diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-30 22:03:26 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-30 22:03:26 -0800 |
| commit | ae53166f6f99807e9ac19a51023e1cf5a1d0f566 (patch) | |
| tree | 38744e3964723de595b3360be82d30435cfbfc3e | |
| parent | f4e9dba3b1e50df36eb8e4992c57a0ab4985e29b (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62381-0.txt | 5372 | ||||
| -rw-r--r-- | old/62381-0.zip | bin | 105095 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62381-h.zip | bin | 111476 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/62381-h/62381-h.htm | 5057 |
7 files changed, 17 insertions, 10429 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..3487328 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #62381 (https://www.gutenberg.org/ebooks/62381) diff --git a/old/62381-0.txt b/old/62381-0.txt deleted file mode 100644 index c411fd9..0000000 --- a/old/62381-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5372 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Kelet tündér világa, vagy Szaif -Züliázán szultán. (2. kötet), by Ali Bey - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll -have to check the laws of the country where you are located before using -this ebook. - - - -Title: Kelet tündér világa, vagy Szaif Züliázán szultán. (2. kötet) - Aráb rege - -Author: Ali Bey - -Translator: Balázs Orbán - -Release Date: June 12, 2020 [EBook #62381] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK KELET TÜNDÉR VILÁGA, 2 *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -KELET TÜNDÉR VILÁGA, - -VAGY - -SZAIF ZÜLIÁZÁN SZULTÁN. - -ARÁB REGE. - -Ali-bey után - -FORDITOTTA - -ORBÁN BALÁZS. - -MÁSODIK KÖTET. - -KOLOZSVÁRTT, 1864. - -KIADJA STEIN JÁNOS, ERD. MUZEUM EGYLETI KÖNYVÁRUS. - - - - -XI. A habesh-ek és az arábok. - -Szaif tengeri útazása. Szultán Szaif Rád nagy hadmenete. - -Midőn Szaif, oly hirtelen, miként leesett, talpra ugrott, – -visszatekintett, ha az valójában a szultánnő keze volt-é, a mi vállait -érinté; de az nem volt más, mint egy nagy és szép virág, mely egy -szomszéd fáról reáesett. De a szultánnő keze is nyilsebességgel -közeledett s már szinte utólérte, midőn egy hatalmas ugrással kisikult -kezei közül s nehány másodpercz alatt átlépte a kaput. A szultánnő még -inkább dűhbe jövén, hogy oly közelről elszalasztotta ellenségét, -észrevétlenül túlhatolt a vészes határon; de alig tett három lépést, -Szaif hirtelen visszafordulván, megfogá szép hajzatánál fogva s mondá: - -– Világ királynéja! szépségnek eszményképe! én szeretlek téged. Akarsz-é -velem jőni? - -– Fájdalom – mond Maniatanufusz könyezve – én itt nem vagyok más, mint -rabszolgálód! - -S azután megpillantván Akiszát, mondá neki: - -– Ah! hát te hozád ez embert a leányok kertjébe, hogy elragadja -királynéjokat? - -– Én bizonyosan nem adtam neki azt a tanácsot – mond Akisza – de légy -nyugodt Szatti! mert ez nem közönséges ember, ez a világ legnagyobb -hőse. Ő málik s a málikok fia, és te mint neje, inkább fogsz -tiszteltetni s becsültetni, miként valál mint szultánnő. - -Szaif, ekkor kérte barátnéját, hogy vezesse vissza várába, hol kevéssel -azután nőűl vette Maniatanufuszt, s több hetet szentelt ott új -szerelmének, midőn egy estve Akiszával társalogva, mondá neki: - -– Tudod-é, hogy én most szinte félek visszatérni honomba, s hogy -lelkiösméretem szemrehányásokat tesz, hogyha arra gondolok, hogy ott -szerencsétlenség érhette barátaimat, családomat, kikhez indulánk akkor, -midőn szerencsétlen sorsom azon kertbe vezetett s én, kit soha egy nő -sem tudott Shámától eltántoritani, most egy nő, ki engem nem szeret, -csak erőszaknak engedve jött hozzám – oly szenvedélyes szerelemre -gerjesztett, melyet legyőzni, szivemből kitépni nem tudok! Istenem, -miért van, hogy a legerősebb embernek is megvannak gyenge oldalai? - -– Mivel te félsz honodba visszatérni, mielőtt tudnád, hogy ott mi -történik, – én elmegyek még egyszer hirt hozni s jogos is, hogy magamat -ezen kis fáradsággal büntessem, mert az az én hibám, hogy te -Maniatanufuszt megismerted, mert igen jól elhagyhatám vala, hogy neked -azon szép kertről beszéljek. - -S más nap Akisza elment az arábok városába s nehány óra mulva megtért, -mondván: - -Já, Szaif! neked rögtön el kell indulnod, mert anyád még mindig a -Barnokh által ráküldött csapások alatt szenvedvén, szultán Szaif Rádhoz -folyamodott segélyért s ez egy hatalmas, birodalma minden részeiből -összeszedett hadsereggel indult barátaid ellen, s azért neked Sháma -atyja és Szádun Eszendcse segélyére kell sietned, kik hősies védelemre -készülnek. - -– Menjünk rögtön Akisza! én kész vagyok. - -S Akisza alig vevén nehány percznyi nyugalmat, elszállt Szaiffal és új -nejével az arábok országa felé. - -Az idő nagyon kedvezőtlen volt s gyakran le kellett szállniok a földre, -s így ez az út nyolcz napig tartott s Akisza ekkor mondá Szaifnak: - -– Nem tudok veletek tovább maradni, te ismered Szolimán látnoknak tett -igéretemet, hogy ugyanazon személynek egy huzamban nyolcz napnál tovább -nem szolgálok; de te már közel vagy honodhoz, egy tengerpartra teszlek -le, honnan a mindennap elvitorlázó számos hajók egyike tégedet -elszállitand hazáig. - -Akisza letevé őket egy igen szép sziget partjára s búcsut vevén tőlök és -megigérvén, hogy hamar meg fogja látogatni, eltávozott. - -Szaif és neje több napokig maradt a szigeten a nélkül, hogy egy hajó is -érintette volna azt a partot. Szaif nyugtalanságában egy magas hegyre -mászott, honnan messze el lehetett látni a tengeren, s csakhamar több -hajót pillantott meg, melyek azon sziget közelében horgonyoztak, kedvező -szélre várván; estvére pedig az idő kedvező fordulatot vevén, a hajók -mind elindultak, – egy közülök észrevevén Szaif jeleit, csolnakát utánok -küldé. - -A partra szállott tengerészek elbeszélék, hogy ők egy oly szigeten -vannak, hol többnyire minden hajó meg szokott állani, vízkészletét -megújitandó; azonban nehány nap óta oly rosz idők voltak, hogy a hajók -veszély nélkül nem közelithettek a szigethez. Ezt elbeszélvén, megtölték -hordóikat, tömlőiket egy oda közel felbuzgó forrásból s Szaifot is -magukkal vitték. - -Mihelyt ő a hajóra lépett, bémutatták a főnöknek, s mily kellemes volt -meglepetése, midőn Abuttai málikra ismert, kit több hónapokkal azelőtt -elhagyott. A két jó barát örömmel látta viszont egymást; egymás karjaiba -borultak s aztán Szaif kérdé Abuttaitól: - -– Hogyan van, málik! hogy te egy év óta vagy tengeren, egy oly rövid út -megtételére, melynek legfölebb egy hónapig kell vala tartania? - -– Já, Szaif! – mond a málik – azon nap óta, hogy te minket elhagytál, -útat tévesztettünk; de én látom, hogy a hatalmas Isten veled van s most -minket a jó útba visszavezetend. - -Szaif ekkor elbeszélé a Kigyószigeten és Khinában viselt kalandjait; s -minden szerencsés befolyás daczára, útjok egy egész hónapig tartott, – -30-dik napon földet pillantottak meg, s Szaif megismeré, hogy az az ő -szülővárosa közelében levő Jamáni partvidék, – elhagyták hajójokat. S -mig ők az arábok városa felé haladnak, mi elmondjuk, hogy mi történt -Kamaria utolsó árulása után az arábok és habesh-ek között. - -Akisza elbeszélése után tudjuk már, hogy Szaif Rád vezéreinek börtönbőli -kiszabaditása után Kamaria újra Barnokh üldözése alá esvén, a nagy -szultán Szaif Rád segélyéhez folyamodott. Ez, ki boszut esküdött volt -Szaif, Sháma, málik Efrah és Szádun ellen, inkább e boszu, mint Kamaria -iránt jó indulattól ingereltetve, összegyüjté vezéri tanácsát, -rendeletet adott, hogy egy oly hatalmas hadsereg öszpontosittassék, mely -sikerrel működhessék a szultánné hatalmát bitorló szövetségesek ellen. -Szkárdion felállván, eként szólott: - -– Já, málik Azamán! én és testvérem Barnokh-Assahirral megmérközendünk; -mert a tudományt, mely által ő hat, mi is ismerjük; de egy hőst kell -találnunk, a ki Szádunnal – ki egyike a föld legnagyobb hőseinek – -szembeállithassunk. A mi hadsergünk harczosai közül egy sem mérközhetik -meg. - -A tanácsnokok ekkor elésorolták Habesh és Zudán minden hirneves hőseit s -főképpen hármat neveztek, a kik legyőzhetleneknek tartattak. S ezek -voltak: Szábik-Ásszálásh, Dementhur-Álvahish, ki mindig két oroszlántól -kisérve jelenik meg a küzdtéren, és végre Majmun, a rabló főnök, ki -meghódithatlan s egész Habesh rettegte haramia; a málikok, sőt maga a -nagy szultán is, gyakran küldöttek ellene erős hadcsapatokat; de azokat -mindannyiszor megsemmisitvén, kénytelenek voltak engedni, hogy rablásait -nyugodtan gyakorolja. - -– Hát el kellene küldenünk e három hős után – mond a málik. - -– A két elsőnek megszerzése könnyü – mond Szkárdion – de Majmunra nézve -bajosabb az eljárás; felségednek egy biztositó levele igényeltetnék -arra, melyben neki tökéletes bűnbocsánat lenne igérve s vezéri czím, ha -a vállalatban szerencsés leend. - -– Valójában, vezér! – mond a málik – ezen megbizásra náladnál -alkalmasabb egyént alig találhatnék; azért téged bizlak meg levelem -elvitelével ezen vad haramiához, s hogy tarts neki egy ékes rábeszélő -szónoklatot, melyben náladnál senki sem jártasabb. - -Szkárdion jószívvel mellőzte volna ezt a veszedelmes követséget; de a -nagy málik kimondá s el kellett mennie. - -Szkárdion el is ment több fegyveresek kiséretében s kereste Majmunt a -hegyekben és a pusztákon; végre értesülvén, hogy a harambasa egy erdőben -van, egyedül – Szkárdion leszállott lováról s kiséretét elhagyva, gyalog -ment a kijelölt erdőbe; – egy negyed óráig haladott ilyetenképpen, midőn -megpillantá az egy hegymagaslaton ülő Majmunt. Ez azonnal fölkelt s -szembe jött vele, s midőn nehány lépésnyi távolra ért, dörgő hangján -mondá: - -– Most megállj! ki vagy? s miért jössz? - -– Egy levelet hozok neked – mondá Szkárdion – a nagy szultán Szaif -Rádtól! - -Majmun ekkor közelebb inté a vezért s átvette a levelet. - -– S mit mondasz? – kérdé Szkárdion – minő feleletet vigyek uramnak? - -– Urad – mond a harambasa, miután a levelet elolvasá – igéri, hogy -vezérének nevezend s leányát nekem adja nőűl, ha nekem sikerülend egy -személyt, kit Szádun Eszendcsének hivnak, legyőzni; valójában a jutalom -ily csekély munkáért igen nagy, mert bár sokat hallottam ez emberről -beszélni, még sem tartottam érdemesnek arra, hogy vele megmérközzem. -Azonban követni foglak, hogy uradnak örömet szerezzek, s azon reményben, -hogy ennél valamely méltóbb küzdtárgyat is fog nekem juttatni. - -A vezér, örülve, hogy küldetésében ily könnyen boldogult, elindult -Majmunnal s négy napi útazás után médina Adurba megérkezve, bémutatá őt -a szultánnak. - -Ez látva a hatalmas termetü harambasát, örömmosolylyal kérdezé, hogy -hiszi-é, miszerint Szádun Eszendcsét legyőzheti? - -– Já, málik Azamán! – felel ez – ha tudnám, hogy van a világon ember, a -ki velem a küzdtéren megállhasson, én azon perczben elhagynám ezt a -világot. - -Ez a túlbizottság tetszett a máliknak, megengedte, hogy jelenlétében -leüljön, értékdús ruhákat küldött neki ajándékba, s parancsot adott a -hadmenet gyors elrendezésére. Majmun, Szabik-Asszalásh és Démentur -Alvahish vezető hadvezérekké neveztettek ki; nem sokára a sátrak és az -élelmi készletek kiköltöztettek a városból s a sergek elindittattak az -arábok városa felé. Az út első szakában egy csapat nagy termetü embert -vettek észre a levegőben, kik orsószerüleg forogva magok körül, haladtak -médina Adur irányába. A katonák ijedten néztek reájok, midőn a különös -útazók lekiáltának hozzájok: - -– Ne féljetek, mi is emberek vagyunk, mint ti s egy foglyot keresünk, -kit a mi főnökünk Barnokh-Assahir elragadott tőlünk; már régóta keressük -ezt az embert s nekünk azt mondák, hogy városotokban legjobban útba -fognak igazitani. - -A vezérek hallván e szavakat, örömmel felelék: - -– Mi magunk is éppen ez ember- s Barnokh ellen megyünk; csatlakozzatok -hát hozzánk s nyujtsatok segédkezet azon egy czélu hadmenetünkben. - -Ezek pedig a szahirok vagy tűzimádók voltak, kiknek kezeiből Szaif -Züliázán menekült Barnokh-kal leszállván megközelithetlen hegyekről, s -így rögtön csatlakoztak Szaif Rád csapatjaihoz s velök együtt nyomultak -az arábok városa ellen. - -Most térjünk át málik Efráh-hoz, a ki értesülvén az ellene tett hadi -készületekről, erélyesen készült a védelemre; már sergei fel voltak -állitva a város előtt, midőn egy reggel a láthatárt elfedő nagy -porfelleget pillantának meg; a szellő egy lendülete elháritá ezen vastag -porfüggönyt s egy végtelen mozgó erdeje tünt fel a lándzsáknak, s a -tenger fövényeként megszámlálhatatlan és a nap sugaraiban ragyogó -sokasága a sisakok- és paizsoknak. - -Az ellenséges sergek megközelitvén málik Efrah táborát, megállapodtak; -de számuk oly nagy volt, miszerint három egész nap kellett arra, hogy -egyesüljenek s tábort alkossanak; azután nem sokára a védsánczok -elkészültek s a két sereg hadi rendbe állott egymással szembe. De midőn -a következő reggel a habeshi sergek meg akarták kezdeni az -ellenségeskedést, bámulva látták, hogy az arábok táborát s városát -tenger környezi, melyen vitorlát huzott hajók járnak és sok apró -halászcsolnakok nyüzsögnek. - -A vezérek ezt látva, elrémültek; de azután gondolák, hogy az bizonyosan -egy Barnokh által kitalált Szihir (bűvészet, mágia). Ekkor Szkárdion és -Szkárdis és az úton talált Szahirok visszavonultak egy sátorba s ott -sokáig működtek, hogy a Kamariát környező sötétséget és az arábok -városát s táborát környező tengert eltüntessék. - -Málik Efrah és Szádun Eszendcse pedig magukhoz hivaták Barnokh-ot s -mondák neki: - -– Az, a mit tevél, minket nagyon hátráltat s nem vezethet czélhoz; sőt -meg is gyaláz, mert mi hősökhez méltólag vassal vas ellen, mellel mell -ellen akarunk küzdeni; s a te képzelt erősségeddel azt hitethetnők el, -hogy félünk. - -– Az én szándékom csak az volt – mond Barnokh – hogy még egy darabig -feltartóztassam az ellenséget, hogy így ti időt nyerjetek elkészülni s -egész erőtöket kifejteni; de mivel ti ellenzitek, én nem fogok többé -semmit is tenni. - -Szaif Rád vezérei és a Szahirok negyven napig maradtak a sátorban, a -negyvenedik nap kijöttek, óncsöveket hozva magukkal, melyeken réz tollal -irt talszámék voltak; ezen óncsöveket bizonyos távolságra egymástól -felszurták a tenger partján, nehány bűvszavat mondtak, s a tenger vize -elörvényült s a csövekbe szivódott mindaddig, míg egy csepp sem -maradott; a hajók és csolnakok a vízzel egyszerre eltüntek. Ezután egy -nagy fehér papiros darabot vettek elé, eldobták azt, nehány rejtvényes -(cabalisticus) szavak kiséretében, ez mindig nagyobbodva emelkedett föl, -s végre mint egy óriási sátor szállott Kamaria palotájára, hol rögtön -világosság lett s a szultánné szenvedéseitől menekült; de ő nyugodtan -otthon maradott, várva a megkezdendő harcz kimenetelét. - -Ekkor a két hadsereg szembeállván, a harcz megkezdése kihirdettetett s -az éjet kölcsönös őrködéssel töltötték el. - -Más nap hajnalban Szádun Eszendcse volt első, ki a jól elkészitett -küzdtérre kilépett s nehány fordulatot tevén lovával s a hábeshek -hadsora előtt végig lovagolván, kiáltá: - -– Van-é köztetek harcznok, ki velem szembe merne állani? én Szádun -Eszendcse vagyok, a ki még mindig a halál karjai közzé riasztá ellenét. - -Alig hangzott el kihivó kiáltása, hogy a hábeshi hadsereg leghirhedtebb -hőse kilépett, s azonnal iszonyatos viadal kezdődött; de csakhamar -porfelleg rejté el a kiváncsi szemek elől a vívókat egy egész óráig, -ekkor az őket környező por szétoszlott s a hábeshiek láthaták a küzdtér -közepén két darabra szelt hősöknek élettelen tetemeit. - -Nagy zaj támadt az ellenséges táborban s szitok zápora szóratott Szádun -ellen; de ez oly nyugodtan sétált a küzdtéren mint az oroszlán, midőn az -útjába került gyenge ellent félrelöki. – Egy más lovag lépett ki, s ez -az elsőnél rövidebb idő alatt le volt győzve, és így egy harmadik, egy -negyedik s egész estvéig, s a küzdés arányfokozatosan mind könnyebb és -könnyebb lett Szádunra nézve; mert a legjobb vívók az elsők voltak; -mindössze e napon huszonnégy lovagot ölt meg, kik mind a hábeshi -hadsereg legkitünőbb lovagjai valának. Az elválás órája kikiáltatván, a -két hadsereg visszavonult táborába. - -Ezen estve a vezérek Majmunnal, Dementhur-, és Szábik-Asszalásh-al -együtt összegyültek s szultán Szaif Rád mondá nekik: - -– Íme, legjobb s leghiresebb harczosaink elvérzettek, s ha mi minden -lovagjainkat egyik a másik után síkra állitjuk is, bizonyosak lehetünk, -hogy Szádun Eszendcse mind meg fogja ölni. Ti – mond a három vezérhez -fordulva – azért jöttetek velünk, hogy nyugodtan nézzétek hadsergünk -legyilkoltatását? - -De a három hős egyhanguan mondá: - -– Ki ez a Szádun Eszendcse, hogy mi vele foglalkozzunk? állits előnkbe -fegyverünkhez méltóbb bajvívót s meg fogod látni, hogy mit fogunk tenni! - -De Szkárdion felelé: - -– Zahl csillagzatra esküszöm, hogy most már senki sincs a hábeshi hősök -közt, ki Szádunnal mérközhetnék. - -Erre a vezérek visszavonultak s más nap a csatarend megalakulván s a -küzdtér elkészittetvén, újból Szádun Eszendcse volt, ki az arábok -részéről kiállott; több hábeshi hős kiállott egymás után, hogy Szádun -villámcsapásai alatt elhaljanak, s Szádun e nap sokkal többet leölt mint -az azelőtti napon, s ő még legkisebb karczolást sem kapott. - -A vezérek nyugtalanul s elhalványulva néztek az új tábornokokra. - -A harmadik napon málik Efrah jelent meg a küzdtéren, s a málik hasonlóan -hősileg vívott s csaknem annyi ellent ölt le mint Szádun, s azonkivül -nehány foglyot is ejtett. Ez így folyt több napokig; málik Efrah és -Szádun váltogatva állván ki, megsemmisiték a hábeshi hadsereg legbátrabb -tiszteit. - -Ekkor a vezérek türelemvesztve mondák a három hősnek: - -– Ti nem akartok Szádun ellen küzdeni, mert nem hiszitek magatokhoz -méltó bajvívónak; de láthatjátok, hogy hadsergünk hová jutott, hogy -maholnap tisztek nélkül maradunk; ha e lenne czélotok – a mit hinni nem -akarunk – azt már körülbelől elértétek. - -De ezek fennyelgően felelék: - -– Bármennyi vészt hozott is reátok ez az ember, mi mégsem fogjuk -magunkat hozzá lealacsonyitani; rendeljetek átalános harczot s -meglátjátok, hogy észrevehető lesz-é tiszteiteknek hiánya! Mi kipótoljuk -helyeiket, s ha a véletlen a tusa folytán ama Szádunnal összehozand, -érdemlett büntetését elveszi. - -A vezérek elfogadták ezt a tanácsot s más nap csatarendbe állittattak a -sergek. Málik Efrah rögtön átlátva az ellenség szándokát, nem várt egy -perczig is, hanem rohamot fuvatva, támadólag lépett föl. A két hadsereg -összecsapott s iszonyu tusa, iszonyatos öldöklés kezdődött; nem lehetett -többé hábeshit és arábot megkülönböztetni, s a vér patakként folyt, a -fejek százait sodorva magokkal, – sok gazdag és szegény egyenlő volt e -napon a halálban; – s hogy e nap minden iszonyait jellemezzük, -följegyezzük a történeti hagyomány szavait, hogy „még a bölcsőben levő -kis gyerekeknek is megfehéredett a haja az ijedség miatt.“ - -De az elválási óra bekövetkezvén, a két hadsereg nagy bajjal elvált -egymástól s mindenik visszavonult tanyájára. - -Reggel hasonló harcz folyt, s ilyen a harmadik nap is. Szádun Eszendcse -négereinek merész bátorsággal párosult hősiessége sokat tett arra, hogy -málik Efrah sokkal kisebb serge előnynyel állhatott meg a nagy szultán -roppant hadserge előtt. De a harmadik napon gyengült a kis sereg -hősiessége; érezték, hogy többé az ellenség túlnyomó erejének ellent nem -állhatnak; már sátraik felé visszanyomultak, midőn a hatalmas Isten egy -könyörülő tekintetet vetve reájok, segélyt küldött számukra. - -Míg amazok a hábeshiek előtt gyengülve ingadoztak, az alatt két lovag -vágtatott feléjök, s az Szaif Züliázán s a tengerészeit vezető Abuttai -málik volt. - -Szaif Züliázán közeledvén a két hadsereghez, rögtön átlátá a helyzetet s -hatalmas hangján kiáltá: - -– Allah nagy és hatalmas! átkozottak, én Szaif Züliázán vagyok! - -Abuttai ismétlé, hozzátevén, hogy - -– Én málik Abuttai vagyok! - -S az arábok élére állottak. - -Szkárdis és Szkárdion Szaif megérkeztét látván, elhalványultak; a -mellettök elhaladó. Majmun őket remegni látván, kérdé, hogy mi félelmök -okozója; – de mielőtt felelhettek volna, Szaif Züliázán, Abuttai s -társaitól követve, előttök volt s betört a hábeshiek sűrü rendeibe, s a -fejek hullottak előtte, mint a búzafejek a sarló alatt; csakhamar a -hábeshi sergek ijedten nyomultak vissza, útat nyitva a félelmes hősnek. - -A vezérek ekkor megmutatván Majmunnak Szaifot, mondának: - -– Íme, az arábok nagy hőse, a ki okozója mindezen bajoknak, s ki előtt -egész Hábesh remeg! - -– Hogyan – mond Majmun – ez a ti ellenségtek legerősbike? ez az, a ki -nagy szultánunk szivét annyira sebzé, hogy az még maig sem gyógyulhatott -bé? Jól van, ezzel már megvívok örömest s idővesztés nélkül megyek -megmenteni titeket ezen személytől. - -De a nap lehanyatlott a láthatárról s más napra kellett hagyni e -harczias tervet. Szaif pedig kedves Shámája, málik Efrah és Szádun -ölelésére sietett, kik őszintén örültek megérkezésén s azon szükséges -segélynek, melyet hősiessége csalhatatlanúl igért. - -Szaif Rád táborában pedig vezéri gyülés tartatott, melyben a két -testvérvezér nagyon nyugtalan volt Szaif reménytelen megérkezte miatt; -de a vad Majmun biztatólag mondá nekik: - -– Az az ember nyugtalanit titeket? Ha azon ember az, kit én láttam, úgy -esküszöm, hogy holnap reggel egy kézzel fogom lezúzni mint egy -szalmaszálat. Legyetek hát nyugodtak; meg fogjátok látni, holnap minő -fordulatot veendnek a dolgok! - -De ekkor a más két hős kérdé, hogy minő joggal akar Majmun első kiállani -Szaif ellen, s a felett, hogy ki legyen az első, el kezdettek vitázni. - -– Valójában – mond Szkárdis – éppen most van ideje ilyen perpatvarnak. -Adja Hábesh védcsillaga, hogy ne kellessék holnap mind a hármatoknak -vívni! - -– Igazán – mond a, három hős – a te félelmeid, vezér! egy cseppet sem -hizelgők reánk nézve s főképpen egy viadal estvéjén a vészmadarakat nem -igen szokták szeretni. - -– Engedjetek meg – felelt a vezér – én nem kételkedem hősiességtekben; -de ti Szaif Züliázánt kinézéséről és termetéről itélitek; – én pedig -ismerem azon nap óta, midőn mint csecsemőt a pusztáról hozták s tudom, -hogy még soha senki előtt egy lépést sem hátrált s azon első nap előre -láttam mindazt, mi lassanként valósult; mert ő eddig valójában kard volt -Hábesh feje felett. Ne higyjétek azért, hogy valamely közepes -tehetséggel lesz bajotok, mert soha a világon nagyobb dicsőségü hős nem -leend mint az, ki Szaif Züliázánt legyőzi. - -A ravasz Szkárdis igen jól tudta, hogy kiknek beszél, mert alig végezte -szavait s a perpatvar újból megkezdődött, s mindenik első akart Szaif -Züliázánnal megvívni. De a vezér ekkor mondá: - -– Három egyenlő hősiességü ember között választás nem lehet, ott a -véletlennek kell határozni; azért nektek sorsot kellene huzni, hogy -melyik küzdjön holnap Szaif ellen. - -A három tábornok ezt a javaslatot elfogadta s a sors Szábik-Asszalásh-t -jelölte ki. - -Következő nap, midőn a nap fénylő sugárözönét a földön szétönté, a két -hadsereg csapatjai fel voltak állitva a csatatéren s Szaif Züliázán a -regg tüzétől fénylő fegyverzetével úgy jelent meg, mint a teremtés első -reggelén felötlő új nap. Méltóságos komolysággal vonul el a hábeshi -sorok előtt, s azután a vezérek- és tábornokokkal szembe megállván, -kiáltá: - -– Annak, a ki már ismer, ez az ismertetés elégséges; de annak, a ki nem -ismer, tudtára adom, hogy én Szaif Züliázán, a harcztérek királya, -emberek és nemtők legyőzője vagyok. - -Ekkor a sorstól kijelölt Szábik-Asszalásh rögtön kilépett s szót sem -ejtve egy erőteljes támadással lépett föl; Szaif, vágásaiból nehányat -felfogott s minden erőfeszités nélkül visszánozta, mintha csak védeni, -de nem támadni akarna. De nem sokára ellenfele balkézre vette fegyverét, -s azután kevés perczre ki volt merülve; ekkor Szaif, Asszalásh mellé -ugratott, övénél megragadván, szemébe kiáltá: - -– Az Isten hatalmas s védelmezi a benne hivőket és a bálványimádókat -üldözi! - -Ezt mondva, kiemelte a nyeregből, mintha egy madár lett volna, s átadta -foglyul katonáinak. - -Éppen dél volt s daczára a vívott harcznak, Szaif Züliázán a küzdtéren -maradt, várni látszatván egy második bajnokra; de a meglepetés uralgott -e perczben az ellenség tisztjein s Szaif látva, hogy senki sem lép ki, -visszatért sátrába. - -Következő napra a két hős újból sorsot huzott s az Dementhur-Alvahish-t -találta, a ki két oroszlánával jelent meg a küzdtéren; – ez a két állat -úgy volt betanitva, hogy urokat gyengülés esetében segiték; s midőn -Dementhur, Szaiffal szemben, állást foglalt, az oroszlánok egyike -jobbról, másika balról foglalt helyet. Dementhur megkezdé a harczot, s -mivel ő tegnapi elődénél erőben gyöngébb volt, több ügyességgel pótolta -e hiányt, s a vívás egész estig tartott; de ekkor gyengülni kezdvén s -látván, hogy Szaif éppen semmit sem vesztett erejéből, visszahuzódott, -mintha egy percznyi nyugalmat akart volna venni, s a jobb oldalon levő -oroszlánra nézett; ez rögtön ugrásra vonta össze magát; de Szaif -leugrott lováról s kardjával fogta fel az ugrást és az oroszlán fejét -két darabra szelte; a bal oldali oroszlán ezt látva, szinte Szaifnak -ugrott, de ezt is hasonló sors érte. Dementhur bajtársait halva látván, -felkiálta: - -– Hogy vágják le kezedet, Szaif! s hogy ellenségeid úgy tegyenek veled, -mint te oroszlánaimmal! - -S ezt mondva, dűhvel rohant Szaif Züliázánra; de ezt megrenditni nem -tudá, s bár Dementhurnak ereje lankadott, de nála az ügyesség és -tudomány pótolta az izomhiányt, s így a viadal még egy óráig tartott; – -ekkor Szaif bevégzendőnek itélte a harczot s ellenéhez ugratott, -kiáltva: - -– Allah hatalmas! - -S leragadván ellenét lováról, mint foglyot az aráb táborba vitte. - -Szaif barátjai örvendeztek e kettős győzelem felett, míg a hábeshi -hadseregben bámulat és félelem uralkodott, s a két-testvérvezér -Majmunhoz menve, mondák neki: - -– Most egyedüli reményünk benned öszpontosul; nagyok az érdekék, -melyeket kezeid közé helyezünk; mert ha te is legyőzetnél a többiekként, -akkor nem maradna egyéb hátra, mint egy rögtönzött s szégyenteljes -visszavonulás. - -Ekkor Majmun fennyelgően eképp felele: - -– Ha legelébb engedtetek volna kilépnem, miként én ohajtám, akkor mindez -nem történt volna meg; Dementhurt és Szábikhot büszkeségök elveszté; de -azért aludjatok csendesen az éjjel, mert én holnap összekötözött kézzel -fogom ide vezetni azt a nagy Züliázánt, a ki végre is egy nagyon kis -egyéniség. - -Reggel, midőn a nap elhomályositá a csillagokat, a két hadsereg már -lábon volt. Majmun büszkén lovagolt a küzdtéren s Szaif készült kilépni, -midőn Szádun lábaihoz borulva mondá neki: - -– Isten vezére! kérlek engedd meg, hogy ma én lépjek fel; mert ezt az -embert, mint mondják, csupán azért hozták el vadonából, hogy ellenem -küzdjön. - -– Az lehetetlen – mond Szaif – mert arra várnak, hogy ma is én jelenjek -meg a tusán! - -– Két egymásutáni nap láttak téged – mond Szádun – s ez több mint a mit -megérdemelnek; különben is ez az ember egy vad néger, mint a te alázatos -szolgád, s ez jogosan őtet illeti; azért könyörgök, engedd, hogy én -álljak szembe véle! - -Végre hosszas kérések után Szaif engedett, s Szádun azonnal kiugratott s -nehány másodpercz alatt Majmun mellett termett. - -Ez rögtön megismerte, hogy az nem Szaif s rákiáltott: - -– Állj meg, ki vagy? - -– Hát nem tudod-é te, kit ellenem küzdeni hivtak meg; s ha nem ismernél, -tudd meg, hogy én Szádun Eszendcse vagyok, a ki veled a halált ma meg -fogja ismertetni. - -– Hogy üdvösség ne érjen, a szerencse soha meg ne közelitsen! – kiált -Majmun – én ma Szaif Züliázánnal küzdeni léptem ki s veled tusára kelni -nem akarok, mert te nem vagy méltó az én fegyveremre! - -– És te miféle kutya faj vagy – mond Szádun – hogy uramnak nevét még -kimondani is mered? tudd meg, hogy elébb engemet kell legyőznöd, s csak -azután közelitheted meg Szaif Züliázánt! - -Az ezen szavak által dűhbe hozott Majmun, Szádunra tört, de ez feltartá -a rohamot s iszonyatos harcz kezdődött; csak a kardok csattogását s a -lándzsáknak a paizsokon való csengését lehetett hallani, s ez így -tartott három egész óráig, végre két mérges szúrás ugyanazon időben -történt, Szádun átdöfte Majmun paizsát; de ez megmenté életét, -félrevonulván, s ekkor egy dühös vágást intézett Szádun fejének; – -Szádun félrekapta fejét s Majmun kardja csak vállát érheté; de azért -sebje veszélyes volt s Majmun megragadván, a tábor felé vonczolta, midőn -egy csengő hang ezen szavakat hallatá mellette: - -– Hagyd azon hőst s védjed magadat, Majmun! mert ha nem, halál fia vagy! - -– Hogyan? – felelt Majmun visszafordulva – engem megakadályozni, hogy -foglyomat elvihessem! - -– Szeretném látni – mond az újonan érkezett – hogy egy emberemet -elvigyék, míg én életben vagyok! én Szaif Züliázán vagyok! viadalra, -mondom s félre a beszéddel! - -Midőn Majmun megtudá, hogy Szaif Züliázán van előtte, elhagyta foglyát, -mondván: - -– Ha te vagy az, Szaif! úgy egy perczet sem akarok vesziteni s -megbüntetem fennhéjázásodat s bosszut állok mindazon roszért, mit te -szultán Szaif Rádnak okoztál. - -S a két hős egymásra tört s az iszonyatos viadal elkezdődött, s két -felbőszitett oroszlánként rohantak egymásra; fegyvereik villámként -sujtottak, s ez az elszánt küzdelem estve feléig tartott. Ekkor Majmun -egy erős vágással Szaif lovának fejét vágta szét s a szegény pára halva -rogyott össze, Szaif ekkor Majmun lovát ölte le, s így mindketten gyalog -folytatták a viadalt, mindaddig, míg lándzsájok nyelének csak -darabocskája maradt kezökben; mindaddig, míg szablyáik darabokra törve -hullottak ki markaikból, ekkor átölelték egymást, küzdeni kezdettek s -egy egész óráig küzdöttek egyenlő erővel. A nap már lehanyatlani készült -s Szaif Züliázán gondolá magában, hogy „én, a ki nemtőket s legnagyobb -hősöket legyőzék, ne tudnék ezen négerrel végezni?“ ezen gondolat -megkettőzteté erejét, megragadta Majmun karjait, s szemébe kiáltá: - -„Alláh veh kebir fatapa veh Nászár veh khazala man kafir“ (A hatalmas -Isten kinyitja a győzelem kapuját s a bálványimádókat megsemmisiti) – s -megragadván övénél fogva úgy földre terité, hogy Majmun csontjai -recsegtek s eszméletét elveszté. Szaif átviteté az arábok táborába. - -Estve, miután a rend a két táborban helyreállt, s miután Szaif egy kissé -kinyugodta magát, maga elébe hozatta a három foglyot s mondá nekik: - -– Akarjátok-é fölvenni az igaz hitet és testvéreimmé lenni; – ha nem, -akkor kénytelenek leszünk titeket kivégeztetni, mert, ti igen félelmes -ellenségek vagytok, s ha ezen végletekre szoritanátok minket, -halálotokat könyezném; mert oly hősök, minők ti vagytok, megbecsülhetlen -érteküek akkor, midőn a jó és szent ügy mellett harczolnak. - -Majmun felelé: - -– Já, forisze Azamán (világnak nagy hőse)! nemtők és emberek legyőzője! -én azt hiszem, hogy ha te engem legyőzél, inkább bátorságod- s hitednek -köszönheted mint erődnek; én valójában erősebb vagyok nálad, de te -Istenedet hivád segitségül s Istened győzelemre segite; én hát hiszek az -ő hatalmában s részemről tétovázás nélkül mondom, hogy „La ilaha ila -Allah veh Ibrahim kalife Allah“ (nincs más Isten, mint Allah s Ibrahim -az ő szeretettje). - -A más két fogoly is követte szerencsétlenségök társának példáját s Szaif -a testvériség csókját adván nékiek, kimondhatatlanul örült megtérésöknek -s ez az éj öröméj volt az arábok táborában. - -De félelem- s remegésben volt a hábeshi hadsereg; a két vezér feledve, -hogy minő gondot igényel táboruknak veszedelmes helyzete, bezárkoztak -sátraikba s azon tanácskoztak, ha nem lenne-é tanácsos még ez éjjel -elindulási rendeletet adni, midőn a shahirok megjelentek, mondván: - -– Miért engeditek át magatokat az elcsüggedésnek? ha hőseitek elhulltak, -itt vannak a shahirok! a ti seregeitek még sokkal számosabbak az -ellenénél, s rendezzetek egy átalános harczot; mi pedig Szaifot és -társait elfoglalandjuk! - -– Hogyan – kérdik az örömre derült vezérek – tehetségtekben lenne-é a -hadsereg főnökeit használhatlanná tenni? - -– A tűz örök hatalmára – mondának a shahirok – igérjük nektek! - -Ezen biztatás alapján a vezérek visszanyerték önbizalmukat s a sergeket -előkészitették a reggel megkezdendő átalános támadásra. - -Az arábok hamar értesültek e készületekről, s midőn a hajnal kétes -világitásában a tárgyak feltüntek, már a két hadsereg szembe és -harczkészen állott. - -Barnokh ekkor megdöbbenve, hogy sem Szaifot, sem málik Efráh-t, sem -Szádunt, sem a három új muszulmánt nem látja, azon sátor felé sietett, -hol Szaif Züliázán társaival aludt, annak küszöbén az egyedül virasztó -Shámát találta, ki mondá neki: - -– Hozott az ég Barnokh-Asszahir, mert én azt hiszem, hogy e sátorban -valami rendkivüli, valami természet feletti történék. – S ezt mondva, -szétnyitá a függönyöket s a belépő Barnokh előtt egy megdöbbentő látvány -merült fel; mert akkor, midőn egy átalános csata elkezdendő vala, Szaif -Züliázán s a hadsereg minden főnökei oly mély álomba voltak merülve, -hogy sem kiáltás-, sem megrázás által fölébreszthetők nem voltak. - -– Ez bizonyosan egy Szihir (bűvölés) eredménye. Sháma, hozass hamar egy -víztelt medenczét s rögtön eloszlatom ezt a boszorkányságot! - -De alig mondá ezen szavakat Barnokh, midőn kivül rendkivüli mozgást s -iszonyatos zajt hallott, s midőn kilépett, hogy annak okát kipuhatolja, -látta hogy az ellenség megkezdte a rohamot és sebesen nyomul a sátor -felé; de abban a perczben maga is körül lőn véve s elragadtatva légi -lények által, kik nem voltak mások, mint volt társai, a tűzimádók. A -rohanó ellen mind közelebb ért s már nem messze voltak, midőn a kezében -kardot ragadott Sháma két porlepte lovagot látott jobbról és balról a -sátor felé vágtatni. - - - - -XII. Szultán Szaif Züliázán. - -A habeshi harcz vége. Az asszonyok cselszövénye. Kamaria. - -A két lovag megérkezvén Sháma elébe, kérdék, hogy hol van a Mász -hurin[1]-ok sátra? A herczegnő, ki fölemelt karddal állott, mondá: - -– Íme, ez itt anyám! – mert ő két nőt ismert fel a két útasban s azok -nem voltak mások, mint Akela (ki Szaifot a Kitab-Tarik-Enil -megszerzésében málik Kamrun városában segité) és leánya Táma (ki ezen -könyvet s a kalnuszát elvette, esküdvén, hogy addig vissza nem adja, míg -Szaif őt nőűl nem veendi). – Belépvén pedig a sátorba, Akela gyorsan egy -medencze vizet hozatott, valamely rejtvényes szót mondott rá s a víz -rögtön főni kezdett, s ekkor ezen vízzel meghintvén az alvókat, azok -rögtön felébredtek. Akela ekkor sietve mondá Szaifnak: - -– Minden magyarázgatás előtt Szaif! siess hadserged élére, melyet az -ellenség álmod alatt megtámadott; én pedig a shahirok által elragadott -Barnokh segitségére sietek. - -Szaif és társai rögtön helyeikre siettek, a két újonan érkezett pedig -Shámával a sátorban maradott. Akela rögtön bűvészi műtételeihez fogott, -a Shámával maradott Táma pedíg kérdé tőle, hogy mi a neve? - -– Én Sháma, málik Efrah leánya vogyok! – felelt ez. - -– Gondolám! – mond Táma. – Hát te vagy az a nő, a kit Szaif Züliázán -nálam többre becsült s a kit annyira szeretett, hogy előtted más nőt -elvenni nem akart? - -S a herczegnőnek sértő szavakat kezdett mondani s vetélytársának -szépsége oly dűhbe hozta, hogy kardot ragadott rá. Sháma védelmi -helyzetet vett s a két nő verekedni kezdett, midőn Akela közbelépvén, -megragadta leánya kezét s mondá neki: - -– Valójában, nem szégyenled magadat szerelemféltéseddel egy ily -perczben, midőn az ellenség itt van, készen, hogy mindnyájunkat -megsemmisitsen; – félre ilyenkor a női perpatvarral! – azután a -herczegnőhez fordulván: - -– Kedves leányom – mondá – engedj meg ezen szegény bolondnak, a ki darab -idő óta férjed iránti szerelemből elveszté józan eszét; – jöjjetek velem -s meglátandjátok, hogy az én viadalom sokkal hasznosabb a tiéteknél! - -Ezt mondva, a herczegnőt és Támát kivezette a sátorból, bal kezébe ötven -darab összeszedett fehér papirkát helyezett, melyekre az ötven Shahir -nevét előlegesen felirta volt, s bizonyos bűvös szavak kiséretében a -levegőbe löké sodrott papirjait; azok rögtön tűzlándzsává változva a -hábeshek felé repültek s mindenik a nevét viselő shahir felé irányulván, -a tűzimádók saját elemök által legyőzetve s átszegezve, halva maradtak a -csatatéren; csak Barnokh maradott élve, ki ellen nem volt tűzlándzsa -intézve s visszatért Szaif Züliázánhoz, a ki társaival hadsergének élén -csudaszerü bátorsággal küzdött. Nem sokára az ellen minden ponton meg -volt verve, s a főnökeitől megfosztott s lovagjainak felét elvesztett -hábeshi hadsereg visszavonult. - -A két testvérvezér, Szkárdis és Szkárdion, le voltak veretve; mert -reájok nehézkedett minden felelősség, midőn Szkárdis mondá testvérének: - -– Íme, hőseink legyőzettek, shahirjaink megsemmisittettek s hadsergünk -fut Szaif előtt mint egy juhnyáj, midőn a dühös oroszlán közébök üt; – -mit tehetünk mi? minő reménybe helyezzük bizalmunkat? - -– Testvérem! – mond Szkárdion – add kezedet és távozzunk; mert én a -futásnál más módot nem látok, hogy Szaif Züliázán elől menekülhessünk. - -S rögtön kisuhantak sátraikból, és rendeletet adva a visszavonulásra s a -hadseregnek médina Adurba való visszatérésére, – gyorsan menekültek; a -sergek, látva, hogy vezéreik elhagyják, nem várták a visszavonulási időt -is, hanem még napfeljötte előtt hihetetlen zavarban megfutamodtak. - -Mihelyt a hajnal megvilágitá ez összevissza zavart menekülést, Szaif, ki -jól ismerte a rövid mellékútakat, két hadcsapatot iramitott utánok, s -ezek egy óra alatt békeriték azt, ő pedig hátulról nyomult előre, s így -a minden oldalról körülvett hábeshek nagy része elhullott; a -megmaradottakat Szaif kegyelemből menekülni engedvén, visszatért -táborába, hol hálaimák emeltettek égre a nyert győzelemért s a nehány -napig tartó örömünnep után Szaif Züliázán, családja és barátjai körében -diadalmasan vonult városába, hol a nép lelkes kiáltásai között foglalta -el atyja trónját. - -Alig nyugodott nehány perczet Szaif Züliázán, Akela jelenteté be magát s -kérette, hogy fogadná el, s midőn béeresztetvén, közelébe jutott, mondá -neki: - -– Édes fiam! én téged mindig szerettelek, daczára azon sok szenvedésnek, -melyet te akaratlanul leányom-, Támának okoztál; három év óta mindig -figyelemmel kisértelek, a hír elregélte nekem kalandjaidat s látva -szenvedéseidet, melyeket istentelen anyád egy Lueh segitségével neked -okozott, rögtön gondolkozni kezdettem, miképp találhatnék oly módot, -hogy tégedet az anyád birtokában levő Luehn való talszáméh befolyásától -megvédjelek s nekem hosszas tanulmányozás, hosszas összevetés -következtében sikerült egy öltöny készitése, melyen oly talszaméh van, -hogy azt fölvéve, többé téged Airud megközeliteni nem tudand; mert ha ő -ezen öltönyt érintené, rögtön megemésztené a tűz. Ezt az öltönyt hoztam -el neked messze honomból s kérlek, hogy azt hord mindig testeden s ha -éjjelre levetnéd is, tedd azt ágyadra, melyen alszol; soha magadtól -távol ne hagyd! - -– Ezerszer köszönöm neked, anyám! – mond Szaif, rögtön felöltve az -értékes öltönyt – tudom, hogy te mindig jó voltál irányomban s mindig -segitél tudományod hatalma által, s most utoljára is nem e tudomány -alapján fedezted-é fel a minket elaltató shahirok cselét? neked -köszönhetjük következőleg a kivívott fényes győzelmet is s lelkem -legfőbb ohaja lenne, ha élted hátra levő napjait palotámban, városomban -töltenéd, s hogy én napjaidat kedvesekké, örömdúsakká tehetném. - -Mint fennebb mondók, Kamaria a sötétség eloszlatása után nyugodtan -maradt és semmiképen belé nem elegyedve várta az események kifejlődését; -midőn azonban fiát újból visszatérni s trónra ülni látta, eléhivatta -Airudot s mondá neki: - -– Airud! most már látom, hogy magamnak kell azt az átkozott pusztafit -megsemmisitenem, mert ha én meg nem ölöm, mindig módot talál, hogy -megmeneküljön; mondjon a világ a mit akar, de midőn Szaif Züliázán halva -leend, akkor az aráboknak más uralkodója nem lehet mint Kamaria; – menj -azért gyorsan, ragadd fel őt álmában, s hozd ide nekem! - -Airud Szaif szobájába ment; de midőn Kamaria készitené kardját, a -megijedt és egészen zavarban levő nemtőt visszatérni látta. - -– Hát mi történt? kérdé ez. - -– Asszonyom! kevésbe mult, hogy meg nem semmisültem, mert midőn Szaifot -meg akarám fogni, tűzlándzsák szökelltek felém egy ágyán levő öltönyről -s én bizonyosan elvesztem volna, ha általad ismert gyorsaságommal nem -távozom onnan. - -– S mit jelentsen ez? – kiált a szultánné. - -– Az bizonyosan ama bölcs asszony müve, kit Akelának hivnak – mond Airud -– s én azt hiszem, hogy ő Szaifnak azt az útasitást adta, miszerint ő ez -öltönyt soha le ne vesse, s így fiad többé nincs hatalmunkban. - -S míg ezeket mondá, az elégültség kifejezése titkosan ült arczán. - -Kamaria pedig, mivel már Szaif életére befolyással nem lehetett, -cselszövény- és ravaszsághoz fordult újból s nehány percznyi gondolkozás -után mondá nemtőjének: - -– Menj és hozd el nekem a létező legjobb aranymüvest! - -Airud átérté, hogy asszonyának esze újból valami cselszövényen jár s a -mennyire teheté, útját hosszadalmassá tette; de végre is egy hires -aranymüvest hozva magával, megérkezett. Kamaria mutatván a Lueh-t ez -embernek, mondá: - -– Te, mint mesterségedben kitünő ember, bizonyosan ilyent tudni fogsz -csinálni; de annak tökéletesen ilyennek kell lenni! - -A művész átvette a talizmánt s nehány óra mulva egy a valódihoz -tökéletesen hasonló másodikkal együtt hozta vissza. - -Kamaria ekkor egyik kezében az általizmánnal, másikban egy karddal -fiához ment; hol újból megújitá ama jelenetet, melyet már annyiszor -eljátszott sikerrel fia előtt; szétszórt hosszu haja a földet seperte, -könyei záporként hullottak s ő zokogva kiáltá: - -– Én halált érdemlek, jól tudom, fiam! tégy velem, mit akarsz; vedd -éltemet, hogy megbüntess; vagy hagyd meg azt, hogy legyen időm vétkeim -megbánására; de e szerencsétlen talizmánt, melylyel az ördög annyiszor -kisérte meg, vedd vissza, – én nem akarom többé látni is, – miért hagyád -azt a multkor is kezeim között, nem tudod-é, hogy mindig vétekbe sodor? - -Ezeket mondva, földre borult s Szaif lábait csókolá. - -S Szaif, ki erőlködött szivét megerősiteni s megindulását legyőzni, -végre kénytelen volt a kétségbeesés ékesszólásának, melyet így játszani -lehetetlennek hitt, engedni. Ezen nő hihetetlen befolyásának tényezője -az volt, hogy ő oly mély fájdalmat tudott játszani, oly szívrepesztően -könyezni, hogy Szaif mindig áldozatul esett; az ő nemes lelkében a -gyűlölet, a bizalmatlanság érzete nem férhetett meg; s most is -szeretett; teljes szánalommal tekintvén anyjára, kezeit nyujtá neki, -mondván: - -– Kelj fel anyám! vigasztald magadat; az ég bocsásson meg néked, miként -én is megbocsátok; magam is meggyűlöltem e Lueh-t, mely annyi bajt -okozott s be fogom zárni, hogy szemeim többé ne lássák. - -Szaif el is zárta a talizmánt; de feledékenységből-é vagy már az öltöny -kelméje tetszett neki, az Akela hozta tunikát folytonosan viselte s így -nehány hétig nyugodtan maradt s boldogúl, hogy honába visszaérkezhetett, -s hogy anyjának szeretetét megnyertnek hitte. - -S míg így béke s nyugalom uralgott Szaif palotájában, az alatt a fiatal -Táma anyjához ment s mondá neki: - -– Hát azon igéreted, hogy Szaif neje leendek, mikor teljesül? már három -év óta várok s Szaif nem látszik reám csak gondolni is! - -Szaifnak annyi más gondolni valója volt mindeddig – mond Akela – hogy -nem lehet csudálni, ha a nőkkel nem foglalkozott; de most hogy minden -nyugodt és csendes körülte, beszélni fogok vele ez ügyben. Holnap együtt -hozzá fogunk menni, s mivel én neki sok szolgálatot tettem, reménylem, -hogy nem fogja visszaútasitni kérésemet. - -S más nap reggel Akela leányával Szaif Züliázánhoz ment. - -– Mi az, kedves jó anyám? – mondá ez, mihelyt Akelát megpillantotta. - -– Já, Ebeni! – felelt Akela – leányom téged szeret s az első percztől, -hogy téged meglátott, nem hágy nekem nyugtot, mert én megjövendöltem -volt neki azt, a mi igaz, azt a mit sorsod könyvében olvastam, t. i. -hogy ő egykor nőd leend! - -– Táma! te tán nem feledéd el – mond Szaif – hogy én a szent Isten -nevére esküdtem, hogy mindaddig nőm nem leendesz, míg a tőlem elrabolt -kalnuszát és könyvet vissza nem adod. - -– Szaif igazat mond, s te mit felelsz leányom? - -– Én – mond Táma – vissza fogom adni azokat a menyegzőnket követő napon. - -– Én – mond Szaif – menyegzőnk előtti napon akarom azokat! - -Ekkor haragosan mondá a fiatal leány: - -– Istenre esküszöm, hogy ha Shámán kivül más nőt véssz el – ki már -igéretedet birta, mielőtt ismertél engem – azt a nőt meg fogom gyilkolni -s te tudod, hogy eskümet teljesiteni szoktam. - -Ezt mondva Akela leánya, harag- és nehezteléssel távozott. Szultán Szaif -pedig családjának kedves körében hamar elfeledte a fiatal leány könnyeit -és fenyegetéseit. - -Egyszer, midőn vezérei tanácsában ülne, jelenteni jöttek, hogy egy -leányától kisért útas bebocsáttatást kér. Maga elébe eresztvén, az -útasban Khamiméh Atalibére ismert, a ki segédkezet nyujtott arra, hogy a -Hám-ben-Noéh várából a Lueh-t elhozza. Szaif öröm- és udvariassággal -fogadta, székeket hozatott számukra, s midőn köszönetét nyilvánitaná -megemlékezésökért, Khamimeh mondá neki: - -– Azon nap óta, hogy minket oly rögtön és csudaszerüleg elhagytál, -gyakran hallottunk rólad beszélni; leányom, ki itt van, csak a -dicsőséged- és bátorságoddal foglalkozott s gondolva, hogy egy napon -ilyen hős hatalmában volt, sajnálatát fejezte ki folytonosan a felett, -hogy téged meg nem ismert s a Lueh-t jobban meg nem őrizte s csak azért, -hogy az által rád befolyása lehetett volna; végre, midőn láttam, hogy a -fájdalom, hogy a bámulattal kezet fogott szerelem egésségét megrontaná, -nyugalmát feldulhatná, elhatároztam elindulni s leányomat elhozni neked, -a ki harczias jelleme s dicsőség iránti szenvedélyéből kifolyólag hozzád -méltó nő. - -Szaif ekkor felelé: - -– Hozott az ég! örvendek látásodon, atyám! s ajánlatodat elismeréssel -fogadnám el; de egy fiatal leány, Táma, megesküdött, hogy saját kezével -meggyilkoland minden nőt, a kit elveszek s így nem tehetem ki szeretett -leányodat ezen veszélynek. - -– Hallod-é leányom – mond Khamiméh – lenne-é bátorságod ily -fenyegetéssel daczolni? - -– Atyám – mond Dsiza – a legnagyobb dicsőség reám nézve az, hogy Szaif -Züliázán neje lehessek és Szaif jól tudja, hogy midőn dicsőségről van -szó, akkor a haláltól nem kell félni. - -Hiában igyekezett Szaif a fiatal amazon lelkesedését leküzdeni, átlátta, -hogy megbántás nélkül többé e házasságot vissza nem útasithatja, s így a -leányt a mindenható védelmébe ajánlván, beléegyezett; azonban a menyegző -a legnagyobb titokban tartatott s a boszulihegő Táma mit sem tudott meg, -daczára a csudálatos kalnuszának, melylyel mindent láthatott a nélkül -hogy láttassék. - -Kevéssel ez események után Kamaria szobájában ült, midőn egy fiatal nő -lábaihoz borult s kezeit könyei- s csókjaival önté el. Kamaria ezen -elszomorodott nőre tekintvén megismeré, hogy az Nahida, a khinai málik -leánya, a kit néha volt alkalma a palotában látni. A szultánné leültette -maga mellé s kérdé bújának okát. - -– Já, Szatti! – mond Nahida – Szaif engem nőűl vett atyám országában, -midőn menyegzőnknek estvéjén egy nemtő utána jött hogy országába vigye, -könyeim iránti szánalomból engem is magával hozott; de mióta -megérkeztünk, engem egészen mellőzött és elfeledett, s én egyedül -ismeretlenül maradtam; azért hozzád jövök oh Szatti! kérni, hogy fiadat -emlékeztesd reám, s ha nem akar nőjének megtartani, legalább küldjön -vissza atyámhoz, mert én többé ily helyzetben élni nem tudok. - -Kamaria felelé neki: - -– Hozott Isten, leányom! ha Szaif tégedet elvett, te neje leendesz; én -követelni fogom tőle, hogy igéretét megtartsa s téged állásod- és -rangodhoz illőleg helyezzen el; aztán nekem is leend egy kérésem hozzád, -de mielőtt azt veled közölném, esküdjél meg, hogy senkinek azt -megmondani nem fogod! - -Nahida megesküdött. - -– Tudd meg – mond Kamaria – hogy Szaif egy öltönyt visel, melynek -kelméjébe egy talszámé van szőve, éjjelre rendszerint levetvén ez -öltönyt, ágyára helyezi, – kérlek, hogy midőn az éjt Szaiffal töltended -s ő el fog aludni, vedd e tunikát s hozd hozzám! én csak a talszámét -akarom megvizsgálni s azonnal visszaadom neked, hogy visszatedd helyére. - -Nahida megesküdött, hogy azt meg fogja tenni s Kamaria azonnal fiához -ment, kit egyedül talált, s ki őt a szokott öröm- és előzékenységgel -fogadta. - -– Mivel lehetek szolgálatodra, anyám! – kérdi Szaif, miután megcsókolta -a szultánnét. - -– Egy dologra kérni jöttem hozzád – mond Kamaria – melyet reménylem, nem -fogsz visszaútasitani! - -– A te kéréseid parancsok előttem – mond Szaif – beszélj! - -– Én Nahidáról, a málik Ashiné leányáról akarok beszélni, a kit te, -fiam! elfeledtél. - -– Az igaz – mond Szaif – de igyekezni fogok helyrehozni e hibámat; mondd -a herczegnőnek, hogy uralkodónőként fog elláttatni s hogy ha elfogadhat, -holnap vele töltendem az estvét. - -Nahida rögtön egy pompás szobába vitetett s a szultánné elment tudatni -vele, hogy férje holnap meg fogja látogatni, – megemlité esküvel -erősitett igéretét, melyet Nahida újból teljesiteni igért. - -Más nap Szaif Nahidához ment, ki mindazon tisztelettel fogadta, mely egy -málikot megillet, s egy szerető nő minden kellemével. Ezután kitünő jó -vacsorát szolgáltatott, s midőn Szaif reggel felé elaludt, s midőn -szokása szerint tunikáját ágyára helyezé, Nahida figyelve hogy édesen -alvó férjét fel ne ébreszsze, könnyeden elvette a tunikát s lassu -léptekkel azon ajtó felé sietett, hol Kamaria várt reá, kinyitván az -ajtót, halk hangon mondá: - -– Szultánné, itt vagy-é? - -– Hozod-é az öltönyt? – kérdé Kamaria. - -– Íme, itt van! – mond Ashiné málik leánya. - -De azon perczben, a midőn Kamaria kinyujtá kezét, egy kard villant meg a -sötétben s Nahida feje a szultánné lábaihoz gördült. - -Szaif, zajt hallva, fölébredt, ágyáról leugrott s éji lámpáját -felragadva a szomszéd szobába sietett, hol a szegény Nahidának élettelen -testét találta s egy meztelen kardot, mely látatlan kezektől -mozgattatott, míg Kamaria futva távozott Szaif közeledtére. - -– Já, Táma!… átkozott, mit tevél? – kiálta Szaif. - -– Aűla ya katiát – el Arab! (szerencsétlenség rád, arábok fia) – felelt -Akela leánya. - -– Hát nem félsz Istentől, hogy egy ártatlan nőt így meggyilkolsz? – mond -Szaif. - -– Nem esküvém-é meg, hogy Shámán kivül minden nőt megölök, a kit veled -fogok találni? más részről te ártatlannak mondod e khinai herczegnőt! -nézd, mit tart kezei közt, ki elfutott, az Kamaria volt s fiatal nőd -téged feláldozott, át akarván adni neki tunikádat. - -– Engem feláldozni? miért?! kérdi Szaif. - -– Mert elfeledted s mellőzted – mond Táma. - -– Mire szolgálhatna anyámnak ez az öltöny, miután visszaadta a Lueh-t? -ha én ez öltönyt viseltem, azt szokásból s minden szükségesség nélkül -tettem. - -– Vizsgáld meg az anyád adta Lueh-t, s meg fogsz győződni, ha ő olyan -nő-é, a ki előnyeiről le tudna mondani, s a ki jó útra térni képes -lenne. - -Akkor Szaif vissza akarta venni tunikáját, de Táma serényebben felkapva, -távozott vele. Szaif palotájába sietett, elévette az ál Lueh-t, többször -megdörzsölte, de minden eredmény nélkül. - -Meggyőződvén ezáltal, hogy anyja újból rászedte, s hogy irányában való -rosz akaratjával még nem hagyott fel, rögtön Kamaria után küldetett, de -a szultánné megtalálhatlan volt s Szaif átlátta, hogy Airud segitségével -elhagyta a várost. - -Szaif ekkor a szerencsétlen Nahidát egy málik leányához illő pompával -eltemetteté, s nehány könyet szentelt a szerencsétlen nőnek, meg levén -győződve, hogy az elárulni nem akarta, s hogy az álnok szultánné -cselszövényeinek s Táma szerelemféltésének ártatlan áldozatja volt. - -Most már elmondjuk azt is, hogy mi történt a szultánnéval. - -Ő, midőn a Nahida fejét elesni s Szaif Züliázánt közeledni látta, -megértette, hogy a tunikától elesett s futni kezdett a sötétben szobája -felé, itt eléhivta Airudot s mondá neki: - -– Hamar Airud, menjünk Khinába, én málik Ashinét értesiteni akarom -Nahida haláláról. - -Airud azonnal felragadta Kamariát s felszállott vele; az út több napokig -tartott, mindazonáltal megérkeztek Khina fővárosa fölé s Kamaria látván, -hogy a málik palotája erkélyén űl, mondá Airudnak, hogy szállitsa le -ezen erkélyre. - -Ashiné málik, látván ezen váratlan személyek megérkeztét, ijedten kelt -föl székéről, azt hivén, hogy valamely rosz ördög nemtő száll oda; de -midőn látta, hogy a vélt ördög egy szép nő, megnyugodott s helylyel -kinálta meg. - -– Já, málik! én szokatlan úton érkeztem hozzád – mond Kamaria – mert egy -szolgálatomban levő nemtővel jövök, ki ilyetenképpen szokott útazni; én -Szaif Züliázán anyja vagyok s jövök, hogy leányod Nahida szerencsétlen -haláláról értesitselek. - -A szultánné elbeszélte a herczegnő gyászos esetét, a legsötétebb színben -állitván elé Szaifot mint fő vétkest; mert ő a málikban a boszut ez -által akarta felforralni. De a málik megkönyezvén leányának kora -halálát, inkább Kamaria kellemeivel, mint fia elleni boszuval látszott -foglalkozni, s a szultánné gondolván, hogy a málik szerelme mulhatlanul -segéd leend tervei kivitelében, a kaczérság és találékony esze minden -ravaszságát működésbe hozta, hogy a khinai uralkodó szivét megnyerje, ki -csakhamar szépsége és ármányoskodásának rabjává lett. - -Málik Ashiné szenvedélyes, jó asztalt és örömöket szerető ember volt, és -a szultánné több hetet áldozott arra, hogy jó élet- és bor által -elcsábitsa s eképp a málik akaratjának csakhamar ő volt vezetője. - -Ez alatt Szaif Züliázán minden keresése daczára sem tudhatván anyjáról -hirt hallani, egész buzgósággal a kormányzat ügyeivel, behozott hasznos -újitásokkal foglalkozott; egyedüli a mi nyugtalanitá, Akela leánya volt, -ki most a többi elorzott kincsekhez még tunikáját is csatolta, mely -egyedül védheté Airud ellen, s bár ő ezen zhákhirák birtokában volt, -Szaif inkább szerette magát bármily veszélynek kitenni, mintsem e gonosz -leányt nőűl vegye. - -Egy nap szultán Szaif Züliázán, hihetőleg unatkozván, Mániatanufuszról -kezdett gondolkozni, kit egészen elhanyagolt, mióta honába visszatért, -bár ez neki egy második fiat szült, kit Mászár-nak nevezett s Szaif -rögtön második nejének házához sietett, ki szemrehányásokat tett neki -elhagyottságáért, hozzátéve, hogy jobban tette volna, ha barátnéi közül -el nem ragadva, szultánnéságától nem fosztotta volna meg. Ez érdemlett -szemrehányások meghatották Szaifot s szerelmét fölébresztették második -gyermekének anyja iránt s élénken nyilvánitá bánatát azon tetszőleges -elhanyagolás felett, melyet az uralkodási gondok, Kamaria ármánykodásai -s főképpen Táma boszujától való félelemnek tulajdonitott, ki nem tudva -vele való házasságát, megesküdött, hogy Shámán kivül minden nőt meg fog -ölni, a kit vele találand. - -A fiatal szultánné boldogsággal hallgatá Szaif mentegetődzéseit s -szerelmet lehellő szavait s beszélgetésök sokáig tartott; már az éj -sötét leplével vonta bé a földet s a teremben, a hol Szaif és a -szultánné volt, sötétség uralgott, mielőtt lámpagyujtatásra gondoltak -volna, midőn Szaif lassu lépteket hallott s a sötétben egy kardvillanást -vett észre. - -Já, Táma! – kiálta az élénken felszökő Szaif. - -– Aűla ya katiat el Arab! – felelt Táma hangja. - -– Ne hidd, hogy hasonló jelenetek ismételhetők – mond Szaif – s hogy én -egy nőmnek meggyilkolását másodszor is megengedjem! - -– Én pedig meg fogom ölni! – mond a hang közeledve. - -– Megtiltom, hogy közeledj – kiálta Szaif, a szultánnét a szoba -szögletébe hátráltatván s kardot rántva, hogy Támát lefegyverezze. - -S Szaif harczolni kezdett egy láthatlan árnynyal, melynek zajára a -szolgák berohanván, eléhivták Akelát, ki sietve érkezett a viaskodók -elválasztására. - -– Anyám! – mond Szaif – ez mindent felülmúl, – hát leányod egy percznyi -szabadságot sem enged nekem, s én maholnap szultánságomban nem leendek -más, mint az ő alázatos szolgája azon talizmánok hatalma által, melyeket -tőlem elorzott? - -– Leányom csaknem eszét veszité – mond Akela – de te nem tudsz-é módot -találni, hogy azt visszanyerje, s hogy te is zhakhiráidhoz juthass, és -hogy ez a harcz bevégződjék? s végre is nincsen-é a végzet könyvébe -irva, hogy te őt nőűl veended! - -– Én csak a talizmánjaim visszaadását követő nap fogom őt nőűl venni, -anyám! - -– Lássuk! – mond az öreg Akela – én igyekezem ez ügyet elintézni, s -mindkettőtöket összeegyeztetni: Te, Szaif! azt követeled, hogy a -menyegzőt megelőző nap adja vissza zhakhiráidat, ő pedig csak a -menyegzői nap után; ha én most azt mondanám, hogy a menyegző napján, az -ünnepély folyama alatt adassanak vissza, mit mondanátok? - -Ez a középút mind a két rész önérzetét kielégité; Táma ráállott; Szaif – -gondolva, hogy ha elébb-utóbb el kell vennie, jobb most mindjárt bevágni -az útját azon sok rosznak, mit okozhatna – szintén elszánta magát e -házasságra, mutatván, mintha azt örömmel tenné. A menyegző nagy -ünnepélylyel tartatott meg. Ugyanakkor Khamiméh leányának egy fia -született s a fiatal szultán barátjai, négy neje és gyermekei körében -végre nyugodt s örömdús napokat élvezett. - -S midőn így Szaif végre annyi hányatás után nyugodtan űlne trónján, egy -napon Akisza látogatta meg. Szaif örömmel fogadta, s miután nehány napig -ott mulatott, s miután Szaif elbeszélte mindazt, a mi vele azon nap óta -történt, hogy a szigeten elváltak, Akisza kérdé: - -– Ohajtanál-é valamit tudni anyádról, Szaif! én azt hiszem, hogy könnyen -kitalálhatnám hollétét. - -– Ha szives léssz még e szolgálatot tenni nekem, kedves testvérem! igen -le fogsz általa kötelezni – mond Szaif – s ha megtalálod, el tudnád-é -nekem hozni? - -– Nem – mond Akisza – én nem közelithetek hozzá, mivel ő a Lueh -birtokosa! - -– Já, málik Azamán! – mond az ezen beszélgetésnél jelen levő Barnokh – -engedd meg, hogy menjek el Akiszával; én már egyszer e nő karjáról -levettem a talizmánt, s az most is sikerülne nekem, főképpen, ha -kalnuszádat ide kölcsönöznéd. - -Szaif rögtön átadta Barnokhnak a csudálatos süveget, s ez elindult -Akiszával s nehány nap mulva megérkeztek a málik Ashiné palotájának -erkélyére. - -Midőn az éj bekövetkezett – mondá Akisza útitársának: - -– Most már megkezdheted kisérletedet, én itt fogok várni reád! - -Barnokh ekkor kalnuszáját fejébe nyomva, lement a lépcsőzeten, áthaladt -az előtermeken; bément a termekbe s bár halkan lépdelt, a szolgák és -testőrök lépteit hallván, visszafordultak gyakran; de senkit sem láttak. -Eként sokáig bolyongván a terjedelmes és nem ismert palotában, végre egy -szobába ért, mely úgy tetszett neki, hogy a málik szobája. - -Mozgást hallván, egy szomszéd teremben fölemelte az ajtófüggönyt s látá -a málikkal egyedül mulató Kamariát a fölemésztett estebéd maradványaitól -környezetten. Midőn Barnokh bément a terembe, a szultánné láthatta -volna, hogy egy ajtófüggöny fölemelkedik és leereszkedik magától; de -Kamaria nem látszott ezen körülményre figyelni; a szétszórt üres üvegek, -a még félig tölt poharak s a két vendégeskedő állapotja arra látszott -mutatni, hogy régóta folytatják a poharazást. A láthatatlan shahir a -szoba egyik szögletébe vonult s onnan hallhatá, hogy a szultánné Airudot -eléhiván, mondá neki: - -– Szeretnék fiamról valamit hallani; most látom, hogy ez a részeges -málik semmire sem tudja elhatározni magát; menj városunkba tehát s nézd -meg, ha fiam még viseli-é a vén boszorkán készitette tunikát? mely -nélkül már rég túlvilágra küldöttem volna; – szóval igyekezzél mindent -kifürkészni s azután térj vissza, engem értesiteni! - -Airud távozott, Kamaria és a málik pedig elkezdettek enni és inni s -Szaif hős tetteit énekelni, melyeket a szultánné a legnevetségesebb -modorban állitott elő, kigunyolván s illetlenűl kimókázván; de végre a -részegség erőt vett rajtok s mindketten eszméletlenűl s mintegy életjel -nélkül dültek el. - -– Íme, itt a percz – mond Barnokh – s Kamariához lépvén, lecsatolta a -Lueh-t s azzal sietve az erkélyre ment föl, honnan Akiszával rögtön útra -keltek s visszatértek Szaif Züliázánhoz. - -Barnokh örvendve adta át a becses talizmánt s a kalnuszát is, mely oly -nagy szolgálatot tett neki, s azután elbeszélte anyjának szégyenteljes -viseletét s mindazt, mit szemeivel látott és hallott. - -Akkor Szaif Züliázán mondá Akiszának: - -– Kérlek, kedves testvérem! menj és hozd el azt a becsület nélküli nőt, -a ki nekem szégyent és gyalázatot halmoz fejemre, mert neki tovább élni -nem szabad. - -– Bár nagyon el vagyok fáradva – felelt Akisza – mégis elmegyek a -szultánné után azon föltétel alatt, hogy átengeded nekem, sorsáról -rendelkeznem. - -– Menj csak, hozd el! – mond Szaif – s majd azután meglátjuk, mit -felelhetek neked. - -Akisza újból elment s nehány óra mulva visszatért, vállán hozván -Kamariát. Szaif Züliázán, Sháma s barátjai és vezéreinek nagy része a -palota erkélyén volt, midőn Akisza nagy magasságra felettök -megállapodva, lekiálta: - -– Szaif Züliázán! te tudod, hogy testvérileg szeretlek téged; érted -elvesztém éltem nyugalmát, nagy szolgálatokat tettem neked; – ezen -szolgálatok jutalmául átadod-é nekem e nőt, miként tőled kértem -távozásomkor? rendelkezhetem-é sorsa felett? - -– Igen! – mond Szaif – de elébb hozd ide, hogy lássam, hadd beszéljek -vele. - -– Nem, nem! – mond Akisza, – mert ő téged újból rászedne, újból -megcsalna, mint mindig; mert méregbe mártott édes nyelvével újra -lecsalná nemes szivedet; – egyedül én vagyok itélőbirája, a ki érdemei -szerint büntetendem. - -Ezt mondva Akisza, kardját Kamaria fejére eresztette; feje azonnal -lezuhant az űrbe s testét leveté a város piaczára. - -E látványra Szaif Züliázán iszonyatos kiáltást hallatott, elszaggatá -ruháit, s eszméletlenűl esett az erkély padlazatára. - - - - -XIII. Maniatanufusz. - -A koporsók. Az asszonyok városa. - -Midőn Szaif visszanyeré eszméletét s szólástehetségét, az erkély felett -lebegő Akiszához eként kiálta: - -– Szerencsétlen! hogyan merészkedél anyámat meggyilkolni? Ha valaha -kezemet reád tehetem, éppen úgy fogok veled bánni, mint te a -szultánnéval; és én el foglak még téged érni, Akisza! - -– Szaif Züliázán! – mondá ez – míg ez az utálatos nő élt, gyakran -látogattalak meg, mert nem volt egy percznyi nyugalmam is, mert mindig -életedért remegtem; de most, hogy a téged üldöző nem él, sorsod iránt -nyugodt lehetek, s te engem mostanság látni nem fogsz! - -Akisza e szavak után elszállott; Szaif pedig anyjának holt teteme -mellett siránkozott és három napig folytonosan sirt, búsult, nem akarván -hallgatni barátjai vigasztaló szavait, kik mondák neki: - -– Já, málik Azamán! te oly vigasztalhatlan vagy fájdalmadban, mintha -valamely sajnálatra méltó tárgyat vesztettél volna el; hát elfeledéd-é, -hogy ki volt ez a nő? elfeledhetéd-e mindazon roszat, mit neked okozott? -elfeledhetéd-e hatalomféltés okozta istentelen tetteit, s hogy hányszor -emele öldöklő fegyvert saját gyermeke ellen? Tudd meg, hogy ha Akisza -meg nem öli, mi magunk végeztük volna ki; mert ő százszorosan -megérdemelte a halált. - -– De ő azért anyám volt – mondá Szaif – és soha más nő azt a fiui -szerelmet, melyet irányában éreztem, nem fogja szivemben -fölébreszthetni; én mindig reméltem az ő javulását s őszinte megtérését -s most remény, szeretetteljes ragaszkodás, minden megsemmisült, s azért -szomoru az én lelkem. - -Szaif nagyszerüen temetteté el anyját; megajándékozta a mecseteket és -azok papjait; alamizsnát osztott ki a nép szegényei között, hogy azok -engesztelő imát emeljenek anyjáért az éghez. - -Nyugodtan gyakorolta szultáni hatalmát a nélkül, hogy anyja halála -miatti búja enyhült volna. - -S hogy szórakozást szerezzen magának, gyakran ment gazellavadászatra, -hogy testi fáradalmai feledtessék lelki fájdalmait; vagy -oroszlánvadászatra, hogy erejét és bátorságát gyakorolhassa, – s ily -vadász kirándulásai alkalmával gyakran láthatá országának számos -falvait; de hallván, hogy az ő uralkodása alatt levő törzs atyja halála -után számos és a fővárostól távol fekvő városokat épitett, elhatározta -vadászati kirándulásait úgy rendezni, hogy ezen városokat -meglátogathassa. Előkészületeket tétetett hát a nehány hónapig tartó -útra s nagy kisérettel és számos lovagok társaságában elindult. - -Mint mindig, úgy most is, távollétében apósa, málik Efrah vezette a -kormányt; nejei pedig, maguknak szórakozást szerzendők, felváltólag -vendégségeket rendeztek, melyeken gyakran gyerekeikkel együtt -megjelentek. Egy napon Akela leánya, Táma rendezett egy pompás -estebédet, s miután a kertben való sétálás-, táncz- és játékokban -kifáradva, beszélgetni leültek, Táma eképpen szólt Maniatanufuszhoz: - -– Já, Szatti! midőn én az enyelegve játszadozó vagy a távolban -elszárnyaló s szabadon élő madarakat látom, mindig reád gondolok, a ki -hajdan mindez előnyökkel birtál! De miként is repülhettél -tollhüvelyeddel? az valóban bámulandó! - -E visszemlékek már gyakran fakasztának könyeket a szép Maniatanufusz -szemeiben, s most is búsan felsohajtva, felelé: - -Já, Táma! a tollhüvely használata csudás titkon alapszik; hallottam -Szatti! hogy te szultán Szaiftól az én régi tollhüvelyemet kérted -nászajándékul; ha ide hozatnád, megmutatnám használati módját, egy kis -mulatságos előadást rendezvén megláthatnád, hogy miként kell repülni -azzal. - -– Já, Szatti! – mond Táma – félnék azt tenni, mert te akkor könnyen -elszállhatnál s visszatérhetnél honodba. - -– Miként hiheted azt – felelt Maniatanufusz – nincsen-é gyermekem? -hogyan hagyhatnám azt el? másfelől én atyámhoz, a kit megsérték, nem -térhetek vissza; nem régi társnőimhez, a kik engem megvetnének s -kínoznának, hogy nem becsültem előbb a halált egy férfinál való -raboskodásnál. - -Táma e biztositó szavak után lakába távozott s nem sokára Maniatanufusz -tollhüvelyével tért vissza, ki azt örömmel öltvén magára, egy nagy -madárrá változott át, mely fáról fára repülve a szerály erkélyére szállt -föl; azután leszállott a bámulattól elragadott nők közé s a kertben -játszadozó fiát, Mászárt fölvéve, felrepült újból a fáknak magas -csúcsára. - -A vén Akela e perczben érkezett a kertbe s leánya nevetve kiálta neki: - -– Nézd csak, anyám! hogy egy nő miként repülhet. - -Midőn a bűvésznő látná, hogy mi történik, - -– Szerencsétlen! – kiáltá leányának – mit miveltél? mit fogunk mondani a -visszatérő Szaifnak, ha e nő elrepül? pedig én bizonyos vagyok abban, -hogy el fog repülni. - -S ezt mondva, azon fa alá sietett, melynek tetején Maniatanufusz ült s -mondá neki: - -– Já, Szatti! már eleget bámultuk ügyességedet s könnyüded kellemeidet; -most már nem lennél-e szives leszállani hozzánk, valamely komoly -tárgyban akarnék veled értekezni! - -Maniatanufusz hangos kaczajban tört ki s mondá: - -– Já, anyám! neked nincs más közlendőd, mint hogy könnyüded kellemeim -félelemmel töltnek el téged, mivel zavarban vagy, hogy miként tudasd a -visszatérő szultánnal menekülésemet; de te elég találékonysággal birsz, -hogy magadat a bajból kisegitsd. A mi engem illet, én tollhüvelyemmel -egyszersmind szabadságomat is visszanyervén, rabszolganő többé nem -leszek; én fiammal médina Ábánát-ba (asszonyok városába) menendek, hol -reménylem jól fogadandnak; különben nem nyerém-e vissza szárnyamat? s -ezek által a föld minden városai nyitva állnak előttem. - -Ekkor Maniatanufusz elbúcsuzván a nőktől, elszállott; de egy ötlet -visszavezeté a fára, honnan lekiálta Akelának: - -– Azt hiszem, anyám! hogy szultán Szaif engem nagyon szeretett, s hogy -szerelmünk ezen gyümölcsét, kis fiát szintén szereté; ha körútjából -visszatérve, távoztom felett könyezni fog, ha az irántam való szerelem -szivében újból föléledend, akkor kérlek mondd meg neki, hogy -Maniatanufusz üdvözölteté s örömmel fogná viszont látni, ha néha az -asszonyok városában fölkeresné. - -Ezt mondva, véglegesen búcsut vett a nőktől s fiával együtt elrepült. - -Akela haragra gyulva, leányát megdorgálta s módot keresett, hogy miként -titkolhassa el Szaif előtt ez eseményt; a többi nők is mind egyesültek -vele ezen szándokban; mert mindnyájan féltek a vádtól, hogy -szerelemféltésből segédkezet nyujtának a máliktól szeretett szép -Maniatanufusznak megszöktetésére. - -Hosszas tanakodás után végre abban állapodott meg Akela, hogy a menekült -nőt s gyerekét halottnak hazudja. Két koporsót rendelt azért, két sirt -ásatott Maniatanufusz kertjében; az imámok (papok) elhivattak s -megáldák, és a békeimát elmondák a leszegzett koporsók felett s azután a -koporsók sirba helyeztettek, s a sirdombra helyezettt kövek egyikére -„Maniatanufusz, szultán Szaif szeretett neje,“ a másikra „Mászár, -szultán Szaif Züliázán nagyreményü fia“ vésetett. Senkinek ez a csalás -föl nem ötlött s csak is Szaif három neje, egy orvos és két szolga volt -a titokba avatva s Maniatanufusz emberei a legőszintébb meggyőződéssel -öltöttek gyászt. - -Szultán Szaif nehány hónap mulva visszatérvén az uralma alatti -városokban tett körútjából, alig ölelé át málik Efráht, szeretett -Shámáját s idősb fiát Dumárt, bizonyos előérzettől nyugtalanitva -Maniatanufusz lakába sietett, melynek ajtójához érve, látá, hogy -pókhálókkal van körülfonva, mely körülmény mutatá, hogy az az ajtó -régóta nem volt kinyitva; szivét szorulni érzé, kiáltására senki sem -felelvén, kinyitotta az ajtót, átfutott az elhagyott házon és udvaron, -összejárta a még hallgatagabb kertet, hol csakhamar felötlött előtte a -két siremlék. - -Az ezek mellett őrködő imámot kérdezvén, értesült arról, mit a városban -beszéltek, hogy t. i. azon estve, midőn Támánál összegyültek, -Maniatanufusz annyi szeszes italt vett magához, hogy annak következtében -meghalt s hogy fia, midőn látta anyjának élettelen tetemeit lakába -vitetni, ijedtében és bújában szive megrepedvén, csakhamar követé anyját -sirjába. - -Szultán Szaifot mélyen hatotta meg ez a szerencsétlen hír annál inkább, -mert ő önmagát vádolta, mint a ki ez idegen és pártolás nélküli nőt -elhagyta s többi nejei, de főképpen a könyörületlen Táma -szerelemféltésének kitette; ekkor eszébe ötlöttek az elfeledett -Maniatanufusznak elmenetele előtt hozzá intézett szavai, midőn mondá -neki: Szaif, hát azért ragadál el bűvös kertemből s szeretett -társnéimtól, hogy én itt elfeledve s elszigeteltségben éljek? – Igen! – -mond Szaif – ez az elhagyottság s elszigeteltség egészen a sírig -kisérték a szegény nőt. Mert ő éppen nem akart hitelt adni azon hírnek, -tudva, hogy Maniatanufusz a szeszes italok ellensége volt, s így halálát -valamely gaz cselszövénynek tulajdonitá, s ez eszme annyira feltüzelé -fájdalmát, hogy egész napokat s éjeket töltött a sírok felett, mintha -valójában vétkes lett volna; s elhanyagolván országlása gondjait, el a -hosszas fáradalmak s útazás miatt elgyengült egésségét, nem hallgatva -barátjainak figyelmeztető s vigasztaló szavaira; egészen átadta magát -ezen képzelet okozta lelkiösmeret-furdalásnak, s ott kesergett -folytonosan a két sír felett. - -Akela látván ezt s azt is, hogy a szultán őtet és leányát is a -legnagyobb hidegséggel fogadja; sőt még nem is felel nekik, megérté, -hogy ő sokkal terhesebb vád alatt van, mint valójában megérdemlené, s -elhatározta, hogy meg fogja vallani az igazat Szaifnak, ez által -mindnyájok helyzete csak javulhatván. Azért egy napon, midőn a málik -fiának, Mászárnak sirján ülne, hozzája sietett s megcsókolván őt, mondá, - -– Kume Já forisze Azamán! (kelj fel, világ nagy hőse!) szünjél meg ez -üres sírok felett könyezni; mert tudd meg, hogy nőd és gyermeked él. S -ekkor elbeszélte a történteket; el, miként szedte reá Támát -Maniatanufusz, miként távozott, s mit izent Szaifnak. - -A szultán ezt végig hallgatván, mondá: - -– Hogyan volt lehetséges, Akela! engem ily soká csalogatni s e sötét -fájdalom éjében bolyonganom hagyni? - -Meggyőződvén pedig, hogy a sírok csakugyan üresek, fölkelt s palotájába -visszatérvén, megfürdött, mintegy lemosandó magáról a fájdalom salakját; -vezértanácsát meglátogatta; rendeleteket adott; igazságot szolgáltatott; -sétalovaglásokat tett; szóval rendszeres életet kezdett élni; azok -pedig, a kik e rögtöni változás okát nem ismerték, csudálkoztak, hogy a -málik hogyan feledheté egyszerre szivét marczangoló fájdalmának még -emlékét is. - -Így tölt el nehány hó, midőn egyszer a tanácsban ülő Szaif Züliázánnak -jelentik, hogy Akisza ohajt vele beszélni, s midőn Szaif mondani akará, -hogy elfogadja, akkor a nagy útaztató megjelent, Szaif azonban fejét -elforditván, mondá neki: - -– Valójában, Akisza! nem hivém, hogy te oly merész légy, hogy előttem -megjelenj; remélted-é, hogy én azon kezet érintendem, melylyel te -szegény anyámat meggyilkolád? - -Akisza könytelt szemekkel s érzékeny hangon válaszolá: - -– Já, málik Azamán! te tudod, hogy én téged szeretlek, hogy rendithetlen -hűséggel ragaszkodom hozzád s haragodnak is kitevém magam, hogy Kamaria -halála által a te életedet biztosithassam, azt hivém, hogy elég -bátorsággal birandok haragoddal daczolhatni; de túlbecsülém erőmet, mert -most látva, hogy tőled gyűlöltetve élni nem tudok, azért jövök, hogy -kérjelek, fogadnál vissza barátságodba, hiszem, hogy mint mindig, most -is okos és méltányos ember vagy. Já, Szaif! emlékezzél mindazon -szolgálatokra, melyeket neked tettem; én sokszor mentélek meg; sok jót -és soha roszat neked nem tettem; s te mindazt most elfeleded; -gyűlöleteddel üldözsz engem, mert megmentélek egy átkozott némbertől, -kit anyádnak hivni senki nem akart. - -Szaif barátjai mind meg voltak hatva Akisza fájdalma s igazság átlengte -panaszai által, s mindnyájan pártjára állva kérték a málikot, hogy -béküljön ki, hogy adja vissza barátságát s közösen mondák neki: - -– Neheztelésed ez igaz barát ellen már is soká tartott; mert tudd meg, -hogy ha Akisza meg nem öli Kamariát, mi öltük volna meg, vagy mindnyájan -elhagytunk volna téged; mert a te és a már húsz év óta ezen nő -zsarnoksága által pusztuló ország elvesztének nem lehetünk vala -czinkosai. - -Szaif látva, hogy minden oldalról roszalással találkozik, s hogy anyja -emlékét a szánalom csak egy kis szavacskájával sem védi senki, Akisza -felé fordult s mondá neki: - -– Akisza! én igyekezni fogok, hogy csak barátságodra gondoljak; de te -ügyelj, hogy soha egy szóval se emlitsd Kamariát. - -Akisza megigérte ezt s több hetet töltött az arábok városában. - -Egy napon a málik búsongó kedélyben levén, Akisza közös útazásaik -emlékének felújitásával igyekezett elszoródást szerezni neki. Szaif, ki -örömmel hallgatta e kalandos útazások elbeszélését, egyszerre -felkiáltott: - -– Akisza! még egy szivességre kérlek; egy oly dologra, a melynek -kivitele azt hiszem, nagyon bajos; de igérd meg, hogy bárminő nehéz -legyen is az a feladat, teljesitended! - -– Ha csak reám nézve van veszély – mond Akisza – bárminő legyen is az, -igérem, hogy teljesiteni fogom; ha reád nézve is veszélyes, akkor -tanácsolási jogomat fenntartom; de ha te ezekre nem hallgatva mégis -akaratosan ragaszkodnál föltételedhez, akkor is engedelmeskedni fogok -parancsodnak. - -– Ohajtanám, Akisza! – mond Szaif – hogy engem médina Ábánát-ba -(asszonyok városa) szállits el. - -Akisza nagyot sohajtva mondá: - -– Képzelhetém ezt, miután Maniatanufusz elszökésének történetét nekem -elmondád; de, Szaif! ez lehetetlen, mert férfi azon városba bé nem -léphet; hallottál-é már beszélni azon városról? - -– Igen határozatlanúl és soha az ott uralgó szokások- és törvényekről; -tudnál-é te nekem ezen városról felvilágositást adni? – kérdé Szaif. - -– A mulukok egy málikjának két fia volt, Kászán és Ászán; halálakor -felosztá az országot fiai közt; mindeniknek egy nagy város és az ország -fele jutott; Kászánnak egy fia, Ászánnak egy leánya volt, s az első -megkérte fia számára testvére leányát; de ez nem akarván ezen -természetellenes szövetségbe egyezni, a dűhbe jött Kászán összegyüjté a -hákiméhket és a tudósokat s kérdé, ha nem tudnak-é módot, hogy testvére -városából minden férfiat elkergessenek. - -– Oh, az igen könnyen megtörténhető – mondának a bűvészek – ha te -engedélyt adsz, hogy városodból minden nőt eltávolithassunk. - -A málik beléegyezett s nem sokára egy-egy rézszobor emelkedett a két -város kapuin, melyek egyike elüzte a férfiakat, másika pedig a nőket, -úgy hogy egyik városban csak nők, másikban csak férfiak maradtak. -Egyikben egy málik, a másikban egy málika uralkodik ugyanazon törvények -szerint. Évenkint csak egyszer mennek feredni a nők a két város között -elfolyó patakba, melyre egy bőrbetegség megjelenése kényszeriti őket, s -a mely betegség ezen fürdés után tökéletesen elmulik; ez az egy nap, -midőn a szomszéd város férfiai szintén kimennek a patakhoz s az egész -napot a nőkkel töltik; estve mind a két nép visszatér városába; a nők az -ezen nap után kilencz hónappal születni szokott gyermekeiket maguknál -tartják és nevelik; a fiuk azonban 14 éves korukban kiüzetnek a -városból. - -S így láthatod, Szaif! hogy fiad nincsen elveszve; egy kis türelem s te -nehány év mulva elmehetsz a város kapujához, hogy elüzetésekor magaddal -hozd el. - -De Szaif úgy találta, hogy tizenkét évig várni oly türelmet igényel, -minővel ő nem bir, s más részről – tevé hozzá – én elhatároztam, hogy -ezen vállalalot megkisértem. - -– De te nem tudod – mond Akisza – hogy ezen mulukoknak szolgálatjában -nemcsak emberek, hanem nemtők is vannak. Tudom én, hogy téged a harcz -nem ijeszt vissza; de ott nemcsak vívni kell; te ott ezer cselbe -eshetsz, melyet előre látni, kikerülni nem lehet, s ha már valahogy -eljuthatnál is az asszonyok városához, minő módon juthatnál bé oda? hogy -találhatnál meg egy nőt, a kire bizonyosan nagyon fognak ügyelni, mint -olyanra, ki már egyszer a törvények ellen vétett. - -– Annál inkább ezen szerencsétlen üldözött nő segitségére kell sietnünk -– felkiált Szaif – annál inkább ki kell ragadnom fiamat azon vadak -közül, kik megtiltják, hogy az atya nevet kimondja. - -– Jól van, Szaif! én tíz napi gondolkozási időt adok neked; tanácskozzál -barátaiddal, s ha ekkor sem fogsz lemondani vészteljes útadról, akkor el -fogunk menni. - -A tíz nap mulva megtérő Akisza mondá Szaifnak: - -– Üdvözöllek, Já, málik Azamán! hát hogy állsz képzelgő terveddel? - -– Én mindig ugyanazon szándékkal vagyok – mond Szaif – mert midőn én -valamely tervet közlök, azt már előre jól megfontoltam, s ha a tíz napi -gondolkozási időt elfogadtam, azt nem azért tevém, mintha az valamit -változtatni képes lett volna határozatomban, hanem azért, mert nem -akartam veled ellenkezni, s így kérlek szállits el ahhoz a nővároshoz, s -ott Allah kijelölendi teendőmet. - -– Ha így van, Szaif! – mond Akisza – kérlek hivd elé szolgádat, Airudot. - -Szaif megsurolván a Lueh-t, a megjelenő nemtőnek mondá Akisza: - -– Ládd, Airud! mit kiván tőlem Szaif Züliázán! hogy vezessem őt az -asszonyok városába. - -– Az annyi, mintha vesztire vinnéd! – felel Airud. - -– S mégis semmiképp sem tudom merész tervéről lebeszélni. Szaif – mond -Akisza a málikhoz fordulva – te engem elszomoritasz, kétségbe ejtesz s -szerencsétlenné téssz; mert arra erőltetsz, hogy téged a veszedelmek- s -talán a halál torkába vezesselek; de ha reám hallgatni nem akarsz, -induljunk. - -Szaif búcsut vett családjától s Akisza vállaira ülvén, útra kelt; Airud -követte őket s valahányszor Akisza elfáradt, ő vette át a szultánt. - -Így útaztak több napokig, midőn egy dombot értek el, egy gyönyörü szép -zöld dombot, mely alatt egy nagy város terült el, melynek számtalan -házai, fénylő tavak s csergedező patakok által tarkázott bájos kertektől -voltak környezve; tovább egy dús ligetek árnyába nyujtózkodó folyó -kanyargott, mely a térséget két egyenlő részre látszott felosztani; a -távolban egy a láthatár végpontján felmagasuló hegy alján egy más nagy -város tornyai tüntek fel. - -– Íme, itt lábaidnál ez az asszonyok városa – mond Akisza – tovább -haladnunk esztelenség lenne. Az a város, melyet ott a messze távolban -látsz, a férfiak városa, s a tért átszelő folyó az, hol a nők és férfiak -minden évben egyszer találkoznak. Most ülj le, nyugodj; én rögtön vissza -fogok térni. - -S távozván, nehány percz mulva megtért, egy fehér szerszámzatu fehér -lovat s egy fehér női ruhát hozván magával. - -– Szaif! – mondá a máliknak –, ma éjjel itt maradunk, hajnalban -fölveszed ezen öltönyt s arczod jól elleplezve ezen lóra ülsz, mert én -értesültem, hogy a málika jó reggel ki fog jőni, megszemlélendő a város -melletti térségen tartandó gyakorlatokat; rejtőzz el valamely sűrü -ligetbe, honnan láthasd az uralkodónőt számos kiséretével elvonulni; -testőrsége különböző színt viselő külön csapatokba leend felosztva, s -midőn a fehér csapat elérkezend, te csatlakozz hozzájok s azután Allah -védelmezzen. - -– Igen – mond Szaif – Allah védelmezett eddig is, s most is reménylem -szerencsésen bévezetend a városba. - -Az éjt a hegytetőn töltötték, s más nap az Akisza segitségével nőnek -átöltözött Szaif lement a város kapuja felé s ott sűrü növények lugosa -alá rejtőzködvén, nem sokára látta a vezérnéje s más nagy hivatalt -viselő nők közvetlen kiséretében a málikát; ez első csapat veres öltönyt -viselt. A második csapat, melyet a hadsereg és testőrcsapat tisztjei -képeztek, zöld öltönyt viselt. Ezek után a kincstárnok s annak számtalan -tisztjei jöttek mind fehér lovakon s egészen fehér lemezben (ez a csapat -legszámosabb volt s hihetőleg azért hozta volt a jó Akisza Szaifnak az -ily színü öltözetet). Mihelyt e csapat elvonult, Szaif észrevétlenűl -annak hátuljára sorakozott; senki figyelmet nem forditván reá, ő -Maniatanufusz után kezdett szemlélődni, kit azonban sehol sem tudott -fölfedezni. - -A málika egy szép zöld fák árnyában levő aranyos széken foglalt helyet, -a többiek kört alkottak az uralkodóné körül s játszodni kezdettek repűlő -labdával; (ezen játékot két személy játsza s abból áll, hogy egy kis -tollakkal ellátott labdát kezökben levő reczével (Racket) vissza kell -egymásnak ütni; a melyik elejti, kiáll a játékból s helyét más foglalja -el). Szaif részt vett ezen játékban, s csakhamar ügyessége irigyeket -szerzett neki s több fiatal leányok mondani kezdették: „ki lehet ez a -rút nő, ki minket gátol a játékban? nagyon rútnak kell lennie; mert -arczát szorgalmatosan rejtegeti!“ Szaif hallván ez észrevételt s félvén, -nehogy a figyelmet magára vonja, akarattal elejté a labdát s -visszavonult. - -A labdajátékot zene és énekverseny követé. Ez után kézviadal, (t. i. két -nő egymásnak futva, kezen ragadták egymást s az erősebb a gyengébbet -letérdelni kényszerité. Az esetszerüség úgy akarta, hogy a kincstárnok -Szaifot választá ellenfelűl; de alig küzdöttek nehány perczig, Szaifot -ereje és mozdulatjai elárulták, hogy nem nő; ekkor a kincstárnok mondá -neki: - -– Ne menjünk tovább, mert te férfi vagy! - -Szaif kérte, hogy titkát ne árulja el. - -– Hogy te idáig eljutottál, az azt mutatja, hogy nem vagy más, mint -Szaif Züliázán. - -– Igen, én vagyok; de hogyan van, hogy ösmersz? – kérdé ez. - -A fiatal leányok ekkor tánczolni kezdettek a málika előtt s a -kincstárnok félrevezetvén Szaifot, mondá: - -– Hozott az ég, Já, Szaif Züliázán! itten mi biztosan beszélgethetünk: -tudd meg, hogy engem Marjánának hivnak, én Maniatanufusz vezérnéje -voltam, midőn ő az ide nem messze levő leányok kertjébe ment el, nem -térvén onnan vissza; atyja gyanitá, hogy valamely idegennel megszökött s -megtiltván, hogy még nevét is eléhozzák, második leányát Nurálhudát -nevezte ki Málikának; ez szigoru jellemű s rosz lelkü nő, s mivel tudta, -hogy testvérét szeretem, nem akart vezérnének megtartani; de mivel mégis -a kormányzatban, melyhez semmit sem értett, szüksége volt reám, -kincstárnoknak nevezett ki. - -Nehány év mulva Maniatanufusz visszatért atyjához, de ez elfordulva -tőle, mondá neki: - -– Takarodj szemem elől, szerencsétlen! te megszöktél egy átkozott -idegennel s most egy bitanggal térsz vissza, menj, távozz szemeim elől! - -S azután megfogatva, ide küldötte a könyörületlen Nurálhudához. - -– Nagy Isten! – kiált Szaif – mondd Marjána, mi történt nőm- és -gyermekemmel, életben vannak-é vagy halottak? - -– Élnek, de iszonyatos helyzetben – felel Marjána – a szultánné lánczra -verette s egy sötét börtönbe dobatta, hová nekem nagy veszélylyel -sikerült béhatolni; Maniatanufusz mindent elbeszélt „Az én férjem -szultán Szaif Züliázán, nem pedig egy ösmeretlen – mondá ő – ő a világ -legnagyobb hőse, s ha én most szenvedek, azért van, mert ő engem nagyon -szeretett, s bár a kormány gondjai néha elvonák tőlem, de azért ő mindig -örömmel látott engem s én távolléte alatt méltatlanul megszöktem, -elragadván fiát is, a kit oly igen szeretett. Igen, én se türelem- se -szánalommal nem birtam, és sorsomat megérdemlem. De Istenem! ennek a -szegény gyermeknek is itt kell e sötét börtönben ártatlanul meghalni.“ - -Szaif ezeket hallván, nőképp sirni kezdett s könyörgő hangon mondá: - -– Az Isten nevére kérlek, Marjána! eszközöld ki, hogy nőmet s -gyermekemet láthassam, s te az életnél többet fogsz nekem adni. - -– A mit kivánsz, az mindkettőnk életét veszélybe hozhatja – mond Marjána -– de Maniatanufusz iránti szerelmem parancsolja, hogy minden veszélyt -megvessek. Hallgass jól reám! midőn az éj bekövetkezik, jőjj a város -falaihoz, a kaputól jobbra egy kötelet találsz, melylyel én téged -felhuzlak, s majd aztán találunk valamely módot, hogy a börtönbe -béhatolhassunk. - -Ezen beszélgetés végeztével a málika visszatérni készült, Szaif -visszavonult a ligetbe; s a málika kiséretével bément a városba, melynek -kapui bezáródván, Szaif egyedül maradt. - -Mihelyt az éj sötét árnya elboritá a földet, Szaif a Marjána kijelölte -helyre ment, megragadta a kötelet s rögtön felvonatott a falra, onnan -Marjána lakába vezettetett, hol három napig rejtve maradt, várva a -napot, midőn a kincstárnokné szolgálatában leend a palotában. Elérkezvén -e nap, Marjána Szaifot rabnőnek öltözteté s magával vitte a palotába; -egész nap el volt foglalva hivatalával, de estve, midőn a szultánné -hálótermeibe visszavonult, Marjána bezárkozott Szaiffal a palotájában -levő szobájába s mondá neki: - -– Látod e szobát? ezt én magamnak azért választám, mert ez közvetlen nőd -és gyermeked börtöne felett van; elővigyázattal és hosszas kitartással -egy kis rejtett lépcsőzetet csináltattam, mely a börtönbe vezet; most, -Szaif, bátorság! én remélem, hogy eljutandunk hozzájok. - -Ezt mondván, egy kis kézi lámpát adott a még mindig rabnő ruhát viselő -Szaif kezébe, egy élelmi szereket s öltönyöket tartalmazó kosarat más -kezébe, s azután a falnak egy táblázatát felnyitván, szűk -csigalépcsőzetre értek, mely oly hosszu volt s oly mélységbe vezetett, -hogy a lámpa léghiány miatt alig éghetett, s maguk is alig -lélegzelhettek; végre egy sziklába vésett üregbe jutottak, a hol Szaif -semmi kijárást fölfedezni nem tudott. - -– Most – mond Marjána – fölkeresem a börtönőrt (ez egy nő, kit én -egészen megnyertem); de mivel az ajtón álló őrök közel vannak, s mivel -gyakran vizsgajáratot tartanak a börtönben, jobb ha a nőt nem ijesszük -meg merészségünkkel; azért te maradj a rabnő szerepében, rejtsd el -arczodat s ne beszélj. - -Ekkor Marjána egy addig Szaif által nem látott, alig két láb magas és -sziklaszerü vaslemezt nyitott fel, s földre feküdvén hallgatódzott; nem -hallván semmi zajt, egy másik ajtót nyitott meg, mely a börtön felől -hasonlóan falhoz hasonló kőszínre volt festve; Marjána ekkor térden és -karon csúszva, bémászott, Szaif követte őt s beérve egy nyirkos -folyósóra, ott találták az őrt, ki suttogva mondá: - -– Veh Allah ya Szatti! szegény Maniatanufusz ma reggel óta számlálja a -perczeket, mert tudja, hogy ma a te napod, és hogy csak te egyedül vagy -a világon, a ki neki vigaszt és felbátoritást nyujtasz. - -– Szaif! – mond sugva Marjána – maradj itt egy kevéssé, hogy készitsem -el előre látásodra, mert ő nagyon el van gyengülve s a rögtöni öröm -árthatna egésségének; – azután az őrhöz fordulva, mondá: - -– Já Karkab! nyitsd föl nekem e szomoru börtön ajtaját s aztán menj -őrködni a nagy ajtóhoz; a legkisebb zajra jöjj engem értesiteni. - -– Já, Marjána! minő későn jössz, én már nem reméltem, hogy lássalak; -midőn valaki ilyen szerencsétlen, hogyan higyjen a barátságban? - -– Igaztalan lennél, ha barátságomban kétkednél, főképpen most – mond -Marjána – ne engedd át magadat a bánatnak, szeretett barátném! még nincs -minden elveszve. - -Ezen szavakra zokogni kezdett Maniatanufusz s szeméből köny záporzott. -Hogyan reméljek én, miként jöhetnék én ki ezen borzasztó börtönből; -hogyan mehetnék ki e kastélyból, e városból még akkor is, ha levehetnéd -ezen testemet szaggató, ezen gyermekemet terhelő lánczokat? szegény -ártatlan gyermekem! bár csak őt menthetnők meg; – de csak egy lény van, -a ki elég nagy, a ki elég bátor, hogy azt végrehajthatná; az az atya, -kinek én szivét elzúztam, miként ezen lánczok zúzzák az én testemet. Oh, -igen! én megérdemlem a halált. - -S ezt mondva Maniatanufusz, összekulcsolta kezeit, melyek el voltak -aszva, melyek gyengülten estek vissza térdeire, lánczaikat zörgetni. - -Szaif Züliázán, nem tudván megindulását és könyeit tovább tartóztatni, a -börtönbe rohant s neje és gyermeke elébe térdelvén, átkarolta őket, -mondván: - -– Szegény anya! Szárazd fel könyeid, mert Allah megenged neked s Szaif -mindig szeret téged! - - - - -XIV. Az asszonyok városa. - -Airud és Akisza. Szolimán kincse. - -A kis Mászár megismervén Szaif Züliázánt, sirni kezdett, midőn -Maniatanufusz kinyitván mélyen béesett szemeit egy perczre, újból -bezárta azokat, mert a nagy megrázkódtatás eszméletétől megfosztá. - -– Látod Szaif – mond a barátnéja fejét tartó Marjána – nem hagyál nekem -időt, hogy előre elkészitsem látásodra; én tudtam, hogy a nagy örömnek -rohama halálos lehet ezen elgyengült és kimerült nőre. - -Szaif megijedve, ápolni kezdé nejét; hideg vizet öntött halántékára s -egy perczig halvány és ijesztőleg elsoványodott arczán legelteté bús -pillanatait, eczetet lélegzeltetett vele s kezeibe fogta jéghideg és -vassebesitette kezeit; e gyöngéd ápolásra végre életet s eszméletet -nyert Szaif neje, s visszanyervén beszélőtehetségét, felkiálta: - -– Já, Szaif! miért jöttél ide? hogy halálom tanuja légy s talán, hogy a -tiédet is itt találd? mert testvérem könyörületlen; de ha teheted, vidd -el magaddal e gyermeket s én akkor nyugodtan fogok meghalni; de térj -vissza hamar honodba, hogy ne legyek okozója a te vesztednek. - -– Maniatanufusz! azon Istenre, ki engem hall és a ki engem ide vezetett, -eszküszöm, hogy ha én honomba visszatérek, az csak a te és gyermekem -társaságában fog megtörténni. - -– Kérlek Szaif! mondj le azon reményről, hogy engem e börtönből -kiszabadits – mond a szegény nő – az lehetetlen s ha lehető lenne is, -nézz reám! lenne-é erőm, hogy kövesselek? Hajdan szépnek találtál; nézz -most reám! csontváz, szánalom és tán utálat tárgyává lettem. Oh, jobb ha -engem meghalni hagysz! - -– A boldogság, a szerelem visszaadandja egészségedet, szépségedet – mond -Szaif – mert a valódi szépség csak a szívvel hal meg; hajdan bámultalak -s szeretni alig mertelek, most ha inkább leendesz szeretve, mint -bámulva, kevésbé boldog leendesz-é, szeretett barátném! - -Szaif rendithetlen megmaradt azon elhatározása mellett, hogy a várost -csak neje és gyermeke társaságában hagyandja el; hiában mondá -Maniatanufusz, hogy fel fognak fedeztetni, elfogatni, s hogy mindhárman -menthetetlenűl veszve lesznek. - -– Hát akkor együtt fogunk meghalni! – felelt Szaif. - -Így tölték el az éjt, daczára az őr figyelmeztetéseinek, ki szorgalmazta -Marjánát és rabnőjét, hogy távozzanak; végre Maniatanufusz összeszedvén -minden erejét, mondá Szaifnak: - -– Valójában el vagy határozva, hogy életedet koczkáztasd -megszabaditásomért? - -– Én változhatatlanul el vagyok határozva! – felelt Szaif. - -– Ha így van – mond Maniatanufusz – ha semmi sem tud veszélyes -vállalatodtól elvonni, úgy csak egyetlen mód van annak teljesitésére, s -az a várost védő talszaméh megsemmisitése. Ez igen veszélyes mód, -ismétlem, s hogy azt tehessük, Marjána segitségére van szükségünk, s -számithatok-é közremunkálásodra? - -– Ismét kétely! – felel Marjána szomoruan – légy meggyőződve, -Maniatanufusz! hogy az életben soha sem volt nálamnál hűbb s -áldozatkészebb barátnéd! - -– Istenem! – felelt a rab – tegnap estve még oly nyomorult voltam, s ma -már szerencséssé tesztek szenvedéseim közepette! Most az éjnek csak -nyolcz órája tölt el, testvérem ilyenkor még mélyen alszik; a nélkül, -hogy valakit felköltsetek, menjetek az ő hálószobájába s ágya két végére -állva, azt három, négy lépéssel tovább kellene tenni (mit a nélkül hogy -föl ne ébredjen, szinte lehetetlen), azután az ágy helyén egy szőnyeget -fölemelvén, ott egy gyűrűt fogtok találni, melynek segitségével egy kis -lépcsőzetre vezető lappancsot emeltek föl; ez a lépcsőzet egy földalatti -terembe vezet, melynek közepén egy kiszáradott fa, s a fán egy mozdulat -nélküli madár áll, melynek csőre egy vasszeggel van átütve; Szaifnak e -szeget ki kell huznia, de nem egészen, hanem úgy, hogy az akkor essék -le, midőn ti a földalatti termet elhagyjátok; ha ez így végrehajtható -lenne, akkor talán menekülhetnénk; mert a talszáméh többé nem lenne a -városon s az érczszobor nem védné többé. Vissza ugyanazon útat -kövessétek, melyen mentetek; ha siker követendi lépteiteket, én itt egy -óráig várni fogok reátok s kérni a hatalmas Istent, hogy vegyen minket -oltalma és pártfogása alá. - -– Gyorsan, gyorsan! – mond Szaif – ne veszitsünk egy perczet is; az éj -halad s minden percz megfizethetlen. - -Rögtön fölmentek Marjána szobájába s megfoghatatlan szerencsével -teljesiték Maniatanufusz intéseit; a szolgálók, a testőrnők mind -elaludtak; a szultánnő ágyát tovább tevék a nélkül, hogy ez fölébredjen; -a madár száját elzáró szeg minden nehézség nélkül kihuzatott a megjelölt -módon, s távoztuk után három negyed órával visszatértek -Maniatanufuszhoz. - -De alig léptek bé a börtönbe Szaif és Marjána, a városban iszonyatos -zajt hallottak, s egy mennydörgő hang hallatá: - -– Asszonyok városa! én távozom, városotok felett többé nem őrködöm; én -szabadságomat visszanyertem, elhagyom a szobrot, melybe hakiméh-itek -bezártak volt, s melyből egy hős kiszabaditott; most védjétek magatokat -a férfiak ellen. Isten veletek, asszonyok! engem többé látni nem fogtok! - -E kiáltásra a nők és leányok zajongva és jajveszékelve siettek az -utczákra; Szaif, ki már neje és fia lánczait széttörte, Marjána -segitségével annak szobájába vezette őket s az utczán való tolongás- és -sötétség segitségével (mert még éjjel volt) elhagyták a palotát s -Marjána lakására mentek; ennek kapujához érve, Marjána mondá barátainak: - -– Most zárkozzatok bé lakomba; én, hogy minden gyanut elháritsak -magamról, visszatérek a málikához; ne féljetek semmit; én rabnőimnek -rendeletet adok, hogy senki másnak ki ne nyissák a kaput, csak nekem; s -ha valami vész fenyegetne, rögtön tudósitni foglak. - -Midőn Marjána a málikához ért, ez utolsó ijedten s iszonyu -izgatottságban rendelte, hogy egy titkokat leleplező bűvésznőt hivjanak. - -Midőn ez a nő, kit Kayhunának hittak, megérkezett, mondá neki, hogy -fedezze föl ama férfi hollétét, ki a városvédő nemtőt kiszabaditá. - -Ekkor Kayhuna kérte a szultánát és Marjánát, hogy kövessék az ő lépteit, -s így kapuról kapura mentek; a bűvésznő mindenütt olvasott valamit egy -könyvből s tovább ment mondván: „Nincsen itt!“ Igy mentek a Marjána -házáig; itt szintén megállott a bűvésznő s könyvéből olvasván -felkiáltott, hogy „az, a kit kerestek, itt van!“ - -– Hallod-é Marjána – mond a málika – mit mond a bölcs Kayhuna. - -– A bölcs Kayhuna nem tudja, mit beszél – felelt Marjána. - -– Hogyan! a mi bűvésznőnk nem tudja, mit mond? kérdi nyugtalanul a -szultánné. - -Marjána kiméletlen nyers feleletére a szultána rendeletet adott, hogy -fogják el a kincstárnoknét s ajtaját erőszakkal törjék fel. - -De Marjána fehér csapatjának minden nőfegyveresei kisérék urnőjöket s az -elfogatási parancsot hallván, körülvették főnöküket s kardot rántottak a -málika testőr csapatja ellen. - -A viadal elkezdődvén, Szaif a fegyverzörejre kitekintett az ablakon s -látva a történteket, mondá Maniatanufusznak: - -– Most van a legalkalmasabb percz a távozásra; ezen zavarban a kapukon -nem őrködnek figyelmesen s én a nélkül akarnék távozni, hogy ezen nők -között vért ontsak; vedd azért fiunkat s kövess engem, majd én fogok -útat nyitni neked! - -Ekkor lementek, Szaif a kapu küszöbére lépve, jobb kezével fölemelte -Hám-ben-Noéh kardját s kiáltá: - -– Én vagyok az embereket és nemtőket legyőző Szaif Züliázán! - -A szultána testőrei rá akartak rohanni, de sebesen forgatott kardjából -lángsugarak törtek ki, melyek elvakiták őket s visszavonulásra -kényszeriték; Szaif nem sujtott kardjával egyet is, hanem mindazok, a -kik útjában voltak, ijedten vonultak vissza s Maniatanufusz, fia és -Marjána követék őt a városon kivül. - -De a szultánné dühöngve állott asszonyai előtt s mondá nekik: - -– Az csak egy ember s ti nem szégyenlitek ezen ember és kardja előtt -gyáván hátrálni? - -Így fölébresztve büszkeségöket és bátorságukat, az egész nősereg Szaif -üldözésére indult, már túlhaladtak a kapukon s a mezőkön nyargaltak; de -azon perczben, midőn a menekülőket utólérendők valának, nagy porfelleget -pillantottak meg, mely a villám sebességével közelgett feléjök; -csakhamar ez a vakitó porfelleg körülfogta őket s számtalan lovagok -ragadták fel nyergeikbe, s így pároslag nyargaltak bé a talszáméh által -többé nem védett városba. - -Szaif és társai megállottak volt bizonyos távolra, ezen jelenetet -szemlélni, s midőn annak rájok nézve szerencsés kifejlődését látták, -lejöttek a dombról, hogy annak megmagyarázását kérjék nehány hátramaradt -lovagtól, kik nem találván nőket, ott lovaikat tánczoltatták. - -– Íme – mondák ezek – ez úgy történt, hogy az asszonyok városát védett -nemtő ma a mi városunk felett átrepülvén, lekiáltott: „Ja Jamat Arijale -(Já, férfiak csapatja)! én az a Hamaz vagyok, a ki a nők városát védtem; -nekem visszaadták szabadságomat s most ti félelem nélkül mehettek -magatoknak nőt foglalni.“ – S mi úgy tevénk, ezt a várost és asszonyait -elfoglaltuk. - -Szaif búcsut vett a lovagoktól; a hegyre indult, hol Akisza várt reá, -midőn Marjána mondá nekik: - -– Daczára Maniatanufusz iránti szerelmemnek, én soha sem tudnám magam -arra határozni, hogy honomat elhagyjam, s így búcsut kell tőletek -vennem! - -– Hogyan! – mondának egyszerre Maniatanufusz és Szaif – midőn neked -köszönhetjük életünket s még többet életünknél, azon boldogságot, hogy -együtt lehetünk, most te minket el akarsz hagyni egy városért, hol téged -a nők legalább rosz szemmel fognak nézni? - -– Én tudom mind azon kellemetlenséget, a mely reám vár – felel Marjána – -de itten születtem s másutt élni nem tudnék. - -– Isten veled hát! – mond Maniatanufusz, s Szaif felé fordulva -hozzátevé: - -– Látod, Szaif! mennyire szeretjük mi honunkat; megbocsátod-é most az én -bolondságomat? - -– Nekem kell bocsánatot kérnem – mond Szaif – hogy nem tudám azt veled -elfeledtetni. - -S bal karjával gyönge nejének derekát átölelve s fiát jobb vállára -helyezve, fölvitte a hegyre, hol Airud és Akisza szerencséltették -Szaifot, s míg Szaif egy perczre leült nyugodni, Airud hozzálépett s -kezeit megcsókolván, térdre állott előtte. - -– Já, Airud! mit ohajtasz tőlem? – kérdé Szaif Züliázán. - -– Uram és parancsnokom! – felelt Airud – egy kegyelmet esdek tőled, én -szeretem Akiszát; engedd meg, hogy nőűl vehessem. - -– Miért ne, ha ő beléegyezik – felelt a málik; – távozz egy kissé, -beszélni akarok vele. - -S Akiszát elészólitva, mondá neki: - -– Te tudod, Akisza! hogy Airud egy nagyon jó nemtő s hogy nekem mindig -hű szolgám volt, akarod-é, kedves barátném! férjűl elfogadni? - -Szaif ezen kérdésére Akisza elhalványult s felelé: - -– Bármily hűséggel ragaszkodjék is hozzád Airud, ő mindig csak szolgád -neked, én pedig barátnéd, s miként te, úgy én is, mulukok ivadéka -vagyok, és én csak hozzám hasonlóhoz fogok férjhezmenni. - -– De Airud nem közönséges szolga! – felelt Szaif. - -– Airud szolgál, és szolgál akaratja ellen is mindazoknak, a kik a Lueh -birtokosai; én azt hiszem, hogy erre adott neked példát. Szaif! midőn én -teszek neked szolgálatot, azt irántad való barátságból s Abduszalam -Sheik iránti tiszteletből teszem; miként vethetsz össze hát engem egy -alsó rendü nemtővel, ki annyiszor vala vesztednek vak eszköze, midőn -engem megmentésedre hivott; ha erről nekem egy szót is eléhozol, rögtön -elhagylak. - -– A házasságok csak kölcsönös beléegyezéssel és nem erőszakkal köttetnek -– felel Szaif – s azért ne haragudj, Akisza! ne beszéljünk többet erről. - -Ekkor indulásra készültek. Akisza Maniatanufuszt és fiát vitte, Airud -pedig Szaif Züliázánt, ki mondá neki: - -– Szegény Airudom! Akisza büszke születésére; de te ne szólj neki s majd -ha városomba érkezünk, én igyekezendem rábirni őt. - -Elindultak s Airud az egész úton szomoru és levert volt. - -Szaif Züliázán szerencsésen visszaérkezett szülővárosába, hol barátjai -és vezérei nyugtalanul várták, mert útjának czélját nem tudták s merész -bátorságát ismervén, nagyon aggódtak s bámulásuk egészen a -megdöbbenéssel volt határos, midőn Maniatanufusz és fia – kiket már két -év óta halottnak hittek – társaságában látták megtérni. Szultán Szaif -elbeszélte nekik ezen történetét s azután Airud szerelméről is beszélt -nekik, kit a szomoru fájdalom emészt s véleményöket kérte ezen -kérdésben. A málik barátjai azt felelték, hogy Airud, bár szolga, midőn -egy oly szultán, mint Szaif szolgálatában van, úgy tekintendő Akisza -által, mint egy nagy és tekintélyes személy, s magukra vállalák, hogy -Akiszát rábeszéljék. - -Midőn egy napon Szaif Züliázán vezéri tanácsában s Airud jobbján ülne, -Akisza belépett s mondá: - -– Já, málik Azamán! engem rá akarnak beszélni, hogy szolgád Airudhoz -menjek férjhez; jól van, én beléegyezem ezen szövetségbe, ha nekem Airud -nászajándékba elhozza azon Ataj veh Álbedelláth-t (a koronát és -öltözetet), melyet Bálkáisza viselt Szolimán prófétával (ki üdvözölt és -áldott legyen) való menyegzője napján. - -Szaif Airud felé fordulván, mondá: - -– Hallod-é mit kér Akisza; mit mondasz reá? - -De a nemtő ijedtében majd földre esett s panaszos hangon mondá: - -– Oh én, szerencsétlen! Akisza azért kéri ezt tőlem, mert halálomat -akarja; e tárgyak Szolimán próféta kincsei közt vannak, s e kincseket a -nemtők egy málikja (Kayhun-nemtőfőnök) őrizi, kinek rendelkezése alatt -százezer oly nemtő áll, mint én; miként tudnék hát én ezen kincshez még -csak közeliteni is? - -Szaif és a tanács kérték Akiszát, hogy kérjen egy más nászajándékot; de -ő hajthatatlan volt; ő csak az Ataj veh Albedellah-t akarta, mondván: – -Airudnak tudnia kellett előre, hogy én muluk leánya levén, kezemet csak -olyannak adom, ki hozzám méltó nászajándékot fog hozni. - -– Jól van – mond Airud – akaratod teljesitve lesz; te vagy birni fogod -Szolimán nejének koronáját és öltönyét, vagy halálom hirét fogod -hallani. - -A tanács eloszlott, Akisza visszatért kastélyába, s Szaif nemtőjének -nehány megjegyzést tett azon kikerülhetlen veszélyről, melynek magát -kiteszi. - -– Já, Szidi! – felelt Airud – ha vállalkoztam a nélkül, hogy -engedélyedet kikérjem, azt azért tevém, mert tudtam, hogy te nem tagadod -meg azt oly tényért, mit te mindennap téssz, t. i. feláldozni, odadobni -az életet a becsület- és szerelemért. - -– Soha sem volt gondolatomban – felelt Szaif – hogy gátoljalak; ha -eléggé szereted Akiszát, hogy élted áldozatúl hozd neki, tedd, hanem -ezen elhatározásodban vajjon nem vezetett-é inkább a hiuság, mint a -szeretet? - -– Nem, uram! – felkiált Airud – mert valójában Akisza iránti szerelmem -oly nagy, hogy a nélkül élni nem tudnék s lehetetlen, hogy ez egyesülés -reményétől megváljak. - -Csak az indulásról volt szó! - -– Mikor s miként fogok rólad hirt hallani? – kérdi egy napon Szaif -nemtőjétől. - -– Innen a Szolimán kincstárához való menetelre három hónap kell, annyi a -visszajövetelre, annyi az ottani szemlélődésre, hogy a kincstárt -megközelithessem, s így ha az év három utolsó hónapjában vissza nem -térek, hivj engemet a Lueh által, s ha a világ tulsó oldalán lennék is, -egy percz alatt nálad leendek; ha egy, kétszeri hivásra sem jelennék -meg, akkor tudni fogod, hogy rab vagyok, vagy hogy valami nagy -szerencsétlenség ért; de ez esetben nehogy háromszor is megdörzsöld a -Lueh-t, mert akkor az ég tüze elégetne. - -Airud távozott s Szaif egy nyugalmas évet töltött országában, számitva a -perczeket, hogy hű nemtője megtérjen; de az év utolsó hónapjai is -elérkezvén a nélkül, hogy ez megérkeznék; Szaif elévette a Lueh-t s a -lehető legerősebben megdörzsölte azt, de semmi feleletet nem nyert; -másodszor is ismételte eredménytelenűl, s már harmadszor is meg akará -dörzsölni; de ekkor eszébe jutván Airud figyelmeztetése, félredobta azt -s két köny fakadt szemébe. - -Szaif e percztől fogva szomoru és szórakozott lett, minden érdektelen -volt előtte, csak azon ohaj foglalkoztatá, hogy hű szolgáját -megszabadithassa. - -Egy napon palotája erkélyén mulatván vezérei társaságában, Akisza -leszállott s üdvözlé őtet; de Szaif nem visszánozta, sőt még reá sem -nézett; ez szomorodtan kérdé: - -– Uram és barátom! miért haragszol reám? Airud miatt? mit tett ez a -nemtő, hogy te annyira szereted; ő neked szenvedéseket okozott, az igaz -akaratlanúl; de végre is a legiszonyubb veszélyekbe dobott s mindig én -valék, ki a halálból kiszabaditálak. - -– Igaz – mond Szaif – de ő ragaszkodik hozzám, szeret engem s te Akisza -talán féltékenységből küldéd őt vesztire? - -– Én egy szinte lehetetlen dolgot követeltem tőle, hogy megmutassam neki -a köztünk levő különbséget – mond Akisza, mintegy kikerülve Szaif -kérdését –; de uram, mit tehete ő éretted, mit én tenni ne tudnék; én -rendelkezésedre állok miként ő, s én szeretetből teendem azt, a mit ő -kényszerüségből tett. - -– Valójában, igaz-é – mond derülten Szaif – hogy te mindent megtészsz, -mire kérni foglak? megigérnéd-e azt nekem a szent Isten nevére? - -– Esküszöm neked a mindenható Isten nevére – felel Akisza – hogy minden -kivánatodat teljesitendem, még ha tűz által kellene is elpusztulnom. - -– Jól van tehát – mond Szaif – én ohajtom, hogy engem Szolimán (ki -üdvözölt legyen) kincstárához szállits rögtön. - -– Szolimán próféta kincstárához? kiált ijedten Akisza – íme te egy -lehetetlen dolgot kivánsz! - -– Airudnak semmi sem volt lehetetlen, s ha én a mult évben azt mondottam -volna, hogy vigyen magával, ő észrevétel nélkül megtette volna azt. - -– Mert nem lett volna jogában azt nem tenni – felelt Akisza – s -kénytelen lett volna a lángok közé vinni téged, ha azt rendelted volna -neki. - -– És éppen az ily engedelmességet szeretem én – felelt Szaif – s így -fölmentelek Akisza! az alól, hogy nekem ezen út veszélyeit elbeszéld; -mert én el vagyok határozva azt megtenni, ha csak te nem akarod esküdet -visszavonni, mert azt még mindig megteheted. - -– Nem szegem, nem szeghetem meg eskümet – mond Akisza – s ezen vállalat -veszélyeit sem fogom elésorolni, csak azon körülményre figyelmeztetlek, -hogy én téged most csak egy hónapig szolgálhatlak, akkor egy hónapig el -kell hogy hagyjalak s ennek elteltével újból visszatérendek; szóval, én -csak egy darabig útazhatom veled, azután az útat magadra kell -folytatnod, én legfeljebb azt csak kijelölhetem. - -– Ily módon először fogunk útazni – mond Szaif. - -– Igen – mond Akisza – de tudod-é mily hosszas ez az út? mi nemtők azt -három hónap alatt tesszük meg, mert mi föld felett haladunk; de te mint -ember, csak hat év alatt mehetsz oda, hat évig jössz vissza; ki tudja -hány évet töltesz ott, s így öregen s összetörve térendesz vissza, ha -visszaérsz! - -– Az mindegy – mond Szaif – Allah nem azért adott nekem egy oly becses -talizmánt, hogy nyomorultan veszni engedjem az ezen zakhirához kötött -nemtőt; én kötelességemet teljesitendem. - -– Akisza látva, hogy szavai hatástalanok Szaifra, barátjaihoz fordult, -mondván: - -– Vezérek s te málik Efrah! ki Szaifnak mintegy atyja vagy; beszéljétek -le ez oktalan tervről; mert ha távozni engeditek, soha többé látni nem -fogjátok. - -Ekkor minden ott levők kérni kezdették Szaifot, hogy hagyjon föl -veszélyes tervével; de ő siket maradt könyörgéseikre, mondván, hogy a -hatalmas Isten segitendi egy szent kötelesség teljesitésében, s más -részről, a kormányzás távolléte alatt semmit szenvedni nem fog, mert azt -málik Efrah még sokkal jobban és szakértőbben vezetendi mint ő. - -Akisza nyolcz napot kért a készülésre, a kilenczedik nap megtérvén, -kérdé, ha mindig azon akarattal van-é? - -– Kész vagyok! – mond Szaif. - -S mint mindig, helyét málik Efráhnak átadván s Khamiméh-t, Barnokh-ot, -Szádun Eszendcsét, Akélát, Dementhurt, Szabikot és Majmunt, mint vezéri -tanácstagokat melléje adván, családját és barátjait átölelte s távozott. - -Szaif Züliázán első hónapi útja fáradalmas volt, veszélyes viharok -dühöngtek, nagy tengerek felett vonultak el s háromszor 24 óráig egy -percznyi nyugalomra sem szállhattak le, úgy hogy Akisza a hónap végén -már alig tarthatá fenn magát; végre egy vad és kietlen vidéken szálltak -le. - -– Ma szolgálatom utolsó napja! mit vélsz, Szaif; alig tetted meg huszad -részét útadnak s már is láthatod, mily terhes és veszélyes az; akarod-é, -hogy nehány napot nyugodva visszatérjünk honodba? Szaif! Isten nevére, -barátaid, gyermekeid emlékére kérlek, gondolkozzál meg; még van idő! - -– Visszatérni! – felel Szaif – nem, nem! az nem lehet! hagyj itt Akisza, -ezen a földön; Isten vezérem leend, s egy hónap mulva jöjj vissza s -keress föl! - -A szegény elszomorodott lelkü Akisza megmagyarázta útját s búcsut véve -távozott. - -Szaif sok napokon át miveletlen kopár helyeken útazott, hol emberrel sőt -még állattal sem találkozott; kihalt puszta volt ez, mely még vad -gyümölcsöt sem nyujtott táplálására; a vele volt élelmi szerek elfogytak -s az éhség éreztetni kezdé magát. - -Nem sokára futó-homok váltá fel a rögös földet, melyen eddig haladott; -de e változás által semmit sem nyert, mert a határtalan homoksikságon -még bajosabban haladhatott; lábai visszacsúztak annak sík felületén s -keveset haladhatott előre; ily kínteljesen útazott három hétig -gyökerekkel táplálkozva, midőn végre egy dombot pillantott meg, mely a -puszta egyformaságát megtörvén, reményt nyujtott, hogy tetejéről -valamely várost vagy emberi lakot fedezhet föl. Szaif összegyüjtvén -erejét, annak tetejére sietett föl; de mily nagy volt csalatkozása és -elszomorodása, midőn egy végetlen tengert látott, várost és emberi lakot -kereső szeme. - -– Nagy Isten – mond Szaif – hát azért vándoroltam annyit, azért kínzám -és fárasztám magam, hogy ide jussak! s elkeseredett szívvel imádkozni -kezdett a parton. - -S míg így imádkozva az előtte elterülő tengeren legeltetné szemeit, egy -fehér pontot pillantott meg a távolban, mely perczenként bámulandó -sebességgel nagyobbodott és közeledett s nem sokára megismeré, hogy az -egy kieresztett vitorlaszárnyakon sebesen repülő hajó. Ekkor bátorságot -s reményt nyervén, hálákat adott Alláhnak, ki oly hamar meghallgatá -segély-könyörgését. - -A hajó közeledvén, Szaif lebontá turbánja kendőjét s jelt adott vele, -mit a parancsnok észre is vett, mert nem sokára egy csolnak eresztetvén -le, parthoz evezett s Szaifot fölvevén, a hajóra szállitá; útasunk -kikérdeztetvén a kapitány által, nem tartotta tanácsosnak megmondani -kalandos vállalatját, s most is hajótörést szenvedett kereskedőnek adta -ki magát s megérté, hogy a hajón szinte Indiából megtérő kereskedők -vannak, honnan szép czikkeket hozva megállának a parti városokban, -cserevásárokat teendők. Szaif nehány napig velök levén eléhozta Szolimán -kincstárát beszélgetés közben s kérdezősködött annak holléte felől; de -ezek mit sem tudtak róla. Szaif átlátta, hogy ez az útazás nem előnyös -reá nézve, mert már egy egész hónap óta hajózott velök a nélkül, hogy -partot értek volna s Akisza nem tehete érette semmit a tengeren, mert ő -csak szárazon útazhatott, a hol időnként megnyugodhatott. - -Hetek teltek el s szerencsétlenségre a kapitány eltéveszté útját s nem -tudta, hogy hol van; négy hónap telt el a legnagyobb békétlenségben, -mert már a víz és élelmi szerek is fogyni kezdettek. - -Egy reggel azonban a figyelő őr felkiáltott: „föld, föld!“ s a fedezetre -felsiető útasok nem sokára egy nagy várost pillantottak meg s felé -irányozták a hajót. - -A parthoz közeledvén, a csolnakok leeresztettek s csaknem mindnyájan -beléültek, mert mindnyájan ohajtották a száraz földet tapodni oly -hosszas hányattatás után, s embereket látni oly hosszas elszigeteltség -után. Nem messze a várostól leszállván, örömmel siettek a város felé -viritó s gazdag tenyészetü növényekkel ékes térségen át; de a midőn egy -nagyszerüen szép viráglugost bámulnának, egyszerre hat iszonyatosan rút, -7–8 láb magas ember ugrott ki az alól, kiknek fejök a tevééhez -hasonlitott. - -– Ördögbe! – mond a kapitány – itt nem vagyunk a legkellemesebb -helyzetben, úgy látom; talán jó lenne visszatérnünk! - -– Nem kell félni! – mond Szaif Züliázán – ezen állatok bizonyosan jól -meg fogják fizetni kelméiteket. - -De e rövid beszélgetés alatt a bennszülöttek közeledtek feléjök s kerek -szemeikkel vizsgálódni kezdvén, kemencze-szerü szájakat tátottak, -melyekből kinyuló hatalmas fogaikat, roszat jóslólag kezdték -csattogtatni. - -A kereskedők ez látva, visszafordultak és sebesen futni kezdettek, s -mintha a tűz kergetné, a tengerbe ugráltak s csolnakjaikba mászva, -visszaeveztek hajójokba. - -Szaif magára maradván ott, a vad emberek feléje siettek, szemeik -villogtak mint lámpák, szájaik mértéken túl tátongtak s állati fejeiket -mozgatva, oly ijesztő röfögést hallattak, hogy a part sziklái -viszhangoztak belé. - -Ekkor Szaif Züliázán visszalépve, kardot huzott s védelmi állásba tette -magát ezen teve-emberek ellen. - - - - -XV. Út Szolimán Konutz-ához. - -Szaif jegyese. A halottak városa. Az óriások. - -Míg Szaif védelmi állásba helyezkedett ezen emberek ellen, kik -felfalására látszottak készülni, egy közülök kiállva, Szaifhoz -közeledett s mondá neki: - -– Barátom! mit akarsz e karddal? nincs miért félned tőlünk; mert ha -nevettünk, azt csak azért tettük, mert nagyon kicsinynek s -kicsinységedben szépnek és kedvesnek találtunk téged s örömmel -szemlélünk; de társaid miért szaladtak el mint az eszeveszettek? miféle -emberek azok? - -– Azok kereskedők – felel Szaif – s megijedtek tőletek, mert ti igen -szokatlan modorban nevettek! - -– Hogy a jó Isten áldja meg! különben jól tették, hogy távoztak; mert mi -ily gyáváktól semmit sem veszünk. - -S ezzel Szaifot málikjokhoz vivén, elbeszélték neki a történteket. - -– La bész Alaik (semmi ne kedvetlenitsen)! – mond ez Szaifnak – -társaidnak távozta se szomoritson; te itt velünk jobban leendesz; s ha -útadat mindenesetre folytatni akarod, mi itten találunk a távozottnál -jobb hajót, mert szigetünkre sok kereskedő jön üzérkedni. - -Szaif még nehány perczig beszélgetvén a málikkal, helyet keresett hogy -leüljön, s egyet üresen találván, elfoglalta; ez pedig egy hirneves -küzdő helye volt, ki a málikkal beszélgetett e perczben, s midőn újból -le akart ülni, helyét elfoglalva találván, szitkokat szórt az idegenre. - -Szaif ekkor kérdé a málikot, hogy ki legyen ez a neveletlen ember s mit -akar. - -– Ezt az embert – felelt a málik – Szháriknak hivják s azt mondják, hogy -egy páratlan erejü küzdő, kit még eddig soha senki földhöz nem vágott. - -– Szeretnék vele megbirkozni, ha ő máliksága engedélyt ad reá. - -A málik kérdést tett, ha elfogadja-é amaz a meghivást; Szhárik ezen -felszólitásra készséggel lépett Szaif elébe s jobb kezét megfogván, -karját hátra akarta facsarni; de az oly mozdulatlanul s hajthatatlanul -maradt, mintha vasból lett volna. Ekkor Szaif Züliázán mondván, most már -rajtam a sor, ellenének karját megragadva azt oly erővel facsarta hátra, -hogy Szhárik csontjai recsegtek s a fájdalom miatt kénytelen volt térdre -esni; de csakhamar dühösen emelkedett föl s bal kezével úgy pofon ütötte -szultán Szaifot, hogy szemei szikráztak belé. - -Szaif Züliázán ezen felbőszülvén, kirántotta kardját s leütötte a -szemtelen fejét. - -Ezen véres jelenet tanui meg akarták Szaifot rohanni; de a málik -feltartóztatván őket, mondá: - -– Ne érintsétek ezt az embert, mert ez egy bátor férfi, Szhárikh -bárdolatlan s neveletlen ember volt, ki megsérté őt; ez a férfi tetszik -nekem s szivemből ohajtom, hogy közöttünk maradjon. - -Szaif több hónapokig maradt a szigeten, nem találván módot a -távozhatásra. Neki ugyan megigérték, hogy tudatni fogják, midőn valamely -hajó érinteni fogja a földet s ellenkezőleg mindent elkövettek, hogy -azok érkezését eltitkolják előtte; de ekkor maga kezdett figyelmesen -ügyelni a hajók érkezésére s naponta többször vizsgálta a tengert. - -A málik ezt észrevevén, más módot keresett, hogy Szaifot önkéntes -maradásra birhassa, s magához hivatá Rabbiát. Ez egy vén tudós volt, a -kit a málik messze országból hozatott leánya nevelésére. - -– Rabbia! te tudod, hogy leányom minő szép s hogy felügyeleted alatt -mily gondos nevelésben részesült; én leányomat Szaifnak akarom nőűl -adni, s téged választálak, hogy az idegennel ezen szerencsét tudasd; -akarom, hogy ez a házasság mindenesetre megtörténjék! érted-é? - -– Értem, hatalmas málik! – felelt Rabbia – s idővesztés nélkül Szaifhoz -sietett s tudatá vele a málik ajánlatát; egyszersmind a fiatal leányra -mindenféle dicséretet halmozott. - -– Hogyan lehetnének a nők szépek itten – mond Szaif – midőn a férfiak -oly rútak! - -– Ismétlem neked – felel Rabbia – hogy a málik leányának szépségben sem -itten, sem más helyt párja nincsen. - -Szaif gondolá magában: „valójában, már régóta únom magamat ezen a -szigeten s elmenetelem előtt, ha alkalom kinálkozik, miért ne mulatnám -egy kissé magamat! az nem akadályoz, hogy az első hajóval tovább álljak, -s bizonyosan a herczegnőt nem fogom magammal a Szolimán Konutz-ához -vinni.“ - -S ezen gondolat után Szaif elfogadta a házasságot, s Rabbia a málikhoz -sietett megbizatásának szerencsés eredményét tudatni; a jó uralkodó el -volt az örömtől ragadtatva s nem akarván azt elnapolni, magához hivatá a -birót és bizonyságokat, s Szaif a herczegnő férjévé lőn avatva. - -A fiatal leány arcza vastag selyem fátyollal volt eltakarva, s midőn -Szaif egyedül maradt vele, természetes kiváncsiságtól vezettetve -hozzálépett, s nem minden megindulás nélkül a szorgalmasan elzárt -fátyolra emelé kezét, azt elháritandó; a herczegnő ekkor nevetésre vonta -ajkait, hogy talán még szebbnek tetszhessék; de milyen nagy volt a Sháma -és Maniatanufusz szép ajkainak szemléléséhez szokott Szaif bámulata, -midőn maga előtt egy valóságos állati szájat látott tátongni, ijesztően -kiálló fogakkal! Szaif visszaereszté a fátyolt s a szoba más szögletébe -ment muszulmán szokás szerint imádkozni. Ez ima hosszu volt s midőn -elvégzett egyet, mást kezdett, így egy harmadikat, egy negyediket, egész -reggelig. Ekkor Szaif elhagyta a menyegzői szobát s sietve Rabbiához -ment. - -– Mit jelent ez a sületlen tréfa? – mondá neki – te elvétettél velem egy -leányt, a ki nem a mi fajunkhoz tartozik, s inkább hasonlit azon -idomtalan állathoz, melylyel nálunk a pusztákon útaznak; én nem -szeretem, hogy olyan szemtelenül hazudjanak nekem, miként te tevéd, -midőn mondád, hogy a herczegnő szépségben páratlan. - -– Uram! mond Rabbia – kérlek ne neheztelj reám; mert a málik rendelte -nekem, hogy téged e házasságra rábeszéljelek; szavaimban pedig nem volt -hazugság, mert a herczegnő az ide való szépségi fogalmak szerint szépnek -tartatik; ily nemü szépség pedig sehol sem találtatván, igazam volt, -midőn mondám, hogy a herczegnő szépségben páratlan. - -– Látom, Rabbia! hogy te a furfangosságban nagy mester vagy, s ha ily -leczkéket adsz növendékednek, úgy nem kétkedem, hogy ő erényben is oly -kitünő, mint arczban; de a mi legtisztább itt, az az, hogy nekem minél -hamarább el kell hagynom ezen szigetet. - -– Én is veled menekülök – mond Rabbia – mert a herczegnő nevelése -bevégeztetett s én is iszonyatosan únom itt magamat; de nekünk egy -alkalomra kell várnunk, s így még nehány napig béketürés! - -– Béketürés! neked könnyü – mond Szaif – de hatalmas Isten, mit fogok én -tenni? - -Az estve elérkezvén, Szaifnak vissza kellett térnie a szerályba s neje -szobájába mennie; itt újból imádkozni kezdett, s imádkozott egész -reggelig; azután Rabbiához sietett s mindketten a tengerpartra mentek -sétálni. - -– Adja az ég – mond az öreg – hogy hamar érkezzék egy hajó, mert én -látom, hogy csak félig jártam el megbizatásomban; mert a te szűz -feleséged panaszra menend a málikhoz s én leendek, ki a te teve-fog -iránti ellenszenved miatt szenvedni fogok. - -– Nézzünk figyelmesen – mond Szaif – nem látsz-é valamely fehér pontot e -folyékony térségen! - -De egy vitorla se tünt fel. - -A míg idegeneink eként vizsgálódtak, az alatt a férje áhitatoskodását -megunt herczegnő a málikhoz ment s mondá neki: - -– Atyám, te kezemet egy ösmeretlennek adád; de én úgy hiszem, hogy ő -kevéssé fogékony azon megtiszteltetés iránt, melyben őt részeltetéd; -mert ő estvétől reggelig imádkozik, reggeltől estig sétál s még hozzám -mindeddig nem szólott. - -A málik ezt hallván, Rabbiát hivatta s kérdé tőle: - -– Meg tudnád-é nekem Szaif viseletét magyarázni? talán leányomat rútnak -találja! - -– Nem málik Azamán! hanem a mi országainkban az a szokás, hogy az új -házas hét éjen át imádkozik, s csak ezen idő eltelte után közeledik -nejéhez. - -– Látod, leányom! – mond a málik – nem kell neheztelned Szaifra; az -országának egy szokása s te egy szép, bátor és mindenben tudós lovagot -nyerendesz férjűl. - -– Inkább szeretném, ha kevésbé tudós s szeretetre méltóbb lenne – mond a -fiatal nő, s azután visszavonult szobájába, hol nem sokára Szaif -Züliázán megjelent; de ekkor is csak folytonosan imádkozott a nélkül, -hogy reá tekintett volna. - -Reggel pedig Rabbiához sietett. - -– Hamar, már most szökjünk az első hajóval! Tegnap estve, midőn a -herczegnő szobájába mentem, ennek arcza le volt leplezve s nagy szemeit -oly szeretetteljesen legelteté rajtam, hogy bár nem igen szoktam félni, -még most is reszketek belé. - -– Mit akarsz? – mond a vén tudós – mindenkinek megvannak gyengéi és -erényei! te félsz attól, a mi rút, miként mások félnek attól, a ki bátor -és vitéz. - -Nem sokára, a parton kémlelődve, egy halászcsolnakot találtak, megvették -s vitorlát huzva, útra keltek azon reményben, hogy valamely nagy hajóval -fognak találkozni, mely a száraz földre szállitandja; honnan Rabbia -honába visszatérhet, Szaif pedig feltalálhatja Akiszát, ki már egy év -óta nem férhetett hozzá. - -Több napok- és éjeken át útaztak, míg útjok kilenczedik napján egy -pompás hajóval találkoztak, mely nem messze tőlök vitorlázott; erejöket -megfeszitve eveztek ezen szép hajó felé, midőn hirtelen vihar -keletkezett. A tenger dagadozni, az ég sötétedni kezdett; a kérlelhetlen -vihar megragadta gyenge csolnakjokat s ide tova lökve, egy fél óra mulva -darabokra zúzta; ezen végzetszerü perczben sikerült Szaif Züliázánnak és -társának egy-egy deszkát megragadni, így magukat fenntartani. A vihar -eltávolitá a hajótól s nem sokára egymástól is eltávolitá, egyik jobbra, -a másik balra küzdött a bősz elemmel. - -A mi Szaifot illeti, így hányatott három nap és három éjjel, a harmadik -napon egy sebes folyam által egy szűk öbölbe ragadtatott, melynek -tölcsérszerü örvényében nyargaltak a tenger hullámai s egy vad -szikláktól szegélyzett üregbe mint pokol szájába örvényültek bé a habbá -tört hullámok. Szaifot ellenállhatlanul ragadták a folyam árjai ezen -vészes örvény felé s többször éles sziklákhoz csapkodva, sebbel -terhelten, összetörve, félig meghalva a tátongó örvény szájához -sodortatott, midőn egyszerre légbe emeltetni érezé magát; de eszméletét -veszté azon perczben, midőn életet nyert. - -Midőn érzéseit visszanyeré, Akisza mellette volt, ki még egyszer -kiragadá a halál torkából s egy szép gyepre fektetve, több óra óta -ápolta. - -Midőn a beteg felelhete, mondá neki: - -– Szaif! hát nem ment-é el kedved ezen lehetetlen úthoz? még alig tevéd -meg annak negyed részét s már két év tölt el, és látod a vészt, a mely -minden lépten nyomon megrohan. Kérlek, uram és barátom! ne áldozd fel -magad egy oly dologért, a mely nem érdemli azt; térjünk vissza, még van -idő! - -– Jól tudod, testvérem! hogy ezek következetesség nélküli beszédek – -mond Szaif gyenge hangon – azt akarod, hogy felhagyjak egy vállalattal, -melyért már annyit szenvedtem, s hogy a halált félve elhagyjak veszni -egy oly hű szolgát, minő Airud? inkább gondoljunk az indulásra, mihelyt -a lég élénkségét ki tudom állani; egy hónapig válladon fogok útazni, az -alatt újból elég erőt nyerendek arra, hogy magam lábamon folytathassam -útamat. - -Nehány nappal később Akisza útra kelt Szaif Züliázánnal; a hónap vége -elérkezvén, egy termékeny tartományban állapodtak meg. Akisza egész -részletességgel kijelölte az útat, melyet a szultánnak követnie kellett, -hogy a tengert kikerülje s megigérve, hogy figyelemmel fogja kisérni, -búcsut vett Szaiftól s felszállott a légbe. - -Szaif több napokig útazott; néha házakat is talált, néha útat is -tévesztett, midőn út nélküli magas hegyeken kellett áthaladnia. - -Egy napon, midőn így iránytalan bolyongana, sötét felhőt látott -közeledni, mely a földet érinté, alakot változtatott s csakhamar egy -roppant nagyságu óriássá változott át, kinek szemei tűzként villogtak; -midőn ezen óriás Szaifhoz ért, kiáltá: - -– Ki vagy? s mi neved? - -– Én ezen országban idegen vagyok, nevem Szaif Züliázán! – felelt ez. - -– Szaif Züliázán! – ismétlé az óriási egyén – ah átkozott, már tíz év -óta kereslek; mert te ölted meg az én testvéremet, Mukhtatif-ot; vedd -tehát érdemlett büntetésedet! - -Ezt mondva, kezeit kinyujtá, hogy Szaifot eltiporja; de ez kivonta -kardját s egy csapással leszelte az iszonyatos kart, mely mint -villámsujtotta árbocz esett a földre. - -– Te megöltél engem, bitang! – orditá ez távozva – de ha visszatérek, -boszum a pokol fenekéig is követni fog. - -Szultán Szaif ekkor látta az óriást nehány ölnyire a föld felé emelkedni -s nehézkesen távozni, mint egy vihar terhelt felhő. - -– Íme, egy új veszélylyel több! ez az átkozott óriás kilesheti a -perczet, midőn elalszom, hogy felülről valamely követ reám eresszen. -Kövessük őt, s őrködjünk felette! - -Szaif egész nap az óriás követte irányban haladott, ki mint fekete felhő -lebegett előtte; de midőn az éj bekövetkezett, egészen eltünt szemei -elől, s úgy okoskodván, hogy az óriás sem fog a sötétben látni, lefeküdt -s nyugodtan elaludt. - -Reggel a sötét felleget sehol sem látván, elindult s nem sokára egy -város közelében találta magát, melybe bémenvén, átfutotta annak minden -utczáit, minden piaczait a nélkül, hogy valamely élő lényre talált -volna; a nélkül, hogy valami zajt hallott volna; olyan volt ez a város, -mint egy nagy koporsó. Szaif bámulva barangolta bé annak magános -utczáit, a házak is lakatlanoknak tetszettek, s Szaif elhatározta egy -ház belsejébe behatolni; a kapu nem levén bezárva, ezt minden nehézség -nélkül teheté. A házat pinczéjétől hijujáig kikutatva, látta, hogy ott -minden eszköz, sőt még az élelmi szerek is oly rendben vannak, mintha a -lakosok csak sétálni mentek volna ki; egy második, harmadik házba ment; -mindenütt ugyanazon magányt, ugyanazon halálcsendet találta; egy ily -házban egy kissé megnyugodván, el akarta hagyni a várost, midőn egy -magas termetü nőt pillantott meg, a ki hallgatagon sétált az utczán s -Szaifhoz közeledvén, kérdé tőle: - -– Idegen! mit keressz itt? nem remegsz-é Barkalami óriástól? ki ha beteg -nem volna, már megölt volna, miként megölé tegnap e város minden lakóit. - -– Ez az utálatos óriás tehát ugyan az, kinek én tegnap karját levágtam – -mond Szaif. - -– Hogyan! te mentél meg minket ezen utálatos szörnytől – felkiált a nő – -hogy kezed legyen áldott s hogy végezze bé azt, a mit elkezdett; mert az -óriás még él s még talán meggyógyulhatna, s undok vétkeivel elborithatná -e földet; neki meg kell halnia. Tudd meg, idegen! hogy én nemtő vagyok s -nevem Anisza; én szeretém e város lakosait; de nem tudám megvédni ezen -szörnyeteg gyilkos ellen; ki mind leölte őket s azután nagy tüzet -gyujtott a térségen, e messze ellátszó tűz világánál jöttem ide, s -huszonnégy óra óta siránkozom a halottak ezen városa felett; de reggel -elégülten látám a gyilkost, csaknem haldokolva térni vissza, s innen nem -messze levő várába zárkozott; ha meg akarod ölni, kijelölöm a módot, -hogy miként tedd azt. - -– Bizonyosan – mond Szaif – siessünk, egy perczet se veszitsünk, mert -egy ily szörnyet meg kell semmisiteni, mint egy mérges kigyót. - -Anisza egy nagyon régi torony alá vezeté Szaifot s mondá neki: - -– Ott fenn egy kardot fogsz találni; ez az egyedüli fegyver, melylyel -Barkalamit meg lehet ölni; mi nemtők ezen toronyba nem mehetünk bé, ezen -kardot nem érinthetjük; menj azért te; én megvárlak itten! - -Szaif felment s kevés idő mulva megtért a karddal; ekkor az óriás vára -felé haladtak, melynek kapuit nyitva találták; mert szolgái, kik -gyülölték őtet, midőn betegen láták megtérni, mind elhagyták várát. -Szaif minden nehézség nélkül megtalálta a sebesültet, kinek oroszláni -orditásai rémesen viszhangoztak az elhagyott folyosókon; ott feküdt ő, -erőtlen levén felállani. Szaif ekkor két kézre fogván kardját s a -mindenható Istent segitségül hiván, oly iszonyatos csapást intézett az -óriás fejére, hogy az rögtön meghalt, s tűz fogván körül szörnyeteg -testét, azt percz alatt egy halom hamuvá változtatá át. - -Midőn Szaif Züliázán lement az udvarra, Anisza kérdé, hogy hová akar -menni? - -– Én Szolimán Konutz-ához igyekezem! – felel Szaif. - -– Én is oda menyek – felel Anisza – mert én téged mindenütt követni -foglak. - -Elindultak ketten s a vártól csekély távolra Anisza egy hamu és -meszesült csonthalmot mutatott. - -– Ez – úgy mond – a szerencsétlen város lakóinak maradványa. - -S Szaif még inkább örült annak, hogy a szörnyet kivégezte. - -Három napig útaztak magános vidéken, midőn egyszerre az általok követett -út két ágra szakadt. - -– Ne vegyük a baloldali útat, mert az egy nemtő várába vezet, ki nőűl -kért engem, s kitől atyám megtagadott – mond élénken Anisza. - -– S én éppen a balfelőli útat követendem – felelt Szaif. - -– Valójában azt hiszem – mondá Anisza – hogy te szereted egy kissé az -ellenkezést. - -S ezután szótlanul haladtak. Egy órai út után pedig Arnish óriás várához -értek. - -Hová bémenvén, az óriás, ki csak Szaif Züliázánt látta meg, haragosan -kiálta rá: - -– Ember, honnan jössz? mit akarsz? - -De megpillantván Aniszát, hangja szelidült s kérő hangon mondá: - -– Oh kérlek, add nekem e nőt, kit én oly hőn szeretek. - -– Ez a nő – felel Szaif – az enyim, mert én szabaditám ki Barkalami -óriás kezei közül. - -– Igazán! s hogyan tehetéd azt? - -– Megöltem az óriást, miként megöltem volt azelőtt testvérét. - -Ezen feleletre Anisza szeretője félelem- és tisztelettel tekintett -Szaifra s mondá neki: - -– Te nagy hős vagy s hiszem, hogy sokkal nemeslelkübb, hogysem ezen nőt, -ki szerelmemet birja, magadnak tartanád; add át nekem s én tiéd leendek -örökre, neked szentelendem szolgálatomat egész a sirig. - -– Én a legnagyobb örömmel átengedem, ha Anisza beléegyezik – mond Szaif -– de azon feltétel alatt, ha muszulmánná lesztek. - -Anisza és kedvese fölvették az igaz hitet s a menyegző megtartatott. -Szaif még nehány napig maradt a boldog házasok körében, de útja -czéljáról nem feledkezvén el, egy napon az elindulásról beszélett. - -– Hová akarsz menni? – kérdé az óriás. - -– Szolimán (kin Allah kegye legyen) Konutzához – felelt Szaif. - -– Ülj vállamra – mond Arnish – s én bár hová ohajtasz is menni, -elviszlek. - -Szaif felült az óriás vállára s ez fölemelkedett oly magasságra, hogy -Szaifot a nap heve égette. - -– Szállj egy kissé alább – mondá neki – mert én elégek itten. - -De az óriás semmit sem felelvén, még magasbra emelkedett. - -– Isten nevére kérlek, szállj alább – mond Szaif. - -De az óriás némán maradott s még magasabbra emelkedett. Szaif, ki félig -megsült már, haragra gyuladt s éppen szitkokba akart kitörni, midőn az -óriás, ki, hihetőleg szintén szenvedett a nap heve miatt, egy kénköves -felhő rétegei közé csapott bé, melynek fojtó légkörében a szegény Szaif -szinte megfuladt. - -– Siess, siess! – kiálta ő – hogy érjünk ki hamar ezen pokolból. - -Az óriás hallgatott s meglassitá reptét. - -– Íme, egész önelégülten lebeg ezen pestises légkörben. - -S végre türelmét vesztve, szidalmakban tört ki haragja; de az óriás -mindig némán és érzéketlenül maradván, Szaif átlátá, hogy sorsa egészen -ezen rosz nemtő kezeiben van; egészen elhallgatott s az óriás önmagától -alább szállott s kitért a felhő fojtó köréből; végre három napi terhes -út után ő maga is fáradtan szállt a földre s letette Szaifot. - -Az ország, hol megállapodtak útasaink, termékeny és igézően szép volt, – -zöld lomdús fák, illatos virágok s a fényes tollzatu madarak zengzetes -dalai Szaifot elbűvölék s a kiállott szenvedések után azt hivé, hogy -édenbe varázsoltatott át s elragadtatásában elfeledé az óriás elleni -felindulását, midőn az merengéséből fölébresztve, kérdé tőle: - -– Mit tehetek most szolgálatodra? - -– Átkozott szörny – kiálta Szaif – miért nem akartál nekem útunk alatt -felelni? miért tetted mindig ellenkezőjét annak, a mit mondék? - -– Mert elfeledélek – mond Arnish – azon csekélységről tudósitani, hogy -én olyan faju nemtőkhöz tartozom, kik ha egyszer útra keltek, nem -beszélhetnek, s a kik ösztönszerüleg s akaratlanul mindig ellenkezőjét -teszik annak, mit nekik rendelnek. - -– S te feledél ezen csekélységről engem értesiteni – mond Szaif – s így -ha én még tovább kértelek volna, hogy leszállj, te megsüttettél volna a -nap sugárainál; ha figyelmeztettelek volna, hogy jobban tarts, ledobtál -volna; s valójában ez oly csekélység, hogy nem volt érdemes róla -emlitést tenni; de mivel én útam bé akarom végezni, sokkal jobb leend, -ha sokkal hosszadalmasabb, de kevésbé veszélyesebb, természetes módon -folytatandom s emberi erővel, emberi módon, lábon járva fogom azt -megtenni. - -– Já, Szidi! – mond Arnish, nyugtalanul – ha megértéd azt, a mit mondék -neked, gondolhatod, hogy én téged nem útad czélja felé, hanem ellenkező -irányban röpitettelek Szolimán kincstárától, s hogy mi most éppen az -ellentétes földsarknál a Szávé Szabia veh faleki Kaf-nál (a föld hetedik -részén Kaf övénél) vagyunk. - -– Hogy az ég és föld minden tüze csontod utolsó porczikájáig égessen el, -pokoli óriás! – kiálta Szaif – miféle átkozott szeszély késztete rá, -hogy útamba állj! - -Nehány perczig Szaifnak időt engedvén, hogy kidühöngje magát, újból -ajánlá hűségét Arnich, és szolgálatát biztositván, hogy most, miután -értesitve van, veszélytelenül felhasználhatja, kérvén, hogy az indulás -perczében mondja meg hová menni akar, s hogy az út alatt ne beszéljen -vele. - -– Ha így van tehát – mond Szaif – én Szávé Szabia veh faleki Kaf-hoz -akarok menni. - -Az óriás nevetve mondá: - -– Jól van, jól van! íme, te fajunk sajátságait ismered. - -S azután fölvéve Szaifot, három nap alatt a már megtett útat meghaladták -s negyedik napon megérkeztek Arnishnak útba eső várába, hol Szaif nehány -napig nyugodván, újból útra kelendő vala, midőn Anisza kérte, hogy -engedje meg, miszerint ő is vele útazhassék; Szaif örömmel beléegyezvén, -mindhárman elindultak Szolimán kincstárához. - -Az óriáspár felváltva vitte Szaifot s ezen módon tizenöt napig -útazhattak megállapodás nélkül; de a tizenötödik napon megnyugvandók, -egy bájos szigetkére szálltak le, hol a kifáradt két nemtő hamar elaludt -egy nagy fa árnyában, míg Szaif elzsibbadt tagjait felélesztendő, egy -sétát tett a szigeten. - -Visszatérvén pedig útitársaihoz, azokat halva találta s bámulattal -nézvén maga körül, megpillantá a feléje közeledő Akiszát, ki mondá neki: - -– Én öltem meg ezeket! - -– S miért tevéd azt? – kérdé Szaif. - -– Mert elvesztettek volna; mert oly embernek, a ki megszoká egyenesen -kérni azt, a mit akar, lehetetlen, hogy egyszerre eltalálja kivánatai- -és szükségeinek ellentétes kifejezését. - -– De én visszatartóztathattam volna magam a beszédtől s nem tudál-é te -elvinni engem a nélkül, hogy szegényeket meggyilkold!? - -– Boszujok követett volna – felelt Akisza – mert nem képzeled minő -féltékeny a nemtők e faja. - -– Te vagy a féltékeny – mond Szaif – téged buzgóságod mindig túlságokra -ragad; én pedig nem szeretem a gyilkosságot; jobb lett volna engem -meghalni engedned, mint hogy ezen ártatlanokat megöld; én nem akarok -akként védetni, s így Isten veled, Akisza! nekem többé nincs szükségem -szolgálatodra; én csak egyedül Alláhban bizom, ki nem hagyand el engem. - -– Szaif! – mond a nemtő könytelt szemekkel – eléggé szerencsétlen -vagyok, – hogy hozzád csatlakoztam, hogy téged szeretlek, mert bármit -tegyek lételed biztositására, az csak gyülöleted- és szemrehányásodat -vonja reám; el kell hát magamat szánnom, hogy téged elveszitselek a -halál- vagy száműzetés által, melyet hűségem jutalmául mindig reám -szabsz. - -– Igen, igen! – mond Szaif, kinek ezen szavak anyja halálát juttaták -eszébe – bizonynyal jobb, ha én meghalok, mint hogy te engem az eddigi -módon megtarts; én megmondám, Akisza! távozz, nem akarlak többé látni! - -Akisza szomoruan távozott, míg Szaif nehány könyet áldozott a -szolgálatában meghalt két nemtő emlékének. - - - - -XVI. Út Szolimán kincstárához. - -Takerur. A szhahirok városa. A gyöngyló. - -Szaif egyedül maradván a szigeten, észlelni kezdette helyzetét. Airud és -Akisza segélyétől megfosztatva, önerejére támaszkodhatott csak s még -hosszu és vészteljes út állott előtte; oly út, melynek még irányát sem -ösmerte. Ekkor az isteni gondviselésre bizva magát, elindult s csak -kevés nyugalmat engedve magának, 6 hónapig útazott, midőn egy magas -várat pillantott meg, melynek számtalan tornyai a fellegek körébe -nyultak fel; Szaif ez erősség felé irányozá lépteit s annak nyitva -talált kapuja előtt megállván, felkiáltott: - -– Hahó, lakói e helynek! - -Háromszor ismételte ezt a nélkül, hogy valaki felelt volna; bément a vár -udvarára, de mihelyt oda beért, a kapu önmagától becsukódott. - -Az így bezárt Szaif a tornyok egyikébe vezető lépcsőzetet fedezvén fel, -azon fölment s több folyosókon átvonulván, egy lakosztályba ért, hol -négy különböző szinezetü szobát talált: zöldet, kéket, sárgát s vereset. - -Ezen szobák fényes butorzata ugyan oly szinü volt mint a falzat, s -mindenik szobában pazaron ellátott s ezüst medenczékkel díszes asztalok -voltak teritve; az ezen asztalokon levő ételek, melyek finom illatos -kigőzölgésök betölté a szobákat: minden arra mutatott, hogy csak akkor -tálaltattak fel, s mégis az egész várban szolgának vagy másnak még -árnyéka sem mutatkozott. Szaif, ki már régóta nem étkezett illőleg, nem -tudott ellenállani ezen bűvös asztalok vonzerejének, s leült majd az -egyikhez, majd a másikhoz s jól pofázott; étvágyát illőleg kielégitvén, -a veres szoba ablakához lépett s kitekintvén, egyenesen a vár felé tartó -négy lovagot pillantott meg. Közelebb érkezve, Szaif felismeré, hogy -mindenik a négy szoba szinezetével azonos szinü fegyverzetet és -szerszámzatot hordott. - -Beérkezvén a vár udvarára, egyikök mondá: - -– A kaput zárva találtuk; ellenségünknek hihetőleg itt kell lenni; ő -rászedetni engedé magát; hihetőleg jól evett és ivott s így könnyen -rátehetjük kezünket. - -– Igen – felelt a másik – de legelébb magunk is menjünk enni, mert dühös -étvágyom van s képtelen vagyok addig valamit tenni, míg éhségem le nem -csilapitom. - -Szaif, kit ezen vár titokszerüsége bizalmatlanná tett, hallgatózván s -megértvén ezen beszélgetést, egy nagy szekrénybe – melyet belülről -bezárt – rejtezkedett, remélve, hogy a lovagok vacsorálása folytán még -többet is kipuhatolhat. Ezek beérkezvén, éppen azon szobába telepedtek -le, hol az elrejtőzött Szaif volt, t. i. a veres szobába. A veres lovag -itatni kezdette társait s a vacsorát éldeletessé teendő, mulattató -történeteket beszélt el, a három lovag túlságosan iddogálván, csakhamar -elfeledék ellenségöket, s a veres lovag egyiket a másik után szobájába -vezeté, s így egyedűl maradván szobájában, a szekrényhez közelitett s -mondá: - -– Hozott Isten, Szaif Züliázán! most kijöhetsz. - -Szaif, kinyitván a szekrény ajtaját, kijött s üdvözlé a lovagot; ez -pedig mondá neki: - -– Tudd meg, idegen! hogy mi nők vagyunk, Szolimán-ben-Daud vezérének, -Shaiban Hákiméhnek leányai. - -– S miért akarják nővéreid halálomat? – kérdi Szaif. - -– Íme, mond Takemár (ez volt neve a veres lovagnak) – atyánk egy -csudaszerü kard bírtokában van; ezen a kardon egy talizmán van s azon -tulajdonnal bir, hogy midőn hűvelyéből kivonatik, a nemtőket és -bűvészeket megsemmisitő félmérföld távolságra ható lángsugarak törnek ki -belőle. Atyánk azon reményben, hogy ezen becses talizmánt egy fiunak -hagyhatja, négyszer nősült, de csak mi, négy leányokul születtünk. – -Megkérdezvén ekkor az ős tudományt, hogy mit tegyen az őseiről reámaradt -csudás karddal, ez azt felelte, hogy „Egy Szaif Züliázán nevü idegen -leend három év mulva ezen kincs birtokosa.“ - -Ekkor atyánk ezen baljóslat teljesülését megakadályozandó, ezen várát -épitette az általad követendő útvonalra, s több hetek óta teritett -aszalok várnak reád, hogy azok téged elfoglaljanak s -visszatartóztassanak azon esetben, ha távollétünk alatt érkeznél, mint -meg is történt valójában. - -– S minek tulajdonitsam irányombani érdekeltségedet? kérdé Szaif. - -– A mult éjjel – felelt Takemár – egy öreg jelent meg álmomban, ki mondá -nekem: „Szaif Züliázán meg fog érkezni holnap; atyád azt hiszi, hogy -Isten határozatát meg tudja változtatni; de ha Isten akarja azt, hogy a -kard Szaifé legyen, atyád azt megakadályozni nem tudja; te igyekezz ezen -idegent vállalatában segiteni; mert Isten akaratja az, hogy te neje légy -s hogy hitére térj át, mert ez üdvességre s az igazság útjára vezetend.“ -S most mit kell tennem, hogy hitedre térjek? - -Szaif Züliázán megmagyarázá, hogy mit kell hinnie és mondania, hogy -muszulmánná legyen s aztán elhagyták a várat s a bor mámorába merült más -három testvért, s a sötétben azon hely felé siettek, hol Shaiban Hakiméh -kardja tartatott. - -Következő hajnalban Szaif maga előtt csekély távolságra napként fénylő -tárgyat pillantott meg. - -– Mi ez? – kérdé Szaif Takemártól. - -– Az Haszaf-ben-Barkhia, Szolimán-ben-Duad régi vezérének mecsetje. - -Közelebb érve, Szaif látta, hogy az egy roppant épület, melynek arany -kapuján egy gyémánt s más drága kövekkel kirakott sas van, mely -csőrjében tartja az ezen mecset kapuját kinyitó arany kulcsot. - -Takemár ekkor mondá Szaifnak: - -– Hogy e mecsetbe bejuthass, a kulcsot kell birnod, s hogy azt birhasd, -a kaputól balra a fal közelében 60 lépést kell tenned, a hatvanegyedik -lépésnél ásd fel a földet, ott egy ívet és négy ívvesszőt találsz, -melyekkel térj hozzám vissza. - -Szaif az útasitást követve, megtalálta az ívet és a vesszőket s -visszatért azokkal Takemárhoz. - -– Most – mondá Shaiban Hakiméh leánya – repitsd a vessző egyikét a sas -fejére, de jól irányozz, mert az nagyjelentőségü s négy vesszőnk van; ha -jól találsz, a sas süvölteni fog s a kulcsot leejti. - -Szaif Züliázán elévette az ívet s jól megirányozván a sas fejét, ellőtte -azt, de az ivvessző a nélkül, hogy a madarat érintené, fénylő szárnyain -elsikulván, a földre esett. - -Ekkor a mecset belsejéből kijövő egy hang ezeket mondá: - -– Gondolatlan ember! tudod-é, hogy ezen nyilvesszők hátra levő életedet -képviselik, s hogy te életed egy negyedét elvesztéd. Ne folytasd, mert -ez a játék halálos! - -Szaif nem figyelve ezen beszédre, elévette a második vesszőt s irányba -vette a madarat; de ekkor is melléje lőtt s a nyilvessző a földre -siklott le. - -S a belső hang még hatalmasabb hangnyomattal mondá: - -– Merész ember! íme, elvesztéd életednek felét; hagyj fel azon -iszonyatos gondolattal, hogy ez imaházat felnyisd; menj, kövesd útadat! - -De Takemár mondá Szaifnak: - -– Még ezt a harmadik vesszőt! - -Szaif elvette azt s újból czél mellé lőtt. - -Ekkor a hang olyan lett mint a pattogó mennydörgés: - -– Rettenthetetlen ember! te most életed végperczét teszed játékra. Állj -meg, vagy veszve vagy! - -Takemár ekkor mondá: - -– Talán te nem vagy az a Szaif Züliázán, kinek a talizmános kardot -birnia kell? Szaif, most távozzunk, ne veszélyeztesd életednek -megmaradott csekély részét egy bizonytalan kimenetelü dologért! - -– Ha Istenem beszélt neked, az nem lehet bizonytalan dolog! – felelt -Szaif – s elvevén Takemár kezéből a negyedik nyilveszőt, a mindeneket -teremtő Istenhez fohászkodván, csaknem irányzás nélkül repité azt el. - -A nyilvessző egyenesen a sas fejébe ment, ez hét arany kulcsot ejtett le -s hétszer körülrepülvén a templomot, elszállott. - -Szaif örvendezve vette fel a kulcsokat s azok egyikével kinyitá a mecset -művészi faragványokkal ékitett kapuját. - -Ez a kapu egy egész mecsetet körülfolyó és elbűvölően szép folyosóra -vezetett, szemben egy második kapu volt, mely egy második s még sokkal -nagyszerübb folyosóra vezetett, s így két kapu, két túlvilágian szép -folyósóra vezetett. Szaif és Takemár el voltak ragadtatva ezen imaház -gazdag nagyszerüségétől, szemeik kápráztak az annak falait elöntő -drágakövek s dúsan aranyozott ékitmények fényözönétől, melyet ezer -önmagától s minden tápanyag nélkül égő lámpa világitott. A mecset -közepén feküdt koporsójában Haszaf-ben-Barkhia; – Shaibán Hakiméhnek -talajon csüngő kardját négy kigyó: sárga, kék, zöld és veres őrzé. - -Takemár ekkor mondá Szaifnak: - -– Most el kell venned ezen kardot; de valahányszor te ahoz közelitesz, -az őrkigyók egyike meg fog téged marni. Allah mentsen meg, hogy elvétsem -az ezen mérges fulánk hatása ellen alkalmazandó ellenszert, mert akkor -te menthetetlenül a halál áldozatjává lennél. - -Szaif társa aggodalmaival mitse gondolva, a kard felé sietett; de midőn -kezét kinyujtá, a zöld kigyó ráugrott s megmarta őt, azonnal a kigyó -mérge elönté egész testét s az zöld lett miként a kigyó s eszméletlenül -rogyott össze. - -Ekkor Takemár egy magával hozott kis szelenczét vett elé, melyben a -kigyók szinét utánzó négy üvegcse volt; kivevén a zöld üvegcsét, annak -tartalmát Szaifra önté, s ez rögtön önmagához tért. - -– Most a sárga kigyó fog megmarni téged – mond Takemár –, de én hasonló -módon meg foglak gyógyitani. - -Szaif megújitá a kisérletet, s újból meggyógyittatott, s ez négyszer lőn -ismételve; de a negyedik műtételnél a kigyók legyőzetve látván magukat, -a mecset talajára ugrottak fel s oda ragadtak, míg Szaif minden akadály -nélkül kezeibe ragadta a csudás kardot. - -Ekkor közelebbről vizsgálandó a gyönyörü mivü fegyvert, kihuzta -hüvelyéből s annak éléről tűzszikrák sarjadtak, melyek egy percz alatt -megsemmisiték a kigyókat. Ekkor Szaif és Takemár kijöttek a mecsetből, -gondosan bezárván annak kapuit s magukkal vive a becses kardot. - -S midőn kiértek a mezőre, Takemár mondá Szaifnak: - -– Íme, te birtokában vagy ezen megbecsülhetlen talizmánnak, mely téged -vállalatodban hatalmasan fog segiteni. - -– Igen – mond Szaif – jósálmad egy része teljesült, de Isten küldöttje -nem mondá-é, hogy te nőm leendesz? Mivel Allah akaratja az, s mivel én -itten nem mulathatok, hinnem kell, hogy minket fölmentett a szokásos -mennyegzői szertartásoktól, birák és bizonyságok előtt egybekeléstől. – -S egy árnyas ligetben, csergedező patak partján szerelmet esküvének -egymásnak. A mélán ragyogó hold gyönyörködni látszatott e két érző szív -összeölelkezésén, s a fák lombjai között csevegő madárkák víg éneket -hallattak a természet e nagyszerü templomában végbevitt mennyegzőhez. - -Reggel, midőn Szaif figyelmezteté új nejét, hogy se új vallását se őtet -el ne feledje, elváltak egymástól. - -Szaif útra kelt s újra hat egész hónapig útazott lakatlan puszta -tájakon: egy napon két magas hegyhez ért, melyek között áthaladván egy -mély sötét barlangot fedezett föl, melynek hátterében egy idomtalan -alakot, egy kéz és láb nélküli emberi testet pillantott meg. - -Szaif közelebbről vizsgálandó, leereszkedett a barlangba; a -szerencsétlen lény pedig mondá neki: - -– Légy áldott, Szaif Züliázán! én vártam reád! - -Szaif gondolá magában: „hogyan tudja magát ezen fél ember táplálni? - -Amaz átérté gondolatját s mondá neki: - -– Meglátod, Szaif! - -S feje felett a barlang szájánál egy igen szép gránátfa volt; egy -gránátalma magától leesett s leesve kihasadt és gyümölcsszemecskéi -szétszóródtak; egy csomó hangya lepte el azt s felszedvén a -szerencsétlen szájához vitték. - -Szaif bámulta a müveiben változó és bámulandó isteni gondviselést. - -A szerencsétlen lény pedig mondá neki: - -– Szaif! te ma estvére vendégem léssz; holnap hajnalban meg fogok halni, -s kérlek tedd meg azt értem, a mit társaim, Dzsiadé és Abduszálám -sheikekért tettél. Ezen hittársi kötelességed teljesitvén, mássz ezen -baloldali hegyre; onnan egy tengert fogsz fölfedezni; siess annak -partjára, hol egy márványtáblát találandasz; ezen márványlaptól hatvan -lépést tégy; a hatvanegyediknél ásd fel a földet, ott három fényes -pálczácskát találsz, melyek egyike aranyból, másika ezüstből s harmadika -hét különböző érczből van készülve; vedd ezen pálczácskákat s vesd a -tengerbe a hét érczből készültet, akkor Szolimán csolnakja meg fog -jelenni, hogy tégedet a túlpartra, Zahára tartományba szállitson, honnan -útadat folytathatod. - -Szaif az éjet ezen Szatik nevü nyomorék remeténél töltötte; miután -kiadta lelkét, eltemette, azután útasitása szerint könnyen megtalálta a -pálczácskákat, tengerbe dobta a hét érczből készültet s nem sokára egy -hét érczből készült ragyogó s egy rézszobor által hajtott csolnakot -látott parthoz közeledni. Szaif e csolnakba ült s az érczszobor éjjel és -nappal természet feletti erővel evezett. - -Az út három egész hétig tartott, s minden reggel Szaif egy napi eleséget -talált; megérkezvén a túlpartra s üdvözölvén szótalan hajósát, örvendve -lépett a földre s gyorsan indult el, hogy hosszas ülés által -elmerevedett tagjait hajlékonynyá tegye. - -Útja termékeny és mivelt vidéken vezette; mindenfelé gyümölcs és -virágdús kertek terültek el, mely kertek közfalát gyertyánfa-sorok -alkották; e kertek mindenikében nevető s tiszta házacskák vonták meg -magukat szerényen lombdús fák árnyában, s Szaif mindezekből e szép vidék -lakóinak boldog elégültségére vont következtetést. - -E gyanitásának valóságáról bizonyságot szerzendő, egy ily házacskába -indult; midőn az azt környező kerten átlépdelvén, egy siró női hangot -hallott, mely zokogva kiáltá: - -– Oh fiam! oh szegény gyermekem! - -Szaif e hang felé közeledett s egy arczban szép, de fájdalom és sirás -halványitotta nőre talált. - -– Nő! – mondá a lakba belépő Szaif – tudhatom-é keservednek okát? - -– Já, Szidi! – felelt ez – én gyermekemet siratom, ki nem halt meg -ugyan, de jobb lenne, ha nem élne ily szenvedés közepette! Tudd meg, -hogy kerteinktől nem messze egy hamis szahirok lakta városka van; ezen -szahirok öröme abban telik, ha minket üldözhetnek; nem régen egy vén -boszorkány, ki az ők fejedelemnőjök, fiamat bűvészi tudománya által -kutyává változtatá át s szerencsétlen gyermekem kutyaszerüleg lánczra -tétetett a vén boszorkány kapuja előtt, s én szerencsétlen anya, semmit -sem tehetek szabaditásáért, sőt még a boszorkányolt városba sem mehetek -bé; legfeljebb a várost kerülgetve, hallgathatom fiamnak szivemet elzúzó -jajveszékelését, de segiteni rajta nem tudok, mert azon segiteni nem -lehet. - -– Miért ne lehetne segiteni – mond Szaif – ha te a hatalmas Istenben -bizol, ő nem fog téged elhagyni. Jelöld ki nekem a városba vezető útat s -én reménylem, hogy fiadat kiszabaditom. - -Szaif ezen szavára a könyeiben nevető nő mondá: - -– Oh, minő szép az tőled, idegen! hogy te útadból kitérsz a -szerencsétlenek és szenvedők vigasztalására. Én alig hiszem, hogy fiam -megmentése sikerüljön neked; de annak megkisértése is nemes lélekre -mutat. - -S miután Szaifnak falusi, de izletes ebéddel szolgált, mondá neki: - -– Ügyelj, hogy a szahiroknál semmi eledelt el ne fogadj; mert te -menthetetlenül rabszolgájává lennél annak, a ki azt neked adná. - -Azután a nő megmagyarázta a követendő útat Szaifnak, ki elindult a -szahirok városa felé. - -Nem sokára sok izletes gyümölcsökkel telt kosarakat vivő egyének vették -körül, enyelegve kinálgatván őt. Szaif határozottan visszautasitá s míg -ezek őtet egész a szemtelenségig szorgalmaznák, az öreg asszony érkezett -oda s elkergetvén őket, mondá Szaifnak: - -– Szerencséltesd szegény házamat, fiatal idegén! s én neked ezen -alkalmatlanok gyümölcseinél valamivel jobbat ajánlok. - -Szaif úgy vélekedvén, hogy ez lehetne a nő fiát átváltoztató bűvésznő, -követte őtet, s midőn lakának ajtajához ért, egy oda lánczolt kutyát -látott, mely szomoru nagy szemeit kérőleg emelé reá, s lassu nyivogást -hallatott, mintha védelméért esdekelne. Szaif megsimitá a szegény állat -fejét, intvén neki, hogy megértette. - -Belépvén a ház belsejébe, a vén asszony mindenféle izletes ételekkel -kezdette kinálni, melyeket Szaif visszautasitván, a házi nő mindenféle -elcsábitó nyalánkságokkal rakta meg asztalát; de Szaif rendithetlen -volt; s mert az öreg nő oly kitartó volt kinálkozásában, hogy Szaif a -legváltságosabb helyzetbe hozatott, egyszersmind az étkek csábjának s a -házi asszony csábjának kellett ellenállnia, végre így okoskodott -magában: „Azt mondák nekem, hogy ha a bűvésznő gyümölcseiből enném, -rabszolgájává lennék; de nincsen-é itten kardom, hogy mielőtt kezöket -reám tennék, azt kihuzva, megsemmisitsem e város minden zakhirjait.“ - -S ez okoskodás eredménye a lett, hogy az előtte felhalmozott izletes -gyümölcsök egyikéhez nyult, midőn egy éles kiáltást hallott maga mellett -s visszatekintvén, Akiszát pillantá meg, a ki kiragadván kezéből a -gyümölcsöt s földre dobván, mondá neki: - -– Szerencsétlen! ha ezen gyümölcsöt megizleled, rögtön állattá változtál -volna. Gondolj kardodra, mely nem arra való, hogy szilvát hámozz vele. - -Ekkor Szaifnak eszébe jutott jövetelének czélja, s a vén asszony felé -fordulván, - -– Boszorkány! – mondá neki, a kutyára mutatva – add vissza e szegény -gyermeknek előbbi alakját, vagy ha nem, meg foglak semmisiteni -Haszaf-ben-Barkhia nálam levő kardjával. - -Ezt hallván a boszorkány, remegve futott a kutyához s egy nála levő kis -könyvből valamit olvasván reá, az egy angyalian szép fiucskává -változott, ki Szaifhoz futott, kezeit csókolni s köszönetét tolmácsolni. - -Szaif ekkor a gyerekkel kiment a házból s kirántván kardját hüvelyéből, -a zakhirok mind megsemmisittettek az arról sarjadzó tűz által, s -városukat a faluk lakói foglalták el. Szaif átadta a fiut anyjának s -miután nehány óráig élvezte a szegény nőnek boldogsággal határos -örvendezéseit, útra kelt S egyedül útazott, mert Akisza rögtön eltünt, -mihelyt a gyümölcs evését meggátolá. - -Még sok hónapig útazott Szaif Züliázán, most terméketlen sivatagon, majd -termékeny vidéken; most magános lakatlan pusztákon, majd népes városokon -vonulva át a nélkül, hogy valamely megjegyzésre méltó esemény adta volna -elé magát. Egy napon tenger partján fekvő szerény lakhoz ért, melyből -egy tisztes külsejü öreg lépett elébe. Szaif üdvözlé s ez visszánozva -köszöntését, mondá neki: - -– Hozott Allah, Szaif Züliázán! én vártalak téged, hogy kijelöljem neked -a Szolimán kincstárához vezető útat. Az én nevem Szairin-Attalib. - -Ezt mondván, bévezeté Szaifot lakába, s estve beszélgetés közben elmondá -Szaifnak, hogy Takemár, Shaiban Hakiméhnek Szaif által mult évben elvett -leányával testvérei kegyetlenül bánnak, mivel segité Szaifot -Haszaf-ben-Barkhia kardjának megszerzésében; hogy Takemárt testvérei -börtönbe veték s ott fia született, kit Bulák-nak nevezett. - -Szaif nagyon elszomorodván ezen eseten, kérdé az öreget, ha nem tudna-é -valamely módot a szegény nő megszabaditására s ide hozására. - -– Oh igen – mond Attalib – elküldjük utána Szolimán csolnakját s lenne -bár a más világon, az elhozná, mert az vized vagy szárazon egyaránt tud -haladni. - -Ekkor a sheik egy marok port dobott a tűzbe s Szolimán érczcsolnakja -rögtön megjelent a parton. Shairin ekkor az érczszobornak mondá: - -Menj s hozd el Takemárt, Shaibán Hakiméh leányát! - -A csolnak villámsebesen távozott s nehány nap mulva visszatért a fiatal -nővel és gyerekével, Szaif háláját tolmácslá a Sheíknek s neje és -gyereke társaságában egy darab ideig ott maradt kinyugvandó fáradalmait. - -Három hónapi csendes és boldogság füszerezte ott mulatás után Szaif útra -akart kelni, de a Sheik mondá neki: - -– Nekem is egy tárgyat kell birtokodba juttatnom, mely útad baj és -nehézség nélküli bevégzésére segitend; ez egy csudás ló, melyet -gyöngylónak neveznek; ennek csak meg kell mondanod, hová akarsz menni, s -az minden akadályokon át elviend a kivánt helyre. Így te azt mondod -neki, hogy „a Kafur földre Szolimán kincstárához menyek,“ s a gyöngyló -téged egyenesen ohajtott czélodhoz szállit. - -– S hol találhatom meg azt a megbecsülhetetlen állatot? – kérdé Szaif. - -– Neked Szolimán csolnakán Riaz városába kell evezned. Ezen város -málikja összekoczódván a nemtőkkel, ezek elfoglalták azt a kertet, hol -általok isteneik gyanánt imádott egy szobor áll. A napokban meghalt a -málik is s a városban a legnagyobb rendetlenség uralg, lakói a -legszánandóbb sorsra jutottak. Te kardod segitségével megmentheted a -zsarnok nemtőktől s jutalmul kérd a birtokukban levő gyöngylovat. - -Szaif búcsut vett Takemártól, kit fiával együtt a sheiknél hagyott s -másodszor is Szolimán csolnakjába ült. - -Három nap mulva Riaz városában volt s a piaczra sietvén, hol a sorsukkal -elégületlen lakosok egybe voltak gyülve, fennhangon kiáltá: - -– Lakói e városnak! tudjátok meg, hogy én Hakiméh vagyok s bűvészi -tudományom által értesültem a ti szerencsétlenségtekről s eljövék, hogy -visszaadjam isteneteket s megszabaditsalak a gonosz nemtőktől, kik -felettetek zsarnokoskodnak. - -A nép körülfogta Szaifot s a kert felé vezeték; de közeledni nem mertek, -míg Szaif, kardját kirántván, kinyitá annak kapuját s félelem nélkül -lépett bé azon: ekkor tűz szökelt kardjából, s a kert minden irányába -elterjedvén, a gonosz nemtőket fölemészté. - -A nép ezt látván, örömkiáltások közt sietett Szaif öltönyének -csókolására: - -– Te méltó vagy, – mondák a nép vénei és előkelői – hogy málikunkká -légy; akarsz-é felettünk uralkodni? - -– Én útas vagyok s útamat folytatnom kell – felelt Szaif – de ha -szolgálatomat meg akarjátok jutalmazni s nekem nagy örömet okozni, -adjátok nekem a gyöngylovat! - -– Ez legnagyobb kincsünk; de megérdemled, hogy birjad – mondának a nép -előkelői – s azonnal elévezettek egy gyönyörü lovat, mely finom és -könnyüded volt, mint egy szarvas. - -Szaif búcsut vevén ezen jó néptől, a lóra ugrott, mondván: - -– A Kafur földre, Szolimán kincstárához! - -A ló villámsebességgel nyargalt pusztákon, hegyeken át a nélkül, hogy -valami féltartóztathatná; átúszta a folyamokat, madárként repült a -homokpusztákon a nélkül, hogy nyomdokot hagyna maga után, midőn Szaif -mondá, hogy „Fáradt vagyok!“ a ló rögtön s minden lökés nélkül -megállapodott, bár, mint kilökött nyilvessző, szelte a léget, s midőn -újból el akart indulni, mondá, hogy „Szolimán kincstárához!“ s a ló -csudaszerü sebes iramodását újból elkezdette. - -Így útaztak húsz napig, a huszonegyedik napon Szaif egy szép zöld és -bájos vidéken leszállott nyugodni; ez a táj oly bűvölően szép volt, oly -öszhangzás uralgott a lég és természet közt, hogy a természet -szépségeitől elragadott Szaif feledé öt évi vészteljes útjának -fáradalmait, s ezen áldott földön szokásánál tovább időzött. De végre is -el kellett indulnia s lovára veté magát, de az mozdulatlan maradott, s -minden biztatása és sarkantyuzása daczára nem mozdult, ekkor Szaif -békétlenül ráütött egy kezében levő vesszővel a gyöngylóra, mely eltünt -s Szaif talpra esve, magára maradott. - -S a mint – semmit sem értve a történtekből – maga körül tekintene, -Akiszát látta megérkezni, ki mondá neki: - -– Íme, miként jutalmazád meg e csudás állatot, mely téged útad ohajtott -czéljához vezetett! Tudod-é, hogy te a teremtés egy legnagyobb csudáját -semmisitéd meg? - -– Hogyan! – kiáltá Szaif Züliázán – én megérkeztem? - -– Te – felelt Akisza – Kafur tartományában, Szolimán-ben-Daud Konutzának -közelében vagy! - - - - -XVII. Ataj veh Álbedellah. - -Szolimán csolnakja. Airud és Akisza. A két királyné. - -Szaif Züliázán értesülvén, hogy már megérkezett a Kafur földre, leült, -eszméit egy kissé összeszedendő. Akisza, kit nehány hónap előtt elég -durván üzött el magától s kinek szolgálatát határozottan elutasitá, most -mellette maradott, mintha elfeledte volna a rosz bánásmódot, s nehány -percznyi hallgatás után mondá neki: - -– Most, hogy megérkeztél, miként fogod Airudot a nemtők málikja Kayrun -kezeiből, ki őt bebörtönözte, kiszabaditani? - -– Allah, ki eddig annyi vészen át elvezetett, módot nyujtand az ő -megmentésére is; mindenek előtt Szolimán kincstárához fogok menni. - -S ezt mondva Szaif fölkelt s az Akisza jelölte irányban haladott; -csakhamar egy hangot hallott, mely láthatatlan ajkakról elszállva, mondá -neki: - -– Vesd le saruidat, mert ezen a szent földön mezitláb kell járhi. - -Szaif leveté saruit s úgy folytatá útját. - -Tovább haladva egy nagy s az ég felhői közzé feltörő lángot pillantott -meg; Akisza megmagyarázá, hogy az azon tűz, melyben az elgyengült nemtők -magukat megerősitik. - -Szaif ezen láng előtt elvonulván, egy hegy aljához ért, melyre -felmászván, végre megpillantá a mecsetet, melyben Szolimán kincstára -tartatott; az egy aranylánczczal körülövedzett nagy négyszögü épület -volt. - -Midőn Szaif a hegyről alálejtve, a mecsethez közelitett, a nemtők -málikja, Kayhun a templom közepén felállitott tömör arany trónuson ült s -tizedszer vezetteté maga elébe az oly rég óta fogoly Airudot; ily -alkalmakkor rendesen megvesszőztette azon merészségeért, hogy az Ataj -veh Álbedellá-t (a próféta koronáját és öltönyét) el akarta orozni. Most -is a kegyetlen korbácsolás megkezdetett, midőn a jajgató Airud -megpillantván a közelitő Szaifot, kiáltá: - -– Uram, jer segitségemre! - -Szaif gyorsitá lépteit; de Kayhun észrevevén, mondá nemtőinek: - -– Hozzátok előmbe ezen embert, a ki merészkedett e szent földet -érinteni! - -Több nemtő rohant ekkor Szaifra; de ez kihuzván kardját, azok -megsemmisültek; ekkor a málik felé közelitett, ki mondá neki: - -– Ember, te Haszaf-ben-Barkhia kardját birod, de azzal nekem nem -árthatsz, mivel én egy talizmán birtokában vagyok, mely azt hatástalanná -teszi; miért jöttél ide? - -– Én három okból jöttem ide – mond Szaif – először, hogy megszabaditsam -szolgámat, Airudot; másodszor, hogy meglátogassam Szolimán kincstárát; -harmadszor, hogy az Ataj-veh-Álbedellá-t elvigyem. - -– Valójában – mond a málik – csak egyetlen férfi van a világon, ki ezen -becses zakhirát elviheti, s az Szaif Züliázán! - -– Én vagyok az embereket és nemtőket legyőző Szaif Züliázán! - -– Azt meg fogjuk látni! – felel a málik – ha a kincstár ajtaja nevedre -ki fog nyilni, akkor te vagy az, ki e kincstárt birni fogod! - -Szaif az ajtóhoz közelitett s azon kopogtatva, kiáltá: - -– Én vagyok Szaif Züliázán-ben-Züliázán, a tahhabiai málik fia! - -Az ajtó azonnal felnyilt s a nemtők málikja lábaihoz borulván, mondá -neki: - -– Engedj meg, uram! ha rögtön meg nem ösmértelek! - -Szaif bément az arany emelvényen álló s arany oszlopokon nyugvó -előcsarnokkal biró mecsetbe, felvette az Ataj-veh-Álbedellá-t tartalmazó -szekrényt, s azután kiment az imaházból. - -Málik Kayhun rögtön szabadon bocsátá Airudot s fényes ünnepet rendelt -Szaif tiszteletére, de Szaif a hosszu útra, rég nem látott honára és -családjára gondolván, nehány napi ott mulatás után útra kelt. - -A szegény kiszenvedett Airud oly gyenge volt, hogy alig tudta magát -vonczolni, azért a fennebb emlitett tűzhöz ment s ezen láng-gulán -átmenvén, erőteljes és egésségessé lett. - -S míg Airud ezen újjászületési műtételen átment, Szaif nyugalomnak adta -át magát, midőn a megjelent Akisza mondá neki: - -– Szaif! te hozád el az Ataj veh Álbedellá-t, te akarnál-é engem nőűl -venni? - -– Nem, – felelt Szaif – én elhoztam azért, hogy az azért annyit -szenvedett Airud neked ajánlhassa. - -– Ismét az a szerencsétlen eszme, hogy szolgáddal házasits össze! honnan -ered e megátalkodásod, hogy engem szolgálataim elismerése helyett -lealázni kivánsz? Ezen erőszakoskodásod sértő reám nézve; én váramba -vissza fogok térni s te nem látsz engem többé! - -Ezt mondván, távozott; de Airud mondá Szaifnak: - -– Akisza most ingerült; ne hagyjuk így távozni; kérlek add át nekem az -Ataj-veh-Albedellá-t és én igyekezni fogok őt a visszatérésre rábirni. - -Szaif átadta az azt tartalmazó szekrényt, ajánlván neki, hogy hamar -visszatérjen s azután egy fa árnyába telepedvén, feje alá helyezte -Haszaf-ben-Barkhia kardját s elaludt; fölébredésekor Akisza állott -előtte s mondá neki: - -– Valójában, Szaif! én nem hiszem, hogy te határozottan rendeld Airuddal -való nősülésemet, azt jogosan nem teheted, mert én nem vagyok -rabszolgálód, én barátod, testvéred vagyok s bizalmasan jövök megtudni, -hogy mi a te szándékod? - -– Nekem nincs akaratomban és hatalmamban – mond Szaif – hogy téged -akaratod elleni tettre kényszeritselek; de ismétlem, hogy Airud, ki öt -év óta annyit szenvedett éretted, megérdemli, hogy igéretedet megtartsd; -s ha azt nem teended, akkor én szeretni és becsülni nem foglak téged. - -Ekkor Akisza a Szaif álma alatt ellopott kardot fölemelvén, a tengerbe -dobta, mondván: - -– Hálátlan és megátalkodott ember! most fegyvertelenül és ezen -ismeretlen földön szenvedd legalább egy részét azon fájdalomnak, melyet -nekem okoztál! - -S ezt mondva eltünt. - -Szaif egyedül maradván, nyugtalanul várta Airud megtértét; de ő nem -érkezett; Szaif azt gondolta, hogy Akisza valamely csel által eltávolitá -s elmerengve, czéltalanul útra kelt. - -Egy darabig a tenger partján haladván, egy nagy fa alá ült le; nagy -szomoruság nehézkedett lelkére azon gondolatnál, hogy honának érdekeit, -családjának szeretetét elhanyagolta, s ezen hosszadalmas és vészteljes -útat megtevé Airudért, hogy őtet újból elveszitse. S a mint ezen bús -gondolatokba merült el, két madárkának hangját hallotta, melyek eként -beszélgetének a fa lombjai között: - -– Üdvözöllek, Sheik Dsiadé! - -– Légy áldott, Sheik Abduszalam! látod-é barátunkat, Szaifot, minő -válságos helyzetbe jutott? - -– Igen, – felel a másik – de ha ő ezen fa ágaiból egy tutajt készit, -tengerre szállhat s Allah az ő vezetője lesz. - -Ezen beszélgetés után a madárkák elrepültek s Szaif egészen elbámult -sajátságos tanácsukon. - -– Jobb lesz – gondolá – ha útamat szárazon folytatandom; de végre -elgondolá, hogy a tenger partját követvén, megkerülhetné a földet a -nélkül, hogy honát feltalálná s másfelől elgondolá, hogy e két madárka -tanácsa élte legveszélyesb helyzetében még egyszer megmenté; s fölkelve -rögtön munkához fogott. Nagy mennyiségü faágat tördelt le, összeköté -azokat gúzszsal s nyolcz nap mulva kész tutaját tengerre ereszté, s -azzal Istennek ajánlván magát, elindult. - -Húsz napig vitték tetszésök szerint a hullámok, a huszonegyedik nap egy -kis városka elé érkezett, mely mellett örömmel kötött ki, mert tutaján -való útazása nem volt a legkényelmesebb. Feljárta ezen várost; de sehol -egy emberi lényt, még állatot sem talált s meggyőződött, hogy ez a város -éppen oly elhagyott, mint ama más, melynek lakóit kiirtotta volt az -óriás; de itten egyetlen lényre sem talált, ki ezen város szomoru -történetét legalább elbeszélte volna; azonban, mint ott bolyongott, -újból hallá a két madárkának beszélgetését egy fán: - -– Íme, Szaif megérkezett ezen szigetre; de hogy onnan távozhasson, négy -hónapig kell várnia; ekkor egy hajó ki fog térni útjából s eljövend, -hogy felvegye. - -– Nagy Isten! – felkiálta Szaif – itt lenni négy hónapig, egyedül; mit -tegyek? újból tutajomra szálljak? az még megjárná szép időben; de ha egy -vihar keletkeznék, Isten tudja meddig kellene újból úsznom s én igen jól -ösmerem ez időtöltést, hogy ne ohajtsam! – Ezen okoskodás eredménye a -volt, hogy megadván magát, elhatározta várni. Elszigeteltségében fő -időtöltése az volt, hogy a város elhagyott házait felkutatta s minden -nap másba ment szállásolni; fő foglalkozása élelemszerzésre -szoritkozott; a négy hónap eltölt eként s egy reggel megpillantá az oly -epedve várt hajót. - -Szaif jelt adott s a hajó elküldé csolnakát. A hajóra érve, kérdék tőle, -hogy miféle város az, melyből jöve; de feleletére hogy maga sem tudja, s -hogy az egészen lakatlan, az előitéletes hajósok gyorsan huzták fel -minden vitorláikat, távozva egy oly kikötőtől, mely szerencsétlenséget -hozhatna reájok. - -S valójában ez az előitélet most igazolta magát; mert nem sokára a -tenger elbődülte magát s a tenger arcza iszonyatos lett; egy hullám -elsodorta a delejtűt s a kapitány nem tudta, hol van s merre irányozza -hajóját, mely szélkakasként maga körül forgott. Így tölt el az éj s -reggel egy tengerfolyam ragadta meg a hajót s ragadta ellenállhatlan -erővel; hiában igyekezett a kapitány a hajót feltartóztatni; az látatlan -természet feletti erőtől ragadtatva, rohant egy sziklahegy felé, s nem -sokára annak előfokához csapódva, millió darabokra zúzatott. - -Ezen iszonyu ütközéstől a hajón levő emberek mind a tengerbe hullottak. -Szaifot is e sors érte s elkezdett úszni a part felé, de oda érkezvén, -óriási embereket látott ottan, kik őtet medenczében levő kis halként -kezeikkel akarták kifogni; ő vissza akart fordulni, de abban a perczben -érezte, hogy fölemelék s viszik s látá, hogy egy nagyszerü palotába -szállitják át. - -Bámulatából felüdülve, átlátta, hogy e lények emberszerető nemtők, kik -megmenték őt a hajótörésből s kérdvén tőlök: hogy hol van, értesült, -hogy ő egy Suria-Hamera nevü muluk-leány szerályában van, ki tudománya s -nemes szive által megnyerte a jó nemtők feletti uralkodást; míg testvére -Suria-Zárka, rosz ösztöne s szívtelensége következtében a rosz nemtők, -vagy ördögök fejévé lett. - -E két málika csaknem folytonos harczban él egymással s most is az -ördögök okozák a hajó elvesztét, míg a jó nemtők megmenték annak egész -személyzetét. - -S míg Szaif hallgatná a nemtők ezen beszédét, egyszerre látja, hogy -mindenki felkél, midőn egy bámulandó szépségü nő lépett nagy kisérettel -a terembe; ez Suria-Hamera királynő volt, ki szivélylyel üdvözlé Szaifot -s maga mellé ülteté le s vele társalogván, csakhamar felösmerte, hogy az -nem valami közönséges ember s meghivta a vele való ebédlésre. - -Együtt bizalmasan evén és iddogálván, hosszasan néztek egymás szemébe; a -málika úgy találta, hogy Szaif minden eddig látott férfiaknál szebb. -Szaif szintén kecsesen szépnek találta a málikát; de nem annyira, hogy -utolsó nejét, a szép Takemárt el tudta volna feledni. - -A málika minél tovább nézte Szaifot, annál inkább érzé szivében a -szerelem lángját fellobbanni. Ebéd után visszavonulván termeibe, nem -sokára új és díszes öltözékben jelent meg; fején drágakövektől tündöklő -koronát s szintén drágakövek és gyöngy árasztotta öltönyt viselt, -melyekben Szaif csakhamar a Szolimán kincstárából elhozott -Ataj-veh-Álbedellára ismert. - -– Szebb vagyok-é eként s tetszem-é most neked, Szaif!? – kérdé a -királynő. - -– Já, Szatti! – felelt Szaif – te mindig és mindenképpen elbájlóan szép -vagy; de szabad-é kérdeznem, hogy tündöklő koronádat s szép öltönyödet -hol szerzéd? - -– Szolgáim egyike, Avisza, a multkor egy útazó nemtőt fogott el, ki -kezében ezen koronát és öltönyt tartalmazó szekrényt vitte; én a kóbor -nemtőt bebörtönözvén, lefoglaltam ezeket. - -– Oh az az én sorsüldözött Airudom! – felkiált Szaif – kit azért -szabaditék ki egy börtönből, hogy másikba essék; s erre elbeszélte -Szolimán kincstárához tett útazását. - -A málika késznek nyilatkozott visszaadni az Ataj-veh-Álbedellát s -Airudot szabadon bocsátani azon feltétel alatt, ha őtet nőűl veszi. - -Szaif kitérő szeretetre-méltósággal s nyájas kétértelmüséggel felelt a -királynőnek. - -Nehány nap mulva Suria-Hamerához atyjának egy küldöttje érkezett s mondá -neki: - -– Atyád üdvözöltet s kéret, hogy add vissza testvérednek a tengerben -talált Szaif Züliázánt; ő határozottan követeli ezen embert, s ha te -visszaadását megtagadnád, akkor harczra kellene testvéred ellen kelned, -a mi atyádnak nagy bánatot okozna. - -– Nem, nem! – kiáltott a királynő – inkább meghalok, mintsem kedves -Szaifomat feláldozzam; mondd, hogy magam fogok atyámhoz válaszommal -elmenni. - -Szaifot pedig eléhivatván, mondá neki: - -– Én embereimmel távozom nehány napra; palotám rendelkezésedre hagyom; -légy úr itten; csak arra az egyre kérlek, hogy ezen ajtót (egy a kert -hátulján elrejtett vaskapura mutatván) fel ne nyisd. - -Szaif csaknem magára maradott a palotában s a kertben sétálva, miként a -tiltott dolgokkal történni szokott: elfeledé bámulni azokat, a miket -látott s ellenállhatlan vágytól vonzatva, sétáját mindig a tiltott kapu -felé irányozta; végre egy reggel türelmetlenül kiáltott fel: - -– Bizonyosan az én szegény Airudom van ottan elzárva s azért tiltá el -felnyitását a málika! – s az ajtót eltorlaszoló vasrudakat elháritván, -elzúzta a zárt s felnyitá a tiltott kaput; de kiváncsi tekintete egy -mély sánczot s annak ormán egy az előbbihez hasonló vaskaput pillantott -meg. - -A rugékony termetü Szaif bámulandó ügyességgel ugrotta át a széles árkot -s a második kaput felnyitván, egy az előbbinél ezerszerte szebbnek -tetsző kertben találta magát. - -E kert elrendezése nagyon szeszélyes volt; tekervényesen kanyargó -ösvények fogták azt körül, oly tömkeleget képezők, melyekből bajosan -lehetett kihatolni. Nagy és szép, de különös alakzatu s bóditó illatu -virágok környeztek oly barlangokat, honnan zuhatagok törtek ki, vagy -váratlanul kilövellő vízsugarak fereszték meg az ottan sétálót. A -legizletesebb s leggyönyörübb gyümölcsök kinálkozólag csüngtek a fák -lombjai között; de ha kéz érinté, tűzröppentyüként pattantak szét. - -Szaif elbűvölten sétált a kertben, kutatva annak rejtett helyeit s -mintegy megrészegülve az illatos légtől, bolygott annak tekervényes -ösvényein, midőn egyszerre egy csudálatos és a többieknél nagyobb -madarat pillantott meg; mely a helyett, hogy távoznék, még közelitett -Szaifhoz, ki hozzája érve, megkisérté azt megfogni; de alig érinté annak -lábait, a madár megragadta s felszállott vele s hihetetlen erővel és -sebességgel ragadta. Nehány percz mulva egy más várban s más személyek -közepette tette le. - -Ez Suria Zárka a rosz nemtők királynője palotája volt, ki elküldötte -volt a madáralakot öltött Afritát, hogy Szaifot elragadja. - -A leirtuk kert a két testvér birtoka közt levő semleges hely volt, -melynek kapuját egyiknek sem volt szabad átlépni. - -Szaif végig pillantván a gyülekezeten, átlátta, hogy az ott levők, mint -a férfiak, úgy a nők, mindnyájan fertelmes rútak voltak. - -Az éppen oly rút királynő maga elébe vezettetvén Szaifot, mondá neki: - -– Tudd meg, idegen! hogy én sokkal hatalmasabb vagyok Suria-Hameránál; -de én hatalmamat neked engedem át, ha engem nőűl véssz. - -Szaif kitérőleg felelt s igyekezett a társalgásnak más irányt adni. - -Suria-Hamera pedig megtérvén útjából s Szaifot nem találván, rögtön -átlátta, hogy őtet testvére rabolta el s eléhiván nemtőjét, rendeletet -adott, hogy az Afrita királynőjének palotáját kőesővel zúzza szét s -Szaifot ragadja vissza. - -Avisza rögtön távozott s nem sokára kő- és tűzzáport özönlött le Suria -Zárka palotájára; ez átlátta, hogy testvére ellen nem harczolhat, de még -sem akarván a megszeretett Szaifot kiadni, egy marok földet vett fel, -arra bizonyos bűvszavakat mondva, Szaifra szórta, ki rögtön hollóvá -változott át, s az így átváltozott Szaifot Afrita által egy lakatlan -szigetre szállittattatott s Suria Zárka azt izente testvérének, hogy az -idegen már elútazott. - -A madárrá átalakitott Szaif több hónapokig maradt itten, midőn egy napon -fáról fára röpkedve, a parthoz jutott, honnan azután soha se távozott s -így egy napon egy sebesen közeledő csolnakot pillantott meg, mely -csakhamar az ő nejét Takemárt, fiát Bulákot és Shairin Attalib Sheiket -szállitó Szolimán csolnakára ösmert. - -Szaif örömtől eltelve, neje és gyermeke karjai közé akart rohanni; de -elgondolva szomoru átváltozását, mely talán örökre ismeretlenné teszi -övéi előtt, nagy könyek gördültek ki szemeiből s azután a rája nem -figyelő neje és fiához közelitett s fáról fára szállva, körülröpkedte -őket. - -Ezen útra pedig Sheik Attalibot a már fölcseperedett Bulák birta, ki -anyjától gyakran kérdezte, hogy atyja, kit még nem ösmere, miért nem -tért vissza, s mivel ezen kérdésekre anyjának szemei mindig könybe -lábbadtak, átlátta, hogy szomoritó hatásu az reá nézve, s így felhagyva -kiváncsi kérdezősködésével, Sheik Attalibhoz ment egyszer s mondá neki: - -– Ha akarnál, elhozhatnád atyámat, mert én tudom, hogy te egy -parancsaidnak engedelmeskedő csolnakossal birsz. - -De a Sheik felelé neki: - -– Atyádnak, gyermekem! nagy hivatása van e földön; neki tenni és látni -kell mindazt, mit Isten rendele, s nekünk nem szabad őt útjából -eltéritenünk. - -– Hát akkor nekünk kellene hozzája mennünk – felelt a kis Bulák – s ezen -kérését oly megátalkodottan ismétlé, hogy a vén Sheiknek nem volt egy -percznyi nyugalma; ez végre a gyermek kéréseiben a végzet intését -fölismerni hivén, elhatározta Szolimán csolnakának eléhivását s -mindhárman felülvén, mondá érczcsolnakosának: - -– Bárhol legyen is Szaif Züliázán, vezess rögtön hozzája! - -S miképp feljebb elmondók, eként érkeztek meg a puszta szigetre, hol a -szegény Szaif holló képben röpkedett körültök. - -S midőn látná, hogy az ő keresésével egészen elfoglalt neje és fia semmi -figyelmet nem forditnának reá, a Sheik felé közelitett s körülrepülvén -őtet, lábaihoz szállott, s minden módon igyekezett ennek figyelmét -magára vonni. Ez csakhamar észrevette őt s figyelemmel vizsgálván, mondá -neki: - -– Szegény barátom! hát te Suria Zárka hatalmába estél? - -S elékeresvén egy skatulát, abból egy üveget vont ki, melynek tartalmát -a hollóra öntvén, ez rögtön visszanyerte emberi alakját. Szaif életében -soha nagyobb örömet nem érzett, mint most, midőn vissza lőn adva -önmagának, miután oly soká tengődött egy állat szomoru alakjában; -boldogsággal ölelte át oly régóta ösmerni ohajtott gyermekét, s már rég -nem látott nejét, s azután Sheik Attalibhoz fondulván, mondá neki: - -– Most menjünk az Airudot rabságban tartó Suria Hamerához s igyekezzünk -valami módon szolgámat kiszabaditani! - -S mindnyájan Szolimán csolnakába szállván, mondák a hajósnak: - -– Vezess minket Suria Hamerához! - -A csolnak elindult s nem sokára a málika palotájához értek, kit bizalmas -nemtője rögtön értesitett, hogy az idegen, Sheik Shairin, egy nő és -gyerek társaságában megtért. - -A málika ezt hallván, ő maga vendégei elébe ment s bévezetvén, -tiszteletteljesen üdvözlé a minden nemtők által tisztelt Sheiket s kérdé -tőle: - -– Ki ez a veled útazó nő és gyerek? - -– Ez leányom, fiával! – felelt a Sheik, nem akarván Airud kiszabaditása -előtt megharagitani a királynőt. - -A málika vacsorát hozatott s az egész estvét velek töltötte, s midőn -szobáiba visszavonulna, szive Szaifnál maradott. - -Éjjel azonban a féltékenység elriasztá az álmat szemeiről s fölkelvén, -az idegen nő szobája felé sietett s felnyitván annak ajtaját s Szaifot -ott találván, dühösen költé fel Takemárt és haraggal mondá neki: - -– Értem, Sheik Shairin leánya, hogy ezen férfi tetszik neked; de magad, -atyád és gyermeked iránti tekintetből eltávolithattad volna őtet -magadtól! - -– Nem, nem! herczegnő! én semmi illedelmetlent sem tettem; te rosszul -vagy értesülve, mert Szaif Züliázán az én férjem s én málik leánya -vagyok, miként ő málikok ivadéka. - -– Igaz-é ez? kérdé a málika Szaiftól. - -– Igaz! – felelt az arábok szultánja. - -A málika erre semmit sem felelt s színleg kibékülve s haragtalanul -távoza. - -Szaif nem tudta szemeit becsukni, s a hajnal első felpirultakor fölkelt -s a Sheikhez sietett, hogy az éjjel történteket elbeszélje neki s -értekezzék vele, miként lehetne Airudot kiszabaditani. - -Nehány percznyi értekezés után Szaif visszatért Takemár szobájába; de -midőn annak ajtaját felnyitná, látá, hogy Avisza nejét és fiát ragadja -az ablakon ki; ezek megpillantván őt, sirva hivák segélyökre. De Szaif -Züliázán fájdalmas meglepetésében átlátta, hogy jelenleg nem marad más, -mint az önmegadás s egyik kezével búcsut intvén nekik, a másikkal égre -mutatott, remény és Istenben való bizalomra serkentvén őket. - - - - -XVIII. Ataj veh Álbedella. - -Szuria Hamera. Airud és Akisza. Az arábok új hadjárata. Mászár, Szaif -fia. - -Gondolni lehet, hogy a szultánné és fiának elragadtatása Szuria Hamera -szultánnő rendeletéből történt. A szultánnő, ki nem tuda azon eszmével -kibékülni, hogy az ő saját palotájában egy más nő közelithessen azon -férfihez, kit ő is szeret, rendelé Aviszának, Szaif fiának és nejének -elragadását s hogy őket egy lakatlan puszta vidéken elhagyja. - -Ennek megtörténte után a kegyetlen szultána Szaifhoz ment s mondá neki: - -– Szaif! ha Takemárt és fiadat viszont látni akarod, azt csak azon -feltétel alatt érheted el, ha vallásomat fölvéve, engem nőűl veendesz; -ha erre rá állasz, akkor visszahozatom őket s nemtőd Airudot is -kiszabaditom. - -– Hogy én a te rosz szellemü vallásodat fölvegyem! – kiálta Szaif – hogy -eltérjek az igaz útról? Tudd meg szultánnő, hogy ha a sors könyvébe az -lenne följegyezve, hogy nőmmé légy, akkor neked kellene hitedet -megváltoztatnod s muszulmánná lenned; – de ne beszéljünk erről többet! - -S ezt mondva, haragra ránczolt homlokkal távozott a málikától. - -Ez magához hivatván Sheik Shairin Attalibot, elpanaszolta neki Szaif -sértő visszaútasitását. - -– Já, málika! – felelt a Sheik – én alig hiszem, hogy egy férfit -nősülésre lehessen erőszakolni; az egészen az izlés és akarat dolga. - -A Sheik őszinte felelete nem tetszett a málikának, s elútasitása után -hivatá nemtőjét, s mondá neki: - -– Avisza! ismersz-é módot, hogy Sheik Attalibot elfoghassuk? Ezen -emberek daczolni akarnak velem, s én szeretném büszkeségöket megalázni. - -– Já, Szatti! nekem a Sheikhez közelitenem nem lehet mindaddig, míg egy -tárcza birtokában van, mely a mi hatalmunk ellen van; de ha neked -sikerülne ezen talizmánt valamely csel által elsajátitani, akkor én a -Sheiket le fogom tartóztatni. - -A málika azonnal nehány könnyelmü nemtőt rendelt elé s megparancsolá -nekik, hogy Sheik Attalib tárczáját bármi módon is kézre keritsék. - -Ezen hizelgő lények körülvették a Sheiket s annyira elámiták mézes -szavaikkal, annyira elcsábiták megnyerő előzékenységökkel, hogy két órai -ármánykodás után a málika kezeibe tették le az őt védő talizmánt. - -Suria Hamera idővesztés nélkül rendeletet adott Aviszának, hogy a -Sheiket elfogva, Airud börtönébe vigye. S azután Szaif Züliázánt hivatva -mondá neki: - -– Íme, Szaif! nőd, gyermeked, öreg barátod és hű szolgád mind -hatalmamban vannak; mindeniket visszanyered, ha hitemet fölvéve, engem -nőűl veendesz. - -– Soha, soha! – felelé Szaif. - -– Jól van! – orditott dühtől tajtékzó ajkakkal a málika – te is börtönbe -fogsz menni s majd ott megtudod, mi sors vár reád, szerencsétlen! hát -tiéid és a te saját állapotod nem tudja szivedben a szánalom érzetét -fölébreszteni? - -– Allah, ki látja a te aljas tetteidet s igazságtalanságodat, megbüntet -s védni fogja a benne hivőket! - -A málika ekkor Szaifot átadta Aviszának azon rendelettel, hogy a többi -foglyokhoz börtönözze bé. - -Avisza felragadván Szaifot, Sheik Attalib és Airud börtönébe vitte, s -onnan mindhármokat a legsötétebb és legmélyebb földalatti fogdába -szállitotta. - -Itt, midőn magukra maradtak, Szaif mondá szolgájának: - -– Airud! hát te miként jutottál ide? - -– Uram! – felelt ez – emlékezni fogsz, hogy én téged elhagyva, Akisza -után mentem, megkérni, hogy fogadja el kezeimből az Ataj veh Álbedellát; -ő elrejtőzött előlem s én, őt keresve, Aviszával találkoztam, ki engem, -mivel Suria Hamera uralma alatti területen talált, elfogott s urnőjéhez -vezetett; ez, elvevén szekrényemet, kérdezte, hogy ki és kinek -szolgálatjában vagyok, ezen kérdéseire nem akartam felelni s azon -felhivását is, hogy vallására térjek, visszaútasitván, börtönbe -dobatott. - -A foglyok szomoru helyzetökről beszélgettek, mely lehetetlenné tevé, -hogy Takemáron és fián segitsenek, s midőn az éj leereszkedett s -jótékony álmat lehelle minden teremtmény szemeire, akkor Szaif egyedül -virasztott s áhitatos imát emele Istenéhez. - -S midőn így imádkoznék s az őt mindig hatalmasan védő Isten segedelméért -könyörögne, egy holdsugár lopódzott bé a szűk ablak rostélyzatán s -megvilágositá a börtönnek nedves és penész lepte oldalfalát; ezen fal -csakhamar kétfelé nyilt s Akisza nagy feje tünt fel, ki a Szaiftól -elorzott karddal megjelent ottan. - -– Hogyan! te vagy az Akisza? s minő arczczal mersz előttem megjelenni -nemtelen tetted után? mit keressz itten? - -Akisza Szaif ezen kérdésére meghatottan felelé: - -– Bocsánatot esdekelni jövök, Szaif! mert átlátom, hogy élénkségem által -elragadtatva, roszat cselekedtem; bűnömet megbánva térek vissza s hozom -kardodat, melyet életem veszélyeztetésével szereztem vissza; megbánom -vétkemet; engedj meg mulukok fia! - -– Hihetek-é megtérésedben s indokaid tisztaságában? – kérdé Szaif. - -– Oh igen! – felelt Akisza – te bizhatol bennem, Szaif! visszatértem -volt váramba, hol sokat szenvedtem; minden éjjel láttam álmomban Sheik -Abduszalámot, ki mondá nekem: „Akisza! te megigérted, hogy Szaif -Züliázánnak testvére leendesz; egy testvér tudna-é úgy cselekedni mint -te.“ Ekkor átgondolám a vészt, mely téged környez s nem tudván -ellenállani lelkiösméretem szemrehányásának, elmenék kardod után s -eljövék hozzád, hogy most még egyszer bocsáss meg nekem, Szaif! - -– Megbocsátok! de nem én vagyok az, a kit te leginkább megbántál, -Akisza! öleld át Airudot, adj homlokára egy csókot, s mi csak is a te -barátságodra fogunk gondolni. - -Akisza engedelmeskedett, leszedte a foglyok lánczait s kivivén a -börtönből Szaifot vállaira emelte; Airud az öreg Sheiket vette föl s -fölemelkedvén, az arábok hona felé repültek. - -S míg Szaif, elmerengve, az előttök álló út fáradalmaira s oly régóta -nem látott övéire gondolt, háta megett egyszerre nagy zajt és lármát -hallott s látta, hogy az Avisza vállain ülő s nagy csapat nemtőtől -környezett Suria Hamera robog utána. - -– Íme – mond Akisza – a málika nemtőinek hadseregével jön a mi -üldözésünkre; én és Airud a föld alá menendünk, hogy kardod villámai el -ne égesenek; te pedig akkor huzd ki kardodat s mindezen nemtők meg -lesznek semmisülve. - -Akisza és Airud azonnal eltüntek s Szaif fölemelvén Haszaf-ben-Barkhia -kardját, megforgatá azt s a még távol levő nemtőket mind elszéleszték az -abból kilövellő tűzlándzsák; ekkor Suria Hamera haragosan mondá: - -– Avisza! ha nem méssz előre, én megöllek téged. - -– Ha közelitek, akkor bizonyosan elpusztulok, asszonyom! – felelt Avisza -– mert Szaifnak kezében Haszaf-ben-Barkhia kardja van, melynek -tűzlándzsái minden nemtőt megsemmisitnek; mi ezen hatalommal szemben -semmit sem tehetünk. - -– Nem tudod legalább kezembe szolgáltatni azokat, kik ezen veszélyes -fegyvert kezébe adák? – kérdé a málika. - -– Azt Akisza hozta el s most Airuddal együtt elrejtőzött! – felelt ez. - -– Ha tehát Szaif ellen semmit sem tehetünk, hozd el nekem legalább -szolgáit, Akiszát és Airudot! - -– Értettem, asszonyom! – felelt Avisza, – s rögtön Akisza és Airud -elfogására indult; de ezek észrevevén szándékát, Sheik -Bárnóászéh-Alhakim lakába menekültek, honnan nem mertek többé kimenni, -mert Avisza hatalmasabb rangu nemtő levén, mindenütt elfoghatta volna -őket, kivéve egy Sheik lakását, melyet megközelitenie azonban nem volt -szabad. - -Avisza látván, hogy így biztos menhelyre jutottak, visszatért a -málikához s mondá neki: - -– Já, Szatti, Szaif barátnőjét és szolgáját éppen úgy elszalasztók mint -őt magát; mert ők egy öreg Sheik lakába menekültek, melybe erőszakosan -belépni egy nemtő sem tud. - -A málika vállalatának nem sikerülte felett nagyon megboszankodott; de -nem sokára egy ördögi eszme villanván át agyán, a káröröm kaján -mosolyával kérdé nemtőjétől: - -– Szaifnak Bulákon kivül vannak-é fiai? - -– Igen, asszonyom! még három más fia van: Dumár, Mászár és Naszor. - -– Te el fogsz menni, felveszed ezen három fiatalt. Dumárt Kum-kum -tartományban hagyod el, Mászárt Kárminban és Nászort Nemát-Azamánban, -hol Kueh-ben-Kenán mecsetje van, s midőn ezen parancsom teljesitéd, -visszatérsz hozzám. - -Avisza elindult az arábok városába, a málika pedig Szaifot mintegy -ostromállapotba tette, mert útját elzárván, időnként nehány nemtőt -küldött ellene, kiket azonban Szaif kardjával mindig visszariasztott. - -S míg Szaif és Sheik Shárin ezen szomoru helyzetben vannak, míg Takemár -és fia egy lakatlan szigeten bolyongnak, s míg Avisza Szaif idősebb fiai -után megyen, hogy azokat szétszórja távoli országokba, mi röviden -elmondjuk, hogy mik történtek az arábok között málikjoknak távozta után. - -Emlékezni fogunk, hogy Szaif Züliázán mielőtt azon útra kelt, mely -tizenöt évet fogott el életéből, országának kormányzatát fogadott atyja -málik Efráhnak adta volt át. Szultán Szaif Rád csakhamar értesült arról, -hogy az arábok hős szultánja távozott s vezérei Szkárdis és Szkárdion -nem szüntek őtet szorgalmazni, hogy az arábok ellen egy új háborut -kezdjen; szultán Szaif Rád, ki különben is harczias természetü volt, -megigérte, hogy ha Szaif Züliázán nehány év alatt vissza nem tér, akkor -boszut áll azon soha nem feledett megaláztatásért, mely addig győzhetlen -hadsergét az arábok városánál érte. - -Az ezen igérettel csak félig meddig elégült vezérek vártak nehány évet, -ez alatt azonban nagy készületeket tettek, új sergeket toborzottak -Habesh és Szudán minden tartományaiban, elannyira, hogy midőn Szaif Rád -elhatározta magát a tervezett hadmenetre, már minden készen volt s egy -roppant hadsereg harczkészen állott az indulásra. - -Szultán Szaif Rád öregsége daczára részt akart venni ezen hadmenetben s -sergeinek élén elindult az arábok városa felé. - -Málik Efrah, ki mindig értesülve volt a Hábeshben történtekről, s ki -most is értesittetett az ők szándékokról, nagy tevékenységet fejtett ki; -de minden erőfeszités daczára nem tudott félannyi serget összegyüjteni, -mint Szaif Rád. Szaif távollététől nyugtalanittatva, mindent elkövetett, -hogy maga körül gyüjthesse a törzsfőnököket s a kitünőbb hősöket. - -Egy napon az aráb város őrtornyáról a távolban porfelleget és fénylő -fegyverözönt fedezének fel, mely Szaif Rádnak előre nyomuló hadserge -volt; tizenöt nap kellett, míg a csapatok mind megérkezvén, tábort -alkothattak. - -Az arábok szemben szultán Szaif Rád hadsergével helyet foglaltak s az -ellenségeskedés megkezdődött. - -Málik Efrah részéről legelébb az iszonyatos Majmun lépett ki a -küzdtérre, Hábesh több hőse állott vele szembe, de azok mindenike le -volt győzve nehány percz alatt. - -Következő napon Szádun Eszendcse lépett ki s éppen oly legyőzhetetlen -volt mint tegnapi előde, s eként vívtak diadalmasan mindazon hősök, -kikre szultán Szaif Züliázán bizta volt hadsergének vezénylését. Ezen -pároslagos viadal már több hetek óta folyt, míg végre a vezérek mondák -Szaif Rádnak: - -– Emlékezzél, já, málik Azamán! hogy mi soha sem mérközhetünk meg -Szaiffal az egyes viadalban, s az ő szolgálatjában levő vad négerekkel; -azért rendelj egy átalános csatát, mert különben így egyenként víva mind -elpusztulunk. - -De Szaif Rád attól idegenkedvén, - -– Nem dicsőség – mondá – a sergek egy tengerébe fulasztani az arábokat, -midőn mi két annyinál is többen vagyunk. Midőn én átalános csatára -vezetém sergeimet, akkor Szaif Züliázán is népe élén álla s az ő neve -már magában felér egy hadsereggel. A győzelem csak úgy lehet dicsteljes, -ha aránylagos erővel vívatik, s midőn a túlnyomó szám azt nem teszi -szégyenteljessé. - -A két seregnek nehány napi nyugalma után újból elkezdődtek a viadalok, s -több hónapokon át folytattattak; de Szaif Rád vezérei látván, hogy csak -megaláztatás s roppant veszteség háromlik reájok, komolyan előterjeszték -a máliknak egy átalános csata szükséges voltát. - -Végre Szaif Rád beléegyezését megnyervén, következő napon elkezdődött az -általános támadás; ezrek hullottak el; vér patakzott egész estig, hogy -következő reggel ez iszonyu öldöklés újból kezdődjék, s ez így folyt -több napokon át; de a 7-ik napon azon hír terjedvén el, hogy szultán -Szaif három fia eltünt, az ő jelenlétök által lelkesitett arábok -bátorságot vesztvén, állások igen válságossá lett; Szaif Rád -felhasználván ezen körülményt, erőteljesen támadott s az arábok -visszanyomatván, városukba vonultak s annak kapuit bezárták. - -Szaif Rád ezt látva, összegyüjté hadfőnökeit tanácskozásra. - -Ez alatt a bűvésznő Akéla, ki az arábok tanácsában üléssel birt, látva a -sergeknek rendetlen visszavonulását, leányát Támát eléhivatván, mondá -neki: - -– Já, Táma! vedd Hakime Eflatun-nak Szaif által nálad hagyott -kalnuszá-ját. Ez téged láthatlanná tevén, menj a Hábeshekhez s hallgasd -ki beszédöket, s midőn így szándékjokat ismerni fogod, jöjj s mondd el a -hallottakat. - -Táma úgy tett s nem sokára visszaérkezett azon hírrel, hogy Szaif Rád -másnap éléfántjaitól fedezetten, rohamra vezetendi hadsergét a város -ellen. - -Akéla ismeretére jutván e tervnek, egy papiros szobrot készitett, -bűvszavakat mondott reá, s midőn a hábesh-i sereg előnyomulna, Akéla -papiros hősét kiállitá s ez mindenfelé lángkévéket szórva, az -éléfántokat úgy elijeszté és vaditá, hogy azok rémülten futottak vissza -s eltiporták az őket követő hábeshi katonákat. - -Midőn végre nagy bajjal a bősz állatokat elfoghaták, Szaif Rád mondá -vezéreinek: - -– Mindaddig, míg a Szahir Barnokh és Akéla az aráboknál vannak, semmi -sikert nem remélhetünk; azonban én mégis megkisértek egy czélt: Én három -évi békét kötök az arábokkal, s ez alatt alá fogjuk ásni az arábok -városát; de e munkát a legnagyobb titokban kell véghezvinnünk, s midőn -az aláásással készen leszünk, köteleket fogunk kötni azon négy, öt -támoszlopra, melyeket az így keletkezett boltozat fenntartására meg -fogunk hagyni, s a munka egészleges elkészültével a köteleket -erőteljesen meghuzzuk, az oszlopok ledölnek s a város össze fog omolni, -s így menekülni fogunk veszedelmes szomszédainktól a nélkül, hogy -hadsergünket ily iszonyu öldöklésnek kitennők. - -E terv lelkesedéssel fogadtatott s nagy elővigyázattal kezdettek a -munkához, hogy az arábok, elleneiknek színleges tétlensége által -gyanutlan biztosságban szenderedjenek el. - -S most mi elmondjuk, hogy mi történt a fiatal Mászár-ral (Szaif Züliázán -fiával), kit Avisza álma közepében elragadván a Kueh-ben-Khenan -szentélyéről nevezetes Nemát Azamánba (ily nevü ország) szállitott át. -Midőn fiatalunk felébredvén, magát kopár és ösmeretlen vidéken találta, -keservesen kezdett sirni. A tizenhat éves fiatalnak, ki még hazáját s -szerető anyját soha sem hagyá el, ezen elhagyatott egyedüliség még -inkább fájt; azonban fölkelt s a hatalmas Isten segélyét esdve, -elindult. - -Alig ment eként fél órát, több lovast pillantott meg, kiket egy náloknál -sokkal nagyobb termetü egyén vezényelt, s midőn Mászárhoz ért, figyelmes -megtekintés után így szólt: - -– Mászár! én téged már sok idő óta várlak; te az én fiam leendesz, s -mivel gyermekem nincsen, téged saját fiamként szeretendlek. - -S ekkor az ember, kit Barthamé-nak hivtak, fölvevé Mászárt, kastélyába -viendő. - -S a mint így haladnának, fiatalunk a láthatáron egy a nap sugáraitól -ragyogó pontot pillantván meg, kérdé, hogy az mi legyen. - -– Az – felel Barthame – Kueh-ben-Khenan szentélye, s azért ragyog úgy, -mert arany- és ezüsttel van boritva. - -Estve felére e szentélyhez értek, mely ritka nagyszerü épület; -homlokzatát négy roppant magasságu arany oszlop tartá. - -Mászár megkerülvén az épületet, igen elbámult, hogy azon se ajtót, se -lépcsőzetet nem tudott fölfedezni, midőn Barthamé az oszlopok egyike -előtt megállván, egy imát mondott el s csakhamar felnyilt egy az -oszlopból kiszökellő ajtó, s ezen át Mászárt magával vivé a szentély -belsejébe. - -Szaif Züliázán fia el volt ragadtatva annak nagyszerüsége és ékessége -által. Az egy körded s magas kúppal ellátott terem volt, melynek közepén -egy óriás nagyságu arany szobor állott. Barthamé ekkor mondá Mászárnak: - -– Fiam! te 30 napig itten fogsz maradni; én minden szükséges élelmi -szereket fogok számodra itten hagyni; a harminczegyedik napon, ha -magaviseleteddel meg lesz elégedve, a szobor összeszoritott jobb kezéből -egy becses Khurzá-nak nevezett talizmánt fog leejteni; az egy magyaró -nagyságu arany ékszer; te fölveszed azt s az én rákövetkező napon leendő -eljövetelemre fogsz várni. - -Barthamé távozott s Mászárt magára hagyá. A fiatal kezdetben -megfélemlett s magányában nagyon unatkozott; de mivel azon változtatni -nem tudott – bár e volt életében az első kellemetlenség, megadá magát s -nyugodtan számlálta a napokat. - -Végre a harminczegyedik nap elérkeztével a szobor kinyitá jobb kezét s -Mászár ezen szavakat hallá: - -„Málikok fia! vedd ezen zhakhirát (talizmánt) s ügyelj jól reá, mert az -tenéked volt szánva; kerüld főképpen Barthamét, ki azt tőled el akarja -venni s azután téged elüzni!“ - -„Ezen talizmánnak négy oldala van, s ezen oldalok mindenikéhez a te -szolgálatodra rendelt nemtő van kötve, kiket te eléhivhatsz, ha a Khurza -illető oldalát megdörzsölöd!“ - -A szobor megszünvén beszélni, Mászár vevé a talizmánt s annak egyik -oldalát szorgalmasan megdörzsölvén, egy hang kiáltá: - -„Labik já Szidi (parancsolj, uram)!“ - -– Ki vagy te? – kérdé Mászár. - -– Én Shaihub vagyok! - -– Tehát, Shaihub! – mond a fiatal – végy engem s vigy el innen, mert -Barthamé holnap eljő s én nem akarom, hogy itten találjon. - -A nemtő fölvette Mászárt s nehány óra alatt egy kellemes fekvésü pompás -kastélyba tette le. - -– Hová hozál? – kérdé Szaif fia. - -– Saját kastélyomba! – felelé a nemtő. - -S miután Mászár egy kevéssé kinyugodta magát, mondá szolgájának: - -– Most menj és hozz hirt nekem atyámról, Szaif Züliázánról, én itt meg -foglak várni téged. - - - - -XIX. Szaif Züliázán gyermekei. - -Dumár és Mászár. A hábeshi hadmenet vége. - -Most elmondjuk, mi történt Dumárral, Szaif Züliázán másik fiával, ki -mint láttuk fennebb, elragadtatott s a Kum-kum tartományban tétetett le. - -Felébredtekor egy nagy pusztán találván magát, minden aggodalom nélkül -kelt útra, mert ezen fiatal ember bátrabb volt szelid természetü -testvérénél. Azonban, ha a félelem nem, de a szomjuság csakhamar -jelentkezett; de mivel vizet csak előre haladva remélt találni, tehát ő -előre haladott; két napi útazás és a nélkülözések férfias eltürése után -egy lakházat pillantott meg, mely előtt víztelt medencze állott. Dumár -ezt látva, futni kezdett s még megmaradott, erejét is kimeritve érkezett -a medenczéhez s annak neki feküdve, sovársággal ivott; de midőn fel -akarna kelni, arra nem vala képes; úgy tetszett neki, mintha -inszerkezete megmerevült volna s a medencze felé hajoltan, -mozdulatlanul, mint egy darab fa maradt ottan. - -Ekkor a lak ajtaja megnyilván, egy nevető emberi alak jelent meg. - -– Ah, Dumár! te ugyan meg vagy fogva! - -Mondá s Szaif Züliázán fiához közelitett s zsebéből egy üveget vevén ki, -megszagoltatta Dumárral, s ő azonnal visszanyerte testének -mozgékonyságát. - -Ekkor házába vezetvén, mondá neki: - -– Fiatal! ez estvére az én daif-om (vendégem) vagy; én Abdalkádusz -vagyok; az én testvérem Sheik Attalib, kit és a te ottan levő atyádat -ostromolja Szuria Hamera. Ide jöveteledet előre tudtam s azért helyezém -e vizet házam elébe, hogy ide vonjalak; mert én neked egy talizmánt -adok. Holnap folytasd útadat, de távoztod előtt hajamból két tincset -fogok adni, s midőn valami felvilágositás- vagy tanácsra leend -szükséged, helyezd azt bal halántékodra s én álmodban megjelenek, s a -mit tudni ohajtasz, megmondom. - -Dumár e lakban tölté az éjt, másnap Abdalkádusz az igért tincseket átadá -s egy darabig elkisérvén, búcsut vett tőle. - -Fiatalunk gyökerekkel táplálkozva s fris forrásból iva, még három napig -ment, útjának negyedik napján megérkezett egy nagy térség közepén -elterülő város elébe, melylyel szemben egy más hegytetőre helyezett -város tünt fel; az est közeledvén, Dumár a városba volt menendő, midőn -látta, hogy a lakosok házaikat bezárva, elhagyák a várost s a hegyen -fekvő város felé irányozzák lépteiket. Dumár ezen kiköltözködés okát -tudakozván, azt kapá feleletül, hogy azon városban azért nem -maradhatnak, mivel naplemente után oly nagy mennyiségü mérges bogár lepi -el a lakokat, hogy az ott hálók mulhatatlanul meghalnak azoknak mérges -fulánkjaitól. - -Dumár csatlakozott, az éjt a szomszéd hegyeken töltendő; lefekvéskor -azonban Abdalkádusz haját halántékjára helyezé, s midőn elszunyadott, -megjelent Abdalkádusz, kitől a mérges bogarak magyarázatát kéré. - -Abdalkádusz felelé, hogy azon város egy Szahir által van elátkozva; de -ha ezen talszaméh hatását le akarja rontani, emeljen föl egy a fő -kaputól balra levő követ, az ez alatti üregben egy a többi bogaraknál -huszszor nagyobb oly nemü rovart fog találni; ezt megfogva, el kell -égetni, s akkor a talszaméh hatása meg fog semmisülni, mert a rovarok -királyoknak elvesztése után mind meg fognak dögleni. - -A reggel elérkeztével Dumár azon tartomány málikjához ment s felajánlá -magát, hogy a várost a mérges rovaroktól megmenti. - -A málik mondá neki: - -– Fiam! ha azt valójában meg tudnád tenni, leányomat neked adnám nőűl! - -Még azon nap alkonyán, midőn a lakosság a hegyekre vonulna, Dumár -kijelenté, hogy ő a városban fog maradni. Eredménytelen volt minden -beszélésök, hiában mondák, hogy sokan, kik azt meg akarák kisérteni, -mind a halál áldozatjai lettek. - -Dumár nyugodtan csak azt felelé, hogy holnap városukban aludhatnak. - -– Szegény gyermek! mit tudsz te tenni ott, hol annyi öregek és tudósok -sikertelen fáradoztak; te csak ok nélkül feláldozod magadat! – mondának. - -De mind ezen beszédek nem ijeszték vissza a fiatal Dumárt; s midőn -magára maradt, a fő kapuhoz sietett; megtalálta az Abdalkádusz kijelölte -követ; azt fölemelte, megfogta a szörnyü bogarat s egy már előre -élesztett tüzen megégeté. - -Ezen műtétel után lefeküdt, s midőn a lakosok reggel eljövének, őtet -édesdeden aluva találták, s mindenfelől kérdésekkel ostromolták, hogy mi -módon tudta a mérges rovarok megjelentét gátolni. - -Dumár mindezen kérdésekre nem felelt, hanem biztositá, hogy ezután -nyugodtan és gondtalanul aludhatnak lakjaikban. - -A málik meggyőződvén Dumár állitásának igazsága felől, igérete szerint -leányát Dumárnak akará adni; de cselszövényes vezéreinek egyike eként -szólott hozzá: - -– Já, málik! ezen fiatal idegen és ismeretlen, mi nem tudjuk e nehéz -feladatot miként oldá meg s kérdezősködéseinkre semmi feleletet nem ád; -lehet, hogy ő egy Szahir (bűvész); de ki biztosit, hogy irányunkban jó -indulattal viseltetik, mert a Szahirok vagy megbecsülhetetlen barátok, -vagy veszélyes ellenségek. Megengeded-é málik, hogy én őt próbára -tegyem, mielőtt leányod neki adnád? - -A málik, megdicsérve vezére elővigyázatát, teljes szabadságot adott neki -a fiatallali eljárásban. - -S a cselszövényes vezér Dumárhoz egy kitünően szép, de leleményes eszü -leányt küldött. Dumár szép volt, mint atyja; de bátor jellemü, -akaratjában rendithetlen s érzeményeiben kitörő; neki a fiatal leány -tetszett s igyekezett az ő tetszését is megnyerni. A leány nem utasitá -egészen vissza s értésére adá, hogy vonzalmát talán meg tudná nyerni, ha -értésére adná, bizalmat mutatva irányában, mimódon menté meg a várost a -mérges rovaroktól, s Dumár gyermeki gondatlansággal mindent elmondott -neki. - -– Úgy látszik, – folytatá ő – hogy nekem valami titkos tudományt -tulajdonitanak; pedig az én munkám igen könnyü volt, s ezen hajtincsek -segitségével tevém azt. - -S felnyitá a kis szelenczét, melyben Abdalkádusz haját tartotta; de azok -onnan eltüntek, mivel Dumár elfeledé a szent ember azon intését, hogy -titkát senkinek ne fedezze föl. - -S ő fölgerjedvén a becsült tincsek elvesztén, a leányt vádolá annak -elorzásával s megragadván, visszaadását követelé; de a leány -kijelentvén, hogy azokról mitsem tud, a szenvedélyén uralkodni nem tudó -fiatal ember oly dűhbe jött, hogy a szerencsétlen leányt egy ütéssel -agyon sujtá. - -A zaj hallatára összefutott cselédség és szomszédok berohanván, elfogták -a gyilkost és börtönbe vezették. - -A málik, leendő veje esetéről értesülvén, vezéreit értekezletre hivá, s -ezek azt mondották, hogy „ez ember, ölvén, meg kell hogy ölettessék!“ - -S eként Szaif Züliázán fiát átadták a hóhérnak; kivégeztetésének napja -is el lőn határozva; már a piaczon volt, már a pallos csapásra készen -állott, midőn a testvérének szolgálatjában levő nemtő, áthaladván a -város fölött, nyilsebességgel lecsapott s Dumárt felragadva, -testvéréhez, Mászárhoz vitte. - -S urához eként szóla hű nemtője: - -– Íme, testvéred, kit én egy városban találék, midőn szultán atyádhoz -való útamból visszatérve, esetlegesen e város fölött elrepülék s -szerencsés valék a hóhér kezei közül kiszabaditani. - -Ezt hallva Mászár, testvére karjai közé rohant s szeretettel csókolá -meg, kifejezni igyekezvén gyöngéd szeretetét, s viszontlátása és a -veszélyből való menekülése feletti határtalan örömét; s azután atyja -után tudakozódott, ki mindig ugyanazon helyzetben volt, mindig Suria -Hamera nemtő-serge által visszatartóztatva. - -Értesült szülővárosa aláásatásáról is. - -S azután elmondák kölcsönösen egymásnak kalandjaikat. - -S midőn Mászár megmutatá Dumárnak becses talizmánját s részletezé annak -tulajdonait, az utolsó gondolkozó és féltékeny lett azon előnyökkel -szemben, melylyel testvére felette birt, s gondolá magában: „Ezen -zakhira nem levén megosztható, azt egészen el kell sajátitanom!“ - -Estve a két testvér megegyezett, hogy egy kevés nyugalom után atyjok -segitségére sietnek s azután Mászár aludni ment, de Dumár éberen -őrködött s testvére elaludtával elvette annak talizmánját s eléhivta -Shaihubot, ki rögtön megjelenvén, - -– Lábik já, Szidi! – mondá. - -– Shaihub! végy engem s vigy el, hová akarsz, csak hogy innet távol -legyek. - -Shaihub csudálkozva kérdé: - -– Hogyan! te itt hagyod egyedül testvéredet? - -– Adj neki egy nemtő rabszolgát s távozzunk! - -Shaihub, bár elszomorodott ezen szívtelenségen, kénytelen volt új -gazdájának engedelmeskedni, s fölvevén Dumárt több hetekig útaztak; -mígnem egy magas hegytetőre érkeztek, melynek lábánál egy roppant -kiterjedésü város terült el. - -– Ezen várost, – mond Shaihub – Dameskhá-Shámé[2]-nak hivják, s az a -föld legnagyobb városa; meglátogathatod, ha akarod; de én nem -kisérhetlek, mert oda menniök a nemtőknek meg van tiltva egy ott lakó -szent ember miatt, kit Hakiméh Bárnoászéh-nak hivnak. - -– Igen, én meg fogom látogatni ezen szép várost! – mondá Dumár. - -– Ha szükséged leend reám – mondá Shaihub – hivj s én felelni fogok! - -Shaihub távozott s Dumár a város felé indult, s már csekély távolságra -volt a kaputól, midőn egy nagyszerü és pompás kastély elébe érkezett, -hová bejuthatni igen élénken ohajtott s beérkezvén, egy szolga felnyitá -annak kapuit s ettől megtudá, hogy az a város málikájának, Zsáhbiának -lakja, s hogy a herczegnő egyedül lakván, idegen fiatalokat nem fogadhat -el. - -Dumár búsan indula el s még egyszer visszatekintett ezen pompás lakra, -hová hogy bé nem juthata, most, miután tudta, hogy egy nő lakik ottan, -még inkább fájlalá, – s a mint így végig tekintett a kastélyon, a -herczegnő megjelent egyik ablakban s meglátván a fiatalt, rendeletet -adott, hogy bocsássák bé. - -S midőn a herczegnő elébe vezettetett, azt oly szépnek és kellemdúsnak -találta, hogy rögtön belé szeretett; a herczegnő is szépnek és daliásnak -találta a fiatalt s kérdé tőle, hogy honnan jön. - -– Szivem asszonya! – felelt Dumár – én az arábok országából való és -málik fi vagyok, s ezen város felett haladván el, nehány napra -vendégszeretetedért esdeni jövék; de embereid visszaútasitának, midőn -egy jótevő tündért láték feltünni, te reám vetéd bűvös szemeidet s -részvétet mutatál fájdalmam iránt; – íme, most lábaidnál vagyok, hol -egész éltemet ohajtanám eltölteni. - -E szívből fakadt szavakat könytelt szemekkel mondá Szaif fia s a -herczegnő kérdé tőle: - -– Művész, avagy tudós vagy-é te? - -– Én Shair (költő) vagyok – felelt fiatalunk. - -Ekkor Zsáhbia vacsorált vele s fölkérte, hogy mondjon neki költeményt s -Dumár egy igen szép költeményt rögtönzött, melynek tárgya a herczegnő -szépsége és jósága volt. Az elragadtatott herczegnő kérdé tőle: - -– Ha én atyámnak bemutatlak, Dumár! fogsz-é neki ily szép verset -mondhatni? mert ha te hozzá is ily hizelgően, ily szépen és ily -gyöngéden tudsz beszélni, meg vagyok győződve, hogy bármit kérj is tőle, -ő teljesiteni fogja. - -– Já, Szatti! – felelt Dumár – egy ily reménynyel szemben a világot is -kidobnám sarkából s miként ne tudnék találni oly szavakat, melyek a -málik tetszését megnyerjék? - -Más nap Szaif Züliázán fia a város felé haladott s a málik elé -kéredzvén, mint leánya által ajánlott költőt mutattatá bé magát. - -A málik szivesen fogadta s gyöngéded szavakkal bátoritá fel, s Dumár -erre versben felelt, melyben e város málikjának hősi erényeit, megható -szivességét s más jeles tulajdonait festé le, oly bámulandó könnyüséggel -s oly költői magasztossággal, hogy a málik és vezérei el voltak -ragadtatva, s Zsáhbia atyja kérdé a fiatal költőtől: - -– Fiam! mit kivánsz tőlem? - -Én csak egyet kérhetek tőled, hatalmas málik! hanem az, remegek, érdemem -feletti leend. - -– Nem, – felelt a málik – beszélj bátran! - -S a felbátoritott Dumár Zsáhbia kezét kérte, mit atyja rögtön oda is -igért. - -De volt vezérei közt egy kis termetü, sánta rút egyén, ki megkérte volt -a herczegnő kezét s a kit ő rútsága és ravaszsága miatt visszaútasita. -Ezen vezért sérté az általa gyereknek nevezett költő merészsége s gúnyos -mosolylyal mondá a máliknak: - -– Szabad-é e fiataltól a herczegnőnek adandó menyaszszonyi ajándék -milétét megkérdeznem? - -– Ezt te jogszerüen teheted! – felelt a málik. - -S ekkor Szaif Züliázán fia szabályszerüleg megkéré a herczegnő kezét. - -A kis vezér pedig ekként felele: - -– És én a herczegnő elnyerésének föltételéül azt tüzöm ki, hogy te ezen -hegyen – át készits egy alagútat s a hegyen túl folyó patakot hozd át -azon Zsáhbia kastélyának kertjébe. - -S ezt mondva a kis vezér kezeit gúnyosan dörzsölé össze s magában -hozzátevé: „míg ez a gyerkőcz a munkát bevégzi, addig bizonyosan megnő, -sőt meg is vénülhet.“ - -De Dumár minden nyugtalanság nélkül elfogadá a vezér föltételét s a -máliktól búcsut véve, visszavonult a számára kijelölt lakosztályba. - -Másnap azon hegytetőre ment, hol Shaihubtól elvált volt s a Kurzát -megdörzsölve, annak megjelentével - -– Shaihub! – mondá – gyüjtsd össze minden barátaidat, rabszolgáidat s -ezen hegyet furd át nekem, hogy a tulsó völgyben folyó patakot Záhbia -herczegnő kertjébe vezethessük. - -Shaihub összegyüjtvén társait, munkához fogott s más nap reggel jelenték -a máliknak, hogy a túl völgyi patak a herczegnő kertének virágait -öntözi, s Dumár nem sokára a málik előtt megjelenvén – - -Já, málik! – kérdé tőle – kivánsz-é egyéb menyasszonyi ajándékot szép -leányod kezéért? - -– Nem, fiam! – felelt a málik – leányom a tiéd, én neked adom. - -A kis vezér ezt hallván, haragtól pirosult arczczal új megpróbáltatást -inditványozott; de az igazságos málik reá nem hallgatván, eléhivatá a -papokat és birákat s a házassági szerződést elkészitteté. - -Fennebb mondók, hogy Airud és Akisza Suria Hamera nemtőitől üzetve, egy -Sheik ismerősökhöz menekültek s ezen Sheik, kit Hakiméh Barnoászéhnak -hittak, éppen ezen városban lakott, s midőn értesültek, hogy uroknak, -Szaif Züliázánnak fia a málik leányát nőűl veszi, miután testvérétől -elorozva becses zakhiráh-ját, őtet elhagyá, engedélyt kértek a Sheiktől, -hogy ezen fiatalhoz siethessenek, neki tanácsaikkal segitségökre -leendők. - -S miután az engedélyt megnyerték, a menyegzői előkészületekkel -foglalkozó Dumárhoz mentek s Airud mondá neki: - -– Já, Szidi! mi a te nemes atyádnak, Szaif Züliázánnak szolgái vagyunk s -ezen városba menekültünk elleneink üldözése elől; mi tudjuk, hogy te -becses talizmánnal birsz, melyet testvéredtől bizonyosan azon szándékkal -vettél el, hogy atyádat segithesd. Hogyan van tehát, hogy te örömeidnek -útjain időzöl, midőn atyád segitségére kellene sietned. - -– Én – felelt az ezen figyelmeztetés által boszantott Dumár – most nem -távozhatom; de testvéremet elhozathatjuk s ha ő nekem megbocsát, én -visszaadandom zakhiráhját s azon dicsőséget, hogy atyánk segitségére -menjen, neki engedem át. - -Akisza ekkor mondá: - -– Jól van, tehát hijjad Shaihubot s hozasd el rögtön Mászárt; mi itten -leszünk s megbocsátását fogjuk esdekelni. - -Dumár elküldé nemtőjét Mászár után. Shaihub ezt örömmel és gyorsan -teljesité, s midőn Mászár megérkezett, Dumár átölelé s kérte, hogy -talizmánjának elorzásáért bocsásson meg. A jó lelkü Mászár azt mondá, -hogy azt már el is feledé s testvére iránt minden utógondolat nélküli -testvéries szeretetét tanusitá. - -Csak midőn Dumár nősüléséről beszélt, mondá neki csudálkozva: - -– Hogyan foglalkozhatol te örömeiddel, midőn atyánkat a szerencsétlenség -sujtolja. - -De Dumár eként felelt neki: - -– Te méltóbb vagy atyánk megmentésének nemes hivatására mint én, s más -részről is ez előny téged illet, miután tiéd azon talizmán, melylyel -segélyére lehetsz. - -S miután Dumár visszaadá a khurzát, Mászár késedelem nélkül Shaihub -vállára ugrott s Airud- és Akiszától kisértetve négyen indultak el Suria -Hamera országa felé, míg Dumár menyegzőjét ülé a málik leányával. - -Most térjünk vissza az arábok városába, melyet szultán Szaif Rád több -évek óta aláásatott; már kész volt a munkával s csak a meghagyott -támoszlopok megrenditése volt még hátra. De emlitettük azt is, hogy Táma -kalnuszájának segitségével a hábeshek haditerveit kikémlelé s most is -értesité anyját azoknak alattomos munkálatáról, s az arábok megegyeztek, -hogy városok egybeomlása előtt azt hagyják el. A nők, gyermekek és -öregek a szomszéd hegyekre menekültek, a férfiak pedig elszántan csatára -készültek, inkább utolsó emberig elvérzendők, mintsem a hábeshek által -megaláztatni engedjék magukat; s az öreg málik Efráhtól vezettetve, -hősileg csatáztak több hetekig, míg végre Szaif Rád átalános csatát -rendelt. Egy átalános csata pedig a sokkal kevesebb számu arábokra csak -veszélyes lehetett, s így a legválságosabb helyzetben valának, midőn egy -gyöngyház fényességü lovon nyilsebességgel elérohanó lovagot pillantának -meg, ki mint védpaizs, az arábok homlokzata elébe állván, kiáltá: - -– Isten csak egyedül nagy és hatalmas! én vagyok Szaif Züliázán, a -nemtők és emberek legyőzője! - -S azonnal kő- és tűzeső hullott a hábeshekre, s csaknem felét semmisité -meg a hatalmas seregnek. - -Szaif Rád ezt látva s a halottnak hitt Szaif Züliázán szavát hallva, -megmaradott népével megfutamodott s Szaif, arábjaival mindaddig üldözé -és pusztitá őket, míg az utolsó hábesh el nem hagyta az ő uralma alatti -területet. - - - - -XX. Égyiptom földje. - -Az arábok kivándorlása. A hábeshek utolsó hadjárata. Szaif Züliázán -halála. - -Fennebb elmondók Mászárnak Shaihub nemtőveli távoztát atyja -megmentésére; fiatalunk atyját még Suria Hamera nemtőitől ostromoltan -találta; de Shaihub felsőbb erejü nemtő volt amazoknál. Mászár -rendeletet adott a viadalra s nem sokára Suria Hamera kénytelen volt -nemtőivel menekülni. A felszabaditott Szaif Züliázán rögtön honába -készült visszatérni; de Akisza mondá neki: - -– Emlékezel-é uram azon útadban talált gyöngylóra? az most neked nagy -szolgálatot tehetne! - -– Igen – mond Szaif – de én megölém! - -– Nem – válaszolt Akisza – a veszszőcsapás csak egy ideig semmisité meg. -Íme, itt van az általam megtartott csótár; ha ezt a földre terited, a ló -rögtön megjelenend. - -Szaif kiterité azt s a ló rögtön mellette termett. Ő hátára ugrott s -fiának mondván hogy kövesse, a csudás állatnak rendelé, hogy az arábok -országába vigye. - -S kevéssel elindulása után Szaif Züliázán megérkezett népe segitségére, -mint azt az elébbi fejezetben látók. - -Útjában azon város felett haladott el, hol Dumár s neje Zsáhbia voltak, -őket is magukkal vivék s így Szaif Züliázán családja együtt volt -harmadik fia Nászor kivételével, ki Kum-kum tartományba volt szállitva, -s egy ott útazó hábesh kezébe esvén, ez medina Adurba vivé magával s a -máliknak adá át. Szaif Rád megtudván, hogy az Szaif Züliázán fia, elébb -meg akará öletni; de az igazságos vezér, kiről már fennebb beszéltünk, -az öreg Rif – megakadályozá s kérte, hogy adnák át nekie, s Szaif Rád -ismerve a nép szerette Rif nagy béfolyását, megtagadni nem merte. - -Szaif Züliázán, ki előre értesült városának aláásatásáról, mielőtt -bevonult volna oda, visszarakatta a kihordott földet; de ezen nehéz és -bajos munka daczára is város területe mindig sülyedező volt, más részről -a hábeshekkeli örökös harczot is megunván a nép, a tovább vándorlás, s -így nyugalmasabb és biztosabb haza keresés eszméje ébredt föl az -arábokban, s azért egy napon Szaif Züliázán eként szóla barátaihoz: - -– Kedves véreim! nekünk félnünk lehet, hogy a megingatott alapon fekvő -város egyszer fejeink felett összeomland, s bár ez a város az én -szülővárosom, mégis szomoru vészemlékek, vészes harczok kötvék ahoz; -vajjon nem tennők-é helyesen, ha ezen szomszédaink örökös támadásainak -kitett ingadozó várost elhagynók s egy boldogabb haza keresésére -indulnánk? - -A vezérek és tanácsnokok nem mertek szeretve tisztelt málikjok -tanácsának ellentmondani, s a kivándorlás elhatároztatott. Nagy -tevékenység és mozgás mutatkozott a városban és vidékén; mert az többé -nem volt mint azelőtt, egy kis törzsnek tovább huzódása, hanem egy nagy, -hatalmas és gazdag s annyi legyőzhetetlen leventék által vezetett s a -világ legnagyobb hőse által uralt népnek elindulása. Oly távolra mint a -szem ellepheté a tájt, mint óriási szőnyeg, mozgó lényeknek egy czél -felé siető tarka hullámzatának árja boritá; a podgyászt és kincset -szállitó tevék és éléfántok hátul jöttek; a hadsereg, mint vas fal, -környezé a népet, s a középen a fejek ezen hullámzó erdeje felett Szaif -Züliázánnak gyönyörü lovakon ülő családja haladott. - -Végtelen pusztákon vonultak át, hol egy csepp vizet nem lehete találni; -s midőn a szomjuság kínzó gyötrelmeit érzé a vándor nép, Szaif Züliázán -gyöngylovát eléhiván, mondá neki: „Vigy a legközelebb található -forráshoz!“ A csudás ló villámsebességgel távozott s Szaif nehány percz -alatt egy gyönyörüen zöldellő oázisban találta magát. Egy ott levő kis -házból nő lépett ki s a ház közelében felbuzgó forrásból vizet meritve, -megkinálá az útast. - -A nagyon szomjas Szaif előbb ivott s csak azután nézett a nőre. S nagyon -meg volt lepetve, midőn abban utolsó nejét, Takemárt fölismerni vélte. - -– Já, Takemár! – kiáltá. - -– Labik já Szaif! – felelt ez s elmondá neki, hogy a pusztában -elhagyatva s kétségbeesetten bolyongva ezen oázisra talált, s azóta nem -is hagyta el; itt, ezen magányban élt, növény- és vízzel táplálkozva, s -nevelé fiát, ki már most 15 éves. - -Szaif boldognak érzé magát, hogy elvesztett nejét s gyermekét ily -esetlegesen feltalálta; kijelenté, hogy egész népével ide jövend vizet -inni s azután őket is magával viszi. - -Szaif népéhez visszasietett s a forrásdús oázishoz vezeté azt, hol -nehány napot nyugvandó felüték sátraikat. Szádun Eszendcse pedig annyira -megszerette ezt a helyet, hogy engedélyt kért és nyert négereivel ottan -megtelepedni. Az arábok tovább vonultak s vagy két napi út után oly -vidékre értek, mely a föld legszebb és leggazdagabb helyének látszott. -Szaif Züliázán itt megállapodott, Akéla csakhamar forrásokat fedezett -föl s gyorsan város és faluk épitéséhez és ültetvényezéshez kezdettek. - -Ezen áldott hely Égyiptom egy része volt s Szaif Züliázán új városa -csaknem egészen fölépült, midőn az öreg Rifet láták Szaif harmadik fia, -Naszor társaságában megérkezni. Ezen fiatalnak sikerült a már titokban -régen muszulmán vallást valló öreg vezért rábeszélni, hogy őtet atyjához -elkisérje; Szaif igen nagy örömmel s kitüntetéssel fogadta az öreget s -megköszönvén a fiának nyujtott védelmet, miután az ottmaradásra -megnyerte, vezéri rangot s egy gyönyörü lakást adott neki. - -Naszor ekkor elmondá atyjának, hogy Szaif Rád készületeket tesz, hogy a -Nilus vizét Aldcsindel felé téritse; ezáltal elöntendő az arábok által -épitett új várost, s hogy ezt egy csekély magasságu hegynek átmetszése -után könnyen véghezvihetné, mely munka csak is két hónapot venne -igénybe. Szaif értesülvén e tervről, rögtön átlátta, hogy Szaif Rád -boszutervét új hazája termékenyitésére használhatná fel, következőleg a -Khurza nemtőinek megrendelé, hogy Csilál-Aszundáné-tól a Fehértengerig -egy csatornát ássanak, s azután családjával és népével a szomszéd -magaslatokra vonult fel. - -S valójában két hónap mulva, miként Nászor mondá, özönvíz boritá a -térséget. Szaif egy perczre félni kezdett, hogy az ásott csatorna nem -elégséges a vizek felfogására, s az Égyiptomot jobban ismerő Riffel -értekezett; de a vezér megnyugtatólag mondá, hogy a Nilus már elérte -emelkedésének legmagasabb fokát, s hogy ezután már gyorsan fog -leszállani. S valójában a víz lefolyt csakhamar a Szaif ásatta -csatornába, s az így megöntözött térséget a legdúsabb növényzet boritá. - -Ekkor Rif elévette a Tarik-e-Nil könyvet, s ennek útasitása szerint a -Nilt szabályozá s még ma is van egy hely Égyiptomban, mely e munkálatok -emlékét őrzi s ezt Rif Maszár-nak hivják, mert Szaif új városát fiáról, -az őtet kiszabaditott és a Khurzát megszerzett Maszár-ról nevezte el. - -Szaif Rád pedig midőn megtudta, hogy a helyett, hogy ártott volna, az -arábok új honát még szebbé és virágzóbbá tevé, eléhivatá vezéreit s -mondá nekik: - -Ti tanácsot adátok nekem, hogy miként zavarjam el új honukból e -veszélyes arábokat; én követém azt s inkább jót tevék mint árték vele, -mert mi nagy munka és áldozattal segiténk az ők vízhiányán. - -A vezérek türelemre kérték föl szultánjokat s megigérék, hogy oly -talszáméh-t csinálnak, melynek következtében a vizet elvonják, s eként -pusztitják el az arábok új telepét. - -Munkához is kezdettek s csakhamar készen voltak talszáméh-jokkal, s -midőn a Nil kiöntésének korszaka elkövetkezett volna, az nem önté el a -Szaif népe lakta vidéket. Akéla csakhamar átlátta, hogy az egy talszáméh -eredménye s Barnokh Szahirral azt észlelvén, csakhamar fölfedezték annak -ellenszerét; de az egy szomoru és kegyetlen szükségesség volt, mert -minden évben egy szép és gazdagon öltöztetett fiatal leányt kelle a -kiöntés korszakában a Nilusba dobni. - -Szaif eléggé kérdezé, ha nem lenne-é mód – és lehetőség azt kikerülni; -de az sorsszerüleg el levén határozva, azon változtatni nem lehetett s -egész Ómár (Mahomed próféta követője) általi meghóditásáig Égyiptomnak -fent is maradt ez a szokás[3]. - -Szaif folytatta új városának szépitését, s midőn nyugalom állott bé, -Akisza kiházasitására gondolt, ki végre Airud kitartó szerelme és hűsége -által megható beléegyezését adta. - -Szultán Szaif Rád azonban boszutervéről nem tudott lemondani s azt hivé, -hogy ezen új és még eléggé nem ismert vidéken az arábok könnyebben -legyőzhetők leendenek. Azért ezen reményben ellenök készült, roppant -birodalma minden harczosait összegyüjté, s így egybesereglett hadserge -600,000 harczost számlált. Fővárosa médina Adur kormányzását fiára, -Almukakál-ra bizva, roppant hadsergével médina Mászár ellen indult. - -Szaif Züliázán értesülve ezen sereg közeledtéről, összegyüjté vezéri -tanácsát, s a teendők iránti véleményöket kérte. Ezek azt tanácsolák, -hogy küldje ellenök nemtőit, mert csak így menekülhetnek meg egyszer a -hábeshektől. De Szaif Züliázán ezen módot most is mint mindenkor -visszautasitá. - -– Azt akarjátok-é – mondá nekik, hogy ha győzelmet vívandunk, azt ne -saját hősiességünk, hanem a nemtők közreműködésének köszönhessük! Nem, -nem! ha mindjárt mind el kellene is vesznünk ezen harczban, küzdjünk -nyilt bátorsággal emberiesen s miként eddig, úgy most se engedjük -magunkat a gyáva félelem által visszarettentetni. - -Szaif önbizalmas s lelkes szavai felbátoriták a vezéreket és harczosokat -s elhatározák, hogy a város elébe felállva fogják várni a hábesheket. -Hirnökök futottak szét a külön városok és parancsnokaihoz s az arábok -hadi ereje gyorsan egybegyült. - -S midőn a táborhely elkészült, egyszerre a vidéket kopja erdő boritá el, -az egész láthatárt ellepé a hábeshek roppant hadserge; tíz egész nap -kellett, míg az arábokkal szemben felfogott táborhelyre az egész -hadsereg megérkezett s a viadal kezdete a tizenegyedik napra -határoztatott. - -Ez estve Szaif Rád magához hivatá vezéreit és tanácsosait s monda nekik: - -– Látjátok, mily csekély számmal vannak a szegény arábok; ha mi egész -táborral ellenök rontanánk, könnyen eltiporhatnók; de az reánk nézve, -kik kétszer többen vagyunk, nagy szégyen lenne s így csak harczos -harczos ellen kell hogy vívjon; de igyekezzetek bátran harczolni s a -főnököket elejteni, s akkor a többivel könnyen végezhetünk. - -De Szkárdis és Szkárdion eként feleltek neki: - -– Já, málik Azamán! hányszor kisértők meg a páros viadalt velök s -mindannyiszor nem legyőzeténk-é? - -– Úgy van! – felelt Szaif Rád – de akkor még az aráb hősök mind fiatalok -voltak; most az évek megfogyaszták erejöket, Szaifot magát is bizonyosan -megviselte a hosszas útazás s a kiállott vészes kalandok; utolsó -győzelme is reménytelen megérkezése okozta lelkesedésnek volt eredménye; -de most az ő varázs hatása gyengülni kezd. Szaif már idős, fiai nem -méltók hozzá, málik Efrah egy erőtlen öreg s többi főnökei mind megannyi -kis uralkodók, kik saját érdek- és nagyravágyással birnak. - -A haditanácsba gyült fejedelmek pártolák a szultán véleményét s -felbátoriták a vezéreket, mondván, Szaif Züliázánt legyőzve, vagy halva -fogják elhozni. - -Következő nap hajnalán a hirnökök kikiálták a viadal kezdetét; az első, -ki megjelent a küzdhomokon, Szaif Züliázán maga volt, ki a hábeshek -sorai előtt végig lovagolva, kiáltá: - -Van-é köztetek bátor harcznok, ki velem mérközni akar? - -Ekkor Szaif Rád hadsergének leghirnevesebb kapitánya, Rek Alfala -kiugratott s az arábok szultánja elé állva, kiáltá: - -– Íme, Szaif! vedd a mit én neked szántam! – S az egy erőteljes -kardcsapás volt; de Szaif felfogá azt s fölemelve félelmes fegyverét, -kiáltá: - -– Nem úgy kell sujtani, miként te; hanem így ne! - -S ekkor már ellene holtan terült a földre. - -A hábeshek soraiban szomoru meglepetéssel látták ezt; mert minden -reményöket az elhunyt Rek Alfalában helyezék. Azonban egy más lépett ki, -kivel Szaif hasonló módon bánt, s ez így tartott estig; vagy harminczan -hullottak el Szaif rettenetes fegyverének csapásai alatt. - -Következő nap Maymun lépett Szaif Züliázán helyébe s az ő modorát -utánzólag kiáltá: - -– Allah hatalmas! én a vad Maymun vagyok, ki halálra küldi megtámadóit. -Ha van köztetek valaki, a kinek baja van s ki az életre reá únt, hadd -jőjjön ide, én könnyü móddal megmentem az élet terhétől. - -Ekkor egy néger, feketébb mint ő, és sokkal nagyobb termetü vágtatott -ki. - -– Ki vagy, hogy hivnak? – kérdé Maymun. - -– Én Alkamkam vagyok – felelt ez – ki előtt még senki megállni nem -tudott. - -– Hallottam én még rólad beszélni, s ha még le nem győzettél, én -megmutatom miként kell azt tenni. - -Erre a viadal a két néger között elkezdődött; összecsapásuk olyan volt, -mint két szikladarabé, melyek két ellentétes hegyről legurulva, -összeütődnek, de el nem zúzatnak. Maymun nem akarván a viadalt hosszura -nyujtani, ellenéhez szorult s mint Szaif szokta, kiáltá, hogy „Allah -hatalmas!“ S e felkiáltás szerencse hozó volt, mert Alkamkam jelenlétét -vesztve, Maymunnak egy hatalmas csapása által földre terittetett. - -Egy második, harmadik harczost hasonló sors ért, s ez így folyt egész -estig; s Maymun visszatért miután éppen annyi harczost ölt meg, mint -Szaif az azelőtti napon. - -S tíz napig így folyt ez; a győzelem mindig az arábok részén volt. - -A dolgok ily állásában a vezérek mondák Szaif Rádnak: - -– Já, málik Azamán! mi előre mondók, hogy ez fog történni; de te nem -hivéd; most már nincs egyetlen hősünk is, ki Szaiffal s hőseivel -megmérközni merne; mik most terveid? - -Szaif Rád az átalános támadást rendelte el s azt remélve, hogy a nagy -számra nézve talán előnyösebb lehet sötétben támadni, – éji harczot -rendelt. - -Az arábok nyugalomra készültek; de az éber Szaif észrevevén az ellen -tábor készüléseit, csapatait hadirendbe állitá s nyugodtan várta a -támadást; s bár kevesebb volt hadserge száma, de legyőzhetlen -hadfőnököktől vezéreltetve, 24 óráig rendithetetlenül ellenállott Szaif -Rád egyesült erejének. Az éj már másodszor is közeledett, mindkét rész -ki volt fáradva s a győzelem még bizonytalan, midőn Szaif Züliázánnak -egy eszme szülemlett meg agyában s maga köribe gyüjtve fiait, legbátrabb -hadfőnökeit s sergének egy jelesekből kiválasztott kis csapatját, mondá -nekik: - -– Kövessetek engem az ellenség középpontjára szultán Szaif Rádhoz! - -S előretörve, útat nyitott magának az ellenség sűrü sorain; mint ért -kalász a sarló alatt, hullottak azok, kik útját akarák állani, s az -elszánt kis csapattól követtetve, csakhamar a hábeshi zászló mellett s a -szultán előtt volt, ki nehány percz óta régi dicsőségének védzászlója -alá vonta volt meg magát. - -S midőn Szaifot és kis csapatját előretörni látá, fel akart kelni; de -Szádun, kit egykor halálra itélt volt, átdöfé kopjájával s ledobta -trónjáról; az arábok gyorsan elmetszék fejét s Szádun kopjájába huzva, -átrobogtak az ellenség sorain s kiálták: - -– Hábesh és Szudán katonái! málikotok nincs többé; kiért csatáztok hát? -Szünjetek harczolni s szultán Szaif Züliázán méltóbb uratok leend mint a -régi. - -S látva szultánjok elmetszett fejét, a hábeshi sergek mind lerakák -fegyvereiket s megadták magukat Szaif Züliázánnak, ki felfüggeszté a -harczot, s csak is a két vezért fogván el, küldé médinah Mászárba -bébörtönözendő. - -Szaif maga serge egy részével médinah Adur felé nyomult s ott Szaif Rád -fiával tudatta atyja halálát s sergének önmegadását. Almukalkal -összegyüjtve vezéreit, mondá nekik: - -– Én megadom magamat; atyámnak nem volt igaza, mindig feléleszteni ezen -eredménytelen s annyi áldozatba került harczokat; most életével lakolt -érette. Szaif egy nagylelkü hős s nincsen miért félnünk tőle. - -A vezérek kijelenték, hogy az ő véleményén vannak s Almukalkal egész -tanácsának kiséretében Szaif elébe ment s leborulva, tiszteletteljes -hódolatát jelenté neki. - -Szaif boldog volt, hogy egy ily hosszas harcz, mely oly hosszasan -rongálá a két népet, ily szerencsésen végződhetett; gyöngéd jósággal -fogadta ellenségének fiát s vigasztalá szerencsétlenségében; nem bántá a -hábeshek független belkormányzatát; meghagyta máliknak Almukalkalt; de -Szaif magasztos nagylelküsége s csudált erényei s a Hábeshbe visszatért -Rif annyira megnyerték a hábeshiek sziveit, hogy az egész nép önként -átállott a muszulmán vallásra. - -Szaif Züliázán visszatérve övéi közé, még nehány évig boldogul élt, népe -boldogitására forditván mindazon tapasztalatokat, melyeket eseménydús -életén át tett, mit a tanulmány s vallás kifejtett benne. S végre annyi -hányattatás után a nyugalom szükséges voltát érezvén, népe kormányzatát -fiának, Mászárnak adta át, maga visszavonult a közügyektől. - -S Szaif Züliázán ekkor, mint egy patriarcha, mint vallási bölcs, élt, -uralkodva tudománya s bölcs tanácsai által mind azon mulukokon, kiknek -országokat szerzett. - -De végnapjainak nyugalma és édessége nem sokáig tartott; mert alig -hagyta el az uralkodást, a halál elragadá legkedvesebbjeit. Málik Efrah, -Szádun és a szeretett nő, Sháma, csaknem egyszerre haltak el; nehány -hónappal később egy mérges kigyó marása következtében Maymun halt el; -ezt követte minden gyermekeinek halála, kivéve Mászárt, ki atyjával -túlélte egész családját. De Szaif Züliázán, kit ennyi fájdalom és csapás -ért, maga is csakhamar elbetegesedett s a tudomány minden segélye s -fiának leggyöngédebb s figyelmesebb ápolása daczára kimult fia karjai -között. - -A ki a hatalom minden hiuságairól lemondott volt é földön, eltiltott -minden ünnepélyességet és pompát temetésénél; de egész népe kisérte -tetemeit s sok hónapokon át öntözé könyeivel a honszerző Szaif Züliázán -sírját. - -Sőt mondják, hogy félszázaddal halála után is mindazok, kik ösmerék -vala, vallásos tisztelettel s meghatott lélekkel beszéltek róla. - -Mert ő nemcsak dicsőité fényes tettei által nemzetét, hanem gyöngéden -szereté is. - -(Vége a második kötetnek.) - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: A shahirok hatalma által elaltatottak.] - -[Footnote 2: A mai Damaszkus.] - -[Footnote 3: Ómár véget vetendő ezen kegyetlen szokásnak, ily tartalmu -levelet irt: „A mindenható, kegyes és könyörülő Isten nevében -Ómár-ben-Alkhitáb a Nilushoz! – Ha te, Nilus! saját akaratodból öntessz -ki, mi, kik Istenben hiszünk és szolgái vagyunk, nem akarunk a te -jótéteményedről tudni; de ellenkezőleg, ha a mindenható Isten -akaratjából öntessz ki, akkor elégséges, hogy Isten ezen rendelete beléd -dobassék, s te az ő hatalmánál fogva ki fogsz önteni.“ - -Ezt Ómár-ben-Alkhitáb elküldé vezérének, Ómár-ben-Aas-nak, rendelvén, -hogy azt ünnepélyesen dobja a folyamba; ő azt megtevé s a Nilus -kiöntött, s ezóta a leányáldozat eltöröltetett.] - - - - -II. Kötet tartalma. - - XI. =A habesh-ek és az arábok.= Szaif tengeri útazása. Szultán Szaif Rád nagy hadmenete 1 - XII. =Szultán Szaif Züliázán.= A habeshi harcz vége. Az asszonyok cselszövénye. Kamaria 23 - XIII. =Maniatanufusz.= A koporsók. Az asszonyok városa 42 - XIV. =Az asszonyok városa.= Airud és Akisza. Szolimán kincse 61 - XV. =Út Szolimán Konutz-ához.= Szaif jegyese. A halottak városa. Az óriások 78 - XVI. =Út Szolimán kincstárához.= Takemár. A szahirok városa. A gyöngyló 95 - XVII. =Ataj veh Albedellah.= Szolimán csolnakja. Airud és Akisza. A két királynő 111 - XVIII. =Ataj veh Albedellah.= Szuria Hamera. Airud és Akisza. Az arábok új hadjárata. Mászár, Szaif fia 126 - XIX. =Szaif Züliázán gyermekei.= Dumár és Mászár. A habeshi hadmenet vége 139 - XX. =Égyiptom földje.= Az arábok kivándorlása. A habeshek utolsó hadjárata. Szaif Züliázán halála 151 - -Az ev. ref. főtanoda betüivel Kolozsvártt. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -71 |nálad leeedek |nálad leendek - -112 |nem árthaszt |nem árthatsz - -131 |sem sehetünk |sem tehetünk - -131 |Értettem, assonyom! |Értettem, asszonyom!] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Kelet tündér világa, vagy Sz -if Züliázán szultán. (2. k? by Ali Bey - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK KELET TÜNDÉR VILÁGA, 2 *** - -***** This file should be named 62381-0.txt or 62381-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/3/8/62381/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org Section 3. Information about the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - diff --git a/old/62381-0.zip b/old/62381-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 2d342c9..0000000 --- a/old/62381-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62381-h.zip b/old/62381-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 4163eea..0000000 --- a/old/62381-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/62381-h/62381-h.htm b/old/62381-h/62381-h.htm deleted file mode 100644 index 6eb891f..0000000 --- a/old/62381-h/62381-h.htm +++ /dev/null @@ -1,5057 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Kelet tündér világa, vagy -Szaif Züliázán szultán (2. kötet) by Balázs Orbán</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; - line-height: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.summary { - text-align: center; - text-indent: 0; - width: 90%; - margin: auto; -/* font-size: 90%; */ - font-weight: bold; -} - -em.gesperrt { - font-style: normal; - font-weight: normal; - letter-spacing: 0.2em; - padding-left: 0.2em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -3em; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -.TOC .roman { - width: 2em; - display: inline-block; - font-weight: bold; - text-align: right; -/* margin-left: 1em; */ -/* margin-right: 1em; */ -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -The Project Gutenberg EBook of Kelet tündér világa, vagy Szaif -Züliázán szultán. (2. kötet), by Ali Bey - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll -have to check the laws of the country where you are located before using -this ebook. - - - -Title: Kelet tündér világa, vagy Szaif Züliázán szultán. (2. kötet) - Aráb rege - -Author: Ali Bey - -Translator: Balázs Orbán - -Release Date: June 12, 2020 [EBook #62381] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK KELET TÜNDÉR VILÁGA, 2 *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -</pre> - -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_165">165</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"http://books.google.com/books?id=YToAFOyFumsC">http://books.google.com/books?id=YToAFOyFumsC</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h1>KELET<br /> -TÜNDÉR VILÁGA,<br /> -<span class="caption-large">VAGY</span><br /> -SZAIF ZÜLIÁZÁN SZULTÁN.<br /></h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">ARÁB REGE.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">Ali-bey -után</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">FORDITOTTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">ORBÁN -BALÁZS.</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">MÁSODIK KÖTET.</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">KOLOZSVÁRTT, -1864.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">KIADJA STEIN JÁNOS, ERD. -MUZEUM EGYLETI KÖNYVÁRUS.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h2>XI.<br /> -A habesh-ek és az arábok.</h2> -<p class="summary">Szaif tengeri útazása. Szultán Szaif Rád nagy -hadmenete.</p> -<p>Midőn Szaif, oly hirtelen, miként leesett, talpra ugrott, – -visszatekintett, ha az valójában a szultánnő keze volt-é, a mi -vállait érinté; de az nem volt más, mint egy nagy és szép virág, -mely egy szomszéd fáról reáesett. De a szultánnő keze is -nyilsebességgel közeledett s már szinte utólérte, midőn egy -hatalmas ugrással kisikult kezei közül s nehány másodpercz alatt -átlépte a kaput. A szultánnő még inkább dűhbe jövén, hogy oly -közelről elszalasztotta ellenségét, észrevétlenül túlhatolt a -vészes határon; de alig tett három lépést, Szaif hirtelen -visszafordulván, megfogá szép hajzatánál fogva s mondá:</p> -<p>– Világ királynéja! szépségnek eszményképe! én szeretlek téged. -Akarsz-é velem jőni?</p> -<p>– Fájdalom – mond Maniatanufusz könyezve – én itt nem vagyok -más, mint rabszolgálód!</p> -<p>S azután megpillantván Akiszát, mondá neki:</p> -<p>– Ah! hát te hozád ez embert a leányok kertjébe, hogy elragadja -királynéjokat? <span class="pagenum"><a name="Page_2" id= -"Page_2">-2-</a></span></p> -<p>– Én bizonyosan nem adtam neki azt a tanácsot – mond Akisza – de -légy nyugodt Szatti! mert ez nem közönséges ember, ez a világ -legnagyobb hőse. Ő málik s a málikok fia, és te mint neje, inkább -fogsz tiszteltetni s becsültetni, miként valál mint szultánnő.</p> -<p>Szaif, ekkor kérte barátnéját, hogy vezesse vissza várába, hol -kevéssel azután nőűl vette Maniatanufuszt, s több hetet szentelt -ott új szerelmének, midőn egy estve Akiszával társalogva, mondá -neki:</p> -<p>– Tudod-é, hogy én most szinte félek visszatérni honomba, s hogy -lelkiösméretem szemrehányásokat tesz, hogyha arra gondolok, hogy -ott szerencsétlenség érhette barátaimat, családomat, kikhez -indulánk akkor, midőn szerencsétlen sorsom azon kertbe vezetett s -én, kit soha egy nő sem tudott Shámától eltántoritani, most egy nő, -ki engem nem szeret, csak erőszaknak engedve jött hozzám – oly -szenvedélyes szerelemre gerjesztett, melyet legyőzni, szivemből -kitépni nem tudok! Istenem, miért van, hogy a legerősebb embernek -is megvannak gyenge oldalai?</p> -<p>– Mivel te félsz honodba visszatérni, mielőtt tudnád, hogy ott -mi történik, – én elmegyek még egyszer hirt hozni s jogos is, hogy -magamat ezen kis fáradsággal büntessem, mert az az én hibám, hogy -te Maniatanufuszt megismerted, mert igen jól elhagyhatám vala, hogy -neked azon szép kertről beszéljek.</p> -<p>S más nap Akisza elment az arábok városába s nehány óra mulva -megtért, mondván:</p> -<p>Já, Szaif! neked rögtön el kell indulnod, mert anyád még mindig -a Barnokh által ráküldött csapások alatt szenvedvén, szultán Szaif -Rádhoz folyamodott <span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span> segélyért s ez egy hatalmas, birodalma -minden részeiből összeszedett hadsereggel indult barátaid ellen, s -azért neked Sháma atyja és Szádun Eszendcse segélyére kell sietned, -kik hősies védelemre készülnek.</p> -<p>– Menjünk rögtön Akisza! én kész vagyok.</p> -<p>S Akisza alig vevén nehány percznyi nyugalmat, elszállt Szaiffal -és új nejével az arábok országa felé.</p> -<p>Az idő nagyon kedvezőtlen volt s gyakran le kellett szállniok a -földre, s így ez az út nyolcz napig tartott s Akisza ekkor mondá -Szaifnak:</p> -<p>– Nem tudok veletek tovább maradni, te ismered Szolimán -látnoknak tett igéretemet, hogy ugyanazon személynek egy huzamban -nyolcz napnál tovább nem szolgálok; de te már közel vagy honodhoz, -egy tengerpartra teszlek le, honnan a mindennap elvitorlázó számos -hajók egyike tégedet elszállitand hazáig.</p> -<p>Akisza letevé őket egy igen szép sziget partjára s búcsut vevén -tőlök és megigérvén, hogy hamar meg fogja látogatni, -eltávozott.</p> -<p>Szaif és neje több napokig maradt a szigeten a nélkül, hogy egy -hajó is érintette volna azt a partot. Szaif nyugtalanságában egy -magas hegyre mászott, honnan messze el lehetett látni a tengeren, s -csakhamar több hajót pillantott meg, melyek azon sziget közelében -horgonyoztak, kedvező szélre várván; estvére pedig az idő kedvező -fordulatot vevén, a hajók mind elindultak, – egy közülök észrevevén -Szaif jeleit, csolnakát utánok küldé.</p> -<p>A partra szállott tengerészek elbeszélék, hogy ők egy oly -szigeten vannak, hol többnyire minden hajó meg szokott állani, -vízkészletét megújitandó; azonban nehány nap óta oly rosz idők -voltak, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span> a hajók veszély nélkül nem közelithettek a -szigethez. Ezt elbeszélvén, megtölték hordóikat, tömlőiket egy oda -közel felbuzgó forrásból s Szaifot is magukkal vitték.</p> -<p>Mihelyt ő a hajóra lépett, bémutatták a főnöknek, s mily -kellemes volt meglepetése, midőn Abuttai málikra ismert, kit több -hónapokkal azelőtt elhagyott. A két jó barát örömmel látta viszont -egymást; egymás karjaiba borultak s aztán Szaif kérdé -Abuttaitól:</p> -<p>– Hogyan van, málik! hogy te egy év óta vagy tengeren, egy oly -rövid út megtételére, melynek legfölebb egy hónapig kell vala -tartania?</p> -<p>– Já, Szaif! – mond a málik – azon nap óta, hogy te minket -elhagytál, útat tévesztettünk; de én látom, hogy a hatalmas Isten -veled van s most minket a jó útba visszavezetend.</p> -<p>Szaif ekkor elbeszélé a Kigyószigeten és Khinában viselt -kalandjait; s minden szerencsés befolyás daczára, útjok egy egész -hónapig tartott, – 30-dik napon földet pillantottak meg, s Szaif -megismeré, hogy az az ő szülővárosa közelében levő Jamáni -partvidék, – elhagyták hajójokat. S mig ők az arábok városa felé -haladnak, mi elmondjuk, hogy mi történt Kamaria utolsó árulása után -az arábok és habesh-ek között.</p> -<p>Akisza elbeszélése után tudjuk már, hogy Szaif Rád vezéreinek -börtönbőli kiszabaditása után Kamaria újra Barnokh üldözése alá -esvén, a nagy szultán Szaif Rád segélyéhez folyamodott. Ez, ki -boszut esküdött volt Szaif, Sháma, málik Efrah és Szádun ellen, -inkább e boszu, mint Kamaria iránt jó indulattól ingereltetve, -összegyüjté vezéri tanácsát, rendeletet <span class= -"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> adott, hogy -egy oly hatalmas hadsereg öszpontosittassék, mely sikerrel -működhessék a szultánné hatalmát bitorló szövetségesek ellen. -Szkárdion felállván, eként szólott:</p> -<p>– Já, málik Azamán! én és testvérem Barnokh-Assahirral -megmérközendünk; mert a tudományt, mely által ő hat, mi is -ismerjük; de egy hőst kell találnunk, a ki Szádunnal – ki egyike a -föld legnagyobb hőseinek – szembeállithassunk. A mi hadsergünk -harczosai közül egy sem mérközhetik meg.</p> -<p>A tanácsnokok ekkor elésorolták Habesh és Zudán minden hirneves -hőseit s főképpen hármat neveztek, a kik legyőzhetleneknek -tartattak. S ezek voltak: Szábik-Ásszálásh, Dementhur-Álvahish, ki -mindig két oroszlántól kisérve jelenik meg a küzdtéren, és végre -Majmun, a rabló főnök, ki meghódithatlan s egész Habesh rettegte -haramia; a málikok, sőt maga a nagy szultán is, gyakran küldöttek -ellene erős hadcsapatokat; de azokat mindannyiszor megsemmisitvén, -kénytelenek voltak engedni, hogy rablásait nyugodtan -gyakorolja.</p> -<p>– Hát el kellene küldenünk e három hős után – mond a málik.</p> -<p>– A két elsőnek megszerzése könnyü – mond Szkárdion – de -Majmunra nézve bajosabb az eljárás; felségednek egy biztositó -levele igényeltetnék arra, melyben neki tökéletes bűnbocsánat lenne -igérve s vezéri czím, ha a vállalatban szerencsés leend.</p> -<p>– Valójában, vezér! – mond a málik – ezen megbizásra náladnál -alkalmasabb egyént alig találhatnék; azért téged bizlak meg levelem -elvitelével ezen <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span> vad haramiához, s hogy tarts neki egy ékes -rábeszélő szónoklatot, melyben náladnál senki sem jártasabb.</p> -<p>Szkárdion jószívvel mellőzte volna ezt a veszedelmes követséget; -de a nagy málik kimondá s el kellett mennie.</p> -<p>Szkárdion el is ment több fegyveresek kiséretében s kereste -Majmunt a hegyekben és a pusztákon; végre értesülvén, hogy a -harambasa egy erdőben van, egyedül – Szkárdion leszállott lováról s -kiséretét elhagyva, gyalog ment a kijelölt erdőbe; – egy negyed -óráig haladott ilyetenképpen, midőn megpillantá az egy -hegymagaslaton ülő Majmunt. Ez azonnal fölkelt s szembe jött vele, -s midőn nehány lépésnyi távolra ért, dörgő hangján mondá:</p> -<p>– Most megállj! ki vagy? s miért jössz?</p> -<p>– Egy levelet hozok neked – mondá Szkárdion – a nagy szultán -Szaif Rádtól!</p> -<p>Majmun ekkor közelebb inté a vezért s átvette a levelet.</p> -<p>– S mit mondasz? – kérdé Szkárdion – minő feleletet vigyek -uramnak?</p> -<p>– Urad – mond a harambasa, miután a levelet elolvasá – igéri, -hogy vezérének nevezend s leányát nekem adja nőűl, ha nekem -sikerülend egy személyt, kit Szádun Eszendcsének hivnak, legyőzni; -valójában a jutalom ily csekély munkáért igen nagy, mert bár sokat -hallottam ez emberről beszélni, még sem tartottam érdemesnek arra, -hogy vele megmérközzem. Azonban követni foglak, hogy uradnak örömet -szerezzek, s azon reményben, hogy ennél valamely méltóbb -küzdtárgyat is fog nekem juttatni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span></p> -<p>A vezér, örülve, hogy küldetésében ily könnyen boldogult, -elindult Majmunnal s négy napi útazás után médina Adurba -megérkezve, bémutatá őt a szultánnak.</p> -<p>Ez látva a hatalmas termetü harambasát, örömmosolylyal kérdezé, -hogy hiszi-é, miszerint Szádun Eszendcsét legyőzheti?</p> -<p>– Já, málik Azamán! – felel ez – ha tudnám, hogy van a világon -ember, a ki velem a küzdtéren megállhasson, én azon perczben -elhagynám ezt a világot.</p> -<p>Ez a túlbizottság tetszett a máliknak, megengedte, hogy -jelenlétében leüljön, értékdús ruhákat küldött neki ajándékba, s -parancsot adott a hadmenet gyors elrendezésére. Majmun, -Szabik-Asszalásh és Démentur Alvahish vezető hadvezérekké -neveztettek ki; nem sokára a sátrak és az élelmi készletek -kiköltöztettek a városból s a sergek elindittattak az arábok városa -felé. Az út első szakában egy csapat nagy termetü embert vettek -észre a levegőben, kik orsószerüleg forogva magok körül, haladtak -médina Adur irányába. A katonák ijedten néztek reájok, midőn a -különös útazók lekiáltának hozzájok:</p> -<p>– Ne féljetek, mi is emberek vagyunk, mint ti s egy foglyot -keresünk, kit a mi főnökünk Barnokh-Assahir elragadott tőlünk; már -régóta keressük ezt az embert s nekünk azt mondák, hogy -városotokban legjobban útba fognak igazitani.</p> -<p>A vezérek hallván e szavakat, örömmel felelék:</p> -<p>– Mi magunk is éppen ez ember- s Barnokh ellen megyünk; -csatlakozzatok hát hozzánk s nyujtsatok segédkezet azon egy czélu -hadmenetünkben. <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span></p> -<p>Ezek pedig a szahirok vagy tűzimádók voltak, kiknek kezeiből -Szaif Züliázán menekült Barnokh-kal leszállván megközelithetlen -hegyekről, s így rögtön csatlakoztak Szaif Rád csapatjaihoz s velök -együtt nyomultak az arábok városa ellen.</p> -<p>Most térjünk át málik Efráh-hoz, a ki értesülvén az ellene tett -hadi készületekről, erélyesen készült a védelemre; már sergei fel -voltak állitva a város előtt, midőn egy reggel a láthatárt elfedő -nagy porfelleget pillantának meg; a szellő egy lendülete elháritá -ezen vastag porfüggönyt s egy végtelen mozgó erdeje tünt fel a -lándzsáknak, s a tenger fövényeként megszámlálhatatlan és a nap -sugaraiban ragyogó sokasága a sisakok- és paizsoknak.</p> -<p>Az ellenséges sergek megközelitvén málik Efrah táborát, -megállapodtak; de számuk oly nagy volt, miszerint három egész nap -kellett arra, hogy egyesüljenek s tábort alkossanak; azután nem -sokára a védsánczok elkészültek s a két sereg hadi rendbe állott -egymással szembe. De midőn a következő reggel a habeshi sergek meg -akarták kezdeni az ellenségeskedést, bámulva látták, hogy az arábok -táborát s városát tenger környezi, melyen vitorlát huzott hajók -járnak és sok apró halászcsolnakok nyüzsögnek.</p> -<p>A vezérek ezt látva, elrémültek; de azután gondolák, hogy az -bizonyosan egy Barnokh által kitalált <em class= -"gesperrt">Szihir</em> (bűvészet, mágia). Ekkor Szkárdion és -Szkárdis és az úton talált Szahirok visszavonultak egy sátorba s -ott sokáig működtek, hogy a Kamariát környező sötétséget és az -arábok városát s táborát környező tengert eltüntessék. <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p> -<p>Málik Efrah és Szádun Eszendcse pedig magukhoz hivaták -Barnokh-ot s mondák neki:</p> -<p>– Az, a mit tevél, minket nagyon hátráltat s nem vezethet -czélhoz; sőt meg is gyaláz, mert mi hősökhez méltólag vassal vas -ellen, mellel mell ellen akarunk küzdeni; s a te képzelt -erősségeddel azt hitethetnők el, hogy félünk.</p> -<p>– Az én szándékom csak az volt – mond Barnokh – hogy még egy -darabig feltartóztassam az ellenséget, hogy így ti időt nyerjetek -elkészülni s egész erőtöket kifejteni; de mivel ti ellenzitek, én -nem fogok többé semmit is tenni.</p> -<p>Szaif Rád vezérei és a Szahirok negyven napig maradtak a -sátorban, a negyvenedik nap kijöttek, óncsöveket hozva magukkal, -melyeken réz tollal irt talszámék voltak; ezen óncsöveket bizonyos -távolságra egymástól felszurták a tenger partján, nehány bűvszavat -mondtak, s a tenger vize elörvényült s a csövekbe szivódott -mindaddig, míg egy csepp sem maradott; a hajók és csolnakok a -vízzel egyszerre eltüntek. Ezután egy nagy fehér papiros darabot -vettek elé, eldobták azt, nehány rejtvényes (cabalisticus) szavak -kiséretében, ez mindig nagyobbodva emelkedett föl, s végre mint egy -óriási sátor szállott Kamaria palotájára, hol rögtön világosság -lett s a szultánné szenvedéseitől menekült; de ő nyugodtan otthon -maradott, várva a megkezdendő harcz kimenetelét.</p> -<p>Ekkor a két hadsereg szembeállván, a harcz megkezdése -kihirdettetett s az éjet kölcsönös őrködéssel töltötték el.</p> -<p>Más nap hajnalban Szádun Eszendcse volt első, ki a jól -elkészitett küzdtérre kilépett s nehány fordulatot <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> tevén -lovával s a hábeshek hadsora előtt végig lovagolván, kiáltá:</p> -<p>– Van-é köztetek harcznok, ki velem szembe merne állani? én -Szádun Eszendcse vagyok, a ki még mindig a halál karjai közzé -riasztá ellenét.</p> -<p>Alig hangzott el kihivó kiáltása, hogy a hábeshi hadsereg -leghirhedtebb hőse kilépett, s azonnal iszonyatos viadal kezdődött; -de csakhamar porfelleg rejté el a kiváncsi szemek elől a vívókat -egy egész óráig, ekkor az őket környező por szétoszlott s a -hábeshiek láthaták a küzdtér közepén két darabra szelt hősöknek -élettelen tetemeit.</p> -<p>Nagy zaj támadt az ellenséges táborban s szitok zápora szóratott -Szádun ellen; de ez oly nyugodtan sétált a küzdtéren mint az -oroszlán, midőn az útjába került gyenge ellent félrelöki. – Egy más -lovag lépett ki, s ez az elsőnél rövidebb idő alatt le volt győzve, -és így egy harmadik, egy negyedik s egész estvéig, s a küzdés -arányfokozatosan mind könnyebb és könnyebb lett Szádunra nézve; -mert a legjobb vívók az elsők voltak; mindössze e napon huszonnégy -lovagot ölt meg, kik mind a hábeshi hadsereg legkitünőbb lovagjai -valának. Az elválás órája kikiáltatván, a két hadsereg visszavonult -táborába.</p> -<p>Ezen estve a vezérek Majmunnal, Dementhur-, és -Szábik-Asszalásh-al együtt összegyültek s szultán Szaif Rád mondá -nekik:</p> -<p>– Íme, legjobb s leghiresebb harczosaink elvérzettek, s ha mi -minden lovagjainkat egyik a másik után síkra állitjuk is, -bizonyosak lehetünk, hogy Szádun Eszendcse mind meg fogja ölni. Ti -– mond <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> a három vezérhez fordulva – azért -jöttetek velünk, hogy nyugodtan nézzétek hadsergünk -legyilkoltatását?</p> -<p>De a három hős egyhanguan mondá:</p> -<p>– Ki ez a Szádun Eszendcse, hogy mi vele foglalkozzunk? állits -előnkbe fegyverünkhez méltóbb bajvívót s meg fogod látni, hogy mit -fogunk tenni!</p> -<p>De Szkárdion felelé:</p> -<p>– Zahl csillagzatra esküszöm, hogy most már senki sincs a -hábeshi hősök közt, ki Szádunnal mérközhetnék.</p> -<p>Erre a vezérek visszavonultak s más nap a csatarend megalakulván -s a küzdtér elkészittetvén, újból Szádun Eszendcse volt, ki az -arábok részéről kiállott; több hábeshi hős kiállott egymás után, -hogy Szádun villámcsapásai alatt elhaljanak, s Szádun e nap sokkal -többet leölt mint az azelőtti napon, s ő még legkisebb karczolást -sem kapott.</p> -<p>A vezérek nyugtalanul s elhalványulva néztek az új -tábornokokra.</p> -<p>A harmadik napon málik Efrah jelent meg a küzdtéren, s a málik -hasonlóan hősileg vívott s csaknem annyi ellent ölt le mint Szádun, -s azonkivül nehány foglyot is ejtett. Ez így folyt több napokig; -málik Efrah és Szádun váltogatva állván ki, megsemmisiték a hábeshi -hadsereg legbátrabb tiszteit.</p> -<p>Ekkor a vezérek türelemvesztve mondák a három hősnek:</p> -<p>– Ti nem akartok Szádun ellen küzdeni, mert nem hiszitek -magatokhoz méltó bajvívónak; de láthatjátok, hogy hadsergünk hová -jutott, hogy maholnap tisztek nélkül maradunk; ha e lenne czélotok -– a mit hinni nem akarunk – azt már körülbelől elértétek. -<span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span></p> -<p>De ezek fennyelgően felelék:</p> -<p>– Bármennyi vészt hozott is reátok ez az ember, mi mégsem fogjuk -magunkat hozzá lealacsonyitani; rendeljetek átalános harczot s -meglátjátok, hogy észrevehető lesz-é tiszteiteknek hiánya! Mi -kipótoljuk helyeiket, s ha a véletlen a tusa folytán ama Szádunnal -összehozand, érdemlett büntetését elveszi.</p> -<p>A vezérek elfogadták ezt a tanácsot s más nap csatarendbe -állittattak a sergek. Málik Efrah rögtön átlátva az ellenség -szándokát, nem várt egy perczig is, hanem rohamot fuvatva, -támadólag lépett föl. A két hadsereg összecsapott s iszonyu tusa, -iszonyatos öldöklés kezdődött; nem lehetett többé hábeshit és -arábot megkülönböztetni, s a vér patakként folyt, a fejek százait -sodorva magokkal, – sok gazdag és szegény egyenlő volt e napon a -halálban; – s hogy e nap minden iszonyait jellemezzük, följegyezzük -a történeti hagyomány szavait, hogy „még a bölcsőben levő kis -gyerekeknek is megfehéredett a haja az ijedség miatt.“</p> -<p>De az elválási óra bekövetkezvén, a két hadsereg nagy bajjal -elvált egymástól s mindenik visszavonult tanyájára.</p> -<p>Reggel hasonló harcz folyt, s ilyen a harmadik nap is. Szádun -Eszendcse négereinek merész bátorsággal párosult hősiessége sokat -tett arra, hogy málik Efrah sokkal kisebb serge előnynyel állhatott -meg a nagy szultán roppant hadserge előtt. De a harmadik napon -gyengült a kis sereg hősiessége; érezték, hogy többé az ellenség -túlnyomó erejének ellent nem állhatnak; már sátraik felé -visszanyomultak, midőn a hatalmas Isten egy könyörülő tekintetet -vetve reájok, segélyt küldött számukra. <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span></p> -<p>Míg amazok a hábeshiek előtt gyengülve ingadoztak, az alatt két -lovag vágtatott feléjök, s az Szaif Züliázán s a tengerészeit -vezető Abuttai málik volt.</p> -<p>Szaif Züliázán közeledvén a két hadsereghez, rögtön átlátá a -helyzetet s hatalmas hangján kiáltá:</p> -<p>– Allah nagy és hatalmas! átkozottak, én Szaif Züliázán -vagyok!</p> -<p>Abuttai ismétlé, hozzátevén, hogy</p> -<p>– Én málik Abuttai vagyok!</p> -<p>S az arábok élére állottak.</p> -<p>Szkárdis és Szkárdion Szaif megérkeztét látván, elhalványultak; -a mellettök elhaladó. Majmun őket remegni látván, kérdé, hogy mi -félelmök okozója; – de mielőtt felelhettek volna, Szaif Züliázán, -Abuttai s társaitól követve, előttök volt s betört a hábeshiek sűrü -rendeibe, s a fejek hullottak előtte, mint a búzafejek a sarló -alatt; csakhamar a hábeshi sergek ijedten nyomultak vissza, útat -nyitva a félelmes hősnek.</p> -<p>A vezérek ekkor megmutatván Majmunnak Szaifot, mondának:</p> -<p>– Íme, az arábok nagy hőse, a ki okozója mindezen bajoknak, s ki -előtt egész Hábesh remeg!</p> -<p>– Hogyan – mond Majmun – ez a ti ellenségtek legerősbike? ez az, -a ki nagy szultánunk szivét annyira sebzé, hogy az még maig sem -gyógyulhatott bé? Jól van, ezzel már megvívok örömest s idővesztés -nélkül megyek megmenteni titeket ezen személytől.</p> -<p>De a nap lehanyatlott a láthatárról s más napra kellett hagyni e -harczias tervet. Szaif pedig kedves Shámája, málik Efrah és Szádun -ölelésére sietett, kik őszintén örültek megérkezésén s azon -szükséges segélynek, melyet hősiessége csalhatatlanúl igért. -<span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span></p> -<p>Szaif Rád táborában pedig vezéri gyülés tartatott, melyben a két -testvérvezér nagyon nyugtalan volt Szaif reménytelen megérkezte -miatt; de a vad Majmun biztatólag mondá nekik:</p> -<p>– Az az ember nyugtalanit titeket? Ha azon ember az, kit én -láttam, úgy esküszöm, hogy holnap reggel egy kézzel fogom lezúzni -mint egy szalmaszálat. Legyetek hát nyugodtak; meg fogjátok látni, -holnap minő fordulatot veendnek a dolgok!</p> -<p>De ekkor a más két hős kérdé, hogy minő joggal akar Majmun első -kiállani Szaif ellen, s a felett, hogy ki legyen az első, el -kezdettek vitázni.</p> -<p>– Valójában – mond Szkárdis – éppen most van ideje ilyen -perpatvarnak. Adja Hábesh védcsillaga, hogy ne kellessék holnap -mind a hármatoknak vívni!</p> -<p>– Igazán – mond a, három hős – a te félelmeid, vezér! egy -cseppet sem hizelgők reánk nézve s főképpen egy viadal estvéjén a -vészmadarakat nem igen szokták szeretni.</p> -<p>– Engedjetek meg – felelt a vezér – én nem kételkedem -hősiességtekben; de ti Szaif Züliázánt kinézéséről és termetéről -itélitek; – én pedig ismerem azon nap óta, midőn mint csecsemőt a -pusztáról hozták s tudom, hogy még soha senki előtt egy lépést sem -hátrált s azon első nap előre láttam mindazt, mi lassanként -valósult; mert ő eddig valójában kard volt Hábesh feje felett. Ne -higyjétek azért, hogy valamely közepes tehetséggel lesz bajotok, -mert soha a világon nagyobb dicsőségü hős nem leend mint az, ki -Szaif Züliázánt legyőzi.</p> -<p>A ravasz Szkárdis igen jól tudta, hogy kiknek beszél, mert alig -végezte szavait s a perpatvar újból <span class="pagenum"><a name= -"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> megkezdődött, s mindenik -első akart Szaif Züliázánnal megvívni. De a vezér ekkor mondá:</p> -<p>– Három egyenlő hősiességü ember között választás nem lehet, ott -a véletlennek kell határozni; azért nektek sorsot kellene huzni, -hogy melyik küzdjön holnap Szaif ellen.</p> -<p>A három tábornok ezt a javaslatot elfogadta s a sors -Szábik-Asszalásh-t jelölte ki.</p> -<p>Következő nap, midőn a nap fénylő sugárözönét a földön szétönté, -a két hadsereg csapatjai fel voltak állitva a csatatéren s Szaif -Züliázán a regg tüzétől fénylő fegyverzetével úgy jelent meg, mint -a teremtés első reggelén felötlő új nap. Méltóságos komolysággal -vonul el a hábeshi sorok előtt, s azután a vezérek- és -tábornokokkal szembe megállván, kiáltá:</p> -<p>– Annak, a ki már ismer, ez az ismertetés elégséges; de annak, a -ki nem ismer, tudtára adom, hogy én Szaif Züliázán, a harcztérek -királya, emberek és nemtők legyőzője vagyok.</p> -<p>Ekkor a sorstól kijelölt Szábik-Asszalásh rögtön kilépett s szót -sem ejtve egy erőteljes támadással lépett föl; Szaif, vágásaiból -nehányat felfogott s minden erőfeszités nélkül visszánozta, mintha -csak védeni, de nem támadni akarna. De nem sokára ellenfele -balkézre vette fegyverét, s azután kevés perczre ki volt merülve; -ekkor Szaif, Asszalásh mellé ugratott, övénél megragadván, szemébe -kiáltá:</p> -<p>– Az Isten hatalmas s védelmezi a benne hivőket és a -bálványimádókat üldözi!</p> -<p>Ezt mondva, kiemelte a nyeregből, mintha egy madár lett volna, s -átadta foglyul katonáinak. <span class="pagenum"><a name="Page_16" -id="Page_16">-16-</a></span></p> -<p>Éppen dél volt s daczára a vívott harcznak, Szaif Züliázán a -küzdtéren maradt, várni látszatván egy második bajnokra; de a -meglepetés uralgott e perczben az ellenség tisztjein s Szaif látva, -hogy senki sem lép ki, visszatért sátrába.</p> -<p>Következő napra a két hős újból sorsot huzott s az -Dementhur-Alvahish-t találta, a ki két oroszlánával jelent meg a -küzdtéren; – ez a két állat úgy volt betanitva, hogy urokat -gyengülés esetében segiték; s midőn Dementhur, Szaiffal szemben, -állást foglalt, az oroszlánok egyike jobbról, másika balról foglalt -helyet. Dementhur megkezdé a harczot, s mivel ő tegnapi elődénél -erőben gyöngébb volt, több ügyességgel pótolta e hiányt, s a vívás -egész estig tartott; de ekkor gyengülni kezdvén s látván, hogy -Szaif éppen semmit sem vesztett erejéből, visszahuzódott, mintha -egy percznyi nyugalmat akart volna venni, s a jobb oldalon levő -oroszlánra nézett; ez rögtön ugrásra vonta össze magát; de Szaif -leugrott lováról s kardjával fogta fel az ugrást és az oroszlán -fejét két darabra szelte; a bal oldali oroszlán ezt látva, szinte -Szaifnak ugrott, de ezt is hasonló sors érte. Dementhur bajtársait -halva látván, felkiálta:</p> -<p>– Hogy vágják le kezedet, Szaif! s hogy ellenségeid úgy tegyenek -veled, mint te oroszlánaimmal!</p> -<p>S ezt mondva, dűhvel rohant Szaif Züliázánra; de ezt megrenditni -nem tudá, s bár Dementhurnak ereje lankadott, de nála az ügyesség -és tudomány pótolta az izomhiányt, s így a viadal még egy óráig -tartott; – ekkor Szaif bevégzendőnek itélte a harczot s ellenéhez -ugratott, kiáltva: <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span></p> -<p>– Allah hatalmas!</p> -<p>S leragadván ellenét lováról, mint foglyot az aráb táborba -vitte.</p> -<p>Szaif barátjai örvendeztek e kettős győzelem felett, míg a -hábeshi hadseregben bámulat és félelem uralkodott, s a -két-testvérvezér Majmunhoz menve, mondák neki:</p> -<p>– Most egyedüli reményünk benned öszpontosul; nagyok az érdekék, -melyeket kezeid közé helyezünk; mert ha te is legyőzetnél a -többiekként, akkor nem maradna egyéb hátra, mint egy rögtönzött s -szégyenteljes visszavonulás.</p> -<p>Ekkor Majmun fennyelgően eképp felele:</p> -<p>– Ha legelébb engedtetek volna kilépnem, miként én ohajtám, -akkor mindez nem történt volna meg; Dementhurt és Szábikhot -büszkeségök elveszté; de azért aludjatok csendesen az éjjel, mert -én holnap összekötözött kézzel fogom ide vezetni azt a nagy -Züliázánt, a ki végre is egy nagyon kis egyéniség.</p> -<p>Reggel, midőn a nap elhomályositá a csillagokat, a két hadsereg -már lábon volt. Majmun büszkén lovagolt a küzdtéren s Szaif készült -kilépni, midőn Szádun lábaihoz borulva mondá neki:</p> -<p>– Isten vezére! kérlek engedd meg, hogy ma én lépjek fel; mert -ezt az embert, mint mondják, csupán azért hozták el vadonából, hogy -ellenem küzdjön.</p> -<p>– Az lehetetlen – mond Szaif – mert arra várnak, hogy ma is én -jelenjek meg a tusán!</p> -<p>– Két egymásutáni nap láttak téged – mond Szádun – s ez több -mint a mit megérdemelnek; különben is ez az ember egy vad néger, -mint a te alázatos <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span> szolgád, s ez jogosan őtet illeti; azért -könyörgök, engedd, hogy én álljak szembe véle!</p> -<p>Végre hosszas kérések után Szaif engedett, s Szádun azonnal -kiugratott s nehány másodpercz alatt Majmun mellett termett.</p> -<p>Ez rögtön megismerte, hogy az nem Szaif s rákiáltott:</p> -<p>– Állj meg, ki vagy?</p> -<p>– Hát nem tudod-é te, kit ellenem küzdeni hivtak meg; s ha nem -ismernél, tudd meg, hogy én Szádun Eszendcse vagyok, a ki veled a -halált ma meg fogja ismertetni.</p> -<p>– Hogy üdvösség ne érjen, a szerencse soha meg ne közelitsen! – -kiált Majmun – én ma Szaif Züliázánnal küzdeni léptem ki s veled -tusára kelni nem akarok, mert te nem vagy méltó az én -fegyveremre!</p> -<p>– És te miféle kutya faj vagy – mond Szádun – hogy uramnak nevét -még kimondani is mered? tudd meg, hogy elébb engemet kell -legyőznöd, s csak azután közelitheted meg Szaif Züliázánt!</p> -<p>Az ezen szavak által dűhbe hozott Majmun, Szádunra tört, de ez -feltartá a rohamot s iszonyatos harcz kezdődött; csak a kardok -csattogását s a lándzsáknak a paizsokon való csengését lehetett -hallani, s ez így tartott három egész óráig, végre két mérges -szúrás ugyanazon időben történt, Szádun átdöfte Majmun paizsát; de -ez megmenté életét, félrevonulván, s ekkor egy dühös vágást -intézett Szádun fejének; – Szádun félrekapta fejét s Majmun kardja -csak vállát érheté; de azért sebje veszélyes volt s Majmun -megragadván, a tábor felé vonczolta, midőn egy csengő hang ezen -szavakat hallatá mellette: <span class="pagenum"><a name="Page_19" -id="Page_19">-19-</a></span></p> -<p>– Hagyd azon hőst s védjed magadat, Majmun! mert ha nem, halál -fia vagy!</p> -<p>– Hogyan? – felelt Majmun visszafordulva – engem megakadályozni, -hogy foglyomat elvihessem!</p> -<p>– Szeretném látni – mond az újonan érkezett – hogy egy emberemet -elvigyék, míg én életben vagyok! én Szaif Züliázán vagyok! -viadalra, mondom s félre a beszéddel!</p> -<p>Midőn Majmun megtudá, hogy Szaif Züliázán van előtte, elhagyta -foglyát, mondván:</p> -<p>– Ha te vagy az, Szaif! úgy egy perczet sem akarok vesziteni s -megbüntetem fennhéjázásodat s bosszut állok mindazon roszért, mit -te szultán Szaif Rádnak okoztál.</p> -<p>S a két hős egymásra tört s az iszonyatos viadal elkezdődött, s -két felbőszitett oroszlánként rohantak egymásra; fegyvereik -villámként sujtottak, s ez az elszánt küzdelem estve feléig -tartott. Ekkor Majmun egy erős vágással Szaif lovának fejét vágta -szét s a szegény pára halva rogyott össze, Szaif ekkor Majmun lovát -ölte le, s így mindketten gyalog folytatták a viadalt, mindaddig, -míg lándzsájok nyelének csak darabocskája maradt kezökben; -mindaddig, míg szablyáik darabokra törve hullottak ki markaikból, -ekkor átölelték egymást, küzdeni kezdettek s egy egész óráig -küzdöttek egyenlő erővel. A nap már lehanyatlani készült s Szaif -Züliázán gondolá magában, hogy „én, a ki nemtőket s legnagyobb -hősöket legyőzék, ne tudnék ezen négerrel végezni?“ ezen gondolat -megkettőzteté erejét, megragadta Majmun karjait, s szemébe kiáltá: -<span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span></p> -<p>„Alláh veh kebir fatapa veh Nászár veh khazala man kafir“ (A -hatalmas Isten kinyitja a győzelem kapuját s a bálványimádókat -megsemmisiti) – s megragadván övénél fogva úgy földre terité, hogy -Majmun csontjai recsegtek s eszméletét elveszté. Szaif átviteté az -arábok táborába.</p> -<p>Estve, miután a rend a két táborban helyreállt, s miután Szaif -egy kissé kinyugodta magát, maga elébe hozatta a három foglyot s -mondá nekik:</p> -<p>– Akarjátok-é fölvenni az igaz hitet és testvéreimmé lenni; – ha -nem, akkor kénytelenek leszünk titeket kivégeztetni, mert, ti igen -félelmes ellenségek vagytok, s ha ezen végletekre szoritanátok -minket, halálotokat könyezném; mert oly hősök, minők ti vagytok, -megbecsülhetlen érteküek akkor, midőn a jó és szent ügy mellett -harczolnak.</p> -<p>Majmun felelé:</p> -<p>– <em class="gesperrt">Já, forisze Azamán</em> (világnak nagy -hőse)! nemtők és emberek legyőzője! én azt hiszem, hogy ha te engem -legyőzél, inkább bátorságod- s hitednek köszönheted mint erődnek; -én valójában erősebb vagyok nálad, de te Istenedet hivád segitségül -s Istened győzelemre segite; én hát hiszek az ő hatalmában s -részemről tétovázás nélkül mondom, hogy „<em class="gesperrt">La -ilaha ila Allah veh Ibrahim kalife Allah</em>“ (nincs más Isten, -mint Allah s Ibrahim az ő szeretettje).</p> -<p>A más két fogoly is követte szerencsétlenségök társának példáját -s Szaif a testvériség csókját adván nékiek, kimondhatatlanul örült -megtérésöknek s ez az éj öröméj volt az arábok táborában. -<span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span></p> -<p>De félelem- s remegésben volt a hábeshi hadsereg; a két vezér -feledve, hogy minő gondot igényel táboruknak veszedelmes helyzete, -bezárkoztak sátraikba s azon tanácskoztak, ha nem lenne-é tanácsos -még ez éjjel elindulási rendeletet adni, midőn a shahirok -megjelentek, mondván:</p> -<p>– Miért engeditek át magatokat az elcsüggedésnek? ha hőseitek -elhulltak, itt vannak a shahirok! a ti seregeitek még sokkal -számosabbak az ellenénél, s rendezzetek egy átalános harczot; mi -pedig Szaifot és társait elfoglalandjuk!</p> -<p>– Hogyan – kérdik az örömre derült vezérek – tehetségtekben -lenne-é a hadsereg főnökeit használhatlanná tenni?</p> -<p>– A tűz örök hatalmára – mondának a shahirok – igérjük -nektek!</p> -<p>Ezen biztatás alapján a vezérek visszanyerték önbizalmukat s a -sergeket előkészitették a reggel megkezdendő átalános -támadásra.</p> -<p>Az arábok hamar értesültek e készületekről, s midőn a hajnal -kétes világitásában a tárgyak feltüntek, már a két hadsereg szembe -és harczkészen állott.</p> -<p>Barnokh ekkor megdöbbenve, hogy sem Szaifot, sem málik Efráh-t, -sem Szádunt, sem a három új muszulmánt nem látja, azon sátor felé -sietett, hol Szaif Züliázán társaival aludt, annak küszöbén az -egyedül virasztó Shámát találta, ki mondá neki:</p> -<p>– Hozott az ég Barnokh-Asszahir, mert én azt hiszem, hogy e -sátorban valami rendkivüli, valami természet feletti történék. – S -ezt mondva, szétnyitá a függönyöket s a belépő Barnokh előtt egy -megdöbbentő látvány merült fel; mert akkor, midőn egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> átalános -csata elkezdendő vala, Szaif Züliázán s a hadsereg minden főnökei -oly mély álomba voltak merülve, hogy sem kiáltás-, sem megrázás -által fölébreszthetők nem voltak.</p> -<p>– Ez bizonyosan egy <em class="gesperrt">Szihir</em> (bűvölés) -eredménye. Sháma, hozass hamar egy víztelt medenczét s rögtön -eloszlatom ezt a boszorkányságot!</p> -<p>De alig mondá ezen szavakat Barnokh, midőn kivül rendkivüli -mozgást s iszonyatos zajt hallott, s midőn kilépett, hogy annak -okát kipuhatolja, látta hogy az ellenség megkezdte a rohamot és -sebesen nyomul a sátor felé; de abban a perczben maga is körül lőn -véve s elragadtatva légi lények által, kik nem voltak mások, mint -volt társai, a tűzimádók. A rohanó ellen mind közelebb ért s már -nem messze voltak, midőn a kezében kardot ragadott Sháma két -porlepte lovagot látott jobbról és balról a sátor felé -vágtatni.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span></p> -<h2>XII.<br /> -Szultán Szaif Züliázán.</h2> -<p class="summary">A habeshi harcz vége. Az asszonyok cselszövénye. -Kamaria.</p> -<p>A két lovag megérkezvén Sháma elébe, kérdék, hogy hol van a -<em class="gesperrt">Mász hurin</em><a name="FNanchor_1" id= -"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a>-ok -sátra? A herczegnő, ki fölemelt karddal állott, mondá:</p> -<p>– Íme, ez itt anyám! – mert ő két nőt ismert fel a két útasban s -azok nem voltak mások, mint <em class="gesperrt">Akela</em> (ki -Szaifot a Kitab-Tarik-Enil megszerzésében málik Kamrun városában -segité) és leánya <em class="gesperrt">Táma</em> (ki ezen könyvet s -a kalnuszát elvette, esküdvén, hogy addig vissza nem adja, míg -Szaif őt nőűl nem veendi). – Belépvén pedig a sátorba, Akela -gyorsan egy medencze vizet hozatott, valamely rejtvényes szót -mondott rá s a víz rögtön főni kezdett, s ekkor ezen vízzel -meghintvén az alvókat, azok rögtön felébredtek. Akela ekkor sietve -mondá Szaifnak:</p> -<p>– Minden magyarázgatás előtt Szaif! siess hadserged élére, -melyet az ellenség álmod alatt megtámadott; én pedig a shahirok -által elragadott Barnokh segitségére sietek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span></p> -<p>Szaif és társai rögtön helyeikre siettek, a két újonan érkezett -pedig Shámával a sátorban maradott. Akela rögtön bűvészi -műtételeihez fogott, a Shámával maradott Táma pedíg kérdé tőle, -hogy mi a neve?</p> -<p>– Én Sháma, málik Efrah leánya vogyok! – felelt ez.</p> -<p>– Gondolám! – mond Táma. – Hát te vagy az a nő, a kit Szaif -Züliázán nálam többre becsült s a kit annyira szeretett, hogy -előtted más nőt elvenni nem akart?</p> -<p>S a herczegnőnek sértő szavakat kezdett mondani s vetélytársának -szépsége oly dűhbe hozta, hogy kardot ragadott rá. Sháma védelmi -helyzetet vett s a két nő verekedni kezdett, midőn Akela -közbelépvén, megragadta leánya kezét s mondá neki:</p> -<p>– Valójában, nem szégyenled magadat szerelemféltéseddel egy ily -perczben, midőn az ellenség itt van, készen, hogy mindnyájunkat -megsemmisitsen; – félre ilyenkor a női perpatvarral! – azután a -herczegnőhez fordulván:</p> -<p>– Kedves leányom – mondá – engedj meg ezen szegény bolondnak, a -ki darab idő óta férjed iránti szerelemből elveszté józan eszét; – -jöjjetek velem s meglátandjátok, hogy az én viadalom sokkal -hasznosabb a tiéteknél!</p> -<p>Ezt mondva, a herczegnőt és Támát kivezette a sátorból, bal -kezébe ötven darab összeszedett fehér papirkát helyezett, melyekre -az ötven Shahir nevét előlegesen felirta volt, s bizonyos bűvös -szavak kiséretében a levegőbe löké sodrott papirjait; azok rögtön -tűzlándzsává változva a hábeshek felé repültek s mindenik a nevét -viselő shahir felé irányulván, a tűzimádók <span class= -"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> saját -elemök által legyőzetve s átszegezve, halva maradtak a csatatéren; -csak Barnokh maradott élve, ki ellen nem volt tűzlándzsa intézve s -visszatért Szaif Züliázánhoz, a ki társaival hadsergének élén -csudaszerü bátorsággal küzdött. Nem sokára az ellen minden ponton -meg volt verve, s a főnökeitől megfosztott s lovagjainak felét -elvesztett hábeshi hadsereg visszavonult.</p> -<p>A két testvérvezér, Szkárdis és Szkárdion, le voltak veretve; -mert reájok nehézkedett minden felelősség, midőn Szkárdis mondá -testvérének:</p> -<p>– Íme, hőseink legyőzettek, shahirjaink megsemmisittettek s -hadsergünk fut Szaif előtt mint egy juhnyáj, midőn a dühös oroszlán -közébök üt; – mit tehetünk mi? minő reménybe helyezzük -bizalmunkat?</p> -<p>– Testvérem! – mond Szkárdion – add kezedet és távozzunk; mert -én a futásnál más módot nem látok, hogy Szaif Züliázán elől -menekülhessünk.</p> -<p>S rögtön kisuhantak sátraikból, és rendeletet adva a -visszavonulásra s a hadseregnek médina Adurba való visszatérésére, -– gyorsan menekültek; a sergek, látva, hogy vezéreik elhagyják, nem -várták a visszavonulási időt is, hanem még napfeljötte előtt -hihetetlen zavarban megfutamodtak.</p> -<p>Mihelyt a hajnal megvilágitá ez összevissza zavart menekülést, -Szaif, ki jól ismerte a rövid mellékútakat, két hadcsapatot -iramitott utánok, s ezek egy óra alatt békeriték azt, ő pedig -hátulról nyomult előre, s így a minden oldalról körülvett hábeshek -nagy része elhullott; a megmaradottakat Szaif kegyelemből menekülni -engedvén, visszatért táborába, hol hálaimák emeltettek égre a nyert -győzelemért s a nehány <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span> napig tartó örömünnep után Szaif -Züliázán, családja és barátjai körében diadalmasan vonult városába, -hol a nép lelkes kiáltásai között foglalta el atyja trónját.</p> -<p>Alig nyugodott nehány perczet Szaif Züliázán, Akela jelenteté be -magát s kérette, hogy fogadná el, s midőn béeresztetvén, közelébe -jutott, mondá neki:</p> -<p>– Édes fiam! én téged mindig szerettelek, daczára azon sok -szenvedésnek, melyet te akaratlanul leányom-, Támának okoztál; -három év óta mindig figyelemmel kisértelek, a hír elregélte nekem -kalandjaidat s látva szenvedéseidet, melyeket istentelen anyád egy -Lueh segitségével neked okozott, rögtön gondolkozni kezdettem, -miképp találhatnék oly módot, hogy tégedet az anyád birtokában levő -Luehn való talszáméh befolyásától megvédjelek s nekem hosszas -tanulmányozás, hosszas összevetés következtében sikerült egy öltöny -készitése, melyen oly talszaméh van, hogy azt fölvéve, többé téged -Airud megközeliteni nem tudand; mert ha ő ezen öltönyt érintené, -rögtön megemésztené a tűz. Ezt az öltönyt hoztam el neked messze -honomból s kérlek, hogy azt hord mindig testeden s ha éjjelre -levetnéd is, tedd azt ágyadra, melyen alszol; soha magadtól távol -ne hagyd!</p> -<p>– Ezerszer köszönöm neked, anyám! – mond Szaif, rögtön felöltve -az értékes öltönyt – tudom, hogy te mindig jó voltál irányomban s -mindig segitél tudományod hatalma által, s most utoljára is nem e -tudomány alapján fedezted-é fel a minket elaltató shahirok cselét? -neked köszönhetjük következőleg a kivívott fényes győzelmet is s -lelkem legfőbb ohaja lenne, ha élted hátra levő napjait palotámban, -városomban töltenéd, s hogy én napjaidat kedvesekké, örömdúsakká -tehetném. <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span></p> -<p>Mint fennebb mondók, Kamaria a sötétség eloszlatása után -nyugodtan maradt és semmiképen belé nem elegyedve várta az -események kifejlődését; midőn azonban fiát újból visszatérni s -trónra ülni látta, eléhivatta Airudot s mondá neki:</p> -<p>– Airud! most már látom, hogy magamnak kell azt az átkozott -pusztafit megsemmisitenem, mert ha én meg nem ölöm, mindig módot -talál, hogy megmeneküljön; mondjon a világ a mit akar, de midőn -Szaif Züliázán halva leend, akkor az aráboknak más uralkodója nem -lehet mint Kamaria; – menj azért gyorsan, ragadd fel őt álmában, s -hozd ide nekem!</p> -<p>Airud Szaif szobájába ment; de midőn Kamaria készitené kardját, -a megijedt és egészen zavarban levő nemtőt visszatérni látta.</p> -<p>– Hát mi történt? kérdé ez.</p> -<p>– Asszonyom! kevésbe mult, hogy meg nem semmisültem, mert midőn -Szaifot meg akarám fogni, tűzlándzsák szökelltek felém egy ágyán -levő öltönyről s én bizonyosan elvesztem volna, ha általad ismert -gyorsaságommal nem távozom onnan.</p> -<p>– S mit jelentsen ez? – kiált a szultánné.</p> -<p>– Az bizonyosan ama bölcs asszony müve, kit Akelának hivnak – -mond Airud – s én azt hiszem, hogy ő Szaifnak azt az útasitást -adta, miszerint ő ez öltönyt soha le ne vesse, s így fiad többé -nincs hatalmunkban.</p> -<p>S míg ezeket mondá, az elégültség kifejezése titkosan ült -arczán.</p> -<p>Kamaria pedig, mivel már Szaif életére befolyással nem lehetett, -cselszövény- és ravaszsághoz fordult újból s nehány percznyi -gondolkozás után mondá nemtőjének: <span class="pagenum"><a name= -"Page_28" id="Page_28">-28-</a></span></p> -<p>– Menj és hozd el nekem a létező legjobb aranymüvest!</p> -<p>Airud átérté, hogy asszonyának esze újból valami cselszövényen -jár s a mennyire teheté, útját hosszadalmassá tette; de végre is -egy hires aranymüvest hozva magával, megérkezett. Kamaria mutatván -a Lueh-t ez embernek, mondá:</p> -<p>– Te, mint mesterségedben kitünő ember, bizonyosan ilyent tudni -fogsz csinálni; de annak tökéletesen ilyennek kell lenni!</p> -<p>A művész átvette a talizmánt s nehány óra mulva egy a valódihoz -tökéletesen hasonló másodikkal együtt hozta vissza.</p> -<p>Kamaria ekkor egyik kezében az általizmánnal, másikban egy -karddal fiához ment; hol újból megújitá ama jelenetet, melyet már -annyiszor eljátszott sikerrel fia előtt; szétszórt hosszu haja a -földet seperte, könyei záporként hullottak s ő zokogva kiáltá:</p> -<p>– Én halált érdemlek, jól tudom, fiam! tégy velem, mit akarsz; -vedd éltemet, hogy megbüntess; vagy hagyd meg azt, hogy legyen időm -vétkeim megbánására; de e szerencsétlen talizmánt, melylyel az -ördög annyiszor kisérte meg, vedd vissza, – én nem akarom többé -látni is, – miért hagyád azt a multkor is kezeim között, nem -tudod-é, hogy mindig vétekbe sodor?</p> -<p>Ezeket mondva, földre borult s Szaif lábait csókolá.</p> -<p>S Szaif, ki erőlködött szivét megerősiteni s megindulását -legyőzni, végre kénytelen volt a kétségbeesés ékesszólásának, -melyet így játszani lehetetlennek hitt, engedni. Ezen nő hihetetlen -befolyásának tényezője az volt, hogy ő oly mély fájdalmat tudott -játszani, <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> oly szívrepesztően könyezni, hogy Szaif -mindig áldozatul esett; az ő nemes lelkében a gyűlölet, a -bizalmatlanság érzete nem férhetett meg; s most is szeretett; -teljes szánalommal tekintvén anyjára, kezeit nyujtá neki, -mondván:</p> -<p>– Kelj fel anyám! vigasztald magadat; az ég bocsásson meg néked, -miként én is megbocsátok; magam is meggyűlöltem e Lueh-t, mely -annyi bajt okozott s be fogom zárni, hogy szemeim többé ne -lássák.</p> -<p>Szaif el is zárta a talizmánt; de feledékenységből-é vagy már az -öltöny kelméje tetszett neki, az Akela hozta tunikát folytonosan -viselte s így nehány hétig nyugodtan maradt s boldogúl, hogy honába -visszaérkezhetett, s hogy anyjának szeretetét megnyertnek -hitte.</p> -<p>S míg így béke s nyugalom uralgott Szaif palotájában, az alatt a -fiatal Táma anyjához ment s mondá neki:</p> -<p>– Hát azon igéreted, hogy Szaif neje leendek, mikor teljesül? -már három év óta várok s Szaif nem látszik reám csak gondolni -is!</p> -<p>Szaifnak annyi más gondolni valója volt mindeddig – mond Akela – -hogy nem lehet csudálni, ha a nőkkel nem foglalkozott; de most hogy -minden nyugodt és csendes körülte, beszélni fogok vele ez ügyben. -Holnap együtt hozzá fogunk menni, s mivel én neki sok szolgálatot -tettem, reménylem, hogy nem fogja visszaútasitni kérésemet.</p> -<p>S más nap reggel Akela leányával Szaif Züliázánhoz ment.</p> -<p>– Mi az, kedves jó anyám? – mondá ez, mihelyt Akelát -megpillantotta. <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span></p> -<p>– Já, Ebeni! – felelt Akela – leányom téged szeret s az első -percztől, hogy téged meglátott, nem hágy nekem nyugtot, mert én -megjövendöltem volt neki azt, a mi igaz, azt a mit sorsod könyvében -olvastam, t. i. hogy ő egykor nőd leend!</p> -<p>– Táma! te tán nem feledéd el – mond Szaif – hogy én a szent -Isten nevére esküdtem, hogy mindaddig nőm nem leendesz, míg a tőlem -elrabolt kalnuszát és könyvet vissza nem adod.</p> -<p>– Szaif igazat mond, s te mit felelsz leányom?</p> -<p>– Én – mond Táma – vissza fogom adni azokat a menyegzőnket -követő napon.</p> -<p>– Én – mond Szaif – menyegzőnk előtti napon akarom azokat!</p> -<p>Ekkor haragosan mondá a fiatal leány:</p> -<p>– Istenre esküszöm, hogy ha Shámán kivül más nőt véssz el – ki -már igéretedet birta, mielőtt ismertél engem – azt a nőt meg fogom -gyilkolni s te tudod, hogy eskümet teljesiteni szoktam.</p> -<p>Ezt mondva Akela leánya, harag- és nehezteléssel távozott. -Szultán Szaif pedig családjának kedves körében hamar elfeledte a -fiatal leány könnyeit és fenyegetéseit.</p> -<p>Egyszer, midőn vezérei tanácsában ülne, jelenteni jöttek, hogy -egy leányától kisért útas bebocsáttatást kér. Maga elébe eresztvén, -az útasban Khamiméh Atalibére ismert, a ki segédkezet nyujtott -arra, hogy a Hám-ben-Noéh várából a Lueh-t elhozza. Szaif öröm- és -udvariassággal fogadta, székeket hozatott számukra, s midőn -köszönetét nyilvánitaná megemlékezésökért, Khamimeh mondá neki: -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span></p> -<p>– Azon nap óta, hogy minket oly rögtön és csudaszerüleg -elhagytál, gyakran hallottunk rólad beszélni; leányom, ki itt van, -csak a dicsőséged- és bátorságoddal foglalkozott s gondolva, hogy -egy napon ilyen hős hatalmában volt, sajnálatát fejezte ki -folytonosan a felett, hogy téged meg nem ismert s a Lueh-t jobban -meg nem őrizte s csak azért, hogy az által rád befolyása lehetett -volna; végre, midőn láttam, hogy a fájdalom, hogy a bámulattal -kezet fogott szerelem egésségét megrontaná, nyugalmát feldulhatná, -elhatároztam elindulni s leányomat elhozni neked, a ki harczias -jelleme s dicsőség iránti szenvedélyéből kifolyólag hozzád méltó -nő.</p> -<p>Szaif ekkor felelé:</p> -<p>– Hozott az ég! örvendek látásodon, atyám! s ajánlatodat -elismeréssel fogadnám el; de egy fiatal leány, Táma, megesküdött, -hogy saját kezével meggyilkoland minden nőt, a kit elveszek s így -nem tehetem ki szeretett leányodat ezen veszélynek.</p> -<p>– Hallod-é leányom – mond Khamiméh – lenne-é bátorságod ily -fenyegetéssel daczolni?</p> -<p>– Atyám – mond Dsiza – a legnagyobb dicsőség reám nézve az, hogy -Szaif Züliázán neje lehessek és Szaif jól tudja, hogy midőn -dicsőségről van szó, akkor a haláltól nem kell félni.</p> -<p>Hiában igyekezett Szaif a fiatal amazon lelkesedését leküzdeni, -átlátta, hogy megbántás nélkül többé e házasságot vissza nem -útasithatja, s így a leányt a mindenható védelmébe ajánlván, -beléegyezett; azonban a menyegző a legnagyobb titokban tartatott s -a boszulihegő Táma mit sem tudott meg, daczára a csudálatos -kalnuszának, melylyel mindent láthatott a nélkül hogy láttassék. -<span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span></p> -<p>Kevéssel ez események után Kamaria szobájában ült, midőn egy -fiatal nő lábaihoz borult s kezeit könyei- s csókjaival önté el. -Kamaria ezen elszomorodott nőre tekintvén megismeré, hogy az -Nahida, a khinai málik leánya, a kit néha volt alkalma a palotában -látni. A szultánné leültette maga mellé s kérdé bújának okát.</p> -<p>– Já, Szatti! – mond Nahida – Szaif engem nőűl vett atyám -országában, midőn menyegzőnknek estvéjén egy nemtő utána jött hogy -országába vigye, könyeim iránti szánalomból engem is magával -hozott; de mióta megérkeztünk, engem egészen mellőzött és -elfeledett, s én egyedül ismeretlenül maradtam; azért hozzád jövök -oh Szatti! kérni, hogy fiadat emlékeztesd reám, s ha nem akar -nőjének megtartani, legalább küldjön vissza atyámhoz, mert én többé -ily helyzetben élni nem tudok.</p> -<p>Kamaria felelé neki:</p> -<p>– Hozott Isten, leányom! ha Szaif tégedet elvett, te neje -leendesz; én követelni fogom tőle, hogy igéretét megtartsa s téged -állásod- és rangodhoz illőleg helyezzen el; aztán nekem is leend -egy kérésem hozzád, de mielőtt azt veled közölném, esküdjél meg, -hogy senkinek azt megmondani nem fogod!</p> -<p>Nahida megesküdött.</p> -<p>– Tudd meg – mond Kamaria – hogy Szaif egy öltönyt visel, -melynek kelméjébe egy talszámé van szőve, éjjelre rendszerint -levetvén ez öltönyt, ágyára helyezi, – kérlek, hogy midőn az éjt -Szaiffal töltended s ő el fog aludni, vedd e tunikát s hozd hozzám! -én csak a talszámét akarom megvizsgálni s azonnal visszaadom neked, -hogy visszatedd helyére. <span class="pagenum"><a name="Page_33" -id="Page_33">-33-</a></span></p> -<p>Nahida megesküdött, hogy azt meg fogja tenni s Kamaria azonnal -fiához ment, kit egyedül talált, s ki őt a szokott öröm- és -előzékenységgel fogadta.</p> -<p>– Mivel lehetek szolgálatodra, anyám! – kérdi Szaif, miután -megcsókolta a szultánnét.</p> -<p>– Egy dologra kérni jöttem hozzád – mond Kamaria – melyet -reménylem, nem fogsz visszaútasitani!</p> -<p>– A te kéréseid parancsok előttem – mond Szaif – beszélj!</p> -<p>– Én Nahidáról, a málik Ashiné leányáról akarok beszélni, a kit -te, fiam! elfeledtél.</p> -<p>– Az igaz – mond Szaif – de igyekezni fogok helyrehozni e -hibámat; mondd a herczegnőnek, hogy uralkodónőként fog elláttatni s -hogy ha elfogadhat, holnap vele töltendem az estvét.</p> -<p>Nahida rögtön egy pompás szobába vitetett s a szultánné elment -tudatni vele, hogy férje holnap meg fogja látogatni, – megemlité -esküvel erősitett igéretét, melyet Nahida újból teljesiteni -igért.</p> -<p>Más nap Szaif Nahidához ment, ki mindazon tisztelettel fogadta, -mely egy málikot megillet, s egy szerető nő minden kellemével. -Ezután kitünő jó vacsorát szolgáltatott, s midőn Szaif reggel felé -elaludt, s midőn szokása szerint tunikáját ágyára helyezé, Nahida -figyelve hogy édesen alvó férjét fel ne ébreszsze, könnyeden -elvette a tunikát s lassu léptekkel azon ajtó felé sietett, hol -Kamaria várt reá, kinyitván az ajtót, halk hangon mondá:</p> -<p>– Szultánné, itt vagy-é?</p> -<p>– Hozod-é az öltönyt? – kérdé Kamaria.</p> -<p>– Íme, itt van! – mond Ashiné málik leánya. <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span></p> -<p>De azon perczben, a midőn Kamaria kinyujtá kezét, egy kard -villant meg a sötétben s Nahida feje a szultánné lábaihoz -gördült.</p> -<p>Szaif, zajt hallva, fölébredt, ágyáról leugrott s éji lámpáját -felragadva a szomszéd szobába sietett, hol a szegény Nahidának -élettelen testét találta s egy meztelen kardot, mely látatlan -kezektől mozgattatott, míg Kamaria futva távozott Szaif -közeledtére.</p> -<p>– Já, Táma!… átkozott, mit tevél? – kiálta Szaif.</p> -<p>– Aűla ya katiát – el Arab! (szerencsétlenség rád, arábok fia) – -felelt Akela leánya.</p> -<p>– Hát nem félsz Istentől, hogy egy ártatlan nőt így -meggyilkolsz? – mond Szaif.</p> -<p>– Nem esküvém-é meg, hogy Shámán kivül minden nőt megölök, a kit -veled fogok találni? más részről te ártatlannak mondod e khinai -herczegnőt! nézd, mit tart kezei közt, ki elfutott, az Kamaria volt -s fiatal nőd téged feláldozott, át akarván adni neki tunikádat.</p> -<p>– Engem feláldozni? miért?! kérdi Szaif.</p> -<p>– Mert elfeledted s mellőzted – mond Táma.</p> -<p>– Mire szolgálhatna anyámnak ez az öltöny, miután visszaadta a -Lueh-t? ha én ez öltönyt viseltem, azt szokásból s minden -szükségesség nélkül tettem.</p> -<p>– Vizsgáld meg az anyád adta Lueh-t, s meg fogsz győződni, ha ő -olyan nő-é, a ki előnyeiről le tudna mondani, s a ki jó útra térni -képes lenne.</p> -<p>Akkor Szaif vissza akarta venni tunikáját, de Táma serényebben -felkapva, távozott vele. Szaif palotájába sietett, elévette az ál -Lueh-t, többször megdörzsölte, de minden eredmény nélkül. -<span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<p>Meggyőződvén ezáltal, hogy anyja újból rászedte, s hogy -irányában való rosz akaratjával még nem hagyott fel, rögtön Kamaria -után küldetett, de a szultánné megtalálhatlan volt s Szaif átlátta, -hogy Airud segitségével elhagyta a várost.</p> -<p>Szaif ekkor a szerencsétlen Nahidát egy málik leányához illő -pompával eltemetteté, s nehány könyet szentelt a szerencsétlen -nőnek, meg levén győződve, hogy az elárulni nem akarta, s hogy az -álnok szultánné cselszövényeinek s Táma szerelemféltésének ártatlan -áldozatja volt.</p> -<p>Most már elmondjuk azt is, hogy mi történt a szultánnéval.</p> -<p>Ő, midőn a Nahida fejét elesni s Szaif Züliázánt közeledni -látta, megértette, hogy a tunikától elesett s futni kezdett a -sötétben szobája felé, itt eléhivta Airudot s mondá neki:</p> -<p>– Hamar Airud, menjünk Khinába, én málik Ashinét értesiteni -akarom Nahida haláláról.</p> -<p>Airud azonnal felragadta Kamariát s felszállott vele; az út több -napokig tartott, mindazonáltal megérkeztek Khina fővárosa fölé s -Kamaria látván, hogy a málik palotája erkélyén űl, mondá Airudnak, -hogy szállitsa le ezen erkélyre.</p> -<p>Ashiné málik, látván ezen váratlan személyek megérkeztét, -ijedten kelt föl székéről, azt hivén, hogy valamely rosz ördög -nemtő száll oda; de midőn látta, hogy a vélt ördög egy szép nő, -megnyugodott s helylyel kinálta meg.</p> -<p>– Já, málik! én szokatlan úton érkeztem hozzád – mond Kamaria – -mert egy szolgálatomban levő nemtővel jövök, ki ilyetenképpen -szokott útazni; én <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> Szaif Züliázán anyja vagyok s jövök, hogy -leányod Nahida szerencsétlen haláláról értesitselek.</p> -<p>A szultánné elbeszélte a herczegnő gyászos esetét, a legsötétebb -színben állitván elé Szaifot mint fő vétkest; mert ő a málikban a -boszut ez által akarta felforralni. De a málik megkönyezvén -leányának kora halálát, inkább Kamaria kellemeivel, mint fia elleni -boszuval látszott foglalkozni, s a szultánné gondolván, hogy a -málik szerelme mulhatlanul segéd leend tervei kivitelében, a -kaczérság és találékony esze minden ravaszságát működésbe hozta, -hogy a khinai uralkodó szivét megnyerje, ki csakhamar szépsége és -ármányoskodásának rabjává lett.</p> -<p>Málik Ashiné szenvedélyes, jó asztalt és örömöket szerető ember -volt, és a szultánné több hetet áldozott arra, hogy jó élet- és bor -által elcsábitsa s eképp a málik akaratjának csakhamar ő volt -vezetője.</p> -<p>Ez alatt Szaif Züliázán minden keresése daczára sem tudhatván -anyjáról hirt hallani, egész buzgósággal a kormányzat ügyeivel, -behozott hasznos újitásokkal foglalkozott; egyedüli a mi -nyugtalanitá, Akela leánya volt, ki most a többi elorzott -kincsekhez még tunikáját is csatolta, mely egyedül védheté Airud -ellen, s bár ő ezen zhákhirák birtokában volt, Szaif inkább -szerette magát bármily veszélynek kitenni, mintsem e gonosz leányt -nőűl vegye.</p> -<p>Egy nap szultán Szaif Züliázán, hihetőleg unatkozván, -Mániatanufuszról kezdett gondolkozni, kit egészen elhanyagolt, -mióta honába visszatért, bár ez neki egy második fiat szült, kit -Mászár-nak nevezett s Szaif rögtön második nejének házához sietett, -ki szemrehányásokat tett neki elhagyottságáért, hozzátéve, -<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> hogy jobban tette volna, ha barátnéi -közül el nem ragadva, szultánnéságától nem fosztotta volna meg. Ez -érdemlett szemrehányások meghatották Szaifot s szerelmét -fölébresztették második gyermekének anyja iránt s élénken -nyilvánitá bánatát azon tetszőleges elhanyagolás felett, melyet az -uralkodási gondok, Kamaria ármánykodásai s főképpen Táma boszujától -való félelemnek tulajdonitott, ki nem tudva vele való házasságát, -megesküdött, hogy Shámán kivül minden nőt meg fog ölni, a kit vele -találand.</p> -<p>A fiatal szultánné boldogsággal hallgatá Szaif mentegetődzéseit -s szerelmet lehellő szavait s beszélgetésök sokáig tartott; már az -éj sötét leplével vonta bé a földet s a teremben, a hol Szaif és a -szultánné volt, sötétség uralgott, mielőtt lámpagyujtatásra -gondoltak volna, midőn Szaif lassu lépteket hallott s a sötétben -egy kardvillanást vett észre.</p> -<p>Já, Táma! – kiálta az élénken felszökő Szaif.</p> -<p>– Aűla ya katiat el Arab! – felelt Táma hangja.</p> -<p>– Ne hidd, hogy hasonló jelenetek ismételhetők – mond Szaif – s -hogy én egy nőmnek meggyilkolását másodszor is megengedjem!</p> -<p>– Én pedig meg fogom ölni! – mond a hang közeledve.</p> -<p>– Megtiltom, hogy közeledj – kiálta Szaif, a szultánnét a szoba -szögletébe hátráltatván s kardot rántva, hogy Támát -lefegyverezze.</p> -<p>S Szaif harczolni kezdett egy láthatlan árnynyal, melynek zajára -a szolgák berohanván, eléhivták Akelát, ki sietve érkezett a -viaskodók elválasztására.</p> -<p>– Anyám! – mond Szaif – ez mindent felülmúl, – hát leányod egy -percznyi szabadságot sem <span class="pagenum"><a name="Page_38" -id="Page_38">-38-</a></span> enged nekem, s én maholnap -szultánságomban nem leendek más, mint az ő alázatos szolgája azon -talizmánok hatalma által, melyeket tőlem elorzott?</p> -<p>– Leányom csaknem eszét veszité – mond Akela – de te nem tudsz-é -módot találni, hogy azt visszanyerje, s hogy te is zhakhiráidhoz -juthass, és hogy ez a harcz bevégződjék? s végre is nincsen-é a -végzet könyvébe irva, hogy te őt nőűl veended!</p> -<p>– Én csak a talizmánjaim visszaadását követő nap fogom őt nőűl -venni, anyám!</p> -<p>– Lássuk! – mond az öreg Akela – én igyekezem ez ügyet -elintézni, s mindkettőtöket összeegyeztetni: Te, Szaif! azt -követeled, hogy a menyegzőt megelőző nap adja vissza zhakhiráidat, -ő pedig csak a menyegzői nap után; ha én most azt mondanám, hogy a -menyegző napján, az ünnepély folyama alatt adassanak vissza, mit -mondanátok?</p> -<p>Ez a középút mind a két rész önérzetét kielégité; Táma ráállott; -Szaif – gondolva, hogy ha elébb-utóbb el kell vennie, jobb most -mindjárt bevágni az útját azon sok rosznak, mit okozhatna – szintén -elszánta magát e házasságra, mutatván, mintha azt örömmel tenné. A -menyegző nagy ünnepélylyel tartatott meg. Ugyanakkor Khamiméh -leányának egy fia született s a fiatal szultán barátjai, négy neje -és gyermekei körében végre nyugodt s örömdús napokat élvezett.</p> -<p>S midőn így Szaif végre annyi hányatás után nyugodtan űlne -trónján, egy napon Akisza látogatta meg. Szaif örömmel fogadta, s -miután nehány napig ott mulatott, s miután Szaif elbeszélte -mindazt, a mi vele azon nap óta történt, hogy a szigeten elváltak, -Akisza kérdé: <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<p>– Ohajtanál-é valamit tudni anyádról, Szaif! én azt hiszem, hogy -könnyen kitalálhatnám hollétét.</p> -<p>– Ha szives léssz még e szolgálatot tenni nekem, kedves -testvérem! igen le fogsz általa kötelezni – mond Szaif – s ha -megtalálod, el tudnád-é nekem hozni?</p> -<p>– Nem – mond Akisza – én nem közelithetek hozzá, mivel ő a Lueh -birtokosa!</p> -<p>– Já, málik Azamán! – mond az ezen beszélgetésnél jelen levő -Barnokh – engedd meg, hogy menjek el Akiszával; én már egyszer e nő -karjáról levettem a talizmánt, s az most is sikerülne nekem, -főképpen, ha kalnuszádat ide kölcsönöznéd.</p> -<p>Szaif rögtön átadta Barnokhnak a csudálatos süveget, s ez -elindult Akiszával s nehány nap mulva megérkeztek a málik Ashiné -palotájának erkélyére.</p> -<p>Midőn az éj bekövetkezett – mondá Akisza útitársának:</p> -<p>– Most már megkezdheted kisérletedet, én itt fogok várni -reád!</p> -<p>Barnokh ekkor kalnuszáját fejébe nyomva, lement a lépcsőzeten, -áthaladt az előtermeken; bément a termekbe s bár halkan lépdelt, a -szolgák és testőrök lépteit hallván, visszafordultak gyakran; de -senkit sem láttak. Eként sokáig bolyongván a terjedelmes és nem -ismert palotában, végre egy szobába ért, mely úgy tetszett neki, -hogy a málik szobája.</p> -<p>Mozgást hallván, egy szomszéd teremben fölemelte az ajtófüggönyt -s látá a málikkal egyedül mulató Kamariát a fölemésztett estebéd -maradványaitól környezetten. Midőn Barnokh bément a terembe, a -szultánné láthatta volna, hogy egy ajtófüggöny fölemelkedik -<span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> és leereszkedik magától; de Kamaria nem -látszott ezen körülményre figyelni; a szétszórt üres üvegek, a még -félig tölt poharak s a két vendégeskedő állapotja arra látszott -mutatni, hogy régóta folytatják a poharazást. A láthatatlan shahir -a szoba egyik szögletébe vonult s onnan hallhatá, hogy a szultánné -Airudot eléhiván, mondá neki:</p> -<p>– Szeretnék fiamról valamit hallani; most látom, hogy ez a -részeges málik semmire sem tudja elhatározni magát; menj városunkba -tehát s nézd meg, ha fiam még viseli-é a vén boszorkán készitette -tunikát? mely nélkül már rég túlvilágra küldöttem volna; – szóval -igyekezzél mindent kifürkészni s azután térj vissza, engem -értesiteni!</p> -<p>Airud távozott, Kamaria és a málik pedig elkezdettek enni és -inni s Szaif hős tetteit énekelni, melyeket a szultánné a -legnevetségesebb modorban állitott elő, kigunyolván s illetlenűl -kimókázván; de végre a részegség erőt vett rajtok s mindketten -eszméletlenűl s mintegy életjel nélkül dültek el.</p> -<p>– Íme, itt a percz – mond Barnokh – s Kamariához lépvén, -lecsatolta a Lueh-t s azzal sietve az erkélyre ment föl, honnan -Akiszával rögtön útra keltek s visszatértek Szaif Züliázánhoz.</p> -<p>Barnokh örvendve adta át a becses talizmánt s a kalnuszát is, -mely oly nagy szolgálatot tett neki, s azután elbeszélte anyjának -szégyenteljes viseletét s mindazt, mit szemeivel látott és -hallott.</p> -<p>Akkor Szaif Züliázán mondá Akiszának:</p> -<p>– Kérlek, kedves testvérem! menj és hozd el azt a becsület -nélküli nőt, a ki nekem szégyent és gyalázatot halmoz fejemre, mert -neki tovább élni nem szabad. <span class="pagenum"><a name= -"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span></p> -<p>– Bár nagyon el vagyok fáradva – felelt Akisza – mégis elmegyek -a szultánné után azon föltétel alatt, hogy átengeded nekem, -sorsáról rendelkeznem.</p> -<p>– Menj csak, hozd el! – mond Szaif – s majd azután meglátjuk, -mit felelhetek neked.</p> -<p>Akisza újból elment s nehány óra mulva visszatért, vállán hozván -Kamariát. Szaif Züliázán, Sháma s barátjai és vezéreinek nagy része -a palota erkélyén volt, midőn Akisza nagy magasságra felettök -megállapodva, lekiálta:</p> -<p>– Szaif Züliázán! te tudod, hogy testvérileg szeretlek téged; -érted elvesztém éltem nyugalmát, nagy szolgálatokat tettem neked; – -ezen szolgálatok jutalmául átadod-é nekem e nőt, miként tőled -kértem távozásomkor? rendelkezhetem-é sorsa felett?</p> -<p>– Igen! – mond Szaif – de elébb hozd ide, hogy lássam, hadd -beszéljek vele.</p> -<p>– Nem, nem! – mond Akisza, – mert ő téged újból rászedne, újból -megcsalna, mint mindig; mert méregbe mártott édes nyelvével újra -lecsalná nemes szivedet; – egyedül én vagyok itélőbirája, a ki -érdemei szerint büntetendem.</p> -<p>Ezt mondva Akisza, kardját Kamaria fejére eresztette; feje -azonnal lezuhant az űrbe s testét leveté a város piaczára.</p> -<p>E látványra Szaif Züliázán iszonyatos kiáltást hallatott, -elszaggatá ruháit, s eszméletlenűl esett az erkély padlazatára.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span></p> -<h2>XIII.<br /> -Maniatanufusz.</h2> -<p class="summary">A koporsók. Az asszonyok városa.</p> -<p>Midőn Szaif visszanyeré eszméletét s szólástehetségét, az erkély -felett lebegő Akiszához eként kiálta:</p> -<p>– Szerencsétlen! hogyan merészkedél anyámat meggyilkolni? Ha -valaha kezemet reád tehetem, éppen úgy fogok veled bánni, mint te a -szultánnéval; és én el foglak még téged érni, Akisza!</p> -<p>– Szaif Züliázán! – mondá ez – míg ez az utálatos nő élt, -gyakran látogattalak meg, mert nem volt egy percznyi nyugalmam is, -mert mindig életedért remegtem; de most, hogy a téged üldöző nem -él, sorsod iránt nyugodt lehetek, s te engem mostanság látni nem -fogsz!</p> -<p>Akisza e szavak után elszállott; Szaif pedig anyjának holt -teteme mellett siránkozott és három napig folytonosan sirt, búsult, -nem akarván hallgatni barátjai vigasztaló szavait, kik mondák -neki:</p> -<p>– Já, málik Azamán! te oly vigasztalhatlan vagy fájdalmadban, -mintha valamely sajnálatra méltó tárgyat vesztettél volna el; hát -elfeledéd-é, hogy ki <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span> volt ez a nő? elfeledhetéd-e mindazon -roszat, mit neked okozott? elfeledhetéd-e hatalomféltés okozta -istentelen tetteit, s hogy hányszor emele öldöklő fegyvert saját -gyermeke ellen? Tudd meg, hogy ha Akisza meg nem öli, mi magunk -végeztük volna ki; mert ő százszorosan megérdemelte a halált.</p> -<p>– De ő azért anyám volt – mondá Szaif – és soha más nő azt a -fiui szerelmet, melyet irányában éreztem, nem fogja szivemben -fölébreszthetni; én mindig reméltem az ő javulását s őszinte -megtérését s most remény, szeretetteljes ragaszkodás, minden -megsemmisült, s azért szomoru az én lelkem.</p> -<p>Szaif nagyszerüen temetteté el anyját; megajándékozta a -mecseteket és azok papjait; alamizsnát osztott ki a nép szegényei -között, hogy azok engesztelő imát emeljenek anyjáért az éghez.</p> -<p>Nyugodtan gyakorolta szultáni hatalmát a nélkül, hogy anyja -halála miatti búja enyhült volna.</p> -<p>S hogy szórakozást szerezzen magának, gyakran ment -gazellavadászatra, hogy testi fáradalmai feledtessék lelki -fájdalmait; vagy oroszlánvadászatra, hogy erejét és bátorságát -gyakorolhassa, – s ily vadász kirándulásai alkalmával gyakran -láthatá országának számos falvait; de hallván, hogy az ő uralkodása -alatt levő törzs atyja halála után számos és a fővárostól távol -fekvő városokat épitett, elhatározta vadászati kirándulásait úgy -rendezni, hogy ezen városokat meglátogathassa. Előkészületeket -tétetett hát a nehány hónapig tartó útra s nagy kisérettel és -számos lovagok társaságában elindult.</p> -<p>Mint mindig, úgy most is, távollétében apósa, málik Efrah -vezette a kormányt; nejei pedig, maguknak <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> -szórakozást szerzendők, felváltólag vendégségeket rendeztek, -melyeken gyakran gyerekeikkel együtt megjelentek. Egy napon Akela -leánya, Táma rendezett egy pompás estebédet, s miután a kertben -való sétálás-, táncz- és játékokban kifáradva, beszélgetni leültek, -Táma eképpen szólt Maniatanufuszhoz:</p> -<p>– Já, Szatti! midőn én az enyelegve játszadozó vagy a távolban -elszárnyaló s szabadon élő madarakat látom, mindig reád gondolok, a -ki hajdan mindez előnyökkel birtál! De miként is repülhettél -tollhüvelyeddel? az valóban bámulandó!</p> -<p>E visszemlékek már gyakran fakasztának könyeket a szép -Maniatanufusz szemeiben, s most is búsan felsohajtva, felelé:</p> -<p>Já, Táma! a tollhüvely használata csudás titkon alapszik; -hallottam Szatti! hogy te szultán Szaiftól az én régi -tollhüvelyemet kérted nászajándékul; ha ide hozatnád, megmutatnám -használati módját, egy kis mulatságos előadást rendezvén -megláthatnád, hogy miként kell repülni azzal.</p> -<p>– Já, Szatti! – mond Táma – félnék azt tenni, mert te akkor -könnyen elszállhatnál s visszatérhetnél honodba.</p> -<p>– Miként hiheted azt – felelt Maniatanufusz – nincsen-é -gyermekem? hogyan hagyhatnám azt el? másfelől én atyámhoz, a kit -megsérték, nem térhetek vissza; nem régi társnőimhez, a kik engem -megvetnének s kínoznának, hogy nem becsültem előbb a halált egy -férfinál való raboskodásnál.</p> -<p>Táma e biztositó szavak után lakába távozott s nem sokára -Maniatanufusz tollhüvelyével tért vissza, ki azt örömmel öltvén -magára, egy nagy madárrá <span class="pagenum"><a name="Page_45" -id="Page_45">-45-</a></span> változott át, mely fáról fára repülve -a szerály erkélyére szállt föl; azután leszállott a bámulattól -elragadott nők közé s a kertben játszadozó fiát, Mászárt fölvéve, -felrepült újból a fáknak magas csúcsára.</p> -<p>A vén Akela e perczben érkezett a kertbe s leánya nevetve kiálta -neki:</p> -<p>– Nézd csak, anyám! hogy egy nő miként repülhet.</p> -<p>Midőn a bűvésznő látná, hogy mi történik,</p> -<p>– Szerencsétlen! – kiáltá leányának – mit miveltél? mit fogunk -mondani a visszatérő Szaifnak, ha e nő elrepül? pedig én bizonyos -vagyok abban, hogy el fog repülni.</p> -<p>S ezt mondva, azon fa alá sietett, melynek tetején Maniatanufusz -ült s mondá neki:</p> -<p>– Já, Szatti! már eleget bámultuk ügyességedet s könnyüded -kellemeidet; most már nem lennél-e szives leszállani hozzánk, -valamely komoly tárgyban akarnék veled értekezni!</p> -<p>Maniatanufusz hangos kaczajban tört ki s mondá:</p> -<p>– Já, anyám! neked nincs más közlendőd, mint hogy könnyüded -kellemeim félelemmel töltnek el téged, mivel zavarban vagy, hogy -miként tudasd a visszatérő szultánnal menekülésemet; de te elég -találékonysággal birsz, hogy magadat a bajból kisegitsd. A mi engem -illet, én tollhüvelyemmel egyszersmind szabadságomat is -visszanyervén, rabszolganő többé nem leszek; én fiammal médina -Ábánát-ba (asszonyok városába) menendek, hol reménylem jól -fogadandnak; különben nem nyerém-e vissza szárnyamat? s ezek által -a föld minden városai nyitva állnak előttem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span></p> -<p>Ekkor Maniatanufusz elbúcsuzván a nőktől, elszállott; de egy -ötlet visszavezeté a fára, honnan lekiálta Akelának:</p> -<p>– Azt hiszem, anyám! hogy szultán Szaif engem nagyon szeretett, -s hogy szerelmünk ezen gyümölcsét, kis fiát szintén szereté; ha -körútjából visszatérve, távoztom felett könyezni fog, ha az irántam -való szerelem szivében újból föléledend, akkor kérlek mondd meg -neki, hogy Maniatanufusz üdvözölteté s örömmel fogná viszont látni, -ha néha az asszonyok városában fölkeresné.</p> -<p>Ezt mondva, véglegesen búcsut vett a nőktől s fiával együtt -elrepült.</p> -<p>Akela haragra gyulva, leányát megdorgálta s módot keresett, hogy -miként titkolhassa el Szaif előtt ez eseményt; a többi nők is mind -egyesültek vele ezen szándokban; mert mindnyájan féltek a vádtól, -hogy szerelemféltésből segédkezet nyujtának a máliktól szeretett -szép Maniatanufusznak megszöktetésére.</p> -<p>Hosszas tanakodás után végre abban állapodott meg Akela, hogy a -menekült nőt s gyerekét halottnak hazudja. Két koporsót rendelt -azért, két sirt ásatott Maniatanufusz kertjében; az imámok (papok) -elhivattak s megáldák, és a békeimát elmondák a leszegzett koporsók -felett s azután a koporsók sirba helyeztettek, s a sirdombra -helyezettt kövek egyikére „Maniatanufusz, szultán Szaif szeretett -neje,“ a másikra „Mászár, szultán Szaif Züliázán nagyreményü fia“ -vésetett. Senkinek ez a csalás föl nem ötlött s csak is Szaif három -neje, egy orvos és két szolga volt a titokba avatva s Maniatanufusz -emberei a legőszintébb meggyőződéssel öltöttek gyászt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span></p> -<p>Szultán Szaif nehány hónap mulva visszatérvén az uralma alatti -városokban tett körútjából, alig ölelé át málik Efráht, szeretett -Shámáját s idősb fiát Dumárt, bizonyos előérzettől nyugtalanitva -Maniatanufusz lakába sietett, melynek ajtójához érve, látá, hogy -pókhálókkal van körülfonva, mely körülmény mutatá, hogy az az ajtó -régóta nem volt kinyitva; szivét szorulni érzé, kiáltására senki -sem felelvén, kinyitotta az ajtót, átfutott az elhagyott házon és -udvaron, összejárta a még hallgatagabb kertet, hol csakhamar -felötlött előtte a két siremlék.</p> -<p>Az ezek mellett őrködő imámot kérdezvén, értesült arról, mit a -városban beszéltek, hogy t. i. azon estve, midőn Támánál -összegyültek, Maniatanufusz annyi szeszes italt vett magához, hogy -annak következtében meghalt s hogy fia, midőn látta anyjának -élettelen tetemeit lakába vitetni, ijedtében és bújában szive -megrepedvén, csakhamar követé anyját sirjába.</p> -<p>Szultán Szaifot mélyen hatotta meg ez a szerencsétlen hír annál -inkább, mert ő önmagát vádolta, mint a ki ez idegen és pártolás -nélküli nőt elhagyta s többi nejei, de főképpen a könyörületlen -Táma szerelemféltésének kitette; ekkor eszébe ötlöttek az -elfeledett Maniatanufusznak elmenetele előtt hozzá intézett szavai, -midőn mondá neki: Szaif, hát azért ragadál el bűvös kertemből s -szeretett társnéimtól, hogy én itt elfeledve s elszigeteltségben -éljek? – Igen! – mond Szaif – ez az elhagyottság s elszigeteltség -egészen a sírig kisérték a szegény nőt. Mert ő éppen nem akart -hitelt adni azon hírnek, tudva, hogy Maniatanufusz a szeszes italok -ellensége volt, s így halálát valamely gaz cselszövénynek -tulajdonitá, s ez <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span> eszme annyira feltüzelé fájdalmát, hogy -egész napokat s éjeket töltött a sírok felett, mintha valójában -vétkes lett volna; s elhanyagolván országlása gondjait, el a -hosszas fáradalmak s útazás miatt elgyengült egésségét, nem -hallgatva barátjainak figyelmeztető s vigasztaló szavaira; egészen -átadta magát ezen képzelet okozta lelkiösmeret-furdalásnak, s ott -kesergett folytonosan a két sír felett.</p> -<p>Akela látván ezt s azt is, hogy a szultán őtet és leányát is a -legnagyobb hidegséggel fogadja; sőt még nem is felel nekik, -megérté, hogy ő sokkal terhesebb vád alatt van, mint valójában -megérdemlené, s elhatározta, hogy meg fogja vallani az igazat -Szaifnak, ez által mindnyájok helyzete csak javulhatván. Azért egy -napon, midőn a málik fiának, Mászárnak sirján ülne, hozzája sietett -s megcsókolván őt, mondá,</p> -<p>– <em class="gesperrt">Kume Já forisze Azamán!</em> (kelj fel, -világ nagy hőse!) szünjél meg ez üres sírok felett könyezni; mert -tudd meg, hogy nőd és gyermeked él. S ekkor elbeszélte a -történteket; el, miként szedte reá Támát Maniatanufusz, miként -távozott, s mit izent Szaifnak.</p> -<p>A szultán ezt végig hallgatván, mondá:</p> -<p>– Hogyan volt lehetséges, Akela! engem ily soká csalogatni s e -sötét fájdalom éjében bolyonganom hagyni?</p> -<p>Meggyőződvén pedig, hogy a sírok csakugyan üresek, fölkelt s -palotájába visszatérvén, megfürdött, mintegy lemosandó magáról a -fájdalom salakját; vezértanácsát meglátogatta; rendeleteket adott; -igazságot szolgáltatott; sétalovaglásokat tett; szóval rendszeres -életet kezdett élni; azok pedig, a kik e rögtöni <span class= -"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> változás -okát nem ismerték, csudálkoztak, hogy a málik hogyan feledheté -egyszerre szivét marczangoló fájdalmának még emlékét is.</p> -<p>Így tölt el nehány hó, midőn egyszer a tanácsban ülő Szaif -Züliázánnak jelentik, hogy Akisza ohajt vele beszélni, s midőn -Szaif mondani akará, hogy elfogadja, akkor a nagy útaztató -megjelent, Szaif azonban fejét elforditván, mondá neki:</p> -<p>– Valójában, Akisza! nem hivém, hogy te oly merész légy, hogy -előttem megjelenj; remélted-é, hogy én azon kezet érintendem, -melylyel te szegény anyámat meggyilkolád?</p> -<p>Akisza könytelt szemekkel s érzékeny hangon válaszolá:</p> -<p>– Já, málik Azamán! te tudod, hogy én téged szeretlek, hogy -rendithetlen hűséggel ragaszkodom hozzád s haragodnak is kitevém -magam, hogy Kamaria halála által a te életedet biztosithassam, azt -hivém, hogy elég bátorsággal birandok haragoddal daczolhatni; de -túlbecsülém erőmet, mert most látva, hogy tőled gyűlöltetve élni -nem tudok, azért jövök, hogy kérjelek, fogadnál vissza -barátságodba, hiszem, hogy mint mindig, most is okos és méltányos -ember vagy. Já, Szaif! emlékezzél mindazon szolgálatokra, melyeket -neked tettem; én sokszor mentélek meg; sok jót és soha roszat neked -nem tettem; s te mindazt most elfeleded; gyűlöleteddel üldözsz -engem, mert megmentélek egy átkozott némbertől, kit anyádnak hivni -senki nem akart.</p> -<p>Szaif barátjai mind meg voltak hatva Akisza fájdalma s igazság -átlengte panaszai által, s mindnyájan <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> pártjára -állva kérték a málikot, hogy béküljön ki, hogy adja vissza -barátságát s közösen mondák neki:</p> -<p>– Neheztelésed ez igaz barát ellen már is soká tartott; mert -tudd meg, hogy ha Akisza meg nem öli Kamariát, mi öltük volna meg, -vagy mindnyájan elhagytunk volna téged; mert a te és a már húsz év -óta ezen nő zsarnoksága által pusztuló ország elvesztének nem -lehetünk vala czinkosai.</p> -<p>Szaif látva, hogy minden oldalról roszalással találkozik, s hogy -anyja emlékét a szánalom csak egy kis szavacskájával sem védi -senki, Akisza felé fordult s mondá neki:</p> -<p>– Akisza! én igyekezni fogok, hogy csak barátságodra gondoljak; -de te ügyelj, hogy soha egy szóval se emlitsd Kamariát.</p> -<p>Akisza megigérte ezt s több hetet töltött az arábok -városában.</p> -<p>Egy napon a málik búsongó kedélyben levén, Akisza közös -útazásaik emlékének felújitásával igyekezett elszoródást szerezni -neki. Szaif, ki örömmel hallgatta e kalandos útazások elbeszélését, -egyszerre felkiáltott:</p> -<p>– Akisza! még egy szivességre kérlek; egy oly dologra, a melynek -kivitele azt hiszem, nagyon bajos; de igérd meg, hogy bárminő nehéz -legyen is az a feladat, teljesitended!</p> -<p>– Ha csak reám nézve van veszély – mond Akisza – bárminő legyen -is az, igérem, hogy teljesiteni fogom; ha reád nézve is veszélyes, -akkor tanácsolási jogomat fenntartom; de ha te ezekre nem hallgatva -mégis akaratosan ragaszkodnál föltételedhez, akkor is -engedelmeskedni fogok parancsodnak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_51" id="Page_51">-51-</a></span></p> -<p>– Ohajtanám, Akisza! – mond Szaif – hogy engem médina Ábánát-ba -(asszonyok városa) szállits el.</p> -<p>Akisza nagyot sohajtva mondá:</p> -<p>– Képzelhetém ezt, miután Maniatanufusz elszökésének történetét -nekem elmondád; de, Szaif! ez lehetetlen, mert férfi azon városba -bé nem léphet; hallottál-é már beszélni azon városról?</p> -<p>– Igen határozatlanúl és soha az ott uralgó szokások- és -törvényekről; tudnál-é te nekem ezen városról felvilágositást adni? -– kérdé Szaif.</p> -<p>– A mulukok egy málikjának két fia volt, Kászán és Ászán; -halálakor felosztá az országot fiai közt; mindeniknek egy nagy -város és az ország fele jutott; Kászánnak egy fia, Ászánnak egy -leánya volt, s az első megkérte fia számára testvére leányát; de ez -nem akarván ezen természetellenes szövetségbe egyezni, a dűhbe jött -Kászán összegyüjté a hákiméhket és a tudósokat s kérdé, ha nem -tudnak-é módot, hogy testvére városából minden férfiat -elkergessenek.</p> -<p>– Oh, az igen könnyen megtörténhető – mondának a bűvészek – ha -te engedélyt adsz, hogy városodból minden nőt eltávolithassunk.</p> -<p>A málik beléegyezett s nem sokára egy-egy rézszobor emelkedett a -két város kapuin, melyek egyike elüzte a férfiakat, másika pedig a -nőket, úgy hogy egyik városban csak nők, másikban csak férfiak -maradtak. Egyikben egy málik, a másikban egy málika uralkodik -ugyanazon törvények szerint. Évenkint csak egyszer mennek feredni a -nők a két város között elfolyó patakba, melyre egy bőrbetegség -megjelenése kényszeriti őket, s a mely betegség ezen fürdés után -tökéletesen elmulik; ez az egy nap, midőn <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> a szomszéd -város férfiai szintén kimennek a patakhoz s az egész napot a nőkkel -töltik; estve mind a két nép visszatér városába; a nők az ezen nap -után kilencz hónappal születni szokott gyermekeiket maguknál -tartják és nevelik; a fiuk azonban 14 éves korukban kiüzetnek a -városból.</p> -<p>S így láthatod, Szaif! hogy fiad nincsen elveszve; egy kis -türelem s te nehány év mulva elmehetsz a város kapujához, hogy -elüzetésekor magaddal hozd el.</p> -<p>De Szaif úgy találta, hogy tizenkét évig várni oly türelmet -igényel, minővel ő nem bir, s más részről – tevé hozzá – én -elhatároztam, hogy ezen vállalalot megkisértem.</p> -<p>– De te nem tudod – mond Akisza – hogy ezen mulukoknak -szolgálatjában nemcsak emberek, hanem nemtők is vannak. Tudom én, -hogy téged a harcz nem ijeszt vissza; de ott nemcsak vívni kell; te -ott ezer cselbe eshetsz, melyet előre látni, kikerülni nem lehet, s -ha már valahogy eljuthatnál is az asszonyok városához, minő módon -juthatnál bé oda? hogy találhatnál meg egy nőt, a kire bizonyosan -nagyon fognak ügyelni, mint olyanra, ki már egyszer a törvények -ellen vétett.</p> -<p>– Annál inkább ezen szerencsétlen üldözött nő segitségére kell -sietnünk – felkiált Szaif – annál inkább ki kell ragadnom fiamat -azon vadak közül, kik megtiltják, hogy az atya nevet kimondja.</p> -<p>– Jól van, Szaif! én tíz napi gondolkozási időt adok neked; -tanácskozzál barátaiddal, s ha ekkor sem fogsz lemondani vészteljes -útadról, akkor el fogunk menni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_53" id="Page_53">-53-</a></span></p> -<p>A tíz nap mulva megtérő Akisza mondá Szaifnak:</p> -<p>– Üdvözöllek, Já, málik Azamán! hát hogy állsz képzelgő -terveddel?</p> -<p>– Én mindig ugyanazon szándékkal vagyok – mond Szaif – mert -midőn én valamely tervet közlök, azt már előre jól megfontoltam, s -ha a tíz napi gondolkozási időt elfogadtam, azt nem azért tevém, -mintha az valamit változtatni képes lett volna határozatomban, -hanem azért, mert nem akartam veled ellenkezni, s így kérlek -szállits el ahhoz a nővároshoz, s ott Allah kijelölendi -teendőmet.</p> -<p>– Ha így van, Szaif! – mond Akisza – kérlek hivd elé szolgádat, -Airudot.</p> -<p>Szaif megsurolván a Lueh-t, a megjelenő nemtőnek mondá -Akisza:</p> -<p>– Ládd, Airud! mit kiván tőlem Szaif Züliázán! hogy vezessem őt -az asszonyok városába.</p> -<p>– Az annyi, mintha vesztire vinnéd! – felel Airud.</p> -<p>– S mégis semmiképp sem tudom merész tervéről lebeszélni. Szaif -– mond Akisza a málikhoz fordulva – te engem elszomoritasz, -kétségbe ejtesz s szerencsétlenné téssz; mert arra erőltetsz, hogy -téged a veszedelmek- s talán a halál torkába vezesselek; de ha reám -hallgatni nem akarsz, induljunk.</p> -<p>Szaif búcsut vett családjától s Akisza vállaira ülvén, útra -kelt; Airud követte őket s valahányszor Akisza elfáradt, ő vette át -a szultánt.</p> -<p>Így útaztak több napokig, midőn egy dombot értek el, egy -gyönyörü szép zöld dombot, mely alatt egy nagy város terült el, -melynek számtalan házai, fénylő tavak s csergedező patakok által -tarkázott <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> bájos kertektől voltak környezve; tovább -egy dús ligetek árnyába nyujtózkodó folyó kanyargott, mely a -térséget két egyenlő részre látszott felosztani; a távolban egy a -láthatár végpontján felmagasuló hegy alján egy más nagy város -tornyai tüntek fel.</p> -<p>– Íme, itt lábaidnál ez az asszonyok városa – mond Akisza – -tovább haladnunk esztelenség lenne. Az a város, melyet ott a messze -távolban látsz, a férfiak városa, s a tért átszelő folyó az, hol a -nők és férfiak minden évben egyszer találkoznak. Most ülj le, -nyugodj; én rögtön vissza fogok térni.</p> -<p>S távozván, nehány percz mulva megtért, egy fehér szerszámzatu -fehér lovat s egy fehér női ruhát hozván magával.</p> -<p>– Szaif! – mondá a máliknak –, ma éjjel itt maradunk, hajnalban -fölveszed ezen öltönyt s arczod jól elleplezve ezen lóra ülsz, mert -én értesültem, hogy a málika jó reggel ki fog jőni, megszemlélendő -a város melletti térségen tartandó gyakorlatokat; rejtőzz el -valamely sűrü ligetbe, honnan láthasd az uralkodónőt számos -kiséretével elvonulni; testőrsége különböző színt viselő külön -csapatokba leend felosztva, s midőn a fehér csapat elérkezend, te -csatlakozz hozzájok s azután Allah védelmezzen.</p> -<p>– Igen – mond Szaif – Allah védelmezett eddig is, s most is -reménylem szerencsésen bévezetend a városba.</p> -<p>Az éjt a hegytetőn töltötték, s más nap az Akisza segitségével -nőnek átöltözött Szaif lement a város kapuja felé s ott sűrü -növények lugosa alá rejtőzködvén, nem sokára látta a vezérnéje s -más nagy hivatalt viselő nők közvetlen kiséretében a málikát; -<span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span> ez első csapat veres öltönyt viselt. A -második csapat, melyet a hadsereg és testőrcsapat tisztjei -képeztek, zöld öltönyt viselt. Ezek után a kincstárnok s annak -számtalan tisztjei jöttek mind fehér lovakon s egészen fehér -lemezben (ez a csapat legszámosabb volt s hihetőleg azért hozta -volt a jó Akisza Szaifnak az ily színü öltözetet). Mihelyt e csapat -elvonult, Szaif észrevétlenűl annak hátuljára sorakozott; senki -figyelmet nem forditván reá, ő Maniatanufusz után kezdett -szemlélődni, kit azonban sehol sem tudott fölfedezni.</p> -<p>A málika egy szép zöld fák árnyában levő aranyos széken foglalt -helyet, a többiek kört alkottak az uralkodóné körül s játszodni -kezdettek repűlő labdával; (ezen játékot két személy játsza s abból -áll, hogy egy kis tollakkal ellátott labdát kezökben levő reczével -(Racket) vissza kell egymásnak ütni; a melyik elejti, kiáll a -játékból s helyét más foglalja el). Szaif részt vett ezen játékban, -s csakhamar ügyessége irigyeket szerzett neki s több fiatal leányok -mondani kezdették: „ki lehet ez a rút nő, ki minket gátol a -játékban? nagyon rútnak kell lennie; mert arczát szorgalmatosan -rejtegeti!“ Szaif hallván ez észrevételt s félvén, nehogy a -figyelmet magára vonja, akarattal elejté a labdát s -visszavonult.</p> -<p>A labdajátékot zene és énekverseny követé. Ez után kézviadal, -(t. i. két nő egymásnak futva, kezen ragadták egymást s az erősebb -a gyengébbet letérdelni kényszerité. Az esetszerüség úgy akarta, -hogy a kincstárnok Szaifot választá ellenfelűl; de alig küzdöttek -nehány perczig, Szaifot ereje és mozdulatjai elárulták, hogy nem -nő; ekkor a kincstárnok mondá neki: <span class="pagenum"><a name= -"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span></p> -<p>– Ne menjünk tovább, mert te férfi vagy!</p> -<p>Szaif kérte, hogy titkát ne árulja el.</p> -<p>– Hogy te idáig eljutottál, az azt mutatja, hogy nem vagy más, -mint Szaif Züliázán.</p> -<p>– Igen, én vagyok; de hogyan van, hogy ösmersz? – kérdé ez.</p> -<p>A fiatal leányok ekkor tánczolni kezdettek a málika előtt s a -kincstárnok félrevezetvén Szaifot, mondá:</p> -<p>– Hozott az ég, Já, Szaif Züliázán! itten mi biztosan -beszélgethetünk: tudd meg, hogy engem Marjánának hivnak, én -Maniatanufusz vezérnéje voltam, midőn ő az ide nem messze levő -leányok kertjébe ment el, nem térvén onnan vissza; atyja gyanitá, -hogy valamely idegennel megszökött s megtiltván, hogy még nevét is -eléhozzák, második leányát Nurálhudát nevezte ki Málikának; ez -szigoru jellemű s rosz lelkü nő, s mivel tudta, hogy testvérét -szeretem, nem akart vezérnének megtartani; de mivel mégis a -kormányzatban, melyhez semmit sem értett, szüksége volt reám, -kincstárnoknak nevezett ki.</p> -<p>Nehány év mulva Maniatanufusz visszatért atyjához, de ez -elfordulva tőle, mondá neki:</p> -<p>– Takarodj szemem elől, szerencsétlen! te megszöktél egy -átkozott idegennel s most egy bitanggal térsz vissza, menj, távozz -szemeim elől!</p> -<p>S azután megfogatva, ide küldötte a könyörületlen -Nurálhudához.</p> -<p>– Nagy Isten! – kiált Szaif – mondd Marjána, mi történt nőm- és -gyermekemmel, életben vannak-é vagy halottak? <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span></p> -<p>– Élnek, de iszonyatos helyzetben – felel Marjána – a szultánné -lánczra verette s egy sötét börtönbe dobatta, hová nekem nagy -veszélylyel sikerült béhatolni; Maniatanufusz mindent elbeszélt „Az -én férjem szultán Szaif Züliázán, nem pedig egy ösmeretlen – mondá -ő – ő a világ legnagyobb hőse, s ha én most szenvedek, azért van, -mert ő engem nagyon szeretett, s bár a kormány gondjai néha elvonák -tőlem, de azért ő mindig örömmel látott engem s én távolléte alatt -méltatlanul megszöktem, elragadván fiát is, a kit oly igen -szeretett. Igen, én se türelem- se szánalommal nem birtam, és -sorsomat megérdemlem. De Istenem! ennek a szegény gyermeknek is itt -kell e sötét börtönben ártatlanul meghalni.“</p> -<p>Szaif ezeket hallván, nőképp sirni kezdett s könyörgő hangon -mondá:</p> -<p>– Az Isten nevére kérlek, Marjána! eszközöld ki, hogy nőmet s -gyermekemet láthassam, s te az életnél többet fogsz nekem adni.</p> -<p>– A mit kivánsz, az mindkettőnk életét veszélybe hozhatja – mond -Marjána – de Maniatanufusz iránti szerelmem parancsolja, hogy -minden veszélyt megvessek. Hallgass jól reám! midőn az éj -bekövetkezik, jőjj a város falaihoz, a kaputól jobbra egy kötelet -találsz, melylyel én téged felhuzlak, s majd aztán találunk -valamely módot, hogy a börtönbe béhatolhassunk.</p> -<p>Ezen beszélgetés végeztével a málika visszatérni készült, Szaif -visszavonult a ligetbe; s a málika kiséretével bément a városba, -melynek kapui bezáródván, Szaif egyedül maradt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span></p> -<p>Mihelyt az éj sötét árnya elboritá a földet, Szaif a Marjána -kijelölte helyre ment, megragadta a kötelet s rögtön felvonatott a -falra, onnan Marjána lakába vezettetett, hol három napig rejtve -maradt, várva a napot, midőn a kincstárnokné szolgálatában leend a -palotában. Elérkezvén e nap, Marjána Szaifot rabnőnek öltözteté s -magával vitte a palotába; egész nap el volt foglalva hivatalával, -de estve, midőn a szultánné hálótermeibe visszavonult, Marjána -bezárkozott Szaiffal a palotájában levő szobájába s mondá neki:</p> -<p>– Látod e szobát? ezt én magamnak azért választám, mert ez -közvetlen nőd és gyermeked börtöne felett van; elővigyázattal és -hosszas kitartással egy kis rejtett lépcsőzetet csináltattam, mely -a börtönbe vezet; most, Szaif, bátorság! én remélem, hogy -eljutandunk hozzájok.</p> -<p>Ezt mondván, egy kis kézi lámpát adott a még mindig rabnő ruhát -viselő Szaif kezébe, egy élelmi szereket s öltönyöket tartalmazó -kosarat más kezébe, s azután a falnak egy táblázatát felnyitván, -szűk csigalépcsőzetre értek, mely oly hosszu volt s oly mélységbe -vezetett, hogy a lámpa léghiány miatt alig éghetett, s maguk is -alig lélegzelhettek; végre egy sziklába vésett üregbe jutottak, a -hol Szaif semmi kijárást fölfedezni nem tudott.</p> -<p>– Most – mond Marjána – fölkeresem a börtönőrt (ez egy nő, kit -én egészen megnyertem); de mivel az ajtón álló őrök közel vannak, s -mivel gyakran vizsgajáratot tartanak a börtönben, jobb ha a nőt nem -ijesszük meg merészségünkkel; azért te maradj a rabnő szerepében, -rejtsd el arczodat s ne beszélj. <span class="pagenum"><a name= -"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p> -<p>Ekkor Marjána egy addig Szaif által nem látott, alig két láb -magas és sziklaszerü vaslemezt nyitott fel, s földre feküdvén -hallgatódzott; nem hallván semmi zajt, egy másik ajtót nyitott meg, -mely a börtön felől hasonlóan falhoz hasonló kőszínre volt festve; -Marjána ekkor térden és karon csúszva, bémászott, Szaif követte őt -s beérve egy nyirkos folyósóra, ott találták az őrt, ki suttogva -mondá:</p> -<p>– Veh Allah ya Szatti! szegény Maniatanufusz ma reggel óta -számlálja a perczeket, mert tudja, hogy ma a te napod, és hogy csak -te egyedül vagy a világon, a ki neki vigaszt és felbátoritást -nyujtasz.</p> -<p>– Szaif! – mond sugva Marjána – maradj itt egy kevéssé, hogy -készitsem el előre látásodra, mert ő nagyon el van gyengülve s a -rögtöni öröm árthatna egésségének; – azután az őrhöz fordulva, -mondá:</p> -<p>– Já Karkab! nyitsd föl nekem e szomoru börtön ajtaját s aztán -menj őrködni a nagy ajtóhoz; a legkisebb zajra jöjj engem -értesiteni.</p> -<p>– Já, Marjána! minő későn jössz, én már nem reméltem, hogy -lássalak; midőn valaki ilyen szerencsétlen, hogyan higyjen a -barátságban?</p> -<p>– Igaztalan lennél, ha barátságomban kétkednél, főképpen most – -mond Marjána – ne engedd át magadat a bánatnak, szeretett barátném! -még nincs minden elveszve.</p> -<p>Ezen szavakra zokogni kezdett Maniatanufusz s szeméből köny -záporzott. Hogyan reméljek én, miként jöhetnék én ki ezen borzasztó -börtönből; hogyan mehetnék ki e kastélyból, e városból még akkor -is, ha levehetnéd ezen testemet szaggató, ezen gyermekemet terhelő -lánczokat? szegény ártatlan gyermekem! <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> bár csak -őt menthetnők meg; – de csak egy lény van, a ki elég nagy, a ki -elég bátor, hogy azt végrehajthatná; az az atya, kinek én szivét -elzúztam, miként ezen lánczok zúzzák az én testemet. Oh, igen! én -megérdemlem a halált.</p> -<p>S ezt mondva Maniatanufusz, összekulcsolta kezeit, melyek el -voltak aszva, melyek gyengülten estek vissza térdeire, lánczaikat -zörgetni.</p> -<p>Szaif Züliázán, nem tudván megindulását és könyeit tovább -tartóztatni, a börtönbe rohant s neje és gyermeke elébe térdelvén, -átkarolta őket, mondván:</p> -<p>– Szegény anya! Szárazd fel könyeid, mert Allah megenged neked s -Szaif mindig szeret téged!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span></p> -<h2>XIV.<br /> -Az asszonyok városa.</h2> -<p class="summary">Airud és Akisza. Szolimán kincse.</p> -<p>A kis Mászár megismervén Szaif Züliázánt, sirni kezdett, midőn -Maniatanufusz kinyitván mélyen béesett szemeit egy perczre, újból -bezárta azokat, mert a nagy megrázkódtatás eszméletétől -megfosztá.</p> -<p>– Látod Szaif – mond a barátnéja fejét tartó Marjána – nem -hagyál nekem időt, hogy előre elkészitsem látásodra; én tudtam, -hogy a nagy örömnek rohama halálos lehet ezen elgyengült és -kimerült nőre.</p> -<p>Szaif megijedve, ápolni kezdé nejét; hideg vizet öntött -halántékára s egy perczig halvány és ijesztőleg elsoványodott -arczán legelteté bús pillanatait, eczetet lélegzeltetett vele s -kezeibe fogta jéghideg és vassebesitette kezeit; e gyöngéd ápolásra -végre életet s eszméletet nyert Szaif neje, s visszanyervén -beszélőtehetségét, felkiálta:</p> -<p>– Já, Szaif! miért jöttél ide? hogy halálom tanuja légy s talán, -hogy a tiédet is itt találd? mert testvérem könyörületlen; de ha -teheted, vidd el magaddal e gyermeket s én akkor nyugodtan fogok -meghalni; <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> de térj vissza hamar honodba, hogy ne -legyek okozója a te vesztednek.</p> -<p>– Maniatanufusz! azon Istenre, ki engem hall és a ki engem ide -vezetett, eszküszöm, hogy ha én honomba visszatérek, az csak a te -és gyermekem társaságában fog megtörténni.</p> -<p>– Kérlek Szaif! mondj le azon reményről, hogy engem e börtönből -kiszabadits – mond a szegény nő – az lehetetlen s ha lehető lenne -is, nézz reám! lenne-é erőm, hogy kövesselek? Hajdan szépnek -találtál; nézz most reám! csontváz, szánalom és tán utálat tárgyává -lettem. Oh, jobb ha engem meghalni hagysz!</p> -<p>– A boldogság, a szerelem visszaadandja egészségedet, -szépségedet – mond Szaif – mert a valódi szépség csak a szívvel hal -meg; hajdan bámultalak s szeretni alig mertelek, most ha inkább -leendesz szeretve, mint bámulva, kevésbé boldog leendesz-é, -szeretett barátném!</p> -<p>Szaif rendithetlen megmaradt azon elhatározása mellett, hogy a -várost csak neje és gyermeke társaságában hagyandja el; hiában -mondá Maniatanufusz, hogy fel fognak fedeztetni, elfogatni, s hogy -mindhárman menthetetlenűl veszve lesznek.</p> -<p>– Hát akkor együtt fogunk meghalni! – felelt Szaif.</p> -<p>Így tölték el az éjt, daczára az őr figyelmeztetéseinek, ki -szorgalmazta Marjánát és rabnőjét, hogy távozzanak; végre -Maniatanufusz összeszedvén minden erejét, mondá Szaifnak:</p> -<p>– Valójában el vagy határozva, hogy életedet koczkáztasd -megszabaditásomért?</p> -<p>– Én változhatatlanul el vagyok határozva! – felelt Szaif. -<span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span></p> -<p>– Ha így van – mond Maniatanufusz – ha semmi sem tud veszélyes -vállalatodtól elvonni, úgy csak egyetlen mód van annak -teljesitésére, s az a várost védő talszaméh megsemmisitése. Ez igen -veszélyes mód, ismétlem, s hogy azt tehessük, Marjána segitségére -van szükségünk, s számithatok-é közremunkálásodra?</p> -<p>– Ismét kétely! – felel Marjána szomoruan – légy meggyőződve, -Maniatanufusz! hogy az életben soha sem volt nálamnál hűbb s -áldozatkészebb barátnéd!</p> -<p>– Istenem! – felelt a rab – tegnap estve még oly nyomorult -voltam, s ma már szerencséssé tesztek szenvedéseim közepette! Most -az éjnek csak nyolcz órája tölt el, testvérem ilyenkor még mélyen -alszik; a nélkül, hogy valakit felköltsetek, menjetek az ő -hálószobájába s ágya két végére állva, azt három, négy lépéssel -tovább kellene tenni (mit a nélkül hogy föl ne ébredjen, szinte -lehetetlen), azután az ágy helyén egy szőnyeget fölemelvén, ott egy -gyűrűt fogtok találni, melynek segitségével egy kis lépcsőzetre -vezető lappancsot emeltek föl; ez a lépcsőzet egy földalatti -terembe vezet, melynek közepén egy kiszáradott fa, s a fán egy -mozdulat nélküli madár áll, melynek csőre egy vasszeggel van -átütve; Szaifnak e szeget ki kell huznia, de nem egészen, hanem -úgy, hogy az akkor essék le, midőn ti a földalatti termet -elhagyjátok; ha ez így végrehajtható lenne, akkor talán -menekülhetnénk; mert a talszáméh többé nem lenne a városon s az -érczszobor nem védné többé. Vissza ugyanazon útat kövessétek, -melyen mentetek; ha siker követendi lépteiteket, én itt egy óráig -várni fogok reátok s kérni a hatalmas Istent, hogy vegyen minket -oltalma és pártfogása alá. <span class="pagenum"><a name="Page_64" -id="Page_64">-64-</a></span></p> -<p>– Gyorsan, gyorsan! – mond Szaif – ne veszitsünk egy perczet is; -az éj halad s minden percz megfizethetlen.</p> -<p>Rögtön fölmentek Marjána szobájába s megfoghatatlan szerencsével -teljesiték Maniatanufusz intéseit; a szolgálók, a testőrnők mind -elaludtak; a szultánnő ágyát tovább tevék a nélkül, hogy ez -fölébredjen; a madár száját elzáró szeg minden nehézség nélkül -kihuzatott a megjelölt módon, s távoztuk után három negyed órával -visszatértek Maniatanufuszhoz.</p> -<p>De alig léptek bé a börtönbe Szaif és Marjána, a városban -iszonyatos zajt hallottak, s egy mennydörgő hang hallatá:</p> -<p>– Asszonyok városa! én távozom, városotok felett többé nem -őrködöm; én szabadságomat visszanyertem, elhagyom a szobrot, melybe -hakiméh-itek bezártak volt, s melyből egy hős kiszabaditott; most -védjétek magatokat a férfiak ellen. Isten veletek, asszonyok! engem -többé látni nem fogtok!</p> -<p>E kiáltásra a nők és leányok zajongva és jajveszékelve siettek -az utczákra; Szaif, ki már neje és fia lánczait széttörte, Marjána -segitségével annak szobájába vezette őket s az utczán való -tolongás- és sötétség segitségével (mert még éjjel volt) elhagyták -a palotát s Marjána lakására mentek; ennek kapujához érve, Marjána -mondá barátainak:</p> -<p>– Most zárkozzatok bé lakomba; én, hogy minden gyanut elháritsak -magamról, visszatérek a málikához; ne féljetek semmit; én -rabnőimnek rendeletet adok, hogy senki másnak ki ne nyissák a -kaput, csak nekem; s ha valami vész fenyegetne, rögtön tudósitni -foglak. <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span></p> -<p>Midőn Marjána a málikához ért, ez utolsó ijedten s iszonyu -izgatottságban rendelte, hogy egy titkokat leleplező bűvésznőt -hivjanak.</p> -<p>Midőn ez a nő, kit Kayhunának hittak, megérkezett, mondá neki, -hogy fedezze föl ama férfi hollétét, ki a városvédő nemtőt -kiszabaditá.</p> -<p>Ekkor Kayhuna kérte a szultánát és Marjánát, hogy kövessék az ő -lépteit, s így kapuról kapura mentek; a bűvésznő mindenütt olvasott -valamit egy könyvből s tovább ment mondván: „Nincsen itt!“ Igy -mentek a Marjána házáig; itt szintén megállott a bűvésznő s -könyvéből olvasván felkiáltott, hogy „az, a kit kerestek, itt -van!“</p> -<p>– Hallod-é Marjána – mond a málika – mit mond a bölcs -Kayhuna.</p> -<p>– A bölcs Kayhuna nem tudja, mit beszél – felelt Marjána.</p> -<p>– Hogyan! a mi bűvésznőnk nem tudja, mit mond? kérdi nyugtalanul -a szultánné.</p> -<p>Marjána kiméletlen nyers feleletére a szultána rendeletet adott, -hogy fogják el a kincstárnoknét s ajtaját erőszakkal törjék -fel.</p> -<p>De Marjána fehér csapatjának minden nőfegyveresei kisérék -urnőjöket s az elfogatási parancsot hallván, körülvették főnöküket -s kardot rántottak a málika testőr csapatja ellen.</p> -<p>A viadal elkezdődvén, Szaif a fegyverzörejre kitekintett az -ablakon s látva a történteket, mondá Maniatanufusznak:</p> -<p>– Most van a legalkalmasabb percz a távozásra; ezen zavarban a -kapukon nem őrködnek figyelmesen s én a nélkül akarnék távozni, -hogy ezen nők között vért <span class="pagenum"><a name="Page_66" -id="Page_66">-66-</a></span> ontsak; vedd azért fiunkat s kövess -engem, majd én fogok útat nyitni neked!</p> -<p>Ekkor lementek, Szaif a kapu küszöbére lépve, jobb kezével -fölemelte Hám-ben-Noéh kardját s kiáltá:</p> -<p>– Én vagyok az embereket és nemtőket legyőző Szaif Züliázán!</p> -<p>A szultána testőrei rá akartak rohanni, de sebesen forgatott -kardjából lángsugarak törtek ki, melyek elvakiták őket s -visszavonulásra kényszeriték; Szaif nem sujtott kardjával egyet is, -hanem mindazok, a kik útjában voltak, ijedten vonultak vissza s -Maniatanufusz, fia és Marjána követék őt a városon kivül.</p> -<p>De a szultánné dühöngve állott asszonyai előtt s mondá -nekik:</p> -<p>– Az csak egy ember s ti nem szégyenlitek ezen ember és kardja -előtt gyáván hátrálni?</p> -<p>Így fölébresztve büszkeségöket és bátorságukat, az egész nősereg -Szaif üldözésére indult, már túlhaladtak a kapukon s a mezőkön -nyargaltak; de azon perczben, midőn a menekülőket utólérendők -valának, nagy porfelleget pillantottak meg, mely a villám -sebességével közelgett feléjök; csakhamar ez a vakitó porfelleg -körülfogta őket s számtalan lovagok ragadták fel nyergeikbe, s így -pároslag nyargaltak bé a talszáméh által többé nem védett -városba.</p> -<p>Szaif és társai megállottak volt bizonyos távolra, ezen -jelenetet szemlélni, s midőn annak rájok nézve szerencsés -kifejlődését látták, lejöttek a dombról, hogy annak megmagyarázását -kérjék nehány hátramaradt lovagtól, kik nem találván nőket, ott -lovaikat tánczoltatták. <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span></p> -<p>– Íme – mondák ezek – ez úgy történt, hogy az asszonyok városát -védett nemtő ma a mi városunk felett átrepülvén, lekiáltott: -„<em class="gesperrt">Ja Jamat Arijale</em> (Já, férfiak csapatja)! -én az a Hamaz vagyok, a ki a nők városát védtem; nekem visszaadták -szabadságomat s most ti félelem nélkül mehettek magatoknak nőt -foglalni.“ – S mi úgy tevénk, ezt a várost és asszonyait -elfoglaltuk.</p> -<p>Szaif búcsut vett a lovagoktól; a hegyre indult, hol Akisza várt -reá, midőn Marjána mondá nekik:</p> -<p>– Daczára Maniatanufusz iránti szerelmemnek, én soha sem tudnám -magam arra határozni, hogy honomat elhagyjam, s így búcsut kell -tőletek vennem!</p> -<p>– Hogyan! – mondának egyszerre Maniatanufusz és Szaif – midőn -neked köszönhetjük életünket s még többet életünknél, azon -boldogságot, hogy együtt lehetünk, most te minket el akarsz hagyni -egy városért, hol téged a nők legalább rosz szemmel fognak -nézni?</p> -<p>– Én tudom mind azon kellemetlenséget, a mely reám vár – felel -Marjána – de itten születtem s másutt élni nem tudnék.</p> -<p>– Isten veled hát! – mond Maniatanufusz, s Szaif felé fordulva -hozzátevé:</p> -<p>– Látod, Szaif! mennyire szeretjük mi honunkat; megbocsátod-é -most az én bolondságomat?</p> -<p>– Nekem kell bocsánatot kérnem – mond Szaif – hogy nem tudám azt -veled elfeledtetni.</p> -<p>S bal karjával gyönge nejének derekát átölelve s fiát jobb -vállára helyezve, fölvitte a hegyre, hol Airud és Akisza -szerencséltették Szaifot, s míg Szaif <span class= -"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> egy -perczre leült nyugodni, Airud hozzálépett s kezeit megcsókolván, -térdre állott előtte.</p> -<p>– Já, Airud! mit ohajtasz tőlem? – kérdé Szaif Züliázán.</p> -<p>– Uram és parancsnokom! – felelt Airud – egy kegyelmet esdek -tőled, én szeretem Akiszát; engedd meg, hogy nőűl vehessem.</p> -<p>– Miért ne, ha ő beléegyezik – felelt a málik; – távozz egy -kissé, beszélni akarok vele.</p> -<p>S Akiszát elészólitva, mondá neki:</p> -<p>– Te tudod, Akisza! hogy Airud egy nagyon jó nemtő s hogy nekem -mindig hű szolgám volt, akarod-é, kedves barátném! férjűl -elfogadni?</p> -<p>Szaif ezen kérdésére Akisza elhalványult s felelé:</p> -<p>– Bármily hűséggel ragaszkodjék is hozzád Airud, ő mindig csak -szolgád neked, én pedig barátnéd, s miként te, úgy én is, mulukok -ivadéka vagyok, és én csak hozzám hasonlóhoz fogok -férjhezmenni.</p> -<p>– De Airud nem közönséges szolga! – felelt Szaif.</p> -<p>– Airud szolgál, és szolgál akaratja ellen is mindazoknak, a kik -a Lueh birtokosai; én azt hiszem, hogy erre adott neked példát. -Szaif! midőn én teszek neked szolgálatot, azt irántad való -barátságból s Abduszalam Sheik iránti tiszteletből teszem; miként -vethetsz össze hát engem egy alsó rendü nemtővel, ki annyiszor vala -vesztednek vak eszköze, midőn engem megmentésedre hivott; ha erről -nekem egy szót is eléhozol, rögtön elhagylak.</p> -<p>– A házasságok csak kölcsönös beléegyezéssel és nem erőszakkal -köttetnek – felel Szaif – s azért ne haragudj, Akisza! ne -beszéljünk többet erről. <span class="pagenum"><a name="Page_69" -id="Page_69">-69-</a></span></p> -<p>Ekkor indulásra készültek. Akisza Maniatanufuszt és fiát vitte, -Airud pedig Szaif Züliázánt, ki mondá neki:</p> -<p>– Szegény Airudom! Akisza büszke születésére; de te ne szólj -neki s majd ha városomba érkezünk, én igyekezendem rábirni őt.</p> -<p>Elindultak s Airud az egész úton szomoru és levert volt.</p> -<p>Szaif Züliázán szerencsésen visszaérkezett szülővárosába, hol -barátjai és vezérei nyugtalanul várták, mert útjának czélját nem -tudták s merész bátorságát ismervén, nagyon aggódtak s bámulásuk -egészen a megdöbbenéssel volt határos, midőn Maniatanufusz és fia – -kiket már két év óta halottnak hittek – társaságában látták -megtérni. Szultán Szaif elbeszélte nekik ezen történetét s azután -Airud szerelméről is beszélt nekik, kit a szomoru fájdalom emészt s -véleményöket kérte ezen kérdésben. A málik barátjai azt felelték, -hogy Airud, bár szolga, midőn egy oly szultán, mint Szaif -szolgálatában van, úgy tekintendő Akisza által, mint egy nagy és -tekintélyes személy, s magukra vállalák, hogy Akiszát -rábeszéljék.</p> -<p>Midőn egy napon Szaif Züliázán vezéri tanácsában s Airud jobbján -ülne, Akisza belépett s mondá:</p> -<p>– Já, málik Azamán! engem rá akarnak beszélni, hogy szolgád -Airudhoz menjek férjhez; jól van, én beléegyezem ezen szövetségbe, -ha nekem Airud nászajándékba elhozza azon <em class="gesperrt">Ataj -veh Álbedelláth</em>-t (a koronát és öltözetet), melyet Bálkáisza -viselt Szolimán prófétával (ki üdvözölt és áldott legyen) való -menyegzője napján.</p> -<p>Szaif Airud felé fordulván, mondá: <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span></p> -<p>– Hallod-é mit kér Akisza; mit mondasz reá?</p> -<p>De a nemtő ijedtében majd földre esett s panaszos hangon -mondá:</p> -<p>– Oh én, szerencsétlen! Akisza azért kéri ezt tőlem, mert -halálomat akarja; e tárgyak Szolimán próféta kincsei közt vannak, s -e kincseket a nemtők egy málikja (Kayhun-nemtőfőnök) őrizi, kinek -rendelkezése alatt százezer oly nemtő áll, mint én; miként tudnék -hát én ezen kincshez még csak közeliteni is?</p> -<p>Szaif és a tanács kérték Akiszát, hogy kérjen egy más -nászajándékot; de ő hajthatatlan volt; ő csak az <em class= -"gesperrt">Ataj veh Albedellah</em>-t akarta, mondván: – Airudnak -tudnia kellett előre, hogy én muluk leánya levén, kezemet csak -olyannak adom, ki hozzám méltó nászajándékot fog hozni.</p> -<p>– Jól van – mond Airud – akaratod teljesitve lesz; te vagy birni -fogod Szolimán nejének koronáját és öltönyét, vagy halálom hirét -fogod hallani.</p> -<p>A tanács eloszlott, Akisza visszatért kastélyába, s Szaif -nemtőjének nehány megjegyzést tett azon kikerülhetlen veszélyről, -melynek magát kiteszi.</p> -<p>– Já, Szidi! – felelt Airud – ha vállalkoztam a nélkül, hogy -engedélyedet kikérjem, azt azért tevém, mert tudtam, hogy te nem -tagadod meg azt oly tényért, mit te mindennap téssz, t. i. -feláldozni, odadobni az életet a becsület- és szerelemért.</p> -<p>– Soha sem volt gondolatomban – felelt Szaif – hogy gátoljalak; -ha eléggé szereted Akiszát, hogy élted áldozatúl hozd neki, tedd, -hanem ezen elhatározásodban vajjon nem vezetett-é inkább a hiuság, -mint a szeretet? <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span></p> -<p>– Nem, uram! – felkiált Airud – mert valójában Akisza iránti -szerelmem oly nagy, hogy a nélkül élni nem tudnék s lehetetlen, -hogy ez egyesülés reményétől megváljak.</p> -<p>Csak az indulásról volt szó!</p> -<p>– Mikor s miként fogok rólad hirt hallani? – kérdi egy napon -Szaif nemtőjétől.</p> -<p>– Innen a Szolimán kincstárához való menetelre három hónap kell, -annyi a visszajövetelre, annyi az ottani szemlélődésre, hogy a -kincstárt megközelithessem, s így ha az év három utolsó hónapjában -vissza nem térek, hivj engemet a Lueh által, s ha a világ tulsó -oldalán lennék is, egy percz alatt nálad leendek; ha egy, kétszeri -hivásra sem jelennék meg, akkor tudni fogod, hogy rab vagyok, vagy -hogy valami nagy szerencsétlenség ért; de ez esetben nehogy -háromszor is megdörzsöld a Lueh-t, mert akkor az ég tüze -elégetne.</p> -<p>Airud távozott s Szaif egy nyugalmas évet töltött országában, -számitva a perczeket, hogy hű nemtője megtérjen; de az év utolsó -hónapjai is elérkezvén a nélkül, hogy ez megérkeznék; Szaif -elévette a Lueh-t s a lehető legerősebben megdörzsölte azt, de -semmi feleletet nem nyert; másodszor is ismételte eredménytelenűl, -s már harmadszor is meg akará dörzsölni; de ekkor eszébe jutván -Airud figyelmeztetése, félredobta azt s két köny fakadt -szemébe.</p> -<p>Szaif e percztől fogva szomoru és szórakozott lett, minden -érdektelen volt előtte, csak azon ohaj foglalkoztatá, hogy hű -szolgáját megszabadithassa.</p> -<p>Egy napon palotája erkélyén mulatván vezérei társaságában, -Akisza leszállott s üdvözlé őtet; de <span class="pagenum"><a name= -"Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> Szaif nem visszánozta, sőt -még reá sem nézett; ez szomorodtan kérdé:</p> -<p>– Uram és barátom! miért haragszol reám? Airud miatt? mit tett -ez a nemtő, hogy te annyira szereted; ő neked szenvedéseket -okozott, az igaz akaratlanúl; de végre is a legiszonyubb -veszélyekbe dobott s mindig én valék, ki a halálból -kiszabaditálak.</p> -<p>– Igaz – mond Szaif – de ő ragaszkodik hozzám, szeret engem s te -Akisza talán féltékenységből küldéd őt vesztire?</p> -<p>– Én egy szinte lehetetlen dolgot követeltem tőle, hogy -megmutassam neki a köztünk levő különbséget – mond Akisza, mintegy -kikerülve Szaif kérdését –; de uram, mit tehete ő éretted, mit én -tenni ne tudnék; én rendelkezésedre állok miként ő, s én -szeretetből teendem azt, a mit ő kényszerüségből tett.</p> -<p>– Valójában, igaz-é – mond derülten Szaif – hogy te mindent -megtészsz, mire kérni foglak? megigérnéd-e azt nekem a szent Isten -nevére?</p> -<p>– Esküszöm neked a mindenható Isten nevére – felel Akisza – hogy -minden kivánatodat teljesitendem, még ha tűz által kellene is -elpusztulnom.</p> -<p>– Jól van tehát – mond Szaif – én ohajtom, hogy engem Szolimán -(ki üdvözölt legyen) kincstárához szállits rögtön.</p> -<p>– Szolimán próféta kincstárához? kiált ijedten Akisza – íme te -egy lehetetlen dolgot kivánsz!</p> -<p>– Airudnak semmi sem volt lehetetlen, s ha én a mult évben azt -mondottam volna, hogy vigyen magával, ő észrevétel nélkül megtette -volna azt.</p> -<p>– Mert nem lett volna jogában azt nem tenni – felelt Akisza – s -kénytelen lett volna a lángok közé vinni téged, ha azt rendelted -volna neki. <span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span></p> -<p>– És éppen az ily engedelmességet szeretem én – felelt Szaif – s -így fölmentelek Akisza! az alól, hogy nekem ezen út veszélyeit -elbeszéld; mert én el vagyok határozva azt megtenni, ha csak te nem -akarod esküdet visszavonni, mert azt még mindig megteheted.</p> -<p>– Nem szegem, nem szeghetem meg eskümet – mond Akisza – s ezen -vállalat veszélyeit sem fogom elésorolni, csak azon körülményre -figyelmeztetlek, hogy én téged most csak egy hónapig szolgálhatlak, -akkor egy hónapig el kell hogy hagyjalak s ennek elteltével újból -visszatérendek; szóval, én csak egy darabig útazhatom veled, azután -az útat magadra kell folytatnod, én legfeljebb azt csak -kijelölhetem.</p> -<p>– Ily módon először fogunk útazni – mond Szaif.</p> -<p>– Igen – mond Akisza – de tudod-é mily hosszas ez az út? mi -nemtők azt három hónap alatt tesszük meg, mert mi föld felett -haladunk; de te mint ember, csak hat év alatt mehetsz oda, hat évig -jössz vissza; ki tudja hány évet töltesz ott, s így öregen s -összetörve térendesz vissza, ha visszaérsz!</p> -<p>– Az mindegy – mond Szaif – Allah nem azért adott nekem egy oly -becses talizmánt, hogy nyomorultan veszni engedjem az ezen -zakhirához kötött nemtőt; én kötelességemet teljesitendem.</p> -<p>– Akisza látva, hogy szavai hatástalanok Szaifra, barátjaihoz -fordult, mondván:</p> -<p>– Vezérek s te málik Efrah! ki Szaifnak mintegy atyja vagy; -beszéljétek le ez oktalan tervről; mert ha távozni engeditek, soha -többé látni nem fogjátok.</p> -<p>Ekkor minden ott levők kérni kezdették Szaifot, hogy hagyjon föl -veszélyes tervével; de ő siket maradt könyörgéseikre, mondván, hogy -a hatalmas Isten <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span> segitendi egy szent kötelesség -teljesitésében, s más részről, a kormányzás távolléte alatt semmit -szenvedni nem fog, mert azt málik Efrah még sokkal jobban és -szakértőbben vezetendi mint ő.</p> -<p>Akisza nyolcz napot kért a készülésre, a kilenczedik nap -megtérvén, kérdé, ha mindig azon akarattal van-é?</p> -<p>– Kész vagyok! – mond Szaif.</p> -<p>S mint mindig, helyét málik Efráhnak átadván s Khamiméh-t, -Barnokh-ot, Szádun Eszendcsét, Akélát, Dementhurt, Szabikot és -Majmunt, mint vezéri tanácstagokat melléje adván, családját és -barátjait átölelte s távozott.</p> -<p>Szaif Züliázán első hónapi útja fáradalmas volt, veszélyes -viharok dühöngtek, nagy tengerek felett vonultak el s háromszor 24 -óráig egy percznyi nyugalomra sem szállhattak le, úgy hogy Akisza a -hónap végén már alig tarthatá fenn magát; végre egy vad és kietlen -vidéken szálltak le.</p> -<p>– Ma szolgálatom utolsó napja! mit vélsz, Szaif; alig tetted meg -huszad részét útadnak s már is láthatod, mily terhes és veszélyes -az; akarod-é, hogy nehány napot nyugodva visszatérjünk honodba? -Szaif! Isten nevére, barátaid, gyermekeid emlékére kérlek, -gondolkozzál meg; még van idő!</p> -<p>– Visszatérni! – felel Szaif – nem, nem! az nem lehet! hagyj itt -Akisza, ezen a földön; Isten vezérem leend, s egy hónap mulva jöjj -vissza s keress föl!</p> -<p>A szegény elszomorodott lelkü Akisza megmagyarázta útját s -búcsut véve távozott. <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span></p> -<p>Szaif sok napokon át miveletlen kopár helyeken útazott, hol -emberrel sőt még állattal sem találkozott; kihalt puszta volt ez, -mely még vad gyümölcsöt sem nyujtott táplálására; a vele volt -élelmi szerek elfogytak s az éhség éreztetni kezdé magát.</p> -<p>Nem sokára futó-homok váltá fel a rögös földet, melyen eddig -haladott; de e változás által semmit sem nyert, mert a határtalan -homoksikságon még bajosabban haladhatott; lábai visszacsúztak annak -sík felületén s keveset haladhatott előre; ily kínteljesen útazott -három hétig gyökerekkel táplálkozva, midőn végre egy dombot -pillantott meg, mely a puszta egyformaságát megtörvén, reményt -nyujtott, hogy tetejéről valamely várost vagy emberi lakot fedezhet -föl. Szaif összegyüjtvén erejét, annak tetejére sietett föl; de -mily nagy volt csalatkozása és elszomorodása, midőn egy végetlen -tengert látott, várost és emberi lakot kereső szeme.</p> -<p>– Nagy Isten – mond Szaif – hát azért vándoroltam annyit, azért -kínzám és fárasztám magam, hogy ide jussak! s elkeseredett szívvel -imádkozni kezdett a parton.</p> -<p>S míg így imádkozva az előtte elterülő tengeren legeltetné -szemeit, egy fehér pontot pillantott meg a távolban, mely -perczenként bámulandó sebességgel nagyobbodott és közeledett s nem -sokára megismeré, hogy az egy kieresztett vitorlaszárnyakon sebesen -repülő hajó. Ekkor bátorságot s reményt nyervén, hálákat adott -Alláhnak, ki oly hamar meghallgatá segély-könyörgését.</p> -<p>A hajó közeledvén, Szaif lebontá turbánja kendőjét s jelt adott -vele, mit a parancsnok észre is <span class="pagenum"><a name= -"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> vett, mert nem sokára egy -csolnak eresztetvén le, parthoz evezett s Szaifot fölvevén, a -hajóra szállitá; útasunk kikérdeztetvén a kapitány által, nem -tartotta tanácsosnak megmondani kalandos vállalatját, s most is -hajótörést szenvedett kereskedőnek adta ki magát s megérté, hogy a -hajón szinte Indiából megtérő kereskedők vannak, honnan szép -czikkeket hozva megállának a parti városokban, cserevásárokat -teendők. Szaif nehány napig velök levén eléhozta Szolimán -kincstárát beszélgetés közben s kérdezősködött annak holléte felől; -de ezek mit sem tudtak róla. Szaif átlátta, hogy ez az útazás nem -előnyös reá nézve, mert már egy egész hónap óta hajózott velök a -nélkül, hogy partot értek volna s Akisza nem tehete érette semmit a -tengeren, mert ő csak szárazon útazhatott, a hol időnként -megnyugodhatott.</p> -<p>Hetek teltek el s szerencsétlenségre a kapitány eltéveszté útját -s nem tudta, hogy hol van; négy hónap telt el a legnagyobb -békétlenségben, mert már a víz és élelmi szerek is fogyni -kezdettek.</p> -<p>Egy reggel azonban a figyelő őr felkiáltott: „föld, föld!“ s a -fedezetre felsiető útasok nem sokára egy nagy várost pillantottak -meg s felé irányozták a hajót.</p> -<p>A parthoz közeledvén, a csolnakok leeresztettek s csaknem -mindnyájan beléültek, mert mindnyájan ohajtották a száraz földet -tapodni oly hosszas hányattatás után, s embereket látni oly hosszas -elszigeteltség után. Nem messze a várostól leszállván, örömmel -siettek a város felé viritó s gazdag tenyészetü növényekkel ékes -térségen át; de a midőn egy nagyszerüen szép viráglugost -bámulnának, egyszerre hat iszonyatosan rút, 7–8 láb magas ember -ugrott ki az alól, kiknek fejök a tevééhez hasonlitott. -<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span></p> -<p>– Ördögbe! – mond a kapitány – itt nem vagyunk a legkellemesebb -helyzetben, úgy látom; talán jó lenne visszatérnünk!</p> -<p>– Nem kell félni! – mond Szaif Züliázán – ezen állatok -bizonyosan jól meg fogják fizetni kelméiteket.</p> -<p>De e rövid beszélgetés alatt a bennszülöttek közeledtek feléjök -s kerek szemeikkel vizsgálódni kezdvén, kemencze-szerü szájakat -tátottak, melyekből kinyuló hatalmas fogaikat, roszat jóslólag -kezdték csattogtatni.</p> -<p>A kereskedők ez látva, visszafordultak és sebesen futni -kezdettek, s mintha a tűz kergetné, a tengerbe ugráltak s -csolnakjaikba mászva, visszaeveztek hajójokba.</p> -<p>Szaif magára maradván ott, a vad emberek feléje siettek, szemeik -villogtak mint lámpák, szájaik mértéken túl tátongtak s állati -fejeiket mozgatva, oly ijesztő röfögést hallattak, hogy a part -sziklái viszhangoztak belé.</p> -<p>Ekkor Szaif Züliázán visszalépve, kardot huzott s védelmi -állásba tette magát ezen teve-emberek ellen.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span></p> -<h2>XV.<br /> -Út Szolimán Konutz-ához.</h2> -<p class="summary">Szaif jegyese. A halottak városa. Az -óriások.</p> -<p>Míg Szaif védelmi állásba helyezkedett ezen emberek ellen, kik -felfalására látszottak készülni, egy közülök kiállva, Szaifhoz -közeledett s mondá neki:</p> -<p>– Barátom! mit akarsz e karddal? nincs miért félned tőlünk; mert -ha nevettünk, azt csak azért tettük, mert nagyon kicsinynek s -kicsinységedben szépnek és kedvesnek találtunk téged s örömmel -szemlélünk; de társaid miért szaladtak el mint az eszeveszettek? -miféle emberek azok?</p> -<p>– Azok kereskedők – felel Szaif – s megijedtek tőletek, mert ti -igen szokatlan modorban nevettek!</p> -<p>– Hogy a jó Isten áldja meg! különben jól tették, hogy távoztak; -mert mi ily gyáváktól semmit sem veszünk.</p> -<p>S ezzel Szaifot málikjokhoz vivén, elbeszélték neki a -történteket.</p> -<p>– <em class="gesperrt">La bész Alaik</em> (semmi ne -kedvetlenitsen)! – mond ez Szaifnak – társaidnak távozta se -szomoritson; te itt velünk jobban leendesz; s ha útadat -<span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span> mindenesetre folytatni akarod, mi itten -találunk a távozottnál jobb hajót, mert szigetünkre sok kereskedő -jön üzérkedni.</p> -<p>Szaif még nehány perczig beszélgetvén a málikkal, helyet -keresett hogy leüljön, s egyet üresen találván, elfoglalta; ez -pedig egy hirneves küzdő helye volt, ki a málikkal beszélgetett e -perczben, s midőn újból le akart ülni, helyét elfoglalva találván, -szitkokat szórt az idegenre.</p> -<p>Szaif ekkor kérdé a málikot, hogy ki legyen ez a neveletlen -ember s mit akar.</p> -<p>– Ezt az embert – felelt a málik – Szháriknak hivják s azt -mondják, hogy egy páratlan erejü küzdő, kit még eddig soha senki -földhöz nem vágott.</p> -<p>– Szeretnék vele megbirkozni, ha ő máliksága engedélyt ad -reá.</p> -<p>A málik kérdést tett, ha elfogadja-é amaz a meghivást; Szhárik -ezen felszólitásra készséggel lépett Szaif elébe s jobb kezét -megfogván, karját hátra akarta facsarni; de az oly mozdulatlanul s -hajthatatlanul maradt, mintha vasból lett volna. Ekkor Szaif -Züliázán mondván, most már rajtam a sor, ellenének karját -megragadva azt oly erővel facsarta hátra, hogy Szhárik csontjai -recsegtek s a fájdalom miatt kénytelen volt térdre esni; de -csakhamar dühösen emelkedett föl s bal kezével úgy pofon ütötte -szultán Szaifot, hogy szemei szikráztak belé.</p> -<p>Szaif Züliázán ezen felbőszülvén, kirántotta kardját s leütötte -a szemtelen fejét.</p> -<p>Ezen véres jelenet tanui meg akarták Szaifot rohanni; de a málik -feltartóztatván őket, mondá: <span class="pagenum"><a name= -"Page_80" id="Page_80">-80-</a></span></p> -<p>– Ne érintsétek ezt az embert, mert ez egy bátor férfi, Szhárikh -bárdolatlan s neveletlen ember volt, ki megsérté őt; ez a férfi -tetszik nekem s szivemből ohajtom, hogy közöttünk maradjon.</p> -<p>Szaif több hónapokig maradt a szigeten, nem találván módot a -távozhatásra. Neki ugyan megigérték, hogy tudatni fogják, midőn -valamely hajó érinteni fogja a földet s ellenkezőleg mindent -elkövettek, hogy azok érkezését eltitkolják előtte; de ekkor maga -kezdett figyelmesen ügyelni a hajók érkezésére s naponta többször -vizsgálta a tengert.</p> -<p>A málik ezt észrevevén, más módot keresett, hogy Szaifot -önkéntes maradásra birhassa, s magához hivatá Rabbiát. Ez egy vén -tudós volt, a kit a málik messze országból hozatott leánya -nevelésére.</p> -<p>– Rabbia! te tudod, hogy leányom minő szép s hogy felügyeleted -alatt mily gondos nevelésben részesült; én leányomat Szaifnak -akarom nőűl adni, s téged választálak, hogy az idegennel ezen -szerencsét tudasd; akarom, hogy ez a házasság mindenesetre -megtörténjék! érted-é?</p> -<p>– Értem, hatalmas málik! – felelt Rabbia – s idővesztés nélkül -Szaifhoz sietett s tudatá vele a málik ajánlatát; egyszersmind a -fiatal leányra mindenféle dicséretet halmozott.</p> -<p>– Hogyan lehetnének a nők szépek itten – mond Szaif – midőn a -férfiak oly rútak!</p> -<p>– Ismétlem neked – felel Rabbia – hogy a málik leányának -szépségben sem itten, sem más helyt párja nincsen.</p> -<p>Szaif gondolá magában: „valójában, már régóta únom magamat ezen -a szigeten s elmenetelem előtt, <span class="pagenum"><a name= -"Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> ha alkalom kinálkozik, miért -ne mulatnám egy kissé magamat! az nem akadályoz, hogy az első -hajóval tovább álljak, s bizonyosan a herczegnőt nem fogom magammal -a Szolimán Konutz-ához vinni.“</p> -<p>S ezen gondolat után Szaif elfogadta a házasságot, s Rabbia a -málikhoz sietett megbizatásának szerencsés eredményét tudatni; a jó -uralkodó el volt az örömtől ragadtatva s nem akarván azt elnapolni, -magához hivatá a birót és bizonyságokat, s Szaif a herczegnő -férjévé lőn avatva.</p> -<p>A fiatal leány arcza vastag selyem fátyollal volt eltakarva, s -midőn Szaif egyedül maradt vele, természetes kiváncsiságtól -vezettetve hozzálépett, s nem minden megindulás nélkül a -szorgalmasan elzárt fátyolra emelé kezét, azt elháritandó; a -herczegnő ekkor nevetésre vonta ajkait, hogy talán még szebbnek -tetszhessék; de milyen nagy volt a Sháma és Maniatanufusz szép -ajkainak szemléléséhez szokott Szaif bámulata, midőn maga előtt egy -valóságos állati szájat látott tátongni, ijesztően kiálló fogakkal! -Szaif visszaereszté a fátyolt s a szoba más szögletébe ment -muszulmán szokás szerint imádkozni. Ez ima hosszu volt s midőn -elvégzett egyet, mást kezdett, így egy harmadikat, egy negyediket, -egész reggelig. Ekkor Szaif elhagyta a menyegzői szobát s sietve -Rabbiához ment.</p> -<p>– Mit jelent ez a sületlen tréfa? – mondá neki – te elvétettél -velem egy leányt, a ki nem a mi fajunkhoz tartozik, s inkább -hasonlit azon idomtalan állathoz, melylyel nálunk a pusztákon -útaznak; én nem szeretem, hogy olyan szemtelenül hazudjanak nekem, -miként te tevéd, midőn mondád, hogy a herczegnő szépségben -páratlan. <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span></p> -<p>– Uram! mond Rabbia – kérlek ne neheztelj reám; mert a málik -rendelte nekem, hogy téged e házasságra rábeszéljelek; szavaimban -pedig nem volt hazugság, mert a herczegnő az ide való szépségi -fogalmak szerint szépnek tartatik; ily nemü szépség pedig sehol sem -találtatván, igazam volt, midőn mondám, hogy a herczegnő szépségben -páratlan.</p> -<p>– Látom, Rabbia! hogy te a furfangosságban nagy mester vagy, s -ha ily leczkéket adsz növendékednek, úgy nem kétkedem, hogy ő -erényben is oly kitünő, mint arczban; de a mi legtisztább itt, az -az, hogy nekem minél hamarább el kell hagynom ezen szigetet.</p> -<p>– Én is veled menekülök – mond Rabbia – mert a herczegnő -nevelése bevégeztetett s én is iszonyatosan únom itt magamat; de -nekünk egy alkalomra kell várnunk, s így még nehány napig -béketürés!</p> -<p>– Béketürés! neked könnyü – mond Szaif – de hatalmas Isten, mit -fogok én tenni?</p> -<p>Az estve elérkezvén, Szaifnak vissza kellett térnie a szerályba -s neje szobájába mennie; itt újból imádkozni kezdett, s imádkozott -egész reggelig; azután Rabbiához sietett s mindketten a -tengerpartra mentek sétálni.</p> -<p>– Adja az ég – mond az öreg – hogy hamar érkezzék egy hajó, mert -én látom, hogy csak félig jártam el megbizatásomban; mert a te szűz -feleséged panaszra menend a málikhoz s én leendek, ki a te teve-fog -iránti ellenszenved miatt szenvedni fogok.</p> -<p>– Nézzünk figyelmesen – mond Szaif – nem látsz-é valamely fehér -pontot e folyékony térségen!</p> -<p>De egy vitorla se tünt fel. <span class="pagenum"><a name= -"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p> -<p>A míg idegeneink eként vizsgálódtak, az alatt a férje -áhitatoskodását megunt herczegnő a málikhoz ment s mondá neki:</p> -<p>– Atyám, te kezemet egy ösmeretlennek adád; de én úgy hiszem, -hogy ő kevéssé fogékony azon megtiszteltetés iránt, melyben őt -részeltetéd; mert ő estvétől reggelig imádkozik, reggeltől estig -sétál s még hozzám mindeddig nem szólott.</p> -<p>A málik ezt hallván, Rabbiát hivatta s kérdé tőle:</p> -<p>– Meg tudnád-é nekem Szaif viseletét magyarázni? talán leányomat -rútnak találja!</p> -<p>– Nem málik Azamán! hanem a mi országainkban az a szokás, hogy -az új házas hét éjen át imádkozik, s csak ezen idő eltelte után -közeledik nejéhez.</p> -<p>– Látod, leányom! – mond a málik – nem kell neheztelned Szaifra; -az országának egy szokása s te egy szép, bátor és mindenben tudós -lovagot nyerendesz férjűl.</p> -<p>– Inkább szeretném, ha kevésbé tudós s szeretetre méltóbb lenne -– mond a fiatal nő, s azután visszavonult szobájába, hol nem sokára -Szaif Züliázán megjelent; de ekkor is csak folytonosan imádkozott a -nélkül, hogy reá tekintett volna.</p> -<p>Reggel pedig Rabbiához sietett.</p> -<p>– Hamar, már most szökjünk az első hajóval! Tegnap estve, midőn -a herczegnő szobájába mentem, ennek arcza le volt leplezve s nagy -szemeit oly szeretetteljesen legelteté rajtam, hogy bár nem igen -szoktam félni, még most is reszketek belé.</p> -<p>– Mit akarsz? – mond a vén tudós – mindenkinek megvannak gyengéi -és erényei! te félsz attól, a mi rút, miként mások félnek attól, a -ki bátor és vitéz. <span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span></p> -<p>Nem sokára, a parton kémlelődve, egy halászcsolnakot találtak, -megvették s vitorlát huzva, útra keltek azon reményben, hogy -valamely nagy hajóval fognak találkozni, mely a száraz földre -szállitandja; honnan Rabbia honába visszatérhet, Szaif pedig -feltalálhatja Akiszát, ki már egy év óta nem férhetett hozzá.</p> -<p>Több napok- és éjeken át útaztak, míg útjok kilenczedik napján -egy pompás hajóval találkoztak, mely nem messze tőlök vitorlázott; -erejöket megfeszitve eveztek ezen szép hajó felé, midőn hirtelen -vihar keletkezett. A tenger dagadozni, az ég sötétedni kezdett; a -kérlelhetlen vihar megragadta gyenge csolnakjokat s ide tova lökve, -egy fél óra mulva darabokra zúzta; ezen végzetszerü perczben -sikerült Szaif Züliázánnak és társának egy-egy deszkát megragadni, -így magukat fenntartani. A vihar eltávolitá a hajótól s nem sokára -egymástól is eltávolitá, egyik jobbra, a másik balra küzdött a bősz -elemmel.</p> -<p>A mi Szaifot illeti, így hányatott három nap és három éjjel, a -harmadik napon egy sebes folyam által egy szűk öbölbe ragadtatott, -melynek tölcsérszerü örvényében nyargaltak a tenger hullámai s egy -vad szikláktól szegélyzett üregbe mint pokol szájába örvényültek bé -a habbá tört hullámok. Szaifot ellenállhatlanul ragadták a folyam -árjai ezen vészes örvény felé s többször éles sziklákhoz csapkodva, -sebbel terhelten, összetörve, félig meghalva a tátongó örvény -szájához sodortatott, midőn egyszerre légbe emeltetni érezé magát; -de eszméletét veszté azon perczben, midőn életet nyert.</p> -<p>Midőn érzéseit visszanyeré, Akisza mellette volt, ki még egyszer -kiragadá a halál torkából s egy szép gyepre fektetve, több óra óta -ápolta. <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span></p> -<p>Midőn a beteg felelhete, mondá neki:</p> -<p>– Szaif! hát nem ment-é el kedved ezen lehetetlen úthoz? még -alig tevéd meg annak negyed részét s már két év tölt el, és látod a -vészt, a mely minden lépten nyomon megrohan. Kérlek, uram és -barátom! ne áldozd fel magad egy oly dologért, a mely nem érdemli -azt; térjünk vissza, még van idő!</p> -<p>– Jól tudod, testvérem! hogy ezek következetesség nélküli -beszédek – mond Szaif gyenge hangon – azt akarod, hogy felhagyjak -egy vállalattal, melyért már annyit szenvedtem, s hogy a halált -félve elhagyjak veszni egy oly hű szolgát, minő Airud? inkább -gondoljunk az indulásra, mihelyt a lég élénkségét ki tudom állani; -egy hónapig válladon fogok útazni, az alatt újból elég erőt -nyerendek arra, hogy magam lábamon folytathassam útamat.</p> -<p>Nehány nappal később Akisza útra kelt Szaif Züliázánnal; a hónap -vége elérkezvén, egy termékeny tartományban állapodtak meg. Akisza -egész részletességgel kijelölte az útat, melyet a szultánnak -követnie kellett, hogy a tengert kikerülje s megigérve, hogy -figyelemmel fogja kisérni, búcsut vett Szaiftól s felszállott a -légbe.</p> -<p>Szaif több napokig útazott; néha házakat is talált, néha útat is -tévesztett, midőn út nélküli magas hegyeken kellett áthaladnia.</p> -<p>Egy napon, midőn így iránytalan bolyongana, sötét felhőt látott -közeledni, mely a földet érinté, alakot változtatott s csakhamar -egy roppant nagyságu óriássá változott át, kinek szemei tűzként -villogtak; midőn ezen óriás Szaifhoz ért, kiáltá:</p> -<p>– Ki vagy? s mi neved? <span class="pagenum"><a name="Page_86" -id="Page_86">-86-</a></span></p> -<p>– Én ezen országban idegen vagyok, nevem Szaif Züliázán! – -felelt ez.</p> -<p>– Szaif Züliázán! – ismétlé az óriási egyén – ah átkozott, már -tíz év óta kereslek; mert te ölted meg az én testvéremet, -Mukhtatif-ot; vedd tehát érdemlett büntetésedet!</p> -<p>Ezt mondva, kezeit kinyujtá, hogy Szaifot eltiporja; de ez -kivonta kardját s egy csapással leszelte az iszonyatos kart, mely -mint villámsujtotta árbocz esett a földre.</p> -<p>– Te megöltél engem, bitang! – orditá ez távozva – de ha -visszatérek, boszum a pokol fenekéig is követni fog.</p> -<p>Szultán Szaif ekkor látta az óriást nehány ölnyire a föld felé -emelkedni s nehézkesen távozni, mint egy vihar terhelt felhő.</p> -<p>– Íme, egy új veszélylyel több! ez az átkozott óriás kilesheti a -perczet, midőn elalszom, hogy felülről valamely követ reám -eresszen. Kövessük őt, s őrködjünk felette!</p> -<p>Szaif egész nap az óriás követte irányban haladott, ki mint -fekete felhő lebegett előtte; de midőn az éj bekövetkezett, egészen -eltünt szemei elől, s úgy okoskodván, hogy az óriás sem fog a -sötétben látni, lefeküdt s nyugodtan elaludt.</p> -<p>Reggel a sötét felleget sehol sem látván, elindult s nem sokára -egy város közelében találta magát, melybe bémenvén, átfutotta annak -minden utczáit, minden piaczait a nélkül, hogy valamely élő lényre -talált volna; a nélkül, hogy valami zajt hallott volna; olyan volt -ez a város, mint egy nagy koporsó. Szaif bámulva barangolta bé -annak magános utczáit, <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> a házak is lakatlanoknak tetszettek, s -Szaif elhatározta egy ház belsejébe behatolni; a kapu nem levén -bezárva, ezt minden nehézség nélkül teheté. A házat pinczéjétől -hijujáig kikutatva, látta, hogy ott minden eszköz, sőt még az -élelmi szerek is oly rendben vannak, mintha a lakosok csak sétálni -mentek volna ki; egy második, harmadik házba ment; mindenütt -ugyanazon magányt, ugyanazon halálcsendet találta; egy ily házban -egy kissé megnyugodván, el akarta hagyni a várost, midőn egy magas -termetü nőt pillantott meg, a ki hallgatagon sétált az utczán s -Szaifhoz közeledvén, kérdé tőle:</p> -<p>– Idegen! mit keressz itt? nem remegsz-é Barkalami óriástól? ki -ha beteg nem volna, már megölt volna, miként megölé tegnap e város -minden lakóit.</p> -<p>– Ez az utálatos óriás tehát ugyan az, kinek én tegnap karját -levágtam – mond Szaif.</p> -<p>– Hogyan! te mentél meg minket ezen utálatos szörnytől – -felkiált a nő – hogy kezed legyen áldott s hogy végezze bé azt, a -mit elkezdett; mert az óriás még él s még talán meggyógyulhatna, s -undok vétkeivel elborithatná e földet; neki meg kell halnia. Tudd -meg, idegen! hogy én nemtő vagyok s nevem Anisza; én szeretém e -város lakosait; de nem tudám megvédni ezen szörnyeteg gyilkos -ellen; ki mind leölte őket s azután nagy tüzet gyujtott a térségen, -e messze ellátszó tűz világánál jöttem ide, s huszonnégy óra óta -siránkozom a halottak ezen városa felett; de reggel elégülten látám -a gyilkost, csaknem haldokolva térni vissza, s innen nem messze -levő várába zárkozott; ha meg akarod ölni, kijelölöm a módot, hogy -miként tedd azt. <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<p>– Bizonyosan – mond Szaif – siessünk, egy perczet se veszitsünk, -mert egy ily szörnyet meg kell semmisiteni, mint egy mérges -kigyót.</p> -<p>Anisza egy nagyon régi torony alá vezeté Szaifot s mondá -neki:</p> -<p>– Ott fenn egy kardot fogsz találni; ez az egyedüli fegyver, -melylyel Barkalamit meg lehet ölni; mi nemtők ezen toronyba nem -mehetünk bé, ezen kardot nem érinthetjük; menj azért te; én -megvárlak itten!</p> -<p>Szaif felment s kevés idő mulva megtért a karddal; ekkor az -óriás vára felé haladtak, melynek kapuit nyitva találták; mert -szolgái, kik gyülölték őtet, midőn betegen láták megtérni, mind -elhagyták várát. Szaif minden nehézség nélkül megtalálta a -sebesültet, kinek oroszláni orditásai rémesen viszhangoztak az -elhagyott folyosókon; ott feküdt ő, erőtlen levén felállani. Szaif -ekkor két kézre fogván kardját s a mindenható Istent segitségül -hiván, oly iszonyatos csapást intézett az óriás fejére, hogy az -rögtön meghalt, s tűz fogván körül szörnyeteg testét, azt percz -alatt egy halom hamuvá változtatá át.</p> -<p>Midőn Szaif Züliázán lement az udvarra, Anisza kérdé, hogy hová -akar menni?</p> -<p>– Én Szolimán Konutz-ához igyekezem! – felel Szaif.</p> -<p>– Én is oda menyek – felel Anisza – mert én téged mindenütt -követni foglak.</p> -<p>Elindultak ketten s a vártól csekély távolra Anisza egy hamu és -meszesült csonthalmot mutatott.</p> -<p>– Ez – úgy mond – a szerencsétlen város lakóinak maradványa.</p> -<p>S Szaif még inkább örült annak, hogy a szörnyet kivégezte. -<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span></p> -<p>Három napig útaztak magános vidéken, midőn egyszerre az általok -követett út két ágra szakadt.</p> -<p>– Ne vegyük a baloldali útat, mert az egy nemtő várába vezet, ki -nőűl kért engem, s kitől atyám megtagadott – mond élénken -Anisza.</p> -<p>– S én éppen a balfelőli útat követendem – felelt Szaif.</p> -<p>– Valójában azt hiszem – mondá Anisza – hogy te szereted egy -kissé az ellenkezést.</p> -<p>S ezután szótlanul haladtak. Egy órai út után pedig Arnish óriás -várához értek.</p> -<p>Hová bémenvén, az óriás, ki csak Szaif Züliázánt látta meg, -haragosan kiálta rá:</p> -<p>– Ember, honnan jössz? mit akarsz?</p> -<p>De megpillantván Aniszát, hangja szelidült s kérő hangon -mondá:</p> -<p>– Oh kérlek, add nekem e nőt, kit én oly hőn szeretek.</p> -<p>– Ez a nő – felel Szaif – az enyim, mert én szabaditám ki -Barkalami óriás kezei közül.</p> -<p>– Igazán! s hogyan tehetéd azt?</p> -<p>– Megöltem az óriást, miként megöltem volt azelőtt -testvérét.</p> -<p>Ezen feleletre Anisza szeretője félelem- és tisztelettel -tekintett Szaifra s mondá neki:</p> -<p>– Te nagy hős vagy s hiszem, hogy sokkal nemeslelkübb, hogysem -ezen nőt, ki szerelmemet birja, magadnak tartanád; add át nekem s -én tiéd leendek örökre, neked szentelendem szolgálatomat egész a -sirig.</p> -<p>– Én a legnagyobb örömmel átengedem, ha Anisza beléegyezik – -mond Szaif – de azon feltétel alatt, ha muszulmánná lesztek. -<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span></p> -<p>Anisza és kedvese fölvették az igaz hitet s a menyegző -megtartatott. Szaif még nehány napig maradt a boldog házasok -körében, de útja czéljáról nem feledkezvén el, egy napon az -elindulásról beszélett.</p> -<p>– Hová akarsz menni? – kérdé az óriás.</p> -<p>– Szolimán (kin Allah kegye legyen) Konutzához – felelt -Szaif.</p> -<p>– Ülj vállamra – mond Arnish – s én bár hová ohajtasz is menni, -elviszlek.</p> -<p>Szaif felült az óriás vállára s ez fölemelkedett oly magasságra, -hogy Szaifot a nap heve égette.</p> -<p>– Szállj egy kissé alább – mondá neki – mert én elégek -itten.</p> -<p>De az óriás semmit sem felelvén, még magasbra emelkedett.</p> -<p>– Isten nevére kérlek, szállj alább – mond Szaif.</p> -<p>De az óriás némán maradott s még magasabbra emelkedett. Szaif, -ki félig megsült már, haragra gyuladt s éppen szitkokba akart -kitörni, midőn az óriás, ki, hihetőleg szintén szenvedett a nap -heve miatt, egy kénköves felhő rétegei közé csapott bé, melynek -fojtó légkörében a szegény Szaif szinte megfuladt.</p> -<p>– Siess, siess! – kiálta ő – hogy érjünk ki hamar ezen -pokolból.</p> -<p>Az óriás hallgatott s meglassitá reptét.</p> -<p>– Íme, egész önelégülten lebeg ezen pestises légkörben.</p> -<p>S végre türelmét vesztve, szidalmakban tört ki haragja; de az -óriás mindig némán és érzéketlenül maradván, Szaif átlátá, hogy -sorsa egészen ezen rosz nemtő kezeiben van; egészen elhallgatott s -az óriás önmagától alább szállott s kitért a felhő fojtó köréből; -<span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span> végre három napi terhes út után ő maga is -fáradtan szállt a földre s letette Szaifot.</p> -<p>Az ország, hol megállapodtak útasaink, termékeny és igézően szép -volt, – zöld lomdús fák, illatos virágok s a fényes tollzatu -madarak zengzetes dalai Szaifot elbűvölék s a kiállott szenvedések -után azt hivé, hogy édenbe varázsoltatott át s elragadtatásában -elfeledé az óriás elleni felindulását, midőn az merengéséből -fölébresztve, kérdé tőle:</p> -<p>– Mit tehetek most szolgálatodra?</p> -<p>– Átkozott szörny – kiálta Szaif – miért nem akartál nekem útunk -alatt felelni? miért tetted mindig ellenkezőjét annak, a mit -mondék?</p> -<p>– Mert elfeledélek – mond Arnish – azon csekélységről -tudósitani, hogy én olyan faju nemtőkhöz tartozom, kik ha egyszer -útra keltek, nem beszélhetnek, s a kik ösztönszerüleg s akaratlanul -mindig ellenkezőjét teszik annak, mit nekik rendelnek.</p> -<p>– S te feledél ezen csekélységről engem értesiteni – mond Szaif -– s így ha én még tovább kértelek volna, hogy leszállj, te -megsüttettél volna a nap sugárainál; ha figyelmeztettelek volna, -hogy jobban tarts, ledobtál volna; s valójában ez oly csekélység, -hogy nem volt érdemes róla emlitést tenni; de mivel én útam bé -akarom végezni, sokkal jobb leend, ha sokkal hosszadalmasabb, de -kevésbé veszélyesebb, természetes módon folytatandom s emberi -erővel, emberi módon, lábon járva fogom azt megtenni.</p> -<p>– Já, Szidi! – mond Arnish, nyugtalanul – ha megértéd azt, a mit -mondék neked, gondolhatod, hogy én téged nem útad czélja felé, -hanem ellenkező irányban röpitettelek Szolimán kincstárától, s hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> mi most éppen az ellentétes földsarknál a -<em class="gesperrt">Szávé Szabia veh faleki Kaf</em>-nál (a föld -hetedik részén Kaf övénél) vagyunk.</p> -<p>– Hogy az ég és föld minden tüze csontod utolsó porczikájáig -égessen el, pokoli óriás! – kiálta Szaif – miféle átkozott szeszély -késztete rá, hogy útamba állj!</p> -<p>Nehány perczig Szaifnak időt engedvén, hogy kidühöngje magát, -újból ajánlá hűségét Arnich, és szolgálatát biztositván, hogy most, -miután értesitve van, veszélytelenül felhasználhatja, kérvén, hogy -az indulás perczében mondja meg hová menni akar, s hogy az út alatt -ne beszéljen vele.</p> -<p>– Ha így van tehát – mond Szaif – én <em class="gesperrt">Szávé -Szabia veh faleki Kaf</em>-hoz akarok menni.</p> -<p>Az óriás nevetve mondá:</p> -<p>– Jól van, jól van! íme, te fajunk sajátságait ismered.</p> -<p>S azután fölvéve Szaifot, három nap alatt a már megtett útat -meghaladták s negyedik napon megérkeztek Arnishnak útba eső várába, -hol Szaif nehány napig nyugodván, újból útra kelendő vala, midőn -Anisza kérte, hogy engedje meg, miszerint ő is vele útazhassék; -Szaif örömmel beléegyezvén, mindhárman elindultak Szolimán -kincstárához.</p> -<p>Az óriáspár felváltva vitte Szaifot s ezen módon tizenöt napig -útazhattak megállapodás nélkül; de a tizenötödik napon -megnyugvandók, egy bájos szigetkére szálltak le, hol a kifáradt két -nemtő hamar elaludt egy nagy fa árnyában, míg Szaif elzsibbadt -tagjait felélesztendő, egy sétát tett a szigeten. <span class= -"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></p> -<p>Visszatérvén pedig útitársaihoz, azokat halva találta s -bámulattal nézvén maga körül, megpillantá a feléje közeledő -Akiszát, ki mondá neki:</p> -<p>– Én öltem meg ezeket!</p> -<p>– S miért tevéd azt? – kérdé Szaif.</p> -<p>– Mert elvesztettek volna; mert oly embernek, a ki megszoká -egyenesen kérni azt, a mit akar, lehetetlen, hogy egyszerre -eltalálja kivánatai- és szükségeinek ellentétes kifejezését.</p> -<p>– De én visszatartóztathattam volna magam a beszédtől s nem -tudál-é te elvinni engem a nélkül, hogy szegényeket -meggyilkold!?</p> -<p>– Boszujok követett volna – felelt Akisza – mert nem képzeled -minő féltékeny a nemtők e faja.</p> -<p>– Te vagy a féltékeny – mond Szaif – téged buzgóságod mindig -túlságokra ragad; én pedig nem szeretem a gyilkosságot; jobb lett -volna engem meghalni engedned, mint hogy ezen ártatlanokat megöld; -én nem akarok akként védetni, s így Isten veled, Akisza! nekem -többé nincs szükségem szolgálatodra; én csak egyedül Alláhban -bizom, ki nem hagyand el engem.</p> -<p>– Szaif! – mond a nemtő könytelt szemekkel – eléggé -szerencsétlen vagyok, – hogy hozzád csatlakoztam, hogy téged -szeretlek, mert bármit tegyek lételed biztositására, az csak -gyülöleted- és szemrehányásodat vonja reám; el kell hát magamat -szánnom, hogy téged elveszitselek a halál- vagy száműzetés által, -melyet hűségem jutalmául mindig reám szabsz.</p> -<p>– Igen, igen! – mond Szaif, kinek ezen szavak anyja halálát -juttaták eszébe – bizonynyal jobb, <span class="pagenum"><a name= -"Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> ha én meghalok, mint hogy te -engem az eddigi módon megtarts; én megmondám, Akisza! távozz, nem -akarlak többé látni!</p> -<p>Akisza szomoruan távozott, míg Szaif nehány könyet áldozott a -szolgálatában meghalt két nemtő emlékének.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span></p> -<h2>XVI.<br /> -Út Szolimán kincstárához.</h2> -<p class="summary">Takerur. A szhahirok városa. A gyöngyló.</p> -<p>Szaif egyedül maradván a szigeten, észlelni kezdette helyzetét. -Airud és Akisza segélyétől megfosztatva, önerejére támaszkodhatott -csak s még hosszu és vészteljes út állott előtte; oly út, melynek -még irányát sem ösmerte. Ekkor az isteni gondviselésre bizva magát, -elindult s csak kevés nyugalmat engedve magának, 6 hónapig útazott, -midőn egy magas várat pillantott meg, melynek számtalan tornyai a -fellegek körébe nyultak fel; Szaif ez erősség felé irányozá lépteit -s annak nyitva talált kapuja előtt megállván, felkiáltott:</p> -<p>– Hahó, lakói e helynek!</p> -<p>Háromszor ismételte ezt a nélkül, hogy valaki felelt volna; -bément a vár udvarára, de mihelyt oda beért, a kapu önmagától -becsukódott.</p> -<p>Az így bezárt Szaif a tornyok egyikébe vezető lépcsőzetet -fedezvén fel, azon fölment s több folyosókon átvonulván, egy -lakosztályba ért, hol négy különböző szinezetü szobát talált: -zöldet, kéket, sárgát s vereset. <span class="pagenum"><a name= -"Page_96" id="Page_96">-96-</a></span></p> -<p>Ezen szobák fényes butorzata ugyan oly szinü volt mint a falzat, -s mindenik szobában pazaron ellátott s ezüst medenczékkel díszes -asztalok voltak teritve; az ezen asztalokon levő ételek, melyek -finom illatos kigőzölgésök betölté a szobákat: minden arra -mutatott, hogy csak akkor tálaltattak fel, s mégis az egész várban -szolgának vagy másnak még árnyéka sem mutatkozott. Szaif, ki már -régóta nem étkezett illőleg, nem tudott ellenállani ezen bűvös -asztalok vonzerejének, s leült majd az egyikhez, majd a másikhoz s -jól pofázott; étvágyát illőleg kielégitvén, a veres szoba ablakához -lépett s kitekintvén, egyenesen a vár felé tartó négy lovagot -pillantott meg. Közelebb érkezve, Szaif felismeré, hogy mindenik a -négy szoba szinezetével azonos szinü fegyverzetet és szerszámzatot -hordott.</p> -<p>Beérkezvén a vár udvarára, egyikök mondá:</p> -<p>– A kaput zárva találtuk; ellenségünknek hihetőleg itt kell -lenni; ő rászedetni engedé magát; hihetőleg jól evett és ivott s -így könnyen rátehetjük kezünket.</p> -<p>– Igen – felelt a másik – de legelébb magunk is menjünk enni, -mert dühös étvágyom van s képtelen vagyok addig valamit tenni, míg -éhségem le nem csilapitom.</p> -<p>Szaif, kit ezen vár titokszerüsége bizalmatlanná tett, -hallgatózván s megértvén ezen beszélgetést, egy nagy szekrénybe – -melyet belülről bezárt – rejtezkedett, remélve, hogy a lovagok -vacsorálása folytán még többet is kipuhatolhat. Ezek beérkezvén, -éppen azon szobába telepedtek le, hol az elrejtőzött Szaif volt, t. -i. a veres szobába. A veres lovag itatni kezdette <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> társait s -a vacsorát éldeletessé teendő, mulattató történeteket beszélt el, a -három lovag túlságosan iddogálván, csakhamar elfeledék -ellenségöket, s a veres lovag egyiket a másik után szobájába -vezeté, s így egyedűl maradván szobájában, a szekrényhez közelitett -s mondá:</p> -<p>– Hozott Isten, Szaif Züliázán! most kijöhetsz.</p> -<p>Szaif, kinyitván a szekrény ajtaját, kijött s üdvözlé a lovagot; -ez pedig mondá neki:</p> -<p>– Tudd meg, idegen! hogy mi nők vagyunk, Szolimán-ben-Daud -vezérének, Shaiban Hákiméhnek leányai.</p> -<p>– S miért akarják nővéreid halálomat? – kérdi Szaif.</p> -<p>– Íme, mond Takemár (ez volt neve a veres lovagnak) – atyánk egy -csudaszerü kard bírtokában van; ezen a kardon egy talizmán van s -azon tulajdonnal bir, hogy midőn hűvelyéből kivonatik, a nemtőket -és bűvészeket megsemmisitő félmérföld távolságra ható lángsugarak -törnek ki belőle. Atyánk azon reményben, hogy ezen becses talizmánt -egy fiunak hagyhatja, négyszer nősült, de csak mi, négy leányokul -születtünk. – Megkérdezvén ekkor az ős tudományt, hogy mit tegyen -az őseiről reámaradt csudás karddal, ez azt felelte, hogy „Egy -Szaif Züliázán nevü idegen leend három év mulva ezen kincs -birtokosa.“</p> -<p>Ekkor atyánk ezen baljóslat teljesülését megakadályozandó, ezen -várát épitette az általad követendő útvonalra, s több hetek óta -teritett aszalok várnak reád, hogy azok téged elfoglaljanak s -visszatartóztassanak azon esetben, ha távollétünk alatt érkeznél, -mint meg is történt valójában. <span class="pagenum"><a name= -"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span></p> -<p>– S minek tulajdonitsam irányombani érdekeltségedet? kérdé -Szaif.</p> -<p>– A mult éjjel – felelt Takemár – egy öreg jelent meg álmomban, -ki mondá nekem: „Szaif Züliázán meg fog érkezni holnap; atyád azt -hiszi, hogy Isten határozatát meg tudja változtatni; de ha Isten -akarja azt, hogy a kard Szaifé legyen, atyád azt megakadályozni nem -tudja; te igyekezz ezen idegent vállalatában segiteni; mert Isten -akaratja az, hogy te neje légy s hogy hitére térj át, mert ez -üdvességre s az igazság útjára vezetend.“ S most mit kell tennem, -hogy hitedre térjek?</p> -<p>Szaif Züliázán megmagyarázá, hogy mit kell hinnie és mondania, -hogy muszulmánná legyen s aztán elhagyták a várat s a bor mámorába -merült más három testvért, s a sötétben azon hely felé siettek, hol -Shaiban Hakiméh kardja tartatott.</p> -<p>Következő hajnalban Szaif maga előtt csekély távolságra napként -fénylő tárgyat pillantott meg.</p> -<p>– Mi ez? – kérdé Szaif Takemártól.</p> -<p>– Az Haszaf-ben-Barkhia, Szolimán-ben-Duad régi vezérének -mecsetje.</p> -<p>Közelebb érve, Szaif látta, hogy az egy roppant épület, melynek -arany kapuján egy gyémánt s más drága kövekkel kirakott sas van, -mely csőrjében tartja az ezen mecset kapuját kinyitó arany -kulcsot.</p> -<p>Takemár ekkor mondá Szaifnak:</p> -<p>– Hogy e mecsetbe bejuthass, a kulcsot kell birnod, s hogy azt -birhasd, a kaputól balra a fal közelében 60 lépést kell tenned, a -hatvanegyedik lépésnél ásd fel a földet, ott egy ívet és négy -ívvesszőt találsz, melyekkel térj hozzám vissza. <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span></p> -<p>Szaif az útasitást követve, megtalálta az ívet és a vesszőket s -visszatért azokkal Takemárhoz.</p> -<p>– Most – mondá Shaiban Hakiméh leánya – repitsd a vessző egyikét -a sas fejére, de jól irányozz, mert az nagyjelentőségü s négy -vesszőnk van; ha jól találsz, a sas süvölteni fog s a kulcsot -leejti.</p> -<p>Szaif Züliázán elévette az ívet s jól megirányozván a sas fejét, -ellőtte azt, de az ivvessző a nélkül, hogy a madarat érintené, -fénylő szárnyain elsikulván, a földre esett.</p> -<p>Ekkor a mecset belsejéből kijövő egy hang ezeket mondá:</p> -<p>– Gondolatlan ember! tudod-é, hogy ezen nyilvesszők hátra levő -életedet képviselik, s hogy te életed egy negyedét elvesztéd. Ne -folytasd, mert ez a játék halálos!</p> -<p>Szaif nem figyelve ezen beszédre, elévette a második vesszőt s -irányba vette a madarat; de ekkor is melléje lőtt s a nyilvessző a -földre siklott le.</p> -<p>S a belső hang még hatalmasabb hangnyomattal mondá:</p> -<p>– Merész ember! íme, elvesztéd életednek felét; hagyj fel azon -iszonyatos gondolattal, hogy ez imaházat felnyisd; menj, kövesd -útadat!</p> -<p>De Takemár mondá Szaifnak:</p> -<p>– Még ezt a harmadik vesszőt!</p> -<p>Szaif elvette azt s újból czél mellé lőtt.</p> -<p>Ekkor a hang olyan lett mint a pattogó mennydörgés:</p> -<p>– Rettenthetetlen ember! te most életed végperczét teszed -játékra. Állj meg, vagy veszve vagy! <span class="pagenum"><a name= -"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span></p> -<p>Takemár ekkor mondá:</p> -<p>– Talán te nem vagy az a Szaif Züliázán, kinek a talizmános -kardot birnia kell? Szaif, most távozzunk, ne veszélyeztesd -életednek megmaradott csekély részét egy bizonytalan kimenetelü -dologért!</p> -<p>– Ha Istenem beszélt neked, az nem lehet bizonytalan dolog! – -felelt Szaif – s elvevén Takemár kezéből a negyedik nyilveszőt, a -mindeneket teremtő Istenhez fohászkodván, csaknem irányzás nélkül -repité azt el.</p> -<p>A nyilvessző egyenesen a sas fejébe ment, ez hét arany kulcsot -ejtett le s hétszer körülrepülvén a templomot, elszállott.</p> -<p>Szaif örvendezve vette fel a kulcsokat s azok egyikével kinyitá -a mecset művészi faragványokkal ékitett kapuját.</p> -<p>Ez a kapu egy egész mecsetet körülfolyó és elbűvölően szép -folyosóra vezetett, szemben egy második kapu volt, mely egy második -s még sokkal nagyszerübb folyosóra vezetett, s így két kapu, két -túlvilágian szép folyósóra vezetett. Szaif és Takemár el voltak -ragadtatva ezen imaház gazdag nagyszerüségétől, szemeik kápráztak -az annak falait elöntő drágakövek s dúsan aranyozott ékitmények -fényözönétől, melyet ezer önmagától s minden tápanyag nélkül égő -lámpa világitott. A mecset közepén feküdt koporsójában -Haszaf-ben-Barkhia; – Shaibán Hakiméhnek talajon csüngő kardját -négy kigyó: sárga, kék, zöld és veres őrzé.</p> -<p>Takemár ekkor mondá Szaifnak:</p> -<p>– Most el kell venned ezen kardot; de valahányszor te ahoz -közelitesz, az őrkigyók egyike meg <span class="pagenum"><a name= -"Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> fog téged marni. Allah -mentsen meg, hogy elvétsem az ezen mérges fulánk hatása ellen -alkalmazandó ellenszert, mert akkor te menthetetlenül a halál -áldozatjává lennél.</p> -<p>Szaif társa aggodalmaival mitse gondolva, a kard felé sietett; -de midőn kezét kinyujtá, a zöld kigyó ráugrott s megmarta őt, -azonnal a kigyó mérge elönté egész testét s az zöld lett miként a -kigyó s eszméletlenül rogyott össze.</p> -<p>Ekkor Takemár egy magával hozott kis szelenczét vett elé, -melyben a kigyók szinét utánzó négy üvegcse volt; kivevén a zöld -üvegcsét, annak tartalmát Szaifra önté, s ez rögtön önmagához -tért.</p> -<p>– Most a sárga kigyó fog megmarni téged – mond Takemár –, de én -hasonló módon meg foglak gyógyitani.</p> -<p>Szaif megújitá a kisérletet, s újból meggyógyittatott, s ez -négyszer lőn ismételve; de a negyedik műtételnél a kigyók -legyőzetve látván magukat, a mecset talajára ugrottak fel s oda -ragadtak, míg Szaif minden akadály nélkül kezeibe ragadta a csudás -kardot.</p> -<p>Ekkor közelebbről vizsgálandó a gyönyörü mivü fegyvert, kihuzta -hüvelyéből s annak éléről tűzszikrák sarjadtak, melyek egy percz -alatt megsemmisiték a kigyókat. Ekkor Szaif és Takemár kijöttek a -mecsetből, gondosan bezárván annak kapuit s magukkal vive a becses -kardot.</p> -<p>S midőn kiértek a mezőre, Takemár mondá Szaifnak:</p> -<p>– Íme, te birtokában vagy ezen megbecsülhetlen talizmánnak, mely -téged vállalatodban hatalmasan fog segiteni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span></p> -<p>– Igen – mond Szaif – jósálmad egy része teljesült, de Isten -küldöttje nem mondá-é, hogy te nőm leendesz? Mivel Allah akaratja -az, s mivel én itten nem mulathatok, hinnem kell, hogy minket -fölmentett a szokásos mennyegzői szertartásoktól, birák és -bizonyságok előtt egybekeléstől. – S egy árnyas ligetben, -csergedező patak partján szerelmet esküvének egymásnak. A mélán -ragyogó hold gyönyörködni látszatott e két érző szív -összeölelkezésén, s a fák lombjai között csevegő madárkák víg -éneket hallattak a természet e nagyszerü templomában végbevitt -mennyegzőhez.</p> -<p>Reggel, midőn Szaif figyelmezteté új nejét, hogy se új vallását -se őtet el ne feledje, elváltak egymástól.</p> -<p>Szaif útra kelt s újra hat egész hónapig útazott lakatlan puszta -tájakon: egy napon két magas hegyhez ért, melyek között áthaladván -egy mély sötét barlangot fedezett föl, melynek hátterében egy -idomtalan alakot, egy kéz és láb nélküli emberi testet pillantott -meg.</p> -<p>Szaif közelebbről vizsgálandó, leereszkedett a barlangba; a -szerencsétlen lény pedig mondá neki:</p> -<p>– Légy áldott, Szaif Züliázán! én vártam reád!</p> -<p>Szaif gondolá magában: „hogyan tudja magát ezen fél ember -táplálni?</p> -<p>Amaz átérté gondolatját s mondá neki:</p> -<p>– Meglátod, Szaif!</p> -<p>S feje felett a barlang szájánál egy igen szép gránátfa volt; -egy gránátalma magától leesett s leesve kihasadt és -gyümölcsszemecskéi szétszóródtak; egy csomó hangya lepte el azt s -felszedvén a szerencsétlen szájához vitték. <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span></p> -<p>Szaif bámulta a müveiben változó és bámulandó isteni -gondviselést.</p> -<p>A szerencsétlen lény pedig mondá neki:</p> -<p>– Szaif! te ma estvére vendégem léssz; holnap hajnalban meg -fogok halni, s kérlek tedd meg azt értem, a mit társaim, Dzsiadé és -Abduszálám sheikekért tettél. Ezen hittársi kötelességed -teljesitvén, mássz ezen baloldali hegyre; onnan egy tengert fogsz -fölfedezni; siess annak partjára, hol egy márványtáblát -találandasz; ezen márványlaptól hatvan lépést tégy; a -hatvanegyediknél ásd fel a földet, ott három fényes pálczácskát -találsz, melyek egyike aranyból, másika ezüstből s harmadika hét -különböző érczből van készülve; vedd ezen pálczácskákat s vesd a -tengerbe a hét érczből készültet, akkor Szolimán csolnakja meg fog -jelenni, hogy tégedet a túlpartra, Zahára tartományba szállitson, -honnan útadat folytathatod.</p> -<p>Szaif az éjet ezen Szatik nevü nyomorék remeténél töltötte; -miután kiadta lelkét, eltemette, azután útasitása szerint könnyen -megtalálta a pálczácskákat, tengerbe dobta a hét érczből készültet -s nem sokára egy hét érczből készült ragyogó s egy rézszobor által -hajtott csolnakot látott parthoz közeledni. Szaif e csolnakba ült s -az érczszobor éjjel és nappal természet feletti erővel evezett.</p> -<p>Az út három egész hétig tartott, s minden reggel Szaif egy napi -eleséget talált; megérkezvén a túlpartra s üdvözölvén szótalan -hajósát, örvendve lépett a földre s gyorsan indult el, hogy hosszas -ülés által elmerevedett tagjait hajlékonynyá tegye. <span class= -"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span></p> -<p>Útja termékeny és mivelt vidéken vezette; mindenfelé gyümölcs és -virágdús kertek terültek el, mely kertek közfalát gyertyánfa-sorok -alkották; e kertek mindenikében nevető s tiszta házacskák vonták -meg magukat szerényen lombdús fák árnyában, s Szaif mindezekből e -szép vidék lakóinak boldog elégültségére vont következtetést.</p> -<p>E gyanitásának valóságáról bizonyságot szerzendő, egy ily -házacskába indult; midőn az azt környező kerten átlépdelvén, egy -siró női hangot hallott, mely zokogva kiáltá:</p> -<p>– Oh fiam! oh szegény gyermekem!</p> -<p>Szaif e hang felé közeledett s egy arczban szép, de fájdalom és -sirás halványitotta nőre talált.</p> -<p>– Nő! – mondá a lakba belépő Szaif – tudhatom-é keservednek -okát?</p> -<p>– Já, Szidi! – felelt ez – én gyermekemet siratom, ki nem halt -meg ugyan, de jobb lenne, ha nem élne ily szenvedés közepette! Tudd -meg, hogy kerteinktől nem messze egy hamis szahirok lakta városka -van; ezen szahirok öröme abban telik, ha minket üldözhetnek; nem -régen egy vén boszorkány, ki az ők fejedelemnőjök, fiamat bűvészi -tudománya által kutyává változtatá át s szerencsétlen gyermekem -kutyaszerüleg lánczra tétetett a vén boszorkány kapuja előtt, s én -szerencsétlen anya, semmit sem tehetek szabaditásáért, sőt még a -boszorkányolt városba sem mehetek bé; legfeljebb a várost -kerülgetve, hallgathatom fiamnak szivemet elzúzó jajveszékelését, -de segiteni rajta nem tudok, mert azon segiteni nem lehet.</p> -<p>– Miért ne lehetne segiteni – mond Szaif – ha te a hatalmas -Istenben bizol, ő nem fog téged <span class="pagenum"><a name= -"Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> elhagyni. Jelöld ki nekem -a városba vezető útat s én reménylem, hogy fiadat kiszabaditom.</p> -<p>Szaif ezen szavára a könyeiben nevető nő mondá:</p> -<p>– Oh, minő szép az tőled, idegen! hogy te útadból kitérsz a -szerencsétlenek és szenvedők vigasztalására. Én alig hiszem, hogy -fiam megmentése sikerüljön neked; de annak megkisértése is nemes -lélekre mutat.</p> -<p>S miután Szaifnak falusi, de izletes ebéddel szolgált, mondá -neki:</p> -<p>– Ügyelj, hogy a szahiroknál semmi eledelt el ne fogadj; mert te -menthetetlenül rabszolgájává lennél annak, a ki azt neked adná.</p> -<p>Azután a nő megmagyarázta a követendő útat Szaifnak, ki elindult -a szahirok városa felé.</p> -<p>Nem sokára sok izletes gyümölcsökkel telt kosarakat vivő egyének -vették körül, enyelegve kinálgatván őt. Szaif határozottan -visszautasitá s míg ezek őtet egész a szemtelenségig szorgalmaznák, -az öreg asszony érkezett oda s elkergetvén őket, mondá -Szaifnak:</p> -<p>– Szerencséltesd szegény házamat, fiatal idegén! s én neked ezen -alkalmatlanok gyümölcseinél valamivel jobbat ajánlok.</p> -<p>Szaif úgy vélekedvén, hogy ez lehetne a nő fiát átváltoztató -bűvésznő, követte őtet, s midőn lakának ajtajához ért, egy oda -lánczolt kutyát látott, mely szomoru nagy szemeit kérőleg emelé -reá, s lassu nyivogást hallatott, mintha védelméért esdekelne. -Szaif megsimitá a szegény állat fejét, intvén neki, hogy -megértette. <span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span></p> -<p>Belépvén a ház belsejébe, a vén asszony mindenféle izletes -ételekkel kezdette kinálni, melyeket Szaif visszautasitván, a házi -nő mindenféle elcsábitó nyalánkságokkal rakta meg asztalát; de -Szaif rendithetlen volt; s mert az öreg nő oly kitartó volt -kinálkozásában, hogy Szaif a legváltságosabb helyzetbe hozatott, -egyszersmind az étkek csábjának s a házi asszony csábjának kellett -ellenállnia, végre így okoskodott magában: „Azt mondák nekem, hogy -ha a bűvésznő gyümölcseiből enném, rabszolgájává lennék; de -nincsen-é itten kardom, hogy mielőtt kezöket reám tennék, azt -kihuzva, megsemmisitsem e város minden zakhirjait.“</p> -<p>S ez okoskodás eredménye a lett, hogy az előtte felhalmozott -izletes gyümölcsök egyikéhez nyult, midőn egy éles kiáltást hallott -maga mellett s visszatekintvén, Akiszát pillantá meg, a ki -kiragadván kezéből a gyümölcsöt s földre dobván, mondá neki:</p> -<p>– Szerencsétlen! ha ezen gyümölcsöt megizleled, rögtön állattá -változtál volna. Gondolj kardodra, mely nem arra való, hogy szilvát -hámozz vele.</p> -<p>Ekkor Szaifnak eszébe jutott jövetelének czélja, s a vén asszony -felé fordulván,</p> -<p>– Boszorkány! – mondá neki, a kutyára mutatva – add vissza e -szegény gyermeknek előbbi alakját, vagy ha nem, meg foglak -semmisiteni Haszaf-ben-Barkhia nálam levő kardjával.</p> -<p>Ezt hallván a boszorkány, remegve futott a kutyához s egy nála -levő kis könyvből valamit olvasván reá, az egy angyalian szép -fiucskává változott, ki Szaifhoz futott, kezeit csókolni s -köszönetét tolmácsolni. <span class="pagenum"><a name="Page_107" -id="Page_107">-107-</a></span></p> -<p>Szaif ekkor a gyerekkel kiment a házból s kirántván kardját -hüvelyéből, a zakhirok mind megsemmisittettek az arról sarjadzó tűz -által, s városukat a faluk lakói foglalták el. Szaif átadta a fiut -anyjának s miután nehány óráig élvezte a szegény nőnek boldogsággal -határos örvendezéseit, útra kelt S egyedül útazott, mert Akisza -rögtön eltünt, mihelyt a gyümölcs evését meggátolá.</p> -<p>Még sok hónapig útazott Szaif Züliázán, most terméketlen -sivatagon, majd termékeny vidéken; most magános lakatlan pusztákon, -majd népes városokon vonulva át a nélkül, hogy valamely -megjegyzésre méltó esemény adta volna elé magát. Egy napon tenger -partján fekvő szerény lakhoz ért, melyből egy tisztes külsejü öreg -lépett elébe. Szaif üdvözlé s ez visszánozva köszöntését, mondá -neki:</p> -<p>– Hozott Allah, Szaif Züliázán! én vártalak téged, hogy -kijelöljem neked a Szolimán kincstárához vezető útat. Az én nevem -Szairin-Attalib.</p> -<p>Ezt mondván, bévezeté Szaifot lakába, s estve beszélgetés közben -elmondá Szaifnak, hogy Takemár, Shaiban Hakiméhnek Szaif által mult -évben elvett leányával testvérei kegyetlenül bánnak, mivel segité -Szaifot Haszaf-ben-Barkhia kardjának megszerzésében; hogy Takemárt -testvérei börtönbe veték s ott fia született, kit Bulák-nak -nevezett.</p> -<p>Szaif nagyon elszomorodván ezen eseten, kérdé az öreget, ha nem -tudna-é valamely módot a szegény nő megszabaditására s ide -hozására.</p> -<p>– Oh igen – mond Attalib – elküldjük utána Szolimán csolnakját s -lenne bár a más világon, az elhozná, mert az vized vagy szárazon -egyaránt tud haladni. <span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span></p> -<p>Ekkor a sheik egy marok port dobott a tűzbe s Szolimán -érczcsolnakja rögtön megjelent a parton. Shairin ekkor az -érczszobornak mondá:</p> -<p>Menj s hozd el Takemárt, Shaibán Hakiméh leányát!</p> -<p>A csolnak villámsebesen távozott s nehány nap mulva visszatért a -fiatal nővel és gyerekével, Szaif háláját tolmácslá a Sheíknek s -neje és gyereke társaságában egy darab ideig ott maradt kinyugvandó -fáradalmait.</p> -<p>Három hónapi csendes és boldogság füszerezte ott mulatás után -Szaif útra akart kelni, de a Sheik mondá neki:</p> -<p>– Nekem is egy tárgyat kell birtokodba juttatnom, mely útad baj -és nehézség nélküli bevégzésére segitend; ez egy csudás ló, melyet -<em class="gesperrt">gyöngyló</em>nak neveznek; ennek csak meg kell -mondanod, hová akarsz menni, s az minden akadályokon át elviend a -kivánt helyre. Így te azt mondod neki, hogy „a Kafur földre -Szolimán kincstárához menyek,“ s a gyöngyló téged egyenesen -ohajtott czélodhoz szállit.</p> -<p>– S hol találhatom meg azt a megbecsülhetetlen állatot? – kérdé -Szaif.</p> -<p>– Neked Szolimán csolnakán <em class="gesperrt">Riaz</em> -városába kell evezned. Ezen város málikja összekoczódván a -nemtőkkel, ezek elfoglalták azt a kertet, hol általok isteneik -gyanánt imádott egy szobor áll. A napokban meghalt a málik is s a -városban a legnagyobb rendetlenség uralg, lakói a legszánandóbb -sorsra jutottak. Te kardod segitségével megmentheted a zsarnok -nemtőktől s jutalmul kérd a birtokukban levő gyöngylovat. -<span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span></p> -<p>Szaif búcsut vett Takemártól, kit fiával együtt a sheiknél -hagyott s másodszor is Szolimán csolnakjába ült.</p> -<p>Három nap mulva Riaz városában volt s a piaczra sietvén, hol a -sorsukkal elégületlen lakosok egybe voltak gyülve, fennhangon -kiáltá:</p> -<p>– Lakói e városnak! tudjátok meg, hogy én Hakiméh vagyok s -bűvészi tudományom által értesültem a ti szerencsétlenségtekről s -eljövék, hogy visszaadjam isteneteket s megszabaditsalak a gonosz -nemtőktől, kik felettetek zsarnokoskodnak.</p> -<p>A nép körülfogta Szaifot s a kert felé vezeték; de közeledni nem -mertek, míg Szaif, kardját kirántván, kinyitá annak kapuját s -félelem nélkül lépett bé azon: ekkor tűz szökelt kardjából, s a -kert minden irányába elterjedvén, a gonosz nemtőket fölemészté.</p> -<p>A nép ezt látván, örömkiáltások közt sietett Szaif öltönyének -csókolására:</p> -<p>– Te méltó vagy, – mondák a nép vénei és előkelői – hogy -málikunkká légy; akarsz-é felettünk uralkodni?</p> -<p>– Én útas vagyok s útamat folytatnom kell – felelt Szaif – de ha -szolgálatomat meg akarjátok jutalmazni s nekem nagy örömet okozni, -adjátok nekem a gyöngylovat!</p> -<p>– Ez legnagyobb kincsünk; de megérdemled, hogy birjad – mondának -a nép előkelői – s azonnal elévezettek egy gyönyörü lovat, mely -finom és könnyüded volt, mint egy szarvas.</p> -<p>Szaif búcsut vevén ezen jó néptől, a lóra ugrott, mondván:</p> -<p>– A Kafur földre, Szolimán kincstárához! <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span></p> -<p>A ló villámsebességgel nyargalt pusztákon, hegyeken át a nélkül, -hogy valami féltartóztathatná; átúszta a folyamokat, madárként -repült a homokpusztákon a nélkül, hogy nyomdokot hagyna maga után, -midőn Szaif mondá, hogy „Fáradt vagyok!“ a ló rögtön s minden lökés -nélkül megállapodott, bár, mint kilökött nyilvessző, szelte a -léget, s midőn újból el akart indulni, mondá, hogy „Szolimán -kincstárához!“ s a ló csudaszerü sebes iramodását újból -elkezdette.</p> -<p>Így útaztak húsz napig, a huszonegyedik napon Szaif egy szép -zöld és bájos vidéken leszállott nyugodni; ez a táj oly bűvölően -szép volt, oly öszhangzás uralgott a lég és természet közt, hogy a -természet szépségeitől elragadott Szaif feledé öt évi vészteljes -útjának fáradalmait, s ezen áldott földön szokásánál tovább -időzött. De végre is el kellett indulnia s lovára veté magát, de az -mozdulatlan maradott, s minden biztatása és sarkantyuzása daczára -nem mozdult, ekkor Szaif békétlenül ráütött egy kezében levő -vesszővel a gyöngylóra, mely eltünt s Szaif talpra esve, magára -maradott.</p> -<p>S a mint – semmit sem értve a történtekből – maga körül -tekintene, Akiszát látta megérkezni, ki mondá neki:</p> -<p>– Íme, miként jutalmazád meg e csudás állatot, mely téged útad -ohajtott czéljához vezetett! Tudod-é, hogy te a teremtés egy -legnagyobb csudáját semmisitéd meg?</p> -<p>– Hogyan! – kiáltá Szaif Züliázán – én megérkeztem?</p> -<p>– Te – felelt Akisza – Kafur tartományában, Szolimán-ben-Daud -Konutzának közelében vagy!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span></p> -<h2>XVII.<br /> -Ataj veh Álbedellah.</h2> -<p class="summary">Szolimán csolnakja. Airud és Akisza. A két -királyné.</p> -<p>Szaif Züliázán értesülvén, hogy már megérkezett a Kafur földre, -leült, eszméit egy kissé összeszedendő. Akisza, kit nehány hónap -előtt elég durván üzött el magától s kinek szolgálatát határozottan -elutasitá, most mellette maradott, mintha elfeledte volna a rosz -bánásmódot, s nehány percznyi hallgatás után mondá neki:</p> -<p>– Most, hogy megérkeztél, miként fogod Airudot a nemtők málikja -Kayrun kezeiből, ki őt bebörtönözte, kiszabaditani?</p> -<p>– Allah, ki eddig annyi vészen át elvezetett, módot nyujtand az -ő megmentésére is; mindenek előtt Szolimán kincstárához fogok -menni.</p> -<p>S ezt mondva Szaif fölkelt s az Akisza jelölte irányban -haladott; csakhamar egy hangot hallott, mely láthatatlan ajkakról -elszállva, mondá neki:</p> -<p>– Vesd le saruidat, mert ezen a szent földön mezitláb kell -járhi.</p> -<p>Szaif leveté saruit s úgy folytatá útját. <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span></p> -<p>Tovább haladva egy nagy s az ég felhői közzé feltörő lángot -pillantott meg; Akisza megmagyarázá, hogy az azon tűz, melyben az -elgyengült nemtők magukat megerősitik.</p> -<p>Szaif ezen láng előtt elvonulván, egy hegy aljához ért, melyre -felmászván, végre megpillantá a mecsetet, melyben Szolimán -kincstára tartatott; az egy aranylánczczal körülövedzett nagy -négyszögü épület volt.</p> -<p>Midőn Szaif a hegyről alálejtve, a mecsethez közelitett, a -nemtők málikja, Kayhun a templom közepén felállitott tömör arany -trónuson ült s tizedszer vezetteté maga elébe az oly rég óta fogoly -Airudot; ily alkalmakkor rendesen megvesszőztette azon -merészségeért, hogy az Ataj veh Álbedellá-t (a próféta koronáját és -öltönyét) el akarta orozni. Most is a kegyetlen korbácsolás -megkezdetett, midőn a jajgató Airud megpillantván a közelitő -Szaifot, kiáltá:</p> -<p>– Uram, jer segitségemre!</p> -<p>Szaif gyorsitá lépteit; de Kayhun észrevevén, mondá -nemtőinek:</p> -<p>– Hozzátok előmbe ezen embert, a ki merészkedett e szent földet -érinteni!</p> -<p>Több nemtő rohant ekkor Szaifra; de ez kihuzván kardját, azok -megsemmisültek; ekkor a málik felé közelitett, ki mondá neki:</p> -<p>– Ember, te Haszaf-ben-Barkhia kardját birod, de azzal nekem nem -árthatsz, mivel én egy talizmán birtokában vagyok, mely azt -hatástalanná teszi; miért jöttél ide?</p> -<p>– Én három okból jöttem ide – mond Szaif – először, hogy -megszabaditsam szolgámat, Airudot; <span class="pagenum"><a name= -"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> másodszor, hogy -meglátogassam Szolimán kincstárát; harmadszor, hogy az -Ataj-veh-Álbedellá-t elvigyem.</p> -<p>– Valójában – mond a málik – csak egyetlen férfi van a világon, -ki ezen becses zakhirát elviheti, s az Szaif Züliázán!</p> -<p>– Én vagyok az embereket és nemtőket legyőző Szaif Züliázán!</p> -<p>– Azt meg fogjuk látni! – felel a málik – ha a kincstár ajtaja -nevedre ki fog nyilni, akkor te vagy az, ki e kincstárt birni -fogod!</p> -<p>Szaif az ajtóhoz közelitett s azon kopogtatva, kiáltá:</p> -<p>– Én vagyok Szaif Züliázán-ben-Züliázán, a tahhabiai málik -fia!</p> -<p>Az ajtó azonnal felnyilt s a nemtők málikja lábaihoz borulván, -mondá neki:</p> -<p>– Engedj meg, uram! ha rögtön meg nem ösmértelek!</p> -<p>Szaif bément az arany emelvényen álló s arany oszlopokon nyugvó -előcsarnokkal biró mecsetbe, felvette az Ataj-veh-Álbedellá-t -tartalmazó szekrényt, s azután kiment az imaházból.</p> -<p>Málik Kayhun rögtön szabadon bocsátá Airudot s fényes ünnepet -rendelt Szaif tiszteletére, de Szaif a hosszu útra, rég nem látott -honára és családjára gondolván, nehány napi ott mulatás után útra -kelt.</p> -<p>A szegény kiszenvedett Airud oly gyenge volt, hogy alig tudta -magát vonczolni, azért a fennebb emlitett tűzhöz ment s ezen -láng-gulán átmenvén, erőteljes és egésségessé lett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span></p> -<p>S míg Airud ezen újjászületési műtételen átment, Szaif -nyugalomnak adta át magát, midőn a megjelent Akisza mondá neki:</p> -<p>– Szaif! te hozád el az Ataj veh Álbedellá-t, te akarnál-é engem -nőűl venni?</p> -<p>– Nem, – felelt Szaif – én elhoztam azért, hogy az azért annyit -szenvedett Airud neked ajánlhassa.</p> -<p>– Ismét az a szerencsétlen eszme, hogy szolgáddal házasits -össze! honnan ered e megátalkodásod, hogy engem szolgálataim -elismerése helyett lealázni kivánsz? Ezen erőszakoskodásod sértő -reám nézve; én váramba vissza fogok térni s te nem látsz engem -többé!</p> -<p>Ezt mondván, távozott; de Airud mondá Szaifnak:</p> -<p>– Akisza most ingerült; ne hagyjuk így távozni; kérlek add át -nekem az Ataj-veh-Albedellá-t és én igyekezni fogok őt a -visszatérésre rábirni.</p> -<p>Szaif átadta az azt tartalmazó szekrényt, ajánlván neki, hogy -hamar visszatérjen s azután egy fa árnyába telepedvén, feje alá -helyezte Haszaf-ben-Barkhia kardját s elaludt; fölébredésekor -Akisza állott előtte s mondá neki:</p> -<p>– Valójában, Szaif! én nem hiszem, hogy te határozottan rendeld -Airuddal való nősülésemet, azt jogosan nem teheted, mert én nem -vagyok rabszolgálód, én barátod, testvéred vagyok s bizalmasan -jövök megtudni, hogy mi a te szándékod?</p> -<p>– Nekem nincs akaratomban és hatalmamban – mond Szaif – hogy -téged akaratod elleni tettre kényszeritselek; de ismétlem, hogy -Airud, ki öt év óta annyit szenvedett éretted, megérdemli, hogy -igéretedet megtartsd; s ha azt nem teended, akkor én szeretni és -becsülni nem foglak téged. <span class="pagenum"><a name="Page_115" -id="Page_115">-115-</a></span></p> -<p>Ekkor Akisza a Szaif álma alatt ellopott kardot fölemelvén, a -tengerbe dobta, mondván:</p> -<p>– Hálátlan és megátalkodott ember! most fegyvertelenül és ezen -ismeretlen földön szenvedd legalább egy részét azon fájdalomnak, -melyet nekem okoztál!</p> -<p>S ezt mondva eltünt.</p> -<p>Szaif egyedül maradván, nyugtalanul várta Airud megtértét; de ő -nem érkezett; Szaif azt gondolta, hogy Akisza valamely csel által -eltávolitá s elmerengve, czéltalanul útra kelt.</p> -<p>Egy darabig a tenger partján haladván, egy nagy fa alá ült le; -nagy szomoruság nehézkedett lelkére azon gondolatnál, hogy honának -érdekeit, családjának szeretetét elhanyagolta, s ezen hosszadalmas -és vészteljes útat megtevé Airudért, hogy őtet újból elveszitse. S -a mint ezen bús gondolatokba merült el, két madárkának hangját -hallotta, melyek eként beszélgetének a fa lombjai között:</p> -<p>– Üdvözöllek, Sheik Dsiadé!</p> -<p>– Légy áldott, Sheik Abduszalam! látod-é barátunkat, Szaifot, -minő válságos helyzetbe jutott?</p> -<p>– Igen, – felel a másik – de ha ő ezen fa ágaiból egy tutajt -készit, tengerre szállhat s Allah az ő vezetője lesz.</p> -<p>Ezen beszélgetés után a madárkák elrepültek s Szaif egészen -elbámult sajátságos tanácsukon.</p> -<p>– Jobb lesz – gondolá – ha útamat szárazon folytatandom; de -végre elgondolá, hogy a tenger partját követvén, megkerülhetné a -földet a nélkül, hogy honát feltalálná s másfelől elgondolá, hogy e -két madárka tanácsa élte legveszélyesb helyzetében még egyszer -megmenté; s fölkelve rögtön munkához fogott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> Nagy -mennyiségü faágat tördelt le, összeköté azokat gúzszsal s nyolcz -nap mulva kész tutaját tengerre ereszté, s azzal Istennek ajánlván -magát, elindult.</p> -<p>Húsz napig vitték tetszésök szerint a hullámok, a huszonegyedik -nap egy kis városka elé érkezett, mely mellett örömmel kötött ki, -mert tutaján való útazása nem volt a legkényelmesebb. Feljárta ezen -várost; de sehol egy emberi lényt, még állatot sem talált s -meggyőződött, hogy ez a város éppen oly elhagyott, mint ama más, -melynek lakóit kiirtotta volt az óriás; de itten egyetlen lényre -sem talált, ki ezen város szomoru történetét legalább elbeszélte -volna; azonban, mint ott bolyongott, újból hallá a két madárkának -beszélgetését egy fán:</p> -<p>– Íme, Szaif megérkezett ezen szigetre; de hogy onnan -távozhasson, négy hónapig kell várnia; ekkor egy hajó ki fog térni -útjából s eljövend, hogy felvegye.</p> -<p>– Nagy Isten! – felkiálta Szaif – itt lenni négy hónapig, -egyedül; mit tegyek? újból tutajomra szálljak? az még megjárná szép -időben; de ha egy vihar keletkeznék, Isten tudja meddig kellene -újból úsznom s én igen jól ösmerem ez időtöltést, hogy ne ohajtsam! -– Ezen okoskodás eredménye a volt, hogy megadván magát, elhatározta -várni. Elszigeteltségében fő időtöltése az volt, hogy a város -elhagyott házait felkutatta s minden nap másba ment szállásolni; fő -foglalkozása élelemszerzésre szoritkozott; a négy hónap eltölt -eként s egy reggel megpillantá az oly epedve várt hajót.</p> -<p>Szaif jelt adott s a hajó elküldé csolnakát. A hajóra érve, -kérdék tőle, hogy miféle város az, melyből <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> jöve; -de feleletére hogy maga sem tudja, s hogy az egészen lakatlan, az -előitéletes hajósok gyorsan huzták fel minden vitorláikat, távozva -egy oly kikötőtől, mely szerencsétlenséget hozhatna reájok.</p> -<p>S valójában ez az előitélet most igazolta magát; mert nem sokára -a tenger elbődülte magát s a tenger arcza iszonyatos lett; egy -hullám elsodorta a delejtűt s a kapitány nem tudta, hol van s merre -irányozza hajóját, mely szélkakasként maga körül forgott. Így tölt -el az éj s reggel egy tengerfolyam ragadta meg a hajót s ragadta -ellenállhatlan erővel; hiában igyekezett a kapitány a hajót -feltartóztatni; az látatlan természet feletti erőtől ragadtatva, -rohant egy sziklahegy felé, s nem sokára annak előfokához csapódva, -millió darabokra zúzatott.</p> -<p>Ezen iszonyu ütközéstől a hajón levő emberek mind a tengerbe -hullottak. Szaifot is e sors érte s elkezdett úszni a part felé, de -oda érkezvén, óriási embereket látott ottan, kik őtet medenczében -levő kis halként kezeikkel akarták kifogni; ő vissza akart -fordulni, de abban a perczben érezte, hogy fölemelék s viszik s -látá, hogy egy nagyszerü palotába szállitják át.</p> -<p>Bámulatából felüdülve, átlátta, hogy e lények emberszerető -nemtők, kik megmenték őt a hajótörésből s kérdvén tőlök: hogy hol -van, értesült, hogy ő egy Suria-Hamera nevü muluk-leány szerályában -van, ki tudománya s nemes szive által megnyerte a jó nemtők feletti -uralkodást; míg testvére Suria-Zárka, rosz ösztöne s szívtelensége -következtében a rosz nemtők, vagy ördögök fejévé lett.</p> -<p>E két málika csaknem folytonos harczban él egymással s most is -az ördögök okozák a hajó elvesztét, <span class="pagenum"><a name= -"Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> míg a jó nemtők megmenték -annak egész személyzetét.</p> -<p>S míg Szaif hallgatná a nemtők ezen beszédét, egyszerre látja, -hogy mindenki felkél, midőn egy bámulandó szépségü nő lépett nagy -kisérettel a terembe; ez Suria-Hamera királynő volt, ki szivélylyel -üdvözlé Szaifot s maga mellé ülteté le s vele társalogván, -csakhamar felösmerte, hogy az nem valami közönséges ember s -meghivta a vele való ebédlésre.</p> -<p>Együtt bizalmasan evén és iddogálván, hosszasan néztek egymás -szemébe; a málika úgy találta, hogy Szaif minden eddig látott -férfiaknál szebb. Szaif szintén kecsesen szépnek találta a málikát; -de nem annyira, hogy utolsó nejét, a szép Takemárt el tudta volna -feledni.</p> -<p>A málika minél tovább nézte Szaifot, annál inkább érzé szivében -a szerelem lángját fellobbanni. Ebéd után visszavonulván termeibe, -nem sokára új és díszes öltözékben jelent meg; fején drágakövektől -tündöklő koronát s szintén drágakövek és gyöngy árasztotta öltönyt -viselt, melyekben Szaif csakhamar a Szolimán kincstárából elhozott -<em class="gesperrt">Ataj-veh-Álbedellára</em> ismert.</p> -<p>– Szebb vagyok-é eként s tetszem-é most neked, Szaif!? – kérdé a -királynő.</p> -<p>– Já, Szatti! – felelt Szaif – te mindig és mindenképpen -elbájlóan szép vagy; de szabad-é kérdeznem, hogy tündöklő koronádat -s szép öltönyödet hol szerzéd?</p> -<p>– Szolgáim egyike, Avisza, a multkor egy útazó nemtőt fogott el, -ki kezében ezen koronát és öltönyt tartalmazó szekrényt vitte; én a -kóbor nemtőt bebörtönözvén, lefoglaltam ezeket. <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span></p> -<p>– Oh az az én sorsüldözött Airudom! – felkiált Szaif – kit azért -szabaditék ki egy börtönből, hogy másikba essék; s erre elbeszélte -Szolimán kincstárához tett útazását.</p> -<p>A málika késznek nyilatkozott visszaadni az <em class= -"gesperrt">Ataj-veh-Álbedellát</em> s Airudot szabadon bocsátani -azon feltétel alatt, ha őtet nőűl veszi.</p> -<p>Szaif kitérő szeretetre-méltósággal s nyájas kétértelmüséggel -felelt a királynőnek.</p> -<p>Nehány nap mulva Suria-Hamerához atyjának egy küldöttje érkezett -s mondá neki:</p> -<p>– Atyád üdvözöltet s kéret, hogy add vissza testvérednek a -tengerben talált Szaif Züliázánt; ő határozottan követeli ezen -embert, s ha te visszaadását megtagadnád, akkor harczra kellene -testvéred ellen kelned, a mi atyádnak nagy bánatot okozna.</p> -<p>– Nem, nem! – kiáltott a királynő – inkább meghalok, mintsem -kedves Szaifomat feláldozzam; mondd, hogy magam fogok atyámhoz -válaszommal elmenni.</p> -<p>Szaifot pedig eléhivatván, mondá neki:</p> -<p>– Én embereimmel távozom nehány napra; palotám rendelkezésedre -hagyom; légy úr itten; csak arra az egyre kérlek, hogy ezen ajtót -(egy a kert hátulján elrejtett vaskapura mutatván) fel ne -nyisd.</p> -<p>Szaif csaknem magára maradott a palotában s a kertben sétálva, -miként a tiltott dolgokkal történni szokott: elfeledé bámulni -azokat, a miket látott s ellenállhatlan vágytól vonzatva, sétáját -mindig a tiltott kapu felé irányozta; végre egy reggel -türelmetlenül kiáltott fel: <span class="pagenum"><a name= -"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> -<p>– Bizonyosan az én szegény Airudom van ottan elzárva s azért -tiltá el felnyitását a málika! – s az ajtót eltorlaszoló vasrudakat -elháritván, elzúzta a zárt s felnyitá a tiltott kaput; de kiváncsi -tekintete egy mély sánczot s annak ormán egy az előbbihez hasonló -vaskaput pillantott meg.</p> -<p>A rugékony termetü Szaif bámulandó ügyességgel ugrotta át a -széles árkot s a második kaput felnyitván, egy az előbbinél -ezerszerte szebbnek tetsző kertben találta magát.</p> -<p>E kert elrendezése nagyon szeszélyes volt; tekervényesen -kanyargó ösvények fogták azt körül, oly tömkeleget képezők, -melyekből bajosan lehetett kihatolni. Nagy és szép, de különös -alakzatu s bóditó illatu virágok környeztek oly barlangokat, honnan -zuhatagok törtek ki, vagy váratlanul kilövellő vízsugarak fereszték -meg az ottan sétálót. A legizletesebb s leggyönyörübb gyümölcsök -kinálkozólag csüngtek a fák lombjai között; de ha kéz érinté, -tűzröppentyüként pattantak szét.</p> -<p>Szaif elbűvölten sétált a kertben, kutatva annak rejtett helyeit -s mintegy megrészegülve az illatos légtől, bolygott annak -tekervényes ösvényein, midőn egyszerre egy csudálatos és a -többieknél nagyobb madarat pillantott meg; mely a helyett, hogy -távoznék, még közelitett Szaifhoz, ki hozzája érve, megkisérté azt -megfogni; de alig érinté annak lábait, a madár megragadta s -felszállott vele s hihetetlen erővel és sebességgel ragadta. Nehány -percz mulva egy más várban s más személyek közepette tette le.</p> -<p>Ez <em class="gesperrt">Suria Zárka</em> a rosz nemtők -királynője palotája volt, ki elküldötte volt a madáralakot öltött -Afritát, hogy Szaifot elragadja. <span class="pagenum"><a name= -"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span></p> -<p>A leirtuk kert a két testvér birtoka közt levő semleges hely -volt, melynek kapuját egyiknek sem volt szabad átlépni.</p> -<p>Szaif végig pillantván a gyülekezeten, átlátta, hogy az ott -levők, mint a férfiak, úgy a nők, mindnyájan fertelmes rútak -voltak.</p> -<p>Az éppen oly rút királynő maga elébe vezettetvén Szaifot, mondá -neki:</p> -<p>– Tudd meg, idegen! hogy én sokkal hatalmasabb vagyok -Suria-Hameránál; de én hatalmamat neked engedem át, ha engem nőűl -véssz.</p> -<p>Szaif kitérőleg felelt s igyekezett a társalgásnak más irányt -adni.</p> -<p>Suria-Hamera pedig megtérvén útjából s Szaifot nem találván, -rögtön átlátta, hogy őtet testvére rabolta el s eléhiván nemtőjét, -rendeletet adott, hogy az Afrita királynőjének palotáját kőesővel -zúzza szét s Szaifot ragadja vissza.</p> -<p>Avisza rögtön távozott s nem sokára kő- és tűzzáport özönlött le -Suria Zárka palotájára; ez átlátta, hogy testvére ellen nem -harczolhat, de még sem akarván a megszeretett Szaifot kiadni, egy -marok földet vett fel, arra bizonyos bűvszavakat mondva, Szaifra -szórta, ki rögtön hollóvá változott át, s az így átváltozott -Szaifot Afrita által egy lakatlan szigetre szállittattatott s Suria -Zárka azt izente testvérének, hogy az idegen már elútazott.</p> -<p>A madárrá átalakitott Szaif több hónapokig maradt itten, midőn -egy napon fáról fára röpkedve, a parthoz jutott, honnan azután soha -se távozott s így egy napon egy sebesen közeledő csolnakot -pillantott <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span> meg, mely csakhamar az ő nejét -Takemárt, fiát Bulákot és Shairin Attalib Sheiket szállitó Szolimán -csolnakára ösmert.</p> -<p>Szaif örömtől eltelve, neje és gyermeke karjai közé akart -rohanni; de elgondolva szomoru átváltozását, mely talán örökre -ismeretlenné teszi övéi előtt, nagy könyek gördültek ki szemeiből s -azután a rája nem figyelő neje és fiához közelitett s fáról fára -szállva, körülröpkedte őket.</p> -<p>Ezen útra pedig Sheik Attalibot a már fölcseperedett Bulák -birta, ki anyjától gyakran kérdezte, hogy atyja, kit még nem -ösmere, miért nem tért vissza, s mivel ezen kérdésekre anyjának -szemei mindig könybe lábbadtak, átlátta, hogy szomoritó hatásu az -reá nézve, s így felhagyva kiváncsi kérdezősködésével, Sheik -Attalibhoz ment egyszer s mondá neki:</p> -<p>– Ha akarnál, elhozhatnád atyámat, mert én tudom, hogy te egy -parancsaidnak engedelmeskedő csolnakossal birsz.</p> -<p>De a Sheik felelé neki:</p> -<p>– Atyádnak, gyermekem! nagy hivatása van e földön; neki tenni és -látni kell mindazt, mit Isten rendele, s nekünk nem szabad őt -útjából eltéritenünk.</p> -<p>– Hát akkor nekünk kellene hozzája mennünk – felelt a kis Bulák -– s ezen kérését oly megátalkodottan ismétlé, hogy a vén Sheiknek -nem volt egy percznyi nyugalma; ez végre a gyermek kéréseiben a -végzet intését fölismerni hivén, elhatározta Szolimán csolnakának -eléhivását s mindhárman felülvén, mondá érczcsolnakosának:</p> -<p>– Bárhol legyen is Szaif Züliázán, vezess rögtön hozzája! -<span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<p>S miképp feljebb elmondók, eként érkeztek meg a puszta szigetre, -hol a szegény Szaif holló képben röpkedett körültök.</p> -<p>S midőn látná, hogy az ő keresésével egészen elfoglalt neje és -fia semmi figyelmet nem forditnának reá, a Sheik felé közelitett s -körülrepülvén őtet, lábaihoz szállott, s minden módon igyekezett -ennek figyelmét magára vonni. Ez csakhamar észrevette őt s -figyelemmel vizsgálván, mondá neki:</p> -<p>– Szegény barátom! hát te Suria Zárka hatalmába estél?</p> -<p>S elékeresvén egy skatulát, abból egy üveget vont ki, melynek -tartalmát a hollóra öntvén, ez rögtön visszanyerte emberi alakját. -Szaif életében soha nagyobb örömet nem érzett, mint most, midőn -vissza lőn adva önmagának, miután oly soká tengődött egy állat -szomoru alakjában; boldogsággal ölelte át oly régóta ösmerni -ohajtott gyermekét, s már rég nem látott nejét, s azután Sheik -Attalibhoz fondulván, mondá neki:</p> -<p>– Most menjünk az Airudot rabságban tartó Suria Hamerához s -igyekezzünk valami módon szolgámat kiszabaditani!</p> -<p>S mindnyájan Szolimán csolnakába szállván, mondák a -hajósnak:</p> -<p>– Vezess minket Suria Hamerához!</p> -<p>A csolnak elindult s nem sokára a málika palotájához értek, kit -bizalmas nemtője rögtön értesitett, hogy az idegen, Sheik Shairin, -egy nő és gyerek társaságában megtért. <span class= -"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span></p> -<p>A málika ezt hallván, ő maga vendégei elébe ment s bévezetvén, -tiszteletteljesen üdvözlé a minden nemtők által tisztelt Sheiket s -kérdé tőle:</p> -<p>– Ki ez a veled útazó nő és gyerek?</p> -<p>– Ez leányom, fiával! – felelt a Sheik, nem akarván Airud -kiszabaditása előtt megharagitani a királynőt.</p> -<p>A málika vacsorát hozatott s az egész estvét velek töltötte, s -midőn szobáiba visszavonulna, szive Szaifnál maradott.</p> -<p>Éjjel azonban a féltékenység elriasztá az álmat szemeiről s -fölkelvén, az idegen nő szobája felé sietett s felnyitván annak -ajtaját s Szaifot ott találván, dühösen költé fel Takemárt és -haraggal mondá neki:</p> -<p>– Értem, Sheik Shairin leánya, hogy ezen férfi tetszik neked; de -magad, atyád és gyermeked iránti tekintetből eltávolithattad volna -őtet magadtól!</p> -<p>– Nem, nem! herczegnő! én semmi illedelmetlent sem tettem; te -rosszul vagy értesülve, mert Szaif Züliázán az én férjem s én málik -leánya vagyok, miként ő málikok ivadéka.</p> -<p>– Igaz-é ez? kérdé a málika Szaiftól.</p> -<p>– Igaz! – felelt az arábok szultánja.</p> -<p>A málika erre semmit sem felelt s színleg kibékülve s -haragtalanul távoza.</p> -<p>Szaif nem tudta szemeit becsukni, s a hajnal első felpirultakor -fölkelt s a Sheikhez sietett, hogy az éjjel történteket elbeszélje -neki s értekezzék vele, miként lehetne Airudot kiszabaditani. -<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span></p> -<p>Nehány percznyi értekezés után Szaif visszatért Takemár -szobájába; de midőn annak ajtaját felnyitná, látá, hogy Avisza -nejét és fiát ragadja az ablakon ki; ezek megpillantván őt, sirva -hivák segélyökre. De Szaif Züliázán fájdalmas meglepetésében -átlátta, hogy jelenleg nem marad más, mint az önmegadás s egyik -kezével búcsut intvén nekik, a másikkal égre mutatott, remény és -Istenben való bizalomra serkentvén őket.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span></p> -<h2>XVIII.<br /> -Ataj veh Álbedella.</h2> -<p class="summary">Szuria Hamera. Airud és Akisza. Az arábok új -hadjárata. Mászár, Szaif fia.</p> -<p>Gondolni lehet, hogy a szultánné és fiának elragadtatása Szuria -Hamera szultánnő rendeletéből történt. A szultánnő, ki nem tuda -azon eszmével kibékülni, hogy az ő saját palotájában egy más nő -közelithessen azon férfihez, kit ő is szeret, rendelé Aviszának, -Szaif fiának és nejének elragadását s hogy őket egy lakatlan puszta -vidéken elhagyja.</p> -<p>Ennek megtörténte után a kegyetlen szultána Szaifhoz ment s -mondá neki:</p> -<p>– Szaif! ha Takemárt és fiadat viszont látni akarod, azt csak -azon feltétel alatt érheted el, ha vallásomat fölvéve, engem nőűl -veendesz; ha erre rá állasz, akkor visszahozatom őket s nemtőd -Airudot is kiszabaditom.</p> -<p>– Hogy én a te rosz szellemü vallásodat fölvegyem! – kiálta -Szaif – hogy eltérjek az igaz útról? Tudd meg szultánnő, hogy ha a -sors könyvébe az lenne följegyezve, hogy nőmmé légy, akkor neked -<span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> kellene hitedet megváltoztatnod s -muszulmánná lenned; – de ne beszéljünk erről többet!</p> -<p>S ezt mondva, haragra ránczolt homlokkal távozott a -málikától.</p> -<p>Ez magához hivatván Sheik Shairin Attalibot, elpanaszolta neki -Szaif sértő visszaútasitását.</p> -<p>– Já, málika! – felelt a Sheik – én alig hiszem, hogy egy férfit -nősülésre lehessen erőszakolni; az egészen az izlés és akarat -dolga.</p> -<p>A Sheik őszinte felelete nem tetszett a málikának, s elútasitása -után hivatá nemtőjét, s mondá neki:</p> -<p>– Avisza! ismersz-é módot, hogy Sheik Attalibot elfoghassuk? -Ezen emberek daczolni akarnak velem, s én szeretném büszkeségöket -megalázni.</p> -<p>– Já, Szatti! nekem a Sheikhez közelitenem nem lehet mindaddig, -míg egy tárcza birtokában van, mely a mi hatalmunk ellen van; de ha -neked sikerülne ezen talizmánt valamely csel által elsajátitani, -akkor én a Sheiket le fogom tartóztatni.</p> -<p>A málika azonnal nehány könnyelmü nemtőt rendelt elé s -megparancsolá nekik, hogy Sheik Attalib tárczáját bármi módon is -kézre keritsék.</p> -<p>Ezen hizelgő lények körülvették a Sheiket s annyira elámiták -mézes szavaikkal, annyira elcsábiták megnyerő előzékenységökkel, -hogy két órai ármánykodás után a málika kezeibe tették le az őt -védő talizmánt.</p> -<p>Suria Hamera idővesztés nélkül rendeletet adott Aviszának, hogy -a Sheiket elfogva, Airud börtönébe vigye. S azután Szaif Züliázánt -hivatva mondá neki: <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<p>– Íme, Szaif! nőd, gyermeked, öreg barátod és hű szolgád mind -hatalmamban vannak; mindeniket visszanyered, ha hitemet fölvéve, -engem nőűl veendesz.</p> -<p>– Soha, soha! – felelé Szaif.</p> -<p>– Jól van! – orditott dühtől tajtékzó ajkakkal a málika – te is -börtönbe fogsz menni s majd ott megtudod, mi sors vár reád, -szerencsétlen! hát tiéid és a te saját állapotod nem tudja -szivedben a szánalom érzetét fölébreszteni?</p> -<p>– Allah, ki látja a te aljas tetteidet s igazságtalanságodat, -megbüntet s védni fogja a benne hivőket!</p> -<p>A málika ekkor Szaifot átadta Aviszának azon rendelettel, hogy a -többi foglyokhoz börtönözze bé.</p> -<p>Avisza felragadván Szaifot, Sheik Attalib és Airud börtönébe -vitte, s onnan mindhármokat a legsötétebb és legmélyebb földalatti -fogdába szállitotta.</p> -<p>Itt, midőn magukra maradtak, Szaif mondá szolgájának:</p> -<p>– Airud! hát te miként jutottál ide?</p> -<p>– Uram! – felelt ez – emlékezni fogsz, hogy én téged elhagyva, -Akisza után mentem, megkérni, hogy fogadja el kezeimből az Ataj veh -Álbedellát; ő elrejtőzött előlem s én, őt keresve, Aviszával -találkoztam, ki engem, mivel Suria Hamera uralma alatti területen -talált, elfogott s urnőjéhez vezetett; ez, elvevén szekrényemet, -kérdezte, hogy ki és kinek szolgálatjában vagyok, ezen kérdéseire -nem akartam felelni s azon felhivását is, hogy vallására térjek, -visszaútasitván, börtönbe dobatott.</p> -<p>A foglyok szomoru helyzetökről beszélgettek, mely lehetetlenné -tevé, hogy Takemáron és fián segitsenek, s midőn az éj -leereszkedett s jótékony álmat <span class="pagenum"><a name= -"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> lehelle minden teremtmény -szemeire, akkor Szaif egyedül virasztott s áhitatos imát emele -Istenéhez.</p> -<p>S midőn így imádkoznék s az őt mindig hatalmasan védő Isten -segedelméért könyörögne, egy holdsugár lopódzott bé a szűk ablak -rostélyzatán s megvilágositá a börtönnek nedves és penész lepte -oldalfalát; ezen fal csakhamar kétfelé nyilt s Akisza nagy feje -tünt fel, ki a Szaiftól elorzott karddal megjelent ottan.</p> -<p>– Hogyan! te vagy az Akisza? s minő arczczal mersz előttem -megjelenni nemtelen tetted után? mit keressz itten?</p> -<p>Akisza Szaif ezen kérdésére meghatottan felelé:</p> -<p>– Bocsánatot esdekelni jövök, Szaif! mert átlátom, hogy -élénkségem által elragadtatva, roszat cselekedtem; bűnömet megbánva -térek vissza s hozom kardodat, melyet életem veszélyeztetésével -szereztem vissza; megbánom vétkemet; engedj meg mulukok fia!</p> -<p>– Hihetek-é megtérésedben s indokaid tisztaságában? – kérdé -Szaif.</p> -<p>– Oh igen! – felelt Akisza – te bizhatol bennem, Szaif! -visszatértem volt váramba, hol sokat szenvedtem; minden éjjel -láttam álmomban Sheik Abduszalámot, ki mondá nekem: „Akisza! te -megigérted, hogy Szaif Züliázánnak testvére leendesz; egy testvér -tudna-é úgy cselekedni mint te.“ Ekkor átgondolám a vészt, mely -téged környez s nem tudván ellenállani lelkiösméretem -szemrehányásának, elmenék kardod után s eljövék hozzád, hogy most -még egyszer bocsáss meg nekem, Szaif!</p> -<p>– Megbocsátok! de nem én vagyok az, a kit te leginkább -megbántál, Akisza! öleld át Airudot, <span class="pagenum"><a name= -"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> adj homlokára egy csókot, -s mi csak is a te barátságodra fogunk gondolni.</p> -<p>Akisza engedelmeskedett, leszedte a foglyok lánczait s kivivén a -börtönből Szaifot vállaira emelte; Airud az öreg Sheiket vette föl -s fölemelkedvén, az arábok hona felé repültek.</p> -<p>S míg Szaif, elmerengve, az előttök álló út fáradalmaira s oly -régóta nem látott övéire gondolt, háta megett egyszerre nagy zajt -és lármát hallott s látta, hogy az Avisza vállain ülő s nagy csapat -nemtőtől környezett Suria Hamera robog utána.</p> -<p>– Íme – mond Akisza – a málika nemtőinek hadseregével jön a mi -üldözésünkre; én és Airud a föld alá menendünk, hogy kardod -villámai el ne égesenek; te pedig akkor huzd ki kardodat s mindezen -nemtők meg lesznek semmisülve.</p> -<p>Akisza és Airud azonnal eltüntek s Szaif fölemelvén -Haszaf-ben-Barkhia kardját, megforgatá azt s a még távol levő -nemtőket mind elszéleszték az abból kilövellő tűzlándzsák; ekkor -Suria Hamera haragosan mondá:</p> -<p>– Avisza! ha nem méssz előre, én megöllek téged.</p> -<p>– Ha közelitek, akkor bizonyosan elpusztulok, asszonyom! – -felelt Avisza – mert Szaifnak kezében Haszaf-ben-Barkhia kardja -van, melynek tűzlándzsái minden nemtőt megsemmisitnek; mi ezen -hatalommal szemben semmit sem tehetünk.</p> -<p>– Nem tudod legalább kezembe szolgáltatni azokat, kik ezen -veszélyes fegyvert kezébe adák? – kérdé a málika. <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span></p> -<p>– Azt Akisza hozta el s most Airuddal együtt elrejtőzött! – -felelt ez.</p> -<p>– Ha tehát Szaif ellen semmit sem tehetünk, hozd el nekem -legalább szolgáit, Akiszát és Airudot!</p> -<p>– Értettem, asszonyom! – felelt Avisza, – s rögtön Akisza és -Airud elfogására indult; de ezek észrevevén szándékát, Sheik -Bárnóászéh-Alhakim lakába menekültek, honnan nem mertek többé -kimenni, mert Avisza hatalmasabb rangu nemtő levén, mindenütt -elfoghatta volna őket, kivéve egy Sheik lakását, melyet -megközelitenie azonban nem volt szabad.</p> -<p>Avisza látván, hogy így biztos menhelyre jutottak, visszatért a -málikához s mondá neki:</p> -<p>– Já, Szatti, Szaif barátnőjét és szolgáját éppen úgy -elszalasztók mint őt magát; mert ők egy öreg Sheik lakába -menekültek, melybe erőszakosan belépni egy nemtő sem tud.</p> -<p>A málika vállalatának nem sikerülte felett nagyon -megboszankodott; de nem sokára egy ördögi eszme villanván át agyán, -a káröröm kaján mosolyával kérdé nemtőjétől:</p> -<p>– Szaifnak Bulákon kivül vannak-é fiai?</p> -<p>– Igen, asszonyom! még három más fia van: Dumár, Mászár és -Naszor.</p> -<p>– Te el fogsz menni, felveszed ezen három fiatalt. Dumárt -Kum-kum tartományban hagyod el, Mászárt Kárminban és Nászort -Nemát-Azamánban, hol Kueh-ben-Kenán mecsetje van, s midőn ezen -parancsom teljesitéd, visszatérsz hozzám.</p> -<p>Avisza elindult az arábok városába, a málika pedig Szaifot -mintegy ostromállapotba tette, mert útját elzárván, <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> -időnként nehány nemtőt küldött ellene, kiket azonban Szaif -kardjával mindig visszariasztott.</p> -<p>S míg Szaif és Sheik Shárin ezen szomoru helyzetben vannak, míg -Takemár és fia egy lakatlan szigeten bolyongnak, s míg Avisza Szaif -idősebb fiai után megyen, hogy azokat szétszórja távoli országokba, -mi röviden elmondjuk, hogy mik történtek az arábok között -málikjoknak távozta után.</p> -<p>Emlékezni fogunk, hogy Szaif Züliázán mielőtt azon útra kelt, -mely tizenöt évet fogott el életéből, országának kormányzatát -fogadott atyja málik Efráhnak adta volt át. Szultán Szaif Rád -csakhamar értesült arról, hogy az arábok hős szultánja távozott s -vezérei Szkárdis és Szkárdion nem szüntek őtet szorgalmazni, hogy -az arábok ellen egy új háborut kezdjen; szultán Szaif Rád, ki -különben is harczias természetü volt, megigérte, hogy ha Szaif -Züliázán nehány év alatt vissza nem tér, akkor boszut áll azon soha -nem feledett megaláztatásért, mely addig győzhetlen hadsergét az -arábok városánál érte.</p> -<p>Az ezen igérettel csak félig meddig elégült vezérek vártak -nehány évet, ez alatt azonban nagy készületeket tettek, új sergeket -toborzottak Habesh és Szudán minden tartományaiban, elannyira, hogy -midőn Szaif Rád elhatározta magát a tervezett hadmenetre, már -minden készen volt s egy roppant hadsereg harczkészen állott az -indulásra.</p> -<p>Szultán Szaif Rád öregsége daczára részt akart venni ezen -hadmenetben s sergeinek élén elindult az arábok városa felé.</p> -<p>Málik Efrah, ki mindig értesülve volt a Hábeshben történtekről, -s ki most is értesittetett az ők szándékokról, <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> nagy -tevékenységet fejtett ki; de minden erőfeszités daczára nem tudott -félannyi serget összegyüjteni, mint Szaif Rád. Szaif távollététől -nyugtalanittatva, mindent elkövetett, hogy maga körül gyüjthesse a -törzsfőnököket s a kitünőbb hősöket.</p> -<p>Egy napon az aráb város őrtornyáról a távolban porfelleget és -fénylő fegyverözönt fedezének fel, mely Szaif Rádnak előre nyomuló -hadserge volt; tizenöt nap kellett, míg a csapatok mind -megérkezvén, tábort alkothattak.</p> -<p>Az arábok szemben szultán Szaif Rád hadsergével helyet foglaltak -s az ellenségeskedés megkezdődött.</p> -<p>Málik Efrah részéről legelébb az iszonyatos Majmun lépett ki a -küzdtérre, Hábesh több hőse állott vele szembe, de azok mindenike -le volt győzve nehány percz alatt.</p> -<p>Következő napon Szádun Eszendcse lépett ki s éppen oly -legyőzhetetlen volt mint tegnapi előde, s eként vívtak diadalmasan -mindazon hősök, kikre szultán Szaif Züliázán bizta volt hadsergének -vezénylését. Ezen pároslagos viadal már több hetek óta folyt, míg -végre a vezérek mondák Szaif Rádnak:</p> -<p>– Emlékezzél, já, málik Azamán! hogy mi soha sem mérközhetünk -meg Szaiffal az egyes viadalban, s az ő szolgálatjában levő vad -négerekkel; azért rendelj egy átalános csatát, mert különben így -egyenként víva mind elpusztulunk.</p> -<p>De Szaif Rád attól idegenkedvén,</p> -<p>– Nem dicsőség – mondá – a sergek egy tengerébe fulasztani az -arábokat, midőn mi két annyinál is többen vagyunk. Midőn én -átalános csatára vezetém sergeimet, akkor Szaif Züliázán is népe -élén <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span> álla s az ő neve már magában felér egy -hadsereggel. A győzelem csak úgy lehet dicsteljes, ha aránylagos -erővel vívatik, s midőn a túlnyomó szám azt nem teszi -szégyenteljessé.</p> -<p>A két seregnek nehány napi nyugalma után újból elkezdődtek a -viadalok, s több hónapokon át folytattattak; de Szaif Rád vezérei -látván, hogy csak megaláztatás s roppant veszteség háromlik reájok, -komolyan előterjeszték a máliknak egy átalános csata szükséges -voltát.</p> -<p>Végre Szaif Rád beléegyezését megnyervén, következő napon -elkezdődött az általános támadás; ezrek hullottak el; vér patakzott -egész estig, hogy következő reggel ez iszonyu öldöklés újból -kezdődjék, s ez így folyt több napokon át; de a 7-ik napon azon hír -terjedvén el, hogy szultán Szaif három fia eltünt, az ő jelenlétök -által lelkesitett arábok bátorságot vesztvén, állások igen -válságossá lett; Szaif Rád felhasználván ezen körülményt, -erőteljesen támadott s az arábok visszanyomatván, városukba -vonultak s annak kapuit bezárták.</p> -<p>Szaif Rád ezt látva, összegyüjté hadfőnökeit tanácskozásra.</p> -<p>Ez alatt a bűvésznő Akéla, ki az arábok tanácsában üléssel birt, -látva a sergeknek rendetlen visszavonulását, leányát Támát -eléhivatván, mondá neki:</p> -<p>– Já, Táma! vedd Hakime Eflatun-nak Szaif által nálad hagyott -kalnuszá-ját. Ez téged láthatlanná tevén, menj a Hábeshekhez s -hallgasd ki beszédöket, s midőn így szándékjokat ismerni fogod, -jöjj s mondd el a hallottakat. <span class="pagenum"><a name= -"Page_135" id="Page_135">-135-</a></span></p> -<p>Táma úgy tett s nem sokára visszaérkezett azon hírrel, hogy -Szaif Rád másnap éléfántjaitól fedezetten, rohamra vezetendi -hadsergét a város ellen.</p> -<p>Akéla ismeretére jutván e tervnek, egy papiros szobrot -készitett, bűvszavakat mondott reá, s midőn a hábesh-i sereg -előnyomulna, Akéla papiros hősét kiállitá s ez mindenfelé -lángkévéket szórva, az éléfántokat úgy elijeszté és vaditá, hogy -azok rémülten futottak vissza s eltiporták az őket követő hábeshi -katonákat.</p> -<p>Midőn végre nagy bajjal a bősz állatokat elfoghaták, Szaif Rád -mondá vezéreinek:</p> -<p>– Mindaddig, míg a Szahir Barnokh és Akéla az aráboknál vannak, -semmi sikert nem remélhetünk; azonban én mégis megkisértek egy -czélt: Én három évi békét kötök az arábokkal, s ez alatt alá fogjuk -ásni az arábok városát; de e munkát a legnagyobb titokban kell -véghezvinnünk, s midőn az aláásással készen leszünk, köteleket -fogunk kötni azon négy, öt támoszlopra, melyeket az így keletkezett -boltozat fenntartására meg fogunk hagyni, s a munka egészleges -elkészültével a köteleket erőteljesen meghuzzuk, az oszlopok -ledölnek s a város össze fog omolni, s így menekülni fogunk -veszedelmes szomszédainktól a nélkül, hogy hadsergünket ily iszonyu -öldöklésnek kitennők.</p> -<p>E terv lelkesedéssel fogadtatott s nagy elővigyázattal kezdettek -a munkához, hogy az arábok, elleneiknek színleges tétlensége által -gyanutlan biztosságban szenderedjenek el.</p> -<p>S most mi elmondjuk, hogy mi történt a fiatal <em class= -"gesperrt">Mászár</em>-ral (Szaif Züliázán fiával), kit Avisza álma -<span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span> közepében elragadván a Kueh-ben-Khenan -szentélyéről nevezetes Nemát Azamánba (ily nevü ország) szállitott -át. Midőn fiatalunk felébredvén, magát kopár és ösmeretlen vidéken -találta, keservesen kezdett sirni. A tizenhat éves fiatalnak, ki -még hazáját s szerető anyját soha sem hagyá el, ezen elhagyatott -egyedüliség még inkább fájt; azonban fölkelt s a hatalmas Isten -segélyét esdve, elindult.</p> -<p>Alig ment eként fél órát, több lovast pillantott meg, kiket egy -náloknál sokkal nagyobb termetü egyén vezényelt, s midőn Mászárhoz -ért, figyelmes megtekintés után így szólt:</p> -<p>– Mászár! én téged már sok idő óta várlak; te az én fiam -leendesz, s mivel gyermekem nincsen, téged saját fiamként -szeretendlek.</p> -<p>S ekkor az ember, kit <em class="gesperrt">Barthamé</em>-nak -hivtak, fölvevé Mászárt, kastélyába viendő.</p> -<p>S a mint így haladnának, fiatalunk a láthatáron egy a nap -sugáraitól ragyogó pontot pillantván meg, kérdé, hogy az mi -legyen.</p> -<p>– Az – felel Barthame – <em class= -"gesperrt">Kueh-ben-Khenan</em> szentélye, s azért ragyog úgy, mert -arany- és ezüsttel van boritva.</p> -<p>Estve felére e szentélyhez értek, mely ritka nagyszerü épület; -homlokzatát négy roppant magasságu arany oszlop tartá.</p> -<p>Mászár megkerülvén az épületet, igen elbámult, hogy azon se -ajtót, se lépcsőzetet nem tudott fölfedezni, midőn Barthamé az -oszlopok egyike előtt megállván, egy imát mondott el s csakhamar -felnyilt egy az oszlopból kiszökellő ajtó, s ezen át Mászárt -magával vivé a szentély belsejébe. <span class="pagenum"><a name= -"Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<p>Szaif Züliázán fia el volt ragadtatva annak nagyszerüsége és -ékessége által. Az egy körded s magas kúppal ellátott terem volt, -melynek közepén egy óriás nagyságu arany szobor állott. Barthamé -ekkor mondá Mászárnak:</p> -<p>– Fiam! te 30 napig itten fogsz maradni; én minden szükséges -élelmi szereket fogok számodra itten hagyni; a harminczegyedik -napon, ha magaviseleteddel meg lesz elégedve, a szobor -összeszoritott jobb kezéből egy becses <em class= -"gesperrt">Khurzá</em>-nak nevezett talizmánt fog leejteni; az egy -magyaró nagyságu arany ékszer; te fölveszed azt s az én rákövetkező -napon leendő eljövetelemre fogsz várni.</p> -<p>Barthamé távozott s Mászárt magára hagyá. A fiatal kezdetben -megfélemlett s magányában nagyon unatkozott; de mivel azon -változtatni nem tudott – bár e volt életében az első -kellemetlenség, megadá magát s nyugodtan számlálta a napokat.</p> -<p>Végre a harminczegyedik nap elérkeztével a szobor kinyitá jobb -kezét s Mászár ezen szavakat hallá:</p> -<p>„Málikok fia! vedd ezen <em class="gesperrt">zhakhirát</em> -(talizmánt) s ügyelj jól reá, mert az tenéked volt szánva; kerüld -főképpen Barthamét, ki azt tőled el akarja venni s azután téged -elüzni!“</p> -<p>„Ezen talizmánnak négy oldala van, s ezen oldalok mindenikéhez a -te szolgálatodra rendelt nemtő van kötve, kiket te eléhivhatsz, ha -a <em class="gesperrt">Khurza</em> illető oldalát -megdörzsölöd!“</p> -<p>A szobor megszünvén beszélni, Mászár vevé a talizmánt s annak -egyik oldalát szorgalmasan megdörzsölvén, egy hang kiáltá:</p> -<p>„Labik já Szidi (parancsolj, uram)!“ <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p> -<p>– Ki vagy te? – kérdé Mászár.</p> -<p>– Én Shaihub vagyok!</p> -<p>– Tehát, Shaihub! – mond a fiatal – végy engem s vigy el innen, -mert Barthamé holnap eljő s én nem akarom, hogy itten találjon.</p> -<p>A nemtő fölvette Mászárt s nehány óra alatt egy kellemes fekvésü -pompás kastélyba tette le.</p> -<p>– Hová hozál? – kérdé Szaif fia.</p> -<p>– Saját kastélyomba! – felelé a nemtő.</p> -<p>S miután Mászár egy kevéssé kinyugodta magát, mondá -szolgájának:</p> -<p>– Most menj és hozz hirt nekem atyámról, Szaif Züliázánról, én -itt meg foglak várni téged.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span></p> -<h2>XIX.<br /> -Szaif Züliázán gyermekei.</h2> -<p class="summary">Dumár és Mászár. A hábeshi hadmenet vége.</p> -<p>Most elmondjuk, mi történt Dumárral, Szaif Züliázán másik -fiával, ki mint láttuk fennebb, elragadtatott s a <em class= -"gesperrt">Kum-kum</em> tartományban tétetett le.</p> -<p>Felébredtekor egy nagy pusztán találván magát, minden aggodalom -nélkül kelt útra, mert ezen fiatal ember bátrabb volt szelid -természetü testvérénél. Azonban, ha a félelem nem, de a szomjuság -csakhamar jelentkezett; de mivel vizet csak előre haladva remélt -találni, tehát ő előre haladott; két napi útazás és a nélkülözések -férfias eltürése után egy lakházat pillantott meg, mely előtt -víztelt medencze állott. Dumár ezt látva, futni kezdett s még -megmaradott, erejét is kimeritve érkezett a medenczéhez s annak -neki feküdve, sovársággal ivott; de midőn fel akarna kelni, arra -nem vala képes; úgy tetszett neki, mintha inszerkezete megmerevült -volna s a medencze felé hajoltan, mozdulatlanul, mint egy darab fa -maradt ottan.</p> -<p>Ekkor a lak ajtaja megnyilván, egy nevető emberi alak jelent -meg. <span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span></p> -<p>– Ah, Dumár! te ugyan meg vagy fogva!</p> -<p>Mondá s Szaif Züliázán fiához közelitett s zsebéből egy üveget -vevén ki, megszagoltatta Dumárral, s ő azonnal visszanyerte -testének mozgékonyságát.</p> -<p>Ekkor házába vezetvén, mondá neki:</p> -<p>– Fiatal! ez estvére az én <em class="gesperrt">daif</em>-om -(vendégem) vagy; én <em class="gesperrt">Abdalkádusz</em> vagyok; -az én testvérem <em class="gesperrt">Sheik Attalib</em>, kit és a -te ottan levő atyádat ostromolja <em class="gesperrt">Szuria -Hamera</em>. Ide jöveteledet előre tudtam s azért helyezém e vizet -házam elébe, hogy ide vonjalak; mert én neked egy talizmánt adok. -Holnap folytasd útadat, de távoztod előtt hajamból két tincset -fogok adni, s midőn valami felvilágositás- vagy tanácsra leend -szükséged, helyezd azt bal halántékodra s én álmodban megjelenek, s -a mit tudni ohajtasz, megmondom.</p> -<p>Dumár e lakban tölté az éjt, másnap Abdalkádusz az igért -tincseket átadá s egy darabig elkisérvén, búcsut vett tőle.</p> -<p>Fiatalunk gyökerekkel táplálkozva s fris forrásból iva, még -három napig ment, útjának negyedik napján megérkezett egy nagy -térség közepén elterülő város elébe, melylyel szemben egy más -hegytetőre helyezett város tünt fel; az est közeledvén, Dumár a -városba volt menendő, midőn látta, hogy a lakosok házaikat bezárva, -elhagyák a várost s a hegyen fekvő város felé irányozzák lépteiket. -Dumár ezen kiköltözködés okát tudakozván, azt kapá feleletül, hogy -azon városban azért nem maradhatnak, mivel naplemente után oly nagy -mennyiségü mérges bogár lepi el a lakokat, hogy az ott hálók -mulhatatlanul meghalnak azoknak mérges fulánkjaitól. <span class= -"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>Dumár csatlakozott, az éjt a szomszéd hegyeken töltendő; -lefekvéskor azonban Abdalkádusz haját halántékjára helyezé, s midőn -elszunyadott, megjelent Abdalkádusz, kitől a mérges bogarak -magyarázatát kéré.</p> -<p>Abdalkádusz felelé, hogy azon város egy Szahir által van -elátkozva; de ha ezen talszaméh hatását le akarja rontani, emeljen -föl egy a fő kaputól balra levő követ, az ez alatti üregben egy a -többi bogaraknál huszszor nagyobb oly nemü rovart fog találni; ezt -megfogva, el kell égetni, s akkor a talszaméh hatása meg fog -semmisülni, mert a rovarok királyoknak elvesztése után mind meg -fognak dögleni.</p> -<p>A reggel elérkeztével Dumár azon tartomány málikjához ment s -felajánlá magát, hogy a várost a mérges rovaroktól megmenti.</p> -<p>A málik mondá neki:</p> -<p>– Fiam! ha azt valójában meg tudnád tenni, leányomat neked adnám -nőűl!</p> -<p>Még azon nap alkonyán, midőn a lakosság a hegyekre vonulna, -Dumár kijelenté, hogy ő a városban fog maradni. Eredménytelen volt -minden beszélésök, hiában mondák, hogy sokan, kik azt meg akarák -kisérteni, mind a halál áldozatjai lettek.</p> -<p>Dumár nyugodtan csak azt felelé, hogy holnap városukban -aludhatnak.</p> -<p>– Szegény gyermek! mit tudsz te tenni ott, hol annyi öregek és -tudósok sikertelen fáradoztak; te csak ok nélkül feláldozod -magadat! – mondának.</p> -<p>De mind ezen beszédek nem ijeszték vissza a fiatal Dumárt; s -midőn magára maradt, a fő kapuhoz sietett; megtalálta az -Abdalkádusz kijelölte követ; azt fölemelte, megfogta a szörnyü -bogarat s egy már előre élesztett tüzen megégeté. <span class= -"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span></p> -<p>Ezen műtétel után lefeküdt, s midőn a lakosok reggel eljövének, -őtet édesdeden aluva találták, s mindenfelől kérdésekkel -ostromolták, hogy mi módon tudta a mérges rovarok megjelentét -gátolni.</p> -<p>Dumár mindezen kérdésekre nem felelt, hanem biztositá, hogy -ezután nyugodtan és gondtalanul aludhatnak lakjaikban.</p> -<p>A málik meggyőződvén Dumár állitásának igazsága felől, igérete -szerint leányát Dumárnak akará adni; de cselszövényes vezéreinek -egyike eként szólott hozzá:</p> -<p>– Já, málik! ezen fiatal idegen és ismeretlen, mi nem tudjuk e -nehéz feladatot miként oldá meg s kérdezősködéseinkre semmi -feleletet nem ád; lehet, hogy ő egy Szahir (bűvész); de ki -biztosit, hogy irányunkban jó indulattal viseltetik, mert a -Szahirok vagy megbecsülhetetlen barátok, vagy veszélyes ellenségek. -Megengeded-é málik, hogy én őt próbára tegyem, mielőtt leányod neki -adnád?</p> -<p>A málik, megdicsérve vezére elővigyázatát, teljes szabadságot -adott neki a fiatallali eljárásban.</p> -<p>S a cselszövényes vezér Dumárhoz egy kitünően szép, de -leleményes eszü leányt küldött. Dumár szép volt, mint atyja; de -bátor jellemü, akaratjában rendithetlen s érzeményeiben kitörő; -neki a fiatal leány tetszett s igyekezett az ő tetszését is -megnyerni. A leány nem utasitá egészen vissza s értésére adá, hogy -vonzalmát talán meg tudná nyerni, ha értésére adná, bizalmat -mutatva irányában, mimódon menté meg a várost a mérges rovaroktól, -s Dumár gyermeki gondatlansággal mindent elmondott neki. -<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span></p> -<p>– Úgy látszik, – folytatá ő – hogy nekem valami titkos tudományt -tulajdonitanak; pedig az én munkám igen könnyü volt, s ezen -hajtincsek segitségével tevém azt.</p> -<p>S felnyitá a kis szelenczét, melyben Abdalkádusz haját tartotta; -de azok onnan eltüntek, mivel Dumár elfeledé a szent ember azon -intését, hogy titkát senkinek ne fedezze föl.</p> -<p>S ő fölgerjedvén a becsült tincsek elvesztén, a leányt vádolá -annak elorzásával s megragadván, visszaadását követelé; de a leány -kijelentvén, hogy azokról mitsem tud, a szenvedélyén uralkodni nem -tudó fiatal ember oly dűhbe jött, hogy a szerencsétlen leányt egy -ütéssel agyon sujtá.</p> -<p>A zaj hallatára összefutott cselédség és szomszédok berohanván, -elfogták a gyilkost és börtönbe vezették.</p> -<p>A málik, leendő veje esetéről értesülvén, vezéreit értekezletre -hivá, s ezek azt mondották, hogy „ez ember, ölvén, meg kell hogy -ölettessék!“</p> -<p>S eként Szaif Züliázán fiát átadták a hóhérnak; kivégeztetésének -napja is el lőn határozva; már a piaczon volt, már a pallos -csapásra készen állott, midőn a testvérének szolgálatjában levő -nemtő, áthaladván a város fölött, nyilsebességgel lecsapott s -Dumárt felragadva, testvéréhez, Mászárhoz vitte.</p> -<p>S urához eként szóla hű nemtője:</p> -<p>– Íme, testvéred, kit én egy városban találék, midőn szultán -atyádhoz való útamból visszatérve, esetlegesen e város fölött -elrepülék s szerencsés valék a hóhér kezei közül kiszabaditani. -<span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span></p> -<p>Ezt hallva Mászár, testvére karjai közé rohant s szeretettel -csókolá meg, kifejezni igyekezvén gyöngéd szeretetét, s -viszontlátása és a veszélyből való menekülése feletti határtalan -örömét; s azután atyja után tudakozódott, ki mindig ugyanazon -helyzetben volt, mindig Suria Hamera nemtő-serge által -visszatartóztatva.</p> -<p>Értesült szülővárosa aláásatásáról is.</p> -<p>S azután elmondák kölcsönösen egymásnak kalandjaikat.</p> -<p>S midőn Mászár megmutatá Dumárnak becses talizmánját s -részletezé annak tulajdonait, az utolsó gondolkozó és féltékeny -lett azon előnyökkel szemben, melylyel testvére felette birt, s -gondolá magában: „Ezen zakhira nem levén megosztható, azt egészen -el kell sajátitanom!“</p> -<p>Estve a két testvér megegyezett, hogy egy kevés nyugalom után -atyjok segitségére sietnek s azután Mászár aludni ment, de Dumár -éberen őrködött s testvére elaludtával elvette annak talizmánját s -eléhivta Shaihubot, ki rögtön megjelenvén,</p> -<p>– Lábik já, Szidi! – mondá.</p> -<p>– Shaihub! végy engem s vigy el, hová akarsz, csak hogy innet -távol legyek.</p> -<p>Shaihub csudálkozva kérdé:</p> -<p>– Hogyan! te itt hagyod egyedül testvéredet?</p> -<p>– Adj neki egy nemtő rabszolgát s távozzunk!</p> -<p>Shaihub, bár elszomorodott ezen szívtelenségen, kénytelen volt -új gazdájának engedelmeskedni, s fölvevén Dumárt több hetekig -útaztak; mígnem egy magas hegytetőre érkeztek, melynek lábánál egy -roppant kiterjedésü város terült el. <span class="pagenum"><a name= -"Page_145" id="Page_145">-145-</a></span></p> -<p>– Ezen várost, – mond Shaihub – Dameskhá-Shámé<a name= -"FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class= -"fnanchor">2)</a>-nak hivják, s az a föld legnagyobb városa; -meglátogathatod, ha akarod; de én nem kisérhetlek, mert oda menniök -a nemtőknek meg van tiltva egy ott lakó szent ember miatt, kit -Hakiméh Bárnoászéh-nak hivnak.</p> -<p>– Igen, én meg fogom látogatni ezen szép várost! – mondá -Dumár.</p> -<p>– Ha szükséged leend reám – mondá Shaihub – hivj s én felelni -fogok!</p> -<p>Shaihub távozott s Dumár a város felé indult, s már csekély -távolságra volt a kaputól, midőn egy nagyszerü és pompás kastély -elébe érkezett, hová bejuthatni igen élénken ohajtott s beérkezvén, -egy szolga felnyitá annak kapuit s ettől megtudá, hogy az a város -málikájának, Zsáhbiának lakja, s hogy a herczegnő egyedül lakván, -idegen fiatalokat nem fogadhat el.</p> -<p>Dumár búsan indula el s még egyszer visszatekintett ezen pompás -lakra, hová hogy bé nem juthata, most, miután tudta, hogy egy nő -lakik ottan, még inkább fájlalá, – s a mint így végig tekintett a -kastélyon, a herczegnő megjelent egyik ablakban s meglátván a -fiatalt, rendeletet adott, hogy bocsássák bé.</p> -<p>S midőn a herczegnő elébe vezettetett, azt oly szépnek és -kellemdúsnak találta, hogy rögtön belé szeretett; a herczegnő is -szépnek és daliásnak találta a fiatalt s kérdé tőle, hogy honnan -jön.</p> -<p>– Szivem asszonya! – felelt Dumár – én az arábok országából való -és málik fi vagyok, s ezen <span class="pagenum"><a name="Page_146" -id="Page_146">-146-</a></span> város felett haladván el, nehány -napra vendégszeretetedért esdeni jövék; de embereid -visszaútasitának, midőn egy jótevő tündért láték feltünni, te reám -vetéd bűvös szemeidet s részvétet mutatál fájdalmam iránt; – íme, -most lábaidnál vagyok, hol egész éltemet ohajtanám eltölteni.</p> -<p>E szívből fakadt szavakat könytelt szemekkel mondá Szaif fia s a -herczegnő kérdé tőle:</p> -<p>– Művész, avagy tudós vagy-é te?</p> -<p>– Én Shair (költő) vagyok – felelt fiatalunk.</p> -<p>Ekkor Zsáhbia vacsorált vele s fölkérte, hogy mondjon neki -költeményt s Dumár egy igen szép költeményt rögtönzött, melynek -tárgya a herczegnő szépsége és jósága volt. Az elragadtatott -herczegnő kérdé tőle:</p> -<p>– Ha én atyámnak bemutatlak, Dumár! fogsz-é neki ily szép verset -mondhatni? mert ha te hozzá is ily hizelgően, ily szépen és ily -gyöngéden tudsz beszélni, meg vagyok győződve, hogy bármit kérj is -tőle, ő teljesiteni fogja.</p> -<p>– Já, Szatti! – felelt Dumár – egy ily reménynyel szemben a -világot is kidobnám sarkából s miként ne tudnék találni oly -szavakat, melyek a málik tetszését megnyerjék?</p> -<p>Más nap Szaif Züliázán fia a város felé haladott s a málik elé -kéredzvén, mint leánya által ajánlott költőt mutattatá bé -magát.</p> -<p>A málik szivesen fogadta s gyöngéded szavakkal bátoritá fel, s -Dumár erre versben felelt, melyben e város málikjának hősi -erényeit, megható szivességét s más jeles tulajdonait festé le, oly -bámulandó könnyüséggel s oly költői magasztossággal, hogy a málik -<span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> és vezérei el voltak ragadtatva, s -Zsáhbia atyja kérdé a fiatal költőtől:</p> -<p>– Fiam! mit kivánsz tőlem?</p> -<p>Én csak egyet kérhetek tőled, hatalmas málik! hanem az, remegek, -érdemem feletti leend.</p> -<p>– Nem, – felelt a málik – beszélj bátran!</p> -<p>S a felbátoritott Dumár Zsáhbia kezét kérte, mit atyja rögtön -oda is igért.</p> -<p>De volt vezérei közt egy kis termetü, sánta rút egyén, ki -megkérte volt a herczegnő kezét s a kit ő rútsága és ravaszsága -miatt visszaútasita. Ezen vezért sérté az általa gyereknek nevezett -költő merészsége s gúnyos mosolylyal mondá a máliknak:</p> -<p>– Szabad-é e fiataltól a herczegnőnek adandó menyaszszonyi -ajándék milétét megkérdeznem?</p> -<p>– Ezt te jogszerüen teheted! – felelt a málik.</p> -<p>S ekkor Szaif Züliázán fia szabályszerüleg megkéré a herczegnő -kezét.</p> -<p>A kis vezér pedig ekként felele:</p> -<p>– És én a herczegnő elnyerésének föltételéül azt tüzöm ki, hogy -te ezen hegyen – át készits egy alagútat s a hegyen túl folyó -patakot hozd át azon Zsáhbia kastélyának kertjébe.</p> -<p>S ezt mondva a kis vezér kezeit gúnyosan dörzsölé össze s -magában hozzátevé: „míg ez a gyerkőcz a munkát bevégzi, addig -bizonyosan megnő, sőt meg is vénülhet.“</p> -<p>De Dumár minden nyugtalanság nélkül elfogadá a vezér föltételét -s a máliktól búcsut véve, visszavonult a számára kijelölt -lakosztályba.</p> -<p>Másnap azon hegytetőre ment, hol Shaihubtól elvált volt s a -Kurzát megdörzsölve, annak megjelentével <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span></p> -<p>– Shaihub! – mondá – gyüjtsd össze minden barátaidat, -rabszolgáidat s ezen hegyet furd át nekem, hogy a tulsó völgyben -folyó patakot Záhbia herczegnő kertjébe vezethessük.</p> -<p>Shaihub összegyüjtvén társait, munkához fogott s más nap reggel -jelenték a máliknak, hogy a túl völgyi patak a herczegnő kertének -virágait öntözi, s Dumár nem sokára a málik előtt megjelenvén –</p> -<p>Já, málik! – kérdé tőle – kivánsz-é egyéb menyasszonyi ajándékot -szép leányod kezéért?</p> -<p>– Nem, fiam! – felelt a málik – leányom a tiéd, én neked -adom.</p> -<p>A kis vezér ezt hallván, haragtól pirosult arczczal új -megpróbáltatást inditványozott; de az igazságos málik reá nem -hallgatván, eléhivatá a papokat és birákat s a házassági szerződést -elkészitteté.</p> -<p>Fennebb mondók, hogy Airud és Akisza Suria Hamera nemtőitől -üzetve, egy Sheik ismerősökhöz menekültek s ezen Sheik, kit Hakiméh -Barnoászéhnak hittak, éppen ezen városban lakott, s midőn -értesültek, hogy uroknak, Szaif Züliázánnak fia a málik leányát -nőűl veszi, miután testvérétől elorozva becses zakhiráh-ját, őtet -elhagyá, engedélyt kértek a Sheiktől, hogy ezen fiatalhoz -siethessenek, neki tanácsaikkal segitségökre leendők.</p> -<p>S miután az engedélyt megnyerték, a menyegzői előkészületekkel -foglalkozó Dumárhoz mentek s Airud mondá neki:</p> -<p>– Já, Szidi! mi a te nemes atyádnak, Szaif Züliázánnak szolgái -vagyunk s ezen városba menekültünk elleneink üldözése elől; mi -tudjuk, hogy te becses talizmánnal birsz, melyet testvéredtől -bizonyosan <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> azon szándékkal vettél el, hogy atyádat -segithesd. Hogyan van tehát, hogy te örömeidnek útjain időzöl, -midőn atyád segitségére kellene sietned.</p> -<p>– Én – felelt az ezen figyelmeztetés által boszantott Dumár – -most nem távozhatom; de testvéremet elhozathatjuk s ha ő nekem -megbocsát, én visszaadandom zakhiráhját s azon dicsőséget, hogy -atyánk segitségére menjen, neki engedem át.</p> -<p>Akisza ekkor mondá:</p> -<p>– Jól van, tehát hijjad Shaihubot s hozasd el rögtön Mászárt; mi -itten leszünk s megbocsátását fogjuk esdekelni.</p> -<p>Dumár elküldé nemtőjét Mászár után. Shaihub ezt örömmel és -gyorsan teljesité, s midőn Mászár megérkezett, Dumár átölelé s -kérte, hogy talizmánjának elorzásáért bocsásson meg. A jó lelkü -Mászár azt mondá, hogy azt már el is feledé s testvére iránt minden -utógondolat nélküli testvéries szeretetét tanusitá.</p> -<p>Csak midőn Dumár nősüléséről beszélt, mondá neki -csudálkozva:</p> -<p>– Hogyan foglalkozhatol te örömeiddel, midőn atyánkat a -szerencsétlenség sujtolja.</p> -<p>De Dumár eként felelt neki:</p> -<p>– Te méltóbb vagy atyánk megmentésének nemes hivatására mint én, -s más részről is ez előny téged illet, miután tiéd azon talizmán, -melylyel segélyére lehetsz.</p> -<p>S miután Dumár visszaadá a khurzát, Mászár késedelem nélkül -Shaihub vállára ugrott s Airud- és Akiszától kisértetve négyen -indultak el Suria Hamera országa felé, míg Dumár menyegzőjét ülé a -málik leányával. <span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span></p> -<p>Most térjünk vissza az arábok városába, melyet szultán Szaif Rád -több évek óta aláásatott; már kész volt a munkával s csak a -meghagyott támoszlopok megrenditése volt még hátra. De emlitettük -azt is, hogy Táma kalnuszájának segitségével a hábeshek haditerveit -kikémlelé s most is értesité anyját azoknak alattomos munkálatáról, -s az arábok megegyeztek, hogy városok egybeomlása előtt azt hagyják -el. A nők, gyermekek és öregek a szomszéd hegyekre menekültek, a -férfiak pedig elszántan csatára készültek, inkább utolsó emberig -elvérzendők, mintsem a hábeshek által megaláztatni engedjék -magukat; s az öreg málik Efráhtól vezettetve, hősileg csatáztak -több hetekig, míg végre Szaif Rád átalános csatát rendelt. Egy -átalános csata pedig a sokkal kevesebb számu arábokra csak -veszélyes lehetett, s így a legválságosabb helyzetben valának, -midőn egy gyöngyház fényességü lovon nyilsebességgel elérohanó -lovagot pillantának meg, ki mint védpaizs, az arábok homlokzata -elébe állván, kiáltá:</p> -<p>– Isten csak egyedül nagy és hatalmas! én vagyok Szaif Züliázán, -a nemtők és emberek legyőzője!</p> -<p>S azonnal kő- és tűzeső hullott a hábeshekre, s csaknem felét -semmisité meg a hatalmas seregnek.</p> -<p>Szaif Rád ezt látva s a halottnak hitt Szaif Züliázán szavát -hallva, megmaradott népével megfutamodott s Szaif, arábjaival -mindaddig üldözé és pusztitá őket, míg az utolsó hábesh el nem -hagyta az ő uralma alatti területet.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span></p> -<h2>XX.<br /> -Égyiptom földje.</h2> -<p class="summary">Az arábok kivándorlása. A hábeshek utolsó -hadjárata. Szaif Züliázán halála.</p> -<p>Fennebb elmondók Mászárnak Shaihub nemtőveli távoztát atyja -megmentésére; fiatalunk atyját még Suria Hamera nemtőitől -ostromoltan találta; de Shaihub felsőbb erejü nemtő volt amazoknál. -Mászár rendeletet adott a viadalra s nem sokára Suria Hamera -kénytelen volt nemtőivel menekülni. A felszabaditott Szaif Züliázán -rögtön honába készült visszatérni; de Akisza mondá neki:</p> -<p>– Emlékezel-é uram azon útadban talált gyöngylóra? az most neked -nagy szolgálatot tehetne!</p> -<p>– Igen – mond Szaif – de én megölém!</p> -<p>– Nem – válaszolt Akisza – a veszszőcsapás csak egy ideig -semmisité meg. Íme, itt van az általam megtartott csótár; ha ezt a -földre terited, a ló rögtön megjelenend.</p> -<p>Szaif kiterité azt s a ló rögtön mellette termett. Ő hátára -ugrott s fiának mondván hogy kövesse, a csudás állatnak rendelé, -hogy az arábok országába vigye. <span class="pagenum"><a name= -"Page_152" id="Page_152">-152-</a></span></p> -<p>S kevéssel elindulása után Szaif Züliázán megérkezett népe -segitségére, mint azt az elébbi fejezetben látók.</p> -<p>Útjában azon város felett haladott el, hol Dumár s neje Zsáhbia -voltak, őket is magukkal vivék s így Szaif Züliázán családja együtt -volt harmadik fia Nászor kivételével, ki Kum-kum tartományba volt -szállitva, s egy ott útazó hábesh kezébe esvén, ez medina Adurba -vivé magával s a máliknak adá át. Szaif Rád megtudván, hogy az -Szaif Züliázán fia, elébb meg akará öletni; de az igazságos vezér, -kiről már fennebb beszéltünk, az öreg Rif – megakadályozá s kérte, -hogy adnák át nekie, s Szaif Rád ismerve a nép szerette Rif nagy -béfolyását, megtagadni nem merte.</p> -<p>Szaif Züliázán, ki előre értesült városának aláásatásáról, -mielőtt bevonult volna oda, visszarakatta a kihordott földet; de -ezen nehéz és bajos munka daczára is város területe mindig -sülyedező volt, más részről a hábeshekkeli örökös harczot is -megunván a nép, a tovább vándorlás, s így nyugalmasabb és biztosabb -haza keresés eszméje ébredt föl az arábokban, s azért egy napon -Szaif Züliázán eként szóla barátaihoz:</p> -<p>– Kedves véreim! nekünk félnünk lehet, hogy a megingatott alapon -fekvő város egyszer fejeink felett összeomland, s bár ez a város az -én szülővárosom, mégis szomoru vészemlékek, vészes harczok kötvék -ahoz; vajjon nem tennők-é helyesen, ha ezen szomszédaink örökös -támadásainak kitett ingadozó várost elhagynók s egy boldogabb haza -keresésére indulnánk? <span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span></p> -<p>A vezérek és tanácsnokok nem mertek szeretve tisztelt málikjok -tanácsának ellentmondani, s a kivándorlás elhatároztatott. Nagy -tevékenység és mozgás mutatkozott a városban és vidékén; mert az -többé nem volt mint azelőtt, egy kis törzsnek tovább huzódása, -hanem egy nagy, hatalmas és gazdag s annyi legyőzhetetlen leventék -által vezetett s a világ legnagyobb hőse által uralt népnek -elindulása. Oly távolra mint a szem ellepheté a tájt, mint óriási -szőnyeg, mozgó lényeknek egy czél felé siető tarka hullámzatának -árja boritá; a podgyászt és kincset szállitó tevék és éléfántok -hátul jöttek; a hadsereg, mint vas fal, környezé a népet, s a -középen a fejek ezen hullámzó erdeje felett Szaif Züliázánnak -gyönyörü lovakon ülő családja haladott.</p> -<p>Végtelen pusztákon vonultak át, hol egy csepp vizet nem lehete -találni; s midőn a szomjuság kínzó gyötrelmeit érzé a vándor nép, -Szaif Züliázán gyöngylovát eléhiván, mondá neki: „Vigy a -legközelebb található forráshoz!“ A csudás ló villámsebességgel -távozott s Szaif nehány percz alatt egy gyönyörüen zöldellő -oázisban találta magát. Egy ott levő kis házból nő lépett ki s a -ház közelében felbuzgó forrásból vizet meritve, megkinálá az -útast.</p> -<p>A nagyon szomjas Szaif előbb ivott s csak azután nézett a nőre. -S nagyon meg volt lepetve, midőn abban utolsó nejét, Takemárt -fölismerni vélte.</p> -<p>– Já, Takemár! – kiáltá.</p> -<p>– Labik já Szaif! – felelt ez s elmondá neki, hogy a pusztában -elhagyatva s kétségbeesetten bolyongva ezen oázisra talált, s azóta -nem is hagyta el; itt, ezen magányban élt, növény- és vízzel -táplálkozva, s nevelé fiát, ki már most 15 éves. <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span></p> -<p>Szaif boldognak érzé magát, hogy elvesztett nejét s gyermekét -ily esetlegesen feltalálta; kijelenté, hogy egész népével ide -jövend vizet inni s azután őket is magával viszi.</p> -<p>Szaif népéhez visszasietett s a forrásdús oázishoz vezeté azt, -hol nehány napot nyugvandó felüték sátraikat. Szádun Eszendcse -pedig annyira megszerette ezt a helyet, hogy engedélyt kért és -nyert négereivel ottan megtelepedni. Az arábok tovább vonultak s -vagy két napi út után oly vidékre értek, mely a föld legszebb és -leggazdagabb helyének látszott. Szaif Züliázán itt megállapodott, -Akéla csakhamar forrásokat fedezett föl s gyorsan város és faluk -épitéséhez és ültetvényezéshez kezdettek.</p> -<p>Ezen áldott hely Égyiptom egy része volt s Szaif Züliázán új -városa csaknem egészen fölépült, midőn az öreg Rifet láták Szaif -harmadik fia, Naszor társaságában megérkezni. Ezen fiatalnak -sikerült a már titokban régen muszulmán vallást valló öreg vezért -rábeszélni, hogy őtet atyjához elkisérje; Szaif igen nagy örömmel s -kitüntetéssel fogadta az öreget s megköszönvén a fiának nyujtott -védelmet, miután az ottmaradásra megnyerte, vezéri rangot s egy -gyönyörü lakást adott neki.</p> -<p>Naszor ekkor elmondá atyjának, hogy Szaif Rád készületeket tesz, -hogy a Nilus vizét Aldcsindel felé téritse; ezáltal elöntendő az -arábok által épitett új várost, s hogy ezt egy csekély magasságu -hegynek átmetszése után könnyen véghezvihetné, mely munka csak is -két hónapot venne igénybe. Szaif értesülvén e tervről, rögtön -átlátta, hogy Szaif Rád boszutervét új hazája termékenyitésére -használhatná fel, következőleg <span class="pagenum"><a name= -"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> a <em class= -"gesperrt">Khurza</em> nemtőinek megrendelé, hogy <em class= -"gesperrt">Csilál-Aszundáné</em>-tól a Fehértengerig egy csatornát -ássanak, s azután családjával és népével a szomszéd magaslatokra -vonult fel.</p> -<p>S valójában két hónap mulva, miként Nászor mondá, özönvíz boritá -a térséget. Szaif egy perczre félni kezdett, hogy az ásott csatorna -nem elégséges a vizek felfogására, s az Égyiptomot jobban ismerő -Riffel értekezett; de a vezér megnyugtatólag mondá, hogy a Nilus -már elérte emelkedésének legmagasabb fokát, s hogy ezután már -gyorsan fog leszállani. S valójában a víz lefolyt csakhamar a Szaif -ásatta csatornába, s az így megöntözött térséget a legdúsabb -növényzet boritá.</p> -<p>Ekkor Rif elévette a <em class="gesperrt">Tarik-e-Nil</em> -könyvet, s ennek útasitása szerint a Nilt szabályozá s még ma is -van egy hely Égyiptomban, mely e munkálatok emlékét őrzi s ezt -<em class="gesperrt">Rif Maszár</em>-nak hivják, mert Szaif új -városát fiáról, az őtet kiszabaditott és a Khurzát megszerzett -<em class="gesperrt">Maszár</em>-ról nevezte el.</p> -<p>Szaif Rád pedig midőn megtudta, hogy a helyett, hogy ártott -volna, az arábok új honát még szebbé és virágzóbbá tevé, eléhivatá -vezéreit s mondá nekik:</p> -<p>Ti tanácsot adátok nekem, hogy miként zavarjam el új honukból e -veszélyes arábokat; én követém azt s inkább jót tevék mint árték -vele, mert mi nagy munka és áldozattal segiténk az ők -vízhiányán.</p> -<p>A vezérek türelemre kérték föl szultánjokat s megigérék, hogy -oly <em class="gesperrt">talszáméh</em>-t csinálnak, melynek -következtében a vizet elvonják, s eként pusztitják el az arábok új -telepét. <span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span></p> -<p>Munkához is kezdettek s csakhamar készen voltak -talszáméh-jokkal, s midőn a Nil kiöntésének korszaka elkövetkezett -volna, az nem önté el a Szaif népe lakta vidéket. Akéla csakhamar -átlátta, hogy az egy talszáméh eredménye s Barnokh Szahirral azt -észlelvén, csakhamar fölfedezték annak ellenszerét; de az egy -szomoru és kegyetlen szükségesség volt, mert minden évben egy szép -és gazdagon öltöztetett fiatal leányt kelle a kiöntés korszakában a -Nilusba dobni.</p> -<p>Szaif eléggé kérdezé, ha nem lenne-é mód – és lehetőség azt -kikerülni; de az sorsszerüleg el levén határozva, azon változtatni -nem lehetett s egész Ómár (Mahomed próféta követője) általi -meghóditásáig Égyiptomnak fent is maradt ez a szokás<a name= -"FNanchor_3" id="FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class= -"fnanchor">3)</a>.</p> -<p>Szaif folytatta új városának szépitését, s midőn nyugalom állott -bé, Akisza kiházasitására gondolt, ki végre Airud kitartó szerelme -és hűsége által megható beléegyezését adta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span></p> -<p>Szultán Szaif Rád azonban boszutervéről nem tudott lemondani s -azt hivé, hogy ezen új és még eléggé nem ismert vidéken az arábok -könnyebben legyőzhetők leendenek. Azért ezen reményben ellenök -készült, roppant birodalma minden harczosait összegyüjté, s így -egybesereglett hadserge 600,000 harczost számlált. Fővárosa médina -Adur kormányzását fiára, <em class="gesperrt">Almukakál</em>-ra -bizva, roppant hadsergével médina Mászár ellen indult.</p> -<p>Szaif Züliázán értesülve ezen sereg közeledtéről, összegyüjté -vezéri tanácsát, s a teendők iránti véleményöket kérte. Ezek azt -tanácsolák, hogy küldje ellenök nemtőit, mert csak így -menekülhetnek meg egyszer a hábeshektől. De Szaif Züliázán ezen -módot most is mint mindenkor visszautasitá.</p> -<p>– Azt akarjátok-é – mondá nekik, hogy ha győzelmet vívandunk, -azt ne saját hősiességünk, hanem a nemtők közreműködésének -köszönhessük! Nem, nem! ha mindjárt mind el kellene is vesznünk -ezen harczban, küzdjünk nyilt bátorsággal emberiesen s miként -eddig, úgy most se engedjük magunkat a gyáva félelem által -visszarettentetni.</p> -<p>Szaif önbizalmas s lelkes szavai felbátoriták a vezéreket és -harczosokat s elhatározák, hogy a város elébe felállva fogják várni -a hábesheket. Hirnökök futottak szét a külön városok és -parancsnokaihoz s az arábok hadi ereje gyorsan egybegyült.</p> -<p>S midőn a táborhely elkészült, egyszerre a vidéket kopja erdő -boritá el, az egész láthatárt ellepé a hábeshek roppant hadserge; -tíz egész nap kellett, míg az arábokkal szemben felfogott -táborhelyre az egész hadsereg megérkezett s a viadal kezdete a -tizenegyedik napra határoztatott. <span class="pagenum"><a name= -"Page_158" id="Page_158">-158-</a></span></p> -<p>Ez estve Szaif Rád magához hivatá vezéreit és tanácsosait s -monda nekik:</p> -<p>– Látjátok, mily csekély számmal vannak a szegény arábok; ha mi -egész táborral ellenök rontanánk, könnyen eltiporhatnók; de az -reánk nézve, kik kétszer többen vagyunk, nagy szégyen lenne s így -csak harczos harczos ellen kell hogy vívjon; de igyekezzetek bátran -harczolni s a főnököket elejteni, s akkor a többivel könnyen -végezhetünk.</p> -<p>De Szkárdis és Szkárdion eként feleltek neki:</p> -<p>– Já, málik Azamán! hányszor kisértők meg a páros viadalt velök -s mindannyiszor nem legyőzeténk-é?</p> -<p>– Úgy van! – felelt Szaif Rád – de akkor még az aráb hősök mind -fiatalok voltak; most az évek megfogyaszták erejöket, Szaifot magát -is bizonyosan megviselte a hosszas útazás s a kiállott vészes -kalandok; utolsó győzelme is reménytelen megérkezése okozta -lelkesedésnek volt eredménye; de most az ő varázs hatása gyengülni -kezd. Szaif már idős, fiai nem méltók hozzá, málik Efrah egy -erőtlen öreg s többi főnökei mind megannyi kis uralkodók, kik saját -érdek- és nagyravágyással birnak.</p> -<p>A haditanácsba gyült fejedelmek pártolák a szultán véleményét s -felbátoriták a vezéreket, mondván, Szaif Züliázánt legyőzve, vagy -halva fogják elhozni.</p> -<p>Következő nap hajnalán a hirnökök kikiálták a viadal kezdetét; -az első, ki megjelent a küzdhomokon, Szaif Züliázán maga volt, ki a -hábeshek sorai előtt végig lovagolva, kiáltá:</p> -<p>Van-é köztetek bátor harcznok, ki velem mérközni akar? -<span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span></p> -<p>Ekkor Szaif Rád hadsergének leghirnevesebb kapitánya, <em class= -"gesperrt">Rek Alfala</em> kiugratott s az arábok szultánja elé -állva, kiáltá:</p> -<p>– Íme, Szaif! vedd a mit én neked szántam! – S az egy erőteljes -kardcsapás volt; de Szaif felfogá azt s fölemelve félelmes -fegyverét, kiáltá:</p> -<p>– Nem úgy kell sujtani, miként te; hanem így ne!</p> -<p>S ekkor már ellene holtan terült a földre.</p> -<p>A hábeshek soraiban szomoru meglepetéssel látták ezt; mert -minden reményöket az elhunyt Rek Alfalában helyezék. Azonban egy -más lépett ki, kivel Szaif hasonló módon bánt, s ez így tartott -estig; vagy harminczan hullottak el Szaif rettenetes fegyverének -csapásai alatt.</p> -<p>Következő nap <em class="gesperrt">Maymun</em> lépett Szaif -Züliázán helyébe s az ő modorát utánzólag kiáltá:</p> -<p>– Allah hatalmas! én a vad Maymun vagyok, ki halálra küldi -megtámadóit. Ha van köztetek valaki, a kinek baja van s ki az -életre reá únt, hadd jőjjön ide, én könnyü móddal megmentem az élet -terhétől.</p> -<p>Ekkor egy néger, feketébb mint ő, és sokkal nagyobb termetü -vágtatott ki.</p> -<p>– Ki vagy, hogy hivnak? – kérdé Maymun.</p> -<p>– Én <em class="gesperrt">Alkamkam</em> vagyok – felelt ez – ki -előtt még senki megállni nem tudott.</p> -<p>– Hallottam én még rólad beszélni, s ha még le nem győzettél, én -megmutatom miként kell azt tenni.</p> -<p>Erre a viadal a két néger között elkezdődött; összecsapásuk -olyan volt, mint két szikladarabé, melyek két ellentétes hegyről -legurulva, összeütődnek, de el nem zúzatnak. Maymun nem akarván a -viadalt <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span> hosszura nyujtani, ellenéhez szorult s -mint Szaif szokta, kiáltá, hogy „Allah hatalmas!“ S e felkiáltás -szerencse hozó volt, mert Alkamkam jelenlétét vesztve, Maymunnak -egy hatalmas csapása által földre terittetett.</p> -<p>Egy második, harmadik harczost hasonló sors ért, s ez így folyt -egész estig; s Maymun visszatért miután éppen annyi harczost ölt -meg, mint Szaif az azelőtti napon.</p> -<p>S tíz napig így folyt ez; a győzelem mindig az arábok részén -volt.</p> -<p>A dolgok ily állásában a vezérek mondák Szaif Rádnak:</p> -<p>– Já, málik Azamán! mi előre mondók, hogy ez fog történni; de te -nem hivéd; most már nincs egyetlen hősünk is, ki Szaiffal s -hőseivel megmérközni merne; mik most terveid?</p> -<p>Szaif Rád az átalános támadást rendelte el s azt remélve, hogy a -nagy számra nézve talán előnyösebb lehet sötétben támadni, – éji -harczot rendelt.</p> -<p>Az arábok nyugalomra készültek; de az éber Szaif észrevevén az -ellen tábor készüléseit, csapatait hadirendbe állitá s nyugodtan -várta a támadást; s bár kevesebb volt hadserge száma, de -legyőzhetlen hadfőnököktől vezéreltetve, 24 óráig rendithetetlenül -ellenállott Szaif Rád egyesült erejének. Az éj már másodszor is -közeledett, mindkét rész ki volt fáradva s a győzelem még -bizonytalan, midőn Szaif Züliázánnak egy eszme szülemlett meg -agyában s maga köribe gyüjtve fiait, legbátrabb hadfőnökeit s -sergének egy jelesekből kiválasztott kis csapatját, mondá -nekik:</p> -<p>– Kövessetek engem az ellenség középpontjára szultán Szaif -Rádhoz! <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span></p> -<p>S előretörve, útat nyitott magának az ellenség sűrü sorain; mint -ért kalász a sarló alatt, hullottak azok, kik útját akarák állani, -s az elszánt kis csapattól követtetve, csakhamar a hábeshi zászló -mellett s a szultán előtt volt, ki nehány percz óta régi -dicsőségének védzászlója alá vonta volt meg magát.</p> -<p>S midőn Szaifot és kis csapatját előretörni látá, fel akart -kelni; de Szádun, kit egykor halálra itélt volt, átdöfé kopjájával -s ledobta trónjáról; az arábok gyorsan elmetszék fejét s Szádun -kopjájába huzva, átrobogtak az ellenség sorain s kiálták:</p> -<p>– Hábesh és Szudán katonái! málikotok nincs többé; kiért -csatáztok hát? Szünjetek harczolni s szultán Szaif Züliázán méltóbb -uratok leend mint a régi.</p> -<p>S látva szultánjok elmetszett fejét, a hábeshi sergek mind -lerakák fegyvereiket s megadták magukat Szaif Züliázánnak, ki -felfüggeszté a harczot, s csak is a két vezért fogván el, küldé -médinah Mászárba bébörtönözendő.</p> -<p>Szaif maga serge egy részével médinah Adur felé nyomult s ott -Szaif Rád fiával tudatta atyja halálát s sergének önmegadását. -<em class="gesperrt">Almukalkal</em> összegyüjtve vezéreit, mondá -nekik:</p> -<p>– Én megadom magamat; atyámnak nem volt igaza, mindig -feléleszteni ezen eredménytelen s annyi áldozatba került harczokat; -most életével lakolt érette. Szaif egy nagylelkü hős s nincsen -miért félnünk tőle.</p> -<p>A vezérek kijelenték, hogy az ő véleményén vannak s Almukalkal -egész tanácsának kiséretében Szaif elébe ment s leborulva, -tiszteletteljes hódolatát jelenté neki. <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span></p> -<p>Szaif boldog volt, hogy egy ily hosszas harcz, mely oly -hosszasan rongálá a két népet, ily szerencsésen végződhetett; -gyöngéd jósággal fogadta ellenségének fiát s vigasztalá -szerencsétlenségében; nem bántá a hábeshek független -belkormányzatát; meghagyta máliknak Almukalkalt; de Szaif magasztos -nagylelküsége s csudált erényei s a Hábeshbe visszatért Rif annyira -megnyerték a hábeshiek sziveit, hogy az egész nép önként átállott a -muszulmán vallásra.</p> -<p>Szaif Züliázán visszatérve övéi közé, még nehány évig boldogul -élt, népe boldogitására forditván mindazon tapasztalatokat, -melyeket eseménydús életén át tett, mit a tanulmány s vallás -kifejtett benne. S végre annyi hányattatás után a nyugalom -szükséges voltát érezvén, népe kormányzatát fiának, Mászárnak adta -át, maga visszavonult a közügyektől.</p> -<p>S Szaif Züliázán ekkor, mint egy patriarcha, mint vallási bölcs, -élt, uralkodva tudománya s bölcs tanácsai által mind azon -mulukokon, kiknek országokat szerzett.</p> -<p>De végnapjainak nyugalma és édessége nem sokáig tartott; mert -alig hagyta el az uralkodást, a halál elragadá legkedvesebbjeit. -Málik Efrah, Szádun és a szeretett nő, Sháma, csaknem egyszerre -haltak el; nehány hónappal később egy mérges kigyó marása -következtében Maymun halt el; ezt követte minden gyermekeinek -halála, kivéve Mászárt, ki atyjával túlélte egész családját. De -Szaif Züliázán, kit ennyi fájdalom és csapás ért, maga is csakhamar -elbetegesedett s a tudomány minden segélye s fiának leggyöngédebb s -figyelmesebb ápolása daczára kimult fia karjai között. <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span></p> -<p>A ki a hatalom minden hiuságairól lemondott volt é földön, -eltiltott minden ünnepélyességet és pompát temetésénél; de egész -népe kisérte tetemeit s sok hónapokon át öntözé könyeivel a -honszerző Szaif Züliázán sírját.</p> -<p>Sőt mondják, hogy félszázaddal halála után is mindazok, kik -ösmerék vala, vallásos tisztelettel s meghatott lélekkel beszéltek -róla.</p> -<p>Mert ő nemcsak dicsőité fényes tettei által nemzetét, hanem -gyöngéden szereté is.</p> -<p class="center">(Vége a második kötetnek.)</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> A shahirok hatalma -által elaltatottak.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> A mai -Damaszkus.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Ómár véget vetendő -ezen kegyetlen szokásnak, ily tartalmu levelet irt: „A mindenható, -kegyes és könyörülő Isten nevében Ómár-ben-Alkhitáb a Nilushoz! – -Ha te, Nilus! saját akaratodból öntessz ki, mi, kik Istenben -hiszünk és szolgái vagyunk, nem akarunk a te jótéteményedről tudni; -de ellenkezőleg, ha a mindenható Isten akaratjából öntessz ki, -akkor elégséges, hogy Isten ezen rendelete beléd dobassék, s te az -ő hatalmánál fogva ki fogsz önteni.“</p> -<p>Ezt Ómár-ben-Alkhitáb elküldé vezérének, Ómár-ben-Aas-nak, -rendelvén, hogy azt ünnepélyesen dobja a folyamba; ő azt megtevé s -a Nilus kiöntött, s ezóta a leányáldozat eltöröltetett.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165"><br /> --165-</a></span></p> -<h2>II. Kötet tartalma.</h2> -<ul class="TOC"> -<li><span class="roman">XI.</span> <b>A habesh-ek és az arábok.</b> -Szaif tengeri útazása. Szultán Szaif Rád nagy hadmenete -<span class="ralign"><a href="#Page_1">1</a></span></li> -<li><span class="roman">XII.</span> <b>Szultán Szaif Züliázán.</b> -A habeshi harcz vége. Az asszonyok cselszövénye. Kamaria -<span class="ralign"><a href="#Page_23">23</a></span></li> -<li><span class="roman">XIII.</span> <b>Maniatanufusz.</b> A -koporsók. Az asszonyok városa <span class="ralign"><a href= -"#Page_42">42</a></span></li> -<li><span class="roman">XIV.</span> <b>Az asszonyok városa.</b> -Airud és Akisza. Szolimán kincse <span class="ralign"><a href= -"#Page_61">61</a></span></li> -<li><span class="roman">XV.</span> <b>Út Szolimán Konutz-ához.</b> -Szaif jegyese. A halottak városa. Az óriások <span class= -"ralign"><a href="#Page_78">78</a></span></li> -<li><span class="roman">XVI.</span> <b>Út Szolimán -kincstárához.</b> Takemár. A szahirok városa. A gyöngyló -<span class="ralign"><a href="#Page_95">95</a></span></li> -<li><span class="roman">XVII.</span> <b>Ataj veh Albedellah.</b> -Szolimán csolnakja. Airud és Akisza. A két királynő <span class= -"ralign"><a href="#Page_111">111</a></span></li> -<li><span class="roman">XVIII.</span> <b>Ataj veh Albedellah.</b> -Szuria Hamera. Airud és Akisza. Az arábok új hadjárata. Mászár, -Szaif fia <span class="ralign"><a href= -"#Page_126">126</a></span></li> -<li><span class="roman">XIX.</span> <b>Szaif Züliázán -gyermekei.</b> Dumár és Mászár. A habeshi hadmenet vége -<span class="ralign"><a href="#Page_139">139</a></span></li> -<li><span class="roman">XX.</span> <b>Égyiptom földje.</b> Az -arábok kivándorlása. A habeshek utolsó hadjárata. Szaif Züliázán -halála <span class="ralign"><a href="#Page_151">151</a></span></li> -</ul> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span></p> -<p class="center">Az ev. ref. főtanoda betüivel Kolozsvártt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_71">71</a></td> -<td>nálad leeedek</td> -<td>nálad leendek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_112">112</a></td> -<td>nem árthaszt</td> -<td>nem árthatsz</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_131">131</a></td> -<td>sem sehetünk</td> -<td>sem tehetünk</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_131">131</a></td> -<td>Értettem, assonyom!</td> -<td>Értettem, asszonyom!</td> -</tr> -</table> -</div> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Kelet tündér világa, vagy Sz -if Züliázán szultán. (2. k? by Ali Bey - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK KELET TÜNDÉR VILÁGA, 2 *** - -***** This file should be named 62381-h.htm or 62381-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/3/8/62381/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org Section 3. Information about the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - - -</pre> - -</body> -</html> |