diff options
Diffstat (limited to 'old/62022-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/62022-0.txt | 11549 |
1 files changed, 0 insertions, 11549 deletions
diff --git a/old/62022-0.txt b/old/62022-0.txt deleted file mode 100644 index ad9064a..0000000 --- a/old/62022-0.txt +++ /dev/null @@ -1,11549 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook, Szép Mikhál, by Mór Jókai - - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - - - - -Title: Szép Mikhál - Regény - - -Author: Mór Jókai - - - -Release Date: May 4, 2020 [eBook #62022] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - - -***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK SZÉP MIKHÁL*** - - -E-text prepared by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project (https://books.google.com) - - - -Note: Project Gutenberg also has an HTML version of this - file which includes the original illustrations. - See 62022-h.htm or 62022-h.zip: - (http://www.gutenberg.org/files/62022/62022-h/62022-h.htm) - or - (http://www.gutenberg.org/files/62022/62022-h.zip) - - - Images of the original pages are available through - the Google Books Library Project. See - https://books.google.com/books?id=DvxiAAAAMAAJ - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -LVII. KÖTET - -SZÉP MIKHÁL - - - - - - -BUDAPEST -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA -1896 - - - -SZÉP MIKHÁL - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - - - - - - -BUDAPEST -RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA -1896 - - - - -ELSŐ FEJEZET. - -(Mellnec foltaann leiratic, mill bewlchen ees tzeeleraaniosann newelee -wala naghitizteletev vr vrvnc az ew aarwa haiadon leaniaat, az zeep -Mikhalt.) - -Nagytiszteletű és tudós Frölich Dávid uram hirét messze föld ismeré azon -időkben, tudniillik ezerhatszáz ötven táján, a mikor Magyarországon -egész Érsekújvárig és Egerig a török szultán, innen Nagyváradig és a -Szepességig a római császár, Váradtól a székely földig pedig Rákóczy -György erdélyi fejedelem uralkodott; – folyvást hadakozván, hol ketten -egy ellen, hol mind a három egymás ellen: a mi igen szép világ volt. - -A Szepességen azonban a szomorú idők alatt is a tudományok folyvást -virágzottak, s az ottani lycaeumokba nem csak Magyarországról, de még a -lengyel földről, sőt Sileziából is vándoroltak a tanulni vágyó ifjak: -minthogy ott nagyon olcsó volt az élet. - -Az nem volt nagy baj, hogy még a szepesi tizenhat városból is tizenhárom -a lengyel koronának volt zálogba adva; azért azok Magyarországhoz -számíttattak s a lengyel kegyelmes úr volt, megengedte nekik, hogy maguk -válaszszanak maguknak szepesi grófot, a kinek mindnyájan -engedelmeskedjenek; a minthogy akkor, a midőn ezek történtek, épen egy -csizmadia mester volt a «szepesi gróf». Kézsmárk, Lőcse és Igló azonban -nem voltak elzálogosítva. - -A kézsmárki lycaeumnak nagytiszteletű és tudós Frölich Dávid volt a főfő -büszkesége, mint a mathematica és csillagászat professora, a kiből -minden kitelt, a mit csak embertől kivánni lehet. A nagy mathematikus ki -tudta számítani a nap- és holdfogyatkozásokat; valamint ha a városi -hirhedett toronyórának valami hibája lett, az óraművet szét tudta szedni -és újra összerakni; az időjárást meg tudta határozni egy egész -esztendőre; rendén elbánt az aureus calculussal, sőt a horoscop és cisio -felállításához is értett; az aspectusokból tudott magyarázni, a hónapok -feladatait könyvnélkül tudta, ismerte az arcanumokat és a füvek -virtusait, az antipathiákat és sympathiákat, sőt amuletumok készítésében -is tudós volt. A mellett nem csak tanár, de felavatott pap is volt, s -mind a két kathedrát be tudta tölteni. - -A legnehezebb tudománya azonban még csak most következik. - -Volt egy szép egyetlen leánya, a kit anya nélkül nevelt föl. A mi bizony -nagy hivatal egy férfinak! - -Felesége azon a napon halt meg, a melyen a leánya született s az -özvegyen maradt tanár azt a feladatot tűzte maga elé, hogy ő ezt a -gyermeket fölneveli minden asszonyi segítség nélkül. - -Hogy dajkálta, hogy pótolta nála mesterséges találmányokkal az -anyatejet? már az is csupa csoda volt; de ezt mind felülmulta az a mély -tudománynyal kiszámított rendszer, melyet leányánál kicsiny gyermek -korától fogva alkalmazott, hogy őt anyai felügyelet nélkül még is jámbor -hajadonná tudja felnevelni. Mert sem újra megnősülni nem akart, sem -asszony-cselédre nem bizta leányát, sem nőrokont nem volt hajlandó a -házához fogadni. - -Már a keresztelésnél inaugurálta e bölcs rendszert. Leányának Mikhál -keresztnevet adott. Ezt első hallásra minden ember férfinévnek fogadja -el s nem keres mögötte leányt; ezer közül egy tudja tán, hogy ez mégis -nőnév; hogy így hítták Szent Dávidnak egy feleségét; azt a bizonyost, a -ki elnevette magát, mikor a nagy királyt tánczolni látta az utczán, -térdig felemelt kantussal. Tehát azért kereszteltette Mikhálnak a -leányát, mert a goromba hangzású névbe nem kap olyan könnyen bele a -gonosz. - -Azután kicsiny korától kezdve ő maga tanította a leányát minden jóra. Az -soha iskolába nem járt; az abéczétől a katechizmusig mindent otthon -tanult. Később, hogy a leányka elméje erősödött, megtanítá őt nem csak a -latin és görög nyelvekre, de mindazon tudományokra, a mik az életben -szükségesek és használatosak. - -Ilyenek: - -A tabelláris kimutatások a felől, hogy egy jó gazdasszonynak egy hónapra -1, 2, 4, 8 stb. személyre hány részecske lisztet, vajat, húst, borsót, -darát, sót kell kiszolgáltatni, hogy a háznép se a koplalás, se a -gyomortúlterhelés miatt ne szenvedjen. (NB: a sót jól el kell zárni, -hogy az egér hozzá ne férjen, mert ha az egér sót eszik, attól nagyon -elszaporodik.) - -Továbbá: mivel kell etetni a háziállatokat? – Mennyi lisztet és mennyi -korpát kell kapni a molnártól a beküldött búzából? Hogyan kell kovászt -tenni, bedagasztani, kenyeret sütni? – Miért kell a lisztes ládának -észak felé fordítva lenni? S a kenyérsütés ott az északi hegyek közt nem -volt olyan tréfadolog azon időkben, mert a rozsliszt nagy ritkaság volt -s minden más elképzelhetlenből készült a kenyér. Csinálták azt tönköly -lisztből, pohánkából, csicseri borsólisztből. Galenus mindenekfelett -ajánlja a babliszt kenyeret. Dioscorides azonban vereshagymát kiván -belesüttetni. Inség idején pedig, mikor gabona nem terem, meg kelle -tanulni, hogy lehet kenyeret készíteni szárított vaczkorból, -birsalmából, galagonyából, héjastól megőrölt cseresznyéből, aszalt -bodzából, fagyökerekből és gombákból, a mi jó a szegény embernek; vagy -pedig mézkenyeret, borkenyeret, olajkenyeret, a mi uraknak és papoknak -való; azután húskenyeret, a mit Plinius dicsérve emleget, és -sajtkenyeret, a mi Zoroasternek volt kedvencz tápláléka. Azután hogyan -kell a gyümölcsöket épen eltartani, a befőtteket kékre, zöldre, veresre, -sárgára, megfesteni ártalmas hatás nélkül. - -Azután: hogyan kell jó sert főzni? a mit a késmárki nők házilag szoktak -gyártani. A házi gazdáknak kinek-kinek a saját felesége, leánya készíté -a serét: nem itták azt a korcsmából. - -Azt is meg kellett tanulni a jó gazdasszonynak, hogy minő gyógyszereket -tartson készen a háznál; mesterségesen összeállított liktáriumokat -százféle csodaerejű füvekből, a mi nem volt ám olyan könnyű mesterség, -mint a mostani doktoroké, a kik a hidegleléshez megrendelnek tizenkét -adag chinaport s azzal elvetik a gondját. A XVII-dik századbeli -háziasszony liktáriumához kellett galgant, dictamnus, angyélika, -gencziána, pimpinella, tormentilla, börvénygyökér, gyömbér, sárga és -veres szantálfaforgács, czitromhéj, arméniai márga, terra sigillata, -szerecsendió, fahéj, szegfűszeg, sáfrány, calmus, égetett szarvasszarv, -kámfor, thériák és nádméz! Hanem az aztán használt is minden baj ellen! -A kinek pedig igazán nagy baja volt, annak semmi sem használt meg -bizonyosabban, mint az a csalhatatlan liktarium, a mit Galenus -specificumának neveztek s a mihez vettek praeparált igaz gyöngyöt, -praeparált veres klárist, praeparált smaragdot; azután cubeba balzsamot, -paradicsomfát, szerecsendióvirágot, aranyfüstöt, pézsmát, bezoárt, manus -Christit, diagrydát, testszinű rózsaleveleket, fahéjfaolajat és alkermes -lekvárt. – Tudomány kellett ahhoz a hajdani háziasszonynak! - -A mai világbeli ismeretes alfabeten kívül még volt harminczkét betűjegy, -a miknek értelmét a jó háziasszonynak ismerni kellett, hogy a szereket -megtudja rendelni, egy tojásdad kör, áthúzva vonallal jelentette azt, -hogy «só»; egy négyszög, alul egy kereszttel, azt, hogy «borkő»; egy -patkó azt, hogy «borszesz»; egy kör négy szarvval azt, hogy «olaj»; egy -dült négyszög azt, hogy «szappan»; egy háromszög azt, hogy «kútvíz»; két -háromszög hegyével összeállítva azt, hogy «lepárolt víz»; egy korona meg -egy csillag volt a «regulus stellatus». Ennek a tudása nélkül egy -asszony nem lehetett tökéletes. - -Hát még a sok mindenféle aqua vitae készítés. Ezt most nem is tudják, -hogy micsoda. Pedig ennek a következő virtusai voltak: hogy először is a -vért meleggé és folyóvá teszi, azután a mérget a szívről eltávolítja; -végre a nedves és hideg matériákat felszárítja, azonkívül az emlékezetet -megerősíti. Hát a drága jó balzsamok, a mikkel a szenvedőnek az orra -nyilásait kellett bekenni, meg a mindenféle olajok, a miknek a -királynéja a «victriol» (nem vitriol!!), melyet «iható aranynak» -neveztek ősanyáink; végre a mindenféle vizek, eczetek, savak, -ellenmérgek, flastromok és füstölők, a mik nélkül rendes asszonynak a -háza nem szűkölködhetett soha, mert ő volt a családnak természetes -orvosa és ápolója. - -S a konyhaművészet semmivel sem volt kevésbé bonyolódott, mint a -patikai. Őseink gyomra igen szövevényesen összerakott ételekhez volt -szoktatva. Tudomány volt az egy asszonyra nézve: nehezebb a -metaphysicánál. - -Azonkívül ő rá nézett az egész kertészet, a mi ismét nem volt olyan -együgyü tudomány, mint most. - -Ősanyáink, mint kertésznők, sok mindenfélét tudtak, a mi már azóta -feledékenységbe ment régen. Hogy a fáról le ne hulljon a gyümölcs, a -gyökerébe lyukat furtak s abba galagonya csapot vertek; hogy a -cseresznye korán érjék, a tövére oltatlan meszet raktak; a ki azt -akarta, hogy piros almái teremjenek, az ójtó galyat jól beáztatta -csukavérbe; s ha Tarestinus tanácsát követte, veres eperfába ójtott -körtét s annak a husa aztán piros lett; ha azt akarta, hogy a gyümölcse -zamatos legyen, a fa oldalába lyukat furt s aromaticus olajakat töltött -bele. Ősanyáink kitalálták, hogyan kell a körtefát szőlőtermésre -kényszeríteni; emberfej alakú czitromokat termelni; betüket mutató -fügéket produkálni, a miknek mandula magja van belül; tudták a módját, -hogyan kell a diót héj nélkül papirba takarva elültetni s akkor héj -nélküli diót fog teremni; a naspolyát rózsafába ójtani, a mikor az édes -és szagos gyümölcscsel ajándékoz meg; ha pedig azt akarták, hogy a -keserű mandula édeset hozzon, Theophrastus utasítása szerint vas -szegeket vertek a gyökerébe; – megtudták becsülni a holdat, mint a kerti -növények tenyészetének vagy előre, vagy hátramozdítóját; – még a jámbor -becsületes burgonya számára is százféle utasítással szolgáltak, nevezvén -azt a, csak nem rég Amerikából behozott gumót «adenes caradensesnek» meg -«tartufli»-nak, a mit cserépben, melegágyban neveltek, üvegben, mázos -fazékban elraktak olaj közé téve; a minek az angolok szerelemrehevítő -erőt tulajdonítottak, a francziák szárazbetegséget gyógyítottak vele; a -burgundiak ellenben eltiltották, mint a bélpoklosság előmozdítóját. -Ismerték és mívelték seregeit az olyan kerti növényeknek, a mikről az -utókor még csak beszélni sem hall többé. Minden ételük tele volt -válogatott fűszernövényekkel. S a végtelen nagy számú gyógyfüvekkel és -festőnövényekkel egész vásárt üztek; a sáfrány a szepesi piaczokon -mázsaszámra került eladásra s elhordták Törökországig: a jó szepesi -gazdasszonynak kincsbánya volt a kertje. - -Hát még azután a virágos kert dolga! Ebben az időben volt egész -világszerte az a nagy tulipán-szédelgés, a mi a jelenkor alapítási -szédelgésben találja csak párját. A virágkertésznek diákul és francziául -kellett érteni, hogy megértse a becsét a «gagner un oeilles,» a «hazard» -a «paragonner» rendkívüli szerencséjének; a mi annyit jelent, mint egy -új válfaj virág előállítása, vagy petytyegetett tulipánok és rózsák -előteremtése egész franczia terminologiát kellett a fejében tartania, ha -megakart élni. A hozzáértő kertésznőnek tudnia kellett, hogy micsoda -virágfajok vetendők és ültetendők [01.png], [02.png], [03.png] aztán -[04.png], [05.png], [06.png], csillagképletei alatt? miknek árt a -[07.png], [08.png], [09.png]? s mily ritka növények azok, melyek a -[10.png], [11.png] és a [12.png], csillagzatokat kedvelik. A mi végett a -kalendáriumot szüntelen a kezükben kellett tartani. - -Hja bizony azt mind nem adták ingyen! Ennek a tudománynak saját irodalma -volt, élén a hirhedett Tabernaemontanus műkertészszel és tudóssal, a ki -egy millió forint ára tulipánnak és szegfünek volt ura s hajókat -járatott Európa, Amerika és China között növények szállítása végett. – -Európa legkitünőbb litteratorai nem szégyenlettek a virágokkal -foglalkozni, épen úgy, mint a mostaniak a politikával s Verulami Baco, a -nagy philosoph s Anglia államkanczellárja, a helyett, hogy a bomlott -keleti kérdésen törte volna a fejét (a mire ugyan akkor sokkal jobb -alkalom lett volna, mint most,) abban harczolt Sturmius és Wormius német -tudósok szövetsége mellett, hogy diadalmasan bebizonyítsa Bauhinus -franczia ellenében, hogy a scythiai Borametz-fa csakugyan létezik, -melyet Scaliger fedezett fel, s melynek az a tulajdonsága, hogy a -lehajló ágain levő virágoknak szájuk van s azokkal a Borametz a körüle -termő füvet lelegeli: sőt ennek van egy testvére, a mely meg épen a -virágaira repülő legyeket eszi meg. - -Az ilyen dolgokat aztán üdvösségesebb dolog volt olvasni a fiatal -hajadonoknak, mint az újabb időkbeli mendemondákat és hivalkodásokat. - -S ha pedig szerelemről, vagy ellenszenvről kellett nekik valamit -megtudni: ezen bölcs iratokból bőségesen megtudhatták, hogy a fügefa és -a ruta szeretik egymást, azért szokás rutát ültetni a fügefa mellé, a mi -viszont a békákat, a füge ellenségét elkergeti; a spárga szereti a -nádat; a rozmaring a zsályát, ezért, a ki rozmaringot akar ültetni, -annak elébb zsályával kell megdörzsölni a kezét, hogy rászája -megéledjen; a narancs szereti a cyprust; a szőlő a cseresnyefát; a -liliom szeret a rózsa mellett, de a foghagyma mellett is, a mi az ő -dolga; ellenben vannak növények, a mik egymást gyűlölik, ki nem -állhatják: ha a nemes anthorát a vad napellus közelébe ültetik, minden -ápolás daczára elszárad, elfonynyad; a cicuta és az angelica elpusztítja -egymást; a szőlő ellensége a káposztának; a mi annyira megy, hogy ha egy -ember bortól megszédült, ha káposztát eszik rá, kijózanul tőle, ha pedig -a fazékban fövő káposztára bort locsintanak, a káposzta soha se fő meg -puhára. (Sokkal üdvösségesebb volt ilyen szerelmes történeteket olvasni -az ártatlan hajadonoknak, hogysem mint olyanokat, melyek férfiak és nők -között történnek, a miket ha igazán megtörténtek is, jobb elhallgatni, -mint kipublikálni; mert vagy megborzad tőlük a szemérmes olvasó, vagy -pedig ellenben kedve támad neki azokhoz hasonlót cselekedni.) - -A szép Mikhál pedig mind ezen tudományokat nem csak erős észbeli -tehetséggel, de valódi kedvvel is tanulta; ebben talált gyönyörűséget, -hivatást és hasznot. Könyvei, gazdasága, virágai mulattatták s -jövedelmet hoztak, a mi nem megvetendő: ha meggondoljuk, hogy azon -időkben egy lúdnak az ára volt egy dénár, egy tinóé három magyar forint, -egy paragone-tulipán hagymáért pedig senki sem sajnált tíz koronás -tallért. És a mi a legnagyobb haszon volt: a virágok és könyvek elvonták -a leányt a világi hivalkodástól. S ebben feküdt a nagytiszteletű úr -rendszerének alapja. - -Mikor el kellett távoznia hazulról leczkékre: elővette a grammatikát, a -lexicont, meg a foliánsokat; feladott belőlük Mikhálnak könyvnélkül -megtanulásra annyit, a mennyi elég volt arra, hogy azt az időt teljesen -lefoglalja, a mit a professornak a lycaeumban kellett tölteni s azzal -bezárta a ház ajtaját s zsebébe tette a kulcsot. Mikor aztán hazajött, -akkor kikérdezte a feladott leczkét pontosan. S ez csalhatatlan ellenőr. -Cseléd, gouvernante megcsalhatja a kérdezősködőt, de a folians nem -csalja meg. Az rávall a leányra, hogy ott volt-e a szeme a könyvben az -egész idő alatt, vagy másutt kalandozott? - -Ennélfogva a szép Mikhál rengeteg sok tudományt összegyűjtött. - -A házból csak ünnepnapokon szokott kijárni és csupán a templomba, -rendesen atyja oldalánál. Olyankor kávébarna ruhát viselt, állig érő -gallérral, a ruha ujjai egész a körmehegyéig értek, ővén nem volt semmi -boglár, mint a hogy más leányok fel szokták azt cziczomázni. A pártája -is egészen fekete volt, s arra hosszú fátyol volt terítve, mely elől -egész arczát körülfogta, hátul pedig termetét annyira betakarta, hogy a -hosszan leeresztett két hajfonatból még annyi se lássék ki, valjon -szőke-e az, vagy gesztenyeszínű? A szemeinek sem volt szabad elárulni, -valjon kékek-e vagy feketék? Hanem éneklés alatt szépen a zsoltárba -nézve, a lesütött szempillák alá kelle rejtőzni azoknak, prédikáczió -alatt pedig a lelkészre szegezve maradni, a mikor férfi a szeme közé nem -nézhetett; úgy levén bölcsen elintézve, hogy a férfiak is külön -padosztályban üljenek, a nők is külön; még pedig a férfiak a nők háta -mögött. A diákok pedig olyan magasan ültek a chorusban, hogy annak a -szélétől épen sehova se láthattak, mint csupán a zsoltárt jelező -táblára. - -Lakodalomba, torba, mulatságba soha sem hordta a nagytiszteletű úr a -szép Mikhált. A canonok tiltják a pap leányának a tánczot. De más -leányokkal sem engedte barátkozni, mint a kik csak haszontalanságokat -fecsegnek. - -A háza is ahhoz való volt, hogy minden csábítási alkalmat elzárjon jó -eleve. Mikhál szobájának ablakai mind az udvarra nyiltak, azt pedig két -oldalról elzárta a szomszédok tűzfala; a negyedik oldalon nyitva volt az -udvar a kert felé, de azt meg magas kőfal zárta el a világtól és az is -szegekkel volt kiprémezve, s a fal és szegsor még nem volt elég: túl -rajta a nagy piacztól, hol a diákok lapdázni szoktak, egy nagy pocséta -árka választá el, melyről a kézsmárkiak azt állították, hogy ők abban -pisztrángot termesztenek, de inkább hihető, hogy házaik természetes -védelmére hagyták azt ott a város közepén s csak felhőszakadások -alkalmával töltötte meg azt a patak pisztránggal, a mit a halastavakból -lesodort. Ilyenformán a szép Mikhál szive egy oly megerősített várnak -volt tekinthető, melyet se fortélylyal, se erőhatalommal bevenni -ellenségnek nem lehet. - -Ellenségnek tekintetett pedig minden férfinemen levő halandó, a ki nem -épen a nagytiszteletű úrnak különösen kiválasztott kedvencze volt. - - - - -MÁSODIK FEJEZET. - -(Elewadatic mikippen ronghaalaa vala megh az saarkan naghitizteletev vr -vrvncnac minden bewlch practicait?) - -Volt igen is egy kiválasztott kedvencze nagytiszteletű Frölich Dávid -professor úrnak, s a ki e kitüntetésre egészen érdemesnek is nevezhető. - -Az ifjút Kaczenreiter Henriknek nevezték. A mi elég furcsa név. De azért -miatta nem sok csufondároskodást kellett kiállani az azt viselő ifjúnak, -mert hatalmas erős termete respectusban tartá a condiscipulusokat s a -birkózás nemes vetélkedése soha sem volt iskoláinkban tiltva, sőt azt -már Aristoteles is ajánlotta; s ebben nem is mérkőzhetett -Kaczenreiterrel senki, csak épen egy Kassáról feljött kálvinista magyar -fiu, Kalondai Bálint; az még be tudta törni a derekát s egyedül birt -megküzdeni vele, a mit nagyon szép volt elnézni, mikor együtt birkóztak -a gyepen, összekapaszkodva s egymás vállára téve az állaikat. -Kaczenreiternek erősen szőke hosszú haja volt és serdülő vereses -szakálla, Kalondainak pedig szénfekete haja, két oldalt csimbókokba -bogozva, és hegyesen kipödrött huszáros bajusza. - -Hanem sajnos, hogy csak a testi birkózásnál birta a magyar legény -letörni a szepesi fiút: a szellemi mérkőzésnél egészen elmaradt mögötte. -Itt Kaczenreiter vetélytárs nélkül élt; első eminens volt mindig és -mindenféle tudományból, míg Kalondai Bálint csak úgy a sereghajtók -között kullogott. - -Ex moribus is nagy volt a két diák között a különbség. Kalondai Bálint -nem utálta a bort és muzsikát; olyan emberekkel, mint a siléziai -Simplicissimus, tartott barátságot, mely nevezett quidam földönfutó -csavargó mestersége mellett «tárogató»-fuvással bolondította a világot; -míg Kaczenreiter példánya volt a jóerkölcsű ifjaknak. Tíz éve, hogy -idekerült Kézsmárkra, mint szegény tanuló fiu, azóta folyvást -tisztességesen élt abból, a mit gyerekészszel tud valaki maga élelmére -keresni. Maga a papi pályára készült, tehát theologiát tanult; de a -mellett nagytiszteletű Frölich Dávid úr házánál mint «physicus inas» -szolgált a physicum museumában; ezért szerette őt is nagyon a professor -úr s már messziről őt szánta a szép Mikhál számára élettársul. - -Kalondai Bálintnak az igaz, hogy nem is volt szüksége erre a nagy -tudákosságra. Neki gazdag özvegyasszony anyja volt Kassán, a kitől majd, -ha felserdül, át fogja venni az ősi üzletet. Csupán azért küldték fel -Kézsmárkra a lycæumba, hogy mégis ragadjon rá annyi, hogy ha majd -egyszer meg találják választani Kassán főbirónak, legalább annyit tudjon -diákul, a mennyit boldogult édes atyja tudott, a ki szintén viselte azt -a díszes hivatalt s a ki a deliquensre ki tudta mondani a «capite -plectetur»-t, vagy a «hárum páltzárum» kegyelmes itéletét s aztán tudott -correspondálni a császári generálisokkal, mind kalamárisból, mind -ágyúból. Ágyúból jobban, mint kalamárisból. Bálintnak tehát elég volt -az, a mit ő magának tanult. - -De a Henriknek bizony nappallá kellett tennie az éjszakát, hogy -dicséretesen megállhassa azt az exament, mely megelőzte pappá -felszenteltetését, a mi nagy celebritással végbe is ment, s Henrik ott -is első és kitünő maradt. Meg is kapta mindjárt a nagy-létai ekklezsiát, -a mi épen üresedésbe jött, természetesen azon üdvösen bevett -föltétellel, hogy a néhai lelkész özvegynek engedett kegy-év alatt a -fizetésre és a parochia teljes használatára nem tart számot. - -Ez ünnepélyes napon nagytiszteletű Frölich Dávid úr az új lelkészt -meghivta magához ebédre, melyre ugyanekkor a superintendens és az -esperesek is hivatalosak voltak. - -Ebéd végeztével a szép Mikhálnak is szabad volt az asztalnál megjelenni; -egyrészt azért, hogy a mai felséges lakomáért, melyet ő készített, a -superintendens úr dicsérete által a konyhatűztől pirosló arcza még -pirosabbá tétessék, másrészt pedig, hogy ő is poharat koczczintson az -ifjú lelkészszel, megnedvesítvén ajkait annyi borfélével, a mennyit egy -szemérmes hajadon úrvacsorája alkalmával szokott szürcsölni. - -Mikor aztán a vendégek eltávozának, s a szép Mikhál a szolgálókkal -elszedeté az asztalt, nagy gonddal elrakván a szekrénybe a sávolyos -abroszokat és kendőket, az ősi czintányérokat és mázos cseréptálakat -pedig felrakván rendben a tálasra, a professor úr a végzett munka után -odabenn marasztá leánykáját. - -Jó kedve volt a tudós úrnak: a szívderítő válogatott italoktól is, a -vidám társalgástól is; meg még valami mástól is. - -Pipára gyújtott és füstölt. Pedig még a reverendát sem vetette le, s -azon nem szabad megérzeni a dohányfüstnek. - -– Mikhál leányom, mondá ravasz komolyságot tettetve, még mai nap nem is -végeztük a pensumunkat. Pedig «nulla dies sine linea!» Mit tesz az? - -– Nap ne muljon vonal nélkül, felelt rá Mikhál. - -– Vedd elő tehát exercitiumos könyvedet. - -A leány engedelmeskedett szótlanul. A konyhában el volt végezve minden -feladat: következett a tudomány. Leült és kezébe vette a tollat, a mit -akkor kalamusnak neveztek. - -– Hosszú ebéd után üdvös az elmélkedés, mondá a füstfellegen keresztül a -tudós úr. Nem jó volna, ha mindennap így volna: «qui amat vitam longam, -amet mensam brevem». Irjad le könyvedbe és fordítsd le. - -Mikhál irt és fordított extemplo. - -– «Ki szereti a hosszú éltet, szeresse a rövid asztalt.» - -– Hát az olasz mit mond: «La cucina piccola fa la casa grande; La tavola -é un ladrone segreto». Irjad le és mondjad, mi az? - -A leány tollba mondta magának: - -– «Kicsiny konyha teszi a házat nagygyá. Az étasztal a titkos tolvaj.» - -– Petrus Nonus mondá ezt Fagiola Hugotiusnak, midőn az egy ebéd miatt -elvesztett két várost. Hát még az a sok ivás! irjad le: «plures -interierunt vinolentia, quam violentia». Hogy mondanád ezt magyarul? - -– «Többet megölt a borivás, mint a bajvivás.» - -– Megjárja. – Azonban rendkívüli napokon rendkívüli excessusok is -előkerülnek, s a mai nap az volt. Egy lelkész lőn felszentelve – s egy -leányzó lőn megkérve. - -A szép Mikhál arczáról egyszerre eltünt a pirosság. - -A tudós úr nagy füstöt támasztott maga körül s a füstfellegből bölcs -mondatokat olvasott elő. - -– Mit mond Dubravius? «Si qua voles apte nubere: nube pari.» «Nősülnöd, -ha kivánsz, vedd a magadhoz illőt.» – Ambrosius pedig azt kérdezve, hogy -mit keressünk a házastársnál? ekként felel: «Amorem, Morem, Rem.» – -«Szeretetet, erkölcsöt, dolgot.» - -Szép mondás! de a lány csak nem jegyezte azt fel a gyakorlatok -aranykönyvébe. - -– Ime a kérőnél megvan mind a három. Van szerelme, van jó erkölcse és -van dolga. Nincs nagy dicsősége, csak lelkipásztor; miként én is csak az -vagyok. De mint Macrobius mondja: «honores sunt, sicut flores». «A -méltóság hullóvirág», s Drexelius Trismegistos szerint: «Sæpius ima -petit, melius qui scandere novit». – «Gyakran a mélybe lehull, ki -magasra kapaszkodik és nyúl.» Jegyezd föl azt könyvedbe, Mikhál leányom; -mert aranymondás! Kérődnek szegénységétől se rettenj vissza. Cyprianus -szerint: «paupertas dura; sed secura, et sine cura». – «A szegénység -terhes; de csendes és gondmentes!» Vajha feljegyeznéd ezeket magadnak, -Mikhál leányom. - -A szép Mikhál pedig nem jegyezte fel az aranymondatokat, sem eredetiben, -sem fordításban, hanem letette kezéből a tollat és azt mondá: - -– Nem szeretem őt! - -A nagytiszteletű úr visszahökkent. Ez paradoxon! Senkit sem szeretni: az -lehet; de különösen egy embert nem szeretni: ez absurdum. - -– Tudod is te, hogy mi az a szeretet? «Amantes sunt amentes», = -szerelmesség: esztelenség. Mit nem szeretsz rajta? Hogy vereses haja -van? «Homo rufus raro bonus; sed si bonus, valde bonus», – «veres ember -ritkán jó; de hogy ha jó, nagyon jó!» – Vagy azt keserülöd, hogy idegen -nemzetbeli? Lásd a bölcs Krisztina királynő azt mondá, hogy csak kétféle -nemzetiség van a földön, mely különböző: «a kegyes emberek és az -istentelenek». Ha most nem szereted, majd szeretni fogod; az olasz azt -mondja: «amore non e senza amaro» – «a szeretet: keservvel telt». Minden -jámbor leányt úgy kell a szülőinek erőszakkal eltuszkolni a háztól, -szeretne otthon maradni inkább; később aztán megköszöni, hogy férjhez -adták. - -A szép Mikhál azonban a sok bölcs tanulmány által, de méginkább, hogy -magánál hatalmasabb asszonyt nem ismert a háznál soha, annyira erős -szivűnek nőtt fel, hogy ebben az egy dologban ellene mert mondani az -atyjának és valamennyi versben beszélő görög és latin filozofusnak, s -azt merte mondani a nagytiszteletű úrnak: - -– De én nem mehetek ahhoz, a ki megkért tőled, mert nem szeretem. S nem -szeretem azért, mert mást szeretek. - -E szóra kihullott a hosszúszárú «phayca» a tudós szájából. - -Ez «argumentum ad hominem». Emberre szóló indok. - -– Te mást szeretsz? Hol vetted? hol láttad? hol beszéltél vele? - -A leány lesütötte szemeit és nem felelt. - -A tudós most már felállt és szigorú hangon parancsolá. - -– Irjad emlékkönyvedbe ezt: «virginitas, dum aspicitur, inficitur!» – «A -szűzesség a ránézés által bemocskoltatik!» Kinek engedtél te a szemedbe -nézni? - -– Senkinek, felelé Mikhál. - -– Senkinek! Hát hol beszéltél te valakivel? - -– Sehol. - -– De ha te se szemmel, se szájjal nem szóltál senkihez, akkor hogy -szerethettél meg valakit? Megvallj mindent. Tudod, hogy a legkisebb -hazugság nagyobb bűn, mint a legnagyobb vétek, ha azt bevallják. Hogy -szerettél meg egy férfit? - -– Irás által! - -– Neked irt valaki? - -– És én feleltem neki rá. - -– De hát hogy lehetett az? Házam éjjel-nappal zárva. Az utczára ki sem -nézhetsz. – Nálam nélkül sehova nem jársz. A kertet mocsár őrzi: gyanus -ember be nem jöhetett ide, ha csak a levegőből nem szállt le. - -– Onnan szállt le: a levegőből. - -– Kicsoda? - -– A sárkány. - -A tudós azt hitte először, hogy arról a sárkányról van szó, a kit -Szent-György lovag nem elég tökéletesen ölt meg; hanem azután rájött az -igazira. - -– Papirsárkány? - -– Igen is az. A vásártéren sárkányt eresztettek fel. Én sokáig bámultam -azt. Egyszer aztán lecsapódott épen a mi kertünkbe s fennakadt egy -almafán. Én odamentem, hogy levegyem s a mint a kezembe vettem, akkor -látom, hogy tele van az irva versekkel, a mik hozzám beszélnek: és azok -olyan szépek voltak, hogy én azt ki nem tudom mondani. - -– Profánus «virágdalok!» mikre azt mondja Macrobius: «Ignibus iste -liber, quod ipse sis ignibus liber». «Tüzbe az ily könyvet, nehogy -hulljon tüzben a könyed!» – De hát mért hiszed, hogy azok az orczátlan -dalok te hozzád voltak irva? - -– Nem voltak orczátlan dalok. Ha azok lettek volna, eldobtam volna őket. -Szép, hűséges költemények voltak. Föléjük volt irva mindenüvé a nevem; s -Mikhálnak nem hinak rajtam kívül több leányt. Én megpróbáltam rájuk -felelni. - -– Felelni? Hogyan? - -– Hát a mit irtam, azt az irott felével befelé fordítva ráragasztottam a -sárkányra s azután a rajta maradt spárgánál fogva a sárkányt megint -felbocsátottam s eleresztettem a levegőbe. - -– De hátha nem az kapta meg, a kié volt? - -– De bizonyosan az kapta meg, mert másnap a viszonválaszt is megküldé. - -– Megint a sárkány által? - -– Nem. Másnap a «balom» által irt hozzám levelet. - -Ez a balom egy nagy léggel tölt lapda volt, melynek belsejét felfujt -marhahólyag képezé, külseje pedig borjubőr volt: azt a fiatalok athletai -mulatságaikban ököllel megsujtva szokták a légbe felröpíteni. - -– Értem! Értem! A nebulo beledugta a levelet a balom borítékába, egy -ütéssel átröpíté a kertedbe: te kivetted belőle a levelet, helyére -tetted a viszonválaszt s visszaröpítetted azt. - -Hogy ilyen esetről se Theoprastus, se Trismegistos nem gondoskodtak -előre! - -Ime egy szerelmes levelezés posta nélkül! - -– S mennyire mentetek ezzel a levelezéssel? - -– Megigértük egymásnak, hogy örökké hűségesek leszünk mind a sirig. - -– Itt van ni! Hát mit ér minden zár és lakat? és minden emberi bölcseség -és mathematika. Tehát te eligérted a kezedet atyád tudta nélkül? Nem -tudod-e, hogy protestánsoknál a szülői beleegyezés megkivántatik a -házassághoz, a nélkül minden eljegyzés érvénytelen és semmi copulatió -végre nem hajtatik? - -– Hát az, a ki te tőled kérte a kezemet, hozott engedélyt az atyjától -arra, hogy engem elvehet? - -– Neki nincs atyja: ő árva gyermek. - -– Te mondád, hogy a legkisebb hazugság nagyobb bűn, mint a bevallott -vétek maga. Ő hazudott. Neki atyja van. Gazdag ember. Magas állású úr. - -– Ki mondta ezt neked? - -– Hát a sárkány, és a balom. Ő eldicsekedett ezzel egy barátjának s -nekem elmondták azt az égi posták. - -Most aztán meg volt fogva a nagytiszteletű úr, mint a hogy megfogják a -boszorkánylábbal az árva ördögfiucskát. Ez ellen a replika ellen nem -lehetett mit mondani. - -– No ez iránt kérdőre fogom őt vonni holnap s addig a vallatást -félbeszakítom. Akkor következni fog a punctum de utri: «kinek hiják azt -a másik alattomos csábítót?» És most Mikhál leányom huszonnégy órai -szobafogságba. - -Ezen végződött a nagy örvendetes ünnepélyességű nap, melyen Kaczenreiter -Henriket pappá fölszentelték. - - - - -HARMADIK FEJEZET. - -Holott megmaghiaraaztatic, mikeeppen eleebwalo az, ki az baaraaniokat -ewrzi, mint az ki lewaagia. - -Másnap reggel maga elé hivatá a nagytiszteletű úr Henriket s erős -examinálás aláfogta. A benevolum tovább tartott egy óránál. - -Henrik mikor eltávozott, olyan veres volt, mint a megfőtt rák s háttal -kifelé jött ki az ajtón, a miből a konyhaajtóban leskelődő cselédek -tudtak egyetmást következtetni. - -Azután pedig a nagytiszteletű úr háromszor csengetett: a mi azt jelenté, -hogy Mikhál leányasszonynak kell megjelenni a bibliothekájában. - -A nagytiszteletű úr teljes ornatusába volt öltözve: mind az atyai, mind -a papi tekintély egyesítve volt rajta. Körülötte felnyitott könyvek, -mint egy hadvezér arzenálja; mások kutyabőrbe kötöttek, mint egy -hadirendbe állított falanx a thekákban, s a szekrények fölött kitömött -madarak és azoknak csontvázai. Mindmegannyi tanu és vádtevő. S a ki -legjobban figyelni látszik, az a szögletben álló emberi csontváz. Az -electrica masina is készen állt fiókvillámait segítségül hozni. Az -egyedüli lény, a ki életjelt ád, a körülvevő tárgyak között, a nagy álló -óra, melynek tetején egy kutya áll, ki is a perczinga ketyegései szerint -csóválja a farkát s öltögeti a nyelvét. - -Mikhálnak az egész bekövetkezett vallatás alatt folyvást ezen a -mechanikus kutyán veszett a tekintete s még azután is, valahányszor -visszatért emlékébe ez a válságos óra, mindig azt a kis kutyát látta -maga előtt, farkat csóválva, nyelvet öltögetve. - -– Mikhál leányom, kezdé a tudós. Beszéltem a hit és szeretet -kandidatusával s megtudtam tőle mindeneket. Azon kérdésemre, hogy van-e -neki atyja? azt felelé, hogy «igen is: van». Miféle rangú? – «Hatalmas -ember, Kis-Szebenben lakik, hol hivatal szerint legfelső birája -mindeneknek». Miért hagyta el atyját, s miért mondá magát árva -gyermeknek? – «Azért, mert atyja katholikus, ő pedig protestáns lelkész -akart lenni». Ez pedig dicséretes szándék. – Azon ifju, a ki kész az -árvaság keserű kenyerét enni, azért, hogy lelke meggyőződését kövesse, -nagy karaktert árul el. – És e válaszban meg van adva a védelem azon vád -ellen is, hogyan mert a fiu házassági ajánlatot tenni atyai engedély -nélkül. A katholikus atya engedelmét a törvény nem követeli, csak a -protestánsét. E szerint Kaczenreiter Henrik azon vád alól, hogy tudva -csalni akart, absolváltatik; mert elhallgatni valamit még nem annyi, -mint hazudni; a hithűség felold minden szülői hatalom alól s a mi canon -a fiura nézve, az nem canon az atyára nézve. - -A vastag foliánsok és a kitömött madarak mindnyájan helyeselték ezt az -okoskodást, maga a csontváz is elhallgatta, hogy az ő fejét valamikor -ilyen «csekélységért» választották el a nyakától; csak az automat kutya -intett «nem»-et a farkával s öltögette a nyelvét az ilyen sophismákra. - -Mikhál pedig nem szólt rá semmit. - -– Ime tehát a te negatióid megczáfoltattak; most halljuk az -affirmatióidat. Mi a neve annak az ifjunak, a ki teneked szívbeli -ajánlatokat tenni merészkedett? - -– Kalondai Bálint. - -A tudós nagyot ütött tenyerével a feltárt Macrobiusra e név hallatára. - -– Quis hominum? Miféle ember? - -– Derék férfi! Mondá a leány és szemei ragyogtak hozzá. - -– Mit tudod te? Csak kívülről láttad? Quanta species, sed cerebrum non -habet!? Nagyszerű pofa: de nincs agyveleje! «Non bene casta caro, quæ -bene pasta caro.» – Mennél kövérebb a hús, annál bűnösebb a hús. De én -látám ez ember belsejét is. Flocci, nihili! Pehely, semmi-ember! Classis -primæ ex ultimis! Az utolsók felé igyekező. Hát még ex moribus! Milyen -az erkölcse? Borivó! «Ubi vinum intrat, ibi ratio exit!» A hol a bor -bemegy, ott az ész kimegy. Tánczoló és éjjeljáró! – Muzsikusok és -virginálók pajtása. – De még mind ez elnézhető volna. Ámde tudod-e, hogy -mi volt ezen ifju szülőinek mestersége? Megvalotta-e azt neked bűnös -correspondentiájában? A mely mesterséget pedig ő is követni fog; mert -annyi tudományt nem szerzett, hogy honoratior rangba emelkedhessék. -Tudod-e, hogy kinek a felesége lennél, ha esztelen kivánságod -beteljesülne? - -A leány elsápadt erre a szóra: erről nem beszéltek a szerelmes levelek. - -A tudós előkeresé a catalogust s ráolvasott a vádlott nevére: -«parentes»: «Sarah, vidua macellarii» – «mészáros özvegye.» Atyja -mészáros volt és ő is mészáros fog lenni. Emberek, a kik vérben -dolgoznak! – Mit mondasz erre? Lehet-e egy lelkész leányából egy -mészáros felesége? És ha választania kell egy férfiu között, a ki az Úr -juhait őrzi, és a között, a ki a juhokat levágja: az utóbbinak -nyujthatja-e kezét? Ez volt-e a te neveltetésed, hogy sorsodat örök -vérontás munkájába temesd el? Mindennap vérre ébredni, vérrel feküdni -le? Mindennap érezni a vért annak a kezén, a ki megölel! Hozzá kötve -lenni egy emberhez, a kinek hivatala az, hogy Isten teremtéseit, miknek -az Úr életet adott, erőszakos kézzel megölje! Van-e bátorságod ily -sorsot választani magadnak? - -Az önmozgó kutya ugyancsak csóválta a farkát és öltögette a nyelvét! - -Mikhál körül tánczolni kezdett minden: a tudósok arczképei, a kitömött -madarak, maga a vaczogó állú csontember is. Nem tudta magát védni ennyi -ellen! - -A tudós észrevette szavainak lesujtó hatását leányának holthalvány -arczán s aztán szeliden szólt hozzá. - -– Most eredj szobádba, vagy még inkább kis kertedbe és elmélkedjél a -fölött, a mit tőlem hallottál. Ird fel magadnak: «az atyák jobban -ohajtják gyermekeik boldogságát, mint ők maguk.» Azonban sorsod felett -mégis te magad határozz. Én erőszakot nem teszek sziveden. Ha csakugyan -annyi eltitkolt erő lakik abban, a mennyit én nem sejtettem: add -próbáját. Ha van bátorságod azoknak az életéhez kötni a magadét, a kik -vérben dolgoznak, kezdd el itthon. Van két szép galambod kaliczkában. Én -vettem azokat neked születésed napjára. Öld meg őket saját kezeddel és -add fel az asztalra ebédül, elkészítve tetszésed szerinti mártásban. -Ebből meg tudom a válaszodat. Eredj és elmélkedjél rajta. - -A szép Mikhál lement a kertbe, s annak hosszú, rózsákkal szegett útján -végig-végig sétált. Az út közepén volt a galambház, abban volt a két -pávafarkú galamb, a mit neki meg kellene ölni. És ő soha sem tudott egy -konyhára való báromfit megölni. Felőle az emberek mind vegetarianusok -lehettek volna. S most a kedvencz galambjait ölje-e meg? - -Senkije sem volt, a kihez tanácsért forduljon, a kinek panaszát -elmondja. Nem segítenek itt a bölcsek, nem a borjubőrbe kötött -polyhistorok: az ő mindennapi társalkodói, sem a virágok: mindennapi -játszótársai. Más leánybarátnéja nem volt, mint a bokrok és virágok. -(Igaz, hogy azok is mind fœminini generis.) Azok elmondták neki, a -mennyit tudtak; hogy a szűz liliom szereti a hagymát, pedig az ő -virágának szaga illat, emezé pedig bűz; míg a nemes anthora elhervad, ha -az aconitum napellus mellé ültetik, pedig ez pompás virág, kelyhe egy -sisak, melyben páros galamb ül: mégis elhervasztja a szomszédját. - -De hiszen talán nem is volt az még szerelem, a mi csak érzelgő levelek -kicseréléséből támadt; csak messziről látta az ifjut, csak álmában -beszélt vele: könnyen lemondhatott róla. – Nem volt neki anyja! – -Atyjától pedig csak bölcseséget tanult. – A mathesis kérlelhetlen -tudomány. Annál a szerelem csak zérus, nem szám. A mértani ábrák között -minden van, csak rózsa nincs. – Kedvesétől sem kaphatott semmi hirt már: -el volt tiltva a nagy téren a balomjátszás, sárkányeresztés: talán be is -csukták szegényt. Könnyű volt arra ürügyet találni. Vagy az is lemondott -már róla? Talán haza is ment már a szülő városába? - -Megölje-e hát érte kedvencz galambjait?… - -Délre felhozta az asztalra Mikhál a két galambot, de nem sülve és -mártásban, hanem elevenen a kalitkában. A miért aztán a tudós férfiu -megcsókolgatá az engedelmes leányka orczáit. - -Három hétre azután pedig saját maga esketé össze a szép Mikhált -Kaczenreiter Henrikkel, fejükre halmozva atyai és papi áldását -egyesítetten. - -Kalondai Bálint mind ez idő alatt semmi izgágát nem csinálhatott; fejére -olvastatván a Consistorium előtt eddig elkövetett számtalan bűnei: erdőn -való tánczolása, nagy kutyának tartása s annak mesterséges uszítgatása, -templomból való elmaradása; hegedüsökkel és tárogató siposokkal való -mulatozása, éji őrökkel viszálkodása, pedellus leitatása s ittas fővel -asszonyruhába öltöztetése, utczán való pipázása, mely bűneinek -összeségeért előbb ugyan három heti carcerre deteneáltatott; azután -pedig consilium abeundi mellett a kézsmárki lycæum florilegiumjából -solenniter eliminaltatott és ekképen megakadályoztatott mindennemű -galiba csinálásban, mely amaz üdvös házassági frigy létrejöttét -valamiképen alterálhatta volna, a mi is ekként minden akadály nélkül -megköttetett s a szép Mikhál elvégre is azé lett, a ki az Úrnak juhait -őrzi, nem pedig azé, a ki a juhokat levágja. - - - - -NEGYEDIK FEJEZET. - -(Holott leiratnac mindenfeele wezedelmec ees latroc, kictől chodaalatos -modoon lezen az igazacnac megzabadvlaasoc.) - -Henrik abban a szándékban állapodott meg, hogy esküvője után fiatal -feleségét elviszi Kis-Szebenbe, mielőtt a létai parochiában -letelepednék. Tíz év óta nem látta az atyját: az méltán busul is, -haragszik is eltünt fia miatt. De majd a szép menyecske kibékíti az -öreget a fiával. Érdemes a kiengesztelési kisérlet, mert az öreg igen -gazdag, és Henrik az egyetlen fia. Szép asszonykéz czirógatásától sok -összeránczolt homlok simára derült már. - -Ezt a szándékot tudós Frölich professor úr maga is egészen helyeselte, -mert bár a philosophok könyvei teli vannak is aranymondatokkal, a mik a -világi kincsek hiábavalóságát bizonyítják; csak mégis jobb az igazi -arany az aranymondatnál, mai világban, mikor mindent pénzért adnak. - -S biz az öreg úr az efféléből nem sokat adhatott a leányával; az -alchymiával akkor se tudtak aranyat csinálni. Elég volt tőle, hogy -öltözettel, fehérneművel el tudta látni a menyasszonyt. Abban is többre -becsülte az egyszerűséget a pompánál: selyem kantus, bársony rokolya -helyett ezen bölcs mondást ajándékozva leánya exercitiumos könyvébe: -Mulier superbe amicta, in facie picta, in sermone ficta, – non uni vitio -est addicta, a mi lefordítva igy hangzott: «Büszke ruházat, festett -ábrázat, hazug magyarázat nem egy bűnt csinál, de százat.» A többiről -gondoskodjék a férj, a ki megint szintén szegény koplaló tudós: egy -esztendeig még csak titulus sine vitulo a hivatala, káplánfizetéssel -kell megélnie a nyert ekklézsiában: annak bizony jól fog esni, ha a -gazdag apja eleinte megsegíti egy nehány monétával. - -Az utazás azonban nem ment olyan igen könnyen amaz időkben. A hegyi utak -csak lovon, vagy öszvérrel voltak járhatók, azokat a hajtsárral együtt -ki kellett bérelni. Azután össze kellett szedelőzni egész nagy csapat -társaságnak a biztosság kedveért, mert azt a vidéket épen akkor három -nagyszámú rablóbanda sarczoltatá, a miknek vezérei voltak: Jankó, Bajusz -és Hafrán. Jankó nevezetes volt a testi ügyességéről, Bajusz a ravasz -furfangosságáról, Hafrán (tótul «a holló») pedig a kegyetlenségéről. S -ezek ötven, hatvan főnyi csoportokat vezettek; néha mindannyit -egyesíték, s egész csatákat víttak az ellenük kiküldött katonasággal és -vármegyei pandurokkal. Ezért olyan nagy útra, mint Kézsmárktól Eperjesig -nem volt tanácsos egy magányos családnak, vagy kisebb csapatnak -elindulni, hanem össze kellett beszélni jó eleve, a míg tizenkét rőfös -és füszeres kalmár a városból fölkerekedik az eperjesi vásárra, a kikhez -csatlakozik a másik tizenkét mészáros, hat alföldi marhakereskedő, -ugyanannyi gulyásbojtárjával; hat, hét vándorló legény; gyolcsáruló tót -és olajkáros; vakáczióra hazatérő harmincz diák, ellátva jó -somfa-fustélyokkal, hozzá számítva azoknak a hajtsárait, a kik lovon, -vagy öszvéren teszik meg az utat, vagy terhet szállítanak, ráment a -karaván száz emberszámra is és ilyen nagy tömeget még sem mernek a -zsiványok olyan könnyen megtámadni. Még azután a jó szerencse odahozott -egy átutazó lengyel nemes urat is, a ki atyafilátogatni jött -Magyarországra, negyven lovas és puskás jobbágygyal kisértetve magát: -ezzel szövetségben mégis egész megnyugvással ajánlhatta lelkét Isten -kegyelmébe, a ki arra vállalkozott, hogy két egész napijáró utat -megtegyen Kézsmárktól. - -A jó tudós Frölich Dávid professor, ha kincset nem adhatott is a -leányával, de a miben gazdag volt, abból bőven kiadta neki anyai-apai -jussát, t. i. tudományból. Egy iszákot megtöltött számára csodaszerű -orvosságokkal; volt azok között fegyverbalzsam is, a mi arra való, hogy -ha a férjét útközben megsebesítenék, akkor a megsebesítő eszközhöz -hasonlóra faragott fát kell a sebbe bocsátani, azután kihúzván, azt a -faeszközt e balzsammal bekenni, a mitől a seb biztosan begyógyul; ha -pedig lövés-seb volna, s a golyó bennmaradt leszen, akkor imez ólom -golyót kell venni, melylyel egy vadkan egykor meglövetett, azt laposra -verni, a seb szájára kötni s ez kihúzza azt a másik golyót. Az iszák -másik általvetőjébe pedig belepakolta a minden bajokban tanácsadó -Georgica curiosa könyvét, a mivel az egészen tele lett. Sőt a mi -legdrágább kincse volt: a pestis-amulet, még azt is odaajándékozta -Mikhálnak. Azt pedig még annak az édes anyja készítette; világoskék -selyem piczi vánkoska volt az, megtöltve a pestisölő virágok leveleivel, -rányomtatva aranybetükkel e varázsmondat: «Mox, longe, tarde, cede, -recede, redi», a mi csakugyan nagyon jó, mert azt teszi, hogy a hol -pestis van, hamar elmenj s soká térj vissza. Ez a védszer éjjel-nappal -oda volt selyem szalaggal kötve a tudós férfiu nyakába. Most megvált -tőle s köny tódult szemébe, mikor azt leánya fehér nyakára felköté s -gyöngéden rebegé: «soha le ne oldozd azt innen!» - -Még azután arra is volt gondja a nagy tudományú férfiunak, hogy az égi -hét planéta aspectusai nyomán kikeresse az a napot, mely a [13.png] -találkozása szerint «nagyon szerencsés nap az utazásra, hadakozásra, új -ruha felvevésre és ifjú asszonyoknak s hajadonoknak kedvükben való -járásra, úgy szintén vásárlásra és atyafi látogatásra». - -Ezen nap előestéjén érzékeny búcsút is vett leányától és vejétől, -minthogy a karaván holnap még napfelkelt előtt, a kaszáscsillag -feljöttekor útra fog kelni, a tudós úr pedig már akkor testét átadta a -nyugalomnak s tudva van, hogy ha valakit álmából akarata ellen -fölkeltenek, az aztán egy esztendeig mindennap fel fog abban az órában -ébredni és többet el nem alhatik: azért ezt nem kell cselekedni. - -A szép Mikhál sirt sokat, mikor búcsút kellett venni. Megsiratta jó, -szerető atyját, megsiratta a virágait, megsiratta a régi cselédeket, a -kis udvarra nyiló szobáját, a rézedényektől ragyogó konyháját; a tudós -könyveket, no azokat nem igen siratta; a hálátlan! majd megemlegeti még! -mindennapi társalkodói voltak! Sőt szerét tette, hogy az egész iszákot a -bölcseség tárházával, a Georgica curiosával együtt otthon felejtse. A -helyett elvitte lopva, a táskájába dugva az egyik pávafarkú galambját a -kaliczkából. - -Hanem azt a nyakába kötött amuletet nagyon megbecsülte, nem azért, hogy -a pestis ellen megóv, hanem azért, mert egyetlen emléke soha nem látott -édes anyjának. - -És férjének sincs már anyja. Ő soha sem fogja már megtudni, hogy milyen -az az «anya»? - -Talán még akkor is sirt, mikor egy szorgalmasan összekötözött -papircsomagot átadott a tűznek? A légposta hordta levelkék voltak azok. -Addig tartogatta őket, a míg csak elő nem álltak a csengős öszvérek a -házajtó elé. Tovább nem lehetett őket megtartani. Azt hitte, hogy azzal -megsemmisítette őket, mikor megégette. – Pedig hiába égette meg; -könyvnélkül tudta mind. - -Hanem aztán a siralomra következett az örvendezés. - -Mikhál először volt életében uton. Először látott most szabad erdőt, -mezőt. A gyönyörű vidék annyi új szépségével kölcsön adta nevető képét -annak az élettársnak is, a kihez hozzá lett kötve sorsa, hogy most -sokkal kedvesebbnek találja őt, mint ez előtt; kivált mikor ily -délczegen lóháton ült, egészen más alak volt, mint mikor hóna alatt a -könyvvel, nagy alázatosan csoszogott a professora után. Most tudott -dalolni a mellette gyalogoló diákcsoport közepett, s vidám hahotája -kihangzott a karavánból. - -Kézsmárk kerített falai, s az ismerős hegyormok messze elmaradtak már, s -Mikhál elgondolkozott rajta, hogy most már ő saját maga asszonya lesz; -van egy «ura», a ki egyuttal «szolgája». A háztáj, melyet ezentúl -otthonának fog nevezni, másforma lesz, mint az eddigi. Ott nem fogja -senki őrizni, regulázni, csupán saját hitvesi erénye. Mustrája lesz az -asszonyoknak, a kire minden szem ügyelni fog s mondani fogják az -emberek: olyanok legyetek, mint a tiszteletes asszony; tanuljatok tőle -szerénységet, jó magaviseletet, jámborságot; aztán meg gazdasszonyi -tudományt, takarékosságot; tanuljátok meg tőle, hogyan kell négy nyelven -okosan beszélni? – s aztán meg azon az egyetlen egy nyelven még -okosabban hallgatni? – ti többiek. - -Iparkodott megtalálni a jövendő rejtélyes homályában azt, a mi -kivánatos, a mi örvendetes, hogy lelkét beletörje az engedelmességbe. - -Maga volt az asszonyszemély az egész utazó társaságban. - -Öszvére mellé volt rendelve egy hajtsár, a ki azt zablájánál fogva -vezesse, a hol patakon, kövek közt visz keresztül az út; s nógassa, ha -meredek hegyoldalba kapaszkodik fel. Valami szotyák tót legény volt -bocskorban, halinában, konya karimájú kalapja a szemére húzva. Nem is -ejtett ki más szót, mint «gyi», meg «hő»! az is az öszvérnek szólt. - -A tájék egyre változott: tüneményes hegycsoportok, viszhangzó -fenyőerdők, mormogó vízesések keltek, szálltak egymás után. Friss -gyepen, árnyékos fák tövében, csörgő patak vize mellett letelepedett a -népes uti társaság; kiki elővette az étkes tarisznyát, a tömlőt és -átalagot. A gazdagabbak megvendégelték a szegény diákokat is, kik -viszont víg dalok éneklésével fizették meg a jó ellátást. Különösen volt -a társaságnak egy vidám mulattatója, a kit mindenki «Simplex» néven -hítt. Ő maga is ezen a néven mutatja be magát egykorú naplójában, -melyből igaz történetünk adatainak egy részét merítettük. Vándor diák, -ezreddobos, és tárogatósipos volt. A mellett tréfacsináló és jó -czimbora. Henriknek nagyhamar meg tudta nyerni a kedvét. A menyecske -körül is forgolódott s ki-kivette az alamuszi hajtsár kezéből az ostort, -s szidta azt lengyelül, a mit az elviselt csendesen. - -Simplex bohóságai egészen felderíték az utazó csoportot, Mikhálra is -elragadt a kedv. Az üde lég, a vidám természet megkönnyíté szivét a -gondoktól. - -Egyszer, a mint egy magas hegytetőre felértek, ismét más panoráma -váltotta fel az eddigit. A napsütötte hegyoldal helyett egy mély völgy -következett, melyből a rengeteg fenyőfák, mint egy csodálatos zöld mező -folytak egymásba, a távolban a havasok ormai emelkedtek egymás -hegyén-hátán, megszakgatva hosszú jégrepedésektől. Az út meredeken -kigyózott alá a sötét völgybe, a hol már éjszakának kellett lenni s -versenyt futott vele a hegyi patak, mely jobb felől a gránitszikla -pereméről, mint egy kristály orgona, száz csapban omlott alá. - -De Mikhál figyelmét nem ez a kép ragadta meg, hanem egy idegen, -elijesztő látvány az út bal oldalán. - -Ott egy kiemelkedő sziklahasadékba volt feltűzve egy magas czölöp, a -czölöp tetején volt egy kerék, s ezen a keréken feküdt valami, a mi -hasonlított egy emberalakhoz; kezei, lábai lelógtak róla s egy -hátraszegett koponya félig alácsüggött; nagy fekete madarak repkedték -lomhán körül, felriasztva, de messze nem távozva a közeledő emberzajtól. - -Mikhál lelkéből hiányzott a fogalom, mely ezt a névtelen tárgyat meg -tudta volna nevezni. - -– Mi ez? kérdé összeborzadva s önkénytelenül visszarántva öszvére -kantárát. - -Henrik pedig nem volt ott, hogy a kérdésére megfeleljen; az előre -lovagolt a diákokkal, a kiknek nagy szükségük volt most a dalolásra, -hogy e sötét völgybe való leszálláshoz bátorságot adjanak a karavánnak. -– «Az» ott ennek a völgynek a «czégére». - -Csak a hajtsár volt az ifju asszony mellett. - -– Ne nézzen oda, tiszteletes asszony! mondá a hajtsár a nőnek dunnyogó -hangon. - -Mikhál visszafordítá a fejét a megszólaló felé, hanem aztán úgy találta, -hogy sokkal jobb lett volna neki bámuló tekintetét azon a névtelen -borzasztó tárgyon ott felejteni, mint megcserélni a szívijedelmet, -szemébe nézni annak, a ki megszólítá. - -Csak most ismert rá. Az a szótlan, rongyos szotyák hajtsár Kalondai -Bálint volt. - -– A Krisztus öt sebeire, Bálint! szólt visszafojtott ijedelemmel Mikhál. - -– Még is rám ismertél egyszer. - -– Mit akarsz itt? - -– Melletted menni. - -– Miért jösz mellettem? - -– Azért, hogy szolgáljalak, ha valami kell; védelmezzelek, ha baj -fenyeget s utoljára azért, hogy megtudjam, hová visznek? - -– Bálint! szólt a nő, kihúzva az ifju kezéből öszvére kantárját. Ez bűn, -a mit cselekszel. Szégyen neked is, nekem is. Én rád nézve meghaltam: ha -szerettél, temess el. Tisztességes halottad vagyok: megsirathatsz. Ne -tégy olyan halottaddá, a ki Isten előtt bevádol. Én asszony lettem; -hűséget esküdtem másnak. Lelkemet ne veszítsem el miattad. Az Isten -irgalmára kérlek, ne jőjj utánam. Térj vissza innen és felejts el. E -rettenetes völgyben, a hol nem tudom, hogy mi vár rám, de érzem, hogy az -tele van borzalommal, csak úgy imádkozhatom Isten oltalmáért, hogy -szabadítson ki minden veszélyből, ha te nem vagy mellettem. Vétekkel, -esküszegéssel nem mehetek le e félelmes mélységbe. Ha szeretsz rajtam -valamit, szeresd a lelkemet; ha féltesz, féltsd a becsületemet. Állj meg -itt és ne jőjj tovább. - -Az ifjú felnyitá ajkait, hogy valamit rebegjen; de nem jött ki azokon -szó, csak egy ellebbenő pára; forró lélekzet párája a hideg hegyi -légben; vagy talán a léleknek egy darabja. Aztán szemére huzta kalapját, -lecsüggeszté fejét s ott maradt az utfélen állva, míg a nő tovább -ügetett öszvérével. - -«Viszkots Jánó.» Kiálta az elbámuló alak fülébe egy tréfálózó hang, s -vállára ütött valaki. - -A vidám tárogatós volt az: a Simplex. - -– De messze elmaradtál az asszonyodtól! - -– Még messzebb is elmaradok, Simplex bajtárs. Rám ismert. Elkergetett. -Most már téged kérlek: ha igaz barátom vagy, tégy velem egy nagy jót. -Nekem nem szabad tovább kisérnem őket. Tedd helyettem meg azt te. Eredj -velük. Ha baj találja érni Mikhált, segíts rajta: szabadítsd meg. Te -okos vagy, jártas vagy ebben a vidékben. Maradj a közelében, a míg -lehet. Aztán ha jól lesz dolga, ha roszul lesz dolga, hozd hirül azt -nekem; megtalálsz Kassán az anyám házánál. - -Az ilyen megbizást a mai világban ugyan vágnák a megbizó fejéhez; lát -kiki most a maga dolga után, s nem kisérget bolond fővel egy olyan -asszonyt, a kit egy másik szeret, s egy harmadik feleségül vett: -hajdankorban ámde más emberek voltak; dolguk sem volt annyi s fennállt a -társadalomban egy most már divatból, használatból kiment jog, a mit úgy -hittak, hogy a «barátság joga.» Nincs az codificálva; de a közéletben -még is divott s foliansokat írtak róla. (Többek közt Tiraquell). A -«barátság jogán» nagy dolgokat lehetett követelni s a kik ezt a jogot -fölvették, olyan szövetséggel voltak egymáshoz lánczolva, mely erősebb -minden rokonságnál. S majd később példákból megtudjuk, hogy milyen nagy -szükség volt abban az időben a «baráti jog» íratlan törvényczikkelyeire, -miket nem hozott országgyülés, nem szentesített király, nem őrzött biró, -még is erőben álltak! - -A Simplexnek csufolt tárogatós kezet adott barátjának, hogy mindent úgy -fog elvégezni, a hogy rá lett bízva. Azzal sietett az eltávozó nőt -utolérni. - -Kalondai Bálint pedig ott maradt a tetőn és nézett utánuk, a míg el nem -takarta őket előle az erdők sötétsége s hallgatta a patkók dübörgését, -majd csak a viszhangját, míg az is elenyészett. - -Akkor visszafordult, nagy örömére a hollóknak, varjaknak, a kik nem -mertek addig visszatérni vesztőhelyi lakomájukhoz, a míg ez a fekete -alak ott állt. - -Mikhál pedig igyekezett utolérni Henriket, a hites férjét, a ki nagyon -előre talált lovagolni az éneklő diákokkal. - -Az út egyre zordonabb lett, a mint a völgy mélyébe alá kanyarodott; a -két fenyőerdős hegyhát mind meredekebb vagányba szorítá, a patak -keresztül kasul ömlött rajta s kimosta a görgeteg köveket, a mik között -még az öszvér is csak nagy válogatva lépegetett. Eleinte csak kövek -között, a míg az út egy széles hegyszakadékhoz ért, melyen keskeny fahid -vezetett keresztül; itt az útrontó hegyipatak nagy zuhajjal omlott alá a -szédítő mélységbe s a hidon túl aztán az út még jobban összeszorult, két -meredek sziklafalal közé, miknek sima palatábláin folyvást szivárgott -alá a nyirok, pinczebűzt terjesztve az egész sötét sziklafolyosóban, a -mire a magasból düledező fenyőszálak hajladoztak alá. Itt a mély útban -már nem kövek közt lépegetett az öszvér, hanem csontok között. Emberek -és lovak csontjai voltak azok; szerte szét hevertek egymással -összekeverve. - -– Temető ez? kérdezé összeborzadva a szép Mikhál a maga Henrikétől. - -Henrik nem tudott neki rá felelni: azt mondta, hogy soha sem járt ezen -az uton; másfelé jött hajdan Kézsmárkra: a hegygerinczen át; hanem az -csak gyalogoknak való. - -Ott volt azonban a Simplex kéznél s az megmagyarázta a sok útban levő -csont történetét, a hogy ő azt erre jártában a kalauzok szájából -hallotta. - -Sok év előtt az erdélyi fejedelem seregei és a török segédhadak ide e -mély útba beszorítottak egy császári lovas ezredet. A hidat a völgy -mélyén letörték előttük s itt nyomorultul leölték valamennyit. A -holtakat nem volt hová eltemetni. Most is itt vannak. A pákosz diákok -egy-egy koponyát felvettek a földről s végig gurigáztak vele az uton. -Valószinűleg nem ők voltak az elsők, a kik e sima emberfejekkel tekéztek -a maguk mulatságára. - -– Pedig ha itt kap benneteket Havran, a ti fejetekkel is így fognak -tekézni! kiálta utánuk Simplex, a mivel azonban sem az ő kedvüket el nem -rontotta, se a Mikhálét meg nem javította. - -Alkonyatra eljutottak a kopanicsához, a hol tanácsos volt éjszakára -megmaradni. - -Fatuskókból épült házcsoport volt az, körül palánkolva hegyes -sánczkarókkal, a mik közt lőrések voltak hagyva. Nehéz gerendákból -összetákolt kapú vezetett a palánk belsejébe, melyen belül a lónyerítés -hirdeté, hogy ott már utazók vannak. - -A zörgetésre felnyílt a kapú s a legelébb érkezett diákokat és a velük -jött fiatal hitvespárt bebocsáták. Hátrább maradtak a kereskedők és -hajtsárok megterhelt öszvéreikkel és marháikkal, s legutól a lengyel úr -fegyveres kiséretével. - -Pajta nagyságú épületek voltak ott valamennyit befogadni. Széna az -állatoknak s ugyanaz fekhelyül az utazóknak elég. A gazda kinn a szabad -tűzhelyen főzte valamennyi számára a bográcsos húst. Az egyik házat már -egy korábban jött utazó csapat megszállva tartá. Tíz lengyel kalmár, kik -posztót és fűszert szállítottak az eperjesi vásárra, és kiséretül -felfogadott tizenkét katona. Rendes hadseregbeli muskétások; kerekes -puskákkal, oldal pallossal, fejükön sisakkal és mellükön vérttel. - -A kopanicsárnak felesége is volt (szép fiatal menyecske); az mingyárt -pártul fogta a tiszteletesnét, bevitte a maga odújába, hogy ne hallgassa -azt a csintalan beszédet, a mit ez a sok mosdatlan szájú férfi fog az -egész éjjel összekalatyolni. - -– Mert senki sem fogja itt az éjjel lehunyni a szemeit, magyarázá a jó -asszony; itt leskelődik a hegyek közt Jankó, Havran és Bajusz. Mind a -három! - -Mikhál azt kérdezte, hogy micsoda három név ez? - -A gazdasszony megmondá neki, hogy az három rablóvezér neve. Egyik -rettenetesebb, mint a másik. A Havran kegyetlen, a Bajusz nagy -furfangos; hanem a Jankó az igazi hős! az a bátor, senkitől meg nem -rettenő vitéz. - -Hogy ragyogtak a szemei az asszonynak, mikor a Jankoról beszélt. - -Mikhál azt kérdezte tőle, hogy hát ők nem félnek-e a rablóktól itt a -magányban? - -– Oh a Jankó nem bánt minket! monda a menyecske és mosolygott hozzá. - -És Mikhál olyan gyermek volt még, hogy sem a szemvillogásból, sem a -mosolygásból nem értett meg semmit. - -A gazdasszony azután elmesélte neki, hogy milyen hatalmasok azok a -zsiványok. Egyre akasztják, nyakazzák, kerékbe törik őket, még sem -fogynak el soha. Három vármegye, meg a császári katonák nem bírják őket -kiírtani a hegyek közül. - -Éjfélig elbeszélgetett a menyecske Mikhálnak a rablók kalandjairól, s -borzasztó végéről, a mit a «Vihodár» keze osztogat. - -– Ki az a Vihodár? - -– Hát ki volna más, mint a szebeni hóhér! Híres nevezetes ember az -hetedhét országon! «Vihodár»; az a neve; ismeri azt minden gyerek. -Ismerik azt a zsiványok, a «czifra leányok», meg a boszorkányok. - -Mikhál pedig mind ezen három emberi lényről nem tudott semmit; még mesét -se hallott róluk soha. Viszont aztán ő is elbeszélte a gazdasszonynak, -hogy honnan jön, hová megy? hogy még csak egy napos házasok s ez az első -éjszaka, a mit férjével egy födél alatt tölt. - -Éjfél után bejött Mikhálhoz az ő hitvestársa, elmondani neki, hogy baj -van. - -A hegyi útat, melyen át kell menni, megszállva tartja a rabló csapat. -Nagy számmal vannak. Az utazók száma is elég nagy ugyan, de nem tudnak -egymás között megállapodni, hogy mit cselekedjenek? A lengyel nemes úr, -a ki sok puskást hozott magával, azt mondja, hogy ő bizony nem azért -jött ide atyafilátogatni, hogy meglövöldöztesse magát. Ő a vékonyabb -végét fordítja a botnak. Követet küld Jankóhoz s váltságdíjat ajánl -neki, ha bántatlanul átereszti a hegyszoroson. Kész megfizetni a -váltságdíjat a többiekért is, a kik hozzá csatlakozni akarnak. A -kalmárok és hajtsárok azonban nem akarnak vele tartani; mert jól tudják, -hogy a milyen könnyen rá állnak a rablók az alkura, ha mulatságból utazó -nemes urakkal, vagy szegény diákokkal van dolguk, olyan nehezen engedik -a körmük közül kisiklani a gazdag szállítmánynyal megrakodott -kalmárokat, hajtsárokat, azok mind prédául esnek, ha nem védik magukat. -Ezeket leginkább felbiztatták a Lengyelországból jött kalmárok, a kik -tizenkét császári katonát is hoztak magukkal, s nagyon bizakodnak, hogy -keresztül tudnak törni a rablókon. - -– Az ám, csak arra várnak, hogy esős idő álljon be. - -– Mit használ nekik az esős idő? Kérdé Mikhál. - -– Megmondhatom, szólt a kopanicsárné suttogó hangon. Hát mikor eső van, -akkor a zsiványok nem tudnak lőni: a kanóczuk kialszik, a lőporuk -megnedvesül. Ennek a tizenkét kátonának pedig már olyan új módi puskája -van, a minek a kereke nem kanóczczal süti el a lőport, hanem egy darab -tűzkő van belecsíptetve; az rácsap egy aczélra, az szikrát ád s attól -gyúllad meg a puskapor. Azt mondják, hogy Francziaországban készítik az -ilyen ármányos eszközt. A katonák nagyon fenik a fogukat, hogy azt az -újmódi puskát kipróbálják a zsiványokon, csak egy kis esős idő jőjjön, -hogy amazok meg ne lőhessenek. - -– Már most az a kérdés, monda Henrik, hogy melyik féllel menjünk: a -lengyel nemessel-e, a ki a rablók kegyelmére bízza magát s sarczot fizet -nekik? vagy a kereskedőkkel, a kik puskáikra akarják bízni a védelmüket? - -– Egyikkel se menjenek, szólt bele a háziasszony. Mást mondok én. -Sajnálom ezt a szép fiatal gyönge teremtést. Csak tegnapi házas még. -Talán még meg sem csókolta az urát. A kalmárokkal ne menjenek; mert ott -nagy veszedelem lesz. Én ismerem a Jankót; ha azt megtámadják, olyan -mint a medve; oda se néz a puskának. Annyiba se veszi a zsivány az -életet, mint egy bocskortalpat. Maguknak nem jó volna abba a verekedésbe -belekeveredni. Pap nem ért ahoz. De meg a lengyel úrral se menjenek, -hogy magukat a rablókra bízzák. Én ismerem a Jankót; ha az egy szép -asszonyt meglát, olyan, mint az ördög! Zsák aranyat hamarább elereszt -megvámolatlanul, mint egy szép menyecskét. Nem tanácslom, hogy keze -ügyébe kerüljön. Hanem tudok egy harmadik módot a kiszabadulásra. Nem -való nagy társaságnak, de egy pár ember, három, négy is megteheti. Itt -az uram. Ez elvezeti a hegyháton keresztül gyalog, lovat, öszvért -hagyjanak itt a hajtsárral, meg a málhákkal, azok menjenek a lengyel -úrral s ha átmentek a hidon, a hol Jankó útjukat állja s lefizették a -taksát, a praszkinóczi csárdánál megállhatnak, odáig az én uram a -havason keresztül majd elvezeti magukat úgy, hogy a madár se kiált -rájuk. - -Mikhálnak tetszett a tanács. Két borzalmas veszély közül ez volt a -legjobb menekülés. - -Csendesen összecsomagolták a legszükségesebbeket; a többi málhát -rábízták az egyik hajtsárra (a másikat nem találta Henrik, az -megszökött); a gazda hozott számukra hegymászó botokat, szeges talpú -bocskorokat, ezeket felkötötték s még a hajnal előtti sötétben neki -indultak a havasnak harmad magukkal. - -Egyszerre csak azt vették észre, hogy négyen vannak. Simplex ügetett a -nyomukba, a tárogatós; azt mondta, hogy nincs kedve a bőrét a vásárra -vinni: inkább hegynek mászik. - -Mikhál nem bánta, hogy velük megy: legalább egy ismerős arcz. A -tréfáival behízelgette magát már nála; s legalább a kalauzzal is tudtak -általa értekezni, a ki sült polyák volt, tolmács kellett mellé, s -Simplex tudott a nyelvén. - -A mit a lengyel kalmárok kivántak, az beteljesült, az eső elkezdett -esni; alig voltak félórányira a kopanicsától s a mint felfelé haladtak a -gyalog ösvényen, utolérte őket a sűrű köd. Benne jártak a felhőben s -csak a kalauz tapasztaltságának köszönhető, hogy el nem tévedtek a -vadonban. - -A jártas hegylakó azzal bíztatta őket, hogy a köd nem soká lesz az -útjokban, mert ez nem más, mint egy alant járó felhő, melyre ha még -magasabbra hágnak, felülről fognak lenézhetni, s túl rajta, tiszta -derült ég következik majd; napfelköltekor már a magasban lesznek, a hova -az a felhő nem jár. - -Simplex igen hasznos útitársnak mutatta be magát ezuttal. Hogy a fiatal -asszonyka a csuszós úton ne fáradjon el olyan nagyon, oldal-pallosával -két fiatal fenyőfát vágott le, abból hordsaraglyát ütött össze: arra -ültették föl a kifáradt Mikhált s ketten a vezetővel czepelték, a hol -rosz volt az út. - -A kopanicsár lengyelül beszélt a tárogatóshoz, a mit az asszony nem -értett: arról beszélt neki, hogy ha kettőjük közül valamelyik félre -talál csuszamlani ezen a keskeny sziklaösvényen, mind a hárman a szép -asszonynyal együtt hanyatthomlok fognak lezuhanni abba a mélységbe, a -minek a fenekét nem láthatják meg a nagy ködtől, csak a hegyi patak -zuhogását hallják ki belőle. Vagy ha el találnak tévedni abban a nagy -ködben s belebódorodnak a havas szakadékaiba, vagy belecsúsznak a -jéghegy repedései közé, a honnan még a zerge se tud kikapaszkodni többé; -vagy ha szemközt találkoznak a vérmedvével, a mi csak emberhusra éhes, -vagy ha egyenesen rábukannak a zsiványok tanyájára, akkor Isten legyen -árva lelküknek irgalmas, kegyelmes! - -A fiatal asszony pedig ott kettőjök között ülve, elővette a táskájából a -pávafarkú galambját s megetette a tenyeréből, megitatta a szájából. Ezer -halálveszélytől körülvéve, suttogta neki: «tubiczám, tubagalambom!» - -Már hajnalodni kezdett, a mit csak arról lehetett megtudni, hogy a köd -fehérebb lett, az eső pedig átalakult hóvá: ez már a havas regiója volt. - -– Jó helyt járunk; dörmögé a kopanicsár. Ez itt a medvejárás a -borókabozóton keresztül: ezen járnak a zergék, vadkecskék, bölények fel -a tengerszemhez inni estenkint. Most mindjárt kiérünk az ördög -kastélyához. - -De bizony még se jó helyen jártak, minthogy az ördög kastélya semmiképen -sem lehet jó hely. - -Mi fénylik ott a bozótban? dörmögé aggódva Simplex. - -– A hiúz szeme; mormogott rá a kalauz. A zergesutákra leskelődik. - -A hiúznak pedig két szeme van, s ez csak egy volt. Egy puska kanócza -volt, a mit valaki a gubája alá takargatva őrzött a megázástól. - -Megállj! Rivalt rájuk egy hang a bokorból s egy marczona alak emelkedék -ki a sűrű boróka közül, alig tíz lépésnyi távolban, nehéz lőfegyverét -egy megfordított vasvillára nyugtatva. - -A zsiványnak volt annyi furfangja, hogy nem a két tehervivő, parasztosan -öltözött alakot vette czélba, hanem a hátul jövő úrformát. - -– Jézus Mária! sikoltott fel Mikhál. Meglövi az uramat! - -– Meg ne lődd, hanák! Kiáltott a zsiványra Simplex, nem látod, hogy pap! - -A kiáltásnak haszna lett; az őrt álló rabló leereszté a kanóczot. Az is -lehet, hogy maga is meg volt ijedve: három férfit látva egy magával -szemben, a kik közül az egyiknél pallos volt, a másiknál fejsze, s nem -bízott hozzá, hogy valjon a megnyirkosodott puskapor elsül-e? hát inkább -kegyelmet gyakorolt s szépen beszélt. - -– Kend az Styefko? Kit visz kend? - -– Egy papot, meg a feleségét. - -– Akkor hát lutheranus pap. Köszönje kend! Mert ha pápista volna, -beletaszítnám a szakadásba. Hanem ha odább megy kend, a hol a Hanusz áll -őrt, annak azt mondja, hogy pápista papot visz, meg a hugát; mert az meg -a lutheranusnak fordítja ki a bőrét. - -– Nem kell félni! bíztatá a remegő asszonyt a kopanicsár. Egyesével -három-négy embert nem támad meg a zsivány; ez itt a szélső előörs volt: -a tanya odalenn van a mély útban. - -Siettek tovább. Most már kérte Mikhál Henriket, hogy ne maradjon el tőle -olyan messze. - -Azt jól számította ki a vezető, hogy napfelköltére, a meredek hegyi -ösvényen s a medvejáráson keresztül elfognak jutni arra a hegytetőre, a -meddig a felhő nem emelkedik. Fejük fölött kezdett oszlani a köd, mikor -a hófelhőt megbontá a napsugár, olyan volt az, mintha milliom kristálytű -csillámlana körül a légben s egy szellő lebbenésre kiderült a szép -felhőtlen ég köröskörül. A nap akkor jött fel a havasok mögül. - -Még semmi gyönyörűségük sem volt a napfeljövet látványában, útjok egy -sűrű fiatal fenyőerdőn vitt keresztül, a minek a vénje nem rég éghetett -le; az öreg törzsek ott feketültek még szerte a fiatal geszt között. -Ezen kellett áttörniök. - -A hordsaraglyának már itt nem lehetett hasznát venni. - -A vezető azt mondá, hogy maradjanak hátra az utasok: ő maga elébb körül -fog tekinteni, hogy nincs-e valami baj? - -Azzal nagy óvatosan lopakodott előre a sűrű geszt között, hogy zajt ne -költsön az erdők templomi nagy csendességében lépteivel. - -Kis idő múlva visszatért s nagyon lógatta a fejét. - -– Baj van. Itt tanyáznak a zsiványok épen az ördög kastélya mellett. - -Épen belejöttek a rablótanya kellő közepébe. - -Simplex is kilopózott a csalit szélére s látta saját szemeivel, hogy ott -a meredély fölött emelkedő ócska vártorony tövében valami negyven, -puskával, baltával járó alak tanyázik a gyepen, tüzet raktak a romtanya -egyik odujában s ott sütnek főznek reggelire. - -A kétségbeesés néha vakmerő bolond ötleteket sugall az embernek. Simplex -pedig egészen ahhoz való ember volt. - -Jószivű czimbora, kicsapott diák, könnyelmű kalandor; csak ilyennek -lehetett az a veszett gondolatja. - -– Hallod-e Styefko! mondá a kalauznak. Én ezt a tömérdek zsiványt innen -elkergetem. - -– Csak nem bolondultál meg! - -De már akkor meg is tette. Lekapta a hátáról a tárogatóját, belefújt egy -hatalmas riadót, hogy csak úgy viszhangzottak erdők bérczek bele; s -azzal elordítá magát a csalitban: - -«Szaladjatok: Itt jönnek a katonák!» - -A felriasztott rablók eszeveszetten ugráltak fel a gyepről ez ordításra; -akadt közöttük olyan okos, a melyik kilőtte az erdő felé a puskáját, a -minek a ropogását a viszhang megszázszorozta, ez fölverte a többi -tanyákat; lett lótás-futás, kiabálás az egész havason. Simplex pedig -egyre fújta a tárogatót tüdőszakadtából; a kalauz leveté magát a földre -arczczal és háromféle imádságot zavart össze, kezével, lábával -kapálózva, mint a kit a nyavalya tör; Kaczenreiter Henrik pedig -felmászott ijedtében egy fenyőfára. - -A szép Mikhál pedig, mikor meglátta ezt a sok ész nélkül iramodó -zsiványt, ezt a rángatózó hórihorgas kalauzt, a kétségbeesetten -trombitáló Simplexet felfújt pofájával, meg a fára mászó tiszteletes -hitvestársát: nem állhatta meg, hogy hangosan föl ne kaczagjon. - -Hát hiszen mindegy: ha mindjárt meg is kell halni az embernek, azért -nevethet egyet kedvére. - -Minthogy pedig a nagy veszedelem csakugyan tökéletesen elmult -csodamódon: a szép asszony nevetése elragadt a tárogatósra, hogy a -trombita szopókája kiesett a szájából; azután a kopanicsár is felkelt a -földről, az is elkezdett röhögni s végül Henrik is leszállt a fáról s ő -is kaczagott hangosan. - -Az új menyecske gondolta magában, milyen furcsa az, mikor az asszony -nevet s aztán a férje együtt kaczag vele! Talán az a házas élet főfő -gyönyörüsége: «vele sirok, vele nevetek…» - -Hanem azért a kopanicsár jól hátbavágta ököllel a tárogatóst, félig -nevető, félig panaszló hangon mondva neki: - -– Dejsz’ nem jövök én el többet veled kalauznak! Hogy a szebeni Vihodár -tapogassa meg a nyakadat! - -Mikhál gondolá magában, milyen furcsa az, hogy mikor egy asszonynak a -férje rögtön abba hagyja a kaczagást, mintha hideg vizzel öntötték volna -le, akkor a nőnek is rögtön meg kell szünni a nevetéstől. - -– De most már aztán iramodjunk ám innen, a míg szabad az út, -Praszkinóczig meg se álljunk! sietteté őket a kalauz; mire mindannyian -felkerekedtek, s a hogy az erejük birta, igyekeztek az ördög kastélyát -elérni, a hol még lobogtak a tüzek; elszórva körülök szétdarabolt véres -konczok, fanyársra szúrt féligsültek. - -Az ördög kastélya egy régi elhagyott vár omladéka, a husziták idejéből; -közel hozzá bugyog fel a forrás, a mihez a zsiványok járnak tanyázni. -Most frissen hullott hóval volt terítve a fensík gyepes lapja. Délig -olyan lesz a táj képe, mintha tél volna itt. - -A fensíkon fakadó forrás egy alantas völgyöbölben kis tavat képezett, a -mi sásliliomokkal és ernyős virágú eleczkével volt körül szegélyezve. -Ide járnak fel az erdőből inni a vadállatok. - -Ez omladék lábától meredek lejtővel hanyatlik alá a völgyvágány, mely -észak-nyugat felé fordulva, még egészen a téli köpönyegét tartotta fenn. -A hegyoldalt hókéreg fedi, a mit soha se tud felolvasztani a nap, csak -délután süt rá egy óráig s a mit az alatt leolvaszt róla, attól sima -jéglemez fagy a hó tetejére; csak úgy ragyog, mint a tükör. Az a -különös, hogy míg a havas délkeleti oldalán szakad az eső meg a hó, a -felhőtől a láthatárt se látni, addig a másik oldalán derült ég mosolyog -s ellátni egész Lengyelországig. - -Lenn a völgy fenekén, de a várromtól legalabb két mértföldnyi távolban -fekszik a kis falu, Praszkinócz. A két hegyoldal képezte vágányon -látszik egy kígyózó csapás hosszú szalagja, mely egész a faluig vezet. -Favágók, szurokfőzők szokták azt használni. - -– Hüh, Styefko! Szörnyedt el Simplex e veszedelmes ut láttára, soha se -megyünk mi ezen le épkézláb. Hisz olyan ez, mint Argyrus királyfi -üveghegye. De annak táltosa volt. Két napig se mászunk le ezen -négykézláb. S mi csak hagyján! De hát ez a gyönge teremtés? - -– Nye bojsza, trombitás! biztatá a kalauz s neki állt egy jó szál -fenyőfának, kivágni azt a fejszével. - -Simplex ez alatt felkutatta a rom buvhelyeit, ha nem találna-e valahol -zsiványoktól ottfeledett kincset. Mikhál pedig felkutatta a csalitot, a -hol a friss havat felfogta a sűrű fenyőlomb s encziánt és angelikát -keresett, s tökéletes volt az öröme, a mikor talált is ily ritka -növényt, csodaerejűt. - -– Drága szép hely ez itt! - -Csak Henrik állt elmélázva a meredély fölött, homlokát tartotta a -tenyerével, mintha valami nehéz volna a fején. - -A mint a fenyőfa az utolsó fejszevágásra kidült, a hegy tulsó -felhőtakarta oldaláról egyszerre sűrű puskaropogás kezdett felhangzani. -S az egyszerre felriaszta mindenkit. - -– No most már igazán összekapaszkodtak a zsiványok a katonákkal! monda a -kalauz. Siessünk ám innen. - -Azzal a levágott fenyőfát odahurczolta a meredek lejtő martjára, -levágott végével előre igazítva, ott a hol a kigyózó ösvény-szalag -kezdődött. - -– Most aztán lóra katona! Te trombitás, leghátul. A panye pap a középre, -a feleségét veszi a háta mögé, s az átöleli a derekát. Kiki megfogózik -kétfelől az ágakban, behúzza a lábát maga alá, hogy valami bokorba fenn -ne akadjon. Én magam ülök legelől. Én leszek a kocsis meg a kormányos. - -Azzal mindenkit elhelyezett, a hogy mondá. Maga a levágott fa vastag -végére nyergelt s azzal a három férfi, mint egy hat lábú sárkány -előretolta a veszedelmes járművet, míg az lebillent a lejtő meredekére. - -– Pan boh pomózs Jézus Krisztus! Gyih te sárkány! - -A meglódult fenyőfa, mint a nyil siklott alá a tükörfényes kigyó úton: a -hórihorgas kalauz, hosszú lábait szétnyújtva, kormányozá azt röptében -jobbra-balra s ha nagyon neki lódult, megveté a két lábát a -jégpatkókkal, hogy feltartóztassa, s mondogatta neki: «hő ne, hő ne!» -Nincs az a gondolás, a ki úgy tudjon evezni, nincs az a kocsis, a ki úgy -tudjon hajtani, mint a hogy ez tudta kormányozni azt az ördög paripáját. -Egy elhibázott taszítás, egy fennakadás, s mind a négyen összezúzva -érnek le a négy ezer lábnyi mélységbe. De a kigyó nem tud jobban láb -nélkül elsikamlani, mint tudott ez a fenyőszál. Csupa gyönyörüség volt -ez a gyors repülés a földön. – Holla hó! holla hó! Repülj te ördögló! - -A bohó Simplex veszett jó kedvében lekapta válláról tárogatóját s -félkézzel fogózva a fenyő üstökébe, rázendített egy postaindulót e -lélekvesztő vágtatáshoz. Holla hó! holla hó! Így viszi az ördög a -menyasszonyát a lakodalomra! - -Mikhál is lebontá a karjait férje nyakáról s elkezdett gyönyörüségében -tapsolni! Hej milyen gyönyör így lefelé repülni! Nem rettegett semmitől, -öröme volt a vészben. Ártatlan volt a szive. Nem nyomta a lelkét semmi -bün. Hajh milyen jó volt megmenekülnie attól a csábító kisértettől! Ha -most csak egy árnyéka a belső vádnak terhelné a lelkét, most nem -tapsolna a veszély kellő közepén, hanem irtózva nézne annak a mélységnek -a fenekére, a mit lehet nevezni sirnak is, – pokolnak is. - -– Fogj át, mert leesem! Kiáltá az előtte űlő férj, a kinek az arcza -sápadt volt, mint a viasz; elszédült. - -S még Mikhálnak kellett őt átkarolni, hogy a súlyegyent el ne veszítse s -úgy tartani kebléhez szorítva, a míg a völgy fenekére le nem értek. - -Teljes félóráig tartott ez a jéghátán repülés. Gyalog félnapi járó lett -volna. - -Itt azután hálát adtak az Istennek, hogy épkézláb lejutottak. - -De még több okuk is lett a hálálkodásra, a mint déltájon megérkeztek a -többi utitársaik a faluba, a kik a mély uton jöttek keresztül. Azok -rémséges dolgokat tudtak elmondani a kiállt veszedelemről. - -A lengyel nemes csapatját a szoroson békességben átengedte kelni Jankó, -az egyik csapat vezére, a kihez lovas legényt küldtek előre, hogy -egyezzék ki a rablókkal; a nemes polyák kifizette a vele jött diákokért -is a fejenkénti vámot; hanem e közben a hátul jövő kézsmárki kalmárokra -rajta ütöttek Havran haramiái (ezek voltak, a kiket az ördög kastélya -mellől a Simplex tárogatója elriasztott), a hajtsárokat leverték, a -kalmárokat megkínozták, a szállítmányaikat felprédálták, s a teherhordó -állatokat elvették. A mint azonban a legjobb izűt rabolnának: hegyükbe -érkezik a tizenkét katona az új módi puskákkal, a mik az esőben is tüzet -adnak; megtámadják a rablókat; azok nem tudtak lőni. Valami negyven -rabló ott hagyta a fogát, maga Havran a többiekkel, meg a rablott -zsákmánynyal nagy nehezen tudott a sziklaoduk között elmenekülni. - -Azonban az ifjú házaspár minden drága podgyásza is odaveszett. A rablók -azt is elvették. Nem maradt szegény új házasoknak egyebük, mint a mi -rajtuk van. A sok szép himzés, csipke, fehérnemű, miket az új asszony -lánykorában saját kezével varrt, szövött, a tolvajok prédája lett. Pedig -milyen nagy kincs volt az! - -– Hogy a szebeni Vihodár törje kerékbe valamennyit! átkozá meg őket a -kopanicsár. - -Henrik arczát tűz-láng borítá el e szóra. - -Mikhál pedig oda borult a vállára s vigasztalá. - -– Adjunk hálát az Istennek, hogy minket magunkat csodamódon -megszabadított a nagy veszedelemből. - -Már ekkor megtanulta ismerni az elmult veszedelmet, de még nem tanulta -meg előre érezni a bekövetkezőt. - - - - -ÖTÖDIK FEJEZET. - -(Mely naghion rewvid lezen, ees nem igen kellemetesen fog -befeieztetewdni.) - -Az új házasoknak most már nem volt se lovuk, se öszvérük a tovább -utazásra. Kénytelenek voltak valami jármű után látni, a mi őket -Kis-Szebenig szállítsa. - -A fuvaros, a kit rá tudtak beszélni, hogy vállalkozzék a Szebenig -szállításra, mindenképen ahhoz kötötte magát, hogy szánba fogjon, azért, -mert Praszkinóczon hó esett, s ott most szánút van. Kénytelenek voltak -belenyugodni. - -Simplex is kérte, hogy legalább a batyuját vegyék fel a szánra, hisz ő -is Eperjesre igyekszik. Ő volt a legszerencsésebb, mert a hátán hozta -minden motyóját, az övét nem prédálták fel a zsiványok. - -Az is megengedtetett neki, hogy a szán mögött szaladjon: a maga -könnyebbségeért belekapaszkodva a hátulsó saraglyába. - -Szaladt ám addig, a míg a hóban tartott; de a mint előre látható volt, s -a mit a paraszt sehogy sem akart elhinni, a hogy a hegy lábához értek, -ott már elfogyott a hó, elkezdődött a sár: Simplexnek többször kellett a -szánt tolni, mint felkapaszkodni rá, kivált hegynek fölfelé. Ketten -kétfelől is tolták a szánkót a tiszteletessel, elől meg a paraszt húzta -a lovakat kötőféknél fogva. Úgy kinlódtak szégyenszemre egy fakó szánnal -a sáros úton. - -Az utazó karaván mind elhagyta már őket, még a gyalogosak is. Jól ki is -csúfolták. Ők maradtak leghátul. S késő este lett, mire megpillantották -Szeben városának magasra kiemelkedő templomát, réztetejével s csupa -kertekkel körülvett várfalait. - -Az esteli Ave Maria harangszót hozta eléjük a szél. Biztató hang az -annak, a ki otthon ül már békés tüzhelye mellett, de ugyan nem kedves -szózat annak, a ki a falakon kívül rekedt; mert az angelus után minden -kaput bezárnak, a hidakat felvonják, s többé semmi élő lelket, a ki -testi alakban jár, a városba be nem bocsátanak. - -– Künnrekedtünk; dörmögé a fuvaros, fejét vakarva. Hálhatunk már most -valami kazal alatt! Mondtam, hogy ne vegyük fel ennek a garabonczásnak a -batyuját, az volt olyan nehéz. - -Pedig ha Simplex nem segít a szánkót tolni, még ennyire se jutottak -volna. - -– Csak haladjunk előre; biztatá őt komolyan a tiszteletes, ki maga -gyalog ballagott a szán mellett, nem ült azon más, csak Mikhál. - -A nap leáldozott már, vereslő fénye a Kárpátok csúcsain égett még; ide -alant pedig az elsötétülő tájakból csak egyes dombtetőkön épült -tárgyakat világított meg: a kulcsos város tornyait s aztán a falakon -kívül egy magányos épületet, melynek még a fala és teteje is veresnek -tetszett e világításban; csak a kéményéből kihömpölygő sűrű füst, az -marad fekete. - -A szeletjósló felhők ízzó veres barázdákra hasogatva kisérték a leáldozó -napot s felriadt varjusereg szállt nagy károgással az erdőkből a város -felé, előérezve a közelgő vihart. - -Egy csapat varjú megszállt azon a szomorú épületen, a mi a veres házon -innen egy dombtetőn épült fel; négy oszlop egy négyszögű falból -felmeredve, s felül semmi tető, hanem négy vasrud, mely az oszlopokat -összeköti, s minden oszlopból egy vashorog rug ki messzire; e vasrudakat -ülték tele a varjuk. Sehol egy árva bokor a közelben, se fa, se emberi -tanya. - -Mi lehet az? kérdezé magában Mikhál. - -A Simplex, meg a fuvaros a lovak fejét húzták előre; Henrik a szán -mellett ballagott, s kezével fogta annak az oldalát, hogy fel ne düljön. - -– Hová megyünk még? jajveszékelt a fuvaros. Ide kinn rekedtünk -éjszakára. Nincs itt hová szállni. Elkapnak bennünket éjszaka a -boszorkányok. - -– Nincsenek boszorkányok. Monda Henrik szárazon. - -– De bizony csak vannak. A Babura Pirka tudom, hogy csak az. Itt jönnek -éjfélkor össze a… - -– Hallgass; rivalt rá Henrik mogorván s nem hagyta neki végigmondani. - -Azzal maga fogta meg a ló zabláját (mert úgy volt az szoktatva, hogy -vezessék) s elkezdte letéríteni az útról. - -– Panye! szólt huzódozva a fuvaros. Hová megyünk arra? Ott nincs már -több ház, csak az az egy. - -A felhőtűztől vereslő házra mutatott, mely kívül rekedt a városon. - -– Odamegyünk. - -– Őrizzen a Jézus Krisztus! rebegé a fuvaros. Az ott a Vihodár háza. - -– Odamegyünk. - -Azután odament a feleségéhez, betakargatta őt a köpenyébe, hogy meg ne -ártson neki az esti szél. - -– Messze van még az atyád háza? Kérdé gyöngéden a nő. - -– Itt van már előttünk, felelt neki Henrik. Az én apám a «Vihodár»; – a -szebeni hóhér… - - - - -HATODIK FEJEZET. - -(Illendew moodonn felwilaagosithia az eddig laatott homaliossaghokat.) - -Tehát az ő atyja a vihodár. A bakó. - -Az az ember, a ki vérben dolgozik. - -Nem juhok és tulkok vérében, hanem embervérben. - -Ez az ő háza, ez az ő uradalma itt. - -Háza a városon kivül, uradalmának határköve a bitófa. Azok a kerekes -póznák az út mellett: az ő mértföldmutatói. - -Az a rablósereg az ő érett buzája, a kit pallosával lekaszál, kötelével -kévébe köt, kerekével megőröl. - -Ő a legfelsőbb birája az embereknek! - -Tekintélyes nagy úr, a ki elől kitérnek az utczán, a kinek az emberek -levett fejjel köszönnek. - -Uralkodik a tizenhat szepesi várostól kezdve Kassáig és pecsétes levele -van a császártól és lengyel királytól arra, hogy öljön… - -… Mikhál nem szólt semmit, csak behunyta szemeit, hogy ne lásson és -végig feküdt a szánban. - -A mint a szán a sáros, kátyulos országútról a sík avarra letért, ott az -aszú fenyéren megint olyan sima szánútra talált, a min iramodhatott -odább. Itt aztán Henrik ismét felült a szánba. A fuvaros is felkapott a -kocsisülésbe Simplex is felkuporodott melléje. A lovak megijedtek a -bitófától s arra elkezdtek futni a szánnal, mintha még ma be se lettek -volna fogva. A fuvaros jajgatott, mintha már veszteni vinnék. - -– Ne busulj Hanák! biztatá Simplex. A vihodár nagy gavallér odahaza, a -maga házában. Tokaji borral traktálja meg a vendégét, meg karimás -kásával; holtig megemlegeted a vacsoráját. Körmöczi aranyat viszesz haza -tőle a feleségednek, szent Mikulást a porontyaidnak, meglásd. Én -ismerem: derék jó ember az; muzsikáltam neki egyszer, s ő danolt hozzá. -Utoljára egy marok lázsiást adott a sipkámba. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– Rettenetes ház ez; sugá Henrik Mikhál fülébe. S a ház ura félelmes -ember. Borzalom meghálni e házban, és rettenetes szemébe nézni a ház -urának, a ki én nekem atyám. Hallgass meg engem és ne utálj meg. Gyönge -gyermekkoromban az utálat üzött el innen. Megszöktem. Irtóztam apám -mesterségétől. Vágyam volt a világban élni, emberektől szeretve, -tisztelve lenni. Elmentem úgy, hogy híremet se hallják. Koldulva, -mendikáskodva éltem panaszos kenyéren. Koplaltam és dideregtem. Jártam a -rongyban, a mit irgalomból adtak rám. Szolgáltam és tanultam. -Alázatosságra és engedelmességre szoktattam magamat. – Egyetlen jóltevőt -találtam a földön, a ki befogadott, oktatott, felnevelt és nemesitett. S -én ennek az egyetlen jóltevőmnek elloptam legdrágább kincsét, a leányát. -Nem mondtam meg neki, hogy ki az apám? ha megmondtam volna, nem adta -volna nekem a leányát. Apámnak a családi nevét senki sem ismeri. Még -nagyapja volt az, a ki ebbe a házba beköltözött, az vette át e szörnyű -hivatalt elődjétől, a kit Vihordárnak neveztek róla, s így fognak híni -ivadékról ivadékra mindenkit, a ki e ház gazdája lesz. De ő maga -emlékezik a saját nevére, s tudja jól, hogy azt rajta kívül még egy -ember viseli a világon. Az öreg Kaczenreiter gazdag ember. Sok aranyat -szerzett s azt megtakarította. Mire is költhetné el azt a bakó? Van -számára mulatság e földön? vagy pompa? Szabad-e neki birtokot vásárlani? -De nem a kincseiért jöttem én ő hozzá. Nem azért hoztalak e szomorú ház -kapujáig. Hanem azért, mert megcsaltam atyádat. Hogy apám kilétét -eltagadtam, azt adám okul, hogy ő pápista. S ez nem igaz. Ő protestans. -Canonaink szigoruak. Szülői engedély nélkül kötött házasság semmis. Nem -lehet koczkáztatnom, hogy egy napon belépjen a bakó a templomba s -megfogja palástom szegélyét s azt mondja: «Én Kaczenreiter Keresztély, -lerántalak e szent helyről tégedet, a fiamat, ki tilos házasságban élsz -egy nővel, a ki nem a tied». Nekem meg kell nyernem az atyám -beleegyezését a házasságunkhoz, különben becstelen vagyok én és te, és -házasságunk semmis. – Értesz-e engem? - -E szóra a nő felugrott fektéből s egy perczig úgy érezte, mintha ki -kellene szöknie ez ördög szánkájából, mely fut a száraz fű felett, s -aztán futni, futni, futni! a míg valami mélységbe elbukik; hanem azután -csak megadta magát, lehajtá fejét, kezeit eldugta köpenye alá s azt -mondá: - -– Engedelmes fogok lenni. - -– A mit vétettem ellened, az, hogy nagyon szerettelek. Meg fogsz-e -gyülölni érte? - -A nő ismétlé halkan. - -– Szelid leszek. - -– Nem tart tovább egy éjszakánál e megaláztatás. Biztatá őt a férje. -Holnap reggel tovább megyünk. Senki sem fogja megtudni, hogy a nagylétai -papnak ki volt az apja? Élni fogunk békességben és tiszteletben, Isten -dicséretében. - -– Amen, rebegé a nő, nagyot fohászkodva. - -A szán megérkezett az alatt a magányos ház elé. - - - - -HETEDIK FEJEZET. - -(Leiratic az haaz, ees annac gazdazzonia.) - -Ez nem olyan ház volt, mint más. Kívül a város falain magának kellett -védelmeznie magát. Először is mély árok vette körül, mely tele volt -tespedő vizzel, békalencse vont rá kérget, azon felvonóhid vezetett -keresztül a házat körül fogó palánkig; de ez a hid már fel volt vonva s -elzárta a bejáratot. A sánczkarókra mindenféle állatok bőre volt -kiakasztva szárítás végett. - -A ház falai téglából voltak rakva, vakolat nélkül. Az alsó ablakai csak -lőrések voltak, a felsők, a hány, annyiformáju és nagyságú; de mind -kettős keresztvasakkal elzárva. A hiddal szemben volt egy kapu, nehéz -tölgyfa gerendákból, keresztül-kasul futó vaspántokkal és öregfejü -szegekkel kiverve. - -A ház udvarán belől nem volt csendesség. Már messziről hallatszott az -ebvonítás, mely a közelből valóságos kutyakardallá szaporodott fel. -Lehetett ott talán husz is. - -A ház tehát már el volt zárva s ugyan könyöröghetett volna ott az árkon -kívül az elkésett utazó a bebocsáttatásért; senki se hallotta volna azt -meg, ha szerencsére ott nem lett volna a tárogatós: a ki sipjába -belefujván, azon egy olyan nótát fujt el, a milyennel szoktak a császári -hirnökök, a kik valami izenetet hoznak, a várkapuk előtt bebocsáttatást -követelni. - -A trombitaszóra aztán leereszkedett csörömpölő lánczain a felvonóhid. -Hanem a kapu még zárva maradt. A Simplex odament és rávert ököllel. - -A megujult kutyaugatáson egy rikácsoló női hang hallatszott keresztül. - -– Ki van az ajtón? - -– A létai pap, meg a felesége! Kiálta vissza a Simplex. - -Erre a kapun belül nagy csihi-puhi hallatszott, mintha a kutyákat verné -valaki szélylyel s a mint azok ordítva hátrafutottak, feltárult nagy -nyikorogva a kapu, kitátva a tág bolthajtás mély száját, melyet egy -függő lámpás világított meg belül. - -A kapufél mellett egy asszonyalak állt, nagy csomó kulcscsal a kezében. - -Magas, sugár alak volt, sárga rokolyában, a feje veres kendővel átkötve, -az alól borzasan törtek elő szénfekete hajcsomói. - -Valaha szép lehetett az asszony; hosszúdad arcza, gödrös álla és piros -orczái voltak, fekete szemöldökei és villogó szemei s magas nagy -homloka. Csakhogy mindez csupa ráncz volt már, s a homlokán a redők -olyanok voltak, mint a zsoltárban a léniázott kóta. - -– Jézus Mária, Szent Anna! oltalmazz! didergé a fuvaros; a Babura Pirka -a maga testében! - -A némber nagyot kaczagott, a mint a szánt meglátta. - -– Hát a papok is «peméten» utaznak már? Szólt durva tréfálózással; -mialatt a besikamló szánkó után két felgyürkőzött suhancz becsukta a -dörgő kaput s aztán elkezdte megint felhuzni a nyikorgó lánczokkal az -állatmódra nyivákoló hidat. - -– Sok jó estét, Pirka nenő! szólt a Simplex, megcsippentve a némber -állát. De régen nem láttuk egymást, talán rám se ismer már? - -– Huh, rebegé a hanák. Megcsipted a boszorkány állát! Bizony hátra -fordítja a fejedet az éjjel! - -– Eredj, te ördög diákja! Monda a némber. Mi hord mindig az utamban? Hát -hol az a létai pap? - -– Ott szedi le a feleségét a szánkóbul. Itthon van-e a patronus? (A -bakót «patronusnak» czimezték). - -– Hát hol volna? Ott van a laboratoriumában. De megszakállosodtál! - -– A mióta legutoljára megvendégelt Pirka nenő domika levessel. Tudja, -akkor azt igértem, hogy ha megnövök, feleségül veszem. Hát lesz e -lakodalmas kása?! - -– Bizony megnyergel még, ha sokat bolondozol vele. Inté őt a Hanák, -lovai üstökén egyet rántva. Az éjjel kantárt vet a nyakadba s ellovagol -rajtad a Kriván tetejére! - -– Lesz minden, ne busulj. Biztatá Babura Pirka Simplexet. Csak elébb a -többiek hadd zabáljanak: azután majd jőjjetek fel a konyhába. Lesz jó -vacsora. - -– Dejszen nem eszem én abból, dünynyögé a Hanák. Szent, hogy valamit -adna innom, a mitől bizonyosan sertéssé változom. - -– Legalább szebb temetésed lesz akkor, mint ha embernek maradsz; -boszantá őt a Simplex. - -De azért a Hanák csak nem volt rávehető, hogy a lovai mellől az -istállóból elmozduljon: inkább beérte a haricskapogácsával, a mit a -tarisznyában hozott. A Simplex aztán azzal tréfálta meg, hogy mikor -visszakerült hozzá éjszakára aludni, el kezdett nyeríteni, mintha már -benne volna a lóban. - -A némber legelébb is a lelkészt és feleségét vezette fel az emeletbe. - -Az épület tömör bolthajtásos folyosókból és szobákból állt, a miknek -mind vasveretes tölgyfa-ajtajaik voltak, végre ott hagyta őket egy -hatszögletű teremben, melynek hat bolthajtása középen egy karikába -futott össze s onnan függött le egy mécses. Hanem annál nagyobb világot -adott a kandalló, melyben pattogó hasábok égtek. - -Ebben a teremben semmi sem emlékeztetett a házi úr szomorú mesterségére. -Ódon szekrények álltak a fal mellett, a terem közepén egy gömbölyü -asztal, tigrisköröm alaku lábakkal, bőrrel bélelt székek; egy pohárszék -fényes czintányérokkal és kancsókkal. Semmi kép a falakon, vagy kirakott -fegyverek, a hogy más házaknál szokás. - -E teremből egy kis oldalszoba nyilt, olyan alacsony ajtóval, hogy a -belépőnek meg kellett hajtania a fejét. - -– Ez lesz a hálószobájuk; monda a gazdasszony: jó csendes hely, a hova a -kutyák lármája nem hallik. - -Babura Pirka sem ismert már rá Henrikre; pedig de sokszor megtépázták -egymást hajdan. - -A nő észrevette, hogy Mikhál öltözete össze van ázva, különösen -lábbelijeit nagyon megviselte a hegyi út. - -– Nem óhajt a tiszteletes asszony átöltözni? Kérdé szolgálatkészen. - -– Nincs mibe; felelt Mikhál. Málháinkat a rablók mind elvették; magunk a -hegyi utakon menekültünk meg előlük. - -– Az átkozottak! Talán hát jobb volna most lefekünni a meleg ágyba, s -egy kis jó forró borlevest inni. Az fölmelegítené. S nem kellene az -estelire átjönnie. - -– Köszönöm szivességét, monda Mikhál, kinek eszében volt az idejövetel -czélja: Henrik atyjának kibékítése. Én óhajtok a ház urával együtt -estelizni. - -– Igazán óhajt? kérdé a némber, összehuzva sűrű szemöldeit. Igazán nem -fél tőle? Olyan erős szíve van? No hát még jobb. - -Azzal kifordult a szobából s nem telt bele több idő, mint hogy a -házastársak annyi szót válthattak egymással, a mennyi elég volt Mikhált -felvilágosítani róla, hogy ez a Babura Pirka a háznál régi felügyelőnő; -a midőn már vissza is tért egy nyaláb női öltönynyel a karján. - -Szép nehéz selyem-rokolya volt az; sötét granátszínű: virág-füzérek -himezve a szegélyeire színes selyemmel és skofiummal: öv is volt hozzá -török szövetből és széles csipkekötény; elől aranyozott csattok -kapcsolták be a vállfüzőt. - -– Jó lesz ezt a száraz öltönyt felvenni. - -Mikhál engedte magát levetkőztetni a gazdasszonynak, s aztán engedte -magára adatni a selyem ruhát, a mit az gondosan megmelegitett elébb a -kandalló tüzénél; azután összekapcsolta a derekán szépen, a kötényt is, -az övet is felkötötte a derekára. - -– Nézze az ember, mintha csak a testére szabták volna! - -Azután a nedves saruit is kifüzte s azok helyett finom piros szattyán -csizmácskákat huzott fel a lábaira Mikhálnak. S minthogy tükör nem volt -a szobában, ő maga szolgált tükör helyett, körülnézve a vendéget. - -– Mintha csak mondva csinálták volna rá! Ne féljen lelkem tiszteletes -asszony. Nem valami komisz fraj viselte ezt. Gyönyörű szép nemes asszony -járt benne valaha. Annak is csak kétszer volt a testén. Olyan volt, mint -egy virágszál! Még a szépek között is legszebb volt. Én ütöttem le neki -magam a fejét. - -Mikhálnak összecsuklottak a térdei. - -Ő egy kivégzett nőnek a ruháit viselte már a testén! - - - - -NYOLCZADIK FEJEZET. - -Mellbenn megiratnac a vizontlaataasnac az ew ewrewmei, ees minden ember -megismeri lezen az ew aallapotiaat. - -De még ha akarta volna is Mikhál levetni azt az öltönyt, már nem volt -hozzá ideje: mert a gazdasszony azt mondá, hogy az estebéd fel van adva -s az étteremben vár a házi úr a vendégeire. - -Mikhál csak úgy odaszédült a férje vállára, mint egy álmodó s engedte -magát vezetettni ama szörnyű nagy ember elé. - -Az ebédlő semmiben sem külömbözött a másik teremtől. Épen olyan hatos -bolthajtásra épült, s fehérre volt meszelve. - -A közepén állt egy asztal; azon három teríték: párosával egymásra tett -czíntálak, két nagy öblös mázos korsó, czinfedővel, egy hólyagos kehely -vert ezüstből az egyik vendégnek, velenczei kristály a másiknak, fakupa -a háziúrnak magának. - -A házi úr ott állt már az asztal előtt, kezével széke támláját fogva. - -Magas, öles termetű alak volt, széles egyenes vállakkal; hosszú újjú -barna lengyel kabátot viselt, széles csattos övet, hosszúszárú lovag -sarukat. Kemény, szögletes vonásai voltak, fején simára nyirva a -sertekemény haj, a szakálla pedig, mely őszbe csavarodott már, hosszú -két zászlóban csüggött alá s végei az övébe voltak bedugva. Tekintete -nyugodt volt és semmi emberi érzést el nem áruló. - -Mikhál érzé férje kezén, hogy az reszket, mikor ez alak szeme elé lép; -bármennyire erőlteti is a nyugalmat. - -– Áldás békesség e házra; rebegé Henrik; mire az agg nagyot sóhajtott, -de nem viszonozta azt. - -– Tisztelendőséged a nagylétai lelkész? Ez volt az első szava Henrikhez. -Mély dörgő hang volt az, mintha az egész alak érczből volna s egész -termete hangzanék bele. - -– Én lettem kiküldve a megboldogult helyett, ki Szentgyörgy havában halt -meg. Bocsásson meg, patronus úr, hogy házánál alkalmatlankodom. - -– Nem szokatlan ez; szólt az öreg. A nagylétai lelkész gyakori vendége -szokott lenni e szomorú háznak. - -Azzal megkinálta vendégeit, hogy üljenek az asztalhoz. - -– Ez pedig a feleségem: rebegé Henrik. - -Az öreg semmi nyájasságot sem erőtetett egykedvű arczára; azt mondá -hidegen: - -– Az asszonyok szeretik a látványokat. - -Mikhál azonban, mielőtt asztalhoz ült volna, összetevé a kezeit a szék -támláján s szemeit behunyva, elimádkozá az asztaláldást. - -Az öreg összevonta szemöldeit s félrefordítá arczát. - -Leültek vacsorálni. - -Csupa növényi eledel jött az asztalra, azután meg sajt. Semmi hús. Semmi -olyan ételt nem adtak fel, a mihez kés kellett volna. Nem is volt kés az -asztalon. Bor és ser volt bőségesen. A házi úr nem kinálkozott; hanem a -gazdasszony. Az töltött Mikhál poharába sert bort; a mi helyett az -inkább vizet kért, de azt nem adtak neki. Azt mondták, hogy a szebeni -viztől golyvát kap az ember. Megkellett kóstolnia a sert. - -Az evés alatt senki sem kezdett beszédet; hanem a legelső kupa után -megszólalt a ház gazdája. - -– Tisztelendőségedet is megrabolták a gonosztevők? - -– Isten csodája által menekültünk meg magunk is. - -– Elveendik méltó jutalmukat. Holnap után meglátandja őket -tisztelendőséged. - -Henriket kétkedő bámulat fogta el e szóra. - -– Igenis. Hatot elfogtak közülök a katonák, s azok holnap után a -többivel együtt fognak kivégeztetni. - -Henrik merev tekintettel nézett az öregre. Annak az éles szemei -észrevették a csodálkozást. - -– Nos, hát nem azért küldték-e ide tisztelendőségedet, hogy a szegény -bűnösöknek, ha saját vallásbeliek találtatnak közöttük, az utolsó -vigasztalást megadja? - -Henrik arcza elsápadt. - -Az öreg sejtett valamit. - -– Mert hogy ez a hivatal nem a legkellemetesebb. Jelen lenni azoknál a -szomorú jeleneteknél, a bünösök oldala mellett: ezt nem minden lelkész -szereti. A pápisták részéről az eperjesi franciscanusokat szokták -rendesen kiküldeni, a lutheranusoknál a nagylétai lelkészt. Ez az -ekklézsia együtt jár ezzel a hivatallal. A nagylétai lelkész szokott -minden ily szomorú alkalomnál együtt ülni a gyászszekéren velem, a -bűnössel szemközt. Azért rendesen ennek a háznak a vendége szokott -lenni. - -Henrik azt hitte, hogy rászakadnak az ősi ház boltozatjai. Ezt ő nem -tudta eddig. Homlokáról kezdte törülni az izzadtságot. - -– Nem tudta volna azt tisztelendőséged eddigelé? Hogy a létai lelkész -fekete talárja és a szebeni «végbiró» veres csuhája egymáshoz tartozó -tárgyak? Elhallgatták volna az esperesek tisztelendőséged előtt, mikor a -fárája beneficiumait előszámlálták: egy dénár minden keresztelésért, egy -máriás minden temetésért, azt, hogy «és egy körmöczi arany minden -szegény bűnösnek adott utolsó vigasztalásért:» Hisz ez a jövedelmének a -«bakja». - -– Valóban nem kérdezősködtem a világi jótétemények felől. Hebegé Henrik. -Én csak lelki hivatásomra gondoltam. - -– De hát ha nem azért jött tisztelendőséged a holnap utáni vásár -előnapjára, hogy a végrehajtandó itéleteknél mint lelki atya fungáljon: -akkor minek köszönheti az én szomorú házam ezt a szerencsét? - -Mikhál bátorítólag tekinte Henrik szemébe s inte neki, hogy itt már az -idő mindent megvallani. - -– Elmondom az én történetemet, patronus úr; kezdett hozzá Henrik. Én ez -előtt tíz évvel, kora gyermekségemben, megszöktem az atyám házától. -Atyám szeretett, jó volt hozzám, egyetlen fia voltam: és én mégis -elhagytam őt; mert nem akartam az ő mesterségét folytatni; mert -magasabbra vágytam; tudományos, lelki pálya volt a kivánságom. Tíz évig -nem tudattam atyámmal, hol vagyok? Ez idő alatt sokat kiálltam, sok -nyomort eltűrtem, de meg volt érte a jutalmam a tudományok útján való -gyarapodásomban. Mindig első voltam tanuló társaim között. Nagy urak -úrfiai, papok gyermekei ültek velem egy padban, szegény mendikás -diákkal; de előttem nem ült soha egy is. Valamennyit levetettem. -Tanárok, esperesek kedvencze lettem. Mikor szónokolni felmentem a -kathedrába, a nép áhítattal leste szavaimat s senki nem aludt, ha én -prédikáltam. Fiatalon, alig huszonnégy esztendős fővel már -megválasztottak rendes lelkésznek s a superintendens megerősítette a -választást, a nélkül, hogy elébb káplánnak küldött volna ki, a mi a -legnagyobb kitüntetés, a mi theologust érhet. A lelkészi vizsgán úgy -feleltem, hogy a consistorium azt kiáltotta rá: «eminentissime!» S -végre, hogy fel legyen téve fáradságos életemnek koronája, jóltevő -pártfogóm és tanárom, a nagytudományú, hirhedett Frölich Dávid tudor -megtetézte életemnek boldogságát az által, hogy egyetlen leányát, -Mikhált hozzám adá hitvestársul. Ekkor elhatározám magamban rég -elhagyott atyámat felkeresni szomorú magányosságában, ki engemet már rég -halottnak hisz s bús elhagyatottságban éli öregségének napjait. Mondám -szeretett kedvesemnek: keressük fel az én jó öregemet; lepjük meg idegen -képében. Első utunk legyen ő hozzá. Kedvesem ráállt e kivánságomra; az -esküvő utáni napon rögtön útra keltünk, hogy atyámat meglátogassuk. -Útközben azonban megtámadták karavánunkat a rablók, lovunkat, -öszvérünket elvették; mi magunk, jó emberek által kalauzolva menekültünk -a hegyeken keresztül nagy kerülővel; később egy ügyetlen szánnal -másztunk tovább. Az idő ránk esteledett. A város kapuit bezárva -találtuk. A rablóktól féltünkben nem mertünk kinn a szabadban meghálni -éjszakára. Megláttuk e házat a városon kívül. Bebocsáttatást kértünk. -Megnyertük azt. És most bocsánatot kérünk a háborgatásért. - -A ház ura folyvást a beszélő ajkait nézte, a míg az mesélt előtte. - -– Tehát csak a véletlen hozta ide tisztelendőségedet? - -Henriknek az ajka megtagadta az «igen»-t; csak a fejével bólintott, -mintha nem épen olyan nagy bűn volna az, ha az ember az egész fejével -hazudik, mintha csak a szájával teszi azt. - -– És így a míg atyjának áldását meg nem nyerte tisztelendőséged, addig -nem is vehette el házas élete boldogságának földi örömeit? kérdé a házi -úr, tanuságot téve e mondásával mind a prosodiában, mind az egyházi -canonokban való jártassága felől. - -– Melyet azonban még e napon meg fogok nyerni; mert íme itthon vagyok az -én atyám házánál. Az én nevem Kaczenreiter Henrik!… - -E szónál fölállt az ifjú férj helyéről. - -A gyönge nő pedig, hitvesi hűségének teljes odaadó érzésével borult oda -az apa lábaihoz, megragadá annak kezét és megcsókolá azt. - -Megcsókolta a Vihodár kezét! - -Igazán, forrón, odatapadó ajkakkal csókolá meg azt a kezet, a mit nem -szokás csókolgatni. - - - - -KILENCZEDIK FEJEZET. - -(Mellnec rendeen az kegies athia megdorgaalia wala kemeen ziwwel az ew -elteewedetth magzattiat, ees vtoliaara bochaanathiaat adia leezen az -megteerewnec.) - -Mikor Kaczenreiter Keresztély az ifju nő csókját megérzé kezén, -háromszor felsziszszent, fogai közé szíva a levegőt: «szh – szh – szh!» - -Aztán Henrik is odaakart hozzá lépni, hanem az öreg kinyujtá hosszú -kezét s fiának vállára téve, visszanyomta azt a székébe; mintha egy vas -emelőrúd nyomta volna le, a ki nem ismer ellenállást. - -Az öregnek csak Mikhál számára volt szava. - -– Tehát nem azért jött ide ez a gyönge teremtés, hogy ama szomorú -látványt megnézze? Ezt szeretem. Rendesen több ott az asszony, mint a -férfi és fiatalok is. Mi a neve? «Mikhál». És ezé itt? «Henrik». Régen -hallottam ezt. - -Azzal fölkelt az asztal mellől. - -Mikhál pedig még mindig kezében tartá azt a vas kezet s úgy kulcsolá -össze az ujjait, hogy Keresztély keze ott maradt közöttük, úgy rebegé el -az asztaláldást. Az öreg pedig félrefordítá a fejét az imádkozás alatt. - -És azután kihuzta a kezét a Mikhál kezéből s minthogy az még mindig ott -térdelt a lábainál, mintha várna valamit, az öreg lehajtá a dolmánya -ujjainak hosszú hajtókáját, hogy az egész a körme hegyéig eltakarta azt, -s úgy tette a kezét a Mikhál fejére, nehogy a csupasz tenyere érintse -valahogy ezt az ártatlan fejet. - -A mire aztán a Mikhál felállt a térdéről. - -De a fiának nem nyujtá kezét a patronus. - -Ellenben, a mint a gazdasszony bejött ismét a terembe, hogy elszedje a -terített asztalt, azt mondá neki, hogy csak hagyja azt abba s elébbvaló -dolgának tekintse ezt a gyönge teremtést a hálószobájába vezetni, jó -ágyat csináljon neki, fektesse le, gyönge dajka módjára altassa el. A -tiszteletes még itt marad egy pár szóra. - -Mikhál megköszönte a kegyes gondoskodást s aztán kezét nyújtá férjének, -félénken kérdezve: - -– De te is utánam jösz nemsokára? - -Mire Henrik illendően azt felelte: - -– Mihelyt atyám áldását kinyerhetem. - -A Babura Pirka ebből a szóból tudta meg, hogy a lelkész a patronusnak a -fia. - -A mint a nehéz ajtók egymás után becsukódtak az eltávozott asszony -nyomában, Kaczenreiter Keresztély azt mondá fiának: - -– Jöjj velem. - -Azzal az oldaltáskájából kivett egy duplatollú kulcsot s azzal egy -fortélyos závárt felnyitott egy alacsony vasajtón s azt feltárta. Az -ajtón túl csigalépcső látszott, mely egy toronyba vezetett föl. - -Régi időkből tudta már Henrik, hogy az öreg ebben a toronyban tartja a -kincseit, a hol azokhoz semmi tolvajkéz hozzá nem férhet, s annál fogva -kedvező jelnek vette, hogy az öreg által oda idéztetik. - -– Vedd a mécsest és eredj előre. - -Henrik felvette a két lángú mécstartót s előre ment a lépcsőn, az öreg -azonban bezárta kettejük után a vasajtót. - -A mint tizenkét fokon fellépdeltek, egy nagy kerek kamarába jutottak el. -Az a kamara pedig körül volt rakva a patronusnak nem a kincseivel, hanem -a mestersége minden eszközével, a hogy azokat amaz időkben dívó -kínzásokra, életkioltásra használták; de a miknek leirásával az a nélkül -is elszomorító történetet még iszonytatóbbá tenni nem akarjuk. Most már -csak múzeumokban láthatók ezek az eszközök, s az emberek megjavítására -más szereket gondoltak ki embertársaik. - -Henrik azonban borzadozva tekinte szét e rémséges arsenálon, s nem tudta -elgondolni, hogy mit akarhat az öreg vele ezen a helyen. - -A patronus nem soká hagyta őt ez iránt kétségben. A kamra falára -akasztva függött egy ölnyi hosszúságú pallos, két kézre való -fogantyúval, fekete bőr tokban. Azt az öreg leakasztá a fogasról, -kikapcsolta a tokot, melyben piros bársony bélés között hevert a -tükörfényességű széles fegyver, melynek a két éle homorú volt már a sok -köszörüléstől. Azt kivette belőle. S akkor azt mondá a fiának hideg, -nyugodt hangon: - -– Térdepelj le. Imádkozzál. Meghalsz. - -– Atyám! kiálta Henrik megrettenve. - -– Nem atyád. Bírád és bakód! - -– De hát miért akarsz engem megölni? - -– Azért, mert negyven év óta vagyok bakó; ez alatt sok gonosztevőt -elküldtem a másvilágra; de ilyen rettenetes gazember, mint te vagy, még -nem került a kezem ügyébe. - -– Mit vétettem én? kérdé megrettenve Henrik. - -– Együtt és egy csoportban vétetted mindazt, a mi másokat különszedve is -a vérpadra vitt. Tolvaj vagy! Megloptad a jóltevődet, ki házába -befogadott. Álarczos vagy! Megtagadtad apádat. Istenkáromló vagy: -hozzányultál az oltári szentséghez, tudva, hogy az a te kezedtől -megfertőztetik. Gyilkos vagy: kétszeresen apagyilkos és feleséggyilkos; -mert soha kegyetlenebbül még ember meg nem volt ölve, mint a hogy -megöltél te engemet, ezt az ártatlan asszonyt és ennek az apját. Meg -kell neked halnod. - -– De ha vétkes vagyok, akkor állítsanak bírám elé! Nem bánom, olvassák -rám a törvényt, s ítéljen fölöttem a törvényszék. - -– Semmi beszéd. A te számodra nincs törvény. Az országnak van egy -határozata, mely szól a «martalóczok»-ról, a kik embert lopnak. Azt -mondja e decretum, hogy a hol egy martalócz tetten kapatik, hogy férfit -vagy leányt ellopott, ne vitessék semmi bíró elé, hanem egyenesen a -bakóhoz; az legyen a bírája s válaszszon számára a halál nemei közül. Te -pedig martalócz vagy. Leányt loptál. Tetten kapattál. És én kegyelmes -bírád akarok lenni, midőn csak fejvételre itéllek. Vetkőzzél le és -térdepelj! - -Henrik összeszedte minden bátorságát. El kezdett mosolyogni. Azt hitte, -az öreg csak tréfál vele: meg akarja rémíteni. - -– Jól van öregem: eleget rámijesztettél már. Untig volt a tréfából. Én -se nem öltem, se nem raboltam. Apagyilkos épen nem vagyok. Tisztelem -apámat; különben nem volnék most itten. Azért kérlek, add atyai -áldásodat s bocsáss a feleségemhez, a ki önkényt követett s nyugtalanúl -vár rám. - -– A leány, kit elhoztál magaddal, nem feleséged és hiába vár reád. -Hajnalban erős kiséret mellett visszaküldöm őt atyjához, a te -halálhíreddel együtt. - -E szóra dühbe jött a fiu. Elbízta magát testi erejében, a mivel -bajtársai előtt olyan nagyra volt s elkeseredésében rárohant az öregre. -Azt hitte, hogy kifogja a kezéből facsarni a pallost, utat tör magának -ebből a kelepczéből s a hogy meg tudott ugrani tíz év előtt -padlásablakon át, sánczpalánkon, vizárkon keresztül, újra megkisérti az -egérutat; azonban nagyon rosszúl számított. Az öregnek a balkarja elég -volt, hogy őt mellberagadva, mint egy macskafiut, a kamra tulsó oldalára -hajítsa, a hol fejét a falba csapva, összerogyott. - -– Még csak ez volt hátra! dörgé az öreg, meg se melegedve. Hogy fel merd -a kezedet emelni a te urad és bírád: a te apád ellen! Ezer-egy eset -közül az első, hogy az elitélt birokra merjen kelni a bakóval. -Lelkipásztor! Melyik bibliából tanultad ezt? - -A megalázott ember e kudarcz után minden lelki erejét elveszté. A hős, -ki magánál erősebb emberre akadt, a lelki harczra sem érzé magát többé -erősnek; térden csúszott oda atyjához és zokogva könyörgött: - -– Atyám! Kegyelem! Egyetlen fiad vagyok. - -– Egyetlen fiam: ki apját megcsufolta! Te elszöktél tőlem. Azt mondtad: -«az apám becstelen mesterséget űz: nem osztozom sorsában». Igaz, mert -úgy van! Én az emberi fajzat szenyjét tisztogatom. A kezem nem lehet -fehér, mint a liliom. Minden, a mi piszok, a mi förtelem, a mi utálat, -engemet hí, hogy irtsam el. Irtóztató sors. De egynek viselni kell azt -százezerek között. Úgy terem a rossz ember, mint a kigyótojás. Te magad -láttad őket. Körül voltál tőlük fogva: tapasztaltad, milyen hatalmasok? -Pedig már e pallos félig elkopott az irtásukban. Egy pokolnak a -pinczéjét már magam töltöttem meg elkárhozottakkal. Mégis egyre nőnek, -mint a mérges gomba. Ama bitófák nélkül az ördög birodalma kerülne -felyül ebben az országban. Nekem is irtózat éjjelem-nappalom s nem -szeretem magamat, a mikor egyedül vagyok. És mikor elalszom, egynek ott -kell állni az ágyamnál, hogy felköltsön, mikor álmodom; mert azok -rettenetes álmok! Le is tettem már egyszer e hivatalról, mert harmincz -évi szolgálat után a király kegyelme feloldja a bakót s a királyi levél -«becsületesnek» hirdeti ki őt, harmincz évi utáltatás után. De a mint -kezemet letettem a pallos nyeléről, félév mulva nem lehetett utazni e -vidéken, s a városokból fényes nappal elrabolták az asszonyokat s a -gonosztevők oda mentek tánczolni a feltört templomokba. És én újra -visszamentem «dolgozni a vérben». Irtóztató munka. Ember elbújik, kutya -vonít, legelő gulya szétszalad, ha közeledni lát, ha megérez messziről; -a templomban nincsen számomra szék, a városban nincsen számomra nyitva -ajtó. A jók még jobban utálnak, mint a rosszak. De az mind nem fáj -nekem. Egyedül az fáj, hogy a tulajdon fiam is megutált engem! A -másvilágon ezeregy rémalak, a ki ott rám vár, hogy levágott fejét hozzám -vágja, nem fog megriasztani, hanem a tulajdon fiam, a ki arczul fog -ütni, az lesújt a pokolra! - -– Nem atyám! szólt közbe Henrik. Esküszöm neked az élő Istenre, nem -utállak meg. Te is az emberiségnek szolgálsz. Nem itéllek meg érte. De -én nekem nem adott oly erős szívet az ég. Én az engesztelés, a javítás -missióját választottam. Én is azt a rosszat akarom irtani, a mit te -irtasz, de nem vassal, hanem Isten igéjével és mind a kettőnk küldetése -Istentől jő. - -– Hát te azt hiszed, hogy ez megfér együtt? Hogy apád bakó legyen, te -meg lelkipásztor? Hogy mikor az Úr vacsoráját osztod, reszketve nézzen -minden ember a kezedre, ha nincs-e rajta az apádtól öröklött vérjegy? -hogy eklézsiádban a gyermekek lángfolt anyajegyekkel jöjjenek a világra? -Hogy a csőcselék ujjongva kiabáljon utánunk, mikor együtt megyünk ama -gyászszekéren: «ahol megy a bakó meg a fia: a pap! Az öreg kettévágja a -bűnöst, s a fia összeragasztja a lelkét!» s aztán kaczagjanak az én -palloscsapásomon, úgy mint a te imádságodon? Vagy nem azt akarod? Hanem -eltagadni továbbra is, hogy ki volt az apád? Mindennap egyet hazudni -elébb és azután felmenni a szószékbe és hirdetni az örök igazságot. Nem -akadna a torkodon ez a szó: «Miatyánk?» Esketnél másokat és esküdnél -hamisan magad? Prédikálnál az ötödik parancsolatról, s nem suttognának a -füledbe az ördögök ez alatt? Hirdetnéd a halottak fölött a föltámadást -és rettegve gondolná reá, vajha az apád föl ne támadjon halottaiból, a -kit eltemettél? Maradj veszteg. Tartsd egyenesen magadat. Végezzünk! - -Az ifju roskadozva keresett támaszt félkezével a földön. - -S a hideg kő mintha megszánta volna. Alant, a mély boltozat alul csendes -énekhang zengett fel, gyöngéd női hang zsolozsmája, az ismert esti ének: - - «Szeretem és áldom az Ur Istent, - Mert meghallgatá az én kérésemet: - Könyörgésemre hajtá kegyes fülét; - Melyért imádom őtet örökké.» - -Az ifju elkezdett zokogni. Az apa a pallosra támaszkodott két kezével. - -Azután sokáig hallgatott. - -Nem akart az estima alatt megszólalni. - -Fia odaveté magát a földre zokogva, s arczával nedvesíté a kőlapokat. - -– Akarsz élni? Kérdé halkan az apa. - -Henrik repeső örömmel emelkedék fel a földről. Ez a meghatott hang -bizonyossá tette a felől, hogy a halálos harag engesztelődéstől kezd -lágyulni. - -– Szánod azt a nyomorult teremtést? Kérdezé az apa. - -– Szeretem őt, mint a lelkemet. - -– Csak azt kérdeztem, hogy szánod-e? Többet ne vallj. - -– Úgy van. - -– Sajnálod az apádat? - -– Szeretlek és tisztellek. - -– Ne mondj olyan sokat! Csak a mit kérdeztem, arra felelj! - -– Isten látja lelkemet, hogy úgy van. - -– Sokszor viseled nyelveden annak a nagy úrnak a nevét! Tehát ha -szeretsz élni, ha sajnálsz engem, ha szánod azt a szegény teremtést, -akkor kelj fel. Ne sírj. Az nem hozzád illő. Férfi vagy. Vesd le ezt az -öltönyt. Itt van másik. Vedd fel azt. Azután jer velem, a hová vezetlek. - -Henrik leveté a fekete tógát, felvette a vászonzubbonyt, melyet az öreg -vett elő számára egy fali szekrényből. A zubbony egyszerű volt, minden -gomb és csatt nélkül. Egy bőrtüsző kellett csak hozzá, mely azt -összeszorítsa. Henrik jól látá, hogy az öreg ugyanazon fali szekrényből -kétszáz aranyat kiszámlál s azt a tüszőbe csusztatja. Aztán felcsatolja -azt a fia derekára: «ez a tied». S aztán int neki, hogy vegye fel a -mécstartót s ismét előbocsátja maga előtt, a csigalépcsőn lefelé. Ő maga -viszi a pallost magával. - -Magában arra gondolt Henrik, hogy csak ezuttal szépen megszabadulhasson -az öregtől, többet ugyan nem fog a háza tájára jönni soha, a míg életben -tudja. - -S az öreg tudta jól, hogy a fia most erre gondol. S tett róla, hogy az -meg ne tehesse azt, a mire gondol. - - - - -TIZEDIK FEJEZET. - -(Melbenn elmondatnac az maas azzoni aallatnak heaabawalo zvgolodaasai az -zeep welaagi rend ellen.) - -A szép Mikhálnak minden legkisebb porczikája reszketett, mikor a -gazdasszony levetkőzteté, hogy lefektesse az ágyba. - -A Babura Pirka mindenféle jót akart vele tenni: fedőt melegített volna, -sós korpát melegített volna, ezerjófüvet főzött volna neki, de Mikhál -minderre azt mondta, hogy nem kell: nem a fázástól reszket ő, hanem – -valami mástól. - -A Pirka azt is elértette. Kivált mikor Mikhál elmondta neki, hogy még -csak két napos házasok és még soha sem volt a férjével egyedül. - -Leült hát az ágya mellé, mikor lefekteté az asszonyt, és annak a picziny -fehér lábait a kezével el kezdé dörzsölni. Azt mondta, hogy az jó az -álmatlanság, meg a szívbeli nyughatatlanság ellen, ha valakinek a lábait -dörzsölgetik. - -– Az én kezem pedig sikeres kéz, mondá a Pirka, mert én hetedik -gyereknek születtem, aztán most boszorkány vagyok. - -Valami rosznevelésű nő elnevette volna magát erre a szóra: Mikhál pedig -valami olyan bámulattal tekintett a Pirkára, mely közelebb volt a -tisztelethez, mint a félelemhez. Ő még soha sem látott boszorkányt. - -A Pirkának pedig tetszett az, hogy Mikhál imára kulcsolva teszi a kezeit -a keblére. - -– Az ám, most boszorkány vagyok. A kivel akarom, jót teszek: a kivel -akarom, roszat teszek. De még a kivel jót teszek is, az is megbánja. Az -előtt én is hóhér felesége voltam. Nekem tetszett az a mesterség. Csak -azt csudálom, hogyan engedheti az a biró másnak, hogy a kit ő -megkinzásra, megölésre itélt, azt ne maga kinozza meg, ne maga ölje meg. -Mikor az, hogy egy eleven embert holttá tenni parancsolt, csakugyan az ő -lelkét terheli, ha van lelke; ő számol róla a más világon, ha van más -világ; hát azt a gyönyörüséget mért engedi másnak, hogy el is végezze a -mit itélt? Ha én császár volnék, úgy rendelném, hogy a biró maga legyen -a hóhér is. Én mindig ott jártam az urammal, mikor dolgozott. Egy -alkalomról el nem maradtam volna. Ha asszonynyal volt dolga, annak én -vágtam le a haját ollóval. De szép hajakat vágtam le! Mikor az uram -meghalt, (egy veszett kutya harapta meg: abba halt bele) magam -folytattam a mesterséget egy legénynyel. A legényem, nagy, hórihorgas -kamasz, csuffá tett egyszer a piaczon; nem tudott semmire menni a -munkával: aztán magam kaptam ki a kezéből az eszközt, én végeztem -helyette. Ezért aztán elvették tőlem a mesterséget, elcsaptak; azt -mondták, nem asszony kézbe való a kard. Ugy kerültem ide szolgálatba -Vihodárhoz. Az se kapna más asszonycselédet a házához: én sem kaptam -volna más gazdát, a ki befogadjon. Hej de hidegek a piczi lábacskái! Ne -meséljek valami szépet, galambom? - -A galamb szóról eszébe jutott Mikhálnak az ő kedvenczkéje, a ki most is -a táskájában kuttog s arra kérte a Pirkát, hogy vegye ki onnan a szegény -állatot s adjon neki valamit enni és inni. Volt annak a számára tiszta -buza is eltéve. - -– Jaj szivecském, nem marad ám meg a galamb ennél a háznál. Annyi -vércse, bagoly van ennek a hiujában, hogy azoknak a vijjongatásaitól is -meghal az ilyen félénk teremtés. Ha pedig megmarad az ilyen -nősténygalamb, aztán párja nélkül tojást tesz le, s azt kikölti, hát -abból lidércz lesz. - -A babona ragadós. Mikhál már kezdett tőle félni, hogy a galambja -lidérczet talál kikölteni. - -Bántotta a veszedelmes kiváncsiság, megtudni azt, a mi előtte -ismeretlen. Ez az asszony volt az egyedüli némber a háznál. S akármilyen -nő, mégis csak ragaszkodik ahhoz a másik nő; kivált egy ilyen háznál. -Mert előtte beszélni. - -A Pirka megetette, megitatta a galambot s azzal megint visszarejtette a -táskába, jobb annak ott. - -Mikor ismét betakargatta a meleg dunnával, medvebőrrel a szép asszonyt, -észrevette a nyakában azt a kis selyem tarsolykát s erre dühösen kezdtek -villogni a szemei. Azt gondolta, hogy amulet, a mi a boszorkányok -hatalma ellen van kitalálva. Mikhál aztán mondá neki, hogy az pestis -üző, semmi más. - -Erre elnevette magát a Pirka. - -– Nincs itt arra semmi szükség. Ebbe a házba nem üt be a pestis soha. -Nagy egyptomi ragály idején mind a hóhér a sírásó. Egy se halt még bele. - -– Hogy lehet az? - -– Hát nem tudja? Konvencziójuk van a halállal. - -(Ezt ugyan nem kell elhinni; hanem az olyan embereken, a kiknek az -idegeik el vannak fásulva, nem fog olyan könnyen a ragály.) - -– Szegény jó anyám emléke; sóhajta Mikhál, ajkához szorítva a selyem -vánkosát. - -– Ne tegye azt. Inté a némber. Valahányszor az emléket megcsókolják, a -halott mindig egyet fordúl a sírjában. - -Erre aztán Mikhálnak olyan kedve támadt kisírni magát. - -– No no, gyöngyvirágom! Ne olyan keservesen! Mondjak valami szép mesét? -Miről meséljek? A bányarémről, vagy a hegyi törpékről? Elmondjam a -«Szalonnavár» történetét? Nem hallotta még? - -Mikhál felhagyott a zokogással. Azt kivánta a Pirkától, hogy mondja el -neki annak az asszonynak a történetét, a kinek a ruháit ő rá feladta. - -– Jaj, lelkem, az igen szomorú történet. Attól maga nem fog elalhatni. -De azért csak mégis elmondom hát. Gyönyörű szép asszony volt az; nemes -házból való egyetlen leány. Férjhez adták egy lengyel úrhoz, a kit nem -szeretett. Hanem mást szeretett. Egy szép barna magyar legényt. Nem is -tartotta magát tőle távol. Egyszer a lengyel nemes meglát egy szép -gránátszín selyem ruhát a feleségén. Kérdi tőle: hol vette az asszonyom -ezt a szép selyem ruhát? Azt mondta az asszony: «Az anyám küldte -Szikszóról a nevem napjára.» Az ura nem sajnált elmenni Szikszóra, -megkérdezni a napától, hogy ő küldte-e leányának azt a szép zöld -köntöst? Visszajött megint a feleségéhez. «Asszonyom, az anyád azt -mondá, hogy igen is, ő küldte neked a szép zöld köntöst. Te is hazudtál, -az anyád is hazudott. Valld meg, kitől kaptad azt a szép ruhát?» Akkor -azt mondta neki az asszony, hogy maga vette azt lembergi vásáron ungvári -örménytől, a maga pénzéből. Az ura nem sajnált lemenni Ungvárra, -felkereste az örményt, megkérdezte tőle: nála vette-e a felesége azt a -szép buzavirágszín köntöst? Megint csak hazajött, elővette az asszonyt: -«Feleség, feleség, nem mondtál igazat; az örmény is utánad hazudott: azt -mondta, nála vetted a buzavirágszín köntöst.» Ekkor aztán az asszony -csak megvallotta, hogy a kedvesétől kapta a granátszin ruhát. Ez lett a -halála. Bizony elitélték ezért fejvesztésre. Ebben a szép ruhában -kellett neki a vesztőhelyre kijönni, ott levetni magáról s felvenni a -szőrzubbonyt. Soha se látott még senki olyan szép termetet, oly gyönyörű -fejet, oly fehér nyakat. Ekkor történt velem az, a miről már beszéltem. -Mikor az öreg legényem kezébe vette a pallost, s azzal meglátta maga -előtt a szép teremtést, csak elzöldült az arcza, a szeme elmeredt, -elkezdett reszketni, utoljára, mintha a nehézség törte volna ki, -keresztül bukott a pallosban s leesett a padról fejtetőre. Ekkor a -kisebbik legényemnek adtam a kezébe a pallost. Az meg azt tette, hogy -térdre esett a térdeplő asszony mellé, s a kard markolatát, mint a -feszületet tartva maga elé két kézzel, elkezdé imádkozni az «Ave -Maria»-t. A birák elszörnyedtek; a lengyel nemes, a ki ott állt -közelben, elkezdett szitkozódni, gyávának, pipogyának nevezve mindenkit, -a ki «Venger» földön lakik s leköpte a vérpadomat. Erre én dühbe jöttem. -Felkaptam a pallost, s egy csapással leütöttem a felesége fejét, s -azután felkaptam azt a fejére feltüzött kontyánál fogva, odavágtam az -arczához: «nesze polyák, vidd haza a magadét!» Ezért csaptak el azután. - -Mikhál teste borzongott a meleg takaró alatt is. - -– Milyen soká jön Henrik; suttogá halk szóval. - -– Majd én kimegyek, szép báránykám, s hallgatózom az ajtón, mit -beszélnek az öreggel? - -A Pirka kiment az étterembe, a vasajtón keresztül hallgatózni, mi -történik a toronyban? Mikhál pedig ez alatt elzengé szépen a maga esteli -zsolozsmáját; a mi felhangzott a toronyba is. - -Nem sokára azután visszatért a Babura Pirka Mikhálhoz, azt sugva neki, -ravasz vigyorgással: - -– Ne busuljon, drága kincsem. Már kiengesztelődött az öreg, most -csókolódnak. - -Hanem még azután sokáig nem jött Henrik a nejéhez. - -Az a sok kutya úgy üvöltött az udvaron. - -A vastag boltozaton és a kettős folyosó falán keresztül is áthangzott -még ez a szomorú zürhang Mikhál szobájáig. - -– Majd elhallgatnak azok nem soká; biztatá őt a némber. - -Mikhál aztán, hogy szelidebb gondolatokon pihentesse meg lelkét, azt -kérdezte, hogy van-e a háznál kert. - -– Nem lehet azt itt csinálni, liliomszálom, felelt a Pirka. Nem marad -itt meg se virág, se fa. Próbálta azt a patronus felesége is. Az első -nyáron minden fának az ága visszafelé görbült, mintha visszaakarna menni -a földbe s a virágok gyökerét kirágta a féreg. Nem marad itt meg más, -csak a gyepübodza: annak is veres bogyója lesz. - -E közben a kutyák üvöltő kardala kezdett gyérülni. Mintha kevesbednének -az énekesek. - -– De soká jön Henrik! sóhajt az asszony. - -– Mingyárt jön már, tulipántom, édes! - -Csak két kutya üvöltött még oda lent átkozott párdalt. - -A Pirka mosolygott, szemöldeit hegyesen fel-felrándítva. - -– Mingyárt itt lesz már a «tiszteletes». - -Csak egy kutya üvöltött még odalenn, kétségbeesett magánydalt az -éjszakában. A meglódult vihar rázta az ablaktáblákat dühödten. - -Egyszer aztán az utolsó is, mintha kettévágták volna a szavát, úgy -elhallgatott. - -A Pirka alattomos kunczogással mondá: - -– No most mindjárt itt lesz «a mester». - -Mikhál mindez elidegenítő jelenetek alatt csak azzal vigasztalta magát, -hogy hiszen mind nem tart ez tovább egy napnál. Egy nap, egy éjszaka még -a siralomházban sem sok; egyszer majd csak vége szakad. Ha ezt kiállta, -tovább mennek. Lesz otthonuk. Csendes, nyugadalmas papi lak. Ott azután -majd lesz virágos kert is, a galamb számára is galambház. - -A Babura Pirka pedig jól jövendölt. A mint a kutyák elhallgattak végkép, -a hosszú folyosón férfilépések közelítettek a hálószoba ajtaja felé; -mire a Pirka czigány nyelven mondott valami büvmondást Mikhálnak, a mit -az nem értett; valami czigány áldás lehetett az, s azzal elkotródott a -szobából. - -Nyomban utána belépett Henrik. - -Első dolga volt a mécsest eloltani, hogy a felesége ne láthassa az -arczát. - -Azután levetkőzött és letette magát ő is. - -Egy fekhelyük volt. - -Henrik ledobta magáról a medvebőr takarót. Agyon volt izzadva. - -A fiatal asszony didergett s fogai vaczogtak. Összehúzta magát, mint egy -sűn és nem merte behunyni szemeit. Hogy el ne aludjék, folyvást mondta -magában a «kétszer kettő: négy»-et. - -Henriknek pedig forrósága volt: egyre hánykolódott a fekhelyén és -nagyokat sóhajtott, fohászkodott: «Jézus, Mária, Szent József!» s ha egy -perczre eltalálta nyomni az álom, úgy tett, mintha fojtogatnák, s aztán -nagyot rugott a lábával, majd szétütötte a nyoszolyát. - -A nő didergett, a férj nyögött, a vihar rázta az ablaktáblákat, a -háztetőkön csikorogtak a szélvitorlák, a hiú alatt sikoltozott a kuvik. -Ebben telt le az éjszaka. - -Hajnal felé nyomta el csak az álom a nő fáradt szempilláit, ki már két -éjszakát virrasztott át s akkor aztán aludt, rémséges látásoktól -gyötörve egész addig, a míg késő reggel be nem jött hozzá a Babura -Pirka. - -A gazdasszony egy virágos mázu csészében párolgó borlevest hozott az -ébredő asszony számára. - -Mikhál az alvás után még fáradtabbnak érzé magát, mint az előtt. - -Szomjas volt. És minden tagja fájt. - -Jó néven vette, hogy valami italt hozott a számára a Pirka. - -Nem törődött vele, hogy az boszorkány, s nem sokat kérdezte, hogy attól -az italtól, a mit készített, nem változik-e át valami mássá, mint a mi -eddigelé volt? - -Kiitta a csészét fenékig. - -Akkor azt látva, hogy már egyedül van a fekhelyén, azt kérdé a Babura -Pirkától: - -– Hol van az én uram? - -Mire a Pirka azt felelte neki: - -– Bement a városba az apjával. - -– S mit csinál a városban az én uram? Kérdezé tovább a szép Mikhál. - -– Kutyákat segít fogni az apjának… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -TIZENEGYEDIK FEJEZET. - -(Melyben leraizoltatic, mill zewrniev naghi wezedelem leezen abbol, ha -az azzoniaallat ninchen megeleegedwe az ew sorsaawal ees nem -engedelmeskedic az ew hitews taarsaanac.) - -A szép Mikhál még sem halt szörnyet erre a szóra. - -Egy ideig azt várta, hogy a szive most mingyárt meg fog állani és nem -ver többet és hogy az egész világ el fog sötétülni körülötte; még az -ujjai hegyében is érezte azt a rémületet, a mi a szivét elszorította. -Aztán visszatartotta a lélekzetét, azt hitte, hogy úgy is meglehet -halni. - -Aztán csak rájött, hogy a halált nem adják olyan könnyen! - -Már mégis úgy kell lenni, hogy az a vajákos asszony valamit adott be -neki abban az italban, a mitől olyan rögtön elváltozzék: valami varázsló -szert; mert különben nem jöhettek volna ilyen gondolatjai; a miket nem -csak magában, de az ágy szélére ülve félig öltözetlen el is mondott: -talán a jelenlevő asszonynak, talán csak a láthatatlanoknak, talán csak -a saját öt ujja hegyének, a mire az ajkát támasztá, a térdére -könyökölve. - -«Tehát mire való a bölcsek minden tudománya? A szentek mondásai. A -horoscop. Az égi aspectusok! Hogy adnád te a kezedet, te! egy lelkész -leánya, egy olyan férfinak, a kinek az apja vérben dolgozott? S ő is azt -fogja tenni, a mit az apja. Örök vérontás munkájába temetnéd-e el az -életedet? Mindennap vérre ébredni, vérrel feküdni le! Mindennap érezni a -vért annak a kezén, a ki megölel! Hozzá kötve lenni egy emberhez, a -kinek a hivatala az, hogy Isten teremtéseit, miknek az Ur életet adott, -erőszakos kézzel leölje! Ah, csak juhok és tulkok véréről volt pedig -szó!» - -«Mire való tehát a bölcsek minden tudománya, ha így megeshetnek?» - -«Az az önmozgó kutya nem hiába csóválta a farkát s öltötte a nyelvét -egyremásra: tudta, hogy kutyahalál lesz ebből. És az élő bölcs ember nem -tudta, hogy emberhalál lesz belőle!» - -«De hát mire valók akkor az amuletek, a nyakban hordott talizmánok? mire -valók a szentek karai az égben, ha ettől meg nem tudják őrizni a bennük -bizó embert?» - -– Hahaha! Kaczagott erre Babura Pirka; gyémántom! úgy van ám az, hogy -több az ember a világon, mint a szent a másvilágon. Nem jut mindenkire -egy, a ki gondot viseljen rá; ördög pedig minden ember számára van hét! -Engem is így lopott ám el az uram hazulról. Azt mondta, mikor megkért, -hogy timár. Én voltam a bolond, hogy meg nem kérdeztem, micsoda bőrből -dolgozik? Hopp hirével! De sokszor megfizettem én neki ezért az egy -csalásért. - -Mikhál ránézett mereven. Nem értette meg azt a szót. - -Pirka vállat vont rá. - -– Nem öltözünk fel, rubintom? - -– Nem! kiálta daczosan Mikhál s visszafeküdt az ágyba. Hol vannak az -öltönyeim, a mikben idejöttem? - -– Száradnak még. Nagyon nedvesek még. Meg is vannak tépve, össze kell -ölteni. - -– Várok rájuk, míg megkapom. - -És megtette, hogy nem kelt föl az ágyból; nem vette fel azt a czifra -gyászruhát magára, a mit a másik szerencsétlen asszony viselt valaha. - -Nem is alkalmatlankodott neki egész nap senki. A ház népének mind a -városban volt dolga. - -Babura Pirka behozta neki az ebédet; de a hogy behozta, úgy ki is vitte. -Nem evett ő semmiből. - -Este későn aztán hazajött a férfi sereg: hallatszott megint a nagy -ebvonítás, durva férfihangok; nehéz léptek a folyosókon. Csak a mikor az -ő ajtaja előtt elment valaki, fogta elhaladó csoszogásra a lépésit; -valaki azt suttogta az ajtó előtt: lassan járjatok, az asszony fekszik. - -Ha fekszik, hát beteg; mindenki azt hitte. - -A Babura Pirka meggyujtotta a mécset Mikhál szobájában, mikor -beesteledett. - -Hajh milyen boldog volt Mikhál, mikor ilyen estenden otthon a kis -kamrájában elővehette a tudákos könyvet. Akkor nem volt egyedül. - -Itt könyvek sincsenek. - -Az éj beállt. Mindenki aludni ment már. Mikhál szobája felé óvatos -léptek közelítettek. - -Az ajtó felnyilt s belépett rajta Henrik. - -Skarlátpiros dolmány volt rajta, aranysujtással kihánytatva; bogláros öv -a derekán, még a könyökén is arany sallang fityegett, sárga csizmához -feszes szarvasbőr irhát viselt a szárán, az is tele paszománttal. -Nyalkább vőlegényt menyasszony nem is kivánhat magának. - -A mint pedig belépett a szobába, Mikhál felszökött az ágyából; a -medvebőrt termete körül csavarta s haragtól csattogó hangon kiálta: - -– Ki mer idejönni? Ez az én uramnak az ágyasháza: a nagylétai -lelkipásztoré! Másnak nincs mellettem helye! - -Már úgy kell lenni, hogy a boszorkány adta bűvital változtatta meg így a -Mikhál természetét; mert különben el se lehetne hinni, hogy a gyönge -félénk teremtés, e szörnyü elhagyatottságában, ilyen szavakra mert volna -fakadni. - -S hogy ez valósággal varázslat volt, az onnan is bizonyos, hogy az a -nagy erős ember, a kinek azt a gyönge teremtést engedelmességre -igazítani csak játék lett volna, úgy megijedt annak eltiltó kezétől, úgy -meghátrált villogó szemétől, hogy még csak szólni sem tudott semmit; de -mint a leforrázott kutya, kioldalgott az ágyasházból, s elhordta a -czifra zsinorós irhát. - -Künn az ajtó előtt valaki elnevette magát, a ki ottan leskelődött volt: -egy női hang; mire a férfihang fogcsikorgatva fujta ki az Isten nevét. – -Az csak nem a létai lelkész volt? - -De nem bizony! Hol van az már? A tegnapi éj, meg a mai nap munkája után -be volt zárva Henrik előtt minden templomajtó: le volt törve előtte -minden szent kathedrához vezető grádics. - -A vén Vihodár gondoskodott róla, hogy a fia ne lehessen többé pap. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikhál egyedül maradt a maga kisérteteivel. - -Vissza gondolt elmult leánykorára: az ártatlan örömökre, a mik közt -napjai leteltek; a tanulmányokra, a mik másnak talán teher: neki -gyönyörűség okozói voltak. - -Hová lett minden öröm és tudomány? - -A bölcs ecclecticusok, polyhistorok, encyclopædisták mit használnak most -neki? erkölcstan, kertészettan, gazdasszonykodás! Itt nincs se erkölcs, -se kert, se gazdaság. - -Otthoni élete is zárdai lét volt; de mégis mennyország ehhez a pokolhoz. - -S ha pedig arra gondolt, hogy milyen boldog lehetett volna akkor, ha -annak adta volna kezét, a kit szivében szeretett, a ki nem volt tudós, -de bizonyára becsületes, őszinte, igazlelkű és szerelmes: akkor igen -rossz gondolatai támadtak. - -Arra gondolt, mikor a hold besütött az ablaka kettős vasrácsozatán, hogy -milyen jó dolguk van a boszorkányoknak, ráülnek egy seprűre s ki tudnak -repülni az ilyen szűk vasrács között is. - -Valjon gondol-e még ő rá elhagyott kedvese? Valjon meg fogja-e tudni -valaha, hogy szivének választottja mily nyomorult sorsra jutott? - -A mint így törülgetné sűrű könyeit: egyszer csak hallja, hogy megzendül -oda alant az udvaron egyik kedves dala, a minek az a verse, hogy: «Amott -kerekedik egy fekete felhő, Benne tollászkodik sárga lábú holló!» -Tárogató síp fujta azt. - -A tárogató siphoz akkor is kevesen értettek. Fortélyos egy hangműszer -az: a ki nem ért hozzá, mikor belefuj, olyan hangot ad rajta, mint mikor -a kutyának a farkára taposnak; de a ki kitanulta a módját, minden nótát -a leggyöngédebb szívhez szóló hangokon tud eljátszani rajta: olyan hang -az, hogy elfacsarja az embernek a szivét, s maga se tudja mért, sirva -fakad rajta; azok a régi dallamok úgy hangzanak belőle, hogy az embernek -eszébe jut tőle édes anyjának dajkadala s az édes apjának temetésén -szólott ének, fáj ez jól esik amaz. Ha pedig megint más hangból veszi a -hozzá értő a tárogatót s neki ereszti annak harsogó zenéjét, az meg oly -hatalmas riadót ád, hogy két mértföldnyire fölveri a csendet, s felkölt -minden érzést, a mi lángot foghat. Bátorság, elkeseredés, legénykedő -hőség támad a szivekben. A ki azt hallja, azt hiszi, ott jönnek a -Kárpátokról alá ujra honfoglaló ősei, s úgy érzi, mintha eléjük kellene -mennie: hol a kardom? hol a paripám? - -Harmincz évvel később a Rákóczy-hadjáratnak ez volt a lelkesítő -hangszere. Azért annak az elmulta után a békeszerető kormány minden -tárogatót összekerestetett az országban, nem külömben, mintha szakállas -ágyu volna és összetörette. – Nagy ritkaságnak maradt meg egy példány a -budapesti nemzeti muzeum számára: annak a fujásához is csak kevés ember -ért már az országban. - -De akkoriban is nagy tudomány volt az. Csupán Kis-Szebenben lakott egy -tárogatós, a ki értett a betanításához. Esztendeig kellett nála -szolgálni inasképen a tanítványnak, a kit felfogadott s az embernyi -embernek aljas cselédi munkát kellett végezni, ruhát mosni, főzni és fát -vágni, a míg felszabadította. - -Azért beszéltünk pedig ilyen sokat a tárogatóról, hogy megértessük -Mikhálnak azt a nagy örömét, a mi szivében támadt egyszerre, mikor ezt a -dalt meghallotta. - -Az atyja gyakran beszélt előtte egy korhely, kicsapott diákról, a kit a -tanulók Simplexnek csufolnak, s a ki a dalaival sok kárt tesz a -muzsafiakban, mert elvonja őket a tudományoktól. Különösen az a Kalondai -minden korhelységét ennek köszönheti. Testi-lelki barátok együtt. Pedig -a Simplex egy aljas ficzkó, a ki nem szégyenlett egy esztendeig a -kis-szebeni trombitásnál inaskodni; most pedig eljár a nemes urak -lakodalmaira, mulatozásira, így keresi a kenyerét. Elmegy ez az ország -egyik végétől a másikig is, ha tivornyára van kilátás. - -Ezt mind megszólásképen mondta el a professor úr a leányának; de milyen -nagy vigasztalására szolgált neki most ez a tudomány. - -Abból, hogy kedvencz dalait, egyiket a másik után, hallotta -elzengedeztetni az udvaron, ilyen okoskodást csinált: - -«Ha Simplex idejött, bizonyosan azért jött, hogy Kalondai küldte. Ha -ittmaradt, bizonyosan azért maradt, hogy megtudjon felőlem valamit. Ha -megtudja, mi sorsra jutottam, bizonyosan fölkeresi az ő testi-lelki -barátját, és elbeszéli neki.» - -S ez is vigasztalására szolgált. - -Elhallgatta óra számra a szép holdvilágnál azokat az ismerős búskomor -nótákat, a miket otthon a cselédei danoltak előtte, mikor meghallották -az erdőn a tárogatót. (Mert az ilyen fehércseléd: mingyárt utána énekli -a nótát, mihelyt a muzsikát hallja az utczán.) Maga is utána dudolta -néha a «Hussz-nótát» aztán a «három száz özvegyasszony tánczát» -(lengyelül a «tri szto Bdow tancz»); végződött a sor a «halott táncza» -kisérteties dallamával. - -Ezeket tudta a Simplex szépen fujni. Mikhál elhallgatta volna azt -reggelig. - -Reggel bejött hozzá a Pirka. Hozta számára a borlevest, jól -megfűszerezve fahajjal, szegfűszeggel, szerecsendióval. - -Mikhál a borleves szürcsölése közben azt kérdé haragosan Pirkától: - -– Ugyan ki az az alkalmatlan ember, a ki az éjjel itt trombitált az -udvaron? - -Már kezdődött nála a ravaszkodás. – Mert ilyen az asszonyember. Ha -szeretettel, gyöngédséggel bánnak vele, akkor olyan szelid, őszinte és -igaz, mint a galamb. – A nyelve együtt jár az eszével. De hogyha -bántják, üldözik, szorongatják, akkor ravasz lesz magától, mint a kigyó: -senki se tanítja rá, mégis megtanulja. Elébb jár az esze, mint a nyelve -s mást mond, mint a mit érez. - -Tehát azt mondta, hogy ki volt az az alkalmatlan ember? - -Tudta, hogy ha panaszkodni fog rá, csak azért is tovább itt tartják. - -– Jaj, virágom! mondá a Babura Pirka. Füge-gyerek az! Az én trombitásom. - -– S mikor viszik el innen a lelkek? kérdé tovább is boszusan Mikhál. - -– Dejszen nem válik az innen meg egyhamar. Ha kergetnék, se menne. -Nagyon jól mulat a legényekkel. Bált is csaptak az éjjel. A legények -tánczosnét is hoztak: mindenik behozott magával egy házi komondort, azt -két lábra állította, s úgy tánczolta vele a «kutyakopogóst». Ha ott lett -volna, tündérkém, eldűlt volna nevettébe. Utoljára tiszteletül mindenik -megcsókoltatta a tánczosnéjával a muzsikást. Hahaha! - -– Disznó! szólt Mikhál, a saját száját törülve meg. Aztán még se megy -tovább, a hol így bánnak vele? - -– Dehogy megy mókuskám; ide van az kötve. Én belém szerelmes. - -Mikhál aztán elgondolkozott rajta, hogy milyen erős lehet azoknak az -embereknek a barátsága egymás között, a kiknek az egyike megteszi azt a -másikért, hogy önkényt beszállásolja magát a bakó házába: nem irtózik -annak vendége maradni, komázik a hóhérlegényekkel, bolondjává lesz a -mulatságaiknak, eltűri maszatos tréfáikat, sőt még a házi boszorkánynak -is udvarol; – csak azért, hogy hirt vihessen a barátjának a felől a nő -felől, ki miatt annak a szive megfájdult. - -A Babura Pirka ma sem hozta be Mikhálnak a viselő ruháit, a mikben -idejött; az pedig ma sem vette föl a czifra gyászmezt: inkább azt -mondta, hogy beteg és fekve maradt az ágyban. - -Henrik pedig egész nap feléje sem mert jönni. - -Sem ezen a napon, sem a másik napon. Várt, a míg Mikhál egyszer fel fog -kelni. - -Az pedig inkább nem evett egész nap egyebet levesnél, csak hogy azt -mondhassa, hogy beteg és ne legyen kénytelen felöltözni. - -És aztán éjről-éjre mindig hallotta azokat a dalokat az ablakán -keresztül; mintha valaki biztatná a tárogatóst odalenn, hogy csak azért -is fujja tovább! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Henrik ez alatt folytatta a maga mesterségét. - -Hogy jobban beleszokjék, egész nap nem hagyták kijózanodni. Adtak neki -nehéz komlóval készült sert, a mitől az ember feje elbutul. Enni pedig -sok fokhagymát adtak neki, a mi az embert goromba pimaszszá teszi. Az a -tudat maga, hogy az ember fokhagymát evett, elég arra, hogy magát minden -finomság ellenségének tekintse. A durva tréfák, miket apja legényeitől -hallott; a szenny és piszok megszokása; a nehéz mámor, a miből egész nap -nem engedték kijózanodni, napok mulva annyira eldurvították a lelkét, -hogy nem is lett volna képes egy olyan gyöngéd teremtéshez, mint Mikhál -engesztelőleg közelíteni, hanem inkább megtanult trágár dalokat énekelni -és versenyt káromkodni a többi csamangókkal. - -Ha a nagytiszteletű úr látná most a vejét: azt hinné, hogy ez az a -«homunculus», a kiből az alchimista kiszivattyúzta a régi lelket s újat -fujtatott beléje. - -Az, hogy a felesége kikergette a hálószobájából, semmi rendkívüli -dolognak nem találtatott. Abban a században az asszonyok olyan -szemérmetesek és tartózkodók voltak, hogy nem is lett volna illendő, ha -az új házasok mingyárt az első napokban szerelmetes turbékoláson kezdték -volna: sőt megkivántatott, hogy mikor a férj az első csókot elrabolja a -felesége ajkairól, az asszony tíz körmének a nyomait ugyan elhozza az -ábrázatján; nem különben, mintha párduczokat szelidített volna; s a mely -asszony a mézes hetek elején ki tudta dobni a férjét egy párszor a -hálószobájából, az nagy magasztaltatásra tarthatott számot. - -Ahhoz is szokva voltak, hogy a szemérmes asszony, a ki rátartja magát, -megvonja magától az eledelt; sőt úgy tesz, mintha megnémult volna az -első napokban. Ez is a jó erkölcshöz tartozott. Csak azután, ha sokáig -tartott az abstinentia, úgy, hogy az egészségi állapotot lehetett -félteni, gondoskodtak annak eloszlatásáról. Az enni nem akarás ellen -ürömlevelet dugtak az asszony csizmácskájába. Arra pedig, hogy a szava -megjöjjön, a «békakorsócska» levelét mártották az italába (mivelhogy a -béka a vizi állatok között az egyedüli, a melyiknek szava van). - -Ha pediglen bűbájos megrontáson alapult volna a hitvesek közötti -antipathia, ennek az eloszlatására semmi sem használt olyan bizonyosan, -mint a «mandragora» gyökér, mely tökéletesen olyan, mint egy emberi -alak, a két lábszárával, s szintén, mint az embernél, külön van a férfi, -külön a nővirág. Azért az ilyen mandragora gyökeret szokták az egymástól -idegenkedő házastársak vánkosába dugni, még pedig a hím mandragoráét a -nőébe, a nő mandragoráét a férfiéba. Ezzel a mandragorával egész vásárt -űztek a hegyvidékiek és csaltak is vele, mert a közönséges mirabilis -gyökerét adták el helyette, a minek természetesen nem volt ez a virtusa. -Ha nem használt a szer, akkor nem volt igazi a mandragora. - -A Mikhál tehát még mindig megkötve tartotta magát, hogy se föl ne -keljen, se föl ne öltözzék, se meg ne szólaljon, se valami ételnek -nevezhetőt be ne vegyen. - -Péntek napon azonban, mikor a Pirka belépett a Mikhálhoz, az erőset -tüsszentett. - -Péntek napon tüsszenteni annyit jelent, hogy ellenségünk diadalmaskodik -rajtunk. Magyarázá neki a Pirka. - -Azután meg észrevette, hogy az ablak vas táblái éjszakára nyitva voltak -hagyva s azért megfeddé Mikhált: «az nem jó, ha valakire a hold rásüt, -mikor alszik, mert mind kihúzza az ember szivének az erejét». - -Azután azt is megsugta a Mikhálnak, hogy az ifju patronus ma teszi le a -remekét! - -Hogy mi lesz ez a remek? azt elgondolhatta Mikhál. - -Az ilyen alkalomra minden legénynek egy szűknyakú üvegcse aqua vitæt -szoktak inni adni, hogy erősebb legyen a szív tőle. A patronus maga -olyan aqua vitæt használt, a mibe szarvas könyek voltak vegyítve és -napraforgó virág harmatja, a mi Arnoldus de Villanova bizonyítása -szerint olyan hathatós életerősítő szer, hogy a ki azzal él, talán soha -se hal meg, a míg abban nem hagyja. - -A Henriknek még azonkívül ezen a napon, mivel hogy egy idegen kutya -megharapta a bokáját s nem lehetett tudni, hogy nem volt-e «rossz» -kutya? a szokásos antidotumot be kelle venni, a mi az akkoriban oly -nagybecsben tartott contrayerva pilula volt, a mit a sumatraiak találtak -fel a boitinenga kigyó mérges harapása ellen. Lehet, hogy ennek is -hevítő hatása volt a vérére. - -Az is meglehet, a mint a tudósok mondják, hogy a vérengzés látása -felkölti az állati szenvedélyeket, s a mely napon valaki vért ontott, -azon leginkább hajlandó a szerelemre. - -Mindezekhez hozzájárult, hogy ezen a napon este az öreg patronus nagy -áldomást adott az egész legénységnek, a hol először sert, azután veres -bort ittak. A legények is sokat kötődtek a Henrikkel: csufolták, hogy -papucsvitéz, hogy a felesége a szögletbe szokta állítani s megdöngeti a -guzsaly-nyéllel; fejébe ment a bor és a vér; a mandragora megtette a -többit: mikor vége volt a dinom-dánomnak, odament a Mikhál szobájának -ajtajára, neki vetette a vállát s betörte azt erőszakosan. - -Reggel a szép Mikhál szeme alatt volt egy kék folt, a homlokán meg egy -daganat; a nyakáról meg le volt szakítva az a drága amulet, a mit az -anyja készített a pestis ellen, s a mit az apjától kapott -nász-ajándékba. - -– Minek vagy te már nekem? mondá az amulethoz beszélve; ha meg nem -tudtál engem védelmezni? Mely pestisnek, mely döghalálnak akarsz még -lenni elhárítója, ha ezé nem voltál? - -Azután elővette a galambját, a mit magával hozott hazulról: ahhoz -beszélt. - -– Te vagy az oka mindennek! Miért fájt a szivem olyan nagyon miattad? -Miért nem tudtalak megölni akkor? Fojtottalak volna meg; koppasztottalak -volna meg; huztalak volna nyársra; téptelek volna szélylyel; most nem -volnék itten. Már most eredj haza. Vidd vissza az amuletet. Kössük a -nyakadba. Vidd el az atyámnak. Tégedet védjen meg az amulet az úton -vércséktől, kányáktól, atyámat otthon az én keserű sóhajtásaimtól. - -Azzal fogta az amuletot s a szalagnál fogva, melyen meglátszott, hogy -nem leoldva, de erővel volt leszakítva a nyakából, felköté azt a galamb -szárnyai alá. Aztán kinyitá az ablakot s szárnyára bocsátá a galambot. - -A galamb egyet nevetett galambok módjára, aztán felrepült a magasba s -Mikhál nem tudta meg többé, hogy mi lett belőle? - -Hát pedig az lett belőle, hogy még az nap hazaérkezett Késmárkra, s a -mint a nagy tudományú férfiú vastag könyvébe elmélyedve ülne, megzörgeté -az ablakát. - -Tudós Frölich Dávid professor csodálkozva bocsátá be az ablakán a -szárnyas postát s még nagyobb lett megütközése, mikor meglátta annak a -szárnyai alá kötve a drága amuletot, a minek a szalagja erőszakkal volt -elszakítva. - -A milyen bölcs volt és nagy mathematikus, ebből kiszámítá, hogy -leányával nagy bajnak kellett történni. - -Nem kérdezte aztán a jó tudós az égi jegyek aspectusaitól, hogy jó nap-e -ez az útazásra? se karavánra nem várt, a kihez útazótársnak -csatlakozzék; hanem rögtön fogta a botját és elindult egyes-egyedül -gyalog, – felkeresni a leányát. - -Azután hol gyalog, hol szekérre kapva, hol szamaragolva igyekezett -egyenesen Nagy-Létára. Hite szerint ott kellett már lenni az új párnak. - -Ott az özvegy tiszteletesné pedig nagy zúgolódással fogadta, hogy még -színevilágát se látta az új papnak; a mi nagy hiba; az újszülötteket -mind a szomszédba hordják keresztelni. Sőt, a mi még nagyobb sérelem, a -mult heti lőcsei vásáron a protestans hitű gonosztevőket is a pápista -barát kisérte ki a vesztőhelyre, a mi flagrans megsértése a linczi -békekötésnek s kárbaveszése négy körmöczi aranynak. - -A tudós úr innen Kis-Szebenbe ment. Kérdezősködött Henrik atyja, az öreg -Kaczenreiter felől. - -Soha senki sem hallotta ezt a nevet Szeben városában. «Vihodár»-nak -hítták annak az apját is. Még a városi számadások rubrikáiban sem volt -annak más neve, mint Vihodár. A fiáé is az lesz. - -Az öreget kinevették a Kaczenreiterével. Azt mondták neki, hogy -áprilisbe küldte valaki. - -Nem akart tágítani. Sorba járt minden házat Szeben városában, keresve a -vejét, meg a leányát s nem találta őket sehol. - -Arra az egyre nem jött rá, minden tudománya és bölcsesége mellett, hogy -abban az egyetlen egy házban keresse őket, a mely a városon kívül van. - -De ugyan, hogy is jöhetett volna ilyen gondolatra? - - - - -TIZENKETTEDIK FEJEZET. - -(Mell naghion kis zaamu zawacbol fog aallani, hanem annaal -svlosabbacbol.) - -Mikor ezen a reggelen a Babura Pirka feljött az asszonyához, nagy -bámulatára teljesen felöltözve találta őt maga előtt. A szép gránátszín -selyem rokolya volt rajta. - -Mikhál kikergette a gazdasszonyt a minden reggeli levessel. - -– Hozz nekem sült húst és vörös bort! parancsolá e helyett. - -Megjött hát már a szava is, meg az étvágya is. - -(Ezt már bizonyosan a csizmájába dugott üröm és a békakorsócska okozá.) - -Mikor aztán a Babura Pirka előjött a mindig kész hideg fokhagymás -sülttel és a palaczk borral, Mikhál leült az asztalhoz s elébb ivott, -aztán evett, – aztán megint ivott. - -– Tölts még! parancsolá a gazdasszonynak. - -Mikor aztán jól evett és ivott, akkor odafordult a Babura Pirkához és -azt kérdé tőle: - -– Mit csinál akkor egy asszony, hogy ha nem szereti az urát? - -– No, ahhoz én értek egy kicsit. Felelt rá a Pirka. - -Akkor megint azt kérdé tőle a Mikhál: - -– Hát akkor mit csinál egy asszony, hogy ha mást szeret? - -– De már ahhoz meg nagyon értek! - -– Hát akkor mit csinál egy asszony, ha nem hisz többé a mennyországban? - -– No ahhoz meg már tökéletesen értek. - - - - -TIZENHARMADIK FEJEZET. - -(Meeg chac gianittatnac; de egeezlen nem tvdatnac az gonoz bozorkaan -alattomoss practicai.) - -A Babura Pirka mindenekelőtt hozott be magával egy tégelyben olyan -szert, a mitől az ütések kék foltjai csoda módon nagy hirtelenséggel -elmulnak; a mely pedig nem áll egyébből, mint corporis Christi napján -hajnalban bal kézzel, a napnak hátat fordítva a földből kitépett -buzavirág gyökerének levéből, item: zöld csütörtökön szedett cardamomum -nedvéből, szűzraj mézével összekeverve. Ezzel bekenegeté a Mikhál -homlokán és arczán látható kék foltokat, a mi annak nagyon jól esett. -Aztán megdicsérte jól, hogy ugyan a Henrik mester is elmehet dicsekedni -azzal, a mit kapott. - -Azután pedig megfelelt neki legelőször is az első kérdésére. - -– Tehát legelőször is, kedves rózsám, ha egy asszony nem szereti az -urát: akkor úgy tesz, mintha nagyon szeretné, mert a féltő indulat olyan -mérges kutya, ha éhezik, ébren van, ha jóllakott, elalszik. A ki nem -szereti az urát, azon van, hogy az se ne lásson, se ne halljon. S nem -terem a hegyek között oly bűvös-bájos gyökér, a mitől a férj úgy -megvakuljon, megsiketüljön, mintha az asszony megcsókolja a szemeit s -azt sugdossa a fülébe: «galambom, gyémántom». A mely asszony haragos, az -mindig a hátán hordja a férjét, a jó kedvű asszony ellenben mindig a -fején ül az urának s odaviszi, a hova akarja. A szép asszonynak nem kell -még kantár, hogy lovat csináljon a szakállas emberből, a hogy mink vén -boszorkányok szoktuk. Selyemszál is jó még annak: hizelkedő hangjának -selyemszála. Aztán a szép asszonynak a tenyere, a mi végig czirógatja az -ura orczáját, olyan aranybánya, hogy nincs az a selmeczi bánya, a mi úgy -fizesse a termésaranyat. Erre pedig nagy szüksége van az olyan -asszonynak, a ki a másik kérdésére is választ akar kapni. Hát még a -harmadikra? Már pedig én azokra is tudok választ adni. A milyen igaz, -hogy Babura Pirka a nevem s boszorkányok hadnagya vagyok, olyan igaz, -hogy elhozom neked, szépséges violám, a te szeretődet. Azt se kérdem, -kinek híják? Azt se kérdem, hogy hol lakik? Messze van-e, közel van-e? -Elküldöm érte a bakkecskémet s az elhozza őtet, a hova kivánod, ha az én -tanácsomat mindenben követed. - -A boszorkány hatalmat vett már a gyönge asszonyi teremtésen úgy, hogy az -megfogadta az első tanácsát. Mikor délesti ebéden összetalálkozott az -urával, bár mások is látták, nem szégyenelte azt megölelgetni, -körülczirógatni, sőt azt is eltűrte, hogy az ura a térdére ültesse, s -kérlelő gyöngédséggel megcsókolja az arczán azt a kék foltot, a mit nem -haragból jövő ütés ejtett. A mi mind nem lett volna kárhoztatásra méltó -enyelgés, mert hiszen hitvestársak voltak; hanem tudjuk, hogy ez csak -tettetés volt az asszony részéről, mert szivének mélysége utálattal és -gyűlölettel volt eltelve azon férfi iránt, a ki elszakította őt az igaz -szeretőjétől, azon hazug kecsegtetéssel, hogy tiszteletes asszonynyá -teszi, pedig hóhérmesternévé tette: örökre eltemette, hogy soha tisztes -társaságot ne lásson életében. - -Azonban pedig olyan jól tudta követni a Babura Pirka rossz tanácsát, -hogy a férjének hizelkedjék (pedig nem is a skárlátpiros dolmány volt -rajta, hanem csak a munkához való vászon köntös), hogy az ura örömében -és nyájasságában lecsatolá a zubbonyát átszorító bőrtüszőt, s odaönté az -ölébe, a kötényébe, a kétszáz aranyat. - -– Ez a te móringod! - -Aztán mondja valaki, hogy a hóhér nem gavallérember! - -Másnap reggel előfogta a Mikhál a Babura Pirkát, s azt mondá neki, hogy -már most feleljen a második kérdésére. - -– Mit csinál egy asszony, a ki mást szeret? - -– Jaj, lelkecském, erre nem olyan könnyű megfelelni. Azt a mást kell -felkeresni elébb. Azt pedig fel nem találja más, mint az én fekete -bakkecském. Az pedig mind addig nem kelhet útra, a míg arany patkót nem -vernek a lábára. - -A Mikhál a tarsolyába nyult s kivett belőle négy aranyat, s odanyujtá -azt a boszorkánynak, megzörrentve a tarsolyt, hogy hallassék, hogy van -ott még több is. - -A bűvölő asszony elnevette magát. - -– Hát nem tudod, kis bogárkám, hogy a kecskének hasított körme van: nem -négy patkó kell annak a lábára, hanem nyolcz. - -Mikhál egy szóra odaadta neki a másik négy aranyat is. - -– No meglátod kis békácskám, hogy elhozza neked a szeretődet a fekete -bakkecske; csak el kell várni az idejét a mikor egyszer mind az öreg, -mind a fiatal patronus elmennek hosszú útra, a mi bizonyosan meglesz az -eperjesi országos vásáron. - -A Mikhál hitt a boszorkánynak mindent. - -Hát mit tehetett mást? Mikor minden eddigi hite leromboltatott; apja -bölcsesége, anyja amulétja erőtlen semmiséggé lett szemei előtt; -megcsalták, megalázták, bezárták, kicsúfolták, megkinozták; pedig -senkinek se vétett; pedig olyan jó volt. Azt gondolta, no hát legyünk -rosszak, talán azért jobb lesz a fizetés? - -Babura Pirka pedig abból a nyolcz aranyból négyet mindjárt odaadott a -Simplexnek, a többit megtartá magának s ettől a naptól fogva Mikhál nem -hallá a tárogató dalait az udvarban zengeni. - - - - -TIZENNEGYEDIK FEJEZET. - -(Az holott elmondatic, mikippen nem mindenkoron keewaanatos zerenche az -hatalmas vracnac taarsasaagaabann walo mvlatozaas.) - -Annak pedig, hogy a szép és szerencsétlen Mikhál miért nem hallá többé a -tárogató dalait az udvaron felhangzani, nem egyéb volt az oka, mint hogy -a Pirka elküldé a Simplexet, hogy keresse fel azt a férfiut, a kit az -ifju asszony szive szerint szeret, s a kiről annyit tudott volt, hogy a -Simplexnek jó barátja. - -Annyit ugyanis kivallott előtte a tárogatós, hogy Mikhál akarata -ellenére adatott férjhez s mást szeretett igazán; de mint afféle -németnek, a ki előre lát és soha sem hordja a nyelvén a szivét, mint a -magyar, volt annyi jó dolga, hogy nem mondta meg a boszorkánynak az ifju -valódi nevét, sem azt, hogy hová való igazán, hanem hazudott neki -valamit mást. Hiszen, ha boszorkány, hát találja ki magától! - -A gonosz Pirkának azonban elég volt ennyit tudni, hogy a szegény -ártatlan teremtést megrontsa. Mert az ilyen boszorkánynak nemcsak azért -jár az esze a fiatal asszonyok tőrbe ejtésén, mivelhogy ők maguk már -lekötelezték magukat a Belzebubnak, hanem azért is, hogy a kit egyszer -praktikáikkal megejthettek, azt azután kényük szerint kifoszthatják s -azoknak a gyöngeségéből saját maguk duskálkodhatnak. - -Az előre kapott nyolcz aranyból tehát négyet odaadott a Simplexnek -utiköltség fejében, s utbaigazította, hogy merre menjen ki Sáros felé, -minthogy a tárogatós azt állította, hogy Mikhál kedvese Erdélyben lakik. - -A Simplex pedig, mind a mellett, hogy német volt, mégis jámbor igaz -ember volt, s minthogy iskolákat is járt, jól tudta azt, hogy az olyan -házasságot, melynek kötésénél csalás fordult elő, a consistorium meg -szokta semmisíteni; már pedig itt világos a csalás, a midőn a kérő mint -lelkész mutatja be magát, s kisül róla, hogy hóhér. Ezt akarta ő tudtára -adni testi-lelki barátjának, a ki azután, ha kivánta, elválaszthatá -lészen az asszonyt a csalárdul hozzákötött urától, hogy törvény szerint -egybekeljen vele. - -És annak köszönheté a Simplex, mivelhogy igaz úton járt, a maga -csodálatos megszabadulását a legnagyobb veszedelmekből, a miktől -semmiképen meg nem menekült volna, ha ő is olyan gonosz szándékból -indult volna el felkeresni a Mikhál kedvesét, a milyenből őt a -boszorkány útnak indítá. - -Mert alig haladt valami egy óra járásnyira, a tárogatóval a hátán, abban -a mély völgyben, a mit Farkasvölgynek és Bukfenczvölgynek is neveztek -akkoriban, s a min oly keskeny út vezetett végig, meredek sziklák -között, hogy két öszvér alig birta egymást kikerülni, a mint egyszerre -csak eléje ugrik két marczona alak egy sziklahasadékból s baltát -forgatva a feje fölött, azt mondja neki, hogy «megállj». - -A jámbor tárogatós nem tudhatta, hogy mifélék, a kik megállítják? mert -azon időben a vármegye pandurjai épen olyan öltözetet viseltek, mint a -zsiványok, hogy azokat könnyen meglephessék. Fejükön magas báránybőr -süveg volt; ingük fekete, mert zsírban volt kifőzve s aztán a kürtőben -megfüstölve; az is derékban tüszővel leszorítva, ebbe handzsár és -kalapács dugva; lábaikon bocskor, kezeikben puska és hosszúnyelű balta. - -Az utonállók azt mondták a tárogatósnak, hogy várjon ott, a míg a -többiek előkerülnek, majd azok aztán megmondják, hogy mi lesz vele? -addig pedig ki ne nyissa a száját, mert főbe kóllintják. - -Nem sokára egy füttyentés után előjött, a sziklákról leugrálva, hasonló -négy marczona ficzkó, azok a tárogatóst közrefogták s intettek neki, -hogy menjen velük. - -Egy szűk sziklavágányon kényszerítették fölhágni, a mibe jobbról-balról -emberi tudománynyal lyukak voltak vágva, hogy a felmászó kezével, -lábával azokba kapaszkodhatott. Olyan volt az, akár egy kürtő. S -helylyel-közzel nagyobbacska lyukak tátongtak a sziklafalból, a mikből -félelmes morgás hallatszott elő. A kisérők biztatták a Simplexet, hogy -semmit se féljen, medvebarlangok azok, az öreg medve szoptat ilyenkor: -nem bánt senkit, ha nem háborgatják. Hanem szemközt találkozni csakugyan -nem szeretett volna a Simplex egy szörnyeteggel, a ki talán még a -zsiványnál is rettenetesebb teremtés, s a kinek ismerte azt a jó -szokását, hogy mikor egy ilyen szűk úton összetalálkozik a hegy -lakóival, azt szokta tenni, hogy két lábra emelkedik és az útban talált -embert, nem is rosszakaratból, hanem csak játékból úgy átöleli, hogy -megfulad a karjai között, a mikor a hegylakó nem is szokta védni magát, -csak kirántja a kését, s a nyelével a tüszőjének feszítve, bevárja, hogy -az ölelkező medve markolatig döfje a szügyébe. Így néha megmenekül az -ölelésétől. - -A mint a szűk sziklakürtő végét érte, egy tágas, köröskörül meredek -szirtektől körülfogott szakadékban találta magát a tárogatós. Ez volt a -rablók tanyája. - -A meredek sziklák ormairól terepély fenyőfák borultak össze e völgy -felett, mintegy mennyezetül s egy gránithasadékból vidám csorgó -csergedezett elé, a minek két rovátkolt kő közé szorított zsilipje volt; -ennek a czélját csak később tudta meg a Simplex. - -Az első tekintetre bizony káprázott a szeme attól, a mit látott. Száznál -is több rabló hemzsegett a sziklateremben. Csoportokban ültek a -bográcsok előtt, mik háromlábú bakokra akasztva, rotyogtak a pattogó tűz -felett. Egyik zsivány a szakács, a másik a bébillér. Ez aprította a -juhhúst, amaz keverte a bográcsban, tejet töltve a húsra víz helyett s -abba fahéjt, szekfűszeget, sáfrányt hintve marokkal, a mi igazi -zsiványfényűzés. Mások meg a hordók körül ültek s azoknak a fenekén -koczkáztak. Valamennyi nagyon halkan beszélt; senki sem kapkodott előre -a bográcsba, s nem nyúlt a csapra ütött hordókhoz, a mikben ser, bor és -pálinka lehetett. Nagy volt a fegyelem közöttük. - -A sziklatér közepén málhakötegek voltak felhalmozva, minőket a -kereskedők szoktak vásárra vitt kelmékből összehajtogatni; e drága -trónuson ült a három rablóvezér. - -Ők is épen olyan öltözetet viseltek, mint társaik; de azért mégis voltak -olyan különösségeik, a mikről a Simplex sorban felismerheté őket, a -népmonda szájról-szájra adott leirása szerint. - -Az egyik vezér a Hafrán volt, ismeretes arról, hogy szereti a pompát: a -mi abból állt nála, hogy a tüszője körül volt rakva felfűzött -aranypénzekkel, s a kalapjának a karimájáról köröskörül csüggtek le a -rozinoblék, az akkori divat szerint viselt füles aranypénzek, az ujjain -is aranygyűrűk voltak, s a pallosának drágaköves volt a tokja meg a -markolatja. A rabló óriási termete által is kitünt a többiek közül. - -A második vezér volt a Bajusz. Ez magával hordta a nevét, hosszú bajusza -volt, s annak a végére egy-egy arany rozinoble akasztva. Mikor inni vagy -beszélni akart, akkor fogta a bajuszát s a füle mögé kanyarította. - -A harmadik vezér volt a Jankó. Alacsony, szikár termet, a miből senki -sem nézte ki azt a roppant erőt, a mi benne lakott. Olyan ugró volt, -hogy álló helyéből fel tudott szökni másnak a vállára, sőt a vágtató ló -hátára, a futó szekérre is felugrott a földről. Nem is győzte le még -birkózásban senki, ha mindjárt maga Sámson lett volna is. - -Erre is könnyen ráismerhetett a Simplex, a szájában tartott -helleborusról. Köztudomásu volt Jankóról, hogy ő kora fiatalságától, -mint Cambyses fia, hozzá szoktatta magát a helleborus-rágáshoz, a mi -által azt érte el, hogy semmiféle méreggel el nem lehetett alattomban -veszteni; másfelől meg oly méregerő volt a szájában, hogy a mely -asszonyt megcsókolt, az rögtön elkábult, ha pedig férfival birkózott, s -beleharapott annak a nyakába vagy az arczába, az rögtön holt emberré -lett. - -Most is ott volt a szájában a helleborus-gyökér, czafrangos -levélbokrétájával kifelé fordítva. Ezen keresztül beszélt a Simplexhez. - -– Mi vagy? Mi neved? Honnan jösz? Hová mégy? Kit szolgálsz? - -A Simplex megerősíté a szivét, hogy bátran feleljen; mert a zsiványok -előtt nagy vétek az, ha valaki tőlük fél s inkább megkegyelmeznek annak, -a ki bátorságot mutat. - -– Árva gyerek vagyok. Apám, anyám nem ismertem, Sziléziában születtem. -Nem tudom minek kereszteltek? Társaim elneveztek Simplexnek azért, mert -nagyon együgyű vagyok. Kézsmárkról jövök, a hol Mátyás mestertől -trombitálni tanultam; megyek Sárosra, szolgálatot keresni valami nagy -úrnál, a ki szereti a muzsikát, vagy valami toronyőrnél, a kinek segédre -van szüksége. - -A rablóvezér folyvást nézte a beszélőt merev, éles tekintetű szemeivel, -s egyre majszolta a helleborust. - -– Ha Kézsmárkról jöttél, akkor utadba esett a hámori kopanicsa. Láttad-e -a Kopanicsárnét? - -– Láttam. Gyönyörű szép menyecske. - -A rabló szemei felvillantak erre a szóra. - -– Az a menyecske az én kedvesem. Hát az urát láttad-e? - -– Láttam. Csúf öreg ember. - -– No, hát ha ismered, menj vissza még egyszer hozzájuk: megfizetem a -fáradságodat. (Azzal büszkén a tüszőjére ütött, csakúgy csörgött benne a -sok tallér.) Aztán mondd meg nekik, hogy mind a kettőjüknek van már egy -a rováson. Az asszonynak is, az urának is. Az asszony a minap a lőcsei -búcsúban, a mészárosoknál tánczolt a kis-szebeni juhászszal, jó méhser -mellett, kivilágos kivirradtig. Az ura meg nem rég elvezette a hegyi -utakon a hátunk mögött a kis-szebeni vihodár fiát feleségestől, a kikre -fájt a fogunk. Hát mondd meg nekik, hogy nem sokára odamegyek hozzájuk. -Aztán akkor az asszonyt jó kedvünek lássam; az urát meg sehol se lássam. -Mert ha az asszonyt egyszer ajkán csókolom s az urát arczul harapom, ez -nekik elég lesz. (E szónál kivette a szájából a helleborust a rabló, s a -Simplex akkor látta, hogy annak a szája egészen sárga a növény nedvétől, -s a mint nevetesre szétnyitá az ajkait, a két sor foga is egészen -sárgának látszott, a mit borzasztó volt nézni.) Ezt hírül viszed nekik, -trombitás, tudod? Most pedig velünk maradsz, eszel-iszol, a mennyi beléd -fér, és aztán muzsikálsz nekünk, a hogy kifér belőled. Megfizetünk érte. - -A szegény Simplex ugyan örült, hogy ilyen símán megszabadulhatott s még -egy kis pénzkeresetre is volt kilátása. Igéré keményen, hogy elviszi az -izenetet. - -Ez alatt megfőtt a tokány a nagy bográcsokban: a rablók hozzáfogtak a -lakomához. A megfőtt húst kiönték a bundára, annak a bőre volt az abrosz -is, a tál is; a miről bicskával ettek. Hanem az iváshoz annál nagyobb -pompával járultak. Arany, ezüst kelyhek, billikomok jártak kézről-kézre, -miket templomokból, úri kastélyokból raboltak el s valahányszor egy -rabló ivott, az mindig áldomást mondott egy felmagasztalt bajtársra, a -ki a keréken, a bitófán, a vesztőkarón, vagy más ilyen szép halálnemével -végezte dicsőséges pályafutását, s a felköszöntő aztán elmondta a -többieknek a pajtás viselt dolgait: hány embert ölt? hány rablásban vett -részt? milyen selyemkapczája, milyen úrasszony szeretője volt? s -végezetül milyen bátran állotta ki a hóhér minden kinozását s nem -vallott a társaira semmit. - -A Simplexnek pedig tust kellett fújni az áldomáshoz. - -Ivás közben aztán megjött a rablóknak a beszélő kedve. Elkezdtek saját -hőstetteikkel dicsekedni nagy fenhangon; hogyan raboltak ki nagy utazó -karavánokat, hogy ütöttek rajta uri kastélyokra, a mikben minden élő -lelket más-más halálnemével irtottak ki, hogy töltötték tele a zsidó -száját olvasztott ólommal s milyen torzképeket csinált az attól? hogy -vallatták ki a gazdag fösvényből kincsei rejtekét kínzásokkal, hogy -repesztették ketté, két fasudárhoz kötve, az elfogott pandurokat, s hogy -gyújtották a templomot az odamenekült parasztok fejére? Mindegyik -versenyzett a dicsekedésben, hogy nagyobb legyen a másiknál. - -A Simplex már csak azért is egyre fújta a tárogatót, hogy ne legyen -kénytelen hallgatni ezeket az ocsmány beszédeket. - -A rablók őt is kényszerítették velük együtt enni és inni, s jó -szerencséje volt a Simplexnek, hogy diák korában nagyon kitanulta ezt a -tudományt s győzte az italt, különben még megártott volna neki. Jól -tudta pedig, hogy minden szabadulása abban van, hogy birja-e még a -tárogatót fújni, mint a hogy a mesebeli czigányról tudjuk, a ki azért -hegedült a farkasoknak, hogy meg ne egyék. - -E közben beesteledett, a sziklavölgyet csak az égő farakások -világították még meg, a zsiványok valami fertelmes toporzékoló tánczhoz -kezdtek, a mihez a Simplexnek, egy hordóra felállva, kellett fújni a -toborzót; a tomboló alakok ordítottak, rikácsoltak, lövöldöztek s a -baltáikat olyan ügyesen hajigálták ahhoz a hordóhoz, a min a Simplex -állt, hogy az mind a hegyével állt meg a hordóban, leugrania pedig nem -volt róla szabad. Olyan látvány volt az, hogy a pokolban sem látni -mását. - -A Havrán végre azt parancsolá a Simplexnek, hogy fújjon egy riadót a -tárogatón. - -A Simplex fújt neki egy riadót. - -– Te pacholecz! harsant rá a rablófőnök, ez épen olyan riadó volt, a -milyennel minket az ördög kastélyánál fellármáztak; nem te voltál az az -ördöngös trombitás, a ki azt tette? - -Fejébe ment-e már akkor a Simplexnek a sokféle ital? vagy úgy -okoskodott, hogy a tagadásból még nagyobb baj következik, azt felelte e -szóra, hogy «én voltam az!» - -– No te ördög trombitása! ordított erre a Havrán dühödten, akkor ketté -is váglak itt ebben a nyomban! Tudod-e, hogy az átkozott -trombitálásoddal belekergettél bennünket a katonák torkába, s negyven -pajtásunk ment a pokolba miattad? Veszteg állj a hordón, hadd hasítlak -egy csapással ketté! - -Azzal kihúzta a széles pallosát és két kézre fogta. - -Hanem a Simplex sem vette tréfára a dolgot, leugrott a hordóról s -odamenekült a Jankóhoz, a kitől legtöbb kegyelmet várt; az pedig -éktelenül kaczagott s felkapva a puskáját, azzal fogdosta fel a Havrán -csapásait, a miket az a szegény Simplex fejére mért, s a közben egyre -nevetett, hogy a sárga szája és sárga fogai szétnyíltak bele, mint az -oroszlán torka. - -– Ugy kell nektek! mondá, visszaverve Havránt; minek ijedtek meg ötvened -magatokkal egy szál trombitástól? Az én pacholeczémat ne bántsátok, mert -ez az én izenetemet viszi a szeretőmnek, s a ki hozzányúl, azt én -agyonharapom! - -Erre a szóra aztán kiengesztelődött a Simplex iránt a dühös Havrán; de -azt mégis követelte tőle, hogy a meztelen pallosán ugorjék keresztül; a -mit meg is kellett neki tenni, akár volt ugráló kedve, akár sem, s -minthogy ez a tréfa nagyon megtetszett a zsiványoknak, az egész csoport -mind sorba követelte a tárogatóstól, hogy az ő pallosát is ugorja át, a -mi a Simplexre nézve igen hasznos kommóczió volt ugyan anynyi evésre és -ivásra, de végre is úgy belefáradt, hogy inkább lefeküdt a földre, s -meghagyta magát csapatni a pallossal, mintsem azt keresztül ugorja. - -Ez alatt a főfőrabló, a Jankó elaludt. Az a szokása volt, hogy egy ülő -helyében tudott aludni rövid ideig; de az alatt oly mélyen, hogy semmi -lármára fel nem ébredt. - -A többi rabló is dülöngélt a sok italtól, ki erre, ki amarra. - -Csak a Bajusz maradt józanon. - -Az a regula volt a rablóknál, hogy vendégségeik alkalmával egyik -vezérnek mindig józanon kellett maradni; az nem ivott mást, mint -mézeseczetet vízzel keverve: ennek azután gondjának kellett lenni az -egész bandára, mikor mind tele voltak a jóval. - -Az idő éjfélre járt már, a hold feljött a sziklák mögül s levilágított a -sötét fenyőfalombok közül. - -– Pacholeczek! mondá Bajusz, most már vége a dinom-dánomnak. Készüljetek -az odábbmenésre, hogy reggelig helyben legyünk. - -Erre eloltogatták a tüzeket sorban. - -Mikor aztán egész sötét lett, akkor elkezdtek egymás között csendesen -tanakodni, hogy melyik tervezett kalandjukat hajtsák végre? - -Az egyik tervük az volt, hogy az iglói országos vásárt fényes nappal -megrohanják s a míg a városban tüzet támasztanak, az alatt a kalmárokat -meg a városházát kirabolják. - -A másik tervük pedig az volt, hogy egy földalatti titkos bejáraton a -szebeni vihodár sasfészkébe belopózzanak, a hóhérlegényeket leöldössék, -a vihodárt és a fiát élve elfogják s aztán mindazt a kínzást, a mit az -társaikon kipróbált, ő rajtuk végig gyakorolják, a fiatal menyecskére -pedig sorsot vessenek. - -Sokáig nem tudtak megegyezni a választásban. - -Végre mégis abban egyeztek meg, hogy elébb az iglói búcsút emelik el, a -vihodár maradjon későbbre: ahhoz elébb a Pirka egyetértését kell -megnyerni; külömben ez a boszorkány egymaga megfojtja rendre a -támadókat. - -Simplex mindezt hallotta és a fogai vaczogtak bele. Örült is neki, -rettegett is, hogy ezt megtudta. Örült annak, hogy ezzel is egygyel több -oka van kebelbarátját rávenni, hogy Mikhált szabadítsa ki e rettentő -helyzetből; de rettegett, ha arra gondolt, hogy a rablók észreveszik, -miként részeg fővel egy hozzájuk nem tartozó előtt beszéltek ki ilyen -rémterveket. Mi lesz abból? - -Szeretett volna belebujni abba a sziklába, a mihez hozzá lapult, hogy -meg ne lássák. - -Egyszer azonban a holdvilág, a mint magasabbra feljött, épen oda sütött, -a hol ő állt, s a Havrán észrevette. - -– Nini! Hát ezzel a ficzkóval, mit csináljunk, hogy el ne áruljon -bennünket? S azzal gallérján fogva odarántotta a középre. - -– Üssétek agyon, mondá a Bajusz. - -A szegény Simplex nosza megijedt most, elkezdett könyörögni, hogy ne -bántsák. - -– Csitt, pacholecz! inté őt a Havrán. Igazi pacholecznek nem szabad -könyörögni! Állni kell, még mikor a bőrét nyuzzák is. Ha sirva fakadsz, -egybe meghalsz. Ember légy a talpadon, mikor előttünk állsz. Ne próbálj -reszketni! - -– Üssétek agyon! ismétlé a Bajusz, a ki egészen józan volt. - -– Nem úgy lesz! szólt a Havrán. Megigértük a Jankónak, hogy nem öljük -meg a trombitást. Jól is muzsikált a ficzkó: mulattunk vele. Leszolgálta -a trombitájával, a mit vétett az ördög kastélyánál a trombitájával. -Hanem azért még sem eresztjük el úgy, hogy bennünket elárulhasson a -panduroknak, a míg innen odább nem álltunk. Azt teszszük, hogy -levitetjük őt az útra, ott az egyik lábát eltörjük, akkor aztán nem tud -odább menni. Reggelre majd megtalálják az utasok s felveszik magukkal. -No úgy-e jól lesz így pacholecz? - -De a Simplexnek sehogy sem tetszett ez az eligazítása a pernek: ő a -lábtörésre sem akart ráállni. - -– No no, pacholecz! biztatá őt a Havrán. Hát csak ne félj tőle olyan -nagyon. Egy kis csonttörés: katona dolog! A juhászné az ut melletti -kunyhóban zsindely közé köti lábadat, ráolvas és összegyógyul, hogy -tánczolhatsz vele. Itt van nesze tizenkét tallér a gyógyítási költségre; -ennél többet a vármegye se itélne meg, ha pörre adnád. - -S már fogták kétfelől a szárnyait a szegény Simplexnek, hogy viszik -lábcsonteltörni! a mikor kétségbeestében az a mentő gondolatja támadt, -hogy engedjék meg neki, hadd fujja el a maga szerencsétlenségéhez a -szomorú gyászindulóját. Ezt megengedték neki. Akkor ő odatartotta a -tárogatója tölcsérét az alvó Jankó füléhez, s olyat trombitált bele, -hogy az embermagasságra ugrott fel altából. - -– Jankó bácsi! Ne hagyjon! El akarnak pusztítani! rimánkodott aztán a -nyavalyás. - -Mire a Jankó nagyot nyujtózva széttolta mellőle a körülfogó zsiványokat -s aztán betakarta a köpönyegébe a Simplexet. - -– Ne félj, pacholecz, nem hagylak bántani. - -De a többiek mind rátámadtak. - -– Bolond vagy-e? Szabadon akarod ereszteni? Hogy nyomunkba igazítsa a -pandurokat? Most mind részegek vagyunk. Mikor elnyom az álom, itt lepnek -bennünket. Vagy megöljük, vagy lábát törjük. - -– Egyiket sem teszszük; mondá Jankó, hanem kifizetjük: – a ki úr, az -fizet. Mi kell ficzkó? Látom, hogy rongyos vagy: kell-e posztó? - -Azzal felnyalábolt egyet a málhakötegek közül, kibontotta. Abban -skarlátposztó volt. Elkezdte mérni a karján. - -– Nesze öt rőf posztó, mentének, dolmánynak; hozd elő te is Havrán a -tiedet, mérj neki nogavicsához valót; te meg Bajusz adj hozzá a -magadéból köpönyegnek valót. - -Azok káromkodtak, mint a jégeső; de a Jankó nem hagyott nekik békét, míg -az egyik törökzöld karasiából, a másik meg angolkék kamukából le nem -szabott a számára öt rőföt. - -– De hát már most adja vissza a tizenkét tallért, jegyzé meg igen -következetesen a Bajusz; a mit a lábeltörésért adtunk neki. - -– Nem urak! mondá a Jankó. A mi pénzt egy úr a muzsikusnak adott, azt az -az úr vissza nem kéri. - -– No nem bánom, hát akkor adj te is neki hat tallért, a hogy mi adtunk! -erősködék a Havrán. - -Ez meg a Jankónak nem akart sehogy a fejébe menni. - -– Már minek adnék én neki, ha már ti adtatok neki. - -– Akkor én eltöröm a lábát, mert én azért adtam neki. - -A nyomorult tárogatós azzal akarta kettémetszeni a vitát, hogy -visszakinálta a kapott tizenkét tallért; de ugyan majd megjárta vele; -mert ez által megsérté a Havrán nemes büszkeségét, ki a fölötti -haragjában ráfogta a puskáját s el is sütötte rá. Szerencséje, hogy -lekapta a fejét, így csak a sipkáját perzselte meg a láng. - -– Hát kinek nézesz te minket, te paraszt? A ki úr, az nem veszi vissza a -muzsikustól a pénzét! Fizessen a Jankó is annyit, vagy agyonütlek. - -Most a nyavalyás ide volt szorítva a nagylelküség és a kegyetlenség -csapdájába, a melyből nem volt menekülés. A rablók feje körül hadonáztak -éles baltáikkal. - -– Ide hallgassatok! Én mondok valamit. Szólt végre Jankó. Ássunk ide egy -mély vermet: abba beleültetjük a trombitást. Betakarjuk egy üres -hordóval, azt körül leczövekeljük. Akkor aztán nem fogja látni, hogy -merre megyünk el? Ma elalszik, holnap a baltával kiszabadíthatja magát a -hordóból s odább mehet. - -Ez a bölcs közvetítő indítvány mind a zsiványoknak, mind Simplexnek -megnyerte a tetszését; azok ástak egy gödröt a földbe, abba a Simplexet -beleültették, egy félfenekű hordót ráborítottak s lelkére kötötték, hogy -ha az élete kedves, meg ne moczczanjon a helyén holnap reggelig. - -Meg is fogadta az utasítást és azt nagyon okosan tette; mert mikor már -minden elcsendesedett körüle: azt lehetett hinni, hogy a rablók mind -eltávoztak, egyszerre csak egy lövés dördült el a közelében s a golyó -keresztül lyukasztá a hordót. Ez figyelmezteté, hogy vigyáznak rá. - -Nem is mozdult volna meg helyéből, míg egyszer az a veszedelem nem érte, -hogy a verem, a melyben ült, elkezdett megtelni vízzel. A víz egyre -nőtt, már a szájához ért; kénytelen volt felállni, hogy bele ne -fuladjon. El nem tudta gondolni, hogy micsoda árvíz jöhetett ide rá a -hegy tetején. Végre bátorságot vett magának kitekinteni azon a lyukon, a -mit a golyó ütött a hordó falán s akkor látta, hogy az egész sziklavölgy -egy vízmedenczévé lett, s abban semmi élő teremtés nincs már. - -Azzal hirtelen kiverte a hordó oldalát, kimászott a locspocs közül s -aztán mindjárt megérté a zsiványok egész stratagémáját. - -Azzal az említett zsilippel elzárták azok a csermelyt, s aztán ennek a -medrét használták fel menekülő útnak a tulsó völgybe, mely járható volt -addig, a míg a patak a sziklavölgyet megtöltötte, s aztán, mikor a tó -olyan magasra emelkedett, hogy túl csorgott a zsilipen, akkor megint -szépen elmosta a medrében hagyott lábnyomokat. - -A Simplex azonban nem sokat elmélkedett mindezek fölött, hanem hálákat -adott a Mindenhatónak a csodatételért, melylyel őt e nagy veszedelemből -kiszabadítá, s mely csak megerősíté benne azt a hitet, hogy üdvösséges -szándék volt az, mely őt utra készté, s azzal igyekezett azon a kőbe -vágott kapaszkodón, a melyen ide hozták, megint visszaereszkedni, a -nélkül, hogy elmulasztotta volna az utbaeső medvebarlangba, az ott -kisdedeiket ápoló medvenőknek szerencsés jó reggelt kivánni. - -Azt természetesen nem tette, hogy visszatérjen a hámori kopanicsához, a -szép menyecskének megvinni a Jankó izenetét; hanem annyit megtett, hogy -egy szemközt jövő olajkárosnak elmondta a vele történt rémdolgokat, s -azt felkérte a rabló izenetének átadására a kopanicsában, mely annak már -utjába esett; s az olajkáros viszont szolgált neki egy jó tanácscsal; a -mi abból állt, hogy a mint Sáros várába megérkezik, ugyan igyekezzék a -hátán czepelt batyut feljelenteni a sindicusnál; mert a kirabolt -kereskedők mindenfelé kihirdettették a kárukat, s ha megkapják és -felismerik nála a lopott posztót, olyan dolmányt, nadrágot szabnak neki -belőle, hogy holtig viselheti. - -Szót is fogadott a jámbor Simplex s megérkezvén szerencsésen Sárosba, -maga szolgáltatta kézhez a drága posztókat, a miért jutalmul adtak neki -a kereskedők egy aranyat s aztán háborítatlanul útnak eresztették. A -hogy ő mind ezt naplójában szépen elbeszéli. - - - - -TIZENÖTÖDIK FEJEZET. - -(Balint hasonlatoskeepen felchap azoc kewzzé, a kic weerbenn dolgoznac -wala.) - -Bálint édes anyja fiatal korában özvegységre jutott. A férjét, -tekintélyes kassai polgárt és biróviselt embert, mikor küldöttségbe ment -a budai basához (a békekötés után az erdélyi fejedelemséghez s így a -porta hübéresei közé csatoltatva), ott tartották a törökök túszul -maguknál Budán; ott megkapta a keleti pestist és meghalt bele, szomorú -özvegységre és árvaságra hagyván menyecske asszonyát s növendék -fiacskáját. Még testamentumot is csak élő szó szerint tudott tenni két -kezestársa előtt, mely azonban annál erősebben megtartandó volt: -meghagyván, hogy özvegye legyen birtokos minden vagyonában, a meddig -Isten ő felsége napjait meghosszabbítja s neveltesse fiacskáját Isten -félelmében, jámbor erkölcsben, igaz keresztyén kálvinista vallásban és -«quantum potest» tudományos előmenetelben. - -Ez a «quantum potest» egy igen derék ember: nagy patronusa a megszorult -adósoknak, a lusta cselédeknek, a későn házasodott agglegényeknek és a -roszul tanuló diákoknak ősidőktől fogva, még akkor ennek ellenlábasa, a -gonosz «muszáj» nem lévén feltalálva. - -A hagyomány pontos megtartásában nem is volt semmi hiba. Kalondainé -asszonyom maga vezette férje mesterségét, ki díszes hivatalán kívül -mészáros és hentes volt; nem is hozott a fiacskájára mostoha apát soha; -pedig bizony szép asszony lehetett a maga idejében. Még most is -meglátszik rajta. Olyan piros és gömbölyü, mintha egy pólyabeli csecsemő -volna óriási kiadásban. - -Volt is gondja a Bálint illendő neveltetésére. Mindig volt annak szép -ruhája, gyönyörüen bekötött könyve; s mikor eljött az ideje, elküldte őt -Kézsmárkra is, bár nehezen esett anyai szivének oly hosszú időre -megválni a fiacskájától. - -Három egész esztendeig nem látta aztán fiacskáját a jó Sára asszony; s -mikor végre betoppant hozzá, alig akart ráismerni. - -Nem ment a fejébe, hogy az ő fiacskájának bajusza legyen már. Az apjának -még nem volt ilyen idős korában. - -Azután erővel rá akarta fogni, hogy megsoványkodott. Azt a szomorúságot, -a mit Bálint nem tudott előtte eltitkolni, valami gonosz betegségnek -tulajdonította. Bizonyosan az a hegyvidéki rosz víz okozza azt. - -S tudott igen jó orvosszereket e betegség ellen. - -Nem ugyan oly hathatós szereket, minőkben a kézsmárki professor -bővelkedett; az ő szerei sokkal egyszerübbek voltak; drága jó eledelek, -miket maga sütött-főzött fiacskájának. Minden baj ellen tudott valami -fáin ételt, a mi azt meggyógyítja; csak jó izűen kell belőle enni. S ha -a bajt a rosz víz okozza, hát mivel gyógyíthatta volna azt sikeresebben, -mint a jó borral? - -De Bálint baján csak nem fordított sem a jó kürtös kalács, sem a -hasonlíthatatlan levelensült: ott hagyta a legszebb sonkaszeletet a -tányérján, mintha valaki számára felejtette volna ottan s vízzel itta a -jó bort. - -A jó Sára asszony hasztalan vallatta a fiacskáját, hogy mondja meg, mi a -baja? olyankor az elmosolyodott, megcsókolta az anyja orczáját s azt -mondta neki, hogy semmi baja sincsen, csakhogy már ilyenné változott a -természete. Arról természetesen egy szót sem szólt Sára asszonynak, hogy -az iskolával hogyan járt: a hogy virágos nyelven szokták mondani, hájat -vett s megkente vele az iskola oldalát, hogy azt megegyék a kutyák. - -Azonban, ha valaki megakarja tudni, hogy mi baj van a háznál, hát csak -menjen át a szomszédba, ott majd megmondják. - -Egy vasárnap este a szomszéd Fürmenderéktől jött haza Sára asszony. - -– Te Bálikám! A Fürmenderék Náczija azt beszéli, hogy tégedet kicsaptak -az iskolából Kézsmárkon. - -– Ha azt mondja, igazat mond. - -Oh, mi nagyon megörült ennek a Sára asszony! - -– Hát csak ez a bajod, gyönyörű szép magzatom! szólt Bálinthoz -vigasztalva, akkor sohse búsulj! Az apádat három kollegiumból is -kicsapták, mégis kapott feleséget s város birája lett. Te is kapsz még, -te is az lehetsz még. Agyon ne búsuld magadat e miatt. Nem lesz te -belőled prédikátor. - -Azzal összevissza csókolta, ölelte szerelmes magzatját, a kinek az arcza -egy kissé földerült azután a szülői szeretet ennyi biztató szavára. - -Hanem aztán csak megint visszatért arra a régi szomoruság. - -Sára asszony pedig nem fogyott ki a gyógyszerekből. Az ilyen szomorú -képű legényeket legjobban meggyógyítja a házasság. A nőtlen ember annyi, -mint az özvegy ember s az özvegy embernek van oka búsulni. - -Kiszemelt számára egy derék, jó magaviseletű hajadont, a Fürmenderék -Náczijának testvérét, Katalin leányasszonyt, a ki maga sem volt idegen a -délczeg Kalondai Bálinttól. Szépnek ugyan nem volt nevezhető a -leányasszony, de biz annak az anyja sem volt szebb, még is férjhez ment. - -El is vitte magával a Bálint fiát a kalákába, a hol az ifjak és leányok, -szülőik szemei előtt, tisztességes mulatozás közben, egymással -megismerkednek. - -Bálint azonban senkit se vitt el tánczba, se szőkét, se barnát; csak -állt ott, mintha rá volna bízva, hogy támaszsza meg a ház oldalát, -nehogy bedüljön s nagyokat hallgatott, mintha most tanulna magyarul. - -Sőt, mikor következett a «vánkos-táncz», a miben az a szokás, hogy -felváltva az ifjak és leányok egy selyem vánkost visznek az elé, a kit -tánczra felkérnek, arra szépen letérdepel a tánczrakérő, a felkért pedig -gyöngyen felemeli, egyszer körüljár vele s aztán ő viszi tovább a -vánkost, férfi leánynak, leány férfinak; hát ekkor is az történt, hogy -mikor a Fürmenderék Katalinja odavitte a Bálint elé a vánkost s -térdreereszkedék előtte, a Bálint se fel nem emelte őt, se tánczolni nem -vitte el, hanem azt felelte nagy gorombán, hogy neki fogadása tartja nem -tánczolni, a mi fölött Katalin sírva fakadt, mert annál már nagyobb -szégyen tisztességes leányzót nem érhet. - -Mikor hazatértek, Sára asszony azt mondta a fiának: - -– Te Bálikám. A Fürmenderék Náczija azt mondja felőled, hogy tégedet a -lelkek járnak. (Ez is egy olyan betegség volt, a mit csak a hajdankorban -ismertek.) - -– Hát hadd járjanak. - -– Azért nem mersz egy leányhoz is hozzászólni. Aztán meg, hogy azért nem -akarsz apád mesterségébe beállni, mert félsz a vértől. - -– Nohát, majd megmutatom holnap mindjárt, hogy nem félek a vértől s -tudom folytatni az apám mesterségét. - -Nagyon megörült ennek a szónak Sára asszony, mert semmit se szeretett -volna jobban, mint hogy fiacskája vegye le már asszonyi vállairól a -férfinak való terhet s mihelyt a Bálint megigérte, hogy kész letenni a -remeket, átadta neki a kulcsot, a mi azt a szobát felnyitja, a hol az -apja eszközei állnak. Tudniillik a tagló, a vagdaló balták, a mik soha -senki kezében azóta nem voltak; meg más egyéb fegyverek, puskák és -kardok. Mindezek pedig az apa halála óta senki által kuszpitolva nem -lévén, természetesen nagyon rozsdásak lehettek; minélfogva igen -természetesnek találtatott, ha Bálint úrfi egy egész délelőttöt azzal -töltött el, hogy aczélport, csepüt, krétát vett, hogy az apja -szerszámait fényesre csiszolja, hogy minden ragyogjon, a mikor majd a -remeket le fogja tenni. - -Délben fel is hordá Sára asszony Bálintnak valamennyi kedvencz ételeit s -miután jól tartotta a fiacskáját, elmondta neki, hogy ime már -bejelentette a czéhmesternél, hogy a fiacskája le fogja tenni a remeket, -az atyamesternél le is fizette érte már a taksát. Az akolban már készen -áll a kövér tulok, a mi erre a tisztességre van szánva. A pinczében -csapra ütve a hordó bor s négy öt arany is készen áll a fiókban, -minthogy előrelátható, hogy a gyenge diákviselt legény egy ütésre le nem -teremti azt a tulkot, már pedig a hányat üt a fejére a taglóval, a míg -az ökör leesik, annyi arany lesz a birság. - -– Jaj édes szülém, mondá erre a Bálint, nem ott van az én czéhmesterem, -a hol azt kegyelmed kereste. Homonnai gróf ezredes kapitány lesz majd az -én czéhmesterem. Nem a vágóhidon teszem le az én remekemet, hanem a -csatapiaczon. S nem vágok én tulkot, a ki nem védelmezi magát, hanem -törököt, a ki vissza is vág. Az lesz az én mesterségem. - -Eleinte nem akart neki hinni Sára asszony; azt gondolta, csak a bor -beszél belőle; hanem aztán, a mikor Bálint előhordta apja szerszámait: -az ősikardot, puskát, hosszú pánczéltörő háromélű tőrt, szép fényesre -csiszolva, akkor sírva fakadt a jó asszony, nyakába borult a -fiacskájának, kérte, marasztalta, hogy ne tegye azt a bolondságot, -gyönge gyerekcse még ő ahhoz; nem azért neveltették őt ilyen szépen, nem -azért tanította annyi tudós professor diákul, németül, hogy most a -goromba töröktől levágassa magát, lánczos golyóbis elszakítsa a lábát; -özvegy édes anyja egyedül maradjon! De mindez nem fogott a Bálinton -semmit. Azt felelte, hogy az apja is volt háboruban, hát ő csak annak a -mesterségét akarja folytatni. - -Mikor aztán látta Sára asszony, hogy a szép szó, az anyai rimánkodás -mind nem fog a fiacskáján, akkor a vastagabb végét fogta a dolognak s -elátkozta őt kegyetlenül. - -– No csak eredj hát: megátalkodott rosz fiú! a magad gonosz esze után, -ha bút akarsz hozni az én fejemre. Tudom jól az egész praktikádat, ne -félj! megmondta nekem a Fürmenderék Náczija, hogy van te neked egy -korhely pajtásod Homonnai uram csapatjában, valami Simplex, a ki ottan -trombitás s neked testi-lelki barátod. Az vesz rá minden gonoszra. Az -biztatott fel, hogy ülj fel katonának. No ha te neked az a testi-lelki -barátod kedvesebb, mint az édes anyád, hát eredj vele. De én nekem úgy -halj meg, hogy el se temettetlek; ha levágják a kezedet, rád se ismerek -többet, az én fiamnak két keze volt. Mehetsz koldulni felőlem. Tőlem -pedig egy poltrát sem kapsz. Az apád mindenét rám hagyta. - -– Kivéve a fegyvereit, mondá rá Bálint s nem is kért anyjától semmi -egyebet, hanem elment Homonnai János ezredeskapitányhoz, felcsapott a -zászlója alá: ott azután adtak neki paripát és farkasbőr kaczagányt és -három lengyel máriást felpénzül s mindjárt ott fogták, mert rövid időn -indulni kellett Ónodra, a táborba. - -És Sára asszony úgy megkeményítette a szivét, hogy mikor még azon éjjel -trombitaszó mellett vonultak ki a városból a banderiális vitézek, még -csak ki sem állt a kapuba fiacskáját köszönteni, hanem csak a -muskátli-bokrok közül az ablakából leskelődött ki utána s szive -keserüségét a trombitáson tölté ki, annak kivánva utána, hogy «törjön ki -a nyakad», a mi a jábor Simplexen csak hajszálon mult, hogy be nem -teljesedett. - - - - -TIZENHATODIK FEJEZET. - -(Kiben bebizoniossodic, mi zewrnevssiges nagi hazna vagion annac, ha az -idess ania az ew magzatiahoz kemeni ziwwel wiseltetic wala es towabba az -tewrewkkel walo cheteepatecnac az ew dolga, mellnec elolwasaasa -irtoztato lezen.) - -Hire futamodott ugyanis, hogy a török Tokajnál betört s a Hegyalját -pusztítja, a mi épen ősz felé volt, szüret idején, a mikor a földnépe -mind kinn van a szőlőhegyek között. - -Már pedig országunk czimerében a hármas halom legkitünőbbikét, t. i. a -tokaji hegyet, nem hagyjuk olyan könnyen az ellenségnek. - -Azért kiadatott a rendelet egyfelől a nádorispán, másfelől az erdélyi -fejedelem által, hogy a zempléni és abauji banderiumok rögtön üljenek -fel s a szepességiekkel igyekezzenek Ónod alatt egyesülni, a honnan -azután ott, a hol találják, megütik a törököt. - -Homonnai János gróf épen a lakodalmát tartá a szép Perényi Izabellával, -mikor jött a sürgető parancsolat. Épen az utolsó tánczot járták: a -fáklyatánczot, a mikor a vőfélyek és a nyoszolyók a menyasszonyt -tánczolva kisérik a vőlegény ágyasházába; akkor a táncz közepéből -szólítá el a hirnök a vőlegényt, a mire aztán a hadnagyok, vitéz urak -kiki eldobák a fáklyát s siettek lóra ülni; magának a grófnak sem volt -több ideje, mint hogy épen egy csókot nyomjon szerelmetes menyasszonya -ajakára s aztán Isten oltalmába otthagyja őtet a nászszoba küszöbén. - -Sötét éjszaka volt a kiindulás. Bálint vitéz ott lovagolt a maga hű -Simplexe mellett, a kinek a tárogatófujás mellé még az a hivatal is -adatott, hogy két üstfenekű dobot verjen, a mik kétfelől a nyerge elé -voltak akasztva. Az ő lova volt a legroszabb, mert valamire való paripa -nem állta ki, hogy a füle mellett doboljanak két felül. - -– Lásd Simplex bajtárs, beszélgetett hozzá Bálint, ez a mi mostani utunk -én rám nézve valóságos Isten itélete lesz. Elmondtad nekem, hogy az én -szegény Mikhálom boldogtalan és hogy engemet látni ohajt, hogy nem -jutott el Nagy-Létára s hogy a férje által rútul meg van csalva. Hogy -sokat szenved és leirhatlan nagy veszélyek között forog. Többet nem -mondtál felőle: én sem kérdeztem többet. Azóta én mind ezen töprenkedem. -Ha fölkeresem őt, ha még egyszer beszélek vele, nem követek-e el azzal -valami Isten ellen való bűnt? nem kárhozom-e el e miatt ő vele együtt? -Ha én elkárhozom, az még nem nagy baj, ámbár én is szeretném az én -lelkem jó apámat újra meglátni a paradicsomban s szegény jó anyám -orczájában gyönyörködni a mennyei seregek közepett; hanem az a gondolat -megrémít, hogy ezt az ártatlan teremtést is magammal rántsam oda. Neki -az angyalok között van a helye. Te pedig olyan csábító módon tudsz -hivogatni, hogy immár alig tudom megkülömböztetni, hogy mi lesz a jó, mi -lesz a gonosz? Most rábizom a seregek urára az itélethozást. Ha a -csatamezőn fogunk állni, az, a ki a szivembe lát, meglátja benne azt, -hogy én az én Mikhálomat, a kit már az esküje más feleségévé tett, még -most is szeretem s ha vétek ez az indulat bennem, ott vannak az úr -drabantjai, a halálangyalai, elhivhat általuk, nehogy gonoszságot -kövessek el. Ha azonban győzelmesen térek vissza, ha se golyó, se kard -meg nem sebesít, a kit ugyan nem fogok kerülgetni, akkor az én nekem -azon való bizonyság lesz: hogy a mennyei hatalom kész még a kedvemért -valami csodát tenni, a mi által azt, a kit örökre elvesztettnek hiszek, -még egyszer visszanyerhessem. Ha épen visszajövök, ha semminemű -veszedelem nem ér, bizony felkeresem az én Mikhálomat. - -– Hanem akkor azon légy, hogy én is visszakerüljek, mert nálam nélkül rá -nem találsz a Mikhálodra, ha mindjárt Columbus Kristóf hátára kapsz is -fel, vagy Klimius Miklós nyomán ugratsz is bele a holdba. - -– Ne félj bajtárs! együtt élünk, együtt halunk. - -A biztatásra nagy szükség volt, mert a mint az úgynevezett -«akasztó-domb» mellett haladt végig a lovascsapat, a sötétből egyszerre -egész sereg lidércz rohan ki rájuk s körüllibegte őket, mint valami -tüzes lepkék csapatja. Mentől jobban prüszköltek a megriadt paripák s -csapkodtak a farkaikkal, annál jobban üldözték őket a bolygó tüzek, a -mikben a babonás nép a kivégzettek lelkeit látja, holott a tudósok -szerint, a kik ezen korban a természetet és annak titkait mélyebben -fürkészik vala, nem egyéb az, mint olyan fénylő materia, melyet az -elásott kincs párolg ki magából, mikor tisztulásban van. - -A lidérczraj órahosszat vexálta a lovasokat, a míg csak a mocsármentén -jártak s nem egy vitézt kellett kisegíteni az árokból társainak, a kit a -bolygótüzek letérítettek az útból. A katonák káromkodtak, mint a -veszedelem! - -A Bálint pedig hátramaradt a csapatból: valami nyomta a szivét. Soha -kora gyermekkorától fogva úgy meg nem kezdte az éjszakát, hogy a maga -rövid kis imádságát el ne mondta volna, a mi ennyiből állt: «Uram Isten, -légy én velem! S virraszd fel holnap jó egészségben az én szegény jó -anyámat. Amen.» Bíz ennél szebbett is tanított neki a praeceptor diákul; -de azt nem tudta megtartani. Soha nem tudott kibékülni a «secula -seculorum»-mal; hogy mit kérjen ő «tizezer esztendőre» való jókat? -elégnek tartotta szegényesen mindennap egy napra valót kérni a jó -Istentől. Az is elég, ha megadatik. Hát csak úgy tett, mintha a -megtágult hevederét szállt volna le megszorítani, s mikor aztán már nem -hallotta a többiek káromkodásait, akkor beletemette az arczát a -nyeregtakaró bundába s elmondá a kis rövid fohászkodást, mely után -megkönnyebbült szivvel ült fel ismét a nyergébe s vágtatott társai után. - -Reggelre Németi alá értek, a mi Göncztől fél óra járás, ott a szabad ég -alatt a vezér megesküdteté a tiszteket és a hadfiakat a zászlójuk iránti -hűségre és engedelmességre. Ott azután délig pihenőt tartottak, akkor -mentek tovább. - -Hát a mint Németinél átakarnak kelni a Hernádon, kit találnak ott a -révben, a komp előtt? - -Sára asszony volt, egy nagy kassai szekérrel, jó három lóval. A szekéren -gönczi hordó tele borral, szilvaszeszes átalag, friss czipó, kalács, -fonatos, juhturó bödönnel, szalonna, sonka s a vándor éléstár közepén -ott ül ragyogó orczával a derék kassai polgárnő, felgyűrve az ingujj a -két kövér fehér karján. - -– Édes anyám, lelkem; mit keres itt kegyelmed? kiálta rá Bálint, -odavágtatva a szekérhez. - -– Hát te gonosz fiu, ha már erre az életre adtad magadat, csak nem -hagylak meghalni éhen. No gyere, egyél, igyál. Hívd meg a tiszt urakat -is, meg a jó pajtásaidat. Van itt nekik is elég. Ne koplaljatok, mint -otthon. - -Azoknak se kellett nagy hivogatás. Vajmi hirtelen ellepték a szekér -környékét s Sára asszony osztotta közöttük az elemózsiát bőkezűleg. -Meglátta pedig a trombitást is ott somfordálni. - -– No gyere ide, te trombitás! Hogy a mennykő mindig három ölnyire -csapkodjon le melletted! Ha már elcsábítottad tőlem a fiamat, hát gyere -ide, ülj mellém. Aztán «eszni» német! mert különben megrázlak. - -A jámbor Simplex megtette, a mit lehetett: odaült a szekér derékba, Sára -asszony mellé, evett, ivott tehetsége szerint; de utoljára szabódni -kezdett, hogy már «nincs van lehet többet eszni!» - -– De német: muszi eszni, vagy beléd rázom. - -S hogy szavát tartsa, megfogta a Simplexet két karjánál fogva, s -megzötyögtette, mint a zsákot, hogy több férjen bele s még egyszer újra -kezdette vele a lakomát. - -A jó Bálint pedig többet gyönyörködött abban, hogy az anyja két hatalmas -kövér kezét nézte, mint a sok ennivalóban, a mit osztott. - -Aztán összevissza csókolta az áldott teremtést. - -– De már most térjen vissza kegyelmed, édes szülém; elég volt a jóbul; -szólt, mikor már mind átkelt a huszárság a kompon, csak az utócsapat -volt hátra. A tiszt urak is biztatták, hogy forduljon vissza. - -– Vissza-e? Hát tán azért jöttem én ide egy rakott szekérrel, hogy -visszamenjek? De elkisérem én a fiamat, ha az operentziára megy is! Majd -bizony elhagyom ott, a hol baj van. A hol más nem fél, én sem félek. - -Hiába mondták neki, hogy bajos dolog mégis asszonynak olyan helyre -menni, a hol háború van; hátha elfogja a török? - -– No iszen azt a törököt szeretném én látni! Tudom, hogy olyat adok neki -a csontvágó bárddal a kopasz fejére, hogy két darabban szalad el. Nem -ijednek meg a kassai asszonyok a maguk árnyékátul. Láttam én már elég -háborút. Öntöttem le sajtárvizzel a tüzes golyót, a mit a házamba -lőttek, s hordtam ki az uramnak az ételt a táborba, mikor kinn -sátorozott; s a kit megsebesítettek, ugyan ki kötözte volna be, ha nem a -mészáros felesége, a ki megszokta már a vért látni? Aztán én nemes -asszony vagyok, odamehetek, a hova nekem tetszik. Nekem az országúton a -herkópáter se parancsol. Menjenek az urak, a merre akarnak; én is -megyek, a merre akarok. - -Nem lehetett vele birni. Meg kellett neki engedni, hogy kisérje hát a -sereget hátul a többi podgyászos szekerekkel egyben. - -A tudósítók e közben hírül hozták, hogy a száguldozó török hadak a -Tiszán túl Rakamaznál gyülnek össze; jó, hogy a kompokat mind kihuzták -Tokajnál a szárazra: amazok nem jöhetnek át egykönnyen. - -Homonnai gróf uram azonban elhatározá, hogy ő fogja az ellenséget a -Tiszán túl felkeresni s seregét Tokaj felé indítá meg. - -A mint a Tisza innenső partjára elértek, egy csepp ellenséget se láttak -sehol: az nyilván át akarta csalogatni a magyarokat, hogy aztán a -Tiszának szorítsa. Azért átkelhettek a kompokkal minden akadály nélkül. - -Sára asszony még oda is követni akarta őket: de ezt semmiképen meg nem -engedték neki. A szekereknek az innenső parton kellett maradniok. Sára -asszony csak azt kérte, hogy engedjék őt a legmagasabb dombra -felhajtatni, hogy onnan nézhesse a maga fiacskáját, mikor az a törökkel -tülekedni fog. - -– De ugyan vigyázzon magára édes szülém, hogy valami ágyúgolyóbis meg ne -sértse. - -– Ugyan, ugyan! Diák voltál s annyit sem tudsz, hogy a golyóbis nem megy -át a vizen, mert az lehuzza; tromfolá őt le Sára asszony, s aztán -felhajtatva a legmagasabb dombra, onnan nézte a szekér tetejéről a csata -folyását. A nagy szotyák kocsis pedig ijedtében bebujt a szekér alá; -onnan is a hátával nézte az egész ütközetet; pedig férfi lett volna a -mihaszna! - -Elébb öt török lovas jelent meg a domb tetőn. Azt azonban nem lehetett -tudni, hogy hányan lehetnek még a dombon túl? - -Balról messze elterülő nádas volt, réti bozóttal; jobbról egy -tölgyfaerdő és irtvány. Fel lehetett róluk tenni, hogy azok tele vannak -elrejtett ellenséggel. - -Azért is az öt lovas ellen a magyar részről is csak öt lovas indult meg. -– Erre amazok megfordultak és elszáguldtak. – Akkor aztán a magyarok is -visszafordultak és nem kergették őket tovább. - -Aztán megint megjelent hét-nyolcz török lovas a dombon s elkezdte a -magyarokat csufolni. Tudniillik, hogy olyan messzeségből élőszóval nem -lehetett csufondároskodni, hanem csak jelek által, a török kinyujtotta a -két karját mint a feszületet, s azzal mutatta, hogy a Krisztust szidja, -a magyar pedig az állára tette a kezét s az öt ujját lefelé lógatva, -fejezé ki a próféta szakálla iránti megvető véleményét. Végre a magyar -nem állhatta tovább a sértegetést. - -Oda vágtatott a törökökhöz ugyanannyi magyar lovas előre szegzett -kopjákkal. Azok aztán összecsaptak s miután kölcsönösen minden kopját -összetörtek, szépen kiki visszatért a maga csapatjához. - -Végre a magyar vezér megunta a hosszas ungorkodást, s felosztva a -seregét négy csatára, az egyik csatát elküldé az erdő megkerülésére. - -A mint ezek az erdő közelébe értek, kiront rájuk onnan nagy -sivalkodással egy sereg török lovas s megütközik velük. - -Erre a magyarok úgy tesznek, mintha megfutamodnának, de csak azért, hogy -az üldöző törököt a második csata közelébe csalják, akkor aztán -egyszerre megfordulnak s a közrekapott üldözőket neki fordítják a -mocsárnak, azzal a szándékkal, hogy belékergessék. - -Itt azonban rábukkannak az elrejtett janicsárokra, a kik közéjük -puskáznak a bozótból, s egyúttal felkerekedik előttük a nádas mögül egy -dandár mindenféle lovas; kurdok, spahik és szarácsiak, s mint a -darázsraj omlik mindenfelől reájuk nagy sivalkodással. - -Ezek ellenébe most a magyar vezér a harmadik csatát indítá meg. Ebben -volt a Bálint is, az ő pajtásával, a Simplexxel. - -Sára asszony a tulsó partról nézte őket, a mint neki iramodtak. - -– Hogy megüli a lovat a lelkemadta kölyke! mintha mindig azt tanulta -volna. Ha a szegény apja látná mostan! - -A Bálint soha sem tanulta a katonamesterséget, csak úgy gondolomra -fogott hozzá; a jobb kezébe fogta az apja széles görbe kardját, a -balkezébe a hosszú három élű tőrt, a kantárt odadobta a ló nyakába. A -Simplex is kihúzta pallosát s a farkasbőr kaczagányt a balkarja körül -csavarta, hogy majd azzal védelmezi magát. - -A rájuk szemközt jövő két lovas közül az egyik albániai pánczélos volt, -a másik pedig előkelő spahi, legalább is aga. - -Az albán lovasnak egész teste pikkelypánczélba volt elrejtve, olyan volt -az abban, mint a krokodilus, még a lovának a nyakán és szügyén is -pikkelypánczél volt s hegyes tőr a homlokán, mint az unicornisnak, s -ezen a jámbor Simplex, a ki vele szemközt jutott, úgy elbámult, hogy azt -is elfelejtette, hogy a kezében kard van (már most ő hol vágja meg ezt a -körülvas embert?) s csak a kaczagányos karját tartotta a feje fölé a -nyavalyás, a mire az albán lovas olyat húzott a kardjával, hogy majd -leütötte a lováról. - -Szerencséjére, a Bálint észrevette a bajtársa veszedelmét, s oda kiáltva -neki, hogy: «ne hagyd magad pajtás!» a baljában hordott háromélű tőrrel -úgy bökte fejbe az albánt, hogy az menten lebukott a lováról; de -ugyanakkor meg az ő embere, a spahi emelé fel a kardját ő ellene, hogy -mindjárt levágja vele a nyakát. - -– Le ne vágd a fiamat pogány! ordítá a túlparton a szekér tetejéről Sára -asszony, s az ő kiáltása tette-e, vagy a Bálint gyors keze? a fiu úgy -vágott ellent a töröknek, hogy kiütötte a török kezéből a kardot; még a -hüvelykujjából is odavágott egy darabot. - -Akkor aztán galléron fogta a spahit s foglyúl vitte ki magával. Az -könyörgött neki, hogy ne bántsa, s igért neki kétszáz arany váltságdíjt, -ha élve hagyja. - -El is vitte a foglyot magával szerencsésen a Bálint a tartalékig, a hol -a vezér nagyon megdicsérte a vitéz magaviseletéért s azt mondta neki, -hogy elég volt ez mára. Az ütközet befejeződött: halott és sebesült volt -mind a két félen, a mennyinek lenni kellett, annál sem több, sem -kevesebb, s azzal mind a két vezér megírhatta a maga uralkodójának, hogy -a győzelem az övé volt; az ellenség mind egy lábig lekaszaboltatott, a -ki el nem futott, s a mocsárba fulladt, a ki ki nem gázolt belőle; neki -pedig a hajaszála se görbült meg, s ha útközben felgyújtott egy -kukoriczagórét, elmondhatta, hogy bevett egy várat. S ezzel a katonai -becsületnek is elég volt téve. - -Hanem a Simplex nem találtatott sehol. A mi pedig nagy baj volt a -hadseregre nézve, mert nála voltak a dandár dobjai és tárogatója, s azok -nélkül, mint tudva van, nem lehet hirül adni a seregnek, hogy már be van -fejezve az ütközet; se takarodót nem lehet fuvatni és veretni. De még -nagyobb baj volt az a Bálintra nézve, hogy a Simplexet nem találta; mert -ha az elvész, akkor ki vezeti el őt majd az ő Mikháljához, a kiről csak -annyit tud, hogy a férje nem vitte el őt Nagy-Létára a papi lakba, a -hogy igérte volt? - -Azért is a Bálint azt mondá a kapitányának, hogy ő vállalkozik -harmadmagával visszamenni a csatatérre, s a mocsár szélében, a hol -legutoljára egymás mellett küzdöttek, a szegény Simplexet felkeresni, a -mi veszedelmes vállalat volt, mivelhogy ilyenkor a csata heve után -szoktak leginkább a martalóczok előjönni, hogy az elesett halottakat -kifosztogassák s a kit élve elkaphatnak, rabságra vigyék. - -Azért is Homonnai ezredes kapitány uram nem két, de hat lovas vitézt -adott a Bálint mellé, hogy azokkal az ezred-trombitást a mocsár mentében -keressék fel. - -A Simplexet azonban korántsem vágta le a török. Annál ő sokkal együgyübb -volt, minthogy ily dicső halált keressen magának. Hanem a mint a nagy -hajczihő megkezdődött, a népek nagyon összekeveredtek, itt egy magyar, -ott egy török; itt egy dárda, ott egy csákány: az ember azt se tudta, -melyiktől őrizze magát, hogy ki ne üssék a szemét? kapta magát, leugrott -a lóról, a két üstdobot levette róla; a gebét bizta a maga lófejére; a -dobokat eldugta a rekettye közé, maga pedig elbújt a sásba, a hol -legsűrűbb volt, s onnan hallgatta a nagy puffogatást, kiabálást. Mikor -aztán vége volt a csihipuhinak, minden elcsendesült, akkor kimászott a -sásból és körülókumlált. - -Az utóharcz még folyt a távolban; de a közelben már csak azok hevertek, -a kiknek elég volt az élet. A mocsár szélében pedig megpillantá az albán -lovas paripáját, a kinek a gazdájától egy vágást kapott a bundájára. A -kabala csendesen legelt, csak úgy harapta a füvet; az albán vitéz pedig, -kinek a fejét a Bálint belikasztá, a földön hevert, még akkor is -markában tartva a kantárszárat, a minélfogva a lova magával hurczolta. - -Nosza mindjárt pártul fogta a paripát a jámbor trombitás, felrakta rá az -üstdobjait s aztán elszedte az albán czók-mókjait s azokat egy dárdára -fölakasztva, így lovagolt vissza a tábor felé. Bálint és társai már -szemközt találták. - -A Simplex nagyra volt a diadalával. Ő henczegett legislegjobban. Hogy -vágta ketté az albán vitézt a nyereg-kápáig! Hogy vette el a lovát -alóla! A Bálint pedig csak hallgatta csendesen, mert a testi-lelki -barátok közt az volt a törvény, hogy a mikor az egyik két emberre való -hőstettet vitt véghez, annak a felét a bajtársának engedje át, s ha azt -hallja, hogy a barátja dicsekszik, azt csufondárosan meg ne szégyenítse. - -A miért is a Simplex az ezredeskapitány által erősen megdicsértetett, s -minthogy az az albán lovat neki ajánlotta fel, (az ő régi rosz gebéje -hazajött magától), tehát még jól meg is ajándékoztatott. Azután pedig -jelt adhatott a tárogatóval az elszéledt vitézeknek a takarodóra; a kik -is estefelé szép rendben visszavonulának a Tisza tulsó partjára, kiki -magával vivén az általa elfogott törököt, s szopogatván a saját újját, a -hol ráütöttek. - -Bálint a maga fogoly törökjét odavitte az édes anyja szekeréhez, a kinek -nem kisebb volt a fölött az öröme, mint a gyermeknek, a kinek az apja a -vadászatról eleven vadkacsát hozott haza. Nem is engedte a jó asszony, -hogy a szegény törököt a szekér oldalához kössék s gyalog vigyék -Kassáig; hanem felültette őt a kocsis mellé s elégnek tartotta egy -czigányszatyinggal odakötni a lábát a saraglyához, hogy bolond fővel el -ne szaladjon. Aztán még az elvágott hüvelykujját is bekötötte -szegénynek. - -Milyen kevélyen fogja ő ezt a törököt mutogatni odahaza. - -Most már aztán nem mondhatja a Fürmenderék Náczija többé, hogy a -Bálintot a lelkek járják! s hogy fél a vértől! - - - - -TIZENHETEDIK FEJEZET. - -(Kibewl megtvdivc peelda aaltal, hogi a ki roz vtra indvl, mindiart -azonnal az werembenn esic.) - -Mindnyájan szerencsésen hazaérkezének pedig Kassára. Sára asszony még -hamarább hazakerült a fogoly törökkel mint a fia. - -– Jaj fiam! Nagyon jó, jámbor ember ez a török; dicsekedék aztán a -hazatérő fiának. Olyan szófogadó ez, mint a bárány. Magyarul is tud, -Váradon megtanulta. Az egész úton folyvást a keresztyén vallás -gyönyörűséges voltáról beszéltem neki. Csak úgy nyelte a szép oktatást. -Milyen dicsőség volna, ha megtudnám téríteni az igaz hitre. - -– Tyhüj, anyámasszony! – kiáltá fel Bálint megrettenve, véghez ne vigye -valahogy azt a kegyes dolgot, hogy megtérítse a törökömet, mert akkor -itt marad közöttünk s aztán senki sem fizeti meg nekem érte a -váltságdíjat; az pedig kétszáz arany ám! - -Szörnyen megbotránkozott ezen a hivalkodó beszéden a jó Sára asszony. - -– Ugyan, ugyan, édes fiam! hát elébb való neked kétszáz arany, hogysem -mint egy megtérőnek a lelke, a ki fölött nagyobb öröm van az égben, -hogysem mint kilenczvenkilencz igazakon, a kik soha hitetlenek nem -voltak! Hogy mondhatsz ilyen istentelen beszédet? Ha az apostolok is így -gondolkoztak volna! Aztán mirevalók neked azok a kétszáz aranyak? Hiszen -ha csak pénz kell, itt a kulcsok az övemen, általadom, nyúlj a -szekrénybe, vedd kezedhez az egész gazdaságot; van minékünk tisztességes -mesterségünk, a mi aranyat, ezüstöt hoz a házhoz, a mennyire csak -szükségünk van. Ha pénzt akarsz szaporítani, nem vagy te arra szorulva, -hogy emberhúst árulj. No kellenek-e a kulcsok? - -– Isten áldja meg érte, édes szülém; de nekem nem kell a kegyelmed -pénze. Nekem már egyszer ilyen lidérczhozta pénz kell, a mit nem kellett -darabonkint a fogamhoz verni, a míg megkerestem. - -– Ej ej! fiacskám Bálint, te valami titkos dologban töröd a fejedet, a -mit nem akarsz az anyádnak megvallani. Valld meg, hogy szerelmes vagy. -Valld meg no, ne szégyeld magad. Az apád is ilyen andapálkatonája volt, -mint te vagy: két esztendeig titkolta, hogy szerelmes belém, csakúgy -messziről kerülgetett, utoljára is nekem kellett őtet megkérnem. No -ugy-e, hogy szerelmes vagy? - -– A bizony meglehet. - -– De hát kibe? - -– Azt nem mondhatom meg. - -– Szegény leány? Alacsony sorsu? Talán paraszt? Vagy épen szolgáló -cseléd? Nem bánom, akármi származású, csak jámbor hajadon legyen: -elhozhatod a házamhoz. Ha tudatlan, behunyom a félszememet, nem látom -meg a hibáját, csak azt látom meg, hogy te szereted. – Ha tudatlan lesz -is, nem restelem a fáradságot vele: mesternek állok mellé s betanítom -minden asszonyi bölcsességre. No hát ki az? - -– Nem mondhatom meg, jó anyám. - -– Bálint, Bálint! szólt Sára asszony, megfenyegetve a fiát a nagy -köszörülő aczéllal, a mit az oldalán viselt. Te nem jóban töröd a -fejedet! Te olyan asszonyszemélyt szeretsz, a kinek már férje van. Ne is -tagadd! Látom az elsápadt orczádról, a leesett álladról, hogy rátaláltam -a bibédre. Bálint, rosz úton jársz! Gondolj rá, hogy annak a jutalma itt -e földön hóhérpallos, a más világon pedig a pokol tüze! – Tudod, hogy -erkölcs dolgában a mi törvényeink nem tréfálnak. Sok ilyen szép fejet, -mint a tiéd, láttam én már legördülni, a kinek egyéb vétke nem volt, -mint hogy összenevetett egy asszonnyal, a kinek már nem volt szabad ő rá -nevetni. De én imádkozni fogok az Istenhez, hogy tégedet mindjárt az -első lépésnél olyan akadályba ejtsen, hogy tovább ne mehess és az út -végéig el ne juthass: a hol gyalázat, halál és kárhozat vár reád. Az -Isten meghallgat engem! - -A Bálint pedig arra gondolt, hogy hiszen ő is az úr Istenre appellálta -az ügyét: azt mondva, hogy ha épen hazakerül a csatából, akkor -üdvösséges dolognak fog nyilvánulni azon szándéka, hogy hajdani kedvesét -boldogtalan sorsában meglátogassa. Ime az első lépést teljes áldás -követte; nem csak megszabadult győzelmesen, de még foglyot is ejtett, a -kinek a váltságdijával sokkal könnyebben segíthet minden ismeretlen -bajon, hogysem mintha üres erszénynyel menne azokra szembe. – Azért alig -is várta, hogy a fogoly Achmed váltságdíját küldjék már az atyafiai -Nagy-Váradról. - -Sára asszony pedig csak azért is mindent elkövetett, hogy a törököt -megtérítse. Mindennap olvasott neki az evangeliumból, s tanította -énekelni a «Szentek hegedűjéből.» Vitte is már annyira a törököt, hogy a -keresztyén vallásból elfogadta a borivást és a sonkaevést; hanem -egyszer, mikor arra a kényes kérdésre került a sor, hogy hát aztán a -keresztyén hitre áttért töröknek szabad-e megtartani mind a négy -feleségét? akkor csak összecsapta a tenyereit a jámbor asszony. - -– Micsoda? Hát neked négy feleséged van? Hüh, lélekadta törökje! Hogy a -mennykő csapkodjon a papucsodba, mikor nem vagy benne! – Akkor csak -maradj a magad pogány nemzetének. Eredj a négy feleségeddel a saját -török poklodba; be ne rondítsd a mienket! Többet aztán nem vesződött a -pogány megtérítésével. - -Pár nap mulva meg is érkezett a török váltságdíja Homonnai -ezredes-kapitány kezéhez; az leszámlálta a pénzt Bálint vitéz kezébe, -Achmedet pedig haza bocsáták rendén Nagy-Váradra. - -Volt tehát már a Bálintnak pénze elég, hogy a mit az agyában kifőzött, -azt végrehajthassa. - -Első dolga volt szabadságot kérni Homonnai ezredeskapitány uramtól a -maga és Simplex bajtársa számára egy időre; a mi nekik könnyen -megadatott, minthogy a gróf úr épen a mézes heteit élte s annálfogva nem -volt szándéka semmiféle hadjárathoz fogni; a török is csendesen viselte -magát ezen a tájékon. - -A kétszáz arany ott volt már a tarsolyában. Az útra nem kellett egyéb, -mint egy jó gyöngyösi posztóköpenyeg, a mit úgy híttak, hogy «gyöngyösi -privilegium»; aztán meg egy jó kézbeli fokos; egy kulacs, meg egy -tarisznya: a többi megjön magától. Ha az ember gyalog utazik, soha sem -hagyja cserben az alkalmatossága. - -Nagy segítségükre volt a kapitánynak azon rendelete, hogy a lovasezred, -a melyhez ők tartoztak, induljon Ónodra. Odáig Bálint is együtt ment a -Simplexsel; elhallgatva anyja előtt, hogy szabadságot kapott. Onnan -aztán ketten együtt felkerekedtek, hogy felmenjenek a Szepességbe, a -szép Mikhált meglátogatni. - -Azonban Sára asszony imádsága sikeresebb volt az ő szándékuknál, mert a -mint az ónodi nagy erdőn végig mennének, egyszer csak előugrik a -bokorból tizenkét martalócz, a milyenek azt az átkozott mesterséget -űzték, hogy a városok körül ólálkodva, a keresztyén ifjakat és -asszonyokat elfogdosták s aztán eladták a töröknek; ezek a két -fegyvertelen ifjút megrohanták; a Bálint sokáig küzdött velük, egy -párnak be is törte az orrát; de utoljára a sokaság őt is elnyomta, a -száját betömték s a pajtásával együtt egy fához kikötötték: természetes, -hogy a kétszáz aranyat sem hagyták nála. Aztán szétmentek új prédát -keresni. Estig még egy asszonyt hoztak oda fiatal lányával együtt; aztán -mikor besetétedett, valamennyit a nyeregkápához pányvázva, elhurczolták -magukkal. - -Így teljesedett a Sára asszony kivánsága, hogy bár csak az első lépésnél -mindjárt olyan akadályba lépne a Bálint fia, a mely őt a tovább -haladástól e veszélyes úton visszatartóztassa. - - - - -TIZENNYOLCZADIK FEJEZET. - -(Kiben meghiratic az io paitaassoknac kevlewmb-kevlewmbfeele -zerenccheeic, es hogi kinec teniere, kinec talpa tewric wala.) - -A gonosz martalóczok minden felső ruhát lehúztak a foglyaikról, csak az -alsó vászon gúnyát hagyták meg rajtuk, úgy hajtották őket végig a -behódolt falvakon keresztül, a miknek magyar és keresztyén lakossága -volt, törökkel vegyest s olyan barátságos törvényük volt, hogy ha magyar -ellenség közeledett, azt a török kadi tartozott bejelenteni a török -basának; ha pedig ozman ellenség jött valahonnan, azt a magyar biró a -magyar vezérnek. - -Az úton a fogoly asszony leánykájának a lába a kövecseken egészen -kisebesedett, menni sem tudott már tovább. A Bálint nem nézhette, hogy a -martalóczok, mint az oktalan állatot, úgy kényszerítik a nyomorult -gyermeket ostorral a tovább haladásra; mintha nem volna neki elég a -saját maga veszedelme, még azt a kis leányt is felvette a vállára, úgy -czepelte azt egész Eger kapujáig. - -Egerben épen nagy heti vásár volt: a foglyokat odaterelték a piacz -közepére, a hol tulkok, birkák és bivalyok voltak áruba bocsátva; ott az -egyik martalócz egy rekedt tilinkón sipolva, elkezdte a vásárosok -figyelmét felhivni a maga rabszolgáira, pergő nyelvvel hirdetve azoknak -a kitünő tulajdonságait; mutogatva a Bálint hatalmas karjait, ki daczos -képpel, kifeszített mellel állt akkor is; míg a Simplex olyan siralmas -képet csinált, összegörnyedve bánatában, hogy a martalócz kénytelen volt -az ostora hegyével egyszer egyszer odacsippenteni a lábaikrájába, hogy -tánczra kerekítse; a fehér népnek meg lerángatta a válláról a köntösét, -hogy lássák a vevők, milyen ép bőrük van? - -Legelébb is megvették az asszonyt meg a leányát. Egy müdirnek volt -szüksége mind a kettőre. Legalább nem szakították el őket egymástól. - -Azután jött egy köpczös török mészáros, a ki juhokat szokott vágni. Hej, -megörült ez, mikor megtudta a Bálinttól, hogy ő is mészáros legény. Nem -is alkudott rá sokat. A hogy tartotta a martalócz, megadta érte a száz -aranyat, s mindjárt rátette a két lábára a maga békóit s így hajtotta el -maga előtt, biztatva útközben, hogy ne féljen semmit, nála jó dolga -lesz: kap enni eleget; s majd ha a szőlőszedés ideje eljön, akkor -odakinn dolgozhatik a szőlőben s akkor lőrét is ihatik. - -Hanem a Simplexnek sehogy sem akart vevője akadni. Akárhányan jöttek, -mind azt nézték, milyen a tenyere? Az pedig nagyon sima és puha volt. A -trombitafuvásban nem is törhetett fel. Nem kellett senkinek; hiába -kiabált a martalócz: «vegyétek, vegyétek meg ezt a gyaúr disznót!» s -tánczoltatta a pányván mint a medvét. - -Utoljára, hogy senki se vette meg, felhajtotta a várba, a basához. Ott -kijött eléje a muteszellim, annak elmondá a martalócz, hogy ime ez egy -fogoly katona. Ha olyan keresztyént fogtak el, a ki nem tudta -eltitkolni, hogy katona volt, azt a basának tartoztak átengedni a -martalóczok – szabott árért. De a ki csak tehette, eltagadta azt, mert a -basa szeretett többet kapni a pórtékáért, mint a mit kiadott érte, s azt -a portéka nem köszönte meg. Az a basa üzlete volt. A muteszellim -kifizetett a Simplexért a martalócznak negyven aranyat, a miből az -istentelen egyet a szegény eladott rabszolgának visszaajándékozott. - -A Simplexet aztán egyenesen a kovácshoz vitték, s ottan a két lábára -olyan nehéz vasat vertek, hogy volt rajta mit czepelni. Azzal bedugták -egy föld alatti börtönbe. Ott már volt valami ötven darab fogoly, a kik -nem igen beszéltek egymáshoz, hanem az egyetlen ablak elé guggolva, mely -felülről világosságot adott, pipákat faragtak, korbácsokat fontak, vagy -török öveket vetéltek, hogy nehány aspert keressenek vele. Többen pedig -a fal mellett feküdtek, mintha betegek volnának, s azoknak a lábaik be -voltak kötve. Egy borbély reggel, este lejött hozzájuk, hogy a -kötéseiket felbontsa s a talpaikat, a mik sebesek voltak, enyhitő -irokkal bekenegesse. - -A Simplex kérdezte tőlük, hogy merre utaztak olyan meszsze, hogy így -feltörött a talpuk? Azok azt felelték neki, hogy «várj csak, majd te is -elutazol oda, aztán megtudod, hogy merre fekszik Bambusonia?» - -Nem is telt bele egy hét, hogy megtudta a Simplex, a mire olyan kiváncsi -volt, s aztán nem kellett neki többet rajta törni a fejét. - -Mikor rákerült a sor, felvitették a kajmakámhoz. – A kajmakám derék -tréfás ember volt, kövér képe, vastag termete. Hoszszuszárú pipából -szívta a füstöt, maga elé szedett lábakkal ülve egy tarka szőnyegen. - -Nagyon is szépen beszélt a Simplexhez; kedves fiamnak, pribéknek -nevezte; kikérdezte: hova való? mi sorsban van? kik a rokonai? hol a -birtoka? - -A Simplex elmondta neki a kérdésekre ugyanazt a választ, a mit a -Jankónak, a rablóvezérnek mondott, hogy ő ilyen szegény, meg olyan árva. - -A kajmakám szertelen nagyot nevetett rajta. - -– Mintha csak irásbul olvasnád! Épen úgy felelsz, mint a hogy a többi -szokott felelni az első «kérdezésre.» – «Nincs se apád, se anyád, azt se -tudod, hol születtél; szegény vagy, mint a templom egere, hátadon házad, -kebeledben kenyered; koldulás a mesterséged.» Ezt feleli sorba valamenyi -az «első kérdezésre», s ha mindjárt a Zrinyi bán fia volna is! Lássuk, -hogyan felelsz majd a «második kérdezésre?» - -Azzal egy intésére négy csausz lekapta a Simplexet a tiz körméről, kettő -az összekötött lábait egy széthúzott kötélnél fogva felemelte, hogy a -talpai az ég felé álltak, a másik kettő meg aztán két szál hosszú -bambuszszal elkezdett a talpain muzsikálni, a mi a Simplexnek annyira -nem tetszett, hogy az ismételt kérdésekre azt vallotta, hogy ő -királyfiu, apja a velenczei doge, keresztapja a lengyel király, csak -annak izenjenek, az ad érte váltságul akkora darab aranyat, mint ő -maga.» A mért aztán még jobban a talpára vertek. - -A szegény Simplex azt hitte, hogy most mindjárt bele fog halni: olyan -rosz mulatság az a talpverés. - -Ekkor aztán következett a harmadik kikérdezés: – a kajmakám hozatott -borbélyt, bekenette enyhítő balzsamokkal a Simplex felmarjult talpait, -adatott neki hüsítő shorbethet innia s aztán elkezdett hozzá szépen -beszélni. - -– Lásd édes fiam: minek beszélsz hiábavalóságokat? minek vallod egyszer -azt, hogy zabgyerek vagy, máskor meg azt, hogy királyfia? hiszen valakid -csak van a kerek világon, a ki ád a bőrödért valamit. Valami jó embered, -a ki kivált, s a kinek aztán leszolgálod azt. Gondolkozzál csak rajta. -Hiszen mi nem kivánunk olyan sokat. - -Ekkor aztán rájött a Simplex, hogy csakugyan van neki egy testi-lelki -jóbarátja, csakhogy az maga is rabszolgaságba esett itt Eger városában, -egy mészáros-mester vette meg: az, ha magát kiválthatja, őtét is ki -fogja majd váltani. - -– No látod, ez már okos beszéd. Hát milyen az a mészárosmester, a ki a -barátodat megvette? - -– Hát olyan szép ragyás ábrázatú. - -S minthogy pedig Eger városában akkor harminczhárom muzulmám juhölő -lakott, s az a mesterségével együttjáró mérges légycsipésektől mind -ragyás volt, annálfogva valamennyit felcsődítteté a kajmakám a várba, -hogy a Simplex válaszsza ki közülök az igazit. - -Az volt a Bálint gazdája, Ibrahim. - -Azzal azután előhozatta a maga rabszolgáját. - -A jó Bálintnak nagyon megesett a szive, mikor a barátját ilyen -állapotban meglátta. - -– Szegény Simplex! Mire jutottál én miattam! Látod, nekem nyugodalmas -gazdám van: csak maga ver, nem másod magával, s csak a hátamat üti; nem -is bottal, hanem csak vizilóbőrkorbácscsal. Az Isten áldja meg érte. - -– Minek tűröd! Mért nem irtál az anyádnak, hogy váltson ki? - -– Irtam biz én: fel is kértem, hogy küldjön váltságdijat te érted is, a -hogy én értem. Küldött is rá feleletet rögtön. Azt felelte, hogy szives -örömest lefizeti én értem is, te érted is a váltságdijat, a miben -megalkuszunk a gazdáinkkal; hanem azután az ő rabszolgája legyek -azontul. Azt tegyem, a mit ő parancsol; tudta nélkül sehova el ne -induljak; se veled össze ne találkozzam többet: és azt, a kit szeretek, -úgy elfelejtsem, hogy soha rá ne gondoljak a szivemben többé: – különben -itt hágy veszni a török fogságában. - -– S mit feleltél neki rá? - -– Hát azt feleltem, hogy «Isten megáldja hát édes szülémet: akkor én -maradok a török fogságában; mert én az én kedvesemet még a fekete -földben sem fogom elfelejteni soha, sem az én jó pajtásomat, a kinek -hűséget fogadtam, meg nem tagadom, a míg élek. - -– Ember vagy Bálint! monda rá a Simplex, s azzal összeüté a bokáján a -lánczos békót, fittyet vetett a két ujjával a kajmakámnak. – Servus -basa! küldhetsz a tömlöczbe vissza. Ha begyógyul a talpam, ujra -kezdheted az examinálást. - -Simplexet aztán visszavitték a tömlöczbe s ott azután megtanulhatta ő is -a törökzsinór gombkötővetélést, ölét egy réz asperért s elmélkedhetett -mellette, hogy milyen bolond állapot az, mikor valaki a talpára veret -azért, hogy a jó pajtása szerelmes egy asszonyba, a ki nem lehet az övé! - -Ez alatt begyógyultak a talpán a sebei; de ez nem volt rá nézve semmi -öröm: mert előre meg volt neki mondva, hogy a mint talpra állhat, megint -ujra kezdődik a keserves kikérdezés. Volt olyan a foglyok között, a kit -már háromszor is kínvallattak. Ezt nevezték alkudozásnak. A ki keveset -kinált, sokat kapott. - -Eljött a nap, a melyen ismét fel kellett mennie a kajmakám elé. Előre -tudhatta azt már, mert ilyenkor előtte való nap nem adtak a fogolynak -enni. Éhomra nem árt meg olyan nagyon a bámbusz. - -A Simplex reszketve lépett be a vallató szobába. A kajmakám ott ült -megint a szőnyegen, előtte egy alacsony asztalkán egy tál párolgó piláf, -a mi nem más, mint juhhús riskásával; mellette a keze ügyében két szál -bámbusz. - -– No hát fiam, gyere ide válassz; monda a kajmakám a remegőnek. Ezt a -tál piláfot akarod-e megenni, vagy ezzel a két szál bámbuszszal akarsz -százat a talpadra? No ne szepegj, hanem válassz tetszésed szerint. Aztán -itt a papiros, tinta, kalamáris: irsz nekem róla egy teszkerét, hogy mit -kaptál. Ha piláf kell, azt irod, hogy piláfot kaptál; ha bot kell, azt -irod hogy botot kaptál. - -A Simplex sehogy sem értette az egész dolgot. Nem tudta, hogy mit tréfál -így vele a Kajmakám? de elvégre is bot neki semmiképen nem kellett, a -piláf pedig mindenképen kellett, hát annyi kinálásra hozzá ült az -utóbbihoz, s tudva hogy a töröknek nagyon tetszik az, ha a piláfból nem -hagynak a tál fenekén, ez a janicsárnál is virtus, igyekezett hát azt -tisztára kitörülni. - -– No fiam, szólt a kajmakám, mikor a Simplex elkészült, már most hát ird -meg a levelet, hogy jól tartottalak mai nap piláffal és nem pedig -botokkal; és czimezd azt a levelet a te kedves pajtásodnak, nemes, -nemzetes és vitézlő Kalondai Bálint uram ő kegyelmének, az akasztófára -való hitetlen kutyának; a ki nem csak, hogy magát kiszabadította a -rabságbul ingyen, váltságdíj nélkül; hanem még a gazdáját is elrabolta -magával, a derék, becsületes juhölőt, s elvitte Ónodra, s most onnan -kinálja azt te éretted cserébe s azzal fenyegetőzik, hogy a micsoda -jóval és roszszal leszünk mi itt te hozzád, ugyanazt fogja ő teljesíteni -az ő foglyával, a becsületes juhölővel. A Simplexnek tehát meg kellett -irni a bizonyítványt, hogy őtet a törökök tejbe-mézbe fürdetik, -irósvajjal kenegetik és még a helyét is megtörlik, a hová leültetik. - -Arra aztán a Simplexnek mindjárt levették az egyik lábáról a békót, s -azt fölköték az övébe, annak a jeléül, hogy félig el van bocsátva; de -kötelessége lészen az érte kicserélendő foglyot visszahozni és addig a -kötelesség jeléül a láncz másik vége a másik lábán marad; s azt a -kiváltó jóbarát veheti csak le a lábáról. - -Ilyen furcsa kölcsönös obligoban maradás és egymásért való jótállás és -kiváltás divatozott azokban az időkben egymásnak baráti szövetségre -kezet adott férfiak között. - - - - -TIZENKILENCZEDIK FEJEZET. - -(Ennec tewrteenete fewlewtte nagion hasonlit az Joseph es Potiphaarne -tewrteeneteehez; de meeg sem egeeszlen olian, miwel hog weeghezteevel -nem az Joseph kerevl az tewmlewtzbenn, hanem az Potiphaar.) - -Hogy miképen szabadulhatott ki a Bálint a maga fogságából, azt érdemes -lesz meghallgatni: mert az valóságos csoda dolog, mind a mellett, hogy -igazán megtörtént valóságos eset. S azt is a Simplex naplójából -tanultuk. - -A gazdájának, a juhölőnek volt egy szép szőlős kertje s abban egy fából -épült gunyhója, a mit ő törökül kösknek nevezett. - -Szüret felé közeledvén az idő, minden délután kisétált a török a -szőlőskertjébe, kisértetve a rabszolgája, Bálint által: mivelhogy az -utakat és mesgyéket a zápor nagyon megrongálta, azért azokat iparkodott -helyreigazítani. - -Napszámosra, vinczellére nem merte azt a munkát bízni, mert azok -torkoskodni szoktak, hanem a rabszolgára ráparancsolhatott, hogy meg ne -próbálja a szőlőt kóstolni s mikor vége volt a munkának, mindig azt -mondta neki: mutasd a nyelvedet! Mivelhogy az egri szőlő mind fekete s a -ki eszik belőle, annak nyelvét megfesti szederjesre. Szegény Bálint -sokszor majd eldült a kivánságtól, a nagy rekkenő melegben csákánynyal -vágva a követ; a sok szép szőlő csak úgy mosolygott rá; de egy szemhez -nem nyúlt volna. - -A gazda ez alatt beült a gunyhóba s minthogy a töröknek tiltja a vallása -a boritalt, annálfogva csak úgy titokban iddogált odabenn és egyes -egyedül. - -Volt pedig a töröknek egy igen szép rabszolgálója, vagy felesége: mi nem -nagy különbség a muzulmánoknál. Dzsigerdilának hitták: a mi annyit -jelent, hogy «szivetszúró.» Cserkesz leány volt; úgy vette Budán -rabszolgakereskedőtől, ki egész hajóval hozott fel rableányokat -Sztambulból. Az egész különbség az asszony és rabszolgáló között az, -hogy a rabszolgáló dolgozik, az asszony pedig nem dolgozik. A -Dzsigerdila nem dolgozott. - -A török menyecske mingyárt eleve szemet vetett a szép deli magyar -legényre, a kit az ura rabul hozott a házhoz; hanem otthon nem igen -lehetett vele valami enyelgést kezdenie, mert sok szem őrizte a háznál. -Azonban mikor néha az ura után kiment a szőlőbe, ott már szabadabban -szólhatott a Bálinthoz, kivált mikor a mészárost helybenhagyta a jó -veres bor, hogy ketten két felül támogatva vezették haza a házáig. - -Az Ibrahim Kermesz (így hitták a mészárost, mivelhogy nagyon veres -szakálla volt) azt parancsolta a Bálintnak, hogy daloljon, a mikor -dolgozik: nem csak azért, hogy ha dalol, jobb kedvvel dolgozik; de -különösen azért, hogy az által meg van óva attól a kisértettől, hogy a -szőlőt megcsipegesse. A ki dalol, nem ehetik. - -Olyankor aztán, mikor az Ibrahimot elnyomta az álom s kezét-lábát -elnyújtva, végig terült a szőnyegen, a Dzsigerdila belevágott a Bálint -nótájába s együtt énekelt vele: a mi nem csekély buzdítás egy nőtől, ha -egy férfinak a nótáját a maga dalával elkezdi kisérni. - -Csakhogy azok a Bálint nótái mind olyan szomorúak és együgyűek voltak, a -miket még édesanyjától hallott gyermek korában: «fürdik a kácsa fekete -tóba: Készül anyjához Lengyelországba», azután meg az, hogy «Amott -kerekedik egy fekete felhő: Benne tollászkodik sárga lábú holló» s a mi -végződik azon, hogy «Rab vagyok, rab vagyok: Tatár rabja vagyok; kezemen -lábamon vas lánczot hordozok.» Ezek voltak az akkori időknek szomorú -nótái. - -De még ezt a nótát is abba hagyta a Bálint, a mint a Dzsigerdila -belevágott s együtt énekelt vele. - -– Miért hagytad abba a nótát? kérdezé tőle a török asszony. - -– Azért, mert te is énekelni kezdtél, s félek, hogy felébreszted az -Ibrahimot, s engem ver meg érted. - -– Ne félj semmit. Alszik az Ibrahim mélyen. Mákonyt tettem a dohánya -közé. Ilyenkor úgy alszik, hogy akár puskát sütögethetnének el fölötte: -még sem ébredne fel; akár csókolódhatnának fölötte, még sem ébredne fel. - -Bálint csak nem akart belőle érteni semmit. - -Ekkor aztán Dzsigerdila kezdett el dalolni egy olyan népdalt, a miben -már szerelem van. A régi időkben is dalolták azokat, csakhogy elbujva, -erdőkön, mezőkön; mert bent a városokban tiltották a papok, egész -prédikácziókat tartottak ellenük, s közönségesen «virágdaloknak» -nevezték s azt tartották róluk, hogy a tiszta erkölcs megvesztegetésére -szolgálnak. - -S bizony furcsa dolog is az, hogy mi minden szabad az énekben? Ha egy -férfi csak úgy prózában mondaná azt egy szép asszonynak: «ugyan rózsám, -adjon nekem egy pár csókot!» bizony úgy nyakon felejtené érte, hogy a -szeme is szikrát hányna; hanem ha ugyanazt czifrán elénekli: az úrnő még -leül a zongora mellé és akkompanyoz neki hozzá. Valamint ha egy szép -asszony a a férje jelenlétében recitativo mondaná azt egy harmadik -gavallérnak, hogy «kóstolja csak kend, be jó ízű!» a férj puskát, kardot -ragadna, hogy boszút álljon érte; ha pedig szépen czikornyásan, vékony -hangon elénekli egy egész társaság előtt ugyanazt a madám, még a férj is -tapsolni kezd neki s azt kiáltja: da capo! - -A Dzsigerdila pedig oly csábítón, oly melegen tudta énekelni azokat a -hivogató, csalogató dalokat, hogy lehetetlen volt tőlük át nem -melegedni. - -Hanem a Bálint tartotta magát s nem vágott bele az ő nótáiba. - -– Hát te nem tudsz virágdalokat énekelni? Kötődék vele a Dzsigerdila. - -– Tudok biz én, énekeltem magam is eleget. Egyért azért csaptak ki az -iskolából; de fogadásom tartja, hogy míg rabságban leszek, addig -virágdalt nem énekelek. - -Volt pedig a török kertjében egy drága szép szilvafa, a milyen még akkor -a ritkaságok közé tartozott: a gyümölcse gömbölyű volt és olyan piros, -mint a rózsa. A kertészek bona-merának nevezték. - -Erre a fájára vajmi büszke volt az Ibrahim. Előre megmondta Bálintnak, -hogy le ne próbáljon egyet venni róla, mert megtöri a csontját. Azt a -gyümölcsöt ő mind a basa asztalára szánta. - -Egy délután megint kijött a Dzsigerdila az ura után s elaltatta az -Ibrahimot, a hogy szoká, a dohányába kevert mákonynyal s aztán, a hogy a -Bálint nem akarta a virágdalait elénekelni, ő is boszúsan lefeküdt a -fűbe és úgy tett, mintha aludnék. - -A nap forrón sütött, Bálintnak majd a szája padlásához ragadt a nyelve a -nagy szomjúságtól. A szőlőhöz nem mert nyúlni, mert annak a leve -meglátszik a nyelvén, hanem azok a piros szilvák olyan csábítóan -mosolyogtak rá. Hisz nincs megszámlálva, hány van a fán? Bátorságot vett -magának, mikor azt hitte, hogy senki se nézi, odalopózni a fa alá s -lehúzni egy ágat, és elköltögetni egy párt a basának szánt bonamerákból. -(Ugyis kövér ember a basa: hátha kilelné tőle a hideg?) - -Egyszer csak dévaj nevetést hall a háta mögött: a Dzsigerdila nem aludt, -csak leskelődött s erre ő úgy megrezzent, hogy ijedtében az egész -szilvafaágat, a mit magához húzott, lehasította. - -No lesz most neked ezért Bálint! - -Szégyenkedve sompolygott vissza a munkához s úgy nekifogott, hogy egy -óra alatt két órára valót dolgozott. A Dzsigerdila pedig egyre kötődött -vele, gúnydalokat énekelt neki, ingerkedett vele s zöld diókkal -hajigálta. - -Bálint ezúttal olyan rossznak érezte magát, mint egy kárt tett gyermek, -a ki várja a bizonyos verést. A török mindig azt mondta, hogy nem adna -oda egy ágat arról a fáról száz dénárért. Valjon hány dénárba szokott -számítani egy korbácsütést? vagy hány korbácsütést egy dénárba. - -Mikor aztán beesteledett, s a mészáros fölébredt, ismét akkorát ivott -ébredőre, hogy a feleségének és a rabszolgájának kellett őt kétfelől -támogatva hazavezetni. - -Hát amint elmegy a bonamera fa előtt, egyszerre meglátja a lehasított -ágat. - -Erre a tekintetre tüstént kiment a mámor a fejéből, úgy felfortyant. - -– Ki cselekedte ezt? ordítá, kirántva öve mellől a vizilóbőrből épült -korbácsát. Ugy forogtak a szemei, mintha maga volna az öcscse annak a -vizilónak. - -De mielőtt a Bálint szólhatott volna, a Dzsigerdila elkiáltá magát. - -– Én törtem le no! Hát ugyan mi baj van azért a kis szilvafa-gallyért? - -Csak az a baj lett érte, hogy az Ibrahim nem sajnálta a vizilókorbácsát -a maga kedves feleségének a hátától, s rácsapkodott vele egész -haragjából s talán tetőtől talpig verte volna, ha maga el nem bukott -volna, betörvén az orrát, a mikor aztán elég baja volt hazáig a saját -orravérének elállításával. - -Hanem a Dzsigerdila még is kapott annyi korbácsütést, a mennyi elég volt -a Bálinttal megértetni, hogy mily forró indulattal viseltetik iránta ez -asszony, ki kész a rabszolgája hibáját magára vállalni s a maga gyenge -bőrét megpacskoltatni amazé helyett. - -Másnap délután mégint kimentek mind a hárman a szőlőkertbe. - -Mikor az Ibrahim szokott módon elaludt: odahitta a Dzsigerdila a -Bálintot. - -– Nagyon fájnak a vállamon a tegnapi ütés nyomai; monda neki, s egy kis -ezüst szelenczét adott a kezébe, a miben valami balzsamos kenőcs volt. -Jer és kenegesd be ez írral, ott, a hová a magam keze nem ér. - -Azzal lecsúsztatta a válláról a köntöst, hogy a hófehér nyakát és hátát -fedetlenül láthatta a Bálint; melynek sima bársonyán ujjnyi vastag piros -daganatok csíkjai látszottak. - -Bálint bekenegette a miatta kapott fájdalmas daganatokat az illatos -kenőcscsel s kérdé a Dzsigerdilától, hogy enyhülnek-e? - -– Hamarább megenyhülnének, monda a Dzsigerdila, ha megcsókolnád őket. - -Bálint visszaborzadt e szótól. - -– Hogyan csókolnám én meg egy idegen asszonynak a vállát, a ki a -gazdámnak a felesége? - -– Gazdád alszik, nem látja meg. - -– De meglátja az Isten. - -A török asszony szélylyelnézett bámulva. - -– Én egyet se látok itten. - -– Az Isten láthatatlan és mindenütt jelen van. - -– Ha láthatatlan, akkor a korbácsa is láthatatlan, nem üthet vele. - -– De nagyon is tud ütni láthatatlan korbácsával. Látod: én nem is -tettem, csak gondoltam arra, a mit tilt az Isten, s ezért a gondolatért -viselem ezt a lánczot a lábamon. - -– Én levenném azt a lánczot a te lábadról minden éjjel; tudom hol tartja -a békó kulcsait Ibrahim; az övében. Csak nappal volnál rabszolga: éjjel -nem; s a váltságdíj sem volna drága: a számára megalkudnánk, a pénzneme -volna: csók. - -– De ez vétek volna Isten előtt. - -– De hát mi sérelme van abból az Istennek, ha egy férfi megcsókol egy -nőt? - -– Az, hogy megsérti az ő parancsolatját, melyben azt rendelte, hogy -mindenki szeresse azt, a ki az övé, és ne azt, a ki másé. - -– Szólj csak; monda akkor a Dzsigerdila, hirtelen egyet fordítva a -beszéden, nagy ravaszul, mintha másfelé akarná azt terelni. Hogyan -nézhetted el azt tegnap, hogy engemet az Ibrahim megvert te miattad: és -nem fogtad meg a kezét, és nem vallottad meg, hogy te voltál a kártevő? - -– Megmondom igazán. Nem azért nem szóltam, mintha féltem volna, hogy az -ütéseket, a mik téged értek, majd én kapom meg; hanem azért, mert attól -féltem, hogy ha megmondom az igazat, akkor téged az Ibrahim megöl. - -– S miért féltél, hogy akkor engem az Ibrahim megöl? - -– Azért, mert magadra vállaltad az én hibámat. - -– S mit tudott volna meg abból az Ibrahim, hogy én a te hibádat magamra -vállaltam? - -Bálint csak nem akarta kimondani azt a szót. - -– Ugyebár azt, segített rajta Dzsigerdila, hogy én inkább a tied vagyok, -mint az övé. Hát mért ne lehetnék egészen a tied? - -– Azért, mert az övé vagy. - -– Igaz; megvett. Adott értem ötszáz aranyat. De ha te adnál neki értem -ezer aranyat, hát bizony neked adna; mert kapzsi és fösvény. - -Bálint jó ízűt nevetett ezen. - -– Ugyan hol vennék én gyönge ezer aranyat az én nyomorúságomban? - -– No hát, megállj, majd mondok én neked valamit, a mit még senkinek sem -mondtam el. Ülj ide le mellém. De úgy ülj, hogy a szemembe láss. Hát -mikor az Ibrahim ezt a szőlőt megvette, már akkor ez a kösk itt állt, -kemencze is volt benne. Szüret alatt sokszor kedve támadt az Ibrahimnak -idekinn maradni: úgy, hogy idekinn kellett kenyeret sütnöm. Egyszer a -mint a kisült czipókat kiszedem, az egyiknek a fenekére egy aranyat -találok oda ragadva. Nem szóltam felőle senkinek; csak azt vártam, hogy -éjszaka legyen, akkor fogtam egy kést, elkezdtem a kemencze fenekét -felfejtegetni. Hát az egész tapasztás mind csupa aranynyal volt teli. -Azt bizonyosan, mikor a várost elfoglalták a törökök, rejtette oda -valami gazdag birtokos, a ki aztán elpusztult a harczban. Nem szedtem én -fel a kincset, otthagytam, újra betapasztottam sárral, ráfűtöttem, hogy -az agyag cseréppé égjen. Most is ott van mind. Ibrahimnak nem szóltam -felőle semmit, mert ha megkapja azt a sok pénzt, annál többet fog inni, -annál többször megver; sőt még új asszonyokat is hoz a házhoz s azokkal -is nekem gyűl meg a bajom. Hát én azt az egész kincset neked adom. Végy -el belőle annyit, a mennyivel kiválthatod magadat Ibrahimtól; a többivel -pedig végy meg engemet tőle. Még aztán is marad, hogy eltarthatsz -belőle. - -Most azután igazán kelepczébe volt szorítva a jó Bálint. Mit szóljon -most erre? A szép asszony mellé még sok pénzt is kinál neki a szerencse. -Azonban segítségül hivta az igaz hitet. - -– Az nem lehet, édes asszonyom; mentegetőzék jámborul: az én vallásom -szerint az asszonyokat nem veszik pénzen; azok önkényt, a maguk szive -szerint adják a kezüket annak, a kit szabad akaratból választanak. A ki -pedig őket elveszi, az az ő hűségüket nem pénzzel, nem ajándékkal fizeti -meg, hanem hasonló hűséggel, viszontszeretettel. - -Hanem erre csak összecsapta kezeit a szép Dzsigerdila. - -– Ah, hisz akkor ez a te vallásod nekem nagyon tetszik. Ha nálatok nem -kell se adásvevés, se felpénz, csak szabad akarat: hát az nálam megvan. -Én elszököm veled; megismerem a te Istenedet, elmegyek a te templomodba -s hagyom magamat annak kereszteltetni, a mit te választasz a számomra. - -De már ez igazán nagy csábítás volt a Bálintra nézve. Ha Sára asszony -ott lett volna mellette, bizonyosan azt mondta volna: «no fiam, most -fogtad már meg az anyját a szerencsének! Kapj utána mind a két kezeddel, -el ne ereszd. Kapsz egy gyönyörű szép asszonyt: nagy fekete szeműt, -piczi piros szájút; hozzá tömérdek sok pénzt, egész kemenczealjával, s a -mi a legfőbb: megszerzesz egy eltévelyedett hitetlen lelket az örök -üdvösség számára, a miért magadnak is mennyországhoz lészen jussod.» És -ez is lett volna a legtermészetesebb okoskodás a földön. - -Hanem hát nem az járt a Bálint eszében. Lehetett akárki, akármilyen szép -asszony a földön, a míg az ő Mikháljának a képe élt az ő szivében, olyan -volt a mellett minden más asszonyarcz, mint a kisértő lélek; a minek -elég azt mondani: «távozz tőlem!» hogy eloszoljék a légben. - -Mást szeretett. - -Hanem ezt nem mondta a Dzsigerdilának. - -A helyett egészen alamuszi képet fancsalított: összehúzta a vállait -kegyesen, s mintha csak a bibliából olvasná, olyan áhítatos, kenetteljes -hangon mondá: - -– Avagy hogyan követném én el azt a nagy gonoszságot, hogy én az én -gazdámnak a feleségét elszöktessem? - -Erre a szóra aztán dühbe jött a Dzsigerdila; lerántotta a papucsát a -lábáról, pofon csapta a talpával a Bálintot jobbról-balról s a szeme -közé köpött neki: - -– Czoki rabszolga! Takarodj a kapához! Földtúrás a dolgod! - -Azzal az arczára terítette a fátyolát, hogy ne is lássa többet az -orczáját az élhetetlen rabszolga; s oly nagy volt iránta a megvetése, -hogy még csak félni sem tartotta érdemesnek a gyávától, elmondott titkai -miatt. A ki a gazdájának a feleségéhez nem mer hozzá nyúlni, az -bizonyosan az elásott kincsére sem meri rátenni a kezét. - -Az asszony nagy dérrel-dúrral ment haza a szőlőből; elébb jól -megrugdosva az alvó Ibrahimot, hogy ébredjen már fel. - -A mákonyos álmot alvó e gyöngéd felébresztésre elébb rugkapálózni -kezdett a kezével lábával, azután megfordult ötször-hatszor a saját -tengelye körül, míg a lejtőn legurulva, valahol a szilvásban szedte fel -magát; ott még egy kis ideig feküdve és nyitott szemekkel folytatta azt -az álmot, a mit látott, s beszélgetett azokkal a paradicsomi alakokkal, -a kiket az opium összehordott a fejében; azután nagyot bámult a világba, -elkezdett a szemöldeivel, az állával rángatózni; végre négykézlábra állt -és nagyot ordított a rabszolgája után. - -Bálint odaczammogott hozzá. - -– Hol a feleségem? - -– Hát őrizője vagyok én a kend feleségének? Tán hazament. - -– Azt álmodtam, hogy megint meglopta a piros szilvámat. Ezek az -asszonyok olyan torkosak. Te Bálint nem ettél abból a szilvából! Nem is -eszel, nagy kutya! Az olyan, mint a túba-fának a gyümölcse, a mi a -paradicsomban van, s a miben szinte nem vásik a fogad, gyaúr disznó! -Hová tetted a feleségem? Legjobb volna azt a szilvát mind leszedni a -fáról és elküldeni a basának. Mit gondolsz, mit ád érte? Azt hiszed, -hogy én nem tudok felmászni erre a fára? Repülök fel rá, mint a mókus! -(az opiumszivóknak az a bolondságuk marad, hogy igen erőseknek és -gyorsaknak képzelik magukat.) - -Azonban mászni sem tudott a jámbor, nemhogy repülni tudott volna. - -– Megállj csak, hadd tegyem le a kaftánomat, meg az övemet, meg a -turbánomat: aztán segíts egy kicsit röpülnöm. - -A Bálint aztán felsegítette az Ibrahimot a szilvafára. Ő maga akart -minden szem szilvát leszedni a szatyorba: a rabszolga kezének nem volt -szabad hozzá érni ahhoz, a mi a basa számára volt szenteltetve. - -A szegény rabszolga elgondolta magában, hogy ha ő most hazamegy az -urával: az a pogány asszony egészen úgy fog vele bánni, mint a hogy bánt -a Potiphárné a Józseffel; mert nem szükség azért az ótestamentumot -olvasni az asszonynak, hogyan kell boszút állni egy férfiún, a ki -szerelmi ömlengéseit visszautasította. Bizonyosan halálra vereti az -urával. - -S hogy az eset tökéletesen hasonlítson, még az álommagyarázási tréfa se -maradt el. - -– Ugyan mit jelent az, motyogott odafenn a fán az Ibrahim, a mit az -imént álmodtam, hogy egy csirke lecsapott egy kányára, és elrepült vele? -nem a kánya a csirkével, hanem a csirke a kányával. - -(– Gyere csak le onnan a fáról: majd mindjárt megmagyarázom neked) -gondolá magában a Bálint, s a míg Ibrahim a szilvát szedte, az alatt ő -kikereste a gazdája levetett övéből a bilincse kulcsát s azzal -kiszabadítá a lábait a békókból s a láncztartó sziját leoldá a derekáról -s azzal oda állt a fa alá szépen. - -Az Ibrahim elannyira belemerült a szilvaszedésbe s a szép bonamera oly -igen gyönyörű volt, hogy észre se vette, a mikor a nap leáldozott s a -várban elkezdték a takarodót fújni. - -Ez pedig azt jelenté, hogy minden ember siessen a dolgát abba hagyni, a -ki a szőlőkben, vagy a mezőkön van, mert a harmadik trombitaszónál -bezárják a kapukat, s a ki ottkünn reked, sehogy se juthat be aztán a -városba. - -A trombitaszó hallatára aztán Ibrahim Kermesz is kezdett lekeczmelegni a -szilvafáról. Elébb leadta a Bálintnak a bonamérával teli szatyrot, s -azután maga is kezdett leereszkedni, kérve a Bálintot, hogy segítsen -neki – átugrani azt a fát. - -De segített is neki a Bálint; mert abban a perczben, a mikor Ibrahim két -kézzel kapaszkodva az ágba, lógott a föld és az ég között, hirtelen a -fejére rántotta az egész szatyrot valamennyi bonamerával együtt, hogy -annak tele lett szilvával a szája, s ezzel lerántva a földre, hátra -kötözte a kezeit a láncztartó szijával, s azzal belökte őt a köskbe. A -szomszédok semmit sem vettek ebből észre, mert az mind el volt foglalva -a maga sietségével, hogy kapuzárás előtt elérhessen a vár faláig; senki -sem ért rá a más dolgára ügyelni. - -A Bálint aztán bezárva a kösk ajtaját magára, legelébb is felfeszegette -a sütőkemencze fenekét. Ott bizony volt arany elég: a Dzsigerdila igazat -mondott. A Bálint nem várt másodszori kinálást, hanem összesöpörte azt -nagy hevenyén az Ibrahim tarisznyájába. Azután felvette magára az -Ibrahim kantusát, kaftányát, salaváriját, felkötötte a turbánját, arra -pedig feladta a maga rabszolga gunyáit, s mikor besötétedett, akkor -pányvát kötve a nyakára, azt mondta neki hogy: «no már most megyünk Ónod -felé; aztán úgy találj egyet kiáltani, hogy a saját rézcsákányodat -összetöröm a kopasz fejeden.» - -Minthogy pedig Ibrahim Kermesz nagyon sajnálta a rézcsákányát, -kiváltképen ha azt a saját tarkóján törnék össze, annálfogva egész -mohamedánus megnyugvással engedé magát a szőlőkertek mély utain át az -erdőbe s onnan a legközelebbi faluba hajtatni, a hol Bálint a -keresztyénbirónál rögtön fogadott egy négy lovas szekeret és azzal magát -és foglyul ejtett gazdáját ép egészségben átszállíttatá reggelre Ónod -várába. - - - - -HUSZADIK FEJEZET. - -(Az mellben nagion kewrnievlmeeniesen; hanem ighen vnalmassan elewadatic -az raboknak az ew kiwaltatasaanac a teketoriaya.) - -Nehogy pedig valaki eme régi szokásokat úgy itélje meg, mint valami -rettenetes barbar divatot. Mert hiszen újabb korban is vannak hasonlatos -szokások: a mik a régiebbeknél még sokkal keservesebbek, a mikor például -egy vagy két jó barát a harmadiknak a váltójára ráirja a nevét, s aztán, -ha az egyik nem fizet, a másikat exequálják helyette. Avagy kérdezzétek -meg azokat, a kik a mai világban az ő jó barátjaikért a mindenféle -újkori tatároknál, nem különben a bankok és takarékpénztárak -megerősített váraiban váltságdíjakat fizettek: nem sokkal emberségesebb -népszokásnak találták volna-e, ha ezeknek a jó barátoknak azok a -fogvatartók inkább jól a talpaikra vertek volna két szál bámbuszszal? - -Aztán mi is repressáliákat gyakoroltunk bőségesen; csakhogy ha a török -ütleget kapott, azért nem lamentált senki: annak úgy kellett; -megérdemelte! - -Az ónodi vár ormai és kapubejáratai épen úgy fel voltak ékesítve póznára -dugott török fejekkel, mint Eger váráé keresztyének koponyáival. - -Mikor a Simplexet félig szabadon bocsáták, az a ballábán hagyott békó -arra való volt, hogy őt emlékeztesse, miszerint valamennyi Egerben -foglyul hátramaradt magyar mind kezességet vállalt ő érette, úgy, hogy -ha a kitüzött napra vagy a váltságdijat, vagy a cserefoglyot ő el nem -hozza Egerbe, a hátramaradt foglyok mind kegyetlen bot-büntetést -szenvednek ő miatta; úgy, hogy az ilyen félig eleresztett fogolynak az -elszökés, vagy vissza nem térés a legalávalóbb bűnül tudatott volna be -az egész országban. - -Legelébb is tehát a kajmakám állapodott meg a Simplexszel, hogy mire -becsüli ő maga magát? A Simplex azt mondta, hogy megér ötszáz magyar -forintot. Erre a kajmakám azt mondta, hogy no hát legyen négyszáz: mert -a töröknél meg volt az az alkorán parancsolta kegyes szokás, hogy a -mennyi váltságdíjat a megkínzott fogoly magáért felajánlott, annak egy -ötödrészét neki leengedték. - -Nagy szerencséje volt a Simplexnek, hogy neki is volt egy testi-lelki -barátja, a milyen szövetség azon időkben mindenütt fennállt és irott -törvényképen fentartatott; kötelessége levén egyiknek a másik iránt, -hogy azt a bajban segítse, a csatában védelmezze, ha elfogják, helyette -váltságdíjat tegyen le, vagy más fogolylyal kiváltsa; a míg fogságban -van, a vagyonát megőrizze, kótyavetyénél a barátja birtokára elővételi -joggal bírjon; ha szerelmes, imádottját megnyerni segítsen; ha -becsületét sértik, helyette megverekedjék; ha elesik, eltemesse, -megsirassa, árváit koldulásra jutni ne engedje. Szép szokás volt az, s -nagy szükség volt rá azokban az időkben. - -A Bálint, a mint szerencsésen megérkezett Ónod várába, azonnal átadta a -maga foglyát, valamint a magával hozott kincset, a saját kétszáz aranya -levonásával, (mint a melyet a martalóczok tőle raboltak el) a -várkapitánynak, abból a czélból, hogy a készpénzzel váltson ki előkelő -vitézeket, a kik az egri vár tömlöczében sinlődnek, valamint azt a -tisztességes asszonyt, leánykájával együtt, a kit vele együtt fogtak el -a martalóczok s eladtak az egri baromvásáron; a fogoly mészárosért pedig -cserélje ki az ő barátját, az ezredtrombitást: Simplexet. - -Mely nemes tettével annyira megnyerte a vitéz urak tetszését a Bálint, -hogy rögtön megtették őt káplárukká; a kiszabadított asszonyság is -növendék leánykájával fölkereste őt s kezeit csókolva, lábait ölelve -adott hálát neki, s most már felfedezte magát előtte, hogy ő egy gazdag -földes asszony, s ha a leánya hajadonkort ér, (még csak tizenkét -esztendős volt) négy vagy öt esztendő mulva: jőjjön el érte, hozzá adja -feleségül. - -De a Bálint megköszönte szépen az ajánlatot s azt mondá neki, hogy csak -nevelje más boldogabb halandó számára a leánykáját, az ő csontjait ki -tudja hol fehéríti már a nap négy esztendő mulva? - -Csak a szép Mikhál volt mindig az eszében! - -Alig várta, hogy a Simplex újra előkerüljön, hogy indulhasson vele -útnak. - -Hanem az a fogolykicserélés nem ment ám olyan könnyen, hogy adsza, -nesze! Az egri kajmakám azt irta az ónodi kapitánynak, hogy ő az egri -juhölőt el nem fogadja négyszáz forintba, a mennyi a trombitás -váltságdíja. Egerben még van harminczkét mészáros; azért nem számítanak -többet kétszáz forintnál. Ha a másik kétszázat készpénzben rá nem adják -nyomtatékul, ő valamennyi keresztyén fogolynak mind a talpára veret. -Mellékelve volt a keresztyén foglyoknak egy siralmas instantiája, -melyben kérik a kapitányt, hogy teljesítse a kajmakám kivánságát, -különben őket ütik. - -Erre viszont az ónodi kapitány hozatta fel a börtönből mind a huszonhat -török foglyot s azokkal iratott siralomleveleket az egri basához, hogy -talpára ne veressen az ottani keresztyén foglyoknak, mert ő akkor a -török foglyoknak a fejére fog veretni. - -Különösen nagy volt a szurkolása a két kicserélendőnek, a kiknek -kölcsönösen mind a két fél szörnyen igérkezett kifordítani a bőrét, úgy -hogy ezek féltükben a legjobb barátokká lettek egymás között. - -Végre Bálint ráadta még a kétszáz forintot nyomtatékul a maga -mészárosára s arra a Simplex is, a mészáros is, mindketten félig -levetett békókkal elkisértettek Egerbe. Ott a pénzt átvette a kajmakám, -a mészárost meg a felesége s lett olyan dáridó a háznál, hogy a -Simplexet is meghivták, s megtraktálták birkahússal tizenkétféle -kiadásban; végül megajándékozta az Ibrahim egy pár piros bagaria -csizmával, egy pár papucscsal, a Dzsigerdila pedig küldött általa a -Bálintnak egy pár patyolat fáczenétlit (alkalmasint zsebkeszkenőt), a -mire török betük voltak himezve, s a mikkel a szép asszony az elválás -emlékére a könyeit törülgeté le. - -Hanem az Ibrahim Kermesz megesküdött a próféta szakállára, hogy soha -többet kálvinista hitű hitetlent rabszolgának meg nem vesz, ha egy -dénárért vesztegetik is. - -A kajmakám pedig kiadá az elbocsátó levelet a Simplexnek, az ónodi -kapitányhoz czimezve, mely kezdődött e szavakkal: «itt küldöm vissza -neked a te trombitásodat, a nyüves kutyát… stb.» mire az ónodi kapitány -mérgében azt a tromfot adta, hogy egy disznófarkot zárt szelenczébe, s -azt küldé meg a kajmakámnak; erre meg az viszont azt felelte neki, hogy -«vettem a te ajándékodat: látom, hogy a legdrágább kincsedtől fosztottad -meg magadat». Amint hogy ez az ékes correspondentia még tán ma is -olvasható az ónodi levéltárban. - -Ezek után aztán ideje már, hogy meginduljon a Bálint a szerencsétlen -Mikhál felkeresésére, a kivel nem tudhatjuk, hogy mi történhetett azóta, -akár benn a vihodár kastélyában, a gyülölt ember karjaiban, az ördöngős -boszorkány igézetében, a vérben dolgozók borzasztó társaságában, akár -pedig a kastélyon kivül, a hol a méregevő harámbasa fenekedett rá, hogy -hunyortól sárga ajkaival halálra csókolja szegényt. - - - - -HUSZONEGYEDIK FEJEZET. - -(Igenis ewrwendetes hir eerkezic wala: mellben wagion gonozaknac -pvztvlaasa). - -A Simplex leginkább azzal vette meg a Bálintnak a szivét, hogy elmondta -előtte, miket hallott a haramiák tanyáján az ő szerelmesének -elvesztésére terveztetni. - -Nem mert neki mindent elmondani, mert félt, hogy nagyon megijeszti vele; -sőt talán minden bátorságát el fogja veszteni, ha az igazat megtudja; -hanem annyit felfedezett előtte, hogy a Kaczenreiter nem vitte el -Mikhált a parochiába, melybe megválasztották papnak; hanem otthon maradt -az apja kastélyában, a hol Mikhállal nagyon kegyetlenül bánnak; a rablók -pedig előbb-utóbb el fogják azt pusztítani, akkor a Mikhálra rettenetes -sors vár. - -– Mit tegyek? uram Istenem! Mit tegyek? tépelődék a szegény Bálint. - -– Nem tehetsz te ottan egyebet, édes jó pajtásom, monda neki a Simplex, -mint hogy elhozod magaddal onnan a te kedvesedet. - -– De hisz az Isten ellen való vétek lenne! - -– Mégis megteszed azt! Csak gyere odáig. Csak egy szót szólj vele; csak -meglásd, hát bizony azt teszed, a mit megmondtam. - -– Isten megőriz talán e nagy bűntől. - -– Én nem tudom. Én lutheránus vagyok: nem hiszem a prædestinatiot; te -vagy a kálvinista: neked kell azt hinned. Neked kell azt tudnod, hogy -mindaz, a mi veled történt és még ezután történni fog, meg volt előre -irva egy nagy könyvben, a mi elébb iratott, mint a világ megteremtetett; -a te akaratod nem változtat azon; s ha meg van rólad irva, hogy a hegy -tetején halj meg: ha te nem mégy fel a hegyre, a hegy fog alád jönni. Én -csak azt mondom te neked, hogy az első lépés után következik az utolsó. -Ha arra szánod magadat, hogy meglásd régi kedvesedet, akkor nem hagyod -őt el többé, hanem elhozod magaddal, habár az utadat két felől csupa -akasztófák árnyékoznák is be. Ha ez nem lett volna felőled határozva, -akkor maradtál volna otthon az anyádnál, s vetted volna el a Fürmenderék -Katalinját. - -Ilyenforma beszélgetések közt mentek mendegéltek a biztos országuton; -ezúttal jól ellátva magukat tűzi fegyverekkel és pallossal, csákánynyal, -hogy minden rongyos martalócz utjokat ne állja. Azoktól külömben -biztosságban lehettek; mert nem a kassai utat választották, hanem a -gönczit s a martalóczok a Hernád balpartján nem igen csaptak át, mert -ott könnyen megszorították őket, ha a Hernád hirtelen megáradt: azt -pedig sokszor megtette. - -Ezen az úton tehát egész háborítatlanul elérkeztek Somosig heted napra -Ónod várából. Somos pedig már az utolsó állomás Eperjeshez, a honnan az -út letér Lőcse felé. - -Itten már csak a rablóbandáktól kellett tartaniok, a mik azt a vidéket -rettegésben tarták, s elébb ki kellett azt tudni, hogy merre tanyáznak -most? mert sokszor megtették azt, hogy átmentek egész Lengyelországba, a -hol szintén olyan szívesen látott vendégek voltak, mint itt. - -A Simplex magára vállalta, hogy tudakozódni fog a rablók után a -vásárosoktól, a kik legjobban szoktak értesülve lenni. Addig a barátját -hátrahagyta a csárdában. - -Mikor aztán visszatért hozzá: ragyogott az arcza az örömtől. - -– Mondtam úgy-e, hogy szerencse fiai vagyunk! Nem burokban születtél-e -te Bálint? Tele van a város gaudiummal. Mind a három rablóbandát -elfogták. Rajta vesztettek az iglói búcsú ellen tervezett támadáson. -Három vármegye összefogott, meg a császári katonaság: kiszorították őket -a sziklaoduikból, mindenfelé elállták az útjaikat, utoljára a rablóknak -elfogyott a puskaporuk: a ki el nem esett, megadta magát. Élve került -kézre a hegyke Havrán, a kegyetlen Bajusz; kiket a társaik maguk -kötöztek meg, hogy kegyelmet nyerjenek. Hanem a Jankó története még is a -legcsodálatosabb. Annak a vesztét egyenesen én okoztam. Ezt nem birták -kézre keríteni. Mikor már mindeniktől el volt hagyva, mindenfelé -körülfogva, akkor egy fenyőfát levágott s azon, mint a paripán -csúsztatta le magát a legmeredekebb sziklalejtőn, s aztán egy másik -sziklameredélyen meg úgy felkapaszkodott, mint a vadmacska: a hova senki -se mehetett utána. Hogy még is vesztébe rohant, azt csak asszonynak -köszönheti. A hámori kopanicsárnénak megizente általam, én meg az -olajkáros által, hogy mikor látja, jó kedvünek lássa, az urának meg, -hogy sehol szinét se lássa. Az üldözés után egyenesen odamenekült a -Jankó a szeretőjéhez. Az asszony nyájasan fogadta; vígan mulattak, nagy -dáridót csaptak; egész éjjel folyt a bor a csapon s két dudás muzsikált -felváltva a Jankónak: a két dudás kifáradt a muzsikálásban, de nem a -Jankó a tánczban. Még délig is mindig ivott s veszett jó kedve volt. -Akkor aztán marokkal szórta a pénzt a szájtátó parasztok közé, s a míg -azok kapkodták a tallérokat, azalatt kiment a mezőre, s azt mondta, hogy -a ki utána próbál menni, azt agyon harapja. Nem is volt senkinek olyan -disznószíve, hogy utána merjen menni; csupán egy embernek. Az a -kopanicsár volt. - -A Jankó egész éjjel kereste, hogy megölje; ez pedig el volt bújva egy -széna boglyában délig. Délben aztán előbújt a boglyából, s akkor ő -indult el a Jankót keresni. Nem volt nála egyéb fegyver, mint egy -kétágú, hosszúnyelű favilla, a milyennel ezen a vidéken a kévéket -adogatják fel a karó hegyére. - -Rá is talált a Jankóra, a mint ott feküdt a haricskában, kezét lábát -szétnyujtva, aludt hanyatt. A kopanicsár odaillesztette a nyakára a -kétágú villát s azzal egyszerre odaszorította a nyakát a földhöz. A -veszedelmes rabló fejénél fogva volt leszorítva. Nem haraphatott. Mérges -szája, az ő legveszedelmesebb fegyvere tehetetlenné lett téve. Hasztalan -ordított, káromkodott; a kopanicsár vasmarka fogva tartá, míg a többiek -bátorságot kapva, odarohantak s megkötözték. – Holnap végzik ki mind a -hármat. – Azt megnézzük. - - - - -HUSZONKETTEDIK FEJEZET. - -(Mellnec foliamatthiaabann elmondatic az gonoz embereknec rettentew -sorsvk ees peeldaadasvc, mell az genge ziweveknec naghi zomoorusaaghot -okoz wala, az megaatalkodottac penig peeldat belewle nem weznec wala.) - -– Én nem nézem meg. Monda a Bálint Simplexnek. Én nekem a bőröm is -borsódzik s minden körmöm hegyébe egyszerre bele áll a fájás, ha arra -gondolok, hogy egy embertársamat kinozzák. Olyan természetem van, hogy -ha magamat ütnek, vágnak, tépnek: azon nevetek; hanem ha azt látom, hogy -más embert mortifikálnak előttem: attól felforr a vérem. Magam nem -szédülök, akármilyen meredély útján végig járok; hanem ha azt látom, -hogy más ember jár az örvény felett: attól elkábulok. Csodálom, hogyan -tudja valaki a vesztőhelyet megnézni gyönyörüségből. Én a rágondolástól -is irtózom. A csatatér egészen más. Ott ember-ember ellen harczol. Ott -meg se hallom a haldokló kiáltását; a mi halált én ott osztok, azt nekem -is oszthatja más; de azt nem akarom látni, hogy megkötözött embereket -hogyan kínoznak halálra, hogy ordítanak azok a hóhér kínzása alatt. Én -nem megyek oda. - -– No majd meglátod, hogy oda mégy! ungorkodék vele a Simplex. Mondtam -már neked, hogy ha igaz kálvinista vagy, fogadd el szépen a -prædestinatiot s soha se mondd, hogy ide megyek, oda nem megyek. Menni -fogsz, a hová menned a világ teremtésekor elhatároztatott; az pedig -Eperjes városa lesz, annak is a nagy piacza. - -És csakugyan úgy történt, a hogy a Simplex mondá. Mert alig léptek ki a -csárdából, ime szemközt találkozék velük a darabantok őrjárata, a kik -mind kettőjüket feltartóztaták, s miután kérdésökre megtudták, hogy ők -katonák: előmutaták nekik az eperjesi főkapitány rendeletét, melyben -megparancsoltatik minden a környékben tartózkodó fellábos (szabadságos) -katonának, hogy Eperjesre felgyülekezzék s ott a kivégzések ideje alatt -a piaczon jelen legyen, nehogy a nép rendetlenkedése az -igazságszolgáltatást megakadályozza, vagy pedig a rablók czinkostársai -vakmerő megrohanással társaikat kiszabadíthassák. - -Így azután a Bálintnak akarva nem akarva fel kellett mennie Eperjesre, a -többi fegyveres néppel együtt. - -Mindenfelőlről jött pedig a tengersokaság erre a napra Eperjes városába; -mintha országos búcsu volna, vagy főispánt installálnának. Urak hintón -és lóháton, parasztok, kik tizen is ültek egy szekéren, diákok, -mesterlegények, kalmárok, szentképárulók, és mindenféle világcsalók. - -Simplex és Bálint még azon éjjel elindíttattak, még pedig szekéren -Eperjes felé, a hol már korán hajnalban megérkeztek. - -Eperjes külső tekintete már akkor nem volt az a vidám, mosolygó kép, a -mi fél század előtt. A belháború, a vallási villongások és a rablók -pusztításai letarolták a környékét: a hajdani gyümölcsös kertek helyén -csak bozót és a kivágott fák törzsei voltak láthatók a várfalak körül, s -a szép kolnák, nyári lakok csak romjaikban mutatták, hogy minő szép élet -volt itt hajdan. - -A szép szilvások, a gyönyörű almafák helyén egészen más erdő nőtt fel a -bástyák körül; egy rettenetes liget: száraz fákból, szomorú -gyümölcscsel; akasztófák, kerékrudak és vesztőkarók erdeje, a miken ott -korhadtak a kivégzettek csontjai. A három elfogott rablóbanda még -sűrűbbé tette azt a gyászligetet. Az apróbb embereket, az orgazdákat, -meg az asszonyokat, kik a rablók számára lőport hordtak ki a városból, -már kivégezték a megelőző napokon a sánczokon kívül; a három -rablóvezérnek jutott csupán az a szerencse, hogy a kapukon belül -végeztessenek ki; részint a tisztesség, részint a nagyobb biztosság -miatt. - -A főpiaczon, a hol a városháza és a kereskedők nagy raktára néznek -egymással szembe, volt felállítva a rettenetes alkotmány, a minek vérpad -a neve: ölnyi magas mellvéddel, melyhez csak lábtókon lehet feljutni, -miket a hóhérlegények felhúznak maguk után, mikor a munkához kezdtek, -hogy senki utánuk ne mehessen; közepén volt egy széles tőke, s ahhoz -nehéz kerekek támogatva, a két szélén pedig két vastag czölöp, lecsüggő -lánczokkal és záros vaspántokkal, felül pedig kútágas alakú villával, a -min szintén kútgém hevert keresztül, lelógó kankalikkal, a minek a végén -horog volt. - -A városház kapuja előtt karzat és mennyezet volt készítve a hatóság -számára s onnantúl sorfalat képezett a katonaság a vérpadig, azt pedig -négyszögben vette körül, hármas sorban. Bálint igyekezett a hátulsó -sorba jutni, hogy elrejthesse az arczát a rémlátvány elől, s a Simplexet -maga mellé állítá, hogy ha roszul talál lenni, elvigye onnan. - -A nagy piacz pedig már akkor teli volt bámészkodó néppel. Az ablakokban -kinn ültek a czifrán felöltözött asszonyságok, mintha valami sátoros -ünnep volna, úrnapi proczessióval, s még a házak teteje is mind tele -volt emberrel, s a hány padláslyuk, annyi emberfej nézett ki belőle. A -piaczon sátorok voltak felállítva, a mikben mézes kalácsot, borsoskát és -méhsert árultak, nagy üstökben sütötték a kofapecsenyét s volt keletje a -fonott perecznek. Házalók kiabáltak, a három rabló életirását árulva -mely durva papirra, iromba czimképekkel volt nyomtatva «ebben az -esztendőben». - -A vándor czigánynép és egyéb butyros házaló közül egyszer csak kiválik -egy asszony, a ki hosszú szijakat árult egy póznára feltűzve s -odafurakodik a Simplexhez s megszólítja: - -– Nos trombítás uram, nem vesz-e zsiványhátából hasított szijat? - -A Simplex rögtön ráismert a hangjáról: Pirka volt az, a boszorkány. S -rögtön elkezdett vele beszédbe elegyedni, azon ürügy alatt, mintha -alkudnék. - -– Hát mire jó ez a zsivány hátából hasított szij? - -– Elüzi a pestist, nehéz nyavalyát; távol tartja a vadállatokat; -megtéríti a makacskodó szeretőket. - -– S mi az ára? - -– Négy tallér. - -Bálint közbeszólt: - -– Ugyan, ne légy bolond. Ne hagyd magadat rászedni egy czigány -asszonytól. Csikóbőrből vannak azok a szijak, a minőket kaphatsz a -szijártónál darabját egy dénárért. - -– Nem az; vitéz káplár uram! szólt vigyorogva a boszorkány. Az én uram -nem volt sintér, a ki lovat nyúzott; hanem hóhér, a ki embert nyúzott. - -A Bálint kiköpött erre a szóra. - -– Pih! Akkor annál undokabb a kend portékája, ha igazi; álljon vele -tőlem távol. - -A Simplex megtaszítá könyökkel a Pirkát s a szemével oda vágott a Bálint -felé, mire a Pirka gonoszul félrekacsinta, felvonva a fekete szömöldeit -s a száját széthuzva a fogairól, rávigyorogott a Bálintra: - -– No, no, vitéz káplár uram, még kegyelmed is fog tőlem valamit venni, a -mi a hóhér kezéből került ki! - -A Simplex ráhágott a lábára, hogy ne beszéljen tovább. Arra elkezdtek -egymás közt súgni-búgni, mintha a szijra alkudnának. - -Azután nemsokára úgy eltünt a Pirka a piaczról, mintha a föld nyelte -volna el. - -A mint a nyolczat ütötte a városház tornyában, megkondultak a -franciscánusok kolostorának harangjai, s arra dobszó hangzott elő a -városház udvarából s megindult a szomorú menet. - -Elől a tanácsurak és a főkapitány, a kik a posztóval fedett lépcsőn -felhágtak a díszkarzatra s ott állva maradtak, a míg a kikiáltó -tanácsjegyző felolvasá az itéletet; azután jöttek a darabontok, karra -vetett puskáikkal, s közöttük a három elitélt, egy-egy peczér által -vezetve, nyakukra kötött pányvánál fogva; leghátul végre jött az emberek -legszörnyübbike, a hóhér; maga a vén Vihodár, fehér lovon, hosszú veres -palást a nyakában, mely a lovat is félig betakarta, fején veres tollas -fekete barét, kezében a kivont pallos. Két csatlós vezette a lovát. Háta -mögött következett nyolcz hóhérlegény, kik egész arzenálját, a kinzó -eszközöket hozták a nyomában. - -Bálint félrefordítá a fejét, hogy mind ebből ne lásson semmit. - -Mert ha odatekintett volna, akkor egyet ama hóhérlegények közül -bizonyosan meg kellett volna ismernie. Inkább elbújt a társai háta mögé. - -A piaczra kilépő rablókat a nép iszonyú zsivajjal fogadta, a mit azok -undok káromkodással viszonoztak, különösen a bámulásukra jött -asszonynépekre oly gyalázatos szavakat mondtak, hogy azoknak a föld alá -kellett volna bújni szégyenletükben inkább, mint azt a csúfságot -elhallgatni. - -A megelőzött kínvallatás nyoma meglátszott valamennyin; össze voltak -tépve, vágva, sütögetve. De azért egy se mutatott töredelmességet. -Hahotával fogadták a vén Vihodárt, s gunyolva hivták fel, hogy most -mutassa meg, hogy mit tanult. - -Az hideg vérrel oldá le válláról a skarlát palástot s halkan osztá -parancsait a legényeinek, mikor mindannyian fenn voltak már azon az -elátkozott szinpadon. - -A magas ősz alakot rettentő ordítással fogadta a néptömeg, a mire ő -meghajtotta magát, mint valami szinpadi hős. - -A legelső volt a Bajusz, a kivel megkezdték az előadást. - -A Bálintnak nem volt szükség bedugni a füleit: nem jajgatott a Bajusz. -Egy szavát sem hallatta. A körülálló népség a bámulat szörnyűködésével -suttogott egymáshoz. A rablót a hidegvérű megvetése a halálnak, a kínzás -fitymálása hőssé emelte a nép előtt. - -Olyan csendesség volt, hogy nem lehetett egyebet hallani, mint a nehéz -kerék zuhogását. - -Ennek vége volt. - -Következett a sorban a nyalka Havrán. - -Ezzel egészen más alakot öltött a véres szinjáték. - -Az első rablóval csak a segédei bántak el a Vihodárnak: ő csak -parancsokat osztott halkan. A másodiknál már ki kellett tennie magáért, -hogy becsületet valljon. - -A Havrán dühös ficzkó volt. Szidta, káromolta a Vihodárt, s gúnynevekkel -halmozá el. Azt mondta neki, hogy kontár! - -A vén Vihodár erre letette a barétot a fejéről, s leveté a skarlát -dolmányát s aztán maga indult neki remekelni. - -A néző sereg meg lehetett elégedve mind a két színjátszóval, a vén -Vihodár egész tudományát végigpróbálta a rablón, de az is végig daczolt -vele. Egymást szidták, káromolták. A rabló kinevetett minden kínzást s -boszantotta a Vihodárt, hogy no mit tud még? Az pedig dühben volt már, s -minden tudományát kimerítette a pokolbeli kínok kitalálásában s amint -egy új kínzóeszközzel jött, megkérdezé a rablótól, hogy tetszik neki ez -a mulatság? - -A franciscánus barát ott a vesztő szobor mellett eleget kérlelte, -engesztelte majd a rablót, majd a hóhért, hogy térjenek Istenhez, ne -káromkodjanak olyan nagyon! De a vérpad olyan theatrum, a hol minden -szabad; egyik se hallgatott rá. - -Utóljára is a rabló fogott ki a hóhéron. Mikor már nem volt rajta emberi -forma többé, úgy összevissza volt marczangolva, még akkor is röhögve -csufolta kínzóját. Utóljára beleakasztották az oldalába a bitófa -kankalékjának a horgát s felrántották a levegőbe: onnan kiabált aztán -alá épen nem hizelgő bókokat a benne gyönyörködő asszonyságoknak, míg -kilehellte lelkét, a mely tévedésből választott magának emberi testet -lakhelyül. - -Az öreg Vihodár meg volt szégyenítve. Tapasztalá, hogy e herosi -ellenállás által a tekintélye nagyon meg van csorbítva a nép előtt. Ezt -a csorbát ki kell köszörülni. - -Hátra volt még a harmadik rablóvezér, a Jankó. Ennek kellett a Vihodár -becsületét helyreállítani. - -A vén bakó valami nagy dologra készült vele. - -Levéteté az elitélt lábairól a békókat s nem lánczoltatá őt oda a -bitófához. - -– Tánczolni fogunk egymással! Mondá a Jankónak. - -És ez a szó lett a veszedelme. - -A következő pillanatban egy oly általános elszörnyedés hangja tört fel a -közönségből, hogy még a Bálint is odatekintett a vérpadra. S a mit -meglátott, az valóban méltó volt a bámulatra. - -A Jankó, a nagyszerű gymnasta, abban a pillanatban, a melyben lábairól a -békókat levették, egy ugrással a Vihodár alakján termett, s bár kezei -hátra voltak kötve, két térdével átszorítá annak derekát s a fogaival -beleharapott neki a nyakába: épen oda, a hol a garotis nagy ütér van. -Ezt az életeret harapta ketté, vagy csakugyan volt valami abban a -mesében, hogy a kit ő a méregittas szájával és fogaival megharap, az -halálfia; a vén Vihodár, mint a darab fa, esett hanyatt, s mire a -hóhér-legények odaugráltak, hogy az elitéltet letépjék róla, már akkor -holt ember volt. - -Ez a jelenet anynyira elundorította a Bálintot, hogy elfordulva, -odaborult a Simplex vállára s azt hörgé: «most mindjárt leszédülök.» - -– Csak egy kissé tartsd még magadat; dörmögé fülébe a Simplex. - -A mint a nép megtudta, hogy a vén Vihodárt a Jankó egy harapással -megölte a vérpadon, rettendő tumultus támadt. - -Elkezdtek tapsolni és vivátokat kiáltozni az elitéltnek, míg a -hóhérlegényeket záptojással és rohadt almával hajigálták meg. - -Végre a közberecsegő trombiták és doromboló dobhangok valahogy elnyomták -a néplármát s akkor felállt a főkapitány az emelvényen s kihirdeté: hogy -ha az öreg Vihodárnak baja esett, azért a törvény itéletének -végrehajtása nem szenved hátramaradást, itt van a Vihodár fia, az ifju -mester: végezze a hivatalos tennivalókat ő. - -Erre a nép elcsendesült, mint mikor egy új szinész lép fel a szinpadra. - -Az általános elhallgatás tanusítá, hogy a fellépő beszélni akar valamit, -arra várnak. - -A Bálint eltakarta szemeit; minden érzéke fel volt háborodva; ha a hadi -sorrend nem tartotta volna, elfutott volna onnan. - -S a kierőszakolt csendben felhangzott az új ember szózata a néphez. - -– Ime e gonosztevő, ki apámat megölte! nem érdemes arra, hogy emberi kéz -emberi módon végezze őt ki a világból. - -Bálint megütközve figyelt: ez a hang olyan hang, a minőt ő már hallott -egyszer, a prédikátori székből. - -Az pedig folytatá: - -– Van egy halálnem, a minővel az érzéketlen gonosztevőket szokták -kivégezni távol Abyssiniában, kiknek fekete bőrük minden kínzás iránt -érzéketlen. Nyers bivalybőrbe varrják őket elevenen s így akasztják ki a -napra. A mint aztán a nyersbőr kezd összefacsarodni fölöttük a melegben: -az megtanítja a gonoszokat a pokolról énekelni. Én ilyen halálra vetem e -gonosztevőt. - -Mi ez? kiálta Bálint: ez a hang? Kinek a hangja ez? Ez abyssiniai mese: -ki hallotta ezt más, mint a ki tudós Frölich tanár ethnographiai -leczkéit frequentálta? Kicsoda ez az ember? - -S lekapva kezét szemeiről, odatekinte. - -És ráismert a vérpadon álló skarlátöltözetes alakra. - -– Ez a te Mikhálodnak a férje, Kaczenreiter Henrik! kiálta arczába a -Simplex. - -Kalondai Bálinttal felfordult a világ, eszméletlenül dőlt ki a sorból: -Simplex úgy vitte ki a hátán. Senki sem ütődött meg azon. E -rém-jelenetek alatt akárhányan dőltek el ájultan még a katonák közül is. - - - - -HUSZONHARMADIK FEJEZET. - -(Mellben kiderevl, hogi minden gonoznac az okozoia ew maga az ✝✝✝ -pokolbeli satan, ees annac straazsamesterei az rvt bozorkanioc, -walamellec az halando embereket megrontani az ew fvrfangoss -practicaikval mindeetig keezen wadnac.) - -A Babura Pirka sebtében, inaszakadtából vágtatott haza a magányos -házhoz, mely Kis-Szeben falain kívül állt. Olyan utakat tudott ő, a -hegyeken keresztül, a miken a lovas embert is megelőzte. Éjjel is tudta -az utat s bátorsága volt együtt kószálni a kokajszásokon keresztül a -lidérczekkel és más gonosz lelkekkel, a kikkel nyilván mind igen jó -ismeretséget tartott. - -Másnap a görgői kopanicsánál tartott pihenést. Abban volt a hámori -kopanicsárnak a felesége, mint gazdasszony, magányosan, kit az ura -elkergetett magától, a mióta a Jankót elfogta, s maga beállt vármegye -pandurjának. A feleségéből mi lehetne már most egyéb, mint boszorkány? A -Babura Pirka már be is vette novitiusának. - -– No Ancsa, monda neki, mikor belépett hozzá, «Irgundum gule» ma, meg -holnap, meg holnap után kinozzák a Jankót három napig. Még az éjjel -vendégeket hozok hozzád; csinálj jó vacsorát, lesz muzsika is, megüljük -a torát! - -Azzal adott egy aranyat a kopanicsárnénak a lakomára s aztán -megtanította őt arra a bűvészetre, hogy ördögi praktikákkal hogyan lehet -a távol levő embernek csomót kötni a belein, hogy kinjába a földet -rágja? Azon az éjszakán valamenynyi hóhérlegény mind gyomor-görcsöt -kapott és nyomorultul fetrengett kinjában, a mi ha nem a sok megivott -ólomczukros bortól származott, úgy bizonyosan a két boszorkány -megrontásának következése volt. - -A szegény fiatal asszony ez alatt egyesegyedül volt abban a rettenetes -házban a felső lakosztályban. Mert a földszinten volt még két peczér -hátrahagyva, a ki a házra ügyelt, s a toronyban felváltva őrt állt és a -felvonó hidat őrzé. - -Külső betörés ellen jól meg volt őrizve a magányos ház. A falait -körülvevő vizárok fenekén hegyes sánczkarók voltak leverve, mik a -keresztül úszni akarót felnyársolni voltak készek, a vastag falak szűk -ablakai erős vasrácsokkal és vastáblákkal megvédve s az udvaron két -óriás szelindek, a mi a fegyveres férfit is megtámadta. A két peczérnek -pedig széles öblű lőfegyverei voltak, a mikből egész marék vágott ólmot -lehetett kilőni, ha szükség volt rá. - -A fiatal asszonyt itthon hagyták, mikor mind elmentek Eperjesre a nagy -előadásra. Ő sem kivánkozott oda velük menni: borzadott teste-lelke -azoktól az iszonyú látványoktól, a mikre más úrasszonyok oly kiváncsiak -voltak; de meg az ura sem akarta magával vinni. Nagy volt a -féltékenysége, s akárhogy mutatta is az asszony iránta való nyájasságát: -nem hitt neki, érezte magában, hogy az nem lehet más, mint tettetés s -félt tőle, nehogy Eperjesen a minden vidékről összetóduló sokaság között -még Kalondai Bálinttal is találkozzék. - -A Babura Pirkának meg volt hagyva, hogy míg mind távol lesznek, -ő itthon maradjon; sehova a háztól el ne menjen; a kapusnak is -megparancsoltatott, hogy az alatt se ki se be a kapun senkit át ne -bocsásson, még a Pirkát se. Mintha bizony lehetne egy boszorkányt -bezárni kulcscsal! Elébb ott volt ő Eperjesen mint a Vihodár perepútyja, -ámbár egy órával későbben indult el utána. - -Mikhál azt mondta Pirkának, hogy a míg távol lesz a gazda, addig semmi -szüksége sem lesz rá: addig hagyja őt egészen magára. Főzni tud magának, -otthon jól megtanulta; még vizet sem kell hoznia másnak. A konyhából -szolgált le egy kút, melyen két vederrel egy lánczos kerék hajtotta fel -a vizet, úgy, hogy mikor az egyik kerék alászállt, a másik -felemelkedett. Mikhál tehát minden ajtót bezárt maga mögött: a lépcsőhöz -vezető rácsajtót, a folyosó végét elrekesztő vasajtót, s ha éjjelre a -konyha nehéz tölgyfa ajtaját is magára reteszelte, úgy emberi hatalom -ellen egészen biztosítva érezhette magát. - -De annál kevésbbé volt megvédve azok ellen, a kiknek nem kell nyitott -ajtó, hogy megjelenjenek. Mikor a mindennap megszokott lármás nép eltünt -a házból, durva csizma-kopogásával, hörögető kiabálásával, mocskos -szitkos beszédével, részeg danáival együtt, akkor a beállott -csendességben előjöttek azok, a kik csoszogva, sóhajtozva, nyögve, -dideregve adják jelét ottlétüknek. Minden zúgban látni vélte az -áldozatokat, kiknek vére e ház lakóinak kezén száradt, a hogy előjönnek -visszakövetelni ketté vágott napjaikat; visszakérik fázékony csontjaikra -az öltönyöket, a miket a hóhér örökölt tőlük. Minden árnyék mozogni -látszott előtte; az élettelen tárgyak megelevenültek és beszéltek hozzá; -háta mögött örökös suttogást, csoszogást hallott, s ha tüzet rakott, a -nyirkos fahasábok sírtak, perlekedtek, bogárzengéssel könyörögtek -előtte; mikor a szél fútt, olyan nyögés, huhogás volt az egész házban, -mintha táborszámra járnának benne végig a kisértetek, a kik azután -álmaiban igazi alakot öltöttek, s torzarczaikkal, négyfelé vágott -tetemeikkel üldözték szédítő meredélyek felé. - -Ha pedig el tudott űzni magától álmokat és képzelet alkotta -kisérteteket: a hideg, józan valóság még azoknál is ijesztőbb rémképül -vonult el lelke előtt. - -Minő élet ez az övé? Egy férfihoz lánczolva lenni, a kit nem szeretett, -mikor hozzáadták; a kitől fél, irtózik, undorodik, midőn vele együtt -van. Megcsalva a legfertelmesebbül; kizárva örökre a világból s -odalánczolva még élve a pokol nyitott kapujához, a hol minden bemenő -neki köszön a levett fejével. Remény nélkül, kilátás nélkül, hogy innen -valaha kiszabaduljon; hogy ez a balsors valaha más fordulatot vegyen, -hogy enyhülést nyerjen. Kinozva attól a gondolattól, hogy atyja -elfelejté; de még jobban attól, hogy kedvese most is emlékezik rá és nem -tud az ő balsorsáról semmit, hogy őt boldognak hiszi és átkozza és mégis -szereti. - -Ilyenkor aztán elővették azok a rossz gondolatok, a mik sokkal -rémítőbbek a kripták és vesztőhelyek minden sápadt rémeinél; a kétkedés -a mennyei gondviselésben, az utálat az emberi törvények iránt. Utálta -azt a szokást, mely az apának jogot ád gyermeke sorsát intézni; átkozta -az oltárt, mely lánczot köt a nő és férj kezére, hogy egymásé legyenek; -gyülölte az egész emberi társaságot, mely a külső tisztességért rabigába -veri a szivek érzéseit: azon kapta magát, hogy kétségbeesésében tudna -rossz, igen rossz lenni. - -Már önmagától is félt! - -Éjszaka nem mert, nem akart hálószobájában aludni. Utálta a hitvesi -nyoszolyát. Hanem odaki vetett magának ágyat a konyhába. A konyha volt a -legnyugodalmasabb menedék rá nézve. Egész éjjel rakta a tüzet; nem -tudott sötétben maradni, s a tűz mellett fazekakban folyvást vizet -forralt. Semmi fegyvere nem volt; ha lett volna is, mit ért volna az ő -gyönge kezében? Hanem arra képesnek hitte magát, hogy ha valaki -megtámadná, azt egy fazék vízzel le tudná forrázni. - -Már öt napja volt egyedül bezárkózva s kezdett megháborodni a rémes -egyedüllét miatt. A kínok legnagyobbika az egyedüllét: fájdalmasabb az -éhezésnél. Jól esett volna már, ha a Pirka lett volna is a közelében; -még annak az ördögi csábszavait is inkább elhallgatta volna, mint ezt az -örökös kisértet-perlekedést a tűzben égő fahasábokkal, s ezt a -nyívást-rívást az ajtó-ablak hasadékon át, azt a huhogást a kéményben, -mikor a szél fú. - -Ötödik este ismét vizet húzott a konyhai kútból, s a mig a kereket -forgatta, azt a szót ereszté ki a száján: - -«Oh bárcsak a lidércz ide hozná azt a Pirkát!» - -Alig szalasztotta ezt ki, a mint egyszerre azon vevé észre, hogy a -vederemelő-kerék magától kezd forogni, nem várja a hajtást s a -felemelkedő vederből a Babura Pirka czifra buglyos alakja emelkedik ki a -kút kámváján. - -Mikhál Jézus Máriát kiáltott s felsikoltott ijedtében, a Pirka azonban -kaczajra fakadt s azt mondá neki: - -– Lám, asszonykám! nem lehet ám a boszorkányt kizárni a házból, ott jön -az be, a hol akar. - -Mikhál csakugyan azt hitte, hogy a Pirka egyenesen a vízből merült fel, -noha minden ruhája, még a csizmája is, egészen száraz volt. - -– Jaj, de nagy vacsora készül itt! kiálta fel a Pirka, mikor meglátta -azt a sok fazekat a tűzhelyen, s aztán belenézett sorba. Ez is víz, ez -is víz; csupa merő forró víz. No az egyikbe tegyünk valamit, hogy legyen -belőle jó leves! - -Azzal a tarisznyájából egy marék apró papirczédulát vetett a forró -vízbe. - -– Száz esztendős kalendáriumból kivágott nevek, suttogá vigyorogva -Mikhálhoz. A melyik legelébb felbugygyan, ez a szeretőnknek a neve. - -A közben felvett egy szűrő kanalat s a legelső czédulát, mely a -bugyborékoló víz felszínére felvetődött, kimeríté vele. Nézze csak meg, -mi van rajta? - -Mikhál kezébe vette a czédulát s megrettenve olvasá e nevet: -«Valentinus.» - -Ijedten veté azt rögtön a lángoló tűzbe. - -Hanem a láng nem emészté meg a nedves papirt, inkább felkapta azt a -légbe, s a kedves neve, a füsttel együtt, kirepült a kéményen. - -– Haha! nevetett a Pirka. Nem ég az meg, asszonykám. Hopp izibe. -Fittymássánt! - -S azzal egy füttyvetésre megint ott volt a markában a czédula, arra is -az volt írva: «Valentinus.» - -– No hát, hogy mulatott olyan egyes-egyedül az én asszonykám? kérdezé a -Pirka, megsimogatva Mikhál szép kezeit. Nem kivánta, hogy bárcsak itt -volna már a Pirka? - -Mikhál nem tagadhatta, mert igazán kivánta. - -– No hát, mivel gyönyörködtessem a szép asszonykát? Mesét mondjak? vagy -kártyát vessek? - -Mikhál azt mondta neki, hogy vessen kártyát. - -– Hanem aztán, a ki hisz a kártyavetésnek, az megadja az árát; de a ki -nem hisz neki, az még jobban megadja az árát. - -– Majd meglássuk. - -Mikhál aztán lekuporodott a Pirka mellé a gyékényre, a boszorkány azon -vetette ki a kártyákat. - -– Hüh, de nagy dolgok állnak itt! kezdé a kirakott kártyákat magyarázni. -Ez itt az öreg Vihodár, ez a rabló, ez a Vihodár fia. A vén hóhérnak -halál áll. Koporsó. Ezt megöli a rabló. - -– Képtelenség! szólt közbe Mikhál. - -– Nem én mondom. A kártya mondja. Az ifjú úrnak győzelem áll és hatalom. -Ő megöli a rablót s az apja hivatalába emeltetik. - -– Haha! Nevetett Mikhál. Az már nem igaz. Henrik ugyan itt hagyná ezt az -egész mesterséget, ha az apja egyszer meghalna. Kimenne Németországba -professornak, a hol senki sem ismeri. Nekem százszor megfogadta. - -– No, én nem tudom. Csak azt mondom, a mit a kártya mond. Lássuk csak: -ez itt a szép asszony. Húh, micsoda nagy öröm vár rá. A «kedves» közel -van hozzá; ez a rózsa az «égő szerelem»; ez a kutya a «hűség»; ez a -galambosház a «boldogság». Még ma összetalálkozik vele. - -– Eredj Pirka; ez is olyan bolond beszéd, mint a többi volt. - -– No, no, asszonykám! A kártya nem hazudik. Még az éjjel összetalálkozik -vele. - -– Messze van az; ki tudja, hol jár? – sóhajta fel Mikhál. - -– Nékem van egy bakkecském; ha én azt elbocsátom s azt mondom neki: hozd -ide kecském azt a szép deli ifjút, a kire az én asszonyom gondol, hát a -milyen igaz, hogy én a kút fenekéről ide jöttem, olyan igazán elhozza a -bakkecske azt az ifjút, ha Törökország szélén volna is bár. - -Mikhál megrettent. - -– Nem! Ide ne hozza. - -– Nem bizony; dehogy ide: ebbe a csúf verembe, a Vihodár házába. Hanem -abba a csendes házba, a hol a galambok csókolódnak a háztetőn. - -– De hát én hogy jutnék oda? Én nem ülnék fel a bakkecskére. - -– Nem bizony. Hanem a hol a Babura Pirka be tudott jönni, ott az ő szép -asszonyát is ki tudja vinni s úgy elvezeti szép kakukfüves mezőkön -keresztül a boldog házig, hogy még csak a pillangós czipői se lesznek -harmatosak. Felöltözik a szép asszony parasztlánynak, hogy valaki rá ne -ismerjen, ha útban találja, hanem aztán szép ruhákat hoz magával, hogy -mikor az ő kedvesét várja, pompásan felöltözködjék; háromszor öltözzék -egymás után: először gyenge rózsaszínübe, azután buza-virágszínbe, -utoljára császárpirosba; aranyfüggő, kösöntyű, aranyláncz mind fel -legyen rakva; tarajos főkötő, gyöngyös fésüvel a fejében. Készítse csak -össze ezeket a pompás ruhákat. Hóhérgazda hordta azokat a feleségének: -még egyszer se volt rajta. Hej, de nagyot ugorjunk benne! - -– Ne kisérts, sátán! - -– A kártya megmondta; a Pirka megcselekszi; a szép asszony gondja, hogy -hiszi-e, vagy nem? Ha hiszi is, megadja az árát; ha nem is, megadja az -árát. - -Mikhál pedig hitt is, nem is. - -Annyiban hitt, hogy előhordta a megnevezett ruháit, a gyönge rózsaszínt, -a buzavirágszínt és a császár-pirosat, s aztán az egyiket a másik mellé -felaggatva a fogasra, nézegette, találgatta, melyik illenék jobban? -Azután azt is megtette, hogy felhagyta magát öltöztetni parasztleánynak, -kurta viganóba, hosszúszárú letürt piros csizmába; (a hóhér házában -egész jelmeztár volt, – ki tudja, hol szerezte) s aztán körülforgatta -magát, hogy milyen kaczkiásan mórikál benne? hanem mégis mikor azt -mondta neki a Pirka, hogy no hát menjünk! visszariadt és azt felelte, -hogy ez Isten ellen való vétek. - -Egyszerre kürthang szólalt meg a ház kapuja előtt. Ugyanazon riadó, a -melylyel a Henrik szokta jelenteni hazaérkeztét, s azonnal hangzott a -felvonóhid lánczainak csörömpölése és a dobogó lecsapódása, míg a -házőrző ebek ugyanazt a nyihogó csaholást hallatták, a melylyel a jó -ismerőst szokák üdvözölni. - -Mikhálnak az arczába szökött a vére. - -– Látod, a kártya hogy hazudott? Az uram jött meg. - -Azzal csak annyi ideje volt, hogy a három szép selyem ruhát egy -göngyölegbe gyűrve, valami sötét zugba hajítsa, de már a paraszt ruhát -nem vethette le magáról. Azt gondolta, majd azt fogja mondani az urának, -hogy a konyhában a főzéshez vette fel. - -A folyosó- és lépcsőajtók kulcsait pedig odaadta a Pirkának, hogy -bocsássa be az alant dörömbözőt. - -S azzal várt, a tűzhely körül serénykedve, annak az arcznak a -megjelenésére, melyet lelkében utált, de a mely mégis, azt hivé, hogy -nagy bűnbe eséstől, súlyos kisértettől szabadítá meg ezúttal. - -De nem az jött eléje. Hanem még annál is utálatosabb. A második legény, -a ki a Vihodárnak minden nagy munkáiban segíteni szokott. Az első legény -már csak önálló munkát végzett. - -A betoppanó nem kivánt semmi istenes áldás félét, hanem gorombán leült a -konyhaszékre s nehéz kalapját ledobta a tűzhelyre s mindenekelőtt azt -mondá az asszonynak, hogy «adj innom szép ifjasszony, mert -megveszekedem.» - -S csak azután, hogy egy kupa sert fenékig leöblített a torkán, kezdett -hozzá a mondanivalóhoz. - -Tegezte az asszonyt, mint szoká; a mi ellen az hiába tiltakozott. - -– Jó híreket hozok, szép ifjasszony. Legelőször is az öreg Vihodárt -elvitte az ördög. Beleharapott a nyakába az ördöngös Jankó a mérges -fogával s az öreg rögtön meggebedt. - -Mikhál szédülve gondolt rá, hogy íme ezt megmondta a kártya. - -– Most már a te urad lesz gazda a háznál. Minden kincs az övé. De még a -méltóság is. Ott rögtön megtette őt a szepesi gróf, meg a sárosi főispán -az apja helyébe az egész felföld urának, pecsétes levéllel ellátott -hóhérnak, s azonnal le is tette remekét a gonosztevő Jankón, hogy az még -most is ordít kínjában és fog ordítani még két nap, két éjjel, hogy -végig hangzik egész Eperjesen, s a mely asszony el nem ájul, a mely -gyermek nyavalyatörést nem kap, a mely kutya meg nem vész ettől az -ordítástól, az mehet ördögöt fogni a Lomniczra! - -Mikhál teste reszketett a láztól. Tehát Henrik önkényt átvette apja -rettentő hivatalát, sőt le is tette belőle a pokoli remeket! Nem gondolt -arra, hogy meneküljön, midőn senki sem kényszeríti az ottmaradásra -többé. Gyönyörét találja a kegyetlenkedésben. Az egykori pap, az -alázatos lelkész ily rövid időn át tudott alakulni vérengző bakóvá: és -ezzel minden utat elzárt Mikhál előtt a pokolból kimenekülésre. És -mindezt megmondta a jósnő kártyája. - -S hogy a borzalom, az undorodás, az iszonyat tetőpontjára hágjon, még az -kellett hozzá, hogy a kisebbik legény odalépjen hozzá, s fertelmes -vigyorgó pofával azt mondja neki: - -– No most már azért a sok jó hírhozásért egy pár csókot szép ifjasszony. - -A ficzkó részeg is lehetett jóformán: hisz útközben minden csapszék, -csárda előtt megállt! de még egy régi bevett szokás is mellette szólt. - -– Az a törvény, mondá az elrémülten visszaijedő asszonynak, hogy a ki -legelőször hirül viszi a vihodár feleségének, hogy az urát felcsapták -mesternek: az az ifjasszonytól egy pár csókot kap izibe. - -S azzal kétfelé törülte maszatos bajuszát és kinyujtá a karját, hogy a -Mikhál derekát átölelje vele. - -Ez orczátlan merészség oly dühbe hozta a gyönge asszonyt, hogy a mit -magában oly keményen föltett, azt most végre is hajtá. Felkapott egy -fazék forró vízet a tűzhelyről, s azzal úgy nyakon forrázta a tolakodó -gazembert, hogy annak szeme-szája tele lett a forró lével, s az egy -perczre minden eszméletét elvette. Azon percz alatt pedig neki rohant a -Mikhál s teljes erejével megtaszítá. Mire a Pirka is odarohant s ő is -Mikhálnak segített, úgy hogy egyesült erővel ki tudták lökni a nagy -mahomed embert a konyhából, s azután nagy hirtelen becsapták a -tölgyfaajtót. - -A leforrázott és kilökött ficzkó azonban most még dühösebbé lett téve, -átkozódott, káromkodott és fenyegetődzött, hogy minden rosszat el fog -követni a Mikhállal, s hogy a fenyegetőzésnél ne maradjon, segítségül -hivta a két otthon maradt peczért is. S akkor előhozva azt a nagy vas -sulykot, a mivel a gonosztevőket szokták mozsárban összetörni, neki -fogtak, hogy azzal az erős tölgyfa ajtót betőrjék. - -Mikhál azt hitte, hogy el van veszve. Inkább bele akart ugrani a kutba, -mint hogy bevárja, míg gyilkosai rátörik az ajtót. - -– No csak csendesen, szép asszonykám, mondá, megfogva a kezét a -boszorkány. Úgy-e, hogy a kártya már kétszer is igazat mondott? -Harmadszor is azt fog mondani. Rám bízza-e hát most magát? - -– Itt van. Vegyed testemet, lelkemet. Szólt az asszony, odavetve magát a -boszorkány karjai közé. - -– Ne hát legelébb is vegye a szép asszony ezt az égő hasábfát a kezébe, -aztán álljon bele ebbe a vederbe. Én a kerékkel szépen leeresztem, de -nem a vízbe, hanem csak a kútgádor közepéig: ott talál egy szűk nyilást, -abba lépjen ki s várja meg, míg utána ereszkedem. - -Mikhál mindenre kész volt már végső kétségbeesése, elkeseredése -tetőpontján, s engedte magát a kútba aláereszteni. Az égő fenyőhasáb -világánál megtalálta a jelzett üreget s abba kilépett. A veder újra -felemelkedett s kevés vártatva leszállt utána a Pirka, kezeivel a láncz -átelleni végét fogva s úgy szállítva alá fogásról-fogásra a vedret. Ott -a nyilásnál ő is kiugrott a vederből; azt kiakasztá lánczából, mire az -átellenes veder, súlyegyent vesztve, lezuhant a víz fenekére, a láncz -csörömpölve szaladt fel a kerékig. - -– Így, most mehetünk tovább. - -A Pirka hátán át volt kötve a nagy batyú, a mibe Mikhál pompás -öltöző-ruhái voltak csomagolva. - -A szűk folyosó egy vasajtóval volt elzárva, mely most nyitva állt s az -egy alacsony pinczeboltba vezetett. Abban nagy hordókban volt -felhalmozva szurok, kátrány, kén és kötegekben csepü: a bakó -mesterségéhez szükséges anyagok; aztán meg kicserzett állatbőrök: – -diadalainak exuviái. E boltozatnak ismét egy hosszú pinczefolyosó volt a -folytatása, s annak a végén volt egy vasajtó. - -Ahhoz a vasajtóhoz volt tolvajkulcsa Pirkának. Igy tudott ő látatlanul -kimenni és bejönni. - -Az a földalatti kijárat pedig arra való volt, hogy ha egyszer a bakót -rablócsapatok megostromolnák a házában, a végveszély idején -megmenekülhessen rajta. A kis vasajtó egy erdei bozótba vezetett. - -A pinczeboltnak volt egy lépcső lejárása is fából, mely egy csapóajtóval -volt lecsukva. - -Mielőtt a folyosót elhagyták volna, a Pirka a csepükötegekből egy hosszú -pamutot font, mely elért a kijárásig, s mikor az ajtót felnyitotta -Mikhál előtt, akkor az égő hasábot beledobta a csepübe. - -– Miért dobod az üszköt a csepübe? - -– Azért, mert ide künn elárulna bennünket: nincs is szükségünk rá, mert -még fenn van a hold. - -– De a pincze meggyulladhat tőle. - -– Az lesz csak jó nekünk, legalább nem üldözhetnek bennünket ezen az -úton, ha észreveszik, hogy merre menekültünk? - -– De a pinczétől meggyulladhat a ház. - -– Hát aztán, ha leég is, mi ég el benne, a mi nekem kedves, vagy a szép -asszonyomnak kedves? - - - - -HUSZONNEGYEDIK FEJEZET. - -(Mell naghi leegien az fiatalsaagnac az meggondolatlansaaga, es az -azzonioknac az ew rawazsaagvc az ferfiaknac zerelemre waló -elchaabitaasaaban, hiwseegessenn elewadatic). - -– Én félek! Mondá Mikhál, mikor a sötét erdő közepén találta magát. - -– Nincs mitől. Biztatá őt Babura Pirka. A vadállatok: medvék, farkasok a -mult hetekben végbement nagy lövöldözés által (a mikor rablókkal -csatáztak a vármegyék) úgy elriadtak más vidékekre, hogy azok ez idén -vissza nem kerülnek ide többet. A rablóbandák ki vannak irtva. Azok most -ott tánczolnak a levegőben Eperjes bástyái körül. Most legalább egy -esztendeig csendesség lesz. Nem azért, mintha a nép megrezzent volna a -kivégzett rablók példáján. Dehogy! Attól csak új buzdítást kapott épen -olyan kemény ficzkóvá lenni, úgy élni, és úgy meghalni, mint ezek. Hanem -egy esztendő beletelik, a míg az új rablócsapatok a régiek által -elrejtett kincseket keresni fogják, s talán rá is találnak. Mert az -elfogottakból semmi kínzással nem lehetett kivenni, hogy a rablott -kincseket hova rejtették el. Kiálltak minden torturát; de az aranyat, -ezüstöt még sem adták elő. Addig danolva járhat végig minden utas az -erdőn. Rablótól, vadállattól nem lehet hát félni. - -– Az istentől félek. Rebegé Mikhál. - -A boszorkány erre megszorítá az asszony keze csuklóját s azt mondá neki: - -– Ki ne mondja a szép asszony ezt a szót még egyszer; mert itt hagyom az -erdő közepében, a sötét éjszakában s aztán nem bánom, fusson előle, vagy -keresse fel azt, a kitől olyan nagyon fél! - -Mikhál aztán nem szólt többet semmit; hanem követte a nőt, ki az erdők -tömkelegében oly biztosan vezette őt, hogy egy helyen, a legsürűbb -szálerdő közepett egy fa derekából kihuzott egy kést és mutatá -Mikhálnak. - -– Lássa: ezt a kést, jövet, fényes nappal, ide szurtam ebbe a fába, s -most, menet, sötét éjszaka, rátaláltam. - -Nem telt bele egy óra: a hold még mindig fenn volt az égen, midőn a -görgői kopanicsához eljutottak. - -– Itt megnyugszunk: szólt a Pirka. Ez az a ház, a hol a galambok -csókolóznak a háztetőn. - -Ez uttal azonban a galambok bizonyosan aludtak már; hanem a ház udvarán -a holdvilágban járt egy asszonyi állat. De nem a talpain járt, mint más -Isten teremtése szokott járni, hanem a tenyerein, a fejével lefelé. - -– Hopp cziherre! kiáltá el Pirka a boszorkány üdvözletet. - -– Csororum hajdinárum! válaszólt rá a kopanicsárné, egy czigánykerékkel -helyreállva a két lábára. - -– Miért imádkoztál boszorkány módra? kérdezé tőle a Pirka. - -– Azért, hogy az ördög ragadja el a vén Vihodárt. - -– Már megtette. A Jankó beleharapott a nyakába és dikhetz lett neki a -másvilágra. - -– Dicsértessék a Belzebub! kiálta fel a kopanicsárné, és aztán örömében -körölczigánykerekezte az egész udvart. - -A Mikhál reszketett a két boszorkány között, a kik olyan szavakat -beszéltek, a miket ő nem értett, s olyanokat tettek, a miket asszony nem -szokott tenni. - -Senki sem volt rajtuk kívül a puszta tanyán. - -– Főzz vacsorát öcsécském. Mondá Pirka az Ancsának. - -– Kit hoztál vendégül nénécském? kérdezé Ancsa. - -– Ha tudod, mit kérdezed? - -Az Ancsa pedig első látásra ráismert a Mikhálra s nagyot nevetett neki. -Mert a boszorkányok nagyon örülnek azon, ha azt látják, hogy egy -ártatlan lélek veszendőbe kerül. - -Azzal bevitte őket a konyhába s nagy lánggal égő tüzet rakott; a mely -mellé fazekakat tett. Egy kis csuprot pedig a Pirka töltött meg vizzel s -aztán mindenféle boszorkányos hókuszpókuszt csinálva a csupor fölött, -azt is oda tette a tűzhez, s bele dugta a «Valentinus» nevet hordó -czédulát. - -– Minek ez a csupor a tűz mellett? kérdé tőle az Ancsa. - -– Annak, hogy mire annak a vize tisztára lefő, hogy semmi se marad -benne, csak a czédula, akkorra az én bakkecském elhozza ide ennek a szép -menyecskének a deli szeretőjét. Csak készítsd a vacsorát, öten leszünk -hozzá. - -– Páratlan szám: nem szeretem! mondá Ancsa, s azzal hozzáfogott a -tyuköléshez, koppasztáshoz, boszorkánypogácsa gyuráshoz. - -Mikhál a tűz mellett ült és fázott. - -Az Ancsa énekelte a maga nótáját a főzés közben. - -Ha «virágdal» a többi, úgy ez tán a «bürökdal» közötte: - - «Ki az urát nem szereti, - Sárgarépát főzzön neki, - Jól megpaprikázza neki, - Hogy gyóntató kelljen neki.» - -A Pirka az alatt hol elvonta a tűztől a csuprot, hol megint közelebb -tolta ahhoz. Az Ancsa kérdezé, mire való az? - -– Ez azért van, hogy ha nagyon bugyog a víz, akkor az én bakkecském -nagyon sebesen vágtat a deli legénynyel, hogy annak elfullad a lélegzete -a nagy repülésben; ha elhuzom a tűztől, akkor megpihenget szegényke. - -Mikhál máskor nevetett volna az ilyen babonaságokon, de ma annyi -borzasztó érte, s oly meglepő volt rá nézve, hogy a mit a kártyán -kivetett a Pirka, abból már kettő, csaknem lehetetlen, beteljesült, hogy -már a harmadikat sem merte tagadni. Hisz annak is fele megtörtént már: -az, hogy ő elszökjék a férje házából s egy idegen gunyhóban várjon -kedvesére. Mi volna még lehetetlen azok után? - -– Már jön. Már közelít. Mondogatá a Pirka, a csupor fenekére sandalogva. -Már hallom a kecske troppolását: a hogy a négy lába koczog a hegytetők -ormain. Most ugrik át a Krivánon, most fut végig a lengyel nyergen. Huj, -hogy aprózza a lépést! Gyorsan kecském, gyorsan! - -Mikhál józan eszét egészen elkábítá ez a babonázás; nem volt az -érzékeinek ura többé. - -– No most itt az ideje a felöltözésnek, mondá Pirka, s azzal hozzá -fogott Mikhálra feladni a paraszt öltöny helyett a gyenge rózsaszín -rokolyát; befűzte a vállját, hogy karcsu legyen s újra fonta a haját, -hogy szép göndör legyen: ha a szerelmese megjön, annak tetszetős legyen. -A nő kábultan engedett magával mindent tenni. - -Künn a hold leszállt; egészen sötét lett. Csendes, csillaghullató, -harmathullató éjszaka. - -– Most már itt kell neki lenni mindjárt! bizonyozott a boszorkány, mikor -a csupor fenekén sistergett a maradék víz. - -E perczben a csendes éjszakából egy tárogató dala kezdett felhangzani. A -dal egyre közelített. Mikhál szíve sebesen vert. Ez az ő kedves dala -volt. Ráismert. Azt hitte már, hogy álmodik, hogy nem is ezen a világon -él. Feje zúgott, a lég tele volt körüle tánczoló varázstüneményekkel; -lelke ki akart testéből szakadni. A dal mind közelebb hangzott. Már -lehetett hallani künn az úton a férfi lépteket. - -Az utolsó csepp víz a csupor fenekén perczegve süstörékelt szét. - -– Megjött a kecském! kiálta diadalmasan a boszorkány. - -S abban a pillanatban lépett a ház ajtaján Mikhál elé Kalondai Bálint – -– – - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Nem is öröm, hanem őrjöngés volt az, a mi az ifjú asszony szívét -elborította. Felszökött nagyot sikoltva; odaveté magát kedvese keblére, -átölelte karjaival annak a nyakát és ajkaira tapasztá ajkait, mintha ki -akarná szívni a lelket belőle és a könnyei csorogtak annak az arczára. - -Bálint is elfelejté ettől az öleléstől, hogy mi van még ezen kívül az -egész világon? beleszámítva mind a kilencz planétát is, a mik az emberek -sorsát igazgatják és confundálják. - -Meddig tarták így egymást átölelve? az talán egy örökkévalóság volt; -hasonlatos ahhoz, a midőn Mirza sah a persa varázsló szavára egy kádba -lebukás és újra felmerülés ideje alatt egy egész életet álmodott végig. -Legalább Mikhálnak úgy tetszett, hogy ez hosszú idő volt; mert mikor -magához tért, felsóhajtott: - -– Óh milyen kár, hogy már reggel van! Nézd, már hajnalodik. - -Az égen nagy világosság terjedt el. - -– Hahaha! Nevetett rá a Babura Pirka. Az volna a bolond nap, a mi nyugat -felől kelne fel. A pokol hajnala az ott. A hóhér háza ég! Hahaha! -Gyönyörűséges hajnal! - -A vérvilág rémséges fényt vetett a hegyekre, erdőkre; messzire -bearanyozva a havasokat, mintha azoknak a jégcsúcsai lángolnának, a -csillagok reszketve szikráztak a tűzfény közepett. - -– Most már nyugodtan alhattok gyermekek! mondá a Babura Pirka. A -Vihodár, mire hazatér, csak a háza romjait fogja találni s azt fogja -hinni, hogy a felesége is oda égett, s nem fogja a földön keresni többé. - -– És ha keresné is! kiálta fel daczosan Bálint: – én nem adnám neki oda -többé; ha ég, föld parancsolná is. Készebb vagyok elébb rablóbandát -alakítani s hadat izenni az egész emberiségnek, mint a kedvesemet -elhagyni tőlem szakítani valaha. Az én Mikhálomat csak a vérpadon veszi -el tőlem, a ki elveszi még egyszer. - -És szörnyen megüté puskája agyával a földet, hogy a két boszorkány a -mestergerendáig ugrott örömében. A Mikhál pedig odaborult a Bálint -nyakába és azt rebegé: - -– Én pedig megyek veled az erdőbe, a viharba, a fagyba, a halálba, a -kárhozatba, a hová engemet hívsz magaddal, és ne legyen más halálom, -mint az, hogy az én vérem a te véreddel összefolyjon, s ne legyen más -örök életem, mint a te lelkeddel az én lelkem egybeforrva, – ha üdvben, -ha kárhozatban; – angyalom! királyom! napvilágom! - -A Simplex kidugta a tárogatót az ablakon s olyan lakodalmast fújt rajta, -hogy minden bércz viszhangzott belé. - - - - -HUSZONÖTÖDIK FEJEZET. - -(Ember ki sem tvdna gondolni rawazsaagokat, miket iawas azzoniok -kifvndaalnac, mikoron zereznec haazassaagot zeeretewc között, kiket -ewzze boronaaltac wala.) - -A kopanicsárné felhordta a vacsorát s hozzá ülének mind az öten s vigan -lakomáztak e mai nap örömére; mely meglévén, a két boszorkánynak -beleszállt a tűz a sarkába, rákiáltottak a Simplexre, hogy hozza ki az -udvarra a trombitáját, hadd rugják a port; a mit az készségesen megtett, -s aztán kinn az udvaron felült a kut kámvájára, onnan muzsikált az -asszonyoknak, azok pedig ketten összekapaszkodva, olyan tánczot vittek -véghez, mintha mindegyiknek egy ördög ülne a hátán s az sarkantyuzná -őket az ugrabugrálásra: csak úgy csattogtak a papucsok, a szétbomlott -kontyaikat csak úgy repítette a szél, a denevérek csak úgy röpködtek a -fejük felett. A hóhér kastélyának fénye volt a kivilágítás a -boszorkánytánczhoz, mely a vérvilágban úszó szilaj alakokhoz hosszan -elnyúló, rángatozó árnyékokat toldott, a mik odaugrottak néha a csárda -meszelt falára, mintha Belzebub maga keverednék bele a tánczba. «Fujjad, -fujjad!» kiáltozák a Simplexnek. Az meg majd megszakadt már a -tárogatózásban, a horpaszaiba beleállt már a szegezés; de úgy meg volt -babonázva, hogy nem tudta kivenni a szájából a sip fuvóját s még a két -sarkával is kénytelen volt dobot verni a kút kámvának az oldalán. Ha -valami jótétlélek véletlenül meglátta volna ezt a képet, bizony ónossá -lett volna ijedtében. - -A két szerető pedig azalatt magára hagyatott a belső szobában; a kiknek -volt elég kérdezni és elmondani valójuk. Elébb a Bálint mondatá el a -Mikhállal a vele történt borzasztó eseményeket, a kétségbeejtő -kínszenvedéseket, azután pedig ő regélte el a mindennemű -viszontagságokat, a mik rajta keresztül mentek azóta. El lehet gondolni, -hogy ez nem történt meg a nélkül, hogy egymást a kiállott szenvedésekért -sűrű csókokkal meg ne vigasztalták volna. Különösön, mikor a Dsigerdila -történetét a Bálint elmondá, a Mikhál nem volt fösvény neki bő -kárpótlást adni azokért a csókokért, miket a török asszonytól ő miatta -megtagadott. – A Bálint azonban úgy bánt az ő kedvesével, mint a kit -menyasszonyának ismer, de a kinél tekinti azt, hogy még sem esküdt -felesége. - -Hajnalhasadtára, az első kakas szóra a két boszorkány abbahagyta a -tánczot. A Simplexet felküldték a padlásra, hogy alugya ki magát. A -kopanicsárné a tűzhelyhez állt reggelit főzni, a Pirka pedig bement a -szobába a szerelmes párhoz, megkérdezni, mit álmodtak? Azután kiküldé a -szobából a Bálintot, de megsugta neki, hogy szabad lesz az ablakon -beleskelődni s azalatt felöltözteté a Mikhált a buzavirágszín ruhába. -Azután behívta ismét az ifjut. - -Bálint el volt ragadtatva a szép asszony látásától, s azt mondá, hogy ha -az elsőbbik ruhájában olyan volt, mint egy menyasszony, a mostaniban -olyan, mint egy oltári szent; a miért nagyon megorrolt rá a Pirka, a ki -mentől kevesebbet szeretett oltárról, meg szentekről hallani; azért -ismét kikergeté a Bálintot, azon ürügy alatt, hogy menjen felkölteni a -barátját, a ki egész éjjel aludt, s még sem akar fölébredni. S a míg a -Bálint a padláson zsörtölődött a Simplexszel, ki esküdött rá, hogy ő -egész éjjel muzsikált a két boszorkány talpa alá s csak most aludt el, -azalatt a Pirka lehúzta a szentnek való kék ruhát a Mikhálról s feladta -rá a harmadikat, a császárpirost, a melyben midőn meglátta őt a Bálint, -azt mondá, hogy no most olyan, mint egy királyné. - -A Simplexszel pedig elhitették a boszorkányok, hogy álmodta ő azt, hogy -egész éjjel muzsikált s nem a tárogató fuvástól, hanem a tegnapi sok -evéstől fájdult meg az állkapczája. A szerető párok sem hallottak a -dáridóból semmit. Nem hallottak ők egyebet, mint a mit egyik beszélt a -másiknak. Nem csak a Simplex tárogatóját nem hallották ők, de még az -arkangyal Uriel trombitaszavát sem, a ki minden embernek a feje fölött -lebeg (az ismeretes büvrontó mondás szerint «jobbomon Michael, balfelől -Gabriel, hátam mögött Rafael, előttem Izrael, fejem fölött Uriel») és -mikor valaki veszedelmébe készül rohanni, megfujja fölötte a -trombitáját. Jó, ha meghallja azt! - -Ők nem hallották. - -Mikor az Ancsa felhozta a reggelit: a kecsketúrót meg az égetett -pálinkát, mézzel és borssal fűszerezve, attól olyan bátorságot kapott a -Bálint, hogy esküvel ismétlé, a mit az éjjel felfogadott, hogy -rabló-bandát alakít, ha a világ el akarja tőle szakítani a Mikhálját. - -Hanem az asszonynak több esze szokott lenni fényes nappal, mint sötét -éjjel, az azt mondá, hogy arra nem kerül a sor. Hanem vigye őt haza a -Bálint az atyja házához: aztán majd onnan váló pert indítanak a férje -ellen, a ki hazug szín alatt, álnév mellett vette őt el, s a kinek e -szerint vele kötött házassága érvénytelen s majd azután, ha az -felbontatik, jőjjön érte a Bálint, kérje meg rendén, s bizonynyal nem -fog kosarat kapni. - -Nagyott nevetett erre a Babura Pirka. - -– Csak ti a papra bizzátok magatokat, akkor majd jól jártok aztán. A pap -reverendájának sok ráncza van: minden ránczából kiráz egy új törvényt. -Csak ti kezdjetek el a Vihodár Henrikkel perlekedni, a ki papnak készült -s hóhérnak vált be. A kinél a pénz van, annál van az igazság. A -Vihodárnak a háza ugyan szépen ég; de a kincsei a csonka toronyban nem -égnek meg: gazdag marad. Állít nektek tizenkét tanut, a kik mind azt -fogják bizonyítani, hogy a kézsmárki professor jól tudta azt, hogy mi az -ő mestersége? készíttet hamis leveleket, hamisított pecsétekkel s még a -Bálint úrfit fogják majd elmarasztalni, mint asszonyrablót. Ne menjetek -ti a törvény elé; mert ott nem jó dolgotok lesz. Mást gondoltam én ki -számotokra. - -– Igen; de én felesége akarok lenni a Bálintomnak; nem szeretője! mondá -Mikhál. - -– Felesége fog lenni a Bálintjának a szép asszony, csak én rám -hallgasson. Tudja már, hogy az én kártyám mindig igazat mond. Hát ide -hallgassatok, gyermekeim. Te Ancsa, eredj ki: mert ezt neked nem kell -meghallani; te Simplex maradj itt, mert te jó titoktartó vagy s tudod -már jól, hogy a ki az ördöggel összetalálkozik s azt akarja, hogy jól -utazzék, soha se a szarvát fogja meg az ördögnek, hanem mindig a farkát. - -A mint az Ancsa kifordult a szobából, a Pirka elkezdé suttogó szóval -elmondani a maga furfangos tervét. - -– Halljátok-e: van itt a Szepességen egy város: Bártfa. Azt tudjátok, -hogy minden városnak van határozati joga, a mit Statutumnak hínak. A -hány annyiféleképen érti a maga népének az erkölcseit. Kassán, ha -valakit tilos szerelmeskedésen kapnak, lenyakazzák. A bártfainak -kegyetlenebbek. Ott az a statutum dívik, hogy ha esteli harangszó után -egy legény megszólít egy leányzót az utczán; vagy pedig ha egy legény -rajtakapatik, hogy egy leánynyal, a ki este a kapuba kiállt, beszédbe -elegyedett, azt a leskelődő fogdmegek rögtön nyakon csipik, viszik a -városházára s másnap minden szokásos teketóriák nélkül, nem kérve tőlük -sem keresztlevelet, sem szülői consensust, sem papi dimissorialist, -rögtön megesküdtetik egymással, s mint férj és feleség mehetnek csak ki -a városházból. E végett lakik állandóan Bártfán a püspök maga, hogy -legalább a dispensatiot megadhassa hozzá. Azért mondja a vers: «A kit -Bártfán össze nem esketnek. Mondja magát szerencsegyereknek.» S a -bártfai házasság érvényes az egész országban. - -– De hát ha az egyik fél már házas? tevé okoson az ellenészrevételt -Mikhál. - -– Akkor mind a kettőt halálra korbácsolják. Hanem épen erről -gondoskodtam én előre. Az én szép asszonyom, a Vihodár felesége, nincsen -többé. Az apja azt hiszi, hogy férjhez adta a nagylétai paphoz. S az az -ember nem létezik a földön; a nagylétaiak azóta más papot is -választottak s annak a felesége egy vén asszony, a kinek gugája van. A -Vihodár Henrik megint azt hiszi, hogy a felesége odaégett a kastélyába, -a honnan élő teremtés ki nem menekülhetett, a mint a kén lángot fogott a -kátránnal együtt. Az is meg fog házasodni nem sokára. Ti ketten eljöttök -velem Bártfára, ott én a szép asszonyt az én tulajdon leányomnak adom ki -s beszegődtetem szolgálónak. Az úrfi beszegődik máshová béreslegénynek. -Akkor aztán rajtatok áll, hogy siettessétek a végét. Onnan ki nem -menekültök másképen, mint férj és feleség; s mehettek haza: hová is? - -A Bálintnak már a nyelvén volt, hogy kimondja: «Kassára». De a Simplex -megelőzte s elébb mondá: «Kolozsvárra.» Mert az is kötelessége a jó -barátnak, hogy ha látja, hogy a bajtársa nem tud hazudni, ő pedig tud, -hát akkor cselekedje azt helyette. Itt pedig nagy szükség volt a -boszorkány előtt nem mondani meg az igazat, hogy hol van Bálintnak a -hazája; hogy ha egyszer megszabadulhat mind feleségestől ettől a gonosz -boszorkánytól, az ne találjon többet reájuk. - -– No hát mehettek haza Kolozsvárra s előmutathatjátok a házassági -levelet; soha senki se fog utána járni: azt mondják «Bártfai esküvő!» s -megnyugosznak benne. Tetszik-e, a mit mondtam? - -De bizony olyan nagyon tetszett nekik, hogy kicsiny hija, hogy még a -Pirkának is nem jutott a sok csókból, a mit egymásnak foglalóul adtak: -azt pedig kár lett volna rá vesztegetni. - -– Hanem hát szolgálónak nem állhatunk be ezekkel a selyemruhákkal és -kösöntyűkkel, mondá a Pirka, hanem vegyük fel megint a parasztruhát, a -miben idejöttünk. - -Mikhál készséggel ráállt a ruhacserére s a mellékszobába térve, ott -leveté a császárpiros rokolyát, a kösöntyűket és nyaklánczot, mind a -három öltözet ruháját és a drágaságait a Pirkának ajándékozta, a ki nem -is egyébért találta ki ezt az öltözködési parádét, mint azon -előszámításból, hogy mind ez a sok drágaság majd ő rá marad. A szép -asszonynak még jobban tetszett az, hogy ilyen egyszerű ruhát vehetett -fel. - -– Valjon tetszeni fogok-e ebben is a Bálintnak? - -– Nem jól van még, monda a Pirka. A parasztrokolyából még mindig kirí a -szép asszony. Ezzel a rózsával hintett tejszinű bőrrel nem mehetünk ám -cselédnek, mert mindenütt azt fogják kérdezni, hogy melyik palotából -szöktünk meg? Ezen változtatni kell. Majd kis-sár-fűvel csinálunk az -arczra, homlokra szeplőket, hogy ne legyünk olyan szépek. - -– Jaj, de fog-e akkor engem a Bálint szeretni, ha rút leszek? - -– Fog az téged már szeretni kincsecském, ha olyan csúf leszesz is, mint -én magam. - -Azzal hozott be a boszorkány a mezőről frissen tépett kis-sár-füvet, a -minek a fűteje a hol a bőrt éri, azon olyan foltot hágy, mint egy -szeplő, s azt vízzel lemosni nem lehet, míg nagy sokára magától le nem -kopik, de eltart az félesztendeig is. Azzal a fűtejjel aztán -összepettyegtette a Pirka a Mikhál arczát, hogy az olyan lett, mint egy -pulykatojás. Jó, hogy tükör nem volt a háznál: nem láthatta meg magát -benne. - -Mikor aztán készen volt vele s ilyen elrutított arczczal kivitte őt a -Bálint elé s aztán azt kérdezé tőle: «no hát tetszik-e így a leányzó?» -bizony nem törődött az egy cseppet sem a szeplőkkel, hanem csak oly -szerelmesen ölelé a kedvesét a karjai közé, mint azelőtt. - -A kopanicsárné pedig, mikor megengedtetett neki, hogy bejöjjön, s -meglátta azt az elrutított alakot, azt kérdezé, hogy hová lett az a szép -tündér-asszony, a ki az imént itt volt? - -A Pirka azt felelte neki, hogy felült egy seprőre s kirepült az ablakon, -s ezt a szolgálóját hagyta itt maga helyett. - -Az Ancsa elhitte s rákiáltott a Mikhálra. - -– Hücscs! a disznóknak moslékot adni, polyka! - -Annyira nem ismert rá többet. - -A Pirka aztán fölvette a butyrot a hátára s elvezette a Bálintot és a -Mikhált Bártfáig; a Simplex pedig ott maradt a kopanicsárnénál, hogy -valami leskelődés ne legyen a dologból; meg hogy ha az Eperjesről -hazatérő hóhérlegények be találnak térni egy pohár serre, legyen, a ki a -füleiket telehazudja: a mi meg is történt. A Simplex magával Henrikkel -is beszélt s elhistorizálta neki, hogy ő az égő ház közeléből nézte, -hogy kiabált a két asszony az ablakon keresztül segítségért, de nem -lehetett hozzájuk jutni, mert a kapu is égett. – Kaczenreiter Henrik meg -lehetett felőle nyugodva, hogy egy és ugyanazon napon nemcsak árvaságra -jutott, hanem özvegységre is. - -A Pirka pedig azalatt beszerezte a Mikhált egy polgárházhoz, a hol -nagyon hirtelen megfogadták, mert olyan csunya volt, hogy meg voltak -felőle nyugodva, hogy már ezt csak nem lesz oly vakmerő siheder, a ki -elcsábítsa egyhamar. De biz annak a szolgálat-ideje nem tartott tovább -három napnál. Negyed nap este már rajtakapták, hogy ott tereferélt a -kapuban a szomszédban szolgáló béreslegénynyel, a ki szintén csak akkor -került Bártfára. Nosza megcsipték őket; mert a bártfaiak maguk, a kik -nagyon vigyáznak, hogy a saját rókafogójukba bele ne lépjenek, -szertelenül örülnek rajta, ha abban egy nem ismerős idegent -megfoghatnak. Vitték őket a városházára, másnap reggel meg a paphoz; -összeeskették rendén, s azzal eresztették szélnek. A kiadott -házasságlevélben Kalondai Bálint az igazi nevét diktálta fel, hanem a -Mikhálén változtatás történt. Keresztnevén csak egy pár betüt kellett -fordítani, s lett belőle «Milka», hanem a vezetékneve a fogadott anyjáé -lett: «Babura». - -Arra nem is gondoltak akkor, hogy ez mégis hamisítás, csak arra, hogy -már most egymásé lehetnek. - -A Babura Pirka pedig az ideig, a míg ez megtörtént, ott lappangott a -városban: akkor a Bálint hálából neki adta minden pénzét, volt még több, -mint százötven aranya, csak annyit tartott meg, a mennyi az útra -szükséges volt s azzal azt mondá a Pirkának, hogy «már most mi megyünk -Erdélyországba, kend pedig menjen Lengyelországba; mert itt még kérdőre -fognák a drágaságokért, a miket kapott». - -A Pirka nevetett. - -– Megyek, megyek, Lengyelországig meg se állok. Tudom, hogy szerettek, -lelkeim, de azért mégis szeretitek, ha két ország fekszik közöttünk. - -S akkor valóban két ország feküdt Erdély- és Lengyelország között; a -krónikások úgy hívták, hogy «Magyarország» és «Törökország». - - - - -HUSZONHATODIK FEJEZET. - -(Az aalortzassaag elveezi megeerdemlett bevnteteesit, azonban az -irgalmassaag segitseegeere eerkezic az zanakozaasval, ees megzabaditia -az zorongattataasbvl.) - -Bálint e szókkal mutatá be az ő kedves Milkáját Sára asszonynak, mikor -Kassára haza érkezett. - -– Ime, kedves édes anyám, azt mondá kegyelmed, hogy legyen bár az, a kit -szeretek, szegény szolgáló leány, nem tekinti származását, csak jó szive -legyen, menyének fogadja: imhol az én kedves hitvestársam. - -A Milka ábrázatját pedig még akkor is eléktelenítve tarták a kis-sár-fü -tejével ráedzett szeplők és májfoltok. - -A jó Sára asszony csak összecsapta a kezeit. - -– No édes fiam, ha ez a személy volt az, a kiért te el tudtad hagyni az -édes anyádat s inkább szenvedted a török rablánczát, hogysem róla -lemondj s hűségedet megtörd iránta, akkor nagyobb a te virtusod a Sion -hegyénél. És ha ezt a személyt ilyen nagyon meg tudtad szeretni, akkor -ennek százféle lelki jó tulajdonsággal kell birni a belsejében. - -– Úgy van, válaszolt rá a Bálint s megcsókolta a Milka éktelen arczát. -Mit bánta ő, ha az egész világ rútnak hiszi is a feleségét? elég, ha ő -maga tudta, hogy szép. - -Az első napokban mindjárt kipróbálta a Sára asszony a menyét, s úgy -találta, hogy az tetőtől talpig angyal. Engedelmes, szófogadó, munkában -nem válogató, mindenkinek kedvében járó, serény, tisztaságszerető, korán -kelő, későn lefekvő, nyájas kedvű, otthonülő, alázatos és szemérmes. -Pedig föltette magában, hogy nagyon szigorúan fog vele bánni: semmi sem -lesz jó előtte, a mit a menye csinál; mindenért szidni, pirongatni -fogja. De hisz ez a szidás, hurogatás, maga paradicsomi zene volt a -szegény Mikhál előtt, ahhoz hasonlítva, a mit abban a másik házban -kellett szenvednie; úgy, hogy Sára asszony, mikor a legnagyobb haragot -akarta is kifejezni az orczáján, (a mi ugyan nagyon nehezen ment neki: -olyan gömbölyű volt az arcza, hogy nem tudta ötszegletűvé csinálni, sem -a homlokát összehuzni, s a hangja is olyan mézédes volt, hogy maga a -veszekedés is nyájaskodásnak hangzott rajta) hát azzal sem ért el -egyebet, mint hogy a Mikhál összecsókolgatta a kezeit s megköszönte -szépen a zsémbelődést. Hiszen soha sem ismert anyát. Mindig azt -óhajtotta, bárcsak anyára találna férje házánál. Most tehát meglelte, a -mit kivánt, s lelke szerint meg volt nyugodva benne. Végre mikor azt -látta Sára asszony, mily nagyon szereti a szegény teremtés az ő fiát, s -milyen boldog az ő egyetlen Bálikája ez asszony szerelme által, akkor -egészen meglágyult a szive iránta. - -Bálint úgy hozta Mikhált a házhoz, hogy az volt mindene, a mi a -rajtavalója volt. Ezért is szidta a Sára asszony a menyét, hogy oly -loncsos. Aztán vett neki egy öltözetrevaló durva bagaziát (szőrkelme), -kiszabta neki maga, s odadobta, hogy varrja meg magának jövő vasárnapra -templomba menő ruhának, hogy legyen a miben tisztességes emberek közé -elvihesse. - -És a Mikhálnak tettetni kellett magát, hogy mind ahhoz egy hangot sem -ért, a mit a napa magyaráz neki. Ő, a ki odahaza tortákat, süteményeket -készített, hires gazdasszony volt, szó nélkül hallgatta a napától, -hogyan kell rántást csinálni a leveshez. Még azt sem volt szabad -elárulnia, hogy ért a varráshoz, piperéhez, a ki remekül tudott himzeni, -csipkét kötni, most úgy ejtette a varrását, hogy felét mindig -felfejtette vele Sára asszony: a tű sem állt a kezében; aztán átabotába -varrta össze a szeleteket; pötyögős volt, ránczot vetett minden, úgy, -hogy mikor szombat este felpróbálta a nagy kínnal készült ruhát, hát az -csupa nevetség volt rajta. Elől hosszabb volt, mint hátul, s a hol -testhez kellett volna állni, ott dudort vetett. - -És ő neki még ez a ruha is tetszett! - -És ő még ebben a ruhában is tetszett az urának! - -Volt pedig nagy mendemonda a városban a Mikhál hazahozatala óta: - -«No ugyan volt miért ötven mértföldnyire fáradni a Bálint urfinak.» - -«Nem volt ilyen csodaszépség egész Kassa városában!» - -«De legalább előkelő családbeli: az apja főispán a juhok között!» - -«Az mind hagyján, de milyen gazdag! ha felmászik a diófára, semmije sem -marad a földön.» - -Vártak már rá, hogy mikor mutatja be Sára asszony a kedves menyét az -ismerősöknek: az előkelő polgároknak? - -No ha még abban a maga varrta ruhában meglátják! - -Eljött a várva-várt vasárnap; korán hajnalban azonban jött a -strázsamester a Bálint ablakára, felzörgette az álmából s bekiáltott -hozzá, hogy Homonnai gróf ezredes kapitány parancsolatjára rögtön üljön -lóra és minden fegyverét magához véve, ügessen fel a piaczra. - -A Bálint még katona volt, hozzá káplár, engedelmeskedni kellett. Szépen -elbúcsúzott anyjától, feleségétől, felkészült s ott volt órára a helyén. -Onnan pedig rögtön megindítá a csapatját az ezredes-kapitány: nem -tekintve a szent vasárnapot; mert az volt a hire, hogy egy török -portyázó csapat egész Nagy-Idáig felhatolt s az útbaeső falvakat -sarczoltatja. Homonnai gróf uram tehát nem sokat tanakodott magában, -hanem hirtelen összegyűjtve valami kétszáz lovast, kiindult Kassáról a -portyázókat emberségre tanítani. - -E szerint a Mikhál a Sára asszony gondviselésére maradt. - -Korán reggel, a hogy illett, fölvette az új ruháját az ifju asszony, a -mi nagyon alkalmas volt arra, hogy gyönyörű szép termetét egészen -kivegye a formájából: úgy készült a templomba menéshez. - -Mikor egészen fel volt készülve, akkor aztán azt mondá neki a Sára -asszony: - -– Vesd le azt a rokolyát, nem abban mégy a templomba, hanem ebben! - -S azzal kinyitá a kétszárnyajtós szekrényét s előszedte belőle a maga -ifjuasszony-korabeli szép selyem ruháját, aranyvirágos pruszlikját, -széles csipkével szegélyzett selyem előkötőjét, drága himzett -patyolatkendőjét; azt adta fel a menyére, s a míg annak karcsú derekán -befűzte a pillangós vállfüzőt, tetszelegve mondá: «én is ilyen karcsú -voltam esztendős asszony koromban; ez volt az én menyecske ruhám, azóta -sem volt rajtam többet.» - -Aztán még az aranycsipkés tarajos főkötőjét is feltette a Milka fejére, -s megdicsérte, hogy milyen szép haja van. - -(Ha már az arcza olyan rút!) - -Így aztán egészen felcziczomázva vitte magával a menyét, kezébe adva a -jobbik kötésű imádságos könyvet, egy szagos virágcsokorral -belecsiptetve. Csak úgy suhogott a selyem rajta, mikor végigment az -utczán. - -A Mikhál pedig egészen boldog volt: nem azért a selyem ruháért, hanem -azért, mert ebből megtudta, hogy őt a Bálint anyja milyen nagyon -megszereté. - -De nem soká tartott az ő boldogsága, csak addig, míg a templomba értek. - -A kassai ódon székesegyház akkor épen megint a protestansoké volt; azok -tartottak benne isteni tiszteletet. - -Az első padsorban volt az előkelő polgárnők helye, a kiknek a férje -valami hivatalt viselt. Azok között ült Sára asszony is, kinek a férje -dicséretes emlékezetű főbiró volt; ő maga is gazdag asszony. - -A pad végén legszélről ült a fürmenderné: hegyes orra, bóbitás főkötője -a gyöngytyúkhoz tevé hasonlóvá, s ha megszólalt, a hasonlatosság csak -annál tökéletesebb lett. Túl rajta ült a kisasszonya, s azon túl még -elég hely volt tíz ember számára is. - -Mikor Sára asszony és Mikhál megérkeztek a padhoz, a fürmenderné felállt -a helyéről, s beengedte maga előtt menni Sára asszonyt; hanem mikor a -Mikhál is utána akart menni, azelőtt visszaült a helyére; a pulpitusra -könyökölt s nem ereszté be; azt mondá neki: - -– A szolgálóféléknek a hátulsó padban a helyük. - -Sára asszony felindulva mondá neki: - -– Ő az én Bálint fiamnak a felesége. - -A fürmenderné nem volt rest rá megfelelni: - -– A ki maga sem más, mint kicsapott diák és közkatona. - -Erre a Mikhál sirva fakadt. - -Nem az keseríté meg, a mi saját magával történt, hanem hogy a kedves -urát így lepiszkolták. - -S azzal valamennyi asszony mind a pad szélére rukkolt, hátát fordítva -feléje, mintegy tudtuladás végett, hogy «ide se ülsz be!» - -A szegény Mikhál majd elsülyedt a föld alá a nagy szégyen miatt. - -Ekkor azonban a közép pillér melletti ódon faragványú czímeres padból -kilépett egy tündérszépségű, gazdagon öltözött asszonyság, odasietett a -Mikhálhoz, s azt mondá neki: - -– Nincsen helye, ifjú asszony? Jöjjön ide az én padomba; ott van elég -hely. - -Azzal kézen fogta a szégyenkőre állított Mikhált s odavezette őt a saját -padjába, maga mellé ültetve s még a szép kapcsos zsoltárát is eléje -tolta félig, hogy ketten énekelhessenek belőle. - -Ez pedig volt a Homonnai Izabella grófné, az ezredeskapitánynak, kassai -hadparancsnoknak a felesége, a kit az nem rég vett el, a hogy -említettük. - -Ezzel az egész asszonyi cœtus kegyetlenül le volt tromfolva; csak úgy -ette őket a méreg. - -A Mikhál pedig könyhullatások között imádkozott a Mindenhatóhoz azért, -hogy az ő kedves Bálintját oltalmazza meg a mostani nagy veszedelmében, -védje meg fegyver ellen, fogságra jutás ellen, hozza vissza épen, -egészségesen ismét. Neki egyéb imádkozni valója nem volt. - -S mikor vége volt az isteni tiszteletnek, a grófné nem szégyenlett a -Mikhállal együtt menni ki a templomból, s a templomajtóban bevárta a -Sára asszonyt, s ott a kezét háladatosan csókoló Mikhálnak azt mondá, -hogy látogassa meg őt minél elébb a kastélyában – valamennyi -asszonyoknak füle hallatára – és szive szakadtára. - - - - -HUSZONHETEDIK FEJEZET. - -(Ki leezen mvtatwa, mell erews hatalom az azzonoc akaratia ez wilaagon -es mi nagi giorsasagval megtvdia forditani az feerfiac altal -rendeltetett allapotokat.) - -Harmadnapra hazakerült a Homonnai gróf csapatja: a török portyázókat -szerencsésen átverték a szomszéd vármegyébe; verje már most az is -tovább! - -Bálint épkézláb lovagolt be az udvarra s volt a Milkának nagy öröme, -mikor eléje jött jó kedvvel; – de a csókok zsengéjét mégis átengedte az -ő napának. - -– No hát vágtál-e le sok törököt? kérdé tőle Sára asszony. - -– Biz én leszedtem egynéhányat a lóról; nem számláltam hány volt? - -– De csakhogy tégedet le nem vágtak: szólt örvendő lelkendezéssel a -Mikhál. - -– Imádkoztál értem, úgy-e? Voltál a templomban? Anyám mellett ültél? - -– Oh nem! sietett kitálalni mindent Sára asszony. A rosz Fürmenderné nem -eresztette be a padba; azt mondta neki: hátrább szolgáló! s akkor aztán -tudod ki vitte be magához a padba? a jó Homonnai grófné. Az ám, oda -ültette maga mellé a czifra kukulloriumba. - -Bálint lekapta a süveget a fejéről, mintha előtte állna a grófné. - -– Az Isten áldja meg érte! Megköszöntétek-e neki ezt a nagy kegyelmet? - -– Akkor nem is tudtuk, mit mondjunk, annyira el voltunk fogódva, de a -kegyes úrnő meginvitálta magához a Milkát, hogy látogassa meg a -kastélyában. - -– S voltál ottan? - -– Dehogy voltam. Te reád vártam, hogy elviszesz magaddal. - -– Hüh, szörnyüködék a Bálint, öt körmével esve a füle tájékának. -Szivesen megyek a Homonnai gróffal egy tábor kutyafejü tatár elé, de -hogyan menjek én te veled a Homonnai gróf felesége elé? a ki maga olyan -fáin asszony; én pedig olyan ostoba tuskó vagyok. - -Már pedig ugyan gyorsan mennie kellett, mert alig ért rá más ruhát -váltani, a midőn az ezredes-kapitánytól egy hintó érkezett a házuk elé s -egy hajdu jött azzal az izenettel, hogy a gróf és grófné óhajtanak -beszélni a Bálinttal és a feleségével. - -– No, én nem tudom, mi lesz ebből? szepegett a Bálint s úgy meg volt -ijedve, hogy a nyakravalóját sem tudta felkötni rémületében s a -dolmányát mind a kétszer úgy gombolta be, hogy egy gombbal hol alább, -hol feljebb kezdte. - -De hát menni kellett, mert a hintó ott várt. - -Sára asszony ez alkalomra megint másféle szép köntöst adott a menyére, -mely valamivel egyszerübb volt; szép panyókás palástot vetett a vállára, -a hogy látogatóba menni illik. - -A Homonnai grófné már a szobája ajtajában várta az érkezőket s nagyon -szivesen fogadta a Mikhált. - -– No, lássa ifjú asszony, a míg a mult vasárnap én kegyelmedet -szabadítottam ki a philisteusok közül, azalatt kegyelmednek az ura meg -az én férjemet szabadította ki a törökök kezéből. Hallotta úgy-e? - -– Nem hallottam. Az én férjem nem dicsekszik azzal, a mit megtett. - -– Nem dicsekszik? Annál derekabb ember. - -A Bálint vörös lett, mintha tüzön pirították volna. - -Erre a szóra a gróf maga is belépett a grófné szobájába. S a milyen szép -volt a grófné asszonynak, ép olyan szép volt a gróf férfinak. Nagy -leomló gesztenyeszín haja, piros orczája, nyilt homloka, felkunkorodó -bajusza és hozzá délczeg termete. - -És a gróf is nagyon nyájas volt mind a kettőjükhöz s nem tekintve azt, -hogy ő zászlós úr és ezredes-kapitány, a Bálint pedig csak köznemes és -az ő csapatjában káplár, kezét nyujtá neki és hatalmasan megrázta azt, a -mitől Bálint arasznyit hízott. - -A grófné pedig azt tette, hogy leültette maga mellé a Mikhált a -kerevetre, mely gobelin szőnyeggel volt bevonva. - -A Bálint azt hitte, hogy a Milkája ily úri társaságba jutva, elő fogja -venni az otthon megszokott finom modorát, a mivel még el is árulhatja -magát s annál kedvesebben volt meglepve, mikor azt látta, hogy a Milka -hogy el tudja feledni a Mikhált s milyen jól bele tudja magát találni a -parasztos tempókba: előbb szemérmesen huzódik a leüléstől, azután pedig -a kötényével letörüli a pamlagot, mielőtt ráülne, pórias -becsülettudással: a mi felett a grófné csendesen elmosolyodott. - -– Bizony török foglya volna az én férjem uram, mondá a grófné Milkának, -a kegyelmed ura nélkül. Mert szeleskedett ő kegyelme. Mikor a -«seregtörököt» szétzavarták s a huszárok elkezdték a leszállított -foglyokat párjával összekötözni, ezredes kapitány uram fejébe vette, -hogy ő maga meg a basát ejti foglyul, a ki már szintén hátat adott neki -s más nem érhette utól, mint az ő gyors paripája. El is érte, el is -fogta, hanem a mig a basával bajlódott, annak a kisérői utólérték, -szőrpányvát vetettek a nyakába s őt magát ejtették foglyul. S vitték is -már, mikor Kalondai uram észrevette az ezredes kapitánya veszedelmét s a -tizedjével utána rugaszkodott az elfogóinak. Mikor aztán utolérte őket s -a törökök látták, hogy nem vihetik el fogva a férjem uramat, akkor az -egyik neki mérte a nyakának a kardját, hogy megölje. De Kalondai uram -gyorsabb volt s egy csapással ő üté le a töröknek a fejét. Így menté meg -az én uramnak az életét és szabadságát. Ime, a szőrkötél dörzsölése most -is meglátszik az uram nyakán s a pányvát is haza hozta magával, mit én -ereklyéim közé tettem. Lássa kegyelmed, ilyen jó volt minekünk egy -zsoltárból énekelnünk! Ilyen derék ura van ám kegyelmednek! - -Bálint alig fért már a dolmányában a nagy dicsérettől. - -– Meg is nyeri a jutalmát vitézségének, folytatá a felesége beszédét a -gróf. Szabad választást adok ő kegyelmének a foglyok és az elvett -paripák közül s őt magát megteszem hadnagyomnak. - -– Igen szépen megköszönöm kegyelmes uram jóvoltát, felelt Bálint a -grófnak (férfiakkal szemben tudott bátran beszélni, csak asszonyokkal -szemközt volt gyáva) s ha szabad lesz választanom, a foglyok közül -keresek ki egyet, a ki jámbor közrendű ember, hogy az anyámnak segítsen -a házi munkában s a kegyes beszédre hallgasson, még pedig olyat, a kinek -csak egy felesége van. Lóra azonban nincs szükségem, a magaméval meg -vagyok elégedve, hanem ha kegyelmet akar tenni ezredes kapitány uram a -kedvemért, úgy adasson jobb lovat az én pajtásom, az ezredtrombitás, -Simplex alá, mert a mostani lova már himpókos. A mi pedig a hadnagygyá -emeltetésemet illeti, azt igen megköszönöm. Nem nekem való rang az, a ki -a katonai tudományt sohasem tanultam. Ellenben azt kivánnám kegyelmes -uramtól, hogy miután szegény anyámnak minden kivánsága az, hogy valahára -venném le a válláról a mesterségfolytatás nehéz terhét, engedné meg -nekem a katonaságból való kilépést s hogy mehetnék az anyám kivánsága -szerint székálló legénynek. - -A gróf elnevette magát. - -– Egyet pedig kifelejtett kegyelmed az argumentumai közül; azt, hogy «és -pedig most házasodtam s jobb szeretek a feleségem mellett enyelegni, -mint az ellenség után szaladni!» Igaza van kegyelmednek. Én is azt -mondanám, ha lehetne. El fogom bocsátani a katonaságból menten. - -– De nem azért, hogy székálló legénynek menjen, szólt bele a szép -grófné. Ilyen embernek nem ott a helye. A várnagyi állás megüresedett, -azt a férjem joga betölteni. Nevezze ki Kalondai uramat várnagynak, -viseljen polgári hivatalt. - -– Meglesz! Hagyá helyben az ezredes-kapitány. - -– Jaj, kegyelmes grófné, szólalt fel erre a Milka, látva, hogy a férje -nem tud hirtelenében megfelelni. Féltem én az uramat nagyon ettől a -hivataltól. Ő velem együtt olyan tudatlan. Nem sokat vett be az -iskolában. Ki is marasztották onnan. Minden ember csufolja érte. Egy -várnagynak pedig sok nagy úrral kell beszélni, sok levelet olvasni, a -mik diákul, németül, még tán francziául is vannak irva. Hogy felelne meg -mindezeknek az én szegény jámbor uram? Veszedelem származnék ebből. - -– No, hát tudja mit kegyelmed? szólt a grófné. Én tudok diákul is, -németül is, francziául is. Járjon fel kegyelmed hozzám naponkint kétszer -a kastélyba, én megtanítom kegyelmedet e tudományokra, úgy sincsen egyéb -dolgom; kegyelmed meg ugyanarra, a mit tőlem tanulni fog, oktassa majd -be a férjét s egyszer csak tudni fog ez is mindent, a mire csak szüksége -lesz. - -– Nagyon jó lesz! szólt bele a gróf. - -S ez olyan nagylelkü ajánlat volt, hogy azt el nem fogadni s -mindkettőjük részéről kézcsókolásokkal meg nem köszönni a legnagyobb -parasztság lett volna. - -Ennél nagyobb jutalmat és kitüntetést valóban nem is kivánhattak -maguknak. Azt azonban megfogadták, hogy e titoknak elárulásától szájukat -tisztán fogják tartani s azt még Sára asszonynak sem fogják tudtul adni, -mert az nem állná meg, hogy a fél városnak el ne dicsekedjék vele. -Ellenben annyit megmondtak Sára asszonynak, hogy a grófné megengedte -Milkának, hogy az ő udvarába feljárjon s ott az ő szakácsától -konyhaművészetet, a frajjaitól pedig varró és himző munkákat tanuljon. S -minthogy a Milka mindezekhez már régóta értett, nagy lőn Sára asszonynak -az elcsodálkozása, mikor a menye minden visszatérése után a grófi -kastélyból valami új, drága sütemény készítésével lepé meg s otthon a -törülköző kendőkre olyan himzéseket vetett, hogy bámulni kellett rajta. - -Az meg aztán egészen megnyerte Sára asszonynak a meglepetését, hogy -Bálint egy jámbor törököt keresett ki a számára a foglyok közül, ki -otthon mészáros legény volt; arra rá lehetett bízni a széket, mert a -török, ha szolgálatban van, mindenekfelett becsületes, serény, józan és -a gazdájához hűséges, ha jól bánnak vele. Sára asszony pedig úgy bánt -vele, mint saját fiával, vasat sem engedett rátenni s minthogy a török -neve Ali volt, ő megtoldta azt még egy betüvel s nevezte a rabot -Palinak. - - - - -HUSZONNYOLCZADIK FEJEZET. - -(Mellben nagi aatwaaltozasoc mennec weegbenn, ugi hogi az emberec alig -ewsmernec immaaron magvc magvkra is. Az Mikhal pedig raagalmaztatic -wala, holott ebben az egiben weetkes nem wolna.) - -De ha nagy volt a Sára asszony csudálkozása a fölött, hogy a Milka mily -nagy előmenetelt tett rövid idő alatt a konyhaművészetben és a női -kézimunkákban, még nagyobb volt bámulata a grófnénak azon a gyors -felfogáson, melylyel az ő tudományos tanításait megragadá. - -Csak egyszer kellett annak valamit elolvasni, már a a fejében volt s el -nem felejtette többet. Száz idegen szót is elmondott egy hallásra. - -– Láng esze van annak az asszonynak! Magasztalá Milkát a gróf előtt a -grófné. Azt nem sejtette, hogy ez mind tudja ezt már régen, a mire most -tanítják. - -És a parasztos modorról is elszoktatta lassan, úri illendőséghez -térítve, a mi megint annyival könnyebben ment a Milkának, mert mindig -emehhez volt szokva s amaz volt nála a tettetés, a mire erőltetnie -kellett magát. - -De annál sokkal csudálatosabb volt a tudományos gyarapodás, a mit -viszont a Milka tapasztalt a maga urán, a jó Bálinton. - -Mert a Bálint most már egész komolyba vette azt, a mi neki igérve volt s -nagyravágyásának czéljává tűzte ki, hogy ő a várnagyi hivatalt -elfoglalhassa s a feleségének a «várnagyné nagyasszonyom» czímet -megszerezze. És ment a tanulás csudálatos módon. Talán korábban is -tudott volna a Bálint jól tanulni, ha ilyen kedves ajkak rágták volna a -szájába a syntaxist, grammaticát s ferula és signum helyett édes -csókokkal préselték volna belé a «hic, hæc, hoc»-ot. Talán az érett -észszel párosult akarat is sokat segített az elméjén. - -Egy pár hónap alatt annyira ment, hogy az ezredes által eléje tett diák -és német leveleket nem csak világosan meg tudta magyarázni, de sőt -azokra feleleteket is tudott fogalmazni; sőt már a francziában is -annyira haladt, hogy nem lehetett volna őt rajta eladni. - -Ilyenformán a grófné oktatta a Milkát, a Milka Bálintot s mindnyájuknak -nagy öröme telt az előmenetelben. - -– Ejh, mily nagy kár, mondá egykor a grófné Milkának, hogy egy ilyen sok -ügyességgel, lelki tehetséggel felruházott asszonynak, ily szép termet -és formás ábrázat s ilyen kellemes magaviselet mellett, ennyi rút -szeplővel kell eléktelenítve lenni. Hátha segíthetnénk ezen? Nekem van -egy mosdóvizem, a híres királynévíz, a mit Erzsébet úrasszonyunk, Nagy -Lajosunk édes anyja szerzett, az én arczom attól ilyen finom és sima: -próbáljuk meg kegyelmednél is, hátha elmulnának ezek a rút szeplők? - -A Milka nem mert mindjárt ráállni; azt mondta, hogy elébb megkérdi az -urától, hogy kivánja-e, hogy a szeplők az arczáról elmuljanak? mert az -őtet ezekkel együtt szerette meg. A napával is közölnie kell elébb a -dolgot, valjon nem veendi-e az kaczérságnak a menyétől arczának ily -módon való szépítését. - -Azok pedig mind a ketten beleegyeztek, azt mondva, a mivel a grófnénak -mosdani tisztesség, az a Milkára nézve is becsület. - -Annak az arczáról pedig természetesen hogy hamar eltüntek a királyné -vizével való mosdásra az elrútító szeplők, a mik csak az euphorbia -nedvével voltak odaetetve. Nehány nap mulva egészen más formája kelt ki. -Fehér és piros arczszíne lett és gyönge bőre, mint a harmat. A grófné -diadalmaskodott örömében, hogy mosdóvize ily csudahatást szerzett, a -Sára asszony is oda volt bámulatában, menyének ez átalakulását szemlélve -napról-napra; de legboldogabb volt vele Bálint, a ki ily módon -lassan-lassan, ízről-ízre kezdé visszanyeregetni azt az ő imádott -eszményképét, a kit legszebbnek, legjobbnak, legokosabbnak vallott a -világ minden asszonyai között. - -De annál kevésbbé akartak megnyugodni ebben a változásban az asszonyi -nyelvek. - -Mivel hogy Kassán abban az időben (most bizonyosan másképen van) a rosz -kutvíztől, a bezárt falak közti levegőtől, különösen a meszes bortól, a -minden hét évben kiütő pestistől, az asszonyi arczoknak mind valami -sajátságos sárgás halovány színe volt, hasonló, a mit a velenczei -hölgyek arczán «morbidezzának» neveznek; ezeknél pedig országszerte úgy -hítták, hogy a «kassai szín». - -(Nehogy alaptalan rágalmazás színébe keveredjünk, ideiktatjuk -történetünk egyik kútforrásának ipsissima szavait: «die Leuthe, -sonderlich das Weibs-Volkk, seynd einer gelben und bleichen Farbe, -welches man in Ungarn die Kaschauer Farbe nennt.» – Johann Christof -Wagners Staedt- und Geschicht-Spiegel. 1687. – Ez azonban kétszáz -esztendővel ezelőtt lehetett így, mert mai nap a kassai hölgyek -arczszíne csak olyan rózsa és liliom, mint a többieké s az sem áll -többé, a mit ugyanazon auctor mond, hogy «vom Kaschauer Wein bekommen -die Fremden das Zipperlein».) - -Hát a mint az asszonyok a legközelebbi karácsony első ünnepén délelőtt -megpillanták a templomban a Milkát, ki azóta mindig a grófnéval járt a -templomba s ő mellette ülve vett részt az isteni tiszteletben, -szerfelett megbotránkozának annak tündöklő fehér és piros orczáin, a -miken egy szeplő sem volt látható. - -Ott szemtől szembe semmi gorombaságot el nem követhetének vele a magas -pártfogó közelléte miatt; azonban isteni tisztelet végeztével -összedugták a fejeiket a sekrestyében, kijövet s elhatározták, hogy az -esetet feljelentik a nagytiszteletű esperes úrnak. - -Fürmenderné asszonyom vállalta magára, hogy a vádat, a megbotránkozást -és a panasztételt előterjeszsze, miszerint egy asszony jár a templomba, -a kinek az ábrázatja keresztyén-ellenes módon ki van festve fehérre, -pirosra, a mi nagy gyalázat az egész ecclésiára nézve. - -Délután ismét isteni tisztelet volt s ünnep első napján a nagytiszteletű -úr catechizátiót szokott tartani, a mi bevett szokás volt azon időkben, -hogy az ifjú személyek, legények, hajadonok, de legkivált az idegen -földről beszármazott fiatal házasok a mediumra kiszólíttattak s ott az -Úr asztala előtt a nagytiszteletű ur által megcatechizáltattak, hogy -kitudódjék, valjon tudósok-e a vallás és confessio alaptételeiben? s -feleletet adjanak az egész hitközség élő hallatára, miszerint igaz -evangelicus keresztyén hitsorsosok, nehogy másnap az úrvacsorája -osztásakor olyanoknak adassék a kenyérből és borból, a kik azt sem -tudják, hogy az mire való, vagy a kik arra erkölcsi fogyatkozásaik miatt -nem érdemesek. - -Legelső volt, a kit e délután a nagytiszteletü úr az asztal elé hivott, -Kalondai Bálintné ifjasszony. - -Milka fölkelt a helyéről és odalépett a középre, bátran és szerényen, -bízonyos lévén maga felől, mint a ki a catechizmust úgy tudta könyv -nélkül, mint a miatyánkot. - -Nagy volt azonban a megdöbbenése, midőn a nagytiszteletü úr, a helyett, -hogy az Istenség szentháromságának titkáról s a szent vacsora kettős -alakban kiszolgáltatásának szükségéről tudakozódott volna tőle, azt -kérdezte kemény szóval: - -– Ismered-e, jámbor keresztyén asszony, Istennek azon parancsolatját, -mely megtiltja a hivőknek, a pogányok módjára, abból az ábrázatból, a -melyet számukra ingyen kegyelméből adott, másforma képet csinálni? s -mindenféle kenőcsökkel hazug módon bemázolni, kendőzni és kancsérolni? a -hogy cselekedtek a Midián leányai. - -A Milka egész jó lélekkel felelé: - -– Ismerem. - -– Ha ismered, akkor mért cselekszed az ellenkezőt? - -– Az én arczom olyan, a milyennek Isten ő felsége teremté, felelt a -Milka nyugodt szívvel. - -– Ha való, a mit mondtál, mosdjál meg ebben. - -A nagytiszteletü úr intésére az egyházfi egy nagy ezüst medenczét -állított a keresztelő márványveder fölé, tele kristálytiszta vizzel. - -Milka készséggel megmosá az arczát a medenczében. És oly tiszta maradt -utána a víz, mint azelőtt volt. - -– És törülközzél meg ebben. - -Azzal egy törülköző kendőt nyujta az asszonynak, a melylyel az nedves -arczát köröskörül és erősen megdörzsölé s a hófehér kendőn nem maradt -arczáról egy makulányi pirosság sem, ellenben még pirosabb lett az arcza -a dörzsöléstől. - -A nagytiszteletü úr bámulva kérdezé: - -– S hogyan támadhat az, hogy egykor szeplőkkel volt tele az arczod, most -pedig nincsenek azok rajta? - -– Szokásuk a szeplőknek, hogy télire visszamennek. Felelt a Milka. - -Ez bizony igaz is. Némely arczról elmennek a szeplők. S épen tél ideje -volt. - -Erre pedig nagy haragra gerjede a nagytiszteletü úr s lecsapva az -asztalra a catechizáló könyvet, mondá kinyujtva kezét: - -– Akkor tégedet, jámbor asszonyszemély, méltatlan rágalommal illetett a -te bevádolód: Zwirina Ágostonné, fürmenderné asszonyom, ki is, -büntetésül e hamis vádért, a holnapi úrvacsorától eltiltatik. - -Fürmenderné asszonyom, mint a kinek az orra vére eleredt, osont ki a -templomból, szélről ülvén a legelső padban, a hol mindenki láthatta. - -A nagytiszteletü úr pedig ott tartá a Milkát tovább is a catechizálás -végett s elkezdte neki a kérdéseket feltenni, a mikre a Milka oly -biztosan, helyesen felelt meg, hogy a nagytiszteletü urnak egész -gyönyörűsége telt benne. Csaknem belefelejtette magát az examinálásba. -Mindig nehezebb kérdéseket igyekezett feltenni az asszonyszemélynek, a -mikre az folyvást ékesen és helyesen adott választ, hogy utoljára a -hallgatóság azt kezdé suttogni, hogy ime, a bártfai szolgálók oly -tudósok, mint egy káplán. Az esperes végre megdicséré őt és megáldva, -helyére bocsátá. - -És így azon nap, mely a Milka megszégyenítésére volt szánva, végződött -az ő felmagasztaltatásával s az ő rágalmazóinak megszégyenülésével, a mi -fölött Sára asszonynak nem kevesebb volt a diadala, mint a derék jó -Homonnai grófnénak, a ki méltán hitte azt, hogy mindezen tudományt és -szépséget ő ajándékozta a Milkának. - -És abban igaza is volt; mert bár mind a kettőt Istentől nyerte is az -asszony, de a balsors körülményei által úgy el volt nála testi és lelki -szépség temetve, hogy azoknak feltámasztása csakugyan a grófné érdemének -nevezhető. - - - - -HUSZONKILENCZEDIK FEJEZET. - -(Mellnec rettentew nagi hartz haborvwal lezen foglalkozaasa, kibevl ki -fog tevnni, mekkora devhews harag lakozic wala az Balint ziweebenn, ha -az ew hitwews taarsaat baantiaac wala?) - -De mind ez nem volt elég a Bálintnak. Ezen eset után dühös lett, mint az -oroszlán s ha valakivel megállt beszélni úton-útfélen, a beszédet olyan -gesztusokkal kiséré, mint a ki a dolmánya ujjait türi fel a karjain. - -Végre összetalálkozott Simplexszel. - -– Meg kell ma valakit vernem, Simplex, mert különben hideglelést kapok, -vagy sárgaságba esem! Lelkem, Simplex barátom, ha valaha jó barátom -voltál, ha kedves előtted a barátod jó egészsége, keríts valakit a kit -megverjek; az Isten áldjon meg! - -– Szivesen kerítek, édes kedves barátom, hogy ne kerítenék. - -– Nem bánom én, akárki lesz. Fanyövő, Vasgyúró, Kőmorzsoló, Óriás! -Megverekszem vele! Asszony bántott meg! asszonyt nem torolhatok meg. -Keríts nekem valahonnan férfit, a kit meggázoljak! Hozz, ha kapsz török -basát, harámvezért, kutyafejü tatárt, hadd eszem meg! - -– Én bizony olyan messzire nem megyek. Találok én számodra ellenséget -sokkal közelebb is. Ha csak ez kell, nincs te neked nagyobb ellenséged, -mint a Fürmenderék Náczija. Annak az anyja sértett meg, most verekedjék -az anyja gorombaságáért a fia. - -– Ejnye, de jól kitaláltad! mondá a Bálint, kóstolóba jót ütve -barátságból a Simplex hátára. Nem hiába furfangos vagy. Nekem eszembe -sem jutott volna, pedig itt van a szomszédomban s hogy keresem, mint a -sváb a lovát, a min rajta ült. Nosza fogd a keztyümet, meg ezt a -forintot s vidd meg a főbirónak kihivásomat a Zwirina Náczi ellen egy -pár szál kopjatörésre. - -A Simplex vevé a rábizottakat s elmenvén a város főbirájához, bejelenté, -hogy a Kalondai Bálint kihívja egy pár szál kopjára a Zwirina Ignáczot -rend és bevett szokás szerint. A mit is a főbiró tudomásul vett és -átvéve a letett taksát, figyelmezteté a Simplexet, hogy azonkívül még -egy magyar forintot fog fizetni bármelyik legény minden kopjáért, a mely -a kezében eltörik, mert azokat a város szolgáltatja; s azzal kiadta neki -az irott engedelmet az iránt, hogy kihívhatja a Kalondai Bálint a -Zwirina Ignáczot egy szál kopjára és egy fustélyra rend és bevett szokás -szerint, a hogy azt Kassa város statutumai megállapíták. - -Azzal a Simplex maga mellé vevé a város trombitását, (mert az nem -illett, hogy ő maga trombitáljon is, meg kihivó is legyen) s együtt -elment vele a Fürmenderék háza elé s minthogy annak a kapuja zárva volt, -de külömben is ez lévén az illendőség, megfuvatta a trombitát háromszor -s aztán elkiáltá a kihivást az egész utczai sokaság hallatára. - -– Ignatius Zwirina! A nemes tanács engedelmével kihivlak tégedet a jó -vitéz Kalondai Bálint nevében egy, két vagy három szál kopja eltörésére, -rend és szokás szerint. Vedd át a keztyüt s farsang első napján jelenj -meg a városház háta megett, a kötélverő piaczon, lóháton, pánczélban, -saját személyedben s állj helyt a kihívásnak, ha igaz legény vagy s nem -az anyádasszony katonája. - -Erre ismét három trombitafuvás következett, mely után a Simplex -odaszegezte a Bálint félkeztyüjét a Fürmenderék kapujára. - -A keztyü ott is maradt vízkeresztig, nem vette azt le onnan senki. Mert -akként hangzott a statutum, hogy az ilyen legénykedő párviadaloknak mind -vízkereszttől hushagyóig kell megvivatniok, ezáltal akarván jelképesen -kifejezni a bölcs tanács, hogy az egész párviadalt nem tekinti egyébnek -farsangi bolondozásnál s ez nagyon okos elrendelés volt, hadd tombolja -ki magát a tűzvérű fiatalság a farsang alatt, az alatt verekedjék, a ki -nem férhet a bőrében, hanem aztán legyen békesség a házakban és egymás -ellen ne torzsalkodjanak. A minthogy rendesen az ilyen párviadal után -szoktak az egymást jól elpáholt legények később a legjobb barátokká -válni s bármily csonttörésért, vagy fejbeverésért, mi ez alkalomból -megesett, panaszt tenni a legszégyenlenivalóbb gyávaságnak tartatott -volna. - -Hasonló gyalázat volt az is, ha a kihívott a tornahelyen a kijelölt -napon és órában meg nem jelent. - -S ilyen esetben lett részes a Zwirina Náczi, a kinek sehogysem -akaródzott a Kalondai Bálint fustélyával megismerkedni. - -Úgy, hogy vízkereszt napján reggeltől estig hiába várta az egész -fiatalság, meg a rend fentartására kirendelt városi drabantok a kihivott -megjelenését, a kihivó csak egyedül szálldogált a kötélverő piaczon -lóháton alá s fel. - -Végre, midőn beesteledett s többé nem lehetett hinni, hogy az ellenfél -megjelenjen, sem bajtársait fel nem küldé, hogy magát valami ürügygyel -kimentse, akkor Bálint felszabadíttatott, hogy fogja kezébe a kopját, -tüzzön fel a hegyére egy hólyagból készült lámpást, benne égő -gyertyával, azután meg a lámpásra egy pár rongyos harisnyát s aztán -induljon el a városban s kiáltsa ki minden utczaszegleten fenszóval: - -– Nemes urak, polgárok, becsületes lakosok! Ki látta, ki ismeri a nagy -nyámnyila ficzkót, a Zwirina Náczit! Ki tudja, hová bujt el: -kályhasutba, ágy alá, anyja kantusa mögé? A ki megtalálja, mondja meg -neki: ne féljen, jőjjön elő, nem eszem meg; itt van egy pár rongyos -harisnyám, foltozza meg, megfizetek neki érte. - -Ez volt a megszégyenítési formulare, melylyel a meg nem jelenő -gyávaságát meg szokták torolni. - -Az ilyen gúnykiáltásra pedig úgy összeröffent rendesen az egész -fiatalság, hogy a ki azt magán engedte száradni, annak nem volt többé -maradása Kassa városában. A Zwirina Náczi pedig már syndicusi helyettes -volt: nem szökhetett meg a városból; a jó barátai is addig ösztökölték, -míg rászánta magát, hogy kimegy a Bálint ellen kopja öklelésre másnap. S -erre megszünt a csúfondáros felhivogatás utczaszerte. - -Másnap annál nagyobb néző sereg foglalta el a kötélverő piaczot, a -városból ötven drabant is volt kirendelve a viadal szinhelyére; maga a -Homonnai gróf is eljött lóháton, megnézni az összecsapást. - -Csakugyan a kirendelt órára meg is jelent mind a két lovag, társaik -által kisérve, a piaczon. Bálinton mellvért, sisak és karvas volt, de a -Náczi olyan pánczélt vett fel, melynek hátul is volt vasa, nyilván -sejtette, hogy ott is sebhető része van az embernek. - -Mikor aztán helyeikre állíttattak egymással szemközt, akkor a harczbiró -előhozatott két egyforma kopját, a minek nem volt hegye, meg két -egyforma árvatölgy fustélyt s abból legelébb a kihivott választotta ki a -magáét, a megmaradt jutott a kihivónak. - -Nyereg nélkül ülték a lovat szőrén s a két kantárszárat a térdeikhez -akaszták, azzal kormányzák a lovat, mivelhogy a jobb kezükben a kopját, -a balban a fustélyt kellett tartaniok. - -Mikor aztán a trombiták megharsantak, akkor nekivágtatott egymásnak a -két lovag, előre szegzett kopjákkal, szörnyü robogással. - -Hiszen a Zwirina Náczi is nagy darab legény volt, mázsára téve -bizonyosan többet nyomott volna a Bálintnál, de azért mégis, mikor -hozzátaszított a kopjával, a Bálint úgy ütötte azt félre a fustélyával, -hogy a kopja menten elnyaklott derékban, maga pedig a saját kopjájával -épen a melle közepén találta meglökni az Ignáczot, a mi annak elég volt -arra, hogy a lova fejével ellenkező irányban hátrafelé repüljön s egész -hosszú testével megüsse a földet. - -Mely után a Bálint is leszökött a lováról s a párbajszabályok értelmében -a jó csáti árvatölgygyel olyan sort vert a földön fekvő ellenfelére, a -milyen csak illett s addig püfölte, a míg csak a botban tartott, a mi -ugyan valami halálosan meg nem ártott a Náczinak, a hátulsó pánczél -miatt s ki lévén a ruhái az anyja által tömve lószőrrel vastagon, de -csak mégis kapott egynéhányat, a miről megemlegette a Bálintot, a kit -annyiszor infestált a boszantásaival. - -S ezzel aztán be lett volna rekesztve az egész fejezet a mende-mondák -tárgyában, ha e vén Fürmender maga még folytatását nem kivánta volna. - -Ugyanis, midőn a viadal után a kedves fiacskáját pokróczban vitték haza, -a mint illett és közönséges szokás volt, hát ezt a Fürmender annyira -szivére vette, hogy rögtön kardot kötött, vette a statutumokat s futott -fel velük az ezredes-kapitányhoz és az előtt felolvasott egy -paragraphust, melyben keményen megtiltatik a katonai sorban levőknek, -hogy polgári ifjakat párviadalra kihivogassanak, melynek is a -megtorlását követelte a Kalondai Bálinton végrehajtani. - -A jó ezredes-kapitány azonban előkeresé a maga diariumát s abban -felmutatá a becsületes Fürmendernek, hogy ime, ekkor s ekkor, még -tavalyi utolsó advent vasárnapja előtt felmentetett a Kalondai Bálint a -katonai szolgálat alól: tehát a statutum által incriminált categoriába -nem esik többé; ennélfogva csak tessék vajjal kenegetni a Náczika kék és -veres foltjait, mert annak egyéb orvossága nincs. - -S hogy semmi kétség továbbra is fenn ne maradhasson, még az nap -kipublikáltatá Kalondai Bálintnak várnagygyá való kineveztetését, a mi -bár polgári hivatal, de a katonai parancsnok alá lévén rendeltetve, azon -idő óta folyvást ez által töltetett be, a midőn egy városbiró a -várnagygyal egyetértve, Kassa városát az ellenség kezére akarta -játszani, melynek emlékére a veszélyben forgott hámori kapu örök időkre -be is falaztatott. - -És ekként lőn a Kalondai Bálint ellenségeinek tökéletes megszégyenülésük -és Sára asszony megéré azt az időt, hogy az ő fiának a felesége, a -bártfai szolgálóleány, odaült a templomban az első padnak első helyére, -melyet a Fürmenderné nem akart többé elfoglalni, megizenvén az -esperesnek, hogy ezentúl a külvárosi templomba fog járni. - - - - -HARMINCZADIK FEJEZET. - -(Meghlaatia leezen az kegiess olwaso, hogi ambaator giewniewrevseegess -dolog az testi zeepseeg; aznban soc nagi vezedelmeknec wermeiben sokakat -az belevízen.) - -Ez időtől fogva mindennapos volt a Bálint, hivatala folytán, az -ezredeskapitány házánál; valamiként a városházánál is nagy vala az ő -becsülete. - -Mert veszedelmes idők jártak akkoriban ez ország felett. Az olyan három -úr közé szorult városnak, mint Kassa, ugyan eszén kellett járni, ha azt -akarta, hogy látszólag mind a háromnak eleget tegyen, de egyiknek se -olyan nagyon, hogy a másik kettőt magára haragítsa. - -A vallásháboru és a békekötés következtében Kassa a magyar fejedelem -hatósága alá tartozott; a magyar fejedelem pedig Erdélyben székelt, -annak a fennura pedig a török szultán volt. A török szultán egri és -váradi basái pedig, ha eszükbe jött, egész Kassáig, Tokajig -elportyáztak, akkor aztán a kassaiak nem várták, míg az anglusok -meetinget fognak tartani elszörnyedésük kifejezésére a Magyarországon -elkövetett török kegyetlenségek fölött, hanem lóra ültek, fogták a -kardot, s ütötték az ő fejedelmök-fejedelmének a hadait: még pedig -akárhányszor egy társaságban az ő ellenségeikkel, az osztrák császár -magyar királyságához tartozó magyarokkal. - -Ennélfogva nagy bölcseség kellett annak a megítéléséhez, hogy a sok -átkelő jövevény között melyik a jó barát, melyik az ellenség? Kinek kell -igérni, kinek valósággal ajándékozni is? Kit kell fenyegetni a veréssel, -és kit igazában meg is verni? - -Érkezett ezen időkben Kassára egy nevezetes uraság a «partium»-ból, a -mit Erdély is, Magyarország is magáénak tartott: Zurdoki Belizárnak -hítták. Valamelyik őse Havasalföldről került be, sok kincscsel, s fia is -gazdag ember hírében állt. - -Zurdoki nagy fastussal jelent meg Kassán. Azt mondta, atyafilátogatni -jön Homonnai grófhoz, kivel anyja után rokonságot tartott. Egész udvart -hozott magával: lovászt, csatlóst, iródeákot, káplánt, szakácsot, -vadászokat, peczért, bohóczot, czigányzenészt, solymárt, hajdút, -kengyelfutót, inast, apródot, kocsisokat: szerét-számát nem tudta az -ember a pereputyjának. Homonnai gróf kastélyában akkora helyet -elfoglalt, hogy az alig tudta magát a vendége miatt valahol meghúzni. - -S egész ittléte alatt volt hegyen-völgyön lakodalom. - -Zurdoki Belizár a hatvanas éveken túl járt már; hanem azért erkölcs -dolgában még mindig nem állt valami jó hirben. Anynyi mindenféle -felesége volt, kivel jobb kézre, bal kézre megesküdt, kitől meg elvált, -hogy maga sem tudta, hogyan következnek egymás után? s igen csekély -becsülete volt előtte az asszonyoknak. Azt hitte, hogy nincs olyan nő, a -kit fényes ajándékokkal meg ne lehessen venni, csakhogy az egyik -drágábban tartja magát, mint a másik. - -Pedig jó maga sem járt ott, a hol a szépséget osztogatták; széles -satyr-ábrázatja volt, bajuszára konyuló veres orral; feje, akkori -erdélyi divat szerint, simára volt borotválva, csak a tetején meghagyva -egy őszbecsavarodott boncsok, mely ide-oda fityegett, ha a fejét -mozdítá, a bajusza is kétfelől törökösen aláeresztve, nem pedig szépen -magyarosan felfelé sodorintva. És hozzá még potrohos is volt. - -S még is azt akarta elhitetni, hogy ő olyan szeretetreméltó férfi, a ki -nem talált még olyan asszonyt, a ki neki ellenállt volna, lett légyen az -bárminő fiatal és szép, és előkelő. - -Hogy Homonnai Izabella grófné körül is pulykakakaskodott, azt mindenki -észrevehette, de a gróf világért se tett érte szót; sőt inkább nagyokat -nevetett rajta a grófnéval együtt, a ki tréfát űzött a vén udvarlóval, -és mindent elmondott az urának. - -Egyszer nagy dáridót rendezett a kastélyban a vendég úr, a melyre mind a -saját ezüst-neműit hozatta el pompául s meghivta a lakomára a város -minden előkelőit. - -Bizony legszebb volt akkor is az egész társaságban a szép Mikhál. S -minthogy legegyszerűbben volt öltözködve, annál jobban kitünt a -szépsége. Még a grófnénál is szebb volt. Azt a természetes bájt, azt a -mosolygó szemérmességet nem tudná utána csinálni senki, a kivel az vele -nem született; gyönyörű szép kontybacsavart haja büszke alázattal hordá -azt a csipke-főkötőt, a mi jelvénye annak, hogy e szépségnek már «ura» -van. - -Hej, hogy beleakadt a szeme a szép tüneménybe a vén szerelmesnek! Mint -mikor pajkos pásztorfiúk darazsat füstölnek ki csóvával a faoduból s -egyszerre lángot vet az egész pudvás fa! - -Nem is nézett többet a grófnéra, mindig csak a szép várnagyné körül -taposta a földet; pedig egy párszor a Bálint oldalba is ütötte könyökkel -s ráhágott a lábára a sarkantyús sarkával quasi véletlenül. - -Az asztalnál annyira kitünteté a szép Mikhált a szerelmes Zurdoki, hogy -az egész asszonyi gyülekezet irigy suttogását fölkelté ellene. Kivéve -közülök a grófnét magát, a ki csak nevetett a vén szerelmes feszengésén -s gondolta előre, hogy majd megszégyeníti azt a szép Mikhál: a mennyi -esze van! - -Mikor asztal után az eddigi andalgó nóták és harczi indulók helyett -rázendítették a zenészek a láb alá valót, a vendégek kivonultak a -tánczterembe. - -Az akkori magyar tánczok nem hasonlítottak a mostanihoz; a mit most -csárdásnak, friss magyarnak neveznek, azt csak a falusi lakzikban -járták. Az úri mulatságokon minden táncz lassú, méltóságos lejtésből -állt, összevert sarkantyúk pengésétől kisérve, öszhangzó egymást -kerülgetés s ismét összetalálkozásból, kéznyújtásból és vánkosra -térdeplésből, vagy legfeljebb daczos férfias lábdobbantásokból s -termetegyenesítő délczeg mozdulatokból; nem úgy, mint a mostani tánczok, -a miknél az a systema, hogy az ember hogyan kaszálhassa le a -szomszédjait a lábáról, s a tánczosnéjából hogyan csináljon szélmalmot. -Jó volt az a régi «lassan járj» világban. - -Kezdődött a tánczvigalom a «palotással.» Mint illett, magának Zurdokinak -állt megnyitni a tánczot; ki is kegyúri hetykeséggel lépdelt a -szépek-szépe: Mikhál elé, s selyemkendőjét eléje nyújtva, jelezé, hogy -őtet választotta tánczoló párjának; a mi elég irigységet felköltő -kitüntetés volt Mikhálra nézve, holott a grófné is jelen volt a -tánczteremben. - -A szép Mikhál azonban nem fogadá el a felé nyújtott selyemkendőt, hogy -annak a másik végét tartva, megkezdje a palotást; hanem szerényen -meghajtva magát, mondá mindenki hallatára: - -«Bocsásson meg a kegyelmes uram: én csak szegény szolgálóleány voltam: -nem tanultam tánczolni». - -És minden szavában igazat mondott; mert csakugyan szolgáló is volt, nem -is tanult tánczolni. - -Zurdoki veres lett, mint a kanpulyka, e nem várt kosár miatt, s -bosszújában aztán kikereste, hogy hol van itt a legcsufabb asszony? Ott -volt a Fürmenderné: azzal nyitotta meg a tánczot. - -És aztán az egész táncz alatt azon törte a fejét, a mit a szép Mikhál -mondott. «Nem tanult tánczolni, mert csak szolgáló volt». Ej: a -szolgálók nagyon jól tudnak tánczolni! És még is igazat kellett -mondania; mert különben nem szégyenítette volna meg magát is, és a -meghivó vendéglátót is. Micsoda nők azok, a kik valóban nem tánczolnak -soha? Azok a protestans lelkészek leányai… - -… A szép Mikhál tehát már egy nyomot elárult magáról az által, hogy nem -tudott tánczolni. S a vén sinkorán, ha egyszer megkapta a szimatot, -tovább üldözte a vadat. - -Míg egyszer aztán a tilalmasban az orrára koppintottak. - -A mi megint ekképen történt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mint már említve volt, Kassa városának egy szomorú epizódja -következtében, a midőn a főbirója ellenség kezére akarta játszani a -várost, rendkívüli elővigyázati intézkedések voltak téve, hogy jövőre -semmi hasonló összeesküvés ne fonathassék. Ez intézkedések közé -tartozott az is, hogy a lovas posta által hozott mindazon leveleket, -melyek külső országból jöttek bárki czimére, hivatalosan felbontották s -csak azután kézbesítették. S minthogy a magyar ember mindig szégyenlette -a kémlekedést, nehogy a levél-felbontás ilyennek tünjék fel, azt a szint -adták neki, hogy a pestis behurczolása ellen bontják fel a leveleket, -hogy azokat vészrontó szerekkel megfüstöljék. Hanem bizony lemásolta -azokat a füstölés alatt hevenyén a várnagy uram s aztán átadta a -tartalmukat az ezredeskapitánynak, a ki ilyenformán ellenőrizhette, hogy -az előljárók a háta mögött valami fondorlatot el ne követhessenek. - -Zurdoki is kapott egyszer Kassán időzése alatt egy levelet külföldi -kelettel; a mit felbontva és felfüstölve kézbesítettek neki. - -– Dejsz silabizálhatták ezt kegyelmetek! szólt nevetve a főúr. Nem a -kegyelmetek eszéhez való az. - -Csakugyan furfangos egy epistola is volt az. Először is úgy összevissza -forgatva benne a betűk, hogy azt mindjárt első látásra tudhatta az -ember, hogy az cryptographia: titkos irás. - -Bálint emlékezett rá, hogy a tudós tanár, Fröhlich Dávid sok más egyéb -mestersége között a titkos irások megoldásának kulcsával is birt. Hátha -a leányát is megtanította rá. - -Közölte a levelet Mikhállal. - -Mikhál csakugyan be volt avatva e titokba, s minthogy az akkori idők -titkos irása csak igen kevés beavatott tulajdona volt, annálfogva igen -kevés változtatással, egyenlő kulcscsal birt. Bálint a Mikhál által -közlött kulcs segélyével az egész levelet könnyű szerrel -kiabrakadabrázta. - -De most következett a másik nehézség. Ez a levél olyan nyelven volt -irva, a milyent ő soha se hallott. Hasonlított a némethez; de még sem az -volt. Ismét Mikhálhoz kellett fordulnia, ha nem ismeri-e ezt a csodát? - -– Hogy ne ismerném? Ez svédül van. - -– Hát tudsz te svédül? - -– Atyám megtanított rá; ő sokat levelezett a svéd királylyal, ki -iskoláinkat segélyezte. - -– Akkor fordítsd le nekem e levél tartalmát. - -Mikhál megtette, a mi rá volt bizva s Bálint aztán a kibonyolított -talánynyal sietett az ezredeskapitányhoz. - -Hej bizony nevezetes dolgok voltak abban a levélben! - -A mint Hamonnai gróf elolvasta annak tartalmát, rögtön indult Zurdokit a -kastélya lakosztályában felkeresni. - -– Úr uram! kezdé, le sem ülve nála; kegyelmed ugyan nem jóban töri a -fejét itt minálunk. - -– Hogyan? szólt Zurdoki, tréfára fordítva a dolgot; talán nagyon csapnám -a levet egynémely menyecskének? - -– Nem menyecskéről van itten szó, bátya, hanem hogy micsoda levelezésben -áll kegyelmed a svéd követtel? - -– No hát micsoda levelezésben állok? - -– Ugyan elmondhatom, ha kívánja. Kegyelmed nagyfejedelme Rákóczy György. - -– Az az, hogy mindkettőnk fejedelme, vágott belé Zurdoki. - -– Még ma talán az; de holnap már nem az. Tehát II-ik György nem érve be -azzal a szerencsével, hogy Erdélynek és tizenöt magyarországi -vármegyének ura lehet, még nagyobb dicsőségre vágyik. Daczára annak, -hogy megesküdött a rendeknek, trónralépésekor, hogy engedelmük nélkül -semmiféle háborút nem kezd, még is most a lengyelek és svédek -összetüzésénél elébb a lengyeleknek igérkezett el a svédek elleni -szövetségre, s ezért jutalmul igértetett neki a tizenhárom szepesi -város. Később a svédek fogták körül, s most kegyelmed által azokkal -alkudozik, jutalmul kérve az egész lengyel királyságot, s hogy az -osztrák császár helybenhagyását is megnyerje, odakinálgatja neki az öt -tiszáninneni magyar vármegyét. - -– Tagadom, hogy ez igaz volna! kiálta felpattanva Zurdoki. Ez mind csak -szófia beszéd! - -– Itt van a levél tartalma, a mit kegyelmedhez irt a svéd követ: -méltóztassék! Mondá Homonnai, a levelet előmutatva. - -Zurdoki csak elhült bámulatában. - -– De hát hol vette ezt kegyelmed? Ki tud Kassa városában cryptographiát -olvasni? Ki ért itt svédül? - -– Hát ki más, mint a várnagyom? - -– Az a mészároslegény? Az a kicsapott diák? - -Azonban a világos irás szavait már nem tagadhatta el. - -Ekkor aztán Homonnai gróf nagyon kemény szavakat mondott Zurdoki -uramnak. Elmondá neki, hogy tiszta bolondság lesz az erdélyi -fejedelemtől a lengyeleket megtámadni, szövetkezni a kozákokkal, a -kiknek a barátságában nem lehet bízni: a lengyelek pedig jó -szomszédaink. Van elég baja Erdélynek, Magyarországnak is: végezze azt, -ne avatkozzék más ország dolgába. Csak az eddigi ellenségeinktől győzzük -magunkat megoltalmazni, ne keressünk magunknak még újakat is. Utoljára -sem lesz a bolondul kezdett munkának okos kimenetele. Nem fogja azt -helyeselni a német császár sem, a kinek a lengyel szövetségese; még a -szultán sem fog beleegyezni, s majd az lesz a vége, hogy Rákóczy György -odaadja az öt vármegyét is; még sem nyer semmit; sőt még majd erdélyi -trónját is elveszítheti. - -Zurdoki, mint aféle bárdolatlan ember, mikor sarokba szoríták, -gorombáskodással akart felülkerekedni; még ő akart a kert felől állni: -visszapattogott, hogy ki meri az ő titkos leveleit elolvasgatni? s mi -köze van a Kassa városi hadparancsnoknak a fejedelem elhatározásaihoz? -maradjon a maga kaptafájánál s a magas politikát bízza másra. - -– No hát azért is megmutatom, hogy van köze Kassa városának a magas -politikához; vágott aztán oda neki Homonnai; s ha Rákóczy Györgynek -tetszik magyar vármegyékért Lengyelországot csereberélni, Kassa -városának tetszeni fog becsukni a kapuit és be nem ereszteni, a ki neki -nem tetszik. Kegyelmedet pedig, úr uram, szivesen láttam mind e mai -napig, mint kedves bátyám-uramat; de a mai napon túl, bizony mondom, -hogy minden szekerébe helyre vannak téve a kerekek s kifelé vannak -fordítva a rudak. - -Ez már aztán nagy gorombaság volt! Felmondani valakinek a -vendégszeretetet! Zurdoki nem is birta azt elnyögni ingyen. Kellett -valamit mondania rá, a miben az epéjét kiöntse. Felfujta magát nagy -dölyfösen s azt mondá Homonnainak. - -– Gróf uram csak azért űz ki a házából, mert félti tőlem a feleségét. - -Homonnai pedig fáin ember volt; a ki ha sérteni akart is, azt válogatott -módon tevé. - -– Van nekem egy könyvem, a mit kegyelmednek mindjárt elküldök, monda -Zurdokinak. Abba ha kegyelmed figyelmesen beletekint, ki fogja belőle -olvashatni, hogy én kegyelmedtől a feleségemet bizony nem féltem. - -Zurdoki kiváncsi volt rá, hogy valjon miféle ördöngős könyv lehet az? -Alig várta, hogy a hajdu áthozza. Finom maroquin táblájú kötés volt az, -melyet midőn szétnyitott Zurdoki, nem talált abban egyebet – egy -tükörnél. Ki olvashatta pedig belőle a czélzást, hogy ilyen csúf pofától -Homonnai a feleségét nem féltheti. - -A tükröt menten a földhöz csapta s még az nap egész retyemutyájával -elköltözött Kassáról; felment a sárosi várba. - - - - -HARMINCZEGYEDIK FEJEZET. - -(Walobann igaz amaz ewssi kewzmondaas, hogi az howaa az ✝✝✝ maga nem -mehet, oda ween azzont kevld. Az mi pedig chac az gonoz azzoniokra -eertetendew; miwelhogi wannac zaamossan hailott korban lewew azzonioc, -kik istenfeelew eeletet eelnec ees az emberekwel ioot chelekeznec.) - -Zurdoki uram nagy dühvel, haraggal távozott el Kassáról, a mihez -válogatott okai voltak. - -Először is cselszövési feladata lett megzavarva az által, hogy Kassát el -kellett hagynia. Neki ott azt a pártot, mely Bécshez szított, kellett -volna actiora birni, hogy Rákóczy György szándéka simán keresztül -menjen, t. i. a tiszáninneni rész átengedése Ferdinándnak. Ott Zwirina -uram kész szövetségese volt, és most attól elszakadt. Azt pedig -tudhatta, hogy a kassai polgárok kemény emberek; ha egyszer azok -valamire azt mondják, hogy «nem», hiába mondja császár, szultán s nagy -fejedelem, hogy «igen», mert ha a potentátok egymás között olyan mappát -festenek, a minek a határa oda esik, a hová a kassaiaknak nem tetszik, -hát a kassai főbiró megnyálazza az ujját s letörli azt a pergamenről. -Aztán egy pár esztendei ostromoltatástól sem ijednek azok meg: próbáját -adták akár hányszor. S ha a császári generális belőtt hozzájuk, ők meg -kilőttek hozzá, s utoljára is ellőtték a lába alól a földet, hogy ő -hagyta ott a fogát: – hát azokat csak ravaszsággal lehetet megtéríteni. - -E ravasz praktikának a szálait kuszálta össze a Kalondai Bálint által -megmagyarázott levél. - -Pedig Zurdoki is egyike volt azoknak, a kik a nagyravágyó György -fejedelmet arra ösztökélték, hogy menjen elfoglalni Lengyelországot. Ő -neki volt igérve a krakkói kormányzóság. Ez furta a máját. - -A másik oka a haragra a személyes boszú volt azok ellen, kik által -megcsufolva érzé magát: Homonnai gróf és Kalondai Bálint ellen. - -És aztán harmadszor – szerelmes volt mind a kettőnek a feleségébe s a -vén gonosztevő feltette a boncsokos fejében, hogy mind a kettőt -megrontja, a hogy csak szerét teheti. - -Sáros városába megérkezve, a mi ideje csak fennmaradt a politikai -fondorkodásból, azt mind e gonosz tervének kifőzésére fordítá. - -Azt már megtudta a fürmendernétől, a ki azt neki az első emlékezetes -táncz után mingyárt elmondta, hogy Kalondainé a férjével bártfai -házasság utján kelt össze: – és hogy az első időkben, a midőn ide -került, az orczája ocsmány volt a nagy veres szeplőktől, a mik később -csodamódra eltüntek az arczáról. Ő azt vallá, hogy télire szoktak -eltünni a szeplők; de bizony elmult már azóta a nyár is, s csak nem lett -az ő arcza többé szeplős. - -Ebből Zurdoki, az ő furfangos eszével kiokoskodhatá, hogy ha Kalondainé -arczára nem a rózsa és liliom színei vannak mesterségesen kendőzve, -akkor azok az elrutító szeplők voltak odafestve szándékosan – s ennek -valami okának kellett lenni. - -Nem restelte a fáradságot, elmenni Bártfára: ott az anyakönyvből -kikerestetni a Kalondai Bálint házasságáról tanubizonyságot tevő -jegyzetet. – Ebből megtudta, hogy kinél szolgált a szép Mikhál? – A rut -Mikhál! - -Ott még akkor is jól emlékeztek a ragyabunkó rút arczára s elmondák, -hogy miféle asszony volt az, aki a leányt ide elszegődtette? - -Hanem azt most nehéz volt megtalálni. - -A Babura Pirka csakugyan átment Lengyelországba, a hol nem kellett attól -félnie, hogy Kaczenreiter Henrik kezébe kerül: a ki ha őt élő testtel -megkaphatja, arról rögtön kitalálja, hogy a kastélyát ő gyujtotta fel, s -hogy az a két összeégett koponya, a mit a romok között találtak, nem a -Pirka és a Mikhál maradványai voltak, hanem a két peczéré; s erről -sok más dolognak a nyitjára ráakad: kivált ha utána jár, hogy a -krakkói zsibvásárra honnan kerültek az ő kastélyából azok a pompás -ruhák és ékszerek, a miket ő maga vásárolt valaha a szép Mikhál -megörvendeztetésére? Ezért a Pirka nagyon ovakodott valaha -Magyarországra visszakerülni. - -Zurdoki uram azonban nem restelte a boszorkány nyomait tovább keresni. - -Annak kellett itt boszorkány-társainak lenni. Ezek a varázslók -társaságban élnek s mindig szövetségben maradnak. - -Addig nyomozott, keresgélt, míg egyszer rátalált a Szeben melletti -kopanicsára. Ott egy éjjel nagy dáridót csapott; együtt tánczolt a -kopanicsárnéval, s mikor azt mindenféle hizelkedéssel, jó borokkal, -ajándékokkal levette a lábáról, akkor kitudta tőle, hogy ő ismerős azzal -a némberrel, a ki egy éjjel itt termett a föld alól azzal a -pulykatojásképű leánynyal s aztán reggel megint elszelelt vele a levegőn -keresztül. A kopanicsárné azt is tudta, hogy hol van most a Baburha -Pirka. - -Azokban az időkben, minthogy üldözték a boszorkányokat, annálfogva -nagyon elszaporodtak azok. Sok magánosan élő vén asszony, fiatalabb -özvegyek is, és olyanok, a kik az uraikkal nem éltek, fejükbe vették -azt, hogy ők boszorkányok: valami veszedelmes büszkeséget találtak -abban, hogy az emberek ő tőlük félnek, hogy őket föld feletti lényeknek -tartják s nem restelték magukat a kínhalál veszedelmének kitenni ezért -az oktalan fenhéjázásért. Voltak közöttük olyan kuruzslónők, a kik -bódító mérges növényekből készült kenőcsöket osztottak ki a többiek -között, a mikkel ha ezek a testüket bekenték, eszméletüket elveszték, -mámoros álmokat láttak, s minthogy képzeletük azzal volt megterhelve, az -ördögök társaságában, a boszorkányok szombatján látták magukat s e -közben nyavalyatörős kéjmámort éreztek, mint a mákonyevők, vagy -légyvesztő galócza nedvét szürcsölők s aztán mikor felébredtek, azt -hitték, hogy mindaz való volt, a mit álmodtak s úgy vallották azt -magukra, mint megtörtént dolgot. – És aztán az ilyen kuruzslónőhöz, ki -bódító szereivel minden érzéküket rabságban tartá, akként ragaszkodtak, -mintha kapitányuk volna s ha sokáig nem látták, hegyen-völgyön -átvándoroltak utána, hogy ismét feltalálják. - -Így volt tudomása az Ancsának folyvást Babura Pirka hollétéről, bárha az -nem találta is tanácsosnak Magyarországra ismét átjönni azóta. - -A könnyen szerzett pénz azóta, a hogy jött, úgy el is ment a Pirkánál. -Mikor a sok aranyat, meg a drága szép ruhákat megkapta, azt tette, hogy -átment Sandomirba; felvette a czifra öltözetet magára. Kiadta magát úri -asszonyságnak, mindenféle korhely naplopók társaságában élte világát -nagy dinom-dánom között, míg a pénzben tartott; aztán eladta az -ékszereket; végre a czifra ruhákra került a sor: azokból is kikopott; -most aztán megint olyan rongyos boszorkány, mint azelőtt volt, ki a -fiatal menyecskék kapuiban ácsorog, hogy azoknak, dugva adott pénzért -rosz tanácsokat adjon, jövendőt hazudjon. - -Ilyen asszonyra volt szüksége Zurdokinak. - -Rábizta Ancsára, hogy keresse fel a Babura Pirkát. Adott neki útravaló -pénzt és bizonyságlevelet, hogy ő az udvartartásához való személy, a -mivel minden útjában kimenthette magát. - -Csaknem bizonyosra játszott már. - -* * * - -Kassán pedig az alatt nagy változások történtek. - -Eljött a főbiróválasztás napja; a hogy ősi szokás szerint a főbirót -minden esztendőben újra szokták választani. - -Kalondai Bálintnak nagyon felvitte Isten a dolgát. A mióta, mint -várnagy, oly kitünően járt el a hivatalában, mindenki meggyőződött róla, -mennyire igazságtalanok voltak a kézsmárki tanárok, a mért őt az -iskolából kicsapták? de különösen a Zurdoki cselszövényének felfedezése -óta annyira megszerették őt a polgártársai, hogy senkiről másról nem -lehetett szó ő mellette a főbiróságra. – Hisz az apja is abban a -hivatalban áldozta föl az ő életét: ő pedig sokkal alkalmatosabb még az -apjánál is. - -Az is sokat tett pedig, hogy Homonnai gróf ezredes kapitány nagy -pártfogásában részesíté s mindenütt őt ajánlotta, a hol csak megfordult. - -Hogy azonban a másik pártnak is elég tétessék, nehogy a polgárok egymás -között ortályoskodjanak s azáltal visszavonás támadjon a város -kebelében, abban állapodának meg, hogy ugyanakkor a polgármesteri -tisztségre pedig az eddigi fürmendert, Zwirina Ágoston uramat fogják -behelyezni: annak a helyébe pedig új Fürmendernek a Zwirina Ignáczot, az -utóbbinak a fiát, így aztán egészen szent lett a békesség. - -Mind a három választás eként nagy rendben meg is történt; három királyok -napján elébb megtették a polgármestert, vagy mint akkor nevezték, -főrectort, annak helyébe a Fürmendert, a kire akkor a legnevezetesebb -feladat várt. Ugyanis neki kellett száz polgárt a legtekintélyesebbek -közül kiszemelni a választási actushoz. E száz polgár közül ötven -magyarnak, huszonöt németnek és huszonöt tótnak kellett lenni, és pedig -harmincznégy kálvinistának, harminczhárom lutheránusnak, harminczhárom -pápistának, a mit aztán így összeállítani: tekintély, nemzetiség és -vallás szerint nem lehetett tréfadolog. - -Mikor a száz polgár együtt volt, akkor bezártak minden kaput a város -bástyafalain s idegennek nem volt szabad bejönni. - -A száz választott polgár összegyűlt a városházánál és elvégezte, hogy ki -legyen a megválasztandó főbiró? - -Akkor kijöttek csendben a piaczra, a hol egy fekete bakacsinnal bevont -mennyezetes szekér várakozott hat lóval; hasonlatos a halottas -kocsikhoz. Arra a mult évben szolgált és most leköszönt főbirót -felültették s azután a többiek utána gyalog csendesen kisérve -megindultak, nemkülönben mintha halottat kisérnének ki a temetőbe. - -És csakugyan a temetőbe vitt ki az út, s az az utcza vastagon be volt -hintve szalmával, hogy a szekér zöreje ne hallassék. - -A temető előtt két sorban voltak felállítva a czéhek képviselői, -kezeikben hosszú póznára feltűzve mesterségeik jelvényei: a mészáros -tartá a taglót, a csizmadia a kaptát, a szabó az ollót, a kőműves a -vakolót, a rézöntő a mozsarat, az ács a bárdot, az asztalos a gyalut, -csak az orgonacsinálóknak volt megengedve védszentjük képét, szent -Cziczellét tűzni a zászlóra jelvény helyett. - -S ez ideig semmi lármának, zenének nem volt szabad hangzani a városban. - -A menet a temetőbe is bevonult; az is be volt terítve szalmával s ott a -kápolna előtt körbe álltak mind. - -Itt a leköszönt főbiró felállt a gyászszekéren, mely tizennyolcz darab -hosszú, simára gyalult keményfa deszkával volt megterhelve s azt mondá a -polgároknak: - -– Uraim és biráim! elbocsátjátok-e a ti szolgátokat? - -Mire a Fürmender a többiek nevében azt felelé neki: - -– Hűséges voltál, elbocsátunk békével. - -Akkor a leköszönt főbiró, leszállva a szekérről, azt kérdezé: - -– Kinek adjam által ezt a tizennyolcz szál deszkát? - -Mire a Fürmender kimondá a megválasztott főbirónak a nevét. - -– Nemes, nemzetes és vitézlő Kalondai Bálint becsületes polgárnak. - -Erre a hatlovas szekér megfordult s csendben, mint jött, visszadöczögött -a városba; most már a száz polgáron kívül a czéhek képviselői is -kisérték. - -A szekér megállt a Kalondai háza előtt, melynek kapuja és ablakai mind -zárva voltak; valamint minden háznak az ablaka és ajtaja zárva tartozott -lenni a jeltadó harangszóig. - -A Fürmender zörgetésére megjelent Kalondai Bálint a háza erkélyén. - -– Mit kivánnak tőlem a polgárok? - -– Bebocsáttatást szekerünkkel és eszközeinkkel! felelt rá a Fürmender. - -– Mi hivatalom legyen mindezekkel? - -– Kalondai Bálint, ma tégedet Kassa városa polgárai megválasztottak -szabad akaratjukból főbirájukká. Ezen eszközök, a miket velünk hoztunk, -a mi gyarapodásunk jelképei: a miket a te őrizetedre bízunk ezután. -Mindnyájunk kenyere, békessége a te kezedbe lesz letéve egy esztendeig. -Ezen a szekéren pedig elhoztuk hozzád a hagyományos tizennyolcz szál -deszkát. Hatot koporsódnak, ha a városunk és hazánk hű szolgálatában -meghalnál időközben, tizenkettőt pedig máglyádnak, ha áruló lennél hazád -és szülötte városod ellen! – Bebocsátasz-e bennünket a kapudon? - -– Térjetek be Isten nevével üdvözölve! mondá Bálint s erre megnyilt a -ház kapuja s bedöczögött rajta a nehéz szekér dörömbölve. - -Sára asszony, a ki a bezárt ablakon belül hallgatta azt a párbeszédet a -mellékszobában, azt mondá a szép Mikhálnak: - -– Én nem tudom, de úgy örülök, hogy a fogam is vaczog bele s a hideg is -lel. - -– Én is épen úgy vagyok, sugá neki a szép Mikhál. - -Bálint pedig lement a választópolgárok elé az udvarra s átvette a -tizennyolcz szál deszkát, melyből hat szál illeti a hűségest: -koporsónak; tizenkét szál a hűtelent: tűzmáglyának! - -Azzal felkisérték a megválasztott birót a városházához, ott a két -legöregebb tanácsos kézen fogva felvezette a tanácsterembe s a hosszú -zöld asztal fejénél a birói karos székbe felültette; mire a négy -legifjabb tanácsos a szék négy lábát megfogva, felemelé Bálintot a -vállára, s úgy vitte ki őt a városház erkélyére, míg a teremben levő -száz polgár háromszor kiáltá el a «vivát»-ot. - -A harmadik vivát szónál megdördültek a piaczon felállított mozsarak s -egyszerre megkondult minden harang a tornyokban, a zenészek megfútták a -tárogatókat, az öreg dobot a székesegyház homlokzatán pufogtatá a város -dobosa, a párkányzatra felállított polgárőrség nehéz muskétáiból hármas -sortüzet durrogatott a népriadal zaja közé; a szalmát egy pillanat alatt -felseperték az utczákról, s helyébe frissen vágott zöld fűvet hintettek; -úgy indult meg aztán a városházától a díszmenet, a czéhek zászlóival, a -polgárkatonasággal, középen a mennyezet az új főbiróval, sorba járni -minden felekezet templomait, annak a tanuságáúl, hogy minden felekezet -vallását, törvény és békekötés szerint tisztelni fogja az új tanácsfő. -Ott magyar, német és tót nyelven imádkoztak, s a körmenet végeztével a -főbirót lóra ültették, kezébe adták a város pallosát, annak jeléül, hogy -harcz esetén a várost fegyverrel is meg fogja oltalmazni s eként -kisérték azután a házáig vissza, folytonos harangzugás, trombitaharsogás -mellett. Most már aztán minden ajtó, ablak ki volt nyitva, teli -emberfővel minden nyilás. – A sok trombitás között, a ki a főbiró -paripája előtt járult, ott volt a jó Simplex is s fel-fel tekintgetett -régi jó barátjára a tárogatón keresztül; mintha neki is volna része -abból a dicsőségből. De Kalondai Bálint is észrevette a magas paripáról -is a régi testi-lelki barátot s nyájasan inte felé a kivont kardjával, -sőt a mint a háza kapujába értek, azt is megtette a Bálint, hogy a -mutatóújját előbb a felnyitott szájába dugta, azután meg a házára -mutatott fel vele, a mi a világ minden nyelven annyit jelent, hogy: -«aztán te is jer fel hozzám ebédre.» - -Mert az volt a jó szokás, hogy a megválasztott biró aztán az -ünnepélyesség végeztével az egész tanácsot megvendégelte, nem -feledkezvén meg annak legkisebb szolgájáról sem s annálfogva igen jó -néven vették tőle, hogy még a város trombitását is asztalához méltatá. - -Hátra volt pedig még az asszonyok dolga; a kiknek a legnehezebb szerep -jut ki minden ilyen ünnepélynél. Mert a férfiak csak könnyen átesnek a -maguk hókuszpókuszain; ki milyen oratiót betanult, azt csak elmondja, -vagy belesül: hamar átesik rajta; de a szegény asszonynépnek egy héttel -előtte nincsen pihenése a sok sütés-főzés miatt; annyi sok vendéget -illendőn ellátni, hogy senkinek se legyen panasza. Már három nap óta -majd alig aludtak valamit. - -Jó házi rend szerint elébb a közrendű népséget kellett ellátni az -udvaron felállított tágas sátrak alatt; azután került a tálalás sora a -teremben összegyült úri vendégek számára, a kik között első hely illeté -az ezredes-kapitányt és szép feleségét. - -A két vendégcsoporton kívül azután még egy harmadik is került elő: a -város koldusai. - -Ezek hosszú sorban czammogtak végig az utczán, a maguk rongyaiban; s -egyenkint megálltak a három lépcsőre emelt szék-ajtó előtt. Ott a -lépcsők legalsóján állva osztott a szép Mikhál minegyiknek egy páros -czipót, s hozzá a török Ali töltött kinek-kinek a fazékába annyi sert, a -mennyit az befogadott. - -A koldusok után jöttek a koldusasszonyok; a kálvinisták «adjon Isten -áldást, békességet» köszöntéssel üdvözölték a szép Mikhált, a pápisták -«dicsértessék a Jézus Krisztussal» s a szép Mikhál mindegyiknek szívesen -viszonzá az üdvözlését, s ha jött olyan koldusnő, a kinek kis gyermek -volt a karján, annak két páros czipót adott; s bár ő maga protestáns -volt, a «dicsértessék»-re szépen áhitatosan válaszolá a «mind örökké -áment». Az eltávozók hálálkodva mondák egymásnak: «óh milyen drága -szépség! óh milyen áldott jó teremtés! száz esztendeig tartsa meg Isten -az életét!» - -Egyszer a koldusasszonyok sorában egy ócska veres kendővel bekötött fejű -némber sántikált felé, a ki fél kezével eltakarta a száját, a két nagy -szúró fekete szemével majd felfalta az előtte álló asszonyt. - -Mikor ez az alak odaért a szép Mikhál elé, azt sugá neki oda, üdvözlet -gyanánt, gúnyosan, megnyújtott éneklő sipegéssel: - -– Dicsértessék… a szép asszony!… - -S arra egy perczre megmutatta neki ördögi vigyorgásra torzított pofáját. - -A szép Mikhál összerogyott ájultan. - -Ha a hű Ali meg nem kapja, agyonzúzza magát a kövön. - -A veres kendős koldusnő eltünt a zavarban: nem is vette tán észre senki; -nem is törődtek vele. - -Az asszonyok összeszaladtak arra a hirre, hogy Mikhál elájult s -felvitték őt a házba. Aztán mosolyogva suttogtak egyet-mást felőle. Ifjú -menyecske elájulása nem nagy veszedelem: elmulik magától. A kik -tudósabbak, pirongatják ilyenkor a férjét. S az úgy tesz, mintha -pironkodnék igazában. Ha elájult a fiatal menyecske, nem kell miatta -megijedni: ott az asszonyok, majd lefektetik. – Nem kell erőtetni, hogy -az asztalhoz üljön. Azért nagyot fognak inni – és őszintéket az -egészségére – s boldog felgyógyulására. - -A lakoma vígan folyt le nála nélkül is, kivált a midőn a Sára asszony -azzal a megnyugtató hirrel jött elő, hogy semmi baj sincs, csak egy kis -pihenés kell az asszonykának. Ittak a hazáért, a városért, sorba az úri -vendégekért; az új főbirót annyian felköszönték, hogy alig birta már a -sok áldást; még a két Zwirina is fölköszönté egy-egy diák rigmussal, úgy -hogy ez tökéletes diadal napja volt rá nézve. Végezetül pedig maga -Homonnai gróf emelt rá poharat, így szólva Bálintról: - -– Az Isten éltesse azt a férfit, a kit én legjobban szeretek, s a kivel -kész vagyok megosztani minden dicsőségemet. - -Bálint pedig erre a maga poharát felemelte s ezt az áldomást mondá: - -– Tartsa meg az Isten azt az én barátomat, a ki velem megosztotta az -élet minden nyomoruságát, az én jó Simplex bajtársamat! - -S az ezredeskapitány koczintott a főbiróval a trombitás egészségére; bár -a miatt egynehány finnyás uraság fintorgatta is egy kissé az orrát; de -legtöbben nagyrabecsülték Bálinttól, hogy legnagyobb dicsősége közepett -sem feledkezett meg az alacsony sorsban maradt jó czimboráról. - -A késő éj oszlatá el a vidám társaságot: a bástyákon görögtüzek -ragyogtak a fényes nap befejezésére. - -Bálint sietett Mikháljához. Mindenféle mámor küzdött az agyában. El volt -telve e diadalnap dicsőségétől. Ilyenkor az ember lehetetlennek hiszi -azt, hogy lelkének másik fele, a hitvestárs talán épen úgy el lehet -telve gyötrelemtől, kétségbeeséstől. - -Büszkeségtől ragyogó orczával lépett oda az ágyhoz, melyen a szép Mikhál -feküdt. - -Az pedig rémülettől kikelt arczczal borult a nyakába, s odavonva férje -fejét magához, fülébe sugá, a mi az iszonyattól sikoltáskép akart -kitörni ajkán: - -– Fussunk innen! – itt van a Babura Pirka! - -Ekkor aztán a Bálint arczáról is lefagyott minden ragyogás. - - - - -HARMINCZKETTEDIK FEJEZET. - -Mellnec rendeen megtvdivc, hogi nem tanaachoss az ✝✝✝-t megfogni; mert -ha zarwaan fogivc, megewklel, ha torkaann fogivc, megharap, ha haatvl -fogivc, megrvg. - -– Hátha nem ő volt az? - -– Ő volt. Rám nézett. Hozzám szólt. Csufolt és fenyegetett. Oh mint -reszket minden tagom! - -– Ne remegj édes. Tedd a kezedet ide a keblembe. Hadd melegedjék fel. -Nincs-e nekem hatalmam téged megvédelmezni? - -– Nincs! Ha az egész világ ellen van is erőd megoltalmazni: ez egy -asszony ellen nincs. Tudod te azt. - -– Ne félj tőle. Rongyos volt? Pénz kell neki. Kifizetem s hallgatni fog -és odább megy. Ha minden vagyonom utána megy is, megveszem tőle a te -nyugalmadat. Ne rettegj tőle. Ő bizonyosan fel fog téged keresni: azért -jött. Itt szekrényem kulcsa: adj neki pénzt. Úgy tedd, hogy anyánk észre -ne vegye. A mint kielégítetted, én rögtön dobszó mellett kihirdettetem, -hogy minden idegen bevándorlott koldus, kuruzsoló, jövendőmondó, -huszonnégy óra alatt hagyja el a város határát, s akkor ő el fog tünni -innen. - -Ezzel a biztatással nagy nehezen megnyugtatá Bálint a szép Mikhált; de -annak még is egész éjjel nyugtalan álmai voltak: felugrott az ágyból s -el akart szaladni a világba; mintha halálra keresnék. - -Másnap, mi alatt Bálintnak a városházára kellett menni, Mikhál aggódva -figyelt minden ajtónyitásra, kutyaugatásra: gyakran kikémlelt a zárt -ablakon az utczára; de egész nap nem háborította meg senki. A rettegett -alak nem jött elő. - -Harmadnap, negyednap elmult, a nélkül, hogy a félelmes rém megjelent -volna előtte: már azt kezdte hinni, hogy az csakugyan nem volt egyéb, -mint képzelet alkotta kisértet. - -Következett azonban a péntek nap; a mikor a város koldusai sorba járják -a házakat s azoknak a számára minden ajtónak nyitva kell lenni. - -Mikhál mindig maga szokta a pénteki alamizsnát kiosztogatni a pitvar -ajtóban: egy darab kenyeret és egy polturát minden koldusnak. - -Egyszer csak jön csoszogva a félig nyitott ajtó felé a rettegve várt -veres kendős, bebugyolált alak s elkezdi nyöszörgő koldus hangon: - -– Dicsértessék… - -Mikhál nem engedte neki végig mondani a káromló üdvözletet; hanem -megragadta a kezét s hirtelen bevitte magával az oldalszobába. - -Itt aztán a koldus asszony lekapta a fejéről a veres kendőt s Mikhál -szemébe nevetett. - -– No, úgy-e, hogy itt vagyok megint? Nos? Hát? Gondolkoztál-e felőlem -sokat? Emlegettél az uraddal? Valjon hol járhat a szegény Pirka? Bárcsak -még egyszer meglátnók a pofáját? Rám ismersz-e még? – Egy cseppet sem -fiatalodtam meg azóta. - -– Pirka asszony, szólt Mikhál, összeszedve minden lelki erejét, nem -beszélhetünk sokat, mert az anyám észreveszi. - -– Ah! hát neked rajtam kívül is van anyád? - -– Kendnek pénz kell, azt jól tudom. Adok, a mennyi tőlem telik, aztán -távozzék kend Isten szent hirével. - -– Nekem pénz nem kell; azt rosszul tudod. Most is tele vagyok vele. Itt -van; nézzed. (S azzal egy reczés erszényt mutatott eléje, melyben -legkevesebb volt: száz arany.) Nekem más kell. Nem is megyek innen senki -szent hirével, mert nem azért jöttem ide. Hanem épen azért, hogy te -veled beszéljek. Még pedig csendesen, minden félelem nélkül. Tudom már a -házi szokásokat. Délután két órakor a férjed felmegy a városházára s ott -végzi az ügyes-bajos dolgokat. Az öreg asszony ugyanakkor lefekszik -délutáni álmot alunni: megkivánja a teste szegénynek. A széket bezárják -délután s csak este hat órakor nyitják ki ismét, délután senki sem vitet -húst, az alatt a legények a vágóhidra mennek dolgozni. Hanem a kapu -alatt van egy oldalajtó, a melyen keresztül a vágott húst fel szokták -hordani a székbe. Ezen keresztül észrevétlenül bejuthatok; még a kutyák -sem ugatnak meg. Légy ott magad délután, mikor kettőt üt az óra. Aztán -majd mondok neked valamit. - -Azzal hirtelen a fejére csapta a kendőjét megint s kisurrant a szobából, -koldusmódra tipegve, csoszogva végig a hosszú folyosón. - -Mikhál kinzó kétségek között maradt hátra. - -Valjon mit akarhat vele ez a némber, a kinek oly nagy hatalma van -fölötte? Ha pénzzel nem lehet megvenni a titoktartását, valjon mi árt -szabhat érte? - -Nem szólt senkinek az adott találkozásról, még férjének sem; de alig -várhatta, hogy Bálint elmenjen a városházához s napa elszunnyadjon a -karszékében; a mint a két órát ütötte, már odalenn volt a székben, -melynek az utczára nyiló belső rácsajtaja zárva volt; a kapubejáratra -nyiló pedig csak be volt támasztva. - -A Babura Pirka pontos volt a megjelenésben. Ovatosan körültekintett, ha -nem leskelődik-e itt valaki? s azután lassan behúzta maga után az ajtót, -hogy ne nyikorogjon. S akkor durva, veres kezével megczirogatá a szép -Mikhál arczát, sunnyogón hizelegve: - -– Ej kincsem, de megszépültél, a mióta utoljára láttalak. - -Mikhál végigborzadt ez érintéstől, e szavaktól. - -– Nem hiába bomlik úgy utánad az a szerelmes Zurdoki. - -– Zurdoki! - -– Az hát! Bizony nem is a magam mulatságára jöttem ám a ti dohos Kassa -várostokba; hanem azért, mert ide küldtek: bogarkám. A derék nagy úr, a -kegyelmes, gazdag jó úr, így szólt hozzám: eredj édes Pirka hugám; eredj -el Kassa városába: keresd fel az én gyönyörüséges virágszálomat, a szép -Kalondai Bálintnét, a te kedves magzatodat, a kit férjhez adtál bártfai -esküvővel, vidd el neki ezt a bogláros övet, kösse fel az én emlékemre, -hadd legyen tőle még szebb… - -Az öv úri asszonynak való volt, türkizokkal, igazgyöngyökkel kirakva. -Mikhál azt a földhöz csapta haragosan. - -– Szemtelen! - -– Nos? Ki a szemtelen? Én? - -– Nem. Hanem a küldője. - -– Ej kincsem. Hisz ez nem minden. Még többet is küldött, többet is ád. -Kincseket rak rád, hogy még jobban ragyogjon a szépséged. - -– Nekem nem kellenek az ő ajándékai! - -– Hát ki beszél itt ajándékról? A mit szép asszony kap, az soha sem -ajándék. Ha valaki egy szentnek hoz valami drágaságot, azért teszi, hogy -általa bejusson a más világon a mennyországba; ha meg valaki egy szép -asszonynak küld drágaságot, azért teszi, hogy bejusson még ezen a földön -a mennyországba. Ez nem ajándék: ez megérdemelt jutalom. - -– Minek a jutalma? - -– Minek no? Hát annak, hogy valaki bejut a te mennyországodba. - -– Micsoda? Ez a fertelmes vén ördög hiszi azt? - -– Ej ej na. A férfi soha sem fertelmes, s az ördög soha sem vén. Ha -rútnak találod, majd adok valami büvitalt innod, a mitől egyszerre -olyannak fogod találni, mint Argylus királyfit. - -– Eredj vele a pokolba! Nekem nem kell se rútan, se szépen. Nekem van -férjem, a kit szeretek. - -– Kettő is van; az a nagy baj! s az egyiket nem szereted. Az egyiket már -megcsaltad. A kis-szebeni kastélyban ott lovagol a kakason az első, az -igazi férjed; a kit elhagytál a szebbért, jobbért. Már most folytasd! -Azt gondolod, meglehet ezen az uton állni, a ki egyszer rálépett? Azt -gondolod, azért hoztalak ki a kis-szebeni vihodár kastélyából, hogy -időjártával egy kövér mészárosnéval többen üljenek a kassai -székesegyházban? - -– Rettenetes asszony! Mit akarsz velem tenni? - -– Bolond! Mit akarok veled tenni? Neked akarom adni az egész szép -világot! Azt akarom, hogy tudd meg, mi volt azon az almafán, miről Éva -anyánk szakított egyet? Mért nem szakított már tizet, huszat, ha egyet? -Azt hiszed, hogyha azt akartam volna, hogy a szentek sorába kerülj, mint -martyr, nem ott hagytalak volna a kisszebeni hóhér házában? Ezt a te -szép fehér atlasz bőrödet, ezeket a te villogó nagy szemeidet, ezt a te -piros orczádat, kivántató ajkaidat, ezt a te deli termetedet talán nem -tudom én megbecsülni, hogy mennyit ér? Nem ásnak a Dubnikban annyi nemes -opált, a mennyit a te két szemed meg ne érne, s a mihez a te rózsás -ujjad hozzá ér: az aranynyá válik. Ha azt teszed, a mit én mondok, -gazdagabbak leszünk, mint Dárius király! S még csak fáradságodba sem -kerül. Csak annyiba kerül, mintha álmodnál. Ki veszi azt tőled számon, a -mit álmodol? Meggyónod-e, ha azt álmodtad, hogy más felesége voltál? Ne -félj, ha rám bizod magad, a lábad sem ütöd meg sehol. Ha pedig tőlem -menekülni akarsz, hiábavaló erőködést kezdesz. Tudod, hogy csak egy -szavamba kerül, csak egy megirott levélbe Kaczenreiter Henrikhez s te el -vagy veszve Bálintoddal együtt, s lesz belőled egy piaczon megseprüzött -gyalázatos személy, s a kassai főbiró fejét leütik miattad; mert él még -a hites urad s nem választottak el tőle, mikor a másiknál férjhez -mentél. - -Mikhál elszörnyedve érezé, minő borzasztó kelepczébe jutott; erővel, -hatalomszóval a gonosz lélektől meg nem szabadulhat. Asszonyi ravaszság -sugallt neki egy gondolatot, a mit a büszke harag kész tervnek érlelt -meg agyában. Azt tette fel, hogy szinlelni fogja, mintha ráhajlana a -csábító gonosz tanácsára. Bele fog egyezni annak becstelen ajánlatába: -magához fogja édesgetni Zurdokit s mikor azt közel csalogatta, mindent -megmond a férjének, s akkor a férj, a minő Bálint, bizonynyal meg fogja -ölni mind a csábítót, mind a kerítőnét, és ez emberölését minden nemzet -szokása, törvényei igazolni fogják. - -Tehát arra gondolt, hogy megölesse a férjével azt, a ki titkukat egyedül -birja. Elég oka volt rá, hogy őt halálra gyülölje – ezért a -megbecstelenítő ajánlatért, az ördögi rossz szándékért, melylyel egy -ártatlan lelket kárhozatra akart vinni; de mégis a főok, a miért a -gyilkos eszme megfogamzott lelkében, az volt, hogy az agyonütött -kerítőné örökre hallgatni fog aztán. - -Azért azt sugta halkan a Pirkának: - -– Félek, hogy megtudja valaki. - -A Pirka szemei szikrákat szórtak, mint a farkasé, e szóra. Azt hitte, -hogy fogva van már a madár. - -– Azt csak bizd rám. Sugá vissza Mikhálnak. Nem asszony az, a ki -meghagyja fogni magát. A ki ért hozzá, azt is meg tudja tenni, hogy két -helyen legyen egyszerre. Megteszi azt az urával, hogy mikor legjobban -néz, akkor nem lát. Csak te bizd magadat én rám. A hogy az eddigi -titkoknak nem jött még nyomára senki, az ezutánvalókra sem fog rátalálni -soha. Belőlem tüzes harapó fogókkal sem veszi ki, a mit felőled tudok, -semmi hóhér; mézesmázas szavakkal sem veszi ki semmi deli legény; – de -egy görbe nézés a te szemedből – meglehet, hogy kiugratja belőlem. - -És a szép Mikhál annyira legyőzte a szivében érzett iszonyatot a gonosz -nő ellen, hogy megszorította a kezét s azt mondta neki, hogy csak -tartsanak össze ezután is, s hogy holnap is jőjjön el hozzá ebben az -órában erre a helyre. - -– Aztán majd ha eljön az ideje, monda neki bizalmasan, akkor megint -megcsinálja kend azt a babonát a tűzhöz tett bögrével, hogy a kecskebak -elhozza a hátán a szerelmes legényt. - -A Mikhál tudta már jól, hogy nem a kecskebak hozta el akkor a Bálintját -a hátán, sőt inkább hogy az igen nagy utat tett érte gyalog; de -hizelkedni akart vele a boszorkánynak s annak tetszett a példálózás: -hamisan hunyorgatott rá és aztán megint megczirógatá a Mikhál orczáját, -s azt igérte, hogy holnap megint eljön s azzal lopva, a hogy jött, -megint odább czammogott. Úgy kitudott surranni a kapun, hogy senki sem -vette észre. - -Mikhál pedig fellopózott a szobájába s levetette magát az ágyára és sírt -keservesen. - -Aztán mikor a Sára asszony azt kérdé tőle, hogy miért olyan veresek a -szemei? azt hazudta neki, hogy fehér himzésen dolgozott, attól -veresedtek meg. - -Sára asszony aztán eldugta a szekrénybe az egész fehér himzést, hogy a -Mikhál ne rontsa vele a szemeit. Az urának pedig, mikor hazajött, arra a -kérdésére, hogy volt-e már itt a Pirka? azt hazudta, hogy még ma sem -volt itt. - -Másnap megint eljött a két óra ütés után a boszorkány s lopva -bezárkózott a kapu melletti székbe a Mikhállal s ott beszélt vele egy -teljes óra hosszat. - -S mikor eltávozott a Pirka, a szép Mikhál ismét felment a szobájába és -sírt, a míg csak a napa fel nem ébredt. - -S mikor a Sára asszony azt kérdezte tőle, hogy miért veresek a szemei? -azt hazudta neki, hogy nagyon erős szaga van a bazsalyikomnak, attól -fájdult meg a feje. - -S a Sára asszony rögtön kihordatott minden virágot a Mikhál szobájából, -a mik ott az ablak hidján mázos cserepekben álltak. - -Az urának ma is azt hazudta a Mikhál, hogy még sem jött feléje a Pirka. - -A következő nap vasárnap volt. A Mikhál azt állította, hogy nem jól érzi -magát, nem mehet a templomba. Csak Sára asszony és Bálint mentek ezuttal -az Isten házába. - -Az alatt pedig a Pirka ismét meglátogatá a Mikhált s a menyecske azzal a -biztatással bocsátá el a boszorkányt, hogy ha a kegyelmes úr közeledni -akar hozzá, ő kész lesz találkozni vele. Erre a Pirka azt igérte, hogy -most sietve váltott lovakon, (seprünyélen!) vágtatni fog Sáros várába s -nap nap után várhat a visszatértére. - -Mikor azt tudta Mikhál, hogy a boszorkány utrakelőben van, neki is -megkönnyebbült a lelke. Ma aztán megmondta a férjének, hogy a Pirka itt -volt, ki lett elégítve és eltávozott, Bálint még az nap kidoboltatá, -hogy hajnalhasadtig minden idegen kóborló elhagyja a várost, -megseprüztetés büntetésének terhe alatt, ha azontúl itt találják. - -A Pirka ott kullogott épen, a hol a kikiáltó trombitaszó mellett hirdeté -ki a kemény parancsolatot. Ráismert a trombitásban a Simplexre. A -népcsőcselék között odafurakodott hozzá, s hátulról hirtelen befogta a -szemeit a két kezével s azt sugá a fülébe: «szeretsz-e még gyémántom?» -De az ujjai valami olyan átkozott szerrel voltak bekenve, hogy a kinek a -szeméhez ért vele, az egy napra megvakult tőle. - -Akkor aztán a csőcselék ujjongása közepett elosont a piaczról s többé -nem volt megtalálható a városban. - -A gonosz boszorkánynak aztán sokáig nem hallották hirét. De a szép -Mikhál arczára csak nem tértek vissza a rózsák s a Bálint homlokáról nem -akartak eltünni a redők. És Sára asszony figyelemmel nézte mind a -kettőt. Itt valami nagy bajnak kell lenni. - -Hogy a szép Mikhál azóta nem kivánja a templomot. - -Annyit megtudott a Sára asszony, hogy biróválasztás napján, mikor a -menye egyszerre elájult, egy idegen koldus asszony lépett eléje, veres -kendővel a fején; s szomszédoktól, utczán járó-kelőktől azt is megtudta -apródonkint, hogy ugyanezen koldusasszony több napon át rendesen abban -az órában, a mikor ő elszokott szunnyadni, beosont a házba, s onnan csak -huzamosb idő mulva jött ki. - -«Az én menyem meg van rontva; mondá magában. És azt senki más nem teszi, -mint ama gonosz boszorkány.» - -A szép Mikhál egyre hervadt, fogyott. És senki sem tudta, mi baja? - -* * * - -E közben az országos dolgok gyors fejlődésnek indultak. Rákóczy György -nagyfejedelemnek mind nem használt se a saját országrendeinek ellenzése, -se a szultán tilalma: ő hadat gyüjtött s a kozákokkal, oláhokkal -szövetkezve, megindult Lengyelország ellen. Ferdinánd császárnak pedig, -hogy a maga részére hódítsa, odaengedte az egész Tiszán inneni -birodalom-részét: a mivel ugyan azt a maga részére nem hajtotta; a -császár elvette az ajánlott vármegyéket és városokat; de azért ellene -mondott a Lengyelország megtámadásának s készült onnan Rákóczy Györgyöt, -ha bejutna is, kiszorítani. - -Ezen változás miatt Kassa városának is küldöttséget kellett megindítani -Pozsony felé, hogy ott a császár küldötteivel, meg a nádorispánynyal -értekezzenek a város szabadalmainak fentartása, s a vallásszabadság és a -békekötések pontjainak megerősítése végett. E küldöttség vezéreül és -szónokául lett megválasztva a főbiró: Kalondai Bálint. - -A küldetés miatt hosszabb időre el kellett távoznia hazulról, s volt -nagy sirás és sóhajtozás a miatt a szép Mikhál részéről. Bálint örömest -elvitte volna magával Pozsonyba is; de télvíz ídején nem lett volna -okosság olyan gyönge asszonynyal utra kelni. De mikor elment, rábizta az -anyjára, hogy úgy őrizze az alatt az ő kedves Mikhálját, mint a szeme -fényét; a mi felől, ha nem mondta volna is, ugyan meg lehetett nyugodva, -mert a jó Sára asszony nagyon is szerette a menyét s folyvást azon -töprengett, hogy valjon ki és mivel ronthatta meg, hogy ilyen búskomor -lett egy idő óta? - -A Bálint eltávozása után rögtön nagy hó esett s Sára asszony felbiztatta -a menyét, hogy a többi farsangi bolondokkal ő is menjen ki szánkázni a -városba: talán a friss levegő használni fog egészségének; ha a friss -hideg lég megcsipi az orczáit, talán ujra kivirulnak rajtuk az eltünt -rózsák. - -Mikhálnak is tetszett ez a szórakozás; fel hagyta magát öltöztetni -prémes bundácskájába s befogatott a csengős szánba. Hátul a bakon ült a -jó Ali, s kongatott a sudaras ostorral nagyokat. - -A mint a templom szögletén bekerült a szán a térre, egy csoport dévaj -csőcselék elkezdte a szánkázókat hógömbökkel megdobálni. Egy hólapda -épen a Mikhál ölébe esett, ki midőn le akarta azt rázni bundájáról, a -szétomló hógömb közepéből egy kis öszegyürt czédula esett lábaihoz. - -Felvette azt és látta, hogy valami van ráirva. - -«Ma két órakor ott leszek!» - -Tehát visszajött! nem félt a tilalom ellenére beszökni a városba. -Megleste, hogy mikor nincs itthon az asszonynak a férje. - -A szép Mikhál arcza halaványabb volt, mikor hazakerült, mint azelőtt. -Minden tagja hideg volt, mint a jég. Talán, ha a jó Sára asszony -hirtelen egy kis szerecsendiós borlevest nem készít számára, még meg is -betegszik. Ez azonban használt neki. Összeszedte minden erejét, hogy a -mikor az a gonosz asszony eljön, eléje mehessen a találkozóra. -Hatalmában volt neki, engedelmeskednie kellett, a mint az parancsolt: -mennie, hová az hítta. - -Még a haragját is megbénítá az a körülmény, hogy Bálint most épen -elutazott. Ime a kelepcze kész, a kard fenve van: de ki ölje meg azzal -most a kelepczébe jutott gonoszokat? - -A mint azt hivé, hogy ebéd után Sára asszony elszunnyadt, leosont -észrevétlenül a szokott találkozási helyre. A széknek a kapu felől is -kettős ajtaja volt; mikor Mikhál a külső ajtót felnyitá, azt gondolta, -hogy milyen különös volna, ha a boszorkány már ott volna a két ajtó -között! - -S csakugyan ott volt. - -Úgy, hogy a Mikhál még csak fel sem sikoltott, mikor őt ott találta. A -boszorkányok a kulcslyukon is be tudnak menni! Vagy talán tolvajkulcs -segélyével? - -– Jaj, babám, de meghalványodtál! sápitozott a Pirka, mikor a Mikhált -meglátta. Rajta légy, hogy visszanyerd a piros színedet valahogy, mert -így hamar vége lesz a dicsőségnek. Kassai színt kapsz már te is ebben a -penészes városban. Ideje, hogy tovakelj innen. - -– De hogy mert kend bejönni ide a városba megint? monda Mikhál, mikor -tudhatja, hogy milyen erős tilalom van minden ilyen… ilyen… - -– Ne válogasd a szót, kincsem; mondd ki igazán: ilyen sehonnai -boszorkányfajta ellen: ha megkapnak, megseprűznek. Tudom én azt. De az -ördög nem hagyja a lányát. A boszorkánynak is van esze, hogy mikor bejön -Kassa városába az eperjesi kapun, ne mankóval a kezében, batyuval a -hátán jőjjön, hanem szép három lovas, csengős szánon, aztán, ha ledobom -ezt a rongyos szűrt, hát úri dáma vagyok én akkor. - -A Pirka ledobta válláról a szűrt, fejéről a veres kendőt, s Mikhál azt a -császárpiros selyem ruhát ismerte meg rajta, a mi az övé volt hajdan, a -mire a Bálint azt mondta, hogy olyan benne, mint egy királyné. Egy -kicsit zsirfoltos és kopott volt a selyem ruha, a hogy a kurtakocsmákban -rajta maradt valakinek az öt újja, meg a sarka helye; de azért annál -csúfabb boszorkánynak látszott abban a Babura Pirka. Nincs ocsmányabb, -mint mikor egy ilyen orczátlan debella felöltözik czifra ruhába. - -– Ne félts engem! Szánon jöttem én idáig is; a szegleten hagytam el a -szánt, ott kaptam magamra ezt a rongyot. Esik a hó, sűrű a köd, senki se -látott meg. Csakhogy itt vagyok már. - -– Mit akar kend tőlem? kérdé Mikhál reszketve. - -– Hát legalább is azt, hogy ülj le ide a kis székre. - -– Minek? - -– Nem tűrhetem, hogy olyan halvány vagy. - -– Hát aztán? - -– Van nekem egy fáin szerem; ilyen halavány asszonyoknak való. Ha ezzel -egy kicsit bedörzsölöm az arczodat, olyan lesz az, mint a rózsa. - -– Az én arczomat ki akarja festeni! szörnyedt el Mikhál, a szék -leghátulsó zugába menekülve, s két tenyerével védve a két arczát. - -– No hát mit ijedezel tőle? Hát arra való ez, hogy a kinek sápadt az -arcza, piros legyen tőle. Hát kinek vét vele? Bánt vele valakit? Gyere -ide no. Hát nem festettelek már ki egyszer? Akkor szeplősre, rútra. Ha -az akkori szeretődnek úgy tetszett. De a mostaninak meg emígy tetszik. - -– Mit beszél kend? - -– Ejnye no. Hát mindent előre akarsz tudni? Semmit se bizol hozzám, a -míg hegyiről tövire mindent el nem mondok. No hát elmondom, ha akarod. A -te imádó bolondod, az a gazdag nagy úr itt vár a városon kívül az -eperjesi csárdánál; öt mokány ló fogva a szánkója elé. Odáig velem jösz -az én szánomon. - -– Én? - -– Ne félj, hoztam bundát is magammal, nem fázol meg. - -– Én szökjem el innen? - -– Most teheted, nincs itthon a férjed. - -– Az Isten irgalmára, bocsásson el innen. - -– Ne emlegesd azt az urat, mert megbántod vele az ördögöt, annak a -barátságára pedig most nagy szükségünk van. Nem sok tanakodni való időnk -van ám. Annak a nagy úrnak indulni kell már holnapután Lengyelországba a -fejedelem után; az mindenüvé magával fog vinni, Krakkóba, Varsóba, úri -asszonyságot csinál belőled s ha megunod, visszajöhetsz megint a mostani -uradhoz; azt hazudhatod neki, hogy az apádat látogatni voltál, a -kézsmárki professort. - -– Távozz tőlem sátán! szólt Mikhál, erőszakosan fejtve le derekáról a -boszorkány karját. - -– No csak kiálts nagyot! kezdj el lármát csapni, hogy összeszaladjanak a -cselédek, szomszédok, engem fogjanak el s aztán vallassanak ki, hogy -micsoda ismeretségünk van egymás között? Az lesz a szép! - -– Könyörüljön rajtam és bocsásson el innen. - -– De azt a bolondot nem teszem. Arany tollat hullató madaram vagy te -nekem. - -– Odaadom kendnek minden pénzemet, drágaságomat, csak ne veszítsen el. - -– Ejh, én nem ismerek irgalmat, kegyelmet. Egyszer már nem tűri el a -természetem, hogy valaki olyan kegyes templomjáró boldogasszony legyen, -a kiből én magamhoz hasonlót csinálhatok; aztán meg szavamat adtam, hogy -elviszlek; boszorkányi hirnevem áll rajta. És utoljára dühös vagyok -rátok, a mért meg akartatok csalni. Más várost hazudtatok nekem -lakhelyül, hogy rátok ne találjak. A helyett, hogy mint fogadott -anyátokat megbecsültetek, eltartottatok volna, kifizettetek -egyszersmindenkorra rongyos pénzzel, a mi én nálam meg nem áll. Eztán -nem eresztelek ki a körmöm közül. Ha egyszer nekem adtad magadat, az -enyim vagy s ha az enyim vagy, az ördögé vagy. Nos, jer velem! - -Mikhál szemei előtt összefolyt a világ, lábai roskadoztak, a zsibbadás -egész újjai hegyébe állt: nem tudott szólni, csak tántorgott s kezével -kereste a támaszt, a miben megfogózzék. - -– Ha elájulsz, még roszabb lesz reád nézve, suttogott hozzá a Pirka. -Akkor nyalábra veszlek, úgy emellek el innen. Közel a szán, sűrű a köd, -esik a hó. Senki sem tudja meg, hogy hová lettél. - -Mikhál végtül végig borzongott s aztán hosszában végig vágta magát a -földön. - -* * * - -A jó Sára asszony a mai napon nem hunyta le délutáni álomra a szemeit; -inkább elővette a bibliát s abból olvasott fennhangon, hogy el ne -alugyék. - -Egyszer csak az jutott eszébe, hogy megnézze a Mikhált. - -Nem találta őt a szobában. - -A Mikhál szobájából egy mellékajtó vezetett ki a folyosóra, az most nem -volt bezárva. Az ifjú asszonynak ezen keresztül kellett kimenni. - -A frissen esett havat beszitálta a szél a folyosóba, abban a Sára -asszony megismeré a Mikhál keskeny, picziny sarkos czipőjének a nyomait. -Ezek a lábnyomok levezették egész a kapualjáig s onnan a hófoltok, a mik -a czipősarkokról lemaradtak, a szék ajtajáig. - -Odalopódzott és elkezdett hallgatózni. - -Mikor aztán a Babura Pirka lehajolt az elájult asszonyhoz s annak dereka -alá fonta a karjait, akkor felszakítá Sára asszony az ajtót s berohant -rajta. - -– Megkaptalak hát, te istentelen czudar boszorkány! - -A meglepett némber olyan rikoltást hallatott, minő a prédájáról -felriasztott saskeselyü hangja s a mint felugrott a földön heverő -asszony mellől, épen úgy görbíté a tíz körmét csapásra emelve, mint az a -rablómadár. - -De nem használt neki az a tíz köröm semmit, ha mindjárt patronusától, a -Belzebubtól kérte volna is kölcsön, az ellen a megrohanás ellen, a mit -Sára asszony a maga dühe teljességében reá szakasztott. Megkapta őt az a -két vasmarok olyan erővel, a mi nem ismer ellenállást s hasztalan -rúgott, kapálózott, Sára asszony hátratörte a boszorkány derekát a -vágótőkére. - -– Ereszsz el asszony! Rikácsolá rekedt hangon, véres tajtékot túró -ajkakkal a némber. Ne fogj meg engem, mert bizony megbánod. Harapok! S a -hogy én megharaplak, az roszabb a veszett kutyáénál. Mert attól meggebed -az egész familiád! Magammal rántalak a pokolba, ha el nem eresztesz. - -– Harapnál kutya? kiálta Sára asszony, boszúálló haraggal. No hát harapd -meg magadat! - -S azzal odafacsarta a boszorkány egyik karját annak szájához s a -tulajdon saját öklét dugta bele kegyetlen erőszakkal annak mardosó fogai -közé. - -– Harapj hát! Edd meg magad s fulladj meg tőle. - -A boszorkány arcza már elkékült, szemei kidülledtek az üregeikből, közel -volt hozzá, hogy a szájába betömött saját öklétől megfulladjon. És Sára -asszony bizonyára nagy jót tett volna egész családjával s megbocsátotta -volna neki minden égi és földi hatalom, ha akkor azt a gonosz teremtést -ki nem bocsátja addig a kezei közül, a míg az a pokolnak nem adja -tarkabarka lelkét! - -Hanem hát másként volt elhatározva abban a nagy könyvben, melyet -megirtak a prædestinatióról a világ teremtése előtt épen annyi ezer -esztendővel, a hány ezer esztendő a világ teremtése óta elmult. - -A tusakodás nagy zajára elő kellett kerülni a házi cselédeknek. Azok -gyorsan segítségére siettek vitézlő asszonyuknak s miután a Pirka -hajából illendő mennyiséget kitéptek, megkötözték a kezeit s minthogy a -maga lábán nem akart menni, úgy szánkáztatták végig a hóban a -városházáig. A boszorkány még akkor is azt kiáltozá, hogy «boszút állok -én ezért az egész házatokon!» - -Mikhál pedig mindezekről nem tudott semmit, mert eszmélet nélkül feküdt -ájultában; késő este volt már, mire magához tért, hogy megismerte a -körüle levőket. - - - - -HARMINCZHARMADIK FEJEZET. - -(Megmagiaraaztatic, mill soc io vagion abban, hogy «pvblica privatis -praecedvnt», az az: az nilwaanwaloo dolgoc elewbb elinteeztetendewk, -hogi sem mint az magaanos tenniwalooc.) - -Mikor eljött az idő, hogy Kalondai Bálint visszatértét, a pozsonyi -küldöttséggel, lehetett várni, attól a naptól fogva minden nap -odaszegődött Simplex a bástyatorony őréhez, kivel mint trombitás -pajtással, jó czimboraságban volt s onnan leste a Pozsonyból jövő -szánokat. - -Jól benn volt már az idő a farsangban, mikor elvégre megjött a fullajtár -előre hirül hozni, hogy jön hazafelé a küldöttség, a város négy lova -küldődjék eléjük, nehogy azzal a fülig sáros négy konya turcsival -tartsák bevonulásukat a székes városba, a mit Pozsonyban fogadtak. - -Mikor a kapu közelébe értek, Simplex elkérte a toronyőrtől trombitáját; -szokás volt, ha kitünőségek érkeztek a kapuhoz, azoknak a tiszteletére -válogatott szép nótákat fujni. A mint hogy a postakocsis maga is az -egész úton szebbnél szebb nótákat szokott trombitálni a bakon, ha az -utazók érdemesek voltak rá. - -A Simplex azt a nótát fujta a Bálint érkeztére, a minek a verse így -kezdődik: - - «Vágtass lovam, siess haza, - Beteg az asszonyod maga.» - -Gondolta, hogy csak megérti! - -Meg is érté azt a Bálint! de nem fogadta meg az intést; azt mondta a -kocsisnak, hogy hajtson egyenesen a városházához. - -A város kocsisa már öreg legény volt; Bálint atyját is sokat hordta a -város ügyeiben, ő neki is hű embere volt. - -– Főbiró uram. Ne mennénk előbb a házhoz? kérdé, mikor a bástya-kapun -behajtottak. - -– Nem fiam, első a város dolga: azután a magamé. - -Mikor a városháza előtt megállt a szán, a hol már akkor a követek -megérkeztének hirére a tanácsbelik és a száz-polgárok összegyülekeztek, -a legelső, a kivel leszálltában találkozott Bálint, Homonnai gróf volt. - -– Volt már kegyelmed a házánál? kérdezé Bálintot félrevonva. - -– Nem voltam még; felelt az. «Publica præcedunt privatis.» - -– Menjen kegyelmed elébb haza. - -– Nem teszem azt, kegyelmes uram. Lehet, hogy rosz hirre mennék haza s -az vagy elvenne valamit a lelki erőmből, vagy adna hozzá valamit: úgy, -hogy vagy lágyabb lennék, mint szükséges, vagy keményebb, hogysem -kivánatos. Most pedig nehéz megpróbáltatás előtt áll a város, mely előtt -minden magunk bajának hátrább kell állani. Tehát első a városháza, -azután a magam háza. - -S hogy Bálint így cselekedett, azért neki mindenki igazat adott -mingyárt, mihelyt előadta az országos dolgok állását ez idő szerint. - -Az erdélyi nagy fejedelem, hogy Ferdinánd királyt lekenyerezze, -átengedte neki a linczi békekötésben Erdélyhez csatolt öt tiszáninneni -vármegyét. - -Azután nem hallgatva semmi jó tanácsra, berontott Lengyelországba s első -támadását nagy siker követte, már elfoglalta Krakkót. - -Ferdinánd király elvállalta a neki átengedett magyarországi részeket, -hanem azért Rákóczy Györgynek megizente, hogy menjen ki -Lengyelországból, mert különben ő maga segítségére megy a lengyeleknek s -egyesült erővel kiveri őtet onnan. - -Most még a szultán is megharagudott Rákóczy Györgyre, a miért az ő -engedelme nélkül háborút kezdett s a magyarországi részeket Ferdinándnak -engedte. Sztambulban nem sokat tréfálnak, ha megharagudnak. A szultán -letette a fejedelemségből II. Györgyöt s helyébe Barcsainak adta az -athnáméval a fejedelmi botot s egyúttal a krimi tatárok khánjának -megparancsolta, hogy népeivel felkerekedve, rontson rajta az engedetlen -vazalluson. - -Most azután Kassa városának e kettő között van választása. - -Vagy csendesen odahagyni magát ajándékoztatni Ferdinánd királynak II. -György nagyfejedelem akarata szerint, a minek a legelső következése az, -hogy az eddigi fejedelmi hadak a városból kivonulnak, átkelnek Ecsed -várába, helyükbe pedig beköltözik egy wallon ezred, a hadparancsnokul -kinevezett Löffelholz generális vezetése mellett; másodszor pedig a -jezsuitáknak a kolostoruk visszaadatik s azok a wallon ezreddel egy -időben ismét beköltöznek a városba. - -Ez az egyik keserű falat. - -A másik pedig az, hogy ha nem tetszik a német barátság, itt van helyette -a török. A szultán letette György nagyfejedelmet, helyébe kinevezte -Barcsait. Ha tetszik Kassa városának, állhat Barcsai részére s -behivhatja védelmül az egri basát. - -Lehet választani a kettő közül. - -Most volt aztán drága a jó tanács. - -Itt volt az a kő, a mit egy bolond beledobott a kutba s aztán száz okos -sem tudta azt kihuzni. - -A tanácsülés ezen dolgok hallatára szerfelett viharossá vált. Kalondai -Bálint az elnöki széken alig tudá fentartani a rendet, annyira fel -voltak hevülve a kedélyek. - -Egyik azzal fenyegetőzött, hogy inkább felgyujtja házát, hogy sem a -német katonákat szállásolják be hozzá; a másik ellenben azt fogadta, -hogy elébb rakásra öli gyermekét, feleségét, hogy sem azt megérje, hogy -török jancsárok garázdálkodjanak közöttük; s ha kifogyott az egyik a -hitetlen pogányok szidásából, túlhajtott rajta a másik a jezsuiták -feketére festésében. - -Ebből aztán két párt támadt, mely keményen ellenállt egymásnak s egyik -sem akart engedni. - -Az elnök csak hallgatott. - -Végre a Rector hozzá fordult s kérte az ő véleményét. - -– Ha kivánják, hogy szóljak, mondá Kalondai: akkor én kimondom, hogy sem -az egyik, sem a másik véleményhez nem hajlok. Jog szerint az átengedés -Ferdinándnak nem történhetik meg; mert a föltételt, hogy Rákóczy -Györgyöt a lengyelek ellen segítse, nem tejesíté. De viszont a -szultánnak sincs semmi joga Kassa városával rendelkezni; mert ezzel csak -az ország rendei parancsolhatnak. Így Rákóczyt is csak az erdélyi rendek -tehetik le, s ha kell nekik Barcsay, csak ők választhatják meg. Az én -hitem tehát az, hogy ide sem a wallon lovasok, sem a török spahik be nem -jönnek; hanem bezárjuk a városnak kapuit s ha erőt hoznak ellenünk, -azzal szembe mi is erőt állítunk, a hogy apáink tették. Ha így akar -végezni a tanács, ráteszem a fejemet s Isten legyen a biró közöttünk. Én -nem félek a véremet kiontani a városomért. - -Jaj, de annál inkább félt ám Zwirina uram, s olyan okosan sorba szedte a -rossz következéseket, a mik e nyakasságból származhatnának a városra: -tüzes golyókkal meglövöldöztetés, emberhalál, kiéheztetés, dögvész, tűzi -veszedelem, kereskedők tönkrejutása, kézművesek elpusztulása, végül -megostromoltatás, capitulatio, iszonyú hadi sarcz, sőt még a -székesegyháznak is protestans kézről való elvétetése; – hogy a midőn -szavazásra került volna a dolog, a tanács nagy többsége azt határozá, -hogy bele kell nyugodni a fejedelem akaratával történt változásba -inkább, mintsem ujjat húzni a két császárral; hogy bocsáttassék be a -wallon ezred: hisz azok is a magyar király katonái. - -Mikor aztán ez határozatba ment, akkor Homonnai gróf fogá a város -aranyozott kulcsait, s odadobá az asztalra, kimondva, hogy ő mátul fogva -nem tekinti magát senki ezredes kapitányának, hanem a hadait -hazaereszti, maga pedig elmegy a saját birtokára szántani, vetni s -bölényre vadászni. - -– Ha kegyelmed megy, akkor én is megyek, mondá erre Kalondai Bálint, s -én is leteszem a ház asztalára a birói pálczát; viselje nálamnál -bölcsebb ember. - -S azzal ő is végig fektette az asztalon azt az aranyozott gombú spanyol -nád botot s felkelt a székéből. S valóban jó angyala volt az, a ki azt -súgta neki, hogy rögtön ez órában mondjon le birói hivataláról. Ez a -feje fölött élivel függő kardot fordította lapjára. - -Azonban ekkor egyszerre minden oldalról neki estek: baráti úgy mint -ellenségei, (az utóbbiak még jobban) könyörögtek, hogy ne tegye azt; -legbuzgóbban marasztalta Zwirina uram, a főrektor, hogy ne hagyja el a -várost e nehéz napjaiban: hisz az ő bölcsesége oly magasan áll -mindannyié felett; nála nélkül a városban felbomlik az egyetértés; épen -ilyen válságos időkben van szükség az olyan erős lélekre, melynek párját -nem találni. Utoljára leggyöngébb oldalát is megtámadták: hogy az -gyávaság, megfutni épen akkor, mikor veszedelem közelít, elbújni a baj -elől! addig addig ösztökélték, míg a jó angyal sugallatát elnémítá a -becsvágy, a városa iránti szeretet, a kötelességérzet. Engedte magát a -helyére visszaültetni; a miért aztán kapott egy nagy vivátot s még fel -is akarták emelni székestől együtt, mint biróválasztáskor, de csak -intett, hogy azt ne tegyék. - -Homonnai gróf erre eltávozott a tanácsteremből; neki nem volt ott többé -semmi dolga. - -Kalondai Bálint pedig kijelenté, hogy a főbíróságot csak addig tartja -meg, a míg a dolgok új rende bekövetkezik, akkor válaszszanak helyébe -más főbirót. - -Ez a nehéz ügy ekként elintézve lévén, a syndicus és a fiskálisok -előhordták az actákat, a mikben a senatus meghozta már az itéletet s -csak a főbiró aláirására várnak azok. Ezek sürgősek, mert bűnügyiek, -mikben a halogatás kegyetlenség. A büntetésnél a gyors végrehajtás: -kegyelem. - -Még azok miatt is ott kellett maradnia Bálintnak, mielőtt saját -házatáját megláthatta volna. - -A legelső, a mit eléje tettek, aláirás végett, volt egy halálítélet. - -Az első halálitélet, melyet alá kellett irnia. - -Nagyot dobbant a szíve! - -Embert ölni a csatatéren, a harcz hevében; karddal szemközt vágó embert, -megtámadva homlokegyenest, rákiáltva, hogy «védd magad, vagy add meg -magad!» Embert, a ki ellenség, férge a hazának, dúvad, oroszlán a mi -népünk között; azt megölni erős kézzel, lesújtani, kettévágni, -összetörni, kopjahegygyel, karddal, buzogánynyal, ezt próbálta elégszer -s jól forgott kezében a fegyver; – de embert ölni hidegvérrel, puha -karszékben ülve; meglánczolt embert, a ki se nem futhat, se nem küzdhet, -embert, a ki e városból való, polgártárs, a ki talán ismerősünk, a ki -sápadt halálfélelmében nevünkön szólít: azt megölni, lábához dobni a -kettétört pálczikát: ebben még ujoncz volt. - -Azt kérdezte, mit vétett ez az ember? - -«Megölte a feleségét…» - -Irtózatos bűn! - -«A jó reményben levő feleségét ölte meg.» - -Névtelen gonosztett! - -Senki sem orvosa ennek a sebnek, csak a bakó. - -Bakó? - -Erre nem gondolt akkor, mikor ama diadalmas napon sorrul-sorra járta a -templomokat, hogy végigimádkozta volna valamennyi oltárt, azért, hogy -őrizze meg Isten ezt a nemes várost attól a szomoruságtól, hogy itt a -jövendő év alatt a bakó jőjjön igazságot tenni! - -Az kínos találkozás lesz, mikor Kalondai Bálint és Kaczenreiter Henrik -azon a szűk téren egymás elé fognak lépni: az egyik, mint nyomorult -bűnösök birája, a másik, mint elitéltek kínzója, kivégzője! - -Hogy fog ő ezen ember szeme közé nézni? - -Nem akart megnyugodni az elfordíthatlanban; azt kivánta, hogy adják elő -a vétkes bűnvádjának történetét. Halálitéletet biró nem szentesíthet, -mielőtt a vádlott védelmét hallotta volna. - -Az előadó conrector aztán felolvasá előtte a vádat is, a védelmet is. -Egy polgárkatona, – nevét jól ismerte Bálint, mészáros mester volt; -éjjel az őrjáratból részeg fővel tért haza. Otthon a felesége zsémbelő -szóval fogadta, mire ez feldühödve kardot rántott s hozzávágott az -asszonyhoz. Csak a kardlappal akart ráütni; de az ördög megtaszította a -kezét, a hogy szokása ilyenkor incselkedni s a kard hegye úgy találta az -asszonyt, hogy meghalt bele. A gyilkos, tette után rögtön maga -jelentette fel magát, bünét megbánta, maga kérte a halált. - -– Tehát ittas állapotban követte el a bűnt és megbánta szörnyű tettét, -mondá Kalondai Bálint mentségképen. - -– Ez szolgált bűnének enyhítésére, felelt rá Zwirina főrector; ezt -tekintetbe véve, egyszerű fővételre itéltetett, a helyett, hogy a -vértettét megillető felnégyeltetés hajtatnék rajta végre. - -– Vannak gyermekei? kérdé a főbiró. - -– Heten, felelt rá a conrector. - -– Hét árva maradt utána! sóhajta fel Bálint; a kiknek ártatlan fejéről -soha se moshatja le senki azt a gyalázatot, hogy apjuk hóhér keze által -veszett el! - -– Úgy van! mondá hideg, kegyetlen szóval a főrector; heten lesznek utána -megbélyegezve, ha apjukat kivégzi a törvény. De ha kegyelmet adunk neki, -mi mind a harminczezer lakosa Kassának leszünk örökre megbélyegezve! s -minthogy évkönyvünkből, a mi bele van irva, többé ki nem téphető; a késő -századok, mikben a barbarismus napról-napra előhaladó korszaka, most még -művelt városunkat is le fogja igázni, jogot fognak keresni az előrement -példában arra, hogyan kell még a hitvesgyilkosoknak is kegyelmet -osztogatni. - -– Nem kivántam számára kegyelmet. Örökfogság a városi vízvezeték taposó -malmában, a lelkiismeret kínzó fúriával szivében, nagyobb büntetés volna -rá nézve a halálnál. - -– Ne Rosicruciánuskodjunk, kedves főbiró uram. Ha mi nem ölünk, minket -ölnek meg. Ha a gonosznak kegyelmet adunk, a jókat hagyjuk védelem -nélkül. Ennek a kemény szájú népnek példa kell, a mit szemével lát. -Egyszer kegyelmezzünk meg a vétkesnek s száz támad utána. Fogja -kegyelmed a tollat kezébe. Nehéz kötelesség ez; de teljesíteni kell. - -Kalondai Bálint homlokán, mint a reggeli harmat a virág levélen, úgy -gyöngyözött a hideg veriték, mikor azt a tollat megmártotta a -kalamárisban, s úgy reszketett a nagy erős keze, a mig aláirta a nevét -az itéletnek, hogy azt az ő máskor oly erőteljes calligraphiáját majd -alig lehetett elolvasni. - -– Mi van még hátra? - -– Még van egy másik itélet. Ez a «hárum pálczárum» itélete. - -Ennél a szónál meg kell állapodnunk egy kissé, hogy megtudjuk, mi az? -Mind a két német szövegű krónikásunk úgy irja azt le, hogy «harum -pallizarum», a mi valószinüleg a «három pálczára» itéltetésnek diákozó -ragozással elferdített kifejezése; de azt mind a kettő homályban hagyja, -hogy mit értettek az alatt? A debreczeni várostanács évkönyveiben -azonban már világosan megmagyarázva találjuk a sajátszerű büntetés -nemét, mely erkölcstelenségre csábító, ördögökkel czimboráló nők számára -volt feltalálva; a debreczeni krónika azt mondja: «három fával -megkoronáztassék!» A német krónika-iró hozzá teszi, hogy ritka, a ki ezt -túl éli. Az elitélt koponyáját három fa közé szoritották s aztán a bakó -a három fát lassan öszsze csavargatta, míg a végeik összeértek. Az -elitéltnek pokoli kínokat kellett kiállani az által. Gyakran elájult. -Akkor aztán élesre metszett seprűvel verték, míg újra eszméletéhez tért. - -Ezt a rettentő itéletet kelle Bálintnak aláirni. - -Mikor az elítélt nevét meglátta, azt hitte, hogy elsülyed vele az az -egész ház. - -«Babura Pirka.» - -Kék-zöld karikák tánczoltak szemei előtt. - -Hogy ennek az ő keze alá kellett kerülni! - -– Olvassa át az actákat főbiró uram: Kegyelmedet az érdekelni fogja. -Mondá a főrector. - -Kalondai Bálint olvasott. - -Mintha egy csoport ördög, (kinek neve «légió») vonulna végig szeme előtt -azokban a fekete betűkben, felkunkorodott farkú, hegyes szarvú, -vasvillán nyargaló, pókhasú, keresztlábú, háromlábú, egymás farkába -kapaszkodó ördögfattyak; közbe egy-egy pirossal kiczifrázott initiale: -ez maga Belzebub, Asztaróth, Szemiázáz; a ki a többit hajtja maga előtt. - -Oh az pokolbeli tudomány volt, a mit e betük hirdettek. - -Az elfogott nő vallomásai, Bálint anyjának vád-bizonysága, ismerősök és -idegenek tanúskodásai, kik mind egy átkozott cselszövényt bizonyítanak -meg, mely az ő üdve, boldogsága, becsülete ellen volt kikoholva. A -vádlott nem tagadott semmit. Bevallott a puszta kérdezésre mindent: hogy -őt a nagy hatalmas úr, Zurdoki küldte el Kalondai Bálintnénak az -elcsábítására, hogy szándéka volt őt, ha szép szerével lehet, úgy; ha -nem, erőszakkal is ellopni az urától és Zurdoki kedvesévé tenni, hogy -ezért meg volt fizetve s minden alkalom el volt már készítve a gonosz -terv kivitelére. - -Hanem azután, mikor azt kérdezték tőle, hogy minő eszközökkel tudott -Kalondai Bálintné közelébe jutni? hogy tudta azt rávenni, hogy -erkölcstelen ajánlatait meghallgassa, holott azoktól irtózott, azokat -visszautasította, sőt végre borzalmában elájult? mindezekre a vádlott -nem felelt egyebet, mint azt, hogy «boszorkány vagyok, mindent megtudok -tenni!» Sőt még mikor a kínvallatás alá vonták is, állhatatosan -megmaradt a mellett, hogy neki a boszorkányi hatalmán kívül semmi sem -volt segítségére. Végre, mintha kiszámította volna: az utolsó kínzás -alkalmazásánál azt kivallotta, hogy ő a Kalondai Bálint feleségének édes -anyja: ezért engedte őt a nő magához közelíteni. Sőt elég vakmerő volt -ez asszony azt állítani, hogy ha majd hazajön a főbiró, az maga fog a -tanácsnak könyörögni, hogy mentsék fel őtet minden büntetés alól – a -felesége anyját. - -Bálint érzé, hogy az egész világ a fejére omlik. - -És aztán eszébe jutott az a mondás: hogy az igazi férfi akkor áll meg -legbátrabban magasra emelt fővel, mikor az egész világ darabokra hull -körüle. - -Barátai és ellenségei ott a zöld asztalnál aggódva és leskődve várták, -mit fog tenni? Megrendül-e e csapás alatt s igazolni fogja a boszorkány -állítását? Könyörögni fog-e érte, hogy ne bántsák?… - -Kalondai Bálint pedig fogá az irótollat, megmártá azt, s most már nem -reszkető kézzel irta alá a dátumot és a nevét az itéletnek, s még azzal -a tollal kétszer alá is húzta ezt a szót «három pálczára» s volt gondja -rá, hogy végűl a porzótartóval s ne a kalamárissal öntse végig az -itéletet. - -S azután rányugtatá nehéz öklét a percsomagra s felszólítá a conrectort, -hogy hajtson össze egy ív papirost, s fracto margine irjon a tanács -nevében meghivó-levelet a kisszebeni bakónak, Kaczenreiter Henriknek, -miszerint hivatalos kötelessége szerint jelenjék meg nyolcz nap alatt -Kassa városában, a ma hozott véritéletek végrehajtására, mely itéletek -vele párban közöltessenek, s végűl árjegyzékét nyújtsa át a város -pénztárnokánál, ki annak kifizetésére felhatalmaztatik. A meghivást maga -irta alá. - -Még az a gyönge reménycsilláma volt, hogy ha ezt a levelet meglátja -Kaczenreiter Henrik, s megtudja, hogy neki: – a szebeni hóhérnak kell -szemtől-szembe állni Kalondai Bálinttal, a kinek kedvesét atyjától -elcsalta, a kivel átellenben akkor ő egy lángész, egy lumen volt: – -lelkész és tudós, egy kicsapott iskolatárssal szemben, most pedig egy -megvetett ember, ki minden város kapuján ki van zárva és szemben vele a -vetélytárs, az ország egyik legnevezetesebb városának első -tisztviselője! és hogyha meg fogja tudni azt, hogy az elitéltek egyike, -a kin neki rettentő mestersége remekeit végre kell hajtani, saját -atyjának régi gazdaszszonya, ő neki magának ápoló dajkája; – hát akkor -lesz benne annyi emberi érzés, hogy ő maga otthon marad, s mint -akárhányszor tevé, csak az öreg legényét küldi el az itéletek -végrehajtására. - -Hitt egy nehezékre való emberi érzésben Kaczenreiter Henriknél. - -Ezeket elvégezve, kelt föl azután elnöki székéről. - -Az egész tanács meghajtotta előtte fejét. A Fürmender, az ifju Zwirina -Ignácz, az összes polgárság hálás köszönetét fejezte ki főbirája iránt, -kinek szilárd, bölcs magaviselete minden utána jövőknek például -szolgálhat. - -Akkor aztán sietett a saját lakába Bálint. - -Nem kérdezett semmit: nem hagyott beszélni senkit. Visszafojtotta -csókjaival a szót mind anyja, mind a felesége ajkain, s azután ölébe -véve a szép Mikhált, azt sugá fülébe szerelmes férfi hangon: - -– A minek jönni kell, hadd jőjjön! Ha jó, ha gonosz, következik ránk, -vigasztaljon az, hogy együtt ér mind kettőnket. - -A miben a szép Mikhál meg is nyugodott. - - - - -HARMINCZNEGYEDIK FEJEZET. - -Beteliesedic az pelldabezeed, hogi ki mibenn bevnewss, abban -megbevnhewdic. - -Rosszul ismeré pedig Kalondai Bálint Kaczenreiter Henriket s egészen -kudarczot vallott a psychologiai számítása. - -Kaczenreiter Henrik természete e néhány év alatt egészen elfajult. - -Mikor Bálint a kézsmárki collegiumban együtt tanult vele, akkor egy -tudományára hetyke, társai előtt szellemi tehetségeivel kérkedő ifjoncz -volt. Akkor is kiállhatatlan a többiek előtt testi és lelki erejének -fitogtatása miatt; a ki a gyöngébbeket üldözte, ha birokra keltek vele, -kegyetlenül összetörte, ha apró csinyeket követtek el, azokat az -előljáróknál beárulta s tudományával valamennyi felett præpotenskedett. - -De mind e hatalmaskodásának végczélja volt az, hogy lelkész legyen. Ott -is üldöző, áskálódó maradt volna ugyan, önhaszonért, előmenetelért -pályatársainak nyüge, ostora: egész osztályának férge: hanem e pályából -kilódítá őt atyjának erőszakos keze s visszarántotta annak -ellenkezőjére, a saját mesterségébe. – Talán jót cselekedett akkor. - -Henriknek az volt az igazi hivatása! Pár év alatt úgy bele találta -magát, mintha mindig abban nevekedett volna. A durva társaság hamar -egyformává tesz mindenkit, a ki bele keveredett. Az az érzés, hogy az -egész világ megveti az embert, felkölti a daczos ösztönt, ezt a -megvetést visszatorolni az egész világon. Addig remete életet élt, -bornemisza volt; most egyszerre a mámorba sülyeszté érzékeit s nem -szeretett kijózanodni. Apjának borzasztó halála fenevadi kegyetlenséget -oltott szivébe. Kastélyának leégése aztán az emberi érzésnek utolsó -szikráját is kioltá szivéből. Elvesztve azt a nőt, a kit szenvedélyesen -szeretett, egészen lealjasult s csak azon némberek társaságát kereste, a -kiket előbb-utóbb összeköt vele – nem az oltár, hanem a pelengér. Ma -tüzes csók, holnap tüzes billog! – S minthogy kastélya elégésekor -kincseinek nagy részét is elveszté, kapzsi lett: vissza akarta szerezni -az elvesztettet. Akkortájban kezdték megismerni Lengyelországban azt a -festett kártyákkal való szerencsejátékot, a mit Gringenőr Péter talált -fel; s Henrik minden üres idejét a lengyel városokban tölté, együtt -kártyázva a környék korhelyeivel, csalóival és zsebmetszőivel. Néha a -saru szárában hordott ezüst nyelű evőkését is elvesztette a -játékbarlangban. – Ilyenkor aztán jaj volt annak, a ki keze alá került. - -Egyszer már intést is kapott az országbirótól, hogy ha hívebben utána -nem lát a hivatalának, a hóhérságból csúfosan el fog csapatni. - -Mindezekből meg lehet érteni, hogy a mint Kaczenreiter Henrik megkapta a -kassai tanács meghivó-levelét, egy pillanatra sem tétovázott, hogy a -meghivásra személyesen jelenjen meg. Az, hogy a meghivó-levél alá -Kalondai Bálint, mint főbiró van aláirva, nem zavarta őt meg: -ellenkezőleg, ingerlőnek találta az egykori vágytárs előtt hatalmas -hivatalában mutatni be magát. Az meg épen gyönyörüségére szolgált, hogy -az egyik áldozat maga Babura Pirka. Mindig gyanakodott a boszorkányra, -hogy az gyujtotta fel a kastélyát, s az lopta el kincsei egy részét. Még -azt nem tudta, hogy a legnagyobbat. Hogy élve kaphatja őt a keze közé: -ezt a gyönyörüséget nem engedte volna másnak. - -Nyolczad napra a meghivás után a kassai piaczon döczögtek végig a -szebeni hóhér szekerei, feketére festett, veres kerekű és rudú járművek, -a miken, mint vándor komédiás csapat, hordta magával a szomorú társaság -szörnyű szinpadának kellékeit. Lovas darabontok és muskétások kisérték -őket elől hátul. - -A nemes tanácsnak máskülönben is nehéz napja volt ekkor. Korán reggel -érkezett meg a wallon vértesek két dandára a városba, nem azt a szép -tárogató sipot fujva, a minek a változatos melodiáihoz úgy hozzá volt -szokva a lakosság; hanem azokat a rideg, recsegő trombítákat, a mik csak -emberijesztésre vannak kitalálva. S a két lovas osztály között jött, -öszvérek hátán ülve s rémséges zsolozsmákat énekelve, a jezsuiták -collegiuma. - -Mind az idegen katonák, mind a jezsuiták előljárói siettek fel rögtön a -városházára s a tanácsteremben nagy feleselés támadt közöttük a fölött, -hogy melyiké legyen az elsőbbség? Löffelholz generalis azt allegálta, -hogy ő rangjánál fogva jogosítva van a tanácscsal legelébb elintézni a -katonai ügyet, Hyeronimus perjel pedig a rend kiváltságaira hivatkozott, -a mik azt minden világi méltóság fölé helyezik. - -Sem a katonák, sem a barátok nem akartak tágítani s mindkét fél -fenntartá a fején ki a tollas kalapot, ki a capuciumot. - -Ekkor sarkantyus léptek hangzanak a folyosó felől s e léptek közeledtére -mind a két vitatkozó fél hirtelen útat nyit a közeledő harmadiknak. - -Ennek is fel van téve a tollas barét a fejére. Skarlát süveg. Erős -termetét veres dolmány fedi, nyakából karmazsin köpönyeg függ alá. - -A merre ment, helyet adott neki pap és katona. Senki sem akarta, hogy az -öltönyének valamely szegélye hozzáérjen. - -Ez volt a hóhér. - -Az arcza is nagyon megváltozott azóta, hogy lelkészi palástját ledobta. -Akkor hosszú szőke haja most kurtára volt nyirva s szakálla két rőt -csomóba hosszan leeresztve; arcza duzzadt volt a sok dőzsöléstől, -dobzódástól, s egykor villogó nagy szemei csak úgy pislogtak most a -rezes arcz puffadtságában. Ajkait a durva szitok elszélesíté: a vadból -nemesült ember visszavadult őseredetéhez. - -Ha semmi hóhéri apparatus nem lett volna is rajta, az arczából -kiolvashatta mindenki rettentő hivatalát. Mindenki iparkodott helyet -adni a közeledőnek. - -S ha volt valaki, a kinek ez alak megjelenésére jobban el kellett -iszonyodni, mintha a kaszás csontember emelkedett volna ki eléje a föld -alól, az bizonyára Kalondai Bálint lehetett. Rá nézve ez nemcsak a -vérontás embere volt; hanem egyuttal a férj, a kit feleségétől -megfosztott. - -Mikor a szenvedélye rávitte erre a lépésre, a mibe ezer összetalálkozó -körülmény, felhevített indulat, sorserőszak kényszeríté bele, akkor is -gondolt arra, hogy egyszer a megözvegyített férjjel még -összetalálkozhatik; de akkor azt mondta: «készebb vagyok rablóbandát -alakítani, mint kedvesemet még egyszer visszaadni megrontójának!» s az -másforma találkozás lett volna. Az ilyen összejövetelt, minő a mostani, -nem sejtheté előre. - -Minden szem ő rá nézett: a ki feje volt a városnak, elnöke a tanácsnak. - -És őt e pillanatban sem hagyta el a bátor lelke. Úgy nézett Kaczenreiter -Henrik szeme közé, mintha soha se látták volna egymást, mintha semmivel -se lenne adósa. - -A bakó oda plántálta magát a biró elé s rossz magyar kiejtéssel, -lengyeles accentussal mondá: - -– Híttak: jöttem. - -Bálint hidegvérrel egészíté ki a mondatot: - -– Elátkozott föld porából lettem. - -(Tudniillik, hogy ez a kettős mondás van felirva azon sáskák szárnyaira -kháldeai betükkel, a mik legelőször Mózes hivására jelentek meg, s azóta -is előjönnek időnként, mikor az Úr megakarja alázni az embereket az ő -kevélységükért.) - -Ezt a közmondást pedig minden ember ismeré s annál fogva a főbiró szava -csendes mosolygást idézett az arczokra, s a derültség mormogása hangzott -köröskörül, azért, hogy a főbiró olyan kész volt letromfolni a goromba -tolakodót. - -Még inkább meg voltak azután elégedve a bölcseségével, mikor kimondá a -határozatát, véget vetve az elsőbbség fölötti ortályoskodásnak. - -– Első az egyház, azután jön a világi hatalom, utolsó a bakó. - -A wallonok generálisa azonban erőszakos ember volt, kardjára csapott s -azt mondá, hogy ő az első ember a városban s szörnyű lármát kezdett -csapni. - -Erre Kalondai Bálint kitolta maga alul az elnöki széket, letette a birói -pálczát, felkötötte a székéhez támasztott kardot, s feltette a süvegét. -Most aztán négyen voltak feltett föveggel a tanácsteremben. - -S akkor azt kérdezé a generálistól: - -– Tanácskozni jöttünk-e ide, vagy dulakodni? - -A wallon vitéz átlátta, hogy emberére talált: tetszett neki az a -bátorság, kezét nyújtá a főbirónak s nevetve mondá: - -– Jól van, jól, főbiró uram: nem jöttünk verekedni; csak tessék megint -leülni és deliberálni. S azzal hátrahúzta magát. - -Ez elhatározott magaviselet annyira megnyeré a tanácsbeliek tetszését, -hogy a helyét elfoglaló főbirót egy harsány «vivát»-tal üdvözölték. - -A győztesnek maradt vicarius pedig sovány kezét feléje nyújtva, mondá: - -– Deus benedicat tibi! - -– Nem kértem semmi benedictiót, főtisztelendő úr. A birói székben még -áldást sem szabad elfogadni. - -S azzal hozzáfogott a város és a jezsuita collegium között fenforgó ügy -elintézéséhez. - -Azt, hogy valakinek otthon vannak-e a gondolatjai, s teljesen úra-e a -lelkének? legjobban megpróbálja az, ha idegen nyelven kell beszélni. És -Bálint tudott értekezni a jezsuitával latinul, a generalissal németül, a -nélkül, hogy felakadt volna. Még pedig, a mit a Fürmender hangosan meg -is jegyzett a szomszédjának, mind két nyelvben fölötte állt a vele -beszélőknek. A jezsuita culinaris stylusával szemben az ő szabatos -stylus curialisa, s a generalis laposnémet idiomája ellenében az ő -Lutherféle magvas kifejezései diadalmas replicát képeztek. - -És a háta mögött állt a bakó. - -S a megoldandó tárgyak sem voltak oly pehelykönnyük. A város részéről -alá kellett irni az oltalom-levelet, melynek értelmében a jezsuiták -szabadalmai, birtokai biztosíttatnak, kolostoruk, mint menhely, szentnek -és annak küszöbe világi hatóság által átléphetetlennek nyilváníttatik; -ellenben a jezsuita kollegiumnak is alá kellett irni a reversalist, hogy -tartózkodni fog a protestansoknak erőszakkal, cselszövéssel, moralis -pressióval, vagy megvesztegető igéretekkel a római hitvallásra -áttérítésétől. - -Bálint el tudta találni józan bölcseséggel a helyes középútat az -ellenkező követelések között, s megőrizte az okmányokat a jezsuiták -furfangos közbevetett mondataiktól, mentális reservátáiktól. - -És ezalatt a háta mögött állt a bakó. - -A vicarius meg volt elégedve az egyezménynyel, s midőn Bálint a tollat -kezébe fogta, hogy azt aláirja, azt mondá kenetteljesen: - -– A jó mag jó vetést fog adni az aratónak. - -S Bálint arra gondolt, mikor rányomta a pennáját a pergamenre, hogy -valjon azok a betük, a miket ő itt most elvet, miféle vetést -teremhetnének valaha az ő számára? - -A generalissal való ügy sem volt simább az előbbinél: meg kelle -határozni a városi hatóság s a katonai parancsnokság között létrejövendő -viszonyt. A városnak is volt fegyveres őrsége s a fölött magának tartá -fel a rendelkezést. A kapukat együtt kelle mindkét félnek őrizni s végül -legombolyítani azt a gordiusi gubanczot, mikor két egymással ellenséges -nemzetű, fogalmú, vallású és meggyőződésű ember egymással megegyezik a -fölött, hogyan és miképen legyen azután híve és oltalmazója az ország -törvényeinek, meg a császárnak, a hadseregnek és a városi -szabadalmaknak, úgy hogy ezentúl mindeniknek eleget tegyen s egyiket se -csorbítsa meg? és a midőn egyik fél sem akar az oldalán levő kardhoz -kapni, hogy a csomót ketté vágja vele. - -S hogy e szövevényes ügy fonalait is a legbölcsebben hozta a rendes -bordákba Kalondai, annak bizonysága az, hogy egyik fél sem volt vele -tökéletesen megelégedve. - -És végül aztán még az is eszébe jutott, hogy a háta mögött áll még -valaki: a bakó. - -Ezt már nem is idézte maga elé, csak úgy beszélt hozzá harmadik -személyben, s a hogy amazt kiejtése elárulá: – lengyelül. (Mintha soha -magyarúl, németűl, diákúl nem feleseltek volna egymással hajdanában.) - -– Henrik mester holnap reggel hat órára felállítatja a piaczon a -vérpadot s legényeivel együtt várni fog a tanács küldötteinek -megérkeztére. - -Több szót nem vesztegetett e tárgyról. Feloszlatta a gyűlést és hazament -a házához. - -E napnak délesti óráiban a nagytiszteletű esperes urat hívták a Kalondai -házhoz, hogy az Úr vacsoráját adja fel az asszonyságnak. - -Az esperes nem hitt egyebet, mint hogy Sára asszony haldoklik s nagy -volt a meglepetése, a midőn az ifjú asszony ágyához vezették. A szép -Mikhál kivánta a haldoklók által felveendő sakramentumban részesítést. - -A nagytiszteletű úr csodálkozott ezen szerfölött; hisz még tegnap ott -látta a templomban Mikhált ájtatosan imádkozni. És ma a haldoklók -szentségét ohajtja. - -– Ki pöröl Istennel? mondá Kalondai Bálint. - -Szép Mikhál fölvette az Úr vacsoráját s a lelkész ráadta az áldást. - -És a szép Mikhálnak abban az órában semmi testi baja nem volt. És a szép -Mikhál még is valóban haldoklott már. - -* * * - -Másnap, januáriusi éjjel, virradat előtt készen állt már a szomorú -alkotvány a kassai piaczon. A kik korán keltek, a sűrű ködön keresztül, -mint pokoli árnyalakokat láthatták a hegyes süveges bakó legényeket az -égő katlan körül forgolódni, melyben szörnyű szerszámaikat tüzesítették, -s a kezeiket melengették, hogy a munkánál ne legyenek elgémberedve. - -Mikor hetet ütött a székes egyház toronyórája, a bástyaőr az öreg dobbal -háromszor jelt adott s arra a város tornyában megszólalt a szegény -bűnösök csengetyűje, szomorú, szívreszkettető hangú lélekharang; melyre -megnyilt a városház kapuja s mint szokás, legelől jött lóháton a bakó, -azután az elitéltek; legutól a tanácsosok: a főbiró, a főrector, a -conrector, a syndicus és a fürmender. Ezek egy átelleni ballustradeon -foglaltak helyet, középett a főbiró; a bakó pedig felhágott az -emelvényre. - -A fejvesztésre itélt polgárkatonát bajtársai kisérték a vesztőhelyig. -Kassai polgárnak az a kiváltsága volt, hogy ha kivégzésre lett elitélve, -szabadon, láncz nélkül mehetett a vérpadig, tarthatott beszédet a -néphez, elbucsúzhatott családjától, barátaitól, s nem tartozott tűrni, -hogy a bakó hozzá nyúljon. - -Az elitélt polgár derült arczczal, felemelt fővel jött, két bajtársa -karjába öltött kézzel, a kik vigasztalták. Ő meg visszavigasztalta őket. - -– Sebaj komám! Csigavér! Máson is megesett ez már. Nekem nem baj, másnak -nem fáj. Áldja meg az Isten, a kik itt maradnak! - -Aztán megölelte, megcsókolta sorba a kis gyermekeit s szétosztotta a -komái közt. - -– A kis fiamat neked adom, a kis leányomat te rád hagyom. - -És így sorba valamennyit. - -– Ki sir itten olyan nagyon? - -A főbiró sirt ott a menyezet alatt; nem állhatta ezt ki hangos zokogás -nélkül. - -Az elitélt megszánta biráját s odaszólt hozzá: - -– Ne sirjon főbiró úram. Igazságos itéletet mondott ki rám. -Megérdemeltem ezt a halált. Áldja meg az én Istenem! Egy csepp vérem se -nyomja a lelkét soha; mert az igazságos itélet volt! Fordítsa félre a -fejét, takarja el a szemeit, ha rosszul esik látni, mikor azt -végrehajtják. - -De Kalondai Bálint nem takarja el a szemeit; hanem parancsolt nekik, -hogy ne sirjanak, de nézzék végig a jelenetet. - -Tanult! - -Tanulta, hogyan kell bátran, nem ingadozó léptekkel felmenni azon a hét -lépcsőn, derült arczczal megveregetni a vállát a hóhérnak, megkérdeni -tőle, hogy elég éles-e a szerszáma? s azután köszöntetni az -otthonvalóit. - -A polgár maga leült abba az alacsony székbe, összetette a térdein a -kezeit és elkezdé énekelni az ismeretes zsoltárt: - - «Ne szállj perbe én velem: - Óh én édes…..» - -Csak idáig énekelhette. Azt, hogy «Istenem» már a trónja zsámolyánál -mondhatta el az ő Urának. - -Bálint megtanult valamit. - -Ezután következett a másik, sokkal iszonyítóbb jelenet. - -A boszorkányt hozták elő. - -Ez már nem viselte békén a sorsát. Rúgott, harapott, karmolt; szidta a -szenteket és az embereket s invitálta az ördögöket, hogy jőjjenek a -segítségére. Úgy kellett erőszakkal a pelengér-oszlophoz megkötni. - -S ez undorító küzdelemben a Kaczenreiter Henrik gyönyörűségét találta. - -A bakó rettenetes kiváltságai közé tartozott a halálra kínzottakat még -szóval is kicsúfolni, lelkileg is megkínozni. - -– Hehő! átkozott vén boszorkány! Kezem alá kerültél valahára. - -– Én szoptattalak, te kutya! Boszorkánytejet szívtál; attól légy -ördöngössé! - -– Gyere csak boszorkányok királynéja, hadd koronázzalak meg! - -Azzal fejére tette a három fából alkotott koronát s egyet csavart rajta. - -Babura Pirka odafordítá az arczát Kalondai Bálinthoz s hozzákiáltott: - -– Biró! vetesd le fejemről ezt a koronát; mert fáj! - -A bakó röhögve mondá neki. - -– No majd mindjárt hozok neked enyhítőt, hogy ne fájjon s kezébe vette -az áztatott nyirfa seprőt s megint egyet facsart a koronán. - -A kínzott nő felordított. - -– Biró! öless meg egyszerre, hogy meghaljak! - -– Ne félj, majd feltámasztalak én! ingerkedék vele a bakó s megragadta -vállán az öltönyt s azt leszakítá róla, hogy hozzáférjen a testéhez a -korbácscsal. - -Azt a császárpiros öltönyt, a miben a Bálint a Mikhált megszerette. - -De Henrik is ráismert arra az öltönyre. - -– Nézd, még most is az a ruha van rajta, a mit a feleségemtől lopott el. -Tolvaj! Gyujtogató! S az alatt hagyta süvölteni a korbácsot a levegőben. - -– Megütsz? hóhér! Visszaütlek, hóhér! Én sütök a pofádra olyan billogot, -hogy ott viseled holtig! Te kakaslovag! Te szarvas állat! Megkoronáztál? -Megkoronázlak én jobban! A te feleséged, a te szép Mikhálod most is él s -annak a birónak a szeretője ott ni! – Nesze két szarv a fejedre: viseld! - -A hóhérlegények kaczagni kezdtek. - -E szóra a dühbe jött férj olyat ütött a korbácsa ólomgombjával a gúnyoló -fejére, hogy az nem beszélt többé semmit ezen a földön, s azzal a vérpad -szélire ugorva, kezét a korbácscsal kinyújtá Bálint felé. - -A tanácsurak elszörnyedve ugráltak fel helyeikről valamennyien. - -Bálint pedig nyugodt, csendes hangon mondá: - -– Úgy van, – igaz! - -Ekkor aztán Zwirina Ágoston így szólt hozzá: - -– Most van már itt az ideje: letenni a főbirói pálczát Kalondai Bálint -uram! - -Bálint átnyujtá a pálczáját s aztán leszállt az emelvényről s hazament. - -Senki sem kisérte: egyedül ment. - -Mikor hazaért, szép Mikhál az arczáról olvashatá a szerencsétlenséget. - -– Mindennek vége. El vagyunk árulva és nyilván bevádolva. - -Szép Mikhált nem zavarta meg ez a hír: készen volt rá. - -– Most csak egyre kérlek, szólt Bálintnak, s azt kell, hogy megengedd, -ha szeretsz. Egyetlen egy védelmünk van. Ez az, hogy Kaczenreiter Henrik -álorczás volt: mikor elvett, másnak hazudta magát atyám előtt, mint a mi -volt. Ez házasság megsemmisítő akadály. Védhetnők magunkat azzal, hogy -nem voltam törvény szerint neje, csalással vett el, erőszakkal tartott -magánál. De én kérlek téged, ne mondjuk el ezt a védelmet. Szegény apám -nem tudja, mi sorsra jutottam: ne tudja meg soha! - -– De nekem is van anyám! - -– Csak a szíve fog megrepedni miattad, s aztán az idvezültek sorába jut. -Őt nem vádolja semmiért a belső biró. Ellene volt annak, hogy engem -elvégy. De az én apám maga intézte így, hogy e rettentő végzetbe jussak: -ha ő megtudná e balsorsot, e gyalázatot, a minek okozója volt, az nem -csak halálát okozná: az a mennyországot is bezárná előtte. - -Bálint megcsókolá szép Mikhálját. - -– Igazad van. Nem fogjuk magunkat védni. - -Ebben a nyomban ott termett náluk a jó Simplex. - -– Bajtárs! Gyorsan lóra kapjatok. Még nincsenek bezárva a kapuk. -Tizenkét jó barátod összeállt, hogy futástokat elősegítsék. Nincs -gondolkozni való idő. A tanács fölöttetek deliberál. - -Erre Bálint azt mondá: - -– Ha magam volnék egyesegyedül, a kit üldöznek, nem mondom, hogy el nem -menekülnék; de ketten vagyunk hozzá, s inkább legyen a fejem odadobva a -porba a Mikhálom feje mellé (ti majd fölveszítek azokat onnan s -lemossátok róluk a port), hogy sem az ő neve az enyim mellett legyen a -pelengérre felirva, a mit senki le nem törülhet rólunk többé. Mi -helyünkben maradunk, és bevárjuk azt, a minek jönni kell. - -– Így is jól van. Mondá a Simplex. De hát védjétek magatokat. A legelső -szabály, tudod: «si fecisti, nega». Eltagadjuk a vádat emberül. Itt -vagyok megesküdni rá, hogy láttam a két szememmel, mikor a Vihodár -kastélyában a Henrik felesége bennégett. Egy pinczével alább vagy -feljebb a pokolban, nekem nem tesz különbséget. Különben is a VIII. -parancsolat csak azt mondja, hogy «ne tégy a felebarátod ellen hamis -tanubizonyságot!» de azt egy szóval sem mondja, hogy «mellette ne tégy!» - -– Nem, jó Simplex. Azt mi nem teszszük. Ha Mikhálom azt mondaná, hogy ő -nem volt Henrik felesége soha, hogy ő más személy, akkor azt fognák tőle -kérdezni, hogy ki volt hát? Hol született, ki az atyja? Ezt pedig ő nem -fogja megmondani soha. Érted-e miért? - -– Értem bajtárs. Az apja fehér hajszálaiért. - -– S ha e kérdésre nem felelne, akarnád-e, hogy az én bálványomat a -kínvallatás alá vonják? - -Bálint féltve szorítá magához a remegő teremtést, míg a Simplex a fogait -csikorgatta s az ökleivel verte a saját koponyáját. - -– És elvégre is! szólt Bálint büszkén felemelve fejét. Inkább meghalok -százszor és látom a feleségemet előttem meghalni, hogy sem én, a -kis-szebeni peczérrel szemközt állítva, egy hazug szót ejtsek ki ajkamon -és piruljak előtte! Fusson ki inkább a vérem a földre, de ne szökjék az -arczomba! – Én hazudjam ez ember előtt félre fordított arczczal? De -szemközt akarok vele állani bátran és megmondani neki az igazat és aztán -a szeme közé köpni! - -– Helyesen, Bálint! Úgy cselekszel, a hogy igazi ember tesz! szólt maga -is elragadtatva a Simplex, míg a szép Mikhál férje lábaihoz borult és a -kezeit csókolá. – Már most hát csak az utolsó ajánlatunkat fogadd el. Ha -sem futni nem akarsz, sem tagadni; akkor a tizenkét jó barátod kezesnek -áll érted a tanács előtt életével és minden vagyonával, hogy szabad -lábon védhesd magadat. - -– Ezt köszönöm nekik: s bizony nem vallanak velem szégyent. - -A mint a Simplex eltávozott, jött a város heroldja, törvény elé idézni -Kalondai Bálintot és feleségét. - -Sára asszony csak akkor tudta meg, hogy mivel vádolják a gyermekeit? - -Szertelen nagy dühbe jött e miatt. - -A mint otthon öltözve volt, még kis subáját sem vette magára, rohant -gyermekei után. Szerette volna látni, ki veszi el azokat az ő kezei -közül? - -«Bolondok! Istentelenek! Rágalmazók! kiabált utcza hosszat. Ürügyet -kerestek, hogy a fiamat elpusztítsátok, az egyetlen igaz hazafit, mikor -mind eladtátok magatokat. Hogy a kénköves tüzeső emészsze el az egész -várostokat!» - -Befúrta magát a vádlottak után a tanácsterembe. Az alabárdosok útját -akarták állni, azokat jobbra-balra taszította az ajtófélhez s utat tört -magának a zöld asztalig. Alig tudta addig tartóztatni magát, a míg a -syndicus felolvasta a vádlevelet, mely szerint Kalondai Bálint -elszöktette Kaczenreiter Henrik feleségét s együtt élt vele törvénytelen -házasságban. - -Dehogy engedett volna Sára asszony valakit mást hamarább szóhoz jutni a -válaszadásban. - -– Hazugság, rágalom, szemtelen gyalázatos koholmány az egész! Hogy az én -menyem, Milka, valaha a kis-szebeni bakónak a felesége lett volna. Állj -elő, te veres ruhás pojácza: és mutasd elő azt a házasságlevelet, a mely -szerint az én menyem, Milka, valaha tégedet, a kis-szebeni peczért -választott volna törvényes ferjének! Tégedet; te veres szelindek! ez a -jámbor teremtés, a ki olyan, mint egy angyal. Vagy add elő, ha tudod, -nevezd meg itt azt a papot, a ki ezt az angyali lelket itt, teveled, -pokol fajzatával, emberek nyúzójával, kutyaverő csamangóval az oltár -előtt összeesketett volna. - -Henrik megrettent: még a szakálla is remegett a vaczogó állán, a mint ez -asszony eként megtámadta; mert hogy vele, a bakóval eskették volna össze -Mikhált, azt bebizonyítani nem tudta volna. Ő, mint lelkész vette azt -el. Csalással vette el. S az most ki fog derülni. Csak úgy kapkodott a -felelet után. - -De még jobban megrettent Mikhál. Ijedten szorítá meg Bálint kezét. - -S arra Bálint felemelé nyugodt, méltóságteljes hangját s Henrik felé -fordulva, mondá: - -– Én megtiltom kendnek, hogy e kérdésre feleljen! Senkinek semmi köze -ahhoz. Én elismerem és bevallom, hogy feleségem azon embernek a hitvese -volt. Elvettem őt tőle; mert szerettem. Elvettem őt tőle; mert jobb neki -meghalni velem együtt, mint élni amaz emberrel együtt. Miért tettem? -arról csak Istennek felelek meg, s az ő bosszuálló cherubimjainak! - -– E földön pedig nemes Kassa városa törvényszékének; monda a főrector, -ki főbiró nemlétében a tanácsban elnökölt. Kegyelmed ismeri a törvényt: -tudni fogja, hogy az ilyen bűntettnek büntetése: halál. - -– Bevárom azt. - -– A mi megítéltetett. - -Szép Mikhál kezeit összetevé keblén s martyr-arczát az égre emelve, -megdicsőülten tekinte fölfelé, míg Bálint erős karja kebléhez szorítva -tartá. - -De a bekövetkezett ünnepélyes csendben felhangzott Sára asszony -szivszakasztó sikoltása. - -– Én appellálom az itéletet! - -– Hová mi tőlünk? kérdé a főrector kegyetlen, hideg szóval. - -– A nagyfejedelemhez. - -– Az fogságban ül lengyel rabságban. - -– A királyhoz, a császárhoz! - -– Az meghalt. – Szólt rá tompán ugyanazon vigasztalan hangon. - -– Tehát appellálom az Istenhez! kiáltá az anya elkeseredett indulatában. - -E kiáltás után mély csend következett, egy pókhálóba akadt légy -vergődését meglehetett hallani. E mély csendben egy tompa föld alatti -hang kondult meg, e választ dörmögve: - -– «Az meg alszik.» - -A bakó szájából szaladt ki ez a szó. - -Mire a zöld asztal mellett ülő esperes felkelt s úgy üté arczul a -megszólalót, hogy annak a száján kiömlött a vér. - - - - -HARMINCZÖTÖDIK FEJEZET. - -Nem minden akeppen tewrteenic az vilaagon, a mint elewre kifvndaaltatott -wala. - -Teljes diadalát ülte már a Zwirina család a Kalondaiak fölött. -Megfizettek nekik a templomi megszégyenítésért, a tornában -megveretésért; sértett büszkeségükért bőségesen. - -A tanács által kimondott itélet úgy hangzott, hogy mind a két vétkes -feje vesztésével büntettessék; az asszony elébb. És azután a lefejezett -tetemek nem a temető megszentelt földébe, hanem a temető árokba -takaríttassanak el, a hol a város szamarai legeljék le sirjaikról az ott -megtermő bógácsot. - -Ez az utóbbi sulyosítása volt a büntetésnek. - -De emlékezetes példát kellett szolgáltatni és elégtételt adni a -megsértett közerkölcsnek, mely mélyen föl volt háborodva azon vakmerőség -miatt, hogy egy ily gonosztevő még a város legmagasabb hivatalára is -feltolakodott s egy becstelen személy, ki mint másnak a hites felesége, -tiltott szerelemben élt egy férfival, az első helyet merte bitorolni a -templomban, s a legelőkelőbb társaságokat is jelenlétével megfertőztette -és oly hosszú ideig méltatlanul fogyasztá a ráhalmozott nagy -tiszteletet. Ez oly bűn, a mit az egy halál maga ki nem engesztel; hanem -azt még a siron túl is sujtolni szükséges. - -Hanem annyi emberség még is volt a birákban, hogy Kaczenreiter Henriknek -megtilták a feleségét saját kezével kivégezni. A csábítóval már elbánhat -tetszése szerint. - -És ismét hangzott a szegény bűnösök lélekharangja: a városház kapuja -újra megnyílt, s a szomorú nászmenet közepén ott jött az elitélt pár: -egymást támogatva. Mikhál hófehér ruhában, szép haja fehér szalaggal -átkötve, Bálint pedig ünnepi öltözetében, rókatorkos mentéjében, hosszú -haja a vállait verte. - -A tanácsbeliek elfoglalták a menyezetkarzatot, közepén ült Zwirina -Ágoston. - -A gyászpadhoz érve, Bálint felsegité Mikhált a lépcsőkön, ki könnyed -léptekkel haladt fel azokon. - -A távolban egy asszony átkozódásait lehetett hallani, kit az alabárdosok -erővel tartottak vissza, hogy zavart ne csináljon: Sára asszony volt. - -Mikor fölértek a fekete posztóval bevont emelvényre, a Bálint -megcsókolgatá a Mikháljának az orczáját és kezeit. - -– Megbocsátasz-e nekem? - -– Nincs miért megbocsássak. - -– Szörnyű halálodért… - -– Az örökre egyesít te veled. - -– Reméled, hogy ismét látjuk egymást? - -– Várok rád az ég kapujában, míg megjösz. - -– S ha én pokolra jutok bűneimért? - -– Kikönyöröglek onnan az én Istenemtől. - -– Akarsz-e imádkozni még? - -– Békesség van már szivemben. - -– Amen… - -Azzal leülteté őt arra a kis székre. Hosszú nagy haját felköté tekercsbe -azzal a fehér szalaggal. - -Mindkettőjük számára ott állt egy-egy vaskoporsó. - -Az öreg legény pallosára támaszkodva állt a kis szék mellett. - -Mikhál ráismert és megszólítá. - -– Mátyás mester, úgy-e jó asszonya voltam mindig? - -– Bár ne lett volna az soha. Dörmögé a kemény férfi. - -– No hát úgy bánjék majd velem, s jutalmazza meg az Isten. - -Bálint azt kérdezé tőle: - -– Bekössem-e szemeidet? - -– Csókold le. S hunyva maradnak. - -Nem is nyiltak fel, csak a túlvilágon. - -Egy villanás, egy suhanás s a sértett emberi törvénynek elég lett téve: -odafenn pedig az angyalok nevetve fogadták a testvérüket s kérdezék tőle -kiváncsian, mi jobb odalenn a földön: az élet, vagy a halál? - -Az emelvény tulsó oldaláról odaugrott Kaczenreiter Henrik, hogy a -holttetemet fölemelje. - -– Hozzá ne nyúlj! kiáltá rá oroszláni dörgő hangon Bálint; – mert olyat -ütök rád, hogy előttem szállsz a másvilágra. - -Azzal leveté rókatorkos mentéjét s lekiálta a körülálló sokasághoz. - -– Hej fiúk! Ki jön ide nekem segíteni? Annak adom a rókatorkos mentémet. - -– Itt vagyok én! kiálta egy ismerős hang: a Simplexé. A hű barát sietett -fel a lépcsőkön. - -– Segíts őt a koporsóba tennem; mondá neki Bálint. Aztán a mire -kértelek, el ne feledkezzél róla. - -S szépen elhelyezé Simplex segélyével a szép Mikhálját abba a szomorú -ágyba, a miből nem költenek föl senkit. - -Akkor megölelte a hű fiút s elbocsátá magától. - -– Most aztán kettőnkön a sor, Kaczenreiter Henrik; szólt halálos -ellenfeléhez fordulva. - -Az esperes, ki a végső vigaszadással odáig kisérte, figyelmezteté, hogy -térjen Istenhez élte végperczében és imádkozzék. - -Bálint elutasítá őt magától. - -– Hiszek egy Istenben; de nem abban a vérontó Istenben, a kiben ti -hisztek. - -– Ne halj meg egyházi áldás nélkül; figyelmezteté a lelkész. - -– Hát kivánhatok már ennél nagyobb egyházi áldást, mikor a pap egyúttal -a hóhér, a ki a fejemet leüti. - -A körülálló közönségnek pedig nagyon tetszett ez a feleselés. - -Bálintra is elragadt az, a mi e szomorú szinpadnak oly sajátszerű -komédiája, s a mit akasztófa-humornak neveznek. Az előtte lejátszott -szinészek szellemei repkedték körül, azok súgták talán a fülébe e keserű -csípdeséseket. - -– Hát jó barátom, enyelgett Bálint Henrikkel. Ma van-e nálad, vagy -tegnap? Olyan keresztbe állnak a szemeid, mintha nem aludtál volna az -éjjel. Félek, hogy nem oda vágsz, a hová nézesz. - -Igaz, hogy Henrik egész éjjel ivott. Szivét erősítette volt. - -– No hát, hogy parancsolod a hajamat felkötni? szólt Bálint, leülve -eléje a kis székre, s ugyanazzal a fehér szalaggal, mely Mikhál -hajfürteit átszorítá, (most már piros szalag volt az) saját dús hajzatát -is felkötve a feje tetejére. – Elég jól van-e így? - -– Még magasabban kell. Monda neki Kaczenreiter. - -– Még is magasabbra? No így már csak jó lesz. - -Ez a megvető mókázás egészen dühbe hozta a bakót. Ellenfelének lelki -gyötrelmében nem gyönyörködhetett. Az lenézte őt még a halál küszöbén -is. Külömben nem volt Bálintnak természete a hetykeség: most szeretett -kötekedni. Ebben volt kifejezve legmélyebb megvetése minden ellensége -iránt. - -– No páter Vihodár, – ha te készen vagy: én már készen vagyok. - -Henrik szivét elöntötte a düh s a düh rosz czélzó, a felemelt pallossal -éppen odatalált, a hol Bálint fején legsűrűbbre volt csombókolva a haj, -s ez ütés által maga is félrelódult, annyira, hogy elbotlott, oldalt -bukott s úgy ütötte halántékát a Bálint számára készen álló koporsó -szegletébe, hogy elszédült bele. - -Az volt aztán a riadal a népsokaság között, mikor a palloscsapás után az -elitélt ugrott fel a vérpadról s a bakó maradt a deszkán elterülve. - -– Bocsásd szabadon! ordítá a nép egy része. Ha a bakó rosszul talált, az -elitélt kegyelmet kap! – Más rész pedig azt kiáltá, hogy vegye fel a -pallost a másik bakó s végezzen az vele. - -Bálint e zaj közepett szétnézett a vérpad magaslatáról. - -Hallotta a biztató kiáltásokat alulról. – Látta a karzaton ellenségei -felháborodott csoportját, kik «veszítsék el» szókat kiáltozának felé. – -Látott a néptömeg között egy kétségbeesett asszonyt erőszakkal a vérpad -felé törni, s anyjára ismert benne. Egy pillantást vetett megölt -kedvesére s arra, mint a villám, száguldott át agyán egy gondolat. - -«Ide Bálint, ide!» Ez Simplex hangja volt. - -Bálint leszökött a néptömeg közé a vérpadról. - -«Utána! Fogjátok meg!» kiáltozák a tanácsurak a vérpadot körülálló -drabantoknak. - -A néptömeg sűrű volt: ember-ember hátán állt. De a merre Bállint kitört, -ott egyszerre sikátor nyílt előtte, s az megint összezáródott az üldözői -előtt. Ő rá senki sem tette a kezét a nép közül. Simplex és társai -fedezték a futását. - -Kimenekült a néptömegből. – Neki az utczának. Utána az üldözők. – A -főrector a magasra emelt arany gombú bottal, maga a felocsúdott bakó a -pallossal, a drabantok az alabárdokkal. - -Bálint egy nyitott kaput talált az utcza végén: azon bemenekült. - -Az a kapu bezáródott utána. - -S mikor az üldöző csoport megérkezett s elkezdett dörömbözni a kapun, -hogy nyissák ki: felnyilt az és kilépett rajta Hieronymus, a jezsuiták -vicáriusa, kezében a függő pecsétes oltalom-levéllel. - -– Vissza innen! Ez a ház «asylum.» - -Az volt a jezsuiták kolostora. - -E küszöbön megszünt a világi hatóság minden hatalma. - -És íme csoda módra beteljesedett a vicárius szava, hogy azok a betűk, a -miket a Bálint azon okmány aláirásakor sorba vetett, olyan erdőt -támasztottak mögötte, melyben megmenekült. - -De mikor Sára asszonynak hírül vitték, hogy a fia bemenekűlt a jezsuiták -kolostorába, s most azoknak az oltalma alatt áll, akkor csak -összeroskadt a szegény asszony s azt mondá, hogy «bár inkább nyugodnék a -Mikhálja mellett!» - - - - -HARMINCZHATODIK FEJEZET. - -(Mellbenn leiratic az hvshagio keddi bolondozaas.) - -Nagy háborúság támadt ebből az esetből. A nemes város becsületbeli -dolognak tartotta, hogy a kit ő egyszer halálra ítélt, annak a feje el -legyen választva a testétől; ellenben a jezsuita kollegium abban -erősködött, hogy a ki az ő kapuján belül menekült, azt a szent helyről -erővel elvinni senkinek nem szabad. - -S a maga igazságán kívül mind a két vitatkozó félnek voltak messzebblátó -személyes tervei is. - -Azok, a kik a város vezetését Kalondai bukása által kezükbe kapták, nem -lehettek megnyugodva addig, a míg ez az ember él; sőt félniök kellett, -hogy az országos viszonyok gyors változása mellett még visszakerülhet s -akkor jaj lesz az ő fejüknek. A jezsuiták ellenben arra számítottak, -hogy ha Kalondai Bálint megmentése által ezt az embert hitükre -téríthetnék, az egész jezsuita rendnek nagy támaszát nyernék benne. - -Ezért mind a két fél nem volt rest elküldözni a megbizottait a -nádorispánhoz és országbiróhoz, hogy a controversialis ügyben az ő -részére döntsék el az igazságot. - -Ez alatt pedig éjjel-nappal őrizték a jezsuita kolostor kapuját, nehogy -Kalondai Bálintot megszöktessék alattomban. - -Ketten őriztették. Zwirina Ágoston egy muskétás darabantjával és -Kaczenreiter Henrik egy peczérével. - -A bakónak több oka volt a személyes boszúnál arra törekedni, hogy a -Bálint fejét megkaphassa. Ezúttal neki is a torka körül járt a -veszedelem. – Mivelhogy olyan rosz a világ, hogy még a hóhérnak is -vannak roszakarói: még annak is lehetnek irígyei. Henrikről azt a hírt -terjesztették, hogy ittas volt, mikor a kivégzést végre kellett volna -hajtania, azért hibázta el a Bálint fejét. S a hóhérnak is van hóhérja. -A ki őt a piacz közepén arczul veri, ha egy ilyen szarvas hibát követ -el, a miért hivatalvesztésre itéltetik. - -Azért Henrik minden este elment a kolostor kapujába s fennhangon kiabált -fel az ablakokba, szidva a Bálintot, és fenyegetve, hogy ha még egyszer -megkapja, akkor fel fogja négyelni! - -Az őrök nem is engedtek a kolostorból semmi gyanus alakot -megvizsgálatlanul kiosonni. Történt, hogy egy szolga meghalálozott a -kolostorban: mikor azt temetni vitték, a tanács elébb felnyittatta a -koporsót, hogy meggyőződést szerezzen felőle, ha nem Bálintot -csempészik-e ilymódon ki a szabadba? S ugyanakkor kemény rendeletet -adtak ki, hogy éjjel minden embernél lámpás legyen, a ki az utczán jár; -a ki lámpás nélkül találtatik, becsukassék: úgy hogy e felől gúnyverset -is csináltak a kassaiakra. - -Végre lejött az országbiró határozata a menhely kérdésében. - -Az pedig ekképen hangzott: - -«Minthogy a jezsuitáknak szabadalmuk van kolostorukban menhelyet -tartani: ellenben tiltva van nekik más vallásbelieknek erőhatalommal -letartóztatása; annálfogva a hozzájuk menekült Kalondai Bálintot csak -azon esetben tarthatják továbbra is védelmük alatt, ha áttér a római -egyház kebelébe; ha pedig megmarad a régi hiténél, akkor tartoznak őt a -törvényszéknek kiszolgáltatni. Melynek meggondolására Kalondai Bálintnak -nem több, mint három napi idő engedtetik». - -Furfangosan volt ez kigondolva! s e határozattal meg voltak elégedve a -jezsuiták is, meg a Zwirina párt hivei is. Amazok számítottak rá, hogy a -vérpadról menekült elitélt, inkább enged a fején egy kis tonsurát -véghezvitetni, mint azt a nagy operatiót, s inkább lemond Calvinus János -barátságáról, mint az életről, s ez nagy diadal lesz rájuk nézve. – És -azután Zwirináékra nézve is nagy diadal lesz vala az. Az egész magyar -párt, mely nagyrészt kálvinista volt, meg lesz alázva a főcurátorának -kitérése által. Kalondai Bálint így is le lesz nyakazva: megölve, -eltemetve. - -Mikor ezt a határozatot meghallá Sára asszony, azt mondá a Simplexnek, a -ki szomorúsága napjaiban mindig ott volt a házánál: - -– Eredj el a fiamhoz és beszélj vele. Mondd meg neki, hogy inkább lássam -a fejét elvágva a testétől, hogysem mint az ő lelke legyen elvágva az én -lelkemtől. Ő érteni fogja a többit. - -De bizony egyebet is beszélt még a Simplex Bálintnak; de azt még Sára -asszonynak sem mondá el. - -Elmult a határidőből már két nap. A harmadik volt a hushagyó kedd. – -Bolondok napja. - -Bálint még mindig nem közölte végelhatározását, s azt kikellett mondania -esti harangszóig; mert különben hallgatása halálítéletébe belenyugvásnak -vétetnék. - -Kaczenreiter Henrik már fel is állíttatá újból a vér padot. Bálint -nézhette azt a kolostor ablakából. - -Hanem ezzel most senki sem törődött, farsang utolsó napja volt: -bolondját járta az egész világ. – A mészáros legényeknek ma volt a -napjuk, a mikor a kötélre akasztott lúd nyakának elszakításával -megpróbálkoztak. A melyik elszakította, az lett az első legény. - -Egész nap lármás maskarák jártak alá s fel a városban, loncsos -némbereknek öltözött férfiak, lóháton nyargalászó torzalakok; délutánra -aztán valamenynyi egy tömeggé csoportosult s akkor vitték eltemetni a -farsangot. Versenyzett egymással a legénység, hogy melyik tudjon magából -nevezetesebb bolondot csinálni: egyik gólyalábakkal toldta ki a lábát, -másik rúdratüzött fejkötőtartó fejjel csinált magából óriást; volt a ki -tollseprükből madarat mimelt, másik kitömte magát potrohos bábnak; ki -trombitált, ki meg kerepelt, ki meg vaskondér fenekén játszotta az öreg -dobot. - -A legnevezetesebb maskara volt a farsang lovagja. Ezt két ember képezte. -Az egyik volt a ló eleje; az tartotta a ló fejét, mely bőrből épen úgy -volt formálva, mint az igazi lófej, a másik pedig képezte a ló hátulját, -úgy hogy a fejét az elsőnek a derekához támasztá, s aztán egy hoszszú -csojtáros lótakaró körül befedte őket, a min egy nyereg volt, két -kengyelbe akasztott lábbal, mintha valaki ülne a lovon. Az első ember -dolga csupa mulatság volt; az, ha akart, trombitált, ha megkinálták, -ivott; kezében volt egy hoszszú korbács, a kit közelért, ráhúzott vele; -hanem a ló hátulját képező legénynek annál rosszabb helyzete volt: az se -látott, se hallott, mennie kellett folyvást meggörnyedve, a merre -vitték, s ha az első ember jól nem védelmezte, minden azonmenőtől kapott -egy húzást a kidomborodó felére. Azért erre a hivatalra nem is igen -vállalkozott valaki a maga jó kedvéből, hanem büntetésből szoktak arra -relegálni egy olyan kontárlegényt, a ki roszszul tette le a remeket. – -Ebben az időben azonban egy megbukott legény sem találtatott a -czéhekben, annálfogva a kellemetlen lóhátuljának nem lehetett másból -kitelni, mint a szegény jó török fogoly Aliból, a ki mindenre rávehető -volt, ha szépen kérték. Mondta is mindenki, a mint a toldott lovagot -nyargalni látta: «az ott hátul a török Ali: kilátszik a veres papucsos -lába a takaró alól». – Hogy a lovag maga Simplex, az is nyilvános titok -volt. - -A farsang lovagja után jött két ökrös fogattal a farsang maga. Piros -koporsója volt, csörgő sipkákkal, álarczokkal körültüzködve. Hordó fejű -óriások, ormótlan nagy gólyamadarak vitték mellette a bolond czímereket, -rúdra tűzve, s követte a koporsót némbereknek öltözött legények dévaj -csoportja, a kik boldogot-boldogtalant megkináltak a kancsóikkal, s inni -kellett, mert különben a nyakába töltötték. - -A bolondos gyászmenet minden czéhmester és minden lelkész lakása előtt -megállt. Azoknak az üdvözletére a menetvezető halálmadár harsány -áldomást mondott, a mit ezek azzal viszonoztak, hogy a kiürült kancsókat -újra megtöltették serrel, borral. A bolond sekrestyések aztán -mindannyiszor felköltötték a farsangot a koporsóból s megitatták a -szemfedőn keresztül. Az is valami legény volt, a kinek legjobb szerep -jutott: neki csak fekünni kellett és inni. - -Mikor a bolondos gyászmenet a jezsuiták kolostora elé érkezett, akkor is -ott állt az ajtó mellett két felől a két fegyveres őr: a város drabantja -s a bakó szolgája. - -A csintalan lármás had azokat is körülfogta, s míg a gyászszekér, -kárpitos mennyezetével, zászlóival, óriás kisérőivel elállta a kapu -környékét, egy dévaj menyecskének öltözött suhancz nyakába borult a -drabantnak s azt összevissza csókolta, ölelte, míg egy hegyes orrú -vakvarjú a hóhérlegényre erőszakolta rá a kupáját s kényszeríté, hogy -azt kiürítse fenékig, utoljára a fejébe nyomta a kupát. - -Csak egy perczig tartott az, de az a percz elég volt arra, hogy a -kolostor ajtaja egyszer kinyiljék s egyszer becsukódjék. Hogy közben mi -történt? azt csak a beavatottak tudták. - -Aztán ment a bolondos csapat nagy zsivajjal megint odább. - -A mint azonban a miskolczi kapu elé értek, ott elállta az útjokat -Zwirina főrector az alabárdosaival. - -– Hová mentek? kérdezé a farsang lovagjától. - -Simplex pedig egy tollsipot tartott a szájában, azon keresztül beszélt -recsegő-sipegő madárhangon. - -– A meghalt farsangot viszszük eltemetni! - -Zwirina Ágoston pedig élt a gyanuperrel. Hej okos ember volt! - -– Hadd lássam, meghalt-e igazán az a farsang? - -S azzal lerántá a szemfedőt a koporsóban fekvő alak arczáról. - -Az pedig felült a koporsóban s a milyen nagy szája volt, azt széthúzva, -elkezdett a főrector szeme közé röhögni. Valami kefekötő legény volt. S -erre aztán lett rengeteg kaczagás, vihánczolás a bomlott had között. -Mindenki eltalálta, hogy a főrektor most Kalondai Bálintot kereste a -koporsóban. - -A vén Zwirina erre meg is haragudott, el is szégyenlette magát. -«Vihetitek a pokolba!» kiáltá a bolond hadnak s tréfás nyomatékul a -nádpálczájával jót húzott a farsang lovagjának második részére. – Mire -az, megütött ló szokásakint, kirugott a ballábával, s úgy oldalba -teremté a főrektort, hogy az felbukott tőle: még a piros papucs is -lemaradt a ló hátulsó lábáról s arra elkezdett az, ijedt lókint, -nyargalni előre; a Simplex mint egy vasárnapi lovas, a kit elragadt a -paripája, kiabált a népségnek, hogy fogják meg a lovát s húzta a kantárt -a fa lófej szájában vissza, tettetett erővel; a röhögő had pedig csak -annál jobban ütötte azt hátulról: úgy hogy a farsang lovagja messze -előre vágtatott, a kiséret el-el maradozott tőle; egyszer aztán, mikor a -temető közelébe értek, a Simplex belefújt egy rézsípba, annak az éles -hangjára két legény bukkant fel a temetőárokból, egy felkantározott -paripát hozva elő. - -A Simplex ekkor elkiáltá magát: - -«Valentine, ecce tuum Bucephalum!» - -Mire a lóhátulját képző alak hirtelen kiugrott a takaró alul. Nem a -török Ali volt az; hanem Kalondai Bálint. - -A halálra ítélt felkapott a lovára s elvágtatott, ki a világba. - -Simplex és társai, kik a cselszövényt végrehajták, ledobálták magukról a -maskarákat a temetőárokba s aztán megkerülve a várost, a lőcsei kapun -tértek vissza, a saját becsületes ártatlan pofáikkal, mint a kik -semmiben sem tudósok. - -Török Alit a kolostor ajtóban cserélték ki Bálinttal. - - - - -HARMINCZHETEDIK FEJEZET. - -Ez penig zool az hamwazo zeredai penitentziarvl. - -Mikor a Zwirina Ágostonnak hirül hozták, hogy a Kalondai Bálint -szerencsésen elillant, a nagy kövér embernek csak egyszerre elkékült az -ábrázatja s ott nyomban megütötte a guta. Oly hirtelen érte ez a -halálveszedelem, hogy még csak testamentumot sem tehetett; mikor -hazavitték, már akkor senkivel se volt baja ezen a világon. - -Ez a rendkivüli eset nagy felháborodást okozott az egész városban. Az -ismerősök egész proczesszióval tódultak a halottas házhoz, s lett nagy -sirás és jajgatás a Zwirináék udvarán. - -Azt pedig csak egy kőkerítés választá el a Kalondai ház udvarától. - -Mikor a Sára asszony áthallá azt a jajveszékelést odaát a szomszédban, s -aztán megtudá annak az okát: fiának megmenekülését s a főrektornak e -fölötti boszújában történt rögtöni halálát, akkor kiült a folyosó alá s -daczára a februáriusi csípős hideg estének, elkezdé a szent Dávid -zsoltáraiból énekelni azokat, a miket e kegyes zsidó király az ő -ellenségeinek a megszégyenülésére szerzett, s mentül hangosabb volt a -sirás hangja odaát: annál hangosabban énekelte ő ama boszúállástól -ujongó zsolozsmákat. - -Ki tilthatta azt meg neki? - -Hogy a kegyetlen nagy átkozódásokat, miket a királyi énekes zengő -rhytmusokba szedett, el ne énekelje családja megrontójának ravatala -fölött. Szent énekek azok. - -De még a temetés napján is kiült a háza erkélyére s míg odalenn pap és -kántor énekelte a halott fölött az engesztelő búcsúztatót, s a -gyászbaöltözött családbeliek zokogása kisérte a gyászdalt, addig az -özvegy mészárosné, fehér ruhába öltözve, mintha örömanya volna, -beleénekelt a hymnusba és zokogásba s sorba vevé a bosszúállásról, az -ellenség megszégyenítéséről zengő rettenetes zsoltárokat. - - «Uram kihoztad a koporsóból az én lelkemet - S vetetted a koporsóba az én ellenségemet. - -XXX-ik zsoltár. - - Ellenségimnek szidalma lettem, - Szomszédim rámtörtek körülöttem, - Barátaim elfutottak tőlem. - Legyen nekik gyalázatjuk bőven - Nyugodalmuk koporsó méhében. - -XXXI-ik zsoltár. - -Ki tilthatta azt meg neki? Szent énekek voltak. - -És azontúl mindennap, mikor elszunnyadt minden ember, legcsendesebb volt -az éjszaka, kihangzott az ő nyitott ablakaiból a földre hullott -ellenségek fölött tomboló zsoltár. - -Ki tilthatta meg egy elhagyott özvegynek, hogy ő a szent dalokhoz -folyamodjék, megkeseredett szivének vigasztalására? - -* * * - -A Kaczenreiter Henriket pedig harmadnapra elcsapták a hivatalából; a -mért kontár vágása által csuffá tette hivatala méltóságát, a város -tekintélyét és a törvény erőhatalmát. - -Ugyanazon gyászpadon, melyet maga emeltetett, tépte le róla a veres -palástot, fejéről a skarlat süveget a saját öreg legénye, s végre a -nyakában függő nagy ezüst pecséttel, a mi királyi adomány volt, -háromszor arczul csapá őt a nép előtt, s aztán elkergeté, a sokaság -gúnyhahotája között. - -Mi lett belőle tovább? Egy elcsapott hóhérból? Hol végezte az életét? -azt senki sem jegyezte föl. - - - - -HARMINCZNYOLCZADIK FEJEZET. - -(Leiratic, mell soc kiseertetec laknak ees ieztenec az cimeteriumokban.) - -A megcsúfolt párt emberei nem hagytak fel azonban Kalondai Bálint -üldözésével. - -Mindjárt in flagranti lovas perzekutorokat indítának utána, a kik a -menekülőt nyomról-nyomra is üldözték: azonban a forrói csárdánál, mikor -már jól közel érték volna, eléje jött ismét két férfi, kik ott vártak -reá pihent vezeték-lóval. A szökevény arra felkapott, s üldözői jónak -látták elmaradni tőle elcsigázott lovaikkal. - -Az új Fürmender, az ifjú Zwirina Ignácz azonban így okoskodott: Kalondai -Bálint még egyszer vissza fog térni magától Kassa közelébe. Kedvese ott -nyugszik a temetőárokban. Nem teheti azt, hogy vissza ne jőjjön hozzá, -azt meglátogatni, a milyen nagyon szerette. - -Azért éjjel-nappal elbújva tartának kilencz muskétást a temetőárokban, a -hol a szép Mikhál volt elhantolva, hogy ha eltalál hozzá jönni a -kedvese: azt megfogják, s ha futással akar menekülni, meg is lőjék. - -A csapda fel volt állítva ellene s bizonyos volt, hogy ő abba bele fog -kerülni. - -Nem is soká késett. A legelső zivataros éjszakán, a mikor a bőjti szél -az ég egyik szélitől a másikig kergette az idomtalan felhőket, a -lombtalan fák köszöntgettek utánuk, a temetőkertben az űzött bolygófény -ugrált egyik sir völgyéből a másikba: közelgett egy magányos lovag az -avar felől a hostádi temetőhöz. - -Egy széltől kidöntött jegenye volt a jele a helynek, hol a szép Mikhált -kell keresni. - -* * * - -«Ló dobogást hallok;» dörmögé az egyik muskétás az árokban. - -«Hátha az ördög jön, kecskebakon lovagolva?» - -Ki is lehetne más, a kinek ilyen időben kedve van a sivatag fenyéren -végigvágtatni? - -«Nem látod, hogy tánczolnak a lidérczek?» Monda egy harmadik, felütve a -fejét az árokból. - -* * * - -A temetőkertben fel-fellobbant valami kékes láng a sirok körül, rémes -fényt vetve a siremlékek imádkozó angyalaira. - -Aztán úgy tetszett, mintha a zivatar futó táborának rémhangjai közé egy -mély kürthang dallama vegyülne. Valami föld alatti zene, a mitől az élő -embernek lábába beleáll a reszketés, s a fogai vaczogni kezdenek. - -* * * - -«Átkozott strázsahely ez itt!» - -* * * - -Az éjféli lovag a temető elé érve, leszállt a lováról s azt megköté egy -bodzafához s azután egy tülökkel viszhangot adott az elébbi kürtszónak: -mire a sirhalmok közül újra fellobbant a kisérteties láng. - -* * * - -«Hallod! Az ördögök felelgetnek egymásnak.» - -«Vagy az ördögök, vagy a Kalondai Bálint.» - -«Ha a Kalondai Bálint, akkor az majd a helyünkbe jő s itt megfogjuk; – -ha pedig az ördög: mi nem megyünk a helyébe s nem fog meg.» - -Ez egészen helyes volt. - -* * * - -A lovag nyitva találta a temető ajtót s bement rajta. - -Egyenesen arra felé tartott, a hol a lángot fellobbanni látta. - -Nem lidércz volt ott, nem kisértő lélek; hanem a Simplex lobbantott fel -boszorkányliszt-lángot az őrök ijesztésére s Bálintnak jeladásul. - -– Csendesen! sugá a közeledőnek. Lesnek rád. - -– Hadd lessenek; dörmögé Bálint. Kard van velem. Ha ott halok is meg; -beszélni akarok az én kedvesemmel. - -– Beszélni fogsz vele. Jőjj utánam. De görnyedj meg, hogy meg ne -lássanak. - -Azzal elvezette Bálintot a sírok között, míg egy nagy siremlékhez nem -értek. Veres márványból volt a gula, tetején megkoszoruzott urnával; a -sír környéke be volt ültetve sárga violával és primulákkal s körül -szegélyezve téli zölddel; a kőlépcsőn hevertek a gyopár koszorúk. - -– Nézz ide! szólt a Simplex, tolvajlámpáját kihúzva köpenye alól és -olvasd. - -A pompás síremléken e nevet látta Bálint: - -«Zwirina Ágoston!» - -Alatta egy hosszú litánia a nevezetes polgár viselt dolgairól s nagy -érdemeiről. - -– Mért vezettél engem ide? kérdé felháborodva Bálint; halálos ellenem -sírjához. - -– Nem halálos ellened fekszik itt, monda Simplex; hanem a te szerelmed, -a szép Mikhál. Azon éjjel, a melyen ellenségedet eltemették, mi ketten a -jó Alival kijöttünk a temetőbe, felástuk a szép Mikhál koporsóját s ide -tettük a Zwirináé helyébe s most nyugton lehetsz felőle, hogy kedvesed -szentelt földben nyugszik, s az esztendő minden szakában virággal, zöld -ággal lesz fedve a sírja. - -Bálint leveté magát arczczal a földre. - -* * * - -– Hallod: hogy sírnak a kisértetek! dörmögé az egyik őr a másikhoz. - -– Bizonyosan Belzebub kinozza őket. - -– Ne nézz hátra, mert úgy marad a fejed. - -* * * - -Aztán mikor kisírta magát Bálint, s megnyugodott felőle, hogy azok a -könyek le fognak szivárogni odáig, a kol kedvese alszik s szebb álmai -lesznek tőle, akkor felkelt s azt kérdezé a Simplextől: - -– Nem fog ez a dolog kitudódni? - -– Csak hárman tudjuk. Az egyik Ali, a török; azt anyád szabadon bocsátá, -az elment haza Thessaliába. A másik, a ki tudja: a sír. S az jól tud -hallgatni. A harmadik én vagyok s én még jobban tudok. - -Bálint kebléhez ölelte együgyű barátját s csókjaival halmozá el annak -arczát s aztán úgy benne volt a csókolódzásban, hogy összecsókolá a -füvet, a virágokat, a mikkel az a sír fedve volt. - -* * * - -– Hallod, hogy csókolódnak a boszorkányok! suttogá a lesben ülő drabont. - -– Bizonyosan Luczifer enyeleg velük. - -* * * - -– Hát Zwirina Ágostont hová tettétek, ha Mikhálomat helyeztétek ebbe a -sírba? - -– Hát hová tettük volna? A jó embert elhelyeztük a Mikhál sírjába a -temető árokba s most ő fölüle fogják lelegelni a város szamarai -évről-évre a bógácsot. - -* * * - -– Hallod, hogy kaczagnak a kupczihérek! - -– Közéjük nem mennék ilyenkor Kassa városáért. - -* * * - -Még a szél is folytatta a kisértet-kaczagást. - -… Hahhaha – huhhu – hóhó! - -Olyan rémséges tréfa: éjfélkor a temetőben hahotázni való tréfa volt az, -hogy szép Mikhál és megölő gyilkosa helyet cseréltek egymással. Szép -Mikhál odafeküdt a virágokkal fedett sírba, a könyekkel öntözött, a -megszentelt földdel betakart ágyba: megölő gyilkosa pedig kifeküdt a -temető-árokba, hallgatni a szamár vemhe ordítását, mikor a bogácsot -rágja fölötte. Hahhaha – ho – ho – hó! - -– Már most beszéltél kedveseddel, siess! - -– Isten áldjon. Köszöntsd anyámat. Mondd neki, hogy holnap indulok a -harczba. Eger várát fogjuk víni. Imádkozzék értem, hogy dicső halálom -legyen. - -Azzal sietett lovához vissza s vágtatott tova az éjjeli pusztaságban. A -kakasok elsőt szóltak éjfél után. - -* * * - -– A drómó hazanyargal már országába. - -– Minden jó lélek dicséri az Urat! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -S ha imádkozott Sára asszony azért, a mire a fia kérte, úgy imája bizony -meg lett volna hallgatva oda fenn. Kalondai Bálint annál a fényes -ostromnál, mely Eger várát visszaszerezte Magyarországnak, hősi halált -szenvedve esett el. - - - - -HARMINCZKILENCZEDIK FEJEZET. - -(Mellbenn mindenkinec weegteere igazsaag teetetic.) - -Zurdoki, a kinek vén emberhez illetlen szerelmessége okozá ezt a két -boldog szivet összetörő tragœdiát, nem hogy okult volna e siralmas -gyászeseten s lelkére vette volna a miatta kiomlott vérét egy szelid -szép asszonynak; sőt inkább a mint Lengyelországban a vert hadak egy -részével hazamenekült (a többit elfogták a krimiai tatárok s elvitték a -félszigetre) azonnal ujabb gonoszságon törte a fejét. - -Ha el nem csábíthatta az egyik szép asszonyt, kivetette a hálóját a -másik után. - -Közbejárót is kapott hozzá, készségeset, azért hogy a Babura Pirka -elveszett, maradt még boszorkány elég. Ott volt mingyárt a Kopanicsár -Ancsa. - -Ezt is nemhogy elriasztotta volna varázslókapitányának rettentő -kimenetele, sőt inkább sietett annak az üresen maradt helyét elfoglalni. - -Mert a mit a tudósok mondanak, hogy egy martyr véréből száz támad, az -áll a gonosztevőkre is. Egy kivégzett gonosztevő száznak csinál kedvet. -A bűnösöknek is vannak rajongói, a kik dicsőséget találnak abban, ha a -pokolért kiszenvedhettek. Különösen mikor a boszorkányokat égették és -kinozták: több támadt, mint a mennyi elveszett. A rossz hír olyan volt, -mint a mámor: beleszédíté azt is a verembe, a ki különben rá se gondolt -volna. - -Innen magyarázható meg, hogy Ancsa vállalkozott egy még annál is -veszedelmesebb útra, mint a melyen a Pirka halált látott. - -Sokat tehettek rá azonkívül a Zurdoki fényes igéretei is, ki a -pénzosztással sem volt fukar. Volt neki miből. Rákóczy György ő rá bizta -az egész kincstárát, hogy fusson vele Patakra, mikor a krimi tatárok -Erdélybe is betörtek. Annyi veszhetett el abból útközben, a mennyi csak -Zurdokinak tetszett. Ki kérte azt tőle számon ebben a nagy zűrzavarban? -A «fekete vajda» (István) kincseit is így dézsmálták meg, a mik az -ojtozi szoros egy barlangjában voltak elrejtve. - -Zurdoki rábízta az Ancsára a szerelmes levelét, melyet ezúttal a szép -Izabellához intézett, Homonnai gróf feleségéhez. - -Nem sok gondot fordított ebben a stylusra: poétai ömlengésekben sem -erőltette meg magát; hanem egyenesen a dologra tért. Elmondá, hogy ő -tizszerte gazdagabb, mint Homonnai, s ha a grófnő ő hozzá kegyes akar -lenni, akkor ő küld neki háromszáz aranyat; egy brilliántos nyaklánczot, -a milyent csak fejedelemasszonyok viselnek, s azonkívül kezébe tesz egy -végrendeletet, melynek erejénél fogva a grófnő az ő halála után egy -várost, egy várkastélyt és huszonkét falut fog örökölni, minden ottlevő -gulyákkal és ménesekkel együtt. - -Ez nem volt vers; de azért ugyan forró szerelmes levél. Az igérő azt -hitte, hogy a kincsek nagyszerűsége a szép asszonynyal elfeledteti a -kináló csúfságát. - -Izabella azonban haragra gerjedve olvasá ezt a gyalázatos ajánlatot s -rögtön vitte ezt a levelet a férjéhez s azt kivánta, hogy példásan -korbácsoltassa meg a levélhordozó boszorkányt. Ekkor saját kastélyukban -laktak a Szamos mentén. - -Homonnai gróf azonban azt mondá, hogy ugyan miért korbácsolnák meg a -levél hordozóját? a levél iróját illeti meg a korbács. - -S azzal ő maga mondott tollba egy választ a feleségének, a mit az -levélben küldjön vissza Zurdokinak: azt szinlelve, hogy ajánlatai -kedvező fogadtatásra találtak. - -A levelet aztán visszavitte az Ancsa, Izabella részéről is jól -megajándékozva. - -Az volt a czél e cselvetésben, hogy Zurdokit keze ügyébe kaphassa -egyszer Homonnai. - -Az pedig ráment a lépre; a mit maga keresett magának. - -Homonnai előkészíté az alkalmat. Volt az udvarában egy pár régi cseléd: -egy kocsis, meg egy kulcsárné, a kik mindketten török származásuak -voltak s török házasságban éltek, ezeket most a gróf áttéríté a -kálvinista keresztyén vallásra s rendes oltár előtti esküvő útján -rendelé őket hites társakká lenni. - -Az ilyen eset nagy hírt szokott kelteni az országban; mert azon időkben, -mikor a török olyan hatalmas volt, Magyarország két harmadát birta s a -harmadikat félelemben tartá, rendkívüli tünemény volt az, hogy egy pár -muzulmán ember önkényt megtagadja a maga prófétáját s áttérjen a -Krisztust hivők közé. - -Azért is a lakodalomra távolból és közelből hivatalosak voltak az -ismerős uraságok, meg is igérkeztek a legtöbben; úgy hogy Homonnai uram -gróf kastélyát erre az ünnepélyre ki kellett toldani hevenyészett -faépületekkel, hogy minden vendég cselédsége elférjen benne. - -E nevezetes lakodalomra kapott meghívót Zurdoki is. - -Hisz az egész ünnepély az ő kedveért volt rendezve. - -Ezt ő is tudta. Azzal a külömbséggel, hogy ő azt hitte, hogy az asszony -rendezte ezt az ő kedveért; pedig a férj rendezte az ő kedveért s a két -«kedv» között nagy a különbség. - -A lakodalom napjára Zurdoki is megérkezett; harmincz cselédet hozott -magával. - -Homonnai igen szivesen fogadta s egy szóval sem hozta elő neki a régi -viszálkodás thémáját, sőt eltűrte, hogy a vén szerelmes folyvást a -felesége körül legyeskedjék, súgjon, búgjon, turbékoljon. - -A szent szertartás a maga szokott egyszerű pompájával végbement, a -gyülekezet minden figyelmét elfoglalta a keresztyénné lett török pár -magaviselete; mindenki arról beszélt egymásnak, hogy nem tudta lehúzni a -jegygyűrűt az ujjáról a vőlegény, hogy nyújtotta a balkezét a jobb -helyett a menyasszony, hogy prüszkölt a keresztelő-víztől az egyik, hogy -felhajtotta az áldozó-kelyhet a másik körömpróbáig, holott csak -szürcsölnie kellett volna belőle egy kortyot, s mikor igent kellett -mondani, hogy rázta a fejét mind a kettő tagadólag; mivel hogy a -töröknél ez jelenti a helyeslést, ellenben a fejjel lefelé bólintás a -tagadást. Ki ügyelt volna arra, hogy mit suttog Zurdoki a szép -háziasszonynyal? - -Azután következett a szép úri lakoma: huszonnégy fogás étellel. A lakoma -fölött Simplex versenyzett a tárogatón a czigányzenészekkel. Bálint -gyászesete óta Homonnai grófhoz szegődött tárogatósnak, a hol ötszáz -magyar forint fizetése volt, úri ellátás mellett; a miből meg lehet -itélni, hogy milyen nagy becsben tartottak akkor egy kitanult -tárogatóst? - -Ebéd végeztével aztán az asszonyságok és hajadonok eltávoztak a -szobáikba tánczhoz öltözni, az uraságok pedig ott maradtak poharazni. - -Járt kézről kézre a «bratina», a mi oroszoktól ideszármazott szokás. A -drágakövekkel kirakott s jelmondatokkal televésett ezüst poharat -egymásra köszöntött áldomással itták ki fenékig az urak. A ki e csatában -kidült, nem nevetett rajta senki: a szolgák szépen fölemelték s elvitték -a szobájába pihenni. - -A kinek leghamarább meghasznált a bor, az volt maga a házigazda. Egyszer -csak elkezdte a fejét letenni az asztalra. Elég volt neki. - -El is vitték nagyhamar a csatatérről. - -– Nagyon erős is ez a bor! bizonyítá maga Zurdoki is. Bizonyosan a nagy -üstökös esztendejéből való. Magamnak is a fejembe ment. - -Azzal úgy kezdett tenni, mintha valóban ittas volna, a nyelve akadozott, -utoljára hátraszegte a fejét a karszékben s a pohár kiesett a kezéből. - -Ez is elkészült már! mondának a vendég urak, s azzal négy szolga a -karszékkel együtt felemelte s elszállította őt a saját szobájába. - -Zurdoki azonban nem volt ittas, csak annak tetteté magát. A mint -szobájában egyedül maradt, bezárta az ajtaját s aztán az összebeszélés -szerint felkereste azt a kis alacsony ajtót, a mely az ágy lábánál van -elrejtve. Azon túl egy kis folyosó következik, mely egyenesen a grófné -szobájába vezet. A légyott ideje a legjobban volt kiválasztva. - -A vendég urak, a kik az ivást kigyőzték, az étteremből a tánczterembe -gyűltek már s ott elébb csupán a férfiaknak való toborzót kezdték -eljárni, hogy majd mikor a mámor kipárolgott a fejükből, akkorra a -hölgyek is visszakerülnek s rákezdhetik a palotást, a lengyelt, és a -fáklyatánczot, meg a «háromszáz özvegyasszony tánczát». - -A távollevőkre ilyenkor senkinek se volt gondja. - -Zurdoki ott találta a grófnét a szobájában. Reá várt az egyedül volt. - -A vén szerelmes mingyárt odaborult a lábaihoz a szép hölgynek, s hogy -szerelme valódiságáról meggyőzze, oda rakta le a láb zsámolyára a -magával hozott aranyterhelte erszényt, a gyémántos nyaklánczot és a -káptalan pecsétjével hitelesített végrendeletet. - -– Ez mind a tied, szerelmem, ha engemet jól fogadsz. - -– Keljen fel kegyelmed, s bizony jól leszen fogadva; monda neki a szép -Izabella. - -Erre a szóra oly hevesen pattant fel térdéről a szerelmes öreg, mint -valami evetke. - -Az átelleni falon volt felfüggesztve Homonnai János képe életnagyságban, -és mellette a feleségeé. A kettő között pedig volt köszörült üvegrámában -egy szép velenczei tükör. - -A vén sas odaállt a tükör elé s két lelógó fakó bajuszát kétfelé -törülve, s így gyönyörködve a maga szépségében, hetyke szóval mondá: - -– No hát Homonnai János gróf uram! Melyikünk hát a szebb legény? - -… – Még mindig én vagyok az! vászolt neki az arczkép, s azzal -félrenyilt, mint egy szőnyegajtó, s kilépett a kép mögül maga Homonnai -János. - -Zurdokinak csak nyitva maradt a szája ijedtében. Ekkor vette észre, hogy -milyen nagy csúfot űztek a boncsokos fejével. - -Homonnai gróf pedig nem sokat leczkézett vele; hanem megfogta hátul a -nyakravalóját s kitaszította abba a terembe, a hol a vendég urak -tánczoltak. - -Azok bámulva látták a házigazdát is, a vendég urat is ilyen ép -egészségben közöttük megjelenni, még pedig a grófné szobája ajtaján -keresztül. - -– Ime uraim, kiálta csufondárosan a gróf. Nézzék ezt a vén kecskét, a ki -az én kertembe akart beszegődni kertésznek. - -Erre a szóra rengeteg hahota fogadta a pórul járt szerelmest, a kinek -szeme-szája koppant a drága falattól. - -Zurdoki azonban a milyen nagyon meg volt ijedve a gonosztetten kapatás -perczében, mikor a kicsufoltatást hallotta, egyszerre dühbe jött. -Meglátta az apródját a teremben, a kire az asztalnál letett kardja volt -bizva; oda kiáltá azt magához s elkapva tőle a kardot, szembeszállt -Homonnaival, keményen rátámadva: - -– Szégyen gyalázat ez kegyelmedtől: kelepczébe csalni egy főnemest s a -saját házánál csuffá tenni a vendéget! de ezzel nem fog kend -eldicsekedni senkinek, gróf uram. S ha kend csinált az én kedvemért -lakodalmat a házában: megszerzem én azt még egy torral. Kard – ki – kard -hát! - -Homonnainak nem volt más szándoka, mint hogy országszerte csuffá és -gunytárgyává tegye a vén kéjenczet, a mi annak legnagyobb büntetés lett -volna. Azért nem is hozott magával semmi fegyvert. A mint azonban -Zurdoki kardot rántott és őt bajvívásra hívta, ő is előkiáltá az -apródját, a ki a kardját őrizte s önvédelmére ő is fegyvert fogott. A -vendég urak helyet csináltak számukra a tánczteremben. Mindenki rendén -valónak találta, hogy ily sérelem fegyver által legyen megtorolva s -senkisem igyekezett őket kibékíteni. - -Legelőször a dühös Zurdoki vágott hozzá a grófhoz s bizony kemény csapás -volt az; csakhogy nem jól számította ki a kardja hosszát, a fegyver -hegye csak a gróf skófiummal himzett sárga csizmaszárát hasította végig -s aztán belevágott a pallóba. Ellenben, a mit Homonnai mért neki oda -egyet a kardjával, az elég volt neki útravalóul a más világra. Ott -lehelte ki gonosz lelkét a boszúálló férj lábainál. - -S a jelenlevők mind azt mondák, hogy úgy kellett neki! bár Homonnai egy -esztendővel hamarább ontotta volna ki a vérét! Ne biztatta volna fel a -nagyfejedelmet szerencsétlen hadjáratára, ne juttatott volna annyi jó -magyar vitézt siralmas tatár-fogságra, két országot tűzzel-vassal -elpusztíttatásra. - -Izebella grófné pedig mikor meghallá, hogy a férje megölte Zurdokit, ezt -mondta rá: - -– Kár, hogy csak egy élete volt! Csak a szegény Mikhálom véreért -fizetett meg: a Kalondai Bálintéval még adós maradt! - -És azután jöttek a nőcselédek, forró vízzel felmosták a pallóról a vért, -szőnyeget húztak föléje, a házi úr az alatt a vendégeivel kisétált a -kastély kertjébe, ott azoknak elmondá mindazon szomorító történeteket, a -miknek okozója a vén kéjvadász gonosz ösztönei voltak, egész a legujabb -cselszövényeig, melylyel magát a grófnét akarta elcsábítani. Bizonyságul -mindjárt elő is mutatta a csábítás eszközéül használt ajándékokat és -végrendeletet, a miket azonnal átadott a protestáns püspöknek, ki a -szertartást végezni jött ide, hogy fordítsa azt a pataki kollégium -hasznára. Úgy sem adott életében Zurdoki erényből egy polturát sem -iskolára, vagy egyházra; a bűne forduljon hasznára a szent czélnak. - -És mikor visszatértek a tánczterembe, s rázendültek a hegedűk és sípok, -olyan jó kedvvel tánczolt a vendégsereg ugyanazon a helyen, a hol -Zurdoki vére kiomlott, mintha semmi se történt volna. - -S bizonyára az a legnagyobb büntetés, ha valakit már a halála után egy -órával úgy elfelejtenek, hogy senki se beszél róla többé. - -* * * - -Szomorú vége lett a szegény nagyfejedelemnek is ez eset után. Egyik -országból a másikba üzetve, mindenütt nyomort, pusztulást hagyva maga -után, elvégre egy elkeseredett ütközetben ő maga az ellenség lovasai -közé rohant s ott keresztül is vágta magát vitézül; de annyi sebet -kapott, hogy azokba belehalt. Rossz tanácsadói nélkül, a kik -nagyravágyását felizgatták, jó fejedelem és boldog ember lehetett volna. - -* * * - -A Simplex, a kinek egykorú naplójából állítottuk össze ezt a történetet, -melynek eseményei mind az elbeszélő által szemmel látott való -tapasztalatok, ez eset után a padisa által új nagyfejedelemnek -kinevezett Barcsay szolgálatába állott, s azt elkisérte törökországi -útjába is. Legutolsó naplójegyzetei Sztambulból szólnak. Hová lett? mi -volt az igazi neve? azt nem tudta meg senki. - - - - -UTOLSÓ FEJEZET. - -Mindenec elmvlnac; de az igaz tvdomaan ewrewkkee megmarad. - -A derék tudós Fröhlich Dávid pedig még sok számos évig oltotta a -tudományokat az ifjú nemzedék elméjébe és gazdagítá a világot -fölfedezéseivel. Késő koráig levelezésben állt a külföld legkitünőbb -tudósaival. S mindenkor a legpontosabban értesülve volt mindazokról, a -mik Kelet-Indiában és Amerikában történnek, sőt a holdban lakó -emberekről is írt egy igen érdekes és megczáfolhatlan igazságokkal -teljes opust. - -Hanem hogy a Mikhál leányából mi lett, azt nem tudta meg soha. - -Gyakran fölállítá a horoscópot, összeveté az aspectusokat, és felüté a -cisiót. E három tudományos factor segélyével mindannyiszor annak a -megtudására jutott, hogy a Mikhál leánya most igen nagyon boldog s -öröméletet él, valami nagyon messze eső országban, a minek még a nevét -sem mondta ki senki. - -S talán igaz, hogy úgy van? - - - - -JEGYZETEK A «SZÉP MIKHÁLHOZ». - -Regényem bevégeztével némi számadással tartozom a tisztelt olvasó -közönségnek. - -Szándékom volt a kétszáz év előtti kort mutatni be, saját hazánkban, az -akkori erkölcsi fogalmakkal, társadalmi állapotokkal, községi és családi -élettel, a mi a nemzeti mívelődés s a nemzeti létért való küzdelem -sajátszerű ellenmondásaiból fejlődött ki. - -Magyarország egy részében török basák kormányoztak, örök harczban a -római császár seregeivel, a ki a másik részt birta. A harmadik rész -Erdély nemzeti fejedelmei alatt állt. - -Minden nagyobb város védelemhez volt készülve: Kassa egy izben év -hosszatt védte magát egy császári sereg ostroma ellen. A városok tanácsa -ennélfogva nagy fenhatósággal bírt s az országos törvényeken kívül saját -statutumait is jogerőben tartá s használta a pallos jogát. - -A török és magyar közötti vidéket a martalóczok tarták rettegésben, a -magyar és lengyel közöttit a százával összecsoportosult haramia bandák, -azok ellen csak a legnagyobb szigorral védhette magát minden város. A -fegyelem olyan volt, mint a csatatéren álló katonáké, s ez a fegyelem -kihatott a családi és magán-életre is. Még a káromlást is -nyelvkitépéssel fenyítették meg, s a szerelem botlásaira halál volt -szabva. - -Ezért aztán a hóhér a legnevezetesebb tényező volt a társadalomban. -Mindig volt dolga és az rettenetes munka volt. Raffinált, kitanult -kínzások. Gazdag ember volt a mester, és nagy hatalommal ellátva; de -azért ő és minden hozzá tartozandója becstelen, ha csak harmincz évi -szolgálat után az uralkodó kegyelemlevele «becsületessé» nem avatta fel; -a mikor aztán szerzett vagyonával letelepülhetett a városba s élhetett a -társaság között. - -A tudomány maga is teli volt babonával, az orvoslás titkos sympathiákkal -foglalkozott, nem csoda, ha az alsóbb néposztályokban a kuruzslónők -egész hatalmat képeztek: a boszorkányi kart, melyet az üldözés nem -irtott, de növelt. A kuruzslás együtt járt a kerítőséggel. - -Irtani, elrettenteni volt a közigazgatás jelszava; nem az embereket -megjavítani. - -És a mellett az a titkos szövetség, a mi a törvényen kívül a társasélet -egyes köreiben a maga külön törvényeit fentartá. A jezsuita hatolt -előbbre a maga szövetségével, a protestantismussal szemközt; s titokban -czéhek, jó barátok, fegyvertársak közügyet csináltak a magánügyből s -mikor egy közülök meg volt támadva, akkor mindegyik kötelességének tartá -azt a bajából kiszabadítani. - -S mindennyi társadalmi nyüzsgés mozgás tetejébe jött még egy-egy -országrendítő mozzanat, mikor a fejedelmek valami hadjáratot indítottak -meg, mint a jelen történetnél Rákóczy György Lengyelország ellen, a mi -rövid időn ismét más alakot adott a még meg sem szilárdult országnak, -városokat, megyéket egyik kézről a másikra juttatta, jóllétet, anyagi -gyarapodást, hatalmat, családi boldogságot egy ökölcsapással semmivé -tett. - -S ennyi küzdelem közepett idomult, változott annak az élete, a ki -megakart maradni embernek, magyarnak, szabadnak és istenfélőnek. Ezt -volt szándékom a korhoz híven visszaadni. - -Történetemnek csaknem minden adata egy darab igaz történet egykoru -krónikákból összeállítva. - -Tudom, hogy a két szerető szívnek ily bünhődése visszatetsző a mai kor -fogalmai szerint; de így történt az meg s így kellett annak megtörténni, -hogy ama kor szükséges vasszigorán csorba ne essék. - -Ha drámának dolgoznám fel ezt a tárgyat, akkor másként végezném azt be; -drámánál a szinpadi hatás parancsol. Ott a végcatastropha előtt -megjelentetném Mikhál atyját, a ki felderítené, hogy Henrik csaló volt: -a «si fuerit dolus» szerint házassága nem volt érvényes Mikhállal és így -Mikhál és Bálint nem követhettek el házasság-törést s ezzel Bálint nagy -diadallal vinné el a vérpadról megszabadított Mikhálját; de a korrajznál -kötelezett a fölvett eszme megtartani az alaphangot s végezni így, a -hogy valóban végződött, s legfeljebb az elegiacus hanggal adni -elégtételt annak az érzésnek, a mivel a hasonló történeteket a mai -szelid erkölcsi nézetek fogadják, míg a mult kor nézeteit azok a -fejezetek elé írt mondatok fejezik ki, a miknél épen ez okból -megtartottam a régi irásmódot (kissé régibb modorút is, mint akkor -divott). - -A kor jellemzése végett időztem az akkori szokások leirásánál is -hosszabban, a mi az első fejezetben, hiszem, hogy unalmas is. De -szokásban volt. Még gyermekkoromban is a latinkodás a bon tonhoz -tartozott. Egy ebéd alatt a házi gazda minden fogáshoz mondott egy diák -hexametert. - -A leves után: «Jusculum ut prosit, guttarum sume triginta». - -Jött a rák. «Mensibus erratis valet sub prandio cancer». - -A halra mondta: «Tertia dummodo maledictus piscis in aqua». S erre bort -kellett inni. - -Mikor a bort kitöltötte, azt mondta rá: «Quodsi manes, pergam; si tu -pergis, nos remanemus». Ez szólt a habnak a bor szinén: ha elmulsz -maradunk, ha te maradsz, mi megyünk el. - -A sültnél a szokott felszelési regulát: «caput alas pedes et caetera -membra resolve». - -Ha a sajtot hozták: «Caseus et panis, sunt optima fercula sanis». - -A dióra mondta: «Prima nux prodest, nocet alter, tertia mors est». - -A vajat így kinálta: «Mane aurum, argentum meridie, vesperi plumbum». - -Végül a gyümölcsre: «Dat pira, dat poma, qui non habet alia dona». - -Mit a megkinált, ha igazi orthodox Galenuskövető macrobiota volt, így -utasított vissza: «Vivere si velis diu, tu nil de arbore sume». - -A Cisio még gyermekkoromban használatban volt; csak mint játék már; de -hű utánnyomata a mult századbeli komoly tudományos tanácsadónak, mely -fölvilágosított a multról és jövőről, a nap teendőiről, távollevők -hogylétéről s egészségünk fentartásáról. (I. fejezet.) - -A két század előtti utazásmódot leirja az egykori naplója a névtelennek, -ki magát «Ungarischer Simplicissimusnak» nevezi, a XI-ik fejezetben. - -Az akkori Kézsmárk leirását (17. l.) feltaláljuk Wagner J. K. -«Christlich und Türkischer Staedte und Geschichtsspiegel»-ben. - -A gyógyszerek és sebkuruzslások módját (42. l.) nagy komolyan leirja a -Georgica curiosa «Über Wunderheilmethode und Pestwundercuren». - -A «barátság jogát» (51. l.) ugyanaz hosszasan ismerteti Tiraquel után, -minden következményeivel együtt. - -A bakótól elszökött fiú történetét, ki pap akart lenni, szintén az -idézett névtelen irónál fedeztem fel. - -Tőle vettem át a Babura Pirka boszorkány alakját s a rablótanya és -haramiavezérek ismertetését is. - -Az akkor divatozott tánczokról körülményesen beszél a névtelen -krónikairó, s azt mondja, hogy a magyar táncz inkább hasonlít a -ballethez s a jellemző pantomiához, többnek leirását adja. Ezeket Ipolyi -Arnold magyar mythologiájában is feltaláljuk. - -A «háromszáz özvegyasszony tánczá»-ról azt mondja: egyszer az erdélyi -fejedelem Nagy-Bányán időzött s épen akkor egy bánya beomlott s tömérdek -munkást eltemetett: úgy hogy háromszáz özvegy maradt az eltemetettek -után. Az asszonyok még nem tudták férjeik halálát. A fejedelem titokban -tartatá azt s nagy ünnepélyt rendezett, melyre a nőket mind meghivatta s -az udvari karmesterével szerzette ezt a dallamot, s mire azután azok a -nők, bortól felvidultan, tánczra kerekedtek. Akkor, midőn legjavában -folyik a táncz, mond a fejedelem: «No urak, most láttok valamit, a mit -soha nem láttatok még: hogy tánczol háromszáz özvegyasszony egyszerre -együtt». Lett aztán erre sirás, jajveszéklés, mikor a nők megtudták, -hogy férjeik halva vannak. E kegyetlen tréfa után gondoskodott a -fejedelem, hogy az özvegy nők gazdagon megajándékozva, újra férjhez -menjenek. (29. fejezet.) Innen maradt fenn a háromszáz özvegyasszony -táncza. Más alkalommal a «halott tánczot» irja le, mely minden magyar -városban szokás volt. Egy férfi lefeküdt a terem közepére mozdulatlanul, -az arczát leteríték szemfedővel, akkor a zenészek rákezdték a halottáncz -nótáját, mire a férfiak és nők a földön fekvőt felemelték, s elkezdtek -vele tánczolni; de az merev maradt, mint egy halott, a hogy a karja ki -volt nyújtva, úgy tartá mereven; nem mozdult, csak a hogy mozdították. -Simplex borzasztó játéknak nevezi ezt, s azt mondja, hogy az Isten -megverte egyszer az ilyen tánczolót, mert a ki játékból halottnak -tetette magát, a táncz végén igazi halottul esett össze. - -A «vánkos tánczot» (II. k. 7. l.) még magam is láttam gyermekkoromban. - -«Csamangó» (136. l. I. k.) Kecskeméten dívó elnevezése a gyepmesternek. - -(138. l.) A mandragora-gyökér, mint szerelemszerző, egész kereskedés -tárgyát képezte akkor s a kalmárok hamisították azt mással (!) Ezt is -komolyan adja elő a Georgica curiosa. - -(140. l.) Pitavalban számos adatot találunk rá, hogy a gyilkosság a -szerelmi mámort felkölti és fokozni képes. - -(II. k. 16. l.) Klimius Miklós. Egy a holdba esett kalandhősnek -útleirása, mely az akkori népeket és állapotokat gunyorosan ostorozza. -Magyarra is lefordították. - -(25. l.) Simplex «hekester»-nek nevezi a pánczéltörőt; valószinüleg -«hegyes tőr»-nek hallotta. (Ugyanazon tokaji csata leirásában.) - -A török kézbe jutott foglyok és azok kiváltásmódja szintén Simplex -adatai nyomán van leirva. - -(82. l.) Az akkori Eperjes leirása Wagner szerint. - -(117.) A szerelmes népdalokat «virágdalok»-nak hítták s egyházi -szószékből tiltották azon időkben. (Sziládi Áron értekezése e tárgyról.) - -(128.) Bártfai esküvő: - - «Von Kaschau ungefangen, - Von Eperjes ungehangen, - Von Bartfeld unbeweibt. - Von Zeben unbekleibt - Kommt wer in die Leut, - Kann er sagen von guter Zeit». - -Simplex az akkori verset részletesen megmagyarázza. Bártfáról így szól: -«In dieser Stadt darf gegen Abend nicht wohl ein lediger Kerl mit einem -Mägdelein, auf der Gassen oder an der Hausthűre stehend, kecklich reden, -dass er nicht eingezogen wird durch bestellte Aufseher, und solches -Mägdelein nolens volens ehelichen muss: und hat mancher über seinen -Willen ein Weib nehmen müssen.» - -(168.) A kopjatörést, mint kassai szokást, leirja Wagner «Staedte und -Geschichtsspiegel». (67. l.) - -(III. k. 5.) Az erdélyi férfi-hajviselési divat egy nálam meglevő -eredeti rajz után van leirva: Béldi Pál arczképe után. - -(9. l.) A protestáns papok leányainak tiltva volt a táncz. (Komjáti -Canon.) - -(18. l.) «wurde vor Kaschau der Hr. Herzog von Würtemberg mit einer -Stückkugel auf der Batterie zu tod geschossen». (Wagner St. u. G. Sp.) - -(24.) Kassai biróválasztás leirása Wagnernél 55. l. és következő (27. -l.) A máglyának való deszkákról irja: «ein neuer Wagen, mit glattem -eichenem langen Holz und 6 Pferden bespannt, allda wartet, dieses Holz -darf er zwischen Jahr und Tag nicht verbrauchen, sondern soll dieses, -wenn er in einer Verrätherei mit dem Erbfeind solte ergriffen werden, zu -seinem Scheiterhauffen gebraucht werden, wie schon einsten eine solche -Verraetherei begangen werden sein soll, desswegen das Folgaster Thor so -dato vermauret, und mit einer starken Pastey verwahret und verwachet -wird». - -(V. 72. l.) A «hárum pálczárumra» itéltetésről mind Simplex, mind Wagner -kronikái szólnak, de világosan csak Debreczen városa évkönyveiben -találtam leirva e büntetés módot. - -Végül a «martalóczok»-at illetőleg, a kik két helyen is említtetnek: az -egyik Henriknek atyjával való első találkozása, a másik Bálintnak és -Simplexnek elraboltatása, idézem a magyar törvénykönyv idevonatkozó -czikkét: 1567: 30. - -«Szoktak némely kapitányok, a nagy kapzsiság miatt, csavargó, kétes hirű -embereket és rácz gyalogokat (pedites rascianos) s egyéb ily -martalóczokat tartani, kik azért, hogy nekik maguknak is hasznot -hajtsanak, a szegény népet kegyetlenül pusztítják s alattomos és -gyalázatos kereskedést űznek a törökökkel, vagy a törököknél lakó -ráczokkal, a midőn keresztyén embereket és gyermekeket elrabolnak s -azokat a törököknek eladni nem irtóznak. § 3. A ki az ilyen gyalogosokat -kézrekeríthet, határoztatik, hogy azonnal karóba húzassa, vagy bárminemű -halál nemével kivégeztesse». – A korszakra a törvény szavai legélesebb -világot vetnek. - - - - -TARTALOM. - -_Első fejezet._ Mellnec foltaan leiratic, milly bewlchenn ees -tzeeleraanosan newelee wala naghitizteletev vr vrvnc az ew aarwa haiadon -leaniaat, az zeep Mikhalt 1 - -_Második fejezet._ Elewadatic mikippen ronghaalaa wala megh az saarkan -naghitizteletev vr vrvncnac minden bewlch practicait? 10 - -_Harmadik fejezet._ Holott megmagiaraaztatic, mikeeppen eleebwalo az, a -ki az baaraaniokat ewrzi, mint a ki lewaagia 17 - -_Negyedik fejezet._ Holott leiratnac minden feele wezedelmec ees latroc, -kictől chodaalatos moodonn lezen az igazacnac megzabadvlaasoc 22 - -_Ötödik fejezet._ Mell naghion rewid lezen, ees nem igen kellemetesen -fog befeieztetewdni 44 - -_Hatodik fejezet._ Illendew moodoon felwilaagosithia az eddig laatott -homaaliossaaghokat 46 - -_Hetedik fejezet._ Leiratic az haaz, ees annac gazdazzonia 49 - -_Nyolczadik fejezet._ Mellben meghiratnac a vizontlaataasnac az ew -ewrewmei, ees minden ember megismeri lezen az ew aalapotiat 53 - -_Kilenczedik fejezet._ Mellnec rendeenn az kegies atia megdorgaalia wala -kemeen ziwwel az ew elteewedett magzatthiaat, ees vtoliaara -bochaanatiaat adia leezen az megteerewnec 58 - -_Tizedik fejezet._ Mellben elmondatnac az maas azzoni aallatnac -heaabawalo zvgoloodaasai a zeep welaagi rend ellen 65 - -_Tizenegyedik fejezet._ Mellyben leraizoltatic, mill zewrniev naghi -wezedelem leezen abbol, ha az azzoni aallat ninchen megeleegedwe az ew -sorsaawal ees nem engedelmeskedic az ew hitews taarsanac 72 - -_Tizenkettedik fejezet._ Meell naghion kis zaamu zawacbol fog aallani, -hanem annaal svliosabbacbol 84 - -_Tizenharmadik fejezet._ Meeg chac gianittatnac az gonoz bozorkaan -allattomoss practicai 85 - -_Tizennegyedik fejezet._ Az holott elmondatic, mikkippen nem mindenkoron -keewaanatos zerenche az hatalmas vracnac taarsasaagaaban walo mvlatozás -88 - -_Tizenötödik fejezet._ Balint hasonlatoskeeppen felchap azoc közzee, a -kic weerben dolgoznac wala 101 - -_Tizenhatodik fejezet._ Kiben bebizoniosodic, mi zewnrevssigess nagi -hazna wagion annac ha az ania az ew magzatiahoz kemeni ziwel wiseltetic -wala ees towabba az tewrewkkel walo cheteepatenac az ew dolga, melinec -elolwasasa irtoztato lezen 107 - -_Tizenhetedik fejezet._ Kibewl megtudiuk peelda aaltal, hogi a ki roz -vtra indul, mindiart azonnal az wereremben esic 117 - -_Tizennyolczadik fejezet._ Kiben meghiratic az io paitaasoknac -kevlewmb-kevlewmbfeele zerencheeic, hogi kinec teniere, kinec talpa -tewric wala 121 - -_Tizenkilenczedik fejezet._ Ennec tewrteenete fewlewtte nagion hasonlit -az Joseph ees Potiphaarnee tewrteenneteehez; de meeg sem egeeszlen -olian, miwel hogi weeghezteewel nem az Joseph kerevl az tewmlewtzbenn, -hanem az Potiphaar 127 - -_Huszadik fejezet._ Az mellben nagion kewrevlmeeniesen, hanem ighen -vnalmassan elewadatic az ew kiwaltatasaanac teketoriaya 138 - -_Huszonegyedik fejezet._ Igenis ewrwendetes hir eerkezik wala: mellben -wagion gonozaknac pvztulaasa 142 - -_Huszonkettedik fejezet._ Mellnec foliamatthiaban elmondatic az gonoz -emberecnec rettentew sorsuc ees peeldaadasvc, mell az genge ziweveknec -nagi zomoorusaaghot okoz wala, az megaatalkodottac penig peeldat belewle -nem weznec wala 145 - -_Huszonharmadik fejezet._ Mellben kiderevl, hogi minden gonoznak az -okozoia ew maga az ✝✝✝ pokolbeli satan, ees annac strazsamesterei a rut -bozorcanioc, vagi walamellnec az allando embereket megrontani az ew -fvrfangos practicaicval mindeddig keezen wadnac 153 - -_Huszonnegyedik fejezet._ Mell nagi legien a fiatalsaagnac az -meggondolatlansaaga, ees az azzonoknak az ew rawazsaagvc az feerfiacnac -zerelemre waloo elchabitaasaban, hivseegesen elewadatic 165 - -_Huszonötödik fejezet._ Ember ki sem tvdna gondolni rawazsaagokat, miket -iawas azzonioc kifvndaalnak, mikoron zereznec haazassaagot ceretewc -kewzewtt, kiket ewzze boronaltac wala 170 - -_Huszonhatodik fejezet._ Az aalortzassaag elweezi megeerdemlett -bevnteteesit, azonban az irgalmassaag segitseegeere eerkezic az -zanakozaaswal ees megzabaditia az zorongattataasbol 177 - -_Huszonhetedik fejezet._ Ki lezen mutatwa, mell erews hatalom az azzonoc -akaratia ez wilaagon, ees mi nagi giorsasaagwal megtudia forditani a -feerfiac aaltal rendeltetett allapotokat 183 - -_Huszonnyolczadik fejezet._ Mellben nagi aatwaaltozasok mennec weegbenn, -ugi hogi az emberec alig ewsmernec immaron magvc magvcra iss. Az Mikhal -pedig raagalmaztatic wala, holott ebben az egiben weetkes nem wolna 188 - -_Huszonkilenczedik fejezet._ Mellnec rettentew hartz haborvwal lezen -foglalkozaasa, kibewl ki fog tevnni, mekkora devhews harag lakozic wala -az Balint ziweeben, ha az ew hitwews taarsaat baantiaac wala 193 - -_Harminczadik fejezet._ Meghlatia leezen az kegies olwaso, hogi ambaator -giewniewrevseeges dolog az testi zeepseeg; azonban soc nagi -wezedelmeknec wermeiben sokakat az belewizen 198 - -_Harminczegyedik fejezet._ Waloban igaz amaz ewssi kewzmondaas, hogi az -howaa az ✝✝✝ maga nem mehet, oda ween azzont kevld. A mi pedig chac a -gonoz azzoniokra eertetendew; miwelhogi wannac zaamossan hailott korban -lewew azzonioc, kic Istenfeelew eeletet eelnec ees az emberekwel ioot -chelekeznec 207 - -_Harminczkettedik fejezet._ Mellnec rendeen megtudiuc, hogi nem -tanaachoss az ✝✝✝-t megfogni; mert ha zarwaan fogivk, megewklel, ha -torkaan fogivk, megharap, ha haatvl fogivk, megrvg 217 - -_Harminczharmadik fejezet._ Megmagiaraztatic, mill soc io wagion abban, -hogi «pvblica privatis praecedvnt», azaz: az nilwaanwaloo dolgoc elewbb -elinteeztetendewc, hogi sem mint az magaanoss tenniwaloc 232 - -_Harmincznegyedik fejezet._ Beteliesedic az peeldabezeed, hogi ki mibenn -bevnewss, abban megbevnhewdic 243 - -_Harminczötödik fejezet._ Nem minden akeepen tewrteenic az wilaagon, a -mint elewre kifvndaaltatott wala 257 - -_Harminczhatodik fejezet._ Mellben leiratic az hvshagio keddi -bolondozaas 262 - -_Harminczhetedik fejezet._ Ez penig zool az hamwazuo zeredai -penitentziarvl 268 - -_Harmincznyolczadik fejezet._ Leiratic, mell sok kiseerteesec laknac ees -lesztenec az cimeteriumokban 270 - -_Harminczkilenczedik fejezet._ Mellbenn mindenkinec veegteere igazsaag -teetetic 275 - -_Utolsó fejezet._ Mindenec elmvlnac; de az igaz tudomaani ewrewkkee -megmarad 282 - -Jegyzetek 284 - - - - - * * * * * * - - - - -Transcriber's note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -11 |lelkész özvegy nek |lelkész özvegynek - -60 |hanem a mestersege |hanem a mestersége - -102 |Bizonyo-nyosan |Bizonyosan - -110 |nagy hiovgatás |nagy hivogatás - -128 |»Amott |«Amott - -137 |szilv t szedte |szilvát szedte - -164 |pinczeboltba vezet tt |pinczeboltba vezetett - -171 |Azutan behívta |Azután behívta - -172 |nevetett errre |nevetett erre - -192 |Hs ismered |Ha ismered - -207 |Waléobann igaz |Walobann igaz - -223 |tett bögrévél |tett bögrével - -225 |György nagyfejedelmnek |György nagyfejedelemnek - -229 |ka akarod |ha akarod - -225 |még jobbban |még jobban - -239 |Orökfogság a |Örökfogság a - -246 |alázni az emb ereke |alázni az embereket - - - -***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK SZÉP MIKHÁL*** - - -******* This file should be named 62022-0.txt or 62022-0.zip ******* - - -This and all associated files of various formats will be found in: -http://www.gutenberg.org/dirs/6/2/0/2/62022 - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |