rövidfarkú lovaikat, mintha mindenki -nyert volna odakünn a futtatáson. A nők fátyola üdén lobogott és a -férfiak térdükre húzták a pepita-nadrágot. Tündöklő, szép nagyvilág! - -Urbanovicsné újabb segéllyel látta el a Pattantyus-utca hölgyeit és a -boldogtalan Rezedának kárba veszett minden ékesszólása. A színésznők, -miután új tavaszi ruhához jutottak (Horváth kisasszony pepita-kosztümöt -varratott, fecskefarkú kabátkával, míg Szilvia kék és fehérpettyes -ponzsiból kisleányos toalettet választott), egy versenynapi délután -fiákert hozattak. - -– Hölgyeim, csupán az éjjeli kaszirnők és félvilági lepkék szoktak a -turfra járni hétköznapokon – elmélkedett Rezeda úr. - -A színésznők azonban nevetve intettek a szerkesztőnek. - -– Ha szégyel velünk jönni, ne jöjjön velünk, – mondá élesen Klára. - -A bús férfiú beleegyezett sorsába. - -– Becsületemre, – dörmögte, – úgy érzem már magam, mint egy makró. -Vásárra hordom nőismerőseimet. - -A kisasszonyok természetesen a grófnékra voltak kíváncsiak elsősorban. -Rezeda úr megmutatott nekik néhány mágnásasszonyt, akiket látásból -ismert. A fiatal grófnők karosszékeikben mint pasztell-képek üldögéltek. -Finom, csodálatosan gyöngéd arcbőrükkel, ruháikkal, keztyűikkel, -cipőikkel mint üvegházi növények foglaltak helyet a piros zsinórral -elkerített részben. Vajjon hol veszik a grófnők kalapjukat, amely -izlésével és formájával olyannyira különbözik mindig a polgárasszonyok -kalapjától? A keztyűs talán külön keztyűt varr Andrássy kontesznek? És -az elzárt paloták levegőjében műtárgyak, festmények, ázsiai szőnyegek és -gondtalan évek közepette felnövekedő hölgyek igazán mások volnának, mint -a teremtés többi asszonyai? A rózsaszínű csipke alsóruháikon és a szalag -cipőjükön, hajuknak üde hulláma és szemüknek fénye vajjon honnan van, -hogy azt a legügyesebb, a leggazdagabb zsidónő sem tudja utánozni? -Testüknek rugalmassága – még az idősebb hölgyeknél is, – mintha -csakugyan a századokon át átfinomult vérkeveredésnek a következménye -volna! Kék vér! – mondták a régi regényírók. S a polgári férfiú -fölsóhajt, hogy sohasem ismeri meg a kékvérű nőket közelebbről. - -Egy fordulónál (mert hisz a kisasszonyok állandóan sétáltak, hogy semmit -el ne mulasszanak), Alvinczi feketeszakállas, fehérkalapos feje bukkant -föl a mezőn. Lusta, szinte unott léptekkel közelgett, a látócsövét -egykedvüen himbálta a karján. - -– Gyerünk! – mondta Rezeda úr idegesen. - -Horváth kisasszony azonban megállott és olyan mosollyal nézett Alvinczi -szeme közé, amilyen mosoly csak kitanult kurtizánok, vagy teljesen -ártatlan nők arcán szokott jelentkezni az izgatottság palástolására. - -Alvinczi megzavarodva nézett a hölgyre, mintha emlékei között kutatna. - -– Jó napot, Alvinczi! – mondta Horváth kisasszony csalfa -szemhunyorítással. – Ugy-e bár, nem emlékszik rám? De én nem felejtettem -el magát! - -(Rezeda úr azt hitte, hogy a föld alá sűlyed szégyenletében.) - -Az ázsiai kán fehérkeztyűs kezével megemelte a kalapját. - -– Van szerencsém, – mondta minden meggyőződés nélkül és futó, kérdő -pillantást vetett Rezeda úrra. - -Rezeda úr vállat vont s odavetőleg, a fogai között mormogta: - -– Louise asszonynál… Az estélyen… - -Alvinczi fanyarul mosolygott. Elővette a zsebkendőjét és a gyomorbetegek -keserűségével köhintett. - -– Igen… Mindjárt szolgálok valami jó tippel… – folytatta gyorsan a -legnagyobb szivélyességgel. – A dámák bizonyára nyerni szeretnének, -habár, ha én rám hallgatnak, nem fogadnak. A lóversenyen nem lehet -nyerni. De hogy mégis kivegyék részüket a játék szórakozásából, majd -szolgálok néhány tikettel. Ha megengedik… A viszontlátásra. Sietek, mert -már start van. - -Gyorsan megemelte a kalapját, felületesen megfogta Horváth kisasszony -kezét és eltünt a lépcsőkön, amelyek a könyvfogadóhoz vezettek. -Mindenütt tiszteletteljesen nyilt szét a tömeg. Ő játszik itt a -legnagyobb tétekben. A lóversenyvárosban király volt Alvinczi. - -Rezeda úr sötétpiros arccal kapaszkodott Horváth kisasszony karjába. - -– Lelkem, – kezdte az indulattól visszafojtott hangon, – maga úgy -viselkedik, mint valami falusi kisasszony. Azt hiszi, hogy Kisvárdán -van, ahol a társulat drámai szendéjét minden suszterinas ismeri? Pesten -vagyunk, lelkem, ahol nem szokás megszólongatni a férfiakat. - -– Valóban nagyon neveletlen volt Alvinczi, – felelt elkomolyodva Klára. -– Ostoba voltam, beismerem. Gondolataimban annyit foglalkozom a furcsa -emberrel, hogy egész természetesnek találtam, hogy nyomban rámismer ő -is, amint találkozunk… Bocsásson meg, Rezeda. - -De Rezeda úr nem bocsátott meg. - -– Nézzen körül a gyepen, – folytatta szigorúan. – Látja ezt a sok -föltünő kalapos, furcsa ruhás, elszánt képű nőt? Ezek mind azért vannak -itt, hogy Alvinczivel, vagy a hozzá hasonló erszényű férfiakkal -megismerkedjenek. De még ők sem mernek megszólítani senkit. - -– Mily szamár voltam! – mormogta könnyes keserűséggel Klára. - -Éles csöngetés hangzott. - -A tömegben egy hetykekalapú, pirosmellényes, fehérszakállú öreg úr -törekedett a társaság felé. Barna köpenyeg volt rajta és rozzant -sétapálcával integetett. - -– Nagysádkám! - -Szilveszter úr volt ő, az Alvinczi titoknoka. - -Néhány barna karton-billétát nyomott a sok közül a Horváth kisasszony -kezébe. - -– A fejedelem küldi, – mondta a sietéstől elfulladva. - -– Hogy van, Szilveszter bácsi? – kérdezte megenyhülve Klára. - -– Sietek. Sietek. Még X. grófnénak kell jegyeket adnom, az öreg B. -bárókisasszonynak és özvegy Ábrándinénak. A versenyt pedig már futják. - -– Miért fogadta el? – kérdezte sötéten Rezeda úr. - -Horváth kisasszony izgatottan nézte a kartondarabokat. - -– Tíz forint. Háromszor tíz forint. A hatos számon. Nézze meg csak, -gyorsan, Rezeda úr, melyik a hatos szám? - -– Az Alvinczi lova. Ignác. - -Vad kiáltozás töltötte meg hirtelen a mezőt. Mintha váratlanul -megbolondultak volna az emberek ezrei. Padokra és székekre ugráltak. -Lóneveket kiabáltak. A szemek kimeredtek. A nők hisztérikusan -visítottak. - -– Innen úgy sem látunk semmit a futásból, – mondta Rezeda úr. – -Forduljanak meg, hölgyeim. Az emelvényen ül Alvinczi úr. Majd az ő -arcáról itéljük meg, hogy megnyeri-e a versenyt Ignác. - -A Jockey-Club tagjainak fenntartott helyen ült Alvinczi úr és bizonyosan -a világ egyik legjobb látócsöve volt a szeme előtt, amint a lovak -futását figyelte. - -Mereven dőlt hátra ülésében, amint feszülten figyelt. - -Hirtelen előrehajolt, mintha az energikus mozdulattal is hozzájárulna a -verseny kimeneteléhez. - -A gukker szinte megfeszült kezében, amint a cél előtti utolsó métereken -a magasból a paripák futását figyelte. - -Azután elvette szeme elől a gukkert. - -Boldog, gyermekesen boldog, diadalmas mosoly jelent meg a sötét, szomorú -arcon, mintha karácsonyi angyal csengetne végig a mezőn… A szomszédjai -kezüket nyújtották felé. - -– Ignác! – ordította ezer torok. - -– Nyertünk! – kiáltotta önfeledten, szinte könnybeborult szemmel Horváth -kisasszony. – Ignác. Drága Ignác. - -– Az ördög vitte volna el! – dörmögte Rezeda úr. - -Horváth kisasszony a fehér korláthoz rohant, midőn a győztes paripát -elvezették. Fehérkeztyűs kezével boldogan tapsolt a kistermetű -pejlovacska felé. - -– Ignác! – mondta szerelmesen, lágyan. - -… Bármennyire szeretett volna Horváth kisasszony e délutánon Alvinczi -úrral ismét találkozni, ez többé már nem sikerült neki… - -– Vajjon miért került el Alvinczi? – kérdezte Horváth kisasszony, midőn -hazafelé mentek fáradtan és porosan. - -Rezeda úr mogorván lóbálta a fejét: - -– Kisasszony, jegyezze meg magának: a hálálkodó ember a -legkényelmetlenebb lény. Az ember nem tud vele mit csinálni. Alvinczinek -különben is régi babonája, hogy akkor, midőn jelentősebb összeggel fogad -valamely lóra, a szegény ismerősei és barátai között fogadójegyeket -osztat széjjel. Vannak pedig ismerősei, akik részére ugyanakkor más -lovakra fogad, mint amilyenre ő maga játszott. Örüljön, bennünket -szerencsés ismerősnek számít. - -– Nagyszerű ember. - -– Annál is nagyszerűbb, mert míg kegyedet kétszáz forinthoz juttatta -(hogy kiimádkozza a győzelmet, mint azok az öreg mágnásasszonyok, akiket -támogat s versenynapi délelőttökön a Ferenciek-templomába járnak -imádkozni Alvinczi szerencséjéért), addig ő maga, mint egy beavatott -ismerősömtől hallottam, csaknem százezer forintot húzott be Ignác -győzelmével. Ez Alvinczi kifogyhatatlannak hitt vagyonának a forrása. -Ezért hívják Monte Cristonak. - -Klára összecsapta a kezét: - -– Imádom, – mondta. - - - - -VIII. Az álmok és a kártyák. - -Tavasz volt és a pattantyus-utcai hölgyeknek délutánonként verseket és -regényeket olvasott Rezeda úr. - -Rezeda szerkesztőnek régi módszere volt a nők körüli udvarlásnál a -költők segítségül vétele. Szerelmeit (a cirkusz-lovarnőt a Henry -társulatánál, a cukrászkisasszonyt egy régi vidéki cukrászdában, ahol -mályvaszínü függönyök lengtek az ablakon és a likőrös üvegeken -virágkosaras vignetták voltak, majd az özvegy kereskedőnét, akinek -szívbaja volt és nagy szemében az elmulás utáni vágy néha csodálatosan -tükröződött) többnyire Byron vagy Puskin verseinek köszönhette. Mint egy -biedermeier-ifjú, finom kötésben verseskönyvet hordott a zsebében és -midőn a hölgyeket négyszemközt kaphatta, vadul, gyorsan, vagy lágyan és -álmodozva a fülükbe olvasta az idevonatkozó szakaszokat. A nők néha -megengedték, hogy a kezüket megcsókolja, máskor könnyedén -végigsimították homlokát, kedves Rezedának nevezték, virágjukat a -verseskönyv lapjai közé préselték, azután elbocsátották a szerkesztőt, -aki lehajlott fejjel bandukolt és az öngyilkos Kleist Henrikre gondolt. -Igy élt Rezeda úr szerelmeiben és még az özvegy kereskedőné -hálószobájáig sem juthatott el, aki pedig olyan sűrű, szőkehaju, hosszu -szempilláju, összeérő szemöldökű és kövérkés nő volt, mint valami keleti -álom. Csupán gyönyörü lábán a harisnyakötőt helyettesítő szalagcsokorra -emlékezett, amely halavány lilaszínü volt és emlékbe egy kis zsebkendőt -kapott, amelyet otthon a párnája alá dugott. Rezeda úr magánéletét -vizsgálva, azt kell hinnünk, hogy a nők az utolsó felvonásban -elidegenedtek az ábrándos és busongó ifjútól. Sohasem sikerült a nők -nyakszirtjének azon helyén a csókot elhelyezni, amely csók a szentéletü -apácát is megőrjítheti. Az ujjai csupán a kezekig jutottak és szinte -röstelkedett a nők háta mögött, midőn esős időben megmutatták a -bokájukat. A kereskedőné – hogy még egyszer és utoljára fölemlítsük a -kövér asszonykát – egy nyári délutánon, a virágoskertbe csupán egyetlen -szál, vékony pongyolát vett magára és a napsugár az árnyékos helyeken -meglehetősen megmutogatta a ruha alá rejtett formákat. Rezeda úr -szívdobogya kérdezősködött a virágok nevei után és a világért sem -merészelte teljesen kinyitni a szemét. Az asszonyka kétszer, háromszor -elment a napsütéses helyekre, engedte, hogy a szél ruhájába fujjon és -rövidujju pongyolában gyakran emelte föl két karját kontyához, miközben -ruhája csaknem vállig csúszott… „És ezt a kéket, amely olyan, mint egy -Richepin-vers, hogy hívják, nagyságos asszony?“ - -Nem csodálható tehát, ha Rezeda úr (aki éjjel, ágyában a legelszántabb -kékszakáll volt, minden nőismerősét meztelenre vetkőztette és még a -torkukat is megcsókolta harapós csókkal) tavaszi délután a -pattantyus-utcai kis lakásban, ahol két fiatal nő illata összekeveredett -a cserepes virágok illatával és a himzett diványpárnának asszonyhaj -szaga volt, az ágyterítő alól szinte lappangva sompolyogtak elő női -álmok és a reggel használt kis piros papucsok öléből, a törülközők -gyürődéséből, a hajfésükből és puha, bolyhos vállkendőkből két -szerelemre hivatott fiatal nő jó szaga áramlott: Rezeda úr a sánta lord -verseit olvasgatta s egy teljes, az Élet megünneplésére szánt májusi -délután mulott el Lermontoff Korunk hősének emlékezetére. - -– Holnap elhozom Boccacciót, – fenyegetőzött esténkint bánatos mosollyal -Rezeda úr. – A flórenci barátok és kikapós menyecskék tán hatással -lesznek hölgyeimre. - -– Hozza el, kedves, – felelt álmodozva Szilvia. - -De Rezeda úr nem merte elhozni a világ legszebb könyvét. Talán a -színésznők erkölcseit féltette… - -Máskor a szűk előszobában olyan közel ért Szilviához, hogy a könnyü -ruhácska alatt megérezte a leány testének gyöngéden domborodó, meleg -részletét. Szilvia harmatos barna szemével, amely félig zsidó-, félig -cigányszem volt, nyugodtan nézett az érzelmes fiatalemberre. - -– Bocsánat, – rebegte Rezeda úr. – Nem akartam… - -De aznap éjjel (a magányban) még a harisnyát is lehuzta Szilviáról és -pontosan kiszámította a leány testén található finomságokat a haj -sűrűségéből, finomságából. - -Ismét délután volt és a cserepes virágok az ablakokban kinyujtották -leveleiket a nap felé és az orgona gyöngéden remegett fehér fürteivel, -mint egy szűz leány ég felé küldött fohásza emelkedik remegőn fölfelé a -székesegyház tömjénfüstös boltozatában. Szilvia sűrü fekete hajába, -amely csigákba göndörödött, mint a spanyol szenyoráké, a napsugár tüzes -nyilacskákat helyezett el, amelyek alattomosan fényesítették a -hajszálakat az ablaknál, a zongora mellett. Kivágott nyakán gyöngéd -pelyhek és kis kék bajuszán mintha tréfásan-bús gondolatok -helyezkednének el, amint alig hallhatólag fütyült egy bús magyar dalt. -Rezeda úr A vadász iratait olvasta Turgenyevtől és a scsigri-i kerület -Hamletjének bánatos elbeszélését hangsulyozta: Szilviáról Klárára -emelvén szemét a lap fordításánál, mintha ő maga volna az a bizonyos -éjjeli vendég, aki annak örül, hogy a boldogtalanság legszélsőbb fokát -elérte. - -Szilvia abbanhagyta a fütyörészést. - -– Meddig fog ez így tartani? – kérdezte, de nem nézett sem Rezeda urra, -sem Klárára. - -Klára (ismét fehérnemüt javított) anélkül, hogy föltekintett volna, -vállat vont, Rezeda úr a pontig olvasott, azután összezárta a könyvet. - -– Valamit kérdezett, Szilvia? – kérdezte udvariasan előrehajolva. - -Szilvia fölsóhajtott: - -– Ó, nem kérdeztem semmit. Nem is kérdezhettem, hisz senki sem tudna -felelni a jelenlevők közül… Azt szeretném tudni, hogy miért vagyok itt a -Pattantyus-utcában és mi tart vissza attól, hogy elszerződjem vidékre -színésznőnek? Mikor Pestre jöttünk, azt hittük, hogy most következik a -nagyszerű, mulatságos, nagyvilági élet. Én legalább titkon mindig azt -hittem, hogy valami rendkivüli dolog fog történni, ha én, a nem -mindennapi, szép, tehetséges, okos és jó teremtés Pesten megtelepedem. -Azután semmi sem történik. Egyik nap mulik a másik után. Reggel az -ágyamba süt a nap, de én fekve maradok… Félek a fölkeléstől, mert tudom, -hogy ismét kezdődik az unalmas, hosszu nap. Amíg fekszem, addig azt -hiszem, hogy valami mégis csak fog történni fölkelés után, valami -váratlan, rendkivüli dolog… Valaki jön… Vagy csak egy levelet kapok, -amelynek örülni fogok. Érezni fogok valamit, amit idáig nem éreztem… Egy -nevet hallok, aminek örülni fogok. Hogy Rezeda úr délután elhoz egy -költeményes könyvet, amelyben végre megtalálom azt a verset, amelyre -egész életemben vágyódtam, de amelyből még egy sort sem tudok… Egy Medve -nevü fiú mondta el a Kálvária-téren és én tizenöt esztendős voltam. -Medvét nem láttam többé és bármiképpen gondolkozom, a vers nem jut az -eszembe. Néha azt hiszem, hogy varázslat alatt vagyok, amelyből csak -akkor fogok megszabadulni, ha a régen hallott vers ismét eszembe jut és -én szívemben elmondom újra, amit akkor a Kálvária-téren… - -– Vajjon miféle vers lehet az? – kérdezte elkomolyodva Rezeda úr. - -Szilvia fájdalmasan megrázta a fejét: - -– Nem tudom. Még álmomban sem jut eszembe, pedig olykor éjjel, mintegy -csak félig elaludva, olyan dolgok jutnak eszembe a gyermekkoromból, -amelyekre már nem is emlékeztem. Csak hirtelen, mint egy kép, mint egy -dal, megjelenik rajza a lelkemben. A minap annak a hórihorgas verklisnek -a kockás kabátja jutott eszembe, aki gyermekkoromban az udvarunkba járt -muzsikálni. Akkoriban jöttünk Pestre, – az anyámra már nem emlékszem, -csupán az apámra, amint középen gondosan kettészelte a rövidszivart, -hogy maradjon még egy szivarja. De a vers, amelyet Medve mondott, -sohasem fog eszembe jutni. - -– Ki volt Medve? – folytatta az érdeklődést az udvarias Rezeda úr. - -– Azt sem tudom, – mormogta elkeseredve Szilvia. – Egy kis cukrászda, -ahol tejszines kávét ittunk, kalitkában feketerigó volt, a Frou-Frou -címü francia lap függött a fogason és Medve… Ennyi, amennyire bizonyosan -emlékszem. Még csak a szeme sincs eszembe. Mintha csak olyan messzire -ment volna el tőlem, mint az életemnek a boldogsága. Azt hiszem, ha a -vers eszembe jutna és Medvét megtalálnám: újra boldog lennék, mint -tizenöt esztendős koromban voltam. - -– Szegényke, – mondta részvéttel Rezeda úr – én majd keresni fogom -Medvét. - -Szilvia finom, kékes orra kissé elpirosodott a haragtól. - -– Rezeda úr, ön olyan jó fiú, hogy az már szinte botrány. - -Horváth kisasszony halkan fölnevetett. - -– Én azt hiszem, hogy Medve nem is létezett. Csak úgy álmodtad egyszer. -Fiatalkoromban annyit álmodtam egy hadnaggyal, hogy néha már azt hittem, -hogy nem is vagyok többé ártatlan. És ébren sohasem láttam a hadnagyot, -aki minden éjszaka kék atillában és lakkcsizmában meglátogatott. Maga -nem álmodott sohasem leányokkal, Rezeda? - -A finom ifjú fehér kezével lágyan intett. - -– Magukkal! – mondta keserü gúnnyal. – Két feleségem van minden éjjel. -Kegyedék. - -Szilvia elkeseredetten támasztotta tenyerébe állát. - -– Minden nő volt valaha boldog. Egyik azért volt boldog, mert -boldogtalan lett, a másik egy arcképet őriz a szívében, akinek -eljövetelében hisz, a harmadik azt várja, hogy majd elveszi valaki… Én -semmit sem várok, semmiben sem hiszek. A multkor egy tót gyolcsos járt -az udvarunkban. Arra gondoltam, hogy sokkal boldogabb lennék, ha a -gyolcsoshoz feleségül mennék. Szép fehér nadrágja volt. - -Rezeda úr halkan, Horváth kisasszony hangosan nevetett. - -– Te, ne nevess, Klára, – folytatta szemrehányólag Szilvia – mert -bolondabb nő még nem volt a világon, mint te. Egy lehetetlenségbe, -Alvinczi Eduárdba legyen szerelmes valaki! Igazán csak az hiányzanék, -hogy esténkint imádkozzál érte. - -Horváth kisasszony homloka elpirult. - -– Azt te nem tudod, hogy én kiért imádkozom. - -– Nem is szoktál imádkozni. - -Horváth kisasszony letette a varrást. - -– Mindig… Éjjel az ágyban a szívem fölött imára kulcsolom a két kezemet -és a szememet lehunyom, nehogy az utcai gázlámpa világosságánál bármit -is lássak. És mindig csak azt rebegem a szívemben, hogy: Istenem, -Krisztusom, Máriám! Engedjétek meg, hogy mindig ilyen boldog lehessek -életemben, mint most. Sohase legyek szerelmesebb. Sohase legyen más -szerelmem, mint az, akit jóformán sohasem látok. Ne is legyek soha az -övé és ne is foghassa meg sohase a kezemet! Ne is lásson, ne is -gondoljon rám… Csak én mindig szerethessem és sohase ábránduljak ki -belőle, mint az apácák nem gyógyulnak meg soha Szent György lovag iránt -érzett szerelmükből. Hát nem jobb és nem szebb ez így, mintha verekednék -naponta a korhely férjemmel, vagy szeretőmmel? - -Szilvia makacsan rázta a fejét. - -– Péteriné, a súgónénk, volt a legboldogabb asszony, akit valaha láttam, -pedig az ura mindennap részeg volt és délután a nyilvános házba járt -pipázni és darabokat másolni. Mindig verekedtek, nyomorogtak, éheztek!… -S az asszony mégis boldog volt, mert ha Péteri aludt, az ágya mellé -ülhetett és leste a lélekzetvételét. Tehát egészen mindegy, hogy gróf az -asszony szerelme, vagy csak egy gyolcsostót! - -– Mert a sugó elhitette azzal a jó bolond asszonnyal, hogy nem a nőkhöz -jár, hanem csupán a nyilvános ház különös levegőjét kivánja a -szervezete, mint az ópiumot. Csak ott tudja helyesen lemásolni a -szerepeket, ahol éjjel részeg emberek táncolnak és a zongorát betegre -döngetik. Néha tízesztendős fiát is elvitte a súgó és az ott olvasta -meséskönyveit a szőnyegen heverészve. Agyonütni való ember volt Péteri! -– mondá szigoruan Klára. – Senki sem állott vele szóba a társulatnál. -Vajjon jár-e még délután a Jeruzsálem-utcába? - -– Bizonyosan – felelt vidoran Rezeda úr, mert a történet megnyerte -tetszését. – Otthon megfájdul a feje, a szeme, a háta, amint már az -ilyen gazembereknél szokás. Addig nyög, panaszkodik, amíg az asszony -magától megszólal: eregy már, fiam… de korán haza jőjj! - -Szilvia elkeseredetten mormogta: - -– Igy tehát semmi különbség sincs Alvinczi és Péteri sugó között. Klára -szerelmese is idegen nők után csavarog. - -Horváth kisasszony eleinte nevetett, később elkomolyodott. - -– Fiam, – mondta meghatott hangon – hagyd az én szívemet! Igazán nagyon -boldog vagyok, hogy végre szerelmes lehettem valakibe a magam módja -szerint. Én olyan vagyok, mint azok az asszonyok, akik egész életükben -harisnyát kötnek és a harisnyaszemekbe kötik bele minden gondolatukat, -vágyódásukat, álmaikat. És sohasem hagyják abba a kötést, hogy a -szomszédba átmenjenek, ahol az imádott férfiú pipázik vagy bort iszik. - -A kis vitatkozás csendesen elmulott, mint a tó tükrén a hullámgyűrűk. -Rezeda úr fölemelte a könyvet, hogy a nagyszerű Csertophanovról és -barátjáról olvasson, midőn kocsi állott meg a ház előtt és Urbanovicsné -katonás hangja fölhangzott a folyosón. - -A horvát özvegy virágzóbb volt, mint valaha, szürke nyers -selyemköpenyege szárnyai libegve követték. Három aranyfácántoll a -kalapja mellé tűzve. - -– Csak egy napra, egyetlen órácskára jöttem Pestre, gyermekeim. Otthon, -nálunk, a Száva mellett a fürészmalmokat építik, ott kell lennem -reggeltől estig, mert kilopják a szemem. A multkoriban még a szegeket is -ellopták… Azonban Tóricsnét meg kell látogatni. - -A színésznők hizelkedve simogatták a gazdag asszonyság köpenyegét. - -– Milyen gyönyörű a néni! - -– Ugyan ne bolondozzatok. Tavalyi a kalapom, tavalyi a ruhám. Az ilyen -magamfajta falusi asszonyságnak nem kötelessége tudni a legutolsó -divatot. Csupán annyiban különbözöm a pesti hivatalnoknéktól, hogy -mindig a legjobbat és a legdrágábbat vásárlom. Igy azután egy pár -keztyűm esztendőkig is jó állapotban marad. Mert tizenkét pár keztyűt -veszek egyszerre. Ám gyerünk Tóricsnéhoz, mert az esti vonattal haza -akarok menni. - -– Ki az a Tóricsné? - -– Ne kérdezősködjetek, megmondott már róla mindent az én szomszédom, az -én Zrinyi Miklósom, akivel esténkint telefonon szoktam beszélgetni a -Dráván át. Az én szomszédom nagy bajban volt a tavasszal. A faüzlet -pangott, a bankok fölmondták a kölcsönt, a fiskálisok árverést -emlegettek és az én szomszédom teljesen kétségbeesve nézett a holnap -elé, pedig egyébként olyan rendes ember, mint a svájci óra. A mi -vidékünkön minden ok nélkül tönkremennek néha a kereskedők. Az üzlet -megáll, mint a szikladarab a Szávában. Nagy víz kell ahhoz, hogy a kő -megmozduljon a folyóban. Az aranymosó parasztok is néha hónapokig hiába -mossák a Száva fövényét, egy szem arany sem marad szitájukban. Máskor -megbolondul a folyó és marékszámra hozza az aranyat a hegyekből. A -kereskedőink már tudják, hogy ha a fejük tetejére állanak, akkor sem -tehetnek semmit. Ki kell várni a hideglelés elmulását… Esetleg nyugodtan -tönkremenni, ha már így rendelte a végzet. Az én szomszédom, hogy, hogy -nem, nagy bajában egy budai javasasszonyhoz fordult, a Tóricsnéhoz. -Keresztény-katolikus létére nem írhatott a szadagóriai rabbihoz -tanácsért, kénytelen volt a javasasszonnyal beérni. Egy-két levelet -váltottak, azután titkon Pestre jött a szomszéd és meglátogatta az -asszonyt. Mi történt, mi nem történt? Az én szomszédom búnak eresztett -feje egyszer csak fölemelkedik, pénzhez jut az eszéki banktól, utánanéz -elhanyagolt üzletének és már májusra rendbe is jött mindennel. Kutyabaja -sincs azóta. A mája sem fáj, pedig azt érezni szokta néha. - -Urbanovicsné olyan hevesen beszélt, hogy észre sem vette, a kisasszonyok -toalettet csináltak és útrakészen állottak. - -– Nagy kocsival jöttem, négyüléses, mindnyájan elférhetünk, – szólt az -özvegy és Rezeda úrnak is fejébe nyomta a kalapot. - -A javasasszony olyan helyen lakott Budán, ahová már kocsival nem lehet -eljutni. Meredek kis hegyi utcácskában, titokzatosan bezárt kapuju -házban, amely tán még a török hódoltság alatt volt új épület, zeg-zúgos -folyosó mögött, lefüggönyözött szobában foglalt helyet Tóricsné. -Hátrasimított hajú, nyugodt tekintetü asszonyság volt. Az arca sima és -pirosas, – valamikor tán szép is lehetett. A nyelvével megnyálazta az -ajka szélét, mielőtt megszólalt volna. - -– Az asszonyság ugyebár, üzleti ügyben kéri tanácsomat? – kérdezte, -miután egy rövid másodpercig fölvetette fekete, értelmes szemét. – -Tessék helyet foglalni, itt mellettem, a többieknek nem kell hallani, -amit mondani fogok. - -Urbanovicsné várakozólag, kissé izgatottan telepedett Tóricsné mellé. Az -asszony nyugodtan, komolyan az arcába nézett. - -– No mi a baj? – kérdezte halkított hangon, mintha már nagyon régen -ismerte volna Urbanovicsnét. – Szerelmes? - -– Az is, – felelt megzavarodva az özvegy. – De az üzlet fontosabb. Nem -tudom, hogy lesz, nem tudom, mint lesz. Temérdek pénzt fektettem -valamely üzletbe és most nem tudok aludni éjszaka. - -A javasasszony közömbösen csóválta a fejét. - -– Szerelmes. Szokott az lenni, kérem. Csak ne tessék szégyenkezni, -jönnek ide fehérhajú grófnék is az ő nagy bajukkal. A multkor egy -nagymama volt itt. Az unokája iskolatársába szeretett bele. Nem kell -azért búsulni, kérem. Mindnyájan emberek vagyunk. Azután a szerelem nem -kérdezi, hány esztendős valaki. Bemegy az még a templomba is az ember -után, meglepi imádkozás közben, álmában vagy olyan dolog közben, amihez -senkinek semmi köze sincs… Csak ne tessék szégyelni. Jönnek ide igen -nagy dámák Pestről. Sokan megtalálták már a boldogságukat ebben a -házban. - -Nyugodtan, emelkedés vagy szünet nélkül beszél a javasasszony, két -fekete szeme ezalatt már vizsgálódva függött a színésznőkön és Rezeda -úron. - -– Hát mondja meg, hogy lesz? – kérdezte Urbanovicsné. - -– Kérem, ezt én tőlem ne tessék kérdezni, mert én nem vagyok jósnő. A -jósnők mind hazudnak és abból élnek, hogy az emberek elhiszik a -bolondságaikat. Én csak annyit mondhatok, amennyit egy hosszú életen át -tapasztaltam. Se bü, se bá! Kegyed csak a szívére hallgasson mindig és -akkor szerencséje lesz mindenféle ügyletben. Módos asszony, ne vonja meg -magától azt a dolgot, amely a szívnek és a testnek úgy kell, mint a -mindennapi kenyér. Szorgalmas, dolgos, jó asszony. Egészséges asszony, -jóvérű asszony. Csak ne vonja meg magától azt, amire szüksége van, akkor -minden dolgában szerencséje lesz. Többet én magának nem mondhatok. No, -kisasszonyok! Szőke kisasszony, tessék csak közelebb jönni! - -Urbanovicsné szeretett volna még egyetmást kérdezni, de Tóricsné már -levette róla a tekintetét. Fölállott és Klárának engedte át helyét, aki -bizonyos megilletődéssel ereszkedett le a székre. Tóricsné gyors -pillantást vetett a leányra. - -– Maga azért jött hozzám, hogy megmondjam, azé lesz-e, akit szeret? - -– Nem, felelt Klára. – Én tudom, hogy azé sohasem lehetek. - -– Csak ne tessék ellenkezni, nagysádkám. Tóricsnét nem lehet megcsalni. -Járnak én hozzám olyan szent leányok, akik még az utcára se mernek -kimenni egyedül, a szívükben pedig az ördög lakik. Ne féljen, maga sem -különb, mint a többi. Bizony odaadná magát annak a férfinak és nem -gondolna rá, hogy mi lesz holnap, meg holnapután… De ne is gondoljon rá. -Maga sohasem lesz azé, akit szeret. Jobb, ha az egész dolgot kiveri a -fejéből. Fiatal még, szép leány, nem is olyan messzire van magától az, -aki igazán szereti, akinek minden gondolata maga. Szeresse azt és nagyon -boldog lesz szerelmében. Fekete szép kisasszony. Kegyednek a kártyát -nézem meg. - -Az asztalfiókból egy pakli kerekre kopott, elhomályosult kártyát vett -elő, mintha még Lenormand vetette volna e kártyával a jövendőt. -Megemeltette a csomagot Szilviával, majd elgondolkozva nézett a kirakott -kártyákra. Azután összecsapta, újra megkeverte, emeltette s balról -jobbra rakosgatta az elhomályosult figurákat. Szilvia mosolyogva nézte a -furcsa képecskéket, amelyeken homokóra, táncosnő, halál és öregember -váltakoztak, igazi vetőkártya volt. - -– Itt áll, – mormogta elgondolkozva Tóricsné – itt áll a közelben az -egész dolog. Furcsa, mintha már ma, mielőtt lenyugodna a nap, -találkoznék azzal, akinek kezébe jövendője, boldogsága le van téve. -Kisasszony, én csak azt mondhatom magának, amit a kártya mutat. Igen -rövid időn belül nagyon boldog lesz, valaki nagyon sokat gondol magára -és már útban van… Utazik, jön, nemsokára itt lesz. - -A kártyát gyorsan összekapta, mintha már idáig is nagyon sokat árultak -volna el a titokzatos figurák. A hosszú fonállal lassan és hallgatagon -átcsavarta a csomagot. A fiókot bezárta és csodálkozva emelte föl a -szemét, hogy vendégei még mindig a szobában vannak. - -Szótlanul távoztak a pestiek, miután Urbanovicsné egy bankjegyet -helyezett el az asztalon. Tóricsné nem nyúlt a pénzhez, nem köszönte -meg, a fejével bólintott és mozdulatlanul maradt helyén. - -A szűk budai utcácskán, amelyben olyan régi házak voltak, mint a -regékben, szótlanul ballagott le a társaság. Mintha mindnyájan a -javasasszony szavain gondolkoztak volna. Csupán Rezeda úr nevetgélt -magában csendesen. - -Egy régi kis cukrászda volt egy kis téren, amely akkora volt, hogy csak -egy ócska kút fért el rajta. A cukrászdában meguzsonnáztak, tejszínes -kávét és kuglófot. Szilvia szórakozottan jártatta köröskörül a -tekintetét. - -– Valamikor már voltam ebben a cukrászdában, – mondta, – de már nem -emlékszem rá, hogy mikor. Ezek a sárga selyemszékek akkor még kevésbbé -voltak kopottak és a kávé jobb volt. - -– Híres cukrász volt ez Budán. Szerelmes pestiek idejártak randevura, – -mormogta Rezeda úr. – Szerelem lakott itt, a régi tükrökbe boldog arcok -néztek. Mily ráncosak, életúntak lehetnek az akkori derült arcok és -pókhálósak a fénylő szemek! A kis cukrászda is megkopott, mint egy -emlékkönyv, amelynek minden lapját teleírták. Beesteledett, a szerelmes -párok hazamentek Pestre, miután annyi semmiséget és annyi gyönyört -mondtak egymásnak a sárga selyemszékeken, a kis cukrászdában eloltották -a lámpát! Igy van minden az életben. - -– Csak a kalitkát és benne a fekete rigót nem látom sehol! – ábrándozott -Szilvia. – És a Frou-Frou is itt függött valahol cifra párisi hölgyeivel -és frakkos gavallérjaival! - -A sarokban egy ujságlap mögött egy feketeruhás, csendes fiatalember -üldögélt eddig. Most látható lett fürtös feje és borotvált arca. Fénylő -szemüveg volt az arcán és halovány, szenvedélyes homlokát figyelmesen a -társaság felé fordította. - -Szilvia egy másodpercig szótlanul, megilletődve, szinte könnybeborult -tekintettel nézte a halovány fiatalembert. Azután halkan, titokzatosan -elnevette magát és boldogan intett a szomszédnak. - -– Medve! – kiáltotta. – Hol jársz itt, Medve? - -A fiatalember elpirult, majd fölemelkedett az asztaltól. - -– Már régen nézlek, de nem mertelek megszólítani! – mondta lágy, félénk -hangon Medve. – Nagyon szép lettél, mióta nem láttalak. - -– És te is hogy megváltoztál! De nem hátrányodra. - -A bemutatásnál kiderült, hogy Medve karmesterrel voltak szerencsések -megismerkedni. - -A karmester igen komoly, szótlan fiatalember volt. Szilvia ellenben -gyorsan, vidáman locsogott: - -– Ma délután beszélgettünk rólad. Emlékszel, egyszer cukrászdába -mentünk?… Hogy élsz? Mit csinálsz? Merre jártál azóta, hogy nem -láttalak? - -Medve minderre alig felelt, mert igen csendes fiatalember volt. Csak a -szemeivel nézett csodálkozva és olykor megsimogatta a haját. - -– Medve, kedves Medve! – mondta Szilvia. - -Estefelé, midőn hazamentek, az úton Rezeda úr gúnyosan megkérdezte -Szilviát: - -– Nos, hölgyem, eszébe jutott már a vers, a régi vers? - -A színésznő halkan, turbékolva nevetett. - -– Igen. De nem mondom meg senkinek. - - - - -IX. - - A muzsa csak a szerelemnek - Tüntével jött meg. S mostan im - Kisérletez: ha megegyeznek - Dalomhoz érzés, eszme, rím. - Szabad a költő, nincs keserve. - S a kis lábat megénekelve, - Gyarló versében a szeszély - Itt-ott magáról beszél, - S bár még borúsnak látszik a szem, - De könnyét rég elsírta már. - - (_Anyégin_.) - -Rezeda úr Budán lakott, a várban és éjszakánkint, midőn hazafelé járt, -gyakran találkozott régi királyokkal, amint a kőfalból kiléptek. Rezeda -illedelmesen megemelte a kalapját a deák-köpenyes Mátyás, vagy a zordon, -feketeszakállas Zsigmond előtt és mindaddig meghajtott fővel állott a -bástya mellett, amíg a régi királyok szellemalakja, őszi éj ködéből, -sápadt hold ezüstjéből és ódon tornyok tompán visszhangzó harangütéséből -szőtt árnya ismét eltünt valamerre a várfal mentén. Máskor hallgatózva -állott meg egy-egy mélyen alvó utcában: mintha a föld alól, a Vár alatt -lévő pincékből, bolthajtásos alagutakból mulatozás zaját hallotta volna. -Mélyről hangzott a tábori síp hangja, az ércből való borosedények -összekondultak és a mulatók borízü danája olyanformán hallatszott, mint -éjszaka, a síkon, messzire a háborúba vitt bakák énekelnek a robogó -vonaton. Ki tudja, melyik régi király vitézei maradtak oda mulatozás -folytán a Vár alatti pincében, a pinceajtót kivülről becsukták, a -bejárás bolthajtása összeomlott, mintegy örökre elzárva az utat… Majd -csuklyás köpenyben udvari frájok suhantak el mellette a néma éjben és -léptük olyan nesztelen volt, mint a temetői szél. Egyiknek-másiknak -aranyos volt a cipellőjén a sarok. A köpenyeg szárnya megérintette -Rezeda úr vállát, de ő sohasem engedte meg magának azt a -lovagiatlanságot, hogy régi idők éjjelente kisértő dámáinak utána -lessen. Az aranyos sarku cipőcskék titkon vitték úrnőiket a Vár -kacskaringós utcáin végig valamely ódon házba, ahol az elmult -századokból való lovag bizonyosan már várakozott. - -Talán a Várban azért bérelt kvártélyt búbánatos hősünk, hogy éjféli -sétái különbözzenek a pesti fiatalemberek sétáitól. Rezeda úr szerette a -rejtelmeket és az éjszakát. - -Hajdan víg és életrevaló fiatalember volt az alföldi és felvidéki -városokban, ahol korán elmulott ifjúságát eltöltötte. Kézsmárkon a -Méze-kertben a söröskancsó mellett együtt énekelte a többivel a diákok -dalát és fehér, angol sisakot, magassarku topánt és vastag sétapálcát -hordott (amelynek végét kabátzsebébe dugta). Szerelmes volt Stolcz -Herminbe, mert minden kézsmárki diák szerelmes volt Stolcz Herminbe és -első párbaját éppen e drága hölgyért vívta meg a népkert elhagyott -táncpavillonjában, midőn Thököly Imre korából való görbe, halálosztó -szablyákkal csapott össze a két, övig meztelen ifjú. Az ifjúság istene -vigyázott a halálos suhogással csapkodó szablyákra és csupán egy -gyüszünyi vér maradt a pavillon padlóján, ahol nemrégen Stolcz Hermina -szalagos, fehér cipője a lengyelpolka zenéjére táncolt. A párviadal -azonban kitudódott és mielőtt győzelmes hősünk Hermintől elnyerhette -volna jutalmát (egy kacér mosoly, egy meleg kézszorítás, vagy egy előbb -megcsókolt virág alakjában), a szigorú tanári kar eltávolította a -liceumból a párviadal résztvevőit. Hermina kék szeme és vidor nevetése a -vasuti kerekek zörgésében sokáig elkisérte Rezeda urat, pedig idáig -Horácon kívül érdemleges költőt még nem olvasott. - -Az alföldi város gimnáziuma zöld fák között állott és csúcsíves -ablakaival, nyitott árkádjaival inkább valamelyes kacér vadászkastélyhoz -hasonlított, mint a tudományok csarnokához. Az ifjabb professzorok -együtt jártak lumpolni a nagyobb diákokkal a közeli fürdőhelyre. Gró -Pistáért, a rajztanárért és költőért, szívesen föláldozta volna az -életét bármelyik diák. Rezeda úr résztvett ugyan a dáridókban, versenyt -futtatott kétkerekü kocsijával és brúdert ivott a cigányokkal, de -szerenádra sohase ment az ablakok alá. Búsan, titokteljes -világfájdalommal járt-kelt az alföldi városkában, mint bánatország -álruhás királyfia. Bár senkinek sem mondta el hősi párbaját az ősi -Kézsmárkon, csakhamar érkeztek levelek a Felvidékről, amelyekből -kiderült Rezeda bűne. S a tett, amely a felvidéki világfelfogás szerint -csaknem derékban szelte egy jobb sorsra érdemes ifjú pályáját, az -Alföldön, a Tisza környékén a legünnepeltebb fiatalemberré emelte -hősünket. A magyar történelem tanára, Porubszky Pál, midőn befejezte -tündöklő előadását a Jagellókról (ahogyan csak a régi, vidéki -professzorok tudtak beszélni, akik a kemény magyarokat nevelték), -célzást tett, hogy nemcsak a történelemben vannak hősök, hanem a -körülöttünk zajló életben is… (Később ugyancsak Porubszky Pál, a magyar -irodalom tanára, Bessenyei gárdistahadnagy gyönyörü élettörténetéhez -hozzáfűzte, hogy manapság is vannak költők, velünk, mellettünk és -szemünk láttára bontakozik tehetségük… S a költő ismét Rezeda úr volt, -mert hiszen a költői pályára óhajtott lépni, miután szerelmében -csalódott. Igy nevelték akkor a tanárok az ifjúságot!) - -A borongós, bánatos ifjú, aki oly formás és deli volt, mint egy Mária -Terézia-korabeli levente, szeretett egyedül kószálni a ligetekben, -kertek alatt és csupán akkor derült arca, ha szerelmes párt leshetett -meg véletlenül az elhagyott Morgó-temetőben, vagy a Bujdos-erdő -mogyorófabokrai alatt. A városban éppen olyan szerelmesek voltak a -hölgyek és férfiak, mint más városokban, sőt valamivel szívesebben -áldoztak a szerelemnek, mert szokás volt megbocsátani a leányoknak, ha -valamely bajba estek. - -Különös város volt ez. Magyarok és szlávok ölelkezéséből származott -lakosság lakott a homokos dombok között. Cifra, büszke tirpákok -hajtották gyönyörü négyeseiket, asszonyaik oly pompázatosan viselték -selymeiket, mint Szvatopluk udvarhölgyei, a férfiak nemes alkatú, bátor, -józan, takarékos és büszke fajták, mintha a Don mellől jöttek volna ők -is. A dombon orosz templom állott, ahol az Unghból, Beregből -leereszkedett görög-katolikusok énekeltek és leányaik oly szőkék és -ábrándosak voltak, mint dalaik. A tirpákok Luther Márton vallásában, a -magyarok Mária hitében születtek és haltak. A zsidók hagymafejü tornya -alatt csizmában és agarászó-ostorral járó fiatalemberek éltek már, akik -százast ragasztottak a Benczi homlokára, de asszonyaik még olyanok -voltak, mintha most jöttek volna a lembergi ghettóból, az utcára nem -igen jártak és ha valamelyik megjelent, megbolondultak láttára a -férfiak. Gyönyörűséges zsidó nők! A trafikosnénak a szemében az -andaluziai csillagos eget láthatod, míg a patikárusné oly álmadozó és -halk, mintha az ezeregyéjszakából lépett volna ki. A doktorné szőke és -göndörhajú, sűrű szemöldöke, a pelyhek nyakán és a kendő, amelyet -vállára dob, midőn a szomszédba megy, a krakói Jagelló-torony -harangütését juttatja eszedbe, amint a zsidók házai fölött elszáll. - -A bujdosó Rezeda úr egy napon megismerkedett Bertával, az állatorvos -fiatal feleségével, aki olyan szép volt, mint Eszter és erényes, mint -Zsuzsánna. A búskomoly ifjú magános, panasznélküli élete meghatotta -Bertát, aki leánykorában a pesti nőneveldében is töltött egy esztendőt. -Talán érdekelte egy kissé a tizenhat esztendős, korán fejlett ifjú, aki -törökverő karddal megy harcba egy késmárki kisasszonyért!… Berta -nagyvilági hölgy volt a tirpákok városában, ruhája szövetét a párisi Bon -Marché-ból hozatta, cipője francia sarka pesti suszter kezét dicsérte és -halovány, finom arcán olyanforma borongás lakott, mintha gondolatai -másfelé, messze innen kalandoznának és Berta meg sem látja az ujonnan -keletkezett Ruzsonyi testvérek divatárusok kirakatát. Francia szavakat -tudott, amelyeket ügyesen kevert beszédébe és kedvenc írója volt -Maupassant! Holott a város kölcsönkönyvtárában, amelyet a ferdevállú és -szeplős Rosenfeld kisasszonyok vezettek, még hetekkel előre kellett -jegyezni Rocambole-ra és A véreb-re. Előfizetője volt a Párisi Divatnak -és a Hét-nek. És pesti leánykorában megismerkedett Heltai Jenővel. -Művelt volt tehát és a keresztény és a zsidó hölgyek orrukat -fintorgatták, midőn délben a korzón egyesegyedül sétált. A zongorán -kifogástalanul játszotta Csajkovszkij románcát és este a pesti Operára -gondolt, ahol egyszer a Bécsi keringő című balletet látta. A körme oly -fényes és tiszta volt, mint egy francia hercegnőé és talán naplót is -írt, – de lehet, hogy ezt már csupán a városbeli hölgyek gyöngéd -bosszantására cselekedte. Sport szempontjából hosszú sétákat szokott -tenni a város környékén, midőn a kis gyöngyháznyelű pisztoly volt a -hosszú köpenyeg zsebében és sohasem hiányzott kezéből a sárgaborítékos -francia könyv. - -Rezeda úr elkísérte hosszú sétáiban az asszonyt és többnyire hallgatagon -kullogott a szigoru nőcske mellett, akinek cipője parányi nyomokat -hagyott a gyalogösvényen. Aki Rezeda urat közelebbről ismeri ebből az -időből, csaknem teljes bizonysággal mondhatja, hogy a ligeti és -városvégi sétákon, a finom úrhölgy oldalán a koravén ifjú romantikusan -gondolt első szerelmére, Stolcz Herminre, pedig az iskolai költőkén -kívül egyetlen rím sem csengett még szívében. - -Egy alkonyattal Berta – midőn a messzi szélmalomig sétáltak és útközben -vándor énekest hallgattak – így szólt a diákhoz: - -– Fiam, maga túlságosan műveletlen. Egyszer kinő a bajusza és -elkövetkezik az ideje, hogy megnősüljön. Hermin kisasszony akkorára már -férjhez ment és piszkos kölykeit mosdatja. Kegyednek új nők meghódításán -kell törni a fejét. Mondja, mit tud maga mondani egy nőnek, akinek -tetszeni akar? - -Rezeda vállat vont: - -– Én nem akarok tetszeni. - -– Fiam, ostobaságot mondott – szólt igen komolyan Berta. – A földön -azért vannak nők és férfiak, hogy egymásnak tetszeni akarjanak. A nők -csupán ezért tűzik a madarak tollait a kalapjuk mellé. Adok magának egy -könyvet a könyvtáramból. Abból megtanulja egy kissé az életet. Igérje -meg azonban, hogy elolvassa! - -– Igérem – felelt némi vonakodás után a hős fiú. - -Estére, az ablakon át Berta (vékony, aranyvégü cigarett füstölgött -szájában ekkor) egy maroquin-bőrbe kötött könyvecskét adott át Rezeda -úrnak. A könyv címe: Anyégin Eugén. A diák napokig bele sem nézett a -könyvbe, mert ezidőtájt végrendeletét írta. Anyai jussáról rendelkezett, -– amely nem volt. Kedvenc ebeit, lovait, birtokait mind a kézsmárki -leánynak hagyományozta. Kár, hogy nem volt kéznél egy megbízható öreg -szolga, akivel lóháton küldte volna el az írást. A postára bízni -bizonytalan ily fontos okmányt. - -Harmadnap, az ágyán heverészve, fölnyitotta a könyvet és miután a költő -életrajzában (az első lapokon) azt olvasta, hogy Puskint párviadalban -agyonlőtte a szép testőrtiszt, elismerő érdeklődéssel látott hozzá a -hosszúnak igérkező költeményhez. - -Anyégin! Tán csak azért volna jó még egyszer ifjú tanulónak lenni, hogy -az elhagyott liget padján, kivésett női szivek és névkezdőbetük között -először olvassuk ismét Anyégin Eugént! Moszkvában utazni és a balletnek -tapsolni. Tatjána levelét venni és a Néva partján sétálni! Mindnyájan -Anyégin Eugének vagyunk ifjú korunkban. És Lenszky bús sírhalmán ugyan -ki nem könnyezett? - -Berta jól választott. Az Anyégin olvasása egyszerre új világ csodáit -nyitotta meg Rezeda úr előtt: elhatározta, hogy életcélt választ, költő -lesz, hirlapíró, Puskin Sándor lesz, – és mindezt egy éjszaka, midőn égő -homlokkal és szinte túláradó szivvel olvasta az orosz költő -összecsendülő sorait. Másnap, a régi temető felé sétáltak éppen, Rezeda -úr bátran és könnyes szemmel fogta meg a Berta sárgakeztyűs kezét. - -– Tatjána! – mondta. - -Az asszony megsímogatta az ifjú nedves szemét. - -– Örülök, hogy fölébresztettem önt, fiam. „De ne siessen: élni és -túlhajtva az érzést…“ Várjon csendesen. Estére majd új költő könyvét -találja az ablakon és új csodavilággal ismerkedik meg. - -– Szeretem. - -– Tehát már szeretni, hódítani, bátornak lenni is megtanult Anyégintől, -kedvesem? – felelt mosolyogva az asszony. – Ó, maga nagyszerű tanítvány. -Remélem, még egykor meghalni is kíván majd érettem, mint Musset Alfréd. -Tehát estére a könyv helyén lesz és most ne beszéljünk többet a -dologról. - -A második könyv, amelyet Rezeda úr Berta jóvoltából olvasott, Dombey és -Fia volt, szerzője az angol mesemondó, Dickens, akinél szebben és -meglátóbban Angliát, Londont és a britt ifjúságot és öregséget, a velszi -mezők fölött fénylő ködöt és az angol nők szívében szálladozó -bárányfellegeket senki sem írta meg. Rezeda úr csaknem könnyeivel -öntözte a drága úrnő kezét és az orosi szőlők felé sétálva, -töviről-hegyire megbeszélték a kis Dombey életét és halálát. - -– Ön a miss Florentin, asszonyom, – rebegte meghatottan Rezeda úr. - -– Köszönöm, hogy regényhősnőnek tart, – felelt vidoran Berta – míg a -városban divathölgynek csúfolnak. - -A harmadik könyvet, melyet Rezeda olvasott, Andersen írta és mesék -voltak. S e naptól fogva különös áhitattal mentek el útjokban a régi -szélmalom mellett a város határában és a régi esőcsatornákat, amelyeket -eddig észre sem vettek, mind szemügyre vették. - -A negyedik könyvben Boccaccio novellái voltak… S a flórenci volt okozója -annak, hogy hirtelen megszakadt a szép regény. - -Rezeda úr egy éjszakán – május volt – fölnyitotta az utcáról az ablakot, -amely Berta hálószobájába vezetett, mint Boccaccio tanácsolta. -Lábújjhegyen, tapogatódzva közelgett a szobában, ahol csendes lélekzés -hangzott a sötétségben. A helyet már előre tudta, ahol Berta aluszik és -már érezte az ágyból fölszálló asszonyszagot és lágy lélekzése a -hölgynek mint tearózsa-koszorú helyezkedett Rezeda úr fejére. - -A sötétben ekkor megdördült egy mély hang. - -– Ki jár itt? - -Rezeda úr az ablaknak ugrott, útjában fölborítva székeket, asztalt, a -villamos lámpa felröppenő fénye megvilágította neki az utat, de az -állatorvosnak is, aki revolverből golyót küldött a menekülő arszlán -után. A golyó Rezeda füle mellett süvöltött el, mintha egy végtelen -húron hosszu hangot vont volna a Halál és még éjjel összepakolta kis -holmiját, elszökött a városból… Oxfordból, diplomatapályából és -mindenből – amelyet Rezeda úr módos szülei terveztek fiukkal – egyszerre -szertefoszló álom lett. Ez volt története Rezeda úr ifjúságának, aki ez -éjtől fogva vándorló és körülbelül foglalkozás nélküli költő lett, -vidéki hirlapiró és később budai lakos, – csupán az éjszaka iránt -fölébredt szerelme, a titokteljes és rejtélyes dolgokhoz való vonzalma -maradt mindig üdén és frissen, bár minden könyvet elolvasott már, amely -erre érdemes volt. - -Bertával, az állatorvosnéval, körülbelül esztendeig levelezett Rezeda -úr. Általában a nappalai azzal teltek el, hogy nőknek leveleket írt egy -hüvös, bolthajtásos és félhomályos hónapos szobából, amely egykor börtön -vagy barátcella lehetett. Az íróasztalnak rokokólába volt, a tintába -aranyos port kevert, a nevét úgy írta alá, mint egy apát és a lilaszínű -pecsétviaszba egy régi pápa címerét nyomta a boríték hátára. Olykor -lúdtollal írt, midőn Bessenyei gárdista neve alatt levelezett -hölgyekkel, máskor piros iniciálékat rajzolt a pergamentre, midőn -Frankenstein lovagként váltott levelet egy vidéki kisasszonnyal; írt, -mint Anyégin Tatjánához; írt, mint Szindbád, ezeregyéjszakai kereskedő, -– ő volt Henry III. francia király és „navarrai Margitnak“ írt poste -restante a Vizivárosba. Olykor ebédje sem volt és szép álneveken törte a -fejét, amelyeket a nőkhöz irott levelek alá lehet írni. Különösen -sikerrel utánozta Zápolya György aláírását, amelyet egy régi íráson -talált. A Tabán és a Vár romantikus hölgyeivel hosszú-hosszú leveleket -váltott, anélkül, hogy személyesen egyetlent is megismert volna a drága -nők közül. Este vagy éjjel becsúsztatta a leveleket a nyitva felejtett -ablakon, kapuk és ajtók alatt, majd a postára bízta titkát és sohasem -haragudtak a nők, ha egy-egy régi lovag nevében szíve érzelmeit -tolmácsolta. Csupán Izaurával volt a baj, egy kis szobaleánnyal, aki nem -tudott olvasni. - -Berta régen megbocsátotta az éjjeli látogatást, – van olyan nő a -világon, aki az ilyesmit meg nem bocsátaná? Levelét poste restante kérte -Bornemissza Zsuzsánna névre a vidéki postára és sűrűn írta Rezeda úrnak, -hogy jobbára úgy érez iránta, mint egy anya, vagy egy idősebb nővér, aki -régi erdélyi kastélyban vezeti a gazdaságot, míg öccse a királynő -udvarában szolgál. Könyveket küldött és a könyvekben megjelölte azokat a -helyeket, amelyeket ő maga nagy élvezettel olvasott; olykor egy hajszál, -máskor egy ceruzajel mutatta, hol ábrándoztak el a szép szemek a messzi -vidéki városban. Igy ismerkedett meg Rezeda úr Thackereyvel és -Dosztojeszkij-jel. Berta a franciák közül Maupassant-t imádta, míg a -spanyolok közül Cervantes és Alarcon Péter mulattatták. Hoffmann Amadeus -Th. és a csodálatos Csehov együtt érkeztek Budára és Tennyson -Királyidilljei több levél váltására adtak alkalmat. Igy nevelte, művelte -Berta a távolból Rezeda urat, míg egy napon azt írta, hogy férjével -Pestre jön és pünkösd délután fölkeresi a királynő udvarában -lovagöccsét. Rezeda úr ekkor elszökött hazulról, késő estig bolyongott a -budai hegyek között, a fűbe feküdt, sírt, verset komponált, nagyon -szerencsétlennek érezte magát, öngyilkosságra gondolt és éjjel -lábujjhegyen lépett be a hónapos szobába, amelyről leveleiben mindig -mint csodálatos lovagteremről emlékezett meg, hol aranyszínü -selyemköpenyegben és bíborsapkában szokott sétálgatni, nagy óra van a -sarokban, amely Haydn egyházi zenéjét játsza éjfélkor és régi imazsámoly -fölött középkori feszület, ahol imádkozni szokott Bertáért… (Talán -szégyenletében szökött el hazulról Rezeda úr, vagy mert olyan furcsa -ember volt, hogy nem mert azzal találkozni, akit véleménye szerint -legjobban szeretett?…) Az asztalon egy szál sárga rózsa feküdt. Berta -üzenete volt ez. Azután többé sohasem leveleztek. - -Nyár volt és Rezeda úr a Várból Pestre költözött, a Józsefvárosba, ahol -lombos fák álltak az udvaron és az ablakok éjjelente nyitva voltak a -földszintes házakon, ahol megállott hősünk és alvó nők lélegzetvételét -hallgatta. Varróleányokkal barátkozott és délután olykor a kávéházba -járt, miközben magányosan, ismeretlenül bujt el az ujságok mögé és a -pincért garçon-nak szólította. A levelezés teljesen megszünt, szép -álnevek többé nem jutottak eszébe, ismeretlen nőknek nem adott -rendez-vous-t a várbástya alatt és nem fenyegette többé a budai -kisasszonyokat, hogy majd megszökteti őket csöndes otthonukból. Eleven -nők ismeretségére vágyott és a mellbeteg varrókisasszonyt és barátnőjét, -a kis masamódot, vasárnap délután a cukrászdába vitte, de hajh, -korántsem érezte magát már boldognak az egyszerű nők társaságában. -Démoni nők, orfeumi dámák, sanszonettek, francia szubrettek alakjai -kóvályogtak az álmaiban. Táncosnőkre gondolt, akik Kanadából jönnek -Budapestre és cirkuszlovarnőt látott, aki a nyeregből rámosolyog, -miközben paripája tánclépésben jár az emelvényről hangzó muzsika -ütemeire. A nagyvilág csalogatta és az orfeum plakátjai előtt -hosszadalmasan megállott. Miss Florence szomnambulista, vagy Sena -Frasquita spanyol táncosnő estére elmulattatták Rezeda urat, anélkül, -hogy valaha látta volna őket. A misst könnyedén beállította egy régi -skót vadászkastély halljába, vörösesszőke haju, igen finom arcu és -tündöklő szemü nők közé, bizonyosan piros lovaglókabát simul karcsu -derekához és cirkuszi ostor van a kezében, míg a szenyóra a szevillai -nők mámorító gráciáját és a jerezi borok tüzét küldte el magányos -álmodozónk szívébe. És nemsokára ezután sikerült megismerkednie egy -Hortense nevü virágárusnővel, akinek kedvéért az éjszakáit az -orfeum-kávéházban töltötte és hajnalban hazakisérte a zsidóleányt, -miközben az elhagyottabb utcákon átvette tőle a virágkosarat. A -csodálatos művésznők közül, akiknek nevéről a gáláns kertészek rózsákat, -almákat és körtéket neveznek el, Hortense volt az, aki a nagyvilágról, -az orosz nagyhercegekről, makrókról és pénzszóró sikkasztókról mesélt -Rezeda úrnak, midőn hajnalban egy kis néptelen kávéházban letelepedtek, -az asszony kávét, a férfiú szilvóriumot rendelt… - -– És a balletben mi ujság, kedvesem? – kérdé Rezeda úr a már kissé -elvirult Hortense-t. - -Ismét elrepültek hónapok, Rezeda urat egy képes ujság kis irodájában -találjuk, ahol hajnalban a forró levegőjü, ólomszagu ketrecben -korrigálja a nedves hasábokat, hirlapírónak nevezi magát és olykor -hozzájutván színházi jegyhez, egy zöldruhás tündérbe lészen szerelmes, -aki az első sorban énekel a karban. A New-York-kávéházba járt és Hirsch -kávés uraktól tanácsot kért, kritikus legyen, vagy poéta? Hirsch urék -abban az időben még rajongtak az irodalomért, – így regélte egykor -nagyatyám. - -Igy élt Rezeda úr Pesten, amíg vidéki ismerősei, a színésznők -megérkeztek, és a Pattantyus-utcában a szép regényeket és verseket -fölolvasta, amelyeket egykor Bertától kapott ajándékba. A Belvárosban -lakott, de éjjel megállott a nyitott ablakok alatt, hátha kipillant egy -nő a csillagokra, az éji égboltozat felhőire, vagy a holdra, – de -sohasem nézett ki senki az ablakon, midőn Rezeda úr hazafelé bandukolt. -Csupán ő állott egyedül a nyitott ablakhoz husvét reggelén egész -Budapesten, hogy Faust módjára üdvözölje a kelő napot, miközben verseket -mondott magában és szívesen eladta volna lelkét az ördögnek, ha az -megvette volna. - -A budai cukrászdabeli találkozás egyik következménye volt, hogy Rezeda -úr sohasem olvashatta föl Csertáphonov és barátja nagyszerü történetét, -a csendes és tiszta délutánoknak vége lett, midőn a kis lakásban szinte -regényesen lehetett hallani a belvárosi tornyok óraütését és a tavaszi -napban együtt telt meg a szoba a cserepes virágok és a kisasszonyok -illatával. Szilvia már korán délután felöltözött és mint önálló hölgy, -kiséret nélkül elment hazulról, a keztyüjét a lépcsőn gombolta be. -Horváth kisasszony egy-két napig búsult barátnője hütlenségén. - -– Vajjon hová mehet? – kérdezte Rezeda urat, aki olyan lehorgasztott -fővel járt, mintha halott volna a háznál. - -Rezeda úr nem felelt, csak méltatlankodva, fájdalmasan vonogatta a -vállát. Föl és alá járt a szobában és csupán néha nevetett, mintha -hegyes tőrrel szurkálná valaki a szívét. - -– Hová? – ismételte Horváth kisasszony. - -Rezeda úr gúnyosan felkacagott: - -– Tőlem kérdezi azt, nagysád? Kegyednek jobban kellene tudni barátnője -titkait, másrészt nagyságod szintén a női nemhez tartozik és a nők tán -csak értik egymást! Igaza van Strindbergnek: a nők furcsa kis állatok, -nem szabad őket emberszámba venni. Egyetlen intés, jeladás elegendő -nekik, hogy megtántorodjanak és elhagyják a tisztesség mesgyéjét. A -nőket meg kellene büntetni a férfiaknak, hogy ismét visszadobják őket a -rabszolgaságba. Ha én tőlem függne, minden második nőt megégettetnék -Pesten… - -– Szilvia miatt? – kérdezte Klára és alattomosan nézett Rezeda úrra. - -– Szilvia miatt is, meg a többi miatt is, – felelt hevesen Rezeda úr. – -Hát nem furcsa, nevetséges a barátnője, kedvesem? Találkozik egy bárgyu -karmesterrel, aki tán azt se tudja, hogy él és mit jelent élni, Szilvia -erre nyomban fölborítja eddigi nyugodalmas, csendes életét… Budára jár a -cukrászdába, mint a félrelépni óhajtó pesti asszonykák, akik a katonát -vagy a nagyhaju zenészt várják és lefüggönyözött kocsiban gurulnak -elhagyatott, csendes utcákon a Várhegy alatt… Igen szép dolog a -szerelem, csak ne járna annyi nevetséges, félszeg pózzal! A sűrű -fátyolok, amelyeket a Budára ránduló hölgyek az arcukra kötnek, a -tetőtől-talpig friss, beillatosított fehérnemü és az új keztyű: ugyebár -mind a bűnnek eszköze? Törvényt kellene hozni, hogy ha valamelyik pesti -nagysága új harisnyában megy át a hidakon, a Gellérthegy alatt máglyára -állíttatik. Tudom Istenem, hogy elmenne a kedvük a hölgyeknek a budai -cukrásztól, a kalandos kocsikázástól, buta katonától, félbolond -muzsikustól… Szilvia sohasem fűzött azelőtt rózsaszínü szalagot az -ingébe! - -Horváth kisasszony álmélkodva csóválta a fejét: - -– Honnan tudja, uram? - -– Mert nem is volt rózsaszínü szalag a háznál. Miért teszi? Az ostoba -karmesternek akar tetszeni? Ki az, mi az a Medve? Semmiházi, himpellér, -szoknyavadász. Bizonyára akkor is valamely hisztérikus kisasszonyt várt -a cukrásznál, akit zenével, művészettel, meg egyéb, félbolond nőket -megigéző dolgokkal szédít. Kedves Klára, itt tenni kell valamit, nem -hagyhatjuk Szilviát áldozatul esni egy bolondos szeszélynek, egy budai -cukrászda émelygős hangulatának, ahol édeskés Mozart-zene hangzik az -órából és a sárga tapétán rokokó-gavallérok és dámák sétálnak karöltve, -– mindez azért, hogy az asszonykák elcsússzanak az élet parkettjén. - -Klára hangosan, teli szájjal kacagott. - -– Maga a legmulatságosabb ember, Rezeda úr, – kiáltotta. – Egyszer azt -mesélte önről egy ismerőse, hogy mikor Luther Márton vallásáról a -katolikus hitre akart áttérni, elment a Mária-utcai jezsuita rendházba s -az ottani sánta kertészt kérte föl keresztapának. Nos, kegyed ismét a -sánta kertészhez fordul… Vajjon mi közöm nekem a budai cukrászhoz és -Szilvia sétáihoz? Bizonyára sokkal boldogabb ő, mint mi együtt ketten. -Lehet-e nagyobb boldogság, mint szeretve, szerelembe, karba fogózva -sétálni szép tavaszi délután Budán, ahol az ember nem találkozik -ismerősökkel? A régi házak, a kanyargós utcák mint megannyi bűntársak -integetnek és a Tabánban a templom délután is nyitva van, midőn az -oltáron május virágai nyílnak a Szűz tiszteletére és a virágok illata a -tömjénnel vegyül s a hátsó padsorban, a néma templomban örök hűséget -lehet esküdni. Ön talán még sohasem volt elhagyott, csendes -templomocskában kedvesével karján és így azt sem láthatta, hogy minden -Mária-kép megenyhül és biztat és nagybajuszu szentek megbarnult -vásznakról szinte előrehajolnak, midőn a hátsó sorban egymás mellett -térdepel ifjú és hölgye… Volt már templomban? - -– Voltam, – felelt haragosan Rezeda úr. – A Rókus kápolnájában, sötét, -koratavaszi hajnalon, midőn köhécselő, bánatos apácákkal telik meg a -hajó, akik tán akkor jönnek a haldokló mellől és érette mindjárt imát -mondanak. Odajártam egy időben, mert én is haldokoltam és azt -óhajtottam, hogy az apácák zárják le a szemem. Vajjon mért nem megy -Szilvia apácának? - -Horváth kisasszony csendesen fölállott és a Rezeda úr vállára tette a -kezét. Hosszasan az arcába nézett: - -– Mondok valamit, Rezeda úr. Ne keseregjünk mi itt egymással. Odakünn -napfény van és tavasz. Maga lemegy az utcára s én felöltözök, azután -sétálni megyünk, ha úgy tetszik, Budára. Ahol senki sem látja, ott a -karjába kapaszkodom. - -Rezeda úr kezet csókolt Klárának. A színésznő megsímogatta két oldalról -az arcát, mire Rezeda úr gúnyosan nevetett. - -– Valamely vallomással tartozom magának, fiam, – mondá kissé meghatottan -Klára. – Bűnös vagyok. Kálvin hitében nevelkedtem, nem mehetek el a -jezsuitákhoz gyónni, mint a boldog katolikus asszonyok. Majd magának -gyónok meg mindent. - -Rezeda úr elhalványult: - -– Mi történt? - -– Ne ijedjen meg. Semmi sem történt. Szereti a piros színt? Piros -kalapot teszek a fejemre. - - - - -X. Estella. - -Rezeda úr (aki ebben az időben néha úgy érezte magát, mint Esmond -Henrik, Anna királynő ő felsége ezredese, mert éppen az egykori londoni -hirlapíró regényét olvasta otthon, egy toronyban, ahol előtte egy -tébolyodott öreg úr lakott) szótlanul ballagott Horváth kisasszony -mellett, midőn a tavaszi délután elindultak Buda felé. Csupán a -Lánchídon mormogta apáskodó hangon: - -– Klára, szél van, vigyázzon a kalapjára. - -Általában Rezeda úr úgy viselkedett, mintha valamely szerencsétlenség -történt volna a családjában. Nevelőapját, a nagy Cromwell Olivér -barátját párviadalban szíven szúrják Anglia virágoskertjében, -nevelőanyja, – a földkerekség felejthetetlenül legszebb asszonyalakja a -londoni hirlapíró előadásában – búsongva tekint a távolba a velszi -kastélyból és könnyű felhők vonulnak át a királynő országának legszebb -szempárján, – vagy Horváth kisasszony megcsalta hű lovagját, tettben -vagy gondolatban és most mennek Martinovics főtisztelendő mezejére -eltemetni a drága halottat, amelyet szerelemnek, barátságnak, husvéti -reggelnek, a nyárfa lombjain át aláreszkető napsugárnak, téli éjszakák -álmának hívtak (odakünn havas fergeteg a régi toronytetők körül, kék -fénnyel ég a puncs a szép és régi regényes és verses könyvekkel -megrakott íróasztalon, valaki a tűznél ül, a lángba bámul és egy nőre -gondol). - -– Erre hozták Táncsics Mihályt, midőn a börtönből kiszabadították, – -mondta szinte fogvacogva és fölényes mosollyal Rezeda, mintha e kis -visszaemlékezés volna most a legfontosabb gondolata, nem pedig rettegés, -a jajgató félés attól, hogy mit fog mondani Horváth kisasszony, amint a -Lánchidat elhagyták és a szent püspökről elnevezett hegy alá -kanyarodnak. Úristen, mily retteneteseket fog bevallani! A század -közepén divott francia regényekben szorítják össze ajkukat tompa -kétségbeeséssel a megcsalt férjek, midőn Madame végre a bizonyítékok -súlya alatt megtörik: „Monsieur, mindent elmondok önnek…“ Teremtő Isten, -csak ne mondana semmit! Csak hazudna szemérmetlenül, vakmerően, a napot -az égről, a fehéret a feketétől letagadná, lehazudná… De még mindig a -hídon voltak, Rezeda úr az alant hömpölygő nagy folyamba nézett, hová -már oly sokan szállottak alá megnyugvással és nem is halásztak ki -mindenkit a folyómenti községekben, némelyek eljuthattak a -Fekete-tengerig, ahol nagyfejű tengeri pókokkal, furcsa csigákkal uszkál -együtt a kis pesti pesztonka, akit úrnője megvert. Rezeda úr lassan, -álmodozva mondta: - -– Nagy mulatságuk lehet a dunai halaknak Pest alatt. A viz, amely -Visegrádnál oly tündöklő kanyarulatot végez, mintha még mindig -Anjou-királyok és királynők nézegetnék magukat tükörében, Pest alatt -hullával, szennyel, bűnnel, piszokkal megtelten tán még önmagától is -undorodik. Rongyos, fekete kendőbe burkolva úszik a folyam közepén a -kolera, a sarlach rothadó lécdarab gombái között kért helyet és szeret -stációt tartani a kis falvak alatt, a füzesek alatt, hol nem messzire a -réten gyermekek játszanak. És olyan tipikus pestiek utaznak a habokkal, -akik még Budán sem jártak életükben és most mégis arra felé veszik -útjukat, amerre a mohácsi gőzhajó szokott járni. Egy kávéházi fölírónő -Komáromban állomásozó kedveséhez, a gyalogos főhadnagyhoz akart eljutni -és a Dunába ugrott. Szegény, nem járt iskolába soha. Nem tudta, hogy -merre folyik a Duna. Talán meg se halt volna, ha tudja, hogy a vízben -fölfelé nem juthat Komáromba. - -Ebben a pillanatban elhagyták a Lánchidat. - -– Most már elég volt a hiábavaló fecsegésből, Rezeda úr, – mondta -Horváth kisasszony bánatos szigorral, amint az édesanyját elvesztett -pajkos gyerekeket kezelik. – Hagyjon egy darabig gondolkozni, hol -kezdjem, mit tagadjak le és ne hazudjam-e valamit? - -– Szívem királynője, – mormogta Rezeda úr, – kár törnie a fejét -hazugságokon. Elmondhatja bátran az igazat: hol és merre csalt meg, -kivel, mikor, hányszor… Én beteg és életúnt férfiú vagyok, a nőkkel -csupán gondolatban szoktam mulatgatni, egészségtelen félelem tart -vissza, hogy ruhájukat megérintsem, holott éji gondolataim szerint -minden délután birkózom kegyeddel a kis lakásban, mint a parasztlegény a -szérűn az aratóleánnyal. És álmomban arcomba liheg, az államba harap, -dereka megfeszül, „nem, nem, nem“ kiáltja összeszorított fogai sövénye -mögül, de ifjú koromban jó birkózó voltam… Én vagyok az a beteg -uriember, aki örömét leli abban, hogy beteg, mert betegségét akkor -szerezte, mikor reménytelenül szeretett gyerekkorában. - -Horváth kisasszonynak fölvillant a szeme. - -– Volt egy zenészünk, egy sápadt fuvolás, aki, ha a kotta megengedte, -gyakran szemérmetlenül viselkedett alant a zenekarban, honnan a -színésznők ruhája alá lehet látni. Jószívű anyaszínésznők hiába -vállalkoztak a megjavítására: jó igazgatónk végre is kénytelen volt -elküldeni. És mióta többé nem színházi muzsikus, rendes ember lett. De -hagyjuk a fiatalkorúak e furcsa vétkeit! Barátnőim az iskolában képeket -nézegettek és nagyon boldogok voltak, ujságbetűkből mindenféle szavakat -vagdostak össze és verseket hordtak a harisnyájukban vagy fűzőjük alatt. -Több közülök azóta boldog családanya. Ne aggódjon, Rezeda úr, egykor még -boldog és nyugodt férfi leend. - -– Én nem aggódom, úrnőm, magamért nem igen szoktam aggódni… Mi történt -ellenben kegyeddel, miért a változás, amelyet már hosszabb idő óta -megfigyeltem?… - -Gellért püspök szobra alatt ültek ekkor egy kőpadon. Rezeda úr a földre -bámult, Horváth kisasszony eltünődve nézett a pesti oldal panorámájára. - -– Estella egy város Navarrában és így hívták egyik fiatalkori -barátnőmet, akinek legszebb kalapjai voltak a sziniiskolában, – kezdte -Horváth kisasszony elmerengő hangon, mintha nem is a saját története -elmondásához fogott volna. – Estella kékszemű, vöröshajú és igen romlott -teremtés volt, az öreg Ujházinak a kezébe harapott, Márkust hercegnőnek -nevezte és szemtelenül megkérdezte, hol veszi szénaillatú parfümjét. Nem -is maradt soká az iskolában, a négy fal közül kirántotta az élet és egy -darabig eltünt szemem elől szép kalapja, finom harisnyája és igen jó -cipője. - -Néhány hét előtt, tavaszi délben találkoztam Estellával a korzón. -Istenem, milyen közönséges lett! gondoltam magamban először, amint -megpillantottam. Pedig Estella nem változott, ő ugyanaz maradt, aki az -iskolában volt, démoni nő, talán csak az én látásom lett más, mint -egykor volt, amint a gyermekkorunkban nagynak hitt házak és fák mintha a -földbe bújtak volna, midőn felnőtt korunkban ismét látjuk őket. Estella -a zöld ruhát és a csíkos harisnyát most is kedvelte. Szélestalpu félcipő -volt a lábán, amilyenben az angol nők utaznak a föld körül, rozsdavörös -fátyol az arcán és postillon-kalapkája mellett kék csóka szárnya. -Férfiasan megrázta a kezem és myladynek nevezett. Dunaparti kávéházba -léptünk be Estella kedvéért, néhány ujságolvasó öreg úrra merően -ránézett, azután egy sarokba ültünk, barátnőm hideg szárnyast kért a -pincértől, azután hirtelen nevetve rám pillantott: - -– Én most angol nő vagyok, drágám, mert az tetszik Pesten a férfiaknak! - -Megszoktam, hogy pályatársnőim szabadabb világnézetet vallanak, mint én, -és erkölcsi életük gyakran nem kifogástalan, hisz vidéki színésznő -voltam, uram, és öreg direktorunk megharapta az új női tagok vállát. -Tudtam, hogy Estella nem maradt meg az erény útján, magam sem tudom már, -micsoda hangulatban voltam, hogy e dunaparti kávéházban helyet foglaltam -mellette. - -– Angol tanárnőhöz járok és legalább háromszáz angol szót tudok, – -folytatta Estella és finoman falatozott. – A legszebb pénz a világon a -brittek aranya. Angliában készítik a legjobb fehérneműt, és ha angol -urak jönnek Pestre, Steinné mindig elküldi értem a házmesternét. Csupán -külföldi urakkal állok szóba, a pesti férfiak romlottak, ostobák, -cseppet sem titoktartók és nyiltan rámutatnak a nőkre a korzón vagy a -Váci-utcában, akikhez szerencséjük volt. Éppen elég eggyel -megismerkedned Pesten, másnap az egész város tudja, hogy milyen színe -van a harisnyakötődnek. A németeket is szeretem, bár otrombák, órákig -kínozzák az embert, alkudni próbálnak, szerencsére Steinné erélyes -asszony, akivel nem lehet pénz dolgában tréfálni. Azokról a franciákról, -akik Pestre vetődnek, nem érdemes beszélni. Nagyobb csirkefogók, mint a -pestiek és jól vigyázz a nyakláncodra, ha franciául szólítanak meg az -utcán. Amíg az öreg Baranyai bácsi élt, Steinnéhoz gyakrabban jártak a -kaszinói urak, grófok, bárók, elhozta őket Baranyai bácsi, hogy a kövér -Steinné megengedjen egy-két simogatást. Ezek is urak voltak és az ő -kedvükért tanultam egy-két francia dalt, amit a zongorán kopogtatva -kisértem, mialatt a pezsgőt behűtötték. A selyem frakk-erszényekben nagy -bankók voltak és herceg T., midőn sok pezsgőt ivott, nekem ajándékozta a -zsebkendőjét, amelybe hercegi korona volt hímezve. (Később persze sok -sikerem volt a zsebkendőkkel az izraelita uraknál.) Ámde Baranyait -megütötte a szél, az egykori urak közül csupán Alvinczi Eduárd szokott -néha ellátogatni Steinnéhoz, egy jó szivart elszív és hümmögve hallgatja -Steinné életből vett történeteit s az asszonynak már eszébe sem jut -fölkinálni a portékáit. „Nincsenek nők Pesten!“ – sóhajtanak az egykori -víg urak… - -Az iskolában is mindig fecsegett Estella, de azóta még jobban megtanult -locsogni. A foglalkozásával jár a folytonos beszélgetés, amint a -férfiakat mulattatja. Bizonyosan van néhány története is, amelyet éjjel, -pongyolában elmesél, viccei és tréfái… Ön tudja, kedves barátom, hogy -amint azt a bizonyos nevet kiejtette száján Estella, háromszor -megdobbant egymásután a szívem, mint a néma határszéli erdőségek között, -éjszaka, télben és sötétben a vasuti őrház jelzőharangja megkondul -háromszor, ha telegráfon a közelgő vonatot jelentik. Boldogtalanság, -irigység, fájdalom és düh szorongatta a torkom. Ennek a szemétnek tán -sikerült megrabolni Alvinczi unalmas óráját!… Az arcába szerettem volna -ütni a nyomorultnak. - -– Nos és téged sem kedvel Alvinczi? – kérdeztem visszafojtott hangon. - -– Engem mindenki szeret, – felelt vidoran és a szemében különös, hamis -fényt láttam fölcsillanni s nyomban tudtam, hogy hazudik Estella. A -szívem nem fájt többé. - -Estella szárított gyümölcsöt rendelt, miután egyet-kettőt szippantott -egy parafavégű cigarettából. - -– Boldog vagy? – kérdeztem. - -– Mi az a boldogság? - -Rám nézett, vállat vont, aztán kissé elszomorodva fordította félre a -fejét. - -– Azt hiszem néha, hogy nagyon beteg vagyok, – mormogta. – Pedig -valamikor acélból voltak a csontjaim, diót lehetett volna törni a -keblemen. Gyógyíttatni kell majd magam, Drezdába megyek, mondják, híres -orvos lakik ott… De még csak hétezer forintom van a takarékban. Amint -tízezer lesz együtt, nyomban elmegyek gyógyúlni, pihenni, lehet, hogy -férjhez megyek valami némethez… Azaz, hogy én nagyon undorodom a -férfiaktól. - -– Nem vagy szerelmes? - -– Néha… Nem szabad a szívemre hallgatni. Elég volt egyszer, tizenhárom -éves koromban gyufát ittam egy bitang emberért. Én bizony nem azért -dugom egyik garast a másikhoz, hogy valami lator majd elvigye, -elkártyázza, vagy nőkre költse az én keserves szerzeményemet. Volna, -akadna mindennap huncut… Látják, hogy jó ruhám van, tisztességes vagyok, -mert már négy esztendeje megtiltottam Steinnénak, hogy engem helybeli -gavalléroknak bemutasson, amint az első ezer forintom együtt volt. Majd -bizony: ezeknek a pesti csirkefogóknak a kedvéért leszek én lotyó! -Amelyiknek a legfényesebb cilinderkalapja van közöttük, még annak sem -engedném meg, hogy a cipőm szalagját megkösse. Én utánam bizony nem -mutogatnak majd a kávéházban vagy az utcán: „Itt megy a vén Estella, -ekkor meg ekkor, itt és itt, ennyiért meg ennyiért…“ Hogy az Isten verje -meg a sok szájas, aljas férfiát! - -No végre, az előkelő angol dáma a földhöz verte a cigarettáját, hogy a -pincérek odanéztek. Erre lehúzta arcára a fátyolt és tompított a -hangján: - -– Helyes: nem vagyok már fiatal, beismerem, hogy járnak az utcán nálam -szebbek, fiatalabbak is, hisz minden falusi mindenes fölcsap kokottnak -manapság. A masamód megúnja a kalapos-skatulyát cipelni, elmegy -Steinnéhoz, hogy mosdassa meg, öltöztesse föl. A gépírókisasszonynak új -ruha kell, hivatal után Steinnéhoz szalad. A mérnökné, az ügyvédné, -aranykereszttel a nyakában a budai menyecske ott ácsorog a Steinné -konyhájában alkonyattal és csak attól fél, hogy ismerőse talál lenni a -bevetődő férfiú, akivel a bálban vagy a koncertben szokott magának -udvaroltatni és selypítve mondja a legyezője mögül: „Csajkovszkij! -Szeretem zenéjét…“ De a legtöbb mindenre el van tökélve, mert már itt -van a tavasz és kell az új ruha. A férfiak mind azért dolgoznak, lopnak, -csalnak, rabolnak, kártyáznak ebben a városban, hogy a ringyóknak új -tavaszi kalapjuk legyen. A férfiak a Dunába ugranak, fejbe lövöldözik -magukat, börtönt viselnek a nőkért Pesten és szegényeknek sejtelmük -sincs arról, hogy az imádott hölgy Steinné konyháján lesi alkonyattal a -firhang mögül, hogy fölbotorkál a lépcsőkön egy részeg német, vagy egy -golyvás fiákeres, aki pénzt nyert az alagi lóversenyen, a kártyaházak -krupiéi, akik még selyemharisnyára valót ajándékozhatnak… Az egész Pest -egy nagy nyilvános ház, Steinné házmesternéja talán még a templomba is -elmegy és meghívja estére úrnőjéhez a most esküdött fiatal asszonykát… -Legyek vén, legyek beteg, de a tisztességemet nem adom semmi pénzért. -Részeg cigányprimás vagy zsebtolvaj sohasem nyúlhatott hozzám -Steinnénál. Garçon, egy pohár V. S. O. P. konyakot. Kettőt. - -– Köszönöm, – feleltem, – nem élek szesszel. - -– Könnyü neked, egészséges vagy, én már csak akkor érzem jól magamat, ha -néhány pohárral fölhajtottam. Természetesen, nagyon vigyázok arra, hogy -az ital, amelyet fogyasztok, kifogástalan elsőrangu és finom legyen. A -német bácsi velem hiába akar takarékoskodni, kocsisba való a magyar -pezsgő, az én márkám Pomery és Greno. És abból is a sec. Steinné tudja, -hogy ha én vagyok a szalonban, nem lehet finom üvegbe önteni az olcsó -bort, a frufrus fejéhez verném a palackot, mert ha ittam, néha vad -vagyok. - -– Borzalom, – mondtam. - -– Nagyon szerencsétlen vagyok! – szólt csendesen Estella és -elhallgatott. - -Igy beszélt Estella és tán még egyebet is mondott, amire már nem -emlékszem, vagy elmondani nem akarok. - -Később gyermekkoráról beszélt Estella; falun laktak, emeletes házban, de -a nagy fák túlnőttek a tetőn és éjjel hű ebek ugattak az udvaron. -Akkoriban mindig szomoru volt alkonyattal, midőn a táj elcsendesült és a -fák között bánatosan járt a homály. Nincs is annak szíve, aki -alkonyattal el nem szomorodik. Azután Pestre utazott és késő délután, -ősszel a város fölött egy gyárkémény fekete füstje huzódott, mintha az -alant fekvő házakban csupa szomoru emberek laknának. A messziségben -ködből és homályból való hegyek látszottak, a pályaudvaron már a -lámpások égtek és még Estella ártatlan volt. - -Elmentünk sétálni Budára és Estella mindig arról beszélt, hogy milyen -szerencsétlen! Talán mert érezte, hogy ez nekem jól esik s ezért -szeretem. Többé szó sem esett a férfiakról, Steinnéról és a romlott -nőkről… - -– Volt egy királyi erdész a szomszédban, aki sokszor kijelentette, hogy -engem feleségül vesz. Olyan piros volt az arca, mint a dércsipte táj és -a szánkóba fogott tüzes lovakat maga hajtotta – így szólt Estella. - -Imakönyvéről, naplójáról és pápaszemes nevelőnőjéről beszélt. - -– Az volt minden bajnak az okozója, hogy az anyám nem szerette az -apámat! - -Majd egy nagymosásra emlékezett, szüretre és egy lakodalomra, ahol -nyoszolyóleány volt és apró vadrózsákból koszorút fűzött a hajába. - -Egy kis kávéház előtt mentünk el, ahol öreg pár sütkérezett a kávéházi -kertben. Hegyoldal, régi, csendes tér és a kávés ócska bársonysapkában -állott az ajtóban. Estella megérintette a könyökömet: - -– Figyeld meg a tisztes öregeket. - -Az öreg asszonyka mantillban, régimódi kalapkában, horgolt keztyűben -üldögélt, kezében képes bécsi ujságot tartott. Az öreg ember, mint -valamely nyugalmazott hivatalnok, kerek szemüvegen át az estilapot nagy -figyelemmel tanulmányozta. Fekete ruhában voltak mind a ketten, csupán -az öreg férfi kezén volt több gyűrű, mint amennyit hordani szokás, mély -tüze egy rubintnak erősen villant és az asszonyka lábán jobb cipő, mint -amilyent Budán viselni szoktak. Magas, francia sarka volt a félcipőnek -és a szalag ügyesen volt megkötve a szürke harisnyán. - -– Nos? – kérdeztem Estellát, midőn tovább mentünk. - -Barátnőm lesütötte a szemét. A keblén megmozdult a selyem-árvácska. - -– Ezekhez jártam legelőször, még színésznövendék koromban. Pesten -laktak, az Aranykéz-utcában és Rókási bácsi vén lábaival fürgén vette az -emeleteket, amint a leányokért elszaladt, ha vendégek jöttek a házhoz. -Rövid zongora volt a szalonban, amelynél az öregember reszkető kézzel -játszott régi valcereket… Az asszony később két hónapig ült, – előfordul -ennél az üzletnél – mire visszavonultak. - -Tovább mentünk és arra gondoltam, hogy mily gyöngéden nézett az öreg -ember a pápaszem fölött a vén asszonykára. Istenem, néz-e rám valaki -ennyi szerelemmel, ha majd öreg leszek, csúf leszek és kis mantillkában -ülök a budai kávéházban? - -Egy elhagyott kertben padra telepedtünk és sokáig ültünk szótlanul. -Estella egyszerre sírni kezdett; a vállamra hajtotta a fejét és én is -könnyeztem, pedig nem szoktam bőgni még akkor sem, ha a fogam fáj. - -Estére, mikor elváltunk, megállapodtunk abban, hogy Estella majd értem -jön, midőn Alvinczi Eduárd ismét meglátogatja Steinnét és a szalonban -fölsóhajt: nincsenek már nők Pesten. - -Egész éjjel Estellával, a budai öreg emberekkel, a lakkcipős öreg -asszonykával álmodtam, csengős szán szaladt havas tájon és piros -bekecsben, zuzmarás bajusszal jött értem Estella erdésze. - -Alkonyattal öreg hordár – talán a legöregebb pesti hordár, akinek olyan -fehér szakálla volt, mint Ábrahámnak – titokzatosan a folyosóra hívott s -papirszeletet nyomott a kezembe. „Este 8-kor. Aranyfácán-utca 3. III. 1. -E.“ Mire körülnéztem, az öreg hordár már eltűnt mellőlem, mintha csak -jelenés lett volna. Gyorsan öltözködni kezdtem, a legjobb harisnyámat -húztam föl, a körmömet sokáig fényesítettem és szalagot fűztem az -ingembe, lilaszínü szalagot. - -Mire gondoltam ezalatt? Semmire. - -Tetszeni akartam Alvinczi Eduárdnak, hogy ne mondhassa többé: „Nincsenek -már nők Pesten!“ Hogy addig és azután mi történik, azzal annyit sem -törődtem, mintha még rég elmult dolgok volnának előttem. Már Estella -vagyok én is, délben a korzóra sétálok ismeretségek kötése végett és az -elhagyott budai kertben sirdogálok magamban. Mi lesz majd holnap?… A -legfontosabb, hogy fényes legyen a cipőm. - -Szürke pesti házhoz érkeztem, amely előtt tán már máskor is elszaladtam, -anélkül, hogy észrevettem volna. A kapu alatt a lakók furcsa táblája, -amelyet hirtelen kerekedett záporok alkalmával mindig nagy mulatsággal -olvastam. Ám most dobogott a szívem, amikor a névsorban megpillantottam -a Stein O.-né nevét. Kissé szédülve mentem föl az emeletre és megnyomtam -a csengő gombját. - -Egy percig várakozni kellett, mintha lábujjhegyen, papucsban szaladtak -volna félig öltözött nők az előszoba függönye mögött. Egy hang -kiáltotta: „Mama!“ Az ajtó félig fölnyilott, egy megtermett, -pirospongyolás nő hideg, szürke szempárját tetőtől-talpig végighordozta -rajtam. - -– Kegyed az? – kérdezte szigoruan és barátságtalanul. - -Bólintottam. - -– Tessék belépni – mondta egykedvüen. – Várakoznia kell… De itt van -Estella. - -Estella valahonnan előlépett a félhomályos előszobából. Mindkét kezével -megragadta a kezem és a szemében könnyek csillogtak. - -– Istenem, hát eljöttél? – mondta szinte fuldokolva. - -Steinné hideg, parancsoló hangon megszólalt: - -– Kisasszonyok, az előszobában nem szabad tartózkodni. Fölösleges -mindenkivel találkozni, aki jön és megy. - -Estella a karomba kapaszkodott. - -– Gyerünk a konyhába. - -A konyhában csupán petroleumlámpás égett, míg a lakás többi részében -csillogó villamlámpákat láttam. Az előszoba piros szőnyege és zöld -tapétája helyett itt meztelen fal és kőpadló várt. Étel- és hagymaszag -volt a levegőben, a sarokban egy vén cseléd mosogatta az edényeket és -tótul káromkodott. Háromlábu alacsony széken, az ablak alatt -nagykalapos, selyemruhás dáma ült. Keztyüs kezében tartotta finom -napernyőjét és miután hidegen végigmért, ismét elfordította a fejét és a -rózsaszínű firhang alatt a homályos folyosóra nézett. - -Egy nagy utazóládán foglaltunk helyet, szorosan egymás mellett, mert úgy -dobogott a szívem, hogy attól féltem, elájulok. Estella a kezemet -szorongatta, s amint oldalvást ránéztem, észrevettem, hogy a nyakán ki -van gombolva a bluz és a haja gyanusan rendetlen. Istenem, miért kócos -ez a leány? A hideg járt keresztül a hátamon és csendesen kivontam a -kezem az Estella kezéből. - -A nagykalapos dáma olykor ellenséges pillantásokat vetett rám. Különösen -a cipőm nem tetszett neki, amelynek pepita betétje volt és még kevesen -hordták ezt Pesten. Estellát gúnyos, szánakozó mosollyal leste, mint a -tisztességes privátnők szokták megnézni az utca kiöltözködött lányait. -Szőke haja volt és kék szeme, angol rajzolók macskáinak van olyan arcuk, -és könnyű ibolyaillat áradt fekete selyemruhájából. A retiküljéből kis -tükröt vett elő és fehér aprószemü rózsafüzér csörrent meg táskájában. - -Most hirtelen lépések hallatszottak a folyosón, a zsámolyon a hölgy -gyorsan megfordult, kezével fölemelte a firhangot, az előszobában rövid -csengetés hangzott. - -A dáma izgatottan talpraállott. Lehuzogatta a szoknyáját, a kabátját, -igazított fátyolán, kecsesen a hóna alá vette a napernyőjét és -olyanformán állott a bezárt ajtóra figyelve, mint mi színésznők szoktuk -a végszót várni a kulisza mellett. - -Majd hirtelen a cipőmre vetett egy pillantást. Ki tudja, találkozunk-e -még, ezért fagyosan megkérdezte: - -– Kisasszony, hol veszi a cipőjét? - -Sokkal nyomottabb volt a lelkiállapotom, mintsem felelhettem volna erre -a kérdésre. Az asszony egy darabig mereven rám nézett, aztán csendesen -fölnyílott az ajtó és egy hang halkan megszólalt: - -– Szőke asszony! - -A dáma nyomban „játékot“ kezdett: titokzatosan, félénken, meghatottan -mosolygott, mint a budai szállodába besurranó asszonyka, midőn -hosszadalmas könyörgés folytán végre elmegy a randevura. Még köhintett -is az aljas. És apróra fogott léptekkel kisurrant selyemszoknyájában a -konyhából. - -– Jól tetted, hogy nem feleltél a „szőke asszony“-nak, – mondta most -doromboló hangon mellettem Estella. – Ez az asszony a legnagyobb cudar -Pesten, de mert törvényes férje van, mindnyájunkat lenéz. Egyszer már -megfenyegette a Kisfuvaros Rózsi, hogy leönti. Steinné meghal a garasért -és a „szőke asszony“ kis fiúval szokott sétálni az utcán. - -– Hol van a kis fiú? – kérdeztem megdöbbenve. - -– Lent van a házmesternél. Jó barátja a házmester fiának. - -A tót cseléd káromkodva vagdalta egy kosárba az evőeszközöket. -Elhallgattunk és világosan hallottam az Estella szíve dobogását. Vagy -talán az én szívem dobogott. - -– Kisasszonyok, kártyázni a konyhában is lehet, ne foglalják el a -szobámat! – hallatszott Steinné hangja és nevetve, a kövérebbik leányra -nagyot csapva, tuszkolt be az ajtón két borzas leányt és egyszerre a -falusi fosztókák hangulata ereszkedett a kis félhomályos konyhára. - -Steinné cigarettát tartott a szájában és ragadós jókedvvel tette a -derekára a kezét a konyha közepén. Nevetve szidta a vén cselédet: - -– Erre, arra, a teremtésit magának, vén k...a! Még mindig nem készült el -a déli edénnyel? No majd ezentúl magam állok oda a dolognak. Majd -megmutatom én magának, hogy kell mosogatni. Persze a latrok után -mászkálni, azt tudja! - -A vén nő dörmögve káromkodott, a borzas leányok nevettek. Steinné a -háromlábu székecskére helyezte hatalmas testét és a cigarettából nagyot -szippantott: - -– Azt hittem, összetörik alattam a szék. - -A kártyát megkeverte és a leányok melléje guggoltak a földre. - -– Máriást fogunk játszani, öt vas a betét. Van öt vasad, tehén? – -kérdezte Steinné a kövérebb leányt. - -– Ád a mama kölcsön. - -– Van eszembe. - -A piros selyemblúz alól mégis csak előkerült a kövér leány erszénykéje. - -Komolyan és megfontoltan kártyáztak egy darabig. Azt hiszem, egyik sem -csalt játék közben, mert Steinné tán megölte volna a csalót. - -Steinné egyszerre letette a kártyát: - -– Most jut eszembe, hogy az öreg kegyelmes urat föl kell költeni. Csak -az én diványomon tud aludni, – azért jár ide. - -Nyújtózkodva fölemelkedett, ásított, a cigarettát a sarokba dobta: - -– Istenem, de utálom az életem! - -Egykor szép arcán komoly bánat fellege suhant át, mint az állóvíz tükrén -a barna esőfelhő képe. Még mindig tüzes és mély, barna, nagy szemében -révedezés, mélabú, „magyarbánat“ jelentkezett, amint Blahánétól láttuk -egykor a színpadon. - -Régi magyar nótát dúdolgatva ment ki a konyhából és még az előszobából -is hangzott: „Földiekkel játszó égi tünemény…“ Mintha e nótával költené -a kegyelmes öreg urat. - -Néhány perc mulva sárgaréz-kalitkával kezében tért vissza Steinné. Kis -madár volt a kalitkában, talán csiz vagy tengelice, amely csöndesen -gubbasztott a sarokban. Steinné a földre kuporodott és halkan -fütyölgetni kezdett. A kis madár megborzolta tollát és nemsokára -válaszolt. Steinné fölemelte a mutatóujját: - -– Hallják? Mint nagyszombat este a csengetyük. Drága madaram! - -Az ajtó magától kinyílott, egy fürge és jókedvü patkányfogó-eb nyitotta -ki. Fekete folt a kutya fején és a szemében olyan jókedv ragyogott, -amilyen hű és jó kutyák szemében szokott ragyogni. Néhányszor -keresztülugrotta a kalitkát, majd Steinnét, bolondan, szinte mámorosan, -tobzódva az örömben ugrált úrnője körül. Steinné végre kinyújtotta a -kezét, az eb megcsókolta és leheveredett a földre. - -– Az úrfi! – mondta Steinné a ratlerre mutatva. – Már kétszáz pengőt -fizettem érte büntetést, mert az asszonyok szoknyáját letépi az utcán. - -Steinné egy darabig még játszadozott kicsinyeivel, láthatólag nem -érdekelte őt más a világon, mint kutyája és madara. - -Lépések hallatszottak a folyosón, majd rövid csengetés. Steinné az -előszobába sietett, s kipirult arccal tért vissza. - -– Kisasszonyok, gyorsan be a kék szobába. Itt van a Jenő báró és -rántottát akar enni… Megéhezett az utcán, hát feljött hozzám enni. - -Estella karon fogott és egy mellékajtón át a lakásba vezetett. Még -hallottuk a vendég dörmögését, amint nagyot zökkenve helyet foglalt az -utazóládán a konyhában. - -– Majd meglátod, mennyi bolond férfi van a világon, – mondta Estella, -amint a kék szobában székre ültünk. – Majdnem minden úriember bolond egy -kissé. Némelyik a szép harisnyát szereti, másik a cipőt, a harmadikat -arcul kell ütni, mert az esik jól neki, a negyediknek kezét-lábát -megkötözi a mama cukorspárgával, az ötödik a felesége után sír és pénzt -kell tőle kérni a gyermekei számára cipőre… Egy igen gazdag és finom -fiatalember, – majdnem oly szép, mint Rohan herceg, – csupán sáros -talppal szereti a nőket, a fekete és hisztérikus költőt viszont Bourbon -hercegnek kell címezni, mert egykor Madridban az ő ősanyja kedvese volt -a francia királynak… Szomorú fiatalemberek jönnek, akik először Steinné -vállán kisírják szerelmi bánatukat, tanácsot kérnek a mamától -álmatlanság és szívfájás ellen, kipödrött bajúszu öreg urakat Jancsinak -meg Pistának kell szólítani és a sarokba állítani. Gyönyörű, tiszta -feleségeik mellől ideszökdösnek komoly úriemberek és a mamától rongyos -szoknyájú perdita felől kérdezősködnek. Hirlapírók jönnek, akik másnapi -cikkeiket a konyhában fölolvassák és véleményt kérnek ő nagyságától. -Bolond világ van itt, – egész éjjel jönnek-mennek a boldogtalan, -szerencsétlen férfiak, akik mind a jószívü Steinnéban bizakodnak, hogy -megvígasztalja őket egy szóval, egy tanáccsal, vagy egy leánnyal. -Istenem, mennyi szép boldogtalan úriember van Pesten! A nagyvárosnak -ezer fájdalma, sírása, nyavalyája hangzik el éjjelente Steinné -konyháján… Mély sebeiket itt bizalommal mutatják meg a férfiak, akik -nappal fölemelt fővel járnak az utcán. Vőlegények útbaigazítást kérnek -és öreg házasemberek csodaszert a szerelem fölújításához. Titkok -hangzanak el, amelyeket a jezsuita gyóntatóatya fülébe szokás csupán -elsuttogni, vagy a máriapócsi csodatevő Asszony előtt leborulva, a -templomkövekbe beleharapni. Az Élet jár ide mindennap vizitbe és csupán -egy zsidó imakönyv, meg Faublas lovag kalandjai akad olvasmánynak. -Éjjel, a csöndben, a várakozásban a hölgyek hol az imakönyvet, hol a -kalandok gyűjteményét forgatják kezükben… Steinnénak férjhezadó leánya -növekedik egy bécsi apácazárdában, míg férje korcsmáros Kanadában. Így -élünk itt, én kedvesem. - -Bólintottam, szomorú voltam, mélységes csend volt a kék szobában, mintha -nagyon messzire jutottam volna az élettől, Budapesttől, valamely -meseházban ülnék és semmi sem igaz, ami körülöttem történik. - -Estella csupán egy furcsa figura a bábszínházból és mindjárt táncra -perdül a falon a selyempapirosból kivágott ballerina. Ópiumos -cigarettafüst szaga volt a szobában, egy rokokólábú, aranyozott -asztalkán patience-kártya feküdt, a csillárról régi lóversenyjegyek és -báli táncrendek csüngtek. Feketeálarcos nő üvegszeme fénylett a -hamútartó figuráján és két kép volt még a falon. Piroskabátos, -hajporozott rokokógavallérok és nyúlánk dámák mulattak egy régi -szalonban és a rövidnadrágos fekete szolga kávét hozott. Majd egy sapkás -öregember arcképe következett, amilyenek a vén falusi korcsmárosok -szoktak lenni. - -– Steinné apja! – mondta Estella. - -És az öreg korcsmáros mellett a Jókai acélmetszetű arcképe. - -Steinné könyökig fölgyűrt ruhában lépett be. Az arca piros volt a -lángtól, a szeme vidoran csillogott. - -– Egykor, ha megúnlak benneteket, leányok, elmehetek a Jenő báró -birtokára gazdasszonynak. Fölfogadott. Kis malacokat nevelni, sárga -libácskákat és totyogó kis kacsákat költetni, tavasszal rugó nélküli -kocsin hajtatni zöldülő réteken és télen derékig érő hó van az udvaron… -Ez kellene nekem, hisz falusi leány vagyok. A Sajó mellett, egy -elhagyott csárdában mérte a bort az apám és téli este ugattak a rókák -meg a farkasok a folyóntúli nádasban. Kisasszony, még várakozni kell! -Estella, mutassa meg a hölgynek az arcképalbumot. - -A pirospongyolás, menyecskés asszonyság magassarkú papucsában gyorsan -kifordult a szobából. - -Estella egy fiókból piros bársonyba kötött albumot vett elő. -Férfiarcképek voltak benne. Fiatalok, öregek, civilek, papok és katonák, -Szirmai Imre és Ujházi Ede, Bródy Sándornak a homlokába hull a haja, -mint egy regényhősnek, majd a főherceg ezredesi kabátban, egy kis fiú -falovon, könyökére támasztott fejjel Reviczky Gyula, városligeti -fotografián Lázár Miklós hirlapíró, emitt egy aranykeresztes pap, majd -pesti szép emberek: Tiller Mór nagy szakállával és a szép Farkas Béla, -Kossuth Ferenc és Tarján Vilmos, akik a nőknek tetszeni szoktak, Beketow -cirkuszigazgató és Baumann Karcsi népénekes, az oroszlánfejű Ábrányi -Kornél és Kemény bácsi, öreg hirlapíró (aki bizonyára csak tiszteletből -került a szép emberek sorába, mert éjjelente az orfeumi hölgyek között -szívja virzsiniáját, gondolta Rezeda úr), kedves, nőknek való arcok: a -szép Szomory és Ivánfi Jenő, Molnár Viktor és Gálos Kálmán, Hadik Sándor -és Márkus Miksa, akiknek képei Calderoni kirakatában függtek és emlékbe -egykor megvették a lányok, aztán tömérdek nő, régi és új divatban, olyik -mellé fekete fátyoldarab volt fektetve, akik bizonyosan már meghaltak. -Aztán fordított megint Estella és nagy képen, Zrinyi Miklós ruhájában, -erkélyen állott Alvinczi Eduárd. A kis őrházon megkondult a jelzőharang. - -– Pszt! – mondta hirtelen Estella. - -A szomszéd szobában sikoltozva nevetett, galamb módjára búgott, -hisztérikusan visított és könnybe, zokogásba, mámorba fulladó szavakat -kiáltott egy női hang. - -– Pepita, a cudar, – mondta gyűlölettel Estella. – Őrjöngést szimulál a -férfiak izgatására. A minap egy angol tréner ismerősöm aludt itt, hogy a -reggeli vonatot bevárja. Pepita egész éjjel őrjöngött a szomszédban, az -angol föl-fölébredt és ugyanakkor felköltött engem is. Legalább tízszer -ébredt föl a bolond angol. Istenem, milyen nehezen virradt meg. - -Talpra ugrottam. Vakon, szédülve, magamon kívül rohantam az ajtónak. Nem -tudom, hogy jutottam ki. Az utcán már sötét volt, hideg eső esett, az -arcom tele volt könnyel és mellbe taszítottam egy becsípett -fiatalembert. - -Rezeda úr mindkét kezét fogta Horváth kisasszonynak az elbeszélés alatt. - -Könnyes szemmel nézett a leány elborult szemébe. - -– Igazán így történt? – kérdezte a férfi csendesen. - -– Becsületemre! - -Rezeda úr erre kezet csókolt a kisasszonynak. - - - - -XI. Pillanatnyi elmezavar. - -„_Kedd. Reggel 6 óra_. - -Úrnő, letérdepelek és Istennek ajánlom a lelkemet. Régi Werndl-féle -fegyver megtöltve fekszik diványomon, csak azt sajnálom, hogy csúnya -lesz a póz, amidőn lábam ujjával meghúzom a ravaszt. Régi íróim és saját -meggyőződésem szerint: hat lat por és tíz deka ólom segít rajtam. -Elutazom, pedig úgy szeretnék élni, mint Toscában a tenorista -szívrehatóan énekli. (Kár, hogy két ballába volt a színésznek.) -Emlékszik Mannheit Jacques-ra gróf Almaviva szerepében? Egymás mellett -ültünk a nézőtéren, de Toscát egyedül hallgattam a nézőtér zugából -hajdanában és elhatároztam, hogy egykor, ha Isten is úgy rendelte, -szomorú képü kisbőgőssel fülembe, szívembe játszatom e dalt, – -hajnalodik az Angyalvárban! – és reggelre meghalok. Fölhúzom a függönyt -és éji pihenőben elárvult ablakomon (hisz senki sem sóhajtott alatta -éjjel, a hold, mint mesebeli jelvény állt a ház régi tetője fölött, hogy -„szeretlek, szeretlek, hozzád kívánkozom, mindenem!“ és erkélyem néma -volt, mint a szevillai regényekben), a napsugár játékos kedvvel jön -Rákos felől, kocsik szaladnak, emberek mozgolódnak odalent, négy emelet -mélységben, hajnali utazásra gondolok tán, midőn gyorsvonaton mentem -északra vagy délre és egész éjszaka a vasúti kocsik láncainak a csörgése -mulattatott, amint összecsapódtak, meg elváltak, tam-tam, betegség elől -futó uriember módjára bújtam el a hálókocsi pamlagán, holott tejfehéren, -alsószoknyában ment a fülkém előtt a kivánatosan borzas román asszony… -Franciául kellett volna hozzá szólni, a navarrai grófnak bemutatkozni, -kis szentséges hugomról beszélni, aki Avignonban a nővérek zárdájában -apácának készül, mert rangjához méltó férfiút nem talál, őseimről: őrült -Fülöpről és a szécsényi rablóvezérekről regélni, a sánta lordot -emlegetni, majd az orleánsi házat és a titokzatos hegyekre, andalító -síkokra, a Hernád furcsa völgyeire, vagy a hajnali homályban pirosló -vashámorra mutatni, félig megtébolyodni versektől és szerelemtől – és -elcsábítani a szép román asszonyt, aki egyébként a hálókocsik Henry -IV.-szakállas kalauzát kereste. Mozdulatlanul maradtam keskeny ágyamon -és csupán önre, az ismeretlenre, az egyetlenre, szívem királynőjére -gondoltam mindig, mindig… Más nők jöttek, sárga selyemruhában, zsidó -asszonyok, akik mozdulataikkal, szemükkel, különös nyakukkal, kéjes -orrukkal, piros nyelvükkel édesített vastag ajkukkal és szerelemre váró, -ringó és emelkedő hátukkal csábítóan vonultak el az ifjú költő előtt… -Sajnálom, úrnőm, hogy ezt leírtam. (Hisz remélhetőleg kiadja A Nap ezen -utolsó levelemet!) Senki sem jött felém: ez az igazság. Szinte félig -haldokolva néztem a gyönyörü nőket, akik az utcán, kávéházban, vagy -színházban eljártak mellettem. Tovább mentek pocakos és zsiros külsejü -férfiakkal, akik napközben talpalnak rossz szagu üzletekben az -Andrássy-úton, vagy a Király-utcában, sommás keresetet írnak, vagy a -szegény munkások orvosai, míg én hiába néztem meg a házszámot, ahová -betértek. Olykor éjszaka voltam a legboldogabb. A kést a balszembe -eresztem, ameddig csak lehet. A pisztolyból a golyót a két szem közé -küldöm. Kemény öklömmel a gyomorra és az orra irányítom a célzást. Vagy -kardpárbaj lesz az ismeretlen nők ismeretlen férfiaival: midőn is teljes -biztonsággal gondoltam gyermekkori barátomra, Kázmér A. lengyel hercegre -és táncmesterre, aki csupán bordaközi vágásokra, hasra mért, traverzón -sujtásokra és a térdre, az inakat átvágó cselfogásokra tanította a -fiatalembereket. A karcsu flöret egykor oly könnyedén járt kezemben, -mint egy finom cigaretta és a pisztoly célgombját megszoktam ellenfelem -lábához irányítani. Gyilkosság, halál, valakit megölni, esetleg börtönbe -menni, kötelet kapni, a Browningot egyetlen kézmozdulattal használhatóvá -tenni, verekedni, orrot leharapni, fület kitépni, fogsort széjjelzúzni: -egykor úgy tünt föl nekem, mint a világ rendje. Szerettem megvadult -lovakat megállítani, kardot viselő hadnagyokkal szembeszállani puszta -kézzel, tíz erős ujjam tán a bikát is megfojtotta volna, – és most írok -önnek, úrnőm, a Toscából zenehangok járnak át vad szívemen, hogy -reggelre meghalok. - -Mindenkinek megbocsátok, úrnőmnek is. Hódolattal, mélyrehajtott fejjel, -szilaj indulatoktól megmenekülten, elcsüggedve és csupán az ólomban -bizakodva vallom önnek, drága hölgy: szeretni többé nem tudok. - -Egykor regényhős voltam, most únott, rosszkedvü, fáradt uriember lettem. -Nők is lettek volna tán, akiket megöleltem?… Nem, csupán ön volt az -egyetlen, akit valaha szerettem. Az előbb sírtam kegyedért. Furcsa, hogy -nagysága előtt igazolom magam. Ugyan mi köze az egész dologhoz? - -Reggel van. A nap, az élet, nagysága, meg egyéb ostobaságok… Verseket -olvasok majd Anyeginből. A ballet-et, vagy a Tavaszt. Isten önnel, -királynő!“ - -Horváth kisasszony estefelé kapta meg a levelet. Kocsira ült és Rezeda -úrhoz hajtatott. A hirlapírót ekkor már elvitték a mentők. A -katonafegyver derék sebet vágott a szíve fölött. A kórházban még életben -volt, vén apáca ült ágya mellett és a spanyolfalat előkészítették az -éjszakára. - - - - -XII. Ősz a multban. - -Ősz volt, Budán, a Tabánban egy régi házban, ahol hajdanában királyok -kedvesei lakhattak, mert hisz a földalatti út, amely félig beomlott, -csupán arra volt alkalmas a királynak, hogy éjjelente kedvesét -meglátogassa. Egy-egy ajtón a Corvin-címer, a ledőlt erkély maradványain -is hollómadár állong. A vén kövek kinézegettek a falból, mintha -kiváncsiak volnának a körülöttük folyó életre, a földalatti folyosón -vidra sétált magányosan, a tetőn a szélkakasból csupán a kakas farka -maradott meg: az forgolódott furcsán, gyermekmesebeli groteszkséggel, -mintha a hűtelen kakast óhajtaná helyettesíteni. - -Rezeda úr tehát ebben a házban vett lakást, két szobácskát, az egyikbe -beköltöztette Horváth kisasszonyt a kalapskatulyáival, a másikba -könyveit, kék frakkját és csipkés mellü báliingeit helyezte, amilyen -ingben közönségesen járni szeretett a romantikus férfiú. (Horváth -kisasszony pompásan értette a csipkés ingek vasalását!) A keskeny ágyban -Rezeda úr aludt. Klára a földre vetette nyugvóhelyét, egy régi mécsest -égettek a falbavésett feszület alatt és a mécsvilágnál éjjelente -beszélgettek. - -Olykor vendégük is volt a kis Bonifácz Béla személyében, aki -hosszadalmas kóborlások után, gyalog, vonaton, tutajon a Dnjeperen -Dideri-Dir leányaival hazaérkezett Szibériából. Tuberkulózist és Buddha -imádatát hozta a földgolyó tulsó feléről. Egy hétig, tehervonaton, -juhokkal, lompos lovacskákkal és buddhista papokkal utazott. Bonifácz -Béla kirándulása alatt valahol a kinai határon, ahol kozák helyőrségek -voltak és a leányok magyar csikóstáncot lejtettek az unatkozó tisztek -mulattatására. A tehervonaton Béla megtért, kinai imádságot tanult és -Budára érkezve azon mesterkedett, hogy Buddhának új híveket szerezzen -ebben az országban, ahol az igazi öreg Istent sem imádják már -elegendően. A napkeleti isten csodálatos ékesszólással ruházta föl -boldogtalan kis hívét, aki tán rongyosabb volt, mint valaha. De most már -tudta, hogy miért rongyos. - -Tehát ősz volt és a tabáni tornyokban mélán kongtak az óraütések. A ház -előtt vén ecetfa állott, amelyet tán még Zsigmond király idejében -ültettek. Rezeda úr az ablakból mindig az ecetfát nézte. Napról-napra -megfigyelte, hogyan pirosodnak a fa levelei és gyermekes szomorúsággal -nézett egy-egy elszálló levél után. Egy nagy karosszéket találunk a -lakásban. Megöregedett királyok hallgatták tán e helyről ifjú kedvesük -mesemondását, – hisz a nők oly gyönyörü meséket tudnak mondani! Vagy -talán öreg hercegnők üldögéltek és fiatal lovagok élcein, pletykáin -mosolyogtak és a királynő anyja fejét csóválgatta a szomszédbeli -udvarban lábrakapott erkölcstelenségen. Most Rezeda úr ült a -karosszékben, mert a lőtt seb nehezen gyógyult, nem igen volt szabad -sokat mozognia és Horváth kisasszony minden cigaretta-szippantásnál -szemrehányólag nézett Bonifácz Bélára, aki egy sarokban pompás helyet -talált magának. Egy gyermekbölcsőbe ült, amelyet az elmúlt lakók itt -felejtettek. Tán meghalt a gyerek és nem akarták magukkal vinni a -szomorú emléket. Hétszámra lógatta rövid lábait a kis Bonifácz Béla a -bölcsőből és naponta nem mondott többet tíz szónál. Estefelé -fölkerekedett és elment valamerre… Valahol, elhagyott kertekben aludt, -mint a jó Isten madarai, mert sohasem fogadta el az éjszakára való -meghívást… - -Egy napon így szólalt meg a bölcsőből: - -– Ti sohasem szoktatok csókolózni? Elmegyek sétálni, csókolózzatok. - -Klára bánatosan lehajtotta a fejét s megsimogatta a Rezeda úr arcát: - -– Majd ha meggyógyul az én jó uram, ha ismét egészséges lesz, akkor -mindig az ajkán lesz az ajkam. Most még csak szolgálóleánya vagyok az én -királyomnak. - -Bonifácz Béla nem szerette a vitatkozást. Tovább lógatta a lábát, szívta -a kapadohányt, amelyet takarékosságból száraz akácfalevéllel kevert. -Horváth kisasszony egy szentté válott középkori apáca csöndes lépteivel -járt-kelt a szobában, főzött és takarított, a szomszédasszonnyal -traccsolt a folyosón, mert tudta, hogy ennek Rezeda úr örül. Szórakozik -a kedves… És regényt olvasott a képesujságban, amelynek folytatását -mindennap kiváncsian várta. - -– Istenem, mi történt Soroksári gróffal? – mondta néha, mert Rezeda úr -ennek is örült. Hogy nem csupán a szomorkodás foglalja el a kedvest… -Mindig alacsonysarku cipőben és pongyolaszerű ruhában járt, fru-frut és -kis keresztet viselt, a konyhaedényeknek neveket adott és a szomszédbeli -Micivel, egy hatesztendős kisleánnyal egész délután eljátszadozott… -Rezeda úr csöndesen mosolygott a szempillái alatt. Nem unatkozik a -kedves… Francia nyelvtant forgattak, Bonifácz úr néha közbeszólt a -helyes kiejtés miatt és egy napon egy vidám kis madarat hozott haza a -tabáni piacról Klára. A kis madár regényes, tornyos, lombfűrésszel -faragott házikóban lakott és midőn az ecetfa lombjai között átléptek az -őszi nap sugarai, a mesebeli házikóból fölcsendült a cinke füttye. Klára -az ajkára tette az ujját, szinte földöntúli boldogsággal nézett a -madárkára… Rezeda úr lehúnyta a szemét. Istenem, van valami a világon, -ami a kedvesnek örömet okoz. - -Igy éltek Budán, a Tabánban, régi házban, hol Zsigmond király eldugdosta -a szeretőit. Az ecetfa levelei mind pirosabbak és az óraütések -hangosabbak lettek az őszi csendességü városrész fölött. Bonifácz Béla -kimászott a bölcsőből. - -– Mégis csak elmegyek vallásalapítónak! – mondotta és másnap nem jött el -a szokott időben… - -Egyszer tökéletesen megpirosodtak a sárga levelek Zsigmond király -ecetfáján. Horváth kisasszony aznap két kis macskát vett a tabáni -piacon, egy csíkos kandurt és egy sárgafoltos nőstényt. A kandurt Rezeda -úr ölébe tette. - -– Ez kegyedé! – mondta bánatos mosollyal, mint a jó anyák szoktak -gyöngélkedő gyermekük fölé hajolni. - -A foltosnak piros szalagot kötött a nyakára. - -– Kisasszony! – szólt és könnyes szemmel nevetett. - -Rezeda úr megint csak lehunyta a szemét, amíg a csíkos kandurt simogatta -és arra gondolt, hogy nemsokára papot kell hivatni. Milyen nehéz lesz a -búcsú a kedves hölgytől! A régi király ecetfájáról szinte -menuette-lépésben keringtek alá a levelek és a rácvárosi háztetők fölött -mesebeli mélysége volt az égnek. A kémények oly komolyan füstölögtek, -mint az Andersen-mesékben és a sárkányfejü, rozsdás csőcsatornák szinte -alattomoskodva pislogtak megfoltozott szemükkel az őszi napsugárra, -vajjon mikor jönnek már a hegyekről a köpenyegalaku felhők, hogy ők is -elvégezhessék kötelességüket. Ahány fehér kutya volt a városrészben, -mind sürgősen szaladt az utcán, mintha elmulaszthatatlan tennivalója -volna. Csupán a hollók ültek le néha-néha aggodalmaskodva a házereszekre -és gondba borulva merengtek magas állomásaikon. Késő őszre járt, bár a -napocska olyan szent szerelemmel sétált még a girbe-gurba tabáni -utcácskákon, mint ahogy érdemrendes, pirosarcu öreg emberek látogatnak -el hajdani szerelmeikhez és délután a szép multról beszélgetnek. - -Egy délután madame Louise kényelmes hintaja állott meg az egykori -királyi szeretők háza előtt. Szürke utazóruha és kis, tollas kalapka -volt az úrnőn, a bakról Bonifácz Béla ugrott le. Szomorkásan és -elgondolkozva nyitott be barátaihoz: - -– Sajnos, én nem ülhetek a madame mellé, – mormogta, mintha egy -félbenmaradt gondolatot folytatna, – a madame sokkal előkelőbb és -gazdagabb, minthogy én ócska ruhámban helyet foglalhatnék mellette. A -járókelők azt gondolhatnák, hogy a kövérhátú lovak véletlenül elütöttek -a Lánchídnál és a jószívű madame most a kórházba szállít kocsiján. Ti -azonban bátran beülhettek a hintóba, a Krisztinába megyünk, a Vörös -Farkasba, ahol nagy uzsonna leend Szilveszter úr tiszteletére. - -– Meghalt a jó öreg? – kérdezte Rezeda úr. - -– Még nem, de már útban van. A kis Gellérten a vadrózsabokrok közé jár -szundikálni, nagy kőre helyezi a fejét és nagyon elégedetten, ha néha -fölkel a hervadó gyepről. Öngyilkos leányával álmodik minden éjjel és -hosszadalmasan nézi estve a napot, mintha holnap már nem látná. Gyerünk -el az öreg úr mulattatására. - -A jó madamenak gondja volt arra, hogy a gyöngélkedő Rezeda úr meleg -kendőt kapjon a vállára és a térdére, Horváth kisasszony oly kopott és -furcsa kis kalapot tett a fejére, mintha valamely mult századbeli budai -asszonyságtól kérte volna kölcsön. A keztyűjét összevarrta a kellő -helyeken és kissé kitaposott cipőjét aggodalmasan húzta a szoknyája alá. -A madame hosszú szempillája alól egyetlen tekintettel végignézett a -színésznőn, aztán könnyedén fölsóhajtott és egy piros rózsát nyujtott át -Klárának. - -– Jól áll a szőkéknek! – mondta és a hangjában bocsánatkérés csengett. - -A kis Bonifácz Béla elfoglalta helyét a bakon és a szárnyas, szürke -bajúszu kocsis, aki olyan szomorú volt, mintha halottaskocsi bakján -ülne, az ostorral megnógatta a széleshátu szürkéket. A madame -fiatalkorában a leggyorsabb amerikai lovakat szerette kocsijában és a -bakra egy-egy pepitanadrágos tenoristát ültetett, idővel azonban, miután -vére megcsendesedett, a veszprémi káptalantól vásárolta a lovakat, -amelyeket már az öreg kanonok úr sem fogatott be. - -Tehát mentek a girbe-gurba budai utcákon hegynek föl, völgynek le, a -szürkék oly hűségesen trappoltak, mint a megbízható régi hivatalnokok -végzik munkájukat. Madame mozdulatlanul és komolyan üldögélt sűrű -kékfátyolos kalapkája alatt, Rezeda úr a szép őszi tájra vigyázott, -amely néha előbukkant bedőlt kerítések, lerombolt házak mögött; a Várban -erősen piroslott egy házfödél, mintha újonnan cserepezték volna, a -tornyok szinte szenzációsan élesen váltak ki a megritkult levegőből, -messzi hegyek fölött zárójelalaku madarak repültek; – Horváth kisasszony -búskomoly bizalommal nézett szeretője arcába. A szemébe, az arcába és a -nyakába, amely különösen vékony és sápadt volt. Odaadással, az élet -föláldozásával, szent szerelemmel nézte az ifjút, aki még nemrégen is -szívébe szeretett volna golyót küldeni miatta. Az ajka szorosan -összezárult, mint rossz időkben a virágok kelyhe, de a szeme, a homloka, -stoppolt keztyűje és kitaposott cipőjének orra mindig csak azt mondta: -„Istenem!“ - -A Krisztinában gurult a kényelmes hintó, lassan forogtak a kerekek, mert -hisz vágtatni már nem érdemes. A madame néha-néha elszólta magát a -fátyol alatt: - -– Néd csak! - -A hervadt fák alatt szerelmesek mendegéltek, férfiak, komoly, -megfontolt, mondhatni Ferenc József-kabátos urak, – itt-ott egy szürke -bajusz, – oldalukon a pesti asszonyka vagy leányka, aki elégedetlenül és -rosszkedvüen lépkedett hódítója oldalán. Némely nő mereven megnézte a -helyet, ahová ernyője ért a földön, mások a fákra pillantottak, amelyek -a Krisztinában az útat szegélyezték. Igen gyakran mutatkozott a tavalyi -divat a Budán sétálgató hölgyek ruházatán, sőt általában mindnyájan -olyanformák voltak, mintha az „Elhagyott menyecske“ neve alatt -ismerkedtek volna az apróhirdetések között. Ott ment a molett az -ismerőse oldalán, a „vidéki szőke asszony“ és az „első lépés“. Olykor -feltünő, máskor divatjamult ruháikban olyanformán illegették magukat az -elszántan kifestett bajuszu gavallérok karján, mintha még sohasem jártak -volna Budán, a Vérmező tájékán, midőn az apróhirdetés útján ebben -megállapodtak. Ki ád randevút Budára, a Vérmezőre? A hercegnők -bizonyosan nem itt találkoznak a lovagokkal, az infánsnők erre nem -robognak. Igen fiatalnak, szívben lobogó szerelemmel szerető, vagy -koravén uracsnak, zördült agglegénynek, nyolcgyermekes félénk -családapának kell lennie annak, aki Budára, a Vérmező mellé megy -hölgyével, hogy séta közben mindazt elmondja, ami szívét nyomja. A -bajuszukat e napon gondosabban festette a borbély és a nők elhervadt -csipkedíszeket vasaltak ebéd után. - -– A kapitányné! – mondta a madame. – Már tíz éve látom. - -Egy kistermetű, száraz és rövidszoknyás asszonyka szinte egérfürgén -lépkedett megtelt, komoly férfiú mellett. A szeme olyan fényes volt, -mint a patkányé és madame kutyabőrkeztyűs kezét alig észrevehetőleg -megmozdította a kocsitakarón és a kapitányné furcsa kis kalapja alól -barátságosan intett. Aztán tovább forogtak a kocsikerekek. - -A madame az őszi felhőkre nézett és halkan fölsóhajtott: - -– Ah, Budán csupa Tell Vilmos jár. A férfiak mind a nők szívébe -találnak. - -A hintó megállott egy félig földbeásott vendégfogadó előtt. Nem -messziről, tán a fogadó udvaráról, kovács-kalapácsok zengése -hallatszott. Kisvárosokban, csendes falukban zeng így a kalapács. Az -alkonyat homályában kék és piros tüzek jelentkeztek a kovács tűzhelyén, -szomorúan áll a patkolásra váró öreg szürke ló… - -– Aztán ne sokat igyon! – súgta vagy gondolta a szentek glóriás -arculatával kitüntetett színésznő Rezeda úrnak. Szőkés-barna haján a -késő őszi délután búcsúzó napocskája a hervatag kankalin színében -ragyogott. Rezeda ur áhítattal nézte a gyönyörű hajszálakat, amelyek a -hölgy kalapja alól mutatkoztak. Hajak csillogtak az őszi napsugár -fényében, amilyen hajakért egykor tán királyokat öltek meg. Régi pápák -előtt térdepeltek királyleányok a Horváth kisasszony hajával, míg az -avignoni kastélyon ábrándosan pillantott be az alkony… Rezeda úr -természetesen ezt gondolta magában, míg a kovácspőröly dallamosan, -falusi szomorúsággal zengett nem messzire. - -– Helyben vagyunk! – szólt Bonifácz Béla és leugrott a bakról. A madame -méltóságteljesen ereszkedett le a kocsi lépcsőjén, mintha az elősiető -cselédséget várná. A kocsis ezalatt kezében tartotta a viaszkosvászonnal -bevont kalapot. És a kocsishoz tótul szólott az úrnő: - -– Fél óra múlva gyere értem, koma. - -(Egyszer kiderült, hogy a madame falusi birtokán valamennyi cselédjével -félig-meddig rokonságban van. Az elszegényedett rokonait bedugta a -zsellérházakba és azzal vígasztalta magát, hogy legalább nem idegenek -lopkodják el a kéményből a sonkát. A vén kocsis nyári időben falun hat -gyereknek volt az apja, az úrnő szőlőjében kapált és csupán a hideg -beálltával húzta föl a libériát.) - -A fogadóban már víg élet volt, amennyiben víg életnek lehet nevezni, -hogy Szilveszter úr félrecsapta gombanagyságú kalapját és egy vak, kövér -ember széles vállára támaszkodott, mintha többet ivott volna a -kelleténél. - -– Barátom: Bocskai, sajnos, nem az igazi Bocskaiak közül, de azért igen -derék ember – mondta Szilveszter úr, barátját bemutatva. - -Egy másodperc múlva pazarló kézmozdulatot tett a kezével: - -– Bocskai a legnagyszerűbb ember Budán. Fiatal korában színházi zenész -volt, de mert sokat nézegetett a színpadra, a színésznők ruhája alá, -megvakult. Éjjeli mulatóhelyre vonult tehát zongorásnak és egy napig sem -volt még szomorú életében. Igen jó állása volt a Himző-utcában, a -legnagyobb uraknak szolgáltatta a tánczenét, a fiatal mágnások akkoriban -odajártak táncolni tanulni, míg közbelépett a végzet. Bocskai barátom -beleszeretett a ház egyik hölgyébe, mire távoznia kellett a -mulatóhelyről. Féltékeny volt szegény… Most már csak a Kapás-utcában -zongorázik. - -A vak ember életrajzát megelégedett fejbólintással kisérte. Vastag -rézlánc volt a mellényén és fekete nyakkendőjében turbános tű. Tiszta -gallérja és zsebkendője volt. Vajjon ki látja el a vak embert e -dolgokkal?… Bocskai a kezét állandóan talpas, vastagüvegű poharán -tartotta. Szilveszter úr olykor jogászos jókedvvel öntötte tele a -zongorás poharát. - -– Elmegyek az éjjel a Kapás-utcába, – igérte fénylő szemmel. – Mióta -szegény feleségem meghalt, úgyse öleltem leányt. - -Madame Louise hangosan nevetett: - -– Oh, mind azt mondjátok, vén gazemberek! Ti már így csábítjátok a -nőket. Mióta… tíz év óta… tizenöt év óta… Tagadhatatlanul érdekes dolog -az, ha egy férfi tíz esztendeig szentéletü volt. - -A madame az asztalfőn ült és csakhamar elküldte maga mellől Bonifácz -Bélát rossz szagú szivarkájával. - -– Rezeda úr, ön nem dohányzik… Üljön mellém. - -Szalámit, hagymát, erős kis paprikákat hozott a korcsmáros. Piros bort -pintes üvegben és füstölt szalonnát, amelyhez Szilveszter úr nyomban -fölajánlotta a bicskáját. Koccintott a vakkal: - -– Így éltünk hajdanában mindig szegény Balázs Sándorral. A Népszínházban -még olyan színésznők voltak akkoriban, akik szívesen jöttek át Budára a -kis korcsmába. Itt énekelt egykor Blaháné és a tündéri Hegyi Aranka, míg -Lányi a cimbalmot verte. Régi írók mulattak itt, öcsém. Dalidókat -tartottak a Lisznyai modorában és a költőnek sohasem kellett búsulnia -szerelem miatt. A leányka éjjel a szalon pamlagán heverészve, Reviczky -verseit olvasta föl a vendégnek, de a polgár-kisasszonyok sem -idegenkedtek este, félhomályban a kitárt ablak virágcserepei közül -kinyújtani fehér kezüket. Szent férfiak voltak a költők. Írók és -színészek gyakran nem fizettek kvártélypénzt a régi asszonyoknál a -belvárosi házakban és a szöghajú leányka költeményes könyvet tartott a -párnája alatt. Akkoriban még más volt a szerelem is. - -A vak zongorás biztos mozdulattal emelte szájához a borospoharat. -Borongós, messziről hangzó hangon megszólalt: - -– Hétköznap nálunk is nagy keletje van a könyvnek. Szimónia – egykor jó -házaknál nevelőnő – a szalonban a nagy lámpás alá ül és hangosan olvas a -leányoknak. A multkoriban az egész ház bőgött egy olvasmányon. „Levelek, -amiket meg nem írunk.“ És Csergő Hugó írta. A „Fehér nász“: mondta a -költő és mindnyájan csöndesen sírdogáltunk. - -Szilveszter úr hevesen intett: - -– Nem ismerem a könyvet, de véleményem szerint akkor voltak igazi nők a -mulatóhelyen, amikor könyv nélkül tudták a „Perdita“-ciklust -Reviczkytől. És a fiatal írók a Himző-utcában aludtak, laktak évszámra, -abban a mesebeli kastélyban. Fiatal koromban nagy táncos voltam magam -is… És a híres Czigány Vilmát én tanítottam a pestvármegyei dalokra. - -Madame Louise bogarászó pillantást vetett Rezeda úrra: - -– Mondja, fiatal úr, mit akar azzal a szerencsétlen leánnyal? - -Rezeda úr elkomorodott: - -– Ha meggyógyultam, feleségül veszem; megérdemli, derék leány. - -A madame bánatosan mosolygott. - -– Hány esztendős, fiatal barátom? - -– Huszonhat. Majd dolgozni fogok. - -– Mit? – kérdezte csodálkozva Louise asszony. – Tán verset fog írni? - -A férfi lesütötte a szemét. - -– Van egy öreg barátom, aki megigérte, hogy behoz a most megindult Az -Ujság-hoz korrektornak. Gajári Ödön úgy szokott gondoskodni az -embereiről, mintha édes testvére volna valamennyi. - -– A korrektornak éjjel kell dolgozni, ön mellbetegnek látszik. Rezeda -úr, fiatal özvegyke maradna utána és adósság a füszeresboltban. - -Rezeda úr megsimogatta a homlokát. - -– Én mindig azt véltem nagyságodról, – szólt elfojtott hangon, – hogy -költői lelkületü teremtés. Ime, sokkal prózaibb, mint hittem volna. A -haláltól én nem félek. Teljesen mindegy, hogy mikor kell meghalni, -miután egyszer úgyis meghal az ember. De még szeretnék boldog lenni… -Asszonyom, én még nem öleltem nőt igazán soha életemben. - -– A kisasszonyt? - -– Istenem! Hisz jobban szeretem annál… Előbb megesküszünk valahol egy -régi kis templomban, szentéletü öreg pap áldását kérjük szerelmünkre, -reszketős egyházfi áll tanúként és a sánta harangozó kíván szerencsét a -templomocska ajtajában. Ha pénzünk lesz, az orgonán Lohengrin -nászindulóját játszatjuk egy hozzáértő mesterrel. A gyönyörű nő szeme, -amely barnán és hibásan rámpillant, nyugtalan lába és fehér keze, hol a -szenvedély lakik… Csupa sejtelem a hölgy és bájának testrészeit -megismerni vágyom… Barnaképü, feketerámás szentek néznek a falról és az -Asszony liliomkoszorús fejével áldólag mosolyog az oltárról. Mióta -öngyilkos lettem, vallásos vagyok, asszonyom. A jó Istenben bízni -megtanultam. - -A madame összeráncolta a homlokát. - -– Én is istenfélő vagyok. Szintén az öngyilkosságom óta. Azelőtt… -bolond, pazarló és muzsikás ifjúságomban sohasem éreztem szívemben az -imádságot. Hangosan, gyorsan, kötelességszerüen imádkoztam. Manapság -néha-néha megállok napi teendőim közepette, elgondolkozom, a szívem -meleg, boldogító áhitattal telik meg. Már ötven éves vagyok. -Napról-napra készülődöm látogatóba menni a jó Istenhez. A falumban -kápolnát építtettem és a régi arany- és ezüstpénzeket, amelyeket -fiatalkoromban a grófoktól és királyoktól emlékbe kaptam, beolvasztottam -a kis harang ércébe, amely falusi birtokom közelében esti imádságra -szólítja a föld népét. Louise Pommery Reimsban többé nem az inyemnek -tölteti meg szőke borával az egykor nagyszerü palackokat, amelyeket egy -Battenberg nevü követ kedvéért fürdőkádamba öntöttem és a zenéből csupán -Haydn a kedvencem. - -Amíg beszélt a madame, egy narancsot hámozott, egy gerezdet Rezeda úrnak -nyujtott. - -– Kis barátom, istenfélő ember nem teheti tönkre egy másik embernek az -életét. Hagyja futni a kisasszonyt. Jóságból az öngyilkossága után a -maga ápolására szegődött, – de nem csupa betegápolásból áll az élet. -Egykor eljöhet az idő, hogy nem csinál botrányt Steinnénál, akit -fiatalkorából egyébként a régi Somossyból ismerek. - -– Nagyságod tudja? – kérdezte elfehéredve Rezeda úr. - -A madame megcukrozta a narancsot. - -– Körülbelül mindent tudok, ami a városban történni szokott. Egykor az -volt a mesterségem, hogy szép voltam, buta voltam és hónapokig -szenvedtek érettem a férfiak, mielőtt engedtem volna nekik. Most dáma -vagyok, művelt és sokat olvasott, mint az első udvarhölgy, talán -emberismerő is vagyok… Az öreg uraim, akik meglátogatnak és kényelmes -életemről gondoskodnak, unatkoznának nálam, ha mindig csak Sarcey-t vagy -Salgó Ernőt idézném, ha a tegnapi színházi előadás hölgyéről véleményt -kell mondani… A pamlagon heverésző öreg urak, miután életmüködésüket -csupán annyiban nyilvánítják, hogy esténkint a Kaszinóban ebédelnek, -olykor szeretnek egyet és mást hallani is a falakon kívül eső, messzire -lévő életből. Tudnom kell, hogy a legszebb nő Gombaszögi Frida Pesten és -Márkus Emma tigrisbundát hord. Mit csinál és mit gondol az elegáns -Csekonics gróf? És Szemere merre jár. Öreg asszonykákat látok el -segéllyel, akik a városbeli híreket hozzám juttatják, míg egykori -barátnőim, akik még nem vonultak vissza az élet küzdelmeiből, tanácsért -hozzám sietnek. S ilyenformán tudtam meg azt is, hogy a kisasszony, aki -a nagyszerü Alvinczivel óhajtott találkozni Steinné, született Svarcz -Fáni lakásán, egy kellemetlen eseménytől megzavartatva, hirtelen -eltávozott… De már itt van a kocsim és jó mulatságot kívánok az uraknak. - -A madame ünnepélyes eltávozása után nem sokára még egy kis esemény -maradott meg emlékben Szilveszter úr jubileumi uzsonnájából. - -Bonifácz Béla az asztal legvégén hirtelen összerogyott és vért hányt. A -szomszédból egy orvos, később a budapesti mentők jelentek meg. - -– A rossz táplálkozás és a régi tüdőbaj – mondta a mentőorvos Horváth -kisasszonynak, akit nagyon megijesztett az esemény. - -Aztán elment a kocsi a Szent János-kórházba és magával vitte Bonifácz -Bélát, aki már olyan szépen feküdt a kocsi párnáján, mint egy kedves és -jó halott. Egy hét mulva a két kezét is összekulcsolták mellén a jóságos -ápolónénék. - -A zongorásért eljött egy hatesztendős tökmagnagyságu leányka. Megfogta a -vak ember kezét és elvezette mindennapi szokás szerint a kapás-utcai -mulatóhelyre, ahol már vártak kezére az elefántcsontok. - -– Szervusz, – kiáltott utána Szilveszter úr. – Egyszer majd, ha még -élek, meglátogatlak. - -A gázt fölgyujtották és Szilveszter úr tenyerébe hajtotta a homlokát. -Percekig maradt így, csak a melle zihált hevesen. - -Levette a kezét a homlokáról és a szeme tele volt könnyel. - -– Csókoljátok meg egymást – mondta hirtelen. - -Rezeda úr és Horváth kisasszony engedelmeskedtek. Csöndesen, szelíden -megcsókolták egymást, mint a gyermekek. - -Szilveszter úr fölemelte a mutatóujját. - -– Az öreg emberek jó emberek, – mondta kissé zavaros hangon. – Nem igen -szoktak már megszeretni senkit, de ha megkedvelnek valakit, arra -gyakran, titokban gondolnak. Mi öregek szeretünk fiatal barátaink -dolgaiba avatkozni. Rezeda úr, kis pajtásom, a babád ma estére elhágy -téged. - -Horváth kisasszony lesütötte a szemét Rezeda úr ijedt tekintete előtt. - -– Ez az összejövetel a ti búcsútok volt. Elváltok egymástól, mert -Bonifácz Béla, Louise asszony, mindnyájan mi, öregek, így gondoljuk ezt -jónak és helyesnek. A déli vasuti állomáson már ott van a kisasszony -podgyásza és a vonat egy óra múlva indul, amely a vidéki társulathoz -visszaviendi ő nagyságát. A mozdonyt már fűtik a hercegnő elutazásához, -– mondta Szilveszter úr komoly hangon. - -Rezeda úr hősiesen viselkedett, csak egy darabig nem bírt megszólalni. - -– Igazán elmégy? – kérdezte hirtelen. - -A színésznő lesütött szemmel ült a régi fogadó kopott bársonypamlagán. -Sápadtnak, szomorúnak, betegnek látszott. Az ajka kicsit reszketett is. -Megragadta a Rezeda úr kezét. - -– Neked nem mertem megmondani, mert még akkor beteg voltál… Nagyon -szeretnék újra színházat játszani. - -– Elmégy? - -– Elmegyek, mert nem tehetek mást. - -Rezeda úr megszorította a színésznő kezét. - -– Isten veled! - -Még sokáig sírdogáltak hármasban ezen az estén. Többnyire Szilveszter úr -kezdte a könnyezést, Rezeda úr folytatta és Klára a tenyerébe temette -arcát, midőn zokogott. Az egyik szeme sírás közben kisebb lett, mint a -másik. Kicsit kancsalított. A nők akkor a legszebbek, ha kancsalítanak. -Monseigneur Rohan így halt meg egykoron… - -Aztán még egyszer megcsókolták egymást. - -A színésznő erősen a Rezeda úr ajkára tapasztotta az ajkát. Forró, -könnytől nedves arcát az arcához szorította. - -– Egyszer, ha valakié leszek az életben, csak a tied leszek, – mondta -halkan. – Esküszöm a halott édesanyámra. - -– Isten veled! – mondta komoran Rezeda úr. - -Ezen az éjszakán temérdek csillag volt az égen, a Tabán fölött. Hűvös -sem volt, a nyár tért vissza a sötétségben. Rezeda úr a régi ház -ablakában állott éjfélig, folyton a csillagokra nézett és magában -számtalanszor elmondta: - -– Isten veled! Reggel papot hivatok. - -Az égen, a sötét magasságban vadludak kiáltottak. Valahol messze, egy -tabáni rác-korcsmában csöndesen tamburáztak. A boldogtalan ifjú egy régi -gyűrűt keresett elő a holmijai közül, amely gyűrűt a hagyomány szerint -egy Anjou-királynő nézegetett finom ujjain. Türkiz-kő volt a gyűrűben, a -hűség köve. Elhatározta, hogy a gyűrűt elküldi a színésznőnek. - - - - -TARTALOM. - - Levél Kiss Józsefhez 7 - I. Tavaszi vasárnap Budán 11 - II. A színésznő és lába 36 - III. Indiában rossz volt a termés 56 - IV. A legbarátságosabb pesti ház 81 - V. A vörös postakocsi megjelen 105 - VI. Az utolsó nihilista 114 - VII. A bécsi nők Pesten 126 - VIII. Az álmok és a kártyák 137 - IX. Anyégin 151 - X. Estella 167 - XI. A pillanatnyi elmezavar 188 - XII. Ősz a multban 191 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -76 |eflső ablakán |felső ablakán] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of A vörös postakocsi, by Gyula Krúdy - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A VÖRÖS POSTAKOCSI *** - -***** This file should be named 62415-0.txt or 62415-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/4/1/62415/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |