diff options
Diffstat (limited to 'old/62166-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62166-0.txt | 7870 |
1 files changed, 0 insertions, 7870 deletions
diff --git a/old/62166-0.txt b/old/62166-0.txt deleted file mode 100644 index 45bc050..0000000 --- a/old/62166-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7870 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Ugor Ágnes, by György Szemere - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Ugor Ágnes - -Author: György Szemere - -Release Date: May 18, 2020 [EBook #62166] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK UGOR ÁGNES *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - - - - - - -MAGYAR IRÓK ARANYKÖNYVTÁRA - -XXII. KÖTET. - -SZEMERE GYÖRGY: - -UGOR ÁGNES - -BUDAPEST, 1909. - -GRILL KÁROLY KÖNYVKIADÓVÁLLALATA - -IV., VERES PÁLNÉ-UTCA 16. - -UGOR ÁGNES - -* - -IRTA - -SZEMERE GYÖRGY - -BUDAPEST, 1909. - -GRILL KÁROLY KÖNYVKIADÓVÁLLALATA - -IV., VERES PÁLNÉ-UTCA 16. - -A NAP nyomdája, Budapest, VIII., Rökk Szilárd-utca 9 - - - - -ELSŐ FEJEZET. A könnyelmü csók. - -Ez a történet egy csókon fordul meg, amelyet egy férfi egy leánynak -adott… - -Hiszen ilyen csókon fordul meg okos emberek állitása szerint is, minden -a nap alatt: a háboru, a müvészet, a civilizáció, sőt bizonyos agyafurt -tudományos praktikával meg is lehet állapitani, teszem a szerelmi csók -háboruvá való fejlődési evoluciójának minden egyes mozzanatát, összes -jelenségeivel együtt: csakhogy az a csók, amelyből a következő igaz -mesének szálai kifutnak, erre a célra nem szolgálhatna bizonyitási -alapul. Nem rendes szerelmi csók volt. Egy házas ember adta, aki -szerette a feleségét, nyegleségből s egy urileány kapta váratlanul, -minden bevezetés nélkül, mert szobaleánynak hitték. Tehát a természetes -előföltételek, amelyek a kis dolgokból nagyokat alkotnak, hiányzottak az -elemeiből. Nem volt benne a szerelem. Ennélfogva következményei sem -gyökereztek a természet megszokott rendjében: egészen más, a rendestől -teljesen eltérő, fiziológiai és pszihikai jelenségeket eredményeztek, -mint amilyeneket csóktól józan észszel várni lehetett volna. - -Ime: - -Államférfit csinált egy jobbfajta patópál-szerü magyar nemesből, - -megnemesitett egy krudélis természetü vénkisasszonyt, - -férjhez adott egy gyönyörü leányt, - -kemény kozákká változtatott egy gyámoltalan gavallért s magyar urrá egy -angol baronetet. - -Mindeme tények nem voltak ugyan közvetlen következményei a csóknak, de -annyi okozati összefüggésben legalább állottak vele, mint teszem a -trójai háboru annak egyik klasszikus példányával. Mert annyi bizonyos, -hogy a nélkül nem történhettek volna meg… - -A szenvedő fél, (aki a csókot kapta), Ágnes kisasszony volt, a felvidéki -hires-nevezetes Ugor-nemzetség sarja; a cselekvő: báró Bálvándy Antal, -erdélyrészi földbirtokos, állitólag rabonbán ivadék… - -Az eset ugy történt, hogy Bálvándy fajkosokat akart venni az Ugorék -országhirü juhászatából. Nem sajnálta a fáradtságot, maga utazott föl -Dormándra, (az Ugorék törzsfészkébe) a kosokért. A ház urát nem találta -otthon. Egy öreg inas bevezette a nappali szobába, ahol egy orrig -bekötött fejü leány, rövidre szabott perkálszoknyában éppen port törölt. - -A vendég hangos jókedvvel üdvözölte a szobacicát (mert annak hitte), az, -(nem lehet tudni minek nézte a poros csizmás urat), dünnyögött valamit, -különben alig hederitett reá, több kérdésére nem is felelt, ami mód -felett boszantotta a derék férfiut, mert igen szeretett csevegni, mint a -vénasszonyok. - -De volt Bálvándynak egy más nagy hibája is. Szobaleánytól lefelé nem -igen tisztelte a nőt. Csak bolondozni szeretett vele. Ha nem látták, ugy -nekiszelesedett a szoknya közelében, mint egy sárospataki diák. - -Ágnesnek nem is láthatta az arcát az orrára lehuzott kendő miatt, de -megpillantotta vörhenyeges dus haját és ez elég volt neki. Midőn a leány -éppen egy antik csészével babrált, háta mögé lopódzott és orvul elkapván -a derekát, egy csókot cuppantott a nyaka közé. Csak ugy, csupa -taktikából, hogy megoldja a szemérmeteskedő szobacicus nyelvét. -Praktizálta ő ezt a módszert nem egyszer és mindig bevált. Most azonban -bizony felsült vele egy kissé. - -Mindenekelőtt kiesett az antik csésze a szobacica kezéből és ezer -darabra tört. Aztán – a helyett, hogy még mélyebbre huzta volna, – -lekapta a leány a fejkendőjét, mire a merénylő legott megbánta -merényletét, kivilágosodván, hogy a szobacica arcvonásai nem állottak -harmóniában a szép hajával. - -De ezt még csak elviselte volna a báró, hanem a leány magatartása már -valósággal megijesztette. - -– Ki ön? – kérdezte ez elfulva, halálsápadtan. - -– Én – felelt a báró megszeppenve, – báró Bálvándy Antal vagyok, -kosokért jöttem. - -– És – folytatta a leány (s most meg minden vére az arcába szaladt), – -hogy mert engem megcsókolni? - -– Ejnye – feszengett a megszeppent férfiu rosszat sejtve, – hisz nem -kell ahhoz valami nagy kurázsi… Ne haragudjon, lelkem, – tette hozzá, – -jóvá teszem a hibát. - -Gondolta magában: egy tizessel majd csak kibékiti az erényes -szobaleányt. - -Ágnes egy pillanatig merőn nézte a férfit, – (volt mit látnia rajta: -pompás, daliás alak volt), – nézte, aztán lesütötte szemét. - -– Az más, báró Bálvándy – jegyezte meg halkan, – azt hittem, hogy nős -ön. - -– Hiszen az vagyok. - -A leánynak villámot szórt a szeme. - -– Akkor hogy akarja jóvá tenni? – kérdezte fenyegető hangon. - -A báró szeme nem szórt villámot, csak nyilladozni kezdett. Egy -szobaleány, vélte, nem merne vele ilyen hangon beszélni. - -– Tulajdonképpen ki maga, lelkem? – hebegte riadtan. - -– Ugor Ágnes vagyok. - -S gőgösen fölvetette szemét a leány. - -Bálvándy legjobb szeretett volna a föld alá sülyedni, de minthogy ezt -nem tehette, kénytelen volt más kibuvót keresni. - -– Akkor persze – dadogta, – kissé nehezen fog menni a dolog. Mert mit -tehetek egyebet, minthogy bocsánatot kérjek nagyságodtól… Elvégre is – -magyarázta kinjában, – szóra sem érdemes az eset, tévedés forgott fenn… -s mit árt kegyednek az a pici csók! - -– Az nem ugy van – jelentette ki Ágnes, megnyomva minden egyes szótagot, -– velem nem lehet ugy bánni, mint egy szobaleánynyal. - -– Hát hogy van? Hogy legyen? – kérdezte Bálvándy kimeresztve szemét. - -– Ugy, hogy én várni fogok magára, mindaddig, amig abban a helyzetben -nem lesz, hogy elégtételt adhasson nekem. - -– Milyen elégtételt, az Istenért? - -– Olyat, amilyet egy urileány egy ilyen inzultus fejében megkövetelhet -egy uriembertől. - -Hát ez elég érthető beszéd volt. Bálvándy összekulcsolta kezét a feje -fölött. - -– Az ég szerelmére, mondtam, hogy nős vagyok! - -– Én várok… - -– De hiszen husz esztendős a feleségem és imádom… - -– Azt előbb kellett volna meggondolnia… - -S hiába esküdözött a férfi ezután is: hogy a világért sem válik el szép -és fiatal párjától. Ágnes makacsul megmaradt a mellett, hogy vár, vár és -vár. - -Elhatározását _kivételesen_ közölte szüleivel is. Sőt azoknak már azt is -bevallotta, hogy mire számit. - -– Valami belső érzés, több a sejtelemnél, – mondta fanatikusan, – azt -sugja nekem, hogy meghal az az asszony, hiába szép és fiatal… - -Szülői elképedtek. Szinte azt hitték, hogy meghibbant a leányuk agya… - -Hát ezt az eszelősséget bizony nehezen fogja megérteni és valószinünek -itélni még az is, aki ismerte Ugor Ágnest, de talán eligazodik rajta, ha -megismeri a történetét. - -Ki volt ő?!… - -Szülői a család _szégyenének_ mondották egymás között, rokonai a család -_eszének_. Ismerősei hol skrimpiciának, hol sárkány-kigyónak. A cselédek -és a köznép földöntuli hatalmat tulajdonitottak neki. Sőt Matyis, a -pankuhár egyenesen azt állitotta, hogy nem is igazi ember, hanem -boszorka, hites felesége Asmódiás ördögnek és a pokol küldetésében jár a -földön… Valóságos legendák kerengtek róla, amire bőven okot -szolgáltatott titokzatos, erőszakos lénye, zárkózottsága – még a -szülőivel szemben is – s fölényes, mindenkit lekicsinylő modora. - -Szobaleánya azt állitotta róla, hogy átvirrasztja az éjszakákat, -ilyenkor (megleste a kulcslyukon) hajmeresztő dolgokat müvel. Hogy mik -lettek légyen ezek a hajmeresztő dolgok, azt nem merte (?) a komorna -elárulni, csak annyit mesélt el a konyha népének, hogy csudatevő szerei -vannak, (alighanem az emberek megrontására), egyebek között egy -pókvérrel megtöltött kék üvegcse, egy selyemmadzagon lógó kutyafark stb. - -Az igazság azonban az volt, hogy azért virrasztotta át Ágnes az éjszaka -egy részét, mert olvasott. Kivételes mértékben kifejlődött tudásvágya -nem hagyta nyugodni, folyton képezte magát. Huszonötéves korára annyi -ismeretet gyüjtött össze, hogy kiállotta volna a versenyt akárki -polihisztorral. Betéve tudta Schoppenhauert és a Korpusz Juriszt, -Kantot, Shakespearét és a bibliát. Amellett olyan választékosan tudott -beszélni, mint Chatam lordja s ugy zongorázott, mint a záporeső. De -legjobban szerette Nietzsét. Mert magára ismert a szertelen tudós -tulemberében.[1] - -És valóban, csodálatos kvalitásai voltak a vénleánynak. A többi -emberétől teljesen elütő, minden nőiség nélkül szükölködő volt a -jelleme. Fanatikusa volt az akaratnak és az igazságnak. Energiája nem -ismert akadályokat, talán a büntől sem riadt volna vissza, ha az -eszközöknél többre becsüli vala a célt. Afféle tulzott, természetellenes -mértékben kialakult példánya volt fajának. Szinte ugy tetszett, mintha -egy hatodik érzéke is lett volna, amivel belelát a jövőbe s áthidalja s -távolságokat. Csudálatos előérzetei és sejtései voltak. Akárcsak valami -láthatatlan erő hipnózisa igazgatta volna a lelkét s cselekedeteit… -Egyszer megjósolta, sőt percre megmondta egy rokona halálának idejét, -máskor kitalálta egy felbontatlan levél tartalmát. Igaz, hogy sokat -foglalkozott a spiritizmussal és hitt a telepátiában. A hit pedig -csudákat sejtet és csudákat müvel… - -Nyilván eme rejtélyes kvalitások táplálták a cselédség azt a hitét, -amely emberfeletti ranggal ruházta fel a ház kisasszonyát. De talán -magát Ágnest is azok vezérelték, midőn valamelyes rendkivüli tettre -szánta el magát. Különben, hogy lett volna érthető, hogy férjévé -szándékozott tenni egy házasembert, aki nem szerette őt s még csak nem -is válás, de egy fiatal szép asszony halála révén remélt célhoz jutni? - -Pedig nem is volt ez az elhatározása ötletszerü. Nem bánta meg, nem -józanodott ki belőle, nem mondott le róla. - -Várt!… - -Várt, várt! Nap-nap után, hónapról-hónapra. Évről-évre. Öt esztendeig, -tizig, tizenötig. Már harminchatéves volt és egy árnyalattal se gyöngült -a bizakodása. - -És harminchatodik életévében végre csakugyan valóra vált csudával -határos előérzete. A még mindig viruló és fiatal Bálvándyné kitért az -utjából: meghalt. - -Ágnes alig birta, vagy talán nem is akarta leplezni diadalmas örömét. - -– Most már rajtam a sor!… - -Szülei már nem is igen törődtek az ő „lelketlen“ leányukkal. Csak éppen -hogy megtürték maguknál kötelességből. Ágnest ez egy csöppet sem -bántotta. Nem vágyott szeretetre, sőt megvetette azt. Talán alig is volt -lelke, inkább csak ösztöne, mint az ősembernek, aki a gyengébbek -leigázásából élt… - -Hát ezuttal kiszemelt párját kellett leigáznia… Munkához látott. -Akaratzsenije minden energiáját szabadjára eresztette, hogy biztositsa a -célját. Érezte, hogy rendkivüli eszközökhöz kell folyamodnia, ha le -akarja győzni azt a távolságot, amely őt Bálvándytól elválasztotta. -Olyan tervet eszelt ki, ami szinte láthatóan magán viselte a téboly -bélyegét… Választottja Erdélyben lakott. (Az idevágó adatokat régen -beszerezte volt), nyáron Bálvándon, télen Kolozsvárott. Gazdag ember -volt, független és még mindig fiatalos. Ha ujból megakart volna -házasodni, ott virágzott körülötte a bérces kis haza egész előkelő -leányflórája: bizvást válogathatott volna benne, aligha kapott volna -kosarat. Nagy parti volt, mint mondani szokás, méltó akármelyik -mágnásleány kezére… - -Ágnes teljesen tisztában volt azzal, hogy terve két főakadály kiméletlen -feldöntése nélkül nem érhet célt. Ez a két főakadályának: áldozata -vagyoni függetlensége és a geográfiai távolság, mely őt tőle -elválasztotta… Őrült gondolatok! Ám Ágnes nem ismert lehetetlent, sőt -azt tartotta annak, hogy bárki akaratával szemben ne az ő erősebb, -szivósabb akarata érvényesüljön. - -Azzal kezdte a vénleány, hogy levelet irt egy Budapesten züllő s örökös -pénzzavarral küszködő unokatestvérének: bizonyos Hervay Muki bárónak, -látogatná meg őt a dormándi kastélyben azonnal: beszélni akar vele az -adóságairól. - - - - -MÁSODIK FEJEZET. Muki báró. - -Muki báró a kaszinóban kapta meg Ágnes levelét, ebédközben, éppen a liba -előtt. Egy darab mellet még kiszedett a tányérjára, aztán felbontotta a -levelet. Evett és olvasott. Nyelte a libát és a sorokat, de rosszul -nyelte, mindkettővel egyszerre nem tudott megbirkózni. A liba torkán -akadt s midőn lenyelte végre, az esze állott meg a levéltől. - -– Amicskó, – sugta szomszédjának, – a kitüzött terminusra nem adhatom -meg az ezer forintodat családi gyász miatt. - -– Hogy-hogy? - -– Él egy kuzinkám Hontban, aki vagy megbolondult, vagy a halálán van. - -– Várok, csak ne mókázzál, – intette le a megbizhatatlanságáról hires -bárócskát, barátja, Zsirkay gróf, unottan, fölényesen. - -– Nem mókázom, amicskó, – állitotta ez sértődötten, de tekintve adósi -mivoltát, meghunyászkodó önérzettel, – itt a levél… Ki akarja fizetni az -adósságaimat. - -– Akkor csakugyan megbolondult, – mondta a gróf szárazon. - -Muki báró erre már komolyan megorrolt. Alig várta, hogy lenyelje az -ebédet: hazahajtatott és még az éjjeli vonattal elrobogott Dormánd felé. - -Utközben, mint megannyi mérges darázs, mindenféle cifra gondolat röpült -ki a fejéből s elkezdte a fülét rágni s orrát boszantani. - -… Nini, ötlött az eszébe, hátha nem bolondult meg, hanem épen belőle -akar az a fránya Ágnes bolondot csinálni?… Vagy talán arra aspirál, hogy -elvegye?… Huh, akkor inkább felakasztja magát!… Hohó, csipte meg egy -ujabb, még gonoszabb gondolat az orrát, hátha a vagyonomból akar -kiboritani!… Eszébe jutott a nagybátyja végrendelete, különösen a -klauzulája: Abban az esetben, ha kedves öcsém, Hervay János Mária -negyvenötéves koráig nem házasodnék még, az öröksége tárgyát képező -ingatlan terhére _további_ ötvenezer forintot tartozik Zsófia hugom, -Ugor Menyhértné leányának, Ágnesnek kifizetni… - -… Világos, – sóhajtott Muki báró, – ezt az ötvenezer forintot akarja -tőle Ágnes kicsikarni. Azt ugyan – konstatálta, – hiába csikargatja, -mert immár sikerült neki birtokát annyira eladósitania, hogy árverés -esetén ötvenezer krajcárja sem maradna meg belőle, ám mit ér ilyen -élvezet, mikor, miként a hasisélvezőnek, neki is meg kell az árát adnia. -Egy licitáció és _fuccs_ a hitelnek, amiből immár évek óta él!… - -Egyelőre csak a Muki álmának lett _fuccs_. Egy ideig még elkinlódott -fekvőhelyén a báró, hátha sikerül elcsipnie. De nem sikerült, mert még -jobban megdagadt a feje ujabb rajokat eresztő rémképeitől. Hát felkelt -és kinyitotta a kupé ablakát, hogy kirepüljenek rajta a gonosz -szellemek. - -A szellemek nem repültek ki, de a friss levegő, az betódult a kupéba. -Muki kidugta fájós fejét a hideg nedves éjbe és belebámult a holdba. -Tetszett neki a nyájas fényü gömbölyüség az égen, sokért nem adta volna, -ha odaviszi vala a gyorsvonat… Ott aligha van leány, kártya, pezsgő, -amik itt lent, ezen a barna földön, megejtik az emberfiát… - -Mély sóhaj szakadt föl az inci finci gavallér kebeléből. Csupa ideg -volt, csupa jóság. Nem bántott soha senkit, csak egy ellensége volt: -önmaga. És mégis elzüllött. A szerencse elhagyta, az élet agyba-főbe -vágta. Pedig nem is volt nagyon könnyelmü, csak ugy élt, mint a többi -hozzá hasonló gavallér. Az volt a baja, hogy nagyon érzékeny volt és -kissé hiu. Az emberek meghizelegték, kihasználták a gyengeségét, -kifosztogatták… - -– Most végképp hoppon vagyok, – morfondirozott a jó Muki, – nem tudom, -sziven lőjjem-e magamat, vagy fejbe? Mi a biztosabb?… Majd Dormándon -kieszelem, – vetett véget tépelődésinek, aztán nem gondolt többé a -jövőjére, régi emlékeit szedegette elő… Azok szépek voltak nagyon… A -dormándi pázsit, – odavaló birtokos volt az ő atyja is, – ahol a -parasztgyerekekkel birkózott, az első pónija, az érettségi vizsgája, -amit kitüntetéssel tett le s amiért nagymamájától száz forintot, -szüleitől aranyórát kapott… Aztán első szerelme: Ilonka, akinek a keze -egyszer ott remegett az övében… - -Csak ennyi volt. S mégis, ez a pici édes emlék több gyönyörüséget -okozott a bárócska szivének, mint a temérdek csók összevéve, mit -asszonyajakról valaha szakitott… És mégsem tette párjává Ilonkát. Gyáva -volt, félt szüleitől, akik partihajhásznak nevelték, félt az életől, a -küzdelemtől, a szegénység apró, piszkos tragédiáitól, amelyekkel – -előtte lebegett a példa, – át meg átszövődött szülei élete is… Mert -akkor még szegény volt Muki, mikor megszerette Ilonkát: atyja nyakig -adósságban, ő meg fizetésnélküli minisztériumi segédfogalmazó. -Nagybátyját később örökölte meg: két héttel az Ilonka esküvője után. -Mily tragikum!… - -Muki báró behunyta szemét, s szabad szárnyra eresztette képzeletét, hogy -hozná neki vissza az ő Ilonkáját. És a jóságos tündér egy pillanat alatt -eleget tett a kivánságának… A leányka hozzásimult önfeledten, bugva s -vágyakozó szerelmesének odakinálta forró, remegő ajakát. Az beleszédült -a menyei gyönyörüségbe, elolvadt a végtelenség étherében: elaludt… - -Ám jóságos hü fantáziája álmában sem hagyta magára Mukit. Tovább szőtte -a szép meséket, mig – egyet zökkent a gőzös… - -Csingilingi, krrr! Dormánd öt perc… A vonat megállott. A kalauz -fölébresztette Mukit. - -– Méltóságos uram, helyben vagyunk. - -– Köszönöm, tessék egy kis borravaló. Segitsen lehurcolkodnom. - -A kalauz füttyentett egy pályaőrnek, s leadta neki a báró disznóbőr -bőröndjeit. - -Muki leszállott. Alig érintette lába a földet, fülébe nyillalott az -unokahuga hangja: - -– Jó napot, Muki. - -– Jaj lelkem, pá, szervusz! – üdvözölte a báró hugát. – Hogy vagy? -Puszi. - -Öszecsókolóztak, de utána mindketten megtörölték a szájukat. - -– Ejnye, hogy kijöttél elém! Mily kedves vagy Ágneske! – áradozott Muki -szokásból, mert olyan volt a természete: nem volt benne semmi -objektivitás. - -Annál több volt Ágnesben. - -– Ugyan – utasitotta ez vissza unokabátyja édeskés szavait, – ne -komédiázzál. Nem azért kérettelek, te sem azért jöttél, hogy örüljünk -egymásnak. Szükségünk van egymásra, pont. - -Muki elröstelte magát. - -– Hehe, de tréfás vagy, kuzin… Persze, persze, – mekegte, – nekem -szükségem van a te jóságodra. - -– Nekem meg – mondta Ágnes, – az ügyességedre. - -– Ügyességemre? – csudálkozott a kis báró. – Nem vagyok én ügyes. - -– Majd eligazitalak én, csak tégy ugy, ahogy mondani fogom… - -Kocsiba szállottak… Az állomást a kastélytól jó egynegyedórai ut -választotta el. Ágnes kihasználta az időt az utolsó másodpercig. Folyton -ő beszélt, Muki csak makogott néha, mint a kecskegida, mikor az anyját -keresi. Muki az eszét kereste. - -– Van-e pénzed? Ugy-e nincs? – Kezdte Ágnes. – Hát majd adok én neked -annyit, amennyi kell. - -A bárócska roppant megkönnyebbült a biztató kezdettől. Igen sok -felesleges vér szaladt a szive felé, amitől csuklani kezdett: kluk, -hluk, hihilukk… - -Ágnes folytatta: - -– Persze nem ingyen. Erdélybe fogsz menni és megismerkedsz Bálvándy -Antallal. - -– Meeg? - -– Ne szólj közbe… Behizelged magadat a barátságába és ki nem ereszted a -körmeid közül. - -Muki önkénytelenül a körmére nézett, de nem szólt semmit, bámulatos -képpel leste huga további szavait: - -– Azt mondják, igen szolid ember, hát el fogod lumpositani. - -– Lu… lu… - -– Ne feleselj!… Igenis, megkedvelteted vele a pezsgőt, kártyát és -lovakat… - -– A nőket is? – kérdezte vigyorogva Muki, mert most már elemében érezte -magát. - -Ágnes gondolkodott egy pillanatig, aztán igy felelt: - -– Azokat nem… Hanem – folytatta, – sok pénzt fogtok költeni az – övéből. - -De ezt már nem értette Muki. - -– Én is az övéből? - -– Te is az övéből, – világositotta föl Ágnes szigoru szóval. – El fogod -nyerni a pénzét. - -– É-én? Nem tudok én nyerni. - -– Ne okoskodjál. A kaszinóban nem tudsz nyerni, mert azok kozákok, de -olyantól, aki nem tud kártyázni, nyerhetsz még te is. - -– I-ijnye, biz én ezt sem értem. - -– Nem is kell. Van ötvenezer forintom, amit Miklós bácsitól örököltem, -mint tudod. Ebből tizezer forintot mindjárt átadok neked. - -Mukinak megszünt a csuklása, ahelyett nyeriteni kezdett, mint egy -jókedvü paripa: hihihi, hehehe. - -– Ezzel a tizezer forinttal, – folytatta a vénleány, – ha csak egy kis -ügyesség van benned, lefektetheted Bálvándyt. - -– Lefektethetem? hogy érted? - -– Ne add a kis ártatlant. Elmégy vele Bécsbe és Párisba s addig is -pikettirozni fogtok a kupéban, mig csak egy csöpp pénze marad. Akkor -kölcsön adsz neki… - -De ezen már mégis fölháborodott a minden izében korrekt bárócska. - -– Ágnes, az Istenért, hova gondolsz? Nem vagyok én sipista! - -– Oda gondolok, – világositotta fel Ágnes, – hogy elmultál negyvenötéves -s a Miklós bácsi végrendelete értelmében további ötvenezer forinttal -tartozol nekem. Igaz, hogy nincs egy vasad se, de a birtokodat mégis -elvehetem… Hát oda gondolok. - -Szegény Muki meglapult a batárban, mint a nyul a füben. - -Ágnes ütötte a vasat. - -– És arra gondoltam, hogy oda ajándékozom neked az ötvenezer forintot, -ha jól viseled magadat… - -– Ehe… De miért pályázol éppen arra a szegény Bálvándyra? - -– Ahhoz semmi közöd… Azt akarom, hogy képviselő legyen. Hogy miért? Hát -ahhoz sincs semmi közöd. Te leszel a főkortese, te fogod megválasztatni. -Pont. - -A bárócskának végképp széjjel mászott a két nagy leffentyüs füle. - -– És – bátorkodott megjegyezni, – ha nem fog akarni kártyázni, se -fellépni, mit tegyek? - -– Akkor – jelentette ki Ágnes megkerülve az egyenes feleletet – -kiperelem belőled a Miklós bácsi hagyományát. - -– Jaj, Ágnes! - -– Ellenben, ha jól csinálod, adok neked ujabb tizezer forintot. Többet -is adnék, mert nekem nem kell a pénz, de hátha a választásra kell. - -Muki összecsapta kezét. - -– Istenem, hát olyan fontos az neked, hogy Bálvándy képviselő legyen? - -– Nem az a fontos, hanem az, hogy Pestre jöjjön lakni. Mert én nem -szaladgálhatok utána Erdélybe. - -Nyilladozni kezdett már a bárócska szeme. - -– Ahán, hát… ühüm, a férjednek szántad… Igaz is, ideje, hogy férjhez -menj… De miért választottad éppen őt? És honnan ismered?… - -Ágnes nem válaszolt. A fogat éppen befordult a parkba. Muki a hársfákat -nézte. Az egyikre egy monogrammot vésett ezelőtt huszonöt esztendővel. -Az ő és az Ilonka nevének kezdőbetüiből… - -– Vajjon – mélázott, – kiforrta-e a hársfa héjja a régi sebet, avagy -őrzi-e még (miként ő) a nyomát ma is?… - -A terrasz előtt megállott a kocsi. Egy öreg férficseléd unottan -kecmergett ki az ódon szürke kastélyból s egy rövid fejbiccentéssel -üdvözölte az érkezetteket. Aztán levette a böröndöket a bakról. Mukit -nem ismerte meg… - -Pedig ezelőtt negyven esztendővel, amikor még szép fiatal legény volt, -de sokat hancurozott vele! Hátára vette és elkezdett ügetni, mint egy -sánta ló: vegyenek dohoskását!… A többi gyerek, a Hervay és -Ugor-családok legifjabb nemzedéke vett a dohoskásából: megcsipdeste -Mukit. Az sivalkodott, de soha se sirt a csiklandós tréfáért, inkább -igen megszerette érte az akkor még Miska sorban lévő Mihályt, amiért -huszéves daliás huszár létére leereszkedett hozzá, a hatéves gyermekhez… - -Mukinak majdhogy ki nem csordult a könye. Szivébe sajgott az öreg cseléd -mogorvasága s hogy meg nem ismerte őt. Ám nem tett neki érte -szemrehányást. Ugy adta, mintha ő sem ismerte volna meg. Némán követte a -kastélyba, a huga utasitása szerint: - -– Majd Mihály a szobádba vezet. Mosakodjál meg, ha akarsz… Különben – -jegyezte meg, – maradhatsz ugy is, ahogy vagy, a komédiákat, hálisten, -kiirtottam a házból… - -Gondolta magában a báró: kiirtottál te egyebet is a házból, a csöndes -békességet, az előkelő szellemet… - -Elfoglalván szobáját, megberetválkozott Muki, felrakta a -tyukszemgyürüket és kopaszodó fején összepomádézta széjjeleső haját. -Egyszóval összetákolta, a mennyire lehetett, cingár, romlatag testét. -Délfelé járván az idő, mindjárt felrántotta a ferencjózsefet is s az -ablakba hajló futórózsatőről egy öklömnyi csokrot szerkesztett és a -gomblyukába tüzte. Azzal felkerekedett, hogy megkeresse nagybátyját és -nagynénjét. Végig ődöngött a kongó boltives folyosón s találomra betolt -egy ajtót. Éppen az ebédlőbe nyitott be. Idestova harminc éve, hogy -utoljára látta a kedves termet. Valósággal meghatotta előkelő komorsága -és naiv pompája. Merész, csúcsives boltozata égnek volt kipingálva, -freskóban természetesen. Az ultramarin-kék levegőben arany csillagok -reszkettek és fecskék röpködtek szerteszét. A mennyország szélét -bárányfelhő-fodor jelezte, a közepén angyalok tanyáztak, kicsinyek és -nagyok; a kicsinyek meztelenül röpködtek, cicáztak, a nagyok görög fehér -lepelben másfélméteres réztrombitákat fujtak. - -Muki arra gondolt, hogy milyen kedves jó emberek lehettek az ősök, akik -számára a kastély épült… Csillagos ég, fecskemadár, angyalkák!… - -De nem volt ideje a mélázásra. Kordult az ajtó s összekuszálta -ábrándképét. Nagybátyja lépett a terembe: az öreg Ugor Menyus. Pompás -pátriárka-alak, arca csupa üde pirosság, haja csupa hó. Öles teste -kemény, mint a vas, csak apró tipegő járása árulta el, hogy lábának -izmait mégis elnyütte az idő… Tárt karokkal és harsogó Istenhozottal -fogadta rég nem látott rokonát. - -– Ajaj, öcsécském, csakhogy láthatlak még egyszer a halálom előtt… Te, -te rossz, haszontalan rokon!… - -Muki protestálni akart a halál ellen, de az öreg ur nem engedte szóhoz, -ahelyett belelóditotta egy hintaszékbe. A hintaszék elkezdett veszettül -kalimpálni az egyensulyát elvesztett Muki alatt. Az öreg nem törődött -vele, nyugodtan folytatta: - -– Aj jaj, öcsécském, vége a szép időknek! A percek elrepülnek és soha -sem jönnek többé vissza. S mindig elvisznek magukkal valamit. Egy -darabka agyvelőt, egy kicsinyke lelket, életkedvet, emléket; az ember -vén korára azon veszi magát észre, hogy elfogyott. Kiégett, mint az öreg -pipa. Aztán jön a halál és azt mondja: most már terhére vagy a földnek, -alló a sirba! És az ember belemegy a sirba, ha akar, ha nem… Hát édes, -kedves öcsécském, – fakadt ki az öreg, – ez igazságtalanság. Mig fiatal -az ember, nem tud élni, elpocsékolja a kincseit, mire meg megtanul -spórolni Isten adományával – mars a föld alá!… - -Roppant szeretett az öreg ur a halál témájával babrálni. Bár görcsösen -ragaszkodott az élethez. Egyszer a nevenapján azzal köszöntötte fel a -papja, hogy éljen száz esztendőt. És kikapott a pap. Menyus ur leszidta -minden teketória nélkül. - -– Kedves barátom, ha kiván valamit, jót kivánjon, az én nagyapám százhat -évig élt. - -Igazat mondott… Általában metuzsálemi kort értek el az Ugorok. Szivós -faj voltak különben is és roppantul vigyáztak az egészségükre. Nem -koptatták munkával a testüket, se gonddal a lelküket. Csak éltek egyenes -vonalban, nem nézvén se jobbra, se balra és igen sok ételt és pénzt -fogyasztottak. Mindaddig, amig az anyaföld (azaz az ősi birtok) -ingadozni nem kezdett a talpuk alatt. Akkor megijedtek és összehuzták -magukat, ahelyett, hogy jövedelmük szaporitásán jártatták volna eszüket. -Kikoplalták – mint mondani szokás, – a haladó kor veszedelmeit. - -Ilyenformán, ha nem is gyarapodtak az Ugorok anyagilag, de nem is -fogyhattak. Életük első felét eldáridózták mindközönségen, fényes házat -és telivér lovakat tartottak, mert gőgösek voltak, mint a rozmár, másik -felét meg a dáridók folytán megbillent pénzügyi egyensuly szanálására -forditották. Megszelidültek, igás lovon jártak, három évig viseltek egy -ruhát, sőt elfelejtettek mosakodni is mindaddig, amig ki nem fizették -összes adósságaikat. S miután addig éltek az Ugorok, ameddig akartak, -örököseikre többnyire tehermentes birtokot, sőt egy kis pénzt is -hagytak. Ezek azután bátran folytathatták az uri tempót, folytatták is, -hogy valahogy el ne kallódjék az Ugorok minduntalan megszakitott -nimbusza. - -Ilyenformán nagy gavallér volt valamennyi fiatal Ugor és nagy réparágó -valamennyi öreg. Menyus ur is. Bár ő valamivel kevésbbé mint vele -egykorácsu elődei és oldalági rokonai. Neki nem engedte meg a leánya, -hogy hájjal ápolja a bagaria csizmáját, mert tartott az orrára. A -zsámiskával sem érte be Ágnes, mert tartott a gyomrára. Sőt uri fogat is -kellett a fránya leánynak, inas is, mert a rangjára tartott. És ki is -csikart magának mindent, amit akart. Szülei nem mertek vele -szembehelyezkedni. Mert energia volt benne, azokban meg semmi se. Nem -volt jellemük. Az öreg asszony martirnak vallotta magát, egész nap -jajgatott, az öreg ur meg prézsmitált és morgott. Mikor nem morgott, -hazudott, De az öreg asszony is hazudott, mikor nem jajgatott. Olyan -csuda házaspár volt: nem tudott az egyenes uton haladni, váltig -kerülgette egymást és az igazságot. Nem is koccantak össze soha, mert a -döntő pillanatban belebujtak a képmutatás és hazugságok utvesztőjébe… - -Egy szó mint száz, tótok voltak Ugorék. Ojtott tótok. Immár hatszáz év -óta, hogy nemességet szerzett a családjuk, tagjai vérzettek is a hazáért -becsülettel, de a faji kvalitásaik leglényegesebb jegyei: a kétszinüség -és sunyiság, nem tudott róluk lekopni. Ágnes talán egymaga volt kivétel -a hires fa hajtásai között… - -… Menyus bácsi, miután kikeseregte magát a halál ellen, végre szóhoz -engedte jutni az öccsét is. - -– No, öcsécském, most már beszélj te is. - -Szegény Mukiban kevés volt a szó, különösen, ha kalimpált alatta a szék. - -Kikecmergett hát a _himbából_ és megrázogatván vékony lábszárait, -megragadta a bácsija hosszu és fekete körmös kezét és elkezdte rázni, -mintha kondoleálni akarna neki. Az öreg urnak – nyilván félreértette – -nem tetszett ez a furcsa modor. - -– Ej, hát mit sajnálgatsz, azért nem vagyok még a sirban! - -Muki kézzel-lábbal protestált. - -– Ments Isten, hiszen nem sajnálom én, édes kedves bátyám!… - -– De sajnálsz – makacskodott az öreg. – Akarom tudni, hogy mi -sajnálnivalót találsz rajtam? - -– Semmit, – erősködött Muki, – Isten ucscse, nem sajnállak, csak meg -vagyok hatva. - -– Mitől te? - -Mukinak egyszeribe megeredt a szava. - -– Annyit játszottam gyermekkoromban itt: ebben a kertben, a gyümölcsös -padláson, a halastónál és (hozzátámaszkodott a nagy családi asztalhoz) e -körül a jó vén butor körül!… Nem tehetek róla, most, hogy a hangodat -hallom, visszakérezkednek régi kedves emlékeim a szivem közepébe és – -bizonyisten sirnék, ha nem röstelleném. - -– Csak sirj öcsécském, – biztatta az öreg, most már megnyugodva, – a -köny nem szégyen és könnyit a lelken. - -És elbeszélte életének egy pár keserves esetét, a mikor neki is sirnia -kellett. - -A sirás igaz volt, mert a sirhatnámság is hozzátartozik a felvidéki urak -természetrajzához, de az esetek már költve voltak. Nem volt az öreg -Menyusnak életében egyetlen olyan keserves esete sem, a mi komoly ok -lett volna a sirásra. Ha sirt, minden külső befolyás nélkül sirt, -szabadon, mint a milyen szabadon a fülemüle csattog: a szive szavára. -Csupa passzióból felzaklatta idegeit, elsajnálgatta magát, minden ok -nélkül, különösen ha nagyon unatkozott… - -… Muki, hiába biztatta a nagybátyja, nem követte a tanácsot. Inkább -nénje felől kérdezősködött. - -– Az most beteg, – állitotta az öreg Menyus, – semmi esetre se fog -kijönni. - -És ebben a pillanatban benyitott a néni. - -Muki eléje szaladt és kezet csókolt neki. A néni nagyot sóhajtott s -megölelte öcscsét szótlanul, mint a sorsüldözöttek, a kik nem tudnak már -örülni a legnagyobb örömöknek se. - -– Igen beteg szegény Zsófi, – magyarázta ki Menyus bácsi a felesége -sóhaját és némaságát. - -Jól tette, hogy igy magyarázta, (ha a meggyőződése ellenére is, mert -egyszeribe elapadt az öreg asszonyka könyforrása, hogy a legnagyobb -méltatlankodásnak adjon helyet. - -– Én beteg? – hápogta elfojtott indulattal. – Honnan veszed, édes -Menyuskám, hogy beteg vagyok? Nincs nekem – állitotta, – semmi bajom, -csak, ah, szerencsétlen vagyok. - -– Hisz az a legnagyobb betegség, – állitotta Menyus bácsi. – Inkább -odaadnám a kisujjamat, csak szerencsétlen ne legyek soha… - -Ilyen modorban folyt a társalgás. Lefetyeltek, lotyogtak az öregek, -egyetlen szavukat sem vették komolyan. Ha feszült az ellentmondás -fonala, eleresztették egyszerre mindaketten, hogy végképp el ne -szakadjon valahogy. Mert komolyan mérgeskedni egyikük sem akart: az -koptat, nyüvi az életerőt… - -Muki, a ki rég elszokott a felvidéki levegőtől, csak ámult-bámult a vén -gyerekeken. Sehogy se tudta megérteni, hogy miért bolondoznak egymással, -amikor lehetnének okosak és komolyak is. Hisz az sokkal könnyebb. - -Nem tudta Muki, mennyire ragadós a rossz szokás. S hogy idővel kedvessé, -sőt bájossá válhatik az üres locsogás is, afféle játszi incselkedés -szinét veszi fel annak a szemében, a kinek nem ambiciója, hogy edzze a -jellemét. - -Bizonyos: a jellemakrobaták erőlködésében van valami visszataszitó -nagyképüség s viszont demokritoszi bölcseség rejlik abban, hogy az ember -komolyan ne vegye se magát, sem embertársait. Hanem persze születni kell -erre is. Mert a kemény ember nem fog magából bolondot üzni soha. - -Ám Muki báró minden volt, csak nem kemény. Volt némi jelleme, de csak -olyan puha, mint a kocsonya. Ha megnyomták, rezgett, ha ráfujtak, akkor -is rezgett. Hát Menyus bácsi megnyomta, Zsófi néni meg-megfujta s -harmadnapra már ő is megtanult füllenteni. Talán maga se tudta, de ugy -hazudott és kertelt, mint a záporeső. - -A bácsiék igen megszerették érte s már-már terveket kombináltak a -_megragasztására_. Hisz ugy pászolt volna nekik vőnek! Igaz ugyan, hogy -el volt adósodva, de ők meg már abban a korban voltak, a melyben az -Ugoroknak nem szokott adósságuk lenni. Segithettek volna Mukin… Aztán -Ágnesnek is ott volt az ötvenezer forintja. Egyszóval, vélték az öregek, -alighanem meg lehetne a Muki vagyonát menteni, különösen ha olyan -kezekbe kerül, mint az Ágneséi… - -Igy szőtték az öregek ábrándjaik fonalából a hálót a Muki számára, -vagyis ellene. Inkább a számára, mert hiszen, vallották bácsiék, ha nem -fogatja meg magát, előbb-utóbb az adósok börtönébe kerül… Tudták, hogy -ma már nincs is efféle börtön, de azért csak igy mondták, mert volt -valaha és mert jobban pászolt volna nekik, ha ma is lenne. Akkor, -vélték, egész biztos lenne, hogy elsüthetik végre Ágnest. Már pedig az -volt az ő egyedüli életcéljuk. Szerettek volna végre-valahára -megpihenni, holott a leány minduntalan tüzes csóvákat hajigált békéjük -olajába. Kigunyolta anyját, mert martirt csinált magából; apját, mert -folyton duruzsolt és örökké élni akart. Egyszóval megzavarta szülői -ártatlan kedvteléseit… - -Leányuk elsikkasztása kérdésében elejétől fogva összetartottak az öregek -s ez az együttérzés volt az egyedüli kapocs, amely negyvenkét évi -frigyükből erkölcsi köteléket, ethikai értelemben vett házasságot -csinált. Mert egyébként szétfelé huztak minden vonalon… - -Az öreg pár reménykedését nagyban táplálta az a körülmény, hogy Ágnes -egész nap sülve-főve volt Mukival. Ebből ki lehetett kombinálniok, hogy -ő is komolyan pályázik reá… Különben miért ragadta volna minduntalan -magával a kertbe?… Ott suttogott, butogott vele reggeltől estig, néha -veszekedett is, dehát, mint mondják, a szerelemhez az is hozzátartozik. - -Szegény naiv öregek! Ha tudták volna, miért bujja leányuk -unokatestvérével a kertet! S hogy Muki a helyett, amire Ágnes rá akarta -őt birni (s rá is birta), talán még inkább a vénleány kezére fanyalodott -volna reá… S ha tudták volna, hogy leányuk szivósabban ragaszkodott -Bálvándyhoz, mint valaha s Mukit csak eszközül használta fel célja -eléréséhez. Cinkosává, büntársává tette. Megvásárolta pénzen: a lelkét, -a becsületét. Bérencévé aljasitotta az előkelő, de gyönge lelkü fiut… - -Ágnes vasakaratának talán ez volt a legnagyobb és legnehezebb győzelme. -Fenyegetéssel, könyörgéssel nem boldogult unokatestvérével, annak egész -valóját, erkölcsi alapját kellett összetörnie, hogy rabszolgájává tegye. -Hatalmas eszével megvesztegette itélőképességét, Schoppenhauer, Fichte -és Nietzsche szavaival bizonyitotta be neki, hogy a becsület khiméra, -képtelenség, a mi nemzedékenként változik: ki-kinek annyi az értéke, -mint amennyit másokkal szemben önmaga tud magának kivívni… Az erkölcs is -fikció. Csak egy nagy emberi érték van, az akarattal párosult erő… és -igy tovább… - -Az öreg házaspár kieszelt már egy konkrét tervet is, hogy siettesse a -párti megvalósitását. De egyelőre nem vehették hasznát a tervüknek, mert -mire elkészült, hirtelen elutazott Muki. Az öregeknek azt hazudta, hogy -Pestre megy és nemsokára visszajön, pedig Kolozsvárra utazott és soha se -jött vissza. - -Az Ágnes jóvoltából háromezer forint készpénzt vitt magával Muki is és -egy hétezer forintról szóló takarékpénztári könyvet. - -A sok pénztől jókedve kerekedett, de mire a gőzös elindult alatta, -mindenfelé aggodalmak férkőztek a jókedvéhez. Fogalma sem volt róla, -hogy fog Bálvándyval feltünés nélkül megismerkedni… Ágnes szerint -Kolozsvártól egy órányira lakott a derék ur, de ha Kolozsvár -legeslegközepében lakott volna is, hogy rontson be hozzá ismeretlenül?… - - - - -HARMADIK FEJEZET. Bálvándon. - -Szerencséje volt a jó Mukinak. A véletlen hamarabb öszehozta emberével, -mintsem gondolni lehetett volna… Bálvándy éppen Kolozsvárott -tartózkodott, midőn ő odaérkezett; mi több, ugyanabban a fogadóban -szállott meg, amelyben ő is tanyát ütött: a Hungáriában. Az Ágnes -körülményes leirása után azonmód ráismert (s a pincérek révén legott meg -is győződött róla, hogy nem tévedett), midőn meglátta őt az étteremben, -amint egy másik urral éppen ebédhez ült. - -Muki a szomszéd asztalnál foglalt helyet az idegen urral szemben. -Ráklevest, pisztrángot rendelt és francia chablist hozzá. Bálvándiék is -chablist ittak… - -Az ismeretlen urról első pillanatra leritt az előkelőség. Afféle -nyikorgó torku, macskaképü férfi volt s hihetetlen cerimóniával -szürcsölte a levest. Mukinak ugy rémlett, mintha már látta volna -valahol. Többször rápislantott, eleinte csak loppal, laposan (nehogy azt -higyje, hogy imponál neki a mókáival), később azonban – egye kánya, -akárhogy vélekedik is róla! – egész nyiltan belebámult a képébe. Mert -hátha csakugyan ismerősök valahonnan? A kedvező alkalmat nem szabad -elmulasztania… - -Csakugyan ismerősök voltak. Az idegen urnak volt biztosabb az -emlékezőtehetsége, ő kezdte meg a régi ismeretség felujitását. Rögtön -abban a pillanatban, a melyben rátévedt a szeme Mukira. - -– Nini, – recsegett rá, megrázva kezét a feje fölött, – hisz ez a Muki. - -Muki felállott és rávigyorgott. - -– Az vagyok, a Muki vagyok… - -– Hahha! – s kacagott az ismeretlen ur – én megcsiptelek az első -pillantásra, de te, fogadok, most se tudod, ki vagyok. - -– De igen, – hebegte Muki, – azaz nem… talán izé… - -– Ne kínlódjál, kenyeres, – könyörült meg rajta a Bálvándy barátja -joviálisan, – Kecskéssy Tivadar vagyok, a te régi jogász spécid… - -– Nini, a Tivi! Csakugyan!… Szervusz, te Tivi!… - -A jég megtört. A pisztrángot már a Bálvándy társaságában ette meg Muki. -A kappan után meg már per Toncsi – Muki – Tivi szolitották egymást a -derék asztaltársak. - -Toncsi természetesen Bálvándy volt. Muki rögtön megszerette őt, mert -igen jámbor képe volt és szeretett nevetni. Legkiváltképp a saját -viccein. Pedig mindig viccelt, hiába volt gyászban. Igaz, hogy -ártatlanok voltak a tréfácskái (a csattanót sehogy se lehetett bennök -felfedezni), de azzal nem törődött Muki: csupa szimpátiából versenyt -nevetett uj pajtásával, amiért ez viszont roppantul hálásnak -mutatkozott. - -– Megiszom veled egy pohár pezsgőt, gyerekem, mert nagyon tetszel nekem… -Pincér, egy Mummot! - -– Hogyne tetszenék neked, – jegyezte meg a szarkasztikus Tivi, – mikor ő -most az egyedüli élő lény bérces kis hazánkban, aki nevetni képes a -vicceiden. - -Toncsi nem haragudott meg rá. - -– Te ne beszélj, te blazirt vagy… - -Meghozták a Mummot. A pincér megtöltött belőle három poharat. - -– Szereted a pezsgőt? – kérdezte Muki Bálvándytól s kissé belepirult a -kérdésébe, mert még röstelte a _célzatát_. - -– Jó társaságban és néha – válaszolt Toncsi báró, – és koccintásra -emelte poharát. - -Koccintottak. Muki legott észrevette, hogy Bálvándy nem szokott -pezsgőzni: ugy nyakalta a nemes gyöngyöző bort, mint a kerti vinkót. A -gourmeteknek ez fáj. Nem is tudta Muki megállani, hogy kifogást ne -tegyen a _barbarizmus_ ellen. - -– Hű, – sziszegte, mintha kigyó csipte volna meg, – ne ugy igyad a -pezsgőt: szürcsöld. - -– Miért szürcsöljem? – csudálkozott Toncsi báró. - -– Ej, hát ez is kérdés? Mert az egész világ szürcsöli. - -– Jó, – nyugtatta meg Bálvándy az apró inyencet naiv komolysággal, – hát -ezentul én is szürcsölni fogom. - -S egyben elmondott egy anekdótát a szürcsölő barátról és a cseresznyés -kislányról. Kár, hogy nem lehet leirni, mert elcsapnák a nyomdászt, aki -kiszedné. - -Elég az hozzá, hogy tetszett az anekdota még Kecskéssynek is. Nagyot -kacagtak rajta a cimborák. Jókedvük ugy kiszélesedett, hogy kénytelenek -voltak beljebbezni. Muki meghozatta a második palack pezsgőt, Kecskéssy -a harmadikat. A vége felé ugy belefelejtkeztek az ivásba, hogy már maga -Muki se szürcsölt. Toncsi diadallal szögezte le a ténykörülményt, mert -jóllehet, nehezére esett, idáig nem mert nem szürcsölni… - -A harmadik pezsgős palack feneke felé járván, Kecskéssy kijelentette, -hogy nem iszik többet, hanem a kaszinóba megy, mert ezer pengője -hiányzik a boldogságához: hát azt ki akarja nyerni. Meg is jelölte -kiszemelt áldozatát… Egy eszelős lengyel tévedt Kolozsvárra. Borszékre -igyekezett, de megragasztották Kolozsvártt, már egy hete, hogy részeg… -Hát ettől akart Kecskéssy ezer forintot nyerni. - -Muki némi örömmel konstatálta, hogy nini, az emberek még cinikusabbak -Kolozsvártt, mint Budapestten: részeg emberrel sem átallanak kártyázni. -Megkönnyebedett a lelke, mert hiszen a cinizmusra ezentul neki is nagy -szüksége leendett. Konstatálhatta, hogy Kecskéssy rongyos ezer forintért -nagyobb kártyabetyárságra képes, mint amilyennek neki valaha lennie -kellendett – egy egész vagyonért. - -Megelégedése jeléül kifujta az orrát, aztán kijelentette, hogy ő is -elmenne a kaszinóba egy csésze feketére, de egy kis zsuettet se vetne -meg. Bálvándy megfogta a kabátja szárnyát. - -– Ha te mégy, én is megyek. Sőt – tette hozzá, – bár nem szoktam -kártyázni, egy kis zsuettbe én is belemegyek. - -Mukinak megvillant a bortól már amugy is fényes szeme. - -– Tudsz ekartézni? - -– Nagyon tudok, egyebet se tudok. - -– Bravó Stuver! Hát gyerünk… - -Felszedelőzködtek Árpád ivadéki és elrobogtak a kaszinóba. Mukit -bemutatták az elnöknek és egy pár tekintélyesebb tagnak. Mindenki -megörült neki. Öten atyafiságot is kötöttek vele. Ez erdélyi szokás és -javára válik a _magyarországi_ embernek. - -Tiz percnyi ottidőzés után már az egész kaszinó egyhangulag mukizta -Mukit. Igen jó képe volt: szinte provokálta a becéző pofocskákat… - -… Kecskéssy leült a lengyeljével piketirozni. Egyszeribe öt gibice -kerekedett, a lengyelnek tiz. Mindenki tudta, hogy husz krajcárba megy -pointje, hát természetes, hogy a közérdeklődés a nagy parti köré -csoportosult. - -A lengyel gróf pityókos volt ezuttal is, de bomlottul járt a kártyája. -Kecskéssy minduntalan négy disznót osztott neki. És hiába szítta a -fogát, rakosgatta maga elé talizmánjait: egy ezüst szent Antalkát, egy -üvegbe foglalt négylevelü lóherét, egy matring női hajszálat: a -disznókat nem tudta belecsábitani a maga óljába. Nyolc játszmát vesztett -egymásután, közöttük egy ezerhatszázasat. Ez egymagában háromszázhusz -forintjába került. Nem is játszott tovább. Mérgében elszakitott egy -kártyát az asztal alatt és összeszámoltatta a különbözetet. - -– Ötezerkétszáz! – jelentette ki a lengyel aprókat kacagva. – Endlich! - -Kecskéssy kifizette tartozását és a mellette gibicelő Mukira vetette -szemét. - -– Hát ti nem kártyáztok? - -– Nem, – válaszolt ez, – elment a kedvem. - -A Kecskéssy sóvár szeméből kiolvasta, hogy a kozák ur rajta szeretné -behozni a veszteséget, de különben sem tetszett neki a játékmodora. -Talán először életében, megemberelte magát: kitért a veszedelem elől. - -– Meggondoltam magamat, – jelentette ki mégegyszer határozottan, – nem -adok zsuett bankot… - -Bálvándy csak örült, hogy nem kellett játszania. Különben is még az -éjjel haza akart menni. Muki is fáradt volt, – hiszen egész éjszaka alig -aludt egy-két órát. – Bálvándyval együtt ő is távozott a kaszinóból. - -– Álmos vagyok… - -– Hallod-e, – javasolta Bálvándy mohón, – itt Kolozsvártt nem lehet jól -aludni, gyere hozzám, egy óra alatt Bálvándon vagyunk. - -Muki természetesen elfogadta a meghivást. Hiszen olyan kapóra jött… És -ugy befészkelte magát a Bálvándy-kastélyba, mint egy lengyel menekült. -Egy hétig ki se mozdult belőle. S hogy okát adja erdélyországi -kirándulásának, azt mondta gyanutalan házigazdájának, hogy birtokot -keres Erdélyben. - -– Ha csak az kell, – biztatta ez, – van itt birtok elég, de kikötöm -magamnak, hogy nélkülem egy viskót se vegyél, mert becsapnak. - -Muki megigérte, hogy lépést se tesz a megkérdezése nélkül. - -Ilyenformán továbbra is Bálvándon maradhatott. Két hétig folyton -birtokot nézett Bálvándyval. - -Csak egy hónap mulva szánta rá magát végre, hogy haza utazzék. A jeget -megtörte – gondolta magában, – átesett a kezdet nehézségein, ennyi -egyelőre elég neki. Majd vissza mehet Bálvándra, amikor akarja, meg volt -rá az ürügye: a birtokkeresés. - -Mielőtt vasutra ült volna, még levelet irt Ágnesnek. Beszámolt neki: - -„Édes Ágnes! Ugy megy minden, mint a karikacsapás. Az Istenek is velünk -vannak. Bálvándy pompás ember. Négy hétig folyton a társaságában voltam. -De még nem akarom brüszkirozni. Kolozsvártt ugy se lehet semmit se -csinálni: az élet nagyon törpe ott. Majd Pestre _lanszirozom_ s ott adom -be neki a maszlagot. Bizd rám. Belekóstoltam a dologba, most már kedvem -telik benne magamnak is. Mert kitaláltam egy formulát, ami némiképp -megnyugtatja a lelkiismeretemet: Eddig senki se becsült (mindig -piszkáltak egy pár rongyos ezer forint miatt), csak magam becsültem -magamat, (mert soha sem ártottam senkinek, csak önmagamnak). Hát most -megforditva lesz: lemondok az önbecsérzetről s a mások becsülésére fogok -pályázni, azaz másoknak fogok ártani a magam javára. Egyszóval ugy fogok -élni, mint az okos emberek. Ez a te tanácsod s igazad van. - -„Hanem aztán pontos légy a pénzzel drága kuzin, mert ha ki nem -fizethetem kártyaadósságaimat, megdől a formula s két szék között a -földre pottyanok. - -„Sajnálom szegény Toncsit, de nem tehetek róla. Én sem voltam rosszabb -nála s engem se kiméltek. Aki birja marja. Ez is a te mondásod s pompás -ez is. - -„Egy szó, mint száz, elhatároztam, hogy rossz ember leszek: lelketlen, -de korrekt kutya. De aztán próbáljon csak valaki froclizni!… - -„Egy hónapig most Pesten maradok. Oda irj, ha valami mondanivalód van. A -kapott tizezer forint felével megállapodásunk értelmében kártyaadósságot -fizetek, a másik felét meghagyom forgó tőkének. - -„Két-három hét mulva ismét lerándulok Toncsihoz. Azt mondtam neki, hogy -birtokot keresek Erdélyben. Jól csinálom, mi? De megteszek én most már -mindent, mert épp oly grandszenyőr akarok lenni, mint akár Belényesi -Elemér. Nyerni fogok! Még az is lehetséges, hogy visszaadom a te -huszezer forintodat is. - -„Pá, puszi, kuzinkám, ölel a te hü rokonod – Muki“. - -Mint ebből az össze-vissza levélből kivilágosodik, Muki Erdélyben -végképp megemésztette, sőt megkedvelte az Ágnes elveit… - -A Mukihoz hasonló ingatag emberek jellemét annak a miliőnek a szelleme -formálja meg, amelyben élnek. Minden attól függ, hogy az ilyen bábot -hová sodorja a sors… Szülőinek oltalmazó keze alatt pompás, lelkes -ifjuvá gyarapodott Muki a szeretet és tiszta erkölcsök égisze alatt. -Minden vizsgáját kitüntetéssel tette le, rajongott a szépért, a nemes -eszmékért, csupa láng volt, nagyratörő ambició… Mint ifju, lumpok -társaságába került, hát ő is belemerült a bünös élvezetek árjába… -Elvégezvén a jogot, segédfogalmazói állást vállalt a -belügyminiszteriumban, de miután senki se dolgozott ott, ő se dolgozott… -Majd hazahivta az apja gazdálkodni. A tiszteletreméltó szigoru ur -kordájában ismét formát cserélt Muki. Szorgalmas, kitünő gazda lett -belőle, mindaddig, amig az öreg hátat nem forditott az árnyékvilágnak. -Akkor egyet perdült, kettőt fordult a könnyelmü fiu: elkezdett ugy élni, -mint a többi megyéjebeli ezerholdas birtokos (holott igen uszott az ő -ezer holdja), ivott, lovacskázott, kártyázott, föllépett képviselőnek. -És minden vonalon megbukott. Tiz esztendő alatt elkészült az atyai -vagyonnal… Ezután megint becsületes ember lett belőle. Fölcsapott -szolgabirónak, tintát nyalt és vizet ivott… Ez se tartott csak három -esztendeig. Akkor meghalt a nagybátyja s ujabb ezer hold tulajdonosa -lett Muki. Oldalba nyomta az állását és fölrándult Budapestre nősülni. -Nő volt Pesten elég, de egyéb csábszer még több: egyet gondolt Muki -(azt, hogy kár lenne az aranyszabadságot rózsalánccal felcserélni), -beiratkozott a Nemzeti Kaszinóba – urnak. Kártyázott ismét, -lóversenyezett és primadonna-kultuszt üzött. És ujra megbukott minden -vonalon. Pénzét elnyerték, lovai letörtek, primadonáit elszerették. -Hovatovább eljátszotta emberi méltóságát is: egy pár be nem váltott bon -fejében kénytelen volt elszenvedni, hogy kártyahitelezői figurát -csináljanak belőle. Nem jártak el ellene szigoruan, föl sem jelentették -a választmánynak, mert sajnálták mégis, de éreztették vele, hogy türve -van… - -Nem csoda tehát, hogy a jó Muki ilyen jellemmel és ilyen viszonyok -között a rosszra is rá volt birható. Különösen, ha olyan erős egyén, -mint Ágnes, vetett kelepcét szellemi és erkölcsi épsége ellen. - - - - -NEGYEDIK FEJEZET. Muki báró a klubban. - -Mukit, akinek a terminusaiban már nem hitt eleven lélek a kaszinóban, -valóságos szenzációként fogadták a hitelezői, midőn egy toreádor -gőgjével kijelentette nekik, hogy: eb ura fakó, ő fizetni akar! - -– Hahó, te tréfálsz, Muki, – kacagott a szemébe Brenday Sándor báró, – -szinházi bankót el nem fogadok. - -Muki nyelt… - -– Kit öltél meg, öregem! – tréfálkozott vele még a szelid Belényesi -Károly gróf is. – Avagy csak álmodtad, hogy pénzed van? - -Muki ismét nyelt… - -– Ugy lesz az, – magyarázta egy bunkófejü, de cinegelábu sportsman -pózolva, (mint aki mindig fején szokta találni a szöget), – hogy eladta -a csontvázát az anthropológiai intézetnek: azzal fizet. - -Muki erre már kettőt nyelt és el is pirult hozzá. De hepciáskodnia még -nem lehetett, mert hátra volt még három hitelezője hatezer forint -értékben, akiket csak később lehetett kiegyenlitenie, az Ágnes második -tizezerforintos rátájából. Addig kuss volt neki. - -Hát nem hepciáskodott Muki, de gondolt magában valamit. Illetve ujabb -erőt nyert lelkének az a meggyőződése, amelyet Ágnes szuggerált bele: -hogy az embereket csakugyan nem érdemes kimélni, az emberek kegyetlenek -és gonoszok: kifognak a gyengébben, ha megbotlott, a helyett, hogy a -hóna alá nyulnának; s ha feltápászkodik valahogy nagy kínnal, csupa -ragadozó ösztönből visszanyomják a sárga földre… Igen, igen az élet egy -rút marakodás! Aki birja, marja!… - -Muki eme szivén átvonagló érzésének hatása alatt állott, midőn tárcájába -nyult. Ajkát összeszoritotta, keze reszketett az elfojtott dühtől. -Kinyitotta tárcáját és minden szó nélkül ezer forintot tett Brenday elé. -Belényesinek nyolcszáz forintot fizetett ki, a sportsman ezerhatszázat -kapott, Bór Dávid ezret. - -Azután fölkereste Muki többi hitelezőit is és valamennyinek a füléhez -ágaskodott: - -– Bocsánat, – sugta nekik alázatosan, – még ujév előtt eleget teendek -becsületbeli kötelezettségmnek. - -Ezek is kinevették. Nagyurak voltak, a pénzre nem volt szükségük, de egy -kis kegyetlenség jól esett nekik. - -Ám Muki az egyszer nem törődött a szégyenével. Majd annál gőgösebb lesz, -– gondota magában, – ha teljes joga lesz hozzá… Jó képet vágott, mint a -megszeliditett medve, de alattomban készen állott a halálos ölelésre is, -mert igen sajgott a sebe. Megesküdött magában, hogy senkit sem fog -kimélni soha. - -Azzal hátat forditott a kaszinónak és miután klub-élet nélkül immáron el -se tudta képzelni a természetet, beiratkozott a Nemzeti Körbe. Ott, a -reá nézve szüz talajon akarta kipróbálni uj alapokra fektetett -életelveit. - -Becsületet aratott velük… Különösen legujabb rangtársait kultiválta: a -báró-bankárokat, a nagykereskedőket, a cukorkirályokat, a hadsereg -bakkancsszállitóit és konzerv-apostolait, egyszóval a legujabb -arisztokráciát. S két hónap lefolyása alatt sikerült is a bőrüket -meghorzsolnia – elnyert tőlük, immár nem az előkelő ekartén, hanem a -lipótvárosi alsós-játékban, vagy kétszáz métermázsa édességet, ezer pár -bakkancsot, ötven darab hitelrészvényt s vagy tizezer doboz -gulyás-konzervet, – a nélkül, hogy áldozatai észrevették volna. Csak azt -vették észre, hogy igen kedves ember az ő uj barátjuk, egyszer sem -éreztette velük, hogy még veres a vérük… - -De az államférfiakat sem hanyagolta el a derék átlényegült Muki. -Meghizelegte őket, mert észrevette, hogy éppen a státus-férfiak a -leghiubb emberek. De meg is imponálta őket, mert azt is észrevette, hogy -nem éppen a legokosabbak: kormányozni tudnak, de csak ugy a világba; -forgatják a kereket, ami amugy is forog; tolják a szekeret, ami amugy is -halad, mert olyan a szerkezete. Az iránynyal nem törődnek, mert ugy se -ismerik az utakat; holmi rikordokat sem akarnak teremteni, mert az az -elvük: lassan, de biztosan. Zápor és mennydörgős ménkü nem -veszélyeztette őket, mert csendes volt a tenger és kék az ég. Ahhoz meg, -hogy kopik a hajó s szuvasodik az árboc, nem volt szemük… Pedig zugott -már a tenger méhe ott lent az alsó sötét régiókban s vészes párák -imbolyogtak a fojtó levegőben: kergették egymást, hogy egy ponton -összesürüdjenek. A föld vajudott s szörnyetegeket szült, akik ádáz -fogakkal marcangolták szülőjük emlőjét, mert nem adott nekik elég tejet… - -Tehát Muki megimponálta a státus-férfiakat. Valamikor elolvasta volt -Tocqueville könyvét és szolgabiró korában alkalma volt beletekinteni a -néplélek érdekes, izgató rejtelmeibe. Aztán a müvészetet is megérezte -mimóza idegzetével: annak óriási értéknevelő, léleknemesitő hatásait. -Okát talán nem tudta volna adni, de ösztönszerüleg sejtette, hogy egy -nemzet erejének igazi értékmérője a szellemi kulturája. Az a becsülete, -az életkedve, élettartamának a meghatározója. Mert minden, ami szellem, -közkincse az emberiségnek s az a nemzet, amely semmivel sem járul hozzá -eme közkincs gyarapitásához, olyan mint az ingyenélő: se rangja, se -tisztessége. - -Mukinak volt ilyen intenzivebb megérzése nem egy. Csak komolysága nem -volt hozzá. Tudásából s egyéb szellemi készletéből (a helyett, hogy -versenyképes tőkét csinált volna a maga és a köz javára) apró -galacsinokat gyurt, s mint neveletlen gyermek az asztalnál megdobálta -vele barátjait. Igy tett a miniszterekkel is. Legsulyosabb eszméit és -ötleteit kacagva fricskázta az orrukra… S azok nem haragudtak érte, -hanem elkapták a galacsint és beváltották aranyra a maguk dicsőségére… - -… Rengeteg ilyen galacsin szerepel a magyar közéletben, aminek alkotója -ismeretlen s ami a hatalmon lévők dicsőségének számlájára van felirva. S -a komikum a dologban nem az, hogy idegen cég alatt jelennek meg, hanem, -hogy elismerés helyett agyon bunkózzák érte az alkotóját. Nyilván, hogy -részt ne kérhessen belőle magának attól, aki a jutalmat kapta. - -Muki különben nem is kért belőle. S miután ezt föl is tételezték róla: -lebunkózás helyett kivételesen adtak neki némi aprópénzt az elismerés -nagy bankójából. Rövid időn bizonyos tekintélyre tett szert a klubban, -holott a kaszinóban egyebet se tartottak róla, minthogy lumpolni tud, de -kártyázni nem tud, egyébről meg fogalma sincs… Erdey miniszter, egy -csöndeseszü, de habajkaszáju demokrata, meggyőződvén róla, hogy nem esik -az a tekintélye rovására, egyszer nyiltan kifejezést adott abbeli -véleményének, hogy mágnásban még soha sem ismert olyan képzett és -éleseszü férfiut, mint éppen Muki. Sőt hozzátette, hogy beválnék -miniszternek is, ha nem lenne _gyerekes_. Nagyképüség nélkül nem tudott -a derék férfiu minisztert elképzelni se. - -Erre a dicsőségre nem is pályázott Muki. Tudatában sem volt szellemi -képességei értékének. Képzettségét semmire sem becsülte, mert ismerte a -viszonyokat: tudta, hogy a szellemi tőkét ugy se lehet nálunk -értékesiteni. Vagy ha igen, antisambrirozni, hizelegni kell, amihez -pedig ő nem értett. Tehát vagyoni függetlenségre vágyott csupán. Azaz -gazdagságra. Mert azt is tudta Muki, hogy a miniszternél is nagyobb -tekintély a nagy vagyon. Kormányoz, szónokol, büntet és jutalmaz, mint -Metternich, Kossuth és két király együttvéve. - -Egyik napról a másikra persze nem nő meg a szarvasbogár sem. Muki, mióta -okos emberré lett, megtanult várni is. Addig apró kitartással gyüjtötte -a garast. Kockázatokba nem ment bele. Azt tartotta egész bölcsen: -krajcárokból áll a forint. - -Persze az ő krajcáregységét nem lehetett szó szerint venni. A -bakkancs-báróval például tiz krajcárba játszotta a piké pointjét s -elnyert tőle egy ültőhelyében nem egyszer ötszáz forintot is. Egy hónap -alatt ilyenformán hatezer forintot sikerült összeharácsolni a klub -pénzes balekjeitől. Netto. Mert még vagy kétezer forintot el is költött -a tetejébe… - -Muki, midőn a hónap végén megcsinálta a mérleget, először nagyot -kacagott örömében, aztán hirtelen elkomolyodván, egy tükör elé állott s -fejbe csapta magát… - -– Óh, te ló! – szidta le saját becses személyét kiméletlenül, – hát nem -tudott az eszed előbb megjönni! Nemzeti Kaszinó kellett neked, ahol ugy -kártyáznak az emberek, mint Jupiter? És nem elég, hogy kifosztogattak, -azonfelül még meg is kínoztak, mintha te fosztogattad volna ki őket!… Te -borju, te vizipatkány, hát nem elég finom társaság egy ezerholdas urnak -egy csomó politikai báró, aki készséggel leadja neked a tejet és -azonfelül még respektálja is a kékvéredet?… Ha lett volna eszed, rég -megduplázhattad volna a vagyonodat, a helyett, hogy bemártogattad volna -az adósságok tengerébe. Most ujra kell kezdened az életet, mint egy -szabadságolt illavai rabnak… - -Szidta magát Muki, de annál jobban megszilárdult az elhatározása: -kitisztázza birtokát, megduplázza a vagyonát türelemmel, kitarással: -megkvadruplázza. Most már tudja, hogy nincs abban semmi ördöngősség, -csak megforditva kell csinálnia mindent, amit eddig csinált. Elég ékesen -beszél a hatezer forintja… Be se várta az Ágnes által kilátásba -helyezett második tizezer forintja esedékességét, nekiment a Nemzeti -Kaszinónak, hogy nyereségéből végképp kiegyenlitse összes -kártyaadósságait. Hitelezői ez alkalommal már nem üztek belőle gunyt. -Vagy mert elszoktak tőle, hosszas kimaradása következtében, vagy talán -egyéb okból, esetleg mert imponáltak ujonnan szerzett allürjei. - -Tény, hogy valósággal meghizott Muki a klubban, meghizott és elfelejtett -raccsolni is. Sőt bizonyos keménységet nyert az arca, orra és álla -körül. Régi lompos járása is karaktert cserélt: biz’ ő most már odavágta -a lábát a parkethez, egy csöppet se szégyelte magát. - -Somogyi gróf, a kártya-király, aki világéletében egyszer sem nevetett, -találóan jegyezte meg reá: - -– Eddig olyan volt, mint egy kiszuperált kötéltáncos, most meg ugy nézi -ki, mint egy ranzsirozott bugris. - -Muki nem hallotta a komoly ember viccét, de véletlenül füléhez ütődött -egy más megjegyzés: a Dengelegié: - -– Meglátjátok, ez az ember nem sokáig él: megszolidult. - -És Muki nem tért felette napirendre. Nem tartozott senkinek semmivel, -szabad volt, mint a madár, független, mint egy yankee: miért nem -mondhatta volna meg Dengeleginek a magáét, mikor a megjegyzése a májára -szállott?… Nekiment a gunyoros grófnak és leereszkedőleg megveregette a -vállát. - -– Kedves barátom, – vágta a szemébe maró szarkazmussal, – lehet, hogy -nem fogok sokáig élni, de még nem haltam meg, holott te rég halott vagy. - -A homály, amely ezt a mondást körülvette, arra a föltevésre adott okot, -hogy Muki erkölcsi halált gondolt. Dengelegi magyarázatot se kért tőle, -kiválasztott magának a kaszinó tagjai közül két jól fésült urat s -provokáltatta Mukit. - -És másnap alkalma volt Mukinak céllövő képességét bemutatni. Azaz be -kell vallani, hogy csak szerencséje volt, mert biz’ ő egy csöppet sem -tudott célozni, a golyó egész magától volt olyan kedves, hogy a -Dengelegi lábába szaladt. - -S ettől a pillanattól kezdve senki se packázott többé Mukival a -kaszinóban, mert combon lövetni senki sem akart… - -Az ujjá formált férfiu örömmel tapasztalta testi, erkölcsi és pénzügyi -gyarapodását s egy pillanatra sem jutott eszébe, hogy számot vessen a -lelkiismeretével. Ugy érezte magát uj lelkevilágában, mint a partra -kivetett hal, amelynek hosszas vergődés után végre sikerült magát a -vizbe beledobnia. Megtalálta a természetének megfelelő elemet. Szinte -csudálkozott rajta, hogy oly sokáig tévelyedett az élet zürzavarában. - -– Most már az a fő – elmélkedett, – hogy bele ne vesszen ujra valami nem -neki való szentimentális miliőbe. Egy pillanatra sem szabad a -kerékvágásból kizökkennie. E célból, vélte, bizonyos tréningnek kell -magát alávetnie. Szabályoznia kell életrendjét, szigoru elvi alapokra -kell helyezkednie. Mert a hideg észtől és a jó gyomortól függ minden. Ez -a kazán, az a gőzerő… Már pedig – bölcselkedett tovább, – a gépet -utánozza az ember, ha boldogulni akar, ne az emberi természetet, amit -össze-vissza rángat ezernyi esély és indulat… - -Muki föltette magában, hogy minden egyes tettét szigoru birálat alá -fogja venni, mielőtt végrehajtaná. Nem fog elkövetni semmi fölöslegeset, -viszont semmi olyast sem fog elmulasztani, ami hasznára válhatik. -Szivére nem hallgat, az rossz tanácsadó s holmi magasabb lelki -gyönyörökkel áltatja az embert. Pedig hát a legnagyobb gyönyör: a -haszon. A fülemüle gyönyörüen csattog és – megreped a szive; a szemtelen -veréb a pajtában dőzsöl és – meghizik. - -Csak ugy dült Mukiból a közönséges emberek egészséges, otromba -filozófiája. És mégis, nagyobb urat mutatott, mint valaha. A szénája és -a ruhája rendben voltak, pedig abból itélnek az emberek. Ki törődik -azzal, hogy milyen valaki belülről, ha kivülről cifrát mutat. - -Muki igen cifrát mutatott. Pompás, fölényes modora és nagy, -arisztokratikus orra volt. Kitünő elegánciával öltözködött és fejezte ki -magát. Az asszonyokat mézzel etette, a férfiakat – ecettel. Amazok -megszerették ennek következtében, emezek féltek a csipéseitől. -Következésképen mindenki hizelgett neki… És nőtt, nőtt Muki, olyan -hihetetlen gyorsasággal, mint a hindubüvész fája, amelyre öt perccel a -magja kicsirázása után föl lehetett mászni. Pedig nem tett egyebet, mint -hogy kivetkőzött halhatatlan emberi lelkéből… - -Átlényegülési folyamatának ilyetén stádiumában találta Mukit Ágnes -levele: - -„Kedves Muki! Egy hónap óta semmit sem irsz, tehát minden valószinüség -szerint nem is csináltál semmit. Vigyázz Muki, én nem játszom a -szavammal! Ha elfogyott a pénzed, adok à conto, csak gyere Dormándra. -Különben is okvetlenül ki akarlak kérdezni, mert tudnom kell, mit -végeztél. Ölel Ágnes.“ - -Mukit még jobb kedvre hangolta ez a levél, mint amilyenben volt. - -– Hol maradt ez a leány? – s aprókat kacagott magában – hanyatt esnék, -ha tudná, hogy mit csinált belőlem. - -Azzal azon melegében iróasztalához ült s széles jókedvében igy válaszolt -hugának: - -„Dear Ágnes! Igaz, hogy egy hónap óta nem irtam neked, de az már nem -igaz, hogy nem csináltam semmit. Bár egyelőre, bevallom, csak magamnak -dolgoztam. Ám közvetve az is a te javadra fog szolgálni. Mert ha azt -akarod, hogy levegyem lábáról a te széles talpu Toncsidat, először -magamnak kell megizmosodnom… Izmosodom is szépecskén. Agyon nyerem -magamat a kártyán, csupa szamárral játszom. Kifizettem minden -kártyaadósságomat és combon lőttem egy barátomat. A minisztereket is -kezelem: megcirógatom a képüket, de hátulról csipek rajtuk. Ez kitünő -metódus, a szamár is megnő tőle. - -„Különben légy teljesen nyugodt my dear love. Azért nem megyek hozzád -Dormándra referálni, mert holnapután Bálvándyhoz utazom. Pénzem van, de -azért reflektálok a második rátára is, mert télen nagyba akarok -kártyázni, szükségem lesz a forgótőkére. - -„Nagyon szeretlek, amiért kinyitottad a szememet. Minden vonalon igazad -volt. A lelkem csöppet sem mar azért, mert kozák lettem… Hálából mindent -megteszek az érdekedben. Most már magam is tudok bizni a lehetetlenben -is. - -„Addio mio amore, pá puszi – a te hálás tanitványod, – Muki.“ - -„Ps. Bálvándról majd irok neked.“ - - - - -ÖTÖDIK FEJEZET. Zsuzsa. - -Bálvándy kitörő örömmel látta magánál viszont Mukit. Még össze is -csókolózott vele. - -A kis embernek nem tetszett most ez a nagy szivesség. Jobb szerette -volna, ha a házigazda valami falusi tréfával fogadja vala, a Józsa Gyuri -vagy a Sándor Móric tempója szerint. Immár unta a szubtilitásokat, a -vastag vonásokat kedvelte meg. - -A Bálvándy csókját azonban még sem volt szive visszautasitani. Ő is -cuppantott egyet, de csak egyet, aztán válla közé csapott a barátjának. - -– Hó – szisszent ez fel, – ne verekedjél. - -És belecsikkantott a véknyába. - -Muki is felszisszent… Bomlottak jókedvükben, cicáztak egymással az -előkelő urak, akár a konfliskocsisok a _standon_, ha nagy a hideg… Aztán -rágyujtottak egy havannára és leültek a parkban egy nagy diófa alá. -Nevezetes fa volt ez, nevezetesebb, mint ők. A monda szerint Apafy -Mihály uram, a fejedelem, órát javitgatott alatta. Bár lehet, hogy -hazudik a monda, semmi sem biztos, csak a halál. - -Mindegy, – a fő, hogy gyönyörü volt a diófa és jól termett. Tele volt -gyümölcscsel és hüs árnyékot adott. De egyéb hüsitőről is gondoskodott a -Bálvándy komornyikja. Bort plántált a fa alatti asztalra és mindenféle -kénes és szénsavas ásványvizet: málnásit, parádit, suligulit. - -– Minek ez a luxus? – tréfált vele Muki. – Hozzon inkább egy palack -sört. - -Bodorodott az is. - -Muki egymásba fonta cingár lábszárait, mintha utánozni akarta volna az -alatta nyekegő fonott kertiszék stilját és élvezte az üde hegyi levegőt. -Nagyokat szippantott belőle s megdicsérte az illatát. - -– Itt jó dolga van a tüdőnek, – mondta. – De meg is látszik rajtad, – -tette hozzá. – Vajjon sokáig élnek-e a Bálvándyak? - -– Azok sokáig élnek, – válaszolt a házigazda. – Az apám hatvan esztendős -volt, mikor születtem neki s kilencvenedik évében halt meg. - -– Bravó! – Én is éppen addig akarok élni… Hát te? - -– Én százig. Nekem igen kemény a husom. Maholnap ötven éves leszek és -átugrom ezt az asztalt. - -– Ne bolondozzál! - -– Becsületemre!… - -A becsületszónak hinni kellett. Muki megirigyelte a barátja kemény -husát. - -– Az ördögbe, – szaladt ki száján az irigysége. – Hogy csináltad? - -– Szolid voltam és sok haricska-puliszkát ettem. - -– Hát az jó: a haricska-puliszka? - -– Meghiszem azt. Ha akarod, csináltatok estére. - -– Csináltass. Mindent csináltathatsz, csak rántott csirkét ne, mert -attól utáltam meg a nyarat falun. - -– Hahaha, hihihu, – kacagott Bálvándy, – ne félj, fatányérost fogsz -kapni káposztaborral. - -– No arra kiváncsi vagyok: a káposztaborra. - -– Az igen kitünő, – állitotta Bálvándy és azt is megmagyarázta, hogy -miért kitünő. - -Nincs olyan erdélyi ur, még ha fejedelmi sarj is, aki ne értene a -konyhamüvészethez. Gróf T...y valóságos ételköltő, olyan ételeket -komponál, amiket senki se tud megcsinálni az ő szakácsán kivül. A -sneffet például ugy sütteti meg, hogy belevarratja egy kappanba, a -kappant egy pulykába, a pulykát végre egy borjuba. Tehát alapjában véve -nem is sül a sneff és mégis megsül. Ebben van a vicc. Kár, hogy -költséges egy kicsit. - -De volt invenciója Bálvándynak is. Ő is szerkesztett nem egy -ételkölteményt. Ilyen volt a rákpástétom irósvajas-tésztában és az -uborkával megspékelt ürügerinc, tárkonyecetes lében. - -Muki már ismerte ezeket az ételeket. Nem felejtkezett meg róluk. - -– Mikor csináltatsz egyszer ecetes ürüt? – kérdezte a gazdáját. - -– Majd holnap, – jelentette az örömmel, – a gyermekeim tiszteletére. - -Muki bizony nem is tudta, (vagy elfelejtette), hogy Bálvándynak -gyermekei vannak. - -– Hát hol vannak a gyermekeid? - -– Angliában voltak lord Chesternél. - -– Chesternél, hát már olyan nagyok? - -– Hisz beszéltem neked róluk… A fiam huszonkét éves, a leányom -tizenkilenc; holnapra várom őket haza. - -– Örülök, hogy megismerkedhetem velük… - -– Csak arra kérlek – figyelmeztette barátját Toncsi báró kissé -meglapulva, – hogy legyünk komolyabbak, ha itt lesznek. - -– Pardon, – kérte ki magának Muki a figyelmeztetést, – csak nem -gondolod, hogy egy előkelő fiatal hölgy… - -– Nem a leányom miatt, – vágta el a szavát Bálvándy, – az pompás egy -leány, olyan szilaj és jókedvü, hogy felmászik neked az almafára is, -hanem a fiam… - -Muki elnevette magát. - -– Hahaha, félsz a fiadtól? - -– Attól tartok, hogy szamárnak hisz. - -– Ne mondd… - -– Becsületemre! - -– Hát olyan? - -– Olyan. Rengeteget összetanult… Képzelheted: pápaszemet visel az orrán, -mint egy német professzor. - -– Pápaszemet, hüha! - -– Pápaszemet. Ötszáz éves a nemzetségünk, de ő közöttünk az első, aki -pápaszemet visel. - -– Pedig, – jegyezte meg Muki, – a hegyek között nem igen szokott az -ember szeme elkopni. - -– Hát hol? - -– Az Alföldön, a laposon. - -– A laposon? Hogy-hogy? - -– Ugy, hogy ott igen nagy distanciákat kell neki leküzdenie s nem -pihenhet meg sehol. - -– Ezt nem is tudtam, – vallotta be Bálvándy komolyan, – bár – tette -hozzá, – ugy se segithettem volna a fiam szemén, mert erővel Lipcsébe -kivánkozott valami hires tudós miatt, az pedig laposon fekszik, ugy-e? - -– Lipcse? Laposon… Hát olyan tudományszomjas a fiad? - -– Olyan. Egyebet nem is iszik, mert gyülöli a bort. - -– De erős azért? – folytatta Muki a pongyola párbeszédet. - -– Nagyon erős, talán még nálamnál is erősebb. - -– Kiváncsi vagyok rá nagyon. - -– A leányom, mondta Bálvándy – jobban fog neked tetszeni. Annak nem kell -a tudomány, azonban megüli a töretlen harmadfü csikót is. - -– Óriási! - -– Aztán – dicsekedett a büszke apa, – nem azért mondom, mert az enyém, -de szép is a gyerek, mint egy erdei tündér. A haja és szeme fekete, mint -az ében, arca rózsás és ragyog a jókedvtől. - -Idáig csak lafatyolt Muki, nyeglén darálta a szót, mint a kávéőrlő, de -hogy szép leányra fordult a szóbeszéd, egyszeribe felvillanyozódott. -Begombolta kabátját és kihuzta magát, mintha már ott is állott volna az -erdei tündér előtt. - -– A szép nő – állitotta lelkesen, – a teremtés legnagyobb csudája. - -Bálvándy nevetett. - -– Nagy kópé voltál te, Muki? – kérdezte jókedvüen. - -– Nem mondhatnám, – vallotta be Muki őszintén, – bomlottam az -asszonyokért, bomlottam, de igen gyáva voltam velük szemben. - -– Hihihi, – s jóizüt kacagott Bálvándy, – én éppen az ellenkezőjét -mondhatom magamról. Én minden téren élhetetlen voltam az életben, de a -csóktol sohasem féltem. Második természetemmé vált. Még házasember -koromban sem mulasztottam el soha, ha alkalom adódott reá, pedig nagyon -szerettem a feleségemet. - -– És soha sem vesztettél rajta? – kérdezte Muki irigyen. - -– Dehogy nem, majdnem mindig kikaptam, mert nem tartottam átmeneteket: -mindjárt a csókon kezdtem. - -– Az még nem rajtavesztés, – vélte Muki – ha nagyobb baj nem történt -veled… - -– Egyszer bizony, – vallotta be Toncsi báró naivan, – rosszabbul is -jártam… Házas ember koromban történt, – mesélte, – Magyarországon -jártam, kosokat akartam venni egy felvidéki urtól… A gazdát nem találtam -ott, csak a leányát. Akárcsak az a kastély, amelyben lakott, oly zord -volt ez a leány. De csunya is, mint az északi szélvész és lompos, mint -egy cseléd. Én annak is néztem és tekintettel a vöröses hajára, a mi -kivételképpen igazán szép volt rajta, megcsókoltam. - -– Furcsa passzió! – nevetett Muki. - -– Meg is adtam az árát, – folytatta kalandja elbeszélését a házigazda, – -mert a leány annak az egy bolondos csóknak a fejében azt követelte -tőlem, hogy elvegyem. Hiába magyaráztam neki, hogy hiszen nős vagyok s -szép fiatal a feleségem, ő makacsul ragaszkodott a követeléséhez. Hogy -vár rám akármeddig is… Hallottál ilyen bolondot? – háborodott fel -Bálvándy a furcsa eset emlékére: – vár reám, vár!… Mi az ördögre várhat? -– gondoltam el magamban – csak nem őrült meg, hogy a feleségem halálára -várjon?… Alig birtam tőle elmenekülni s az emlékét nem is tudtam végképp -lerázni soha; az váltig velem volt, nyugtalanitott, kisértett, szegény -elhunyt feleségem koporsójánál is. Ott különösen. A régi emlékkel együtt -mintha maga a leány is megelevenedett volna: láttam testének szögletes -vonalait, savószinü szemét, amelyből csak ugy dült a hajthatatlan -akarat… Macskaszerü sompolygással közeledett felém, szinte hallottam a -szavát is, amint diadalmas hangon a szemembe vágta: – Ugy-e nem voltam -őrült, nem hiába vártam reád?… Valóságos vizió volt, hallucináció, – -fejezte be Bálvándy a különös történetet, mély lélegzetet véve az utolsó -szó után. - -Muki növekedő figyelemmel hallgatott. Képzeletét eleitől fogva -megragadta egy távoli sejtelem s mindvégig fogva tartotta. A Bálvándy -jellemző szavaiból markáns szilhuettben bontakozott ki az Ágnes képe. -Szép vörhenyes hajával, savószin szemével és csunya arcvonásaival. De a -jellemére is rávallott a történet pointje. Muki csaknem biztosra vette, -hogy nem csal a sejtelme. - -Azonban (bár a teljes bizonyosság kedvéért szeretett volna egy pár -kérdést intézni Bálvándyhoz), volt annyi esze, hogy hallgasson. -Aknamunkát vállalt, hát nem állhat ki a napfényre, – vélte, – -Bálvándynak még csak sejtenie sem szabad, hogy mit forral ellene, mert -ha gyanura kap, veszve az ügye. A jámbor férfiunak minden bizalmára -szüksége volt. - -Tehát hallgatott Muki. Egyelőre megelégedett azzal a tudattal, hogy -Bálvándy nem felejtette el Ágnest: husz év multán sem tudta magát a -hatása alól emancipálni. Ez pedig nagy nyeresége volt az ügynek. Az -Ágnes titokzatos szuggeráló erejét bizonyitotta s a Bálvándy -gyöngeségét. Mintha szemmel verte volna meg a vénleány a férfit, mintha -meghipnotizálta volna, hogy örök időkre magához láncolja! - -Vannak az emberi lelkek egymáshoz való viszonyaiban ilyen megfoghatatlan -rejtelmek… - -… Muki még aznap megirta Ágnesnek, mint tudta meg a titkát (bár nem -emlitette a nevét) magától Bálvándytól. Most már neki állott feljebb. -Megleckéztette hugát a bizalmatlanságáért. - -„Fiam, – irta neki egyebek között, – ha azt akarod, hogy hamarosan -elfogjam, ne tartsd zsákban a macskát. Nem vagy már tizenhat éves. -Adandó alkalommal mindent el kell nekem mondanod stb…“ - -Másnap délben full dresszbe vágta magát Muki az ebédhez: szürke -redingótot, fehér mellényt, batiszt inget öltött s narancssárga csokrot -kötött a nyakába. Igy várta az erdei tündért, akinek közvetlenül ebéd -előtt kellett megérkeznie. - -Meg is érkezett a bátyjával együtt. Bálvándy kiszaladt eléjük, Muki a -szobában maradt s az ablaküveghez lapitotta az orrát, hogy annyival is -közelebbről láthassa az érkezőket. Azaz csak a leány érdekelte őt: a -tündér. - -Egyelőre nem sokat látott belőle. A leány magas, vállas termetét bő -szalmaszinselyem utazóköpönyeg fedte, arcát meg egy széles karimáju -pofoncsapott panama kalap takarta el… Azonban látott a helyett egy -ugrást, ami becsületére vált volna magának szennorita Carmencitának is. -A leány ugyanis egy gyors mesteri fogással összekapván szoknyáját a -térde magasságában, be se várta, hogy a lovak végképp elcsendesedjenek, -egy merész szökéssel kint termett a batárból s egyenesen apja nyakába -röpült… Erre puszik következtek, rengeteg mennyiségü puszi. Mukinak az -ablakon át is belecsattogtak a fülébe… - -Aztán a pápaszemes fiu szállott ki a kocsiból. Azaz hogy ezuttal nem -volt az orrán pápaszem. Nem is kivánkozott rá. Merészképü, daliás -tartásu legény volt a fiatal Bálvándy. Vastag nyaka, széles, szögletes -homloka s ruganyos járása nem közönséges fizikai erőt árult el. -Egyszóval szép férfi volt. Valami hóditó keménység s egyben melankólikus -szivjóság ömlött el egész lényén. A nagyakaratu fölényes jellemü férfiak -tipusa volt. Nem lehetett rajta csudálkozni, hogy imponált az apjának. - -… Különb az öregnél, annyi szent bizonyos, – konstatálta Muki is az -ablakban, bár csak egy szempillantást vetett a fiatalemberre. A többit -mind a panama kalap alá szerette volna csempészni. A sok csók roppantul -felizgatta a fantáziáját. Mindenáron látni akarta a leány arcát, -legalább is a csókos ajakát… Milyen lehet? Ives-e, mint a felajzott -nyil? Pici-piros-e, mint a cseresznye? Avagy nedves-e, mint a szamóca? -Játékos-e, mint a csicsergő madáré, vagy… - -Egyszóval nagy szépségeket sejtett Muki a panama alatt. De egyelőre csak -a leány termetét tudta a képzelete megrajzolni azokból a jelekből, -amiket merész, ruganyos járása közben itt-ott elárult a testén -megfeszült köpenyeg. - -– Vénusz, – konstatálta fenhangon, – egy szélesvállu, karcsu Vénusz. - -Aztán meghallotta a leány hangját is, szelesen gyors beszédjét és széles -dallamos kacagását. S nagy szakértő létére leszürte a következtetést -ezekből a jelekből is: – jó gyerek, egyenes lelkü, tiszta mint a hó… - -Eltalálta… Bálvándy Zsuzsa azok közé a leányok közé tartozott, akik -abból a pazar fényességből, amit magukkal hoztak a világra a lelkükben, -hogy áldást, örömet és boldogságot árasszanak szerteszét az emberek -között: egy szikrányit sem vesztettek el abban a szürke gomolyban, ahol -a müveltség és illem jegyében az emberidomitás oktalan és sokszor -izléstelen munkája folyik. Maga volt a dicső természet, ami nem -tévedhet, mert örök isteni törvények irányitják… Rózsák fakadtak a -Bálvándy Zsuzsa nyomában. Szépsége gyönyöröket teremtett, szivjósága -nemesitett, előkelősége fölemelt. Ember volt: hibái neki is lehettek, de -azokat senki se látta meg szüzies lénye ragyogásától… Szülői egy -világhires drezdai nevelőintézetben neveltették. Az intézet igazgatónője -(derék nő lehetett) egy levélben – igy jellemezte Zsuzsát szülőinek: - -„Az önök leánya maga a megtestesült női eszmény. Megsejti a szépet és a -jót; mi nem is neveljük őt. Hadd fejlődjék teljesen önmagából, mert az ő -lelki kincseihez képest szegényesek a mi pedagógiai tudásunk értékei. -Azt ajánlom méltóságtoknak is, hogy teljes szabadságot adjanak neki. -Hatalmas ösztönök oltalma alatt áll: olyan leány mint ő, minden -veszedelemmel szemben vértezve van stb.“ - -Talán épen ennek a levélnek a hatása alatt engedte meg Bálvándy a -leánynak, hogy európai tanulmány-körutjában elkisérje bátyját. -Mindössze, hogy egy idősebb komornát rendelt melléje… - -… Erről a körutról tértek vissza a Bálvándy gyermekei. Beutazták az -egész kontinenst Oroszország kivételével, aztán áthajóztak Angliába. -Rövid idei londoni tartózkodás után elfogadtak egy (a Rhédey család -révén) távoli rokonuk, lord Chester meghivását Chester-castleba. Ott -végig élvezték az angol kastélyélet (castle-life) nagyszabásu, ünnepies -és mégis utólérhetetlenül bájos örömeit, aztán hazajöttek. - -Mellesleg legyen mondva, Zsuzsába halálosan beleszeretett a lord Chester -másodszülött fia, a csinos Percy baronet. A leánynak is tetszett a -derék, komoly gavallér, de (egyelőre legalább) nem annyira, hogy hazát -cserélt volna érte. Kosarat nem adott neki, sőt meghivta Bálvándra, csak -azt jelentette ki egész határozottsággal, hogy mint magyar asszony akar -meghalni… - -Bálvándy semmit sem tudott erről a szivügyről, leánya csak annyit irt -meg neki, hogy utólagos beleegyezése reményében, meghivta a baronetet -Bálvándra. - -A tősgyökeres magyar ur nem igen örült a szerencsének, mert szót se -vallott angolul, de meg félt is Albion fiainak köztudomásu mókáitól, – -mindazonáltal egy szóval sem kifogásolta leánya meghivását… - -– Miféle legény az a te baroneted? – volt az első kérdése leányához, -midőn azt karonfogvást a kastélyba, illetve szobájába vezette. - -– Az egy csinos fiu, apa, – válaszolt Zsuzsa hamoskásan kacsintva, – -csak az a kár, hogy beretválja a bajuszát. - -– A manóba, hát csupaszszáju? - -– Mint a fiókveréb, de a tartása olyan, mint a sasé. - -– Csak nem bomlottál bele? - -– Nem egészen, – válaszolt a leány felséges őszinteséggel, – de ha -bajusza lenne és magyar lenne és kissé vidámabb lenne és… - -– Az ördögbe – kacagott Bálvándy, – mi kellene még? - -– Jobb szeretném, ha barna lenne – s versenyt nevetett apjával a leány, -– olyan szőkepiros a képe, mint egy leányé. - -– Hühü, az baj, – tréfálkozott a boldog apa, – mert majd azt hinnéd, ha -mégis férjed találna lenni, hogy te vagy az ur a háznál. - -– Igazad lehet, apa, – ismerte be a leány, aztán még egy utolsó csókot -cuppantván az arcára, eltuszkolta magától az apját: – Most menj, mert -átöltözködöm… Küldd be Julit. - -– Jó – s kotródott Bálvándy, – de siess, mert kész az ebéd s vendég is -van a háznál: egy pompás vén fickó, aki igen kiváncsi rád. - -– Sietek, apácska… - -Bálvándy beküldte leányához a komornát, aztán a fia szobájába furakodott -be: nem tudott betelni rég nem látott szép gyermekeivel. - - - - -HATODIK FEJEZET. Késői szerelem. - -– Jó szinben vagy, fiam, – gyönyörködött Bálvándy a fiában, – mintha -megélénkültél volna egy kicsit. - -– Nagyon jól éreztem magamat Angliában, a hatalmas, acélos férfiak -között. - -Bálvándy soviniszta lelkét kissé bántotta a fia ilyetén elragadtatása. - -– Acélosak lehetnek, – jegyezte meg kelletlenül, – de nem acélosabbak, -mint mink. - -A fiatal báró csak a fejét rázta. - -– Hej, apám, nem az izmokról beszélek én. - -– Hát miről? - -– Az akarat acéljáról: a jellemről. - -Bálvándynak megnyult az orra. Magyarok akaratáról, ha soviniszta volt -is, nem igen cseveghetett jóhiszemüleg, de a jellemüket nem engedte. - -– Ejnye fiam, ha lusták vagyunk is, szivünkhöz és jellemünkhöz nem -férhet szó. - -Megint csak mosolygott a fiatal báró. - -– Majd egyszer elmondom neked, mit értek én az angolokkal együtt jellem -alatt. - -– Mondd el most, kiváncsi vagyok. - -– Egy példát mondok el, – teljesitette a fiu apja kivánságát – … A -dusgazdag lord Leeds másodszülött fia, – kezdte, – elhatározta, hogy -hüségét megjutalmazandó, feleségül veszi régi kedvesét, egy másodrendü -szinésznőt. Az apja erre kijelentette, hogy kitagadja. A fiu -elhatározását ez egy csöppet sem gyöngitette meg, elvette a szeretőjét. -És szavának állott az apa is… A pazar kényelemben felnevelt gavallér -pillanatra sem esett kétségbe: a nélkül, hogy csak egy szóval is -könyörgött, vagy a legkisebb szemrehányást tette volna atyjának, -áthajózott feleségével Amerikába és miután egyéb foglalkozást nem -kapott, beállott pincérnek. Tiz évig pincérkedett, aztán szájától -megvont garasaival maga nyitott vendéglőt. De nemcsak ugy bolondjában -ám. Először minden szakmájába vágó ismeretet elsajátitott: megtanulta a -szakácsmesterséget is. Mert azt tartotta, hogy a genlemant a becsülete -kötelezi arra, hogy jól végezze, amibe belefogott. Annál jobban, mennél -előkelőbb, mennél alacsonyabb rendü a vállalkozása… További tiz évig -vendéglősködött a lord fia s miután csakugyan jól teljesitette -kötelességét, meggazdagodott. Egyben meggyarapodott a népszerüsége, -tekintélye is. Beválasztották a kongresszusba (az Egyesült-Államok -képviselőháza), később szenátor lett, ma minisztere az -Egyesült-Államnak; de lehet még belőle köztársasági elnök is… Hát – -fejezte be a fiatal báró a példát, – ezt nevezem én jellemnek. Nálunk -nincs ilyen. - -Bálvándy elszontyolodott. A példa sehogy sem tetszett neki, viszont -egyetlen tárgyilagos ellenvetést sem tudott ellene felhozni. Csak ennyit -motyogott: - -– Ez egy egyszerü meggazdagodási eset, ami nálunk is gyakran előfordul. - -– De nem az urak társadalmában, – állitotta a fia. – Ha valaki közülünk -a lejtőre kerül, legurul a mélybe s ott marad, mert eszébe sem jut, hogy -annak, aki egyszer elbukott, ujra kell kezdenie az életet, ha ur is. -Ott, ahol a napszámos kezdi. A különbség a bukott ur és a munkás között -csak az, hogy ennek soha sem is volt társadalmi poziciója, holott neki -azért nincs, mert elvesztette. A munkásnak szivós kitartással kell -megszereznie azt, amit neki csak vissza kell szereznie. Az pedig nagy -különbség. Mert az ur már tudja az utat. Vele született kvalitásai, -nagyobb müveltsége és látóköre is megkönnyiti a haladását. És – -háborodott föl a fiatal báró, – még sem tud a munkással versenyezni. -Igen, mert ott szeretné folytatni, ahol elhagyta: a lejtő ama végzetes -pontján, ahonnan lebukott, ami képtelenség, mert hiszen a lejtő lábánál -hever. - -– Egyszóval, – akart az apa véget vetni fia fejtegetésének, – te csak -azt tartod jellemnek, ha valaki kapaszkodni tud… - -– Azt – válaszolta a fia határozottan. – Ha megteszi a munka embere, aki -a tőle független semmiből emelkedik a csucsra, – megteheti az ur is, aki -önhibájából sülyedt bele a semmibe. Már az előkelősége (amely neki -kiváltságos helyzetet biztositott, mig el nem játszotta a játékait) – az -előkelősége is kötelezi arra, hogy helyre hozza azt, amit maga vesztett -el. A lord-ivadék vezérelve lebegjen a szeme előtt: azért vagyok ur, -hogy jobban végezzem másnál, amibe belefogok. S biztosithatlak atyám, – -állitotta a fiu, – hogy ennek a vezérelvnek jegyében győzni is fog. - -Bálvándy megrázta fejét. - -– Az még nem következés, – jegyezte meg, – hogy az, ami Angliában, vagy -Amerikában lehetséges, nálunk is az. Én nem tudok elképzelni egy olyan -bukott urat, akit a társadalom ujra _feleresszen_ a csucsra. - -– Mert – világositotta fel a fia, – még nem ismertél olyan embert, aki -ezt megpróbálta volna: nem ismertél olyan jellemet. - -– Lehet, – hagyta helyben Bálvándy kedvetlenül, – de most ne -vitatkozzunk erről, menjünk ebédelni. - -És karonfogta az öltözködéssel éppen elkészült fiát… - -Zsuzsa már kint állott akkor az ebédlő előtti kőtornácon fehér battiszt -ruhában, üdén, pirosan, akárcsak az a rózsa, amit fekete hajába tüzött. -Ott lebegett, mosolygott Muki körül, kedveskedett, csicsergett neki, -mint madár a bokornak, mielőtt az ágára szállna. - -Muki csak nézte, bambán mosolyogva, nekipirulva, mint egy iskolásgyerek. - -A Zsuzsa mandulavágásu, kacagó szemében csintalan dsinek játszadoztak s -kicsufolták a talajavesztett kopasz férfiut. - -– Ejnye, – szólalt meg az egyik, a Zsuzsa piciny piros ives ajakára -szökve – (tehát ilyen volt a szép lány csókos ajaka), – ejnye, hát -beszéljen már maga is, még nem hallottam a hangját. - -– Ee, – hallatta magát Muki erre – ee… - -– Ez nem elég, – szólalt meg egy másik dsin a Zsuzsa ajkáról, – -beszéljen emberi hangon, egész szavakat. - -Muki, mintha csak meghallotta volna a dsinek nem hallható hangját, -megszólalt végre: - -– Olyan furcsa vagyok ma, nem tudom, mi lelt!… - -Bálvándyék éppen akkor érkeztek a tornácra. - -– Nini, – jegyezte meg Toncsi papa, – mint látom, ti már össze is -barátkoztatok. - -– Csak én, – hamiskodott Zsuzsa, – Hervay báró még vad egy kicsit. - -Bálvándy mindazonáltal bemutatta neki a fiát. - -– Fiam: Bálint. - -Az urak kezet fogtak, s egy pár udvarias frázist váltottak egymással… A -Zsuzsa hajából kiesett a rózsa, Muki rávetette magát, mintha attól félt -volna, hogy elrepül a virág. És elcsipvén a rózsát, átadta a leánynak. - -– Köszönöm, – mondta ez s (valószinüleg azért, mert nem volt tükör a -tornácon) keblére tüzte a rózsát: a bimbót – két bimbó közé. Aztán, -mivelhogy megkondult az ebédre hivó harang, a báró mellé szökött és -elkapta a karját negédesen. - -– A karját, édes báró… De szaladjunk, mert roppant éhes vagyok… - -Az ilyes előkelő körökben nem járja, sőt neveletlenség számba megy, de -Zsuzsának oly jól állott ez a neveletlenség, mint a vadvirágkoszoru a -tündér fején… - -Az ebéd pompásan sikerült. Asztalra került a házigazda mindkét -találmánya is: az irósvajas rák és a tárkonyecetes ürüsült. Bálvándy -folyton piszkálta Mukit, hogy provokálja az elismerését, de az most oly -szórakozott volt, hogy váltig csak evett s egy szóval sem dicsért -semmit. Biztosan nem is érezte az étel izét (mint csakhamar _elárulta_), -magasabb régiókban járt a képzelete. Ám a szapora szives koccintások -folyamán végre neki bodorodott lebüvölt szelleme és elkezdett szikrát -szórni. A nőről beszélt, az örök-nőről, aki mindig egyforma volt, ha -Egyptomban született a Fáraók körében, ha római matrónának, ha ladynek, -ha magyarok nagyasszonyának. Odáig ment, hogy bebizonyitotta, miszerint -Kleopátra tökéletesen egy tipus azzal a szegény kis cselédleánynyal, aki -szerelmi bánatában marólugot iszik… A nőnek – állitotta, – nincs -megkülönböztető nemzeti, sőt faji jellege sem, mert csak egy jellege -van: a szerelem vágya. Egyszóval homogén teremtés a nő, jelleme alig -ismer megkülönböztető, osztályozó vonalakat… - -Zsuzsát, bármily fordulatos volt is, nem tévesztette meg a Muki báró -játszi dialektikája. - -– Megcáfolom, báró – jelentette ki s komolyra biggyesztette játékos -ajakát, – én bennem olyan erős a faji jelleg és a hazaszeretet, hogy -képtelen lennék más országban élni. - -– Még nem szeretett, – bátorkodott Muki megjegyezni. - -– Talán nem, – ismerte be a leány, – de azt csak érzem, hogy nagyon -tudnék szeretni. És még se lennék idegen ország asszonya soha-soha! - -Bálint bárónak nem tetszett a társalgás ilyetén fordulata. - -– Ne beszéljetek szerelemről: az komoly dolog, – mondta kelletlenül. - -De a huga lefőzte. - -– Hisz épp azért beszélünk róla, mert komoly. - -– Igaza van Bálintnak, – vette Bálvándy pártfogásába a fiát, mert az -egyszer, ha tudtán kivül is, malmára hajtotta a vizet, – térjünk át egy -könnyebb témára, ebéd közben nem jó gondolkozni. - -Bálint elnevette magát. - -– Igy találkoznak a nagy szellemek, – mondta, – Werner is azt állitja. - -– Ki az a Werner? - -– A hires lipcsei professzor. - -– Vagy ugy!… Okos ember lehet. - -– Reggeltől estig dolgozik, a legtranscendentálisabb témákon töri a -fejét, komor, mint Dante s fölényes, mint Voltaire, de ha asztalnál ül -azonnal átvedlik: egy sörivó student se lehetne nálánál bolondosabb. - -Bálvándyt érdekelni kezdte a tudós. - -– Mit csinál az asztalnál? - -– Rossz vicceket, – felelte Muki. – Közben iszik, mint a lyuk, tüsszent, -csuklik és pletykázik. Az ember ilyenkor azt hinné róla, hogy valami -hirtelen meggazdagodott kefekötő. S mindezt, – magyarázta, – azért -cselekszi, hogy saját szavaival szólván, emésztés közben végkép elvesse -a tudománya gondját, mert az emberi szervezetet, mint mondja, két -irányban igénybe venni nem szabad. Vagy a fej dolgozzék, vagy a gyomor, -különben mind a kettő csak félmunkát végezhet s mégis jobban kopik. - -– Alighanem igaza lehet a németnek, – mondta Bálvándy. – Én ugyan – -tette hozzá humorral, – nem sokat gondolkozom ebéd után sem, mert minek -kopjak, ha nem muszáj… - -Ezen mindenki nevetett, legjobban Bálvándy maga… Mind magasabbra -ágaskodott az általános jókedv. A minduntalan összecsendülő -kristálypoharak bongását elnyomta az emberszivek zenéje: az életviditó, -lélekszépitő kacagás. - -Még Muki is megszépült a jókedv ragyogó fényében. Kopasz fején persze -nem nőtt meg a haja, de arcának redői kisimultak s szelid fényt nyert a -szeme. - -Zsuzsa minduntalan vele kötekedett, amivel igen boldoggá tette a -szürkülő agglegényt. Ebéd után azonban, midőn a billiárd-szobában -egyedül maradt Bálvándyval, bekövetkezett a reakció. - -– Hallod-e Toncsi, kesergett egy pompásan sikerült masszé után, – ilyen -vén szamaraknak, mint mi, nem érdemes már élni sem. - -– Dehogy nem, – tiltakozott Bálvándy barátja blazirtsága ellen. – Hogy -juthat ilyen bolondság az eszedbe egy jó ebéd után? - -– Azt se tudom, mit ettem. - -– Ejnye, – indignálódott a szives házigazda, – az irósvajas rákomat se -vetted észre? - -– Hát rák volt?… - -Bálvándy komolyan megorrolt. - -– Majd adok én neked máskor rendes ebédet, – dohogta, miközben lecsapta -dákóját, – puliszka való neked, bivalytejjel. - -Muki ki akarta engesztelni az érzékeny urat. - -Ne neheztelj rám Toncsi, olyan buta vagyok ma, mint a vágómarha. - -De Bálvándy csak nem engedett a hosszu orrból. - -– Dehogy is vagy te buta, hisz az ebéd alatt folyton bomlottál a -lányommal. - -Egy mély sóhaj tört ki a nyiszlett kis báró kebeléből. - -– Hajahaj, pajtás, hisz éppen ez az a pont… - -– Miféle pont? - -– Az a pont, ami gondolkodóba ejti az embert… A mi számunkra – mondta -elegikus hangon – már nem virit a szerelem rózsája. - -– He? - -– Nem virit a szerelem rózsája. - -Bálvándy nem tudta magát tájékozni. (Csak nem vetett a nyütt agglegény -az ő gyönyörü hamvas leányára szemet?) - -– Ne izélj rébuszokban, – támadt rá Mukira morcosan. – Mit akarsz te a -szerelem rózsájával? - -– Hiszen semmit, – sóhajtotta lemondással Muki, – és éppen ez az én -tragédiám. A testem megvénült, a szivem fiatal maradt. - -– De hiszen, – vélte Toncsi egész bölcsen, – az még nem tragédia. -Elégitsd ki a szivedet és hagyj békét a testednek. Azaz szeress ugy, -mint Plátó: par distance. - -Muki megneheztelt a tanácsért. - -– Te, – kérdezte éllel, – beérnéd annyival? - -– Nem érném be, – vallotta Toncsi jókedvre derülve, – csakhogy én -fiatalnak érzem a testemet is. - -– Persze, – borongott Muki, – te nem packáztad el a fiatalságodat. - -– Azt biz én nem packáztam el. - -– Könnyü volt neked, örökké itt éltél a medvék között. - -– Irigyelsz talán? - -– Irigyellek pajtás, – ismerte be Muki, – irigyellek. Most látom csak, -hogy megismerkedtem a gyermekeiddel, miféle hülye az az ember, aki meg -nem házasodik. - -– Hüm? - -– Aki meg nem házasodik… - -– Miért jutott ez ily későn az eszedbe? - -– Mert most láttam először a leányodat és a fiadat. Boldog apa vagy… - -– Abbijon, – ismerte be Bálvándy hencegve, – kevés embernek van ilyen -jól sikerült két csemetéje. - -– Különösen a leányod, – bökte ki végre Muki elragadtatását, hogy -könnyitsen a szivén, – igazad van pajtás: csak egy tündér lehet olyan -tökéletes. - -Toncsi bárónak nem tetszett ez a hevület. - -– Jó, jó, hát gyönyörködjél benne, – figyelmeztette barátját, – de holmi -bolondságokon ne járjon az eszed, mert – magad mondod – ahhoz már vén -vagy. - -Muki valósággal megsértődött. - -– Csak nem hiszed, hogy megőrültem, vagy hogy gazember legyek? – tört ki -a régi becsületes lelke. – Még akkor se gondolnék ilyen szentségtörésre, -ha én volnék a római császár… Mit gondolsz, – folytatta, – nem vagyok én -romlott azért, mert rossz vagyok. - -Az apát valósággal meghatották barátja szavainak nemes hevülete. Kezet -fogott vele. - -– Te egy igen nemes lélek vagy, Muki. - -Mukit, bár teljesen őszinte volt a magábaszállása, kellemetlenül -érintette ez az elismerés. Érezte, hogy már nem méltó reá. Legkevésbé a -Bálvándy részéről. - -– Hagyd el, – mondta rosszkedvüen. – Nem érek én ma már egy hajitófát -sem. Sőt – fakadt ki maga ellen szintén öntudatlanul, – éppen abban jár -az eszem, hogy kivetkőzzem a lelkemből. Ha már mindent, mindent -vesztettem, legalább meggazdagodom. - -Toncsi csudálkozva hallgatta barátja homályos értelmü paradox szavait. - -– Nem értelek, – jegyezte meg rövid szünet után. – Azért, hogy -meggazdagodjál, még nem kell kivetkőznöd a lelkedből. - -– Haha, – s keserün felkacagott az elesett gavallér, – ebben az -országban óriási handicapteher a lélek. Itt csak a lelketlenek -boldogulhatnak; a hizelkedők, az öklelők, a ravaszok, a gonoszok. - -Bálvándy még jobban elcsudálkozott. - -– Hát ezentul olyan akarsz lenni? - -– Olyan. - -Erre már elnevette magát a jólelkü ur. - -– Ha csakugyan az lenne a szándékod, – mondta, – nem beszélnél róla. - -És ismét megragadta s melegen megrázta a Muki kezét. - -– Ismertem egy urat, – mesélte közben, – az is mindig ugy beszélt, mint -te most. Dicsérte a tolvajokat és betörőket, de mikor valaki egyszer egy -homályos, bár kereskedői fogalmak szerint teljesen korrekt vállalkozásba -akarta belevinni: olyan pofont mért eme valaki ábrázatjára, hogy majd -kiugrott a szeme. Hát te is ilyen vagy. - -Muki észrevette, hogy az imént ugyis tovább ment a kelleténél: meghagyta -Bálvándyt jámbor hitében. Egyet csavart a fején és elnevette magát… - -Egy pár napig semmit se csinált Muki Bálvándon. Csak élt. Nem is akart -egyebet. Sőt akkor lett volna igazán boldog, ha elfelejtheti vala az -egész mindenséget (önmagát is beleértve): az emberküzködés apró, -céltalan piszkosságait, az élet szenvedelmeit, sőt anyagi örömeit is. -Lelke kikivánkozott csunya aszu hüvelyéből, szeretett volna valahol a -magasban lebegni, talán Zsuzsa felett, hogy megoltalmazza, őrangyala -lehessen a leánynak. - -Egy heti önfeledt ábrándozás után azonban végre is belátta Muki, hogy -cselekednie, egy kicsiny lépéssel legalább közelednie kellene a -céljához, különben céltalanná válik a földgolyóbison való tengődése. -Most inkább, mint valaha. Érezte, hogy semmit se számit és – számitani -akart. Mindegy, akármilyen lelki áldozatok árán. A fő, hogy hatalomra -tegyen szert: irigységet, megdöbbenést, gyülöletet, avagy – tiszteletet, -hálát, elismerést provokáljon. Mindegy volt neki minden, csak sulya -legyen. Akár himnuszban, akár pamfletben, de emlegessék a nevét. -Belátta, hogy nem válogathat az eszközökben, ahhoz már nem volt sem elég -naiv, sem elég fiatal… Aztán az is sarkalta Mukit, hogy jogcimét vallja -Bálvándon való hosszadalmas tartózkodásának. Nem akart huga előtt a -naplopás vagy ingyenélés gyanujába keveredni. - -Némi gondolkodás után azt eszelte ki, hogy felkéri Bálvándyt, egy -félig-meddig rombadőlt várkastély megtekintésére. A rom eladó volt és -csak tiz kilométernyire esett Bálvándtól. Tulajdonosa, egy szeszgyáros -mindössze tizezer forintot kért érte s a hozzátartozó hetven holdas -elparlagosodott parkért. Ennyit, vélte Muki még ő is megreszkirozhat -érte… Mert biztosra vette, hogy ezentul mindig nyerni fog a kártyán. Más -kérdés, hogy lakhatóvá teheti-e valamikor a kastélyt. Bár bizott ő már -annak a lehetőségében is. Valami démon megtévesztette az eszét: -elhitette vele, hogy minden sikerül az emberfiának, ha Istennel szakit s -a pokollal szövetkezik. Igaz, hogy eddigi tapasztalatai e mellett -szólottak. Őt is a szive tette tönkre: hát most az eszével kell -visszahóditania azt, amit a szive miatt elvesztett… - -Bálvándy szenvedélyes birtokbecslő volt és egész Erdélyben az első -dilettáns alkusznak vallotta magát. Örömmel teljesitette barátja -kérését. Elment vele a romhoz és a szeszgyároshoz s kilencezer forintért -kialkudta számára a kastélyt. - -Muki egyelőre csak kétezer forint foglalót adott, de azonnal -intézkedett, uj birtoka nevére leendő átiratása iránt… - -A Bálvándy Antal szüz erdélyi telivér méneséből összeállitott -négyesfogat már mint hunyadmegyei birtokost röpitette uj birtokáról -Bálvándra… - -A bamba holdvilág és a tüzes csillagok milliárdjai kisérteties fényt -szórtak az országutjára, beezüstözték az azt szegélyező fasor leveleit… -Valahol a távolban mélabus, szivfacsaró melódiákat furulyázott, -alighanem valami oláh pakulár… A közelben baglyok huhogtak az erdő -szélén és egy hirtelen kerekedett kóbor szél fütyült… A lovak -prüszköltek s dübögő patkójuk szikrákat váltott ki az országut -bazaltjából… - -Bálvándy Antalnak, talán mert megszokta, nem volt érzéke a természet -pompája iránt. Tőle bámulhatott a hold, reszkethettek a csillagok, -furulyázhatott a pakulár: a jó urat talán még az se hatotta volna meg, -ha leszáll az égből az angyalok kara s menyei dalszóval kiséri vala ősei -kastélyába. - -De Muki másforma ember volt. Az ő élete javarészt a kőszénfüst és a -villamosvasut rikitó csilingelése közepette őrlődött le. Rá az ujság -ingerével hatottak az örökkévaló természet örökszép játékai. De meg -szerelmes is volt, ami megtizszerezi a lélek fogékonyságát… Muki -teljesen átengedte magát érzéseinek; beleábrándozott a holdba, -részvéttel kisérte a csillagok járását, kihallgatta a csendet, leste az -örökkévalóság titkait. Bálvándy minduntalan karatyolt neki valamit, -különösen az akviziciójáról pöntyögött. De Muki rá se hallgatott. -Egy-egy sóhajjal felelt a kérdéseire. - -A derék ur végre is megsokalta a szótlanságát. - -– Mi lelt téged? – kérdezte tőle kelletlenül. - -Muki összerázkódott. Hogy kizökkentette barátja ábrándjai szines -világából, észretért: őt magát is boszantani kezdte a _gyöngesége_. Mert -immár gyengeségnek minősitette lelke szépségeit. Terhére voltak, utjában -állottak. - -– Ej, – válaszolt röstelkedve, – eszembe jutott egy régi história: az -zavart meg. - -– Miféle história? - -– … Egy gyermek ment a réten, kora reggel napsütés előtt és gyémántot -szedett. Azt hitte, hogy a füszálon rezgő harmatcsepp a gyémánt és ez a -hite teljesen elég volt neki ahhoz, hogy boldognak érezze magát. De – -folytatta Muki a meséjét, – amint igy megy, mendegél a fiu, egyszerre -csak eléje pattan az ördög: – Mit csinálsz te fiu?… Gyémántot szedek… – -Mutasd, megveszem a gyémántodat… A fiu táskájába nyult, ahova a -gyémántot gyüjtötte és ime, semmit sem talált benne. Gyémántjait -felszitta, megsemmisitette a levegő… Sirva fakadt. Aztán oda szaladt az -anyjához és azt kérdezte tőle: – Édes anyám, miből van a gyémánt? Az – -válaszolt neki az anyja, – az ördög könyéből származik, ne vágyjál te, -fiam, gyémántra soha… - -Bálvándy tátott szájjal hallgatta. - -– Hol hallottad te ezt a mesét és mit akartál vele mondani? - -– Semmit, – mondta Muki – mese, hát mese. - -– Mégis? - -– Ugy gondolom, az a mese tanulsága, hogy az az ember, aki kincsek után -futkos, az ördögre szorul. - -– Szép, – mondta Bálvándy, – ez alighanem valami napkeleti mese lesz. - -– Az, – hagyta helyben Muki, – csakhogy, – tette hozzá, – itt nyugaton -valóság az, ami a napkeleten mese. - -Bálvándy megcsóválta fejét, mint mindig, amikor nem értett valamit. - -– Nem irtál te verset valaha? – kérdezte rövid szünet mulva. - -– Irtam. De most már gyülölöm a költeményt… - -A kocsi befordult a faluba, a kutyák megrohanták s akkora lármát csaptak -a köznapi eseményből, mint az ujságirók, ha panamán csiptek egy -kegyelmes urat… - -A kastélyudvaron egy rántással leszögezte a lovakat a nyalka székely -kocsis. Bálvándy és vendáge kiszállottak a hintóból. - -Zsuzsa eléjük szaladt. Atyja nyakába ugrott s mialatt csókolta, egy -meglepő hirt közölt vele. - -– Levelet kaptam, apa. - -– Kitől? - -– Charlietól, Chester-castleból… - -Bálvándy nagyot nézett. - -– Ejnye, hát levelezel vele? - -– Miért ne? Angliában az nem shoking. - -Mondta a leány és ragyogott a szeme, mint a karbunkulus. - -– És mi van a levélben? – kérdezte az apa rosszat sejtve. - -– Az, hogy holnap itt lesz. - -Éppen ettől tartott Bálvándy. - -– Ejha, hát ugy siet!… Mit irt még? - -Zsuzsa fülig pirult. Aztán lehunyta szemét és atyja füléhez ágaskodott. - -– Azt, hogy nem tud nélkülem élni… - -Muki nem hallotta a szavát, de magaviseletéből megsejtette a gyönyörü -leány érzéseit. Talán a szive dobogását is meghallotta… Belekapaszkodott -egy asztal sarkába és mereven maga elé nézett. A semmibe. Ugy állott -ott, mintha kővé meredt volna; mozdulatlanul. Majd erőt vett magán és -haragosan megrázta fejét: – Most már csak azért is, – morzsolgatta a -fogai között. Aztán mosolyogva a leányhoz közeledett és fenhangon -folytatta. - -– Lehet gratulálni? - -Zsuzsa atyja mellére borult, de szemét nem vette le Mukiról, ugy -válaszolt neki. - -– Ha magyar ember lesz belőle, akkor – talán… - - - - -HETEDIK FEJEZET. A baronet. - -Muki báró első indulatában arra határozta el magát, hogy megszökik -Bálvándról, még mielőtt az angol ur odaérkeznék. Egy inassal be is -csomagoltatta a holmiját még az éjjel, de Bálvándyval csak másnap reggel -akarta a szándékát közölni… - -Fáradt volt, korán lefeküdt. De álom nem jött a szemére. Fülledtnek -érezte a szoba levegőjét, ablakot nyitott… A hold egy széles sárga sávot -huzott a szoba padmalyára. Reszkető, sápadt fénye szinte megelevenitett -egy bronzalakot, amely egy antik almáriom tetején parádézott s valami -félmeztelen olasz énekes leányt ábrázolt. - -Az álomkereső urat boszantotta a bronzlány mezitelensége Eszébe jutottak -róla a céda nők, mind valamennyi, akit életében valaha ölelt. Azoknak -tulajdonitotta fizikuma korai hanyatlását. Szivére ránehezedett a késői -megbánás keserüsége s gyülöletet váltott ki belőle. Első, ugyszólván -diákkori szerelme, a kis Ilonka, pillanatnyi önfeledt kézszoritásán -kivül egyetlen valóban tiszta szerelmi emléket sem tudott felverni a -multakba kalandozó képzelete. Tulajdonképen fogalma sem volt az eszményi -nőről, mig meg nem látta Zsuzsát. Addig egyáltalában eszébe se jutott, -hogy foglalkozzék a nőiség csudálatosan boldogitó varázsának -analizisével. A szép, kedves szüzek, finomlelkü dámák elmentek mellette, -anélkül, hogy észrevette volna őket… Léha volt, bolond!… - -… Most Zsuzsa előtt megtorpant végre. Eléje szökött az erdei tündér, -megbüvölte varázspálcájával: kinyitotta szemét. Haj de most már, mit ér -a kijózanodása, mikor végzetes könnyelmüsége többé nem volt -helyrehozható!… - -… A bronzleány szemébe vigyorgott incselkedő szemérmetlen kacsintással, -odakinálta neki vérpiros ajakát… „Jer és ne ábrándozzál a holdvilágba, -öledbe kuszom és véresre csókolom az ajkadat. Én vagyok a te igazi -párod, az ártatlanságnak csillagsugarakból szőtt fátyolát a te -szentségtörő kezednek nem szabad megilletnie, mert a te vágyadtól -megriad a szüziesség…“ - -Muki kiugrott ágyából s a nélkül, hogy gyertyát gyujtott volna, leemelte -az almáriumról a holdvilág fényében fürdő bronzleányt és egy sötét -sarokba állitotta. Szégyellette az eszelősségét, de másképp nem -tehetett. Nem tudott a szobortól aludni, holott okvetlenül ki akarta -magát pihenni… Bezárta az ablakot, elsötétitette a szobát egészen. Erre -nemsokára el is aludt. - -Parancsához képest nyolc órakor költötte fel az inas. Muki ablakot -nyittatott és magával hozott gummikádjába vizet hozatott. Mig Gyurkó (az -inas) oda volt a vedrekkel, kikönyökölt az ablakba, ugy, ahogy volt, -hálóingben, friss levegőt szini… De egyszeribe visszahőkölt. Szobájának -ablaka a virágoskertre nyilott s egy karcsu leány járt a rózsák között: -Zsuzsa. Haja vastag fonadékban omlott le a vállán, kezében kerti olló. -Rózsát szüretelt. Olyan volt, mint egy játékos kis leány, vagy – mint -egy nagy csudapillangó, amely repesve válogat a virágban… - -Gyurkó meghozta a vizet két hatalmas vederben s megtöltötte vele a -kádat. Muki beleült s egy uritök nagyságu szivacsot nyomkodott a feje -bubjára. Nagyon fájt a feje. De nem segitett rajta a szivacs. Egy kis -dögönyözés kellett volna neki. - -– Tudsz-e te masszirozni Gyurkó? - -– Mi a fene az, instállom? – kérdezte Gyurkó tőle telhető -tisztességtudással. - -– Ide gyere fiam és gyurd meg a fejemet - -A kis inas megijedt a különös parancstól. - -– Nem gyurtam én még, instállom, fejet soha. - -– Hát majd fogsz most… A markoddal nyomni fogod, ahogy birod, a -hüvelykujjaddal meg kenegeted a kopasz felét, meg a nyakamat… Ugy, ni, -látod… Ne kiméld… - -Nem kellett Gyurkót biztatni. Ha olyan a gusztusa a méltsás urnak, – -gondolta magában, – hadd emlegesse meg a marka keménységét. Szinte -puhává dörgölte Muki fájós fejét. - -– Elég az ebugatta! – szisszent fel a páciens, midőn megelégelte a -torturát, – kitéped azt a kis maradék hajamt is… - -Kiugrott a kádból és ledörgöltette magát. Gyurkó az oldalbordájával és -vékonyka lábszárcsontjaival is csak ugy bánt, mint a fejével. Muki -beleizzadt a kezelésébe, de éppen az kellett neki, az izzadsággal együtt -kiköltöztek fejéből és egyéb alkatrészeiből a fájdalmak is. - -– Derék sintér vagy, Gyurkó, nesze öt pengő. - -– Jaj, kezit csókolom a méltóságos urnak, – ujjongott az oláhba ojtott -székely legényke, ha köllök, csak szólni tessen, tok én még fenébb is -lenni. - -Muki elnevette magát és kiküldte a kis inast. Aztán felöltözködött. -Először a fejét, a kusza fejét szedte rendbe, kivülről is. A tarkóján -duskáló háromszáz szál haját gondosan fölpomádézta a feje bubjára, -rakoncátlan, tömött bajuszát meg megtanitotta becsületre, aztán -megberetválkozott és lenyirta az orrából kikandikáló szőrszálakat. - -Éppen ezen a müveletén csipte rajta Bálvándy. - -– Ejnye a milliomát! – támadt rá vendégére megbotránkozva. – Azt mondják -a cselédek, hogy meg akarsz szökni. Pedig innen ma el nem mégy, az -ebugatta, mert szükség van reád. - -Muki kifujta az orrát, mert csiklandozta az olló. - -– Mi szükség lehetne rám? - -– Az, hogy ugy beszélsz angolul, mint a szarka, hát ne hagyj magamra -azzal a brit urral, mert én egy szót sem vallok a nyelvén. - -– Majd beszélnek vele a gyerekeid… - -– Oszt ne tudjam, mit?! – heveskedett a jó báró. – Az ellen protestálok. -Itt maradsz tolmácsnak, punktum. - -– Fáj a fejem, – okvetetlenkedett Muki. - -– Nem fáj, – tagadta Toncsi. - -– Hát – vallotta be Muki bizonyos viszonylagos jókedvvel, – csakugyan -nem fáj, csak fájt. - -– Látod, hogy jobban tudom, – konstatálta Bálvándy. – Azért akartál te -megszökni, mert félsz az angoltul. - -– Tán te félsz! - -– Én félek: azt nem is tagadom. Annyi az angolban a cerimónia, hogy a -magamforma egyszerü magyar nemes azt se tudhatja, mikor sérti meg a -becsületét. Torbágyi grófot, – mesélte Toncsi, – aki közöttük élt egy -félesztendeig, kibulnoardirozták a klubjából, mert kisült, hogy rókát -lőtt. Tudniillik, rókát lőni becstelenség Angliában. Hát ezek után -honnan tudja az ember, hogy mi nem az? - -– Hehehe. - -– Ne nevess, mert ugy se fogatok be neked. - -Muki engedett az erőszaknak: Bálvándon maradt. Különben is kialudta -sötét gondolatait, most már ugy gondolkozott, hogy tulajdonképpen -érdekében is áll megtudnia, hányadán áll Zsuzsa az angol urral. Az apa -könnyebben mozgósitható, ha leánya kiröpül a fészkéből. Aztán meg (a -maga szempontjából) teljesen mindegy lehet neki, hogy kinek a felesége -lesz Zsuzsa, ha egyszer ugy se lehet az övé. Belátta, hogy valami -ostoba, céltalan irigység zavarta meg éjjel a fejét. Az ilyen -gyengeségekről pedig le kell szoknia, különben nevetségessé teszi magát. - -– Jó, – mondta mosolyogva, mi közben szivarkára gyujtott, – itt maradok -még két napig és megudvarolom az angolodat. - -– Éljen a fejedelem! – örvendezett Bálvándy. – Ezt meghálálom neked. - -Azzal szelesen kiszaladt a szobából és saját (de szóról-szóra nem -veendő) szavaival szólván, szétütött a kertészlegények, kukták és inasok -között, hogy jól végezzék a dolgukat, mert olyan vendég áll a házhoz, -aki magánál a római pápánál is válogatósabb. - -Lett is, mire a baronet megérkezett, olyan rend a kastély körül, hogy -(ez meg már a Gyurkó kifejezése): lelegelhette volna akár a gyöpöt is. - -Bálint kiment eléje atyja legszebb ötös fogatán. A vén Miska kocsis -fejébe persze nem nyomtak vaskalapot, mint Angliában szokás, (azt ugy se -türte volna a Miska feje) – de annál rangosabb volt a lovak ezüstveretü -sallangos hámja: valóságos napkeleti fényt árasztott az ekvipázsra. -Aztán az erdélyi mokányoknak sem kellett magukat szégyelleniök: oly -haragos tüzzel és mégis könnyed eleganciával, mint azok, nincs az az -ánglius ló, ami nekimenjen a hegynek. Holott csupa görbe világ volt az -állomáshoz vezető ut. Charlie alig győzte csudálni a nemes állatok -akcióját és kitartását. Pedig annak nemcsak a lovakon járt az esze… -Mikor a várkastély csonkatornyu bástyája kibukkant a várkert égbe nyuló -jegenyesora hézagán, nem is gondolt ő többé se lóra, se azokra az -erdélyi világi tündér-mondákra, amelyekkel Bálint az egész uton -traktálta: attól a pillanattól kezdve, hogy megpillantotta az ő tündére -regényes fészkét, elbujhattak tőle a Bálint tündérei a világ egész -lóállományával együtt. Szive elkezdett kopogni s leányosan üde s mégis -férfias arcát vérrel öntötte el. - -– Tehát megérkeztünk, – mondta magában mély megilletődéssel. - -– Itthon vagyunk, – konstatálta Bálint, midőn átrobogtak a kastélyhidon -s egy Angliában eltanult kemény shake-hands-szel üdvözölte vendégét. – -Isten hozta nálunk, tekintse szegényes hajlékunkat a maga házának. - -– Ez nem szegényes, – udvariaskodott a fiatal gentleman. - -– Ugyan, – tiltakozott Bálint szerényen, – az önök castleja hat-akkora. - -– Nagyobb, – ismerte be Charlie – de ez szebb: csupa stil és érdekesebb: -csupa történetet lehel. - -Ezt már nem is udvariasságból, meggyőződésből mondta. Láthatólag -kellemesen érintette a Bálvándy-rezidencia uri előkelősége: a vár -borostyán-koszorus bástyái, merész kiszögellései, tornyai s a várkert -évszázados hársfáinak s magas kőfalának zordon pompája. Csak egy -pillantást vetett maga körül, aztán hogy meglátta Zsuzsát is, nem -pillantott többet egyebüvé. Még a lábára sem. Majd megbotlott a kocsi -hágcsójában, midőn kiszállott… - -Zsuzsa a kastély gótstilü ajtajában fogadta a ház vendégét, atyja -oldalán. Egyszerü kék delain ruhát viselt. Fényes vasszin haja -évszázados magyar divat szerint, hármas koszoruban övezte csillogó fehér -homlokát. Nagy, riadt szeme lágy fényben uszott. Öle telisdedtele -virággal: olyan volt, mint a szép leánynyá varázsolt mesebeli -rózsabokor. - -A viszontlátás első pillanatában elpirult Zsuzsa s leeresztette -szemhéját Charlie előtt. De amint közeledett hozzá az ifju, mind -elfogulatlanabb lett: ajka mosolyra nyilt s felkacagott a szeme is. - -Charlie egy mély szertartásos bókkal üdvözölte, aztán kérdő mosolylyal -az ajkán, a háziurhoz közeledett. - -Bálint bemutatta az atyjának. Ugyancsak szertartásosan. - -– Charlie, baronet of Percy, my friend, Anthony baronet of Bálvándy, my -father. - -Bálvándy kissé megszeppent a parádés kezdettől, de azért véletlenül -eltalálta az angol izlést. Megmarkolta vendége kezét és elkezdte -rángatni, ahogy csak birta. A baronet visszarángatta ugyancsak teljes -erővel, amiből legott megtudta Bálvándy, hogy nem csinált hibát. Örült -is a sikerének nagyon. Még a szava is megjött: kivágta azt a német -frázist, amit még reggel eszelt ki vendége beneventálására: - -– Kriszti Gott, mein lieber, freut mich dich kennen zu lernen… - -Kölcsönös hajlongások… Aztán végre sorra került Zsuzsa is. - -Az ő istenhozottja igen egyszerü volt. Egyszerü és fönséges, mint az -anyatermészet maga, amelynek egyik legtökéletesebb remeke volt. Még csak -kezet se fogott Charlieval, mint ahogy a konvenció diktálta volna, csak -átöntötte rózsáit a maga öléből az ifju ölébe. - -– Ez a magáé: magyar virág… - -Charlie, eme közvetlenség feletti gyönyörüségében dehogy tudott volna -kifejezést adni érzéseinek. Még ha lord Byronnak született volna sem. -Holott világéletében sem irt egy sor verset sem. Ki is zökkent a -baroneti méltóságából ugy, mint az egyszeri diák, aki rossz sédát huzott -az érettségi vizsgán s mindössze egy mondatot tudott, hát azt variálta -egy félóráig, hogy legalább a szája mutasson valamit. Ilyenképen -svindlizett Charlie azzal az egy mondattal, ami az eszébe jutott. - -– Oh, very nice… very nice indeed the hungarian flowers… the flowers in -Hungary… I am charmed of it. (Óh igen szép… valóban igen szép a magyar -virág… a virág Magyarországon… el vagyok ragadtatva.) - -– Akkor ne gyürje össze szegénykéket annyira, – figyelmeztette Zsuzsa -(angolul természetesen), – mert megtalálják szurni… A rózsa szur. - -– Ah pardon, – mentegetőzött az angol gavallér, – észre se vettem, hogy -ugy szorongatom. - -És zavartan mosolyogva nézdelt szerteszét, hogy hová is rakhatná a -virágjait, mert hisz ugy se maradhatnak az ölében addig, ameddig el nem -hervadnak. - -Zsuzsa észrevette a zavarát, megfogta a karját. - -– Jöjjön velem, ha virágot adtam, gondoskodni fogok virágtartóról is. - -Mintha csak virágtartónak idézték volna: épp ebben a pillanatban lépett -ki a kastélyból Muki. - -Zsuzsa neki is bemutatta a baronetet. Az kezet nyujtott volna Mukinak, -de nem lehetett a virág miatt. - -Muki ötletes embernek bizonyult. Elszedte az angoltól és (hogy szabadon -parolázhasson a jobb kezével), balkarjára vette a virágjai felét. Ezzel -felszabadult a Charlie jobbja s megtörténhetett a parola. - -Egy pár perc mulva pedig megtörtént (még pedig az egész uri társaság -közremüködésével) a virágok elhelyezése is. Egy rózsát a Charlie -gomblyukába tüzött Zsuzsa, a többit pedig vékonynyaku szines -üvegkancsókba ültette a Bálvándy-család és hüséges vendége. - -Általában igen okosan viselte magát Muki, nem vágott pofákat, teljesen -megemberelte magát. Még vicceket is gyártott, rosszakat ugyan, de -angolokat, tehát meg lehetett neki bocsátani a kvalitásukat. Ezen a -véleményen lehetett Albion fia is, mert meghazudtolva a fajtája hirét, -oly jóizüeket nevetett a Muki mókáin, hogy majd kicsordult a könnye. - -– Nini, – jegyezte meg Toncsi báró halkan, – hisz ez egy egész derék -fiu, angol létére még nevetni is tud… - -A teritett asztalnál még nagyobbat lépett Charlie házigazdája kegyei -felé. Egy az, hogy valóban derekasan megfelelt a teli pohárnak, más az, -hogy kétszer is megismételte az irósvajas rákot. - -– Ez ember! – dicsérte meg suttyomban a mellette ülő Muki felé vágva a -fejével. - -Ez nem is sejtette, hogy a jó báró miből meritette a lelkesedést. - -– Az hát, – hagyta helyben morcosan, – ki mondja, hogy nem az? - -– Olyan otthonosan érzi itt magát, – folytatta Bálvándy, – akár csak a -szomszéd faluban született volna. - -– Eh, – kicsinyilte le Muki, – neked imponál az, ha valaki messze -született? - -– Nem arról van szó, hanem hogy egy csöppet sem pöffeszkedik. - -– Miért pöffeszkednék? Vagyunk mi olyan urak, mint ő. - -– Hiszen persze, hogy persze, de… - -Benne maradt a mondat vége, mert megijesztette a fia. - -– Ugyan kérlek, – intette ez az apját, – még észre találja venni, hogy -róla beszéltek… - -Azt nem vette észre Charlie, mindazonáltal házigazdája iránti -figyelemből franciára forditotta a szót. Nem igen illett ugyan a -szájába, de hát a Bálvándyéba se igen illett az: francia tudásukat -illetőleg teljesen egy rangon volt a két férfi, azzal a különbséggel, -hogy Charlie a szavak nyakát tekerte ki, Bálvándy meg a mondatokét. De -megértették egymást, a többi meg nem lényeges. Antal ur medvét és zergét -igért előkelő vendégének a puskája hegyére, az meg ugy örült eme -kilátásnak, mint gyermek a krumplicukornak… Egyáltalában minden -csekélységnek örült Charlie, a feszességnek nyoma se látszott a -modorában… Bár hiszen az is lehet, hogy a maga hazájában nyelte a -halcsontot, csak a Zsuzsa közelében lett bohó gyerekké… - -Annyi bizonyos, hogy a baronet nagyon kedves volt Bálvándon s mégis -előkelő, amitől Mukinak ismét kiujult a spleenje. Hiába erőlködött, -minduntalan elárulta az angol fölényén való boszuságát. - -Nem is győzte a tettetést egy napnál tovább: másnap csakugyan elutazott -Budapestre. De az utolsó órában még megkínozta a barátja. Félrehivta a -kert egy borostyános sarkába, s titokzatos hangon, mintha összeesküvésre -akarta volna csábitani, ezt a kérdést intézte hozzá: - -– Te… te Muki, mit szólsz az angolhoz? - -– Mit szóljak? – válaszolt ez befelé dühöngő, de kifelé csak remegő -hangon. – Azt, hogy egy rengeteg nagy és jólelkü kamasz. - -Bálvándy aprókat kacagott. - -– S a leányomhoz? – kérdezte. - -Muki elkomolyodott. - -– Róla – mondta, – az a véleményem, hogy a baronetnek a felesége lesz. - -Toncsi báró megvakarta a tarkóját: örült is, nem is. - -– Tudod-e, hogy annyi pénze van annak a fiunak, hogy megvehetné akár az -egész Hunyadmegyét. - -– Az neki jó. - -– Jó lenne az – jegyezte meg Bálvándy – Zsuzsának is, csakhogy egy baj -van. - -– Mi no? - -– Az, hogy az angol aligha fog akarni ideköltözködni, Zsuzsa meg angol -asszony nem akar lenni. - -– Eh, az nem biztos, – állitotta Muki hevesen, mert már igen -elhatalmasodott rajta az idegessége. - -Véget is akart vetni a reá nézve kínos párbeszédnek. De Toncsi -belekapaszkodott. - -– Jól van, jól, – folytatta az apró kínzást, – de nekem tudnom kell, -hogy mi a biztos, mert gondos apa létemre nem türhetem, hogy az én -leányommal csak per puff flirtöljön valaki, ha maga a nap édes fia is. - -– Ne izetlenkedjél, – gorombáskodott most már Muki egész nyiltan, – -Zsuzsa bárónő jobban eltalálja azt, hogy mi szabad, mi nem, mint a világ -valamennyi gondos papája. - -– Gondolod? - -– Tudom… - -– Persze te elfogult vagy vele szemben, jobban tetszik neked, mint más. - -– Jobban, – vallotta be Muki esztelen vakmerőséggel, szinte kihivóan. – -Szerelmes vagyok bele. - -– Bolond! - -– Te piszkáltad ki belőlem… Hát most már tudod… - -Muki egész kikelt az arcából érzései nyomása alatt. Bálvándy, a helyett, -hogy megharagudott volna rá, megszánta. - -– Ejnye, ejnye, – motyogta részvéttel, – bocsáss meg pajtáskám… igen -sajnálom, hogy nem vagy fiatal. - -– Ne sajnálj te engem, – utasitotta vissza Muki a részvétet gőggel, – -majd kárpótolom én magamat más uton. - -– No csak no, valami bolondot ne tégy. - -– Ne félj te attól… az én vérem tele van akarattal, minden cseppje az -égbe kiált kárpótlásért a multban elvesztettekért. Bolond voltam, – -fakadt ki hihetetlen szenvedelemmel, – őrült: szerettem az embereket! - -Bálvándy persze nem értette, hogy miért legyen őrült az, aki az -embereket szereti. Akkor ő is az lenne. Holott nem csinált neki a szive -soha semmiféle galibát. Nyugodtan, boldogan élt, életének ugyszólván -csak egy igazi nagy szomorusága volt. Hogy eltemette szépséges párját, -hüséges hitvesét. De még ez a fájdalom se hasogatta sokáig a szivét. -Belenyugodott Isten végzésébe. Ugy volt megteremtve: egészséges lelke -csupán egyensuly volt, merő harmónia. - -Az élet viharja ilyen emberekben nem tud kárt tenni. A magasabb -intellektus, a müvészlelkek tagédiája a nagy viharok… - -… Muki összeölelkezett Bálvándyval, kezet fogott Charlieval, Zsuzsával -és bátyjával, aztán egy utolsó pillantást vetve a rózsás kertbe, ahol -utoljára látta Zsuzsát egyedül, a virágai között: kocsiba ült. - -Miska kieresztette a suhogót és minden becsületes ok nélkül végignyalta -vele a türelmetlen pejeket. - -… Elrobogott a fogat. - - - - -NYOLCADIK FEJEZET. A bakk. - -Muki örült az egyedüllétnek, érezte, hogy Bálvánd nem neki való hely. -Nagyon egyszerü, nagyon előkelő. Pihenésre, nyugalomra csábit, de nem -nyujthat neki gyötrelemnél egyebet… Hiába, már olyan az ő sora, mint a -morfinistáé. Agyonhajszolt, kimerült idegeit csak egy ujabb adag méreg: -lelketölő emberhajsza csillapithatja le. A csendes, eszményi boldogságot -már nem állja ki a szervezete… - -Nagyváradig egyedül utazott egy vasuti fülkében. Folyton cigarettázott -és terveket szőtt. Azon volt, hogy kiverje eszéből a Bálvándyakat. S ez -sikerült is neki. Váltig azon gondolkozott (s életéből vett példákkal -illusztrálta, erősitgette gondolatait), miféle tulajdonságok szükségesek -ahhoz, hogy az ember a mások nyakára nőjjön… Utóbbi időben különben -mindig ezzel a témával küzködött, de végleges megállapodásra nem tudott -vergődni. Megcsinálta aforizmáit, szigoru elvekké kögitette -tapasztalatait, mégis nyugtalan volt magábaszállása pillanataiban… Nem -felejtett-e el valamit?… Nem hibázta-e el valahol?… Hátha eredendő -örökölt kvalitások nélkül meg se lehet tanulni az élet müvészetét: -minden igyekezete hiábavaló lesz: a lelkével való harcban az első -nagyobb összecsapásnál összetörik?!… - -… Eh, – kergette széjjel hosszas tépelődés után bátortalanitó -aggodalmait, – az ember mindenre képes, ha akarni tud. És csupa -véletlen, hogy valaki jó-e, vagy rossz. Rablók között rablóvá nő a -gyermek. Képmutatóvá a képmutatók között. Ő vakok között tengődött s vak -volt maga is, mig unokahuga, egy leány, le nem szedte szeméről a -hályogot… Micsoda portentum is az a nő! – füzte tovább gondolatai -fonalát. – Csupa groteszk az akarata, a hite, szinte természetellenesek, -lehetetlenek a vágyai!… És ő mégis szövetkezett vele! Sőt bizonyos -pillanatokban még bizik is benne, hogy keresztülviszi akaratát… Miféle -szuggesztiv ereje van az elszántságnak, hogy hihetővé tudja tenni a -hihetetlent is! - -… Bármint lesz is – vélte Muki – az Ágnes tervével: egy bizonyos. Az, -hogy ő már megkapta belőle a maga jutalékát, anélkül, hogy csak egy -érdemleges lépést is tett volna a megvalósitása felé. Annak köszönheti, -hogy kinyilt a szeme s akarni megtanult. A terv megbukhatik, de ő már -megszedte a gyümölcsét az Ágnes tudtán kivül és háta mögött… Nem akarja -a hugát megcsalni, nem. Annyit megtesz neki, hogy helybe hozza neki -kiszemelt áldozatát, ha lehet. Elnyerheti a pénzét is. De aztán egy -lépéssel sem megy tovább. A férjkeritő nevetséges szerepére nem -vállalkozik. - -Hovatovább szinte boszantani kezdte Mukit, hogy annyit és oly komolyan -foglalkozik az Ágnes hóbortjával s hogy a maga érdekétől nem tudta azt -elválasztani. Mert tulajdonképpen mit törődik ő azzal, hogy férjhez -megy-e a vénleány, vagy pártában marad! Az az ő dolga. Neki talán még -inkább az állana az érdekében, hogy kudarcot valljon a terve… - -Eszébe jutott a jólelkü erdélyi ur s az a kedves, ártatlan miliő, -amelyben élt. Lehetetlen volt Ágnest oda beleképzelnie… Micsoda pusztitó -robbanás támadna a nyomán! Az a nő háborusággá változtatná azt a dicső -nyugodalmat, amely a kis család felett uralkodott, kiszakitaná a -szivekből az együttérzést, a szeretetet, egyszóval felrobbantaná a -családi szentélyt s poklot varázsolna a helyébe. Mert olyan a lénye: nem -tür meg a magáén kivül akaratot. Holott a Bálvándy családot éppen az -tette oly előkelővé, hogy minden egyes tagja tisztelte a másikának -érzését… - -Muki nagyot kacagott a fantáziája alkotta képen. Aztán elfujta, mint a -buborékot… Ugy se válik, vélte, valósággá soha. Arra nem is akart -gondolni, hogy mi sors várna Zsuzsára, ha mégis meg találna valósulni… - -Szépen edződött a Muki szive, akár a bessemer acél. Észre se vette, hogy -immár csupa arcátlan cinizmus, lelketlen gazság volt minden gondolata. -Két hónappal ezelőtt lelőtte volna azt az embert, aki lelke eme -fordulását megjósolja vala, ma pedig talán nem is emlékezett már arra, -hogy milyen volt valamikor… - -Indokolva volt a Muki elváltozása: az esze felmentette őt… Jó akart -lenni: az élet nem engedte, hogy jó legyen… Meghibbant az -itélőképessége, lecsuszott az erkölcs talapzatáról. El volt veszve, -midőn azt, hitte, hogy meg van mentve. - -Az életkedve azonban megjött a fordulónál. Önérzetével és vágyaival -együtt. Szinte megfiatalodott. Igaz, hogy mértékkel élt, vigyázott az -egészségére, mint egy bugris, kiszámitotta lépéseit. Egyszóval -rászoktatta magát az önfegyelemre. S csak nagyritkán billent meg (mint -Bálvándon is) uj lelke mérlege. Szeretett igy élni: kiszámitva, -rendezett viszonyok között, okosan. Bizonyos tempóval, ami önkénytelenül -tekintélyt provokál… - -Alig várta, hogy felmehessen a kaszinóba és a klubba. Az utóbbi volt -ugyan az igazi müködési tere, de, vélte helyesen, a kaszinót sem szabad -végképp elhanyagolnia. Még ráfognák, hogy kikopott belőle, holott -erősebben ült benne, mint valaha. Aztán nem szabad lemondania a nagy -urak társaságáról, az egy bizonyos patinát ád az embernek, eltekintve -attól, hogy esetleg magasabb céloknak forrása lehet… - -Azonban mielőtt ujra belevetette volna magát a nyilvános élet árjába, -eszébe jutottak a magánügyei. Eddig nem sokat törődött velük, sőt -végképp átháritotta a birtoka s a rajta levő adósságok gondját a -bérlőjére. Az fizette a kamatokat és az adókat egyenesen a bérösszegből, -ami csak éppen hogy fedezte az évi terheket és átfutó kiadásokat. A mult -esztendőben például nyolc forintot kapott Muki a birtoka után. Igaz, -hogy a bérlőjét nem számoltatta meg. Attól félt, hogy megcsalta s -kisülvén a turpissága, megszökik neki. Akkor pedig mitévő legyen? Mert -ki tudja, kap-e jobb bérlőt? Tulterhelt birtokot szolid ember nem -szokott bérbe venni. - -Hát nem félt már Muki ettől sem. Vakon bizott a szerencséjében, uj -életrendje természetes következményének tartotta azt. - -Erélyes levelet irt Koller Adolf urnak (a bérlőjének): jöjjön azonnal -Budapestre és terjeszsze eléje mult évi és ez idei számadásait. Feltette -magában, hogy egy krajcárt sem enged el neki. - -És bevált az erélye: ezerötszáz forintot nyert vele. Kisült ugyanis, -hogy ennyivel tévedett az árendás ur. És még csak meg se haragudott -érte, hogy rajtacsipték: fizetett, mint a köles, sőt lejáró bérlete -megujitását is kérte. De ezt a kivánságát már nem teljesitette Muki. - -– Köszönöm, – mondta, – majd talán magam gazdálkodom… - -Ilyen vakmerővé lett Muki. Hat hónappal a bérlet lejárta előtt arra -számitott, hogy átvételkor meg lesz a beruházásokra szükséges ötvenezer -forintja is… Nagyban fog kártyázni – volt a titkos gondolata – és a -lóversenyen is fog nyerni… Annak is meg van a maga titka… Idáig nem hitt -benne, most már abban is hisz. Nevezetesen a turfsvindlikbe… Készpénznek -kezdte venni mindama gazságot, amit emberről és embertől valaha hallott. -Hogy kivetkőzött a becsületéből, nem hitt többé a becsületben: -képzelődésnek, látszatnak vallotta azt. - -Szomoru, de ezen a ponton némileg igaza volt… - -Mikor bálvándi utja után először lépett a kaszinóba, valóságos becéző -örömmel üdvözölték régi kártyás barátjai, akiktől pedig, hej de mennyi -orrot és szekaturát kellett annak idején, mig adósuk volt, eltürnie. -Ötszáz, ezer, kétezer forintért. Nem volt becsülete! És most, hogy -kifizette tartozásait: egyszeribe lett. Ötszáz, ezer, kétezer forint -hiányzott a becsületéhez: a nagy urak szemében ennyit ért az egész. - -Azzal, hogy miképp szerezte meg a vételösszeget, senki sem törődött. A -belső becsület nem vág bele a klubok szakmájába. A gondolat, ha szennyes -is, szabad. Sőt bizonyos fokig szabad a tett is, csak a formát nem -szabad szem elől téveszteni. Vannak társadalmilag szentesitett bünök is, -hiszen alapjában véve a kártyázás se egyéb. A kozák elnyerheti a -gyámoltalan részeg ember vagyonát anélkül, hogy anathemát kiáltana rá a -társadalom… - -… Egyszóval, hangos hujjahóval és apró ölelgetésekkel fogadták Mukit a -kaszinóban régi barátjai. Pénzt sejtettek-e nála, vagy csakugyan -megszerették, nem süthető ki, csak annyi bizonyos, hogy mindjárt -meginvitálták egy kis bakkra. - -Muki luteránus feleletet adott. - -– Majd meglátom, csak fogjatok hozzá, talán belépek később. - -A lelke azonban a következőképpen monologizált: „Majd bizony vaktában -kötélnek állok néktek!… Persze nem tudjátok, hogy megjött az eszem… -Először hadd látom a kártyátok járását. A mellé fogok ülni, aki pechben -van. Igy csinálja a bakk-király is és milliókat nyer a metódusával. Hát -mért ne utánoznám őt, mikor magamat utánoznom ugy se szándékom többé?…“ - -… A kártyások leültek egy külön szobában a bakk-asztalhoz. A játék -megkezdődött. Muki szétnézett a billiárd-teremben. Eleinte nem volt -szándéka tekézni. Bár szeretett játszani. Az ugynevezett elegáns -játékosok közé tartozott, akiket nem az eredmény izgat, hanem a játék -stilja és szépsége. Egy hozzá hasonló _hazardőr_ mellé szegődött s -tudván, hogy nagy pénzbe játszik, rokonérzéssel szurkolt neki. De csak -öt percig. Aztán már boszantani kezdte a protegáltja könnyelmüsége. Bele -is szólt a játékába. - -– Hogy kockáztathat meg valaki ilyen kunsztokat, mikor pénzbe megy a -játék? Ez a tiszta harakiri. - -Nevettek a prédikációján. - -– Haha, – gunyolta ki Bálinty báró, aki az ellenfélnek szurkolt, – -bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejü. - -Muki nem vette rossz néven a tréfát, szatirikusan mosolygott. Tettel -akarta Bálintynak bebizonyitani, hogy nem a levegőbe csiripel. - -– Nem játszanál velem egy százast? - -– Szivesen… Mennyi foglalót adjak? - -– Semennyit, pénzbe szeretnék veled játszani. - -Bálinty nem értette a Muki logikáját. - -– Különös – jegyezte meg – rendesen elfogadod tőlem a husz foglalót s -most, hogy pénzbe akarsz velem játszani, visszautasitod?… Könnyelmü fiu -vagy te, Muki. - -– Meglátjuk… Száz forint a tét s minden pointért külön egy forint. - -Bálinty nevetett. - -– Volenti non fit iniuria; ego non contradico… - -A Bálinty játékstilja éppen az ellenkezője volt a Muki rendes -játékmodorának. Megnézte a labdát, ráágaskodott, célozgatott, mércsikélt -a tekeasztalon, egyszóval tudásával arányban nem álló gonddal játszott. -S ezzel többnyire legyőzte a nálánál sokkal ügyesebb tekézőket is. Muki -is ezek közé tartozott. Jóllehet rendesen husz foglalót kapott tőle, -soha egyetlen játszmát sem nyert meg ellene, bár első pillanatra -kitetszett a stiljából, hogy ügyesebb. - -Ám ez alkalommal végképp lemondott Muki a stilról. Csakugy megnézte a -tekét, ágaskodott, mércsikélt, mint ellenfele. Egyszóval teljes -mértékben kiaknázta a tudását: a haszonra pályázott. - -És fényesen megnyerte a játszmát: hatvan egész egységgel. - -Bálintyt elöntötte az epe. Kitette százhatvan forintnyi veszteségét a -tekeasztalra s maga elé morgott. - -– Érthetetlen!… Abszurdum!… Képtelenség!… - -Muki megveregette a vállát. - -– Barátom – eszelte az epés bárót – nincs a te veszteségeden semmi -csudálkozni való. Eddig is jobban játszottam én náladnál, csak nem -vetted észre, mert félrevezetett a stilusom… Jegyezd meg magadnak – -tette hozzá oktató hangon, – hogy kétféle stilban lehet játszani és – -élni. Stilust és életrendet változtattam: ennyi az egész. - -Azzal zsebre gyürvén a pénzét, hátat forditott a billiárd-teremnek és -benézett a bakk-szobába. - -Nyolcan ültek a játékasztal körül. A játékosok mögött vagy husz gibic -állott. Muki egyelőre ezek közé furakodott és látszólagos közönynyel -nézte a sors kerekének forgását. Nem fordult elő semmi különösebb -emóció. A fejek még tiszták voltak, kiki hidegvérrel vigyázott a bőrére. -Szük keretek között mozgott a pénzforgalom. - -Muki mindössze tiz percig maradt a szobában, aztán ellépett minden szó -nélkül. - -Egy játékos utána szólt: - -– Hát te nem ülsz le, Muki? - -– Még nem. - -– Mire vársz? - -Muki nem válaszolt. Magának tartotta meg a feleletet: – Arra várok, hogy -kidülledjen a szemetek. - -Belépett egy szerény tarokk partiba negyediknek. Kis pénzbe ment a -játék, de azért feltette magában, hogy ugy fog operálni, mintha ezrekbe -menne. Ez hozzátartozik a tréninghez. Régi tapasztalat, hogy aki -kicsiben nem nyer, nagyban is veszit. - -És a tarokkban is bevált a Muki stilcseréje. Bár rosszul járt a -kártyája, nyert. Az óvatosságával győzött, játékostársai -könnyelmüségéből élt. Midőn fölkelt a tarokk-asztaltól, szintén végképp -megérett benne az a meggyőződés, hogy annak, aki tud kártyázni s erősen -felteszi magában, hogy nyerni fog, csaknem lehetetlen veszitenie. -Hazárdjátékban sem. - -Elhatározta, hogy ki fogja próbálni az elmélete értékét a bakk-asztalnál -is. Ujra benyitott a hazárdjátékosok szobájába. De ismét csak elszelelt -onnan. A játék még mindig egyenletesen folyt szelid hullámvonalakban -változó szerencsével. Az arcokon nem látszott semmi izgalom. A -bakk-király is jelen volt, de valamint Muki, ő se látta még -elérkezettnek az idejét. Nem játszott, csak nézett, nem is a -bakk-asztalra, csak a levegőbe. Nézett és egy kis gibicasztalról szőlőt -evett. Muki azt is tudta, hogy miért. Mert a gyümölcs rendben tartja a -gyomrot és csillapitja az idegeket. A kártyához pedig első sorban ideg -kell. - -Ideg! Tiszta fej! Hidegvér! Ezek a varázsszavak, amik közül a szerencse -forog, konstatálta magában Muki. S egyben egy nagyot gondolt hozzá. - -Egy óra volt éjfél után s ha nem is érezte magát fáradtnak, némi csekély -ernyedtséget mégis tapasztalt a tagjaiban. Hovatovább, vélte, a feje is -el fog fáradni, ha nem is annyira, mint az izgalomtól égő bakkozóké… -Hátha aludnék egyet, mielőtt beállana a játékba? Alighanem bölcsen tenné -– okoskodott magában – egyszerre két legyet ütne vele agyon. Teljesen -kipihent testtel és nyugodt idegekkel menne a harcba s egyben kikoplalná -a nyerő játékosokat. Mire körülbelül hat órai alvás után, reggel nyolc -órakor ujra betoppanna a kaszinóba, csupa kétségbeesett, kapkodó -bolonddal állana szemközt. Ugy uralkodnék felettük a hidegvérével, mint -Neptun a hullámok felett. - -Muki megkacagta zseniális ötletét. Ugy gondolta: lefőzte vele magát a -kártyakirályt is… Hazahajtatott és lefeküdt. Meghagyta a portásnak, hogy -reggel hét órakor költse fel. Nyugodtan, édesdeden aludt. Szinte -megnarkotizálta mindinkább erősbödő önbizalma mámora… A kitüzött időben -felöltözködött nyugodtan, gondosan. Aztán megevett két hig tojást a tea -mellé s felhajtott egy pohárka francia konyakot. Frissnek, szinte -fiatalnak érezte magát. Ruganyos, tempós lépésben indult a kaszinó felé. -Jókedvü volt, mulinékat csapott a pálcájával, mint egy boltoslegény. -Kilenc óra volt, midőn benyitott a bakk-szobába. - -Mefisztó-mosolyra torzult az ajka az eléje táruló látványtól. Négy -magából kikelt alak ült az asztalnál. Az egyiknek vértelen arcából -pirosan dogodt ki a szeme. A másiknak meg reszketett a keze, alig birta -bonjait kiállitani, a harmadiknak a torkára szállott a kinja: ugy be -volt rekedve, hogy alig lehetett a szavát megérteni; a negyedik el volt -fásulva s valahányszor egy nagyobb tétet vesztett, felkacagott, mint egy -bolond… Nem pénzbe ment már a játék (egy krajcár sem volt az asztalon), -hanem becsületbe, vérbe. A bonok hol erkölcsi halált jelentettek, hol -anyagit, hol fizikait. - -… A reszketős kezü urra került a bankadás sora. Huszezer forintos bankot -_jelzett_, (ennyire elfajult már a játék), de csak száz forintos téteket -tettek ellene. Azt is puszta könyörületből: meglátszott az arcokon. A -reszkető gentleman észrevette magát. Összeharapta ajakát. Öt percig -kinlódott még, aztán belátván, hogy hiábavaló minden erőlködése -(játékostársai nem tartják többé _jónak_) letette a kártyát és fölkelt. - -– Köszönöm, nekem elég. - -– Mennyit vesztettél? – kérdezte tőle a rekedt ur. - -– Százhuszezer forintot. - -Siri csend… Olyan ünnepies, mint a halál maga. Mindenki tudta, hogy nem -fog, mert nem tud a reszkető ember fizetni, a kérdés csak az volt, hogy -a pisztolyt választja-e, vagy az erkölcsi halált… - -Hárman maradtak a játékosok… A gyuladtszemü adta a bankot. - -– Tizezer forint a bank. - -Uradalmas ur volt a gyuladtszemü s bár nyakig uszott az adósságban: -partnerei mohón kaptak a bankján. Megtették felében. Vesztettek… - -– Huszezer forint a bank… - -Még a rekedt urnak volt leginkább helyén az esze. Ötezer forintot tett. -A kacagó alak tartotta a többit. - -A bankadó lepetyegtette a kártyát… Ismét nyert. - -– Negyvenezer forint a bank… - -– Hahaha, höhöhöhö, hiha, – kacagott őrültként a nagyobb vesztes, – -tartom. - -A rekedt ur megragadta a karját és ugy megrázta, hogy majd leesett a -székről. - -– Ne őrjöngj!… - -– Mi közöd hozzá? - -A bankár osztott… Az eszeveszett embernek az asztalra hanyatlott -ónszinüvé vált arca: ugy kapott a kártya után. - -Ismét vesztett!… És most már torkára forrt a nevetése is. - -A bankár besöpörte a bonokat és felállott. - -– Köszönöm, én nem játszom többet. Örülök, hogy kimásztam valahogy. - -Erre egy rut jelenet következett. Az utolsónak maradt két ur: a rekedt -és az eszeveszett el kezdtek könyörögni. - -– Ne menj még, az Istenre kérlek!… - -– Még csak egyszer add le, szóval se kérlek többet… - -A szerencsés bankár hideg gunynyal utasitotta vissza könyörgésüket. - -– Ne kunyoráljatok, kérlek. A la guerre, comme a la guerre! - -– De mégis!… - -– Neked van szived… - -– Én nem tudok időre fizetni… - -– Csak egyetlen egyszer, aztán… - -Az eladósodott nagy ur babonás ember volt s a kártyababona azt tartja, -hogy a hosszas könyörgésnek engedni kell. Az előérzete is azt sugta, -hogy nyerni fog. - -– Jól van – jelentette – még egyszer osztok, de csak az alatt a feltétel -alatt, ha nem teszitek meg csak a bank felét. - -Muki, akit a kártyások, részint mert a háttérben állott, részint az -izgalomtól észre sem vettek idáig: az asztalhoz lépett most és szó -nélkül leült. Ugy hatott a megjelenése, mint valami csuda. - -– Nini, te itt?… De megijesztettél?… Hogy pottyantál ide? – hangzott fel -az általános meglepődés izgalmas, de uj reményeket eláruló zajdulása. - -– Korán kellett kelnem, – válaszolt Muki – mert tiz órakor ki kell -hajtatnom a pályaudvarra a hugom elé. - -A bankár gróf megnézte óráját. - -– No hisz addig még egy egész fél órád van – mondta s ezzel egyszersmind -játékra provokálta Mukit, a közismert hires balekot. - -– Nem érdemes, – tetette ez magát ravaszul s egy nagyot ásitott hozzá. - -De a bankár nem engedett. Szállóigévé vált, hogy Muki szerencsét hoz -annak, aki mellé leül. S éppen ő mellé ült le. - -– Nem muszáj nagyban játszanod, – biztatta Mukit, – tégy száz forintot -heccből. - -– Nem bánom, legyen – engedett Muki a kérésnek – tiz óráig játszom. Áll -kétezer forint. - -S kivette a pénzt. - -A másik két játékos, ismerve a Muki balszerencséjét, ugyancsak -két-kétezer forintot tett a bank ellen. - -Pedig nyertek. - -A bolondos ur fejbe csapta magát. - -– Óh én őrült! Hogy nem tudtam többet tenni! - -Reá került a bankadás sora. A rekedt ur elnyerte a tizezer forintját. -Majd ő adta a bankot. A bolondos ur visszanyerte a pénzét. Mukira került -a sor. - -– Négyezer forint a bank… - -Nyert. - -– Nyolcezer forint a bank… - -Ismét nyert. - -– Tizenhatezer forint a bank… - -Megtették az egészet és ismét nyert Muki. Aztán kiállott előkelő -nyugalommal, mintha mi sem történt volna és exkuzálta magát: - -– Bocsánat, uraim, pont tiz óra, vár a hugom. - -Marasztalták, de nem maradt. Harmincezer forint nyereség egyelőre elég -volt neki. - -Kisétált az utcára és egy bérkocsiba vágta magát. A gőzfürdőbe -hajtatott. Megfürdött, aztán hozatott magának egy pár virstlit és egy -pohár sört. A nyert pénz megbecsülésére szoktatta magát. Azt -tapasztalta, hogy az igazi telivér kártyamester fegyelmezettségéhez az -is hozzá tartozik… - -A sör elfogyasztása után még szivarkára gyujtott Muki, aztán a többi -hájas és sovány bugris példáját követve, begöngyölte magát egy gyapju -takaróba és végignyult egy kereveten, hogy kipótolja azt a két órát, -amennyivel a kelleténél kevesebbet aludt. Öt perc mulva már hortyogott -is… Teljesen pihenten hagyta el a Rudasfürdőt és egészségi szempontból -egy hosszu sétát tett: kigyalogolt a Wampeticsbe… Testi kondiciójának -szinte még jobban örült, mint a nyereségének. Azt, vélte, most már -napról-napra gyarapithatja a mai eszével, holott a test minden nappal -kopik. - -A délutánt az állatkertben töltötte Muki. Zsemlyével traktálta a -medvéket s mogyoróval a majmokat. Megszerette a polgári idilleket, de -csak suttyomban persze. Ha társaságba került, legott felvette a -koturnust, mert saját szavaival szólván: attól vadul a magyar. - -Igaza volt… - -Estefelé a klubba hajtatott Muki báró. A feszitést elkezdte már a -kocsiban is, de az arcát még pihenni hagyta. Azt csak akkor kezdte -ráncba szedni, midőn a klub előcsarnokába lépett. Ott már -megficánkoltatta lábait is s kidüllesztette a mellét. Aztán belépett a -tanácsterembe s felvágta a monoklit… - -Hát ha a kaszinóban szivesen fogadták Mukit nagyuri barátjai, akik -tudvalevőleg röstellenek hangosan lelkesedni, akkor annak a -fogadtatásnak a jelzésére, amelyet a klub kevésbé finnyás urai (akik még -tudvalevőleg lelkesedésből élnek), rendeztek a számára: becsületes -melléknevet nem is lehet találni. A magyar azt mondja ilyenkor: majd -szétszedték, kis hija, hogy meg nem fojtották… - -Hiszen tudta már Muki, hogy mitől döglik a légy s ahhoz képest kezelte a -politikai társadalmat is, de akkora hujjahót, mint amilyenben részesült, -még se várt még a klubtól sem. Más, ha Afrikában járt volna vagy egy -évig oroszlánvadászaton s egyenesen egy mérges fenevad torkából menekült -volna a klubba, de hiszen csak Bálvándon dégált két hétig, amitől ember -még nem lett nevezetessé, mióta világ a világ. Mindazonáltal ugy tett, -mintha egész természetesnek találta volna ünnepeltetését. Pózba vágta -magát és senkivel sem fogott kezet a köréje gyülekezett urak közül, csak -a jobbját rázogatta meg nekik a levegőben. - -– Szervusztok, urak! Mit csinál a haza? Boldog-e a nép? – Nyegléskedett, -akár egy hatalmas fejedelem, akinek több országa van s éppen bekukkant -az egyikbe, hogy megmutassa magát a minisztereinek. - -– Hol jártál? De jó szinben vagy! Nagyon hiányoztál nekünk! – viszonozta -a tömeg bókkal lekötelező kérdéseit. - -Muki elővette zsebkendőjét, hogy kifujja az orrát. De elejtette. Egy -fiatal képviselő megfeledkezett a méltóságáról és felvette a kendőt. - -Ezzel már parolázott Muki. - -– Oh köszönöm, pajtás. - -És nyugodtan kifujta az orrát, csak aztán felelt a többieknek. - -– Mármarosban voltam medvére vadászni. - -– Nos? nos? – kiváncsiskodott a hizelgők serege. - -– Két mackót lőttem, – hazudta Muki olyan sima képpel, mint a falusi -leányka, aki azzal dicsekszik, hogy két szál ibolyát talált… - -Bizonyára hazudott volna Muki még egyebet is, ha nem talál vala -tekintélye gyarapitására előnyösebb müködési teret. De talált. -Megpislantotta az éppen belépő miniszterelnököt, amint egyenesen feléje -tartott. Azaz, hogy a csoport felé tartott a kormányférfiu, mert másutt -nem volt ember, de Muki egészen magára vette a tiszteletet. Egyben -eszébe jutott, hogy jó lesz végre a Bálvándy képviselőségét is szóba -hoznia. - -– Szervusz, öregem, – előzte meg kegyesen a nagy ur köszöntését. – Jó, -hogy itt vagy, beszédem van veled. - -– Szervusz Muki, – viszonozta a miniszter az üdvözlést, – -rendelkezésedre állok. - -Muki legott szaván és karon fogta s benyomta a legközelebbi sarokba. - -– Reflektálsz-e a halmosi kerületre? Az eddig ellenzéki volt. - -– Hogyne reflektálnék, – s mosolygott a miniszter, – a jóból a sok is -kevés. - -– Hát megszerzem neked. - -– Nagy szó! – jegyezte meg a nagy ur és kétkedőleg csóválta a fejét. – -Az a kerület még soha se küldött kormánypárti képviselőt. - -Mukinak nem tetszett a miniszter modora. Elbizakodottságában egy -vakmerőségre vetemedett: ha nem is egyenesen, rendre utasitotta a -minisztert. - -– Kegyelmes uram, – jegyezte meg élesen, – lehet, hogy nagy szó, de ha -egyszer kiejtettem, elbirom. - -– Brávó, brávó! – adta alább a kormányférfiu. – Hát te akarod a -kerületet meghóditani? - -– Én, de nem a magam részére. - -– Nos? - -– Bálvándy Antalt fogom felküldeni. - -– Ah, nagyon örvendek… Nem is tudtam, hogy befolyásod van a kerületben. - -– Még nincs, de lesz. Megvettem a csóltói várromot és fel fogom -épittetni. - -– Gratulálok. Gyönyörü terv és hazafias. - -… Tehát: még csak harmincezer forint tiszta vagyona volt Mukinak, (igaz, -hogy könnyen szerezte) s már nemcsak a birtokát remélte önkezelésbe -vehetni, de várkastélyt is akart épittetni. Ehhez százezer forint -kellett s már az sem volt neki sok: oly merészen számitolta le jövője -kilátásait… - -Vagy csak a szája járt? Az is lehetséges. A siker jegyében müködő -közéleti alakok nem válogatnak a szóban. Az szerintük csak olyan -röppentyü, amit mindenkor el kell sütni, ha a puffogásától hatás -remélhető. Annyi azonban bizonyos, hogy a Bálvándy megválasztatása -valóban komoly szándéka volt Mukinak. Hiszen alig várta már, hogy Ágnest -becsülettel lerázhassa a nyakáról. Akkor pedig utóvégre is teljesitenie -kellett a kivánságait. - -S hogy egyszer erre gondolt, még tovább ment Muki egy lépéssel. Bár -annak a sikerében már nem igen bizott maga sem. - - - - -KILENCEDIK FEJEZET. Előjáték a komédiához. - -Muki két levelet irt. Az egyik Ágnesnek szólt: - -„My dear love! - -Bálvándyt Pestre citáltam. Majd értesitelek, ha megérkezett. Nézd meg -magadnak, mert hátha kiszeretsz belőle, ha meglátod. Különben is -szeretnék már neked referálni. Pénzem van. Ha igy folytatom, nem fogom -igénybe venni a második porció ezresedet. Inkább tömd bele a Bálvándy -oláh választóiba, azoknak aligha lesz sok… Ugy-e jó gyerek a te – -Mukid?“ - -A másik levél Bálvándynak ment. - -„Édes Toncsikám! - -Nem tudom, milyen állapotban vagy? S egyáltalában élsz-e? Őrzöd-e még az -angolodat, avagy kirepült-e már a bálvándi kastélyból? Jól tennéd, ha -felruccannál már egyszer Pestre. Ha nem vagyok neked elég, nézd meg -magadnak a Deák Ferenc-szobrot, igen jól lehet alatta lelkesedni. Ölel -igaz barátod, – Muki.“ - -Erre az utóbbi levélre kapott Muki először választ, még pedig dróton. - -„Holnapután délben, – táviratozta Bálvándy, – veled ebédelek az -Angol-királynőben.“ - -Muki rávigyorgott a sürgönyre: örült Bálvándynak. Nem önzetlenül vagy -baráti érzelemből, csak ugy: mert hiszen alapjában a jó erdélyi ur volt -operációinak tulajdonképpeni bázisa. Az volt a tény, hogy, ha tudtán -kivül, közvetve is, mindent neki köszönhetett. Aztán meg az is -mulattatta, hogy ez a meghivási ötlete sem mondott csütörtököt. Ugy ment -minden, mint a karikacsapás… Elnevette magát. (Micsoda fenomenális -kilátást, groteszk romantikát igér a jó erdélyi urnak aggszüz hugával -való összetalálkozása egy husz sztendős csók után! Mennyi humor a -helyzetben, mennyi komikum!)… Miheztartás végett azonnal táviratozott -Ágnesnek… - -És másnap este helyben volt az aggszüz, az Angol-királynéban. Mukit nem -találta otthon: az a klubban fejte az uj báróit. Nem is kerestette őt, -egy pár sort irt neki s levelét a szobájába vitette. Majd ráakad, ha -haza jön. - -Ráakadt Muki még éjfél előtt, mert akkor jött haza. S meghagyta a -szobapincérnek, hogy tudassa hugával, miszerint holnap délelőtt meg -fogja látogatni. Azzal magára maradván, ismét viháncolni kezdett, mint -egy vásott gyermek. Szinte elemévé vált a csufolkodás: mindenkit -kinevetett helyzete magaslatáról. Nem volt már egy csöpp szive sem… - -A mondott időben csakugyan meglátogatta Muki a hugát. Az már nagy -parádéban várta őt. Azaz egy ócskamódi babyruha volt rajta. Ugy festett -benne, mint egy komika egy Shakespeare vigjátékban. - -Muki mindjárt az első pillanatban megijedt tőle, de ijedtségének csak -később adott kifejezést. Először puszit adott Ágnes – babynak. - -– Isten hozott, mucus! - -– Ne bolondozz, beszélj! - -Ime, ezek voltak az Ágnes leányasszony első kedves szavai drága -unokatestvéréhez. - -Ezek után, gondolta magában Muki, bátran jöhet a ruha. - -– Az ég szerelmére! – fakadt ki. – Miféle maskarában vagy te? - -– Miért maskara? – kérdezte a vén leány csudálkozva. – Alig volt -háromszor rajtam. - -– De volt a dédanyádon százszor, – csufolta Muki – lehetetlen, hogy ezt -a ruhát a tizenkilencedik században épitették. - -– Te azzal ne törődjél, – mérgeskedett a hiuságában megsértett aggszüz, -– beszélj. - -– Addig nem beszélek, mig meg nem nyugtatsz, hogy modern ruhát is hoztál -magaddal. - -– Három toalettet is hoztam. - -– Mutasd. - -– Bolond! - -– Nem fogsz Bálvándyval ebédelni, ha makacskodol. - -Ágnes elpirult. Olyan volt a pirulása, mint a baracké, amelynek zöld -marad az árnyékos fele. Azaz csak az orra és az álla pirult el, többi -arca sárga maradt. - -– Ugy rendezted, – kérdezte elfordulva, – hogy együtt ebédelünk? - -– Ugy. - -Erre szót se szólt a vén leány. Kinnyitotta ruhásszekrényét és -megmutatta toalettjeit okvetetlenkedő unokatestvérének. - -Hát volt közöttük egy türhető ruha is: valami teveszin angol kosztüm. - -– Ezt fogod felvenni, – rendelkezett Muki. – Mindjárt hozzá foghatsz az -öltözködéshez, mert frizurát is kell csapnod. - -Ágnes nagyot nézett. Alig ismert rá jámbor unokabátyjára. - -– Mi lelt téged, hogy igy rendelkezel velem? – kérdezte csudálkozva. - -– Tőled tanultam, óh bájos honleány, – válaszolt Muki s grimaszt vágott -hozzá. - -Ágnesben volt humor, elnevette magát. - -– Téged ugyan kitanitottalak, – mondta megvicsorgatva fogait. - -– Köszönöm is néked, – hálálkodott Muki, – nélküled elvesztem volna. - -– Csak rám hallgass ezentul is. - -– Azt már nem teszem, – tiltakozott az immár elbizakodott bárócska. – -Most már több eszem van, mint neked. - -Ezen a ponton csaknem összevesztek a rokonok. Azon ugyanis, hogy kinek -van több esze. És csudák csudája, Ágnes volt kénytelen engedni. Igaz, -hogy a Muki markában volt a nervus rerum: amire ő husz éve várt. -Egyszóval arról volt szó, hogy Bálvándy vagy nem Bálvándy… - -Tehát Ágnes beadta a kulcsot. Muki hálából beszámolt neki eddigi -tevékenységével, amivel, bár huszszor félbeszakitotta a jelentését (ezt -igy kellett volna csinálnod… szamár voltál, hogy erre nem gondoltál), -általánosságban meg volt a vénleány elégedve. - -– Elég ügyes vagy, – dicsérte a végén unokatestvérét, – csak meg ne -bukjatok a választáson. - -– Bizony, – jegyezte meg Muki, – ott sprengolni kell egy-két garast. - -– S ha mégis megbuktok? - -– Nem fogunk megbukni. Bálvándy is fog költeni, a pártkasszából is -kicsikarok vagy tizezer forintot, egyszóval pénz lesz s pénzkérdés az -egész… Inkább tartok attól, – tette hozzá Muki, – hogy Bálvándy nem fog -kötélnek állani. - -– Jelöljétek akkor az akarata ellenére, – javasolta a vén leány -komolyan. - -Muki elkacagta magát. - -– Ez aztán te vagy!… A hires Ágnes, a nagy Ugor Ágnes!… Erőszakkal -jelölni valakit, hahaha! - -Ágnest boszantotta a guny. - -– Most már elég, – szólt rá Mukira mérgesen, – eredj az utadra s gyere -értem, ha elérkezett az ebéd ideje. - -Muki megnézte az óráját. - -– Megyek is, mert Bálvándynak az egy órai vonattal kell megérkeznie és -még tudatnom kell vele, hogy en famile ebédelünk. - -– Nem is sejti, – kérdezte Ágnes, – hogy kivel fog találkozni? - -– Hogy sejtené, – válaszolt Muki, – nem voltam bolond, hogy megmondjam -neki. Hisz akkor biztosan elriasztottam volna. - -– Ugyan, goromba?! - -– Goromba ide, goromba oda, megirtam neked, hogy ugy fél tőled, mint a -futótüztől, megjelentél neki a felesége koporsójánál is. - -Hát ennek már szörnyen örült Ágnes… Lám, milyen hatást tett rá a csókja, -hogy husz év multán is megborzong bele s nem tudja elvetni az emlékét, -bárhogy berzenkedjék is ellene. - -Aprókat nevetett és kituszkolta kedvelt rokonát. - -– Aztán jól viseld magad… - -– A viszontlátásra, cher cousine, – bucsuzott el Muki, aztán leszaladt a -portáshoz, megtudandó, hogy megérkezett-e már Bálvándy. - -Meglepő feleletet kapott. - -– Éppen ebben a pillanatban foglalták el _szobáikat_… - -Mukinak egy édes-kínos sejtelem minden vérét a fejébe kergette. - -– Szobáikat?… Kik?! - -– A méltóságos báró ur és családja: a fiatal báró és a baronesz. - -Tehát jól sejtette Muki… A tündér ismét ott volt a közelében, hogy -megigézze őt, s megigézvén, megfoszsza erejétől. Elmenekült előle, de ő -utána jött. S a szemébe fog mosolyogni, hogy eme mosolyával feltámaszsza -régi eltemetett érzéseit. - -– Minek is van asszony a világon! – sóhajtott fel a vergődő emberke. – -És eszmények, kimaerák, a mik tőrbe ejtik az energiát, mikor már amugy -is oly gyenge az emberfia! - -Megrázta magát, mint a rab, aki bilincseitől akar szabadulni. S menten -nyugodtabb lett, mint akinek sikerült eme bilincseket leráznia. -Önkéntelenül tárcájához kapott: ott van-e a pénze a szive felett?… Igen, -igen, az lesz az ő vértje a kisértéssel szemben: a pénz s mindaz, ami -hozzá tapad: a függetlenség, a tekintély, a becsület, a hatalom… -Megkönnyebbülve kérdezte a portást: hányadik szám alatt laknak -Bálvándyék? - -– Első emelet, 14–15. - -Muki beküldte névjegyét Bálvándyékhoz azzal az üzenettel, hogy, ha -netalán zavarná őket, legyen szives a báró ur hozzája fáradni a 18-as -számu szobába… - -– A báró ur – jelentette a pincér, miután teljesitette a megbizatást, – -azt üzeni, hogy azonnal jön, csak átöltözködik. - -Tiz percig sem kellett Mukinak várakoznia, kopogtattak az ajtaján. - -– Szabad! - -A másik pillanatban már bent volt Bálvándy a szoba közepén s felrugván -egy közbeeső széket, átnyalábolta vézna kis barátját s addig -nyekegtette, mig jajgatni nem kezdett. És járt a szája, mint a kelep. - -– Szervusz te gyerek!… Csakhogy látlak valahára!… Ugy megszoktalak, mint -a levegőt… Most itt maradok veled egy hétig, aztán viszlek magammal… Szó -se, mert megfojtalak. - -– Au, jaj! – jajdult fel Muki, – csak a véknyamat ne bántsd, mert ott -van a vesém is, a rossz vesém. - -A jó falusi mágnás erre eleresztette Mukit. - -– Pfü! – lélegzett ez föl megkönnyebbülten. – Borzasztó sok ti bennetek -az erő. A cirógatástok is olyan, mint a masszirozás. - -Azzal, nehogy félreértse, átnyalábolta s egy ügyes fogással a divánra -kanyaritotta vendégét. - -– Ugy, most ott maradj és ne próbálj mukkanni, mig el nem szittad ezt a -cigarettát. - -Egy skatulya Wafiadest tolt Bálvándy elé s gyufát gyujtott neki. - -– Meg ne ijeszsz, – mondta ez az égő gyufa elé tartva szivarkáját, – -csak nincs velem valami komoly dolgod? - -– Isten ments. - -– No már azt hittem! – S egy megkönnyebbitő mély lélegzetet vett a jó -báró. – Különben is rossz álmom volt az éjjel, – jegyezte meg mellesleg, -– tudod az a bizonyos felvidéki hölgy… - -A Muki véknyát csiklandozni kezdte a nevetés ingere, de erőt vett rajta. - -– Miféle felvidéki hölgy? – kérdezte ártatlan képet vágván. - -– Hisz tudod, akit könnyelmüen megcsókoltam ezelőtt husz esztendővel. - -– Ahá… Hát mit vétett neked? Találkoztál vele? - -– Nem, csak vele álmodtam az éjjel. Megfogta a kabátomat itt hátul és -nem eresztett. - -De már erre nem győzte Muki tovább komolysággal: megcsuklott a torka és -elkezdett kacagni. - -– Mit nevetsz? – kérdezte Bálvándy megsértődve, halálos komolysággal. - -– Azt, hogy olyan babonás vagy!… Hogy lehet egy ostoba álomnak -jelentőséget tulajdonitani? - -– Ne beszélj nekem, – hadarta Toncsi báró, – megálmodtam én már olyan -dolgokat is!… Csudálkoznál, ha elmondanám… - -– Nem akarok csudálkozni, pajtás, – vágta el Muki vendége szavát még -mindig nevetve. – Majd akkor csodálkozom, mikor szemtől szembe fogsz -állani az álombeli dámáddal. - -– Isten őrizzen… - -A báró helyzete pokolian humoros volt igy is, de Mukiba belebujt az -ördög: fenékig ki akarta kanalazni a kinálkozó groteszk kilátások -komikumát. - -– Hát – javasolta, mefisztói mosolyra görbitve a száját, – nehogy -(egyelőre legalább) ez a malőr megtörténhessék veled, azt ajánlom neked: -töltsétek a napot a mi társaságunkban. Este meg majd bevezetlek a -kaszinóba; a dámád, remélem, ott sem fog rád bukkanni. - -– Hiszen, – jegyezte meg a jó erdélyi ur, – ugy is veled szándékozom -tölteni minden időmet. A leányomat, akinek mindenféle bevásárlásai -vannak, majd kisérgeti a fiam. Olykor-olykor, ha nem lesz terhedre, -együtt étkezhetünk mindnyájan… Mert – tette hozzá, – tudod, hogy -felhoztam a fiamat is? - -– Tudom, mondta a portás… Tehát, – vágta ki Muki a végzést, – diktum -faktum: ma mindjárt megkezdhetjük: együtt ebédeltek velünk. - -– Igaz a, – eszmélt fel Bálvándy, – kik azok a velünk? - -Muki összecsukta a fogát, hogy elharapja a nevetést. - -– A kuzinom meg én. - -– Bravó, bravó – udvariaskodott a galáns erdélyi ur. – Mód felett -örvendek, hogy ő méltóságával alkalmam leend megismertetni a családomat. - -– Ő méltósága – viszonozta Muki az udvariasságot szertartásosan, – -szerencséjének fogja tartani. - -– Oh, ah!… - -– De – folytatta Muki bolondos kedvében, – nem fogja kimutatni a feletti -örömét. - -– Oooó… - -– Tudod, furcsa egy kicsit, öt kereke van. - -– Aaaa… - -– Hanem a szive, az arany. Meg fog szeretni téged: ezt garantirozom. - -– No, de kérlek – hebegte Bálvándy zavartan, – te tulkegyes vagy. - -– Ne szerénykedj Toncsi. Rászolgáltál… akarom mondani: rá fogsz -szolgálni. - -Muki egy grimaszt vágott közbe, ami nem csuda, mert csupa bolondságból -majd elszólta magát. Még a jámbor Bálvándynak is megbökte a gyanu az -orrát. - -– Füha, de furcsán beszélsz… Össze-vissza kelepelsz. - -És megtörölte a homlokát, mert izzadni kezdett. - -Muki helyre akarta hozni a hebehurgyaságát. - -– Igazad van, édes öregem – mondta, – nem tudom mi lelt, alighanem a -tegnapi szerencsém tett kárt a fejemben. - -– Szerencséd? S te nekem arról szót se szólsz? - -– Bocsáss meg, cimborkám… röstellem. - -– Deiszen – fakad ki a báró s naiv haragjában szinte kidülledt a szeme – -ezt nem érdemeltem tőled… Mi titkolni valód lehet neked előttem? - -Muki bünbánó arcot vágott. - -– Meggyónom neked, pajtás, csak el ne itélj. - -Bálvándy elnevette magát: – Az ördögbe, csak nem loptál? - -Muki hátra lépett és visszafojtotta lélegzetét, hogy elsápadjon, mintegy -jelezve, miszerint becsület dolgában nem ismeri a tréfát. - -– Megbolondultál?… - -Csönd… Mert igen megijedt Toncsi báró, még mentegetni sem merte magát: -oly grandiózus volt a Muki pózza. - -– Hetvenezer forintot nyertem kártyán – mondta (illetve füllentette) -halkan, mintha igen megbánta volna, hogy nyert. - -– Hm… - -Ismét csönd. Még kitartóbb mint az előbbeni. De most már egyéb okból. -Bálvándy nem ijedtségből hallgatott. Meg volt botránkozva. Merőn a Muki -szeme közé nézett. - -Az nem állotta szuró tekintetét. - -– Mi?… Talán valami kifogásolni valót találsz rajtam? - -Bálvándy nem felet, elkomorodott… De Muki kiolvasta lelkéből az -elhallgatott feletet: Ennyi pénzt nyerni legalább is zsebmetszés… És -teljes tudatára ébredt lelki sivárságának. (… Még is gazság lehet a -kártyaüzlet, ha olyan őslény, mint Bálvándy, aki magától a természettől -tanult becsületet, ennyire megbotránkozik rajta.) - -Érezte, hogy kinos helyzetbe jutott. De kivágta magát. Ugy, hogy még -neki állott följebb. - -– Nos, – ismételte meg előbbi kérdését, kiélezve annak minden egyes -szavát, – mi kifogásod van a nyereségem ellen? Az angol király is -kártyázott walesi herceg korában, magam is kártyáztam vele. - -Sikerült a trükk: a különben is könnyen hajlitható erdélyi urat -meggyőzte a klasszikus példa. Rájött, hogy nevetséges és bántó az -erkölcsbiráskodása. - -– Hagyd el, pajtás, – kérte a bocsánatot, – szidj össze, vagy nevess ki, -de ne neheztelj. Ostoba medve vagyok, punktum. Örülök a nyereségednek… - -Mukinak most már nem volt egyéb dolga, mint adni a nagylelkü barátot: a -fölényes hőst, aki a gyengékkel szemben igénybe nem veszi az erejét. -Kezet nyujtott Bálvándynak. - -– Ilyen intim barátok között, mint mi – mondta meghatottságot szinlelve, -– az efféle csekélység szót sem érdemel. Én már nem is emlékszem -semmire. - -És öt perccel a kellemetlen incidens után (bizonyosan a küszöbön lévő -hires viszontlátás bonyodalmaira gondolt) már a humora is megjött -Mukinak. Ugy megnevettette Bálvándyt, hogy a könnye is kicsordult. Azzal -vált el tőle, hogy az emeleti kis étteremben találkoznak két óra tájban. -Nem várnak egymásra, aki előbb érkezik, leül az általa már lefoglalt -asztalhoz. - -Persze, gondja volt rá Mukinak, hogy ne ők érkezzenek elsőknek. -Célirányosabbnak találta, hogy Bálvándyt ültében érje a nem remélt -viszontlátás pillanata. Legalább nem szökhetik meg s a székről sem -eshetik le egykönnyen… - -Háromnegyed kettőkor, negyed órával az ebédre kitüzött idő előtt, Muki -igéretéhez képest bekopogtatott unokahugához. - -– Kész vagy? - -– Bejöhetsz… - -Muki szinte hanyatt esett, midőn meglátta a vénleányt. Alig hitt a -szemének. Ágnes ugy kirittyantotta magát, hogy csakugyan alig lehetett -ráismerni. Isten a megmondhatója, miféle titkos szerek birtokában volt, -de megnagyobbodott és fénylett még az apró vakandszeme is. Rendes sárgás -hétköznapi arca ünnepi szint váltott: fehérré varázslódott, a közepén -egy kis veressel. Sárga fogait is fehérre surolta, a frizurája meg éppen -pompás volt: tornyos és kemény. Ehhez különben nem kellett virtus, mert -hiszen, mint tudva van, szép volt a haja. - -Ilyetén kipucolt állapotában Ágnesre is rá lehetett alkalmazni azt a -paradoxont, amit Metternich hercegnére csináltak annak idején: la belle -laide. (A szép rut.) Határozottan kellemes látvány volt: arcán szinte -kidomborodtak fajának antik, hóditó vonásai. - -– Hopszassza! – Szaladt ki a csudálkozás a Muki ajkán. – Te vagy az, -Ágnes? – S bolondos jókedvében leguggolt a kopasz férfiu, mint egy -vásott elemista s elkezdett hahotázni. - -Az aggszüz összeszoritotta ajakát, arcát elöntötte a vér. - -– Jegyezd meg magadnak, – fenyegette meg unokatestvérét, – hogy belőlem -gunyt üzni nem lehet büntetlenül. - -Ebben a pillanatban valóban impozáns volt. - -Mukinak egyszeriben összeszaladtak az inai. Kicsi lett ő kigyelme, mint -az egér. Bocsánatot kért a hugától. - -Az ügyet se vetett rá. Ami talán világéletében sem történt meg vele; -izgatott volt a hidegeszü, nagyerejü dáma. Orra cimpája kitágult, mint a -fujtató telivér lóé, keble hullámokat vetett. - -– Mehetünk? – kérdezte. - -– Várjunk még, hadd helyezkedjenek el először ők. - -Ágnes leült. Muki az ablak elé állott s zongorázni kezdett az üvegen; -mozgott a föld az ő talpa alatt is. Apró ugrifüles manók ugrándoztak -körülötte, hogy előkészitsék a hangulatot a küszöbön álló tragikomédia -nagy jelenetéhez. - -Mukinak éppen nem volt erre szüksége. Inkább ugy érezte magát, mint a -csinytevő gyermek, aki tele van kacagással, holott komolyságot kellene -magára erőltetnie, mert azon mulik a csinyje sikere… Az ő sikere ugyan -nem igen mulandott azon, mindazáltal a komolyságra mégis szüksége -leendett, mert Bálvándy előtt érthető okokból lel nem árulhatta -cinizmusát… A döntő pillanatban sikerült is erőt vennie a -kacaghatnámságán. Feszes tartással lépett az ebédlőterembe. Szilárd -lépésben, Ágnest karján vezetve, egyenesen a nagy sarokasztal felé -haladt, amely mellett már javában ebédelt a Bálvándy-család. - - - - -TIZEDIK FEJEZET. A komédia. - -Elsőnek Zsuzsa vette észre az érkezőket. Mosolyogva, rövid -fejbólintással üdvözölte Mukit. Ágnesnek egy hosszas, érdeklődést -kifejező pillantást juttatott. Csak aztán figyelmeztette az apját: - -– Apácska, Hervayék. - -A galáns főur, kiráncigálta gallérjából az asztalkendőt, amelyet étkezés -közben még öregapjától rámaradt szokás szerint mindig a nyakában viselt -s kirugván maga alól a széket, két csosszantással az érkezők felé -közeledett. Fia követte a példáját csosszantás nélkül. - -Következett a bemutatkozás szertartása. - -– Báró Bálvándy Antal – fia: Bálint, – szavalta Muki. - -– Leányom: Zsuzsa, – hebegte Bálvándy zavartan, mert mindig szégyelte -magát, ha először látott valakit. Felsőbb lényt sejtett mindenkiben, -akit nem ismert közelebbről. - -Zsuzsa kiszökött székéből, valami kifejezhetetlen szilaj és mégis odaadó -mozdulattal vágta ki a pukkedlit, a mi a fiatal leányokat az idősebb -nőkkel szemben kötelezi, aztán megbillentette nemes kis fejét és -mosolygott: - -– Kezét csókolom. - -Ágnes kezet fogott vele. - -– Pá, édesem. – Aztán Bálvándyra keritette a sort: – Jónapot Bálvándy – -üdvözölte őt olyan elfogulatlan hangon, mintha tegnap látta volna -utoljára – mi már rég ismerjük egymást. - -A derék urnak kitünő hallása volt, de a kölcsönös üdvözlések -zürzavarában elfelejtett gondolkozni és nézni. Esze ágában sem volt, -hogy ilyen alkalommal fontosságot tulajdonitson a szónak, vagy hogy a -szeme közé nézzen valakinek. Hiszen, vélte, elég ideje lesz a -_spektálásra_ és gondolkodásra a rumli után is. Egyszóval frázisnak -vette az Ágnes szavait. És váltig a félbenhagyott turbotján járt az -esze. Alig várta, hogy visszaülhessen a helyére s véget vethessen a -finom halnak és annak a chablis-bornak, ami a főpincér állitása szerint -hozzátartozik. - -Ágnes vele szemben telepedett le Zsuzsa és Muki között. - -Bálvándy örült ennek a szerencsének, mert nem igen szeretett csevegni, -ha ennie kellett. Gondolta magában (a jelen alkalommal is): ott van -Zsuzsa az idegen dáma mulattatására, ő majd a haljával mulat. És föl se -pislantott, folytatta, ahol elhagyta: ette a turbot-ot. És itta a -chablist. - -Muki megfeszengett a székén. Egész zavarba jött, hogy a helyzet máskép -alakult, mint a hogy azt kikombinálta magának. Azt hitte, hogy a petárda -mindjárt az első pillanatban fel fog robbanni s ahhoz képest idomitotta -idegeit… S ime, kárba veszett az erőlködése, vagy legalább is -kitolódott… Bálvándy, – kombinálgatta, – nyilván nem ismert rá Ágnesre -az ő felvidéki hölgyére: az emlékező tehetségének sok lehetett a husz -év… No mindegy, majd rá fog ismerni, – vigasztalta magát és megrendelte -a levest. - -– Rég nem láttuk, édes báró, – szólitotta meg Zsuzsa, – midőn szájához -vitte az első kanál levest. – Hiányzott nekünk. - -Muki visszaöntötte a levest a tányérjába. - -– Bárónő nagyon kegyes… - -Több szó nem jött ki az ajkán. A szép leány megszólitása ismét -elfogódottá tette. Dühös lett magára… Hogy mit bomladozik a szive, mikor -semmi szüksége rá! Hát nem tudja végképp lerázni magáról érzései -terheit? Nem eleget türt, szenvedett a szive miatt?… Rá se nézett -Zsuzsára. Bálinttal kezdett társalogni. - -– Hogy vagy te, Bálint? Meddig maradsz Budapesten? - -– Egy pár napig, – felelte az, – nem szeretem Pestet. - -– Miért? Ugy-e, mert nem komoly város?… Abban igazad lehet, de te meg -tulságosan komoly vagy a korodhoz képest. - -– Mit szeleskedjem, mikor nem telik benne kedvem. Pesten csak lumpolni -lehet. - -– Ismét igazad van, de egy kis kirugás azért nem árt néha… Elviszlek a -kaszinóba. - -– Hát ott ki szokás rugni? - -– Ott nem, de másutt. A kaszinó a gyülekezőhely. - -– Jó, elmegyek veled, – mondta Bálint, – nem vagyok én olyan pedáns, -mint amilyennek látszom. - -Bálvándy odafülelt. - -– Ejha, – dicsérte a fiát, – ezt már szeretem!… Ugyan kérlek – fordult -Mukihoz, – tanitsd ki egy kicsit. - -– Bizd rám… - -Ebben a pillanatban megszólalt Ágnes: - -– Ne bizza rá – intette Bálvándyt tőle alig feltételezhető humorral, – -az én kedves unokatestvérem rossz társaság. - -A Bálvándy replikája sem nélkülözte a humort, csak a stilust. - -– Hisz akkor jó helyen kopogtatok, mert rontani szeretnék a tuljó -fiamon. - -– Az nem okos dolog egy apától, – jegyezte meg Ágnes, – egy fiu soha sem -lehet elég jó. - -Most Zsuzsa is közbeszólt. - -– De Bálint – mondta ártatlanul, – tuljó csakugyan. - -– Édesem, – kicsinyelte le Ágnes a szép leányt, – azt hiszem, te oly -ártatlan vagy még, hogy nem értesz az ilyesmihez. - -Bálvándy, oly különösnek találta az aggszüz modorát, hogy nem állotta -meg: rápislantott végre a szeme csücskéből. Mondani is akart valamit, de -torkán akadt a szava. Meglátván Ágnest, egyszeribe még a modoránál is -különösebbnek tetszett neki a vénleány arca… Nézte, ismergette… Mintha -látta volna valamikor, de azt már nem tudta kitalálni: hol és mikor? - -Ágnes megérezte a férfi rajta legelő szemét, de nem viszonozta a -tekintetét. Bántotta hiuságát, hogy nem ismert rá mindjárt a -viszontlátás első pillanatában az a férfi, aki valamikor megcsókolta. -Meg akarta őt ezért büntetni. A fia felé fordult: - -– Ne engedje magát befolyásoltatni – tanácsolta ennek. – A férfi, ha nem -a maga természetes hajlamait követi, elveszti egyéniségét, -itélőképességét, sőt (oldalpillantást vetett Bálvándyra) az emlékező -tehetségét is. - -A jó ur (mintha megértette volna a célzást) lerakta kését és villáját: -ugy vizsgálgatta Ágnest. - -Mukinak rángatózni kezdett az orra. Megszagolta, hogy küszöbön a nagy -jelenet… - -Bálint megfelelt Ágnesnek: - -– Engem, kérem, nem lehet elcsábitani. - -– Vagy ki tudja, – célzott Ágnes másodszor is, – a férfiak igen gyöngék! - -Muki, csakhogy mondjon valamit, tromfot adott a huga szavára. - -– Az asszonyok még gyöngébbek. - -De az ütés azért nem lett az övé. Azt Zsuzsa vitte el. - -– A gyönge asszony nem asszony, – jegyezte meg szerényen s egyben -elpirult, hogy női ösztönének ez a megérzése kiszaladt a száján. - -– Ez a valóság, – jelentette ki Ágnes, aki haj de másképpen fogta fel az -asszonyi erőt, mint az ártatlan szüzies leány. - -… Bálvándynak kappant hozott a pincér kompóttal. A jóizü madár egy -jóidőre elhóditotta Ágnestől a derék étkes ur érdeklődését: levette -szemét a vén leányról s villáját a kappanba szurta. A villa nem hatolt -bele a kappanba, csontra talált. Bálvándy elmélázott ezen, s mintha -valami nagy igazságtalanság történt volna vele: abbanhagyta az evést és -ismét Ágnesre kaptatta szemét… Egyszerre roppant szórakozottság, sőt -nyugtalanság vett rajta erőt. Elkezdett tépelődni… (Hol és mikor is -látta az ismerősnek tetsző aggszüzet?… Milyen bolond is volt, hogy nem -kérdezte meg a nevét Mukitól!… Persze, mentegette magát, mert azt hitte, -hogy az ő családi nevét viselheti csak, pedig hát lehet anyáról való -unokatestvére is… Ki hát no? Mi a neve? És miért nem nevezte meg Muki -magától? Hisz az a szokás…) - -… Eszébe jutott az álma s egyben fülébe csengtek az Ágnes iménti szavai: -Mi már ismerjük egymást… (Jézus Isten, csak nem vált valóra az álma?)… -Behunyta szemét, ugy igyekezett visszaidézni megcsókolt felvidéki hölgye -ifjukori vonásait s az igy nyert képet apróra összehasonlitotta a -jelenvolt aggszüz arcával. És sikerült a kisérlet: kijött a megdöbbentő -eredmény, (a leány férfias modora is segitségére jött a képzeletének) a -végzetes eredmény kijött: Bálvándy végre minden kétséget kizárólag -felismerte Ugor Ágnest. Kinjában Mukira nézett, mintha segitséget várt -volna tőle. - -Az legott észrevette a bajt s nehogy elnevesse magát a jó ur bamba -képén, kitért a tekintetének. Ismét Bálinttal tereferélt. A -rákmeridonját dicsérgette s egyben kifejtette neki, miért jobb a -felvidéki rák az alföldinél. - -Ágnes is leolvasta a szegény báró arcáról, hogy végre valahára ráismert -az ő régi és egyetlen csókosa. De fölfedezését nem árulta el. Neki kell -– gondolta magában – magát elárulnia… - -Volt is eszében Bálvándynak. Ellenkezőleg: keményen feltette magában, -hogy letagadja azt is, miszerint élt ezelőtt husz esztendővel, nemhogy -az Ágnessel való csókonszerzett ismeretségét. Még ha az nyiltan a -szemébe vágná is, semmire sem fog emlékezni, inkább bevallja, akár a -gyermekei fülükhallatára, hogy annyi csókot lopott életében -össze-vissza, amennyit embernyi embernek lehetetlen a fejében tartania. - -… Csak az a baj, – ötlött a jámbor ur eszébe, – hogy buta észszel -elmesélte Mukinak a csók kalandját s bevallotta neki, hogy azóta folyton -kisérti, háborgatja a bolond eset. Ennélfogva ha most Ágnes is el fogja -neki mondani a titkát: – (az isten szerelmére csak lesz annyi szemérme, -hogy hallgatni fog!) – kész a slamasztika. A dáma tudomást fog szerezni -a gyengeségéről s ki fogja azt használni: rátapad és nem fogja ereszteni -a kabátját, mint ahogy az álma megjövendölte neki… Fülébe csengett az -Ágnes régi fogadása egész hallhatóan: Én várni fogok… Az ég szeredmére, -– próbálta magát vigasztalni, – csak nem ragaszkodik ezekhez a szavakhoz -husz év multán, ma is! Őrültség lenne tőle!… - -Addig gyötörték a gondolatai, mig beléjük fásult végre: erőszakkal -elringatta aggodalmait. - -… – Nevetséges! – biztatta magát. – Mitől félek? Egy parányi csók csak -nem kötelez husz év mulva is! Annyi idő alatt talán még az ingatlanok is -elévülnek. Vagy ha nem is évülnek el, ki kényszeritheti őt arra, hogy -kötélnek álljon? Csak szabad ember, vagy mi: nem áll mögötte a hóhér, -hogy belekényszeritse egy neki nem tetsző házasságba!… - -Hovatovább analizálta a terhelő esélyeket, annál könnyebb lett a lelke. -A végén sikerült egy kis (bár kétes értékü) jókedvre is szert tennie. -Sőt némi férfias bátorságra is… A manóba – tette fel magában, – azért -sem fogja letagadni a csókját, mint valami gyáva himpellér. Áll elébe! -Hát osztán?!… Ha valamennyi nőt, akit valaha megcsókolt, feleségül -kellene vennie, legalább kétezer hitvese lenne. Ennyit magától a török -szultántól sem lehet követelni. - -Apránkint teljesen rájött a helyzete igazi értékére: hogy ostoba -gyerekség az egész hóbortos ügy. Nemhogy tépelődnie kellene miatta, de -gondolnia is csak kacagva szabad reá. - -Mindjárt el is kacagta magát. Csak ugy a levegőbe. Ami, tekintve, hogy a -lelkébe senki sem láthatott bele, általános feltünést keltett. - -– Mit nevetsz? – kérdezte Muki, – akit módfelett meglepett a barátja -jókedve. Inkább azt várta volna tőle (egész jogosan), hogy – sirni fog. - -– Csak ugy magamban bomlok, – válaszolta Bálvándy, – eszembe jutott -valami… - -Azonban lehetséges, hogy Ágnes mégis belelátott a jó ur lelkébe. A -megjegyzése legalább igen gyanusnak tetszett: - -– Kedves báró, – igy szólt Bálvándyhoz kétértelmüen mosolyogva, – az én -érzésem az, hogy most rosszkor nevetett. Aligha nevetséges, amire -gondolt. - -Bálvándy egyszerre kizökkent magára erőszakolt jókedvéből. Nemcsak a -dodonai szavak miatt, azoknál még jobban zavarba hozta a leány reá -függesztett átható tekintete. De azért nem hagyta magát terrorizáltatni, -még élt is adott a hangjának, szólván: - -– Méltóságod, ugy látszik, belelát a szivekbe. - -– Bele, édes báró, – állitotta a csudálatos aggszüz hihetetlen -határozottsággal, – bele. Fogadni mernék, hogy tudom, min nevetett. - -– Ah, ah, kiváncsi vagyok. - -– Itt – állitotta Ágnes – nem mondhatok el mindent, csak annyit, hogy -egy husz év előtti kalandján mulatott… - -Feléje fordult az egész társaság figyelme. Muki már tudta, hova -tapintott az unokahuga, de a Zsuzsa és Bálint érdeklődésének persze nem -lehetett egyéb tárgya, mint az a homály, ami az Ágnes gondolatolvasási -készségét burkolta. (Honnan tudhatja az idegen nő, hogy mi történt -atyjával ezelőtt husz évvel? Ismerte talán?) - -– Csakugyan, apa? – kérdezte Zsuzsa kiváncsian. - -– Csakugyan, csakugyan, – vallotta be Toncsi báró hősies elszántsággal s -olyan közönyös arcot vágott hozzá, mintha mi sem lenne egyszerübb dolog -a gondolatolvasásnál. - -– Hogy találhattad el? – fordult Zsuzsa Ágneshez. – Ismerted atyámat -husz évvel ezelőtt? - -Bálvándy megelőzte az aggszüz feleletét; beleütött az akasztófahumor. - -– Persze, hogy ismertük egymást, – vallotta be tulbuzgó készséggel, – -két egész órát töltöttünk az egymás társaságában, az igaz, hogy azóta -egyszer sem találkoztunk. - -– Azt még helyre lehet hozni, – udvariaskodott Bálint, amiért az apja -elkivánta őt Amerikába, vagy még messzebbre. Bár a valóságban kénytelen -volt a fia udvariasságát még meg is fejelni. - -– Jaj, de mennyire! – Nyögdécselte édeskésen, – szörnyen helyre lehet -hozni. - -– Szavánál fogom, – csapott le rá Ágnes leányasszony, mint a sulyos -albatrosz a halacskára, – látogasson meg bennünket Dormándon. - -Bálvándy mérges pillantást vetett a fiára, aztán egy segitségért -kiabálót Muki felé, csak aztán felelt. Ugy, hogy: se alatta, se felette, -– igért is, nem is. - -– Csókolom a kegyes kezét… Valóban boldog lennék, ha abban a szerencsés -helyzetben lehetnék… - -– Az tisztán magától függ. - -– Persze, hogy persze, – evickélt a jó báró a hálóban, – kötelességem is -lenne… - -– Szép magától, hogy annak vallja, – szoritotta összébb Ágnes a hálót, – -az emlékezőtehetsége, ugylátszik, végképp még sem hagyta el. - -Immár igen nagy cseppeket izzadott a Bálvándy homloka, ami kinos volt -reá nézve, mert nem illett megtörülköznie. - -– A világért se!… Dehogy hagyott el, – nyekegte kinjában, – csak a -szemem romlott meg kissé: azért nem ismertem rá méltóságodra azonnal. - -Zsuzsa elnevette magát. - -– Ugyan, apa, – kinozta meg öntudatlanul az apját még ő is, – olyan a -szemed ma is, mint a sasé. - -– Hosszu távolságra, fiam, – hebegte Toncsi báró, – csak hosszura… - -Ezen már Ágnes is nevetett. Sőt végre valahára Muki is kipukkanhatott -feltünés nélkül. Ideje is volt, mert ugyse birta volna tovább a -tettetést. - -– Nagyszerü, hahaha, hihihi, bruhahaha! – ontotta ki harsogva a benne -összegyült derültséget. – Pompásan kivágtad magadat. - -A jámbor báró nem haragudott érte. - -– Az ám, – mondta ujabb derültséget keltve, – ma igen bohókás kedvemben -vagyok. - -S hogy hitelt biztositson a szavának, – (most már ugyis mindegy, -gondolta magában, az égboltozat rá nem szakadhat ráadásul,) – végképp -szabadjára eresztette akasztófahumorát. Mindenféle csintalan szójátékot -talált ki kinjában, s feltálalta valamennyi ősrégi adómáját. Csakhogy -szóhoz ne juthasson tőle Ágnes. (Ezt már az ösztöne sugta neki.) - -És bevágott a kinok között született csalafintaság: a jó bárónak -sikerült magát a vénleánytól elszigetelnie egész az ebéd végéig. -Asztalbontás s a kölcsönös köszöntések lepergése után meg ugy elszaladt -még a gyermekeitől is, mintha sürgősen kergetnie kellene valakit. Pedig -csak a szobájába menekült. Ösztönét követve, magára zárta az ajtót utána -siető gyermekei orra előtt… - -Zsuzsa ijedten nézett a bátyjára. - -– Mi lelte apát? Olyan különös volt az egész ebéd alatt! - -– Fogalmam sincs, – mondta Bálint, – leghelyesebb lesz, ha megkérdezzük -tőle. – S kopogtatott a zárt ajtón. - -Bálvándy kinyitotta, de csak a fejét dugta ki rajta. - -– Ne háborgassatok most, menjetek a másik szobába, olyan a fejem, mint -egy kád. - -– Éppen azért, apa, eszelte Zsuzsa. – Könnyiteni kell rajta… Csak nem -félsz a tulajdon gyermekeidtől? - -– Mi, hát erővel be akartok jönni? - -– Igen, mondj el nekünk mindent. - -Bálvándy eleresztette a kilincset. Bálint és Zsuzsa benyomultak a -szobába. A leány átkarolta atyja nyakét és hozzá törlészkedett, mint egy -hizelkedő fehér cica. - -– Nos, mi baj? - -– Isz, – nyögte az apa, – ha el lehetne mondani, de nem lehet. - -– Mindent el lehet mondani, apa, – jegyezte meg Bálint némi -szemrehányást eláruló hangon. - -– Lehet a manóba, – tiltakozott az öreg, fia felfogása ellen, – -különösen, mikor az ember azt se tudja, hol a feje!… Hagyjatok békében, -mig valamennyire összeszedem az eszemet. - -De Zsuzsa csak nem hagyta békén. Megfogta atyja kezét és lehuzta maga -mellé a kerevetre. - -– Mi történt – kérdezte szeliden, mint anya, mikor gyermekét faggatja, – -közötted és Ágnes között? - -Bálvándy letörölte végre homlokáról a verejtéket. - -– Hü, hisz épp ez az, amit nem lehet elmondani. - -– De történt valami? - -– Történt ám, de nagyon is történt. Attól bolondult meg az a hölgy… - -– De apa! – csudálkozott Zsuzsa atyja modorán. - -Az suhintott a kezével. - -– Ne csodálkozzatok most a kifejezéseimen. Igenis: megbolondult! - -– Akar tőled valamit? – faggatta Bálint. - -– Hüha, de akar ám. Hanyatt esnétek, ha tudnátok, hogy mit akar. - -– De most már tudnunk kell, – jelentette ki Bálint határozottan, – a -titkolódzás nem méltó hozzánk. Mi Bálvándyak mindig egy test és egy -lélek voltunk. - -– Jó, – pukkantotta ki a meghajszolt férfiu elkeseredetten, – a lelked -rajta… Hát azt akarja, hogy elvegyem. - -Zsuzsa összecsapta a kezét és nevetett. - -– Ugyan, apa, alighanem képzelődöl. - -Bálint már nem volt ilyen naiv… Ha képzelődés is, vélte, nagy okának -kell lenni, hogy ennyire kihozta atyját a sodrából. - -– Miből kombinálsz? – kérdezte gyanakodó hangon. – Mert ok nélkül senki -sem juthat ilyen föltevésre… Miből merit az a nő jogcimet arra, hogy -elvétesse magát veled akaratod ellenére is? - -Hát azt csak még se vallhatta be Bálvándy a gyermekeinek (ha egy test és -egy lélek volt is velük), hogy biz azt egy csókból meritette, amit már -házas korában lopott tőle. Megvetnék s egyben bolonddá deklarálnák érte… -De valamit mégis mondania kellett… Miféle mesét gondoljon ki hamarjában? - -Egyelőre nem erőltette meg az eszét… Majd előbb hideg borogatásokat rak -a forró fejére, tervezte, csak aztán próbálja hasznát venni. - -– Ne vallassatok most, kérte addig is gyermekeit, – mint valami bünös. – -Nem voltam én rossz soha, csak bolond néha. Egyszer majd elmondok -mindent magamtól, ha nyugodtabb leszek. - -Zsuzsa és Bálint békét hagytak apjuknak… - -Bálvándy magára maradt a szobájában. Borogatást ugyan nem rakott a -fejére, de belemártogatta egy párszor a mosdótálba. Aztán csakugyan -megpróbálta, hogy hasznát vegye az eszének. Nagysokára sikerült is -önmagával megállapodásra jutnia. Ugy határozott, hogy inkább beleveti -magát a nyilt csata forgatagába minthogysem örökké gyötörje a kinos -bizonytalanság érzése. Tisztázni fogja a helyzetet, mert, vélte, az -örökös bujkálással még csak jobban összegabalyitaná. De ez a módja az -önvédelemnek különben sem méltó hozzá… Hiszen elvégre az is lehetséges, -kapkodott a szalmaszálhoz, hogy Ágnes csak évődött vele az ebédnél: -eszeágában sincs, hogy a multra irányuló aposztroféit komolyan vegye. Az -ő korában rendes viszonyok között fütyül a nő a férfira. - -Egyszóval, feltette magában Bálvándy, hogy beszélni fog Ágnessel, ha -nevetségessé is teszi magát ezzel. A fő, hogy tudja magát mihez tartani. -Különben hogy védekezzék?… - -… A tépelődő, izgékony természetü ember semmitől sem irtózik jobban, -mint az életnek bizonytalan nyugtalanitó jelenségeitől. Az ilyen inkább -beleveti magát a legképtelenebb veszedelmekbe, csakhogy elvesse gondját -azoknak az apró, gyakran meg se indokolt izgalmaknak, amelyeknek -harcedzett férfi oda se néz, de őt aludni sem hagyja, mint az érzékeny -bőrü embert a bolhacsipés. Természetes, hogy ez a tultengő -nyugalomvágyból eredő idegesség többnyire meggondolatlan, logikátlan -tettekre ragadtatja az emberét. - -Bálvándy is eltévesztette az utat. A helyett, hogy kikerülte vagy -nyugodtan bevárta volna, hová esik: elhatározta, hogy nekimegy a -bombának, elkapja a levegőben s tovább lóditja, mielőtt felrobbanna… - -Isten csudája, hogy a dolog _véletlenül_ sikerült neki… - -Mielőtt felkereste volna Ágnest, még Mukihoz is beszólott Bálvándy. -Hátha megtud tőle valamit. - -A beosztott életü férfiu éppen délutáni egészségi álmát aludta, de azért -örömmel felkelt az ő Toncsija kedvéért. Komolyságot erőltetett magára, -eltompitotta beszédmodorának szatirikus élét is, hogy annál jobban -beleugrassa Bálvándyt a bizalmaskodásba… Tudta, hogy az gavallér ember -létére a maga jószántából nem fogja neki elárulni, hogy Ágnes az ő -megcsókolt felvidéki hölgye; viszont érdekében állott, hogy rászoktassa -a jó urat a hozzá való tökéletes bizalomra. Különben hogy forgassa az -ujja körül?… Elhatározta, hogy taktikával csikarja ki belőle a diszkrét -vallomást. - -– Szervusz, bruderkám, foglalj helyet. - -– Nem ülök le, pajtás, dolgom van, csak beszóltam egy kicsit. - -– No csak, el ne vidd az éjjeli álmomat _is_. - -– Pardon, zavartalak, de mindjárt megyek, csak azt akartam veled -tudatni, hogy látogatást teszek hugod ő méltóságánál. - -– Ugyan kérlek, – ravaszkodott Muki, – teljesen felesleges. A hôtelélet -ilyenre nem kötelez. Majd találkoztok ti még… - -– Deiszen, – izgelődött Toncsi báró, – nem etikettről van szó. Fontos -beszédem lenne őméltóságával. - -Mukira most maga a helyzet diktálta rá a humort. - -– Ejha, – évődött a jámbor báróval, – alig egy órája, hogy ismered és -máris fontos beszéded van vele? Talán – tette hozzá finom maliciával, – -meg akarod őt is csókolni? - -– Nem, – tiltakozott a jó ur szive mélyéből a gyanu ellen, – nem, óh, -nem. - -– Akkor talán már tulestél rajta? – incselkedett Muki kacagva, de olyan -ártatlan képet vágott hozzá, hogy Bálvándynak eszeágába se jött, hogy -gyanura kapjon merész tréfájától. Inkább megdöbbent, hogy barátja igy, -_tudtán kivül_ rátapintott az igazságra. - -– Ne tréfálj, kérlek, – hebegte, – az ügy igen komoly. - -Mukinak minden erejére szüksége volt, hogy, ha csak a hangjában is, -megszólaltassa a szivét. A báró karjára fektette kezét és a szeme közé -nezett. - -– Édes Toncsikám, – mondta szemrehányó hangon, – ha csakugyan komoly az -ügy, az lenne első kötelességed, hogy közöld velem. Avagy nem tartasz -igaz barátodnak? - -Ezzel felállitotta a csapdát. - -– Igen, igen, – makogta a jó báró, – de olyan természetü a dolog, hogy -indiskréciót követnék el, ha… - -Itt megakadt, mert érezte, hogy féllábbal már bele is gázolt az -indiskrécióba. - -A szemes Mukinak most már csak egyet kellett rajta lóditania, hogy -nyakig benne legyen. - -– Ugyan kérlek, – korholta barátját, – ez kicsinyes és tulhajtott -felfogás. A diskréció egy neme a titkolózásnak, az pedig széjjel -választja az embereket. Nem lehetne se barátság, se szerelem a földön, -ha törvénynyé emelnénk a föltétlen titoktartás kötelezettségét. Ezzel a -kétszinüsködés jogát szentesitenénk. - -A nyakatekert okoskodás nem ütött be egészen. A báró még hadonászott egy -kicsit. - -– Nem tehetem, barátom, nem tehetem, némileg téged is érint az ügy. - -Muki kénytelen volt friss csalétket elhelyezni a tőrbe. - -– Látod pajtás, – mondta elegikus hangon, – előbb-utóbb ugyis kitalálom, -mi közös ügyed lehet neked Ágnessel. Hiszen eleget beszél a helyzet -maga. Husz év óta nem láttad hugomat, tehát a ti ügyetek régi keletü. -Ágnes is elég világosan példálózgatott rá, a te elfogultságod is elég -ékesszóló: itt könnyü kombinálni. Fiatalok voltatok, – rukkolt ki -hirtelen, – te holmi ártatlan meggondolatlanságra vetemedtél a hugommal -szemben, amiből az alighanem tőkét csinált magának szegény; téged meg a -lelkiismereted bánt, hogy tartozásodat vele szemben be nem válthatod… -Beszélj: mi történt köztetek? - -Ez az áttetsző okfejlesztés már végképp levette Bálvándyt a lábáról. Oly -ép és erős volt a Muki logikájának valamennyi láncszeme, hogy a _bünös_ -nem is próbált ellene védekezni: vallott. - -– A te kuzinod volt az a bizonyos felvidéki hölgy, akit megcsókoltam -annakidején. - -Mukinak ebben a pillanatban minden szinjátszó tehetségére szüksége volt, -hogy szégyent ne valljon a szerepével. Csudálkoznia kellett, meg kellett -botránkoznia, egyben vigasztalnia kellett barátját és mégis meg kellett -tartania az uri előkelőséget. S mindezt egy füst alatt, lehetőleg egy -mondatban kellett kifejezésre juttatnia. - -Ám jó szinész volt Muki: kitünően oldotta meg a müvészi feladatot. - -– Óriási! – kezdte a játékot a csudálkozással. – Ezt nem tételeztem -volna fel rólad, – folytatta a megbotránkozással, – uri leánynyal -szemben az ilyes dolog nagy léhaság… No de – végezte a vigasztalással. – -most már ugyis hiábavaló minden skrupulus: a dolog megtörtént s oly -régen történt, hogy kár belőle kázust csinálnotok. - -Elhallgatott. Olyan komoly és előkelő volt, mint egy gyóntató francia -abbé, miután a gyilkosnak bünbocsánatot adott. - -Jó Bálvándy sajnálta is, hogy nem pap, mert igen szeretett volna neki -kezet csókolni. Mintha csak az ő szive közepéből szedte volna ajkára a -szót… Igaz, leszidta, de azt megérdemelte, ám rögtön hozzátette, hogy -kázust nem lehet a dologból _csinálniok_. Azaz se neki, se Ágnesnek. Le -kell nyelnie az egészet, el kell felejtenie… Tökéletesen igy itélte meg -ő is a helyzetet. - -– Muki, – hálálkodott a jó ember, – ah, drága Muki, nagyot könnyitettél -a szivemen. Te nemcsak nagylelkü vagy, de bölcs is, büszke vagyok rá, -hogy bizalmadra méltattál. - -– Szóra sem érdemes, majd magam is beszélek Ágnessel. - -– Te drága barát!… - -– Bár – folytatta Muki, megjegyzésre se méltatva barátja hálákodását, – -azt hiszem, elefánt helyett legyet csapok agyon. Ágnesnek aligha jut -eszébe, hogy egy husz év előtti fiatalkori komédiádat ma is komolyan -vegye. - -Ravaszságának egy picinyke árnyalata se érzett meg a hangján és szavain. - -Toncsi olyan puha lett, hogy Muki bátran rákenhette volna kenyérre vaj -helyett. - -– Mit tanácsolsz, drágám? – kérdezte. – Minden tanácsodat vakon fogom -követni… Hát azt tartod, ne beszéljek ő méltóságával? - -Muki ugy tett, mintha gondolkoznék, aztán igy felelt: - -– Hiszen beszélhetsz vele. Sőt jobb is, ha én csak szükség esetén -avatkozom bele a dolgotokba. Tudod, – magyarázta, – a női lélek -érzékenységét felesleges módon megilletni legalább is szükségtelen. -Intézzétek el a magatok dolgát egymás között. Meglátod, nevetni fogsz a -skrupulusaidon s Ágnes alighanem még jobban fog nevetni rajtuk. - -Nem nevetett biz azon senkise, csak maga Muki. De volt is mit nevetnie. -Hogy még olyan ember is akad manapság a világon, aki azért fél egy -asszonytól, mert megcsókolta valamikor. És gyötri magát, harcban áll a -lelkiismeretével, a helyett, hogy fütyülne a komédiára! Vakon, ész -nélkül gabalyitja össze bolondos regénye szálait s kiteszi magát annak, -hogy utóvégre is megfogódjék önkötötte hálójában… Azaz, hogy – vélte -Muki, – ez a föltevés még igy is merész egy kicsit. Annyi bolondot csak -még sem csinálhat még a jámbor Bálvándy sem, amennyi a tökéletes -megbolonduláshoz szükségeltetik. A nélkül pedig hiába töri magát Ágnes: -a nagy halat csak ugy foghatja meg, ha az a maga jószántából kéredzkedik -bele a hálójába. Ilyen hal pedig aligha akadt ezideig a földgolyóbison. - -… Muki természetesen rosszhiszemüleg jósolta Bálvándynak, hogy simán fog -végezni Ágnessel, valójában azt hitte, hogy a makacs aggszüz ugy széjjel -fogja szedni az amugy is széthulló jellemü embert, hogy csak győzze -ismét összeszedni. - -Pedig, bár alig hihető, csalódott… - -… A jó Toncsinak talán a nászéjszakáján sem volt olyan ragyogó a képe, -mint amikor egy hosszu órai lélekemelő szórakozás után (ő legalább igy -fejezte ki magát) kilépett az Ágnes szobájából. Oly könnyünek érezte -imént még izzó fejét és lábait, mint egy struccmadár. Nem is szaladt, -röpült, mig a Muki ajtajához nem ért. Ugy megragadta a kilincset, hogy a -markában maradt. Észre se vette. Eldobta a haszontalan rezet, aztán -belevágta magát egy karosszékbe és elkezdett kelepelni: - -– Hallod-e pajtás, én ilyen magas müveltségü urhölgygyel, mint a te -kuzinod, még álmomban sem találkoztam! Micsoda hájas ökör voltam, hogy -annyira félreérthettem!… Olyan magasan áll felettem, mint a Csimborasszó -a vakondturás felett… Tudod, mit mondott, mikor rettenetes kinlódások -között nagysokára megkérdeztem tőle, hogy tulajdonképpen mit akar -velem?… Hahaha, nevetni fogsz te is! – Azt mondta, hogy jó barátságban -akar élni egy olyan kedves, előkelő urral, mint amilyen én vagyok… -Hihihihi, – rapszódiázott a jó báró, – én előkelő? Fenét! Most látom -csak, milyen kocsis voltam teljes életemben! Egy ilyen nagyszabásu urnőt -meggyanusitani!… Hehehe, – őrjöngött a derék ur örömében, tudod mi -véleményen van a csókunkról? Azt mondta az angyal, – esküszöm, hogy -szóról-szóra citálom a szavait, – azt mondta és még el se pirult hozzá, -csak a szeme fényesedett meg, mondom, azt mondta: édes báró, igaz, hogy -azzal a hirtelen csókkal, amelylyel engem megilletett, elzárta előlem az -oltárhoz vezető utat, mert azt tartom, hogy egy becsületes leánynak -életében csak egyetlen férfit szabad megcsókolnia, mindazáltal nem -haragszom magára. A maga csókja egy szép emlék nekem, mint az a virág, -amit egy kedves, boldog nap megörökitése végett tesz el az ember az -imádságos könyvébe s sirva fakad tőle, ha tiz-husz év multán reá akad. - -Muki csak hallgatott idáig. De tovább már nem győzte türelemmel a -szóáradatot és a csudálkozást. - -– És te, – vágta el hirtelen a báró szavát – mit mondtál neki? - -– Azt mondtam neki, hogy egy irtó pimasz vagyok, váltig attól -drukkoltam, hogy számonkéri tőlem az ellene vétetteket és megigértem -neki, de meg is teszem, hogy ezentul én is könnyezni fogok, ha arra az -eszményi csókra visszagondolok. - -– Ejha! - -– Semmi ejha, – hangoskodott Bálvándy, – tudod is te, hogy mi a poezis? -A poezis, barátom, előbb-utóbb utóléri az embert és mondhatom, nagy -élvezetet okoz annak, akinek van szive. - -De erre már megint nevetett Muki. - -– Vigyázz, pajtás, mert még csakugyan bele találsz szeretni a Sapphodba. - -– Eh, – s hevesen gesztikulált a báró, – a te cinizmusod egyenesen -szentségtörés. Ugy tisztelem ő méltóságát, mint az angyalokat, a mint -hogy az is. - -– Hihihi. - -Valósággal dühbe jött az Ágnes késői lovagja. - -– Mit nevetsz? - -– Csak szabad nevetnem! - -– Igen, de hadd tudjam az okát! - -Muki igen belejött a mulatozásba. - -– Azt nem kötöm az orrodra, – ingerkedett Bálvándyval. - -Az, miután feljebb már nem srófolhatta a méltatlankodását, irányt -változtatott: elkezdte Mukit leckézteni. - -– Hallod-e, te ember, tiszta szerencse, hogy meg nem házasodtál. Annyit -értesz a női lélek rejtelmeihez, mint tyuk az ábécéhez. Agyon kínoztad -volna magát Xantippe asszonyt is… Hü, barátom, nem addig van a’. Az -asszony olyan, mint a virág. Ahhoz nem szabad szentségtelen kezekkel -hozzányulni. - -– De megcsókolni szabad, – incselkedett Kátó urral Muki. - -– Ne izélj… Az egészen más, – röstelkedett Kátó ur. – Hiszen látod, hogy -azért nem haragszanak meg az asszonyok… Elmondtam neked, hogy a csók -olyan, mint egy préselt virág. - -– Hahaha. - -– Ne nevess, mert dühbe hozol. - -– Hiszen elég dühös vagy már igy is. - -– Hát osztán, jogom van hozzá. - -– Persze, hogy jogod van. - -– Ne ingerelj, kérlek. - -– De megnőtt az agyarad! Az imént még azt se tudtad, hol áll a fejed, -nálam kerested és most… - -Bálvándy észbe kapott. - -– Pardon, pajtás, – kérte a bocsánatot, – tudod, én olyan hirtelen szivü -ember vagyok, nem akartalak megbántani. Te vagy az én legjobb barátom s -a hugod… a hugod – hebegte, – a legjobb barátnőm… Együtt fogunk -vacsorálni, ugy-e? – Kérdezte hirtelen fordulattal. - -Muki vállat vont. - -– Ti vele vacsorázhattok, én a kaszinóba megyek. - -– Ejnye, ejnye, nem halaszthatnánk a dolgot holnapra? - -Halaszthatnánk? Hát velem jössz? - -– Ha ma együtt vacsorázunk, veled megyek. - -– Szerelmes vagy, vagy mi a manó? – csudálkozott Muki most már egész -komolyan. - -– Az ördögbe, – mérgeskedett a jó báró, – a te szádat be kéne -ragasztani! - -– Kár lenne érte… - -– Hát mi lesz? - -– Nem bánom, – mondta Muki, – veletek vacsorázunk, ha a hugom -beleegyezik. - -– Ugyan, kérdezd meg tőle. - -– Éppen azt akarom… Várj, mig visszajövök. - -Nem azt akarta Muki: egész egyebet akart Ágnestől megkérdezni. Nem -tudta, hányadán áll a csudálatos teremtéssel: tisztába akart vele jönni… -Berontott a szobájába minden bejelentés nélkül… - -– Mi lelt téged, Ágnes? - -– Nincs nekem semmi bajom. - -– Lemondtál Bálvándyról? - -– Eszembe sincs. - -– Azt mondtad neki, hogy csak a barátságára reflektálsz… - -– Hát azt mondjam neki, hogy férjnek akarom megfogni? - -Nyiladozott már a Muki szeme. - -– Ahá, hát taktika… - -– Dobbal nem fogok verebet fogni… - -– De megfogni akarod? - -– Ugyan kérlek, – méltatlankodott Ágnes, – csudálom, hogy ily kevéssé -ismersz, holott azt állitod, hogy több eszed van, mint nekem. - -Muki belátta, hogy elméje az egyszer nem fejtett ki elég -leleményességet. Gondolhatta volna, hogy a ravasz leány csak játszott -Bálvándyval, hogy annál könnyebben megfoghassa, ha arra kerül a sor. A -jó ur önvédelmi készségét, gyanuját akarta elaltatni, hogy megkönnyitse -a győzelmét, valaminthogy könnyebb az alvó tábort bekeriteni, mint -áttörni a harcvonalat… - -– Jól van Ágnes, – mondta kissé szégyenkezve, most már értelek s ahhoz -tartom magamat… Holnap a kaszinóba viszem az emberedet s -megkártyáztatom, holnapután meg a klubba cipelem s megkóstoltatom vele a -politikát. - -– A kártyázással, – mondta Ágnes sebesen, – várhatsz. - -– Hogyhogy? Az is benne van programmodban. - -– Egyelőre kitöröltem. - -Muki vállat vont. - -– Azt se bánom, – monta cinikusan, van nekem kitől nyernem. - -Ágnes összehuzta szemöldökét. - -– Ki akartad fosztogatni? - -Muki felszisszent. - -– Barátom, ezt a csunya szót ne használt ellenem, ahhoz legkevésbé neked -van jogod, mert én csak a kabátját akartam lehuzni az emberednek, te -pedig a vérét szándékozod kiszivni. Hahaha! - -Diszharmónikusan, csunyán nevetett és otthagyta Ágnest bucsuszó nélkül. - - - - -TIZENEGYEDIK FEJEZET. A fogadalom. - -A Bálvándy hirtelen fordulásának: az Ágnessel való összegyönyörködésének -meg volt a maga lélektani oka. Az aggszüz akkora terhet vett le a jó ur -lelkéről, hogy el kellett vesztenie az egyensulyt. A vis inertiae (mert -a lelkiekre nézve is áll ez a fizikai törvény) belelóditotta a másik -szélsőségbe: rettegését bizalommá, sőt bizonyos fokig vonzalommá -változtatta át. - -Tehát semmi csuda sem volt abban, hogy Bálvándy, örömében és -hálaérzésből szinte kereste ezentul az Ágnes társaságát; étkezési -rendjét is ugy állapitotta meg, hogy az ebéd és vacsora idejét együtt -tölthesse vele. - -Sokkal meglepőbb volt (tekintetbe véve az Ágnes minden nőies kellemet -nélkülöző, mondhatni nyers modorát) az, hogy rövid pár nap alatt a -Zsuzsa bizalmát, sőt szeretetét is megnyerte a vén leány. Mi több, a -Bálintét is… Az esze tett-e hatást a fiatalokra, vagy talán éppen az a -körülmény, hogy nem tudott hizelegni: minden szavának érc-értéke, -csengése volt?… Ki tudja. - -A mai társadalomban, ahol apró illemszabályok és megtévesztő -figyelmességek cafrangjaiban kallódnak el a legnagyobb igazságok: -mindenesetre imponáló jelenség az az ember, aki szembe mer szállani az -elkönyvelt konvencióval s keresztül gázolván valamennyi érdekkörön, csak -a maga egyénisége ősjogait tartja szem előtt. - -Ehhez nagy merészség kell. És jellem. A gyengének, ha feje fölé akar -nőni, kitöri a nyakát a tömeg. - -Ágnes pedig biztonságban érezte magát a poziciójában. És ezen a ponton -találkozott az egyénisége a Zsuzsáéval (a természetét követte az is -minden vonalon), azzal a különbséggel, hogy ő testi és lelki szépségével -hóditotta meg a maga számára azt az immunis területet, amelyen szabadon -fejleszthette istenadta erényeit, – Ágnes ellenben akaraterejével -diadalmaskodott az embereken. - -Mindegy: lelki rokonok voltak. Némi tekintetben Bálinttal is. Bár annak -a jelleme még nem alakult ki egészen. Az érce nem hült még ki: a -szélsőségek lángjában olvadozott. Tulhajtotta érzéseit, -szuperlativuszokban élt. A szeretete rajongás volt, ellenszenve -gyülölet. Itélete kegyetlenség volt, nagylelküsége esztelen -érzelempazarlás. Egyszóval a megállapodottság egyensulyozó ereje -hiányzott még belőle. Bár már ő sem volt messzire attól, hogy végképp -kialakuljon a férfiassága. Mert öntudatában volt hibáinak… Ágnest -alighanem azért becsülte nagyra, mert ő benne megtestesülve látta azt, -ami az ő jelleméből hiányzott: a föltétlen nyugalmat, biztos -itélőképessége, csalatkozhatatlan tárgyilagosságot. - -Tény, hogy ezek a ritka adományok nagy mértékben meg voltak Ágnesben. -Talán nagyobb mértékben is a _kelleténél_. Mert ami természetes vonása a -férfijellemnek: gyakran ellenszenvessé, sőt groteszkké teszi a nőt. Akár -a bajusz. De megforditva is áll a tétel: az édeskés, bájos és -kopaszszáju férfi visszataszitó. A természet érték- és munka-megosztása -körül előforduló minden rendellenesség rikit, izgatja és ingerli az -embert, mint fehér holló a feketét… Mi természetesebb ennélfogva, -minthogy az ilyen elvétett lény exponált helyzete folytán minduntalan -szembekerül azzal a környezettel, amelyben él. S a maga erejére lévén -hagyatva, nevetségessé válik ha gyenge, gonoszszá, ha erős. - -Az Ágnes megátalkodott akaratenergiájának, ellenséges érzéseinek s -harckészségének (ami mindenha magán viseli a gonoszság látszatát) -kifejlesztésében az életviszonyoknak alighanem nagyobb része volt, mint -vérbeli ösztöneinek. Ki tudja, hogy azon esetben, ha más kedvezőbb -miliőbe helyezi vala őt a sors: nem-e simultak volna el idővel érdes, -férfias jellemvonásai, nem-e győzedelmeskedtek volna rajtuk a nőiség -örökszép, lélekemelő törvényei? - -… (Megfelelhet rá az, aki végig olvasta ezt a történetet.) - -… A szülői házban örökös önvédelemre és küzködésre volt Ágnes -kárhoztatva. A szigoru eszü és éplelkü leány megutálta azt a hazug -miliőt, amelyben a szónak semmi értéket sem tulajdonitottak: az emberek -áltatták egymást, titkolóztak, kétszinüsködtek, mintha ellenségei lettek -volna egymásnak… Az igazsághoz és igazságossághoz nem volt sem atyjának, -sem anyjának a legcsekélyebb érzéke sem, holott ő neki szinte fizikai -fájdalmat okozott minden idétlenség és szükkeblüség, ami a természeti, -kiváltképpen az emberi törvényekkel ellenkezett… Kis leány korában csak -türt a dresszura igájában, később elmakacsodott, a végén, mire felnőtt, -nem birt többé magával, de nem is akarta magát fegyelmezni: kifejezést -adott annak, ami a lelkén feküdt. S ezzel örökös ellenkezésbe keveredett -szüleivel. Megrótta azok megalómániáját, amelyet valószinüleg ugy -örököltek jobbágytartó őseiktől s ami a minden vonalon győzedelmes -korszellemmel szemközt csak nevetségessé tette őket, a helyett, hogy -(mint ahogy ők hitték) tekintélyüket, emberi méltóságukat gyarapitotta -volna… A cseléd emberszámba se ment a dormándi kastélyban. Anyja -legkisebb indulatrohamban, sőt néha rosszhiszmüleg is megvádolta -cselédjeit: hazugsággal, lopással, ami éppen eszébe jutott. Mert idegei -megkivánták ezeket az apró izgalmakat. - -Ágnes ilyenkor pártfogásába vette a becsületében könnyelmüen megsértett -embert s kikelt anyja ellen. De nem félt ő az atyjától sem. Nem egyszer -megesett, hogy nyiltan szemére hányta, – (holott senkinek sem ártott -vele, sőt azt se kivánta senkitől, hogy komolyan vegyék), – szemére -hányta apró, ártatlan füllentéseit. Ifjukori szerepléseivel való -dicsekedéseért és nagyzolásáért pedig ugyszólván minden egyes esetben -lekicsinyelte őt. - -Szülei mindezért ellenséget láttak a leányukban, holott az csak -istenadta természetének engedett szabad folyást. Látta, tapasztalta, -hogy az öregek csupa idegességből mindenkit lenyügöztek, akit -hatáskörükbe vet a sors – ő pedig nem tudta elviselni ezt a patriarkális -zsarnokságot: nem akart belefásulni. Erős függetlenségi és -szabadságérzések laktak a szivében s azokat, mint isteni eredetü jogait, -fölébe helyezte mindeneknek. Egyszóval, nem asszimilálódott a neki nem -tetsző környezettel… Ilyenformán hovatovább mind egyénibb és makacsabb -lett a jelleme. S a gonoszság bélyegét rásütötte a látszat után induló -közvélemény. - -Nem ok nélkül pedig, mert például a Bálvándy ellen tervezett hajszája -már csakugyan magán viselte a megátalkodottságnak és esztelen -erőszakosságnak nemcsak a látszatát, de bizonyitékainak a nyomait is. -Ágnes valóban gonosz és kegyetlen volt akkor, mikor egy elképzelt, avagy -makacs rabulisztikával azzá erőszakolt jogcim alapján üzőbe vett egy -férfit, nem gondolva annak érzelmeivel, sőt családja boldogságával sem: -csak a maga érdeke vezérelte, vagy talán az se, csak a győzelem vágya; -erősebb akart lenni mindenkinél; az eredményért képes lett volna magát -az eredményt is megsemmisiteni. Mint a macska, amely agyonhajhászsza az -egeret s nem eszi meg. - -Ez hát egy kegyetlen vonása volt a vén leánynak, de emberi azért. Az -önzésből alakult ki, ami a legtipikusabb emberfaji tulajdonság… És -Ágnesnek különösen nagy oka volt az önzésre. Egymagában állt, senkise -szerette, a mindenségből csak annyi volt az övé, mint amennyit abból -magának meg tudott hóditani. Mi természetesebb, mint hogy a nehezen -szerzett harcbért nem akarta másokkal megosztani s mind intenzivebbé -lett, szinte idétlen nagyra nőtt a harckészsége! Miután nem volt senkije -és semmije, egy külön kis világot akart magának teremteni, amely fölött -ő leendett az ur… - -… Akárhogy volt is: tény, hogy Zsuzsa és Bálint tisztelték, sőt -megszerették Ágnest… Ösztönből?… (Mert biz ő nem becézte őket, nem -udvariaskodott velük…) Lehet, hogy az is hozzájárult, a rokonszenvük -megerősitéséhez (pedig azt mondják, hogy ritkán csak az ártatlan emberek -ösztöne), de biztos, hogy a viszonyok is… Érzéseik főinditékának azonban -mégis csak magában Ágnesben kellett rejlenie. - -A minthogy csakugyan ő volt az, aki először közeledett a fiatalokhoz. -Szinte kereste a Bálint társaságát, hogy eszmét cserélhessen vele s -örült neki, hogy a képzett, okos fiatalemberben méltó vitatársra talált. - -És a tudományos vitatkozás terén már egy csöpp önfejüséget sem árult el -a vénleány. Sőt mondhatni: türelmes, nőiesen gyöngéd volt a Bálint -véleményének meghallgatásában. Ha meggyőzte őt, készséggel, sőt örömmel -ismerte el a maga tévedését és az ő igazát. Az ilyes önbelátásnak pedig -nagy a lelkeket összeforrasztó és hóditó ereje… - -A Zsuzsa vonzalmának is meg volt a lélektani oka: az a komolyság, -amelylyel Ágnes a leánykával beszélt. Annak uj volt ez a megbecsülő -modor és végtelenül hálás volt érte. Az emberek gyönyörködtek benne, -élvezték a testi és lelki szépségeit s bár mindenki szerette, ugy bántak -vele, mintha nem is lenne öncélu lény, hanem a mások esztétikai -élvezeteinek a tárgya. És ime, akadt végre egy nő: egy fölényes eszü, -előkelő dáma, aki észre se vette rajta azokat az értékeket, amelyekhez a -természet ajándékából jutott, ellenben megbecsülte benne azt, amit meg -mások nem vettek nála észre: önszerzette müveltsége és jelleme -kvalitásait… - -Ám ezeken a lélektani okokon kivül a viszonyok is nagyban hozzájárultak -a leányka rokonszenvének kifejlesztéséhez. Egy az, hogy Zsuzsának, mióta -meghalt az anyja, alig volt egy női ismerőse is. Egy boldogság után -áhitozó sejtelmes leánysziv pedig alig tud meglenni bizalmasság nélkül; -holott vannak olyan dolgok, amiket egy fiatal nő atyjának sem mondhat -el. Ágnes volt az első nő, akivel Zsuzsa, mióta nyilladozni kezdett a -szive, életében találkozott s akit bizalmára méltónak itélt. - -Azonkivül a férfiak életmódja is egymásra utalta a két nőt. Bálint nem -őrizhette folytonosan hugát. Bálvándyt meg váltig hajszolta a mentora, -Muki: kaszinóból klubba cipelte, ugratta, lumpoltatta, egyszóval -megismertette vele a pesti életet. Zsuzsának gyakran magára kellett -volna maradnia a szállodában minden gardedám nélkül, ha Ágnes a saját -ötletéből és jószántából föl nem ajánlja vala Bálvándyéknak a maga -társaságát a szép leány számára, még pedig annyi közvetlenséggel, mintha -mi sem lett volna természetesebb. Sőt egy pár nap mulva még tovább ment -Ágnes: magához vette Zsuzsát hálásra is, azzal az indokolással, hogy a -késő éjjel hazatérő férfiak zavarják őt az alvásban, ő meg ugyis unja -magát egyedül… - -Bálvándynak esze ágába se jött az Ágnes ajánlkozásán megütköznie, sőt -biztos és jó kezekben tudván leányát, örült annak. Még jobban Zsuzsa. - -Muki csak csudálkozott… Mi lelte az önző teremtést, hogy egy szép fiatal -leánynyal igy összebarátkozott? Hiszen a szépekre rendesen irigyek a -csunyák! Avagy számitásból tette, hogy ezzel is közelébb férkőzzék az -atya szivéhez? Már arra is pályázik, nemcsak a birtokára?… - -Csudálkozott Muki, de egyébként nem törődött az ügygyel. Nem sokat törte -fejét huga problemáján, (egy kis sportnak tekintette immáron az egész -furcsa komédiát) – teljesen a maga problemájával volt elfoglalva… - -… Zsuzsa az Ágneshez való átköltözése napján (mikor az urak először -mentek a kaszinóba), egy szobában hált Ágnessel. Másnap azonban (bár -ellenezte a vénleány) atyja külön szobát nyittatott neki az Ágnesé -mellett. Azt azonban alig vette Zsuzsa igénybe. Csak éppen hogy meghált -benne. Különben sülve-főve volt Ágnessel. Még a toalettjét is az ő -szobájában végezte: ott fésülködött és (azt nem engedte el neki) fésülte -az Ágnes haját is. Vágyott idős barátnője közelségére. Ha az helyet -foglalt, melléje telepedett, ha felállott, ő is felugrott: - -– Parancsolsz valamit? - -Szolgálatkész, figyelmes, házias volt vele szemben, akárcsak az -édesanyja lett volna. - -És Ágnes igénybe is vette a szolgálatkészségét, ami igen jól esett a -kedves leánynak. Még a keztyüjét is megfoldozta neki… Föltétlen -őszinteség és nyugodtság jellemezte a két nő egymáshoz való viszonyát. -Szerették egymást, a nélkül, hogy csak egy fölösleges szót is pazaroltak -volna kölcsönös rokonszenvük kifejezésére. - -Mindössze hogy Zsuzsa egyszer fésülés közben megdicsérte az Ágnes haját. - -– Szép hajad van, Ágnes néni. - -– Mindenesetre sok a hajam, – vállalta Ágnes a bókot, – de az nem -lényeges, mert ugy sem felejteti el, hogy nem vagyok szép. - -Zsuzsa kissé zavarba jött, de Ágnes tőle alig feltételezhető tapintattal -azonmód elejét vette az elfogódottságnak. - -– Ne tiltakozzál lelkem, én ugy sem adok a testi szépségre semmit… Az -embernek, – fejtegette bizarr felfogását, – ha szép, minden az ölébe -hull. De csak egy darab ideig: ameddig a fiatalsága tart. Aztán jön a -kiábrándulás, a csalódás keserüsége, a tehetetlen vergődés, mert hiszen -természetes, hogy egy elkényeztetett nő nem tud abba belenyugodni, hogy -az emberek megváltozzanak vele szemben. És segiteni nem lehet a bajon. -Az öregség nyomasztó teherként nehezedik a lelkére. Ha van fantáziája, -multja emlékeivel próbálja magát vigasztani, ha önérzete nincs, -életunttá lesz, terhére válik önmagának is… A szépség – végezte Ágnes -szavait, – elámitja a nőt, elzárja előle a lelkeket. A szép nőnek -mindenki hazudik, az meg hisz mindenkinek… Jobb szeretem, hogy csunya -vagyok. Engem az öregség nem fog bántani. - -Zsuzsára olyan hatással voltak ezek a szavak, hogy szinte szeretett -volna maga is megcsunyulni. Lehangolta a szépsége. - -– Persze, – mondta halkan, mintha magában beszélt volna, – az ember -sohase tudhatja, hogy ki szereti igazán. - -– Azt ugy se tudhatja, – állitotta Ágnes, – az emberek többnyire -hazudnak itt nálunk. Kétszinüek, mert szégyenlik elárulni igazi -érzéseiket. Aztán kényelmesebb is hizelegni, mint az őszinteség: az egy -hazugságokon épült társadalomban mindig nagy ballaszt. - -A szép leány egy pillanatra abbahagyta a fésülést, leejtette mezitelen, -rózsás karjait. - -– De hiszen, – sóhajtott fel, – valakibe mégis csak meg kell bizni, a -nélkül kétségbeejtő lenne az élet! - -– Egy-két becsületes ember mindig akad, – oktatta Ágnes, – és ez elég; -ezen a ponton a kevés több a soknál. Különben – tette hozzá – annak, -akinek gazdag a lelki világa, arra sincs szüksége: az meg tud élni -egymagában is. Példa vagyok rá jómagam… - -Zsuzsa folytatta a fésülést. Egy kérdés kérezkedett az ajkára, de nem -merte kimondani. Ám fölvilágositotta Ágnes (mintha csak belelátott volna -a leány lelkébe) kérdezetlenül is. - -– Látod, – folytatta megkezdett elmélkedését, – engem senkise szeretett -soha. Még a saját szüleim se. Igaz, csunya voltam és önfejü. Afféle -kellemetlen gyermek, aki nem válik diszére családjának és – ime mégis -megvagyok. Sőt szeretek élni. Harcban állok az emberekkel, de az engem -nem sujt le, megszoktam a küzdelmet, az az én elemem. S ha lehajtom -esténkint a fejemet s elmondom a mindennapi imádságomat (mert vallásos -vagyok ám), boldognak érzem magamat. Miért? Mert tudom, hogy annak az -ellenszenvnek, amelyet környezetem velem szemben táplál, nem én vagyok -az oka. Én olyan vagyok, mint amilyennek Isten megteremtett, a -környezetemben van a hiba. - -A nietzschei tétel vakmerősége valósággal elbűvölte Zsuzsát. Megérezte -benne a magasabb igazságot, amit csak rabulisztikával lehet (látszólag) -megdönteni: a korlátolt tömeggel szemben mindig a kiváló egyesnek van -igaza… Ibsen is azt vallja a Népgyülölőben. - -Az egyszer nem is állhatta meg a leányka, hogy kifejezést ne adjon -elragadtatásának. Lehajolt az Ágnes kezére és loppal egy csókot lehelt -reá. - -A vén leány világéletében sem tapasztalt ennyi gyöngédséget senkitől. -Szinte megijedt a kézcsóktól. - -– Mit csinálsz, Zsuzsa? - -A szép, édes teremtés erre még jobban elolvadt. Leborult idős barátnéja -lábaihoz és ölébe hajtotta fejét. - -– Szeretlek Ágnes, – mondta, – ennyi az egész… Mikor beszélni kezdtél -magadról, megszántalak egy pillanatra, aztán csudálattá változott a -szánalmam, most meg már szeretlek is. - -Az aggszüz fel se segitette az ölébe kuszott gyermeket, hogy legalább -egy csókkal viszonozza ragaszkodását. Csak a fejére tette csontos kezét -és maga elé bámult, mint aki a távolban keres valamit. Aztán simogatni -kezdte a leány puha, selymes haját. Sokáig simogatta, mert sokáig -tartott, mig végre megtalálta magát. - -– Ugyan lelkem, – korholta akkor szárazon a térdelő leányt, – ne -érzelegjünk, inkább egyebet ajánlok neked. - -Zsuzsa felkelt. - -– Nos? - -– Tedd a kezedet a kezembe. - -Zsuzsa engedelmeskedett. - -– Igy… És most mondd meg nekem: akarsz-e velem barátságot kötni? - -– Akarok, óh akarok… - -– Akkor, fogadom, – jelentette ki az aggszüz, – hogy el nem hagylak -soha. Bármi történjék is, segitségedre leszek. Ugy számithatsz rám, mint -a tulajdon édesanyádra. - -Közönyt erőltetett a hangjára, de azért ugy csengett a fogadalma, mint -egy esküvés. Mintha egész erős lelke arcába szökött volna: lángba borult -még a homloka is s ragyogott a szeme. - -Zsuzsa megrázta a kezét. Ugy el volt fogódva a jelenet -rendkivüliségétől, hogy csak tagokban tört ajkára a szó. - -– Én is fo–ga–dom, – dadogta. - -Aztán erőt vett az érzékenységén: szó nélkül befejezte az Ágnes -frizuráját, lelke zajlását csak a keze remegése árulta el… - -Ezután a kölcsönös ünnepies fogadalom után természetes, hogy még bensőbb -lett a két leánynak egymáshoz való viszonya. Ez annyiban jutott -kifejezésre, amennyiben Zsuzsa azontul a legkisebb jelentőségü, sőt -diszkrét természetü ügyeit is közölte Ágnessel. Beszélt neki -gyermekéveiről, elárulta előtte eszményeit, jövője ábrándjait, -Charlieról is beszélt előtte. - -Ágnes semmit sem kevesellett tőle. Szivesen, sőt élvezettel hallgatta -minden szavát: érdekelték egy, az övével teljesen ellenkező irányban -fejlődő asszonyi lélek hullámverései. A megfigyelésre volt alkalma -bőven. Mert, bár nappal gyakran megfordultak az urak az asszonytanyán, -(Muki elnevezése), esetére mindig egyedül maradt Zsuzsával szobája -előkelő csendes magányában. De napközben is: a két nő kettesben végezte -minden bevásárlását, együtt kocsikáztak ki a Stefánia-utra, sőt a -szinházba is ritkán kisérték el őket a férfiak. Legföljebb Bálint. -Bálvándynak nem imponált a komédia, Mukit meg a kaszinóhoz láncolta a – -hivatása, amit, mellesleg mondva, kitünően töltött be: ugy nyert, ahogy -akart. - - - - -TIZENÖTÖDIK FEJEZET. A klubtól az orfeumig. - -A két Bálvándyt szivesen látták a kaszinó urai vendégül is, de azok nem -sokáig vették igénybe a vendégszeretetet: mindjárt az első héten -bejelentették a kaszinóba való belépési szándékukat. Egyben -meghosszabbitották pesti tartózkodásuk immár lejárt első terminusát. Jól -érezték magukat a nagyváros izgalmas zürzavarában. - -Bálvándynál boldogabb embert lámpással sem lehetett volna a hazában -találni. Azt se tudta, minek örüljön jobban: a maga élvezeteinek-e, -avagy az ő pedáns, komoly fia nagyvilági szereplésének. Mert (s erről az -oldaláról még nem ismerte az atyja), kitünően bevált Bálint -high-life-mannek is. Szivvel-lélekkel dőlt bele az aranyfiatalság -legszilajabb mulatságaiba is: s nem ő volt a legutolsó a könnyed, -elegáns mókák és szellemes csinyek kitalálásában. Eszesebb lévén -kortársainál, szellemessége révén rövid időn bizonyos tekintélyre tett -szert… A bort? – Hát azt is megitta Bálint. Sőt teljesen a kártyát sem -vetette meg. Csakhogy azért már sokat nevettek rajta barátjai, mert egy -csillagvizsgáló pedánsságával kezelte a tarokkot: erővel tudományt akart -csinálni abból is. - -Legjobban az apja nevetett rajta, mert ő meg viszont ugy játszott, mint -egy falusi kántor. Mindent megütött, amig birta, minden rendszer és -számitás nélkül, soha sem gondolt arra, hogy, elfogyván az ütői, „mivel -folytatja az üzletet.“ Szerencséjére nem sok pénzébe került a mulatság. -Ritkán és akkor is kicsibe játszott. Inkább szeretett az orfeumba járni. -Mi türés-tagadás, egy angol artista-leány tetszett ott meg neki, aki -pompás bukfenceket vetett a brettlin s a chambre szeparéban még -pompásabbakat. Bálvándynak különösen az tetszett rajta, hogy mestersége -szellemével teljes ellentétben állott a modora. Ha nem ugrált, olyan -előkelő volt, mint egy lady. A kis ujjához sem engedett hozzányulni s -holtkomolyra vált az arca, ha valaki egy kétértelmü élcet kockáztatott -meg a jelenlétében… Különben azt mondta, hogy lordnak a leánya. Ez ugyan -nem volt igaz, de szép volt ő azért a nélkül is… - -Tehát ennek a kis hölgynek a kedvéért járt Bálvándy az orfeumba. Fia -tudta, de nem bánta. Csak megintette egyszer csupa tréfából. - -– Vigyázz apa, azzal a misszel: ki ne lopja egyszer a tárcádat a -zsebedből. - -Az öreg kissé rossz néven vette ezt a valóban cinikus intelmet. - -– Ejnye, ejnye, – s bosszusan rázogatta a fejét, – de nincs benned egy -makulányi költészet sem. Ha szép valaki, mindjárt tolvajt tételezel fel -benne. - -Oly kedvesen naiv volt az öreg dohogása, – hogy Bálint nem tudta -megállani: elnevette magát. - -– Nem költészetről van itt szó, öregem. - -Mit volt mit tennie: Bálvándy együtt nevetett a fiával. - -Különben sohase keresztezték az egymás utját apa és fia. Muki még inkább -beleavatkozott az életrendjükbe. Elannyira, hogy például Bálintra erővel -rá akart sózni egy házmester kisasszonyt, hogy képeztesse ki -szinésznőnek. Az öreget meg valóságos satellesévé tette: magával cipelte -mindenüvé s minduntalan a savoire vivre tudományáról és a közéleti -tevékenység áldásairól perorált neki, hogy előkészitse a talajt a -magvetésre. - -Eleinte persze nem igen fogott Bálvándyn semmiféle tudomány; lepergett -róla, mint borsó a falról. De a lelkét meg tudta Muki mozditani elejétől -fogva. Addig beszélt neki a noblesse-oblige törvényéről, az emberi élet -magasabb céljairól, hogy hovatovább furdalni kezdte a lelkiismerete, -amiért olyan léha életet élt… - -– Kedves barátom, neked missziód van a Királyhágón tul, – ugratta Muki, -– nem szabad magadat kivonnod a közélet terhei alól. Ha igy éltek volna -őseink is, mint te s annyit törődtek volna a hazával: ma te is mócul -beszélnél, legföljebb az Alföld közepén laknék még egy pár bicskás, aki -magyarnak vallja magát. - -Bálvándy ebből mindössze annyit hallott, hogy neki _missziója_ van. Ez a -szó ugy hozzátapadt a lelkéhez, hogy elfelejtette tőle a többit. - -– Misszió! Misszió!? – hajtogatta. – Miféle misszióm lehetne nekem? - -– Gazdag ember vagy, fényes nemzetségnek ivadéka s van talentumod is. - -De ez ellen már tiltakozott a jó báró. - -– Talentumom? Honnan a menykőből veszed? - -Muki leintette. - -– Ne szólj közbe, még nem fejeztem be. Talentumod van – folytatta – a -politikához és a mezőgazdasághoz. A pópádtól megköveteled, hogy magyarul -beszéljen veled és olyan ökröket láttam az egyik majorodban, hogy csupa -csuda. Egyszóval, rendben tartod a népedet és a szénádat. Hasznos, -tekintélyes ember lehetnél, ha nem magadnak élnél, hanem példaadás -okából kirukkolnál a placcra. - -– Jó, jó, – idegeskedett Bálvándy a sok beszédtől, – de azt mondd meg, -hogy hogy megy az a kirukkolás. - -Muki idejét látta, hogy végre beadja neki a maszlagot. - -– Ugy, hogy választasd meg magadat képviselőnek. - -Hát ettől a tanácstól már megijedt a jó báró. - -– Hü pajtás, tudod-e mennyire rug az én évi jövedelmem? - -– Vagy ötvenezer forintra. - -– Csak harmincötre. S tudod mennyibe kerül egy választás minálunk? - -– Ugyanannyiba… Hát aztán? - -– Hát aztán? – szörnyülködött a takarékos Toncsi. – S te azt csak ugy -mondod!… No persze, mert nem a te pénzed bánná… - -– Tévedsz, – vágta el Muki a szavát, – a fele költséget magamra -vállalom. - -Bálvándy visszahőkölt: ugy tanulmányozta barátja arcát, vajjon -megbolondult-e, avagy csak ugratni akarja őt? - -Muki ütötte a vasat. - -– Csudálkozol, pajtás? – adta a nagy altruistát. – Nem tételezel fel -bennem annyi lelkesedést, hogy a midőn egy országos fontosságu pozició -meghóditásáról, egy igazi életbevágó pártérdekről s egy, már a puszta -nevével is hóditó pártférfiunak megszerzéséről van szó: áldozatokra is -képes legyek? - -Bálvándy csak ámult-bámult. Igen kicsinek érezte magát és igen nagynak a -barátját. - -– Azt az áldozatot, – motyogta, – ugy sem fogadhatnám el tőled. - -Muki ismét kivágott egy ütőt. - -– Nem rólad van ám szó, öreg. Jó barátod vagyok; ha bemásznál a -kaszinóba, amennyire tőlem telik, kiváltanám a bonjaidat, még ha nem is -látnám a pénzedet soha. De itt egész másról van szó. Nem terólad, hanem -a halmosi kerületről, amelynek, mióta megvettem a kastélyomat, magam is -a választója vagyok. Tehát obligóban vagyok a pártommal szemben s -teljesiteném a kötelességemet akkor is, ha nem te, a jó barátom, hanem -Ficlipucli Tivadar, az ellenségem lenne a jelölt. - -Puhult már a jó báró: meglátszott lefelé görbülő száján és szaporán -pislákoló szemén. De azért még kapálózott egy kicsit. - -– Miért nem lépsz fel magad? – kérdezte kifelé forditva tenyerét. - -– Először, – válaszolt a ravasz Muki, – nekem nincs olyan barátom, aki -elvállalná a költségeim felét; másodszor ha volna is, az csak egy bolond -lehetne, mert az én megválasztatásom nem harmincezer forintba kerülne, -de mégegyszer annyiba… Te vagy Halmoson, – konkludált megnyomva a szót, -– az egyedüli lehetséges jelölt. - -Bálvándy megvakargatta a tarkóját és bár igen szégyelte már magát, mégis -volt annyi bátorsága, hogy kiállitsa magáról a fösvénységi -bizonyitványt. - -– Még se léphetek fel pajtás, – nyögte ki részletekben, – tizenötezer -forint sok pénz és nekem gyermekeim vannak. - -– Hát mennyit szánsz rá? – kérdezte Muki türelmetlenséget szinlelve. - -– Semennyit; – gondolta meg magát a nehéz férfiu, – eszembe jutott, hogy -állandóan Pesten kellene laknom, ami igen költséges mulatság… Ingyen se -kell a kerület, – mondta ki szilárdan a határozatát. - -Muki cselhez folyamodott. - -– Jól van, pajtás, – mondta lekicsinylő hangon, – ha csak annyi benned -az ősi virtus, szóval sem erőltetlek többé. Bocsáss meg, – tette hozzá, -– hogy zavartalak, de más embernek ismertelek. - -A taktika bevált. Legjobb barátja szemrehányását nem tudta a jámbor ur -elviselni. - -– Nono, – engedett sebtiben a negyvennyolcból, – nem mondom, hogy bele -nem mennék, ha valamivel kevesebbe kerülne a dolog, teszem azt, tizezer -forintba. - -Muki, nehogy mégegyszer meggondolja magát, elkapta barátja kezét -szélsebesen és a tenyerébe csapott. - -– Gilt! Adjál tizezer forintot, a többi az én gondom. - -Bálvándyt most már meg a lelkiismerete kezdte furdalni, illetve a Muki -pénzét kezdte a jó ur sajnálgatni. - -– Ne törődjél te azzal, – vigasztalta meg a kétszinü barát, – hiszen -majd szerzek a pártkaszszából is vagy tizezret. - -Erre meg a pártkasszától ijedt meg a jámbor férfiu. - -– Az Istenért! – skrupulizált. – Nem becstelen dolog az? Annyi csunya -dolgot hallottam a pártkasszáról… - -– Ne gyerekeskedjél, – hujjantotta le Muki, – valamennyi miniszter -választási költségét a pártkassza fedezi. Ma már csak a kis ember operál -a maga pénzével. - -Hát ettől végre megnyugodott Bálvándy. Egy ideig még lógatta ugyan a -fejét, de hovatovább ugy belelovalta magát a képviselősége gondolatába, -hogy még a pesti lakását is berendezte képzeletében. Azt se bánta, hogy -Muki, mint uj párttagot és képviselőjelöltet bemutassa a -miniszterelnöknek. Elment vele a klubba… - -A miniszterelnök még nem volt ott, midőn a két barát belépett a -tanácsterembe. De Muki addig sem vesztegette az időt, amig megérkezett. -Bemutatta Bálvándyt mindenkinek, aki élt és ott lélegzett a klubban, az -ujságiróknak is, még pedig ezekkel a szavakkal: - -– Bálvándy Antal, jó barátom, a halmosi kerület leendő képviselője. - -A jó báró – (mit tehetett egyebet?) – hümmögött, bókolt, megfogta a -feléje nyujtott kezeket, de miután egyszerre tiz kérdést is intéztek -hozzá, az egyszerüség kedvéért egyikre sem felelt. - -– Köszönöm szépen… Örvendek a szerencsének… – hajtogatta egyre, -okosabbat nem tudott kitalálni. Sehogy se tudta magát tájékozni uj -helyzetében. - -Muki meg is intette érte. - -– De elfogult vagy! A miniszterelnök előtt legalább vágd ki a skizt. - -– Ne beszélj nekem, – boszankodott Bálvándy, – nem megy az ugy -egyszerre: meg kell szokni az uj dicsőséget és az uj embereket. - -– Ugyan, kérlek, – disputált vele Muki, – gondold, hogy a kaszinóban -vagy és a szerint viseld magadat. - -– Azt nem gondolhatom, mert akkor tegeznem kellene a riportereket is… - -Az ártatlan civakodásnak a miniszterelnök megjelenése vetett véget. A -hatalmas urat azonmód körülkeritették a hatalom kosztosai: -csosszantottak, bókoltak neki, de Muki, egyrészt a könyökével, másrészt -szerzett tekintélye erejével, egy pillanat alatt behatolt a körbe s -magával vonszolta oda Bálvándyt is. - -– Kegyelmes uram, engedd meg, hogy bemutassam neked legjobb barátomat: -Bálvándy Antalt, a halmosi kerület leendő képviselőjét. - -A miniszternek az volt a szokása, hogy valahányszor nagyon előkelő akart -lenni, brávózott. Ez alkalommal is. - -– Brávó! Brávó! – s kezet fogott Bálvándyval. – Muki barátom már beszélt -nekem rólad… Vedd tudomásul, hogy nagy sulyt helyezek politikai -szereplésedre… - -A Bálvándy fülében két szóvá zsugorodott össze a miniszterelnök minden -frázisa. - -… Nagy suly!… Hogy lehet ő reá nagy sulyt fektetni, különösen annak, aki -talán hirből sem ismeri?… De másképp gondolkoznak és beszélnek az -emberek Budapesten, mint a havasok alján… - -Kifejezést persze nem adhatott a csudálkozásának, hát csak hápogott -össze-vissza, mint a kacsa, ha üres a szája - -– Valóban nagyon kitüntetsz… Érdemetlen vagyok reá… Örvendek, hogy -tisztelhetlek… - -A miniszter megfogta a kezét. - -– Remélem, hogy azonnal belépsz a körbe. - -– Be-be-be. - -– Magam foglak ajánlani. - -– Kö-szö-nöm. - -Kölcsönös finom hajlongások… Aztán széjjelvált a két kéz… A minisztert -magával ragadta az ügyes-bajosok áradata, Bálvándyt meg Muki csipte -karon. - -– Mi, hé? Ugy-e édes ember a miniszter?… Sulyt fektet reád! Nagy szó! -Érzed, hogy milyen nagy? - -Bálvándy megvonogatta a vállát. Megszólalt a a józan esze. - -– Dehogy érzem. Inkább azt hiszem, hogy frázis volt: mézes madzag. - -– Ugyan kérlek, de pesszimista vagy! Hát nem vagy tudatában a magad -értékének? - -– Hiszen, igen, otthon a mócjaim között csak kiteszek valamit, de itt, -ugy érzem, csak egy szem borsó leszek a többi borsó között: -zsáktöltelék, semmi egyéb. - -– Hajahaj, – biztatta Muki, – jöjjön csak meg a svdád, olyan szerep vár -itt reád, hogy még a vicceidnek is politikai hátteret fognak -tulajdonitani. - -– Hátteret?… - -– Nem mondhatsz olyan bolondot, amiről ezek ki ne sütnék, hogy -szinbölcseség. - -– Ejnye, – fakadt ki Bálvándy, megsokallva barátja gyanus locsogását, – -hát ne ugrass, hiszen elérted a célodat! Most már, hogy a szavamat -adtam, ugy se kapálhatok vissza. - -Muki ugy tett, mintha megneheztelt volna. Hátat forditott barátjának. - -Ez persze megszeppent erre. (Hiszen jóformán azt se tudta, merre van -kifelé). Elkapta a Muki karját. - -– Ne bolondozz, hisz nem bántottalak. - -– Nem-e? – pruttyant rá az álnok Muki. – Hát nem gyanusitottál meg -kétszinüséggel? - -– Nem ugy értettem, – mentegetődzött a jámbor báró. – Gyere, vezess ki -innen, mert nem tudom merre van az ut. - -– Hová akarsz menni? - -– Az orfeumba. - -– Gyere a kaszinóba. - -– Gyere te az orfeumba, aztán majd elmehetünk a kaszinóba is. - -Muki nem bánta. Meg lehetett elégedve az aznep elért eredménynyel: -lerázta a Bálvándy jelöltetése gondját. Most már csak a megválasztatását -kellett keresztülvinnie, aztán – pasz! – eleget tett valamennyi -kötelezettségének, amit Ágnessel szemben vállalt… Érdekeit végképp -elválaszthatja az ő érdekeitől. Felszabadul, dolgozhatik a maga -szakállára kimélet nélkül, akár az Ágnes rovására is. Ez talán -hálátlanság lenne tőle, de hát a hála is azok közé a gyöngeségek közé -tartozik, amik minduntalan hátrafelé rántják az embert. Abból ő ugy se -kér, mert haladni akar, föl a magasba, mindig följebb, -föltartóztathatatlanul. - -Egy szóval beérte Muki a napi eredménynyel s annak fejében lemondott az -éjjeli kártyanyereségéről és az orfeumba kisérte Bálvándyt. - -Előbb azonban még megvacsorázott a két jó barát a Hungáriában. Muki -jókedvü volt, mint a vakációs diák, akinek nincs gondja a másnapi -leckére. Nem kellett magára vigyáznia, hogy jégen tartsa a kártyázáshoz -szükséges eszét. Hiába zsörtölődött vele Bálvándy, hogy a miss számára -tartogassa virtusait: biz ő leöntött egy palack Pommeryt már a -vacsoránál is, amitől igen szeles kedve kerekedett. Folyton élceket -faragott és kifigurázott mindenkit a világon. - -Bálvándy inkább aggodalommal hallgatta szellemes sziporkáit, mintsem -élvezettel. - -– No tessék, – korholta a jókedvü férfiut, – most már becsiptél és a -missz meg fog róni. - -– Meg fog róni a missz, akinek én vacsorát és pezsgőt fizetek! Ilyet még -nem hallottam. - -– De furcsa vagy!… Mit tehet róla, szegényke, hogy szerti a jó kosztot?… -Annak fejében csak nem követelheted, hogy mindent elltürjön tőled. - -– Hiszen nem fogom megsérteni. - -– Az még nem elég, de tisztességesen kell magadat előtte viselned, mert -az egy urinő… - -– Hahaha… - -– Hiába nevetsz… Különben majd meglátod, hogy le fog nézni. - -– Hihihihi… - -Bálvándyt boszantotta Muki gunyos nevetése, de mire az orfeumba értek, -kibékült vele. A jó ember haragja soha sem tartott tiz percnél tovább… - -Bálvándy és Muki helyet foglaltak páholyukban, de csak addig maradtak -ott, amig a missz Molly Mackbet produkciója véget ért. Akkor -felbaktattak a numero kettőbe, miután Bálvándy már előzőleg tudatta a -misszel, hogy ott vár reá. - -Hát azok (mert mamája is volt a missznek) nem is tévesztették el az -ajtót: alig vártak az urak tiz percig, betoppantak. - -A mama csak szinházi mama volt, de lehetett volna igazi _nagymama_ is. -Nyaka körül egy kilós hamis gyémánt nyakék kigyózott, de a fülönfityegői -is nyomhattak egy-egy dekát, pedig veresek voltak, jeléül annak, hogy -rubint kellett reprezentálniok… Az ékszerek tehát nagyok és sulyosak -voltak a mamán, de az volt az igazság, mert nagy és sulyos volt a mama -is: lehetett vagy százötven kiló. - -Ellenben a missz (dicséri a Bálvándy izlését) csakugyan kecses és szép -vala nemcsak a bretlin, trikóban, de selyemruhában is. Negédesen -hopkált, mint a meddő irámszarvas, szép kicsiny fejét bánatosan -félrebillentve hordta s a foga olyan ép és fehér volt, hogy elharapta -volna talán a vasat is. Sejpitve beszélt s kissé az orrán keresztül, -amitől Bálvándy majd megbomlott gyönyörüségében. Sőt, mi tagadás, a rué -Mukit is meglepte az artista leány mondvacsinált előkelősége és -hihetetlen naivságot negélyező modora. - -– Pompás egy huncut! – sugta barátjának. – Előkelő dámát még nem láttam -ilyen természetesen játszani. - -– Hehehe, ez azért van, mert magamagát játssza. - -– No csak te hidd… - -Hitte a jó báró szentül. Talán még akkor is hitte, midőn a mama, a -hatodik palack pezsgő eldurranása után észrevétlenül kiosont a -chambre-szeparéból, ártatlan pipikéjét magára hagyva az urakkal; de -talán még akkor is, midőn a diszkrét Muki a mama példáját követve, -szintén kiosont; sőt az is kitellett a jó bárótól, hogy első pillanatra -még akkor sem józanodott ki a misszből, midőn másnap délben kikászmálván -az ágyából, kétezerötszáz forint helyett csak hétszázat talált a -bugyellárisában, legföljebb a fia intése juthatott az eszébe: „aztán -vigyázz, hogy el ne lopja a pénzedet.“ - -De egy félórával eme meglepő fölfedezés után, midőn sikerült neki végre -a kárát igazságos mérlegre tenni azzal a haszonnal, a melyben a kártevő -kegyeiből részesült, – már Bálvándynak is elszaladt az illuziója, meg -sem állott a világ végéig. - -– Hah, te repedt sarku! Bődült el Bánk-Bánként. – Csuffá tettél! - -Valószinü, hogy folytatása is lett volna a drámai monológnak, ha rajta -nem csipi Muki. - - - - -TIZENHATODIK FEJEZET. A Bálvándy lelkiismerete. - -Muki benyomta barátjára az ajtót minden kopogtatás nélkül s első -pillanatra észrevette a jelekből, hogy a derék fiunak baja esett a -bugyellárisával. A szolid bőrős jószág ugyanis ott hevert az asztalon -tátva-nyitva s néhai tartalma szerte-szét volt dulva. - -– Szervusz, bruder! – Rontott be Muki a szobába. – Keresel valamit? - -– Mehetek a pokolba haza, – kiabálta a báró le nem térve érzései egyenes -vonaláról vendége kedvéért sem. - -– Beszélj hát: mi baj? - -– Oh, én ökör! – folytatta Toncsi, ügyet se vetve barátja kérdésére. – -Be kellene engem savanyitani. - -– Megállj! – figyelmeztette Muki. – Gondold meg, hogy én is a szobában -vagyok… Talán elveszett a pénzed? - -– Veszett az ördög. Ellopatott. Fuccs ezernyolcszáz forintomnak. - -– És kinek általa lopatott el? - -– Annak a repedt sarku missnek általa. - -Muki nem mert mindjárt kacagni, először engedelmet kért rá kétségbeesett -barátjától. - -– Megengeded, hogy nevessek? - -– Nevess, kacagj, üvölts! Az akasztófát is megérdemlem. - -Muki, élvén az engedelemmel, először jól kikacagta magát, aztán áttért a -barátja megvigasztalására. - -– Ugyan ne izélj azért a pár száz forintért: Nem _ingyen_ lopták el -tőled. - -– Jó jó, – dühösködött a takarékos ur barátja könnyüvérüségén, – de -miből éljek két hétig, a mennyit a gyerekek kedvéért még Pesten -szándékoztam tölteni, mikor csak hétszáz forintom maradt? - -– Az persze nem elég, – látta be Muki, – de majd segitünk a bajon. - -– Váltót – jelentette ki Bálvándy, – nem irok alá egy országért sem. - -– Nem is arról van szó… - -– A tiszttartómnak sem irok, nem hagyom magamat kinevetni. - -– Arról sincs szó… Arról van szó, hogy adjál csak ötszáz forintot. - -– Megbomlottál? Minek? - -– Nyerni fogok a kaszinóban. Légy a mutyistám. - -– Az ám, – tiltakozott Bálvándy a veszedelmes ajánlat ellen, – hogy -garas nélkül maradjak!… - -– Érzem, hogy szerencsét fog a pénzed hozni. - -– S ha elveszted? - -– Kölcsön adok neked, a mennyit csak akarsz. - -Addig puhitotta Muki a báró kemény fejét, mig oda nem adta neki a kért -ötszáz forintot s azontul mintha csak a testének egyik alkatrésze lett -volna, nem tágitott mellőle mindaddig, a mig le nem ült a bakkasztalhoz. -Sőt akkor is ott maradt a háta mögött, csak a szemét hunyta be néha, -midőn egy-egy nagyobb tét forgott kockán. - -A játék aránylag kicsibe ment. Az urak száz forintos bankokat adtak. -Vagy husz bank gyorsan eluszott. Muki volt az első, a ki négyszer ütött -egymásután. Tehát – miután mindig megtették, – ezerhatszáz forintra nőtt -a bankja. - -Bálvándy belecsipett a karjába, hogy retiráljon, de Muki mérgesen -rászólt: - -– Mi közöd hozzá!… Ne malőrözz. - -Aztán leosztotta a kártyát. - -Bálvándy behunyta szemét, csak a fülét hagyta nyitva. Azon is -bemászhatott a Muki szava: - -– Háromezerkétszáz forint a bank. - -Tehát ismét nyertek a mutyisták. Bálvándy oda volt örömében – (Hogyne: -meg volt a pénze az utolsó krajcárig) – de még az öröménél is nagyobb -volt a félelme, hogy Muki ismét leadja a bankot. Nem sokat -teketóriázott, most már nem csipte, de megragadta a Muki karját. - -– Kilépek a mutyibul. - -– Lépsz az ördögöt, – rázta le magáról Muki, – most kezdődik csak az -igazi. - -És tovább adta a bankot. - -– Háromezerkétszáz forint a bank, – ismételte. - -Bálvándy nem birkózhatott vele a kaszinóban nyilvánosan… Szerencséjére -ezuttal csak a bank felét tették meg a játékosok. A másik fele tehát -megmaradt csokoládénak. De azért mégis behunyta a báró a szemét és ismét -a fülének engedte át a tért. - -És kitünően bevált a füle. Ujra gyönyörüt hallott vele. A legeszményibb -szót, amit ilyen viszonyok között egyáltalában el lehet képzelni. - -– Retirálok. - -Mondván, hátra fordult Muki a mutyistájához. - -– Jobb lesz, – sugta neki, – ha elmégy innen, mert nagyba fogok -játszani. - -– Kilépek, – könyörgött Bálvándy kétségbeesetten, – tekintsd a -helyzetemet. - -– Nem eresztelek ki, – jelentette ki Muki báró halkan, de határozottan, -– hiszen éppen azért fogok nagyba játszani, mert a te pénzeddel játszom. -Te mindig szerencsét hoztál nekem. - -Bálvándy nem értette a homályos mondást. - -– Miféle szerencsét hoztam én neked eddig? - -Muki csak most vette észre, hogy csaknem elszólta magát. - -– Ej, – ütötte el tréfával a hebehurgyaságát, – ne vedd a szót ilyenkor -szigoruan. Az ándung beszélt belőlem. - -– Jó, de nekem nincs ándungom. - -– Ahhoz semmi közöm, nálam a pénz. - -– Olyan kegyetlen vagy, mint Sobri… - -– Mit sugdostok ott a malom alatt? – rebbentette széjjel a mutyistákat -Zolnay gróf, a ki éppen a bankot adta. - -– Hát tartom a bankodat, – vágta oda Muki vakmerően. - -Nyert. Egyben, hogy megelőzze a nyafogását: most már szinte gorombán -szólt rá Bálvándyra. - -– Eredj a pokolba, ne blamirozz engem s magadat. - -Bálvándy ajkába harapott és csakugyan távozott a bakkszobából… Az első -ember, a kibe a társalgóban belebotlott éppen a miniszterelnök volt. A -hatalmas ur megismerte a tipikus erdélyi daliát. - -– Szervusz, Bálvándy. - -– Szervusz. - -– A bakkszobából jöttél? - -– Onnan. - -– Nem is tudtam, hogy játszani szoktál. - -– Szokott az ördög, más játszik helyettem. - -– No, – tréfált a nagy ur, – csak el ne veszitse a választási -költségedet. - -A gunyoros tréfa vérig sértette Bálvándyt. Izgatottságában egyszeriben -felfortyant benne az arisztokraták eredendő vérbeli gőgje. - -– Mi közöd hozzá? – utasitotta rendre a miniszterelnököt fagyosan. – -Állok a szavamnak, egyébbel ne tőrődjél. - -Bálvándy nem is sejtette, hogy mennyit használt neki ez az önfeledt -gorombaság. Pedig a jelenségekből rögtön rájöhetett volna. Azok az urak, -a kik fültanui voltak a pikáns jelenetnek, markukba nevettek, (mert nem -igen szerették a kaszinóban a miniszterelnököt), vagy rá csikkantottak a -szemükkel, mintegy buzditva őt a további gorombáskodásra. A miniszter -meg láthatóan megszeppent, tapasztalván, hogy visszafelé sült a tréfája. - -Ám nem azért volt őkegyelmessége politikus, hogy azonmód helyre ne üsse -az elkövetett hibát. Hóna alá kapta az orroló férfiu karját és elkezdett -vele sétálni. És sikerrel sétált, (mert tudta, hogy mitől döglik a -légy), öt perc lefolyása alatt ugy kibékitette Bálvándyt, hogy még -ölelkezett is vele. - -Nevezetesen tizezer forintot jövedelmezett a jó bárónak a séta, illetve -a gorombasága. Ennyit igért neki a miniszter a pártkasszából választási -költség cimén… - -Nem sejthette Bálvándy, hogy a gorombáskodás erkölcsi és hatalmi tőkét -képvisel, mert nem ismerte a hazáját. Azt azonban még kevésbbé sejtette, -hogy mily fényesen kárpótolja a sors azért a veszteségért, a mit a -missze okozott neki. - -Még aznap megtudta… - -Egy órai munka után abbahagyta Muki a bakkot. Unott képpel lépett a -társalgóba és a nélkül, hogy csak rá is nézett volna: helyet foglalt -abban a körben, ahol Bálvándy is ült. - -Ez csak egy pillantást vetett rá s legott biztosra vélte venni, hogy: -finis Poloniae. Nem igen bánta. Ha mutyistája el is vesztette az ötszáz -forintját a kártyán, ő tizezret nyert helyette egy gorombaságon. Ennek -az örömére mindjárt meg is ajándékozta magát egy háromforintos -szivarral… Hadd lássa Muki, hogy fumigálja le a szamárságát. Még -hencegett is vele: az ő rovására gyártotta élceit. - -Az egy szóval sem reagált rá. Egy adag szőllőt hozatott s miután -elfogyasztotta azt, fölállott, egyet nyujtózkodott és kifelé indult. Már -fogta a kilincset, midőn visszaszólt Bálvándynak, mintha éppen akkor -jutott volna eszébe, hogy dolga van vele. - -– Nem jösz Bálvándy? Egy kis számadásunk lenne egymással. - -A báró nagyott nézett. Egy pillanatig se hitte, hogy nyert neki Muki, de -akkor meg mit mókázik vele?… Aha, alighanem a kölcsönbe igért pénzt -akarja neki átadni. Hát ezt muszáj elfogadnia, mert hazáig se juthatna a -maradék garasaiból. - -– Megyek, – válaszolt a hivásra, – ugyis egy az utunk. - -S követte Mukit. - -A Koronaherceg-utca sarkáig hallgatagon ballagott a két jó barát egymás -mellett. Ott azonban már nem állotta meg Bálvándy, hogy el ne -dicsekedjék a miniszterelnökkel szemben elért sikerével. - -– Én jól játszottam, – bökte ki, barátja bakkozására célozva némi éllel, -– tizezer forintot nyertem a miniszterelnöktől. - -– Megpumpoltad a pártkasszát?… Okosan tetted, – dicsérte meg Muki. – -Azonban, – tette hozzá unott hangon (s nyomatékul még ásitott is egyet) -– én még hasznosabban müködtem. - -– Mi?! - -– Mondom, hogy hasznosabban müködtem. - -Bálvándy megállott. Azt hitte, nem hall jól a cipője kopogásától. - -– Nyertél? - -– Persze, hogy nyertem. - -Bálvándy tölcsért csinált a tenyeréből a füle mögött. - -– Mi? - -– Nyertem no, nem értesz magyarul? - -– Mennyit? - -– Ötvenezer forintot. - -A jó báró mély lélegzetet vett, mert egy csöpp vér sem maradt a -szivében: mind az arcába szökött. - -– Beszélj, ember – s megrángatta mutyistája karját, – huszonötezer -forintot nyertél nekem? - -– Ötvenet mondtam, – kiabálta Muki a fülébe. – Nem hallasz? - -– Ötvenet nekem és ötvenet neked? - -– Na, csakhogy megértetted végre. - -Ha nyitva lettek volna a boltok, Bálvándy alighanem berugott volna -egy-két kirakat üveget, olyan kalimpálást vitt végbe örömében a nyilt -utca során. Nekiment Mukinak, átnyalábolta, falhoz nyomta, addig -ölelgette, mig a tyukszemére nem taposott. Csak akkor eresztette el, -mert már igen jajgatott nevezett Muki. De békét még akkor sem hagyott -neki. Lyukat beszélt az oldalába. - -– Micsoda pimasz ember vagy te, öregem! Igy affektálni még nem láttam -embert, mióta hajas a fejem. Az orrod olyan volt, mint a savanyu uborka: -esküdni lehetett volna rá, hogy elusztál és – ime, százezer forintot -nyertél!… Tiszta szemtelenség, igy lóvá tenni az embert. - -Muki nem reflektált a lelkes szapora szavakra. Száraz maradt, mint a -katángkoró. - -– Mit szánsz a választásra ezek után? – Kérdezte. – Mert, – magyarázta, -– azért mentem idáig, hogy mindenesetre biztositsam a kerületedet. - -Bálvándy nem akart elhamarkodott feletet adni. - -– Először – kérte barátját, te mondd meg: mirevaló volt az affektálásod? - -Muki ránézett. - -– Megmondom neked, de tovább ne add… Azért vágtam azt az impertinens -nagy képet, mert az is hozzá tartozik az én törvényeimhez. - -– Mik a te törvényeid? - -– Numero egy: port kell szórni a világ szemébe, mert az ember, ha -olyannak látják, mint amilyen valóban, igen csunya… Numero kettő: Az -ember akkor mutasson legtöbb hidegvért, amikor legjobban ugrálnak az -idegei, mert a selfcontrol erénye a legnagyobb erő. Numero három: Az -embernek azért van esze, hogy kihasználja, azért van szive, hogy -elnyomja és azért van szája, hogy befogja. Numero négy: Az embernek -imádnia kell a pénzt, mert az az ő boldogsága, szabadsága, -függetlensége, hatalma árkánuma. - -– Elég, – vágta el szavát Bálvándy, – nagyon sivár törvények ezek. - -– Nem neked valók, – mondta Muki, – te boldog ember nem szorultál rájuk… - -Mintha megrezdültek volna szive hurjai: hangja megcsuklott, arca -kigyult. - -– Te boldog ember vagy, – ismételte, – téged nem csapdosott meg a nagy -vihar. Az én sajkámat eltörte. Ha bele nem kapaszkodom az utolsó -roncsába, ma halott ember vagyok… Ki veheti rossz néven a halálos -veszedelemből menekült tengerésznek, ha okulva tapasztalatain, -bárkájának bordáit vaspáncéllal boritja be. Az önvédelem, – fejezte be -szavait, – az ember legősibb jogai közé tartozik. - -– Megmozdult Bálvándy szive is. - -– Én, – mondta, – nem kérem tőled számon a multakat. Hozzád szoktam, -szivemhez nőttél, szeretlek… De ha ugy áll a dolog, mint ahogy mondod, -nem-e lenne jobb, ha az ember otthon maradna csendes tuszkulánumában, -ahol a nagy vihar legföljebb a parkja fáinak koronáját tépi meg s nem -vágynék a tengerre, ahol a bárkája oly könnyen ellsülyedhet. - -– Igazad van barátom, – látta be Muki. – Már mint rád vonatkozólag. De -az én esetem: az egészen más valami. Aki egyszer belekóstolt a tengerbe, -szivta a levegőjét, gyönyörködött fenséges hatalmában, küzködött vele, -annak számára nincs többé visszatérés. Az meg van babonázva, meg van -ejtve. Tengeri farkassá vált, ha angyal volt is előbb. - -– Bálvándy megcsóválta fejét. Ellentmondást talált barátja szavai és -tettei között. - -– Ha igazam van a magam szempontjából, – kérdezte bátortalanul, – miért -akarod a tengert velem is megkóstoltatni, a mikor oly jól éreztem -magamat a szárazon? Miért vettél rá, hogy képviselő legyek? - -Muki suhintott a kezével. - -– Hagyd el, pajtás, az még nem a tenger. A tenger ott kezdődik a kaszinó -kártyaszobájában és a lóversenytéren át egész odáig terjed, ahol -ellopták a pénzedet: az orfeumig. A képviselőség egy ártatlan tréfa -csak, holmi cifraság, ami jól fog neked állani. Nem hogy fogyasztaná, de -gyarapitani fogja szárazföldi kincseidet. Csak okosan használd fel. -Magasan hordd a fejedet, pózolj és ne kérj senkitől semmit. Akkor -magától fog a _haszon_ az öledbe hullani, mert a nyereség mindig a -nagyképüeké s a függetleneké. - -– Ezt nem értem, – jegyezte meg Bálvándy, – ez paradoxon. - -Muki keserüen nevetett. - -– Ugy? Hát nézz csak széjjel ebben az országban, – folytatta mindinkább -fokozódó hévvel, – és figyeld meg ennek a nagy kvalitásu, de beteg -nemzet mai fejlődési folyamatának élettani jelenségeit… Millió emberatom -rezeg, forrong, lázadozik a levegőben, keresve az utat és módot, hogy -beleilleszkedjék valamiképpen a nemzettest sejtszövetébe… Nem lehet! -Valami láthatatlan centrifugális erő, amelylyel szemben hiábavalónak -bizonyul minden küzködés, távol tartja, ellöki, kiforrja az eleven -testből ezeket a lázadozó, törvényes helyüket kereső atomokat, mint az -egészséges test a kóros anyagot… Csakhogy ebben az esetben nem az anyag -a kóros, hanem a test a tehetetlen. Élősejt nincs felesleges. Az -embernek joga van elhelyezkedni az állam-szervezetbe. Annak meg -rendeltetése saját sejtjeinek létfeltételét biztositani. Sőt a maga -létfeltétele is. Mechanikai erőkkel csak kis ideig lehet a szervezeti -hiányokat pótolni. Gépezet élő szervezetet örök időkre nem -helyettesithet. Holott a mi nemzet-testünk tehetetlen, nem birja -feldolgozni, felszivni, vérrel ellátni egész anyagát. De nemcsak -tehetetlen, beteg is. Mert ha már csekély a munkaképessége, legalább -azokat az elemeket váltaná magához, amelyek legtöbb értéket képviselnek: -leginkább hivatvák faji erejét gyarapitani: az erőseket, az erkölcsi -alapon állókat, a szellemi kulturának élőket… De szó sincs róla. Valami -csudálatos fizikai és lelki vakság ütött bele ebbe a hajdan oly sasszemü -és nagy ösztönü nemzetbe, hogy nem látja, nem érzi kora követelményeit, -amelyeknek teljesitése nélkül nem lehet megélni: előbb-utóbb maga az -összemberiség fog beleszólni a léte kérdéseibe s joga lesz hozzá, mert -egy civilizáció sem türheti meg, hogy egyes hátul kullogók miatt -megakadjon az egyetem haladása, vagy hogy a maga anyagi és szellemi -kincseiből tartsa el a dologtalanokat. Minden nemzetnek annyi az értéke -és becsülete, mint amennyit a magáéból az összemberiségnek adott. - -… A kulturanélkül élő nemzet, – folytatta Muki lendülettel, – ingyenélő -nemzet. S az olyannak nincs meg a létjoga. Holott nálunk minden faji -erőt a politika sziv fel, aknáz ki. A legutolsó képviselő többet számit -a legelső müvésznél. Párisban egy millió ember nem is ismeri az -államfőt, de Dumasnak leveszi a kalapját és kitér a bérkocsis. Érzi, -hogy az ő agya egy adag francia gloire-t képvisel. A kocsis is tudja, -nálunk az államférfi se tudja. Vagy nem akarja tudni? Talán mert -kicsinynek fogná magát érezni, ha megnöveszti a nemzeti géniusz hőseit?… -Ki tudja?… A tény az, hogy inkább csak a maga emberét hizlalja (azokat a -sejteket, amelyeknek amugy is meg vannak a szaporodási feltételei), mert -ugy érzi, hogy annak ereje az ő ereje is… Most már, – fejezte be Muki -szavait, – konkludálhatok is. Remélem, megértettél. Itt nálunk elpusztul -az igazi érték, mert nem találja meg a helyét s még jobban meghizik a -telhetetlen, lomha elem, mert azé minden kenyér, az összes haszon. - -Bálvándy alig tudta Mukit követni azon a nagy köruton, amelyet elméje -tételének bebizonyitása végett megfutott. Főképpen az ragadta meg a -figyelmét, ami az okfejtésben a legkevésbé volt lényeges, de közelről -érintette az ő lelki világát. - -– Tehát, – sóhajtott fel keserüen, – én is a telhetetlenek, a lomhák -közé tartozom? Eleszem a kenyeret az érdemesebbek elől! - -– Ugy van, – hagyta helyben Muki, – de te arról nem tehetsz. Nem rabolod -te a kenyeret, azt a maga jószántából osztja ki neked a viszonosság -elvének hódoló társadalom. Erősit téged, mert te táplálod az ő erejét -is; a sovány szellemi koszton tengődő egyedekben ellenséget lát, mert -ezek fellázadnak ellene. Olyan, mint az alantas müvész, aki nem veszi be -a kritikát, amely az ő fejlődését van hivatva irányitani… Ha képviselő -leszel s lelkeden a nemzet sorsa, – jegyezte meg végül Muki őszinte -hévvel, – azt tanácsolom neked: gondolj a szegény szellemi harcosokra és -vedd őket védelmedbe. Oszd meg velük a kenyeret. Ha eredménynyel fog a -munkád járni: az lesz a második jobbágy-felszabaditás. A szellem -megkötöttségének a szabaddá tétele… Nagy szó!… Az organizmus valamennyi -sejtje meg fogja találni a helyét s ilyenformán nem fog elveszni semmi -erő, mert egy testté forrván az egész anyag, minden energia ennek a -mozgatására fog fordittatni. Nem ugy mint ma, midőn meddőségre van -kárhoztatva a nemzet fele… - -Elhallgatott végre Muki. Megtörölte lelkének hirtelen fellobbant -lángjában megizzadt homlokát. Arcát megcsapdosta egy kósza éjjeli -szellő… s azzal elaludt a láng. - -– Hát mennyit szánsz a választásra? – ismételte meg előbbi kérését -szárazon, szinte röstelkedve. - -A Bálvándy szivéből nagy érzések kéredzkedtek ki barátja komor -szavainak, sőtét szineinek hatása alatt. Megmozdult, ébredezni kezdett -benne az elaltatott faji energia: az őseitől örökölt nemzetfentartó -virtuskultusz vágya. Tenni akart. Égett az ambiciótól. Fajimádó magyar -lelke immár fentszárnyalt az önfenntartás gondfelhőiben. - -– Adj kétezer forintot, – mondta, – a többit tedd el, ha szükség lesz -reá mind elköltheted… Ugy se valami tisztességes pénz az, – tette hozzá -halkan, komoran, – szinte nem értem magamat, hogy annyira megörültem -neki. - -– Helyes, – mondta Muki, a nélkül, hogy barátja utolsó szavaira -reflektált volna. – Én leszek a főkortesed: majd elszámolok neked a -választás után. - -– A pártkassza segitségét nem fogadom el… - -– Még helyesebb. Most már nem lesz szükség rá. - -A két barát elhallgatott. Bálvándy szólalt meg először. - -– Köszönöm hogy kinyitottad a szememet. Most látom csak, hogy milyen -haszontalan ember voltam: ugy éltem, mint egy hizó, lelkiismeret nélkül. - -Muki erre se reflektált. Az Angol királyné lépcsőházában átadott -Bálvándynak kétezer forintot, aztán kezet fogott vele. - -– Jó éjszakát! - -– Jó éjszakát. - -Muki bezárkózott a szobájába, de még sokáig nem feküdt le. Gondolkozott. -Bántotta, hogy megint elragadta a heve. Oda, vissza a régi régiókba az -eszmények világába… Hát sehogyse tudja lerázni a lelkéről azokat az -őrült szent fantomokat, amelyeknek kis hijja, hogy áldozatul nem esett! -Mikor pedig ujabb sikerei is a mellett szólanak, hogy a felis homo -fajtájához tartozik: A ragadozás az eleme, a lelki élet nem neki való!… -Mi lesz ennek a vége?… Ha enged a kisértésnek, ujra elbukik… - -… Eh, – vetett véget tépelődéseinek. – Azért sem! Rabolni fog ezentul -is. Mindaddig, amig meg nem lesz az első milliója. Akkor – hát akkor -majd meglátja. Addig nem gondolkozik. - -Levetkőzött és menten elaludt. De álmában is megháborgatták az őrült -szent fantómok: Zsuzsával álmodott. - - - - -TIZENHETEDIK FEJEZET. A barátnők. - -Bálvándy maga adta tudtára Ágnesnek, hogy beválasztatja magát a -parlamentbe. A Muki által beleszuggerált politikai terveiről is beszélt -neki. - -A Bálvándy képviselőségének Ágnesre nézve alapjában véve nem volt több -jelentősége, mint bármi más körülménynek, ami hasonló mértékben -szolgálhatta volna az érdekét; mindazonáltal nagy érdeklődést árult el a -vénleány a báró tervei iránt. Foglalkozott velük, kibővitette azokat a -maga kivételes őselméje eredeti eszméivel. - -Bálvándy mohón szivta magába fényes ötleteit, okosságának ragyogó -kincseit. Szinte érezte, mint termékenyedik meg az agya az öreg leány -társaságában. Mindig több és több időt töltött vele. Immár elment vele -néha a szinházba is… Hiszen, vélte, az is belétartozik a kulturába, -amelynek ő felesküdött. - -De sétáiban is gyakran elkisérte Ágnest és Zsuzsát. Nagyon boldognak -érezte magát velük. Maga se tudta volna igaz okát adni: miért. Megszokta -a vénleányt. - -És az a nevezetes, hogy már meg csodálkozni sem lehetett ezen. A nemrég -még rideglelkü aggszűz nagyot változott uj környezetében. Szenvedelmeit, -világmegvető animózitását elaltatta az a boldog béke, ami a Bálvándy -család révén átáradt az ő örökös viharoktól hanyatlott lelkébe is. Sem -oka, sem alkalma nem volt visszataszitó férfias erejének -érvényesitésére. Tetszett neki az uj miliő: otthon érezte benne magát. -Nem kivánt rajta változtatni, inkább ő alkalmazkodott hozzá. -Olyasvalamit érzett, mint az a vándor, aki hosszas küzdelmes kóborlás -után végre megtalálta igazi helyét az emberek között… Pihent és örült a -pihenésének… - -Természetes, hogy ilyen kedvező viszonyok között zavartalanul, a maguk -ős valóságában érvényesülhettek a leány alapjellemének fényes vonásai: -mindenekkel dacoló nyiltsága, előkelő önérzete, erkölcsi világnézetének -merev és mégis klasszikus esztétikája. S még természetesebb, hogy eme -kvalitásaival hamarosan meghóditotta a gazdaglelkü, nemes ösztönü -Bálvándy családot. - -Valóságos orákulummá nőtt közöttük. Zsuzsának szinte fizikai fájdalmat -okozott a tőle való elszakadás puszta gondolata is. De maga Bálvándy is -elsajnálgatta sokszor: annál többször, mennél jobban közeledett a -hazamenetele visszavonhatlan határideje. - -– Ejnye, ejnye, – mondogatta gyermekeinek s (mint mindig, ha nem -tetszett neki valami) megvakargatta tarkóját – nagyon üres lesz a ház -Ágnes nélkül. - -Zsuzsának könny szökött a szemébe. - -– Nagyon sajnálom, nagyon szeretem. - -– Ejnye, ejnye, fikomatta, – tépelődött Bálvándy, – ki kéne valamit -találnunk. - -– Csak egy mód van, – vélte Bálint, – ahhoz pedig nincs szükség semmi -kitalálásra: hivjuk meg őt Bálvándra. - -– Örökre, – licitált rá Zsuzsa, naiv, gyermekes örömmel. - -A férfiak összemosolyogtak. - -– Hát ez egy kicsit bajos lesz, – mondta Bálvándy, – hiszen nem áll -egyedül: van otthona. - -– Aztán meg, – tóditotta Bálint, – olyan előkelő nő, mint ő, -anyahelyettesnek csak nem szegődhetik el. - -– Akkor, – kérte Zsuzsa az apját, – legalább egy kis időre jöjjön le -velünk… Engedd meg, hogy meghivjam őt. - -– Hó, – javasolta az öreg, – hivjuk meg mind a hárman egyszerre, annak -több sulya lesz. - -Ebben történt a megállapodás. És meg lett a foganatja. Ágnes egy -pillanatig se kérette magát. - -– Örömmel megyek veletek, – válaszolt az általános meghivásra Zsuzsának, -miközben még meg is simogatta szép barátnéja kezét. - -Zsuzsa (idővel hozzá szoktatta) kezet csókolt neki aztán a nyakába -ugrott. És erre már Ágnes sem állhatta meg: átölelte és megcsókolta a -leánykát. Ez volt világéletében az első csókja, amit szive parancsolt rá -az ajkára. Bele is pirult… - -A két Bálvándy meghatottan nézte a jelenetet, aztán ők is kezet -csókoltak leendő vendégüknek… - -… Muki majd hová lett bámulatában, midőn az Ágnes meghivatása tudomására -jött. Bálint közölte vele a hihetetlennek látszó hirt. Önkéntelenül -megcsóválta a fejét s el is szólta magát: - -– Csudálatos… - -– Mi a csudálatos? - -Most már kimondta Muki a bét is. - -– Az, hogy megszerettétek a hugomat. Idáig még nem igen szerette senki. -Igaz, hogy ő se szeretett senkit. - -– Elég az nekünk, – jegyezte meg Bálint, – hogy bennünket szeret. - -Megemberelte magát Muki: nem árulta el Ágnest, azaz azt, hogy miben áll -az ő tudomása szerint a szeretete. - -… Különben sem találta volna el az igazságot. Mert Ágnes valóban -szerette Bálvándyékat. Egész szivével… Hogy mennyi szive volt: az majd a -történet végén fog kitudódni… - -… Elérkezvén az elutazás napja, Muki kikisérte az utasokat a -pályaudvarhoz. Csak akkor jelentette ki Ágnesnek az utolsó pillanatban, -hogy nem reflektál tőle több pénzre, miután van már magának is elég: -idáig százötvenezer forintot sikerült a kártyán összeharácsolnia. - -Ágnes csak ennyit mondott neki: - -– Aztán vigyázz rá, mert az olyanfajta embernek, mint te, kell a pénz. - -Tehát neki nem kellett a pénz. Ez is egy nagy vonás. - -… Muki elsápadt, midőn a vasuti kocsi ajtajában kezet fogott Zsuzsával. -És az este nem ment fel a kaszinóba kártyázni. A helyett berugott -magyaros bujában egy budai csárdában… - -Csupa költő volt a kis ember. Bárhogy erőlködött is, ellentmondások -nélkül nem tudott a lelke meglenni. A következő napon már meg automobilt -bérelt magának s Bécsbe robogott rajta. Csak azért, mert véletlenül -eszébe jutott egy Tizián-kép, ami a Bellvederben lógott: hát azt -okvetlenül meg kellett néznie. - -Bálvándyék és Ágnes ezalatt szerencsésen megérkeztek Bálvándra. - -A kulcsár a kastély ajtajában várta a családot levett kalappal s -kézbesitette az időközben érkezett leveleket. Zsuzsa is kapott egyet. S -nyilván igen megörült neki, mert elpirult a szeme fehérjéig. - -– Charlie! – kiáltotta önfeledten. - -Aztán elszégyelte magát nagyon s hogy némileg jóvá tegye árulkodó -leányszive hirtelenségét, igy szólt Ágneshez: - -– Nincs benne titok… majd felolvasom neked. - -– Azt én a nélkül is elhiszem neked Zsuzsa, – nyugtatta meg Ágnes a -piruló leányt. - -– De én mégis felolvasom, – makacskodott ez, – csak azért, hogy -megismerjed belőle Charliet. - -S karonfogta Ágnest, hogy a szobájába kisérje. - -A vénleány szinte ellágyult a hasadó rózsabimbó szüzies pompája -szemléletén. - -– Oh, hiszen tudom, milyen. Okos és mégis naiv, komoly és mégis vidám, -szelid és mégis férfias. - -– Oh, honnan tudod? - -– Olyan leánynak, mint te, – válaszolt Ágnes komolyan, – méltó párja -csak egy olyan férfi lehet. - -A leányka hamvas arcába ujra belecsapott a szerelem lángja. - -– Jaj, de nem a párom ám. - -– Szereted, következésképpen előbb-utóbb az lesz. - -Erre meg a szivébe szökött a Zsuzsa minden vére: az arcában semmi sem -maradt. - -– Az nem következés, – mondta halkan, mint a lehellet, – ő angol, én -magyar vagyok. - -Ágnes megszoritotta a leány kezét. - -– Erre majd a szobában válaszolok neked. - -Zsuzsát odamenet, bár tudta, hogy ellenkezik az Ágnes izlésével, egy oly -erős érzésroham fogta el, melynek nem volt képes ellentállani. Megölelte -és megcsókolta idős barátnéját. - -– Te, te… de jó vagy!… de szeretlek – mamám! - -A vénleány lelke ebben a pillanatban csudálatos átváltozáson mehetett -keresztül. Ő akinek soha a szeme pillája se rezdült élete legválságosabb -pillanataiban sem: összerezzent a mama szó hallatán, mint a tetten ért -bünös. Megállott a folyosón. - -– Mondd csak még egyszer azt a szót Zsuzsa, – kérte a leányt elfuló -hangon. - -– Mamám, mamám!… - -Az erős, viharedzett teremtés, fajának groteszk példánya szinte -beleszédült a leány karjaiba. Ugy kellett őt támogatni, mig a szobájába -nem ért. Ott aztán szabad folyást engedhetett a gyengeségének: -alázatosan meghódolt a mindenek felett uralkodó s végre rajta is -diadalmaskodó természet törvényének: szivéhez ölelte a leányt és -fuldokló, görcsös zokogásba tört ki… Asszonyi mivoltának és hivatásának -tudatára jött. Egy, egyetlen egy szótól. Igaz, hogy az egész nagy -mindenségnek sincs remekebb, elpusztithatatlanabb, végtelenebb fogalma -annál, amit ez a szó fejez ki: mama. Abban él és attól lesz emberré az -egész emberiség. - -– … Leányom! - -Más visszhang erre a szóra nincs. - -– Leányom, – ismételte Ágnes, – édes leányom! Négyszemközt mindig igy -foglak nevezni és arra kérlek: te is mindig az anyádat lásd bennem. De -ne szólits ugy. Mert az emberek félremagyarázhatnák és azt nem akarom… -_most már_ nem akarom. - -(Most már! – a két áruló szó sulya végképp elsikkadt a Zsuzsa érzéseinek -árjában. De maga Ágnes is alig vette észre, hogy kiszaladt az ajakán. -Valamit érzett, valami nagyot, fenségeset: azt hitte, hogy azt szóval -kifejezni ugy se lehet.) - -– Pedig, – suttogta Zsuzsa lágyan, – ah, mily boldog volnék, ha én azt a -szót nyiltan, büszkén ejthetném ki az egész világ előtt. - -– Hogy érted? - -– Ugy, a hogy mondom. - -Ágnes lehajtotta fejét. - -– Ne mondd ezt többé Zsuzsa… - -Aztán megrázta magát a vénleány, mint aki egy fényes álomból a szürke -valóra riadt. - -– Igaz, – mondta szárazon, – adósod vagyok egy felelettel, hiszen azért -kértelek a szobámba. - -– Én meg a Charlie levelét olvasom fel neked. - -– Most már, hogy leányom vagy, meghallgatom. De előbb te hallgass meg -engem… Azt mondtad: Nem lehetsz az övé, mert angol, te pedig magyar -vagy. Hát erre az a megjegyzésem: örök, isteni törvény, hogy a nő -kövesse a férfit, akit szeret. - -Zsuzsa lesütötte a szemét. - -– Én elepednék ott fent északon, a ködös Albionban, ahol olyan kevés a -napsugár. - -– Ágnes felsóhajtott. - -– Én ugy érzem, hogy a napsugarat is pótolja a családi tüzhely melege. - -– Én ugy érzem, – mondta Zsuzsa, – hogy a hazai föld illatát nem pótolja -semmi, semmi sem. - -– Talán azt is pótolja a közszellem fényessége s Albionban sok -rokonlélekre fognál találni: ott nem hazudoznak, mint itt, az emberek. - -Zsuzsa leejtette kezét, melyben a Charlie levelét tartotta. - -– Nekem az ugy fáj, hogy rólunk, magyarokról ily kicsinylőleg beszélsz. -Itt se hazudnak a müvelt emberek. - -Az Ágnes ajka keserü mosolyra ferdült. - -– Hisz épp az a baj, hogy csak azok hazudnak. A paraszt: az durva, de -becsületes. Arcán a lelke. Holott az ur álarcban jár. Az öregasszony -maszkja azt hazudja, hogy fiatal a viselője; a fiatalé, hogy ártatlan, -az államférfié, hogy hazafiui gondok szántják a lelkét; a mágnásé, hogy -a nép jóltevője; a papé, hogy hü, alázatos követője Krisztusnak; a -kereskedőé, hogy tisztes polgári haszonra dolgozik; a tudósé, hogy ő -találta fel az élet arkánumát; a hivatalnoké, hogy modern Atlaszként, -vállán hordja az egész hazát… És mindebből egy szó sem igaz. Az -öregasszony ki van pingálva; a fiatalnak udvarlókon jár az esze; a -miniszter a hatalmat szereti, nem a hazáját; a mágnás gyülöli a földéhes -népet, alamizsnát csak a koldusnak ad; a pap ugy él, mint a hizó, -reggeltől estig eszik s hivét, ha hijja a stólának, a kántorral -temetteti el; a kereskedő hirtelen gazdagságra vágyik; a tudós tiz -idegen könyvből csinál egy tizenegyediket; a hivatalnok szivarozik a -hivatalában és nem dolgozik. És – folytatta Ágnes, – mindenki többnek -akar látszani, mint amennyi: okosabbnak, gazdagabbnak, előkelőbbnek… -Nemcsak az álarc hazudik, az emberek ruházata, életmódja, szereplése is. -A polgár töri magát az ugynevezett zsentri után, ez az ugynevezett -zsentri meg az arisztokrata után, ez meg a királyi vagy legalább is -főhercegi udvarok körül legyeskedik… Ötvenezer férfi és asszony van -Budapesten, akinek se foglalkozása, se tisztességes állandó keresete. -Tömve velük a kávéházak. Az asszonyok viszonyokat hajszolnak ott, a -férfiak kártyáznak: az az ő keresetük. Otthon pedig a piszokban sir a -gyerek, mert az anyja példáját követve, a cseléd is elszökött tőle… - -Zsuzsa lehajtotta fejét, szomoruan nézett maga elé: ugy hallgatta az -Ágnes lesujtó szavait. - -– Ne hidd azt édes leányom, – folytatta ez, – hogy ellenszenv, vagy -rosszindulat beszél belőlem, óh nem, hiszen a saját fajtámat csak nem -gyülölöm. A fájdalom és a keserüség adja ajkamra a szót. Fáj a szivem, -midőn ennek a pompás, erős fajnak, (amely kvalitásainál fogva -vezérszerepet játszhatnék a népek versenyében), a züllését látom s annak -okait keresem. - -S megtaláltad? – kérdezte Zsuzsa. - -– Meg. A nevelésben van a hiba. A gyermeket csak egy vétségért lenne -szabad büntetni, de azért aztán keményen: a hazugságért és csak egy -erényre kellene ránevelni: a munkára. A többit végezze el a természet és -az élet maga. Mert a dresszura nyügében nem alakulhatnak ki csak a -leghatalmasabb egyéniségek, holott jellemre van szükség ebben az -országban: erős önérzetre, bátorságra, akaratra… Ezek a tulajdonságok -hiányzanak belőlünk. - -– Azt hiszed, – kérdezte Zsuzsa, – más nemzetnél nem hiányzanak? - -Egyenes felelet helyett egy példát mondott el Ágnes. - -– Ezelőtt vagy hat esztendővel, midőn alapitványi hölgy lettem, – s -megvallom, azért lettem azzá, mert a bolondos társadalom csak ebben a -hivatalos poziciójában hiszi el egy leánynak, hogy nem rosszban töri a -fejét, ha egyedül utazik, – mondom: hat évvel ezelőtt Angliában voltam. -Sokat olvastam erről az országról, vonzott oda valami. A nagykövet -révén, aki rokonságot tart anyámmal, minden nehézség nélkül bejuthattam -az arisztokráciába. Különösen a castle-life-ot akartam megismerni. Ugy -okoskodtam: egy előkelő urnak igazi otthona a falu; a felesleges -cafrangokat, a jellemhez nem tartozó külsőségeket a londoni nagyvilági -élet zürzavarában teljesen letenni nem lehet. Holott én az embert -akartam megismerni Angliában. Nem a társadalmat, hanem az elemeit. Három -lord hitt meg a kastélyába, én a sir Bretford meghivását fogadtam el. -Tizenöt napra szólt a meghivó s rá volt nyomatva az ünnepélyek és -mulatságok sorrendje is. Két szobát kaptam az óriási kétszázszobás -palotában: egy hálószobát fürdőkabinnal és egy szalónt. Komorna állott a -rendelkezésemre és fogat. A majordomus bevezetett a lakásomba s -bemutatta a komornát. Egyben megkérdezte, kivánok-e látogatást tenni a -ladynél, aki öt és hat óra között fogad. Átadtam neki a névjegyemet és -ezzel el lett intézve az udvariasság minden kényelmetlensége. Szabad -voltam egész ötig… Reggeli tiz óra volt, mikor megérkeztem. A komorna -egy pompás breakfestet hozott a szobámba. Elfogyasztottam, aztán -kipihentem az ut fáradalmait s megfürödvén, hozzáláttam az -öltözködéshez. Öt órára éppen elkészültem. Megtettem a köteles -látogatást. A lady bemutatta leányait, a lord a fiait. Azaz csak kettőt -közülök, mert hat fia volt a lordnak. Csakhogy négyet távol tartott a -foglalkozása. A lord, aki büszke volt nagy családjára, azért megnevezte -és kimentette távollevő fiait is: „Earnestem, harmadszülött fiam nem -szereti a zajos mulatságokat: egyedül hivatásának él; mint clergyman -(pap) azt tartja, hogy az áhitatot kiüzik a lélekből a zajos világi -örömök. Nincs igaza, – jegyezte meg a lord mosolyogva, – de legyen az ő -hite szerint, mert nagy az ő hite, annál csak a jelleme nagyobb… -Charliem, – folytatta a szép öreg ur, – az én negyedszülött fiam (fiai -születési sorrendjére sulyt helyezett a lord) – Charlie azért nem -jöhetett el, mert katona, most Transzválban hadakozik a szegény -burokkal; ötödszülött gyermekem, az én kis Willym Indiákon veszekszik az -ültetvényesekkel: a kis bolond erővel nagy vagyont akar szerezni; -legkisebb gyermekem végre, Benjaminnak is kereszteltettem, Kairóban ül a -boltjában (s most nagyot nevetett a lord) és bort árul. Hiszen, – -jegyezte meg tréfásan, – igaz, az ő korában nem élhet az apja nyakán és -pénzén, _az nem lenne becsület_, de hogy miért választotta éppen a bort, -holott egy korty se kell neki belőle (s ebben a tekintetben nem is igazi -englishman), miért nem választotta teszem a gyapjut vagy a vasat: meg -nem foghatom. Hiszen mindegy lett volna neki: képzett kereskedő, minden -téren kiváló szakember… - -Ágnes egy pillanatra abbahagyta a beszédet. Kérdőleg nézett Zsuzsára. - -– Folytassam? – kérdezte aztán. - -– Köszönöm, – majd máskor, – válaszolt Zsuzsa lehangoltan. – Eleget -tanultam ennyiből is. - -– Tehát világosan válaszoltam a kérdésedre, – konstatálta Ágnes, – most -már tudod, hogy mi a különbség az angol és a magyar között s azt is -megérted, miért erős az s miért vagyunk mi gyengék. - -– A munkán mulik. - -– És a jellemen… A százszoros milliomos angol lord fia röstell az apja -nyakán élni, inkább felcsap borkereskedőnek, hogy megkeresse a kenyerét -– az egyszeres milliomos magyar ur fia, jó, ha szolgálatot vállal a -lovasságnál, de többnyire semmittevéssel foglalkozik s az apja terhére -adósságot csinál. És az igy természetes itt s ugy természetes ott. -Röstellünk dolgozni, mint a napkeleti emir, akinek országában csak a -rabszolga dolgozik. Keleti nép vagyunk s elhaladt felettünk az idő. -Féllábbal ma is ott vagyunk a középkorban. - -– Elég, elég, – kérte Zsuzsa Ágnest, – beismerem, hogy meggyőztél az -igazadról, de még sem tudnám a hazámat elhagyni soha. Már én olyan -vagyok: itéletet sem mondok az édesanyámról; még ha méltatlan is lenne -reá, szeretem és én leszek az utolsó, aki elhagyom. - -Ágnesnek szivére szállott a leányka mondása: a maga édesanyjára gondolt, -akit ha szeretett is a vére ösztönéből, kevésre becsült, állhatatlan, -ingadozó jelleme, komikus önszeretete miatt. - -– Nagy szót ejtettél ki leányom, – mondta Zsuzsának, – aki olyan szép és -fiatal, ne fogadjon fel soha semmit, mert előbb-utóbb ellentmondásba -keverődik önmagával. - -– Ezen a ponton soha, – állitotta Zsuzsa, s szent meggyőződése jeléül -szivére tette kezét, – soha, Ágnes. Hiszen, – tette hozzá, – oly kevesen -vagyunk. - -– Akkor, – mondotta Ágnes, – nyilván csalódtam az érzéseid mértékében: -te azt az angol urat nem szereted igazán. - -Zsuzsa, felelet helyett felbontotta a Charlie levelét. - -– Olvashatom? – kérdezte. - -– Olvasd… - -Csak az első oldal végéig jutott Zsuzsa, aztán megcsuklott a torka s -kezéből kiesett a levél. Sápadt lett, mint a halott. Lába megtagadta a -szolgálatot, egy székhez támolygott s beléje esett. - -Ágnes mellé ült és átkarolta a vállát. - -– Ne vedd a lelkedre, – s biztatta-becézte az elalélt leánykát, – ha ugy -szeret, ahogy irja, még minden jóra fordulhat. - -Zsuzsa reményvesztetten ingatta a fejét. - -– Soha, soha! - -És nagy, fényes könnyek szivárogtak a szemébe. Nem zokogott, csak a -szája széle vonaglott egy kicsit. S piciny, leányos keble hullámzott a -szive viharától… - -Az állott a levél első husz sorában, hogy imádja őt Charlie és soha sem -fogja elfelejteni. De az apja ellenzi, hogy idegen származásu nőt vegyen -feleségül… A családi tradiciókra, élő törvényekre hivatkozott Charlie, -amelyek őt is kötelezik s bárha a szive szakad is meg, alájuk rendeli -magát. - -Ágnes egyelőre nem zavarta tovább Zsuzsát a fájdalmában. Tudta, hogy a -köny ilyenkor nagyobbat könnyit az ember lelkén, mint a szó. Felvette a -szönyegről az elejtett levelet és engedelmet kért Zsuzsától, hogy végig -olvashassa. - -A leány intett neki, majd arra kérte, hogy olvassa hangosan. - -Ágnes teljesitette kivánságát… Csupa ömlengés, vágy, izzó szerelem volt -a levél további hét oldala. Egy férfias lélek jajveszékelése minden -sora. S a leláncolt Titán hiábavaló erőlködése feletti keserüsége -hangzott ki a sorok közül… - -Egyebek között azt irta Zsuzsának, hogy: ha nem is fogja őt soha -elfelejteni, de többé nem láthatja az életben. A lovagiasság és a -becsület azt követelik tőle, hogy bocsánatot kérjen a leánytól mindama -gyöngéd szavaiért, amelyekkel, tiszta szándéka tudatában és szerelme -hevében női méltóságát megilletni merte és hogy mindent elkövessen, ami -alkalmas arra, hogy az ő emlékét feledésbe boritsa. - -… Végig olvasván a levelet: elhallgatott Ágnes. Mintha gondolatokba -merült volna, összekulcsolta kezét a feje mögött és fölnézett a semmibe. -Arca nem árulta el érzését. A hangja se, midőn megszólalt végre: - -– Szeret, az bizonyos, – mondta elgondolkodva. - -Csend… - -– És – folytatta, – az is bizonyos, most már látom, hogy te is szereted -őt. - -A leány hallgatott. Hiába is tagadta volna, ha közben el is állottak a -könyei, szenvedő arca elég ékesen beszélt. - -– Ugy-e, – kérdezte Ágnes résztvevő hangon és megsimogatta a leányka -haját, – csak most tudtad meg, mennyire szereted? - -– Csak most… - -– Az ugy szokott lenni. Akkor tudjuk meg, mennyire kedves nekünk valaki, -ha elveszitjük. Nem a saját tapasztalatomból beszélek ugyan, – tette -hozzá, mintha mentegetni akarta volna magát, – de nagyon el tudom -képzelni az esetet… - -Erre ujra kitörtek a Zsuzsa könyei, de most már zokogott is hozzá. Az -Ágnes keblére ejtette fejét: ugy zokogott: - -Az csak tovább simogatta a leányka haját, szótalanul, lágyan és -szabályos ütemben, mintha a maga erős lelkét akarta volna a leányka -forró, szűzies testébe átdelejezni. Arca komoly volt, mint az orvosé a -műtét alatt… Csak akkor szólalt meg ujra, midőn nagysokára -elcsendesedett a leányka zokogása. - -– Légy erős, leányom, – mondta intőleg inkább, mintsem vigasztalva, – -egy magyar nőnek nem szabad magát elhagynia. Őseinktől kivételes -tulajdonságokat örököltünk a vérünkben, mi nemes uri nép, -gyengeségünkkel nem szabad ezt az örökséget meghazudtolnunk. Különbnek -tartjuk magunkat a tömeg emberénél, hát legyünk is különbek. A -boldogtalan szerelem csak a gyávákat sujtja le: arra kell gondolni, hogy -ajándék minden földi öröm, az igazi élet: a szenvedés. - -A Zsuzsa fájó lelkére fölemelőleg hatottak ezek a bölcs, bátoritó -szavak. Azt érezte a leány, hogy olyan nő áll az oldalán, aki képes -lenne őt az élet minden csapásával szemben megvédeni… Átadta magát neki -egészen, az ő édes, leányos gyöngeségét rábizta az ő hatalmas erejére. - -– Ha mindig mellettem lennél, – mondta, – le tudnék mondani az élet -minden öröméről, mert a te nagy lelked, tudom, mindenért kárpótolna -engem. - -– Ameddig szükséged lesz rám, veled maradok. Érzem: itt a helyem -melletted. - -A szép leány felállott, szinte elmult már minden gyöngesége. Mintha -csakugyan átáradt volna klasszikus fiatal testébe az Ágnes ereje. - -– Mondd meg nekem, édes, – kérdezte szinte átszellemülve, – miért -szeretsz engem, mikor egészen más vagyok, mint te? - -– Ágnes – (óh be ritkán esett meg vele) – elmosolyodott. - -– Csalódol, kicsikém, mi teljesen egy anyagból vagyunk, azzal a -különbséggel, hogy téged kimélt az élet, engem próbára tett, te szép -vagy, én csunya. Egyéb különbség nincs is közöttünk. - -Zsuzsa kitárta karjait. - -– Nagyon, de nagyon büszke vagyok reád… - - - - -TIZENNYOLCADIK FEJEZET. Virág hervadása. - -Bálvándy, aki ezalatt az istállóban dégált és a viszontlátás örömére -összecsókolódzott valamennyi lovával, talán még a kocsisával is, éppen -akkor csörtetett végig a kastélya folyosóján, midőn Zsuzsa magára hagyta -végre Ágnest s a szobája felé tartott. Majdnem egymásba botlottak. - -– Zsuzsóka! - -– Tessék, apácska? - -– Ágnestől jösz? - -– Tőle. - -– Jól érzi magát nálunk? - -– Nagyon. - -– Gondoskodjál róla fiam, akár az édesanyádról, hogy sokáig itt -maradjon. - -Zsuzsa apja karja alá csusztatta a magáét. - -– Bár csak örökké itt maradhatna, – mondta és az atyja szeme közé nézett -nyiltan, ártatlanul. - -És mégis zavarba jött Bálvándy. Nem tudta, hogy értelmezze leánya -szavait. Ugy felrántotta szemét, hogy egész a homloka közepéig szaladt a -szemöldöke. - -– Ejnye teremtette, – hebegte, – de furcsát mondtál te most, Zsuzsa! - -– Miért? - -Bálvándy, leánya tiszta, csudálkozó szeméből hamarosan kiolvasta, hogy -kár volt zavarba jönnie. - -– Ja, – szólta el magát, – hát te ugy érted, nem amugy? - -Erre meg már Zsuzsa volt az, aki tágra nyitotta a szemét. - -– Te vagy az, aki furcsákat mond, apácska. - -Bálvándy, szokása szerint a tarkójához folyamodott, azaz kapart rajta. - -– Ejnye, az ebugattát, mi most kétfele gondolkozunk, mint a debreceni -varga! Azonban sebaj, – tette hozzá, – neked van igazad: én se bánnám, -ha Ágnes valami csuda révén örökre nálunk rekedne. Ha ki tudsz találni -valamit, veszek neked egy drága selyemruhát. - -Azzal otthagyta Zsuzsát. Roppant jókedve volt: tele fütyülte a -visszhangos folyosót… Egy _ijedtképü_, mezitlábos szolgáló szaladt el -mellette (mert a mezitlábasoknak tilos volt a folyosón való -szaladgálás), de nem szaladt elég szaporán, a méltóságos ur elkapta a -copfját és egy jóizüt rántott rajta. - -– Hogy vagy, Kati? - -Nem volt Katinak odáig semmi baja, de most egyszeribe rosszul lett a -nagy ijedtségtől. - -– Jaj, ne tessen bántani, csak a köpőláda miatt gyüttem. - -– Bolond, hisz nem bántalak, – kacagott a vig báró és eleresztette a -szolgáló coffját. Aztán elkezdett énekelni: Ha férfi lelkedet egy -hölgyre föltevéd, stb. - -Végre belökte a szobája ajtaját és a helyett, hogy megnyomta volna a -villamos csengetyü gombját, a maga méltóságos torkával csengetett a kis -inasra: - -– Gyurkó! Gyuhuhurkó!… - -A kis móc azonmód kipattant valahonnnan a padlóból. - -– Tessen parancsolni! - -– Hagy lám a füledet: nőtt-e, mióta odavoltam? - -– Az nem nőtt, – állitotta Gyurkó, – hanem – mesélte, – lakik itt a -faluban egy piszlicsár, a Dutkó, tán tetszik is ösmérni, – hát annak van -egy felesége, akinek a mult héten egyszerre két gyereke lett. - -– Egyéb ujság nincsen? – kérdezte a kedélyes báró hahotázva. - -– De, – pletykázta a kis móc, – Nyisztor Maricának megest uj szeretője -lett… - -Ilyen stilusban mulattak a méltóságos ur és az inasa vagy egy félóráig. -Aztán már finoman kellett magukat viselniök, mert elkövetkezett az ebéd -ideje. A méltóságos urnak, tekintettel hölgy vendégére, redengótot -kellett öltenie, amivel együtt jár a komolyság. Gyurkónak pedig -segitenie kellett az asztalnál, a mivel meg a méltóság jár együtt… - -Zsuzsa pompás önuralmat tanusitott az asztalnál. Egyetlen jellel sem -árulta el szomoru kis szive zajlását, még akkor sem, mikor Bálint -megkérdezte tőle: - -– Hát mit irt Charlie? - -– Semmi különöset. - -Ennyi volt a Zsuzsa felelete… - -… Hanem egy hét mulva, kettő mulva már gyakran elhagyta az ereje -Zsuzsát. Igen sokszor bizony veres volt a szeme. Mikor pedig a szeme nem -volt veres, az arca volt fehér. Nagyon fehér. Azért mosolygott, -különösen Ágnes előtt, de nem volt az igazi mosoly: szomoru volt, mint a -ciprusfa… És beesett a gyönyörü leány szeme. Pici, ives szája -kiegyenesedett… Hervadt egy pompás virág. - -Ágnes egy ideig aggódó szemmel nézte a hanyatlását. Bátoritotta, -vigasztalta tekintetével. De hogy mit sem használt az igyekezete, -mind-mind ernyedtebb lett a megtört liliom szirma: szóra váltotta -aggodalmait. - -– Hát ennyire szereted? - -Már még csak nem is tagadta Zsuzsa. - -– Nagyon szeretem… az életem. - -– Akkor – állitotta Ágnes komolyan az ő hivő erejének fanatizmusával – -el fog éretted jönni és a feleségévé fog tenni az egész világ ellenére -is. - -Zsuzsa kétkedőleg rázta a fejét. - -– Nem Ágnes, ne vigasztalj engem. Hiszen nem halok bele. Csakhogy még -nem szoktam meg a szenvedést. - -Ágnesnek (mintha csak valami földöntuli érzés, mennyei ihlet fogta volna -el lelkét) lángba borult az arca. A leányhoz lépett és megfogta a kezét. -Szeme szikrázott, hangja szinte zugott, mint az apostoloké, midőn -megismételte szavait: - -– Ujra csak azt mondom neked, Zsuzsa: el fog éretted jönni és a -feleségévé fog tenni az egész világ ellenére is. - -– Hogy mondhatsz ilyet? – csudálkozott a leányka halotthaloványan, mert -ráragadt az aggszüz ihlete. - -Ágnes kebléhez ölelte. - -– A szerelem – állitotta hévvel, – csudákat müvel. _Én tudom_… Olvasd el -a Jókai Shirinjét: az egy igaz mese. - -– Ismerem, – mondta Zsuzsa, – csakhogy az a mese nagyon szomoruan -végződik ám. Különben is a mesék kora lejárt. - -– Édes leányom, csak ember az is, aki a mesét csinálja. És -tulajdonképpen nem is mese az igazi mese. - -Zsuzsa nem értette meg a mondás mélységét. Különösen hogy Ágnes nem -füzött hozzá bővebb magyarázatot. Csak arra kérte a leányt: - -– Remélj és szeress… Remélni – mondta rejtelmes hangon, – remélni és -szeretni lehet _husz_ esztendeig, sőt örökké is. Pedig az élet csak -annyi: remény és szeretet. A többi khiméra… Igérd meg nekem, hogy bátor -leszel, mig visszajövök. - -– Zsuzsa összerezzent. - -– Hogy hogy, hát te is elhagysz engem? És éppen most? És ilyen -váratlanul? - -– Azért hagylak el, hogy visszatérjek hozzád. Várj rám. Megfogadtam -neked, hogy nem hagylak el soha… - -– Mikor akarsz elmenni? - -– Holnap, drága az idő. - -– Csak egy pár napig maradj még, – kérte Zsuzsa. - -– Nem az én időm drága, a tied. - -Ezt ujra nem értette Zsuzsa… - -… Bálvándy valóságos veszekedésbe keveredett Ágnessel annak váratlan -elutazási szándéka miatt. - -– A manóba, legalább hozzászoktatott volna a gondolathoz! Két hétig egy -szót se szólt, aztán –: holnap hajnalban kocsit kérek, elutazom. Ez -furcsa egy kicsit. - -Ágnes kezét nyujtotta a kedves zsörtölő urnak. - -– Kedves Bálvándy báró, szép magától, hogy marasztal, de most el kell -mennem egy időre. Hanem majd visszajövök én hivatlanul is: fogadom. - -Bálvándy megnyugodott kissé. - -– No hiszen az igaz, hogy a maga fogadása elég jó papiros, az angol bank -is adhat reá. - -– Köszönöm a bizalmat… Egyben egy kérésem lenne magához. - -– Csak ne legyen az a kérés tulságosan komoly. - -– Nagyon komoly pedig. Az a kérésem: vigyázzon a leányára, -szórakoztassa, ápolja, mert szomoru és beteg. - -Jó Bálvándy, aki a maga áldott jókedvétől egy pillanatig sem vette észre -leánya hervadását (igaz, hogy az előtte teljes erejével uralkodott -magán), összecsapta kezét. - -– Istenem, hát mi a baja? - -– Ne kérdezze se tőle, se tőlem. Biztos lehet benne, hogy el fog mulni. -Elégedjék meg ennyivel. - -Bálvándynak tátva maradt a szája. - -Ágnes másnap reggel elutazott. - - - - -TIZENKILENCEDIK FEJEZET. A képviselő ur. - -… Közeledett a képviselőválasztások ideje. - -… Az _uj báró_ egy félméteres fácántollat tüzött a kalapja mellé, aztán -megnyitotta az értekezletet… - -Jelen voltak: A választókerület negyvenkét községének valamennyi pópája, -jegyzője, gazdatisztje s egy pár parasztmágnás. Közülök mindössze husz -ember értett egyet a magas kormánynyal, a többi hazafinak napidijat -kellett fizetni a megjelenéseért… - -Nevezetesen a Bálvándy jelöltetéséről van szó. Az uj báró alatt meg Muki -értendő (mert a nevét még nem tudta megtanulni a nép), a szóban forgó -értekezlet végre a halmosi választókerületet képviselte. - -Szinhely: a halmosi nagyvendéglő diszterme, amely ez alkalommal -ünnepiesen fel volt diszitve; azaz egy ravatalszerü emelvényen két -rendbeli hordó volt csapra verve: egy sörös és egy boros s a Muki által -elfoglalt elnöki szék nemzeti szinre lett átfestve… - -Mialatt az előkelőek a diszteremben ittanak és szónokoltanak, a korcsma -udvarán terpeszkedő állásban táncmulatságot rögtönzött a nép -kecskedudaszó mellett. Hamis egy jószág ez a havasaljai nemzeti -zeneszerszám: nem elég, ha fujják, csak ugy szólal meg, ha a rajta -játszó müvész hóna alá kapja és jól megnyekegteti a potrohát. Akkor -azonban olyan sirást visz véghez, mint az éhes kecskegida, ha kifogyott -az anyja teje. - -De éppen ez kell a mócnak. A sirás azt egy csöppet sem szomoritja el, -sőt annál szilajabban kapkodja a kólóban a lábát, mennél keservesebb a -talpát csiklandozó melódia. Különösen ha pálinka van benne. - -Az pedig volt ez alkalommal a mócokban bőven, az uj báró jóvoltából -pedig, aki nem igen kimélte a pénzt: a kedvező hangulat szempontjából -megtraktálta még az ölbeli csecsemőt is… - -Az értekezlet különben a Muki megnyitó beszédjével kezdődött, egy -kicsapott, de népszerü jegyző, ünnepi szónoklatában kulminált és -általános berugással ért véget. _Éljen_ kevés volt, de arra nem is igen -volt szükség, a fő, hogy megtörtént a Bálvándy jelöltetése. Most már -csak faluzni kellett, ami igen rossz illatu és fáradságos munka. De Muki -nem ijedt meg tőle, befogta az orrát s megszervezte a Bálvándy-pártot -személyesen mind a negyvenkét faluban… - -És hősies elszántságának meg lett a gyümölcse: a fenséges nép -megválasztotta Bálvándyt száznegyven szótöbbséggel, a nélkül, hogy a -jelölt kidugta volna az orrát a kastélyából az egész kampány alatt csak -egy órára is. - -Helybe hozták neki a mandátumot. Muki vezette a deputációt, de nem ő -szónokolt, hanem a poliesti pópa, még pedig százhuszonöt forintért. - -Az ujonnan megválasztott képviselő válaszában ünnepies igéretet tett, -hogy szivén viselendi kerülete sorsát, a müvészetek valamennyi ágát -istápolni fogja, hogy megerősödjék a haza, első sorban a halmosvidéki -nép. - -Szót se értett a beszédjéből senki, de hát alapjában véve arra se volt -szükség. Hiszen nem azért választották meg őt a halmosiak, hogy -kikérdezzék: mennyi a tudománya, hanem csupán csak azért, mert tizszer -annyit adott a dicsőségért, mint az ellenjelöltje. - -Mindazáltal igy se fogyott el egészen a Bálvándy kártyán szerzett -választási pénzalapja. Muki megmentett neki a nála deponált ötvenezer -forintból tizezret. - -– Nesze, – mondta, midőn átadta neki a tekintélyes pénzmaradványt, – -ezzel berendezheted a pesti lakásodat is. - -– Az ám, – örvendezett a jó báró, miközben begombolta a pénzt, – erre -nem is gondoltam, pedig – s egyszeribe elkomolyodott a ragyogó arca – -most már csakugyan elhatároztam, hogy Pesten töltöm az egész szezónt. - -Elkomolyodott Muki is. - -– Azt helyesen teszed, ha egyébért nem, a családod szempontjából. - -– Igen, Zsuzsának szüksége van a szórakozásra… Nincs ugyan semmi baja, – -magyarázta Bálvándy, – csak elgondolkozik néha, még pedig oly mélyen, -mintha nem is a földön járna az esze. - -– S tudod az okát? – kérdezte Muki. - -Bálvándy megint kapart a nyakán. - -– Hiszen igen… sejtek valamit. Ágnes megtiltotta, hogy megkérdezzem, de -azt hiszem, alighanem az után az angol gyerek után busul; aztán meg -Ágnes is nagyon hiányzik neki… Mit szólsz hozzá, – kérdezte hirtelen, – -ha szépen megkérnénk, elfogadná-e meghivásunkat?… Öt hónapja, hogy nem -láttuk. Megvallom, – tette hozzá, – nagyon nélkülözöm magam is. - -Muki önkéntelenül elnevette magát. - -– Bezzeg nem nélkülözted ezelőtt kilenc hónappal, – incselkedett a -barátjával… - -– Hü pajtás, az egy óriási tévedés volt részemről, röstellem is nagyon. - -– Hát – mondta Muki, – én azt hiszem: biztosra veheted, hogy szivesen -elfogadja a _leányod_ meghivását. - -– Csak az aggaszt, – jegyezte meg a derék báró, – hogy nem adtuk neki -vissza a látogatást. - -– Azt is meg lehet cselekedni, – vélte Muki, – bár Ágnes semmit sem ad a -formaságokra. - -– Meg is cselekeszszük, – határozta el magát Bálvándy hirtelen. – Te -ugyis itthagysz bennünket holnap, holnapután utra kelhetünk. - -– Sürgönyözd meg a jöveteleteket, – tanácsolta Muki, – hogy kocsit -küldhessen elétek az állomásra. - -– Először – mondta Bálvándy, – szólok Zsuzsának, mert hátha nem kvadrál -neki az idő. - -– Lupus in fabula: Zsuzsa éppen akkor lépett a szobába. - -– Zsuzsóka! - -– Tessék, apácska. - -– Eljönnél velem Ágneshez? - -A leányka megvánnyadt arca kipirult az örömtől. - -– Óh el, el. - -– Akkor készülj, holnapután este utnak indulunk. - -Azzal megfogalmazta a táviratot. Az Ágnes atyjának cimezte s a Zsuzsa -nevét irta alá: - -„Méltóságos Ugor Tamás urnak – Csótár, küldönccel Dormánd. - -Ágnes látogatására csütörtökön reggeli gyorssal érkezem Csótárra atyám -kiséretében – Bálvándy Zsuzsa.“ - -Zsuzsa atyja vállára hajolt, midőn az az irással vesződött s amikor -elkészült vele, a fülébe sugta: - -– De aztán elhozzuk őt magunkkal ugy-e? - -– Persze, hogy persze, – biztatta az apja, – hiszen azért megyünk: érte. - -… Muki még figyelmeztette Bálvándyékat, különösen Zsuzsát az Ágnes -szüleinek különködéseire. - -– Jó emberek, – fejezte be a jellemrajzukat, – csak nem szabad őket -komolyan venni. Vén komédiások, mint a felvidéki urak legtöbbje. - -Bánta is a Zsuzsa akármilyenek, csak ott lehessen végre az ő Ágnese -mellett, akit anyjául választott a lelke… Milyen boldog is lesz, hogy -végre-valahára kiöntheti előtte a szivét!… Apróra elmeséli neki életének -minden egyes mozzanatát, amióta nem látta őt. És, ha ki is kap a -gyengeségért, bizony ki fogja magát sirni az ő kebelén… Oly régen nem -sirt. Megfogadta Ágnesnek, hogy erős lesz, hát az ő távollétében nem -akarta a szavát megszegni. Majd csak előtte. Oly jól fog esni a lelkének -egy kis gyöngeség!… - -Gyöngeségre vágyott a Zsuzsa szomoru, fehér lelke, holott éppen erőre -lett volna szüksége, hogy elviselhesse azt a kinos meglepetést, amelyben -másnap az öreg Ugorék sürgönyválasza révén részesült. - -Nevezetesen az állott az Ugorék táviratában, hogy leányuk (immár -negyedizben) hosszabb külföldi utra indult. Hová: azt nem is sejtik… - -Muki (hazamenőben) éppen bucsuzott Bálvándyéktól, midőn a távirat -érkezett. Ő maga sem tudta mire vélni a különködő vénleány emez ujabb -bogarát… Végképpen lemondott volna Bálvándyról? Belátta volna -ármánykodása hiábavalóságát? Akkor hagyta volna el a bátorsága, mikor a -sikerei is biztatták?… Nem, az lehetetlen, – vélte Muki. – Az Ágnes -bujkálásának és titokzatos utazásának rendkivüli céljának kell lenni. -Vajjon mi lehet az a cél? - -– Nem leveleznek egymással? – kérdezte Zsuzsától, hogy feleletéből -esetleg némi támpontot nyerjen valamelyes kombinációra. - -– Ritkán, – válaszolt Zsuzsa. – Mindössze tiz levelet kaptam tőle; néha -hármat is egymásután, aztán sokáig, sokszor egy hónapig se semmit. - -– Egyszóval, – következtetett Muki egész helyesen, – mindig csak -Gerendről irt. Tehát nem akarta hogy tudomást szerezzenek hollétéről. - -– Ugy látszik, – vélte Zsuzsa is, – arról egy szót sem irt soha. - -Bálvándy megcsóválta fejét. - -– Ez a titkolódzás pedig – jegyezte meg leverten – egy csöppet sem vall -reá… Valami különös nagy oka lehet… - -– Bolond, – vágta ki Muki kiméletlenül. - -Zsuzsa pártját fogta. - -– Ő tudja mit csinál, – mondta. – Olyan nőről, mint ő, nekünk nem szabad -itéletet mondanunk. - -– Mégis az a valóság, – jegyezte meg Bálvándy leverten, – hogy -elfelejtett bennünket. Pedig nem bántottuk. - -– Nem felejtett el, – állitotta Zsuzsa erős hittel, – nekem azt mondta, -hogy nem hágy el bennünket soha. S az ő szava szent. - -Bálvándy összenézett Mukival. A két férfi megértette egymást. Nem -bolygatták tovább az ő nagy hitében Zsuzsát… - -… Szüksége is volt arra a leánykának, mert nagyon leverte a távirat… - -Az után még halványabb lett, még álmodozóbb, még szomorubb… Egy erős -vonás képződött ajka körül. Lázas szeme megnagyobbodott. Feje oldalt -billent, mint a dércsipte liliom virága… - -Egy hónap eltelte után azonban, mintha megkeményedett volna a szive: -egyszeribe abbahagyta Zsuzsa tépelődését. Nyiltan leszámolt életével: -lemondott a boldogság vágyáról is. Életét is ugy rendezte be, hogy ha -akarja vala, se legyen ideje az ábrándozásra. Reggeltől estig dolgozott. -Rendelkezett a cselédséggel, ott volt a fejésnél, a mákfejtésnél, -padláson, pincében, éléskamrában, mindenütt. S ha ennyi lótás-futás sem -meritette ki az idejét, a cselédmunkától sem riadt vissza. - -S a fizikai fáradság meghozta a leány álmát és étvágyát, sőt az egészség -pirossága is visszaköltözött az arcára. Csak az ajka körüli vonás lett -még mélyebb s az arca még keskenyebb. És valami öreges konok nyugalom -ömlött el egy pár hónap előtt még oly gyermekesen szilaj kisleányos -lényén. - -Bár néha örülni is tudott Zsuzsa. Megkérte atyját, hogy bizza reá pesti -lakásuk berendezését; ő bizonyára olcsóbban tud bevásárolni, mint egy -férfi s azonkivül szeretné Angliában szerzett tapasztalatait is -értékesiteni a berendezésnél. - -Bálvándy csak örült, ha valami szokatlan teendőjének a gondját másra -hárithatta. De különben sem lehetett volna Zsuzsának olyan kérése, amit -megtagadott volna tőle. Boldog volt, ha örömet okozhatott neki. - -És Zsuzsának valóban igazi örömére szolgált a pesti lakásuk gondja. - -Atyja a Vas-utcában bérelt egy hatszobás lakást s ezt a hat szobát hat -hét alatt _népesitette_ be a leány. Mert valóban éltek ott az élettelen -tárgyak: megelevenedtek müvészi elrendezésük fényében. Minden -butordarabnak meg volt a maga rendeltetése. A szőnyeg süppedékes volt, -mint a pázsit; a kerevet ringó, mint a folyó hullámai; s a kristályos -patak viszfényét utánozta a metszett angol tükör. És semmi sablon, semmi -cifraság, semmi póz. Az asztalok becsülettel állották meg helyüket a -parkéten: lábuk nem ingadozott, ha valaki hozzájuk ért; a szekrények, -mint valami tisztes előkelő urak, feszes méltósággal látszottak -támogatni a szobák falát. Karosszék, ülőke, állványok, festmények, -szobrok, metszetek, órák, valamennyi disze a lakásnak jelentett valamit. -Gyönyörködtetett, mesélt. Egyszóval, jelleme volt mindennek, amit a -Zsuzsa képzelete megalkotott. - -Legbeszédesebb volt a férfiszalón. Vörös angolbőr karosszékek és -kerevetek. A sarokban stilizált schwarzwaldi óra bronzveretü mahagóni -szekrényben s harangzugásu óraütővel. Egy Rodin-szobor carrarai -márványból. Egy pompás faragott kerek asztal indiai hidlásfából. Az -egész padmalyt befogó veres-lila szőnyeget tuniszi arabsnők szőtték s a -bronz vilamos csillárt egy félreértett magyar iparmüvész készitette -remekbe. Üstökös csillagot ábrázolt. Csillagja száz gyertya-fénynyel -égett s száz gyertyaláng erejü szentjánosbogár-fényből állott az -uszálya… - -S mindezt az előkelő gyönyörködtető és gondolkoztató fényüzést mindössze -tizenkétezer forintból kerotette ki Zsuzsa. - -Bálvándy alig hitt a szemének, midőn leánya bemutatta neki a számlákat. - -Te valóságos tündér vagy Zsuzsóka, biztosan elbüvölted a kereskedőket, -hogy oly olcsó árakat szabtak neked. - -Zsuzsa átölelte atyja nyakát. - -– Boldog vagyok, hogy meg vagy velem elégedve, – mondta önfeledten, – -hiszen igazában és egészen most már csak te vagy az enyém. - - - - -HUSZADIK FEJEZET. Ágnes mama. - -… Muki többször meglátogatta Bálvándyékat pesti lakásukon. Egyszer azzal -a hirrel lepte meg őket, hogy restauráltatni fogja erdélyi várkastélyát -és egyszersmindenkorra oda költözködik. Azt mondta, kora tavaszszal -megkezdeti a munkát, hogy (legalább az egyik szárnya) elkészülhessen -őszig. - -Kártya-sikereiről nem beszélt Muki Bálvándyéknak, de beszélt róluk -helyette az egész Budapest… Egy nagykorusitott fiatal grófnak egyetlen -éjszakán elnyerte az egész vagyonát, körülbelül százezer forintot s -mégegyszer annyit szitt ki egy Budapestre tévedt részeges orosz herceg -degez bugyellárisából… - -Tény az is, hogy kifizette Muki minden adósságát s midőn lejárt a bérlet -ideje, csakugyan átvette birtokát a maga kezelésébe. Arra is telt neki -immáron. Az erdélyi várkastélyára előirányzott százezer forintja is ott -hevert a Kereskedelmi Bankban s végre egyéb készpénzben és értékpapirban -is maradt neki azonkivül vagy kétszázezer forintnyi vagyona. Egyszóval -tulesett a millión… De azért tovább kártyázott. Nyuzta a világot és ha -néha-néha megcsömörlött önmagától, elbujt vagy egy hétre valami félreeső -külföldi zugolyba. Ott elővette Ibsent és Shakespearet s átlapozta az -Ujtestámentumot is… - -Bálvándy meg szorgalmasan készült a politikai szereplésre. Mióta Muki -elmagyarázta neki a kulturpolitika nemzetfentartó fontosságát, váltig -ott motoszkált a bogár a fejében: miszerint ő van arra hivatva, hogy a -magyar művészet iránti érzéket belevigye a köztudatba s azzal megvesse -melegágyát a nemzeti nagyságnak. A kultusztárca költségvetésénél -szándékozott először fölszólalni s e célból már jó egy hónappal a -várható napirend előtt hozzáfogott beszédje megirásához. - -Bálvándy nem volt éppen tudatlan (de meg képezte is magát utóbbi időben, -gondolatai tehát elég bőséggel bugyogtak elő ismeretei és képzelete -nyers anyagából), de a szónoklat müvészi formájával nem volt ismerős, -holott főképpen abban rejlik a meggyőzés titka… - -Összetákolt vagy hat árkusra való okfejtést, buzditást és dorgatóriumot: -egész lelkét beletette a pennájába s (volt annyi önbirálata) még sem -volt megelégedve a munkájával. Érezte, hogy hiányzik valami a -koncepcióból. A zene, a vonalak. A hang és a formák harmóniája. A -müvészi stil. - -Pedig egy időben, különösen midőn Ágnessel beszélt eszményi terveiről, -azt hitte, hogy csak a száját kell kinyitnia: magától fog megnyilni -lelke zsilipje s ontani fogja a szót. Azzal a megvesztegető áradattal, -azzal a hatalmas erővel, melyet az ügy nagysága megkivánt. - -Bálvándyt nagyon lehangolta a csalódása s tehetetlensége okait keresvén, -hamarosan rájött, hogy agyát és lelkét annak idején az eszes leánynyal -való szellemi érintkezés termékenyitette meg. Attól jött meg az -önbizalma is egy oly hivatásszerü munka elvállalásához, amelyhez a maga -eredendő és szerzett kvalitásai magukba véve nem voltak elegendők. -Inspirációra volt szüksége. - -Azért csak tovább furt-faragott a beszédjén. Eljárt a klubjába -szorgalmasan. Igyekezett a szellemi kulturának propagandát csinálni -társadalmi uton is. Könyveket és képeket vásárolt; végre beiratkozott a -müvészklubba: a Fészekbe is. Ott sarkalta a müvészeket, ébreszgetvén az -önérzetüket s összetartásra, jellemre buzditván őket, hogy -megteremthessék az uj osztályt, amely nélkül egy nemzet sem lehet el: a -szellemi arisztokráciát. - -Ám a müvészember gyanakodó ember: a Fészek tagjai nem igen biztak a -lelkes báró jóhiszemüségében. Szereplési viszketegnek hitték a -lelkességét. - -– A mi vállainkon akar felkoposzkodni a piedesztálra, – jegyezte meg egy -zseniális vereshaju szobrász. - -– Olcsón akar hozzájutni képeinkhez, – licitált rá egy rosszmáju piktor, -aki soha egy képét se tudta eladni… - -A meggyőző erő hiányzott Bálvándyból. A müvészlelkek sajátos egyszerü -bája, közvetlensége. Hiába kötött formális barátságot velük: azt a -válaszfalat, amely a müvészt az arisztokratától elválasztja, nem tudta -ledönteni. Mert ő meg viszont a vérbeli főur sajátos kvalitásait vitte -el uj körébe. - -Bálvándy hamarosan észrevette, hogy müvészbarátai nem tudnak vele -igazában összemelegedni. Csak az okát nem tudta, miért? Azért nem -csüggedt: kereste, mert okvetlenül meg akarta találni ezt az okot. - -E közben ujra csak Ágnesre gondolt, akinél az ő meggyőződése szerint, -senki a világon nem ismeri jobban az embereket… Idővel szinte idegessé -lett már: ugy vágyott a vénleány társaságára. Nélküle, mintha hiányzott -volna valami az életéből… Hamarosan rájött ennek a hiánynak a -minémüségére is. A vénleány volt az, aki az ő lelkét tartalommal látta -el. S hogy megszokta általa az eszményi életet, fájt neki az üresség, -őrlődött benne a lelke, mint malomkő az üresen járó garatban… - -Elpanaszolta a gyermekeinek is: - -– Nem tudom mi lelt, de az a fránya Ágnes valahogy a szivemhez nőtt. - -Bálint tréfára fogta a dolgot. - -– Azon könnyü segiteni, apa, – mondta nevetve, – vedd el. - -Zsuzsa nem is gondolt erre az eshetőségre, ám most, hogy bátyja -kiejtette a száján, csudálkozni valót sem talált rajta. - -– Mit nevetsz ezen? – korholta szeliden fivérét, – apa még fiatal ember, -mi meg soha sem kaphatnánk Ágnesnél jobb anyát. - -Elpirult és kérdőleg nézett az apjára. De valami nagy öröme nem -telhetett annak válaszában. - -– Ejnye, Zsuzsa, ne beszélj bolondokat. Nem tudom én a ti édesanyátokat -elfelejteni soha. Hisz szeretem Ágnest, de nem ugy, hanem – amugy. Mint -egy őszinte, becsületes barátot, egy jellemes férfit, akinek hüségére -minden körülmények között számitani lehet. De feleségül csak nem vehetek -valakit – barátságból! - -Zsuzsa lehajtotta fejét. - -– Az más, apa, mondta pirulva, – én azt hittem, hogy Ágnes nemcsak a -becsülésedre, de érdemes a szeretetedre is. Igaz, hogy nem szép, – tette -hozzá ártatlanul, – de a külsőségek csak nem számitanak. - -Bálint nevetett. Az öreg ellenben idegeskedni kezdett. - -– Jaj de rettenetes csapperli vagy te, Zsuzsóka. Mit avatkozol olyan -dolgokba, amikhez semmi érzéked sincs? - -És egy félóráig disputált a leányával, mint az olyan ember, aki meg van -vádolva s fühöz-fához kapkod, hogy lerontsa a közvádló érveit. - -– Az ebugattát kiabálta, – vén az már, nem feleségnek való… Én korán -nősültem, csak nenyvennyolc esztendős vagyok ma és fiatalság dolgában -Bálinttal se cserélnék. Egy husz éves leány lenne hozzámvaló, de az -ördögnek kell a feleség… mondtam: olyan asszonyt, mint anyátok, ugy sem -kaphatok soha. - -Egy forró könnycsepp szivárgott ki a Zsuzsa szeméből. - -– Óh, – sóhajtott fel a leányka, – az én drága édesanyám, az mindig -mellettem volt, ha élne, mellettem volna ma is. - -Szinte öntudatlanul esett ki ajkán a vád Ágnes ellen, aki (ha csak -ideiglenesen is) igy magára hagyta, mikor talán a legnagyobb szüksége -lett volna reá. - -– Igazad van apa, – mondta, – annyira, hogy az anyánk lehetne, nem -szeret bennünket Ágnes. - -Bálvándy nagy kínban volt. Összevissza gabalyodtak az érzései. Maga -bölcs Salamon sem találta volna el most az ő szája ízét. - -– Dehogy nem, – ripakodott rá leányára s hangjában a férfiui hiusága is -kifejezésre jutott, – szeret az bennünket eléggé, de nem azon mulik. Nem -rajta, hanem rajtam. Nem kell feleségnek, – punktum. És – tette hozzá -mérgesen – ne veszekedjetek velem, mert ugy se veszem el. - -Zsuzsa mosolygott. - -– Hiszen, – jegyezte meg, – még az sem biztos, – hogy hozzád menne-e? - -– Hehehe… - -– Mit nevetsz? - -– Azt szeretném én látni… Mi kifogása lehetne ellenem? - -– S neked lehet ellene kifogásod? - -– Az más. - -– Miért? - -Erre már nem tudott a jó ur felelni. Csak tovább dünnyögött összevissza, -minden meggyőződés nélkül. - -– Ne kínozzatok, az ebugatta, nem nősülök. - -Bálint elnevette magát. - -– Hát ki kényszerit reá? - -– Zsuzsa. - -– Alighanem tévedsz, öregem. - -– Az ördögbe, dehogy tévedek. Mit értesz te a nőkhöz? Azoknak egyéb -dolguk sincs, mint hogy konspiráljanak a férfiak ellen. - -Zsuzsa elpirult. - -– Igaz, – vallotta be, – hogy én egyszer, egyetlen egyszer példázgattam -Ágnes előtt arra, hogy szeretném, ha az anyám lenne, de ő -egyszersmindenkorra megtiltotta, hogy ennek a vágyamnak másodszor is -kifejezést adjak. - -– Megtiltotta?!… - -Most meg már ez nem tetszett az öregnek. Sértve érezte magát. - -– Meg, – felelte Zsuzsa. - -– Ejnye a kiskésit! – dohogott a jó báró, – még kisül, hogy nem én nem -akarom őt, hanem ő nem akar engem. - -– Az nem lehetetlen, – állitotta Zsuzsa mosolyogva. - -Bálvándy elkezdett szaladgálni a szobában, körülfutkosta a nagy asztalt -és folyton dünnyögött. - -– Azt szeretném én látni!… Azaz hogy nem szeretném, mert beleesnék a -verembe… - -Zsuzsát bántotta, (mert tiszteletlenséget látott benne Ágnessel szemben) -atyja teljesen indokolatlan, sőt tárgytalan locsogása. - -– De hiszen saját magaddal disputálsz, apa. Nem muszáj Ágnest elvenned. - -Erre észre tért a csajbókos férfiu. - -– Igazad van, Zsuzsóka, ki a manó kényszerithet rá, hiszen… - -Nem fejezhette be a mondanivalóját, mert kopogtattak az ajtón. - -– Szabad… - -Belépett az inas és egy ezüsttálcát tartott Bálvándy elé. Névjegy volt a -tálcán. - -– Nem vagyok itthon, – rivallt rá a házigazda az inasra, de azért -lekapta a névjegyet a tálcáról. - -Az inas távozni akart, de Bálvándy, miután egy pillantást vetett a -névjegyre, utána szökött, mint egy játékos macska és elkapta a frakkja -leffentyüjét. - -– Megállj! Itthon vagyok!… - -– Parancsára, méltóságos báró ur… - -Bálvándynak tátogni kezdett a szája, de a szó nem jött ki rajta. Átadta -a névjegyet Bálintnak. Az meg Zsuzsának. A fiatalok összebujtak, mert -nem hittek a szemüknek, de az öreg is közéjük tolta a fejét. Igy -bámulták hármasban az ártatlan papirost, mig végre tisztába jöttek vele… - -Az Ágnes névjegye volt. Egy pillanat mulva a szobában volt Ágnes maga -is. Három milliméter porréteg fedte utazó köpenyegét, a fején egy vászon -ültetvényessisak _éktelenkedett_, bár egy sarkig érő lilaszin fátyol -fityegett le róla. - -– Megjöttem, Zsuzsa… - -A leányka fölugrott székéről, amelyen ült és rég nem látott barátnéja -nyakába ugrott. - -– Végre-valahára… - -A vénleány keblére ölelte a fiatalt. - -– Nem jöhettem előbb, mentegette az magát egyszerüen, minden nagyképüség -nélkül, akár csak a szomszédszobából lépett volna ki, hogy védencét a -szinházba kisérje, – nem jöhettem előbb, lelkem, mert nehéz volt a -sorom. - -– Hol voltál? Hol volt? Honnan méltóztatott jönni? – hangzott fel a -hármas kérdés három kiváncsi ajakról. - -– Angliából jövök… - -Ágnes kezet fogott Bálvándyval s miután az hamarosan el nem eresztette a -jobbját, Bálintnak a balkezét nyujtotta oda. A férfiak megcsókolták -egyszerre a két kezét. - -– Mi a manót keresett az ángliusok között? – kérdezte Bálvándy. - -– Csakugyan egy manót kerestem, – tréfált Ágnes; – azért kerestem, hogy -elkergessem s végre-valahára sikerült is a dolog. - -Zsuzsára nézett mosolyogva, boldogan. - -A leányka szivét egy kimondhatatlanul édes sejtelem szállotta meg. -Egyszeribe föllszabadult egész érzésvilága és hatalmába vette szüzies -leánytestét. Minden izében reszketett. Alig birta a szót kiejteni. - -– Beszélj. - -– Persze, hogy beszéljen, – unszolta Bálvándy is türelmetlenül, mintha -szögeken ült volna, – miféle manó volt az, akit elkergetett? - -– Az előitélet, a kishitüség… Meggyőztem a Charlie szüleit és elhoztam a -Zsuzsa vőlegényét… - -– Hol van?… - -Ez a két szó is megártott Zsuzsának, pedig egy boldog, megejtő sikoltás -kiséretében jött az ajakára. Hanem, hogy szégyenkeznie kellett miatta a -férfiak előtt. Aztán meg el is gyöngitette a szive örömviharja. -Belekapaszkodott az Ágnes karjába és az utazókabátja alá rejtette égő -arcát, oda, ahol a vénleány szive dobogott. - -– Az Angol királynében, – válaszolt ez, régi szokása szerint a leányka -haját simogatva, – de addig nem meri magát mutatni, mig meg nem -győzödött róla, hogy megbocsátasz neki. - -A jó Bálvándy szivéből ezekre a szavakra egyszeribe kitört a magyar -főurak faji gőgje. - -– Hát azt okosan is teszi, – jelentette ki és vagy hatot ütött a -mellére, – mert egy Bálvándy leány nem arra való, hogy: hipp-hopp, -jöttem-mentem, itt vagyok, én a mesebeli királyfi és viszem a leányt! -Hogy is ne. Nem Hamupipőke az én Zsuzsám. Annak imponálhatott az -Argyélus, de egy Bálvándy ivadéknak semmiféle ángol nem imponálhat, ha -még olyan krőzus is. - -– Óh, apa, apa! – csititotta el a leány bugva, mint a párját hivó -galamb, atyja szóáradatát. – Hiszen nem rajta mult. - -– Nem rajta mult, – erősitgette Ágnes is. - -– Hát akkor a vén angolokon mult, – vágta ki Bálvándy rosszkedvüen, mert -alapjában nem tetszett neki az a gondolat, hogy az ő telivér magyar -leánya angol gyerekeket szüljön, – a vén angolokon – ismételte, – ami -teljesen mindegy. A fő, hogy megmutassuk nekik: nem valami különös -dicsőség ránk nézve, hogy elcipeljék a leányunkat vadidegenbe, ahol még -a szavunkat se érti meg az ördög se. Aztán – tette hozzá, hogy nagyon -meg ne ijeszsze Zsuzsát – nem bánom, ha szeretik egymást, vigye. - -– Óh apa, – jelentette ki Zsuzsa minden várakozás ellenére és most már -fölemelte a fejét az Ágnes kebeléről, – én nem megyek innen; aki szeret -engem, az maradjon itt magyarnak. - -Ágnes csudálattal nézte a leányt. - -– Óh, te leány, te, – mondta inkább a szemrehányás, mintsem az -elragadtatás hangján, miféle anyagból való vagy te, hogy többre becsülöd -a hazádat, mint a boldogságodat, az életedet! - -– Magyar vagyok! – mondta a leány s büszkén felvetette pompás, nemes -fejét. - -– Bálvándy-vér: rabonban-ivadék! – tóditotta az atyja s miután már ugyis -benne volt: ujra megdöngette a mellét vagy hatszor. - -– Szép, szép, – ismerte el Ágnes, – hiszen appreciáltam is a család -büszkeségét és a Zsuzsa hazaszeretetét: azt is kialkudtam, hogy ha nem -megy másképp, itt maradhasson Charlie. - -Zsuzsa összevissza csókolta barátnéja áldott, jóltevő kezét. - -– Óh, mily fenséges asszony vagy te Ágnes, én egyetlen _mamám_. - -A Zsuzsa önfeledt kitárása, illetve a megszólitása nagy zavart okozott a -szobában. Bálvándynak nyilván viszketett a torka, mert elkezdte -köszörülni. Ágnes meg elpirult a szeme fehérjéig s hogy ne lássák a -gyengeségét, félre is forditotta a fejét a kályha felé. - -– Ugyan, Zsuzsa, – korholta a leánykát meg-megcsukló hangon, – azért kár -magadról igy megfeledkezned, hiszen ismersz: tudhattad, hogy én nem -szoktam félmunkát végezni. - -Magát a megszólitást nem tette szóvá, tartott tőle, hogy azzal csak -tetézi az általános zavart. - -Ellenben Bálvándynak megszünt a torka viszketni, a helyett a szive -mozdult meg az Ágnes pirulása és különös, róla fel se tételezhető -magatartása feletti bámulatában. Megérezte, hogy szereti őt a vénleány. -És a helyett, hogy (mint még az imént is) tiltakozott, vagy védekezett -volna a szerelmével járó veszedelmek ellen: valami csudálatosan meleg, -fölemelő érzés hatotta át egész valóját. Nem hálaérzet volt, bár azzal -is adósnak érezte magát az aggszüzzel szemben, hogy igazi anyaként, sőt -valóságos hősnőként küzdött a leánya boldogsága érdekében, mindazáltal -inkább a büszkeség uralkodott a szivén, tapasztalván, hogy a rendkivüli -nő magához méltónak tartja őt… Nem tudott, de nem is akart uralkodni -magán. Sőt ebben a szent pillanatban talán arról is meg volt győződve, -(ugy összezavarodott hirtelen szivének érzésvilága), hogy ő is szereti a -vénleányt. - -Szóra nyilt a Bálvándy ajka. Egy pár hangot el is ejtett, de -érthetetlenül. Mielőtt értelmesen nyilatkozott volna, még ránézett a -fiára, (aki eddig a néma figyelő szerepét játszotta), mintha -beleegyezését kérte volna ahhoz a nagy elhatározáshoz, amelynek -kifejezést akart adni. Bálint (jó emberismerőnek bizonyult), kitalálta -atyja gondolatát. Mosolyogva intett neki, szóval is biztatta: - -– Csak bátran, édes atyám. - -Erre Zsuzsa is rájött atyja szándékára. S az ő régi negédes nemtői, akik -cserben hagyták bánatában: egyszeribe visszaszöktek hozzá, hogy ujra -felékesitsék a jókedv, ártatlan leányos szilajság vadrózsáival… -Megragadta Ágnest – (aki magától dehogy vette volna le a szemét a jó -öreg kályháról) – megragadta Ágnest a karjánál fogva és szelid -erőszakkal arcvonalat cseréltetett vele: az atyja felé. - -– Ágnes, Ágnes! Nézz hát apácskára, mondani akar neked valamit. - -– Igen, – erősitette leánya szavait Bálvándy, – mondani akarok magának -valamit. - -Ágnes összeszedte magát. Nagy elfogódottsága egyszeribe megszünt, csak -arca rendkivüli sápadtsága árulta el, hogy nagy viharokkal küzködik a -szive. Különben teljesen nyugodtnak látszott. Ünnepies komolyság, -méltóság ömlött el szürke lényén. Bátor, határozott volt a hangja is. - -– Tessék, édes báró Bálvándy. - -Bálvándynak ismét meggyült a baja a torkával. Megköszörülte, addig -köszörülte, mig végre mégis csak megjött az érce. - -– Édes Ágnes, – fogott hozzá a beszédhez a helyzethez illő -szertartásossággal, – drága Ágnes, egyetlen barátnőm… én… - -Tovább nem adta az udvariassági készlete, hát kifakadt magyarán, -becsületes tuláradó szive egész közvetlenségével. - -– Ejnye, hát mit komédiázzak, mikor nem a természetem. Tegye a kezét a -kezembe Ágnes, mert szeretem magát és legyen a feleségem, ha beéri ilyen -egyszerü, de becsületes emberrel, mint jómagam… - -* - -Tehát célt ért Ágnes végre a nélkül, hogy igénybe kellett volna vennie -szellemi fegyvertára egész készletét. Megnyerte a csatát az élettel -szemben, amely minden nő ősjogát, a szerelem gyönyörüségét megtagadta -tőle. Meghóditotta az ő választottját. Az övé volt: tehetett _volna_ -vele amit akart. - -De ő nem a maga számára szakitotta le diadalának gyümölcsét. Nagylelküen -szétosztotta azt nemes meghódolói között. Egy évig küzdött, hogy lelki -hatalmával megvalósitsa a lehetetlennek látszót, csudákat tett: -szárnyakat adott egy bár nagyobb stilü, de Pató Pál szerint élő magyar -nemesnek, az élet müvészévé formálta át ingadozó jellemü unokatestvérét -s a Zsuzsa boldogsága érdekében megtörte a legkonzervativebb angol -arisztokrata családok egyikének a gőgjét – és megelégedett az erkölcsi -sikerrel… Megtagadta a lényét. - -Azaz talán nem is tagadta meg: csak átlényegült. Vagy az se. Megtalálta -magát az ő nagy erényeinek kedvező uj viszonyok között. A régi miliő -elrontotta, meghamisitotta a lelkét, az uj visszaadta annak eredeti -istenadta fényes értékeit… - -Hiszen ez az élet. Az élet!… Jónak születik mindenki. Az embert az ember -rontja meg. S ahogy megrontja, ugy meg is nemesitheti. A sors játszik, -lapdázik velünk, mi alig tehetünk ellene valamit is… - -Ágnes igy válaszolt Bálvándynak: - -– Büszke vagyok a maga s családja vonzalmára, édes báró Bálvándy, de a -felajánlott _áldozatot_ nem fogadom el. Mert (ne tiltakozzanak ellene, -én azt jobban tudom): az annak a neve. Meleg szive hirtelen -fellobbanásával bűn lenne részemről visszaélni, sokkal jobban szeretem -magukat, minthogy ezt megcselekedjem. Hiszen a nélkül is ugy érzem én, -hogy maguk… ti vagytok az én igazi családom (Zsuzsa felé forditotta -tekintetét) – a családom ellen pedig csak nem vétkezhetem… Öreg vagyok, -csunya vagyok, nem vagyok feleségnek való. Csak anya lehetnék, az pedig -lehetek én a nélkül is, hogy feleség legyek. Magukkal… veletek maradok -örökre, ha befogadtok a körötökbe. Korom és jellemem kizárja a -félreértést – különben azzal sem törődöm én… - -Egy időre elhallgatott a vénleány. Tuláradó érzései fojtogatták a -torkát: egy mély lélekzetet kellett vennie. - -Bálvándy meghatottan nézett maga elé. Gyermekei megfogták egymás kezét. -Zsuzsa könnyezett. Igy figyelték a nagylelkü vénleány további szavait. - -– Ezek után még egy vallomással tartozom magának, kedve jó barátom, – -folytatta ez Bálvándyhoz intézve a szót. – Megvallom, kinosan esik s -bizonyára kinosan fogja magukat is érinteni az a leleplezés, amelyet -önmagammal szemben el fogok követni, – de nem tehetek másként, örökké -fojtogatna a titkom – meggyónom, hogy egy időben, nem is kis idő volt: -husz egész esztendő, az volt a tervem magával, báró Bálvándy, hogy a -férjemmé tegyem. Egy magamra disputált, de minden alapot nélkülöző -jogcimen ki akartam magától erőszakolni azt a vallomást, amit most jobb -meggyőződésem és megváltozott lelkem parancsára visszautasitottam, bár -önként tisztelt meg vele. Mondom: felesége akartam lenni. _Szerettem_. -De hogy megismerkedtem magukkal, magamba szivtam azt a tiszta levegőt, -amely nemes családját körülveszi: tudatára ébredtem annak, hogy másutt -kell keresnem a boldogságot. Ellenkező irányban. A lemondásban… Csak -egy, egyetlen egy drága pillanat emlékét tartom meg magamnak – folytatta -a leány remegő hangon, – azokból az érzéskicsekből, amelyek egy leányt, -még a rutat is megilletik. Ennek az emléknek a titkát ketten őrizzük, -édes Bálvándy, arról soha sem fognak tudnak a gyermekei… - -Bálvándynak egy könycsepp szivárgott a szeme pilláján. Utolsó szavaiból -megtudta, hogy nemcsak szerette, de még ma is szereti őt a vénleány: a -csókját, nyilván az első és egyetlen csókot, amivel férfi illette szüz -ajakát, nem felejtette el… - -Ágnes a férfi kezére tette kezét. - -– Óh, – mondta szeliden, – elérzékenyült, kedves jó barátom. Higyje el, -nincs rá oka. Nekem a leányálmokból annyi, mint amennyit magának -köszönhettem, teljesen elég. Kevéssel beérem én ezen a ponton, – hiszen -bőven kárpótolva vagyok mindenért: maguk nagyon, nagyon gazdaggá tettek -engem. Itt vannak az én gyermekeim. - -Szivéhez ölelte Zsuzsát, aztán Bálintot is. - -– Gyerekek, – hebegte Bálvándy, – nagyon szeressétek az uj -édesanyátokat. - -Ez a figyelmeztetés teljesen felesleges volt ugyan, de hát egyéb okosabb -szó hogy telhetett volna ilyenkor a jó Bálvándytól. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Übermensch.] - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -28 |palack pezs-sőt |palack pezsgőt - -34 |Muki bárő |Muki báró - -43 |kell megizmosodnem |kell megizmosodnom - -48 |fekszik, ugye-? |fekszik, ugy-e? - -51 |közelebbről láthssa |közelebbről láthassa - -102 |mondott csütörököt |mondott csütörtököt - -169 |huszonötzer forintot |huszonötezer forintot - -175 |Megtöröltle lelkének |Megtörölte lelkének - -188 |vére öszötnéből |vére ösztönéből - -198 |volt disiztve |volt diszitve] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Ugor Ágnes, by György Szemere - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK UGOR ÁGNES *** - -***** This file should be named 62166-0.txt or 62166-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/2/1/6/62166/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the HathiTrust Digital Library - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |