diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-30 22:03:03 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-30 22:03:03 -0800 |
| commit | 5e95c81dd1b66fefcadbbec415355144f15800c6 (patch) | |
| tree | 1285924c7836b83230d2538af08c9c2d040e30ca /old/62379-0.txt | |
| parent | de34a462da8e33245cbdbee3f0024311acf82b42 (diff) | |
Diffstat (limited to 'old/62379-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62379-0.txt | 6476 |
1 files changed, 0 insertions, 6476 deletions
diff --git a/old/62379-0.txt b/old/62379-0.txt deleted file mode 100644 index 209e306..0000000 --- a/old/62379-0.txt +++ /dev/null @@ -1,6476 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Kelet tündér világa, vagy Szaif -Züliázán szultán. (1. kötet), by Ali Bey - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll -have to check the laws of the country where you are located before using -this ebook. - - - -Title: Kelet tündér világa, vagy Szaif Züliázán szultán. (1. kötet) - Aráb rege - -Author: Ali Bey - -Translator: Balázs Orbán - -Release Date: June 12, 2020 [EBook #62379] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK KELET TÜNDÉR VILÁGA, VAGY *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -KELET TÜNDÉR VILÁGA, - -VAGY - -SZAIF ZÜLIÁZÁN SZULTÁN. - -ARÁB REGE. - -Ali-bey után - -FORDITOTTA - -ORBÁN BALÁZS. - -ELSŐ KÖTET. - -KOLOZSVÁRTT, 1864. - -KIADJA STEIN JÁNOS, ERD. MUZEUM EGYLETI KÖNYVÁRUS. - - - - -ELŐSZÓ. - -Az élet első szakában, midőn bölcsönkből kilépve, az észtehetség -megkezdi működését, legelébb a dajkáink elbeszélte mesék, tündérregék -azok, melyek figyelmünket megragadják, melyek a gyerek első sejtelmeinek -kedvencz tárgyai; s ki nem emlékszik vissza mintegy vallásos kegyelettel -a korra, midőn sarkon forgó aranyvárak, tündérkirályleányokkal -népesitett világot alkota magának a világösmeretről még csak homályos -fogalmakkal biró gyereki ész; ki előtt ne lennének édes visszemlékek -azon boldog előkornak ártatlan éldeletei, midőn egy ránczos arczu öreg -dajka elmondotta mese vala még vágyainknak netovábbja! S mindezen -regészet – mely talán egy népnél is Europában nincs inkább kifejlődve, -mint nálunk, mely egészen korunkig megtartá a csudás és -természetfelettiesség jellemét, mely nemtők, óriások, tündérek egy -egészen ismeretlen képzelt világát tárja fel – keletről veszi eredetét, -hol azok a nép száján most is keringnek; rege mulattatja a népet az aráb -tanyákon, a gazdagok szerályaiban, a szilaj beduinok sátrai alatt, a -karavánok éji tanyáin, zajongó városok hűs kávéházaiban; estve az édes -semmitnemtevésre összegyült lakosok bodor füstfellegeket eregetve, -elégülten hallgatják a Nakilok meséit, melyek egy csudás képzeti világot -tárnak fel, de a melyek gyakran a nép száján megmaradott történeti -eseményeknek s ezredéves hagyományoknak elburkolt s mesés alakot öltött -elbeszélései s mintegy előtörténelmei is. - -S e modor, e csudás fantasticismus, e természetfelettiességbe -átmerengés, e vallásos mysticismus önti el a keleti s főképpen az aráb -irodalom minden termékeit is. - -Egy ily, de a legtöbb keleti regéktől eltérőleg összefüggő egészet képző -s az európai irodalomban egészen ismeretlen gyöngyöt van szerencsém az -olvasó közönségnek – a keleti irodalomból – bemutatni „Kelet -tündérvilága, vagy Szaif Züliázán Szultán“ czím alatt. - -Ez egy gyönyörü hősköltemény, mely az Iszlám ezen bolygó hősének -eseménydús életét tárgyalja. - -Nagyszerü és csudás mű ez, valódi kincstára a keleti gazdag képzelődés -szülte szellemdús s ragyogóan könnyüded aráb költészetnek. Szaif -Züliázán, ki életét az elnyomottak, üldözöttek és szenvedők -fölsegélésére forditja, ki nemes szive ösztönétől vezetve bebarangolja a -világot, mindenütt segélyt és vigaszt nyujtva, mindenütt az igazság és -jogosság mellett harczolva. Szaif Züliázán a hősiesség és erényes -lovagiasság eszményképe, civilisator és vallásterjesztő egy személyben, -valóságos mythoszi kép, az Iszlámnak csudák bűv-környezetében tényező -Theseusa, Don Quichotte-ja, Rollandja, Garabonczás diákja, s azon becses -mű, melyben hőstényei adatnak elé, a nagy aráb nemzet alakulását s -történet előtti korát oly megható s elragadóan szép modorban adja elé, -hogy azt valójában az Iszlám Iliászának tekinthetjük, mely – véleményem -szerint – minden eddig ösmert aráb irodalmi müvet, még az annyira bámult -„Ezeregy éjszakát“ is képességben, költői becsben összehasonlithatlanul -felülmulja. - -Hogy ki eredeti szerzője „Szaif Züliázán Szultán“-nak, nem lehet tudni. -Ali bey (a mostani Ali pasa-fővezér) szedte össze s adta ki igen kevés – -csak ismerősei- és barátainak küldött – példányban. Én szerencsés voltam -egy ily példány birtokába jutni, s azt azon reményben, hogy irodalmunk -viruló kertjébe egy becses és igen szép idegen virágot plántálok át – -leforditám szigoruan ragaszkodva az eredeti szöveghez s azon semmit sem -változtatva. S most, midőn az olvasó közönségnek átadom, azt azon szivem -mélyéből fakadó óhajtással teszem, hogy az által bármely szerény -szolgálatot tehessek nemzeti irodalmunknak, s a kedves olvasóknak pedig -egy mulatságos és élvezetes könyvet nyujthassak. - -Lengyelfalva, 1863. - -=Orbán Balázs.= - -SZAIF ZÜLIÁZÁN SZULTÁN. - - - - -I. A rahalai arábok. - -Szaif atyja, szultán Züliázánnak végnapjai. Szaif születése és -neveltetése. - -Régi ős időkben a tahhabia-aráboknak volt egy szultánjok, a kit -Züliázánnak neveztek, s a ki igen híres vala vitézségéről és -bölcseségéről. - -Az általa kormányzott hatalmas törzs Dsedda város közelében tanyázott. - -E népnek nem volt állandó lakása; tevéken hordott sátraik most termékeny -téreken simultak át, majd a völgyek mélyében nyugodtak vándormadarak -példájára, melyek ösztönszerüleg változtatnak helyet és éghajlatot. - -E törzset ekkor rahalai aráboknak nevezték. - -Egy este a szendergő szultán Züliázánnak álmában fényözönben ragyogó -tisztes öreg jelent meg, a ki igy szólt hozzá: - -„Kelj fel szultán s intézd lépteidet kelet felé! Ezen útadat Allah -akarja. Tenéked egy nagy jövőjü fiad fog születni, a ki hivatva van egy -nagyon régi és tisztelt jóslatnak teljesitésére.“ - -A felébredett málik nem akart hitelt adni álmának. - -Álom ez, mint a többi; a képzelődésnek játszi képei – mondá ő. - -De következő éjjel az öreg újból megjelent s ismétlé szavait. - -A málik ekkor sem akart hinni. - -Végre harmadik éjjel is megjelent az öreg s komoly hangon monda: - -„Szultán, tudd meg, hogy álmod nem az ördögtől, hanem Istentől jön.“ - -Ekkor eléhivatá vezérét Jattrábot s elbeszélvén háromszor látott álmát, -kérdé tőle: - -– Mit szólasz ehez? - -– Já![1] szerencsés málik – felelé Jattráb – én azt hiszem, hogy álmod -sokat jelentő, s hogy engedelmeskedned kell! - -Vezérének ezen tanácsára a szultán rendeletet adott sergeinek és -alattvalóinak az indulásra. Felraktak holmit a tevékre, a szultán lóra -ült, lovagjai közé vágtatott s a Mindenható intését követve, kelet felé -indultak. - -Útjok hosszas volt. Lakatlan puszták-, magas hegylánczolatok- és nagy -folyókon vezetett az át, míg végre elérték a szent várost, Mekkát, a hol -a khába van. - -A lakosok kijöttek a málik elibe s állásához illő tisztelettel és -kitüntetéssel fogadták. - -A városba bevonúlván, Züliázán megkerülte a khábát s rendeletet adott -seregeinek, hogy telepedjenek le, kinyugodni az út fáradalmait. - -S midőn szultán Züliázán látná Mekkát és látná, hogy a khába mennyire -tisztelt az igazhivők előtt, kik közelről vagy távolról el kell hogy -jőjenek egyszer legalább életök folytán, hogy a szent templomot, -Istennek szentelt lakását meglátogassák; azon vétkes gondolat fogamzott -agyában, hogy ha ő ezen imaházat lerombolná s azt alapitandó városában -újból és ugyanazon anyagból fölépitené, akkor az ő városa oly -nevezetessé válnék, mint Mekka; khábájává lenne az a félvilágnak s -találkozási helye a hivőknek. - -Alig villant át agyán a gondolat, a szultán fel akart kelni, hogy azt -hajtsa végre, de íme, nem tudott mozdulni; teste elveszté minden -érzékenységét és erejét. - -Azonnal hivatá vezérét s igy szólt hozzá: - -– Nézd, mi ért engem! Beteg nem vagyok és még sem tudok felkelni. - -– Já, málik! te bizonyosan rosz gondolattal voltál a szent khába iránt. -Tudd meg, hogy Allah védi s nem engedi, hogy senki érintse azt. - -– Úgy van, Jattráb! – viszonzá a málik – én le akarám azt rontani; de -ezzel a világért sem akartam Alláht sérteni, át akarám azt szállitni -épitendő városomba, hogy országom ez által nevezetessé és a világ -találkozási helyévé váljon. - -– Bánd meg gondolatodat, málik! – monda a vezér – s erődet vissza fogod -nyerni. - -S mihelyt Züliázán tervéről lemondott, tagjai visszanyerték -hajlékonyságukat; de ekkor azt hivé, hogy az egyszerü zsibbadás volt, s -ördögsugalta eszméje ismét megújult, s midőn azt végre akarta hajtani, -ugyanazon akadály gátolta. Újból bűnbocsánatért esdett Alláhhoz, s újból -visszaesett vétkébe; de harmadikszor őszintén megbánta azt s bement a -mecsetbe és imáját végezvén, gazdag ajándékokat tett a khába, annak őre -és a szegények számára. - -Ezután pedig rendeletet adott népének az elindulásra. - -Sok napokig homok- és sivatagokon útaztak elhagyott tájakon, melyek -végtelensége fölött ijesztő magány honolt. - -Végre egy hónapi út után egy gyönyörüséges termékeny országot értek el, -hol éltető illatár terjedt mindenfelé. Zugó patakok frissiték a léget s -élesztének viritó zöldséget. Nagy és lombdús fák szegélyezték az útakat. -A fák koronáin a madársereg oly édes dalt zengett, mintha áldaná a -természet urát, hogy ezen szép és boldog helyen ada lételt nekiek. - -A táj szépsége által elragadtatott Züliázán, vezérét hivatván, így -szólt: - -– Ezen szép helyre akarom városomat épiteni: mit szólasz hozzá? - -– Földnek ura! – felelt Jattráb – a parancsolat tiéd, az engedelmesség a -miénk; a mit te választasz, azzal mí elégültek leendünk. - -A szultán rögtön mérnököket, kőmiveseket és ácsokat hivatott. A város -tervrajza rögtön elkészittetett. Nem sokára nagyszerü épületek -emelkedtek a folyam partjain s egy év mulva Züliázán egy nagyszerüen -szép városba vonult bé seregeivel. - -A málik ekkor új hona belügyeit kezdé rendezni; városát tudta nélkül -Habesh és Zudán területén épité, Zudán egy nagy kiterjedésű, sok -kormányzóságra felosztott tartomány volt, uralkodója szultán Szaif Rád -(így neveztetett, hogy rád mennydörgést jelent és hangja mennydörgéshez -hasonló volt), kinek fővárosa a tenger partján fekvő Medinet-Adur volt, -s hadserege 800,000 főből állott. Ezen birodalmat lakó nép fekete volt s -egy Zahl-nak nevezett csillagzatot imádott. - -Midőn szultán Szaif Rád értesült arról, hogy Züliázán az ő területére -telepedett, iszonyú dűhbe jött s összehivott vezérei- és tanácsnokaihoz -így szólt: - -– Nó látjátok, az arábok ezen málikja elég merész volt országomba várost -épiteni magának. De én ellene vezetem hadseregemet, s ezen népsöpredéket -kiirtom a földről. - -Ekkor vezére Szkárdion fölkelt s földig hajolván Szaif-Rád előtt, monda: - -– Já, Azaman málik! ura a földnek – tudd meg, hogy meggondolatlanság -lenne az arábokat megtámadni, mert Noé átka teljesülhetne rajtunk. - -– S mi az a Noé átka? – kérdi a szultán. - -– Egy nap – felelé Szkárdion – a proféta Noé egy fa alatt aludt, csak -könnyü öltöny fedte nyugvó tagjait; fiai Sám és Hám, közelében voltak, -egy szellőcske föllebbenté a proféta köpenyét s őt meztelenűl hagyta. -Hám nevetve fakadt, Sám pedig felkelvén betakarta atyját; s midőn Noé -fölébredve megérté fiainak eljárását, fölemelvén kezeit az égre, -felkiáltott: Isten! Hámnak utódait tedd feketékké és Sám utódainak -rabszolgáivá. S mí nekünk, Hám utódainak, rettegnünk kell ezen átkot s -nem kell megtámadnunk az arábokat, kik Sámnak ivadékai. - -– Ha ez így van – mond a szultán – hát minő tanácsot adsz nekem? - -– Véleményem az lenne – felel Szkárdion – hogy egy szerencséltető -levelet s ajándékokat kellene küldeni az arábok szultánjának; ezen -ajándékok között lehetne egy elbűvölő szép rabnő, a ki mérget vinne -magával, a szultánt kellemeivel leigézvén megmérgezné, s mihelyt főnökük -halva lenne, az arábok elhagynák országunkat. - -– Meg vagyok elégedve veled, vezér! – szólt Szaif-Rád – te jó tanácsadó -vagy s én követni fogom tanácsodat. - -A szerencséltető levél és az ajándékok elkészittetvén, a szultán -háremjéből egy páratlan szépségű, ügyes, értelmes és ravasz rabnőt -választott. - -– Já Kamaria, én téged ajándékba küldelek az arábok málikjának, kit el -kell csábitnod s megmérgezned, s ha ez neked sikerűl, háremem első -hölgyévé teszlek, s kegyelmem zápora fog rád omlani. - -– Uram! én végrehajtom parancsodat, elcsábitom a málikot s szerelmeért -cserébe mérget fogok neki adni. - -Egy testőr-tisztre bizták, hogy a szép rabnőt és az ajándékokat vigye el -az arábok málikjának s Szaif-Rád szerencséltető iratát adja át. - -De Szaif-Rádnak volt egy más vezére Rif, egy tudomány kedvelő, sokat -olvasott s igazság szerető férfiu. Ő nem hitt a csillagokban, de azok -között élvén, kik azt hivék, nem nyilatkozhatott; az ő vallása az Allah -profétája Ibrahim által alapitott vallás volt s ohajtotta, hogy Noé átka -teljesüljön. Szaif-Rád ármánya sérté egyeneslelküségét, s titkon egy -futárt inditott az arábokhoz, egy levele által értesitendő málik -Züliázánt a veszélyről, mely őt fenyegeti. - -Egy nap azt jelentik az arábok szultánjának, hogy egy tiszt által -vezetett csapat van a szerály-kapuban, a tiszt ajándékokat hoz a habeshi -máliktól s kéri, engedtessék meg, hogy az arábok szultánjának lábaihoz -vethesse magát. - -Züliázán ez értesités után rögtön a fogadási terembe sietett s -testőrtisztjeitől környezett trónjára ülve rendeletet adott, hogy a -követet bocsássák bé. Ez földig borulva, átadta a rabnőt, ajándékokat és -szultán Szaif-Rád szerencséltető levelét; Züliázán nagy örömmel fogadta -azokat s főképpen nem tudta szemeit levenni a szép rabnőről, a kihez -hasonló szépet ő soha életében nem látott. Rendeletet adott, hogy a -küldöttséget kitüntetéssel fogadják, fölkelt, hogy a nőt háremjébe -kisérje, midőn Jattráb e szavakkal tartóztatá föl: - -– Földnek hatalmas ura! hová méssz? A tanácskozásnak még nincsen vége. - -– Megyek ezen rabnő után, ki bennem a legszenvedélyesebb s -ellenállhatlan szerelmet gerjeszté. - -– Szerencsés málik! – felelé a vezér – felséged nem bizhatik egy -ismeretlen rabnőben, vagy nem kell-é nekünk mindég tartanunk a habeshi -szultántól? - -És elmondá neki a Noé történetét. S míg a vezér ezen történetet -beszélné, egy más követet jelentnek. Ez Rif futárja volt, s mihelyt a -szultán Züliázán Rif levelét elolvasá, felkiáltott: Az ég tartson meg -téged, Jattráb! bár minden uralkodónak volna olyan szolgája, a milyen te -vagy. A mit nekem mondál, alapos. Olvasd e levelet, melyet egy hitünkön -levő ir. - -Ekkor Züliázán a hárembe rohant villogó karddal kezében s így kiált föl: - -Kamaria! téged azért küldöttek ide, hogy mérgeznél meg engemet. Ne -hazudj, mert halva vagy! - -A nagyravágyó és álnok Kamaria észrevette, hogy a málik már szerelmes -belé, hogy ő kedvenczévé válhat s mindent nyerhet, ha az igazságot -leleplezi előtte; azért a szultán lábaihoz vetve magát, s hosszu -hajfürteit megtépve, szívhatóan monda: - -– Világ hatalmas ura! ím itt van a mit hoztam. Én egy oly jó urat, mint -te, nem csalhatok meg. - -Züliázán szeretettel emelé föl s háremébe vitte, hol nejei között a -legkedveltebbé lőn. - -A máliknak eddig még nem volt gyermeke. Képzelhetni, mekkora volt öröme, -midőn nem sokára meggyőződék, hogy Kamaria érdekes állapotban van. -Azonban az apai örömet nem élvezheté, mert nem sokára terhes beteg lett -s érezvén, hogy végórája közelg, tanácsát összehivatá. - -– Látjátok gyöngeségemet – így szólt vezéreihez – az gyógyithatatlan, -végórám közelg s nekem is át kell mennem a hidon, melyen a föld minden -halandó lakosainak át kell vonulnia. Ha Allah akaratja az, hogy elébb -meghaljak, mintsem egy fiam születnék, ajánlom nektek szeretett -Kamariámat, hogy ő legyen a tí szultánátok, míg a gyermek az uralkodási -kort eléri, s ha kit ő világra hoz fiu, és majd nagykorú lesz, ő legyen -a tí szultánotok; ha pedig leány lesz, a ki nőűl veszi, az legyen -uralkodótok. - -Ekkor eléhivatá Kamariát, ajánlotta neki, hogy igazságos legyen -alattvalóihoz, legyenek azok gazdagok avagy szegények, s hogy soha -vezéreinek tanácsa nélkül semmit se tegyen. - -Három nappal ez ünnepélyes nyilatkozat után Züliázán meghalt. Egész népe -megsiratta őt s az akkori idők szerint nagy tisztességgel és pompával -temették el. - -Kamaria átvette a kormányt s kilencz hónap mulva egy fiut szült, szépet -mint a hold sugára. Soha ily bámulatra méltó szép gyermeket halandó nem -látott. Bal arczán a tahhabiai málikok sajátságos jegye volt, melylyel -minden maliknak születnie kellett. Midőn Kamaria meglátta szülöttét, az -anyai édes öröm helyett féltékenységet érzett szivében s így -elmélkedett: Hogyan, ez a gyermek vegye ki kezemből a hatalmat s én -szultánából újra rabnővé legyek?! nem, nem! ez nem fog megtörténni, -inkább haljon meg e gyermek! s dühöngő őrültségében egy kardot ragadott -s az ártatlan teremtésnek rohant; midőn a dahia (bába) feltartóztatá, -mondván: - -– Mit akarsz, fejedelemnő! mit vétett neked ez a gyermek? - -– Én azt akarom, hogy a hatalom mindég az én kezeimben maradjon s ha ez -a gyermek életben marad és felnő, kiragadja kezemből a hatalmat a -szultánsággal együtt. - -– De ha te ezen gyermeket meggyilkolod, én közhirré teszem, s te -élteddel lakolsz bűnödért; aztán ki mondja, hogy e gyerek élni fog, – -gyenge szárnytalan lepke ez, melyet a szélnek egy fuvalma is -megsemmisithet. A hatalom megtartása iránti remény még nincs elveszve. - -Kamaria engedett a bába bölcs tanácsának s egy dajkát hivatott. - -A gyermek születésének negyedik napján a vezérek ohajtották látni leendő -szultánjokat s Kamaria kénytelen volt a gyereket a tanács és a népnek -bemutatni. A fiatal herczeg arany himzetes bársonyba volt takarva, a -vezérek földig hajolva vonultak el előtte s a nép hangos kiáltással -üdvözlé őt, mint törvényes szultánt. - -Az ünnepély alatt Kamaria alig tudta visszatartani féltékenységének -dühét s a hárembe visszatérve, dühösen ragadta meg gyerekét és -fölkiáltott: - -– Nem, nem! te nem fogod soha az én helyemet elfoglalni. Történjék bármi -velem, de én nem ápolhatom, nem nevelhetem azt, a ki hatalmam elrablója -lesz, – s másodszor is meg akará gyilkolni gyerekét, midőn a bába újból -megakadályozá, mondván: - -– Já! urnője a földnek, szenvedélyed téged elvakit, vétkes tetted nem -lesz eltakarható; tudni fogja azt mindenki. - -– Mindegy; meg kell halnia! - -– Hallgass meg asszonyom – mond a bába – ha megengeded tanácsot adnom, -véleményem szerint, a meggyilkolásnál van egy sokkal okosabb mód a -gyereket lerázni nyakadról, t. i. vigyük őt egy elhagyott puszta helyre -s hagyjuk ott. Ha megél, Allah akarta hogy éljen; ha meghal, legalább -nem gyötör lelkiösmereted, hogy saját gyermekedet meggyilkoltad. - -A fejedelemnő elfogadta ezen tanácsot s az éj beálltával lovakat -nyergeltetett maga és a bába számára; két nap és két éjjel mentek, míg a -pusztát elérték, azon végtelen homok sivatagot, melyen semmi emberi lény -nem lakott, a hol a tenyészetnek semmi jele nem mutatkozott – kivéve egy -lombdús s a homoktenger közepette egyedül álló fát. Kamaria és a bába -megállottak e fa alatt s az alvó gyereket a homokra fektetve, feje alá -egy aranynyal telt ezüst erszényt helyeztek, karjára egy drága gyöngyös -karpereczet kapcsoltak s azután lóra ültek és elnyargaltak. - -Az elhagyatott szegény gyerek kevéssel azután mosolyogva ébredett s nem -sokára éhséget érezvén, sirni kezdett, de az ég ura őrködött az ártatlan -felett: egy gazellának kicsinyeit egy vadász elragadta, míg az anya -füvet keresni távozott, s midőn visszatérve kicsinyeit nem találta, -nyargalni kezdett mindenfelé a homok-pusztán bőgve keresvén, s egyszerre -kettős fájdalmat érezve, kölykeinek elvesztését s tejtölt tölgyét -fájlalván. Ezen nyargalásában éppen a gyerek felett állapodott meg; az -éhségtől kínzott gyerek emlőit szájába fogván, szopta; az állat pedig -azt hivén, hogy kölykét találta fel, mozdulatlanúl maradott helyén, míg -a gyerek jóllakván elaludt, s ezután napjában többször visszatért tejet -és ápolást nyujtván a szegény elhagyott gyermeknek s így a pusztai -gazella anyai ösztöne megmenté az anyjától elhagyott gyermeket. - -Egyszer a gazella a vadászok hálójába került; de sikerülvén -kibontakoznia, eliramodott. A vadász követte és lest állott reá; s íme, -látá hogy a gazella a lombdús fa alatt megállapodik s a csecsemőnek -táplálékot nyujt; közeledve, megpillantja a szép gyereket, fölvevé azt a -mellette levő erszénynyel együtt s visszatért Habesh tartományában levő -városába. - -Ottan málik Efrah szerályába ment, ki kormányzója volt a szultán -Szaif-Rád birtokaihoz tartozó tartománynak. Malik Efrah vezérét -Szkárdisnak hivták s ez testvére volt Szkárdionnak, Szaif-Rád vezérének. -Midőn a málik a vadász elbeszélését végig hallgatta, a gyereket átvéve -térdeire helyezte s figyelmesen kezdette vizsgálni. Oly szép volt e -csecsemő, hogy nem lehete meghatottság nélkül tekinteni reá; szép -szemeiben annyi értelem s oly búskomolyság kifejezése ült, mintha érezte -volna szerencsétlenségét s mint a málik szemlélgeté, szivében oly nagy -szeretetet érzett ébredni a csecsemő iránt, mintha saját gyermeke lenne; -hivatá vezérét s így szóla hozzá: - -– Nézd ezt a gyermeket, nem csuda szépségü-é? s nézd ezen kis fekete -jegyet jobb arczán! - -Midőn a vezér közelről megvizsgálná, az iszony és gyűlölet érzetével -kiáltott föl: - -– Já, málik! ne engedd, hogy életben maradjon ez a gyermek; ő fia az -aráboknak, s tudod hogy nekünk mindég rettegnünk kell a Noé átka miatt. -Bizonyosan valamely törvénytelen szülött, kit anyja eldobott hogy -szégyenét eltakarja. Ölesd meg, málik! e gyereket; mert az ránk -szerencsétlenséget fog hozni. - -– Hogyan, én ölessem meg ez ártatlan teremtést? – mond Efrah – s mi -roszat cselekedett az, hogy halált érdemeljen? Vadász! vedd a gyerekkel -talált erszényt, a karpereczet megtartom, mert az ismertető jel lehet -szülőinek fölfedezésére. - -Alig távozék a vadász, málik Efrahnak hirűl hozák, hogy kedvencz nője -egy kis leányt szült. Fölvevén ekkor a kis fiut, háremébe vitte, a két -gyermeket összehasonlitandó egymás mellé fektette, s nézvén őket -észrevette, hogy leánykája bal arczán éppen oly jegy van, minő a fiunak -jobb arczán s hogy az éppen oly bámulandó szépségü volt mint a kis fiu. -Vezérét újból hivatván, így szólott hozzá: - -– Nézd Szkárdis, minő hasonlók e gyerekek; nézd a jegyet, melyet mind a -kettő hord. - -Midőn a vezér megvizsgálta a jegyeket, turbánját a földre dobta s -szakállát tépve fölkiáltott: - -– Já, málik! ha valaha e két jegy Habeshben egyesül, mí meg leszünk -semmisitve s elseperve a földről; ezen gyerekek egyikének meg kell -halni, s ha te habozol azt tenni, én szultán Szaif-Rádot értesitendem, -hogy te palotádban nemzetednek legnagyobb ellenségét növeled és ápolod. - -– Szkárdis! e leány szivemnek egy része, a fiunak bűnét nem látom s -büntetni nem fogom, azonban hogy félelmedet eloszlassam, beléegyezem -hogy azok elkülönzötten növekedjenek s hogy soha egymással ne -találkozzanak. - -Egy kastélyt épittetett a kis fiu számára, kinek Veh Shilfala (a pusztai -szarvas fia) nevet adtak. A málik leánya a palotában növekedett, és -Sháma (szépség jegye) nevet kapott. - -Mindkét gyerek gyorsan fejlődött erő és értelemben. Veh Shilfala, -növelésére küldött tudósok felügyelete alatt növekedett; nyelvekre, -fegyverforgatás- és lovaglásra tanitották. Tizenöt éves korában az ifju -már minden hadgyakorlatban kitünő volt, s minden lovat megült. Oly -gyakorlatok, melyek – azon korban nehéz és hosszu fegyverzettel -személyes mérkőzéssel folyt a harcz – igen bajosak voltak. Veh Shilfala -tanitói bámulták a lángészt, melylyel tanitványuk birt, az élénk -felfogást, melylyel mindent elsajátitott, az erőt és bátorságot, melyet -a testi gyakorlatokban tanusitott. Tizenöt éves korában már megmérkőzött -a leggyakorlottabb s leghiresebb harczolókkal; azon korban ismert -tudományok közül egy sem volt, melyben kitünő ismeretekkel ne birt -volna. Málik Efrah szerette, mint saját fiát, s büszke volt reá. - -De minél inkább fejlődtek a fiatal nagy tulajdonai, Szkárdis vezér -lelkében annál inkább növekedett a gyűlölet és félelem érzete s szűnet -nélkül ismételte a máliknak, hogy addig míg az aráb közöttük van, -biztosságuk nem lehet, s addig fenyegetődzött, hogy testvérének ir, s -hogy Szaif-Rád-ot értesitendi, hogy a málik félve e fenyegetésnek -végrehajtásától, végre beléegyezett fogadott fiának eltávolitásába. - -Volt palotájában egy igen távoli városból való harczos, kit Harrak -Eszedcsernek hivtak. Ez rendkivüli erővel s harczi gyakorlatokban nagy -kitünőséggel birt; képes volt egy lándzsa-döféssel a legkeményebb s -legvastagabb fát áthasitani. A málik e férfira veté szemeit, hogy -megmentse az árvát azon veszélytől, mely őt Habeshben fenyegette. - -– Já, Harrak Eszedcser! te tudod hogy Veh Shilfalát saját gyermekem -gyanánt szeretem, vidd magaddal szülő városodba – én reád bizom; tanitsd -őt a hadtudományban; tanitsd mindenre, mihez értesz, mind addig míg -emberré lesz és magának pályát talál. - -Harrak Eszedcser engedelmeskedett s rögtön távozva magával vitte Veh -Shilfalát s felügyelete alatt három évi gyakorlat s tanulmány után oly -felsőséget nyert, hogy nem volt harczfi, ki vele mérkőzhetett volna, s -tanitója is zavarban volt, nem tudva mire tanitnia, és mit tennie vele. - -– Veh Shilfala – mondá egyszer neki Harrak Eszedcser – te már mindent -tudsz, – te oly erős és ügyes vagy, hogy a leghirhedtebb lovagokkal -megmérkőzhetel; még egyre kell hogy megtanitsalak, mit még ma -megkisértendünk. - -S ezen beszéde után Veh Shilfalát egy rengeteg erdőbe vezeté, hol nagy -mennyiségű fát mutatott, melyek mind át voltak szúrva. - -– Látod, e fákat mind én szegeztem át; megmutatom, miként kell azt -tenni. – Lándzsáját fölemelvén, visszalépett s megiramodva egy előtte -levő vastag fának hajtotta; de a fegyver a helyett hogy a fába furódott -volna, visszapattant s Harrak Eszedcser lábaihoz esett. - -– Íme, ez életemben először történik velem. Ugy látszik -szerencsecsillagom leszáll s a tied fölemelkedik, Veh Shilfala! Lássuk, -vedd e kopját s kisértsd meg, jobban megtenni, mit én tevék. - -Veh Shilfala felragadta a fegyvert s minden megerőltetés nélkül a -legvastagabb fának dobván, azt egészen átszegezte. - -Midőn Harrak Eszedcser ezt látá, elhalványult s turbánját a földre -sujtva fölkiáltott: - -– Oh, látom hogy te fogod Noé átkát teljesiteni. Fuss, nyomorult! távozz -e városból, miként távozál Habeshből; menj rögtön, mert ha nem, -megöllek. - -– De, atyám! hová menjek én? – mond Veh Shilfala; nekem nincs menhelyem -sehol, nem ismerek senkit; s az ifju annyira elszomorodott, hogy könybe -lábadtak szemei; de Harrak Eszedcser nem engedé magát könyek által -elérzékenyittetni s e szavakkal inté: - -– Ha még egy napig maradsz, a város lakóit értesitendem s te gonosztevő -módjára fogsz kivégeztetni. Fuss, szerencsétlen! távozz rögtön, menj a -hová tetszik, csak távozz! - -S midőn látná Veh Shilfala, hogy nincs mit tennie, távozott sirva, nem -tudta hová megy s mit teszen. - -Veh Shilfala 18 éves korában egy férfiu erejével, bátorságával s -értelmével, de gyermeki érzékeny szivvel birt; málik Efrahnál megszokta -volt az atyai gyöngéd szeretetet s midőn távoznia kellett, azon férfi -ragaszkodásába vagy legalább jóakaratjába helyezett reményt, kire sorsa -bizatott – most egyedűl állott a világon, mely neki végetlen magánynak -tetszett. Megindult s ment megnyugvás nélkül. Pusztákon ment át, -hegyeket mászott meg s lejtett le azokról. Néha ugy tetszett neki, -mintha az azelőtti napon átfutott útat követné; mert nem talált senkire, -ki neki az útat kijelölte volna. Éjjel nappal ment füvek- és gyökerekkel -táplálkozva s a mint a világ terjedtebb tért nyert, azon mértékben az ő -fájdalma is mélyebbült; mert a láthatár mindég ugyanazon helyen állott, -mintha vele útaznék, hogy mindég azon magány- és elhagyatottságban -maradjon. - -Sok napok után végre ugy tetszett neki, mintha egy nagy várost látna. -Felbátorodva közeledett s az csakugyan egy város volt, melyhez közeledve -ugy tünt fel előtte, mintha e helyhez régi elmosódó emlékek lennének -kötve; pedig mit ismerhetett a szegény elhagyatott gyerek, a ki éltének -legboldogabb korszakában is málik Efrahnál alig merte elhagyni -védnökének kastélyát. - -Midőn a város falait megközelité, látta, hogy annak kapui zárva vannak s -hogy a falakra gyült népség a térségre tekint, a hol valami -rendkivülinek kell történni. A tekintetek irányát követve, Veh Shilfala -két egymás mellé helyezett sátrat fedezett föl s rögtön a sátrak elsője -felé irányzá lépteit, noha a népség eleget kiabált és intett, hogy oda -ne közeledjék. Ő sejtette, hogy ott valami titokszerünek, valami -iszonyatosnak kell történni, s bátorsága és nemes lelke ösztönzé, hogy -megjelenjék mindenütt a hol a gyengét az erős ellen segiteni kell. - -Midőn a czélba vett sátorhoz ért, megállapodott hallgatózni egy perczig; -de nem hallván semmi zajt, fölemelé függönyét s nagy volt meglepetése, -midőn egy pamlagon ülő s keservesen siró fiatal leányt pillantott meg. - -Veh Shilfala nehány perczig mozdulatlanúl vizsgálta a fiatal nőt, a ki -szép és nemes volt, de a kinek könyei záporként hullottak s kinek -fájdalma a legérzéketlenebb szivet is elrepesztette volna. - -Veh Shilfala megjelenése felfüggeszté perczre a nő fájdalmát, -figyelemmel kezdé vizsgálni a szép ifjut s ugy tetszett neki, mintha a -sírjából feltámadott, megfiatalodott és fényözöntől körülövedzett Juszuf -patriarchát látná. Ez a két fiatal egykorú lehetett, egyik olyan szép -volt mint a másik, s így egymásra nézve ugy tetszett nekik, mintha -ismernék egymást, mintha egy jobb, egy szebb világban már találkoztak -volna s szemeik sugarain kinyargalt lelkeik egyesültek a szerelem -oceánjában. - -Veh Shilfala a szép ösmeretlenhez közeledett s mélyen meghajtá magát. - -– Életemnek lelke! ki vagy te? – kérdé – és miért sirsz? - -– Hát te ki vagy? – felelt a nő. - -– Én egy szegény idegen vagyok, a ki Istennek földén útazik, nevem Veh -Shilfala. - -– Engem pedig Shamának hivnak; málik Efrah az én atyám. - - - - -II. Mukhtatif az óriás. - -Szadun Eszendcse vára. Miként jár el Veh Shilfala megbizatásában. -Győzelme s visszatérése málik Efrah városába. - -A mondottakból sejthetők, hogy az a város, melyhez Veh Shilfala ért, nem -volt más mint málik Efrah városa, s míg az egymásról rég nem hallott -fiatalok elbeszélik gyerekéveiknek apró történeteit, mí elmondjuk mi -történt a városban, mióta Veh Shilfala elhagyta azt. - -Midőn málik Efrah, vezére Szkárdis fenyegetéseinek engedve s -kormányzósága elvesztésének félelmében eltávolitá Veh Shilfalát, -egyetlen leányára ruházta át mindazon szeretetet, a melylyel az ifju -iránt viseltetett s Sháma egyikévé lett a legtökélyesebb nőknek. Ő -kitünő vala értelem- és erőre nézve, ugy a női kellemek- mint a hadi -tulajdonokban; mert ez időben a nők éppen ugy tanulták a vívást és a -harcztudományt, mint a férfiak s rövid időn a herczegnő mindazon -tökélyekkel birt, melyekkel egy uralkodó leányának birnia kellett. Nem -volt lovag, a ki lovat több kellem- és ügyességgel vezetett volna mint -ő, és a fegyvereket jobban forgatta volna mint ő. - -Sháma egy gyöngéd nő alakjával, de egy hős hatalmával birt. S azért -Szkárdis gyűlölete Sháma ellen szinte oly nagy volt, mint az arábok fia -ellen. Nem gondolhatott remegés nélkül azon veszélyre, mely honát -fenyegeté, ha valaha a két szerencsétlen jegyet viselő lény egymással -egyesül; s e legyőzhetetlen rettegéstől vezettetve, egy öreg -kuruzsolóhoz ment, ki a közönséges emberek előtt rejtett dolgokat -ismerte, s elbeszélvén nyugtalanságait, megkérdé: nem ismer-é módot, -hogy Habesh-t Sháma jelenlététől megmentse. - -– Semmi se könnyebb ennél – felelt az öreg jós – hozz nekem egy -serpenyőt tele parázszsal! - -S midőn a szénparázs meggyujtatott, az öreg lángoló fehér port dobott -reá s ismeretlen nyelven bizonyos szavakat mondott. Alig végezte a -műtételt, a szoba falai megnyiltak s egy félelmes nagyságú s iszonyuan -rút óriás jelent meg. - -Meg kell jegyeznünk hogy ezen korban a természet feletti lények (a jó és -rosz) gyakran mutatkoztak az emberek között, s közvetlen érintkezésben -voltak velök. Ezen nemtők használtak egyiránt megbüntetésére a -roszaknak, felbátoritására és felsegélésére a gyengéknek s az igazhivők -védelmére a vész perczeiben s később, midőn Mohamed látnok az emberekhez -küldetett, tevékenységök, hitök elvei a szent könyvbe irattak meg s -ekkor a nemtők közbejövetele szükségtelenné tétetvén, Isten a népek -közötti megjelenésöket megtiltá. - -Az emlitett félelmes óriás neve Mukhtatif (elragadó) volt s megjelenvén, -kérdé az öregtől hogy miben lehet szolgálatára. - -– Mukhtatif, én neked rendelem, hogy rögtön málik Efrah városába menj – -mondá az öreg – s odaérkezve hullass tűz- és kőesőt a lakosokra s midőn -haragodnak okát tudakolandják, mondjad, hogy te Shámát, a málik leányát -kéred s hogy hét nap gondolkozási időt hagysz nekik, s ha akkor -kivánatodat nem teljesitik, szétzúzod házaikat, eltiprod gyermekeiket. - -– Értem uram! – felelt az óriás – akaratod teljesitve lesz. - -És a fertelmes óriás tűzfelhőbe burkoltan, megérkezett málik Efrah -városához s tüzes kőesőt hullatott a városra. A megrémült lakosok -megpillantván az óriást, kérdezték hogy mit akar. - -– Shámát, a málik leányát. S ha nem teljesititek kivánatomat, házaitokat -szétzúzom, gyerekeiteket megölöm; hét nap alatt készitsétek el, hogy -visszatértemkor legyen a városon kivül egy sátorban egyedül és -ünnepélyes nászöltözetben! - -Hallván ezt a lakosok, tömegestől a málikhoz mentek s elbeszélvén a -történteket, kérték hogy az óriás kivánságát teljesitse, jobb levén hogy -egy szenvedjen mint mindnyájok. - -E hirre a málik magán kivül sietett háremébe, hogy nejével közölje a -szomoru hirt, kinek fájdalma sikoltásokban tört ki. A két szerencsétlen -szülő kétségbe volt esve a hét napon át. - -Szkárdis örömtől ragyogott. A hetedik nap elérkeztével két sátor -vonatott a városon kivül. Egyikbe az ünnepélyesen öltöztetett Shámát -helyezték, a másikban a málik és neje várták az óriás érkeztét. - -Igy állottak a dolgok Veh Shilfala megérkeztekor Sháma sátorában, s -midőn a fiatal leány elbeszélte Veh Shilfalának a történteket s -hozzátevé: - -– Szememnek világa! távozz, mielőtt az utálatos óriás megérkeznék, mert -téged is elragadna s mind a ketten el lennénk veszve. - -– Téged elhagyni! – kiált föl ez – Isten mentsen ily gyávaságtól, inkább -ezerszer meghalok, mintsem ezen szörnynek oda engedjelek! - -S hiába könyörgött Sháma a puszta fiának, hogy ne veszélyeztesse életét. -Ez szilárdúl állott határozata mellett, hogy maradni és őtet védni -fogja. - -E közben egy felhő emelkedett a láthatáron s oly sebesen növekedett, -hogy nem sokára a nap világát is elsötétitette. - -Látni lehetett e felhőben az óriást, a ki lábával a puszta homokját -érinté, míg feje az ég felhői között veszett el. Bizonyos távolban a -roppant szörny kibontakozott felhő burkából, egyenesen Sháma sátrának -tartott; oda érve, megragadta annak csúcsát s gyerekjátékként fölemelve, -egy gúnyos tagmozdulattal háta mögé dobta. - -De midőn az ifjut az egyedül hitt Sháma mellett megpillantá, félelmesen -összeránczolt szemöldökkel kiálta föl: - -– Ho, hó! bitang, anyától eldobatott gyerek, mit keressz szép mátkám -mellett? Távozz rögtön, mert ha nem, eltiporlak. - -S ezt mondva, kinyujtá karját, hogy Veh Shilfalát – miként tevé a -sátorral – fölemelje. De ez magában az Allahtól szeretett Ibrahimnak egy -imáját elmondva s hangosan béfejezve, hogy „Allah egyedül hatalmas“ – -kardjával odasujtott s legvágta az óriás kezét. - -A szörny iszonyu keze lábaihoz esett s ekkor az oly iszonyut bődült, -hogy a föld rengett belé s azután az ifjunak mondá: - -– Bitang! te engem megöltél. Ha csak egyet léphetnék, nem élnél egy -perczig. - -Ezzel összerogyott s vér helyett füst és lángok környezték (mert a -nemtők teste tűzanyagból van alkotva). - -A város lakói nagy ünnepet rendeztek az ifju hős tiszteletére. Málik -Efrah atyai gyöngédséggel ölelte meg őt, s Sháma anyja nem tudta hogyan -fejezze ki háláját és boldogságát. - -A tett szolgálat jutalmáúl a málik Veh Shilfalának egy kastélyt -ajándékozott s egészen feledve régi félelmeit, nagy-tanácsában egy -helyett adott neki. Igy Veh Shilfala mindennap láthatta a herczegnőt s -viszonyos szerelmök naponta gyöngédebbé s szenvedélyesebbé lett. - -Sháma már régóta várta, hogy Veh Shilfala a máliktól kezét megkérje; de -az ifju e lépésre nem látszott elhatározottnak. Végre e feletti -bámulatát nem rejthetvén, így szólott hozzá: - -– Szivem szerelme! nem te ragadál-é ki engem a legiszonyubb helyzetből? -nem te tetted-é atyámnak a legnagyobb szolgálatot? hiszed-é, hogy ő -téged eléggé jutalmazhat? s hogy bármit kérnél is tőle, ő azt -megtagadhatná? Veh Shilfala, te tudod, hogy mennyire szeretjük egymást. -Miért van mégis, hogy te mindeddig nem kértél meg engemet? - -– Imádottam! én csak téged ohajtlak nőműl; de én egy szegény üldözött -árva vagyok s félve egy tagadó választól, mely szivemet zúzhatná szét, -nem mertem a máliktól oly nagy megtiszteltetést, oly nagy nem érdemlett -boldogságot kérni. De most általad fölbátoritva, még ma estve elmegyek -és megkérem kezedet. - -Elment tehát Veh Shilfala a málikhoz azon szilárd elhatározással, hogy -föltárja előtte szive érzelmét; de valahányszor ezt akarta tenni, -bizonyos félelem visszatartá őt s végre távozott a nélkül, hogy egy -szóval érintette volna azt. - -Alig érkezett haza, a herczegnő hozzá sietett s monda neki: - -– Veh Shilfala! te nem merted megkérni atyámtól kezemet. - -– Nem, de holnap habozás nélkül megteszem. - -Sokáig elbeszélgettek ezután szerelmökről s a boldogságról, mely reájok -vár; végre Sháma távoztakor mondá: - -– Igyekezz holnap bátrabb lenni, mert többé ily bizonytalanságban élnünk -nem lehet. - -Következő nap Veh Shilfala a tanácsba ment, hol a málik is jelen volt; -de ekkor még félénkebb, még zavartabb volt mint az első nap. Estve Sháma -hozzá menve, monda: - -– Valójában azt hinnék, hogy az én kezemet megkérni szégyen. Hát Veh -Shilfala az, ki egy szótól remeg? ha így van, akkor fátyolozza el -arczát, mert többé nem fogják bátornak mondani. - -A herczegné annyira sértette gúnyos modorával az ifju arábot, hogy egész -éjjel nyugtalan volt, mintha égető homokon feküdnék s más nap sietve -ment a vezérek tanácsába; de midőn a málikot üdvözlené, előtte állva -maradott a nélkül, hogy egy szót képes lett volna kimondani. - -Málik Efrah észrevevén zavarát, bátoritó gyöngédséggel mondá neki: - -– Fiam! látom, hogy valami közlendőd van; beszélj bátran! - -– Igen, nagy málik atyám és uram – mond végre az ifju – én azon -szándékkal jöttem hozzád, hogy leányod Sháma kezét megkérjem. Méltó -vagyok-é uram, hogy vejeddé legyek? kegyes leendesz-é beléegyezéseddel -megtisztelni? - -A jelen levő Szkárdis hallván e szavakat, turbánját földhöz vágta s -szakállát tépte. - -– Im, itt van – kiálta föl – itt van, a mitől mindég remegtem, a mit -előre láttam. Ezen két egy jegyű egyesülend Habesh-ben és mí -menthetetlenűl veszve vagyunk. - -A málik ekkor fővezéréhez fordulva, monda, félelmeid álomlátások. Miként -félhetnénk attól, a ki minket megmentett? Miként tudnám én megtagadni -leányomat attól, a ki a szörnytől megvédte őt? Ha ismernék ennél nagyobb -jutalmat, azt is készséggel adnám neki. - -– Málik, felelt Szkárdis, engedd hogy én vezessem ez ügyet. Az ifjut -útasitsd hozzám. Én kötelezem magamat, hogy mindnyájunkat kielégitő -választ adok neki. - -Ekkor a málik az ifju arábhoz fordula: - -– Fiam! – ugy mond – kérésed természetesnek és jogosnak találom s én nem -tagadom meg azt tőled; de tudd meg, hogy a málikok leányai a vezérek -előleges beléegyezése nélkül nem adhatók férjhez; azért fordulj -fővezérünk Szkárdishoz s én nem kétlem, hogy ő kérésed meghallgatja. - -Veh Shilfala engedelmeskedett s a vezérnek is ismételte azt, mit a -máliknak előbb mondott. - -– Beh, beh![2] – felel Szkárdis – ki kérhetné jogosabban a herczegnő -kezét, mint te! de Szidi, a málikok leányai nem olyak, mint a -népleányok! azokat nem arany- és ékszerekkel vásárolják meg, hanem -dicsőség és hős tettek jutalmául nyerik el. – Ez a nászajándék, melyet a -málikok leányai követelnek. Mi tehát a mi szép herczegnőnk -nászajándékául Szadun Eszendcse (fekete Szádun) fejét kérjük. Hozd el és -akkor férje lehetsz a bájos herczegnőnek. - -– Igen jól van – felelt Veh Shilfala – én ez ember fejét el fogom hozni. - -A tanács eloszlása után Sháma Veh Shilfalához ment. - -– Szerencsétlen! – kiálta föl – mit tettél, miért igérted Szadun -Eszendcse fejét, a nélkül, hogy tudnád ki az. Tudd meg, hogy az egy -iszonyatos vad lény, s a vezér csak azért kérte fejét, hogy téged általa -megölessen. E rémes fekete szörny iszonyatos rabló, a ki rettegésben -tartja egész Habesh-t és éppen oly erős, oly bátor, mint a minő -kegyetlen és rút. Még eddig senki sem tudott vele mérközni, s a nagy -szultán Szaif-Rád gyakran küldötte ellene leghősebb harczosait, de egy -se tért közülök vissza. Ez a rabló főnök 80 négernek parancsol, kik -közül mindenik képes 100 emberrel megmérkőzni s a hegyek keblében egy -magas sziklára épitett bévehetetlen s közelithetetlen várban lakik, -melyet soha egy málik sem kisértett ostromolni, tudván hogy ahoz -hozzáférni lehetetlenség. Íme, az a kinek fejét elhozni igérted! -Szkárdis mindkettőnknek vesztét akarja; meneküljünk együtt, menjünk egy -más országba, hol szerencsésebben mint atyám házánál – együtt zavartalan -boldogságban élhetünk. - -– Herczegnő! – felelt Veh Shilfala – Allah mentsen attól, hogy én téged -gyávaság és háládatlanság bérén birjalak. Soha Sháma! Kezedet -dicsőséggel fogom elnyerni; én hozzád méltó akarok lenni. - -A herczegnő látva, hogy fiatal barátja kérelmét miként fogadja, sértődve -hirtelen távozott a nélkül, hogy visszanézne. - -A herczegnő ily haragos távozása után Veh Shilfala nyugtalan és békétlen -lélekkel, hiában keresett egy órai álmot; nem engedett lelkének -fölhevülése percznyi nyugalmat. Fölkészitteté tehát harczi ménét, -felövedzte fegyvereit s viradat előtt távozott, a nélkül, hogy valakitől -búcsut vegyen, a nélkül, hogy tudja merre intézze lépteit, Szadun -Eszendcsét feltalálandó. - -Már jó messzire haladott, midőn dél felől egy egészen vasba burkolt -lovagot pillantott meg, a ki feléje vágtatott, s midőn húsz lépés -távolságra ért, megállott, csatára felhivólag s azután reá rohant egy -erőteljes kopja döféssel. A mint Veh Shilfala e döfést felfogta, láthatá -hogy ellene egy gyönyörű szép lovon űl s azt oly ügyesség- és -otthonossággal kormányozza, mihez a hadtudományban nagy jártasság volt -szükséges. Ekkor a két lovag között erős elszánt viadal kezdődött. Egy -óránál tovább szikrazápor pattogott a kardok és paizsok között s Veh -Shilfala gondolta magában: Íme, egy harczos, a ki már elég dolgot ad -nekem, miként harczolandok én Szadun és 80 négere ellen? s talán egy -perczig szemrehányást is tett merészségeért magának; de végre e percznyi -habozást megbánva, oly élénken rohant ellenére, hogy sarkantyuik -összeértek. Ekkor megragadva a lovagot, övénél fogva a földre akarta -dobni, midőn ez felkiáltott: - -– Ne tovább, Veh Shilfala! te megbánnád azt! - -Az ifju előtt e hang ismeretesnek tetszett. S midőn az sisakrostélyát -fölemelé, Veh Shilfala maga előtt látá mátkájának szende szép arczát. - -– Sháma! – kiálta föl ez – te teszed ki magad csapásaimnak! miért? mi -czélból angyalom? - -– Miért? – felel a herczegnő – irántad való szeretetből; mi czélból? -azért, hogy megpróbáljam bátorságodat, hogy tudjam ha képes vagy-é ama -hősök ellen vívni? most már ismerem hősiességedet s a vívásbani -jártasságodat; tudom, hogy megijeszteni, visszarettenteni semmi nem fog, -– csak félek a veszélytől, melybe e rettenthetlen bátorságod vezethetne. -Engedd, hogy veled menjek, Veh Shilfala! s mi ketten ki fogunk játszani -minden ármányt, legyőzünk minden veszélyt. - -– Nem, nem! az nem lehet, Sháma! mentsen az ég, hogy kedves életedet -veszélynek tegyem ki, s másfelől ha te velem jőnél, nem mondhatnák-é, -hogy ha Sháma vele nem lett volna, sikert nem mutathatna fel. - -Az ifju herczegnő látva, hogy Veh Shilfala minden kérelmének ellent mond -s hogy tántorithatlan föltételében, – bús szívvel tért vissza; de -távozva, könyeit nem tartóztathatá s felkiáltott: - -– Istenem! tudod, hogy én őt miként szeretem, ismered azon áldozatot, -melyet ezen szerelmemért tettem; most ő megtiltja osztoznom a -veszélyben, melyre magát érettem kiteszi. – Istenem, hozd őt bajba, hogy -segélyére siethessek, hogy ragaszkodásom s feláldozó szerelmemről -meggyőzhessem! - -Ez ima után sirva folytatta útját, azon gondolkozva, hogy mit tegyen. - -Veh Shilfala szintén ment ellenkező irányban, három napig folytonosan -homokdombok között haladott, s a negyedik nap alkonyán érkezett azon -magas sziklacsúcs alá, melyen Szadun Eszendcse fellegvára állott. - -Ifju arábunk nappal nem mutathatván magát a vár közelében, elrejtőzött -egy hegyszakadásban. Az éj bekövetkeztével lódobogást s több ember -beszédét hallotta, kik a vár felé haladtak. Ezek az ő rejthelye mellett -vonulván el, gyalog követte őket; mert megérté, hogy azok Szadunnak a -várba visszatérő négerei, kik egy karavánt fosztottak ki s lovakat és -foglyokat vittek magukkal. Midőn a vár kapujához értek, Veh Shilfala a -foglyok közé keveredett s bément észrevétlenűl. A csapat egy magas -torony felé intézte lépteit, mely a főnök lakása lehetett. Ő követte -azokat a torony lépcsőzetéig s annak keskeny csigagrádicsán fel kezdett -menni; de midőn a 20-dik lépcsőt elérte, az magára felnyilt s egy mély -örvényt tárt fel. Ugyan ekkor két gyilok szökelt ki a fal ellentétes két -oldalából s Veh Shilfala összeszorittatva az örvény felé ragadtatott. E -helyzetében nem mozdulhatván, Alláhnak ajánlotta magát s szemeit égre -emelve monda: „Oh te, ki a szerencsétlenek, a benned bizók s hozzád -folyamodók imáját meghallgatod, nagy Isten! te egyedűl tudsz engem -megmenteni. Midőn ezen szavait elmondaná, ugy tetszett, mintha valaki a -lépdéken fölfelé jőne; nem sokára közelében volt mondván: - -– Szalamalik iza! forisze azamán! – Üdvöz légy világ nagy hőse! – S -ösmeretlenünk a pokoli tőrök közül kiszabaditván fiatal arábunkat, -hozzátevé: - -– A harcz oroszlánja csak ily módon győzethetik le s lásd Veh Shilfala! -én mégis megmentettem életedet. - -Az ifju újból mátkájára ismert s meglepetve fordult hozzá: - -– Sháma! hogyan történhető, hogy te velem egyszerre itt légy? - -– Midőn elváltunk egymástól, én lépést haladtam imádkozva és sirva; de -nyugtalanságom és szerelmem nem engedték, hogy téged elhagyjalak s én -visszafordulva, téged távolról mindég követtelek. E várba épp azon módon -jutottam bé mint te s lásd barátom, jóltettem hogy szivem sugallatát -követém s most még akaratod ellenére is veled maradok. - -E kényes helyzetben Veh Shilfala átlátta hogy nem lehet ellenkeznie, s -hogy a bátor nő önelszánását vissza nem útasithatja. Felindultak tehát a -lépcsőkön; de most elővigyázattal haladtak: minden lépcsőt előbb -megpróbálva, mielőtt ráléptek volna. Fenn egy kis kerek ívezet alá értek -s előttük egy kettős szárnyú ajtó állott, melynek egyik szárnya fel -levén tárva, nagy kúppal ellátott mecsetszerű terembe pillantottak, mely -egy függő lámpa által volt világitva; Szadun ott ült négereitől -környezve. - -Nem sokára a barbár főnök mennydörgő hangját viszhangozták a kúp -ívezetei: - -– Mit tettél a foglyokkal? – szóla egy bejövő négerhez – lelánczoltad-é -jól börtöneikbe, mielőtt feljöttél számot adni nekem kiküldetéstök -eredményéről? – ha csak egy is elszabadúl közülök, tudod hogy mindnyájan -menekülnek. Egyik menjen le megnézni, hogy minden rendben van-é s hogy a -kapunál őrködnek-é? - -Midőn egy néger a többiektől elválva a lépcsőzet felé indult, Veh -Shilfala halkan mondá a herczegnőnek: - -– Íme egy ember, ki erre jön, midőn előttem elhaladna, én megölöm s te -dobd le a lépcsőzeten. - -A néger a kerek ívezet alá érvén, midőn lábát az első lépcsőre tette, -egy kard villant fel a sötétben s feje tolluként esett le. A herczegnő a -testet fölvéve, levitte a lépcsőzeten. - -Szadun Eszendcse sokáig várta küldöttének visszatértét; de az nem -érkezvén, egy másodikat inditott el, kivel éppen az történt, mi az -előbbivel. Látva, hogy ez sem tér vissza, Szadun kételkedni kezdett, -hogy valami rendkivüli történik s nyugtalanúl fölkelve, monda -környezőinek: - -– Menjünk le mindnyájan, jertek velem valamennyien! - -A négerek mind fölkeltek, hogy főnökjöket kisérjék s midőn Szadun a -terem ajtaját átlépte, észrevette az ifju harczfit, a ki kihivólag -állott elébe. - -– Mondtam ugy-e, hogy valaki itt van, és te vakmerő ifju, ki vagy és mit -mivelsz itten? - -– Én Abdun Allah (isten szolgája) vagyok s fejedet akarom leszelni! – -felelt Veh Shilfala. - -– Az én fejemet? és miért? – kérdé Szádun. - -– Tőlem kérték, hogy nászajándékúl vigyem Sháma herczegnőnek. - -– Ki az atyja ezen herczegnőnek? kérdi a vad. - -– Málik Efrah. - -– Ha, ha, ha! Az a málik nem talált valami jobb kivánni valót fejemnél? -de mivel te bátor ficzkó vagy, mint látom, mí vívni fogunk ketten s ha -győztes leszesz, fejemet elviended, mivel kivánták tőled, s megtiltom, -hogy ez ügybe senki se merjen avatkozni! - -A két küzdő lement együtt. Szádun Eszendcse felölté fegyverzetét, -leereszté sisakrostélyát s Veh Shilfalától követve a vár udvarára -sietett. Itt iszonyatos harcz kezdődött köztük: vágásaik hatalma oly -nagy volt, mintha két hegy ütődnék össze, vagy két tengernek egymás -ellen bőszült hullámai csattognának. Azonban sem az egyik sem a másik -helyéből kimozdittatni nem engedé magát. Valahányszor az egyik egy -cselvágást tett, a másik azt előre látván és felfogván, egy más ravasz -vágással felelt, mely hasonlólag kivédeték. Valahányszor ez egy kaput -kinyit, a másik azt beteszi. A hegyek viszhangzák fegyvereik zaját s -paizsaik visszatűkrözék a nap sugarait, mert bár ők a vívást viradatkor -kezdették, a nap most az égi kúp középpontjára ért föl. - -Ekkor eldobták a nehéz fegyvereket, miként már eldobták volt a kopjákat -s szablyákat ragadtak. Veh Shilfala sujtott előbb, de Szádun felfogta s -kibontakozva, oly hatalmas vágást intézett Veh Shilfala ellen, hogy -ennek paizsa két darabba esett. A néger vágásokat intézendő volt az ifju -ellen, ki azt többé felfogni nem tudta, midőn Sháma látván Szádun -gyávaságát, egy nyilat lőtt ki, melylyel éppen a kardot tartó kezét -találván, az a fegyvert leejtette. - -Akkor Veh Shilfala fölvevé Szádun kardját s visszaadta neki, mondván: - -– Forisze Azamán (világ nagy hőse)! ne félj, nyugodj egy perczig s -azután a harczot folytatjuk. - -– Ki az, a ki engem megsebzett? mond Szádun. - -– Annak Sháma herczegnőnek kell lenni – felel Veh Shilfala. - -– Hogyan, a herczegnő itten van? én szeretnék vele beszélni, kérd hogy -jőjön ide! - -Az ifju távozott, hogy őt felkeresse, midőn a herczegnő Szádun előtt -termett. - -– Atyád – szólt ez – nem talált az én fejemnél e földön méltóbbat, hogy -ez ifju hőstől épp azt kérte? - -– Annál bizony méltóbbat és nagyobbat kérhetett volna – felelt Sháma. - -De mátkája félbeszakitá, mondván Szádunnak: - -– Vedd fegyvered, hagyjuk a női beszédet s folytassuk a harczot! - -– Ma ád Allah! (mentsen Isten) – kiálta fel Szádun Eszendcse, – hogy én -veled mérközzek. Én elismerlek téged: te a világ legelső hőse vagy, mert -te a nagylelküséget a bátorsággal páritod. Ha engem barbárnak hivtak, -annak oka az volt, mert soha olyan férfira nem találtam, mint te! – s -folytatá térdre esve az ifju aráb előtt: – Tőled fejemet kérték, vedd el -azt, az a tied. - -Hallván e beszédet Veh Shilfala, nemes és bizodalomdús lelke egészen meg -volt hatva s messze dobva magától szablyáját, monda a négernek: - -– Kelj föl Szádun Eszendcse! mert e percztől fogva ugy ezen mint a más -világon testvérem leendesz. Szkárdis vezér kivánjon más nászajándékot; a -te életed biztosságban lehet én tőlem. - -– Uram! – mond Szádun fölkelve – két dolgot kérek tőled: egyik, hogy -vedd arczomat kezeidbe s adj testvéri csókot; másik: hogy engedd meg -embereimmel követnem téged mindenütt. - -Mindnyájan távozásra készültek s nem sokára számos és jól fegyverzett -csapat indult el málik Efrah városa felé. - -Mióta Szkárdis Veh Shilfalától Szádun Eszendcse fejét kérte, a málik a -legnagyobb nyugtalanságban volt, mert azon percztől fogva se leányáról -se az ifju arábról semmi tudomást nem vett; s bár mindenki előtt -gondosan titkolta a herczegnő eltüntét, de azért se nyugta se álma nem -volt. Azon ürügy alatt, hogy szórakozást keres, mindennap kiment a -városból azon reménynyel, hogy gyerekeinek hollétéről valamit tudjon. -Szkárdis mindég kisérte ezen sétáiban s a málik kipuhatolandó egyszer -kérdi tőle: - -– Mit gondolsz Szkárdis! mi történt Veh Shilfalával? - -– Én azt hiszem málik, ura az időknek! – felel a vezér – hogy Szádun -megölte s hogy a világ és mí végre megszabadulunk ezen arábtól, ki -mulhatatlanúl vesztünket idézte volna elé, ha sokáig élhetett volna. - -Ezen beszélgetés napján, éppen midőn a városba voltak visszatérendők, -málik Efrah és Szkárdis a távolban egy égre törő nagy porfelleget -fedeztek föl; nem sokára a szél egy lendülete szétoszlatá a porfelleget -s a nap sugáraitól villámként fénylő fegyverek s a lovak patkóiról -felsarjadzó szikraözönt pillantottak meg. - -A málik észrevevén, hogy az egy feléjök sebesen közeledő lovas csapat, -monda vezérének: - -– Íme, fegyveres harczfiak közelitnek felénk. Lehet hogy az Szádun -Eszendcse s emberei, – ki megölvén Veh Shilfalát, most jön boszut állani -rajtunk, a kik fejét kértük. Ha szerencsétlenség ér, te vagy felelős -érte, vezér! mert tanácsod szerint cselekedtünk. - -Ekkor bémentek a városba s rendeletet adtak, hogy a város kapui -bezárassanak s védessenek. - -Ezek elintéztetvén, a málik és Szkárdis fölmentek a várfalakra. Szádun -csapatja már ekkor oly közel volt, hogy láthatták a herczegnőt és Veh -Shilfalát, kik egész barátságosan lovagoltak Szádun Eszendcse mellett, -négereitől körülvéve. - -A málik bámulata nagy volt. Alig mert hinni szemeinek. De végre is nem -tudván többé kétkedni, kinyittatá a kapukat s Szádun kiséretével a -legnagyobb szivesség- és vendégszeretettel fogadtatott. A lakosok sorba -állottak az utczákon, hogy lássák azon rettegett embereket, kikről annyi -csudaszerüt s iszonyatost hallottak s a félelem hidege futotta át -tagjaikat, valahányszor Szádun reájok tekintett. - -A menet megérkezvén a Kaczir el Malik-hoz, hol a vezérek tanácsa -összegyült, mindnyájan helyet foglaltak, csupán Szádun állott fenn, a ki -a málikhoz eként szólt: - -– A világ neked oly szegénynek tetszett, málik! hogy nem találtál egyéb -nászajándékot leányodnak, mint Szádun Eszendcse fejét? - -A málik ezen bévezetéstől megijedve, felelt: - -– Nem én kértem azt Szádun, hanem fővezérem Szkárdis. - -Szádun a vezérhez fordult, midőn ez sietve mondá neki: - -– Já, Szidi, azt én nem gyülölet-, nem tőled való félelemből tettem, -nagy Szádun! de azért, mert bizonyos voltam benne; hogy Veh Shilfala -téged városunkba vezetend s mi hőn ohajtánk téged viszont láthatni. - -Szádun, mint egyszerű ember, az udvarok hizelgő nyelvével ismeretlen -levén, a vezér ezen feleletével megelégedett, sőt hiuságát az némileg -legyezgeté is. - -A gyülés eloszlott s Szádun vendége volt barátjának. Következő nap Veh -Shilfala a vezéri tanácsba ment s Szkárdistól kérdé: - -– Tehát, vezér! eljárásommal meg vagy-é elégedve, vagy Sháma -nászajándékáúl még egyebet is követelsz! - -– A körülmények nem engedék egészen teljesülni azt, a mit igérél. - -– Hát mit kivánsz még? – kérdi az ifju. - -– El kell hoznod nekünk a Kitab Tarik Enil-t (a Nil történetének -könyvét). - - - - -III. A Nil történetének könyve. - -Veh Shilfala megtudja valódi nevét. Mi érte a Kitab Tarik Enil -keresésében. A Bair Akamik vagy mély kút. - -– Kitab Tarik Enil? Mi legyen ez és hol találhatom föl? – kérdé Veh -Shilfala a vezértől. - -– Ha tudnám, akkor nem kérném tőled. - -– Jól van Szkárdisz, én szemeimre és fejemre esküszöm, hogy azon könyvet -el fogom neked hozni. - -Elhagyva a tanácstermet Veh Shilfala, haza tért. Estve Sháma hozzá jött: - -– Tudod-é – mond a herczegnő – minő veszélyeknek teszed ki magadat ezen -új kisérlet elfogadása által? Tudod-é hol van az a könyv? Hallottál-é -róla beszélni? Hogyan van az, hogy te Szkárdis ravaszságát még nem érted -át? Nem látod-é megrögzött gyűlöletét ellenünk? s hogy ő minden áron -vesztünket akarja s minden módot fölkeres, hogy téged lehetetlen -vállalatok által elveszitsen. Kedvesem! könyörgök neked, mondj le merész -vállalatodról, menjünk együtt barátunk Szádunnak várába, hol a világ -minden vezérei, minden málikjai sikertelenűl ostromolnának; ott mí -nyugodtan és boldogúl élhetünk a szerelem örömeiben. - -Szádun Eszendcse, ki tanuja volt ezen beszélgetésnek, pártolta a -herczegnő kérését. Elmondá, hogy ezen vállalat lehetetlen s hogy -bolondság magát ellensége gyűlöletének áldozatúl oda dobni. De minden -rábeszélő s szivet átható szavakra csak egy felelete volt Veh -Shilfalának, ez: - -– Jobb meghalni, mintsem olyat tenni, a mit az emberek kárhoztatnak. Én -nem akarok álnokság és futás által nyert boldogságot élvezni, s én -Shámának férje nem leszek, csak atyja beléegyezésével s a világ színe -előtt. - -Sháma átlátta, hogy barátja rendithetlen föltételében s bánatdúlt -szívvel távozott. - -Veh Shilfala egyedül maradván, gondolkozni kezdett igéretén s azon, hogy -miként találandja meg a kért könyvet, melyről éppen semmi tudomással sem -bir. De csakhamar átlátta, hogy ily esetben a gondolkozás oknélküli s -ott a hol az emberi erő elégtelen, csak az isteni gondviselésre lehet -számitani. Fölvéve tehát fegyvereit, lóra ült s éjjel távozott a -városból, Istenhez emelt gondolattal és szívvel. - -Ment czéltalanúl erdőkön és pusztákon, hegyeken és völgyeken át, két -egész hónapig füvek- és gyökerekkel táplálkozva s forrásvízzel enyhitve -szomját. Útja hatvanegyedik napján egy tengerhez ért, melynek dagadó -hullámai zúgva törtek meg a part szikláin. Itt gondolatokba mélyedve -állt meg: „már oly soká útaztam s most emberi lak vagy város helyett – -hol valami felvilágositást, útbaigazitást nyerhetnék – im a legyőzhetlen -akadály, mely útamat állja. Visszatérjek-é már innen a nélkűl, hogy -valamit végeztem volna? - -A mint búsan széttekintett, a távolban a tenger partján egy magánosan -álló minaretet pillantott meg. - -Oda irányozá lépteit azon reménynyel, hogy ott valakit találand. A -kapuhoz érkezve, kiálta: - -– Já! Szakin álmákon!: Lakója e helynek! – mire egy belülről jövő hang -felelé: - -– Aleikum Szelam Szaif Züliázán! hozott az ég; te várt vendég vagy -itten. - -A minaret kapuja megnyilt s egy magas, karcsu termetű, barna arczú férfi -lépett ki s tisztelettel meghajolván folytatá: - -– Igen, a te valódi neved Szaif Züliázán s nem Veh Shilfala, miként -téged Habesh-ben neveznek. Tudd meg, hogy te a Habesh és Züdán fölött -függő kard vagy s hogy Noé átkának teljesitésére te vagy hivatva. - -Az ifju aráb, bár ezen beszédből semmit sem értett, követte a férfit s -midőn beértek a minaret belsejébe, ez igy szólt hozzá: - -– Már 60 év óta várok reád, mert nekem kell az útat kijelölnöm, hogy -fölfedezhesd a Kitab Tarik Enil hollétét. Az én nevem Sheik Dsiadé: ma -az én daifom (vendégem) vagy. - -És aztán sajátkezüleg ebédet készitett, melyre a szegény útasnak nagy -szüksége volt. - -Midőn Veh Shilfala egy kissé kinyugodta magát, Sheik Dsiadé eképp -beszélt neki tovább: - -– Já, Szaif Züliázán! te megkerülhetted volna a világot a nélkűl, hogy -egy emberre találj, a ki neked a Tarik Enil felől útasitást adhatna; -mert csak én egyedűl vagyok képes az ahoz vezető útat kijelölni. - -– Melyik az az út? – kérdi az ifju. - -– Legelőbb is ezen tengeren kell átevezned. Heteket és hónapokat tartó -út ez; de én veled egy óra alatt megtétetem. A tengerparton van egy -Aikha nevű roppant nagyságu madár, melyet Isten arra teremtett, hogy a -nap felé emelkedjék, azaz, midőn a nap feltünik a láthatáron, az Aikha -fölemeli fejét az élet világa felé, s azt hivén hogy az a tenger -hullámai felett lebegő tárgy, feléje repül oly sebességgel, hogy ezen -végtelen tengert egy óra alatt átrepüli; átérve a túlpartra s nem -találva a keresett napot, kétségbeesetten fejét a homokba rejti egész -estig; estve megint meglátja a reggel elhagyta parton lehanyatló napot, -feléje repül; de nem érhetvén el a letűnt napot, az Aikha újból homokba -rejti fejét reggelig, s ezt teszi folytonosan. - -– Mily különös – mond az ifju – de miben szolgálhat nekem e madár? - -– Holnap hajnalban – felele a minaret lakója – lovadat itt hagyod s a -tengerpartra sietsz, hol az Aikha homokágyán nyugszik s tollai közé -kényelmesen elhelyezkedel. Midőn a nap a hullámok közül kiszáll, a madár -feléje fog repülni s téged a túlsó partra szállitand. Onnan útadat Isten -segedelmével fogod folytatni. Előre meg tudnám mondani: mi fog érni s mi -történend veled, ha nekem az tiltva nem volna. Saját erődön kell -haladnod s a hatalmas Isten meg fog segitni. - -Az ifju és gazdája az éjt beszélgetéssel töltötte el. Hajnal hasadtakor -Sheik Dsiadé búcsut vett vendégétől, a ki a tengerpartra menvén, -megtalálta az Aikhát s kényelmesen elhelyezkedett annak dús tollazata -közé. A nap első sugarának előtártakor nyilsebességgel repült föl az s a -túlsó partra érve letelepült a homokra. Veh Shilfala leszállva légi -lováról, gyalog s egyedül folytatá útját puszta és ismeretlen tájakon. - -Egy órányit haladhatott, midőn a távolból feléje vágtató s villogó -fegyverzetü lovagot pillantott meg. A lovag hozzá érkezvén, felkiáltott: - -– Érkezésed legyen szerencsés és üdvözölt Szaif Züliázán, ki -jelenléteddel szerencsélteted e földet! - -– Ki vagy te s honnan ismersz engem? – kérdé ez. - -E kérdésre a lovag felnyitá sisakrostélyát s egy bájoló szép nő arczát -láttatá, oly szépet, hogy ifjunk elforditá tekintetét, nehogy a nő -ragyogó szépsége elkábitsa. - -– Já, Szaif Züliázán! tudd meg, hogy anyám, kit Akélá-nak hivnak, a -csillagászat-, boszorkányság- és bűvészetben a föld minden lakóin felűl -áll. Ő nevelőnője 660 hakiméh-nek (boszorkány), a kik a mí málikunknak, -Kamrunnak hű cselédei. Anyám már rég kiolvasta a csillagokból, hogy te -ide fogsz jőni a Kitab Tarik Enil után, hogy te engem feleségűl fogsz -venni s ma reggel anyám így szólott hozzám: „Leányom, Táma! Szaif -Züliázán ma megérkezik országunkba. Vedd lovadat és fegyvereidet s nevén -köszöntve, vezesd őt körünkbe! - -– Engedelmeskedem a hatalmas Isten akaratjának – mond az ifju aráb – s -kész vagyok téged követni. - -– Csakhogy ez nem oly könnyü ám, mint gondolod s íme, miért nem könnyü: -„A jövendőt látó s a rejtett dolgokat fölfejtő hakimék nehány héttel -ezelőtt Kamrun málikot értesitették, hogy rövid időn egy idegen fog ide -jőni, hogy a Kitab Tarik Enilt elragadja; ez a könyv pedig oly szent -tárgy, melynek a málik nagy jelentőséget tulajdonit s azért -megparancsolta, hogy a kapuknál figyelmesen őrködjenek; nemcsak, hanem -rendeletet adott a hakimék-nek, hogy egy Talszamét csináljanak; ez pedig -egy nagy szobor, a melybe egy óriás van betéve; e Talszamé a város -legmagasabb kapujára helyeztetett, hogy a vész perczében dörgő hangjával -a város lakóit figyelmeztesse.“ - -„A hakimék e rendelet vételekor összegyültek egyiköknek, Kas-nak -lakában, s negyven napig dolgoztak; a negyvenegyedik napon egy szobrot -hoztak ki, melybe Ammaz óriás van zárva, s a szobrot a város főkapujára -helyezték.“ - -„Láthatod tehát, Szaif Züliázán! hogy ha láthatólag mennél a városba, -Ammaz dörgő hangjával jelt adna s te el lennél veszve; azért módott kell -találnunk, hogy te ne a kapun menj bé, és anyám ezt mondá nekem: „Midőn -az éj bekövetkezik, te elővigyázattal közeledj a város falaihoz; a -kaputól balra egy kötelet fogsz találni, mely egészen a sánczokig fog -leérni; te azt gyöngéden megrázod, anyám és én a falakon leszünk, s -midőn te a kötelet derekadra kötötted, fel fogunk húzni. Ily módon tán -bejuthatsz baj nélkül, úgy hogy Ammaz nem fog meglátni. - -Ezen útasitások adása után a leány távozott; Szaif Züliázán (ezután -valódi nevén nevezzük) pedig estig ott helyt maradott. Midőn az éj sötét -szárnyait a földre leereszté, megindult, lépteit nehány a felső városban -csillámló gyertyavilág felé irányzá. A falhoz érve, megtalálta a -kötelet, s miután felülről hasonló jelt adtak, megkötötte magát s nagy -baj nélkül felvonatott. - -A falon levő Akéla és leánya szerencsélteték s a cselnek sikerülte -felett örvendeztek, midőn egy oly éles és iszonyu kiáltás hangzott el, -hogy a város megrendült s azok, kik aludtak, fölébredtek, kik nem -aludtak, elbódultak. Akéla nem vesztett el egy perczet is, levitte -rögtön közel levő házába az ifju arábot. Nem sokára az óriás által -fellármázott népség az utczákon hullámzott, a katonaság fegyvert -ragadott, s mindenki dühösen kereste a merész ellenséget, a ki a -málikkal saját városában daczolni mer. - -Akéla Szaif Züliázánhoz fordulva, igy szólt: - -– E dühöngő nép elől téged elrejtenem nem lenne bajos, hanem félnünk -lehet, hogy a hakimék tudományuk által fölfedeznek, szerencsére az én -tudásom és hatalmam nagyobb s reménylem, hogy módot találok számitásaik -kijátszására. - -– Mit fogsz tenni, anyám? – kérdi Táma. - -– Egy kevés béketürés s kevesebb kiváncsiság leányom! – mond az öreg – -menj előbb a szomszéd halászhoz, s ha egy nagy hala van, vedd meg; de az -nagyon nagy legyen! - -Táma kiment s nem sokára egy rendkivüli nagy hallal tért meg, melyért -egy arany dinárt fizetett. - -– Most nyúzd le szorgalmasan ezen hal bőrét – mond Támának –; de -vigyázz, hogy feje bőrétől el ne váljék. - -Ezen műtétel megtörténvén, Akéla Szaif Züliázánt a hal bőrébe burkolta s -azután egy élő gazellát a szoba talajára felkötve, az igy átöltöztetett -Szaifot annak lábai közé helyezte, tudatván vele, hogy ő ki fog menni -két órára, s hogy igyekezzék mozdulatlanúl maradni visszatérteig. Akéla -eléhozatván ekkor öszvérjét, nyeregbe ült s a Szahireh (bűvész) tanácsba -ment, melynek ő elnöke volt. Midőn a terembe ért, málik Kamrunt 660 -Szahireh-itől környezve, már ott találta. - -– Anyám! – mond a málik békétlenűl – miért jösz ily későn? Avagy nem -hallottad-é az Ammaz kiáltását s azt, hogy mi történt ez éjjel! - -– Já, málik Azamán (hatalmas málik)! én hallottam az Ammaz kiáltását s a -zajt a városban; de hogy miért történik mindez, nem tudom. - -– Valóban, anyám! – viszonzá Kamrun – látom, hogy már vénülni kezdesz s -roszul hallasz. Tudd meg tehát, hogy azon idegen, ki a Kitab Tarik Enilt -el akarja rabolni, nem tudom mi úton – ez éjjel bejött városunkba. - -– Hát akkor miért nem gyüjtöd össze hakiméidet? Nem azért vannak-é ők, -hogy tudják azt, a mit mások nem tudnak, hogy tanácskozzanak! Majd -fölfedezik ők rejtekhelyét ez idegennek. - -Akéla tanácsára 40 hakiméh választatott a 660-ból s a málik rendelé, -hogy csillagösmereti tudományukat vegyék igénybe az idegen hollétének -kipuhatolása végett. - -Összeülvén a 40 hakiméh, a Roml-t elkésziték, azaz több pontokból -alkotott vonalokat csináltak egy papirosra s megszámitva a pontokat, -egymásra néztek, újból olvasták s egymásra néztek; ezt harmadikszor is -ismételvén, a hakimék egyike kétségbeesett arczczal dobta földre a -papirt. - -– No hát mi az – mond a málik –, mit olvastatok ki? - -– Az ég védjen, málik! – felel a hakiméh – mert ezen idegen eszünket -megzavarja s minden tudományunkat kijátsza. Mi jól látjuk, hogy a -városba bejött; de nem a kapun, hanem egy légi úton. Azután látjuk, hogy -egy hal elnyelte; de ez a hal nem él, s végre egy négy lábu állat -ragadta körmei közé s fölemelkedett vele; ez mind a mit fölfedezni -tudtunk. - -A málik hallgatván ezen történetet, békétlenségének több jeleit adta s -tanácsnokaihoz fordulva, monda: - -– Hallottatok-é ilyent, hogy egy ember a levegőben útazzék, hogy egy -tengeri hal elnyelje egy városban és hogy egy négy lábú állat -felszálljon vele a magasba! Hallottatok-é ilyet? - -S dühében kardot rántva, a hakiméhnek rohant; de Akéla közbevetvén -magát, monda: - -– Já, málik! én mindég mondtam nekik, hogy fokhagymát ne egyenek, mert -az a csillagászatban mindég tévútra vezet; de ők nem akartak nekem hinni -s újból ettek; engedj meg nekik, holnap újból összegyülünk s talán -szerencsésebbek leszünk vizsgálódásunkban! - -A tanácskozás végeztével Akéla lakába tért s azon szobába menvén, hol -Szaif Züliázán felfüggesztve volt, kiszabaditá ezen kényelmetlen -helyzetéből s a hal bőréből kifejtvén, monda neki: - -– Mára sikerült a hakiméh-k eszét összezavarni, holnap még jobban -összezavarom. - -S következő nap, mihelyt a nap fénylő sugarait szétlövellé a föld -területén, Akéla újból a halbőrbe dugta védenczét s a kútba eresztette -ugy, hogy csak feje ért ki a vízből. Aztán a tanácsba ment. Midőn -belépett, a málik és tanácsosai állva maradtak, míg ő le nem ült. Akéla -ekkor a hakiméknek rendeletet adott, hogy kabalistikus műtételöket -kezdjék meg. Ezek újból elkésziték Roml-okat s mint azelőtti napon: -egymásra tekintének s azt háromszor ismételvén, a málik kérdé hogy mit -láttak? - -– Já, málik Azamán! ezen idegen elhomályositja elménket. Ma ugyan azt -látjuk, a mit tegnap – csakhogy most a döglött hal, mely elnyelte, vele -együtt egy sötét tengerbe merült el. - -A málik dühösen fordúlt vezéreihez, mondván: - -– Hallottatok ily léha hazugságokat? - -De Akéla közbeszólván, monda: - -– Málik! ők újból valami tiltott dolgot ettek vagy ittak s azért -homályos értelmök. - -A málik oly dühös volt, hogy meg akarta öletni a hakimeh-ket; de Akéla -újból közbeveté magát s holnapra szerencsésebb vizsgálódást igért. - -Visszatérvén pedig lakába, kivonta Szaif Züliázánt a kútból s monda -neki: - -– Ma újból kijátszám a hakimeh-ket; de harmadikszor még nehezebbet kell -kitalálnom. - -Az éjt beszélgetés közt töltötték el s a hajnal pirja feltüntével Akélá -egy nagy réz medenczét hozott, a melynek közepére egy arany mozsárt -helyezett. Azután egy gazellát megöletve, annak vérét a medenczébe -eresztette s Szaif Züliázánt a mozsárra ültetvén a már összegyült s reá -váró tanácsba ment. - -A málik megnyitá az ülést s a hakiméh-k a már ismert műtételt -megkezdették; de nem sokára nyugtalanúl tekintének egymásra, lassan -sugdosódtak s végre a papirost földre dobva, felkiáltának: - -– Azon idegen bizonyosan nálunknál hatalmasabb szellemekkel -szövetkezett; mert mi mind olyakat látunk, a mik értelmünk határait -túlszárnyalják. Ma e férfiut természetes alakjában látjuk: ő egy -rézfalkörnyezte vértenger közepéből kiemelkedő aranyhegyen áll. - -A málik ezt hallván, dühét nem fékezheté s kardot rántva megsebezte a -három első hakimeh-t, a többiek pedig hasonló sors elől gyorsan -menekültek. - -Ekkor Kamrun málik vezéreihez fordulván, monda: - -– Hallottatok-é ilyet: rézfal környezte vértenger közepén aranyhegy! A -világ melyik országában létezhetnék az? Anyám már most csak te vagy, a -ki ezen rejtélyt megfejtheted. Igyekezz azt tanitványaidnál jobban -tenni. - -– Nyugodj meg, nagy málik! – felelt ez – én Roml-omat házamban fogom -megtenni s holnap eljövendek számot adni eredményéről. - -Akéla haza érvén Szaif Züliázánhoz sietett: - -– Ma nagy sürgés és perpatvar volt – úgy mond – az udvarnál; de mégis -sikerült a hakiméhket kijátszanom. Ez volt a legsürgetőbb. Most a málik -egyenesen reám bizta menhelyed fölfedezését s így én igyekezem a málikot -irányodban megnyugtatni s azután módot keresek, hogy a Kitab Tarik -Enilhez közelithessek s elorozhassam azt. - -De e mód nem elégitheté ki ifjunk büszkeségét és bátorságát. Ő azt nem -egy nőnek keze, hanem saját vitézsége s életének veszélyeztetése által -kellett hogy megszerezze s azért mihelyt bölcs Akéla szobájába -visszavonult, s Támával egyedűl maradott, így szólt: - -– Táma! én téged egy kegyességre kérlek. - -– Mire? – szólt a leány, ki már szerelmes volt az ifju hősbe. - -– Szeretném, ha megkérnéd anyádat, hogy holnap vigyen el engem a málik -szerályába. Nagyon kiváncsi vagyok udvarát látni. - -– Hogyan kivánhatsz ilyet, Szaif Züliázán! – mond a leány élénken – -anyám abba soha belé nem egyeznék, mert az reád nézve igen veszélyes -lehetne. - -– Ne félts engem veszélytől! – viszonzá az ifju aráb hidegen – e -városban rajtad és anyádon kivül engem senki nem ismer s ki gyanitana -egy üldözött s az egész nép által elitélt harczfit abban, a ki nyiltan, -leplezetlen arczczal sétál a tisztelt Akéla társaságában? - -Táma nem igérte meg, hogy e meggondolatlan kérelmet teendi anyjának; -mert tudta, hogy ez ritkán tagad meg tőle valamit; de Szaif Züliázán oly -sürgetőleg kérte, hogy végre megadván magát, igéretet tett. - -Más nap, midőn a fiatal leány Akélával közölte védenczöknek hő vágyát, -Akéla így felelt leányának: - -– Valójában sajnálom, gyermekem! hogy az ifju hős ily gondolatokat -forgat agyában, mert ő a mi vendégünk s én fájlalva útasitanám vissza az -ily egyszerünek látszó dolgot, mely neki örömet látszik szerezni; de -tudod, mily veszélyes ha én holnap őtet magammal viszem, mert hihetőleg -holnap lesz a nap, midőn én valamely titkos úton a Kitab Tarik Enilhez -férkőzhetem. E könyv Szaif Züliázán nevével és családjával vonalzatban -levő cabalisticus Talsaméval van bezárva, s ha Szaif Züliázán csak -lábával érintené is azon kápolna küszöbét, hol e könyv zárva van, az -rögtön forogni kezdene s hétszer megkerülvén a kápolnát, Szaif Züliázán -lábaihoz esnék s ekkor rögtön megismertetvén, reá rohannának s nagy -szerencsétlenség érhetné, melybe minket is belésodorna, kik menhelyet -adtunk neki. Míg ha vigyázóbb lenne, megtehetnők ezen kisérletet; de a -fiatal ember fajának egész bátorságával, a fiatalság merészségével bir s -bizonyosan valami olyan meggondolatlan dolgot követne el, a mi -mindnyájunk vesztét okozhatná s megbuktatná a vállalatot, melyért ide -jött. - -Alig végezte Akéla beszédjét, a fiatal aráb, ki e beszélgetés végszavait -hallá, bejött a szobába s felkiáltott: - -– Könyörgök neked, anyám! ne félj se magadért, se érettem; én rendeleted -nélkül semmit sem fogok tenni; bármit halljak, bármit lássak, én igérem -neked, hogy engedelmes leszek, és a hol maradnom mondod, ott maradok s -senkivel beszélni nem fogok. - -E többször ismételt igéret után Akéla beléegyezett, hogy Szaif Züliázánt -öszvérvezető minőségben magával viszi. - -Ennélfogva öszvérét az átöltözött Szaiffal elővezetteté s a gyülésbe -ment. Megérkezve a tanácsházhoz, az ifjut öszvére mellett hagyta, -megrendelvén neki, hogy senkivel se beszéljen, ő maga pedig fölment a -tanácsterembe. - -Málik Kamrun már jelen volt. - -– Já, málik Azamán! – monda neki – veh alaczer, a veh avane (az idő -minden dolgot felvilágosit) én a tegnap csináltam Roml-ban láttam, hogy -az idegen nincsen városunkban, hogy az Ammaz tévedett s oknélkül ütött -lármát. Légy hát nyugodt, málik! nincs abban semmi igaz s nekünk nem -kell aggódnunk. De ha tanácsomat követni akarod: ma a hónap elsője, el -kellene mennünk a szent kúp alá, megvizsgálni a Kitab Tarik Enilt s -Istennek hálát adni, hogy annyi félelmek alól megszabaditott. - -E szavakra a málik s tanácsosai felállottak, hogy a kápolnába imádkozni -menjenek. A kápolnát bezáró szent kúp kapujához érve, mindnyájan -leszálltak lovaikról, Akéla Szaifnak újból ismétlé figyelmeztetését. A -málik és kisérete bevonult a kápolnába s leborulva a szent könyv előtt, -sokáig imádkoztak. - -Míg imádkoztak, Szaif mindég az öszvért tartotta s végre monda magában: - -– Tehát te vagy, Szaif Züliázán! azon ifju ember, kiről dicsőséges és -dicséretes tetteket beszélnek. Hogyan, te a szolgák között rejtezel -akkor, midőn a véletlen felmutatja talán azon egyedüli alkalmat, hogy a -kivánt könyvhez juthass? Akélának megigértem, hogy nem fogok beszélni; -de azt nem, hogy a kápolnába bé ne menjek. Azonban a félelem, hogy -Akélát veszélynek tehetné ki, visszatartóztatá nehány perczig, de végre -is az ohaj, hogy vállalatját önerején hajtsa végre, túlsulyt nyert s -elhagyva öszvérét a néptömeg közt befuródott a szent kúp alá s onnan a -kápolnába. De alig tett annak belsejébe egy lépést, a kerek épület -közepén felállitott, márvány-oszlopon nyugvó könyv elvált helyétől s -hétszer körülfutván a kápolnát, nyitva és mozdulatlanúl megállt Szaif -Züliázán lábainál. Kamrun málik még le volt borulva, midőn nagy mozgást -vevén észre közelében, fölemelte fejét s megpillantá az ajtó mellett -álló arábot és a nyilt szent könyvet lábainál. - -A málik rögtön kirohant a kápolnából s jelt adott testőreinek, a kik -Szaif Züliázánra rohantak. Ez lelkét Istennek ajánlva s karjaiba erőt -könyörögve, a falhoz támaszkodott s kardját kivonva, az elsőt, ki hozzá -közelitett, levágta s mindazok, kikhez sujta, leestek, s kik leestek, -nem keltek fel. Nem sokára kijöhetett a kápolnából, holttesteken menve s -mindég vágva maga előtt; így ért az utczára, harcz nemtőjeként forgatva -maga körül tűzkardját s azok fejei, kik körülte voltak, mind lábaihoz -gurultak. - -Egy órai öldöklés után ifju hősünk azok közé jutott, kik futottak előtte -s kik még űzték őt. Most visszafordulva a futóktól az űzőkkel állott -szembe s azok százanként hullottak lábaihoz. A halál előtte lebegett -mint az ég villáma, mely egy nagy fát meggyujtván, megsemmisiti s hamuvá -teszi az erdő minden fáit. - -Ez iszonyú űzés reggel óta tartott, pedig már a nap megközelité a -délpontot s az ifju hős még mindég küzdött, remélvén, hogy a városból -kijuthat. - -Már balkezébe vevé a kardot, már csaknem egészen ki volt merülve, midőn -egy a mezőre nyiló s kevéssé védett mellékkaput pillantott meg; de ekkor -lábai egy holttestbe megbotolván, szerencsétlenűl földre bukott; nehány -őtet közelről követő harczos rá veté magát, s lefegyverezvén megköték -kezeit s győzelem kiáltások között Kamrun málik szerályába vezeték. - -Midőn Szaif Züliázán a málik elébe vezettetett, ez testőreinek kiálta: - -– Ne mutassátok ez ember arczát. Nem akarom látni. Vezessétek a -börtönbe; majd rendeletet fogok adni, hogy kivégeztessék. - -Szaif Züliázán az éjet egy mély és iszonyatos börtönben töltötte, -lelánczolva, mint egy gonosztevő. A nap első sugarainak feltüntével -pedig elindittatott a vesztőhelyre. - -A várostól bizonyos távolra magas hegyek között egy nagyon régi kút -volt, melyet nyolczvan mázsányi ónfedél zárt el; 80 év óta nem nyitották -ki. A kút iszonyu mély volt, s midőn fedelét leemelték, egy óránál -tovább fekete fojtó lég gőzölgött ki. Ide vezették az ifju arábot -mindazoktól kisértetve, kiket kardja életben hagyott s kik mind gyönyört -találhatni reméltek végvonaglásának látásában; de várakozásukban -csalatkoztak, mert a halálra itélt egy erős kötéllel megköttetvén, a kút -közepéig leeresztetett s miután a kötelet jól megerősiték, a kolossalis -fedőt reá illesztették. - -A nép szétoszlott s minden vigyázat felesleges levén, maguk az őrök is -lakjaikba tértek s a hegyen csak a hallgatagság maradt s az éj, mely nem -sokára fekete fátyolát boritá a földre, a csillagok felgyultak az égen, -hogy az embert lenyugvása előtt imára hivják vagy hogy vezéreljék az -elkésett útast, a kit gyerekei, neje és atyja várnak. - -Minden csendes volt, mindenki nyugodott, csak a szegény Szaif Züliázán -csüngött egy örvény felett, fojtó légkörben s minden bátorsága daczára -szemei könynyel teltek meg és elkeseredett lélekkel ekként fohászkodott -Istenhez: - -„Nagy birája a mindenségnek! vétettem-é szent törvényed ellen a tegnapi -nagy napon? Akéla bölcseségére kell vala-é magam biznom s nem leölni egy -város felét egy tárgyért, melyet zajtalanúl megkaphatok vala? Égnek -Istene! ha elkárhoztatsz engem, vedd kegyelmedbe szegény lelkemet.“ - -Midőn ez imát bevégzé, úgy tetszett Szaif Züliázánnak, hogy az oldalfal -kinyilik s egy lágy édes hang mondá: - -„La baisza alik, ya forisze Azaman, ya Szaif Züliázán (semmi rosz ne -érjen téged, oh korunk nagy hőse, Szaif Züliázán)“ s hozzá tevé hogy: - -„Az ég Istene kárhoztatja az oktalanságot; de védi a bátorságot és -hitet!“ - - - - -IV. A csudálatos gyűrü. - -Szaif útazása a nagy Akiszával (_nőnemtő_). Miként jut bé Mukhtatif -várába? A Nil forrásai. - -Az ifju aráb fölemelvén szemeit, egy természet felett, nagy nőt -pillantott meg, a ki rögtön eloldá kötelékeit s egy föld alatti úton a -mezőre vezeté. Midőn ily csudás módon megszabaditva látta magát Szaif, -kérdi az előtte levő csudás teremtménytől: - -– Ki vagy te? honnan ismersz engemet? - -– Elbeszélem! – felelé a nő – s legelébb egy téged meglepő dologgal -kezdem: Emlékszel-é Mukhtatif óriásra, a kiről te azt hiszed, hogy -megölted, midőn málik Efrah városába ment Sháma herczegnő után? Ez -iszonyatos nemtő (genius) nem halt meg sebében. Ez egyike a legféltebb s -legveszélyesebb lényeknek. Ő egy Afrit (rosz és hit nélküli nemtő), én -müszülmán vagyok, a hit nemtőjének leánya. Ez az Afrit elég merész volt -atyámtól kezemet kérni, s oly félelmes, hogy atyám egy ily Afrit -kafirnak (hitetlen, Iszlámot tagadó) áldozott fel, mondám neki: -Lehetséges-é atyám, hogy te engem, ki müszülman vagyok s egy Istent -hiszek, egy hit nélküli szörnynek adj. Atyám eként felelt nekem: - -„Já, Eb neti (leányom)! hogyan útasitsak vissza egy lényt, a ki égetés- -és gyilkolással boszulja meg magát? Igyekezz magadnak valakit keresni, a -ki védjen és megmentsen tőle. Én már igen vén vagyok, semmit sem tehetek -ily körülmények között.“ Én hallva ezen szavakat, távoztam s több nagy -nemtőt fölkerestem, kérve védelmöket; de midőn megtudták, hogy Mukhtatif -ellen kell védniök, mindnyájan azt felelték, hogy az lehetetlen. -Kétségbeesetten egy istenes emberre gondoltam, kit Sheik-Abduszalámnak -hivnak s ki túl a tengeren egy minaretben lakik. Elbeszéltem neki -szerencsétlenségemet, s ő azt mondá: Já, Akisza! Mukhtatiftól senki sem -menthet meg más, mint az, a ki az ő kezét levágta. Ez egy ifju, a kit -Szaif Züliázánnak hivnak. Ő most málik Kamrun városának Bair -akamik-jában (mély kút) van. Menj oda rögtön, vezesd ide őt s én -megmondandom neki, mit tegyen, hogy a világot ezen Afrit-tól megmentse. - -– Íme, miért jöttem ide, s ha most akarod, én elviszlek téged a -Sheikhez. - -Szaif feleletére, hogy készen van, Akisza megfogta egyik kezével mint -egy kis madarat s egyik vállára helyezvén, fölemelkedett vele oly -magasságba, hogy Szaif tisztán hallhatta a Tasbik Allamlak fi alfiak-ot -(az angyalok énekét az egekben), s azután egyenes vonalban a tenger -tulsó partjának tartott, oly hihetetlen gyorsasággal repülve, hogy -reggel a nap feltüntekor Szaifot a minaret kapujában tette le. - -Az ifju aráb tisztelettel közeledett Sheik Abduszalámhoz s megcsókolta -kezeit; a Sheik örömmel fogadta s eképp üdvözlé: - -– Ahélan ya, Szaif, iniszte hada ádiár (hozott Isten, Szaif, e föld -örvend jelenléteden) s azután részletesen megismerteté vele Akisza -szomoru helyzetét. - -– Olvastam az Isten titkából, hogy néked kell megsemmisitned ezen -félelmes nemtőt, Szaif Züliázán! – mond a Sheik – s megmenteni ezt az -igaz hitű nőt. Menj vele! a gondviselés vezetend nemes vállalatodban, -melyet ha végeztél, jőjj ide vissza. - -Szaif búcsut vett a Sheiktől, s Akisza vállaira emelvén szokott -modorában útra kelt. Valahányszor az ifju elfáradt, földre ereszkedett, -hogy pihenje ki magát. Útjok három nap és három éjjel tartott, s végre a -negyedik nap hajnalán megérkeztek a Dsebal Ahamar ani mamba Enilhez (a -hold hegyekhez és a Nil forrásához). Ezen magas pontról Akisza megmutatá -az ifjunak Mukhtatif óriás várát. - -– Já, Szidi! én nem közelithetek ez átkozott várhoz. Menj magad. Engem e -hegytorkolatban fogsz találni. - -Szaif Züliázán egyedűl indult a vár felé, melyet többé szem elől el nem -veszthetett, mert tömör tornyainak tetőzete egész a fellegekig nyúlt -fel. A vár közelébe érkezve látá, hogy az egészen körűl van véve fallal, -de a melyen belsejébe vezető kaput sehol sem fedezhetett föl. Megkerülte -kétszer a várat a nélkül, hogy a várba bévezető útat találhatott volna. -Már csüggedni kezdett, midőn az előfal egyik szögletén elrejtett szűk -ablakot fedezett föl, mely mellett emberi alakot vesz észre. Közelebb -menve, egy őtet oda intő nőt ismert föl; az ablak megnyilt s a nő intett -neki, hogy közeledjék a falhoz. Oda érve egy övekből s különféle -ruhadarabokból összeillesztett kötél ereszkedett le. Szaif, ki e -felmászási móddal nem régiben ismerkedett meg, oda köté a derekához s -felhuzatván, egy kerek teremben találta magát vagy tíz ifju hölgy -között. - -E hölgyek mind bájoló szépségüek voltak s valamennyien egyszerre -felkiáltának: - -– Hozott az ég körünkbe, Szaif Züliázán! - -– Honnan ismertek engem, s ki mondá meg nektek nevemet? – kérdé ez. - -Egyik a nők közül így felelt: - -– Tudd meg, Szaif! hogy mi mind málikok leányai vagyunk, kiket Mukhtatif -óriás szülőinktől elragadott s ide várába hozott, hol mi éjet nappalt -sirással töltünk el. De a mult éjjel társnéink egyike, Nahida, álmában -egy természetfeletti lényt látott, ki neki ezt mondá: „Já, Nahida! szünj -meg sírni; Isten neked egy szabaditót küld; holnap nézz a távolba, ott -egy férfit fogsz látni, a kit Szaif Züliázánnak hivnak. Igyekezz -társnőiddel őtet a várba béjuttatni; mert ő az, a ki a titeket itt fogva -tartó utálatos kafirt meg fogja ölni, és akkor társnéid mind -visszatérhetnek szülőföldükre; de reád nézve, Nahida! Isten azt -határozá, hogy a szabaditó nejévé leszesz, fölvevén az ő hitét.“ Nahida -fölébredvén, elmondá nekünk álmát s mi azt mondók neki: ha álmodnak -teljesülnie kell, akkor mi nem sokára látni fogjuk e férfiut s valójában -kitekintvén az ablakon, látánk téged a vár felé közelitni s bár arczod -vonalait nem vehetők ki, még sem kételkedheténk, hogy te vagy Istentől -küldött szabaditónk! - -– Ané vallahi (igen, én vagyok)! ne tünődjetek sorsotokon; Isten a ti -megmentéstekre külde engem – felelé Szaif. - -Az ifju hölgyek körülvették és csudálattal nézték Szaifot; mert ők már -régóta bé levén zárva, férfiut nem láthattak s mint már emlitők, Szaif -nagyon szép férfi volt. Míg így bámulnák, sötét felhő tünt fel a -távolban, gyorsan s dörgéshez hasonló morajjal közelitett s nehány percz -alatt oly közel vala a várhoz, hogy a nap elhomályosult. Az ifju nők -megpillantván, mint madarak az ölyv közeledtére, ijedten menekültek -különböző irányba; az egyedűl maradott Szaif pedig bámulva nézte -megfoghatatlan menekülésöket; de midőn ő is kitekintett, látta az -óriásnak roppant testét kibontakozni a felhőből, lábai hajóárboczoknak -tetszettek, s feje oly nagy volt, mint egy várerősség, szemei villámként -lángoltak s szájából tűzgolyókat lehelt ki. - -A felhő az ablakhoz érvén, az óriás becsúszott, s azon nagy terembe -lépett, hol Szaif volt; kit megpillantván, dörgő hangon kiálta rá: - -– Hogyan! te vagy az te sehonnai, a pusztának átkozott növendéke; te -vagy az, a ki saját lakomban is daczolni mernél velem? - -És ezt mondván, kinyujtá egyetlen kezét, hogy Szaifot megragadva az -ablakon kidobja; de ez kivoná kardját s miután mondá, hogy Isten egyedül -nagy és hatalmas – két kézre fogott szablyájával lecsapta a szörnynek -karját. - -Mukhtatif a földre terült, iszonyú siralmas orditást hallatott, s a -halál hörgése közt mondá az ifju arábnak: - -– Szaif, még egy vágást, hogy e borzasztó kínoktól megments! - -Szaif szánalomtól indittatva, teljesiteni készült az óriás kérését, -midőn egy hang mondá: „Megállj, ne sujts többet, mert egy második vágás -fölelevenitené a szörnyet s mindaz, mit tettél, eredménytelenné lenne.“ - -Szaif visszahökkent. Az óriás testét láng fogta körül s nehány percz -mulva egy halom hamuvá lett. - -Szaif elforditván szemeit ezen redkivüli látványtól, a mellette álló -Akiszát pillantotta meg, a ki így szólt hozzá: - -– Én voltam az, a ki feltartóztatám karodat, midőn te jószivüségből az -óriásra egy második csapást akartál tenni. Áldott a kar s Istentől -átkozottak legyenek ellenségeid, oh világnak legnagyobb hőse, emberek és -nemtők legyőzője! - -A fiatal leányok értesülvén a történtekről, örvendezve jöttek elé -rejtekökből és siettek Szaifnak kézcsókolására. - -Ekkor Akisza kérdi Züliázántól: - -– Mit tegyünk ezen leányokkal? Sorsuk elrendezése tőled függ. - -– Te gyors útazó vagy – viszonzá az Akiszának – vidd őket vissza -szülőikhez! - -– Értem, rendeleted végre leend hajtva! - -S Akisza kettesével, hármasával (az út minőségéhez mérten) haza szállitá -a leányokat. E különböző útak több napot vettek igénybe s már a várban -nem maradt más, mint Nahida, a ki szultán Assin-nak volt leánya; ez -pedig a föld túlsó felén Khinában egy roppant kiterjedésü birodalomnak -volt uralkodója. - -Midőn Szaif látta, hogy a fiatal leány még nem szállittatott el, -megszólitá Akiszát: - -– Hát ez miért nem ment el a többivel s miért maradt itten egyedül? - -Nahida ezt hallván, keservesen zokogni kezdett: - -– Hogyan? – mond ő – te engem el akarsz küldeni, mint a többit?! Hát nem -Isten akaratja-é, hogy én a te feleséged legyek? - -– Én nem tudom, minő Istenről beszélsz – felel Szaif – de az én Istenem -nekem erről semmi parancsolatot nem adott. Én Sháma herczegnőt szeretem, -következőleg mást nem is vehetek el; de ha Isten valójában azt határozta -el, hogy te nőmmé légy, Nahida! az meg fog történni elébb-utóbb. Bé kell -tehát várnunk a végzet határzatát. Akisza! vedd hát e fiatal leányt s -vidd rögtön haza. - -A nagy útaztató megfogván övénél a khinai herczegnőt, vállára emelte s -késedelem nélkül felszállt; de alig hagyá el a földet, mondá ez: - -– Akisza! könyörgök neked, engedd, hogy még nehány szót mondhassak Szaif -Züliázánnak, aztán nem tartóztatlak vissza, vigy a hová akarsz. - -Akisza megállapodván, Nahida – hogy Szaif hallhassa – hangosan kiáltá: - -– Já, Szaif Züliázán! te elszomoritád lelkemet, széttépted szivemet. -Isten úgy rendelte, hogy én a te nőd legyek s te nem hallgatál reám s -visszaküldesz atyámhoz, miután a szerelem tüzét felgyujtád szivemben. -Könyörtelen idegen! engedje a mi hatalmas istenünk, hogy egyszer a mi -honunkba jőni lássalak, megfosztva a föld minden javaitól, nyomorultan, -arany- és öltöny nélkül, fedetlen fővel s meztelen lábakkal és ily -helyzetben esdekelj előttem segély- és könyörületért, előttem, kit ma -megbántottál, előttem, Nahida előtt! - -– Ifju leány! – felelt Szaif Züliázán – bajosan feltehető, hogy én -valaha a te távoli országodba vetődjem. De ha a végzet határzata az -lenne is, reménylem, nem oly nyomorult állapotban, miként ohajtod. -Akisza! Szállitsd el a herczegnőt s térj vissza hozzám, mihelyt teheted. - -Szultán Assin leánya elszállittatott s Akisza nehány nap mulva -visszatért, tudatva Szaiffal, hogy a Mukhtatifnál talált foglyokat mind -elszállitá szülőikhez s hogy igérete szerint kész őtet Sheik -Abduszalámhoz visszavinni. - -Szaif nem sokára elhagyta az elhunyt óriás várát s Akisza vállán légi -útjára kelt, miközben Akisza eképp szólt Szaifhoz: - -– Szeretnéd-e látni a Nil forrásait, hogy azok mint jőnek ki az -Édenből?! - -– Nagyon ohajtanám látni! – monda Szaif. - -Akisza leszállván a földre, monda Szaifnak: - -– Intézd lépteidet azon székesegyház felé, melyet amott látsz s midőn -megnézted, térj vissza, én itt megvárlak. - -Szaif elmerengve lépdelt a régi templom felé, melyet egy égyiptomi -hagyomány az Édenből származtat, s ezen nevezetes forrásokhoz meghatott -lélekkel közeledett. - -Tagadhatatlan, hogy a nagyság elemeit magukba záró tárgyak s azok melyek -nagy eszméket költenek fel, a képzeletre hatalmasan hatnak még akkor is, -ha azok nem egyezők a mi erkölcsi és vallásos fogalmainkkal. Így Szaif, -noha gyemekkorában a Nil forrásairól, az égyiptomiak hagyományáról nem -hallott; bár ő müszülmán s az égyiptomiak akkor bálványimádók voltak, -mégis tiszteletteljes megindulással közelitett ama nagyszerű márvány -templomhoz, melynek négy oszlopon nyugvó méltóságos kúpja oly magasra -tornyosult, mintha az égboltozat támogatására lenne épitve. Ifju arábunk -megkerülte a szép faragványokkal ékitett kúpot s egy bő vizű forrást -pillantott meg, mely a templom közepén levő óriási medenczéből tör ki s -azután négy ágra oszolva, s a kúp négy oszlopát az elválasztó négy közön -hagyva, lecsörtetnek a mezőkre négy ellenkező irányban. Ezen négy folyó -neve fel volt vésve a forrás felett: Szayahun, Jajahun, Alfarat és Enil. - -Szaif bément a templomba s ott lelkét Istenhez emelvén és egy -pillanattal üdvözölvén e nagyszerű épületet, visszatért Akiszához, a ki -néhány óra mulva Sheik Abduszalám minaretjének kapujánál tette le. - -A Sheik igen örvendett látásán, szerencséltette vállalatának sikerét, -megköszönte a nagy szolgálatot, melyet Akiszának tett, s azután ehez -fordulván, monda neki: - -– Já, Akisza! Szaif Züliázán most mintegy testvéreddé lett, barátságodra -jogosult s neked minden vállalataiban segitened kell őt. Ma estvére -Szaif az én daif-om (vendégem); de holnap délkor jöjj el s tudatni fogja -akaratját. - -Akisza távozott s Szaif egyedül maradván a Sheikkel, ez így szólt hozzá: - -– Tudd meg, Szaif! az Ur azt határozta, hogy a mai éj éltem utolsója -legyen. Én ez élettől a holnapi hajnal feltünte előtt megválok. Reád -számiték, hogy az utolsó tiszteletet, melylyel minden müzülmán tartozik -testvérének, te fogod nekem megadni. Midőn tehát a lélek elszálland -testemből, te azt a tengerpartra fogod vinni, ott jobbra megtalálod a -khiéffint[3], balra a henut-ot[4] s miután megmostad és beillatszerezted -testemet, mondd el fölötte imádat, a jó Isten a többiről gondoskodni -fog. - -Szaif Züliázán bámulva nézett a Sheikre, kinek nyugodt vonásain a közel -halálnak semmi nyoma nem mutatkozott, csak hogy megszünt beszélni s -lassu hangon egyedül Allah nevét emlitette mind hajnal közeledtéig. -Ekkor hideg láz lepte meg s szemeit behunyva elmondá a Tavhid utolsó -szavait (csak egy Isten vagyon) és elköltözött e mulandó világból abba, -a mely nem fog soha elmulni. - -Szaif látván, hogy a lélek csakugyan elköltözött a testből, fölvette azt -és a tengerpartra szállitá, ott – a mint a Sheik mondá – jobbról -megkapta a khiéffin-t, balra a henut-ot, mely csudálatos jó illatot -árasztott. Elkészitvén a testet, felkiáltott: Aszalát ali ayanasza, ya -ibadu Allah! (Imádkozzatok a holtakért oh Isten teremtményei) s midőn e -felkiáltást megtevé, több tisztes, de különös kinézésű embereket látott -közeledni, a kik a halott feletti imát végezvén, visszatértek a nélkül, -hogy Szaif Züliázánhoz egy szót is intéztek volna. - -Ekkor egy csapat fénylő zöld madár szállott le s a testet körülfogva, -fölrepültek vele az ég felé. - -Szaif egész óráig mozdulatlanúl, gondolataiba mélyedten s égre emelt -szemekkel állott ottan, de nem sokára Akisza hangját hallotta, ki mondá: - -– Íme, Szaif! itt vagyok. Mit tegyek? mik terveid? - -– Valójában én nem tudom neked megmondani. A Kitab Tarik Enil elhozatala -volt útamnak czélja s én azt hiszem, hogy málik Kamrunnak időt kell -engedni, hogy szerencsétlen kisérletemet egy kissé feledje el. -Kétségkivül ő azt hiszi rólam, hogy a mély kútban elpusztultam; de azért -talán egy kevéssé jó lesz várnom ama városbani megjelenésemmel, hogy -feledjék arczom vonásait. - -– Ha tanácsot adhatok neked, Szaif! – mond Akisza – az a lenne, hogy -induljunk el minden esetre. Talán útunkban oly előre nem látott dolgokat -fedezhetünk fel, melyek a vállalatot kivihetővé teszik. - -Szaif elfogadta e tanácsot s nem sokára a fellegek közé emelkedtek, -honnan az angyalok énekét hallhaták. - -Nehány óráig szelték ekképp a légkört, midőn Akisza kérdé Szaiftól, ha -nem ohajtaná-é látni a hét Hukama városát? - -Szaif igenlő feleletére leszállottak. - -– Íme – úgymond Akisza – megérkeztünk a medina el Hakimeh Eflathun-ba -(Eflathun bűvész városába). Én e városba nem mehetek, mert úrnője a -Talszámékkal áll szövetségben. Téged azonban semmi sem akadályoz az oda -menetelben s én megvárlak itt. - -Szaif a városhoz közeledvén, egy réten hét csatázó lovagot pillantott -meg. Mihelyt a lovagok meglátták, feléje nyargaltak, mondván: - -– Íme, egy idegen; válasszuk őt itélőbiránknak, megegyezvén előre, hogy -itéletében meg fogunk nyugodni. S Szaifhoz érve, így szóltak hozzá: - -– Tudd meg, kharibé (idegen), hogy mi Eflathun hakiméh fiai vagyunk. -Atyánk halálakor egy csudálatos kalnuszát (süveg) hagyott hátra. Ez a -kalnusza avval a tulajdonnal bir, hogy minden szem előtt láthatatlanná -teszi azt, a ki fejére teszi. Mi heten levén, ezen kalnusza felett -veszekedünk, s azt hisszük, hogy az ég küldött közénkbe, hogy -kiegyeztess, s mi igérjük, hogy itéletedhez fogunk alkalmazódni. - -Szaif Züliázán hallván ezt a beszédet, így szólt magában: - -„A hatalmas Isten bocsássa meg bűnömet; de íme egy kalnusza, a melynek -birtoka csak engemet illetne.“ - -S azután így szólott a lovagokhoz: - -– Kétségkivül van egy igen egyszerü mód e perpatvar kiegyenlitésére: -Mindenek előtt a kérdés alatti kalnuszát az én kezeimbe teszitek le; -azután én egy kopját fogok eldobni s ti egyszerre s ugyanazon pontról -iramodtok el és az első, a ki a kopjához ér – lesz a süveg tulajdonosa! - -– Helyes! – kiáltnak fel a fiatal lovagok s rögtön átadták Szaifnak a -kalnuszát, ő meg eldobta a kopját s a hét testvért egy vonalba -helyezvén, jelt adott az elindulásra s azután nyugalmasan fejére húzta a -bűvös süveget, s midőn a győztes és legyőzött lovagok visszatértek -feléje, nem találtak senkit. Az itélőbiró eltünt. - -– Meg kell vallani – mond az idősebb testvér – hogy együgyüek vagyunk. -Egy ismeretlennek egyszerü inditványára ráállunk, átadtuk egy -jövevénynek a mi zhakhirah-nkat (kincs), s többé az életben soha vissza -nem fogjuk kapni. - -Eflathun hakiméh fiai turbánjaikat földhöz vágták, szakállokat tépve -tértek vissza medinájokba s boszúkönyeket hullatva mondák egymásnak: - -„Ha valaha ezt az embert feltaláljuk, drágán fogja megfizetni ezt az -árulást. - -Szaif pedig kisérletet akarván tenni kalnuszájával, fejére illeszté, -Akiszához ment s nevén szólitja őt. - -Ez minden irányban nézegetvén s semmit sem látván, monda: - -– Valójában Szaif! azt hihetné az ember, hogy Eflathun hakiméh -kálnuszáját kézre keritetted. - -– Ugy is van! – mondá az ifju aráb. - -S levevén süvegét, Akiszát üdvözlé. - -Akisza szerencsélteté a nagybecsű zhakhirah megszerzésének ügyesen -végrehajtott munkájáért. - -– Most már – monda – induljunk, hogy a neked megmutatni igért második -medinába menjünk. - -S midőn oda megérkeztek, Akisza monda Szaifnak: - -– Menj, látogasd meg e várost s azután jöjj ide vissza! - -Szaif a város felé indult; de alig lépett kapuja küszöbére, egy a kapu -fölé helyezett Talszamé az egész várost felriasztó kiabáláshoz fogott, a -kapuőrök rögtön körülvették Szaifot s elfogván a málikhoz vezették. - -– Íme, kegyelmes málik! – mondának az őrök – a réz szobor képében -kapunkra helyezett Talszamé kiáltott, midőn ez ember bé akart a városba -jőni; ezt hallván mi, elfogtuk s elődbe hoztuk. - -A málik ekkor a tengerész főnök- s kikötő parancsnokhoz fordult, -mondván: - -– Abdi-Alkdus! ezen embert az éjre zárasd börtönbe, holnap köttesd egy -zsákba, vedd csolnakodba s evezz ezen ablak alá, s midőn én az ablakból -jelt adok, dobasd a tengerbe. - -Abdi-Alkdus az ifjut börtönbe vitette s lábait és kezeit egy fahengerhez -kötvén, lakába tért. Szaif így maradt egész éjjel, míg a csillagok -átpillantgattak az eget boritó sűrü felhőkön, egy mozdulatot sem -tehetett, a kezére és lábára szoritott kötelek szenvedhetlen fájdalmat -okoztak s ő szerencsétlen helyzetében gyakran gondolt a csudás süvegre, -melyet meggondolatlanúl Akiszánál hagyott volt s mondá magában: - -„No, már aztán megérdemli-é, hogy az ember magának ellenségeket -csináljon és magát gyűlölet- s tán boszunak is kitegye egy oly zhakhirah -birtokáért, melynek nem tudja hasznát venni? Nekem, oh nagy Isten! nem -marad hát egyéb, mint a sors elleni erőtlenségem érzete s azon erőm, -hogy az ima szárnyain hozzád emelkedjem, hozzád, kegyelemnek nagy -Istene! - -S ekkor imádkozni kezdett az ifju; imádkozni, miként ő tudott, szeretet- -és hitteljes lélekkel. - -Midőn így a hit malasztja feledteté fájdalmait, a sötétben egy hozzá -közelitő embert vett észre, a ki egy csókot nyomván homlokára, feloldá -kötelékeit s monda neki: - -– La baisza aliek ya Szaif Züliázán! (semmi rosz téged ne érjen, Szaif -Züliázán) Szaif Abdi-Alkdus hangját hivén felismerni, kérdé: - -– Hogyan van, hogy ismersz? hisz’ te vagy, ki engem ide ily -irgalmatlanúl lekötözél s most te jősz kötelékeimet feloldozni? - -– Tudd meg, Szaif! hogy tegnap, miután téged ide vezetélek, haza mentem -s lefeküdtem; de alig szenderedém el, midőn egy fénykörtől környezett -férfiu jelent meg álmomban s így szólott hozzám: „Já, Abdi-Alkdus! a -férfiu, kit a fához kötöztél, egy Avlijavhé Allah (Istentől szeretett), -kit Szaif Züliázánnak hivnak. Kelj fel, menj azon ifjuhoz, old fel -köteleit, légy segitségére s vedd fel az ő hitét; mert ha nem -engedelmeskedel, átszurlak ezen tűzlándzsával, melyet kezemben látsz.“ -Ekkor remegve ébredtem fel, s íme itt vagyok! Mondd meg most, Szaif -Züliázán! mit kell tennem, hogy vallásodat fölvegyem? - -A fiatal aráb mondá: - -– Mondd utánam e szavakat: La ilaha ila Allah Ibrahim kalifeh Allah -(csak egy Isten van s Ábrahám az ő kedveltje). - -Abdi-Alkdus elmondá ezen hét szót s müzülmánná lett. - -S midőn az áttért, Szaifot lakába vezeté, monda neki: - -– Most miképp mentsünk meg téged a málik dühétől? - -– Tudhatnám-é okát – mond Szaif – az én adavatom-nak (üldöztetés, -háboru), hogy a málik egész nyugalommal halálra itél egy békés idegent, -a ki országát látogatni jött. - -– Já, Szaif! – felel Abdi-Alkdus – málikunknak van egy őseiről öröklött -gyűrüje, a melynek tulajdonsága nekünk már sok roszat okozott, t. i. -midőn ez a gyűrü valakinek ujján van s ez egy mást meg akar ölni, csak -gyűrüt hordó kezét kell fölemelnie s amannak feje magától leesik. Ezen -az úton mi mind a málik rabszolgái vagyunk és senki sem mer az utált de -rettegett zsarnokkal kikötni. A minap régi tudományok nyomán fölfedezte, -hogy egy Szaif Zuliázán nevű idegen a csudatevő gyűrüt elsajátitandja s -rögtön azon Talszameh-t állittatta, hogy az idegen ne jöhessen bé hír -nélkül a városba. Most láthatod, hogy módot kell találnunk -megmentésedre. - -– De hát mit tegyünk? – kérdé Szaif. - -– Gondoltam valamit – monda Abdi-Alkdus. – Van nekem egy igen bárgyu, de -rosz lelkü rabszolgálóm; majd felszólitjuk, hogy térjen az izlámra s ha -nem akarja megtenni, helyetted a zsákba tesszük s ő a tengerbe fog -dobatni a szerály ablakánál. - -Szaif szeretett volna ugyan más módot találni, de fölfedezni képtelen -volt, mert egy embernek minden esetre vízbe kellett dobatni a málik -szeme láttára. Belé kellett hát egyeznie a cserébe. A rabnőt eléhivták s -Szaif felszólitá, hogy hagyja el a napimádást s higyjen az egy igaz -Istennek; de visszaútasitván az ajánlatot, zsákba dugták a -szerencsétlent s a meghatározott időben csolnakba téve, a málik ablaka -alá vitetett. Szaif a csolnakba rejtőzött. Nem sokára a málik -mutatkozott s egy kezében levő zsebkendővel jelt adván, a zsákot rögtön -a tengerbe dobták. De a málik az intéskor kezét mozditván, érezte, hogy -– mintegy bűverő által vonzatva – a gyűrü kicsúszott ujjából s a -tengerbe esett, mire kétségbeesetten s remegve kelt fel helyéről, mert a -jóslatra gondolt, melynek teljesülése megkezdődött. - -E közben Abdi-Alkdus csolnakát eltávolitván a szerálytól, monda -Szaifnak: - -– Az okosság azt parancsolja, hogy ne menj bé a városba. Tanácsom az, -hogy vedd ezen csolnakot, tanulj meg halászni s így könnyen elélhetsz -nehány napig ismeretlenűl. - -Szaif elfogadta a tanácsot, ellátta magát a szükséges halászati -eszközökkel, s miután új barátjának egy helyet jelölt ki, a hol más nap -találkozzanak, evezni kezdett s távozott a parttól. - -Szaif kellemes éjet töltött gyöngéden hintázó csolnakában, reggel -halászni kezdett és sok halat fogott. A mint egyiket tisztitaná, belében -igen szép gyűrüt talált, melyet megmutatott Abdi-Alkdusnak, kivel a -kitüzött helyen találkozott. Ez figyelmesen megnézte s aztán mondá: - -– Já, Szaif! ha málikunk elvesztette volna gyűrüjét, azt hinném, hogy ez -az. - -– Ha ugy van – mond Szaif – megyek hozzá és megölöm a kegyetlen -zsarnokot. - -– Türelem! – mond Abdi-Alkdus – egyáltalában nem vagyunk bizonyosak ez -iránt s ha nem az ő gyűrüje, akkor te menthetetlenül elvesztél! - -– Nem hiszem – felelé Szaif – a málik meg sem nézte még jól arczomat és -ő engem a tenger fenekén képzel. Meg akarom kisérteni ezt a kalandot, -bármi történjék. - -S a fiatal, Abdi-Alkdust elhagyván, a szerályba ment, alkalmat keresvén, -hogy a málikhoz jusson. Ezt az alkalmat meg is szerezték neki, mert egy -személy megismerni hitte őt, s e gyanuját közölve az őrökkel, ezek -elfogták és az uralkodó elébe vezették. - -A málik, miután őt egy darabig figyelmesen vizsgálta, elbámulva monda -neki: - -– Nem te vagy-é az, a kit tegnap tengerbe dobattam! Ki mentett meg? - -– Engem az én Istenem mentett meg – felel Szaif – az én Istenem, a ki -hatalmas és egyetlen, a ki az égben trónol s minden földi trónok fölébe -van helyezve. Most válassz, ha te is fel akarod venni a müszülmán hitet, -mentve leszesz, de ha az egy igaz Isten hitét visszaútasitod, e gyűrüvel -jelt adok! - -Mihelyt a málik gyűrüjét a Szaif kezén megpillantá, elhalványult s -reszketni kezdett; vezérei körülvevén, kérdék tőle: - -– Já, málik! hol van gyűrüd? - -– Hihetőleg hárememben hagytam – felelé a megijedt málik. - -De a vezérek, kik megismerék a csudatevő gyűrüt, mondák Szaifnak: - -– Fiatal ember! sorsunk kezedben van, adj jelt a málik fejének, ő nem -érdemel szánalmat! - -– Nem! – felel Szaif Züliázán – én felszólitom őt, hogy az Izlámra -térjen át s ha az igaz hitet fölveszi, az által jóvá lesz; de ha -felszólitásomat visszaútasitja, akkor jelt fogok adni a gyűrüvel. - -Szaif újból felszólitá a málikot; de ez azt felelvén, hogy ősei vallását -soha elhagyni nem fogja, Szaif a gyűrüt hordó ujjával rámutatott s a -málik feje azonnal lábaihoz hengeredett. - -Mihelyt ez esemény köztudomásra jutott, az öröm általános lett. A -vezérek közakarattal Szaif Züliázánt választották máliknak s a közkiáltó -által a városnak hírül adták az uralkodó- és vallás változtatást; mert a -vezérek rögtön felvették az új málik hitét. - -Szaif hét napig mulatott közöttük s azután összegyüjtvén a vezéreket, -így szólott hozzájok: - -– Nem maradhatok tovább közöttetek; vissza kell térnem honomba s -reménylem, hogy később újra látni fogjuk egymást. Addig is helyettem -málikul hagyom a bölcs Abdi-Alkdust. Engedelmeskedjetek neki; legyetek -mindég jó müszülmánok s ne tegyétek azt másnak, mit nem akartok, hogy -mások nektek tegyenek. - -Ezután Szaif elindult s csakhamar eljutott Akiszához, a ki csudálkozott -hosszas kimaradásán. Szaif elbeszélte a történteket s Akisza ekként -felelt neki: - -– Már most nem viendelek semmiféle medinába többet, mert valahányszor -egy városba betérsz, mindég valami rendkivüli esetnek kell történni; a -mi végre is valami szerencsétlenséggel végződhetnék s akkor magamat -vádolnám, mint okozót. Én Kamrun málik medinájában találtalak, ha -ohajtod, visszaviszlek oda. - -– Valójában útam czélja ama város; mert nekem a Kitab Tarik Enil kell, -mely oly átkozottul kisíklott körmeim közül. - -Rögtön el is indultak s nehány nap mulva Szaif Züliázán azon város -kapujánál volt, hol egy egész néppel harczolt. Búcsut vett Akiszától, -kérvén, hogy láttassa magát gyakran, s azután kálnuszája segitségével -egész kényelmesen Akéla házához sétált. - -Mig Szaif közelgett, az alatt Táma anyjával beszélgetve, monda: - -– Meglátod, anyám! hogy engem rászedtél, azt jövendölvén, hogy én a -Szaif Züliázán neje leszek. Ő már rég meghalt a mély kútban és én -szegény leány, szivemet neki adtam volt s most is gondolataim tárgya; de -a te hibád, anyám! mert mielőtt őtet megismertem, közeledben boldog -voltam, hanem mihelyt megismertetted őtet, én szerettem s el is vesztem! - -– De a szent Istenre esküszöm – viszonzá Akéla – Szaif mentve van minden -veszélytől s te elébb-utóbb az ő neje leszesz! Midőn e szavait végzé, a -kapun koczogtak: Íme, gyermekem! menj és nyiss ajtót annak, a kit -szeretsz, a ki miatt hitet és reményt vesztettél! - -Táma az ajtóra rohant, s midőn Szaif Züliázánt megpillantotta, nem -tudott ellentállani, hogy karjaiba ne rohanjon s örömét ekként ki ne -fejezze. Azután anyjához vezette, a ki szintén nagy bensőséggel fogadta. - -– Isten küldött, Szaif! hogy visszaadd nyugalmát annak a szegény -leánynak, a ki éjjel nappal sír a végzetszerü naptól fogva, midőn téged -a Bair akamikba (mély kút) temettek. - -Az ifju ekkor elbeszélé kalandjait s öreg barátnéja szerencsélteté a -magával hozott értékes szerzeményekért. - -Nehány napot együtt töltöttek, várván a hónap elsőjét, mert ezen nap -reggelén szokott a málik kiséretével a kápolnába menni. - -Ez a nap pedig megérkezvén, Akéla így szólt Szaifhoz: - -– Most vedd kálnuszádat, jöjj a templomba velünk, s midőn mi leborulunk, -te elveheted a Kitab Tarik Enil-t. - -Az ifju különös érzettel s élénk megindulással követte a menetet, mert ő -mindent látott a nélkül, hogy őtet valaki látta volna. Megérkezve a -kápolnába, mindenki leborult, csak Szaif maradott állva. Ekkor a könyv -leszállott állványáról, megkerülte hétszer a kápolnát s Szaif lábánál -megállapodott. Ez nyugodtan fölvette azt s visszatért Akéla lakába. - -Kamrun málik hallotta a könyv által okozott zajt s fölemelkedett; de a -könyvet nem látva és senkit a ki azt elvinné, kétségbeesetten dobta -földre turbánját s tépte szakállát. Visszatérve szerályába, az egész -udvar mély gyászt öltött a Kitab Tarik Enil eltünte miatti bánat -kifejezéseűl. - -Akéla otthon találta Szaifot, a ki rendkivül örvendezett, hogy végre -birtokában volt az a könyv, melyért ő annyit fáradott és szenvedett. - -Táma ekkor mondá Szaifnak: - -– Íme, te vágyaidat elérted s mi minden kitelhető módon segiténk téged. -Most már, miként anyám a csillagokból olvasá, te nőűl fogsz venni engem -s honodba viszesz magaddal. - -– Én Shámát szeretem – felelt Szaif – érette tettem ki magam annyi -veszélynek s én jelenleg mást nőűl nem vehetek. - -Táma ezt hallván, a szerelemféltés lázával kiáltott fel: - -– Ki az az átkozott hölgy, a kit te előmbe teszesz? a kit annyira -szeretsz, hogy előtte engem nőűl venni nem akarsz. Ez oly gyalázat, mit -türni nem fogok. Te nélkülem innen nem fogsz elmenni. - -– Já, Táma! sajnálom makacsságodat – felelé Szaif – mert én édes anyád -vonzalmára számitottam s én nem lennék arra méltó, ha kötelességem -elleni dolgot követnék el. - -De a fiatal leányra ez az okoskodás nem hatott. A szerelemféltés érzete -eszméit összezavarta s ő nem szünt meg dühöngeni. Szaif végit szakitandó -e kellemetlen jelenetnek, szobájába vonult s lefeküdt, gondosan feje alá -helyezvén kálnuszáját és a Kitab Tarik Enilt. - -De reggel fölébredtekor nem lelte többé se süvegét, se könyvét. Sietve -kelt föl s a nőkhez sietett, kérdezve tőlök: ha tréfából dugták-é el -azokat. - -– Nálam vannak – mond Akéla leánya – de nem tréfából foglaltam le, mert -esküszöm az Isten nevére, hogy vissza nem adom azokat, míg engem nőűl -nem veszesz. Most térj vissza szeretett Shámádhoz ha tetszik, mert ő -előttem nőd nem lesz. - -Hiában igyekezett Szaif ezzel a megháborodott leánynyal az okosság -nyelvén beszélni; meggyőzni nem tudta s harag- és nehezteléssel távozott -a két nő házától; kiment a városból s a tengerpartra Aikha felé ment, -azon óriás madár felé, mely őt ezen szerencsétlen földre szállitá. - -Míg Szaif a tenger felé ment, azalatt Táma emésztő szerelemféltéstől -űzetve, Kamrun málikhoz sietett. - -– Já, málik Amazán – monda – a ki a Kitab Tarik Enilt elorozta, éppen -most hagyta el a várost s a tengerpart felé tart, ha üldözésére -rendeletet adsz, még bizonyosan utólérhetik. - -A málik maga indult el nagyszámu lovagok kiséretében. - -Szaif már a part közelében volt, midőn a lovak dobogását meghallotta; -visszafordulván, rögtön átérté a fiatal leány árulását s futni kezdett a -part felé, hol már megpillantá a homokon nyugvó Aikhát; – az indulni -készülő madár tollai közé ugrott s midőn Kamrun málik a partra ért, hogy -a fiatal arábot elfogja, a bámulat oda szegezte, látván a távol -messziségben elvesző tengert, a dicsőségesen lenyugvó napot s azon szép -nagy madarat, mely a szép Szaif Züliázánt égbe látszott felragadni. - - - - -V. Szaif Züliázán és Kamaria. - -Szaif Rád követei málik Efráhnál. Szádun Eszendcse és a málik hadserge -közötti harcz. Szaif visszatérte. Egy hadsereggel anyja ellen indul. - -Szaif szerencsésen megérkezvén a tulsó partra, sietve indult a mináret -felé, régi barátját, Sheik Dsiávét fölkeresendő. Ez örömmel fogadta őt s -midőn Szaif elbeszélte kalandjait s hogyan tette Táma gonoszsága -sikertelenné fáradozásait s viszontagságos vállalatait, a Sheik azt -felelte neki: - -– Soha se búsulj azért, Szaif Züliázán! Ha én az isteni gondviselés -szándékát elárulhatnám, még sokkal rendkivülibb dolgokat jósolhatnék -neked, melyek a megpróbáltatás és küzdés ezen világában veled történni -fognak. De szükség, hogy te saját bátorságoddal s hited erejével győzd -le azokat, s mivel az éjjelre vendégem vagy, megmondom neked, hogy én is -ez éjjel az örökkévalóságba fogok átköltözni s kérlek, hogy nekem is -tedd meg azt, a mit Sheik Abduszalámért tevél. - -Testemet a tengerpartra viended, a hol jobbról a khiffint, balról a -henuthot megtalálod. Az ima után temess el mináretem aljához, azután -vedd nálam hagyott lovadat s térj vissza Efrah málik városába. - -Szaif némán maradt a Sheik mellett, a ki folytonosan halk hangon -imádkozott s Isten nevét mondotta ki; hajnal felé a halál veritéke -kitört halántékain, elmondta a zhahadá-t s a szent lélek égbe ment oly -jó illatot terjesztve, hogy az egész mináret megtölt. - -Reggel Szaif a testet a tengerpartra vitte, mindent megtalált a kijelölt -helyen és módon. Az ismeretlen férfiak eljöttek imádkozni az elhunyt -nyugalmáért s azután eltemette. Lovára ülvén pedig Szaif, málik Efrah -városa felé tartott. - -Most elmondjuk nehány szóval, mik történtek e városban Veh Shilfala -távozta után. - -Tudjuk, hogy Szkárdis követelése szerint Veh Shilfalának bár semmi -fogalma nem volt a kért Kitab Tarik Enil hollétéről s daczára Szádun és -Sháma igyekezetének, hogy erről a tervről lebeszéljék, mégis elindult -éjnek idején. - -Más nap reggel Szádun barátját meg akarván látogatni s nem találván, -rögtön a málikhoz ment: - -– Minő új feladatot tüztél ki az én uramnak? Te egy könyvet kérsz tőle a -nélkül, hogy ki tudnád jelölni, hol keresendő az. Egyszer az én fejemet -kéréd tőle, mit megszerezni nem könnyü dolog s most egy ismeretlen -könyvet követelsz tőle; de én tudom, hogy te nem akarsz mást, mint ezen -hős elvesztét, igaz-é a mit mondok? - -– Nem én tettem sem az első, sem ezt a föltételt – felelé málik Efrah – -hanem fővezérem Szkárdis. - -– Tudtam – mond Szádun mennydörgő hangon s a vezérhez fordulva –: de -Isten szent nevére, a te fejed felelős uramért s ha mielébb visszatérni -nem látom, vagy róla hirt nem hallok, akkor mind megsemmisitlek titeket: -téged s minden harczosaidat. - -Ezt mondva, Veh Shilfala kastélyában levő négereihez vonult s mindennap -kiment azon reménynyel a városból, hogy visszatérő fiatal barátját -meglátandja s mindennap visszatért a vezérhez megújitani ugyanazon -szemrehányásokat, ugyanazon fenyegetéseket, elannyira, hogy Szkárdis -végre nyugtalanul kezdett lenni a dolog kimenetele felett, szobájába -zárkozott s testvére Szkárdionnak, szultán Szaif Rád fővezérének, a -következő levelet irta: - -„Üdvözöllek téged, testvérem! s tudatom veled: 20 éve, hogy egy eldobott -s az aráb málikok jegyét hordó gyerek került a mi tartományunkba. Málik -Efrah, daczára minden ellenmondásomnak, ezen gyereket fölneveltette s -ezen idegent közénk fogadta, közénk, kiknek Noé átka teljesülésétől -mindig félnünk kell. A máliknak egy gyönyörü szép s a fiuval egykoru és -ugyanazon jegyet viselő leánya van. Ez a körülmény az én aggodalmaimat -fölkeltvén, el akarám veszteni ezt a leányt. Az ifjut kivihetetlen -vállalatokra küldém ki s most reménylém, hogy nem fog visszatérni; de ez -az aráb, a ki nagy bátorság- s hadi jelességgel bir, köztünk hagyta a -rettegett s félelmes Szádun Eszendcsét, kit sikerült barátjává tennie, s -ez a herczegnőtől ingereltetve, négereinek félelmes erejére támaszkodva, -naponta megsemmisitéssel fenyeget, ha hamar vissza nem tér Veh Shilfala, -a kit ő urának nevez.“ - -„Ezért kérlek, mondd meg Szaif Rádnak, hogy Sháma herczegnő mily bájoló -szép s hogy ez a nő csak egy oly szultánt illethet mint ő; ezen módon -belé fog szeretni. Tanácsold, hogy kéresse meg, biztositván, hogy ez -által minő megtiszteltetés- és szerencsében részesitend minket. -Megértetted-é jól, testvérem! hogy ez mindnyájunkra nézve igen fontos!“ - -Szkárdis ezen levelet egy hadcsib (szolgálati tiszt) által küldötte el -azon meghagyással, hogy azt csak is Szkárdion vezérnek adja át. - -Mihelyt e követ megérkezett médina Adurba, szultán Szaif Rád fővárosába, -átadta a levelet a vezérnek s ez elolvasván, rögtön a szultánhoz ment s -oly magasztos színben tünteté föl Sháma herczegnő szépségét, erényeit s -miveltségét, hogy egy 1000 ember által kisért főtiszt rögtön rendeletet -kapott, hogy elmenjen málik Efrah hasonlithatatlan szépségü leányát -megkérni a szultánok szultánjának. - -A követség elindult s puszták- és hegyeken át vonulva közeledett málik -Efrah városához. Ez értesülvén az őt érendő megtiszteltetésről, vezéreit -a követség elébe küldötte s az akkor szokásos ünnepélyesség- és -udvariassággal fogadtatta. A lakosok tömegesen tódultak ki, hogy lássák -a nagy szultán Szaif Rád követségét s diadallal kisérték a málik -szerályához. Szádun Eszendcse értesülvén a követség megérkeztéről s -ohajtván küldetésének czélját ismerni, a málik szerályába ment. - -A főtanács össze volt gyülve a követek fogadására s Szádun is bément a -gyülekezetbe. Megjelenésekor a málik és a vezérek mind fölkeltek -köszöntésére. Csak a követ maradott ülve. Szádun ezt látva, így szólott -hozzá: - -– Idegen! te ugyan büszke vagy, hogy akkor, midőn a nagyok fölkelnek -üdvözletemre, te nem is mozdulsz helyedről. Mi az ok, mi téged oly -fenhéjázóvá tesz? - -– És te ki vagy? – felel ez – hogy én előtted fölkeljek. A mi engem -illet, én a málikok málikjának, a nagy szultán Szaif Rádnak vagyok -követje s ide jöttem, hogy Sháma herczegnő kezét uram számára megkérjem. - -– Anyád veszitsen el[5] málikoddal együtt! – kiált fel Szádun bőszülten -– hogyan mered Veh Shilfala jegyessének még nevét is kimondani? Soha ez -a herczegnő másé nem lesz, mint az övé. - -Szádun ezen szavaira a követ haragra gyult s fölkelve kardot húzott, -mondván: - -– Ha e gyülésnek tisztelettel nem tartoznám, Zahl csillagzatra -eszküszöm, fejét metszeném ennek a szemtelennek. - -S azután kardját hüvelyébe eresztve, leült. - -– Gyáva fia gyávának! – mond Szádun – minő dicsőség karddal fenyegetőzni -s azután a gyülés iránti tiszteletből azt félretenni? Én azt hiszem, -hogy a dicsőség a megtételben van, miként én daczára a gyülésnek -megteszem. - -Ezt mondva fölemelé hatalmas szablyáját s egy csapással leüté a követ -fejét. - -Erre a vezérek fölkeltek és Szkárdis igy szólt málik Efráh-nak: - -– Já, málik Azamán! szemeid előtt ütik le a nagy szultán követjének -fejét s te még sem daraboltatod össze ezt a vadat? ha rendeletet nem -adsz ez ember elfogatására, én Isten bocsássa! azt fogom hinni, hogy -egyetértesz ezen őrjöngővel. - -Erre a málik testőreihez igy szólt: - -– Fogjátok el ezt a szemtelen vadat; de ne öljétek meg! - -A testőrök tömegesen rohanták meg Szádunt; de ez kardot rántva a tömeg -közé vág, mint oroszlán a nyáj közé s azok nemsokára rémült juhok -gyanánt menekültek. Szádun átmegy a palotán, azután a városon, sujtva -kardjával, vagy karjával hárintva el a sok remegő kéz tartotta fegyvert, -melyek fel akarák tartóztatni. A főkapunál négereire talált, a kik a -történtekről értesülve főnökük segitségére siettek s az ők segitségökkel -a mezőre vonult. - -De Szádun Eszendcse nem távozott a várostól, mert nem akarta hogy azt -higyjék, hogy megijedt, hanem tábort ütött csekély távolságra a -falaktól. Ez alatt a málik egy hadserget gyüjtött össze s következő nap -Szádun kis csapatjára tört azon hiedelemmel, hogy azt nehány óra alatt -megsemmisiti; de a kis csapat a hadsereg közé veté magát s ott oly -mészárlást vitt végbe, hogy estve, midőn a hirnökök takarodót -kiáltottak, a málik hadserege megnégyedelten tért vissza a városba. - -Szádun ekkor egy kissé visszavonult a hegyek aljába s erős állást vett, -az éjet sánczhányatásra használta, hogy a reggelre várt rohamnak -keményen ellentállhasson. - -S valójában reggel a málik erősitett s rendbeszedett sergei megtámadták. -Szádun s emberei rendithetlen szívvel s ércz karral állottak ellent. A -támadás elszánt, a védelem kitünő és szerencsés volt s az elszánt -küzdelem estig folyt, midőn megszünt, hogy más nap újból kezdődjék. - -És ez igy folyt több napokig s málik Efrah mindenfelől új sergeket -szedett, jeles vezetőket toborzott, s hadserege rövid időn hatalmasan -növekedett. Szádun veszteni kezdett merészségéből s kénytelen volt a -hegyek közé vonulni vissza, a hol ostromzár alá tétetett, az élelmi -szerek megszerezhetési útja elvágatván, éhség által hitték őket -feladásra kényszerithetni. De ez késvén, málik Efrah bé akarta gyorsan -végezni a táborozást s rendeletet adott egy általános támadásra. - -A roham megkezdődött, a küzdelem iszonyatos volt; nem lehetett többé se -ostromoltat, se ostromlót megkülönböztetni, a harcz dühe iszonyatosan -vérengzett. Valahányszor Szádun egy embert levágott, helyét tíz foglalta -el s kétségbeesett hősiessége daczára is talán elbukott volna, midőn a -távolban porfelleget pillantának meg, melyből nem sokára egészen vasba -öltözött lovag bontakozott ki; szemei villámként szikráztak s közelebb -érve felkiáltott: - -– Allah veh akber, Já kilál héda ádiár vhe édimen! ana Szaif Züliázán! -(Az Isten nagy, ti ezen hely és tartomány kutyái! én Szaif Züliázán -vagyok). - -Legelébb málik Efrah ismerte meg e hangot; de a Szaif Züliázán név -zavarba hozván, kérdé Szkárdistól: - -– Ugy tetszik, mintha Veh Shilfala hangját hallottam volna; nem az-é az? - -– Isten mentsen téged, málik! azon helyzettől, melyben most Veh Shilfala -van – felelé a vezér – ő bizonyosan nem él többé; a föld meg van mentve -az ő jelenlététől. - -A mint a vezér ezen szavakat végezné, a lovag mellette állott s hangosan -mondá: - -– Engem halva hisznek; de Allah nagy: én Szaif Züliázán vagyok! - -Ekkor Szkárdis zavartan mondá a máliknak: - -– Íme, mit miveltél! Fölnevelted ez ifjut, ő elmegy Veh Shilfala név -alatt s visszatér, mint Szaif Züliázán. Oh, én nem kétlem többé, hogy ő -Szaif (kard) Habesh élete fölött! - -A málik rendeletet adott, hogy a harczot szakitsák félbe. - -Szkárdis előrelátva mi történend, a város felé menekült. - -Szaif fogadott atyjához közelitve, átölelé őt s monda neki: - -– Já, abi (atyám)! miért ez a harcz? mi annak oka? - -– Já, ébeni (fiam)! mindennek oka Szkárdis ellened való gyűlölete s egy -kevéssé Szádun hevessége is. - -Ekkor Szádunhoz mentek. Midőn ez Szaif Züliázánt megpillantotta, -odarohant s lábaihoz vetette magát; elbeszélte a történteket, hogy málik -Efrah három hét óta minő irtó harczot folytat ellene. Szaif roszalta, -hogy mérgét fékezni nem tudta, hogy a követet megölte s azután -hozzátette: - -– A mi a málikot illeti, ő a mi atyánk, neki joga van minket büntetni és -megbocsátani nekünk; mert mi az ő gyermekei vagyunk. - -Kérte azután, hogy kölcsönösen feledjék el a viszályt s béküljenek ki. -Mi megtörténvén, a seregek szétoszlottak s ők hárman vonultak bé a -városba. Szaif Züliázán a málik jobbján lovagolt; estve pedig Szádun -Eszendcsével visszatért várába. - -Szkárdis kétségbe volt esve a dolgok fordulatán s bár látta, hogy Szaif -a Kitab Tarik Enilt nem hozta magával; de azért látta, hogy fogadott -atyja épp oly kitüntetéssel, épp oly melegen fogadta mint máskor. Újból -irt hát testvérének Szkárdionnak, tudatta vele, hogy Szádun miként ölte -meg a szultán követjét s hogy Szaif Züliázán reménytelen megérkezte -miként hárintá el róla a büntetést; ezt a levelet pedig biztos embere -által küldötte el Szkárdionhoz. - -A követ átadván a levelet, Szkárdion rögtön Szaif Rádhoz ment s közölte -vele a kapott tudósitást. A szultánt ez oly dűhbe hozta, hogy a napot és -holdat összekáromolta s azután vezéreit összehivatván, tanácsot tartott -a követjének megöletéséből eredő sértés és Szaif Züliázán megboszulása -iránt. - -S míg a vezérek tanácsa e kérdéseket tárgyalná, a szolgálati tiszt egy -aráb követet jelentett bé. - -– Vezesd bé! – mond a szultán. - -Bévezettetvén pedig ez, meghajolt a szultán előtt s így szólt: - -– Szerencsés legyen a te napod já málik Azamán! és életed örökös. -Küldetésem tárgya ez: vagy húsz évvel ezelőtt a mi málikunk, szultán -Züliázán, leszállitott lovainkról s innen nem messze egy várost -épittetett a te hatalmad alatti területen. Akkor te szerencséltetéd őtet -s ajándékokat küldél neki, az ajándékok közt egy Kamaria nevű rabnőt is, -a ki a mi málikunk kedvencz nejévé lett s halálakor terhesen maradván, -általunk mint uralkodónőt ismertette el a gyerek születéséig – azon -kikötéssel, hogy ha a gyerek fiu lesz, az legyen a mi szultánunk, egy -igazgató tanács adatván melléje, ha pedig a születendő gyerek leány -lenne, akkor az uralkodjék felettünk, a ki nőűl veszi. A gyermek fiu -volt. Mi láttuk születésének negyedik napján s szultánnak kiáltók ki. De -e naptól fogva soha többé nem láttuk s valahányszor az özvegytől -kérdjük, hogy mit csinált gyermekével, ő fenyeget hogy megölet minket -bérenczeivel, a kiket maga körül gyüjtött, s a kik testőrsergét képezik. -Igy mi nem tudjuk ha szultánunk él-e vagy meghalt s hontársaim azért -küldenek hozzád, hatalmas málik! hogy téged kérjelek fel, hogy Kamariát -szoritanád reá az igazság megmondására, mert te egykor neki ura s most -is főnöke vagy; ő engedelmeskedni fog rendeleteidnek. - -Midőn szultán Szaif Rád végig hallgatta az arábot, eképp szólott -Szkárdionhoz: - -– Egy tárgy felett tanácskozni ültünk össze s íme már most kettő is van. -Két hadserget kell-é kiküldenünk? egyiket Szaif Züliázán, a másikat -rabnőm Kamaria ellen! hogy tetszik neked? - -– Já, málik Azamán! talán lehetne a két kérdésből egyet csinálni, s ha -én tanácsadásra merészkedném, az a lenne, hogy Szaif Züliázánnak irjunk -egy barátságos és szivélyes levelet, melyben megirnók, hogy jöjjön -színed elébe, hogy legyen hadvezér egy dicsőséges vállalatban, -ugyanakkor elküldenők neki Amán kendőjét[6] azon biztositással, hogy -rangját s hősi hirét megillető tisztelettel fogadjuk. Igy őtet Kamaria -ellen küldjük; ha legyőzetik, akkor csak egy had küldésre lesz -szükségünk; ha győztes lesz, akkor majd könnyen találunk valamely titkos -módot elvesztésére. - -– S azt hiszed – mond a málik – hogy meghivásunkra Szaif eljövend? - -– Hiszem – felelé Szkárdion – mert tudom, hogy Szaif Züliázán egy -meggondolatlan ifju, teljes bizalommal levő önmaga és mások iránt, egy -fiatal, ki hirt, dicsőséget vadász s a ki a nehéz vállalatoknak embere. -Meg lehetsz győződve, szultán! hogy ő bizonyosan eljön. - -Vezére ezen biztositására Szaif Rád rendeletet adott, hogy Szkárdion -ajánlata szellemében irják meg a levelet, mely elkészittetvén, Amán -kendővel együtt elküldetett Szaifnak. - -Mindezt átadták egy főtisztnek azon útasitással, hogy azt sietve vigye -málik Efrah városába. - -Nehány napi út után a küldött megérkezett a város kapuihoz s -megismertetvén, hogy ő a nagy szultán új követe, a vezérek elébe mentek -s a nép által nagy tisztesség- és örömmel fogadtatott; midőn pedig a -máliknak átadta levelét és tiszteletteljesen érinté, feje fölé emelte; -azután ajkaival érintvén felbontotta és elolvasta, s Szaif Züliázánhoz -fordulván, monda: - -– Já, ebeni (fiam)! nézd mit irnak neked. Ha mellettem akarsz maradni, -örömest áldozom éretted lelkemet s minden kincseimet is; de ha te a nagy -szultán szives meghivását elfogadva, oda akarsz menni, abban sem -gátollak. Fontold meg; te jobban tudod mit kell tenned s azt teheted, a -mit tetszik. - -Szaif elolvasta a levelet s nehány percznyi gondolkozás után monda a -máliknak: - -– Já, abi (atyám)! az a szultán Szaif Rád egy nagylelkü uralkodó, s -miután engem magához hiv, nem hiszem illőnek visszaútasitani -felszólitását, mert azt hihetné, hogy mi bizalmatlanok vagyunk iránta; -pedig meg vagyok győződve, hogy a bizalmatlanság és félelem inkább -előidézi a rosz körülményeket, mint a bátorság és becsületesség. Én el -fogok hát menni engedelmeddel, jó atyám! hogy szultán Szaif Rádnak -karomat és szolgálatomat felajánljam. - -Szaif elútazása Sháma könyeinek daczára elhatároztatott. A fiatal -herczegnőt nyugtalanitá az az eszme, hogy szeretett mátkája újból -távozik s új veszélyek elébe megy. - -Nehány nap mulva búcsut vett Shámától s málik Efráht átölelvén elindult -Szádunnal, a ki nem akará többé elhagyni, és a szultán Szaif Rád által -küldött főtiszt társaságában. - -Szaif medina Adurhoz közelitvén, több nagy hivatalnok jött elébe, a kik -nagy tisztelettel vitték a városba; azután a málikok málikja elébe -vezettetvén, leborult előtte s szultán Szaif Rád intett kezével, hogy -üljön le; de Szádun Eszendcse elfeledé földre borulni a málik előtt s -leült urával együtt, egy időben; ekkor a szultán feléje fordulván, -monda: - -– Já, Szádun! - -Ez pedig rögtön felelé rá: - -– Já, malun (átkozott)! - -A málik békétlenűl kezdett trónján fészkelődni, midőn Szkárdion monda -neki: - -– Já, málik Azamán! ne vedd számba, a mit ez az ember mond. Ő egy vad, a -kinek nincs miveltsége, a ki nem tudja hogyan kell a szultánokkal -beszélni, sem azt hogy minő tisztelet illeti hatalmukat. - -A málik még sem tudá megállni, hogy ne mondja Szádunnak: - -– Tudod-é te vad, hogy feleleted szemtelen s ha azért meg nem büntetlek, -köszönd annak, hogy azzal jöttél, a kinek én az Amán kendőjét küldöttem. - -– Bizonyosan – felel Szádun – ha jövetelem nem ezen fiatal oroszlánért -(Szaif Züliázánra mutatva) történt volna, én nem kegyeskedtem volna -eljőni a te arczodért. - -– Ja, málik Azamán! ne beszélj ezen nyers emberrel, mert végre -megharagudhatnál. A te nagyságodnak olyannak kell lenni, milyen a tenger -végtelensége, melyben a szemét és a dög elvész a nélkül, hogy nyomot -hagyna. - -Szaif Züliázán kérte Szádunt, hogy vonuljon vissza. A málik a fiatal -aráb jelenlétében ebédelt s ezt bevégezvén, monda neki: - -– Tudod-é Szaif! hogy miért hivatálak ide? - -– Ja, málik Azamán! – felelé ez – a parancsolat és a rendelet a tiéd s -mi a te engedelmes szolgáid vagyunk. Rendelkezz és parancsaid hiven -lesznek teljesitve. - -– Tudd meg tehát – mond a szultán – hogy rabnőim egyikét Kamariának -hivják. Ez a nő irányomban roszul viselte hajdan magát s azon nép, -melyet kormányoz, most hozzám jött panaszt emelni zsarnoksága ellen, -mivel pedig én dicsőségedről, csatákbani hősiességedről sokat hallottam -beszélni, téged választának ki szemeim, hogy ez engedetlen nőt -megbüntesd s uralmam alá hajtsd. - -– Értem – mond Szaif – s mindent, mi hatalmam- és tehetségemben van, meg -fogok tenni, csakhogy magasságod mellém tiszteket s illő számu -katonaságot rendeljen, s igy reménylem, hogy hamar fogunk egy nővel -végezni. - -Szultán Szaif Rád több főtisztet s 4000 embert rendelt ki. Szaif -Züliázánnak tábornoki czímet adott. - -Nehány nap mulva a sátrak, fegyverek, élelmi szerek s minden e -hadjárathoz tartozó kellékek kivitettek a városból. - -A hadsereg elindult s egy nagy pusztán átvonulva, megérkezett Kamaria -medinájához. - -Szaif Züliázán sátrait a várostól csekély távolságra üttette föl. -Kamaria ezen hadizenetet megértvén, egy kis hadsereggel kivonult a -városból s tábort ütött Szaif hadseregével szembe. - -Az éj elérkezvén, a hadsergek őrködtek egyik a másikra. Szaif miután a -szükséges rendeleteket kiosztotta, egy keveset nyugvandó visszavonult -sátrába, midőn egy őrt álló tiszt jelenteni jött, hogy egy fegyveres -harczos, a ki magát Kamariának lenni mondja, a táborkapunál várakozik s -béeresztést kér. Szaif rendeletet adott, hogy eresszék be. - -Gondolá magában, hogy ez a nő bizonyosan megijedt s most azért jön, hogy -a feladás módja felől értekeződjék. - -Midőn Kamaria belépett a sátorba s fölemelte sisakrostélyát, Szaif -Züliázánnak kápráztak szemei e nő bájló szép arczának láttára. A hold -15-ik napján sem szebb, mint a minőnek ez az arcz tetszett. De -közelebbről vizsgálva, volt e nőnek arczában valami, a mi -bizalmatlanságot ébresztett. Szaif udvariasan fogadta s kérte hogy üljön -le s azután kérdést tett, hogy mi vezette ide egyedül az éj sötétében? - -– Ja, Szaif! te szultán Szaif Rád által ellenem, de csak egyedül ellenem -küldettél. - -– Ugy van! – felelé Szaif. - -– S mivel csak én vagyok kérdésben – mondá Kamaria – nekünk -kötelességünk megakadályozni hadsergünk összeütközését, a hasztalan -vérontást. Azért én kettőnk közötti magány viadalt ajánlani jöttem ide. -A győztes átveszi a város parancsnokságát s az egyesült seregek neki -hűséget és engedelmességet fognak eskünni. - -– Beléegyezem – mondá Szaif – s holnap reggel ki fogunk állani! - -De Kamaria a helyett hogy búcsut vett volna, vetkeződni kezdett s azt -mind addig folytatá, míg egy könnyü ruha maradott rajta. Szaif ezt -látva, megdöbbenve kérdé: - -– Mi ez? mi szándékod? - -– Félre az akadályokkal, hogy egyikünk se mondhassa, hogy a nehéz öltöny -és fegyverzet szabad mozdulatait gátlá s hogy különben győztes lesz vala -a viadalban. - -Szaif Züliázán átlátta, hogy Kamaria éjjeli s fedetlen testtel való -csatát akar. - -– Mo ad Allah (Isten mentsen)! – kiáltott fel Szaif – én nem fogok egy -ismeretlen hölgygyel ilyetenképpen vívni. Törvényem tiltja azt s én -tenni nem fogom. - -De Kamaria szilárdan ragaszkodott tervéhez, mert remélte, hogy -kellemeinek feltárása által a fiatal erejét elgyengitendi s akkor a -győzelem az övé lesz; azért így szólt: - -– Meg kell történni, Szaif! én akarom! - -S ezt mondva, ő maga Szaifhoz lépett és felöltönyét huzni kezdette -mintegy erőszakosan lefelé; de ezen műtétel közben Kamaria megpillantá a -fiatalnak kerekded izmos karjain azon Akd-át (gyöngy-karszoritó), melyet -ő hajdan a pusztán elhagyott gyermekének karjára helyezett volt. - -A szultánné visszahanyatlott s halvány fehér lett mint a liliom levél és -remegő hangon kiálta fel: - -– Vhé vhé ladaha (oh, oh, ez az én fiam) s azután átölelendő, közelitett -hozzá, de Szaif visszataszitva, mondá: - -– Asszony, miként lehetne az? miként lehetnék én a te gyermeked? én a -kinek nem volt anyja, én a kit a pusztán egy vadállat szoptatott! Te -valamely árulást akarsz megkisérteni. Távozz innét! - -Kamaria sírva fakadt s fájdalommal mondá: - -– S te mégis az én gyermekem vagy, én nem csalatkozhatom, s hogy ezen -karodon hordott Akd az enyém volt, bebizonyitom. Különben is te tudod, -hogy az arábok frászát-ja (felösmerő tehetség) igen élénk. Én meg vagyok -győződve, hogy népem nagyjai, noha csak egyszer láttak téged négy napos -korodban, de azért mégis megismernének valamely jegyről. - -– Ez nem valószinü – felelé Szaif – hanem én mégis alávetem magamat e -kisérletnek s örömmel fogadandom el néped nagyjait; de elébb mondd meg -nékem, hogy ha anyám vagy, miként történhetett, hogy én mégis árva valék -Istennek földjén. - -– Édes fiam! – felelé Kamaria – te még csecsemő voltál, midőn én és -dajkád egy kis útazási kirándulást tettünk, a nap melege égető volt s mi -egy fa árnyában kerestünk enyhet, a hol elszunnyadtunk; a dajka maga -mellé helyezett téged, de fölébredvén sehol sem találtunk. Három nap -sikertelen kerestünk. Hihető, hogy valamely gazella kicsinyjének vélvén -téged, elragadott a pusztába. Én szétdult szívvel tértem haza a hosszas -eredménytelen kutatás után s azután sokszor feresztém könyzáporban anyai -fájdalmamat; de hála Alláhnak, újból feltaláltalak s szivem az öröm -tengerében fulladoz látásodon. - -Ezt mondván Kamaria távozni készült s Szaif félig meggyőződve ez -elbeszélés által, megengedé magát öleltetni, azután fölsegélé lovára, -kérvén, hogy hamar térjen vissza vezérei s a nép nagyjainak kiséretében. - -Kamaria nehány órai távollét után visszatért Szaifhoz, a boldogult -szultán Züliázán volt vezéreinek s a nép véneinek társaságában, s -mihelyt ezek az ifjura veték szemeiket és megpillanták az arczán levő -jegyet, egyszerre felkiáltának: - -– Ímhol a mi málikunk! igen, ő a mi szeretett szultánunknak fia, kit 20 -évvel ezelőtt karjainkban tartánk, a kit szultánunknak kikiáltánk. - -S midőn bizonyságot tettek, hogy a karján levő Akd valójában a Kamariáé -volt, Szaif anyjának kezét megcsókolta s engedelmet kért, hogy kétkedett -beszédjének igazságán. Azután kiment anyja és a vezérek társaságában, -tudtul adni a két ellenséges seregnek, hogy a harczot megszünteti azon -nem remélt fölfedezés, hogy ő Kamariának fia. - -Szaif Züliázán még az nap bévonult szülővárosába, a hol határtalan -lelkesedéssel fogadták, a mit kettős ok idézett elő, az hogy feltalálták -szultánjokat s az hogy az idegen rabnő zsarnoki uralmától végre -menekülni fognak. Szaifot rögtön kikiáltották máliknak s nagy pompával -és örvendezéssel ültették atyja trónjára. - -Ennyi váratlan s rendkivüli esemény váratlanúl és mélyen hatotta meg -Szaif jótékony szivét s alig üdült fel e kemény rázkodtatások lázából, -midőn Kamaria hozzámenvén, mondá neki: - -– Fiam! még egy körülményt kell veled megismertetnem: Haldokló atyád egy -neked szánt nagy kincset adott nekem át, én egyedül ismerem a helyet a -puszta szélén, a hol az letétetett. Azt hiszem, most lenne ideje azt -elhozni, hogy megérkezted ünnepén a nép és katonaság között ajándékokat -osszunk. - -Szaif anyja véleményén volt s az útra előkészületeket tevén, éjnek -idején magukra indultak el a kincs fölkeresésére. - -Az ezen éjre következett egész nap és éjjel útaztak, a második nap -reggelén Szaif így szólott anyjához: - -– Szeretett anyám! hát hol van az a kincs? messze van-e még? - -– Messzecske van fiam; de el fogunk érkezni, ne nyugtalankodj! bátorság, -fiam! - -– De ha útunk még hosszu, akkor nyughatnánk egy kevéssé, anyám! - -– A nyugalmat feltaláljuk – mond Kamaria – az jön a nélkül, hogy hivnók; -mindenek előtt bé kell végezni hivatásunkat, azután alhatunk. - -És útaztak egész nap és éjen át s a harmadik nap hajnalán átlépték a -homokpuszta határát. Még három órát haladtak, midőn egy roppant nagyságu -fát pillantottak meg, a mely egyedül állt társtalanúl a puszta -kietlenében. Ezen fa levélzete a pálmafáéhoz hasonlitott, de ágai -ernyőszerüleg terültek el s oly terebélyes volt, hogy ezer ember -letelepülhetett volna jótékony árnyában. - -Szaif fáradságtól aléltan ezen fának tartott, mondván: - -– Anyám! itt végre csak megpihenhetünk! - -– Igen, fiam! – felelé Kamaria – itt kell neked nyugodnod, itt fogod -találni ama kincset. - -Leszálltak lovaikról s az eleséget levéve, a fa alá leültek. Fullasztó -meleg volt. A puszta zajtalan, mozdulatlan, s megmérhetlenűl terült el -körültök. A gazella – az egyedüli élő lény; mely e magányt meglátogatja -– déli álmát aludta. - -Szaif bizonyos fogultságot, bizonyos feszültséget érzett elannyira, hogy -nem tudott enni s mondá Kamariának: - -– Engem szomoruság nyom el e helyen ugy, hogy lélegzeni is alig tudok. -Sokáig maradunk-é itt anyám? - -– Nem – mondá Kamaria – mihelyt kissé kinyugodtad magad, kiássuk a -kincset s aztán visszatérünk városunkba. De e pusztának lége miért -lankaszt el téged ennyire? hisz’ éppen ezen fa alatt voltam -szerencsétlen téged elveszteni. - -– Ha ez a hely, a hol én a szerencsétlenséget megizlelém, akkor nem -csudálkozom többé azon, hogy rosz behatással van reám – mond Szaif. - -S meghatva szemlélte újból a helyet, a hol egykor a gazella által -tápláltatott; de nem sokára álom nehezült szemeire s anyja észrevevén, -mondá neki: - -– Já fiam, szivemnek fele! helyezd fejedet térdeimre s nyugodj -csendesen. Én őrködni fogok feletted. - -S fiának fejét gyöngéden helyezé térdeire s a bámulat és gyűlölet -tekintetét legelteté rajta. - -Kamaria egy darabig nézte ez Isten és természet kedvezéseiben részesűlt -lényt, a ki bizalommal szunyadott térdein; nézte ékes és fölségesen szép -termetét, fényes szép hajzatát, melynek gazdag és selyemlágy fürtei -kellemdús és nőileg fehér nyakra hullámoztak le, a korálpiros ajkak -által vetett gyönge árnyat s a hosszu szempillákat, melyek égszín -szemeit árnyalák. A rabnő szultánné különösen bámulta nyilt és tiszta -magas homlokát s a hibátlan arczélt, a nagyság és nemes faj jelét s -mindezen tökélyek szemlélése iszonyt és undort gerjesztett, melyről nem -tudott magának számot adni. Ő, a vakitó szépségü nő, nem birt ily szép, -ily tökélyes vonalokkal s irigy tekintetet vetve rá, monda magában: - -– Valóban én nem tudom mit érzek, midőn ez emberre tekintek; nekem ugy -tetszik, hogy ő inkább született uralkodásra, mint én; pedig anyja -vagyok. S hát én rabnője legyek-é? Nem, nem! az nem lehet! - -S így e gyermek tökélyei és kellemei, melyek minden más anya dicsőségét -és boldogságát idézték volna elé, e szörny emésztő féltékenységét még -inkább növelék s látván, hogy Szaif mélyen alszik, kivonta szépen -térdeit feje alól és egy kőre helyezé, azután nehány lépést hátrálva, -mondá: - -– Szegény bolond, elhitette magával, hogy én uralkodni engedem magam -helyett! - -S azután kardját kivonva, hozzátevé: - -– Ha én hajdan a Dahia bolond tanácsára nem hallgattam volna, ma nem -kellene ezen munkát végrehajtanom. - -S a mint ezen gondolatját bevégzé, fölemelte kardját fiára és háromszor -sujtott a nélkül, hogy oda tekintsen. - -Ezen vágások csak a testet érték s Szaif kinyitván szemeit, igyekezett -fölemelkedni, de Kamaria negyedikszer is fölemelé gyilkoló fegyverét s -fejére sujtván, Szaif kiomló vérének tavába hanyatlott. - -A nő messze dobván magától kardját, lovára veté magát s ördögi -mosolylyal mondá: - -– Most már nyugodtan alhatom, mert én mindörökké szultánné leszek. - - - - -VI. A Khamiméh kertje. - -Szaif Züliázán meggyógyulása. Kalandjai Ham Eben Noeh kastélyában és a -Khamiméh kertjében. Miként menekül Airud nemtő segélyével. - -Az éj gyászfátyollal takará el az iszonyatos gyilkosságot, sötét -leplével bevonta a puszta végtelenségét, sötét felhők nyargalták át a -légkört s az elhalványult csillagok csak itt-ott pillantának át a -fellegek rétegein. A fiatal aráb lelke egész éjen át bizonytalanúl -lebegett az alanti árnyak és az örökkévalóság világossága közt. - -De Isten nem akará még magához hivni ezen még alig született lelket, a -melyet az emberek közé azért küldött le, hogy segélyt nyujtson s nemes -példákat adjon az erény útain. - -A regg első villanatakor a lég frissesége s talán a favirágok -balzsamszerű jó illata Szaifba az eszmélet érzetét fölébreszték, kinyitá -szemeit, érezte sebeinek sajgó fájdalmát; mozdulni akart, de nem tudott -s nem volt körülte sehol egy élőlény, a ki segélyt nyujthatott volna. - -Szaif most az eddigieknél sokkal marczangolóbb fájdalmat érzett, mert -iszonyatosnak tetszett neki az anya keze által osztott halál, s hogy -ezen iszonyu s vérlázitó eszmét magától eltávolitsa, imádkozni kezdett -áhitattal lelkét Istennek ajánlva, a kinek szent akaratja ily ifjan -szólitja ki az életből. - -Míg így imádkozott, a fa leveleit hallotta feje fölött mozogni, s egy -kedves kis hangot, mely mondá: - -– Üdvöz légy Sheik Abduszálám! - -Szaif két szép fényes és zöld tollazatu madarat pillantott meg, a melyek -egyike eképp felelt: - -– Üdvösség szálljon reád, Sheik Dsiadé! - -– Lásd – monda az első – az istentelen Kamaria miként árulá el fiát! - -– Kamaria – mond a második madár – képes, nem egyszeri, hanem hétszeri -árulásra is. - -– Hanem bámuld az isteni gondviselést, mert ez az undok nő roszul -választá bűnének helyét, midőn gyerekét ezen egyedüli fa alá vezeté, -mely neki az életet vissza tudja adni, mert ezen fa levelei csalhatatlan -gyógyerővel birnak a sebekre, ezen fa volt Szaif Züliázánnak bölcsője, -itt e fa árnyában tápláltatott az anyjától elhagyott árva a puszta -gazellája által, míg egy becsületes szivü ember feltalálta. Ma ez a fa -rögtön meg fogja gyógyitani, mert nem kell egyéb, csak hogy fogaival -nehány laput elrágjon s az így keletkezett tésztát sebeire tegye és -sebei meggyógyulnak úgy, hogy még helye sem fog látszani. - -A két kis madár üdvözlé egymást s azután elrepült ellenkező irányban. - -Szaif átérté, hogy azon madárkák a minaretben talált két zarándok lelkei -voltak, a kiknek egyike Sheik Dsiadé neki az Aikha madarat jelölé ki a -tengereni átútazásra, a másik Sheik Abduszálám, a ki mentésére küldé -Akhisza nemtőt, midőn a mély kútban volt s a kiket ő később eltemetett. - -Szaif hallván barátjai szellemének jó tanácsát, ohajtott a csudás fa -lapujához jutni s megkisérté fölkelni, de ez lehetetlen volt. Átlátva -erőlködése hasztalanságát s látva a fa ágainak magasságát, -kétségbeesetten sírni kezdett azon gondolatra, hogy az életfájához ily -közel kell néki meghalnia. - -Míg így sírva imádkozott, szél kerekedett, mely megrázván a fa ágait, -több levelet csaknem a sebesült kezébe hullatott, ki bátorságot nyerve, -azokat használta úgy, miként az isteni gondviselés megtanitá a madarak -beszéde által s valahányszor a levéltésztát egy sebre alkalmazta, az -azon perczben eltünt, úgy hogy csakhamar Szaif oly erőteljesen s oly -épen kelt föl, mintha semmi se érte volna. - -Ekkor leborult s hálát adott a jóságos Istennek s nem messze onnan -megpillantván lovát, mely rája látszott várni, reá vetette magát s -elvágtatott ettől a végzetszerű helytől, neki iramodván czéltalanúl a -puszta kietlenének. - -Szaif Züliázán tíz napig útazott, gyökerekkel táplálkozva s felfogott -esővízzel egyhitvén szomját; a tizenegyedik napon két hegy oldalához -ért, melyeknek sziklacsúcsai az ég felhői közé emelkedtek föl. - -E két hegy között egy oly sebes folyó nyargalt, hogy a víz színe fölött -elrepülő madarat a rohanó hullámok magukhoz kapták s elmeriték. - -Szaif vizsgálván a ködborongta hegyeket, egyiknek tetején egy Szumát -(minaret), a másikon egy pompás épitészetü várat fedezett föl, mely nagy -kiterjedésü sziklavár oly magasságban feküdt, hogy a felhők alatta -táboroztak. Egy más ponton a két hegynek két ellentétes s messze -előszökő márványfoka volt, melyek egy bizonyos távolból tekintve, -összeérni s a két hegyet összekötő és a sebes folyam fölött ívesülő -hídat látszottak képezni. - -Szaif elébb a minaretet hordó csúcsra mászott fel, s annak kapujához -érve erős hangon kiálta: - -– Já, szákine Almákán (héj, lakója ezen helynek)! - -Egy hang erre a Szuma belsejéből eként felelt: - -– Szhah–elene vhe merhaba ya Szaif Züliázán (Jöttöd és fogadásod kedves -leend, Szaif Züliázán)! - -Az ajtó megnyilt s egy magas termetü, barna arczu öreg, kinek homlokán a -leborulás jegye látszott – lépett ki, mondván: - -– Aniszta hadcsa adiár ya Szaif Züliázán (Ezen helyet jelenléteddel -megtiszteled, Szaif Züliázán)! - -– Ki vagy te? – kérdé Szaif a remetétől – s honnan ismersz engem. - -– Én Khamiméh Atalibe vagyok s már 40 év óta várlak, hogy egy minden -málikok által birni ohajtott, de csak általad birható hatalmas zhakhirát -adjak át. Légy ma estvére vendégem! - -S ezt mondva, Szaifot bévitte a minaretbe. - -A fogadásnál szokásos beszélgetések után Szaif kérdé gazdájától: - -– Hát mi az a hatalmas zhakhira, melyről nekem az elébb beszéltél? - -– Majd megtudod holnap – felelt Khamiméh – most falatozzál egy keveset s -azután nyugodj le. Holnap hajnal hasadtakor fel foglak költeni. - -Reggel, mikor a nap első sugarai megaranyozák a hegyszirt gerinczeit, a -remete fiatal vendégét a hegyeken vezette. Csakhamar elérték a már -távolból látott összehajló márvány fokok egyikét, s miután mindketten -annak végpontjáig haladtak, Khamiméh monda Szaifnak: - -– Mihelyt a nap feltünik a láthatárra, te ugordjál át a szemben levő -fokra s midőn ott leszesz, én meg fogom mondani, mit kell cselekedned. - -– Valójában – felelé Szaif – ha nem lennél szent ember, azt hinném hogy -eszelős vagy, mert nincs emberi erő, mely ezen távolságot egy szökéssel -át tudná ugrani, még a madarak sem tudják azt átrepülni, mert mint -mondják, a folyam sebessége az örvénybe sodorja az itt átrepülőket. - -– Kishitű ember! – mond a remete – azok után, miket a mindenható Isten -veled tett, még kételkedni s habozni is tudsz? Te ez által új -vállalatodban új nehézségeket érdemelsz meg; de én kérni fogom a -könyörülő Istent, hogy háritsa el azokat. Most nézd ezt! - -S Khamiméh a márványba két, több vonalnyira bemélyedt lábnyomot -mutatott. - -– Helyezd lábaidat azokba! - -Szaif engedelmeskedvén, látta hogy azok a lábnyomok tökéletesen találnak -az ő lábaihoz. A remete felkiálta ekkor: - -– Vhe Allahi anta ova ya Szaif Züliázán (Isten nevére azok éretted -vannak, Szaif Züliázán)! s te vagy az, a ki egy szökéssel át tudod -ugrani ezen közt, mert e lábnyomokban egy a te nevedhez kötött Talszaméh -van s te egyedül hajthatod végre azon müvet. - -A mint ezen szavait végzé, a napnak egy sugara megaranyozá Szaif -homlokát s Khamiméh monda: - -– Most szökjél, mintha a tulsó fokra akarnál ugrani! - -Szaif nem habozott ez alkalommal s mihelyt ugrott, érzé mintha valamely -támpont helyeződnék lábai alá, mely őtet a szemben levő fokra vitte át, -a hol lábai két hasonló nyomatba helyeződtek, mint a minőket a tulsó -fokon elhagyott. - -Ekkor Szaif kiálta Khamiméhnak: - -– Ím itt vagyok! mi az a mit nekem parancsolsz, hogy megtegyek? - -– Most – felelé az öreg – menj azon nagy várhoz, a melyet amott látsz és -zörgess! Ha kérdik, hogy ki vagy, mondd meg nevedet és a kapu ki fog -nyilni előtted. Elébb egy külső udvarra érsz, a hol három szobát fogsz -látni. Menj bé abba, a mely a kapuval szemben van; itt e nagy terem -közepén egy ébenfa koporsót és a koporsóban egy Kheffinbe burkolt -holttestet fogsz találni; a holttest jobb keze mellére van helyezve, -mintha valamit rejtene, míg balkeze a test mellett van elnyujtva. Ez a -test, fiam! a Noé fiáé, Hámé. Te meg fogsz állani jobbról, elmondva -Ibráhim azon versét, mely úgy kezdődik hogy: Áldás legyen rajtad! Akkor -Hám jobb keze fel fog emelkedni s takaratlan hagyandja a keze által -fedett Lueh-t. Ez egy dió nagyságu ékszer, mely egy szép aranylánczra -van akasztva. Te el fogod venni a Lueh-t- és a lánczot s visszatérsz -hozzám! - -Szaif végig hallgatván ezen beszédet, elhagyta a fokot s a vár felé -vette útját. A kapun zörgetvén, egy hang kérdi: ki vagy? - -– Én Szaif Züliázán vagyok – felelt a fiatal aráb. - -A kapu megnyilt, Szaif bément az udvarra, áthaladott azon, egyenesen a -halottas szobának tartva. - -Ott a roppant teremnek közepén megpillantá koporsójában az alvó ember -helyzetében levő Hámot. Utasitása szerint a patriarcha jobb oldalára -állott s elmondván Ibrahim kijelölt imáját, a halott keze lassan -fölemelkedett és feltárá a mellén levő Lueh-nek hivott drága talizmánt. -Szaif ovatosan leoldá azt s keblébe rejté, még egy végső pillantást -vetett ezen nagyszerü ős teremre és sietve távozott a várból. - -Csakhamar megpillantá Khamiméh-t a tulsó hegy előfokán, ki messziről -kiáltá: - -– Szaif, hozod-é a Lueh-t? - -– Ím, itt van! – felelt az ifju felmutatva a nap sugaraiban ragyogó -talizmánt? - -– Most dobd át nekem – folytatá Khamiméh. - -– Hogyan, hiszen a vízbe esik – felelé Szaif. - -– Ne félj semmit! – biztatá a remete – a Lueh-n levő szent iratok meg -fogják menteni azt a vízbe eséstől. Dobd csak bátran, ha mondom. - -Ekkor Szaif egész erejéből elhajitá a talizmánt s az egyenesen az öreg -nyitott kezébe esett. Khamiméh ekkor nem tudá örömét fékezni, megcsókolá -azt, keblére helyezte s felindulása oly nagy volt, hogy mintegy -eszméletlenül földre rogyott. - -Szaif, a ki a szemben levő fokon útasitását várta, békétlenűl kiáltá át: - -– Já, Khamiméh, mi lett, hogy részeg ember gyanánt feldölsz, engem itt -feledsz ezen ismeretlen szirt élén. - -Szaif ezen szavai eszméletre hozák az öreget, ki fölkelve, mondá: - -– Já, Szaif! te elhozád a Lueh-t, de ez nem elég. Neked most el kell -hoznod Hám kardját, a melyet bal karja alatt találsz meg. Midőn a -koporsóhoz érsz, mondd el Ibrahimnak már elmondott imáját s a holt test -bal karja fel fog emelkedni lassan, miként a Lueh-t fedte jobb kar s -fedetlen hagyja oda helyezett kardját; de vigyázz Szaif! ne érintsd a -próféta arczát fedő fátyolt; mert ha azt tennéd, hidd el, -szerencsétlenség érne. - -Szaif visszatért a várba s a koporsó bal oldalára állva elmondá imáját. -Hám karja fölemelkedett, s a test mellett hosszan elnyujtott kardot -fedetlen hagyá. Szaif szent tisztelettel vette el a fegyvert s már -kimenendő vala, midőn egy végzetszerü gondolat villant át agyán. - -„Hogyan Szaif!“ – gondolá ő – „majd ha visszatérsz honodba s kérdik: -Szaif, te valójában behatoltál-é a félelmes Hám-ben – Noé (Ham Noé fia) -titokszerü kastélyába? hát milyen az a vár? akkor te elmondod, hogy az -egy fellegek körében elvesző s hozzáférhetetlen sziklahegyen fekszik, -mely hegyet sebes folyam nyargal körül, melyen átvezető híd nem létezik. -És ha kérdik: A próféta fiának testét láttad-é Szaif? hol van az? -felelni fogom, hogy az egy régi és nagy kiterjedésü terem közepére -helyezett ébenfa koporsóban nyugszik. És ha kérdik: hát az arcza milyen? -hogy néz ki? arra semmit sem tudnék felelni. Nem, nem Szaif! az -lehetetlen, hogy miután az isteni gondviselés annyi csuda bámulása -végett oly csudaszerüleg ide vezetett, megfosztana legfőbbikétől a -csudáknak akkor, midőn csak egy fátyolt kellene fölemelnem, hogy egy -jogosult kiváncsiságot kielégithessek. Mit jelentsen Khamiméh tilalma? -az egy gyerekes, előitéletes félelem lesz, mely beférkőzött elméjébe, és -én ily gyöngeségek által nem engedhetem magam vezéreltetni. - -S Szaif egy hatalmas ohajnak sugallatát követve, visszatért, letérdelt a -koporsó mellé s mély megindulástól remegő kézzel félrevonta a patriarcha -arczát fedő fátyolt. - -De a koporsóban fekvő arcza életszínt nyert azonnal, mondhatlan nagy -szemei megnyiltak s a szemgödrökben megfordulva, oly haragos -tűztekintetet löveltek Szaifra, hogy ez ijedten ereszté vissza a fátyolt -s el akara futni, de egyszerre mély sötétség vette körül s egy siri hang -ezeket a szavakat mondá: - -– Hogy zúzassál darabokra te, a ki a próféta szent arczát lefátyolozni -merészkedtél! - -S egyszerre a terem kövei elváltak és iszonyu zúgással omlottak alá. A -föld ingott, a falak megrázkodtak, tűzlángkévék sarjadtak, átmetszve -egymást a sötétségben. - -Szaif Züliázán sikertelen kereste az ajtót s nehány perczig tévelygett -ezen iszonyatos zürzavarban, míg végre egy nyilást találva, kirohant a -várból s nem messze a foktól, csaknem megsemmisitve s eszméletlenül -esett le. - -A fiatal aráb eszmélni kezdett, midőn Khamiméh a túloldalról kiáltá: - -– Szaif! mit miveltél? Te tanácsomat megvetéd, a próféta szent arczát -megtekintéd s most már a halál órájáig azon megközelithetlen szigeten -maradhatsz; mert te már elvesztéd az onnani kijöhetés tehetségét. Senki -rajtad segiteni nem tud. Lásd, én elláttalak a szükséges útasitásokkal, -de vétkes kiváncsiságod tanácsaimat lábbal tiprá. - -Ne vádolj hát senkit, szerencsétlenséged kovácsa tenmagad valál; én az -utolsó köszöntést küldöm neked, melylyel ez életben találkozni fogsz. - -Khamiméh megfordult s mináretje felé indult; de alig távozott, Szaif a -fok végpontjára sietett s lábait a bényomatba helyezvén, kiáltá: - -– Já, Khamiméh! várj, hogy menjünk együtt, én rögtön átugrok. - -– Hát nem értéd meg – mond az öreg visszafordulva, – hogy te nem -hagyhatod el többé a szigethegyet, mert ha most az átugrást -megkisértenéd, a folyamba merülnél el, s mielőtt oda jutnál, jobb lesz -várakozni. - -Ezt mondva, Khamiméh eltávozott, Szaif egyedül maradván a puszta -szigethegyen, bejárta annak kopár sziklaoldalait minden irányban, ha nem -találna-é valamely menekülési pontot. De azzal a szomoritó -tapasztalással tért meg vizsga-útjából, hogy a remete szavai igazak -valának. - -Az éjt a vár kapuja mellett töltötte el, s fölébredtekor két kenyeret és -egy korsó mézet talált maga mellett. Több napokig maradt a hegyen s -minden reggel a két kenyeret és a mézet maga mellett találta. De ilyen -tengődés elviselhetetlen volt Szaifra nézve. Jobb – gondolá – meghalni, -mint egy ily elszigetelt élet, minőt még a vadállatok sem képesek -kiállani. S miután Szaif ezen határozatra jött, egy hajnalban fölkelt s -a márványfokhoz menvén, lábait a mindig ott levő két nyomatba helyezte s -Isten szent nevét segitségül hiván, neki ugrott az űrnek. - -De ekkor nem az a Szaif Züliázán volt, ki egy ugrással átszökött egy -hegyről a másikra, ő most egy gyarló ember volt, a ki ügyetlenül -lezuhant a folyóba. - -Ekkor a folyam rohama elkapta őt s képzelhetlen gyorsasággal ragadta; -Szaif megkisérté úszva a parthoz érni, de az lehetetlen volt, mert a -függőleges part oly hegyes sziklaélekből állott, hogy azokhoz közeledni -veszélyesebb volt a folyam árjánál, s így semmi reménye nem lehetett a -megállhatáshoz, sőt még a megnyugváshoz sem, s legfeljebb arra -szoritkozhatott, hogy a víz színén magát fentartsa és vigyázzon a Hám -kardjára, melyet derekára kötött volt. - -Egy nap és egy éjjen át a folyam mindig ragadta. Alig maradt ideje a -lélegzetre s az éhség kínainak gyötrelmeit érezni. Nem sokára annyira -elgyengült, hogy a halál perczét hivé elérkezettnek. - -De a remény egy sugara fölelevenité. Két hegyet pillantott meg, a melyek -előtte összelapultak s azon reményre jogositották, hogy a folyó általok -feltartóztatva vesztend sebes árjából és sikerülend neki valamely -lábolható partot találni. De fájdalom, a még dühösebbé vált ár ragadá -őt. Nehány percz mulva a hegy kebelébe vésett öblöt pillantott meg, hová -az összeszoritott folyó iszonyu zúgással rohant bé. Alig tette ezt a -szomoru fölfedezést Szaif, testét szétszaggatni érzé a földalatti -bémenetel kérgét alkotó éles sziklarétegeken, s nem sokára tökéletes -sötétség volt. Sebesen ragadtatott újból egy egész nap és egy egész éjen -át; az éhség gyötrelmeihez járult még sebeinek fájdalma és az a tudat, -hogy a sötétben az őt fenyegető új veszélyeket sem tudja felismerni. - -Ekkor Szaif Züliázán a gondviselésre bizta testét s Istennek ajánlá -lelkét, szemeit bezárta részint gyengeség- és elcsüggedésből, részint -mert a látás lehetlensége szükségtelenné vált a sötétben; de újból -kinyitván szemeit, úgy tetszett, mintha egy a sötétségben áttörő -világosság sugárt pillantana meg. A reménynek a szenvedés éjén áttörő -sugara volt. Az ár mindig ragadta; csakhamar kiért a földalatti üregből -úgy, miként oda bejutott, s újból meglátá az eget, a napot és a tért. -Még nehány másodpercz s a folyam kidobá egy nagy kertbe, a mely valódi -földi éden volt. - -Ez a kert, a melybe Szaif oly rendkivüli úton jutott, gyönyörű -virágokkal s izletes gyümölcsökkel díszeskedett. Virág, gyümölcs, fa és -zöld növényzet, kristálytiszta források cseppjeitől élénkültek itt. A -lég lanyha s kellemes illatot hordott s szép tollazatu madarak zengzetes -éneke hangzott a kies magányban. - -Midőn Szaif csaknem meztelenül s a fájdalom- és éhség által majdnem -megsemmisülve ezen földi édenben találta magát, egészen új életre üdült. -Nehány gyümölcsöt evett, megszáritá és fölmelegité magát a nap jótékony -sugarainál, s aztán a fák lombjai alá rejtőzve, vizsgálódni kezdett s a -sűrü növényzet által fedve elővigyázattal haladott elé. Egy nagy lakház -közelébe jutott. De nem sokára lódobogást s emberi hangokat hallva, még -jobban elrejtőzött. A kapu megnyilt s több lovag mellette haladván el, -mondá: - -– Vajjon hová rejtőzött az az ellenség, a kinek ma a folyó árjával -kellett megérkeznie? - -Szaif hallván ezen beszédet, még jobban bemélyedt a sűrübe, s miután a -lovagok elhaladtak, visszavonult és egy biztos rejthely után tekintett; -de jobbat nem találhatott mint egy a kert közepén levő lombos és -terebélyes fát. Felhágott tehát erre s a sűrü levélzet között -elrejtőzött. - -Alig foglalta el lombpáholy helyét, egy ritka szépségü fegyveres tiszt -által vezetett fegyveres csapat érkezett a fa alá, a hol Szaif rejtve -volt, s a tiszt mondá embereinek: - -– Most menjetek újból s keressétek mindenütt ellenségünket és ha -megtaláljátok, hozzátok ide. - -A lovagok elszéledtek a kert minden irányában, de egy negyedóra mulva -visszatértek, mondván: - -– Já mawlane (urunk)! mi minden zege-zugát felkutattuk a kertnek, de nem -találtuk meg. - -– Lovagjaim! – mond a fiatal főnök – az a ki engem ezen ember jöttéről -értesitett, soha se hazud. Bizonyosan valamely sűrüséget elmellőztetek. -No de se baj! most reggelizzünk egy keveset s azután én magam elmegyek -az idegen keresésére. - -Ekkor teritett asztal hozatott elé, melyet körülülve, enni kezdének. - -A reggeli kitünő és gazdag volt s az ételek szagja felpárolgott szegény -Szaifhoz, a ki annyi nap óta csak vizet és fáradságot izlelt. Minden -perczben érzé, hogy elgyengülése miatt leesendő azon asztalra, a hol -mindenki oly jó étvágygyal falatozott. Hiában küzdött magával, hogy -gyöngeségét legyőzze. Az ételek illatos gőze mindig párolgott fel s ő -nem állhatván többé ellent étvágyának, fuldokló hangon lekiálta: - -– Adjatok nekem is! - -E hangra mindnyájan föltekintének s megpillanták Szaifot, a ki ágról -ágra szökellve sietett lefelé. Ekkor a tiszt mondá: - -– Idegen, jer s étkezzél velünk! - -Szaif köszönté s minden további kináltatás nélkül asztalhoz ült. - -– Most ki vagy te s honnan jösz? – kérdé a tiszt. - -– Engedd meg, hogy egyem elébb egy keveset. Azután felelni fogok -kérdéseidre – viszonzá Szaif iszonyatos étvágygyal kezdvén falatozni. - -Evés közben elgondolá, hogy nem okosság Hám váráról és az ott -történtekről beszélni. - -Végezve az étkezést, a tiszt kérdezé: - -– Megtudhatnók-é már, hogy miként jutottál közénkbe? - -– Já Szidi! – felelé Szaif – én kereskedő vagyok s honomból egy hajón -indultam el. De útunk szerencsétlen volt, mert hajónkat elzúzta a vihar. -Én úszva menekültem s a hullámok engem a Baher Almuhit (tenger neve) egy -puszta szigetére sodortak, a hol sem lakos, se semmi tenyészet nem volt, -csak egyetlen fát fedezhettem föl, a melyre felhágtam a vadállatoktóli -félelmemben. Reggel egy roppant nagyságu madár szállott a fára. -Gondoltam, hogy Isten küldé ezen állatot megmentésemre, s midőn -elrepülendő volt, lábaiba kapaszkodtam és ő elszállt velem. -Ilyeténképpen útaztam körülbelől egy óráig; de az átkozott madár -észrevette a szokatlan terhet, mely röptében gátlá; lenézett s -megpillantván szegény fejemet, nagy csőrét nekem irányozta; én -ijedtemben eleresztém lábait s egy folyamba estem. Úszni kezdettem, -nehány percz alatt ezen kertbe érkeztem, mely bizonyosan a tiéd, szidi! -Ezen fára pedig azért másztam, mert úgy vettem észre, hogy engem nem a -legjobb szándékkal kerestek. - -A fiatal tiszt semmit sem szólott erre az elbeszélésre, s egész estig a -kertben maradtak. Akkor a tiszt Szaifot kastélyba vezette, s miután -együtt vacsoráltak, egy az övével szomszédos hálószobába vezette -Szaifot, jó éjt kivánt s az ajtót bezárva, távozott. - -Ily iszonyatos megrázkodtatások után Szaif nem aludhatott annál inkább, -hogy a lovagoknak irányábani szándokát nem tudta; főnökük nem igen volt -közlékeny s Szaif gondolá, hogy jó lesz figyelemmel lenni. - -A mint sétálva vízsgálná a szoba falait, egy eddig észre nem vett -ablakocskát fedezett fel, melyen át a tiszt szobájába lehetett látni. -Rögtön eloltá gyertyáját s az ablakhoz vonult vizsgálódni. De minő nagy -volt bámulata, midőn látá, hogy a tisztnek vélt lovag egy nő s nem más -mint Dsiza, Khamiméh Atalibe leánya. - -Szaif folytatá vizsgálódását a fiatal hölgy szobájában. Dsiza karját egy -kissé erősen kinyujtván, valamely öklére szoritott tárgy elesett, s -midőn a leány azt felvevé és karjára helyezé, Szaif Züliázán megismeré, -hogy az nem volt egyébb, mint a Hám melléről elhozott Lueh. E percztől -fogva még nagyobb figyelemmel kisérte azt, a mi a szobában történik. -Dsiza, miután figyelmesen karjára erősité a Lueh-t, jobb kezével azt -élénken kezdte dörzsölni s azonnal egy kis tiszta csengésü hang jött ki -a zhakhiráhból (drága tárgy) s mondá: - -– Nám, nám (mi tetszik)? - -Akkor Dsiza kétszer ismétlé: - -– Airud Já. Airud![7]. - -És a hang felelé: - -– Lábik ya szállár (parancsolj asszonyom)! - -– Akarnám tudni – mond Dsiza – hogy ki az az idegen, a ki ma estve -házamba jött, a kinek érkeztét te a tegnap előre megmondád? - -– Az Szaif Züliázán, ki engem Hám várából a próféta kebeléről elvett. -Midőn atyád engem neked adott, elbeszéllé, hogy ez az ember -engedetlensége következtében a hegyen rekedett; de ez elszigeteltségét -tűrni nem tudván, ezelőtt három nappal a folyamba szökött és az ár egész -idáig hozta. - -– Jól van; tudom már a mit tudni akartam. Több kérdeni valóm nincs. - -S Dsiza ezt mondva lefeküdt és elaludt. - -Szaif várt, míg ez az álom annyira mély lesz, hogy észrevétlenűl -bémehessen a nő szobájába; midőn ezt a perczet elérkezettnek hitte, nagy -óvatosan felnyitá az ajtót és zajtalanul közelitett az ágyhoz; gyöngéden -megfogta Dsiza kezét, lekapcsolta a talizmánt úgy, hogy a fiatal -leánynak édes álmát egy árny sem zavarta meg, s aztán örömtelt szívvel -tért vissza szobájába; mert azt a zhakhirát, a melyért annyit -szenvedett, visszaszerezheté. - -A nap feltünt, midőn a fiatal leány fölébredt, sietve felölté lovagi -öltönyét s a kertbe ment azon fa alá, a hol Szaif elrejtőzött volt. - -Leülvén rendeletet adott, hogy a foglyot hozzák be. - -Szaif elébe vezettetvén, Dsiza köszönté őt, a reggelit felszolgáltatta, -s azután mondá: - -– Ülj le és egyél! - -Szaif keresztbe vetett lábakkal, miként az arábok szoktak, leült s nem -figyelve egyébre mint étvágyára, enni kezdett. - -Dsiza ekkor jelt adott egy lovagnak, hogy Szaif fejét üsse le. - -Ez engedelmeskedett e jelre; de midőn kardját csapásra emelte, az -visszafordult s a lovag fejét üté le. - -Szaif jól látta a történtet; de mintha semmit sem vett volna észre, -nyugodtan folytatta reggelijét s Dsiza meggyőződve, hogy ő semmit sem -látott, zajtalanul elvitette a holttestet. - -Nehány percz mulva egy öreg férfi közelitett a fához s Szaif megismeré, -hogy az Khamiméh Atalibe, s monda neki: - -– Já, Khamiméh! - -– Üdvöz légy! – felelé ez. - -– De ne legyen részed ez üdvben neked – monda Szaif – te engem a hegyen -hagytál s egyedül távoztál. - -– Nem figyelmeztetélek-é előre? te senkit sem vádolhatsz csak önmagadat, -– s azután leányához fordulva mondá: – tudod-é gyermekem, hogy ez az a -lovag, a ki Hám várából elhozta a drága Lueh-t, melyet neked adtam. - -Khamiméh ezen szavai Dsizát figyelmessé tevén a talizmánra, fölemelé -ruhája ujját, megnézendő azt s nem találván, fájdalmas elbámulásában -egészen megzavarodott; mert ezen zhakhirához kötött hatalom a -nagyravágyó büszke nőnek minden vágyát betölté; az elbódulás első -perczein túlesve, könytelt szemekkel mondá: - -– Atyám, én elvesztettem a Lueh-t! meg tudnád-é mondani, hol van? - -– Nálam van! – mondá Szaif nyugodtan. - -– Allah, Allah! – kiálta fel Khamiméh – mindennek vissza kell térni -tulajdonosához. - -Igen! – mond Dsiza – de az nem megy. Szaif Züliázán vagy adja vissza -Lueh-met vagy vegyen el nőűl! - -– Mo ád Allah! – felelé rögtön Szaif – Sháma herczegnő az én jegyesem s -én mást előtte nőűl nem vehetek. - -De Dsiza nem akart oly könnyen lemondani zhakhirája birtokáról, s egy -elszánt perpatvar támadott, mely elől Szaif látva, hogy másképpen nem -menekülhet, észrevétlenül elévette a Lueh-t s megsurolván, a kis hang -mondá: - -– Nam? - -– Vigy el a hová akarsz, csakhogy innen távoztass – felelé erre Szaif. - -Alig mondá ki e szavakat, érezte, miként emelkedik a légben oly -könnyüséggel, mintha szárnyai lennének. Mindenki bámulattal tekintett -utána; de a kert az ott levőkkel s a várak csakhamar egy kis ponttá -váltak; maga a föld is elhomályosult hegyeivel, folyóival Szaif szemei -előtt. - -Midőn mérhetetlen magasságig feljutottak, Airud kérdé Szaiftól: - -– Já Szidi! mely irányban akarsz haladni most? - -– Menjünk hazámba! – felelé Szaif – meg akarom büntetni anyámat, -Kamariát, undok árulásáért s megtudni, hogy mi történt barátom Szádun -Eszendcsével, a ki engem szülővárosomba kisért volt. - -Az Airud által röpitett Szaif Züliázán egész napot a fellegek körében -töltötte. Estve felé alább szállottak, s midőn az éj elsötétité a -földet, a fiatal aráb maga alatt nagyszerü kivilágitást látott, az -örömkiáltások s a zene hangja is felhatott hozzá és láthatá a tömeget -tolongani a tűzijátékok és víg zene közepette. - -Bizonyosan valamely ünnepély volt ottan s Szaif, ki nem régen annyi -félelmek- és veszedelmeknek volt kitéve, mintegy kedvetlen érzettel -látta e zajos vigadást. - -– Airud! – mondá nemtőjének – tudod-é miféle város ez? s miért van azon -ünnepély? - -– Já Szidi! – felel Airud – ez médina Adur, Habesh fővárosa, melynek -uralkodója szultán Szaif Rád. A mi az ünnepélyt illeti, az azt hiszem, -hogy valami jelentékeny menyegző lehet. - -– Hagyj engem ezen a hegyen – mond Szaif – menj le a városba, igyekezz -megtudni az ünnepély okát s jöjj sietve vissza és értesits! - -Airud engedelmeskedett, s a hegyen egyedül maradott Szaif nyugtalanul -várta a kiküldés eredményét. Kedélye bús volt s hogy azt földeritse, -szép jegyesére gondolt, a kit oly szenvedélylyel, oly hűséggel szeret s -kit nőűl vesz, mihelyt atyja trónjára lép. Ekkor büszkének érezte magát, -hogy ellent tudott állani annyi szép leány csábitásának, a kik mintegy -czélul tüzték volt ki eltántoritani s igéretének megtartásában gátolni. -Megköszöné mind ez- mind más alkalmakkal tapasztalt pártolását a -végtelen jóságu Istennek. - -Ezen édes emlékek s főképp hizelgő reményei, és a szép Shámának lelki -szemei előtt felötlő képe elfeledteték nyugtalanságát, el rosz -kedélyhangulatát, el még a kiküldött Airud nemtőt is; midőn ez megtérve -mondá: - -– Uram! én nem csalatkoztam, ez médina Adur. - -– És az ünnepély? – kérdé Szaif. - -– Az menyegző, egy jelentékeny menyegző, a nagy szultán menyegzője. Én -láttam málik Szaif Rádot, fénykörnyezte trónban s mellette bájos nejét, -a kit Sháma herczegnőnek hivnak. - -Szaif Züliázán nagyot kiáltott és villámsujtottként álla ott. - - - - -VII. Szaif (kard) Habesh fején. - -Kamaria új kelepczéje. - -Az elrémülés és fájdalom első rohama után Szaif föleszmélt s átlátta, -hogy siránkozás helyett itt rögtön tenni kell, azért nemtőjének mondá: - -– Airud, végy engem és sietve szállits a sátorba[8], a hol a menyegző -tartatik! - -Az engedelmes nemtő megindult s nehány percz mulva a málik sátrának -ajtajánál tette le. - -Szaif Züliázán minden béjelentés nélkül belépett a menyegzői sátorba. -Sháma szultán Szaif Rád mellett ült. Könyek fereszték szép arczát s -habkarjai keblén szorultak össze, mintha szivét akarná visszanyomni, -melyet fájdalom dobogtatott szeretett Szaifjának halála miatt. Szaif -meggyilkoltatásának hire hamar megérkezett málik Efrah városába, s így -semmi ellenvetést tenni nem lehetett a szultán Szaif Rád kérésének. - -Sháma bús gondolataitól elnyomatva most egy szórakozott pillantást -vetett maga körül, s midőn szemei találkoztak Szaif szemeivel, egy öröm -és félelem előidézte mozdulatot tett, mert képzelme által eléidézett -túlvilági jelenetet vélt látni. Azonban intett annak, a kit árnyéknak -gondolt, hogy közeledjék s halk hangon mondá: - -– Já Szaif! te vagy az? élsz-e vagy meghaltál? - -– Élek Sháma! – felelé Szaif – Isten megszabaditott, s most a te -szabaditásodra küld. - -Alig hogy a két szerető e nehány szót válthatá, a szultán észrevevé, -hogy neje valakivel beszélget s mondá neki: - -– Kivel beszélsz, imádottam! - -– Én szivem- és lelkem szerelmével beszélek – mond Sháma – azon -nemtővel, a ki könyeimet felszáritani jött s engem a szerencsétlenség -karjaiból kiszabaditand. Én Szaif Züliázánnal beszélek! - -E szavakra, e név hallatára a szultán testőreit hivá be s mondá nekik: - -– Ezt a bitangot, bitangnak fiát, ki meghivás nélkül itten megjelenni -merészkedett, fogjátok el! - -S a testőrök elfogandók, Szaifra rohantak, de ez nem vesztve egy perczet -is, eléhivta Airudot s balkarjával Shámát felölelve, jobb kezébe kardját -ragadva, miként a tűz útat nyit a száraz cziher között, akként vágott -útat magának az őrök tömegén át, s midőn a sátoron kivül voltak, tűz- és -kőeső hullott Habesh-re, s rémülten futottak szét, míg Szaif Züliázán és -Sháma madárpárként emelkedtek föl a légbe, mind addig, míg egészen -eltüntek a szultánok szultánjának látköréből, a ki rémülten s a bámulat -miatt némán állt ottan. - -Airud a herczegnőt és Szaifot egy gyönyörü termékeny, árny-, patak- és -virágdús völgybe szállitá át, a hol megállapodtak, s miután Istenhez -hálaimát emeltek, egymásnak karjai közé estek, s annyi kiállott -szenvedés után, a viszontlátás boldog érzetének s gyöngéd szerelmöknek -adták át magukat; de mivel az ily örömek, az ily boldogság leirhatlan, -hagyjuk együtt a két szeretőt s mondjuk el, mi történt Kamariával -gyilkossága elkövetése után. - -Miután a már előttünk ismeretes módon fiát elárulta, ez az iszonyatos nő -lóra ült s egyenesen médina Adurba ment. Megérkezvén, rögtön -kihallgatást kért a szultántól, a mi neki megadatott. Akkor földre -borulván, szultán Szaif Rád lábait megcsókolta. A szultán pedig monda -neki: - -– Já Kamaria! te bocsánatot esdekelni jösz. Ugy látszik Szaif Züliázán -nagyon rád ijesztett, hogy a félelem hozzám kergete. - -– Az Isten szent nevére esküszöm, oh málik! – mondá Kamaria – sem a -félelem nem űzött hozzád, sem nem mint menekült jöttem ide, hanem -jöttem, hogy azon szerencsés hirt tudassam veled, hogy legnagyobb -ellenségedtől megmentettelek. - -– Hogyan!… Szaif Züliázán…? - -– Szaif Züliázán nem él többé – felelt Kamaria – én elhitettem vele, -hogy anyja vagyok s ezáltal a harczot lehetlenné tettem; azután -kelepczébe csaltam és megöltem; de hű fegyvertársa a vad néger Szádun -Eszendcse várja városunkba urát s én jóságodtól egy levelet kérek, hogy -a Szaifot kisért tiszt segédkezet nyujtson nekem, hogy valamely fortély -segitségével elfoghassam azt a szelidithetetlen félelmes négert. - -Szultán Szaíf Rád, ki örömmel értesült Szaif Züliázán haláláról, Kamaria -tervét helyeselte. Rendeletet adott a kért levél megirására, ajánlván -fötisztjének, hogy mindenben engedelmeskedjék a szultánné akaratjának. - -Kamaria átvette a levelet, leborult újból a málik előtt, felpattant -lovára s egy perczet nem vesztve, visszasietett az arábok városába. - -Ott, mielőtt szeralyába ment volna, meglátogatá Szaif Rád főtisztjét s -átadta neki felhatalmazó levelét. - -A tiszt Szaif Züliázán haláláról értesülvén, nem tudta a haragnak és -iszonynak egy mozzanatát eltitkolni. Rágondolt, hogy ez az előtte álló -nő meggyilkolta saját fiát, egyikét a föld legnagyobb hőseinek, s hogy -undok vétkével még dicsekedni mer, de megvetése- és visszatetszésének e -felindulását csakhamar elpalástolá, mert urának rendelete ezen nő alá -helyezé őt. - -S a sereg vezére kérdé Kamariát, hogy mivel lehet szolgálatjára. - -– Azt akarom – mondá Kamaria – hogy te Szádunt hivasd magadhoz azon -ürügy alatt, hogy urának nyugtalanitó távolléte felett akarsz vele -értekezni. Ő minden gyanu nélkül el fog jőni. Én rabszolgáimmal -elrejtőzöm, s midőn ő semmit sem sejtve nyugodtan fog ülni, megrohanjuk. - -– Értem – felelé a tiszt – s engedelmeskedni fogok. - -Ekkor Kamaria elrejté katonáit és rabszolgáit. A tiszt meghivá Szádunt a -fennebb emlitett ürügy alatt. Szádun minden gyanu- és fegyver nélkül -jelent meg s leülvén a habeshi tiszt mellé, beszélgetni kezdettek, midőn -Kamaria katonáitól környezetten belépett a terembe s Szádunt -körülvétette, a ki elbámultan állott fel s kérdé: - -– Mi ez? mi történik itt? mit akarnak velem? - -De midőn Szaif halálát megértette, iszonyatos átkokat szórt Kamaria -ellen. - -– Nyomorult! – kiálta ő – hát meggyilkoltad azon ifjut, a kihez hasonló -erő- és szépségben nem találtatott e földön; hogyan tudta kőszived ezen -undok vétekre adni magát; hát se Isten- se embertől nem félsz? ha szabad -lennék, istentelen anya! elevenen ennélek meg s meginnám véredet. - -Kamaria cselének sikerültén örvendvén, nem sokat gondolt Szádun -átkaival; csak katonáinak rendelé, hogy erősen kötözzék meg, s Szádun -ellentállás nélkül engedte tenni, mert ez a vad s rémületes ember arra -gondolva, hogy Szaifot, kit ő szeretett és tisztelt, elveszté, -gyerekként kezdett könyezni. - -Akkor a szultána mondá a habeshi tisztnek: - -– S most ezt az embert élve vitesd a mi urunk-, málik Szaif Rádhoz. - -Ez esemény híre alig terjedt el a városban, Szádun négerei összegyültek -sietve s azon reményben, hogy főnöküket megszabadithatják, kivonultak a -városból a Habeshbe vezető útra. De Kamaria sergeivel utánok indult s -utólérvén, kiálta nekik: - -– Hová mentek? mit akartok tenni? elébb védjétek önmagatokat; mert ti -nem fogtok sokáig élni. - -S a harcz elkezdődött a négerekkel; de ez utóbbiak magas hegyek között, -szűk szorosban kedvező állást foglaltak, s valahányszor Kamaria sergei -meg akarták rohanni, nagy szikladarabokat hengeritettek le, melyek -százanként tiporták el a támadókat; így több napot és éjet töltének el, -éjjel valami eledelt szerezve a hegyekben s nappal hősileg védve magukat -a szultánné rabszolgái ellen. - -Szádun Eszendcse pedig lánczokkal terhelve médina Adurba vitetett a -parancsoló tiszt által s málik Szaif Rád elébe vitetvén, a tiszt mondá: - -– Já, málik Azamán! ez Szádun, a kit én mint foglyot hozok hozzád. - -– Já, Szádun! végre vasra és az én hatalmamba kerültél? – monda ekkor a -málik. - -– Aila ya malun (szerencsétlenség reád átkozott)! – felelt Szádun -Eszendcse. - -A szultán ezen feleleten dűhbe jöve, monda testőreinek: - -– Ez ember szemtelensége határt nem ismer; én ezt nem türhetem. Vétessék -feje azonnal! - -A hóhér eléhivatott s átvevén Szádunt, a vérbőrre[9] helyezé s csak a -jelre várt, midőn egy tisztes öreg közeledett. Ez Rif vezér volt, kiről -történetünk kezdetén szóltunk s szultán Züliázánt értesité a Kamaria -által végrehajtandó árulásról. Az öreg vezér látva a Szádun feje fölött -felemelt pallost, szultán Szaif Rádhoz sietett s monda neki: - -– Tudd meg hatalmas málik, hogy Szádun halála reád nézve se jó, se -hasznos nem lehet. Ha ez az ember illetlenkedett irányodban, oka az, -mert ő egy elösmert vad ember; de te ura a földnek, te olyan vagy mint a -kristályfolyam, melyet nehány zavaros csepp nem homályosithat meg. Vedd -tekintetbe, hogy ha ez a vadonban növekedett néger nem tudja is, hogyan -beszélnek a málikokkal, legalább tudja, hogy miként verekednek a -harczban. Ő egyike korunk leghirhedtebb hőseinek, a ki ezer emberrel -képes szembeszállni, s nem rég ideje a vívásban páratlan volt. Az ily -öntetü embereknek nem szabad hóhérpallos alatt vérzeni el, -engedelmességre kell szoritani s mi bizonyosan fogunk módot találni, -hogy hódolatra kényszeritsük a szilaj Szádun Eszendcsét, és akkor a te -szolgálatodban egy minden málikok által remegett hős leend, a ki ha -lehetséges, birodalmad hatalmát és dicsőségét még növelni fogja. -Különben nagy málik! tiéd a gondolat és a rendelet. - -A tisztes Rif ezen beszéde lecsendesité kevéssé a szultán haragját, -átlátta, hogy bizony vezére okosan beszél s rendeletet adott, hogy -vigyék Szádunt a városi börtönbe s minden módon igyekezzenek rábirni, -hogy adja meg magát. - -Ezalatt Szkárdis, málik Efrah vezére, médina Adurba érkezett testvére -Szkárdion látogatására, s kihallgatást kérvén szultán Szaif Rádtól, -miután a szokásos leboruláson átesett, mondá: - -– Já, málik Azamán! te elfeledéd ama szép fiatal leányt, a kit nőűl -akartál venni, Sháma herczegnőnket. - -– Az igaz; az események rohanva következtek egymásra, – egészen kiverték -ez eszmét fejemből. - -– De atyja számit azon megtiszteltetésre, hogy neked nőűl adhassa -egyetlen leányát, a ki legszebb gyöngye a föld minden leányainak, s a ki -csak egyedül téged illethet, hatalmas málik! - -– Jól van! hogy feledékenységem némileg helyrehozzam, irni fogok málik -Efráhnak, hogy ő maga hozza el kedves leányát. - -S rögtön rendeletet adott nehány tisztnek, hogy Sháma atyját, nejét s -rokonait hivják meg médina Adurba a máliknak Sháma herczegnővel tartandó -menyegzőjére. - -A követek elindultak s nehány nap mulva megérkezvén, átadták a szultán -meghivó levelét, elbeszélték Szaif halálát és Szádun bébörtönöztetését. -Málik Efrah nem tudta könyeit visszatartóztatni, midőn fogadott fiának, -a saját gyermekeként szeretett Szaifnak gyászos haláláról értesült. E -hír egy tőrszurás volt szivének s mégis azt neje- s leányával közölnie -kellett. A herczegnő kétségbeesése határtalan volt, annál inkább, mivel -lehetetlen volt a szultán zsarnoki meghivása elől menekülnie. Könyzápor -közt tették készületeiket az útra, s nem sokára elindultak médina Adur -felé; útjokat Szaif halálának tudata tüskössé és göröncsössé tette. - -Közeledtekor szultán Szaif Rád vezéreit küldé elejökbe. - -Málik Efrah kiséretével s a fogadásukra kiment országnagyokkal a szultán -szerályába ment, hol a legnagyobb kitüntetéssel fogadták. A fogadási -ünnepély hét napig tartott, s a málikok málikja a herczegnőt képzeletén -felül szépnek találta. - -Ekkor elkezdődtek a menyegzői készületek, s nehány nap mulva Sháma -herczegnőt a menyegzői sátorban bemutatták a szultánnak. Ott találta meg -elszomorodott jegyesét Szaif Züliázánt s onnan ragadta el mindnyájok -szemeláttára, mint fennebb látók. - -Midőn Airud tűz- és kőesővel elszéleszté a habeshi csapatokat s Szaif -Züliázánt és a herczegnőt a hegyekre ragadta, a vezérek, a két testvér -vezér Szkárdis és Szkárdion szultán Szaif Rádnál összegyültek -tanácsülésre. - -– Mit tegyünk ezen emberrel? – kiálta fel a szultán – nem volt-é elég -félelmes önmagában is? s most midőn talizmánok- és nemtők segitségével -rendelkezik, ki tudna neki ellentállani? - -– Já, málik Azamán! – felelé Szkárdis – én gyermekkorától fogva ismerem -Szaif Züliázánt, ismerem nagylelküségét s hiszem, hogy nem fog oly -hatalmakat igénybe venni, melyek ellen mi képtelenek vagyunk küzdeni. Ha -te, nagy szultán! megengeded, hogy fölkeressem s vele beszéljek, igérem, -hogy rá fogom birni, hogy természet feletti oltalmakról lemondva s csak -saját erejére támaszkodva, szálljon velünk szembe, akkor meglátjuk, mit -határozott a végzet. - -A vezértanács és a szultán helyeselték ez inditványt s Szkárdis hosszas -utánjárásának sikerülvén Szaif hollétét fölfedezni, hozzája ment s mondá -neki: - -– Aena szabahuh ya foresze Azamán! (Napod szerencsés legyen oh világ -nagy hőse). - -– Mit akarsz? – kérdi Szaif. - -– Hozzád jövök emberek- és nemtők leggyőzője! – mond Szkárdis – mert -tudom, hogy becsületesség s nemesség tekintetében feljül állasz -századunk minden hősein. Én a nagy szultán Szaif Rád üdvözletét hozom, -hogy te mint józan gondolkozásu ember érteni fogod, hogy ő Sháma -herczegnőt szülői beléegyezésével vette nőűl, s te nejét felsőbb hatalom -segélyével ragadtad el; oly hatalmak segélyével, melyek ellen ő küzdeni -képtelen; azért reméli, hogy a te egyeneslelküséged, a te hősies -büszkeséged nem fogadhat el egy nem saját érdemednek felróható -győzelmet, hogy te mint ember fogsz a küzdtéren megjelenni s ha győztes -leszesz, akkor a herczegnő tiéd lesz; de ha a hadi szerencse nekünk -kedvezne, akkor ő a mi málikunk törvényes neje marad. Ily módon oldatva -meg a kérdés, ha győzelem követi léptedet s legalább azt zavartalanul -élvezheted, senki nem fogja mondani, hogy láthatatlan lények háta mögé -rejtezetten győztél le minket. - -Szaif végig hallgatá a vezér beszédét s azután nagyot nevetve mondá: - -– Ezt a ravasz cselt értem, vezér! de legalább az az érdemed van, hogy -átértéd szándékomat; mert ezen kérdésnél sehogy se akarom a természet -feletti erőket igénybe venni; azért vidd üdvezletem mellett a szultánnak -izenetemet, hogy én meg fogok jelenni a küzdtéren egyedül Istenem -segitségére s önerőmre támaszkodva. - -Szkárdis elégülten tért vissza, tudtúl adandó küldetésének szerencsés -eredményét. A szultán még az nap összevonta seregeit, s más nap -csatarendbe állottak a térségen. - -Ekkor Szaif eléhivá Airudot, egy jó lovat s egész fegyverzetet kért -tőle, s azután így szólott védnemtőjéhez: - -– Most, Airud! megtiltom neked, hogy bármiben is segitségemre légy, még -akkor is, ha darabokra vágatni látnál. - -Azután lovára vetvén magát, sebesen vágtatott le a hegyen, s megérkezve -az ellenséges hadsereg s szultán Szaif Rád elébe – ki mint hadbiró -jelent meg – többször végig lovagolt a habeshi sergek előtt, harczménét -oly könnyüség- és annyi erővel forgatván, hogy a málik legbátrabb -harcznokai félelemmel teltek el ennek látására. Végre Szaif kevéssé -távozva a harczsortól, eként kiálta: - -– Én Szaif Züliázán vagyok! Van-é köztetek bátor hős, a ki velem -mérközni akarna? - -Egy jól fegyverzett lovag rögtön kilépett a sorból s elfogadta a -felhivást. A két vívó tisztelgett egymásnak s azután egymástól távozva, -összecsaptak mint két hegy. A habeshi döfött elébb kopjájával, a melyet -Szaif felfogott s azután szablyát ragadva, egy vágással kettéhasitá -ellene sisakját és fejét. Egy második lépett helyébe, s ezt is hasonló -sors érte. Így egy harmadik, negyedik, s ez így tartott estig. Ekkor a -győzelmes Szaif visszatért a hegyek közé, a hol az elébe jövő Shámának -egy csókja gazdagon kárpótolá a nap fáradalmaiért. - -A szultán ezt látva haragra gyult s hadai főnökeinek mondá: - -– Hogyan! nem szégyenlitek magatokat? Hát nincs köztetek egy ember, a ki -ezt az idegen kutyát meg tudná ölni? - -– Já, málik Azamán! – felelé a főnökök egyike – a harcz koczkajáték; -egyszer övé, máskor miénk a szerencse. Meglásd, holnap mit tudunk, s ha -férfiak vagyunk-é vagy nem? - -Következő nap, midőn az ég ívezete kipirosodott a nap első sugárai -csókjaitól, Szaif lerobogott a hegyekről s újból felszólitá viadalra a -harczosokat. Habesh leghirhedtebb hősei egymásután mind kiléptek a -küzdtérre, s Szaif egyiket a másik után mind leölte. És ez így tartott -tíz napig, úgy hogy Szaif Rád fékezhetlen dühében vezéri tanácsot hivott -össze s abban rendelé, hogy az összeirási lajstromba harczosait mind -nőknek irják bé, mert a férfi nevezetet nem érdemlik meg. - -Akkor Rif, az öreg vezér, fölkelt s leborulván a szultán előtt, mondá: - -– Já, málik Azamán! még nincs veszve minden, mert elfeledők rabunkat -Szádunt, a ki Szaif Züliázán után legnagyobb hőse a földnek, s ha az ég -védelmét nem vonja meg tőlünk, ő megment minket az arábtól. - -– De – mond a szultán – ez a néger fog-é vívni Szaif Züliázán ellen, a -kit ő barátjának s urának nevez? - -– Já, málik Azamán! az oly öntetü embereknek, minő Szádun, nincsenek se -urai, se barátjai, s nagy jutalom igéretnek, azt hiszem, nem fog -ellentállani; meg kellene igérni neki, hogy ha sikerrel vív, te őt -vezérednek fogod kinevezni s leányodat nőűl adod neki. - -– Megteszem, mert szomoru szükség kényszerit; de hiszed-é, hogy Szaif -ellen sikerrel vívhat? - -– Hallottam, nagy málik! hogy ők már egyszer megmérköztek – felelé Rif – -s hogy egyik se tudott a másik felett előnyt vívni ki; de Szádun -szeszély- vagy rokonszenvből megszakitá a viadalt, a fiatal arábnak -barátságát s pártfogását kérve. Azért, ha megengeded, én a négerhez -megyek, közölni vele a föltételeket; estve tudatni fogom veled -feleletét. - -– Jól van, menj s mondd meg, hogy ha Szaifot legyőzi, birodalmam -vezérévé s leányom férjévé teszem. - -Rif rögtön Szádun börtönébe ment, a ki még mind ura halálát siratá. Rif -leült mellé s Szaifról beszélt neki. Szádun egy fájdalmas sohaj után -felkiálta: - -– Oh Szaif, oh én fiatal oroszlánom! minő csapás, hogy téged -elvesztélek. - -– De Szaif Züliázán él – mond a vezér – s elbeszélé neki csudálatos -meggyógyulását, s hogy most miként sujtolja Habesh-t. - -Szádun e beszédet hallva, búkönyeit örömkönyekkel cserélé föl s -felkiálta: - -– Istenem! ha én uram mellett lehetnék, lábait és kezét csókolnám meg. - -– Hisz’ én azért jöttem hozzád – mond az öreg vezér, hogy uradhoz -juttassalak; de Isten szerelmeért, mikor a málik elébe visznek, tedd -magad s hitesd el vele, hogy Szaif ellen vívni fogsz, ha győzelem -esetében téged vezérének nevez s leányát neked adja; akkor a fiatal aráb -ellen küldenek, ló lesz alattad, fegyver a kezedben, azaz szabad fogsz -lenni. - -– Értem! – mond Szádun – s köszönöm, vezér! Te barátságomat birod, mely -épp oly hatalmas és tartós mint gyűlöletem. Igyekezni fogok, hogy -szerepemet jól játszam a szultánnál. - -Rif rendeletet adott, hogy Szádunt bocsássák szabadon s ez megtörténvén, -idővesztés nélkül a málikhoz vezeté. - -Szádun most leborult a szultán előtt, s midőn ez mondá: - -– Já, Szádun! - -Szádun azt felelte: - -– Labik ya málik Azamán? (mit parancsol a világ ura). - -– Vállalkozol-é, hogy Szaif Züliázán ellen vívj? - -– Igérem, hogy verekedni fogok s hogy Szaif Züliázánt élve felségedhez -hozom. - -– Ha megteszed – mond a szultán – leányomat adom neked nőűl s vezéremmé -nevezlek ki. - -És rendeletet adott, hogy a legjobb lovat és legfinomabb fegyverzetet -válasszák ki Szádunnak, s így kiállitva várta a reggelt. - -Szaif ekkor is megjelent a nap első sugaraival a küzdtéren, s miután -Habesh hőseit viadalra felhivta, Szádun Eszendcse kiugratott, magában -mondva: - -– Valójában, egyszer már harczoltam Szaiffal, és akkor én engedtem a -viadalban s megbékültünk a nélkül, hogy tudnók melyikünk erősebb. Jó -lesz meggyőződni ez alkalommal, hogy hát csakugyan erősebb-é az én uram -nálamnál? - -Szádun leeresztett sisakrostélylyal és némán rohant Szaifra, a ki mint -érczfal a gránit szikladarabot, fogadta őt. Csakhamar a viadal -iszonyatossá fejlődőtt, a föld rengett alattok s a felvert porfelleg a -felhőkig nyult fel. Így folyt ez mindaddig, míg a nap sugarai -függőlegesen estek reájok; fullasztó meleg, miként tűzokádóhegy -körületét, vette őket körül, s a már lankadozó Szádun fegyverét egyik -kézből a másikba cserélte, míg ellenkezőleg Szaif ereje minden perczczel -éledni s növekedni tetszett. - -Midőn Szádun Eszendcse ezen felsőbbséget felismerte, leugorván lováról, -térdre hullott Szaif előtt és monda: - -– Uram! engedj meg, hogy még egyszer ki akartam próbálni vitézségedet, – -és sisakrostélyát fölemelve mondá: Én vagyok Szádun! - -Ekkor Szaif Züliázán is leszállott lováról s szeretettel ölelték át -egymást. - -A habeshiek ezt látva, körülvették a két lovagot, hogy visszavonulásukat -elvágják. Mit ezek észrevevén, hirtelen lovaikra pattantak s Szaif monda -Szádunnak: - -– Te maradj jobbról, én balról maradok s eként vágjunk át ezen -hadsergen. - -És kardot rántva előre rohantak. - -Szaif Rád örömre derülten várta perczről perczre, hogy a két hőst mint -összelánczolt foglyot hozzák elébe; mert lehetetlennek vélte, hogy azok -annyi ezer ember közül kimenekülhessenek; de Szaif és Szádun úgy -rohantak át a harczosok sűrü sorain, mint egy sebes folyam átfut a tónak -nyugodt hullámain. Letiporták mindazokat, a kik útjokat akarták állani, -s már többször kivághatták volna magukat s a hegyekre menekülhettek -volna, de a harcz tüze elragadta őket, kedvtelve szeldeltek barázdákat a -hullámzó aczéltengeren át. - -Eként küzdöttek naplementéig; de ekkor lankadás nehézkedett karjaikra, -fegyvereik sulyosabbaknak tetszettek s kevesebb harczos hullott -csapásaik alatt. A habesh-iek észrevevén, hogy a két hős lankadni kezd, -vérszemre kaptak, összeszedték soraikat s úgy összeszoritották, hogy -csak csuda mentheté meg őket. - -Egyszerre oly orditás hangzott a légben, hogy a harczosok rémülten -állottak meg. Azonnal kőzápor s tűzlándzsák hullottak a habeshiek -fejére, a kik azt hivék, hogy az ég szakad reájok, szétfutottak félénk -juhnyájként. - -Airud ekként leszállott s Szaifot és Szádunt felvevén, a reájok váró -Sháma herczegnőhez repité fel a hegyre. - -Szaif a megmenekülés után mondá Airudnak: - -– Miért jöttél segitségünkre, midőn megkértelek volt, hogy azt ne tedd? - -– Já, Szidi! – felelé a nemtő – mindaddig, mig az önvédelemre -szoritkoztál, rendeletedet követtem; de legyőzvén a sikra kiállott -minden harcznokot, miért nem törtél át Szádunnal a téged körülvett -harczosokon? Te akkor győzelmes valál s jegyesed elvitázhatlanul téged -illete. Kötelességed azt parancsolá, hogy térj vissza hozzá; de te -hiábavaló harcz tüzétől elragadtatva, bizonyos halálnak tevéd ki -magadat, közbe kellett hát lépnem s téged akaratod ellen is megmentenem. - -– A nemtőnek tökéletesen igaza van – monda Szádun – én nem látom azon -élethalálra való küzdés szükségességét egy egész hadsereg ellenében s -más részről az idő is roszul volt választva, mivel a herczegnő várt reád -s te az övé vagy és ő a tiéd! - -A két hős az éjt együtt töltötte s reggel fáradságukat kinyugodván egy -kissé, Szaif monda Airudnak: - -– Most kedves nemtőm! mind hármunkat vezess szülővárosomba, hogy -megmentsem honomat Kamariától, s hogy tudjam, mit tett ő Szádun -négereivel. - -Emlékezni fogunk, hogy midőn Kamaria Szádunt mint foglyot szultán Szaif -Rádhoz küldé, az őt megmenteni akaró négerekkel elkeseredett harczot -kezdett. Ezek a hegyek közt besánczoltan még mind ez ideig hősileg -védték magukat. Kamaria békétlenül nézte e hosszura nyuló küzdelmet s -egy személyesen vezényelt átalános rohamot rendelt. A határozó nap -elérkezvén, ő a szoros torkolatánál foglalt állást, míg egy erős -csapatot álútakon a négerek háta mögé küldött; az így körülkeritett -hősök elveszte elkerülhetetlen vala, midőn egyszerre kő- és tűzeső -záporzott le Kamaria rabszolgáira, a kik ijedten menekültek a városba, -míg Szaif, Szádun és a herczegnő leereszkedtek az őket elragadó örömmel -fogadó négerek közé. - -Midőn Kamaria Szaif megérkeztéről értesült, elébb lehetetlennek hitte -azt, de saját szemeivel látván őt, a nélkül hogy láttassék, rögtön -ármány- és ravaszsághoz folyamodott. - -Nehány óra mulva, a mint Szaif a városba lenne bévonulandó, látta -Kamariát fájdalmas arczczal, mezitláb, szétszórt hajjal, egyik kezében -kardot, a másikban a halottak khieffinjét vive, feléje jőni s könyező -szemekkel és elfojtott zokogással Szaif lábaihoz borulva, mondá: - -– Fiam, keblemnek egyedüli gyümölcse! én a legvétkesebb, a -legméltatlanabb nő vagyok, elismerem s utálom vétkemet s érdemlett -büntetését elfogadom. Vedd e kardot s sujtsd anyádat, a ki eljöve, hogy -jogos boszut állhass rajta. - -Ezt mondva, átölelte Szaif lábait s annyira könnyezett és oly -szívszaggató sohajokat hallatott, hogy a leggyanusitóbb jellemü ember se -hitte volna, hogy az tettetés, annál kevésbé az egyenes és nyilt lelkü -Szaif, a ki szánalomtól áthatva nyujtá kezeit anyjának, s mondá: - -– Kelj fel anyám! A hatalmas Isten is engedjen meg neked, miként én -megbocsátok! - -De Kamaria mindig Szaif lábainál maradva mondá: - -– Nem, nem! én megérdemlem a halált; őrült voltam bár akkor, de azért én -vétkes vagyok, mert el tudám feledni, hogy anyád vagyok, s mert -önmagamat is elfeledtem volt. - -Ezen fájdalmas jelenet oly sokáig tartott, hogy végre Szaif maga is -csaknem leborult anyjához, mintha ő lett volna a vétkes s ő kérte, hogy -száritsa fel könyeit és menjen vele a városba. - -Ekkor Kamaria mintegy erőltetve s engedve fia kérésének, beléegyezett, -hogy ne haljon meg s lovára felülve követé fiát és társait. - -Szaif szerencsés megérkeztének hire már elterjedt volt a városban. A -vezérek és az ország nagyjai a kapunál várták. Örömkönyeket sirva s -Istennek hálákat adva borultak le málikjuk előtt. A nép s a katonaság az -utczákra tódult s víg zenével és zászlókat lobogtatva kisérték urokat -szerályába, a hol diadalmenettel vitetett atyja szerireh-jére (trón vagy -málikok széke), itt hódolatát s hűség esküjét fogadta a vezéreknek s -főnöküknek, míg a nép örvendezett a városban és megéneklé Szaif -szerencsés érkeztét s Kamaria zsarnokságának megszüntét. - -Mihelyt Szaif Züliázán szultánságát elfoglalta, ohajtotta tudni: mi -történt fogadott atyjával, málik Efráhval, a ki hihetőleg a szultán -Szaif Rád boszujának volt kitéve s azért elévette a mindig magán -hordozott Lueht és megdörzsölvén, Airud kérdé: - -– Labik ya Szidi (mit parancsolsz uram)? - -– Airud! menj médina Adurba s tudd meg mindazt, a mi ottan eljövetelünk -után történt. Aztán jöjj ide nekem hirt adni! - -A nemtő eltünt s nem sokára visszatért, mondván: - -– Oh nagy málik! miután mi a habeshi sergeket szétkergettük, szultán -Szaif Rád a legnagyobb ingerültségben összegyüjté vezéreit s kérdé, hogy -mit kell tenni? - -– Já, málik Azamán! – felelt Szkárdis – jelenleg nem látom, hogy mit -tehetnénk, de mindennek, a mi minket ér, oka málik Efrah, ki földünkön -az ő városában növelte fel s tartotta ezen arábot. Én ezerszer -figyelmeztettem a veszélyre, de ő nem akart nekem hitelt adni, vagy -inkább ez ifju iránti ragaszkodása nagyobb volt a felségednek tartozó -szeretetnél. - -Szultán Szaif Rád meggyőződvén ezen tényállás valóságáról, dühében -rendeletet adott, hogy málik Efráht rögtön végezzék ki s midőn én -eljöttem, már a vérbőrön állott s a bakó fölemelt pallosával csak -szultán Szaif Rád intésére várt. - -Midőn Sháma ez utolsó szavakat hallá, zokogva kiálta: - -– Oh atyám, oh szegény atyám! oh Szaif! ez iszonyu, elveszteni őt, ki -minket annyira szeretett! - -– Airud! térj vissza s haladék nélkül hozd ide málik Efráht élve vagy -halva. - -A nemtő villámsebességgel távozott s alig mult nehány másodpercz, Szaif -és a herczegnő visszatérni látták egy lelketlen testtel, a melynek feje -fekete kelmébe volt takarva. - - - - -VIII. Sháma. - -Khéllán és Attulinok országa. - -Míg Sháma kétségbeesetten jajveszékelve könyezett, a nemtő lábaihoz -helyezé málik Efrah merev testét, mit az ifju hölgy megpillantván, -ijedten ugrott hátra; mert atyját halottnak hivé. De Szaif mindjárt -észrevette, hogy a málik részint az iszonyu percz ijedelme, részint a -szokatlan sebes útazás miatt csak kimerülve és elájulva van. A gyorsan -nyujtott segély csakhamar helyre is hozta az aggastyánt. Midőn -felébredt, fogadott fia és leánya karjai közt találta magát. - -A szegény atya szeretteinek nyájaskodását sokáig szemlélte a nélkül, -hogy magát az örömnek átengedte volna. Végre midőn megérté, hogy mindez -valóság, hogy ő a földi életet nem hagyta el, akkor felüdült lélekkel -visszánozta gyermekeinek gyöngédségét s keblére szoritva őket, áldá -Istenét. - -– Atyám! kivánsz-é még egyebet nászajándékul? – kérdé Szaif. - -– A mindenható Isten nevére, Szaif! nem én, hanem álnok vezérem Szkárdis -volt, a ki tőled lehetetlenségeket kivánt; a mi engem illet, már rég -szivemből beléegyeztem a ti egyesüléstekbe; de hogy én nem voltam -otthon, annak ma szomoru példáját látók. Reménylem s meg vagyok -győződve, hogy reám nem neheztelsz s engem nem kárhoztatsz. - -Még azon a napon Szaif Züliázánnak Sháma herczegnővel való nősülése -hivatalosan közzététetett, birák és bizonyságok hivattak s Szaif anyja -rendezte a menyegzői előkészületeket. - -Nem sokára a fényesen öltöztetett Shámát a menyegzői sátorba vitték s a -boldog Szaif Züliázánnak mint nejét mutatták be. - -Kamaria a legnagyobb készséggel s szivességgel játszotta az anya -szerepét, mert neki tervei készen voltak, s hogy azokat kivihesse, -szüksége volt Szaif bizalmára és vonzalmára; Szaiftól a jól játszott -anyai szerelem alapján a Lueh titkát kicsalta s e percztől fogva tervét -megállitá s a menyegzői ünnepélyre következett estve mondá fiának: - -– Íme, gyermekem! te már ma estve a házasság oltárán áldozol. Ily -körülmények között nem illő, hogy talizmánodat, melyen Isten neve van -bevésve, magadnál tartsd. - -– Az igaz, – mond Szaif – én nem is gondoltam arra s most már szobámba, -hol nőm vár, nem mehetek bé ezen Lueh-vel; letenni sem merem, félve -nehogy eltévedjen. - -– Bizd reám, majd vigyázok én reá ez éjjel, holnap reggel aztán átadom – -monda Kamaria. - -Szaif átadta a Lueh-t anyjának, mondván, hogy magánál tartsa, s azután -belépett nejéhez, hol az annyi szenvedés árán nyert s oly epedve várt -boldogság özöne áradott reá és neki nem tetszett ez a percz drágán -megvásároltnak; elaludt egy tiszta lélek boldogsága-, bizalma- és -békéjével. - -Kamaria pedig ördögi kárörvendő mosolylyal tért szobájába s elévevén a -Lueht, élénken megdörzsölte, s ekkor a kis hangocska mondá: - -– Lábik ya száttár! - -Kamaria ekkor mondá a nemtőnek: - -– Airud! melyik földünk legveszedelmesebb országa, a hol legvadabb nép -lakik s beszéld el, hogy mit lehet ottan szenvedni? - -Airud elésorolta a föld legfélelmesebb városait, s Khéllán tartományról -értekezvén mondá, hogy ott ember alaku lények laknak, de a melyek -megesznek minden oda tévedő idegent, azután megemlité az attulin nép -által lakott országot is, melynek lakói elégetik az idegent, a kit -szerencsétlen sorsa közéjök vezet. - -– Készülj! – mond Kamaria – ragadd fel fiamat és nejét; hagyd fiamat a -Khéllán tartományban, a herczegnőt pedig az attulinok országában. -Igyekezz akkor ragadni el őket, midőn mindketten elaludtak! - -Airud távozott, vigasztalan levén, hogy ezen fertelmes nő hatalmába -esett s a szobába ment, a hol Szaif és Sháma nyugodtan aludtak, és -felvevén őket, sötét fellegek között ég felé emelkedett velök. - -Szaif nem sokára fölébredt, midőn a nap első sugarai még alig tünedeztek -a láthatár keleti párkányzatán. Elébb azt hivé, hogy álmodik, de szemeit -az őt vivőre vetvén, megösmeré, hogy az Airud s mondá neki: - -– Já, Airud! - -– Szerencsétlen fia az aráboknak! – felelt ez. - -– Mit mondasz? hová viszel minket? – kérdé Szaif. - -– Hogyan, ábrándos lélek! te egy oly elvetemedett nőre, mint anyád, -bizod azt a megbecsülhetetlen kincset, a melyet soha egy málik sem birt -előtted? hogyan feledhetéd, hogy az a nő születésedkor kidobott a -pusztára s alig nehány hónapja, áruló módon és gyáván meggyilkolt? Most -mégis az ő gonoszsága és ördögi ravaszsága által magadat rászedetni -engedéd, Szaif? Hát nem ismered sem saját becsedet, sem az én értékemet? - -Szaif ezen korholó szavakat hallván, édesen alvó nejére tekintett s -könyezni kezdett. - -– Istenem! – mondá – egy napi boldogságot ki tudja mennyi szenvedés- és -szerencsétlenséggel kell megfizetnem. Hová viszel minket, Airud? - -– Téged Khéllán tartományban hagylak – felelé a nemtő, egyszersmind -megismertetve vele ez iszonyatos országot. - -– S hatalmas Isten! Shámával mi fog történni? – kérdi kétségbeesetten -Szaif! - -– Rendeletet kaptam, hogy a herczegnőt válasszam el tőled s hagyjam az -attulinok országában. - -– Oh kegyelem! – mond ijedten Szaif – oh irgalom Airud! legalább ne -válassz el szeretett nőmtől; hagyj minket ugyanazon országban! - -– Jól tudod – mond Airud – hogy az lehetetlen; hogy vakon kell -engedelmeskednem a Lueh birtokosának s ha ezt nem tenném, azonnal -megemésztetném a tűz által. Szót se többé erről! Nem méltánylád -hatalmamat, s gyerek módjára cselekvél. - -– Istenem! hát lehetséges-é, hogy az ember még anyjában se bizzék? – -nyögé Szaif keserüen. - -S azután elhallgatott. Csakhamar meg is érkeztek Khéllán tartományba, -Szaif egy búcsucsókot adott mindig alvó nejének, s azután fájdalomtól -dúlt szívvel távozott. A nemtő újra felszállt a fellegek közé s nehány -óra mulva újból leereszkedett, hogy Shámát az attulinok tartományában -letegye. - -Málik Efrah leánya mélyen aludt, midőn ezen vad földre letétetett, s -fölébredvén átfagyva érzé magát a reggel hidege által. Fiatal férjét -keresvén, nem talált egyebet ismeretlen s kietlen vidéknél. Ő is, miként -Szaif, azt hivé hogy egy rosz álom hatása alatt van. Felkelt a nedves -földről s fejét kezébe vevén, igyekezett rendezni eszméit; de nem -kételkedheték tovább, egyedül elhagyatva volt ezen sivatag vidéken s -növekedő kétségbeeséssel kezdé Szaifot kiabálni, de szavai viszhang -nélkül hangzottak el ez iszonyatos néma tájékon. - -S míg kétségbeesetten álla ott, háta megett feléje közelgő lovasok zaját -hallá, a kik gyorsan haladtak, s midőn megpillanták a herczegnőt, -meglepetve mondák egymásnak: - -– Ki ez idegen? minő rosz sors hozá őt a mi távoli hazánkba? - -Azután magukkal vivén, városukba málikjokhoz vezették. - -– Já, málik! – mondának ezek – íme egy nő, a kit mi a szabadban -találtunk s a ki nem tudja vagy nem akarja tudni, honnan s miért jött. - -– Hát – mond a málik – nem tudod a mi törvényeinket; nem tudod, hogy -veszélyes reánk, ha mi egy országunkba jövő idegent élni hagyunk! Ezen -nőnek, miként a többi idegeneknek, meg kell halnia. Készitsétek a -máglyát, s fegyveres emberek vezeték az ámulat miatt szólni nem tudó -herczegnőt egy nagy piaczra, ott egy nagy fahalmazt raktak s a -herczegnőnek kezeit összekötvén, felhágatták ezen máglyára. - -Csak tüzet kelle adni, már a lángoló szövétnekek készen voltak, midőn a -málik leánya átlovagolt ott s mihelyt szemeit a szép idegen nőre veté, -kinek a lángok martalékjává kelle lennie, szivét meghatva érezé s -rendeletet adott, hogy a kivégeztetés elnapoltassék s magával vivén -Shámát, atyjához vezeté, hogy számára kegyelmet esdekeljen. - -– Atyám! jövök kérdezni, micsoda bűnt követett el e nő, hogy halálra -itéled? s ha nem tett semmi roszat, akkor kérlek add nekem, én felelni -fogok róla. - -– Leányom! hát elfeledted-é törvényeinket és szokásainkat? Ez egy -idegen, s az ilyeneknek köztünk való megjelenése mindig nagy -szerencsétlenséget hozott reánk. - -– Igen, tudom! de ez egy szégény elhagyatott nő, a ki maga sem tudja -miként került ide, s a kinek senkivel egybeköttetése nincs. Minő -szerencsétlenséget okozhatna tehát ez a nő? Egyébiránt bezárom őt a -templomba, s a mi kegyes és imádandó Istenünk szolgálatjára alkalmazom. -Atyám, könyörgök, ezen nőnek érettem kegyelmezz meg! - -A málik még egy darabig ellentállott, de leánya oly igen s oly sokáig -kérte, hogy végre engedett s a herczegnő visszatért Shámával, a kit nem -sokára a kápolnába vezetett. - -Ez a kápolna vagy inkább imaház – mely ezután Szaif Züliázán nejének -lakása kellett hogy legyen, nagy kiterjedésü s gazdagon ékitett egyház -volt. A padolatot gyönyörü szőnyegek boriták, a falak kimetszve s -gazdagon aranyozva voltak; nagy mennyiségü arany- és ezüst lámpák -csüngtek alá a szép hajlatu kúpról. A herczegnő Shámát ide bévezetvén, -monda: - -– Íme, a mi Istenünk! - -S egy nagy juhra mutatott, melynek szarvai gyémánt gyöngyök- és -rubintokkal voltak kirakva, lábai hasonlóan drágakövekkel ékitve, gyapja -gazdagon megaranyozva; szóval, egy juhot gazdagabban felöltöztetni -lehetetlen lett volna. - -A málik leánya monda ekkor: - -– Sháma, ez a mi Istenünk, viseld jól gondját, mert az ő jósága mente -meg téged a lángoktól és haláltól. - -Azután megmutatá az eleség raktárt, mely dió-, mogyoró- és -kétszersülttel volt gazdagon ellátva; nagy arany fazékakat, melyekben a -szent eledel tartatott, a mit akkor kellett adni, ha az isten-juh -megcsömörlik a dió- és mogyorótól, s végre más nagy arany- és ezüst -medenczéket, melyekben az Isten itala, rózsa- és jázminviz tartatott, s -nagy kristály- és arany gyertyatartókat, melyeket éjjelre meg kell -gyujtania, s miután szolgálatának minden részleteit megmagyarázta, -távozott, megigérvén, hogy gyakran meg fogja látogatni az imaházat, -melynek most ajtaját bezárta. - -A szegény templom rabja rögtön papnői kötelességéhez látott, hogy ezen -foglalkozás által némileg szomoru s unalmas helyzetének egykedvüségét -elűzze és magának szórakozást szerezzen; de az éj bekövetkezvén, -gondolkozni kezdett azon, hogy mi volt ő a tegnap és mi ma. Tegnap egy -máliknak leánya, egy imádva szeretett férjnek neje, ma pedig egy juhnak -szolgálója. S haragra lobbanva egy botot vett elő és jól elverte az -attulinok békés és ártatlan istenét. - -Nehány hét mulva Sháma észrevette, hogy érdekes állapotban van s kilencz -hónap mulva csakugyan anyja lett egy gyönyörü szép fiunak, kit ő -Dumárnak (atyátlan) nevezett s fiacskáját a templomban növelte, -egyszersmind papnői kötelességéről sem feledkezvén el. - -Most a Khéllán tartományba megyünk át, a hol Airud Szaif Züliázánt -hagyta. - -Az ifju aráb sokáig járt ezen ismeretlen hazában. Végre egy nagy erdőre -találván, ott menhelyet igyekezett találni, hogy a khéllánok már általa -ismert vad kegyetlensége elől magát mentesitse. Nem sokára egy szikla -alá mélyülő barlangot fedezett föl, a mely annyira el volt rejtve, hogy -esetlegesen vagy igen fürkészve lehetett megtalálni. Szaif itt ütötte -fel tanyáját, melyet nehány szikladarabnak a torkolat elébe hengeritése -által könnyen eltorlaszolhatott; csak ritkán ment ki az erdőbe eledelt -keresni, mi gyökerekből s esővízből állott. Ez az élet kilencz hónapig -tartott. De ekkor veszteni kezdé béketürését, tettereje fölébredett s az -ily életmód elviselhetetlen lett előtte. Másfelől Szaif csak távolról -látta ezen ország lakóit s azt vette észre, hogy azok kevesen vannak s -ritkán hagyják el lakjaikat. Egy reggel tehát elindult s mikor az -erdőből kiért, bár béestveledett volt, mégis megpillanta a távolban egy -nagy csapat feléje közeledő khéllánt. Az egyedüli rejték, melyet -hamarjában fölfedezhetett, egy lombdús fa volt, melyre felhágott s -elrejtődzött. Nem sokára a vadak megérkeztek ezen fa alá s esetlegesen -vagy ösztönböl felnéztek és megpillanták Szaifot, kit a fa ágai csak -részben takartak el. Ezek az emberek feketék voltak, de közöttük egy -fehér is volt, kinek oly hosszu hajzata volt, hogy csaknem földig ért. -Szaif megérteni hitte, hogy a fehér vitatkozik a feketékkel s hogy -megakadályozni igyekezett, hogy ezek az idegent levonják a fáról s -valójában a csapat visszatekintés nélkül távozott is, de kevés idő mulva -a fehér visszatért társai nélkül s a fára emelvén szemeit, monda: - -– Szerencse hozott, Szaif Züliázán! - -Szaif leszállott, kérdve a khéllántól, hogy honnan ismeri őt. - -– Tudd meg Szaif! – felelé az – hogy én nő vagyok s hogy a khéllán nők -nem eszik meg az idegeneket. Azért kegyetlenkednek s roszul bánnak velök -ezen elfajult nép férfiai. Én elhatároztam, hogy nemünket felszabaditsam -s megmentsem ezen barbár lények zsarnoksága alól, kiknek miként -megjegyezhetéd, arczuk igen hasonlatos a kutyákéhoz; annak oka pedig az, -hogy ezen ország egy málikjának két idétlen gyereke született, kiknek -arczuk a kutyáéhoz hasonlitott; elébb meg akarta őket öletni, de -megszánván őket, a hakiméhket hivatta, hogy azok jövője iránt -megkérdezze őket. A bűvészek azt felelék, hogy azok egy szomszéd -tartományban nagyon megsokasodnak, de végre meg fognak semmisittetni egy -Szaif Züliázán nevü hős által A málik ekkor a hakiméhktől egy Talszamét -kért, a ki gyerekeinek utódait ezen ellenség megérkeztéről értesitse. - -A hakiméhk – miként szokásuk, bezárkóztak titkos műtételök -végrehajtására s negyven nap mulva a máliknak egy csudaszerü kakast -adtak, melynek tollazatához van a khéllánok élete kötve s őket csak is -ezen állat tollával lehet megölni; annak érintése nélkül ők nem halnak -meg s ez az oka, hogy oly annyira megsokasodtak; egyedül én ismerem ezen -talszámé titkát és én téged arra a helyre foglak vezetni, a hol ezen -kakast hatalmadba keritheted. Ily módon aztán kiirthatod e nemtelen s -veszedelmes fajt. - -Szaif követé a nőt, a kit Khailunának hivtak, s csakhamar egy hegy -aljához értek, a melynek keblében mély bánya volt vésve. Bémentek ezen -földalatti üregbe s Khailuna egy lépcsőzetet mutatott Szaifnak, mondván: - -– Hágj fel e sziklák között mind addig, míg egy kis térre jutsz; ezen -tér közepén egy nagy fát találsz, melyen ül a kakas; aludni látszik, de -azért óvatosan közeledj hozzá s így csak akkor fog észrevenni, mikor -közelében leszesz; kiáltani akarand, de te gyorsan kapd el a körmei közt -levő erszényt s gyöngytartalmát öntsd ki a földre; a kakas feledve -minden egyebet a földre fog szökni, hogy gyöngyeit felszedje, s te ekkor -könnyen hatalmadba keritheted a khéllánok éber őrét. - -Szaif útasitása értelmében fölment a lépcsőzeten, megtalálta a tért s az -ott levő fán megpillantá a csudálatos kakast. Lassan közeledett, de -midőn kezét kinyujtá feléje, az kiterjeszté szárnyait s kiáltani akart; -azonban Szaif elkapván erszényét, tartalmát elszórta a földön; ekkor az -állat leszállott s míg gyöngyeit gyüjtögetné, Szaif rárohant, fejét -szárnya alá nyomta, hogy ne kiálthasson s gyorsan ment a lépcsőzeten le -az őtet váró Khailunához. - -Khailuna és Szaif egész éjen mentek s hajnal feltüntével egy sebesen -feléjök közeledő porfelleget pillantának meg. Nem sokára vad hangok zaja -üté meg füleiket és Khailuna monda a fiatal arábnak: - -– Íme, egy nagy csapatja a khéllánoknak tör ellenünk, végy egy tollat s -nyilvesszőként dobd ezen emberek ellen. - -Szaif akként tett, s midőn a tollat ellöké, az egy tűzlándzsává -változott, mely a khéllánok egy egész sorát átdöfte; Szaif ezen módon -kilöké a kakas minden tollait egyet kivévé, s a vad csapat egészen meg -volt semmisitve. Szaif ekkor kérdé vezetőjétől, hogy mit csináljon ezen -utolsó tollal? - -– Lökd ki mint a többit – mond ez – mert a még élő khéllánok élete mind -ezen egy tollhoz van kötve s mihelyt te azt kidobod, mind azok, kik a -mezőkön el vannak széledve vagy lakásaikba bezárva, mind meg fognak -halni abban a perczben. Szaif kitépte az utolsó tollat is, a kakas egy -fájdalmas kiáltással megdöglött s Khéllán minden lakói kimultak vele -egyetemben. - -Khailuna búcsut vett az ifjutól, de ez visszatartóztatván kérdé tőle, -hogy hová megy, mit akar csinálni e puszta vidéken? - -– Te, úgy mond – megmentél ezen vadaktól s társam leendesz a halálig. - -A nő elfogadta Szaif barátságát s elindultak a nélkül, hogy tudnák hová -vezetendi az isteni gondviselés. - -Térjünk most vissza az imaházba, a hol Sháma gyerekét növelte -kötelességei közepette, melyek inkább fogolylyá mint papnővé tevék őt. - -A juh-isten, melylyel néha keményen bánt, félt tőle s közeledtekor -védelmi állást szokott venni. Egy estve midőn Sháma egyik kezében -kétszersültet s másikban a szent szövétneket tartva közelitene hozzá s -visszataszitaná türelmetlenül, a szegény juh végre szelid jellemétől -eltérőleg haragosan szökött neki. A meglepetett Sháma ezen váratlan s -szokatlan támadás elől visszahökkenvén egyensulyt vesztve leesett s a -kezében tartott szövétnek az imaház alatt levő elefánt istállóba esett, -a mely meggyuladván, csakhamar nagy tűzvész támadott. A málik megjelent -sergeivel a minden perczben tovább terjedő tűz eloltására, de az – -mintha valamely rosz akaratu nemtő élesztené, minden perczben dühösebben -terjedett s csak három nap mulva sikerült kioltása. - -A málik ekkor összegyüjté vezéreit s monda nekik: - -– Már régóta nem ért ily csapás. Vajjon nincs-é városunkban valamely -idegen, a kinek jelenléte ezen szerencsétlenséget ránk vonta? - -– Já, málik! – feleltek a vezérek – idegen nincs városunkban, hanem mi -azt hisszük, hogy istenünknek valami oka van a haragra. Meg kellene -néznünk, ha a templomi szolgálatban nincsen-é valami hanyagság? - -A málik vezéreitől kisérve elindult a templom látogatásra. - -Sháma, ki nem tudta a kosnak megengedni az okozott bajt, éppen egy -ráemelt vesszővel állott a kos mellett, midőn a málik kiséretével -belépett; ki is látva, hogy mi történik, dűhvel kiálta fel: - -– Semmi kétség többé, istenünk azért küldé ránk a nagy csapást, mert -roszul bánnak vele; fogjátok rögtön ez átkozott idegent s a máglyára -vele! - -A málik és kisérői leborultak s kérték bálványukat, hogy engedjen meg a -büntetését nyerendő rosz bánásmódért, s Shámát megkötve, az imaház egyik -sötét szegletébe, gyerekét pedig a szemben levő szegletbe helyezvén, -kimentek az imaházból. - -Míg a málik emberei buzgalommal dolgoztak a máglyán, azt hivén, hogy -szent müvet tesznek, mely által megharagudott istenöket megengesztelik, -egy arra közelgő férfit és nőt vettek észre. - -Szaif és Khailuna volt, kiket a gondviselés ezen országba vezetett éppen -azon perczben, midőn Shámának a lángok martalékjává kelle áldozatul -esnie. - -A két idegen rögtön elfogatott s a málik rendeletet adott, hogy vigyék -őket az imaházba s mindhármok számára készitsék a máglyát. - -Midőn Szaifot és társát az imaházba vezették, már sötét volt, lábaikat -és kezeiket erősen lekötötték s azután az ajtót bezárva az őrök -távoztak. - -Rab volt, a máglyát készitették számára, s mégis nem helyzetének -iszonyatossága, nem a közel halál miatti félelem volt az, mi Szaif -figyelmét hánykódtatá, hanem egy éhséggel küzdő gyerek kínfacsarta -sirása volt az, mi lelkét kifejezhetlen aggálylyal tölté el; többször -kisérté meg köteleinek elszakitását, de azok szilárdak voltak, nem -engedtek s a szegény teremtés hörgése mind gyengébbé és fájdalmasabbá -vált. Ekkor Szaifnak sikerült természet feletti erőmegfeszitéssel -köteleit elszakitani. A gyerekhez rohant s azt felvéve és keblére -szoritva igyekezett fölmelegitni, s mivel egy más nyögdécselést s -fájdalmas sirást is hallott, megkerülte az imaházat s csakhamar -fölfedezett a sötétben egy siró és zilált haju nőt, Szaif közeledett -feléje, s mihelyt a nő gyereke hangját meghallá, könyörgő hangon kiáltá: - -– Oh fiam, oh idegen add ide haldokló gyermekemet! - -Szaif elszabaditá a nőt s átadta neki a gyermeket, kit a nő szeretettel -szoritott kebléhez; de a gyerek ekkor nem sirt, életet talált ott. - -Egy kialudni készülő szövétnek fellobbanó lángja világot vetett a -sötétbe burkolt nőre s Szaif megismeré halál angyalaként halványan -reszkető szép Shámáját. Ő is ugyanazon perczben Szaifra veté szemeit s -két összeolvadó kiáltás hangzott el. Szaif Shámához közelitett, de -azután önkénytelen visszalépett. - -– Sháma – kiálta fel – miféle gyerek ez? hol találtad? - -– Ez a gyerek az enyim és a tiéd Szaif Züliázán! - -– Az kevéssé valószinü! – felelt Szaif fájdalmas mosolylyal; de málik -Efrah leánya nem engedte bevégezni gondolatát. - -– Szaif Züliázán – monda ő a meggyőződés hangján – nehány percze, hogy -gyermekem szemeim előtt haldoklott. – Azt hivém akkor, hogy a fájdalom -eltépi szivemet, s íme a te szavaid újból s még fájdalmasabban -szaggatják szivemet, mert akkor, midőn éretted szorong szivem, te akkor -mersz kétkedni nődben. Nem tudod-é Szaif! hogy én téged inkább szeretlek -életemnél!, s miként lehetne az, hogy ez a gyerek ne legyen a te fiad? - -A herczegnő oly fájdalommal, az igazság oly meggyőző hangján s oly -bensőséggel mondá e szavakat, hogy a gyanakodásáért elpiruló Szaif -karjaiba ölelé szeretett nejét, csók- és könyzáporral boritá el őt s -elsőszülött gyermekét. - -Ekkor a két házastárs Khailunát is elszabaditva, elbeszélék kölcsönösen -szerencsétlenségöket. - -– S most – mond Sháma – midőn a máglya vár mindnyájunkra, mit tegyünk? - -– Van-é itt élelmed? – kérdé Szaif. - -– Igen, van a kos készlete; elég leend nekünk három napra. - -Szaif Züliázán azonnal keményen eltorlaszolta az egyedüli ajtót, mely az -imaházba vezetett, s midőn reggel eljöttek, hogy a rabokat a -kivégeztetés helyére vezessék, nem tudván az ajtót kinyitni, a málikhoz -mentek engedélyt kérendők, hogy az ajtót betörjék; de a málik félvén, -hogy ez erőszaktétel által a szent kost újból felharagitja, megtagadta -azt. - -– Midőn az eleség elfogyott – mond a málik – fel fogják magukat adni. - -S valójában az eleség nehány nap alatt elfogyván, Szaif magát a kost -ragadta meg s felvitte a kúp felett levő s az egész várost uralgó -erkélyre, hová az imaház belsejéből egy szűk lépcsőzet vezetett. Szaif -innen látta a piaczon számukra fölemelt máglyákat s a népet, mely -türelmetlenűl zajgott, hogy az átkozott idegenek még élnek. Szaif akkor -vállára emelte a kost s hangjának egész erejével kiáltá: - -– Lakói e városnak! élelmünk már elfogyott s ha ti nekünk nem hoztok, én -meg fogom ölni s mi meg fogjuk enni azt, a kit ti isteneteknek hisztek! - -A nép ezen szavak hallására igen megijedett; de a málik monda nekik: - -– Ne féljetek! hát egy istent meg lehet-é ölni? ez az idegen csak meg -akar ijeszteni s minket rászedni, hogy őket tápláljuk; de abból nem lesz -semmi, s azután az imaház felé fordulván, Szaifnak kiálta: - -– Mi nem félünk a te fenyegetésedtől; talán egy oly elátkozott, mint te -– tudná a mi istenünket bántani! Te s társaid azok, kiket mi engesztelő -áldozatul fogunk megégetni nem sokára. - -– Még egyszer, málik! kérlek – kiálta Szaif – hogy ez a te utolsó -szavad-é? - -A málik nem felelt semmit s Szaif megragadván a kost, megölte a népség -szeme láttára, s az áldozat vére lecsorgott az imaház falain. - -Akkor egy iszonyatos általános kiáltás reszketteté meg az egész várost, -betörték az imaház ajtaját s a nép és katonaság berohant oda; de a két -nő a gyerekkel az erkélyre menekült volt, hová mint fennebb megjegyzők, -csak egy igen keskeny lépcsőzet vezetett, melyen egyszerre csak egy -ember mehetett fel. Szaif a lépcsőfőhez állott s valahányszor egy -harcznok fel akart jőni, megölte s a nők kidobták a piaczra. - -S ez így tartott három napon és három éjen át. Szaif el volt fáradva s -először életében kezdett félelmet érezni, mert először küzdött életében -nejéért és gyermekéért, kit végtelenűl kezdett szeretni. S e szeretet -varázshatalma volt az, mi bátorságát és erejét három nap és három éjen -át fentartotta; de háromszor 24 órát nyugalom- és táplálkozás nélkül -tölteni, szakadatlan küzdésben, végre kifáraszták. Kétségbeesetten -érezte lankadni karját, midőn egy régi barátnéja leszállott az erkélyre; -ez pedig nem volt más mint Akisza, ki már egyszer megszabaditá a mély -kútból. Egy percz alatt Akisza vállaira emelte Szaifot, nejét s -gyermekét és felszállott velök. Szaif látva, hogy Khailuna ott maradt, -mondá a nemtőnek: - -– Akisza! kérlek vedd fel azt a nőt, a ki engem nagy veszélyből -szabaditott ki, s a ki nyomorultan fog elveszni, ha mi az attulinok -kezei közt hagyjuk. - -– Lehetetlen – mond Akisza – ha én őt is felvenném, akkor mind az ötön -menthetetlenűl elvesznénk. - -S míg ezt mondá, több katona tolult volt már fel az erkélyre, s az ott -egyedül talált szegény szerencsétlennek esve, azt darabokra vagdalták s -ledobták vérző tagjait a népnek. - -Szaif elforditá szemeit ez iszonyu látványtól s az ég felé emelkedvén, -imádkozott a szegény vad nőért. - - - - -IX. Abuttai málik. - -Oroszlánvadászat. A boszorkányok hegye. A hit győzelme. - -Akisza sebesen emelkedett fel, hogy Szaifot megkimélje Khailuna -meggyilkoltatásának szomoru látványától, de nem sokára megállapodott egy -magas hegyen, hol letevé útasait. - -– Régóta nem örülhettem látásodnak, Akisza! – mond Szaif – ki -értesitett, hogy nekünk szükségünk van védelmedre? - -– Airud jött értesiteni engem, hogy te minő vészes helyzetben vagy, ő -maga nem tehete semmit értetek, mivel Kamaria hatalmában van, de -legalább engem megkért, hogy segélyetekre siessek. - -Szaif háláját nyilvánitá s kérte, hogy nejével és gyermekével együtt -vigye vissza honába. - -Én elviszlek oly messze, mennyire csak tehetem, de mi roppant távolságra -vagyunk a te városodtól s én Szulejmán látnokkal egyezményre léptem, -melynek értelmében én csak 8 napig szolgálhatom ugyanazon személyt; mi -tehát hét napig együtt útazandunk, s akkor az út hátra levő részét nálam -nélkül kell hogy megtegyétek. - -A 8-dik nap reggelén, midőn egy szép hajlatu zöld hegy felett haladnának -el, Szaif mondá a nemtőnek: - -– Akisza! tégy le minket itt; ez igen szép nyugvó hely; s mivel te még -estvéig segitségünkre lehetsz, kérlek, menj és nézd meg mi történik -Kamarianál, hogy mit tett a mi atyánk- málik Efráhval és barátom- -Szádunnal s végre, ha lehet, hozd el Ham-ben-Noeh (Hám, Noé fia) -kardját, melyet anyámnál hagytam volt. - -A nagy útaztató örömmel elvállalta ezen megbizásokat, eltünt s nehány -óra mulva visszatérvén mondá: - -– Kamaria annyira el van foglalva visszanyert hatalma örömeivel, hogy -semmi figyelmet nem forditott sem a málikra, sem Szádunra, kik -tisztelnek s visszatértedet epedve várják; Hám kardja pedig itt van; -van-e még valamire szükséged, hogy útadat bevégezhesd? - -– De igen – mond Szaif – két jó lóra s egy kevés eleségre. - -Akisza megszerzé a kérteket s azután búcsut véve, távozott. Szaif és -neje lóra ültek kis fiok- Dumárral, s így útaztak hegyen, völgyön és -pusztákon át egy hónapig. Útjok 31-dik napján a mint egy magaslatra -értek, az alattok elterülő térségen egy habesh-i málikot pillantának -meg, ki fegyvereseivel egy iszonyatos nagyságu oroszlánt űzött, de -valahányszor a harcznokok megközeliték, a büszke állat visszafordult s -megrázván hatalmas serényét, rájok szegzé lángoló tekintetét s oly -iszonyatos orditást hallatott, hogy az űzők bár mind bátor harcznokok -valának, ijjedve hátráltak. Midőn Szaif a habesh-iek ezen habozását -látná, bátorsága és hősiessége nem engedé, hogy habozzon, elhagyta nejét -és gyermekét, mondván, hogy hamar visszatérend s levágtatott a hegyről, -a megállapodott oroszlánnak intézvén lépteit, hiában kiálták a habesh-i -harcznokok, hogy vigyázzon s egyedűl ne közeledjék a félelmes állathoz; -őt ezen félénk kiáltások nem tartóztatták fel, ő egyenesen az -oroszlánnak tartott, mely megpillantván a közelgő Szaifot, összehuzta -magát, s midőn tíz lépésnyire ért hozzá, oly erővel szökött reá, hogy ha -egy fal lett volna is, ledöntötte volna; de Szaif el volt e rohamra -készülve s kardjával felfogta, az oroszlán visszahanyatlott s halva -terült a földre. - -Ezt látva a málik, kit Abuttainak hivtak, magához kéreté Szaifot s mondá -neki: - -– Idegen! te bátor hős vagy s gyakorlott harcznok; reménylem, hogy el -fogsz szerályomba kisérni, hol én szerencsés leszek téged érdemed -szerint fogadhatni. - -– Málik! – mond Szaif – én szives meghivásodat elösmerés érzetével s a -leghálásabban fogadnám, de nőm és fiacskám a hegyen várnak reám s én -megigértem nekik, hogy hamar vissza fogok térni. - -Ekkor a málik érettök küldött s mindnyájokat az onnan nem messze levő -városába vezeté. - -Abuttai saját palotájába szállásolta s mindenféle kitüntetéssel -elhalmozta, s nem sokára oly vonzalom- s rokonszenvvel viseltetett -vendégei iránt, hogy Szaif gondolá, hogy a véletlen egy valódi barátot -szerzett neki. De a málik Shámát mindennap látva s bámulva -hasonlithatlan szépségét, – mely mindenkire, ki őt megközelité, -bűvölőleg hatott, – nem tuda ellentállani, hogy szerelmes ne legyen új -barátjának nejébe; hasztalan igyekezett magától ez érzést eltávolitani s -magát meggyőzni, hogy a szent vendégszeretet törvényei tiltják azt; de a -miként erőlködött önmaga által is kárhoztatott szerelmét legyőzni, az -ellenkezőleg még nagyobbodott, szenvedélyesebbé lett s szivét és -képzeletét elragadva, az ész hatalmát ledöntve, nem volt más gondolata, -mint Sháma s más vágya, mint annak birhatása. Midőn e reménytelen -szerelem egészen elgyötörte s életét elkeseritné, magához hivatá vezérét -s mondá neki: - -– Vezér! mit mondasz szerencsétlenségemhez? én veszetten szerelmes -vagyok ama fehér nejébe; ez a szerelem elrabolta nyugalmam, álmaim és -étvágyomat s éltemet szenvedés és gyötrelemmé változtatta át. Mondd, nem -ismersz-é védszert ezen öldöklő betegség ellen? - -A vezér nehány perczig gondolkozott s a málikra tekintvén, mondá: - -– Já, málik! e betegségnek csak egy gyógyszere van s csak az a nő, a ki -téged szenvedtet, képes meg is gyógyitni; akarod-é uram, hogy -szolgáljalak? Van nekem egy hatalmas szerem, melyet ha étel- vagy italba -béveszen valaki, a legmélyebb álomba meriti. Ha ohajtod, elaltatom -nehány órára a két vendéget s akkor semmi nem állja útját vágyaidnak. - -Abuttai először visszaútasitá ezen eszközt, de később szerelmétől -gyötörve, elfogadá s vezére által elhozatván az álomport, az azon estve -Szaifnak és nejének küldött minden ételre hintett. De szerencsére a -máliknak addig kedvelt neje észrevette a máliknak Sháma iránti szerelmét -s rögtön értesitette Szaifot s nejét a cselről, kérve, hogy ezután -semmit ne egyenek a málik küldötte eledelből, kérvén őket, hogy engednék -meg, hogy ezután ő gondoskodjék asztalukról. - -Estve a málik elküldé vezérét, meggyőződést szerezni, ha az álompor -hatása bekövetkezett-é? - -De mily nagy volt meglepetése, midőn hallaná, hogy a tökéletesen éber -aráb kérdi tőle: - -– Vezér! mit keressz itten? - -– Jöttem – mond ez zavarodtan – tudakolni, ha vacsorátokkal meg -voltatok-é elégedve? - -– Más napokon soha eszedbe nem jutott ily tudakolást tenni; itt valami -lappang s én valójában, vezér! azt hiszem, hogy te pirulsz s hogy okod -is van viseleted miatt elpirulni. - -A vezér látogatását nagyon megrövidité s visszatérve a málikhoz, monda -neki: Én azt hiszem, hogy az idegenek értesülve voltak terveinkről, mert -ők egy cseppet sem alusznak, sőt a fiatal ember nekem kevéssé hizelgően -beszéle; de nem vagy-é te uralkodó, határtalan úr városodban, ki merne a -te akaratoddal daczolni? Kérd egyszerüen, hogy rövid időre engedje át -neked nejét, s ha nem akarna beléegyezni, akkor is el fogod tőle venni; -annál roszabb reá nézve, ha téged erőszak alkalmazására kényszerit. - -A málik újból visszaútasitá ezen módot, de később elfogadta; mert a -nehézségekkel tépelődő szenvedély benne a jó és rosz érzetét -egybezavarta volt; mert a józan itélettől megfosztá a vak szenvedély. - -Szaif más nap reggel, mint szokása volt, a málikhoz ment, de nem hozott -semmit neki elé; azonban Abuttai maga vitte e tárgyra a társalgást, -mondván: - -– Szaif! hozzád egy kérésem van, mely megmutatja, ha te valójában -barátom vagy-é: kölcsönözd nekem nődet rövid időre; mert ha nem teszed, -iránta való szerelmemben megbolondulok, meghalok. - -Szaif azt hivé, hogy roszul értette a mondottat s kérte a málikot, hogy -ismételné, s midőn azt a málik újból elmondá, nehány perczig a bámulat -és harag miatt nem tudott hanghoz jutni; de végre visszanyervén -beszélőtehetségét, mondá: - -– Hogyan, tőlem mersz ily dolgot kérni, Abuttai! tőlem, ki vendéged -vagyok; hát hol születtél te? melyik országban látád, hogy a férj nejét -kikölcsönözze s azután újból visszavegye? - -Ingerültsége gátlá, hogy tovább folytassa; fölkelt, mintegy láztól -ragadtatva, átfutott a termen, szobájába ment és mondá Shámának: - -– Nőm, kelj fel! mi itt becsület és hit nélküli emberek közt vagyunk. - -Sháma gyorsan készült s mindketten gyereköket sem feledve el, kimentek a -szerályból s nem sokára azután a városból is. - -S míg így haladnának, lódobogást hallottak hátok mögött s egy lovag -elélovagolván, hamar utólérte az útasokat s mondá nekik: - -– Hová futtok ilyeténképpen, s te nő, ki nélkül élni nem tudok, miért -távozol? - -E szavakat maga Abuttai hallatta, ki vezérétől ingereltetve, a menekülők -űzésére indult seregeivel. - -Szaif ekkor megállott s mondá neki: - -– Mit mondasz, szemérem- és bátorság nélküli férfiu? közöttünk most már -csak a küzdtér határozhat s te meg fogod tudni, hogy én Szaif Züliázán, -az emberek- és nemtők legyőzője vagyok. - -Azon perczben, midőn a málik utolérte az útasokat, azok egy dombon -haladtak ki. Szaif egy nehány fát látott ott, melyek árnyába nejét és -gyerekét elhelyezvén, lement Abuttaival a hegy aljába; ekkor a málik -harczrendbe állitá seregeit s felszólita egy hőst, hogy lépjen síkra -Szaif Züliázán ellen; egy vasoszlophoz hasonló harcznok kilépett s -Szaifra rohant; de ez úgy fogadta őt, miként a pusztai oroszlán fogad -egy gyenge juhot; egyetlen egy csapással két részre osztá ellenfelét; -egy más hős követé ezt s hasonló sorsban részesült; azután egy 3-dik, -4-dik s így egész estvéig. Szaif ekkor visszatért neje- és gyermekéhez. - -A málik pedig összegyüjté sergeit s monda nekik: – Én nem hivém eddig, -hogy egy idegen is veletek megmérkőzhetnék s íme, egy sem vala képes ezt -az idegent legyőzni! - -De a katonák fennen igérék, hogy holnap megmentik ellenségétől. - -Más nap a hajnallal Szaif újból megjelent s kiáltá: - -– Ki akar velem megmérközni? - -Egy habeshi harcznok bé sem engedé e szavakat végezni, Szaifra rohant, -de a fiatal aráb fölemelte Hám kardját s egyenlő két részre hasitotta a -hábeshi hőst Egy második jött hasonló sorsban részesülni s ez így -tartott újból estig; ekkor Szaif visszatért a hegyre; a málik pedig -szitkokba fakadott ki katonái ellen, de ezek azt felelték neki: - -– Já, málik! ezen emberhez férni nem lehet; arról mi már akkor -meggyőződhettünk volna, mikor az oroszlánt megölte. S másfelől miért -vívnánk mi tovább vele? Ha te ez ember nejét szereted s el akarod tőle -venni, menj magad s küzdjél ellene; de arra jogod nincs, hogy minket -mind a halál szájába űzz csupán csak azért, mert te szerelmes vagy. - -Abuttai átlátá, hogy harcznokainak igazuk van; de azt is érezte, hogy ő -azon nőről s annak birhatási reményéről lemondani nem tud. - -S más nap, mihelyt Szaif mutatkozott, a málik felölté fegyverzetét, -leereszté sisakrostélyát s vashegyként jelent meg Szaif előtt. - -Abuttai egyike volt a legelhirhedtebb hősöknek Habesh-ben s Szaifhoz -érvén, mondá neki: - -– Most már játékod nem lesz oly könnyü, mert én Abuttai málik vagyok! - -Szaif értesülvén, hogy vetélytársával lesz dolga, megedzé szivét s -örömmel mondá: - -– Légy nyugodt, Abuttai! te egy hőshöz és egy málikhoz méltó vágást -fogsz kapni! - -Ekkor összeütöttek s egy iszonyatosan dühös harcz kezdődött el; nagy -porfelleg takarta őket el csakhamar a nézők szemei elől; csak a -fegyverek dörgő csattogása hallott s néha villámként átfénylett a sűrü -porfellegen a fegyverek sebesen forgó éle s az összekoczczanásuk alatt -sarjadzó szikrakalászok. - -Végre több órai elszánt harcz után Szaif oly közel férkőzött ellenéhez, -hogy sisakjaik csaknem összeértek s kiáltván: - -– Allah veh akhber (Allah hatalmas)! - -Megragadá egy kézzel s lekapva lováról, felnyargalt vele a hegyre, hol -Sháma herczegnő várt reá s ott egy fához megkötvén, a csekély távolra -levő nejéhez és gyerekéhez ült le, míg előttök Abuttai fájdalom-, -szégyen- és szerelemtől könyezett. - -S míg Szaif így boldogságát és dicsőségét élvezé, az alatt valamely -mozdulatot vett észre feje fölött s feltekintve megismeré, hogy az -Airud. Nevénél szólitá őt, de ez búsan kiáltá: - -– Szerencsétlenség száll rád, aráboknak fia! - -– Mi történt s miért jösz? – kérdé ijedten Szaif. - -– A te kegyes anyád küld újból – mond ez. - -– S honnan tudhatá ő, hogy én a khéllánok közül megszabadultam? - -Hát nem te igyekeztél-é ezt vele tudatni? nem te küldötted-é Akiszát Hám -kardja után? nehány nappal azután Kamaria keresé ezen kardot s nem -találván, engemet hivott s kikérdezett. S mivel én köteles vagyok mindig -igazat szólani, megmondám, hogy azt te vitetéd el Akiszával. - -„Hát fiam életben van?“ kiálta ő s ezután engem hosszadalmasan -kikérdezvén, kéntelenitve voltam elmondani mindazt, mi veled történt -Khéllán- és Attulin országokban. Ekkor ő felkiálta: „Airud, indulj e -perczben; vedd fiamat s szállitsd át őt egyedül a tűzimádók- vagy a -boszorkányok hegyére!“ S most itt vagyok hogy elvigyelek oda, hová nekem -parancsoltatott. - -– Hatalmas Isten! – felkiált Szaif Züliázán – miként hagyhatom én -szeretett Shámámat ezen megveszett málik mellett, a ki kezeim közül -akará kiragadni s ha jelenlétemben így tett, mit teend, ha majd én nem -leendek ott! - -– Mit tehetek én? mindez nem a te hibád-e? nem te valál-e oly nagylelkü, -hogy szeretetre méltó anyádnak azon kétélü fegyvert adád, melyet ő -hatályosan felhasznál ellened; most már segiteni nem lehet azon; nincs -más mód, mint az önmegadás, mert mennünk kell! - -E szavak után Airud felragadta Szaif Züliázánt, ki könytelt szemekkel -tekintett alá s Isten védelmébe ajánlá szeretett nejét s kicsiny -magzatját. - -Sháma egyedül s vigasztalatlanul maradott ott Abuttai málikkal, ki -búsongó elmerengésében Airud ott létét észre sem vette; de Szaif -távolléte felötölvén neki, kérdé Shámától, hogy férje hol van? - -Ez, ki már régóta azon törte fejét, hogy miként távozhatna a nélkül -azonban, hogy a málikot kötve hagyja, hogy még gondolkozási időt -nyerhessen, így felelt: - -– Én nem tudom, hogy hová ment; de azt hiszem, rögtön vissza fog térni. - -Egy óra eltelvén, a málik mondá a herczegnőnek: - -– Já, Sháma! könyörgök, mondd meg nekem az igazságot, s ha védelemre -lenne szükséged, én azt úgy ajánlom fel mint egy testvérnek. Sháma, mi -történt férjeddel? - -A könyező Sháma ekkor feloldá a málik kötelékeit s kezét bizalmi -zálogként odanyujtván a máliknak, elbeszélte a Szaiffal történteket. - -Abuttai Sháma előtt rejtett kárörömmel a herczegnő és kis fia -társaságában estve visszatért a városba s ott nagyon kiméletes és -érzékeny volt vendége iránt; sok napokig igyekezett rosz eszméit elűzni -s megerősitni magát azon elhatározásban, hogy tisztelni fogja ezen nőt, -a ki rábizta magát, hitelt adván szavának; de vak szerelme a helyett, -hogy fogyna, még lángolóbbá lett ezen áldozat miatt, képzetét a -szenvedés még inkább felhevité s egéssége tökéletesen megromlott; nem -sokára az elkeseredés még nagyobb fokát érte el, mint a midőn Szaifnak -azon szokatlan inditványt tette, mely őket fegyveresen állitá szembe -egymással. S nem tudván többé magán uralkodni, magához hivatá a -herczegnőt, mondván neki: - -– Sháma, szemem világa, bús lelkemnek ragyogó csillaga! te mindig -uralgod szivemet és lelkemet, hiában igyekezem neked engedelmeskedni, -szeretettem! nézd arczomat s lásd, hogy mit tett velem a szivemben -kiolthatatlan érted lángoló szerelem! ha nem vagy gyülölettel -irányomban, ne hagyj meghalni! - -– Málik – felelt meglepetten s nyugtalanul Sháma – én Szaif Züliázánt -szeretem; én az ő neje vagyok s a tiéd nem lehetek, nem leendek. - -– Tehát, herczegnő – mond hevesen a málik – annyi szenvedély, annyi -szenvedés, annyi áldozat s annyi bátorság az önküzdelemben s annyiszor -legyőzött érzelem, – mindez ércz szivedre nincs hatással s te engem -szemeid előtt meghalni hagysz – a nélkül, hogy könyörtelen -nyugodtságodat elvesztenéd. - -S e szavak után Abuttai kiterjeszté kezeit a herczegnő felé, hogy -magához vonzza; ekkor Szaif neje fölemelé könytelt szép szemeit az égre -s halk hangon eképp imádkozott: - -„Oh hatalmas Isten, kit szemeim nem látnak, de kit lelkem szakadatlanul -imád: egyedüli ura égnek és földnek! a te hatalmadra, a te igazságodra -kérlek könyörület Istene! védjed Szaif Züliázán fiának elhagyatott -anyját!“ - -S midőn a málik az imádkozó herczegnőre tevé kezét, érezte, hogy karja -megszáradott s megkeményült, mint a fa, s ez a kar leesett, miként egy -holtnak karja s nem tudá többet mozditani. - -– Talán boszorkány vagy Sháma?! – kérdi a málik. - -– Mentsen Isten! én a varázslathoz semmit sem értek, hanem könyörögtem a -mindeneket teremtő hatalmas Istennek, s ő meghallgatá a szegény -elhagyatott nő imáját. - -– Hát kérd Istenedet – mondá a málik – hogy karomnak erejét adja vissza, -s én megbánva, hogy megsértettelek, igérem, hogy többé tenni nem fogom. - -– Oh, hatalmas Isten! ha igaz, a mit ez ember mond, akkor kérlek -kegyelem és igazság Istene! add vissza neki erejét. - -S midőn a herczegnő imáját végezte, a málik karja is visszanyerte -erejét. - -De következő nap Abuttai málik a herczegnőhez menvén, mondá neki: - -Az, a mi tegnap velem történt, csak esetleges elzsibbadás volt, mely -elgyengült egészségem természetes következése, s én még inkább ohajtom -ma birni szerelmedet, mely egyedül képes erőmet s egésségemet -visszaadni, s ekkor is kinyujtá kezét, hogy Shámát magához vonja – – - -De az a kéz, az a kar rögtön elveszté erejét és életét; ekkor is -megbánta vétkét s jobbulást igért. - -Sháma imája újból meggyógyitá. - -De harmadszor is visszaesett bűnébe, s akkor hasonlóan lakolván, mondá -Shámának: - -– Mit kell tennem, hogy vallásodra áttérjek? mert a te Istened hatalmas -és én benne hinni fogok. - -A herczegnő ezen rögtöni változás felett örömre gerjedve, megmagyarázá -vallásának elveit s málik Abuttai muszulmánná lett, kimondván, hogy -„csak egy Isten van s Ábrahám az Isten szeretettje“ – e percztől fogva -Sháma a málik testvérévé lett s minden nap hozzá ment, hogy az Iszlámban -oktatást nyerjen. - -Azonban e vallásváltoztatásról senki sem tudott, s a vezér látva a málik -és a herczegnő között uralgó egyetértést, nem gondolhatott egyebet, mint -hogy Sháma végre engedett a málik szenvedélyes szerelmének; mivel ez a -vezér nagyon erkölcstelen ember volt, maga is előnyt remélt nyerni ezen -helyzetből, s egy nap Szaif nejéhez menvén, mondá neki: - -– Tudod-é Sháma, hogy én a hadsereg parancsnoka vagyok s állásomnál -fogva hatalmasabb magánál a máliknál is, s így én is követelhetem, hogy -velem is oly kegyeletesen bánj mint magával a málikkal! - -– Tudod-é vezér, hogy mit kérsz tőlem? – felelt Sháma – s arra, hogy te -oly gyakran hozzám jöhess mint a málik, azt kellene tenned, mit urad is -tett! - -– S mit tett olyat a málik, a mit én is tehetek? - -– Ő felvette az igaz hitet s a jó útra tért – mond komolyan Efrah málik -leánya. - -– S a mit te mondasz, az valójában igaz-é? – mond a meglepetett vezér. - -– Az igaz s már rég megtörtént – mond Sháma. - -A vezér kirohant a szobából s a málikhoz sietett megtudni, ha valójában -igaz-é, hogy elhagyta atyáinak hitét. - -A málik átlátva a zavarokat, melyeket hitének megváltoztatása -előidézend, tagadta elébb, de nem sokára kénytelen volt bevallani. - -Ekkor a vezér örülve, hogy nagyravágyásának egy ürügyet kaphat, végig -futotta a várost, kiabálván: - -„Katonák! menjetek megnézni, hogy málikotok szerelméért miként hagyta el -őseinek vallását. Élni hagynátok-é ez embert, a ki titeket is szégyennel -tetézend?“ - -Az ekként felizgatott katonaság és a nép a málik ellen fordult, a ki -kénytelen volt a herczegnővel palotájának erkélyére menekülni s ott több -napokig védték magukat; de végre erejökkel bátorságuk is hanyatlani -kezdett. Ekkor Abuttai Istenhez emelvén lelkét, eként imádkozott: - -„Hatalmas Isten! kit alig ismerek még, s kiért most küzdök, ha felvett -új hitem az igaz hit: akkor Istenem, védj meg a hitetlenek ellen!“ - -S alig végzé be ez ima utószavait, egyszerre az égből tűzlándzsák -záporzottak le, melyek nehány percz alatt szétkergették a lázangó -seregeket és a népet, s még nagyobb volt a málik meglepetése, midőn a -Szaif Züliázánt s még egy idegen embert hozó Akisza az erkélyre -lecsapott. - -Együtt a palotába mentek, mely egészen üres volt; mert a megrémült -ostromlók házaikba zárkoztak. Szaif ekkor értesült Abuttai megtéréséről -s őszinte örömmel üdvözlé őt, hogy szemeit a világosság előtt felnyitá, -s megköszöné Sháma irányábani nemes bánásmódját; azután közakarattal az -Iszlámot fölvette a nép és a lázadás vétke elengedtetett nekik. - -A rend ekkor helyreállván a palotában, a málik és Sháma kérték Szaifot, -hogy beszélné el a tűzimádó boszorkányok hegyén vele történt dolgokat. S -a fiatal aráb örömmel elégité ki kivánságukat: - -„Midőn Airud engem mellőletek elragadott, egy igen magas kúp alaku magas -hegyre vezetett; e hegy oldalsziklái oly fényesek és síkok voltak, hogy -a reá való felmászást tökéletesen lehetlenné tették; a hogy tetejéről -füst és felleg emelkedett föl. Airud engem a sziklák párkányzatára tett -le. Én nem sokára több embert láttam a térségen a hegy felé közeliteni. -Megérkezvén pedig annak aljába, egyik közülök kivált a többitől s -valamit egy papirosból olvasni kezdett, s én láttam őt forogva -fölemelkedni a légbe, e módon ért ő a hegy tetejébe, hol az onnan kitörő -lángok felé irányzá lépteit, leborulván ott nehány perczig, fölkelt s -hozzám jövén, mondá: - -„‚Idegen, istenünk értesitett, hogy téged azért hozatott ide, miszerint -neki feláldoztassál!‘“ - -„S ezen szavakat mondván, kezébe egy kevés földet vett, nehány -érthetetlen szót mondott reá s azután reám szórta; én éreztem, hogy -abban a perczben az erő és mozgástehetség elhagyott s élettelen test -voltam, csak a látás és hallás tehetsége maradván birtokomban. Ekkor -láttam a többi boszorkányokat mind feljőni a hegyre ugyanazon módon, -mint az elsőt; kört csináltak a tűz körül s együtt és egyszerre -leborultak imádására. Ezen imádkozási műtétel sokáig tartott; már a -csillagok fénylettek az égen s a sötét éjben csak a hegy tüze -világitott, rémes veres színt vetve a tárgyakra; minden csendes volt, -semmi mozdulatot nem hallottam; úgy tetszett, hogy elfeledtek -szenvedéseim közepette s szomoru helyzetemben Istenhez folyamodtam s az -ima malasztjában kerestem vigasztalást. Midőn imámat végezném, látám, -hogy egyik boszorkány fölkelvén elhagyta a kört s jobbra és balra nézve, -mintha valamit keresne, egyszerre egyenesen felém jött s engem -megtalálván, mondá nekem: - -– Hozott Isten, Szaif Züliázán! - -S még inkább megközelitvén engem, egy edénybe vizet tett s nehány -érthetlen szót mondván, a víz magától főni kezdett s azt reám szórván, -az erő és mozgás visszatért testembe. - -Honnan ismersz engem? s honnan ismered nevemet? – kérdém én. - -– Já, Szaif Züliázán! tudd meg, hogy engem Barnokh-Assahir-nak hivnak, s -hogy én ezen boszorkányok főnöke vagyok. A mint ma estve leborulánk, én -egy fénykörbe burkolt öreget pillanték meg, ki kezében egy tűzvesszőt -tarta s mondá nekem: „Já, Barnokh! meddig leendesz te még bálványimádó? -menj, keresd fel az itt közeledben levő Szaif Züliázánt s vedd fel az ő -hitét, mert az az igaz hit, mely tégedet a jövő élet örök boldogságára -vezetend.“ S most Szaif! – mondá Barnokh – mit kell tennem, hogy hitedre -térjek át? - -Én megmondám neki s Barnokh muszulmánná lett. - -Ekkor megfogá kezemet, valamit egy perczig olvasott és én forogni -kezdettem magam körül s lementünk a hegyről azon a módon, miként feljőni -látám mindazon személyeket. - -Nem sokára sivatag kietlen földre értünk; alig haladtunk negyed órát, -midőn visszatekintve nagy porfelleget láttunk felénk közeledni. A -boszorkányok voltak, kik minket üldöztek, kiáltván: Já, Barnokh, hová -futsz és hová viszed a mi istenünknek szánt áldozatot? - -Megállapodtunk és láttuk, hogy ezek az emberek a feljövő nap sugárainál -apró üvegeket fényleltetnek, melyekre bizonyos s jeles szavakat mondván, -tűzlándzsák törtek ki s repültek felénk, melyekből azonban egy sem ért -minket. Ekkor Barnokh egy darab papirost vett elé, melyet ember alaku -szeletre metszvén, egy vízzel tölt korsóra helyezte; nehány bűvszavat -mondván, mindenfelől emberek emelkedtek fel, kik kifogták s eloltották -az ellenünk szórt tűzlándzsákat, míg a korsóból Barnokh által kiöntött -víz sebes folyammá változott át, mely a tűzimádók felé folyt iszonyu -zúgással, s ezek – hihetőleg úgy félvén a víztől mint a tűztől – -elkárhozottakként kezdettek orditozni; de egyszerre mindeniknek lába -között egy kút méjjült el s kényszerité őket, hogy lábaikat szétvetve -oly állásba tegyék magukat, melyben semmi mozdulatot tenni nem tudtak; -ekkor a folyam apró patakokra oszlott szét, melyek mind megannyi -moslékgödrökbe vesztek el. - -De a lefolyt vizek iszapot, sárt hagytak maguk után, melyből nagy -mennyiségü kigyó s más veszedelmes állatok születtek; Barnokh ezen -csuszó állatok közé skorpiókat dobott, kik a többieket megtámadták s -összemardosták; ekkor egy iszonyatos harcz, egy pokoli, hihetlenül undok -boszorkánytáncz kezdődött, mely fölkeveré s megmozgatá mindazt, mi -utálatos s eldobott piszok van a természetben s a tisztátalanság ezen -pokla környezte a boszorkányokat. - -Hogy mi történt velök, nem tudom; mert én iszonynyal forditám el -arczomat az undoritó látványtól s megpillantám Akiszát, ki Airud által -értesittetve segitségemre jött; kértem, hogy nőmhöz vigyen új barátom s -hitsorsosom- Barnokh-al együtt. - -Ez elbeszélés után Szaif Züliázán még nehány napig Abuttainál maradt; -egy hajó fölszerelésével foglalkozott, tengeren térendő vissza -szülővárosába, – midőn egy napon Barnokh hozzá menvén, mondá neki: - -– Já, Szaif! nekem elbeszélték anyádnak irányodban való nemtelen -viseletét, s hogy te miként estél hatalmába a tőled kicsalt talizmán -ereje által. Engedd meg, hogy én téged megelőzőleg Kamariához mehessek: -én tudományomat s a bűvészetbeni jártasságomat arra forditom, hogy tőle -a Lueh-t elsajátitva, neked átadjam, midőn szülővárosodba megérkezel! - -Szaif örömmel egyezett ezen tervbe s Akiszát eléhiva, mondá neki: - -– Légy szives az én barátomat, Barnokh-ot országomba vezetni; úgy nőmet -és gyermekemet is vidd el atyjához, málik Efráh-hoz, elővigyázattal -azonban, hogy Kamaria, városábani jelenlétekről semmit se sejtsen. - -Akisza megigérte kérésének teljesitését s csakhamar elindult útasaival, -míg Szaif Abuttaival a már egészen fölszerelt s indulásra készen álló -hajóra ment. - -Ez időkben csak a phöniciaiak és az égyiptomiak értették a hajókázást, a -többi nemzeteknél ez a tudomány igen fejletlen s gyerek póláiban tengődő -volt, s így Abuttai hajója nem evezvén mindennap, csak lassan haladott; -egy hét óta voltak már útban, midőn az idő gyönyörű s a szél kedvező -volt. Szaif leült a hajó fedélzetére s a máliknak élete eseményeit -kezdette elbeszélnie midőn, a léget mozogni érezvén, visszafordult s a -lecsapó Airudot pillantá meg, ki újból mondá hogy: szerencsétlenség -reád! - -– Újból! kiálta Szaif: - -– Honnan jösz? ki küld? - -– Hát nem tudod; nem te adtál-é át kedves anyádnak, hogy az ő -rendeleteinek legyek hív végrehajtója? - -– De miként értesült az én visszatértemről? – kérdé Szaif. - -– Hát ki más, mint tenmagad által? Nem te küldéd-e hozzá Barnokh-ot? - -– Hát mit tett Barnokh? – kérdé Szaif sohajtva. - -(Nehány percz óta Abuttai eltávozván, ezen beszélgetésből senki semmit -sem hallott; mert a nemtők rendszerint csak azok által láthatók, a -kikkel beszélnek.) - -– Tudd meg – mond Airud – hogy Barnokh-Assahir megérkezvén, egy a -városhoz közel levő hegytetőre telepedett, honnan Kamaria palotájára oly -bűvsorsot vetett, hogy az egyszerre tökéletes sötétségben volt és pedig -olyan sötétségben, hogy lehetetlen volt gyertyát vagy tüzet éleszteni; -ugyanakkor anyádat oly idegrángatódzás fogta el, hogy egész testében -reszketett, s mennydörgést túlhaladó hangok kábiták és csaknem -szétrepeszték fejét. Ekkor Kamaria engem eléhivatott s kérdé, hogy ki -miveli mindezt. - -– Azt a fiad által küldött Barnokh boszorkány teszi, – felelék én. - -– Hát fiam életben van még? – kérdé Kamaria s én kéntelen voltam -elésorolni neki új kalandjaidat. - -S ő egy percznyi gondolkozás után mondá nekem: - -– Eddig Szaifot mindig nyugati tartományokba küldöttem, honnan mindig -visszatért, most kisértsük meg kelet pusztaságait; menj és vidd őt -valamely puszta szigetre. - -„S íme, itt vagyok, hogy oda vigyelek! - -– Istenem – mond az Abuttait visszatérni látó Szaif – mit mondjak én a -máliknak? ha ezen folytonos elragadtatásokról beszélek, ki fog nevetni! -nem kárhoztatá-e az én anyám iránti túlságos leereszkedésemet? Legjobb -lenne, ha a tenger színe felett vezetnél mindaddig, míg a málik elől -kiérünk a látkörből s így azt fogja hinni, hogy én isteni hatalomtól -feltartatva a tenger színén járok s így nem sejti, hogy te jöttél el, -újból elragadni engem. - -– Tudod, Szaif! hogy szeretlek és becsüllek téged – mond Airud – s bár -arra kárhoztattál, hogy a Kamaria nemtelen üldözéseinek eszköze legyek; -én azért mindent megteszek szolgálatodra, a mit korlátolt hatalmam -megenged; most is engedelmeskedem hát szeszélyednek; – menjünk hamar. - -– Abuttai – mond Szaif – hajódat igen lassunak találom, szeretnék -előtted megérkezni szülővárosomba; én tehát előremegyek s ott várni -foglak! - -– Előre menni! de minő módon? – kérdi Abuttai. - -– A hit és akarat hatalma által – mond Szaif, – a hit hegyeket -költöztett át s meghóditja a szilaj elemeket is; én egyszerüen a vizen -sétálva fogok honomba menni. - -– De az lehetetlen! – mond Abuttai. - -– Midőn te egyszer egészen hivő leendesz, Abuttai, meglátod, hogy kevés -az, a mi lehetetlen. - -Ezen szavak után Szaif Züliázán búcsut vett barátjától, leszállt a -hajóról s sebesen iramlott a víz színén, míg a málik tiszteletteljes -bámulattal nézett utána. - - - - -X. Kelet. - -A csudálatos hal. Hakimeh Eflathun gyermekei. A leányok kertje. - -Midőn Szaif Züliázán a tenger színén haladva, bizonyos távolságra jutott -Abuttai hajójától, Airud szokott útazási modorát követve, felszállott az -űrbe fiatal arábunkkal s nem sokára egy elhagyott szigetre tette le, hol -búcsut vevén tőle, elhagyá. - -Szaif sokáig bolyongott miveletlen, vad és kopár helyeken, hol a szem -semmi növényzetet nem tudott fölfedezni; de végre egy nagy köves térség -közepén egy egyedül álló fát pillantván meg, epedve sietett feléje, -annak jótékony árnyában kevés nyugalmat keresni. - -S míg Szaif a fa árnyába telepedve, bolygó és nyugalom nélküli sorsával -tépelődnék, nehány lépésnyi távolságra egy szűk, sötét s kútszájhoz -hasonló nyilást fedezett föl s hozzá közeledve látá, hogy ezen kútmeder -kövei lépcsőzetszerüleg vannak rakva. A láthatás és ismerhetés ohajától -ösztönöztetve, megkisérté e sötét és oly szűk nyilásba leszállni, melyen -az ő karcsu teste is alig csúszhatott le; egy darabig eként szállott -lefelé, de nem sokára a lábtó fogak hiányzottak lábai alatt s Szaif -Züliázán egy iszonyu mélységbe zuhant alá, s bár az esés roppant -magasságról történt, de ő homok ágyra esvén, semmi baj nem érte. - -Bár már régóta hozzászokott az útazás minden nemeihez fiatal arábunk, -mégis egy kissé elszédült váratlan sebes esése következtében; de midőn -ijedségéből felüdült, látta, hogy az elhagyott szigettől egészen -különböző tájékon van; itt az egy ezüst folyamtól ezüst szalagként -átkigyózott mező zöld, nevető és növénydús volt; e folyam bájos ligetek -közt folydogálva, a tenger felé sietett. Szaif e folyam partjain -haladott azon reménynyel, hogy valamely emberi lakra fog találni; de ő -csak egy a folyam partján ülő s természetfelettien nagy emberre talált, -ki midőn észrevette Szaif Züliázánt, ijedten kelt föl s mondá neki: - -– Idegen, könyörgök neked, hogy ne bánts engemet. - -– Én azt hiszem – mond Szaif – hogy inkább nekem kellene félni tőled, ki -háromszor akkora vagy mint én; de mondd meg nekem, ki vagy? miféle -fajhoz tartozol? - -– Én meg fogom neked mondani, hogy ki vagyok, ha megigéred, hogy bántani -nem fogsz. - -Szaif elmosolyodott s gondolá, hogy most ugyancsak kevéssé harczias nép -közé jutott s azután ünnepélyesen megigérte ennek a nagy embernek, hogy -bántani nem fogja. - -– Tudd meg tehát – mond ez – hogy egy Noé fiaitól származó törzs -vagyunk, minket Nuhiá-nak hivnak, ezen sziget közelében lakunk s mind -egy igaz Istent hivő muszulmánok vagyunk. - -– S miért jöttél ide? – kérdi Szaif. - -– Azt is megmondom, ha megesküszöl, hogy nem fogsz akadályozni a -honombai visszatérésben. - -– Eh, ne félj semmitől! – felel Szaif – ki már békétlenkedni kezdett ez -óriás gyávasága miatt. - -– Minden évben mi ezen folyam partjára jövünk Asburah hó 10-dik napján -(mely ma van), mert ezen a napon egy sok színü kigyót szokott a folyam -erre a helyre hozni, mi kifogjuk s visszatérünk honunkba; s midőn a -kereskedő hajók a mi partjainkat érintik, kelméket s egyéb czikkeket -adnak cserébe a mi feldarabolt kigyónkért. - -– Úgy hát az igen becses állat?! s mi az ő tulajdonsága? – kérdi Szaif. - -– Ezen állat bőre – mond a Nuhia – a vakoknak szemevilágát visszaadja; -elég ha ezen kigyóbőr egy kis darabjával megsuroljuk a vaknak -szempilláit, s az rögtön visszanyeri láttehetségét. - -– Az valójában csudálatos jótékony adomány! – de alig mondá Szaif e -szavakat, a folyam dagadni kezdett s medréből kiszökellt; hullámai a -szivárvány színeit vevék fel s nem sokára két roppant hal – melynek -alakja a kigyóéhoz hasonlitott – egészen melléje a víz szélire jött. A -Nuhia egyik megfogására készülvén, monda Szaifnak: - -– A másik hal bizonyosan számodra jött, mert mióta törzsünk létezik, -soha egynél többet nem láttunk, s így bizonyosan a másodikat Isten neked -küldé. - -Szaif ekkor megfogta azt, a mit Isten neki küldött s halásztársát az -onnan nem messze levő csolnakhoz követé, ezen csolnakban az előbbihez -hasonló két ember volt, kik hasonlóan megijedtek az ő jelenlététől; de -miután a halász megnyugtatá, hogy nincs mitől félniök, a parthoz húzák -csolnakukat s a halászt és Szaifot fölvéve s a két halat sem feledve el, -a tengernek eveztek s nehány óra mulva megérkeztek országukba. - -Partra szállván, a halász első gondja volt, hogy Szaifot a málikhoz -vezesse, kinek elbeszélte, hogy miként találkozott vele s hogy neki is -egy kigyója van, mely a hatalmas Isten kegyének elvitázhatlan jele. A -nuhiák málikja ekkor mondá fiatal arábunknak: - -– Kicsiny barátom! igen sajnálom, hogy közöttünk nem maradhatsz; de mi -az idegenektől félünk, s a mit érted tehetünk csak az, hogy egy -hajócskát s élelmet adunk neked, hogy azon vagy honodba visszatérhess, -vagy tetszésed szerint tovább folytathasd útadat. - -S más nap egy csolnakot megraktak eleséggel s Szaif tengerre szállott -azon szándékkal, hogy honába visszatérjen. De a szél és hullámok -ellenkező irányba ragadták, elannyira, hogy ő kénytelen volt minden -ellenműködéssel felhagyva, átengedni hajóját a tenger folyamnak, mely -három nap és három éjen át iszonyu sebességgel ragadta ugyanazon -irányba, a nélkül, hogy ezen útjában egy hajóra is talált volna; de -végre a negyedik nap reggelén aggódni kezdett volt, hogy száraz földet -sehol sem talál, és sehová meg nem érkezik; midőn nem sokára egy feléje -jövő hajó vitorláit pillantá meg. Szaif örvendve kezdett evezni, hogy a -távolságot megröviditse; s nem sokára a látott hajó közelében volt, -midőn egyszerre egy iszonyatos száj nyilt meg előtte s csónakját iszonyu -sebességgel nyelte bé. Szegény Szaifnak alig volt ideje a tengerbe -ugrani s sebesen úszva távozni ettől a falánk kalóztól, s midőn fejét -vissza meré forditani, látá, hogy az egy óriási hal volt, melynek -vitorlákhoz hasonlitó fehér szárnyai voltak. - -Szaif ekkor ruháit levetkezve, úszni kezdett a szél irányába s így -úszott egész nap a nélkül, hogy kutató szemei valahol partot -pillantottak volna meg; a sötét éj leereszkedett s ő érzé, hogy lankadni -kezd, hogy fáradság- és éhségtől kimerülve van s nem sokára már annyira -elfáradt, hogy mozdulni képtelen volt; ekkor érezte, hogy végpercze -közelg, s elkezdett buzgón imádkozni, Isten védelmébe ajánlván magát. - -Nehány óra mulva fiatal arábunk a lételnek oly csekély érzetével birt, -mennyi a halálnak érzetére szükséges; úgy tetszett neki, hogy a hullámok -megszüntek őt vinni, hogy ő sirjának hideg kövén fekszik. De a nap első -sugarai csakhamar lezáródott szempillái alá sikultak bé, a lég frisesége -fölelevenité eltompult érzetét; végre felnyitván szemeit, a tengertől -távol, nedves hideg földön találta magát, nem messze tőle nehány fa -állott; Szaif nagy erőfeszitéssel oda mászott, hol egy forrást s nehány -vad gyümölcsöt találván, egy kissé visszanyerte erejét, s miután nehány -óráig kinyugodta magát, egy a távolban megpillantott város felé intézte -lépteit. - -A mint közeledett a városhoz, az mind inkább szépnek és nagynak tünt fel -előtte. Szaif ekkor öltözetére, mely egy gatyából állott, vetvén -szemeit, szégyelte így a városban megjelenni, s szét nézett, ha nem -találhatna-é künn a mezőn valamely falusi lakot, hol meghúzhatná magát. -S a mint így vizsgálódnék, több sirva és jajgatva menő embereket -pillantott meg, kiknek nyakukra kötél volt akasztva, s a vesztőhely felé -vezettetének, őket kisérő fegyveres emberek által. Szaif ez utóbbiakhoz -közeledvén, kérdé, hogy mit akarnak tenni? és miért sirnak azon emberek? - -– Ezek orvosok – felel egyik – s málikunk halálra küldi a feletti -haragjában, hogy egyetlen leányának szeme világát nem tudták visszaadni. - -Szaif rögtön halbőrére gondolt, melyet hajótörése daczára is testére -kötve megvédett s mondá a katonáknak: Ne menjetek tovább, hanem -vezessétek e szegény orvosokat vissza a városba, mert ők nem -gyógyithatták s nem gyógyithatják meg a herczegnőt. Csak egyetlen egy -szere van annak, s egyedül csak én ismerem azt; s hallván messze levő -honomban a málik leányának szerencsétlenségét, csak is azért útaztam -ide, hogy neki szeme világát visszaadjam. - -A katonák kérdést tettek: hogyan van hát, hogy ő egyedül és öltözetlen -érkezik? Szaif elmondá, hogy a hajó, melyen jött, nem messze a parttól -törést szenvedett, s hogy neki sikerült, úszva partra jutni. - -A málik értesitve lőn, s a hozzája vezetett Szaifot szivesen fogadta, s -az általa nyujtott remény kimondhatatlan boldoggá tette, s illőleg -felöltöztetvén, a herczegnőhez vezette. - -Mihelyt Szaif Züliázán belépett a hárembe s szemeit a betegre veté, -azonnal megismerte, hogy az nem más mint Nahida, a khinai máliknak -leánya, kit Mukhtatif óriás várából kiszabaditott, s ki midőn látná, -hogy nőűl nem akarja venni, kivánta, hogy egy napon arany, öltöny és -kenyér nélkül érkezzék az ő országába. – Különös – mondá – hogy ezen -leány imája teljesült. - -Szaif elévett ekkor egy darab halbőrt s megdörzsölte vele a herczegnő -szemeit, ki rögtön olyat sikoltott, hogy a körülte levők azt hivék, hogy -meghalt. A málik nyugtalanul távozott családja után s azon perczben -lépett a szobába, midőn Nahida kinyitván szemeit, megismeré Szaif -Züliázánt s a viszontlátás örömében nyilt karokkal omlott keblére, akkor -atyja feddő hangon mondá neki: - -– Leányom, mit teszesz? ezen orvos iránti elismerésed igen messze ragad! - -– Atyám! – mond Nahida – ez az a hős, a kiért én annyit könyeztem, hogy -végre meg is vakultam; ez azon Szaif Züliázán, a ki engem Mukhtatif -óriástól megmentett s ő újból az, a ki látásomat visszaadta, melynek -azért örülök főképpen, mert kinyilt szemeimnek első pillantása az ő -arczára eshetett újból, mely azért boldogit főképpen engem, mert -tekintetemet ő rajta legeltethetem, kit oly hűn s oly reménytelenűl -szeretek. - -– Fiam! – mond ekkor a málik Szaifnak – hasonló szolgálatokért csak egy -jutalmat ismerek, s az leányom keze. - -Ekkor Szaifnak drága öltönyöket adtak, a mufti és a kadi (főpap és biró) -rögtön eléhivattak, a házassági szerződés megkészittetett, a vigalom és -örömünnep hét napig tartott. - -A hetedik napon Nahida leggazdagabb s legpompásabb öltönyét véve föl, -Szaif Züliázánhoz vitetett s a bemutatási ünnepély végeztével mind -visszavonultak, s a két házaspár magára hagyatott. Szaif a szoba egyik -szögletébe vonulván, imádkozni kezdett, s a mint imádkoznék zajt hallott -a szoba talaján, s föltekintvén Airudot pillantotta meg. - -– Já, Airud! – mond Szaif Züliázán. - -– Labik ya Szidi! – felel a nemtő. - -Szaif, Airud modorának megváltoztán csudálkozva, kérdé: - -– Honnan és miért jössz? - -– Jövök – mond a nemtő – hogy honodnak, nőd- és gyermekednek -visszaadjalak. - -– Végy hát és induljunk! – mond örömmel Szaif. - -De Nahida hallván ezen beszédet, könyekre fakadt s kiálta: - -– Hogyan! most már, midőn nőd vagyok, újból el akarsz hagyni? – s kezeit -imára emelte föl. - -– Vigyük e nőt is magunkkal – mond Szaif – mert félek az ő imájától; -mert imája következtében érkeztem nyomorultan és minden nélkül e távol -országba. - -Airud ekkor mindkettőjöket fölvevé s rögtön elindultak az arábok országa -felé. - -Nehány óra alatt Szaif honában volt, s azonnal bezárkózott Airuddal s -kérdé, hogy miként van, hogy nincsen többé Kamaria hatalmában? - -– Emlékezni fogsz bizonyosan – mondá a nemtő – azon sötétségre, melyet – -mint akkor elmondám neked – Barnokh Assahir Kamaria palotájára -bocsátott, s azon szenvedésekről, melyekkel a szultánát kínozta; ezen -perczben küldött volt el engem, hogy kelet valamelyik lakatlan szigetére -vigyelek. Távoztom után szultán Szaif Rádhoz küldött, kéretvén őt, hogy -nyomoruságában segitsen rajta s küldje el Szkárdiont, hogy Barnokh ellen -védje őt. Ez utolsó, bűvészete által megtudta Kamaria kérését Szaif -Rádhoz; rögtön alakot változtatott s Szkárdion alakját vette magára, s -egy gazdagon ékitett öszvérre ülvén a szultánnő palotájába ment. - -Kamaria, mihelyt Szkárdion megérkeztét béjelenték, maga elejébe ment s a -legnagyobb udvariassággal s tisztelettel fogadta; elpanaszolta neki -idegrángatódzásait s a sorvasztó hideglázt, mely egy perczig sem hagyja -nyugodni, s azon iszonyu zajt, a mi fejét csaknem szétzúzza; – „a mi a -sötétséget illeti, vezérséged is láthatja; s ez elől menekülnöm sem -lehet, mert bárhová menjek, követ engem, s mindazok, a kik velem -beszélnek vagy körülöttem vannak, e kiállhatatlan sötétségbe vannak -sülyesztve.“ - -Ekkor az ál Szkárdion elbeszélte neki, hogy azok mind egy Szihir -(boszorkányság, bűvészet) következményei s hogy ő reményli, hogy azoknak -befolyását megsemmisitheti. Rögtön munkához is fogott s bizonyos bűvészi -összelés (combinatio) által lerontá legelébb annak hatását, s a nap -sugarai behatottak a palotába s Kamaria visszanyerte egészségét. - -A szultánnő örömének özönében nem tudott szavakat találni, hogy az -álvezérnek háláját nyilvánitsa, s nem akart tőle egy perczig is távozni; -Barnokh oly szeretetre méltóvá tette magát, mint csak lehete; mindig -valamely módot keresvén, hogy a szultánnő karján levő Lueh-t -elsajátithassa. Az éj elérkezett a nélkül, hogy alkalom mutatkozott -volna; már illő lett volna távozni, s az álvezér fel is állott, hogy -búcsuzzon, midőn Kamaria mondá neki: - -„Maradj az estve nálam; te igen nagy műveltségü ember vagy s én szeretek -veled társalogni.“ - -Barnokh örömmel fogadta el ezen meghivást s miután sokáig beszélgettek, -a szultánnő saját szobájába vettetvén ágyat az álvezérnek, lefeküdt. - -Barnokh igen lekötelezett volt ezen figyelemért, mely terveivel oly -öszhangzásban volt. - -S midőn látná, hogy a rég nyugalmat nem élvezett Kamaria mélyen elaludt, -felkölt, gondolván, hogy ha ezen alkalmat elszalasztja, soha az életben -többé fel nem találja. Ekkor nagy elővigyázattal a szultánnőhez lépett, -fölemelte lassan kezét s lekapcsolá a Lueh-t, melynek lánczát ujjaira -tekerve tartotta Kamaria s azután ágyába visszatérve, megdörzsölte azt s -rendeletet adott, hogy jőjjek utánnad s hozzalak el. S íme, én örömmel -teljesitém ezen rendeletet. - -Még éj volt. Szaif Kamaria szobájába ment, ki még mindig mély álomba -volt merülve; megcsókolta ottan Barnokh Assahirt, ki neki kézbesité a -becses talizmánt azon figyelmeztetéssel, hogy ezután azt soha senkinek -át ne adja, s azután mindketten málik Efráh-hoz siettek, hol Szaif -családját megtalálta. - -Kamariának szokása volt, minden reggel nehány órát a trónteremben -tölteni, hogy vezéreit kihallgassa, itéleteket hozzon s rendeleteket -adjon. Most is, fölkelvén a trónterembe sietett; de mily nagy volt -meglepetése, midőn a trónt Szaif Züliázán által elfoglalva találta, -kinek jobbján málik Efrah, balján Szádun ült. - -A szultánnő szemeit törülé meg, azt hivén, hogy azok még valamely -álomlátás befolyása alatt vannak; de midőn a valóságról meggyőződni volt -kénytelen, könyeket és zokogást veve újból elő, az anyai gyöngéd -szeretet fegyverét vevé kezébe; de alig kezdé el ezen új, szinpadilag -ügyesen játszott szerepét, hogy málik Efrah, Szádun s mindnyájan, kik -jelen voltak, felkiáltának: - -– Szaif! ha te ezen nőnek újból hitelt adsz, ha az ő pokoli ravaszsága -által újból rászedetni engeded magadat, akkor téged közülünk senki sem -fog szolgálni, mert nekünk nem csak téged, hanem magunkat is féltenünk -kell. - -Ekkor Szaif monda? - -– Vigyétek és zárjátok a vár börtönébe! - -Nehány hétig nyugodtan s alattvalóit boldogitva ült Szaif atyja trónján. - -De nehány hét mulva értesitve lőn, hogy a két testvér vezér, Szkárdion -és Szkárdis, a városba vonulnak bé s az itt történt változásról semmit -sem tudva, Kamariához igyekeznek. Szaif rendeletett adott, hogy -értesitetlenül hozzája vezessék. S midőn a két vezér Kamaria helyett -Szaif Züliázánt találta a trónon, oly zavarba jöttek, hogy egy árva szót -sem tudtak kiejteni. Szaif pedig a börtönbe küldé, ahhoz, a ki az ők -segélyéhez folyamodott. - -Mihelyt a vezérek Kamaria társaságába jutottak, ez elbeszélte nekik az -eseményeknek csudás s nem remélt kifejlődését. Szkárdis ekkor mondá -neki: - -– Ha módot találok téged ezen fogházból kiszabaditani, szabadságunkat -vissza fogod-é adni? - -– Hogyan gondolhatod – mond Kamaria – hogy börtönben hagyjalak titeket -akkor, midőn én szabad leendek? - -Akkor Szkárdis zsebéből egy fehérport tartalmazó papirost vett ki, s -ezen port egy kevés vízben felolvasztván, megitatá Kamariával; ez -csakhamar elhalványult, szédülni kezdett s csaknem eszmélet nélkül esett -földre; de még annyi ereje maradt, hogy Szkárdisnak mondhassa! - -– Hát te engem megétettél, vezér? - -– Sehogy sem, – mond Szkárdis – én egy ártatlan szert adtam bé neked s -holnap semmi bajod sem lesz; de én ismerem Szaif Züliázánt s te holnap -szabad leendesz. - -S valójában a várparancsnok értesiteni ment Szaif Züliázánt, hogy anyja -veszedelmesen beteg, s nehány percz mulva Szaif remegve futott anyjához. - -S midőn halványan s erőhagyottan látá, könyezni kezdett és mondá neki: - -– Anyám, anyám! én méltatlanul bántam veled, én vétkes vagyok, hogy -téged bezáratálak; bocsáss meg nekem, anyám! - -S rögtön rendeletet adott, hogy a palotába szállittassék át. - -Szaif szorgalmas s szeretetteljes ápolása következtében Kamaria -csakhamar felépült mesterkélt betegségéből; ekkor Szaif mondá neki: - -– Anyám, kedves anyám! tartsd meg egésségedet, nyugalmadat és örömedet; -nékem nincsen szükségem a szultánságra, sem a Lueh-re, tartsd meg -mindazt; én ha országot akarok, tudok magamnak hóditani nemtők segitsége -nélkül is! - -A szultánnő sirni kezdett. – Fiam, szeretett gyermekem! ki az anyai -szívnek büszkesége vagy, – tartsd meg azon talizmánt, mert engem újból -vétkessé tehetne; én félek tőle, mert tudom mennyi roszat tettem vele -neked; vedd vissza, kérlek! - -– Nem, nem! – mond Szaif – mivel neked szenvedést okozott, én nem akarom -többé birni s más részről mi roszat tehetnél vele nekem, midőn én önként -elhagyom azon hatalmat, melyet te szeretni látszol, s melyben oly jól -találod magadat. - -– Kedves fiam! – mond az álnok Kamaria – ha te ugyancsak erőltetsz, hogy -ezt a talizmánt megtartsam, én ezen butor-rejték fiókba bezárom, hogy -megtartsam számodra, ha egy nap szükséged lenne rája. - -S mihelyt Kamaria a talizmán birtokába jutott, víg kedélyét s -merészségét visszanyerte s nem várt tovább, mint azon nap estvéjeig, – s -mihelyt egyedül lehetett, elővette a Lueh-t s Airudot eléhivta s mondá -neki: - -– Igaz-é, hogy Szaif hajdan egy kalnuszát vett el a Hakiméh Eflathun -fiaitól? - -– Igaz! – mond Airud. - -– Vedd rögtön fiamat – mond Kamaria – s vidd ezen fiatalok városa -közelébe s hullass a városra tűz- és kőesőt, s ha a lakosok kérdeni -fogják, mit akarsz? – mondd nekik, hogy „én a ti kalnuszátok elrablóját -hoztam el, vegyétek fegyvereiteket, s midőn összegyülve lesztek, én -ledobom ezt az arábot, hogy ti darabokra vágjátok!“ S most, midőn -alszik, vedd a puszták gyermekét – hozzátevé a szultánnő – s ügyelj, -hogy rendeletem pontosan teljesitsd! - -Airud távozott, magában mondva: Istenem, Istenem! mit tegyek? nekem -teljesitenem kell ezen iszonyatos rendeletet. Istenem, minő -szerencsétlen vagyok, hogy ily gyenge emberhez csatlakoztam, a ki engem -mindig visszadob egy oly gonosz teremtmény kezei közé! - -S megérkezve, fölvette őt a nélkül, hogy fölébresztené, s nem sokára -Hakiméh Eflathun gyermekeinek városa felett volt. A reggeli lég -frissesége s az útazás gyorsasága felébreszték álmából fiatalunkat, s -midőn magát a levegőben röpitve látá Airud által, felkiálta: - -– Mi történik velem? - -– Mit kérdesz engem, szerencsétlen vak! nem kellene hogy még feleletet -is adjak neked. Hát nem fogsz soha megszünni a világ leggonoszabb és -legravaszabb nője játékszere lenni? Te hitelt adhattál anyád -betegségének, melyet Szkárdis gyógyszere idézett elő? hát nem tudod, -hogy vannak oly teremtmények, a kikkel való érintkezésben se a szemnek, -se a fülnek nem kell hitelt adni? mindenki könyörgött neked, hogy ne -higyj e nőnek; mindenki szánt téged, csak te nem voltál szánalommal -önmagad iránt, s most saját hibád következtében meg fogsz halni, mert mi -a Hakiméh Eflathun fiainak városa felett vagyunk s nekem téged ezen -emberek boszujának fel kell áldoznom. - -– Airud, az igaz hogy sorsom nagyon szomoru – felelt Szaif – de mikor -valakinek olyan anyja van, milyen az enyim, azt hiszem jobb meghalnia -mint élnie, úgy a hogy én éltem; ő az én anyám, én meg nem ölhetem; s -míg ő él – legyen szívbeli gyengeség, legyen a vér hatalma, én reám ő -oly hatalmat gyakorol, hogy erőltetett könyeinek s szinészi szerelmének -én mindig hitelt fogok adni; azért elszánom magamat a halálra, mivel -boldogul s nyugodtan élni nem tudok. - -– Minő gyengeség! – mond Airud – egy az anyai névre méltatlan nő -megszünik anya lenni. - -– S ő mégis anya – mond Szaif – Isten maga nem vonhatja vissza tőle ezt -a tulajdont s tehetünk-é mi többet a mindenhatónál? - -Nehány percznyi szünet követé ezt; a nap feltünt a láthatáron, a nemtő -egyszerre felkiáltott: - -– Menjünk, nincs mit tenni! - -S a város fő piacza felett megállva, tűz- és kőesőt hullatott le. - -A lakosok föltekintének az égre, kiáltván: - -– Ki az, a ki velünk igy bánik? - -Airud felelé: - -– Az én vagyok, s elhozám azon embert, a ki kalnuszátokat elrabolta -volt; akarjátok-é, hogy én ezen embert nektek átadjam? - -– Igen, igen! – kiáltá egyhangulag a nép – dobd le, hogy tépjük -darabokra! - -– Menjetek fegyvereitek után – mond a nemtő – s azok lakjaikba menvén, -nem sokára a kopják, lándzsák és kardok ezrei fénylettek a nap -sugáraiban. - -– Most-ezer ölnyire fogok fölemelkedni s onnan fogom ellenségteket -ledobni! - -Hakiméh Eflathun fiai jobb szeretik vala, ha csekélyebb magasságról -ereszti le; mert féltek, hogy a hosszas esésben meg fog halni, s igy -boszujok éldeletétől meg lesznek fosztva. - -Airud mindig emelkedett, s midőn a kijelölt magasságot elérte, lelkéből -kiálta: - -– Já, Szatti! - -S azután eleresztvén Szaifot, nyilsebességgel elszállott. - -Szaif az űrben lefelé zuhanván, az első száz öl esése alatt ismételte: -„Já, Szatti,“ – a második száz ölben végső imáját végezte, a harmadik -száz ölben már eszméletét veszté; a negyedikben élet nélküli testként -zuhant mindig sebesebben a föld felé; – már 200 ölnyire volt csak a -földtől s Hakiméh Eflathun fiai kiabáltak s örvendeztek, mintha Isten -nekik Mózes mannáját hullatná le; de a mely perczben mindazon pontra -jutottak, hová Szaif esendő vala, egy légi lény madárként átrepülvén, -elkapta s villámsebességgel tünt el vele. - -Ekkor Hakiméh Eflathun fiai dühökben szakállokat tépték s fegyvereiket -mérgesen dobták a földre, s a ki nem elégitett bosszuvágy érzetével -tértek lakjaikba. - -A mi Szaifot illeti, őtet hű barátnéja Akisza ragadta ki a halál -torkából; ugyan is, midőn Airud mondá, hogy 1000 öl magasságról dobja le -Szaifot, remélte, hogy így időt nyerend Akiszát segitségére küldeni, -mielőtt a szencsétlen áldozat földre érne; s mihelyt a jó nemtő értesült -azon veszélyről, melynek barátja Szaif ki volt téve, a világosság -sebességével rohant s elfogván őt – miként mondók – saját várába -szállitotta. - -Szaif egészen eszmélet nélkül volt. Akisza minden kigondolható módon -ápolta őt, ágya mellett testvérként virasztva; de három egész napig -Szaif semmi életjelt nem adott, s Akisza keservesen siratta azt, a kit ő -már annyiszor megmente s kit ő a világ legnagyobb hősének hivott. Végre -a negyedik nap reggelén kinyitá szemeit, összeszedé eszméit s látván -Akiszát maga mellett, kérdezé, hogy hol van s hogy mi történt vele. -Akisza örömtől ragyogó arczczal felelt kérdéseire, könnyü ételt hozott -neki s azután kérte, hogy nyugodtan, csendességben maradjon. Akisza -buzgó igyekezete s gondoskodó ápolása következtében Szaif Züliázán -visszanyerte erejét s magát egészen meggyógyultnak hivén, egyszer mondá -Akiszának: - -– Kedves jó Akiszám! menjünk, kérlek, vissza anyámhoz, mert miután Isten -nem akarja, hogy meghaljak, ezen iszonyatos helyzetnek véget kell vetni, -s most bátorságot érzek magamban méltólag megbüntetni ezt a kegyetlen -nőt, a ki szerencsétlenséget hozhat mindazoknak fejére, kiket én -szeretek. - -– Hogy a hatalmas Isten tartson meg ezen elhatározásodban; de annak -végrehajtását el kell napolnod, mert én nem fogom engedni, hogy 3 hónap -előtt váramat elhagyd, mivel annyi idő igényeltetik a te tökéletes -kigyógyulásodra. - -– Mivel te engem kedves körödbe letartóztatsz, kérlek Akisza! menj és -nézd meg mi történik honomban; hozz hirt családomról s fiamról, ki eddig -már bizonyosan az atya nevet tudja hangoztatni. - -– Értem és engedelmeskedem – monda Akisza – s rögtön el is indult, s két -nap mulva megtérvén, monda Szaifnak: - -– Barátaid és családod tiszteltetnek, csókoltatnak, s mindnyájan jó -egészségben s nyugalomban vannak az országot kormányzó málik Efrah -védelme alatt, – mert Kamaria most örökre megszabadultnak hivén tőled -magát, a börtönből kihozatta Szkárdist és Szkárdiont s gazdag -ajándékokkal küldötte vissza szultán Szaif Rádhoz, de Barnokh azonnal -rábocsátá mindazon csapásokat, melyektől már egyszer megmenté s a -reszkető, megsiketitett s örökre sötétségben bolygó Kamaria kénytelen -volt lemondani az uralkodás- és kormányzásról. - -– És Sháma és fiam? – kérdé Szaif. - -– Sháma és fiad Dumár igen boldogok voltak, megtudva hogy te veszélyen -kivül vagy; ők lelkökből üdvözöltetnek s örömmel várnak. - -Mindezen jó hirek után Szaif erősebbnek s nyugodtabbnak érzé magát, még -három hónapot töltött Akisza várában, barátság-, nyugalom- és reményben -élve. - -Azonban, midőn a kiszabott idő eltölt, Szaif mondá barátjának: - -– Látod, jó Akisza! hogy nem akartam veled ellenkezni; ápoltatni s -kényeztetni engedém magam, mint egy nő; de nem kell magunkat a -restségnek átengedni, midőn kedveseinknek szükségök lehet reánk. Menjünk -s fosszuk meg Kamariát minden eszköztől, hogy ne árthasson! - -– Most már nem bánom – mond Akisza. S vállaira emelvén Szaifot, -elszállott vele. - -Ezen nap estvéjén, midőn a föld szinéhez közel haladnának, Szaif -kellemes hüvösséget s kedves illatot érzett, mely egészen hozzája -felszállott. - -– Honnan jön az a kellemes illat? – kérdé Szaif útitársától. - -– Az az úgynevezett Leányok kertjéből jön – felelt Akisza – s így -nevezik azért, mert a régi málikok azt a herczegnők időtöltési helyéül -csináltatták. Ez a kert valódi földi éden s páratlan a földön; de a -nemtők oda bémenni nem tudnak. - -– És az emberek? – kérdé Szaif. - -– Az emberek – mond Akisza – bémehetnek egy bizonyos rostélyzatig, mely -levelektől rejtetten a kertet két részre osztja; de a kert ezen részében -is csak nehány perczig mulathatnak. - -– Kérlek, Akisza! engedd, hogy mehessek bé e szép kertbe; – csak nehány -perczig maradok ottan s vissza fogok azután térni. - -– Já, – mond Akisza – mi leszállunk; de azon föltétel alatt, hogy két -óra előtt visszatérsz, s hogy nem fogsz az emlitett rostélyon túllépni. - -– Igérem – mond Szaif – hogy követni fogom figyelmeztetésedet. - -Akisza ekkor leszállt a földre s megmutatá Szaifnak a kert ajtaját. - -– Ím, itt a kapu! Sétálj ottan, de ne feledd el szavaimat. - -Mihelyt Szaif belépett a kertbe, mintegy káprázott a szeme azon sok szép -tárgy özöne alatt, mely látérzékét egyszerre megrohanta; s inkább egy -éden, egy bűvös álomban látott tündér liget, mint kert volt az. A -zöldség itt sokkal bujább, a virágok itt sokkal fényesebbek és -pompásabbak, a patakok csörgedezőbbek és tisztábbak voltak, mint másutt; -a gyepből vanilia szag emelkedett; a gyönyörü fasorok környezte ösvények -lágy mohával voltak benőve; s a gyümölcsök, melyek mindenütt virágokkal -összekeveredve mutatkoztak, elbájolták a látó, a szagló és izlelő -érzést. Könnyen érthető, hogy egy ily bűvös helyen az önfeledés, az -elmerengés és kéj részegségre ragadja a lelket, s így megfoghatók -Akiszának többször ismételt figyelmeztetései, hogy ottan ne időzzön -sokáig. - -Szaif meglepetésből meglepetésbe, elbűvölésből elbűvölésbe esett, s ily -elfogultságában egy gyértyánfának ment neki, mely szétnyilván, -rostélyzatot mutatott, mely hihetőleg az Akisza által emlitett s a kert -tilos részét elválasztó támzat lehetett; s ő rögtön visszalépett, hogy -barátnéja tiltásának engedelmeskedjék; de egy véletlen bétekintés egy -még sokkal nagyobbszerü látványt tárt fel annál, mit eddig látott, s a -bámulat és kiváncsiság, helyére szegezték. - -Nagy s vakitó fényes tollazatu madarakat látott, melyek rubin, smaragd, -violakő (amethyst) s topázzal látszottak kirakva; ezen gyönyörü madarak -most a napon enyelegtek egymással; majd gyémánttiszta forrás mellett -játszadoztak, majd zöldfák árnyába vonultak; de nem sokára figyelemmel a -rostélyzat felé tekintettek s ott senkit sem látva, egy folyócska -partjaira telepedtek, s ott egy szempillantásra levetkezvén -tollhüvelyöket, éppen oly szép nőkké váltak, mint a minő szép madarak -voltak. Csak egyetlen egy maradott a fán, s midőn társai vízbe szálltak, -hivták őtet, mondván: - -– Já szatti Maniatanufusz – miért nem jösz feredni velünk? - -– Ma nem feredem meg, leányaim! – felelt a madár – roszul vagyok; -szivemet szorongattatni érzem, szenvedek, boszus vagyok s nem tudom mi -tárgya az én boszankodásomnak; nekem bús előérzetem van, hogy ma valami -szerencsétlenség fog érni. - -– Ha búskomoly, ha szomoru vagy, annálinkább velünk kell tartanod – -mondának ezek – a mi vigságunk elűzendi a te búskomolyságodat! - -S végre hosszas kérések után rávették a madarat, hogy leszállt fájáról, -leveté tollhüvelyét. S legyen, hogy valódilag a szép kert általi -elbájoltatás volt oka, de Szaifnak úgy tetszett, hogy ez az utolsó nő a -legszebb teremtmény volt, melyet életében látott; egy darabig nagy -érdekkel szemlélte s azután gyorsan távozva visszatért Akiszához. - -– Induljunk Szaif! – mondá ez neki, mihelyt hozzája közeledett. - -– Indulni, oh nem! – mond Szaif – itt hagynám szivemet? - -– Szaif Züliázán – mond Akisza – te nem hallgattál reám; bétekintettél a -tiltott rostélyzaton. Tudd meg, szerencsétlen, hogy ezen kerten egy -Talszáméh van, a mely mindezeket a leányokat a férfiak ellenségivé -teszi, s ha te oroszlányi erővel birnál is, erőd hasztalanná válna; mert -ők képesek tégedet úgy megfogni kezeikkel, hogy te semmi ellentállást -tenni nem tudsz, s akkor örökre veszve vagy. - -– Azt a mely nekem annyira tetszett, Maniatanufusznak hivják – mond -Szaif, a ki Akiszának szavait aligha hallotta. - -– Az éppen az ők szultánjok – mond Akisza – egy büszke és fényelgő nő; -leánya egy hatalmas máliknak, a ki nemcsak az emberek, hanem a nemtők -felett is uralkodik. Higyj nekem, Szaif, s mondj le ezen bolondságról és -ne tedd ki magadat egy nőért, a ki téged nem szeret, s a ki talán -elveszteni akarand. - -– És ha én neked megigérem – mond Szaif – s ha nekem sikerül ide vezetni -azon büszke szép szultánnét, nem leend-é akkor az én hatalmamban? - -– Bizonyosan, mert a Talszáménak csak a kert kapujáig terjed hatalma; de -ő nem fog kijőni. - -– Akarsz-é csak fél órát várni reám – mond Szaif – én csak ennyi időt -kérek, s ha ez alatt sikert nem arathatok, egyedül vissza fogok jőni. - -– Te nagyon bizol az én barátságomban – mond Akisza – hogy hasonló -dolgokat kivánsz tőlem; de ha elhagynálak, akkor elpusztulnál; így hát -várni fogok reád. - -Ekkor Szaif Züliázán visszatért a kertbe; a rostélyzathoz közelitett s -egy kis fahoroggval sikerült neki magához húzni Maniatanufusz -tollhüvelyét, úgy hogy senki azt észre nem vette. - -Csakhamar kijöttek a nők a vízből, a szultána felölté drága öltönyét; de -midőn arra tollhüvelyét fel akará huzni, hiában kereste; akkor haragra -gyuladt s a többi leányokat rútul kezdé dorgálni, hogy rosz előérzete -daczára is őt feredésre késztették s több nőnek rendeletet adott, hogy -egy más tollhüvelyt hozzanak; ezek nem érkezvén elég hamar vissza, -másokat küldött utánok s így mindaddig, míg ő egyedül maradott. - -Ekkor Szaif, elhárintván a lombokat, megmutatá magát s mondá neki: - -– Urnője a sziveknek! mit keressz, nem tollhüvelyedet-é? az íme itt van! - -A szultánné, midőn tollhüvelyét Szaif kezei közt meglátta, dűhbe jött, -szitkokat szórt ellene s kérdé, hogyan merészkedett a málikok leányainak -kertjébe belépni s őket méltatlan jelenlétével megbecsteleniteni? - -S midőn ezen szavait bevégezné, kinyitotta a rostélyzat egy kapuját s -Szaif felé kezdett futni. Ez mindig kezeiben tartván a tollhüvelyt, -villámsebességgel iramodott a kapu felé; már csekély távolságra volt -attól, midőn egy faág- vagy kőben megbotolván, leesett. Szaif ekkor egy -könnyü kéz által hitte érintetni vállát. - -– Íme – mond, hirtelen felugorva – a nők hatalmába estem! - -(Vége az első kötetnek.) - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Szokásos felkiáltása az aráboknak.] - -[Footnote 2: Aráb felkiáltás.] - -[Footnote 3: Hosszu keskeny kelme, a melybe szokták takarni a müzülmánok -a halott testét.] - -[Footnote 4: A test mosásához s beillatozásához szükséges szerek.] - -[Footnote 5: Kifejezésdús aráb mondat, a mi körülbelől egy jelentésü -azzal: hogy az ördög vigyen el, vagy az ég verjen meg stb.] - -[Footnote 6: Barátság jelképe, mely által kötelezi magát a küldő, hogy -semmi ellenségest, semmi roszat tenni nem fog, hanem testvéri jó -indulattal fogadja.] - -[Footnote 7: Airud, neve az ezen talizmánhoz kötött nemtőnek, ki -védnökévé és szolgájává lesz annak, a ki ezen Lueh birtokosa, s neki -minden kérdésre kötelessége igazán felelni.] - -[Footnote 8: Az aráboknál a jegyesnek bemutatása a szabadban felállitott -sátorban történik.] - -[Footnote 9: A keletiek, de főként az arábok, a kivégeztetéseknél egy -bőrre álliták a bűnöst, melyet vérbőrnek hivtak.] - - - - -I. Kötet tartalma. - - Előszó III - I. =A rahalai arábok.= Szaif atyja szultán Züliázán végnapjai. Szaif születése és neveltetése 3 - II. =Muktatif az óriás.= Szádun Eszendcse vára. Miként jár el Veh Shilfala megbizatásában. Győzelme s visszatérése málik Efrah városába 20 - III. =A Nil történetének könyve.= Veh Shilfala megtudja valódi nevét. Mi érte a Kitab Tarik Enil keresésében. A Bair Akamik vagy mély kút 38 - IV. =A csudálatos gyűrü.= Szaif útazása a nagy Akiszával. Miként jut bé Muktatif várába. A Nil forrásai 55 - V. =Szaif Züliázán és Kamaria.= Szaif Rád követei málik Efrahnál. Szádun Eszendcse és a málik hadserge közötti harcz. Szaif visszatérte. Egy hadsereggel anyja ellen indul 77 - VI. =A Khamimeh kertje.= Szaif Züliázán meggyógyulása. Kalandjai Ham eben Noeh kastélyában és a Khamimeh kertjében. Miként menekül Airud nemtő segélyével 98 - VII. =Szaif (kard) Habesh fején.= Kamaria új kelepczéje 118 - VIII. =Sháma.= Khéllán és Attulinok országa 137 - IX. =Abuttai málik.= Oroszlánvadászat. A boszorkányok hegye. A hit győzelme 154 - X. =Kelet.= A csudálatos hal. Hakiméh Eflathun gyermekei. A leányok kertje 175 - -Az ev. ref. főtanoda betüivel Kolozsvártt. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -31 |s láed Veh |s lásd Veh - -52 |redeletet fogok |rendeletet fogok - -59 |ezt moudván |ezt mondván - -62 |fellet Szaif |felelt Szaif - -140 |tartnmányban hagylak – fefelé |tartományban hagylak – felelé - -147 |volt semmsiitve |volt semmisitve - -149 |saámára készitsék |számára készitsék] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Kelet tündér világa, vagy Sz -if Züliázán szultán. (1. k? by Ali Bey - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK KELET TÜNDÉR VILÁGA, VAGY *** - -***** This file should be named 62379-0.txt or 62379-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/3/7/62379/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org Section 3. Information about the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |