diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62415-0.txt | 6860 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62415-0.zip | bin | 150497 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62415-h.zip | bin | 157764 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62415-h/62415-h.htm | 6510 |
7 files changed, 17 insertions, 13370 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..d627ae9 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #62415 (https://www.gutenberg.org/ebooks/62415) diff --git a/old/62415-0.txt b/old/62415-0.txt deleted file mode 100644 index 201573b..0000000 --- a/old/62415-0.txt +++ /dev/null @@ -1,6860 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of A vörös postakocsi, by Gyula Krúdy - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: A vörös postakocsi - Regény - -Author: Gyula Krúdy - -Release Date: June 17, 2020 [EBook #62415] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A VÖRÖS POSTAKOCSI *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - - - - - -Krúdy Gyula Összegyüjtött Munkái - -Krúdy Gyula Összegyüjtött Munkái - -EDDIG MEGJELENT KÖTETEK - -1. A VÖRÖS POSTAKOCSI - -2. A FRANCIA KASTÉLY - -3. SZINDBAD UTAZÁSAI - -4. PALOTAI ÁLMOK - -5. PUDER - -6. ANDRÁSCSIK ÖRÖKÖSE - -7. A VÍG EMBER BÚS MESÉI - -8. A PODOLINI TAKÁCSNÉ - -A VÖRÖS POSTAKOCSI - -REGÉNY - -IRTA - -KRÚDY GYULA - -HARMADIK KIADÁS - -10–15. EZER - -BUDAPEST 1914 SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA - -_Minden jogot fenntartunk._ - -BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA - - A muzsa csak a szerelemnek - Tüntével jött meg. S mostan im - Kisérletez: ha megegyeznek - Dalomban érzés, eszme, rím. - Szabad a költő, nincs keserve, - S a kis lábat megénekelve, - Gyarló versében a szeszély - Itt-ott magáról is beszél, - S bár még borúsnak látszik a szem. - De könnyét rég elsírta már. - - (_Anyégin._) - - - - -_Levél Kiss Józsefhez._ - -Kedves Szerkesztő úr, Ön azt kérdezi tőlem, mi lesz regényem témája, -amelyet A Hét-nek írok? Minden, ami nekem kedves és minden, amit eddig -meg nem írtam, mert nem írhattam; dolgok, amelyek évtizedek óta élnek -bennem, de írni róluk a körülmények, eleven emberek s még nyitott sebek -miatt nem volt illendő; gondolatok, amelyek egy félig-meddig remetéskedő -férfiúnak éji magányában teremnek, midőn hajnalban a kávéházban már -takarítani kezdenek; látomások, amelyek utcán, bálban, színházban -történnek, midőn az oszlop mellett állunk félig elrejtve; emberi arcok, -alakok és hangok, amelyek mellettünk elsuhannak, ismerősök, -ismeretlenek; ostobák és okosak találkája, tolvajok és hamispénzverők -gyülekezete, a becsületes ember, mint fehér holló, ellenben több -ékszerrel és erkölccsel kalmárkodó úr és hölgy; a pesti vásár, amint -valaki az ablakon át nézi a dolgokat. Az urak és hölgyek ruha nélkül -közlekednek, a sánta ördög benéz a háztetőkön, a halottak igen jól -tették, hogy elszöktek a városból. Talán egy beteglelkü embernek a -vallomásai lesznek a következő sorok, vagy egy elmult férfiúé, aki -régi-módi frakkban és hosszu mellényben érkezett meg Pestre a -postakocsival s a Griffben már nem kapott szállást. Egy elhagyott házban -közben éji dalt játszik valaki a gordonkán s a csillagsugáros márciusi -estben magasan kiáltanak a vadludak. Szívfájások és gyilkos keserüségek; -apró örömök és cinikusan felfogott nagy bánatok, sóhajtások; erdei -séták; színésznők, igazi és ál-kurtizánok, családanyák és iskoláslányok; -züllött férfiak és eladott nők, gyermekek, akik a kávéházban nőnek föl; -halkan elmondott szavak, elfelejtettnek vélt emlékek, szenvedések, -amelyeken ma mosolygunk; valóra vált álmok értéktelensége s olyan -remények, amelyek már nincsenek; korán jött ősz hajak és fölriadások az -ágyban, a sötét szobában; enyhe öngyilkossági tervek; sötét gondolatok a -gyilkosságról, a rablásról, a bosszuállásról; a halálnak várása és -óhajtása, mire fölkel a nap és a lámpások ébredése esténkint, amint a -színházba lépő nők fehér nyakán és fényes cipősarkán megtörnek a -villamos sugarak; kártya- és lóversenyjáték, szerencse és -szerencsétlenség; kéjvágyó öregemberek és fürdőző Zsuzsannák; igaz -szerelmek… azaz, hogy talán ez még sem lesz a könyvecskében, mert a -történet abban a nagyvárosban játszódik, ahol szeretni és dalolni csupán -az alantas néposztályban szokás. A szerelem, amelyről egykor Petrarca -zengett, városunkban nem szokásos. A kis garniszállodák, kapualatti -szobák és találkás-házak körülbelül lebonyolítják a szerelmi forgalmat a -városban, azonkívül meglepetésnek számít minden egyéb szerelmi jelenség. -„Csodálom, hogyan nősülhetnek meg a férfiak, mikor én vagyok az egyetlen -tisztességes nő Budapesten“ – mondotta egyszer éjszakai kihallgatáson -egy még elég csinos és kivánatos, de a szerelemtől visszavonult -asszonyság, akinek éppen az volt a mestersége, hogy szerelmet vessen és -arasson. Budapesten úgy nézett végig, mint a birtokán és St. Hermandadon -kivül a többi szenteket törölte a kalendáriumból. „Sajátságos, hogy a -nők még mindig találnak alkalmatos férfiakra, akiket önzetlenül -kitüntetnek szerelmökkel!“ – mondta ugyanaz az asszonyság, midőn -karácsonykor igazi szerelemről is hallott a városban. Való, hogy Budán -találkozhatni lefüggönyözött ablaku bérkocsikkal, nők mérget isznak, -férfiak a Dunába ugranak, de vajjon csakugyan szerelemből történik -mindez? - -Kedves Szerkesztő úr, nagyon köszönöm, hogy fölhatalmazást adott, -kedvemre való regényt írjak A Hét-nek. Eddigi írói pályafutásom alatt -kiadóim közvetlenül vagy közvetve mindig tudósítottak a maguk vagy -közönségük gusztusáról, szerették, ha a nők álarcban jártak és a férfiak -frakkban, óhajtották, hogy bizonyos mértékben respektáljam a városi és -falusi közönséget, csupa becsületes megtalálót kutassak föl regényhősnek -és középkori lakat nélkül pompázó regényhősnőket, akikért nemcsak az -író, de az olvasó is tűzbe tehesse a kezét. Lehetséges, hogy ez volna az -irodalom célja! Még egyszer köszönetet mondok Szerkesztő úrnak, hogy -regényhőseim és hősnőim megválasztásához szabadságot adott és a -történésben sem kivánja azt a bizonyos valószínüséget, amelyre az írók a -közönséget szoktatták. Lehetséges, hogy gyermekes haragom, amellyel most -a játékszerül elővett bábukat sorban bontogatom, a regény megirásakor -enyhül, céltalannak és kényelmetlennek látok majd bizonyos dolgokat -megírni, amelyekről mindenki tud, de róla senki sem beszél. És talán nem -is nagyon érdemesek arra a pesti nők és a férfiak, hogy az ember haragba -essen velük. Pesti regény! Mit lehet írni Pestről? Ordináré passzió, -mint az állatkinzás. De megpróbáljuk. A magányban, amelyet a -regényíráshoz választottam, talán érdekesebbnek látom az embereket, mint -akkor, midőn közöttük éltem. Most mindenesetre jegyet váltok a -postakocsira és Budapestre utazom. A városban, mert minden embert -ismerek, találok kvártélyt, hol nem lopják el a mesélő-kedvemet. - -Kérem, fogadja hódolatomat nagylelküségeért! - -Tisztelője és híve - -_Krúdy Gyula_. - -Budapesten, 1913. vízkereszt napján. - - - - -I. Tavaszi vasárnap Budán. - -Virágvasárnap táján a Pattantyus-utcában két új lakó tünedezett föl, két -nő, vidéki színésznők, amint Pesten megtelepedtek, mert a vidékre nem -hívta őket szerződés. - -A Pattantyus-utca a régi Pestből maradt a Belváros közepén, mintha a -tótok eltévesztették volna az irányt: az utcát, amely négy házból -állott, nem bontották le. Régi pesti polgárházak voltak itt -összeszorulva, szük, mély udvarok, amelyek estalkonykor félelmetesen -elnyultak a messziségbe. Láthatatlan vizek folydogáltak a kikoptatott -köveken és az oroszlánfejü esőcsatorna már félszázad előtt beszüntette a -szolgálatot. A bubos kövezet a kapu alatt rejtelmesen döngött, mintha -temérdek földalatti lakó tanyázna odalent, a lépcső kanyarogva -merészkedett a magosba, holott úgy ingadozott, mintha leginkább -leszakadni szeretne. Szóval vén, ócska házak voltak, a keskeny ablakok -mögött bizonyosan öreg emberek laknak, zenélőóra játszik és a nők -mellbetegek a falpenésztől. Vízvezeték sincs minden lakásban és a -házmesterre kiáltozni kell, hogy meggyujtsa este a gázt a lépcsőn. Az -ajtók, ablakok szeretnek sirdogálni, ha szél van odakünn. Lehetséges, -hogy valakit meggyilkoltak a házban s a holttestet befalazták. A régi -Pesten sűrűn előfordult ilyesmi. Vajjon melyik lakásban hallgatózik a -megfojtott rác kupec? - -A színésznők a 3-as számu házban, az első emeleten helyezkedtek el, -miután második emelet nem volt. Egy udvari és egy utcai szobájuk volt, -közben kis konyha, koporsónagyságú kamara, ahová felzsinegelheti magát a -lakó, takarítónőt tartottak, aki már kora délután elment, a házban -senkivel sem ismerkedtek meg, vendéget nem fogadtak és csak igen ritkán -hagyták el lakásukat. - -Horváth Klára drámai, Fátyol Szilvia operettszínésznő volt. Már -meglehetős sikereik voltak Kaposvárott és Makón. Horváth kisasszony a -Monna Vannában feltünt, Szilvia A bolondban és János vitézben. A -direktor azonban nem ujította meg szerződésüket, mert Szilvia kisasszony -botrányosan szép és kedves teremtés volt, de azonkivül semmi egyéb. -Horváth Klára szép se volt, kedves se volt, csupán tulságosan büszke -volt arra, hogy nagyatyja valamely magas rangot viselt a -minisztériumban. Ugyancsak hozzáférhetetlennek bizonyult. A két nő évek -óta együtt lakott, már színházi növendék korukban vigyáztak egymásra s -azóta sem váltak el. Fátyol kisasszony nem tudott jutni soha egy igazi -becsületes vidéki tapshoz, bár olyan selyemnadrágocskája és finom -harisnyája volt, mint senkinek a társulatnál. A cipőjét sohasem viselte -tovább egy hétnél. Akkor visszaküldte a pesti suszternek. A cipőt már -várta egy öreg úr, aki búsás haszonnal vette át a susztertől a viseletes -cipőt. Mert az lehetséges, hogy Szilvia kisasszony mélázó, olykor -könnyes tekintetü szeme, furcsa kis orra, amely mindjárt rózsaszínü -lett, ha nevetett vagy sírt, kis füle és jószagu barna haja nem tetszik -mindenkinek, de már a lába ellen igazán nem lehetett kifogást emelni. Az -olyan volt, amilyennek a női lábat elképzelik a hozzáértő öreg urak, -vagy a többi rajongók, akik órákig szoktak menni egy jó cipő után az -utcán és vad szeretkezéssel ölelgetik meg a szálloda folyosóján éjszaka -a formásabb női lábbeliket. - -Szilvia kisasszonynak talán a legszebb lába volt akkoriban -Magyarországon, csak még kevesen tudták. (A suszter és a rejtélyes öreg -úr nem számított.) Klára határozott féltékenységgel nézett a férfiak -szemébe, akik hébe-korba követték őket esti sétálgatásukban a budai -Dunaparton. - -Klára szürke szemű, vöröses-barna hajú, álmodozó járásu hölgy volt, aki -mindig bizonyos sértődöttséggel nézett a világba, mint akit -megbántottak, vagy megbántani szándékoztak. A húsos orra és álla, a -hajának sajátságos göndörödése a nyakán s a füle mellett, ahol a -vörösbarna haja néha olyan fátyolszerü alakulatokat ölt, álmodozó, ringó -csipője, fehér és kék csikos puha kendője, amelyben esténkint a -füszereshez szokott szaladni, duzzadó keble és nyaka, amely könnyed -ráncot vetett a szük bluzban: zsidó nőhöz hasonlította. Ha -megfeledkezett magáról, orrhangon beszélt, a száját nagyon kinyitotta, -az ajkát nedvesítette és a szőke szempillájával hunyorított. A szemhéja -olykor vörös volt az éjszakai sírástól és a zálogcédulákat olyan -nagyszerü rendben tartotta, hogy mindig tudta, melyik érett meg az -eladásra. - -A dunaparti sétákon, Budán, a nagy platánok alatt erősen a Szilvia -karjába kapaszkodott és gúnyos megjegyzéseket mondott a budai -gavallérokra. A monoklis kopaszfejü embereket kárörömmel szidalmazta, a -kiültnadrágu hivatalnokokon sajnálkozott, a tiszteken pláne nagyokat -nevetett. - -– Csak egyszer életemben látnék egy finomfejü embert, aki nem a fodrász -keze és a betanult színházi fogások révén érdekes, hanem a természettől -valójában finomnak, nemesnek, exquisite-nek született! Egy középkori -urat, vagy egy régi művészt szeretnék ismerni. Egy firenzei nemest, aki -úgy gondolkozik és érez, mint Dante. Vagy egy hirlapírót, aki olyan -uriember legyen, mint a velencei doge. Ilyen embernek szeretném magam -odaadni. Utóvégre huszonnégy esztendős vagyok. Itt az ideje, hogy -megkezdjem a szerelmi életet, – mondta igen komolyan Horváth kisasszony -és azt se bánta, ha a félhomályban a padokon üldögélő budaiak -meghallották kivánságát. - -Szenvedélyesen körülnézett hamuszürke szemével, vajjon nem -alkalmatlankodnak-e fölösleges gavallérok Szilvia cipője körül, aztán -bizonyos méltatlankodással folytatta sokszor elmondott nótáit: - -– Orosz diákkisasszonynak kellett volna lennem. Eh, hogy Kőbányán -születtem!… Abban az országban még vannak férfiak. Gorkijnak lehettem -volna a szeretője, vagy egy nihilistának! Istenem, milyen egész, -tökéletes emberek élnek Oroszországban. Még a régi regényalakok is, a -Turgenjev könyveiből, vagy Oblomov, mind érdemesek arra, hogy egy nő -beléjük szeressen. A furcsa, álmodozó életük, végtelen, havas -mezőségeik, vasutjaik, amelyek megállás nélkül mennek át akkora -területen, mint Magyarország, a trojkák, a hagymafejü templomok… -Istenem, ebben az országban réges-régen megkezdtem volna szerelmi -életemet. Már orvosi szempontból sem helyes, hogy egy huszonnégy éves, -egészséges nő érintetlenül járjon. Mire való a városban az a sok férfi! -Istenem, csak tudnék közöttük választani! - -Egy tennisznadrágos és sárgacipős gavallér meglehetős közelségben -ballagott el a két színésznő mellett. Horváth kisasszony hideg -megvetéssel mérte végig a gavallért. - -– Pesti boltoslegény – mormogta. – Budai asszonykák után szaglászódik. -Pedig alig látni valamire való nőt a korzón. - -Horváth kisasszonynak ebben igaza volt. - -Husvét előtt a budaiak még nem igen hagyják el házaikat. Ki tudja milyen -lesz a tavaszi divat és a téli holmik már megkopottak. Egy-egy tanárnő -siet végig rövid szoknyában s szétvetett lábfejjel a korzón, a téli -kalapok megázottan, mintha sokat szenvedtek volna, szinte elkeseredve -vonulnak tova. A cipőket megkoptatta a hólé, csupán azok a budaiak -hoznak magukkal némi frisseséget, eleganciát, utcai vidámságot, akik -napközben Pestre járnak hivatalba, vagy üzletbe. A kalapos kisasszonyok -egy új mosolyt tanultak, a propelleren megpróbálják, később a korzón, – -egy finom pesti asszonyka arcán látták ma, amint az üzlet előtt -elhaladt. Tanárok mennek könyvekkel és a szálloda körül titokteljesen ül -a padon egy feketesapkás, feketefátyolos dáma, látszólag a Dunát nézi, -de titkon nagyon vár. - -A két színésznő gyakran megleste a Pestről Budára szökő szerelmes -párokat, a kocsikázásukat, eltünésüket a szállodában, majd távozásukat. -A hölgy az omnibuszra ült a hídfőnél és míg a hídon átdöcögött a -társaskocsi, szórakozottan, kissé meglepetten nézett a hídra, az -emberekre. Mintha egyszerre minden nagyon furcsa volna. A fekete füstöt -ontó hajókémények, a hídnak emelkedő, majd aláhajló láncai, a nagy Duna, -amely a messziségben elkanyarodik és a bácskai gabonahajókon száradó női -fehérnemüek. Mintha azelőtt ez nem lett volna! De a pesti oldalon már -felejtett mindent, a fátyolát megigazította, ajkán friss mosoly, -szemében üde tavasz… - -A férfiú a villamosra fölszállott, életunt hangon szakaszjegyet kért, -mire a kalauz fölvilágosította, hogy az nem jó, mert csak a hídfőig -érvényes. „Egye meg a fene magukat!“ mondja a férfiú, leszáll, hogy -konflisba üljön. A konflis döcög, a vak ló minden automobilnak neki -szeretne menni, a gyeplőszár olyan egyhanguan rángatózik, mint a falusi -temetőben reszket a nyárfa, a férfiú kifujja az orrát, megtörli a -szemét, a kezét nézi, szagolja, végül cigarettára vagy szivarra gyujt és -látszólag megfeledkezve az elmult eseményről, közömbösen dől hátra a -kocsiban. Valóban csak akkor csodálkozna, ha a pesti hídfőnél újra látná -hölgyét véletlenül, amint ruganyos, hódító léptekkel siet tova. A sarkon -ibolyacsokrot vesz és egy gyermekkelengyés bolt kirakata előtt -szakértelemmel fut végig tekintete a holmikon. - -– Istenem – mondta Horváth kisasszony ilyenkor meglehetősen hangosan a -hölgy háta mögött. – Lemosta a bajuszpedrőt magáról? - -A két színésznőnek rövid időn belül félelmetes híre kerekedett a budai -korzón. A gavallérok, akik a minisztériumból, vagy egyéb hivatalokból -jövet keresztény urakhoz méltó biztonsággal szemlélődnek a tavaszi -Dunaparton, bár otthonuk már nincsen messzire, hol egy élvvágyó és -elégedetlen, átkozódó vagy alattomosan gyűlölködő, síró-rívó vagy -mindennap elszánt lépésre készülő hivatalnok-asszonyság kárörömmel vagy -elfojtott dühvel hazavárja őket, – sohasem mentek el fitymáló szó, vagy -gúnyos tekintet nélkül a két kisasszony mellett, kiket már mindenki -ismert Budán hencegő modorukról, megközelíthetetlenségükről és -gúnyolódó, lenéző magaviseletükről. - -Öreg osztálytanácsosok érdeklődtek, vajjon nem hallhatnának-e a -szemtelen beszédü leányokról kellő híreket. A két leány a legpimaszabb -budai gavallér, a simára borotvált arcu Mákosi fogalmazó udvarlását is -visszautasította. Horváth kisasszony arculütést igért Mákosinak, mire a -fogalmazó a rendőrséggel fenyegetőzött. - -– Intek a rendőrnek s bevitetem magukat! – mondta Mákosi, a legelső -donjuan ezidőtájt a hidakon túl. - -Horváth kisasszony elképedt, a hidegvére mintha cserbenhagyta volna, -Mákosi már barátságos mosolyt öltött, mire Szilvia kisasszony halkan -megszólalt (mert hisz ő nem igen szokott részt venni a -guerilla-harcokban): - -– Levelet irunk a Nap-nak! - -Bizonyára többen emlékeznek a budai korzó látogatói közül a nyurga, -kékszemü, elszánt arcu és csinos ifjú hirlapíróra, aki másnap megjelent -a korzón és messziről kisérte a hölgyeket útjukban. Mákosi a budai nők -kérelmére ismét elfoglalta állomását, hogy a nem idevaló nőket -kipusztítsa Budáról, midőn is Horváth kisasszony valójában arcul ütötte -az okvetetlenkedő gavallért, rendőr jött elő, a hirlapíró buzgón -jegyzett, a csendes budai utcákon estére elkapkodták A Nap-ot és a korzó -hölgyei, akik sokat szenvedtek a színésznők ízléses kalapkái, egyszerü -toalettjei és finom szépsége miatt, Mákosi fogalmazót igen melegen -kitüntették. A férfias arcu osztálytanácsosné uzsonnát rendezett, a -kéményseprőéknél vacsora volt, midőn is a fess kéményseprőné (több -háznak úrnője) csaknem nyilvánosan fogadalmat tett, hogy rendezni fogja -Mákosi adósságait, a katolikus egyletben estély volt, ahol a budai -kisasszonyok nevük aláírásával ellátott legyezővel kedveskedtek a -fogalmazónak és a hőst minden oldalról ünnepelték, mert a szemtelen -pesti zsidóleányokat kipusztította Budáról. - -A két kis fecske valóban elmaradt a Gellérthegy alól, a Duna-partról. -Többé senki sem leste meg a kalandjáró nőket és csufolkodó megjegyzést -sem tett senki estve a félhomályban, midőn a padokon szomjas, -elhagyatott nők csillogó szemmel lesték a gavallérokat és a lábak -hatalmasan dolgoztak a Kioszk asztalkái alatt. Minden visszazökkent a -régi mederbe. Horváth kisasszony miatt mindenki fölvehette -tennisznadrágját és a gavallérok tovább is udvarolhatnak a tavaszamult -kéményseprőnének egy-egy vacsoráért. A platánok fölsóhajtanak, a hajók -tülkölnek, a nap lebukik a hegyek mögött, a régi házak tetején a macskák -kergetőznek és a polgárné nyugodtan álmodozhat Mákosi sárga cipőjéről s -a kis kertekben a kisasszonyok csendben várhatják esténkint -udvarlójukat: nem csendül föl gunyoros, éles kacagása a pesti -zsidóleánynak. - -Klára és Szilvia a Pattantyus-utcából többé nem merészkedtek át Budára, -ahol legkedvesebb estéiket töltötték. Klára papirosból különböző -figurákat vágott ki. Férfiakat és nőket. Színes ceruzával bajuszt és -szakállt rajzolt, a nőknek nagy szemeket és nyitott szájakat. A -vacsorázó-asztalon fölállította a figurákat s eljátszotta a budai -korzót. Részeg ember dülöngőzött, szerelemre vágyó idős hölgy sántított, -kis kutyák szaladtak és a nagyhasu tanácsos fölemelt bottal ment a -tömegben. Klára komolyan, bizonyos bosszuérzettel gondolt mindig Budára, -a furcsa házakra, amelyekből furcsa embereket látott kilépni, a -hivatalnokokra (kiült ruháikban) s a szegény tisztekre, kik céltalanul -csörgetik kardjukat a vadgesztenyefák alatt. - -– Határozottan okosabb, hogy abból a korompenészszagu városrészből -elkerültünk, sohasem lett volna belőlünk semmi. Krecsányi úgy sem -szokott sétálni a korzón, – mondta vigasztalóan Szilviának, ki vidéki -leány módjára szeretett taktusra lépni a messziről hangzó -katonamuzsikával, s elandalodott a Dunában ragyogó csillagokon; néha -Mátyás királyra gondolt, aki bizonyosan erre járt, s lehetséges, hogy -fönn a várban, a zeg-zugos utcákban a bástyafalból éjfélkor kilép egy -aranysisakos középkori király. - -Házbérfizetés ideje közelgett, Klára aggodalmaskodva számlálta a -napokat. - -– Jó lenne, ha írnál a néninek, – mondta egy estve Szilviának. - -– Mit csinálunk vele Pesten, hisz most nem vagyunk társulatnál? – felelt -Szilvia. – A néni nem ád a mi szép szemünkért semmit, ha nincs -mellettünk Dancsfalvi, vagy Kürtös. - -A néni egy drávamenti horvát asszonyság volt, aki korán özvegységre -jutott és odahaza csizmában és bekecsben járt. Fátyol Szilvia unokahuga -volt s a falusi asszonyság rajongott a színészetért. Mondják, hogy -otthon lenyuzta a munkásai bőrét és töltött fegyverrel járt az erdőben, -ahol minden falevélre vigyázott, de a színészetért szeretett áldozni. Ez -pedig ilyenformán történt: Szilvia vidéki színésznő korában megkérte az -igazgatót, hogy ezt vagy amazt, kiállításos színdarabot játszasson a -jövő héten. A férfiszínészek sárga csizmában, mentében, tollforgós -süvegben, zörgő karddal léptek a színpadra, a nők csupa nagyasszonyok, -görögtüzet fujtak, jambusban beszéltek és tán a sugó is sarkantyus -csizmában ült házikójában. - -A nénit a Dráva mellől meghívta Szilvia e különös estékre s özvegy -Urbanovicsné fölrakta vastag aranyláncait, hatalmas ékköveit, nehéz -selyemruhába öltözött, vastag bugyellárist tett a keblébe és elment -mulatni Magyarországra. - -A koromfekete haju, lángoló szemü, pirosra festett arcu délszláv -özvegyasszony a színtársulat általános várakozása közepette érkezett -meg, a kiéhezett férfiszínészek megborotválkoztak s az igazgató is -el-eladta a maga páholyát. Az előadás után vacsora volt a -vendégfogadóban, amikor is a számlát özvegy Urbanovicsné fizette és a -cigánnyal mindenféle nótákat muzsikáltatott. A vacsora folyamán rendesen -beleszeretett valamelyik színészbe, azt maga mellé parancsolta, etette, -itatta, gyakran még pénzzel is megjutalmazta. Néha két, máskor három -napig is eltartott a fekete, farkasfogu asszonyság szerelme, a -vendégfogadóban a társulat a horvát asszony kontójára evett-ivott és -Szilvia csinos összeghez jutott a dáridók folyamán, mert igen szerette -ártatlanságáért. A drávántúli nőstény farkas egy-két darab ékszert -emlékbe hagyva, megnyugodva és halovány arccal hagyta el a várost, hogy -tovább őrködjék erdeiben a lehullott fagallyakra. - -– Majd elmulattatjuk mi Pesten is, csak bízd rám, – mondta Klára. – A -vénasszonyt megtáncoltatjuk és elvesszük a pénzét. - -Szilvia tehát leült, megírta a levelet és harmadnapra csakugyan -megérkezett özvegy Urbanovicsné. Akkora kerékkötő láncok voltak rajta -elhelyezve, mintha legalább egy hónapig akarna mulatni Magyarországon. A -Fehér hajóban szállott meg, mert ott földije volt a fogadós és hordárral -vezettette magát a Pattantyus-utcába. Haragosan, szinte öklelő hangon -kiáltott unokahugára: - -– No hiszen ocsmány városba csaltatok engem. Valamirevaló férfiembert -nem láttam az utcán, annyi itt a nyuzottképü komédiás, mint a pelyve. A -nők a derekukon viselik a keblüket, a hátuk meg lapos, mint a deszka. - -A hatalmas asszonyság fehér utazóköpenyében olyan nehéz, döngő léptekkel -járt a kis lakásban, mintha széjjeltaposni kivánná egész Budapestet. - -Klára tudott a nyelvén a vad özvegynek. - -– Bizony Zrinyi Miklós nehezen találna itt neki való hadakat. - -– Zríni! – felelt megvetéssel az asszonyság. – Egy Zrini volt a világon. -Az a Kürtös nevü színész Kaposvárott. Midőn azt kiáltotta: Jézus! Jézus! -– megállott a szívem verése. Vajjon hová lett az a fiú? - -Szilvia élénken fölemelkedett. - -– Itt van Pesten. A multkor találkoztam vele az utcán. - -– Ez nagyon derék dolog, – felelt a néni megelégedetten és levetette a -kabátját. - -Körülnézett a kis lakásban. - -– Szegényesen laktok, ugy látszik, még mindig nem adtátok el magatokat -az ördögnek. De nem is ismerlek többé benneteket, ha rossz híreteket -hallom. Habár énhozzám az erdőbe csak minden harmadik nap jön a posta. -Hadd lássalak, Szilvia. - -A leányt magához vonta és az ablaknál tüzetesen megvizsgálta a szemét, a -száját megszagolta, derékon tapintotta, a ruháiban kotorászott, végül -barátságosan a hátára ütött. - -– Rendben vagy. Egyszer majd elhozom neked a vad földesurat a Dráva -mellől. Ötezer hold erdeje van és kétkerekü szekeren nyargalász a hegyek -között, mint a bolond. Olyan erős, mint a medve és gyalog kergeti a -vadkant a rengetegben. Nem fél a farkastól sem, csak az asszonyoktól. De -az arcképedet, azt a rövidnadrágosat a szíve fölött hordja. - -– Mikor hozza el néni a vad földesurat? – kérdezte Szilvia. - -– Várj. Most még az én barátom György úr, nem lehetek magamban azon a -vad vidéken. Telefonunk van, – nagyszerü találmány! – esténkint -beszélgetünk egymással a Dráván át. Hát te vörös! Gyer ide. Nem hiszek a -vöröseknek! - -Horváth kisasszony bizonyos huzakodással vetette alá magát a -vizsgálatnak. - -– Aha! – kiáltotta gyanakodva Urbanovicsné. – Nézz a szemembe! - -Aztán Klárával is végzett s elkomolyodva csóválta meg a fejét. - -– Érett vagy, leányom, nem merlek már visszatartani. Menj férjhez, vagy -keress valamely jóravaló szeretőt. - -– Csak találnék. Nincs kedvemre való férfi. - -– Ez már igaz. A nők mind szebbek lettek, a férfiak megcsunyultak, -elferdültek, elsatnyultak. Az én nagyapám még akkora volt, mint egy -szálfa. Az apám, igaz, zömök volt, de olyan szélesvállu, mint a hegy -háta. Manapság szemüveget hordanak a férfiak, lenyuzzák arcukat, hajukat -megnyirják, pedig van szebb a világon, mint egy bozontos, szakállas, -kemény férfifej? Ha én állam volnék, egy esztendőben a gyerekeket mind -elküldeném az erdőkbe, a vadonba, a hegyek közé. Hadd nőjjön fel ott egy -nemzedékre való friss, erős, bátor férfi. A gyerek birkózzon a fiatal -farkassal és másszon fel a fára a sasfészekhez. Sajnos, én már ötven -éves vagyok, nem lesz gyerekem. De ha volna, mindennap megfüröszteném a -befagyott Drávában. - -Klára az ujság színházi hirdetései között böngészett. Ismerte -Urbanovicsné elveit. - -Szilvia elgondolkozva dőlt a kanapéra, s mert énekesnő volt, néha bolond -gondolatai is támadtak. - -– Mondja néni, miért nem szeretné, ha egyszer szerelmes lennék? – -kérdezte álmodozó hangon. – Magának szabad, nekünk nem? - -A horvát asszony vérvörös lett. - -– Mondtam, én már ötven éves vagyok, nekem minden szabad. Erdőim, -legelőim, ékszereim vannak, nekem nem parancsol senki a világon. De mi -vagy te? Koldus leány. Semmid sincs. Azt hiszed, hogy hangod van? Vagy -jó színésznő vagy? Ördögbe! Ártatlan, fiatal szép nő vagy, ennyi minden -vagyonod. S ha egyszer elmult ártatlanságod, bőghetsz ott, ahol senki -sem lát. Nem kellesz többé a férfiaknak, vagy ha kellesz is, másképpen -kellesz, mint mostanság. Az a kis láthatatlan vonal, amely elválaszt -tőlem, meg a többi asszonyoktól, esetleg kincs lehet a birtokodban. -Esetleg annyit sem ér, mint egy eldobott cigaretta-papiros. De -mindenesetre jó megtartani, mert a férfiak nagyon kényesek az ilyen -dolgokban! - -Klára, hogy megállítsa a szózuhatagot, hirtelen átkarolta a néni -hatalmas vállait. - -– Megtaláltam. Kürtös Mihály a Városligetben játszik. Meghivjuk -vacsorára? - -– Természetesen, – felelt Urbanovicsné és megint Szilviához fordult. - -– Az anyád is bolond volt, azért kergette el az apád. Valami vidéki -kórházban halt meg. Te nem tudod, mert már én neveltettelek. Az apád -korhely lett, vándormuzsikus lett, fekete pápaszemet hordott és éjjel -zongorázott, míg megfagyott az árokparton. Te ezt sem tudod, mert -vigyáztam rá, hogy ne tudjad. Bezzeg, én ártatlanságommal kedveskedtem -az uramnak és hűséges voltam hozzá, amíg élt. Az uramnak nem kellett -szégyenkeznie miattam, pedig szép voltam, fiatal voltam. Ő pedig öreg -volt. De belerugtam a férfiakba, mint a vadon nevelt kanca az ordasba. -Az asszonynak egyetlen fegyvere van: ártatlansága és hűsége. A többi -mind csak azután jön. De eleget papoltam. Hol is van az a színészfiú? - -Klára az ujságot a néni elébe tartotta. Urbanovicsné pápaszemet keresett -elő a táskájából, gondosan felrakta és fejcsóválva, örvendező arccal -olvasta, hogy Kürtös M. éppen a Szigetvári vértanukban játszik estére a -Városligetben. - -– Szép színház az? – kérdezte bizonyos szünet multán. - -– Gyönyörü, – felelte Klára. - -– Akkor fölveszem a selyemruhámat. Vegyetek páholyt, közel a színpadhoz. -A hajfesték megártott a szememnek. Higany vagy mi a manó van a -festékben. Gyengül a látásom. De csak nem jöhetek elő mint őszhajú -vénasszony, ha már eddig kibírtam? - -Szilvia a kezére hajtotta fejét és gondolkozva nézett maga elé. - -– Te pedig ne duzzogj! Nem ismered a férfiakat, de nekem elég részem -volt bennük. A férfi csak kétféle használatra jó. Vagy férjhez menni -hozzá s hűséggel, szerelemmel, jósággal, odaadással mellette maradni a -szeme lehunytáig, hogy még az utolsó percében se gondoljon egyebet, mint -azt, hogy „én drága jó feleségem!“; vagy pedig egy napra, vagy egy órára -elővenni, azután kirugni és kiszellőztetni a szobát s jól megmosakodni. -A férfiak hitványságánál csupán a nők aljassága nagyobb. - -Egy csomó bankót vett elő a tárcájából, egyenkint megsimogatta a -bankókat, mint a vásáron a jószágvásárlásnál, vajjon nem hamis-e -valamelyik, aztán az asztalra olvasta a papirospénzt. - -– Tudom, hogy szükségtek van rá. Inkább én adom, mint valami cudar férfi -igéri s nem adja. Cserében semmi más nem kell érte, mint az, hogy -tisztességesen, ártatlanságban viselkedjetek. Estére kocsival értetek -jövök! - -Klára elrakta a bankót a ruhásszekrénybe. - -– No ugy-e, nem csalódtunk a vénasszonyban? – mondta dúdolgatva. – -Istenem, be jó volna gazdagnak lenni s utazni messzire, fölkeresni az -igazi férfit, a legszebbet, a legjobbat, a legokosabbat. Vagy talán ez -sem kellene, csak finom volna, mint egy antik gyűrű, nemes, mint a Dante -versei és bátor, mint a toledói penge. Egy középkori leventét szeretnék -föltámasztani, egy fiatal pápát, vagy, csak egy bibornokot, -zsoldosvezért vagy rablólovagot, aki otthon a tűz mellett verseket -olvasna nekem és közben hűs piros bort iddogálna arany kehelyből. Akinek -nem volna soha egy nemtelen gondolata irányomban, aki finom, aranygyűrűs -fehér ujjaival a hajamat símogatná, a szóval takarékosan, szinte -ajándékozva bánna, s ha csak ennyit mondana: „te vörös!“, én már tudnám, -hogy mit gondol magában. Istenem, megtalálom valamikor azt a férfit, -akiért érdemes volna akár elrothadni! - -Szilvia a zongorához ült. - -– Az én anyám bizonyára megtalálta, ha megcsalta apámat… - -– Mi volt az apád? - -– Azt hiszem, színházi zenész, – felelt Szilvia s mindketten -elhallgattak. Talán arra gondoltak, hogy mi szeretnivaló is van egy -színházi zenészen. - -Szilvia a Ripp van Winkle keringőjét verte a zongorán, hangját olykor -kieresztette, majd hirtelen fölugrott és átölelte barátnőjét, aki -bizonyos kis csipkéket készített elő. - -– Klára, én rettentő szerencsétlen vagyok! – kiáltott föl. - -A drámai művésznő nevetett. - -– Majd ismét elszerződünk valahová, aztán minden rendben lesz. - -– Nincs is ilyen két bolond leány, mint mi, a világon. Én már sokszor -szerettem életemben és mindig hallgatást parancsoltam a szívemnek. - -– Istenem, ha csak egyszer tudnék szeretni! – felelt Klára vidor -tekintettel. – Bánnám is én, hogy mit mond a vén hetéra, Urbanovicsné! -Vagy mi lesz holnap, vagy holnapután! - -– Te képzelődő vagy. Te azt várod, hogy herceg Borghese pápai kancellár -háromszáz esztendős sírboltját elhagyja és teljes ornátusban kopogtasson -az ajtón. - -– Vagy legalább is randevut adjon abba a kis budai cukrászdába, ahol a -pesti rongy-asszonyok a bakahadnaggyal, vagy az ügyvédjelölttel -találkozni szoktak. Oda én csak egy valóságos bibornok kedvéért tenném -be a lábam. - -– Te mindig nagyravágyó voltál, Klára. A színháznál eleget csúfoltak. - -A vöröshajú szende földobta a fejét, mint egy paripa. - -– Hogyne. Abba a hétszentséges kutya istennyilába ne! Talán valami -ripacs komédiásnak adtam volna oda magam? - -Szilvia nevetett. Mindig nevetett, ha Klára káromkodott. Pompásan értett -hozzá. - -Egy másodpercig a régi vidorsággal néztek egymás szemébe. Szilvia -azonban türelmetlen hangulatban volt. A néni látogatása lázadásra -ösztönözte. - -– A szerelem nem kérdezi, hogy karmester, vagy római pápa valaki. Könnyű -neked. A ruháidat magad varrod… - -– Mert varrni tanultam, amikor a többiek gavallérokkal sétálgattak el a -színésziskolából. - -– Mosni, vasalni senki sem tud úgy, mint te. - -– Könnyű dolog. Hajnalban kell hozzá fölkelni. - -– Mélyen alszol. - -– Mint egy szakácsné. - -– Te vagy a legrendesebb, legderekabb leány. Mit csináljak én, aki semmi -mást nem tudok a világon, mint egy kicsit énekelni, – amint a néni -mondja, azt sem! – gyönge, sokszor vérszegény vagyok s ezért piros az -orrom, ha nevetek, magamban nem bízhatom, mert éjjel szívdobogásom van s -félek a sötétben. Húsz éves vagyok és már tán tízszer is szerettem. Én -nem élhetek meg egyedül, szerelem, férfi nélkül. - -– És vajjon kiket szerettél? – kérdezte jókedvű fölénnyel a drámai -színésznő, miközben a vasalót előkereste a gyűrött csipkék kisimítására. - -Szilvia a zongoraszékre ült és a fejét a két karjára szorította, mintha -saját magát ölelte volna meg. - -– Éjjel jobban tudnám elmondani, mert éjjel mindnyájan eszemben vannak. -Meglátogatnak, megsímogatnak, olyik az ágyam szélére ül, a huszár az -ablakon kopogtat, a másik huszár a cigánybandát hozza téli éjszakába; -Cseres, az ügyelőnk, akinek már a lakására is elmentem, künn lakott a -város végén egy tehénistálló mellett, elől korcsma volt a Fehér rózsához -s a Cseres szobájában lakott azelőtt a korcsmai kaszirosleány; -ugyanazért a levegőben még érzett rossz parfümnek s mocskos fehérneműnek -szaga, a cipőm fölrúgott egy karminos skatulyát, amilyennel a -kardalosnők a szájukat festik: és talán ezért nem engedtem Cseresnek, -pedig egyébként szép, szomorú fiú volt. Azontúl mindig „rongy“-nak -nevezett. - -– Hát még? – kérdezte a csipkék felé hajolva Klára kisasszony. - -– A huszár a kaszárnyába hívott, mert hozzám nem jöhetett. Szent zsidó -családnál laktam, a pitvarban aludt a család, az ablakon vasrács volt. -Azt hiszem, két csillagja volt… Barna, nagyszemű, finom lépésű, igen -elegáns fiatalember volt, a homlokán fehér folt, amelyet egy -színésznőért vívott párbajban kapott. Óh be szerettem, éjjel mindig -vártam, szakadt a hó és a kutyák úgy vonítottak, mintha farkast éreztek -volna a nagy alföldi városban. Én kinyitottam az ablakot és a friss téli -éjszaka hidege szobácskámba ömlött. Egy nagyon régi, alig emlékezetbe -hozható karácsonyeste jutott eszembe, az apám nagy üveg bor mellett ült -az asztalnál, hosszúszárú cseréppipából pipázott, mi anyámmal az -ablaknál álltunk, valaki elment az ablak előtt. „Tedd be már az -ablakot!“ – mondta az apám és többé semmire sem emlékszem. Mintha egész -életében csupán ezért élt volna, csupán ennyit mondott volna: „Tedd be -az ablakot!“ Mialatt a huszárt éjszakánként az ablaknál vártam, gyakran -elgondoltam, hogyha most az apám az asztalnál ülne, a négyszögletes -pintes üveg mellett, vajjon újra ezt mondaná? - -– Bizonyára. - -– Aztán jött a huszár. Mély hó volt, de a sarkantyúja mégis megcsendült, -mintha egy kis ezüstcsengetyűs angyal szálladozott volna előtte. Én már -kinyújtottam a két kezem az ablak vasrácsain s ő szótlanul lehajolt a -kezemhez. A bajuszkáján havas hópihék voltak, de az ajka forró volt. -Azután ő nyult be a két kezével és megsimogatott, ahol ért. Nem -emlékszem, hogy mondott volna valamit, csak borszaga volt a szájának, de -az is nagyon kedves volt. Sokszor nagyon megfáztam, másnap rekedt -voltam, de nagyon-nagyon boldog voltam. - -– És én hol lehettem ekkor? - -– Te? A dunna alatt mélyen aludtál, az arcodra kendőt vetettem, hogy föl -ne ébresszen a hideg levegő. Kék huszár volt s mindig a kaszárnyába -hivott! - -Klára nevetve forgatta a vasalót. - -– Ugyebár, ez Kleinéknál történt, ahol olyan nagy kék meg piros dunnák -alatt aludtunk, hogy az orrunk hegye sem látszott ki? Kásahegyekkel -álmodtam, amelyeken nem tudtam átásni magam. Ólomkatonákat vettem -karácsonykor és az ablakba állítottam a kis vitézeket, hiányzott is egy -katona. Pedig Kleinék becsületes emberek voltak. - -– Az én huszárom vitte el emlékbe. - -Klára fölemelte a csipkedarabot (amelyet majd estére vállára borít) és -figyelmesen, csomóról-csomóra vizsgálta, nincs-e valami hibája, -foltocskája? - -– Hm, – mormogta, – az én ólomkatonámat? - -– Elvitte. Nem kérdezte, kié. - -– Sohasem volt bábum, sem kis varrógépem. Akkor karácsonyra egy dobozka -ólomkatonával leptem meg magam. Nagyon mulattattak a kis vitézek. A -kapitánynak piros orra volt. - -– Mint az én orrom, nemde? – kérdezte hirtelen Szilvia és alattomos -pillantást vetett a barátnőjére. - -Klára nem felelt. Dudolgatva hajolt a vasaló fölé. - -Szilvia egy másodpercig hallgatva nézett a barátnőjére. Egy kakukos óra -ketyegett a szobában igen hangosan. Az óra elkisérte őket mindenfelé -vándorlásukban. Éjjel megszokták a ketyegését és ó, hányszor tapadt reá -reménykedve a szemük, csak még tíz percig lehetne lustálkodni az ágyban -a reggeli próba előtt. Az óra hörgő köhögéssel jutott el kis -állomásaira, a negyedórákra. A XII-es számnál azonban kakuk ugrott ki a -kis ajtón és tempósan billentett, szalutált a hölgyeknek, mint valamely -kis állomásfőnök a végtelen élet egyik apró stációján. Színházba kellett -menni és ruháskosarat, benne az illatos holmikkal, fehér, üde kendővel -letakarva, a cselédleány a színházhoz vitte. A havas utcákra már -leereszkedett a kékes alkonyat, a híd alatt még acélszürke volt az jég s -a fiúk félkorcsolyáikon olyan gyorsan igyekeztek előre, meg körbe, -mintha rettegnének a magas part hórongyokkal borított cserjéi mögött -bujdosó holdvilágtól. Nagy, beépítetlen mező közepén állott a kisvárosi -színház, itt tán még farkas is járt a nagy hidegekben. A másik -városkában viszont a városi Vigadó egyik részét foglalta el a színház és -a színésznők ruhakosaras cselédkéikkel a keskeny korzón siettek végig. A -sarkon gesztenyét sütöttek esernyő alatt s a fedél megemelésénél -sültgesztenye-szaga lett a keskeny utcának, hol a könyvkereskedő -gyönyörü angol naptárakat akasztott ki, melyeket az egész város -megbámult. Piros frakkban kergették a rókát, máshol Dickens úr -regényhősei utaztak postakocsin a hónapok címtáblájában, a nagyétvágyú -Pickwick urat mindenki fölismerhette szárnyas frakkjában, továbbá Weller -urat s a fogadó a Györgyhöz volt címezve. Míg az ékszerész kék bársonyba -ágyalt gyémántjai mellett közömbösen haladtak el színésznőink s a -virágkereskedés virágzó pálmájára is csupán rejtett pillantást vetettek, -a könyvkereskedőnél megállottak. A levéldobozokon Mylady ugratott -sövényt vagy egy régi skóciai kastélyon lengette a szél Mylord családi -színeit. Egyszer egy varjakkal megrakott őszi erdő díszlett a -levéldobozon. - -– Emlékszel, – mondotta Szilvia, – két hét alatt mennyi varjut láttunk?… - -– Bizonyosan bús őszi este volt elhagyott urasági birtokon, a tulajdonos -szerelmi csalódás miatt elbujdosott és csupán varjak laknak az -uradalomban, – felelt Klára csendesen, megértően mosolyogva, mint aki -előre tudja a kimondott szavak folytatását, a félig álmodott álmoknak a -másik felét. - -A kis állomásfőnök tisztelgése most semmire nem serkentette őket. A -városi Vigadóban másnak gyulladnak föl a széles, pezsgős-poháralakú -gázlángok s a zenekar halkan hangol a mélyben, míg a félhomályos -nézőtéren csupán a jegyszedőasszonyok fehér bóbitája világít. A színpad -szürke deszkáján a kellékes térdepel, körömfeketényi gyertyácskákkal -világít s régi királyi képet fest a trónterembe. Az öltözők vasajtaját -viharosan nyitja ki és be a színházi szolga, amint sörért, fehér -mellényért, lakkcipőért szaladgál az aktoroknak. - -– Mindjárt gondolhattam volna… Hisz Kleinék nagyon becsületes emberek -voltak, – mondta jó darab idő mulva, hosszú elgondolkozás után Klára. – -Adtad volna oda a saját ólomkatonádat, ne az enyémet. - -Szilvia, mint akit ábrándozásában durván megzavarnak, méltatlankodó -pillantást vetett barátnőjére. Már a nyelvén volt, hogy odavágja neki, -esztendők óta megosztja vele mindenét, de Szilvia gyöngéd, finom -teremtés volt. Igaz, hogy a Klára nagyapja meglehetős magas rangot -viselt a minisztériumban, de atyja csupán éjjeli őr volt Máriapócson. Ki -tudná, ki tudhatná, hogyan bukkant föl egykor Klára a színésziskolában! - -Szilvia a zongorához ült, a fejét hátrahajtotta és az ujjai alatt a -Királyfogás valcerje hangzott, míg a gondolatai tovább járták a -tegnapot, mikor (most úgy hitte) boldog volt, amilyen boldog nem lesz -már többé soha. - -… Egy kékbársony, sarkigérő felöltője volt, amelyben meghódította az -egész várost. Strucctollas kalapja előkelően lengett el a -virágkereskedés tükörében, fátyolán, vállán kis hópehely, a lámpások kék -karikába bujtak a leereszkedő ködben s a korzó hosszú, elegáns tisztjei, -a puskaporos arcu kapitány feketeprémes mentéjében s a kadét magas -sapkájában kedveskedve szalutáltak: - -– Eljövünk az előadásra! – kiáltották utána. - -– Istenem, milyen boldogtalan vagyok! – gondolta Szilvia s búbánatos -barna fejét a zongora lapjára hajtotta, - -– Itt van a nénéd! – szólalt meg a háta mögött hideg hangon Klára. (Az -ólomkatonát még nem tudta elfelejteni.) – Öltözködj. Megyünk a -színházba. Nézd, milyen hintón jött Urbanovicsné! - -A Pattantyus-utcába a legelegánsabb Gizella-téri fiákeres hajtott be. A -legény világosszürke kabátján nagy gyöngyházgombok voltak és a -sárgakockás lótakarót ügyesen vetette a lovak hátára. A kocsilámpás -kristályosan csillogott. A néni olyan lihegéssel kapaszkodott föl a -lépcsőn, hogy a leányok ijedten nyitottak ajtót. - -– Mi történt? – kérdezte Szilvia. - -– Semmi, – felelt Urbanovicsné, pedig oly erősen be volt fűzve, hogy -leülni sem tudott. Karminvörösre volt festve az arca, a szeme -csodálatosan tündöklött, sárga selyemruháján friss tearózsa nyilott és a -fülbevalója akkora volt, mint a dió. - -– Igaz, hogy ez már nem divat, – mondta a tükör előtt – mert vajjon -kinek van manapság háromezer forintja fülbevalóra? A divat a szegény, -pénztelen emberek gusztusához alakult, hogy mindenki vehessen -fülbevalót: apró gyémántokból csinálják a függőket. Én vidéki asszony -vagyok, – tette hozzá fennhéjázva, – vidéki parasztasszony. Nem tudom a -pesti hivatalnokoknék divatját. - -Klára kellően megcsodálta a nénit, bár bévülről utálta a nehéz -ékszereket. (Igen finomművű, talán csupa szent Péter kulcsaiból -összefüzött aranyláncot szeretett volna hordani az inge alatt, a láncon -egy lapos, alig látható cirádákkal kivésett medálion s a medálionban egy -rózsaszínü arcu, kékszemű, finom szőkehaju, piros ruhás férfiú arcképét. -Más ékszert nem kivánt.) - -Urbanovicsné sűrű fekete hajára mutatott. - -– Ez mind valódi. Én nem hordok hamis hajat. Csak a rossz nők -toldozgatják, foltozgatják a hajukat mindenféle hajakkal, amelyeket tán -a kórházban elpusztult perdita fejéről nyirtak le. Igaz, hogy festem a -hajam, mert még nem akarok öregasszony lenni. Nincs igazam? - -– Igaza van, néni – felelt Klára, aki egy öltöztetőnő fürgeségével és -nesztelenségével segített Szilviának a kapcsok és gombocskák gyors -elhelyezésében. A színésznők általában igen gyorsan öltözködnek, mire a -néni ránctalan halántékának előnyeit kezdte volna a állótükör előtt -magasztalni, Szilvia már föl is vette hattyuprémes színházi belépőjét. - -Urbanovicsné tetőtől-talpig végignézte unokahugát. - -– Milyen szép lábad van! – mondta végül. - -– Magyarország legszebb lába – szólt odavetőleg Horváth Klára. – Ezt -mindenki tudja. - -A gyöngyházgombos legény földig emelte kerek kalapját a hölgyek előtt. -Ügyesen segédkezett az elhelyezkedésnél, majd a bakra szökkent és az -Andrássy-útnak irányította a rövidfarku lovakat. - -A fiakkerezés határozottan jó hatással volt a nők kedélyére. - -Klára, aki vörösesbarna haját berizsporozta és szürke, mély szemét jó -darabig lehunyta, mintha még mindig az ólomkatonán gondolkozna, a -lámpásoktól tündöklő Andrássy-úton egyszerre magához tért és az esti -vásárra gúnyos ajkbiggyesztéssel nézett. - -– Néni, nem is hiszi, hány elegáns dáma sétál most itten, aki nem tudja, -hol fogja lehajtani a fejét éjszakára. - -– Tudom. A pesti nők romlottak. - -– És ezek a jókedvü, megborotvált urak, lehetséges, éppen -rablógyilkosságon vagy betörésen gondolkoznak. - -– Száz férfi közül kilencvenkilencet agyon kellene lőni, hogy ismét rend -legyen a világban – felelt buzgón Urbanovicsné. - -A külső Andrássy-úton, a köröndön tul, ahol csendesebb az utca, -egyszerre nagy ostordurrogás, lódobogás hangzott föl velük szemben. A -fiákeres félrerántotta a lovait. - -Hat sallangosan fölszerszámozott, hosszufarku pejló robogott el -mellettük. Az ostorhegyesen fehérnadrágos, bársonysapkás lovászlegény -ült, a kocsis szinte emeletnyi magasságban foglalt helyet az óriási -vörösre festett postakocsi ormán, amelynek lámpásai messzire -sugárkévéket vetettek. Talán az angol lordok utaztak így hajdanában -Walesből Londonba, mikor még nem volt vasut. A nagy kerekek ünnepélyesen -fordultak és az inasok mereven állottak a lépcsőn. A hintó sárga és -fehér színekkel volt bélelve s a hátulsó ülésben komolyan ült egy -elszánt képü, ritkás feketeszakállu, tatárfejü uriember. A szeme, amely -addig pislogni látszott, a mellette elrobogó színésznők láttára olyan -hirtelen villant föl, mint a villamoslámpa. - -Prémeskabátban, kerek kis fátyolos kalap alatt, unott közömbösséggel ült -mellette egy ibolyaszinü szemü, angolosan vöröses-szőke, régi skót -vadászkastélyok pasztell-képeire emlékeztető hölgy. - -A feketeszakállas tatár-kán pillantása bizonyos szenzációt okozott a -hölgyek kocsijában. - -Urbanovicsné nem is nagyon türtőztette magát. A gyűrűs ujjával kopogott -a kocsisnak. - -– Kié volt ez a vörös kocsi? - -– Alvinczi őnagyságáé. - -– Mehet! – mondta kelletlenül, mert most is annyit tudott, mint előbb. - -Szilvia később halkan odaszólott Klárához: - -– Az ibolyaszemü ismerős. Stümmer Lottinak volt ilyen szeme az -iskolában. - -Klára megvetően legyintett: - -– A mi iskolatársnőinkből már éjjeli kaszirnők is lettek. - - - - -II. A szinésznő és lába. - -A régi városligeti színkör fából volt s Feld Zsigmond szerette -színháznak nevezni intézetét akkoriban. Szinkör volt a neve a bódénak, -nyáron estenden nyitva voltak az ablakok és a környék népe csoportba -verődve hallgatta a nagy fák alatt a csengő szinházi muzsikát. - -Szép világ volt itt. Bizonyára sokan gondolunk meghatottsággal a ligeti -arénára, ifjúságunkra, egy elmerült szép szigetre, amely nyomtalanul -eltünt a tengerben. A forradalmár ifjú hirlapírók, akik már Sardoura, -Dumasra és Csiky Gergelyre esküdtek a színjátszás terén, nyaranta Feld -szinkörében vagy az intézet környékén adtak találkát. A komolyabb -ifjuság, a klerikális vagy konzervativ lapoknál ette a „publicisztika -sótalan kenyerét“, többnyire Budára járt és az ottani -operett-énekesnőnek színeit viselte. Bárdos kisasszony -tarlatán-szoknyácskája a gellérthegyi alaguton túl igen erős mozgalomra -adott alkalmat, míg a zömök Németh úr a tenort fujta, hogy a budai -polgárkisasszonyok róla álmodjanak. Hadrik úrnő a drámában képviselte a -modern irányzatot, szép, szomoru szemét állandóan a bejáróra függesztve, -hogy tán belép a kövér „doktor úr“ s megírja másnapra megváltó cikkét. -Fái Flóra kisasszony mint meleg, pufók, amorettek kagylóajkáról -elgördülő kacagás és rózsaszínű jókedv ugrott a színpadra nagyszerű -trikójában, a gimnáziumi ifjúság sápadtan jött elő a második és harmadik -fölvonás között a Horváth-kert bokraiból. Krecsányi ősz hajával -ünnepélyesen, finomkodva, megindultan időzött az előcsarnokban, mint egy -régi londoni színművész, aki még Anna királynő udvarában játszotta -Shakespearet. Tehát itt nőtt föl a komolyabb ifjúság hajdanán, akik -később Deák Ferenc elveit vallották a politikában, a hirlapírásban -szerették a közgazdasági és szociológiai rovatot, az ügyvédi pályán a -sommás keresetet, valamint a bankokat, belvárosi kávéházba jártak és a -befolyásos emberek csunya leányainak udvaroltak. Egyik-másik a -minisztériumba jutott, azóta tán segédfogalmazó lett, mert mindennap -feladta a főnöke kabátját. - -De térjünk vissza a kedves forradalmi párthoz, pirosszegfüs, lármás -zsidó fiúkhoz, nagyhaju volontair-ujságírókhoz, akik elvből gazembernek -neveztek mindenkit, akivel személyes ismeretségük nem vala s szegény -Csongory Marynak vadul tapsoltak, mert finom és szomoru mosolygás volt -az arcán és szűzies, fehér szalagból volt a harisnyakötője, mint a -halott zárdanövendékeké. Tótágast álló, bohó francia operettek és -burleszk, idegbénítóan ostoba, de víg s ifjúságunkat mulattató komédiák -váltották ki a tetszést a padsorokból. Sziklai C. női ruhában táncolt és -a színésznők, ifjú, rózsaszínü, piszén mosolygó kis báránykák, szűk -nadrágocskát szerettek a színpadra ölteni, akár volt erre ok, akár nem. -Az udvaron cigarettafüst és narancsillat. A kámea-arcu Feld Irén a szent -papnők hosszú lépteivel sietett át a tájon. A dráma most messze -költözött s az esős évszak beállta előtt nem lehet Nórában játszani. Az -aréna eresze alatt korán májusban elhelyezkedtek a párok, az ifjú -hirlapíró urak télire kőszínházba való szerződést igértek a leánykáknak, -akik még csak tegnap lépték át egy házmesterlakás küszöbét, vagy a -ligeti fák alól jöttek, hol vizet vagy virágot árultak poros vasárnapi -estéken, s talán akkor szerettek először. Báttaszéki szerkesztő szürke -cilinderkalapja pontosan fölbukkant az esthomályban, mert híres volt -arról, hogy a Charley nénjét ötvenszer, Goldstein Számit hatvanszor és -Háromláb kapitányt olvasatlanul nézte végig a faszínházban. A színház -vezetősége kitüntető szívességgel fogadta a nemes barátot, aki tán -napközben sem mozdul ki vala a nézőtérről, ha ott dohányozni és sörözni -lehet. És ez volt az ürügy arra, hogy a jókedvű szerkesztő olykor -elmulaszt egy-két felvonást az aréna színdarabjaiból, midőn is titkolt -szenvedélyeknek, nőknek, hosszadalmas, pezsgős vacsoráknak hódol, holott -a színház intézősége még a mai napig is azt hiszi, hogy a -szürkecilinderes az előadásoktól volt meghatott és serény. A költőnők -nevében Király Gizy költönő vett részt az előadáson és nemes metszésü -feje antik bánatot fejezett ki Charley nénjénél is. - -Az ifjú hirlapírói kar ezidőtájt ilyen dolgokkal mulattatta magát. A -redakciókban az évszakok változása szerint Küry Klárit vagy a lenge -nyári esték vidéki csalogányait volt szokás imádni. Az oxfordi diáknak -színes szalagot varrnak a sipkájára, midőn az egyetemre beiratkozik, -amely származását, rangját jelöli. A pesti hirlapíró akkor tette le a -vizsgát, midőn istenítéletet tartott lapjában a gyönyörű Klári mellett -vagy ellen. Jelvényt kapott és Béldi doktor megelégedéssel számlálhatta -meg hadait a népszínházi forró estéken. Sokan voltak. Budavárt is -bevehették volna. Ha kisebb is volt a csapat, amely Hegyi Aranka asszony -trilláit számontartotta, szentebb lelkesedéssel végezte a szolgálatot. -Az őrcsapat vezére a nagyszerü Ágai Béla volt, aki azóta, hajh, talán -színházban sem volt! Istenem, hová lettetek virágkerekek, esők és -csaták! Szent rajongások, hitek, vallások. Buddhát elegen tisztelik -Indiában, de Küryt még többen imádják. A színpadra lép és mosolya, amely -uj és varázslatos, meleg vérhullámként áramlik át a nézőtér kopottas -foteljei között. - -A telet fölváltotta a nyár és K. C.-t a liget s a budai oldal pacsirtái. -A tótfalusi nyár megtizedelte, hatalmasan megritkította a népszínházi -falanxot, még Satanello is színt cserélt, pedig már föltette magában, -hogy operettet ír a Népszínháznak. Bródy Sándor fiákere gyakran -állongott a Politikus csizmadia előtt, a temesvári társulat hölgyei -elszántan itták az ingerlő bowle-t, hisz a Nemzetiben sem játszott -senki. A „szőke csoda“ sem. (Nyár volt, szerelem volt, az igazi költő a -budai színkörbe járt Ripp van Winklét hallgatni és előadás után félig -mámorosan keringtek Lisbeth keringői a fejek körül. És az akácfák mily -jószaguak voltak. Az utcácskák sötétek… A Lógody-utcában mandolint -pengetett valaki éjfélkor egy sötét ablak mögött. Divat volt: a budai -színésznőket az ablak alá vezetni és e helyen elmondani nekik, amit ők -már úgyis tudtak…) A zseniális Beöthy László még csak egyszerű udvarló -(de félelmetes szerkesztő) az öltözők között, ahol a színházi tűzoltó -aszkéta-barát nyugalmával tartja kezét a vizcsapon. Miklós Andor, a -magyar Pullitzer Armand név alatt ír lírai verseket és a szigorú -műítészek jövőt jósolnak az ifjú lantosnak. Vajjon írt-e azóta verseket? - -Hát még a fiatal, névtelen hirlapíró urak! Színésznőszerető nélkül -igazán nem lehetett komoly, számbavehető munkása senki a sajtónak. -Járvány volt ez? Divat? Az asztalfiókban, hol manapság a kölyök-ujságíró -angol nyelvtanát őrzi, színésznők arcképei hevertek. E nemzedék még -jobban értett a színházi intrikához, mint a reportázshoz; Konti -operettjeit az első taktustól az utolsóig eldúdolgatni könnyebb volt, -mint egy intervjut megcsinálni. Mintha csak merő utópia lett volna ebben -az időben, hogy már a határmesgyén áll a nemzedék, amely a színésznőkért -nem rajong, utazótáskájában azonban minden benne van, amit Cambridgeben -és Oxfordban tudnak, a Sorbonne diplomája és költők nagyszerű tehetsége. -A pompás, fiatal ujságírók, akik a legtehetségesebb lendülettel -egyszerre a világ legjobb ujságjait kezdik írni Budapesten, a Kérik, -Kemény Simonok, Lakatosok, Lázár Miklósok. Lehetne korunkat a színésznő -alkonyának is nevezni. Tudtommal színésznő miatt mostanában már nem -szokás verekedni Fodornál. A kitünő mester termében senki sem halt meg -Fedák nevével ajkán. A kardok pihennek, a tollak dolgoznak. Fodorné -Aranka helyett Japánról álmodozik a legfiatalabb nemzedék (pedig ez nem -igazságos dolog), ahová tanulmányútra kellene menni! - -Május volt, a fő- és segédszemélyzet már megtartotta esküvőjét a liget -öreg nyárfái alatt, a nagydob puffogása a Stefánia-útig is -elhallatszott, ahol szerelmesek szívják egymás ajkáról május illatát, a -lámpások gyönyörűen ragyogtak a színházban, a szezon korán megkezdődött, -a tavasz mint egy ifjú, csinos virágárúsleányka bolyongott a színkör -tájékán és a színésznők vesszőkosarait az esti előadáshoz már lovagias -ligeti csirkefogók cipelték a lakásukról a színház öltözőjébe. Csongory -kisasszony szobaleányának három hintás tette a szépet. Meglássátok, -ebből még baj lesz. A legények vérbenforgó szemmel kapdosták el egymás -kezéből a ruháskosarat. Az öreg főrend ezüst fejével gyakran megjelent -az első számú páholyban, megdícsérte a színdarabokat, míg a tulsó -oldalról a híres Adonisz, szép lovairól és aranyos hintójáról ismert -lovag szegezte tábori látcsövét a színpadi csatamezőre. A hirlapírók már -elhelyezkedtek és a középső soroknál alattomos nevetése bugyborékolt -fölfelé a színészhölgyeknek, akik ez estén nem vesznek részt az -előadásban. A parókás karnagy hátat fordított a színpadnak, amint a -fölvonásközi zenét elvégezte embereivel (a Gasparonéból játszván), a -nagybőgös titkon fölhajtott söréből s egy szőke, szemüveges fiatal -zenész már harmadszor olvasott végig egy gyűrött levelet. Vajjon ki -küldte a levelet? Örömről volt szó benne vagy boldogtalanságról? - -Urbanovicsné pompázatos ruhájában teli kebellel dőlt előre páholyában. -Szilvia fölsóhajtott: „Istenem, már akár itt is játszanék, de Csongory -lefoglal minden szerepet!“, míg Horváth kisasszony pusztán gyakorlatból -a páholyok mögött álló tüzoltóra vetett búskomoly, szende vagy drámai -pillantásokat s nagyon meg volt elégedve, midőn a tüzoltó cserélgetni -kezdte a lábát. - -– Leginkább a negyedik fölvonást szeretem hallgatni, – mondta -Urbanovicsné narancsot hámozgatva, – midőn a kirohanás van s Jézust! -kiáltanak háromszor. - -Horváth kisasszony megértőleg bólintgatott: - -– Én se értem az öreg Feldet, miért játszatja a többi fölvonást? A -kirohanást és a görögtüzet kellene négyszer megismételni. - -A páholyok elején, hol a zizegő piros színlap, apró, szűzleány kebeléhez -hasonló narancsok, aranyos pohárban színes virágbokrétával diszített -cukorkásdobozok, jószagú fehér keztyűk, mintha női karoknak a befelé eső -részéből volnának szabva, a marabu legyező mint lengő tollbokréta -azoknak a férfiaknak temetési lováról, akik nők miatt haltak meg, -mindenféle illatok, kifésült, puderrel meghintett női frizurák, az esti -világosságban fölhevültnek látszó női arcok, csillogó szemek és friss -fehér blúzok gyűléseztek, egy magas termetű, barna, diószemű, nyírott -bajuszu és halovány képű fiatalember lépkedett végig sötét ruhában. A -kalapját kezében tartotta és a fejével tiszteletteljesen bólintott Klára -felé. - -Klára azonban most mással volt elfoglalva, nem vette észre a köszönést, -mert a színház drámai művésznője működött a deszkákon. - -– Ismerem ezt az Ujhelyit, – mondta félhangon, anélkül, hogy szemét -levette volna a színpadról, amint a színésznők szoktak kritikát mondani -játszó barátnőjükről a nézőtéren s szájuk alig észrevehetőleg mozog. – -Sohasem tudta a szerepét és persze most sem tudja, mert folyton -férfiakon jár az esze. A legszerelmesebb színésznő a drámaiak között. -Már az iskolában folyton az öreg tanárokkal kacérkodott. Ujházinak kezet -csókolt, Gált csaknem elnyelte a tekintetével, pedig Gál nem nagyon -szerette, mert nem tartotta elég tehetségesnek. Jászai egyszer azt -mondta neki: „Kisasszony, így csak a szobaleányok alakítanak, menjen a -cupringerhez.“ De ennek nem használt semmi. A kereskedelmi iskolából -jött az akadémiára. Azok a leányok már a kereskedelmiben -elszemtelenednek. Gyorsírást tudott és gyorsírással írt leveleket a -fiúknak. Szeretlek, szeretlek: ezt írta mindegyiknek s a gyorsírási -jelvényt minden fiú ismerte az akadémián. Azt mondták, hogy nem szereti -a tiszta fehérneműt. Most is nagyon gyanús a kisasszony zsanzsán -harisnyája, hiába utánozza Jászait. - -Klára igen gyorsan mondta el mindezt, mintha önmagával vitatkozott -volna. Majd az ismeretes színházi szuggeszció folytán észrevette a -bánatos lovagot, aki imént köszöntötte s élénken viszonozta a -köszöntését. - -– Ki az? – kérdezte Urbanovicsné, akinek semmi sem kerülte el figyelmét. - -– Rezeda szerkesztő, – felelt Klára s már nagy szemcsatát kezdett a -mélabús férfiúval, akinek fejtartása és hajviselete féloldalos volt, -mintha valamikor őszi este elábrándozgatott volna az első kályhatűz -előtt, elmúlt szerelem bizonyítékait égette, leveleket, hajfürtöket, kis -ruhafodrokat, esetleg harisnyakötőt s fejtartása megmaradt ugyanabban a -helyzetben, amelyben akkor volt, midőn a lángra kapó női levelek után -nézett. – Mit keres ez Pesten? – fűzte tovább a drámai szende a fehér -keztyűvel folytatott eszmecserét. - -– Kiváncsi vagyok, – szólalt meg éles hangon Urbanovicsné, – hogy miért -nem mutatod be nekünk ismerőseidet? Azt hiszem, hogy akit te ismersz, -azt mi is ismerhetjük. - -Klára fölemelte hamuszínű tekintetét és élénk mosoly futott végig arcán, -mint a napsugár szalad be az ablakon, midőn a zsalugátert kinyitják. - -– Rezeda úr Debrecenben volt hirlapíró és engem imádott. Nem találok -ezen a tényen semmi csodálkozni valót. - -De már intett a szemével a mult ábrándjain merengő, a tegnapi tavasz -felhői után tekintgető férfiúnak, aki nyomban fölállott helyéről és -hosszú, szégyenkező léptekkel a páholyba ballagott, mintha folyton azért -pirult volna arca, hogy félfejjel magasabbra nőtt a normális nagyságú -embereknél és hosszúakat lépett, bár tudta, hogy a tánciskolában nem -szabad hosszabbat lépni hatvan centiméternél. - -A drávamenti özvegy hatalmasan megrázta a szerkesztő kezét, miközben -szokás szerint végigfuttatta a tekintetét a bemutatott mellénygombjain. - -– Rezeda – mondta – az egy szagos virág. A vidéki leányok virága. Az én -kis kertemben is sok rezeda és mályva volt, mikor leányságomban -ábrándoztam. - -– Tehetséges költő! – mondta cikázó tekintettel Klára. - -Szilvia oldalvást nézett Rezeda úrra. Mintha a hajszálait vagy a fogait -óhajtotta volna megolvasni. Furcsa kis orra csendesen elpirult és olyan -halkan lélekzett, mintha valami rendkívüli esemény lefolyását figyelné, -mintha félálomban lesné az álom folytatását. - -– Rezeda úr engem is mindig megdicsért. A Rippben azt írta rólam, hogy a -hangom bánsági földbirtok, amelyen aranybúza terem, – szólalt meg -Szilvia halkan, szótagolva a szavakat, mintha maga is érezné a dolgok -fontosságát. És sohasem kereste, hogy bemutassák nekem Debrecenben! -Miért? - -– Heh! – mondta a hirlapíró. – Minek? – A hangja olyan volt, mint a -leeresztett húrú hegedű hangja. Mintha már teljesen elfáradt volna a sok -fölösleges beszédtől. Nem érdemes szólni: kinek, minek? Úgy sem a szavak -számítanak, hanem a tettek. - -S közben gyermekesen lágy tekintetét, amelyben leginkább egy októberi -alkonyat képe rezgett, midőn az ér törpe fűzfák, elhagyott kis hídak és -magányos kertek alatt bujdosik kifelé a városból, Szilvia gyöngéden -emelkedő kebeléről nyakig emelte, hogy a finom, előreálló állból s a -nemes, régi angol ladyk nyakához hasonló nyakából annyit láthatott, -amennyire kíváncsi volt. - -– Minek? – mondta Szilvia és hangjában csodálkozás csengett. – Annak, -hogy ne mindig csak a régi színészekről merengjen a hasonlataiban!… -Emlékszem műveire, amelyekben megírta a Suhancról, hogy azt Szalkainé -óta senki sem tudta. Tiszainé Ellinger Ilonka a Denevérben volt -utolérhetetlen, midőn az egész város és satöbbi Margó Zelmáért mennyit -rajongott! Uram, én minden művét ismerem. - -– Kisasszony, – felelt Rezeda olyan érzelmesen, mint a szentsír katonája -föltámadás éjszakáján, mert igen cinikus, sőt gúnyos óhajtott lenni, – -akkor járt utoljára a vidéken az operett muzsája, midőn a molett -énekesnők nem szégyelték fehér nadrágjukat. Midőn még az volt divatban, -hogy a színésznők puderozzák a hajukat; fekete harisnya, kivágott -lakktopán s fehér alsószoknya, amelyet éjszaka saját kezükkel mostak -hófehérre: ez volt eleganciájuk, amelyet vidéken a színésznőktől -közönségesen követelnek. Heh! Tiszainé olyan volt, mint egy kis -madárfészek hosszuszáru nyárvégi füvekből gömbölyűre fonva. - -S ekkor már teljesen fölemelte a tekintetét Rezeda úr s gyors kémlelő -pillantást vetett Szilvia harmatos szemébe, amely őszinte mélabujával -mintha örökké azt mondta volna: „Milyen boldogtalan vagyok, engem nem -szeret senki, kegyed sem, ugy-e?“ - -A szerkesztő sziszegő hangot hallatott: - -– Mert én voltam Don Kihóte!… Pruty-pruty. - -Pattogó hangot adott a szájával, mire Klára a keztyüjével a vállára -ütött. - -– Miféle utálatos szokás ez? – kérdezte nagynénis szigorral. - -– Pardon, azt hittem a hölgyek már ismerik a legujabb pesti divatot. -Pruty-pruty. Bocsánat. Pruty-pruty. - -Igy szólt Rezeda úr, alattomosan mosolygott, mintha titokban azon -nevetett volna, hogy a hölgyek milyen ordináré fráternek hiszik őt ebben -a percben, pedig… A szemét véletlenül Fátyol Szilviára fordította, -mintha esetleg az ő véleményére is kíváncsi volna. Az énekesnő kitartó, -konok szomorúsággal függesztette rá a tekintetét, mint aki addig akar -nézni egy képet, amíg az megelevenedik. - -– Pruty! – mondta Rezeda olyan bánatosan, mintha csak azt mondta volna: -„Reggelre ugyis szép halott leszek, mert éjjel valamit csinálok, hogy -szép halott lehessek. Kisasszony, eljön a temetésemre?“ - -– Mondja, drága, hogy az ördögbe került maga ide? – szólott most -fensőbbséges hangon Klára, mint aki ugyis tudja, hogy csak inteni -kellene a férfiúnak s az fejest ugrana a Duna közepébe. - -Rezeda úr valóban teljes megindultsággal fordult a vörösbarna leányhoz, -mintha egy nagyon gyöngéd, nagyon kedves, kis, boldogtalan emlékéhez -nyulna: egy revolvergolyóhoz, vagy egy női arcképhez. - -– Pesti lakos lettem. - -– Ah, tehát már nem szerkesztő többé? - -– Pesten szerkesztgetek, engedelmével. Három hetilapom is van. - -– Nagyszerü – szólt közbe Szilvia. – Sajtófejedelem. - -– Csak herceg, úrnőm – felelt kétes hódolattal Rezeda úr. - -– És melyek azok a kedves hirlapok? – folytatta Szilvia. - -Rezeda hunyorított a félszemével, mintha Európa legnagyobb viccét -mondaná. - -– Az egyiket „A jó borkereskedő“-nek hívják. - -Szilvia összecsapta a kezét. - -– Hallatlan! - -Rezeda úr most a másik szemét hunyta le. - -– A másik neve: „Keresztények Ujságja“. És a harmadik… - -A szerkesztő most mind a két szemét lehunyta, mintha maga is félne a -vicc-srapnell pusztításától. - -– Harmadik lapom „A lámpás“. - -Horváth kisasszony közelebbről ismerte Rezeda urat s így kénytelen volt -bólintani. - -– Persze a lámpagyujtogatók közlönye? - -– Dehogy. Forradalmi lap, az én lapom, amelyet én írok az első szótól az -utolsóig – felelt a szerkesztő alattomos nevetéssel. – A legvigabb lap a -világon, de csak öngyilkosjelöltek olvassák. Az ujság mottója: „Jobb -meghalni, mint élni!“ Nemde mulatságos? - -Urbanovicsné hátrafordult: - -– Gyerekek, csendesebben mulassatok. A színpadról már figyelnek. - -– Megfizettük a páholyunkat, pedig Feld adott volna percenttel is, mint -színésznőknek dukál – felelt sértődötten és igen gyorsan Horváth -kisasszony. – Azt a tehenet úgy sem lehet zavarni a szerepében, mert nem -tudja a szerepét. - -Egypár percig azonban mégis csak elhallgattak a páholyban. Rezeda úr -magába merülve mosolygott, mintha azon nevetett volna, hogy milyen -mulatságos ember ő, mert teljes bizonyossággal fölköti magát holnap vagy -holnapután… - -– A lámpás! – mondta szórakozottan Klára. – Színésznőkről is szokott -írni? - -– Természetesen. A színésznők kedvelik lapomat. - -– Ej, haj. Tehát mégsem felejtettük el a vidéki hirlapíró elvét? A -legszebb virágcsokornál is többet ér egy kis kellemetes hazugság a -présben! A fővárosi színházak kulisszái mögött is kakaskodik, szerkesztő -uram? - -Rezeda úr olyan furcsán nevetett, mintha már javában hulla volna és a -Duna közepén úszna egy fekete hal társaságában. A hal elkiséri messzire, -amíg meg nem puhul. - -– Azonban – kezdte és a homlokán kacskaringós fürtöt igazított hajából. -– Azonban nem hinném, hogy a színművészet berkeiben tobzódnám a -népszerüségtől. Vagy hemzsegnék, azaz henteregnék… - -– Rezeda, maga komoly, lágy, szomoru és ábrándos fiatalember volt a -vidéken. Olyan átszellemült arccal ült a színházban, mint egy költő. - -– Mikor maga játszott. - -– Ferenc József-kabátot hordott. - -– Vidéken úgy szokás szerkeszteni. - -– Délelőtt a korzón megbeszélte a színügyet a polgármesterrel. - -– Azt, hogy maga milyen nagyszerüen játszott a Nórában. - -– Oldalszakálla is volt. - -– Istenem! – sóhajtotta most váratlanul Szilvia és gyorsan a színpadra -nézett. - -– Tehát mit szokott írni a színésznőkről a Lámpásba? – kérdezte Klára. - -– A derék és tiszteletreméltó hölgyről, aki a nagyasszonyt alakítja a -deszkán, lapom legutóbbi számában azt bátorkodtam megírni, hogy milyen -szaga van a szájának. - -– Ah, nagyszerü. Tehát revolver lett? - -– Petrolőr, dinamitard: amint parancsolja. Kis zúglapomban számon tartom -a színésznők kedveseit, kitartóit, a hold járását és kereszt- és -vezetéknevet adok a gyermekeknek, akiket elvitt a nagy vizen járó fekete -hajós a másvilági országba, ahol azok élik le életüket, akiknek már -joguk, csaknem alkalmuk volt a földi életmódba belekóstolni. - -Horváth kisasszony megcsóválta a fejét. - -– Kár, hogy elhagyta a költészetet. A muzsája bizonyára nem visel tiszta -fehérnemüt. - -– Az én muzsám, nagysád, mezitláb jár szegény, szalmavirágból hord -koszorut és pirománia a betegsége. - -Az előadásnak vége volt, itt-ott tapsoltak, az előcsarnok ajtaját a -civilbe öltözött kapuőr felnyitotta. - -A hölgyek a holmijukat szedték össze. Klára Urbanovicsnénak segédkezett, -míg Rezeda úr Szilviára emelte a hattyuprémes színházi belépőt, amilyent -csak vidéki színésznők és igazi hercegnők viselnek. Szilvia kis kezével, -amely olyan meleg volt, mint egy menyasszonynak a párnája, a kabát alatt -megszorította a hirlapíró kezét. - -– Küldje el nekem a Lámpást! – mondta suttogva, mintha igen nagy titkot -közölne. - -Majd hangosan megkérdezte: - -– Velünk tart? - -– A Fehér hajóba megyünk vacsorázni. Ugy-e azt írtátok Kürtösnek? – -szólalt meg Urbanovicsné, akinek őszinte megindultság tükröződött arcán, -mintha kedvese temetéséről jött volna, amint az előadásnak vége volt. - -A színkör előtt egy szürkecilinderes gavallér állott. Szürke redingotján -friss virág, arcán ragyogó mosoly: vacsorázó kompániát toborzott. - -– Rendes ember Vadkertinél vacsorázik, – mondta hangosan, – mert ebben a -szezonban Vadkertihez jártak a „színháztól“. - -– Kár, hogy már a Fehér hajóba igérkeztünk! – szólalt meg -bocsánatkérőleg Urbanovicsné, félig-meddig a szürkecilinderes úrhoz -intézve a szót, mert bizonyos kötelezettséget érzett a színház irányában -Kürtös és unokahuga miatt. - -A tündöklő fiatalember vállat vont, mint aki nem érti az idős hölgy -szavait. E percben két kis színészleány bukkant föl a félhomályban, mint -éhes verebek, akik vacsora nélkül, sápadtkás tekintettel bandukolnak -hazafelé. - -– Lányok, vendégeim vagytok, – kiáltotta hirtelen az esti szivárvány. – -Kihuzták a török sorsjegyemet. - -Rezeda úr a kocsijukhoz kisérte a hölgyeket. - -– Ki volt a nagyszerü gróf? – kérdezte Urbanovicsné, aki mindenre -kiváncsi volt. (Nem szerette hiába tölteni az időt a fővárosban.) - -– Nem gróf, de majdnem az. Bátta úr ő, a kis színésznők pártfogója, – -mondta bizonyos tisztelettel Rezeda úr. – Mindennap francia pezsgőt -iszik. - -– Tehát várjuk, szerkeszt’ram! – kiáltotta vidáman a kocsiból Klára, -miután négyen nem fértek volna el a divatos fiakkerben. - -Urbanovicsné kegyesen intett, mint egy királynő és hátradőlt az ülésben. - -A zene gyönyörűen zengett, nyírségi cigányok muzsikáltak és a falon -tükrök ragyogtak. Egy régi csillárban gázlángok lobogtak és piros -szőnyeg volt a padlóra terítve. - -– Kaposvárott szebb fogadó van. A Szarvas, – mondta Urbanovicsné -fitymáló hangon. – Hé, fogadós! - -Kürtös színész nyomban megérkezett, csak a festéket mosta le arcáról. -Igénytelen, barna, meglehetős szemtelen tekintetü fiatalember volt, aki -semmi egyebet nem tudott a világon, mint Jézust kiáltani. - -A szerkesztő is megjött, a színész feje fölött elnézett s mindenképpen -jelezni kivánta, hogy nem veszi tudomásul jelenlétét. A színész eleinte -vörös volt, majd nem törődött többé mellőztetésével, a nagynéni -mulattatásának szentelte magát. - -– Emlékszik, nagyságos asszonyom, Dancsházira? Dancsházi -jellemszínészre? - -– Nem emlékszem, – felelt Urbanovicsné, aki mindenekfölött szeretett jól -enni. - -– Tehát az történt vele, hogy megbolondult. Szót sem szólt előre -senkinek. Megbolondult. Nagyszerü, ugy-e? - -A nagynéni kedvencének szeretetreméltóan bólingatott, majd a két -pecsenye közötti pauzában összegyúrta a kenyérmorzsákat. - -– Kár, – mondá sóhajtva, – hogy a magyar ruha kiment a divatból. Milyen -mások volnának a férfiak, ha virágos Zrinyiben foglalnának helyet az -asztalnál! - -A szerkesztő szótlanul ült a színésznők mellett. Szilvia valamely bús -dolgon gondolkozhatott, Klára versenyezett a nénivel, Rezeda úr mindig -elkomolyodott, ha boros poharat tettek elébe. Szótlanul, kitartóan, -temérdeket szokott inni. A bort szertartásossággal vette szájába, miután -színét és szagát megvizsgálta. A savanyuvizekből csupán a „nőnemüekkel“ -keverte borát. „Margit“ és „Ilona“ évek óta kegyében voltak. Pedig még -harminc éves se volt egészen. - -– Tudja kinek van Magyarhonban a legszebb lába? – kérdezte egyszerre -Klára a szótlan szerkesztőt. - -– Magának. - -– Dehogy! Szilviának. - -Rezeda úr fölhajtotta az asztalterítőt. - -– Lássuk, – mondta. – Huzza föl a szoknyát, művésznő. Majd megírom A -lámpás-ba. - -Szilvia engedelmeskedett. - -Finom bokája, amelyhez a selyemharisnya szenzációs szerelemmel tapadt, -kis lakkcipője, amelyen szalagcsokor díszlett, valóban érdemes volt a -megtekintésre. A lábak mindig megtették a magukét, ha csupán a legkisebb -szakértelem volt jelen. - -Szilvia orrocskája rózsaszínü lett, amint kiváncsian várta Rezeda úr -szavait. - -– Ügyes, – mondá a szerkesztő, – különösen azt helyeslem, hogy a boka -fölött, a középen a láb hirtelen domborodni kezd. Nem is hinné az ember! -A nagysága molett hölgy ezek szerint. - -– Kérem, – szólt közbe Klára, – csupán a néninek van jussa pikáns -dolgokról beszélni. - -– Sajnos, én is csak beszélek, – felelt nekividámodva a szerkesztő, – -mert gyakorlatilag még sohasem ugrottam be egyetlen színésznő ablakán -sem, pedig ugyebár vidéken, hol harapós ebeket tartanak, így szokás? - -– Mi nem tudjuk e szokást, uram, – mondta némi önérzettel Szilvia. - -– Pardon bátorságomért!… Hajdanában még Napoleon hadjáratai előtt, midőn -a helyi lapot képviseltem, kénytelen-kelletlen megtudtam színházi -ujdonságokat. Nyári, de téli időben sem múlott el éjszaka, hogy a -társulat hölgytagjai nélkülözték volna a szerenádot! Igazán nem nagy -fáradságba került az ablak zárát meglazítani, a cigány elbandukol, a -nagybőgőt elcipelik, mint halott társukat és a zsákba bujtatott hegedük -mindig csodálkoznak, hogy gazdájuk sohasem vesztette el őket részeg -fővel, hogy azután magukban hazatalálnának. Valóban itt van az alkalom -az ablak betaszítására! Az akácfák között nedvesen, a tavaszi víz -szürkeségével bujdosik a hajnal kinyujtott ujja és a szobában parfőm s -éji illat leng Macskavári vagy Kutyaházi kisasszony ágya felől. „Te -vagy, Henrik?“ – hangzik a bágyadt kérdés. „Nem, Pista vagyok!“ Heh! -Hogy sohasem mondhattam ilyenkor, hogy Rezeda szerkesztő vagyok! - -– Ami mulik, nem késik! – felelt Klára. - -– Urnőm, ne szédítsen! Éppen eleget donkihotéskodtam nagyságodért -Debrecenben s Váradon. Benyitottam a kávéházba s az emberek így -üdvözöltek: „Tudjuk már, Horváth kisasszony Európa legjobb drámai -szendéje!“ A cukrásznál a kisasszonyok vaniliával kináltak, pedig -azelőtt egyéb férfias pálinkát öntöttek poharamba. „Tudjuk már…“ mondták -fanyar mosollyal, mert hiszen mindennapos látogatójuktól csak -megvárhatták, hogy valamelyik, a házhoz tartozó kisasszonyért kössem föl -magam a népkertben. A kirakatok, a cégtáblák, az őgyelgő ebek már mind -„tudták“. Az erdőre menekültem. A legvénebb nyárfa lehajolt, fülembe -súgta: „Tudjuk már, hogy Horváth kisasszony…“ Éjjel a zsebórám ugyancsak -ezt ketyegte. Fölhuztam a pisztoly kakasát. Teremtuccse, tudta már. -Sohasem kap ily hűséges csatlóst, mylady. - -– Remélem, Pesten sem akar elhagyni, sire? – kérdezte nyomatékos -hangsúllyal Klára s szürke szemével mélyen, áthatóan, majd alázatosan -pillantott Rezeda úrra. - -– Még rejtély. Rejtélyi vagyok, doktor Rejtélyi Samu. Ne kérdezzen -tőlem, hercegnő, olyan dolgokat, amelyek nem tőlem függnek. Igérjen -például minden napért valamely kis ajándékot, mint a kártyás Alvinczi -igért Montmorency Clarence-nak. - -Urbanovicsné fölfigyelt, habár nem kevés fáradságába került a szemét -kikulcsolni a színész hipnotizáló tekintetéből. („A nyakláncot -hipnotizálja a művész!“ – gondolta Rezeda úr.) - -– A vörös postakocsi tulajdonosa? – kérdezte a horvát delnő. – Igen -érdekes, kitünő férfiú, – füzte hozzá hódoló elismeréssel, mintha valaki -volna a társaságban, aki korán reggel dörömböl Alvinczi ajtaján s -elmondja Urbanovicsné nyilatkozatát. - -– Valóban, Alvinczi igen érdekes figura! – felelt Rezeda úr. – Nagy -tipró. Szívtipró. - -A színész bizonyos féltékenységgel, összeráncolt homlokkal nézte a -coeur-dame hirtelen érdeklődését. Gúnyosan biccentett Rezeda úr felé. - -– Te is, pajtás? – kérdezte félhangon, mintha valamely megszégyenítő -cselekedeten érte volna a szerkesztőt. Az ajkát megvetőleg biggyesztette -és körülnézett, mintha más társaságot keresne. - -Rezeda mindössze annyi elégtételt vett, hogy a színész kigöndörített -fürteire vetett pillantást. „Jézus!“ gondolta magában háromszor. - -– Halljuk, halljuk! – kiáltotta a néni és az asztalhoz nyomta keblét. - -– Ez a vén disznó, – mondta halkan Rezeda úr Klára kisasszonynak, – azt -hiszi, hogy én is azért vagyok itt, hogy a vacsorámat kifizesse. - -– Már régen szerettem volna Alvinczivel megismerkedni! – mondta igen -nyomatékosan Urbanovicsné, mintha legalább is mindennap találkozna a -nevezetes úrral a reggeli sétalovaglásnál. – Nagy jellem. Én nem -kerülnék pénzébe, mint a többi nőismeretségei. - -– Te ötszáz esztendős vén banya, te ócska vörös alsószoknya! – dörmögte -Rezeda úr. - -Klára végre is elővette ábrándos tekintetét, amely olyan volt, mint a -kora tavaszi alkonyat erdős, dombos vidéken, hol még a lapályon elnyuló -réteken gyönge köd úszik, mintha a mezők álma volna. - -– Rezeda, ne komiszkodjon. Beszéljen Alvincziról. - -– Igen, ha a színész helyet cserél. Nem szeretném, ha azt hinné az -ifjúember, hogy hozzá beszélek. - -Klára nyomban elintézte a dolgot. - -– Kürtös, ülj őnagysága baloldalára. - -– Miért? – kérdezte csufolódva Kürtös. – Tán rang szerint megy az ülés -sorrendje? - -A szerkesztő nyelés nélkül, egyetlen hajtással kiürítette öblös poharát. - -– Látja, ezt is vidéken tanultam. Pesten így nem tudnak inni, – mormogta -s bánatos szemét Horváth kisasszonyra függesztette. – Már iszákos is -vagyok, ezért nem szeretnek többé a nők. - -– Én nem tudnék egy hidegszáju férfit szeretni – mondta megnyugtatólag -Klára. - -– Nagyon helyes, – felelt az asztalfőről a horvát özvegyasszonyság. – A -férfinak inni, pipázni, kártyázni kell. Nem is igazi férfi, aki nem volt -részeg életében. Akár bortól, akár szerelemtől. - -– Szerelemtől? – kérdezte hangosan Rezeda s halkan hozzátette: – Hogy -égetnének meg, vén bocskor! - - - - -III. Indiában rossz volt a termés. - -A vörös postakocsi tulajdonosa, Alvinczi Eduárd Magyarország egyik -legrégibb családfájára tekinthetett vissza. Alvinczi de genere -Gút-Keled, Nagy Lajos temesvári bánusának és régi nádorispánoknak -maradéka, a legbüszkébb ember volt Budapesten. Büszke volt honfoglaló -ősére, aki vezéri tollat viselt a süvege mellett és büszke volt arra, -hogy ha megint királyt választana a nemzet a Rákos mezején, -származásánál fogva neki volna jussa a királyi koronához. A -Hohenzollernek még kecskepásztorok voltak abban az időben, amikor a -Gút-Keled nemzetségéből származó fiak várkapitányok és bánok voltak. Sőt -a moszkvai történettudós véleménye szerint a vezérlő Gút-Keled nyilván -azon királyi törzsből származott, amely messzi napkeleten a Don folyó -táján uralkodott és lóháton járt az egész nemzet. (Alvinczi úr -megelégedése jeléül egy csorda jószágot óhajtott küldeni Moszkvába a -professzornak, a gulyások már készülődtek is a nagy útra, amelyet -lóháton kellett volna megtenni, azután mást gondolt a szeszélyes -Alvinczi. Diaz Hermanos y Co. habanai cégnél száz darab szivart rendelt, -a földkerekség legjobb és legdrágább szivarját, amelyet aranyvágású -levél kiséretében küldött el a tanárnak.) Alvinczi Eduárd fiatal éveiben -természetesen Oxfordban evezett, majd a párisi osztrák-magyar -követséghez került. Harminchárom ősét vonultatta föl a kamarási -próbához, holott kevesebb is elegendő lett volna. Harminchárom régi -zászlósúr és várkapitány ment Bécsbe az udvarmesteri hivatalhoz, hogy a -párisi attasé diplomata-frakkjára rákerüljön a két kamarási gomb. -(Alvinczi úr bizonyosan úgy látta álmában, hogy Miklós, a temesvári bán -a buzogányával megdöngeti a Burg kapuját: „Nem kérni jöttünk, hanem -jogunkat követelni!“) Rómában egy csodálatos olasz grófnő szeretett bele -a kirgiz tatárkánok unokájába, a szerelem azonban rossz kabalának -bizonyult, a „nemesek klubjában“ egyetlen éjszaka elveszítette azt a -százezer forintot, amelyet nagyasszony-anyja levendulaszagú -ruhásszekrényében tartogatott arra az esetre, ha valami baj támad a ház -körül. A nagyszerű asszony egyetlen könnycseppet nem ejtett, nyugodtan -küldte el fiának a százezer pengőt, amely abban az időben rengeteg -vagyonnak felelt meg: három vármegyét lehetett volna rajta venni. „Fiam, -most már nincs több pénzünk.“ Csupán ennyit írt. Alvinczi Eduárd az -olasz grófnő keze helyett tehát ismét hindu bálványát vette kezébe, -amelyet mindig magával hordozott. Szentpétervárra helyeztette magát. -Ámor azonban nyomon követte az ifjú diplomatát s a szép szomorú orosz -táncosnő álmodozó szemét Eduárdunkra vetette. A táncosnőt a francia -követ is imádta, szekundánsok ültek össze a Traveller’s Klubban és a -Travellerben mindjárt meg is vívták a párbajt az urak, csupán -selyeminget hozattak lakásaikról. A flöreteket a kaszinó kozákja -kiköszörülte, tűzben megedzette, Nevszky Sándor útján talán éppen akkor -vágtatott az operába szánkóján a táncosnő s vígan csilingeltek a -csörgők, midőn az előkelő klub vívótermében Alvinczi tőre három ujjnyira -a szív fölött a francia követ mellébe fúródott. Piros vérsugár, -elfehéredő arc, megcsukló térdek és a halálnak napja északi fényét -küldte a francia követ homlokára. A nizzai expressz-vonat egy óra múlva -indult és három versztnyire Pétervártól a vasuttársaság barnakabátos -inasai szupéhoz terítettek. Alvinczi bőven és jóízűen étkezett, majd -nyugodtan aludt a szlipingkár fülkéjében és alig várta, hogy Bécsben a -Ballplatzon visszaadhassa követségi levelét. Hazajött Budapestre, -megelégelte a diplomatáskodást. A régi Arany Sas-fogadóban szállott meg, -ahol már egyetemi hallgató korában is lakott: akkor egy szobában, most -kettőben, mert a legényének is ott kellett aludni és éjjel levetkőzni, -lábát, kezét megdörzsölni, betakarni és jó éjszakát mondani, mint otthon -Unghban, az ősi házban, ahol a föld, a mező és a patak az első -foglalásból maradhatott meg az Alvincziak kezén. Az unghi berkek zúgnak, -rejtőzködő kuruc, bujdosó honvéd járja, a határszéli hegyek mint havas -kisértetek állanak a tájon… Be nagy kár, hogy az Arany Sasban nem -lehetett falusi komondort tartani, amely Alvinczi Eduárdnak éjjel -ugatott volna. - -(Midőn „A lámpás“ érdemes szerkesztője elbeszélése ezen részlethez -érkezett, Horváth Klára kisasszony alig hallhatóan fölsóhajtott: - -– Istenem.) - -Szilveszter öreg író néhány nap múlva kopogtatott az Arany Sasban. - -Szilveszter olyan öreg író volt, aki még lúdtollal Sylvesternek írta a -nevét és azért a legbüszkébb, hogy az öngyilkos Balázs Sándor reá -testálta a köpenyegét. A folyosón először János inast fogta el, aki -kurtanemes őseire éppen olyan gőgös volt, mint Alvinczi Zrinyi Ilonára. - -– Fölébredt a fejedelem? - -– Tessék köhögni az ajtó előtt. Tekintetes urat a köhögéséről ismerjük. - -Szilveszter köhögött, mire bévülről egy fáradt, egykedvű „Na“ hangzott, -amely azonban annyi erőfeszítésébe látszott kerülni a hang -tulajdonosának, mintha hosszú szónoklatot mondana. - -– Sire, jó reggelt jöttem kivánni, – mondta Szilveszter. - -Alvinczi az ágy szélén ült, mindig az ágy szélén ült, mióta Pétervárt -elhagyta, a lábán papucs, vörös Garibaldi-ing fölött selyemkaftán, -amilyent a napkeleti urak viselnek. A fején kerek, fehér kalap, amely -alól figyelmesen, de bizonyos mélabúval tekintgetett elő fekete szeme. A -pusztai lovasnak van ilyen tekintete, midőn a ködben, felhőben fürdő -messziség felé néz. Alvinczi keletre nézett, ahol ősapja király volt. -Francia ujságok hevertek a lábánál. Szilveszter fölemelte a „Gil -Blas“-t. - -– Ma este egy Gil Blas című jelenetet játszanak madame Louisenál. Én -írtam. - -A fejedelem unottan nézett szattyánpapucsára. - -– Kis jelenet, – ismételte Szilveszter. - -– Igen rövid, – tódította később. - -Alvinczi fölemelte a fejét. Büszke pillantást vetett Szilveszterre. - -– Nos? - -– Sire! Ne haragudj. Szeretném, ha megnéznéd. - -Alvinczi fölállott, vállat vont, keresztülment a szobán és elgondolkozva -nézett a sarokban álló porcellánkályha tüzébe. - -A porcellán hófehérségéből élénk pirossággal tündököltek a lángok. -Alvinczi egy-két darab fát vett föl, amelyet unghi erdőkből hozatott, -amely fával az ősei tüzeltek s a tüzre vetette. Megdörzsölte igen finom, -de erőteljes kezét. Végignézett karcsu ujjain, amelyek a kardot, kantárt -szívesebben fogják, mint a nők kezét. Azután a selyemköpenyeg zsebébe -nyult és néhány aranypénzt vett elő. A tenyerébe fektette az aranyakat s -halkan, unottan megszólalt: - -– Az angol a legszolidabb náció. Böf-je éppen olyan jó, mint pénze. Az -angol arany a legjobb arany. Valóban annyit ér, mint amennyi a -névértéke. Tessék, Szilveszter, próbáld meg! - -Néhány Viktória császárnő fejével ékesített tallért nyujtott át az öreg -írónak. Az aranyak eszkamotöri gyorsasággal tüntek el Szilveszter piros -mellénye tájékán. - -– Gil Blas! – mondta gyorsan köszönet helyett, mert Alvinczi visszavette -az ajándékot, ha azt megköszönték. - -– Majd meglátom. Ha egyéb dolgom nem lesz, átnézek a Madamehoz. - -– Estély lesz, szőr. Szoáré! - -– Bánom is. Ne használj idegen szavakat, mikor van jó magyar szavunk. -Azért nem boldogul ez a nemzet, mert ilyen írói vannak. Az én -nagybátyám, a költő Alvinczi Jeromos idejében nagy gondot fordítottak a -nyelv tisztaságára. Mindenesetre add át üdvözletemet Lujza őnagyságának, -régi barátnőnknek. - -Az író, akinek arca vetélkedett mellénye pirosságával, a köpönyeget -megigazította, mint egy táncosnő a fátyolát. (Mindig köpenyegben járt, a -Balázs Sándor köpenyegében. Musset Alfrédnak volt hajdanában ilyen -köpönyege.) - -Alvinczi egy fehér kis kosarat vett föl a földről. Déligyümölcs volt -benne. „Ma kaptam Nápolyból. Barátnőnk szereti az inyenckedést!“ szólt s -furcsán mosolygott, mint egy keleti nagyúr a nők balgatagságán -elmosolyodik. (Egyáltalán a szobája olyan volt, mint egy -régiségkereskedés. A falnak támasztva hevert a földön sok régi festmény, -amelyet azonban a vászon hátán elhelyezett jelből egytől-egyig ismert a -fejedelem. Régi kardok, pisztolyok, ázsiai szőnyegek és hindu bálványok. -Az egyszerű, szinte katonás ágy fölött kis ezüst feszület: Mária -Antoinette lehelte rá utolsó csókját. Az éjjeli szekrényen rövid, vaskos -kis pisztoly, mint egy bulldognak a feje. Régi kis imakönyv, amelyből -egy középkori francia hercegnő imádkozott. A betűk megfakultak, csupán -az iniciálék piroslanak nemes, flandriai pirossággal s az első oldalon -világosbarnára fakult betűk, mintha vérrel írták volna: „1557. Noel. -Henry.“ S a finom kötésbe a Montmorencyek szárnyas, dámvadas címere -préselve. Másfelé hírneves zsokék és versenyparipák pasztell-képei, -amelyeket csupán az angol urak szoktak megvenni, akik majdnem úgy -szeretik a lovat, mint maga lord Derby. Az éji szekrény fiókjában -aranypénzek sárgállanak elő, billet doux-k és apró, eldobott levelek -közül. Egy rózsafüzér, amelyet Medici Katalin morzsolgatott és egy -férfitestrészt ábrázoló, hosszúkás hindu bálvány, amelynek csúf, vörös -feje széles vigyorgással nézett a világba. A falon hadi kopja, amelyet -valamelyik Alvinczi vett el a temesvári basától és az íróasztalon -sürgönyök és levelek a világ minden részéből. A fejedelem naphosszat az -ágy szélén ült, de mindent tudott, ami a világban történik. A különböző -követségeken töltött évek alatt sok ismerősre, jóbarátra tett szert.) - -Mielőtt Szilveszter a kosárral köpenyege alatt elhagyhatta volna a -szobát, Alvinczit hirtelen élénkség fogta el. Gyorsan fölállott s az -asztalról hosszukás levélborítékot emelt föl. - -– Hop, Szilveszter, még adok neked valamit. Egy dolgot, ami még titok. -Az angol gyarmatminisztériumban most állítják össze az indiai -terméseredményt. Nos, a termés az idén rossz volt Indiában. A jelentést -csak jövő héten publikálják hivatalosan. Te már tudod. Add el titkodat. - -Majd kiejtette a levelet kezéből, fáradtan az ágyra ült és hosszasan a -téli alkonyatba nézett. Borus vonás támadt keskeny ajka körül. - -– Már este van! – mondta halkan, mert észre sem vette, hogy Szilveszter -elhagyta a szobát. - -Katonás komolysággal lépett be a legény. - -– Mi ujság, János? - -– Öltözködjünk, nagyjó uram. A vacsorát már megrendeltem a kaszinóban. - -Alvinczi tunyán kinyujtotta a lábát s féloldalra dőlt, mintha az -öltözködés idejét halogatná. - -– Mit rendeltünk mára, János? - -– Jeges dinnyét, lengyel levest, pulykát és marhahúst szószban. A -salátát nagyuram csinálja. Boldváné csörögét süt. - -– Csöröge! Emlékszik, János, a nagyapáméknál volt egy főzőasszony -otthon, Unghban. Milyen nagyszerű csörögét sütött. Az öregek jól ettek! - -– Az egész világon a legjobban Unghban főznek, – mondta komoly -meggyőződéssel János. – Mennyi rosszat ebédeltünk Rómában, amíg az öreg -tekintetes asszony utánunk küldte Ripkánét. - -Alvinczi elgondolkozott: - -– Mondja, Kerék, hová lett Ripkáné? - -– A bajnóci öreg urék kocsisa vette el, mikor özvegységre jutott. - -A fejedelem a multba nézett. - -A legény a gumikádat fölállította a szoba közepén, meleg vizet hozott. -Alvinczi törökösen maga alá húzott lábbal ült. Egyszerre leugrott az -ágyról és valamely gondolatot jegyzett föl hosszú, szálkás betűkkel egy -könyvbe. Egy évszám volt s egy név. Azután engedte, hogy a legénye -felöltöztesse. - -A szemét s arcát nagyító tükörben alaposan megvizsgálta, szénaillatot -freccsentett a szmokingja selymére, formás cipőjében többször -megpróbálta a lábát, az ágyon heverő erszényt, ujságokat a zsebeibe -gyűrte, hogy megdagadt tőle a szmoking. Rövid, vassal bélelt somfabotot -vett a kezébe és a hóna alá pezsgős palackot tett, amely olyan réginek -és nemesnek látszott, mint az apátság misés-könyve. A velszi herceg -pincéjéből való volt. Hatalmas, utazótáska-nagyságú szivartárcáját -különböző dobozokból való szivarokkal rakta meg olyan gondossággal, mint -a gyógyszerész készíti csodaszerét. A bibornoki övekkel ellátott -csodaszivarok, amelyek a kubai köztársaság elnökének kézjegyével voltak -ellátva, olyan bőséggel hevertek szanaszéjjel skatulyáikban a szobában, -mintha Alvinczi úr volna a legelső dohánytermelő Habanában. „Alvinczi -szivarja.“ Fogalom volt Budapesten. A legdrágábbat, a legjobbat, a -legnemesebb szivart jelentette. - -A szivarokat a kaszinó bankettek után ujságírók és hercegek zsebre -szokták dugni. Finom és kedves emlékek ezek az Alvinczi úr ebédjeiről, -amelyeket éppen úgy szokás megőrizni, mint a tihanyi kecskekörmöt. -Olykor tovább adják a szivarokat: háziorvosnak, kritikusnak, vagy -bírónak… Alvinczi egy üvegcsőbe forrasztott szivarja körülbelül két évig -vándorolt Budapesten, amíg egy részeg néger táncos elszívta. Kevesebb -lett a pesti vagyon. - -A főhercegnek, aki elmulasztotta a zsákmányolást egy ebéd után, János -inas dugta köpenyegébe a havanna-rudat. - -– Mi az? – kérdezte ijedten a császári katona. - -Kerék János jóakaratúlag segítette tovább a tiszti köpenyegét. - -– Csak tessék megtartani. Jó lesz majd otthon… - -… Azután egy csomó elintézetlen levelet fölnyalábolt s a belső zsebébe -dugta, miután gumiszalaggal átkötötte. Éjszaka, a kaszinó pamlagján -heverészve (miután szokásos ezerforintos bankjegyét az ebéd kifizetésére -fölváltotta s a komornyik ezüst tálcán fölszolgálta a visszajáró pénzt), -Alvinczi úr előveszi ujságjait, leveleit. A széles bőrkanapé megtelik -levelekkel, sürgönyökkel. Arany ceruzájával megjegyzéseket ír a levelek -sarkára, útmutatásul Szilveszternek a holnap irandó válaszhoz. Az -éjszaka hosszú s ugyanezért Carlyle kötetét is hóna alá csúsztatja. Azt -a kötetet, amelyben a dárdák éjszakájáról s a nők forradalmáról van szó. - -– Ha csak reggel jönnék haza, ötven pengőt kap tőlem, János! – mondja -nagyuras szeszéllyel és a túlfűtött, szivarszagú, melegvíz- és -szénaillatos szobában, amilyen kabinetben Richelieu herceg -tanulmányozhatta a fontos állami iratokat, átveszik birodalmukat a -fogadó szobaleányai. A vértelenarcú szobaasszony fehér kötényében, -szelid, asszonyos frizurás fejével nesztelen léptekkel jön végig a piros -szőnyegen. „Kezét csókolom“-ot mond s halkan csörgő kulcsaival eltünik. - -A fejedelem megáll, mosolyog, – talán Daudet pápája mosolygott így -Avignonban a táncos provencei nők után – s fáradtan mondja: - -– János, öt aranyat kap tőlem, ha ezt a szentasszonyt elcsábítja! Öt -Viktória-fontot! - -Igy szól az inashoz, aki a borospalackot utána viszi. - -Még egy másodpercnyi élénkség, a szemben elragadó mosoly jelenik meg. - -– Szilveszter, – tódítja fáradt, de kissé fölcsendülő hangon, – tíz -aranyat kap Szilveszter úr ugyanezért. Megmondhatja neki. - -A szivar- és parfümszagú kocsi belsejében – amely egész nap a fogadó -előtt ácsorog hosszúlábu orosz lovaival – olyanformán helyezkedik el, -mintha nagyon messzi útra indulna. A kabátba beburkolózik, a puha -kalapot homlokára húzza. Lábánál elhelyezi a borosüveget, amelynek sárga -gyöngyeit vacsorája mellé kristálypohárba önti. - -– Jó éjszakát, János. - -A kocsi ajtaja bezáródik. A lovak hosszú ügetéssel indulnak el a kaszinó -felé, amely ötven lépésnyire fekszik az Arany Sastól. - -(„Istenem!“ mondta ismét Horváth kisasszony és a homlokára tette a -kezét, mintha láza volna.) - -Szilveszter éjszaka vidéki urakkal mulatott az Arany Sasban. Radics -muzsikált és a mulatság heves tempóban tartott éjfélig. (A -pirosmellényes öreg úr nagyobb kedvelője volt a poétázgató, majd duhajra -forduló mulatságnak, a kemény ivásnak, mint a nőkkel való enyelgésnek.) -Madame Louise, más néven Donna Juana (sőt neveztetik vala „fehérkaméliás -hölgy“-nek is) színészeket és írókat gyüjtött palotájába, ha rendes -látogatói, a grófok és hercegek ezt engedélyezték. Az irodalmi -estélyeken kiderült, hogy Donna Juana zseniális színésznő, aki -egymagában játszott el teljes kis fölvonásokat. Egy régi romantikus -regény lapjairól volt kivágva ő… Majd többet beszélünk a „fehérkaméliás -hölgy“-ről, most csupán annyit, hogy a „Gil Blas“ című jelenet két férfi -s női szerepét egymagában eljátszotta és a vendégek közül Salamon Ödön -író a Sarcey nyelvén mondott méltatást a háziasszony művészetéről. -Szilveszter úr akkorára már elszökött, mert hírét vette, hogy Dapsy -pestmegyei főszolgabíró az Arany Sasban muzsikáltat magának. Havas -fergeteg zúgott a Belváros fölött, a gázlámpák ijedten táncoltak, a -borbélytányér zörgött, mint akár abban az időben, mikor Lisznyai Kálmán -és Beöthy László bolyongtak éjszaka s a Heckenast-féle nyomda (az -ellenséges nyomda) vastábláit botjukkal megdöngették. Szilveszter Balázs -Sándor köpenyegébe burkolózott, nagyokat szippantott a havas fergetegből -s így csakhamar sikerült elfelejteni a parfőmös, kaméliás estélyt, hol -az írók frakkban teáznak, a mai írók; mire az Arany Sashoz ért, kis -pörge kalapját félrecsapta s egy régi, duhaj pestmegyei nóta jutott az -eszébe… (Ugyanezért tartott a mulatság sokáig.) - -Már elmult dél, midőn Szilveszter barátjánál, pártfogójánál és hűbéres -uránál, Alvinczi úrnál jobbágyi alázatossággal jelentkezett. - -– Sire, az éjjel többet ittam a kelleténél! - -A fejedelem a kályha előtt állott és hosszú szipkából megfontoltan és -komolyan szivarozott. A távoli szigetek növényének sűrű, barnásfehér -füstje és exotikus illata megtöltötte a szobát. A füstgomolyagban látni -lehetett széles kalapu spanyol ültetvényeseket, zöldelő dohánytáblákat -és néger nőket, a kikötőből most indul el a háromárbócos, a fehér -vitorlákat dagasztja a szél s száll a messzi tengerekre a kék cirádás -szivardobozokkal. (A messzi tengerek termékei különös skatulyákban -érkeznek hozzánk. Ugyan ki nem nézte még a tea- vagy fügedobozt különös -figuráival? Mintha a fantasztikus földről jött küldemények a messzi -országnak furcsa sajátságait hoznák magukkal. A kinai sárkány és a -japáni gésák, Cuba kávéja, amelytől a kikötők illatosak és a teveháton -hozott ázsiai szőnyegek: mind arra valók, hogy az ember a szobájában -nagy utazásokra gondoljon.) - -A fejedelem hosszadalmasan szívott szivarjából. Vörös selyeminge és -arannyal kivarrt mellénye csillogott a fogadó ablakán beszürődő téli -napsugárban. - -– Nem szeretem a részeg embert! – mondta megvetőleg. – Ellenben az éjjel -nem hagyott nyugodni India rossz esztendeje. Ez igen nagy dolog, -Szilveszter. A brittek kincses- és éléskamrája hiányosságát nemcsak a -lordok és serfőzők érzik meg, hanem az európai kereskedelem is. Azt -lehetne mondani, hogy az egész földkerekséget érdekli, hogy Bombayban -hány tonna rizst hajóznak be… Délelőtt napfényes idő volt és rövid sétát -tettem a városban. Valakit láttam… Különös, ibolyaszemű leánykát, aki -mintha a közelgő tavaszt hirdetné. - -Szilveszter nyomban félrecsapta a köpönyegét. - -– Azonnal tudósítom a Madame-ot. Elő kell teremteni az ibolyaszeműt. A -nagyúr parancsolja. - -Alvinczi a füstbe nézett. - -– Nem, – mondta vonakodva. – Nem barátnőnk gyöngéd kezei közé való. -Valaki más, valaki, aki rendkívüli. Olyan, mint egy pasztell-kép angol -művész nemes ecsetje alól. Csupa gyöngédség és kellem. Nyulánkság, erő -és karcsuság. Ha Walesben találkozom vele angol barátaimmal -kopófalka-vadászat után egy Anna királynő-korabeli kastély halljában, -talán kevésbé csodálkoztam volna látásán. Vörösesszőke haja tündöklő, -mint a nyári napsugár a búzaföldeken. Mondhatom, – fűzte hozzá Alvinczi -igen komolyan, – nagy tisztelője lettem a kisasszonynak. - -Az öreg költő izgatott volt, mint hasonló körülmények között minden -jóbaráthoz illik. - -– Verset fogok róla írni. - -– Nem. Nem arra való, – felelt csendesen Alvinczi. – Olyan fiatal, mint -a küszöbön levő március és mégis régi ékszerek jutnak az ember eszébe, -midőn arcszínére visszaemlékezik. Különös kövek és rózsaszínű pirban égő -aranyok, amilyenből a Szent Lajos koronája volt. Vagy egy nyári reggel -az Alpesekben, körül a pirosló havu szűz ormok, lenn a mélyben a -tengerszem kéklik és az erdőben piros gyöngyvirág nyílik. - -– Kész a költemény! – kiáltott föl Szilveszter. - -Alvinczi intett a kezével: - -– Nem. Az a hölgy nem a te tolladra való, Szilveszter. Te csak írj -Madame Louisenak szerepeket és bordalt Dapsy főbíróhoz. Nápolyi -kormányzó volt III. Miklós ősöm Lajos király idejében. Azt vélem, hogy a -kisasszony leginkább nápolyi királynőnek illenék… Boszorkányos! Nem -tudom elfelejteni, amióta láttam. - -– Hogy hívják? – kérdezte Szilveszter. - -– Clarence… Legalább magamban így neveztem el, amint messziről az utcán -követtem. Öreg asszonyság kísérte és a Mikádó-utcában tüntek el. Kár, -hogy nem élünk a középkorban, Madridban, ahol jelen helyzetemben -segítségemre lehetne néhány kardforgató barát. A gyaloghintó megállana -az éj sötétjében s Clarencet gyorsan elragadnám. St. Hermandad embereit -jó toledói pengékkel tartanák sakkban barátaim. - -– Sire, a legjobb toledói pengénél is ügyesebben forog barátnőnk, a -Madame nyelve. Tavasznak sok üde kis virágát segítette ő már télfejű -urak karjaiba. - -– Én még fiatal vagyok, Szilveszter. És nem tartanám méltónak magamhoz, -hogy e váratlan kalandom himporát, mézét, illatát aranytól csörgő kézzel -levegyem. Szilveszter, én sokkal inkább tisztelem Clarence kisasszonyt, -mint te azt fölfoghatnád. Igen. Tisztelem. Ez a helyes kifejezés. -Például, igen boldog volnék, ha neveltetéséről, jövőjéről én -gondoskodhatnék. - -– Azt hiszem, ez sikerülni fog, sire! - -Szilveszter másnap a budai hegyek között bolyongott. A Jánoshegyen volt -egy nagy köve és bokra, ahol gyógyítani szokta magát. Lelki -purgatóriumot tartott itt a fűbe heveredve, muzsájával szeretkezett s a -termékenységet számtalan apró papirosdarabokon őrizte meg, amellyel -telve volt a költő minden zsebe. A jánoshegyi remetéskedés után szinte -megtisztulva, megifjodva tért vissza az emberek közé: többé nem iszik, -nem kockázik, bordalok helyett hosszú történelmi regényt ír és kis lapot -alapít Budán a helybeli érdekek támogatására, ami szintén legalább -nyolcszáz pengőcske egy esztendőben. Pörge kalapját félrecsapta és -fütyörészve jött le a hegyről. - -– A füszerest ezentul hirdetési nyugtával fizetem – gondolta magában, -amint a budai lap eszméje kibontakozott fejében. - -Csupán harmadnap kopogtatott az Arany Sasban. - -– Méltóságos úr? – kérdezte az inast. - -– Már felöltözött. - -A fejedelem útrakészen állott a szobában. Csendes mosoly játszadozott -arcán. - -– Szilveszter, – szólott lágy hangon – ha kedved van, velem jöhetsz. - -Egy vén közjegyző irodájánál szállottak le a kocsiról. A jegyző táblája -olyan régi volt, mintha már a török hódoltság idejében is a falon -függött volna. - -A szűk és keskeny irodában, ahol a növekvő és pohosodó iratszekrények, a -duzzadt íróasztalok és polcok olyan bibliai bőséget árasztottak maguk -körül, mintha az egész ország valamennyi bélyeges papirosát itt -halmozták volna fel s a végrendelkezések koporsó- és viaszgyertyaszagot -terjesztenek, annyi helyet sem engedtek a jegyző irnokainak, hogy némi -kis húst vegyenek magukra. - -A jegyző ellenben kövér és pápaszemes ember volt. Hajdanában éjszaka -sokat tekézett a Kemnitzerben, tehát nyomban megismerte Szilvesztert. - -– Én filiszter lettem – mondta az öreg író, hogy megelőzze a jegyzőt. - -Azután beléptek a gondosan elzárt szomszédos szobába. - -Egy fekete szalónkabátba öltözött úr, akinek deres spanyol szakálla -volt, mint a veteránok elnökének (akkoriban a veteránok voltak Pesten a -viccelődés divatjában), és egy ijedt tekintetű, mályvaszín-szoknyás -asszonyság ültek a náddiványnak azon a részén, amelyet nem foglaltak el -végleg a temérdek iratok. - -A polgárnőknek körülbelül egyforma az arckifejezésük temetéskor, -lakodalomkor, sőt nagyobb adásvételi szerződésnél is. Az ember sohasem -tudhatja előre, mikor kezd az arcuk sírni vagy nevetni, mert mindkettő -várható. A spanyolszakállas ellenben egyházgondnokhoz való -ünnepélyességgel és komoly, erőteljes hangon üdvözölte Alvinczit. - -– Jó napot, méltóságos úr. - -Azután helyet foglalt, megsimogatta a szakállát, be- és kigombolta -szalonkabátját, mintha csak azon törte volna a fejét, hogy miért nem -vette föl az ünnepélyes alkalomra veterán-kardját. - -Az íróasztal mellett, középre húzott széken lilafátyolos kalapkában, -finom, egyszerű ruhácskában, keztyűs kezét ölébe ejtve Clarence foglalt -helyet. Ibolyaszínű szeme, aranyvörös haja, nyerges lába, finom tartása -mint egy hercegnőé, aki véletlenül került a jegyzőhöz, hogy bérlőivel a -szerződést aláírja. - -Szilveszter nyomban kezet csókolt, míg Alvinczi tiszteletteljesen -bólintott. Egy másodpercnyi csend. A polgárasszonyság elővette -zsebkendőjét. - -A kövér jegyző sebesen olvasta: - -– Megjelentek irodámban Stümmer Péter és Stümmer Péterné budapesti, I-ső -kerületi (Buda, Vár) lakosok… kiskoru Stümmer Lotti színésziskolai -növendék… Másrészről Alvinczi Eduárd (de genere Gut-Keled) cs. és kir. -kamarás, földbirtokos… - -Szilveszter szédülve támaszkodott a falnak. - -A közjegyzői okiratban semmi más nem foglaltatott, mint az, hogy -Alvinczi, a napkeleti királyok unokája a mai naptól fogva jegyesének -tekinti Stümmer Lotti kisasszonyt, neveltetéséről, jövőjéről -gondoskodik, szüleinek évi járandóságot biztosít, akik ugyanazért -kötelesek leányukat ártatlanságban, tisztaságban nevelni… A kisasszony -óhajtásához mérten a színi pályára lép… - -Az aláírások következtek. - -Szilveszter még soha olyan remegő betűket nem vetett, mint ez -alkalommal. - -Alvinczi jegyeséhez lépett és megcsókolta a kezét. - -– Tehát ne felejtse el, Clarence, hogy az én jegyesem. - -– Nem felejtem el – felelt egy csendes hang. - -Alvinczi zsebébe nyult és a Montmorency-ek kis imakönyvét vette elő, e -szárnyas dámvadas címerü könyvecskét, amelyből régen violává lett -francia hercegnők imádkoztak. - -– Ime, jegyesi ajándékom. - -Az öregekkel kezet fogott a nagyúr. - -– Stümmer úr, neveljék gyermeküket tisztaságban. Én majd néha -meglátogatom magukat. Menjünk, Szilveszter. - -A Sasban ismét fölvette keleti kaftánját… A tüzet a fehér kályhában -megigazította, kezét fázósan összedörzsölte. Elgondolkozott és olyan -hangon, mint ahogy álmában beszél néha az ember álmához, halkan mondta: - -– Gyakran gondoltam arra, hogy nekem senkim sincs. Céltalanul, hiába -élek. A politikától undorodom, a társaságot se nagyon kedvelem, magamban -szeretek lenni. Most legalább lesz valakim, akivel néha elbeszélgetek. -Akinek a sorsa az én sorsomhoz lesz füzve. Lehet, hogy jó -szerencsecsillagomat hordja Clarence ibolyakék szemében! Franciául és -angolul taníttatom. Szép és jó könyveket olvastatok vele. Lehet, hogy -még sok örömöm lesz a kis leányban. Mindenesetre nagyon mulatságosnak -igérkezik az egész dolog. Holnaptól kezdve megkezdjük az őrszolgálatot. -Szilveszter mindennap titkon Budáról Pestre és Pestről Budára kisérended -Clarencet, amiről azonban neki nem szabad tudni. Vigyázni fogsz reá, -mint a két szemedre. - -– Igenis, sire. - -Egy óra mulva János inas berontott a szobába. - -– Méltóságos úr, itt van a hajós. - -– Miféle hajós? - -– Hát az a tiszt. A hajóstiszt. - -– Marha kend. Tengerészkapitány úr ő. - -– Mégis csak hajós, mert vizen jár – felelt vállat vonva János. - -A nyugalmazott tengerészkapitány mindig a legnagyobb meghatottsággal -hajolt meg Alvinczi előtt. A fejedelem aranyai bőven pótolták kegydíját. -Olyan bajusza volt, mint egy német rablólovagnak. A szakálla hegyesen -előrenyomult. - -– Kapitány, – kezdte Alvinczi – önt megbizható férfiúnak ismerem. -Szilveszter titoknokom s régi barátom napok óta különösen viselkedik. -Legyen szíves megfigyelni Szilvesztert s erről nekem jelentést tenni. - -A tengerész összeütötte a bokáját s eltávozott néhány jó aranyfonttal. - -János ismét a szobába nyomult. - -– Csengetni méltóztatott? - -– János, a hajóst meg kell figyelni, Kiváncsi vagyok, mit csinál egész -nap. - -– Úgy lesz, méltóságos úr. - -Estefelé Madame Louise titokzatos kis kastélya előtt állott meg Alvinczi -kocsija. - -A széles ereszü ház (amely rózsaszínű függönyeivel, villamfényes -ablakaival s virágzó japáni fácskáival egy régi belvárosi utcában -huzódott meg) halkan, szinte jeladásra fölnyitotta kapuját, midőn -Alvinczi a kocsiból kiszállott. - -Az érzelmes arcu, szelid, álmodozó tekintetü, könnyü fehér selyembe -öltözött elegáns dáma mély meghajlással fogadta Alvinczit, mint valamely -fejedelmet. - -– Parancsoljon, Monte Cristo uram? - -(Ebben a házban minden látogatónak álneve volt. Az igazi név, amelyet -csak az úrnő tudott, sohasem hangzott el sem a cselédség, sem a vendégek -előtt.) - -– Kedves Lujza barátnőm, – mondta Alvinczi úr a diványon elhelyezkedve, -ahol délutánonként Magyarország egyik leggazdagabb zászlósura szokott -ezüst fejével szundikálni, mert igazában csak itt tud aludni, miközben -Louise asszony a Kis Ujságból az ujdonságok címét olvassa föl s a -címeket kommentárokkal kiséri a herceg, míg elszundít s szerepét Louise -tölti be, mondván: „Összeégett varrónő.“ Az ördög kiváncsi rá, miért nem -vigyázott a ringyó… - -– Parancsoljon! – felelt alázatos meghatottsággal Madame, mert hiszen -senki se ismerte úgy az embereket, mint ő, s a fehér szárnyasajtókat a -jobbra-balra nyiló kis szalonok felé – ahol királyok, biborosok és -nagykövetek szoktak üldögélni a virágos selyempárnákon – gondosan -bezárta. - -– Kedves Louise barátnőm, – kezdte ismét igen elkomolyodva Alvinczi és -halovány, sárgás arcán különös megindultság mutatkozott – gyermekkorom -óta szolgál mellettem Kerék János inasom. Fontos okom volna -megtudakolni, hogy mivel foglalkozik Kerék János inasom. Kérek egy pohár -vizet! - -Ezüsttálcán szolgálta föl a vizet a Madame. Majd figyelmesen, két ujját -alsó ajkára téve nézett maga elé. - -Alvinczi egy csomó Viktória-aranyat tett az ezüsttálcára, amennyi a -kezébe akadt s kényelmesen, megelégedetten kelt föl a diványról, -amelynek párnáit Louise asszony sajátkezüleg hímezte. - -* - -… Horváth kisasszony, aki mindezideig álmodozva hallgatott, megragadta a -szerkesztő kezét: - -– Mondja, ki az a Madame Louise? Szokás őt meglátogatni? Én meg fogom -látogatni. - -Rezeda úr vállat vont. - -– Nem hiszem, hogy megtenné. A Madame talán nem is fogadná. -Ismeretleneket nem szokott házába ereszteni. - -– És ha ön pártfogásába venne? – kérdé alázatos tekintettel Klára. - -Rezeda úr ez egyszer tagadólag rázta meg a fejét: - -– Madame Louise igen mulatságos nő, de nem szoktak azzal dicsekedni a -nők, hogy házához járnak. Természetesen olyan nőket gondolok, akik még -férjhez is óhajtanak menni. - -– Furcsa, – mormogta Klára s elgondolkozott. - -Az étterembeli zenekar, mintha csak megsejtette volna Urbanovicsnéban a -bőkező pártfogót, aki arany karperecét szokta odahajítani a primásnak, -ha kedvére valóan vonja a vonót, ugyancsak kitett magáért. Mintha a -muzsikusoknak, pincéreknek, bérkocsisoknak külön nyelvük volna. Néha egy -kézmozdulattal árulnak el valamit. A koldusok és tolvajok -keresztbefektetett szalmaszálakkal jellemeznek egész városokat a -határkőnél. A cigányprimás már nem is muzsikált másnak, mint annak a -vastag aranyláncnak, amely Urbanovicsné csuklóján foglalt helyet. A -különböző nóták egymást kergették. Ábrándosak és érzékiek, bolondos -amerikaiak és francia dalocskák. A cigányok állhatatosak maradtak, bár a -horvát asszonyság egyetlenegyszer sem vetette föl a szemét. Végre a -Valse de Moscox hangjait kezdte próbálgatni hátul, a cimbalom mögött egy -festett bajuszu, dagadtszemü kontrás, akinek olyan kimerültség ült az -arcán, mintha emberöltők óta éjszakázna. (Talán már a Rákóczi táborában -virrasztott a sipon valamelyik ősapja!) - -Urbanovicsné csakugyan fölemelte a fejét és a cigányok felé nézett. - -Régen hallotta a valcert. Ulánusok szolgáltak Fehérvárt. Tiszti bál -volt. A kapitányt Henriknek hívták. - -A kisasszonyok nemkülönben elábrándoztak a régi valceren. „Tél van, -csengő szánok vágtatnak havas moszkvai utcákon, a hótetők alól itt-ott -kicsillan a templomok aranyos gombja és a nők acélszürke szemében -mérhetetlen álmodozás látszik az ezüstkarmú szántakarók alatt. Puskint -hozzák véresen párbajáról… Vagy a francia attasét… a tatár kán: Alvinczi -Eduárd most száll a követség előtt szánjába s a pályaudvarra hajtat. A -hosszúfarkú lovak nyargalva tünnek el e hóesésben… Az expresszvonat -pompás barna kocsijai már villamos fényárban úsznak a pályaudvaron és -jószagú bőröndök szagával telnek meg a fülkék.“ - -Nem nehéz kitalálni, hogy Horváth Klára drámai művésznő gondolta ezeket -a Valse de Moscox alatt. - -* - -Rezeda úr néhány nap mulva személyesen vitte el „A lámpás“-t a -színésznők lakására, a Pattantyus-utcába. Szilvia az utcáról észrevette -a szerkesztőt s a keskeny előszobában várta, hol semmi más nem fért el, -mint egy szarvasvadászat képe a falon. A fogas magasan volt, mintha a -kalapok az utcára szeretnének nézni az előszoba felső ablakán át. -Tulajdonképpen senki sem járt a színésznőkhöz. - -Szilvián piros, fehérpettyes vászonpongyola volt, a karjai és nyaka -meztelen, a haja egyetlen csavarintással volt kontyba tűzve s üde illat -áramlott kebléből. A kis lakkcipők szinte fülelve néztek elő a rövid -ruha alól. - -– Elhozta? – kérdezte nagyon melegen az operett-énekesnő. – Benne van -már – a lábam? - -– Nagyságod azt hiszi, hogy lapom tán mindennap megjelenik? Korántsem. -Csupán hetenkint s akkor se mindig. Majd talán a legközelebbi számban -helyezhetek el néhány gondolatröppentyűt nagyságod lábáról, ha ugyan még -akkor megjelenünk. - -– Addig is nagyon köszönöm, – felelt Szilvia és csaknem átkarolta a -Rezeda úr nyakát, amint a vállára tette a kezét. Üde arca, amelyről a -hideg víz s jó egészség olyan jószagúan áramlott, mint a hajnali harmat -fehér rózsa kelyhéből, Rezeda úr bús orcáját mintegy véletlenül -megérintette… Mélázó, messzi álmokat látó szeme ismét kis cipőjére, -aranynyilas, áttört harisnyájára vezette a férfi tekintetét, amint a -piros pongyola alatt szétvetett lábfejjel állott a kis előszobában. - -– Tudom, tudom, – mondta nevetve Rezeda úr. – Nagyon ügyes lába van! - -– A lámpás! – szólt Szilvia egyenkint tagolva a betűket, mintha -mindegyik betűnek megadná a különös tiszteletet. Azután fogta az ujságot -s a szekrény tetejére hajította. - -Horváth kisasszony fehérneműt foltozott, Szilvia a szerkesztő válla -fölött fölkiáltott: - -– Klára, dugd el a nadrágokat! - -Klára első ijedtségében egy-két fehér ruhadarabot nyomott a szoknyája -alá, azután megint elővette. - -– Bolond vagy, Szilvia. Hisz Rezeda úr nem kiváncsi a mi nadrágunkra, -látott ő már eleget. Pláne ezek a nadrágok olyanok, amilyeneket a rendes -polgárasszonyok viselnek. A felső leányiskola növendékei… Csipke nincs -egyiken sem, mert hisz nem arra való, hogy valaki valaha lássa rajtunk. - -Rezeda úr azonban szokása ellenére nagyon élénken nyomult előre s a -kérdéses női fehérneműt nagy érdeklődéssel vette kezébe. - -– Nagyszerű, már régen utálom a csipkés fehérneműt. Ilyenre vágyódtam, -amelyben lyukacskák és pirossal és kékkel horgolt levelecskék vannak. És -a derékon csokorba kell kötni a szalagot. - -Amire Klára mégis csak kivette a szerkesztő úr kezéből a ruhadarabokat. - -Rezeda úr fölborzolta a haját és a kalapját a földre dobta, mint egy -majálisozó diák. - -– Színésznők otthon! Istenem, mennyire szerettem volna hajdanában a -színésznők otthonában megjelenhetni! Midőn még úgy rajongtam értük, -mintha valamennyien régi idők elmúlt asszonyai, szív fölötti, -selyemkötéses pasztell-képek, régen elhangzott dalok a spinéten, -ábrándos szemű Dérinék volnának valamennyien. Hol van az aranyszegélyű -napló, ahová virágot, levelet, hajfürtöt préselnek? Hol vannak a -verseskönyvek, Kisfaludy regéi aranykoszorús, piros kötésben s bévül egy -név, egy régi grófnő neve. Vékonytalpú selyemcipőcskék fehérharisnyás -lábakon, hol a térd alatt atlasz-szalag leng a megtelő, lassan domborodó -lábszáron; nagyvirágú szoknya, amely mint üvegharang a kert ritka -növénye fölött, a derékra kötve drága kincset rejt; kis kalap, amely -rózsaszínű szalaggal van megkötve az áll alatt s alatta hullámzó fürtök, -mint megannyi kígyók; élveteg, nagy szemek, gyöngéden megfestett arc; -kopottas utazóláda s néhány száraz koszorú és megfakult régi színlap; -így gondoltam hajdanában a színésznőt. Vajjon mi maradt meg a régi -pasztellképből? – Klára a cérnát fogai közé vette. A varrógépre -mutatott. - -– Ott szoktam varrni. - -Szilvia fölhajtotta a zongorája fedelét. Rózsaszínű medáliából -fehérfürtös pásztor és pásztorleány nézett elő. Fehér, fürge ujjait -végigfuttatta a billentyükön. - -– Itt szoktam ábrándozni. - -– Rezeda úr azonban nem hagyta magát kizökkenteni hangulatából, amelyre, -úgy látszik, már régen készülődött: - -– A színésznő, hölgyeim, különös teremtés. Minden színésznő lehet -istennő, vagy regényhősnő. Még az öreg Locsarekné, a híres komikáné is -különösnek s nagyszerűnek látszott, ha zöld kendőjét magára borította. -Pedig csak egy zöld kendő volt… A furcsa színű és szabású ruhák, -köpenyegek, kalapok és tollak, amelyeket mintha külön gyártanának a -színésznőknek, nemde arra valók, hogy a színésznők ruházkodásuk révén is -érdekesebbek legyenek a civilnőknél? A festéktől megjelzett arcok és a -mindenféle fátyolok, tüllök, csokrok, amelyeket a színésznő elhelyez -magán: szintén csak azért van, hogy a férfiak megbolonduljanak. Már most -csak egy kis fantázia kell hozzá, hogy az ember elgondolja a szent -rajongásokat, az imádott szerepeket, a hosszú éjjeleket a szerep fölött -s küzdelmeket és szenvedéseket, vándorlásokat, szegénységeket, -szerelmeket és szép emlékeket, amelyek minden színésznő életében -előfordulnak… A színésznők a legérdekesebb nők a világon. A jó Isten -árvaleánykái. - -– A tejesasszony gyakran megtagadja a hitelt. És a füszeresnek udvarolni -kell. - -Szilvia azonban ragyogó szemét, felpiruló arcát lelkesen fordította -Rezeda úrra. A zongorára ütött és érzelmesen énekelte a Hoffmann -szerelmi dalát. - -A zene alatt Klára halkan megkérdezte: - -– Nos, mi van a barátunkkal? Monte Cristo gróffal? Még mindig nem -lehetek olyan szerencsés, hogy megismerhessem? - -– Komolyan akarja? – mormogta elboruló arccal Rezeda úr. - -Klára megsimogatta a szerkesztő fejét és anyáskodva szólt: - -– Fiam, hát maga nem ismer még engem? Azt hiszi, hogy lehet engem -elcsábítani, ha én nem akarom? Monte Cristo úrnak, vagy bárkinek? Ha -egyszer valakié leszek, magáé leszek, Kázmér. - -Rezeda Kázmér már csaknem harminc esztendős férfiú volt, ez idő alatt -járt lyukas cipőben s volt egyszer tizenkét lovaglónadrágja, midőn ezer -pengőt örökölt. Tehát többet megpróbált az életben, mint az -átlagemberek. Azonban mégis… Már sokkal bölcsebb férfiakat is hálójukba -vontak a női cselfogások. A Lámpás szerkesztője elpirult Klára -simogatására. - -– Tehát: ma este – mondta gyors elhatározással – Madame Louise estélyt -ád s engedelmem van, hogy kegyedet az estélyre bevezessem. - -Horváth kisasszony fölállott és gyorsan homlokon csókolta Rezeda urat; -ez azonban szomorúan nézett a földre: - -– Éppen annyi, mintha eladnám Marokkóban a vásáron. - -– Nem baj. - -– A vész, a bánat, a nyugtalanság üszkét dobom lelke csendes tűzhelyébe. -El fog zülleni. Talán fölfelé, talán lefelé: az mindegy. Lehet, hogy -grófné lesz, vagy utca leánya. - -Horváth kisasszony erre már nem is felelt. A ruhásszekrénynek mindkét -ajtaját nyitotta ki egyszerre. - -Talán egyikük se vette észre ebben a percben, hogy a zongora és a dal -hirtelen elhallgatott. Vannak dalok, amelyeket sohasem énekelnek végig. - -Szilvia sápadtan összeszorította az ajkát. - -– A kék bársony-kosztümöt vedd föl, amelyben a Fedórában játszottál, – -mondta később halkan Szilvia. - -Rezeda úr egy darabig szomorú fejbólintgatással nézte Klára ideges, -örömteli készülődését. Gúnyos mosoly ült az arcára, majd csendesen -nevetgélni kezdett, mintha a lábát fürészelték volna. Remegő hangon, de -vidor mozdulattal fölkiáltott: - -– Hát a vén alsószoknya megunta már Pestet? - -Kétszer is meg kellett ismételnie a kérdést, amíg feleletet kapott. - -– Urbanovicsné vadászatra hívta meg Kürtöst a Dráva mellé, – felelt -szertartásosan Szilvia. - -– Vadkanra! – kiáltott közbe Klára. - - - - -IV. A legbarátságosabb pesti ház. - -Madame Louise írónő volt. Irt verseket, elbeszéléseket (a Kökörcsinekre -mindnyájan emlékezhetünk, akik a szalonjában helyet foglaltunk), Sevigné -asszony volt pompás leveleiben, amelyeket írókhoz és művészekhez -intézett (olykor tizenkét oldalon s mindig asszonyi gráciával és költői -lendülettel írván), máskor George Sand volt, amint férfias kalapban és -lovagcsizmában a vigadóbeli álarcosbálba ment, míg otthon Madame -Pompadur volt, – sajnos, a jó Lajos már nem élt ez időtájt. - -Madame Louise (igazi nevén: Srottis Vilma) az utolsó romantikus nő volt -Pesten. Született egy kis dunántúli faluban, ahol nagyatyja birodalmi -lovagságára és teleszkópusára volt büszke, anyja – a là Romantique – -színésznőnek szökött el a háztól, míg atyja valamely messzi csehországi -garnizonban a császárt szolgálta. Nagyapó mindig a csillagokat vizsgálta -vagy címerét tartotta rendben, Vilma a parasztgyerekekkel verekedett, -vagy Corinná-t olvasgatta a lugasban, s így tizenhat esztendős lett, -franciául tanult, hárfát és éneket, atyja hazaküldött, kivénült huszárja -megtanította lovagolni, februárban egy szakasz ulánust helyeztek a -faluba s mire május lett, Vilma az ablakon át megszökött a kapitánnyal a -nagyapai házból. S virágárusnő lett Pesten. - -A régi regényeket írták ilyenformán, s higyjük az íróknak, hogy -csakugyan voltak ilyen nők, ilyen emberek, hárfák, lugasok, májusi -éjszakák, megszökő kisasszonyok. Manapság úgy hangzik már ez, mint az -ódon, padlásra helyezett spinét elpattanó húrjának zöngése s odakünn -holdvilágos éjfél van. A régi kerten imbolyogva mennek át letűnt idők -nagyszerű asszonyainak árnyékai, a kastély tornya fénylik az éjszakában. - -Lehetséges, hogy a régi asszonyok mások voltak, mint a maiak. Egy -részüket szentségtartóban őrzi az emlékezet, mintha egyebet se tettek -volna a férfiak, mint imádásukra az oltárhoz járultak és sem hajuknak, -sem szájuknak nem volt ingerlő illata. Más részük, – köztük a nagyszerű -Madame – a legkalandosabb életpályán bolyganak végig. Az írók is okai -voltak e dolgoknak és a történelem. Az aranykehelyben üldögélő asszonyok -(akiket kiterjedt család rajongva szeret, férj és gyermek imád, -elolvasták az írók munkáit, a történelmet és csöndesen mosolyogtak a -bohóságokon. A Louise asszony fajta nők pedig azon törték a fejüket, -hogyan lehetne Pompadour úrnő életét megismételni. A „bécsi táncosnő“ -lenge szökéseiről még bőven beszélnek az öregasszonyok, a „kaméliás -hölgy“ megrikatja a világ minden könnyelmű teremtését. Musset Alfréd -sorsa és a sánta lord növelik a romantikát: valóban nem is csoda, hogy a -regényeskedő nők könnyű szívvel szöknek el az apai háztól. Igen tisztes -öreg asszonyságok üldögélnek manapság a kályha mellett, akik hajdanán a -világért sem szerettek volna egyebek lenni, mint „kaméliás hölgyek“. - -Tehát Madame a virágot árulta egy kis szervita-téri üzletben, de este -regényeket írt és olvasott. Azonkívül mindennap hosszú levelet váltott -Fritzcel, az ulánus kapitánnyal (amely szokását mindvégig megtartotta). -Madame szép volt, ifjú volt, mint költők műveiben olvashatjuk, a -legszebb nő volt Pesten. Nemes alakja mint egy fiatal szarvasé és térdig -érő barna haja sátorként fedte; a szeme tündöklő, tiszta és érzelmes, -lába kicsiny és derekát egy gyermek átölelhette; homlokán méla bánat, -amely megnemesítette arcát, mint a kazáni Mária arcképe. A grófok és -hercegek akkor még személyesen jártak a virágosboltokba, mert romantikus -emberek voltak. Madame, midőn másodszor „elbukott“, – mily regényesen -hangzott ez valamikor! – egy antik jellemű, nagyon katolikus és nemes -gondolkozású gróf pártfogásába került, akiben a nemzet és a bécsi udvar -a legközelebbi hatalmas államférfiut szerette látni. - -A nemes gróf mindent komolyan vett az életben. - -Elsősorban a vallást tisztelte. Szent Lajos és lovagjai tanulhattak -volna Ferdinánd gróftól. Hívebb gyermeke nem volt nála az -anyaszentegyháznak. Őszinte, középkoriasan magas szárnyalású áhitat -csengett hangjában, midőn a mennyet s szentjeit említette. - -– Louise, légy vallásos – mondta rajongó hittel. – A vallás minden. Az -élet nem üthet szíveden annyi sebet, hogy a vallás meg ne gyógyítaná. S -bűnbocsánatra mindig számíthatsz. - -Másodsorban atyját, a nyugalmazott császári minisztert tisztelte -Ferdinánd. - -– Amíg atyám él, senkinek sem szabad megtudni, hogy mi ismerjük egymást. -Légy hű és becsületes. Én gondoskodom jövődről. - -Harmadszor a császár és a nemzet laktak az antik főur szívében. De -ezekről ritkábban beszélt Louisenak, mert nem tartotta Louiset még -érettnek e nehéz dolgok megértéséhez. Politikában, közszereplésben -elfáradva, bekopogtatott a kis lakásba, amelyet Louisenak bérelt és -fejét a nő ölébe hajtotta. - -– Beszélj nekem gyermekségedről – mondta. - -Szerelemről, vad ölelkezésekről, vagy orgiákról, amelyek a -maitresse-lakások selyemfüggönyei mögött lejátszódnak, ahogy a világon a -legtermészetesebb dolog: alig volt szó. A gróf mindig oly nemes -előkelőséggel állott Louise előtt, mint egy márványoszlop az -Akropoliszon, fenköltsége, tisztasága pedig azon szent asszonyok -áhitatát ébresztette föl a kaméliás hölgyben, akik látszólag ok nélkül -járnak és térdepelnek Szent György képe előtt a búcsújáró-helyeken. - -A keresztes vitéz volt Madame szerencséje. A szent férfi okozta, hogy -Louise nem züllött el a város forgatagában s még azután is, sok évig -nemesen, szinte fenkölten gondolkozott, holott csak maitresse volt, -semmi más. - -Kár, hogy a füszeres ételek és a mindent kiszimatoló pletyka nem -engedték meg Louise asszonynak, hogy szent asszony módjára fejezze be -életét. A nemes gróf túlságosan elmerült a politikába, az eszményeket -komolyabban vette, mint a valóságot és a kis fészek, hol a falon antik -feszület volt s rózsafűzér a párna alatt, mint egy katolikus hercegnő -szobájában, mind gyakrabban nélkülözte a gróf jelenlétét. A vallás körül -bajok voltak ezidőtájt az országban, Szent Lajos lovagja hét- és -hónapszámra küzdött az anyaszentegyház mellett a porondon. A -szemita-fajta, amely még nem régóta vetette le sárga köntösét, a -pénzkölcsönzésen kívül újabb jogokat akart. Johannes Huss és Hieronymus -Savonarola szélbe szórt hamvai föltámadtanak és Bethlen Gábor hajdui -csapkodták az asztalt az alsóházban Sem fiai szabadságáért. A gróf -reggeltől-estig páncélban volt, Tankréd módjára küzdött az egyház -ellenségeivel, éjjel viziói voltak a nemzet és a korona elpusztulásáról. -„Imádkozzál!“ – írta minden levelében az elhagyatott kis Louisenak, akit -egy nagyműveltségű, de elszegényedett bárónő társaságában csakhamar -külföldi utazásra küldött, mert Sem tollforgatói, a mérgezett nyilakkal -lövöldöző ifjú harcosok már csaknem eljutottak a kis fészekig, hogy e -rózsaszínű bástyánál támadják meg a nemes Tankrédet. - -A Bayerischer Hof ebédlőasztalánál – az ábrándos Münchenben – két magyar -főúrral ismerkedett meg Louise. Az urak a gróf barátai voltak s -természetesen gondjaikba vették barátjuk barátnőjét. - -Sohase küldjük barátnőnket egyedül, vagy akár női felügyelet alatt -külföldre, de talán még a szomszéd utcába sem. - -A feleség fénylő rendjel-csillag a diplomata-frakkon, eltünése hamarosan -észrevehető. De a szerető csak egy kedves kis zsuzsu az óraláncon, -sokáig járkálhatunk s nem jut eszünkbe, hol veszítettük el. - -A két jóbarát azután fölnyitotta Louise káprázó tekintete előtt a -nagyvilágot, operák ragyogó estéit, párisi bálok tündéri pompáját, a -Grand Hotel fürdőszobás lakosztályát és Monte-Carlo kábító levegőjü -kaszinóját. Az expresszvonatok gyorsan járnak Európa fővonalain, de -Louise értelme, gondolatvilága még gyorsabban kinyilott. A nagyvilág, – -amelyet eddig csak regényekből ismert, – a régi dacos, makacs, de -mindenekfölött becsületes dunántúli leánykából élvezni vágyó, selyemben, -bársonyban és ékszerben tündökölni kívánó dámát formált. Jó társasága -révén volt szerencséje megismerkedni ő felségével, Milán királlyal és a -nizzai versenyeken egy valóságos amerikai milliomosnak, egy -sör-császárnak nyújtotta át a névjegyét, ha Pestre jön, fölkereshesse: -„Louise de Péczely.“ - -S ez idő alatt mindennap volt ideje, hogy úti naplóját folytassa, -terjedelmes levelet írjon Fritznek és Budapestre Ferdinándnak. - -A nemes Ferdinándnak bizonyos megtakarított pénzekhez kellett már -nyúlnia, hogy Louise asszony után a megfelelő és kívánt pénzösszegeket -elküldhesse. Mindazonáltal csupán ennyi megjegyzése volt az esetre -nézve: „Kedves, te Párisban elfelejtettél imádkozni, ezért vesztettük el -itthon a csatát.“ - -Ah, igaz, külföldi utazása alatt Louise nem imádkozott. Otthon -felejtette a rózsafüzért, amelyet pedig egy valóságos Metternich -hercegnő forgatott egyszer ujjai között. - -A gáláns Alvinczi (akkor párisi attasé) Ferdinánd gróf barátnője -tiszteletére olyan ebédet rendezett, amely még a diplomaták klubjában is -ritkaságszámba ment. A longchampsi versenyeken már egy csomó magyar -arisztokrata vette körül szegény Ferdinándunk barátnőjét, aki odahaza -oly halálmegvető bátorsággal küzdött a trón és egyház érdekében… - -– Esküszöm, hogy nem csaltalak meg, – mondta komoly, harmatos -tekintettel Louise a grófnak, midőn végre hazakerült Budapestre. - -Ferdinánd megcsókolta a homlokát. - -– Hallottam, hogy jól mulattál, s ez nekem elég! - -… Mi volt ebben a rendkívüli asszonyban a ritkaság, amely Párisban és -Budapesten egyformán a társaságok központjává tette? A Srottisok -valamelyik őse tán megfordult XIV. Lajos udvarában, vagy csak -szerencséje volt, mint azok a szegény nők mondani szokták, akik -ugyanabban az ócska alsószoknyában végzik lepke-pályájukat, amelyben -kezdték? A nagyszerű nőket megcsodálják a férfiak s nem tanakodnak -rajta, hogy hol van a titka varázsuknak, amely Ninon de Lenclos korában -is kiárad egyéniségükből. - -Az estély, amelyre Rezeda úr Klárát vezette, művésznők és írók -tiszteletére rendeztetett. (Általában Louise asszony csak a hercegeket -és költőket szerette, más férfiakat nem igen vett emberszámba.) - -A háziasszony fűző nélkül, igen könnyű, apró virágkoszorúcskákkal -mintázott selyemruhába öltözött s ékszerek helyett csupán egy piros -rózsa volt hajába tűzve, hogy ezzel is jelezze az estély házias voltát. -Az évek folyamán megasszonyosodott és (mióta szegény Ferdinánd elhagyta, -hogy végre oltárhoz vezesse azt az ősrégi katolikus családból származó -hercegnőt, akit szülei már bölcsőjében eljegyeztek számára) néhány, -madárkörmöcskékhez hasonló jelecske támadt a halántékán. Csupán a -homloka ragyogott egy gyermekleány ártatlanságával és szomorúságával, -aki karácsonyi játékai után búsúl. - -– Isten hozta az én vityillómba, – mondta jókedvűen Klárának, mintha már -nagyon régen ismerte volna. – Ma falusi mulatságot tartunk, falusi bort -iszunk… Szilveszter, gyere, hadd mutassalak be. - -Rezeda úr megérintette a Klára vállát: - -– Az Alvinczi titoknoka! - -Szilveszter, bár a Balázs Sándor köpenyegét levetette az estélyre, -ehelyett piros, bojtos házisapkát nyomott a fejébe és rövidszárú fapipát -tartott a fogai között. Éppen egy versét olvasta föl a kis Bonifácz -Bélának, aki cvikkere mögül hunyorgatva hallgatta az ódát, amely egy vén -jánoshegyi kődarabhoz volt intézve: - - És a kő azt mondja: - Én leszek a sírköved. - Vadrózsának bokra - A temetkező helyed… - -Szilveszter fölállott, meghajolt Horváth kisasszony előtt, miután nőkkel -szemben mindig igen udvarias volt, megcsókolta a kezét: - -– Ha fiatalabb volnék, magáról verset írnék. De már öreg legény vagyok -és Bonifácz Béla a barátom. - -Bonifácz kis fekete ember volt, bozontos hajú és szakállú, amint a szent -orosz nihilistákat álmodják az orosz diákkisasszonyok. A szeme azonban -oly lágy és melankólikus volt, mint egy gyermeké, aki mindig halott -édesanyjára gondol. - -– Bujdosó úr, – mondta Louise asszony a kis nihilistának. – A szép -kisasszonyt magukhoz ültettem. Falusi estélyeken magam szoktam -felügyelni a konyhára. Meg fogadni is kell a vendéget, ha ide bevetődik. - -Jókedvü, teli kacagása, zengzetes hangja megtöltötte a kis szalont, ahol -a velszi herceg ajándéka, egy aranygém tartotta hátán a névjegytartó -kosarat. Könnyű ruhájában, papucsszerű félcipőjében oly fürgén -térült-fordult, mintha sohasem hagyta volna el faluját és az ősi házat. - -– Rántotta is legyen, – kiáltotta Szilveszter – mert az én fogam már -rossz. - -– Lesz, kedves komám. A perzsa sahnak is mindig rántottát csináltam, -amikor szerencsém volt hozzá házamnál. - -Szilveszter legyintett: - -– Mit? A perzsa sah? Az is tudja, hogy milyen a jó rántotta? -Máriabesnyőn lakott egy Németné nevü csárdásné… Patvarista koromban -sokat jártam utána. - -Fehérbóbitás, mosolygóképü, időses szobaleány, amilyenek régi vidéki -házaknál anyjuk örökébe szoktak lépni, piros borral telt hosszunyaku -üveget helyezett az asztalra. A velszi herceg aranylábú madarát egy -sarokba tették. - -– Dunántuli bor? – kiáltott föl Szilveszter. - -– A mi falunkból. A nagyságos asszony falujából! – felelt a szobaleány. - -– Ebből már iszunk! – mondta Szilveszter és jókedvüen töltögetett a -poharakba. - -– Szép kisasszony, a maga egészségére! - -Klára nem lett volna igazi színésznő, ha nyomban belé nem helyezkedik a -hangulatba. Nevetett, koccintott, ivott. Madame Louise a konyhatűztől -fölpirult arccal sietett be. Az ajkával megérintett egy pohár bort. - -– Ma mulatni fogunk. Mindjárt kész a vacsora. Ilics Ivánnak, házi -ellenségemnek is hallom már a csoszogását odalent. - -Szilveszter gyönyörködve függesztette a szemét a szép Louisera, mint egy -öreg nagybácsi nézi a hugát. - -– Úgy, úgy, kedves komámasszony. Az ördög vigye el a perzsa királyokat -meg angol hercegeket. Magyar poéta, a magyar huszár a legelső ember a -világon. Emlékszik, mennyit mulattunk Budán a kis korcsmában szegény -Balázs Sándorral? - -– A német követ vizitjét is elmulasztottam miatta! - -Klára ezalatt körülnézett a kis szalonban, ahol királyok és nagykövetek -szoktak megfordulni. Sem itt, sem később, a lakás többi részeiben a -raffinált, érzékcsiklandozó izlésnek nyomát nem találta, holott -regényeiben erről már olvasott. Polgári, nem is nagyúri kényelemmel -berendezett szobák voltak ezek. Az egyik szalon a biedermeier-izlést -dicsérte, a másik rokokóról beszélt. Az ebédlőben széles diófa-asztal, -pohárszék, mint valamely falusi uriházban, ahol megbecsülik a -nagyapákról maradt butorokat. Csupán arcképek voltak itt olyan tömegben, -amennyi arckép csak egy fotografus műhelyében szokott lenni. Csupa -férfiak. A fölírásokat – amelyek bizonyosan a kép alsó részén -találhatók, – diszkréten eltakarta a ráma. De még így is fölismerte -Klára az egyik képben Edwardot, a britt királyt. Amott egy biboros -állott finom arcával és ifjú és öreg mágnás urak valamely jelmezestély -öltözeteiben. A legfőbb helyen egy nemzetiszín-szalagos koszoru. A -kőbányai ifjak ajándéka, midőn Louise asszony egy műkedvelői előadáson -föllépett. - -Másfelé a háziasszony képei fedték el a falat. Louise lóháton, Louise -lovaglóruhában, hetyke kis cilinderben, majd leányosan egyszerü -ruhácskában, kezében kis virág, máshol színházi belépőjét ereszti le -gömbölyü válláról. Louise gyászruhában, Louise mint spanyol táncosnő, -majd hosszu uszállyal és vagyont érő legyezővel kezében. Emitt egy -polgárasszonyka a nyolcvanas évek divatja szerint, ott könyvet olvas, -később hegyeslábu íróasztalkájára könyököl s bizonyosan a Kökörcsineket -írja. - -Régi vidéki szalonokban, ahol a ház nőtagjai maguk végzik reggelenkint a -takarítást s a szoba napközben zárva van, őrzik meg ily féltő -gondossággal a daguerrotypeket, amelyek apákat, nagyapákat, rokonokat -ábrázolnak s késő nemzedékeknek mutatják a magyarruhás urakat és -hölgyeket. „Phot: Jeney.“ S negyven esztendő előttről gyöngyös -fejkötőben, széles virágos szoknyában néz vissza nagyanyánk. - -Louise asszony széles ágya fölött csupán egyetlen képecske volt. Egy -gömbölyü aranyrámába foglalt halovány, öreg úr arcképe, akinek fején -kackiásan volt félrecsapva a honvédsapka. - -Az éjjeli szekrényen Metternich hercegnő rózsafüzére mellett egy fiatal -úr s fiatal leány arcképe. - -– A fiamat nézegeti? – kiáltott föl Louise asszony, amint ismét a -szobába lépett. – A fiam és a menyasszonya. Második fiam, aki megnősül. -Elhagynak, elmennek, amint fölneveltem őket. A férfinépség mind -háládatlan. - -– Nem az igazi fiai! – szólt közbe magyarázólag Szilveszter atya. - -– Az mindegy. Úgy szeretem őket, mintha tulajdon véremből lettek volna. -Különösen ez a Marci volt a szívemhez nőve. Három esztendős se volt, -amikor az apja, Szentléleki kapitány lebukott a lóról. A végrendeletében -nekem hagyományozta a gyereket, hisz jóbarátom volt. Talán egy -félesztendei keresgélésbe került, amíg a gyereket és az anyját egy -galiciai orfeumban megtalálhattam. Aztán fölneveltem Marcit. Az anyja -húsz év alatt csak egyszer látta. Moszkvában férjhez ment egy -bőrgyároshoz. Bizony, egyéb gondja van neki, mint a Szentlélekitől való -fia. De azóta van már új fiam, Szilveszter. Postán kaptam. Párisból -küldte egy szegény barátnőm, akinek rosszul megy a sora. De azt falun -neveltetem. Hadd legyen, aki átvegye falusi gazdaságomat, ha én már -megöregedtem. Most pedig gyerünk ebédelni. Ilics Iván éhes. - -Az ebédlőben valóban ott találták már Ilics Ivánt, egy görbe orrú, sunyi -tekintetü, deresedő hajú férfiút, aki éppen az evőkést köszörülte -zsebkésével. - -– Mindig tompák a kések, Louise! – mondta szemrehányólag. - -– Hogyne, majd éles késeket tartok, hogy ha egyszer megharagszik rám, -belém döfje, – felelt nevetve Louise. – Belém döfné, biz’ Isten belém -döfné. Ilics Iván nagyon veszedelmes ember, – magyarázta Klárának a -háziasszony. - -Ilics Iván szomorúan, lehorgasztott fejjel, mint egy beteg madár ült az -asztal végén. - -– Ilics úr regényhős, – folytatta Louise asszony, mert láthatólag -kedvelte ezt a témát. – Orosz regényből választottam a nevét. Húsz -esztendeje asztaltársam ebédnél s kártyapartnerem délután. Isten mentsen -egy rekontrát megnyerni! Nyomban belém döfné a bicskát! – Ilics, vén -disznó! Megint részegeskedtünk az éjszaka? - -Ilics Iván gyermekes grimászt vágott az arcával. - -– Duda! Maga méregduda! – mondta, azután előre köszörülte a torkát, -amint megtöltötte poharát. – Brr! Hazai bor! Megint savanyú lesz a -kedvem egy hétig. - -Ám a bort nyelés nélkül leöntötte. Aztán gyorsan keserves arcot vágott, -mintha tormába harapott volna. - -Két karjára támaszkodott és fenyegetőleg, gúnyoros mosollyal nézett az -ajtó felé, mintha csak azt várná, hogy vajjon miféle, neki nem tetsző -ételek kerülnek az asztalra! - -– Igy megy ez, kérem, már húsz esztendeje! – folytatta Louise asszony, a -kis mosómedvéhez hasonlatos férfiról szőve a fonalat. – Minden délben -meg akar verni a konyha miatt. A cselédeim már azt hiszik, hogy a -vőlegényem, vagy talán titokban meg is esküdtünk. Pedig ha nekem egyszer -uram lesz, annak olyannak kell lenni, mint Gábor arkangyalnak. Mondja, -komám, nem tudna valakit komendálni férjnek? Unom már magam. Férfi -kellene a házhoz. - -Ilics Iván csúfondárosan nevetett. - -– Majd bizony, magát meri elvenni valaki! Hisz első nap az asztal alá -kergetné! - -– Ha ilyen pipogya volna, mint maga. - -Bonifácz Béla már három pohár bort ivott és a tyúkleves után abbahagyta -az étkezést. - -– Ott hibáztam el, – mondta szokatlanul emelt hangon, – hogy nem -sikerült a Hentzi-szobrot levegőbe röpíteni. Manapság minden másképp -volna. Talán még a lapom is élne. - -– Mi a baj, bujdosó uram? – kiáltotta a háziasszony. – Magáról írta -Eötvös Károly a regényt: Aki örökké bujdosik. - -Bonifácz heveskedve fölállott és megigazította a szemüvegét: - -– Hogyne bujdosnék, kérem. Háromszor ültem királysértésért, kérem. -Hatszor sajtóvétségért, kérem. Számtalanszor fogtak lázadási pörbe. S az -embernek még ilyen pechje legyen! Nem sikerült a szobrot fölrobbantani! - -Az arca kitüzesedett, a haja megbomlott, a szemében az apostolok lángja -ragyogott: - -– Nem lesz ebből az országból semmi, amíg nem alakul át köztársasággá. - -Új vendég jött, aki megzavarta a nihilista költő előadását. Kiérdemesült -művésznő, Bártfai Lenke lebegett be a szobába, egyébként a Louise -asszony régi ruháit és cipőit szokta viselni. Még turnürt hordott, -holott az évtizedek előtt volt a divat. Szertartásosan bókolt a -társaságnak, Louise asszonynak megcsókolta az arcát és kezét. - -– Bocsáss meg, kedves, nem akartam kompromittálni a házad… Egy -cilinderes úr üldözőbe vett a Váci-utcában! Nem akartam, hogy kapudon -lásson befordulni. Mert ugyan micsoda véleménye lenne rólad? – -fuvolázott a művésznő, akinek arcát a festék téglapirosra marta és -különös bodraival, fürteivel, szalagcsokraival, mintha egyenesen a -vidéki színészvásárról jött volna, amelyet félszázad előtt a Pannonia -előtt szoktak megtartani. Élénk méltatlankodással folytatta: - -– Kérlek, nem mondom: máskor… De éppen ma, midőn estélyre vagyok -hivatalos?… Nem. Lehetetlen volt. Megbocsáss, kedvesem. - -Ilics az asztal végén kuncogva nevetett. Bártfai Lenke a homlokáig húzta -a szemöldökét: - -– Udvari bolond úr! Akarom mondani: udvarmester úr, jegyezze meg, hogy -Bártfai sohasem szokott hazudni. - -Ilics Iván viharos köhögéssel nyelt le egy pohár bort. - -– Hol pályázott, kedvesem? – fordult Klárához az ujonnan jött. – -Komjáthynál? Ismerem. Jobb színész volt, mint direktor. Nem? -Krecsányinál? Az öreg Náci régimódi ember. Sekszpir, mindig Sekszpir. -Vagy Verdi. Az embernek tönkre kell nála menni. - -Bonifácz Béla, miután az asztal fölött nem beszélhetett, Rezeda úrhoz, -szomszédjához fordult és szónoki modorban, de elég csendesen magyarázta -szenvedéseit, amelyekről különben bortalan állapotban mélységesen -szokott hallgatni. Furcsa félreértése volt Bonifácz a magyar életnek. -Komolyan vette a dolgokat. Költőnek indult, Jézus című drámai -költeményét egykor majd kiássák a muzeumokból, ám jött Istóczy, Verhovay -és szegény Bonifácz elfelejtette Jézust. Fanatikus, szélsőbaloldali -ujságíró lett. Kis vagyonkáját elvitték a lapalapítások. Hol lakott? -Merre járt? Tíz-tizenöt esztendőn át régi barátjait tisztelte meg néha, -hogy ötven, esetleg húsz krajcárt kölcsön kérjen, amelyért a város egyik -végéről a másikra gyalogolt. - -A társaság vidám hangulatba emelkedett. A falusiasan elkészített ételek -pompásan izlettek a többnyire vidékről származott vendégeknek. - -– El fogom játszani Gil Blas-t! – kiáltott föl egyszerre Louise asszony. -– Lenke, segíts az öltözködésnél. - -– Brávó! – mondta határozatilag Szilveszter. – És te, Béla, most már -hallgass a Hentzi-szoborral. - -A Madame fürge léptekkel tünt el a mellékszobában, ahonnan csakhamar -párisi grizettnek öltözötten tért vissza. Csupán a szoknyáját tűzte föl, -kis kendőt vetett a vállára s kalapos-skatulyát vett a kezébe. - -De mielőtt az előadás kezdetét vehette volna, az őszhajú szobaleány -ijedt arccal lépett be. - -– Már megint meghalt az öreg Szentpéteri, – mondta őszinte részvéttel és -levelet nyújtott át úrnőjének. - -Szilveszter, a Gil Blas című jelenet szerzője, aki bizonyos idő óta -székén olyan állásba helyezkedett, mint a szerzők, midőn színdarabjukat -játszák, mérgesen dörmögött: - -– A legrosszabbkor hal meg a vén poéta. Nekem is mindig akkor küldi el a -párte-céduláját, mikor egy fillérem sincs. - -Madame Louise bánatos arccal olvasta a levelet. (Szebb volt szomoruan, -mint vidáman.) - -– Koszorúra, koporsóra gyűjtenek… Én már háromszor láttam kiterítve az -öreget. Megcsiklandoztam az orrát. Arra sem mozdult. Hat neveletlen -gyerek van a háznál. Hogyan is mozdulhatott volna! Küldd be azt az -embert, Julis! - -A szekrényhez lépett és pénzt vett ki. - -Egy borszagú házmester jött be az ajtón. - -– No, maga az, Krecsák bácsi? – mondta kedélyesen Louise asszony. – Itt -van tíz forint, de el ne igya ám útközben. Tiszteltetem az öreg költő -urat. - -– Kezdjük! – türelmetlenkedett Szilveszter. - -Louise asszony grizett módjára, ringatózva kezdett sétálgatni a -szobában, mintha a párisi utcán járna. Omnibuszt vár. A kocsi már -közeledik… - -– Notre-Dame? – kérdezi a kis grizett. - -Most egyszerre hegedűhang hangzott föl a házban, valamely távoli -szobában. Mintha valaki a húrokat hangolná. - -– A Gyokó! – mondta Ilics Iván az asztal végén keresztbe álló szemmel. – -Elfelejtettek neki vacsorát adni! - -– Csend legyen – kiáltotta Louise asszony és a nyakáig elpirulva, -gyorsan kisietett a szobából. - -Szilveszter fölsóhajtott: - -– Sohasem játszhatja végig, szegény asszony… Nem hagyják békében. - -Rezeda úr megtöltötte Ilics Iván poharát. - -– Ki az a Gyokó? – kérdezte alattomosan. - -Az udvarmester a szájára tette a kezét, de miután a poharat fölhajtotta, -szinte kérkedni kezdett: - -– Kinek mi köze hozzá? Duda gazdag, független asszony, azt tesz, amit -akar. Papirosai vannak, életjáradéka van a gróftól. Miért ne tartana -magának egy Gyokót? Gyokó a bújdosó honvéd, akinek a szobájában kell -tartózkodni, mikor vendégek vannak a háznál. - -Horváth kisasszony bánatos mosollyal a Rezeda úr fülébe súgta: - -– Azt hiszem, otthon is maradhattunk volna. Ezért a társaságért kár volt -fölvenni a kék bársonyruhámat. Úgy ülök itt, mint egy solymászó lovagnő -a Navarrai Margit udvarából. És Alvinczit hiába várom. - -– A háta mögött áll, mint a sátán – felelt Rezeda úr halkan, gúnyos -arcfintorítással. - -A szomszéd szoba ajtajában télikabátban, kalapját kezében tartva, únott, -fanyar tekintettel állott Alvinczi. Az arca tán még sárgább volt, mint -máskor és minden szakálla különálló volt. Elmehetett volna az ázsiai -pusztákra madárijesztőnek, ahol Dzsal-nak hívják az északi szelet. -Mintha nagyon fázott volna, vagy messziről utazott volna fergeteges -időben és a hideg eső csapkodta hátulról és oldalvást a gyékényes -kocsit… A télikabátja gallérja a fülére volt hajtva, mintha a bibornoki -ruhát rejtegetné, amelyben este öreg egyházfejedelem módjára -elkalandozik a Belvárosban. Egykedvüen meghajolt és nagyon vigyázott, -hogy a mohos, pókháló-lepett borosüveg ki ne csússzon hóna alól. Furcsán -félszeg volt, amint váratlanul társaság előtt találta magát abban a -házban, ahol máskor úgy szokták fogadni, mint egy inkognitóban levő -királyt. A házmesterné nappal becsukta a kaput mögötte. A szeme -hunyorgatva járt végig az ebédlőasztal körül helyet foglaló társaság -tagjain. - -Szilveszter úr csaknem az asztal alá bujt ijedtében. A kis Bonifácz -azonban fölemelte a poharát és jókedvű, gyermekes hangján fölkiáltott: - -– Isten hozta, méltóságos úr. Éljen az ázsiai fejedelem! Tessék helyet -parancsolni. - -A kistermetű nihilista erőszakosan megfogta a sárga kán karját és az -asztalhoz vezette. A kalap és a borosüveg miatt nem is igen -védekezhetett Alvinczi a támadás ellen. Két lépésnyire leült az -asztaltól, s miután csupán egy hölgytagja volt a társaságnak (Madame és -Lenke távol voltak), nyomban Horváth kisasszonyhoz fordult: - -– Sajnálom, hogy megzavartam a vidám társaságot… Kérem, csak mulassanak -tovább. - -Szerényen, szinte hódolattal bókolt Klára felé, mintha Eszterházy -hercegnőtől kérne engedelmet. A hangja olyan lágy és szertartásos volt, -mint egy szent lovagé és a tekintete áhitatos volt. (Agglegény létére -mindig valamely furcsaságot látott a nőkben és őszintén tisztelte őket, -mint azok a férfiak, akik az anyjukat nagyon szerették.) - -Szilveszter ezalatt magához tért és nyomban a fejedelem segítségére -sietett. Kalapjától szerette volna leginkább megszabadítani, de Alvinczi -csupán hideg pillantással felelt. Mintha Szilveszter volna az oka, hogy -váratlanul társaságba keveredett. - -Madame Louise lélekszakadva rohant a szobába. Hallatszott, hogy odakünn -valami kemény kifejezést használt az ügyetlen szobaleány megfeddésére. - -– Sire – mondta. – Bocsánat. Valóban, ha tudtam volna… - -Alvinczi már jókedvüen mosolygott. Fölényes pillantást vetett Louisera: - -– Bemutatás nélkül tolakodtam be. Kérem, asszonyom, legyen segítségemre! - -– Monte Cristo úr, Német kisasszony, Tulipán úr… Ejnye, komámuram, hol -járt az esze? – mondta gyorsan madame Louise. – És a nihilista úr, de -hát őt már ismeri méltóságod. Ő küldte az ázsiai pusztákról a hunsziv -nevü füvet méltóságod versenyparipáinak. Amely füvön a honfoglalásra -induló magyarok lovai nőttek föl s a nyeregkápában az unghi hegyekig -tartott az otthonról hozott takarmány, – mondá Louise asszony szónokias -lendülettel, mert jó színésznő módjára tudta, hogyan kell egyes szavakat -kiejteni. - -Monte Cristo gróf azonban csak fáradtan bólintott fejével és futó -pillantást vetett a Horváth kisasszony fölpiruló arcába. (Mintha a -hunsziven lelkesedett volna a kisasszony!) - -– Amint látom, már étkezés után van a tisztelt társaság, – szólalt meg -végre igen komolyan Alvinczi és a hóna alól elővette a pókhálós üveget. -– Borral majd én szolgálok. Igen jó bor. Egy régi francia apátság -pincéjéből való. Azt hiszem, az avignoni dombokon szürték, ahol -hajdanában a pápák bora, a Chateauneuf termett… Ime, a zárdafőnök -kézírása is igazolja a bor hitelességét. És a pecsét sértetlen. Igyák -meg a szép nők egészségére. - -Alvinczi már föl is állott, csendesen meghajtotta a fejét és lágy, lusta -lépésekkel kiballagott a szobából, Madame Louise az előszobáig kisérte. -A szobában finom havanna-illat maradt. Horváth kisasszony a -kristálypohárban sokáig szótlanul nézegette az avignoni dombok -megszentelt vérét… Rezeda úr halkan nevetgélt. - -– Istenem, – mondta később a madame Szilveszternek, – meguntam, hogy -minden szeretőmért agyonlőjem magam. Már elsuhant a kis pisztolygolyó a -szívem mellett és a halál hegyes sipkáját orrára huzva, kerek -köpönyegben, mint valami velencei álarcos, hetekig ült ágyam szélén. -Mert szeretni mertem. És elhagytak. - -Könnyed, természetes mozdulattal fölnyitotta mellén a selyemruhát. -Valóban az ólomgolyó otthagyta emlékét kis gödör alakjában fehér -húsában. Ámbátor a kövérségtől elrejtett lyukacska nem volt valami -borzalmas látvány. A halál igen kellemetes, nobilis gavallér volna, ha -mindig keztyűs kézzel dolgozna, mint Paulikovics műtőorvos úr, aki a -pisztolygolyókat kihuzogatja azokból a férfiakból, akik nőért -lövöldöznek egymásra, vagy önmagukra. - -– Szép lövés volt, – mondta szakértelemmel Rezeda úr, mintha a -pisztolygolyók személyes barátai volnának. - -A madame barna szemében alattomos könny jelent meg, mint amikor valamely -szép, érzelmes dal után elábrándozik az ember. - -– Tíz éve. Téli este volt. Egyedül voltam idehaza. S egyszerre csak -nagyon kezdett fájni a szívem Elemér után. Azt hiszem, Elemért szerettem -a legjobban, legigazabban életemben, pedig két esztendeig, amíg Elemér -Párisban tanult a Sorbonne-on, csupán érzelmes, hosszú leveleket -váltottunk egymással. Mindennap. Nem csoda tehát, ha elővettem az éjjeli -szekrényből a kis pisztolyt, az ágyra dőltem, a szívemnek szorítottam… -Nem éreztem semmit, csak nagyon boldog lettem egyszerre. A durranást se -hallottam, a lőporfüst szagát sem éreztem. Mintha hirtelen álom lepett -volna meg s valamely ablakon át láttam volna egyszerre a Hatvani-utcát, -a Kalap-utcát, a Sebestyén-teret, az egész Belvárost. S a bolondos Grósz -Sándort is megpillantottam egyszerre, pedig csak egy-két valcert -táncoltam vele életemben, amint a Korona-kávéház fészeknek nevezett -kártyaodujában talpra ugrik. „Gyerekek, Lujza agyonlőtte magát!“ S egyik -kávéházból, egyik utcából a másikba repül a hír: „Péczely Lujza meglőtte -magát!“ A kanyargós, szűk belvárosi utcákon együtt száll a hír a -széllel, orvosokkal, jóbarátokkal, jó ismerősökkel telik meg a szoba, -csupán ő nincs itt, messze van, Párisban van… Én pedig boldogan -mosolyogtam az ágyam körül tolongókra. Ime: ez a Kaméliás hölgy igazi -utolsó fölvonása, nem pedig ahogy Dumas fils megírta… A cselédeim -körülöttem sírták át az éjszakát. Mindig régi cselédeim voltak. A -gyermekkori dajkám, a dajkám leánya és unokája házamnál éltek. Milka -szobaleányom húsz évig volt mellettem s a házmestert még a régi házból -hoztam magammal, ahol lakó voltam. Sírtak-sírdogáltak és nem tudtam -hozzájuk szólni, mert vér jött a számon. Öreg dajkám azonban megértette -pillantásomat. A jobb kezembe adta az Elemér fotografiáját. Míg -baloldalra azt a régi csontkoponyát helyeztem, amely egyszer régen, -éjszakai lovaglás közben lovam lábai elé gördült egy kis falusi temető -mellett az országúton… Igy feküdtem egész éjszaka. Reggel, még alig -virradt, már elhozták az ujságokat: a fehérkaméliás hölgy, a híres -Péczely Lujza öngyilkos lett… S egy nagy író tárcát írt rólam a Magyar -Hirlapba. - -Ilics Iván, ki idáig az ebédlőben tartózkodott a borospalackok -társaságában, dadogva beszólott a nyitott ajtón: - -– Engem teljesen kifelejtett a történetből? Ki írta meg a kis képes -ujságba, hogy miért lőtte meg magát? Ki tudta Pesten az igazat? - -– Hallgasson, maga vén boroskancsó. Akkor is azt írta rólam, hogy anyagi -romlásom miatt emeltem fegyvert, a börzén elvesztettem mindenemet… Pedig -csak szerelmes voltam. - -Szilveszter úr megindultan rázogatta a fejét. Nem, a regényes madame -Louiseról nem tételezhető föl, hogy anyagi bajok miatt emelte volna föl -a fegyvert. Sokkal nemesebb volt ő ennél! - -Horváth kisasszonynak úgy ragyogott a szeme, mint két csillag. Istenem, -egyszer tán ő is öngyilkos lesz még életében!… - -Bártfai Lenke halkan, kuncorogva sírdogált a háttérben, de könnyei nem -jöttenek. - -– Madame, ön nagyszerű nő, – ismételgette. – Imádom önt, madame. - -Louise asszony bágyadtan mosolygott, a két ujját az ajkára tette, mintha -a rég elmult dolgokon gondolkozna, s a hibát keresné a történetben. - -– A pisztolyt még Angliában vettem, egy orvosi könyvből pontosan -kinéztem a szív fekvését, a kezem sem remegett: mégis életben maradtam. -Pedig ha akkor meghalok, mennyi szenvedéstől menekülök meg! Többé nem -csalódhatom senkiben! Ilics Ivánt elvitte volna az ördög. Vajjon hol -dörmögne az ebéd miatt? - -– És a muzsikus kinek hegedülne? – kiáltott be a szomszédból Ilics Iván -csufondáros hangon. - -Louise asszony erre komolyan megharagudott: - -– Maga gazember! Maga tudja legjobban, hogy egy meghalt barátnémnak a -fiát nevelem, kis udvari szobája van házamban s az akadémián művésznek -képeztetem. A gyerek néha ideges, mert nem szabad hozzám belépnie, ha -vendégeim vannak… Mondja, Szilveszter úr, hát szüksége van arra egy -tizenhat esztendős fiúnak, hogy itt mindenféle dolgokat lásson, -amelyeken esetleg elgondolkozik? - -Szilveszter úr válaszadás helyett fölemelkedett, hogy majd megfenyíti a -hahotázó Ilics Ivánt. Louise asszony azonban visszatartotta: - -– Hagyja, komámuram, éjfél felé már sohasem tudja, hogy mit beszél! Csak -azért megyek végre mégis férjhez, hogy ember kerüljön a házhoz, aki majd -elbánik Ilics Ivánnal. Én már nem bírok vele. A fejemre nőtt. Mindennap -azt várom, hogy mikor pofoz föl engem vagy a cselédeimet! Rettenetes -ember. - -A madame szemében őszinte könnyek tündököltek. A férfiak: Szilveszter, -Rezeda úr és a nihilistaköltő haragosan néztek a szomszéd szobában -lakmározó kistermetű, bozontos férfiúra. (Ilics Iván éjfélkor mindig -evett. Akár kávéházban, akár a madamenál: éjfélkor megéhezett.) - -Ilics Iván szinültig töltött egy poharat borral. Az asztalkendőt -megigazította nyakában s ünnepélyesen meghajolt a szalonbeli társaság -felé: - -– Isten éltesse a Duda vőlegényeit! Harminc vőlegényeit! - -Madame Louise elnevette magát a kómikus emberkén: - -– Hallgasson, vén gazember. - -Majd bizalmasan, bánatosan az öreg Szilveszter úrhoz fordult: - -– Valami haszna mégis csak van Ilics Ivánnak. Legalább harminc -vőlegényem volt az utolsó tíz évben. Ilics Iván mindegyiket kikémlelte, -– kémlelni nagyszerűen tud, – kiismerte, kikutatta s bebizonyította -róluk, hogy a pénzemért akarnak elvenni… Istenem, mégis csak nem -érdemlem meg, hogy miután hercegek és királyok csókolták a kezem, -vénségemre egy falusi nótárius a nadrágszíjjával lássa el a bajom! - -Horváth kisasszony, aki az estély folyamán már többször távozni akart, -most végérvényesen fölállott. - -– Későre jár! - -Madame Louise mellé lépett, mintha a nyakán igazítaná a ruhafodrot, s -halkan a fülébe súgta: - -– Igaz ám… megkérdezte Monte Cristo, hogy ki az a szépszemű kisasszony! - -Azután elfordult a madame, mintha semmit sem mondott volna. - -Rezeda úr hosszú léptekkel ballagott Horváth kisasszony mellett a sötét -belvárosi utcákon. A szerkesztő nagyon keserű volt, mert észrevette, -hogy Klára ábrándozik. - -– Nos, megérte az estély a fáradságot? – kérdezte csúfolódva. – Nem jobb -lett volna, ha Szilviával hármasban elmegyünk valahová Budára halat enni -egy kis korcsmába, vagy egy józsefvárosi elhagyott kávéházba képes -ujságokat olvasni? Én mondhatom, nagyon rosszul éreztem magam. - -– Nem érti ezt maga, Rezeda úr, – felelt Horváth kisasszony. – Mégis -csak ez a nagyvilág kapuja… A madame palotája olyan az én életemben, -mint egy határszéli állomás. Elmarad vonatom mögött az unalom, a -szegénység, a gond és az egyhangúan elmúló napok. Azt hiszem, most már -csupa vidámság, fény és pompa következik. A kairói hotel, utazás -Bombayba, a párisi nagy opera és Paquin ruhája… Talán ékszereim lesznek. -S igérem magának, hogy mindig antik ékszert fogok hordani. Istenem!… – -mondá Horváth kisasszony, hogy rövid szünet után így folytassa: – Hisz -éppen az a gyönyörű a madameban, hogy oly egyszerű és közvetlen, mint -egy falusi asszonyság. Pedig bizonyosan tud ő Milán király nyelvén is. -Meg az érsekkel is tud beszélgetni. Istenem, vajjon mit mondhatott a -velszi hercegnek, midőn szalonjában fogadta?! Ezt szeretném tőle -megtanulni. - -Rezeda úr élesen kacagott, mintha hegyes kést forgatott volna a -szívében. - -– Ah, tehát megirigyelte a Kaméliás hölgyet, mylady? Pedig semmit sem -mondott olyasmit, amiért irigyelni lehetne… - -– Éppen azért! Az élete gyönyörűségeit, aranyfácán csillogású napjait -mind-mind elhallgatta… Talán megutáltam volna, ha csak egyetlen -kalandját is említi, akár az angol nagykövettel! – felelt igen -energikusan Horváth kisasszony és meghúzta a csengő oroszlánfejét a -pattantyus-utcai régi házon. - - - - -V. A vörös postakocsi megjelen. - -Horváth kisasszony megilletődve foltozta a régi fehérneműt, – mindig ezt -csinálta, ha bánatos volt, – midőn Rezeda úr megjelent a színésznők kis -lakásán és olyan megvető mozdulattal nyújtotta át az ibolyacsokrot -Klárának és Szilviának, mintha véletlenül találta volna az utcán. - -– Mi ujság? – kérdezte és fájdalmasan az ajkába harapott, midőn az ócska -fehérneműt észrevette. (Tudta, hogy ilyenkor baj van a háznál.) - -Szilvia a szerkesztő úr vállára tette a kezét: - -– Tegnap színházban voltunk. A bábjátéknál. A talián vígan ugráltatta -bábjait és a színpad hátteréből a gyermekjáték-nagyságú házikók ablakai -gyönyörűen világítottak. Mintha havas prém szegélyezte volna a házakat… -Igen mulatságos este volt, – mondá Szilvia komoly és megfontolt hangon, -miután Rezeda úr még mindig nem írta ki lábát „A lámpás“-ba. - -Klára egy darabig hallgatva vonogatta a tűt, mintha nagyon messzire -járnának a gondolatai. (Általában a jó Isten volna annak megmondhatója, -hogy mit gondolnak a nők varrás közben! A gyermekruhák foltozásánál, -férjeik inge toldozásánál s midőn harisnyát stoppolnak unokáiknak, -bizonyára mindig mást és mást gondolnak. A nők, amint tizenötödik -életévüket betöltötték, a varrogatás, foltozgatás ürügye alatt tán -ugyanazt csinálják, mint a férfiak, midőn magányosan ülnek éjszaka a -kávéházban és mindenféle figurákat rajzolnak a márványasztalra.) Azután -fölvetette a szemét, amely most akkora volt, mint a szívbajosoké. - -– Az avignoni pápák borából szeretnék még egyszer inni, Rezeda úr! – -mondta csöndesen. - -Az álmodozó szerkesztő megértette a gyöngéd célzást. Nevetni kezdett, -mintha Klára nagyon mulatságos dolgot mondott volna. - -– A régi pápák már mind meghaltak és talán sohasem termett bor -Avignonban, csupán a maga tiszteletére találták ki a hazugságot. Mintha -csak elárulta volna valaki, hogy kegyed nagy tisztelője a magas rangot -viselő egyházi fejedelmeknek, gyöngéden pirosló arcú, fehérruhás -pápáknak és pirosruhás bibornokoknak… - -– Valóban, annak a bornak olyan volt a színe, mint a biborosok -öltönyének. És az íze! Bizonyosan régi pásztorgyűrűket olvasztottak föl -benne… Rezeda úr, ismét szeretném látni a nagyszerű Monte Cristo grófot! - -A szerkesztő egy kis cigaretta-csutakot tartott a szájában, amely már -ajkát égette. Furcsa grimaceokat vágott tehát és tenyerével kapta el az -égő cigarettát. - -– Amint parancsolja, – mondta égő száját dörzsölgetve. – Legnagyobb -boldogságomra szolgálna, ha végre Alvinczi úr észrevenné a kegyed -megtisztelő rajongását. Amilyen finom uriember, tán leereszkedne -kegyedhez egy-két órára. Első gavallér Magyarországon, a nők óhajtását -mindig teljesíteni szereti, még Esterházy hercegnőnek is szokott -ajándékkal kedveskedni. S az öreg grófnék már csupán tőle kapnak -virágbokrétát a mágnásnegyedben. Ő az, aki mindenki iránt figyelmes, -kedves, lekötelező, mint egy középkori fejedelem. Gondolom, Bártfai -Lenke ismerősünket is hópénzzel támogatja, holott csupán egy elhalt -barátjának, a szegény W. Richárdnak volt némi köze a tavaszamult -színésznőhöz. - -– Nagyszerű, – mondá igen komolyan Horváth kisasszony. – Napról-napra -jobban becsülöm őt. Pedig még egy szót sem váltottam vele. És a multkor -észre sem vett kocsijából a Hatvani-utcában! - -– Tehát már leskelődött utána! – kiáltott föl Rezeda úr és összecsapta a -két kezét, mint egy pojáca. – Hitemre, hercegnő, igaza van a régi -közmondásnak: a férfinak csak kicsit kell szebbnek lenni, mint az -ördögnek. Alvinczi nem szép férfi. - -– Azt maga nem érti, Rezeda úr! Azt hiszem, Zrinyi Miklós lehetett -olyan… - -– Urbánovicsné tanítványa, nagysád. Azonban az most már mindegy. Tessék -felöltözködni, hisz titkon úgyis azzal a gondolattal jöttem, hogy -elviszem kegyedet egy olyan helyre, ahol az imádott Alvinczit ismét -láthatja. Olyan vagyok, mint egy középkori bolond. Nem érzem jól magam -szeges korbács nélkül. Induljunk. - -Szilvia, aki eddig a narancsmagvakból különböző figurákat rakott ki a -tányérra, lemondó hangon megszólalt: - -– Én nekem ismét itthon kell maradnom? - -– Miért? Velünk jöhetsz! – mondta szárazon, félig elfordulva Klára és -lopva Rezeda úrra vetett egy pillantást. - -Szilvia egy darabig még a narancsmagvakat osztályozta, azután -fölemelkedett az asztaltól: - -– Tudom, hogy nem örülsz nekem, Klára, mégis elmegyek. Nem akarom, hogy -valami ostobaságot kövess el végezetül. Rezeda úr, forduljon az ablak -felé, öltözködünk. - -Az öltözködés sokáig tartott, mert a hölgyek szokásuk ellenére most nem -segítettek egymásnak az öltözködésben. - -– Jó lesz, ha sárcipőt is vesznek, – mondta egyszerre Rezeda úr, – -odakünn a mezőkön még olvad. - -– Hát hova megyünk? – kiáltotta egyszerre a két leány. - -– Oda, ahol most Alvinczi Eduárd tartózkodik. Buda-Zárra. - -A nők kétoldalról megrohanták a szerkesztőt, azonban az nevetve -védekezett. (És csak az egyik szeme pislogott gonoszkodva.) - -– Nem kell túlságosan megijedni. Buda-Zár egy kis község a hegyek -között. Ott van a nyaralója Alvinczi úrnak. Minden esztendőben ezen a -napon ott tartózkodik, csak egy napig. Reggeltől estig. Március -harmadikán. Az idő elég napfényes. Azt hiszem, még egészség -szempontjából is kellemetes lesz egy kis séta a budai hegyek között. - -– Én nem szoktam sétálni, Rezeda úr, – mormogta duzzogva Klára. - -Rezeda úrnak olyan különös arca volt, hogy néha az egyik fele sírt, a -másik meg nevetett. A nevető arcát Klára felé fordította. - -– Igen jól fog mulatni, mylady. Tudja, hogy egész életemben mindig arra -törekedtem, hogy kellemesen érezze magát. - -Lóvasútra szálltak a hídakon túl. - -Még a hosszú és óriáskifli- és serszagú kocsik jártak a budai hegyek -között. A kocsis csak néha-néha tülkölt és Tündér Ilonánál -hosszadalmasan várakoztak. A szembejövő kocsit kellett megvárni és az -utasok mind a kocsmába tódultak. A kalauz néhány lökést próbált a -javítás alatt lévő kuglipályán, míg a kocsis már nyári számlára ivott. -Napfény és tavaszi derű mindenfelé. A fák ritka lombjaikkal szinte -hamukékek voltak és az erdei úton jókedvűen szaladt egy kis tarka kutya. - -– Tavasz van! – mondá Szilvia és az esernyője hegyével számos lyukacskát -fúrt a puha talajba. - -Horváth kisasszony bizonyos gyanakvással nézte Rezeda úr Jánus-arcát. - -– Messze van még Monte Cristo gróf kastélya? - -– Mindjárt ott leszünk, – felelt a titokzatos férfiú. - -Felülről megjött a lóvasút. A hosszú kocsi szinte fáradtan állott meg a -Tündér Ilona előtt. - -– Mennyi szerelmet, boldogságot, bánatot, örömet húznak e lovacskák -nyaranta, – vélekedett Rezeda úr – midőn a szerető párokat a budai -hegyek közé viszik a kocsik! Juniusban a fűben heverészni vasárnap -délután, a verkli hangja messziről hallatszik, s először hazudni egy kis -leánynak sírig tartó hűséget, akit a szigorú szülői házból csalt el az -ember a kirándulásra! A Zöld vadásznál sert inni és mindenféle virágokat -hazavinni! Aki nem próbálta, nem is tudja, hogy mi az: élni! -Diákkoromban Pesten a budai hegyek közé csaltam minden nőismerősömet! - -– Elég legyen – mondotta Horváth kisasszony. – Jónevelésü leány nem -heveredik le az erdőben! - -Rezeda úr nevetett: - -– Dehogy nem! Nyári napokon, vasárnap délután sok minden lehetséges, -amire az ember télen nem gondol. Csupán a szabadban szép a szerelem. -Emlékeznek Borcsinéra, a kómikára? Még télen is, derékig érő hóban a -debreceni temetőbe járt sétálni a fiatal kardalosokkal! - -A lóvasút végállomásán túl körülbelül negyedóráig gyalogolt a kisded -társaság, amíg Rezeda úr hirtelen az ajkára tette a kezét. - -– Csendben legyünk, hölgyeim. Kezdődik a francia regény. - -Az erdei úttól kődobásnyira régi kis nyári lak emelkedett; a nagy fák -egy darabig eltakarták, csupán mohos zsindelyfedele emelkedett ki, amely -olyan hegyes és mégis álmodozó volt, mint valamely régi illusztráció. -Hervadt, mult évi levelek töltötték meg az árkot és a rózsafák még barna -szalmabundáikban állongtak a kertben. A nagy fák olyan mélázó némasággal -állottak a ház körül, mintha alattomban az estét várnák, hogy -elszökjenek a tájról. Magas léckerítés vette körül a kertet és a -nyárilak rejtelmesen, szinte elhagyottan bujt meg a kert végében. Nyári -reggel, midőn kis harmatcsengetyük jelentik közelegni a napot, nagyszerü -lehet itt az ébredés. De mily kimondhatatlan szorongással lehet telve az -éjjel! A szél, az eső, a vihar mint megannyi földöntúli rejtelmek -bolyonganak az elhagyott ház körül. Talán vadállatok jönnek elő a -hegyekből és az éj sötétjében a ház körül ólálkodnak. Rosszban járó, -titkos emberek próbálgatják az ajtók kilincsét, az ablak závárját. Az -eső kisértetléptekkel jár a tetőn és a fagallyak tán a Halál kezétől -rázkódnak meg, midőn megkopogtatják a gondosan elzárt ablaktáblákat. -Mily megnyugtató lehet ily hosszu éjszakákon egy hű és bátor eb s egy jó -fegyver! Habár mit használhat ez az éjszaka rejtelmei ellen? - -Most még a nap járt az erdő mögött és aranycsikját lopva beküldte a kék -fák között az elhagyott kertbe. - -Egyszerre a fű zörgése, apró gallyak ropogása hallatszott a kerti -ösvényen, hogy a szívek szinte megrendültek a némaságot hirtelen -felváltó zörejben. Talán valami rendkivüli történik most mindjárt. -Gyilkosság, vadállatok, vagy rejtelemes erdei szellemek… Horváth -kisasszony a szívére szorította a kezét… - -A kerti úton, a világosságban váratlanul egy frakkos, cilinderes, -fehérnyakkendős férfiú alakja bontakozott ki. Oly sápadt volt az arca a -nappali világosságban, mint a pergament: ódon pergament, amelyet régi -könyvtárban őriz a sánta könyvtáros. Fekete szakálla s bágyadt, szinte -bús tekintete álmodozva kalandozott a kert bokrai között. - -Jobbján fehér menyasszonyi ruhában, aranyszőke hajában -narancskoszoruval, hosszu, fehér fátyollal és könyökig érő keztyüi -között kis imakönyvet tartva egy karcsu nőalak lépkedett. - -Szótlanul mentek egymás mellett a kerti úton a lilaszínű bokrok és fázós -rózsafák között, mintha halottak volnának, akik most keltek föl a kis -kastély alatt elhuzódó régi sirboltból, hogy délutáni sétájukat -elvégezzék… - -Csakhamar eltünt a fehér menyasszonyi fátyol az út kanyarulatánál. - -Rezeda úr gyöngéden a minden izében reszkető Horváth kisasszony karjába -kapaszkodott hátulról. Nem szólt, csak elvezette a nyári lak mellől. - -Szilvia nyomon követte barátnőjét, bár néha-néha visszanézett a -rejtelmes lak felé. - -Jó darabig mentek szótlanul. - -– Istenem, mi volt ez? – kérdezte Horváth kisasszony és megtörölte a -homlokát. - -Rezeda úr nem felelt. Szilvia szórakozottan szurkálta napernyőjével a -talajt. - -A Tündér Ilonánál az ablak mellett helyet foglaltak. Rezeda úr forralt -bort rendelt, mert már hüvösödött a délután és a hölgyek alaposan -megfáztak az erdei sétában. - -Amíg a bort szürcsölgették, egyszerre hangos ostorpattanás hangzott föl -a Tündér Ilona előtt. - -Négy hosszufarku pejló gyorsan vitt egy hatalmas vörösre festett kocsit, -amely sok tekintetben hasonlított azokhoz a postakocsikhoz, amelyeken -egykor Magyarországon utaztak. A kocsiablak redőnyei félig le voltak -eresztve és a posztillon-föveges vén kocsis a korcsma előtt végighuzott -a lovain. A hatalmas kerekek robogva tüntek el a vörös postakocsival a -leereszkedő tavaszi alkonyban. - -– Alvinczi! – mondta szinte félve Klára. - -Rezeda úr gúnyosan mosolygott: - -– Ah, tehát nem ismerte meg őt frakkban? Talán Montmorency kisasszonyt -sem látta meg fátyola alatt? - -– Igen, ő volt. A Nagy Opera táncosnője, – mondta most komolyan Szilvia -és megkavargatta borát. – Miután a drámában és énekben hiába -próbálkozott a kisasszony, most végre a táncra adta magát! Lehet, hogy -ebben több szerencséje lesz. - -– Istenem, de hát mit jelentsen e különös séta itt az erdőben? Frakkban, -menyasszonyruhában? Bolondok volnának ismerőseink? – kiáltott föl -Horváth kisasszony. - -– Igen egyszerű a dolog. Nyaranta az öreg Montmorencyek, azaz Stümmer -papa és Stümmer mama laknak a villában, amelyet Alvinczi ajándékba vett -nekik. Télen, márciusban Alvinczi megünnepeli eljegyzésük évfordulóját a -kisasszonnyal. A hölgy így is igen boldog lehet. Hisz házasság nem igen -lesz ebből a dologból – felelt Rezeda úr és igen fölényesen óhajtott -mosolyogni. - -Horváth kisasszony még sokáig nézett ki a Tündér Ilona ablakából a kéklő -erdei országútra, mintha azt várná, hogy egyszer visszatér a vörös -postakocsi – érte. - -– Gyerünk – mondta kelletlenül Rezeda úr. – Az ünnepélynek már vége. - -Horváth kisasszony csendesen gombolgatta a keztyűjét: - -– Istenem, ha engem egyszer menyasszonyruhában sétáltatnának egy régi -kert útjain… Bizonyosan ősök képei is diszítik a kastély falait. Vajjon -megáll-e Montmorency az ősanyák és ősapák előtt fehér ruhájában? -Megcsókolta-e a régi feszületet, amely vőlegénye édesanyjáé volt? És -tud-e beszélgetni a régi butorokkal s eljátsza-e jegyessége évfordulóján -a sarokban álló ódon zongorán a Lohengrin nászindulóját? Imádkozik-e egy -régi szentkép előtt, amelyre a család régen elmult asszonyainak a -szemsugara tapadt s felhúzza-e a vén zenélőórát, amely egy elmult öreg -úr magános borozgatásához szolgáltatta a kísérő zenét?… Nem. Lotti nem -húzza fel az órát. De én nem felejteném el felhúzni. - -Igy szólt Horváth kisasszony és régi delnők bánatos lépteivel hagyta el -a Tündér Ilona korcsmáját. S a lóvasuton, míg helyet foglalt, -bizonykodó, büszke mosollyal nézett el Rezeda úr válla fölött. - -– Én felhúztam volna a régi órát – mondta és búsan mosolygott. - -Rezeda úr vállat vont és csaknem sírba felelt: - -– Kegyed úgy beszél, mint egy hisztérikus pesti zsidónő. Aki Flauber-t, -vagy Bródy Sándort olvassa este, mikor nem ül operai páholyában… - - - - -VI. Az utolsó nihilista. - -Bonifácz Béla, hirlapíró és Danton és Robespierre meghatalmazottja, a -dunai tartomány igazgatására, egy napon a legnagyobb nehézségek árán -tudott Budáról Pestre jutni. - -Akkoriban a hegyek között lakott, az olvadó havakban és a csípős -márciusi szelekben, midőn az időjárás nemcsak a téli erdőben meghalt kis -madarak holttesteit takarja el a fehérlábú és ibolyaszagú fiatal hölgy -elől, a tavaszi nő elől, hanem a legnagyobb passzióval törekedik rendet -és tisztaságot teremteni az emberek között is. A télen meggöthösödött és -az éjszakai hóviharokkal együtt nyugtalankodó nagybetegek, elkorhadt -tüdők, kifáradt szívek, rákos gyomrok és szerelmi lázban megbetegedett -vérek a tavasz zsendülő szelére nagy erővel kezdik el munkájukat, mint a -gombák elfogyasztják a régi malomgát mellett heverő gerendát. A -koporsókat kiviszik a temetőkbe, a szobákat kiszellőztetik és az itt -maradott ócska kabátok, lyukas nadrágok és hervadt kalapok fölött -szemlét tartanak az élők, hogy a handlénak eladhassák. Künn, messze a -város végén néha egy pár cipőért is fohászkodik a szegény koldus, hogy a -nagybeteget az útból eltegye végre a mindenható természet. Pedig a rákos -öregember, aki már csupán gondolatban foglalkozik ápolónője formáival, -éppoly kevéssé szereti itthagyni szenvedésektől izzadt ágyát, mint az -ifjú udvarhölgy, akinek csak nemrégiben volt szerencséje magára hívhatni -a herceg úr ő fensége figyelmét. A Halál tavasszal nagy sétát tesz a -tartományban, hogy az emberi hullákkal megtrágyázhassa a réteket, -mezőket a közelgő nyár szép virágainak. - -A temetők alatt, mélyen a föld alatt bizonyosan csatornák vannak s a -hercegnők szép szeme, utcaleányok keble, tudósok agyveleje s költők -szíve szétárad a messzi rétekre, kertekre, hogy szép virágokká, -napraforgókká, vagy vadrózsabokrokká váljanak. Ma még ajkaddal -érintgeted szép kedvesed nyakszirtjét és kezed izgalomtól remegve nyul a -meleg alsóruhához, holnapra e szívdobogásos dolgok egy rákospalotai -paraszt konyhakertjében galambbegy alakjában élnek tovább és a -vastagnyakú korcsmáros, Glück Frigyes, salátának tálaltatja -Brillat-Savarin útmutatása szerint. Te (inyes kedvvel és jó húst mellé) -megeszed a salátát, miközben szemed már új nők eleven formáin bogarász, -friss ruhák alatt keresel másnak hitt női részeket és csak a keserű -pálinka juttatja eszedbe halott és elfogyasztott kedvesedet. - -Bár e gondolatok mindenkinek eszébe juthatnak, Bonifácz Béla nihilista -és hirlapíró mégis e tárgybani elmerülés ürügye alatt óhajtott az -alagúti vámnál fizetési kötelezettség nélkül elsuhanni barna kis -köpenyében, amelyet egy bácskai madárijesztő is szégyenkezve viselne. - -Az őr azonban éber volt és Bonifácz Bélát ridegen fölszólították a vám -megfizetésére. - -A költő vállat vont, visszafordult. Mily balgák az emberek! Hisz ha -pénze volna, nem hagyja el a jánoshegyi csőszházat. Éppen a pénz hiánya -okozta, hogy Budáról Pestre igyekezett Szilveszter barátjához, egy-két -forint, esetleg huszonhárom krajcár kölcsönkérésére. - -(Számítása szerint ugyanis huszonhárom krajcárból átélheti a mai napot.) - -A vámőrök olyan haragosan néztek Bonifácz Bélára is, mint egykor -Kohlhaas Mihályra, a kohlhaasenbrücki lócsiszárra néztek az Elbe mellett -s okozói lettek ezért hadjáratoknak, haláloknak, szerencsétlenségeknek -és fejedelmi bánatoknak, amint az Kleist Henrik könyvében szóról-szóra -olvasható. A vámőrök mindig szigoru emberek voltak és most is -meggondolatlanul cselekedtek, midőn a rideg és embertelen törvényhez -ragaszkodtak Bonifácz Béla úrral szemben. Ugyebár furcsa dolog, hogy -valaki, gondolkozó ember, talán nem is a legtehetségtelenebb a -fővárosban, ne mehessen át az alaguton, mert elfelejtett két darab rezet -a zsebében elhelyezni? A gazdag emberek gyermekei fogatokon s fennakadás -nélkül robognak át a Gellérthegy alatt a Krisztina-körut felé, hogy a -Városmajor tájékán meglassítsa a lovak lépteit a figyelmes kocsis, az -ablakot a hintón leeresztik s a tavasz lágy, friss fuvalma beárad a -sajttal és pálinkával kereskedő emberek csemetéire. Öreg nők és -meghizott öreg urak, akiknek emésztőcsatornájában alattomoskodva jár-kel -a borzalmas rák, hogy megfizessen ifjukori bűnökért, vérfertőzésekért és -az étvágygerjesztően feltálalt ebédekért, hol állatok, fecskék -hulladékait, vagy énekesmadarak gyomrát pikáns mártással öntötte le a -francia szakács, nagyot szippantanak a budai hegyek levegőjéből, midőn a -nedvesfalu alagutat elhagyják. „Természet!“ „Regény!“ „Szerelem!“ -kiáltják Oesterreicherné leányai, midőn tavaszi délutánokon a furcsa -budai házak között, Martinovics mezején átkocsiznak, hogy a karminon -kivül a tavaszi nap pirosságával is arcukon kedveskedhessenek a szegény -férfiaknak, külföldi ágensnek és pesti divatfinak, akik a szerelmet a -magyar-utcai háremben feltalálják. Bizonyára a Belváros alatt elfolyó -csatorna a legmegvetettebb a pesti csatornák között. A bozontos, -boglyas, falusi komondor a sváb kertész kocsija mögött talán hátsó lábát -emeli a pesti férfiak felé. A sváb kutya szerelme a természet nemes -törvényeit nem szegi meg. - -Bonifácz Bélát tehát elüzték a vámtól s a nihilista szíve körül a vér -oly meleg lett, mint a Golfáram a hideg oceánokban. „Igazam van! Mindig -igazam van! Ha a bombát elhajítom, igazam van!…“ mondták a vérnek a -hullámai s a vértanuk boldogságával kapaszkodott neki a Várhegynek, hogy -két krajcár hiányában emigy kelhessen át Budáról Pestre. - -Már két napja nem evett ekkor… - -Bonifácz Béla pesti utazása a legkisebb sikerrel sem járt. Szilveszter -úr, barátja és pártfogója, a lóversenytérre kisérte fejedelmét és -Alvinczi úr régi, ezüstaranyszínü nyakkendőjében és kék kalapjában sört -ivott e tavaszi délután, midőn a csikók, nyugtalan és vad mének, -álmélkodó szemü, nemes alaku kancák a zöld mezőn végignyargaltanak, hogy -Szilveszter úr a hatodik pohár sörnél türelmetlenséggel emlegesse lord -Derbyt és Batthyány Elemért, mert hiszen nem nyert a lovak játékos -futásánál. Ezalatt Bonifácz Béla libegő köpenyegében – (amilyenben a -szegény vándorénekesek járhattak Eperjesen és Lőcsén és a lengyel -uraknál, akiknek piros csizmája mindig szívesen tánclépésre perdült, ha -az országútról benyitott egy vándorló deák, aki három verset mondott s -így élte életét) – cikk-cakkos vonalban rohant át Pesten. Már -esteledett, senkivel sem találkozott, aki legalább egy pohár borral -megkinálta volna, megnézte a helyet, ahol a dinamitbombát elhelyezi a -Váci-utcában, – vagy talán ekrazitot! – s a kénzsinórt meggyujtja -délután hat órakor. Azután az összekötő vasuti hídnak vette útját, hogy -pénz nélkül átkelhessen a Dunán, s mire a város elmaradozott a -boldogtalan kis ember mögött, aki négy mérföldnyi utat tett meg, hogy -esetleg borából megkinálja a szegény Szilveszter, a bozontos szakáll és -régen nyirott hajfürtök nem emelkedtek többé bombavető lázzal, a cvikker -mögött bús szeme bágyadtan megnyugodott, Krisztusra gondolt, amint a -szegények szokták, midőn már mindenki elhagyta őket. - -A názárethi aztán átsegítette Bonifácz Bélát az összekötő vasuti hídon s -adott neki elég erőt is, hogy fölmásszon a Jánoshegyre, ahol egy -elhagyott csőszházban fizetség nélkül töltötte a telet. - -Odalent a városban már bealkonyodott, csupán a tornyok fénylettek. A -hegyen azonban még világos volt. - -A csőszház előtt egy fatuskó volt s egy feketeruhás hölgy várta ott -Bonifácz Bélát. - -Dideri-Dir volt ő, költőnő, ügyvéd elvált felesége valahol Erdélyben, -akivel vidéki csavargásai közepette Bonifácz Béla megismerkedett. Az -ügyvédnét a költészetre oktatta, verseket olvasott föl neki, ábrándos és -hosszu mesékkel traktálta szívről, szerelemről, költeményről; két nap -mulva, midőn ismét megszállta a vándorlási kedv, tovább ment, de -távozása előtt költőket rendelt a beteges lelkü asszonyságnak: a bús és -aranypókhálós Reviczkyt, az esti harangszó hangu Tompát és Turgenyev -Iván Tavaszi hullámait… - -– De Punint és Baburint se hagyja ki, kedves tekintetes asszony. S -bizonyosan meggyógyul a lelke, – mondta Béla és a köpenyeg csatját -megerősítette nyakában, mintha nagy szél volna odakünn. - -– Azután? – kérdezte a szürkülő haju és szívbajos tekintetü asszony. - -– Majd megírom a többit! - -Ilyenformán néhány levelet is váltott Bonifácz Béla Dideri-Dirrel. -(Abban az időben ilyen álneveket választottak a költőnők, mert Ibolyát -vagy Hajnalkát már divatjuk multjának számítottak. A régi imakönyveket -is félretették a katolikus asszonyok, midőn Orczy bárónő új imakönyvet -írt. Igy modernizálódnak a nők!) Dideri-Dir elküldte verseit, amelyeket -a költő látogatása óta költött. Bonifácznak mindig volt levélportóra -pénze, ha úrnők leveleire kellett választ írni. - -– Hogy kerül ide? – kérdezte szigorúan Bonifácz Béla. – Nem megmondtam, -hogy óvakodjék Pesttől? Ez nagyon romlott hely. Elcsábítják az -asszonyokat. - -A hegyi bokrok és fák már ekkor aludtak, elszundikáltak a nagy kövek és -mohos törzsek is, mert sehonnan sem hangzott föl nevetés Bonifácz Béla -szavaira. - -Az asszony megfogta a nihilista kezét: - -– Én nem haragszom, hogy ön nem lakik az Andrássy-úti palotában, mint -nálam létekor mondta. - -Béla vállat vont: - -– Egészségügyi szempontból költöztem a hegyre. - -– Ahová én három napi bolyongás után találtam el. - -– Maradt volna otthon, nagyságos asszony, Pest feketére fest. Itt -nincsenek költők. Akik vannak, azok Beliczay kávéházában udvarolnak az -éjjeli leányoknak. Remélem, nem óhajt a Beliczay-kávéházba menni? - -– De igen, igen, – felelt a szívbajos asszony. – Közelről szeretném -látni az ifjú Ady Endrét. Ó, én sok mindent megtudtam, mióta maga engem -elhagyott. Leveleztem valakivel, egy nővel, s az mindent megírt a -költőkről, akik verseikben az élet forradalmát hirdetik, szent, nagy -szerelmi reneszánszokat igérnek az olvasónőnek s éjjel sört isznak és -Jolán úrnő árvaleánykáit pártfogolják a zenés kávéházban… Oh, Istenem, -ha fiatalabb volnék! - -– Beállana Jolánhoz árvaleánykának? - -– Kérem, kedves Bonifácz úr, vezessen el engem azon helyekre, ahol a -költők töltik éjszakáikat. Égek a vágytól, hogy közelről láthassam őket. - -A nihilista megcsóválta a fejét: - -– Asszonyom, rossz helyen kopogtat! Én nem vagyok már ismerős a fiatal -író és költő urakkal. Az én időm lejárt. Az oroszlánfejü Benedek Aladár -az utolsó lirikus, akit ismerni szerencsém van. Az enyhén őszülő -szakállnak hatvanéves korában is sikerei vannak a józsefvárosi hölgyek -között. Vagy ha parancsolja, bemutatom Gáspár Imrének, aki a -József-utcai földszintes házikóban, délutánonként a kuglizóban pihen, -miután egész nap leveleket írt megyéspüspököknek és zsidó -nagykereskedőknek s a kerek pápaszem csodálatosan magas értelmiséggel -csillogott. A tollacska minden erejét és fantáziáját összeszedi, az apró -betücskék bibliai bőséggel omlanak és nem egyszer bukkannak elő eredeti -sorok a Manfrédból, vagy az Anyeginból… Stecz öreg hordár tíz levélnél -kevesebbel sohasem indul el a város különböző pontjaira. Mire -bealkonyodik a Józsefváros fölött, az öreg hordár piros sapkájában -titokzatosan tér meg a kuglizóba. Vagy ismerheti a fehérhaju és -pirosmellényes Erdélyi Gyulát, régen letünt időknek regényíróját, aki -Szegény Dezső című regényéért húsz forintot kapott a Pesti Naplótól és -jelenleg csupán Szemere Miklós versenyparipáihoz ír ódákat, mert az -emberekről többé nem érdemes dalolni, ha megengedi… Seffer Lászlót, vagy -Szeles Adorjánt. Egytől-egyig kitünő komoly férfiak. Spártai jellemek és -a petróleumos kóc sohasem hiányzik zsebükből, ha az országot föl kellene -gyujtani… Még a „Vendéglősök Lapja“ parádi víz- és viaszgyertyaszagu -szerkesztőjének is bemutathatom, aki Kossuth temetésén vitte a fáklyát -és viszi azóta is a megmaradott viaszdarabot. Csete Lajos, a Pokrócz -Ádám apja a kövér Ligeti korcsmájában issza ezredik spriccerét, míg -Jaskula Virág Béla a Fővárosi Lapokat szerkeszti a Práter-utcában s kék -szemével ábrándosan tekintget mindazokra a magas ablakból, akiket -mecénásoknak sejt. Régen letünt idők félig szent, félig őrült, olykor -szegény bűnös emberei ők, akik sohasem mernek előjönni a józsefvárosi -kis korcsmákból, bár bűneikért megvezeklettek. A nemességnek és -gyöngeségnek furcsa keverékei. Chaterton, az éhenhalt angol poéta, vagy -a klinikai ágyon elpusztult Reviczky Gyula az ideáljuk néha… Máskor -Robespierre és Danton imádatuk alakja. A negyvenkilencediki debreceni -országgyűlés törvényéhez alkalmazkodnak, amelyet a nagy kálvinista -templomban kimondtak… És a világon a legjobb társaságnak vélem még -Pongrátz Bélát, az istentől és embertől elhagyott szegény kis költőt, -aki olyan nemesnek és tisztának maradott meg szent rajongásában a -legnagyobb nyomor és szegénység éveiben, mint a régi aranypénzek, -amelyek várkutak mélyéből kerülnek napfényre s rajtuk egy fiatal, -babérkoszorús császár képe van… Az ifjabb Görgei, a tábornok fia komor, -magányos vándorlásaiban gyakran elvetődik a helyre, ahol a szegény -költők meghúzzák magukat, padlásokon, régi pincékben, nyomorult hónapos -szobákban, ahol maga a gazda is adós a hópénzzel. Az ifjabb Görgei -mindig megy, nyughatatlanul bolyong Pestről Budára, mint Angliában járta -egykoron a Londontól dél felé, Anglia virágoskertjébe vezető -országútakat. Csupán olyankor nyugszik meg, midőn hébe-korba -elhelyezkedik a lipótmezei csendes házban. Hetenkint kimenőt élvez, -midőn is O. B. grófnő társaságában színházba mehet, rendesen klasszikus -darabhoz, amelyet az ifjabb Görgei még ifjúkorában látott Párisban vagy -Londonban és előadás után vacsorázik a grófnővel. A ravasz orvosok jól -gondolták ki ezt a dolgot. Görgei úr hölgytársaságban nem nyul italhoz, -ellenben igyekszik fiatal, szellemes és nagyműveltségü gavallér lenni. -Az angol királyi képtárról beszél O. B. grófnőnek, a csodálatos British -Museumról és Haydn zenéjéről, amelynek sok művelője van az angol -vallásos házakban. Még jóval éjfél előtt hazatér, a grófnőt kisérve, a -messzi csendes házba, mert hisz O. B. grófnő beteg… Ime, ők az én -barátaim, asszonyom. Körükbe szívesen elkísérhetem. - -Dideri-Dir, a költőnő (mint általában a nők), inkább kedvelte a tornyok -magasságából közelgő holdat, mint a napnyugati égboltozat halványuló -csillagait. - -– Új barátokat kell szerezni, Béla, – mondta a csőszkunyhó előtt, -fölemelkedve a fatuskóról. – Az emberek, akikről beszélt, bizonyosan -jégszürke, zordon, magányos, asszonykerülő, bogaras vén emberek. Elég -részem volt a vén emberekből férjem oldalán… Fiatal, csillogószemü és -emelkedő csillagu férfiak barátságára vágyom, akiknek saroglyájához -odaköthetem a lovamat. Én érvényesülni akarok, mert úgy érzem, hogy -tehetségem van. Hisz mindazok között, akiket fölemlített, egyiknek sincs -lapja!… - -– Az „Olvasd!“ már megszűnt – felelt Bonifácz Béla mélabúsan. - -A szürkülőhaju asszonyság áhitatosan nézett a Jánoshegy fölötti -égboltozatra, ahol már föltünedeztek az esti csillagok. - -– Szerelmes szeretnék lenni… Még egyszer szerelmes lenni, hisz már úgy -sem élek soká. Ady Endrébe vagy Révész Bélába. Cholnoky Viktorba vagy -Lovik Károlyba… Egy fiatal, pályája kezdetén lévő iróba, mint George -Sand Musset Alfrédbe… Baszkircsev Mária szeretnék lenni. Ah, mily -királyi kertekből áradó illat lehet az: együtt emelkedni a dicsőség -lajtorjáján. Egyik nap Dideri-Dir költeményét közlik a lapok, másnap -szép kedvesem, drága Alfrédem dalát. És olykor egymás mellett jelenhetik -meg nevünk A Hét hasábjain. Nem, kedves Bonifácz Béla, nem azért jöttem -el az erdélyi havasok közül, hogy az öreg Gáspár Imrével sörözzek együtt -a józsefvárosi kis kuglizóban! - -– Kegyed egy stréber nő! - -– Lehetséges… Páholyban akarok ülni a Nemzeti Színházban és az írók -frakkban látogassanak el hozzám a felvonásközben. Talán szalont is fogok -tartani, zsúrokat adni és a szerkesztők majd kezet csókolnak nekem… -Megengedem, hogy néha meglátogasson, ha nincs vendégem. - -Dideri-Dir ezután homlokon csókolta Bonifácz Bélát és színpadias -léptekkel elvonult a jánoshegyi kunyhó tájékáról. Bonifácz sokáig utána -nézett és őszes szakállába halkan mormogta: - -– Majd visszatérsz még hozzám, szegény leányom! - -Egy hét mulva Dideri-Dir két leánya kereste föl Bonifácz urat. - -Tizenhat-tizenhét esztendős, se nem szép, se nem csúnya leányok voltak. -Olga az irodalomért, Giza a művészetért rajongott. - -– Béla bácsi, az anyánk megbolondult. Egész éjszaka a kávéházakban -csavarog nagyhaju költőcsemetékkel, álhirlapírókkal… Mi nagyon -szégyeljük magunkat. Nem akarunk Pesten maradni. - -– Menjenek haza az édesapjukhoz! - -– Az atyánk egy cseléddel él. Mi elhatároztuk, hogy elmegyünk -Magyarországból. Táncolni tudunk. Olga énekel hárfa mellett francia -dalokat. Csinosak, fiatalok vagyunk. Tegnap az ügynökkel megállapodtunk. -Oroszországba megyünk művésznőknek. Szeretnénk, ha velünk jönne. Mint -apánk, vagy mint öreg barátunk… - -– Szegénykéim – kiáltott föl fájdalmasan Bonifácz Béla. – Elpusztultok, -elégtek, meghaltok. Vengergák lesztek s kórházban haldokoltok. - -– Jöjjön velünk, s ne hagyjon elpusztulni! – felelték Dideri-Dir -leányai. – Itt úgy sincs semmi dolga. A csőszkunyhót őrzi. - -Bonifácz Béla elgondolkozott. - -– Valami dolgom mégis csak volna… Hetenkint cikket kell írni a -Vendéglősök Lapjába. Rettentő méreg az irodalom. Vérbajossá teszi a -polgárokat és polgárnőket, ha belékóstolnak. Az írók mind szélhámosok. -Kinevezik királyi mesterségnek, a legdicsőbb foglalkozásnak a maguk -dolgát. Holott tulajdonképpen senkinek sincs szüksége az irodalomra. Az -emberek sokkal boldogabbak volnának, ha nem volna irodalom. Tovább is -születnének, szeretnének, meghalnának. A nagy, gyönyörüséges Életnek -semmi köze sincs az apró, sűrű betücskékhez. Az írók, mint egy titkos -szövetség, századok óta mérgezik az emberek lelkét, hogy maguk meg -tudjanak élni. A meséik, dalaik mind arra valók, hogy nyugtalanságot, -zavart idézzenek elő az emberi lelkekben. És ha egy családba beköltözött -az irodalom édes mérge, ott nyomon következik a boldogtalanság. Az írók -feleségei mind szerencsétlen asszonyok. Szilveszter barátom tizenhat -esztendős leánya fölakasztotta magát. S ime benneteket elhágy anyátok, -mert verseket mondanak neki éjjel a kávéházban… - -– Eljön velünk? – kérdezték a leányok. - -– Elmegyek, szegénykéim. Titeket nem engedlek feláldozni az őrültségnek, -amit irodalomnak neveznek. Egyszer zöld alkoholban, máskor az idegek -természetellenes kivánkozásában, harmadszor a vérnek lobogó égésében -lakik az őrültség, amely irodalom névre hallgat. Elmegyünk ebből az -országból, ahol a félbolond ügyvédnét szabadon engedik járni – az -irodalom ürügye alatt. - -Giza, aki a praktikusabb volt, végigmustrálta Bonifácz úr ruházatát. - -– Mindenekelőtt gyerünk a szabóhoz, Béla bácsi! – mondta és karonfogta a -bozontos, öreges emberkét… - -… Két évig járt Bonifácz Béla Oroszországban a Dideri-Dir leányaival. A -leányok szép ruhákat, némi pénzecskét táncoltak össze Moszkvától és -Pétervártól végig a nagy szibériai vasutvonal mentén, ahol a helyőrség -kozáktisztjei szinte őrjöngve fogadták a varsói első orfeumot. - -Egy vasuti állomáson, messze Ázsiában azután ellopták mindenüket. -Pénzüket, ruhásládáikat, ékszereiket. A magyar határtól sok ezer -versztnyire, egy félig behavazott szibériai állomáson, mongol lókötők és -félvad muszka tisztek között, ahol csak hetenkint egyszer megy át a -vonat, egyetlen pénzdarab, ruha és élelem nélkül maradtak Dideri-Dir -táncos leányai és Bonifácz Béla, a költő. - - - - -VII. A bécsi nők Pesten. - -Május volt akkor Pesten. - -A bécsi gyorsvonat, amely a legjobban épített vasuti pályán, alacsony -cilinderes mozdonyával olyan fontoskodó lihegéssel szalad be a pesti -állomásra, mintha legalább is előkelő távoli rokonát, a pétervár–nizzai -expressz-vonatot óhajtaná utánozni, a hosszu Pullmann-kocsik mindjárt -megállanak és selyemmel bélelt, arannyal diszített, villamosfényü -fülkékből orosz nagyhercegek, lengyel vojvodák és cseh milliomosgyárosok -szállnak ki, – a bécsi gyorsvonat májusban megrakodva jött Pestre, hogy -elhozza a bécsi kávéházak szemetjét, gyanús exisztenciáit és különösen -erkölcstelen asszonyait. - -Lófuttatás volt Pesten. - -A pompás vasuti kocsikból a rendőri ujságok megelevenedett tipusai -ugrálnak le. Feltünő elegánciával öltözött sportsmanek, akik a téli -hónapokban a Ronacher-nézőtéren keresnek megélhetést, hajnalban kártyás -kávéházban huzódnak meg és esetleg egy öreg virágárusnővel tartanak -szállást, pénzügynökök és elszánt arcú makrók, vöröses arcok és különös -bajuszok, hajviseletek és nyakkendők, amelyeket csak a bécsi -aszfaltbetyár kultivál, fehér kamáslik és óriási látócsövek nagy sárga -táskákban. A kivágott lakkcipő, vagy a narancsszínű, magas sarku -füzőscipő teljes biztonsággal lép a pesti aszfaltra. A kisujjakon gyűrűk -és a tolvaj-zsargon szavaival ékesítik a lerchenfeldi dialektust. A -bécsi kávéházakban tanulták ők az okosságot és szellemi fölényt, -szemtelen gúnnyal néznek végig a Kerepesi-úton. - -A nők még furcsábbak; kedvelői a fehér bluzoknak és sima szoknyáknak. A -kerek Girardi-kalapok vagy a nagytollas Rembrandtok igen jól illenek -fejükre. Szőkésbarna hajukat feszesen fésülik és arcszínük pirosas, -mintha most öblítették volna hideg vízzel. Kék szemük van és rózsaszínü -szájuk. A foguk fehér és korán meghíznak. Jókedvüek és biztosak a -dolgukban. A sportladyk fesztelenül fogadják minden jól öltözött férfi -udvarlását, a szeretőjük markőr a Habsburg-kávéházban és csupán nyerni -jönnek Pestre. - -Amíg a Kék macska és a Flóra-terem volt a legelőkelőbb mulatóhely -Budapesten (majd Somossy Károly fölépítette a világ egyik legszebb -orfeumát), a bécsi női tipus képviselte az igazi artisztikát. A kövér, -tejkeblü és a malac rózsaszínü bőréhez hasonlatos arculatu dámák, akik -csak sört vagy francia pezsgőt ittak, szívtelenül és hidegen -fosztogatták a férfiakat, ölelkezés közben Maxra, a fiákeresre -gondoltak, egyszerre csak elhagyták Budapestet. A király-utcai énekes -kávéházakban (ahol még VII. Edvárd velszi herceg korában csárdást tanult -táncolni) maradt meg belőlük egy-egy öreg, de fessen öltözködő példány, -akinek nem sikerült szerencsét csinálni Budapesten. - -Carola Cecilia éjszaka a Beliczay-kávéházban volt, ahová a grófok és -bárók frakkban jártak, Blau bácsi ingujjban billiárdozott Lazaroviccsal, -a nábobbal, akit éjjel-nappal, lépésről-lépésre követtek Hartman és -Lefkovics, a hűséges pénzkölcsönzők s alkoholisták módjára itták a -fiatal milliomos pezsgőjét. A Kmoch és Reiner-féle „Frauenbatallion“ -keringőjétől visszhangzott a pesti éjszaka, amelyet nyolcvan szép -trikós-kisasszony táncolt az orfeum színpadán. Carola Cecilia (akiért -egyformán rajongtak öreg börziáner zsidók és ifjú grófok) -huszárkapitányi uniformisban vezényelte a pompás csapatot. Nagyváradra -különvonattal vitték a zászlóaljat, hogy estére a Fekete sasban játsszék -és talán már föl is lobogózták a váradi házakat, midőn Turinból megjött -a sürgöny: a kormányzó meghalt… Cicele, akinek olyan sűrű, hosszú haja -volt, hogy fejétől sarkáig elborította, nem őrjíthette meg végképpen a -nagyváradiakat, az előadás elmaradt. Küry és Fedák kisasszony nagy -primadonnák lehetnek, de korántsem váltják ki a közönségnek azt a -nagyfokú lelkesedését, amely a még meglehetősen naivnak látszó korban -Cicelke nyomán Pesten végiglángolt. Kérdezzétek meg az öreg urakat, -Amerikába költözött pénzügynököket, letört gavallérokat és Rajna -Ferencet, ki volt Carola Cecilia, midőn a „Hölgyzászlóalj“-ban a nemzeti -színű zászlót kibontotta! A még félig német pesti éjszaka őrjöngve -tapsolt, az orfeum előtt a fiákeresek éljenezték és a zene -csengve-bongva zengett… Mi volt szebb? A „Hölgyzászlóalj“, vagy a -manapság divatos „Hulló falevél“? Ó, a régi karnagyok szemérmesek -voltak. Aki egykor megírja Budapest történetét, Somossy Károly és Carola -Cecilia alakjáról nagyon sokat írhat. Ők tanították meg lumpolni a -várost. Bizonyosan ma is isznak francia pezsgőt Budapesten, hisz e -portéka mindig kelendő marad, míg gazdag inyencek és ledér nők élnek a -földön. Ám akkoriban, májusban, lóversenykor, mikor Carola a -feketeharisnyás lábát a Beliczay-kávéház márványasztalára teszi és Blau -Diogénesz egy rajongó lovag hódolatával iszik a diva lakkcipőjéből, -Batthyány Elemér és Szemere Miklós fiatal urak, Munczy nagy szürke -szakállával francia dalokat muzsikál és Somossy úr együtt mulat ott -vendégeivel; a mulatságos és ötletes Lantos megnyitja Pesten az első -elegáns restaurant-t, amelynek konyháján reggelig ég a tűz és olcsón -mulatni lehet, – nyomban bele is bukik a vállalkozó szellemű férfiú, bár -Brillat-Savarin receptje szerint főzi a tyúklevest; élelmes vendéglősök -korcsmákat alapítottak, amelyeket csupán éjfél után nyitottak ki, a -„Temető“-ben reggel tíz órakor kiérdemesült aranyifjak mulattak Strasser -csikósbojtár-modorban előadott dalain és a Kauser-társaság hordó sört -helyeztetett az asztalra; a divat májusi délben ligeti vendéglőbe -hajtatni Móni gyors trapperein (miközben kocsis, ló és szerszám a bécsi -Práterről álmodott), a zongorást kihúzni az ágyból; a vörös Friedmann -csillagos övet hord derekán és Szekulával világvárosnak nevezik ki -Pestet, amelynek szanfranciszkói tempóban építenek mulatóhelyet és a -néger táncosokat, nemzetközi művészeket Pestre csődítik: „Ős-Budavára!“ -mondják az emberek és kelet és nyugat minden pompája megjelenik -képzeletükben és az idáig rejtett pesti félvilág, a titkosan szerető nők -hirtelen, tavasz virágai módjára elleptek mindent a bámészkodó város -előtt (akiknek lakáscímével és nevével a nők hódoló barátja, pártfogója -és gourmandja, Kapy kapitány úr, az angol király rokona, finom -maroquin-bőrbe kötött, arany ceruzával írott jegyzőkönyvecskéket töltött -meg és könyvtárában bizonyosan föltalálható, hogy a drága Svarcz Mici -hol lakott húsz év előtt); a süket Fritz apó meg bablevest főz a Vasvári -Pál-utcában és „lokál“-jában fiákeresek, kaszinói urak és éjjeli leányok -együtt táncolnak délelőtt a tüdővészes Breitner zongorája körül, aki -hátborzongatóan variálja az ocsmány és ledér szavakat dalaiban, míg -fülig nyitott szája fekete üregéből egy fölbontott régi sír sötétsége -mered elő s gyakran ömlik tüdejéből a vér a mulatság hevében (míg otthon -a beteg asszony és beteg gyermek várja); a vérbeli lumpok és -passzionátus ivók, a mámorban életet kereső urak és a szinte állativá -aljasodott bécsi leányok idejében, midőn Fifi kihullott metszőfogát -viaszgyertyadarabbal pótolja, a bolondos Gréte tébolyodottan tépi össze -ruháit, míg Mici minden reggel öngyilkos óhajt lenni: e korban Roederer -és Pomery urak a messzi Frankföldön bizony alaposan tudomást szereztek -arról, hogy Pesten május van, lóverseny van. Freystädtler Flóra, a vörös -milliomosleány még Champagne dombján termett aranyban fürösztötte meg -színész és fiákeres szeretőit, mielőtt udvarlásukat elfogadta volna. A -pesti lumpolások hőskorából, midőn egy-egy éjszaka vagyonok úsztak el -pezsgőre, virágra, muzsikára, éles visítással sikolt ki a bécsi nők -mámoros hangja. - -Orfeum! - -Mily melegen, zenésen, szinte kábítóan hangzott egykor e szó ifjú -gavallér korunkban! Táncosnőket és hercegnőket láttunk, az urak fehér -inge fénylik, virágillat tölti meg a rózsaszínű villamos fényben -tündöklő termet, páholyában Vladimir nagyherceg ül, földszinten a rasta, -rövidszoknyás francia szubrett csicsereg a pódiumon, kopaszfejű, kiélt -arcú pincérek a temetésrendező tiszteletteljességével viszik -jéghütőjében a francia dombok borát és a zenekarból bűbájosan hangzik a -csengő-bongó orfeumzene. A nagyvilág, Páris, Nizza: eljött hozzánk -vizitbe egy estére. Azután elment Cecilia s elmentek mind. -Egyiknek-másiknak trafikja vagy masamód-üzlete van a Ringen és Pestre -csak májusban hozzák vissza emlékeik, a régi időkben ünnepségnek -nevezett tavaszi lóversenyre. - -Ilyenkor írják az ujságok, hogy megérkezett az előkelő külföldi társaság -Budapestre. - -* - -Horváth kisasszony még sohasem volt lóversenyen, kisleánykorában a -Sugár-úton nézte Andrássy Géza hatalmas vadászkocsiját, Wahrmann -piroskerekű, könnyű fiákerét, amelyet Bécsből hozatott a gavallér és -négyesfogaton jött Blaskovics. Tíz-tizenöt percig végigrohant az -álmélkodók tekintete előtt Magyarország előkelősége. A sánta Neszmélyi -ujságíró, mint az élet főrendezője, élénken előre hajolt hatalmas -pofaszakállával és minden ismerősét mankójával üdvözölte. A fiákeresek -olyan gyönyörűséggel hajtották rövidfarkú lovaikat, mintha mindenki -nyert volna odakünn a futtatáson. A nők fátyola üdén lobogott és a -férfiak térdükre húzták a pepita-nadrágot. Tündöklő, szép nagyvilág! - -Urbanovicsné újabb segéllyel látta el a Pattantyus-utca hölgyeit és a -boldogtalan Rezedának kárba veszett minden ékesszólása. A színésznők, -miután új tavaszi ruhához jutottak (Horváth kisasszony pepita-kosztümöt -varratott, fecskefarkú kabátkával, míg Szilvia kék és fehérpettyes -ponzsiból kisleányos toalettet választott), egy versenynapi délután -fiákert hozattak. - -– Hölgyeim, csupán az éjjeli kaszirnők és félvilági lepkék szoktak a -turfra járni hétköznapokon – elmélkedett Rezeda úr. - -A színésznők azonban nevetve intettek a szerkesztőnek. - -– Ha szégyel velünk jönni, ne jöjjön velünk, – mondá élesen Klára. - -A bús férfiú beleegyezett sorsába. - -– Becsületemre, – dörmögte, – úgy érzem már magam, mint egy makró. -Vásárra hordom nőismerőseimet. - -A kisasszonyok természetesen a grófnékra voltak kíváncsiak elsősorban. -Rezeda úr megmutatott nekik néhány mágnásasszonyt, akiket látásból -ismert. A fiatal grófnők karosszékeikben mint pasztell-képek üldögéltek. -Finom, csodálatosan gyöngéd arcbőrükkel, ruháikkal, keztyűikkel, -cipőikkel mint üvegházi növények foglaltak helyet a piros zsinórral -elkerített részben. Vajjon hol veszik a grófnők kalapjukat, amely -izlésével és formájával olyannyira különbözik mindig a polgárasszonyok -kalapjától? A keztyűs talán külön keztyűt varr Andrássy kontesznek? És -az elzárt paloták levegőjében műtárgyak, festmények, ázsiai szőnyegek és -gondtalan évek közepette felnövekedő hölgyek igazán mások volnának, mint -a teremtés többi asszonyai? A rózsaszínű csipke alsóruháikon és a szalag -cipőjükön, hajuknak üde hulláma és szemüknek fénye vajjon honnan van, -hogy azt a legügyesebb, a leggazdagabb zsidónő sem tudja utánozni? -Testüknek rugalmassága – még az idősebb hölgyeknél is, – mintha -csakugyan a századokon át átfinomult vérkeveredésnek a következménye -volna! Kék vér! – mondták a régi regényírók. S a polgári férfiú -fölsóhajt, hogy sohasem ismeri meg a kékvérű nőket közelebbről. - -Egy fordulónál (mert hisz a kisasszonyok állandóan sétáltak, hogy semmit -el ne mulasszanak), Alvinczi feketeszakállas, fehérkalapos feje bukkant -föl a mezőn. Lusta, szinte unott léptekkel közelgett, a látócsövét -egykedvüen himbálta a karján. - -– Gyerünk! – mondta Rezeda úr idegesen. - -Horváth kisasszony azonban megállott és olyan mosollyal nézett Alvinczi -szeme közé, amilyen mosoly csak kitanult kurtizánok, vagy teljesen -ártatlan nők arcán szokott jelentkezni az izgatottság palástolására. - -Alvinczi megzavarodva nézett a hölgyre, mintha emlékei között kutatna. - -– Jó napot, Alvinczi! – mondta Horváth kisasszony csalfa -szemhunyorítással. – Ugy-e bár, nem emlékszik rám? De én nem felejtettem -el magát! - -(Rezeda úr azt hitte, hogy a föld alá sűlyed szégyenletében.) - -Az ázsiai kán fehérkeztyűs kezével megemelte a kalapját. - -– Van szerencsém, – mondta minden meggyőződés nélkül és futó, kérdő -pillantást vetett Rezeda úrra. - -Rezeda úr vállat vont s odavetőleg, a fogai között mormogta: - -– Louise asszonynál… Az estélyen… - -Alvinczi fanyarul mosolygott. Elővette a zsebkendőjét és a gyomorbetegek -keserűségével köhintett. - -– Igen… Mindjárt szolgálok valami jó tippel… – folytatta gyorsan a -legnagyobb szivélyességgel. – A dámák bizonyára nyerni szeretnének, -habár, ha én rám hallgatnak, nem fogadnak. A lóversenyen nem lehet -nyerni. De hogy mégis kivegyék részüket a játék szórakozásából, majd -szolgálok néhány tikettel. Ha megengedik… A viszontlátásra. Sietek, mert -már start van. - -Gyorsan megemelte a kalapját, felületesen megfogta Horváth kisasszony -kezét és eltünt a lépcsőkön, amelyek a könyvfogadóhoz vezettek. -Mindenütt tiszteletteljesen nyilt szét a tömeg. Ő játszik itt a -legnagyobb tétekben. A lóversenyvárosban király volt Alvinczi. - -Rezeda úr sötétpiros arccal kapaszkodott Horváth kisasszony karjába. - -– Lelkem, – kezdte az indulattól visszafojtott hangon, – maga úgy -viselkedik, mint valami falusi kisasszony. Azt hiszi, hogy Kisvárdán -van, ahol a társulat drámai szendéjét minden suszterinas ismeri? Pesten -vagyunk, lelkem, ahol nem szokás megszólongatni a férfiakat. - -– Valóban nagyon neveletlen volt Alvinczi, – felelt elkomolyodva Klára. -– Ostoba voltam, beismerem. Gondolataimban annyit foglalkozom a furcsa -emberrel, hogy egész természetesnek találtam, hogy nyomban rámismer ő -is, amint találkozunk… Bocsásson meg, Rezeda. - -De Rezeda úr nem bocsátott meg. - -– Nézzen körül a gyepen, – folytatta szigorúan. – Látja ezt a sok -föltünő kalapos, furcsa ruhás, elszánt képű nőt? Ezek mind azért vannak -itt, hogy Alvinczivel, vagy a hozzá hasonló erszényű férfiakkal -megismerkedjenek. De még ők sem mernek megszólítani senkit. - -– Mily szamár voltam! – mormogta könnyes keserűséggel Klára. - -Éles csöngetés hangzott. - -A tömegben egy hetykekalapú, pirosmellényes, fehérszakállú öreg úr -törekedett a társaság felé. Barna köpenyeg volt rajta és rozzant -sétapálcával integetett. - -– Nagysádkám! - -Szilveszter úr volt ő, az Alvinczi titoknoka. - -Néhány barna karton-billétát nyomott a sok közül a Horváth kisasszony -kezébe. - -– A fejedelem küldi, – mondta a sietéstől elfulladva. - -– Hogy van, Szilveszter bácsi? – kérdezte megenyhülve Klára. - -– Sietek. Sietek. Még X. grófnénak kell jegyeket adnom, az öreg B. -bárókisasszonynak és özvegy Ábrándinénak. A versenyt pedig már futják. - -– Miért fogadta el? – kérdezte sötéten Rezeda úr. - -Horváth kisasszony izgatottan nézte a kartondarabokat. - -– Tíz forint. Háromszor tíz forint. A hatos számon. Nézze meg csak, -gyorsan, Rezeda úr, melyik a hatos szám? - -– Az Alvinczi lova. Ignác. - -Vad kiáltozás töltötte meg hirtelen a mezőt. Mintha váratlanul -megbolondultak volna az emberek ezrei. Padokra és székekre ugráltak. -Lóneveket kiabáltak. A szemek kimeredtek. A nők hisztérikusan -visítottak. - -– Innen úgy sem látunk semmit a futásból, – mondta Rezeda úr. – -Forduljanak meg, hölgyeim. Az emelvényen ül Alvinczi úr. Majd az ő -arcáról itéljük meg, hogy megnyeri-e a versenyt Ignác. - -A Jockey-Club tagjainak fenntartott helyen ült Alvinczi úr és bizonyosan -a világ egyik legjobb látócsöve volt a szeme előtt, amint a lovak -futását figyelte. - -Mereven dőlt hátra ülésében, amint feszülten figyelt. - -Hirtelen előrehajolt, mintha az energikus mozdulattal is hozzájárulna a -verseny kimeneteléhez. - -A gukker szinte megfeszült kezében, amint a cél előtti utolsó métereken -a magasból a paripák futását figyelte. - -Azután elvette szeme elől a gukkert. - -Boldog, gyermekesen boldog, diadalmas mosoly jelent meg a sötét, szomorú -arcon, mintha karácsonyi angyal csengetne végig a mezőn… A szomszédjai -kezüket nyújtották felé. - -– Ignác! – ordította ezer torok. - -– Nyertünk! – kiáltotta önfeledten, szinte könnybeborult szemmel Horváth -kisasszony. – Ignác. Drága Ignác. - -– Az ördög vitte volna el! – dörmögte Rezeda úr. - -Horváth kisasszony a fehér korláthoz rohant, midőn a győztes paripát -elvezették. Fehérkeztyűs kezével boldogan tapsolt a kistermetű -pejlovacska felé. - -– Ignác! – mondta szerelmesen, lágyan. - -… Bármennyire szeretett volna Horváth kisasszony e délutánon Alvinczi -úrral ismét találkozni, ez többé már nem sikerült neki… - -– Vajjon miért került el Alvinczi? – kérdezte Horváth kisasszony, midőn -hazafelé mentek fáradtan és porosan. - -Rezeda úr mogorván lóbálta a fejét: - -– Kisasszony, jegyezze meg magának: a hálálkodó ember a -legkényelmetlenebb lény. Az ember nem tud vele mit csinálni. Alvinczinek -különben is régi babonája, hogy akkor, midőn jelentősebb összeggel fogad -valamely lóra, a szegény ismerősei és barátai között fogadójegyeket -osztat széjjel. Vannak pedig ismerősei, akik részére ugyanakkor más -lovakra fogad, mint amilyenre ő maga játszott. Örüljön, bennünket -szerencsés ismerősnek számít. - -– Nagyszerű ember. - -– Annál is nagyszerűbb, mert míg kegyedet kétszáz forinthoz juttatta -(hogy kiimádkozza a győzelmet, mint azok az öreg mágnásasszonyok, akiket -támogat s versenynapi délelőttökön a Ferenciek-templomába járnak -imádkozni Alvinczi szerencséjéért), addig ő maga, mint egy beavatott -ismerősömtől hallottam, csaknem százezer forintot húzott be Ignác -győzelmével. Ez Alvinczi kifogyhatatlannak hitt vagyonának a forrása. -Ezért hívják Monte Cristonak. - -Klára összecsapta a kezét: - -– Imádom, – mondta. - - - - -VIII. Az álmok és a kártyák. - -Tavasz volt és a pattantyus-utcai hölgyeknek délutánonként verseket és -regényeket olvasott Rezeda úr. - -Rezeda szerkesztőnek régi módszere volt a nők körüli udvarlásnál a -költők segítségül vétele. Szerelmeit (a cirkusz-lovarnőt a Henry -társulatánál, a cukrászkisasszonyt egy régi vidéki cukrászdában, ahol -mályvaszínü függönyök lengtek az ablakon és a likőrös üvegeken -virágkosaras vignetták voltak, majd az özvegy kereskedőnét, akinek -szívbaja volt és nagy szemében az elmulás utáni vágy néha csodálatosan -tükröződött) többnyire Byron vagy Puskin verseinek köszönhette. Mint egy -biedermeier-ifjú, finom kötésben verseskönyvet hordott a zsebében és -midőn a hölgyeket négyszemközt kaphatta, vadul, gyorsan, vagy lágyan és -álmodozva a fülükbe olvasta az idevonatkozó szakaszokat. A nők néha -megengedték, hogy a kezüket megcsókolja, máskor könnyedén -végigsimították homlokát, kedves Rezedának nevezték, virágjukat a -verseskönyv lapjai közé préselték, azután elbocsátották a szerkesztőt, -aki lehajlott fejjel bandukolt és az öngyilkos Kleist Henrikre gondolt. -Igy élt Rezeda úr szerelmeiben és még az özvegy kereskedőné -hálószobájáig sem juthatott el, aki pedig olyan sűrű, szőkehaju, hosszu -szempilláju, összeérő szemöldökű és kövérkés nő volt, mint valami keleti -álom. Csupán gyönyörü lábán a harisnyakötőt helyettesítő szalagcsokorra -emlékezett, amely halavány lilaszínü volt és emlékbe egy kis zsebkendőt -kapott, amelyet otthon a párnája alá dugott. Rezeda úr magánéletét -vizsgálva, azt kell hinnünk, hogy a nők az utolsó felvonásban -elidegenedtek az ábrándos és busongó ifjútól. Sohasem sikerült a nők -nyakszirtjének azon helyén a csókot elhelyezni, amely csók a szentéletü -apácát is megőrjítheti. Az ujjai csupán a kezekig jutottak és szinte -röstelkedett a nők háta mögött, midőn esős időben megmutatták a -bokájukat. A kereskedőné – hogy még egyszer és utoljára fölemlítsük a -kövér asszonykát – egy nyári délutánon, a virágoskertbe csupán egyetlen -szál, vékony pongyolát vett magára és a napsugár az árnyékos helyeken -meglehetősen megmutogatta a ruha alá rejtett formákat. Rezeda úr -szívdobogya kérdezősködött a virágok nevei után és a világért sem -merészelte teljesen kinyitni a szemét. Az asszonyka kétszer, háromszor -elment a napsütéses helyekre, engedte, hogy a szél ruhájába fujjon és -rövidujju pongyolában gyakran emelte föl két karját kontyához, miközben -ruhája csaknem vállig csúszott… „És ezt a kéket, amely olyan, mint egy -Richepin-vers, hogy hívják, nagyságos asszony?“ - -Nem csodálható tehát, ha Rezeda úr (aki éjjel, ágyában a legelszántabb -kékszakáll volt, minden nőismerősét meztelenre vetkőztette és még a -torkukat is megcsókolta harapós csókkal) tavaszi délután a -pattantyus-utcai kis lakásban, ahol két fiatal nő illata összekeveredett -a cserepes virágok illatával és a himzett diványpárnának asszonyhaj -szaga volt, az ágyterítő alól szinte lappangva sompolyogtak elő női -álmok és a reggel használt kis piros papucsok öléből, a törülközők -gyürődéséből, a hajfésükből és puha, bolyhos vállkendőkből két -szerelemre hivatott fiatal nő jó szaga áramlott: Rezeda úr a sánta lord -verseit olvasgatta s egy teljes, az Élet megünneplésére szánt májusi -délután mulott el Lermontoff Korunk hősének emlékezetére. - -– Holnap elhozom Boccacciót, – fenyegetőzött esténkint bánatos mosollyal -Rezeda úr. – A flórenci barátok és kikapós menyecskék tán hatással -lesznek hölgyeimre. - -– Hozza el, kedves, – felelt álmodozva Szilvia. - -De Rezeda úr nem merte elhozni a világ legszebb könyvét. Talán a -színésznők erkölcseit féltette… - -Máskor a szűk előszobában olyan közel ért Szilviához, hogy a könnyü -ruhácska alatt megérezte a leány testének gyöngéden domborodó, meleg -részletét. Szilvia harmatos barna szemével, amely félig zsidó-, félig -cigányszem volt, nyugodtan nézett az érzelmes fiatalemberre. - -– Bocsánat, – rebegte Rezeda úr. – Nem akartam… - -De aznap éjjel (a magányban) még a harisnyát is lehuzta Szilviáról és -pontosan kiszámította a leány testén található finomságokat a haj -sűrűségéből, finomságából. - -Ismét délután volt és a cserepes virágok az ablakokban kinyujtották -leveleiket a nap felé és az orgona gyöngéden remegett fehér fürteivel, -mint egy szűz leány ég felé küldött fohásza emelkedik remegőn fölfelé a -székesegyház tömjénfüstös boltozatában. Szilvia sűrü fekete hajába, -amely csigákba göndörödött, mint a spanyol szenyoráké, a napsugár tüzes -nyilacskákat helyezett el, amelyek alattomosan fényesítették a -hajszálakat az ablaknál, a zongora mellett. Kivágott nyakán gyöngéd -pelyhek és kis kék bajuszán mintha tréfásan-bús gondolatok -helyezkednének el, amint alig hallhatólag fütyült egy bús magyar dalt. -Rezeda úr A vadász iratait olvasta Turgenyevtől és a scsigri-i kerület -Hamletjének bánatos elbeszélését hangsulyozta: Szilviáról Klárára -emelvén szemét a lap fordításánál, mintha ő maga volna az a bizonyos -éjjeli vendég, aki annak örül, hogy a boldogtalanság legszélsőbb fokát -elérte. - -Szilvia abbanhagyta a fütyörészést. - -– Meddig fog ez így tartani? – kérdezte, de nem nézett sem Rezeda urra, -sem Klárára. - -Klára (ismét fehérnemüt javított) anélkül, hogy föltekintett volna, -vállat vont, Rezeda úr a pontig olvasott, azután összezárta a könyvet. - -– Valamit kérdezett, Szilvia? – kérdezte udvariasan előrehajolva. - -Szilvia fölsóhajtott: - -– Ó, nem kérdeztem semmit. Nem is kérdezhettem, hisz senki sem tudna -felelni a jelenlevők közül… Azt szeretném tudni, hogy miért vagyok itt a -Pattantyus-utcában és mi tart vissza attól, hogy elszerződjem vidékre -színésznőnek? Mikor Pestre jöttünk, azt hittük, hogy most következik a -nagyszerű, mulatságos, nagyvilági élet. Én legalább titkon mindig azt -hittem, hogy valami rendkivüli dolog fog történni, ha én, a nem -mindennapi, szép, tehetséges, okos és jó teremtés Pesten megtelepedem. -Azután semmi sem történik. Egyik nap mulik a másik után. Reggel az -ágyamba süt a nap, de én fekve maradok… Félek a fölkeléstől, mert tudom, -hogy ismét kezdődik az unalmas, hosszu nap. Amíg fekszem, addig azt -hiszem, hogy valami mégis csak fog történni fölkelés után, valami -váratlan, rendkivüli dolog… Valaki jön… Vagy csak egy levelet kapok, -amelynek örülni fogok. Érezni fogok valamit, amit idáig nem éreztem… Egy -nevet hallok, aminek örülni fogok. Hogy Rezeda úr délután elhoz egy -költeményes könyvet, amelyben végre megtalálom azt a verset, amelyre -egész életemben vágyódtam, de amelyből még egy sort sem tudok… Egy Medve -nevü fiú mondta el a Kálvária-téren és én tizenöt esztendős voltam. -Medvét nem láttam többé és bármiképpen gondolkozom, a vers nem jut az -eszembe. Néha azt hiszem, hogy varázslat alatt vagyok, amelyből csak -akkor fogok megszabadulni, ha a régen hallott vers ismét eszembe jut és -én szívemben elmondom újra, amit akkor a Kálvária-téren… - -– Vajjon miféle vers lehet az? – kérdezte elkomolyodva Rezeda úr. - -Szilvia fájdalmasan megrázta a fejét: - -– Nem tudom. Még álmomban sem jut eszembe, pedig olykor éjjel, mintegy -csak félig elaludva, olyan dolgok jutnak eszembe a gyermekkoromból, -amelyekre már nem is emlékeztem. Csak hirtelen, mint egy kép, mint egy -dal, megjelenik rajza a lelkemben. A minap annak a hórihorgas verklisnek -a kockás kabátja jutott eszembe, aki gyermekkoromban az udvarunkba járt -muzsikálni. Akkoriban jöttünk Pestre, – az anyámra már nem emlékszem, -csupán az apámra, amint középen gondosan kettészelte a rövidszivart, -hogy maradjon még egy szivarja. De a vers, amelyet Medve mondott, -sohasem fog eszembe jutni. - -– Ki volt Medve? – folytatta az érdeklődést az udvarias Rezeda úr. - -– Azt sem tudom, – mormogta elkeseredve Szilvia. – Egy kis cukrászda, -ahol tejszines kávét ittunk, kalitkában feketerigó volt, a Frou-Frou -címü francia lap függött a fogason és Medve… Ennyi, amennyire bizonyosan -emlékszem. Még csak a szeme sincs eszembe. Mintha csak olyan messzire -ment volna el tőlem, mint az életemnek a boldogsága. Azt hiszem, ha a -vers eszembe jutna és Medvét megtalálnám: újra boldog lennék, mint -tizenöt esztendős koromban voltam. - -– Szegényke, – mondta részvéttel Rezeda úr – én majd keresni fogom -Medvét. - -Szilvia finom, kékes orra kissé elpirosodott a haragtól. - -– Rezeda úr, ön olyan jó fiú, hogy az már szinte botrány. - -Horváth kisasszony halkan fölnevetett. - -– Én azt hiszem, hogy Medve nem is létezett. Csak úgy álmodtad egyszer. -Fiatalkoromban annyit álmodtam egy hadnaggyal, hogy néha már azt hittem, -hogy nem is vagyok többé ártatlan. És ébren sohasem láttam a hadnagyot, -aki minden éjszaka kék atillában és lakkcsizmában meglátogatott. Maga -nem álmodott sohasem leányokkal, Rezeda? - -A finom ifjú fehér kezével lágyan intett. - -– Magukkal! – mondta keserü gúnnyal. – Két feleségem van minden éjjel. -Kegyedék. - -Szilvia elkeseredetten támasztotta tenyerébe állát. - -– Minden nő volt valaha boldog. Egyik azért volt boldog, mert -boldogtalan lett, a másik egy arcképet őriz a szívében, akinek -eljövetelében hisz, a harmadik azt várja, hogy majd elveszi valaki… Én -semmit sem várok, semmiben sem hiszek. A multkor egy tót gyolcsos járt -az udvarunkban. Arra gondoltam, hogy sokkal boldogabb lennék, ha a -gyolcsoshoz feleségül mennék. Szép fehér nadrágja volt. - -Rezeda úr halkan, Horváth kisasszony hangosan nevetett. - -– Te, ne nevess, Klára, – folytatta szemrehányólag Szilvia – mert -bolondabb nő még nem volt a világon, mint te. Egy lehetetlenségbe, -Alvinczi Eduárdba legyen szerelmes valaki! Igazán csak az hiányzanék, -hogy esténkint imádkozzál érte. - -Horváth kisasszony homloka elpirult. - -– Azt te nem tudod, hogy én kiért imádkozom. - -– Nem is szoktál imádkozni. - -Horváth kisasszony letette a varrást. - -– Mindig… Éjjel az ágyban a szívem fölött imára kulcsolom a két kezemet -és a szememet lehunyom, nehogy az utcai gázlámpa világosságánál bármit -is lássak. És mindig csak azt rebegem a szívemben, hogy: Istenem, -Krisztusom, Máriám! Engedjétek meg, hogy mindig ilyen boldog lehessek -életemben, mint most. Sohase legyek szerelmesebb. Sohase legyen más -szerelmem, mint az, akit jóformán sohasem látok. Ne is legyek soha az -övé és ne is foghassa meg sohase a kezemet! Ne is lásson, ne is -gondoljon rám… Csak én mindig szerethessem és sohase ábránduljak ki -belőle, mint az apácák nem gyógyulnak meg soha Szent György lovag iránt -érzett szerelmükből. Hát nem jobb és nem szebb ez így, mintha verekednék -naponta a korhely férjemmel, vagy szeretőmmel? - -Szilvia makacsan rázta a fejét. - -– Péteriné, a súgónénk, volt a legboldogabb asszony, akit valaha láttam, -pedig az ura mindennap részeg volt és délután a nyilvános házba járt -pipázni és darabokat másolni. Mindig verekedtek, nyomorogtak, éheztek!… -S az asszony mégis boldog volt, mert ha Péteri aludt, az ágya mellé -ülhetett és leste a lélekzetvételét. Tehát egészen mindegy, hogy gróf az -asszony szerelme, vagy csak egy gyolcsostót! - -– Mert a sugó elhitette azzal a jó bolond asszonnyal, hogy nem a nőkhöz -jár, hanem csupán a nyilvános ház különös levegőjét kivánja a -szervezete, mint az ópiumot. Csak ott tudja helyesen lemásolni a -szerepeket, ahol éjjel részeg emberek táncolnak és a zongorát betegre -döngetik. Néha tízesztendős fiát is elvitte a súgó és az ott olvasta -meséskönyveit a szőnyegen heverészve. Agyonütni való ember volt Péteri! -– mondá szigoruan Klára. – Senki sem állott vele szóba a társulatnál. -Vajjon jár-e még délután a Jeruzsálem-utcába? - -– Bizonyosan – felelt vidoran Rezeda úr, mert a történet megnyerte -tetszését. – Otthon megfájdul a feje, a szeme, a háta, amint már az -ilyen gazembereknél szokás. Addig nyög, panaszkodik, amíg az asszony -magától megszólal: eregy már, fiam… de korán haza jőjj! - -Szilvia elkeseredetten mormogta: - -– Igy tehát semmi különbség sincs Alvinczi és Péteri sugó között. Klára -szerelmese is idegen nők után csavarog. - -Horváth kisasszony eleinte nevetett, később elkomolyodott. - -– Fiam, – mondta meghatott hangon – hagyd az én szívemet! Igazán nagyon -boldog vagyok, hogy végre szerelmes lehettem valakibe a magam módja -szerint. Én olyan vagyok, mint azok az asszonyok, akik egész életükben -harisnyát kötnek és a harisnyaszemekbe kötik bele minden gondolatukat, -vágyódásukat, álmaikat. És sohasem hagyják abba a kötést, hogy a -szomszédba átmenjenek, ahol az imádott férfiú pipázik vagy bort iszik. - -A kis vitatkozás csendesen elmulott, mint a tó tükrén a hullámgyűrűk. -Rezeda úr fölemelte a könyvet, hogy a nagyszerű Csertophanovról és -barátjáról olvasson, midőn kocsi állott meg a ház előtt és Urbanovicsné -katonás hangja fölhangzott a folyosón. - -A horvát özvegy virágzóbb volt, mint valaha, szürke nyers -selyemköpenyege szárnyai libegve követték. Három aranyfácántoll a -kalapja mellé tűzve. - -– Csak egy napra, egyetlen órácskára jöttem Pestre, gyermekeim. Otthon, -nálunk, a Száva mellett a fürészmalmokat építik, ott kell lennem -reggeltől estig, mert kilopják a szemem. A multkoriban még a szegeket is -ellopták… Azonban Tóricsnét meg kell látogatni. - -A színésznők hizelkedve simogatták a gazdag asszonyság köpenyegét. - -– Milyen gyönyörű a néni! - -– Ugyan ne bolondozzatok. Tavalyi a kalapom, tavalyi a ruhám. Az ilyen -magamfajta falusi asszonyságnak nem kötelessége tudni a legutolsó -divatot. Csupán annyiban különbözöm a pesti hivatalnoknéktól, hogy -mindig a legjobbat és a legdrágábbat vásárlom. Igy azután egy pár -keztyűm esztendőkig is jó állapotban marad. Mert tizenkét pár keztyűt -veszek egyszerre. Ám gyerünk Tóricsnéhoz, mert az esti vonattal haza -akarok menni. - -– Ki az a Tóricsné? - -– Ne kérdezősködjetek, megmondott már róla mindent az én szomszédom, az -én Zrinyi Miklósom, akivel esténkint telefonon szoktam beszélgetni a -Dráván át. Az én szomszédom nagy bajban volt a tavasszal. A faüzlet -pangott, a bankok fölmondták a kölcsönt, a fiskálisok árverést -emlegettek és az én szomszédom teljesen kétségbeesve nézett a holnap -elé, pedig egyébként olyan rendes ember, mint a svájci óra. A mi -vidékünkön minden ok nélkül tönkremennek néha a kereskedők. Az üzlet -megáll, mint a szikladarab a Szávában. Nagy víz kell ahhoz, hogy a kő -megmozduljon a folyóban. Az aranymosó parasztok is néha hónapokig hiába -mossák a Száva fövényét, egy szem arany sem marad szitájukban. Máskor -megbolondul a folyó és marékszámra hozza az aranyat a hegyekből. A -kereskedőink már tudják, hogy ha a fejük tetejére állanak, akkor sem -tehetnek semmit. Ki kell várni a hideglelés elmulását… Esetleg nyugodtan -tönkremenni, ha már így rendelte a végzet. Az én szomszédom, hogy, hogy -nem, nagy bajában egy budai javasasszonyhoz fordult, a Tóricsnéhoz. -Keresztény-katolikus létére nem írhatott a szadagóriai rabbihoz -tanácsért, kénytelen volt a javasasszonnyal beérni. Egy-két levelet -váltottak, azután titkon Pestre jött a szomszéd és meglátogatta az -asszonyt. Mi történt, mi nem történt? Az én szomszédom búnak eresztett -feje egyszer csak fölemelkedik, pénzhez jut az eszéki banktól, utánanéz -elhanyagolt üzletének és már májusra rendbe is jött mindennel. Kutyabaja -sincs azóta. A mája sem fáj, pedig azt érezni szokta néha. - -Urbanovicsné olyan hevesen beszélt, hogy észre sem vette, a kisasszonyok -toalettet csináltak és útrakészen állottak. - -– Nagy kocsival jöttem, négyüléses, mindnyájan elférhetünk, – szólt az -özvegy és Rezeda úrnak is fejébe nyomta a kalapot. - -A javasasszony olyan helyen lakott Budán, ahová már kocsival nem lehet -eljutni. Meredek kis hegyi utcácskában, titokzatosan bezárt kapuju -házban, amely tán még a török hódoltság alatt volt új épület, zeg-zúgos -folyosó mögött, lefüggönyözött szobában foglalt helyet Tóricsné. -Hátrasimított hajú, nyugodt tekintetü asszonyság volt. Az arca sima és -pirosas, – valamikor tán szép is lehetett. A nyelvével megnyálazta az -ajka szélét, mielőtt megszólalt volna. - -– Az asszonyság ugyebár, üzleti ügyben kéri tanácsomat? – kérdezte, -miután egy rövid másodpercig fölvetette fekete, értelmes szemét. – -Tessék helyet foglalni, itt mellettem, a többieknek nem kell hallani, -amit mondani fogok. - -Urbanovicsné várakozólag, kissé izgatottan telepedett Tóricsné mellé. Az -asszony nyugodtan, komolyan az arcába nézett. - -– No mi a baj? – kérdezte halkított hangon, mintha már nagyon régen -ismerte volna Urbanovicsnét. – Szerelmes? - -– Az is, – felelt megzavarodva az özvegy. – De az üzlet fontosabb. Nem -tudom, hogy lesz, nem tudom, mint lesz. Temérdek pénzt fektettem -valamely üzletbe és most nem tudok aludni éjszaka. - -A javasasszony közömbösen csóválta a fejét. - -– Szerelmes. Szokott az lenni, kérem. Csak ne tessék szégyenkezni, -jönnek ide fehérhajú grófnék is az ő nagy bajukkal. A multkor egy -nagymama volt itt. Az unokája iskolatársába szeretett bele. Nem kell -azért búsulni, kérem. Mindnyájan emberek vagyunk. Azután a szerelem nem -kérdezi, hány esztendős valaki. Bemegy az még a templomba is az ember -után, meglepi imádkozás közben, álmában vagy olyan dolog közben, amihez -senkinek semmi köze sincs… Csak ne tessék szégyelni. Jönnek ide igen -nagy dámák Pestről. Sokan megtalálták már a boldogságukat ebben a -házban. - -Nyugodtan, emelkedés vagy szünet nélkül beszél a javasasszony, két -fekete szeme ezalatt már vizsgálódva függött a színésznőkön és Rezeda -úron. - -– Hát mondja meg, hogy lesz? – kérdezte Urbanovicsné. - -– Kérem, ezt én tőlem ne tessék kérdezni, mert én nem vagyok jósnő. A -jósnők mind hazudnak és abból élnek, hogy az emberek elhiszik a -bolondságaikat. Én csak annyit mondhatok, amennyit egy hosszú életen át -tapasztaltam. Se bü, se bá! Kegyed csak a szívére hallgasson mindig és -akkor szerencséje lesz mindenféle ügyletben. Módos asszony, ne vonja meg -magától azt a dolgot, amely a szívnek és a testnek úgy kell, mint a -mindennapi kenyér. Szorgalmas, dolgos, jó asszony. Egészséges asszony, -jóvérű asszony. Csak ne vonja meg magától azt, amire szüksége van, akkor -minden dolgában szerencséje lesz. Többet én magának nem mondhatok. No, -kisasszonyok! Szőke kisasszony, tessék csak közelebb jönni! - -Urbanovicsné szeretett volna még egyetmást kérdezni, de Tóricsné már -levette róla a tekintetét. Fölállott és Klárának engedte át helyét, aki -bizonyos megilletődéssel ereszkedett le a székre. Tóricsné gyors -pillantást vetett a leányra. - -– Maga azért jött hozzám, hogy megmondjam, azé lesz-e, akit szeret? - -– Nem, felelt Klára. – Én tudom, hogy azé sohasem lehetek. - -– Csak ne tessék ellenkezni, nagysádkám. Tóricsnét nem lehet megcsalni. -Járnak én hozzám olyan szent leányok, akik még az utcára se mernek -kimenni egyedül, a szívükben pedig az ördög lakik. Ne féljen, maga sem -különb, mint a többi. Bizony odaadná magát annak a férfinak és nem -gondolna rá, hogy mi lesz holnap, meg holnapután… De ne is gondoljon rá. -Maga sohasem lesz azé, akit szeret. Jobb, ha az egész dolgot kiveri a -fejéből. Fiatal még, szép leány, nem is olyan messzire van magától az, -aki igazán szereti, akinek minden gondolata maga. Szeresse azt és nagyon -boldog lesz szerelmében. Fekete szép kisasszony. Kegyednek a kártyát -nézem meg. - -Az asztalfiókból egy pakli kerekre kopott, elhomályosult kártyát vett -elő, mintha még Lenormand vetette volna e kártyával a jövendőt. -Megemeltette a csomagot Szilviával, majd elgondolkozva nézett a kirakott -kártyákra. Azután összecsapta, újra megkeverte, emeltette s balról -jobbra rakosgatta az elhomályosult figurákat. Szilvia mosolyogva nézte a -furcsa képecskéket, amelyeken homokóra, táncosnő, halál és öregember -váltakoztak, igazi vetőkártya volt. - -– Itt áll, – mormogta elgondolkozva Tóricsné – itt áll a közelben az -egész dolog. Furcsa, mintha már ma, mielőtt lenyugodna a nap, -találkoznék azzal, akinek kezébe jövendője, boldogsága le van téve. -Kisasszony, én csak azt mondhatom magának, amit a kártya mutat. Igen -rövid időn belül nagyon boldog lesz, valaki nagyon sokat gondol magára -és már útban van… Utazik, jön, nemsokára itt lesz. - -A kártyát gyorsan összekapta, mintha már idáig is nagyon sokat árultak -volna el a titokzatos figurák. A hosszú fonállal lassan és hallgatagon -átcsavarta a csomagot. A fiókot bezárta és csodálkozva emelte föl a -szemét, hogy vendégei még mindig a szobában vannak. - -Szótlanul távoztak a pestiek, miután Urbanovicsné egy bankjegyet -helyezett el az asztalon. Tóricsné nem nyúlt a pénzhez, nem köszönte -meg, a fejével bólintott és mozdulatlanul maradt helyén. - -A szűk budai utcácskán, amelyben olyan régi házak voltak, mint a -regékben, szótlanul ballagott le a társaság. Mintha mindnyájan a -javasasszony szavain gondolkoztak volna. Csupán Rezeda úr nevetgélt -magában csendesen. - -Egy régi kis cukrászda volt egy kis téren, amely akkora volt, hogy csak -egy ócska kút fért el rajta. A cukrászdában meguzsonnáztak, tejszínes -kávét és kuglófot. Szilvia szórakozottan jártatta köröskörül a -tekintetét. - -– Valamikor már voltam ebben a cukrászdában, – mondta, – de már nem -emlékszem rá, hogy mikor. Ezek a sárga selyemszékek akkor még kevésbbé -voltak kopottak és a kávé jobb volt. - -– Híres cukrász volt ez Budán. Szerelmes pestiek idejártak randevura, – -mormogta Rezeda úr. – Szerelem lakott itt, a régi tükrökbe boldog arcok -néztek. Mily ráncosak, életúntak lehetnek az akkori derült arcok és -pókhálósak a fénylő szemek! A kis cukrászda is megkopott, mint egy -emlékkönyv, amelynek minden lapját teleírták. Beesteledett, a szerelmes -párok hazamentek Pestre, miután annyi semmiséget és annyi gyönyört -mondtak egymásnak a sárga selyemszékeken, a kis cukrászdában eloltották -a lámpát! Igy van minden az életben. - -– Csak a kalitkát és benne a fekete rigót nem látom sehol! – ábrándozott -Szilvia. – És a Frou-Frou is itt függött valahol cifra párisi hölgyeivel -és frakkos gavallérjaival! - -A sarokban egy ujságlap mögött egy feketeruhás, csendes fiatalember -üldögélt eddig. Most látható lett fürtös feje és borotvált arca. Fénylő -szemüveg volt az arcán és halovány, szenvedélyes homlokát figyelmesen a -társaság felé fordította. - -Szilvia egy másodpercig szótlanul, megilletődve, szinte könnybeborult -tekintettel nézte a halovány fiatalembert. Azután halkan, titokzatosan -elnevette magát és boldogan intett a szomszédnak. - -– Medve! – kiáltotta. – Hol jársz itt, Medve? - -A fiatalember elpirult, majd fölemelkedett az asztaltól. - -– Már régen nézlek, de nem mertelek megszólítani! – mondta lágy, félénk -hangon Medve. – Nagyon szép lettél, mióta nem láttalak. - -– És te is hogy megváltoztál! De nem hátrányodra. - -A bemutatásnál kiderült, hogy Medve karmesterrel voltak szerencsések -megismerkedni. - -A karmester igen komoly, szótlan fiatalember volt. Szilvia ellenben -gyorsan, vidáman locsogott: - -– Ma délután beszélgettünk rólad. Emlékszel, egyszer cukrászdába -mentünk?… Hogy élsz? Mit csinálsz? Merre jártál azóta, hogy nem -láttalak? - -Medve minderre alig felelt, mert igen csendes fiatalember volt. Csak a -szemeivel nézett csodálkozva és olykor megsimogatta a haját. - -– Medve, kedves Medve! – mondta Szilvia. - -Estefelé, midőn hazamentek, az úton Rezeda úr gúnyosan megkérdezte -Szilviát: - -– Nos, hölgyem, eszébe jutott már a vers, a régi vers? - -A színésznő halkan, turbékolva nevetett. - -– Igen. De nem mondom meg senkinek. - - - - -IX. - - A muzsa csak a szerelemnek - Tüntével jött meg. S mostan im - Kisérletez: ha megegyeznek - Dalomhoz érzés, eszme, rím. - Szabad a költő, nincs keserve. - S a kis lábat megénekelve, - Gyarló versében a szeszély - Itt-ott magáról beszél, - S bár még borúsnak látszik a szem, - De könnyét rég elsírta már. - - (_Anyégin_.) - -Rezeda úr Budán lakott, a várban és éjszakánkint, midőn hazafelé járt, -gyakran találkozott régi királyokkal, amint a kőfalból kiléptek. Rezeda -illedelmesen megemelte a kalapját a deák-köpenyes Mátyás, vagy a zordon, -feketeszakállas Zsigmond előtt és mindaddig meghajtott fővel állott a -bástya mellett, amíg a régi királyok szellemalakja, őszi éj ködéből, -sápadt hold ezüstjéből és ódon tornyok tompán visszhangzó harangütéséből -szőtt árnya ismét eltünt valamerre a várfal mentén. Máskor hallgatózva -állott meg egy-egy mélyen alvó utcában: mintha a föld alól, a Vár alatt -lévő pincékből, bolthajtásos alagutakból mulatozás zaját hallotta volna. -Mélyről hangzott a tábori síp hangja, az ércből való borosedények -összekondultak és a mulatók borízü danája olyanformán hallatszott, mint -éjszaka, a síkon, messzire a háborúba vitt bakák énekelnek a robogó -vonaton. Ki tudja, melyik régi király vitézei maradtak oda mulatozás -folytán a Vár alatti pincében, a pinceajtót kivülről becsukták, a -bejárás bolthajtása összeomlott, mintegy örökre elzárva az utat… Majd -csuklyás köpenyben udvari frájok suhantak el mellette a néma éjben és -léptük olyan nesztelen volt, mint a temetői szél. Egyiknek-másiknak -aranyos volt a cipellőjén a sarok. A köpenyeg szárnya megérintette -Rezeda úr vállát, de ő sohasem engedte meg magának azt a -lovagiatlanságot, hogy régi idők éjjelente kisértő dámáinak utána -lessen. Az aranyos sarku cipőcskék titkon vitték úrnőiket a Vár -kacskaringós utcáin végig valamely ódon házba, ahol az elmult -századokból való lovag bizonyosan már várakozott. - -Talán a Várban azért bérelt kvártélyt búbánatos hősünk, hogy éjféli -sétái különbözzenek a pesti fiatalemberek sétáitól. Rezeda úr szerette a -rejtelmeket és az éjszakát. - -Hajdan víg és életrevaló fiatalember volt az alföldi és felvidéki -városokban, ahol korán elmulott ifjúságát eltöltötte. Kézsmárkon a -Méze-kertben a söröskancsó mellett együtt énekelte a többivel a diákok -dalát és fehér, angol sisakot, magassarku topánt és vastag sétapálcát -hordott (amelynek végét kabátzsebébe dugta). Szerelmes volt Stolcz -Herminbe, mert minden kézsmárki diák szerelmes volt Stolcz Herminbe és -első párbaját éppen e drága hölgyért vívta meg a népkert elhagyott -táncpavillonjában, midőn Thököly Imre korából való görbe, halálosztó -szablyákkal csapott össze a két, övig meztelen ifjú. Az ifjúság istene -vigyázott a halálos suhogással csapkodó szablyákra és csupán egy -gyüszünyi vér maradt a pavillon padlóján, ahol nemrégen Stolcz Hermina -szalagos, fehér cipője a lengyelpolka zenéjére táncolt. A párviadal -azonban kitudódott és mielőtt győzelmes hősünk Hermintől elnyerhette -volna jutalmát (egy kacér mosoly, egy meleg kézszorítás, vagy egy előbb -megcsókolt virág alakjában), a szigorú tanári kar eltávolította a -liceumból a párviadal résztvevőit. Hermina kék szeme és vidor nevetése a -vasuti kerekek zörgésében sokáig elkisérte Rezeda urat, pedig idáig -Horácon kívül érdemleges költőt még nem olvasott. - -Az alföldi város gimnáziuma zöld fák között állott és csúcsíves -ablakaival, nyitott árkádjaival inkább valamelyes kacér vadászkastélyhoz -hasonlított, mint a tudományok csarnokához. Az ifjabb professzorok -együtt jártak lumpolni a nagyobb diákokkal a közeli fürdőhelyre. Gró -Pistáért, a rajztanárért és költőért, szívesen föláldozta volna az -életét bármelyik diák. Rezeda úr résztvett ugyan a dáridókban, versenyt -futtatott kétkerekü kocsijával és brúdert ivott a cigányokkal, de -szerenádra sohase ment az ablakok alá. Búsan, titokteljes -világfájdalommal járt-kelt az alföldi városkában, mint bánatország -álruhás királyfia. Bár senkinek sem mondta el hősi párbaját az ősi -Kézsmárkon, csakhamar érkeztek levelek a Felvidékről, amelyekből -kiderült Rezeda bűne. S a tett, amely a felvidéki világfelfogás szerint -csaknem derékban szelte egy jobb sorsra érdemes ifjú pályáját, az -Alföldön, a Tisza környékén a legünnepeltebb fiatalemberré emelte -hősünket. A magyar történelem tanára, Porubszky Pál, midőn befejezte -tündöklő előadását a Jagellókról (ahogyan csak a régi, vidéki -professzorok tudtak beszélni, akik a kemény magyarokat nevelték), -célzást tett, hogy nemcsak a történelemben vannak hősök, hanem a -körülöttünk zajló életben is… (Később ugyancsak Porubszky Pál, a magyar -irodalom tanára, Bessenyei gárdistahadnagy gyönyörü élettörténetéhez -hozzáfűzte, hogy manapság is vannak költők, velünk, mellettünk és -szemünk láttára bontakozik tehetségük… S a költő ismét Rezeda úr volt, -mert hiszen a költői pályára óhajtott lépni, miután szerelmében -csalódott. Igy nevelték akkor a tanárok az ifjúságot!) - -A borongós, bánatos ifjú, aki oly formás és deli volt, mint egy Mária -Terézia-korabeli levente, szeretett egyedül kószálni a ligetekben, -kertek alatt és csupán akkor derült arca, ha szerelmes párt leshetett -meg véletlenül az elhagyott Morgó-temetőben, vagy a Bujdos-erdő -mogyorófabokrai alatt. A városban éppen olyan szerelmesek voltak a -hölgyek és férfiak, mint más városokban, sőt valamivel szívesebben -áldoztak a szerelemnek, mert szokás volt megbocsátani a leányoknak, ha -valamely bajba estek. - -Különös város volt ez. Magyarok és szlávok ölelkezéséből származott -lakosság lakott a homokos dombok között. Cifra, büszke tirpákok -hajtották gyönyörü négyeseiket, asszonyaik oly pompázatosan viselték -selymeiket, mint Szvatopluk udvarhölgyei, a férfiak nemes alkatú, bátor, -józan, takarékos és büszke fajták, mintha a Don mellől jöttek volna ők -is. A dombon orosz templom állott, ahol az Unghból, Beregből -leereszkedett görög-katolikusok énekeltek és leányaik oly szőkék és -ábrándosak voltak, mint dalaik. A tirpákok Luther Márton vallásában, a -magyarok Mária hitében születtek és haltak. A zsidók hagymafejü tornya -alatt csizmában és agarászó-ostorral járó fiatalemberek éltek már, akik -százast ragasztottak a Benczi homlokára, de asszonyaik még olyanok -voltak, mintha most jöttek volna a lembergi ghettóból, az utcára nem -igen jártak és ha valamelyik megjelent, megbolondultak láttára a -férfiak. Gyönyörűséges zsidó nők! A trafikosnénak a szemében az -andaluziai csillagos eget láthatod, míg a patikárusné oly álmadozó és -halk, mintha az ezeregyéjszakából lépett volna ki. A doktorné szőke és -göndörhajú, sűrű szemöldöke, a pelyhek nyakán és a kendő, amelyet -vállára dob, midőn a szomszédba megy, a krakói Jagelló-torony -harangütését juttatja eszedbe, amint a zsidók házai fölött elszáll. - -A bujdosó Rezeda úr egy napon megismerkedett Bertával, az állatorvos -fiatal feleségével, aki olyan szép volt, mint Eszter és erényes, mint -Zsuzsánna. A búskomoly ifjú magános, panasznélküli élete meghatotta -Bertát, aki leánykorában a pesti nőneveldében is töltött egy esztendőt. -Talán érdekelte egy kissé a tizenhat esztendős, korán fejlett ifjú, aki -törökverő karddal megy harcba egy késmárki kisasszonyért!… Berta -nagyvilági hölgy volt a tirpákok városában, ruhája szövetét a párisi Bon -Marché-ból hozatta, cipője francia sarka pesti suszter kezét dicsérte és -halovány, finom arcán olyanforma borongás lakott, mintha gondolatai -másfelé, messze innen kalandoznának és Berta meg sem látja az ujonnan -keletkezett Ruzsonyi testvérek divatárusok kirakatát. Francia szavakat -tudott, amelyeket ügyesen kevert beszédébe és kedvenc írója volt -Maupassant! Holott a város kölcsönkönyvtárában, amelyet a ferdevállú és -szeplős Rosenfeld kisasszonyok vezettek, még hetekkel előre kellett -jegyezni Rocambole-ra és A véreb-re. Előfizetője volt a Párisi Divatnak -és a Hét-nek. És pesti leánykorában megismerkedett Heltai Jenővel. -Művelt volt tehát és a keresztény és a zsidó hölgyek orrukat -fintorgatták, midőn délben a korzón egyesegyedül sétált. A zongorán -kifogástalanul játszotta Csajkovszkij románcát és este a pesti Operára -gondolt, ahol egyszer a Bécsi keringő című balletet látta. A körme oly -fényes és tiszta volt, mint egy francia hercegnőé és talán naplót is -írt, – de lehet, hogy ezt már csupán a városbeli hölgyek gyöngéd -bosszantására cselekedte. Sport szempontjából hosszú sétákat szokott -tenni a város környékén, midőn a kis gyöngyháznyelű pisztoly volt a -hosszú köpenyeg zsebében és sohasem hiányzott kezéből a sárgaborítékos -francia könyv. - -Rezeda úr elkísérte hosszú sétáiban az asszonyt és többnyire hallgatagon -kullogott a szigoru nőcske mellett, akinek cipője parányi nyomokat -hagyott a gyalogösvényen. Aki Rezeda urat közelebbről ismeri ebből az -időből, csaknem teljes bizonysággal mondhatja, hogy a ligeti és -városvégi sétákon, a finom úrhölgy oldalán a koravén ifjú romantikusan -gondolt első szerelmére, Stolcz Herminre, pedig az iskolai költőkén -kívül egyetlen rím sem csengett még szívében. - -Egy alkonyattal Berta – midőn a messzi szélmalomig sétáltak és útközben -vándor énekest hallgattak – így szólt a diákhoz: - -– Fiam, maga túlságosan műveletlen. Egyszer kinő a bajusza és -elkövetkezik az ideje, hogy megnősüljön. Hermin kisasszony akkorára már -férjhez ment és piszkos kölykeit mosdatja. Kegyednek új nők meghódításán -kell törni a fejét. Mondja, mit tud maga mondani egy nőnek, akinek -tetszeni akar? - -Rezeda vállat vont: - -– Én nem akarok tetszeni. - -– Fiam, ostobaságot mondott – szólt igen komolyan Berta. – A földön -azért vannak nők és férfiak, hogy egymásnak tetszeni akarjanak. A nők -csupán ezért tűzik a madarak tollait a kalapjuk mellé. Adok magának egy -könyvet a könyvtáramból. Abból megtanulja egy kissé az életet. Igérje -meg azonban, hogy elolvassa! - -– Igérem – felelt némi vonakodás után a hős fiú. - -Estére, az ablakon át Berta (vékony, aranyvégü cigarett füstölgött -szájában ekkor) egy maroquin-bőrbe kötött könyvecskét adott át Rezeda -úrnak. A könyv címe: Anyégin Eugén. A diák napokig bele sem nézett a -könyvbe, mert ezidőtájt végrendeletét írta. Anyai jussáról rendelkezett, -– amely nem volt. Kedvenc ebeit, lovait, birtokait mind a kézsmárki -leánynak hagyományozta. Kár, hogy nem volt kéznél egy megbízható öreg -szolga, akivel lóháton küldte volna el az írást. A postára bízni -bizonytalan ily fontos okmányt. - -Harmadnap, az ágyán heverészve, fölnyitotta a könyvet és miután a költő -életrajzában (az első lapokon) azt olvasta, hogy Puskint párviadalban -agyonlőtte a szép testőrtiszt, elismerő érdeklődéssel látott hozzá a -hosszúnak igérkező költeményhez. - -Anyégin! Tán csak azért volna jó még egyszer ifjú tanulónak lenni, hogy -az elhagyott liget padján, kivésett női szivek és névkezdőbetük között -először olvassuk ismét Anyégin Eugént! Moszkvában utazni és a balletnek -tapsolni. Tatjána levelét venni és a Néva partján sétálni! Mindnyájan -Anyégin Eugének vagyunk ifjú korunkban. És Lenszky bús sírhalmán ugyan -ki nem könnyezett? - -Berta jól választott. Az Anyégin olvasása egyszerre új világ csodáit -nyitotta meg Rezeda úr előtt: elhatározta, hogy életcélt választ, költő -lesz, hirlapíró, Puskin Sándor lesz, – és mindezt egy éjszaka, midőn égő -homlokkal és szinte túláradó szivvel olvasta az orosz költő -összecsendülő sorait. Másnap, a régi temető felé sétáltak éppen, Rezeda -úr bátran és könnyes szemmel fogta meg a Berta sárgakeztyűs kezét. - -– Tatjána! – mondta. - -Az asszony megsímogatta az ifjú nedves szemét. - -– Örülök, hogy fölébresztettem önt, fiam. „De ne siessen: élni és -túlhajtva az érzést…“ Várjon csendesen. Estére majd új költő könyvét -találja az ablakon és új csodavilággal ismerkedik meg. - -– Szeretem. - -– Tehát már szeretni, hódítani, bátornak lenni is megtanult Anyégintől, -kedvesem? – felelt mosolyogva az asszony. – Ó, maga nagyszerű tanítvány. -Remélem, még egykor meghalni is kíván majd érettem, mint Musset Alfréd. -Tehát estére a könyv helyén lesz és most ne beszéljünk többet a -dologról. - -A második könyv, amelyet Rezeda úr Berta jóvoltából olvasott, Dombey és -Fia volt, szerzője az angol mesemondó, Dickens, akinél szebben és -meglátóbban Angliát, Londont és a britt ifjúságot és öregséget, a velszi -mezők fölött fénylő ködöt és az angol nők szívében szálladozó -bárányfellegeket senki sem írta meg. Rezeda úr csaknem könnyeivel -öntözte a drága úrnő kezét és az orosi szőlők felé sétálva, -töviről-hegyire megbeszélték a kis Dombey életét és halálát. - -– Ön a miss Florentin, asszonyom, – rebegte meghatottan Rezeda úr. - -– Köszönöm, hogy regényhősnőnek tart, – felelt vidoran Berta – míg a -városban divathölgynek csúfolnak. - -A harmadik könyvet, melyet Rezeda olvasott, Andersen írta és mesék -voltak. S e naptól fogva különös áhitattal mentek el útjokban a régi -szélmalom mellett a város határában és a régi esőcsatornákat, amelyeket -eddig észre sem vettek, mind szemügyre vették. - -A negyedik könyvben Boccaccio novellái voltak… S a flórenci volt okozója -annak, hogy hirtelen megszakadt a szép regény. - -Rezeda úr egy éjszakán – május volt – fölnyitotta az utcáról az ablakot, -amely Berta hálószobájába vezetett, mint Boccaccio tanácsolta. -Lábújjhegyen, tapogatódzva közelgett a szobában, ahol csendes lélekzés -hangzott a sötétségben. A helyet már előre tudta, ahol Berta aluszik és -már érezte az ágyból fölszálló asszonyszagot és lágy lélekzése a -hölgynek mint tearózsa-koszorú helyezkedett Rezeda úr fejére. - -A sötétben ekkor megdördült egy mély hang. - -– Ki jár itt? - -Rezeda úr az ablaknak ugrott, útjában fölborítva székeket, asztalt, a -villamos lámpa felröppenő fénye megvilágította neki az utat, de az -állatorvosnak is, aki revolverből golyót küldött a menekülő arszlán -után. A golyó Rezeda füle mellett süvöltött el, mintha egy végtelen -húron hosszu hangot vont volna a Halál és még éjjel összepakolta kis -holmiját, elszökött a városból… Oxfordból, diplomatapályából és -mindenből – amelyet Rezeda úr módos szülei terveztek fiukkal – egyszerre -szertefoszló álom lett. Ez volt története Rezeda úr ifjúságának, aki ez -éjtől fogva vándorló és körülbelül foglalkozás nélküli költő lett, -vidéki hirlapiró és később budai lakos, – csupán az éjszaka iránt -fölébredt szerelme, a titokteljes és rejtélyes dolgokhoz való vonzalma -maradt mindig üdén és frissen, bár minden könyvet elolvasott már, amely -erre érdemes volt. - -Bertával, az állatorvosnéval, körülbelül esztendeig levelezett Rezeda -úr. Általában a nappalai azzal teltek el, hogy nőknek leveleket írt egy -hüvös, bolthajtásos és félhomályos hónapos szobából, amely egykor börtön -vagy barátcella lehetett. Az íróasztalnak rokokólába volt, a tintába -aranyos port kevert, a nevét úgy írta alá, mint egy apát és a lilaszínű -pecsétviaszba egy régi pápa címerét nyomta a boríték hátára. Olykor -lúdtollal írt, midőn Bessenyei gárdista neve alatt levelezett -hölgyekkel, máskor piros iniciálékat rajzolt a pergamentre, midőn -Frankenstein lovagként váltott levelet egy vidéki kisasszonnyal; írt, -mint Anyégin Tatjánához; írt, mint Szindbád, ezeregyéjszakai kereskedő, -– ő volt Henry III. francia király és „navarrai Margitnak“ írt poste -restante a Vizivárosba. Olykor ebédje sem volt és szép álneveken törte a -fejét, amelyeket a nőkhöz irott levelek alá lehet írni. Különösen -sikerrel utánozta Zápolya György aláírását, amelyet egy régi íráson -talált. A Tabán és a Vár romantikus hölgyeivel hosszú-hosszú leveleket -váltott, anélkül, hogy személyesen egyetlent is megismert volna a drága -nők közül. Este vagy éjjel becsúsztatta a leveleket a nyitva felejtett -ablakon, kapuk és ajtók alatt, majd a postára bízta titkát és sohasem -haragudtak a nők, ha egy-egy régi lovag nevében szíve érzelmeit -tolmácsolta. Csupán Izaurával volt a baj, egy kis szobaleánnyal, aki nem -tudott olvasni. - -Berta régen megbocsátotta az éjjeli látogatást, – van olyan nő a -világon, aki az ilyesmit meg nem bocsátaná? Levelét poste restante kérte -Bornemissza Zsuzsánna névre a vidéki postára és sűrűn írta Rezeda úrnak, -hogy jobbára úgy érez iránta, mint egy anya, vagy egy idősebb nővér, aki -régi erdélyi kastélyban vezeti a gazdaságot, míg öccse a királynő -udvarában szolgál. Könyveket küldött és a könyvekben megjelölte azokat a -helyeket, amelyeket ő maga nagy élvezettel olvasott; olykor egy hajszál, -máskor egy ceruzajel mutatta, hol ábrándoztak el a szép szemek a messzi -vidéki városban. Igy ismerkedett meg Rezeda úr Thackereyvel és -Dosztojeszkij-jel. Berta a franciák közül Maupassant-t imádta, míg a -spanyolok közül Cervantes és Alarcon Péter mulattatták. Hoffmann Amadeus -Th. és a csodálatos Csehov együtt érkeztek Budára és Tennyson -Királyidilljei több levél váltására adtak alkalmat. Igy nevelte, művelte -Berta a távolból Rezeda urat, míg egy napon azt írta, hogy férjével -Pestre jön és pünkösd délután fölkeresi a királynő udvarában -lovagöccsét. Rezeda úr ekkor elszökött hazulról, késő estig bolyongott a -budai hegyek között, a fűbe feküdt, sírt, verset komponált, nagyon -szerencsétlennek érezte magát, öngyilkosságra gondolt és éjjel -lábujjhegyen lépett be a hónapos szobába, amelyről leveleiben mindig -mint csodálatos lovagteremről emlékezett meg, hol aranyszínü -selyemköpenyegben és bíborsapkában szokott sétálgatni, nagy óra van a -sarokban, amely Haydn egyházi zenéjét játsza éjfélkor és régi imazsámoly -fölött középkori feszület, ahol imádkozni szokott Bertáért… (Talán -szégyenletében szökött el hazulról Rezeda úr, vagy mert olyan furcsa -ember volt, hogy nem mert azzal találkozni, akit véleménye szerint -legjobban szeretett?…) Az asztalon egy szál sárga rózsa feküdt. Berta -üzenete volt ez. Azután többé sohasem leveleztek. - -Nyár volt és Rezeda úr a Várból Pestre költözött, a Józsefvárosba, ahol -lombos fák álltak az udvaron és az ablakok éjjelente nyitva voltak a -földszintes házakon, ahol megállott hősünk és alvó nők lélegzetvételét -hallgatta. Varróleányokkal barátkozott és délután olykor a kávéházba -járt, miközben magányosan, ismeretlenül bujt el az ujságok mögé és a -pincért garçon-nak szólította. A levelezés teljesen megszünt, szép -álnevek többé nem jutottak eszébe, ismeretlen nőknek nem adott -rendez-vous-t a várbástya alatt és nem fenyegette többé a budai -kisasszonyokat, hogy majd megszökteti őket csöndes otthonukból. Eleven -nők ismeretségére vágyott és a mellbeteg varrókisasszonyt és barátnőjét, -a kis masamódot, vasárnap délután a cukrászdába vitte, de hajh, -korántsem érezte magát már boldognak az egyszerű nők társaságában. -Démoni nők, orfeumi dámák, sanszonettek, francia szubrettek alakjai -kóvályogtak az álmaiban. Táncosnőkre gondolt, akik Kanadából jönnek -Budapestre és cirkuszlovarnőt látott, aki a nyeregből rámosolyog, -miközben paripája tánclépésben jár az emelvényről hangzó muzsika -ütemeire. A nagyvilág csalogatta és az orfeum plakátjai előtt -hosszadalmasan megállott. Miss Florence szomnambulista, vagy Sena -Frasquita spanyol táncosnő estére elmulattatták Rezeda urat, anélkül, -hogy valaha látta volna őket. A misst könnyedén beállította egy régi -skót vadászkastély halljába, vörösesszőke haju, igen finom arcu és -tündöklő szemü nők közé, bizonyosan piros lovaglókabát simul karcsu -derekához és cirkuszi ostor van a kezében, míg a szenyóra a szevillai -nők mámorító gráciáját és a jerezi borok tüzét küldte el magányos -álmodozónk szívébe. És nemsokára ezután sikerült megismerkednie egy -Hortense nevü virágárusnővel, akinek kedvéért az éjszakáit az -orfeum-kávéházban töltötte és hajnalban hazakisérte a zsidóleányt, -miközben az elhagyottabb utcákon átvette tőle a virágkosarat. A -csodálatos művésznők közül, akiknek nevéről a gáláns kertészek rózsákat, -almákat és körtéket neveznek el, Hortense volt az, aki a nagyvilágról, -az orosz nagyhercegekről, makrókról és pénzszóró sikkasztókról mesélt -Rezeda úrnak, midőn hajnalban egy kis néptelen kávéházban letelepedtek, -az asszony kávét, a férfiú szilvóriumot rendelt… - -– És a balletben mi ujság, kedvesem? – kérdé Rezeda úr a már kissé -elvirult Hortense-t. - -Ismét elrepültek hónapok, Rezeda urat egy képes ujság kis irodájában -találjuk, ahol hajnalban a forró levegőjü, ólomszagu ketrecben -korrigálja a nedves hasábokat, hirlapírónak nevezi magát és olykor -hozzájutván színházi jegyhez, egy zöldruhás tündérbe lészen szerelmes, -aki az első sorban énekel a karban. A New-York-kávéházba járt és Hirsch -kávés uraktól tanácsot kért, kritikus legyen, vagy poéta? Hirsch urék -abban az időben még rajongtak az irodalomért, – így regélte egykor -nagyatyám. - -Igy élt Rezeda úr Pesten, amíg vidéki ismerősei, a színésznők -megérkeztek, és a Pattantyus-utcában a szép regényeket és verseket -fölolvasta, amelyeket egykor Bertától kapott ajándékba. A Belvárosban -lakott, de éjjel megállott a nyitott ablakok alatt, hátha kipillant egy -nő a csillagokra, az éji égboltozat felhőire, vagy a holdra, – de -sohasem nézett ki senki az ablakon, midőn Rezeda úr hazafelé bandukolt. -Csupán ő állott egyedül a nyitott ablakhoz husvét reggelén egész -Budapesten, hogy Faust módjára üdvözölje a kelő napot, miközben verseket -mondott magában és szívesen eladta volna lelkét az ördögnek, ha az -megvette volna. - -A budai cukrászdabeli találkozás egyik következménye volt, hogy Rezeda -úr sohasem olvashatta föl Csertáphonov és barátja nagyszerü történetét, -a csendes és tiszta délutánoknak vége lett, midőn a kis lakásban szinte -regényesen lehetett hallani a belvárosi tornyok óraütését és a tavaszi -napban együtt telt meg a szoba a cserepes virágok és a kisasszonyok -illatával. Szilvia már korán délután felöltözött és mint önálló hölgy, -kiséret nélkül elment hazulról, a keztyüjét a lépcsőn gombolta be. -Horváth kisasszony egy-két napig búsult barátnője hütlenségén. - -– Vajjon hová mehet? – kérdezte Rezeda urat, aki olyan lehorgasztott -fővel járt, mintha halott volna a háznál. - -Rezeda úr nem felelt, csak méltatlankodva, fájdalmasan vonogatta a -vállát. Föl és alá járt a szobában és csupán néha nevetett, mintha -hegyes tőrrel szurkálná valaki a szívét. - -– Hová? – ismételte Horváth kisasszony. - -Rezeda úr gúnyosan felkacagott: - -– Tőlem kérdezi azt, nagysád? Kegyednek jobban kellene tudni barátnője -titkait, másrészt nagyságod szintén a női nemhez tartozik és a nők tán -csak értik egymást! Igaza van Strindbergnek: a nők furcsa kis állatok, -nem szabad őket emberszámba venni. Egyetlen intés, jeladás elegendő -nekik, hogy megtántorodjanak és elhagyják a tisztesség mesgyéjét. A -nőket meg kellene büntetni a férfiaknak, hogy ismét visszadobják őket a -rabszolgaságba. Ha én tőlem függne, minden második nőt megégettetnék -Pesten… - -– Szilvia miatt? – kérdezte Klára és alattomosan nézett Rezeda úrra. - -– Szilvia miatt is, meg a többi miatt is, – felelt hevesen Rezeda úr. – -Hát nem furcsa, nevetséges a barátnője, kedvesem? Találkozik egy bárgyu -karmesterrel, aki tán azt se tudja, hogy él és mit jelent élni, Szilvia -erre nyomban fölborítja eddigi nyugodalmas, csendes életét… Budára jár a -cukrászdába, mint a félrelépni óhajtó pesti asszonykák, akik a katonát -vagy a nagyhaju zenészt várják és lefüggönyözött kocsiban gurulnak -elhagyatott, csendes utcákon a Várhegy alatt… Igen szép dolog a -szerelem, csak ne járna annyi nevetséges, félszeg pózzal! A sűrű -fátyolok, amelyeket a Budára ránduló hölgyek az arcukra kötnek, a -tetőtől-talpig friss, beillatosított fehérnemü és az új keztyű: ugyebár -mind a bűnnek eszköze? Törvényt kellene hozni, hogy ha valamelyik pesti -nagysága új harisnyában megy át a hidakon, a Gellérthegy alatt máglyára -állíttatik. Tudom Istenem, hogy elmenne a kedvük a hölgyeknek a budai -cukrásztól, a kalandos kocsikázástól, buta katonától, félbolond -muzsikustól… Szilvia sohasem fűzött azelőtt rózsaszínü szalagot az -ingébe! - -Horváth kisasszony álmélkodva csóválta a fejét: - -– Honnan tudja, uram? - -– Mert nem is volt rózsaszínü szalag a háznál. Miért teszi? Az ostoba -karmesternek akar tetszeni? Ki az, mi az a Medve? Semmiházi, himpellér, -szoknyavadász. Bizonyára akkor is valamely hisztérikus kisasszonyt várt -a cukrásznál, akit zenével, művészettel, meg egyéb, félbolond nőket -megigéző dolgokkal szédít. Kedves Klára, itt tenni kell valamit, nem -hagyhatjuk Szilviát áldozatul esni egy bolondos szeszélynek, egy budai -cukrászda émelygős hangulatának, ahol édeskés Mozart-zene hangzik az -órából és a sárga tapétán rokokó-gavallérok és dámák sétálnak karöltve, -– mindez azért, hogy az asszonykák elcsússzanak az élet parkettjén. - -Klára hangosan, teli szájjal kacagott. - -– Maga a legmulatságosabb ember, Rezeda úr, – kiáltotta. – Egyszer azt -mesélte önről egy ismerőse, hogy mikor Luther Márton vallásáról a -katolikus hitre akart áttérni, elment a Mária-utcai jezsuita rendházba s -az ottani sánta kertészt kérte föl keresztapának. Nos, kegyed ismét a -sánta kertészhez fordul… Vajjon mi közöm nekem a budai cukrászhoz és -Szilvia sétáihoz? Bizonyára sokkal boldogabb ő, mint mi együtt ketten. -Lehet-e nagyobb boldogság, mint szeretve, szerelembe, karba fogózva -sétálni szép tavaszi délután Budán, ahol az ember nem találkozik -ismerősökkel? A régi házak, a kanyargós utcák mint megannyi bűntársak -integetnek és a Tabánban a templom délután is nyitva van, midőn az -oltáron május virágai nyílnak a Szűz tiszteletére és a virágok illata a -tömjénnel vegyül s a hátsó padsorban, a néma templomban örök hűséget -lehet esküdni. Ön talán még sohasem volt elhagyott, csendes -templomocskában kedvesével karján és így azt sem láthatta, hogy minden -Mária-kép megenyhül és biztat és nagybajuszu szentek megbarnult -vásznakról szinte előrehajolnak, midőn a hátsó sorban egymás mellett -térdepel ifjú és hölgye… Volt már templomban? - -– Voltam, – felelt haragosan Rezeda úr. – A Rókus kápolnájában, sötét, -koratavaszi hajnalon, midőn köhécselő, bánatos apácákkal telik meg a -hajó, akik tán akkor jönnek a haldokló mellől és érette mindjárt imát -mondanak. Odajártam egy időben, mert én is haldokoltam és azt -óhajtottam, hogy az apácák zárják le a szemem. Vajjon mért nem megy -Szilvia apácának? - -Horváth kisasszony csendesen fölállott és a Rezeda úr vállára tette a -kezét. Hosszasan az arcába nézett: - -– Mondok valamit, Rezeda úr. Ne keseregjünk mi itt egymással. Odakünn -napfény van és tavasz. Maga lemegy az utcára s én felöltözök, azután -sétálni megyünk, ha úgy tetszik, Budára. Ahol senki sem látja, ott a -karjába kapaszkodom. - -Rezeda úr kezet csókolt Klárának. A színésznő megsímogatta két oldalról -az arcát, mire Rezeda úr gúnyosan nevetett. - -– Valamely vallomással tartozom magának, fiam, – mondá kissé meghatottan -Klára. – Bűnös vagyok. Kálvin hitében nevelkedtem, nem mehetek el a -jezsuitákhoz gyónni, mint a boldog katolikus asszonyok. Majd magának -gyónok meg mindent. - -Rezeda úr elhalványult: - -– Mi történt? - -– Ne ijedjen meg. Semmi sem történt. Szereti a piros színt? Piros -kalapot teszek a fejemre. - - - - -X. Estella. - -Rezeda úr (aki ebben az időben néha úgy érezte magát, mint Esmond -Henrik, Anna királynő ő felsége ezredese, mert éppen az egykori londoni -hirlapíró regényét olvasta otthon, egy toronyban, ahol előtte egy -tébolyodott öreg úr lakott) szótlanul ballagott Horváth kisasszony -mellett, midőn a tavaszi délután elindultak Buda felé. Csupán a -Lánchídon mormogta apáskodó hangon: - -– Klára, szél van, vigyázzon a kalapjára. - -Általában Rezeda úr úgy viselkedett, mintha valamely szerencsétlenség -történt volna a családjában. Nevelőapját, a nagy Cromwell Olivér -barátját párviadalban szíven szúrják Anglia virágoskertjében, -nevelőanyja, – a földkerekség felejthetetlenül legszebb asszonyalakja a -londoni hirlapíró előadásában – búsongva tekint a távolba a velszi -kastélyból és könnyű felhők vonulnak át a királynő országának legszebb -szempárján, – vagy Horváth kisasszony megcsalta hű lovagját, tettben -vagy gondolatban és most mennek Martinovics főtisztelendő mezejére -eltemetni a drága halottat, amelyet szerelemnek, barátságnak, husvéti -reggelnek, a nyárfa lombjain át aláreszkető napsugárnak, téli éjszakák -álmának hívtak (odakünn havas fergeteg a régi toronytetők körül, kék -fénnyel ég a puncs a szép és régi regényes és verses könyvekkel -megrakott íróasztalon, valaki a tűznél ül, a lángba bámul és egy nőre -gondol). - -– Erre hozták Táncsics Mihályt, midőn a börtönből kiszabadították, – -mondta szinte fogvacogva és fölényes mosollyal Rezeda, mintha e kis -visszaemlékezés volna most a legfontosabb gondolata, nem pedig rettegés, -a jajgató félés attól, hogy mit fog mondani Horváth kisasszony, amint a -Lánchidat elhagyták és a szent püspökről elnevezett hegy alá -kanyarodnak. Úristen, mily retteneteseket fog bevallani! A század -közepén divott francia regényekben szorítják össze ajkukat tompa -kétségbeeséssel a megcsalt férjek, midőn Madame végre a bizonyítékok -súlya alatt megtörik: „Monsieur, mindent elmondok önnek…“ Teremtő Isten, -csak ne mondana semmit! Csak hazudna szemérmetlenül, vakmerően, a napot -az égről, a fehéret a feketétől letagadná, lehazudná… De még mindig a -hídon voltak, Rezeda úr az alant hömpölygő nagy folyamba nézett, hová -már oly sokan szállottak alá megnyugvással és nem is halásztak ki -mindenkit a folyómenti községekben, némelyek eljuthattak a -Fekete-tengerig, ahol nagyfejű tengeri pókokkal, furcsa csigákkal uszkál -együtt a kis pesti pesztonka, akit úrnője megvert. Rezeda úr lassan, -álmodozva mondta: - -– Nagy mulatságuk lehet a dunai halaknak Pest alatt. A viz, amely -Visegrádnál oly tündöklő kanyarulatot végez, mintha még mindig -Anjou-királyok és királynők nézegetnék magukat tükörében, Pest alatt -hullával, szennyel, bűnnel, piszokkal megtelten tán még önmagától is -undorodik. Rongyos, fekete kendőbe burkolva úszik a folyam közepén a -kolera, a sarlach rothadó lécdarab gombái között kért helyet és szeret -stációt tartani a kis falvak alatt, a füzesek alatt, hol nem messzire a -réten gyermekek játszanak. És olyan tipikus pestiek utaznak a habokkal, -akik még Budán sem jártak életükben és most mégis arra felé veszik -útjukat, amerre a mohácsi gőzhajó szokott járni. Egy kávéházi fölírónő -Komáromban állomásozó kedveséhez, a gyalogos főhadnagyhoz akart eljutni -és a Dunába ugrott. Szegény, nem járt iskolába soha. Nem tudta, hogy -merre folyik a Duna. Talán meg se halt volna, ha tudja, hogy a vízben -fölfelé nem juthat Komáromba. - -Ebben a pillanatban elhagyták a Lánchidat. - -– Most már elég volt a hiábavaló fecsegésből, Rezeda úr, – mondta -Horváth kisasszony bánatos szigorral, amint az édesanyját elvesztett -pajkos gyerekeket kezelik. – Hagyjon egy darabig gondolkozni, hol -kezdjem, mit tagadjak le és ne hazudjam-e valamit? - -– Szívem királynője, – mormogta Rezeda úr, – kár törnie a fejét -hazugságokon. Elmondhatja bátran az igazat: hol és merre csalt meg, -kivel, mikor, hányszor… Én beteg és életúnt férfiú vagyok, a nőkkel -csupán gondolatban szoktam mulatgatni, egészségtelen félelem tart -vissza, hogy ruhájukat megérintsem, holott éji gondolataim szerint -minden délután birkózom kegyeddel a kis lakásban, mint a parasztlegény a -szérűn az aratóleánnyal. És álmomban arcomba liheg, az államba harap, -dereka megfeszül, „nem, nem, nem“ kiáltja összeszorított fogai sövénye -mögül, de ifjú koromban jó birkózó voltam… Én vagyok az a beteg -uriember, aki örömét leli abban, hogy beteg, mert betegségét akkor -szerezte, mikor reménytelenül szeretett gyerekkorában. - -Horváth kisasszonynak fölvillant a szeme. - -– Volt egy zenészünk, egy sápadt fuvolás, aki, ha a kotta megengedte, -gyakran szemérmetlenül viselkedett alant a zenekarban, honnan a -színésznők ruhája alá lehet látni. Jószívű anyaszínésznők hiába -vállalkoztak a megjavítására: jó igazgatónk végre is kénytelen volt -elküldeni. És mióta többé nem színházi muzsikus, rendes ember lett. De -hagyjuk a fiatalkorúak e furcsa vétkeit! Barátnőim az iskolában képeket -nézegettek és nagyon boldogok voltak, ujságbetűkből mindenféle szavakat -vagdostak össze és verseket hordtak a harisnyájukban vagy fűzőjük alatt. -Több közülök azóta boldog családanya. Ne aggódjon, Rezeda úr, egykor még -boldog és nyugodt férfi leend. - -– Én nem aggódom, úrnőm, magamért nem igen szoktam aggódni… Mi történt -ellenben kegyeddel, miért a változás, amelyet már hosszabb idő óta -megfigyeltem?… - -Gellért püspök szobra alatt ültek ekkor egy kőpadon. Rezeda úr a földre -bámult, Horváth kisasszony eltünődve nézett a pesti oldal panorámájára. - -– Estella egy város Navarrában és így hívták egyik fiatalkori -barátnőmet, akinek legszebb kalapjai voltak a sziniiskolában, – kezdte -Horváth kisasszony elmerengő hangon, mintha nem is a saját története -elmondásához fogott volna. – Estella kékszemű, vöröshajú és igen romlott -teremtés volt, az öreg Ujházinak a kezébe harapott, Márkust hercegnőnek -nevezte és szemtelenül megkérdezte, hol veszi szénaillatú parfümjét. Nem -is maradt soká az iskolában, a négy fal közül kirántotta az élet és egy -darabig eltünt szemem elől szép kalapja, finom harisnyája és igen jó -cipője. - -Néhány hét előtt, tavaszi délben találkoztam Estellával a korzón. -Istenem, milyen közönséges lett! gondoltam magamban először, amint -megpillantottam. Pedig Estella nem változott, ő ugyanaz maradt, aki az -iskolában volt, démoni nő, talán csak az én látásom lett más, mint -egykor volt, amint a gyermekkorunkban nagynak hitt házak és fák mintha a -földbe bújtak volna, midőn felnőtt korunkban ismét látjuk őket. Estella -a zöld ruhát és a csíkos harisnyát most is kedvelte. Szélestalpu félcipő -volt a lábán, amilyenben az angol nők utaznak a föld körül, rozsdavörös -fátyol az arcán és postillon-kalapkája mellett kék csóka szárnya. -Férfiasan megrázta a kezem és myladynek nevezett. Dunaparti kávéházba -léptünk be Estella kedvéért, néhány ujságolvasó öreg úrra merően -ránézett, azután egy sarokba ültünk, barátnőm hideg szárnyast kért a -pincértől, azután hirtelen nevetve rám pillantott: - -– Én most angol nő vagyok, drágám, mert az tetszik Pesten a férfiaknak! - -Megszoktam, hogy pályatársnőim szabadabb világnézetet vallanak, mint én, -és erkölcsi életük gyakran nem kifogástalan, hisz vidéki színésznő -voltam, uram, és öreg direktorunk megharapta az új női tagok vállát. -Tudtam, hogy Estella nem maradt meg az erény útján, magam sem tudom már, -micsoda hangulatban voltam, hogy e dunaparti kávéházban helyet foglaltam -mellette. - -– Angol tanárnőhöz járok és legalább háromszáz angol szót tudok, – -folytatta Estella és finoman falatozott. – A legszebb pénz a világon a -brittek aranya. Angliában készítik a legjobb fehérneműt, és ha angol -urak jönnek Pestre, Steinné mindig elküldi értem a házmesternét. Csupán -külföldi urakkal állok szóba, a pesti férfiak romlottak, ostobák, -cseppet sem titoktartók és nyiltan rámutatnak a nőkre a korzón vagy a -Váci-utcában, akikhez szerencséjük volt. Éppen elég eggyel -megismerkedned Pesten, másnap az egész város tudja, hogy milyen színe -van a harisnyakötődnek. A németeket is szeretem, bár otrombák, órákig -kínozzák az embert, alkudni próbálnak, szerencsére Steinné erélyes -asszony, akivel nem lehet pénz dolgában tréfálni. Azokról a franciákról, -akik Pestre vetődnek, nem érdemes beszélni. Nagyobb csirkefogók, mint a -pestiek és jól vigyázz a nyakláncodra, ha franciául szólítanak meg az -utcán. Amíg az öreg Baranyai bácsi élt, Steinnéhoz gyakrabban jártak a -kaszinói urak, grófok, bárók, elhozta őket Baranyai bácsi, hogy a kövér -Steinné megengedjen egy-két simogatást. Ezek is urak voltak és az ő -kedvükért tanultam egy-két francia dalt, amit a zongorán kopogtatva -kisértem, mialatt a pezsgőt behűtötték. A selyem frakk-erszényekben nagy -bankók voltak és herceg T., midőn sok pezsgőt ivott, nekem ajándékozta a -zsebkendőjét, amelybe hercegi korona volt hímezve. (Később persze sok -sikerem volt a zsebkendőkkel az izraelita uraknál.) Ámde Baranyait -megütötte a szél, az egykori urak közül csupán Alvinczi Eduárd szokott -néha ellátogatni Steinnéhoz, egy jó szivart elszív és hümmögve hallgatja -Steinné életből vett történeteit s az asszonynak már eszébe sem jut -fölkinálni a portékáit. „Nincsenek nők Pesten!“ – sóhajtanak az egykori -víg urak… - -Az iskolában is mindig fecsegett Estella, de azóta még jobban megtanult -locsogni. A foglalkozásával jár a folytonos beszélgetés, amint a -férfiakat mulattatja. Bizonyosan van néhány története is, amelyet éjjel, -pongyolában elmesél, viccei és tréfái… Ön tudja, kedves barátom, hogy -amint azt a bizonyos nevet kiejtette száján Estella, háromszor -megdobbant egymásután a szívem, mint a néma határszéli erdőségek között, -éjszaka, télben és sötétben a vasuti őrház jelzőharangja megkondul -háromszor, ha telegráfon a közelgő vonatot jelentik. Boldogtalanság, -irigység, fájdalom és düh szorongatta a torkom. Ennek a szemétnek tán -sikerült megrabolni Alvinczi unalmas óráját!… Az arcába szerettem volna -ütni a nyomorultnak. - -– Nos és téged sem kedvel Alvinczi? – kérdeztem visszafojtott hangon. - -– Engem mindenki szeret, – felelt vidoran és a szemében különös, hamis -fényt láttam fölcsillanni s nyomban tudtam, hogy hazudik Estella. A -szívem nem fájt többé. - -Estella szárított gyümölcsöt rendelt, miután egyet-kettőt szippantott -egy parafavégű cigarettából. - -– Boldog vagy? – kérdeztem. - -– Mi az a boldogság? - -Rám nézett, vállat vont, aztán kissé elszomorodva fordította félre a -fejét. - -– Azt hiszem néha, hogy nagyon beteg vagyok, – mormogta. – Pedig -valamikor acélból voltak a csontjaim, diót lehetett volna törni a -keblemen. Gyógyíttatni kell majd magam, Drezdába megyek, mondják, híres -orvos lakik ott… De még csak hétezer forintom van a takarékban. Amint -tízezer lesz együtt, nyomban elmegyek gyógyúlni, pihenni, lehet, hogy -férjhez megyek valami némethez… Azaz, hogy én nagyon undorodom a -férfiaktól. - -– Nem vagy szerelmes? - -– Néha… Nem szabad a szívemre hallgatni. Elég volt egyszer, tizenhárom -éves koromban gyufát ittam egy bitang emberért. Én bizony nem azért -dugom egyik garast a másikhoz, hogy valami lator majd elvigye, -elkártyázza, vagy nőkre költse az én keserves szerzeményemet. Volna, -akadna mindennap huncut… Látják, hogy jó ruhám van, tisztességes vagyok, -mert már négy esztendeje megtiltottam Steinnénak, hogy engem helybeli -gavalléroknak bemutasson, amint az első ezer forintom együtt volt. Majd -bizony: ezeknek a pesti csirkefogóknak a kedvéért leszek én lotyó! -Amelyiknek a legfényesebb cilinderkalapja van közöttük, még annak sem -engedném meg, hogy a cipőm szalagját megkösse. Én utánam bizony nem -mutogatnak majd a kávéházban vagy az utcán: „Itt megy a vén Estella, -ekkor meg ekkor, itt és itt, ennyiért meg ennyiért…“ Hogy az Isten verje -meg a sok szájas, aljas férfiát! - -No végre, az előkelő angol dáma a földhöz verte a cigarettáját, hogy a -pincérek odanéztek. Erre lehúzta arcára a fátyolt és tompított a -hangján: - -– Helyes: nem vagyok már fiatal, beismerem, hogy járnak az utcán nálam -szebbek, fiatalabbak is, hisz minden falusi mindenes fölcsap kokottnak -manapság. A masamód megúnja a kalapos-skatulyát cipelni, elmegy -Steinnéhoz, hogy mosdassa meg, öltöztesse föl. A gépírókisasszonynak új -ruha kell, hivatal után Steinnéhoz szalad. A mérnökné, az ügyvédné, -aranykereszttel a nyakában a budai menyecske ott ácsorog a Steinné -konyhájában alkonyattal és csak attól fél, hogy ismerőse talál lenni a -bevetődő férfiú, akivel a bálban vagy a koncertben szokott magának -udvaroltatni és selypítve mondja a legyezője mögül: „Csajkovszkij! -Szeretem zenéjét…“ De a legtöbb mindenre el van tökélve, mert már itt -van a tavasz és kell az új ruha. A férfiak mind azért dolgoznak, lopnak, -csalnak, rabolnak, kártyáznak ebben a városban, hogy a ringyóknak új -tavaszi kalapjuk legyen. A férfiak a Dunába ugranak, fejbe lövöldözik -magukat, börtönt viselnek a nőkért Pesten és szegényeknek sejtelmük -sincs arról, hogy az imádott hölgy Steinné konyháján lesi alkonyattal a -firhang mögül, hogy fölbotorkál a lépcsőkön egy részeg német, vagy egy -golyvás fiákeres, aki pénzt nyert az alagi lóversenyen, a kártyaházak -krupiéi, akik még selyemharisnyára valót ajándékozhatnak… Az egész Pest -egy nagy nyilvános ház, Steinné házmesternéja talán még a templomba is -elmegy és meghívja estére úrnőjéhez a most esküdött fiatal asszonykát… -Legyek vén, legyek beteg, de a tisztességemet nem adom semmi pénzért. -Részeg cigányprimás vagy zsebtolvaj sohasem nyúlhatott hozzám -Steinnénál. Garçon, egy pohár V. S. O. P. konyakot. Kettőt. - -– Köszönöm, – feleltem, – nem élek szesszel. - -– Könnyü neked, egészséges vagy, én már csak akkor érzem jól magamat, ha -néhány pohárral fölhajtottam. Természetesen, nagyon vigyázok arra, hogy -az ital, amelyet fogyasztok, kifogástalan elsőrangu és finom legyen. A -német bácsi velem hiába akar takarékoskodni, kocsisba való a magyar -pezsgő, az én márkám Pomery és Greno. És abból is a sec. Steinné tudja, -hogy ha én vagyok a szalonban, nem lehet finom üvegbe önteni az olcsó -bort, a frufrus fejéhez verném a palackot, mert ha ittam, néha vad -vagyok. - -– Borzalom, – mondtam. - -– Nagyon szerencsétlen vagyok! – szólt csendesen Estella és -elhallgatott. - -Igy beszélt Estella és tán még egyebet is mondott, amire már nem -emlékszem, vagy elmondani nem akarok. - -Később gyermekkoráról beszélt Estella; falun laktak, emeletes házban, de -a nagy fák túlnőttek a tetőn és éjjel hű ebek ugattak az udvaron. -Akkoriban mindig szomoru volt alkonyattal, midőn a táj elcsendesült és a -fák között bánatosan járt a homály. Nincs is annak szíve, aki -alkonyattal el nem szomorodik. Azután Pestre utazott és késő délután, -ősszel a város fölött egy gyárkémény fekete füstje huzódott, mintha az -alant fekvő házakban csupa szomoru emberek laknának. A messziségben -ködből és homályból való hegyek látszottak, a pályaudvaron már a -lámpások égtek és még Estella ártatlan volt. - -Elmentünk sétálni Budára és Estella mindig arról beszélt, hogy milyen -szerencsétlen! Talán mert érezte, hogy ez nekem jól esik s ezért -szeretem. Többé szó sem esett a férfiakról, Steinnéról és a romlott -nőkről… - -– Volt egy királyi erdész a szomszédban, aki sokszor kijelentette, hogy -engem feleségül vesz. Olyan piros volt az arca, mint a dércsipte táj és -a szánkóba fogott tüzes lovakat maga hajtotta – így szólt Estella. - -Imakönyvéről, naplójáról és pápaszemes nevelőnőjéről beszélt. - -– Az volt minden bajnak az okozója, hogy az anyám nem szerette az -apámat! - -Majd egy nagymosásra emlékezett, szüretre és egy lakodalomra, ahol -nyoszolyóleány volt és apró vadrózsákból koszorút fűzött a hajába. - -Egy kis kávéház előtt mentünk el, ahol öreg pár sütkérezett a kávéházi -kertben. Hegyoldal, régi, csendes tér és a kávés ócska bársonysapkában -állott az ajtóban. Estella megérintette a könyökömet: - -– Figyeld meg a tisztes öregeket. - -Az öreg asszonyka mantillban, régimódi kalapkában, horgolt keztyűben -üldögélt, kezében képes bécsi ujságot tartott. Az öreg ember, mint -valamely nyugalmazott hivatalnok, kerek szemüvegen át az estilapot nagy -figyelemmel tanulmányozta. Fekete ruhában voltak mind a ketten, csupán -az öreg férfi kezén volt több gyűrű, mint amennyit hordani szokás, mély -tüze egy rubintnak erősen villant és az asszonyka lábán jobb cipő, mint -amilyent Budán viselni szoktak. Magas, francia sarka volt a félcipőnek -és a szalag ügyesen volt megkötve a szürke harisnyán. - -– Nos? – kérdeztem Estellát, midőn tovább mentünk. - -Barátnőm lesütötte a szemét. A keblén megmozdult a selyem-árvácska. - -– Ezekhez jártam legelőször, még színésznövendék koromban. Pesten -laktak, az Aranykéz-utcában és Rókási bácsi vén lábaival fürgén vette az -emeleteket, amint a leányokért elszaladt, ha vendégek jöttek a házhoz. -Rövid zongora volt a szalonban, amelynél az öregember reszkető kézzel -játszott régi valcereket… Az asszony később két hónapig ült, – előfordul -ennél az üzletnél – mire visszavonultak. - -Tovább mentünk és arra gondoltam, hogy mily gyöngéden nézett az öreg -ember a pápaszem fölött a vén asszonykára. Istenem, néz-e rám valaki -ennyi szerelemmel, ha majd öreg leszek, csúf leszek és kis mantillkában -ülök a budai kávéházban? - -Egy elhagyott kertben padra telepedtünk és sokáig ültünk szótlanul. -Estella egyszerre sírni kezdett; a vállamra hajtotta a fejét és én is -könnyeztem, pedig nem szoktam bőgni még akkor sem, ha a fogam fáj. - -Estére, mikor elváltunk, megállapodtunk abban, hogy Estella majd értem -jön, midőn Alvinczi Eduárd ismét meglátogatja Steinnét és a szalonban -fölsóhajt: nincsenek már nők Pesten. - -Egész éjjel Estellával, a budai öreg emberekkel, a lakkcipős öreg -asszonykával álmodtam, csengős szán szaladt havas tájon és piros -bekecsben, zuzmarás bajusszal jött értem Estella erdésze. - -Alkonyattal öreg hordár – talán a legöregebb pesti hordár, akinek olyan -fehér szakálla volt, mint Ábrahámnak – titokzatosan a folyosóra hívott s -papirszeletet nyomott a kezembe. „Este 8-kor. Aranyfácán-utca 3. III. 1. -E.“ Mire körülnéztem, az öreg hordár már eltűnt mellőlem, mintha csak -jelenés lett volna. Gyorsan öltözködni kezdtem, a legjobb harisnyámat -húztam föl, a körmömet sokáig fényesítettem és szalagot fűztem az -ingembe, lilaszínü szalagot. - -Mire gondoltam ezalatt? Semmire. - -Tetszeni akartam Alvinczi Eduárdnak, hogy ne mondhassa többé: „Nincsenek -már nők Pesten!“ Hogy addig és azután mi történik, azzal annyit sem -törődtem, mintha még rég elmult dolgok volnának előttem. Már Estella -vagyok én is, délben a korzóra sétálok ismeretségek kötése végett és az -elhagyott budai kertben sirdogálok magamban. Mi lesz majd holnap?… A -legfontosabb, hogy fényes legyen a cipőm. - -Szürke pesti házhoz érkeztem, amely előtt tán már máskor is elszaladtam, -anélkül, hogy észrevettem volna. A kapu alatt a lakók furcsa táblája, -amelyet hirtelen kerekedett záporok alkalmával mindig nagy mulatsággal -olvastam. Ám most dobogott a szívem, amikor a névsorban megpillantottam -a Stein O.-né nevét. Kissé szédülve mentem föl az emeletre és megnyomtam -a csengő gombját. - -Egy percig várakozni kellett, mintha lábujjhegyen, papucsban szaladtak -volna félig öltözött nők az előszoba függönye mögött. Egy hang -kiáltotta: „Mama!“ Az ajtó félig fölnyilott, egy megtermett, -pirospongyolás nő hideg, szürke szempárját tetőtől-talpig végighordozta -rajtam. - -– Kegyed az? – kérdezte szigoruan és barátságtalanul. - -Bólintottam. - -– Tessék belépni – mondta egykedvüen. – Várakoznia kell… De itt van -Estella. - -Estella valahonnan előlépett a félhomályos előszobából. Mindkét kezével -megragadta a kezem és a szemében könnyek csillogtak. - -– Istenem, hát eljöttél? – mondta szinte fuldokolva. - -Steinné hideg, parancsoló hangon megszólalt: - -– Kisasszonyok, az előszobában nem szabad tartózkodni. Fölösleges -mindenkivel találkozni, aki jön és megy. - -Estella a karomba kapaszkodott. - -– Gyerünk a konyhába. - -A konyhában csupán petroleumlámpás égett, míg a lakás többi részében -csillogó villamlámpákat láttam. Az előszoba piros szőnyege és zöld -tapétája helyett itt meztelen fal és kőpadló várt. Étel- és hagymaszag -volt a levegőben, a sarokban egy vén cseléd mosogatta az edényeket és -tótul káromkodott. Háromlábu alacsony széken, az ablak alatt -nagykalapos, selyemruhás dáma ült. Keztyüs kezében tartotta finom -napernyőjét és miután hidegen végigmért, ismét elfordította a fejét és a -rózsaszínű firhang alatt a homályos folyosóra nézett. - -Egy nagy utazóládán foglaltunk helyet, szorosan egymás mellett, mert úgy -dobogott a szívem, hogy attól féltem, elájulok. Estella a kezemet -szorongatta, s amint oldalvást ránéztem, észrevettem, hogy a nyakán ki -van gombolva a bluz és a haja gyanusan rendetlen. Istenem, miért kócos -ez a leány? A hideg járt keresztül a hátamon és csendesen kivontam a -kezem az Estella kezéből. - -A nagykalapos dáma olykor ellenséges pillantásokat vetett rám. Különösen -a cipőm nem tetszett neki, amelynek pepita betétje volt és még kevesen -hordták ezt Pesten. Estellát gúnyos, szánakozó mosollyal leste, mint a -tisztességes privátnők szokták megnézni az utca kiöltözködött lányait. -Szőke haja volt és kék szeme, angol rajzolók macskáinak van olyan arcuk, -és könnyű ibolyaillat áradt fekete selyemruhájából. A retiküljéből kis -tükröt vett elő és fehér aprószemü rózsafüzér csörrent meg táskájában. - -Most hirtelen lépések hallatszottak a folyosón, a zsámolyon a hölgy -gyorsan megfordult, kezével fölemelte a firhangot, az előszobában rövid -csengetés hangzott. - -A dáma izgatottan talpraállott. Lehuzogatta a szoknyáját, a kabátját, -igazított fátyolán, kecsesen a hóna alá vette a napernyőjét és -olyanformán állott a bezárt ajtóra figyelve, mint mi színésznők szoktuk -a végszót várni a kulisza mellett. - -Majd hirtelen a cipőmre vetett egy pillantást. Ki tudja, találkozunk-e -még, ezért fagyosan megkérdezte: - -– Kisasszony, hol veszi a cipőjét? - -Sokkal nyomottabb volt a lelkiállapotom, mintsem felelhettem volna erre -a kérdésre. Az asszony egy darabig mereven rám nézett, aztán csendesen -fölnyílott az ajtó és egy hang halkan megszólalt: - -– Szőke asszony! - -A dáma nyomban „játékot“ kezdett: titokzatosan, félénken, meghatottan -mosolygott, mint a budai szállodába besurranó asszonyka, midőn -hosszadalmas könyörgés folytán végre elmegy a randevura. Még köhintett -is az aljas. És apróra fogott léptekkel kisurrant selyemszoknyájában a -konyhából. - -– Jól tetted, hogy nem feleltél a „szőke asszony“-nak, – mondta most -doromboló hangon mellettem Estella. – Ez az asszony a legnagyobb cudar -Pesten, de mert törvényes férje van, mindnyájunkat lenéz. Egyszer már -megfenyegette a Kisfuvaros Rózsi, hogy leönti. Steinné meghal a garasért -és a „szőke asszony“ kis fiúval szokott sétálni az utcán. - -– Hol van a kis fiú? – kérdeztem megdöbbenve. - -– Lent van a házmesternél. Jó barátja a házmester fiának. - -A tót cseléd káromkodva vagdalta egy kosárba az evőeszközöket. -Elhallgattunk és világosan hallottam az Estella szíve dobogását. Vagy -talán az én szívem dobogott. - -– Kisasszonyok, kártyázni a konyhában is lehet, ne foglalják el a -szobámat! – hallatszott Steinné hangja és nevetve, a kövérebbik leányra -nagyot csapva, tuszkolt be az ajtón két borzas leányt és egyszerre a -falusi fosztókák hangulata ereszkedett a kis félhomályos konyhára. - -Steinné cigarettát tartott a szájában és ragadós jókedvvel tette a -derekára a kezét a konyha közepén. Nevetve szidta a vén cselédet: - -– Erre, arra, a teremtésit magának, vén k...a! Még mindig nem készült el -a déli edénnyel? No majd ezentúl magam állok oda a dolognak. Majd -megmutatom én magának, hogy kell mosogatni. Persze a latrok után -mászkálni, azt tudja! - -A vén nő dörmögve káromkodott, a borzas leányok nevettek. Steinné a -háromlábu székecskére helyezte hatalmas testét és a cigarettából nagyot -szippantott: - -– Azt hittem, összetörik alattam a szék. - -A kártyát megkeverte és a leányok melléje guggoltak a földre. - -– Máriást fogunk játszani, öt vas a betét. Van öt vasad, tehén? – -kérdezte Steinné a kövérebb leányt. - -– Ád a mama kölcsön. - -– Van eszembe. - -A piros selyemblúz alól mégis csak előkerült a kövér leány erszénykéje. - -Komolyan és megfontoltan kártyáztak egy darabig. Azt hiszem, egyik sem -csalt játék közben, mert Steinné tán megölte volna a csalót. - -Steinné egyszerre letette a kártyát: - -– Most jut eszembe, hogy az öreg kegyelmes urat föl kell költeni. Csak -az én diványomon tud aludni, – azért jár ide. - -Nyújtózkodva fölemelkedett, ásított, a cigarettát a sarokba dobta: - -– Istenem, de utálom az életem! - -Egykor szép arcán komoly bánat fellege suhant át, mint az állóvíz tükrén -a barna esőfelhő képe. Még mindig tüzes és mély, barna, nagy szemében -révedezés, mélabú, „magyarbánat“ jelentkezett, amint Blahánétól láttuk -egykor a színpadon. - -Régi magyar nótát dúdolgatva ment ki a konyhából és még az előszobából -is hangzott: „Földiekkel játszó égi tünemény…“ Mintha e nótával költené -a kegyelmes öreg urat. - -Néhány perc mulva sárgaréz-kalitkával kezében tért vissza Steinné. Kis -madár volt a kalitkában, talán csiz vagy tengelice, amely csöndesen -gubbasztott a sarokban. Steinné a földre kuporodott és halkan -fütyölgetni kezdett. A kis madár megborzolta tollát és nemsokára -válaszolt. Steinné fölemelte a mutatóujját: - -– Hallják? Mint nagyszombat este a csengetyük. Drága madaram! - -Az ajtó magától kinyílott, egy fürge és jókedvü patkányfogó-eb nyitotta -ki. Fekete folt a kutya fején és a szemében olyan jókedv ragyogott, -amilyen hű és jó kutyák szemében szokott ragyogni. Néhányszor -keresztülugrotta a kalitkát, majd Steinnét, bolondan, szinte mámorosan, -tobzódva az örömben ugrált úrnője körül. Steinné végre kinyújtotta a -kezét, az eb megcsókolta és leheveredett a földre. - -– Az úrfi! – mondta Steinné a ratlerre mutatva. – Már kétszáz pengőt -fizettem érte büntetést, mert az asszonyok szoknyáját letépi az utcán. - -Steinné egy darabig még játszadozott kicsinyeivel, láthatólag nem -érdekelte őt más a világon, mint kutyája és madara. - -Lépések hallatszottak a folyosón, majd rövid csengetés. Steinné az -előszobába sietett, s kipirult arccal tért vissza. - -– Kisasszonyok, gyorsan be a kék szobába. Itt van a Jenő báró és -rántottát akar enni… Megéhezett az utcán, hát feljött hozzám enni. - -Estella karon fogott és egy mellékajtón át a lakásba vezetett. Még -hallottuk a vendég dörmögését, amint nagyot zökkenve helyet foglalt az -utazóládán a konyhában. - -– Majd meglátod, mennyi bolond férfi van a világon, – mondta Estella, -amint a kék szobában székre ültünk. – Majdnem minden úriember bolond egy -kissé. Némelyik a szép harisnyát szereti, másik a cipőt, a harmadikat -arcul kell ütni, mert az esik jól neki, a negyediknek kezét-lábát -megkötözi a mama cukorspárgával, az ötödik a felesége után sír és pénzt -kell tőle kérni a gyermekei számára cipőre… Egy igen gazdag és finom -fiatalember, – majdnem oly szép, mint Rohan herceg, – csupán sáros -talppal szereti a nőket, a fekete és hisztérikus költőt viszont Bourbon -hercegnek kell címezni, mert egykor Madridban az ő ősanyja kedvese volt -a francia királynak… Szomorú fiatalemberek jönnek, akik először Steinné -vállán kisírják szerelmi bánatukat, tanácsot kérnek a mamától -álmatlanság és szívfájás ellen, kipödrött bajúszu öreg urakat Jancsinak -meg Pistának kell szólítani és a sarokba állítani. Gyönyörű, tiszta -feleségeik mellől ideszökdösnek komoly úriemberek és a mamától rongyos -szoknyájú perdita felől kérdezősködnek. Hirlapírók jönnek, akik másnapi -cikkeiket a konyhában fölolvassák és véleményt kérnek ő nagyságától. -Bolond világ van itt, – egész éjjel jönnek-mennek a boldogtalan, -szerencsétlen férfiak, akik mind a jószívü Steinnéban bizakodnak, hogy -megvígasztalja őket egy szóval, egy tanáccsal, vagy egy leánnyal. -Istenem, mennyi szép boldogtalan úriember van Pesten! A nagyvárosnak -ezer fájdalma, sírása, nyavalyája hangzik el éjjelente Steinné -konyháján… Mély sebeiket itt bizalommal mutatják meg a férfiak, akik -nappal fölemelt fővel járnak az utcán. Vőlegények útbaigazítást kérnek -és öreg házasemberek csodaszert a szerelem fölújításához. Titkok -hangzanak el, amelyeket a jezsuita gyóntatóatya fülébe szokás csupán -elsuttogni, vagy a máriapócsi csodatevő Asszony előtt leborulva, a -templomkövekbe beleharapni. Az Élet jár ide mindennap vizitbe és csupán -egy zsidó imakönyv, meg Faublas lovag kalandjai akad olvasmánynak. -Éjjel, a csöndben, a várakozásban a hölgyek hol az imakönyvet, hol a -kalandok gyűjteményét forgatják kezükben… Steinnénak férjhezadó leánya -növekedik egy bécsi apácazárdában, míg férje korcsmáros Kanadában. Így -élünk itt, én kedvesem. - -Bólintottam, szomorú voltam, mélységes csend volt a kék szobában, mintha -nagyon messzire jutottam volna az élettől, Budapesttől, valamely -meseházban ülnék és semmi sem igaz, ami körülöttem történik. - -Estella csupán egy furcsa figura a bábszínházból és mindjárt táncra -perdül a falon a selyempapirosból kivágott ballerina. Ópiumos -cigarettafüst szaga volt a szobában, egy rokokólábú, aranyozott -asztalkán patience-kártya feküdt, a csillárról régi lóversenyjegyek és -báli táncrendek csüngtek. Feketeálarcos nő üvegszeme fénylett a -hamútartó figuráján és két kép volt még a falon. Piroskabátos, -hajporozott rokokógavallérok és nyúlánk dámák mulattak egy régi -szalonban és a rövidnadrágos fekete szolga kávét hozott. Majd egy sapkás -öregember arcképe következett, amilyenek a vén falusi korcsmárosok -szoktak lenni. - -– Steinné apja! – mondta Estella. - -És az öreg korcsmáros mellett a Jókai acélmetszetű arcképe. - -Steinné könyökig fölgyűrt ruhában lépett be. Az arca piros volt a -lángtól, a szeme vidoran csillogott. - -– Egykor, ha megúnlak benneteket, leányok, elmehetek a Jenő báró -birtokára gazdasszonynak. Fölfogadott. Kis malacokat nevelni, sárga -libácskákat és totyogó kis kacsákat költetni, tavasszal rugó nélküli -kocsin hajtatni zöldülő réteken és télen derékig érő hó van az udvaron… -Ez kellene nekem, hisz falusi leány vagyok. A Sajó mellett, egy -elhagyott csárdában mérte a bort az apám és téli este ugattak a rókák -meg a farkasok a folyóntúli nádasban. Kisasszony, még várakozni kell! -Estella, mutassa meg a hölgynek az arcképalbumot. - -A pirospongyolás, menyecskés asszonyság magassarkú papucsában gyorsan -kifordult a szobából. - -Estella egy fiókból piros bársonyba kötött albumot vett elő. -Férfiarcképek voltak benne. Fiatalok, öregek, civilek, papok és katonák, -Szirmai Imre és Ujházi Ede, Bródy Sándornak a homlokába hull a haja, -mint egy regényhősnek, majd a főherceg ezredesi kabátban, egy kis fiú -falovon, könyökére támasztott fejjel Reviczky Gyula, városligeti -fotografián Lázár Miklós hirlapíró, emitt egy aranykeresztes pap, majd -pesti szép emberek: Tiller Mór nagy szakállával és a szép Farkas Béla, -Kossuth Ferenc és Tarján Vilmos, akik a nőknek tetszeni szoktak, Beketow -cirkuszigazgató és Baumann Karcsi népénekes, az oroszlánfejű Ábrányi -Kornél és Kemény bácsi, öreg hirlapíró (aki bizonyára csak tiszteletből -került a szép emberek sorába, mert éjjelente az orfeumi hölgyek között -szívja virzsiniáját, gondolta Rezeda úr), kedves, nőknek való arcok: a -szép Szomory és Ivánfi Jenő, Molnár Viktor és Gálos Kálmán, Hadik Sándor -és Márkus Miksa, akiknek képei Calderoni kirakatában függtek és emlékbe -egykor megvették a lányok, aztán tömérdek nő, régi és új divatban, olyik -mellé fekete fátyoldarab volt fektetve, akik bizonyosan már meghaltak. -Aztán fordított megint Estella és nagy képen, Zrinyi Miklós ruhájában, -erkélyen állott Alvinczi Eduárd. A kis őrházon megkondult a jelzőharang. - -– Pszt! – mondta hirtelen Estella. - -A szomszéd szobában sikoltozva nevetett, galamb módjára búgott, -hisztérikusan visított és könnybe, zokogásba, mámorba fulladó szavakat -kiáltott egy női hang. - -– Pepita, a cudar, – mondta gyűlölettel Estella. – Őrjöngést szimulál a -férfiak izgatására. A minap egy angol tréner ismerősöm aludt itt, hogy a -reggeli vonatot bevárja. Pepita egész éjjel őrjöngött a szomszédban, az -angol föl-fölébredt és ugyanakkor felköltött engem is. Legalább tízszer -ébredt föl a bolond angol. Istenem, milyen nehezen virradt meg. - -Talpra ugrottam. Vakon, szédülve, magamon kívül rohantam az ajtónak. Nem -tudom, hogy jutottam ki. Az utcán már sötét volt, hideg eső esett, az -arcom tele volt könnyel és mellbe taszítottam egy becsípett -fiatalembert. - -Rezeda úr mindkét kezét fogta Horváth kisasszonynak az elbeszélés alatt. - -Könnyes szemmel nézett a leány elborult szemébe. - -– Igazán így történt? – kérdezte a férfi csendesen. - -– Becsületemre! - -Rezeda úr erre kezet csókolt a kisasszonynak. - - - - -XI. Pillanatnyi elmezavar. - -„_Kedd. Reggel 6 óra_. - -Úrnő, letérdepelek és Istennek ajánlom a lelkemet. Régi Werndl-féle -fegyver megtöltve fekszik diványomon, csak azt sajnálom, hogy csúnya -lesz a póz, amidőn lábam ujjával meghúzom a ravaszt. Régi íróim és saját -meggyőződésem szerint: hat lat por és tíz deka ólom segít rajtam. -Elutazom, pedig úgy szeretnék élni, mint Toscában a tenorista -szívrehatóan énekli. (Kár, hogy két ballába volt a színésznek.) -Emlékszik Mannheit Jacques-ra gróf Almaviva szerepében? Egymás mellett -ültünk a nézőtéren, de Toscát egyedül hallgattam a nézőtér zugából -hajdanában és elhatároztam, hogy egykor, ha Isten is úgy rendelte, -szomorú képü kisbőgőssel fülembe, szívembe játszatom e dalt, – -hajnalodik az Angyalvárban! – és reggelre meghalok. Fölhúzom a függönyt -és éji pihenőben elárvult ablakomon (hisz senki sem sóhajtott alatta -éjjel, a hold, mint mesebeli jelvény állt a ház régi tetője fölött, hogy -„szeretlek, szeretlek, hozzád kívánkozom, mindenem!“ és erkélyem néma -volt, mint a szevillai regényekben), a napsugár játékos kedvvel jön -Rákos felől, kocsik szaladnak, emberek mozgolódnak odalent, négy emelet -mélységben, hajnali utazásra gondolok tán, midőn gyorsvonaton mentem -északra vagy délre és egész éjszaka a vasúti kocsik láncainak a csörgése -mulattatott, amint összecsapódtak, meg elváltak, tam-tam, betegség elől -futó uriember módjára bújtam el a hálókocsi pamlagán, holott tejfehéren, -alsószoknyában ment a fülkém előtt a kivánatosan borzas román asszony… -Franciául kellett volna hozzá szólni, a navarrai grófnak bemutatkozni, -kis szentséges hugomról beszélni, aki Avignonban a nővérek zárdájában -apácának készül, mert rangjához méltó férfiút nem talál, őseimről: őrült -Fülöpről és a szécsényi rablóvezérekről regélni, a sánta lordot -emlegetni, majd az orleánsi házat és a titokzatos hegyekre, andalító -síkokra, a Hernád furcsa völgyeire, vagy a hajnali homályban pirosló -vashámorra mutatni, félig megtébolyodni versektől és szerelemtől – és -elcsábítani a szép román asszonyt, aki egyébként a hálókocsik Henry -IV.-szakállas kalauzát kereste. Mozdulatlanul maradtam keskeny ágyamon -és csupán önre, az ismeretlenre, az egyetlenre, szívem királynőjére -gondoltam mindig, mindig… Más nők jöttek, sárga selyemruhában, zsidó -asszonyok, akik mozdulataikkal, szemükkel, különös nyakukkal, kéjes -orrukkal, piros nyelvükkel édesített vastag ajkukkal és szerelemre váró, -ringó és emelkedő hátukkal csábítóan vonultak el az ifjú költő előtt… -Sajnálom, úrnőm, hogy ezt leírtam. (Hisz remélhetőleg kiadja A Nap ezen -utolsó levelemet!) Senki sem jött felém: ez az igazság. Szinte félig -haldokolva néztem a gyönyörü nőket, akik az utcán, kávéházban, vagy -színházban eljártak mellettem. Tovább mentek pocakos és zsiros külsejü -férfiakkal, akik napközben talpalnak rossz szagu üzletekben az -Andrássy-úton, vagy a Király-utcában, sommás keresetet írnak, vagy a -szegény munkások orvosai, míg én hiába néztem meg a házszámot, ahová -betértek. Olykor éjszaka voltam a legboldogabb. A kést a balszembe -eresztem, ameddig csak lehet. A pisztolyból a golyót a két szem közé -küldöm. Kemény öklömmel a gyomorra és az orra irányítom a célzást. Vagy -kardpárbaj lesz az ismeretlen nők ismeretlen férfiaival: midőn is teljes -biztonsággal gondoltam gyermekkori barátomra, Kázmér A. lengyel hercegre -és táncmesterre, aki csupán bordaközi vágásokra, hasra mért, traverzón -sujtásokra és a térdre, az inakat átvágó cselfogásokra tanította a -fiatalembereket. A karcsu flöret egykor oly könnyedén járt kezemben, -mint egy finom cigaretta és a pisztoly célgombját megszoktam ellenfelem -lábához irányítani. Gyilkosság, halál, valakit megölni, esetleg börtönbe -menni, kötelet kapni, a Browningot egyetlen kézmozdulattal használhatóvá -tenni, verekedni, orrot leharapni, fület kitépni, fogsort széjjelzúzni: -egykor úgy tünt föl nekem, mint a világ rendje. Szerettem megvadult -lovakat megállítani, kardot viselő hadnagyokkal szembeszállani puszta -kézzel, tíz erős ujjam tán a bikát is megfojtotta volna, – és most írok -önnek, úrnőm, a Toscából zenehangok járnak át vad szívemen, hogy -reggelre meghalok. - -Mindenkinek megbocsátok, úrnőmnek is. Hódolattal, mélyrehajtott fejjel, -szilaj indulatoktól megmenekülten, elcsüggedve és csupán az ólomban -bizakodva vallom önnek, drága hölgy: szeretni többé nem tudok. - -Egykor regényhős voltam, most únott, rosszkedvü, fáradt uriember lettem. -Nők is lettek volna tán, akiket megöleltem?… Nem, csupán ön volt az -egyetlen, akit valaha szerettem. Az előbb sírtam kegyedért. Furcsa, hogy -nagysága előtt igazolom magam. Ugyan mi köze az egész dologhoz? - -Reggel van. A nap, az élet, nagysága, meg egyéb ostobaságok… Verseket -olvasok majd Anyeginből. A ballet-et, vagy a Tavaszt. Isten önnel, -királynő!“ - -Horváth kisasszony estefelé kapta meg a levelet. Kocsira ült és Rezeda -úrhoz hajtatott. A hirlapírót ekkor már elvitték a mentők. A -katonafegyver derék sebet vágott a szíve fölött. A kórházban még életben -volt, vén apáca ült ágya mellett és a spanyolfalat előkészítették az -éjszakára. - - - - -XII. Ősz a multban. - -Ősz volt, Budán, a Tabánban egy régi házban, ahol hajdanában királyok -kedvesei lakhattak, mert hisz a földalatti út, amely félig beomlott, -csupán arra volt alkalmas a királynak, hogy éjjelente kedvesét -meglátogassa. Egy-egy ajtón a Corvin-címer, a ledőlt erkély maradványain -is hollómadár állong. A vén kövek kinézegettek a falból, mintha -kiváncsiak volnának a körülöttük folyó életre, a földalatti folyosón -vidra sétált magányosan, a tetőn a szélkakasból csupán a kakas farka -maradott meg: az forgolódott furcsán, gyermekmesebeli groteszkséggel, -mintha a hűtelen kakast óhajtaná helyettesíteni. - -Rezeda úr tehát ebben a házban vett lakást, két szobácskát, az egyikbe -beköltöztette Horváth kisasszonyt a kalapskatulyáival, a másikba -könyveit, kék frakkját és csipkés mellü báliingeit helyezte, amilyen -ingben közönségesen járni szeretett a romantikus férfiú. (Horváth -kisasszony pompásan értette a csipkés ingek vasalását!) A keskeny ágyban -Rezeda úr aludt. Klára a földre vetette nyugvóhelyét, egy régi mécsest -égettek a falbavésett feszület alatt és a mécsvilágnál éjjelente -beszélgettek. - -Olykor vendégük is volt a kis Bonifácz Béla személyében, aki -hosszadalmas kóborlások után, gyalog, vonaton, tutajon a Dnjeperen -Dideri-Dir leányaival hazaérkezett Szibériából. Tuberkulózist és Buddha -imádatát hozta a földgolyó tulsó feléről. Egy hétig, tehervonaton, -juhokkal, lompos lovacskákkal és buddhista papokkal utazott. Bonifácz -Béla kirándulása alatt valahol a kinai határon, ahol kozák helyőrségek -voltak és a leányok magyar csikóstáncot lejtettek az unatkozó tisztek -mulattatására. A tehervonaton Béla megtért, kinai imádságot tanult és -Budára érkezve azon mesterkedett, hogy Buddhának új híveket szerezzen -ebben az országban, ahol az igazi öreg Istent sem imádják már -elegendően. A napkeleti isten csodálatos ékesszólással ruházta föl -boldogtalan kis hívét, aki tán rongyosabb volt, mint valaha. De most már -tudta, hogy miért rongyos. - -Tehát ősz volt és a tabáni tornyokban mélán kongtak az óraütések. A ház -előtt vén ecetfa állott, amelyet tán még Zsigmond király idejében -ültettek. Rezeda úr az ablakból mindig az ecetfát nézte. Napról-napra -megfigyelte, hogyan pirosodnak a fa levelei és gyermekes szomorúsággal -nézett egy-egy elszálló levél után. Egy nagy karosszéket találunk a -lakásban. Megöregedett királyok hallgatták tán e helyről ifjú kedvesük -mesemondását, – hisz a nők oly gyönyörü meséket tudnak mondani! Vagy -talán öreg hercegnők üldögéltek és fiatal lovagok élcein, pletykáin -mosolyogtak és a királynő anyja fejét csóválgatta a szomszédbeli -udvarban lábrakapott erkölcstelenségen. Most Rezeda úr ült a -karosszékben, mert a lőtt seb nehezen gyógyult, nem igen volt szabad -sokat mozognia és Horváth kisasszony minden cigaretta-szippantásnál -szemrehányólag nézett Bonifácz Bélára, aki egy sarokban pompás helyet -talált magának. Egy gyermekbölcsőbe ült, amelyet az elmúlt lakók itt -felejtettek. Tán meghalt a gyerek és nem akarták magukkal vinni a -szomorú emléket. Hétszámra lógatta rövid lábait a kis Bonifácz Béla a -bölcsőből és naponta nem mondott többet tíz szónál. Estefelé -fölkerekedett és elment valamerre… Valahol, elhagyott kertekben aludt, -mint a jó Isten madarai, mert sohasem fogadta el az éjszakára való -meghívást… - -Egy napon így szólalt meg a bölcsőből: - -– Ti sohasem szoktatok csókolózni? Elmegyek sétálni, csókolózzatok. - -Klára bánatosan lehajtotta a fejét s megsimogatta a Rezeda úr arcát: - -– Majd ha meggyógyul az én jó uram, ha ismét egészséges lesz, akkor -mindig az ajkán lesz az ajkam. Most még csak szolgálóleánya vagyok az én -királyomnak. - -Bonifácz Béla nem szerette a vitatkozást. Tovább lógatta a lábát, szívta -a kapadohányt, amelyet takarékosságból száraz akácfalevéllel kevert. -Horváth kisasszony egy szentté válott középkori apáca csöndes lépteivel -járt-kelt a szobában, főzött és takarított, a szomszédasszonnyal -traccsolt a folyosón, mert tudta, hogy ennek Rezeda úr örül. Szórakozik -a kedves… És regényt olvasott a képesujságban, amelynek folytatását -mindennap kiváncsian várta. - -– Istenem, mi történt Soroksári gróffal? – mondta néha, mert Rezeda úr -ennek is örült. Hogy nem csupán a szomorkodás foglalja el a kedvest… -Mindig alacsonysarku cipőben és pongyolaszerű ruhában járt, fru-frut és -kis keresztet viselt, a konyhaedényeknek neveket adott és a szomszédbeli -Micivel, egy hatesztendős kisleánnyal egész délután eljátszadozott… -Rezeda úr csöndesen mosolygott a szempillái alatt. Nem unatkozik a -kedves… Francia nyelvtant forgattak, Bonifácz úr néha közbeszólt a -helyes kiejtés miatt és egy napon egy vidám kis madarat hozott haza a -tabáni piacról Klára. A kis madár regényes, tornyos, lombfűrésszel -faragott házikóban lakott és midőn az ecetfa lombjai között átléptek az -őszi nap sugarai, a mesebeli házikóból fölcsendült a cinke füttye. Klára -az ajkára tette az ujját, szinte földöntúli boldogsággal nézett a -madárkára… Rezeda úr lehúnyta a szemét. Istenem, van valami a világon, -ami a kedvesnek örömet okoz. - -Igy éltek Budán, a Tabánban, régi házban, hol Zsigmond király eldugdosta -a szeretőit. Az ecetfa levelei mind pirosabbak és az óraütések -hangosabbak lettek az őszi csendességü városrész fölött. Bonifácz Béla -kimászott a bölcsőből. - -– Mégis csak elmegyek vallásalapítónak! – mondotta és másnap nem jött el -a szokott időben… - -Egyszer tökéletesen megpirosodtak a sárga levelek Zsigmond király -ecetfáján. Horváth kisasszony aznap két kis macskát vett a tabáni -piacon, egy csíkos kandurt és egy sárgafoltos nőstényt. A kandurt Rezeda -úr ölébe tette. - -– Ez kegyedé! – mondta bánatos mosollyal, mint a jó anyák szoktak -gyöngélkedő gyermekük fölé hajolni. - -A foltosnak piros szalagot kötött a nyakára. - -– Kisasszony! – szólt és könnyes szemmel nevetett. - -Rezeda úr megint csak lehunyta a szemét, amíg a csíkos kandurt simogatta -és arra gondolt, hogy nemsokára papot kell hivatni. Milyen nehéz lesz a -búcsú a kedves hölgytől! A régi király ecetfájáról szinte -menuette-lépésben keringtek alá a levelek és a rácvárosi háztetők fölött -mesebeli mélysége volt az égnek. A kémények oly komolyan füstölögtek, -mint az Andersen-mesékben és a sárkányfejü, rozsdás csőcsatornák szinte -alattomoskodva pislogtak megfoltozott szemükkel az őszi napsugárra, -vajjon mikor jönnek már a hegyekről a köpenyegalaku felhők, hogy ők is -elvégezhessék kötelességüket. Ahány fehér kutya volt a városrészben, -mind sürgősen szaladt az utcán, mintha elmulaszthatatlan tennivalója -volna. Csupán a hollók ültek le néha-néha aggodalmaskodva a házereszekre -és gondba borulva merengtek magas állomásaikon. Késő őszre járt, bár a -napocska olyan szent szerelemmel sétált még a girbe-gurba tabáni -utcácskákon, mint ahogy érdemrendes, pirosarcu öreg emberek látogatnak -el hajdani szerelmeikhez és délután a szép multról beszélgetnek. - -Egy délután madame Louise kényelmes hintaja állott meg az egykori -királyi szeretők háza előtt. Szürke utazóruha és kis, tollas kalapka -volt az úrnőn, a bakról Bonifácz Béla ugrott le. Szomorkásan és -elgondolkozva nyitott be barátaihoz: - -– Sajnos, én nem ülhetek a madame mellé, – mormogta, mintha egy -félbenmaradt gondolatot folytatna, – a madame sokkal előkelőbb és -gazdagabb, minthogy én ócska ruhámban helyet foglalhatnék mellette. A -járókelők azt gondolhatnák, hogy a kövérhátú lovak véletlenül elütöttek -a Lánchídnál és a jószívű madame most a kórházba szállít kocsiján. Ti -azonban bátran beülhettek a hintóba, a Krisztinába megyünk, a Vörös -Farkasba, ahol nagy uzsonna leend Szilveszter úr tiszteletére. - -– Meghalt a jó öreg? – kérdezte Rezeda úr. - -– Még nem, de már útban van. A kis Gellérten a vadrózsabokrok közé jár -szundikálni, nagy kőre helyezi a fejét és nagyon elégedetten, ha néha -fölkel a hervadó gyepről. Öngyilkos leányával álmodik minden éjjel és -hosszadalmasan nézi estve a napot, mintha holnap már nem látná. Gyerünk -el az öreg úr mulattatására. - -A jó madamenak gondja volt arra, hogy a gyöngélkedő Rezeda úr meleg -kendőt kapjon a vállára és a térdére, Horváth kisasszony oly kopott és -furcsa kis kalapot tett a fejére, mintha valamely mult századbeli budai -asszonyságtól kérte volna kölcsön. A keztyűjét összevarrta a kellő -helyeken és kissé kitaposott cipőjét aggodalmasan húzta a szoknyája alá. -A madame hosszú szempillája alól egyetlen tekintettel végignézett a -színésznőn, aztán könnyedén fölsóhajtott és egy piros rózsát nyujtott át -Klárának. - -– Jól áll a szőkéknek! – mondta és a hangjában bocsánatkérés csengett. - -A kis Bonifácz Béla elfoglalta helyét a bakon és a szárnyas, szürke -bajúszu kocsis, aki olyan szomorú volt, mintha halottaskocsi bakján -ülne, az ostorral megnógatta a széleshátu szürkéket. A madame -fiatalkorában a leggyorsabb amerikai lovakat szerette kocsijában és a -bakra egy-egy pepitanadrágos tenoristát ültetett, idővel azonban, miután -vére megcsendesedett, a veszprémi káptalantól vásárolta a lovakat, -amelyeket már az öreg kanonok úr sem fogatott be. - -Tehát mentek a girbe-gurba budai utcákon hegynek föl, völgynek le, a -szürkék oly hűségesen trappoltak, mint a megbízható régi hivatalnokok -végzik munkájukat. Madame mozdulatlanul és komolyan üldögélt sűrű -kékfátyolos kalapkája alatt, Rezeda úr a szép őszi tájra vigyázott, -amely néha előbukkant bedőlt kerítések, lerombolt házak mögött; a Várban -erősen piroslott egy házfödél, mintha újonnan cserepezték volna, a -tornyok szinte szenzációsan élesen váltak ki a megritkult levegőből, -messzi hegyek fölött zárójelalaku madarak repültek; – Horváth kisasszony -búskomoly bizalommal nézett szeretője arcába. A szemébe, az arcába és a -nyakába, amely különösen vékony és sápadt volt. Odaadással, az élet -föláldozásával, szent szerelemmel nézte az ifjút, aki még nemrégen is -szívébe szeretett volna golyót küldeni miatta. Az ajka szorosan -összezárult, mint rossz időkben a virágok kelyhe, de a szeme, a homloka, -stoppolt keztyűje és kitaposott cipőjének orra mindig csak azt mondta: -„Istenem!“ - -A Krisztinában gurult a kényelmes hintó, lassan forogtak a kerekek, mert -hisz vágtatni már nem érdemes. A madame néha-néha elszólta magát a -fátyol alatt: - -– Néd csak! - -A hervadt fák alatt szerelmesek mendegéltek, férfiak, komoly, -megfontolt, mondhatni Ferenc József-kabátos urak, – itt-ott egy szürke -bajusz, – oldalukon a pesti asszonyka vagy leányka, aki elégedetlenül és -rosszkedvüen lépkedett hódítója oldalán. Némely nő mereven megnézte a -helyet, ahová ernyője ért a földön, mások a fákra pillantottak, amelyek -a Krisztinában az útat szegélyezték. Igen gyakran mutatkozott a tavalyi -divat a Budán sétálgató hölgyek ruházatán, sőt általában mindnyájan -olyanformák voltak, mintha az „Elhagyott menyecske“ neve alatt -ismerkedtek volna az apróhirdetések között. Ott ment a molett az -ismerőse oldalán, a „vidéki szőke asszony“ és az „első lépés“. Olykor -feltünő, máskor divatjamult ruháikban olyanformán illegették magukat az -elszántan kifestett bajuszu gavallérok karján, mintha még sohasem jártak -volna Budán, a Vérmező tájékán, midőn az apróhirdetés útján ebben -megállapodtak. Ki ád randevút Budára, a Vérmezőre? A hercegnők -bizonyosan nem itt találkoznak a lovagokkal, az infánsnők erre nem -robognak. Igen fiatalnak, szívben lobogó szerelemmel szerető, vagy -koravén uracsnak, zördült agglegénynek, nyolcgyermekes félénk -családapának kell lennie annak, aki Budára, a Vérmező mellé megy -hölgyével, hogy séta közben mindazt elmondja, ami szívét nyomja. A -bajuszukat e napon gondosabban festette a borbély és a nők elhervadt -csipkedíszeket vasaltak ebéd után. - -– A kapitányné! – mondta a madame. – Már tíz éve látom. - -Egy kistermetű, száraz és rövidszoknyás asszonyka szinte egérfürgén -lépkedett megtelt, komoly férfiú mellett. A szeme olyan fényes volt, -mint a patkányé és madame kutyabőrkeztyűs kezét alig észrevehetőleg -megmozdította a kocsitakarón és a kapitányné furcsa kis kalapja alól -barátságosan intett. Aztán tovább forogtak a kocsikerekek. - -A madame az őszi felhőkre nézett és halkan fölsóhajtott: - -– Ah, Budán csupa Tell Vilmos jár. A férfiak mind a nők szívébe -találnak. - -A hintó megállott egy félig földbeásott vendégfogadó előtt. Nem -messziről, tán a fogadó udvaráról, kovács-kalapácsok zengése -hallatszott. Kisvárosokban, csendes falukban zeng így a kalapács. Az -alkonyat homályában kék és piros tüzek jelentkeztek a kovács tűzhelyén, -szomorúan áll a patkolásra váró öreg szürke ló… - -– Aztán ne sokat igyon! – súgta vagy gondolta a szentek glóriás -arculatával kitüntetett színésznő Rezeda úrnak. Szőkés-barna haján a -késő őszi délután búcsúzó napocskája a hervatag kankalin színében -ragyogott. Rezeda ur áhítattal nézte a gyönyörű hajszálakat, amelyek a -hölgy kalapja alól mutatkoztak. Hajak csillogtak az őszi napsugár -fényében, amilyen hajakért egykor tán királyokat öltek meg. Régi pápák -előtt térdepeltek királyleányok a Horváth kisasszony hajával, míg az -avignoni kastélyon ábrándosan pillantott be az alkony… Rezeda úr -természetesen ezt gondolta magában, míg a kovácspőröly dallamosan, -falusi szomorúsággal zengett nem messzire. - -– Helyben vagyunk! – szólt Bonifácz Béla és leugrott a bakról. A madame -méltóságteljesen ereszkedett le a kocsi lépcsőjén, mintha az elősiető -cselédséget várná. A kocsis ezalatt kezében tartotta a viaszkosvászonnal -bevont kalapot. És a kocsishoz tótul szólott az úrnő: - -– Fél óra múlva gyere értem, koma. - -(Egyszer kiderült, hogy a madame falusi birtokán valamennyi cselédjével -félig-meddig rokonságban van. Az elszegényedett rokonait bedugta a -zsellérházakba és azzal vígasztalta magát, hogy legalább nem idegenek -lopkodják el a kéményből a sonkát. A vén kocsis nyári időben falun hat -gyereknek volt az apja, az úrnő szőlőjében kapált és csupán a hideg -beálltával húzta föl a libériát.) - -A fogadóban már víg élet volt, amennyiben víg életnek lehet nevezni, -hogy Szilveszter úr félrecsapta gombanagyságú kalapját és egy vak, kövér -ember széles vállára támaszkodott, mintha többet ivott volna a -kelleténél. - -– Barátom: Bocskai, sajnos, nem az igazi Bocskaiak közül, de azért igen -derék ember – mondta Szilveszter úr, barátját bemutatva. - -Egy másodperc múlva pazarló kézmozdulatot tett a kezével: - -– Bocskai a legnagyszerűbb ember Budán. Fiatal korában színházi zenész -volt, de mert sokat nézegetett a színpadra, a színésznők ruhája alá, -megvakult. Éjjeli mulatóhelyre vonult tehát zongorásnak és egy napig sem -volt még szomorú életében. Igen jó állása volt a Himző-utcában, a -legnagyobb uraknak szolgáltatta a tánczenét, a fiatal mágnások akkoriban -odajártak táncolni tanulni, míg közbelépett a végzet. Bocskai barátom -beleszeretett a ház egyik hölgyébe, mire távoznia kellett a -mulatóhelyről. Féltékeny volt szegény… Most már csak a Kapás-utcában -zongorázik. - -A vak ember életrajzát megelégedett fejbólintással kisérte. Vastag -rézlánc volt a mellényén és fekete nyakkendőjében turbános tű. Tiszta -gallérja és zsebkendője volt. Vajjon ki látja el a vak embert e -dolgokkal?… Bocskai a kezét állandóan talpas, vastagüvegű poharán -tartotta. Szilveszter úr olykor jogászos jókedvvel öntötte tele a -zongorás poharát. - -– Elmegyek az éjjel a Kapás-utcába, – igérte fénylő szemmel. – Mióta -szegény feleségem meghalt, úgyse öleltem leányt. - -Madame Louise hangosan nevetett: - -– Oh, mind azt mondjátok, vén gazemberek! Ti már így csábítjátok a -nőket. Mióta… tíz év óta… tizenöt év óta… Tagadhatatlanul érdekes dolog -az, ha egy férfi tíz esztendeig szentéletü volt. - -A madame az asztalfőn ült és csakhamar elküldte maga mellől Bonifácz -Bélát rossz szagú szivarkájával. - -– Rezeda úr, ön nem dohányzik… Üljön mellém. - -Szalámit, hagymát, erős kis paprikákat hozott a korcsmáros. Piros bort -pintes üvegben és füstölt szalonnát, amelyhez Szilveszter úr nyomban -fölajánlotta a bicskáját. Koccintott a vakkal: - -– Így éltünk hajdanában mindig szegény Balázs Sándorral. A Népszínházban -még olyan színésznők voltak akkoriban, akik szívesen jöttek át Budára a -kis korcsmába. Itt énekelt egykor Blaháné és a tündéri Hegyi Aranka, míg -Lányi a cimbalmot verte. Régi írók mulattak itt, öcsém. Dalidókat -tartottak a Lisznyai modorában és a költőnek sohasem kellett búsulnia -szerelem miatt. A leányka éjjel a szalon pamlagán heverészve, Reviczky -verseit olvasta föl a vendégnek, de a polgár-kisasszonyok sem -idegenkedtek este, félhomályban a kitárt ablak virágcserepei közül -kinyújtani fehér kezüket. Szent férfiak voltak a költők. Írók és -színészek gyakran nem fizettek kvártélypénzt a régi asszonyoknál a -belvárosi házakban és a szöghajú leányka költeményes könyvet tartott a -párnája alatt. Akkoriban még más volt a szerelem is. - -A vak zongorás biztos mozdulattal emelte szájához a borospoharat. -Borongós, messziről hangzó hangon megszólalt: - -– Hétköznap nálunk is nagy keletje van a könyvnek. Szimónia – egykor jó -házaknál nevelőnő – a szalonban a nagy lámpás alá ül és hangosan olvas a -leányoknak. A multkoriban az egész ház bőgött egy olvasmányon. „Levelek, -amiket meg nem írunk.“ És Csergő Hugó írta. A „Fehér nász“: mondta a -költő és mindnyájan csöndesen sírdogáltunk. - -Szilveszter úr hevesen intett: - -– Nem ismerem a könyvet, de véleményem szerint akkor voltak igazi nők a -mulatóhelyen, amikor könyv nélkül tudták a „Perdita“-ciklust -Reviczkytől. És a fiatal írók a Himző-utcában aludtak, laktak évszámra, -abban a mesebeli kastélyban. Fiatal koromban nagy táncos voltam magam -is… És a híres Czigány Vilmát én tanítottam a pestvármegyei dalokra. - -Madame Louise bogarászó pillantást vetett Rezeda úrra: - -– Mondja, fiatal úr, mit akar azzal a szerencsétlen leánnyal? - -Rezeda úr elkomorodott: - -– Ha meggyógyultam, feleségül veszem; megérdemli, derék leány. - -A madame bánatosan mosolygott. - -– Hány esztendős, fiatal barátom? - -– Huszonhat. Majd dolgozni fogok. - -– Mit? – kérdezte csodálkozva Louise asszony. – Tán verset fog írni? - -A férfi lesütötte a szemét. - -– Van egy öreg barátom, aki megigérte, hogy behoz a most megindult Az -Ujság-hoz korrektornak. Gajári Ödön úgy szokott gondoskodni az -embereiről, mintha édes testvére volna valamennyi. - -– A korrektornak éjjel kell dolgozni, ön mellbetegnek látszik. Rezeda -úr, fiatal özvegyke maradna utána és adósság a füszeresboltban. - -Rezeda úr megsimogatta a homlokát. - -– Én mindig azt véltem nagyságodról, – szólt elfojtott hangon, – hogy -költői lelkületü teremtés. Ime, sokkal prózaibb, mint hittem volna. A -haláltól én nem félek. Teljesen mindegy, hogy mikor kell meghalni, -miután egyszer úgyis meghal az ember. De még szeretnék boldog lenni… -Asszonyom, én még nem öleltem nőt igazán soha életemben. - -– A kisasszonyt? - -– Istenem! Hisz jobban szeretem annál… Előbb megesküszünk valahol egy -régi kis templomban, szentéletü öreg pap áldását kérjük szerelmünkre, -reszketős egyházfi áll tanúként és a sánta harangozó kíván szerencsét a -templomocska ajtajában. Ha pénzünk lesz, az orgonán Lohengrin -nászindulóját játszatjuk egy hozzáértő mesterrel. A gyönyörű nő szeme, -amely barnán és hibásan rámpillant, nyugtalan lába és fehér keze, hol a -szenvedély lakik… Csupa sejtelem a hölgy és bájának testrészeit -megismerni vágyom… Barnaképü, feketerámás szentek néznek a falról és az -Asszony liliomkoszorús fejével áldólag mosolyog az oltárról. Mióta -öngyilkos lettem, vallásos vagyok, asszonyom. A jó Istenben bízni -megtanultam. - -A madame összeráncolta a homlokát. - -– Én is istenfélő vagyok. Szintén az öngyilkosságom óta. Azelőtt… -bolond, pazarló és muzsikás ifjúságomban sohasem éreztem szívemben az -imádságot. Hangosan, gyorsan, kötelességszerüen imádkoztam. Manapság -néha-néha megállok napi teendőim közepette, elgondolkozom, a szívem -meleg, boldogító áhitattal telik meg. Már ötven éves vagyok. -Napról-napra készülődöm látogatóba menni a jó Istenhez. A falumban -kápolnát építtettem és a régi arany- és ezüstpénzeket, amelyeket -fiatalkoromban a grófoktól és királyoktól emlékbe kaptam, beolvasztottam -a kis harang ércébe, amely falusi birtokom közelében esti imádságra -szólítja a föld népét. Louise Pommery Reimsban többé nem az inyemnek -tölteti meg szőke borával az egykor nagyszerü palackokat, amelyeket egy -Battenberg nevü követ kedvéért fürdőkádamba öntöttem és a zenéből csupán -Haydn a kedvencem. - -Amíg beszélt a madame, egy narancsot hámozott, egy gerezdet Rezeda úrnak -nyujtott. - -– Kis barátom, istenfélő ember nem teheti tönkre egy másik embernek az -életét. Hagyja futni a kisasszonyt. Jóságból az öngyilkossága után a -maga ápolására szegődött, – de nem csupa betegápolásból áll az élet. -Egykor eljöhet az idő, hogy nem csinál botrányt Steinnénál, akit -fiatalkorából egyébként a régi Somossyból ismerek. - -– Nagyságod tudja? – kérdezte elfehéredve Rezeda úr. - -A madame megcukrozta a narancsot. - -– Körülbelül mindent tudok, ami a városban történni szokott. Egykor az -volt a mesterségem, hogy szép voltam, buta voltam és hónapokig -szenvedtek érettem a férfiak, mielőtt engedtem volna nekik. Most dáma -vagyok, művelt és sokat olvasott, mint az első udvarhölgy, talán -emberismerő is vagyok… Az öreg uraim, akik meglátogatnak és kényelmes -életemről gondoskodnak, unatkoznának nálam, ha mindig csak Sarcey-t vagy -Salgó Ernőt idézném, ha a tegnapi színházi előadás hölgyéről véleményt -kell mondani… A pamlagon heverésző öreg urak, miután életmüködésüket -csupán annyiban nyilvánítják, hogy esténkint a Kaszinóban ebédelnek, -olykor szeretnek egyet és mást hallani is a falakon kívül eső, messzire -lévő életből. Tudnom kell, hogy a legszebb nő Gombaszögi Frida Pesten és -Márkus Emma tigrisbundát hord. Mit csinál és mit gondol az elegáns -Csekonics gróf? És Szemere merre jár. Öreg asszonykákat látok el -segéllyel, akik a városbeli híreket hozzám juttatják, míg egykori -barátnőim, akik még nem vonultak vissza az élet küzdelmeiből, tanácsért -hozzám sietnek. S ilyenformán tudtam meg azt is, hogy a kisasszony, aki -a nagyszerü Alvinczivel óhajtott találkozni Steinné, született Svarcz -Fáni lakásán, egy kellemetlen eseménytől megzavartatva, hirtelen -eltávozott… De már itt van a kocsim és jó mulatságot kívánok az uraknak. - -A madame ünnepélyes eltávozása után nem sokára még egy kis esemény -maradott meg emlékben Szilveszter úr jubileumi uzsonnájából. - -Bonifácz Béla az asztal legvégén hirtelen összerogyott és vért hányt. A -szomszédból egy orvos, később a budapesti mentők jelentek meg. - -– A rossz táplálkozás és a régi tüdőbaj – mondta a mentőorvos Horváth -kisasszonynak, akit nagyon megijesztett az esemény. - -Aztán elment a kocsi a Szent János-kórházba és magával vitte Bonifácz -Bélát, aki már olyan szépen feküdt a kocsi párnáján, mint egy kedves és -jó halott. Egy hét mulva a két kezét is összekulcsolták mellén a jóságos -ápolónénék. - -A zongorásért eljött egy hatesztendős tökmagnagyságu leányka. Megfogta a -vak ember kezét és elvezette mindennapi szokás szerint a kapás-utcai -mulatóhelyre, ahol már vártak kezére az elefántcsontok. - -– Szervusz, – kiáltott utána Szilveszter úr. – Egyszer majd, ha még -élek, meglátogatlak. - -A gázt fölgyujtották és Szilveszter úr tenyerébe hajtotta a homlokát. -Percekig maradt így, csak a melle zihált hevesen. - -Levette a kezét a homlokáról és a szeme tele volt könnyel. - -– Csókoljátok meg egymást – mondta hirtelen. - -Rezeda úr és Horváth kisasszony engedelmeskedtek. Csöndesen, szelíden -megcsókolták egymást, mint a gyermekek. - -Szilveszter úr fölemelte a mutatóujját. - -– Az öreg emberek jó emberek, – mondta kissé zavaros hangon. – Nem igen -szoktak már megszeretni senkit, de ha megkedvelnek valakit, arra -gyakran, titokban gondolnak. Mi öregek szeretünk fiatal barátaink -dolgaiba avatkozni. Rezeda úr, kis pajtásom, a babád ma estére elhágy -téged. - -Horváth kisasszony lesütötte a szemét Rezeda úr ijedt tekintete előtt. - -– Ez az összejövetel a ti búcsútok volt. Elváltok egymástól, mert -Bonifácz Béla, Louise asszony, mindnyájan mi, öregek, így gondoljuk ezt -jónak és helyesnek. A déli vasuti állomáson már ott van a kisasszony -podgyásza és a vonat egy óra múlva indul, amely a vidéki társulathoz -visszaviendi ő nagyságát. A mozdonyt már fűtik a hercegnő elutazásához, -– mondta Szilveszter úr komoly hangon. - -Rezeda úr hősiesen viselkedett, csak egy darabig nem bírt megszólalni. - -– Igazán elmégy? – kérdezte hirtelen. - -A színésznő lesütött szemmel ült a régi fogadó kopott bársonypamlagán. -Sápadtnak, szomorúnak, betegnek látszott. Az ajka kicsit reszketett is. -Megragadta a Rezeda úr kezét. - -– Neked nem mertem megmondani, mert még akkor beteg voltál… Nagyon -szeretnék újra színházat játszani. - -– Elmégy? - -– Elmegyek, mert nem tehetek mást. - -Rezeda úr megszorította a színésznő kezét. - -– Isten veled! - -Még sokáig sírdogáltak hármasban ezen az estén. Többnyire Szilveszter úr -kezdte a könnyezést, Rezeda úr folytatta és Klára a tenyerébe temette -arcát, midőn zokogott. Az egyik szeme sírás közben kisebb lett, mint a -másik. Kicsit kancsalított. A nők akkor a legszebbek, ha kancsalítanak. -Monseigneur Rohan így halt meg egykoron… - -Aztán még egyszer megcsókolták egymást. - -A színésznő erősen a Rezeda úr ajkára tapasztotta az ajkát. Forró, -könnytől nedves arcát az arcához szorította. - -– Egyszer, ha valakié leszek az életben, csak a tied leszek, – mondta -halkan. – Esküszöm a halott édesanyámra. - -– Isten veled! – mondta komoran Rezeda úr. - -Ezen az éjszakán temérdek csillag volt az égen, a Tabán fölött. Hűvös -sem volt, a nyár tért vissza a sötétségben. Rezeda úr a régi ház -ablakában állott éjfélig, folyton a csillagokra nézett és magában -számtalanszor elmondta: - -– Isten veled! Reggel papot hivatok. - -Az égen, a sötét magasságban vadludak kiáltottak. Valahol messze, egy -tabáni rác-korcsmában csöndesen tamburáztak. A boldogtalan ifjú egy régi -gyűrűt keresett elő a holmijai közül, amely gyűrűt a hagyomány szerint -egy Anjou-királynő nézegetett finom ujjain. Türkiz-kő volt a gyűrűben, a -hűség köve. Elhatározta, hogy a gyűrűt elküldi a színésznőnek. - - - - -TARTALOM. - - Levél Kiss Józsefhez 7 - I. Tavaszi vasárnap Budán 11 - II. A színésznő és lába 36 - III. Indiában rossz volt a termés 56 - IV. A legbarátságosabb pesti ház 81 - V. A vörös postakocsi megjelen 105 - VI. Az utolsó nihilista 114 - VII. A bécsi nők Pesten 126 - VIII. Az álmok és a kártyák 137 - IX. Anyégin 151 - X. Estella 167 - XI. A pillanatnyi elmezavar 188 - XII. Ősz a multban 191 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -76 |eflső ablakán |felső ablakán] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of A vörös postakocsi, by Gyula Krúdy - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A VÖRÖS POSTAKOCSI *** - -***** This file should be named 62415-0.txt or 62415-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/4/1/62415/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/62415-0.zip b/old/62415-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index d845896..0000000 --- a/old/62415-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62415-h.zip b/old/62415-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index a827626..0000000 --- a/old/62415-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62415-h/62415-h.htm b/old/62415-h/62415-h.htm deleted file mode 100644 index 656fbdc..0000000 --- a/old/62415-h/62415-h.htm +++ /dev/null @@ -1,6510 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A vörös postakocsi by Gyula -Krúdy</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; - line-height: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -ul.lsoff { - list-style-type: none; - /* font-size: 90%; */ - text-align: justify; -/* columns: 2; */ -} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.bbox { - display: inline-block; - width: 15em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.smcap { - font-variant: small-caps; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.poem { -/* margin-left:5%; */ -/* width: 90%; */ - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i16 { - display: block; - margin-left: 8em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -3em; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.indented { - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - text-align: justify; -} - -.TOC .roman { - width: 2em; - display: inline-block; - text-align: right; -/* margin-left: 1em; */ -/* margin-right: 1em; */ -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -The Project Gutenberg EBook of A vörös postakocsi, by Gyula Krúdy - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: A vörös postakocsi - Regény - -Author: Gyula Krúdy - -Release Date: June 17, 2020 [EBook #62415] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A VÖRÖS POSTAKOCSI *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - - - - - -</pre> - -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_208">208</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"https://hdl.handle.net/2027/hvd.32044071999551">https://hdl.handle.net/2027/hvd.32044071999551</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p class="center"><span class="smcap">Krúdy Gyula<br /> -Összegyüjtött<br /> -Munkái</span></p> -<p class="center"><span class="smcap">Krúdy Gyula<br /> -Összegyüjtött Munkái</span></p> -<p class="center">EDDIG MEGJELENT KÖTETEK</p> -<div class="figcenter"> -<div class="bbox"> -<ul class="lsoff indented"> -<li>1. A VÖRÖS POSTAKOCSI<br /></li> -<li>2. A FRANCIA KASTÉLY<br /></li> -<li>3. SZINDBAD UTAZÁSAI<br /></li> -<li>4. PALOTAI ÁLMOK<br /></li> -<li>5. PUDER<br /></li> -<li>6. ANDRÁSCSIK ÖRÖKÖSE<br /></li> -<li>7. A VÍG EMBER BÚS MESÉI<br /></li> -<li>8. A PODOLINI TAKÁCSNÉ</li> -</ul> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h1>A VÖRÖS<br /> -POSTAKOCSI</h1> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p> -<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">KRÚDY GYULA</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">HARMADIK KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">10–15. EZER</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST 1914 SINGER ÉS -WOLFNER KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><i>Minden jogot fenntartunk.</i></p> -<p class="center"><span class="caption-small">BUDAPESTI HIRLAP -NYOMDÁJA</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">A muzsa csak a -szerelemnek<br /></span> <span class="i0">Tüntével jött meg. S -mostan im<br /></span> <span class="i0">Kisérletez: ha -megegyeznek<br /></span> <span class="i0">Dalomban érzés, eszme, -rím.<br /></span> <span class="i0">Szabad a költő, nincs -keserve,<br /></span> <span class="i0">S a kis lábat -megénekelve,<br /></span> <span class="i0">Gyarló versében a -szeszély<br /></span> <span class="i0">Itt-ott magáról is -beszél,<br /></span> <span class="i0">S bár még borúsnak látszik a -szem.<br /></span> <span class="i0">De könnyét rég elsírta -már.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class= -"i16">(<i>Anyégin.</i>)<br /></span></div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span> <span class="pagenum"><a name="Page_7" id= -"Page_7"><br /> --7-</a></span></p> -<h2><i>Levél Kiss Józsefhez.</i></h2> -<p>Kedves Szerkesztő úr,<br /> -Ön azt kérdezi tőlem, mi lesz regényem témája, amelyet A Hét-nek -írok? Minden, ami nekem kedves és minden, amit eddig meg nem írtam, -mert nem írhattam; dolgok, amelyek évtizedek óta élnek bennem, de -írni róluk a körülmények, eleven emberek s még nyitott sebek miatt -nem volt illendő; gondolatok, amelyek egy félig-meddig remetéskedő -férfiúnak éji magányában teremnek, midőn hajnalban a kávéházban már -takarítani kezdenek; látomások, amelyek utcán, bálban, színházban -történnek, midőn az oszlop mellett állunk félig elrejtve; emberi -arcok, alakok és hangok, amelyek mellettünk elsuhannak, ismerősök, -ismeretlenek; ostobák és okosak találkája, tolvajok és -hamispénzverők gyülekezete, a becsületes ember, mint fehér holló, -ellenben több ékszerrel és erkölccsel kalmárkodó úr és hölgy; a -pesti vásár, amint valaki az ablakon át nézi a dolgokat. Az urak és -hölgyek ruha nélkül közlekednek, a sánta ördög benéz a háztetőkön, -a halottak igen jól tették, hogy elszöktek a városból. Talán egy -beteglelkü embernek a vallomásai lesznek a következő sorok, -<span class="pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> -vagy egy elmult férfiúé, aki régi-módi frakkban és hosszu -mellényben érkezett meg Pestre a postakocsival s a Griffben már nem -kapott szállást. Egy elhagyott házban közben éji dalt játszik -valaki a gordonkán s a csillagsugáros márciusi estben magasan -kiáltanak a vadludak. Szívfájások és gyilkos keserüségek; apró -örömök és cinikusan felfogott nagy bánatok, sóhajtások; erdei -séták; színésznők, igazi és ál-kurtizánok, családanyák és -iskoláslányok; züllött férfiak és eladott nők, gyermekek, akik a -kávéházban nőnek föl; halkan elmondott szavak, elfelejtettnek vélt -emlékek, szenvedések, amelyeken ma mosolygunk; valóra vált álmok -értéktelensége s olyan remények, amelyek már nincsenek; korán jött -ősz hajak és fölriadások az ágyban, a sötét szobában; enyhe -öngyilkossági tervek; sötét gondolatok a gyilkosságról, a -rablásról, a bosszuállásról; a halálnak várása és óhajtása, mire -fölkel a nap és a lámpások ébredése esténkint, amint a színházba -lépő nők fehér nyakán és fényes cipősarkán megtörnek a villamos -sugarak; kártya- és lóversenyjáték, szerencse és szerencsétlenség; -kéjvágyó öregemberek és fürdőző Zsuzsannák; igaz szerelmek… azaz, -hogy talán ez még sem lesz a könyvecskében, mert a történet abban a -nagyvárosban játszódik, ahol szeretni és dalolni csupán az alantas -néposztályban szokás. A szerelem, amelyről egykor Petrarca zengett, -városunkban nem szokásos. A kis garniszállodák, kapualatti szobák -és találkás-házak körülbelül lebonyolítják a szerelmi forgalmat a -városban, azonkívül meglepetésnek számít minden egyéb szerelmi -jelenség. „Csodálom, hogyan nősülhetnek meg a férfiak, mikor én -vagyok az egyetlen tisztességes nő Budapesten“ – mondotta egyszer -éjszakai kihallgatáson egy még elég csinos és kivánatos, de a -szerelemtől visszavonult <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span> asszonyság, akinek éppen az volt a -mestersége, hogy szerelmet vessen és arasson. Budapesten úgy nézett -végig, mint a birtokán és St. Hermandadon kivül a többi szenteket -törölte a kalendáriumból. „Sajátságos, hogy a nők még mindig -találnak alkalmatos férfiakra, akiket önzetlenül kitüntetnek -szerelmökkel!“ – mondta ugyanaz az asszonyság, midőn karácsonykor -igazi szerelemről is hallott a városban. Való, hogy Budán -találkozhatni lefüggönyözött ablaku bérkocsikkal, nők mérget -isznak, férfiak a Dunába ugranak, de vajjon csakugyan szerelemből -történik mindez?</p> -<p>Kedves Szerkesztő úr, nagyon köszönöm, hogy fölhatalmazást -adott, kedvemre való regényt írjak A Hét-nek. Eddigi írói -pályafutásom alatt kiadóim közvetlenül vagy közvetve mindig -tudósítottak a maguk vagy közönségük gusztusáról, szerették, ha a -nők álarcban jártak és a férfiak frakkban, óhajtották, hogy -bizonyos mértékben respektáljam a városi és falusi közönséget, -csupa becsületes megtalálót kutassak föl regényhősnek és középkori -lakat nélkül pompázó regényhősnőket, akikért nemcsak az író, de az -olvasó is tűzbe tehesse a kezét. Lehetséges, hogy ez volna az -irodalom célja! Még egyszer köszönetet mondok Szerkesztő úrnak, -hogy regényhőseim és hősnőim megválasztásához szabadságot adott és -a történésben sem kivánja azt a bizonyos valószínüséget, amelyre az -írók a közönséget szoktatták. Lehetséges, hogy gyermekes haragom, -amellyel most a játékszerül elővett bábukat sorban bontogatom, a -regény megirásakor enyhül, céltalannak és kényelmetlennek látok -majd bizonyos dolgokat megírni, amelyekről mindenki tud, de róla -senki sem beszél. És talán nem is nagyon érdemesek arra a pesti nők -és a férfiak, hogy az ember haragba essen velük. Pesti regény! Mit -lehet írni Pestről? Ordináré <span class="pagenum"><a name= -"Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> passzió, mint az -állatkinzás. De megpróbáljuk. A magányban, amelyet a regényíráshoz -választottam, talán érdekesebbnek látom az embereket, mint akkor, -midőn közöttük éltem. Most mindenesetre jegyet váltok a -postakocsira és Budapestre utazom. A városban, mert minden embert -ismerek, találok kvártélyt, hol nem lopják el a -mesélő-kedvemet.</p> -<p>Kérem, fogadja hódolatomat nagylelküségeért!</p> -<p class="center">Tisztelője és híve</p> -<p class="right"><i>Krúdy Gyula</i>.</p> -<p>Budapesten, 1913. vízkereszt napján.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span></p> -<h2>I.<br /> -Tavaszi vasárnap Budán.</h2> -<p>Virágvasárnap táján a Pattantyus-utcában két új lakó tünedezett -föl, két nő, vidéki színésznők, amint Pesten megtelepedtek, mert a -vidékre nem hívta őket szerződés.</p> -<p>A Pattantyus-utca a régi Pestből maradt a Belváros közepén, -mintha a tótok eltévesztették volna az irányt: az utcát, amely négy -házból állott, nem bontották le. Régi pesti polgárházak voltak itt -összeszorulva, szük, mély udvarok, amelyek estalkonykor -félelmetesen elnyultak a messziségbe. Láthatatlan vizek -folydogáltak a kikoptatott köveken és az oroszlánfejü esőcsatorna -már félszázad előtt beszüntette a szolgálatot. A bubos kövezet a -kapu alatt rejtelmesen döngött, mintha temérdek földalatti lakó -tanyázna odalent, a lépcső kanyarogva merészkedett a magosba, -holott úgy ingadozott, mintha leginkább leszakadni szeretne. Szóval -vén, ócska házak voltak, a keskeny ablakok mögött bizonyosan öreg -emberek laknak, zenélőóra játszik és a nők mellbetegek a -falpenésztől. Vízvezeték sincs minden lakásban és a házmesterre -kiáltozni kell, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span> meggyujtsa este a gázt a lépcsőn. Az -ajtók, ablakok szeretnek sirdogálni, ha szél van odakünn. -Lehetséges, hogy valakit meggyilkoltak a házban s a holttestet -befalazták. A régi Pesten sűrűn előfordult ilyesmi. Vajjon melyik -lakásban hallgatózik a megfojtott rác kupec?</p> -<p>A színésznők a 3-as számu házban, az első emeleten helyezkedtek -el, miután második emelet nem volt. Egy udvari és egy utcai -szobájuk volt, közben kis konyha, koporsónagyságú kamara, ahová -felzsinegelheti magát a lakó, takarítónőt tartottak, aki már kora -délután elment, a házban senkivel sem ismerkedtek meg, vendéget nem -fogadtak és csak igen ritkán hagyták el lakásukat.</p> -<p>Horváth Klára drámai, Fátyol Szilvia operettszínésznő volt. Már -meglehetős sikereik voltak Kaposvárott és Makón. Horváth kisasszony -a Monna Vannában feltünt, Szilvia A bolondban és János vitézben. A -direktor azonban nem ujította meg szerződésüket, mert Szilvia -kisasszony botrányosan szép és kedves teremtés volt, de azonkivül -semmi egyéb. Horváth Klára szép se volt, kedves se volt, csupán -tulságosan büszke volt arra, hogy nagyatyja valamely magas rangot -viselt a minisztériumban. Ugyancsak hozzáférhetetlennek bizonyult. -A két nő évek óta együtt lakott, már színházi növendék korukban -vigyáztak egymásra s azóta sem váltak el. Fátyol kisasszony nem -tudott jutni soha egy igazi becsületes vidéki tapshoz, bár olyan -selyemnadrágocskája és finom harisnyája volt, mint senkinek a -társulatnál. A cipőjét sohasem viselte tovább egy hétnél. Akkor -visszaküldte a pesti suszternek. A cipőt már várta egy öreg úr, aki -búsás haszonnal vette át a susztertől a viseletes cipőt. Mert az -lehetséges, hogy Szilvia kisasszony mélázó, olykor könnyes -<span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span> tekintetü szeme, furcsa kis orra, amely -mindjárt rózsaszínü lett, ha nevetett vagy sírt, kis füle és -jószagu barna haja nem tetszik mindenkinek, de már a lába ellen -igazán nem lehetett kifogást emelni. Az olyan volt, amilyennek a -női lábat elképzelik a hozzáértő öreg urak, vagy a többi rajongók, -akik órákig szoktak menni egy jó cipő után az utcán és vad -szeretkezéssel ölelgetik meg a szálloda folyosóján éjszaka a -formásabb női lábbeliket.</p> -<p>Szilvia kisasszonynak talán a legszebb lába volt akkoriban -Magyarországon, csak még kevesen tudták. (A suszter és a rejtélyes -öreg úr nem számított.) Klára határozott féltékenységgel nézett a -férfiak szemébe, akik hébe-korba követték őket esti sétálgatásukban -a budai Dunaparton.</p> -<p>Klára szürke szemű, vöröses-barna hajú, álmodozó járásu hölgy -volt, aki mindig bizonyos sértődöttséggel nézett a világba, mint -akit megbántottak, vagy megbántani szándékoztak. A húsos orra és -álla, a hajának sajátságos göndörödése a nyakán s a füle mellett, -ahol a vörösbarna haja néha olyan fátyolszerü alakulatokat ölt, -álmodozó, ringó csipője, fehér és kék csikos puha kendője, amelyben -esténkint a füszereshez szokott szaladni, duzzadó keble és nyaka, -amely könnyed ráncot vetett a szük bluzban: zsidó nőhöz -hasonlította. Ha megfeledkezett magáról, orrhangon beszélt, a -száját nagyon kinyitotta, az ajkát nedvesítette és a szőke -szempillájával hunyorított. A szemhéja olykor vörös volt az -éjszakai sírástól és a zálogcédulákat olyan nagyszerü rendben -tartotta, hogy mindig tudta, melyik érett meg az eladásra.</p> -<p>A dunaparti sétákon, Budán, a nagy platánok alatt erősen a -Szilvia karjába kapaszkodott és gúnyos megjegyzéseket mondott a -budai gavallérokra. A monoklis <span class="pagenum"><a name= -"Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> kopaszfejü embereket -kárörömmel szidalmazta, a kiültnadrágu hivatalnokokon sajnálkozott, -a tiszteken pláne nagyokat nevetett.</p> -<p>– Csak egyszer életemben látnék egy finomfejü embert, aki nem a -fodrász keze és a betanult színházi fogások révén érdekes, hanem a -természettől valójában finomnak, nemesnek, exquisite-nek született! -Egy középkori urat, vagy egy régi művészt szeretnék ismerni. Egy -firenzei nemest, aki úgy gondolkozik és érez, mint Dante. Vagy egy -hirlapírót, aki olyan uriember legyen, mint a velencei doge. Ilyen -embernek szeretném magam odaadni. Utóvégre huszonnégy esztendős -vagyok. Itt az ideje, hogy megkezdjem a szerelmi életet, – mondta -igen komolyan Horváth kisasszony és azt se bánta, ha a félhomályban -a padokon üldögélő budaiak meghallották kivánságát.</p> -<p>Szenvedélyesen körülnézett hamuszürke szemével, vajjon nem -alkalmatlankodnak-e fölösleges gavallérok Szilvia cipője körül, -aztán bizonyos méltatlankodással folytatta sokszor elmondott -nótáit:</p> -<p>– Orosz diákkisasszonynak kellett volna lennem. Eh, hogy -Kőbányán születtem!… Abban az országban még vannak férfiak. -Gorkijnak lehettem volna a szeretője, vagy egy nihilistának! -Istenem, milyen egész, tökéletes emberek élnek Oroszországban. Még -a régi regényalakok is, a Turgenjev könyveiből, vagy Oblomov, mind -érdemesek arra, hogy egy nő beléjük szeressen. A furcsa, álmodozó -életük, végtelen, havas mezőségeik, vasutjaik, amelyek megállás -nélkül mennek át akkora területen, mint Magyarország, a trojkák, a -hagymafejü templomok… Istenem, ebben az országban réges-régen -megkezdtem volna szerelmi életemet. Már orvosi szempontból sem -helyes, hogy egy huszonnégy éves, egészséges nő érintetlenül -járjon. <span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span> Mire való a városban az a sok férfi! -Istenem, csak tudnék közöttük választani!</p> -<p>Egy tennisznadrágos és sárgacipős gavallér meglehetős -közelségben ballagott el a két színésznő mellett. Horváth -kisasszony hideg megvetéssel mérte végig a gavallért.</p> -<p>– Pesti boltoslegény – mormogta. – Budai asszonykák után -szaglászódik. Pedig alig látni valamire való nőt a korzón.</p> -<p>Horváth kisasszonynak ebben igaza volt.</p> -<p>Husvét előtt a budaiak még nem igen hagyják el házaikat. Ki -tudja milyen lesz a tavaszi divat és a téli holmik már megkopottak. -Egy-egy tanárnő siet végig rövid szoknyában s szétvetett lábfejjel -a korzón, a téli kalapok megázottan, mintha sokat szenvedtek volna, -szinte elkeseredve vonulnak tova. A cipőket megkoptatta a hólé, -csupán azok a budaiak hoznak magukkal némi frisseséget, eleganciát, -utcai vidámságot, akik napközben Pestre járnak hivatalba, vagy -üzletbe. A kalapos kisasszonyok egy új mosolyt tanultak, a -propelleren megpróbálják, később a korzón, – egy finom pesti -asszonyka arcán látták ma, amint az üzlet előtt elhaladt. Tanárok -mennek könyvekkel és a szálloda körül titokteljesen ül a padon egy -feketesapkás, feketefátyolos dáma, látszólag a Dunát nézi, de -titkon nagyon vár.</p> -<p>A két színésznő gyakran megleste a Pestről Budára szökő -szerelmes párokat, a kocsikázásukat, eltünésüket a szállodában, -majd távozásukat. A hölgy az omnibuszra ült a hídfőnél és míg a -hídon átdöcögött a társaskocsi, szórakozottan, kissé meglepetten -nézett a hídra, az emberekre. Mintha egyszerre minden nagyon furcsa -volna. A fekete füstöt ontó hajókémények, a hídnak emelkedő, majd -aláhajló láncai, a nagy Duna, amely <span class="pagenum"><a name= -"Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> a messziségben elkanyarodik -és a bácskai gabonahajókon száradó női fehérnemüek. Mintha azelőtt -ez nem lett volna! De a pesti oldalon már felejtett mindent, a -fátyolát megigazította, ajkán friss mosoly, szemében üde -tavasz…</p> -<p>A férfiú a villamosra fölszállott, életunt hangon szakaszjegyet -kért, mire a kalauz fölvilágosította, hogy az nem jó, mert csak a -hídfőig érvényes. „Egye meg a fene magukat!“ mondja a férfiú, -leszáll, hogy konflisba üljön. A konflis döcög, a vak ló minden -automobilnak neki szeretne menni, a gyeplőszár olyan egyhanguan -rángatózik, mint a falusi temetőben reszket a nyárfa, a férfiú -kifujja az orrát, megtörli a szemét, a kezét nézi, szagolja, végül -cigarettára vagy szivarra gyujt és látszólag megfeledkezve az -elmult eseményről, közömbösen dől hátra a kocsiban. Valóban csak -akkor csodálkozna, ha a pesti hídfőnél újra látná hölgyét -véletlenül, amint ruganyos, hódító léptekkel siet tova. A sarkon -ibolyacsokrot vesz és egy gyermekkelengyés bolt kirakata előtt -szakértelemmel fut végig tekintete a holmikon.</p> -<p>– Istenem – mondta Horváth kisasszony ilyenkor meglehetősen -hangosan a hölgy háta mögött. – Lemosta a bajuszpedrőt magáról?</p> -<p>A két színésznőnek rövid időn belül félelmetes híre kerekedett a -budai korzón. A gavallérok, akik a minisztériumból, vagy egyéb -hivatalokból jövet keresztény urakhoz méltó biztonsággal -szemlélődnek a tavaszi Dunaparton, bár otthonuk már nincsen -messzire, hol egy élvvágyó és elégedetlen, átkozódó vagy -alattomosan gyűlölködő, síró-rívó vagy mindennap elszánt lépésre -készülő hivatalnok-asszonyság kárörömmel vagy elfojtott dühvel -hazavárja őket, – sohasem mentek el fitymáló szó, vagy gúnyos -tekintet nélkül a két kisasszony <span class="pagenum"><a name= -"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> mellett, kiket már mindenki -ismert Budán hencegő modorukról, megközelíthetetlenségükről és -gúnyolódó, lenéző magaviseletükről.</p> -<p>Öreg osztálytanácsosok érdeklődtek, vajjon nem hallhatnának-e a -szemtelen beszédü leányokról kellő híreket. A két leány a -legpimaszabb budai gavallér, a simára borotvált arcu Mákosi -fogalmazó udvarlását is visszautasította. Horváth kisasszony -arculütést igért Mákosinak, mire a fogalmazó a rendőrséggel -fenyegetőzött.</p> -<p>– Intek a rendőrnek s bevitetem magukat! – mondta Mákosi, a -legelső donjuan ezidőtájt a hidakon túl.</p> -<p>Horváth kisasszony elképedt, a hidegvére mintha cserbenhagyta -volna, Mákosi már barátságos mosolyt öltött, mire Szilvia -kisasszony halkan megszólalt (mert hisz ő nem igen szokott részt -venni a guerilla-harcokban):</p> -<p>– Levelet irunk a Nap-nak!</p> -<p>Bizonyára többen emlékeznek a budai korzó látogatói közül a -nyurga, kékszemü, elszánt arcu és csinos ifjú hirlapíróra, aki -másnap megjelent a korzón és messziről kisérte a hölgyeket -útjukban. Mákosi a budai nők kérelmére ismét elfoglalta állomását, -hogy a nem idevaló nőket kipusztítsa Budáról, midőn is Horváth -kisasszony valójában arcul ütötte az okvetetlenkedő gavallért, -rendőr jött elő, a hirlapíró buzgón jegyzett, a csendes budai -utcákon estére elkapkodták A Nap-ot és a korzó hölgyei, akik sokat -szenvedtek a színésznők ízléses kalapkái, egyszerü toalettjei és -finom szépsége miatt, Mákosi fogalmazót igen melegen kitüntették. A -férfias arcu osztálytanácsosné uzsonnát rendezett, a -kéményseprőéknél vacsora volt, midőn is a fess kéményseprőné (több -háznak úrnője) csaknem nyilvánosan <span class="pagenum"><a name= -"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> fogadalmat tett, hogy -rendezni fogja Mákosi adósságait, a katolikus egyletben estély -volt, ahol a budai kisasszonyok nevük aláírásával ellátott -legyezővel kedveskedtek a fogalmazónak és a hőst minden oldalról -ünnepelték, mert a szemtelen pesti zsidóleányokat kipusztította -Budáról.</p> -<p>A két kis fecske valóban elmaradt a Gellérthegy alól, a -Duna-partról. Többé senki sem leste meg a kalandjáró nőket és -csufolkodó megjegyzést sem tett senki estve a félhomályban, midőn a -padokon szomjas, elhagyatott nők csillogó szemmel lesték a -gavallérokat és a lábak hatalmasan dolgoztak a Kioszk asztalkái -alatt. Minden visszazökkent a régi mederbe. Horváth kisasszony -miatt mindenki fölvehette tennisznadrágját és a gavallérok tovább -is udvarolhatnak a tavaszamult kéményseprőnének egy-egy vacsoráért. -A platánok fölsóhajtanak, a hajók tülkölnek, a nap lebukik a hegyek -mögött, a régi házak tetején a macskák kergetőznek és a polgárné -nyugodtan álmodozhat Mákosi sárga cipőjéről s a kis kertekben a -kisasszonyok csendben várhatják esténkint udvarlójukat: nem csendül -föl gunyoros, éles kacagása a pesti zsidóleánynak.</p> -<p>Klára és Szilvia a Pattantyus-utcából többé nem merészkedtek át -Budára, ahol legkedvesebb estéiket töltötték. Klára papirosból -különböző figurákat vágott ki. Férfiakat és nőket. Színes ceruzával -bajuszt és szakállt rajzolt, a nőknek nagy szemeket és nyitott -szájakat. A vacsorázó-asztalon fölállította a figurákat s -eljátszotta a budai korzót. Részeg ember dülöngőzött, szerelemre -vágyó idős hölgy sántított, kis kutyák szaladtak és a nagyhasu -tanácsos fölemelt bottal ment a tömegben. Klára komolyan, bizonyos -bosszuérzettel gondolt mindig Budára, a furcsa házakra, amelyekből -<span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span> furcsa embereket látott kilépni, a -hivatalnokokra (kiült ruháikban) s a szegény tisztekre, kik -céltalanul csörgetik kardjukat a vadgesztenyefák alatt.</p> -<p>– Határozottan okosabb, hogy abból a korompenészszagu -városrészből elkerültünk, sohasem lett volna belőlünk semmi. -Krecsányi úgy sem szokott sétálni a korzón, – mondta vigasztalóan -Szilviának, ki vidéki leány módjára szeretett taktusra lépni a -messziről hangzó katonamuzsikával, s elandalodott a Dunában ragyogó -csillagokon; néha Mátyás királyra gondolt, aki bizonyosan erre -járt, s lehetséges, hogy fönn a várban, a zeg-zugos utcákban a -bástyafalból éjfélkor kilép egy aranysisakos középkori király.</p> -<p>Házbérfizetés ideje közelgett, Klára aggodalmaskodva számlálta a -napokat.</p> -<p>– Jó lenne, ha írnál a néninek, – mondta egy estve -Szilviának.</p> -<p>– Mit csinálunk vele Pesten, hisz most nem vagyunk társulatnál? -– felelt Szilvia. – A néni nem ád a mi szép szemünkért semmit, ha -nincs mellettünk Dancsfalvi, vagy Kürtös.</p> -<p>A néni egy drávamenti horvát asszonyság volt, aki korán -özvegységre jutott és odahaza csizmában és bekecsben járt. Fátyol -Szilvia unokahuga volt s a falusi asszonyság rajongott a -színészetért. Mondják, hogy otthon lenyuzta a munkásai bőrét és -töltött fegyverrel járt az erdőben, ahol minden falevélre -vigyázott, de a színészetért szeretett áldozni. Ez pedig -ilyenformán történt: Szilvia vidéki színésznő korában megkérte az -igazgatót, hogy ezt vagy amazt, kiállításos színdarabot játszasson -a jövő héten. A férfiszínészek sárga csizmában, mentében, -tollforgós süvegben, zörgő karddal léptek a színpadra, a nők csupa -nagyasszonyok, görögtüzet <span class="pagenum"><a name="Page_20" -id="Page_20">-20-</a></span> fujtak, jambusban beszéltek és tán a -sugó is sarkantyus csizmában ült házikójában.</p> -<p>A nénit a Dráva mellől meghívta Szilvia e különös estékre s -özvegy Urbanovicsné fölrakta vastag aranyláncait, hatalmas -ékköveit, nehéz selyemruhába öltözött, vastag bugyellárist tett a -keblébe és elment mulatni Magyarországra.</p> -<p>A koromfekete haju, lángoló szemü, pirosra festett arcu délszláv -özvegyasszony a színtársulat általános várakozása közepette -érkezett meg, a kiéhezett férfiszínészek megborotválkoztak s az -igazgató is el-eladta a maga páholyát. Az előadás után vacsora volt -a vendégfogadóban, amikor is a számlát özvegy Urbanovicsné fizette -és a cigánnyal mindenféle nótákat muzsikáltatott. A vacsora -folyamán rendesen beleszeretett valamelyik színészbe, azt maga -mellé parancsolta, etette, itatta, gyakran még pénzzel is -megjutalmazta. Néha két, máskor három napig is eltartott a fekete, -farkasfogu asszonyság szerelme, a vendégfogadóban a társulat a -horvát asszony kontójára evett-ivott és Szilvia csinos összeghez -jutott a dáridók folyamán, mert igen szerette ártatlanságáért. A -drávántúli nőstény farkas egy-két darab ékszert emlékbe hagyva, -megnyugodva és halovány arccal hagyta el a várost, hogy tovább -őrködjék erdeiben a lehullott fagallyakra.</p> -<p>– Majd elmulattatjuk mi Pesten is, csak bízd rám, – mondta -Klára. – A vénasszonyt megtáncoltatjuk és elvesszük a pénzét.</p> -<p>Szilvia tehát leült, megírta a levelet és harmadnapra csakugyan -megérkezett özvegy Urbanovicsné. Akkora kerékkötő láncok voltak -rajta elhelyezve, mintha legalább egy hónapig akarna mulatni -Magyarországon. A Fehér hajóban szállott meg, mert ott földije volt -a fogadós és hordárral vezettette magát a Pattantyus-utcába. -<span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span> Haragosan, szinte öklelő hangon kiáltott -unokahugára:</p> -<p>– No hiszen ocsmány városba csaltatok engem. Valamirevaló -férfiembert nem láttam az utcán, annyi itt a nyuzottképü komédiás, -mint a pelyve. A nők a derekukon viselik a keblüket, a hátuk meg -lapos, mint a deszka.</p> -<p>A hatalmas asszonyság fehér utazóköpenyében olyan nehéz, döngő -léptekkel járt a kis lakásban, mintha széjjeltaposni kivánná egész -Budapestet.</p> -<p>Klára tudott a nyelvén a vad özvegynek.</p> -<p>– Bizony Zrinyi Miklós nehezen találna itt neki való -hadakat.</p> -<p>– Zríni! – felelt megvetéssel az asszonyság. – Egy Zrini volt a -világon. Az a Kürtös nevü színész Kaposvárott. Midőn azt kiáltotta: -Jézus! Jézus! – megállott a szívem verése. Vajjon hová lett az a -fiú?</p> -<p>Szilvia élénken fölemelkedett.</p> -<p>– Itt van Pesten. A multkor találkoztam vele az utcán.</p> -<p>– Ez nagyon derék dolog, – felelt a néni megelégedetten és -levetette a kabátját.</p> -<p>Körülnézett a kis lakásban.</p> -<p>– Szegényesen laktok, ugy látszik, még mindig nem adtátok el -magatokat az ördögnek. De nem is ismerlek többé benneteket, ha -rossz híreteket hallom. Habár énhozzám az erdőbe csak minden -harmadik nap jön a posta. Hadd lássalak, Szilvia.</p> -<p>A leányt magához vonta és az ablaknál tüzetesen megvizsgálta a -szemét, a száját megszagolta, derékon tapintotta, a ruháiban -kotorászott, végül barátságosan a hátára ütött.</p> -<p>– Rendben vagy. Egyszer majd elhozom neked a vad földesurat a -Dráva mellől. Ötezer hold erdeje van <span class="pagenum"><a name= -"Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> és kétkerekü szekeren -nyargalász a hegyek között, mint a bolond. Olyan erős, mint a medve -és gyalog kergeti a vadkant a rengetegben. Nem fél a farkastól sem, -csak az asszonyoktól. De az arcképedet, azt a rövidnadrágosat a -szíve fölött hordja.</p> -<p>– Mikor hozza el néni a vad földesurat? – kérdezte Szilvia.</p> -<p>– Várj. Most még az én barátom György úr, nem lehetek magamban -azon a vad vidéken. Telefonunk van, – nagyszerü találmány! – -esténkint beszélgetünk egymással a Dráván át. Hát te vörös! Gyer -ide. Nem hiszek a vöröseknek!</p> -<p>Horváth kisasszony bizonyos huzakodással vetette alá magát a -vizsgálatnak.</p> -<p>– Aha! – kiáltotta gyanakodva Urbanovicsné. – Nézz a -szemembe!</p> -<p>Aztán Klárával is végzett s elkomolyodva csóválta meg a -fejét.</p> -<p>– Érett vagy, leányom, nem merlek már visszatartani. Menj -férjhez, vagy keress valamely jóravaló szeretőt.</p> -<p>– Csak találnék. Nincs kedvemre való férfi.</p> -<p>– Ez már igaz. A nők mind szebbek lettek, a férfiak -megcsunyultak, elferdültek, elsatnyultak. Az én nagyapám még akkora -volt, mint egy szálfa. Az apám, igaz, zömök volt, de olyan -szélesvállu, mint a hegy háta. Manapság szemüveget hordanak a -férfiak, lenyuzzák arcukat, hajukat megnyirják, pedig van szebb a -világon, mint egy bozontos, szakállas, kemény férfifej? Ha én állam -volnék, egy esztendőben a gyerekeket mind elküldeném az erdőkbe, a -vadonba, a hegyek közé. Hadd nőjjön fel ott egy nemzedékre való -friss, erős, bátor férfi. A gyerek birkózzon a fiatal farkassal és -másszon fel a fára a sasfészekhez. Sajnos, <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> én már -ötven éves vagyok, nem lesz gyerekem. De ha volna, mindennap -megfüröszteném a befagyott Drávában.</p> -<p>Klára az ujság színházi hirdetései között böngészett. Ismerte -Urbanovicsné elveit.</p> -<p>Szilvia elgondolkozva dőlt a kanapéra, s mert énekesnő volt, -néha bolond gondolatai is támadtak.</p> -<p>– Mondja néni, miért nem szeretné, ha egyszer szerelmes lennék? -– kérdezte álmodozó hangon. – Magának szabad, nekünk nem?</p> -<p>A horvát asszony vérvörös lett.</p> -<p>– Mondtam, én már ötven éves vagyok, nekem minden szabad. -Erdőim, legelőim, ékszereim vannak, nekem nem parancsol senki a -világon. De mi vagy te? Koldus leány. Semmid sincs. Azt hiszed, -hogy hangod van? Vagy jó színésznő vagy? Ördögbe! Ártatlan, fiatal -szép nő vagy, ennyi minden vagyonod. S ha egyszer elmult -ártatlanságod, bőghetsz ott, ahol senki sem lát. Nem kellesz többé -a férfiaknak, vagy ha kellesz is, másképpen kellesz, mint -mostanság. Az a kis láthatatlan vonal, amely elválaszt tőlem, meg a -többi asszonyoktól, esetleg kincs lehet a birtokodban. Esetleg -annyit sem ér, mint egy eldobott cigaretta-papiros. De mindenesetre -jó megtartani, mert a férfiak nagyon kényesek az ilyen -dolgokban!</p> -<p>Klára, hogy megállítsa a szózuhatagot, hirtelen átkarolta a néni -hatalmas vállait.</p> -<p>– Megtaláltam. Kürtös Mihály a Városligetben játszik. Meghivjuk -vacsorára?</p> -<p>– Természetesen, – felelt Urbanovicsné és megint Szilviához -fordult.</p> -<p>– Az anyád is bolond volt, azért kergette el az apád. Valami -vidéki kórházban halt meg. Te nem tudod, mert már én neveltettelek. -Az apád korhely lett, <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> vándormuzsikus lett, fekete pápaszemet -hordott és éjjel zongorázott, míg megfagyott az árokparton. Te ezt -sem tudod, mert vigyáztam rá, hogy ne tudjad. Bezzeg, én -ártatlanságommal kedveskedtem az uramnak és hűséges voltam hozzá, -amíg élt. Az uramnak nem kellett szégyenkeznie miattam, pedig szép -voltam, fiatal voltam. Ő pedig öreg volt. De belerugtam a -férfiakba, mint a vadon nevelt kanca az ordasba. Az asszonynak -egyetlen fegyvere van: ártatlansága és hűsége. A többi mind csak -azután jön. De eleget papoltam. Hol is van az a színészfiú?</p> -<p>Klára az ujságot a néni elébe tartotta. Urbanovicsné pápaszemet -keresett elő a táskájából, gondosan felrakta és fejcsóválva, -örvendező arccal olvasta, hogy Kürtös M. éppen a Szigetvári -vértanukban játszik estére a Városligetben.</p> -<p>– Szép színház az? – kérdezte bizonyos szünet multán.</p> -<p>– Gyönyörü, – felelte Klára.</p> -<p>– Akkor fölveszem a selyemruhámat. Vegyetek páholyt, közel a -színpadhoz. A hajfesték megártott a szememnek. Higany vagy mi a -manó van a festékben. Gyengül a látásom. De csak nem jöhetek elő -mint őszhajú vénasszony, ha már eddig kibírtam?</p> -<p>Szilvia a kezére hajtotta fejét és gondolkozva nézett maga -elé.</p> -<p>– Te pedig ne duzzogj! Nem ismered a férfiakat, de nekem elég -részem volt bennük. A férfi csak kétféle használatra jó. Vagy -férjhez menni hozzá s hűséggel, szerelemmel, jósággal, odaadással -mellette maradni a szeme lehunytáig, hogy még az utolsó percében se -gondoljon egyebet, mint azt, hogy „én drága jó feleségem!“; vagy -pedig egy napra, vagy egy órára elővenni, azután kirugni és -kiszellőztetni a szobát s <span class="pagenum"><a name="Page_25" -id="Page_25">-25-</a></span> jól megmosakodni. A férfiak -hitványságánál csupán a nők aljassága nagyobb.</p> -<p>Egy csomó bankót vett elő a tárcájából, egyenkint megsimogatta a -bankókat, mint a vásáron a jószágvásárlásnál, vajjon nem hamis-e -valamelyik, aztán az asztalra olvasta a papirospénzt.</p> -<p>– Tudom, hogy szükségtek van rá. Inkább én adom, mint valami -cudar férfi igéri s nem adja. Cserében semmi más nem kell érte, -mint az, hogy tisztességesen, ártatlanságban viselkedjetek. Estére -kocsival értetek jövök!</p> -<p>Klára elrakta a bankót a ruhásszekrénybe.</p> -<p>– No ugy-e, nem csalódtunk a vénasszonyban? – mondta dúdolgatva. -– Istenem, be jó volna gazdagnak lenni s utazni messzire, -fölkeresni az igazi férfit, a legszebbet, a legjobbat, a -legokosabbat. Vagy talán ez sem kellene, csak finom volna, mint egy -antik gyűrű, nemes, mint a Dante versei és bátor, mint a toledói -penge. Egy középkori leventét szeretnék föltámasztani, egy fiatal -pápát, vagy, csak egy bibornokot, zsoldosvezért vagy rablólovagot, -aki otthon a tűz mellett verseket olvasna nekem és közben hűs piros -bort iddogálna arany kehelyből. Akinek nem volna soha egy nemtelen -gondolata irányomban, aki finom, aranygyűrűs fehér ujjaival a -hajamat símogatná, a szóval takarékosan, szinte ajándékozva bánna, -s ha csak ennyit mondana: „te vörös!“, én már tudnám, hogy mit -gondol magában. Istenem, megtalálom valamikor azt a férfit, akiért -érdemes volna akár elrothadni!</p> -<p>Szilvia a zongorához ült.</p> -<p>– Az én anyám bizonyára megtalálta, ha megcsalta apámat…</p> -<p>– Mi volt az apád? <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span></p> -<p>– Azt hiszem, színházi zenész, – felelt Szilvia s mindketten -elhallgattak. Talán arra gondoltak, hogy mi szeretnivaló is van egy -színházi zenészen.</p> -<p>Szilvia a Ripp van Winkle keringőjét verte a zongorán, hangját -olykor kieresztette, majd hirtelen fölugrott és átölelte -barátnőjét, aki bizonyos kis csipkéket készített elő.</p> -<p>– Klára, én rettentő szerencsétlen vagyok! – kiáltott föl.</p> -<p>A drámai művésznő nevetett.</p> -<p>– Majd ismét elszerződünk valahová, aztán minden rendben -lesz.</p> -<p>– Nincs is ilyen két bolond leány, mint mi, a világon. Én már -sokszor szerettem életemben és mindig hallgatást parancsoltam a -szívemnek.</p> -<p>– Istenem, ha csak egyszer tudnék szeretni! – felelt Klára vidor -tekintettel. – Bánnám is én, hogy mit mond a vén hetéra, -Urbanovicsné! Vagy mi lesz holnap, vagy holnapután!</p> -<p>– Te képzelődő vagy. Te azt várod, hogy herceg Borghese pápai -kancellár háromszáz esztendős sírboltját elhagyja és teljes -ornátusban kopogtasson az ajtón.</p> -<p>– Vagy legalább is randevut adjon abba a kis budai cukrászdába, -ahol a pesti rongy-asszonyok a bakahadnaggyal, vagy az -ügyvédjelölttel találkozni szoktak. Oda én csak egy valóságos -bibornok kedvéért tenném be a lábam.</p> -<p>– Te mindig nagyravágyó voltál, Klára. A színháznál eleget -csúfoltak.</p> -<p>A vöröshajú szende földobta a fejét, mint egy paripa.</p> -<p>– Hogyne. Abba a hétszentséges kutya istennyilába <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> ne! Talán -valami ripacs komédiásnak adtam volna oda magam?</p> -<p>Szilvia nevetett. Mindig nevetett, ha Klára káromkodott. -Pompásan értett hozzá.</p> -<p>Egy másodpercig a régi vidorsággal néztek egymás szemébe. -Szilvia azonban türelmetlen hangulatban volt. A néni látogatása -lázadásra ösztönözte.</p> -<p>– A szerelem nem kérdezi, hogy karmester, vagy római pápa -valaki. Könnyű neked. A ruháidat magad varrod…</p> -<p>– Mert varrni tanultam, amikor a többiek gavallérokkal -sétálgattak el a színésziskolából.</p> -<p>– Mosni, vasalni senki sem tud úgy, mint te.</p> -<p>– Könnyű dolog. Hajnalban kell hozzá fölkelni.</p> -<p>– Mélyen alszol.</p> -<p>– Mint egy szakácsné.</p> -<p>– Te vagy a legrendesebb, legderekabb leány. Mit csináljak én, -aki semmi mást nem tudok a világon, mint egy kicsit énekelni, – -amint a néni mondja, azt sem! – gyönge, sokszor vérszegény vagyok s -ezért piros az orrom, ha nevetek, magamban nem bízhatom, mert éjjel -szívdobogásom van s félek a sötétben. Húsz éves vagyok és már tán -tízszer is szerettem. Én nem élhetek meg egyedül, szerelem, férfi -nélkül.</p> -<p>– És vajjon kiket szerettél? – kérdezte jókedvű fölénnyel a -drámai színésznő, miközben a vasalót előkereste a gyűrött csipkék -kisimítására.</p> -<p>Szilvia a zongoraszékre ült és a fejét a két karjára szorította, -mintha saját magát ölelte volna meg.</p> -<p>– Éjjel jobban tudnám elmondani, mert éjjel mindnyájan eszemben -vannak. Meglátogatnak, megsímogatnak, olyik az ágyam szélére ül, a -huszár az ablakon kopogtat, a másik huszár a cigánybandát hozza -téli éjszakába; Cseres, az ügyelőnk, akinek már <span class= -"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> a lakására -is elmentem, künn lakott a város végén egy tehénistálló mellett, -elől korcsma volt a Fehér rózsához s a Cseres szobájában lakott -azelőtt a korcsmai kaszirosleány; ugyanazért a levegőben még érzett -rossz parfümnek s mocskos fehérneműnek szaga, a cipőm fölrúgott egy -karminos skatulyát, amilyennel a kardalosnők a szájukat festik: és -talán ezért nem engedtem Cseresnek, pedig egyébként szép, szomorú -fiú volt. Azontúl mindig „rongy“-nak nevezett.</p> -<p>– Hát még? – kérdezte a csipkék felé hajolva Klára -kisasszony.</p> -<p>– A huszár a kaszárnyába hívott, mert hozzám nem jöhetett. Szent -zsidó családnál laktam, a pitvarban aludt a család, az ablakon -vasrács volt. Azt hiszem, két csillagja volt… Barna, nagyszemű, -finom lépésű, igen elegáns fiatalember volt, a homlokán fehér folt, -amelyet egy színésznőért vívott párbajban kapott. Óh be szerettem, -éjjel mindig vártam, szakadt a hó és a kutyák úgy vonítottak, -mintha farkast éreztek volna a nagy alföldi városban. Én -kinyitottam az ablakot és a friss téli éjszaka hidege szobácskámba -ömlött. Egy nagyon régi, alig emlékezetbe hozható karácsonyeste -jutott eszembe, az apám nagy üveg bor mellett ült az asztalnál, -hosszúszárú cseréppipából pipázott, mi anyámmal az ablaknál -álltunk, valaki elment az ablak előtt. „Tedd be már az ablakot!“ – -mondta az apám és többé semmire sem emlékszem. Mintha egész -életében csupán ezért élt volna, csupán ennyit mondott volna: „Tedd -be az ablakot!“ Mialatt a huszárt éjszakánként az ablaknál vártam, -gyakran elgondoltam, hogyha most az apám az asztalnál ülne, a -négyszögletes pintes üveg mellett, vajjon újra ezt mondaná?</p> -<p>– Bizonyára. <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span></p> -<p>– Aztán jött a huszár. Mély hó volt, de a sarkantyúja mégis -megcsendült, mintha egy kis ezüstcsengetyűs angyal szálladozott -volna előtte. Én már kinyújtottam a két kezem az ablak vasrácsain s -ő szótlanul lehajolt a kezemhez. A bajuszkáján havas hópihék -voltak, de az ajka forró volt. Azután ő nyult be a két kezével és -megsimogatott, ahol ért. Nem emlékszem, hogy mondott volna valamit, -csak borszaga volt a szájának, de az is nagyon kedves volt. Sokszor -nagyon megfáztam, másnap rekedt voltam, de nagyon-nagyon boldog -voltam.</p> -<p>– És én hol lehettem ekkor?</p> -<p>– Te? A dunna alatt mélyen aludtál, az arcodra kendőt vetettem, -hogy föl ne ébresszen a hideg levegő. Kék huszár volt s mindig a -kaszárnyába hivott!</p> -<p>Klára nevetve forgatta a vasalót.</p> -<p>– Ugyebár, ez Kleinéknál történt, ahol olyan nagy kék meg piros -dunnák alatt aludtunk, hogy az orrunk hegye sem látszott ki? -Kásahegyekkel álmodtam, amelyeken nem tudtam átásni magam. -Ólomkatonákat vettem karácsonykor és az ablakba állítottam a kis -vitézeket, hiányzott is egy katona. Pedig Kleinék becsületes -emberek voltak.</p> -<p>– Az én huszárom vitte el emlékbe.</p> -<p>Klára fölemelte a csipkedarabot (amelyet majd estére vállára -borít) és figyelmesen, csomóról-csomóra vizsgálta, nincs-e valami -hibája, foltocskája?</p> -<p>– Hm, – mormogta, – az én ólomkatonámat?</p> -<p>– Elvitte. Nem kérdezte, kié.</p> -<p>– Sohasem volt bábum, sem kis varrógépem. Akkor karácsonyra egy -dobozka ólomkatonával leptem meg magam. Nagyon mulattattak a kis -vitézek. A kapitánynak piros orra volt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> -<p>– Mint az én orrom, nemde? – kérdezte hirtelen Szilvia és -alattomos pillantást vetett a barátnőjére.</p> -<p>Klára nem felelt. Dudolgatva hajolt a vasaló fölé.</p> -<p>Szilvia egy másodpercig hallgatva nézett a barátnőjére. Egy -kakukos óra ketyegett a szobában igen hangosan. Az óra elkisérte -őket mindenfelé vándorlásukban. Éjjel megszokták a ketyegését és ó, -hányszor tapadt reá reménykedve a szemük, csak még tíz percig -lehetne lustálkodni az ágyban a reggeli próba előtt. Az óra hörgő -köhögéssel jutott el kis állomásaira, a negyedórákra. A XII-es -számnál azonban kakuk ugrott ki a kis ajtón és tempósan billentett, -szalutált a hölgyeknek, mint valamely kis állomásfőnök a végtelen -élet egyik apró stációján. Színházba kellett menni és ruháskosarat, -benne az illatos holmikkal, fehér, üde kendővel letakarva, a -cselédleány a színházhoz vitte. A havas utcákra már leereszkedett a -kékes alkonyat, a híd alatt még acélszürke volt az jég s a fiúk -félkorcsolyáikon olyan gyorsan igyekeztek előre, meg körbe, mintha -rettegnének a magas part hórongyokkal borított cserjéi mögött -bujdosó holdvilágtól. Nagy, beépítetlen mező közepén állott a -kisvárosi színház, itt tán még farkas is járt a nagy hidegekben. A -másik városkában viszont a városi Vigadó egyik részét foglalta el a -színház és a színésznők ruhakosaras cselédkéikkel a keskeny korzón -siettek végig. A sarkon gesztenyét sütöttek esernyő alatt s a fedél -megemelésénél sültgesztenye-szaga lett a keskeny utcának, hol a -könyvkereskedő gyönyörü angol naptárakat akasztott ki, melyeket az -egész város megbámult. Piros frakkban kergették a rókát, máshol -Dickens úr regényhősei utaztak postakocsin a hónapok címtáblájában, -a nagyétvágyú Pickwick urat <span class="pagenum"><a name="Page_31" -id="Page_31">-31-</a></span> mindenki fölismerhette szárnyas -frakkjában, továbbá Weller urat s a fogadó a Györgyhöz volt -címezve. Míg az ékszerész kék bársonyba ágyalt gyémántjai mellett -közömbösen haladtak el színésznőink s a virágkereskedés virágzó -pálmájára is csupán rejtett pillantást vetettek, a -könyvkereskedőnél megállottak. A levéldobozokon Mylady ugratott -sövényt vagy egy régi skóciai kastélyon lengette a szél Mylord -családi színeit. Egyszer egy varjakkal megrakott őszi erdő díszlett -a levéldobozon.</p> -<p>– Emlékszel, – mondotta Szilvia, – két hét alatt mennyi varjut -láttunk?…</p> -<p>– Bizonyosan bús őszi este volt elhagyott urasági birtokon, a -tulajdonos szerelmi csalódás miatt elbujdosott és csupán varjak -laknak az uradalomban, – felelt Klára csendesen, megértően -mosolyogva, mint aki előre tudja a kimondott szavak folytatását, a -félig álmodott álmoknak a másik felét.</p> -<p>A kis állomásfőnök tisztelgése most semmire nem serkentette -őket. A városi Vigadóban másnak gyulladnak föl a széles, -pezsgős-poháralakú gázlángok s a zenekar halkan hangol a mélyben, -míg a félhomályos nézőtéren csupán a jegyszedőasszonyok fehér -bóbitája világít. A színpad szürke deszkáján a kellékes térdepel, -körömfeketényi gyertyácskákkal világít s régi királyi képet fest a -trónterembe. Az öltözők vasajtaját viharosan nyitja ki és be a -színházi szolga, amint sörért, fehér mellényért, lakkcipőért -szaladgál az aktoroknak.</p> -<p>– Mindjárt gondolhattam volna… Hisz Kleinék nagyon becsületes -emberek voltak, – mondta jó darab idő mulva, hosszú elgondolkozás -után Klára. – Adtad volna oda a saját ólomkatonádat, ne az enyémet. -<span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span></p> -<p>Szilvia, mint akit ábrándozásában durván megzavarnak, -méltatlankodó pillantást vetett barátnőjére. Már a nyelvén volt, -hogy odavágja neki, esztendők óta megosztja vele mindenét, de -Szilvia gyöngéd, finom teremtés volt. Igaz, hogy a Klára nagyapja -meglehetős magas rangot viselt a minisztériumban, de atyja csupán -éjjeli őr volt Máriapócson. Ki tudná, ki tudhatná, hogyan bukkant -föl egykor Klára a színésziskolában!</p> -<p>Szilvia a zongorához ült, a fejét hátrahajtotta és az ujjai -alatt a Királyfogás valcerje hangzott, míg a gondolatai tovább -járták a tegnapot, mikor (most úgy hitte) boldog volt, amilyen -boldog nem lesz már többé soha.</p> -<p>… Egy kékbársony, sarkigérő felöltője volt, amelyben -meghódította az egész várost. Strucctollas kalapja előkelően -lengett el a virágkereskedés tükörében, fátyolán, vállán kis -hópehely, a lámpások kék karikába bujtak a leereszkedő ködben s a -korzó hosszú, elegáns tisztjei, a puskaporos arcu kapitány -feketeprémes mentéjében s a kadét magas sapkájában kedveskedve -szalutáltak:</p> -<p>– Eljövünk az előadásra! – kiáltották utána.</p> -<p>– Istenem, milyen boldogtalan vagyok! – gondolta Szilvia s -búbánatos barna fejét a zongora lapjára hajtotta,</p> -<p>– Itt van a nénéd! – szólalt meg a háta mögött hideg hangon -Klára. (Az ólomkatonát még nem tudta elfelejteni.) – Öltözködj. -Megyünk a színházba. Nézd, milyen hintón jött Urbanovicsné!</p> -<p>A Pattantyus-utcába a legelegánsabb Gizella-téri fiákeres -hajtott be. A legény világosszürke kabátján nagy gyöngyházgombok -voltak és a sárgakockás <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span> lótakarót ügyesen vetette a lovak hátára. -A kocsilámpás kristályosan csillogott. A néni olyan lihegéssel -kapaszkodott föl a lépcsőn, hogy a leányok ijedten nyitottak -ajtót.</p> -<p>– Mi történt? – kérdezte Szilvia.</p> -<p>– Semmi, – felelt Urbanovicsné, pedig oly erősen be volt fűzve, -hogy leülni sem tudott. Karminvörösre volt festve az arca, a szeme -csodálatosan tündöklött, sárga selyemruháján friss tearózsa nyilott -és a fülbevalója akkora volt, mint a dió.</p> -<p>– Igaz, hogy ez már nem divat, – mondta a tükör előtt – mert -vajjon kinek van manapság háromezer forintja fülbevalóra? A divat a -szegény, pénztelen emberek gusztusához alakult, hogy mindenki -vehessen fülbevalót: apró gyémántokból csinálják a függőket. Én -vidéki asszony vagyok, – tette hozzá fennhéjázva, – vidéki -parasztasszony. Nem tudom a pesti hivatalnokoknék divatját.</p> -<p>Klára kellően megcsodálta a nénit, bár bévülről utálta a nehéz -ékszereket. (Igen finomművű, talán csupa szent Péter kulcsaiból -összefüzött aranyláncot szeretett volna hordani az inge alatt, a -láncon egy lapos, alig látható cirádákkal kivésett medálion s a -medálionban egy rózsaszínü arcu, kékszemű, finom szőkehaju, piros -ruhás férfiú arcképét. Más ékszert nem kivánt.)</p> -<p>Urbanovicsné sűrű fekete hajára mutatott.</p> -<p>– Ez mind valódi. Én nem hordok hamis hajat. Csak a rossz nők -toldozgatják, foltozgatják a hajukat mindenféle hajakkal, amelyeket -tán a kórházban elpusztult perdita fejéről nyirtak le. Igaz, hogy -festem a hajam, mert még nem akarok öregasszony lenni. Nincs -igazam? <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span></p> -<p>– Igaza van, néni – felelt Klára, aki egy öltöztetőnő -fürgeségével és nesztelenségével segített Szilviának a kapcsok és -gombocskák gyors elhelyezésében. A színésznők általában igen -gyorsan öltözködnek, mire a néni ránctalan halántékának előnyeit -kezdte volna a állótükör előtt magasztalni, Szilvia már föl is -vette hattyuprémes színházi belépőjét.</p> -<p>Urbanovicsné tetőtől-talpig végignézte unokahugát.</p> -<p>– Milyen szép lábad van! – mondta végül.</p> -<p>– Magyarország legszebb lába – szólt odavetőleg Horváth Klára. – -Ezt mindenki tudja.</p> -<p>A gyöngyházgombos legény földig emelte kerek kalapját a hölgyek -előtt. Ügyesen segédkezett az elhelyezkedésnél, majd a bakra -szökkent és az Andrássy-útnak irányította a rövidfarku lovakat.</p> -<p>A fiakkerezés határozottan jó hatással volt a nők kedélyére.</p> -<p>Klára, aki vörösesbarna haját berizsporozta és szürke, mély -szemét jó darabig lehunyta, mintha még mindig az ólomkatonán -gondolkozna, a lámpásoktól tündöklő Andrássy-úton egyszerre magához -tért és az esti vásárra gúnyos ajkbiggyesztéssel nézett.</p> -<p>– Néni, nem is hiszi, hány elegáns dáma sétál most itten, aki -nem tudja, hol fogja lehajtani a fejét éjszakára.</p> -<p>– Tudom. A pesti nők romlottak.</p> -<p>– És ezek a jókedvü, megborotvált urak, lehetséges, éppen -rablógyilkosságon vagy betörésen gondolkoznak.</p> -<p>– Száz férfi közül kilencvenkilencet agyon <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> kellene -lőni, hogy ismét rend legyen a világban – felelt buzgón -Urbanovicsné.</p> -<p>A külső Andrássy-úton, a köröndön tul, ahol csendesebb az utca, -egyszerre nagy ostordurrogás, lódobogás hangzott föl velük szemben. -A fiákeres félrerántotta a lovait.</p> -<p>Hat sallangosan fölszerszámozott, hosszufarku pejló robogott el -mellettük. Az ostorhegyesen fehérnadrágos, bársonysapkás -lovászlegény ült, a kocsis szinte emeletnyi magasságban foglalt -helyet az óriási vörösre festett postakocsi ormán, amelynek -lámpásai messzire sugárkévéket vetettek. Talán az angol lordok -utaztak így hajdanában Walesből Londonba, mikor még nem volt vasut. -A nagy kerekek ünnepélyesen fordultak és az inasok mereven állottak -a lépcsőn. A hintó sárga és fehér színekkel volt bélelve s a -hátulsó ülésben komolyan ült egy elszánt képü, ritkás -feketeszakállu, tatárfejü uriember. A szeme, amely addig pislogni -látszott, a mellette elrobogó színésznők láttára olyan hirtelen -villant föl, mint a villamoslámpa.</p> -<p>Prémeskabátban, kerek kis fátyolos kalap alatt, unott -közömbösséggel ült mellette egy ibolyaszinü szemü, angolosan -vöröses-szőke, régi skót vadászkastélyok pasztell-képeire -emlékeztető hölgy.</p> -<p>A feketeszakállas tatár-kán pillantása bizonyos szenzációt -okozott a hölgyek kocsijában.</p> -<p>Urbanovicsné nem is nagyon türtőztette magát. A gyűrűs ujjával -kopogott a kocsisnak.</p> -<p>– Kié volt ez a vörös kocsi?</p> -<p>– Alvinczi őnagyságáé.</p> -<p>– Mehet! – mondta kelletlenül, mert most is annyit tudott, mint -előbb. <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span></p> -<p>Szilvia később halkan odaszólott Klárához:</p> -<p>– Az ibolyaszemü ismerős. Stümmer Lottinak volt ilyen szeme az -iskolában.</p> -<p>Klára megvetően legyintett:</p> -<p>– A mi iskolatársnőinkből már éjjeli kaszirnők is lettek.</p> -<h2>II.<br /> -A szinésznő és lába.</h2> -<p>A régi városligeti színkör fából volt s Feld Zsigmond szerette -színháznak nevezni intézetét akkoriban. Szinkör volt a neve a -bódénak, nyáron estenden nyitva voltak az ablakok és a környék népe -csoportba verődve hallgatta a nagy fák alatt a csengő szinházi -muzsikát.</p> -<p>Szép világ volt itt. Bizonyára sokan gondolunk meghatottsággal a -ligeti arénára, ifjúságunkra, egy elmerült szép szigetre, amely -nyomtalanul eltünt a tengerben. A forradalmár ifjú hirlapírók, akik -már Sardoura, Dumasra és Csiky Gergelyre esküdtek a színjátszás -terén, nyaranta Feld szinkörében vagy az intézet környékén adtak -találkát. A komolyabb ifjuság, a klerikális vagy konzervativ -lapoknál ette a „publicisztika sótalan kenyerét“, többnyire Budára -járt és az ottani operett-énekesnőnek színeit viselte. Bárdos -kisasszony tarlatán-szoknyácskája a gellérthegyi alaguton túl igen -erős mozgalomra adott alkalmat, míg a zömök Németh úr a tenort -fujta, hogy a budai polgárkisasszonyok róla álmodjanak. Hadrik úrnő -a drámában képviselte a modern irányzatot, <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> szép, -szomoru szemét állandóan a bejáróra függesztve, hogy tán belép a -kövér „doktor úr“ s megírja másnapra megváltó cikkét. Fái Flóra -kisasszony mint meleg, pufók, amorettek kagylóajkáról elgördülő -kacagás és rózsaszínű jókedv ugrott a színpadra nagyszerű -trikójában, a gimnáziumi ifjúság sápadtan jött elő a második és -harmadik fölvonás között a Horváth-kert bokraiból. Krecsányi ősz -hajával ünnepélyesen, finomkodva, megindultan időzött az -előcsarnokban, mint egy régi londoni színművész, aki még Anna -királynő udvarában játszotta Shakespearet. Tehát itt nőtt föl a -komolyabb ifjúság hajdanán, akik később Deák Ferenc elveit -vallották a politikában, a hirlapírásban szerették a közgazdasági -és szociológiai rovatot, az ügyvédi pályán a sommás keresetet, -valamint a bankokat, belvárosi kávéházba jártak és a befolyásos -emberek csunya leányainak udvaroltak. Egyik-másik a minisztériumba -jutott, azóta tán segédfogalmazó lett, mert mindennap feladta a -főnöke kabátját.</p> -<p>De térjünk vissza a kedves forradalmi párthoz, pirosszegfüs, -lármás zsidó fiúkhoz, nagyhaju volontair-ujságírókhoz, akik elvből -gazembernek neveztek mindenkit, akivel személyes ismeretségük nem -vala s szegény Csongory Marynak vadul tapsoltak, mert finom és -szomoru mosolygás volt az arcán és szűzies, fehér szalagból volt a -harisnyakötője, mint a halott zárdanövendékeké. Tótágast álló, bohó -francia operettek és burleszk, idegbénítóan ostoba, de víg s -ifjúságunkat mulattató komédiák váltották ki a tetszést a -padsorokból. Sziklai C. női ruhában táncolt és a színésznők, ifjú, -rózsaszínü, piszén mosolygó kis báránykák, szűk nadrágocskát -szerettek a <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> színpadra ölteni, akár volt erre ok, akár -nem. Az udvaron cigarettafüst és narancsillat. A kámea-arcu Feld -Irén a szent papnők hosszú lépteivel sietett át a tájon. A dráma -most messze költözött s az esős évszak beállta előtt nem lehet -Nórában játszani. Az aréna eresze alatt korán májusban -elhelyezkedtek a párok, az ifjú hirlapíró urak télire kőszínházba -való szerződést igértek a leánykáknak, akik még csak tegnap lépték -át egy házmesterlakás küszöbét, vagy a ligeti fák alól jöttek, hol -vizet vagy virágot árultak poros vasárnapi estéken, s talán akkor -szerettek először. Báttaszéki szerkesztő szürke cilinderkalapja -pontosan fölbukkant az esthomályban, mert híres volt arról, hogy a -Charley nénjét ötvenszer, Goldstein Számit hatvanszor és Háromláb -kapitányt olvasatlanul nézte végig a faszínházban. A színház -vezetősége kitüntető szívességgel fogadta a nemes barátot, aki tán -napközben sem mozdul ki vala a nézőtérről, ha ott dohányozni és -sörözni lehet. És ez volt az ürügy arra, hogy a jókedvű szerkesztő -olykor elmulaszt egy-két felvonást az aréna színdarabjaiból, midőn -is titkolt szenvedélyeknek, nőknek, hosszadalmas, pezsgős -vacsoráknak hódol, holott a színház intézősége még a mai napig is -azt hiszi, hogy a szürkecilinderes az előadásoktól volt meghatott -és serény. A költőnők nevében Király Gizy költönő vett részt az -előadáson és nemes metszésü feje antik bánatot fejezett ki Charley -nénjénél is.</p> -<p>Az ifjú hirlapírói kar ezidőtájt ilyen dolgokkal mulattatta -magát. A redakciókban az évszakok változása szerint Küry Klárit -vagy a lenge nyári esték vidéki csalogányait volt szokás imádni. Az -oxfordi diáknak színes szalagot varrnak a sipkájára, midőn az -egyetemre beiratkozik, amely származását, rangját <span class= -"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> jelöli. A -pesti hirlapíró akkor tette le a vizsgát, midőn istenítéletet -tartott lapjában a gyönyörű Klári mellett vagy ellen. Jelvényt -kapott és Béldi doktor megelégedéssel számlálhatta meg hadait a -népszínházi forró estéken. Sokan voltak. Budavárt is bevehették -volna. Ha kisebb is volt a csapat, amely Hegyi Aranka asszony -trilláit számontartotta, szentebb lelkesedéssel végezte a -szolgálatot. Az őrcsapat vezére a nagyszerü Ágai Béla volt, aki -azóta, hajh, talán színházban sem volt! Istenem, hová lettetek -virágkerekek, esők és csaták! Szent rajongások, hitek, vallások. -Buddhát elegen tisztelik Indiában, de Küryt még többen imádják. A -színpadra lép és mosolya, amely uj és varázslatos, meleg -vérhullámként áramlik át a nézőtér kopottas foteljei között.</p> -<p>A telet fölváltotta a nyár és K. C.-t a liget s a budai oldal -pacsirtái. A tótfalusi nyár megtizedelte, hatalmasan megritkította -a népszínházi falanxot, még Satanello is színt cserélt, pedig már -föltette magában, hogy operettet ír a Népszínháznak. Bródy Sándor -fiákere gyakran állongott a Politikus csizmadia előtt, a temesvári -társulat hölgyei elszántan itták az ingerlő bowle-t, hisz a -Nemzetiben sem játszott senki. A „szőke csoda“ sem. (Nyár volt, -szerelem volt, az igazi költő a budai színkörbe járt Ripp van -Winklét hallgatni és előadás után félig mámorosan keringtek Lisbeth -keringői a fejek körül. És az akácfák mily jószaguak voltak. Az -utcácskák sötétek… A Lógody-utcában mandolint pengetett valaki -éjfélkor egy sötét ablak mögött. Divat volt: a budai színésznőket -az ablak alá vezetni és e helyen elmondani nekik, amit ők már úgyis -tudtak…) A zseniális Beöthy <span class="pagenum"><a name="Page_40" -id="Page_40">-40-</a></span> László még csak egyszerű udvarló (de -félelmetes szerkesztő) az öltözők között, ahol a színházi tűzoltó -aszkéta-barát nyugalmával tartja kezét a vizcsapon. Miklós Andor, a -magyar Pullitzer Armand név alatt ír lírai verseket és a szigorú -műítészek jövőt jósolnak az ifjú lantosnak. Vajjon írt-e azóta -verseket?</p> -<p>Hát még a fiatal, névtelen hirlapíró urak! Színésznőszerető -nélkül igazán nem lehetett komoly, számbavehető munkása senki a -sajtónak. Járvány volt ez? Divat? Az asztalfiókban, hol manapság a -kölyök-ujságíró angol nyelvtanát őrzi, színésznők arcképei -hevertek. E nemzedék még jobban értett a színházi intrikához, mint -a reportázshoz; Konti operettjeit az első taktustól az utolsóig -eldúdolgatni könnyebb volt, mint egy intervjut megcsinálni. Mintha -csak merő utópia lett volna ebben az időben, hogy már a -határmesgyén áll a nemzedék, amely a színésznőkért nem rajong, -utazótáskájában azonban minden benne van, amit Cambridgeben és -Oxfordban tudnak, a Sorbonne diplomája és költők nagyszerű -tehetsége. A pompás, fiatal ujságírók, akik a legtehetségesebb -lendülettel egyszerre a világ legjobb ujságjait kezdik írni -Budapesten, a Kérik, Kemény Simonok, Lakatosok, Lázár Miklósok. -Lehetne korunkat a színésznő alkonyának is nevezni. Tudtommal -színésznő miatt mostanában már nem szokás verekedni Fodornál. A -kitünő mester termében senki sem halt meg Fedák nevével ajkán. A -kardok pihennek, a tollak dolgoznak. Fodorné Aranka helyett -Japánról álmodozik a legfiatalabb nemzedék (pedig ez nem igazságos -dolog), ahová tanulmányútra kellene menni!</p> -<p>Május volt, a fő- és segédszemélyzet már megtartotta esküvőjét a -liget öreg nyárfái alatt, a nagydob <span class="pagenum"><a name= -"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> puffogása a Stefánia-útig is -elhallatszott, ahol szerelmesek szívják egymás ajkáról május -illatát, a lámpások gyönyörűen ragyogtak a színházban, a szezon -korán megkezdődött, a tavasz mint egy ifjú, csinos virágárúsleányka -bolyongott a színkör tájékán és a színésznők vesszőkosarait az esti -előadáshoz már lovagias ligeti csirkefogók cipelték a lakásukról a -színház öltözőjébe. Csongory kisasszony szobaleányának három hintás -tette a szépet. Meglássátok, ebből még baj lesz. A legények -vérbenforgó szemmel kapdosták el egymás kezéből a ruháskosarat. Az -öreg főrend ezüst fejével gyakran megjelent az első számú -páholyban, megdícsérte a színdarabokat, míg a tulsó oldalról a -híres Adonisz, szép lovairól és aranyos hintójáról ismert lovag -szegezte tábori látcsövét a színpadi csatamezőre. A hirlapírók már -elhelyezkedtek és a középső soroknál alattomos nevetése -bugyborékolt fölfelé a színészhölgyeknek, akik ez estén nem vesznek -részt az előadásban. A parókás karnagy hátat fordított a -színpadnak, amint a fölvonásközi zenét elvégezte embereivel (a -Gasparonéból játszván), a nagybőgös titkon fölhajtott söréből s egy -szőke, szemüveges fiatal zenész már harmadszor olvasott végig egy -gyűrött levelet. Vajjon ki küldte a levelet? Örömről volt szó benne -vagy boldogtalanságról?</p> -<p>Urbanovicsné pompázatos ruhájában teli kebellel dőlt előre -páholyában. Szilvia fölsóhajtott: „Istenem, már akár itt is -játszanék, de Csongory lefoglal minden szerepet!“, míg Horváth -kisasszony pusztán gyakorlatból a páholyok mögött álló tüzoltóra -vetett búskomoly, szende vagy drámai pillantásokat s nagyon meg -volt elégedve, midőn a tüzoltó cserélgetni kezdte a lábát.</p> -<p>– Leginkább a negyedik fölvonást szeretem hallgatni, -<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> – mondta Urbanovicsné narancsot -hámozgatva, – midőn a kirohanás van s Jézust! kiáltanak -háromszor.</p> -<p>Horváth kisasszony megértőleg bólintgatott:</p> -<p>– Én se értem az öreg Feldet, miért játszatja a többi fölvonást? -A kirohanást és a görögtüzet kellene négyszer megismételni.</p> -<p>A páholyok elején, hol a zizegő piros színlap, apró, szűzleány -kebeléhez hasonló narancsok, aranyos pohárban színes -virágbokrétával diszített cukorkásdobozok, jószagú fehér keztyűk, -mintha női karoknak a befelé eső részéből volnának szabva, a marabu -legyező mint lengő tollbokréta azoknak a férfiaknak temetési -lováról, akik nők miatt haltak meg, mindenféle illatok, kifésült, -puderrel meghintett női frizurák, az esti világosságban -fölhevültnek látszó női arcok, csillogó szemek és friss fehér -blúzok gyűléseztek, egy magas termetű, barna, diószemű, nyírott -bajuszu és halovány képű fiatalember lépkedett végig sötét ruhában. -A kalapját kezében tartotta és a fejével tiszteletteljesen -bólintott Klára felé.</p> -<p>Klára azonban most mással volt elfoglalva, nem vette észre a -köszönést, mert a színház drámai művésznője működött a -deszkákon.</p> -<p>– Ismerem ezt az Ujhelyit, – mondta félhangon, anélkül, hogy -szemét levette volna a színpadról, amint a színésznők szoktak -kritikát mondani játszó barátnőjükről a nézőtéren s szájuk alig -észrevehetőleg mozog. – Sohasem tudta a szerepét és persze most sem -tudja, mert folyton férfiakon jár az esze. A legszerelmesebb -színésznő a drámaiak között. Már az iskolában folyton az öreg -tanárokkal kacérkodott. Ujházinak kezet csókolt, Gált csaknem -elnyelte a tekintetével, pedig Gál nem nagyon szerette, mert nem -tartotta elég tehetségesnek. <span class="pagenum"><a name= -"Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> Jászai egyszer azt mondta -neki: „Kisasszony, így csak a szobaleányok alakítanak, menjen a -cupringerhez.“ De ennek nem használt semmi. A kereskedelmi -iskolából jött az akadémiára. Azok a leányok már a kereskedelmiben -elszemtelenednek. Gyorsírást tudott és gyorsírással írt leveleket a -fiúknak. Szeretlek, szeretlek: ezt írta mindegyiknek s a gyorsírási -jelvényt minden fiú ismerte az akadémián. Azt mondták, hogy nem -szereti a tiszta fehérneműt. Most is nagyon gyanús a kisasszony -zsanzsán harisnyája, hiába utánozza Jászait.</p> -<p>Klára igen gyorsan mondta el mindezt, mintha önmagával -vitatkozott volna. Majd az ismeretes színházi szuggeszció folytán -észrevette a bánatos lovagot, aki imént köszöntötte s élénken -viszonozta a köszöntését.</p> -<p>– Ki az? – kérdezte Urbanovicsné, akinek semmi sem kerülte el -figyelmét.</p> -<p>– Rezeda szerkesztő, – felelt Klára s már nagy szemcsatát -kezdett a mélabús férfiúval, akinek fejtartása és hajviselete -féloldalos volt, mintha valamikor őszi este elábrándozgatott volna -az első kályhatűz előtt, elmúlt szerelem bizonyítékait égette, -leveleket, hajfürtöket, kis ruhafodrokat, esetleg harisnyakötőt s -fejtartása megmaradt ugyanabban a helyzetben, amelyben akkor volt, -midőn a lángra kapó női levelek után nézett. – Mit keres ez Pesten? -– fűzte tovább a drámai szende a fehér keztyűvel folytatott -eszmecserét.</p> -<p>– Kiváncsi vagyok, – szólalt meg éles hangon Urbanovicsné, – -hogy miért nem mutatod be nekünk ismerőseidet? Azt hiszem, hogy -akit te ismersz, azt mi is ismerhetjük.</p> -<p>Klára fölemelte hamuszínű tekintetét és élénk mosoly -<span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span> futott végig arcán, mint a napsugár -szalad be az ablakon, midőn a zsalugátert kinyitják.</p> -<p>– Rezeda úr Debrecenben volt hirlapíró és engem imádott. Nem -találok ezen a tényen semmi csodálkozni valót.</p> -<p>De már intett a szemével a mult ábrándjain merengő, a tegnapi -tavasz felhői után tekintgető férfiúnak, aki nyomban fölállott -helyéről és hosszú, szégyenkező léptekkel a páholyba ballagott, -mintha folyton azért pirult volna arca, hogy félfejjel magasabbra -nőtt a normális nagyságú embereknél és hosszúakat lépett, bár -tudta, hogy a tánciskolában nem szabad hosszabbat lépni hatvan -centiméternél.</p> -<p>A drávamenti özvegy hatalmasan megrázta a szerkesztő kezét, -miközben szokás szerint végigfuttatta a tekintetét a bemutatott -mellénygombjain.</p> -<p>– Rezeda – mondta – az egy szagos virág. A vidéki leányok -virága. Az én kis kertemben is sok rezeda és mályva volt, mikor -leányságomban ábrándoztam.</p> -<p>– Tehetséges költő! – mondta cikázó tekintettel Klára.</p> -<p>Szilvia oldalvást nézett Rezeda úrra. Mintha a hajszálait vagy a -fogait óhajtotta volna megolvasni. Furcsa kis orra csendesen -elpirult és olyan halkan lélekzett, mintha valami rendkívüli -esemény lefolyását figyelné, mintha félálomban lesné az álom -folytatását.</p> -<p>– Rezeda úr engem is mindig megdicsért. A Rippben azt írta -rólam, hogy a hangom bánsági földbirtok, amelyen aranybúza terem, – -szólalt meg Szilvia halkan, szótagolva a szavakat, mintha maga is -érezné a dolgok fontosságát. És sohasem kereste, hogy bemutassák -nekem Debrecenben! Miért? <span class="pagenum"><a name="Page_45" -id="Page_45">-45-</a></span></p> -<p>– Heh! – mondta a hirlapíró. – Minek? – A hangja olyan volt, -mint a leeresztett húrú hegedű hangja. Mintha már teljesen elfáradt -volna a sok fölösleges beszédtől. Nem érdemes szólni: kinek, minek? -Úgy sem a szavak számítanak, hanem a tettek.</p> -<p>S közben gyermekesen lágy tekintetét, amelyben leginkább egy -októberi alkonyat képe rezgett, midőn az ér törpe fűzfák, elhagyott -kis hídak és magányos kertek alatt bujdosik kifelé a városból, -Szilvia gyöngéden emelkedő kebeléről nyakig emelte, hogy a finom, -előreálló állból s a nemes, régi angol ladyk nyakához hasonló -nyakából annyit láthatott, amennyire kíváncsi volt.</p> -<p>– Minek? – mondta Szilvia és hangjában csodálkozás csengett. – -Annak, hogy ne mindig csak a régi színészekről merengjen a -hasonlataiban!… Emlékszem műveire, amelyekben megírta a Suhancról, -hogy azt Szalkainé óta senki sem tudta. Tiszainé Ellinger Ilonka a -Denevérben volt utolérhetetlen, midőn az egész város és satöbbi -Margó Zelmáért mennyit rajongott! Uram, én minden művét -ismerem.</p> -<p>– Kisasszony, – felelt Rezeda olyan érzelmesen, mint a szentsír -katonája föltámadás éjszakáján, mert igen cinikus, sőt gúnyos -óhajtott lenni, – akkor járt utoljára a vidéken az operett muzsája, -midőn a molett énekesnők nem szégyelték fehér nadrágjukat. Midőn -még az volt divatban, hogy a színésznők puderozzák a hajukat; -fekete harisnya, kivágott lakktopán s fehér alsószoknya, amelyet -éjszaka saját kezükkel mostak hófehérre: ez volt eleganciájuk, -amelyet vidéken a színésznőktől közönségesen követelnek. Heh! -Tiszainé olyan volt, mint egy kis madárfészek hosszuszáru nyárvégi -füvekből gömbölyűre fonva.</p> -<p>S ekkor már teljesen fölemelte a tekintetét Rezeda <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> úr s gyors -kémlelő pillantást vetett Szilvia harmatos szemébe, amely őszinte -mélabujával mintha örökké azt mondta volna: „Milyen boldogtalan -vagyok, engem nem szeret senki, kegyed sem, ugy-e?“</p> -<p>A szerkesztő sziszegő hangot hallatott:</p> -<p>– Mert én voltam Don Kihóte!… Pruty-pruty.</p> -<p>Pattogó hangot adott a szájával, mire Klára a keztyüjével a -vállára ütött.</p> -<p>– Miféle utálatos szokás ez? – kérdezte nagynénis szigorral.</p> -<p>– Pardon, azt hittem a hölgyek már ismerik a legujabb pesti -divatot. Pruty-pruty. Bocsánat. Pruty-pruty.</p> -<p>Igy szólt Rezeda úr, alattomosan mosolygott, mintha titokban -azon nevetett volna, hogy a hölgyek milyen ordináré fráternek -hiszik őt ebben a percben, pedig… A szemét véletlenül Fátyol -Szilviára fordította, mintha esetleg az ő véleményére is kíváncsi -volna. Az énekesnő kitartó, konok szomorúsággal függesztette rá a -tekintetét, mint aki addig akar nézni egy képet, amíg az -megelevenedik.</p> -<p>– Pruty! – mondta Rezeda olyan bánatosan, mintha csak azt mondta -volna: „Reggelre ugyis szép halott leszek, mert éjjel valamit -csinálok, hogy szép halott lehessek. Kisasszony, eljön a -temetésemre?“</p> -<p>– Mondja, drága, hogy az ördögbe került maga ide? – szólott most -fensőbbséges hangon Klára, mint aki ugyis tudja, hogy csak inteni -kellene a férfiúnak s az fejest ugrana a Duna közepébe.</p> -<p>Rezeda úr valóban teljes megindultsággal fordult a vörösbarna -leányhoz, mintha egy nagyon gyöngéd, nagyon kedves, kis, -boldogtalan emlékéhez nyulna: egy revolvergolyóhoz, vagy egy női -arcképhez.</p> -<p>– Pesti lakos lettem. <span class="pagenum"><a name="Page_47" -id="Page_47">-47-</a></span></p> -<p>– Ah, tehát már nem szerkesztő többé?</p> -<p>– Pesten szerkesztgetek, engedelmével. Három hetilapom is -van.</p> -<p>– Nagyszerü – szólt közbe Szilvia. – Sajtófejedelem.</p> -<p>– Csak herceg, úrnőm – felelt kétes hódolattal Rezeda úr.</p> -<p>– És melyek azok a kedves hirlapok? – folytatta Szilvia.</p> -<p>Rezeda hunyorított a félszemével, mintha Európa legnagyobb -viccét mondaná.</p> -<p>– Az egyiket „A jó borkereskedő“-nek hívják.</p> -<p>Szilvia összecsapta a kezét.</p> -<p>– Hallatlan!</p> -<p>Rezeda úr most a másik szemét hunyta le.</p> -<p>– A másik neve: „Keresztények Ujságja“. És a harmadik…</p> -<p>A szerkesztő most mind a két szemét lehunyta, mintha maga is -félne a vicc-srapnell pusztításától.</p> -<p>– Harmadik lapom „A lámpás“.</p> -<p>Horváth kisasszony közelebbről ismerte Rezeda urat s így -kénytelen volt bólintani.</p> -<p>– Persze a lámpagyujtogatók közlönye?</p> -<p>– Dehogy. Forradalmi lap, az én lapom, amelyet én írok az első -szótól az utolsóig – felelt a szerkesztő alattomos nevetéssel. – A -legvigabb lap a világon, de csak öngyilkosjelöltek olvassák. Az -ujság mottója: „Jobb meghalni, mint élni!“ Nemde mulatságos?</p> -<p>Urbanovicsné hátrafordult:</p> -<p>– Gyerekek, csendesebben mulassatok. A színpadról már -figyelnek.</p> -<p>– Megfizettük a páholyunkat, pedig Feld adott volna percenttel -is, mint színésznőknek dukál – felelt sértődötten és igen gyorsan -Horváth kisasszony. – <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> Azt a tehenet úgy sem lehet zavarni a -szerepében, mert nem tudja a szerepét.</p> -<p>Egypár percig azonban mégis csak elhallgattak a páholyban. -Rezeda úr magába merülve mosolygott, mintha azon nevetett volna, -hogy milyen mulatságos ember ő, mert teljes bizonyossággal fölköti -magát holnap vagy holnapután…</p> -<p>– A lámpás! – mondta szórakozottan Klára. – Színésznőkről is -szokott írni?</p> -<p>– Természetesen. A színésznők kedvelik lapomat.</p> -<p>– Ej, haj. Tehát mégsem felejtettük el a vidéki hirlapíró elvét? -A legszebb virágcsokornál is többet ér egy kis kellemetes hazugság -a présben! A fővárosi színházak kulisszái mögött is kakaskodik, -szerkesztő uram?</p> -<p>Rezeda úr olyan furcsán nevetett, mintha már javában hulla volna -és a Duna közepén úszna egy fekete hal társaságában. A hal elkiséri -messzire, amíg meg nem puhul.</p> -<p>– Azonban – kezdte és a homlokán kacskaringós fürtöt igazított -hajából. – Azonban nem hinném, hogy a színművészet berkeiben -tobzódnám a népszerüségtől. Vagy hemzsegnék, azaz henteregnék…</p> -<p>– Rezeda, maga komoly, lágy, szomoru és ábrándos fiatalember -volt a vidéken. Olyan átszellemült arccal ült a színházban, mint -egy költő.</p> -<p>– Mikor maga játszott.</p> -<p>– Ferenc József-kabátot hordott.</p> -<p>– Vidéken úgy szokás szerkeszteni.</p> -<p>– Délelőtt a korzón megbeszélte a színügyet a -polgármesterrel.</p> -<p>– Azt, hogy maga milyen nagyszerüen játszott a Nórában. -<span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p>– Oldalszakálla is volt.</p> -<p>– Istenem! – sóhajtotta most váratlanul Szilvia és gyorsan a -színpadra nézett.</p> -<p>– Tehát mit szokott írni a színésznőkről a Lámpásba? – kérdezte -Klára.</p> -<p>– A derék és tiszteletreméltó hölgyről, aki a nagyasszonyt -alakítja a deszkán, lapom legutóbbi számában azt bátorkodtam -megírni, hogy milyen szaga van a szájának.</p> -<p>– Ah, nagyszerü. Tehát revolver lett?</p> -<p>– Petrolőr, dinamitard: amint parancsolja. Kis zúglapomban -számon tartom a színésznők kedveseit, kitartóit, a hold járását és -kereszt- és vezetéknevet adok a gyermekeknek, akiket elvitt a nagy -vizen járó fekete hajós a másvilági országba, ahol azok élik le -életüket, akiknek már joguk, csaknem alkalmuk volt a földi -életmódba belekóstolni.</p> -<p>Horváth kisasszony megcsóválta a fejét.</p> -<p>– Kár, hogy elhagyta a költészetet. A muzsája bizonyára nem -visel tiszta fehérnemüt.</p> -<p>– Az én muzsám, nagysád, mezitláb jár szegény, szalmavirágból -hord koszorut és pirománia a betegsége.</p> -<p>Az előadásnak vége volt, itt-ott tapsoltak, az előcsarnok -ajtaját a civilbe öltözött kapuőr felnyitotta.</p> -<p>A hölgyek a holmijukat szedték össze. Klára Urbanovicsnénak -segédkezett, míg Rezeda úr Szilviára emelte a hattyuprémes színházi -belépőt, amilyent csak vidéki színésznők és igazi hercegnők -viselnek. Szilvia kis kezével, amely olyan meleg volt, mint egy -menyasszonynak a párnája, a kabát alatt megszorította a hirlapíró -kezét.</p> -<p>– Küldje el nekem a Lámpást! – mondta suttogva, mintha igen nagy -titkot közölne. <span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span></p> -<p>Majd hangosan megkérdezte:</p> -<p>– Velünk tart?</p> -<p>– A Fehér hajóba megyünk vacsorázni. Ugy-e azt írtátok -Kürtösnek? – szólalt meg Urbanovicsné, akinek őszinte megindultság -tükröződött arcán, mintha kedvese temetéséről jött volna, amint az -előadásnak vége volt.</p> -<p>A színkör előtt egy szürkecilinderes gavallér állott. Szürke -redingotján friss virág, arcán ragyogó mosoly: vacsorázó kompániát -toborzott.</p> -<p>– Rendes ember Vadkertinél vacsorázik, – mondta hangosan, – mert -ebben a szezonban Vadkertihez jártak a „színháztól“.</p> -<p>– Kár, hogy már a Fehér hajóba igérkeztünk! – szólalt meg -bocsánatkérőleg Urbanovicsné, félig-meddig a szürkecilinderes úrhoz -intézve a szót, mert bizonyos kötelezettséget érzett a színház -irányában Kürtös és unokahuga miatt.</p> -<p>A tündöklő fiatalember vállat vont, mint aki nem érti az idős -hölgy szavait. E percben két kis színészleány bukkant föl a -félhomályban, mint éhes verebek, akik vacsora nélkül, sápadtkás -tekintettel bandukolnak hazafelé.</p> -<p>– Lányok, vendégeim vagytok, – kiáltotta hirtelen az esti -szivárvány. – Kihuzták a török sorsjegyemet.</p> -<p>Rezeda úr a kocsijukhoz kisérte a hölgyeket.</p> -<p>– Ki volt a nagyszerü gróf? – kérdezte Urbanovicsné, aki -mindenre kiváncsi volt. (Nem szerette hiába tölteni az időt a -fővárosban.)</p> -<p>– Nem gróf, de majdnem az. Bátta úr ő, a kis színésznők -pártfogója, – mondta bizonyos tisztelettel Rezeda úr. – Mindennap -francia pezsgőt iszik.</p> -<p>– Tehát várjuk, szerkeszt’ram! – kiáltotta vidáman <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> a kocsiból -Klára, miután négyen nem fértek volna el a divatos fiakkerben.</p> -<p>Urbanovicsné kegyesen intett, mint egy királynő és hátradőlt az -ülésben.</p> -<p>A zene gyönyörűen zengett, nyírségi cigányok muzsikáltak és a -falon tükrök ragyogtak. Egy régi csillárban gázlángok lobogtak és -piros szőnyeg volt a padlóra terítve.</p> -<p>– Kaposvárott szebb fogadó van. A Szarvas, – mondta Urbanovicsné -fitymáló hangon. – Hé, fogadós!</p> -<p>Kürtös színész nyomban megérkezett, csak a festéket mosta le -arcáról. Igénytelen, barna, meglehetős szemtelen tekintetü -fiatalember volt, aki semmi egyebet nem tudott a világon, mint -Jézust kiáltani.</p> -<p>A szerkesztő is megjött, a színész feje fölött elnézett s -mindenképpen jelezni kivánta, hogy nem veszi tudomásul jelenlétét. -A színész eleinte vörös volt, majd nem törődött többé -mellőztetésével, a nagynéni mulattatásának szentelte magát.</p> -<p>– Emlékszik, nagyságos asszonyom, Dancsházira? Dancsházi -jellemszínészre?</p> -<p>– Nem emlékszem, – felelt Urbanovicsné, aki mindenekfölött -szeretett jól enni.</p> -<p>– Tehát az történt vele, hogy megbolondult. Szót sem szólt előre -senkinek. Megbolondult. Nagyszerü, ugy-e?</p> -<p>A nagynéni kedvencének szeretetreméltóan bólingatott, majd a két -pecsenye közötti pauzában összegyúrta a kenyérmorzsákat.</p> -<p>– Kár, – mondá sóhajtva, – hogy a magyar ruha kiment a divatból. -Milyen mások volnának a férfiak, ha virágos Zrinyiben foglalnának -helyet az asztalnál!</p> -<p>A szerkesztő szótlanul ült a színésznők mellett. Szilvia -valamely bús dolgon gondolkozhatott, Klára <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> -versenyezett a nénivel, Rezeda úr mindig elkomolyodott, ha boros -poharat tettek elébe. Szótlanul, kitartóan, temérdeket szokott -inni. A bort szertartásossággal vette szájába, miután színét és -szagát megvizsgálta. A savanyuvizekből csupán a „nőnemüekkel“ -keverte borát. „Margit“ és „Ilona“ évek óta kegyében voltak. Pedig -még harminc éves se volt egészen.</p> -<p>– Tudja kinek van Magyarhonban a legszebb lába? – kérdezte -egyszerre Klára a szótlan szerkesztőt.</p> -<p>– Magának.</p> -<p>– Dehogy! Szilviának.</p> -<p>Rezeda úr fölhajtotta az asztalterítőt.</p> -<p>– Lássuk, – mondta. – Huzza föl a szoknyát, művésznő. Majd -megírom A lámpás-ba.</p> -<p>Szilvia engedelmeskedett.</p> -<p>Finom bokája, amelyhez a selyemharisnya szenzációs szerelemmel -tapadt, kis lakkcipője, amelyen szalagcsokor díszlett, valóban -érdemes volt a megtekintésre. A lábak mindig megtették a magukét, -ha csupán a legkisebb szakértelem volt jelen.</p> -<p>Szilvia orrocskája rózsaszínü lett, amint kiváncsian várta -Rezeda úr szavait.</p> -<p>– Ügyes, – mondá a szerkesztő, – különösen azt helyeslem, hogy a -boka fölött, a középen a láb hirtelen domborodni kezd. Nem is hinné -az ember! A nagysága molett hölgy ezek szerint.</p> -<p>– Kérem, – szólt közbe Klára, – csupán a néninek van jussa -pikáns dolgokról beszélni.</p> -<p>– Sajnos, én is csak beszélek, – felelt nekividámodva a -szerkesztő, – mert gyakorlatilag még sohasem ugrottam be egyetlen -színésznő ablakán sem, pedig ugyebár vidéken, hol harapós ebeket -tartanak, így szokás? <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span></p> -<p>– Mi nem tudjuk e szokást, uram, – mondta némi önérzettel -Szilvia.</p> -<p>– Pardon bátorságomért!… Hajdanában még Napoleon hadjáratai -előtt, midőn a helyi lapot képviseltem, kénytelen-kelletlen -megtudtam színházi ujdonságokat. Nyári, de téli időben sem múlott -el éjszaka, hogy a társulat hölgytagjai nélkülözték volna a -szerenádot! Igazán nem nagy fáradságba került az ablak zárát -meglazítani, a cigány elbandukol, a nagybőgőt elcipelik, mint -halott társukat és a zsákba bujtatott hegedük mindig csodálkoznak, -hogy gazdájuk sohasem vesztette el őket részeg fővel, hogy azután -magukban hazatalálnának. Valóban itt van az alkalom az ablak -betaszítására! Az akácfák között nedvesen, a tavaszi víz -szürkeségével bujdosik a hajnal kinyujtott ujja és a szobában -parfőm s éji illat leng Macskavári vagy Kutyaházi kisasszony ágya -felől. „Te vagy, Henrik?“ – hangzik a bágyadt kérdés. „Nem, Pista -vagyok!“ Heh! Hogy sohasem mondhattam ilyenkor, hogy Rezeda -szerkesztő vagyok!</p> -<p>– Ami mulik, nem késik! – felelt Klára.</p> -<p>– Urnőm, ne szédítsen! Éppen eleget donkihotéskodtam -nagyságodért Debrecenben s Váradon. Benyitottam a kávéházba s az -emberek így üdvözöltek: „Tudjuk már, Horváth kisasszony Európa -legjobb drámai szendéje!“ A cukrásznál a kisasszonyok vaniliával -kináltak, pedig azelőtt egyéb férfias pálinkát öntöttek poharamba. -„Tudjuk már…“ mondták fanyar mosollyal, mert hiszen mindennapos -látogatójuktól csak megvárhatták, hogy valamelyik, a házhoz tartozó -kisasszonyért kössem föl magam a népkertben. A kirakatok, a -cégtáblák, az őgyelgő ebek már mind „tudták“. Az erdőre menekültem. -A legvénebb nyárfa lehajolt, fülembe súgta: „Tudjuk már, hogy -Horváth <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> kisasszony…“ Éjjel a zsebórám ugyancsak -ezt ketyegte. Fölhuztam a pisztoly kakasát. Teremtuccse, tudta már. -Sohasem kap ily hűséges csatlóst, mylady.</p> -<p>– Remélem, Pesten sem akar elhagyni, sire? – kérdezte nyomatékos -hangsúllyal Klára s szürke szemével mélyen, áthatóan, majd -alázatosan pillantott Rezeda úrra.</p> -<p>– Még rejtély. Rejtélyi vagyok, doktor Rejtélyi Samu. Ne -kérdezzen tőlem, hercegnő, olyan dolgokat, amelyek nem tőlem -függnek. Igérjen például minden napért valamely kis ajándékot, mint -a kártyás Alvinczi igért Montmorency Clarence-nak.</p> -<p>Urbanovicsné fölfigyelt, habár nem kevés fáradságába került a -szemét kikulcsolni a színész hipnotizáló tekintetéből. („A -nyakláncot hipnotizálja a művész!“ – gondolta Rezeda úr.)</p> -<p>– A vörös postakocsi tulajdonosa? – kérdezte a horvát delnő. – -Igen érdekes, kitünő férfiú, – füzte hozzá hódoló elismeréssel, -mintha valaki volna a társaságban, aki korán reggel dörömböl -Alvinczi ajtaján s elmondja Urbanovicsné nyilatkozatát.</p> -<p>– Valóban, Alvinczi igen érdekes figura! – felelt Rezeda úr. – -Nagy tipró. Szívtipró.</p> -<p>A színész bizonyos féltékenységgel, összeráncolt homlokkal nézte -a coeur-dame hirtelen érdeklődését. Gúnyosan biccentett Rezeda úr -felé.</p> -<p>– Te is, pajtás? – kérdezte félhangon, mintha valamely -megszégyenítő cselekedeten érte volna a szerkesztőt. Az ajkát -megvetőleg biggyesztette és körülnézett, mintha más társaságot -keresne.</p> -<p>Rezeda mindössze annyi elégtételt vett, hogy a színész -kigöndörített fürteire vetett pillantást. „Jézus!“ gondolta magában -háromszor. <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span></p> -<p>– Halljuk, halljuk! – kiáltotta a néni és az asztalhoz nyomta -keblét.</p> -<p>– Ez a vén disznó, – mondta halkan Rezeda úr Klára -kisasszonynak, – azt hiszi, hogy én is azért vagyok itt, hogy a -vacsorámat kifizesse.</p> -<p>– Már régen szerettem volna Alvinczivel megismerkedni! – mondta -igen nyomatékosan Urbanovicsné, mintha legalább is mindennap -találkozna a nevezetes úrral a reggeli sétalovaglásnál. – Nagy -jellem. Én nem kerülnék pénzébe, mint a többi nőismeretségei.</p> -<p>– Te ötszáz esztendős vén banya, te ócska vörös alsószoknya! – -dörmögte Rezeda úr.</p> -<p>Klára végre is elővette ábrándos tekintetét, amely olyan volt, -mint a kora tavaszi alkonyat erdős, dombos vidéken, hol még a -lapályon elnyuló réteken gyönge köd úszik, mintha a mezők álma -volna.</p> -<p>– Rezeda, ne komiszkodjon. Beszéljen Alvincziról.</p> -<p>– Igen, ha a színész helyet cserél. Nem szeretném, ha azt hinné -az ifjúember, hogy hozzá beszélek.</p> -<p>Klára nyomban elintézte a dolgot.</p> -<p>– Kürtös, ülj őnagysága baloldalára.</p> -<p>– Miért? – kérdezte csufolódva Kürtös. – Tán rang szerint megy -az ülés sorrendje?</p> -<p>A szerkesztő nyelés nélkül, egyetlen hajtással kiürítette öblös -poharát.</p> -<p>– Látja, ezt is vidéken tanultam. Pesten így nem tudnak inni, – -mormogta s bánatos szemét Horváth kisasszonyra függesztette. – Már -iszákos is vagyok, ezért nem szeretnek többé a nők.</p> -<p>– Én nem tudnék egy hidegszáju férfit szeretni – mondta -megnyugtatólag Klára.</p> -<p>– Nagyon helyes, – felelt az asztalfőről a horvát -özvegyasszonyság. – A férfinak inni, pipázni, kártyázni -<span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span> kell. Nem is igazi férfi, aki nem volt -részeg életében. Akár bortól, akár szerelemtől.</p> -<p>– Szerelemtől? – kérdezte hangosan Rezeda s halkan hozzátette: – -Hogy égetnének meg, vén bocskor!</p> -<h2>III.<br /> -Indiában rossz volt a termés.</h2> -<p>A vörös postakocsi tulajdonosa, Alvinczi Eduárd Magyarország -egyik legrégibb családfájára tekinthetett vissza. Alvinczi de -genere Gút-Keled, Nagy Lajos temesvári bánusának és régi -nádorispánoknak maradéka, a legbüszkébb ember volt Budapesten. -Büszke volt honfoglaló ősére, aki vezéri tollat viselt a süvege -mellett és büszke volt arra, hogy ha megint királyt választana a -nemzet a Rákos mezején, származásánál fogva neki volna jussa a -királyi koronához. A Hohenzollernek még kecskepásztorok voltak -abban az időben, amikor a Gút-Keled nemzetségéből származó fiak -várkapitányok és bánok voltak. Sőt a moszkvai történettudós -véleménye szerint a vezérlő Gút-Keled nyilván azon királyi törzsből -származott, amely messzi napkeleten a Don folyó táján uralkodott és -lóháton járt az egész nemzet. (Alvinczi úr megelégedése jeléül egy -csorda jószágot óhajtott küldeni Moszkvába a professzornak, a -gulyások már készülődtek is a nagy útra, amelyet lóháton kellett -volna megtenni, azután mást gondolt a szeszélyes Alvinczi. Diaz -Hermanos y Co. habanai cégnél száz darab szivart rendelt, a -földkerekség legjobb és legdrágább szivarját, amelyet aranyvágású -levél kiséretében küldött el a tanárnak.) Alvinczi Eduárd fiatal -éveiben <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> természetesen Oxfordban evezett, majd a -párisi osztrák-magyar követséghez került. Harminchárom ősét -vonultatta föl a kamarási próbához, holott kevesebb is elegendő -lett volna. Harminchárom régi zászlósúr és várkapitány ment Bécsbe -az udvarmesteri hivatalhoz, hogy a párisi attasé -diplomata-frakkjára rákerüljön a két kamarási gomb. (Alvinczi úr -bizonyosan úgy látta álmában, hogy Miklós, a temesvári bán a -buzogányával megdöngeti a Burg kapuját: „Nem kérni jöttünk, hanem -jogunkat követelni!“) Rómában egy csodálatos olasz grófnő szeretett -bele a kirgiz tatárkánok unokájába, a szerelem azonban rossz -kabalának bizonyult, a „nemesek klubjában“ egyetlen éjszaka -elveszítette azt a százezer forintot, amelyet nagyasszony-anyja -levendulaszagú ruhásszekrényében tartogatott arra az esetre, ha -valami baj támad a ház körül. A nagyszerű asszony egyetlen -könnycseppet nem ejtett, nyugodtan küldte el fiának a százezer -pengőt, amely abban az időben rengeteg vagyonnak felelt meg: három -vármegyét lehetett volna rajta venni. „Fiam, most már nincs több -pénzünk.“ Csupán ennyit írt. Alvinczi Eduárd az olasz grófnő keze -helyett tehát ismét hindu bálványát vette kezébe, amelyet mindig -magával hordozott. Szentpétervárra helyeztette magát. Ámor azonban -nyomon követte az ifjú diplomatát s a szép szomorú orosz táncosnő -álmodozó szemét Eduárdunkra vetette. A táncosnőt a francia követ is -imádta, szekundánsok ültek össze a Traveller’s Klubban és a -Travellerben mindjárt meg is vívták a párbajt az urak, csupán -selyeminget hozattak lakásaikról. A flöreteket a kaszinó kozákja -kiköszörülte, tűzben megedzette, Nevszky Sándor útján talán éppen -akkor vágtatott az operába szánkóján a táncosnő s vígan -csilingeltek a csörgők, midőn az előkelő klub vívótermében Alvinczi -<span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span> tőre három ujjnyira a szív fölött a -francia követ mellébe fúródott. Piros vérsugár, elfehéredő arc, -megcsukló térdek és a halálnak napja északi fényét küldte a francia -követ homlokára. A nizzai expressz-vonat egy óra múlva indult és -három versztnyire Pétervártól a vasuttársaság barnakabátos inasai -szupéhoz terítettek. Alvinczi bőven és jóízűen étkezett, majd -nyugodtan aludt a szlipingkár fülkéjében és alig várta, hogy -Bécsben a Ballplatzon visszaadhassa követségi levelét. Hazajött -Budapestre, megelégelte a diplomatáskodást. A régi Arany -Sas-fogadóban szállott meg, ahol már egyetemi hallgató korában is -lakott: akkor egy szobában, most kettőben, mert a legényének is ott -kellett aludni és éjjel levetkőzni, lábát, kezét megdörzsölni, -betakarni és jó éjszakát mondani, mint otthon Unghban, az ősi -házban, ahol a föld, a mező és a patak az első foglalásból -maradhatott meg az Alvincziak kezén. Az unghi berkek zúgnak, -rejtőzködő kuruc, bujdosó honvéd járja, a határszéli hegyek mint -havas kisértetek állanak a tájon… Be nagy kár, hogy az Arany Sasban -nem lehetett falusi komondort tartani, amely Alvinczi Eduárdnak -éjjel ugatott volna.</p> -<p>(Midőn „A lámpás“ érdemes szerkesztője elbeszélése ezen -részlethez érkezett, Horváth Klára kisasszony alig hallhatóan -fölsóhajtott:</p> -<p>– Istenem.)</p> -<p>Szilveszter öreg író néhány nap múlva kopogtatott az Arany -Sasban.</p> -<p>Szilveszter olyan öreg író volt, aki még lúdtollal Sylvesternek -írta a nevét és azért a legbüszkébb, hogy az öngyilkos Balázs -Sándor reá testálta a köpenyegét. A folyosón először János inast -fogta el, aki kurtanemes őseire éppen olyan gőgös volt, mint -Alvinczi Zrinyi Ilonára. <span class="pagenum"><a name="Page_59" -id="Page_59">-59-</a></span></p> -<p>– Fölébredt a fejedelem?</p> -<p>– Tessék köhögni az ajtó előtt. Tekintetes urat a köhögéséről -ismerjük.</p> -<p>Szilveszter köhögött, mire bévülről egy fáradt, egykedvű „Na“ -hangzott, amely azonban annyi erőfeszítésébe látszott kerülni a -hang tulajdonosának, mintha hosszú szónoklatot mondana.</p> -<p>– Sire, jó reggelt jöttem kivánni, – mondta Szilveszter.</p> -<p>Alvinczi az ágy szélén ült, mindig az ágy szélén ült, mióta -Pétervárt elhagyta, a lábán papucs, vörös Garibaldi-ing fölött -selyemkaftán, amilyent a napkeleti urak viselnek. A fején kerek, -fehér kalap, amely alól figyelmesen, de bizonyos mélabúval -tekintgetett elő fekete szeme. A pusztai lovasnak van ilyen -tekintete, midőn a ködben, felhőben fürdő messziség felé néz. -Alvinczi keletre nézett, ahol ősapja király volt. Francia ujságok -hevertek a lábánál. Szilveszter fölemelte a „Gil Blas“-t.</p> -<p>– Ma este egy Gil Blas című jelenetet játszanak madame -Louisenál. Én írtam.</p> -<p>A fejedelem unottan nézett szattyánpapucsára.</p> -<p>– Kis jelenet, – ismételte Szilveszter.</p> -<p>– Igen rövid, – tódította később.</p> -<p>Alvinczi fölemelte a fejét. Büszke pillantást vetett -Szilveszterre.</p> -<p>– Nos?</p> -<p>– Sire! Ne haragudj. Szeretném, ha megnéznéd.</p> -<p>Alvinczi fölállott, vállat vont, keresztülment a szobán és -elgondolkozva nézett a sarokban álló porcellánkályha tüzébe.</p> -<p>A porcellán hófehérségéből élénk pirossággal tündököltek a -lángok. Alvinczi egy-két darab fát vett föl, amelyet unghi erdőkből -hozatott, amely fával az ősei <span class="pagenum"><a name= -"Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> tüzeltek s a tüzre vetette. -Megdörzsölte igen finom, de erőteljes kezét. Végignézett karcsu -ujjain, amelyek a kardot, kantárt szívesebben fogják, mint a nők -kezét. Azután a selyemköpenyeg zsebébe nyult és néhány aranypénzt -vett elő. A tenyerébe fektette az aranyakat s halkan, unottan -megszólalt:</p> -<p>– Az angol a legszolidabb náció. Böf-je éppen olyan jó, mint -pénze. Az angol arany a legjobb arany. Valóban annyit ér, mint -amennyi a névértéke. Tessék, Szilveszter, próbáld meg!</p> -<p>Néhány Viktória császárnő fejével ékesített tallért nyujtott át -az öreg írónak. Az aranyak eszkamotöri gyorsasággal tüntek el -Szilveszter piros mellénye tájékán.</p> -<p>– Gil Blas! – mondta gyorsan köszönet helyett, mert Alvinczi -visszavette az ajándékot, ha azt megköszönték.</p> -<p>– Majd meglátom. Ha egyéb dolgom nem lesz, átnézek a -Madamehoz.</p> -<p>– Estély lesz, szőr. Szoáré!</p> -<p>– Bánom is. Ne használj idegen szavakat, mikor van jó magyar -szavunk. Azért nem boldogul ez a nemzet, mert ilyen írói vannak. Az -én nagybátyám, a költő Alvinczi Jeromos idejében nagy gondot -fordítottak a nyelv tisztaságára. Mindenesetre add át üdvözletemet -Lujza őnagyságának, régi barátnőnknek.</p> -<p>Az író, akinek arca vetélkedett mellénye pirosságával, a -köpönyeget megigazította, mint egy táncosnő a fátyolát. (Mindig -köpenyegben járt, a Balázs Sándor köpenyegében. Musset Alfrédnak -volt hajdanában ilyen köpönyege.)</p> -<p>Alvinczi egy fehér kis kosarat vett föl a földről. Déligyümölcs -volt benne. „Ma kaptam Nápolyból. Barátnőnk <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> szereti az -inyenckedést!“ szólt s furcsán mosolygott, mint egy keleti nagyúr a -nők balgatagságán elmosolyodik. (Egyáltalán a szobája olyan volt, -mint egy régiségkereskedés. A falnak támasztva hevert a földön sok -régi festmény, amelyet azonban a vászon hátán elhelyezett jelből -egytől-egyig ismert a fejedelem. Régi kardok, pisztolyok, ázsiai -szőnyegek és hindu bálványok. Az egyszerű, szinte katonás ágy -fölött kis ezüst feszület: Mária Antoinette lehelte rá utolsó -csókját. Az éjjeli szekrényen rövid, vaskos kis pisztoly, mint egy -bulldognak a feje. Régi kis imakönyv, amelyből egy középkori -francia hercegnő imádkozott. A betűk megfakultak, csupán az -iniciálék piroslanak nemes, flandriai pirossággal s az első oldalon -világosbarnára fakult betűk, mintha vérrel írták volna: „1557. -Noel. Henry.“ S a finom kötésbe a Montmorencyek szárnyas, dámvadas -címere préselve. Másfelé hírneves zsokék és versenyparipák -pasztell-képei, amelyeket csupán az angol urak szoktak megvenni, -akik majdnem úgy szeretik a lovat, mint maga lord Derby. Az éji -szekrény fiókjában aranypénzek sárgállanak elő, billet doux-k és -apró, eldobott levelek közül. Egy rózsafüzér, amelyet Medici -Katalin morzsolgatott és egy férfitestrészt ábrázoló, hosszúkás -hindu bálvány, amelynek csúf, vörös feje széles vigyorgással nézett -a világba. A falon hadi kopja, amelyet valamelyik Alvinczi vett el -a temesvári basától és az íróasztalon sürgönyök és levelek a világ -minden részéből. A fejedelem naphosszat az ágy szélén ült, de -mindent tudott, ami a világban történik. A különböző követségeken -töltött évek alatt sok ismerősre, jóbarátra tett szert.)</p> -<p>Mielőtt Szilveszter a kosárral köpenyege alatt elhagyhatta volna -a szobát, Alvinczit hirtelen élénkség <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> fogta el. -Gyorsan fölállott s az asztalról hosszukás levélborítékot emelt -föl.</p> -<p>– Hop, Szilveszter, még adok neked valamit. Egy dolgot, ami még -titok. Az angol gyarmatminisztériumban most állítják össze az -indiai terméseredményt. Nos, a termés az idén rossz volt Indiában. -A jelentést csak jövő héten publikálják hivatalosan. Te már tudod. -Add el titkodat.</p> -<p>Majd kiejtette a levelet kezéből, fáradtan az ágyra ült és -hosszasan a téli alkonyatba nézett. Borus vonás támadt keskeny ajka -körül.</p> -<p>– Már este van! – mondta halkan, mert észre sem vette, hogy -Szilveszter elhagyta a szobát.</p> -<p>Katonás komolysággal lépett be a legény.</p> -<p>– Mi ujság, János?</p> -<p>– Öltözködjünk, nagyjó uram. A vacsorát már megrendeltem a -kaszinóban.</p> -<p>Alvinczi tunyán kinyujtotta a lábát s féloldalra dőlt, mintha az -öltözködés idejét halogatná.</p> -<p>– Mit rendeltünk mára, János?</p> -<p>– Jeges dinnyét, lengyel levest, pulykát és marhahúst szószban. -A salátát nagyuram csinálja. Boldváné csörögét süt.</p> -<p>– Csöröge! Emlékszik, János, a nagyapáméknál volt egy -főzőasszony otthon, Unghban. Milyen nagyszerű csörögét sütött. Az -öregek jól ettek!</p> -<p>– Az egész világon a legjobban Unghban főznek, – mondta komoly -meggyőződéssel János. – Mennyi rosszat ebédeltünk Rómában, amíg az -öreg tekintetes asszony utánunk küldte Ripkánét.</p> -<p>Alvinczi elgondolkozott:</p> -<p>– Mondja, Kerék, hová lett Ripkáné?</p> -<p>– A bajnóci öreg urék kocsisa vette el, mikor özvegységre -jutott. <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span></p> -<p>A fejedelem a multba nézett.</p> -<p>A legény a gumikádat fölállította a szoba közepén, meleg vizet -hozott. Alvinczi törökösen maga alá húzott lábbal ült. Egyszerre -leugrott az ágyról és valamely gondolatot jegyzett föl hosszú, -szálkás betűkkel egy könyvbe. Egy évszám volt s egy név. Azután -engedte, hogy a legénye felöltöztesse.</p> -<p>A szemét s arcát nagyító tükörben alaposan megvizsgálta, -szénaillatot freccsentett a szmokingja selymére, formás cipőjében -többször megpróbálta a lábát, az ágyon heverő erszényt, ujságokat a -zsebeibe gyűrte, hogy megdagadt tőle a szmoking. Rövid, vassal -bélelt somfabotot vett a kezébe és a hóna alá pezsgős palackot -tett, amely olyan réginek és nemesnek látszott, mint az apátság -misés-könyve. A velszi herceg pincéjéből való volt. Hatalmas, -utazótáska-nagyságú szivartárcáját különböző dobozokból való -szivarokkal rakta meg olyan gondossággal, mint a gyógyszerész -készíti csodaszerét. A bibornoki övekkel ellátott csodaszivarok, -amelyek a kubai köztársaság elnökének kézjegyével voltak ellátva, -olyan bőséggel hevertek szanaszéjjel skatulyáikban a szobában, -mintha Alvinczi úr volna a legelső dohánytermelő Habanában. -„Alvinczi szivarja.“ Fogalom volt Budapesten. A legdrágábbat, a -legjobbat, a legnemesebb szivart jelentette.</p> -<p>A szivarokat a kaszinó bankettek után ujságírók és hercegek -zsebre szokták dugni. Finom és kedves emlékek ezek az Alvinczi úr -ebédjeiről, amelyeket éppen úgy szokás megőrizni, mint a tihanyi -kecskekörmöt. Olykor tovább adják a szivarokat: háziorvosnak, -kritikusnak, vagy bírónak… Alvinczi egy üvegcsőbe forrasztott -szivarja körülbelül két évig vándorolt Budapesten, amíg egy részeg -néger táncos elszívta. Kevesebb lett a pesti vagyon. <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span></p> -<p>A főhercegnek, aki elmulasztotta a zsákmányolást egy ebéd után, -János inas dugta köpenyegébe a havanna-rudat.</p> -<p>– Mi az? – kérdezte ijedten a császári katona.</p> -<p>Kerék János jóakaratúlag segítette tovább a tiszti -köpenyegét.</p> -<p>– Csak tessék megtartani. Jó lesz majd otthon…</p> -<p>… Azután egy csomó elintézetlen levelet fölnyalábolt s a belső -zsebébe dugta, miután gumiszalaggal átkötötte. Éjszaka, a kaszinó -pamlagján heverészve (miután szokásos ezerforintos bankjegyét az -ebéd kifizetésére fölváltotta s a komornyik ezüst tálcán -fölszolgálta a visszajáró pénzt), Alvinczi úr előveszi ujságjait, -leveleit. A széles bőrkanapé megtelik levelekkel, sürgönyökkel. -Arany ceruzájával megjegyzéseket ír a levelek sarkára, útmutatásul -Szilveszternek a holnap irandó válaszhoz. Az éjszaka hosszú s -ugyanezért Carlyle kötetét is hóna alá csúsztatja. Azt a kötetet, -amelyben a dárdák éjszakájáról s a nők forradalmáról van szó.</p> -<p>– Ha csak reggel jönnék haza, ötven pengőt kap tőlem, János! – -mondja nagyuras szeszéllyel és a túlfűtött, szivarszagú, melegvíz- -és szénaillatos szobában, amilyen kabinetben Richelieu herceg -tanulmányozhatta a fontos állami iratokat, átveszik birodalmukat a -fogadó szobaleányai. A vértelenarcú szobaasszony fehér kötényében, -szelid, asszonyos frizurás fejével nesztelen léptekkel jön végig a -piros szőnyegen. „Kezét csókolom“-ot mond s halkan csörgő -kulcsaival eltünik.</p> -<p>A fejedelem megáll, mosolyog, – talán Daudet pápája mosolygott -így Avignonban a táncos provencei nők után – s fáradtan mondja:</p> -<p>– János, öt aranyat kap tőlem, ha ezt a szentasszonyt -elcsábítja! Öt Viktória-fontot! <span class="pagenum"><a name= -"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span></p> -<p>Igy szól az inashoz, aki a borospalackot utána viszi.</p> -<p>Még egy másodpercnyi élénkség, a szemben elragadó mosoly jelenik -meg.</p> -<p>– Szilveszter, – tódítja fáradt, de kissé fölcsendülő hangon, – -tíz aranyat kap Szilveszter úr ugyanezért. Megmondhatja neki.</p> -<p>A szivar- és parfümszagú kocsi belsejében – amely egész nap a -fogadó előtt ácsorog hosszúlábu orosz lovaival – olyanformán -helyezkedik el, mintha nagyon messzi útra indulna. A kabátba -beburkolózik, a puha kalapot homlokára húzza. Lábánál elhelyezi a -borosüveget, amelynek sárga gyöngyeit vacsorája mellé -kristálypohárba önti.</p> -<p>– Jó éjszakát, János.</p> -<p>A kocsi ajtaja bezáródik. A lovak hosszú ügetéssel indulnak el a -kaszinó felé, amely ötven lépésnyire fekszik az Arany Sastól.</p> -<p>(„Istenem!“ mondta ismét Horváth kisasszony és a homlokára tette -a kezét, mintha láza volna.)</p> -<p>Szilveszter éjszaka vidéki urakkal mulatott az Arany Sasban. -Radics muzsikált és a mulatság heves tempóban tartott éjfélig. (A -pirosmellényes öreg úr nagyobb kedvelője volt a poétázgató, majd -duhajra forduló mulatságnak, a kemény ivásnak, mint a nőkkel való -enyelgésnek.) Madame Louise, más néven Donna Juana (sőt neveztetik -vala „fehérkaméliás hölgy“-nek is) színészeket és írókat gyüjtött -palotájába, ha rendes látogatói, a grófok és hercegek ezt -engedélyezték. Az irodalmi estélyeken kiderült, hogy Donna Juana -zseniális színésznő, aki egymagában játszott el teljes kis -fölvonásokat. Egy régi romantikus regény lapjairól volt kivágva ő… -Majd többet beszélünk a „fehérkaméliás hölgy“-ről, most csupán -<span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span> annyit, hogy a „Gil Blas“ című jelenet -két férfi s női szerepét egymagában eljátszotta és a vendégek közül -Salamon Ödön író a Sarcey nyelvén mondott méltatást a háziasszony -művészetéről. Szilveszter úr akkorára már elszökött, mert hírét -vette, hogy Dapsy pestmegyei főszolgabíró az Arany Sasban -muzsikáltat magának. Havas fergeteg zúgott a Belváros fölött, a -gázlámpák ijedten táncoltak, a borbélytányér zörgött, mint akár -abban az időben, mikor Lisznyai Kálmán és Beöthy László bolyongtak -éjszaka s a Heckenast-féle nyomda (az ellenséges nyomda) vastábláit -botjukkal megdöngették. Szilveszter Balázs Sándor köpenyegébe -burkolózott, nagyokat szippantott a havas fergetegből s így -csakhamar sikerült elfelejteni a parfőmös, kaméliás estélyt, hol az -írók frakkban teáznak, a mai írók; mire az Arany Sashoz ért, kis -pörge kalapját félrecsapta s egy régi, duhaj pestmegyei nóta jutott -az eszébe… (Ugyanezért tartott a mulatság sokáig.)</p> -<p>Már elmult dél, midőn Szilveszter barátjánál, pártfogójánál és -hűbéres uránál, Alvinczi úrnál jobbágyi alázatossággal -jelentkezett.</p> -<p>– Sire, az éjjel többet ittam a kelleténél!</p> -<p>A fejedelem a kályha előtt állott és hosszú szipkából -megfontoltan és komolyan szivarozott. A távoli szigetek növényének -sűrű, barnásfehér füstje és exotikus illata megtöltötte a szobát. A -füstgomolyagban látni lehetett széles kalapu spanyol -ültetvényeseket, zöldelő dohánytáblákat és néger nőket, a kikötőből -most indul el a háromárbócos, a fehér vitorlákat dagasztja a szél s -száll a messzi tengerekre a kék cirádás szivardobozokkal. (A messzi -tengerek termékei különös skatulyákban érkeznek hozzánk. Ugyan ki -nem nézte még a tea- vagy fügedobozt különös figuráival? -<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span> Mintha a fantasztikus földről jött -küldemények a messzi országnak furcsa sajátságait hoznák magukkal. -A kinai sárkány és a japáni gésák, Cuba kávéja, amelytől a kikötők -illatosak és a teveháton hozott ázsiai szőnyegek: mind arra valók, -hogy az ember a szobájában nagy utazásokra gondoljon.)</p> -<p>A fejedelem hosszadalmasan szívott szivarjából. Vörös selyeminge -és arannyal kivarrt mellénye csillogott a fogadó ablakán beszürődő -téli napsugárban.</p> -<p>– Nem szeretem a részeg embert! – mondta megvetőleg. – Ellenben -az éjjel nem hagyott nyugodni India rossz esztendeje. Ez igen nagy -dolog, Szilveszter. A brittek kincses- és éléskamrája hiányosságát -nemcsak a lordok és serfőzők érzik meg, hanem az európai -kereskedelem is. Azt lehetne mondani, hogy az egész földkerekséget -érdekli, hogy Bombayban hány tonna rizst hajóznak be… Délelőtt -napfényes idő volt és rövid sétát tettem a városban. Valakit -láttam… Különös, ibolyaszemű leánykát, aki mintha a közelgő tavaszt -hirdetné.</p> -<p>Szilveszter nyomban félrecsapta a köpönyegét.</p> -<p>– Azonnal tudósítom a Madame-ot. Elő kell teremteni az -ibolyaszeműt. A nagyúr parancsolja.</p> -<p>Alvinczi a füstbe nézett.</p> -<p>– Nem, – mondta vonakodva. – Nem barátnőnk gyöngéd kezei közé -való. Valaki más, valaki, aki rendkívüli. Olyan, mint egy -pasztell-kép angol művész nemes ecsetje alól. Csupa gyöngédség és -kellem. Nyulánkság, erő és karcsuság. Ha Walesben találkozom vele -angol barátaimmal kopófalka-vadászat után egy Anna -királynő-korabeli kastély halljában, talán kevésbé csodálkoztam -volna látásán. Vörösesszőke haja tündöklő, mint a nyári napsugár a -búzaföldeken. <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> Mondhatom, – fűzte hozzá Alvinczi igen -komolyan, – nagy tisztelője lettem a kisasszonynak.</p> -<p>Az öreg költő izgatott volt, mint hasonló körülmények között -minden jóbaráthoz illik.</p> -<p>– Verset fogok róla írni.</p> -<p>– Nem. Nem arra való, – felelt csendesen Alvinczi. – Olyan -fiatal, mint a küszöbön levő március és mégis régi ékszerek jutnak -az ember eszébe, midőn arcszínére visszaemlékezik. Különös kövek és -rózsaszínű pirban égő aranyok, amilyenből a Szent Lajos koronája -volt. Vagy egy nyári reggel az Alpesekben, körül a pirosló havu -szűz ormok, lenn a mélyben a tengerszem kéklik és az erdőben piros -gyöngyvirág nyílik.</p> -<p>– Kész a költemény! – kiáltott föl Szilveszter.</p> -<p>Alvinczi intett a kezével:</p> -<p>– Nem. Az a hölgy nem a te tolladra való, Szilveszter. Te csak -írj Madame Louisenak szerepeket és bordalt Dapsy főbíróhoz. Nápolyi -kormányzó volt III. Miklós ősöm Lajos király idejében. Azt vélem, -hogy a kisasszony leginkább nápolyi királynőnek illenék… -Boszorkányos! Nem tudom elfelejteni, amióta láttam.</p> -<p>– Hogy hívják? – kérdezte Szilveszter.</p> -<p>– Clarence… Legalább magamban így neveztem el, amint messziről -az utcán követtem. Öreg asszonyság kísérte és a Mikádó-utcában -tüntek el. Kár, hogy nem élünk a középkorban, Madridban, ahol jelen -helyzetemben segítségemre lehetne néhány kardforgató barát. A -gyaloghintó megállana az éj sötétjében s Clarencet gyorsan -elragadnám. St. Hermandad embereit jó toledói pengékkel tartanák -sakkban barátaim.</p> -<p>– Sire, a legjobb toledói pengénél is ügyesebben <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> forog -barátnőnk, a Madame nyelve. Tavasznak sok üde kis virágát segítette -ő már télfejű urak karjaiba.</p> -<p>– Én még fiatal vagyok, Szilveszter. És nem tartanám méltónak -magamhoz, hogy e váratlan kalandom himporát, mézét, illatát -aranytól csörgő kézzel levegyem. Szilveszter, én sokkal inkább -tisztelem Clarence kisasszonyt, mint te azt fölfoghatnád. Igen. -Tisztelem. Ez a helyes kifejezés. Például, igen boldog volnék, ha -neveltetéséről, jövőjéről én gondoskodhatnék.</p> -<p>– Azt hiszem, ez sikerülni fog, sire!</p> -<p>Szilveszter másnap a budai hegyek között bolyongott. A -Jánoshegyen volt egy nagy köve és bokra, ahol gyógyítani szokta -magát. Lelki purgatóriumot tartott itt a fűbe heveredve, muzsájával -szeretkezett s a termékenységet számtalan apró papirosdarabokon -őrizte meg, amellyel telve volt a költő minden zsebe. A jánoshegyi -remetéskedés után szinte megtisztulva, megifjodva tért vissza az -emberek közé: többé nem iszik, nem kockázik, bordalok helyett -hosszú történelmi regényt ír és kis lapot alapít Budán a helybeli -érdekek támogatására, ami szintén legalább nyolcszáz pengőcske egy -esztendőben. Pörge kalapját félrecsapta és fütyörészve jött le a -hegyről.</p> -<p>– A füszerest ezentul hirdetési nyugtával fizetem – gondolta -magában, amint a budai lap eszméje kibontakozott fejében.</p> -<p>Csupán harmadnap kopogtatott az Arany Sasban.</p> -<p>– Méltóságos úr? – kérdezte az inast.</p> -<p>– Már felöltözött.</p> -<p>A fejedelem útrakészen állott a szobában. Csendes mosoly -játszadozott arcán.</p> -<p>– Szilveszter, – szólott lágy hangon – ha kedved van, velem -jöhetsz. <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span></p> -<p>Egy vén közjegyző irodájánál szállottak le a kocsiról. A jegyző -táblája olyan régi volt, mintha már a török hódoltság idejében is a -falon függött volna.</p> -<p>A szűk és keskeny irodában, ahol a növekvő és pohosodó -iratszekrények, a duzzadt íróasztalok és polcok olyan bibliai -bőséget árasztottak maguk körül, mintha az egész ország valamennyi -bélyeges papirosát itt halmozták volna fel s a végrendelkezések -koporsó- és viaszgyertyaszagot terjesztenek, annyi helyet sem -engedtek a jegyző irnokainak, hogy némi kis húst vegyenek -magukra.</p> -<p>A jegyző ellenben kövér és pápaszemes ember volt. Hajdanában -éjszaka sokat tekézett a Kemnitzerben, tehát nyomban megismerte -Szilvesztert.</p> -<p>– Én filiszter lettem – mondta az öreg író, hogy megelőzze a -jegyzőt.</p> -<p>Azután beléptek a gondosan elzárt szomszédos szobába.</p> -<p>Egy fekete szalónkabátba öltözött úr, akinek deres spanyol -szakálla volt, mint a veteránok elnökének (akkoriban a veteránok -voltak Pesten a viccelődés divatjában), és egy ijedt tekintetű, -mályvaszín-szoknyás asszonyság ültek a náddiványnak azon a részén, -amelyet nem foglaltak el végleg a temérdek iratok.</p> -<p>A polgárnőknek körülbelül egyforma az arckifejezésük temetéskor, -lakodalomkor, sőt nagyobb adásvételi szerződésnél is. Az ember -sohasem tudhatja előre, mikor kezd az arcuk sírni vagy nevetni, -mert mindkettő várható. A spanyolszakállas ellenben -egyházgondnokhoz való ünnepélyességgel és komoly, erőteljes hangon -üdvözölte Alvinczit.</p> -<p>– Jó napot, méltóságos úr.</p> -<p>Azután helyet foglalt, megsimogatta a szakállát, be- és -kigombolta szalonkabátját, mintha csak azon <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> törte -volna a fejét, hogy miért nem vette föl az ünnepélyes alkalomra -veterán-kardját.</p> -<p>Az íróasztal mellett, középre húzott széken lilafátyolos -kalapkában, finom, egyszerű ruhácskában, keztyűs kezét ölébe ejtve -Clarence foglalt helyet. Ibolyaszínű szeme, aranyvörös haja, -nyerges lába, finom tartása mint egy hercegnőé, aki véletlenül -került a jegyzőhöz, hogy bérlőivel a szerződést aláírja.</p> -<p>Szilveszter nyomban kezet csókolt, míg Alvinczi -tiszteletteljesen bólintott. Egy másodpercnyi csend. A -polgárasszonyság elővette zsebkendőjét.</p> -<p>A kövér jegyző sebesen olvasta:</p> -<p>– Megjelentek irodámban Stümmer Péter és Stümmer Péterné -budapesti, I-ső kerületi (Buda, Vár) lakosok… kiskoru Stümmer Lotti -színésziskolai növendék… Másrészről Alvinczi Eduárd (de genere -Gut-Keled) cs. és kir. kamarás, földbirtokos…</p> -<p>Szilveszter szédülve támaszkodott a falnak.</p> -<p>A közjegyzői okiratban semmi más nem foglaltatott, mint az, hogy -Alvinczi, a napkeleti királyok unokája a mai naptól fogva -jegyesének tekinti Stümmer Lotti kisasszonyt, neveltetéséről, -jövőjéről gondoskodik, szüleinek évi járandóságot biztosít, akik -ugyanazért kötelesek leányukat ártatlanságban, tisztaságban -nevelni… A kisasszony óhajtásához mérten a színi pályára lép…</p> -<p>Az aláírások következtek.</p> -<p>Szilveszter még soha olyan remegő betűket nem vetett, mint ez -alkalommal.</p> -<p>Alvinczi jegyeséhez lépett és megcsókolta a kezét.</p> -<p>– Tehát ne felejtse el, Clarence, hogy az én jegyesem.</p> -<p>– Nem felejtem el – felelt egy csendes hang.</p> -<p>Alvinczi zsebébe nyult és a Montmorency-ek kis <span class= -"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> imakönyvét -vette elő, e szárnyas dámvadas címerü könyvecskét, amelyből régen -violává lett francia hercegnők imádkoztak.</p> -<p>– Ime, jegyesi ajándékom.</p> -<p>Az öregekkel kezet fogott a nagyúr.</p> -<p>– Stümmer úr, neveljék gyermeküket tisztaságban. Én majd néha -meglátogatom magukat. Menjünk, Szilveszter.</p> -<p>A Sasban ismét fölvette keleti kaftánját… A tüzet a fehér -kályhában megigazította, kezét fázósan összedörzsölte. -Elgondolkozott és olyan hangon, mint ahogy álmában beszél néha az -ember álmához, halkan mondta:</p> -<p>– Gyakran gondoltam arra, hogy nekem senkim sincs. Céltalanul, -hiába élek. A politikától undorodom, a társaságot se nagyon -kedvelem, magamban szeretek lenni. Most legalább lesz valakim, -akivel néha elbeszélgetek. Akinek a sorsa az én sorsomhoz lesz -füzve. Lehet, hogy jó szerencsecsillagomat hordja Clarence -ibolyakék szemében! Franciául és angolul taníttatom. Szép és jó -könyveket olvastatok vele. Lehet, hogy még sok örömöm lesz a kis -leányban. Mindenesetre nagyon mulatságosnak igérkezik az egész -dolog. Holnaptól kezdve megkezdjük az őrszolgálatot. Szilveszter -mindennap titkon Budáról Pestre és Pestről Budára kisérended -Clarencet, amiről azonban neki nem szabad tudni. Vigyázni fogsz -reá, mint a két szemedre.</p> -<p>– Igenis, sire.</p> -<p>Egy óra mulva János inas berontott a szobába.</p> -<p>– Méltóságos úr, itt van a hajós.</p> -<p>– Miféle hajós?</p> -<p>– Hát az a tiszt. A hajóstiszt.</p> -<p>– Marha kend. Tengerészkapitány úr ő. <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p> -<p>– Mégis csak hajós, mert vizen jár – felelt vállat vonva -János.</p> -<p>A nyugalmazott tengerészkapitány mindig a legnagyobb -meghatottsággal hajolt meg Alvinczi előtt. A fejedelem aranyai -bőven pótolták kegydíját. Olyan bajusza volt, mint egy német -rablólovagnak. A szakálla hegyesen előrenyomult.</p> -<p>– Kapitány, – kezdte Alvinczi – önt megbizható férfiúnak -ismerem. Szilveszter titoknokom s régi barátom napok óta különösen -viselkedik. Legyen szíves megfigyelni Szilvesztert s erről nekem -jelentést tenni.</p> -<p>A tengerész összeütötte a bokáját s eltávozott néhány jó -aranyfonttal.</p> -<p>János ismét a szobába nyomult.</p> -<p>– Csengetni méltóztatott?</p> -<p>– János, a hajóst meg kell figyelni, Kiváncsi vagyok, mit csinál -egész nap.</p> -<p>– Úgy lesz, méltóságos úr.</p> -<p>Estefelé Madame Louise titokzatos kis kastélya előtt állott meg -Alvinczi kocsija.</p> -<p>A széles ereszü ház (amely rózsaszínű függönyeivel, villamfényes -ablakaival s virágzó japáni fácskáival egy régi belvárosi utcában -huzódott meg) halkan, szinte jeladásra fölnyitotta kapuját, midőn -Alvinczi a kocsiból kiszállott.</p> -<p>Az érzelmes arcu, szelid, álmodozó tekintetü, könnyü fehér -selyembe öltözött elegáns dáma mély meghajlással fogadta Alvinczit, -mint valamely fejedelmet.</p> -<p>– Parancsoljon, Monte Cristo uram?</p> -<p>(Ebben a házban minden látogatónak álneve volt. Az igazi név, -amelyet csak az úrnő tudott, sohasem hangzott el sem a cselédség, -sem a vendégek előtt.)</p> -<p>– Kedves Lujza barátnőm, – mondta Alvinczi <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> úr a -diványon elhelyezkedve, ahol délutánonként Magyarország egyik -leggazdagabb zászlósura szokott ezüst fejével szundikálni, mert -igazában csak itt tud aludni, miközben Louise asszony a Kis -Ujságból az ujdonságok címét olvassa föl s a címeket kommentárokkal -kiséri a herceg, míg elszundít s szerepét Louise tölti be, mondván: -„Összeégett varrónő.“ Az ördög kiváncsi rá, miért nem vigyázott a -ringyó…</p> -<p>– Parancsoljon! – felelt alázatos meghatottsággal Madame, mert -hiszen senki se ismerte úgy az embereket, mint ő, s a fehér -szárnyasajtókat a jobbra-balra nyiló kis szalonok felé – ahol -királyok, biborosok és nagykövetek szoktak üldögélni a virágos -selyempárnákon – gondosan bezárta.</p> -<p>– Kedves Louise barátnőm, – kezdte ismét igen elkomolyodva -Alvinczi és halovány, sárgás arcán különös megindultság mutatkozott -– gyermekkorom óta szolgál mellettem Kerék János inasom. Fontos -okom volna megtudakolni, hogy mivel foglalkozik Kerék János inasom. -Kérek egy pohár vizet!</p> -<p>Ezüsttálcán szolgálta föl a vizet a Madame. Majd figyelmesen, -két ujját alsó ajkára téve nézett maga elé.</p> -<p>Alvinczi egy csomó Viktória-aranyat tett az ezüsttálcára, -amennyi a kezébe akadt s kényelmesen, megelégedetten kelt föl a -diványról, amelynek párnáit Louise asszony sajátkezüleg -hímezte.</p> -<p class="center">*</p> -<p>… Horváth kisasszony, aki mindezideig álmodozva hallgatott, -megragadta a szerkesztő kezét:</p> -<p>– Mondja, ki az a Madame Louise? Szokás őt meglátogatni? Én meg -fogom látogatni.</p> -<p>Rezeda úr vállat vont.</p> -<p>– Nem hiszem, hogy megtenné. A Madame talán <span class= -"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> nem is -fogadná. Ismeretleneket nem szokott házába ereszteni.</p> -<p>– És ha ön pártfogásába venne? – kérdé alázatos tekintettel -Klára.</p> -<p>Rezeda úr ez egyszer tagadólag rázta meg a fejét:</p> -<p>– Madame Louise igen mulatságos nő, de nem szoktak azzal -dicsekedni a nők, hogy házához járnak. Természetesen olyan nőket -gondolok, akik még férjhez is óhajtanak menni.</p> -<p>– Furcsa, – mormogta Klára s elgondolkozott.</p> -<p>Az étterembeli zenekar, mintha csak megsejtette volna -Urbanovicsnéban a bőkező pártfogót, aki arany karperecét szokta -odahajítani a primásnak, ha kedvére valóan vonja a vonót, ugyancsak -kitett magáért. Mintha a muzsikusoknak, pincéreknek, bérkocsisoknak -külön nyelvük volna. Néha egy kézmozdulattal árulnak el valamit. A -koldusok és tolvajok keresztbefektetett szalmaszálakkal jellemeznek -egész városokat a határkőnél. A cigányprimás már nem is muzsikált -másnak, mint annak a vastag aranyláncnak, amely Urbanovicsné -csuklóján foglalt helyet. A különböző nóták egymást kergették. -Ábrándosak és érzékiek, bolondos amerikaiak és francia dalocskák. A -cigányok állhatatosak maradtak, bár a horvát asszonyság -egyetlenegyszer sem vetette föl a szemét. Végre a Valse de Moscox -hangjait kezdte próbálgatni hátul, a cimbalom mögött egy festett -bajuszu, dagadtszemü kontrás, akinek olyan kimerültség ült az -arcán, mintha emberöltők óta éjszakázna. (Talán már a Rákóczi -táborában virrasztott a sipon valamelyik ősapja!)</p> -<p>Urbanovicsné csakugyan fölemelte a fejét és a cigányok felé -nézett.</p> -<p>Régen hallotta a valcert. Ulánusok szolgáltak Fehérvárt. Tiszti -bál volt. A kapitányt Henriknek hívták. <span class= -"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span></p> -<p>A kisasszonyok nemkülönben elábrándoztak a régi valceren. „Tél -van, csengő szánok vágtatnak havas moszkvai utcákon, a hótetők alól -itt-ott kicsillan a templomok aranyos gombja és a nők acélszürke -szemében mérhetetlen álmodozás látszik az ezüstkarmú szántakarók -alatt. Puskint hozzák véresen párbajáról… Vagy a francia attasét… a -tatár kán: Alvinczi Eduárd most száll a követség előtt szánjába s a -pályaudvarra hajtat. A hosszúfarkú lovak nyargalva tünnek el e -hóesésben… Az expresszvonat pompás barna kocsijai már villamos -fényárban úsznak a pályaudvaron és jószagú bőröndök szagával telnek -meg a fülkék.“</p> -<p>Nem nehéz kitalálni, hogy Horváth Klára drámai művésznő gondolta -ezeket a Valse de Moscox alatt.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Rezeda úr néhány nap mulva személyesen vitte el „A lámpás“-t a -színésznők lakására, a Pattantyus-utcába. Szilvia az utcáról -észrevette a szerkesztőt s a keskeny előszobában várta, hol semmi -más nem fért el, mint egy szarvasvadászat képe a falon. A fogas -magasan volt, mintha a kalapok az utcára szeretnének nézni az -előszoba felső ablakán át. Tulajdonképpen senki sem járt a -színésznőkhöz.</p> -<p>Szilvián piros, fehérpettyes vászonpongyola volt, a karjai és -nyaka meztelen, a haja egyetlen csavarintással volt kontyba tűzve s -üde illat áramlott kebléből. A kis lakkcipők szinte fülelve néztek -elő a rövid ruha alól.</p> -<p>– Elhozta? – kérdezte nagyon melegen az operett-énekesnő. – -Benne van már – a lábam?</p> -<p>– Nagyságod azt hiszi, hogy lapom tán mindennap megjelenik? -Korántsem. Csupán hetenkint s akkor se mindig. Majd talán a -legközelebbi számban helyezhetek <span class="pagenum"><a name= -"Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> el néhány gondolatröppentyűt -nagyságod lábáról, ha ugyan még akkor megjelenünk.</p> -<p>– Addig is nagyon köszönöm, – felelt Szilvia és csaknem -átkarolta a Rezeda úr nyakát, amint a vállára tette a kezét. Üde -arca, amelyről a hideg víz s jó egészség olyan jószagúan áramlott, -mint a hajnali harmat fehér rózsa kelyhéből, Rezeda úr bús orcáját -mintegy véletlenül megérintette… Mélázó, messzi álmokat látó szeme -ismét kis cipőjére, aranynyilas, áttört harisnyájára vezette a -férfi tekintetét, amint a piros pongyola alatt szétvetett lábfejjel -állott a kis előszobában.</p> -<p>– Tudom, tudom, – mondta nevetve Rezeda úr. – Nagyon ügyes lába -van!</p> -<p>– A lámpás! – szólt Szilvia egyenkint tagolva a betűket, mintha -mindegyik betűnek megadná a különös tiszteletet. Azután fogta az -ujságot s a szekrény tetejére hajította.</p> -<p>Horváth kisasszony fehérneműt foltozott, Szilvia a szerkesztő -válla fölött fölkiáltott:</p> -<p>– Klára, dugd el a nadrágokat!</p> -<p>Klára első ijedtségében egy-két fehér ruhadarabot nyomott a -szoknyája alá, azután megint elővette.</p> -<p>– Bolond vagy, Szilvia. Hisz Rezeda úr nem kiváncsi a mi -nadrágunkra, látott ő már eleget. Pláne ezek a nadrágok olyanok, -amilyeneket a rendes polgárasszonyok viselnek. A felső leányiskola -növendékei… Csipke nincs egyiken sem, mert hisz nem arra való, hogy -valaki valaha lássa rajtunk.</p> -<p>Rezeda úr azonban szokása ellenére nagyon élénken nyomult előre -s a kérdéses női fehérneműt nagy érdeklődéssel vette kezébe.</p> -<p>– Nagyszerű, már régen utálom a csipkés fehérneműt. Ilyenre -vágyódtam, amelyben lyukacskák és <span class="pagenum"><a name= -"Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> pirossal és kékkel horgolt -levelecskék vannak. És a derékon csokorba kell kötni a -szalagot.</p> -<p>Amire Klára mégis csak kivette a szerkesztő úr kezéből a -ruhadarabokat.</p> -<p>Rezeda úr fölborzolta a haját és a kalapját a földre dobta, mint -egy majálisozó diák.</p> -<p>– Színésznők otthon! Istenem, mennyire szerettem volna -hajdanában a színésznők otthonában megjelenhetni! Midőn még úgy -rajongtam értük, mintha valamennyien régi idők elmúlt asszonyai, -szív fölötti, selyemkötéses pasztell-képek, régen elhangzott dalok -a spinéten, ábrándos szemű Dérinék volnának valamennyien. Hol van -az aranyszegélyű napló, ahová virágot, levelet, hajfürtöt -préselnek? Hol vannak a verseskönyvek, Kisfaludy regéi -aranykoszorús, piros kötésben s bévül egy név, egy régi grófnő -neve. Vékonytalpú selyemcipőcskék fehérharisnyás lábakon, hol a -térd alatt atlasz-szalag leng a megtelő, lassan domborodó -lábszáron; nagyvirágú szoknya, amely mint üvegharang a kert ritka -növénye fölött, a derékra kötve drága kincset rejt; kis kalap, -amely rózsaszínű szalaggal van megkötve az áll alatt s alatta -hullámzó fürtök, mint megannyi kígyók; élveteg, nagy szemek, -gyöngéden megfestett arc; kopottas utazóláda s néhány száraz -koszorú és megfakult régi színlap; így gondoltam hajdanában a -színésznőt. Vajjon mi maradt meg a régi pasztellképből? – Klára a -cérnát fogai közé vette. A varrógépre mutatott.</p> -<p>– Ott szoktam varrni.</p> -<p>Szilvia fölhajtotta a zongorája fedelét. Rózsaszínű medáliából -fehérfürtös pásztor és pásztorleány nézett elő. Fehér, fürge ujjait -végigfuttatta a billentyükön.</p> -<p>– Itt szoktam ábrándozni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p> -<p>– Rezeda úr azonban nem hagyta magát kizökkenteni hangulatából, -amelyre, úgy látszik, már régen készülődött:</p> -<p>– A színésznő, hölgyeim, különös teremtés. Minden színésznő -lehet istennő, vagy regényhősnő. Még az öreg Locsarekné, a híres -komikáné is különösnek s nagyszerűnek látszott, ha zöld kendőjét -magára borította. Pedig csak egy zöld kendő volt… A furcsa színű és -szabású ruhák, köpenyegek, kalapok és tollak, amelyeket mintha -külön gyártanának a színésznőknek, nemde arra valók, hogy a -színésznők ruházkodásuk révén is érdekesebbek legyenek a -civilnőknél? A festéktől megjelzett arcok és a mindenféle fátyolok, -tüllök, csokrok, amelyeket a színésznő elhelyez magán: szintén csak -azért van, hogy a férfiak megbolonduljanak. Már most csak egy kis -fantázia kell hozzá, hogy az ember elgondolja a szent rajongásokat, -az imádott szerepeket, a hosszú éjjeleket a szerep fölött s -küzdelmeket és szenvedéseket, vándorlásokat, szegénységeket, -szerelmeket és szép emlékeket, amelyek minden színésznő életében -előfordulnak… A színésznők a legérdekesebb nők a világon. A jó -Isten árvaleánykái.</p> -<p>– A tejesasszony gyakran megtagadja a hitelt. És a füszeresnek -udvarolni kell.</p> -<p>Szilvia azonban ragyogó szemét, felpiruló arcát lelkesen -fordította Rezeda úrra. A zongorára ütött és érzelmesen énekelte a -Hoffmann szerelmi dalát.</p> -<p>A zene alatt Klára halkan megkérdezte:</p> -<p>– Nos, mi van a barátunkkal? Monte Cristo gróffal? Még mindig -nem lehetek olyan szerencsés, hogy megismerhessem?</p> -<p>– Komolyan akarja? – mormogta elboruló arccal Rezeda úr. -<span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span></p> -<p>Klára megsimogatta a szerkesztő fejét és anyáskodva szólt:</p> -<p>– Fiam, hát maga nem ismer még engem? Azt hiszi, hogy lehet -engem elcsábítani, ha én nem akarom? Monte Cristo úrnak, vagy -bárkinek? Ha egyszer valakié leszek, magáé leszek, Kázmér.</p> -<p>Rezeda Kázmér már csaknem harminc esztendős férfiú volt, ez idő -alatt járt lyukas cipőben s volt egyszer tizenkét lovaglónadrágja, -midőn ezer pengőt örökölt. Tehát többet megpróbált az életben, mint -az átlagemberek. Azonban mégis… Már sokkal bölcsebb férfiakat is -hálójukba vontak a női cselfogások. A Lámpás szerkesztője elpirult -Klára simogatására.</p> -<p>– Tehát: ma este – mondta gyors elhatározással – Madame Louise -estélyt ád s engedelmem van, hogy kegyedet az estélyre -bevezessem.</p> -<p>Horváth kisasszony fölállott és gyorsan homlokon csókolta Rezeda -urat; ez azonban szomorúan nézett a földre:</p> -<p>– Éppen annyi, mintha eladnám Marokkóban a vásáron.</p> -<p>– Nem baj.</p> -<p>– A vész, a bánat, a nyugtalanság üszkét dobom lelke csendes -tűzhelyébe. El fog zülleni. Talán fölfelé, talán lefelé: az -mindegy. Lehet, hogy grófné lesz, vagy utca leánya.</p> -<p>Horváth kisasszony erre már nem is felelt. A ruhásszekrénynek -mindkét ajtaját nyitotta ki egyszerre.</p> -<p>Talán egyikük se vette észre ebben a percben, hogy a zongora és -a dal hirtelen elhallgatott. Vannak dalok, amelyeket sohasem -énekelnek végig.</p> -<p>Szilvia sápadtan összeszorította az ajkát.</p> -<p>– A kék bársony-kosztümöt vedd föl, amelyben <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> a -Fedórában játszottál, – mondta később halkan Szilvia.</p> -<p>Rezeda úr egy darabig szomorú fejbólintgatással nézte Klára -ideges, örömteli készülődését. Gúnyos mosoly ült az arcára, majd -csendesen nevetgélni kezdett, mintha a lábát fürészelték volna. -Remegő hangon, de vidor mozdulattal fölkiáltott:</p> -<p>– Hát a vén alsószoknya megunta már Pestet?</p> -<p>Kétszer is meg kellett ismételnie a kérdést, amíg feleletet -kapott.</p> -<p>– Urbanovicsné vadászatra hívta meg Kürtöst a Dráva mellé, – -felelt szertartásosan Szilvia.</p> -<p>– Vadkanra! – kiáltott közbe Klára.</p> -<h2>IV.<br /> -A legbarátságosabb pesti ház.</h2> -<p>Madame Louise írónő volt. Irt verseket, elbeszéléseket (a -Kökörcsinekre mindnyájan emlékezhetünk, akik a szalonjában helyet -foglaltunk), Sevigné asszony volt pompás leveleiben, amelyeket -írókhoz és művészekhez intézett (olykor tizenkét oldalon s mindig -asszonyi gráciával és költői lendülettel írván), máskor George Sand -volt, amint férfias kalapban és lovagcsizmában a vigadóbeli -álarcosbálba ment, míg otthon Madame Pompadur volt, – sajnos, a jó -Lajos már nem élt ez időtájt.</p> -<p>Madame Louise (igazi nevén: Srottis Vilma) az utolsó romantikus -nő volt Pesten. Született egy kis dunántúli faluban, ahol nagyatyja -birodalmi lovagságára és teleszkópusára volt büszke, anyja – a là -<span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> Romantique – színésznőnek szökött el a -háztól, míg atyja valamely messzi csehországi garnizonban a -császárt szolgálta. Nagyapó mindig a csillagokat vizsgálta vagy -címerét tartotta rendben, Vilma a parasztgyerekekkel verekedett, -vagy Corinná-t olvasgatta a lugasban, s így tizenhat esztendős -lett, franciául tanult, hárfát és éneket, atyja hazaküldött, -kivénült huszárja megtanította lovagolni, februárban egy szakasz -ulánust helyeztek a faluba s mire május lett, Vilma az ablakon át -megszökött a kapitánnyal a nagyapai házból. S virágárusnő lett -Pesten.</p> -<p>A régi regényeket írták ilyenformán, s higyjük az íróknak, hogy -csakugyan voltak ilyen nők, ilyen emberek, hárfák, lugasok, májusi -éjszakák, megszökő kisasszonyok. Manapság úgy hangzik már ez, mint -az ódon, padlásra helyezett spinét elpattanó húrjának zöngése s -odakünn holdvilágos éjfél van. A régi kerten imbolyogva mennek át -letűnt idők nagyszerű asszonyainak árnyékai, a kastély tornya -fénylik az éjszakában.</p> -<p>Lehetséges, hogy a régi asszonyok mások voltak, mint a maiak. -Egy részüket szentségtartóban őrzi az emlékezet, mintha egyebet se -tettek volna a férfiak, mint imádásukra az oltárhoz járultak és sem -hajuknak, sem szájuknak nem volt ingerlő illata. Más részük, – -köztük a nagyszerű Madame – a legkalandosabb életpályán bolyganak -végig. Az írók is okai voltak e dolgoknak és a történelem. Az -aranykehelyben üldögélő asszonyok (akiket kiterjedt család rajongva -szeret, férj és gyermek imád, elolvasták az írók munkáit, a -történelmet és csöndesen mosolyogtak a bohóságokon. A Louise -asszony fajta nők pedig azon törték a fejüket, hogyan lehetne -Pompadour úrnő életét megismételni. A „bécsi táncosnő“ lenge -szökéseiről még <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span> bőven beszélnek az öregasszonyok, a -„kaméliás hölgy“ megrikatja a világ minden könnyelmű teremtését. -Musset Alfréd sorsa és a sánta lord növelik a romantikát: valóban -nem is csoda, hogy a regényeskedő nők könnyű szívvel szöknek el az -apai háztól. Igen tisztes öreg asszonyságok üldögélnek manapság a -kályha mellett, akik hajdanán a világért sem szerettek volna -egyebek lenni, mint „kaméliás hölgyek“.</p> -<p>Tehát Madame a virágot árulta egy kis szervita-téri üzletben, de -este regényeket írt és olvasott. Azonkívül mindennap hosszú levelet -váltott Fritzcel, az ulánus kapitánnyal (amely szokását mindvégig -megtartotta). Madame szép volt, ifjú volt, mint költők műveiben -olvashatjuk, a legszebb nő volt Pesten. Nemes alakja mint egy -fiatal szarvasé és térdig érő barna haja sátorként fedte; a szeme -tündöklő, tiszta és érzelmes, lába kicsiny és derekát egy gyermek -átölelhette; homlokán méla bánat, amely megnemesítette arcát, mint -a kazáni Mária arcképe. A grófok és hercegek akkor még személyesen -jártak a virágosboltokba, mert romantikus emberek voltak. Madame, -midőn másodszor „elbukott“, – mily regényesen hangzott ez -valamikor! – egy antik jellemű, nagyon katolikus és nemes -gondolkozású gróf pártfogásába került, akiben a nemzet és a bécsi -udvar a legközelebbi hatalmas államférfiut szerette látni.</p> -<p>A nemes gróf mindent komolyan vett az életben.</p> -<p>Elsősorban a vallást tisztelte. Szent Lajos és lovagjai -tanulhattak volna Ferdinánd gróftól. Hívebb gyermeke nem volt nála -az anyaszentegyháznak. Őszinte, középkoriasan magas szárnyalású -áhitat csengett hangjában, midőn a mennyet s szentjeit -említette.</p> -<p>– Louise, légy vallásos – mondta rajongó hittel. – A vallás -minden. Az élet nem üthet szíveden annyi <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> sebet, -hogy a vallás meg ne gyógyítaná. S bűnbocsánatra mindig -számíthatsz.</p> -<p>Másodsorban atyját, a nyugalmazott császári minisztert tisztelte -Ferdinánd.</p> -<p>– Amíg atyám él, senkinek sem szabad megtudni, hogy mi ismerjük -egymást. Légy hű és becsületes. Én gondoskodom jövődről.</p> -<p>Harmadszor a császár és a nemzet laktak az antik főur szívében. -De ezekről ritkábban beszélt Louisenak, mert nem tartotta Louiset -még érettnek e nehéz dolgok megértéséhez. Politikában, -közszereplésben elfáradva, bekopogtatott a kis lakásba, amelyet -Louisenak bérelt és fejét a nő ölébe hajtotta.</p> -<p>– Beszélj nekem gyermekségedről – mondta.</p> -<p>Szerelemről, vad ölelkezésekről, vagy orgiákról, amelyek a -maitresse-lakások selyemfüggönyei mögött lejátszódnak, ahogy a -világon a legtermészetesebb dolog: alig volt szó. A gróf mindig oly -nemes előkelőséggel állott Louise előtt, mint egy márványoszlop az -Akropoliszon, fenköltsége, tisztasága pedig azon szent asszonyok -áhitatát ébresztette föl a kaméliás hölgyben, akik látszólag ok -nélkül járnak és térdepelnek Szent György képe előtt a -búcsújáró-helyeken.</p> -<p>A keresztes vitéz volt Madame szerencséje. A szent férfi okozta, -hogy Louise nem züllött el a város forgatagában s még azután is, -sok évig nemesen, szinte fenkölten gondolkozott, holott csak -maitresse volt, semmi más.</p> -<p>Kár, hogy a füszeres ételek és a mindent kiszimatoló pletyka nem -engedték meg Louise asszonynak, hogy szent asszony módjára fejezze -be életét. A nemes gróf túlságosan elmerült a politikába, az -eszményeket komolyabban vette, mint a valóságot és a kis fészek, -<span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> hol a falon antik feszület volt s -rózsafűzér a párna alatt, mint egy katolikus hercegnő szobájában, -mind gyakrabban nélkülözte a gróf jelenlétét. A vallás körül bajok -voltak ezidőtájt az országban, Szent Lajos lovagja hét- és -hónapszámra küzdött az anyaszentegyház mellett a porondon. A -szemita-fajta, amely még nem régóta vetette le sárga köntösét, a -pénzkölcsönzésen kívül újabb jogokat akart. Johannes Huss és -Hieronymus Savonarola szélbe szórt hamvai föltámadtanak és Bethlen -Gábor hajdui csapkodták az asztalt az alsóházban Sem fiai -szabadságáért. A gróf reggeltől-estig páncélban volt, Tankréd -módjára küzdött az egyház ellenségeivel, éjjel viziói voltak a -nemzet és a korona elpusztulásáról. „Imádkozzál!“ – írta minden -levelében az elhagyatott kis Louisenak, akit egy nagyműveltségű, de -elszegényedett bárónő társaságában csakhamar külföldi utazásra -küldött, mert Sem tollforgatói, a mérgezett nyilakkal lövöldöző -ifjú harcosok már csaknem eljutottak a kis fészekig, hogy e -rózsaszínű bástyánál támadják meg a nemes Tankrédet.</p> -<p>A Bayerischer Hof ebédlőasztalánál – az ábrándos Münchenben – -két magyar főúrral ismerkedett meg Louise. Az urak a gróf barátai -voltak s természetesen gondjaikba vették barátjuk barátnőjét.</p> -<p>Sohase küldjük barátnőnket egyedül, vagy akár női felügyelet -alatt külföldre, de talán még a szomszéd utcába sem.</p> -<p>A feleség fénylő rendjel-csillag a diplomata-frakkon, eltünése -hamarosan észrevehető. De a szerető csak egy kedves kis zsuzsu az -óraláncon, sokáig járkálhatunk s nem jut eszünkbe, hol veszítettük -el.</p> -<p>A két jóbarát azután fölnyitotta Louise káprázó tekintete előtt -a nagyvilágot, operák ragyogó estéit, párisi <span class= -"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> bálok -tündéri pompáját, a Grand Hotel fürdőszobás lakosztályát és -Monte-Carlo kábító levegőjü kaszinóját. Az expresszvonatok gyorsan -járnak Európa fővonalain, de Louise értelme, gondolatvilága még -gyorsabban kinyilott. A nagyvilág, – amelyet eddig csak regényekből -ismert, – a régi dacos, makacs, de mindenekfölött becsületes -dunántúli leánykából élvezni vágyó, selyemben, bársonyban és -ékszerben tündökölni kívánó dámát formált. Jó társasága révén volt -szerencséje megismerkedni ő felségével, Milán királlyal és a nizzai -versenyeken egy valóságos amerikai milliomosnak, egy sör-császárnak -nyújtotta át a névjegyét, ha Pestre jön, fölkereshesse: „Louise de -Péczely.“</p> -<p>S ez idő alatt mindennap volt ideje, hogy úti naplóját -folytassa, terjedelmes levelet írjon Fritznek és Budapestre -Ferdinándnak.</p> -<p>A nemes Ferdinándnak bizonyos megtakarított pénzekhez kellett -már nyúlnia, hogy Louise asszony után a megfelelő és kívánt -pénzösszegeket elküldhesse. Mindazonáltal csupán ennyi megjegyzése -volt az esetre nézve: „Kedves, te Párisban elfelejtettél imádkozni, -ezért vesztettük el itthon a csatát.“</p> -<p>Ah, igaz, külföldi utazása alatt Louise nem imádkozott. Otthon -felejtette a rózsafüzért, amelyet pedig egy valóságos Metternich -hercegnő forgatott egyszer ujjai között.</p> -<p>A gáláns Alvinczi (akkor párisi attasé) Ferdinánd gróf barátnője -tiszteletére olyan ebédet rendezett, amely még a diplomaták -klubjában is ritkaságszámba ment. A longchampsi versenyeken már egy -csomó magyar arisztokrata vette körül szegény Ferdinándunk -barátnőjét, aki odahaza oly halálmegvető bátorsággal küzdött a trón -és egyház érdekében…</p> -<p>– Esküszöm, hogy nem csaltalak meg, – mondta <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> komoly, -harmatos tekintettel Louise a grófnak, midőn végre hazakerült -Budapestre.</p> -<p>Ferdinánd megcsókolta a homlokát.</p> -<p>– Hallottam, hogy jól mulattál, s ez nekem elég!</p> -<p>… Mi volt ebben a rendkívüli asszonyban a ritkaság, amely -Párisban és Budapesten egyformán a társaságok központjává tette? A -Srottisok valamelyik őse tán megfordult XIV. Lajos udvarában, vagy -csak szerencséje volt, mint azok a szegény nők mondani szokták, -akik ugyanabban az ócska alsószoknyában végzik lepke-pályájukat, -amelyben kezdték? A nagyszerű nőket megcsodálják a férfiak s nem -tanakodnak rajta, hogy hol van a titka varázsuknak, amely Ninon de -Lenclos korában is kiárad egyéniségükből.</p> -<p>Az estély, amelyre Rezeda úr Klárát vezette, művésznők és írók -tiszteletére rendeztetett. (Általában Louise asszony csak a -hercegeket és költőket szerette, más férfiakat nem igen vett -emberszámba.)</p> -<p>A háziasszony fűző nélkül, igen könnyű, apró -virágkoszorúcskákkal mintázott selyemruhába öltözött s ékszerek -helyett csupán egy piros rózsa volt hajába tűzve, hogy ezzel is -jelezze az estély házias voltát. Az évek folyamán megasszonyosodott -és (mióta szegény Ferdinánd elhagyta, hogy végre oltárhoz vezesse -azt az ősrégi katolikus családból származó hercegnőt, akit szülei -már bölcsőjében eljegyeztek számára) néhány, madárkörmöcskékhez -hasonló jelecske támadt a halántékán. Csupán a homloka ragyogott -egy gyermekleány ártatlanságával és szomorúságával, aki karácsonyi -játékai után búsúl.</p> -<p>– Isten hozta az én vityillómba, – mondta jókedvűen Klárának, -mintha már nagyon régen ismerte volna. – Ma falusi mulatságot -tartunk, falusi bort iszunk… Szilveszter, gyere, hadd mutassalak -be. <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<p>Rezeda úr megérintette a Klára vállát:</p> -<p>– Az Alvinczi titoknoka!</p> -<p>Szilveszter, bár a Balázs Sándor köpenyegét levetette az -estélyre, ehelyett piros, bojtos házisapkát nyomott a fejébe és -rövidszárú fapipát tartott a fogai között. Éppen egy versét olvasta -föl a kis Bonifácz Bélának, aki cvikkere mögül hunyorgatva -hallgatta az ódát, amely egy vén jánoshegyi kődarabhoz volt -intézve:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">És a kő azt -mondja:<br /></span> <span class="i0">Én leszek a -sírköved.<br /></span> <span class="i0">Vadrózsának -bokra<br /></span> <span class="i0">A temetkező -helyed…<br /></span></div> -</div> -<p>Szilveszter fölállott, meghajolt Horváth kisasszony előtt, -miután nőkkel szemben mindig igen udvarias volt, megcsókolta a -kezét:</p> -<p>– Ha fiatalabb volnék, magáról verset írnék. De már öreg legény -vagyok és Bonifácz Béla a barátom.</p> -<p>Bonifácz kis fekete ember volt, bozontos hajú és szakállú, amint -a szent orosz nihilistákat álmodják az orosz diákkisasszonyok. A -szeme azonban oly lágy és melankólikus volt, mint egy gyermeké, aki -mindig halott édesanyjára gondol.</p> -<p>– Bujdosó úr, – mondta Louise asszony a kis nihilistának. – A -szép kisasszonyt magukhoz ültettem. Falusi estélyeken magam szoktam -felügyelni a konyhára. Meg fogadni is kell a vendéget, ha ide -bevetődik.</p> -<p>Jókedvü, teli kacagása, zengzetes hangja megtöltötte a kis -szalont, ahol a velszi herceg ajándéka, egy aranygém tartotta hátán -a névjegytartó kosarat. Könnyű ruhájában, papucsszerű félcipőjében -oly fürgén térült-fordult, mintha sohasem hagyta volna el faluját -és az ősi házat. <span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span></p> -<p>– Rántotta is legyen, – kiáltotta Szilveszter – mert az én fogam -már rossz.</p> -<p>– Lesz, kedves komám. A perzsa sahnak is mindig rántottát -csináltam, amikor szerencsém volt hozzá házamnál.</p> -<p>Szilveszter legyintett:</p> -<p>– Mit? A perzsa sah? Az is tudja, hogy milyen a jó rántotta? -Máriabesnyőn lakott egy Németné nevü csárdásné… Patvarista koromban -sokat jártam utána.</p> -<p>Fehérbóbitás, mosolygóképü, időses szobaleány, amilyenek régi -vidéki házaknál anyjuk örökébe szoktak lépni, piros borral telt -hosszunyaku üveget helyezett az asztalra. A velszi herceg aranylábú -madarát egy sarokba tették.</p> -<p>– Dunántuli bor? – kiáltott föl Szilveszter.</p> -<p>– A mi falunkból. A nagyságos asszony falujából! – felelt a -szobaleány.</p> -<p>– Ebből már iszunk! – mondta Szilveszter és jókedvüen -töltögetett a poharakba.</p> -<p>– Szép kisasszony, a maga egészségére!</p> -<p>Klára nem lett volna igazi színésznő, ha nyomban belé nem -helyezkedik a hangulatba. Nevetett, koccintott, ivott. Madame -Louise a konyhatűztől fölpirult arccal sietett be. Az ajkával -megérintett egy pohár bort.</p> -<p>– Ma mulatni fogunk. Mindjárt kész a vacsora. Ilics Ivánnak, -házi ellenségemnek is hallom már a csoszogását odalent.</p> -<p>Szilveszter gyönyörködve függesztette a szemét a szép Louisera, -mint egy öreg nagybácsi nézi a hugát.</p> -<p>– Úgy, úgy, kedves komámasszony. Az ördög vigye el a perzsa -királyokat meg angol hercegeket. Magyar poéta, a magyar huszár a -legelső ember a világon. Emlékszik, mennyit mulattunk Budán a kis -korcsmában szegény Balázs Sándorral? <span class="pagenum"><a name= -"Page_90" id="Page_90">-90-</a></span></p> -<p>– A német követ vizitjét is elmulasztottam miatta!</p> -<p>Klára ezalatt körülnézett a kis szalonban, ahol királyok és -nagykövetek szoktak megfordulni. Sem itt, sem később, a lakás többi -részeiben a raffinált, érzékcsiklandozó izlésnek nyomát nem -találta, holott regényeiben erről már olvasott. Polgári, nem is -nagyúri kényelemmel berendezett szobák voltak ezek. Az egyik szalon -a biedermeier-izlést dicsérte, a másik rokokóról beszélt. Az -ebédlőben széles diófa-asztal, pohárszék, mint valamely falusi -uriházban, ahol megbecsülik a nagyapákról maradt butorokat. Csupán -arcképek voltak itt olyan tömegben, amennyi arckép csak egy -fotografus műhelyében szokott lenni. Csupa férfiak. A fölírásokat – -amelyek bizonyosan a kép alsó részén találhatók, – diszkréten -eltakarta a ráma. De még így is fölismerte Klára az egyik képben -Edwardot, a britt királyt. Amott egy biboros állott finom arcával -és ifjú és öreg mágnás urak valamely jelmezestély öltözeteiben. A -legfőbb helyen egy nemzetiszín-szalagos koszoru. A kőbányai ifjak -ajándéka, midőn Louise asszony egy műkedvelői előadáson -föllépett.</p> -<p>Másfelé a háziasszony képei fedték el a falat. Louise lóháton, -Louise lovaglóruhában, hetyke kis cilinderben, majd leányosan -egyszerü ruhácskában, kezében kis virág, máshol színházi belépőjét -ereszti le gömbölyü válláról. Louise gyászruhában, Louise mint -spanyol táncosnő, majd hosszu uszállyal és vagyont érő legyezővel -kezében. Emitt egy polgárasszonyka a nyolcvanas évek divatja -szerint, ott könyvet olvas, később hegyeslábu íróasztalkájára -könyököl s bizonyosan a Kökörcsineket írja.</p> -<p>Régi vidéki szalonokban, ahol a ház nőtagjai maguk végzik -reggelenkint a takarítást s a szoba napközben zárva van, őrzik meg -ily féltő gondossággal a <span class="pagenum"><a name="Page_91" -id="Page_91">-91-</a></span> daguerrotypeket, amelyek apákat, -nagyapákat, rokonokat ábrázolnak s késő nemzedékeknek mutatják a -magyarruhás urakat és hölgyeket. „Phot: Jeney.“ S negyven esztendő -előttről gyöngyös fejkötőben, széles virágos szoknyában néz vissza -nagyanyánk.</p> -<p>Louise asszony széles ágya fölött csupán egyetlen képecske volt. -Egy gömbölyü aranyrámába foglalt halovány, öreg úr arcképe, akinek -fején kackiásan volt félrecsapva a honvédsapka.</p> -<p>Az éjjeli szekrényen Metternich hercegnő rózsafüzére mellett egy -fiatal úr s fiatal leány arcképe.</p> -<p>– A fiamat nézegeti? – kiáltott föl Louise asszony, amint ismét -a szobába lépett. – A fiam és a menyasszonya. Második fiam, aki -megnősül. Elhagynak, elmennek, amint fölneveltem őket. A -férfinépség mind háládatlan.</p> -<p>– Nem az igazi fiai! – szólt közbe magyarázólag Szilveszter -atya.</p> -<p>– Az mindegy. Úgy szeretem őket, mintha tulajdon véremből lettek -volna. Különösen ez a Marci volt a szívemhez nőve. Három esztendős -se volt, amikor az apja, Szentléleki kapitány lebukott a lóról. A -végrendeletében nekem hagyományozta a gyereket, hisz jóbarátom -volt. Talán egy félesztendei keresgélésbe került, amíg a gyereket -és az anyját egy galiciai orfeumban megtalálhattam. Aztán -fölneveltem Marcit. Az anyja húsz év alatt csak egyszer látta. -Moszkvában férjhez ment egy bőrgyároshoz. Bizony, egyéb gondja van -neki, mint a Szentlélekitől való fia. De azóta van már új fiam, -Szilveszter. Postán kaptam. Párisból küldte egy szegény barátnőm, -akinek rosszul megy a sora. De azt falun neveltetem. Hadd legyen, -aki átvegye falusi gazdaságomat, ha én már megöregedtem. Most pedig -gyerünk ebédelni. Ilics Iván éhes. <span class="pagenum"><a name= -"Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p> -<p>Az ebédlőben valóban ott találták már Ilics Ivánt, egy görbe -orrú, sunyi tekintetü, deresedő hajú férfiút, aki éppen az evőkést -köszörülte zsebkésével.</p> -<p>– Mindig tompák a kések, Louise! – mondta szemrehányólag.</p> -<p>– Hogyne, majd éles késeket tartok, hogy ha egyszer megharagszik -rám, belém döfje, – felelt nevetve Louise. – Belém döfné, biz’ -Isten belém döfné. Ilics Iván nagyon veszedelmes ember, – -magyarázta Klárának a háziasszony.</p> -<p>Ilics Iván szomorúan, lehorgasztott fejjel, mint egy beteg madár -ült az asztal végén.</p> -<p>– Ilics úr regényhős, – folytatta Louise asszony, mert -láthatólag kedvelte ezt a témát. – Orosz regényből választottam a -nevét. Húsz esztendeje asztaltársam ebédnél s kártyapartnerem -délután. Isten mentsen egy rekontrát megnyerni! Nyomban belém döfné -a bicskát! – Ilics, vén disznó! Megint részegeskedtünk az -éjszaka?</p> -<p>Ilics Iván gyermekes grimászt vágott az arcával.</p> -<p>– Duda! Maga méregduda! – mondta, azután előre köszörülte a -torkát, amint megtöltötte poharát. – Brr! Hazai bor! Megint savanyú -lesz a kedvem egy hétig.</p> -<p>Ám a bort nyelés nélkül leöntötte. Aztán gyorsan keserves arcot -vágott, mintha tormába harapott volna.</p> -<p>Két karjára támaszkodott és fenyegetőleg, gúnyoros mosollyal -nézett az ajtó felé, mintha csak azt várná, hogy vajjon miféle, -neki nem tetsző ételek kerülnek az asztalra!</p> -<p>– Igy megy ez, kérem, már húsz esztendeje! – folytatta Louise -asszony, a kis mosómedvéhez hasonlatos férfiról szőve a fonalat. – -Minden délben meg <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> akar verni a konyha miatt. A cselédeim -már azt hiszik, hogy a vőlegényem, vagy talán titokban meg is -esküdtünk. Pedig ha nekem egyszer uram lesz, annak olyannak kell -lenni, mint Gábor arkangyalnak. Mondja, komám, nem tudna valakit -komendálni férjnek? Unom már magam. Férfi kellene a házhoz.</p> -<p>Ilics Iván csúfondárosan nevetett.</p> -<p>– Majd bizony, magát meri elvenni valaki! Hisz első nap az -asztal alá kergetné!</p> -<p>– Ha ilyen pipogya volna, mint maga.</p> -<p>Bonifácz Béla már három pohár bort ivott és a tyúkleves után -abbahagyta az étkezést.</p> -<p>– Ott hibáztam el, – mondta szokatlanul emelt hangon, – hogy nem -sikerült a Hentzi-szobrot levegőbe röpíteni. Manapság minden -másképp volna. Talán még a lapom is élne.</p> -<p>– Mi a baj, bujdosó uram? – kiáltotta a háziasszony. – Magáról -írta Eötvös Károly a regényt: Aki örökké bujdosik.</p> -<p>Bonifácz heveskedve fölállott és megigazította a szemüvegét:</p> -<p>– Hogyne bujdosnék, kérem. Háromszor ültem királysértésért, -kérem. Hatszor sajtóvétségért, kérem. Számtalanszor fogtak lázadási -pörbe. S az embernek még ilyen pechje legyen! Nem sikerült a -szobrot fölrobbantani!</p> -<p>Az arca kitüzesedett, a haja megbomlott, a szemében az apostolok -lángja ragyogott:</p> -<p>– Nem lesz ebből az országból semmi, amíg nem alakul át -köztársasággá.</p> -<p>Új vendég jött, aki megzavarta a nihilista költő előadását. -Kiérdemesült művésznő, Bártfai Lenke lebegett be a szobába, -egyébként a Louise asszony régi ruháit és cipőit szokta viselni. -Még turnürt hordott, <span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span> holott az évtizedek előtt volt a divat. -Szertartásosan bókolt a társaságnak, Louise asszonynak megcsókolta -az arcát és kezét.</p> -<p>– Bocsáss meg, kedves, nem akartam kompromittálni a házad… Egy -cilinderes úr üldözőbe vett a Váci-utcában! Nem akartam, hogy -kapudon lásson befordulni. Mert ugyan micsoda véleménye lenne -rólad? – fuvolázott a művésznő, akinek arcát a festék téglapirosra -marta és különös bodraival, fürteivel, szalagcsokraival, mintha -egyenesen a vidéki színészvásárról jött volna, amelyet félszázad -előtt a Pannonia előtt szoktak megtartani. Élénk méltatlankodással -folytatta:</p> -<p>– Kérlek, nem mondom: máskor… De éppen ma, midőn estélyre vagyok -hivatalos?… Nem. Lehetetlen volt. Megbocsáss, kedvesem.</p> -<p>Ilics az asztal végén kuncogva nevetett. Bártfai Lenke a -homlokáig húzta a szemöldökét:</p> -<p>– Udvari bolond úr! Akarom mondani: udvarmester úr, jegyezze -meg, hogy Bártfai sohasem szokott hazudni.</p> -<p>Ilics Iván viharos köhögéssel nyelt le egy pohár bort.</p> -<p>– Hol pályázott, kedvesem? – fordult Klárához az ujonnan jött. – -Komjáthynál? Ismerem. Jobb színész volt, mint direktor. Nem? -Krecsányinál? Az öreg Náci régimódi ember. Sekszpir, mindig -Sekszpir. Vagy Verdi. Az embernek tönkre kell nála menni.</p> -<p>Bonifácz Béla, miután az asztal fölött nem beszélhetett, Rezeda -úrhoz, szomszédjához fordult és szónoki modorban, de elég csendesen -magyarázta szenvedéseit, amelyekről különben bortalan állapotban -mélységesen szokott hallgatni. Furcsa félreértése volt Bonifácz a -magyar életnek. Komolyan vette a <span class="pagenum"><a name= -"Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> dolgokat. Költőnek indult, -Jézus című drámai költeményét egykor majd kiássák a muzeumokból, ám -jött Istóczy, Verhovay és szegény Bonifácz elfelejtette Jézust. -Fanatikus, szélsőbaloldali ujságíró lett. Kis vagyonkáját elvitték -a lapalapítások. Hol lakott? Merre járt? Tíz-tizenöt esztendőn át -régi barátjait tisztelte meg néha, hogy ötven, esetleg húsz -krajcárt kölcsön kérjen, amelyért a város egyik végéről a másikra -gyalogolt.</p> -<p>A társaság vidám hangulatba emelkedett. A falusiasan elkészített -ételek pompásan izlettek a többnyire vidékről származott -vendégeknek.</p> -<p>– El fogom játszani Gil Blas-t! – kiáltott föl egyszerre Louise -asszony. – Lenke, segíts az öltözködésnél.</p> -<p>– Brávó! – mondta határozatilag Szilveszter. – És te, Béla, most -már hallgass a Hentzi-szoborral.</p> -<p>A Madame fürge léptekkel tünt el a mellékszobában, ahonnan -csakhamar párisi grizettnek öltözötten tért vissza. Csupán a -szoknyáját tűzte föl, kis kendőt vetett a vállára s -kalapos-skatulyát vett a kezébe.</p> -<p>De mielőtt az előadás kezdetét vehette volna, az őszhajú -szobaleány ijedt arccal lépett be.</p> -<p>– Már megint meghalt az öreg Szentpéteri, – mondta őszinte -részvéttel és levelet nyújtott át úrnőjének.</p> -<p>Szilveszter, a Gil Blas című jelenet szerzője, aki bizonyos idő -óta székén olyan állásba helyezkedett, mint a szerzők, midőn -színdarabjukat játszák, mérgesen dörmögött:</p> -<p>– A legrosszabbkor hal meg a vén poéta. Nekem is mindig akkor -küldi el a párte-céduláját, mikor egy fillérem sincs. <span class= -"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span></p> -<p>Madame Louise bánatos arccal olvasta a levelet. (Szebb volt -szomoruan, mint vidáman.)</p> -<p>– Koszorúra, koporsóra gyűjtenek… Én már háromszor láttam -kiterítve az öreget. Megcsiklandoztam az orrát. Arra sem mozdult. -Hat neveletlen gyerek van a háznál. Hogyan is mozdulhatott volna! -Küldd be azt az embert, Julis!</p> -<p>A szekrényhez lépett és pénzt vett ki.</p> -<p>Egy borszagú házmester jött be az ajtón.</p> -<p>– No, maga az, Krecsák bácsi? – mondta kedélyesen Louise -asszony. – Itt van tíz forint, de el ne igya ám útközben. -Tiszteltetem az öreg költő urat.</p> -<p>– Kezdjük! – türelmetlenkedett Szilveszter.</p> -<p>Louise asszony grizett módjára, ringatózva kezdett sétálgatni a -szobában, mintha a párisi utcán járna. Omnibuszt vár. A kocsi már -közeledik…</p> -<p>– Notre-Dame? – kérdezi a kis grizett.</p> -<p>Most egyszerre hegedűhang hangzott föl a házban, valamely távoli -szobában. Mintha valaki a húrokat hangolná.</p> -<p>– A Gyokó! – mondta Ilics Iván az asztal végén keresztbe álló -szemmel. – Elfelejtettek neki vacsorát adni!</p> -<p>– Csend legyen – kiáltotta Louise asszony és a nyakáig -elpirulva, gyorsan kisietett a szobából.</p> -<p>Szilveszter fölsóhajtott:</p> -<p>– Sohasem játszhatja végig, szegény asszony… Nem hagyják -békében.</p> -<p>Rezeda úr megtöltötte Ilics Iván poharát.</p> -<p>– Ki az a Gyokó? – kérdezte alattomosan.</p> -<p>Az udvarmester a szájára tette a kezét, de miután a poharat -fölhajtotta, szinte kérkedni kezdett:</p> -<p>– Kinek mi köze hozzá? Duda gazdag, független asszony, azt tesz, -amit akar. Papirosai vannak, életjáradéka <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> van a -gróftól. Miért ne tartana magának egy Gyokót? Gyokó a bújdosó -honvéd, akinek a szobájában kell tartózkodni, mikor vendégek vannak -a háznál.</p> -<p>Horváth kisasszony bánatos mosollyal a Rezeda úr fülébe -súgta:</p> -<p>– Azt hiszem, otthon is maradhattunk volna. Ezért a társaságért -kár volt fölvenni a kék bársonyruhámat. Úgy ülök itt, mint egy -solymászó lovagnő a Navarrai Margit udvarából. És Alvinczit hiába -várom.</p> -<p>– A háta mögött áll, mint a sátán – felelt Rezeda úr halkan, -gúnyos arcfintorítással.</p> -<p>A szomszéd szoba ajtajában télikabátban, kalapját kezében -tartva, únott, fanyar tekintettel állott Alvinczi. Az arca tán még -sárgább volt, mint máskor és minden szakálla különálló volt. -Elmehetett volna az ázsiai pusztákra madárijesztőnek, ahol -Dzsal-nak hívják az északi szelet. Mintha nagyon fázott volna, vagy -messziről utazott volna fergeteges időben és a hideg eső csapkodta -hátulról és oldalvást a gyékényes kocsit… A télikabátja gallérja a -fülére volt hajtva, mintha a bibornoki ruhát rejtegetné, amelyben -este öreg egyházfejedelem módjára elkalandozik a Belvárosban. -Egykedvüen meghajolt és nagyon vigyázott, hogy a mohos, -pókháló-lepett borosüveg ki ne csússzon hóna alól. Furcsán félszeg -volt, amint váratlanul társaság előtt találta magát abban a házban, -ahol máskor úgy szokták fogadni, mint egy inkognitóban levő -királyt. A házmesterné nappal becsukta a kaput mögötte. A szeme -hunyorgatva járt végig az ebédlőasztal körül helyet foglaló -társaság tagjain.</p> -<p>Szilveszter úr csaknem az asztal alá bujt ijedtében. A kis -Bonifácz azonban fölemelte a poharát és jókedvű, gyermekes hangján -fölkiáltott: <span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span></p> -<p>– Isten hozta, méltóságos úr. Éljen az ázsiai fejedelem! Tessék -helyet parancsolni.</p> -<p>A kistermetű nihilista erőszakosan megfogta a sárga kán karját -és az asztalhoz vezette. A kalap és a borosüveg miatt nem is igen -védekezhetett Alvinczi a támadás ellen. Két lépésnyire leült az -asztaltól, s miután csupán egy hölgytagja volt a társaságnak -(Madame és Lenke távol voltak), nyomban Horváth kisasszonyhoz -fordult:</p> -<p>– Sajnálom, hogy megzavartam a vidám társaságot… Kérem, csak -mulassanak tovább.</p> -<p>Szerényen, szinte hódolattal bókolt Klára felé, mintha -Eszterházy hercegnőtől kérne engedelmet. A hangja olyan lágy és -szertartásos volt, mint egy szent lovagé és a tekintete áhitatos -volt. (Agglegény létére mindig valamely furcsaságot látott a nőkben -és őszintén tisztelte őket, mint azok a férfiak, akik az anyjukat -nagyon szerették.)</p> -<p>Szilveszter ezalatt magához tért és nyomban a fejedelem -segítségére sietett. Kalapjától szerette volna leginkább -megszabadítani, de Alvinczi csupán hideg pillantással felelt. -Mintha Szilveszter volna az oka, hogy váratlanul társaságba -keveredett.</p> -<p>Madame Louise lélekszakadva rohant a szobába. Hallatszott, hogy -odakünn valami kemény kifejezést használt az ügyetlen szobaleány -megfeddésére.</p> -<p>– Sire – mondta. – Bocsánat. Valóban, ha tudtam volna…</p> -<p>Alvinczi már jókedvüen mosolygott. Fölényes pillantást vetett -Louisera:</p> -<p>– Bemutatás nélkül tolakodtam be. Kérem, asszonyom, legyen -segítségemre!</p> -<p>– Monte Cristo úr, Német kisasszony, Tulipán <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> úr… Ejnye, -komámuram, hol járt az esze? – mondta gyorsan madame Louise. – És a -nihilista úr, de hát őt már ismeri méltóságod. Ő küldte az ázsiai -pusztákról a hunsziv nevü füvet méltóságod versenyparipáinak. Amely -füvön a honfoglalásra induló magyarok lovai nőttek föl s a -nyeregkápában az unghi hegyekig tartott az otthonról hozott -takarmány, – mondá Louise asszony szónokias lendülettel, mert jó -színésznő módjára tudta, hogyan kell egyes szavakat kiejteni.</p> -<p>Monte Cristo gróf azonban csak fáradtan bólintott fejével és -futó pillantást vetett a Horváth kisasszony fölpiruló arcába. -(Mintha a hunsziven lelkesedett volna a kisasszony!)</p> -<p>– Amint látom, már étkezés után van a tisztelt társaság, – -szólalt meg végre igen komolyan Alvinczi és a hóna alól elővette a -pókhálós üveget. – Borral majd én szolgálok. Igen jó bor. Egy régi -francia apátság pincéjéből való. Azt hiszem, az avignoni dombokon -szürték, ahol hajdanában a pápák bora, a Chateauneuf termett… Ime, -a zárdafőnök kézírása is igazolja a bor hitelességét. És a pecsét -sértetlen. Igyák meg a szép nők egészségére.</p> -<p>Alvinczi már föl is állott, csendesen meghajtotta a fejét és -lágy, lusta lépésekkel kiballagott a szobából, Madame Louise az -előszobáig kisérte. A szobában finom havanna-illat maradt. Horváth -kisasszony a kristálypohárban sokáig szótlanul nézegette az -avignoni dombok megszentelt vérét… Rezeda úr halkan nevetgélt.</p> -<p>– Istenem, – mondta később a madame Szilveszternek, – meguntam, -hogy minden szeretőmért agyonlőjem magam. Már elsuhant a kis -pisztolygolyó a szívem mellett és a halál hegyes sipkáját orrára -huzva, kerek köpönyegben, mint valami velencei álarcos, -<span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span> hetekig ült ágyam szélén. Mert szeretni -mertem. És elhagytak.</p> -<p>Könnyed, természetes mozdulattal fölnyitotta mellén a -selyemruhát. Valóban az ólomgolyó otthagyta emlékét kis gödör -alakjában fehér húsában. Ámbátor a kövérségtől elrejtett lyukacska -nem volt valami borzalmas látvány. A halál igen kellemetes, nobilis -gavallér volna, ha mindig keztyűs kézzel dolgozna, mint Paulikovics -műtőorvos úr, aki a pisztolygolyókat kihuzogatja azokból a -férfiakból, akik nőért lövöldöznek egymásra, vagy önmagukra.</p> -<p>– Szép lövés volt, – mondta szakértelemmel Rezeda úr, mintha a -pisztolygolyók személyes barátai volnának.</p> -<p>A madame barna szemében alattomos könny jelent meg, mint amikor -valamely szép, érzelmes dal után elábrándozik az ember.</p> -<p>– Tíz éve. Téli este volt. Egyedül voltam idehaza. S egyszerre -csak nagyon kezdett fájni a szívem Elemér után. Azt hiszem, Elemért -szerettem a legjobban, legigazabban életemben, pedig két -esztendeig, amíg Elemér Párisban tanult a Sorbonne-on, csupán -érzelmes, hosszú leveleket váltottunk egymással. Mindennap. Nem -csoda tehát, ha elővettem az éjjeli szekrényből a kis pisztolyt, az -ágyra dőltem, a szívemnek szorítottam… Nem éreztem semmit, csak -nagyon boldog lettem egyszerre. A durranást se hallottam, a -lőporfüst szagát sem éreztem. Mintha hirtelen álom lepett volna meg -s valamely ablakon át láttam volna egyszerre a Hatvani-utcát, a -Kalap-utcát, a Sebestyén-teret, az egész Belvárost. S a bolondos -Grósz Sándort is megpillantottam egyszerre, pedig csak egy-két -valcert táncoltam vele életemben, amint a Korona-kávéház fészeknek -nevezett kártyaodujában talpra ugrik. „Gyerekek, <span class= -"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> Lujza -agyonlőtte magát!“ S egyik kávéházból, egyik utcából a másikba -repül a hír: „Péczely Lujza meglőtte magát!“ A kanyargós, szűk -belvárosi utcákon együtt száll a hír a széllel, orvosokkal, -jóbarátokkal, jó ismerősökkel telik meg a szoba, csupán ő nincs -itt, messze van, Párisban van… Én pedig boldogan mosolyogtam az -ágyam körül tolongókra. Ime: ez a Kaméliás hölgy igazi utolsó -fölvonása, nem pedig ahogy Dumas fils megírta… A cselédeim -körülöttem sírták át az éjszakát. Mindig régi cselédeim voltak. A -gyermekkori dajkám, a dajkám leánya és unokája házamnál éltek. -Milka szobaleányom húsz évig volt mellettem s a házmestert még a -régi házból hoztam magammal, ahol lakó voltam. Sírtak-sírdogáltak -és nem tudtam hozzájuk szólni, mert vér jött a számon. Öreg dajkám -azonban megértette pillantásomat. A jobb kezembe adta az Elemér -fotografiáját. Míg baloldalra azt a régi csontkoponyát helyeztem, -amely egyszer régen, éjszakai lovaglás közben lovam lábai elé -gördült egy kis falusi temető mellett az országúton… Igy feküdtem -egész éjszaka. Reggel, még alig virradt, már elhozták az ujságokat: -a fehérkaméliás hölgy, a híres Péczely Lujza öngyilkos lett… S egy -nagy író tárcát írt rólam a Magyar Hirlapba.</p> -<p>Ilics Iván, ki idáig az ebédlőben tartózkodott a borospalackok -társaságában, dadogva beszólott a nyitott ajtón:</p> -<p>– Engem teljesen kifelejtett a történetből? Ki írta meg a kis -képes ujságba, hogy miért lőtte meg magát? Ki tudta Pesten az -igazat?</p> -<p>– Hallgasson, maga vén boroskancsó. Akkor is azt írta rólam, -hogy anyagi romlásom miatt emeltem fegyvert, a börzén elvesztettem -mindenemet… Pedig csak szerelmes voltam. <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span></p> -<p>Szilveszter úr megindultan rázogatta a fejét. Nem, a regényes -madame Louiseról nem tételezhető föl, hogy anyagi bajok miatt -emelte volna föl a fegyvert. Sokkal nemesebb volt ő ennél!</p> -<p>Horváth kisasszonynak úgy ragyogott a szeme, mint két csillag. -Istenem, egyszer tán ő is öngyilkos lesz még életében!…</p> -<p>Bártfai Lenke halkan, kuncorogva sírdogált a háttérben, de -könnyei nem jöttenek.</p> -<p>– Madame, ön nagyszerű nő, – ismételgette. – Imádom önt, -madame.</p> -<p>Louise asszony bágyadtan mosolygott, a két ujját az ajkára -tette, mintha a rég elmult dolgokon gondolkozna, s a hibát keresné -a történetben.</p> -<p>– A pisztolyt még Angliában vettem, egy orvosi könyvből pontosan -kinéztem a szív fekvését, a kezem sem remegett: mégis életben -maradtam. Pedig ha akkor meghalok, mennyi szenvedéstől menekülök -meg! Többé nem csalódhatom senkiben! Ilics Ivánt elvitte volna az -ördög. Vajjon hol dörmögne az ebéd miatt?</p> -<p>– És a muzsikus kinek hegedülne? – kiáltott be a szomszédból -Ilics Iván csufondáros hangon.</p> -<p>Louise asszony erre komolyan megharagudott:</p> -<p>– Maga gazember! Maga tudja legjobban, hogy egy meghalt -barátnémnak a fiát nevelem, kis udvari szobája van házamban s az -akadémián művésznek képeztetem. A gyerek néha ideges, mert nem -szabad hozzám belépnie, ha vendégeim vannak… Mondja, Szilveszter -úr, hát szüksége van arra egy tizenhat esztendős fiúnak, hogy itt -mindenféle dolgokat lásson, amelyeken esetleg elgondolkozik?</p> -<p>Szilveszter úr válaszadás helyett fölemelkedett, hogy majd -megfenyíti a hahotázó Ilics Ivánt. Louise asszony azonban -visszatartotta: <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span></p> -<p>– Hagyja, komámuram, éjfél felé már sohasem tudja, hogy mit -beszél! Csak azért megyek végre mégis férjhez, hogy ember kerüljön -a házhoz, aki majd elbánik Ilics Ivánnal. Én már nem bírok vele. A -fejemre nőtt. Mindennap azt várom, hogy mikor pofoz föl engem vagy -a cselédeimet! Rettenetes ember.</p> -<p>A madame szemében őszinte könnyek tündököltek. A férfiak: -Szilveszter, Rezeda úr és a nihilistaköltő haragosan néztek a -szomszéd szobában lakmározó kistermetű, bozontos férfiúra. (Ilics -Iván éjfélkor mindig evett. Akár kávéházban, akár a madamenál: -éjfélkor megéhezett.)</p> -<p>Ilics Iván szinültig töltött egy poharat borral. Az asztalkendőt -megigazította nyakában s ünnepélyesen meghajolt a szalonbeli -társaság felé:</p> -<p>– Isten éltesse a Duda vőlegényeit! Harminc vőlegényeit!</p> -<p>Madame Louise elnevette magát a kómikus emberkén:</p> -<p>– Hallgasson, vén gazember.</p> -<p>Majd bizalmasan, bánatosan az öreg Szilveszter úrhoz -fordult:</p> -<p>– Valami haszna mégis csak van Ilics Ivánnak. Legalább harminc -vőlegényem volt az utolsó tíz évben. Ilics Iván mindegyiket -kikémlelte, – kémlelni nagyszerűen tud, – kiismerte, kikutatta s -bebizonyította róluk, hogy a pénzemért akarnak elvenni… Istenem, -mégis csak nem érdemlem meg, hogy miután hercegek és királyok -csókolták a kezem, vénségemre egy falusi nótárius a nadrágszíjjával -lássa el a bajom!</p> -<p>Horváth kisasszony, aki az estély folyamán már többször távozni -akart, most végérvényesen fölállott.</p> -<p>– Későre jár! <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span></p> -<p>Madame Louise mellé lépett, mintha a nyakán igazítaná a -ruhafodrot, s halkan a fülébe súgta:</p> -<p>– Igaz ám… megkérdezte Monte Cristo, hogy ki az a szépszemű -kisasszony!</p> -<p>Azután elfordult a madame, mintha semmit sem mondott volna.</p> -<p>Rezeda úr hosszú léptekkel ballagott Horváth kisasszony mellett -a sötét belvárosi utcákon. A szerkesztő nagyon keserű volt, mert -észrevette, hogy Klára ábrándozik.</p> -<p>– Nos, megérte az estély a fáradságot? – kérdezte csúfolódva. – -Nem jobb lett volna, ha Szilviával hármasban elmegyünk valahová -Budára halat enni egy kis korcsmába, vagy egy józsefvárosi -elhagyott kávéházba képes ujságokat olvasni? Én mondhatom, nagyon -rosszul éreztem magam.</p> -<p>– Nem érti ezt maga, Rezeda úr, – felelt Horváth kisasszony. – -Mégis csak ez a nagyvilág kapuja… A madame palotája olyan az én -életemben, mint egy határszéli állomás. Elmarad vonatom mögött az -unalom, a szegénység, a gond és az egyhangúan elmúló napok. Azt -hiszem, most már csupa vidámság, fény és pompa következik. A kairói -hotel, utazás Bombayba, a párisi nagy opera és Paquin ruhája… Talán -ékszereim lesznek. S igérem magának, hogy mindig antik ékszert -fogok hordani. Istenem!… – mondá Horváth kisasszony, hogy rövid -szünet után így folytassa: – Hisz éppen az a gyönyörű a madameban, -hogy oly egyszerű és közvetlen, mint egy falusi asszonyság. Pedig -bizonyosan tud ő Milán király nyelvén is. Meg az érsekkel is tud -beszélgetni. Istenem, vajjon mit mondhatott a velszi hercegnek, -midőn szalonjában fogadta?! Ezt szeretném tőle megtanulni. -<span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span></p> -<p>Rezeda úr élesen kacagott, mintha hegyes kést forgatott volna a -szívében.</p> -<p>– Ah, tehát megirigyelte a Kaméliás hölgyet, mylady? Pedig -semmit sem mondott olyasmit, amiért irigyelni lehetne…</p> -<p>– Éppen azért! Az élete gyönyörűségeit, aranyfácán csillogású -napjait mind-mind elhallgatta… Talán megutáltam volna, ha csak -egyetlen kalandját is említi, akár az angol nagykövettel! – felelt -igen energikusan Horváth kisasszony és meghúzta a csengő -oroszlánfejét a pattantyus-utcai régi házon.</p> -<h2>V.<br /> -A vörös postakocsi megjelen.</h2> -<p>Horváth kisasszony megilletődve foltozta a régi fehérneműt, – -mindig ezt csinálta, ha bánatos volt, – midőn Rezeda úr megjelent a -színésznők kis lakásán és olyan megvető mozdulattal nyújtotta át az -ibolyacsokrot Klárának és Szilviának, mintha véletlenül találta -volna az utcán.</p> -<p>– Mi ujság? – kérdezte és fájdalmasan az ajkába harapott, midőn -az ócska fehérneműt észrevette. (Tudta, hogy ilyenkor baj van a -háznál.)</p> -<p>Szilvia a szerkesztő úr vállára tette a kezét:</p> -<p>– Tegnap színházban voltunk. A bábjátéknál. A talián vígan -ugráltatta bábjait és a színpad hátteréből a gyermekjáték-nagyságú -házikók ablakai gyönyörűen világítottak. Mintha havas prém -szegélyezte volna a házakat… Igen mulatságos este volt, – mondá -Szilvia komoly és megfontolt hangon, miután Rezeda úr még mindig -nem írta ki lábát „A lámpás“-ba. <span class="pagenum"><a name= -"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p> -<p>Klára egy darabig hallgatva vonogatta a tűt, mintha nagyon -messzire járnának a gondolatai. (Általában a jó Isten volna annak -megmondhatója, hogy mit gondolnak a nők varrás közben! A -gyermekruhák foltozásánál, férjeik inge toldozásánál s midőn -harisnyát stoppolnak unokáiknak, bizonyára mindig mást és mást -gondolnak. A nők, amint tizenötödik életévüket betöltötték, a -varrogatás, foltozgatás ürügye alatt tán ugyanazt csinálják, mint a -férfiak, midőn magányosan ülnek éjszaka a kávéházban és mindenféle -figurákat rajzolnak a márványasztalra.) Azután fölvetette a szemét, -amely most akkora volt, mint a szívbajosoké.</p> -<p>– Az avignoni pápák borából szeretnék még egyszer inni, Rezeda -úr! – mondta csöndesen.</p> -<p>Az álmodozó szerkesztő megértette a gyöngéd célzást. Nevetni -kezdett, mintha Klára nagyon mulatságos dolgot mondott volna.</p> -<p>– A régi pápák már mind meghaltak és talán sohasem termett bor -Avignonban, csupán a maga tiszteletére találták ki a hazugságot. -Mintha csak elárulta volna valaki, hogy kegyed nagy tisztelője a -magas rangot viselő egyházi fejedelmeknek, gyöngéden pirosló arcú, -fehérruhás pápáknak és pirosruhás bibornokoknak…</p> -<p>– Valóban, annak a bornak olyan volt a színe, mint a biborosok -öltönyének. És az íze! Bizonyosan régi pásztorgyűrűket olvasztottak -föl benne… Rezeda úr, ismét szeretném látni a nagyszerű Monte -Cristo grófot!</p> -<p>A szerkesztő egy kis cigaretta-csutakot tartott a szájában, -amely már ajkát égette. Furcsa grimaceokat vágott tehát és -tenyerével kapta el az égő cigarettát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span></p> -<p>– Amint parancsolja, – mondta égő száját dörzsölgetve. – -Legnagyobb boldogságomra szolgálna, ha végre Alvinczi úr észrevenné -a kegyed megtisztelő rajongását. Amilyen finom uriember, tán -leereszkedne kegyedhez egy-két órára. Első gavallér Magyarországon, -a nők óhajtását mindig teljesíteni szereti, még Esterházy -hercegnőnek is szokott ajándékkal kedveskedni. S az öreg grófnék -már csupán tőle kapnak virágbokrétát a mágnásnegyedben. Ő az, aki -mindenki iránt figyelmes, kedves, lekötelező, mint egy középkori -fejedelem. Gondolom, Bártfai Lenke ismerősünket is hópénzzel -támogatja, holott csupán egy elhalt barátjának, a szegény W. -Richárdnak volt némi köze a tavaszamult színésznőhöz.</p> -<p>– Nagyszerű, – mondá igen komolyan Horváth kisasszony. – -Napról-napra jobban becsülöm őt. Pedig még egy szót sem váltottam -vele. És a multkor észre sem vett kocsijából a Hatvani-utcában!</p> -<p>– Tehát már leskelődött utána! – kiáltott föl Rezeda úr és -összecsapta a két kezét, mint egy pojáca. – Hitemre, hercegnő, -igaza van a régi közmondásnak: a férfinak csak kicsit kell szebbnek -lenni, mint az ördögnek. Alvinczi nem szép férfi.</p> -<p>– Azt maga nem érti, Rezeda úr! Azt hiszem, Zrinyi Miklós -lehetett olyan…</p> -<p>– Urbánovicsné tanítványa, nagysád. Azonban az most már mindegy. -Tessék felöltözködni, hisz titkon úgyis azzal a gondolattal jöttem, -hogy elviszem kegyedet egy olyan helyre, ahol az imádott Alvinczit -ismét láthatja. Olyan vagyok, mint egy középkori bolond. Nem érzem -jól magam szeges korbács nélkül. Induljunk.</p> -<p>Szilvia, aki eddig a narancsmagvakból különböző <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> -figurákat rakott ki a tányérra, lemondó hangon megszólalt:</p> -<p>– Én nekem ismét itthon kell maradnom?</p> -<p>– Miért? Velünk jöhetsz! – mondta szárazon, félig elfordulva -Klára és lopva Rezeda úrra vetett egy pillantást.</p> -<p>Szilvia egy darabig még a narancsmagvakat osztályozta, azután -fölemelkedett az asztaltól:</p> -<p>– Tudom, hogy nem örülsz nekem, Klára, mégis elmegyek. Nem -akarom, hogy valami ostobaságot kövess el végezetül. Rezeda úr, -forduljon az ablak felé, öltözködünk.</p> -<p>Az öltözködés sokáig tartott, mert a hölgyek szokásuk ellenére -most nem segítettek egymásnak az öltözködésben.</p> -<p>– Jó lesz, ha sárcipőt is vesznek, – mondta egyszerre Rezeda úr, -– odakünn a mezőkön még olvad.</p> -<p>– Hát hova megyünk? – kiáltotta egyszerre a két leány.</p> -<p>– Oda, ahol most Alvinczi Eduárd tartózkodik. Buda-Zárra.</p> -<p>A nők kétoldalról megrohanták a szerkesztőt, azonban az nevetve -védekezett. (És csak az egyik szeme pislogott gonoszkodva.)</p> -<p>– Nem kell túlságosan megijedni. Buda-Zár egy kis község a -hegyek között. Ott van a nyaralója Alvinczi úrnak. Minden -esztendőben ezen a napon ott tartózkodik, csak egy napig. Reggeltől -estig. Március harmadikán. Az idő elég napfényes. Azt hiszem, még -egészség szempontjából is kellemetes lesz egy kis séta a budai -hegyek között.</p> -<p>– Én nem szoktam sétálni, Rezeda úr, – mormogta duzzogva Klára. -<span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span></p> -<p>Rezeda úrnak olyan különös arca volt, hogy néha az egyik fele -sírt, a másik meg nevetett. A nevető arcát Klára felé -fordította.</p> -<p>– Igen jól fog mulatni, mylady. Tudja, hogy egész életemben -mindig arra törekedtem, hogy kellemesen érezze magát.</p> -<p>Lóvasútra szálltak a hídakon túl.</p> -<p>Még a hosszú és óriáskifli- és serszagú kocsik jártak a budai -hegyek között. A kocsis csak néha-néha tülkölt és Tündér Ilonánál -hosszadalmasan várakoztak. A szembejövő kocsit kellett megvárni és -az utasok mind a kocsmába tódultak. A kalauz néhány lökést próbált -a javítás alatt lévő kuglipályán, míg a kocsis már nyári számlára -ivott. Napfény és tavaszi derű mindenfelé. A fák ritka lombjaikkal -szinte hamukékek voltak és az erdei úton jókedvűen szaladt egy kis -tarka kutya.</p> -<p>– Tavasz van! – mondá Szilvia és az esernyője hegyével számos -lyukacskát fúrt a puha talajba.</p> -<p>Horváth kisasszony bizonyos gyanakvással nézte Rezeda úr -Jánus-arcát.</p> -<p>– Messze van még Monte Cristo gróf kastélya?</p> -<p>– Mindjárt ott leszünk, – felelt a titokzatos férfiú.</p> -<p>Felülről megjött a lóvasút. A hosszú kocsi szinte fáradtan -állott meg a Tündér Ilona előtt.</p> -<p>– Mennyi szerelmet, boldogságot, bánatot, örömet húznak e -lovacskák nyaranta, – vélekedett Rezeda úr – midőn a szerető -párokat a budai hegyek közé viszik a kocsik! Juniusban a fűben -heverészni vasárnap délután, a verkli hangja messziről hallatszik, -s először hazudni egy kis leánynak sírig tartó hűséget, akit a -szigorú szülői házból csalt el az ember a kirándulásra! A Zöld -vadásznál sert inni és mindenféle virágokat <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> -hazavinni! Aki nem próbálta, nem is tudja, hogy mi az: élni! -Diákkoromban Pesten a budai hegyek közé csaltam minden -nőismerősömet!</p> -<p>– Elég legyen – mondotta Horváth kisasszony. – Jónevelésü leány -nem heveredik le az erdőben!</p> -<p>Rezeda úr nevetett:</p> -<p>– Dehogy nem! Nyári napokon, vasárnap délután sok minden -lehetséges, amire az ember télen nem gondol. Csupán a szabadban -szép a szerelem. Emlékeznek Borcsinéra, a kómikára? Még télen is, -derékig érő hóban a debreceni temetőbe járt sétálni a fiatal -kardalosokkal!</p> -<p>A lóvasút végállomásán túl körülbelül negyedóráig gyalogolt a -kisded társaság, amíg Rezeda úr hirtelen az ajkára tette a -kezét.</p> -<p>– Csendben legyünk, hölgyeim. Kezdődik a francia regény.</p> -<p>Az erdei úttól kődobásnyira régi kis nyári lak emelkedett; a -nagy fák egy darabig eltakarták, csupán mohos zsindelyfedele -emelkedett ki, amely olyan hegyes és mégis álmodozó volt, mint -valamely régi illusztráció. Hervadt, mult évi levelek töltötték meg -az árkot és a rózsafák még barna szalmabundáikban állongtak a -kertben. A nagy fák olyan mélázó némasággal állottak a ház körül, -mintha alattomban az estét várnák, hogy elszökjenek a tájról. Magas -léckerítés vette körül a kertet és a nyárilak rejtelmesen, szinte -elhagyottan bujt meg a kert végében. Nyári reggel, midőn kis -harmatcsengetyük jelentik közelegni a napot, nagyszerü lehet itt az -ébredés. De mily kimondhatatlan szorongással lehet telve az éjjel! -A szél, az eső, a vihar mint megannyi földöntúli rejtelmek -bolyonganak az elhagyott ház körül. Talán vadállatok jönnek elő a -hegyekből és az éj sötétjében a ház körül ólálkodnak. Rosszban -<span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span> járó, titkos emberek próbálgatják az -ajtók kilincsét, az ablak závárját. Az eső kisértetléptekkel jár a -tetőn és a fagallyak tán a Halál kezétől rázkódnak meg, midőn -megkopogtatják a gondosan elzárt ablaktáblákat. Mily megnyugtató -lehet ily hosszu éjszakákon egy hű és bátor eb s egy jó fegyver! -Habár mit használhat ez az éjszaka rejtelmei ellen?</p> -<p>Most még a nap járt az erdő mögött és aranycsikját lopva -beküldte a kék fák között az elhagyott kertbe.</p> -<p>Egyszerre a fű zörgése, apró gallyak ropogása hallatszott a -kerti ösvényen, hogy a szívek szinte megrendültek a némaságot -hirtelen felváltó zörejben. Talán valami rendkivüli történik most -mindjárt. Gyilkosság, vadállatok, vagy rejtelemes erdei szellemek… -Horváth kisasszony a szívére szorította a kezét…</p> -<p>A kerti úton, a világosságban váratlanul egy frakkos, -cilinderes, fehérnyakkendős férfiú alakja bontakozott ki. Oly -sápadt volt az arca a nappali világosságban, mint a pergament: ódon -pergament, amelyet régi könyvtárban őriz a sánta könyvtáros. Fekete -szakálla s bágyadt, szinte bús tekintete álmodozva kalandozott a -kert bokrai között.</p> -<p>Jobbján fehér menyasszonyi ruhában, aranyszőke hajában -narancskoszoruval, hosszu, fehér fátyollal és könyökig érő keztyüi -között kis imakönyvet tartva egy karcsu nőalak lépkedett.</p> -<p>Szótlanul mentek egymás mellett a kerti úton a lilaszínű bokrok -és fázós rózsafák között, mintha halottak volnának, akik most -keltek föl a kis kastély alatt elhuzódó régi sirboltból, hogy -délutáni sétájukat elvégezzék…</p> -<p>Csakhamar eltünt a fehér menyasszonyi fátyol az út -kanyarulatánál.</p> -<p>Rezeda úr gyöngéden a minden izében reszkető <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> Horváth -kisasszony karjába kapaszkodott hátulról. Nem szólt, csak elvezette -a nyári lak mellől.</p> -<p>Szilvia nyomon követte barátnőjét, bár néha-néha visszanézett a -rejtelmes lak felé.</p> -<p>Jó darabig mentek szótlanul.</p> -<p>– Istenem, mi volt ez? – kérdezte Horváth kisasszony és -megtörölte a homlokát.</p> -<p>Rezeda úr nem felelt. Szilvia szórakozottan szurkálta -napernyőjével a talajt.</p> -<p>A Tündér Ilonánál az ablak mellett helyet foglaltak. Rezeda úr -forralt bort rendelt, mert már hüvösödött a délután és a hölgyek -alaposan megfáztak az erdei sétában.</p> -<p>Amíg a bort szürcsölgették, egyszerre hangos ostorpattanás -hangzott föl a Tündér Ilona előtt.</p> -<p>Négy hosszufarku pejló gyorsan vitt egy hatalmas vörösre festett -kocsit, amely sok tekintetben hasonlított azokhoz a postakocsikhoz, -amelyeken egykor Magyarországon utaztak. A kocsiablak redőnyei -félig le voltak eresztve és a posztillon-föveges vén kocsis a -korcsma előtt végighuzott a lovain. A hatalmas kerekek robogva -tüntek el a vörös postakocsival a leereszkedő tavaszi -alkonyban.</p> -<p>– Alvinczi! – mondta szinte félve Klára.</p> -<p>Rezeda úr gúnyosan mosolygott:</p> -<p>– Ah, tehát nem ismerte meg őt frakkban? Talán Montmorency -kisasszonyt sem látta meg fátyola alatt?</p> -<p>– Igen, ő volt. A Nagy Opera táncosnője, – mondta most komolyan -Szilvia és megkavargatta borát. – Miután a drámában és énekben -hiába próbálkozott a kisasszony, most végre a táncra adta magát! -Lehet, hogy ebben több szerencséje lesz.</p> -<p>– Istenem, de hát mit jelentsen e különös séta itt <span class= -"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> az -erdőben? Frakkban, menyasszonyruhában? Bolondok volnának -ismerőseink? – kiáltott föl Horváth kisasszony.</p> -<p>– Igen egyszerű a dolog. Nyaranta az öreg Montmorencyek, azaz -Stümmer papa és Stümmer mama laknak a villában, amelyet Alvinczi -ajándékba vett nekik. Télen, márciusban Alvinczi megünnepeli -eljegyzésük évfordulóját a kisasszonnyal. A hölgy így is igen -boldog lehet. Hisz házasság nem igen lesz ebből a dologból – felelt -Rezeda úr és igen fölényesen óhajtott mosolyogni.</p> -<p>Horváth kisasszony még sokáig nézett ki a Tündér Ilona ablakából -a kéklő erdei országútra, mintha azt várná, hogy egyszer visszatér -a vörös postakocsi – érte.</p> -<p>– Gyerünk – mondta kelletlenül Rezeda úr. – Az ünnepélynek már -vége.</p> -<p>Horváth kisasszony csendesen gombolgatta a keztyűjét:</p> -<p>– Istenem, ha engem egyszer menyasszonyruhában sétáltatnának egy -régi kert útjain… Bizonyosan ősök képei is diszítik a kastély -falait. Vajjon megáll-e Montmorency az ősanyák és ősapák előtt -fehér ruhájában? Megcsókolta-e a régi feszületet, amely vőlegénye -édesanyjáé volt? És tud-e beszélgetni a régi butorokkal s -eljátsza-e jegyessége évfordulóján a sarokban álló ódon zongorán a -Lohengrin nászindulóját? Imádkozik-e egy régi szentkép előtt, -amelyre a család régen elmult asszonyainak a szemsugara tapadt s -felhúzza-e a vén zenélőórát, amely egy elmult öreg úr magános -borozgatásához szolgáltatta a kísérő zenét?… Nem. Lotti nem húzza -fel az órát. De én nem felejteném el felhúzni.</p> -<p>Igy szólt Horváth kisasszony és régi delnők bánatos <span class= -"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> -lépteivel hagyta el a Tündér Ilona korcsmáját. S a lóvasuton, míg -helyet foglalt, bizonykodó, büszke mosollyal nézett el Rezeda úr -válla fölött.</p> -<p>– Én felhúztam volna a régi órát – mondta és búsan -mosolygott.</p> -<p>Rezeda úr vállat vont és csaknem sírba felelt:</p> -<p>– Kegyed úgy beszél, mint egy hisztérikus pesti zsidónő. Aki -Flauber-t, vagy Bródy Sándort olvassa este, mikor nem ül operai -páholyában…</p> -<h2>VI.<br /> -Az utolsó nihilista.</h2> -<p>Bonifácz Béla, hirlapíró és Danton és Robespierre -meghatalmazottja, a dunai tartomány igazgatására, egy napon a -legnagyobb nehézségek árán tudott Budáról Pestre jutni.</p> -<p>Akkoriban a hegyek között lakott, az olvadó havakban és a csípős -márciusi szelekben, midőn az időjárás nemcsak a téli erdőben -meghalt kis madarak holttesteit takarja el a fehérlábú és -ibolyaszagú fiatal hölgy elől, a tavaszi nő elől, hanem a -legnagyobb passzióval törekedik rendet és tisztaságot teremteni az -emberek között is. A télen meggöthösödött és az éjszakai -hóviharokkal együtt nyugtalankodó nagybetegek, elkorhadt tüdők, -kifáradt szívek, rákos gyomrok és szerelmi lázban megbetegedett -vérek a tavasz zsendülő szelére nagy erővel kezdik el munkájukat, -mint a gombák elfogyasztják a régi malomgát mellett heverő -gerendát. A koporsókat kiviszik a temetőkbe, a szobákat -kiszellőztetik és az itt maradott ócska kabátok, lyukas nadrágok és -hervadt kalapok fölött szemlét tartanak az <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> élők, -hogy a handlénak eladhassák. Künn, messze a város végén néha egy -pár cipőért is fohászkodik a szegény koldus, hogy a nagybeteget az -útból eltegye végre a mindenható természet. Pedig a rákos -öregember, aki már csupán gondolatban foglalkozik ápolónője -formáival, éppoly kevéssé szereti itthagyni szenvedésektől izzadt -ágyát, mint az ifjú udvarhölgy, akinek csak nemrégiben volt -szerencséje magára hívhatni a herceg úr ő fensége figyelmét. A -Halál tavasszal nagy sétát tesz a tartományban, hogy az emberi -hullákkal megtrágyázhassa a réteket, mezőket a közelgő nyár szép -virágainak.</p> -<p>A temetők alatt, mélyen a föld alatt bizonyosan csatornák vannak -s a hercegnők szép szeme, utcaleányok keble, tudósok agyveleje s -költők szíve szétárad a messzi rétekre, kertekre, hogy szép -virágokká, napraforgókká, vagy vadrózsabokrokká váljanak. Ma még -ajkaddal érintgeted szép kedvesed nyakszirtjét és kezed izgalomtól -remegve nyul a meleg alsóruhához, holnapra e szívdobogásos dolgok -egy rákospalotai paraszt konyhakertjében galambbegy alakjában élnek -tovább és a vastagnyakú korcsmáros, Glück Frigyes, salátának -tálaltatja Brillat-Savarin útmutatása szerint. Te (inyes kedvvel és -jó húst mellé) megeszed a salátát, miközben szemed már új nők -eleven formáin bogarász, friss ruhák alatt keresel másnak hitt női -részeket és csak a keserű pálinka juttatja eszedbe halott és -elfogyasztott kedvesedet.</p> -<p>Bár e gondolatok mindenkinek eszébe juthatnak, Bonifácz Béla -nihilista és hirlapíró mégis e tárgybani elmerülés ürügye alatt -óhajtott az alagúti vámnál fizetési kötelezettség nélkül elsuhanni -barna kis köpenyében, amelyet egy bácskai madárijesztő is -szégyenkezve viselne. <span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span></p> -<p>Az őr azonban éber volt és Bonifácz Bélát ridegen fölszólították -a vám megfizetésére.</p> -<p>A költő vállat vont, visszafordult. Mily balgák az emberek! Hisz -ha pénze volna, nem hagyja el a jánoshegyi csőszházat. Éppen a pénz -hiánya okozta, hogy Budáról Pestre igyekezett Szilveszter -barátjához, egy-két forint, esetleg huszonhárom krajcár -kölcsönkérésére.</p> -<p>(Számítása szerint ugyanis huszonhárom krajcárból átélheti a mai -napot.)</p> -<p>A vámőrök olyan haragosan néztek Bonifácz Bélára is, mint egykor -Kohlhaas Mihályra, a kohlhaasenbrücki lócsiszárra néztek az Elbe -mellett s okozói lettek ezért hadjáratoknak, haláloknak, -szerencsétlenségeknek és fejedelmi bánatoknak, amint az Kleist -Henrik könyvében szóról-szóra olvasható. A vámőrök mindig szigoru -emberek voltak és most is meggondolatlanul cselekedtek, midőn a -rideg és embertelen törvényhez ragaszkodtak Bonifácz Béla úrral -szemben. Ugyebár furcsa dolog, hogy valaki, gondolkozó ember, talán -nem is a legtehetségtelenebb a fővárosban, ne mehessen át az -alaguton, mert elfelejtett két darab rezet a zsebében elhelyezni? A -gazdag emberek gyermekei fogatokon s fennakadás nélkül robognak át -a Gellérthegy alatt a Krisztina-körut felé, hogy a Városmajor -tájékán meglassítsa a lovak lépteit a figyelmes kocsis, az ablakot -a hintón leeresztik s a tavasz lágy, friss fuvalma beárad a sajttal -és pálinkával kereskedő emberek csemetéire. Öreg nők és meghizott -öreg urak, akiknek emésztőcsatornájában alattomoskodva jár-kel a -borzalmas rák, hogy megfizessen ifjukori bűnökért, vérfertőzésekért -és az étvágygerjesztően feltálalt ebédekért, hol állatok, fecskék -hulladékait, vagy énekesmadarak <span class="pagenum"><a name= -"Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> gyomrát pikáns mártással -öntötte le a francia szakács, nagyot szippantanak a budai hegyek -levegőjéből, midőn a nedvesfalu alagutat elhagyják. „Természet!“ -„Regény!“ „Szerelem!“ kiáltják Oesterreicherné leányai, midőn -tavaszi délutánokon a furcsa budai házak között, Martinovics -mezején átkocsiznak, hogy a karminon kivül a tavaszi nap -pirosságával is arcukon kedveskedhessenek a szegény férfiaknak, -külföldi ágensnek és pesti divatfinak, akik a szerelmet a -magyar-utcai háremben feltalálják. Bizonyára a Belváros alatt -elfolyó csatorna a legmegvetettebb a pesti csatornák között. A -bozontos, boglyas, falusi komondor a sváb kertész kocsija mögött -talán hátsó lábát emeli a pesti férfiak felé. A sváb kutya szerelme -a természet nemes törvényeit nem szegi meg.</p> -<p>Bonifácz Bélát tehát elüzték a vámtól s a nihilista szíve körül -a vér oly meleg lett, mint a Golfáram a hideg oceánokban. „Igazam -van! Mindig igazam van! Ha a bombát elhajítom, igazam van!…“ -mondták a vérnek a hullámai s a vértanuk boldogságával kapaszkodott -neki a Várhegynek, hogy két krajcár hiányában emigy kelhessen át -Budáról Pestre.</p> -<p>Már két napja nem evett ekkor…</p> -<p>Bonifácz Béla pesti utazása a legkisebb sikerrel sem járt. -Szilveszter úr, barátja és pártfogója, a lóversenytérre kisérte -fejedelmét és Alvinczi úr régi, ezüstaranyszínü nyakkendőjében és -kék kalapjában sört ivott e tavaszi délután, midőn a csikók, -nyugtalan és vad mének, álmélkodó szemü, nemes alaku kancák a zöld -mezőn végignyargaltanak, hogy Szilveszter úr a hatodik pohár sörnél -türelmetlenséggel emlegesse lord Derbyt és Batthyány Elemért, mert -hiszen nem nyert a lovak játékos futásánál. Ezalatt Bonifácz Béla -libegő köpenyegében – (amilyenben a szegény vándorénekesek -<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> járhattak Eperjesen és Lőcsén és a -lengyel uraknál, akiknek piros csizmája mindig szívesen tánclépésre -perdült, ha az országútról benyitott egy vándorló deák, aki három -verset mondott s így élte életét) – cikk-cakkos vonalban rohant át -Pesten. Már esteledett, senkivel sem találkozott, aki legalább egy -pohár borral megkinálta volna, megnézte a helyet, ahol a -dinamitbombát elhelyezi a Váci-utcában, – vagy talán ekrazitot! – s -a kénzsinórt meggyujtja délután hat órakor. Azután az összekötő -vasuti hídnak vette útját, hogy pénz nélkül átkelhessen a Dunán, s -mire a város elmaradozott a boldogtalan kis ember mögött, aki négy -mérföldnyi utat tett meg, hogy esetleg borából megkinálja a szegény -Szilveszter, a bozontos szakáll és régen nyirott hajfürtök nem -emelkedtek többé bombavető lázzal, a cvikker mögött bús szeme -bágyadtan megnyugodott, Krisztusra gondolt, amint a szegények -szokták, midőn már mindenki elhagyta őket.</p> -<p>A názárethi aztán átsegítette Bonifácz Bélát az összekötő vasuti -hídon s adott neki elég erőt is, hogy fölmásszon a Jánoshegyre, -ahol egy elhagyott csőszházban fizetség nélkül töltötte a -telet.</p> -<p>Odalent a városban már bealkonyodott, csupán a tornyok -fénylettek. A hegyen azonban még világos volt.</p> -<p>A csőszház előtt egy fatuskó volt s egy feketeruhás hölgy várta -ott Bonifácz Bélát.</p> -<p>Dideri-Dir volt ő, költőnő, ügyvéd elvált felesége valahol -Erdélyben, akivel vidéki csavargásai közepette Bonifácz Béla -megismerkedett. Az ügyvédnét a költészetre oktatta, verseket -olvasott föl neki, ábrándos és hosszu mesékkel traktálta szívről, -szerelemről, költeményről; két nap mulva, midőn ismét megszállta a -vándorlási kedv, tovább ment, de távozása előtt költőket -<span class="pagenum"><a name="Page_119" id= -"Page_119">-119-</a></span> rendelt a beteges lelkü asszonyságnak: -a bús és aranypókhálós Reviczkyt, az esti harangszó hangu Tompát és -Turgenyev Iván Tavaszi hullámait…</p> -<p>– De Punint és Baburint se hagyja ki, kedves tekintetes asszony. -S bizonyosan meggyógyul a lelke, – mondta Béla és a köpenyeg -csatját megerősítette nyakában, mintha nagy szél volna odakünn.</p> -<p>– Azután? – kérdezte a szürkülő haju és szívbajos tekintetü -asszony.</p> -<p>– Majd megírom a többit!</p> -<p>Ilyenformán néhány levelet is váltott Bonifácz Béla -Dideri-Dirrel. (Abban az időben ilyen álneveket választottak a -költőnők, mert Ibolyát vagy Hajnalkát már divatjuk multjának -számítottak. A régi imakönyveket is félretették a katolikus -asszonyok, midőn Orczy bárónő új imakönyvet írt. Igy -modernizálódnak a nők!) Dideri-Dir elküldte verseit, amelyeket a -költő látogatása óta költött. Bonifácznak mindig volt levélportóra -pénze, ha úrnők leveleire kellett választ írni.</p> -<p>– Hogy kerül ide? – kérdezte szigorúan Bonifácz Béla. – Nem -megmondtam, hogy óvakodjék Pesttől? Ez nagyon romlott hely. -Elcsábítják az asszonyokat.</p> -<p>A hegyi bokrok és fák már ekkor aludtak, elszundikáltak a nagy -kövek és mohos törzsek is, mert sehonnan sem hangzott föl nevetés -Bonifácz Béla szavaira.</p> -<p>Az asszony megfogta a nihilista kezét:</p> -<p>– Én nem haragszom, hogy ön nem lakik az Andrássy-úti palotában, -mint nálam létekor mondta.</p> -<p>Béla vállat vont:</p> -<p>– Egészségügyi szempontból költöztem a hegyre.</p> -<p>– Ahová én három napi bolyongás után találtam el. <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> -<p>– Maradt volna otthon, nagyságos asszony, Pest feketére fest. -Itt nincsenek költők. Akik vannak, azok Beliczay kávéházában -udvarolnak az éjjeli leányoknak. Remélem, nem óhajt a -Beliczay-kávéházba menni?</p> -<p>– De igen, igen, – felelt a szívbajos asszony. – Közelről -szeretném látni az ifjú Ady Endrét. Ó, én sok mindent megtudtam, -mióta maga engem elhagyott. Leveleztem valakivel, egy nővel, s az -mindent megírt a költőkről, akik verseikben az élet forradalmát -hirdetik, szent, nagy szerelmi reneszánszokat igérnek az -olvasónőnek s éjjel sört isznak és Jolán úrnő árvaleánykáit -pártfogolják a zenés kávéházban… Oh, Istenem, ha fiatalabb -volnék!</p> -<p>– Beállana Jolánhoz árvaleánykának?</p> -<p>– Kérem, kedves Bonifácz úr, vezessen el engem azon helyekre, -ahol a költők töltik éjszakáikat. Égek a vágytól, hogy közelről -láthassam őket.</p> -<p>A nihilista megcsóválta a fejét:</p> -<p>– Asszonyom, rossz helyen kopogtat! Én nem vagyok már ismerős a -fiatal író és költő urakkal. Az én időm lejárt. Az oroszlánfejü -Benedek Aladár az utolsó lirikus, akit ismerni szerencsém van. Az -enyhén őszülő szakállnak hatvanéves korában is sikerei vannak a -józsefvárosi hölgyek között. Vagy ha parancsolja, bemutatom Gáspár -Imrének, aki a József-utcai földszintes házikóban, délutánonként a -kuglizóban pihen, miután egész nap leveleket írt megyéspüspököknek -és zsidó nagykereskedőknek s a kerek pápaszem csodálatosan magas -értelmiséggel csillogott. A tollacska minden erejét és fantáziáját -összeszedi, az apró betücskék bibliai bőséggel omlanak és nem -egyszer bukkannak elő eredeti sorok a Manfrédból, vagy az -Anyeginból… Stecz öreg hordár tíz levélnél kevesebbel <span class= -"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> sohasem -indul el a város különböző pontjaira. Mire bealkonyodik a -Józsefváros fölött, az öreg hordár piros sapkájában titokzatosan -tér meg a kuglizóba. Vagy ismerheti a fehérhaju és pirosmellényes -Erdélyi Gyulát, régen letünt időknek regényíróját, aki Szegény -Dezső című regényéért húsz forintot kapott a Pesti Naplótól és -jelenleg csupán Szemere Miklós versenyparipáihoz ír ódákat, mert az -emberekről többé nem érdemes dalolni, ha megengedi… Seffer Lászlót, -vagy Szeles Adorjánt. Egytől-egyig kitünő komoly férfiak. Spártai -jellemek és a petróleumos kóc sohasem hiányzik zsebükből, ha az -országot föl kellene gyujtani… Még a „Vendéglősök Lapja“ parádi -víz- és viaszgyertyaszagu szerkesztőjének is bemutathatom, aki -Kossuth temetésén vitte a fáklyát és viszi azóta is a megmaradott -viaszdarabot. Csete Lajos, a Pokrócz Ádám apja a kövér Ligeti -korcsmájában issza ezredik spriccerét, míg Jaskula Virág Béla a -Fővárosi Lapokat szerkeszti a Práter-utcában s kék szemével -ábrándosan tekintget mindazokra a magas ablakból, akiket -mecénásoknak sejt. Régen letünt idők félig szent, félig őrült, -olykor szegény bűnös emberei ők, akik sohasem mernek előjönni a -józsefvárosi kis korcsmákból, bár bűneikért megvezeklettek. A -nemességnek és gyöngeségnek furcsa keverékei. Chaterton, az -éhenhalt angol poéta, vagy a klinikai ágyon elpusztult Reviczky -Gyula az ideáljuk néha… Máskor Robespierre és Danton imádatuk -alakja. A negyvenkilencediki debreceni országgyűlés törvényéhez -alkalmazkodnak, amelyet a nagy kálvinista templomban kimondtak… És -a világon a legjobb társaságnak vélem még Pongrátz Bélát, az -istentől és embertől elhagyott szegény kis költőt, aki olyan -nemesnek és tisztának maradott meg szent rajongásában a legnagyobb -nyomor és szegénység éveiben, <span class="pagenum"><a name= -"Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> mint a régi aranypénzek, -amelyek várkutak mélyéből kerülnek napfényre s rajtuk egy fiatal, -babérkoszorús császár képe van… Az ifjabb Görgei, a tábornok fia -komor, magányos vándorlásaiban gyakran elvetődik a helyre, ahol a -szegény költők meghúzzák magukat, padlásokon, régi pincékben, -nyomorult hónapos szobákban, ahol maga a gazda is adós a hópénzzel. -Az ifjabb Görgei mindig megy, nyughatatlanul bolyong Pestről -Budára, mint Angliában járta egykoron a Londontól dél felé, Anglia -virágoskertjébe vezető országútakat. Csupán olyankor nyugszik meg, -midőn hébe-korba elhelyezkedik a lipótmezei csendes házban. -Hetenkint kimenőt élvez, midőn is O. B. grófnő társaságában -színházba mehet, rendesen klasszikus darabhoz, amelyet az ifjabb -Görgei még ifjúkorában látott Párisban vagy Londonban és előadás -után vacsorázik a grófnővel. A ravasz orvosok jól gondolták ki ezt -a dolgot. Görgei úr hölgytársaságban nem nyul italhoz, ellenben -igyekszik fiatal, szellemes és nagyműveltségü gavallér lenni. Az -angol királyi képtárról beszél O. B. grófnőnek, a csodálatos -British Museumról és Haydn zenéjéről, amelynek sok művelője van az -angol vallásos házakban. Még jóval éjfél előtt hazatér, a grófnőt -kisérve, a messzi csendes házba, mert hisz O. B. grófnő beteg… Ime, -ők az én barátaim, asszonyom. Körükbe szívesen elkísérhetem.</p> -<p>Dideri-Dir, a költőnő (mint általában a nők), inkább kedvelte a -tornyok magasságából közelgő holdat, mint a napnyugati égboltozat -halványuló csillagait.</p> -<p>– Új barátokat kell szerezni, Béla, – mondta a csőszkunyhó -előtt, fölemelkedve a fatuskóról. – Az emberek, akikről beszélt, -bizonyosan jégszürke, zordon, magányos, asszonykerülő, bogaras vén -emberek. <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> Elég részem volt a vén emberekből -férjem oldalán… Fiatal, csillogószemü és emelkedő csillagu férfiak -barátságára vágyom, akiknek saroglyájához odaköthetem a lovamat. Én -érvényesülni akarok, mert úgy érzem, hogy tehetségem van. Hisz -mindazok között, akiket fölemlített, egyiknek sincs lapja!…</p> -<p>– Az „Olvasd!“ már megszűnt – felelt Bonifácz Béla -mélabúsan.</p> -<p>A szürkülőhaju asszonyság áhitatosan nézett a Jánoshegy fölötti -égboltozatra, ahol már föltünedeztek az esti csillagok.</p> -<p>– Szerelmes szeretnék lenni… Még egyszer szerelmes lenni, hisz -már úgy sem élek soká. Ady Endrébe vagy Révész Bélába. Cholnoky -Viktorba vagy Lovik Károlyba… Egy fiatal, pályája kezdetén lévő -iróba, mint George Sand Musset Alfrédbe… Baszkircsev Mária -szeretnék lenni. Ah, mily királyi kertekből áradó illat lehet az: -együtt emelkedni a dicsőség lajtorjáján. Egyik nap Dideri-Dir -költeményét közlik a lapok, másnap szép kedvesem, drága Alfrédem -dalát. És olykor egymás mellett jelenhetik meg nevünk A Hét -hasábjain. Nem, kedves Bonifácz Béla, nem azért jöttem el az -erdélyi havasok közül, hogy az öreg Gáspár Imrével sörözzek együtt -a józsefvárosi kis kuglizóban!</p> -<p>– Kegyed egy stréber nő!</p> -<p>– Lehetséges… Páholyban akarok ülni a Nemzeti Színházban és az -írók frakkban látogassanak el hozzám a felvonásközben. Talán -szalont is fogok tartani, zsúrokat adni és a szerkesztők majd kezet -csókolnak nekem… Megengedem, hogy néha meglátogasson, ha nincs -vendégem.</p> -<p>Dideri-Dir ezután homlokon csókolta Bonifácz Bélát és színpadias -léptekkel elvonult a jánoshegyi <span class="pagenum"><a name= -"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> kunyhó tájékáról. -Bonifácz sokáig utána nézett és őszes szakállába halkan -mormogta:</p> -<p>– Majd visszatérsz még hozzám, szegény leányom!</p> -<p>Egy hét mulva Dideri-Dir két leánya kereste föl Bonifácz -urat.</p> -<p>Tizenhat-tizenhét esztendős, se nem szép, se nem csúnya leányok -voltak. Olga az irodalomért, Giza a művészetért rajongott.</p> -<p>– Béla bácsi, az anyánk megbolondult. Egész éjszaka a -kávéházakban csavarog nagyhaju költőcsemetékkel, álhirlapírókkal… -Mi nagyon szégyeljük magunkat. Nem akarunk Pesten maradni.</p> -<p>– Menjenek haza az édesapjukhoz!</p> -<p>– Az atyánk egy cseléddel él. Mi elhatároztuk, hogy elmegyünk -Magyarországból. Táncolni tudunk. Olga énekel hárfa mellett francia -dalokat. Csinosak, fiatalok vagyunk. Tegnap az ügynökkel -megállapodtunk. Oroszországba megyünk művésznőknek. Szeretnénk, ha -velünk jönne. Mint apánk, vagy mint öreg barátunk…</p> -<p>– Szegénykéim – kiáltott föl fájdalmasan Bonifácz Béla. – -Elpusztultok, elégtek, meghaltok. Vengergák lesztek s kórházban -haldokoltok.</p> -<p>– Jöjjön velünk, s ne hagyjon elpusztulni! – felelték Dideri-Dir -leányai. – Itt úgy sincs semmi dolga. A csőszkunyhót őrzi.</p> -<p>Bonifácz Béla elgondolkozott.</p> -<p>– Valami dolgom mégis csak volna… Hetenkint cikket kell írni a -Vendéglősök Lapjába. Rettentő méreg az irodalom. Vérbajossá teszi a -polgárokat és polgárnőket, ha belékóstolnak. Az írók mind -szélhámosok. Kinevezik királyi mesterségnek, a legdicsőbb -foglalkozásnak a maguk dolgát. Holott tulajdonképpen senkinek sincs -szüksége az irodalomra. Az emberek <span class="pagenum"><a name= -"Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> sokkal boldogabbak -volnának, ha nem volna irodalom. Tovább is születnének, -szeretnének, meghalnának. A nagy, gyönyörüséges Életnek semmi köze -sincs az apró, sűrű betücskékhez. Az írók, mint egy titkos -szövetség, századok óta mérgezik az emberek lelkét, hogy maguk meg -tudjanak élni. A meséik, dalaik mind arra valók, hogy -nyugtalanságot, zavart idézzenek elő az emberi lelkekben. És ha egy -családba beköltözött az irodalom édes mérge, ott nyomon következik -a boldogtalanság. Az írók feleségei mind szerencsétlen asszonyok. -Szilveszter barátom tizenhat esztendős leánya fölakasztotta magát. -S ime benneteket elhágy anyátok, mert verseket mondanak neki éjjel -a kávéházban…</p> -<p>– Eljön velünk? – kérdezték a leányok.</p> -<p>– Elmegyek, szegénykéim. Titeket nem engedlek feláldozni az -őrültségnek, amit irodalomnak neveznek. Egyszer zöld alkoholban, -máskor az idegek természetellenes kivánkozásában, harmadszor a -vérnek lobogó égésében lakik az őrültség, amely irodalom névre -hallgat. Elmegyünk ebből az országból, ahol a félbolond ügyvédnét -szabadon engedik járni – az irodalom ürügye alatt.</p> -<p>Giza, aki a praktikusabb volt, végigmustrálta Bonifácz úr -ruházatát.</p> -<p>– Mindenekelőtt gyerünk a szabóhoz, Béla bácsi! – mondta és -karonfogta a bozontos, öreges emberkét…</p> -<p>… Két évig járt Bonifácz Béla Oroszországban a Dideri-Dir -leányaival. A leányok szép ruhákat, némi pénzecskét táncoltak össze -Moszkvától és Pétervártól végig a nagy szibériai vasutvonal mentén, -ahol a helyőrség kozáktisztjei szinte őrjöngve fogadták a varsói -első orfeumot. <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span></p> -<p>Egy vasuti állomáson, messze Ázsiában azután ellopták -mindenüket. Pénzüket, ruhásládáikat, ékszereiket. A magyar határtól -sok ezer versztnyire, egy félig behavazott szibériai állomáson, -mongol lókötők és félvad muszka tisztek között, ahol csak hetenkint -egyszer megy át a vonat, egyetlen pénzdarab, ruha és élelem nélkül -maradtak Dideri-Dir táncos leányai és Bonifácz Béla, a költő.</p> -<h2>VII.<br /> -A bécsi nők Pesten.</h2> -<p>Május volt akkor Pesten.</p> -<p>A bécsi gyorsvonat, amely a legjobban épített vasuti pályán, -alacsony cilinderes mozdonyával olyan fontoskodó lihegéssel szalad -be a pesti állomásra, mintha legalább is előkelő távoli rokonát, a -pétervár–nizzai expressz-vonatot óhajtaná utánozni, a hosszu -Pullmann-kocsik mindjárt megállanak és selyemmel bélelt, arannyal -diszített, villamosfényü fülkékből orosz nagyhercegek, lengyel -vojvodák és cseh milliomosgyárosok szállnak ki, – a bécsi -gyorsvonat májusban megrakodva jött Pestre, hogy elhozza a bécsi -kávéházak szemetjét, gyanús exisztenciáit és különösen erkölcstelen -asszonyait.</p> -<p>Lófuttatás volt Pesten.</p> -<p>A pompás vasuti kocsikból a rendőri ujságok megelevenedett -tipusai ugrálnak le. Feltünő elegánciával öltözött sportsmanek, -akik a téli hónapokban a Ronacher-nézőtéren keresnek megélhetést, -hajnalban kártyás kávéházban huzódnak meg és esetleg egy öreg -virágárusnővel tartanak szállást, pénzügynökök és <span class= -"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> elszánt -arcú makrók, vöröses arcok és különös bajuszok, hajviseletek és -nyakkendők, amelyeket csak a bécsi aszfaltbetyár kultivál, fehér -kamáslik és óriási látócsövek nagy sárga táskákban. A kivágott -lakkcipő, vagy a narancsszínű, magas sarku füzőscipő teljes -biztonsággal lép a pesti aszfaltra. A kisujjakon gyűrűk és a -tolvaj-zsargon szavaival ékesítik a lerchenfeldi dialektust. A -bécsi kávéházakban tanulták ők az okosságot és szellemi fölényt, -szemtelen gúnnyal néznek végig a Kerepesi-úton.</p> -<p>A nők még furcsábbak; kedvelői a fehér bluzoknak és sima -szoknyáknak. A kerek Girardi-kalapok vagy a nagytollas Rembrandtok -igen jól illenek fejükre. Szőkésbarna hajukat feszesen fésülik és -arcszínük pirosas, mintha most öblítették volna hideg vízzel. Kék -szemük van és rózsaszínü szájuk. A foguk fehér és korán meghíznak. -Jókedvüek és biztosak a dolgukban. A sportladyk fesztelenül -fogadják minden jól öltözött férfi udvarlását, a szeretőjük markőr -a Habsburg-kávéházban és csupán nyerni jönnek Pestre.</p> -<p>Amíg a Kék macska és a Flóra-terem volt a legelőkelőbb -mulatóhely Budapesten (majd Somossy Károly fölépítette a világ -egyik legszebb orfeumát), a bécsi női tipus képviselte az igazi -artisztikát. A kövér, tejkeblü és a malac rózsaszínü bőréhez -hasonlatos arculatu dámák, akik csak sört vagy francia pezsgőt -ittak, szívtelenül és hidegen fosztogatták a férfiakat, ölelkezés -közben Maxra, a fiákeresre gondoltak, egyszerre csak elhagyták -Budapestet. A király-utcai énekes kávéházakban (ahol még VII. -Edvárd velszi herceg korában csárdást tanult táncolni) maradt meg -belőlük egy-egy öreg, de fessen öltözködő példány, akinek nem -sikerült szerencsét csinálni Budapesten.</p> -<p>Carola Cecilia éjszaka a Beliczay-kávéházban volt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> ahová a -grófok és bárók frakkban jártak, Blau bácsi ingujjban billiárdozott -Lazaroviccsal, a nábobbal, akit éjjel-nappal, lépésről-lépésre -követtek Hartman és Lefkovics, a hűséges pénzkölcsönzők s -alkoholisták módjára itták a fiatal milliomos pezsgőjét. A Kmoch és -Reiner-féle „Frauenbatallion“ keringőjétől visszhangzott a pesti -éjszaka, amelyet nyolcvan szép trikós-kisasszony táncolt az orfeum -színpadán. Carola Cecilia (akiért egyformán rajongtak öreg -börziáner zsidók és ifjú grófok) huszárkapitányi uniformisban -vezényelte a pompás csapatot. Nagyváradra különvonattal vitték a -zászlóaljat, hogy estére a Fekete sasban játsszék és talán már föl -is lobogózták a váradi házakat, midőn Turinból megjött a sürgöny: a -kormányzó meghalt… Cicele, akinek olyan sűrű, hosszú haja volt, -hogy fejétől sarkáig elborította, nem őrjíthette meg végképpen a -nagyváradiakat, az előadás elmaradt. Küry és Fedák kisasszony nagy -primadonnák lehetnek, de korántsem váltják ki a közönségnek azt a -nagyfokú lelkesedését, amely a még meglehetősen naivnak látszó -korban Cicelke nyomán Pesten végiglángolt. Kérdezzétek meg az öreg -urakat, Amerikába költözött pénzügynököket, letört gavallérokat és -Rajna Ferencet, ki volt Carola Cecilia, midőn a -„Hölgyzászlóalj“-ban a nemzeti színű zászlót kibontotta! A még -félig német pesti éjszaka őrjöngve tapsolt, az orfeum előtt a -fiákeresek éljenezték és a zene csengve-bongva zengett… Mi volt -szebb? A „Hölgyzászlóalj“, vagy a manapság divatos „Hulló falevél“? -Ó, a régi karnagyok szemérmesek voltak. Aki egykor megírja Budapest -történetét, Somossy Károly és Carola Cecilia alakjáról nagyon sokat -írhat. Ők tanították meg lumpolni a várost. Bizonyosan ma is isznak -francia pezsgőt Budapesten, hisz e portéka mindig kelendő marad, -míg gazdag inyencek <span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span> és ledér nők élnek a földön. Ám -akkoriban, májusban, lóversenykor, mikor Carola a feketeharisnyás -lábát a Beliczay-kávéház márványasztalára teszi és Blau Diogénesz -egy rajongó lovag hódolatával iszik a diva lakkcipőjéből, Batthyány -Elemér és Szemere Miklós fiatal urak, Munczy nagy szürke -szakállával francia dalokat muzsikál és Somossy úr együtt mulat ott -vendégeivel; a mulatságos és ötletes Lantos megnyitja Pesten az -első elegáns restaurant-t, amelynek konyháján reggelig ég a tűz és -olcsón mulatni lehet, – nyomban bele is bukik a vállalkozó szellemű -férfiú, bár Brillat-Savarin receptje szerint főzi a tyúklevest; -élelmes vendéglősök korcsmákat alapítottak, amelyeket csupán éjfél -után nyitottak ki, a „Temető“-ben reggel tíz órakor kiérdemesült -aranyifjak mulattak Strasser csikósbojtár-modorban előadott dalain -és a Kauser-társaság hordó sört helyeztetett az asztalra; a divat -májusi délben ligeti vendéglőbe hajtatni Móni gyors trapperein -(miközben kocsis, ló és szerszám a bécsi Práterről álmodott), a -zongorást kihúzni az ágyból; a vörös Friedmann csillagos övet hord -derekán és Szekulával világvárosnak nevezik ki Pestet, amelynek -szanfranciszkói tempóban építenek mulatóhelyet és a néger -táncosokat, nemzetközi művészeket Pestre csődítik: „Ős-Budavára!“ -mondják az emberek és kelet és nyugat minden pompája megjelenik -képzeletükben és az idáig rejtett pesti félvilág, a titkosan -szerető nők hirtelen, tavasz virágai módjára elleptek mindent a -bámészkodó város előtt (akiknek lakáscímével és nevével a nők -hódoló barátja, pártfogója és gourmandja, Kapy kapitány úr, az -angol király rokona, finom maroquin-bőrbe kötött, arany ceruzával -írott jegyzőkönyvecskéket töltött meg és könyvtárában bizonyosan -föltalálható, hogy a drága Svarcz Mici hol lakott húsz év -<span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span> előtt); a süket Fritz apó meg bablevest -főz a Vasvári Pál-utcában és „lokál“-jában fiákeresek, kaszinói -urak és éjjeli leányok együtt táncolnak délelőtt a tüdővészes -Breitner zongorája körül, aki hátborzongatóan variálja az ocsmány -és ledér szavakat dalaiban, míg fülig nyitott szája fekete üregéből -egy fölbontott régi sír sötétsége mered elő s gyakran ömlik -tüdejéből a vér a mulatság hevében (míg otthon a beteg asszony és -beteg gyermek várja); a vérbeli lumpok és passzionátus ivók, a -mámorban életet kereső urak és a szinte állativá aljasodott bécsi -leányok idejében, midőn Fifi kihullott metszőfogát -viaszgyertyadarabbal pótolja, a bolondos Gréte tébolyodottan tépi -össze ruháit, míg Mici minden reggel öngyilkos óhajt lenni: e -korban Roederer és Pomery urak a messzi Frankföldön bizony alaposan -tudomást szereztek arról, hogy Pesten május van, lóverseny van. -Freystädtler Flóra, a vörös milliomosleány még Champagne dombján -termett aranyban fürösztötte meg színész és fiákeres szeretőit, -mielőtt udvarlásukat elfogadta volna. A pesti lumpolások -hőskorából, midőn egy-egy éjszaka vagyonok úsztak el pezsgőre, -virágra, muzsikára, éles visítással sikolt ki a bécsi nők mámoros -hangja.</p> -<p>Orfeum!</p> -<p>Mily melegen, zenésen, szinte kábítóan hangzott egykor e szó -ifjú gavallér korunkban! Táncosnőket és hercegnőket láttunk, az -urak fehér inge fénylik, virágillat tölti meg a rózsaszínű villamos -fényben tündöklő termet, páholyában Vladimir nagyherceg ül, -földszinten a rasta, rövidszoknyás francia szubrett csicsereg a -pódiumon, kopaszfejű, kiélt arcú pincérek a temetésrendező -tiszteletteljességével viszik jéghütőjében a francia dombok borát -és a zenekarból bűbájosan hangzik a csengő-bongó orfeumzene. A -nagyvilág, Páris, Nizza: <span class="pagenum"><a name="Page_131" -id="Page_131">-131-</a></span> eljött hozzánk vizitbe egy estére. -Azután elment Cecilia s elmentek mind. Egyiknek-másiknak trafikja -vagy masamód-üzlete van a Ringen és Pestre csak májusban hozzák -vissza emlékeik, a régi időkben ünnepségnek nevezett tavaszi -lóversenyre.</p> -<p>Ilyenkor írják az ujságok, hogy megérkezett az előkelő külföldi -társaság Budapestre.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Horváth kisasszony még sohasem volt lóversenyen, kisleánykorában -a Sugár-úton nézte Andrássy Géza hatalmas vadászkocsiját, Wahrmann -piroskerekű, könnyű fiákerét, amelyet Bécsből hozatott a gavallér -és négyesfogaton jött Blaskovics. Tíz-tizenöt percig végigrohant az -álmélkodók tekintete előtt Magyarország előkelősége. A sánta -Neszmélyi ujságíró, mint az élet főrendezője, élénken előre hajolt -hatalmas pofaszakállával és minden ismerősét mankójával üdvözölte. -A fiákeresek olyan gyönyörűséggel hajtották rövidfarkú lovaikat, -mintha mindenki nyert volna odakünn a futtatáson. A nők fátyola -üdén lobogott és a férfiak térdükre húzták a pepita-nadrágot. -Tündöklő, szép nagyvilág!</p> -<p>Urbanovicsné újabb segéllyel látta el a Pattantyus-utca hölgyeit -és a boldogtalan Rezedának kárba veszett minden ékesszólása. A -színésznők, miután új tavaszi ruhához jutottak (Horváth kisasszony -pepita-kosztümöt varratott, fecskefarkú kabátkával, míg Szilvia kék -és fehérpettyes ponzsiból kisleányos toalettet választott), egy -versenynapi délután fiákert hozattak.</p> -<p>– Hölgyeim, csupán az éjjeli kaszirnők és félvilági lepkék -szoktak a turfra járni hétköznapokon – elmélkedett Rezeda úr.</p> -<p>A színésznők azonban nevetve intettek a szerkesztőnek. -<span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<p>– Ha szégyel velünk jönni, ne jöjjön velünk, – mondá élesen -Klára.</p> -<p>A bús férfiú beleegyezett sorsába.</p> -<p>– Becsületemre, – dörmögte, – úgy érzem már magam, mint egy -makró. Vásárra hordom nőismerőseimet.</p> -<p>A kisasszonyok természetesen a grófnékra voltak kíváncsiak -elsősorban. Rezeda úr megmutatott nekik néhány mágnásasszonyt, -akiket látásból ismert. A fiatal grófnők karosszékeikben mint -pasztell-képek üldögéltek. Finom, csodálatosan gyöngéd arcbőrükkel, -ruháikkal, keztyűikkel, cipőikkel mint üvegházi növények foglaltak -helyet a piros zsinórral elkerített részben. Vajjon hol veszik a -grófnők kalapjukat, amely izlésével és formájával olyannyira -különbözik mindig a polgárasszonyok kalapjától? A keztyűs talán -külön keztyűt varr Andrássy kontesznek? És az elzárt paloták -levegőjében műtárgyak, festmények, ázsiai szőnyegek és gondtalan -évek közepette felnövekedő hölgyek igazán mások volnának, mint a -teremtés többi asszonyai? A rózsaszínű csipke alsóruháikon és a -szalag cipőjükön, hajuknak üde hulláma és szemüknek fénye vajjon -honnan van, hogy azt a legügyesebb, a leggazdagabb zsidónő sem -tudja utánozni? Testüknek rugalmassága – még az idősebb hölgyeknél -is, – mintha csakugyan a századokon át átfinomult vérkeveredésnek a -következménye volna! Kék vér! – mondták a régi regényírók. S a -polgári férfiú fölsóhajt, hogy sohasem ismeri meg a kékvérű nőket -közelebbről.</p> -<p>Egy fordulónál (mert hisz a kisasszonyok állandóan sétáltak, -hogy semmit el ne mulasszanak), Alvinczi feketeszakállas, -fehérkalapos feje bukkant föl a mezőn. Lusta, szinte unott -léptekkel közelgett, a látócsövét egykedvüen himbálta a karján. -<span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<p>– Gyerünk! – mondta Rezeda úr idegesen.</p> -<p>Horváth kisasszony azonban megállott és olyan mosollyal nézett -Alvinczi szeme közé, amilyen mosoly csak kitanult kurtizánok, vagy -teljesen ártatlan nők arcán szokott jelentkezni az izgatottság -palástolására.</p> -<p>Alvinczi megzavarodva nézett a hölgyre, mintha emlékei között -kutatna.</p> -<p>– Jó napot, Alvinczi! – mondta Horváth kisasszony csalfa -szemhunyorítással. – Ugy-e bár, nem emlékszik rám? De én nem -felejtettem el magát!</p> -<p>(Rezeda úr azt hitte, hogy a föld alá sűlyed -szégyenletében.)</p> -<p>Az ázsiai kán fehérkeztyűs kezével megemelte a kalapját.</p> -<p>– Van szerencsém, – mondta minden meggyőződés nélkül és futó, -kérdő pillantást vetett Rezeda úrra.</p> -<p>Rezeda úr vállat vont s odavetőleg, a fogai között mormogta:</p> -<p>– Louise asszonynál… Az estélyen…</p> -<p>Alvinczi fanyarul mosolygott. Elővette a zsebkendőjét és a -gyomorbetegek keserűségével köhintett.</p> -<p>– Igen… Mindjárt szolgálok valami jó tippel… – folytatta gyorsan -a legnagyobb szivélyességgel. – A dámák bizonyára nyerni -szeretnének, habár, ha én rám hallgatnak, nem fogadnak. A -lóversenyen nem lehet nyerni. De hogy mégis kivegyék részüket a -játék szórakozásából, majd szolgálok néhány tikettel. Ha -megengedik… A viszontlátásra. Sietek, mert már start van.</p> -<p>Gyorsan megemelte a kalapját, felületesen megfogta Horváth -kisasszony kezét és eltünt a lépcsőkön, amelyek a könyvfogadóhoz -vezettek. Mindenütt tiszteletteljesen <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> nyilt -szét a tömeg. Ő játszik itt a legnagyobb tétekben. A -lóversenyvárosban király volt Alvinczi.</p> -<p>Rezeda úr sötétpiros arccal kapaszkodott Horváth kisasszony -karjába.</p> -<p>– Lelkem, – kezdte az indulattól visszafojtott hangon, – maga -úgy viselkedik, mint valami falusi kisasszony. Azt hiszi, hogy -Kisvárdán van, ahol a társulat drámai szendéjét minden suszterinas -ismeri? Pesten vagyunk, lelkem, ahol nem szokás megszólongatni a -férfiakat.</p> -<p>– Valóban nagyon neveletlen volt Alvinczi, – felelt elkomolyodva -Klára. – Ostoba voltam, beismerem. Gondolataimban annyit -foglalkozom a furcsa emberrel, hogy egész természetesnek találtam, -hogy nyomban rámismer ő is, amint találkozunk… Bocsásson meg, -Rezeda.</p> -<p>De Rezeda úr nem bocsátott meg.</p> -<p>– Nézzen körül a gyepen, – folytatta szigorúan. – Látja ezt a -sok föltünő kalapos, furcsa ruhás, elszánt képű nőt? Ezek mind -azért vannak itt, hogy Alvinczivel, vagy a hozzá hasonló erszényű -férfiakkal megismerkedjenek. De még ők sem mernek megszólítani -senkit.</p> -<p>– Mily szamár voltam! – mormogta könnyes keserűséggel Klára.</p> -<p>Éles csöngetés hangzott.</p> -<p>A tömegben egy hetykekalapú, pirosmellényes, fehérszakállú öreg -úr törekedett a társaság felé. Barna köpenyeg volt rajta és rozzant -sétapálcával integetett.</p> -<p>– Nagysádkám!</p> -<p>Szilveszter úr volt ő, az Alvinczi titoknoka.</p> -<p>Néhány barna karton-billétát nyomott a sok közül a Horváth -kisasszony kezébe. <span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span></p> -<p>– A fejedelem küldi, – mondta a sietéstől elfulladva.</p> -<p>– Hogy van, Szilveszter bácsi? – kérdezte megenyhülve Klára.</p> -<p>– Sietek. Sietek. Még X. grófnénak kell jegyeket adnom, az öreg -B. bárókisasszonynak és özvegy Ábrándinénak. A versenyt pedig már -futják.</p> -<p>– Miért fogadta el? – kérdezte sötéten Rezeda úr.</p> -<p>Horváth kisasszony izgatottan nézte a kartondarabokat.</p> -<p>– Tíz forint. Háromszor tíz forint. A hatos számon. Nézze meg -csak, gyorsan, Rezeda úr, melyik a hatos szám?</p> -<p>– Az Alvinczi lova. Ignác.</p> -<p>Vad kiáltozás töltötte meg hirtelen a mezőt. Mintha váratlanul -megbolondultak volna az emberek ezrei. Padokra és székekre -ugráltak. Lóneveket kiabáltak. A szemek kimeredtek. A nők -hisztérikusan visítottak.</p> -<p>– Innen úgy sem látunk semmit a futásból, – mondta Rezeda úr. – -Forduljanak meg, hölgyeim. Az emelvényen ül Alvinczi úr. Majd az ő -arcáról itéljük meg, hogy megnyeri-e a versenyt Ignác.</p> -<p>A Jockey-Club tagjainak fenntartott helyen ült Alvinczi úr és -bizonyosan a világ egyik legjobb látócsöve volt a szeme előtt, -amint a lovak futását figyelte.</p> -<p>Mereven dőlt hátra ülésében, amint feszülten figyelt.</p> -<p>Hirtelen előrehajolt, mintha az energikus mozdulattal is -hozzájárulna a verseny kimeneteléhez.</p> -<p>A gukker szinte megfeszült kezében, amint a cél előtti utolsó -métereken a magasból a paripák futását figyelte.</p> -<p>Azután elvette szeme elől a gukkert.</p> -<p>Boldog, gyermekesen boldog, diadalmas mosoly <span class= -"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> jelent -meg a sötét, szomorú arcon, mintha karácsonyi angyal csengetne -végig a mezőn… A szomszédjai kezüket nyújtották felé.</p> -<p>– Ignác! – ordította ezer torok.</p> -<p>– Nyertünk! – kiáltotta önfeledten, szinte könnybeborult szemmel -Horváth kisasszony. – Ignác. Drága Ignác.</p> -<p>– Az ördög vitte volna el! – dörmögte Rezeda úr.</p> -<p>Horváth kisasszony a fehér korláthoz rohant, midőn a győztes -paripát elvezették. Fehérkeztyűs kezével boldogan tapsolt a -kistermetű pejlovacska felé.</p> -<p>– Ignác! – mondta szerelmesen, lágyan.</p> -<p>… Bármennyire szeretett volna Horváth kisasszony e délutánon -Alvinczi úrral ismét találkozni, ez többé már nem sikerült -neki…</p> -<p>– Vajjon miért került el Alvinczi? – kérdezte Horváth -kisasszony, midőn hazafelé mentek fáradtan és porosan.</p> -<p>Rezeda úr mogorván lóbálta a fejét:</p> -<p>– Kisasszony, jegyezze meg magának: a hálálkodó ember a -legkényelmetlenebb lény. Az ember nem tud vele mit csinálni. -Alvinczinek különben is régi babonája, hogy akkor, midőn -jelentősebb összeggel fogad valamely lóra, a szegény ismerősei és -barátai között fogadójegyeket osztat széjjel. Vannak pedig -ismerősei, akik részére ugyanakkor más lovakra fogad, mint -amilyenre ő maga játszott. Örüljön, bennünket szerencsés ismerősnek -számít.</p> -<p>– Nagyszerű ember.</p> -<p>– Annál is nagyszerűbb, mert míg kegyedet kétszáz forinthoz -juttatta (hogy kiimádkozza a győzelmet, mint azok az öreg -mágnásasszonyok, akiket támogat s versenynapi délelőttökön a -Ferenciek-templomába járnak imádkozni Alvinczi szerencséjéért), -addig <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span> ő maga, mint egy beavatott ismerősömtől -hallottam, csaknem százezer forintot húzott be Ignác győzelmével. -Ez Alvinczi kifogyhatatlannak hitt vagyonának a forrása. Ezért -hívják Monte Cristonak.</p> -<p>Klára összecsapta a kezét:</p> -<p>– Imádom, – mondta.</p> -<h2>VIII.<br /> -Az álmok és a kártyák.</h2> -<p>Tavasz volt és a pattantyus-utcai hölgyeknek délutánonként -verseket és regényeket olvasott Rezeda úr.</p> -<p>Rezeda szerkesztőnek régi módszere volt a nők körüli udvarlásnál -a költők segítségül vétele. Szerelmeit (a cirkusz-lovarnőt a Henry -társulatánál, a cukrászkisasszonyt egy régi vidéki cukrászdában, -ahol mályvaszínü függönyök lengtek az ablakon és a likőrös üvegeken -virágkosaras vignetták voltak, majd az özvegy kereskedőnét, akinek -szívbaja volt és nagy szemében az elmulás utáni vágy néha -csodálatosan tükröződött) többnyire Byron vagy Puskin verseinek -köszönhette. Mint egy biedermeier-ifjú, finom kötésben -verseskönyvet hordott a zsebében és midőn a hölgyeket négyszemközt -kaphatta, vadul, gyorsan, vagy lágyan és álmodozva a fülükbe -olvasta az idevonatkozó szakaszokat. A nők néha megengedték, hogy a -kezüket megcsókolja, máskor könnyedén végigsimították homlokát, -kedves Rezedának nevezték, virágjukat a verseskönyv lapjai közé -préselték, azután elbocsátották a szerkesztőt, aki lehajlott fejjel -bandukolt és az öngyilkos Kleist Henrikre gondolt. Igy élt Rezeda -úr szerelmeiben és még az özvegy kereskedőné hálószobájáig sem -juthatott el, aki <span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span> pedig olyan sűrű, szőkehaju, hosszu -szempilláju, összeérő szemöldökű és kövérkés nő volt, mint valami -keleti álom. Csupán gyönyörü lábán a harisnyakötőt helyettesítő -szalagcsokorra emlékezett, amely halavány lilaszínü volt és emlékbe -egy kis zsebkendőt kapott, amelyet otthon a párnája alá dugott. -Rezeda úr magánéletét vizsgálva, azt kell hinnünk, hogy a nők az -utolsó felvonásban elidegenedtek az ábrándos és busongó ifjútól. -Sohasem sikerült a nők nyakszirtjének azon helyén a csókot -elhelyezni, amely csók a szentéletü apácát is megőrjítheti. Az -ujjai csupán a kezekig jutottak és szinte röstelkedett a nők háta -mögött, midőn esős időben megmutatták a bokájukat. A kereskedőné – -hogy még egyszer és utoljára fölemlítsük a kövér asszonykát – egy -nyári délutánon, a virágoskertbe csupán egyetlen szál, vékony -pongyolát vett magára és a napsugár az árnyékos helyeken -meglehetősen megmutogatta a ruha alá rejtett formákat. Rezeda úr -szívdobogya kérdezősködött a virágok nevei után és a világért sem -merészelte teljesen kinyitni a szemét. Az asszonyka kétszer, -háromszor elment a napsütéses helyekre, engedte, hogy a szél -ruhájába fujjon és rövidujju pongyolában gyakran emelte föl két -karját kontyához, miközben ruhája csaknem vállig csúszott… „És ezt -a kéket, amely olyan, mint egy Richepin-vers, hogy hívják, -nagyságos asszony?“</p> -<p>Nem csodálható tehát, ha Rezeda úr (aki éjjel, ágyában a -legelszántabb kékszakáll volt, minden nőismerősét meztelenre -vetkőztette és még a torkukat is megcsókolta harapós csókkal) -tavaszi délután a pattantyus-utcai kis lakásban, ahol két fiatal nő -illata összekeveredett a cserepes virágok illatával és a himzett -diványpárnának asszonyhaj szaga volt, az ágyterítő alól szinte -lappangva sompolyogtak elő női álmok és <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> a -reggel használt kis piros papucsok öléből, a törülközők -gyürődéséből, a hajfésükből és puha, bolyhos vállkendőkből két -szerelemre hivatott fiatal nő jó szaga áramlott: Rezeda úr a sánta -lord verseit olvasgatta s egy teljes, az Élet megünneplésére szánt -májusi délután mulott el Lermontoff Korunk hősének -emlékezetére.</p> -<p>– Holnap elhozom Boccacciót, – fenyegetőzött esténkint bánatos -mosollyal Rezeda úr. – A flórenci barátok és kikapós menyecskék tán -hatással lesznek hölgyeimre.</p> -<p>– Hozza el, kedves, – felelt álmodozva Szilvia.</p> -<p>De Rezeda úr nem merte elhozni a világ legszebb könyvét. Talán a -színésznők erkölcseit féltette…</p> -<p>Máskor a szűk előszobában olyan közel ért Szilviához, hogy a -könnyü ruhácska alatt megérezte a leány testének gyöngéden -domborodó, meleg részletét. Szilvia harmatos barna szemével, amely -félig zsidó-, félig cigányszem volt, nyugodtan nézett az érzelmes -fiatalemberre.</p> -<p>– Bocsánat, – rebegte Rezeda úr. – Nem akartam…</p> -<p>De aznap éjjel (a magányban) még a harisnyát is lehuzta -Szilviáról és pontosan kiszámította a leány testén található -finomságokat a haj sűrűségéből, finomságából.</p> -<p>Ismét délután volt és a cserepes virágok az ablakokban -kinyujtották leveleiket a nap felé és az orgona gyöngéden remegett -fehér fürteivel, mint egy szűz leány ég felé küldött fohásza -emelkedik remegőn fölfelé a székesegyház tömjénfüstös boltozatában. -Szilvia sűrü fekete hajába, amely csigákba göndörödött, mint a -spanyol szenyoráké, a napsugár tüzes nyilacskákat helyezett el, -amelyek alattomosan fényesítették a hajszálakat <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> az -ablaknál, a zongora mellett. Kivágott nyakán gyöngéd pelyhek és kis -kék bajuszán mintha tréfásan-bús gondolatok helyezkednének el, -amint alig hallhatólag fütyült egy bús magyar dalt. Rezeda úr A -vadász iratait olvasta Turgenyevtől és a scsigri-i kerület -Hamletjének bánatos elbeszélését hangsulyozta: Szilviáról Klárára -emelvén szemét a lap fordításánál, mintha ő maga volna az a -bizonyos éjjeli vendég, aki annak örül, hogy a boldogtalanság -legszélsőbb fokát elérte.</p> -<p>Szilvia abbanhagyta a fütyörészést.</p> -<p>– Meddig fog ez így tartani? – kérdezte, de nem nézett sem -Rezeda urra, sem Klárára.</p> -<p>Klára (ismét fehérnemüt javított) anélkül, hogy föltekintett -volna, vállat vont, Rezeda úr a pontig olvasott, azután összezárta -a könyvet.</p> -<p>– Valamit kérdezett, Szilvia? – kérdezte udvariasan -előrehajolva.</p> -<p>Szilvia fölsóhajtott:</p> -<p>– Ó, nem kérdeztem semmit. Nem is kérdezhettem, hisz senki sem -tudna felelni a jelenlevők közül… Azt szeretném tudni, hogy miért -vagyok itt a Pattantyus-utcában és mi tart vissza attól, hogy -elszerződjem vidékre színésznőnek? Mikor Pestre jöttünk, azt -hittük, hogy most következik a nagyszerű, mulatságos, nagyvilági -élet. Én legalább titkon mindig azt hittem, hogy valami rendkivüli -dolog fog történni, ha én, a nem mindennapi, szép, tehetséges, okos -és jó teremtés Pesten megtelepedem. Azután semmi sem történik. -Egyik nap mulik a másik után. Reggel az ágyamba süt a nap, de én -fekve maradok… Félek a fölkeléstől, mert tudom, hogy ismét kezdődik -az unalmas, hosszu nap. Amíg fekszem, addig azt hiszem, hogy valami -mégis csak fog történni fölkelés után, valami <span class= -"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> -váratlan, rendkivüli dolog… Valaki jön… Vagy csak egy levelet -kapok, amelynek örülni fogok. Érezni fogok valamit, amit idáig nem -éreztem… Egy nevet hallok, aminek örülni fogok. Hogy Rezeda úr -délután elhoz egy költeményes könyvet, amelyben végre megtalálom -azt a verset, amelyre egész életemben vágyódtam, de amelyből még -egy sort sem tudok… Egy Medve nevü fiú mondta el a Kálvária-téren -és én tizenöt esztendős voltam. Medvét nem láttam többé és -bármiképpen gondolkozom, a vers nem jut az eszembe. Néha azt -hiszem, hogy varázslat alatt vagyok, amelyből csak akkor fogok -megszabadulni, ha a régen hallott vers ismét eszembe jut és én -szívemben elmondom újra, amit akkor a Kálvária-téren…</p> -<p>– Vajjon miféle vers lehet az? – kérdezte elkomolyodva Rezeda -úr.</p> -<p>Szilvia fájdalmasan megrázta a fejét:</p> -<p>– Nem tudom. Még álmomban sem jut eszembe, pedig olykor éjjel, -mintegy csak félig elaludva, olyan dolgok jutnak eszembe a -gyermekkoromból, amelyekre már nem is emlékeztem. Csak hirtelen, -mint egy kép, mint egy dal, megjelenik rajza a lelkemben. A minap -annak a hórihorgas verklisnek a kockás kabátja jutott eszembe, aki -gyermekkoromban az udvarunkba járt muzsikálni. Akkoriban jöttünk -Pestre, – az anyámra már nem emlékszem, csupán az apámra, amint -középen gondosan kettészelte a rövidszivart, hogy maradjon még egy -szivarja. De a vers, amelyet Medve mondott, sohasem fog eszembe -jutni.</p> -<p>– Ki volt Medve? – folytatta az érdeklődést az udvarias Rezeda -úr.</p> -<p>– Azt sem tudom, – mormogta elkeseredve Szilvia. – Egy kis -cukrászda, ahol tejszines kávét ittunk, kalitkában feketerigó volt, -a Frou-Frou címü <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span> francia lap függött a fogason és Medve… -Ennyi, amennyire bizonyosan emlékszem. Még csak a szeme sincs -eszembe. Mintha csak olyan messzire ment volna el tőlem, mint az -életemnek a boldogsága. Azt hiszem, ha a vers eszembe jutna és -Medvét megtalálnám: újra boldog lennék, mint tizenöt esztendős -koromban voltam.</p> -<p>– Szegényke, – mondta részvéttel Rezeda úr – én majd keresni -fogom Medvét.</p> -<p>Szilvia finom, kékes orra kissé elpirosodott a haragtól.</p> -<p>– Rezeda úr, ön olyan jó fiú, hogy az már szinte botrány.</p> -<p>Horváth kisasszony halkan fölnevetett.</p> -<p>– Én azt hiszem, hogy Medve nem is létezett. Csak úgy álmodtad -egyszer. Fiatalkoromban annyit álmodtam egy hadnaggyal, hogy néha -már azt hittem, hogy nem is vagyok többé ártatlan. És ébren sohasem -láttam a hadnagyot, aki minden éjszaka kék atillában és -lakkcsizmában meglátogatott. Maga nem álmodott sohasem leányokkal, -Rezeda?</p> -<p>A finom ifjú fehér kezével lágyan intett.</p> -<p>– Magukkal! – mondta keserü gúnnyal. – Két feleségem van minden -éjjel. Kegyedék.</p> -<p>Szilvia elkeseredetten támasztotta tenyerébe állát.</p> -<p>– Minden nő volt valaha boldog. Egyik azért volt boldog, mert -boldogtalan lett, a másik egy arcképet őriz a szívében, akinek -eljövetelében hisz, a harmadik azt várja, hogy majd elveszi valaki… -Én semmit sem várok, semmiben sem hiszek. A multkor egy tót -gyolcsos járt az udvarunkban. Arra gondoltam, hogy sokkal boldogabb -lennék, ha a gyolcsoshoz feleségül mennék. Szép fehér nadrágja -volt. <span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span></p> -<p>Rezeda úr halkan, Horváth kisasszony hangosan nevetett.</p> -<p>– Te, ne nevess, Klára, – folytatta szemrehányólag Szilvia – -mert bolondabb nő még nem volt a világon, mint te. Egy -lehetetlenségbe, Alvinczi Eduárdba legyen szerelmes valaki! Igazán -csak az hiányzanék, hogy esténkint imádkozzál érte.</p> -<p>Horváth kisasszony homloka elpirult.</p> -<p>– Azt te nem tudod, hogy én kiért imádkozom.</p> -<p>– Nem is szoktál imádkozni.</p> -<p>Horváth kisasszony letette a varrást.</p> -<p>– Mindig… Éjjel az ágyban a szívem fölött imára kulcsolom a két -kezemet és a szememet lehunyom, nehogy az utcai gázlámpa -világosságánál bármit is lássak. És mindig csak azt rebegem a -szívemben, hogy: Istenem, Krisztusom, Máriám! Engedjétek meg, hogy -mindig ilyen boldog lehessek életemben, mint most. Sohase legyek -szerelmesebb. Sohase legyen más szerelmem, mint az, akit jóformán -sohasem látok. Ne is legyek soha az övé és ne is foghassa meg -sohase a kezemet! Ne is lásson, ne is gondoljon rám… Csak én mindig -szerethessem és sohase ábránduljak ki belőle, mint az apácák nem -gyógyulnak meg soha Szent György lovag iránt érzett szerelmükből. -Hát nem jobb és nem szebb ez így, mintha verekednék naponta a -korhely férjemmel, vagy szeretőmmel?</p> -<p>Szilvia makacsan rázta a fejét.</p> -<p>– Péteriné, a súgónénk, volt a legboldogabb asszony, akit valaha -láttam, pedig az ura mindennap részeg volt és délután a nyilvános -házba járt pipázni és darabokat másolni. Mindig verekedtek, -nyomorogtak, éheztek!… S az asszony mégis boldog volt, mert ha -Péteri aludt, az ágya mellé ülhetett és leste a lélekzetvételét. -<span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span> Tehát egészen mindegy, hogy gróf az -asszony szerelme, vagy csak egy gyolcsostót!</p> -<p>– Mert a sugó elhitette azzal a jó bolond asszonnyal, hogy nem a -nőkhöz jár, hanem csupán a nyilvános ház különös levegőjét kivánja -a szervezete, mint az ópiumot. Csak ott tudja helyesen lemásolni a -szerepeket, ahol éjjel részeg emberek táncolnak és a zongorát -betegre döngetik. Néha tízesztendős fiát is elvitte a súgó és az -ott olvasta meséskönyveit a szőnyegen heverészve. Agyonütni való -ember volt Péteri! – mondá szigoruan Klára. – Senki sem állott vele -szóba a társulatnál. Vajjon jár-e még délután a -Jeruzsálem-utcába?</p> -<p>– Bizonyosan – felelt vidoran Rezeda úr, mert a történet -megnyerte tetszését. – Otthon megfájdul a feje, a szeme, a háta, -amint már az ilyen gazembereknél szokás. Addig nyög, panaszkodik, -amíg az asszony magától megszólal: eregy már, fiam… de korán haza -jőjj!</p> -<p>Szilvia elkeseredetten mormogta:</p> -<p>– Igy tehát semmi különbség sincs Alvinczi és Péteri sugó -között. Klára szerelmese is idegen nők után csavarog.</p> -<p>Horváth kisasszony eleinte nevetett, később elkomolyodott.</p> -<p>– Fiam, – mondta meghatott hangon – hagyd az én szívemet! Igazán -nagyon boldog vagyok, hogy végre szerelmes lehettem valakibe a -magam módja szerint. Én olyan vagyok, mint azok az asszonyok, akik -egész életükben harisnyát kötnek és a harisnyaszemekbe kötik bele -minden gondolatukat, vágyódásukat, álmaikat. És sohasem hagyják -abba a kötést, hogy a szomszédba átmenjenek, ahol az imádott férfiú -pipázik vagy bort iszik. <span class="pagenum"><a name="Page_145" -id="Page_145">-145-</a></span></p> -<p>A kis vitatkozás csendesen elmulott, mint a tó tükrén a -hullámgyűrűk. Rezeda úr fölemelte a könyvet, hogy a nagyszerű -Csertophanovról és barátjáról olvasson, midőn kocsi állott meg a -ház előtt és Urbanovicsné katonás hangja fölhangzott a -folyosón.</p> -<p>A horvát özvegy virágzóbb volt, mint valaha, szürke nyers -selyemköpenyege szárnyai libegve követték. Három aranyfácántoll a -kalapja mellé tűzve.</p> -<p>– Csak egy napra, egyetlen órácskára jöttem Pestre, gyermekeim. -Otthon, nálunk, a Száva mellett a fürészmalmokat építik, ott kell -lennem reggeltől estig, mert kilopják a szemem. A multkoriban még a -szegeket is ellopták… Azonban Tóricsnét meg kell látogatni.</p> -<p>A színésznők hizelkedve simogatták a gazdag asszonyság -köpenyegét.</p> -<p>– Milyen gyönyörű a néni!</p> -<p>– Ugyan ne bolondozzatok. Tavalyi a kalapom, tavalyi a ruhám. Az -ilyen magamfajta falusi asszonyságnak nem kötelessége tudni a -legutolsó divatot. Csupán annyiban különbözöm a pesti -hivatalnoknéktól, hogy mindig a legjobbat és a legdrágábbat -vásárlom. Igy azután egy pár keztyűm esztendőkig is jó állapotban -marad. Mert tizenkét pár keztyűt veszek egyszerre. Ám gyerünk -Tóricsnéhoz, mert az esti vonattal haza akarok menni.</p> -<p>– Ki az a Tóricsné?</p> -<p>– Ne kérdezősködjetek, megmondott már róla mindent az én -szomszédom, az én Zrinyi Miklósom, akivel esténkint telefonon -szoktam beszélgetni a Dráván át. Az én szomszédom nagy bajban volt -a tavasszal. A faüzlet pangott, a bankok fölmondták a kölcsönt, a -fiskálisok árverést emlegettek és az én szomszédom teljesen -kétségbeesve nézett a holnap elé, pedig <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> -egyébként olyan rendes ember, mint a svájci óra. A mi vidékünkön -minden ok nélkül tönkremennek néha a kereskedők. Az üzlet megáll, -mint a szikladarab a Szávában. Nagy víz kell ahhoz, hogy a kő -megmozduljon a folyóban. Az aranymosó parasztok is néha hónapokig -hiába mossák a Száva fövényét, egy szem arany sem marad -szitájukban. Máskor megbolondul a folyó és marékszámra hozza az -aranyat a hegyekből. A kereskedőink már tudják, hogy ha a fejük -tetejére állanak, akkor sem tehetnek semmit. Ki kell várni a -hideglelés elmulását… Esetleg nyugodtan tönkremenni, ha már így -rendelte a végzet. Az én szomszédom, hogy, hogy nem, nagy bajában -egy budai javasasszonyhoz fordult, a Tóricsnéhoz. -Keresztény-katolikus létére nem írhatott a szadagóriai rabbihoz -tanácsért, kénytelen volt a javasasszonnyal beérni. Egy-két levelet -váltottak, azután titkon Pestre jött a szomszéd és meglátogatta az -asszonyt. Mi történt, mi nem történt? Az én szomszédom búnak -eresztett feje egyszer csak fölemelkedik, pénzhez jut az eszéki -banktól, utánanéz elhanyagolt üzletének és már májusra rendbe is -jött mindennel. Kutyabaja sincs azóta. A mája sem fáj, pedig azt -érezni szokta néha.</p> -<p>Urbanovicsné olyan hevesen beszélt, hogy észre sem vette, a -kisasszonyok toalettet csináltak és útrakészen állottak.</p> -<p>– Nagy kocsival jöttem, négyüléses, mindnyájan elférhetünk, – -szólt az özvegy és Rezeda úrnak is fejébe nyomta a kalapot.</p> -<p>A javasasszony olyan helyen lakott Budán, ahová már kocsival nem -lehet eljutni. Meredek kis hegyi utcácskában, titokzatosan bezárt -kapuju házban, amely tán még a török hódoltság alatt volt új -épület, zeg-zúgos folyosó mögött, lefüggönyözött szobában foglalt -<span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> helyet Tóricsné. Hátrasimított hajú, -nyugodt tekintetü asszonyság volt. Az arca sima és pirosas, – -valamikor tán szép is lehetett. A nyelvével megnyálazta az ajka -szélét, mielőtt megszólalt volna.</p> -<p>– Az asszonyság ugyebár, üzleti ügyben kéri tanácsomat? – -kérdezte, miután egy rövid másodpercig fölvetette fekete, értelmes -szemét. – Tessék helyet foglalni, itt mellettem, a többieknek nem -kell hallani, amit mondani fogok.</p> -<p>Urbanovicsné várakozólag, kissé izgatottan telepedett Tóricsné -mellé. Az asszony nyugodtan, komolyan az arcába nézett.</p> -<p>– No mi a baj? – kérdezte halkított hangon, mintha már nagyon -régen ismerte volna Urbanovicsnét. – Szerelmes?</p> -<p>– Az is, – felelt megzavarodva az özvegy. – De az üzlet -fontosabb. Nem tudom, hogy lesz, nem tudom, mint lesz. Temérdek -pénzt fektettem valamely üzletbe és most nem tudok aludni -éjszaka.</p> -<p>A javasasszony közömbösen csóválta a fejét.</p> -<p>– Szerelmes. Szokott az lenni, kérem. Csak ne tessék -szégyenkezni, jönnek ide fehérhajú grófnék is az ő nagy bajukkal. A -multkor egy nagymama volt itt. Az unokája iskolatársába szeretett -bele. Nem kell azért búsulni, kérem. Mindnyájan emberek vagyunk. -Azután a szerelem nem kérdezi, hány esztendős valaki. Bemegy az még -a templomba is az ember után, meglepi imádkozás közben, álmában -vagy olyan dolog közben, amihez senkinek semmi köze sincs… Csak ne -tessék szégyelni. Jönnek ide igen nagy dámák Pestről. Sokan -megtalálták már a boldogságukat ebben a házban.</p> -<p>Nyugodtan, emelkedés vagy szünet nélkül beszél <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> a -javasasszony, két fekete szeme ezalatt már vizsgálódva függött a -színésznőkön és Rezeda úron.</p> -<p>– Hát mondja meg, hogy lesz? – kérdezte Urbanovicsné.</p> -<p>– Kérem, ezt én tőlem ne tessék kérdezni, mert én nem vagyok -jósnő. A jósnők mind hazudnak és abból élnek, hogy az emberek -elhiszik a bolondságaikat. Én csak annyit mondhatok, amennyit egy -hosszú életen át tapasztaltam. Se bü, se bá! Kegyed csak a szívére -hallgasson mindig és akkor szerencséje lesz mindenféle ügyletben. -Módos asszony, ne vonja meg magától azt a dolgot, amely a szívnek -és a testnek úgy kell, mint a mindennapi kenyér. Szorgalmas, -dolgos, jó asszony. Egészséges asszony, jóvérű asszony. Csak ne -vonja meg magától azt, amire szüksége van, akkor minden dolgában -szerencséje lesz. Többet én magának nem mondhatok. No, -kisasszonyok! Szőke kisasszony, tessék csak közelebb jönni!</p> -<p>Urbanovicsné szeretett volna még egyetmást kérdezni, de Tóricsné -már levette róla a tekintetét. Fölállott és Klárának engedte át -helyét, aki bizonyos megilletődéssel ereszkedett le a székre. -Tóricsné gyors pillantást vetett a leányra.</p> -<p>– Maga azért jött hozzám, hogy megmondjam, azé lesz-e, akit -szeret?</p> -<p>– Nem, felelt Klára. – Én tudom, hogy azé sohasem lehetek.</p> -<p>– Csak ne tessék ellenkezni, nagysádkám. Tóricsnét nem lehet -megcsalni. Járnak én hozzám olyan szent leányok, akik még az utcára -se mernek kimenni egyedül, a szívükben pedig az ördög lakik. Ne -féljen, maga sem különb, mint a többi. Bizony odaadná magát annak a -férfinak és nem gondolna rá, hogy mi lesz holnap, meg holnapután… -De ne is gondoljon rá. Maga <span class="pagenum"><a name= -"Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> sohasem lesz azé, akit -szeret. Jobb, ha az egész dolgot kiveri a fejéből. Fiatal még, szép -leány, nem is olyan messzire van magától az, aki igazán szereti, -akinek minden gondolata maga. Szeresse azt és nagyon boldog lesz -szerelmében. Fekete szép kisasszony. Kegyednek a kártyát nézem -meg.</p> -<p>Az asztalfiókból egy pakli kerekre kopott, elhomályosult kártyát -vett elő, mintha még Lenormand vetette volna e kártyával a -jövendőt. Megemeltette a csomagot Szilviával, majd elgondolkozva -nézett a kirakott kártyákra. Azután összecsapta, újra megkeverte, -emeltette s balról jobbra rakosgatta az elhomályosult figurákat. -Szilvia mosolyogva nézte a furcsa képecskéket, amelyeken homokóra, -táncosnő, halál és öregember váltakoztak, igazi vetőkártya -volt.</p> -<p>– Itt áll, – mormogta elgondolkozva Tóricsné – itt áll a -közelben az egész dolog. Furcsa, mintha már ma, mielőtt lenyugodna -a nap, találkoznék azzal, akinek kezébe jövendője, boldogsága le -van téve. Kisasszony, én csak azt mondhatom magának, amit a kártya -mutat. Igen rövid időn belül nagyon boldog lesz, valaki nagyon -sokat gondol magára és már útban van… Utazik, jön, nemsokára itt -lesz.</p> -<p>A kártyát gyorsan összekapta, mintha már idáig is nagyon sokat -árultak volna el a titokzatos figurák. A hosszú fonállal lassan és -hallgatagon átcsavarta a csomagot. A fiókot bezárta és csodálkozva -emelte föl a szemét, hogy vendégei még mindig a szobában -vannak.</p> -<p>Szótlanul távoztak a pestiek, miután Urbanovicsné egy bankjegyet -helyezett el az asztalon. Tóricsné nem nyúlt a pénzhez, nem -köszönte meg, a fejével bólintott és mozdulatlanul maradt -helyén.</p> -<p>A szűk budai utcácskán, amelyben olyan régi házak voltak, mint a -regékben, szótlanul ballagott le a társaság. <span class= -"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> Mintha -mindnyájan a javasasszony szavain gondolkoztak volna. Csupán Rezeda -úr nevetgélt magában csendesen.</p> -<p>Egy régi kis cukrászda volt egy kis téren, amely akkora volt, -hogy csak egy ócska kút fért el rajta. A cukrászdában -meguzsonnáztak, tejszínes kávét és kuglófot. Szilvia szórakozottan -jártatta köröskörül a tekintetét.</p> -<p>– Valamikor már voltam ebben a cukrászdában, – mondta, – de már -nem emlékszem rá, hogy mikor. Ezek a sárga selyemszékek akkor még -kevésbbé voltak kopottak és a kávé jobb volt.</p> -<p>– Híres cukrász volt ez Budán. Szerelmes pestiek idejártak -randevura, – mormogta Rezeda úr. – Szerelem lakott itt, a régi -tükrökbe boldog arcok néztek. Mily ráncosak, életúntak lehetnek az -akkori derült arcok és pókhálósak a fénylő szemek! A kis cukrászda -is megkopott, mint egy emlékkönyv, amelynek minden lapját -teleírták. Beesteledett, a szerelmes párok hazamentek Pestre, -miután annyi semmiséget és annyi gyönyört mondtak egymásnak a sárga -selyemszékeken, a kis cukrászdában eloltották a lámpát! Igy van -minden az életben.</p> -<p>– Csak a kalitkát és benne a fekete rigót nem látom sehol! – -ábrándozott Szilvia. – És a Frou-Frou is itt függött valahol cifra -párisi hölgyeivel és frakkos gavallérjaival!</p> -<p>A sarokban egy ujságlap mögött egy feketeruhás, csendes -fiatalember üldögélt eddig. Most látható lett fürtös feje és -borotvált arca. Fénylő szemüveg volt az arcán és halovány, -szenvedélyes homlokát figyelmesen a társaság felé fordította.</p> -<p>Szilvia egy másodpercig szótlanul, megilletődve, szinte -könnybeborult tekintettel nézte a halovány fiatalembert. -<span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> Azután halkan, titokzatosan elnevette -magát és boldogan intett a szomszédnak.</p> -<p>– Medve! – kiáltotta. – Hol jársz itt, Medve?</p> -<p>A fiatalember elpirult, majd fölemelkedett az asztaltól.</p> -<p>– Már régen nézlek, de nem mertelek megszólítani! – mondta lágy, -félénk hangon Medve. – Nagyon szép lettél, mióta nem láttalak.</p> -<p>– És te is hogy megváltoztál! De nem hátrányodra.</p> -<p>A bemutatásnál kiderült, hogy Medve karmesterrel voltak -szerencsések megismerkedni.</p> -<p>A karmester igen komoly, szótlan fiatalember volt. Szilvia -ellenben gyorsan, vidáman locsogott:</p> -<p>– Ma délután beszélgettünk rólad. Emlékszel, egyszer cukrászdába -mentünk?… Hogy élsz? Mit csinálsz? Merre jártál azóta, hogy nem -láttalak?</p> -<p>Medve minderre alig felelt, mert igen csendes fiatalember volt. -Csak a szemeivel nézett csodálkozva és olykor megsimogatta a -haját.</p> -<p>– Medve, kedves Medve! – mondta Szilvia.</p> -<p>Estefelé, midőn hazamentek, az úton Rezeda úr gúnyosan -megkérdezte Szilviát:</p> -<p>– Nos, hölgyem, eszébe jutott már a vers, a régi vers?</p> -<p>A színésznő halkan, turbékolva nevetett.</p> -<p>– Igen. De nem mondom meg senkinek.</p> -<h2>IX.</h2> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">A muzsa csak a -szerelemnek<br /></span> <span class="i0">Tüntével jött meg. S -mostan im<br /></span> <span class="i0">Kisérletez: ha -megegyeznek<br /></span> <span class="i0">Dalomhoz érzés, eszme, -rím.<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span> <span class="i0">Szabad a költő, nincs -keserve.<br /></span> <span class="i0">S a kis lábat -megénekelve,<br /></span> <span class="i0">Gyarló versében a -szeszély<br /></span> <span class="i0">Itt-ott magáról -beszél,<br /></span> <span class="i0">S bár még borúsnak látszik a -szem,<br /></span> <span class="i0">De könnyét rég elsírta -már.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class= -"i16">(<i>Anyégin</i>.)<br /></span></div> -</div> -<p>Rezeda úr Budán lakott, a várban és éjszakánkint, midőn hazafelé -járt, gyakran találkozott régi királyokkal, amint a kőfalból -kiléptek. Rezeda illedelmesen megemelte a kalapját a deák-köpenyes -Mátyás, vagy a zordon, feketeszakállas Zsigmond előtt és mindaddig -meghajtott fővel állott a bástya mellett, amíg a régi királyok -szellemalakja, őszi éj ködéből, sápadt hold ezüstjéből és ódon -tornyok tompán visszhangzó harangütéséből szőtt árnya ismét eltünt -valamerre a várfal mentén. Máskor hallgatózva állott meg egy-egy -mélyen alvó utcában: mintha a föld alól, a Vár alatt lévő -pincékből, bolthajtásos alagutakból mulatozás zaját hallotta volna. -Mélyről hangzott a tábori síp hangja, az ércből való borosedények -összekondultak és a mulatók borízü danája olyanformán hallatszott, -mint éjszaka, a síkon, messzire a háborúba vitt bakák énekelnek a -robogó vonaton. Ki tudja, melyik régi király vitézei maradtak oda -mulatozás folytán a Vár alatti pincében, a pinceajtót kivülről -becsukták, a bejárás bolthajtása összeomlott, mintegy örökre -elzárva az utat… Majd csuklyás köpenyben udvari frájok suhantak el -mellette a néma éjben és léptük olyan nesztelen volt, mint a -temetői szél. Egyiknek-másiknak aranyos volt a cipellőjén a sarok. -A köpenyeg szárnya megérintette Rezeda úr vállát, de ő sohasem -engedte meg magának azt a lovagiatlanságot, hogy régi idők -éjjelente <span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span> kisértő dámáinak utána lessen. Az -aranyos sarku cipőcskék titkon vitték úrnőiket a Vár kacskaringós -utcáin végig valamely ódon házba, ahol az elmult századokból való -lovag bizonyosan már várakozott.</p> -<p>Talán a Várban azért bérelt kvártélyt búbánatos hősünk, hogy -éjféli sétái különbözzenek a pesti fiatalemberek sétáitól. Rezeda -úr szerette a rejtelmeket és az éjszakát.</p> -<p>Hajdan víg és életrevaló fiatalember volt az alföldi és -felvidéki városokban, ahol korán elmulott ifjúságát eltöltötte. -Kézsmárkon a Méze-kertben a söröskancsó mellett együtt énekelte a -többivel a diákok dalát és fehér, angol sisakot, magassarku topánt -és vastag sétapálcát hordott (amelynek végét kabátzsebébe dugta). -Szerelmes volt Stolcz Herminbe, mert minden kézsmárki diák -szerelmes volt Stolcz Herminbe és első párbaját éppen e drága -hölgyért vívta meg a népkert elhagyott táncpavillonjában, midőn -Thököly Imre korából való görbe, halálosztó szablyákkal csapott -össze a két, övig meztelen ifjú. Az ifjúság istene vigyázott a -halálos suhogással csapkodó szablyákra és csupán egy gyüszünyi vér -maradt a pavillon padlóján, ahol nemrégen Stolcz Hermina szalagos, -fehér cipője a lengyelpolka zenéjére táncolt. A párviadal azonban -kitudódott és mielőtt győzelmes hősünk Hermintől elnyerhette volna -jutalmát (egy kacér mosoly, egy meleg kézszorítás, vagy egy előbb -megcsókolt virág alakjában), a szigorú tanári kar eltávolította a -liceumból a párviadal résztvevőit. Hermina kék szeme és vidor -nevetése a vasuti kerekek zörgésében sokáig elkisérte Rezeda urat, -pedig idáig Horácon kívül érdemleges költőt még nem olvasott.</p> -<p>Az alföldi város gimnáziuma zöld fák között állott és csúcsíves -ablakaival, nyitott árkádjaival inkább valamelyes <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> kacér -vadászkastélyhoz hasonlított, mint a tudományok csarnokához. Az -ifjabb professzorok együtt jártak lumpolni a nagyobb diákokkal a -közeli fürdőhelyre. Gró Pistáért, a rajztanárért és költőért, -szívesen föláldozta volna az életét bármelyik diák. Rezeda úr -résztvett ugyan a dáridókban, versenyt futtatott kétkerekü -kocsijával és brúdert ivott a cigányokkal, de szerenádra sohase -ment az ablakok alá. Búsan, titokteljes világfájdalommal járt-kelt -az alföldi városkában, mint bánatország álruhás királyfia. Bár -senkinek sem mondta el hősi párbaját az ősi Kézsmárkon, csakhamar -érkeztek levelek a Felvidékről, amelyekből kiderült Rezeda bűne. S -a tett, amely a felvidéki világfelfogás szerint csaknem derékban -szelte egy jobb sorsra érdemes ifjú pályáját, az Alföldön, a Tisza -környékén a legünnepeltebb fiatalemberré emelte hősünket. A magyar -történelem tanára, Porubszky Pál, midőn befejezte tündöklő -előadását a Jagellókról (ahogyan csak a régi, vidéki professzorok -tudtak beszélni, akik a kemény magyarokat nevelték), célzást tett, -hogy nemcsak a történelemben vannak hősök, hanem a körülöttünk -zajló életben is… (Később ugyancsak Porubszky Pál, a magyar -irodalom tanára, Bessenyei gárdistahadnagy gyönyörü -élettörténetéhez hozzáfűzte, hogy manapság is vannak költők, -velünk, mellettünk és szemünk láttára bontakozik tehetségük… S a -költő ismét Rezeda úr volt, mert hiszen a költői pályára óhajtott -lépni, miután szerelmében csalódott. Igy nevelték akkor a tanárok -az ifjúságot!)</p> -<p>A borongós, bánatos ifjú, aki oly formás és deli volt, mint egy -Mária Terézia-korabeli levente, szeretett egyedül kószálni a -ligetekben, kertek alatt és csupán akkor derült arca, ha szerelmes -párt leshetett meg véletlenül az elhagyott Morgó-temetőben, vagy a -Bujdos-erdő <span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span> mogyorófabokrai alatt. A városban éppen -olyan szerelmesek voltak a hölgyek és férfiak, mint más városokban, -sőt valamivel szívesebben áldoztak a szerelemnek, mert szokás volt -megbocsátani a leányoknak, ha valamely bajba estek.</p> -<p>Különös város volt ez. Magyarok és szlávok ölelkezéséből -származott lakosság lakott a homokos dombok között. Cifra, büszke -tirpákok hajtották gyönyörü négyeseiket, asszonyaik oly -pompázatosan viselték selymeiket, mint Szvatopluk udvarhölgyei, a -férfiak nemes alkatú, bátor, józan, takarékos és büszke fajták, -mintha a Don mellől jöttek volna ők is. A dombon orosz templom -állott, ahol az Unghból, Beregből leereszkedett görög-katolikusok -énekeltek és leányaik oly szőkék és ábrándosak voltak, mint dalaik. -A tirpákok Luther Márton vallásában, a magyarok Mária hitében -születtek és haltak. A zsidók hagymafejü tornya alatt csizmában és -agarászó-ostorral járó fiatalemberek éltek már, akik százast -ragasztottak a Benczi homlokára, de asszonyaik még olyanok voltak, -mintha most jöttek volna a lembergi ghettóból, az utcára nem igen -jártak és ha valamelyik megjelent, megbolondultak láttára a -férfiak. Gyönyörűséges zsidó nők! A trafikosnénak a szemében az -andaluziai csillagos eget láthatod, míg a patikárusné oly álmadozó -és halk, mintha az ezeregyéjszakából lépett volna ki. A doktorné -szőke és göndörhajú, sűrű szemöldöke, a pelyhek nyakán és a kendő, -amelyet vállára dob, midőn a szomszédba megy, a krakói -Jagelló-torony harangütését juttatja eszedbe, amint a zsidók házai -fölött elszáll.</p> -<p>A bujdosó Rezeda úr egy napon megismerkedett Bertával, az -állatorvos fiatal feleségével, aki olyan szép volt, mint Eszter és -erényes, mint Zsuzsánna. A búskomoly ifjú magános, panasznélküli -élete meghatotta <span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> Bertát, aki leánykorában a pesti -nőneveldében is töltött egy esztendőt. Talán érdekelte egy kissé a -tizenhat esztendős, korán fejlett ifjú, aki törökverő karddal megy -harcba egy késmárki kisasszonyért!… Berta nagyvilági hölgy volt a -tirpákok városában, ruhája szövetét a párisi Bon Marché-ból -hozatta, cipője francia sarka pesti suszter kezét dicsérte és -halovány, finom arcán olyanforma borongás lakott, mintha gondolatai -másfelé, messze innen kalandoznának és Berta meg sem látja az -ujonnan keletkezett Ruzsonyi testvérek divatárusok kirakatát. -Francia szavakat tudott, amelyeket ügyesen kevert beszédébe és -kedvenc írója volt Maupassant! Holott a város kölcsönkönyvtárában, -amelyet a ferdevállú és szeplős Rosenfeld kisasszonyok vezettek, -még hetekkel előre kellett jegyezni Rocambole-ra és A véreb-re. -Előfizetője volt a Párisi Divatnak és a Hét-nek. És pesti -leánykorában megismerkedett Heltai Jenővel. Művelt volt tehát és a -keresztény és a zsidó hölgyek orrukat fintorgatták, midőn délben a -korzón egyesegyedül sétált. A zongorán kifogástalanul játszotta -Csajkovszkij románcát és este a pesti Operára gondolt, ahol egyszer -a Bécsi keringő című balletet látta. A körme oly fényes és tiszta -volt, mint egy francia hercegnőé és talán naplót is írt, – de -lehet, hogy ezt már csupán a városbeli hölgyek gyöngéd -bosszantására cselekedte. Sport szempontjából hosszú sétákat -szokott tenni a város környékén, midőn a kis gyöngyháznyelű -pisztoly volt a hosszú köpenyeg zsebében és sohasem hiányzott -kezéből a sárgaborítékos francia könyv.</p> -<p>Rezeda úr elkísérte hosszú sétáiban az asszonyt és többnyire -hallgatagon kullogott a szigoru nőcske mellett, akinek cipője -parányi nyomokat hagyott a gyalogösvényen. Aki Rezeda urat -közelebbről ismeri ebből az <span class="pagenum"><a name= -"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> időből, csaknem teljes -bizonysággal mondhatja, hogy a ligeti és városvégi sétákon, a finom -úrhölgy oldalán a koravén ifjú romantikusan gondolt első -szerelmére, Stolcz Herminre, pedig az iskolai költőkén kívül -egyetlen rím sem csengett még szívében.</p> -<p>Egy alkonyattal Berta – midőn a messzi szélmalomig sétáltak és -útközben vándor énekest hallgattak – így szólt a diákhoz:</p> -<p>– Fiam, maga túlságosan műveletlen. Egyszer kinő a bajusza és -elkövetkezik az ideje, hogy megnősüljön. Hermin kisasszony akkorára -már férjhez ment és piszkos kölykeit mosdatja. Kegyednek új nők -meghódításán kell törni a fejét. Mondja, mit tud maga mondani egy -nőnek, akinek tetszeni akar?</p> -<p>Rezeda vállat vont:</p> -<p>– Én nem akarok tetszeni.</p> -<p>– Fiam, ostobaságot mondott – szólt igen komolyan Berta. – A -földön azért vannak nők és férfiak, hogy egymásnak tetszeni -akarjanak. A nők csupán ezért tűzik a madarak tollait a kalapjuk -mellé. Adok magának egy könyvet a könyvtáramból. Abból megtanulja -egy kissé az életet. Igérje meg azonban, hogy elolvassa!</p> -<p>– Igérem – felelt némi vonakodás után a hős fiú.</p> -<p>Estére, az ablakon át Berta (vékony, aranyvégü cigarett -füstölgött szájában ekkor) egy maroquin-bőrbe kötött könyvecskét -adott át Rezeda úrnak. A könyv címe: Anyégin Eugén. A diák napokig -bele sem nézett a könyvbe, mert ezidőtájt végrendeletét írta. Anyai -jussáról rendelkezett, – amely nem volt. Kedvenc ebeit, lovait, -birtokait mind a kézsmárki leánynak hagyományozta. Kár, hogy nem -volt kéznél egy megbízható öreg szolga, akivel lóháton küldte volna -el az írást. A postára bízni bizonytalan ily fontos okmányt. -<span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span></p> -<p>Harmadnap, az ágyán heverészve, fölnyitotta a könyvet és miután -a költő életrajzában (az első lapokon) azt olvasta, hogy Puskint -párviadalban agyonlőtte a szép testőrtiszt, elismerő érdeklődéssel -látott hozzá a hosszúnak igérkező költeményhez.</p> -<p>Anyégin! Tán csak azért volna jó még egyszer ifjú tanulónak -lenni, hogy az elhagyott liget padján, kivésett női szivek és -névkezdőbetük között először olvassuk ismét Anyégin Eugént! -Moszkvában utazni és a balletnek tapsolni. Tatjána levelét venni és -a Néva partján sétálni! Mindnyájan Anyégin Eugének vagyunk ifjú -korunkban. És Lenszky bús sírhalmán ugyan ki nem könnyezett?</p> -<p>Berta jól választott. Az Anyégin olvasása egyszerre új világ -csodáit nyitotta meg Rezeda úr előtt: elhatározta, hogy életcélt -választ, költő lesz, hirlapíró, Puskin Sándor lesz, – és mindezt -egy éjszaka, midőn égő homlokkal és szinte túláradó szivvel olvasta -az orosz költő összecsendülő sorait. Másnap, a régi temető felé -sétáltak éppen, Rezeda úr bátran és könnyes szemmel fogta meg a -Berta sárgakeztyűs kezét.</p> -<p>– Tatjána! – mondta.</p> -<p>Az asszony megsímogatta az ifjú nedves szemét.</p> -<p>– Örülök, hogy fölébresztettem önt, fiam. „De ne siessen: élni -és túlhajtva az érzést…“ Várjon csendesen. Estére majd új költő -könyvét találja az ablakon és új csodavilággal ismerkedik meg.</p> -<p>– Szeretem.</p> -<p>– Tehát már szeretni, hódítani, bátornak lenni is megtanult -Anyégintől, kedvesem? – felelt mosolyogva az asszony. – Ó, maga -nagyszerű tanítvány. Remélem, még egykor meghalni is kíván majd -érettem, mint Musset Alfréd. Tehát estére a könyv helyén lesz és -most ne beszéljünk többet a dologról. <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span></p> -<p>A második könyv, amelyet Rezeda úr Berta jóvoltából olvasott, -Dombey és Fia volt, szerzője az angol mesemondó, Dickens, akinél -szebben és meglátóbban Angliát, Londont és a britt ifjúságot és -öregséget, a velszi mezők fölött fénylő ködöt és az angol nők -szívében szálladozó bárányfellegeket senki sem írta meg. Rezeda úr -csaknem könnyeivel öntözte a drága úrnő kezét és az orosi szőlők -felé sétálva, töviről-hegyire megbeszélték a kis Dombey életét és -halálát.</p> -<p>– Ön a miss Florentin, asszonyom, – rebegte meghatottan Rezeda -úr.</p> -<p>– Köszönöm, hogy regényhősnőnek tart, – felelt vidoran Berta – -míg a városban divathölgynek csúfolnak.</p> -<p>A harmadik könyvet, melyet Rezeda olvasott, Andersen írta és -mesék voltak. S e naptól fogva különös áhitattal mentek el útjokban -a régi szélmalom mellett a város határában és a régi -esőcsatornákat, amelyeket eddig észre sem vettek, mind szemügyre -vették.</p> -<p>A negyedik könyvben Boccaccio novellái voltak… S a flórenci volt -okozója annak, hogy hirtelen megszakadt a szép regény.</p> -<p>Rezeda úr egy éjszakán – május volt – fölnyitotta az utcáról az -ablakot, amely Berta hálószobájába vezetett, mint Boccaccio -tanácsolta. Lábújjhegyen, tapogatódzva közelgett a szobában, ahol -csendes lélekzés hangzott a sötétségben. A helyet már előre tudta, -ahol Berta aluszik és már érezte az ágyból fölszálló asszonyszagot -és lágy lélekzése a hölgynek mint tearózsa-koszorú helyezkedett -Rezeda úr fejére.</p> -<p>A sötétben ekkor megdördült egy mély hang.</p> -<p>– Ki jár itt?</p> -<p>Rezeda úr az ablaknak ugrott, útjában fölborítva székeket, -asztalt, a villamos lámpa felröppenő fénye <span class= -"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> -megvilágította neki az utat, de az állatorvosnak is, aki -revolverből golyót küldött a menekülő arszlán után. A golyó Rezeda -füle mellett süvöltött el, mintha egy végtelen húron hosszu hangot -vont volna a Halál és még éjjel összepakolta kis holmiját, -elszökött a városból… Oxfordból, diplomatapályából és mindenből – -amelyet Rezeda úr módos szülei terveztek fiukkal – egyszerre -szertefoszló álom lett. Ez volt története Rezeda úr ifjúságának, -aki ez éjtől fogva vándorló és körülbelül foglalkozás nélküli költő -lett, vidéki hirlapiró és később budai lakos, – csupán az éjszaka -iránt fölébredt szerelme, a titokteljes és rejtélyes dolgokhoz való -vonzalma maradt mindig üdén és frissen, bár minden könyvet -elolvasott már, amely erre érdemes volt.</p> -<p>Bertával, az állatorvosnéval, körülbelül esztendeig levelezett -Rezeda úr. Általában a nappalai azzal teltek el, hogy nőknek -leveleket írt egy hüvös, bolthajtásos és félhomályos hónapos -szobából, amely egykor börtön vagy barátcella lehetett. Az -íróasztalnak rokokólába volt, a tintába aranyos port kevert, a -nevét úgy írta alá, mint egy apát és a lilaszínű pecsétviaszba egy -régi pápa címerét nyomta a boríték hátára. Olykor lúdtollal írt, -midőn Bessenyei gárdista neve alatt levelezett hölgyekkel, máskor -piros iniciálékat rajzolt a pergamentre, midőn Frankenstein -lovagként váltott levelet egy vidéki kisasszonnyal; írt, mint -Anyégin Tatjánához; írt, mint Szindbád, ezeregyéjszakai kereskedő, -– ő volt Henry III. francia király és „navarrai Margitnak“ írt -poste restante a Vizivárosba. Olykor ebédje sem volt és szép -álneveken törte a fejét, amelyeket a nőkhöz irott levelek alá lehet -írni. Különösen sikerrel utánozta Zápolya György aláírását, amelyet -egy régi íráson talált. A Tabán és a Vár romantikus hölgyeivel -hosszú-hosszú leveleket váltott, anélkül, hogy személyesen -egyetlent <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span> is megismert volna a drága nők közül. -Este vagy éjjel becsúsztatta a leveleket a nyitva felejtett -ablakon, kapuk és ajtók alatt, majd a postára bízta titkát és -sohasem haragudtak a nők, ha egy-egy régi lovag nevében szíve -érzelmeit tolmácsolta. Csupán Izaurával volt a baj, egy kis -szobaleánnyal, aki nem tudott olvasni.</p> -<p>Berta régen megbocsátotta az éjjeli látogatást, – van olyan nő a -világon, aki az ilyesmit meg nem bocsátaná? Levelét poste restante -kérte Bornemissza Zsuzsánna névre a vidéki postára és sűrűn írta -Rezeda úrnak, hogy jobbára úgy érez iránta, mint egy anya, vagy egy -idősebb nővér, aki régi erdélyi kastélyban vezeti a gazdaságot, míg -öccse a királynő udvarában szolgál. Könyveket küldött és a -könyvekben megjelölte azokat a helyeket, amelyeket ő maga nagy -élvezettel olvasott; olykor egy hajszál, máskor egy ceruzajel -mutatta, hol ábrándoztak el a szép szemek a messzi vidéki városban. -Igy ismerkedett meg Rezeda úr Thackereyvel és Dosztojeszkij-jel. -Berta a franciák közül Maupassant-t imádta, míg a spanyolok közül -Cervantes és Alarcon Péter mulattatták. Hoffmann Amadeus Th. és a -csodálatos Csehov együtt érkeztek Budára és Tennyson Királyidilljei -több levél váltására adtak alkalmat. Igy nevelte, művelte Berta a -távolból Rezeda urat, míg egy napon azt írta, hogy férjével Pestre -jön és pünkösd délután fölkeresi a királynő udvarában lovagöccsét. -Rezeda úr ekkor elszökött hazulról, késő estig bolyongott a budai -hegyek között, a fűbe feküdt, sírt, verset komponált, nagyon -szerencsétlennek érezte magát, öngyilkosságra gondolt és éjjel -lábujjhegyen lépett be a hónapos szobába, amelyről leveleiben -mindig mint csodálatos lovagteremről emlékezett meg, hol aranyszínü -selyemköpenyegben és bíborsapkában szokott sétálgatni, nagy óra van -a sarokban, amely Haydn egyházi <span class="pagenum"><a name= -"Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> zenéjét játsza éjfélkor -és régi imazsámoly fölött középkori feszület, ahol imádkozni -szokott Bertáért… (Talán szégyenletében szökött el hazulról Rezeda -úr, vagy mert olyan furcsa ember volt, hogy nem mert azzal -találkozni, akit véleménye szerint legjobban szeretett?…) Az -asztalon egy szál sárga rózsa feküdt. Berta üzenete volt ez. Azután -többé sohasem leveleztek.</p> -<p>Nyár volt és Rezeda úr a Várból Pestre költözött, a -Józsefvárosba, ahol lombos fák álltak az udvaron és az ablakok -éjjelente nyitva voltak a földszintes házakon, ahol megállott -hősünk és alvó nők lélegzetvételét hallgatta. Varróleányokkal -barátkozott és délután olykor a kávéházba járt, miközben -magányosan, ismeretlenül bujt el az ujságok mögé és a pincért -garçon-nak szólította. A levelezés teljesen megszünt, szép álnevek -többé nem jutottak eszébe, ismeretlen nőknek nem adott -rendez-vous-t a várbástya alatt és nem fenyegette többé a budai -kisasszonyokat, hogy majd megszökteti őket csöndes otthonukból. -Eleven nők ismeretségére vágyott és a mellbeteg varrókisasszonyt és -barátnőjét, a kis masamódot, vasárnap délután a cukrászdába vitte, -de hajh, korántsem érezte magát már boldognak az egyszerű nők -társaságában. Démoni nők, orfeumi dámák, sanszonettek, francia -szubrettek alakjai kóvályogtak az álmaiban. Táncosnőkre gondolt, -akik Kanadából jönnek Budapestre és cirkuszlovarnőt látott, aki a -nyeregből rámosolyog, miközben paripája tánclépésben jár az -emelvényről hangzó muzsika ütemeire. A nagyvilág csalogatta és az -orfeum plakátjai előtt hosszadalmasan megállott. Miss Florence -szomnambulista, vagy Sena Frasquita spanyol táncosnő estére -elmulattatták Rezeda urat, anélkül, hogy valaha látta volna őket. A -misst könnyedén beállította egy régi skót vadászkastély halljába, -vörösesszőke haju, <span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span> igen finom arcu és tündöklő szemü nők -közé, bizonyosan piros lovaglókabát simul karcsu derekához és -cirkuszi ostor van a kezében, míg a szenyóra a szevillai nők -mámorító gráciáját és a jerezi borok tüzét küldte el magányos -álmodozónk szívébe. És nemsokára ezután sikerült megismerkednie egy -Hortense nevü virágárusnővel, akinek kedvéért az éjszakáit az -orfeum-kávéházban töltötte és hajnalban hazakisérte a zsidóleányt, -miközben az elhagyottabb utcákon átvette tőle a virágkosarat. A -csodálatos művésznők közül, akiknek nevéről a gáláns kertészek -rózsákat, almákat és körtéket neveznek el, Hortense volt az, aki a -nagyvilágról, az orosz nagyhercegekről, makrókról és pénzszóró -sikkasztókról mesélt Rezeda úrnak, midőn hajnalban egy kis néptelen -kávéházban letelepedtek, az asszony kávét, a férfiú szilvóriumot -rendelt…</p> -<p>– És a balletben mi ujság, kedvesem? – kérdé Rezeda úr a már -kissé elvirult Hortense-t.</p> -<p>Ismét elrepültek hónapok, Rezeda urat egy képes ujság kis -irodájában találjuk, ahol hajnalban a forró levegőjü, ólomszagu -ketrecben korrigálja a nedves hasábokat, hirlapírónak nevezi magát -és olykor hozzájutván színházi jegyhez, egy zöldruhás tündérbe -lészen szerelmes, aki az első sorban énekel a karban. A -New-York-kávéházba járt és Hirsch kávés uraktól tanácsot kért, -kritikus legyen, vagy poéta? Hirsch urék abban az időben még -rajongtak az irodalomért, – így regélte egykor nagyatyám.</p> -<p>Igy élt Rezeda úr Pesten, amíg vidéki ismerősei, a színésznők -megérkeztek, és a Pattantyus-utcában a szép regényeket és verseket -fölolvasta, amelyeket egykor Bertától kapott ajándékba. A -Belvárosban lakott, de éjjel megállott a nyitott ablakok alatt, -hátha kipillant egy nő a csillagokra, az éji égboltozat felhőire, -<span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span> vagy a holdra, – de sohasem nézett ki -senki az ablakon, midőn Rezeda úr hazafelé bandukolt. Csupán ő -állott egyedül a nyitott ablakhoz husvét reggelén egész Budapesten, -hogy Faust módjára üdvözölje a kelő napot, miközben verseket -mondott magában és szívesen eladta volna lelkét az ördögnek, ha az -megvette volna.</p> -<p>A budai cukrászdabeli találkozás egyik következménye volt, hogy -Rezeda úr sohasem olvashatta föl Csertáphonov és barátja nagyszerü -történetét, a csendes és tiszta délutánoknak vége lett, midőn a kis -lakásban szinte regényesen lehetett hallani a belvárosi tornyok -óraütését és a tavaszi napban együtt telt meg a szoba a cserepes -virágok és a kisasszonyok illatával. Szilvia már korán délután -felöltözött és mint önálló hölgy, kiséret nélkül elment hazulról, a -keztyüjét a lépcsőn gombolta be. Horváth kisasszony egy-két napig -búsult barátnője hütlenségén.</p> -<p>– Vajjon hová mehet? – kérdezte Rezeda urat, aki olyan -lehorgasztott fővel járt, mintha halott volna a háznál.</p> -<p>Rezeda úr nem felelt, csak méltatlankodva, fájdalmasan vonogatta -a vállát. Föl és alá járt a szobában és csupán néha nevetett, -mintha hegyes tőrrel szurkálná valaki a szívét.</p> -<p>– Hová? – ismételte Horváth kisasszony.</p> -<p>Rezeda úr gúnyosan felkacagott:</p> -<p>– Tőlem kérdezi azt, nagysád? Kegyednek jobban kellene tudni -barátnője titkait, másrészt nagyságod szintén a női nemhez tartozik -és a nők tán csak értik egymást! Igaza van Strindbergnek: a nők -furcsa kis állatok, nem szabad őket emberszámba venni. Egyetlen -intés, jeladás elegendő nekik, hogy megtántorodjanak és elhagyják a -tisztesség mesgyéjét. A nőket meg kellene büntetni a férfiaknak, -hogy ismét <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span> visszadobják őket a rabszolgaságba. Ha -én tőlem függne, minden második nőt megégettetnék Pesten…</p> -<p>– Szilvia miatt? – kérdezte Klára és alattomosan nézett Rezeda -úrra.</p> -<p>– Szilvia miatt is, meg a többi miatt is, – felelt hevesen -Rezeda úr. – Hát nem furcsa, nevetséges a barátnője, kedvesem? -Találkozik egy bárgyu karmesterrel, aki tán azt se tudja, hogy él -és mit jelent élni, Szilvia erre nyomban fölborítja eddigi -nyugodalmas, csendes életét… Budára jár a cukrászdába, mint a -félrelépni óhajtó pesti asszonykák, akik a katonát vagy a nagyhaju -zenészt várják és lefüggönyözött kocsiban gurulnak elhagyatott, -csendes utcákon a Várhegy alatt… Igen szép dolog a szerelem, csak -ne járna annyi nevetséges, félszeg pózzal! A sűrű fátyolok, -amelyeket a Budára ránduló hölgyek az arcukra kötnek, a -tetőtől-talpig friss, beillatosított fehérnemü és az új keztyű: -ugyebár mind a bűnnek eszköze? Törvényt kellene hozni, hogy ha -valamelyik pesti nagysága új harisnyában megy át a hidakon, a -Gellérthegy alatt máglyára állíttatik. Tudom Istenem, hogy elmenne -a kedvük a hölgyeknek a budai cukrásztól, a kalandos kocsikázástól, -buta katonától, félbolond muzsikustól… Szilvia sohasem fűzött -azelőtt rózsaszínü szalagot az ingébe!</p> -<p>Horváth kisasszony álmélkodva csóválta a fejét:</p> -<p>– Honnan tudja, uram?</p> -<p>– Mert nem is volt rózsaszínü szalag a háznál. Miért teszi? Az -ostoba karmesternek akar tetszeni? Ki az, mi az a Medve? Semmiházi, -himpellér, szoknyavadász. Bizonyára akkor is valamely hisztérikus -kisasszonyt várt a cukrásznál, akit zenével, művészettel, meg -egyéb, félbolond nőket megigéző dolgokkal szédít. Kedves Klára, itt -tenni kell valamit, nem hagyhatjuk <span class="pagenum"><a name= -"Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> Szilviát áldozatul esni -egy bolondos szeszélynek, egy budai cukrászda émelygős -hangulatának, ahol édeskés Mozart-zene hangzik az órából és a sárga -tapétán rokokó-gavallérok és dámák sétálnak karöltve, – mindez -azért, hogy az asszonykák elcsússzanak az élet parkettjén.</p> -<p>Klára hangosan, teli szájjal kacagott.</p> -<p>– Maga a legmulatságosabb ember, Rezeda úr, – kiáltotta. – -Egyszer azt mesélte önről egy ismerőse, hogy mikor Luther Márton -vallásáról a katolikus hitre akart áttérni, elment a Mária-utcai -jezsuita rendházba s az ottani sánta kertészt kérte föl -keresztapának. Nos, kegyed ismét a sánta kertészhez fordul… Vajjon -mi közöm nekem a budai cukrászhoz és Szilvia sétáihoz? Bizonyára -sokkal boldogabb ő, mint mi együtt ketten. Lehet-e nagyobb -boldogság, mint szeretve, szerelembe, karba fogózva sétálni szép -tavaszi délután Budán, ahol az ember nem találkozik ismerősökkel? A -régi házak, a kanyargós utcák mint megannyi bűntársak integetnek és -a Tabánban a templom délután is nyitva van, midőn az oltáron május -virágai nyílnak a Szűz tiszteletére és a virágok illata a tömjénnel -vegyül s a hátsó padsorban, a néma templomban örök hűséget lehet -esküdni. Ön talán még sohasem volt elhagyott, csendes -templomocskában kedvesével karján és így azt sem láthatta, hogy -minden Mária-kép megenyhül és biztat és nagybajuszu szentek -megbarnult vásznakról szinte előrehajolnak, midőn a hátsó sorban -egymás mellett térdepel ifjú és hölgye… Volt már templomban?</p> -<p>– Voltam, – felelt haragosan Rezeda úr. – A Rókus kápolnájában, -sötét, koratavaszi hajnalon, midőn köhécselő, bánatos apácákkal -telik meg a hajó, akik tán akkor jönnek a haldokló mellől és érette -mindjárt imát mondanak. Odajártam egy időben, mert <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> én is -haldokoltam és azt óhajtottam, hogy az apácák zárják le a szemem. -Vajjon mért nem megy Szilvia apácának?</p> -<p>Horváth kisasszony csendesen fölállott és a Rezeda úr vállára -tette a kezét. Hosszasan az arcába nézett:</p> -<p>– Mondok valamit, Rezeda úr. Ne keseregjünk mi itt egymással. -Odakünn napfény van és tavasz. Maga lemegy az utcára s én -felöltözök, azután sétálni megyünk, ha úgy tetszik, Budára. Ahol -senki sem látja, ott a karjába kapaszkodom.</p> -<p>Rezeda úr kezet csókolt Klárának. A színésznő megsímogatta két -oldalról az arcát, mire Rezeda úr gúnyosan nevetett.</p> -<p>– Valamely vallomással tartozom magának, fiam, – mondá kissé -meghatottan Klára. – Bűnös vagyok. Kálvin hitében nevelkedtem, nem -mehetek el a jezsuitákhoz gyónni, mint a boldog katolikus -asszonyok. Majd magának gyónok meg mindent.</p> -<p>Rezeda úr elhalványult:</p> -<p>– Mi történt?</p> -<p>– Ne ijedjen meg. Semmi sem történt. Szereti a piros színt? -Piros kalapot teszek a fejemre.</p> -<h2>X.<br /> -Estella.</h2> -<p>Rezeda úr (aki ebben az időben néha úgy érezte magát, mint -Esmond Henrik, Anna királynő ő felsége ezredese, mert éppen az -egykori londoni hirlapíró regényét olvasta otthon, egy toronyban, -ahol előtte egy tébolyodott öreg úr lakott) szótlanul ballagott -Horváth <span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span> kisasszony mellett, midőn a tavaszi -délután elindultak Buda felé. Csupán a Lánchídon mormogta apáskodó -hangon:</p> -<p>– Klára, szél van, vigyázzon a kalapjára.</p> -<p>Általában Rezeda úr úgy viselkedett, mintha valamely -szerencsétlenség történt volna a családjában. Nevelőapját, a nagy -Cromwell Olivér barátját párviadalban szíven szúrják Anglia -virágoskertjében, nevelőanyja, – a földkerekség felejthetetlenül -legszebb asszonyalakja a londoni hirlapíró előadásában – búsongva -tekint a távolba a velszi kastélyból és könnyű felhők vonulnak át a -királynő országának legszebb szempárján, – vagy Horváth kisasszony -megcsalta hű lovagját, tettben vagy gondolatban és most mennek -Martinovics főtisztelendő mezejére eltemetni a drága halottat, -amelyet szerelemnek, barátságnak, husvéti reggelnek, a nyárfa -lombjain át aláreszkető napsugárnak, téli éjszakák álmának hívtak -(odakünn havas fergeteg a régi toronytetők körül, kék fénnyel ég a -puncs a szép és régi regényes és verses könyvekkel megrakott -íróasztalon, valaki a tűznél ül, a lángba bámul és egy nőre -gondol).</p> -<p>– Erre hozták Táncsics Mihályt, midőn a börtönből -kiszabadították, – mondta szinte fogvacogva és fölényes mosollyal -Rezeda, mintha e kis visszaemlékezés volna most a legfontosabb -gondolata, nem pedig rettegés, a jajgató félés attól, hogy mit fog -mondani Horváth kisasszony, amint a Lánchidat elhagyták és a szent -püspökről elnevezett hegy alá kanyarodnak. Úristen, mily -retteneteseket fog bevallani! A század közepén divott francia -regényekben szorítják össze ajkukat tompa kétségbeeséssel a -megcsalt férjek, midőn Madame végre a bizonyítékok súlya alatt -megtörik: „Monsieur, mindent elmondok önnek…“ <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> Teremtő -Isten, csak ne mondana semmit! Csak hazudna szemérmetlenül, -vakmerően, a napot az égről, a fehéret a feketétől letagadná, -lehazudná… De még mindig a hídon voltak, Rezeda úr az alant -hömpölygő nagy folyamba nézett, hová már oly sokan szállottak alá -megnyugvással és nem is halásztak ki mindenkit a folyómenti -községekben, némelyek eljuthattak a Fekete-tengerig, ahol nagyfejű -tengeri pókokkal, furcsa csigákkal uszkál együtt a kis pesti -pesztonka, akit úrnője megvert. Rezeda úr lassan, álmodozva -mondta:</p> -<p>– Nagy mulatságuk lehet a dunai halaknak Pest alatt. A viz, -amely Visegrádnál oly tündöklő kanyarulatot végez, mintha még -mindig Anjou-királyok és királynők nézegetnék magukat tükörében, -Pest alatt hullával, szennyel, bűnnel, piszokkal megtelten tán még -önmagától is undorodik. Rongyos, fekete kendőbe burkolva úszik a -folyam közepén a kolera, a sarlach rothadó lécdarab gombái között -kért helyet és szeret stációt tartani a kis falvak alatt, a füzesek -alatt, hol nem messzire a réten gyermekek játszanak. És olyan -tipikus pestiek utaznak a habokkal, akik még Budán sem jártak -életükben és most mégis arra felé veszik útjukat, amerre a mohácsi -gőzhajó szokott járni. Egy kávéházi fölírónő Komáromban állomásozó -kedveséhez, a gyalogos főhadnagyhoz akart eljutni és a Dunába -ugrott. Szegény, nem járt iskolába soha. Nem tudta, hogy merre -folyik a Duna. Talán meg se halt volna, ha tudja, hogy a vízben -fölfelé nem juthat Komáromba.</p> -<p>Ebben a pillanatban elhagyták a Lánchidat.</p> -<p>– Most már elég volt a hiábavaló fecsegésből, Rezeda úr, – -mondta Horváth kisasszony bánatos szigorral, amint az édesanyját -elvesztett pajkos gyerekeket kezelik. – Hagyjon egy darabig -gondolkozni, <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> hol kezdjem, mit tagadjak le és ne -hazudjam-e valamit?</p> -<p>– Szívem királynője, – mormogta Rezeda úr, – kár törnie a fejét -hazugságokon. Elmondhatja bátran az igazat: hol és merre csalt meg, -kivel, mikor, hányszor… Én beteg és életúnt férfiú vagyok, a nőkkel -csupán gondolatban szoktam mulatgatni, egészségtelen félelem tart -vissza, hogy ruhájukat megérintsem, holott éji gondolataim szerint -minden délután birkózom kegyeddel a kis lakásban, mint a -parasztlegény a szérűn az aratóleánnyal. És álmomban arcomba liheg, -az államba harap, dereka megfeszül, „nem, nem, nem“ kiáltja -összeszorított fogai sövénye mögül, de ifjú koromban jó birkózó -voltam… Én vagyok az a beteg uriember, aki örömét leli abban, hogy -beteg, mert betegségét akkor szerezte, mikor reménytelenül -szeretett gyerekkorában.</p> -<p>Horváth kisasszonynak fölvillant a szeme.</p> -<p>– Volt egy zenészünk, egy sápadt fuvolás, aki, ha a kotta -megengedte, gyakran szemérmetlenül viselkedett alant a zenekarban, -honnan a színésznők ruhája alá lehet látni. Jószívű anyaszínésznők -hiába vállalkoztak a megjavítására: jó igazgatónk végre is -kénytelen volt elküldeni. És mióta többé nem színházi muzsikus, -rendes ember lett. De hagyjuk a fiatalkorúak e furcsa vétkeit! -Barátnőim az iskolában képeket nézegettek és nagyon boldogok -voltak, ujságbetűkből mindenféle szavakat vagdostak össze és -verseket hordtak a harisnyájukban vagy fűzőjük alatt. Több közülök -azóta boldog családanya. Ne aggódjon, Rezeda úr, egykor még boldog -és nyugodt férfi leend.</p> -<p>– Én nem aggódom, úrnőm, magamért nem igen szoktam aggódni… Mi -történt ellenben kegyeddel, <span class="pagenum"><a name= -"Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> miért a változás, amelyet -már hosszabb idő óta megfigyeltem?…</p> -<p>Gellért püspök szobra alatt ültek ekkor egy kőpadon. Rezeda úr a -földre bámult, Horváth kisasszony eltünődve nézett a pesti oldal -panorámájára.</p> -<p>– Estella egy város Navarrában és így hívták egyik fiatalkori -barátnőmet, akinek legszebb kalapjai voltak a sziniiskolában, – -kezdte Horváth kisasszony elmerengő hangon, mintha nem is a saját -története elmondásához fogott volna. – Estella kékszemű, vöröshajú -és igen romlott teremtés volt, az öreg Ujházinak a kezébe harapott, -Márkust hercegnőnek nevezte és szemtelenül megkérdezte, hol veszi -szénaillatú parfümjét. Nem is maradt soká az iskolában, a négy fal -közül kirántotta az élet és egy darabig eltünt szemem elől szép -kalapja, finom harisnyája és igen jó cipője.</p> -<p>Néhány hét előtt, tavaszi délben találkoztam Estellával a -korzón. Istenem, milyen közönséges lett! gondoltam magamban -először, amint megpillantottam. Pedig Estella nem változott, ő -ugyanaz maradt, aki az iskolában volt, démoni nő, talán csak az én -látásom lett más, mint egykor volt, amint a gyermekkorunkban -nagynak hitt házak és fák mintha a földbe bújtak volna, midőn -felnőtt korunkban ismét látjuk őket. Estella a zöld ruhát és a -csíkos harisnyát most is kedvelte. Szélestalpu félcipő volt a -lábán, amilyenben az angol nők utaznak a föld körül, rozsdavörös -fátyol az arcán és postillon-kalapkája mellett kék csóka szárnya. -Férfiasan megrázta a kezem és myladynek nevezett. Dunaparti -kávéházba léptünk be Estella kedvéért, néhány ujságolvasó öreg úrra -merően ránézett, azután egy sarokba ültünk, barátnőm hideg -szárnyast kért a pincértől, azután hirtelen nevetve rám pillantott: -<span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span></p> -<p>– Én most angol nő vagyok, drágám, mert az tetszik Pesten a -férfiaknak!</p> -<p>Megszoktam, hogy pályatársnőim szabadabb világnézetet vallanak, -mint én, és erkölcsi életük gyakran nem kifogástalan, hisz vidéki -színésznő voltam, uram, és öreg direktorunk megharapta az új női -tagok vállát. Tudtam, hogy Estella nem maradt meg az erény útján, -magam sem tudom már, micsoda hangulatban voltam, hogy e dunaparti -kávéházban helyet foglaltam mellette.</p> -<p>– Angol tanárnőhöz járok és legalább háromszáz angol szót tudok, -– folytatta Estella és finoman falatozott. – A legszebb pénz a -világon a brittek aranya. Angliában készítik a legjobb fehérneműt, -és ha angol urak jönnek Pestre, Steinné mindig elküldi értem a -házmesternét. Csupán külföldi urakkal állok szóba, a pesti férfiak -romlottak, ostobák, cseppet sem titoktartók és nyiltan rámutatnak a -nőkre a korzón vagy a Váci-utcában, akikhez szerencséjük volt. -Éppen elég eggyel megismerkedned Pesten, másnap az egész város -tudja, hogy milyen színe van a harisnyakötődnek. A németeket is -szeretem, bár otrombák, órákig kínozzák az embert, alkudni -próbálnak, szerencsére Steinné erélyes asszony, akivel nem lehet -pénz dolgában tréfálni. Azokról a franciákról, akik Pestre -vetődnek, nem érdemes beszélni. Nagyobb csirkefogók, mint a pestiek -és jól vigyázz a nyakláncodra, ha franciául szólítanak meg az -utcán. Amíg az öreg Baranyai bácsi élt, Steinnéhoz gyakrabban -jártak a kaszinói urak, grófok, bárók, elhozta őket Baranyai bácsi, -hogy a kövér Steinné megengedjen egy-két simogatást. Ezek is urak -voltak és az ő kedvükért tanultam egy-két francia dalt, amit a -zongorán kopogtatva kisértem, mialatt a pezsgőt behűtötték. A -selyem frakk-erszényekben nagy <span class="pagenum"><a name= -"Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> bankók voltak és herceg -T., midőn sok pezsgőt ivott, nekem ajándékozta a zsebkendőjét, -amelybe hercegi korona volt hímezve. (Később persze sok sikerem -volt a zsebkendőkkel az izraelita uraknál.) Ámde Baranyait -megütötte a szél, az egykori urak közül csupán Alvinczi Eduárd -szokott néha ellátogatni Steinnéhoz, egy jó szivart elszív és -hümmögve hallgatja Steinné életből vett történeteit s az asszonynak -már eszébe sem jut fölkinálni a portékáit. „Nincsenek nők Pesten!“ -– sóhajtanak az egykori víg urak…</p> -<p>Az iskolában is mindig fecsegett Estella, de azóta még jobban -megtanult locsogni. A foglalkozásával jár a folytonos beszélgetés, -amint a férfiakat mulattatja. Bizonyosan van néhány története is, -amelyet éjjel, pongyolában elmesél, viccei és tréfái… Ön tudja, -kedves barátom, hogy amint azt a bizonyos nevet kiejtette száján -Estella, háromszor megdobbant egymásután a szívem, mint a néma -határszéli erdőségek között, éjszaka, télben és sötétben a vasuti -őrház jelzőharangja megkondul háromszor, ha telegráfon a közelgő -vonatot jelentik. Boldogtalanság, irigység, fájdalom és düh -szorongatta a torkom. Ennek a szemétnek tán sikerült megrabolni -Alvinczi unalmas óráját!… Az arcába szerettem volna ütni a -nyomorultnak.</p> -<p>– Nos és téged sem kedvel Alvinczi? – kérdeztem visszafojtott -hangon.</p> -<p>– Engem mindenki szeret, – felelt vidoran és a szemében különös, -hamis fényt láttam fölcsillanni s nyomban tudtam, hogy hazudik -Estella. A szívem nem fájt többé.</p> -<p>Estella szárított gyümölcsöt rendelt, miután egyet-kettőt -szippantott egy parafavégű cigarettából.</p> -<p>– Boldog vagy? – kérdeztem.</p> -<p>– Mi az a boldogság? <span class="pagenum"><a name="Page_174" -id="Page_174">-174-</a></span></p> -<p>Rám nézett, vállat vont, aztán kissé elszomorodva fordította -félre a fejét.</p> -<p>– Azt hiszem néha, hogy nagyon beteg vagyok, – mormogta. – Pedig -valamikor acélból voltak a csontjaim, diót lehetett volna törni a -keblemen. Gyógyíttatni kell majd magam, Drezdába megyek, mondják, -híres orvos lakik ott… De még csak hétezer forintom van a -takarékban. Amint tízezer lesz együtt, nyomban elmegyek gyógyúlni, -pihenni, lehet, hogy férjhez megyek valami némethez… Azaz, hogy én -nagyon undorodom a férfiaktól.</p> -<p>– Nem vagy szerelmes?</p> -<p>– Néha… Nem szabad a szívemre hallgatni. Elég volt egyszer, -tizenhárom éves koromban gyufát ittam egy bitang emberért. Én -bizony nem azért dugom egyik garast a másikhoz, hogy valami lator -majd elvigye, elkártyázza, vagy nőkre költse az én keserves -szerzeményemet. Volna, akadna mindennap huncut… Látják, hogy jó -ruhám van, tisztességes vagyok, mert már négy esztendeje -megtiltottam Steinnénak, hogy engem helybeli gavalléroknak -bemutasson, amint az első ezer forintom együtt volt. Majd bizony: -ezeknek a pesti csirkefogóknak a kedvéért leszek én lotyó! -Amelyiknek a legfényesebb cilinderkalapja van közöttük, még annak -sem engedném meg, hogy a cipőm szalagját megkösse. Én utánam bizony -nem mutogatnak majd a kávéházban vagy az utcán: „Itt megy a vén -Estella, ekkor meg ekkor, itt és itt, ennyiért meg ennyiért…“ Hogy -az Isten verje meg a sok szájas, aljas férfiát!</p> -<p>No végre, az előkelő angol dáma a földhöz verte a cigarettáját, -hogy a pincérek odanéztek. Erre lehúzta arcára a fátyolt és -tompított a hangján:</p> -<p>– Helyes: nem vagyok már fiatal, beismerem, hogy járnak az utcán -nálam szebbek, fiatalabbak is, <span class="pagenum"><a name= -"Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> hisz minden falusi -mindenes fölcsap kokottnak manapság. A masamód megúnja a -kalapos-skatulyát cipelni, elmegy Steinnéhoz, hogy mosdassa meg, -öltöztesse föl. A gépírókisasszonynak új ruha kell, hivatal után -Steinnéhoz szalad. A mérnökné, az ügyvédné, aranykereszttel a -nyakában a budai menyecske ott ácsorog a Steinné konyhájában -alkonyattal és csak attól fél, hogy ismerőse talál lenni a bevetődő -férfiú, akivel a bálban vagy a koncertben szokott magának -udvaroltatni és selypítve mondja a legyezője mögül: „Csajkovszkij! -Szeretem zenéjét…“ De a legtöbb mindenre el van tökélve, mert már -itt van a tavasz és kell az új ruha. A férfiak mind azért -dolgoznak, lopnak, csalnak, rabolnak, kártyáznak ebben a városban, -hogy a ringyóknak új tavaszi kalapjuk legyen. A férfiak a Dunába -ugranak, fejbe lövöldözik magukat, börtönt viselnek a nőkért Pesten -és szegényeknek sejtelmük sincs arról, hogy az imádott hölgy -Steinné konyháján lesi alkonyattal a firhang mögül, hogy -fölbotorkál a lépcsőkön egy részeg német, vagy egy golyvás -fiákeres, aki pénzt nyert az alagi lóversenyen, a kártyaházak -krupiéi, akik még selyemharisnyára valót ajándékozhatnak… Az egész -Pest egy nagy nyilvános ház, Steinné házmesternéja talán még a -templomba is elmegy és meghívja estére úrnőjéhez a most esküdött -fiatal asszonykát… Legyek vén, legyek beteg, de a tisztességemet -nem adom semmi pénzért. Részeg cigányprimás vagy zsebtolvaj sohasem -nyúlhatott hozzám Steinnénál. Garçon, egy pohár V. S. O. P. -konyakot. Kettőt.</p> -<p>– Köszönöm, – feleltem, – nem élek szesszel.</p> -<p>– Könnyü neked, egészséges vagy, én már csak akkor érzem jól -magamat, ha néhány pohárral fölhajtottam. Természetesen, nagyon -vigyázok arra, hogy az <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span> ital, amelyet fogyasztok, kifogástalan -elsőrangu és finom legyen. A német bácsi velem hiába akar -takarékoskodni, kocsisba való a magyar pezsgő, az én márkám Pomery -és Greno. És abból is a sec. Steinné tudja, hogy ha én vagyok a -szalonban, nem lehet finom üvegbe önteni az olcsó bort, a frufrus -fejéhez verném a palackot, mert ha ittam, néha vad vagyok.</p> -<p>– Borzalom, – mondtam.</p> -<p>– Nagyon szerencsétlen vagyok! – szólt csendesen Estella és -elhallgatott.</p> -<p>Igy beszélt Estella és tán még egyebet is mondott, amire már nem -emlékszem, vagy elmondani nem akarok.</p> -<p>Később gyermekkoráról beszélt Estella; falun laktak, emeletes -házban, de a nagy fák túlnőttek a tetőn és éjjel hű ebek ugattak az -udvaron. Akkoriban mindig szomoru volt alkonyattal, midőn a táj -elcsendesült és a fák között bánatosan járt a homály. Nincs is -annak szíve, aki alkonyattal el nem szomorodik. Azután Pestre -utazott és késő délután, ősszel a város fölött egy gyárkémény -fekete füstje huzódott, mintha az alant fekvő házakban csupa -szomoru emberek laknának. A messziségben ködből és homályból való -hegyek látszottak, a pályaudvaron már a lámpások égtek és még -Estella ártatlan volt.</p> -<p>Elmentünk sétálni Budára és Estella mindig arról beszélt, hogy -milyen szerencsétlen! Talán mert érezte, hogy ez nekem jól esik s -ezért szeretem. Többé szó sem esett a férfiakról, Steinnéról és a -romlott nőkről…</p> -<p>– Volt egy királyi erdész a szomszédban, aki sokszor -kijelentette, hogy engem feleségül vesz. Olyan piros volt az arca, -mint a dércsipte táj és a szánkóba fogott tüzes lovakat maga -hajtotta – így szólt Estella. <span class="pagenum"><a name= -"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span></p> -<p>Imakönyvéről, naplójáról és pápaszemes nevelőnőjéről -beszélt.</p> -<p>– Az volt minden bajnak az okozója, hogy az anyám nem szerette -az apámat!</p> -<p>Majd egy nagymosásra emlékezett, szüretre és egy lakodalomra, -ahol nyoszolyóleány volt és apró vadrózsákból koszorút fűzött a -hajába.</p> -<p>Egy kis kávéház előtt mentünk el, ahol öreg pár sütkérezett a -kávéházi kertben. Hegyoldal, régi, csendes tér és a kávés ócska -bársonysapkában állott az ajtóban. Estella megérintette a -könyökömet:</p> -<p>– Figyeld meg a tisztes öregeket.</p> -<p>Az öreg asszonyka mantillban, régimódi kalapkában, horgolt -keztyűben üldögélt, kezében képes bécsi ujságot tartott. Az öreg -ember, mint valamely nyugalmazott hivatalnok, kerek szemüvegen át -az estilapot nagy figyelemmel tanulmányozta. Fekete ruhában voltak -mind a ketten, csupán az öreg férfi kezén volt több gyűrű, mint -amennyit hordani szokás, mély tüze egy rubintnak erősen villant és -az asszonyka lábán jobb cipő, mint amilyent Budán viselni szoktak. -Magas, francia sarka volt a félcipőnek és a szalag ügyesen volt -megkötve a szürke harisnyán.</p> -<p>– Nos? – kérdeztem Estellát, midőn tovább mentünk.</p> -<p>Barátnőm lesütötte a szemét. A keblén megmozdult a -selyem-árvácska.</p> -<p>– Ezekhez jártam legelőször, még színésznövendék koromban. -Pesten laktak, az Aranykéz-utcában és Rókási bácsi vén lábaival -fürgén vette az emeleteket, amint a leányokért elszaladt, ha -vendégek jöttek a házhoz. Rövid zongora volt a szalonban, amelynél -az öregember reszkető kézzel játszott régi valcereket… <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> Az -asszony később két hónapig ült, – előfordul ennél az üzletnél – -mire visszavonultak.</p> -<p>Tovább mentünk és arra gondoltam, hogy mily gyöngéden nézett az -öreg ember a pápaszem fölött a vén asszonykára. Istenem, néz-e rám -valaki ennyi szerelemmel, ha majd öreg leszek, csúf leszek és kis -mantillkában ülök a budai kávéházban?</p> -<p>Egy elhagyott kertben padra telepedtünk és sokáig ültünk -szótlanul. Estella egyszerre sírni kezdett; a vállamra hajtotta a -fejét és én is könnyeztem, pedig nem szoktam bőgni még akkor sem, -ha a fogam fáj.</p> -<p>Estére, mikor elváltunk, megállapodtunk abban, hogy Estella majd -értem jön, midőn Alvinczi Eduárd ismét meglátogatja Steinnét és a -szalonban fölsóhajt: nincsenek már nők Pesten.</p> -<p>Egész éjjel Estellával, a budai öreg emberekkel, a lakkcipős -öreg asszonykával álmodtam, csengős szán szaladt havas tájon és -piros bekecsben, zuzmarás bajusszal jött értem Estella erdésze.</p> -<p>Alkonyattal öreg hordár – talán a legöregebb pesti hordár, -akinek olyan fehér szakálla volt, mint Ábrahámnak – titokzatosan a -folyosóra hívott s papirszeletet nyomott a kezembe. „Este 8-kor. -Aranyfácán-utca 3. III. 1. E.“ Mire körülnéztem, az öreg hordár már -eltűnt mellőlem, mintha csak jelenés lett volna. Gyorsan öltözködni -kezdtem, a legjobb harisnyámat húztam föl, a körmömet sokáig -fényesítettem és szalagot fűztem az ingembe, lilaszínü -szalagot.</p> -<p>Mire gondoltam ezalatt? Semmire.</p> -<p>Tetszeni akartam Alvinczi Eduárdnak, hogy ne mondhassa többé: -„Nincsenek már nők Pesten!“ Hogy addig és azután mi történik, azzal -annyit sem törődtem, mintha még rég elmult dolgok volnának előttem. -Már Estella vagyok én is, délben a korzóra sétálok <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> -ismeretségek kötése végett és az elhagyott budai kertben sirdogálok -magamban. Mi lesz majd holnap?… A legfontosabb, hogy fényes legyen -a cipőm.</p> -<p>Szürke pesti házhoz érkeztem, amely előtt tán már máskor is -elszaladtam, anélkül, hogy észrevettem volna. A kapu alatt a lakók -furcsa táblája, amelyet hirtelen kerekedett záporok alkalmával -mindig nagy mulatsággal olvastam. Ám most dobogott a szívem, amikor -a névsorban megpillantottam a Stein O.-né nevét. Kissé szédülve -mentem föl az emeletre és megnyomtam a csengő gombját.</p> -<p>Egy percig várakozni kellett, mintha lábujjhegyen, papucsban -szaladtak volna félig öltözött nők az előszoba függönye mögött. Egy -hang kiáltotta: „Mama!“ Az ajtó félig fölnyilott, egy megtermett, -pirospongyolás nő hideg, szürke szempárját tetőtől-talpig -végighordozta rajtam.</p> -<p>– Kegyed az? – kérdezte szigoruan és barátságtalanul.</p> -<p>Bólintottam.</p> -<p>– Tessék belépni – mondta egykedvüen. – Várakoznia kell… De itt -van Estella.</p> -<p>Estella valahonnan előlépett a félhomályos előszobából. Mindkét -kezével megragadta a kezem és a szemében könnyek csillogtak.</p> -<p>– Istenem, hát eljöttél? – mondta szinte fuldokolva.</p> -<p>Steinné hideg, parancsoló hangon megszólalt:</p> -<p>– Kisasszonyok, az előszobában nem szabad tartózkodni. -Fölösleges mindenkivel találkozni, aki jön és megy.</p> -<p>Estella a karomba kapaszkodott.</p> -<p>– Gyerünk a konyhába. <span class="pagenum"><a name="Page_180" -id="Page_180">-180-</a></span></p> -<p>A konyhában csupán petroleumlámpás égett, míg a lakás többi -részében csillogó villamlámpákat láttam. Az előszoba piros szőnyege -és zöld tapétája helyett itt meztelen fal és kőpadló várt. Étel- és -hagymaszag volt a levegőben, a sarokban egy vén cseléd mosogatta az -edényeket és tótul káromkodott. Háromlábu alacsony széken, az ablak -alatt nagykalapos, selyemruhás dáma ült. Keztyüs kezében tartotta -finom napernyőjét és miután hidegen végigmért, ismét elfordította a -fejét és a rózsaszínű firhang alatt a homályos folyosóra -nézett.</p> -<p>Egy nagy utazóládán foglaltunk helyet, szorosan egymás mellett, -mert úgy dobogott a szívem, hogy attól féltem, elájulok. Estella a -kezemet szorongatta, s amint oldalvást ránéztem, észrevettem, hogy -a nyakán ki van gombolva a bluz és a haja gyanusan rendetlen. -Istenem, miért kócos ez a leány? A hideg járt keresztül a hátamon -és csendesen kivontam a kezem az Estella kezéből.</p> -<p>A nagykalapos dáma olykor ellenséges pillantásokat vetett rám. -Különösen a cipőm nem tetszett neki, amelynek pepita betétje volt -és még kevesen hordták ezt Pesten. Estellát gúnyos, szánakozó -mosollyal leste, mint a tisztességes privátnők szokták megnézni az -utca kiöltözködött lányait. Szőke haja volt és kék szeme, angol -rajzolók macskáinak van olyan arcuk, és könnyű ibolyaillat áradt -fekete selyemruhájából. A retiküljéből kis tükröt vett elő és fehér -aprószemü rózsafüzér csörrent meg táskájában.</p> -<p>Most hirtelen lépések hallatszottak a folyosón, a zsámolyon a -hölgy gyorsan megfordult, kezével fölemelte a firhangot, az -előszobában rövid csengetés hangzott.</p> -<p>A dáma izgatottan talpraállott. Lehuzogatta a szoknyáját, a -kabátját, igazított fátyolán, kecsesen a hóna alá vette a -napernyőjét és olyanformán állott a <span class="pagenum"><a name= -"Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> bezárt ajtóra figyelve, -mint mi színésznők szoktuk a végszót várni a kulisza mellett.</p> -<p>Majd hirtelen a cipőmre vetett egy pillantást. Ki tudja, -találkozunk-e még, ezért fagyosan megkérdezte:</p> -<p>– Kisasszony, hol veszi a cipőjét?</p> -<p>Sokkal nyomottabb volt a lelkiállapotom, mintsem felelhettem -volna erre a kérdésre. Az asszony egy darabig mereven rám nézett, -aztán csendesen fölnyílott az ajtó és egy hang halkan -megszólalt:</p> -<p>– Szőke asszony!</p> -<p>A dáma nyomban „játékot“ kezdett: titokzatosan, félénken, -meghatottan mosolygott, mint a budai szállodába besurranó -asszonyka, midőn hosszadalmas könyörgés folytán végre elmegy a -randevura. Még köhintett is az aljas. És apróra fogott léptekkel -kisurrant selyemszoknyájában a konyhából.</p> -<p>– Jól tetted, hogy nem feleltél a „szőke asszony“-nak, – mondta -most doromboló hangon mellettem Estella. – Ez az asszony a -legnagyobb cudar Pesten, de mert törvényes férje van, mindnyájunkat -lenéz. Egyszer már megfenyegette a Kisfuvaros Rózsi, hogy leönti. -Steinné meghal a garasért és a „szőke asszony“ kis fiúval szokott -sétálni az utcán.</p> -<p>– Hol van a kis fiú? – kérdeztem megdöbbenve.</p> -<p>– Lent van a házmesternél. Jó barátja a házmester fiának.</p> -<p>A tót cseléd káromkodva vagdalta egy kosárba az evőeszközöket. -Elhallgattunk és világosan hallottam az Estella szíve dobogását. -Vagy talán az én szívem dobogott.</p> -<p>– Kisasszonyok, kártyázni a konyhában is lehet, ne foglalják el -a szobámat! – hallatszott Steinné hangja és nevetve, a kövérebbik -leányra nagyot csapva, tuszkolt be az ajtón két borzas leányt és -egyszerre a falusi <span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span> fosztókák hangulata ereszkedett a kis -félhomályos konyhára.</p> -<p>Steinné cigarettát tartott a szájában és ragadós jókedvvel tette -a derekára a kezét a konyha közepén. Nevetve szidta a vén -cselédet:</p> -<p>– Erre, arra, a teremtésit magának, vén k...a! Még mindig nem -készült el a déli edénnyel? No majd ezentúl magam állok oda a -dolognak. Majd megmutatom én magának, hogy kell mosogatni. Persze a -latrok után mászkálni, azt tudja!</p> -<p>A vén nő dörmögve káromkodott, a borzas leányok nevettek. -Steinné a háromlábu székecskére helyezte hatalmas testét és a -cigarettából nagyot szippantott:</p> -<p>– Azt hittem, összetörik alattam a szék.</p> -<p>A kártyát megkeverte és a leányok melléje guggoltak a -földre.</p> -<p>– Máriást fogunk játszani, öt vas a betét. Van öt vasad, tehén? -– kérdezte Steinné a kövérebb leányt.</p> -<p>– Ád a mama kölcsön.</p> -<p>– Van eszembe.</p> -<p>A piros selyemblúz alól mégis csak előkerült a kövér leány -erszénykéje.</p> -<p>Komolyan és megfontoltan kártyáztak egy darabig. Azt hiszem, -egyik sem csalt játék közben, mert Steinné tán megölte volna a -csalót.</p> -<p>Steinné egyszerre letette a kártyát:</p> -<p>– Most jut eszembe, hogy az öreg kegyelmes urat föl kell -költeni. Csak az én diványomon tud aludni, – azért jár ide.</p> -<p>Nyújtózkodva fölemelkedett, ásított, a cigarettát a sarokba -dobta:</p> -<p>– Istenem, de utálom az életem! <span class="pagenum"><a name= -"Page_183" id="Page_183">-183-</a></span></p> -<p>Egykor szép arcán komoly bánat fellege suhant át, mint az -állóvíz tükrén a barna esőfelhő képe. Még mindig tüzes és mély, -barna, nagy szemében révedezés, mélabú, „magyarbánat“ jelentkezett, -amint Blahánétól láttuk egykor a színpadon.</p> -<p>Régi magyar nótát dúdolgatva ment ki a konyhából és még az -előszobából is hangzott: „Földiekkel játszó égi tünemény…“ Mintha e -nótával költené a kegyelmes öreg urat.</p> -<p>Néhány perc mulva sárgaréz-kalitkával kezében tért vissza -Steinné. Kis madár volt a kalitkában, talán csiz vagy tengelice, -amely csöndesen gubbasztott a sarokban. Steinné a földre kuporodott -és halkan fütyölgetni kezdett. A kis madár megborzolta tollát és -nemsokára válaszolt. Steinné fölemelte a mutatóujját:</p> -<p>– Hallják? Mint nagyszombat este a csengetyük. Drága -madaram!</p> -<p>Az ajtó magától kinyílott, egy fürge és jókedvü patkányfogó-eb -nyitotta ki. Fekete folt a kutya fején és a szemében olyan jókedv -ragyogott, amilyen hű és jó kutyák szemében szokott ragyogni. -Néhányszor keresztülugrotta a kalitkát, majd Steinnét, bolondan, -szinte mámorosan, tobzódva az örömben ugrált úrnője körül. Steinné -végre kinyújtotta a kezét, az eb megcsókolta és leheveredett a -földre.</p> -<p>– Az úrfi! – mondta Steinné a ratlerre mutatva. – Már kétszáz -pengőt fizettem érte büntetést, mert az asszonyok szoknyáját letépi -az utcán.</p> -<p>Steinné egy darabig még játszadozott kicsinyeivel, láthatólag -nem érdekelte őt más a világon, mint kutyája és madara.</p> -<p>Lépések hallatszottak a folyosón, majd rövid csengetés. Steinné -az előszobába sietett, s kipirult arccal tért vissza. <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> -<p>– Kisasszonyok, gyorsan be a kék szobába. Itt van a Jenő báró és -rántottát akar enni… Megéhezett az utcán, hát feljött hozzám -enni.</p> -<p>Estella karon fogott és egy mellékajtón át a lakásba vezetett. -Még hallottuk a vendég dörmögését, amint nagyot zökkenve helyet -foglalt az utazóládán a konyhában.</p> -<p>– Majd meglátod, mennyi bolond férfi van a világon, – mondta -Estella, amint a kék szobában székre ültünk. – Majdnem minden -úriember bolond egy kissé. Némelyik a szép harisnyát szereti, másik -a cipőt, a harmadikat arcul kell ütni, mert az esik jól neki, a -negyediknek kezét-lábát megkötözi a mama cukorspárgával, az ötödik -a felesége után sír és pénzt kell tőle kérni a gyermekei számára -cipőre… Egy igen gazdag és finom fiatalember, – majdnem oly szép, -mint Rohan herceg, – csupán sáros talppal szereti a nőket, a fekete -és hisztérikus költőt viszont Bourbon hercegnek kell címezni, mert -egykor Madridban az ő ősanyja kedvese volt a francia királynak… -Szomorú fiatalemberek jönnek, akik először Steinné vállán kisírják -szerelmi bánatukat, tanácsot kérnek a mamától álmatlanság és -szívfájás ellen, kipödrött bajúszu öreg urakat Jancsinak meg -Pistának kell szólítani és a sarokba állítani. Gyönyörű, tiszta -feleségeik mellől ideszökdösnek komoly úriemberek és a mamától -rongyos szoknyájú perdita felől kérdezősködnek. Hirlapírók jönnek, -akik másnapi cikkeiket a konyhában fölolvassák és véleményt kérnek -ő nagyságától. Bolond világ van itt, – egész éjjel jönnek-mennek a -boldogtalan, szerencsétlen férfiak, akik mind a jószívü Steinnéban -bizakodnak, hogy megvígasztalja őket egy szóval, egy tanáccsal, -vagy egy leánnyal. Istenem, mennyi szép boldogtalan úriember -<span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span> van Pesten! A nagyvárosnak ezer -fájdalma, sírása, nyavalyája hangzik el éjjelente Steinné -konyháján… Mély sebeiket itt bizalommal mutatják meg a férfiak, -akik nappal fölemelt fővel járnak az utcán. Vőlegények -útbaigazítást kérnek és öreg házasemberek csodaszert a szerelem -fölújításához. Titkok hangzanak el, amelyeket a jezsuita -gyóntatóatya fülébe szokás csupán elsuttogni, vagy a máriapócsi -csodatevő Asszony előtt leborulva, a templomkövekbe beleharapni. Az -Élet jár ide mindennap vizitbe és csupán egy zsidó imakönyv, meg -Faublas lovag kalandjai akad olvasmánynak. Éjjel, a csöndben, a -várakozásban a hölgyek hol az imakönyvet, hol a kalandok -gyűjteményét forgatják kezükben… Steinnénak férjhezadó leánya -növekedik egy bécsi apácazárdában, míg férje korcsmáros Kanadában. -Így élünk itt, én kedvesem.</p> -<p>Bólintottam, szomorú voltam, mélységes csend volt a kék -szobában, mintha nagyon messzire jutottam volna az élettől, -Budapesttől, valamely meseházban ülnék és semmi sem igaz, ami -körülöttem történik.</p> -<p>Estella csupán egy furcsa figura a bábszínházból és mindjárt -táncra perdül a falon a selyempapirosból kivágott ballerina. -Ópiumos cigarettafüst szaga volt a szobában, egy rokokólábú, -aranyozott asztalkán patience-kártya feküdt, a csillárról régi -lóversenyjegyek és báli táncrendek csüngtek. Feketeálarcos nő -üvegszeme fénylett a hamútartó figuráján és két kép volt még a -falon. Piroskabátos, hajporozott rokokógavallérok és nyúlánk dámák -mulattak egy régi szalonban és a rövidnadrágos fekete szolga kávét -hozott. Majd egy sapkás öregember arcképe következett, amilyenek a -vén falusi korcsmárosok szoktak lenni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span></p> -<p>– Steinné apja! – mondta Estella.</p> -<p>És az öreg korcsmáros mellett a Jókai acélmetszetű arcképe.</p> -<p>Steinné könyökig fölgyűrt ruhában lépett be. Az arca piros volt -a lángtól, a szeme vidoran csillogott.</p> -<p>– Egykor, ha megúnlak benneteket, leányok, elmehetek a Jenő báró -birtokára gazdasszonynak. Fölfogadott. Kis malacokat nevelni, sárga -libácskákat és totyogó kis kacsákat költetni, tavasszal rugó -nélküli kocsin hajtatni zöldülő réteken és télen derékig érő hó van -az udvaron… Ez kellene nekem, hisz falusi leány vagyok. A Sajó -mellett, egy elhagyott csárdában mérte a bort az apám és téli este -ugattak a rókák meg a farkasok a folyóntúli nádasban. Kisasszony, -még várakozni kell! Estella, mutassa meg a hölgynek az -arcképalbumot.</p> -<p>A pirospongyolás, menyecskés asszonyság magassarkú papucsában -gyorsan kifordult a szobából.</p> -<p>Estella egy fiókból piros bársonyba kötött albumot vett elő. -Férfiarcképek voltak benne. Fiatalok, öregek, civilek, papok és -katonák, Szirmai Imre és Ujházi Ede, Bródy Sándornak a homlokába -hull a haja, mint egy regényhősnek, majd a főherceg ezredesi -kabátban, egy kis fiú falovon, könyökére támasztott fejjel Reviczky -Gyula, városligeti fotografián Lázár Miklós hirlapíró, emitt egy -aranykeresztes pap, majd pesti szép emberek: Tiller Mór nagy -szakállával és a szép Farkas Béla, Kossuth Ferenc és Tarján Vilmos, -akik a nőknek tetszeni szoktak, Beketow cirkuszigazgató és Baumann -Karcsi népénekes, az oroszlánfejű Ábrányi Kornél és Kemény bácsi, -öreg hirlapíró (aki bizonyára csak tiszteletből került a szép -emberek sorába, mert éjjelente az orfeumi hölgyek között szívja -virzsiniáját, gondolta <span class="pagenum"><a name="Page_187" id= -"Page_187">-187-</a></span> Rezeda úr), kedves, nőknek való arcok: -a szép Szomory és Ivánfi Jenő, Molnár Viktor és Gálos Kálmán, Hadik -Sándor és Márkus Miksa, akiknek képei Calderoni kirakatában függtek -és emlékbe egykor megvették a lányok, aztán tömérdek nő, régi és új -divatban, olyik mellé fekete fátyoldarab volt fektetve, akik -bizonyosan már meghaltak. Aztán fordított megint Estella és nagy -képen, Zrinyi Miklós ruhájában, erkélyen állott Alvinczi Eduárd. A -kis őrházon megkondult a jelzőharang.</p> -<p>– Pszt! – mondta hirtelen Estella.</p> -<p>A szomszéd szobában sikoltozva nevetett, galamb módjára búgott, -hisztérikusan visított és könnybe, zokogásba, mámorba fulladó -szavakat kiáltott egy női hang.</p> -<p>– Pepita, a cudar, – mondta gyűlölettel Estella. – Őrjöngést -szimulál a férfiak izgatására. A minap egy angol tréner ismerősöm -aludt itt, hogy a reggeli vonatot bevárja. Pepita egész éjjel -őrjöngött a szomszédban, az angol föl-fölébredt és ugyanakkor -felköltött engem is. Legalább tízszer ébredt föl a bolond angol. -Istenem, milyen nehezen virradt meg.</p> -<p>Talpra ugrottam. Vakon, szédülve, magamon kívül rohantam az -ajtónak. Nem tudom, hogy jutottam ki. Az utcán már sötét volt, -hideg eső esett, az arcom tele volt könnyel és mellbe taszítottam -egy becsípett fiatalembert.</p> -<p>Rezeda úr mindkét kezét fogta Horváth kisasszonynak az -elbeszélés alatt.</p> -<p>Könnyes szemmel nézett a leány elborult szemébe.</p> -<p>– Igazán így történt? – kérdezte a férfi csendesen.</p> -<p>– Becsületemre!</p> -<p>Rezeda úr erre kezet csókolt a kisasszonynak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span></p> -<h2>XI.<br /> -Pillanatnyi elmezavar.</h2> -<p class="right">„<i>Kedd. Reggel 6 óra</i>.</p> -<p>Úrnő, letérdepelek és Istennek ajánlom a lelkemet. Régi -Werndl-féle fegyver megtöltve fekszik diványomon, csak azt -sajnálom, hogy csúnya lesz a póz, amidőn lábam ujjával meghúzom a -ravaszt. Régi íróim és saját meggyőződésem szerint: hat lat por és -tíz deka ólom segít rajtam. Elutazom, pedig úgy szeretnék élni, -mint Toscában a tenorista szívrehatóan énekli. (Kár, hogy két -ballába volt a színésznek.) Emlékszik Mannheit Jacques-ra gróf -Almaviva szerepében? Egymás mellett ültünk a nézőtéren, de Toscát -egyedül hallgattam a nézőtér zugából hajdanában és elhatároztam, -hogy egykor, ha Isten is úgy rendelte, szomorú képü kisbőgőssel -fülembe, szívembe játszatom e dalt, – hajnalodik az Angyalvárban! – -és reggelre meghalok. Fölhúzom a függönyt és éji pihenőben elárvult -ablakomon (hisz senki sem sóhajtott alatta éjjel, a hold, mint -mesebeli jelvény állt a ház régi tetője fölött, hogy „szeretlek, -szeretlek, hozzád kívánkozom, mindenem!“ és erkélyem néma volt, -mint a szevillai regényekben), a napsugár játékos kedvvel jön Rákos -felől, kocsik szaladnak, emberek mozgolódnak odalent, négy emelet -mélységben, hajnali utazásra gondolok tán, midőn gyorsvonaton -mentem északra vagy délre és egész éjszaka a vasúti kocsik -láncainak a csörgése mulattatott, amint összecsapódtak, meg -elváltak, tam-tam, betegség elől futó uriember módjára bújtam el a -hálókocsi pamlagán, holott tejfehéren, alsószoknyában ment a fülkém -előtt a kivánatosan borzas román asszony… Franciául kellett volna -hozzá szólni, a navarrai grófnak <span class="pagenum"><a name= -"Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> bemutatkozni, kis -szentséges hugomról beszélni, aki Avignonban a nővérek zárdájában -apácának készül, mert rangjához méltó férfiút nem talál, őseimről: -őrült Fülöpről és a szécsényi rablóvezérekről regélni, a sánta -lordot emlegetni, majd az orleánsi házat és a titokzatos hegyekre, -andalító síkokra, a Hernád furcsa völgyeire, vagy a hajnali -homályban pirosló vashámorra mutatni, félig megtébolyodni versektől -és szerelemtől – és elcsábítani a szép román asszonyt, aki -egyébként a hálókocsik Henry IV.-szakállas kalauzát kereste. -Mozdulatlanul maradtam keskeny ágyamon és csupán önre, az -ismeretlenre, az egyetlenre, szívem királynőjére gondoltam mindig, -mindig… Más nők jöttek, sárga selyemruhában, zsidó asszonyok, akik -mozdulataikkal, szemükkel, különös nyakukkal, kéjes orrukkal, piros -nyelvükkel édesített vastag ajkukkal és szerelemre váró, ringó és -emelkedő hátukkal csábítóan vonultak el az ifjú költő előtt… -Sajnálom, úrnőm, hogy ezt leírtam. (Hisz remélhetőleg kiadja A Nap -ezen utolsó levelemet!) Senki sem jött felém: ez az igazság. Szinte -félig haldokolva néztem a gyönyörü nőket, akik az utcán, -kávéházban, vagy színházban eljártak mellettem. Tovább mentek -pocakos és zsiros külsejü férfiakkal, akik napközben talpalnak -rossz szagu üzletekben az Andrássy-úton, vagy a Király-utcában, -sommás keresetet írnak, vagy a szegény munkások orvosai, míg én -hiába néztem meg a házszámot, ahová betértek. Olykor éjszaka voltam -a legboldogabb. A kést a balszembe eresztem, ameddig csak lehet. A -pisztolyból a golyót a két szem közé küldöm. Kemény öklömmel a -gyomorra és az orra irányítom a célzást. Vagy kardpárbaj lesz az -ismeretlen nők ismeretlen férfiaival: midőn is teljes biztonsággal -gondoltam gyermekkori barátomra, Kázmér A. lengyel hercegre és -táncmesterre, <span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span> aki csupán bordaközi vágásokra, hasra -mért, traverzón sujtásokra és a térdre, az inakat átvágó -cselfogásokra tanította a fiatalembereket. A karcsu flöret egykor -oly könnyedén járt kezemben, mint egy finom cigaretta és a pisztoly -célgombját megszoktam ellenfelem lábához irányítani. Gyilkosság, -halál, valakit megölni, esetleg börtönbe menni, kötelet kapni, a -Browningot egyetlen kézmozdulattal használhatóvá tenni, verekedni, -orrot leharapni, fület kitépni, fogsort széjjelzúzni: egykor úgy -tünt föl nekem, mint a világ rendje. Szerettem megvadult lovakat -megállítani, kardot viselő hadnagyokkal szembeszállani puszta -kézzel, tíz erős ujjam tán a bikát is megfojtotta volna, – és most -írok önnek, úrnőm, a Toscából zenehangok járnak át vad szívemen, -hogy reggelre meghalok.</p> -<p>Mindenkinek megbocsátok, úrnőmnek is. Hódolattal, mélyrehajtott -fejjel, szilaj indulatoktól megmenekülten, elcsüggedve és csupán az -ólomban bizakodva vallom önnek, drága hölgy: szeretni többé nem -tudok.</p> -<p>Egykor regényhős voltam, most únott, rosszkedvü, fáradt uriember -lettem. Nők is lettek volna tán, akiket megöleltem?… Nem, csupán ön -volt az egyetlen, akit valaha szerettem. Az előbb sírtam kegyedért. -Furcsa, hogy nagysága előtt igazolom magam. Ugyan mi köze az egész -dologhoz?</p> -<p>Reggel van. A nap, az élet, nagysága, meg egyéb ostobaságok… -Verseket olvasok majd Anyeginből. A ballet-et, vagy a Tavaszt. -Isten önnel, királynő!“</p> -<p>Horváth kisasszony estefelé kapta meg a levelet. Kocsira ült és -Rezeda úrhoz hajtatott. A hirlapírót ekkor már elvitték a mentők. A -katonafegyver derék sebet vágott a szíve fölött. A kórházban még -életben volt, vén apáca ült ágya mellett és a spanyolfalat -előkészítették az éjszakára. <span class="pagenum"><a name= -"Page_191" id="Page_191">-191-</a></span></p> -<h2>XII.<br /> -Ősz a multban.</h2> -<p>Ősz volt, Budán, a Tabánban egy régi házban, ahol hajdanában -királyok kedvesei lakhattak, mert hisz a földalatti út, amely félig -beomlott, csupán arra volt alkalmas a királynak, hogy éjjelente -kedvesét meglátogassa. Egy-egy ajtón a Corvin-címer, a ledőlt -erkély maradványain is hollómadár állong. A vén kövek kinézegettek -a falból, mintha kiváncsiak volnának a körülöttük folyó életre, a -földalatti folyosón vidra sétált magányosan, a tetőn a szélkakasból -csupán a kakas farka maradott meg: az forgolódott furcsán, -gyermekmesebeli groteszkséggel, mintha a hűtelen kakast óhajtaná -helyettesíteni.</p> -<p>Rezeda úr tehát ebben a házban vett lakást, két szobácskát, az -egyikbe beköltöztette Horváth kisasszonyt a kalapskatulyáival, a -másikba könyveit, kék frakkját és csipkés mellü báliingeit -helyezte, amilyen ingben közönségesen járni szeretett a romantikus -férfiú. (Horváth kisasszony pompásan értette a csipkés ingek -vasalását!) A keskeny ágyban Rezeda úr aludt. Klára a földre -vetette nyugvóhelyét, egy régi mécsest égettek a falbavésett -feszület alatt és a mécsvilágnál éjjelente beszélgettek.</p> -<p>Olykor vendégük is volt a kis Bonifácz Béla személyében, aki -hosszadalmas kóborlások után, gyalog, vonaton, tutajon a Dnjeperen -Dideri-Dir leányaival hazaérkezett Szibériából. Tuberkulózist és -Buddha imádatát hozta a földgolyó tulsó feléről. Egy hétig, -tehervonaton, juhokkal, lompos lovacskákkal és buddhista papokkal -utazott. Bonifácz Béla kirándulása alatt valahol a kinai határon, -ahol kozák helyőrségek voltak <span class="pagenum"><a name= -"Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> és a leányok magyar -csikóstáncot lejtettek az unatkozó tisztek mulattatására. A -tehervonaton Béla megtért, kinai imádságot tanult és Budára érkezve -azon mesterkedett, hogy Buddhának új híveket szerezzen ebben az -országban, ahol az igazi öreg Istent sem imádják már elegendően. A -napkeleti isten csodálatos ékesszólással ruházta föl boldogtalan -kis hívét, aki tán rongyosabb volt, mint valaha. De most már tudta, -hogy miért rongyos.</p> -<p>Tehát ősz volt és a tabáni tornyokban mélán kongtak az -óraütések. A ház előtt vén ecetfa állott, amelyet tán még Zsigmond -király idejében ültettek. Rezeda úr az ablakból mindig az ecetfát -nézte. Napról-napra megfigyelte, hogyan pirosodnak a fa levelei és -gyermekes szomorúsággal nézett egy-egy elszálló levél után. Egy -nagy karosszéket találunk a lakásban. Megöregedett királyok -hallgatták tán e helyről ifjú kedvesük mesemondását, – hisz a nők -oly gyönyörü meséket tudnak mondani! Vagy talán öreg hercegnők -üldögéltek és fiatal lovagok élcein, pletykáin mosolyogtak és a -királynő anyja fejét csóválgatta a szomszédbeli udvarban -lábrakapott erkölcstelenségen. Most Rezeda úr ült a karosszékben, -mert a lőtt seb nehezen gyógyult, nem igen volt szabad sokat -mozognia és Horváth kisasszony minden cigaretta-szippantásnál -szemrehányólag nézett Bonifácz Bélára, aki egy sarokban pompás -helyet talált magának. Egy gyermekbölcsőbe ült, amelyet az elmúlt -lakók itt felejtettek. Tán meghalt a gyerek és nem akarták magukkal -vinni a szomorú emléket. Hétszámra lógatta rövid lábait a kis -Bonifácz Béla a bölcsőből és naponta nem mondott többet tíz szónál. -Estefelé fölkerekedett és elment valamerre… Valahol, elhagyott -kertekben aludt, mint a jó Isten madarai, mert sohasem fogadta el -az éjszakára való meghívást… <span class="pagenum"><a name= -"Page_193" id="Page_193">-193-</a></span></p> -<p>Egy napon így szólalt meg a bölcsőből:</p> -<p>– Ti sohasem szoktatok csókolózni? Elmegyek sétálni, -csókolózzatok.</p> -<p>Klára bánatosan lehajtotta a fejét s megsimogatta a Rezeda úr -arcát:</p> -<p>– Majd ha meggyógyul az én jó uram, ha ismét egészséges lesz, -akkor mindig az ajkán lesz az ajkam. Most még csak szolgálóleánya -vagyok az én királyomnak.</p> -<p>Bonifácz Béla nem szerette a vitatkozást. Tovább lógatta a -lábát, szívta a kapadohányt, amelyet takarékosságból száraz -akácfalevéllel kevert. Horváth kisasszony egy szentté válott -középkori apáca csöndes lépteivel járt-kelt a szobában, főzött és -takarított, a szomszédasszonnyal traccsolt a folyosón, mert tudta, -hogy ennek Rezeda úr örül. Szórakozik a kedves… És regényt olvasott -a képesujságban, amelynek folytatását mindennap kiváncsian -várta.</p> -<p>– Istenem, mi történt Soroksári gróffal? – mondta néha, mert -Rezeda úr ennek is örült. Hogy nem csupán a szomorkodás foglalja el -a kedvest… Mindig alacsonysarku cipőben és pongyolaszerű ruhában -járt, fru-frut és kis keresztet viselt, a konyhaedényeknek neveket -adott és a szomszédbeli Micivel, egy hatesztendős kisleánnyal egész -délután eljátszadozott… Rezeda úr csöndesen mosolygott a szempillái -alatt. Nem unatkozik a kedves… Francia nyelvtant forgattak, -Bonifácz úr néha közbeszólt a helyes kiejtés miatt és egy napon egy -vidám kis madarat hozott haza a tabáni piacról Klára. A kis madár -regényes, tornyos, lombfűrésszel faragott házikóban lakott és midőn -az ecetfa lombjai között átléptek az őszi nap sugarai, a mesebeli -házikóból fölcsendült a cinke füttye. Klára az ajkára tette az -ujját, szinte földöntúli boldogsággal <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> nézett -a madárkára… Rezeda úr lehúnyta a szemét. Istenem, van valami a -világon, ami a kedvesnek örömet okoz.</p> -<p>Igy éltek Budán, a Tabánban, régi házban, hol Zsigmond király -eldugdosta a szeretőit. Az ecetfa levelei mind pirosabbak és az -óraütések hangosabbak lettek az őszi csendességü városrész fölött. -Bonifácz Béla kimászott a bölcsőből.</p> -<p>– Mégis csak elmegyek vallásalapítónak! – mondotta és másnap nem -jött el a szokott időben…</p> -<p>Egyszer tökéletesen megpirosodtak a sárga levelek Zsigmond -király ecetfáján. Horváth kisasszony aznap két kis macskát vett a -tabáni piacon, egy csíkos kandurt és egy sárgafoltos nőstényt. A -kandurt Rezeda úr ölébe tette.</p> -<p>– Ez kegyedé! – mondta bánatos mosollyal, mint a jó anyák -szoktak gyöngélkedő gyermekük fölé hajolni.</p> -<p>A foltosnak piros szalagot kötött a nyakára.</p> -<p>– Kisasszony! – szólt és könnyes szemmel nevetett.</p> -<p>Rezeda úr megint csak lehunyta a szemét, amíg a csíkos kandurt -simogatta és arra gondolt, hogy nemsokára papot kell hivatni. -Milyen nehéz lesz a búcsú a kedves hölgytől! A régi király -ecetfájáról szinte menuette-lépésben keringtek alá a levelek és a -rácvárosi háztetők fölött mesebeli mélysége volt az égnek. A -kémények oly komolyan füstölögtek, mint az Andersen-mesékben és a -sárkányfejü, rozsdás csőcsatornák szinte alattomoskodva pislogtak -megfoltozott szemükkel az őszi napsugárra, vajjon mikor jönnek már -a hegyekről a köpenyegalaku felhők, hogy ők is elvégezhessék -kötelességüket. Ahány fehér kutya volt a városrészben, mind -sürgősen szaladt az utcán, mintha elmulaszthatatlan <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> -tennivalója volna. Csupán a hollók ültek le néha-néha -aggodalmaskodva a házereszekre és gondba borulva merengtek magas -állomásaikon. Késő őszre járt, bár a napocska olyan szent -szerelemmel sétált még a girbe-gurba tabáni utcácskákon, mint ahogy -érdemrendes, pirosarcu öreg emberek látogatnak el hajdani -szerelmeikhez és délután a szép multról beszélgetnek.</p> -<p>Egy délután madame Louise kényelmes hintaja állott meg az -egykori királyi szeretők háza előtt. Szürke utazóruha és kis, -tollas kalapka volt az úrnőn, a bakról Bonifácz Béla ugrott le. -Szomorkásan és elgondolkozva nyitott be barátaihoz:</p> -<p>– Sajnos, én nem ülhetek a madame mellé, – mormogta, mintha egy -félbenmaradt gondolatot folytatna, – a madame sokkal előkelőbb és -gazdagabb, minthogy én ócska ruhámban helyet foglalhatnék mellette. -A járókelők azt gondolhatnák, hogy a kövérhátú lovak véletlenül -elütöttek a Lánchídnál és a jószívű madame most a kórházba szállít -kocsiján. Ti azonban bátran beülhettek a hintóba, a Krisztinába -megyünk, a Vörös Farkasba, ahol nagy uzsonna leend Szilveszter úr -tiszteletére.</p> -<p>– Meghalt a jó öreg? – kérdezte Rezeda úr.</p> -<p>– Még nem, de már útban van. A kis Gellérten a vadrózsabokrok -közé jár szundikálni, nagy kőre helyezi a fejét és nagyon -elégedetten, ha néha fölkel a hervadó gyepről. Öngyilkos leányával -álmodik minden éjjel és hosszadalmasan nézi estve a napot, mintha -holnap már nem látná. Gyerünk el az öreg úr mulattatására.</p> -<p>A jó madamenak gondja volt arra, hogy a gyöngélkedő Rezeda úr -meleg kendőt kapjon a vállára és a térdére, Horváth kisasszony oly -kopott és furcsa kis kalapot tett a fejére, mintha valamely mult -századbeli <span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span> budai asszonyságtól kérte volna -kölcsön. A keztyűjét összevarrta a kellő helyeken és kissé -kitaposott cipőjét aggodalmasan húzta a szoknyája alá. A madame -hosszú szempillája alól egyetlen tekintettel végignézett a -színésznőn, aztán könnyedén fölsóhajtott és egy piros rózsát -nyujtott át Klárának.</p> -<p>– Jól áll a szőkéknek! – mondta és a hangjában bocsánatkérés -csengett.</p> -<p>A kis Bonifácz Béla elfoglalta helyét a bakon és a szárnyas, -szürke bajúszu kocsis, aki olyan szomorú volt, mintha halottaskocsi -bakján ülne, az ostorral megnógatta a széleshátu szürkéket. A -madame fiatalkorában a leggyorsabb amerikai lovakat szerette -kocsijában és a bakra egy-egy pepitanadrágos tenoristát ültetett, -idővel azonban, miután vére megcsendesedett, a veszprémi -káptalantól vásárolta a lovakat, amelyeket már az öreg kanonok úr -sem fogatott be.</p> -<p>Tehát mentek a girbe-gurba budai utcákon hegynek föl, völgynek -le, a szürkék oly hűségesen trappoltak, mint a megbízható régi -hivatalnokok végzik munkájukat. Madame mozdulatlanul és komolyan -üldögélt sűrű kékfátyolos kalapkája alatt, Rezeda úr a szép őszi -tájra vigyázott, amely néha előbukkant bedőlt kerítések, lerombolt -házak mögött; a Várban erősen piroslott egy házfödél, mintha -újonnan cserepezték volna, a tornyok szinte szenzációsan élesen -váltak ki a megritkult levegőből, messzi hegyek fölött zárójelalaku -madarak repültek; – Horváth kisasszony búskomoly bizalommal nézett -szeretője arcába. A szemébe, az arcába és a nyakába, amely -különösen vékony és sápadt volt. Odaadással, az élet -föláldozásával, szent szerelemmel nézte az ifjút, aki még nemrégen -is szívébe szeretett volna golyót küldeni miatta. Az ajka szorosan -összezárult, mint rossz időkben a <span class="pagenum"><a name= -"Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> virágok kelyhe, de a -szeme, a homloka, stoppolt keztyűje és kitaposott cipőjének orra -mindig csak azt mondta: „Istenem!“</p> -<p>A Krisztinában gurult a kényelmes hintó, lassan forogtak a -kerekek, mert hisz vágtatni már nem érdemes. A madame néha-néha -elszólta magát a fátyol alatt:</p> -<p>– Néd csak!</p> -<p>A hervadt fák alatt szerelmesek mendegéltek, férfiak, komoly, -megfontolt, mondhatni Ferenc József-kabátos urak, – itt-ott egy -szürke bajusz, – oldalukon a pesti asszonyka vagy leányka, aki -elégedetlenül és rosszkedvüen lépkedett hódítója oldalán. Némely nő -mereven megnézte a helyet, ahová ernyője ért a földön, mások a -fákra pillantottak, amelyek a Krisztinában az útat szegélyezték. -Igen gyakran mutatkozott a tavalyi divat a Budán sétálgató hölgyek -ruházatán, sőt általában mindnyájan olyanformák voltak, mintha az -„Elhagyott menyecske“ neve alatt ismerkedtek volna az -apróhirdetések között. Ott ment a molett az ismerőse oldalán, a -„vidéki szőke asszony“ és az „első lépés“. Olykor feltünő, máskor -divatjamult ruháikban olyanformán illegették magukat az elszántan -kifestett bajuszu gavallérok karján, mintha még sohasem jártak -volna Budán, a Vérmező tájékán, midőn az apróhirdetés útján ebben -megállapodtak. Ki ád randevút Budára, a Vérmezőre? A hercegnők -bizonyosan nem itt találkoznak a lovagokkal, az infánsnők erre nem -robognak. Igen fiatalnak, szívben lobogó szerelemmel szerető, vagy -koravén uracsnak, zördült agglegénynek, nyolcgyermekes félénk -családapának kell lennie annak, aki Budára, a Vérmező mellé megy -hölgyével, hogy séta közben mindazt elmondja, ami szívét nyomja. A -bajuszukat e napon gondosabban <span class="pagenum"><a name= -"Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> festette a borbély és a -nők elhervadt csipkedíszeket vasaltak ebéd után.</p> -<p>– A kapitányné! – mondta a madame. – Már tíz éve látom.</p> -<p>Egy kistermetű, száraz és rövidszoknyás asszonyka szinte -egérfürgén lépkedett megtelt, komoly férfiú mellett. A szeme olyan -fényes volt, mint a patkányé és madame kutyabőrkeztyűs kezét alig -észrevehetőleg megmozdította a kocsitakarón és a kapitányné furcsa -kis kalapja alól barátságosan intett. Aztán tovább forogtak a -kocsikerekek.</p> -<p>A madame az őszi felhőkre nézett és halkan fölsóhajtott:</p> -<p>– Ah, Budán csupa Tell Vilmos jár. A férfiak mind a nők szívébe -találnak.</p> -<p>A hintó megállott egy félig földbeásott vendégfogadó előtt. Nem -messziről, tán a fogadó udvaráról, kovács-kalapácsok zengése -hallatszott. Kisvárosokban, csendes falukban zeng így a kalapács. -Az alkonyat homályában kék és piros tüzek jelentkeztek a kovács -tűzhelyén, szomorúan áll a patkolásra váró öreg szürke ló…</p> -<p>– Aztán ne sokat igyon! – súgta vagy gondolta a szentek glóriás -arculatával kitüntetett színésznő Rezeda úrnak. Szőkés-barna haján -a késő őszi délután búcsúzó napocskája a hervatag kankalin színében -ragyogott. Rezeda ur áhítattal nézte a gyönyörű hajszálakat, -amelyek a hölgy kalapja alól mutatkoztak. Hajak csillogtak az őszi -napsugár fényében, amilyen hajakért egykor tán királyokat öltek -meg. Régi pápák előtt térdepeltek királyleányok a Horváth -kisasszony hajával, míg az avignoni kastélyon ábrándosan pillantott -be az alkony… Rezeda úr természetesen ezt gondolta <span class= -"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> -magában, míg a kovácspőröly dallamosan, falusi szomorúsággal -zengett nem messzire.</p> -<p>– Helyben vagyunk! – szólt Bonifácz Béla és leugrott a bakról. A -madame méltóságteljesen ereszkedett le a kocsi lépcsőjén, mintha az -elősiető cselédséget várná. A kocsis ezalatt kezében tartotta a -viaszkosvászonnal bevont kalapot. És a kocsishoz tótul szólott az -úrnő:</p> -<p>– Fél óra múlva gyere értem, koma.</p> -<p>(Egyszer kiderült, hogy a madame falusi birtokán valamennyi -cselédjével félig-meddig rokonságban van. Az elszegényedett -rokonait bedugta a zsellérházakba és azzal vígasztalta magát, hogy -legalább nem idegenek lopkodják el a kéményből a sonkát. A vén -kocsis nyári időben falun hat gyereknek volt az apja, az úrnő -szőlőjében kapált és csupán a hideg beálltával húzta föl a -libériát.)</p> -<p>A fogadóban már víg élet volt, amennyiben víg életnek lehet -nevezni, hogy Szilveszter úr félrecsapta gombanagyságú kalapját és -egy vak, kövér ember széles vállára támaszkodott, mintha többet -ivott volna a kelleténél.</p> -<p>– Barátom: Bocskai, sajnos, nem az igazi Bocskaiak közül, de -azért igen derék ember – mondta Szilveszter úr, barátját -bemutatva.</p> -<p>Egy másodperc múlva pazarló kézmozdulatot tett a kezével:</p> -<p>– Bocskai a legnagyszerűbb ember Budán. Fiatal korában színházi -zenész volt, de mert sokat nézegetett a színpadra, a színésznők -ruhája alá, megvakult. Éjjeli mulatóhelyre vonult tehát zongorásnak -és egy napig sem volt még szomorú életében. Igen jó állása volt a -Himző-utcában, a legnagyobb uraknak szolgáltatta a tánczenét, a -fiatal mágnások akkoriban odajártak táncolni <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> -tanulni, míg közbelépett a végzet. Bocskai barátom beleszeretett a -ház egyik hölgyébe, mire távoznia kellett a mulatóhelyről. -Féltékeny volt szegény… Most már csak a Kapás-utcában -zongorázik.</p> -<p>A vak ember életrajzát megelégedett fejbólintással kisérte. -Vastag rézlánc volt a mellényén és fekete nyakkendőjében turbános -tű. Tiszta gallérja és zsebkendője volt. Vajjon ki látja el a vak -embert e dolgokkal?… Bocskai a kezét állandóan talpas, vastagüvegű -poharán tartotta. Szilveszter úr olykor jogászos jókedvvel öntötte -tele a zongorás poharát.</p> -<p>– Elmegyek az éjjel a Kapás-utcába, – igérte fénylő szemmel. – -Mióta szegény feleségem meghalt, úgyse öleltem leányt.</p> -<p>Madame Louise hangosan nevetett:</p> -<p>– Oh, mind azt mondjátok, vén gazemberek! Ti már így csábítjátok -a nőket. Mióta… tíz év óta… tizenöt év óta… Tagadhatatlanul érdekes -dolog az, ha egy férfi tíz esztendeig szentéletü volt.</p> -<p>A madame az asztalfőn ült és csakhamar elküldte maga mellől -Bonifácz Bélát rossz szagú szivarkájával.</p> -<p>– Rezeda úr, ön nem dohányzik… Üljön mellém.</p> -<p>Szalámit, hagymát, erős kis paprikákat hozott a korcsmáros. -Piros bort pintes üvegben és füstölt szalonnát, amelyhez -Szilveszter úr nyomban fölajánlotta a bicskáját. Koccintott a -vakkal:</p> -<p>– Így éltünk hajdanában mindig szegény Balázs Sándorral. A -Népszínházban még olyan színésznők voltak akkoriban, akik szívesen -jöttek át Budára a kis korcsmába. Itt énekelt egykor Blaháné és a -tündéri Hegyi Aranka, míg Lányi a cimbalmot verte. Régi írók -mulattak itt, öcsém. Dalidókat tartottak a Lisznyai modorában és a -költőnek sohasem kellett búsulnia szerelem miatt. A leányka éjjel a -szalon pamlagán heverészve, <span class="pagenum"><a name= -"Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> Reviczky verseit olvasta -föl a vendégnek, de a polgár-kisasszonyok sem idegenkedtek este, -félhomályban a kitárt ablak virágcserepei közül kinyújtani fehér -kezüket. Szent férfiak voltak a költők. Írók és színészek gyakran -nem fizettek kvártélypénzt a régi asszonyoknál a belvárosi házakban -és a szöghajú leányka költeményes könyvet tartott a párnája alatt. -Akkoriban még más volt a szerelem is.</p> -<p>A vak zongorás biztos mozdulattal emelte szájához a -borospoharat. Borongós, messziről hangzó hangon megszólalt:</p> -<p>– Hétköznap nálunk is nagy keletje van a könyvnek. Szimónia – -egykor jó házaknál nevelőnő – a szalonban a nagy lámpás alá ül és -hangosan olvas a leányoknak. A multkoriban az egész ház bőgött egy -olvasmányon. „Levelek, amiket meg nem írunk.“ És Csergő Hugó írta. -A „Fehér nász“: mondta a költő és mindnyájan csöndesen -sírdogáltunk.</p> -<p>Szilveszter úr hevesen intett:</p> -<p>– Nem ismerem a könyvet, de véleményem szerint akkor voltak -igazi nők a mulatóhelyen, amikor könyv nélkül tudták a -„Perdita“-ciklust Reviczkytől. És a fiatal írók a Himző-utcában -aludtak, laktak évszámra, abban a mesebeli kastélyban. Fiatal -koromban nagy táncos voltam magam is… És a híres Czigány Vilmát én -tanítottam a pestvármegyei dalokra.</p> -<p>Madame Louise bogarászó pillantást vetett Rezeda úrra:</p> -<p>– Mondja, fiatal úr, mit akar azzal a szerencsétlen -leánnyal?</p> -<p>Rezeda úr elkomorodott:</p> -<p>– Ha meggyógyultam, feleségül veszem; megérdemli, derék -leány.</p> -<p>A madame bánatosan mosolygott. <span class="pagenum"><a name= -"Page_202" id="Page_202">-202-</a></span></p> -<p>– Hány esztendős, fiatal barátom?</p> -<p>– Huszonhat. Majd dolgozni fogok.</p> -<p>– Mit? – kérdezte csodálkozva Louise asszony. – Tán verset fog -írni?</p> -<p>A férfi lesütötte a szemét.</p> -<p>– Van egy öreg barátom, aki megigérte, hogy behoz a most -megindult Az Ujság-hoz korrektornak. Gajári Ödön úgy szokott -gondoskodni az embereiről, mintha édes testvére volna -valamennyi.</p> -<p>– A korrektornak éjjel kell dolgozni, ön mellbetegnek látszik. -Rezeda úr, fiatal özvegyke maradna utána és adósság a -füszeresboltban.</p> -<p>Rezeda úr megsimogatta a homlokát.</p> -<p>– Én mindig azt véltem nagyságodról, – szólt elfojtott hangon, – -hogy költői lelkületü teremtés. Ime, sokkal prózaibb, mint hittem -volna. A haláltól én nem félek. Teljesen mindegy, hogy mikor kell -meghalni, miután egyszer úgyis meghal az ember. De még szeretnék -boldog lenni… Asszonyom, én még nem öleltem nőt igazán soha -életemben.</p> -<p>– A kisasszonyt?</p> -<p>– Istenem! Hisz jobban szeretem annál… Előbb megesküszünk -valahol egy régi kis templomban, szentéletü öreg pap áldását kérjük -szerelmünkre, reszketős egyházfi áll tanúként és a sánta harangozó -kíván szerencsét a templomocska ajtajában. Ha pénzünk lesz, az -orgonán Lohengrin nászindulóját játszatjuk egy hozzáértő mesterrel. -A gyönyörű nő szeme, amely barnán és hibásan rámpillant, nyugtalan -lába és fehér keze, hol a szenvedély lakik… Csupa sejtelem a hölgy -és bájának testrészeit megismerni vágyom… Barnaképü, feketerámás -szentek néznek a falról és az Asszony liliomkoszorús fejével -áldólag mosolyog az oltárról. <span class="pagenum"><a name= -"Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> Mióta öngyilkos lettem, -vallásos vagyok, asszonyom. A jó Istenben bízni megtanultam.</p> -<p>A madame összeráncolta a homlokát.</p> -<p>– Én is istenfélő vagyok. Szintén az öngyilkosságom óta. -Azelőtt… bolond, pazarló és muzsikás ifjúságomban sohasem éreztem -szívemben az imádságot. Hangosan, gyorsan, kötelességszerüen -imádkoztam. Manapság néha-néha megállok napi teendőim közepette, -elgondolkozom, a szívem meleg, boldogító áhitattal telik meg. Már -ötven éves vagyok. Napról-napra készülődöm látogatóba menni a jó -Istenhez. A falumban kápolnát építtettem és a régi arany- és -ezüstpénzeket, amelyeket fiatalkoromban a grófoktól és királyoktól -emlékbe kaptam, beolvasztottam a kis harang ércébe, amely falusi -birtokom közelében esti imádságra szólítja a föld népét. Louise -Pommery Reimsban többé nem az inyemnek tölteti meg szőke borával az -egykor nagyszerü palackokat, amelyeket egy Battenberg nevü követ -kedvéért fürdőkádamba öntöttem és a zenéből csupán Haydn a -kedvencem.</p> -<p>Amíg beszélt a madame, egy narancsot hámozott, egy gerezdet -Rezeda úrnak nyujtott.</p> -<p>– Kis barátom, istenfélő ember nem teheti tönkre egy másik -embernek az életét. Hagyja futni a kisasszonyt. Jóságból az -öngyilkossága után a maga ápolására szegődött, – de nem csupa -betegápolásból áll az élet. Egykor eljöhet az idő, hogy nem csinál -botrányt Steinnénál, akit fiatalkorából egyébként a régi Somossyból -ismerek.</p> -<p>– Nagyságod tudja? – kérdezte elfehéredve Rezeda úr.</p> -<p>A madame megcukrozta a narancsot.</p> -<p>– Körülbelül mindent tudok, ami a városban történni szokott. -Egykor az volt a mesterségem, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_204" id="Page_204">-204-</a></span> szép voltam, buta voltam -és hónapokig szenvedtek érettem a férfiak, mielőtt engedtem volna -nekik. Most dáma vagyok, művelt és sokat olvasott, mint az első -udvarhölgy, talán emberismerő is vagyok… Az öreg uraim, akik -meglátogatnak és kényelmes életemről gondoskodnak, unatkoznának -nálam, ha mindig csak Sarcey-t vagy Salgó Ernőt idézném, ha a -tegnapi színházi előadás hölgyéről véleményt kell mondani… A -pamlagon heverésző öreg urak, miután életmüködésüket csupán -annyiban nyilvánítják, hogy esténkint a Kaszinóban ebédelnek, -olykor szeretnek egyet és mást hallani is a falakon kívül eső, -messzire lévő életből. Tudnom kell, hogy a legszebb nő Gombaszögi -Frida Pesten és Márkus Emma tigrisbundát hord. Mit csinál és mit -gondol az elegáns Csekonics gróf? És Szemere merre jár. Öreg -asszonykákat látok el segéllyel, akik a városbeli híreket hozzám -juttatják, míg egykori barátnőim, akik még nem vonultak vissza az -élet küzdelmeiből, tanácsért hozzám sietnek. S ilyenformán tudtam -meg azt is, hogy a kisasszony, aki a nagyszerü Alvinczivel óhajtott -találkozni Steinné, született Svarcz Fáni lakásán, egy kellemetlen -eseménytől megzavartatva, hirtelen eltávozott… De már itt van a -kocsim és jó mulatságot kívánok az uraknak.</p> -<p>A madame ünnepélyes eltávozása után nem sokára még egy kis -esemény maradott meg emlékben Szilveszter úr jubileumi -uzsonnájából.</p> -<p>Bonifácz Béla az asztal legvégén hirtelen összerogyott és vért -hányt. A szomszédból egy orvos, később a budapesti mentők jelentek -meg.</p> -<p>– A rossz táplálkozás és a régi tüdőbaj – mondta a mentőorvos -Horváth kisasszonynak, akit nagyon megijesztett az esemény.</p> -<p>Aztán elment a kocsi a Szent János-kórházba és <span class= -"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> magával -vitte Bonifácz Bélát, aki már olyan szépen feküdt a kocsi párnáján, -mint egy kedves és jó halott. Egy hét mulva a két kezét is -összekulcsolták mellén a jóságos ápolónénék.</p> -<p>A zongorásért eljött egy hatesztendős tökmagnagyságu leányka. -Megfogta a vak ember kezét és elvezette mindennapi szokás szerint a -kapás-utcai mulatóhelyre, ahol már vártak kezére az -elefántcsontok.</p> -<p>– Szervusz, – kiáltott utána Szilveszter úr. – Egyszer majd, ha -még élek, meglátogatlak.</p> -<p>A gázt fölgyujtották és Szilveszter úr tenyerébe hajtotta a -homlokát. Percekig maradt így, csak a melle zihált hevesen.</p> -<p>Levette a kezét a homlokáról és a szeme tele volt könnyel.</p> -<p>– Csókoljátok meg egymást – mondta hirtelen.</p> -<p>Rezeda úr és Horváth kisasszony engedelmeskedtek. Csöndesen, -szelíden megcsókolták egymást, mint a gyermekek.</p> -<p>Szilveszter úr fölemelte a mutatóujját.</p> -<p>– Az öreg emberek jó emberek, – mondta kissé zavaros hangon. – -Nem igen szoktak már megszeretni senkit, de ha megkedvelnek -valakit, arra gyakran, titokban gondolnak. Mi öregek szeretünk -fiatal barátaink dolgaiba avatkozni. Rezeda úr, kis pajtásom, a -babád ma estére elhágy téged.</p> -<p>Horváth kisasszony lesütötte a szemét Rezeda úr ijedt tekintete -előtt.</p> -<p>– Ez az összejövetel a ti búcsútok volt. Elváltok egymástól, -mert Bonifácz Béla, Louise asszony, mindnyájan mi, öregek, így -gondoljuk ezt jónak és helyesnek. A déli vasuti állomáson már ott -van a kisasszony podgyásza és a vonat egy óra múlva indul, amely a -vidéki társulathoz visszaviendi ő nagyságát. A mozdonyt -<span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span> már fűtik a hercegnő elutazásához, – -mondta Szilveszter úr komoly hangon.</p> -<p>Rezeda úr hősiesen viselkedett, csak egy darabig nem bírt -megszólalni.</p> -<p>– Igazán elmégy? – kérdezte hirtelen.</p> -<p>A színésznő lesütött szemmel ült a régi fogadó kopott -bársonypamlagán. Sápadtnak, szomorúnak, betegnek látszott. Az ajka -kicsit reszketett is. Megragadta a Rezeda úr kezét.</p> -<p>– Neked nem mertem megmondani, mert még akkor beteg voltál… -Nagyon szeretnék újra színházat játszani.</p> -<p>– Elmégy?</p> -<p>– Elmegyek, mert nem tehetek mást.</p> -<p>Rezeda úr megszorította a színésznő kezét.</p> -<p>– Isten veled!</p> -<p>Még sokáig sírdogáltak hármasban ezen az estén. Többnyire -Szilveszter úr kezdte a könnyezést, Rezeda úr folytatta és Klára a -tenyerébe temette arcát, midőn zokogott. Az egyik szeme sírás -közben kisebb lett, mint a másik. Kicsit kancsalított. A nők akkor -a legszebbek, ha kancsalítanak. Monseigneur Rohan így halt meg -egykoron…</p> -<p>Aztán még egyszer megcsókolták egymást.</p> -<p>A színésznő erősen a Rezeda úr ajkára tapasztotta az ajkát. -Forró, könnytől nedves arcát az arcához szorította.</p> -<p>– Egyszer, ha valakié leszek az életben, csak a tied leszek, – -mondta halkan. – Esküszöm a halott édesanyámra.</p> -<p>– Isten veled! – mondta komoran Rezeda úr.</p> -<p>Ezen az éjszakán temérdek csillag volt az égen, a Tabán fölött. -Hűvös sem volt, a nyár tért vissza a sötétségben. Rezeda úr a régi -ház ablakában állott éjfélig, <span class="pagenum"><a name= -"Page_207" id="Page_207">-207-</a></span> folyton a csillagokra -nézett és magában számtalanszor elmondta:</p> -<p>– Isten veled! Reggel papot hivatok.</p> -<p>Az égen, a sötét magasságban vadludak kiáltottak. Valahol -messze, egy tabáni rác-korcsmában csöndesen tamburáztak. A -boldogtalan ifjú egy régi gyűrűt keresett elő a holmijai közül, -amely gyűrűt a hagyomány szerint egy Anjou-királynő nézegetett -finom ujjain. Türkiz-kő volt a gyűrűben, a hűség köve. Elhatározta, -hogy a gyűrűt elküldi a színésznőnek.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Levél Kiss Józsefhez <span class="ralign"><a href= -"#Page_7">7</a></span></li> -<li><span class="roman">I.</span> Tavaszi vasárnap Budán -<span class="ralign"><a href="#Page_11">11</a></span></li> -<li><span class="roman">II.</span> A színésznő és lába <span class= -"ralign"><a href="#Page_36">36</a></span></li> -<li><span class="roman">III.</span> Indiában rossz volt a termés -<span class="ralign"><a href="#Page_56">56</a></span></li> -<li><span class="roman">IV.</span> A legbarátságosabb pesti ház -<span class="ralign"><a href="#Page_81">81</a></span></li> -<li><span class="roman">V.</span> A vörös postakocsi megjelen -<span class="ralign"><a href="#Page_105">105</a></span></li> -<li><span class="roman">VI.</span> Az utolsó nihilista <span class= -"ralign"><a href="#Page_114">114</a></span></li> -<li><span class="roman">VII.</span> A bécsi nők Pesten <span class= -"ralign"><a href="#Page_126">126</a></span></li> -<li><span class="roman">VIII.</span> Az álmok és a kártyák -<span class="ralign"><a href="#Page_137">137</a></span></li> -<li><span class="roman">IX.</span> Anyégin <span class= -"ralign"><a href="#Page_151">151</a></span></li> -<li><span class="roman">X.</span> Estella <span class= -"ralign"><a href="#Page_167">167</a></span></li> -<li><span class="roman">XI.</span> A pillanatnyi elmezavar -<span class="ralign"><a href="#Page_188">188</a></span></li> -<li><span class="roman">XII.</span> Ősz a multban <span class= -"ralign"><a href="#Page_191">191</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_76">76</a></td> -<td>eflső ablakán</td> -<td>felső ablakán</td> -</tr> -</table> -</div> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of A vörös postakocsi, by Gyula Krúdy - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A VÖRÖS POSTAKOCSI *** - -***** This file should be named 62415-h.htm or 62415-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/4/1/62415/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - -</pre> - -</body> -</html> |