diff options
Diffstat (limited to 'old/62177-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62177-0.txt | 5161 |
1 files changed, 0 insertions, 5161 deletions
diff --git a/old/62177-0.txt b/old/62177-0.txt deleted file mode 100644 index be39aba..0000000 --- a/old/62177-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5161 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of A Serpolette, by Lajos Biró - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - - - -Title: A Serpolette - Regény - -Author: Lajos Biró - -Release Date: May 19, 2020 [EBook #62177] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A SERPOLETTE *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - - - - - - - - - - -A SERPOLETTE - -– REGÉNY – - -ÍRTA - -BIRÓ LAJOS - -BUDAPEST - -AZ ATHENAEUM IRODALMI ÉS NYOMDAI R.-T. KIADÁSA - -1914 - -Copyright 1914. - - - - -I. - -A kék hajóraj második diviziója az imént kapott az első divizió -zászlóshajójáról parancsot. A forró augusztusi nap alatt azonban a -hadgyakorlat vége felé közeledett. Nyugat felől pontosan látszottak már -a támadó vörös hajóraj füstölgő kéményei. - -A visszatérő páncélos cirkálók sietve menekültek be a sorhajók mögé és -az első divizió zászlóshajója erre ontotta az új parancsokat. A négy -fehér óriáshajó előbb füstölögve formált kettős sort, azután egyes sort, -hogy nemsokára besorakozzék saját zászlóshajója mögé egy egyenes sorba. - -A két hajóhadosztály – négy-négy sorhajó – most csaknem egy magasságban -gőzölt nyugat felé. A második divizió zászlóshajójának a parancsnoki -hídján ott állott Péter herceg, a hajóhadosztály parancsnoka. A -messzelátót időről időre a szeméhez emelte és idegesen, bosszusan és -megvetően figyelte az első divizió zászlóshajóján a jelzőárbócot. - -– Nézze, – mondta – nézze Ridarsky, mit művel az ott. – Nézze azt a -lázas tevékenységet. – Mire azután ott leszünk a vörösek előtt, nem tud -már mit parancsolni, mert minden lehetséges parancsot kiadott. - -Ridarsky báró, a herceg szolgálattevő kamarása, egy lépést tett előre. -Jóval kisebb volt a hatalmas termetű hercegnél; az arca szögletes, a -szája mosolygó, de hideg és elszánt. Előre lépett egyet és halkan -nevetni kezdett. - -– Mit nevet Ridarsky? – kérdezte a herceg. - -– Fenség, – mondta Ridarsky mosolyogva – félek, hogy nem szabad… Nagy -tiszteletlenség. - -– Csak ki vele. – No, egy-kettő. - -– Azon nevetek, – mi történnék, ha fenségednek most elfogyna a türelme, -és a zászlók útján azt jeleztetné vissza: »kedves cousin, ennek már -megint egy nagy szamárság lesz a vége«. - -A herceg elnevette magát. Egy másodpercig szinte kísértést érzett… mi -volna, ha megtenné?… az egész hajóraj, amely őt imádja és unokafivérét -gyűlöli, ujjongana… a nagy hajók táncolnának a röhögéstől… és ez -legalább nyílt szakítás volna, visszacsinálhatatlan botrány, vége lenne -mindennek, ő itthagyna mindent, ugyis itthagy mindent, de itthagyná az -emlékét egy példátlan megfenyítésnek is, itthagyná is az emlékét annak, -hogy kérlelhetetlen ellenfelének a király előtt és ezer meg ezer -tengerész előtt vágta az arcába a megvetését… - -De azután elmosolyodott. Gyöngéd pillantással nézte végig Ridarskyt. -Ezekért az ötletekért, a bátorságáért, a kíméletlen kritikájáért, a -csipős szavaiért lett kedvence a fiatal katonatiszt. Gyöngéden -végignézte és komolyan mondta: - -– Nem, Ridarsky. – Ellenség előtt vagyunk, – ha csak játékellenség előtt -is. – Egyelőre tegyük meg, amit parancsolnak; – ha szerencsénk van, nem -rohanunk bele az ő záróhajójukba. - -A parancs, amelyet az első divizió zászlóshajójáról Miklós herceg a -viceadmirális küldött, az volt, hogy az egyenes sorban haladó második -divizió kanyarodjék nyolc vonalnyit jobbra. A kanyarodás azzal a -veszedelemmel járt, hogy az élen haladó zászlóshajó – a Péter hercegé – -beleütközik a tőle jobbra levő első divizió utolsó hajójába, amelynél a -kanyarodás megkezdésekor már magasabban állott. Az összeütközés meg is -történt volna, ha Péter herceg ki nem adja azokat a parancsokat, -amelyeket a viceadmirális elfelejtett a manőver megkezdése előtt kiadni. -Kiadta a parancsokat, az összeütközés elmaradt, és Péter herceg -fájdalmas melankóliával gondolt rá, hogy most az egész hajóraj tudja, -hogy ő tette jóvá a kapkodó, izgatott, gőgös és zsarnok viceadmirális -hibáját, csak a király nem fogja tudni… - -… A király környezetében minden ember ellensége neki. A király -környezetében minden ember a Miklós herceg embere. A király vakon bízik -Miklósban. – A hajóraj eközben odaért a vörös flottához. Megkezdődött az -ágyuzás és azzal ért véget, hogy a király hajójáról a döntőbírák -zászlójelzés útján a Miklós herceg flottáját mondották ki győztesnek. - -Alkonyodott és a hajók indultak a kikötő felé. Péter herceg átszállt egy -gőzbárkára és csendes, de ideges parancsára, a bárkának minden ereje -megfeszítésével, sustorogva kellett a part felé repülnie. A gépész -aggódva nézegetett fel a hercegre, amikor a gyorsaság újra meg újra nem -volt elegendő neki, de a herceg nem törődött az aggódó pillantásokkal. -Elmerülve nézte a ziháló gépet, amelynek csattogó munkájától az egész -kis hajó remegett, és fájdalmasan élvezte a kínzást és a veszedelmet. -Imádta a gépeket, milyen elmés remekmű ez a kis gép is, – hogy kínlódik -most, – milyen hörögve és zakatolva tiltakozik ellene, hogy ilyen -méltatlanul gyötörjék, – meddig tűri vajjon? – még egy perc és fellázad… - -– Gyorsabban! - -A gépész elsápadt, de engedelmeskedett. Ridarsky elhúzódott a herceg -háta mögül. A bárka suhogva repült a csendes vízen, de az egész teste -remegett a kínzott gép erőszakos lökéseitől. A herceg komoran és -összeszorított ajakkal élvezte a veszedelmet. A gép esztelenül és -süketítően zakatolt; ha a rohanás még egy percig tart, felrobban; – -ekkor azonban beérkeztek a kikötőbe, a gépész sápadtan törölgette a -homlokáról a verejtéket, a herceg pedig szótlanul partraszállt és indult -a lakására. - -A lakásán megsimogatta fehér orosz agarát, Monsiegneurt, azután, a -Szedlák segitségével, csendesen és elgondolkozva átöltözködött. - -– Van fenségednek még valami parancsa? – kérdezte halkan az öreg lakáj. - -A herceg szórakozottan nézett az öreg lakáj símára borotvált, papos -arcába. A lakáj várt. A herceg nem szólt. A lakáj egy alázatos -mozdulatot tett. Ekkor a herceg megrezzent, mint aki álomból ébred fel -és gyorsan mondta: - -– Semmi, Szedlák. – Köszönöm. - -Szedlák felemelte a herceg köpönyegét, a karjára vette és egy lépést -tett hátrafelé. Készült rá, hogy a herceget lekíséri a kocsijáig. A -herceg azonban ekkor visszafordult és belenézett az arcába. A tekintete -most nem volt üres és álmodó; látó tekintet volt. A herceg arca kipirult -és a lágy pillantású szürke szem mélyén tűz lobbant fel. - -– Szedlák, – mondta röviden és keményen – elmegy Lind kisasszonyhoz és -megmondja neki, hogy a tiszti kaszinó után egyenesen hozzámegyek. – Úgy -tizenegy óra tájban. – Talán féltizenkettő is lesz. - -A lakáj mozdulatlanul állott. Alig lehetett látni, hogy az ajka nyílik. - -– Igenis, fenség. - -A herceg indult, de egy-két lépés után megint visszafordult. A fejét -felemelte és a hangja még keményebb lett. - -– És hogy a kaszinóban ott lesz a király is. - -– Igenis, fenség. - -A herceg egy másodpercre elnézett a levegőbe. Azután megreccsent a -hangja: - -– És hogy… hogy hírt viszek neki. - -– Igenis, fenség. - -A lakáj mozdulatlanul állott. Dús, hófehér hajával, tiszta és szabályos -fejével, fekete ruhájában, most egészen olyan volt, mint egy ismeretlen -vallás előkelő és hallgatag főpapja. - -– Köszönöm, Szedlák. - -A herceg megfordult és siető, kemény lépésekkel lement a lépcsőn. - -A tisztikaszinóban a bankett alatt némán ült a helyén és egyre növekvő -ingerültséggel hallgatta a pohárköszöntőket. Gyűlölte és megvetette ezt -a hangot, ezeket a kongó és kihívó, de lendülettelen és elkopott -szavakat, a hivatalból való lelkesedést, az alázatot, a szolgaságot, -amelynek itt minden szó jelképezője volt. Egyszer találkozott a -tekintete a Miklós herceg hideg tekintetével. És egyszer érezte, hogy a -király nagy és bús szeme hosszan pihen rajta. - -Nem nézett fel. De amikor ez a nagy és bús szem másfelé fordult, akkor -halkan és óvatosan ő kereste fel a királyt a tekintetével. A király -hajlott háttal ült az asztalfőn. Vékony és rövid orra szinte áttetsző -volt, mintha fehér viaszból lett volna; összecsukott száját elfödte -barna bajusza és rövid szakálla, amelybe már ősz szálak vegyültek. A -szája két oldalán két erős ránc húzódott lefelé, és ráncosodott már -szokatlan magasságú homloka is. És a haja a halántékán már egészen ősz -volt. Igy ült ott búsan és fáradtan az asztalfőn és az arca csak akkor -lett élő ember arcává, ha hosszú szempilláit felemelte és a barna -karikák közül, amelyeket álmatlanság és fáradság rajzolt a szeme alá, -kivilágított aranybarna, meleg, nagy szeme. - -Péter herceg sokáig nézte a királyt; összehasonlította a maga sudár és -erős negyvennégy évét ennek a fáradt fiatal férfinak a harminchárom -évével; de az öröm és a büszkeség helyett, amelyet magában fel akart -idézni, elszorult a szíve. A vacsora után, amikor a király befejezte a -cerclejét, megadta a jelt a táncra és egyszerre odafordult hozzá, hogy -bevonja egy pálmákkal diszített fülkébe, a szívének ez az összeszorulása -olyan kínzó lett, hogy fájdalmas erőfeszítéssel kellett lélegzetet -vennie, mert különben oda kellett volna kapnia a szívéhez. Nagy -lélegzetet vett és a királlyal, aki karonfogta, belépett a fülkébe. Kint -mindenki tudta, miről van szó, és akik a közelben voltak, halkan -összebólogattak. - -Bent a fülkében a király fáradtan leült a félköralakú márványpadra és -maga mellé vonta Péter herceget is. A király mozdulata, most is és az -előbb is, amikor szótlanul karonfogta, bizalmas volt. A herceg nagy -melegséget érzett a szíve körül. - -Egy másodpercig hallgatva ültek, azután a király felemelte keskeny fehér -kezét és csendesen rátette a Péter herceg izmos barna kezére. - -– A kabinetfőnököm – mondta halkan – ma délután referált a -kívánságodról. És én nem akarok a válasszal egy napot sem várni. - -Elhallgatott. A hangja azonban bizalmas volt és meleg, úgy hogy Péter -herceg felindultan megkérdezte: - -– És… teljesíted a kérésemet? - -– Nem. - -A válasz lágyan és csendesen hangzott el, de Péter herceget meglepte és -megbántotta. - -– Nem? – kérdezte elsápadva és nagyon halkan. - -– Nem – szólt még egyszer csendesen és gyöngéden a király. - -A szemét állandóan lesütötte, a szempillája csak egy másodpercre rebbent -fel, de fel nem nyílott egy percre sem. - -– Nem – mondta még egyszer lesütött szemmel és elgondolkozva. - -Hosszú szünet támadt. Péter herceg remegő térddel akart felkelni. - -– Minthogy az okaidat nem kívánod velem közölni, – mondta közben – -feltételezem, hogy az okot ismét a környezetedben kereshetem, amely már -annyiszor… - -A király megfogta a kezét és nem engedte felállni. - -– Hidd el, – mondta melegen – hidd el nekem végre, hogy megint rossz -helyen keresed az okot. - -Péter herceg kipirulva fordult feléje. De a király még mindig lesütötte -a szemét és ő nem tudott vele szembenézni. - -– Az ok – mondta elgondolkozva a király – a te választottad személyében -van. - -Péter herceg gyors lélegzetet vett és ez a heves lélegzetvétel úgy -hangzott, mint egy halk hördülés. A király megnyugtatóan emelte fel a -kezét. - -– Nem – mondta – azok a jelentések, amelyeket kaptam, semmi rosszat róla -nem tudnak. - -– Akkor hát? – kérdezte halkan Péter herceg. - -– A jelenéről semmi rosszat – folytatta elgondolkozva a király. – Egy év -óta, amióta te az érdeklődéseddel kitünteted, teljesen kifogástalan -életet él. - -– De? – kérdezte rekedten Péter herceg. - -A király várt a válasszal. Elgondolkozva hajtotta oldalra a fejét, a -szemét még mindig lesütve tartotta és azután szakadozottan, tagoltan, -szinte energikusan mondta. - -– De én azt kívánom, hogy a nő érintetlenül lépjen be a házasságba. - -Péter herceg gyors mozdulattal felemelte a kezét, hogy végigsimítsa zúgó -homlokát. Megdöbbentette és felháborította ez a gőgös és hideg mondat. -Embertelennek és oktalannak érezte ezt a szigorúságot és úgy áradt az -ajkára a mondanivalója, hogy dadogni kezdett. - -– Egy nő, – mondta dadogva – a nő… a lelkében hordja a tisztaságát, nem -a külső érintetlenségében; és százszor érintetlenebb lehet valaki, aki… - -Lázasan beszélt; a király lesütött szemmel hallgatta, de időről időre -szótlanul megrázta a fejét. Péter herceg végre kétségbeesve kifakadt. - -– De bocsáss meg – ha énnekem jó így… - -A király ekkor egy másodpercre feltekintett rá. Aranybarna nagy szeméből -egy kutató, rejtelmes és bús tekintet érte a herceget. Azután újra -lesütötte a szemét és nyugodtan mondta: - -– De énnekem lehetetlen a beleegyezésemet adnom hozzá. Helytelennek -tartom. Veszedelmesnek tartom. Bűnnek tartom. - -Hallgatott egy másodpercig, azután csendes mozdulatot tett a kezével: - -– És milyen érzésekkel várod azt, hogy fiad legyen tőle? Egy nőtől, aki -már a másé volt? - -A kezét ismét felemelte és széles, lezáró és elintéző mozdulatot tett -vele: - -– Ha egy… egy polgárleányt választottál volna, segítségedre lettem -volna: vagy úgy, hogy morganatikus házasságot köss vele, vagy úgy, hogy -megadtam volna neked azt a címet, amelyet kértél; de ebben nem lehetek -segítségedre. A nőnek érintetlenül kell a házasságba belépnie. - -– De hiszen ő nem tudhatta, hogy idővel megismerkedik velem… - -A király megrázta a fejét. - -– Mindegy. Őriznie kellett volna magát a jövendő férje számára. - -Péter herceg tehetetlen kétségbeesést érzett, elbágyadva hajtotta le a -fejét és egy másodpercre behúnyta a szemét. Behúnyt szeme előtt a nem -látó szem félhomályában ekkor egyszerre élesen, körvonalazottan, fényes -világításban megjelent az Annie szőke feje. Péter herceg szomjasan -meredt rá erre a közeli, szinte megfogható vizióra, egyetlen másodperc -alatt teleszívta a lelkét ennek a látványnak az üdítő, friss -szépségével, a lelke megkönnyebbült, a haragja feltámadt, kinyitotta a -szemét, felugrott a padról és bőséges, heves és remegő szóáradatban -bejelentette a királynak, hogy mi az ő válasza erre a visszautasításra. -A király szótlanul hallgatta. - -Péter herceg most elmondott mindent. Elmondta, mennyit szenvedett eddig -is; és hogy a zsarnokságnak és az alázatnak az az atmoszférája, amelyben -élnie kellett, úgyis elviselhetetlen volt a számára. Ujra elmondta, hogy -a király egész kormányzati rendszerét rossznak tartja és hogy a -hadsereget és a haditengerészetet a mai irgalmatlan és esztelen -fegyelmezés lealacsonyítja és megrontja. A katona ember; és az embernek -jogai vannak; és az emberrel, akár katona, akár nem, úgy kell bánni, -amint emberhez méltó. Végül halkabban, de nyugodt ajakkal és felemelt -fővel elmondta, hogy mivel a király sem az ő személyes kívánságait -teljesíteni nem akarja, sem azokat a javaslatokat nem hallgatja meg, -amelyeket ő, az ország és a dinasztia érdekében, többízben elébe -terjesztett, ő a haditengerészetben viselt rangjáról lemond, a királyi -házból kilép, polgári nevet vesz fel és az országot elhagyja. - -Szálasan, keményen, erősen állott a király előtt. A király meggörnyedt -háttal ült a padon és lesütötte a szemét. De amikor Péter herceg -befejezte a mondanivalóját azzal, hogy a királyi házból kilép és az -országot elhagyja, akkor egyetlen heves mozdulattal felállott. - -– Azt te nem fogod megtenni – mondta remegő hangon, amelyről nem -lehetett tudni, a könyörgés több-e benne, vagy a fenyegetés. – Nem -akarom megérni, hogy te is térden állva könyörögj előttem, hogy -fogadjalak vissza, mint Vladimir, az ősz hajával. Te azt nem fogod -megtenni. - -– Ah, – felelte Péter herceg – megteszem. Én nem vagyok romlott és léha -élvező, mint Vladimir. Én boldogan dobok el mindent és vissza sohasem -kívánok majd semmit. Mert ez az állapot nekem gyűlöletes és az -ittmaradás az szenvedés. - -A király ekkor egészen közel lépett hozzá. Halvány arcába egy vérhullám -szökött fel és felemelt keze remegett. - -– Hát azt hiszed, – kérdezte reszketve – hogy nekem csupa gyönyörűség -itt maradni? - -Péter herceg meglepetve bámult rá. A király szája vonaglott és lehúnyt -szempillái remegtek, mintha könnyeket rejtegettek volna maguk mögött. -Vékony fehér kezét rátette a Péter herceg karjára és a vékony fehér kéz -úgy szorította át a herceg karját, mint egy vasgyűrü. - -– Hát te is azt hiszed, – mondta reszketve – hogy nekem jó itt? Ridegnek -lenni? Kéréseket megtagadni? Nem szeretnék én is jobban elmenni a ligur -tengerpartra egy villába a hegyoldalon, lejárni a tengerhez és egész nap -nézni, amint a gyerekeim játszanak a homokban? - -Péter herceg megdöbbenve hallgatott. Soha ilyen lázas szavakat senki a -királytól még nem hallott, soha senki nem is sejtette, hogy a király nem -élvezi az uralkodást, hanem szenved tőle. De akkor miért…? De akkor -hogyan…? Száz kérdés rajzott fel az elméjében; és még mielőtt -végiggondolhatta volna őket, már meg is kapta rájuk a választ. - -A király néhány heves lélegzetet vett, azután felemelte kipirult fejét, -és lesütött szeme most egyszerre felnyílott. - -– De bennünket – mondta hangosan – Isten rendelt arra a helyre, amelyen -vagyunk. - -Aranybarna, nagy, bús szeme mélyén fényesen világító lángolás gyulladt -ki. - -– Amit cselekszünk, – mondta csendes áhítattal – azt Isten akaratából -tesszük. - -Egy rajongó mozdulattal kitárta a karját, mintha mondani akart volna még -valamit. De nem szólt. A karját lassan, szinte szégyenkezve -leeresztette, a pirosság eltűnt az arcáról; az arca az a fáradt -viaszk-arc lett, amely a vacsoránál volt; szempillái fáradtan készültek -leereszkedni és aranybarna szemében kis szikrákká sziporkázott szét a -rajongó, világító tűz. Úgy látszott, szégyenkezve és fáradtan egészen -elhallgat; úgy látszott, szótlanul megfordul és kimegy; már indult -kifelé, de az utolsó másodpercben még visszafordult, hogy egyetlen sötét -szóval befejezze a mondanivalóját. - -– És aki a helyét elhagyja, – mondta mozdulatlanul, halkan és komoran – -az Isten ellen vétkezik. - -Azután megfordult és kiment. Péter herceg megdöbbenve bámult utána és -minden lélekjelenlétére és minden energiájára szüksége volt, hogy meg -tudjon mozdulni és hogy a pálmadíszes fülkét rögtön utána elhagyja. A -társaságnak odakint felesleges rögtön megtudnia, mi volt a beszélgetésük -eredménye. - -Kiment a terembe, elvegyült az emberek közé, nézte a királyt, akinek a -sápadt arcáról ismét nem lehetett semmiféle indulatot leolvasni, és -igyekezett elfogulatlanul és nyugodtan beszélgetni azokkal, akik elébe -akadtak. De a lelke meg volt zavarva és fel volt zaklatva. Hát ez is -lehetséges? Hát van ember még, aki ezt a primitív istenhitet hordozza -magában? És nem azért hordja, hogy másokra hasson vele, hanem féltetten, -szégyenletten és titokban minden bajának ez a megnyugvása és minden -cselekedetének ez a magyarázata. Hiszen az ilyen ember nem is lehet -igazi bizalommal az olyan fajtájú ember iránt, mint ő, aki szabad minden -lelki babonától és aki felemelt fejjel néz szembe az univerzum minden -titkával. Nézte a királyt: a sápadt arca megint fáradt és mozdulatlan. -Sápadt és fáradt zsarnok – gondolta – és Isten van vele. Megborzongott -és nyugtalanságot és aggodalmat érzett. - -Tizenegy óra elmult és ő bizonytalanul és tétovázva járt ide-oda a -termekben. Annie most már várja. Várja; de ő nem tudta magát elszánni az -indulásra. Nem tudott elszakadni ettől a környezettől, amelyet unt és -gyűlölt; és egy-egy téveteg és bizonytalan gondolat, amelyet jóformán -megszületni sem engedett, verejtékessé tette a homlokát. - -Elmult negyedtizenkettő. Azután féltizenkettő és háromnegyedtizenkettő. -A Péter herceg nyugtalansága egyre nagyobb lett, a szíve rémülten vert -és időről időre fel kellett emelnie a kezét, hogy letörölje verejtékező -homlokát. Mielőtt az óra azonban tizenkettőt ütött volna, a termekben -különös mozgás támadt. Péter herceg egy fiatal tiszttől megkérdezte a -mozgás okát. A fiatal tiszt feszesen, de mosolyogva válaszolt: - -– Maxwell őrnagy bemutatja ő felségének Ladyt. - -– Kit? - -– Ladyt. - -Péter herceg még mindig nem értette. A fiatal tiszt erre elmondta, hogy -Maxwell őrnagy Afrikából hozott volt egy fiatal, nőstény orangutangot. A -nagy majom, amely imádja az őrnagyot, többet tud, mint minden híressé -vált társa, amely eddig Európában szerepelt. Az urak az egyetemről napok -óta tanulmányozzák és azt állítják, hogy Lady szenzáció az -állatpszichológia területén. Lady egyébként napok óta velünk eszik a -tiszti étkezőben. A fenség siessen, ha a bemutatást látni akarja. - -Péter herceg a játékszoba felé tartott, ahol a bemutatásnak meg kellett -történnie, még idejekorán ért oda és tanuja lett a következő jelenetnek. - -A játékszoba baloldali részén egy fényes társaság állott: a király és -kísérete, hercegek, főpapok, tábornokok, admirálisok és miniszterek. A -király éppen a jobboldali ajtó felé fordult: érdeklődve tett egy lépést -előre; a kíséret pedig visszahúzódott, hogy a király érdeklődését ne -zavarja. A király így egy nagy félkör közepén egyedül állott. A -jobboldali ajtón pedig, amely felé arccal fordult, belépett egy -fantasztikus és csodálatos pár: Maxwell őrnagy és Lady. - -Ladyt háremhölgynek öltöztették fel: piros selyemmellénybe, piros -selyembugyogóba és cifra papucsba. A fejére keleti fejdíszt raktak, a -jobb kezébe legyezőt. A balkarját bedugta a Maxwell őrnagy karja alá; és -apró lépésekkel így jött vele a szoba közepéig. - -A szoba közepén, pár lépésre a király előtt Maxwell őrnagy megállott és -mosolyogva mondta: - -– Felséged kegyes engedelmével bátor vagyok Ladyt bemutatni… - -Lady erre hátravonta a ballábát és meghajtotta a fejét. Mélyen bókolt, -mint az udvarnál szokás. A kíséretben egy két halk nevetés hangzott fel. -De a király még nem nevetett, és így a nevetések mögötte is -elhallgattak. A király hallgatott és csodálkozó, szinte bús és -megdöbbent tekintettel nézte Ladyt. - -Lady a mély bókolás alatt kivonta a karját a Maxwell őrnagy karjából. A -bókolás után pedig kiegyenesedett és három lépést tett előre a király -felé. Mikor ott volt egészen előtte, akkor felemelte a jobbkezét és -barátságos, megszokott, széles mozdulattal kézszorítással nyujtotta -feléje. - -A Lady szőrös és nagy keze kézszorításra emelkedett és azután úgy maradt -a levegőben egy–két–három–négy–öt hosszú másodpercig. Az ötödik -másodperc eltelte után Maxwell őrnagy gyorsan odaugrott Ladyhez és -megparancsolta neki, hogy eressze le a kezét; de ekkorra nyilvánvalóvá -lett, hogy a király öt másodpercig kínos helyzetben volt. A szeme -ijedten, nagyranyílt volt; a szája körül különös, tehetetlen vonás -keletkezett. Nem volt hozzászokva, hogy kezet nyujtsanak neki; a -majomkéz, amely bátor mozdulattal nyúlt feléje, egy kis borzongással is -töltötte el; sem arra nem tudta volt elszánni magát, hogy megszorítsa a -feléje nyujtott kezet, sem arra, hogy elutasítsa. Az egyik mozdulatot -lealacsonyítónak érezte, a másikat nevetségesnek. Igy történt, hogy a -király zavarba jött a majom előtt. És hogy öt másodpercnyi kínos helyzet -támadt, amely csak akkor ért véget, amikor Maxwell őrnagy közbelépett és -Lady hozzáfogott egyéb produkcióihoz. - -Péter herceg azonban ezekre a produkciókra már nem volt kíváncsi. Amikor -ezek a produkciók kezdődtek, ő sarkon fordult és elment. Átsietett a -termeken, lement a lépcsőn és beült a kocsijába. - -– Hajts – mondta a kocsisnak. – Gyorsan. - -A város templomtornyaiban tizenkettőt ütöttek az órák, vele repült a -kocsi az Annie lakása felé és ő boldog nagy lélegzettel szítta be a -hűvös éjszaka levegőjét. Szabad volt a melle és a szíve és a feje; és -úgy érezte, hogy a lelke tele van nevetéssel. Ugy érezte, hogy hangosan -nevetnie kell az örömtől; és ki kell nevetnie az elmult órája minden -ijedt gondolatát; és hangosan kacagnia kell azokon a babonákon, amelyek -szabad lelkét egy rossz órára borússá tették és megzavarták. - -* * * - -A kocsi megállott, Péter herceg kiszökött belőle és három fokot ugrott -át egyszerre, amint felrohant a lépcsőn. Az előszobában azonban -meglepetve állott meg. Az előszobában ugyanis rendesen, csinosan, -feszesen egy fiatalember ült. A kis bajuszáról a herceg azt -következtette, hogy elmult húsz éves, de az arca rózsás volt, mint egy -gyereké és a magassága akkora, mint egy alacsony tizenhat éves fiué. A -széken úgy ült, mint a rendes gyerekek az iskolában, a térdére -ráfektette két apró kezét; amikor azonban a herceg belépett és -csodálkozó pillantást vetett rá, akkor felugrott, kihúzta magát és -katonásan jelentkezett. - -– Királyi fenségednek alázatosan jelentem: Bordeau Félix, rajzoló. - -A herceg még mindig értelmetlenül nézett le a rózsás arcú, szőke -bajuszos kis fiura; ekkor azonban kinyílt egy ajtó és az ajtóban -megjelent az Annie csillogó, de borzas és álmos szőke feje. Annie az -első másodpercben észre sem vette, mi történt, csak azután látta meg, -hogy az óriási herceg előtt feszesen ott állt a kis szőke fiu és hogy a -herceg kérdő tekintettel néz őrá. Ekkor nevetni kezdett: - -– Ah, – mondta – igen: Félixke. Félixkének én mondtam, hogy várjon. Csak -jőjjön be fenség, – majd elmondom. - -A herceg bement a szobába. Hallgatott és az arcán a kedvetlenségnek egy -árnyéka suhant végig. Annie észrevette és ő szólalt meg elsőnek: - -– Egy cseppet se voltam ám álmos – mondta mosolyogva. – El akartam -aludni, hogy magáról álmodjam. És magáról álmodtam. - -Puha kezét lassan beletette a herceg kezébe. A herceg kedvetlensége -gyorsan eltűnt; a puha kis kézből nagy melegség áradt át a testébe. -Csendesen magához húzta az asszonyt. Annie hozzásimult, a mellére -hajtotta a fejét és gyöngéden megkérdezte: - -– Jó hírt hozott? - -A herceg a kezébe fogta szőke fejét és megcsókolta az ajkát. - -– Jót – felelte. – Az enyém leszel. - -Annie összecsapta a kezét: - -– A király beleegyezik? – kérdezte felujjongva. - -– Nem – felelte Péter herceg nyugodtan. - -Annie az összecsapott két kezével mozdulatlanul megállott és kék szeme -nagyra nyílt. Péter herceg gyönyörködött a zavarodottságában és az -aggodalmában. - -– Hát akkor hogyan? – kérdezte végre szorongva Annie. - -– Ugy, – felelte a herceg boldogan és büszkén – hogy nem törődöm többé -az engedelmével. Amit elvehetne tőlem: magam adok oda neki mindent, – -címet, rangot, hatalmat, vállrojtot – mindent odaadok és téged -választalak helyette. - -Az Annie kék szeme elborult. - -– Mindent… odaadsz… értem? – kérdezte remegő szájjal. - -A herceg megölelte, simogatta, az ölébe vette: - -– No… Annie, – mondta meghatva – szerelmem, kislányom, nem kell -elérzékenyülni. Nem is olyan nagy dolog, ne hidd, hogy olyan nagy dolog, -nem értékek azok, amiket odaadok, – boldog vagyok, hogy kiszabadulok. – -Óh, szabadnak lenni, embernek lenni, embernek lenni, – örülj te is, ne -lássam a könnyeket, ne sírj, ne sírj, nem akarom, hogy sírj… - -A tiltakozás azonban hiábavaló volt. Az Annie kék szeméből megeredtek a -könnyek. Ült a herceg ölében, az egész testét rázta a zokogás, néha -hozzáfogott, hogy mond valamit, de csak egy-egy eltördelt, gügyögő szó -jött ki az ajkán, odadőlt a herceg mellére és a nehéz könnycseppek, -amelyek a szeméből hullottak, egymásután peregtek le a herceg kék -uniformisán. - -A herceg engedte, hogy kisírja magát. Egyik karjával átkarolta sírásban -remegő édes testét, a másik kezével csendesen simogatta dús szőke haját. - -– Hát eljössz-e hozzám így is? – kérdezte azután halkan. Választhatsz, -hogy mi akarsz lenni; Durandné, vagy Mayerné, vagy Smithné. Ezek között -a nevek között válogathatok. És eldöntheted, hogy mi legyen a férjed: -magánzó, vagy egy kis kereskedelmi hajó kapitánya. Más rangot nem -kaphatsz. Eljössz-e így is hozzám? Szeretsz-e így is? - -Annie felnézett rá. A zokogása még nem állott el egészen. Még lélegzet -után kapkodva szorította a szívére a kezét és szakadozottan lihegve és -magánkívül tördelte: - -– Értem!… Én értem! - -De amikor a herceg újra megkérdezte: - -– Hát eljössz hozzám? Szeretsz? - -Akkor gyors mozdulattal lecsúszott az öléből, térdreesett előtte, -megcsókolta a kezét és mámorosan és áhítattal nézett fel rá. - -– Imádlak – mondta. - -A herceg kényszerítette rá, hogy álljon fel, maga mellé ültette és -boldogan beszélgetni kezdett vele a jövendőről. - -– Válassz nevet, – mondta neki – mert holnap már visszaadom nekik a régi -nevemet. - -Jókedvüen és nevetve válogattak nevet és végre megállapodtak abban, hogy -a herceg a birtoka után a Thurn nevet fogja felvenni. - -– Most válassz foglalkozást – mondta a herceg. Az leszek, amit akarsz. -Legyek színigazgató? Nyissak neked színházat? Lépjek fel magam is -hőstenornak? Uzsorás leszek, ha akarod. - -A herceg számára kínálkozó foglalkozásokon is sokat nevettek, de azután -a herceg komolyan mondta: - -– Én dolgozni akarok. Nem akarok sétáló léha és szánalmas declassé -lenni. Nem is tudnék. A szabadság nekem úgy ér valamit, ha dolgozhatom. -Én termékeny munkát akarok végezni. - -Az Annie szőke feje hevesen bólogatva intett három igent egymásután. A -herceg megfogta finom és gödrös állát: - -– Akarsz-e velem elindulni a szép nagy világba? A hajómon, amelyet magam -vezetek és amelynek te leszel az úrnője. - -Annie tapsolt örömében: - -– A Hódító Róberten? - -– Azon. De a nevét megváltoztatom és a hajót átalakíttatom. Az őseimet -visszaadom nekik; nincs többé ősöm; és gyűlölöm még a gondolatát is -annak, hogy egy ilyen nemes, szép és erős építmény meddő luxushajó -legyen. Gépeket akarok rajta szállítani, olyan vidékre, ahol a -legnagyobb áldás a gép. Vagy olajat, dongát, cukrot, – akármit… - -Annie elgondolkozva hallgatott. A herceg is gondolkozva nézett maga elé. - -– A hajómnak is te adj új nevet – mondta csendesen. Valami szép és vidám -nevet. A hajóm legyen az öröm hajója. A vidámság hajója. A boldogság -hajója. - -Annienak erre ismét jó kedve támadt és villámgyorsan egy csomó csengő és -nagyhangzású nevet ajánlott a hercegnek. - -– Nem, – mondta mosolyogva és gondolkozva a herceg – valami vidámabbat. -Valamit… valamit… tudod mit?… a legkedvesebb szerepedet, – melyik volt -az? - -– Szép Heléna. - -– Talán ezt. Ez például egészen jó volna. De inkább mást… gondolkozzunk -csak… miben láttalak először… A cornevillei harangokban. - -– Serpolette! – kiáltotta Annie. - -– Serpolette – mondta boldogan a herceg. Sohasem felejtem el, amikor -kurta szoknyádban kijöttél a színpadra. – Serpolette! Serpolette! - -Megállapodtak benne, hogy a hajónak Serpolette lesz az új neve. Azután -boldogan beszélgettek még a jövendőről és azután, mikor Annie elfáradt -és álmosodni kezdett, a herceg felállt és menni készült. Vette a -köpönyegét, de közben megállott: - -– Igaz, – mondta – hát ez a fiatalember az előszobában? - -– Jaj Istenem, – kiáltotta Annie – Félixke… hisz az szegény azóta -elaludt ott. - -Kinyitotta az előszoba ajtaját. De Félixke nem aludt. Rózsásan, -nyugodtan, egyenesen ült a székén, pontosan a térdére rakott kézzel, és -az ajtónyílásra feszesen felállott. - -– Várj csak Félixke – mondta Annie. – Még csak egy percet. - -Visszajött a herceghez. - -– Hát ki ez a Félixke? – kérdezte a herceg. – Mit tud? Honnan jön? Csak -nem volt katona?… katonásan jelentkezik… de ezzel a termettel legfeljebb -a klarinétot fujhatta a bandában. - -Annie lázasan keresgélt az asztalon valamit. Végre megtalálta, amit -keresett. - -– Mit tud? – mondta. – Ezt tudja. - -Egy papirlapot tett a herceg elé. A papirlapon egy százfrankos bankjegy -tökéletes rajza volt látható. - -– Ami igaz, az igaz – mondta fejcsóválva a herceg. – Ez tökéletes. - -– Úgy-e hogy tökéletes – szólt Annie. És ezt itt csinálta előttem egy -óra alatt. Mert én kíváncsi voltam rá, hogy hogyan csinálja. - -– Hogy hogyan csinálja! Hát máskor is csinálja? - -Annie csodálkozva nézett a hercegre. - -– Hiszen ezért csukták be – mondta kissé méltatlankodva. - -– Hát be volt csukva? – kérdezte elámulva a herceg. - -– Be. Képzelje, olyan fiatalon. Húszéves alig volt. – Gazság. - -– No gazságnak éppen nem lehet mondani. De most tudom legalább, hol -tanulta meg ezt a katonás jelentkezést. - -– A börtönben tanulta meg szegény – mondta Annie felháborodva. – Szegény -fiu! Hát be kell csukni az ilyent?! – Ilyen tehetség! – Taníttatni -kellene. – Mit csináljon, ha éhezett. – Egy ilyen jó kis fiu, mink -mindig együtt játszottunk, az ő apja suszter volt a nagy -Polarics-házban, az enyém házmester. Hát ő is több akart lenni, mint az -apja. De nem iskolázhatott. És most éhesen jött fel ide énhozzám… gyalog -jön egy hete… seholsem akarják befogadni… én adtam neki enni… - -A herceg mosolyogva nézte az Annie elérzékenyülését. - -– Igen, – mondta – igaz: ezek a bűnök a társadalom bűnei. Egész -társadalmunk a tehetségek esztelen elpazarlására van berendezve. Ezt a -fiatalembert a te kegyelmedből majd megmentjük valahogyan. - -– De hogyan? - -– Hm… nekem szükségem lesz valami titkárfélére… diktálni akarok neki egy -nagyobb munkát… ha egyelőre vállalkoznék arra, hogy eljön velünk? - -– Hogyne, hogyne… - -Annie tapsolt örömében, odaszaladt az ajtóhoz és közölte Félixkével, -hogy eljön velük egy világkörüli, nagyszerű hajóútra. Azután elküldte -Félixkét. A herceg ekkor halkan megkérdezte, nem volna-e Félixkének -haladéktalanul valami pénzbeli támogatásra szüksége. - -– Óh, én már adtam neki – felelte Annie. - -Az arca ragyogott a jóságtól. Félixkét így tehát elküldték, a herceg -hosszan és melegen elbúcsuzott Annietól, aztán indult hazafelé. - -* * * - -Ez volt az utolsó nap, amelyet Péter herceg nevének, címének és -rangjának birtokában töltött. Másnap letette nevét, címét és rangját, és -megkezdődött számára a szabad élet. - - - - -II. - -A Serpolette kivilágítva és felvirágozva állott a kikötőben. A leszálló -estében a fénylő hajó egyre jobban ragyogott és a feltámadó parti szellő -átvitte a szomszéd hajókra annak a virágtömegnek az illatát, amellyel a -fedélzetet megrakták. Péter herceg a fedélzeten állott és úgy élvezte a -hajója szépségét, mintha nem rajta állna, hanem távoli nézője lenne. - -A sötétség még nem szállott le egészen, amikor a partról csónak indult -el a Serpolette felé. Péter herceg kételkedve nézte, de a csónak valóban -egyenesen a Serpolettenek tartott. Nemsokára meg is állott mellette; és -nemsokára a Serpolette fedélzetén volt a látogató is, akit hozott: egy -őszszakállú szemüveges úr. - -Georgios volt, a király kabinetirodájának a főnöke. Péter herceg gyorsan -feltámadt gyanakvással és ellenszenvvel ment elébe. Mit akar ez itt? Mit -akarnak még mindig tőle? - -Georgios mélyen meghajolt. A herceg a kezét nyujtotta neki. Georgios -száraz és csontos keze átfogta a herceg meleg és puha kezét és egy -másodperccel tovább tartotta átfogva, mint kellett volna. A hercegben -bizonytalan rossz érzés támadt. - -– Fenség, – mondta Georgios – szabad-e fenségedtől itt egy rövid -kihallgatást… - -– Kérem excellenciádat, – felelte a herceg – nem: fenség. Az én nevem -Thurn Péter és nem vagyok más, mint ennek a hajónak… - -– Ah! – fenség…! - -Két hosszú karját felemelte és száraz, csontos kezével elvető mozdulatot -tett. Két száraz kezének ez a mozdulata minden ügyet olyan tökéletesen -intézett el, olyan felülről és olyan hozzáférhetetlenül, hogy utána -megszólalásnak sem volt többé helye. A herceg ismerte ezt a mozdulatot; -ismerte a Georgios vékony ajkának az összeszorulását, amely egyenes -vonalú szakállát előre emelte, mint egy fehér lapátot; ismerte a fejének -a professzoros hátravetését, amelytől a szemüvege megcsillant, mintha -egy haragos szem szórna mögötte villámokat, – mindezt ismerte és -gyűlölte, megértette, hogy Georgios számára ő most is herceg, a királyi -ház tagja, csak éppen eltévedt és bűnben levő tagja, – megértette, nem -tiltakozott a megszólítás ellen, de tompa harag támadt fel a szívében ez -ellen az ember ellen, akivel az életének minden nehéz órájában eddig -szemben állott. - -– Rendelkezésére állok excellenciádnak – mondta hidegen. - -Helyet kínált neki és Georgios a fényben úszó és illatos fedélzeten -elmondta miért jött. - -Hallotta, hogy a hajó átalakításával már elkészültek és hogy a -Serpolette holnap reggel elindul. A belső tenger kikötőit keresi fel és -megrakodik kereskedelmi cikkekkel… cukorral…? olajjal…? - -– Nem. Gépekkel. - -Úgy? – tehát gépekkel. – Neki ő felségével ma volt még egy utolsó -megbeszélése és az ő előterjesztésére őfelsége kegyes volt őt egy neki -nagyon kellemes megbizatással kitüntetni. Sietve jött, hogy a -Serpolettet még itt találja. - -– Mi az a megbizatás? - -A megbízatás…? Hm. – A befejezett dolgokkal szemben semmi egyebet nem -lehet tenni, minthogy az ember tudomásul veszi őket. Igy azt, hogy a -herceg házasságot kötött választottjával… úgyebár pár nappal ezelőtt… - -– Ma egy hete. - -– Igen, ezt tudomásul kell venni. Ha egyszer a herceg akarata ilyen erős -volt és szerelme ilyen nagy áldozatokra kész… - -– Nem hoztam semmiféle áldozatot. - -Ah igen, ez felfogás dolga. Fiatal szerelemnek semmi sem sok, és a -herceghez illik olyan nagylelkűnek lenni, hogy még azt sem akarja -elismerni, hogy nagylelkű volt. De hiszen ez nem is tartozik ide. Ami -fontos, az ez: őfelsége változatlan rokoni szeretetet érez a herceg -iránt, a cselekedetét ma már enyhébben ítéli meg, mint egy hónappal -ezelőtt és nem látja lehetetlennek, hogy idővel a herceg helyzetét -valahogyan rendezni lehet. - -A herceg közbe akart szólni, de Georgios egy mozdulattal elhallgattatta. -Bocsánatot kér. Kegyeskedjék őfensége őt végighallgatni. Most ezekről a -tervekről, erről a közeli vagy távoli jövőről, ezekről a lehetőségekről -beszélgetni felesleges és… és talán kínos is volna. Jó. De ki tudja: -nemsokára… vagy talán sokára, eljön az idő, amikor kívánatos lesz, igen, -talán a hercegnek lesz kívánatos ezeket a lehetőségeket szemügyre venni -és ezekről a lehetőségekről beszélgetni. Ebből a szempontból viszont egy -másik dolog kívánatos: az, hogy a herceg ne vigye végbe eredeti -szándékát, ne induljon el távoli világrészek felé, általában ne -csináljon dilletáns kereskedőhajót a hajójából, ne foglalkozzék olyan -dolgokkal, amelyekkel foglalkoznia úgyis felesleges, hanem maradjon -itthon; ha úgy tetszik járja be a hazai tengereket, Istenem, tegyen -esetleg egy nagyobb kirándulást Afrikába, Ázsiába, de élje azt az -életet, amely őt megilleti és tegye lehetővé, hogy ha egyszer úgy -fordulnak a dolgok, akkor ezt a beszélgetést úgyszólván azonnal -folytatni lehessen, mihelyt megszületett az az elhatározás, hogy a -beszélgetést igenis folytatni kell. - -Georgios befejezte az előadását. Egy meghajlással jelezte, hogy nincs -több mondanivalója. A herceg előrehajolva ült és megfeszített, haragos -figyelemmel hallgatta. Mit akarnak ezek tőle? Mi a szándékuk azzal, amit -akarnak? Mikor végre hallotta, mit kívánnak tőle, akkor a haragos -feszült figyelme megereszkedett; előrehajtott fejét lassan felemelte és -hatalmas melle megduzzadt a büszke örömtől és a diadalmas felsőbbség -érzésétől. Most már nemcsak azt tudta, mit akarnak tőle, hanem azt is -megértette, mi a szándékuk azzal, amit tőle akarnak. Belelátott a -fonnyadt szívükbe. - -– Köszönöm excellenciádnak, – mondta nyugodtan, csendes mosolygással, -felülről lefelé – köszönöm excellenciádnak a szíves fáradozását. De -tartok tőle, hogy azokat a kívánságokat, amelyeket szíves volt velem -közölni, nem teljesíthetem. - -Georgios felemelte a fejét. A szemüvege megvillant, mintha egy haragos -szem szórna mögötte sugarat. - -– Szabad megkérnem fenségedet, hogy az okait velem… - -– Igen. Én először is lehetetlennek tartom a magam számára, hogy én -holmi jó viselkedéssel rászolgáljak egy bocsánatra, amelyre igényt -egyáltalában nem tartottam és amely, ha mégis meg akarnám szerezni, -természetesen egyre drágább lenne. Ugy értem, hogy ha ezt az első -részletfizetést teljesíteném, legközelebb a függetlenségemnek egy új -darabját kellene odaadnom… egyszóval rútabb és szégyenletesebb függésbe -kerülnék, mint amilyenben valaha voltam. - -Georgios száraz ujjai idegesen táncoltak csontos térdén. A herceg titkos -és boldog nevetéssel nézett le ezekre a táncoló, száraz ujjakra. -Belelátok – gondolta – a fonnyadt szívetekbe. Megvárta, amíg Georgios -rövid habozás után megszólal és azt mondja, hogy a herceg csak azokkal a -köteleségekkel szemben kerülne ismét függő viszonyba, amely kötelességei -önmagával szemben vannak meg, azután közbeszólt. - -– De hiszen nem is ez a fontos – mondta. A fontos az, hogy én dolgozni -akarok és nekem dolgoznom kell. Dolgozni akarok, mert boldogtalan lennék -munkanélkül és dolgoznom kell, mert munka nélkül nem szabad az ember. - -Felemelte a fejét és csendes diadallal mondta: - -– Az az élet, amelyet excellenciád nekem javasol, a belső békétlenséghez -és csendes lezülléshez vezet. - -Most minden szót megnyomott: - -– Én pedig békében akarok élni magammal; nem akarom, hogy fanyarság és -unalom megmérgezze a házasságomat és… - -Habozott, kimondja-e, amit akar. Kimondta: - -– És amit önök talán éppen meg akarnak gátolni: én példát akarok adni az -emberiségnek arra, hogy valakiből, aki otthagyta az önök világát, igenis -lehet szabad, munkás, elégedett és hasznos ember. - -Georgios tiltakozott. Hogyan tételezheti fel a herceg, hogy ők ezt meg -akarnák gátolni? Mi okuk volna nekik arra, hogy ezt meggátolják? Péter -herceg csendes mosolygással nézett le rá. Hát még mindig nem látja ez az -ember, hogy ő belelát a fonnyadt szívébe? - -– Az, – mondta nyugodtan, komolyan és őszintén – hogy ez a próbatétel az -egész emberiség ügye; és az, hogy ha én most győzök, örökre elveszíti az -értelmét az, hogy királyok és hercegek vannak a világon. - -Georgios töprengve nézett a hercegre. - -– Én őszintén kívánom fenségednek, hogy győzzön… - -A herceget ingerelte az a borongó jóindulat, amelyet a Georgios hangja -mutatott. Közbevágott: - -– Legyen nyugodt excellenciád, győzni fogok. És a hajóm sem lesz -dilettáns kereskedőhajó. Mert én egy más példát is adok a világnak: az -utolsó matrózom is társam lesz a vállalkozásomban és a Serpolette-en úgy -fognak dolgozni, mint semmi más hajóján a világnak. - -A Georgios szemüvege fenyegetően villant egyet. - -– Az alkalmazottait – kérdezte halkan – csakugyan társul veszi fenséged? - -– Igen. - -– És nem gondolja fenséged, hogy ezzel valóban egészen dilettantizmussá -teszi azt, amihez hozzáfogott? Igazi kereskedők és igazi hajóskapitányok -nem így csinálják a dolgot. - -– Éppen ez az, – felelte büszkén a herceg – amiben én más kereskedőktől -és más hajóskapitányoktól különbözöm. Excellenciád elfelejti, hogy -minden, amit én cselekszem, próbatétel az egész emberiség számára. Éppen -ezért én, remélem, más meglepetésekkel is szolgálok még azok számára, -akik tétlenségben és élvezetekben elzüllő declassénak szeretnének látni. - -Elfogyott a türelme. Felemelte a fejét. - -– De azt hiszem, – mondta hevesen, – hogy mindezekben a dolgokban mi -teljességgel nem tudjuk egymást megérteni. - -Georgios rögtön felállott. - -– Félek tőle – mondta halkan. - -Indulni készült. Habozott. Vékony ajkát összeszorította; négyszögletű -szakálla, mint egy fehér lapát emelkedett előre; az orrán át hallhatóan -bocsátotta ki a levegőt és a fejét csendesen rázogatta. Péter herceg -gyönyörködött a zavarában és a tehetetlenségében. Mit fog vajjon még -mondani? - -– Szabad-e megkérdeznem, – kérdezte végre Georgios – kit visz magával -fenséged azok közül, akiket én is ismerek? - -A herceg mosolyogva bólintott. - -– Először is – mondta derülten – Monseigneurt. - -Georgios is elmosolyodott: - -– Az rendben van. - -– Azután Szedlákot. Nekem nem lesz rá szükségem többé; de velem akart -jönni: hát a feleségemet fogja kiszolgálni. - -– Szedlák. – Hm! – Szedlák. – Az egyik fia egyetemi tanár, a másik -ezredes. Miért akar Szedlák fenségeddel menni? - -– Gondolom szeretetből és hűségből – felelte a herceg ingerülten. – -Igazán kíváncsi vagyok, mi más okot tud excellenciád kigondolni? - -– Hm… igazán nem tudnék. – És még? - -– Ridarsky – felelte ingerülten a herceg. Ő lesz a Serpolette első -tisztje. - -A Georgios szemüvege megvillant. - -– Ridarsky, – mérlegelte halkan ezt a nevet – Ridarsky… Látja fenséged, -Ridarskynak egy-két hónap mulva le kellett volna tennie a tiszti -rangját, mert az adósságai… - -A hercegnek most elég volt. - -– Kérem excellenciádat, – mondta hidegen – ne folytassa. Nem akarok a -barátaimról rágalmakat hallani. - -Georgios összeszorította az ajkát; az orrán hallhatóan szítta be a -levegőt és pedig ezúttal olyan hangosan és olyan hosszan, hogy szinte -sóhajtásnak hangzott, tehetetlenül állt még egy ideig, de a herceg nem -szólt hozzá és így búcsuzni kezdett. A herceg elvágta a hosszú -búcsuzkodást azzal, hogy hidegen kezet nyujtott neki. - -Georgios azonban ekkor megragadta a herceg kezét. Mind a két száraz és -csontos keze ráfonódott a herceg kezére. Az ajka reszketett. A herceg -szótlanul és kínosan várt. - -– Hercegem, – szólalt meg végre remegő hangon – ne bízzék az emberekben -és… - -A herceget elöntötte az utálat. A kezét visszavonta: - -– Kérem, – szólt hidegen – kérem! - -A Georgios két keze egy másodpercig a levegőben maradt, azután bénán -lehullott. - -– Bocsánat fenség – mondta sápadtan. - -Meghajolt és elment. A herceg megkönnyebbülten és diadalmasan nézett -utána. - -Nemsokára el is felejtette, hogy itt járt. Jelezték az Annie csónakját -és a herceg sietett a felesége fogadására. Annie nagy szemmel ült a -csónakban és izgatottan és kíváncsian nézte a kivilágított hajót. -Mellette Félixke húzódott meg; a kivilágított hajó látványa nagyon -hatott rá is, ezért nem ült olyan feszesen, mint máskor, de a két kezét -annál pontosabban helyezte el a két térdén. - -A csónak megállott. Annie fellépett a hajó lépcsőjére. Ridarsky, akit a -herceg a csónakkal elébe küldött, megfogta a karját, hogy támogassa. -Annie azonban mind a két kezével a herceg felé nyúlt, aki a lépcsőn -állott, felszökött melléje, a mellére vetette magát és mámorosan ajkon -csókolta. A herceg megindultan fogadta ezt a csókot, de Anniet mégis -gyöngéden lefejtette magáról. Megcsókolta a kezét. - -– Én itt akartalak fogadni – mondta csendesen. - -Annie a szívére szorította a kezét. - -– Milyen szép ez – mondta lehúnyt szemmel. - -Mélyen beszívta a dús virágillatot. - -– Milyen szép itt! Milyen jó itt! Virágok vannak itt…? - -– Megrakattam a hajót virágokkal. - -Annie felemelte finom kis orrát a levegőbe és mosolyogva vizsgálta a -feléje ömlő illatokat: - -– Ez jácint… és ez szegfű… és mimóza… és narancsvirág… - -– Mert az esküvőnk olyan virágtalan volt, most kárpótolni akartalak -érte. – És ez a Serpolette üdvözlete az úrnője számára. A matrózok -hangos hurrával és sipkalengetéssel akartak üdvözölni, de én azt -akartam, hogy csendes virágos ágakkal üdvözöljenek. Igy szebb. - -Annie csillogó szemmel fordult a herceg felé. - -– De az is nagyon szép lett volna – mondta élénken. - -– Na…! - -– A lapok megírták volna: a matrózok háromszoros hurrával és -sipkalengetéssel üdvözölték a hajó úrnőjét. - -A herceg mosolyogva rázta meg a fejét: - -– A lapoknak – mondta – ezentúl jó ideig nem fogunk semmiféle anyaggal -szolgálni. - -– Nem? - -– Nem. - -Annie jókedvüen vállat vont, azután sürgetve kérte a herceget, hogy -mutassa meg neki az egész hajót. A herceg boldogan indult el vele a -szemlére, amelyet ő akart javasolni. Előbb a fedélzetet nézték meg. -Annienak a fedélzet nagyon tetszett. - -– Itt fogok sétálni – mondta. – Ide egy sátrat állítunk majd, hogy le ne -süljek a napon. Itt énekelni is fogok… az nem zavarja a kormányost -úgy-e? - -A herceg megnyugtatta, hogy nem zavarja. Annie azután folytatta a -szemléjét; minden részlet érdekelte. - -– Milyen gyorsan megyünk? - -– A hajó nem nagyon gyors – felelte a herceg. Tizennégy csomónál többet -sohasem fogunk tenni. - -– Mi az a csomó? - -A herceg elmondta, hogy a tengeri hajók gyorsaságát egy különös -készülékkel mérik meg, amely készüléken csomók jelzik a tengeri -mértföldeket. Annie látni akarta a készüléket. A herceg megmutatta és -próbálta elmagyarázni. De Annie szórakozott volt és a magyarázat nehezen -ment. - -– Nem értem – mondta végre nevetve. – Majd máskor. - -Karonfogta a herceget és bágyadtan hozzádőlt. Most megnéztek még -egyet-mást, Annie kedvesen köszönt jó estét a matrózoknak, akikkel -találkoztak, megbámulta a nagy mimóza-ágakat, amelyekkel az árboc körül -volt fonva, de azután megelégelte a szemlét és a lakásukat kívánta -látni. - -A herceg bevezette a lakásukba. - -– Nem nagy – mondta mentegetőzve. – Hálószoba, ebédlő és szalon. - -Annie el volt ragadtatva a lakástól és forrón megölelte a herceget: - -– Már két napja, hogy nem láttalak – súgta neki bágyadtan. - -A herceg megsimogatta az arcát, azután vacsorához ültek. A vacsorához -megjelent Ridarsky is. - -– Ridarsky – mondta a herceg – velünk fog enni. Remélem a társasága -kellemes lesz neked is. - -Annie mosolyogva intett Ridarsky felé: - -– Igen, – mondta – amíg jól viseli magát. - -A herceg csodálkozó pillantást vetett rá, de Annie többet nem -foglalkozott ezzel az ügygyel. Leültek a vacsorához. - -– Nézd, – mondta azután a herceg – az öreg Szedlák. Ő fog téged -kiszolgálni. - -Szedlák megjelent az ajtóban az első fogással. Tisztára borotváltan, -szótlanul és komolyan állott, letette a tálat és mélyen meghajolt. Annie -mosolyogva intett feléje: - -– Jó estét Szedlák. - -Kezet nyujtott neki. Szedlák még mélyebbre hajolt, hogy kezet csókoljon, -de Annie nem engedte. Szedlák erre ismét felvette a tálat és megkezdte a -kiszolgálását. - -Annie a vacsoránál ismét jókedvű volt és élénk lett, sokat nevetett és -nagy érdeklődéssel kérdezősködött a hajó életéről. Amikor meghallotta, -hogy kint az oceánon két hétig nem érnek szárazföldet, mosolyogva -elgondolkozott. - -– És ezalatt az idő alatt én leszek az egyetlen nő a hajón? - -– Igen – felelte a herceg. - -Annie csodálkozva nézett a hercegre és a hercegről Ridarskyra. - -– És összesen hány férfi van a hajón? – kérdezte azután. - -– Húsz – felelte a herceg. - -Annie megrázta a fejét: - -– Ez voltaképen igazságtalanság – mondta őszintén. – Hogy csak a -kapitánynak legyen itt a felesége. Mindenkinek el kellene hoznia magával -a feleségét. - -A herceg nevetett. Ridarsky szótlanul és hideg szemmel nézett Anniera. - -– Magának is – szólt hozzá hirtelen Annie. – Hogy éljen szépen rendben a -feleségével. - -Ridarsky szótlanul nézett Anniera. A herceg nevetve mondta. - -– De ha nincs neki. - -Annie csodálkozva és elgondolkozva rázogatta a fejét. A vacsorának -azután vége lett. Felmentek a fedélzetre, Annie is rágyujtott egy -cigarettára, azután Félixkét hivatta. - -Félixke eddig ide-oda futkosott a hajón. Mindent megnézett, minden ajtót -felnyitott, minden nyílásba beleszaglászott és másfél óra nem volt neki -elég arra, hogy befejezze ezt a szemlét. Most futva érkezett Annie elé. - -– Te, Félixke, – mondta neki Annie – képzeld, két hétig leszünk az -oceánon és azalatt én leszek az egyetlen asszony a hajón. - -Félixke csendesen felpislogott a hercegre, azután csendesen mondta, hogy -az egyetlen asszony, aki a hajón lesz, legalább annál szebb. Annie arcul -legyintette: - -– Azt elhiszem – mondta nevetve. – Te! – emlékszel rá, mikor a -Polarics-házban ott lakott a cigány Rózsi és mind őt akarták, és a -Valencsik-fiu meg a Breitner pék késsel ölték egymást érte. - -– Nem a Valencsik fiu volt. - -– Dehogy nem, te vízihólyag! nem emlékszel? – az a nagy, vörösképű, aki -az ujját vágta le, hogy ne legyen katona. - -– Nem. A Pohorácz-fiu volt. - -Hosszú vitába fogtak erről a kérdésről. Annie végre meglökte Félixkét. - -– Jó no, te cintányér – menj vacsorázni. - -Félixke elment vacsorázni, gyorsan megvacsorázott és vacsora után -fáradhatatlanul újra ide-oda cikázott a hajón. Annie egy ideig ült még a -fedélzeten, azután bágyadtan a herceghez dőlt és aludni kívánt. - -Lementek az illatos fedélzetről az illatos hálószobába. A herceg magához -ölelte Anniet Ekkor egy másodpercre eszébe jutott a Georgios látogatása. - -– Meg akarták mérgezni az életemet – gondolta. - -El akarta mondani Annienak a látogatás történetét, de megcsókolta az -Annie szomjas és édes ajkát és erre újra megfeledkezett az egészről. -Fent eloltották az ünnepi fényeket, a fedélzet lassan elsötétedett, a -virágok fonnyadva ontották az illatukat és a hajóra leszállt a csendes -éjszaka. - - - - -III. - -Másnap reggel a hajón mindenki korán ébredt és jókedvüen kelt fel. A -tenger nyugtalan volt és a Serpolette horgonyláncai hevesen nyögtek, de -a hajón mindenki örült annak, hogy egy óra mulva jön az indulás. A -herceg derülten adta ki az utolsó parancsokat, Annie rózsás arccal és -mosolyogva szítta be a tenger üde és sós levegőjét, Ridarsky gúnyos -megjegyzéseket tett azokra a hadihajókra, amelyeket itthagynak a -kikötőben, és Félixke fáradhatatlanul cikázott ide-oda a hajón. - -A herceg visszajött a reggelihez. De nem volt egyedül. - -– Nézz ide, – mondta Annienak – ez is velünk jön. - -Monseigneurt hozta be. Az orosz agár tisztán, fehéren és karcsun állott -mellette, finom fejét nyugodtan tartotta oda a herceg simogatásának és -nem mozdult el mellőle. - -– Monseigneur! – kiáltotta boldogan Annie – gyere ide. - -A herceg levette a kezét az agár fejéről. Monseigneur aranysárga szemét -felemelte az urára, azután lassan odaindult Anniehoz. Annie az ölébe -vette a fejét és végigsimogatta tiszta fehér bundáját. - -– Monseigneur, – mondta neki duruzsolva – te leszel az én egyetlen -barátom az úton. - -Ridarsky, aki mellette ült az asztalnál, ekkor előrehajolt egy kicsit. -Annie ránézett és legyintett egyet: - -– Ah maga! Maga csak menjen. - -Simogatta Monseigneurt és elragadtatva mondta: - -– Ha egy férfi ilyen elegáns tudna lenni. - -A herceg nevetett, Ridarsky hideg szemmel nézett rá. Annie reggelit -adott Monseigneurnek és hamarosan megnyerte a teljes bizalmát. Reggeli -után már együtt mentek fel a fedélzetre sétálni. Reggeli után a herceg -is felment a fedélzetre és összegyüjttette a legénységet. - -– Matrózok, – mondta nekik nyugodtan – a Serpolette pár perc mulva -felszedi a horgonyát és elindul egy hosszú útra. Előbb olasz kikötőkbe -megyünk, azután át az oceánon Délamerikába. Attól a perctől fogva, hogy -a Serpolette erre az útra elindul, átalakul kereskedőhajóvá. Nagy útja: -kereskedelmi vállalkozás. Ebben a vállalkozásban titeket én társammá -fogadlak. Ez úgy értendő, hogy a vállalkozás nyereségéből mindenki -fizetése arányában részesül, – én is csak annak a fizetésnek az -arányában, amelyet magamnak kiszabtam és amelyet kereskedelmi hajók -kapitányai kapni szoktak. A Serpolettenek tehát úgy szólván, ti is -tulajdonosai vagytok, – természetes, hogy úgy fogtok dolgozni, mint aki -magának dolgozik. - -A legénység lelkes és zengő hurrázással fogadta ezt a közlést. A herceg -boldogan nézett végig a mosolygó és lelkes arcokon, aztán csendet -intett: - -– Még egyet. Válasszatok két bizalmi embert, akik megnézik majd a -könyveket… nem akarlak benneteket aranyhegyekkel kecsegtetni, de a -számításaim alapján annyit mondhatok, hogy a fizetésének legalább a -kétszeresét kapja majd mindenki. - -Ujabb hurrázás, amelynek nem akart vége szakadni. A herceg végre -barátságosan elkergette őket: menjenek, válasszák meg a két bizalmi -embert. Elkergette őket és tiszta és édes örömmel nézett utánuk. De -hirtelen oldalra fordult. A baloldalán ott állott Ridarsky. Ránézett. - -– Akart valamit mondani Ridarsky? – kérdezte meghökkenve. - -– Nem, fenség. - -– Furcsa. Az az érzésem volt, hogy meg akar szólalni. - -Ridarsky szótlanul és udvariasan rázta meg a fejét, azután hideg szemmel -nézett a hercegre. A hercegnek kellemetlen érzése támadt és elfordult -tőle. - -Pár perc mulva visszajöttek a matrózok és jelentették, hogy a választás -megtörtént. Egyik bizalmi embernek megválasztották Szolgarovot… - -A herceg bólintott, ezt természetesnek találta. Szolgarov az orosz -haditengerészetben szolgált volt, részt vett egy hajólázadásban és -azután megszökött. Szociálista volt, a pénzét most is könyvekre költötte -és a ládájában állandóan ott volt a töltött revolvere. A matrózok -tisztelték és féltek tőle. A herceg természetesnek találta, hogy ő lett -az egyik bizalmiférfi. - -A másik bizalmi állásra megválasztották Brattliet. - -A herceg meghökkent. Brattlie rettentő erejű legény volt; norvég ivadék, -aki messze elvetődött a hazájától; alacsony homlokú, széles vállú, -verekedő és ivó. Hogyan eshetett erre a választás? A herceg egy -másodpercre összevonta a homlokát; kedvetlenséget érzett; az az érzése -támadt, hogy Ridarsky ismét mondani akar valamit; de Ridarsky -hallgatott; erre erőt vett magán, barátságosan megmondta, hogy a -választást tudomásul veszi, a két bizalmi embert berendelte magához -későbbre a kapitányi irodába és kiadta a parancsot az indulásra. - -A Serpolette felszedte a horgonyát, a kémény ontotta a füstöt, a -matrózok hurráztak és a hajó elindult nagy útjára. Péter herceg a -parancsnoki hidon állott és néha-néha visszanézett a kikötő lassan -eltűnő hajóira. Ekkor feljött hozzá Annie. Ő is visszanézett. Előbb -hallgatott, aztán halkan megkérdezte: - -– Nem sajnálod? - -A herceg hevesen megrázta a fejét. - -– Boldog vagyok – mondta. - -Annie megölelte. A herceg gyöngéden elhárította az ölelést. - -– Látják – mondta halkan. - -Ridarsky felé intett, akinek hideg szeme az eltűnő kikötőről feléjük -siklott. Annie kissé sértődötten vonta vissza a két karját, azután -dacosan vonogatta a vállát és elbiggyesztett ajakkal mondta: - -– Éppen azért. Hadd lássa. - -A herceg kezet csókolt neki, ezzel megbékítette, és Annie lement a -parancsnoki hídról, hogy folytassa sétáját Monseigneurrel. Séta közben -találkozott Félixkével, aki ide-oda cikázott a fedélzeten. Félixke el -akarta kerülni őket, de Annie megszólította: - -– Félixke, gyere ide. - -Félixke odament hozzájuk. Lassan és óvatosan jött, kémlelgette őket, -oldalról került hozzájuk, aztán szimatolva és orrfintorgatva megállott. -Annie csodálkozva és kérdően nézett rá. Félixke kis fejét elfintoritott -orral hajtotta előbb oldalra, azután előre lökte Monseigneur felé. - -– Csúnya kutya – mondta. – Csúnya kutya. - -– Csúnya vagy te – felelte Annie sértődötten. – Monseigneur gyönyörű; -bár te volnál ilyen szép. - -Félixke fintorgatta az orrát és konokul és sértődötten ismételte: - -– Csúnya kutya, utálatos kutya. - -Az orrát fintorgatva, lassan és óvatosan átsétált a túlsó oldalra és -mielőtt még Annie észrevehette volna, mi a szándéka, felemelte a -jobblábát és hátrafelé, mint egy haragos kis ló, kirúgott Monseigneur -felé. A rúgás Monseigneurt az oldalán érte. Monseigneur feljajdult, -azután felemelte finom fejét, megmutatta nagy fogait, de nem harapott. -Egy-két lépést hátrált, azután csendesen átment az Annie másik oldalára. - -Annie azonban fel volt háborodva. - -– Most takarodj – kiáltott rá Félixkére. - -Félixke behúzta a fejét a nyakába, azután eltakarodott. Annie lehajolt -Monseigneurhöz, megveregette az oldalát és megdicsérte. - -Délben a herceg csak egy percre jött be az ebédhez, kezet csókolt -Annienak, megkérdezte, jól bírja-e a rossz időt, evett valamit és menni -készült. Annie hallgatva nézte. - -– Hová mégy? – kérdezte azután. - -– A parancsnoki hídra. - -– És honnan jössz? - -– A parancsnoki hídról. - -– Hát meddig kell ott maradnod? - -– Ha vihar van huszonnégy órát is, sőt harminchatot is. - -– És ha nincs vihar? - -– Tizenkettőt. - -Annie kétségbeesve nézett rá. - -– De hiszen én akkor halálra únom magamat – mondta elkeseredve. - -A herceg ránézett. - -– Majd csinálunk valamit – mondta elgondolkozva. - -Megsimogatta az arcát és elment. Nemsokára Ridarsky jött be: enni -valamit. Annie elmondta neki, hogy a herceg minden nap tizenkét órát -akar a parancsnoki hidon tölteni; ő kétségbe van esve… - -– Miért? – kérdezte Ridarsky. - -– Mert én akkor halálra únom magamat. - -– Dehogy, – mondta Ridarsky – abban a tizenkét órában én szabad vagyok. -Én majd mulattatom. - -Annie hevesen akart neki válaszolni, de az ajtó felnyílott, és halkan, -csendesen, előkelően bejött rajta Szedlák. A beszélgetés abbamaradt és -Ridarsky nemsokára visszament a fedélzetre. - -Délután a tenger egyre nyugtalanabb, lett és három óra tájban bömbölt a -vihar. A Serpolette küzködve fúrta be magát a hullámok közé, de könnyű -testét emeletmagasságra ragadták fel és utána feneketlennek tetsző -mélységekbe lódították le a hullámok. A hajón minden nyílás be volt -zárva és bent a hajó testében elhalkult az élet. - -Annie jól bírta a vihart, de szorongva nézegetett ki a tajtékos, szürke -és zöld hullámokra. Szedlák fehér hajjal és fekete ruhában tisztára -borotváltan, mozdulatlanul ült egy sarokban és imádkozott. Félixke előbb -megszüntette ide-oda cikázását a fedélzeten, azután ijedten bevonult kis -kabinjába; majd teljes erővel kitört rajta a tengeri betegség; és ekkor -elindult, hogy kétségbeesetten kérjen segítséget valakitől. - -Elindult, de nem jutott messzire. A hajó táncolt; úgy, hogy a szobákban -is alig lehetett megállni; őt azonkívül olyan borzasztó fájdalom rohanta -meg, a gyomrát olyan irtózatos erővel szorította össze egy láthatatlan -prés és a fejét olyan irtózatos erővel igyekezett szétvetni valami -láthatatlan robbantószer, hogy Félixke útközben félig eszméletlenül -összeesett és nyögve gurult le egy lépcső aljába. Itt mozdulatlanul -fekve maradt és átadta magát a halálnak. A halál azonban nem jött érte, -a tagjai viszont sajogtak a legurulástól; és a hajó még mindig táncolt, -úgy hogy ő ide-oda gurult a lépcső aljában; ezért félig eszméletlenül -menedék után nézett. A közelben egyetlen menedék volt: a lépcső alatt -levő kuckó. Félixke négykézláb, de inkább gurulva, mint mászva ide -menekült be. - -Amikor egy utolsó gurulással bent volt a kuckóban, megrettenve érezte, -hogy rajta kívül egy más élőlényt is ide vert be a vihar. A sötét -kuckóban nehezen lihegett és keservesen nyögött már valaki. Félixke -haldoklásában is megdöbbenve vizsgálta a sötétséget, de hamar -megnyugodott. A másik menekült Monseigneur volt. A fehér orosz agár -nagyon szenvedett a vihartól. Eleganciáját és tisztaságát nagyon -szétdúlták a szenvedései; karcsú lábára nem tudott felállni; és amikor -nem nyögött, akkor keservesen és panaszosan szűkölt. - -Félixkére ebben a percben egy haldokló embernek a nyögése sem tett volna -hatást; a Monseigneur szenvedése még némi elégtétellel is töltötte el. -Nem is volt rá ideje, hogy a saját baján kívül foglalkozzék valamivel, -de amikor a szenvedései mégis adtak neki egy szabad másodpercet, azt a -szabad másodpercet arra használta fel, hogy villámgyorsan, hátrafelé, -mint egy haragos kis ló, teljes erejéből belerúgjon Monseigneurbe. A -kutya feljajdult, de a következő másodpercben egy hullám oldalra -billentette a hajót; kutya és ember összekeveredett a zuhanásban, -Félixkét ismét elővették a fájdalmai, és ettől kezdve csendben és -békésen nyögött egymás mellett kutya és ember. - -Három órát töltöttek így el egymás szomszédságában. Három óra mulva a -vihar megcsendesedett egy kicsit, és Félixke úgy érezte, hogy a -láthatatlan fogó, amely a gyomrát szorítja össze, enged valamit. A feje -még mindig szét akart robbanni, de annyira már mégis volt, hogy -elhatározta, hogy itthagyja a szennyes és sötét kuckót. Vissza akart -menni a kabinjába. Már négykézláb állott és indulni akart, amikor -Monseigneurre esett a tekintete. Monseigneur teljes kimerültségében -elnyúlva feküdt a padlón. Finom fejét szenvedve nyujtotta előre, két -karcsú hátsó lába gömbölyű talpát mutatta Félixkének. - -Félixke ekkor odanyúlt a kabátja kihajtásához, ahol állandóan egy kis -gombostű készletet hordott. Kivett egy gombostűt, remegő ujjai közé -fogta, felemelte és biztos döféssel bedöfte Monseigneur talpába. -Monseigneur feljajdult, kinyitotta a száját, de a feje fáradtan hullott -vissza a padlóra. Félixke hátrált egy kicsit, de amikor látta, hogy -Monseigneur fogai nem fenyegetik veszedelemmel, ismét kihúzott egy -gombostűt, felemelte, mint egy dárdát, és bedöfte a Monseigneur másik -lábába. Többi gombostűit is bedöfködte volna Monseigneurbe, ha ekkor a -hajó újra nem billen oldalra és neki eszébe nem jut, hogy jó lesz a -kabinjába menekülni, mielőtt a fogó teljes erővel újra ráereszkedik a -gyomrára. De minthogy ez eszébe jutott, rövid habozás után nagy -sajnálkozással kihúzta Monseigneur lábából a véres gombostűket, -visszadugta őket a kabátja kihajtásába és négykézláb visszamászott a -kabinjába. - -A vihar ekkor újra kitört és rövid megszakításokkal tartott alkonyatig. -Egyik hosszabb szünetében Monseigneur feltápászkodott fektéből és egy -matróz mögött vérző és roskadozó lábakkal valahogyan kijutott a -fedélzetre. A fedélzeten panaszosan nyöszörgött és hevesen szimatolva -kereste a herceget. A herceg észrevette. - -– Monseigneur, – kiáltotta ijedten – gyere ide. - -Érte akart küldeni valakit. Monseigneur is ingadozva indult a hang felé -és aranysárga szeme bágyadtan kereste a gazdáját. Ekkor azonban újra -kitört a vihar, a hajó balra billent, Monseigneur leesett fáradt -lábairól, oldalra csúszott, a következő percben egy óriási hullám söpört -végig a fedélzeten és lesöpörte Monseigneurt a tengerbe. - -A herceg elordította magát: - -– Csónakot leereszteni. - -A hullámok zajában egy pillanatra meghallotta Monseigneur kétségbeesett -ugatását. Monseigneur sohasem szokott volt ugatni; és ettől a rendkívüli -segítségkéréstől a hercegnek összeszorult a szíve. - -Az ingadozó hajón mozgás támadt, hat matróz csúszva és kapaszkodva -indult az egyik csónak felé. A herceg szakadásig megfeszült idegekkel -figyelt, nem hallja-e még egyszer Monseigneur hangját. A matrózok már -ott voltak a csónaknál. A herceg ekkor hirtelen oldalra fordult. - -– Akar valamit mondani Ridarsky? – kérdezte gyorsan. - -Ridarsky összeszorított ajakkal rázta meg a fejét, azután előre intett a -matrózok felé. A matrózok hozzáfogtak a csónak leeresztéséhez; munka -közben azonban egyikük elindult a parancsnoki híd felé, kapaszkodva -haladt előre, az egyik kezéből tölcsért csinált és úgy kiabált valamit a -herceg felé. Szolgarov volt. - -– Mit mond? – kérdezte a herceg Ridarskytól. - -– Azt, – felelte Ridarsky halkan és hidegen – hogy érdemes-e hat ember -életét kockára tenni egy kutya miatt… - -A herceg elsápadva nézett rá. - -– Nem – mondta azután keményen és rekedten. – Igaza van. - -Visszarendelte a csónakot. A hajó nyögve haladt előre, a herceg csak a -hullámok zaját és a hajótest sokféle recsegését hallotta, a Monseigneur -fehér feje felbukkant még egy párszor, de a hajó haladt előre és -Monseigneur eltűnt a hullámok között. - -Estére elült a vihar. A herceg magához hivatta Szolgarovot. - -– Köszönöm Szolgarov, – mondta neki – hogy figyelmeztetett. Szeretem az -ilyen bátor és okos beszédet. - -Szolgarov nem válaszolt. A herceg lement Anniehoz és elmondta neki, hogy -Monseigneur beleveszett a tengerbe. Annie keserves sírásra fakadt. A -herceg vígasztalta, azután elmondta neki a visszarendelt csónak -történetét. - -– Miért hallgattál rájuk – kiáltotta hevesen Annie. - -– Büszke vagyok rá, – felelte a herceg elgondolkozva – hogy uralkodtam -magamon és meghallgattam a figyelmeztetésüket. - -Annie keservesen zokogva mondta: - -– De ha még herceg lennél, ki se merték volna nyitni a szájukat. - -– Emberhez méltóbb, – felelte a herceg – hogy szóltak, és emberhez -méltóbb, hogy én hallgattam rájuk. - -De Annie könnyezve és makacsul rázta a fejét, zokogva ismételte, hogy -két hónappal ezelőtt senki egy szót se mert volna szólni, hanem az egész -banda kezét lábát törte volna, hogy Monseigneurt megmentse; és egész -éjjel keservesen siratta Monseigneurt. - - - - -IV. - -A Serpolette másnap reggel kikötőbe ért és felvette rakományának egy -részét. A továbbindulást elhalasztották, mert a hajóra táviratot hoztak, -hogy a rakomány hátralevő része még csak pár nap mulva érkezik meg -azokba a kikötőkbe, amelyeket a Serpolette fel akart keresni. - -Annie reggel sokáig aludt, de a berakodás zaja felébresztette. Idegesen -és rosszkedvüen kelt fel, rögtön átment az ebédlőbe és sóhajtozva várta, -mikor ér véget a zajos munka a hajón. A rosszkedve csak déltájban mult -el. Ekkor ugyanis nagy embertömeg gyűlt össze a kikötőben és zajosan -bámulta a Serpolettet. - -Annie felment a fedélzetre és megkereste a herceget. - -– Miért van ott annyi ember? – kérdezte tőle. - -A herceg bosszusan legyintett: - -– A helyi lapok megírták, hogy ideérkezünk; és azok most bennünket -bámulnak. - -Annie nevetve fordult a tömeg felé. A herceg azonban idegenkedve és -kutatva nézte őt végig és halk és csodálkozó türelmetlenséggel kérdezte: - -– Te még nem csináltál toalettet? - -– Nem, – felelte Annie – se fésülködni, se mosakodni nem tudtam ebben a -rettentő zajban. - -A herceg nem szólt. Annie részvéttel kérdezte: - -– Nehezen megy ez a munka, úgy-e? Se a legénység nem ért hozzá, se ti… - -– Majd elkészülünk vele – felelte halkan a herceg. - -Annie lement a hálószobájába, gyorsan átöltözködött, azután felment a -fedélzetre, messzelátót vett elő és nézte a parton tolongó tömeget. A -berakodás délután négy órára elkészült, és ekkor Annie olyan -szívrehatóan könyörgött azért, hogy tegyenek egy sétát a városban, hogy -a herceg végre leeresztetett egy csónakot és elindultak a part felé. A -parton nagy mozgás támadt; az egész tömeg a csónak felé tódult, és mikor -a csónak odaért, lelkes éljenzés hangzott fel. Annie fehér ruhában, -virágos kalapban, rózsás arccal ült a csónakban és az éljenzés hallatára -az örömtől magánkívül fordult a herceghez: - -– Hallod? éljeneznek. - -– Hallom – felelte lehajtott fejjel a herceg. - -A csónak megállott. A herceg felállt, hogy partra segítse Anniet. Annie -könnyedén rátámaszkodott a karjára és egy szökkenéssel kint volt a -kőpart első lépcsőfokán. A herceg melléje lépett. A tömeg köréjük tódult -és őrjöngve éljenezte őket. Ismeretlen nők sikoltozva igyekeztek kezet -csókolni Annienak és ismeretlen férfikezek megindulástól remegve nyúltak -a herceg felé. A mámoros roham azzal fenyegette őket, hogy -mindkettőjüket besodorja a tengerbe, a hercegnek tehát rövid habozás -után kiáltva kellett útat kérni a tömegtől. A tömeg ekkor lassan ketté -nyílt és ők a kettős emberfal között megindultak a város felé. A herceg -hátul ment és az újra meg újra felhangzó éljenzésre komolyan -meg-megemelte a kalapját; Annie elől ment és ragyogó arccal, mosolyogva -hajtotta meg jobbra-balra szép szőke fejét. Olyan volt, mintha -mindenkinek külön köszönte volna meg az üdvözlést. - -A tömeg nem akart elfogyni. A herceg végre megállított egy bérkocsit, -beleültette Anniet, egy utolsó éljenriadal hangzott fel, Annie ragyogó -arccal szórt néhány mosolygást jobbra és balra, azután mögöttük maradt a -tömeg. A városban Annie százfélét akart vásárolni és a herceg türelmesen -kísérte el a boltokba. A boltokban többnyire felismerték őket. Az -utcákon is támadt körülöttük egy-egy csoportosulás. Annie boldogan -símult a herceghez és rózsásan, karcsuan, mosolyogva siklott át az -emberek között. Tervezett bevásárlásuknak negyed részét sem végezte el, -amikor alkonyodott és a herceg azt kívánta, térjenek vissza a hajóra. -Annie belenyugodott a visszatérésbe: - -– Hiszen még úgyis kikötünk, háromszor is – mondta jókedvüen. - -A kikötő felé menet Annie egyszerre megállott. Gömbölyü kis szája -kinyílt a csodálkozástól, kék szeme nagyra nyílt az áhitattól, -csodálkozva és szinte megrendülve így bámult egy nagyorrú és borotvált -arcú úrra, aki lassan és kifeszített mellel jött velük szemben. Mikor a -közelükbe ért, akkor a borotvált arcú úr is megállott. Felemelte a -fejét. - -– Nézd csak, – mondta hangosan – hisz ez a kis Annie. - -Annie boldogan nyújtotta feléje a kezét. A borotvált arcú úr két kezébe -vette az Annie kezét és lassan veregette. - -– Hát te mit csinálsz itt Annie? – kérdezte azután jóindulatuan. - -– Én, – mondta Annie – nem olvastad?… a férjemmel vagyok itt. - -– Ah… hm… - -A herceg, aki eddig hátul maradt, egy lépésnyire mögöttük, és kínosan -várakozott, most előre lépett. Annie olyan mozdulatot tett, mintha be -akarta volna őket egymásnak mutatni. De nem szólt semmit. Az ismeretlen -úr azonban felemelte a kezét; ugyanekkor felemelte a fejét; olyan volt, -mintha az egész ember a magasba akarna emelkedni. - -– Örvendek – mondta. - -A herceg kezet szorított vele. Az ismeretlen úr erre szótlanul -szétnyitotta egyszer-kétszer a száját; a szája csattanó hangot adott. - -– Hm, – mondta – hm… hát… hát… hát… isten veled Annie. Hát mikor jössz -vissza? - -– Ah, – felelte Annie – azt hiszem soha. Nagyon messzire megyek. - -A borotvált arcú úr előbb komolyan öszecsucsorította, azután -szétnyitotta a száját. Ezúttal a csattanó hang mintegy halk nevetésbe -olvadt át: - -– Dehogynem jössz, – mondta. A – színpad… hiába, a színpad. - -Annie a hercegre tekintett. - -– De én nem jövök vissza a szinpadra, – szólt lelkesen – soha. - -– Hm, akkor kár érted. Te tudtál valamit. - -Annie elpirúlt az örömtől, az ismeretlen úr azután búcsuzott, egyszerre -emelte fel a kezét és a fejét, mintha a levegőbe akarna emelkedni, és -kifeszített mellel elment. - -Az Annie arca még mindig piros volt az örömtől. Belekapaszkodott a -herceg karjába. - -– Hallottad, – mondta neki boldogan – azt mondta, hogy tudok valamit. -Pedig ha ő ennyit mond! - -– Hát ki volt ez az ember? - -– Ez? Plamenári. - -– Plamenári? - -– A _nagy_ Plamenári! - -Annie szinte megsértődött azon, hogy a herceg nem tudja, kicsoda -Plamenári; a hercegnek végre eszébe jutott, hogy Plamenári híres -színész, akit ő is látott valamikor. - -A herceg azután nem szólt többet. Annie is el volt foglalva az örömével -és így szótlanul mentek a csónakig. A csónakban Annie ismét felélénkült -és sorra megkérdezte a a hercegtől azoknak a matrózoknak a nevét akik -eveztek. Mikor a hajón voltak és vacsorához ültek, Annie újra -megkérdezte: - -– Hogy hívták azt a matrózt, aki a kormánynál ült? - -A herceg gondolkozott. - -– Vannoni – szólt közbe Ridarsky. - -– Igen, Vannoni – felelte a herceg. – Pompás fickó, mi? - -– Látod, – mondta Annie – ez a matróz majdnem olyan elegáns, mint -szegény Monseigneur volt. - -– És majdnem olyan jószagú – mondta Ridarsky. - -– Az egészen más – felelte hevesen Annie. – Az elegancia nem a ruhák és -nem a parfüm kérdése… - -Heves vitába fogott Ridarskyval arról, mi az elegancia, azután egy -legyintéssel befejezte a vitát. - -– Különben mit! – mondta, – Maga! - -Vállat vont. Nem lehetett tudni, mit akart ezzel a felkiáltással -mondani. Nem is kérdezte senki. Csend volt, de azután Annie újra -megszólalt: - -– Vannoni? – Szép neve van. – Olasz? - -– Nem – mondta a herceg. – Dalmata. - -– Olaszul egy szót sem tud, – mondta Ridarsky – és Franjo a keresztneve. - -Annie ránézett, felelni akart valamit, de azután vállat vont és -hallgatott. A vacsora csendben véget ért és vacsora után a herceg és -Annie felmentek a fedélzetre. Leültek. Annie lassan a herceg karjába -fűzte a karját; a herceg gyöngéden magához szorította gömbölyű karját. - -A hold lassan feljött és a fénye végigömlött a nyugodt tengeren. A -herceg elragadtatva nézett végig a vizen. - -– Nézd – mondta, – óriási ezüst veder és aranyital van benne. - -– Ezüst veder, – ismételte elragadtatva Annie és aranyital van benne. - -Még szorosabban odasimúlt a herceghez. A herceg átölelte a félkarjával. - -– Annie, – mondta neki halkan és gyöngéden – tudod-e, hogy nagyon fel -kell fegyverkeznünk arra az életre, amely ránk vár? - -Annie félig lehúnyt szempillái alól kérdő tekintettel nézett fel rá. - -– Nagyon sok komolyságra lesz szükségünk – mondta a herceg. – Türelemre. -Fegyelemre. Egyszerűségre. Lemondásra. - -– Igen, felelt Annie és felnyujtotta az ajkát neki. - -A herceg megcsókolta puha és illatos ajkát. Egy nagy indulat forrósága -futott végig a testén. Szinte borzongva súgta Annienak: - -– Azt akarom, hogy fiat szülj nekem. - -Az Annie félig lehúnyt szeme egészen kinyílott és józanul, éberül és -kissé meghökkenve nézett a hercegre. - -– Mi az Annie? – kérdezte ijedten és megbántva a herceg. – Nem akarod? - -– De igen, – felelte Annie gyorsan – de igen… De most úgy-e még nem? Ez -természetes, úgy-e? Amíg hajón lakunk és így járjuk be a világot…? Majd -később… majd akkor, ha… ha letelepedtünk valahol. Akkor… majd… majd -meglátjuk. Ez úgy-e természetes? - -A herceg nem felelt. - -– Ez úgy-e természetes? – kérdezte újra Annie. - -– Ez természetes – felelte a herceg. - -Kint ültek még egy ideig a fedélzeten, azután hallgatva mentek -lefeküdni. Másnap reggel a Serpolette tovább indult és délután új -kikötőbe ért. Annie a fedélzeten állott és érdeklődve nézte az új -várost, amelyhez megérkeztek. A parton azonban nem akadt semmi -látnivaló, és Annie nemsokára kedvetlenül visszament a szobáiba. A -herceg később megkérdezte tőle, nincs-e kedve partra menni és folytatni -a bevásárlásait. Annie megrázta a fejét: - -– Nem – mondta, – nincs. Ez utálatos város. - -– Igen, – felelte mosolyogva a herceg – nincsenek helyi lapjai. - -A herceg kiment a partra. Kisebb-nagyobb ügyeit emberekkel és -hivatalokkal ő maga akarta ellátni, éppen azért, mert ezeknek az -ügyeknek az ellátása nagyon nehezére esett. Az emberek ügyetlenek és -udvariatlanok voltak, ő maga pedig szégyenkezve és haragosan látta, -milyen járatlan az élet kis és nagy dolgaiban. Azt már megszokta -valamennyire, hogy segítség nélkül öltözködjék, de egy póstai -pénzesutalvány kitöltése a legnagyobb feladat volt a számára, és az, -hogy az emberek nem voltak elég udvariasak vele szemben, -kétségbeejtette. Egy közömbös feleletre, egy vállvonogatásra úgyszólván -elveszítette a talajt a lába alól. A partraszállás ezért kemény és nagy -feladat volt a számára, amelyre hősies elhatározással szánta el magát és -amelyet összeszorított foggal végzett el. Késő este, amikor hazatért a -hajóra, kedvetlen, bágyadt és sápadt volt attól az erőfeszítéstől, -amelyre pár óra alatt szüksége volt. - -A Serpolette másnap új kikötőbe ment át. Itt sem voltak helyi lapok. - -A herceg mosolyogva nézte az Annie csalódását. - -– Ehhez, – mondta – most már hozzá kell szoknod. - -Annie bosszúsan rángatta a vállát. - -– Hát nem jobb így? – kérdezte komolyan a herceg. Nem érezted, hogy -annak a tömegnek az őrjöngése megaláz bennünket? - -Annie nagy szemmel nézett a hercegre. - -– Miért alázna meg? – kérdezte csodálkozva. – Nagyon szép tőlük, hogy -olyan kedvesek hozzánk. - -Hallgatott, azután megvetőleg intett a kikötő felé: - -– És ezek itt utálatosak. - -A gondolataiba merűlt, azután a fejét szinte kihívóan rázva kérdezte. - -– És neked talán nem kellemesebb, ha az emberek tudják, hogy nem vagy -egy közönséges hajóskapitány? - -Erről azután nem beszéltek többet. A Serpolette másnap reggel olasz -kikötőbe ért. A hajón megjelentek a vámhivatal és a révhivatal emberei. -A révkapitányság embere szögletes arcú, szőrös ember volt, aki komoran -és harapósan végezte a dolgát. Mikor a hajónaplót megnézte, első -pillantásra felfedezett benne egy szabálytalanságot. Szőrös ujját -rányomta a papirosra. - -– Mi ez, mi ez kérem? – mondta az orrán keresztül. – Mi ez itt? - -A herceg nem tudta, miről van szó és udvariasan és készségesen hajolt a -szőrös ujj fölé. Kereste a hibát. - -– Ez kérem, – mondta a szőrös – ez itt, mi ez itt? - -A herceg teljesen elveszítette a talajt a lába alól. Elsápadva, -bizonytalanul és tétovázva nézett a szőrös ujjról a szőrös emberre és -érezte, hogy az ő számára most csak két eshetőség van: vagy torkon -ragadni és megfojtani ezt az embert, vagy megadni magát az -otrombaságának. Arra gondolt, hogy ő valóban követhetett el valami -hibát, legyűrte a haragját és a második módot választotta. - -– Bocsánat, – mondta – szabad kérnem: miről van szó? - -– A dátum, kérem, a dátum! - -– Ah, igen. Majd kiigazítjuk. - -A szőrös fenyegetően végignézte még egyszer a hajónaplót, azután -megbocsátott neki és kegyesebb hangulatban fordult a herceghez. - -– Uj kapitány, mi? - -– Igen, – felelte a herceg – ez az első utam. - -– Hát eddig…? - -– Eddig a haditengerészetben szolgáltam. - -A szőrös egészen felderült. - -– No, – mondta jóindulattal – majd megtanulja. Majd megtanulja. - -Indulni készült és jóindulattal kinyújtotta a herceg felé a kezét. A -herceg habozott egy másodpercig, azután kezet szorított vele. - -Az egész napja rosszkedvű és töprengő nap volt. Délután Annie faggatta, -mi a baja, de ő azt mondta, hogy semmi baja sincs. Később azonban így -szólt Anniehez: - -– Én láttam egyszer, amint egy majom megalázott egy királyt. - -– Ki…? Mit…? - -– Egy majom megalázott egy királyt. - -Annie csodálkozva kérdezte: - -– Hogyan? Hogy lehet az? - -– A majom – felelte a herceg – ott állott a király előtt, mert -bemutatták a királynak. És mert az volt a szokása, felemelte a kezét és -kinyújtotta a király felé, hogy kezet szorítson vele. A király útálta a -majom szőrös kezét, de mert nemes és szelíd ember volt, nem akarta -ellökni. A majom tehát nyújtotta a kezét; a király nagy zavarba jött és -így megalázódott. - -Annie értelmetlenül húzta el a száját. Csodálkozva hallgatott, azután a -vállát vonogatva mondta: - -– Hát miért engedte megalázni magát? Ha én király volnék, én -kivégeztettem volna ezt a majmot. - -A herceg délután partra ment. A postahivatalt kereste fel, mert pénzt -akart küldeni egy volt lakájának, aki kérőlevelet küldött utána. A kis -postahivatalban megállott az egyik hivatali nyílás előtt és várt. Vele -szemben egy kis asztalnál ott ült egy kövér, borotválatlan, gallértalan -és piszkos ember, aki írt. Kis disznószeme egy szempillantásra -felrebbent a hercegre, nyilvánvaló gyűlölettel nézte őt végig, mint a -nyugalma megzavaróját; azután visszafordult a papirosaira. A herceg állt -és várt és nézte a postahivatal belsejét. Bent piszok volt és -rendetlenség, és a háttérben egy levélhordó motoszkált. A herceg -percekig várt. A kövér és piszkos ember nem nézett fel. A herceg végre -megmozdult. A kövér ember ekkor írt még egy ideig, azután a foga mögül -odaszólt a háttérben piszmogó levélhordónak: - -– Rifusarlo. Elutasítani. - -A levélhordó odajött a másik nyíláshoz és megkérdezte a herceget, mit -kíván. - -– Pénzt feladni. - -– Már nem lehet, hat óra elmúlt. - -A herceg elment. Másnap délelőtt újra megjelent a postán. A piszkos és -kövér ember kis disznószeme dühösen rebbent fel magas alakjára, azután -visszafordult a papirosaira. A herceg szótlanul várt. A két disznószem -végre feléje fordult. - -– Mit kíván? - -– Pénzt akarok feladni. - -– Hová? - -– Külföldre. - -– Csak aranyban fogadom el. Van aranya? - -– Nincs. - -A két disznószem már el is fordult és visszatért a papirosaihoz. A -herceg összeszorított foggal állott egy másodpercig, azután elment a -városba aranyat keresni. Déltájban megvoltak az aranyai. Ekkor -visszament a postára, kitöltött egy postautalványt és várt. A -gallértalan, izzadó és piszkos ember átvette a postautalványt, megnézte, -azután visszadobta. - -– Rosszúl van kitöltve. - -A herceg összeszorította a fogát. A háttérben foglalatoskodó levélhordó -ekkor kijött hozzá és megmutatta neki, hogyan kell kitöltenie a -rovatokat. A herceg egy ezüstpénzt nyomott a kezébe. A levélhordó -visszament a hivatal hátterébe, a herceg pedig odaállt a nyílás elé. -Várt. Végre egy mozdulatot tett. A kövér ember ekkor felemelte -disznószemét a papirosról, ránézett, azután az órára nézett és odaszólt -a levélhordónak. - -– Rifusarlo. Visszautasítani. - -A levélhordó jött és zavarodottan mondta, hogy a hivatalos óra időközben -letelt. A hercegben azonban ekkor felfordult minden. Fuldokló düh -rohanta meg és az az érzése támadt, hogy most ölni fog. Szótlanul, -remegve és sápadtan ment vissza a másik nyíláshoz és dadogva kereste a -szavakat. - -– Meg kell önnek mondanom, – szólt be rekedten a kövér emberhez – hogy -ön… egy… disznó. - -Nem ez volt az a szó, amelyet keresett. De ez is jó. - -A kövér ember felemelte kerek, húsos és piszkos fejét. A szája kinyílott -és dühös kis szeme is próbált nagyra nyílni. - -– Mit mond? – kérdezte dühösen. - -– Azt, hogy ön egy disznó. - -A kövér ember felugrott, ordított és hadonázott. - -– Ön egy disznó, – ismételte a herceg. - -A névjegye után nyúlt. A kövér ember azonban elutasította a névjegyet. Ő -tisztviselő, őt a hivatalában bántották meg, hol vannak a csendőrök, ő -majd megmutatja. Kijött a belső hivatalból, kiszaladt az utcára és -csendőrök után ordított. A herceg is kiment az utcára. Szökni akar, – -ordította a kövér ember. - -De a herceg nem akart szökni. Állt és vár és megismételte: - -– Voi siete un porco. Ön egy disznó. - -Az utcán összefutottak az emberek. A kövér ordítva panaszolta el nekik, -mi történt vele. Gazság. Szemtelenség. Idejön egy idegen és merészel egy -olasz tisztviselőt inzultálni. - -A herceg minderre nem válaszolt; sápadtan állott és konokul ismételte: - -– Voi siete un porco. - -A kövér ember lilaszínűre ordította magát. Az idegen! Idejön az idegen! -Itt nálunk is mer szemtelenkedni. A tömeg egy része nevetett, a másik -része azonban fenyegető módon szorúlt össze a herceg köré. De a -hercegnek most minden mindegy volt. És ha rögtön meg kell itt halnia: - -– Voi siete un porco. - -A piszkos és kövér ember most hadonászva közeledett a herceg felé, akit -kezdett bezárni a tömeg. A herceg összeszorította az öklét. - -– Voi siete un porco. - -– Üssétek! – ordította valaki a herceg mögött. - -Ekkor egy egyenruhás és kardos ember érkezett be a tömegbe. A tömeg -szétnyílt előtte. A piszkos és lilaképű postafőnök ordítva fogadta. - -– Fogasd el, kapitány! Elfogatni! - -A csendőrkapitány odafordult a herceghez. - -– Ön a Serpolette kapitánya? - -– Igen. És ennek az embernek rendelkezésére állok. - -– Ugyan kérem. - -A csendőrkapitány megfogta a kövér ember karját: - -– Bizonyosan megint goromba voltál és megkaptad, amit megérdemeltél. - -A kövér ember ordítani akart, de a csendőrkapitány odahajolt hozzá: - -– Tudod ki ez? – mondta neki halkan. – Péter herceg, aki letette a -rangját. - -A borotválatlan és piszkos ember zavartan kezdte nyeldesni a levegőt, a -csendőrkapitány pedig odafordult a herceghez: - -– Tessék zavartalanul tovább sétálni, oda, a hová tetszik. - -A herceg megemelte a kalapját, a csendőrkapitány szalutált, az -elcsendesedett tömeg szétnyílott és a herceg visszament a hajóra. - - - - -V. - -Este a fedélzeten ült a herceg Annieval. Szótlanul ültek egymás mellett. - -– Hallgasd csak, – szólalt meg azután Annie – milyen szép! - -A hajó túlsó végén egy matróz énekelt. Annie felállott: - -– Megnézem, – mondta – ki az. - -A herceg lassan feltekintett rá. - -– Hagyjad, – szólt azután – Vannoni. - -Annie leült és élénken fordult oda a herceghez. - -– Milyen szépek ezek a bús szláv melódiák, – mondta. – Meg fogom őket -tanulni. - -A herceg hallgatott. - -– Jó? – kérdezte Annie. – Megtanuljam őket? - -– Jó – mondta a herceg. - -Annie csillogó szemmel hajtotta előre a fejét, hogy az éneket jól -hallja, azután lelkesen mondta: - -– De micsoda hangja van! Hallod? Én ezt a fiút énekelni fogom tanítani. - -A herceg hallgatott. - -– Jó? – kérdezte Annie. – Tanítsam? Igen? - -– Nem, – felelte halkan a herceg. - -Annie elhallgatott, és szótlanul ültek egymás mellett a fedélzeten. A -hajó túlsó végén azután elhallgatott az ének is és ők nemsokára -szótlanul lementek a szobáikba. A szalónban Annie megállott a pianinó -mellett és állva végigfuttatta az ujjait a billentyűkön. A herceg -megállott mögötte. A szobában nem égett a lámpa, csak az ebédlő -világossága szűrődött be egy kevéssé. - -A billentyűk halkan gyöngyöztek az Annie ujjai alatt. A herceg szótlanul -és nagyon csendesen leereszkedett egy karosszékre, Annie meghallotta ezt -a mozdulatot, az ujjait végigfuttatta még egy moll akkordon, leült a -zongora mellé és készülődés nélkül halkan, mint egy sóhajtást elkezdte -énekelni a Brahms-dalt: - - Immer leiser wird mein Schlummer, - Nur wie Schleier liegt mein Kummer - Zitternd über mir… - -A hangja itt egyszerre megakadt, a keze lecsúszott a billentyűkről, a -húrok halkan tovább zúgtak a félhomályban, azután csend lett. A herceg -odalépett hozzá, megfogta az állát és felemelte a fejét. Az Annie szeme -tele volt könnyel. A herceg szólni akart, vígasztalni akarta és -símogatni akarta, de nem tudott szólni és nem tudott mozdulni. A keze -lehúllott, mint az ólom; és erre úgy maradtak mind a ketten -mozdulatlanul a sötétségben. - -Később zavarodottan és szégyenkezve mentek lefeküdni. Hangtalanul és -belső remegéssel feküdtek le, gyorsan eloltották a lámpát és az egymás -mellett lévő két ágyban szótlanul néztek bele a sötétségbe. Órák teltek -el így és mindegyikük tudta, hogy a másik ébren van. A sötétségben végre -megmozdult valami. Az Annie puha kis keze tapogatózott át remegve a -herceghez. - -– Mi az? - -Annie megfogta a herceg kezét és ráhajtotta a fejét. - -– Te szomorú vagy – súgta neki halkan és lihegve. - -A herceg nem válaszolt. A kezére lassan csepegtek rá az Annie könnyei. - -– Én, – súgta neki Annie fuldokolva – téged nagyon sajnállak. - -A herceg nem válaszolt. Annie ráhajtotta a fejét még egy ideig a kezére, -azután sóhajtva feküdt vissza a párnáira és halkan mondta: - -– Borzasztó ez a szoba. Mintha koporsóban feküdnénk. - -Nemsokára azután elaludt. A herceg még sokáig meredt bele a sötétségbe, -míg az ő fájó szemére is rászállott a kábult álom. - -Másnap a herceg déltájban lement az ebédlőbe. Az asztalon még ott volt a -reggeli; a reggelizőasztal mellett ott ült Annie Félixkével és jókedvüen -és nagyokat nevetve kártyázott vele. A herceg figyelmeztette Anniet, -hogy nemsokára dél lesz, Annie erre elküldte Félixkét: - -– Eredj cintányér! - -Félixke elment és a herceg idegesen mondta: - -– Furcsa szavaid vannak. Miért mondod ennek, hogy… - -– Cintányér? – vágott közbe vídáman Annie… – Az a Polarics-házban volt -szokás. - -Nevetett. - -– Meg vízihólyag – tette hozzá derülten. - -A herceg összeszorította a száját. - -– Most menj talán felöltözködni – szólt csendesen. - -Annie jókedvüen intett igent és sietett át a hálószobába fésülködni, -mosakodni és felöltözködni. Ebédnél jókedvüen beszélgetett és sokat -nevetett. Egyszerre ránézett Ridarskyra, azután odafordult a herceghez: - -– Igaz, – mondta – engedd meg mégis, hogy tanítsam ezt a Vannonit. -Meglátjátok: világhírű énekes lesz belőle. Már valamit tud is: kottát -már olvas; a többi majd… - -– Honnan tudod, – kérdezte összevont szemöldökkel a herceg – hogy kottát -olvas. - -– Félixkétől. A papjuk tanította meg rá gyerekkorában. Megengeded? - -– Sajnálom, – felelte a herceg – nem lehet. Rossz példa volna a -legénységnek. - -Annie kedvetlenül húzta el a száját. - -– Óh, – mondta duzzogva – én pedig már úgy örűltem. Hiszen így halálra -fogom magamat únni. - -Ridarsky előrehajolt egy kissé és hideg szemmel nézett rá. - -– Mondtam már, – szólt csendesen – hogy én majd mulattatom. - -Annie felemelte a fejét. - -– Maga – mondta. – Maga csak hallgasson. - -Ridarsky nem válaszolt. A herceg hallgatott és ebéd után szótlanul ment -fel az irodájába. - -Ide nemsokára felrendelte Félixkét is. Fel volt zaklatva. -Nyugtalankodott, háborgott és tajtékzott benne minden és az az érzése -volt, azt az epedő vágyat érezte, hogy ez az egész belső háborgás, mint -egy forró tűzfolyam, ömöljön bele a munkájába. - -Félixke belépett és feszesen jelentkezett. - -– Üljön le, – mondta a herceg – diktálni fogok. - -Félixke leült az asztal mellé, elhelyezte maga elé a papírt, tollat vett -a kezébe és rendesen, csendesen, feszesen várt. A herceg összevont -szemöldökkel nézett maga elé, mély szürke szemében láng lobbant fel és -az indulattól eltördelten szakadt le az ajkáról a szó: - -– Több világosságot. - -Mehr Licht! Egy nagy szellemnek az utolsó szava lesz a könyv első szava -és a könyv címe. Több világosságot! A gondolatai zúgva röpültek át a -tengeren, el hazafelé. Otthon nemsokára jön a tél s a síkságon a kis -parasztházakban sárral tapasztják be az ablakot, hogy tavaszig ki se -lehessen nyitni. Be kell törni ezeket a betapasztott ablakokat. Az egész -országban be kell zúzni az ablakokat és fel kell törni az ajtókat, hogy -beáradjon a levegő és a napfény. Hivatal, kaszárnya, parasztház, királyi -palota, – bezúzni az ablakot, – levegőt, napfényt, – több világosságot. - -A mellét szinte szétfeszítette a szeretetnek az a kimondhatatlan -nagysága, amely fájdalmasan fészkelt a lelkében; mély lélegzetet vett, -hogy kimondja az első szót: az ajkát felnyitotta, de az első szót nem -mondta ki. Hirtelen megállott. - -A Goethe utolsó szavával akarta a könyvét kezdeni és ezzel a szóval -akarta a könyvét befejezni. De amikor ezt mégegyszer meggondolta és -amikor lázasan és áhítattal bele akart fogni a munkája megírásába, élete -nagy cselekedetébe, akkor a forró háborgáson át, amely a mellét -elöntötte, lentről, a lelkének egy elrejtett zugából jeges hűvösségű -széláramlat tört át az agyáig. Tisztán, érthetően, mintha idegen ember -hangosan mondta volna ki, egy dermesztő kérdés hangzott fel a lelkében. -És ő kihülten, dermedten és elsápadva hallgatta ezt a kérdést és nem -tudott rá válaszolni. - -Elfordult, sokáig nézett ki az ablakon a tengerre, azután elküldte -Félixkét. - -– Ma nem dolgozunk. - -Félixke elment és ő kábultan járt-kelt egész nap. Este könyvet vett elő, -de vak szemmel meredt beléje és nem látta a betűket. - -– Mit olvasol? – kérdezte tőle Annie, - -Ekkor a herceg nem bírt magával. Közömbös feleletet akart adni, -hallgatni akart, de egy nála nagyobb erő megragadta a lelkét, minden -idegszálát, az egész organizmusát; és neki kongó hangon, üresen, mintha -a kérdés nem is az övé volna, meg kellett ismételnie azt a kérdést, -amely délután belesüvített az agyába: - -– Mit gondolsz: Goethe megtette volna-e, amit én tettem? - -Dideregve várta a választ. Annie vállat vont: - -– Mit tudom én – mondta nyugodtan. - -Azután elgondolkozott: - -– Goethe, – mondta összehúzott szájjal és finoman – a Faust szerzője? - -A herceg nem szólt. Annie belemélyedt a gondolataiba: - -– Én, – mondta – mikor Ausztriában voltam… Olmützben a Margitot akartam -énekelni. De az igazgató ellenségem volt, mert én nem jártam fel délután -egyedül az irodájába, de a Mayer, az feljárt. Hát azt mondta, énekelje a -Mayer. Én a szubrettpartiet énekeljem. Hát erre jött az előadás és a -Mayer… mit mondjak? – fütyültek! Engem pedig megvártak az előadás után -és a tömeg… - -A herceg nem hallotta, mit beszél, Annie befejezte az elbeszélését, -várt, nézte a herceget, azután így szólt: - -– Goethe? Bizonyosan megtette volna. Az okos ember volt, okosabb mint a -királyok és a hercegek. - -A herceg hallgatott. Annie sokat beszélt, azután gyorsan odaült az -ölébe. - -– Nézd, – mondta kedvesen, durcásan és könyörögve – engedd meg, hogy -Vannonit tanítsam. Ugy mulattatna. Megengeded? Igen? - -– Igen – mondta a herceg. - - - - -VI. - -A herceg másnap délben vörösre sírt szemmel találta Anniet az ebédlőben. -Meg akarta tőle kérdezni, mi baj van, de azután fáradtan hallgatott. - -Annie nézte, nem szól-e, és amikor a herceg tovább is hallgatott, ő -szólalt meg. - -– Én, – mondta remegve és könnyes szemmel – nem akarom, hogy Ridarsky -ezentúl velünk ebédeljen. - -– Miért? - -– Nem akarom. Nem akarom. Nem akarom. - -A haragtól vörösen és magánkívül toppantott a lábával és szikrázó -szemmel nézett a hercegre. - -– Miért? – kérdezte halkan a herceg. - -– Mert útálom. Mert gyűlölöm. - -A herceg újra megkérdezte halkan és bágyadtan: - -– Miért? - -– Mert alávaló. Bitang. Gazember. Csirkefogó. - -A herceg csendesen mondta: - -– Arra kérlek, mondd meg nekem, mi adott okot rá, hogy most egyszerre -ilyen szigorúan ítélj róla. - -Annie hevesen rángatta a vállát, rágta az ajkát, azután zokogásra -fakadt: - -– Én nem akarom, – mondta szinte sikoltva – hogy ide betegye a lábát. - -Leült egy székre, az egész testét rázta a zokogás. - -– De mondd meg, hogy miért – mondta a herceg. - -Annie nem felelt. A herceg lehajolt hozzá. - -– Mi történt? – kérdezte halkan. - -Annie még hevesebben zokogott és nem felelt. - -– Meg kell mondanod, mi történt. - -Annie felugrott. A szája eltorzult, az arcán sűrűn patakzottak le a -könnyei. Toporzékolva és sikoltva kiáltotta: - -– Én nem akarom, hogy ide betegye a lábát, – ez nem elég? Én utálom, ez -nem elég? - -A herceg nagyon halkan mondta: - -– Amíg nem tudom, mi történt, addig nem tilthatom ki. - -Annie erre felsikoltott, a szivéhez kapott, berohant a hálószobába és -bezárta maga mögött az ajtót. Nemsokára jött Ridarsky az ebédhez. Az -arca mozdulatlan volt. A szeme hideg. Szótlanul leült; egyetlen hang -nélkül ették végig az ebédet; Szedlák feketén és nesztelenül forgolódott -körülöttük; azután Ridarsky szótlanul felkelt, meghajolt és elment. - -A herceg elsötétülő arccal nézett utána. Mi történt? A gondolataiból -egyszerre felrezzent. Megérezte magán a Szedlák szemét. Szedlák tisztára -borotváltan, fehér hajjal, fekete ruhában állott a szoba másik végében -és nézte őt. A herceg szembe fordult vele és a Szedlák tekintete olyan -volt, hogy ő most hangosan és azzal a világos tudattal, hogy bizonyosan -kap választ, megismételte: - -– Mi történt itt? - -Szedlák közelebb jött. Tisztára borotvált arca mozdulatlan volt és az -egész lényén még sötétebb és komorabb ünnepiesség feketéllett, mint -máskor. Olyan volt, mint egy ismeretlen vallás főpapja, aki valami -megrendítő szertartást készül elvégezni. - -A herceg előtt megállott. Ridarsky után intett. - -– _Az_ bejött ide másfél órával ezelőtt. Beszélgettek és nevettek. És -_az_ egyszerre megrohanta őt. Mint a barom. - -A hercegnek elállt a lélegzete. Ez olyan szörnyűség volt… olyan -szégyenletes… olyan megalázó… hát ilyesmi is történhetik? Szerette volna -a szemét elfordítani Szedláktól, de verejtékes homloka alól két mély -szürke szeme az akarata ellenére is kínzottan, reszketően, kérdően -tapadt rá Szedlákra. Szedlák válaszolt a herceg szemének a néma és -szenvedő kérdésére: - -– Én, – mondta lesütött szemmel – ittjártam a közelben és a járásom -zajára még megmenekülhetett. - -A herceg lehajtotta a fejét. - -– Köszönöm Szedlák – mondta halkan. - -Bágyadtan intett a kezével és erre az intésre Szedlák csendesen kiment a -szobából. A herceg maga maradt. Mélyen lehajtotta a fejét és sokáig ült -így mozdulatlanul; azután töprengve indult fel a fedélzetre. - -Hivatta Ridarskyt. Ridarsky jött és megállott előtte feszesen és -nyugodtan, és hideg szeme, mint egy acélpenge kereste a herceg -tekintetét. A herceg lesütötte a szemét. - -– Parancs? – kérdezte erre Ridarsky. - -A herceg töprengve nézett fel rá. - -– Ridarsky, – kérdezte halkan – igaz az, hogy maga az adósságai miatt -tette le a rangját? - -A Ridarsky hideg szeme nagyobbra nyílt fel, mint szokott, azután pedig -összébb húzódott, mint szokott. - -– Igaz – felelte egy másodpercnyi gondolkodás után. - -– De hiszen én tudom, hogy magának még jelentékeny összeg pénze van. - -– De ha az adósságaimat kifizettem volna, nem lett volna. - -– Tehát inkább megrövidítette azokat, akik magában bíztak, minthogy… - -– Inkább. - -A herceg töprengve nézett rá. - -– De hát mit akar ezzel a pénzzel? - -A Ridarsky vékony ajkai körül, mintha egy halvány lenéző mosolygás -jelent volna meg. Habozott, hogy válaszoljon-e. Válaszolt. - -– Uj pénzt akarok – mondta vállat vonva. – Sok pénzt. Hatalmat. - -– Hogyan? - -Ridarsky újra vállat vont és az ajka körül feltünt a halvány, lenéző -mosolya. - -– Megnézem, – mondta ajkbiggyesztve – mit lehet odaát csinálni és azt -csinálom, ami a leghasznosabb. - -A herceg töprengve nézett rá és az az érzése támadt, hogy vérszagot -érez. Villámgyors kábulatban véresre korbácsolt színes embertesteket -látott… vonagló asszonyokat… vérebekkel üldözött szökevényeket… dörrenő -fegyvert, amelynek a dörrenése után egy futó ember bukfencet vet, mint a -meglőtt nyúl… És mindezt Ridarsky teszi. - -Végigsímította verejtékező homlokát, a kábulata elmult, de a vérszagot -még érezte az orrában és tudta, hogy mindez lehetséges. Ridarsky mindezt -meg tudná tenni. Ridarsky mindezt meg fogja tenni. - -Töprengve nézte Ridarskyt. Semmi haragot nem érzett ellene, csak nagy -álmélkodást érzett és azt a fájdalmas és veszedelmes vágyat, hogy még -többet tudjon meg róla; hogy egészen megismerje. - -– Ridarsky, – mondta neki töprengve – maga sokat foglalkozott nőkkel…? - -A Ridarsky szeme hidegen és kihívóan villant meg. - -– Igen – felelte halkan. - -– Minden szabad idejét…? - -– Minden szabad órámat! - -– És mégis… hogyan bánik maga a nőkkel…? - -– Ahogy megérdemlik. - -– Nem érez gyöngédséget…? és hálát…? - -A Ridarsky vékony ajka körül megjelent a lenéző, kegyetlen, hideg -mosolygás. Habozott, kimondja-e, amit mondani akar, azután a fejét -felemelve kihívóan és gőgösen kimondta: - -– Le kell nyomni őket; azután elrúgni. - -A herceg mérhetetlen álmélkodással nézett rá. Ezt meri mondani? Amikor -tudja, hogy ő a becstelen támadását számonkérni hívatta ide? - -– Ridarsky, – szólt elakadó lélekzettel – semmitől sem fél maga? - -A Ridarsky halvány homloka kigyulladt. Összehúzott szeme hidegen -fénylett, mint egy támadó acélpenge, vékony ajka dühtől és gőgtől -rángatózott. - -– Én, – mondta felindulástól fehéren, – csak a fájdalmas haláltól félek. - -– Mitől? – kérdezte meglepetve a herceg. - -Ridarsky nyugodtabb lett. De most már folytatta. Aki meg akarja őt -ismerni, ismerje meg. - -– Nem a haláltól. A fájdalmas haláltól. A haláltól nem. Nincs semmi, ami -visszariasztana, csak annyi időm maradjon, hogy ezt itt használhassam -még. - -A zsebébe nyúlt és kis tokban morfiumfecskendőt vett ki. A herceg -álmélkodása szinte fájdalmas bűvöletté lett. Dermedten és kínzottan -bámult a Ridarsky könyörtelen arcára. Micsoda arc ez? Micsoda lélek ez a -lélek, amelybe csak most lát bele? Milyen lehetőségeket forgat a fejében -ez az ismeretlen ember, a ki revolvert és morfiumfecskendőt hord a -zsebében, hideg szívvel jár a világban, zsákmánynak tekint minden nőt és -csak a fájdalmas haláltól fél? - -Bűvölten és dermedten bámult a Ridarsky könyörtelen arcába. Érezte, hogy -mondania kell valamit, valami döntő és elhatározó szót, hogy ebből a -bűvöletből megszabaduljon; a lelkében lihegve kereste azt a szót, amely -megváltja; nem találta; és végül az akarata ellenére szinte feljajdulva -mondta: - -– Hogy csalódtam én magában Ridarsky. - -A hangja olyan fájdalmas volt, olyan panaszos, éles és ellenállhatatlan, -hogy Ridarsky elpirult tőle. De az elpirulását rögtön szégyenkező düh -követte. - -– Én is csalódtam önben – felelte gyorsan és kihívóan. - -Eddig a herceget a tilalom ellenére is mindig fenségnek szólította. A -herceg most mély szürke, borús szemével nyugodtan felnézett rá és -csendesen kérdezte: - -– Miért Ridarsky? - -Ridarsky habozott. - -– Mit akar mondani Ridarsky? – kérdezte a herceg. – Miért? - -– Azért, – felelte Ridarsky dühtől fehéren – mert azt hittem, hogyha -otthon nem tudott úr lenni, legalább ezen a hajón tud majd úr lenni. De -azt se tudta. - -A herceg felállott. Hányszor volt már az az érzése, hogy Ridarsky akar -valamit mondani és azután elhallgatja! – Ez volt az a kimondatlan szó, -amelyet ő mindig ott érzett a vékony és kegyetlen ajkain. Felemelte a -kezét. - -– Elég volt – mondta csendesen. – Hagyjon magamra Ridarsky. - -Ridarsky sápadtan nézett rá egy másodpercig, megfordult és elment. A -herceg töprengve tekintett utána, azután a gondolataiba elmerülve -járkált a fedélzeten. - -Délután lement az ebédlőbe. Be akart kopogtatni Anniehoz. De a folyosón -Szedlákkal találkozott. Szedlák mozdulatlan arccal tért ki és mereven -hajtotta meg a fejét. De a hercegnek úgy tetszett, hogy a szemében egy -kérdést olvas. Válaszolni akart erre a kérdésre, de mire rátette a -Szedlák vállára a kezét és mire Szedlák feléje fordult, akkorra -elfelejtette, mit akart neki mondani. Töprengve nézett bele a Szedlák -tiszta arcába és szinte az akarata ellenére mondta. - -– Tudja-e Szedlák: Jézus milyen úton juthatott oda, hogy vallást csinált -az alázatosságból? - -– Milyen úton fenség? – kérdezte megdöbbenve Szedlák. - -– A haragnak és az erőtlenségnek az útján. Aki ölni akar, de nem tud -ölni, annak alázatossá kell lennie. Aki érzi, hogy nincs ereje legázolni -azokat, akik vele szemben vannak, annak nincs más útja, mint az -alázatosság. Az alázatosságnak az értéke az, hogy bizonytalanná teszi -azt, aki velem szemben áll és engem megnyugtat. Megütötte az egyik -arcomat, odanyújtom neki a másikat, – lehetetlen, hogy ne ingadozzék és -szégyenkezést ne érezzen… Odanyújtom a másik arcomat is, és nekem ez a -megnyugvásom, a bizonyosságom és az erőm. Még, még alázatosabbnak lenni, -hogy a lelkem egészen megnyugodjék, alázatosnak lenni, mert nem tudok -ölni és erőszakos lenni. De kezdetben éppen olyan közel voltam a -lelkemben az öléshez, mint az alázatossághoz. Jézus is így juthatott el -oda, hogy vallást csinált az alázatosságból. - -Szedlák megdöbbenve hallgatta. Amikor a herceg elhallgatott, fejcsóválva -mondta: - -– Nem jó dolog ilyeneken gondolkozni, fenség. Istent megbánthatja vele -az ember. - -A herceg töprengve nézett a Szedlák tiszta arcába, azután megfordult és -ahelyett, hogy tovább ment volna a folyosón, felment a fedélzetre és -tovább bámult ki a tengerre. - - - - -VII. - -A Serpolette símán siklott előre a tengeren, átjutott a szoroson és kint -volt az óceánon. A herceg órák óta ült mozdulatlanul a fedélzeten és -bámult előre. Elől nyugaton alkonyodóban volt a nap és széles -vörös-arany fénycsíkot vetett a sápadtan gyöngyöző tengerre. A hajó néha -belejutott a tüzesen aranyló csíkba és olyan volt, mintha egy lángoló -hídon egyenesen a napig akarna siklani. - -A nap alatt a szemhatár szélén azután égő vörössé lett a tenger, a nap -szállott lefelé és az aranycsík kezdett elbágyadni. A naphoz vivő híd -kisiklott a hajó alól. - -A herceg felemelte a fejét és körülnézett. Az esti szellő megborzongatta -és maga mögött észrevette Anniet, aki lassan jött előre a fedélzeten. - -– Hol vagyunk? – kérdezte Annie. - -– Kint az óceánon. - -Annie meglepetve nézett rá: - -– Hiszen úgy volt, hogy megállunk. - -– Megváltoztattam ezt a rendelkezést. - -– És most nem veszünk fel második tisztet? - -– Nem. - -– Az első kormányos végzi majd a munkát…? - -– Nem. Én. - -Annie szorongva nézett a hercegre. Nem tudott szólni. Leült melléje és -időről-időre nyugtalanul fordult feléje. - -– És meddig leszünk tengeren? - -– Két hétig. - -– Istenem, – mondta Annie kétségbeesve – milyen unalmas lesz. - -A herceg bámult előre, oda, ahol az imént aranyhíd vezetett még a napig -és nem is válasz gyanánt, hanem inkább magának mondta: - -– A tenger… - -Nem mondhatta tovább. Annie ingerülten vágott közbe: - -– A tenger…! Egyszer aranyital ezüst vederben, máskor ezüstital arany -vederben. Utálom. - -A herceg nem felelt. Mozdulatlanul nézett előre a tejfehér tengerre, -amelyet aranykeretbe foglalt a lenyugvó nap. Annie azonban megijedt -attól, amit mondott, és a szíve összeszorult a heves megbánástól. -Odahajolt a herceghez és lehajolt az összekulcsolt keze fölé, mintha meg -akarta volna csókolni. - -– Bocsáss meg, – szólt reszkető hangon, – én… én olyan rossz vagyok. - -A herceg szótlanul végigsímogatta az arcát. Erre a símogatásra – mintha -ez a mozdulat szabadította volna fel – olyan megrendítő erejű, halk, de -éles, fuldokló és kétségbeesett kiáltás tört ki az Annie torkán, hogy a -hercegnek a hideg futott tőle végig a hátán. - -– Fordulj vissza, – sikoltotta Annie halkan – fordulj vissza…! - -A herceg megdöbbenve nézett rá. Annie szégyenkezve sütötte le a szemét -és zavarodottan, tördelten, mintha hosszú sírás után lihegné el, halkan -mondta: - -– Fordítsd vissza a hajót… Most még visszafordíthatod. - -– Miért? – kérdezte csendesen a herceg. - -Annie elpirulva hajtogatta jobbra-balra a fejét, zavartan símogatta -végig a szemét és a homlokát és szégyenkezve mondta: - -– Csak…! Nem is tudom…! Egyszerre… egyszerre úgy…! Olyan ideges vagyok. - -A herceg gyanakodva nézett rá még egy párszor, de Annie most már -nyugodtan ült és szótlanul nézett ki a tengerre. Csendben ültek így -egymás mellett és amikor a herceg felkelt, Annie könnyű sóhajtással, -mosolyogva mondta: - -– Igen, menjünk le a koporsóba. - -Előbb azonban még vacsoráztak. Kettesben, mert a herceg megüzente -Ridarskynak, hogy ma nem óhajtja látni. Csendesen végigették a vacsorát, -azután lefeküdtek az egymás mellett levő két ágyba, és ekkor valóban -olyan volt, mintha sötét koporsóban feküdnék két mozdulatlan halott és a -koporsó csendesen úsznék velük nagy ismeretlen tájak felé. - -Másnap délután először jelent meg Vannoni a szalónban, hogy szláv -dalokat énekeljen Annienak és hogy énekleckét vegyen tőle. A herceg fent -volt a fedélzeten, amikor Vannoni befordult a folyosó felé és hallotta, -amint egy matróz rákiáltott a dalmatára: - -– Hová mégy Vannoni? - -Vannoni nem felelt. A Brattlie hangja felelt helyette: - -– Megy énekelni az asszonynak. - -A durva hangra széles röhögés válaszolt és a herceg sápadtan menekült, -mert attól tartott, hogy meghallja a matrózai beszélgetésének a -folytatását is. A hajó hátsó részén járt-kelt és kínos izgalom dörömbölt -a mellében. Nagy lélegzeteket vett, mélyen beszítta a tenger sós -levegőjét; próbálta magát elfoglalni, de állandóan arra figyelt, -hallja-e az éneklecke hangjait a szalón felől és szinte percenként -elővette az óráját. - -Az óra végre lejáróban volt. A herceg indult lefelé. A folyosón -Ridarskyval találkozott. - -– Mit csinál ön itt? – kérdezte meglepetve. - -– Jelenteni akartam… jelenteni akartam… De most már megint jól vagyok. – -Megyek vissza. - -Elment. A herceg benyitott a szalónba. Vannoni éppen indulóban volt. -Meghajolt és ki akart menni. - -– Nem, – mondta neki Annie nevetve, nem jól van. Ha színész akar lenni, -ügyesebben kell csinálnia. Igy. - -Megmutatta neki, hogyan kell meghajolnia. Vannoni kitünően megcsinálta. - -– Azután kezet csókolni, – mondta Annie. – Nem, nem úgy. Emelje fel -magához a kezemet… nem olyan erősen fogni… úgy… pompás! - -Vannoni kezet csókolt neki és elment. - -– Mit szólsz hozzá, – szólt Annie a herceghez elragadtatva – milyen -ügyes. Milyen grácia van mindenben, a mit csinál. - -– Igen. - -– És milyen pompás hangja van. Büszkék leszünk még rá. - -– Igen… - -– És milyen szép nótákat tud. Hallgass ide. - -Leült a zongorához és elénekelt egy horvát dalt. - -– Gyönyörű, úgy-e? - -– Szép – mondta a herceg. - -– Gyönyörű. - -Annie egész este jókedvű volt, vacsora után nem akart lefeküdni, azután -alig tudott elszakadni a fedélzettől, ahová kiültek. Amikor éjféltájban -végre lefeküdtek, félperc alatt mélyen elaludt. - -A Serpolette haladt előre és az élet csendesen folydogált a fedélzeten. -Vannoni délutánonként eljött az énekórára, Ridarsky, akinek ismét szabad -volt az ebédlőben megjelennie, hideg szemmel nézte a többieket és az -ajkán mindig mintha kimondatlan szavak lebegtek volna; Szedlák tisztán, -feketében, ünnepiesen és zajtalanul jöttment; Félixke fáradhatatlanul -cikázott ide-oda a fedélzeten; a herceg töprengve bámult maga elé. Az -Annie kedve pedig szinte óráról-órára változott. A harmadik napon -délelőtt kártyázás közben azonban pofonütötte és kikergette Félixkét, és -ettől kezdve állandóan rosszra fordult a kedve. Szenvedve és idegesen -járt-kelt egész nap, fájdalmas, vagy haragos feleleteket adott, és éjjel -órákig hánykolódott, míg elaludt. - -Másnap délelőtt a herceg bejött az ebédlőbe. Kínzottan nézett végig -Annien és idegesen kérdezte: - -– Kedves Annie, miért nem kelsz fel korábban és…? - -Nem folytathatta, mert Annie szinte felrobbant erre a kérdésre. Az egész -teste mozgásba jött. Az arca vonaglott és a megszólalása olyan volt, -mint egy haragos sziszegés. Elkeseredve, reszketve és kétségbeesve -mondta: - -– Mert éjjel nem tudok aludni. - -– Miért? - -Az Annie arca vonaglott. A száját lihegve nyitotta ki kétszer -egymásután, de csak harmadszorra mondta ki elkeseredve és csattanó -hangon: - -– Mert hortyogsz. - -A herceg visszatántorodott. - -– Nem igaz – mondta elsápadva. - -– Nem? Hát: egész éjjel…! - -– Én soha eddig… - -– Nem tudhatod…! Honnan tudhatnád…? - -A herceg arca sápadt volt, és megzavarodott, mély szürke szemének -fájdalmas és szenvedő tekintete alatt az Annie feleletei egyre halkabbá -lettek. Az utolsó szava már olyan volt, mint a mentegetődzés, és utána -bocsánatkérés jött volna, ha a herceg meg nem fordul és ki nem megy a -szobából. - -A herceg kiment és remegő kézzel törülgette a verejtéket a homlokáról. -Soha nem érzett szörnyű megszégyenülés kínozta… olyan volt, mintha egész -testi mivoltában megalázták volna… Ha izmos, hajlékony és hatalmas -testére azt mondták volna, hogy fekélyes, az nem alázta volna meg így. -Tükörbe szeretett volna nézni, hogy megnyugodjék és megállapithassa, -hogy még az, aki volt; és félt a tükörbenézéstől, mert az az érzése -volt, hogy utálni fogja magát. - -Sápadtan törőlgette a homlokáról a verejtéket és próbálta magát -összeszedni. Nevetséges, – és ha hortyog? – Talán nem is igaz, eddig -sohase mondta senki. De ki mondhatta volna eddig? És kinek lett volna -eddig bátorsága megmondani? Hát jó: igaz! Hát aztán? Mi van azon. -Próbálta talpra állítani magát, de nem tudta. Összeomlott; belezuhant a -szégyenkezésbe; a homloka verejtékezett; és a teste remegett, mintha -tüzes bélyeget sütöttek volna rá. - -Kábultan bolyongott a fedélzeten, azután leült és kibámult a tengerre. -Délben felhozatta az ebédjét az irodájába; ebéd után hosszan bámult maga -elé, azután Szedlákot hivatta és sápadtan mondta neki: - -– Szedlák, az ágyamat átviszi a szalónba. Ezentúl ott alszom. - -A Szedlák tisztára borotvált arca, fehér haja alatt, a fekete ruhában, -mozdulatlan maradt. - -– Igenis fenség. - -Indulni készült. A herceg ekkor felnézett rá és kétségbeesve kérdezte: - -– Szedlák, – mondja: öreg ember vagyok én? - -– Nem fenség. - -A herceg arca azonban eltorzult a fájdalomtól, a fejét lehajtotta és a -kezével intett Szedláknak, hogy menjen el. Szedlák nesztelenül elment. - -Pár perc mulva feljött Annie. - -– Te parancsoltad meg Szedláknak, – kérdezte reszketve – hogy az -ágyadat… - -– Én… - -– De én… de te… de akkor… - -Annie reszketve kereste a szavakat, azután heves zokogásra fakadt és -odaesett a herceg lába elé. A herceg mozdulatlanul ült. - -– Bocsáss meg, – zokogta Annie – és… ne… és parancsold meg… ugy-e nem? - -A herceg hallgatott. - -– Ugy-e nem? – kérdezte Annie. - -– De igen, – felelte a herceg. - -Annie újra zokogott, a herceg azonban felállott és halkan mondta neki: - -– Most menj ki. - -Annie felállott, ijedten nézett rá, elindult, alázatosan és reménykedve -visszanézett rá egyszer… kétszer, a herceg azonban bágyadt mozdulatot -tett a kezével, Annie erre összerezzent és félénken kiment. - - - - -VIII. - -Másnap Annie újra felment a herceghez. Csendesen lépett be hozzá és -alázatosan állott meg előtte. A herceg felnézett rá, azután elfordította -a tekintetét. Hosszú hallgatás következett. Annie végre megszólalt: - -– Ezentúl, – mondta remegő hangon – ezentúl… sohasem akarsz már velem -ebédelni? - -A herceg elfordított tekintete bizonytalanul kóválygott a falon és a -padlón. - -– Egyelőre, – egyelőre… nem. Majd… később… talán. - -Az Annie szemehéja remegett, az arca lassan kipirosodott. - -– És én… én mit csináljak… akkor? Én akkor mindjárt a tengerbe ugorhatom -unalmamban. - -– Unatkozol? - -– Unatkozom. - -A herceg szürke szeme átsiklott rajta. - -– Ah… majd találsz valami szórakozást… olvasol. - -– Nem olvasok. Én útálom a könyveket. - -A herceg tekintete az ablakon keresztül kikóválygott a tengerre. - -– Ah, majd találsz valamit… - -Annie lihegve állott előtte. Az orrcimpái reszkettek, a szemöldöke -idegesen rándult meg egy párszor; tombolva készült kitörni a haragja. De -amint szikrázó szemmel nézte a herceg elfordított fejét, a lihegése -lassan elhalkult, az orrcimpái nem reszkettek többé, hanem a szája -kezdett vonaglani. Szótlanul állott egy ideig, tehetetlenül kezdte a -kezét tördelni és azután panaszosan, könyörögve és csendes -kislánysírással mondta: - -– Ne hagyj engem egyedül Ridarskyval. - -A herceg szeme átsiklott felette, de nem állapodott meg rajta. Annie -síró arccal, tehetetlenül állott a herceg előtt és kutatva és könyörögve -nézett az arcába. A herceg ajka azonban még szorosabban csukódott össze, -és az ajka mellett két oldalt makacs és fájdalmas ránc húzódott lefelé. - -– Ne hagyj engem egyedül Ridarskyval – mondta újra sírósan Annie. – Nem -hagysz? - -A herceg makacs és fájdalmas szájjal hallgatott, azután bizonytalanul -legyintett a kezével: - -– Majd… majd nem lesz… ez sem olyan kellemetlen neked. - -Annie csendesen sírt. A herceg makacs és fájdalmas szájjal hallgatott, -azután csendesen kiküldte Anniet. Annie elment és a herceg lassan -behúzta mögötte a nyitva hagyott ajtót. Behúzta az ajtót és azt -gondolta, hogy olyan volt, mintha örökre küldte volna Anniet ki a -szobájából. Végtelenségek és örökkévalóságok választják el tőle. - -Másnap vasárnap volt, a tenger szikrázott a napfényben és a Serpolette -suhogva úszott előre a szikrázó vizen. A herceg a fedélzeten állott és -kinézett a tengerre. - -– Végtelenségek és örökkévalóságok – mondta magában. - -Felemelte a fejét, nyujtózkodott és próbálgatta a tagjait, mint egy -lábbadozó beteg. Nagy lélegzettel, szomjasan szítta be a reggeli -levegőt, azután derülten adta ki a parancsot: - -– Vasárnap van. Istentisztelet lesz. - -A matrózok összegyültek és a herceg lement közéjük. - -– Matrózok, – mondta nekik – Istent úgy tiszteljük, ha emberekké akarunk -lenni. Derék és jó emberekké; jobb emberekké, mint amilyenek vagyunk; -salakos lelkű emberekből tiszta lelkű emberekké. Nemes emberekké. - -Végignézett rajtuk. A matrózok hallgattak. - -– Egyikünk sem az, – folytatta a herceg – de mindnyájan azzá lehetünk. -Én… én már öreg vagyok, és nekem az élet mást már alig adhat, mint azt -az örömet, hogy az embereknek… az embertársaimnak… az egész emberiségnek -szolgálatokat teszek. Ha akarjátok, én vasárnaponként… és talán máskor -is… beszélek nektek az életről, a világról, az emberekről, multról, -jövőről, az emberiség szenvedéseiről és reménységeiről, a végtelen -emberi tudásról és ennek a tudásnak a közeli határairól, ezekről -beszélgetünk; és ezek által a beszélgetések által jobb emberekké lesztek -ti és jobb emberré leszek én is. Akarjátok? - -A matrózok igent mormogtak, a herceg leültette őket és így szólt: - -– Akkor ma, ma az államok történetéről fogok nektek beszélni. - -Ő is leült; és előbb csendesen, óvatosan, vigyázva rá, hogy nagyon -világos legyen, amit mond, azután kigyulladó szemmel, lelkesen és szinte -mámorosan attól, amit mond és attól amit cselekszik, beszélt nekik az -államok történetéről. - -Előbb beszélt nekik az ősemberről, aki még úgyszólván idegen volt a -földön, remegve járt az ismeretlen és félelmes világban, minden zajra -összerezzent, ha vadászni ment, és félve falta be a zsákmányát. Azután -az első emberi csoportosulásokról, amelyeknek nem volt még sem -törvényük, sem szabályuk, de amelyek már kezdték otthonuknak tekinteni -azt a darab földet, amelyen ők vadásztak. Az első összeütközésekről, -amelyek egy-egy embercsorda között támadtak, esztelen gyűlöletekről, -amelyek így keletkeztek, a rosszindulatnak arról az egész salakjáról, -amelyet ezek a távoli idők leraktak az ember szívébe. - -… Azután jött egy-egy erős, okos és hatalmas ember és az embercsordákat -összefogta törzsekké. Az emberek megértették, hogy jó, ha ezt az erős -embert maguk fölé emelik, és az ő védelme alatt ettől fogva bizakodva -éltek és félelem nélkül ettek. Törvények és szabályok keletkeztek és -megszületett az ember földi életének legnagyobb kincse: az állam. De az -embernek örök tragédiája az, hogy kincseit meghamisítja a nehezen vajudó -fejlődés és az ember szívébe lerakodott rosszindulat: az, akinek védenie -kellett volna embertársait, zsarnokukká lett. A legnagyobb gondolat, -amely az embernek adatott: az állam gondolata már megvolt; de az állam -mindenütt ketté oszlott, sok kizsákmányoltra és kevés kizsákmányolóra. -Tizezer meg tizezer évig tartott, míg az ember megalkotta az első -államot; ezer meg ezer éve tart, hogy fájdalmasan, véresen és könnyesen -viaskodik azért, hogy az állam az övé legyen. Az egész történelmi -korszak: ezer meg ezer év egy szóban: harc az állam meghódításáért -Véres, vergődő, tévedésekkel, fellobbanásokkal, korai kifáradásokkal, -kisiklásokkal és elfeledkezésekkel teli harc… - -Hol tartunk most? Még vannak elnyomók és vannak elnyomottak; de a föld, -az egész föld otthona már az embernek; az ember emlékezik a multra és -előre néz a jövőbe; az egész emberiség legnagyobb célja, egyetlen igazi -célja: meghódítani az államot, hogy a nép államai idővel egyetlen nagy -államszövetséggé változtathassák ezt a valóban otthonukká lett -földgolyót. És az emberi szívből kezd kitisztulni a salak; vannak -szívek, a melyek szinte egészen megtisztultak már és vannak emberek, -akik nem ismernek más kötelességet és más örömet, mint szolgálni az -embert… - -– A mi hajónk biztosan és nyugodtan siklik most egy idegen ország felé. -Onnan más országok felé indul majd. Miért volna lehetetlen, hogy ha -találunk egy olyan darab földet, amely nekünk megtetszik, akkor mi, -szabad és munkás férfiak, azt mondjuk: itt akarunk maradni, a magunk -akaratából rendeljük magunkat magunkalkotta törvények alá, de más -törvényt nem ismerünk; együtt akarjuk a termelés munkáját elvégezni, de -magunk akarjuk a munkánk teljes értékét élvezni; a munka szabad -köztársaságát akarjuk megalapítani, államot akarunk alapítani, biztató -példát akarunk a vánszorogva haladó emberiségnek adni? Miért volna ez -lehetetlen? Én meg akarom ezt a kis munkaállamot alapítani, ha ti -szintén akarjátok, akkor meg is lesz. - -A herceg befejezte előadását. A matrózok csillogó szemmel hallgatták és -az előadás végén lelkes hurrázásban törtek ki. A herceg mosolyogva -nézett végig rajtuk. - -– Most, – mondta – akinek kérdezni valója van, kérdezhet. - -Szolgarov jelentkezett. Mély szemüregében nagy szemöldökei alatt sötéten -csillogott fanatikus szeme. - -A kapitány bocsásson meg: az előadása az államok történetéről -meglehetősen hiányos és egyoldalu volt; és nyilván nem is szolgált más -célt, minthogy hosszú bevezetése legyen annak a rövid bejelentésnek, -hogy a kapitány valami primitív kommunizmust akar alapítani. Szabad-e -megkérdezni, hogyan képzeli ezt? - -A herceg nyugodtan és jóindulattal felelte: - -– Valamelyik délamerikai államtól meg akarok szerezni egy nagy darab -földet. Hiszen úgyszólván ingyen adják. Ennek a nagy darab földnek eleve -autonómiát akarok biztosítani. Pontosan meg akarom állapítani az -együttélés és a közös termelés szabályait, azután kezdődhetik a munka. - -Szolgarov hallgatott. - -– Hát mit szól ehhez Szolgarov? - -– Szabad megmondanom? - -– Szabad. - -– Ez, kapitány úr, polgári álmodozás. Ezek a kísérletek teljesen -céltalanok mindaddig, míg a termelőeszközök kisajátítása az egész földön -meg nem történt. Mert vagy kizsákmányolókká leszünk mi is a legrövidebb -idő alatt, vagy szétrobbanunk. - -– Nem hiszem, Szolgarov. Én gondoskodnám róla, hogy szét ne robbanjunk… - -– Ön? Hát mi volna ön ebben a szabad köztársaságban? - -– Én…? - -A herceg könnyű zavarodottságot érzett. - -– Én – mondta újra. – Gondolom, olyan szerep jutna nekem, amely -lehetségessé tenné, hogy a kis köztársaságot a gyors pusztulástól -megóvjam. - -– Vagyis természetesen elnök. Született vezér. Született úr. Született -elnyomó. - -– Gondolom én nem adtam rá okot… - -– Mindegy. Az ember cselekedetei ilyen körülmények között nem függnek a -jó szándékaitól. Mihelyt nem az az elnök, akit mi választunk meg, -mihelyt az elnök hatalma nem a mi akaratunk következménye: nem szabad -köztársaságban élünk, hanem egy abszolut uralkodó zsarnoksága alatt. -Akinek a zsarnoksága annál félelmesebb, minél inkább az ő akaratától -függ az egész anyagi létünk… - -A herceg elgondolkozva nézett rá Szolgarovra és halkan mondta: - -– Akkor tehát az lesz az elnök, Szolgarov, akit önök megválasztanak. - -Szolgarov szólni akart. A matrózok azonban, akik eddig csak egy-egy -gyors és halk megjegyzést súgtak oda egymásnak, most mozgolódni kezdtek. - -– Elég volt Szolgarov – mondta egyikük. - -– Éljen a kapitány! – kiáltotta egy másik. - -Erre hatalmas éljenzés zendült fel. Szolgarov fanatikus szeme sötéten -siklott végig a társain, haragosan összepréselt vékony szája felnyílt, -de a nagy zajban nem lehetett hallani, mit mond. - -A herceg mosolyogva intett csendet és derülten kérdezte: - -– Kinek van még kérdezni valója? - -A matrózok halkan lökdösték egymást, de egyik sem mert felállni. - -– No, – mondta a herceg – senki sem kiváncsi semmire? - -Ekkor szélesen, nehezen, zavart mosolygással felállott Brattlie. A -matrózok lökdösték egymást mögötte és mosolyogva néztek fel rá. - -– No, mi az Brattlie – mondta a herceg. - -– Azt szeretném kérdezni, – szólt nehézkesen Brattlie – hogy abban a… -köztársaságban minden közös lesz-e? - -– Minden, amit termelünk. - -A Brattlie szegletes fejében nyugtalanul forgott két kis szeme. - -– Amit termelünk? – mondta habozva. - -Várt egy kicsit, azután féloldalra hajtotta a fejét és feszült -várakozással kérdezte: - -– A nők nem? - -A matrózok nevetni kezdtek. A herceg kurtán felelt: - -– Nem. - -Brattlie felemelte a fejét. - -– Nem is ér az akkor semmit – mondta a vállát vonogatva és nyugodtan. - -A matrózok hangosan nevettek és zúgva kezdtek el beszélgetni. A herceg -felállott. - -– Ez ostobaság, Brattlie – mondta hidegen. – Amit maga kíván, nemcsak -ocsmányság, hanem lehetetlenség is. - -– Dehogy lehetetlenség. - -A herceg menni készült. Brattlie ekkor felnézett rá, azután fellökte -feléje szegletes, húsos fejét: - -– Hát legalább – mondta hangosan – szabad lesz-e több asszonyt tartani? - -A herceg nem felelt. A matrózok zúgva állották körül őket. - -– A francia katonák Tonkinban, – mondta Brattlie – három-négy barnabőrű -kislányt vesznek maguknak pár frankért. Hát ezt szabad lesz e ott? - -– Nem – felelte sápadtan és hidegen a herceg. - -– No hát nem is ér az akkor semmit – kiáltotta Brattlie megvetően. – Nem -is megyek én oda. - -Szolgarov hirtelen odalépett melléje. - -– Barom – mondta neki megvetően. - -A matrózok zúgva kezdtek körülöttük vitatkozni. A herceg megfordult és -otthagyta őket. - - - - -IX. - -A Serpolette haladt előre és a herceg éjszakánként ide-oda bolyongott a -fedélzeten. Egy éjjel meglátta, hogy a második lámpa nem ég. Odament az -őrtálló matrózhoz: - -– Miért nem ég a második lámpa? – kérdezte tőle. - -A matróz vállat vont: - -– Az úgyse kötelező. - -Vállat vont, ásított és készült elfordulni. A hercegnek az az érzése -támadt, hogy meg fogja ölni. De azután erőt vett magán. - -– Most menjen és gyújtsa meg – mondta. – És ha kikötőbe érünk, maga -rögtön partra száll és soha többé nem jön vissza a hajóra. - -A matróz nem válaszolt. A herceg otthagyta és folytatta a vándorlását a -fedélzeten. Másnap délben két látogatója érkezett: Szolgarov és -Brattlie. Szolgarov beszélt. A kapitány – mondta – tegnap éjjel olyan -intézkedést helyezett egyik társuknak kilátásba, amelyet ők nagy -meghökkenéssel vettek tudomásul. Minthogy a Serpolette matrózai és a -Serpolette kapitánya közötti viszony nem olyan, mint más hajók matrózai -és kapitánya közötti viszony, ők ezt az intézkedést nem tartják jogosnak -és arra kérik a herceget, vonja vissza, mert… - -– Mert? - -Semmi mert. Arra kérik a herceget, vonja vissza. - -A herceg szikrázó szemmel és csattanó hangon kiáltotta a kérdő mertet és -mikor választ kapott rá, csendesen, kínosan elkezdett nevetni. - -– Mert különben – mondta kacagva és eltorzult arccal – sztrájkba fognak -lépni… Ahány hajóval találkozunk, annak mindnek tudtára adjuk ezentúl: -itt megy a Serpolette, ennyi meg ennyi tonnás, visz gépet Rioba, a -fedélzetén a bizalmiemberek sztrájkkal ijesztgették a kapitányt és a -kapitány engedett nekik. Erről értesüljön az egész óceán. Az -emberiségnek akarok példát adni. - -Szolgarov fanatikus szeme a mély szemüregekből feketén lángolt rá a -hercegre. Ő nagyon sajnálja, ha a kapitány úr megbánta azt, hogy -bizonyos emberi jogokat adott nekik; ők ezekhez a jogokhoz mindenesetre -ragaszkodni fognak, és mindent meg is tesznek, hogy ezeket a jogokat -érvényesítsék. - -A herceg lázas dühe ekkorra eltűnt. Sápadtan, szinte alázatosan hajtotta -le a fejét és halkan mondta: - -– Felesleges fáradniok Szolgarov. Ugy lesz, ahogy maguk akarják. - -Szolgarov mondani akart valamit, de a herceg felemelte a kezét. - -– Hagyjanak magamra – mondta csendesen. - -Magára maradt. Másnap délelőtt Annie jött fel hozzá a fedélzetre. -Zavarodott volt, szerény és csendesen mosolygó. - -– Megengeded, – kérdezte – hogy itt maradjak egy kicsit? - -A hercegnek váratlanul dobogni kezdett a szíve. - -– Igen – felelte csendesen. - -Annie leült melléje. - -– Haragszol még rám? – kérdezte alázatosan. - -– Nem. - -Annie csendesen, szerényen és óvatosan beszélgetett vele. A herceg -röviden felelgetett neki, de a szíve egyre nyugtalanabbul dobogott. - -– Szeretnék énekelni, – mondta azután Annie – megengednéd, hogy itt… a -hajón… énekeljek? - -– Ha akarod… – felelte meglepetve a herceg. - -– Ugy értem, – mondta Annie – hogy az élet itt… mégis csak olyan -egyhangú… ha megengednéd… nekem van itt néhány kosztümöm… közönségem is -volna… énekelnék és táncolnék a legénységnek. - -A herceg feléje fordult és Annie ijedten hallgatott el. - -– Hogy… hogy jut ez eszedbe – kérdezte felindultan a herceg. - -– Nézd, – mondta Annie ijedten mosolyogva – ők… nekik olyan egyhangú az -életük… hát megkértek rá. - -Még ijedtebben hallgatott el, mint az előbb, mert a herceg szeme -elsápadó arcából nagyra nyílva világított feléje. - -– Megkértek? – mondta akadozva a herceg – Hogyan merték… hogyan -próbálták… ki?… ki kért meg? - -– Hát istenem… mink Félixkével beszélgettünk erről… Félixke beszélt -velük… azután ők megkérték Félixkét nagyon szépen… és Vannonival is -beszéltünk róla… - -Elakadt, de azután panaszosan folytatta: - -– Hát istenkém, hát mi van ezen? Hát mit kell ezen úgy felakadni? - -Nem bírt a herceg sápadt arcába nézni, de dacosan vonogatta a vállát: - -– Hát istenkém… hiszen én színésznő voltam… és nagyon örültem, ha ők -eljöttek a színházba és tapsoltak… hát mi van azon, hogyha most ők is -unatkoznak és én is unatkozom… - -A herceg felállott és bágyadt kézmozdulattal elintette őt magától. Annie -sértődötten elment. A herceg lelkében zúgott a harag. Mit merészelnek -itt már körülötte? Mi van még itt hátra? - -Szedlákkal később felhozatta az ebédjét az irodájába. Szedlák halkan és -nesztelenül hozta be az első fogást. A herceg ekkor felnézett rá. - -– Szedlák, – mondta neki remegve – ha kikötőt érünk, kirúgom -valamennyit. - -Szedlák megrezzenve állott meg. Tisztára borotvált, nyugodt arca -kigyulladt. Kinyitotta a száját és szólni akart, de meggondolta a -dolgot. Várakozott. Nézte a herceget. A herceg elfordította a fejét és -töprengve bámult az ablakon át a messzeségbe. Szedlák bizonytalanul -várt, gyanakodva vizsgálta a herceg nemes, fáradt fejét, azután végleg -elhallgatott. - -Szótlanul hordta a herceg elé a következő fogásokat. A herceg újra -felnézett rá egy másodpercre. - -– Mintha patkányok szaladgálnának körülöttem, – mondta azután -elfordulva. – Százezer patkány. Egy millió patkány. És rágnak… és -rágnak… És egyszerre darabokra törik az összerágcsált hajó. - -Szedlák furcsa tekintettel, összehúzott szemmel, meglepetten, -megindultan és gyanakodva nézte a herceget és nem szólt semmit. De -délután három óra tájban újra felsietett hozzá. - -– Kérem fenségedet, – mondta – jőjjön velem. - -Sietve jött, de nyugodt volt, csendes és tiszta. A herceg elsápadva -állott fel és lement vele a szalónba. Szedlák halkan betette a szalónnak -a folyosóra néző ajtaját és a hálószoba felé intett. - -– Alszik – mondta halkan. – Álmos volt és lefeküdt. - -A herceg meglepetve bámult rá. Akkor minek? Akkor mire várhat itt? -Szólni akart, de Szedlák felemelte a kezét, egy kérő mozdulattal -csendességet kért tőle, azután odahajtotta a fülét a folyosóra nyíló -ajtóhoz és hallgatózott. A herceg visszafojtott lélegzettel hallgatózott -vele. - -Két-három hosszú perc telt így el, a herceg alig bírta már a várakozást, -mikor Szedlák egyszerre megmozdult. A folyosón halk nesz hallatszott, -futó kis zaj, olyan halk, mintha nem is emberi lábak okozták volna. A -halk nesz közeledett, az ajtó előtt megállott és az ajtón két-három -halk, gyors koppanás hangzott el. - -A herceg megmozdult, de Szedlák egy mozdulattal visszatartotta. -Felemelte a kezét és csendesen visszakopogott az ajtón. Egyet, kettőt, -hármat. Kint ekkor újra motoszkálás támadt, halk kis nevetés -hallatszott, Szedlák lehajolt, és kivülről az ajtó alatt négyszögletes -fehér papírlap tolódott be. Szedlák elvette a papírlapot; hallgatózott; -amikor kint a kis lépések halkan ismét eltávolodtak, akkor gyors -mozdulattal, hogy semmi nyikorgást se adjon, egy vonalnyira kinyitotta -az ajtót. A herceg kinézett ezen a vonalon és még meglátta a Félixke -gyorsan eltűnő keskeny vállát. - -Csodálkozva fordult Szedlákhoz. Szedlák szó nélkül átnyújtotta neki a -papírlapot. A herceg átvette a papírlapot és megnézte. A papírlapon -kiabáló és szemérmetlen rajz volt: meztelen nő és meztelen férfi -összefonódva. A herceg elpirúlva és heves mozdulattal emelte fel a -kezét. De Szedlák is megmozdult. - -– Még várni kell – mondta. – Még visszajön. - -Gyors pillantást vetett a hálószoba felé: - -– Ha nem ébred fel, – mondta – akkor kivárhatjuk. - -Fájdalmas csendben várakoztak. Tíz hosszú perc telt el, amikor Szedlák -gyorsan előrehajolt az ajtó felé. - -– Jön – mondta. - -A folyosón újra hallatszott a tipegő lábak kis nesze. Az ajtón kis -bekopogtatás. Rá Szedlák válasza. Azután halk, gonosz kis nevetés, és az -ajtó alatt ismét betolódott egy papírlap. - -A herceg ekkor nem bírta tovább. Felrántotta az ajtót és hatalmas keze a -rémülten felszökő Félixkének épen a nyakát ragadta meg. - -– Patkány! – mondta magánkívül. – Patkány. - -Félixke fuldokolva ficánkolt a keze között és az arca elkékült. A herceg -undorodva dobta el magától. - -– Hogy merted ezt…? - -Félixke fuldokolva és tántorogva próbált megszökni. A herceg nyugodtabb -lett. - -– Megállj – mondta. - -Félixke megállott. - -– Mióta csinálod ezt? – kérdezte a herceg. - -Félixke hazudni készült, de a herceg felemelte a kezét. Félixke rémülten -válaszolt: - -– Mióta kint vagyunk… A nagy tengeren. - -– Azóta minden délután ide jössz!… - -Félixke rémülten mondta: - -– Nem, nem, néha a matrózokhoz megyek. - -A herceg elhülve nézett rá: - -– Azoknak is…? – szólt elakadó lélegzettel. - -Félixke nem tudta, mit feleljen. Vacogó foggal állott és dideregve húzta -össze magát. A herceg nézte és nagy szomorúság jött rá. - -– Miért teszed ezt? – kérdezte csendesen és szomorú útálattal. - -– Én nem tudom, – felelte didergő gyorsasággal védekezve Félixke – -egyszerre eszembe jutott… és… Kellett… Nem tudtam abbahagyni. De előbb -csak magamnak csináltam… - -– Azután egyszer megpróbáltad itt bedugni. - -– Igen… - -– És attól fogva mindennap? - -– Igen… - -– És nevettetek? - -– I… igen… - -– És a matrózokat is elláttad? - -– I… igen… - -– Egész nap ezt csináltad… Rajzoltál, azután ide-oda futkároztál. - -– I… igen… - -A herceg töprengve nézte Félixkét. - -– Takarodj be ide – mondta azután neki. - -Beküldte a szalónba és mindakét ajtót rácsukta. Azután indult a -hálószoba felé. Szedlák halkan utánaszólt: - -– A gótikus menyasszonyi ládában. - -A herceg belépett a hálószobába. Annie ébredőben volt; félig levetkőzve, -álmosan nyújtózkodott az ágyon és bámulva nézett a hercegre. A herceg -odalépett a gótikus menyasszonyi ládához és megpróbálta kinyitni. Annie -ijedten ült fel az ágyon. A gótikus menyasszonyi láda be volt zárva, de -a kulcs benne volt. A herceg kinyitotta és kutatva nézett bele. - -Első pillantásra megtalálta azt, amit keresett: húsz-harminc telerajzolt -papírlapot egymásra rakva. Kivette őket. Annie rémülten mozdult meg, a -herceg azonban hangtalanul végignézte az egész gyüjteményt. Végignézte; -a torkát lassan szorongatta az undor, és egyszerre úgy érezte, hogy az -ájulás kerülgeti a felindulástól és az iszonyattól. A rajzok tökéletesek -voltak a maguk nemében; egy dühödt fantázia gondolta ki őket; és az a -nő, aki rajtuk szerepelt, kezdett Annie lenni. A férfi előbb -bizonytalanul ingadozott a herceg és Ridarsky között. A nő azután -egészen Annie lett; és a férfi egészen Vannoni. - -A herceg letette a rajzokat és ájuldozva szorította a szemére és a -homlokára a kezét. Annie ekkor megszólalt. - -– Kérlek, – mondta bizonytalanul – ez egy kis alávalóság Félixkétől, de -tragikusan úgy-e nem kell venni, hiszen olyan tehetséges… - -A herceg ekkor elvette a kezét a homlokáról. Annie felnézett beesett -szemére, elakadt a szava, elpirult, keservesen sírni kezdett és -kétségbeesve dugta el a fejét a párnáiba. - -A herceg szótlanul nézte vonagló testét, azután kezébe fogta a rajzokat -és kiment. Lement a legénység nagy hálóhelyiségébe. Meglepetve fogadták. - -– Hallom, – mondta a herceg – hogy ilyen piszok nálatok is van. Rakjátok -most rögtön csomóba és égessétek el. - -A matrózok meglepetve néztek össze és egyik-másik lassan megmozdult. De -a mozgásuk nagyon lassú volt, közben összenéztek, vonogatták a vállukat -és az egyikük végre megszólalt: - -– Miért égetnők el tulajdonképen? - -A herceg meglepetve nézett rá és nyugodtan felelte: - -– Mert piszok. - -A matrózok vonogatták a vállukat. - -– De mink mulatunk vele – mondta Brattlie. - -– Rögtön elégetni! – kiáltott rájuk a herceg. - -Ekkor Szolgarov szólalt meg. - -– Az igaz, hogy piszok, – mondta csendes fanatizmussal – de ha nekik -tetszik a piszok, akkor senkinek sincs joga eltiltani őket tőle. - -– Mink nem vagyunk öreg emberek, – mondta Brattlie. - -A herceg elsápadva nézett rá. - -– Hadd mulassunk mink is, – folytatta kihívóan Brattlie, – nemcsak… - -A herceg szemében olyan villámfény gyulladt ki, hogy Brattlienak torkán -akadt a szó. A hercegnek az az érzése volt, hogy ezt az embert meg kell -ölnie. Ez az ember egy nevet akart mondani. Hadd mulassunk mink is, -nemcsak… Nemcsak: ki? Annie, aki a képeken mulat? Vannoni, aki Annieval -mulat? - -Brattlie zavarodottan és morogva állott előtte, a herceget szörnyű -megszégyenülés rohanta meg, sápadtan körűlnézett, bizonytalanul mozdult -meg, tétován emelte fel a kezét a rajzokkal és elment. - - - - -X. - -Ez volt az utazás kilencedik napja. A tizedik napon a herceg forró -ingerültséggel ébredt, nyugtalanul ugrott ki az ágyából és lázasan -bolyongott ide-oda a hajón. Tíz óra tájban nem bírta ki tovább. Hivatta -Szedlákot. - -– Szedlák, – mondta neki lesütött szemmel – milyen ember ez a Vannoni? - -Szedlák elgondolkozva nézett maga elé, azután gyanakodva tekintett a -hercegre és készült rá, hogy közömbösen és tagadóan rázza meg a fejét. - -– Én – mondta – nem tudom. - -De a herceg beesett szemének egy lázas tekintete felrebbent rá; -Szedláknak erre nedves lett a szeme és újra kezdte a mondatot. - -– Én ezt tudom róla. Azért állott tengerésznek, hogy kétezer frankot -összegyüjtsön. Földet akar venni otthon Dalmáciában. A kétezer frankja -már kétszer együtt volt, de a hajó, amelyen szolgált, ekkor nagy -kikötőbe ért, és ő mindakétszer elitta, elkártyázta, eldőzsölte a pénzt. -A kétezer frankért nyugodtan megölne egy embert. Most se gondol soha -másra… - -Habozott, tovább mondja-e. De a herceg szeme felrebbent rá, és ő tovább -mondta: - -– Nem akar ez most se énekelni. Nem kell ennek szinészet… - -Lesütötte a szemét és nagyon halkan befejezte: - -– Nem kell ennek szinészet. Nem kell ennek asszony. A kétezer frankot -szeretné megszerezni valahogyan… Azért jár énekelni. - -Lesütött szemmel hallgatott. A herceg elfordított fejjel ült. Sokáig -maradtak így hangtalanul, dermedt csendben, a herceg azután bágyadtan -mondta: - -– Köszönöm Szedlák. - -Szedlák elment. A herceg bágyadtan és lázasan bolyongott a hajón. A -Serpolette frissen suhant előre a tengeren, de ő fülledtnek érezte a -hajó levegőjét és szinte fuldoklott benne. - -Tizenegy óra tájban nem bírta tovább és lement az ebédlőbe. Az -ebédlőasztalon még ott volt a reggeli; az asztal mellett Annie ült és -kártyázott Félixkével. Mikor a herceg belépett, Félixke rózsás arca -elsápadt és a kártya remegni kezdett a kezében. Annie is meglepetve és -elfogódva nézett a hercegre, de igyekezett nyugodt maradni. - -– Kártyázunk, – mondta mosolyogva és zavarodottan. - -A herceg hallgatott. - -– Durákot játszunk, – folytatta Annie. - -A herceg nem szólt. - -– A Polarics-házban szoktuk mindig, – mondta Annie mentegetőzve. - -A herceg még mindig hallgatva állott. Annie erre letette a kártyát: - -– Ez volt az utolsó parti. - -Kiküldte Félixkét és felállott. A herceg ekkor egy lépést tett előre. - -– Azért jöttem, – mondta remegő hangon – hogy megmondjam neked, hogy te -a szabadságodat nekem nem adtad el és hogy… - -Lassan közelebb ment hozzá. Meg akart állni azon a helyen, ahol beszélni -kezdett, de akarata ellenére megmozdult és lassan odaért az Annie -közvetlen közelébe. Itt beletekintett az Annie arcába. Az Annie puha és -gödrös arca még zsíros volt az éjszakától, felfelé hajló kis orra -fénylett a mosdatlanságtól. A hercegben lángoló düh gyulladt fel. Egy -haragos mozdulattal félbeszakította azt a mondatot, amelyet elkezdett és -haragos útálattal kérdezte: - -– De miért jársz te mindennap délig mosdatlanul és fésületlenül és -piszkos pongyolában? - -Annie ijedten bámult rá. - -– Ez is a Polarics-házban volt szokás? – mondta a herceg. - -Annie elpirult. - -– Nem kell lenézni a Polarics-házat – felelte harciasan. – Ott is nagyon -tisztességes emberek laktak. - -Elhallgatott és aztán harciasan hozzátette: - -– Igenis a Polarics-házban volt szokás, mert ott dolgozniok kellett az -embereknek. - -A herceg szótlanul nézte az Annie fejét, a szétomlott szőke haját és a -karcsú puha nyakát. Annie feszült figyelemmel vizsgálta a herceg -tekintetét és óvatosan előrehajolt feléje. A herceg lázas, szürke szeme -azonban lassan elborult. Anniet nézte még, de már nem látta. - -… Egy óriási sárga házat látott. Három emelet. Sötét lépcsőház. Rengeteg -sok lakás. A nyitott folyosókon gyerekek és asszonyok. Egy nagyvárosi -ház: a Polarics-ház. Érezte az ízét és a szagát, és szinte fuldoklott -tőle. És belátott a lakásokba, és a szíve riadtan kezdett verni. - -– Hány éves korodig voltál otthon a… Polarics-házban? – kérdezte -rekedten Annietól. - -Annie álmélkodva nézett rá. - -– Ti… tizen… - -– Az igazat mondd! – kiáltott rá a herceg. - -– Tizennyolc éves koromig, – mondta elsápadva Annie. - -– És azután rögtön… szerződtél vidékre. - -– Igen. - -– Ahhoz az igazgatóhoz…? - -– Ahhoz. - -A herceg vérbeborult szemmel nézett rá. - -– De nem igaz, – mondta reszketve – hogy az volt az első. - -– De igaz. - -– Ne hazudj. - -Annie védekezve és tiltakozva emelte fel a kezét. A herceg megragadta a -csuklóját. Annienak kibuggyant a könny a szeméből. - -– A kezem! – mondta sziszegve. – Fáj. - -– Ne hazudj – kiáltott a herceg. – Nem az volt az első. - -Annie kétségbeesve igyekezett kiszabadulni. A herceg ekkor a másik kezét -rátette a torkára. - -– Ne hazudj – kiáltotta. – Nem az volt az első? - -– Nem – mondta fuldokolva Annie. - -A herceg eleresztette a torkát és lihegve kérdezte: - -– Ki…? - -Annie levegő után kapkodott és el akart fordulni. A herceg felemelte a -kezét. - -– Ki…? - -– Egy… egy szobaur. - -– A Polarics-házban. - -– Ott. - -– Hogy hívták? - -– Nem emlékszem. Egy jogász. - -A herceg dühe elmult. A keze bénultan esett le. Mit akart? Mit csinált? -Miért tette ezt? Nem ezért jött ide… milyen forró téboly rohanta meg? -Miért vájkál a multban? A multjára féltékeny ennek az asszonynak, -mikor…! - -Megbénulva, sápadtan és szégyenkezve állott. Annie csendesen zokogott -előtte. A herceg azután egy zavarodott mozdulatot tett és menni készült. -Annie ekkor odavetette magát a mellére. - -– Ne bánts engem, – kiáltotta zokogva – mikor én ugyis olyan boldogtalan -vagyok. - -A herceg felemelte a kezét, hogy lefejtse magáról. De amint a testén -érezte az Annie meleg testét, egyszerre tikkadt és esztelen vágy rohanta -meg. Felemelt karjával magához szorította Anniet és visszafojtott és -felszabadult vággyal remegve kereste az Annie ajkát. Annie szomjasan -nyújtotta feléje a száját. A herceg azonban az Annie félig lehunyt -szemében ekkor az örömnek és a diadalnak egy villanását látta. Erre a -józanságnak egy jéghideg hulláma futott végig a testén, borzongva -kibontakozott és ellökte magától Anniet. - - - - -XI. - -A következő nap a tizedik nap volt, amelyet a Serpolette az óceánon -megtett. Ezen a napon Annie lázasan járt-kelt és háromszor is közeledett -a herceg felé, hogy megszólítsa. De csak negyedszerre merte -megszólítani. - -– Arra akarlak megkérni, – mondta alázatosan, – engedd meg, hogy néha -veled legyek. - -A herceg nem nézett rá. - -– Nem hiszem, – felelte lesütött szemmel és fanyarul, – hogy helyes -volna, ha… Én nem volnék mulatságos társaság a számodra. - -– De igen… de ha én kívánom… ha én kérlek rá. - -A herceg fanyarul rázta a fejét. - -– De ha én szeretném. Csak melletted akarok lenni. Csak azt engedd meg, -hogy néha ideszaladjak. - -A herceg megrázta a fejét. - -– De miért? – kiáltotta Annie kétségbeesve. – Mikor mondom, hogy nekem -kellemes volna. - -– De énnekem – felelte fanyarul a herceg – nem. - -Annie elsápadt, könnyes szemmel megfordult és elment. Tétovázva és -lázasan bolyongott a hajón ide-oda. Néha leült pár percre, azután -zaklatottan tovább ment. - -Délután a herceg Vannonival találkozott a folyosón. - -– Már vége az énekleckének, Vannoni? – kérdezte tőle. - -A dalmata a vállát vonogatta: - -– Nem lesz több éneklecke – mondta zavarodottan. - -– Nem… lesz…? - -– Nem. A nagyságos asszony azt mondta… fárasztja… Beszünteti. - -– Hm… Jól van Vannoni. - -A dalmata elment és a herceg elgondolkozva nézett utána. Egész nap -töprengve járt-kelt és éjjel nem tudott aludni. Másnap korán kelt és -pihentebbnek és nyugodtabbnak érezte magát, mint az elmult napokban. -Korán délelőtt azonban meglátta Félixkét átszáguldani a fedélzeten. - -– Hová megy? – kérdezte tőle. - -Félixke sápadtan állott meg. - -– Vannonit keresem – felelte remegve. - -– Miért? Minek? - -– Annie küldött… - -A herceg meglepetve nézett az órájára. - -– Annie már felkelt? - -– Már régen. - -– No és…? - -– És üzeni Vannoninak, hogy jőjjön, mert ma délelőtt is lesz énekóra. - -A herceg megdöbbenve bámult Félixkére. Félixke dideregve állott előtte. -A herceg azután legyintett, hogy elmehet, és Félixke boldogan -elszáguldott. - -A Serpolette símán és gyorsan úszott előre a nagy vízen, de a fedélzeten -a napok még lassabban teltek, mint eddig. A hajó levegője fülledt volt, -és az emberek szorongva és bágyadtan jártak-keltek rajta. Az órák olyan -lassan vánszorogtak, mintha fájt volna előrehaladniok. Mindenki úgy -érezte, hogy történnie kell valaminek, hogy rögtön történik valami; de -az órák vánszorogva haladtak előre, és nem történt semmi. - -Eltelt az utazás tizedik napja. Azután eltelt a tizenegyedik nap is. -Ekkor estefelé nyugtalan lett a tenger. A herceg tíz óra tájban -lefeküdt, de nem tudott aludni. Lüktető homlokkal fetrengett az ágyán és -sajgó szemmel próbálta az álmot magára kényszeríteni. Tizenegy óra után -halk kopogtatás hallatszott az ajtaján. A herceg felugrott és kinyitotta -az ajtót. Szedlák állott az ajtóban és csendreintően emelte fel a kezét. - -– Mi az Szedlák? – kérdezte meglepetve a herceg. - -– Kérem fenségedet, – mondta suttogva Szedlák, – jőjjön ki ide a -folyosóra. - -A herceg ruhát vett magára és kiment. - -– Miért van itt ilyen sötétség? – kérdezte halkan a herceg. - -– Én csavartam le a lámpát, hogy bennünket ne lehessen látni. - -Egy negyedóra hosszat vártak meglapulva a folyosón. Ekkor a folyosó -végén halk és óvatos mozgás támadt; de a mozgás nemsokára megszünt. -Ismét csend lett. A herceg meg akart mozdulni, de Szedlák -visszatartotta. - -– Megnézem, ki az. - -– Még egy kis türelmet kérek, fenség. - -Ujabb, hosszú negyedórát vártak, ekkor a folyosó végén megint mozgás -támadt. Két meztelen könnyű talp mozgott óvatosan előre. A lépései -neszét alig lehetett hallani. De hirtelen két másik lábnak egy dühös -toppanása hangzott fel, a két meztelen láb megállott; a folyosó végén -felcsavarta valaki a villamoslámpát és a villamoslámpa fényében ott -állott a meglepett Vannoni, aki meztelen könnyű lábbal lopózkodott előre -és Ridarsky, aki a sötétségben várt rá és most elébe toppant. - -Vannoni meg volt lepetve, de nem volt megijedve. Ridarsky sápadt volt és -reszketett a dühtől. - -– Mit keresel te itt? – rivalt rá recsegve, de halkan Vannonira. - -Vannoni vonogatta a vállát. - -– Mit keresel itt bitang? – mondta sziszegve Ridarsky. - -Vannoni összevonta feketén ívelt, nagy szemöldökét. - -– Mi köze ahhoz magának? – kérdezte fenyegetően. - -– Majd megmutatom neked, hogy mi közöm…! Itt nincs helyed; ide nem -szabad jönnöd; és eltakarodol innen. - -A Vannoni fekete szeme szikrákat szórt: - -– Magának nem szabad idejönnie, – felelte kihívóan. – Magának nincs itt -helye. A hajóhídon a helye. - -– Takarodj innen! - -– Takarodj te…! - -Ridarsky felhördülve nyúlt a zsebébe a revolveréért. Vannoni egy -villámgyors mozdulatot tett és a lámpafény megcsillant a magasra emelt -késén. Ridarsky hátraugrott és felemelte a revolverét. - -De ekkor közéjük lépett a herceg. Mindaketten meghökkenve és elfogódva -bámultak fel magas alakjára, és az egyik kéz reszketve eresztette le a -revolvert, a másik reszketve eresztette le a kést. A herceg arca égett a -szégyenkezéstől. - -– Te, – mondta Vannoninak – takarodj a helyedre. - -Vannoni rögtön megfordult és elment. - -– És ön, – mondta Ridarskynak a herceg – ön… ön is… menjen a helyére. - -Ridarsky sápadtan állott előtte. Hideg szeme körül mély karikák voltak; -a szemét lesütötte; vékony szája összecsukva vonaglott. Megmozdult, hogy -elinduljon. De nem tudott elindulni. Sápadtan és remegve állott és -vékony szája kínosan vonaglott, mintha egy hangos kiáltást szorítana -vissza. A herceg figyelmesen nézte sápadt arcát. - -– Induljon már – mondta neki csendesen. – Nagy tenger van és a hajónak -nincs vezetése. Szégyen, hogy valaki, aki katona volt, elhagyja az -őrhelyét. Ezért bomlik fel minden fegyelem a hajón. - -– A fegyelem nem azért bomlik fel, hanem… - -Ridarsky hevesen és kihívóan akart válaszolni. De azután abbahagyta ezt -a mondatot és összecsukta a száját. Összecsukott szája kínosan vonaglott -egy ideig. Azután felnézett a hercegre. Hideg szeme szenvedve és -elborultan feküdt a mély karikák között; a szája még egyszer -megvonaglott, azután kitört rajta az a hangos kiáltás, amelyet -visszaszorított. - -– Mit bánom én! – jajdult fel halkan. – De én… én őt nem engedem…! - -– Ön… - -– Én – őt – nem – engedem… És ha ön nem vigyáz rá, – én – őt – nem… - -– Önnek nincs joga rá, hogy… - -Ridarskynak ekkor újra megvonaglott a szája és az ajkán szinte sírva -buggyant ki: - -– Ne engedje őt…! Ne hagyja őt…! - -A herceg álmélkodva és megdöbbenve bámult a Ridarsky arcába. Ridarsky -szégyenkezve, sápadtan és vonagló szájjal állott előtte egy ideig, -azután gyorsan megfordult és elment. - - - - -XII. - -Az utazás tizenkettedik napja bágyadt, fáradt és szorongó nap volt. A -Serpolette utasai kerülték egymást, és ha véletlenül találkoztak, nem -mertek egymásra nézni. Az éneklecke elmaradt, Annie időről-időre bement -a hálószobájába sírni; Ridarsky feketekarikás szeme sötéten kereste meg -néha Vannonit, a herceg pedig nézte a nyugtalan tengert. - -A hosszú nap így eseménytelenül telt el. Másnap Félixke már korán reggel -száguldott Vannonihoz, és a Vannoni énekleckéje már délelőtt is két óra -hosszat tartott. Az éneklecke délután újra kezdődött és most már véget -sem akart érni. Ridarsky feketekarikás szeme szenvedve tapadt a -lépcsőre, nem látja-e rajta feljönni Vannonit. A szeme belevakult a -meredt nézésbe, és kábultan és remegve kétszer is otthagyta a hajóhidat, -hogy egy percre odalopózzék az ebédlő ajtaja elé. - -A tenger nyugtalan volt; korán jött az alkonyat, és sötét lett, mire -Vannoni feljött a lépcsőn a fedélzetre. Nem lehetett látni az arcát, nem -lehetett tudni, mi történt vele és mi fog vele történni. Ekkor a herceg -is ott állott már Ridarsky mellett a hajóhídon. A tenger zúgott, a hajó -bukdácsolva haladt előre, és ők hallgatva álltak egymás mellett. -Ridarsky feketekarikás szeme néha gyorsan, ijedten, könyörögve és -kérdően siklott fel a herceg arcára, a herceg azonban mozdulatlanul -állott és lesütötte a szemét. A hajó küzködve haladt előre, lassan -beborította őket az óceán zúgó éjszakája, és ők mozdulatlanul és -hangtalanul állottak egymás mellett a hajóhídon. - -Az órák múltak és a szótlanság és a mozdulatlanság kezdett -elviselhetetlenné lenni. Alattuk recsegve és zúgva sírt a hajó teste, és -a figyelő fül szenvedve erőlködött, hogy e mögött a hang mögött más -hangokat is meghalljon. Ki sír itt még? Ki jár itt könnyü léptekkel a -hajó testében? A herceg lesütött szemmel állott és összeszorította a -fogát. Mindegy, hogy mi történik a síró hajóban és a zúgó éjszakában. -Történjék meg, aminek meg kell történnie. De a sötétség, a zúgás és a -sírás és a feketén hömpölygő órák olyan elviselhetetlenné lettek, hogy a -mikor tíz óra tájban Ridarsky lihegve fordult feléje és feljajdulva -akart megszólalni, ő már felkapta a fejét és elhárító mozdulatot tett a -kezével: - -– Várjon – mondta. – Mindjárt visszajövök. - -Az ingadozó hajón tántorogva haladt előre és megkereste Szedlákot. - -– Szedlák, – mondta neki lesütött szemmel és lázasan – maga most -felkeresi Vannonit. - -Szedlák tisztán, komolyan és szótlanul állott előtte. - -– Hallotta Szedlák? – kérdezte a herceg. - -– Hallottam, fenség. - -– Felkeresi és megmondja neki… Elvisz neki kétezer frankot… Hallja -Szedlák, amit mondok? - -– Hallom, fenség. - -– Elviszi neki a pénzt, a pénz az övé, azzal a feltétellel, hogy a lábát -ide be nem teszi, soha semmiképen, éneklecke nincs, ha hívják akkor sem -szabad jönnie, nem szabad mutatkoznia, és amikor kikötőbe érünk… Akkor ő -rögtön veszi a cókmókját és itthagyja a hajót. - -A herceg lesütött szemmel és lázasan beszélt. Szedlák hallgatott. - -– Értette Szedlák? - -– Értettem, fenség. - -– Hát… hát akkor menjen Szedlák. - -Szedlák szó nélkül megfordult és elment. A herceg dobogó szívvel várta. -Szedlák azután visszajött. - -– Beszélt vele Szedlák? - -– Beszéltem, fenség. - -– Belemegy? - -– Bele. - -– A pénzt megkapta? - -– Meg. - -A herceg ránézett Szedlákra, de a Szedlák komoly és sötét tekintete -előtt zavarodottan sütötte le a szemét. Szótlanul állottak; a herceg -menni készült, de ekkor kinyílott a szalón ajtaja és Annie nézett ki a -folyosóra. - -– Mit csinálsz te itt? – kérdezte a hercegtől meglepetve. - -– És te? – válaszolta a herceg. - -– Én… én csak néztem, ki beszélget itt. - -– És miért nem alszol? - -– Nem tudok a vihartól. Te egész éjjel a hajóhídon maradsz? - -– Valószinüleg. - -– No… jó éjszakát. - -– Jó éjszakát. - -Az ajtó becsukódott, a herceg ránézett Szedlákra, mélyen elpirult és -szégyenkezve sietett vissza a hajóhídra. - -A tenger másnap bömbölve hajtotta előre a Serpoletteet. A vihar egyre -nőtt, a gép lihegve dolgozott, és a hajón megnehezült az élet. Félixke -ismét megbetegedett és kegyetlenül szenvedett, de az Annie parancsa már -korán reggel kihajtotta a vackából. Szenvedve, ijedten kapaszkodva, -néhol négykézláb csúszva kereste fel Vannonit és idézte Annie elé. -Vannoni azonban nem jött. Azt üzente, hogy nem mehet, mert mindenkinek -dolga van. Annie rögtön visszaűzte Félixkét hozzá azzal az üzenettel, -hogy őt a kapitány mindenkorra szabadságolta, ő tehát ilyenkor is jöhet. -Vannoni erre azt felelte, hogy most nincs kedve énekelni. Félixke -szenvedve, vergődve elvitte ezt az üzenetet Annieig, de a keserves utat -rögtön újra meg kellett tennie. Annie azt üzente vele Vannoninak, hogy -ha énekelni nincs is kedve, azért mégis jőjjön, ő fontos dolgokról akar -vele beszélni… - -A Serpolette bukdácsolva, nyögve és lihegve haladt előre és a bezárt -hajóban sápadtan, betegen és szenvedve hordta az üzeneteket Félixke. Nem -cikázott ide-oda, mint rendesen; verejtékezve és nyögve járt-kelt és -amikor Annie délután újra átkergette Vannonihoz, akkor egy lépcső -aljában a gyomrára és a fejére szorította a kezét, leült és sírt… - -Szerencséjére ekkortájt Vannoninak elfogyott a türelme és a harmadik -délutáni üzenetre ezt válaszolta: - -– Mondd meg az asszonyodnak, hogy hagyjon békében. Ne járjatok a -nyakamra. Ha még egyszer jössz, kiruglak. - -Félixke ezt elmondta Annienak, Annie erre bement a hálószobába, lefeküdt -és zokogott. Igy eltelt a délután; eltelt az utazás tizennegyedik napja; -éjszaka a tenger nyugodtabb lett. A Serpolette gyorsan siklott előre és -reggel befutott az amerikai kikötőbe. - - - - -XIII. - -A tenger csendes volt, mint egy rossz nő, aki jóságot játszik. A -Serpolette leeresztette a horgonyát és nyugodtan feküdt a napfényes -kikötőben. - -A kirakodás még meg sem kezdődött, Vannoni már összeszedte a holmiját és -készült partra menni. Szolgarov feltartóztatta. - -– Hová mégy? – kérdezte fenyegetően. – Miért mégy? - -– El az utamból, futóbolond – felelte dühösen Vannoni. – Miattam nem -kell forradalmat csinálnod. - -A hátára kapta a cókmókját és két perc múlva már el is tűnt a kikötő -raktárai között. Ridarsky beesett szemmel nézett utána, azután -nyugtalanul és kérdő tekintettel nézett a hercegre, később elfordította -a hercegtől a tekintetét és magába sülyedve bámult ide-oda, mintha -csodálkoznék a maga szenvedésén. - -Még korán reggel volt, amikor a kirakodás megkezdődött. A munka -rendetlenül, de zajosan és jókedvüen folyt, és a lármájára Annie is -feljött a fedélzetre. Ujra meg újra idegesen rezzent össze a fedélzet -lármájától és álmatlan és lázas szemmel nézte sorra a dolgozó -matrózokat. Álmatlan és lázas szeme lassankint nagyra nyílt, és rémület -és csodálkozás jelent meg benne. Rémülten és csodálkozva fordult meg és -elsietett. Helyette nemsokára Félixke jelent meg a fedélzeten, rózsásan -és virgoncan cikázott ide-oda a matrózok között és halkan kérdezősködött -Vannoni után. Megtudta mi történt Vannoval, fürgén elszaladt és helyette -ismét Annie sietett fel a fedélzetre. Kigyulladt arccal, legörbült -szájjal állott meg a herceg előtt és kétségbeesett és harcias -mozdulattal kapta fel szétzilált szőke fejét. A herceg csendesen és -búsan nézett le rá és mozdulatlanul várt. Annie belenézett a herceg mély -és lágy szürke szemébe és a torkán akadt a már-már kimondott szó. A -szája nyitva maradt, a keze leesett, azután bizonytalan és kapkodó -mozdulatot tett, az arca elsápadt, úgy tetszett, sírva fog fakadni; de -nem sírt, hanem pár másodpercnyi szótlan remegés után megfordult és -lesietett a hálószobájába. - -A hálószobában magához rendelte Félixkét, azután Szedlákot és csomagolni -kezdett. Behozatta a kofferjeit és ingerülten, lázasan és rendetlenül -gyűrte beléjük a holmiját. A csomagolás sokáig tartott. A herceg nem -tudott róla semmit, de Ridarsky, aki idegesen figyelve végigment a -folyosón, bejelentette neki. - -– Csomagoltat – mondta bevezetés nélkül, halkan és magánkívül. - -A herceg ránézett és nem felelt. - -– De partra akar szállni – folytatta Ridarsky kétségbeesve. - -A herceg nem válaszolt. Ridarsky erre sarkon fordult, lement a szobájába -és sietve becsomagolta a holmiját. Félóra mulva fent volt a fedélzeten -és vonagló szájjal várta Anniet. - -Annie azonban nem jött. Dühödten csomagolt, a ruháit kiméletlenül gyűrte -a kofferekbe, de a mozgása lassanként elbágyadt, a karja lehullott és -egy félig becsomagolt koffer előtt egyszerre sírva fakadt. - -– Elég volt – mondta Félixkének. - -Félixke bámulva nézett rá. - -– Nem megyünk partra? – kérdezte gyorsan. – Attól félsz, nem találod? Én -megkeresem. - -– Takarodj! – kiáltotta Annie. - -Kikergette Szedlákot is. Szedlák szótlanul kiment. Kint Ridarskyval -találkozott. Ridarsky meg akarta szólítani, de Szedlák hidegen, komolyon -és idegenül nézett rá és Ridarsky erre Félixkéhez fordult. - -– Nem jön még? – kérdezte reszketve. - -– Nem, – felete Félixke. – Nem megyünk partra. Itt maradunk. - -A Ridarsky összeszorított hideg szája erre még kínosabban kezdett -vonaglani, mint eddig. Lesütött szemmel fordult el Félixkétől, -bizonytalanul támolygott ide-oda egy ideig, azután leült, a kezébe -hajtotta a fejét és sokáig ült úgy mozdulatlanul. Amikor felkelt, -halálos sápadtság volt az arcán. Odament a herceghez. - -– Én – mondta halkan – mégis elmegyek. Ennek végét vetem. - -A herceg szótlanul bólintott. - -– Rögtön partra szállok – folytatta Ridarsky. – A… a holmimért majd -elküldök. - -A herceg ismét bólintott, Ridarsky megfordult és pár perc mulva eltűnt -azon az úton, amelyen pár órával előtte Vannoni elment. A herceg -elgondolkozva nézett utána, de egyszerre felrezzent. A Szedlák -tekintetét érezte magán. Szedlák fekete ruhájában, fehér hajjal, tiszta -arccal állott előtte és komoly, kérdő, alázatos és mégis sürgető -tekintettel nézte őt. - -– Akar valamit Szedlák? – kérdezte a herceg. - -– Nem, fenség, semmit. - -Szedlák továbbment és a kirakodás folytatódott; de Szedlák nemsokára -megint előkerült valahonnan és alázatos, kérdő és sürgető tekintete újra -meg újra felkereste a herceget. A kirakodás munkája este abbamaradt, a -hajó mozdulatlanul feküdt a kikötőben és a herceget még mindig ingerelte -és nyugtalanította a Szedlák néma, kérdő és komoly tekintete. De azután -egészen besötétedett. Szedlák nem mutatkozott és a herceg egyedül maradt -a fedélzeten. A kikötő levegője nehéz volt és fullasztó, és ő vágyódva, -de szorongva nézte a partot és a távoli város fényét. Partra szállni…! -De minek? Itt maradni?… Meddig? - -Rémülten nézett körül a sötét hajón és halálos csüggedtséget érzett. – -Most mit? – Most hová? - - - - -XIV. - -Másnap délután Ridarsky megjelent a fedélzeten. Az arca sápadt volt és -hideg szeme körül a fekete karikák olyanok voltak, mint egy kínzó -vasgyűrű. - -– Még nem találtam semmit – jelentette vonagló szájjal a hercegnek. - -A herceg hallgatott. - -– Ha majd találok valamit, – mondta lesütött szemmel Ridarsky – akkor… -elköltözöm. - -A herceg nem válaszolt. Ridarsky lement a kabinjába. De nemsokára utána -megjelent Szedlák egy-két másodpercre. Feketén, halkan és csendesen -jött, mert valami dolga volt ott, ahol a herceg járt, egy-két percig -maradt, eltűnt, és nemsokára visszajött; és alázatos, kérdő és sürgető -tekintete egész nap nem hagyta el a herceget. - -Ridarsky másnap kiment a partra. De csak egy óra hosszat volt kint, -azután felindultan sietett vissza a Serpolettere. Harmadnap már el sem -hagyta a hajót. - -A kirakodást ekkorra befejezték, és a Serpolette könnyen ringott a -nyugtalankodni kezdő vizen. A hercegtől semmiféle új parancsot nem -lehetett kapni, és a legénység így szétszéledt a kikötőben. Este részeg -csoportokban jöttek haza, felverték a hajót az ordításukkal, és -harmadnap két matróz egy tépett és mocskos nőt hozott a fedélzetre. A -herceg látta őket, de nem szólt semmit. Ridarsky azonban dühtől fehéren -toppant eléjük. A két matróz feleselni kezdett, Ridarsky korbáccsal -fenyegette őket, azután elővette a revolverét. A matrózok erre -káromkodva elvonultak. - -A Serpolette ájultan feküdt a fülledt levegőjü kikötőben. Annie a -hálószobájában maradt, ideggörcsei voltak, Félixkével ápoltatta magát és -Félixkének sírt; Ridarsky görnyedten várt rá, hogy Annie mutatkozik-e; a -herceg pedig tétlenül és gyötrődve ült a fedélzeten, epedve és reszketve -nézte a partot és szorongva várta, történik-e valami. - -Egy délelőtt látogató érkezett a Serpolettere; ismeretlen ember; egy -szálas kreol. A kapitányt kereste. Szedlák bevezette a herceghez. - -– Kapitány, – mondta a kreol – akar-e jó pénzt keresni? Itt úgy látom, -semmi dolguk. - -A herceg bágyadtan kérdezősködött. A kreol erre elmondta, hogy a két -délamerikai állam közül, amely most háborút visel, az egyik számára -nagymennyiségü hadiszer hever itt a kikötőben. Puskapor, fegyvertöltény -és legújabb rendszerü gránát-shrapnel. Ezt kellene szállítani; az -ellenségnek mindössze két rozzant páncélos cirkálója van; gyerekjáték -őket kikerülni; az én kormányom minden pénzt megad a szállításért… - -A herceg bágyadtan rázta meg a fejét: - -– Köszönöm, nem. - -A kreol megmondta, mennyit fizetnének a szállításért, rögtön utána a -dupláját ígérte ennek az összegnek, a herceg azonban felállott: - -– Köszönöm, – mondta bágyadtan – nem beszélünk róla többet. - -A kreol csóválta a fejét és kiment. Kint fejcsóválva nézegette a -Serpoletteet és rászólt egy csoport pipázó matrózra: - -– Hé, legények, micsoda hajó ez a tietek, hogy nem akar pénzt keresni? - -A matrózok kérdezősködni kezdtek tőle, egyre többen gyűltek köréje, és a -kreol elmondta nekik, miről van szó. A matrózok erre elvonultak vele egy -parti kocsmába, és pár óra mulva küldöttség jelent meg a herceg előtt. -Szolgarov beszélt. Az ő nézete az, – mondta – hogy hadi csempészárút -erkölcsi okokból nem szabad szállítaniok, de minthogy a Serpolette -úgyszólván közös tulajdon, kereskedelmi vállalkozás, amelyben a -legénység is részes, és minthogy a Serpolette tétlenül és úgyszólván -elrothadva fekszik itt a kikötőben, ők arra kérik a herceget, hogy -üzleti ajánlatokat csak akkor utasítson el, ha velük megbeszélte a -dolgot; és általában tanácskozzék velük arról, mi történjék a -Serpolettetel. - -A herceg szótlanul hallgatta végig a beszédet, azután felállott. - -– Menjetek ki – mondta bágyadtan. - -Szolgarov tiltakozott. A herceg szürke szeme nagyra nyílt. - -– Takarodjatok ki – mondta halkan. - -A küldöttség meghökkenve és morogva ment ki. Szolgarov haladt legelől; -fanatikus szeme sötéten lángolt mély szemgödrében; ő tudta mit kell -tenni - -– Minden ember jőjjön a hálóterembe, – mondta – tanácskozni fogunk. - -A legénység összegyűlt a hálóteremben és zúgva indult meg a tanácskozás. -A herceg a fedélzeten állott és töprengve bámult a part felé. A parton -ekkor a hajó közvetlen közelében egy ismerős alak jelent meg. Ki ez? -Vannoni. A herceg dermedten bámult rá. Mit akar ez? Ez is visszajön? Ez -– is – visszajön…? - -Visszajött. Két perc mulva fent volt a Serpoletteen. Csapzottan, -szennyesen, gyűrött arccal lopódzott végig a fedélzeten. Mikor a -herceget meglátta, szégyenkezve állott meg. Várta, hogy a herceg szóljon -hozzá. A herceg azonban nem szólt. Búsan és dermedten nézett le rá. Ez – -is – visszajött…? Intett a kezével és Vannoni, mint egy megvert kutya, -behúzott nyakkal és halkan elsiklott a hálóterem felé. A hálóteremben -lelkes üvöltéssel fogadták. - -Déltájban Félixke megjelent a fedélzeten, ide-oda cikázott egy ideig, -azután lesietett Anniehoz. Délután Annie is feljött a fedélzetre; sápadt -és bágyadt volt, mint aki nagy betegségen ment át; lassan sétált a -fedélzeten; de gyorsan felüdült, és az arca egy félóra mulva mintha már -színt kapott volna. Sétája ekkor egyre szűkebb köröket vont a kapitányi -iroda körül, és egy újabb félóra mulva Annie kipirultan és zavarodottan, -de szerény mosolygással benyitott a herceghez. - -A herceg felnézett rá. Tudta miért jön. - -– Arra akarlak megkérni, – mondta Annie felindult és alázatos -mosolygással – hogy… hogy add ide nekem… - -Megakadt. Zavarodottan és alázatosan vonogatta a vállát: - -– Itt most kikötőben vagyunk… ki tudja mi lesz… mi történik… Nekem most -szükségem volna a pénzemre. - -A herceg szürke szeme ködbe borult, azután a szempillái lassan -lecsukódtak, mintha rettentő súly húzta volna le őket. Lehúnyt szemmel -és mozdulatlanul ült, és lehúnyt szeme félhomályában egyszerre víziója -támadt. Egy szőke fejet látott, egy fehérséget, amely libben és ragyog… -egy szikrázást, egy tündöklést… valamit, ami elbűvölő és mámorító, -tiszta és illatos, mint egy tavaszi reggel… valamit, ami graciózus, -csengő és előkelő, mint egy tiszta szűzleány jókedvű nevetése: – a másik -Anniet, akit megszeretett. Anniet a színpadon. - -Öt másodpercig tartott ez a gyötrő élvezet, azután felnyitotta a szemét. -Előtte állott zavart, alázatos és áruló mosolygással az új Annie. A -herceg csömörletesnek érezte a mosolygását és dühödt undor öntötte el. -Felállott. - -– Nem adom oda – mondta elfordulva. - -Az Annie zavart mosolygásába alázatos ingerültség vegyült: - -– De énnekem szükségem van rá… és… és… és hiszen az az enyém… - -A herceg hallgatott. - -– Végre is az az enyém. Az csak az enyém?… azzal csak azt tehetek, amit -akarok…? - -A herceg hallgatott. - -– Azt csak nem akarod… csak nem akarod megtartani. - -A herceg odalépett a pénzszekrényhez, kivett belőle egy takarékpénztári -könyvet és két ujja között, mintha félne az érintésétől, odanyújtotta -Annienak. Annie ijedten nézett a vékony füzetre. A szeme nagyra nyílt és -a szája legörbült. - -– Mit csináljak én ezzel? – mondta tehetetlenül és kétségbeesve. – Mit -csináljak én ezzel? - -A herceg elfordulva állott. Annienak kipirult az arca és könnyes lett a -szeme. - -– Kérlek, – mondta lázasan és könyörögve – fizesd ki nekem… - -Felindultan és tehetetlenül tördelte a kezét. - -– Kérlek… könyörgök… hát mit csináljak én?… vedd te meg… vagy adjál rá -kölcsönt… kihez forduljak én itt?… nekem pénz kell… - -Lázasan kezdett zokogni. - -– Nekem pénz kell, – mondta magánkívül – ki adjon nekem… Nekem pénz -kell… adjál pénzt nekem… - -Meg akarta fogni a herceg kezét, úgy látszott, le fog elébe térdelni. A -herceg összerázkódott az undortól. - -– Menj, – mondta – menj…! - -Annie szólni akart. - -– Menj – mondta türelmetlenül a herceg. - -Annie sírva kiment. Estefelé azonban újra visszajött. - -– Hát kihez forduljak én? – kiáltotta oda lázasan a hercegnek – ha nem -hozzád. - -A herceg szürke szeme szikrázni kezdett. Az az érzése volt, hogy meg -kell ölnie ezt a nőt. Meg – kell – ölnie. Annie azonban a homlokára -kulcsolta a kezét és lihegve mondta. - -– Egész nap úgy járok itt, mint egy őrült. Megőrülök. Hát hová menjek én -itt…? mit csináljak én itt…? - -A herceg haragja elmult. Hidegen nézett le rá és intett neki, hogy -menjen ki. - -– Legalább beszélnél velem – fakadt ki Annie kétségbeesve. - -A herceg nem válaszolt. Annie zokogva emelte fel a kezét. - -– Legalább tennél valamit – kiáltotta kétségbeesve. – Legalább beszélnél -le róla. - -A herceg újra intett neki és ő kiment. A herceg egyedül maradt. Egyedül -maradt, és most egyszerre megrohanta jéghideg és irtózatos -egyedülvalósága. Reszketve ment ki a fedélzetre és dideregve és epedve -fordult még egyszer a távoli város, a melegség, az élet felé. Partra -szállni! Emberek közé menni! - -A vágyai lázasan csaptak fel egy-két fuldokló másodpercre, azután bénult -szárnnyal hullottak le újra. Partra szállni, de hová menni? Embereket -keresni, de kiket? És hogyan? És előlről kezdeni a gyásznak ezt az -útját? Tehetetlenül és fáradtan hajtotta le a fejét; a szívében mintha -zengő húrok szakadoztak volna el örökre; elfordult a parttól és lement a -hajó belsejébe. Most – ott – történik – valami. Még nem tudta mi. De azt -már tudta, mi vár ő rá. - -Lement a lépcsőn és odaért a nagy hálóterem elé. A folyosón az ajtó -előtt megállott. Bent hangosan zsibongott a Serpolette legénységének a -részeg vitája. Két párt volt: az egyik, a Brattlieé, azt akarta, hogy -mindenki kapja meg gyorsan azt a pénzt, amely ráesik, hozzanak nőket és -igyák el velük a pénzt; a másik párt, a Szolgarové, azt akarta, hogy a -pénz gyűljön össze és azután fogjanak a pénzzel valami okos dologhoz. - -Miféle pénzről beszélnek? – gondolta a herceg. Figyelmesen hallgatta a -zavaros kiabálást, és meghidegedett szive egyszerre egy forrót dobbant. -Mi az? A Szedlák hangja szólalt meg odabent. A megszólalást helyeslő -kiabálás követte: - -– Hallgassuk az öreget! Ő tudja mit kell csinálni. - -Elhallgattak és Szedlák beszélt: - -– Összevissza járatjátok a szátokat – – mondta. – Hányszor mondtam már: -először azon törjétek a fejeteket, hogyan kerítitek a kezetekbe a hajót. -A hajó még nem a tiétek és már is osztozkodtok a pénzen. - -– Igaza van az öregnek, – kiáltottak egy páran. - -– Hát hogyan? – kérdezték mások. - -Szedlák felelt nekik: - -– Azt én most nem tudom megmondani. El is kell mennem. Csak egyet mondok -meg nektek újra: ha bántódása esik, nem lesz a tiétek a hajó, ha -épségben marad, senki sem veszi el tőletek. - -Kiről beszél? – gondolta a herceg. Bent kiabáltak: - -– Miért öreg? Magyarázd meg. - -– Ha bántódása esik, – mondta Szedlák, – akkor ahány hadihajója a -világnak van, az mind titeket fog kergetni. De ha hozzá sem nyúltok, -egyszerűen kiteszitek valahol, nem valami vad szigeten, hanem város -közelében, akkor ő nem üldöztet benneteket. Fel se jelent benneteket. -Meg se mondja senkinek… Miért? Mert szégyelni fogja. Herceg volt. -Admirális volt. Szégyelni fogja, inkább ő maga terjeszti el a hírét, -hogy nektek ajándékozott mindent. Ezt gondoljátok meg; és erre -készüljetek, ha boldogulni akartok, nem pedig börtönbe jutni. - -Bent helyeslés hangzott fel és Szedlák jött kifelé. A folyosón meglátta -a herceget, rábámult, vacogni kezdett a foga és megcsuklott a térde. A -herceg tört szemmel nézett le rá. - -Szótlanul állottak egymással szemben. Szedlák riadtan, könnyes szemmel, -nyugtalanul bámult a hercegre és ingadozva, kínjában ide-oda mozogva -várt. A herceg hallgatott. Szedlák remegő térde erre összecsuklott. -Lassan térdreesett és panaszosan felsírt: - -– Hogy mindet kirúgja, ha kikötőt érünk, azt mondta fenséged. - -A herceg sokáig hallgatott, azután halkan megszólalt: - -– Ezért tette, Szedlák? - -Szedlák felkelt. A sírás rázta még, és várt a felelettel. Remegve -tisztogatta le a térdét, azután lassan kiegyenesedett. A szeme könnyes -volt, de az arca tiszta és nyugodt. Fehér hajjal, fekete ruhában, -tisztán és nyugodtan megállott a herceggel szemben, komoly szemmel -belenézett a herceg szemébe, felemelte a két karját, megszólalt és -borzongató fenségben egy ismeretlen vallás főpapja állott a herceg -előtt. - -– Azért tettem, – mondta felcsattanó és zengő ünnepiességű hangon, – -hogy a herceg kiszabaduljon innen. Mert ide lesülyedt. Hogy megint úr -legyen. Ura legyen a csőcseléknek, ne szolgája. - -A herceg szótlanul és hidegen nézett rá, nagyon lassan egy hideg, hosszú -igent bólintott rá, megfordult és elment. - -Szedlák nemsokára felvitte neki a vacsorát. A herceg hivatta Szolgarovot -és Brattliet. - -– Óhajtják-e még, – kérdezte tőlük – hogy elfogadjam a kreol ajánlatát? - -– Ezt meg kell beszélnünk a társainkkal – felelte Szolgarov. - -– Beszéljék meg. - -A Serpolette legénysége lelkes hurrázással fogadta a herceg -engedékenységének a hírét, és Szolgarov és Brattlie hamarosan ismét -jelentkezett a hercegnél. - -– Jó – mondta a herceg. – Értesítsék a kreolt. Holnap megrakodunk. - -A herceg egyedül maradt, de a lázasan és lihegve bolyongó Annie -nemsokára kezdett ismét körülötte keringeni. A herceg megszólította: - -– Holnap – mondta csendesen – majd megkapod azt a pénzt, amit kívántál. - -Annie hebegve hálálkodott, a herceg azonban elhárította magától a -hálálkodást. Annie azután lesietett Félixkéért, Félixke vágtatott -Vannonihoz, Vannonitól vissza Anniehoz, és a hajón késő éjszakáig eleven -élet és jókedvű járás-kelés volt. - -Másnap alkonyatkor a Serpolette készült ki a kikötőből. A kreol a hajón -akart maradni, de a herceg elutasította. - -– Azt akarom, – mondta – hogy magunk legyünk. - -A kreol a lelkére kötötte a hercegnek, hogy a lámpákat éjszakára ne -gyujttassa meg és a gépnek szedje ki minden erejét, azután visszament a -partra. - -A Serpoletteen a legénység készült rá, hogy átvirrasztja az éjszakát. A -herceg, aki maga vette át a hajó vezetését, egy hordó pálinkát hozatott -fel a virrasztók számára. Mielőtt felment volna a hajóhídra, még hivatta -Félixkét és pénzt küldött Annienak is. - - - - -XV. - -A Serpolette lassan gőzölt ki a kikötőből. Kint a tengerre sötétlilán -szállt le az alkonyat és a keleti égen tintaszínű felhőrongyok függtek. -A tenger felett most csak az alkonyati szellő suhant végig, az -aequinoctium vihara még a szemhatár mögött leselkedett, és a Serpolette -biztosan és gyorsan hasította a felborzolt vizet. - -A herceg állt a hajóhídon. Előtte volt a térkép és ő mereven és -mozdulatlanul nézett le a térképre. Lent a hajóban megvacsorázott a -legénység, és vacsora után a hálóteremben csapraverték a pálinkáshordót. -A pálinkázó matrózok közé felindultan furakodott be Félixke és lázasan -suttogott Vannonival. Vannonitól visszaszáguldott Anniehoz és Annietól -újra Vannonihoz. Vannonival megállapodott. De amikor megint Anniehoz -indult, a matrózok utána kiáltottak. - -– Mondd meg az asszonyodnak, hogy táncoljon velünk. Vannonit úgyis csak -a második őrváltás után kaphatja meg. - -Félixke eltűnt és két perc mulva száguldott vissza: - -– Táncolna, – mondta – de nem mer. Fél a –. - -Gyors mozdulattal maga mögé intett, valahová a hajóhíd irányába. A -matrózok kiabáltak: - -– Az öreg megengedi. Nem bánja az már. Nem meri azt mondani, hogy nem. Ő -meg tőlünk fél. - -Egy matróz felment a hajóhídra a herceghez és a herceg rögtön megadta az -engedelmet. Félixke vágtatott Anniehoz, és Annie elpirulva és izgatottan -kezdett öltözködni. Rövidszoknyás színpadi kosztümöt vett fel; színes -selyemharisnyát; gyöngyös cipőt, feszes derekat, de fűző nélkül valót. -Félixke segített neki az öltözködésben, a buzgalomtól szinte rángatózva -ugrált körülötte, néha megállott egy másodpercre, nézte Anniet és -ilyenkor felhangzott ujjongó kis nevetése. Annie készen volt; belenézett -a tükörbe, a szenet mégegyszer végighúzta a szemöldökén, felvette a -köpönyegét és izgatottan és borzongva indult ki a folyosóra. Félixke -boldogan futkározott körülötte. - -A folyosó végén eléjük állott Ridarsky. Az arca halálsápadt volt és -hideg szemében az őrület lángja lobogott. - -– Hová? – kérdezte rekedten. - -Annie dühtől remegve nézett vele farkasszemet és úgy látszott, körömmel -fog a szemének esni. De nem ezt tette. Jobbra hajlott, mintha jobb felé -akarná kikerülni. Ridarsky gyorsan elébe hajlott. Annie ekkor kisiklott -balfelé és futni kezdett. Ridarsky utána fordult, de Félixke ekkor -belekapaszkodott a karjába. Félixkét nehezen tudta lerázni magáról. -Kétszer kellett odacsapnia a folyosó falához, míg Félixke, mint egy -pióca, aki teleszítta magát, lehullott róla. Annie nagy egérutat kapott. -Ridarsky bőszülten vetette utána magát. - -Annie sikoltozva menekült előle és Ridarsky csak a hálóterem ajtajában -tudta utólérni. Az Annie sikoltozásának a hangjára azonban itt -kitódultak a matrózok. Annie mögéjük menekült. Ridarsky oda akart jutni -Anniehoz, elparancsolta előle a matrózokat, dühöngve fenyegette őket, a -szája szélén hab jelent meg, a revolvere után nyúlt, a matrózok azonban -a fenyegetéseit kinevették és amikor a revolvere után nyúlt, akkor öt -matróz összenyalábolta, magasra emelte, felvitte a lépcsőn és kidobta a -fedélzetre. - -Ridarsky hallotta maga mögött a matrózok röhögését. Vissza akart -fordulni, de a röhögés megállította. Megszégyenülést és undort érzett, -elfordult a lépcsőtől és leült egy kötélcsomóra. A hálóterem felől -azonban nemsokára énekhang hallatszott; erre felugrott és az agya újra -vonaglani kezdett a dühtől. Őrjöngve járt ide-oda; néha megállt és -rémült csodálkozással felnézett a hajóhídra, ahol a herceg magas alakja -sötétlett, azután folytatta tehetetlen és őrjöngő bolyongását a -fedélzeten. - -A herceg mozdulatlanul állt a hajóhídon és a szeme mereven és -rendületlenül szegződött rá a térképnek egy pontjára. Kint barnára -borult a lila alkonyat; az esti szél szakadozott lökésekben érkezett -meg; a keleti ég felhőrongyai feljebb nyomúltak az égre, a tenger -megfeketedett és a fekete hullámokon fehér habtarajak táncoltak. - -A nagy hálóteremben Annie énekelt. A matrózok félkörben ültek körülötte -és dübörögve tapsoltak, ha egy-egy számot befejezett. Annie kipirult -arccal és ragyogó szemmel állott a félkör közepén; hajlongott, -mosolygott, felemelte a kezét, félrehajtotta a fejét és tánclépéseket -tett. Színpadon volt. Elragadtatástól és mámortól fátyolos szeme -mindenkire úgy tűzött rá, mintha mindenkinek külön tenne vallomást. Az -egész közönségéé volt. Mindenkinek odaígérte magát, mert mindenkit meg -kellett hódítania, de amikor a szeme teleszítta magát a többiek -elragadtatásával, akkor újra meg újra visszatért Vannonihoz és -ellágyulva pihent meg rajta. Vannoni csendesen mosolyogva pödörgette -vékony bajuszát. - -A matrózok nem tudtak betelni az Annie énekével és a játékával. De Annie -azután castagnetteet vett elő és táncolt nekik. Kipirultan és lihegve -táncolt; egészen átadta magát annak a forró vágynak, amely feléje -ömlött, mint egy izzó áradás és felemelte és ringatta őt, mint egy -símogató folyó; a lélegzetek forrók lettek és a nagy hálóterem hőséggel -telt meg; a castagnette csattogott, az Annie tánca szédítő és süvöltő -szélvésszé, perzselő forgataggá lett; fellobogott még, mint egy lángoló -forgószél, azután Annie mámorosan, kimerülten és mosolyogva roskadt -össze a félkör közepén. - -A matrózok őrjöngtek. Egy másodpercig úgy tetszett, hogy Annie bágyadt -zsákmány gyanánt van odadobva közéjük; rá fognak rohanni; mindjárt kések -villognak és vér folyik; de Annie felemelte a kezét. - -– Szomjas vagyok – mondta hangosan. - -Az Annie felemelt keze megállította őket. Remegve és lihegve állottak -meg és még nem tudták, mit tegyenek. - -– Gyorsan – mondta Annie. – Meghalok a szomjúságtól. Pezsgőt akarok. - -Két matróz elszaladt pezsgőért. Bementek Szedlákhoz. Szedlák még ébren -volt. Fekete ruhában, fehér hajjal, tisztán és nyugodtan ült a -kabinjában és imádkozott. A matrózok berontottak hozzá és ő nyugodtan és -komolyan nézett fel rájuk. - -– Pezsgőt öreg – mondták neki a matrózok. – Az asszonynak kell. - -– Csak ha őfensége megengedi – felelte nyugodtan Szedlák. - -Az egyik matróz veréssel akarta Szedláktól a pezsgőt kikényszeríteni, a -másik azonban elszaladt a herceghez. A herceg hívatta Szedlákot: - -– Szedlák, – mondta neki, – adjon oda mindent, amit kérnek. - -Szedlák menni akart. De a hercegnek még valami jutott eszébe: - -– Vigyen le Szedlák – mondta – a gépházba is néhány üveg pezsgőt. A -gépnek minden erejét ki akarom venni, hadd dolgozzanak odalent. - -A matrózok csodálkozva kapták fel a fejüket. Szedlák azonban hosszan és -komolyan nézett a hercegre, szótlanul meghajolt, teljesítette a herceg -parancsait, azután visszament a kabinjába, leült az asztal elé és tovább -imádkozott. - -A herceg egyedül maradt a fedélzeten. Az éjszaka ekkorra leszállott; a -keleti ég szürke felhőrongyai fekete kárpittá sűrűsödtek. A fekete -kárpit lassan nyomult előre és legsűrűbb feketeségébe lent a szemhatár -szélén némán lobbanó villámok rajzoltak kék vonalakat. A szél lökései -egyre erősödtek, de lent a gépházban is erősebben dolgozott a gép, a -csavar zúgva fúrta bele magát a vízbe, és a Serpolette még ingadozás -nélkül siklott előre a fehértajtékú fekete hullámokon. A herceg -felemelte a szemét a térképről és körültekintett a nagy éjszakában. -Kietlen egyedülvalóságban állott a nagy fekete tenger felett. Olyan -volt, mintha már az örök semmiségek felett lebegne, és a herceg -megborzadt kietlen egyedülvalóságának hideg fenségétől. Mintha -csillagnyi magasságból ereszkednék lefelé: a feketén zúgó vizek felett -eltekintett emberlakta, meleg tájak felé és egy szívverésnyi időre -elöntötte annak a szeretetnek a melegsége, amelyet az ember iránt érzett -volt. Emberek. Embermilliók. Emberiség. - -De ez a szívverés elmult. A vér, amely forrón áradt szét a szívéből, -hidegen folyt vissza a szívébe. »Nekik is jobb így« – gondolta hideg -szívvel. »Jó azt hinniök, hogy boldog voltam« – gondolta. Ismét -csillagnyi messzeségben volt minden élőtől; lehajtotta a fejét a térkép -fölé, megkereste azt a pontot, amelyen mereven és konokul pihent volt a -szeme, és a Serpolette zúgva rohant vele előre a kietlen egyedülvalóság -fekete útján. - -A sötétségben és a nyugalomban azonban a háta mögött halk neszt hallott. -Megborzadva fordult vissza. Ridarsky állott mögötte, szorosan közel -hozzá. Szögletes fehér arca a fekete karikákkal a szeme körül, olyan -volt, mint egy halotti maszk. A herceg borzadva lépett félre előle. -Ridarsky nem nézett rá, hanem előrehajolt a térkép fölé. Felemelte a -jobb kezét és mutatóujja remegve keresett a térképen egy pontot. A -herceg megmozdult, hogy félretolja, Ridarsky azonban ekkorra végigment a -kezével a hajó útján és eljutott ahhoz a ponthoz, amelyet keresett. -Rászorította az ujját erre a pontra. - -– Ezért? – mondta lihegve. – Ezért engedi… - -Kiegyenesedett. Belenézett a herceg szemébe. - -– De én, – mondta – én nem akarom, hogy… - -Nem fejezte be. A herceg pillantása most olyan volt, hogy a lélegzete -elakadt tőle. Őrjöngő szemében a rémület lángja lobogott fel. Megfordult -és a halálfélelem üvöltése tört ki az ajkán. - -– Matrózok! – üvöltötte – matrózok! - -Megfordult és futni kezdett. Üvöltése felverte az éjszakát, belehasított -a hajó zúgásába és átvágott a hajó falain. A nagy hálóteremben -elhallgatott utána a lárma és a matrózok tolongva rohantak fel a lépcsőn -a fedélzetre. - -Ekkor ott volt már a herceg is, és az ő kiáltása most hangosabb volt a -Ridarsky elfulladó üvöltésénél. - -– Fogjátok el – kiáltotta a herceg – és csukjátok be a szobájába. - -– Őt fogjátok el – üvöltötte elfulladva Ridarsky. – El akar pusztítani -mindent. - -A matrózok haboztak, de ekkor gyorsan megszólalt Annie. Rámutatott -Ridarskyra. - -– Őt fogjátok el, – mondta hangosan. – Hiszen ő akar engem megölni. Ott -van a zsebében a revolvere. - -A herceg felemelte a kezét és parancsolóan intett. A matrózok erre -rávetették magukat Ridarskyra. Ridarsky őrjöngve védekezett. Ordítva -akarta a matrózoknak megmagyarázni, milyen veszedelem fenyegeti őket, de -mert közben rúgott és harapott és a revolvere után nyúlt, a matrózok -harsogva nyomták el és nem engedték beszélni. Boldog részegségben -töltötték ki rajta a gyűlöletüket. Aki tehette, rúgott rajta egyet, és -ha meg akart szólalni, a szájára ütöttek. A Ridarsky vékony ajka habos -volt, fekete karikás szeme már csak vérrel befuttatott fehérségét -mutatta. De amikor már egészen le volt gyűrve és leteperten lihegve -feküdt a földön és öt matróz ült rajta, akkor is védekezett. Amikor az -öt matróz felemelte, hogy elviszi, akkor újra dermesztő üvöltés tört ki -a száján és amikor az egyik matróz be akarta fogni a száját, akkor úgy -beleharapott ebbe a kézbe, hogy a gazdája véresen rántotta vissza. A -matróz rögtön utána megfogta vérző kezével a Ridarsky elvett revolverét, -és a revolver agyával főbe ütötte Ridarskyt. Ridarsky az ütéstől -elkábult; a matrózok bedobták a szobájába, rázárták az ajtót, azután -zajongva és jókedvüen mentek vissza a hálóterembe. - -Ridarsky egyedül maradt a kabinjában. Kábultan feküdt egy ideig a -földön, azután megtapogatta fájó fejét és szédülve felült. Körülnézett. -Körülötte sötétség volt; kintről behallatszott a Serpolette gépének a -lihegése és a csavar sziszegő zúgása. A Serpolette zúgva haladt előre. -Ridarsky felugrott és ököllel esett neki a bezárt ajtónak. A bezárt ajtó -azonban nem engedett. A Ridarsky két ökle véresen hullott le. A feje -szédült; tántorogva tett egy-két lépést, azután összeesett. A szoba -padlóján fekve hallgatta még egy ideig a Serpolette zúgását, a nagy -hálóterem zsivajára fülelt még egy kicsit, azután odavonszolta magát az -ágyához és felült rá. Belenyúlt a zsebébe és kivette a -morfiumfecskendőjét. A karján kikeresett egy helyet, a tűt beleszúrta a -karjába, a fecskendőt megnyomta, azután csendesen végigfeküdt az ágyon. - -A fedélzeten ismét egyedül állott a herceg. A gépházba újra meg újra azt -a parancsot küldte, hogy több gőzt és gyorsabban. A gép lihegve -dolgozott lent és a Serpolette zugva haladt előre. A herceg -mozdulatlanul állt a hajóhídon és a szeme a térképen mereven és -rendületlenül szegeződött a Farrar-szirtekre. A keleti szemhatáron kéken -cikáztak a villámok és a sötéten dagadó felhőkárpit belenyelte nagy -feketéségébe a csillagokat. A herceg felnézett az égre és nézte, hogyan -halnak meg fent a csillagok. Most a Déli Koronán a sor. Ragyogó koronája -a déli égnek…! - -Nézte a csillagokat, de most már nem gondolt földi dolgokra. Arra -gondolt, hogy nem tud nyugodtan szembe nézni az univerzum titkaival, -hanem kérdő és aggódó lélekkel fordul feléjük. A Déli Korona. Napok. -Világok. Végtelenségek és örökkévalóságok. Minek nyugtalankodni? Egy -vagyok az egész univerzummal. De onnan fentről erénynek és bűnnek nincs -értelme; mindenki azért élt, amit épen cselekedett; és onnan fentről -minden földi dolog egyforma. Lehajolt a térképre és nézte a -Farrar-szirteket. - -A nagy hálóteremben pattogtak a pezsgőspalackok, és matrózhangszerek -szóltak. Néger banjo pengett és délszláv tambura; a matrózok ittak és -énekeltek. Annie táncolt nekik, azután táncolt velük is. Félixke ült a -földön, egy pezsgőspalack állott mellette, azt néha felemelte, sietve -ivott belőle, és lázasan rajzolt. Annie sorra táncolt már a matrózokkal, -csak Vannonival nem táncolt még. A matrózok kiabálva és nevetve -követelték, hogy táncoljon Vannonival is. Vannoni odalépett Anniehoz és -Annie eltikkadva adta át a derekát az ölelésének. A banjo és a tambura -pengett, Vannoni magához szorította Anniet, Félixke magánkivül, szinte -rángatózva rajzolt, és a matrózok lihegve nézték a táncot. Vannoni -magához szorította Anniet, a tánc vad és tüzes öleléssé lett, a lihegő -kör szűkebbre szorult körülöttük, és esztelen kiáltások biztatták -Vannonit. Vannoni föléje hajolt a tikkadt Annienak, megfogta a -selyemderék felső részét és egy részeg mozdulattal letépte. A -selyemrongyok közül kivillant az Annie fehér teste, a matrózok mámoros, -elnyújtott vonításban törtek ki. - -A herceg állt a hajóhídon és meghallotta az üvöltésüket egy másodpercre. -De a részeg hajó mögött már bömbölt a vihar. A fekete felhőkárpit -beborította az eget és a kék villámok már a menybolt tetejétől a -menybolt aljáig cikáztak végig. Lent a gépházban lihegett a kazán és az -egész hajó reszketett a kínzott gép erőszakos lökéseitől. A herceg -állott a hajóhídon, nézte a térképet. A Serpolette süvöltve zúgott -előre, eljutott a Farrar-szirtekig, zúgva rohant a szirtekre, és -egyetlen reccsenéssel tört százezer darabra. Egy robbanás; a hajó -szétomló testéből tűz szökik fel, néhány halálordítás, de a vihar itt -van már, minden elhallgat, csak a vihar bömböl, és a Serpolette felett -zúg az örök tenger. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -13 |hajotta le |hajtotta le - -39 |amihoz hozzáfogott |amihez hozzáfogott - -52 |embernek megválasztoták |embernek megválasztották - -75 |szorítson vole |szorítson vele - -122 |társuknak kilátsába |társuknak kilátásba - -156 |patra szállok |partra szállok] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of A Serpolette, by Lajos Biró - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK A SERPOLETTE *** - -***** This file should be named 62177-0.txt or 62177-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/1/7/62177/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License available with this file or online at - www.gutenberg.org/license. - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation information page at www.gutenberg.org - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at 809 -North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email -contact links and up to date contact information can be found at the -Foundation's web site and official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For forty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |