diff options
Diffstat (limited to 'old/61488-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/61488-0.txt | 10442 |
1 files changed, 0 insertions, 10442 deletions
diff --git a/old/61488-0.txt b/old/61488-0.txt deleted file mode 100644 index df8c1b0..0000000 --- a/old/61488-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10442 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Népvilág, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Népvilág - Elbeszélések - -Author: Mór Jókai - -Release Date: February 22, 2020 [EBook #61488] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK NÉPVILÁG *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR - -ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -XVI. KÖTET - -NÉPVILÁG - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1894 - -NÉPVILÁG - -ELBESZÉLÉSEK - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -A FRANKLIN-TÁRSULAT TULAJDONA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1894 - -Mások a költészetet az égben keresik, mi keressük azt a földön. Máskor a -költő tanította a népet, most taníts te engem, lelkem hajlamaitól ölelt -nép!… Jőjjetek elém ti rétek, mezők, délibábos rónák, csendes fehér -házak, pusztai karámok; – álljatok ki vidám piros lánykák házaitok -ajtajába, gyujtsátok meg a mécset a fonóházban, hadd álljanak a legények -leskelődni ablakaitok alá; kelepeljetek szorgalmas vízi malmok a -holdvilágban rezgő folyam tükrén, mikor a fehér ruhás molnár az ablakon -kihajolva, csendesen hallgatja a távozó hajósok tülkölését; – hintsétek -be az utczákat frissen kaszált fűvel, rakjátok ki illatos -jegenyeágakkal, midőn az úrnapi zászlókat ünnepélyes menettel -körülhordják; hagyjátok szólani a zenét, rikoltozni a tánczolókat, sírni -a menyasszonyt, örülni a vőlegényt a menyegzőben; – lássalak benneteket, -ti a szabad égnek fogadott fiai, jó kedvű pásztornép, gulyások, csikósok -szellő paripákon, regényes, magányos csárdákat látogatva. Tünjetek fel -előttem ti széles városok, boldog házaitokkal, tornyos szentegyházak, -miknek ablakain át a hívek harsogó éneke zeng elé, míg a küszöbben -eklézsiát követő hajadon síratja letépett koszorúit…! - -Hadd gondoljak vissza mind azon víg és kedélyes, szomorú és -elgondolkodtató regékre, adomákra, eseményekre, miknek homályos emléke a -régi jó időkből lelkemben fenmaradt; események, minőkkel naponként -találkozunk az életben: oly egyszerűek, oly igazak s mégis oly -érdekesek; szájról szájra adott regék, minőket kedélyes rokkapörgés -mellett beszélnek el egymásnak félénk leányzók, oly aggasztó tartalmúak, -hogy mese végeztével szinte körülnéz a hallgató, hogy nem áll-e háta -mögött az ijedelmes regealak? – vagy minőket víg poharazás közt szoktak -felhordani jókedvű férfiak, mikor a bor megoldá a nyelveket, s egyik -tréfás csintalan monda a másikat idézi elő: – bohó mesék, miket -leleményes vándor diákok hoztak haza kedélyes csavargásaikból; – -kalandregék népszerű királyokról, tündérmondák bűbájos elődök felől, -hajdankori hősök emlékei, töredék adataiban a hagyománynak, az apró -történetek, miket minden elmesélő így ád elő: «ez itt és itt én velem -történt», anekdoták, az országhirű különczökre fogottakon kezdve, azon -stereotyp alakokig, kiket minden ember személy szerint ismerni vél, -ellesve a zöld asztalok tréfái közül úgy, mint a vándor szinpadok -papiros falai mögül, s összefogva mindazt, a mi e két szinpad közé esik, -együgyű földmívesek, kaczkiás menyecskék, hirhedett kalandorok, szomorú -őrjöngők, könnyelmű diákok, s méltóságteljes táblabirák, országos -kortesek, s vitézlő insurgensek, tudós professorok, s kalandos -népköltők, tréfás jurátusok s furfangos patvaristák, bámulatos huszárok -s próbált torkú kántorok tarka esetei, egész mesekörök egy-egy ismert -néposztályról; – ez a nép élete, ez a nép világa. - -Az alapszínezet mindenütt ugyanaz; a nép maga magát rajzolja le, egy -vonás sem hamis. A mi való benne, az az élet költészete. Mindenütt -keresztül tör a hervadatlan jó szív, a nemes könnyelműség, a fulánktalan -humor, az erőtetlen bánat, a leleményes furfang, a délczeg legénykedés -és a nyugodt nemzeti önhit, mely együtt a magyar népéletet annyira -jellemzi, s melynek összesége – a közélet históriája. - -Ez életet, e világot rajzolni kivántam én, s a tárgy mérhetlen -gazdagsága az, mely visszadöbbent; ki győzné a mezők minden virágait -leszedni? Csupán azt tehetém, hogy kiválogattam azokat, melyek vándor -bolyongásaim közt legkedvesebbeknek tetszettek; mennyi maradt még -észrevétlenül! - -A ki a vadon nőtt virágokban gyönyörködik, fogadja tőlem e füzért -szívesen. - - - - -I. KEDVES ATYAFIAK. - -Este felé járt az idő. Kassay Lőrincz szolgabiró urambátyám kinn állt a -háza ajtajában, mely épen az országútra feküdt s épen úgy szűkölködött -kapu nélkül, mint más egyéb vendégszerető közbirtokos urambátyáim -lakásai a kerek hazában. Igaz ugyan, hogy a nyitott udvaron ott -heverészett vagy hét szelindek, olyan szép nagyok, mint egy medve, s ha -valaki be akart jönni a házba, azt nagyobb bajba kerítették, mintha -Pesten a házmesterrel kellene ajtót nyittatni: hanem ennek a dolognak is -volt kilincse: okos ember nem jár bot nélkül az utczán; csak egyet -kellett vele az ugatók valamelyikére húzni, a többi aztán megértette az -intést és kotródott, a merre látott. Még akkor nem hordták ezeket a -rövid mihaszna páczikókat, a mikre sem támaszkodni nem lehet, sem -kutyákat ütni velök. - -Tehát ott állt az ajtajában Kassay Lőrincz urambátyám pipázva, s -átkiabált az átellenben levő esküdt portájára, ki szintén a háza -ajtajában állott. Könnyebb lett volna ugyan a beszélgetés, ha valamelyik -átment volna a másikhoz, mert az utcza széles, s nagy hangot kellett -adni, hogy egymás szavát megértsék; hanem a két ház között akkora volt a -sár, hogy szekérrel is bajos volt megusztatni, s ha át akart menni az -ember, elébb le kellett kerülni a kertek alá, s úgy jönni vissza, -mindenütt a kerítésekbe kapaszkodva. Tehát jobb volt csak úgy -átkiabálni. - -Hogy mért urambátyám nekem Kassay Lőrincz bácsi? azt én nem tudom; -fogadd el te is atyafinak nyájas olvasó, mert ez egy talpig becsületes -derék ember, s nem fog szégyenedre válni. Tartsuk meg már azt a régi jó -szokást, hogy a magyar ember egymást egy családból valónak nézi, s a -vénebb az ifjat öcsémnek, hugámnak czímezgeti, emez pedig azt bátyámnak, -nénémnek. - -Lőrincz bácsi ahoz a derék középosztályhoz tartozott, melynek hivatása -volt törvényt és jogot kezelni, a nemzeti közérzületet fentartani, a -vagyonosságot fajtánk javára növelni, fáradni zaj és dicsőség nélkül; -kikről nem beszél sem a história, sem a költő, mert hisz a derék -becsületes emberek nálunk nem olyan ritkaságok, hogy jegyezni kelljen -neveiket, s a költő meg mit csináljon ilyen becsületes emberekkel, a -kikben még csak annyi regényesség sincsen, hogy a más feleségét -elszeressék, vagy valakit párbajban egy görbe nézésért főbe lőjenek? Az -ilyen ember születik annak rendje módja szerint, csillagzat és -horoscopium nélkül, – felnő a nélkül, hogy zongora-virtuoz lenne, – -kitanulja iskoláit tisztességesen, s mikor már mindent tud, akkor haza -jön a szülőihez, s lakik velök, mint engedelmes fiu; azok kiházasítják – -mikor arra való lett, poétázás nélkül, s ha meghalnak, ráhagyják a -gazdaságot adósságok nélkül, mert ezen osztályánál hazánkfiainak az -adósságot a bűnök egy nemének tartják, elvök lévén, hogy tisztességes -ember ne költsön többet, mint a mennyit bevesz, speculálni pedig nem -magyar ember dolga; – ez az elv annyira gyökeret is vert Kassay bátyánk -szivében, hogy diák korában, ha csizmája elszakadt, képes volt addig, -míg hazulról pénze érkezik, betegnek tettetni magát, mintsem hogy a -vargánál kontót csináljon. A collegiumból eminentiával tért meg; -patvariára a viceispánhoz ment, ott megtanult vármegyei nyelven irni, -toasztokat inni és szép hölgyekkel conversálni. Pesten præclarummal -censurázott, viselt frakkot, füstölt szivart és kaczérkodott átellenben -lakó szép zsidólányokkal, azután hazament a falujába, s úgy elfelejtett -frakkot, szivart és szép zsidólányt, mintha soha se lettek volna. - -Szülei aztán kinéztek számára egy szép, tisztességes, derék hajadont, -azt Lőrincz bátyánk el is vette hitestársul; nem irtak ugyan egymáshoz -verseket, hanem igen jó életet éltek. – Házasságuk egy kis leánykával -lőn megáldva. - -Később egyenesen felszólítva, elvállalá a szolgabirói hivatalt, a mit -magyar ember tett ex nobili officio, – nemes kötelességből, – s nem -azért, mintha rá lett volna szorulva, mert abból ugyan haszon nem volt: -fizetés és sportula kevés volt a megillető traktákra; hanem a magyar -ember szivesen áldozott a magáéból is azért a hozzá illő -foglalatosságért és azon megvásárolhatlan öntudatért, hogy ő egy egész -járásnak földi gondviselése, ki harmad magával, egy esküdttel és egy -hajduval rendet tart és igazságot oszt húsz-harminczezer ember közt. - -E perczben is épen valami fontos kiküldetési ügy felől értekezik a két -érdemes úr az utczán keresztül, a midőn valami kegyetlen nagy hajszolás -hangjai vonják félre figyelmöket s az utcza végére tekintve, hol az út a -szérük mellett bekanyarodik, előtünik egy csinos fogat, melyet már csak -azért is le kell irnunk, mert ki tudja, látunk-e még valaha olyat, ha -mindenfelé vasutak lesznek a hazában? - -Hintó volt ez, még pedig úri. Hogy a tetején a bőr kicsinyt -pettyegetett, annak fő okait a baromfitenyésztésben kell keresni. Hogy -mikor készülhetett e jármű? azt bizonyosan meghatározni nem lehet, -miután historiai dátum, hogy I. Lajos király idejében már voltak függő -hintók. Alakja gyönyörűen hasonlít egy fél görögdinnyéhez, melyet a -bizonytalan fenekű úton úgy lötyfölt alá s fel négy magas rugó, hogy a -benne ülők nyelvöket harapták, ha beszéltek; még ki is dobta az embert, -ha jól meg nem fogódzott a kapaszkodókba. A kocsiajtókat először nem -lehetett kinyitni, azután meg nem lehetett becsukni; minélfogva azok -egyszersmindenkorra be voltak jól lajfánttal[1] kötözve, a két hátulsó -rugó közé pedig a bakra egy jó nagy petrencze széna vala felkötve, mely -minden zökkenésnél a benn ülők nyaka közé szándékozott esni. E tisztes -ősi emlék elé két szelid paripa volt befogva, a harmadik lógóba; egy -kesely, egy fakó és egy szürke, mind a három fülig sáros s mind a három -összevetett lapoczkával támogatva egymást s gubanczokba kötött farkával -el-elkapva a kocsis kezéből a gyeplőszíjat, míg ez ostorával előre-hátra -vagdal, többször püfölve a benn ülők kalapját, mint lovai bőrét, -melyeken úgy meglátszanak a húzások, mintha lithographirozva volnának. - -A jó szándék nem hiányzott a nemes állatoknál, hanem inkább a megfelelő -képesség. Fuvarba fogadott jobbágylovak voltak a jámborok, nem arra -hivatva és neveltetve, hogy vastengelyű hintót mozdítsanak elé, s érezve -e gyarlóságot magukban, minden tizedik lépésnél nyugórát tartottak, -egymásra nézve szomorú szemekkel. - -Ilyenkor, midőn a lovak megálltak, s nem akartak tovább menni, a benn -ülő négy egyéniség közül egy rendesen kiüté a fejét a sok limlom közül s -rá kiáltott a kocsisra: «megállj! megállj! hadd szólítok meg valakit!» - -A kiáltó szó egy, a gyöngédebb nemhez tartozó egyéniségtől jött, kit -azonban most nem irhatunk le, mert a keresztül-kasul kötött nagy kendők -alig engednek becses orczájából egyebet kivehetnünk az orránál; kívüle -pedig még hárman ülnek a hintóban: hátul, a tisztelt asszonyság mellett, -egy bundába és prémes úti sipkába keveredett uraság látszik a szegletbe -huzódva, kiből ismét csak a nagy bajusz s a hosszú szárú pipa látszik, -melynek csutoráját a dohányzók különös gondviselése őrzi, hogy minden -zökkenésnél a torkába nem ütődik. A mamával szemközt ül egy reményteljes -fiatal sarjadék, kinek báránybőr süvege úgy a fejébe van nyomva, hogy -két piros fülecskéje kétfelé konyúl miatta, s ki a legvizsgább -feszengéssel néz untalan előre, hátra; mellette végre egy hórihorgas -pofók siheder foglal helyet, nagy, bámész szemekkel nézve a sáros -világba, s hosszú lábaival a fentisztelt – hihetőleg atyai – -tekintélynek jutván átellenben, azokat az elképzelhető legkellemetlenebb -helyzetbe kénytelen összehúzni, úgy hogy a két térdét csaknem a nyaka -közé szedte. - -Tehát valahányszor a lovak megálltak a pocsolya közepén, az érintett -asszonyság nagy munkával előkapálta magát a számtalan köpönyeg, sliffer -és nagy kendő közül, kikiáltva a kocsiból: «állj meg Marczi, megállj! -hadd szólítok meg valakit!» s azzal kidugva fejét az ernyő alatt, -lekiabált egyik másik ácsorgóra, ki a kerítésen kinézett, s míg azzal -megbirta értetni kérdezősködését: tudniillik hogy hol lakik itt a -faluban tekintetes Kassay Lőrincz úr? s arra kiélégitő választ kapott, -azalatt kifujták magukat a griffek, s a tisztelt asszonyság ismét -visszafészkelte magát a slifferek közé, elszánt hangon parancsolva a -kocsisnak: «hajts Marczi! sem ostor, sem ló nem a tied!» Marczi ezzel -belevágott az egyik lóba, mire az újra neki rugaszkodott, a félre lódult -rúd pofonüté a másik lovat, erre ez is megmozdult, s a hátra maradt -lógós szépen ráült a kocsis térdére, míg az mind a két lábát neki -feszítve odább nem tolta magától. - -Mikor már harmadszor állottak meg a falu közepén s az asszonyság újra -kikapaszkodott valakit megszólítani, a benn ülő úr nem állhatá tovább. - -– Ugyan Zsuzsi szivem, mit kiabálsz annyit a kocsisra, hogy álljon meg? -’sz inkább az a baj, hogy minden lépten megáll. - -– Ejnye! nem hallgatsz te szamár? förmedt vissza fogai közül suttogva a -dáma, ’sz épen azért kiáltok rá, hogy álljon meg, hogy az emberek észre -ne vegyék, hogy nem tudunk odább menni. - -Most legutoljára azonban épen a szolgabiró úr hajduját találták -megszólítani, «no majd mindjárt elvezetem én, csak jőjjenek utánam», -viszonzá az emberséges ember, s megindult a hintó előtt. - -Könnyű volt neki sietni, mert gyalog ment, de lett volna csak ott azon a -hintón. - -Kassay Lőrincz bátyánk, észrevéve, hogy vendégei jőnek, bement az -ajtóból, s fellépve a három lépcső magasságú folyosóra, onnan várta -őket, mint illendő elfogadási helyről, kifújva a pipája fenekén maradó -tüzet, mint valami kis vezuviust, s tekintélyes bajuszát kétfelé -sodorintva. - -Végre nagy hűhó mellett bevergődött az udvarra a viszontagságos bárka, s -a megállapodás pillanatában elkezdének mindenféle mozgó tagok szabadulni -ki a zsúfolt tömkelegből. A belső öreg úr legelsőbb is a nagy kászolódás -közben sarkantyús csizmájával rátalált a felesége tyúkszemére taposni, -mire az hirtelen olyat döfött rajta könyökkel, hogy az öreg úr ijedtében -felkapva fejét, a forró pipát pogányul oda süté az előtte ülő hórihorgas -siheder orczájához, melynek természetes következése az lett, hogy e -spártai gyöngédséggel illetett ifju nagyot ordítva kapott a képéhez, e -mozdulattal a hosszú pipát úgy üté az öreg úr fogai közé, hogy az -agyveleje is meglódult bele. – «Melyitek tette ezt?» kiálta erre dühösen -az öreg úr, kikapva szájából a pipaszárt, s vészterhes mozdulattal -emelve a két suhancz feje fölé, mielőtt azonban kioszthatná a büntető -igazság csapásait rájuk, a bakon ülő kocsis leveté magáról a nehéz -csatakos szűrt, még pedig oly ügyesen, hogy ez hátra esve, mind a két -úrfit végkép eltakarta, a többieknek pedig tele szórta szemét, száját -sárral kivánatig, s míg e véletlen roham tartott, addig a legifjabb -sarjadék jónak látta nyakra-főre lemenekülni a kocsiból, tönkre téve a -szekérkenővel csíkos bugyogóját. - -E nagy veszedelem alatt végre oda érkezének a szolgabiró úr hajdúja és -egyéb ácsorgói, s miután elébb nagy hasztalan törekedtek a bekötözött -kocsiajtókat kinyitni, végre nyalábban hordták ki a benn ülőket, mely -segítséget azonban a fentérintett szálas ifju ember határozottan -visszautasított, bebizonyítva, hogy a természet a végre rendelte a -hosszú lábakat, hogy az ember egy lépéssel kiléphessen a kocsiból. - -A kocsizörejre a háziasszonyság is előjött a folyosóra, egy csinos kis -gömbölyű képű fiatal menyecske, egyszerű, de divatos szabású házi -öltözetben, kis fodros köténykével, s meg nem kötött kék szalagos csinos -főkötővel; egy kis négy éves szöszke, eperszájú lányka fogta a kezét, -félig elbújva anyja öltönyének redői mögé, mint egy leskelődő kis -amorette. - -Az utasok végre szerencsésen mindnyájan partra szálltak, s kitappogva -lábaikból a zsibbadtságot, mind egyszerre oda tódultak a háziúr és -asszonyság elé, a midőn is az érkezett vendég asszonyság, mint a család -szája, legelébb fölvevén a szót, kellemteljes bizalommal fordult Lőrincz -úrhoz. - -– Kedves édes uram öcsém. Van szerencsém kedves édes uram öcsémnek -magamban Sajtóry Zsuzsánnát, édes anyai ágról való unokatestvérét -bemutatni. Erre levén az utunk, nem akartuk azt a gorombaságot -elkövetni, hogy kedves uram öcsém házát kikerüljük. - -– Hozta Isten! hozta Isten! szólt kihúzva pipáját szájából Lőrincz úr, -hogy a tisztelt asszonyság üdvözletét egy pár hangos fültövön -csókolással fogadhassa. - -– Ha tehát ki nem ver bennünket kedves uram öcsém… - -– Az Istenért! örülök a szerencsének, tessék bejönni. A cselédek majd -mindent behordanak. - -– Ez pedig itt a férjem… akará folytatni az asszonyság, bundástul ott -álló urára mutatva. - -– Csitt, meg ne mondd, hogy hínak? szólt hamiskodva az öreg. Hadd -lássuk, rám ismer-e kedves sógor uram? s ezzel nagy mosolyogva megfogá -Lőrincz két kezét s várta, hogy az rá ismerjen. - -Az is nagyon mulatságos helyzet, mikor az embertől valaki azt kivánja, -hogy ráismerjen, s nem akarja megmondani, hogy kinek híják? - -A házi gazda bele nézett az emberbe, de nem jutott eszébe, hogy ki az? - -– Hiszen nem ismerhet rád attól a nagy ménkü sipkától! kiálta rá hitves -társa, lekapva férje fejéről az iszonyú ellenzős kétfülű sipkát, -melylyel megfogyatkozva, egy furcsa, semmit nem mondó ábrázat tünt -Lőrincz elé, nagy, kopasz, völgyes homlokkal, melyre hátulról előre volt -simítva a haj, a milyen arczot ezeret lát az ember életében, hogy nem -tudhatja, melyik az egyik, melyik a másik? - -– No, most sem ismer még? kérdé nevetve a kedves sógor. - -Lőrincz fülig pirult, s szerette volna, ha erre a kérdésre feleletet -kapott volna valahonnan. - -– De bizony. Jól ismerem, szólt homlokát megdörzsölve ujjai hegyével, -csak a neve nem akar eszembe jutni. - -– Hehe! hát nem emlékszik, mikor 1830-ban a győri restórátión együtt -voltunk? - -– Úgy? de bizony. A nyelvemen a neve. - -Hiszen a győri restórátión tiz év előtt négyezer emberrel találkozott, -ha az most mind előjönne, ha nem ismeri-e? - -– Hát? Én vagyok az a Gyulássi Menyhért. - -– Igaz biz az! Az Isten hozta szerencsésen, szólt Lőrincz, -megkönnyebbülve, hogy egyszer kiszabadult ebből a szellemi kalodából s -nyakba és fejbe ölelgette annak rende szerint érdemes vendégét. - -Az volt a legszebb, hogy miután a nevét megmondta, sem emlékezett rá. - -– Ezek pedig az én fiaim, állítá ezen átesve az érdemes asszonyság. Ez a -kisebbik a Péter, a nagyobbik a Sándor. Csókoljatok kezet -asszonynénéteknek szépen. - -A két fiu engedelmességhez szokottan rohant e szókra a házi asszonyság -kezeinek, a kisebbiknek sikerült is egyik kezét elkaphatni s orrával -szájával olyan csókot nyomni rá, hogy alig birta letörölni nyomdokait, -hanem a nagyobbik elől eldugá háta mögé kezeit, gömbölyű piros orczáit -tartva elé. - -– Nem hagyom a kezeimet, édes öcsém: nagy már maga kezet csókolni; -inkább az orczámat. - -A bunfordi fiu olyan zavarba jött e szavakra, hogy a mint meg kellett -neki csókolni kedves asszonynénjét, azt hitte, hogy ég és föld kifordul -vele, s maga sem tudta, hogy esett át e feladaton? S e fölött oly -trémába jött az öcsém Sándor, hogy apjának, anyjának és öcscsének -egyenkint sorba letaposta a lábait. - -Hogy az elfogadás annál patriárchálisabb legyen, a házi nagy komondorok -is oda furakodtak a társaság közé, az érkezett vendégeknek lógatni -talált kezeit megnyalva. S ebben is van valami, a mi figyelmet érdemel. -A házi ebek magaviselete erős tanúbizonysága a házigazda -vendégszeretetének: a hol még a komondor is megnyalja a vendég kezét s -barátságosan ugrál a nyaka közé, ott szívesen fognak látni; de a hol a -kuvasz az ajtóban fekszik, s rád mordul, ha közelítesz, ott készen légy -arra a kérdésre, hogy «mikor tetszik odább utazni?» - -Beérvén a szobába, itt újra kezdődött a hálálkodás. «Hozta Isten» – -Alázatos szolgája – szerencsés jó estét kivánok, – kivántuk -tiszteletünket tenni, – örülök, hogy van szerencsénk, – de biz a mienk a -szerencse, stb. stb. Az «öcsém Sándor» itt is szert tett rá valahogy, -hogy egy senkinek nem vétett cziczuska ártatlan farkára rágázoljon, s -véghetetlenül látszott óhajtani, hogy bárcsak valahogy egy szegletet -találna, a hol nem bánthatna senkit, s nem kellene senkivel gondolnia. - -Itt a bundák, köpönyegek lassankint lekerültek a nyakból, téli czipők és -botosok elhagyták a lábakat, nagy kendők, kis kendők leoldattak s -apránkint megkezde látszani minden emberen a maga valódi formája. Az -érdemes vendégcsalád feje egy negyven és ötven év közt levő egyéniség -lehetett, csupán akkor látszva öregebbnek, ha megszólalt, pipától fekete -fogai miatt. Rajta térdig érő zöld Zrinyi-dolmány volt, széles -zsinórokkal s diónyi gombokkal; mihelyt bundájától megszabadult, -mindjárt összetette a két kezét hátul s két sarkantyús lábát szétvetve, -egyremásra mosolygó képet csinált, hogy két orczája csak úgy hegyesedett -bele, pirosság dolgában csak orrának engedve, mely pirosság azonban -koránsem a conservált fiatalság tavaszának volt a színe, mint inkább az -ősznek, a mikor tudniilik a bor terem. - -Érdemes hitvestársa alacsony, szikár termetű asszonyságnak látszott, -kinek különben is elég érdekes arczán a legnevezetesebb volt az orr. Ezt -az orrt jobbra, balra, le és fel lehete mozgatni, a szerint, a mint a -tisztelt asszonyság valami fölötti tetszését, avagy nem tetszését akarta -kifejezni s a családtagok e sajátszerű mimikai kifejezésekre annyira -figyelmesek voltak már, hogy idegen emberek előtt szüntelen ez orron -függött pillantásuk, annak mozgásától tudva meg, hogy okosat mondtak-e, -avagy megfordítva? úgy, hogy Menyhért úr nem egyszer a szó közepén -elakadt, ha felesége valamely fintorlattal észrevéteté, hogy nem jól -beszél. - -Az «öcsém Sándor» egy nagy szál horihorgas legény volt, szőrtelen pofók -orczával, s meglehetős tülök orral, kezekkel jól megáldotta a természet, -s azt ő maga is jól látszott tudni, mert mindig olyan mozdulatokat tett -velök, mintha szeretné azokat valahol magától elhagyni. E véleményben -lábai iránt is osztozott, csodálatos hivatást érezve mindenben -elbotlani, vagy mindent eltaposni, a mihez csak közelít. E pillanatban -az egész arcz és alak igen élethíven fejezi ki azon gondolatot, hogy -mint szeretne oda haza lenni. - -A legkisebb szurkulus végre soha sem tágít anyja mellől, szüntelen annak -viganójába fogózva, a miben rá nézve az a jó is van, hogy az orrát -beletörülheti. - -A társaság még alig állta ki lábaiból a zsibbadást, a házi menyecske -kitekintve a konyhába, hirtelen utasítást adott cselédjeinek a -készítendő vacsora felől, mely parancs teljesültét a rögtöni csirkesírás -tanusítá, a midőn a «fiam Péter» megpillanta egy kihúzó szekrény tetején -egy pár szép sárga czitromot, melyek ott álltak aranyszélű csészékbe -rakva, s rögtön elkezde nyafogni. - -– Mámi! én ehetném. - -– Nem hallgatsz! szólt fejére kommantva az édes. - -De a fiu úgy volt már szoktatva, hogy egy-két ütést, kivált a fejére, -fel sem vett, hanem annál erőszakosabban nyafogott a czitromra mutatva. - -– Nekem adjanak abból az almából. Én nekem az kő (kell)… - -– Nem enni való az, csitítá az anyja, de a gyerek most meg bőgni -kezdett. - -Lőrincz bátyánk sokkal viálisabb ember volt, mint hogy az ilyen -gyermek-jelenetek boszantották volna, oda ment, az egyik czitromot -kivette a csészéből s odaadta neki. - -– Nesze kis fiam, de meg ne edd, hanem tedd a zsebedbe. - -A fiu elvette és rábámult. - -– Ejnye te rossz fiu, förmedt rá az anyja, hát mit kell mondani? no? nem -tudod? Mondjad szépen, hogy: köszönöm alássan. No! mondod mindjárt? - -A gyerek elébb elvárta, hogy hátba üssék, azután kinyögte nagy -durczásan. - -– K-sz-n-m. S azzal úgy tett, mintha eltenné a czitromot, de csak azt -várta, hogy egyszer senki se nézzen rá, s azzal hirtelen nagyot harapott -bele. - -Hát erre elkezde rögtön ordítani, a mint csak a száján kifért, úgy -ordított, hogy a szemei egészen elvesztek a fejében. - -Minden ember összeszaladt. Mi lelt? Mi baj? Ki bántott? kérdezék -mindenfelől. - -A kölyök végre nagy zokogva és fuldokolva oda mutat az eldobott -czitromra. - -– Megharapott az alma! - -Nagy nehezen birta a házi asszonyság megengesztelni a kedves fiucskát, -egy darab piskótát adva kezébe, s kiküldve a kis Klárikával játszani a -gyerekszobába. - -A társaság erre kétfelé oszlott. Az asszonyságok ott maradtak a -látogatási szobában; mi pedig, monda Lőrincz bácsi, menjünk át egy pipa -dohányra én hozzám, s azzal átvezeté saját szobájába a férfiakat, minden -ajtónál nagy birkózásba eredvén Sándor öcsémmel, a ki semmi áron nem -akarta megengedni, hogy előtte lépjen be. - -A pipázó szobában igen jól volt elrendezve, hogy nyár elején bár, de -hűvös locspocs időben, a kandallóban vidám tűz pattogott, mellette -egyfelől a nagy fáskosár, előtte kényelmes bőrkarszékek, – s kéz alatt a -pipaállvány, körülrakva ezüst kupakos tajtékpipákkal. - -– Tessék leülni! szólt Lőrincz, vendégeit a kandallóhoz vive, s -beleültetve a nagy karszékekbe, a mi azonban öcsém Sándornál épen nem -sikerült neki, sehogy sem akarván az elfogadni azt a megtiszteltetést, -hogy leüljön. - -– Köszöni alássan, felelt helyette az apja, nem igen szokott leülni. - -– No hát cselekedjék, a mint tetszik, felelt rá Lőrincz úr, s hagyta -állani a frátert, ki ahoz volt szokva, hogy le nem ült addig, míg le nem -húzták a székre, hanem állt az ember előtt, mint egy eget támogató rúd. - -– Legalább hát gyújtson rá; biztatá Lőrincz, oda nyújtva neki a dohányos -döbözt. - -Az ifju nem fogadta el. - -– Köszöni alássan, felelt helyette az apja; nem szokott dohányozni. - -(Pedig szokott; hanem a jól nevelt fiuknak nem illik idegenek előtt -mutatni, hogy ismerik az élet apró kényelmeit.) - -A két úr ezután beszélgetésbe eredett, mely alkalommal kitünt, hogy -Menyhért úrnak is meg vannak a maga saját eszméi s azokat el is meri -mondani, mikor a felesége nincs jelen. Sok ember van ilyen, ha a -felesége hallja, minden szavába belesül. - -Teszem föl: – Először is azt állította, hogy gőzhajók helyett sokkal -okosabb volna, ha gőzlovakat csinálnának, hogy azok húznák a hajót; így -nem kellene félni, hogy a hajó elsűlyed, ha az üst elpattan. - -Azután: – hogy azt az országgyűlésen meg kellene hagyni, hogy krumplit -senki ne termeszszen, mert ha ez a növény annyira elhatalmasodik, a -búzát senki sem fogja venni és termeszteni. - -Azután: – kárhoztatólag nyilatkozott az újabbkori pusztai gazdálkodás -ellen, miszerint a nagy ménesek helyett az uradalmakon mind birkákat -tenyésztenek; úgy, hogy ha egyszer egy nagy háború kiüt, ülhet a -nemesség lovak helyett juhokra. - -Továbbá: – kifejté bőségesen, mennyire meg kellene tiltani az iskolába -járó fiatalságnak vagy a köpönyegviselést, vagy a hegedülni tanulást, -mert minden rossz erkölcs abból származik, hogy az ifjuság köpönyege alá -takarva a hegedűt, elmehet mulatni a bálokba és korcsmákba, a nélkül, -hogy az esküdt diák észrevehetné… - -– Ühühühehehe! hangzott fel egyszerre a szegletből Sándor öcsém kitörő -röhögése, ki mindekkorig a kandallónak vetett háttal maga elé bámult a -falra, mintha valami nagy dolgon törné a fejét. - -Egyszerre mind a két úr kérdőleg fordítá felé szemeit, hogy vajjon mi -lelte? - -– Olyan furcsa édes apámnak az árnyéka a falon, a mint beszél, szólt a -kópé, összeszorított markába vakkantva a ki-kitörő nevetést, melyet -mentül jobban el akart fojtani, annál jobban rájött. - -– Hanem tán fázol öcsém, hogy úgy a kályhának vetetted a hátad? szólt -közbe Lőrincz úr, attól tartva, hogy Menyhért bácsi most mindjárt -megczibálja a nagyreményű ifju üstökét. Ne légy olyan fagyos öcsém; mert -ha megtudják a leányok, hogy a kályhát búvod, soha sem kapsz feleséget. - -– Már az pedig furcsa volna, monda Menyhért úr, oda intve szemével -Sándor öcsémre, hogy okosan viselje magát. Miután most épen leánynézőbe -megyünk az ő kelme számára. - -– Mi a gutát! kiált fel Lőrincz, érdekelten fordulva a siheder felé; -tehát quasi vőlegény? De már így közelebb jőjj hozzánk, hadd lássunk -jobban a szemedbe. - -Deiszen harapófogó lett volna az, a mivel Sándor öcsémet onnan a -kuczkóból ki lehetett volna húzni. - -– S merre szól a szarka a háztüznézésre? kérdé Menyhért bácsit a házi -úr. Ki hordja az öcsém oldalbordáját? - -Menyhért úr elébb felfújta a pofáját, mert nagy dolgot akart mondani, s -azzal egyik lábát a másikra vetve, felnézett a padlásra és monda: - -– Az bizony, tekintetes Berkessy Gábor, Csongrád vármegyei protonotarius -uramöcsém kisasszonya, Linka, kit még 1830-ban a győri restóratiókor a -nagyobbik fiamnak igért az édes atyja, a kivel kutyú pajtások voltunk. - -– No az bizony mondhatom, hogy derék leány, erősíti Lőrincz úr, magam is -ismerem: igen derék család, apja, anyja; egyetlenegy leány; az ugyan nem -megvetendő szerencse lesz, ha odaadják. - -– Ha odaadják-e? S vajjon miért ne adnák oda? kérdé Menyhért úr, nem -minden sérelem nélkül. - -– No csak azért gondoltam, mentegetőzék Lőrincz, hogy az öcsém még olyan -fiatal. - -– Mit? van annak azért esze. Oda merem én azt azért a főispán eleibe is -állítani, s akármiféle társaságba, a collegiumból mindenből eminens -calculust hozott. Mi a menkü olyan büdös itt? Valami ég. Te! talán -kiégetted a kaputodat? Mondtam szamár, hogy ne támaszkodj úgy annak a -forró kemenczének. Ahol van ni. Lyukat égettél a bonzsurodon. - -Úgy volt biz az; a piros zsinóros bonzsurnak megkapta az egyik szárnyát -a forró kandalló. - -– Ülj le ökör! - -Sándor öcsém nagy szégyenpirulással és ijedelemmel vevé észre a -bonzsurban esett kárt, s azt se nézte hová ül le? csak letette magát, -folyvást a kiégett lyukat szemlélve, mintha azon törné fejét, mint -lehetne azt abból kimosni? - -Lőrincz úr látva, hogy a conversatio nagyon inparlamentalis modort kezd -venni, iparkodott más hangot adni a beszédnek, visszavivén azt az -eredeti thémára. - -– Talán már censurázott is az öcsém? kérdé az apától. - -– Még pedig laudabiléval, felelt az, elfeledve e fölött a kiégett -bonzsurt. - -– Ah, az nagyon szép. - -– Még pedig az a szigorú Nyáry volt a censora, a ki úgy megszokta a -fiatal embereket forgatni. Mond el csak, mit kérdezett tőled? Nagyon -derék. - -Sándor úrfi kész volt az egészet elmondani. - -– Hát azt kérdezte, hogy: «quomodo»… - -Zsuppsz. Abban a pillanatban elnyelte a Sándor öcsémet a fáskosár, a -melyre ráült, s mely nem arra levén rendeltetve, hogy a tetejére -üljenek, beszakadt alatta, s ő bele esett, hogy csak a két keze és a két -lába állt ki belőle. - -Lőrincz úr e látványra nem türtőzhette magát tovább, hanem elkezdett -kaczagni, hogy hanyatt dűlt a székben. Menyhért úr ellenkezőleg az -ijedtségtől volt megmerevülve; első pillanatban meg nem tudva fogni, -hogy mi történt a fiával? Szerencsére, hogy a kapálózás közben a kosár -feldült vele, s kimászhatott, különben még ott vész. - -Menyhért úr először azt nézte, hogy nem tört-e el az öcsémnek valami -csontja? azután meg azt, hogy hol van egy bot, a mit ő törjön el rajta? - -Még nem tudom, hogy hova fejlődött volna e jelenet? ha véget nem vet -neki a belépő hajdú, jelentve, hogy a vacsora az asztalon van, tessék az -ebédlőbe sétálni. - -Asszonynéném, Zsuzsánna asszonyság, az idő alatt szintén megismerteté a -házi asszonyságot utazásuk czéljaival és körülményeivel, holmi apró -módosításokkal és eltérésekkel az előadásban; például, hogy az öcsém -Sándor præclarummal censurázott, hogy a leányok bolondulnak utána -odahaza, de ő rájuk se néz, kötelességének tartván abba lenni -szerelmesnek, a kit szüléi akarnak – s több efféle. - -Az érdekes beszélgetés alatt hirtelen nagy sírás hangjai törnek elő a -gyermekszobából, s előjő a kis Klárika s nagy piszegve és zokogva -előadja, hogy a Péter előbb kitörte a babájának a nyakát, azután pedig -őtet megütötte. - -– Ejnye te gonosz fiu! förmedt fel az asszonynéném, hol van egy korbács, -hogy rád szedjek vele? Így kell magad viselned asszonynénéd házánál? -Adják ide csak azt a korbácsot! gyere ide mindjárt, te rossz kölyök! - -A fiam Péter hallva ezt a szép szót, nem hogy kijött volna, hanem bebújt -az ágy alá, s onnan nézett ki a mamájára. Sem kérés, sem fenyegetés nem -volt képes őt onnan kihozni. Utána bújni pedig alkalmatlan lett volna. - -– No megállj, rossz fiu, szólt a mama, látva tekintélyének sikertelen -koczkáztatását, ha elő nem jösz, nem kapsz vacsorát. Csak hadd maradjon -ott az ágy alatt. Majd mikor mi vacsorálunk, akkor is jó lesz neki ott -az ágy alatt lenni. - -Épen jelentették, hogy be van tálalva. - -– Mi gyerünk innen, monda a mama; be kell ide csukni a rossz fiut, ez a -büntetése. - -Az itélet a megérkezett családfővel is közöltetett és helybenhagyatott s -a társaság helyet foglalt az asztal körül, a mi azonban szintén nem -történt meg munka nélkül, tíz perczig minden ember azon czivakodván -egymással, hogy elébbre ne üljön, s formális erőszak kellett hozzá, hogy -a háziasszony a vendégnőt az asztalfőhöz ülésre birhassa, a legvégső -helyért pedig tökéletes birkózásig ment Sándor öcsém szerénysége a házi -gazdával. Szerencsére az erősebb volt s most az egyszer lebirta ültetni -maga elé. - -– Tanuld meg azt öcsém, monda Lőrincz úr, a mit a bihari főispán mondott -nekem, mikor patvarista koromban a principalisommal együtt asztalához -voltam hivatalos, s én is váltig azt kerestem, hol üljek leghátul? «Csak -ülj le te öcsém akárhova, monda a derék úr, bizonyos lehetsz felőle, -hogy a hova te ülsz, ott az utolsó hely.» - -A czifra, dinnye alakura rakott asztalkendők levétettek a tányérokról s -a hajdú körül kezdé hordani a finom jó gulyáshúst, melynek még a -papirosra leirt nevén is érzik a faintos jó illat, a mit Isten tudja, -mivel tudnak neki megadni a magyar gazdasszonyok? - -A fogás körüljárt. Szerencsére, hogy a hajdú hordozta, különben sorsot -kellett volna húzni, hogy ki vegyen elébb? - -Mikor a Sándor öcsémre került a sor, ő közmeglepetésre azt nyilvánítá: -hogy ő «köszöni alássan: nem eszik». - -– Nem eszel? kérdé nagy szemeket meresztve Lőrincz úr. - -– Köszöni alássan, szólt közbe Menyhért úr, nagyon keveset szokott enni. - -Üm. Tán finnyás a gyerek, gondolá Lőrincz úr, no majd lesz más, abból -ehetik. - -Azután hoztak egy tál jó turós galuskát; a ropogós kemény koczkák csak -úgy mosolyogtak a tejfeles turó közepett, meg levén koszorúzva áldott -tepertővel, mely oly friss volt, hogy még most is sistergett a tálban. - -– De ebből csak eszel? szólt Lőrincz úr szomszédjához, rákerülvén a sor. - -– Köszönöm alássan, nem igen vagyok éhes, aztán a fejem is fáj. - -Pedig oly éhes volt az öcsém, mint akárki más, s egy cseppet sem fájt a -feje, hanem már ahoz volt szokva, hogy addig nem evett, míg tízszer meg -nem kinálták, s utoljára erővel a tányérjára nem szedtek. - -No hanem most az egyszer ezzel a szokásával nagyon röviden járt, mert -Lőrincz úr eltalálta hinni, mit ő vesztére kigondolt, s odább adta a jó -párolgó turós csuszát, mely az igaz, hogy a fejfájás ellen nem igen nagy -orvosság. - -Már most az öcsémnek ezt az öngyilkosul kigondolt szerepet végig kellett -játszani, s egész a vacsora végeig minden körülforgó ételre azt mondani, -hogy nem ehetik, mert a feje fáj; pedig majd kiugrottak a szemei az -éhség miatt. - -Hiába hordták körül a jó tejfeles paprikás csirkét, a drágalátos almás -rétest és a fehér keblű pulykapecsenyét, az öcsém Sándor rendületlen -maradt, s egy kenyérmorzsát be nem vett az egész vacsora alatt. - -– Legalább hát igyál, ha nem eszel, ettől kiáll a fejedből a fájás; -szólt Lőrincz úr felemelve az egrivel töltött palaczkot. - -Sándor öcsém soha sem bocsáthatta volna meg magának, ha abban a perczben -félre nem kaphatta volna a poharát, úgy, hogy Lőrincz úr az önteni -szándékozott bort az abroszra locscsantotta. - -– Köszöni alássan, szólt helyette az apja, soha sem szokott bort inni. - -– Ejnye teringettét, hisz ez ritka gyerek; se nem eszik, se nem iszik, -se nem dohányozik; ebből millonér lesz. De sajnálom, hogy már más leányt -néztek ki neki, azt mondanám, hogy várja meg, míg az enyim megnő. - -Volt azonban valaki, a ki egészen más életnézetet követett, mint Sándor -öcsém, s ez a kisebbik rajkó volt, a Péterke. - -A mint kicsukták az ajtón, eleinte csak meghuzódott a szobában duzzogva, -mintha arra várna, hogy érte menjenek, kérleljék, kinálják, -engeszteljék; később azonban hüledezve kezdé észrevenni, hogy el vannak -nála nélkül, s ugyancsak csörögnek kések, villák és kanalak a másik -szobában, ő érte meg nem jön senki. Ezt nagyon szívére vette, oda ment -az ajtóhoz s a kulcslyukra téve a száját, elkezde sírni, először szép -lassan, azután mindig erősebben, végre még az ajtót is rugdalta. - -– Maha-ma! – Mahaha-maha! – Mahahaha-mahahahaaa! - -– Ne hallgassanak rá, csak hadd ordítson. Biztatá a társaságot az édes -mama, igen érdekesnek találva ezt a jelenetet. A kis Klárika azonban, -midőn senki sem látta egy pulykaczombot s két darab rétest, miket saját -tányérjába szedett, hirtelen eldugva a kötényébe, a hátulsó ajtón a -gyermekszobába került, s a félretett étkekkel nemes boszúállással -vigasztalá meg a megsajnált kis koboldot, mire ez el is hallgatott -szépen. - -Ez intermezzót azonban az öcsém Sándor arra használta fel, hogy -észrevétlenül zsebébe csúsztatott egy darab kenyeret, melyből egy -harapást nem mert enni az asztalnál. - -Vacsora végével kölcsönös hálálkodások közt keltek fel az asztaltól, s -Zsuzsi néni ekkor egész ünnepélyességgel nyitá fel az ajtót, kibocsátva -a kis deliquenst, ki köröskörül bezsírozott pofácskával vigyorogva -ugrott elő, daczosan fitogtatva a meghagyott pulykacsontot. - -– Azért is ettem. - -– Juj te rossz fiu, szólt a mama, odarántva őt magához, s megtörülve -orczácskáját, eredj oda mindjárt asszonynénédhez kezet csókolni, a miért -oly goromba voltál. - -Péterke oda sandalgott, szemét-száját féloldalra húzva, mintha azzal a -gyanuperrel élne, hogy hátha az a kéz, melyet neki meg kell csókolni, -csak arra van szánva, hogy mikor közel jut hozzá, pofon üsse, s csak -miután az ellenkezőről meggyőződött, tért régi bizalma a világhoz -vissza, s mert még egy darab rétest kérni, mely ki is szolgáltatott -neki, s melyért ő viszont szíves volt megmutatni a társaságnak, mint -lehet egy darab rétest egy falatra bele tömni az embernek két pofájába? - -Ezután a társaság ismét külön vált, az asszonyságok helyben maradtak, a -gyermekeket lefektették, a férfiak még átmentek egy pipa dohányra a -kanczelláriába. - -Ki volt nagyobb kínban, mint az öcsém Sándor? Éhes volt, mint a farkas; -a zsebében egy darab puha fehér kenyér, – de hol egye meg? Akárhová megy -vele, meglátják, s vége van. - -Csak várta, hogy majd lefekszenek, s az ágyban sötétben majd megeszi a -kenyeret, de a két úr oly discursusba eredt, hogy éjfél előtt ki nem -jöhettek belőle, pedig még csak kilencz óra volt. - -– Kimegyek én egy kicsint a kertbe sétálni, kérem alássan, monda végre, -ezt találva a legalkalmasabbnak. - -– A kertbe? szólt Lőrincz úr. Sötét van ott most és nagy a sár. - -– Majd leülök valami padra. - -– No az aztán szép séta lesz. - -– Talán elmúlik a fejfájásom. - -Elereszték. Hadd forduljon egyet. - -A kanczellária hátulsó ablaka épen a kertre nyilt, az ablak előtt állt -egy téli körtefa, Lőrincz úr épen szemben ült ezzel az ablakkal. - -Egyszer a nagy beszélgetés közben úgy tetszik neki, mintha valaki -húzgálná a körtefa ágait, oda ment az ablakhoz és kitekintett: hát az -öcsém Sándor szedte az éretlen téli körtéket, s oly szívesen tömte két -pofára, mintha befőtt birsalmákat nyelne. - -No de nem ártott meg neki, mert nem ette kenyér nélkül, volt a zsebében -egy jó darab. - -Lőrincz úr kiverte a pipáját; Menyhért úr felkerekedett és jojczakát -kívánva, elvezetteté magát a hajdú által a neki rendelt szobába. - -A vendégek még a lefekvés előtt elbúcsúztak szíves házi gazdáiktól, azt -állítva, hogy hajnalban igen korán odább akarnak menni, mikor még ők -aludni fognak, s azzal beletemetkeztek a magasra vetett párnák és -vánkosok szalagos fehér czihákba szorított pehelytengerébe, kiki -átengedve magát a maga álmainak. - -A kocsisnak meghagyatott, hogy négy órára befogjon és senkit föl ne -lármázzon, mire azonban az óvatos vendégek felkeltek, már akkorra talpon -volt az egész háznép, készen várt az utasokra kávé, kalács, szilvorium -és hideg pecsenye. Lőrincz úr nem is hagyott most békét a szerény -ifjunak, hanem nyakon fogta, bele töltögetett egyetmást, a mi enni, inni -való volt, mert látta, hogy ez ahoz van szokva. Azzal ismét bepakolva -vendégeit bundáikba, köpenyeikbe, oda dugott egyfelől ő egy jó cylinder -szilvoriumot Menyhért bácsinak, másfelől a felesége egy frissen sült -kalácsot Zsuzsi néninek, Klárika is ellátta az ifju sphinxet hideg -rétesekkel, s erősen rájuk kötve, hogy visszajövet ismét betérjenek, így -bocsáták őket útnak. Lőrincz úr messze elkisérte őket lóháton, hogy -megmutassa nekik a jobb útat a kertek alatt, a nyomáson keresztül. - -* * * - -Most húzzuk fel azokat a három mérföldes csizmákat s lépjünk át a -szomszéd vármegyébe. - -Ott is van sár, mert az eső, hála Istennek, hat hét óta esik, mint -Kelet-Indiában; ott is vannak faluk az országút mellett, nyitott kapujú -házakkal s ott is megrekednek a falu végén az utasok. - -Hanem most az egyszer olyan házról lesz szó, a melynek van kapuja s be -is van csukva, s olyan utasokról, a kiknek a hintaja nem akad el a -sárban. - -Négy almásszürke van a fedett üveges batárd elé fogva; olyanok, mint a -tüzes sárkány; a bakon a sallangos pántlikás kocsis mellett ül az úrfi s -maga hajtja a fogatot, benn a hintóban kik ülnek, nem tudni, mert be van -az csinálva nagyon. - -Az úrfi kis kerek pörge kalapot visel, a nyakkendője csak úgy könnyedén -megkötve, zekéjét levetette magáról, s könnyű nyári dolmányban ül -kocsisa mellett, de orczái pirosak a szabad légtől, s a hajtástól. - -Biztos ügyességgel kanyarog a görbe utczán végig, olyanokat cserdítve -ostorával, mint egy pisztolylövés; a négy paripa, azt hinné az ember, -hogy elragadta a hintót, ha nem látná, hogy a hol dobogó hid, vagy -zökkenő következik, egyszerre meglassítja valamennyi a lépést. Végre egy -helyen félretérve a falu közepén elvonuló országútról, neki vágtatott -egy oldalt eső háznak, ott azonban kénytelen volt megállani, mert a kapu -be volt téve. - -– Héj! hó! kiálta a kocsis, felállva a bakon, hogy az udvarra belásson. -Azt a kaput! - -– Soha se rontsd a tüdődet Matyi, szól az úrfi, hanem eredj be a kis -ajtón s nyisd ki magad a kaput. Hanem vidd magaddal az ostort, mert a -kutyák lehúznak. - -Matyi úgy tett s a mint belépett az ajtón, mindjárt nagy hadakozás -támadt közte és a szelindekek között, folyvást kénytelen levén az -ostorral közibök püfölni, a míg a kaput kinyitja. - -A nagy zaj, lárma és ugatásra előjött végre a konyhából egy élte -virágában levő asszonyszemély: valamivel több, mint szakácsné és -valamivel kevesebb, mint háziasszony, s megállva a tornáczon, éles -rikácsoló hangon kiálta le onnan. - -– Micsoda istentelen nagy lárma az már no? A török jön-e, vagy a -franczia? - -E szók alatt kinyitá Matyi a kaput s az úrfi egyet csettentve a -lovaknak, behajtott az udvarra, s ott a tornácz elé érve, leugrott a -bakról s odavetve a kocsisnak a gyeplőt, maga oda járult a zúgolódó -némberhez, a ki a lehetőségig görbén iparkodott ránézni aszaltszilva -képével, azon törekedve, hogy mint tudná azt még rútabbá tenni? s -szemei, mint két vasvilla szegződtek a jövőkre. - -– Ejnye, lelkem adta Boriska! szólt az úrfi dévaj hangon. De megszépült, -a mióta nem láttuk egymást. Azt gondoltam, hogy a farsangon férjhez -vitték. Korán volna még, ugy-e bár? - -– No iszen maga meg ugyan csak megcsúfult Károly úrfi, a mióta nem -láttam; milyen szép kis gyerek volt akkor, s milyen nagy férfi lett -belőle. - -– Itthon van-e az urambátyám? - -– Hát ugyan hol volna? - -– No mert ide szálltunk az anyámmal meg a testvéremmel. - -– Hát azok is itt vannak? No én nem tudom, hogy érnek rá más emberek -elmenni a háztól, s hetekig odarőfölni. - -– Híjja csak elő az urambátyámat Boriska lelkem és segítsen egyetmást -leszedni. - -A házi szépség még egy mérges tekintettel keresztbe hosszába mérve a -hintót, bement ismét a konyhába, ott a sötét kályhalyukból valami -világosság látszott derengeni; Boriska bekiáltott a kályhalyukba: - -– No jőjjön ki hamar, vendégek jöttek. - -A kályhalyukból ezen lakonicus válasz érkezett vissza: - -– Várjanak! - -Ezalatt Károly kinyitá a hintó ajtaját, s miután a tornáczig térdig -lehete járni a sarat, ölébe véve hordá ki a két bennülő hölgyet, kik -közül az egyik édes anyja volt, egy tisztességes, jó, szelid képű -negyvenes delnő, a másik leánytestvére, egy gonosz, fürge, eleven, -tizenkét éves kis pajkos tündér, csillogó parázs szemekkel, s szüntelen -mosolygó, fecsegésre álló szájjal. - -– Hozta Isten, nem is vártuk; szólt Károly nevetve, a mint partra -szállítá őket, s megnyitá előttük az ajtót, melyet Boriska maga után -becsukott. - -Összefüggés tekintetéből meg kell tudnunk, miszerint az érkező -asszonyság Hamvasi Erzsébet, testvérhuga a házi úrnak, Hamvasi -Ábrahámnak; a ház, melyben megszálltak, szüleik által osztatlanul volt -nekik hagyva, hanem az asszonyság az egésznek a használatát oda engedte -a bátyjának, csupán azt kivánva, hogy mikor azon talál utazni, oda -szállhasson. - -A kettős konyhaajtó e közben kinyilt, s a felső részén kidugta magát a -már megnevezett házi úr, egy megtudhatatlan időkorú férfiu, kinek nem -volt elég, hogy a ragya megverte az ábrázatját, hanem még ő maga is -csúffá tette azzal, hogy a bajuszát az orra alatt leborotválta, s csak -két szájavégiben hagyta meg; minél fogva úgy nézett ki, mint egy vidra. - -Egy rossz, télen hideg, nyáron meleg kaput volt rajta, annak az ujjai -könyökig föltűrve, s mind a két keze tele csapófölddel, a mint épen a -kályhából kibújt, melyet saját maga tapasztott ki. - -Arczvonásai épén nem törekedtek nyájasak lenni, a mint rokonait -meglátta, s bár az asszonyság nyájasan üdvözlé, még az ajtó alsó felét -sem igen látszott kinyitni. Végre mégis csak bebocsátá vendégeit, a -könyökével nyitva ki az ajtó kilincsét. - -– Hát hol jártok ennyien? - -Az asszonyság megcsóválá szelid fejét s testvére kormos, szurtos -állapotjára mutatva, megfeddé őt nyájas szavakkal: - -– Ugyan, ugyan édes bátyám, hát magának kell az ilyen munkát végezni? - -– A munka nem szégyen; a mit magad megtehetsz, azt ne bizd másra. - -– Kezet csókolnék bátyám, ha lehúzná a keztyűjét; szólt közbe kötekedve -Károly úrfi. - -– Könnyű ilyen nagy uraknak beszélni, mint ti vagytok. Kiki teszi, a mi -szegénységétől telik. Te Boris, hozz egy tál vizet, hadd mossam meg a -kezem, mert ezek az urak szégyenlenek velem szóba állni. - -– Majd tálat piszkolok azzal! kiálta vissza a házi doromb, ott a dézsa. - -Ábris úr kiment és megmosdott a dézsában, megtörülközött pedig az -ágylepedőben, felhajtva az ágyterítőt. - -Vendégei az alatt beléptek a szobába. Valami kellemetlen, kiállhatatlan -illat állta el annak egész levegőjét. Minden háznak megvan a maga -sajátságos illata, némely szobába belépve, oly meghivó, oly kedves szag -üti meg az ember érzékeit, melyről nem tudni miben van, honnét jön? míg -másutt oly aggasztó, oly szorongatást gerjesztő bűz fogadja a látogatót, -hogy háttal megy vissza. Ez utóbbiak közé tartozott Ábris úr szobája; a -falakon még ott feketéllett, a mit tavalyi és harmadévi legyek fölirtak -rájok, a padló beszélni látszott a mult téli disznóölés -viszontagságairól, az ágyak alatt szalma és pehely, s a butorokon ujjnyi -vastagságu por, az ablakon pedig épen nem lehete kilátni, hanem pókháló -volt elég minden szegletben. - -A belépő asszonyság nagyot sóhajtott, a szobában széttekintve; -meglátszott arczán, hogy boldogult édes anyjára gondol e perczben, míg -az élt, ezek a szobák nem voltak ilyen piszkosak, rendetlenek, nem verte -ki az ember szemét a légy, nem lepte be a bútorokat a por. - -Ábris bácsi az alatt megmosdott, megtörülközött, oly ábrázattal, melyen -látni lehetett, hogy rá nézve a mosdás egy neme a penitencziának, azután -bejött, nagy hidegen megcsókolt minden embert, mosolygani is kezdett egy -kicsinyt, hanem az nem sikerült neki, hát abba hagyta. - -A vendégek örömest lerakták volna felöltönyeiket, de hová? Tisztességes -ruhával bajos volt valamihez hozzá érni. - -– De szeretnék én valahová leülni Ábris bácsi, szólalt meg legelébb -Lizike ártatlan kérezkedéssel tekintve szét. - -– Hát leánykám, itt a sok szék, meg a pamlag, kinálá Ábris úr. - -– Hát szabad ezekről ezt a sok szép port leverni? kérdé Lizike hamis -együgyűséggel, én azt gondoltam, hogy szárítani van ide terítve. - -– Hallgatsz te gonosz! csitítá az édes anyja, míg Ábris úr -megzavarhatlan kegyes orczával monda: - -– Porból lettünk, porrá lészünk, azért a port ne utáljuk. S hogy arany -mondatát cselekedettel is erősítse, fogá a kaputja szárnyát s három -széket a három vendég számára letörölt vele, a negyedikre leült maga. - -Az asszonyság leült tehát az egyik székre, Ábrahám úr a másik székre, az -egyik nem szólt, a másik hallgatott, s ez így tartott mintegy fél óráig; -ez a legkönnyebb neme a mulatságnak. Csak néha sóhajtott hol az egyik, -hol a másik egy nagyot. - -– Hja – ja… - -Mire a másik egy óranegyed mulva visszafelelt: - -– Haj – haj… - -Károly ezalatt kiment a lovakat megnézni, s ismét bejött, Erzsike pedig -az ablaknak állva, rálehelt és betűket irt rá az ujjával. - -Hogy az elébb Lizikének neveztük a kis furfangos egyéniséget, az mit sem -tesz. Egy névtől származik mind a kettő, s alig van a magyar nyelvben -elnevezés, melynek variatióiban a legnagyobb gyöngédségtől a legnagyobb -gorombaságig annyi volna benfoglalva, mint ebben, ugyanazon névből -származván a behizelgő Liza, a vidám Erzsike, a kokett Betti, a -tenyerestalpas Erzsu és a kormos Böske, hát még? «Én magyar leány -vagyok, a nevem Babett». - -Hogy Ábraham úr valakitől azt kérdezte volna: kell-e valami? azt ugyan -nem cselekedte; csak ült és sóhajtozott. - -Hanem nemsokára benyit a kocsis, Matyi, egy hamis alföldi csikósból -verbuvált ficzkó, vakmerő, szájas, furfangos. - -– Nagy uram, hol árulnak itten szénát? szól beköszöntve, a háziúrhoz. - -– Szénát, szénát? hát kinek az a széna? - -– Nem nekem, hanem a lovamnak. Nem is az én lovamnak, hanem annak a négy -lónak, a min jöttünk. - -– Hát – hiszen, majd adok én; szólt egyenkint szűrve a szót Ábris úr, s -fogta a pajta kulcsát s kiment. - -Az ajtón kívül lehete jól hallani Boris dörmögését. - -– A tatár látta! négy lóval járni, csak azért, hogy több széna fogyjon, -mintha nem elbirná őket kettő. - -Ábrahám úr adott szénát Matyinak, lelkére kötve, hogy el ne hullassa, -mert drága. Azzal visszajött, leült és hallgatott tovább. - -Matyi újra benyit. - -– Nagy uram, hol van itt egy kocsma? - -– Kocsma? Minek az a kocsma? - -– Szeretnék egy pohár bort venni, nem a lovamnak, hanem magamnak. - -– No – várj – majd mindjárt adok én. - -S fogta a pinczekulcsot és ment. Matyinak meg kellett állani a -pinczegádorban. - -Boriska dúlt fúlt; csapkodott, csörtetett, veszekedett odakinn -egymagában. - -Alig jött vissza az öreg úr s alig kezdett a hallgatáshoz, Matyi újra -megint belép. - -– Nagy uram, a Boriska azt kérdezteti, hogy mit főzzön vacsorára? - -– Szoktatok ti vacsorálni? kérdé Ábris úr vendégeihez fordulva. - -– Szoktunk bizony, sietett felelni Károly, mielőtt szerény anyja -ellenkezőt mondhatna. - -Ábris úr nagyot sóhajtott, felkelt és kiment a konyhába, s ott elkezde -szép halkan beszélgetni Boriskával, ki ellenben iparkodott oly fenhangon -beszélni, hogy odabenn is meghallhassák. - -«– Mit? azt a szép kappant? – Nem ezért a világért! – Én? most tüzet -rakni? Hasogatott fám sincs. – Hát van sajt. – Én bizony most nem gyúrok -tésztát, mert a kezem fáj. – De azt a fazék lekvárt bizony meg nem -kezdem. – Én hozzá sem nyúlok. – Én nem vagyok szakácsnéja. Mért nem -tart szakácsot, ha vendégfogadós akar lenni.» - -Ezt odabenn mind szépen lehetett hallani. - -Ábris úr azonban most az egyszer mégis igazságos haragra gerjedt, s -kimenvén az udvarra, lesodrófázott egy czimeres kakast, vérit vette -maga, tüzet rakott, s elkezdte a szárnyas állatot koppasztani, míg -Boriska látva, hogy ennek csakugyan meg kell lenni, ki nem kapta a -kezéből s be nem kergette a konyhából. - -Két óra mulva készen volt a nagy vacsora. A derék becsületes kakas olyan -kozmás volt, a milyen csak lehetett, s a húsánál csak a csontja volt -keményebb. A czupákos kenyér a késhez ragadt, ha vágták, s a -szájpadláshoz, ha rágták, s minden étel meg volt sózva, paprikázva úgy, -hogy szikrát hányt a szeme, a ki belekóstólt. - -A vendéghölgy étlen ült az asztalnál, s még nagyobbakat sóhajtott, látva -a nagy penészrozsdákat boldogult édes anyja abroszaiban, az ismerős -késeket, villákat szarvascsont nyeleikből kiszedve, s az ősi tálakat, -tányérokat csorbán, repedezve. Mire jut a férfi, ha feleség nincs a -háznál! - -Átesve a vacsorán, végre is meg mert szólalni Ábris úr, megkérdezvén -hugától, hogy hova utaznak? - -Az megvallá, kegyesen felfohászkodva, hogy **-re, Berkessy Gábor úr -látogatására. - -– Mit! ahoz a rossz emberhez? kiálta fel Ábris úr, nem egészen menten a -megivott kerti bor befolyásától. - -– Hát miért légyen ő rossz ember? kérdé Károly féltréfásan, -félérzékenyen. - -– Mert mikor én debreczeni diák voltam, ő meg jurátus diák, feladott, a -miért kocsmába látott menni. Huszonnégy órai carcerre büntettek érte. -Soha sem felejtem el neki. - -Annak pedig már lehetett jó harmincz esztendeje. - -– S hát mért mentek oda? kérdé Ábris úr. - -Az asszonyság nem felelt semmit, melyen kapva Lizike, felvevé a szót s -nagy emberi méltósággal elmondá: - -– Leánynézőbe megyünk, Berkessy úrnak van egy leánykája, a ki épen a -bátyámhoz illik. - -– Üm. Szólt az öreg úr, kedvetlenül tekintve félvállról Károlyra. Gyerek -vagy te még megházasodni. - -– Épen azért házasítjuk meg, folytatá komolyan a beszédet Lizike, ő jó -fiu, hanem egy kicsinyt szeleburdi; majd ha felesége lesz, megjön az -esze. Aztán sokkal jobb fiatal korában megházasodni neki, mint hogy -megvénüljön, s akkor valami rossz satrafa keze közé kerüljön. - -A kis leány oly sajátságos komolysággal mondá el e szavakat, hogy Károly -csak alig birta nevetését visszatartani, édes anyja fejcsóválva tekinte -rá, Ábris úr pedig csak tátogott, mintha fogát köszörülné a kis sárkány -ellen. - -– Hm. Beszélni tudsz, azt látom, szólt félretéve haragját. Hát kenyeret -sütni tudsz-e? - -– Azt csak tudnék, hanem még szalonnát nem tudok mellé sütni. - -(Szalonnának nevezik azt a ragacsos részit a rosszul sült kenyérnek, a -mi az alsó héja körül van. Ilyen szalonna bőven látható volt az asztalra -rakott kenyéren.) - -Ábris úr látta, hogy csatát veszt, s székét megmozdítva, jelt adott a -társaságnak a felkelésre, mely a szükséges asztal utáni üdvözletek -mellett megtörténve, az utasok hálószobáik után tudakozódtak, hova őket -Ábris úr maga vezette el, egy darabka gyertyát adva velök, mely -eltarthatott addig, a míg lefeküsznek. - -Szoba volt a házban elég, de szomorú volt azokat látni. Bab, kukoricza, -hagymafüzérek minden szegletben; az ágyak azon módon, a hogy a -legközelebbi látogatás alkalmával voltak felvetve, egyik szobában az -úrfi, másikban anyja és testvére számára. - -Ábris úr nem sokat czeremoniázott velök, félvén, hogy elég a gyertya, -hanem ott hagyta őket és jójczakát kivánt nekik. - -Károly mindjárt le is feküdt a belső szobában, a hölgyek a külsőben -maradtak. - -– Huh! be hideg ez az ágy, szólt Erzsike megtapintva a jéghideg -párnákat, itt megfagyunk, édes anyám. - -Azzal bezörgetett Károlyhoz. - -– Alszol már? - -– Mi kell Lizike? - -– Mi félünk ebben a szobában. - -– Hát nyisd ki az ajtót, Erzsike. - -– Az ablakon nincs függöny, belátnak, nem fekhetünk le. - -– Hát oltsd el a gyertyát. - -– Ejnye de házsártos vagy. Az ajtót nem lehet jól bezárnunk. - -– No várj Böske, majd hát én fölkelek, s én alszom ott, ti jőjjetek -anyámmal ide. - -Azzal fölkelt, felöltözött, kijött, a hölgyeket beereszté a másik -szobába, újra levetkőzött s lefeküdt a másik ágyba, mely hideg volt, -hogy a fogai is vaczogtak bele. - -– Valld meg Erzsu, szólt dideregve, miért fektettél ebbe a hideg ágyba, -s miért csaltál ki amonnan? - -– Mert már ezt megmelegítetted. - -Boldog tréfái a gyermeteg testvéri enyelgésnek! Még a szelid hallgatag -asszonyság is jót nevetett rajta. - -Még a párnák alatt is hideg volt azonban. Az ilyen szobákban télen -beveszi magát a hideg, s nyáron át is benn marad, az ember a mint -kidugja egy ujját a dunna alól, felébred a nagy hidegségtől, s alig -pitymallik az idő, elkezd egy indiscrét kakas épen az ablak alatt -kukurikolni. - -– Hallod, Károly, hogy szól annak a kakasnak lelke, a kit tegnap -megettünk, kérdi a felébredő Erzsike. - -Szó sincs róla, hogy tovább aludni lehessen. Minden ember iparkodott -mentül elébb magára szedni öltönyeit, hogy meg ne fagyjon, s úgy érzi -minden tagját, mintha meg volna verve. - -Mert még az ágyvetésnek is mestersége van. Némely ágy olyan, hogy a mint -lefeküdt benne az ember, mindjárt elalszik. A napra kirakott vánkosokon -még érzik az a verőfényes melegség, a mit magukba vettek, a vánkosok -közt oly jól meg lehet fészkelni, derekaljak, párnák oly ügyesen vannak -alárendelve, az ember minden tagját otthon érzi, s a hová fordul, ott -ébred fel; míg más ágyban ismét nem győz forogni, sehol sem találja -helyét, majd fázik, majd izzad, ha el akar aludni felijed és felrugja -magát, a szú rág, fúr, őröl a deszkák között, a nyoszolya ripeg, ropog, -nyiszorog, ha az ember elalszik, örökké zsiványokkal álmodik, s mikor -felébredt, nem birja megfordítani a nyakát. És erről a nevezetes -tudományról még nem irtak könyvet! - -Még egy bajon kellett általesni, ez a reggelizés volt. A vendégek ugyan -szerették volna, ha elmarad tőlük e keserű pohár (illetőleg keserű -csésze), de Ábris úr komolyan állítá, hogy már ő megtette a költségeket, -kávét pörköltetett, tejet forraltatott, annak nem szabad kárba veszni. - -A kávé egy kicsit kozmás volt, a tej egy kicsit összefutott, a zsemle -egy kicsit hetes volt, hanem azért jó volt minden. Kiki palástul veté -neki a gyomrát, s elkészülvén vele, előjáratták a hintót, melynek bakján -Matyi ült éhomra. - -A vendégeket felsegíté ülni Ábrahám úr; most már igazán tudott -mosolyogni. Mennek már! gondolá magában, semmi sem kell nekik több. - -Cselédek is jöttek immár elő: Boriska, új kendővel a fején, egy -hamúpepejke buglyos fejjel, kormos szájjal; mindenik hozott valami -köpenyeget a vendégek után, iparkodtak mosolyogni, kaptak egy-egy -huszast az ifju úrtól; Ábris úr megcsókolgatott mindenkit, levette a -sipkáját, szerencsés jó útat kivánt, s a mint Károly felugrott a bakra, -s kivevé a kocsis kezéből a gyeplőt, már azt hivé, hogy átesett minden -veszélyen, – midőn Matyi lekiált: - -– Nini, nagy uram! Elfelejtettem meginni azt a pohár pálinkát, a mit -nagy uram akart adni ma reggel. - -Ábris úr még egyszer elsavanyodott s bemenvén a szobába, visszatért egy -gyűszűnyi nagyságú pohárral, melybe valami volt töltve. - -– Mind az enyim ez? kérdé Matyi, attól tartok, hogy leiszom magam, s -feldöntöm a hintót. Isten megáldja nagy uram, Isten megáldja Boriska, -magát is Pannika. Egy hét mulva megint visszajövünk, akkor itt maradunk -egy hétig. – Gyi te Ráró! - -Jó is volt, hogy már a lovak közé vágott, mert az egész társaságnál oly -kitörőben állt a nevetés, hogy azt csak a támadó kocsizörgés birta -elnémítani; a négy tüzes paripa neki rugaszkodott, utána a négy -szelindek, dühös csaholással kisérve a távozó hintót az utczán végig, -Ábris úr a két cseléddel kidugta a fejét az utczaajtón, s csak akkor -mertek visszatérni, midőn látták, hogy a hintó valósággal eltünt már -szem elől. - -Boris egész nap nem szünt meg aztán dúlni fúlni a konyhában. - -– Azért vannak az embernek az atyjafiai, hogy mindenéből kipusztítsák. – -Az ember magától megkuporgatja s másoknak a torkába tömi. – Olyanok, -mint a sáskák. – Mi nem megyünk soha senki nyakára. – Három hétig nem -esznek annyit a teheneink, mint a mennyit ez az ördög kocsis egy éjjel -megetet a lovaival. Hát ez a kis fityfirity leány? Milyen finnyás a -lelkem, még golyóbisokat csinál a kenyérből s azzal hajigál. – Majd -megenné még. – Az a nagy menykő hintó hogy felvágta az udvart a -kerekeivel. – Három napig győzöm takarítani a szobákat. De iszen -elszököm én innen, ha még egyszer ide jönnek. - - -II. - -Az eddigiekből annyit már tudunk, hogy van egy bizonyos tekintetes -Berkessy Gábor úr, annak ismét van egy férjhez adó leánya, a kit -megkérni az ország két különböző oldaláról, két házasulandó ifju ember -siet, illető családjaik kiséretében, a mint illik. - -Még egy kevéssé engedelmet kérünk tisztelt olvasóinktól egy harmadik -helyre is betekinteni, azután mindjárt mi is oda megyünk. - -**megye székvárosában lakott egy fiatal özvegy asszonyság, Csalváry -Julia, kit a szószapuló közvélemény világleányának nevezett el. Az ilyen -elnevezéshez nem kellenek nagy érdemek. Julia ifjasszony korában -élemedett férje által igen szigorúan tartatott, az öreg úr egyenlő -mértékben levén fösvény, szerelemféltő és ostoba; halála után annál -gyorsabban törtek gátot az elfojtott szenvedélyek A szép és meglehetős -birtokú özvegy imádóktól lőn környezve, azokat nem is igen nagy gonddal -iparkodott magától elutasítani; estélyeket adott, szabadon társalgott, -bálokban feltünő öltözetet viselt, lovagolt; a mi mind elég arra, hogy a -kis városban beszéljenek róla. Egy öreg úr, valami nagybátyjaféle, -hajdan fizetéses assessor, lakott állandóul nála, mint gyámja, titkárja, -vagy mije? Ez az egész városba hordta szüntelen a pletykát, akármi -történt, még a mi nem történt is a háznál, azt abban az órában tudták a -nemesi és polgári casinóban? még azt is, hogy Julia egyszernél többször -fel nem húzza ugyanazon selyem harisnyát és hogy minden esztendőben -egyszer beoltatja magát tehénhimlővel, attól tartva, hogy meghimlőzik. -Holmi apróbb eseményeket, imádók cserélését, szerelmi perpatvart, -összezördüléseket és házi jeleneteket mindennap friss sütésben lehete -kapni a jó öreg Nánásy bácsinál (így hívta az assessor urat az egész -város), a kinek e miatt szüntelen majd egygyel, majd mással gyűlt meg a -baja: egyszer hírbekevert imádók akarták párbajra hívni, másszor -elutasított gavallérok fenyegették ütlegekkel, gyakran nem mert kimenni -az utczára, mert attól félt, hogy rálesnek, otthon pedig Julia érezteté -vele mindennemű szeszélyeit; hanem mind ez a jó öreg úron nem -változtatott, azért ő pletykázott, a kire lehetett, eltagadott, a mit -lehetett és viselt minden következményt türelmesen. - -Juliát minduntalan sürgették rokonai, hogy menjen férjhez és hagyjon fel -ezzel az élettel, válaszszon valakit imádói közül s a többit kergesse -magától; de mikor Julia oly szeszélyes volt, hogy ha igazán szeretett is -valakit, mihelyt rokonai férjül ajánlani találták, képes volt kiszeretni -belőle s soha se látni többé. Ilyen formán a férjhezmenés esztendőről -esztendőre haladt, új meg új változatokon ment keresztül, híre örökké -volt, de soha sem történt meg, majd az elhiresztelt jegyes hagyta el a -menyasszonyt, majd ez őtet, néha egy hajszálon mult el az egész, -legtöbbször pedig maga az érdekelt fél nem tudott róla semmit. - -Történetünk időfolyamában egy reggelen Nánásy bácsi bejárván a konyhát s -megtudva, hogy mit főznek? értekezve a társalkodónéval, megtudva, hogy -Julia milyen kedvében van? belépe öltöző szobájába, elmondandó, hogy mit -beszélnek a kávéházakban? - -Julia épen toilettjét csinálta, a szobaleány akkor gyűrűzé fodrozó -vasára hosszú szőke hajfürteit; a delnő hanyagul eldűlve ült bársony -karszékében, nagy pálmalevelű cashmir pongyolája hosszú selyembojtjából -szélmalmot csinálva unalmában. - -– Jó reggelt, jó reggelt, kedves szép hugocskám; selypíté kedvesen -Nánásy bácsi s galopp lépésben oda sasirozva Juliához, megfogá kezét s a -csuklón kezdve a körme hegyéig végig csókolva, minden pontnál -felkiáltott: oh mi kedves kezecske, oh mily élvezet lehet ezektől -pofocskákat kapni. Jaj be szép ma az én Zsulim! Ezekkel a hosszú -hajfürtökkel, bizonyosan ismét el akarja valakinek forgatni a fejét, -ezekkel az à l’anglais fürtökkel. Oh maga kegyetlen Penelope! Ma reggel -ismét egy párbaj esett miatta. A szép Lujzi, az a csinos barna egyet -kapott a homlokára. Boldognak érezheti magát, he, he, he! Ezt a -szalagot, kérem, nekem kell ide tűznöm a hajtekercsre, így ni. Hát nem -legjobban értek-e hozzá? Nem lett volna-e jó szobaleány belőlem? He, he, -he. - -Julia csak nem akart nevetni mind e bohóságokon s komolyan fordult -nőcselédjéhez: - -– Betty! hozza el a czipőmet. - -– Nem, meg nem engedem, hogy más hozza el, mint én! kiálta Nánásy bácsi, -visszatartva Bettit s törte magát a czipőkért s rájuk találva, -összecsókolá azokat, még a talpaikat is, úgy tevé le Julia előtt, ki -himzett papucskáit lerugva, könnyeden voná fel a finom fekete atlasz -czipőcskéket, oly kevéssé törődve Nánásy bácsi jelenlétével, mintha csak -valami nőcselédje volna ott. Azzal felállt, a tükör előtt körülnézte -magát, mintha mondaná: hát nem vagyok-e szép? - -– Oh felséges, oh mennyei! kiálta megdicsőült arczczal Nánásy bácsi s -gyönyörködésében majd elejté az állát s könnyebb volt a lelkének, hogy -azon helyre leülhetett, melyről Julia felkelt. - -– Nánásy bácsi; szólt Julia, magát háttal nézve meg a tükörben; én magát -egy igen komoly dologgal akarom megbízni, melyet addig nem lesz szabad -elpletykáznia, a míg véghez nem ment. - -– Hát nem vagyok-e én a legtitoktartóbb titkár a világon? - -Julia haragos akart lenni. - -– Én nem tréfálok bácsi. Hanem azt mondom, hogy ha elébb kihireszteli a -dolgot, míg megtörtént, hát megtépem. - -– Nánásy bácsi örülni fog e kegynek; motyogá az öreg úr, tréfásan levéve -parókáját s oda tartva huga elé fejét, mely oly sima volt, mint egy -görögdinnye. - -A szobalány kegyetlenül elröhögte magát e tréfára, melyre Julia -összevont szemölddel inte neki, hogy menjen ki a szobából. - -Nánásy bácsi minden módot elkövetett, hogy hugocskáját megnevettesse, -ferdére tolta a parókáját, csikorogva nyitá ki burnótszelenczéjét, -pukkerlikat vágott a renaissance korából: – semmi sem sikerült; Julia ma -nem akart nevetni. - -A mint magukra maradtak, becsukta az ajtaját, leültette az öreg urat a -balzacra s maga eléje állt. - -– Hallja Nánásy bácsi. Én férjhez fogok menni. - -A megszólított csupa meglepetés és kiváncsiság lőn. - -– Magának el kell menni még ma **re, az alispánt felkeresni s -dispensatiót kérni számomra. Onnan vissza se jőjjön, hanem egyenesen -menjen fel Pestre s mindent, a mi a menyegzőhöz szükséges, – maga jobban -tudja, mint én, – rendeljen meg, legfölebb mához egy hétre; mert akkorra -túl akarok rajta esni. - -– Számíthat rám, angyalom. Három nap alatt vagy minden itt lesz, vagy -azt hallja, hogy Nánásy bácsi meghalt. - -– Iparkodjék számomra Pesten a lehető legrövidebb idő alatt -menyasszonyruhát is készíttetni. - -– Csak bízza reám, angyalom. Magam felkeresem a leghíresebb -tűművészeket, a kik a legelőkelőbb dámáknak és szinésznőknek dolgoznak: -Keresztesyt, vagy Sóvárit s ha egy hét alatt el nem hozom a legpompásabb -menyasszonyöltözetet, currentáltasson az ujságban, mint egy elveszett -ölebecskét, a kiért öt forintot kap a becsületes kézhezszolgáltató. - -– Egyúttal irjon levelet rokonaimnak s hívja meg őket mához egy hétre -tartandó menyegzőmre, hanem erre majd Pesten is ráér. Csak most rögtön -üljön kocsira és menjen. - -– Igen, galambom, hugocskám. De hát mit irjak rokonainknak, mit? - -– Hát miről beszélünk? Azt, hogy férjhez megyek. - -– Igen, de kihez? - -– Hát azt is szükség tudni? - -– Hahhahha! Hisz az a fácit a dologban! - -– Furcsa; – hát irja meg, hogy Sós Kálmánhoz. - -– Sós Kálmán? Sós Kálmán? Hallottam már egyszer a nevét. Hogyan irják? -két ó-val, vagy két ss-el? - -– Irja, a hánynyal akarja. - -– Kicsoda, micsoda e derék ifju ember? - -Julia komoly áhitattal felelt rá: «költő». - -– Hát még? - -Julia fél haraggal, fél bámulattal tekinte az öregre, mintha mondaná, -milyen együgyűek a vén emberek s azzal daczos vállvonással monda: - -– Úgy hiszem, hogy a sors eléggé bőkezű volt akkor, midőn valakinek -gazdag szellemet adott, a helyett, hogy gazdag hivatalt adott volna. - -Nánásy ezt nem értette, tehát megnyugodott benne, magában ilyenformán -töltve ki ezt a rubrikát: valami éhenkórász, tánczmester, vagy komédiás, -vagy más efféle lehet a gyönyörű madár, a kit Julia férjeül választ -azért, hogy annál könnyebben uralkodhassék fölötte. - -Julia hagyta elmélkedni az öreg urat s elkészíté saját kezével az -útravaló szükségleteket, elrakva mindent a kocsiládába; külön -chatoulleba a borotválkozó eszközt; felirta egy tárczába a miket nem -volt szabad elfeledni, beletett egy csomó meg nem számlált bankjegyet s -átadva azt Nánásy bácsinak, maga ráadott öreg kaputot és bundát, fejébe -húzta az utazó süveget s lélekzeni sem hagyta addig, a míg fel nem -ülteté az előjáratott hintóba, nehogy ideje legyen elbeszélni valakinek -a friss titkot. - -Nánásy bácsi azonban, a míg a városon végig ment, két-három úri -ismerősével találkozott s nehogy kifúrja oldalát a titok, a kocsiból -kihajolva elmondá nekik röptében, hogy hugocskája házasodik, elvesz -valami fiatal ismeretlen embert, most küldi őt a dispenzáczióért az -alispánhoz és Pestre ruhákat és tortákat rendelni. – Ilyenformán aztán -egy óra múlva az egész városban mindenki a titkos menyegzőről beszélt s -találgatták, hogy ki lesz a szerencsés vőlegény? mert annak a nevét -Nánásy bácsi elhallgatta – takarékosságból, hogy mikor visszajön, -akkorra is maradjon kiharangozni valója. - -Julia azon nyugodt tudattal, miszerint ügyeit jól rendezé, tért vissza -termeibe, parancsot adva cselédeinek, hogy Kálmánon kívül senkit be ne -ereszszenek hozzá. - -Nemsokára léptek hangzottak a folyosón; Julia a legérdekesebb kedélyt -iparkodott arczán visszatükröztetni, megismerve a lépések hangját, mert -szerelmes emberek még a csizmasark kopogásai közül is megismerik a -választottjukéit. - -E tekintetben a szerelmes emberekénél csak a lapszerkesztők ösztöne -finomabb, a kik a kapu alatt kopogó lépésekből megtudják itélni: vajjon -a posta jön-e előfizetőkkel, vagy pedig valami poéta versekkel? - -Juliánál megfordítva állt a magnetismus. Ő a költőre várt, nem a -postára, és nem csalódott. Sós Kálmán úr nyitá be az ajtót. - -Érdekes halavány ifju volt. Nem az volt rajta az érdekes, hogy halavány -volt, hanem az, hogy oly arczczal lépett be az ajtón, mint Hamlet a -koponyával s patheticus léptekkel Julia elé járulva, ajkaihoz emelé a -delnő kezét s ott tartá hosszan, még tán most is ott tartaná, ha Julia -bele nem szólt volna, karjaiba fogózva. - -– Önnek valami baja van Kálmán, hogy oly szomorú. - -– Szomorú vagyok ugy-e bár? mond a költő; mint Leviathán, ki vigadó -angyal társai között járt s már homlokára volt irva, hogy le fog az -égből vettetni. - -– Az Istenért! szólt megijedve Julia, mi baj fenyegeti önt? - -– Semmi, semmi; szólt nyugalommal Kálmán; de oly arczkifejezéssel, -melyből iszonyúakat lehete gyanítani s nagy szinpadi elernyedéssel egy -karszékbe bocsátkozék. - -– De igen, igen, önnek valami baja van! kiálta a delnő komolyan -megrettenve; én kivánom, én követelem, hogy azt nekem megmondja. - -A költő ismét a-tempo fölemelkedék s megfogva Julia kezét, mélyen -tekinte annak szemeibe. - -– Hisz-e ön a sejtelmekben? kérdé kisértetes hangon. - -– Minek az? - -– Nem ismeretes-e ön előtt azon érzés, mely valami az álomból az -ébrenlétben? midőn legvígabbak vagyunk, egyszerre, mintha valami hideg -kéz simulna végig arczunk felett, hogy ajkainkon a megkezdett kaczaj -elfagy s mintha egyszerre egy bűvtükröt látnánk magunk előtt, melyből -tulajdon arczunk néz reánk, halaványan, sötéten, mintha mondaná: ne -örülj! - -– Ugyan hagyja el; szakítá félbe Julia, kire izgatóan hatott a poezisnak -ez a neme; nem jó ilyenekről beszélni. Szóljunk inkább menyegzőnkről. -Kapott ön már levelet rokonaitól? - -Sós Kálmán lord Byron képet csinált s szemeit felforgatva monda: - -– Ön boldog, oh Julia, oh ön még gyermek és tud mindennek örülni. - -– Ugyan hallgasson! hisz idősebb vagyok magánál jó öt esztendővel, ha -nem többel. - -– Ah Julia, az időt nem az évek teszik. Ön gyermek huszonnyolcz évvel, -én megaggott férfi huszonnégygyel. Nem az a legvénebb, a ki legtávolabb -van a bölcsőtől, hanem az, a ki legközelebb van a sírhoz, nem a napok -száma hozza meg az arczok redőit, hanem a napok terhe. Én szenvedtem -annyit, a mennyi egy ötven éves életre elég. - -– Szegény Kálmán! sóhajta Julia, a költő vállára simulva s elég gyöngéd -volt meg nem kérdezni tőle, hogy mi az ördögöt szenvedett már annyit? -Egyébiránt erre azt felelte volna Kálmán, hogy azt nem jó meghallani -emberi füleknek. - -– Lássa ön. Folytatá Kálmán, e pillanatban, midőn önnek mennyei arczát -látom, midőn szívemnek lángolni kellene azon gondolatra, hogy önt birni, -önt örökre enyimnek nevezhetni fogom, valami jéghideg sóhajtás azt -látszik súgni lelkembe: ne örülj, minden bizonytalan a nap alatt. - -– De már ez bizonyos, mert már a dispensatióért is elküldtem s egy hét -múlva rokonaink itt lesznek s menyegzőnket megtartjuk. - -– Hah! egy hét múlva? Tudja-e ön, hogy akkor augusztus tizenharmadika -van? - -– Biz én nem néztem a kalendáriomot. - -– Ah Julia. Az én sorsomra iszonyú befolyást gyakorol a tizenhármas -szám. Minden baleset a hónapok tizenharmadikán történt velem. - -– No hát megtartjuk előtte való nap. - -– Ön oly biztosan beszél, mintha a sors kezét kezében tartaná. - -– Hát ha én akarom és ön is akarja, akkor csak úgy gondolom, hogy mint -bizonyosról beszélhetünk. - -Kálmán e szóra felemelé tekintetét s mutatóujját feltartá, a magasba -intve, úgy hogy Julia azt kezdé hinni, hogy valami pókhálót fedezett -fel, mely a plafondrul csügg le s azt mutatja neki. - -– Felettünk él a sors és a sors szeszélyes. Összetört szivek, széttépett -remények a legédesebb áldozatok, mikben gyönyörködik. Oh Julia, ön -boldog, ha nem jutott szívébe azon delejes érzelemből, mely a holnap -sejtelmével tölti el a gondolatot; ha keble világában nincsenek meg azon -bűvös húrok, miken a jövendőkbe látás szilaj keze játszik; különben -önnek az arcza is eltanulná arczomtól a haloványságot. - -Julia már únni kezdé ezt a sok visiót, magnetismust s más efféle -aranyeres sejtelmeket, s hogy más irányt adjon a mulatságnak, leült -zongorájához s elkezdett rajta egy csinos fantaisiet játszani. - -Kálmán oda könyökölt a szék karjára, melyen Julia ült, sötét arczczal a -jövendőkbe látszott nézni, haját felborzolta, szemei villogtak, majd -ismét karjait összefonta s fejét a tenyerébe bocsátá, végre nem birta -tovább érzelmei súlyát, öklével homlokára csapott s a legnagyobb -exaltatióval kiálta fel: - -– Ah, egy ily pillanat! e dalt hallani, – tégedet ölelni – s kéz kézben, -szív szívben meghalni együtt, – egymásba lehelni lelkeinket! Óhajtasz-e -együtt meghalni velem oh Julia? - -– Majd, ha jó öregek leszünk, biz az szép lesz; de még egy kicsinyt -hagyj bennünket élni. - -Kálmán szánalmas arczczal tekinte Juliára, fájdalommal érezve, mily -mélyen kell a nő lelkének az övén alúl állani, midőn azt sem birja -felfogni, mi irtóztató gyönyör van abban: meghalni együtt? mikor semmi -bajunk sincsen. – Ritka ember képes ezt felfogni. - -Ezentúl Kálmán egy szót sem szólt többet, végig járt nehányszor a -teremben, mint egy vándorló lélek, a kinek egyéb passiója nincs, mint az -élő embereket ijesztgetni, azzal felkapta a kalapját s egy öngyilkos -elhatározottságával odalépve Julia elé, szívrázó hangon mondá: - -– Isten veled! Adja az ég, hogy sejtelmeim ne valósuljanak. - -Azzal kiszakítá magát jegyese karjaiból, az ajtót is majd kiszakította -sarkából s dúlt arczczal eltávozott. - -Szegény Julia egészen kétségbe volt esve, minden rossztól kezdett félni, -utána küldé az inasát, hogy nézze meg, nem tett-e valami kárt magában? s -addig meg nem nyugodott, míg az inas hírül nem hozá, hogy a tens úr a -casinóban rostélyost eszik zöld foghagymával, a miből inas észszel azt -lehete következtetni, hogy ma aligha akar hölgyekkel szóba állani. - -Ebben félig-meddig megnyugodva, délután tömérdek látogatással volt -elfoglalva Julia s megütközéssel tapasztalá, hogy a kik két-három -esztendő óta nem lépték át a küszöbét, mindenféle emberek jönnek hozzá s -czélzásokkal, tanácsokkal iparkodnak kutatni, fürkészni azt a titkot, a -mit ő már öt mérföldnyi távolságra hitt a várostól s egyik -csudálkozásból a másikba esett, tapasztalva, hogy már az egész város -tudja, miszerint ő egy hét múlva menyegzőjét üli. - -Végre kénytelennek érzé magát hermetice elzárkózni mindenféle látogatás -elől s iróasztalához ülve, elkezde egy szép, érzelemteljes levelet irni -jegyeséhez. Meggondolá, hogy mennyire széthangolhaták prózai -észrevételei a költő fellengős ábrándozásait, s mily keserű utóhangokat -hagyhattak azok annak nem földi csizmákban járó szellemében s hogy azt -jóvá tegye, belegondolkozta magát azokba a képtelenségekbe, a miket -Kálmán elmondott, ráerőszakolta képzeletére azokat a furcsa érzelmeket, -a mik sejtelmeknek nevezhetők, a miket érez az ember, ha a gyomrát -meghűtötte, vagy náthája következik, vagy midőn táncz közben észreveszi, -hogy valami kapocs szakadni, vagy fejéke lebomlani készül; ezekhez -hasonló sejtelmek között irt össze egy csomó holdas historiát, a midőn -belép a szobaleány s hoz egy levelet, melyet épen most adott át neki a -posta. - -Julia boszúsan kapá el a levelet, kizavartatván sejtelmei ködéből, de a -mint rápillantott s a kézirást megismeré, akkor aztán igazán sejtelmek -szállották meg, Kálmán irását ismerve meg a borítékon. - -Szívdobogva tartá kezében a zárt levelet. Vajjon mit ir? Irgalmas ég? -Hátha az van a levélben, hogy a midőn e sorokat olvasom, akkor már annak -irója… - -Nem engedé magának bevégezni a rémeszmét, hirtelen inte szobaleányának, -hogy távozzék s egyedül maradva, reszkető kézzel bontá fel a levelet. -Négy sűrűn irott oldal állott előtte. - -«Imádott, örökké feledhetlen angyal!» - -«Láttál-e már valaha két csillagot az égen, melyek oly közel állanak -egymáshoz, hogy puszta szemmel egynek tartaná őket az ember s melyek -világteremtés óta egymás körül forogva, csodálatos tüneményt képeznek a -csillagrendszerben s ime egy véletlen szavára a mindent kormányzó -sorsnak, egyszerre egy közülök elválik s megindulva az égen, üstökös -csillag lesz belőle, melynek végzete a világon kívül bujdokolni s -ijeszteni vészt jósló lángjaival a remegő csillagokat.» - -Juliának nem volt türelme ezt az egész astronomiát végig olvasni, hanem -egyszerre a végére futott s olvasá, a mi ott állt. - -… «miután atyám kivánsága életemre nézve vasbilincs, mely engem, mint -Prometheuszt, a sziklához lánczol, ő pedig azt kivánja tőlem, hogy -tekintetes Berkessy Gábor protonotárius úr kisasszonyát vegyem nőül, nem -marad hátra más, mint meghalnom, vagy engedelmeskednem. Ha csak -enmagamat tekinteném, boldogság volna reám nézve a halált választani, de -te rád gondolok, kinek lelkét ily eset örökre megzavarná, azért élni -fogok és engedelmeskedem, csupán te érted, csupán a te nyugalmadért. -Könyekkel szememben, szívemben a halál tőreivel irom e sorokat hozzád: -felejts el örökre engem, ki emlékeddel halok meg. Sós Kálmán.» - -Julia a holdból esett le… - -Hát ez volt az a halálos sejtelem, az a magnetismus, azok a titkos -visiók, hogy egy másikat akar nőül venni. - -A következő pillanatban hidegvérrel fogá össze a levelet a magáéval a -delnő s a nélkül, hogy arra is méltatná, hogy kétfelé repeszsze, -bevetette a kandallóba. - -Csengetett. - -A szobaleány belépett. Julia nehány szót irt s azt lepecsételte. - -– Az inas rendeljen rögtön lovas futárt, a ki Nánásy úr után menjen s ha -még az alispánnál kapja, adja át neki e levelet, ha ott nem találja -többé, menjen utána Pestre, az Arany sasba szokott szállani, ott keresse -fel. A fizetést nem kell kimélni. - -A város tele volt már a hírrel, hogy Julia férjhez megy; az volt csak -még a szerencse, hogy senki sem tudja, kihez? - -Ilyenformán Berkessy Gábor úr kisasszonyát már harmadik oldalról is -fenyegeti a szerencse; – hogy ez érdekes szerelmi csőd hová fog -fejlődni? azt időjártával, annak rende és módja szerint szintén meg -fogjuk tudni. - -Berkessy Gábor urambátyám egy hatvan év körül járó fiatal ember volt, -kinek haja és bajusza galambfehér volt már, de lelke oly ifjan maradt, -mintha most is harmincz éves volna. Mulatságokban ő volt a társaság -lelke, mindig tréfás, a nélkül, hogy valaha sértene, anekdotái hiresek -voltak a környékben s ha ebéd vége felé egyet-kettőt előhozott, -megrázkodtatta az egész társaságot, hogy az emberek a székekről forogtak -le a kaczagás miatt, a mi megbecsülhetlen dolog hosszas lakmározás után -s ha azután ő is hozzá kezdett a nevetéshez, azt a város végin is -meghallották, mert azt a menydörgő kaczagást csak akkor lehetne -valamihez hasonlítani, ha az oroszlánoknak is szokásuk volna a nevetés; -úgy hogy mikor Makón, vagy Szegeden szinészek voltak s ő betalált -vetődni valami nevettető darabba, nem egyszer megtörtént, hogy félbe -kellett szakítani miatta az előadást. Eleinte csak lassankint -buffogatott: ha! – haha! – haha! csak tartogatta a kendőjét a szájára, -iparkodott komoly képet csinálni, úgy tett, mintha köhögne, míg végre, -mintha egy bomba pattanna szét benne, kitört irtóztató hangon: -hahhahhahhaha! a könyek végig patakzottak orczáján, ütötte az öklével az -előtte álló padot, rugdalta a földet, magával ragadta a nézőket, a nézők -a játszókat, úgy hogy mikor valamelyik szinész már meghallotta az első -«ha!» felkiáltást, ugyancsak sietett elmondani, a mi szájában volt, mert -aztán szó sem volt róla, hogy szóhoz juthasson. - -Hogy én ilyen sokat beszélek Berkessy Gábor urambátyám nevetési -virtuozitásáról, ez azért van, mert szerintem ahhoz, hogy valaki jól -tudjon nevetni, nemcsak jó tüdő, hanem jó szív is kell, s erről is -ismeretes volt a derék úr az egész környékben. Egész arczulata a -leghívebb tolmácsa volt lelkének: az a jó gömbölyű kép, azok a mosolygó -szemek, ezüst szempilláikkal, az a mindenfelé mozgatható bozontos fehér -szemöldök, az épfogú piros száj s a fehér bajusz a piros orczán, mintha -hó esett volna rózsalevelekre és a félreismerhetlen szívjóság kinyomata -minden vonásaiban oly bizalomgerjesztő tekintetet adtak neki, hogy -közelében lehetetlen volt jól nem érezni az embernek magát s ha vele -szemközt ült, még a karácsonyi legatus is vérszemet kapott. - -Harmincz éves volt a jó úr, midőn megházasodott, jó, szelid felesége -volt, kivel tizenkét évig élt példás békességben, a nélkül, hogy -gyermekük született volna. Ekkor végre, midőn nem is vártak többé reá, -köszöntött be az elkésett áldás, egy kis leányka képében. - -A boldog pár még egyszer oly boldoggá lett; a kis Linácska lett öröme, -szemefénye, reménysége, dicsősége mind kettőnek. Azt szeretettel, -gyöngédséggel, hizelgéssel halmozák, mindenben kedvét keresék, -kényeztették, cziczomázták, a gondolatját is siettek eltalálni, és – -különös játéka a természetnek, – az egyetlen gyermek, nem hogy elromlott -volna annyi gyöngéd kényeztetés által, sőt mindez csak szelidebbé, -kedvesebbé tette őt, anyja szemeinek egy intésével igazgathatta őt, s -nagyobb örömöt nem ismert, mint szüleinek kedvökben járhatni; a reá -pazarlott gyöngédség, szeretet, háladatos földre talált lelkében, ép oly -gazdagon fizetve mind azt vissza, ellenkezőleg a legtöbb elkényeztetett -természettel, mely olyan szokott lenni, mint az eczet, mentül több -czukrot raknak bele, annál erősebb eczet lesz belőle. - -Alig tíz éves korában elveszté anyját a leányka, a mi ifju lányra nézve -a legnagyobb csapás, az apai gond soha sem pótolja az anya figyelmét, -sokat nem vesz észre, sokat elmellőz az apa, a mi az anya figyelő lelkét -nem kerülte volna ki. Ámde Linán e csapás sem változtatott, csupán -komolyabb lett azóta. A házi asszony gondjai lassanként az ő vállára -nehezültek s ifju nőknek legbiztosabb őre a házi gond. Ez munkás életet -ád, komolyságra vezet, megtanítja önmagát becsülni, kiirtja a -szenvelgést, álérzelmeket és az életbe vezet. - -A kis lánykából serdült hajadon lett, jóságáról, szelidségéről messze -földön beszéltek, atyjának meglehetős karban álló vagyona volt, ezt is -jól lehete tudni, mint ezt igazolni látszik azon körülmény, miszerint -eddigelé tudtunkra egyszerre három kérő indult háztűznézésre Berkessy -Gábor urambátyámhoz. - -Elvégre azonban ki kell mondanom, miszerint e jó, kedves, szelid leányka -külsejére nem volt az, a mit költői nyelven szépnek szokás nevezni. - -Valóban nagy gorombaság, a mit ezek a költő urak elkövetnek a világgal; -már szerintök annak, a ki nem tökéletes szépség, joga sincsen igényt -tartani a boldogsághoz, mind azok a nők, kiknek arczát rózsákhoz és -liliomokhoz nem lehet hasonlítani, nem is egyébért születtek, mint hogy -megcsalassanak, ráadásul adassanak pénzeikért, pénz nélkül pedig épen -elő sem fordulnak regényben. - -Pedig az élet ezt meghazudtolja: a családi boldogságot oly házaknál is -virulni látjuk, hol a nőt nem festették le almanachok számára s a -szerelem, a gyöngéd költői lélek felkeresi a szerény, igénytelen -alakokat, kedvességet, gyönyört, vonzó értelmet árasztva el azon -vonásokon, miket a természet nem alkotott festői mintának, miket ha le -kellene irni, alig tudnók elmondani, mi rajtok oly kedves? ha -mozdulatlanul lerajzolva előttünk állnának, hideg közönbösséggel -fordulnánk el tőlük, de a mint beszédessé lesznek, a mint egy mosoly, -egy ábránd, egy szelid részvevő indulat végig vonul rajtok, édes -vonzalom lep meg bennünket, az arcz, melyet a természet halaványon -hagyott, az ajkak, a szemek valami új ismerős bájt nyernek, a lélek -bebizonyítja hatalmát az alak felett, leküzdve annak hiányait s széppé -varázsolva, a mi nem az: – hanem persze ahoz is lélek kell, hogy azt -valaki meglássa. - -Linka is azon női alakok közé tartozott, kiket a természet nem tett -ragyogókká. Szerencsére azon öntudatra nem enged a természet senkit sem -jönni, hogy magáról elhigye, miszerint nem szép. Az nagy -szerencsétlenség lenne, s képes volna igen roszszá tenni az embert. -Aligha volna az jó lelkű ember, ki a tükörbe nézve, valamit fel ne tudna -fedezni magán, mi arczát kedvezővé teszi és a mit valóban más is -észrevehet rajta hosszasb figyelem után. Ezek az eszmék ugyan nagyon -ártanak a classicus fogalmaknak, s a szépműtan vissza fog borzadni annak -hallatára, hogy a nem szép is lehet költészet tárgya, de ki tehet róla, -hogy annyira elszaporodott az ember a földön, hogy egészen benőtte tarka -népeivel az olympi egyformaságot, s a néger és a lappón szépnek találja -a maga párját s még olyan vakmerő is akad, a ki azt állítja, hogy a -szellem is lehet szép. - -Mind e beszédeket pedig nem szabad unnod, nyájas olvasóm; mert azt jól -tudod, hogy ide háztűznézni jöttünk, tehát türelmesen meg kell -hallgatnod és látnod mindent, hogy hiába ne fáradtál légyen ide. - -Épen hajnalodik, a harangszó ébredőt cseng a faluban. A felkelő nap -legelső sugarai a ház ablakára sütnek s a zöld ablakredőnyök egyenkint -felnyilnak, csupán kettő marad zárva, ott még az öreg úr alszik. A -hajnali friss lég keresztül járja a szobákat, mik már akkorra ki vannak -tisztogatva, a megbecsült ősi bútorok letörölgetve, az ablakkal szemben -az üveges pohárszék nagy fénymázos czifra szárnyakkal, miknek oszlopait -aranyozott angyalok tartják, benne csészék és metszett poharak, mik -között még az is látható, melyből Gábor bátyánk nagyanyja menyasszony -korától kezdve 82 éves koráig ivott. Gyönyörű rendtartás, a hol egy -pohár 82 esztendeig eltart, még a füle sincs letörve. Oldalvást egy -magas kihúzó szekrény látható, harminczkét fiókkal cseresnyefából, -melyet remekbe csinált egy szittya asztalos, minden fiókon bronz -oroszlánfejek, melyek karikát tartanak fogaik között. Két oldalt áll két -superlátos ágy, melynek függönyeire igen szépen van kinyomtatva egy -szarvasvadászat, a magasra fölvetett párnák közt nem hál senki, de azért -minden napfényes délután kiterítik azokat a folyosóra, s úgy vetik újra; -a két ablak között áll egy ősi tükör, melynek rámája is czifrára -köszörült tükörből van, alatta egy lekapcsolható fekete bőrpamlag, mely -fölé a falon immortelle virágból fűzött koszorú van akasztva, mely -legalább is lehet félszázados. Az egyik szögletben áll egy nagy falióra, -földigérő házban, melynek ketyegése bár ritkán altat el, verése ritkán -ébreszt fel valakit, még sem múlik el nap, hogy pontosan fel ne volna -húzva; a másik szegletben végre áll a magas kecskerokka, melyen ős -időkben a nagymama szokott fonni, s melyet kegyeletből azóta senki sem -mekegtet. - -Ez az egyik szoba. - -Meg kell még azt is tudnod, kegyes háztűznéző, miszerint a pohárszék -aljában negyvennyolcz személyre való ezüst hever, a mely nem jár elő, s -a szekrény fiókjai szinültig vannak hófehér abroszokkal és sávolyos -kendőkkel, el lehetne velök látni egy restaurácziót. - -Most jerünk a másik szobába. - -Ez már a legújabb divat szerint van bútorozva. Gábor úr egy nevenapján -azzal lepte meg leányát, hogy tudta nélkül egy egész szobát divatos -bútorral szereltetett fel; kényelmes karszékek, ruganyos pamlagok, -melyek később zongorával is szaporodtak, a háttérben egy üveges chiffon, -mely tele van név- és egyéb ünnepekre kapott kedves csecsebecsékkel; a -himzett szőnyegek mind a házi kisasszony saját művei, ki a mellett, hogy -a háztartást példás renddel viszi, azon finomabb női munkákra is talál -időt, úgy osztva fel óráit, hogy egyik dolog a másikat ne mulaszsza. - -A kis himző asztalkáról nem hiányzanak az irodalom újabb termékei is, s -szépen szám számra rakva, ott látható az Athenæum is és a Regélő, az ő -Honművészével együtt, ekkoriban a magyar szépirodalom időszaki -képviselői. - -E teremből nyílik Linka hálószobája, oltártiszta kis menedék, szellős -ablakkal, mely a kertre nyílik, a nagy mályvarózsák betekintgetnek -rajta; a falon rézkalitkában kanári madárka berzenkedik, tollát -borzolgatva, s ha úrnője szavát hallja, olyan éneket kezd, hogy majd -megszakad picziny szíve bele. Meglepő csín és rend mindenütt, egy -félrecsúszott redő nincs a függönyökön, egy elhajított tárgy nem hever -sehol, sem egy gondtalanul levetett öltönydarabot nem látni, – szék, -asztal nem áll útban, a varróasztalból nem csüggnek czérnák, galandok, a -zsurolt padlat oly fehér, mint a lisztláng, olajfolt, sáros láb nyoma -keresve sem található rajta, csupán a kis kanári szemtelenkedik néha, -elszórva a kendermagot, melyet úrnője azután, valahányszor bejön -szobájába, szemenkint szedeget fel utána. - -A terem tulsó ajtaja egy előszobába vezet, innen nyílik az öreg úr -hálószobája: ne zörögjünk, mert még alszik. Az épület tulsó szárnyán -vannak a vendégszobák, konyha, éléstár és cselédszoba, körül négyszegű -oszlopokon nyugvó fedett folyosó vonul, ellátva padokkal, itt szokott -pipázni az ismerősök, szomszédok, komák és atyafiak egyessége, jó -árnyékban, ha a nap süt, jó szárazon, ha az eső esik. - -Még csak most kezd a nap a fákon keresztül sütni, az udvaron nagy a -sürgés-forgás, az aratónépek készülnek indulni a tarlóra, vidám barna -leánykák tréfálóznak nyalka legényekkel, az öreg béres, kifent -bajuszával, kihajtja czímeres szarvú ökreit a kútra itatni, s míg ő a -kankalikos kútgémet nyikorgatja, a kis béres a szekér-oldalon olyan -hegyesen fütyörész, mintha az övé volna ez a világ kétszer. A pitvar -alatt a hajdú nagy tusakodásban látszik egy pár ezüst sarkantyús -csizmával, melyet olyan fényesre törekszik kefélni, hogy akár -megborotválkozzék belőle, a ki felhúzza; a nyitogatott konyhaajtón -keresztül csapódik a jó friss rántásszag. Végre kilép a folyosóra a házi -kisasszony. Arcza, mert a tűznél volt, szokottnál pirosabb, s fehér -kendőcskével van bekötve, mely árnyékot tart fölötte. Kijön és kenyeret, -pálinkát oszt az aratóknak, ezt sem azért teszi, mintha gazdálkodnék, -sőt ellenkezőleg, hogy mindenkinek elege legyen. Lám, az ifju leányzók -számára, kik még az égett bor áldásait nem ismerik, külön rántott levest -főzött, hogy éhen ne menjenek a dologra, s addig meg nem nyugszik, míg -meg nem győződött felőle, hogy adományaiból mindenki részesült. Az -aratók útra indulnak jó kedvvel, az ökrök kolompja, az öreg béres -ostorkongatása s a kis béres füttye elhangzik; az apró marhácskák serege -előjön, felugrálnak a nagy malomkő asztalra a diófa alatt, hol a -munkások reggeliztek, felszemelni az elhullott morzsát, s törik magokat, -midőn a kis gazdasszony szakajtó kosárral kezében újolag megjelen, s -mindeniket a maga szokott nemzeti dialectusán hívja magához. - -Most ismét a konyhai gondok jönnek a sorba, a kávépörkölés ismét a házi -kisasszony dolga, mert ha másra bízza, vagy egyenetlenül pörkölődik, -vagy megég, a mi kellemetlen ízt ád; takaréktűzhelynek még ez időben -híre sincs, mindent lángnál és parázson kell főzni, s nagy gondot ád a -szakácsnénak a felügyelés, hogy lábasaiba ne csapjon a láng, be ne -hordja a pernye, s sokkal több bajjal jár a konyhát oly tisztán tartani, -miként ez. - -A hajdú ezalatt asztalt terít az előszobában, a kanál és findzsazörgésre -felébred az öreg úr, s megtudja, hogy kávét ütött az óra, s nem sokára -kinyitja ajtaját és teljes ornatusban kilép, lábán a sarkantyús csizma, -mentéje panyókán vetve nyakába, sűrű rövidre nyirt őszhaja födetlen, a -pipa megtömve szájában. A hajdú szerencsés jó reggelt kiván, három -ásitozó agár előnyujtózkodik az asztal alól s barátságos indulattal -ugrál az öreg úr nyaka közé, ki csendes lélekkel kimegy a konyhába -pipáját meggyujtani, jól tudva, hogy leányát ott fogja találni. Linkának -épen mind a két keze tele van lábassal, serpenyővel, miket nem tehet le, -ennélfogva a mint meglátja apját, a legkedvesebben csengő hangon szól: -«jó reggelt, kedves édes apám, ugyan kérem szépen kedves édes apám, -tartsa ide a kezét.» - -– Minek? kérdé az öreg úr, de csak oda tartotta a leány elé. - -Hát csak azért, hogy oda hajolhasson és megcsókolhassa; mert kezei nem -voltak szabadok. - -Az öreg úr megczirógatá leánykája arczát, s azzal kikeresve egy darab -menyecske szemű parazsat a tűzből, azt elébb két ujjával felkapta, -azután a tenyerében megrázogatta, úgy ereszté a debrői tetejébe, hüvelyk -ujjának körmével belenyomogatva. - -A reggelizésnél Linka szedi a czukrot az öreg úr findzsájába, ki nagyon -édesen iszsza a kávét, ő tudja már milyen erősen, milyen feketén kell -azt csinálni? úgy, hogy Gábor urat annyira elkényezteté, miszerint ő -idegen asztalnál meg nem tudja inni a kávét. - -Most még csak egy helyzetben kell bemutatnunk a kis gazdasszonyt; láttuk -szobáit, konyháját, most csak azt kell még látnunk, mikor pöröl. Mert a -jó gazdasszonynak okvetlenül pörölni is kell, nagy háztartás sok bajjal -jár, s a hibát elnézni legnagyobb hiba. Hanem épen az a mesterség, -pörölni tudni kellemmel, méltósággal, hogy az embert se meg ne utálják, -se ki ne nevessék érte. Hogy Linuska így tudjon már pörölni, azt ne -kivánjuk tőle; ő rendesen jó kedvet szokott aratni, mikor valakit -megszid. Épen kávéját hörpölgeti, egy akkora findzsából, mint egy jókora -dióhéj, a mint egyszerre nagy kutyaordítás hallik a konyhából, mintha -valaki riogatná az agarat. - -Hah! egyszerre leteszi csészéjét, s rohan ki az előszobába. - -– Ki bántja azt az állatot? kérdi galambharagtól reszkető hangon. - -A cselédek mind kaczagnak, a hajdú befogja a száját, s úgy iparkodik -megfelelni. - -– A Fecske felugrott a tűzhelyre. - -– Hát azért mindjárt ütni kell, kinozni a szegény állatot? Annak az épen -úgy fáj, mint magának; jól esnék magának, ha mindjárt megütnék, mihelyt -a tűzhelyhez közeledik? - -– De hiszen nem bántotta senki, hanem bele dugta a fejét a tejes -köcsögbe, s most nem tudja kihúzni, azért ordít. - -– Igen, mert maguk a rendetlenek, – gyere ide Fecske kutyám; – mert nem -kellene a köcsögöt a tűzhelyen hagyni, – gyere innen szegény kis kutyám. -– Bántottak ezek a rossz emberek. (Kénytelen volt eltörni a fazekat, -hogy a kutya fejét kiszabadítsa.) - -– Hiszen tudni való, hogy a köcsög a hibás, nem a kutya. Kötekedék a -hajdú. - -– Igen, csak nem hagyhatom megfulladni egy köcsög miatt. - -Azzal visszatért atyjához, ragyogó arczczal jelentve: - -– Ugyancsak jól összeszidtam őket. - -Épen a reggeli végeztével érkezik a városba küldött hetes, hozza a hóna -alatt a postáról kapott mindenféle ujságokat. Az öreg úr megtartja -magának a Jelenkort, Linkának jut a Regélő. - -Míg az öreg úr nagy figyelemmel követé Esparterot és Zummalacarreguyt, -azalatt Lina egy futó pillantással át akará tekinteni a Regélő szende -hasábjait, mert arra csak este ért rá, hogy egészen figyelmesen -átolvassa, s ime a mint a legelső lapra nyit, egy sonett tünik szemébe -ezen felirással: «B**ssy Linához». Hirtelen összecsapta a lapot, mintha -valami lélekidéző könyvbe tekintett volna, s azt oly zajjal tevé, hogy -az öreg úr, ki épen akkor egy kezdendő tengeri ütközet ágyúi előtt állt, -felriadt rá: - -– Mi lelt? - -– Semmi sem, szólt a leány, majd elhalaványulva, majd elpirulva, csak a -lap akart kiesni a kezemből. - -Nem hazudott, mert csakugyan ki akart esni a kezéből. - -Gábor megcsóválta a fejét, s sietett tovább olvasni, nehogy híre nélkül -összelőjenek azalatt egynehány flottát. - -Lina pedig összehajtá négy-öt rétbe a lapot, s kis köténye zsebébe -dugva, nesztelenül kisompolyodott a szobából, fogta kis öntöző kannáját, -kiment vele a kertbe, s elkezdé virágait öntözgetni. Szentül föltette -magában, hogy azt a lapot nemcsak hogy maga nem fogja olvasni, sőt úgy -eldugja, hogy senki soha rá ne akadjon. Ez erős szándékkal megöntözgeté -szegfűit, ibolyáit, szüntelen azt fürkészve, hogy hová dughatná el a -lapot alkalmas helyre? mert hogy elégesse, ahoz ismét nagyon kegyetlen -szív kellett volna; míg végre az üvegház előtt eszébe jutott, hogy -vannak abban nagy cactuscserepek, melyeket soha sem szokás helyökből -kimozdítani, azoknak egyike alá majd elrejti, s e szándékkal belépett az -üvegházba. - -Ott széttekintve, látta, hogy egyedül van. Az egyedüllét kedves -keresztanyja minden gyöngeségnek; a mint kivevé zsebéből a lapot, nem -állhatá meg, hogy még egyszer bele ne tekintsen, hisz itt nem látja -senki, ha el fog is pirulni, s mintha valami nagy szégyenlendő dolgot -követne el, remegő kézzel kibontá a lapot, s olvasá szívdobogva a hozzá -irt költeményt. - -Azon faja volt ez a verseleteknek, mik húsz év előtt alkoták az ifju -irodalmat (mert nálunk mindig volt ifju irodalom, mely soha sem érte meg -az öreg kort), szorongatott lelkesedés, egetmászó poézis, étvágytalan -kivánságok, szárnyas betűk, hangzó szavak; mik akkor oly kedvesek -voltak, s mikben volt legalább annyi jó, hogy ha nem volt is bennök -érzés, legalább nem is csábítottak érzeni. - -Lina pirulva futá végig a sonett sorait. Megtudá belőlök, hogy ő az -Isten legszebb angyala, s hogy van egy rózsavirány, melynek -bájzengedelmein elandalogva merengeni és hollófürteinek éjsátorában -lelni boldog halotti szemfödélt, – nem különben feltámadni sötét -szemeinek fekete napsugárai által egy gyönyör koránydús új üdvderületre -nagy hajlandósága volna az alólirottnak, állván ott S-s Kálmán, Sz-ről. - -Lina ismerte már ez ifjut; többször találkozék vele Sz*en megyegyűlések -alatt. - -Átolvasva a sonettet, még sem találta azt olyan borzasztónak; kivéve -természetesen annak költői oldalát. - -E perczben hirtelen nevét hallá kiáltani a kertajtóból: - -«Lina kisasszony!» - -Ijedten rejté el a lapot ismét köténye zsebébe, s halvány arczczal, mint -kit valami rossz tetten kaptak, lépett ki az üvegházból. - -– Vendégek érkeztek, siessen! kiáltozott eléje az érte küldött szolgáló. - -Már akkorra bementek a szobába, csak az ősi bárka állt az udvar közepén, -a három szomorú paripával, melyekről Marczi akkor szedte le a hámot. - -E szerint tudjuk, hogy kik jöttek? - -Lina sietett a szobába, levette fejéről a kendőt, melyet a napsütés -ellen kötött, lesimította a haját kezével, s hallva, hogy egy szobában -nagy örvendetes hangon egyszerre négy ember beszél, oda benyitott. - -Csakugyan ők voltak. - -A kedélyes falusi úr, a regnáló asszonyság, a hórihorgas siheder és a -szeretetre méltó kis fiu. - -A szomszéd faluban állomást tartottak az éjjel, s csak korán reggel -indultak el, a mi azon sok oldalú czélból történt, hogy a lovak -kipihenhessék magokat, s nyargalvást hajtsanak be az udvarra és hogy -mindenki gálába tehesse magát, a mi meg is látszott. A derék asszonyság -fel volt ékesítve nagy sárgazöld szivárványos szalagú főkötővel, melynek -keményített bodra úgy fogta körül a fejét, mint a hogy a napot festik a -kalendáriumban, volt rajta egy világoszöld selyem viganó, melynek a -nyolczszáz huszonkettediki divat szerint oly rövidnek kellett lenni, -hogy az alsó szoknya tenyérnyi himzete alóla kilássék, öve is volt nagy -bronzcsattal, csaknem a hóna alatt átkötve s ezüst színű piros virágos -selyemkendő volt felülvetve díszesen. - -Menyhárt úr meg volt borotválkozva, s a haja felborzolva nyalkán, -inggallérja szeretett volna felállni, de nem lévén kikeményítve, csak a -jó szándéknál maradt; mellénye fehér pikét volt, már egy kissé -halaványsárga is, fél felére kifityegett a bodros tászli, oldalzsebében -egy irtóztató nagy óra árulta el magát részint terjedelme, részint oly -hangos ketyegése által, hogy szinte bele beszélni látszott a -discursusba, az egy szép fekete zsinórra volt kötve, melyet nyakbavetve -kellett viselni, mint valami kardkötőt. A tegnapi zöld dolmány helyett -feszes tobákszín kaput volt rajta, hosszú és keskeny szárnyakkal, mik -csaknem földig értek, s a magyar nadrágot pantalon váltá fel, sárga -ánginétből, felül nagyon bő, alól nagyon szűk. Kiegészíté mindezt egy -magas hengerkalap, mely most közbámulatra az asztalra volt téve. - -Sándor öcsémen a juratusi atillája volt, meggyszín bársony mellénynyel, -s különösen meglátszott rajta, mennyire más embernek érzi magát az -atilla-dolmányban, mint mikor a bonzsur van rajta, a bonzsur egészen -leverte, alázatossá, szégyenlőssé tette; az atilla önbizalmat, -bátorságot öntött szívébe. Most nem bújt a kályha mögé, nem csókolt -kezet a hajdúnak, sőt iparkodott magát kéz alatt tartani, s komázva bánt -mindenkivel. Ez is egy vonás a siheder évekből; – ha vásott kaput van -rajta, kikerül előtted, hogy ne legyen kénytelen köszönni, ha új kaputot -öltött, keresztül bukik rajtad, s azt várja, hogy te köszönj neki. - -Még a kis kadét is változásokon ment keresztül, meg volt mosdatva és -megfésülve simára és megpofozva szelidre; az utolsó állomáson előre -megverték jól, hogy majd a háznál rosszul ne viselje magát, az egész -úton végig sírt, szerencsére elfáradt bele és most pihen. - -A mint Lina belépett, Zsuzsi néni azonnal felugrott és eléje szaladt, -átölelte, összecsókolta, a fejkötőjét egészen félrenyomta s diadaltól -sugárzó arczczal vezeté a szemérmesen elpiruló leánykát családja többi -tagjai közé. - -– No te lurkó! szólt Sándor öcsémhez fordulva, gyöngéd anyai -gorombasággal, hát nem derék leányt választottunk mi a számodra he? Te -pokolszülötte nem vagy érdemes rá, hogy ilyen derék leányka rád nézzen. - -Sándor öcsém fanyalgó mosolygással tekinte Linára, mintha azt gondolná, -hogy sokkal szebbnek képzelte mégis, mielőtt látta. Hanem az is -meglehet, hogy a csizmái igen szűkek voltak, s elég rosszul esett neki, -hogy a székről fel kellett állania. - -Linkát először meglepte ez a cordialis bevezetés, később szelid -szégyenpirulással menekült atyja mellé, mintha védelemre szólítaná fel -ennyi váratlan megtámadás ellen, mit az öreg úr észrevéve, a zsoltári -versként «ő paizsát ragadá elé» s lándzsát tört az ostromlókkal. - -– De már a leányomat nem rabolják el tőlem oly könnyen, hugom asszony! - -– De biz elviszszük azt, vagy itt hagyjuk a fiunkat is urambátyámnak. - -– Jól van, azt már nem bánom, akár mind a kettőt. Az én fiaim lesznek. -Elfogadom. - -Utczu a fiam Péter megijedt erre a szóra, oda veté magát az apja térdei -közé, s átfogva két kezével annak két lábszárát, elkezde ordítani: – Én -nem leszek ennek a bácsinak a fia, engem vigyenek haza. Én a tátinál -maradok! - -Bevégezte e tréfás jelenetet Gábor úr iszonytató kaczagása, mint mikor -operák végén egyszerre beleszabadul az öreg dob és trombita az énekbe s -nem hágy egyebet hallani. - -Menyhért bácsi valahogy lefeszegette a lábairól a kis kullancsot, s oda -lódítá az anyjához; kapaszkodjék abba. Lélekadta fia! - -– Soh’ se bántsátok, monda Zsuzsi néni, majd mikor őtet házasodni -viszszük, ő sem fakad sírva, ha ott hagyják, a hol szép leány van a -háznál. Hiszen lenne csak urambátyámnak még egy leánya, a ki neki való -volna. - -Menyhért úr beleszólt. Szükségét érezte valami okosat mondani: - -– Ne szólj asszony. Lásd meg, hogy ki előtt beszélsz? Itt fiatal -ártatlan leányzó van jelen, a ki elpirul, mikor te házasságról beszélsz. -A házasság olyan dolog, a miről addig beszélni sem szabad a leányzók -előtt, a míg meg nem történt rajtok; nekik azt sem szabad tudni, hogy az -micsoda? Sőt én nagyon helyeslem, hogy a törököknél addig nem is látja a -menyasszony a vőlegényét, a míg… - -Ebben a perczben rálalált tekinteni Menyhért úr a felesége orrára. Hát -milyen mozgásokat vitt az véghez! volt neki valami különös mestersége az -orrát hol felfelé, hol lefelé igazgatni, s ha mindez nem volt eléggé -sikeres, elkezdett némán tüszkölni, de sűrűn. - -Menyhért úr abban a pillanatban úgy belesült a beszédbe, hogy azt sem -tudta, hol jár. - -– Gyerünk, nézzük meg a lovaimat, szólt közbe Gábor úr, s ha szívéhez -gonoszkodás férhetne, hajlandók volnánk azt hinni, miszerint az -elkezdett beszédnek megillető auditoriumot akar szerezni. - -Menyhért úr egyszeriben készen volt a lovakat megtekinteni. (A legszebb -négyes fogatot bizonyosan a leányának fogja hozományba adni, gondolá -magában.) - -– Mi pedig kimegyünk a kertbe Péterkével, monda Zsuzsi néni. - -– Aztán leszaggatunk sok virágot, örvendezék Péter. - -– Azt nem szabad, te kis bolond, feddé őt az édes mama. Hanem lepkéket, -bogarakat fogdosni azt szabad. - -Más emberek előtt az ilyen szavakért baraczkot kapott volna a fejére a -szeretetre méltó fiucska, hanem itt édesen kellett magát viselni -mindenkinek, hogy azt higyjék, miszerint ez az egész család csupa -tejből-vajból készült. - -Sándor öcsém e közben csak nézett, hogy vajjon a lovakhoz menjen-e, vagy -ő is bogarakat fogdosni vállalkozzék? míg Linka szerényen várta, hogy -atyja mit fog vele parancsolni. - -– A fiatalok csak hadd maradjanak együtt, vágott hirtelen közbe a -mindenen keresztül látó Zsuzsi néni. Hadd beszélgessenek, hadd -mulassanak egymással; az ilyen ártatlan kedvteléseket soha sem kell -megakadályozni. Gyerünk apjok. - -Ez azt tette, hogy nem szükség ellentmondani. Az atyafiságos társaság -egyedül hagyta a fiatalokat a maguk ártatlan kedvteléseire. - -A helyben maradt felek átlátták, hogy már ezen az ártatlan kedvtelésen -át kell esni, s nyugodt lélekkel megadták bele magukat. - -Linka leült az egyik ablakhoz, legkevésbbé sem lévén ezen jelenet által -meghatva. Azon szelíd kedélyű lények közé tartozék ő, kik megszokták -már, hogy semmi beleszólásuk se legyen tulajdon sorsukba, kik tudják -magukról, hogy a természet őket nem jogosította fel magukat -csodaszépeknek, vagy elméseknek tartani, s ennélfogva valami kitünő -állásra soha sem tarthattak igényt a világban, kik ha rajzolnak is -lelkeikben ideált, örökké temetve marad az, s kit mélyebb belátás, vagy -gyámkodó kegyelet oldalukhoz vezet, ahoz nem visznek ugyan lángoló -szerelmet, de tiszta, törhetlen hűséget igen, s egy sóhaj, egy köny el -nem árulja egész életükön keresztül, hogy a szív üresen maradt. - -Ő tehát leült nyugodtan himző asztala mellé, míg a tulsó ablakban Sándor -úrfi húzta meg magát, egy nagy olajfestményre bámulva, mely egy szép -piros pásztorleánykát ábrázolt. Bizonyosan arra gondolt, hogy milyen -sokba kerülhetett annak a képnek a rámája. - -Linka észrevette a bámészkodást, s hogy megkezdhesse a beszédet, -megszólítá Sándort. - -– Azt a képet nézi, ugy-e mennyire nem hasonlít hozzám? - -– Magához? kérdé elnevetve magát Sándor. Ohoho! Dehogy hasonlít. - -– Sokkal pirosabb, mint én vagyok. - -– Az ám. - -– És kövérebb, mint én. - -– Persze, sokkal. - -Linka azt kezdé hinni, hogy szerencséjére olyan emberrel akadt össze, a -ki szereti megmondani az igazat. - -– Én nem is tudom, hogy miért akart engemet az a festő szebbnek festeni, -mint a milyen vagyok. - -Sándor most vette észre, hogy milyen balga feleleteket adott és sietett -magát kivágni. - -– Az az hogy nem szebb ez a kép, mint a kisasszony, sőt inkább csúnyább, -mert ennek görbe is a feje, az egyik része az arczának szélesebb, mint a -másik. - -Linka átlátta, hogy egy becsületes emberrel van dolga, a ki annyit sem -ért a képekhez, mint a bivaly. Más thémát kellett kezdeni. - -– Kegyed Pesten lakott, megismerkedett ugy-e bár az ott lakó költőkkel? - -– Oh igen bizony, – voltak nagy költők közöttünk, a kik igen sokat -elköltöttek, de én nem sokat költöttem, hat forintom járt minden hónapra -a princzipálisomtól, meg ebéd, vacsora. - -Linka nagyot nevetett, azt gondolta, hogy Sándor élczeskedni akar; pedig -nem volt szándéka. - -– Menjen kegyed. Nem olyan költőket értettem, hanem versirókat. - -– Úgy? szólt Sándor szétnézve a világban, bizony olyat nem láttam -Pesten. - -– De műveiket szokta olvasni? például Vörösmartyt? - -– Oh azt igen. Ugy-e az az, a mit Kisfaludy irt? - -– Dehogy! Hiszen Vörösmarty maga a költő. - -– Ahán! Tudom már! Ő irta Kisfaludyt. - -– Ejnye, kegyed én velem tréfál. Csak nem akarja tán elhitetni, hogy -épen nem ismeri a magyar költészetet? - -– Üm. Furcsa. Hát azért ha egyet nem ismerek, ismerhetek olyat, a kit -meg más nem ismer. Szeretem én a verseket nagyon, tudok annyit -könyvnélkül, hogy. - -– Szépek? Irjon le nekem a dalgyüjteményembe egy párt. Kiktől vannak? - -– Hát a legszebbek Vad Jánoséi. - -Linka rábámult. - -– Kicsoda az a Vad János? - -– No látja, azt meg maga nem ismeri, pedig Kőrösön poéták præceptora -volt. - -– S szép munkái vannak? - -– Hm. Elhiszem azt. Milyen verse az a «Kikeletkor» csupa merő -alcaicusokban, meg «A hurkához», meg «Tóbiás napra», azután meg «A -kukoriczaszár panasza a felfutó bab ellen». Tyhű! az valami felséges! -Hát még aztán a «Repüljetek muzsák!» a mit examenre irt, mikor a -szülőktől búcsúzik!… - -– S hol jöttek ki mindezek? kérdé Linka szorongatott tekintettel. - -– Hát a «Hippocrenében». Felelé Sándor bizvást. - -– Mi az? Rebegé Linka ájtatos félelemmel. - -– Ujság. - -– Még én nem láttam, sóhajta a szegény leány belső szemrehányással. Hol -jelenik meg? - -– Hát Kőrösön. - -– S ki adja ki? - -– Hát a diákok. Irják maguk, kinek szebb irása van, s elhordják a szép -kisasszonyoknak olvasni. Az az hogy én nem hordtam ám sehova; sietett -megigazítani magát a jámbor, nehogy valaki feltehesse róla, miszerint ő -még kisasszonyokhoz is járt. - -Boldog Isten, hány ember van ilyen, a ki azóta, hogy az iskolából -kijött, semmit sem tanult, s megvénül a classisokból elhozott eszmékkel; -aztán legyen neki az ember felesége. Nekem van egy tanuló társam, a ki -ezelőtt tizenegy esztendővel igen ügyesen tudott elmondani egy paraszt -anekdotát. Az idén találkoztam vele, három szót váltottunk, a -negyediknél megint elkezdte ugyanazt az anekdotát. Aztán legyen neki az -ember jó barátja. - -Szerencsére ez ártatlan kedvtöltésnek ezuttal félbe kellett szakadni, -komolyabb gondokat idézvén elő a sors ez alatt; – történt ugyanis, hogy -míg a két öreg úr a lovakat vette szemlére, az alatt Zsuzsi néni -leszállt a kertbe, tulajdonképen nem abban gyönyörködni, hogy milyen -szépek a virágok? hanem inkább, hogy tudomást szerezzen felőle, vajjon -mint ért a leendő menyasszony a konyhai kertészethez? Péterke ez alatt -felszabadíttatott, hogy fogjon lepkéket és bogarakat, mely utasításhoz -híven elkezde a kis fiúcska keresztül-kasul nyargalózni a virágágyakon, -spárgatelepeken, kergetve azokat a sunda egyszínű sárga lepkéket, a -milyen milliom van egy kertben, mikor jó nap süt; végre lefogott egyett -a sipkájával, s vitte nagy diadallal az anyjához. - -– Mámi! fogtam bogarat hihi! - -A mámi épen azon törte a fejét, hogy minek az a tengeri gyöp az ágyak -szélén, mikor ha e helyett endivia saláta volna, azt meg is lehetne -enni. - -– Jól van fiacskám, csak tedd el. Majd megmutatjuk a Linka néninek; hogy -megörül neki. - -Végre a nagy bogárfogdosás közben a méhekhez talált vetődni, s látván, -hogy ott sok bogár van, nosza rajta, vadászatot indíta ellenük, azok -aztán megcsipkedték úgy, hogy mire az anyja a nagy ordításra oda rohant, -már akkor az egyik arcza akkorára volt dagadva, mint egy czipó, a szeme -egészen eltünt a daganat miatt s a szája úgy félre ment, hogy csak -oldalvást lehetett meglátni. - -A szerencsétlenség megtörtént; nosza mindjárt hideget, meleget, olajat, -pálinkát, ki mit tudott tanácsolni, applicáltak a gonoszul járt ifju -ember orczájára; de a daganat azért megmaradt. Ennek a jövendője három -napra biztosítva van. Veszteg fog egy helyben ülni, vagy feküdni, -bekötött orczával, a mellette ülő hentesné minden félórában hideg vízzel -fogja borogatni. Annyit nyertünk vele, hogy a bekövetkezendő -végzetteljes napok alatt nem fog mindenütt láb alatt lenni. - -Linka szaporán a konyha után látott, a mi igen jó ürügy volt rá nézve az -ártatlan kedvtelésből megmenekülni. Ott hallá nem sokára az újon -érkezett hintó gördülését. Nem is figyelt rá, csak a pecsenyére és -lábasaira volt gondja. Azt azonban meg nem gátolhatta, hogy a kiváncsi -szolgálók az ablakhoz ne fussanak, megtudni, hogy ki érkezett, s nagy -ujongatva beszéltek onnan: - -– Jaj, kisasszony! Be gyönyörű hintó járt be, ez ám a kocsis, nem olyan, -mint az a Marczi, hogy lobog a gyolcsingeujja! Most meg egy eszemadta -szép gavallér ugrik ki a hintóból, s úgy emel ki egy derék úri -asszonyságot, meg egy kis piros kisasszonyt. Ez már aztán a vőlegénynek -való legény! - -– Ugyan mit fecsegtek, szól bele boszúsan Linka, jobb lenne, ha az -edényekhez látnátok. - -De azok még el se jöhettek az ablaktól, midőn új zaj ragadta meg -tudnivágyásukat. Egy ló vágtatása hangzott az udvaron, s a mint a ló -megállt, s a lovag leszállt róla, finom affectált orrhangon e szavak -hallatszának kívül, – hihetőleg a házi úrhoz intézve: - -– Én Sós Kálmán vagyok. Kivántam tiszteletemet tenni. - -De már erre a szóra Linka csakugyan a tojáshéját vetette a liszt közé a -sárgája helyett, s ezen ismét annyira megijedt, hogy a kötényzsebbe -dugott Regélőt minden további gondolkozás nélkül a tűzbe vetette. - -– Mit csinál a kisasszony! kiálta fel a terjedelmes szakácsné, hisz mind -bele hordja a tűz az ételbe az égett papirospernyét! - -S hogy tetézve legyen a baj, még az öreg úr is kijött, sugárzott az -arcza az örömtől, s olyan gonosz volt, hogy a leányához lépve, egy szót -se szólt neki sokáig, csak nézett rá és mosolygott és hunyorgatott a -szemeivel kedélyesen, míg a szegény leány semmit sem látszott jobban -óhajtani, mint hogy bárcsak valami csoda által valahogy lesülyedhetne a -pinczébe. - -– Tetszik valami, édes atyám? mert végtére megszólalni. - -– Az nem tetszik, hogy te a konyhában vagy. - -– Miért, édes atyám? - -– Mert ma mindent el fogsz sózni. - -Szegény Linka, ha lehetett volna még jobban elpirulnia, mint a mennyire -már elpirult, még tán azt is megtette volna; mert jól értette a tréfás -czélzatot, s tetézte zavarát még a szakácsné is. - -– Jól teszi tekintetes uram, vigye be innen a kisasszonyt, úgy is -minduntalan bajt csinál, a tojáshéjat üti a tálba, s mindenféle -papirosokat éget. - -Linka csitítani akarta a cselédet, arra valamennyi elkezdett lármázni; -végre meg kellett adnia magát, s apja karjába fogózva, elhatározni magát -a nagy áldozatra, hogy a konyhát elhagyja, s a vendégek közé menjen. - -Pedig milyen jó menedékhely hasonló esetekben a szegény lányokra nézve a -konyha. - -Most lássuk a csatatért. - -A pamlagon ül egy felől Zsuzsi néni, ki az orrát szüntelen boszantva -mutatóujjával, hevesen iparkodik valamit magyarázni, suttogva a pamlag -másik szegletében ülő csendes asszonyságnak, kiben Károly anyjára, a jó -Tállyainéra ismerünk, s kinek nincs nagyobb törekvése, mint hogy magát -mentül csendesebbnek mutassa; sorsában megadva magát, szótlanul -hallgatja Zsuzsi néni folyton folyó hazugságait, mikbe az olykor úgy -belekeveri magát, hogy maga sem tud belőle kihatolni. - -Mellette áll Sándor öcsém, ki egészen kilátszik sodrából véve, ennyi -embert látva egy rakáson, bár annyira még az esze nem jár, hogy köztük -két vetélytársat is gyanítson. Menyhért úr halk hangon egyremásra tartja -bölcs tanácsokkal, hogy miként viselje magát, mikor szól, mikor beszél -és mikor valamit mond; az asztalnál késre, villára vigyázzon, a kenyeret -ne harapja, hanem vágja késsel, a száját ne törülje az abroszba, -arravaló a szalvéta, a poharát fel ne döntse, a sótartóba ne körömmel -nyúljon, hanem kés hegyével, a levesre ne igyék, teleszájjal ne -beszéljen, az eczetet, olajat, szájmosó-vizet meg ne iszogassa. Továbbá, -hogy háttal senkinek se forduljon, másnak a szavába ne vágjon, nagyon ne -röhögjön, s több efféle, mik Sándor öcsémnek még azt a kis bátorságát is -elvevék, a mit az új atilla kölcsönzött neki. - -A tulsó oldalon Károly áll, csinos, fesztelen alak, könnyelmű arczán nem -látszik semmi ünnepélyes feszesség, lassan enyelegve beszélget hugával, -a kis pajkos Lizával, kinek hamis szemei el-el vágnak néha a tulsó -oldalra, mi közben mindig talált valami igazítani valót bátyja -nyakkendőjén, inggallérán, hajfürtein, egy-egy vékony pehelyszálat -levenni öltönyéről, mindent titokban, hogy rajtunk kívül senki sem veszi -észre. - -Végre az ablakban áll Kálmán a költő, karjait összefonva, s hátát egy -karosszéknek vetve. Arcza minden elképzelhető szerencsétlenséget -iparkodik kifejezni: az ilyen boldogtalan arczoknak nagy hatásuk van a -fiatal leányokra; halvány holdas kép, titkos sóhajtások, szomorú -mosolygás, mikor más nevet; félre vonulni egy szegletbe, ott a hol -mindenki látja, midőn a többiek mulatnak, vigadnak, s onnan világgyűlölő -képpel tekinteni le az emberi hiúságok piaczára; egyet-egyet köhinteni, -s ha kérdik, mért köhög? szelid, andalgó megnyugvással tenni mellre a -kezet, s beszélni közelgő őszről, lehulló falevelekről, s édes álomról -lehullt falevelek alatt, költői hasonlatokat mondani, hogy e köhögés -hangja – koczogtatás a túlvilág kapuján, s más effélék mindig biztos -sikerrel használhatók tapasztalatlan szívek ellenében. - -Ily csatarendben foglalták el a tért az ellenséges prætendensek. -Legerősebb közöttük kétségtelenül a Gulyási Sajtári család. Őket a házi -úr régi barátságos ismerete, korábbi igéretei és saját merészségük, s a -minden ostobák védistene, a szerencse, legkedvezőbb helyzetbe állítá, -daczára annak, hogy a kis népfelkelés, a mindent törő Péterke a méhek -elleni harczban előlegesen demontiroztatott. Kálmán, a költő, eléggé -veszélyes egymagában véve, verseiben forralt titkos lázítások és -szívbeli összeesküvések által, míg Károlynak a legkedvezőtlenebb helyzet -jutott. Őszinte, becsületes szív, hazudni nem tudó ajk, tettetéshez nem -értő arcz; hozzá még az a baj, hogy szegény édesanyja nem hogy fiára -erényeket és jó tulajdonságokat iparkodnék ruházni, sőt valahányszor -róla beszél, nyilt szívvel elmondja mindenkinek, hogy ez biz egy korhely -fiu, a ki mind tanuló, mind juratus korában igen sok pénzt elköltött, -nagy kártyás és más mindenféle rossz tulajdonság megvan benne. Úgy, hogy -szegény fiunak akár előre karjára mernők akasztani a kosarat, ha -szerencséjére Liza képében egy furfangos kis nemtő nem volna mellé adva, -ki alkalmasint megforgatja még az egész társaságot. - -Gábor úr belépett, leánya kezét hóna alá szorítva, s odavezette őt -Tállyainéhoz. A leányka kezet csókolt, a két asszonyság középre ültette -őt a pamlagra, mely alkalommal igen érdekes volt elnézni, mennyire -iparkodik őt Zsuzsi néni beszéddel, hizelgéssel, magasztalással, izetlen -kérdésekkel elfoglalni, hogy a másik asszonyságot szóhoz ne engedje -jutni. - -– Oh milyen szép, milyen kedves, micsoda fehér kezecskék, még csupa -gyermek s már milyen nagy gazdasszony. Láttam a kertjét, már azt meg -kell engedni, hogy rémek. Milyen káposztafejek! Aztán ez a frizura. -Mindig ez volt a legkedvesebb. Láttam a befőttjeit is. Fölségesek. No -majd én is tanítom valamire, a berkenyét hogy lehet befőzni. Soha sem -evett annál senki jobbat. Csak egyszer Makkfalván legyünk. A Sándor -véghetetlenül szereti. Jaj a Sándor iszonyúan szereti az édességeket, -egészen apja fia. No de a legédesebbet még nem kóstolta. No, no csak ne -piruljon el maga kis bohó leányka, fogadom, nem kell akkor neki több -édesség. - -A szegény leány töviseken látszott ülni e beszéd alatt; szerencséjére -Liza oda futott hozzá s nyakába borulva, menten ismeretséget kötött -vele, melynek folytán alkalma lőn Linkának eltávozhatni a mellékszobába, -ott hagyva az egész szép társaságot a faképnél. A két leány nem is tért -vissza, míg csak ebédre nem hítták őket s akkor már per tu voltak -egymással. A leányoknál nagyon hamar megy az ismerkedés; daczára a -különböző életkornak, a saint alliance nehány percz alatt meg volt -kötve, s az első beszélgetésnek az lett a látható eredménye, hogy Linka -sokkal jobb szívvel nézett már Károlyra, mint Sándor öcsémre; azonban -Kálmán még mindig legveszélyesebb maradt reá nézve, arra csak lopva -tekintgetett, meg lévén győződve felőle, hogy az is mindig reá néz. - -Az asztalhoz úgy ültek, hogy a két asszonyság jutott az asztalfőre, az -öreg úr az asztal végére, mellette kétfelől a két leány, Sándor és -Károly egymásnak szemközt, még pedig úgy, hogy Sándor ült Károly -testvérje mellett, s Károly jutott Linka mellé. A költő ült Tállyai -szomszédságában, Menyhért úr a felesége mellett. - -A leves minden megháborítás nélkül elköltetett: a kanál, mint tudva van, -a legártatlanabb fegyver; nem történt semmi baj, csupán annyi, hogy -Sándor öcsém meglátva, miszerint Kálmán, a költő, akkori divat szerint -nem a három ujja közé, hanem a markába fogja a kanalat, ő is úgy akart -tenni, s az első fogást szerencsésen a kaputja ujjába töltötte. - -Később, midőn késekre és villákra került a sor, a szuró és vágó -fegyverek más szint adának a harcznak, az első pohár bor bátorságot, -kötekedési vágyakat öntött a szívekbe; Menyhért úr elkezdé mesélni a -maga hőstetteit de dato 1809, mikre viszont Gábor úr épen nem akart -emlékezni. Kálmán úr elkezdett balkézzel enni, Sándor úr utánozni akarta -és pecsenyéstül elejté a villát, erre Zsuzsi néni elkezde beszélni a -fővárosi fiatalság erkölcstelenségéről, Kálmán úr viszont azt kérdezte -tőle, hogy látta-e már Parlagi Jancsit? s viszont azzal állt boszút -rajta, hogy visszakézzel töltött vizet a poharába a palaczkból, mire a -jó asszonyság megfogadta, hogy ha még egyszer úgy tölt neki, nem iszsza -meg. - -Sándor diák, az anyai tanácsokhoz híven, mindenből evett és ivott, mert -annyit már megtanult, hogy kosarat adni nagy megbántás a házi -kisasszonyra nézve. A jó egri bor kezdett lassanként a fejébe szállni, a -jóllakás ördöge mindinkább felfuvalkodottá tevé, s kezdé magát oly -kontemfinter érezni, mintha most is a convictusban ülne diák pajtások -között, vagy juratus collegákkal szemben az arany flaskónál; mindenkinek -a szavába belebeszélt, nevetett, elménczkedett nagy ész nélkül, -döntögetett palaczkot és poharat, s hajigálózott kenyérgalacsinokkal; a -lábait szétnyujtotta az asztal alatt fidéliter, s valami átelleni -lábacskához érve, azt elkezdé koronként nyomogatni, azt hivén, hogy az -Linka lábacskája. Hanem az a Károly lába volt, ki el levén merülve -valami mulatságos beszélgetésbe szomszédnéjával, engedé lábával történni -ezt a gyöngéd quiproquot. - -Ebéd vége felé mind jobban kinyiltak szívek és torkok, kezdődött az az -amabilis confusió, mikor minden ember összevissza beszél: az a nyertes, -a ki jobban tud kiabálni, a saját szavát sem hallja senki, de azért a -szomszédjáét is érti; mikor elkezdődnek az anekdota mondások, s egyik -bohó, bolondos kaland a másikat juttatja eszünkbe, a társaság kaczag, -hogy könyei csorognak az orczáján mindenkinek, a dámák könyörögnek, hogy -ne nevettessék már őket, az öreg urak mellényein felpattannak a gombok a -rázkódás miatt, a fiatalság is úgy tesz, mintha azt nevetné, pedig -egészen mást nevet, nekik van suttogni valójuk; ha ki akarod találni, -mit suttognak? légy fiatal és szerelmes. - -Egyedül Kálmán, a költő, tartja meg parnassusi nyugalmát, az ő arczát -mosoly be nem szennyezi soha, szemei folyvást a házi kisasszonyra vannak -függesztve, vagy ha oda nem, akkor átellenbe, de nem Menyhért úrra, -hanem azon is túl, az átelleni falra. Ott van egy nagy tükör aranyos -rámában. Kálmán úr oda néz abba a tükörbe, s igen meglátszik elégedve -lenni méltóságos tekintetével, kezeinek minden mozdulását onnan nézi ki, -még az ételt is a tükörbe nézve eszi s fogait is a tükörből piszkálja. - -E dolgot senki sem látszik észrevenni, egyedül a kis csintalan Liza -vette szemügyre, kinek gonosz szemei szüntelen járnak alá s fel a -társaságon, keresve, hogy kit csípjenek meg? s a mellette ülő öreg urat -szüntelen jó kedvben tartja ártatlanul rágalmazó ötleteivel, mikre az -alig állhatja meg, hogy fel ne kaczagjon; sőt egyszer már félig ki is -tört vele, midőn Liza Sándor öcsémre mutatva, azt mondá neki: «nini -bácsi, fogy a diák!» emlékébe hozván a lábnyujtogató legatus -anecdotáját. - -Végre Kálmán felemelkedik székéről, fogja a poharát, s haját idealisan -felborzolva, egyet köhintett, jelt adván vele, hogy áldomást akar inni. - -A lárma, a nevetés megszünt, kiki lecsitította a szomszédját, a gömbölyű -arczok iparkodtak ünnepélyes hosszúságra nyúlni; midőn végre mindenki -elhallgatott, a költő felemelé poharát és elkezdé, mondván: - -– «Van egy tenger, melynek fenekén egy drága igaz gyöngy rejlik.» - -– Nézze csak bácsi, súgá Liza Gábor úr fülébe, Sós Kálmán hogy beszél -magához a tükörben. - -Gábor úr odapillantott s meglátá, hogy Kálmán csakugyan meredten a -tükörbe nézve beszél, minden mozdulatot, minden arczkifejezést onnan -tesz, bámulatos önelégültséggel látszik önmagában gyönyörködni, épen -mintha csak önmagának tenne szerelmi vallomást. - -Gábor úr eleinte csak elbámult, karikára nyiltak a szemei, -összeszorította a száját, rángatta a kurta ősz bajuszát jobbra balra, s -majd hátra ejtette a fejét. - -Kálmán nem vette észre, hogy azt valaki szemléli, miszerint ő a tükörből -beszél magához, s folytatá nagy páthoszszal: - -– «E gyöngy drágább Cleopatra nagy hírű gyöngyeinél, ragyogóbb a -braziliai császár diademjában levőnél, e gyöngy az, melynek -megnyeréseért mély tengerek fenekére leszállni a legcsekélyebb áldozat, -érte meghalni üdvösség…» - -– Nézze bácsi, hogy kinálja maga magát a pohárral a tükörben! súgá Liza -a házi úrnak. - -Már ekkor Gábor úr úgy tele volt a nevetéssel, mint a túlfűtött -gőzkatlan, csak egy pillanat és szétpattan. Nagy melle járt alá s fel, -vállai rázkódtak, arcza elvörösödött, fogait, ökleit összeszorította, -most mindjárt – most mindjárt – - -Károly ezalatt kezdé észrevenni, hogy Sándor öcsém nagyon is szerelmesen -kezdi lábait nyomogatni, hogy tehát viszonzás nélkül ne hagyja e jó -indulatot, ő is kikeresé a másik lábával Sándor öcsém tyúkszemét, s -olyat gázolt rá, a milyet csak tudott. - -– Jáj! ordítá el magát Sándor az igazgyöngyös dictió közepett, s -kínjában úgy taszította fel az előtte álló tele poharat, hogy a vörös -bor futott végig az abroszon, mint a Duna. - -Csak épen ez kellett még Gábor úrnak. Az elfojtott kaczagási düh -tízszeres erővel tört ki egyszerre irtózatos torkán, elveté magát -karosszékében, verte öklével az asztalt, hogy a poharak tánczba -kerekedtek, az asszonyok sikoltozva ugráltak fel az asztaltól a feléjük -futó veres bor elől: «Keresztelő, keresztelő!» ordítá Sándor jucundus -veszettséggel, a mint anyja felé futott a bor, Menyhért úr -szedtevettézett, a leányok vihogtak, csak Kálmán állt rendületlen képpel -a maga helyén, erősen eltökélve, hogy a maga dictióját, törik szakad, el -fogja mondani. Hozzá is fogott három izben, a mint a kaczagás -lecsendesült, de hijába! beleütött már abba a ménkő, alig szólhatott -három szót, alig nézett rá Gábor úr, megint újra kezdte a kaczagást, -semmi erő nem volt képes őt többé visszatartóztatni. - -Végre is Kálmán kénytelen volt nagy apprehensióval leülni, a nélkül, -hogy a felköszöntést bevégezhette volna. - -Az öreg úr nyilván restelni látszott az egészet, de hiába, nem tehetett -róla, neki többet ne szóljon Kálmán, még a templomban se szóljon hozzá, -mert a szeme közé fog kaczagni. - -Hogy e kudarcz némileg helyre legyen ütve, Károly kapott fel egy -poharat, s víg arczczal, néhány szóval befejezé a mondatot. - -– Adja Isten, hogy e szép gyöngynek, kit Kálmán barátunk értett, sokáig -tisztelői lehessünk; a mi annál is czélszerűbb óhajtás, minthogy e -gyöngy nem valami hideg csiga, hanem egy hő szívű derék magyar hazafi -keblén nőtt fel, a ki a hozzá leszálló buvárokkal nem itat keserű -tengervizet, hanem jó egri török vért. - -– Éljen, éljen! kiáltá rá a társaság, maga az öreg úr is szivesen -koczintott az áldomásra, csak Kálmán nem birta megbocsátani Károlynak, -hogy az ő szellemdús eszmejárását ily parlagi elmésséggel tépázta meg. - -Hanem hiába, ebéd után ne beszéljen az ember bölcs dolgokat, ha azt -akarja, hogy rá hallgassanak. - -Ebéd után felhívta az öreg Berkessy vendégeit egy sétakocsizásra, mely -ajánlat az egész társaságtól nagy készséggel fogadtatott, a parancsok -kiadattak a kocsisoknak minden részről; Menyhárt úr maga ment ki az -istállóba, Marczival értekezést tartandó, ha vajjon kiállanak-e a lovai -egy ilyen sétát? a látlelet azonban igen kedvezőtlenül ütvén ki, -megegyezett Marczival egy meszely borban, a mit majd otthon fog neki -kiszolgáltatni, hogy tetesse magát részegnek. - -A másik két hintó ezalatt előjáratott, egyik Berkessyéké, másik -Tállyaiéké, s a vendégek úgy oszták el magukat, hogy minden család a -maga fogatát foglalja el, Sós Kálmán is szinte elővezetteté a maga -pegazusát, mely egy jámbor, kissé vénecske paripa volt, angolosra -kurtítva, a feje hányakodásától lehetett gyanítani, hogy egy kissé -kemény szájú, lábairól itélve meglehetős futó lehetett. Végül az öreg -Berkessy számára egy lovas cabriolet állt készen, a min rendesen szokott -járni. - -Már mindenki készen volt, midőn Menyhárt úr előtámad, szörnyen verve a -térdeihez a kezeit. - -– Hjüj! micsoda szörnyűség már ez! az a Marczi olyan részeg, a lábát sem -tudja mozdítani. Mit csináljunk, mit csináljunk? Bár volna valaki, a ki -befogná a lovaimat, elhajtanám magam. No megállj! engem így meggyalázni! -Ilyen tiszteletre méltó háznál leinni magát. Mindjárt elcsapom a -gazembert, mihelyt haza megyünk. - -– Soha se mérgelődjék uramöcsém, szólt megnyugtatólag Berkessy, majd -elosztjuk magunkat valahogy, kit ide, kit oda elültetünk; Menyhárt öcsém -ide ülhet mellém. A felesége Tállyainéhoz, Károly fráter úgy is maga -szereti hajtani a lovakat, a két leány sem fog megharagudni, ha egy -gavallért oda ültetünk hozzájok… - -Kálmánnak már ekkor az egyik lába a kengyelben volt, a mint azonban -meghallotta, hogy Linka mellett egy kiadó hely lehet a kocsiban, -hirtelen odafordult a lovát bámuló Sándor öcsémhez, s elképzelhetetlen -nyájassággal kérdezé tőle: - -– Nem szokott ön lovagolni? - -– Dehogy nem, felelt vigyorogva Sándor, csakhogy nincs lovam. - -– Hát üljön fel az enyémre. - -– Igazán? Megengedi? kérdé az öcsém nagyon megörülve. - -– Igen szivesen. Nekem úgy is fáj a derekam a mai lovaglástól, majd én -valamelyik kocsis mellé felkapok. - -Sándort se kellett másodszor kinálni, utczu neki esett a lónak, -belehágott az egyik kengyelbe, s miután egy darab ideig megtánczoltatta -magát mellette, végre valahogy felhasalt a nyeregbe, s oda fészkelte -magát. - -A vendégek ezalatt a Gábor úr által megszabott rendben elrendezték -magukat, s ilyenformán nem maradván egyéb Kálmánon kívül, ő lett oly -szerencsés, hogy a két leánynyal szemközt ülhetett Berkessy hintójában. - -Csak ekkor kezdte a társaság észrevenni, hogy Sándor öcsém ül a lovon, -feltünt pedig ez annál is inkább, mert lábai igen hosszúk levén, a -kurtára húzott kengyelszíj miatt a térdei mind a ló szügye körül jártak; -e mellett a paripának az a jó szokása volt, hogy ha észrevette, -miszerint idegen ember ül a hátán, ezt a tapasztalatát különféle módokon -iparkodott nyilvánítani, előbb a nyakát hányta vetette, majd elkezdett -hátrafelé farolni, hogy az ember azt gondolta, most mindjárt belemegy a -kútba, elvégre elkezdett ágaskodni; s e közben valami oly nevetséges, -vontatott éneklő nyerítést hallatott, a milyennel ritka ló -dicsekedhetik. - -Zsuzsi néni ijedten ugrott fel a hintóban, fiát ily állapotban látva. - -– Te bolond te! Mit csinálsz azon a lovon? Szállsz le mindjárt arról a -lóról? Most mindjárt a nyakát töri ki! Szállj le! szállj le! - -De iszen könnyű azt mondani valakinek, hogy szálljon le a lóról, mikor -épen a lónak is az a szándéka, hogy letegye a hátáról. Sándor öcsém sem -látott, sem hallott, s ha szabad valakinek, a ki nagyon hallgat valamit, -azt mondani magáról: «csupa fül vagyok», úgy Sándor öcsémről is el -lehetett e perczben mondani, hogy csupa ló. - -Végre azonban a paripa, miután kipróbálta lovagját, s tapasztalá, hogy -az nem esett le a nyeregből, egyet nyerített, s minden további utasítás -nélkül nyargalt ki a kapun, keresztül az átellenben fekvő szérűs kerten, -ragadva magával az elkárhozott lovagot, ki kétségbeestében elhajítá a -kantárszárat, s két kezével elől-hátul a nyeregkápába fogózott. - -– A fiam! a fiam! Elölik a fiamat, sikoltoza kétségbeesetten Zsuzsi -néni. - -– Ne féltsd a porontyát! kiálta rá Menyhárt úr. Egy kis leesésbe még ki -nem törik a nyaka. Nem látod, hogy készakarva sarkantyúzza a lovat, csak -menjünk, majd utolér bennünket a kertek alatt. - -Erre megcserdültek az ostorok, a három fogat kirobogott az utczára, -végig a helységen, sebesen, mint a szél. - -Zsuzsi néni minden embert megkérdezett, a kit előtaláltak, hogy nem -látott-e egy lovas embert ezen nyargalni? Persze, hogy senki sem -hallotta a szót a kocsizörgés miatt. - -Majdan kiértek az öreg úr jószágára, végig hajtattak a szép egyenes -fákkal beültetett utakon, megnézték az aratókat, itt-ott már -kalangyákban volt a buza, boglyában az árpa, a kukoricza zöldellett még -buján a sárga tarlók között széles táblákban, itt-ott aranyszinű -dinnyék, uritökök villogtak ki közüle. De Zsuzsi nénit most nem -gyönyörködteté sem a buza, sem a kukoricza, mert Sándor nem látszott -sehol; végre Tállyainé azzal nyugtatá meg, hogy bizonyosan visszament a -házhoz és most odahaza van békében, mely gondolat csakugyan meg is -vigasztalá a jó asszonyságot annyira, hogy minden tábla vetést meg birt -becsülni futtában, hogy hány véka megy bele? - -Egy kis órai kocsikázás után a társaság, jól kirázatva magát, ismét -hazafelé fordult, a hintók víg ostorpattogás közt gördültek be az -udvarra, Zsuzsi néni első szava az első meglátott emberhez az volt, hogy -«hol a fiam?» - -Senki sem tudott róla semmit. - -– Hol a fiam? A Sándor fiam hol van? - -Bizony nem látta azt azóta senki, hogy elvitte a ló. - -A jó asszonyság is megereszté erre jajveszéklési gyeplőjét: - -– Oda vagyok! Elveszett a fiam örökre! a fiam Sándorom! A másikat -összegyilkolták a méhek, ezt meg, ehen van, elölte a ló. Oh bár soha se -jöttünk volna ehez a házhoz, vagy inkább dőltünk volna fel az úton, s -tört volna ki a nyakunk. Te vagy mindennek az oka, te vén bolond! minek -akartad ilyen fiatal korában megházasítani a fiadat, már most ott van -ni, futhatsz utána a világba, aztán meg a te bolond kocsisod, a miért be -nem tudott fogni, aztán meg az úr, minek engedte arra a veszett lóra -ülni, ha ismerte. Már most hol a fiam? - -– De hol a lovam? mondá Kálmán, nem kevésbbé levén megijedve azon, hogy -Sándor elvitte a lovat, mint Zsuzsi néni azon, hogy a ló elvitte -Sándort. - -– Oh Istenem, Istenem! hogy kell haza mennem a fiam nélkül? - -– De hogy kell nekem haza mennem a lovam nélkül? - -No iszen erre aztán összeteremtette Zsuzsi néni úgy a poétát, hogy jobb -lett volna neki vakon születnie, sőt hogy beteljék a pohár, sorba vette -az egész háznépet, s kijuttatott mindenkinek, a leányoknak azért, hogy -mért nem ültették Sándort maguk közé? akkor nem veszett volna el, az -öreg Berkessynek, hogy mért engedte bort inni? különben nem mert volna -felülni a lóra, és végre minden renden és nemen lévő embereknek, hogy -mit tátják a szájukat, s mért nem szaladnak, ki merre lát, keresni az -elveszett fiut? - -Utoljára nem állhatta Menyhárt úr a lármát, s belemordult. - -– Ugyan, mit sápítozol, adta vette porontyán. Bezzeg ha engemet is így -megsirattak volna, mikor Győr alatt jártam, pedig ott lövöldöztek is. -Majd visszakerül bizony, ne félj; rossz pénz nem vész el; embert még nem -loptak ebben a százesztendőben, s ne félj, hogy a te fiadon kezdjék, s -ha eltéved az ebanyja, itt az urambátyám, majd currentáltatja. - -E szavak véghetetlen keserűn esének Zsuzsi néni szivének. Hogy egy apa -ily kegyetlenül tudjon beszélni elveszett fiáról, az égre kiáltó! nem -tudott neki mit válaszolni, berohant a kis mellékszobába, a hol Péterke -feküdt és kuglofot evett, s ott ráborulva megmaradt gyermekére, elkezde -zokogni hevesen; erre Péterkének is kifordult a szájából a kuglof, s -neki kezdvén a bőgésnek, versenyt sirtak mind a ketten egymás -barátságáért. - -Berkessy azonban komolyan szivére vette a dolgot, s fellármázva -cselédeit, kit gyalog, kit lóháton neki indított, hogy szerteszéjjel -keressék az eltünt ifjut, s tudakozódjanak utána fűtől, fától, s hozzák -vissza a hol kapják. - -Már csak mi is induljunk neki és lássuk, mi lett belőle? - -A hogy a paripa keresztül vágtatott a szérűs kerten, egyszerre -félrekanyarodva neki vitte a kenderföldeknek Sándor úrfit, ki sehogy sem -birta a lovat sem feltartóztatni, sem más felé téríteni, hanem csak -lehasalt a nyakára, sorsára bízva magát s gondolva Mazeppára, a kit -Ukrániába vitt a ló. Ő sem várt egyebet, mint hogy odáig meg nem áll -vele. - -Később a ló kijutott az országútra, s elkezde szabályos galoppban -nyargalni előre. Sándor ijedten tekintgete hátra, s tapasztalá, hogy az -elhagyott helység mindig messzebb marad, végre egészen elvész a háta -mögött, már csak a tornya látszik, később ismét előtte kezdenek egy -ismeretlen város tornyai előtünedezni a láthatáron: a ló csak futott -megállapodás nélkül. Jöttek ugyan néha szemközt az úton idegen emberek, -Sándor eleget is kiabált nekik, hogy tartsák fel a lovat, de azok mind -arra értették, hogy térjenek ki, s azt hivék, hogy valakivel -felfogadott, hogy hány percz alatt ér **re, a megyei székvárosba, vagy -tán orvosért, vagy tűzi fecskendőkért nyargal; egyszóval engedték futni, -a merre a lónak tetszett. - -* * * - -Hat nap mult el azalatt, a mióta a szép özvegy Julia Nánásy bácsit -beleeresztette a világba, hogy hordja szét férjhezmenetelének hirét, -csődítse össze a lakodalomra az atyafiságot, s hozzon dispensatiót s -vásároljon Pesten menyasszonyruhákat és süteményeket. Mindez szépen meg -is történt. Az utána küldött staféta mindenütt egy órával később -érkezett, miután ő elment, s ilyenformán **-re is visszaérkezék, a -nélkül, hogy a futárral beszélt volna, s benyit nagy skatulyákkal a hóna -alatt szépséges szép hugocskájához, ki már akkor azon gondolkozott, hogy -megszökjék a vármegyéből. - -– Itt vagyok, galambom. Mindent elvégeztem. Itt az egyik -menyasszonyruha, ezt készítette Varga, itt a másik, ezt csinálta -Keresztessy, itt a zsebemben a dispensatió, jönnek az atyafiak is mind; -hátul egy ferslagban a czukorsütemények. - -Julia reszketett a méreg miatt; az utolsó szavaknál dühösen csapott az -asztalra tett skatulyára, hogy az menten összehorpadt. - -– Vigye maga a menyasszonyruhákat a pokolba! a dispensatiót is vigye a -pokolba: a tortákat! atyafiakat! maga is ott maradjon. - -Nánásy bácsinak szeme-szája elállt erre a fogadtatásra, csak járt a -szája, de hangot nem adott. Épen nem volt képes semmit is gondolni, csak -bámult, azt látva, hogy Julia az utóbbi szavaknál kétségbeesetten sírva -dűl le a pamlagra s fuldoklásig zokog. - -Nánásy bácsi nem arra volt születve, hogy ily bonyolódott eseteket meg -birjon magának magyarázni. - -Mikor az ember a rábizott dolgokat a legpontosabban rendezé, mikor azt -hiszi, hogy jutalmat fog kapni, – egy pár puszit, – s kap a helyett egy -pár skatulyát a fejéhez vágva… Meg nem foghatta az egészet. - -E pillanatban lódobogás hallatszék az udvaron, s Julia szobaleánya -hüledező képpel rohant be az asszonyához, alig birva kimondani, a mit -akar: - -– Kisasszony, – tensasszony, a Kálmán úrfi paripája. - -– Be ne merjék bocsátani! kiálta Julia, indulatosan felugorva helyéről. - -– De nem Kálmán úr ül ám rajta, hanem egy idegen ifju úr, a kit soha sem -láttam még. - -– Kicsoda? - -Hogy kicsoda? arról meg már mi tudunk beszélni. A szerencsétlen Sándor -az, kit a ló elhozott a szomszéd faluból, be a város közepére Julia -lakásáig, ott nyitva találta a kaput, benyargalt az udvarra -kétségbeesett lovagjával, a folyosó előtt aztán szépen megállt, ismerős -röhögéssel üdvözölve a künn álló cselédeket. - -Az események psychologiája itt a lóban rejlik. Kálmán mindennap meg -szokta látogatni Juliát lóháton, s ilyenkor a kedveskedő delnő mindig -czukrot adott a paripának saját gyöngéd kezecskéiből, s ezzel úgy -elkényeztette a lovat, hogy az gyakran erőnek erejével oda vitte a -tulajdon gazdáját is Julia udvarába, s nem lehetett neki végig menni -azon az utczán a nélkül, hogy be ne térjen a házba. Azonban, mint az -előzményekből tudjuk, Kálmán hat nap óta nem volt már Juliánál, s a -paripa annyi idő alatt nem kapott czukrot. E hanyagság sehogy sem fért a -fejébe, pedig mint mondják, a lónak elég nagy a feje; az emlékezetes -délután tehát föltevé magában, hogy nem azért született ő lónak, hogy -újra lóvá tegyék, s a mint ismét felkantározva érzé magát, neki indult, -s makacs következetességgel addig semmi rángatásra és döfölésre meg nem -állt, míg **-re beérve, Julia udvarába nem jutott, a mikor aztán a -folyosó előtt elkezde vígan röhörészni, várva a czukrot. - -Szerintünk az események legtermészetesebb magyarázata ez; a mennyiben -egy ló jellemét képesek vagyunk felfogni. - -Sándor csak lefordult a paripáról, a mint az megállt vele, sem látott, -sem hallott, sem egy szónak ura nem volt. Szétvetett lábakkal, -meggörbedve neki támaszkodék tenyereivel a falnak, s úgy mászott végig -négykézláb tapogatózva az ajtóig, melyet épen akkor nyitott ki Julia, -hogy meglássa, ki jött? - -Senki sem ismeré a Lázárt. - -– Kicsoda? micsoda? Mit akar? hogy jött ide? - -– Jaj, ne kérdezzenek tőlem semmit, nyögött a szerencsétlen lovag, oda -vagyok, – meghaltam, – sem kezem, sem lábam nem ez enyim, fektessenek -le, híjanak doctort mindjárt kiadom a lelkemet, – jaj a derekam! jaj! - -Julia valami irtózatos szerencsétlenséget kezde gyanítani, s a -legőszintébb részvéttel hirtelen orvosért űzé cselédjeit, addig is -lefekteté az elkárhozott kalandort, s minden kitelhető női gyengédséggel -gondoskodék szükséges ápolásáról, míg végre az orvos megérkezvén, -megnyugtatá a beteg állapotja felől, miszerint a nemesebb részek nem -szenvedtek a lovaglás viszontagságai alatt, s néhány órai nyugalom -helyrehozand mindent. - -A Berkessy háznál ezalatt minden órán nőtt a veszedelem. Gulyásiné -lélekzetet sem hagyott venni senkinek, mindenkit kergetett a fiát -keresni, s minden megérkezőtől követelé, hogy adja elő, hová tette? -Utoljára görcsöket kapott, le kellett fektetni, födőt melegíteni rá, -herbatét itatni vele, egész éjjel jajgatott, majd felvette a házat. A -szegény két leány és Tállyainé, kik szüntelen ágya mellett virrasztottak -és ápolták, korán reggelig be nem hunyhatták szemeiket miatta. Menyhárt -úr azalatt nyugodt lelkiismerettel szunnyadt a mellékszobában, minden -órában fel kellett ránczigálni, hogy ne horkoljon olyan nagyon, mert a -beteg újra görcsöket kap. - -Végre hajnalhasadtára elszunnyadt a gyötrött patiens, a fáradság és a -nyögések elnyomták, Tállyainé is ledűlt a pamlagra, a mint egyszer -elkezdi a hajdú odakinn a folyosón porolni a kaputokat rettenetes nagy -puffogással. - -A két leány hirtelen kifutott lelkendezve. - -– Csitt! ne zörögjön most, épen csak most aludtak el. - -– Hisz a vendég urak kaputjait tisztogatom, mentegetőzék a hajdú. - -– Nini, valami kiesett az egyiknek a zsebéből, szólt odaugorva Liza, s -felkapta a tárczaalakú csomagot, mely az öltönyből kiesett. - -– Ahán! mondta a hajdú, bizonyosan Sós Kálmán úr zsebeiből esett ki. - -A csomag táblájára ez volt nyomatva arany betűkkel: «Napló». - -Ki venné rossz néven egy pár fiatal leánynak, ha egy rájuk nézve nem -épen érdektelen fiatal ember naplója kezükbe jut, hogy meg nem -állhatják, miként egy kissé lapozgassanak benne. A mi két leányunk is -hirtelen félrevette magát egy oszlop mellé suttogva, vihogva s nagy -hirtelen végig pörgették ujjaik közt a rejtélyes tárczát. Tele volt az -irva mindenféle verssel, olykor egy szárasztott virág, vagy egy hajból -font nefelejts hullott ki belőle, azt visszatették oda, a honnan -kiesett, egy-egy verset elolvastak, s elfojtott kaczajjal mulattak -rajta, hisz a vers oly dolog; egyszer azonban, a mint egymás kezéből -kapkodják a tárczát, Linka véletlenül egy lapra nyit, melyen első -tekintetre valami ismerős verset talált megpillantani; olvassa: hát épen -ugyanaz, melyet tegnap a Regélőben saját magához irva olvasott, azzal a -csekély különbséggel, hogy ennek a felirata nem B. Linkához, hanem Cs. -Juliához szólt, s a mi ott barnának volt irva, az itt szőkének jutott, -ott fekete szemek, itt nefelejts szemek; különben minden angyal és -tündér ugyanazon a helyen; épen azok a szívfájdalmak, ugyanaz a meghalni -készülés és igéret a túlvilágon való találkozásra. - -Linka úgy érezte magát, mint a ki elfogad egy köszönést, s akkor veszi -észre, hogy nem neki köszöntek; hirtelen elveté a naplót s befutott a -szobába, azt hivé, hogy száz szem néz arczára s mind látja rajta a -szégyenpirulást. Érzé, hogy keményen meglakolt érte, a miért életében -először hiú tudott lenni. Hisz azok a szépségek, azok a hizelgő mondatok -eredetileg nem ő hozzá voltak irva, hanem csak szőkéből barnára -fordítva. Tökéletesen kiábrándult. - -A nap már jól feljött, midőn egyike a lovas hirnököknek, ki Sándort -nyomról-nyomra kisérve, végre **-en ráakadt a házra, hová őt a ló -bevitte, azon megnyugtató válaszszal tért vissza, miszerint az úrfinak a -világon semmi baja sincsen, ellenkezőleg igen jó kezek között van, egy -derék szép asszonyság ápolása alatt, ki nem engedi az úrfit addig -visszatérni, míg egészen magához nem jön, hanem inkább arra kéreti -becses szülőit, hogy látogassák meg őt, s legyenek vendégei addig, míg -az úrfi felüdül, mert egy kicsinyt megrázta a ló. - -Erre a hírre Zsuzsi néni rögtön magához tért, felkelt, meggyógyult, -befogatott, a reggelit sem várta meg, hanem a mint a házi gazda -megjelent, megköszöné neki iránta való szivességét, s marasztalhatatlan -sietséggel felhajszolta a hintóba férjét s bekötött pofácskájú -Petikéjét, s parancsolá a kocsisnak, hogy hajtson lóhalálába **-re. A -bakon a kocsis mellett ült a hirthozó legény, azon végből, hogy őket az -illető helyre vezesse, mert az asszonyság nevét az úton elfelejtette, de -reménylé, hogy a házhoz oda tud találni. - -Gábor bácsi cordialiter kezet szorított Menyhárt úrral, ki már a -kocsiban ülve, elmésen kiálta vissza: - -– Aztán azért a processusunk nem condescendál, liquidum est debitum, s -ha másként nem megy, brachialiter exequálunk. - -Ezt Menyhárt úr igen jó élcznek tartotta, s nevetett rajta nagyot, -ilyenformán értetve alatta szép törvényes virágbeszédben a rég megigért -házasságot. - -A távozókat az egész háznép kikisérte, ott volt a két leány és a két -fiatal ember is. Linkának láthatólag rossz kedve volt, míg Liza nem -birta rejteni örömét, hogy Gulyásiékat távozni látta. - -– Lina kisasszony oly borultnak látszik, szólt theatralis édességű -hangon Kálmán. - -Lina feleletet sem birt adni, félrevonult s elkezde Károlylyal -beszélgetni, s vele a szobába távozék. - -Kálmán megdöbbenve fordult Lizához, ki ott maradt. - -– Miért oly kedvetlen Linka kisasszony? - -Liza nem sokat gondolkozott rajta, hogy mit mondjon? amúgy gyermekes -tréfából azt találta felelni: - -– Hát nem hallja, hogy azon búsul, mert Gulyásiék executióval -fenyegetik. - -– Kit? az öreg urat? kérdé Kálmán megrettenve. - -Linkának 12 esztendőre oly éles esze, oly ravasz szemei voltak, mint -másnak negyvenre sincs. A mint Kálmán nagy ijedten e szót szalasztá ki -ajkain: «kit? az öreg urat?» az eltitkolhatlan megdöbbenés, mely annak -arczán mutatkozott, arra a gondolatra hozta, hogy hátha jó lenne Kálmánt -ebben a tévedésben megerősíteni, s azzal igen komoly szánakozó arczczal -monda Kálmánnak félig súgva: - -– Igen bizony, az öreg Berkessyt. De ne szóljon felőle senkinek. - -– Az lehetetlen, szólt Kálmán megzavarodva, hisz őt igen gazdag embernek -tartják. - -– Hja, sok embert tartanak gazdag embernek, a ki nem az, monda Liza -vállvonítva, s könnyelműen trallázva futott el onnan. - -Kálmán összefont karokkal járt alá s fel a folyosón sokáig; nagyon meg -volt zavarva. Képzelhette-e, hogy egy tizenkét éves gyermekleány -készakarva mesét gondoljon ki az ő rászedésére? Ha e mesét valami -érettkorú embertől hallotta volna, inkább kételkedhetett volna benne, de -egy gyermek honnan beszélne ilyet, ha nem környezőitől hallaná? Ez nagy -baj. Az öreg Berkessyt igen gazdagnak tartották, mert mindig igen nagy -házat tartott, tisztújításokon első volt a költségvitelben; – de hátha -épen ez az oka romlásának? Már akkor csak mégis jobb lesz Juliához -visszatérni; az ugyan egy kissé kétséges hírben áll, de legalább szép s -bár könnyelmű és pazarló, de gazdag. A viszonyt nem lesz nehéz újra -kezdeni Egy megjelenés, egy ügyesen scenirozott fellépés, legvégső -esetben egy öngyilkolási comœdia mindent helyrehozand. - -Már most csak a ló volna meg, hogy haza lehetne menni. Talán megtesz -annyit Berkessy, hogy haza küldi a maga lovain. - -Ez óhajtással belépett Gábor úr szobájába, ki ott egyedül pipázgatott -Károlylyal. Az öreg ült egy nagy füles karszékben, Károly mellette állt. - -Kálmán odalépett elé, s jól kigondolva magában, hogy mit fog mondani, a -miből az öreg úr ki is vehesse, nem is, hogy leányát többé nincs -szándéka elvenni, egy perczig hallgatva megállt, a krágliját -kihuzogatta, a haját elől-hátul felborzolta, s szokása szerint a magasba -nézett. - -És ime a gonoszlelkek megint eleibe állítanak egy tükröt, s ő megint -elfelejtkezik magáról s ezt a szót: «uram» mind kéz-, mind -fejmozdulattal maga magához intézi. - -Abban a pillanatban Gábor úr észrevéve ezt a furcsa attitudeot, ujra -elkezdi azt a tegnapi óriási kaczagást, melyet ezúttal Kálmán kénytelen -volt tökéletesen magára venni. Az ember elvörösödött, ajkai remegtek, -magán kívül volt a düh miatt. - -A legnagyobb kaczagás közepett egyszerre elhallgatott az öreg úr, mintha -rögtön elmetszették volna a nevetését s a legkomolyabb képpel kérdezé: - -– Mit kiván uramöcsém?! - -– Uram! szólt Kálmán, alig birva hangot adni a düh miatt. Én azt véltem, -hogy önben művelt emberre fogok találni, ki levetkőzte azt a mult -századi fogalmat, miszerint a költőket nevetséges embereknek találták. - -Berkessy komoly nyugalommal felelt: - -– Én nem találom a költőket nevetséges embereknek uram, mutatják szobám -falai, hol hazai irodalmunk legjobbjainak arczképei függnek, mutatja -könyvtáram, melyből semmi becses irodalmi termék nem hiányzik, de -nevetségesnek találom azt a fattyú költészetet, mely a gyümölcsös fa -derekán innen-onnan kihajt, s csak zöldül, de még csak virágokat sem -hoz; tisztelem, becsülöm azokat a szép lelkeket, a kik komoly -tanulmánynyal, ragyogó lángészszel lépve hivatásuk pályájára, -nemzetünknek becsületére, büszkeségére válnak; de hogy minden nádi -hegedűt æolhárfának tartsak, azt már nem cselekszem; az igazi költőt, ki -gondolataival lelkünket nemesíti, a távolban is tiszteljük, de a kit -csak azért neveznek így, mert rímeket farag, kinél a muzsák csak ismerős -szobaleányok, kik által könnyű szerrel lehet egy üres szerelmi -nyilatkozatot tapasztalatlan leányok kezébe juttatni, ki úton és útfélen -iparkodik bennünket viseletével hivataláról tudósítani, a felett -legfeljebb mosolyogni tudunk, s ha a természet az én mosolygásomnak -kissé erősebb hangot adott, ez nem az én hibám; mert köztünk mondva, -kegyedben édes Kálmán öcsém az elébbeni tulajdonságokból vajmi kevés, ez -utóbbiakból pedig annál több van. És ezt tőlem, öreg embertől, nem -szükség önnek rossz néven venni. - -Kálmán nem talált szavakat az eddig megjelent dictionariumokban, e -mondásra megfelelhetni. Mondhatjátok azt valakinek, hogy ezüst kanalat -lopott, ez semmiség ahoz képest, midőn valakinek azt mondják, hogy rossz -költő. - -– Uram, ha nem tekinteném, hogy ön házánál vagyok… - -– Az egy cseppet se gátolja önt. Nálam a vendég az úr. - -– Ily bántalmat véremmel kell lemosnom, kiálta Kálmán magán kívül; azt -még sem merte mondani, hogy a «más vérével». - -– Én nem vagyok borbély, felelt rá az öreg úr csendes sarcasmussal. - -Károly végre közbelépett, megfogva Kálmán karját, s fülébe súgott. - -– Pajtás, vedd észre, hogy nagyon nevetséges szerepet játszol, midőn egy -öreg ember irányában hetvenkedel. - -– Miért nincsen fia, hogy attól követelhetnék elégtételt? - -– Légy megnyugodva, ha csak ez kell: én fia vagyok, mert leányát fogom -elvenni, s adok elégtételt, a milyet kivánsz, de ne csináljunk zajt a -dologból. Te úgy is haza szeretnél menni, majd én befogatok, s **en -barátainkkal elvégezzük a dolgot. - -Gábor úr nem hallá, hogy a két ifju mit beszél, s nem is tudhatá meg, -mert Károly azt állítá, hogy csupán a hazamenetről volt szó, s minthogy -neki úgy is be kell menni **-re, Kálmánt is magával viszi. Ebben az öreg -is megnyugodott, s nem sokára Tállyaiék hintaján a két ifju embert -látjuk eltávozni. - -Ilyenformán a mily egyszerre jött, oly egyszerre el is repült mind a -három kérő a háztól s ki tudja: jön-e még vissza közülök vagy egy? - -* * * - -Gulyásiék ez alatt szépen megérkezének **-re, s rátalálva Julia -lakására, ott leszállottak. A házi asszonyság kitünő szivességgel fogadá -a tisztes családot s odavezeté őket a betegen tartott ifjuhoz, kiben -Zsuzsi néni fiára ismerve, nagy zokogásokkal borula nyakába, s csak -azután nézte végig, milyen szép selyem hálóköntösbe, himzett papucsokba -s aranybojtos sipkába öltöztette a jó fiut a házi asszony kegyessége, -mely tárgyak még mind első férjéről maradtak. - -Zsuzsi néni nem győzte a hálálkodást fiának csodálatos megmentése és -gondos ápolása felett, s tízszer is elmondta Julia szemébe: «már aztán -ha ilyen derék felesége volna a Sándoromnak, akkor csak meg volnék -nyugodva a sorsa felől, akkor tudnám, hogy jó kezekre bíztam». Julia -kecsesen tudott mosolyogni e beszédre; majdan végig vezette a derék -családot pompás termein, megmutatta porczellánjait, ezüst serviceit, -ékszereit; Zsuzsi néni magán kívül volt csodálkoztában, mindent agyon -dicsért, minden fölséges volt neki. - -Menyhárt urat ez alatt Nánásy bácsi kapta külön, oda vitte magával a -pipázó szobába, s egy lélekzet alatt megismertette Julia vagyoni -állásával, beszélt tiszttartóiról, kasznárjairól, fényes -összeköttetéseiről a vármegye legelőkelőbb családjaival, nem mulasztá el -fölemlíteni boldogult férje végrendeletét, melyben özvegyének szabad -rendelkezést enged még újabb férjhezmenetele esetére is. Mind ezen -dolgokat Nánásy bácsi igen bőbeszédű nyájassággal adta elő, s Menyhárt -úr nem szünt meg mindezeket a legnagyobb figyelemmel hallgatni, alig -vette észre, hogy az idő múlik. - -Ebéd felett a csudálkozás tetőpontját érte, az ember nem tudta, az -ételeket magasztalja-e feljebb, vagy a tálakat, mikben fel voltak adva? -Csupán Péterke volt magával tisztában, neki csak a mindenféle torták -nyerték meg tetszését, mikben módja vala válogatni; a mit el nem birt -fogyasztani, azt tömte a zsebjeibe, úgy, hogy ebéd után alig tudott -lépni tőlük. Julia még a sapkáját is tele rakta marczipánnal és spanyol -szeletekkel. A kölyök ujjongatott és tányérokat tört örömében. - -– No te fiacskám, szólt Zsuzsi néni, ölébe véve a kedves magzatot, hát -kit szeretsz jobban, a Linka nénit, vagy a Julcsa nénit? - -– A Linka nénit nem szeretem, mert nem adott csokoládét, mikor kértem. - -– Hát a Julcsa nénit jobban szereted, ugy-e? - -– Ühüm. - -Julia mosolygott s gyöngéden megveregette a fiúcska arczát. - -Ez már a hetedik nap volt, s az egész városban el volt terjedve a hír, -hogy a szép özvegy ma esküszik. Az atyafiak is kezdtek érkezni, egyik -hintó a másikat érte az udvarban, a ház megtelt ünnepien öltözött czifra -népekkel, kik közt a családi perpetuomobile, Nánásy bácsi -sürgött-forgott titkolózó képpel, suttogva itt is amott is. «Hol a -menyasszony?» – «hol a vőlegény?» kérdezék minden oldalról, s ő ez -egyszer kivételképen senkinek sem mondott többet, mint hogy Julia -öltözékével van elfoglalva. - -Míg a násznép a főteremben összegyülekezett, azalatt Julia Pestről -hozatott pompás öltözékét felvevé. Valódi tündér alak volt benne, -szépsége föltétlen hódolatot követelt. Épen az álló tükör előtt rendezé -hajéke omlatag koszorúit, midőn nyilik az ajtó, s ki lép be rajta -bűnbánó arczczal? A mi Kálmánunk. - -Julia háttal állva felé, a tükörből meglátta a belépő alakot, s bámuló -meglepetését hirtelen elfojtva, a mint visszafordult, nyájas arczczal -tekinte rá, s gyöngéd szemrehányással mondá neki: - -– Gonosz ember. Engemet ily kegyetlen próbára tenni. Ha oly jól nem -ismerném önnek lelkét, képes lettem volna ön felől kétségbeesni. - -Kálmán egészen felvidulva e nem várt fogadtatáson, sebesen rohant Julia -lábaihoz, s magán kívül rebegé: - -– Tehát ön nem kételkedett bennem soha? - -– Hogy képzelhettem volna, hogy ön engem elhagyjon? jól tudva azt, hogy -az egész ismerős világ tudja már, hogy férjhez megyek. Igen aljas -fogalmaimnak kellett volna ön felől lenni, ha azt feltehettem volna, -hogy egy nőt, ki önt szereti, ily nemtelenül semmivé tudjon tenni. Én -nem hittem azt, bizonyos voltam benne, hogy ez öntől csak egy költői -szeszély, melylyel szívem erejét próbára teszi, s hogy az utolsó órában -vissza fog jönni hozzám. A mit bizonyít az, hogy meghivásaimat nem -mondtam vissza, sőt a kitűzött napra minden előkészületet megtevék: oly -bizton olvastam önnek jellemében. - -– Igen Julia, bizton olvasál, rebegé Kálmán elragadtatva, ez csak próba -volt, melyet diadalmasan tudtál kiállani és én százszorta jobban foglak -szeretni most. - -Julia körülfordult a tükör előtt, csábító mosolylyal hajlongva Kálmán -előtt, s kaczér pillantással kérdezé: - -– Szép vagyok-e? - -– Oh mennyei! sivalkodék a delfi s magneticus gyönyörrel borult Julia -lábaihoz. - -E perczben lépe be Nánásy bácsi, jelentvén, hogy a tisztelendő -megérkezett az esküvőre. - -Julia nehány csepp ess-bouquét tölte zsebkendőre s kilépett a terembe, -násznagya, Nánásy bácsi karjára támaszkodva, ki menuett lépésben -iparkodék szép hugát maga mellett bocsátani. - -A vendégek a maguk módja szerint siettek a bájos menyasszonyt üdvözölni, -a tisztelendő úr kezeit dörzsölve lépett eléje, s hivatalos mosolygással -kérdezé a tisztelt vőlegény nevét. - -Julia hódító tekintettel nézett végig a körülálló férfiakon, melyet -észrevéve Kálmán, az előtte állók tyúkszemein keresztül sietett magát a -szép menyasszonyhoz törni. Mire odaért, már akkorra Julia kezében tartá -– Sándor öcsém kezét, s bemutatá őt a papnak. - -– Im itt vőlegényem, nemes Gulyási Sándor úr. - -Kálmán a falnak tántorodott ijedtében, s úgy elveszté lélekjelenlétét, -hogy előbb három széken keresztül bukott, a negyediken ült egy kövér -asszonynéném, annak pedig az ölébe ült, onnan is felriadva, egy -almáriom-ajtón akart kimenni a szobából s midőn végre kijutott az -udvarra, a szembejövő pesztonkát asszonynénémnek szólítá s kérte, hogy -adjon neki egy pohár vizet, mert fázik. - -Nálánál még egy személy volt még nagyobb zavarban: a vőlegény. A mint -Julia odaállítá a pap elé, csak nézett, mint a sült hal, akár a halálos -sententiát hallotta volna kimondani fejére. Az öregek között már ki volt -csinálva régen a dolog, s Sándor öcsémet feleslegesnek tartották előre -tudósítani, Julia pedig sokkal biztosabbnak tudá bájai diadalát, mint -hogy e merényleten kétkedhetett volna. - -Sándor oda hagyta magát állítani az eskető asztal elé, mint egy -áldozatra szánt bárány, s mikor a pap azt kérdezé tőle: szereted-e ezt a -tisztes hölgyet, kinek kezét kezedben tartod? elfelejtett rá felelni, -csak nézett farkasszemet a tisztelendő úrral, míg az apja bele nem -kiáltott: «szereted hát! hogy ne szeretnéd, persze hogy szereted». - -Erre Sándor is eszére tért s utána mondta szépen az esketés formuláit. -Nem tagadhatjuk, hogy egy kicsinyt vaczogtak a fogai. - -A többi aztán ment a maga rendén. A rákövetkezett vigalom felszabadítá a -kedélyeket szorongásaikból. Közmegnyugtatásra meg kell említenem, hogy -Sándor öcsém vacsora után még tánczolt is és levert lábáról sok embert -és asszonyt. - -* * * - -Másnap korán reggel három fiatal embert látunk sétálni a városon kívül -eső kertek egyikében, kik közül az egyik Károly, a másik két helybeli -kortársa, kiket a Kálmánnali összejövetelre tanúknak hívott fel. - -A Berkessyveli jelenetért csakugyan komoly elégtételt követelt a -megsértett ifju, s a tanúk elfogadandónak találták Károly ajánlatát. - -A délutáni jelenet Julia menyegzőjén még tízszeresen felfokozá Kálmán -verekedési vágyait, benyargalt minden kávéházat, fennhangon hirdeté, -hogy holnap vagy a saját vérében, vagy a máséban fog förödni; hogy nem -fog megelégedni azzal, hogy Károly agyába egy golyót bocsásson, hanem -annak a másiknak le fogja vagdalni orrát és füleit. Hiába engesztelték, -hogy már ha mindezen dolgokat meg akarja is tenni, legalább ne -hiresztelje ki előre, mert becsukják. Nem bánta ő! vegyék fejét, ha -tetszik, de véres boszút fog állani… - -… Már mintegy jó félóráig sétáltak Károly és társai az említettt -kertben, midőn végre csakugyan érkezik Kálmán két tanúja, – egyedül, s -boszús arczczal egy levelet adnak át ellenfeleiknek, melyet Kálmán úr -irt, s mely felolvastatván, így hangzott: - -«Uraim, higgadtabb kedélylyel fontolva meg a dolgot, úgy találtam, -miszerint nekem a köznapiaknál magasabb kötelességek tiltják életemet -koczkára tennem. Azon szellem, melyet a sors reám bizott, nem csupán -enyim, hanem hazámé, az egész emberiségé, a mit nekem szem elől -tévesztenem nem szabad. Párbaj csak egyenlő rangúak között lehet -egyenlő, s azt nem kell önöknek magyaráznom, hogy a szellemnek is megvan -a maga aristocratiája. Víjjon ki ellenfelem a szellemek álladalmában -hasonló állást, mint enyim, akkor szivesen összemérem vele fegyveremet. -Egyébiránt én e városból örökre eltávozom, szellememhez méltóbb kört -keresve magamnak» stb. stb. - -A tanúk egymás szeme közé néztek, egyik nevetett, másik káromkodott, -Károly búcsút vett tőlük, s készen álló hintajába ülve, visszahajtatott -Berkessy helységébe. - -Az úton szembe találta annak hintaját. Anyja, testvére, az öreg Berkessy -és leánya ültek benne, s mind nagy örömriadással voltak, a mint őt -meglátták. Valami ismerősük, a ki Kálmán hetvenkedését meghallá a -kávéházban, sietett őket még az éjjel tudósítani, s ezek most -valamennyien hajtattak nagy lóhalálában **-re, s végtelenül megörültek, -Károlyt épen látva visszatérni, kivált midőn ez arról is megnyugtatá -őket, hogy az egész dolog minden baj nélkül ment végbe. - -Könnyebbség okáért aztán Berkessy átült Károly hintajába, s mindnyájan -hajtattak vissza az ő lakára. - -Útközben előfogta az öreg úr Károlyt, hogy miért akartak vívni? s -megtudva annak az okát, nagy szemeket meresztett. - -– Hát mi jogod van teneked én helyettem elégtételt adni? - -– A mi joga van a fiunak az apa helyett. - -Berkessy elmosolyodék. - -– De te én nekem nem vagy fiam. - -– De lehetek az. - -– Hm öcsém. Hisz az igaz, hogy te derék, jó szivű fiu vagy, hanem azt -mondják rólad, hogy nagy korhely is vagy. - -– Jól mondják. De hát nem mellettem szól-e az is? Ha nem lettem volna -korhely, akkor az következnék, hogy ezután leszek az. - -– Igen, de ki biztosít engem arról, hogy ezután nem fogsz az lenni: -minthogy eddig voltál? - -– Jól van, bátyám; adjon egy esztendei határidőt; ha egy álló esztendő -alatt valamit hallani fog rólam, a mi ellenem szól, akkor be se -ereszszen a házába többet; ha pedig esztendeig meg tudom mutatni, hogy a -mit kimondtam, ezt megtartani erő is van lelkemben elég… - -– Akkor meg ki sem eresztelek a házamból többet, egészíté ki az öreg úr -a mondatot. - -* * * - -Egy év múlva újra látjuk ismerősinket. - -Károly megtartá fogadását; vas következetességgel vivé ki, a mit -megigért, eljárt ugyan a falusi dinom-dánomokba, de soha az idő alatt -még csak egy barátságos pohár bort sem lehete rádisputálni; ott ült -valamennyi részeg ember között egyedül józanon, s még csak egy társas -játékban sem lehete rávenni, hogy kártyát vegyen a kezébe. E helyett -gazdaságát hozá rendbe és nyelveket tanult. Egy év alatt mint a -legrendesebb, legműveltebb fiu lőn kihirdetve a környékben. Mondanom sem -kell, hogy most is az. - -Linát nőül vette és a leghívebben szereti; hét tél, hét nyár meg nem -zavarta családi boldogságukat. E boldogság leghívebben szokott felirva -lenni a nő arczán, s Lina arczát az évek haladása szépíti. - -Sándor öcsém is boldog; elég szép feleséggel, elég sok pénzzel, s elég -nagy együgyűséggel bír, hogy boldogsága tökéletes legyen; Zsuzsi néni -minden évben meglátogatja őket, s viseli menyének divatból kiment -selyemruháit. - -Ábrahám úr is boldog: elvette Boriskát; legalább most nem kell neki bért -fizetni. - -Kassay Lőrincz bácsi is boldog. Az atyafiak, a látogatók soha sem -fogynak ki a házából, leányának minden ujjára jut egy kérője, s köztük -nem utolsó helyet foglal el a már jól felnőtt Péterke, a mi tudniillik a -fejek nagyságát illeti. - -Csak Kálmán boldogtalan most is. A nagy reményű szellemből az idő -jártával moghasonlott kedély, félre ismert lángész leve. Valahányszor -rossz verseket olvastok, gondoljatok reá s legyetek iránta szánalommal. - - - - -II. A FALU BOLONDJAI. - -Nálunk még nincs országos intézet azon boldogtalanok számára emelve, -kiknél a lélek megszakasztá örök összeköttetését isteni eredetével.[2] -Azt tartók, hogy a hol az okos embereknek sincs házuk, hogy lenne a -bolondoknak? Ilyenformán hazánkban csaknem mindegyik városnak, falunak -megvan a maga bolondja, kiket minden gyermek ismer, s később, midőn a -gyermekek megvénülnek, még a vén emberek is, mert a bolondok sokáig -élnek. Az emberek megszokták őket úgy tekinteni, mint a közönség árváit, -s a helyett, hogy lánczokat raknának rájok, s kemény rostélyok mögé -zárnák, hagyják őket ártatlan hajlamaik után járni, kóborolni magányos -erdőkben, összeszedni haszontalan mezei virágokat (az őrültek mind úgy -szeretik a virágokat), vagy elheverészni naphosszant a verőfényen, -bámulni a tele holdat s ujjongatni széles kedvvel az utczákon, s senki -sem törekszik őket megfosztani az áldott szabad légtől, az úttalan erdők -utáni vágytól, a megszokott méla badar beszédektől, s a rokonszenvű -holdvilágtól. Mindig akad jó lélek, ki, ha megéheznek, enniök ad; ha -elrongyosodtak, felruházza őket, s a hol elestelednek, ott megvirradnak, -mint a ki örökké utazik. S midőn rájuk jön a gonosz óra, hogy végig -futkosnak az utczákon, s bekiabálnak az ablakokon, az emberek azt -mondják: «a jó bolond» s nem iparkodnak őket elfogni, elzárni, -elhallgattatni; hisz az őrültnek legnagyobb kín a pihenés és hallgatás… - -Némelyik már olyannak született; ez talán boldog; de hát a kit az idő -tett azzá, kinek arcza épen oly derült, oly okos volt egyszer, mint -másoké, minő eseményeknek kellett azzal történni? minő húrok szakadtak -meg ott a szívben, hogy a lélek önmagára ne ismerjen többé? Néha csak -egy pár szó maradt meg nálok az elmúlt idők emlékiből, a ki hallja e -badar szavakat, megcsóválja fejét: «szegény bolond» és ki tudja, azon -nehány szóban mily szomorú élet töredéke jár föl kísérteni?… - -Nehány év előtt Csongrádmegye egyik népesebb helységében voltam sok -ideig, s ez alatt többször volt szerencsém az ottani tisztes -földmívelőkkel társalkodni. Mint tudva van, ott paraszt embernek hivatik -s bundában és vászon-köntösben jár akárhány jómódú gazda, ki áll -százezer forintnyi értékig. - -Egyikéhez e derék gazdáknak gyakorta járatos voltam; egyszerű ép -kedélye, elmés, jó izű tréfái sokszor elmulattatának, utóbb szinte -megvárta tőlem, hogy a hol egy családi ünnepély volt a háznál, névnap, -kukoriczatörés, vagy disznótór, abból el ne maradjak. - -Egyszer épen a kenyérsütés idején találtam oda vetődni. A konyhában -fogadott el, mert ott volt a felesége is, egy derék, piros pozsgás, -tűzről pattant menyecske, ki a parázstól izzó kemencze előtti mélységben -ülve, saját izmos kezeivel hányta be a sütőlapáton mind a tizenkét -kenyeret, melyeket maga dagasztott és szakasztott, pedig volt vagy hat -szolgálója. - -Nem is állt ott egyébért a gazda, mint hogy a kemencze szája elé -kihúzott halom parázsból gyujthasson pipára s szidassa magát a -feleségével, ki a nagy sürgős munkában pörölt mindenkire, a ki nem -mozgott oly sebesen, mint ő, s ez nagyon illett neki. - -A tűzhelyen már készen állt vagy tíz darab lángos, ki lúdzsirral, ki -szilvaízzel megkenve, s két nagy zöld tálba felrakva, melylyel is engem -belépőt rögtön elkezdtek kínálni, az asszony azzal biztatva, hogy ő -sütötte, a gazda pedig valami borfélét emlegetve, a mit jó lesz majd reá -inni. - -E nagy sürgés-forgás közben, mialatt Kata asszony a hosszú lapátnyéllel -olyakat döfött a háta mögött ácsorgó cselédeken, hogy azt sem tudták, -hol álljanak meg? belép nagy csendesen az ajtón egy vén összetöpörödött -anyóka, előbb csak a fejét dugva be, s nagy mosolygón széttekintve, majd -az eléje rohanó kutyák fejeit czirógatva össze s köszöngetve nékik, -mintha ezek csak olyan ismerősei volnának, mint más akárki a háznál. - -Majd nagy kuttogva közelebb jött, meg-megállva, mintha azt várná, hogy -hívják, s ismét neki bátorodva. - -Rajtam kívül senki sem látszott őt észrevenni, a kenyérsütési mozgalom -annyira elfoglalhatta mindenki figyelmét, vagy talán másra nézve nem is -volt e megszokott torzalak annyira feltünő, mint rám, ki először láttam. - -Termete össze volt görnyedve egészen, úgy, hogy az egész alak alig -látszott négy lábnyinál magasabbnak, feje födetlen volt, a sűrű és -hosszú, egészen fehér haj egy hosszú tekercsbe fonva, mint a hogy a -fiatal leányok szokták viselni. Arczvonásait ezer ráncz kuszálta össze, -szája örökké mosolygásra volt széthúzva, s félig nyitott szemei mintha -mindig egy pontra néznének, alig látszottak néha megmozdulni. Csak -fejével tett olykor egy-egy dőre bólintást. Ruháján és kötényén százféle -tarka folt látszott egymásra varrva, egyik kezében egy nagy csomó -közönséges útfélen termő mezei virág volt, a másikban nehány szál -fenyőfa-forgács, mit az útfélen szedett fel, a hol építettek. - -A mint belépett, rögtön meglátta, hogy idegen is van jelen, s csodálatos -szemérmetes naivsággal iparkodott arczát elrejteni a kezében tartott -virágcsomóval; így sompolygott oda Kata asszony háta mögé, ki épen akkor -tette lapátra a tizenkettedik kenyeret, s a virágcsomóval rá ütött annak -vállára balga vigyorgással. - -– Hühü, néném asszony, itt vagyok ám. - -– Ejnye de jó, épen rád vártam, felelt vissza a menyecske. Te kellettél -ide nekem, látod. - -– Hühü. Hoztam kendnek szép virágot elültetni; aztán hallottam, hogy -süt, hát fát is hoztam. - -Ezzel azt a két szál forgácsot oda tette Kata asszony ölébe. - -– No látod. Ha ezt nem hozod, hát már most mivel fűteném be a kemenczét? -Hát lángos kell-e? - -– Hühü. Kell ám, szólt a dőre, s nyujtotta érte a kezét. - -Kata asszony oda nyujtott neki egy nagy darabot. - -– Nesze, hanem megedd. Itt előttem edd meg. - -– Hühü. Elviszem Jóska bácsinak. - -– Jóska bácsinak nem kell. Jóska bácsi azt izente, hogy magad edd meg. - -– Igazán azt izente? kérdé a vén leány mosolyogva, s azzal nagy sóhajtva -elkezdé a lángost nyelni. Meg sem rágta, nem is igen volt már mivel, s -valahányat nyelt, mindig egyet fohászkodott utána, s mikor végre azt -gondolta, hogy senki sem nézi, hirtelen eldugta a megmaradt darabot -kötényébe s úgy látszott rajta, mint örül, hogy e ravaszsága oly szépen -sikerült. - -– Mit csinál azzal, a mit eltett? kérdém Kata asszonytól. - -– Elteszi a bolondos, – Jóska bácsi számára. - -A némber meghallotta, hogy Jóska bácsiról beszélnek s kiváncsi örömmel -ütötte fel fejét: - -– Mit izent Jóska bácsi? - -Egy czirmos szolgáló tréfásan ráfelelt: - -– Azt izente, hogy számláld meg azt a tál mákot, hány szem van benne? - -Az őrült minden szó nélkül felkelt s oda ülve a mák mellé, elkezdte azt -szemenkint számlálni. - -– Miért tréfálnak így vele? kérdém én megsajnálva a boldogtalant, mire -Kata asszony oda ment hozzá s megfogta a karját. - -– Hagyd el no, jó Marcsa, hazudott az Erzsi, nem azt izente néked Jóska -bácsi. - -De az őrült csak nem akart felhagyni a számlálással. - -Kata asszony ekkor oda mutatott rám, szemével intve, hogy hagyjam rá, a -mit mond: - -– Nézd: ez az úr Jóska bácsitól jött, azt az üzenetet hozta, hogy csak -eredj haza, aztán maradj szépen veszteg s ne sokat járj a Tiszára. -Ugy-e? - -Én intettem, hogy úgy van. - -Erre a tébolyodott nagy örvendve oda jött hozzám, megfogta a kezemet, -sokáig szemembe nézett ijesztő szemeivel, s aztán vigyorogva mondá: - -– Hühü; majd olyan szép legény, mint a Jóska bácsi. - -Ez elég hizelgő bók volt reám nézve, de én mégis jobb szerettem volna -már, ha nem nézett volna rám ez a boldogtalan teremtés azokkal a tétova -szemekkel s egy ezüst pénzecskét vettem ki zsebemből, oda nyujva azt -neki. - -Az őrültek nagyon szeretik a pénzt. - -Ez is, a mint kezébe adtam az ezüstöt, egyszerre jójczakát kivánt -mindnyájunknak, s nagy sietve elkotródott. - -– No ezt most megint elküldi Jóska bácsinak, szólt nevetve Kata asszony. - -– Hogy hogy? kérdezém én kiváncsian. - -– Hát bele dobja a Tiszába, ott a hol legmélyebb a víz; akármit kap, a -minek Jóska bácsi hasznát veheti, az mind vándorol a Tiszába. - -– S ki hát az a Jóska bácsi? - -– Senki sem az, lelkem. Soha sem élt az a világon. Csak úgy felkapta, -mint aféle bolond. - -– S mindig őrült volt ez? - -Erre a szóra egy vén mindenes, ki ott ült eddig a kuczkóban, nem -állhatta meg, hogy bele ne szóljon. - -– Nem volt biz az uram. - -– No én ilyennek ismerem, a mióta eszemet tudom, felelt Kata asszony. - -– Hiszen kegyelmed még harmincz esztendőt sem ért. Az előtt történt az -sokkal. - -– Hát kend tud róla valamit? kérdém én érdekelten fordulva az öreg felé. - -– Dehogy tud, sietett helyette felelni Kata asszony. Csak szeret -mesélni, mikor bolondra akad, a ki hallgassa. Ne vegye magára ifju uram, -ez csak szavam járása. - -De én nem hallgattam Kata asszonyra, s tovább kérdezém az öreget. - -– Talán szerelmében őrült meg ez a szegény leány? - -– Oh majd mit mondok! pattant fel a menyecske. Szerelmében? Tud is egy -paraszt megbolondulni szerelmében! No majd annak való az: megbolondulni -a nagy szeretet miatt! Urak szokták azt csak, édes lelkem. - -– Hát te nem bolondulnál meg utánam, he? évődék vele a férje, karcsú -derekát átfonva. - -– Elmenj! kiálta ez, a kezére ütve. Volna is miért? - -A vén mindenes ez alatt megrántá kaputom hátulról s azt sugta: - -– Nem szeretek itt beszélni, jó uram, mert kinevetnek vele. Hanem ha -akarja hallani, jőjjön el estefelé. Kiállok a kapuba s majd ottan -elmondom. Szomorú historia ám az: érdemes lesz meghallani. - -Kata asszony még sokáig elzugolódott e tárgyon; az alatt kisült a -kenyér, kibontotta a kemenczét, kiszedte egyenkint a nagy gömbölyű, -fényes hátú kenyereket, gyönyörű piros ropogós gyürke-szalaggal a -féloldalaikon, s valahányat kivett, mindannyiszor mondá: - -– Hiszen majd én bolondulnék meg utánad, csak azt lesd? - -Este felé azon menve, láttam, hogy az öreg mindenes már a kapuban ülve -vár. - -– Adjon Isten, mondék neki, helyet foglalva a meszelt padkán. - -Ő szépen odább huzódott, hogy elférjek mellette, s viszonozva -köszöntésem, behúzta fejébe süvegét jó mélyen, s megtömve kurta szárú -pipáját, nagy vesződséggel kicsiholt egy körömnyi tűzkövön. - -– Megengedi kegyelmed, hogy elébb rágyujtsak, mert már én gondolkozni -sem tudok, hacsak a füstit nem látom. - -Én hallgatva billenték fejemmel, mire az öreg hozzá fogott a szóhoz. - -– … Nem is emlékezik ám már arra senki, mert jó hatvan esztendő mult el -azóta, hogy ez a dolog történt. Mezítlábos gyerek voltam még magam is, s -csak az a csoda, hogy el nem felejtettem. Ez a bolond asszony, ez a -ránczos képű, akkor szép fiatal hajadon volt, s az a Jóska bácsi, a kit -annyiszor emleget, az volt az én testvérbátyám. Nem volt akkor -kettőjöknél szebb pár a parasztok között, azóta is régen nézem a felnövő -ivadékot, soha sem termett náluknál különb. A szüleink keresztkomák -voltak, a Marcsa anyja tartotta a bátyámat és engemet is a keresztvízre, -s az én anyám Marcsát; együtt gyermekeskedtek, együtt jártak iskolába, -együtt mentek az úrasztalához, husvét vasárnapján… Hej biz az a jó pap, -a ki bennünket keresztelt, rég a menyországban prédikál már, s az a -derék kántor, a ki bennünket oktatott, odafenn üti most a tactust az -angyalok előtt!… - -Az ifju legény és az ifju leányzó gyermekségétől kezdve úgy egymáshoz -szokott, hogy nem is gondoltak egyébre, mint hogy örökké együtt fognak -élni, nem is hítta az anyám a szép Marcsát egyébként, mint «kis -menyemasszonynak» s mikor mind a kettő tizennyolcz esztendős volt, a -szülők elhatározák, hogy a mint az Isten a farsangot megengedi érnünk, -összeadják őket. - -A bátyám csak mind azt mondá, hogy ne várjunk vele farsangig, addig még -ki tudja, mi nem eshetik? s jól sejtette a szegény, mert a mint -leszüreteltek, a Marcsa apja az én apámmal egy este elmentek bort -fejteni a pinczébe ketten, ott a halálos levegő leütötte őket lábaikról, -mire rájuk akadtak, halva volt mind a kettő. A gyász nagy volt mind a -két háznál, egyszerre halva mind a két apa; de Marcsáéknál még nagyobb -baj is volt, mert az öreg egyúttal egyházfi is levén, a mint holmi -pénzek fordultak meg a kezén, azokból mintegy kétszáz forint hiányzott. -Hová lett, hová tehette? azt soha sem lehetett megtudni, mert a halál -oly hirtelen érte. A tisztelendő urak, a kik a számodásokat -átvizsgálták, voltak annyi jósággal a jámbor özvegyhez, hogy nem hozták -nyilvánosságra a dolgot, sőt megigérték, hogy egy egész esztendeig nem -fogják háborgatni érte, addig iparkodjék valahogy kipótolni, mert azután -nem lehet tovább titkolniok. - -Hanem az anyámat nagyon megzavarta ez eset, a mint tudomására jött. Szó -sem volt már a farsangi összekelésről, ő szegény jó asszony volt, de -hogy engedhette volna meg, hogy a fia egy olyan ember leányát vegye el, -a kinél a közönség pénze elveszett, s a kinek tán egy esztendő mulva -elveszik a házát e csúfos adósság miatt? A két fiatal szerető eleget -sírt rítt, de hiába, az anyám csak azt mondta, hogy ha Marcsáék esztendő -alatt a hiányzó pénzt ki tudják teremteni, akkor engedi meg bátyámnak, -hogy a leányt elvegye és máskép soha. A bátyámnak fel kellett fogadni, -hogy addig az esztendeig soha Marcsával össze nem jön, s hogy könnyebben -megtarthassa a fogadást, be kellett neki szegődni ide egy tiszai malomba -molnárlegénynek; így aztán a víz választotta el őket. Ez alatt csakhamar -még az anyja is meghalt Marcsának a sok bú és gond miatt, s a leány -egyes egyedül maradt. De lássa kegyelmed, a szeretet csodákat tud tenni. -Mikor már nem volt senkije a leánynak, oda jött az anyámhoz és azt -mondta neki: «kegyelmed a fiának csak akkor engedi meg, hogy engem -elvegyen, ha az apám tartozása ki lesz pótolva, mielőtt napvilágra -jönne. Jól van. Még esztendő van hátra; addig dolgozom éjjel-nappal, -tűrök, fáradok, éhezem: de előteremtem azt a pénzt.» - -S ekkor hozzá kezdett fogadása teljesítéséhez. Oh uram, kegyelmed nem -képzeli azt, milyen sok pénz szegény paraszt embernek kétszáz forint, ha -azt becsületes fáradságos keze munkájával kell megszerezni, a míg az -garasonkint összegyűl. - -A jámbor hajadont ez órától fogva senki sem látta dolog nélkül, a -templomon kívül. Télen át szüntelen rokkáján ült, olyan fonalat font, -mint a selyem, megszőtte maga vászonnak, – csak úgy kapták a faluban. -Korán reggel már baromfiai után látott, tojását, csirkéit maga hordta -eladni a városba; a házon túl volt egy kis kertje, azt beültette -virággal, zöldséggel: abból több jövedelmet csinált magának, mint némely -korhely paraszt negyedrész telkéből. Nyáron elment részt aratni, s a mi -életet kapott, azt ismét pénzzé tette, kis malaczkát hizlalt polyván és -paréjon s őszszel eladta mint hizott sertést. És uram, soha sem látta -annak kéményét senki is füstölögni álló esztendeig, egy kis száraz -kenyér volt mindennapi eledele, és mégis olyan jól gondját viselte az -Isten, hogy nemcsak szépsége nem fogyott, sőt oly egészségesnek, oly -pirosnak látszott a sok munka és szűkölködés között, mintha tejben, -vajban fürösztenék. A szeretet tartá benne a lelket! Bátyámmal nem volt -szabad neki összejönni, de én hordtam egyiktől a másikhoz az izenetet. -Gyakorta, szép nyári estéken, mikor senki sem tud még aludni, én a -bátyámmal ott voltam a malomban; ő kiült a malom tombászára s elővette -furulyáját, s elkezdte rajta azokat a szép nótákat fújni, miket senki -sem tudott nálánál szebben. A tulsó parton szép leányzók jártak le a -vízre, korsóikat megmeríteni, vagy ott mostak gyolcs ruhákat, fehér -lábaikkal bele állva a folyóba. Azok meghallották a dalt, s vissza -énekeltek rá. De csak egynek hangját hallotta az én bátyám; az énekelt a -legszebben, a legszomorúbban, hogy az ember szemei könybe lábadtak bele; -kiismerte annak hangját száz leány közül. Néha volt olyan jó napja, hogy -a gazdájától egy pár órára szabadulhatott, akkor megizente Marcsának, -hogy jőjjön este a fűzes sziget irányába. Az egy kis fűzfás zátony a -parttól négy-öt ölnyire. Ide aztán csónakon kijött a szerető, átellenben -a parton állt kedvese, s itt elbeszélgettek reggelig a vizen keresztül, -így tettek eleget anyám parancsának s a maguk szivének. Összejöttek, -enyelegtek s mégis távol voltak. - -Ez így tartott szüret idejéig. Marcsát nemcsak legszebb leánynak -tartották már a faluban, hanem egyúttal a legjobbnak is. Még nem forrt -ki az új bor, mikor egy reggelen bejött anyámhoz a jó Marcsa, s -leszámlálta a nagy tölgyfaasztalra előtte mind a kétszáz forintot, mind -jó pengő huszasokban, egy kis pénz hija sem volt, s megkérte, hogy vigye -el vele azt a tisztelendő urakhoz. A jó uraknál azt mondák, hogy -meglelték a megholt öregtől eltett pénzt a gerenda közé dugva, s azok -pecsétes irást adtak róla. Soha sem tudta meg rajtunk kívül senki, hogy -az a szép Marcsa keresményéből gyűlt össze. - -Visszajövet bevitte magához az anyám a szép Marcsát; befonta a haját -szép szivárványos szalag közé, gránátgyöngyöt kötött a nyakára, -pillangós czipőket húzott apró lábaira s szépen felöltöztetve elvitte -magával, – nem mondta, hogy hová? - -Nekem velök kellett mennem a Tiszáig. Ott egy csónak volt épen a révben, -annak az evezősét megkértük, hogy vigyen bennünket abba a malomba, a hol -a bátyám szolgált, s mind a hárman beleültünk a ladikba. - -Mintha most is látnám magam előtt azt a szép fiatal hajadont, a mint ott -ült anyám mellett, szemérmesen elpirulva s ragyogó szemeit lesütve. -Sejtette már, hogy hová megyünk! - -A bátyám messziről megismert bennünket, s meglátva, hogy arra tartunk, s -hogy kedvese édes anyja mellett ül jobb felől, örömében ő is leugrott a -csónakjába, s eloldva azt, fogta az evezőt s oda evezett elénk, hogy -annál hamarább találkozhassék velünk. - -A mint oda ért, s ő is, kedvese is egyszerre üték fel szemeiket, alig -tudták, mi történik velök! repülni szeretett volna mind a kettő, egymás -ölébe rohanni. Jóska oda kormányozta a ladikot mellénk, hogy bennünket -átszedjen a magáéba, s felállt a ladik orrába, karját Marcsának nyujtva, -hogy menyasszonyát, a ki reszketett az öröm miatt, átsegítse amoda. - -Ebben a szempillantásban a ladik egyet billent, s a bátyám egyszerre a -két csónak közé bukott, s ott szemeink láttára elmerült. - -A szerencsétlen menyasszony, ki már nyujtotta kezét vőlegénye felé, a -kiért annyit tűrt, annyit fáradott, a mint azt maga előtt a vízbe bukni -látta, iszonyú sikoltással utána vetette magát a csónakból a Tiszába. - -Szegény anyám és én kétségbeesve tördeltük kezeinket s segítségért -kiáltoztunk. A közel malmokból rögtön siettek a molnárok csónakaikkal s -Marcsát, ki bő ruhái miatt a víz szinén lebegett, nem sokára kifogták, -de bátyámat nem lelték meg többé; nem kaptunk meg egyebet, csupán a víz -szinén uszó bokrétás süvegét. - -Anyámat három nap múlva megütötte a szél, a szegény menyasszony pedig -forró betegségbe esett, hat hétig feküdt bele, inkább halott volt, mint -élő, s a mint fellábadt belőle, oda volt minden szépsége; alig lehetett -ráismerni többé. - -Eleinte csak azt láttuk rajta, hogy nagyon bús, elgondolkozó, -naphosszant sem szólt egy szót is, hanem azután megütközve láttuk, hogy -lejár a Tisza-partra, s a mint a molnárok csónakokkal érkeztek a révbe, -kérdezgetni kezdi tőlök: «mit izent a Jóska bácsi?» - -Még azt hittük, hogy ez a baj csak hagymázbetegségéből maradt meg nála, -a mikor szinte mindig Jóskával vesződött; de hova tovább, mindig -fonákabb dolgokat kezdett cselekedni; haza ment, otthon minden széket, -asztalt egymásra hányt, minden nap kimeszelte a házat, azt mondva, hogy -takarít, hogy rendbe legyen minden, mikor Jóska bácsi megjön; majd ismét -egyre-másra ölte apró marháit, sütött főzött, hogy ő menyegzőhöz készül. -E mellett egyre vadult, egyre zavartabb lett, senkit sem ismert már -névszerint, a templomban fenhangon beszélt, az utczán imádkozott és -dalolt összevissza, semmi munkát nem akart és nem tudott tenni, -összetépte a fonalat, azt állítva, hogy úgy többet adnak érte, s üres -tojáshéjakkal ült ki a vásárra. Végre rájött a bujdosás; egy este eltünt -hazulról, öt nap kerestük mindenfelé, hatod nap találtunk rá a rét -közepén, elbujva a nagy nád közé, ruhái mind összetépve, arcza mind -összekarczolva. Ez időtől örökké tébolyodott maradt a szegény leány. A -szépséget mintha a szél lefútta volna róla, négy esztendő alatt oly vén, -roskatag anyóka lett belőle, mint a milyen most. És annak már hatvan -esztendeje. Azóta mindenki elfeledte a történetet, a legvénebb emberek -úgy ismerik őt gyermekségök óta, mint bolond Marcsát, a ki nem érez sem -hideget, sem meleget, elkoplal napokig s eszik a míg előtte lát; fölszed -minden tarka rongyot és azt köntösére varrja, ifjat, vénet nénjének, és -bátyjának szólít, s a kinek csak egy szavajárása van: «mit izent a Jóska -bácsi?» A ki mit felel a szóra, azt megcselekszi, s a mi ajándékot kap, -azt elviszi a Tiszára és abba beleereszti: «kell az a Jóska bácsinak». - -Az emberek kaczagnak rajta és senki sem tudja, hogy ott a víz fenekén az -ő vőlegénye fekszik; a víg leánykák a fonóban sok tréfát űznek belőle, s -egy sem gondol arra, hogy ez a ránczos, utálatos kép egykor oly vidám, -oly mosolygó lehetett, miként akárki közülök. Ilyen az élet jó uram. - -Az öreg kiverte pipáját, az idő beesteledett már; én megköszöntem a -mesét, s kezet szorítva véle, haza ballagtam gondolkozó fővel. - -Milyen különös, hogy a paraszt is meg tud őrülni szerelmében! mikor az -oly úri dolog… - -Egy más esetet hallottam egykor Békés megyében egy jámbor őrültről, ki -igen szorgalmas, dolgos ember volt különben, alig lehetett rajta valami -jelét a háborodásnak észrevenni, csak ha azt a nevet említék előtte -«Gyuri», akkor egyszerre felugrott, akár evett, vagy dolgozott, elhajítá -kanalát, vagy fűrészét s elkezdett szaladni és futott, a míg fáradságtól -aléltan össze nem roskadt. - -Sokszor megfuttatták így pajkos legények oktalan tréfából, vagy véletlen -kiejtett szó miatt rohant el őrjöngve; egyébiránt pedig a legcsendesebb, -szelidebb ember volt a világon s úgy el lehetett vele beszélni, mint más -akárkivel. Ezzel az történt, hogy több év előtt, mint juhászlegény, egy -másik bojtárpajtásával együtt, kihajtotta a juhokat a legelőre egy szép -derült deczemberi napon. Azon a télen még nem volt fagy s az egész mező -oly zöld volt, a nap oly melegen sütött, mint máskor tavasz derekán - -A két pásztor jó messze elhajtotta nyájait a tanyától, midőn este felé -egyszerre elkezde észak felől éles, csipős szél támadni, az idő egy óra -alatt megváltozott, nagy sötétkék felhők tódultak a láthatárra, úgy -látszott, mintha azok bömbölnének oly irtózatosan az északi szélben. A -havas zivatar futárai, a hollók, egész seregestől támadtak az égre, -ijesztő károgást vegyítve a vihar hangjai közé. - -A két pásztor hirtelen összeterelte a nyájat s haza felé kezdé hajtani. -Alig haladtak azonban mintegy hatszáz lépésnyire, midőn az egész látkör -elsötétült, a hópelyhek elkezdtek sűrűn omlani, kavarogva a süvöltő -szélben, s nehány percz alatt ellepve a nyomást, mely a pásztoroknak -útmutatóul lehetett hazáig. - -A hideg érezhetőleg nőtt, a föld cseréppé volt már fagyva lábaik alatt, -s ők nem tudták többé merre menjenek? Az éjszaka beállt s bár merre -haladtak, kémlelőzve, hallgatózva, sehonnan sem csillámlott eléjök a -vezérlő gyertyavilág, nem hallatszott a tanyai kutyák ugatása. El voltak -tévedve a nagy sík rónaságon, a hóförmeteges éjszakában. - -Mit tegyenek e helyzetben? A bárányokat nem lehete tovább hajtani, mert -azok összebujtak egy falkába, fejeiket összedugva. - -– Tegyünk úgy, mint a bárányok, szólt a két juhász egymáshoz, s -leterítve szűreiket, lefeküdtek egymás mellé, szorosan átölelkezve s -testük kölcsönös melegével óva egymást a megfagyástól. - -Így várták végig a hosszú, viharos éjszakát; a szélzúgás, a hóesés egy -perczig meg nem állt az alatt, a hófuvat behordta mind a kettőt. Pista – -így hítták az egyiket – egész éjszaka nem tudta behunyni szemeit, mindig -hallotta a varjukat feje felett kiáltozni, s úgy hallgatta, mint üvölt -egyre az északi vihar, mintha valami nagy szörnyeteg panaszkodnék, hogy -fázik és jajgatna és dideregne bele: hanem társa Gyuri elaludt, -bármennyire suttogá emez fülébe: ne aludjál, félve attól a rémséges -álomhorkolástól, s a magányos ébrenléttől. Később elhagyta a horkolást -az alvó, s csak halkan lélekzett, utóbb azzal is lassankint felhagyott. -A mint végre elmult a tengeréjszaka, s a hófelhők kitisztultak s feljött -a nap, végig nézni a megőszült világon, Pista is fel akart kelni, s -költé társát, ki még akkor is rá volt borulva s karjait nyaka körül -fonva tartá. De az nem akart ébredni. - -– Gyuri ébredj! kiálta ijedten; az elaludt örökre. Meg volt fagyva. - -A mint a pásztor azt észrevette, hogy társa meghalt, rémülten akart -annak öleléséből kibontakozni; de a holt karjait lehetetlen volt -szétfeszítenie, oda voltak azok szorulva mereven társa nyaka körül. - -A megrémült juhász, kit az erőszakos halott leküzdhetlen erővel tartott -magához ölelve, arczát arczára feszítve, s hideg, mozdulatlan szemeivel -egyenesen szemeibe nézve, rémséges futással rohant az avarnak, s csak a -szerencsének köszönhető, hogy a keresésére kiindult tanyai emberek reá -akadtak, a mint rémítő terhével futott eszeveszetten, szüntelen azt -kiabálva: «Gyuri ébredj, Gyuri bocsáss!» - -Azok megszabadíták nagy munkával holt társa kezeiből, de az ember e -pillanattól megőrült. Senkit sem bánt, senkinek sem vét, beszél okosan, -csendesen, de ha társa nevét említik előtte, futni kezd, míg világot lát -maga előtt, s ereje el nem hagyja. - -* * * - -Nem mindig ily búskomor alakot hord az őrültség, néha nevető álarczot -tart maga elé; kívül kaczag, tréfál, elméncz ötleteket kohol, sajátszerű -ravaszságával mulattat, nevetésre gerjeszt, ki tudja mit érez belől? - -Ily jókedvű őrültje volt Erdélynek, kit a környékben messze ismertek s -nem híttak máskép, mint «bohó Boris»-nak. - -Soha sem lakott egy hétig egy helyben, a hol megunta magát, vándorolt -odább, egy gitárból állt minden úti készülete, azt nyakába akasztotta, s -énekelve ment a szomszédba. Érts alatta szomszéd várost. - -Mindenütt terített asztal várta, mert ő nem várt kinálásra, otthon volt -minden úri háznál, s parancsolt az egész háznéppel; akár fogadták, akár -nem. Ruházata is csak úgy termett, mint a mezők liliomának, minden -szabó-árjegyzék nélkül. Nem mintha a földből nőtt volna ki számára -viganó és pufándli, hanem ha megunta valamely öltözetét, vagy az unta -meg a tovább tartást, a legelső úriháznál, hová bevetődött, felvette a -házi asszonyság legközelebb talált öltözetét, a legkomolyabb arczczal -állítva, hogy az neki igen jól fog illeni. S az erdélyi úrhölgyek mindig -oly nagylelkűek voltak, hogy meghagyták őt ezen hitben, – az az hogy az -új ruhában. - -Egyszer egy derék úrasszony grófné, megszánva a szegény Boris -bizonytalan életmódját, odavette őt magához, megigérve, hogy eltartja őt -holtig. - -Ezen derék úri hölgynek az az egy különös szokása volt, hogy nagyon -sokat ábrándozott a királyhágóntúli délczeg daliák után, s az a másik, -hogy ha valamelyik kegyetlenül bánt érző szivével, mindjárt elájult, s -az a harmadik, hogy mikor elájult, megvárta, míg az egész háznép -összeszalad segélyére, s a míg csak egy is hiány zott, addig fel nem -akart ocsúdni. - -Bohó Boris szüntelen az úrhölgy mellett lévén, neki jutott e -különösségekből legtöbb adag. De ez őt nem zavarta meg. Ha a grófné -szenvedélyeiről beszélt, beszélt ő is a magáéról; ha a grófné nagyot -sóhajtott, sóhajtott ő két akkorát; ha a grófné keserveit leirta -prózában, ő leirta a magáét versben, s ha a grófné jobbra ájult a -pamlagon, ő meg elájult balra, s oly állhatatosságot tanusított e -részben, hogy egy félórával mindig tovább tudott ájultan maradni, mint a -grófné; ha pedig görcsöket kellett kapni, mikor még a grófné csak a -nyögéseknél volt, már akkor ő úgy ordított, hogy a háznép összeszaladt. - -Végre megsokalta ezt is. Egy napon fogá a gitárját, egy kiflit dugott a -zsebébe s kijelenté, hogy utazik. - -A derék úrhölgy megütközve kérdezé, hogy miért? - -Bohó Biri egy szelid accordot adva gitárján, s ideálisan lábujjhegyre -emelkedve, büszke öntudattal viszonza: - -– Sok egy házhoz két bolond! - - - - -III. A VILÁG VÉGE. - - «1815-ben a ki nem fúl ködben, - 1816-ban a ki nem hull dögben, - 1817-ben kit agyon nem vernek, - Tartsa magát jövő évben szerencsés embernek.» - -Valami bohó azt a mulatságot csinálta magának, hogy ezt a jóslatot -kiirta valami kalendáriumban; a kalendáriumok akkor is olyan elismert -tekintélyek voltak mindenféle jóslat dolgában, miként most; kilencz -ember közül tíz elhitte a rettentő jövendőmondást, s a tizenegyedik is -csak fenhangon tagadta, de magában elismerte, hogy mégis lehet abban -valami. - -A kritikus három év azután el is jöt, el is mult. Az aggodalmasabb hivők -intézkedtek, hogy az ember ne fúljon ködben, inkább fúljon borban; ne is -hulljon dögben, inkább hulljon szerelembe s elvégre a harmadik -esztendőre nemcsak hogy agyon nem vertek senkit, de úgy -elkonferencziáztak mindennemű verekedést, hogy a journalisták vérszomjú -serege epedve ragadozott ki egymás kezéből minden sérelmezett -szabólegényt, a kinek az orrát betörték a kocsmában, hogy legalább mégis -valami vért mutathasson közönségének, s egy toronyból leesett embernek a -híreért még Angliából is eljöttek. - -Szóval olyan nyugodalom és boldogság telepedett le az egész világra, -hogy az ember szökhetnék volt belőle, s nemhogy a már meglévő emberek -haltak volna rakásra, de még a kik az előtt nem voltak, még azok is -egyremásra születtek. - -Ezen segíteni kellett valahogy. Az emberiségnek nem szabad unatkoznia, -mert akkor azután mindig tilos gondolatokon jártatja az eszét: «otium -pulvinar satanæ», valamivel föl kelle őket rázni e «sátán párnájáról». - -Lőn tehát, hogy a beközelgő 1818-dik évet megelőzött hónapokban az -embereket egyszerre ismét üdvös szeppenés fogta el; kávéházakban -megálltak a tekeasztal mellett, kocsmákban összedugták fejeiket, -piaczokon szájról-szájra suttogtak valamit, a mire minden ember képe -meghosszult, megsápadt, úriasszonyságok kezdtek a templomba járni, kofák -óbégattak a vöröshagyma-halmok között, s didergő családapák reszkető -kézzel húzták elő a fidibuszt zsebeikből, melyre a veszélyes négy sor -volt fölirva, a mi újra megszerzé a rémület mulatságát a világnak, s -olvasták vaczogó fogakkal a kályha mellé huzódó családnak: - - «Ezernyolczszáz tizennyolczban lészen világ vége. - Tűzzel, vízzel, kőesővel elpusztulunk végre. - Ég leszakad, föld elsüllyed sötét semmiségbe. - Térj meg ember bűneidből, hogy juss idvességbe.» - -A jóslatot olvasták a világ minden sarkán, minden nyelvén. Hogyne? Ez -olyan előadás volt, a mely mindenkit érdekelt. - -A spanyol azt mondta rá: «annál jobb! ha egyik világrész elsülyed, a -másikban úr lesz megint Spanyolország.» - -Még akkor cursusban voltak az arany pesadosok, a kettős földtekével -hátlapjukon s e büszke fölirattal: «unus non sufficit». - -Az angol azt mondta rá: «Well, én is ott akarok lenni. Ez ritka látvány -lesz». - -A német készíté a thermometrumot, barometrumot, quadranst, -astrolabiumot, mágnestűt és perspectivát, hogy az utolsó itéletnapját -systematice élvezhesse. - -A franczia árverezte az utczára nyiló ablakokat, a honnan jobban lehete -látni a világ elmulásának ünnepélyét. - -A hollandi elkészíté kereskedelmi mérlegét, hogy az itéletnapján -számadásai rendben találtassanak. - -Az orosz abban nyugodott meg, hogy az ő kalendáriuma szerint tizenkét -nappal később lesz a világ vége, tehát legalább tizenkét napig ő lesz az -egész világon az úr. - -A török azt mondta: «La illa, il Allah. Ha mi nem akarunk az égbe menni, -az ég jön mi hozzánk. A többi a próféta dolga». - -Hát minálunk mit beszéltek? - -«Ha már úgy is elveszünk, hát legalább vigadjuk ki magunkat.» - -Persze, hogy a melyik kalendárium-csinálónak csak egy csepp esze volt, -az mind valamennyi úgy megrakta a junius hónapot jégesővel, zivatarral, -forgó-szelekkel és földindulásokkal, a hogy csak hozzáfért, úgy, hogy a -ki egy kalendáriumot megvett, dehogy kapálta az föl a szőlőjét abban az -esztendőben. Azt is bámulni lehet, hogy az emberek föl nem gyujtogatták -városaikat előre, nagy rettegésükben. - -… No de azonban engem nem azért tartanak a naptárszerkesztők tyúkkal, -kalácscsal, hogy én a kalendáriumcsinálókra rossz élczeket gyártsak, -hanam hogy irjak nekik novellát valami kegyetlenül érdekes tárgyról. - -Mi lehetne pedig érdekesebb tárgy novellának, mint az itéletnapja, a -világnak vége? Ez még tudtomra nincsen igen nagyon elkoptatva. - -Tavaly úgy is elsülyesztettem már a közönség kedveért egy világrészt -(oceania), most a kegyes olvasó engedelmével essünk neki a másiknak. - -* * * - -Történt tehát itéletnap előtt hat héttel, hogy Benedek Ádám nagy uram -ezzel a szóval bukék be saját salva guardiája ajtaján: hogy «jön az -üstökös csillag», s azzal úgy üté szájába kurta pipaszárát, hogy majd a -tarkóján jött ki a vége. - -Hanem – most jut eszembe, hogy gentlemanek számára irok, a kiknek előbb -be kell mutogatnom rendes forma szerint a magam embereit, mielőtt szóhoz -hagynám őket jutni. - -Tehát nemes Benedek Ádám úr, a kit van szerencsém ezennel profillal a -föld felé bemutatni, érdemes fakereskedő – itt, meg itt –, visel -csizmába húzott kimondhatatlant, zsinóros megismerhetlent és piszkos -leoldhatatlant, fekete selyemből. Jellemére nézve kálvinista; -szerkesztői megjegyzésbe tévén, hogy a papbért nem fizeti. A felesége -egészen más nyakú felekezethez tartozik. - -Benedek úr képe gömbölyűre van beretválva, bajusza rövidre nyirva, hanem -kárpótlásul az orra hegyéből nőtt ki vagy tizenkét szál szőr, a mi -azután tökéletesen hasonlóvá teszi a kengurúhoz. - -Benedek úr két dologról nevezetes a városban, első az, hogy minden -embernek a tyúkszemére tapos, a kivel beszél, második az, hogy olyan -rekedt, hogy maga is alig érti, miről beszél? - -Mind a két természeti rendkívüliségnek egy psychologiai oka van: az, -hogy Ádám úr mindig iszik. - -Költőileg ezt így lehetett volna mondani: «vizsgálja a csillagokat a -kancsó fenekén», vagy «Bacchus társaságában találja kedvét», vagy -«áldozik a venyige nedvével»; hanem már hiába: mióta a szalontai kanász -arczképét kiadtam, magam is úgy el vagyok parasztosodva, hogy egyenesen -kimondom, miszerint Benedek Ádám úr mindig iszik. - -Iszik? Hiszen minden ember iszik. Ez nem jellemvonás. - -Iszik ám más ember is szomjúságból, vagy szenvedélyből, vagy ha jó bort -kap, meg barátságból; de Ádám úrnak ez a professiója; ő iszik mindent, a -mi fluidum; a jó borra megiszsza a lőrét, korán reggel a sört, ebéd után -a pálinkát, este dévaj fiuk káposztalével keverik a borát, olajat -töltenek közé, ő megiszsza azt is, marék paprikát a borban, medveczukrot -és asztalos-enyvet krampampuli között, gáliczkővel és téntával -föleresztett puncsot, szóval minden felönthetőt megiszik és az ránézve -mindegy. - -Ebben fekszik a talentum. - -A rekedtséget illustrálja még az, hogy beszéd közben hallatlanul hadar, -úgy, hogy rendesen csak az első meg az utolsó szót lehet megérteni -abból, a mit mondott; a többiről nem tudhatja az ember, hogy egy ütet -taplót kért-e, vagy az apja lelkét szidta? - -Már most tehát emeljük föl a földről nagy uramat, fektessük le az ágyba, -engedjük álmában beszélni és mutassuk be a család többi személyeit. - -Benedekné nagyasszonyom, a tisztelt úr életpárja, tetszik látni, hogyan -mosolyog; ő mindig mosolyog; szája, szemei egészen ráállnak már a -mosolygásra. - -Ő mosolyog a szabóra, ki a ruhát elrontotta, az urára, mikor későn jön -haza, a szolgálóra, mikor tányért tört, a szomszéd úrfira, mikor -látogatóba jön; hanem azért a szabót megvárakoztatja esztendeig a -fizetetlen contóval, az urát nem várja az ebéddel, a szolgáló béréből -lehúzza a kárt, s a szomszéd úrfi előtt elcsukja a leányát. - -Előlünk nem fogja elcsukni. Ilyen úritársaságban, mint a miénk, kérem -alássan! Szerencséjének fogja tartani. Ha kérdik, kik vagyunk? úgy -teszünk, mint a csizmadia-legény, ki arra a kérdésre, hogy miféle ember? -azt felelte: «a bátyám fiskális», mi azt fogjuk felelni: «egyik közülünk -báró». - -A nagyasszony mosolyog, szemeivel alázatosan hunyorít; a kis Czenczike -pirul és lesüti szemeit (stereotyp bevezetés); valami ruhát varr (prózai -foglalatosság); nincsen semmi frizurája, simára fésült haj, hátul à la -giraffe magas fésűre tekerve. Kissé halvány, de eléggé szabályos -ábrázatocska; szép metszésű száj (kár, hogy a fogaival harapja a -czérnát); szépen hajló és gömbölyű nyak (azok a pogány divatú krézlik -nagy részét eltakarják); a rút, tollal bélelt bő ruhaujjak csak a -kezecskéi végeit engedik láttatni, azok szép fehérek, csak az a csunya -gyűszű ne ülne az egyik ujjon (nincs förtelmesebb eszköz a világon a -gyűszűnél); a lábacskákból is megláthatni annyit, a mennyi épen -szükséges; a restauratió alatti divat zegzugos ruhaszegélyzetei nem -voltak olyan irigyek, mint a mostani fodortorlaszok. - -Szóval csinos kis alak; holmi kisvárosban megjárja szépnek, s ideálja -lehet holmi uradalmi hivatalnoknak, városi ügyvédnek s praktizáló -orvosnak. - -Már most vigyük át az emberszólást a szomszédba. - -Ottan lakott Daykayné nagyasszonyom, a jó lélek; egy igazán kegyes, -mindent hivő személy, a ki elhitte, hogy a lelkek hazajárnak, hogy az -álmok jelentenek valamit, hogy a kik egymásnak köszönnek, azok egymást -becsülik is, hogy a kenyeret nem jó késsel aprítani a tejbe, hogy a -tirol házalók, azért mert mindenkit tegeznek, nem csalják meg az embert, -s más efféle kisvárosi babonákat. - -Ennek az asszonyságnak volt egy fia, ki épen most tette le az ügyvédi -censurát. Jellemzésére föl kell említenem, hogy pataki deák volt, s mint -ilyen, minden egyéb világrészből előkerülő tanonczoknál -fölvilágosodottabbnak tarthatván magát, rendkívül szeret disputálni. -Szabadelmű és nyakravalót nem visel, nem jár névnapokat köszönteni a -város előljáróihoz, sőt még a városkapitány beszédébe is bele mer -szólni; de még az is kitudódott róla, hogy nem kapczával tekeri be a -lábát, mikor csizmát húz, hanem harisnyát ölt, s elől gombolja az ingét, -nem hátul. Vakmerő újító. Ezért mint igen kellemetlen egyéniség van -kikiáltva. - -De senki sem találja őt annyira kiállhatatlannak, mint az örökké -mosolygó szomszédasszony, kinek erre az a különös oka van, hogy valaha -Daykayné asszonyság férje az övével kereskedőtárs lévén, amannak halála -után a kegyes özvegy mind hasztalan sürgeté Benedek uramat, hogy adjon -neki számot a közös tőkékről, a jó szomszédasszonyság évről-évre talált -valami mentséget, a mi ezt elhalasztotta s a kegyes, hivő -szomszédasszony mindig türelmesen várakozott s azt mondta, hogy jó -emberek ezek a szomszédok, lám pulykát, libát küldenek minden ünnepnap s -Benedekné sohasem süthet kalácsot s affélét, hogy neki ne küldene -belőle. - -Hanem, hogy ez a nagy kamasz fiu így felnőtt, a dolog aggodalmassá -kezdett lenni. - -Ez prókátorságra adta magát, természetében van a kételkedés, fürkészés, -hittagadás; hivatalában a veszekedés, pörlekedés; ez bizonyosan azon -fogja kezdeni pályáját, hogy egy szép napon megfogja Benedek uramnak a -gallérját s azt kérdi tőle, hogy mit csinálnak a számadások? Arra pedig -Benedek uram, mind a mellett, hogy olyan sebesen tud beszélni, még sem -fog egyhirtelen megfelelhetni. - -Ezért is nem fogadta szívesen Benedekné asszonyság Károly úrfit, midőn -ez átpillantgatott hozzájok, pedig biz annak nem is arra volt gondja, -hogy a számadásokat tisztába hozza, sőt inkább arra, hogy a szép -Czenczike szemei által minél nagyobb zavart idézzen elő saját -számadásaiban. - -Ez időben jött tehát az a fatalis esztendő, mikor a kalendáriumokat így -telerakták kőesővel, békahullással. - -Daykayné nagyasszonynak minden ez évben megjelent kalendáriuma megvolt, -ott függtek szépen a szegen: a kassai, azzal a perspectivás emberrel a -tábláján, a lőcsei, azokkal a híres anecdotákkal, a komáromi, a -bevehetetlen várral és a budai, az éggömböt czirkalmazó tudóssal; és -azok mind egytől egyig megegyeztek abban, hogy sokkal jobb volna a -világra nézve, ha épen nem volna a világon, mint oly gyalázatosan -elmúlni, a hogy az a folyó esztendő julius 18-ik napján délutáni 5 óra -11′ és 6″kor pontosan véghez fog menni. Látható egész Európában. - -Benedekné nagyasszony minden este átfutott Daykayné nagyasszonyomhoz és -mindig előhozta neki ezt a rettegtető thémát: hogy mi lesz hát a -világból, hogy ha nem lesz? Hogy hullanak majd le a csillagok a földre; -a nap hogy borul örök sötétségbe, a kutak hogy okádják a forróvizet, a -föld széthasad és tüzet bocsát ki, villámlás, menydörgés, emberek -jajgatása mellett összedől a világ és lészen az egész hamuvá és porrá, -miként az meg van irva. - -A jó öreg asszonyság csak a fejét rázta. Boldogok azok, kiknek ezt meg -nem kellett érniök; de hát hiába, valakinek mégis csak el kellett -itéletnapig élni; nyugodjunk meg a keserű pohárban, mely számunkra -tartatott meg. - -Az egész világ félt és remegett, mindenki aggodalommal várta az -elközelgő rettenetes napot, csak Károly nevetett nagyokat, mikor a két -asszonyság sóhajtozva kérdezé tőle, hogy hát ő nem reszket-e? - -«Hitetlen gonosz ember! Abban az iskolában mind elrontják a fiatal -embereket. Ez semmit sem hisz. Ez nem keresztyén.» - -Károly hiába allegálta, hogy hiszi biz ő mind azt, a mi az -itéletnapjáról meg van irva, csak úgy, mint más igaz keresztyén; hanem -azt már nem hiszi, hogy ebbe akár a kalendáriumcsinálóknak, akár a -csillagvizsgálóknak, akár más gyarló embernek valami beleszólója legyen; -hogy azt emberi észszel előre meg nem jósolhatja senki és ha valaki azt -mondja, hogy ő előre tud csak annyit is, hogy egy hónap mulva milyen idő -lesz? az hazug, csaló; s a ki hisz neki: együgyű és balga; – az ilyen -mentséggel csak rosszabbá tette az ügyét; Benedekné nagyasszonyom azt is -mondá róla, hogy apostata, lehetetlen, hogy az ördöggel valami -contractusa ne legyen neki, a mint ezt a szinházban látta doktor Faust -szinjátékból.[3] - -Daykayné asszonyság sok keserű könyet hullatott fiának hitetlensége -miatt, s ezt is egyik oknak tulajdonítá, miért a világnak el kell múlni. - -Vajjon ezt a keserű órát hol lesz legjobb bevárni? A szabad ég alatt-e, -vagy a templomban? Talán mégis legjobb leend ágyban fekve várni el a -csillagok összeütközését, úgy veszni el csendes paplanok közt. - -Egészen más izlése volt e tárgyban Benedek uramnak. Ő már két héttel a -kritikus nap előtt csapra üté valamennyi hordóját a pinczében s igaz -elszántsággal elkezdé azokat fenékig üríteni. - -Ha azután Benedek uramat ismerősei, jóakarói figyelmeztették, hogy talán -jó volna néha-néha változtatás kedveért ki is józanodni, ő ezeknek csak -azt szokta felelni: «Minkredre?» a mi stenographia szerint annyit tesz, -hogy «minek volna már az erre a rövid időre?» - -És ez a legegyenesebb logica; ha már egyszer el kell múlni a világnak, -legalább az a kis bor, a mi imitt-amott megmaradna, ne veszszen kárba. - -Következett azonban a nagy nap; a megelőző estén senki sem beszélt -egyébről; a mészárosok mondták a szolgálóknak, hogy ma vigyenek húst -holnapra, mert holnap ki tudja: kapnak-e? a pékek fenyegetőztek, hogy -holnap még kisebb zsemlyét fognak sütni, a kofák árulták nyakra-főre az -éretlen gyümölcsöt, hiszen úgy sem volna már ideje megérni; s egy aznap -született gyermek fölött minden ember összecsapta kezeit: «hát ez mit -akar még itten? no ez ugyan jókor jelenti magát!» - -Daykay Károly pedig egész nyugalommal sétálgatott a házuk mögötti kis -kertben, olvasgatván szép csendesen a maga «Rousseau»-ját, míg -philosophi nyugalmát valami kellemes tünemény meg nem háborítá. - -Az a jó szokás van kicsiny városokban, hogy a keritések csak olyan -magasak, miszerint egyik szomszéd a másik kertjébe átpillanthasson. -Károly észrevevé a keritésen át, hogy Czenczike ott jár a kertben, s -adieu philosophia, becsapta a könyvet s ment a keritéshez. Nagyvárosiak -semmit sem irigyelhetnek annyira a provincziától, mint ezt a keritésen -keresztüli társalgást. Ez megfizethetlen kincs; ifju ember és ifju leány -a legilledelmesebb egyedüllétben beszélgetnek egymással, köztük van a -kerités. Senki sem ellenőrködik fölöttük, de őrködik a kerités; a -kerités szigorú garde des dames. Ha valaki meglátja őket, meg nem -szólhatja érte, a kerités is ott volt, nem voltak egyedül. - -– Jó estét kis szomszédasszony. - -– Jó estét Károly bácsi. - -– Mit csinál kis szomszédasszony? öntözget? gyomlálgat? - -– Dehogy öntözök, dehogy gyomlálok, sóhajta Czenczike; virágaimat rakom -cserepekbe. - -– De hát miért? - -– Ki tudja, micsoda változás lehet holnap? nem akarom, hogy itt -veszszenek. - -– Hát maga is hiszi azt? - -– Én Istenem, hát mit tegyek? - -– Az igaz, hogy a hölgyek arra születtek, hogy higyjenek. Hát azután -hová teszi azokat a virágokat? - -– Beviszem a szobámba. - -– De ha a világ elvesz, a szoba is elvesz. - -– Legalább velük együtt veszek el. - -Czenczike közel volt hozzá, hogy ríva fakadjon, Károlyt csak is ez -gátolta, hogy el ne kaczagja magát. - -– Jobbat mondok én annál; adja ide azokat a virágokat cserepestül, majd -én elteszem a szobámba, az nem fog elsülyedni. - -– Ugyan már… - -– Mert én nem hiszem a jóslatot, s a hit kőszikla. - -– De hisz magának épen nincs hite. - -– Nincs hitem az emberek bohóságaiban, de van az Isten bölcseségében. A -mi nem lehet, az nem lehet. - -– Hát nem sülyedhet el a föld? - -– Hová sülyedne? hisz a föld gömbölyű, s nincs alatta semmi, a mibe -sülyedjen, körül van éggel. - -– Hát ha a csillagok leszakadnak? - -– Galambom szomszédasszony, azok olyan messze vannak, hogyha most -elkezdenének ránk esni, megőszülhetnénk békével, mire ide jutnának. -Azután hol férne el itt annyi csillag minálunk, mikor az mind -milliomszorta nagyobb, mint a földünk? Különös emberi önhittség azt -képzelni, hogy a bölcs Isten ezt az egész szép világot össze fogja -rontani, csak azért, hogy ilyen apró lényeket, mint mi vagyunk, -eltemessen vele. - -– De hát ha az üstökös beléütközik a földbe? - -– Lelkem Czenczikém, az üstökös nem keményebb test, mint a mi felhőink s -ha csakugyan olyan közel találna egy jönni hozzánk, hogy a mi földünk az -üstökébe markolhatna, akkor az a mulatságunk lenne, hogy ez ragadná -magával az üstököst s csóválná maga körül, mint egy második holdat. Oh a -föld nem hágy olyan könnyen tréfálni magával. - -Czenczike azonban csak mégis szedegette föl a virágokat a földből, -rakosgatta cserepekbe; mire azután Károly addig kérte, hogy bizza ő rá -azokat, majd gondjukat viseli, hogy egyenkint átadogatta azokat neki a -keritésen, miket Károly azután szépen elhelyezett kerti szobájában. - -Míg a keritési jelenet folyt, melyben az ifju bölcs néhány száz -virágcserepet s egypár forró kézszorítást nyerhetett, folyt azalatt egy -másik jelenet ugyanezen világvégezeti thémáról benn Daykayné asszonyom -szobájában, melynek az lett a fináléja, hogy Károly elveszté vagyonának -legalább harmadrészét. - -A jámbor, mindent hivő asszonyság ott ült nagy karosszékében, mit -kerekeken lehetett előre, hátra tolni; abban szokott ő naphosszant -üldögélni és ott siratta a világot. - -– Bizony, bizony édes kedves szomszédasszonyom, utoljára látjuk egymást -ezen a mai napon; sóhajtoza Benedekné szomszédasszony. Már holnap -ilyenkor mindennek vége lesz. Már a piaczon is kidobolták, hogy minden -ember kád vizet tartson készen az udvarán, s a tűzifecskendőket most -próbálják a városház előtt. A városkapitány egész családjával -átköltözött egy hajóra. A macska is érzi a veszedelmet, mert a mult -éjszaka elveszett a háztól, s azóta haza sem került; a béka pedig tegnap -fényes nappal bejött a szobába. A szolgálók az éjjel tüzes embert láttak -az udvaron, s az egyik azt álmodta, hogy minden ember mezítláb járt az -utczán. - -– Az pedig rosszat jelent. - -– Én magam is hallottam, hogy valami úgy zúgott, morgott a föld alatt, -mintha szekérrel járnának a pinczében. Azt is mondják, hogy véres eső -fog esni a napból, s a kutak tele lesznek méreggel. Minden molnárnak -meghagyatott, hogy ha sülyedni talál a város, készen legyenek -ladikjaikkal. Jaj, csak el ne sülyednénk, inkább tűz által vesznénk el. -De bizony az sem jó. Legjobb volna tán, ha egyszerre ránk szakadna az -egész világ. Én bizony azt sem tudom, hogy mit kivánjak? - -E halálos ijesztgetésnek közepette betoppan a szobába Benedek uram, hoz -a hóna alatt egy nagy csomó irást, s megállva Daykayné előtt, azt mondja -neki: - -«Szomszon! (értsd: szomszédasszony) Ihloztamaszámst! (Ihol van, elhoztam -a számadásokat.)» - -Daykayné nagy szemeket mereszte, míg saját felesége dühösen támadott rá: - -– Oh te gonosz eszeveszett ember, már micsoda istentelenséget követsz te -most el, hogy idehozod azokat a számadásokat, mikor mi lelkem -szomszédasszonynyal a legérzékenyebb búcsúvételben vagyunk. Ebben az -órában az embernek halálos ellenségével is ki kellene békülnie, s te még -azon vagy, hogy minket most ezekkel az ostoba irásokkal összeveszíts. - -Benedek uram óhajta olyas valamit mondani, hogy: «hiszen te magad -mondtad, hogy jőjjek ma vele ide»; de nem juthatott szóhoz. - -– Nem, lelkem szomszédasszony, szólt Benedekné érzékenyen megölelve -Daykaynét. Ilyen világi dolgok meg nem fogják háborítni a mi utolsó -óráinkat. Ha énnekem atyámat, anyámat megölte volna is kegyelmed, ezen a -napon megbocsátanék érte. - -Daykayné sírva viszonzá, hogy ő is úgy tenne. - -– És ha nekem Daykayné asszonyom a fél világgal adós volna, azt sem -keresném rajta ezen a napon. - -Daykayné helyeslé, biz ő sem. - -– Mit érnek most már nekem az én házaim, kereskedőbódém, kertjeim, -teheneim, szántóföldeim, minden világi gazdagságom? Mit ér, ha az egész -világnak el kell veszni? Bánom is én, akármi van a te számadásaidban. -Tizezer, húszezer forintot kell nekem kapni, vagy fizetni? Mit ér az? -Minden vagyonomat is odaadnám, hogy megválthassam magamat, meg az én -kedves szomszédasszonyomat. Dehát már most ez mind hiába. Takarodjál -azokkal a hitvány irásokkal! Add ide. Hadd tépjem szét, itt a -szomszédasszony szemei előtt. Adj egy kalamust, én ráirom, hogy nekem -semmi követelésem sincs az én jó szomszédasszonyomtól; az én lelkemet ne -nyomja semmi viszálkodás, hogy én könnyű szívvel nézhessek a holnapi nap -elé. Minket semmi harag el ne távolítson egymástól. - -A buzgó asszonyság valahol megsejtett egy kalamárisba ütött tollat, s -azt megragadva, ráirta a számadások táblájára, hogy ő a maga részéről -lemond mindennemű követeléseiről, a mik őt az ő kedves szomszédasszonya -irányában illethetnék. - -A jámbor Daykayné elgondolta magában, hogy hát ő minek tartogasson -özönvíz előtti igényeket egy itéletnap utáni világra; több a béke és a -nyugalom minden gazdagságnál. Tegyünk le minden követelésünkről -kölcsönösen édes szomszéd, s haljunk meg, mint jóbarátok. - -Ő is aláirta a számadásoknak, hogy minden igényéről látatlanban lemond. - -Benedek uram még akart valamint mondani, de tisztelt oldalbordája -kituszkolta az ajtón, s azután egyedül maradván szomszédasszonyával, -nyakába borult, megölelte, s ott sírtak estéli 9 és fél óráig, míg -Benedekné asszonyt haza nem hítták vacsorálni, mire ő könnyeit törölve -mondá: - -– Oh! minek is most már az embernek vacsorálni többet. - -Megvirradt végre az itéletnapja; gyönyörű juliusi reggellel nyitott be; -még küzdött az utolsó csillag az ébredő nap fényével, azután az is -elmerült a támadó rubintengerben, a fák zöld levelei repdesve -köszöntgeték a hajnal szellőit, s a mezők füvei és millió virága -dicsekedve mutogaták ragyogó harmatcseppjeiket. - -És ennek a szép világnak már most hát el kell múlni? - -Mi oknál fogva? Mi haragította meg rá a teremtőt? minő jelek mutatják a -természetben? arra senki sem tudott volna felelni. – Igy volt az -megjövendölve. - -Mindenki abbahagyta a munkát, műhelyek megüresültek, boltok zárva -maradtak, gyermekek nem bocsáttattak iskolába, a népség nem mert a -házakban maradni s csoportostul tolongott az utczákon, sietett ki a -mezőkre; az ájtatosok beültek a templomba, a gyöngébb szivűeket ágyba -fektette a félelem, s talán egy sem volt, a kinek szive meg ne döbbent -volna ennél a gondolatnál: «hátha mégis?» - -Még tán a nagy stoicus, a mi tudós Károlyunk is gondolt erre, a midőn -korán reggel sorra öntözgeté Czenczike virágait: «van-e ezeknek még -szükségük több öntözésre?» - -Hogy szomszédja Benedek úr nagyon is tele volt ilyenforma gondolattal, -azt bebizonyítá, a midőn korán reggel vette a kalapot, lement a -pinczébe, leült két hordó közé, s gondolta volna magában: «si fractus -illabatur orbis», ha történetesen diákul régen el nem felejtett volna. - -Csak az egyik hordó volt még félig, a másikban már nem volt semmi, a -többiben pedig épen semmi. Benedek úr tiszta szívvel elmondhatá a -megmustráltatáskor: «a mi rám bizatott, azt elvégeztem». - -Jött végre a jóslatterhes óra, közelgett a percz, melyben mindennek el -kelle múlni: a napvérfolyás, föld-hasadás, csillagszakadás pillanatja. -Kinek órája volt, elővette s számlálgatta rajta a perczeket; már csak -első perczek voltak hátra, végre csak a másodperczek; – általános -szívnyomás ült minden nép fiainak és leányainak keblén,… még egy percz, -még egy,… most itt az utolsó pillanat… - -… És azután széljelnéztek az emberek:… a nap csak úgy ragyogott az égen, -mint azelőtt, fű, fa csak úgy zöldült, a föld meg sem mozdult -állóhelyében. - -Az emberek megtapogatták egymást és saját magukat: tehát csakugyan -élünk? tehát nem vesztünk el? Ezen a világon vagyunk-e, vagy már -meghaltunk, de nem veszszük észre? - -Az erősebb hitűek azt mondták, hogy «ohó! nem kell még örülni, az órák -járnak rosszul, a budai csillagvizsgáló-torony szerint volt értve a -világ vége, az pedig meglehet, hogy későbben jár». - -Még azután tehát elmult egy aggodalmas óra; hanem a mint egy órával túl -a kirendelt időn sem akart elérkezni a végső itélet, akkor elkezdtek az -emberek először lassan, azután hangosan nevetni, először egymáson, -azután magukon, úgy hogy ez órában az egész szárazföldön nem hallatszott -egyéb kaczajnál: hogy nem jött el a világ végső órája! hogy megcsalták -egymást az emberek, és az mi szépen sikerült; mindenki mást csalt meg, -mert hiszen maga senki sem hitte, s ezen most pompásan lehetett -kaczagni. - -Mindjárt megtelt minden csapszék, előjöttek a hegedűk: ittak, ettek, -énekeltek, lőn nagy táncz és kurjongatás!… - -Hát a templom? hát az Isten? - -Benedekné asszonyom is most mosolygott még kedvéből. Az itéletnap -fejében szépen aláiratta szomszédasszonyával a számadást. Annyi világi -szép jóban nem kell mással megosztozni. Nagy gyönyörűséggel vette elő -fiókjából azt a számadást, hogy meggyőződjék róla, miként most is rajta -van azon az irás. - -Hát a zsoltár? hát az Isten? - -Hejh, zsoltárral és Istennel kevesen foglalkoznak akkor, a mikor jól -megy dolguk, a jó öreg Daykayné vette elő csak a jó Szikszayt, hogy -hálákat adjon az Úrnak e csodás megszabadulásért s eszébe sem jutott -volna, hogy ő neki milyen nagy kára van abban, hogy a világ el nem -múlék? - -Lőn azonban, hogy az Úrnak nem tetszék ez az égig törő kaczaj, mit az -emberek támasztának, tréfát és játékot űzve az ő rettenetes itéletéből, -a mely kimondá, hogy egykor föld és ég semmivé lesznek. És ime egy por -fia meg meri annak óráját jövendölni, a mi az örök titkok könyvébe van -irva, és a balga vakhit utána megy e hírnek és retteg tőle, és a midőn -be nem teljesült az, a helyett, hogy hamut hintene fejére és mondaná: -«oh én bűnöm, én ostobaságom, ki megcsúfoltam magamban az Isten lelkét, -mert hittem azt, a mit ember mondott, Isten nevében», megy dalolni, -tánczolni hegedűszóra, és kaczagva fordítja arczát az ég felé, mintha -azt kérdené: «honnan jöhet hát a veszedelem?» - -Egyetlen szavára az Úrnak, egy rövid percz alatt, egyszerre elborult az -ég! Fekete felhőtömegek emelkedtek ki a láthatárból s gyorsabban, mint a -gondolat, választák el a földet az égtől. Mint egy rettentő zenekar, -dördült meg egy pillanatban Európa nyugati szélétől a keletiig a villám, -s megrázkódtatá a nyomorú földet köröskörül. - -A szélvész nekiereszté csattogó szárnyait, a forgószél óriás dæmona -végig tánczolt a zúgó zene mellett tengereken és szárazon, ott hajókat -sodorva a felhők közé, itt őserdőket tépve pozdorjává, míg a villámos -felhők öléből ökölnyi jégdarabok omlottak alá, elpaskolva virágot és -állatot, szörnyű szegletes jégcsodák, mintha szeges buzogányok volnának. - -Hol vagytok vidám, könnyelmű, kaczagó emberek? - -Ah ilyenkor minden féreg bú az ég alól. Ime szakad az ég! tűzben, jégben -hull alá a földre, a villám harsog a városok fölött s megrendíti a -földet, midőn lecsap belé s a jégeső dörögve pattog a tetőkön, hová a -reszketők meghúzták magukat. Rejtsd el magadat ember és remegj! Bizony -itélet ez. - -Ez óriási jelenet alatt mik folyhattak oda lenn a sötétben, a beszélő -állatok között? - -A jámbor Daykayné ölébe szorítá bibliáját és nyugodtan ajánlá lelkét -Isten irgalmába, de nem úgy szomszédja, a mindig mosolygó Benedekné -asszony. Csak a legelső villámcsapásra ijedt föl, annyira el volt -merülve a kiterített számadások vizsgálásában, összeszámítgatva, -mennyire lehessen becsülni Daykayné engedékenységét, a mint egy -lúdtojásnyi jégdarab mind a két ablakán áttörve, épen odacsapott az -irások közé. - -– Isten irgalmazz! - -Az utczákon sikoltozó nép szaladgált, lélekvesztve kiáltozva Isten -kegyelme után. - -Egyik villám a másikat üldözte, egyik mennydörgést a másik múlta fölül; -a szél szabadon süvöltött már a betört ablaktáblákon keresztül. - -A mindig mosolygó asszonyság most elfeledte, hogyan kell vidám arczot -mutatni? Ő csak csalfaságból ijesztgeté áldozatait a világ végével s ime -most az komolyan beteljesül, és ő a túlvilág kapujában oly terhet -ruházott a nyakára, a mi őt egyenesen lerántja, le a legmélyebb -másvilágra, a minek a nevét kimondani sem jó. - -Hirtelen összenyalábolá mind az iratokat s a zivataron, jégesőn -keresztül futott ki az utczára és a szomszédházba, ott beesett a szobába -és kitálalta a szoba közepére valamennyi számadását. - -– Itt vannak! Nem kellenek. Semmije sem kell nekem a szomszédasszonynak. -Oh Isten irgalmazz. Visszaadom mindenét; ne száradjon a lelkemen! Ne -száradjon az én lelkemen. - -A jámbor Daykayné nem gondolt egyebet, mint hogy a szomszédasszonynak -ijedtében elment az esze. Kérte, hogy ne lármázzon, hanem hallgassa, -hogy ő énekel. - -Igen. Éneket hallgatni. Lehet is azt, mikor úgy csattog odakünn, úgy -veri a jég az ablaktáblákat, szerencsére vastáblák voltak, Károly csukta -be. - -Benedekné asszonyom eldugta a fejét a vánkosok közé, úgy, hogy a sötét -szobában észre sem lehetett venni. - -Károly gyertyát gyujtott, hogy jobban lássanak, és azt nagyon okosan -tette, mert abban a perczben rohant be a szobába Czenczike is, -szétzilált fürtökkel és derangirt öltözetben, ki a mint Károlyt -meglátta, egyenesen a nyakába borult s átölelte mind a két kezével, azt -rebegve fülébe: - -– Oh Károly, kedves Károly, ha meg kell halni, haljunk meg együtt. - -A szegény gyermek, midőn anyját a szomszédba futni látta, ő is -utánaszaladt, s gondolván, hogy úgyis itt az utolsó óra, elárulá -rejtegetett titkát. - -Károly gyöngéden magához ölelé a leánykát, s biztatólag mondá neki: - -– Ne féljen kedves Czenczikém, nemsokára vége lesz a zivatarnak. - -– Vége bizony a világnak, nyögé fájdalmasan Daykayné. Jobb, ha készülsz -az Isten elé. - -– Mindig előtte állok, anyám, és épen úgy bámulom őt a falevélben, mint -a zivatarban. Vannak azonban emberek, a kik nem hallják meg másképen -beszédét, mintha menydörög, azoknak szól a leczke. Adja az ég, hogy -okuljanak rajta. - -– Ne beszéljen, ne beszéljen! rikácsolá Benedekné; a maga hitetlensége -lesz az oka, hogy mi sülyedünk el legelőször. - -– Kicsinyhitűek, mond Károly; s már lassabban kezdtek koppanni a -táblákon az esőcseppek. Odament, kinyitotta az egyiket. Nézzék: a -szivárvány fönn az égen, az isteni irgalom zászlója. Sokkal szebb ez a -természet, hogysem azt a teremtő a mi bűneinkért oly hamar elrontsa. - -A két asszonyság valódi könyeket sírva adott hálákat az égnek, hogy még -egyszer megmutatta nekik mosolygó kék szinét, s Daykayné ez órától fogva -elismeré Károlynak, hogy erősebb az a hit, mely ismerettel párosult, -mint tudatlansággal, s azontúl ha Károly azt mondta valamire: ez nem -lehet! azt, legalább nyilván, nem merte hinni. - -Dehát Czenczike? A nap újra kisütött, s ha valami még egyszer pirosabb -lett tőle, az az ő arcza volt. Most már nem bánta volna, hogy ha titkát -el nem árulja vala ijedtében. A halál küszöbén nem lehet tettetni. - -Károly észrevette a leányka zavarát, s azt inditványozá, hogy nézzék meg -az eltett virágokat: nem történt-e valami bajuk? - -Oh azok épen maradtak. A zivatar más oldalról jött, ezek fedve voltak -Károly szobájában s igen szépen zöldültek mind. - -Károlynak az a megjegyzése volt rá, hogy miután már a virágok úgyis -olyan jól érzik magukat ide át, nem volna-e czélszerűbb, ha azoknak szép -gazdasszonyuk is ide költöznék közéjök? - -Ezzel a kérdéssel természetesen az édes mamához utasíttatott, a ki e -pillanat örömében maga is férjhez ment volna akárkihez; ilyenformán a -fatális számadások mégis csak legjobban ki lőnek egyenlítve – Károly és -Czenczike által. - -Beleegyezésül Benedek úr is fölkeresteték. Ott feküdt ő most is az -ászokon, a feje lelógott a földre, a kulacsot a markában tartá. A mint -sok rázás és fülbekurjongatás után fölébredt, első pillanata a kulacsra -vetődvén, örömteljesen kiálta föl, a hogy csak rekedt torkán kifért: - -«Hálpaklacs»! - -A mi széllyelhúzva talán annyit jelent: «hála légyen a papnak, a -másvilágon is van kulacs». - -Persze capacitálták, hogy még most csak az innenső világon vagyunk, a -miért nagyon megneheztelt; mert ő már a mi kis maradék bora volt, azt is -kieresztette a földre, hogy a hordóban ne maradjon. Sehogysem volt -megelégedve ezzel a kimenetellel, kivált még miután azt is megtudta, -hogy a jég minden szőlőt elvert a határban. - -Hejh! de nemcsak a határban, hanem elkezdve Spanyolországtól végig az -egész szárazföldön keresztül dúlt a rettenetes vihar, elpusztítva egy -hosszú vonalban Frank-, Német- és Magyarhont, fölkerülve déli -Oroszországnak, míg végre a tatár sivatagokban enyészett el! - -Az Úr csak egy ujját mozdítá meg s egy betűt irt vele a föld lapjára, -mely sokáig, évekig meglátszott azon, kifacsart erdők, letarolt mezők -nyomain. - -A kik mást is tudnak olvasni, nemcsak az iskolában tanított betűket, -ebből a leirt nagy betűből megtanulhattak egy mondást: - -«Ne játszék azzal az ember, a mi Isten dolga!» - -Bűvészek, naptárszerkesztők, asztaltánczoltatók, kopogószellemek: -hagyjatok békét a jóslatok szent munkájának, mert az Úr föl talál -gerjedni miattuk és a jövendőmondót szavánál fogja. - - - - -IV. A NÉPDALOK HŐSE. - -Ki ülteti a mezők virágait?… Ki tanítja a pacsirtát énekelni?… Ki -teremti a népdalt? - -Honnan jőnek e zengzetes, sajátos énekek? miknek verse és dallama -egyszerre látszik születve lenni; senki sem tudja, hogy kitől? - -Ki az, ki titokban költészetet és dalt teremt, melynek minden képe, -minden hangja oly igaz, oly nemzethű, s kinek nyomára nem akadni, mint a -holt madár csontjaira? - -Minden évben új meg új dal keletkezik a nép ajkán, vidékről-vidékre -terjed, arató leányok a mezőn, halászlegények a folyamon eltanulják -egymástól; nem tudni meg soha, ki volt az első, a ki azt énekelte? - -Hol lakik ez a kimeríthetlen költészet? Ez a pazarlás mindennel, a mi -szép, a mi ragyogó, a mi kedves. - -Melynek öröme hajnalhasadás, bánata permetező felhő, szerelme tavaszi -napsugár, elválása tengervégtelenség, ábrándja csillagos ég, gyásza -feketére festett éjszaka. - -Izenetet küld a fecskétől, szeretni tanul a gerliczétől, liliom -harmatában mosdik. Patakok partjára megy sírni, virágos réteken sétál, -tenger fenekéről hoz gyöngyöt, melybe szerelme nevét foglalja. Illatos -levélen alszik, lovát czédrusfához köti, rózsabokor alatt csókol, -virágos kertbe temetkezik, rózsát ültet a sírdombra s azt hű szeretőknek -hagyja. - -Szerelmében hű és gyöngéd, keservében andalgó, jó kedvében elmeszikrázó, -mámorában genialis, – és mindenütt magyar, minden izében, szavában, dala -hangzatában, tárgyai képében – magyar eltagadhatlanul. - -Hol van az, ki mindezeket teremti? Ki van hivatva arra, hogy lelke -túlömlő érzelmeinek szavat, hangot adjon, ki van hivatva arra, hogy -beszéljen a nemzet ős szokásairól, a vigadó bánatról, a fehér házról a -távolban, a pusztai délibábról és a kedvencz paripáról, s minden szavát -ihletként kisérje a nemes, a vérben edzett szabadság, minden dallamát az -oly ismeretes, az oly lelkesítő keserv? Hová lettek, ki ismert egyet -közülök valaha? Ki ismer most, midőn évről-évre új dal, új zene kel ki a -nép ismeretlen rejtekéből, s köröskörül megteszi útját a hazában, s -rövid idő mulva ismét másiknak ad helyet. - -Vagy tán úgy születik a népdal, mint a felhő? Minden nap új meg új van -az égen s még sem látta senki, hol és hogyan támad? - -* * * - -A Szinyva partján állt valaha egy patakmalom, mely a *falviak birtokához -tartozott. A molnárja jókedvű ősz legény volt, a kiről azt dalolta a -környék népe, hogy «mikor másnak reggelt harangoznak, akkor neki reggelt -hegedülnek». - -A czigány soha sem szakadt ki házából s ha néha kedve kerekedett, egyik -falu végétől a másikig muzsikáltatta magát. - -Egy fekete ragyás czigánylegény, körülbelül olyan vén, mint ő maga, volt -mindennapos kedvencze. Olykor reggelig elüldögéltek együtt a malomban, a -vén molnár dalolt összevissza, a vén czigány hegedült előre-hátra, maga -sem tudta mit, a köny mindkettő szeméből kicsordult, maguk sem tudták -miért? - -S míg az öregek így búsultak pohár bor és hegedűszó mellett, a tornyos -nyoszolyában egy kis álmatlan leány ült guggolva, a molnár unokája, -Piroska, nagy sötét szemeit le nem vette nagyapjáról s ha elnyomta az -álom, álmából ismét felzokogta magát s ha aztán reggelenként a mezőkön -elindult tévelyegni, a mult éj mámoros emlékei megújultak lelkében, -valami vágyó ösztön, mely a virágot nyilni, a csalogányt énekelni -parancsolja, ajkaira hozta a futó accordokat, elkezde magában -dudorászni, valamit érzett, a mit mindenki sejt, míg lelke fiatal, -valamit, a mi nem öröm és nem fájdalom, mégis édes és keserű egyszerre, -nem szerelem, mégis epeszt, nem vágy, mégis túlömlengő, – ez a -költőiség! Ki lehet tépni a szívből e virágot, el is hervad az magától, -de egyszer legalább kihajt mindenki lelkében. - -A néma dalnak szavak kellettek, a letépett virág, az erdők susogása, -gerliczék csókolódása, felhők repülése megadta az első képeket, a szív -hozzá gondolta a többit s mikor az arató leányok közeljártak az erdei -malomhoz, valami édes, busongó dalt hallottak a rekettyés közül -előtünedezni, mely még eddig ismeretlen volt előttük. Figyelve -megálltak, aztán tovább mentek, otthon eszükbe jutott a dal, elénekelték -a kalákában, a legények eltanulták, odább vitték, így terjedt -faluról-falura, mindenütt talált rokonérzelmű hangot, mely hozzá adva az -első accordot, versekkel szaporítá, egy év alatt az egész hon ismeré, -senki sem tudta, hogy honnan került? - -A vén molnár egyre őszült, a kis leány egyre szépült, piros arcza, -sötét, de szelid szemei, sugár szemöldöke, mosolygó ajkai, virágszál -termete rég búcsújáró helylyé tették a vén molnár malmát, rajzott -körülte a közel falvak legénysége, mind ide járt buzáját őrletni, pedig -malmot kapott közelebb is. - -És nem sokára szájról-szájra szállt a népdal: - - «Szinyva mellett van egy malom, - Bánatot őrölnek azon.» - -* * * - -Forró nyári délután volt, az aranynyá érlelt mezőn víg legények, víg -leányok rakták a kepét, messziről hallatszott a légben elmosódott daluk: - - «Buzát kötöttem keresztbe; - Nem tudom hány van ezerbe? - A hány szem van egy ezerbe, - Annyiszor jussak eszedbe.» - -A légben a pacsirta ábrándozott, mindig közelebb emelkedve az éghez, a -dülő útakon hat ökrös szekér halad nagy csöndesen, egész szántóföld -terméke volt rá fölrakva, tetejében ült a pórleány, piros kendője -messzire virított, mellette ballagott a béres, hosszú ostorával kongatva -néha. - -A patak mentében zöldellett a pázsit, bársonyszalagot vonva a sárga -vetések között, a fehér tehénnyáj elszéledezett rajta, le-lejárva a hűs -forrásvízhez; a pásztor aludt egy boglya árnyékában. - -A malom kerekei közül csak egy járt kelepelve, a többi öt zsilipjén -harsogva zúdult keresztül a szolgálni kényszerített hullám, fehér habbá -törve leestében; egy lépéssel odább már ezüstlő halacskák uszkáltak -benne, fel-felszökve a döngő aranylegyek után. - -Egyike volt azon méla, csöndes nyári óráknak, a mikor minden hang -meghallik, a távoli harangszó, a tévedező ének, a mezei madárdal, a -pásztorfurulya, a patakzúgás, s a napsugárban úszó aranylégy döngése. - -A malom elején kis virágoskert tarkállott, mely fölött zöld árnyékot -tartott a felfutó folyondár, az ablak előtt egy nagy rózsatő virított, -minden ága külön szinű és fajuvá oltva, virágos lombjai az alacsony ház -tetejére hajlottak alá. - -Az illatos árny alatt barna kis leány élesztgeté virágait, mik lankadtan -hajták le bimbós fejecskéiket a forró nap hevében. A napsugár, mely a -zöld levelek közül meglopta olykor a védő árnyat, rózsapirt csalt elő -arczán, a nélkül, hogy annak friss zománczát elperzselné; tán a mi égető -volt bennök, azt mind szemei szívták föl? - -Messze a sárgult mezőkön egy lovag járt kalandozva, majd ide, majd oda -tévedt, néha nekiereszté fekete paripáját s nyargalt, porfelleget verve, -majd ismét nekilassult, hagyta magát lovától vitetni, a merre annak -tetszett, le-leszállt egy virágot leszakasztani, azt kalapja mellé tüzte -s ismét barangolt tovább, az aratókhoz ért, valamit látszott tőlük -kérni, vagy kérdeni. Egy eleven menyecske előkeresett egy zöld korsót a -fűből, felnyujtá neki, a lovag jót ivott belőle, megköszönte s barangolt -újra tovább. - -A kényére hagyott paripa a patak felé tartott, a lovag csak akkor vette -észre, mikor már benne állt. Megveregette lova nyakát, utána ereszté a -kantárt, s míg lova tüszkölve szítta a habot, gazdája az ezüst -halacskákat nézte, mik egy lépéssel odább farkcsóválva szökelltek a -napsugáros vízfenéken. - -Szép délczeg legény volt a lovag. Életerős arczán valami ábrándos -magánkívüliség volt feltünő, mely meglátszik azoknak arczain, kiket -sorsuk nem azon körben szült, melyre hajlamaikat teremté; az életszínű -arcz minden vonásai úgy illettek egymáshoz, a merész vágású orr, a nagy -árnyékos szemek, az egyenes sűrű szemöld a redőtlen homlok határán, a -pörge bajusz, a természetes göndörségű fürtök, s rajtok a kis kerek -kalap, melyről hosszan lengett a buzavirággal vegyes árvalányhaj. Csak a -búskomolyság volt ez arczon idegen. Nem ily arczokhoz van kötve a méla -barangolás eszméje, víg pohárcsengés közt, szenvedélyes hölgykarokban, -vagy csaták viharaiban kell ily alakot keresni. - -A paripa prüszkölve emelé ki fejét a patakból, a lovag sarkantyúba kapta -s egy szökéssel átugratott a patakon s tova nyargalt. Hajló termete -negédesen ingott jobbra-balra a paripán, fehér ingujjainak patyolatja -habbá dagadozva repült utána s a betyárosan kötött fátyolnyakkendő -rojtjai körülrepkedték vállait. - -Mikor a malom mellett elhaladt, önkéntelen meglassítá lépteit s -csüggesztett fővel tekinte oldalt az oly hivó külsejű lakra, melynek -elejét virágbokrok lepék el, azok közül szállt fel a kémény kékes -füstje. - -A molnár leánya élesztgetett virágaival volt elfoglalva s nem vette -észre a közelítő lovagot, kinek szemei a virágos bokrokon függtek, a -nélkül, hogy a mögöttük levő leányt láthatnák s már elhaladott a malom -előtt, midőn váratlanul édesen csengő dal üté meg füleit: - - «A pünkösdi piros rózsa - Kihajlott a kocsiútra. - Ha arra jársz, szakaszsz róla, - Rózsa nélkül ne járj soha.» - -A legény visszafordítá lovát s egészen közel nyargalt a malomhoz. A -lódobogásra előlépett a dalos leányka. - -A lovag félszemére csapta kalapját, arczáról eltünt amaz idegen -kifejezés s úgy illett neki az a kaczér, negédes kacsintás, mely azt -fölváltotta. Ugratta, tánczoltatta paripáját előre-hátra, mintha nem -birna vele, pedig csak azért tevé, hogy tovább függhessen szemeivel a -szép gyermek arczán. - -– Isten jó nap, édes hugám! szólt kalapját megemelve s közelebb -toporzékolva. - -– Fogadj’ Isten, édes bátyám! Kend rosszkor jött, az apám nincs idehaza, -s addig csak egy kőre őrölünk. - -– Nem keresem én sem apádat, sem a malmát, engem a rózsaillat csalt ide, -egy rózsát jöttem szakítani. - -A leány felnézett a legényre s elpirult. - -– Majd szakítok én kendnek egyet, monda s oda szökött a rózsabokorhoz, -lehuzta egyik ágát, leszakította róla a legszebb félig kinyílt bimbót, a -tövis megszúrta ujját, nem törődött vele, odanyujtá a virágot a -lovagnak. - -A legény a nyujtott rózsa helyett a leány kezét fogta meg s mélyen -nézett szemeibe. - -A leány lesütötte azokat s zavart hőséggel hebegé: - -– Szebbet maga sem lelne kend. - -A legény közelebb vonta őt magához. - -– Te magad vagy a legszebbik rózsa, terólad szakasztok egyet; s azzal -hirtelen alá hajolva lováról, magához karolta a leányt s egy égő csókot -nyomott arczára s azzal nyargalva odább ment. - -A leány reszketve maradt el virágai között, arcza égett, keble hevült, -szemeit nem merte felvetni. A leszakasztott rózsa kezében maradt, sokáig -mélázva nézett rá, aztán megszánta a szegény letört virágot, elültette -ablakában egy cserépbe, megöntözte s azt hivé, hogy még megéled, s alig -vette észre, hogy keze vérzik annak tövisétől. - -A lovag alakja elveszett a távolban; messziről hangzott az arató leányok -dala: - - «A hány szem van egy ezerbe, - Annyiszor jussak eszedbe.» - -* * * - -A *falvi család egy volt a legtekintélyesebbek közül B* megyében. -Férfitagjai mind a megye legelőkelőbb hivatalait viselék, sőt voltak -közöttük aranykulcsosok is; egy időben a magyar ember boldogsága nem -volt tökéletes hivatal nélkül. - -A legutóbbi családfő, *falvi János, mint alispán halt meg, s e czím még -sírkövére is rákerült. - -Két fia maradt, Endre és Albert. - -A nagyobbikra jókor keresztet vetett minden bölcs szemlélő; az akkori -nevelésnek főczélja volt az embert tudóssá nevelni, s Endrén e törekvés -nem fogott. Nyers, egyszerű maradt, mindig szántott-vetett, vadászott, -lovagolt, s nem háborgatá a betűk holt lelkeit. - -Albert azonban tanult szorgalmasan, a holdvilág átsüthetett rajta, úgy -elvékonyodott a betűnézésben; minden mozdulatán meglátszott a -legfinomabb nevelésre mutató készség, irt verset is, rosszat ugyan, de -sokat, s tudott diákul beszélni és hallott francziául. El is vette -jutalmát érte, mert már patvarista korában a főispán asztalánál ebédelt. - -Bátyja ellenben késő korára is nyers falusi suhancz maradt, nem értett -egyébhez, mint a gazdasághoz, s mit ért az, hogy termete erős volt, mint -három emberé együtt s arcza deli és férfias s lelke őszinte és -érzelemteli, ha hiába járt iskolába. - -Míg az ifjabbik testvér az anyai háznak naphosszant czímertartója volt, -vendégeket fogadott el, azokat mulattatá, patronusai előtt hizelgett, -cliensei előtt tekintélyt tartott, hölgyekkel kaczérkodott, -táblabirákkal vitázott, azalatt Endrét reggeltől estig nem lehete otthon -látni, korán hajnalban, mikor még mindenki aludt, paripájára veté magát -s késő éjszaka, mikor ismét mindenki aludt, vetődött haza. Tudja Isten, -hol járt azalatt! - -Egy este a családfő, az özvegy *falviné megparancsolá cselédeinek, hogy -fia bármi későn fog haza térni, küldjék szobájába. - -A fiu sokáig váratott magára. Éj volt, midőn az udvarra bevágtatott, a -cselédek tudtára adták, hogy anyja vár rá s ő azonnal sietett -tiszteletére. - -A jó asszonyság nagyon rossz kedvre volt hangolva s midőn Endre rövid -szíves üdvözlet után a nélkül, hogy kinálást várna, leült mellé a -pamlagra s árvalányhajas kalapját maga mellé helyezte, elhuzódott tőle s -szigorú szemölddel tekinte rá. - -– Hol jársz annyi ideig? kérdé tőle végignézve pórias öltözetén. - -– A mezőn, anyám. Láthatja ön ruhámról; takarítás után látok. - -– Minek az? Elvégzi azt ispán és cseléd. Egészen elpóriasodol. Hozzád -méltó viselet-e ez? Minden léptedet tudom. Te nem csak szilaj, hanem -aljas is kezdesz lenni. Tán azt hiszed, titok előttem, miszerint nem -egyszer gulyások, csikósok közé vetődöl s órákig eldőzsölsz, elmulatsz -velök? - -– Jó emberek azok, anyám. - -*falviné, ki különben is idegszenvedő volt, a nyers, naiv fiu különös -feleleteire mindannyiszor kaczajgörcsöt kapott, szobaleány s -társalkodónője nagy gonddal tudták magához téríteni a fuldokló -nevetésből, miközben az Istenhez kiálta, hogy szüntesse meg pokoli -kínjait s engedje meghalni. - -A mint magához tért, folytatta a beszédet: - -– Te esztelen vagy. Lehet-e egy *falvinak hivatásáról annyira -megfeledkezni, hogy így viselje magát? Azért szerzé-e annyi ősöd neved -számára a tiszteletet, hogy benned egy kóbor országkerülőt lásson -fölmagzani? Mi lehetnél, ha akarnál? Öcséd négy évvel fiatalabb nálad és -már szolgabiró… - -– Rossz biró, de jó szolga, veté közbe Endre. - -*falviné ajkába harapott, arczán idegzetes rohama előjelei vonaglottak -végig, de ez egyszer elnyomta a kitörést. - -– Hagyjuk e tárgyat, anyám, szólt Endre, kérlelőleg fogva meg anyja -kezét, önt jobban meghatja ez indulatosság, mint engemet. Kimélje -egészségét. - -– Nem fogom. El kell mondanom, a mi szívemen fekszik, ha bele halok is. -Te minden reményemet semmivé tevéd, akarom tudni, hogy van-e még, a -miért rád gondoljak? Lehetnél nemes tiszteletben, tekintélylyel -elhalmozott, miért sülyedsz erővel a porba, a megvetésbe? - -– Nekem jól esik ott lennem, anyám. Én nem irigylek senkit, nem vágyom -semmi után. Én boldog vagyok, ha künn lehetek a mezőn, mely a kenyeret -adja önként, a parasztok közt, a kik szeretnek, az állatok közt, a kiket -szeretek. Nekem nyomasztó a lég ott, a hol e feszes, hajlongó embereket -látom, én nem mosolygok arra, a kit nem szeretek, nem bókelok az előtt, -a kit nem tisztelek s ez nekem jól esik. Szabad vagyok, mint a madár. - -– Nem lehetsz az. Férfinak, ki oly állásban van, mint te, kötelességei -vannak, mik e szabadságot korlátozzák. Kötelességei, mikkel hazájának, -családja nevének és utódainak tartozik. A magyar nemes úgy sem azért -viseli a hivatalt, hogy abból megéljen, hanem viseli becsületből, -büszkeségből. Az áldozat tőle és nem haszon neki. Őseid mind hazájuk -szolgálatában őszültek meg. - -– Ha harcz volna, én is tudnám, mint kell szolgálni a hazának. Rosszkor -születtem, békesség van; most az irástudók uralkodnak: haszontalan -vagyok, mint a holdvilág nappal. Belőlem semmi sem lehet, fejemet -lehajtva vallom meg, hogy semmi. - -– Lehet még egy. És annak lenni kötelesség; és ez a kötelességek -legédesebbike. Még lehetsz jó, becsületes férj. - -Endre arczán e szóra idegenszerű, borongós kifejezés foglalt helyet, oly -melancholikus ellentét az életvidám arcz külsejéhez. Elhallgatott. Anyja -folytatá: - -– Nem kényszerítek rád senkit. – Hagyok választani ismerőid közül. – -Bármelyiket hozod házamhoz, anyja leszek, szeretni fogom, a kit te -szeretsz. - -Endre fölkelt helyéből, megcsókolta anyja kezét, kalapját vevé s menni -készült, *falviné visszatartá. - -– Feleletet várok. - -– Egyiket sem, anyám. – Soha – senkit. - -– Mit mondasz? - -– Szabad vagyok, mint a madár. - -*falviné összerogyott az idegrázkódás újabb rohama alatt, a kínos -convulsio kaczagni kényszeríté, míg idegei pokolfájdalmat szenvedének. -Midőn magához kezde térni, fiát még ott látta állani. Fölemelé rá száraz -ujját. - -– Te fogsz a sírba vinni, monda és közben nagyokat kaczagott. De lesz -gondom rá, hogy halálomnak ne örülj. - -Endre ismét lovára veté magát, késő éjjel kilovagolt az apai házból. -Három napig nem látták otthon. - -Anyja azalatt úgy kaczagott, úgy kaczagott; mindenki azt hitte, hogy -meghal. - -Három nap múlva a faluvégen énekelték a legények s a cserényen a -gulyások: - - «Nagy a világ! végtül végig bujdosom: - De bánatom felejteni nem tudom.» - -* * * - -Három napig öntözte a kis leány a rózsát patakvízzel, orczáját -könyeivel. Elhervadt mind a kettő. Harmadnap este egy lovaslegény -zörgetett a kis malom ajtaján. - -Piroska futott azt felnyitni, s nem birta elnyomni ajkán a sikoltást, -arczán a megtérő hajnalt, midőn azt látta maga előtt, kiről annyit -gondolkodott, a nélkül, hogy nevét tudná. - -Úgy álltak egymással szemben, mint kik régi, régi ismerősök; három nap, -három éjjel gondoltak és álmodtak egymásról. - -Piroska bevezette apjához a legényt. - -Kancsó bor mellett ült az öreg, padka tetején a vén Csillás. Ott ríkatta -hegedűjét az öreg czigány, behunyta szemét, hátát a kemenczének vetette, -a nyirettyű alól kiszabaduló hangok lehettek tévedező lelke gondolatai, -vigan, szomorúan, andalgóan, eszeveszetten, majd mély érzelemmel, majd -nekivadulva. Behunyta szemét, nem bánta, hallja-e valaki, vagy sem? -magának hegedült, néha a köny végig futott ragyás barna arczán, másszor -ismét egy muló mosoly. Annyi érzés, annyi mélység, annyi kedély volt e -tévedező, szabálytalan, alaktalan hangokban, az ember szinte képzelte -látni a lakodalmas népet nekipirult arczával, rozmaringos kalapjával, a -selyem-táncz között vígan ujjongatva, majd ismét a párjavesztett leányt, -ki vőlegénye sírjára mezei virágból búsan dudorázva halottkoszorút köt, -s a megvetett legényt, ki hűtlen szeretője ablaka alatt muzsikáltatja -magát s nagyokat kurjant vigadva, hogy a szíve majd megszakad; majdan a -pajkos, szökdécselő, ficzánkodó hangok előlebegtetik a fonókák, a -kalákák fürge csoportozatait, a leánysereg vinczároz, a legény benéz az -ablakon, észreveszik, felsikoltnak s a víg sikoltás hangjából megint -alábágyad a zene a búcsúzó kedves siralmáig, ki elmegy a harczmezőre s -előre érzi, hogy ott vesz. - -A vén czigány zenéjébe olykor a borozó öreg is bele dúdolt, a hol -ismerni képzelte a dalt, s öklével verte az asztalt, mikor a czigány -egészen mást húzott, mint a mibe ő belekezdett. - -A belépő idegen nem zavarta meg a mulatókat, az öreg fogadj’ Istennel -vette, a czigány észre sem vevé. Piroska széket tett neki apjával -átellenbe, megtörülte köténykéjével s leült félre guzsalya mellé, -pillantását néha rálopva. - -A jövevény megpödörinté pörge bajuszát, félkönyökkel az asztalra dőlt s -egyenesen ott kezdte, a miért ide jött. - -– Jámbor bátya, nekem tetszik a kend unokája; keveset szólok, sokat -mondok: adja nekem feleségül! - -Az öreg felhajtotta poharát s az üveg fenekén keresztül ravaszul kémlelt -az ifju arczába. - -– S ki és mi légyen kend aztán, öcsém uram? - -– Gulyás vagyok az alföldön, magamnak van tanyám, gulyám, élek a magam -emberségéből. - -Az öreg fejébe nyomta kucsmáját s elkezde dalolni: «én vagyok a petri -gulyás», a czigány utána czifrázta. - -– Igyék kend egyet, öcsém uram, szólt és köpött s tele tölté az ifju -poharát és nézte annak arczát, míg a poharat kiitta. Tehát kend gulyás -az alföldön? Igen derék. Mióta ismeri kend Piroska lányomat? - -Az ifju szívében az első pohár bor lángot vetett. Rátekintett -szerelmesen a huzódó lányra és felele: - -– Nem régen, de igen nagyon. - -– Igen nagyon… utánzá az öreg s figyelmesen nézdegélt rá poharán -keresztül. - -– Örömest látom a kérőt házamnál, folytatá az öreg, hanem már azt úgy -szoktuk mindenha, hogy mikor ily meggondolásra méltó ügyünk van, elébb -egyet aluszunk rá, az álom jó tanácsot ád. Holnap reggelig légy nálam, -akkorra majd megálmodjuk, hogy mit tegyünk? - -Az öreg és az ifju még azután sokáig ittak és daloltak együtt. Piroska -font, százszor változtatta színét, s ugyanannyiszor elejté az orsót. A -czigány félig aludt és hegedült. - -Éjfél felé fölkelt az öreg, mámorosnak látszott, az ifjunak kimutatta -helyét a padláson, maga kiment a malomba, az öreg czigány a sutban -elaludt, Piroska kis kamrájába távozott. - -Az ifju, bortól és szerelemtől elázva, leveté magát az illatos szénába s -nagy mámorosan elkezdé dudolni: - - «Csalom a szemedet, - Te is az enyimet; - Csókolom a szádat, - Piros két orczádat, - Te is az enyimet, - Én is a tiedet.» - -A padlat hasadékain halvány mécsvilág sugárzék fel hozzá aranyfonálként, -s reszketeg, alig hallható dal, édes tündérhangon rezge fel: «álom, -álom, édes álom». - -Nem sokára minden nesz elcsöndesült, az álmak tündérei leszálltak a -szerető lelkekre. - -A malom udvarából egy szekér távozott el késő éjszakán, senki sem tudta, -hogy azon az öreg molnár megy. A zörgés elveszett a malomzúgás között. - -* * * - -A hajnal első sugara fölkelté az aluvókat. Az ifju a kis kertben találta -Piroskát a rózsabokor alatt. - -– Mit álmodtál, gyöngyvirágom? kérdé tőle. - -– Kend az első elmondani, szólt az, rózsalevélkéket tépegetve. - -– Én arany mezőt szántottam ezüst ekével, igazgyöngyöt vetettem bele, -rózsát arattam róla, fészket csináltam belőle czédrusfa tetején, a -fészekbe páros gerlicze ült, az egyik én voltam, a másik te voltál. - -A lány lehinté a kötényébe tépett leveleket s elmondá álmát. - -– Én azt álmodám, hogy meg voltam halva, eltemettek egy magas -hegytetőre, sírom körül rozmarin virágzott, a lányok odajöttek -tánczolni, letépték a rozmarint, megfonták menyasszonykoszorúnak és úgy -sírtak valamennyien. - -– Hát én rólam nem álmodtál? - -A lány elhallgatott. Csak felét mondá el álmának. - -A szeretők andalgását kocsizörej zavarta fel. A molnár érkezett haza. - -– Bátya! kend tán nem is aludt, hogy olyan korán odajár? kérdé tőle az -ifju legény. - -– Aludtam is, álmodtam is, viszonzá neki az öreg. Ha senki sem -akadályoz, három hét múlva eljöhetsz Piroskáért. Addig gondold meg -magadat s maradj otthon. - -Az ifju megigérte, hogy úgy tesz; elbúcsúzott Piroskától, megcsókolta az -öreget, felugrott lovára s a míg láthatta a házat, vissza-visszanézett. - -Piroska elmerengve nézte a hervadt virágot, melyet számára szakasztott s -mely a cserépben elszáradt. A vén molnár, mintha észre sem venné, -dudolta magában, a garatra búzát töltögetve: - - «Mikor az a száraz bokor kivirít, - Akkor leszek kedves rózsám a tiéd.» - -* * * - -Három napig nem látták *falvi Endrét az anyai háznál, negyed nap délre -vetődött haza. - -Hidegen fogadta mindenki. - -A teremben, hol ősei arczképei függnek sorba, ott várt rá anyja és -testvére. - -Beléptekor öcscse, a szolgabiró, egy síma hajú ifjoncz, gúnyosan nézett -rajt’ végig és sebző tréfásan kérdezé tőle, úgy téve, mintha mentéjéről -porolna le valamit: - -– Hol lisztezted el magadat? - -Endre, lelkében találva, fordítá kigyulladt arczát a kérdezőre, ki -hidegen mosolyogva, szánakozni látszott rajta. Szemei villámok voltak, -de testvére arcza jég volt. - -Oly közel álltak egymáshoz, hogy lehelleteik találkoztak. - -Ekkor egy halvány, reszkető alak fúródott közéjük. Édes anyjuk. Kétfelé -választá őket. Albertet elfedte testével s kezét kinyujtá Endrére. - -– Roskadj össze… Mindent tudok… Azon ember, kinél az éjt töltéd, maga -volt itt, téged elárulni. - -Endre düh és szégyentől ordíta fel. Mit mondott, maga sem tudá, de az -iszonyú szó lehetett. Anyja átokkal felelt rá. - -– Átok reád, ha azt teszed, ha valaha még oda mégysz. - -– Oda megyek ez órában és soha ide többé vissza! szólt az elátkozott -fiu, s fölpattant paripájára és elrohant az avarba. - -Utána hangzott a kaczaj. Édes anyja beteg kaczagása, a ki átkot mondott -reá és kaczagott és meghalt bele. - -* * * - -Azon éjjel valaki felgyujtá a szinyvai malmot. - -Mire a közel falvakból oda ért a segítség, az egész ház lángokban állt, -a patak lángvörösen lövelt az égő üszkökön keresztül. - -A távolban egy száguldó lovagot lehete látni, ki fekete paripáján egy -fehér alakot visz magával s az éj-sötétben elvész, egyszer-egyszer -előtünve, a mint a fellobbanó láng fénye az éj sötétében utána világít. - -* * * - -A lány reszketve simul ismert lovagja keblére. Az apai ház lángjai -pirossá festik halvány arczát. Öltönye könnyű éji patyolat; a mint őt -kedvese a lángok közül kimenté, fázva, félve simul annak keblére s -öltönyébe takarózik. A lovag édes szóval, édes csókkal élesztgeti. Semmi -hang, semmi zaj, csak a szél üvöltése s a paripa robogása. - -Hajnalra egy dombhoz érnek. A domb felett kis kereszt van, ott -leszállnak megpihenni. - -A lány nem kérdi, hová? nem kérdi, meddig fognak menni? Otthon érzi -magát szeretője keblén. - -– Mi néven hívjalak angyalom? kérdi az ifjutól. - -– Ha angyalnak neveztél, minek lennék egyéb? - -– Másik nevedet mondd! - -– Az a másik «Bandi». - -… Egy év múlva egy híres kalandorról beszélt a félország, kinek neve -Angyal Bandi. - -A *falvi ház soha sem látta az eltünt fiut többé. - -* * * - -Elhervadt a letört rózsa. Elhervadt a letört leány. - -Kedvese elment világgá, valami szerencsét keresni, olyan soká oda -maradt! - -Piroskát elhagyta egy ismeretlen földműves házánál, azt igérte: nem soká -visszajön. - -Nap jött nap után, de a várt kedves nem; a leány hervadt, enyészett. - -Senkinek sem mondá, mi baja? belül emésztette valami, arcza halványult, -szemei ki voltak sírva. - -Egyszer a szegedi puszták felől egy lovas jő közelítve. Fekete lováról, -göndör fürteiről megismerni benne Bandit. Csak arcza más, mint egyébkor, -nem oly szomorú, mélázó; tekintete büszke és boldog. Egy kis félreeső -tanyát bérelt ki Szeged környékében, oda fogja vinni kedvesét, ott -fognak élni boldogul. Az alkony fénye piroslik örömtől derülő arczán. - -Sehol sem tér be a csárdákba, hogy minélelébb ott lehessen váró -kedvesénél. Köröskörül szól az estharang. A faluvégeken játszanak a -lányok s éneklik: - - «Harangoznak Csengerbe, - Vajjon ki halt meg benne? - Egy szép barna legénynek - Szeretője, szegénynek.» - -A lovag vágtat tovább, az ének utána hangzik. - -Már látja a falu tornyát, melyben kedvesét elhagyta; – majd a házat; – -az ablakban valakit vél látni: – éneket is vél hallani. Az ének a -temetőből jön. Ott játszadoznak a lányok egy új sír körül, virágokat -raknak rá és éneklik az ákáczok méla susogásai közt: - - «Nem jöttél a nézésemre, - Jőjj el a temetésemre; - Vess rám egy-két kapa földet – - Talán megérdemlem tőled…» - -A kis piros lány, a távol vidék csalogánya, rég a sírban alszik. - -Bandi leborult sírjára, először sírt életében. Ez órától fogva lett -Angyal Bandi haramia. - -* * * - -A csalogány elhallgatott, holló szólalt meg helyette. - -Az édes szerelmi dalok, a bús temetői nóták helyett vad borénekek és -sötét rabló-dalok szálltak szájról-szájra, vidékről vidékre. - -Angyal Bandi híres lett a Hortobágyon. - -Elvadult, elzüllött, semmiben sem volt öröme többé. Ivott bort, ölelt -lányt, szórta a pénzt, átkozta a világot egy sem adott neki gyönyört. - -Élete jobb fele, a kis piros lány, sírjába volt betemetve. - -Körüle csoportosultak a vidék szegény legényei, más körülmények közt tán -megannyi hős és lángész! Együtt ivott velök a csárdában, együtt tüzelt a -pusztai éjben, együtt járt velök a ménesekre. Egy sem volt nálánál -legényebb, ki úgy győzte volna a bort, kit a lány úgy szeretett s kitől -úgy félt volna a környék. De hogyha olykor egyedül poroszkált végig a -határtalan pusztán, észre sem véve az utast, ki előle félve menekült, -búsan dúdolta magában: - - «Holló károg utam elé, - Holló követ mindenfelé; - Kezemben a csákány pereg, - De szememből köny csepereg.» - -Az árvalányhaj búsan csüggött le arczába. - -* * * - -Év mult év után. A hirhedett rabló ellen egész megyék tartottak -hajtóvadászatot; – soha sem tudták elfogni. - -A pusztán elárulá a porfelleg üldözői közeledtét; az erdő elfedé nyomát -hulló levelekkel; a köznép elrejté, eltagadta; ha aludt, paripája -fölnyeríté a veszély közeledtekor s ha lován ülhetett, három megye sem -ért akkor nyomába. - -A madarasi útfélen állt egy csárda, ott lakott egy szép menyecske; szép, -de gonosz. Rablók, zsiványok látogatták, hozzá hordák rablott -kincseiket, nála fogták el őket rendesen. Bandi megvette az asszonyt -aranyon ezüstön, aranyért ezüstért eladta az asszony Bandit. - -Egy éjjel fölveré a rablót álmából paripája nyerítése, mely künn a -kapubálványhoz volt kötve. – Bandi föl akart ugrani, a menyecske -visszatartá. - -– Szomjas paripád, azért nyerít, majd megitatom, monda megcsókolva -Bandit s kiment felnyitni az ajtót. A biztos és hat pandur jött be -rajta. - -– Add meg magad! kiálta a biztos, fegyverét a rablóra fogva. Ez -felugrott fekhelyéről, sebesen mint a villám, odaugrott a biztoshoz, -derekánál fogva nyalábra kapta s fejét a hóna alá fogva, annak két -sarkantyús lábával elkezde a pandurok közé csapkodni. - -E különös kétágú fegyverének nemcsak azt a hasznát vette, hogy minden -ütéssel kettőt ütött vele, hanem egyúttal azt is, hogy a pandurok nem -mertek rátüzelni, nehogy a biztost találják. - -Pár percz múlva paripájáig sulykolt magának útat Bandi eleven -buzogányával, ott ellökte a biztost magától, a kötőféket nem volt ideje -leoldani, egy rántással elszakítá s azzal fölpattant lovára. - -Mikor lőtávolságra volt, megállt, visszafordult, megvárta, míg a -pandurok is felülnek lovaikra s azzal kalapjával intve, kiálta nekik -legénykedve: - -– Már most csak utánam, urak! - -A mint azonban a síkra kiért, akkor vevé észre, hogy körül van fogva, -kétfelül vasvillás népség állta el útját, hátul a lovas pandurok s -előtte a széles Csőrsz árka, mely a hol legkeskenyebb is, három ölnyi -széles! - -– Ejh! ott ugorjunk, a hol árkot látunk, kiálta a rabló, fejébe nyomva -kalapját s azzal neki szorítá lovát az ároknak. A népség borzadva nézett -utána. Lehetetlen volt ott nem vesznie. Maguk az üldözői is visszatarták -lovaikat, nehogy utána vesszenek. - -Hah! Egy általános kiáltás hangzék az üldözők ajkán, a rabló e -pillanatban a széles ároknak ugratott. Mint a madár, repült vele a -paripa a mély földsánczon keresztül, sörénye lengett utána s azon percz -másik felében a gát túlsó felén állt meg. - -A csodálkozás önkéntelen kiáltása hangzék minden szájról. Azt hivé -mindenki, hogy a rabló megmenekült, azon szökést nincs ki megtegye -utána; Bandi megállt a gát felett, valamit kiáltott hátra, akkor -elkezdett vele lova ágaskodni s a következő pillanatban hanyatt vágta -magát vissza az átugrott árokba. - -A nép odarohant. Bandi kificzamult lábbal feküdt az árok fenekén. Kérte, -hogy fogják meg, úgy sem menekülhet tovább. Senki sem mert hozzá nyúlni, -ismerték híres erejét s fegyvereitől tartottak. - -– Ne féljetek tőlem többé, szólt s kilövöldözte fegyvereit a levegőbe. -Akkor tették rá a vasat. - -S nem sokára szájról-szájra szállt a népdal: - - «Lám megmondtam Angyal Bandi, - Ne menj az alföldre». - -* * * - -Törvény elé állíták a rablót. Nem tagadott semmit. Senkit sem árult el. -Magára vallott mindent. - -A birák egyike, a *falvi család utolsó férfitagja, midőn meglátta a -rablót, valami idegen borzadályt érze végigfutni lelkén. - -– Nem laktál soha B* megyében? kérdé tőle. - -– Soha életemben, felelé a rabló. - -– Mi volt az igazi neved? - -– Angyal Bandi voltam mindig. - -– Rokonaid nincsenek? - -– Sem e világon, sem a más világon. - -Itélete kimondatott. Halál volt. - -– Meg is érdemeltem, meg is köszönöm, szólt a rabló nyugodt arczczal. -*falvi Albert odament hozzá; ez ember nem mert a zsivány halálára -szavazni. Zavartan néze annak arczába. «Ki vagy te? ki vagy te?» - -– Rabló vagyok, nevem Angyal Bandi. - -Mondják, hogy *falvi Albert minden helyet összejárt, hogy a rablónak -kegyelmet szerezzen. Hasztalan; meg kellett halnia. A büntető igazság -engesztelő áldozatot kivánt. - -Halála éjjelén ellopták a rabló társai holttestét a vesztőhelyről s -napok múlva, hetek múlva szájról-szájra szállt a népdal: - - «Tisza mellett van egy hajó kikötve, - Abban van egy barna legény megölve, - Jertek lánykák öltöztessük biborba, - Temessük el egy nefelejtsbokorba.» - - - - -KESELYEŐ PÉTER. - -Ne szólj szám, nem fáj fejem. - -Ha én minap a b***i búcsún nem lettem volna, nem hallottam volna -Keselyeő Péter uramnak az ő viselt dolgait, ha nem hallottam volna -Keselyeő Péter viselt dolgait: most azokat nem irhatnám le s ha le nem -irnám, jövő héten nem vernék be érte a fejemet. - -Így azonban nagyon biztat a reménység, hogy e kedélyes megtiszteltetést -aligha ki fogom kerülni. - -Megteszek egyébiránt mindent, mit saját drága bőröm épségben tartására -elkövethetek s ráfogom, hogy avult irományok között találtam egy -penészes krónikát, melynek sem czíme, sem táblája; ebből irtam ki az -egész épületes történetet, a kinek azután haragja talál támadni, üsse a -krónikát – azt nem bánom. - -Kezdődjenek tehát a krónika szavai, mely Keselyeő Pétert megénekelte, -mondván: - -– Azon időkben pedig híres név vala Keselyeő Péter neve a maga -falujában, melynek hallatára szétszaladt a gulya, mint mikor a csordás -kalapzsírt dohányzik. A legjobb sütő-főző gazdasszony kovásza keletlenül -maradt, ha e név jutott eszébe, mikor bedagasztott. A gólya megsántult a -levegőben, ha e nevet kiálták utána. A bika neki ment az embernek, ki -ezt szemébe mondta; inkább vörös posztóval kinálta volna. Ki Keselyeő -Péternek jó napot talált kivánni, szent igaz, hogy kihullott a -kerékszege, vagy a pinczetokja fordult fejtetőre. Ki pedig jó napot nem -kivánt neki, okvetlenül összeveszett odahaza a feleségével, vagy a -szomszéd kutyája harapta meg az ajtóban. Egyenlő baj neki köszönni, vagy -nem köszönni. - -De vágtatott is ám előle minden jótétlélek, a mennyire csak beláthatta -szemeivel s ha valaki véletlenül utczaszegleti bekanyarodásoknál -találkozott vele, bizony még azt is elfelejté, hogy kinek híjják? -ijedtében. - -Lakása vala neki a falu közepén, az is meglehetős rongyos. Azon -utczafélen, a melyen ő lakott, gyönyörűen virágzott a paréj s a -czigányzab; mert az ő ablaka alatt még a szénás szekér sem mert járni, -saját szomszédai is a kertek alól szökdöstek tulajdon házaikba. - -Mi volt légyen tulajdonképeni oka e félelmes respectusnak, mindenki -tudni fogja, mihelyt megmondom. Megmondom tehát, ha addig élek is: -Keselyeő Péter – – poéta vala. Ő volt a falu poétája. - -Azon faluban mind e mai napig háromszor fordul elő egy évben a -nagypéntek s a miatyánk egy sorral hosszabb, mint másutt, t. i. «és -szabadíts meg minket a poétától!» - -Mert Keselyeő Péter olyan ember vala, a kivel nem találkozhatott az a -boldog teremtés, a kire ő stante pede verset ne mondott volna. Már ez -mindenkinek kijárt, mint az egy bizonyos halál, ettől semmi imádság meg -nem szabadítá az embert, ezt ki kellett állani, mint az olvasatlan -huszonötöt, mit a vármegye dictál. Ez egy eleven népijesztő, egy kétlábú -pasquillus, egy cadentiaokádó sárkány, egy cornu copiæ, tele verssel, -mely mindenkit megöklel, egy fergeteg, melyből hexameter esik; szóval -egy poéta volt, amolyan a javából, a kinek kedvéért a jégeső elveri a -határt. - -Ha találkozék ködmenes emberrel, kinek ködmene nagyon meg volt -ólompitykékkel áldva, hiába került az a tulsó utczafélre, ki nem kerülé, -hogy ilyforma verset ne halljon: - - «Óh te zsiros ködmen, van rajtad pityke de ötven! - Mit használ de a kincs, zsebbe ha poltura sincs.» - -Ezzel aztán elmehetett. - -Vagy ha találkozott csinos menyecskével, kinek talán czifrább kendő volt -a fejére kötve, mint minőt otthon viselnek, rögtön lenyelvelte: - - «Úri dáma volnál - Ha még czifrább volnál, - Otthon két könyökig - Czafatos nem volnál.» - -Ha vasas szekeret látott maga felé döczögni, azt is megszólta: - - «Fakó kocsi, kenderhám: - Nemes ember, szürdolmán.» - -Ha hintó robogott felé, azt is megszólta: - - «Szállj le Balázs a hintóbul, mert nem pénzed ára. - Ha elmulik zsidóünnep, nem marad csizmára.» - -Ha falusi gentleman szállinkózott felé, tollas pörge kalapban, -sarkantyuzott lábbal: hiába hányta-vetette magát, sententiáját el nem -kerülheté: - - «Nem mind kakas ám az, ki sarkantyúval jár; - S a ki bóbitát hord, az sem mind struczmadár. - Hej nagy vitéz vagy te – a kemencze mellett, - De még nagyobb tudós – a csutora mellett.» - -Nagyon csalatkozott volna, ki ilyenkor úgy akart volna rajta -satisfactiót venni, hogy őt végig döngesse, mert minden ütésre új verset -mondott volna s utoljára is ő győzte volna tovább verssel, mint amaz -ütleggel. - -Elvégre annyira félelmetessé tette magát a jó úr minden eleven teremtés -előtt, hogy még a kutya sem mert rá csaholni, mert azt is rútul -visszaverselé: - - «Elpusztulj oktalan állat és ne voníts! - Mert tudd meg ezennel, hogy a gazdádnak is - Vagyon kutyabőre, ugatni még sem mer; - Te se légy gazdádnál tehát különb ember.» - -Utoljára, mikor már futni kezdtek előle, a lelketlen tárgyakat kezdte -infestálni. Verseket irt a házak falára, a kerítésekre, a korcsmaajtókra -s mindenüvé, hova csak verseket lehet irni. Egy új házra -felvöröskrétázta: «Congeries lapidum multis congesta rapinis»; – egy -kert kerítésére: «a paréj s laboda itten övig érnek, tégedet kisasszony -szörnyűkép dicsérnek»; – máshova: «ez az utcza térdig sáros, itt lakik a -komisszáros»; – az urasági vadaskert kapujára: «vagyon a bakoknak itt -nagy sokasága, őket lövöldözi a kert urasága»; – Szijj Gergely uram -ablaka alá, ki a feleségét gyakorta meg szokta tépázni: «ezen házban -lakik vitézlő Szijj Gergő, kinek felesége nem ritkán pityergő». – Tábor -Jánosné asszony házára: «Tábor Jánosné is ide haza volna, ha a pálinkás -bolt oly közel nem volna». A mester falára: - - «Mester uram pedig, tudós Ostyepka Pál, - Odakinn a kertben kukoriczát kapál. - Préceptor a mezőn bibicztojást keres; - Tanítja a népet kaloda és deres.» - -Azonban ily epigrammaticus venájában még csak istenes volt a drága poéta -úr, ez apró nyilakat csak a köznép, a vulgus irányában szokta ő -használni; de ha aztán elővette epicus haragja villámló pallosát, hogy a -szomszéd tiszttartó kihágásait distichonos hőskölteménynyé aprítsa vele, -vagy plane drámai buzogányának megsemmisítő kommancsát emelte föl, hogy -az urodalmi fiscus fiát s az ispán öregebbik leányát figurázza ki, egy -comico-allegorico-tragico-melodrámában: akkor iszonyúbb volt az -iszonyúnál. Az ily kipoétázás képes volt bárkit is örök esztentendőkre -scarttá tenni; miképen hogy egy compossessort, ki őt egyszer -szemtől-szembe «vén hóbortosnak» nevezte, csakugyan tragice üldözött ki -a vármegyéből. Theatrumot irt róla s három szál promoveált -borbélylegénynyel, kiket az úton elfogott, az urasági pajtában el is -játszatta azt, az egybegyűlt, krumplival fizető közönség nagy épülésére. -A megczélzott táblabiró és illetőleg compossessor persze hogy felrontott -a szinpadra, mihelyt tulajdon jó magát látta azon kiparódiáztatni s -rezes csákányával szétverte az egész három legényből álló Thalia -táborát; de a scandalum mégis örökre rajt száradt szegényen s utóbb is -búvában világgá bujdosott s agyonitta magát… - -… Ilyen veszedelmes hírű lélek volt Keselyeő Péter uram a maga falujában -s méltán félt ő tőle minden jó keresztyén s nem vala cseléd, ki őt szent -Györgytől szent Jakabig ki birta volna állani; egyébiránt ő philosophus -volt s ekképen cseléd nélkül könnyen ellehetett. Otthon nem főzetvén, -delenként el-elvetődött a földesurasági kastélyba, hol ebédre rendesen -ott feledte magát s az uraság, kinek ő nagy tréfájára szokott lenni, -mindenkor szivesen vette a megtiszteltetést; a rossz világ még azt a -motivumot is hozzá ragasztja, hogy a fentisztelt uraság rettegett Péter -úr processualis természetétől, kinek elődei egykor a fél falut birták s -ki ennélfogva mihelyt valakire megharagudott, rögtön azzal fenyegette, -hogy pört akaszt nyakába s kitudja minden világi javadalmaiból. - -Akár inde, akár unde, Péter úr nem szokott odahaza főzetni. Tehát -szakácsnéra nem volt szüksége. - -Udvarán akkora kutyalaboda termett, hogy egy spanyol regement -elbujhatott volna benne. Egyébiránt ez is Isten plántája; kár lett volna -kiirtani. Tehát kertészre nem volt szüksége. - -Szobájában semmi keresete sem volt a söprűnek, mert akárhová lépett az -ember, papirosra és tudományra lépett. Tehát takarítóra sem volt -szüksége. - -Csupán egy emberre volt szüksége s az egy tizennégy esztendős, hájfejű, -szotyák tót kamasz volt, ki négy esztendő alatt tett annyi előremenetelt -a magyar nyelvben, hogy a koplalást meg tudta különböztetni a -jóllakástól, egyébként a hátba-ütésen kívül semmi sem fogott rajta. - -Hivatása, melyre őt a poéta használta, más vékonyabb fejű embert -bizonyosan szárazkórságba ejtett volna, mely is abból állott, hogy mikor -a vátest szörnyen utolérte a költői dühösség, fülön ragadta a herskót és -szobájába czepelve, rázárta az ajtót, akkor maga elé ültette s elővett -egy drámát, vagy költői epost s felolvasta neki. A herskónak pedig -hallgatni kelle. Ebből állt a herskó hivatása. - -Eleinte nehezen ment neki a hivatal. Mikor a poéta legelőször olvasott -fel neki egy gyilkos égető vad tragœdiát, a fiu a harmadik felvonásnál -egyszer csak elkezdett fütyörészni; azonban egy pár sokat igérő poflé -hirtelen elszoktatá ez ominosus nyilatkozatoktól s nyugodtan hallgatta -azontúl véges-végig az egész istentelenséget. - -Mikor aztán Péter úr az utolsó szónál lecsapva a manuscriptumot, -keresztülizzadt, de önelégültségtől ragyogó pofával tekinte az egy szál -publicumra, meglátandó darabja hatását s meglátá azt ott ülni iszonyúan -kifordított pofával, tátva maradt málé-szájjal és szemekkel, minők a -sült pontyé: - -– Hát te nem sírsz ilyenkor, érzéketlen békasófajta?! rivalla rá. - -A fiu vigyorgott. - -– Nem hatották meg ifjui kebledet e könypatakot árasztó érzelmek rohanó -lavinái?! - -A fiu még jobban vigyorgott. - -– Hát még a torony tetejéről lerohanni készülő szerencsétlen szerelmes -monologja sem birta felkölteni buta részvétedet?! - -A fiu röhögni kezde, hogy a szája két vége a füleit fenyegette. - -– Tyhüj! ordítá a vátes, hol az a bot? Te ilyen, te amolyan, érzéketlen, -buta, szívtelen, baromi vadállat! S azzal fogta a ficzkót, végig -lazsnakolta, minden epithetont egy-egy nyomatékos ütleggel nyomva be a -hátába; a mikor aztán az eldöngetett fiu elkezde amúgy istenigazába -acsarkodni, fogta a vátes a kérdéses drámát s muzsikaszó mellett még -egyszer elolvasta a bőgni nem szünőnek azon három ívnyi monológot, -melyet egy szerencsétlen szerelmes tart az alatt, míg a toronyból lefelé -esik. - -Második alkalommal Péter úr alkalmasint több comicai fölfogást sejtve -publicumában, egy vígjátékot olvasott fel neki négy szakaszban, melynek -czíme «a zord tél, a kellemes tavasz, a meleg nyár és a bús ősz». A zord -tél alatt huszonhatszor ásított a lefülelt solopublicum, a kellemes -tavasznál szépen elszenderedett, versenyt hortyogván a felolvasó elmés -productiójával, a meleg nyárnál megcsipte egy légy az orrát, mire -fölébredt s addig nem nyugodott, míg a legyet el nem fogta s szárnyait -kitépve odább nem ereszté; a bús ősz vége felé pedig úgy elbúsulta -magát, hogy mikor a vátes letette az irást s közönségére kezde -sandítani, ez, gondolva, hogy most itt az idő, melyben sirnia kell, neki -állt a két öklével szemeinek s megnyomva azokat, lehúzta a szája két -végét s elkezdte bőgni, kísálkodni, mint a kit sással metélnek; majd -fölvette a házat ordításával. - -Hiába mondta neki a vátes, hogy itt most nevetni, röhögni, kaczaj miatt -convulsiókba kell jönni, hogy itt becsületes érzésű embernek székestül -kell hanyatt esni a nevetés miatt, a fiu egyre bömbölt, mint a nilusi -behemoth s irgalmat, kegyelmet ordított. - -Végre miután látta a költő, hogy itt sem szidás, sem szép szó nem segít, -megkapta mérgesen a herskó egyik mezítlábát s elkezdte a talpát -csiklandani, mely elmés violentia következtében végre azon kivánt -örömben részesült, hogy a romlatlan szivű kebelnek ordítással kevert -kaczagásában gyönyörködhetett minadaddig, míg a romlatlan szívű kebel a -másik mezítlábával jól hasba nem rúgta… - -Igy apródonként belevezette a vátes conventionatus közönségét a -drámahallgatási műtételekbe elannyira, hogy az végre magától el tudta -találni, hogy mikor kell kérlelhetetlenül jajveszékelni, vagy pedig -bukfenczet hányni a röhögés miatt. Elsőbbi esetben tudniillik rendesen a -vadászcsizmákat húzta fel a szavaló, utóbbi esetben pedig a papucsot. Ez -volt emblematicus decoratiója a költői műtétnek. - -Egykor eszébe jutott a poétának, hogy ő testamentomot tesz. Behívta -hűséges hallgatóját legtitkosabb kamarájába, érzékenyen megszorítá annak -kezét s odavezetve őt egy rozzant ferslaghoz, mely színig volt töltve -irott papirossal, így szóla neki büszke önérzettel: «Herskó fiam! te -becsületes, tiszta jellemű ifju vagy, teljes életedben hűséges voltál -hozzám s én nem tehettem, hogy erényeidet jutalom nélkül hagyjam. Igen, -én boldoggá foglak tenni; de csak halálom után, mert halálom okvetlenül -megkivántatik arra, hogy boldogságod oklevele hitelesíttettessék; nézd -ezen irományokat, halálom után ezeket mind tereád hagyom. Ötvennégy -dráma, huszonhat epos, háromszázkilencz ballada és elegia, nyolczvan -satyra és egy rímlexicon, mely maga országokat ér, vagynak itt elrejtve. -Bámulsz ugy-e, hogy ennyi kincset reád bizok? de mint fogsz még bámulni, -ha én szememet behunytam, s te minden levelét ez irományoknak -ugyanannyit nyomó banknótával fogod becserélni. Kapkodni fogják tőled -minden betűmet, vigyázz, hogy olcsón ne add. Ez a háládatlan nemzet, -mely most engem üldöz, majd kiásna még engemet síromból s bizonyára -pyramist fog számomra emelni, mikor már nem leszek. Országgyűlésen -fogják elhatározni munkáim kiadását. A hirlapok tele lesznek -dicséretemmel s arczképemet híres festők fogják dictálás után -lemetszeni. Herskó fiam, a te szerencséd akkor meg van alapítva, ne -cserélj te akkor a herczeggel sem; mert mi egy herczeg dicsősége, azon -dicsőséghez képest, mely egy halhatatlan költő és drámairó homlokáról -hűséges inasának homlokára ragyog?! S most jer, ölelj meg, te romlatlan -erényű s tiszta lelkű ifju! - -A romlatlan erényű s tiszta lelkű ifju megölelte a vátest s még azon -éjjel megszökött tőle, annak ezüst sarkantyus csizmáját s ezüst kupakos -tajtékpipáját nyájas emlékül magával vezetvén. - -Ez napságtól fogva telivér misantrop leve Keselyeő Péter s elbúsultában -oly világszidó epithalamicumot irt a pokol és a föld leendő -egybekeléséről, melyhez képest H* «Utolsó itélete» csak kiskáté, s -teljes elhagyatott magányosságában neki adá magát a csillagvizsgálatnak, -s hinni kezdte a kisérteteket, a fatumot s nap- és éjhosszant -eltársalgott a Musákkal és Dryasokkal s több efféle gonoszlelkekkel. - -Azonban a sors nem hagyja veszni választottait. Bár késik is a jutalom, -vagy büntetés, de el semmiképen sem marad. Valamiképen hogy Keselyeő -Péter siralmas sorsának megvigasztalódása is bár késett, de el nem -maradt. - -Egy szép nyári reggelen történt, hogy a vátes feltápászkodván özvegy -vaczkából, bal lábbal talált felkelni, mi a cabbalistica rejtett tudása -szerint veszélyekkel és boszuságokkal garnirozott napnak volt -auspiciuma. – Úgy lőn. Mert midőn délben a nyájas érzelmekre költő -harangszó kiszólítá Vaucluse-e éhes magányiból s a drága úr szokatlanul -sejtelmes zöld atillában s gondokkal terhelt kürtőstetejű fehér kalapban -ballagna a többször tisztelt mecænas kastélya felé azon keresztyéni -szándékkal, hogy mai nap világkeserveinek egész haragját éreztetni fogja -a keze ügyébe esendő pástétomon, melynek kebelbuzdító illatát -phantasiája orrlyukain keresztül már is érezni hitte s előre is két -lyukat ereszte szíján a kőzelgő birkózáshoz: nagy megütközésére a -kastély kapuját, mint egy szükséges, kötéllel fogott, szinpadi -véletlenséget ily szokatlan időben orra előtt bezárva találta. - -A fal melletti márványkőpadon ült egymásra vetett lábakkal az urasági -tizedes, zsinóros dókáját a nyaka közé hányva s kurta makrájából a -napvilágba pipázott. Péter úr nem akarta őt észrevenni, hisz a -tizedeseket még a mythologia sem tartotta figyelemre méltóknak s elkezde -zörgetni az oroszlánfejekkel ékesített ajtón. - -Odabenn három tinónyi kuvasz felelgetett kopogtatásira, ide kinn pedig -az öreg tizedes monda neki «jó napot», pipáját egy perczre kihúzva -bajusza alól. - -– Háladatlan cacodæmon! mormoga rá magában a poéta; a ki még ennél is -szebb napot kivánsz, mint a milyen most van; kop kop kop! - -– Nincsenek idehaza nemzetes nagy uram, felele az ősz hajdu, pipája -hamvát tenyerébe verve, elmentek mind a bicskei búcsúra. - -Kétfelé állt a füle a vátesnek rögtön ily dísztelen beszédek hallására, -erre nem volt készen. Mit volt mit tenni? Megcsóválta fejét, lenyelte -szomorúan az éhkortyot s négy lyukat szorítva megeresztett sziján, -elfojtá a felbiztatott gyomor éhes lelkiismeretét s megnyult orral ismét -hazafelé lógatta magát. - -A mint így menne, mendegélne, s keresné a legnyájasabban füstölgő -kéményt, s az ürügyet, melynél fogva azon kémény gazdájánál tiszteletét -tegye, ime vele szemközt a tulsó utczavégről egy túlvilági lény -közeledék felé, annyiban túlvilági t. i., hogy mind arcza, mind termete, -mind ruházata a XVII-ik század kisértő lelkeitől látszott kölcsönözve -lenni. Egy sovány asszonyság volt a fentisztelt egyéniség, kiről méltán -kérdezhetné immár a törvénytudó: habet ne capillarem, quæ non habet -capillos? – hanem annál nagyobb kalap volt a fején, még pedig szalmából, -irtózatos csinált búzavirág-bokrétával rajta. Arcza e delnőnek a világ -valamennyi madaraihoz hasonlított kisebb-nagyobb mértékben, hanem már -egy kicsit nagyon meg volt viselve. Alkalmasint hírt tudna mondani a -komáromi földindulásról. Selyemruhája hajdan sötét tulipánszín lehetett, -most azonban csak ott látszanak meg rajta e színnek nyomai, hol a -ránczok egymást eltakarták, másunnét mind kilopta a színt a telhetetlen -napvilág. Egyik karján a tisztelt dámának colossalis, visitere járó, -hímzett szatyor függött, tele egygyel-mással, mely azonban épen nem -akadályozta őt abban, hogy a másik kezében egy akkora napernyőt -viseljen, mint egy toronyfödél, s hogy e strucztollas kalap, óriási -napernyő és körülfodros selyemviganó mellé a tisztelt hölgy igen -viszontagságos állapotban levő czipőket viselt, az természetes dolog. - -Péter úr azt hivé magában, hogy no most akad végtére veszendő -teremtésre, kit boszúja éhszomjas voltának feláldozzon, ki haragos -humora sardonicoatticus élczeinek martalékul essék s útját állta a -túlvilági lénynek, ily versekkel kerekedvén neki: - - «Mi hoz téged ide, jó öreg Sybilla? - Nem terem itt gomba, sem sassaparilla. - Minek a kezedben az a nagy parasol? - Inkább elsül a nap tőled, mint te attól…» - -Hej de jobb lett volna a vátesnek vakon születnie, mint a mai napra bal -lábbal kelni fel! Jaj neked! jaj annak, a ki téged verset irni búdra -megtanított! - -Megállott a dáma, megveté a lábát, csipejére nyomta szatyorhordó kezét, -míg a parasolt, mint lobogós kopját tartá feje fölé s megrázva vuklikkal -és máslikkal ékes fejét, bátran, merészen tekinte megtámadójára, mintha -mondta volna «felveszem a keztyűt» s rögtön versbe kezdett el beszélni, -abban is hexameterben, még pedig olyanban, melyben egyik sor csupa _e_-, -másik sor csupa _ő_-ből állott, úgymint: - - «Hej ne perelj vélem te szegény vén ember e télen; - Sőt őrözd bőröd s göndör fődön ősz szö-szőröd.» - -Péter úr – azt is elfelejté, hogy délelőtt van-e, vagy délután? úgy -megijedt. Soha ily poétai buzogánynyal még hátba nem ütötték, mint most. -Kettőt tántorodott hátra s kicsinyben mult, hogy neki nem ment a -fabakternek. - -E túlvilági lény senki sem lehet más, mint a tudós lány, kivel a -szomszéd vármegyét ijesztgetik! gondolá a vátes nagy szívrebegés közt, -mert csak ezen egy teremtés volt az a kerek ég alatt, kitől dicsősége -sugarait félté, ki még ezen szóra «galamb» is tudott cadentiát; de -titokban tartá s himzett sapkát mert annak igérni, ki azt a két magyar -hazában ki tudja találni. (Maig sem találta ki senki.) - -Nagyon helyesen gondolkozott pedig magában a vátes, mert az előtte álló -túlvilági lény csakugyan collegája volt Apolloban és senki más, mint -Miskanczai Fulvia kisasszony, ki úgy beszélte a diákot, hogy akármelyik -pan dobre zdrawj táblabiró se jobban s ki erősebben meg tudta examinálni -a légátust, mint maga az esperes, s ha egyszer megindult a -versmondásban, addig ugyan meg sem állt, míg meg nem éhezett. Egyébiránt -jeles egyéniség vala a maga nemében, míg volt mit pusztítania a -magáéból, addig volt drágavilág a pipereárusoknak; miután pedig saját -aviticumának nagyhamar kiment a könyökén, gondolván, hogy a költészetnek -levegője a kalandos élet, saját házát egy csendes éjjel felgyujtá s ez -idő óta negyven esztendeig járta a világot annak örve alatt, hogy ő -szegény kárvallott teremtés, kinek a háza elégett s szedte az indirect -adót atyafitól és nem-atyafitól. - -Különben az atyafilátogatásnál nincsen pompásabb élet, az ember semmiről -sem aggódik, ma itt, holnap ott; mindenütt, hol megszáll, szivesen -fogadják; anekdotáit ebédlő felett megkaczagják, az ember oly -nélkülözhetetlen ebéd mellékménynyé válik, mint a fogpiszkáló; a -házigazda sokkal kevélyebb, mint hogy bárkivel észre vétetné, hogy -terhére van, s ha itt görbe képet mutatnak az emberre, Istenhozzád -kapubálvány! a szomszéd is atyafi, vagy ha még nem az, idővel az lehet, -őt illesse a megtiszteltetés. Az ember egyik háztól a másikhoz -pletykákat hord, s kávét kap érte mindenütt. Kitanulja, hogy ki mikor -szokta a nevenapját tartani? ha névnap nincs, van keresztelő, kézfogó, -paszita, hausmudli, lakodalom, tyukverő, uriszéktor, batyubál, szüret, -hajtóvadászat, káposztakaszálás, lekvárfőzés, s több efféle családi -ünnep, mely patriarchális nyilt karokkal ölel minden bevetődő vendéget. -Az ember élete folytonos lánczolata a különféle dőzsölésnek, s ha veszi -észre, hogy ruháit lenőtte magáról, addig dicséri egyik-másik -asszonynéném kalapját vagy viganóját, míg le nem dicsérte róla. - -Ily vándorló csillagokkal egy életet élt Fulvia kisasszony is, kit noha -az egész vidék háta mögött szüntelen szidott, rágalmazott, de azért -mégis örömest látott mindenki. A miért Péter urat kerülte a világ, -ugyanazért Fulvia kisasszonyt keresve kereste. Természetesen: női -ajkakról sokkal szebben hangzik a dorgálás, mintha bajusz alól jő. - -Míg mi azonban ekként iparkodunk az érdeklett szalmakalapos túlvilági -lénynyel ismeretséget kötni, azalatt Péter úr nem tudott hova lenni -bálmélkodásában, amaz _ő_-vel gazdag hexameter sehogy sem ment ki a -fejéből. Ilyet ő sokszor akart, de soha sem tudott csinálni; mint -irígylette a leányt, s mint búsult előtte. - - «Megbocsáss, szép dáma, hogy megbántottalak, - S nézz reám kegyelmes szemmel, oh gyöngyalak.» - -Ily verssel kivánta végre hibáját helyre hozni nagy szomorúan; mire a -gyöngyalak diadalérzettel ekképen felele: - - «Tudd meg, hogy kit itt látsz, a híres Fulvia, - Kit győzve nem látott semmi ember fia. - Megbocsátok neked egy föltétel mellett: - Hogy mivel még a hold eddig meg nem tellett, - Nekem, mint Baucis egykor Jupiternek, - Mai nap szállást adsz; különben megvernek - Az istenek téged, mint Lycaon urat, - Ki farkassá válván, most a holdra ugat.» - -Péter úr schachmatt érzé magát e szépséges versektől s egy -enthusiasticus oh igen-en kívül, mely töredelmes megaláztatását teljesen -kifejezé, semmit sem bírt rá mondani, hanem ott állt a földbe nőve, mint -Cleopatra varrótűje a pusztában. - - «Jer! vörös krétával jegyzem meg e napot - A kalendárjumban, mely téged ott kapott. - Ünnep lesz ez nálam életem fogytáig; - Enyim a dicsőség mind a diófáig.» - -Ily complimentet monda végre a tudós leánynak s karját nyujtván neki, -büszke alázattal vezette őt pókhálós residentiájába. - -Ide érvén, ismét oly hosszú verset monda a Pythia, vagy mint mondok, -Fulvia, melytől Péter úr totaliter pulverisálva és semmivé téve érzé -magát, nem is annyira a vers hosszasága miatt, mint azért, mivel az -egészből az sült ki, hogy a kecses dáma olyszerű szívfájdalmakkal -küzködik, minőket szegény hétköznapi ember éhségnek szokott nevezni. S -Péter úr nem főzetett otthon. - -De Péter úr furfangos úr volt. Ismerte saját bibéjét s gyanakodva kérdé -Fulviától: oh drága hölgy, míg az ebéd elkészül, nem szíveskednél dicső -munkáid közől egyet-kettőt felolvasni, én pedig fognám hallgatni. - -Ennek se kellett több; – szívesen, igen szívesen, de nehogy terhedre -essen, tessen! szóla s széket rántott maga alá és szalmás szatyorának -tartalmát kiönté az asztalra. Most sült még csak ki, mi minden volt a -szatyorban. Kis könyv, nagy könyv, friseurfésü, fél piskóta, rőf szalag, -czukorszív, álmoskönyv, lutrisconto, peniczilus, ezüst sarkantyú (?), -kávéskanál, smizligomb, főkötőszorító, csináltvirág, gyermekbáb, -szélpaszuly, aranyos csatt, harisnyastoppoló, tűtartó, fogpiszkáló, -tarockkártya, magyar kártya, franczia kártya, lószőrgyűrű, pakfongyűszű, -óravánkos, fél függő, egész karperecz stb. stb., mely után nagy zápora a -mindenféle morzsáknak hulla ki az asztalra. - -Péter úrnak volt oka örülni, látván, hogy a tisztelt hölgy kéziratai -legterjedelmesebbikét rántja elő, gondolván magában, hogy ez eltart -estig, s neki telepedett s hallgattaa szép szót. - -Ha van pokoli kín a világon, az bizonyára csakugyan az lehet, melyet -egyik poétának kell érezni, midőn a másik poéta előtte verseket olvas -fel; ha szép, akkor az boszantja, hogy nem az övé; ha nem szép, akkor -az, hogy a másé. - -Péter úr kínosan kezde feszengeni székén, köhögött, karistyolt, torkát -ráspolá, talpával kaparta a pallót, székét csikorgatá, orrát fútta, -mintha trombita lett volna, ásított czifránál czifrábbakat; mind -hasztalan! a felolvasó se látott se hallott – est deus in nobis! tele -volt a tripuson költői lelkesedéssel s majd tombolt, majd nevetett saját -előadásának, míg Péter úr szinte kinyújtózkodta maga alól a széket. - -«Mennyivel szebben irtam volna én mind ezt, gondolá magában, mégis csak -derék ember vagyok én. Már hiszen extemporisálás, rögtönzés dolgában -elismerem az elsőséget, de ha toll van a kezemben, már akkor ugyan én -maradok a gáton. Jól van, kiasszony, jól van (ezt már fenhangon mondta); -de már most hallgasson én reám, nekem is szép munkáim vannak, hallgassa -csak meg ezt az egyet, nézze csak; igen szép!» De beszélhetett annak, -már ha egyszer neki megindult kereke, futott, mint a hegyről alá rohanó -kő, megállíthatlanul. - -Péter úr mindig nagyobb indignatióba kezdett jőni, utoljára nem állhatta -tovább, előrántott az asztalfiókból egy csomó irott papirost, -belekönyökölt s elkezdett ő is fenhangon declamálni s ekképen olvasának -egymásnak kölcsönösen; egyik sem hallotta a másikét, de annál inkább a -magáét. Péter úr később gyertyát is gyujtott s mire mindkettő lejárta a -keserédes műtételt, ragyogó arczokkal tekintének egymás szeme közé, -mintha mondták volna: ugy-e, ez már csak szép volt! Mindenik saját műve -hatásának tulajdonítá a másik arczának boldog elégedettségét. - -– Már most szentem barátom, jerünk ebédelni. - -Ebédelni, lelkem adta? hiszen a bakter épen most kiáltja az éjfélt… - -* * * - -Három hét múlva Apolló választottai megértve a sors kölcsönös intését, -mint férj és feleség tisztelhették egymást s azóta Péter úr nem ir többé -verset, hanem feleségét naponként megdöngeti. Fulvia asszony pedig oly -kozmás lencsekását főz minden héten háromszor, hogy a ki belé kóstol, -megtanul tőle czigányul. - -* * * - -Eddig terjedtek a krónika szavai; én nem tettem hozzá semmit, én el nem -vettem belőle semmit; én hozzám se tegyen már most senki semmit, belőlem -se vegyen el senki semmit. - - - - -VI. KÖTÉL ÁZTATVA JÓ. - -(Komáromi mendemonda.) - -Azt beszélik Borsos István uramról, hogy ő nagyon okos ember mindig, a -mikor nem iszik. - -Ez ugyan vakmerő állítás, miután a borban igazság és bölcseség van; a ki -bort iszik, az idegen nyelveken beszél s mindenféle tudományból bevesz, -a bortól az ember verseket tanul irni, a bortól a gyáva bátorságot -tanul, a csizmadia politizálni, a politikus csizmát varrni; sőt vannak -egyátalában olyan természetek, a kik csak akkor értenek igazán a maguk -hivatásához, a mikor illő mértéke által e háladatos nedvnek -elmetehetségeiket felfrissíték. Meglehet azonban, hogy Borsos István -uramnál ez a megfordított viszony a természet különös játéka volt; ő -csak addig volt bölcs ember, a míg meg nem nézte: mi van a pohárban? -mihelyt azon átesett, nem lehetett vele birni; házsártos, kötelőzködő -lett, pörölt, verekedett; pedig különben olyan jámbor ember volt, mint a -bárány. Az ismerősei már azt az elménczséget csinálták felőle: hogy -«délelőtt Borsos, délután Paprikás.» - -De ki volt hát Borsos István uram? hogy ilyen nagyon meg kell róla -tudni, milyen volt? hogyan volt? - -No ugyan látszik rajtad, tisztelt olvasó, hogy nem vagy Komáromba való, -különben nem kérdeznéd, hogy kicsoda Borsos István uram? - -Hát nem ismernéd azt a derék szálas hajdúkáplárt, ki a városháza előtt -szokott strázsálni minden kedden meg csütörtökön, zöld dolmányban, kék -nadrágban, sárga zsinórral kihányva? a legmagasabb legény valamennyi -városhajdú között. A bajusza is úgy áll kétfelé, mint a ludlelke, a kit -nyárson keresztül szoktak ütni. Ő szokta a tekintetes főbiró urat a -sessióból haza kisérni mindig, s a vendégeket ő hivogatja össze, mikor a -Füzitőn nagy halebédeket adnak a magistratus urai. Ő ül a bakon, mikor a -város kocsija utazik valahova azzal a négy szép lóval oculátára, vagy -deputatióba. Ejnye, hát azt sem láttad, midőn a piaczon a kofák -kosaraiból kiforgatja az éretlen baraczkot? félnek ám tőle nagyon! no, -vagy mikor úrnapja van s körülhordozzák a templomi zászlókat, hát akkor -nem emlékezel arra a hatalmas nagy férfira, a ki lobogó mentében, -csattogó tarsolyos karddal, forgó kokárdával szokott menni a -főtisztelendő úr előtt s viszi az egyik ezüstnyelű lámpást? No, ez az a -Borsos István, a kiről beszélek. Ha pedig mind ezekre nem emlékeznél, az -annak a tanúsága, hogy soha sem laktál Komáromban, a mi persze nem a te -hibád. - -Borsos István uram a legjobb ember volt a világon, a milyet csak ismerni -lehet. No hogy estenkint mindig kótyagos fővel szokott haza menni, az -igaz; meg, hogy feleségét rendesen megveregette, az is igaz; hanem egyéb -hibáját azután keresve sem lehetett találni. - -Egyszer, – épen a kukoriczatöréskor történt, – úgy emlékezem rá, mintha -tegnap esett volna, abban az esztendőben, a mikor a kalvinista toronyba -felhúzták az új harangokat, tekintetes Komárom vármegye nagy ünnepélyhez -készült, a főispán urat igtatták be, a mit magyarul úgy hínak, hogy -instellatio. - -Jajh, milyen pompa volt az, milyen fényesség az egész városban; az egész -nemesség lóháton jött be a ráczutczán végig, nagy zászlókat vittek elől, -tele pántlikákkal, koszorúkkal, a tekintetes főbiró urak vezették a -járásokat az esküdt urakkal, ki piros, ki világos kék mentében, sujtásos -dolmányban; volt ott egy úr, a kinek csupa aranyóra volt mindenik gombja -helyében, a másiknak még a kengyelvasa is csupa merő ezüst, maga pedig a -főispán úr egy pompás aranyos hintóban jött, mellette tizenkét úri -lovas, olyan szépek, hogy nem lehet azt leirni. Az utczákon két felől -pedig, egész a vármegyeház kapujáig, ott álltak a czéhek felállítva -sorban a maguk zászlóikkal, hat ember kellett a takácsczéh zászlóját -emelni, nyolcz a molnárokét, a csizmadiákét sem birta el kevesebb öt -mesternél, az egyik zászló piros selyemből volt, a másik kékes szürkéből -s száz meg száz szalag lobogott mindegyiken, mert valahány leány férjhez -ment a városban, valami mesteremberhez, szokás volt, hogy a czéh -zászlójára egy szalagot ajándékozzon. Képzelhetni azt a sok szalagot! -Hát még azután az iskolás gyerekek, a mint hosszában fel voltak állítva -az iskolák előtt, hát még a czigányok, piros öltözetben, meg a polgárok -zenekarai pofoncsapott kalapokban! Soha sem láttak Komáromban ilyen -dolgot többet! - -Hanem mind ez a sok szép csak azután való nap történt, hogy Borsos -István uram este a nagy szaladgálásból hazavetődött a maga családi -tűzhelyéhez, a hol várta őt a kész vacsora, melynél a vidám és jámbor -menyecske, ki mindenben férje kedvét szokta keresni, addig meg sem -jelent, a míg István maga jól nem lakott s csak azután szokott maga is -leülni az asztalhoz, s a maradékhoz látni. - -– Hát te asszony, mondd csak, hol jártál egész nap? kérdé István -tekintélyes mogorvasággal tehénkedve az asztalra. - -– Hát megnéztem a sok luminatiót (értsd illuminatiót) az egész városban, -a mit holnapra csinálnak. Jaj, hallja kend, mennyi szépség lesz ott! A -Vág-Duna hidjánál van csinálva egy nagy-nagy kapu zöld ágakból és -zászlókból; azután meg papirosból. - -– Hallgass! Jobban tudom én, hogy miből van. Hiszen én csináltam. - -Az asszony engedett és folytatá. - -– Azután a városház falán ki vannak rakva nagy betűk lámpásokkal… - -– Nekem mondod? Hiszen én magam csináltam azt mind. Mit értesz te ahoz? -Diákul van. - -– Azután a szent János kápolnája előtt… - -– Láttam azt is no, minek beszélsz róla? - -– De azt nem látta kend, hogy a zsidók milyen diadalkaput csinálnak a -vármegye-utcza végén? - -– Zsidók? szólt fitymálva Borsos István uram. Ugyan már mit csinálnak a -zsidók, no? - -– Hajh! az lesz még csak a szép! kapott rajta Örzsik asszony, hogy mégis -végtére valami új dolgot mondhat az urának. Selyemből lesz a teteje, -bársonyból az alja, csupa ezüst arany minden czafrang rajta, minden -lámpás kék, meg piros kristályba téve. - -– Micsoda! kiálta fel István uram, kit ez a magasztalás kezdett -ingerelni; hát ki engedte meg a zsidóknak, hogy olyat csináljanak? - -– Hisz a vármegye fundusán vannak, curialis funduson, feleselt a -menyecske, ott a város nem parancsol. - -Ez a derogálása a városi auctoritásnak teljesen felboszantá Borsos -uramat, most már Paprikás volt. - -– Azt nekem ne mondd, hogy a zsidók selyem diadalívet csinálnak, azt -csak a bolondnak mondd, én pedig bolond nem vagyok. - -– Már bizony pedig én magam szemeimmel láttam; egy vég selyem, egy vég -bársony lóg a földig. - -– Jeges teringette! Hát én bolond vagyok, hogy én nekem mered azt -mondani? Hát bolond vagyok én? Mondta azt nekem valaki tizenhat esztendő -alatt, hogy a tekintetes nemes várost szolgálom, hogy én bolond vagyok? -A zsidók nem csinálhatnak selyem diadalívet, mert nincs az egész -országban annyi selyem, a mennyi oda elég volna, azután meg a zsidóknak -semmi közük az instellátióhoz, mert csak a keresztyének kapnak főispánt; -meg aztán mikor a tekintetes nemes városnak elég papirosból és zöldágból -csinálni diadalívet, hát akkor hol vennék a zsidók a selymet, de még meg -sem engednők nekik. Tudod-e? - -– Már pedig én a tulajdon szemeimmel láttam, még a selymet is -megtapogattam. - -– Hát akkor én bolond vagyok? ordítá az asztal közepére ütve Borsos -uram. Micsoda istentelen asszony az, a ki az urát erőnek erejével -bolondnak csinálja? No megállj te pokolra termett, majd megtanítalak én -tégedet, hogy hiresztelje ki egy rossz asszony az urát bolondnak. Hol -egy kötél? - -A jámbor asszony most bánta csak meg, hogy az illuminatióról beszélt; -szerencsére a ruhaszárító kötél ott kinn az udvaron egyik szederfától a -másikhoz volt kötve; s míg azt onnan Borsos uram nagy kínnal -leoldogatta, addig az asszonynak ideje maradt ajtót, ablakot bezárni és -eltorlaszolni, ilyenformán kinn rekesztvén a fenyegetőző férjet. - -Borsos István uram meglevén a kötéllel s nem tudván bemenni az ajtón, -képzelhetni, micsoda pogány dörömbözést mívelt azon; összefutott a -lármára az egész utcza népe. - -A nénémasszonyék, a bátyámuramék csitították, engesztelték a haragba -jött férfiút, a mitől az még szilajabb lett: esküdött menyre földre, -hogy szétszedi házát, úgy veszi ki belőle a feleségét; mégis megveri -szörnyen; abból neki nem is parancsol senki, mert a ház is az övé, meg a -feleség is; hát ő neki senki se beszéljen. - -A mint így összeröffent nénémasszonyék húzzák, vonják, csillapítják, -odavetődik a lármára Galgó szomszéd. - -Galgó szomszéd belső ember volt: harangozó volt. Nem csuda, ha több esze -volt, mint másnak. - -– Hát mi baj, szomszéd uram? mi baj? kérdi részvevő tekintettel Borsos -István uramtól, mit vesződik kegyelmed ezzel a sok asszonynéppel? - -– Mi bajom van? Hát hogyne volna bajom? Az a bajom van, hogy a feleségem -engemet bolondnak tart. Mikor azt meri a szemembe mondani, hogy a -zsidóknak selyemből lesz a diadalívük, meg bársonyból. Hát bolond vagyok -én, mi? vagy ökör, vagy ló? - -– Ki meri azt mondani kegyelmedről: Borsos uram ló? Borsos uram ökör? Én -verem meg azt, nem kegyelmed. - -– Hát a feleségem, az istentelen asszony. De törjem csak be az ajtót, -majd megmutatom én, hogy ki a bolond? - -– Azt ugyan jól teszi kegyelmed, biztatá Galgó szomszéd István gazdát; -meg kell verni az asszonyt, ha valamit vét: pénz olvasva, asszony verve -jó. Én is segítek kegyelmednek. Hát mivel akarja kegyelmed megverni? -Ezzel a hitvány kötéllel? Ér is az valamit így, hisz ez száraz. Ezzel -nem fáj az ütés, csak csattog. Hét bőre van az asszonyszemélynek, fel -sem veszi a száraz kötelet. No nézze csak kegyelmed. - -Azzal Galgó szomszéd megfogja a kötél másik végét, próbabizonyság -kedvéért a maga hátára ütött vele egyet, kicsit, Borsos szomszédéra is -kettőt – nagyot. - -– No ugy-e hogy nem fáj? - -– Nem ám. Bizonyítá István, pedig bizony fájt az. - -– Nem így kell bánni az asszonynéppel. Mert azt megszokja és aztán fel -sem veszi. Tanulja meg azt kegyelmed tőlem: mikor én meg akarom verni a -feleségemet, elébb beáztatom a kötelet jól sós vízben; ott ázik estétől -reggelig, egy egész éjszakán át; akkor lehet azután vele verekedni, -tudom, hogy a kit egyszer megverek vele, soha sem kivánja többet. - -Borsos István uramnak nagy világosság támadt a fejében. - -– Helyesen beszél a szomszéd. Egész igazsága van. Azért nem veszi -semmibe az én feleségem a verést. Se nem sír, mikor ütöm, sem a -szomszédoknak nem panaszkodik, még csak haza sem szökik az anyjához -soha. Mert nem fáj neki. No megállj, kitanultam már a módját. Majd -máskép lesz az ezután. Hol a sajtár? - -Galgó szomszéd előkereste neki a sajtárt, tele is merítette vízzel, abba -azután beleáztatták a kötelet. - -– Már most csak sót még bele egy marokkal, hogy jó szivós legyen. Így -ni. Holnap reggelig hadd ázzék itt ez a kötél, addig feküdjék fel -szomszéd a padlásra, ne féljen: majd felköltöm én jókor, s úgy elverjük -közakarattal azt a gonosz asszonyt, hogy példát vehet róla valamennyi. - -– Ez a becsületes ember ni! szólt István gazda, Galgó szomszédot -megölelgetve. Nem hiába belső ember, látszik, hogy igaz ember. No ha -valaha baja lesz a városházánál, ha valaha be találják csukni, csak én -nekem szóljon; – soha sem felejtem el, hogy igazságomban pártomat fogta. -Azt a kötelet el ne lopja valaki. Azután reggel korán, tudja kegyelmed, -mikor a kakas másodszor kukorít! - -– Itt leszek, itt leszek! bizonyozott Galgó szomszéd, betuszkolva Borsos -uramat a fáskamrába s lefektetve őt szépen a hárs-ágyra, a hol el is -szunnyadt szépen. - -Győztek a kakasok kukorítani, a míg Borsos uram ott a sötét kamarában -felébredt. Galgó szomszéd be is harangozott, vissza is jött, mire fel -birta költeni nagy czibálásokkal. - -– No szomszéd, ugyan jól megázott az éjjel a kötél. - -– Micsoda kötél? kérdezi Borsos uram, a ki hirtelenében azt képzelte, -hogy beesett a toronyba az eső s a harangkötél ázott meg. - -– Hát a kivel a kegyelmed feleségét meg akarjuk verni. - -– Az én feleségemet! kiálta Borsos uram felpattanva. Azt szeretném csak -látni, hogy ki akarja az én feleségemet megverni? - -Galgó szomszéd elnevette magát, Borsos uram pedig haragudott. - -– Ilyen tréfákkal ne jőjjön nekem Galgó uram korán reggel, mert a milyen -igaz, hogy Galgó uram belső ember, olyan igaz, hogy ha megkapom a -pruszlikgallérját, mindjárt külső ember lesz erről az udvarról, csak -nekem arról beszéljen, hogy a feleségemet megverjük. Mikor olyan asszony -nincs több a városban. Aztán soha egy ujjal sem nyúltam hozzá, a mióta -összekerültünk… - -Erre a beszédre az asszony is kijött, hozta a jó szívvidámító pálinkát -jó puha czipóval, letette a malomkőasztalra a szederfa alá. A két -szomszéd ivott egyet barátságpohárnak, másikat egymás egészségére, -harmadszor pedig azokért az áldott jó asszonyokért, a kik az uraikat úgy -megbecsülik, mint Borsosné asszonyom. - -– Aztán ma meg kell nézni a parádét, monda Borsos uram Galgó -szomszédnak, ez meglévén, – mert a mi ma lesz, azt nem látja ám Galgó -uram ebben a pulykanyomos világban többet. Még a zsidóknak is olyan -magas diadalívök lesz, hogy a kegyelmetek tornya elsétálhatna alatta. -Ugy-e asszony, te magad láttad? S végtül végig be lesz vonva virágos -selyem- és metszett bársonynyal; ugy-e asszony? minden irás igazi -aranyból ezüstből! Elhigyje Galgó uram, mert a feleségem látta. Estére -aztán együtt vacsorálunk s együtt nézzük meg az illuminatiót. - -A mint hogy úgy is történt nagy örömben és vigasságban. - -* * * - -Tanulság pedig ebből az, hogy a kinek kedve támad a verekedéshez, soha -se verekedjék azzal, a mi a kezébe akad – szárazon, hanem előbb áztassa -be azt jól sós vízbe; engedje ázni egy egész éjszakán át; akkorra azután -a verekedő eszköz megkeményül, hanem a harag meglágyul. - - - - -VII. EMBEREK ÉS KÉTLÁBÚ ÁLLATOK. - -Orbis pictus. - -Mióta a nagy Plato kimondá, hogy az ember nem egyéb, mint kétlábú -tollatlan állat, világos dolog, hogy tollas és tollatlan kétlábú állatok -között nagy a különbség. - -Amazok közé tartoznak a strucczok, gólyák és pelikánok, melyek -szárnyaikban hordják a tollat; hasonlóképen nemes cortes atyánkfiai, kik -ugyanezt kékre, zöldre festve kalapjuk mellett viselik; nem különben az -irók minden nemei és fajai, melyek a tollat füleik mellé dugva -mutogatják; a tudósok, kiknek tulajdonképen csak a kaputjok tollas, s az -úgynevezett jó férjek, kik téli estéken kedélyes rokkahang mellett a -tollfosztás nemes gyönyöreit segítik élvezni; míg az ellenlábasok -osztályában minden rendű és rangú tánczmesterek és kötélverők, -hajóslegények, pálinkafőzők, népszónokok, szuroköntők és általában mind -azon nemes természetek, melyeknek nem jut alkalom magukat betollazhatni, -foglalnak kisebb, nagyobb helyet. - -Jelen sorok irójának van szerencséje ezen osztályok egyikébe sem -tartozhatni, miután egy csetepaténál a spanyol örökösödési háborúkban -egyik lábát elhordta a szakálas golyóbis; az egylábú állatokról pedig -sem Plato, sem a Duzsárd nagynevű irója egy szóval sem emlékszik. - -Ilyeténképen ki levén felejtve az emberiség catalogusából, lógva a -semmiben, mint Mahomed koporsója, mit tehessen szegény sánta lélek -egyebet, mint hogy azokra, kiket lábaiknál fogva embereknek hínak, -irigykedjék s őket rágalmakkal kisebbítse. - -Őszinte vagyok, de ez már nekem nyavalyám, mint Hugo Károlynak a -dicsekedés és egyikünk sem tehet róla. - -Én ugyan csupán a magam számára szoktam az embereket rágalmazni, privát -szenvedélyből, melyet nem birok magamról levetkőzni s annyira még nem -qualificáltam az orrfintorgatást, hogy azt emberijesztésre használjam, s -ha csak e fiatal szerkesztő mágneses álmomban meg nem igérteti velem, -hogy olvasói előtt nyilvánosan kötélen fogok tánczolni – egy lábon: -eszem ágában sem lett volna, hogy valaha a Népvilág tisztelt olvasóit -ijesztgessem. Azonban szavamon fogtak, e fiatal úr addig fenyegetett, -míg igéretem be nem váltottam, már most ő lássa, ha olvasói kétségbe -fognak esni. - -Ezennel tehát kezdődik az emberszólás: - - -ELSŐ RÁGALOM. - -_Egy férj, ki mindig párbajt ví._ - -Soha olyan vérszopó hyénát, mint az én Bankó Lajos öcsém, mióta -megházasodott. (A néven ne tessék megütközni, szép név volt az, míg -börzeárfolyam meg nem rongálta s a zsidók hittek benne.) - -Én nem tudok rá ismerni, úgy elváltozott. Nőtelen korában a galamb is -griffmadár volt hozzá képest, ki a légynek sem ártott s képes volt a -legboszantóbb vexát elszivelni (mire bizonyság az, hogy két egész -hónapig lakott a F–ts-házban). A nagy világban ő volt a társaság -bűnbakja, a kinek a contójára pulykapirossá nevette magát -ebéd-vacsorakor a bort ivott sereg, – az volt istenesebb, ki legtöbb -élczet mondhatott rá, s hogy ilyenkor leggyöngédebb érzelmei (pedig azok -voltak nagy rakással) sem maradtak kimélve, valószinű dolog. De mind -ezeket ő épen fel sem vevé, sőt ily alkalommal oly jó kedvvel tudott -saját rovására a többivel együtt röhögni, mikép az ember azt hihette -volna, hogy őt mind az rendkívül mulattatja, a mitől más lélek embert -ennék és tüzet okádnék. - -Voltak, kik néha gonosz akaratból rá akarták beszélni, hogy ne hagyja -magát! de Bankó öcsém ilyenkor annyi dictiót tudott könyvnélkül a -párbajok czélszerűtlensége felől s annyira csordultig volt keresztyén -felebaráti bocsánatkészséggel, hogy könnyebb lett volna valakit egy -itcze vízzel lerészegíteni, mint őt megbántója ellen feltüzelni. - -Ő volt az, ki soha szinházban nem pisszegett, kinek soha más véleménye -nem volt, mint a szomszédjának; ki minden szerkesztő előtt le szokta -venni a kalapját; – egy szóval: rettentő félénk és jámbor ember volt. - -Azonban minden rútul megváltozott, mióta a fiu feleséges ember. - -Garázda, házsártos, ákáczius lett egyszerre (persze oda haza), finnyás, -mint egy parvenu; kötekedő, mint egy előfizetőtlen lap referense; -impertinens, mint egy mazur-előtánczos; és dörmögő, a milyen csak egy -férj lehet – otthon. - -Legalább ilyféléket beszéltek róla a szállongó hírek. - -Annyi azonban historiai igazság, hogy tekintetes Bankóné asszonyság -szakácsnéja egyszer és másszor különös dolgokat hallott a kulcslyukon -keresztül, melyeket, minthogy titokban akartak maradni, nagyon sokan -tudnak. - -Bankóné asszonyság egyike volt hajdankori choleraelőtti -ismeretségeimnek, kin legelőször tanultam a szépet tenni, mikor külhoni -utazásomból visszatérve, a præfectust lerázhattam nyakamról. - -Díván Euphemiának hítták az áldott lelket, míg meg nem tekintetes -asszonyosult; hajdanában nagyságos uramatyám uriházánál nevelkedett – -nem tudni, minő qualitásban –, később jól megnövén, a méltóságos mama -kisasszonyainak társalkodónéjává neveztetett ki, mely hivatalban -kisasszonyhugaim szeretetreméltó capriceait tűrve, élt hosszú -esztendőket, melyeknek folytában egy quiétált major, ki gazdag volt és a -mellett éktelenül ragyás, miután legkisebbik kisasszony hugomtól, kit -előttem két esztendővel keresztelt maga az esperes Georginának, -solemniter kosarat kapott, úgy megharagudott, hogy boszujában Euphemiát -megkérte és elvette. Persze, hogy nem élt esztendeig. - -Rövid idő mulva Bankó öcsém megismerkedett Euphemia financialis -állapotával s nyomára jött, hogy tizezer forintja van készpénzben, -készülőben levő pénzben talán több is, s mind ennek az lett a vége, hogy -Bankó öcsém megházasodott. Ez volt rá nézve a tropicus capri corni. - -Egy napon (sőt még tán reggel volt; ez az ostoba paraszttermészetű nap -sehogy sem tudja magát alkalmazni a bon ton szabályaihoz; felkel, mikor -a nobel világ még javában aluszik; délt mutat, mikor a haute crême még a -reggelihez készül, s feküdni megy, mikor a fashionabel ember ebédhez ül) -tehát egy reggel, midőn kandallóm vidám melegénél fauteuillemben ülve, -csokoládémat szörpölgetém (a kandalló füstölt, a csokoládé pedig keserű -volt), egyetlen megmaradt lábamat az asztalnak vetve, helyzetem -comfortját azzal rongáltam, hogy a divatlapból humoristicus dolgokat -olvastattam fel magamnak (biztosíthatom szerkesztő urat, hogy e -felolvasásban sokszor keresek mulatságot, mert tudvalevő dolog, hogy -morva komornyikom egy drága kukkot sem tud magyarul, s ezt hallani -aztán, ha fennhangon el kezdi olvasni a gyilkoségető novellát, melyből -egy szót sem ért, s mellé látni a savanyú morva pantomimicát, melylyel -azt a legfonákabbul illustrálni törekszik: e declamatorius -czigánykerékhányásnál magának a halálos spleennek is füléig repedne a -szája nevettében), tehát öltem az időt, midőn minden bejelentés nélkül, -mire hajdani ismeretség bizalma jogosítá, rámront Bankóné asszonyság -iszonyú derangirt állapotban, a shawlja visszájárul felkötve és plane -keztyű nélkül. (Meglehetősen megbarnultak a kezei, mióta férjnél volt.) - -– Ah, édes Ó úr! végem van, oda vagyok! - -(Közbenvetőleg mondva, ne méltóztassék azon hiszemben lenni, mintha ez -az Ó, mely iratom végén ragyog, valami szeszélyes álnév hieroglyphja -lenne; ez valóságos tisztességes vezetéknevem, melyhez oly úton-módon -jutottam, hogy idvezült nagyapámat, ki becsületes serfőző volt, mielőtt -magyar nemessé aranyoztatta magát, Altnak hitták, s innét fordíttatta -nevét magyarra, Ó-nak, mely annyit tesz, mint régi. Kétségtelenül -legrövidebb név a világon, melynek mását John Bull hazája sem állítja -elő.) - -Tehát az asszony, úgy láttam, hogy szeretné, ha el tudna ájulni. Inték a -morvának, hogy tegyen neki széket. - -– Ah, édes Ó úr! nézze csak, olvassa e levelet, sipánkodék a jó hölgy -nagy prosopopæával s egy meggyűrt levelet tett le elém az asztalra, -zsebkendőjével hol a szemeit, hol az orrát törülve. (Ah, milyen prózai -dolog az a sírás, milyen vörös lesz az embernek az orra tőle!) - -Alig várta, hogy végig olvassam a levelet. – Hát látott ön ily iszonyú -tigrist? kérdezé kezeit kulcsolva. - -– Megvallom, hogy nem láttam. – Bankó öcsém azt irta a feleségének, hogy -ma reggeli nyolcz órakor a budai hegyek között élethalálra víni fog N. -N. urammal (itt egy vad pávián nevét irta oda, melyet sem annakelőtte, -sem annakutána nem hallottam). - -– Mit csináljak, én uram Istenem? jajveszékelt a hölgy, mikor látta, -hogy meglepetésemben a kezemben levő csipővasat nem nyeltem el. - -– Menjen haza madame és olvassa Lamartinet. - -– Könnyű önnek tréfálni, de Lajit megölik, megcsúfítják, agyonszúrják s -mi lesz én belőlem? - -– Ugyan Euphemia, ne akarjon hát elbolondítani, tisztelje ősz fürteimet; -hitessen el ilyesmit fiatal szerkesztősegédekkel, vagy -orvosnövendékekkel, de ne én velem. Ön férje csupán érdekessé akarja -magát tenni, hisz a tranchirkésen kívül egyéb fegyver sem volt a kezében -soha. - -– Dejszen. Laji igen hevesvérű ember, neki igen sok párbaja volt már, -tudom: maga kivallotta, sebeket is kapott. - -– Ha csak a borbély meg nem metszette borotválás közben. - -– Istenem! hisz én önhöz vigasztalásért jöttem, nem hogy kicsufoljon. - -– No, Euphemia, hisz azért ne haragudjék; tudhatja, hogy én nőktől soha -sem tagadtam meg a vigasztalást, hogy ezuttal épen a gúnyt találom -kegyed keservei leghatályosabb ellenszerének (volt idő, mikor mást -találtam, hanem azt hagyjuk abba, az nagyon régen volt). Legyen -megnyugodva a felől, hogy ha Laji valakivel csakugyan verekedik, úgy -azon valaki nem lehet félelmesebb vadállat egy himszunyognál s -választott fegyvere hihetőleg légycsapó lesz, vagy vizipuska. - -De hiába! az asszonynyal nem lehetett elhitetni Laji jámborságát s -mindaddig meg nem szabadultam tőle, míg kezem irását nem adtam, hogy a -mekkora sebet fog kapni Laji a hátára, vagy akárhova máshova, én akkorát -hagyok az orromon hasítani. Ez megnyugtatta végre és elment. Szegény -asszony! úgy szerette azt a himpellért. A nők soha sem szünnek meg -szeretni. – Nem reményleném, hogy valaki e «sohasem» szóban czélzást -vélne észrevenni Euphemia 49 éveire, hisz én magam is épen annyi idős -vagyok, legfiatalabb kisasszony hugom pedig, kit maga az esperes -keresztelt Georginának, pláne két évvel több. - -Mint jó előre megjövendölém: Bankó öcsém késő este vetődött haza; egy -csontja sem hiányzott, hanem tetőtül talpig részeg volt. Euphemia a -fölötti örömében, hogy Lajikája nem fej nélkül jött haza, nem sokat -törődött annak rendkívüli bóbitájával s félrebeszéléseinek okát hajlandó -volt a lelkiismeret mardosásaiban keresni, erős hiszemében azon -szerelmetes hazugságnak, hogy Laji ma reggel fentisztelt ellenfelét úgy -lekaszabolta, hogy abból többet – ha csak az angyalok nem – embert ugyan -senki sem csinál. Egy hétig azután azon imádkozott a szegény asszony, -hogy bárcsak azon boldogtalan ellenfél, kit Laji úgy feltranchirozott, -meg ne haljon férje lelkére; a mi csakugyan nem is történt meg; gondja -levén a sorsnak arra az egyre, hogy a ki nem született, meg se -halhasson. - -Ilyen ludat csinált Bankó öcsém az ő áldott feleségéből, valahányszor -excedálni akart. Minden héten volt valami párbaja. Euphemia reggelenként -egyremásra ilyen tartalmu czédulákat talált asztalán: «ha holnap -reggelig vissza nem térek, sirass meg; mert többé nem látod – Lajidat»; -– ismét másik: «midőn e sorokat olvasod, már én akkor talán a halál -hideg küszöbén állok, s ott is reád emlékezem»; – majd megint: -«imádkozzál érettem, könyörögj az égnek, hogy fegyverem szerencsés -legyen». «Iszonyú bűnt megtorolni megyek: ha meghalok, tudd meg: hogy az -te érted történik és a szent becsületért.» – A szegény asszony ilyenkor -majd a várost vette fel siralmaival, Bankó öcsém pedig késő estig -tivornyázott korhely pajtások és szegődi tánczosnők társaságában; tudva, -hogy ha épkézláb hazatér, honn nemcsak hogy szidást nem kap, sőt ölelő -tárt karok fogadják. Egyszer azonban ily alkalommal egy falhoz vágott -boros palaczk forgácsai oly szerencsétlenül találtak Bankó öcsém képének -röpülni, hogy rögtön egész arczát, nyakkendőjét és mellényét elborítá a -vér, s másnap arcza úgy nézett ki, mintha chaldeai betűket irtak volna -rá. Ez idő óta Euphemia tökéletesen hitt a duellumban; csak azt nem -birta megmagyarázni: vajjon gereblyével, vagy tojáshab-verővel -duellálnak-e ott, hol az ember ily czifra sebeket kap? - -Ez így tartott hat hónapig. - -Végtére is én voltam az első, ki meguntam a dolgot, nem is annyira a -kénytelen vigasztalás miatt, mint azon boszúságból, hogy ez az ember -félév óta mindig egy élczen nyargalózik. Nem, – Bankó öcsém! találj ki -már mást, ez elég sokáig tartott. Egyszer tehát, midőn Euphemia ismét -szívszakadva iramodott hozzám a rendes baj panaszával s épen azt akarta -tőlem megtudni, hogy mi vérengzőbb állat az oroszlánnál, hogy Lajit ahoz -hasonlíthassa? megkérdém tőle, hogy nem volna-e kedve velem együtt a -viadal helyén megjelenni s ez által a veszedelemnek elejét venni? - -A madame kapott az ajánlaton. Rögtön bérkocsit hozattam, fogtam a -mankómat, felültünk és legelőször is hajtattunk az akáczfa-utczába; itt -lakott Ludmilla kisasszony, tánczosnő a német szinháztól, ki Don -Sebastianban szokta a fátyoltánczot másod magával járni, hogy akármely -smirnai bajader se különben. Bankó öcsém ennek szokott incognito -koszorúkat hajigálni a karzatról, s gyakran lehete a deli bajader táncza -végeztével egyetlen egy szál tapsot hallani a gallerián. Az Bankó öcsém -volt. Ludmilla kisasszony pedig oly bókot vágott vissza érte az egész -közönségnek, mintha minden mécs egy-egy claqueur-chef lett volna, mely -az ő pas de merveillejeit halhatatlanítni született. - -A tisztelt mamsell nem volt otthon; szobaleánya, ki az ajtót kinyitá, -mindaddig nem tudta, hogy hova ment, míg egy tízpengőst tenyerecskéjébe -nem szoríték; attól nagynehezen eszébe jutott, hogy a halhatatlan -művésznő most alkalmasint a Városligetben lesz. - -Mentünk tehát a Városligetbe. A sétány alatt egy üres bérkocsi állt, itt -mi is kiszálltunk s én Euphemiával lesántikáltam egész a tópartig, hol -magányosan elhagyatva, egy fűzfa alatti padon valami fehér alak ült. - -Messziről ráismerék a szinpadok és choreák királynéjára s egyenesen neki -tarték. - -A Tündér Ilona úgy látszott, mintha nem akart volna bennünket bevárni, -hanem rá kiálték: - -– Ah, bon jour, mademoiselle! De ne szaladjon hát, az Isten áldja meg, -hisz látja, hogy kettőnknek van három lába. - -Megállt. – Ah, kegyed az Herr von Ó? sipegé nyájas coulissa-mosolylyal; -hol jár itt ily korán? - -– Hála Istennek, hogy még korán járok; egy fiatal barátom e helyen -párbajt akar víni, azt kell megakadályoznom. - -– Párbajt? viszhangzá Ludmilla kisasszony, s el nem tudta találni, hogy -milyen képet csináljon e szavaimra; párbajt! és kicsoda? - -– Ennek a fiatal hölgynek a férje, a ki itt a karomba csibenkedik: az a -bohókás Bankó Lajos, hogy a tatár vigye el. - -Az én tánczosném kicsinyben mult, hogy nem skizzirozta magát e szóra; de -megfogtam a kezét. - -– Lássa kegyed, mondám, ez a vérszopó vadállat oly kényes a point -d’honneur dolgában, hogy mihelyt valaki görbén néz rá, mindjárt -provocálja. Csupa tréfadolgokért több embervért kiontott már, mint -Báthori Erzsébet. - -Euphemia bizonyítá, hogy úgy van. Ludmilla pedig olyat csípett kezemen, -hogy elsikoltám magam. - -– Emberdobogást hallok, ha nem csalódom. Oh maradjon itt, kérem, szép -kisasszony, kegyed is segítsen nekünk ezt a jaguárt lebeszélni véres -szándokáról, szép hölgyek szavai mindig hatályosabbak szoktak lenni -ilyen alkalommal, mint férfiak hideg észlelései. - -A kisasszony kénytelen volt engedni a szép szónak, hacsak egyik kezét a -tenyeremben nem akarta hagyni, a mivel megjártam volna. - -Mind hárman leültünk egy közel bosquet alá. Euphemia engem fogott, én -pedig Ludmillát fogtam. - -Kis idő mulva iszonyú füttyhangot hallánk közeledni, gyilkos czifra -csikós nótát, úgy kikanyargatva, hogy akármelyik czeglédi kisbéres se -szebben. A fütty később a torokra kezde szállni s hangzék a legbájosabb -borjutenorban «Oh égi üdv te vagy csupán»… - -– Ez már hideg vér, mondám, halálos párbaj előtt így megütni a magas -E-t. Az én hölgyeim pedig reszkettek, egyik jobban, mint a a másik. -Mindenik tudta: miért? - -Végre előtünt az én párbajt vívó pacsirtám s mintha bizonyos volna -dolgáról, egyenesen a bosquetnek tartott, melynek ágain keresztül fehér -ruhákat látott átcsillámlani, saját feketeségemet észre nem véve. - -Itt megállt, balkezét szivére tette s nyakát félreszegve, felmeredt -szemekkel épen oda ért már, a hol «lelkem az égbe száll», midőn Euphemia -nem tarthatva tovább magát, kirugaszkodik a bokorból s Bankó öcsémet úgy -nyakon öleli, hogy az rögtön sóbálványnyá változott. - -Még soha embert ijedtében meghalni nem láttam; de most hittem, hogy -látni fogok. - -Annak a tátva maradt szája a benneszakadt trillával, a halálfehér képe, -felmeredő haja, megfagyott szeme, szétdermedt ujjai: valóságos eleven -mumia. - -– Megijedtél tőlem, ugy-e rossz ember? feddé szelid szemrehányással -Euphemia, már megint verekedni akartál, nem elég volt engem eddig -busítani? te, te rossz ember! - -Bankó beszélni látszott, de ez olyanformán ütött ki, mint mikor az ember -kénégeny-álomból ébred föl s azt hiszi, hogy igen okosat mond. - -– Én – imádott Phémi – talán – nem – haragszom, – akarom mondani – ne -haragudj; – nem erre – hiszen – sehogy – ma délután (NB. még reggel -volt) – a tenger, – akarom mondani, a piacz – gyalog, – az óra – felment -a toronyba, – kitörte a lábát; (Bankó öcsém ijedtében arról akart -beszélni, a mit útközben hallott, hogy a piaczon az órásmester leesett a -toronyból.) - -Féltem tőle, hogy most mindjárt valami otrombát talál hazudni s elárulja -magát, s egyik kezemen mankómat, másikon a kékre zöldre sápadt Ludmillát -vezetve, eléje biczegtem én is. - -A mint a fiu minket is meglátott, tökéletesen odalett és megnémult mint -Tigris Robertben a királyleány. - -Magam pedig, hogy az érdekeltek megzavarodását elsimítsam, roppant -komoly dictiót tarték a fiunak a párbajok czélszerűtlensége s az -embernek saját maga és családja iránti kötelességei felől. - -Megmondám Bankó öcsémnek, hogy ha máskor élethalálra párbajt akar víni, -azt ugyan okosan teszi, ha – mint jelenleg is – tanúk nélkül végzi el; -hanem még okosabban teendi, ha ily gyilkosságok szinpadául kevésbbé -nyilvános helyeket választ. Ő azonban menyre-földre esküdött, hogy soha -sem bánt többet senkit. - -– Hát – igazság! – ellenfeleddel mi fog történni? kérdé Euphemia, miután -férje szakállát könyeivel és csókjaival illően benyirkosítá. - -– Majd mi ketten elbánunk vele, mondám, karomat nyujtva a szabadabban -lélekző Ludmillának, melyet ő azonban – dicséretére legyen mondva – el -nem fogadott. - -És ezen idő óta mind a hárman borzasztóan apprehendálnak rám. Euphemia -azért, hogy férje párbajaiban kételkedtem, Bankó öcsém és Ludmilla pedig -– Isten tudja miért? - -Bankó öcsémmel, ha találkozom az utczán, úgy köszön, hogy rám se néz, -morogva magában: te sánta ördög; – Ludmilla még a szinpadról is oly -szemeket vet rám, ha meglát, mintha apját anyját öltem volna meg; szinte -látom, hogy másféllábú jambusnak nevez, ha maga van; Euphemia pedig már -messziről szemrehányó ujjakkal fenyeget; mondva: ön, ön Istentagadó!» - - - - -VIII. SIC VOS NON VOBIS. - -Lakott a mi városunkban egyszer egy anglus. Tekintetes Hajmaföldy Sámuel -úrnak hítták. Született itt a continensen, oda lenn, Nyirbátorban. Soha, -sem ő, sem valahány apja volt, édes apja, nagyapja, ős apja, szép apja, -csunya apja, és keserves apja egy szót sem tudtak anglusul soha, még a -tájára sem jártak annak az országnak, egyenesen Ázsiából jöttek ki -lóháton. Sámuel urat mégis anglusnak hítták. - -Mert ismerni kell azt a passióját ennek a mi városunknak, hogy ez -mindenkit, a ki nem szakasztott ismerőse, szeret újra keresztelni, -megbérmálni, megajándékozni extratitulusokkal; a hogy pedig a -nemzetiségi rovatokat szokta kezelni, az meg plane túl megy minden -egyenjogosításon. - -A pápistát nevezi németnek, a kálvinistát magyarnak, a boltost görögnek; -a kire haragszik, zsidónak, a polgári zenekart polgári czigánynak, sőt -mióta egy hajdani franczia nyelvmester egyúttal a város hivatalos -levélkihordói hivatalát is viselte, azóta minden utána következett -levélkihordót francziának neveznek ott helyben. - -Sámuel úr is ilyenformán jutott Angliához, s ezt némi részben maga is -úgy akarta. Eleinte tetszett neki ez az elnevezés, míg csak jó -pajtásaitól hallogatta, midőn ki-kijött az utczára valami bolondos -frakkban, derekával a hóna alatt, s hosszú fecskefarkával a lába -kásájában, a kis lencsényi gimbek gombok fel voltak varrva a háta -közepére; vagy mikor végig íjesztgette az utczát valami embertől soha -nem viselt alakú kaputrákkal, melynek azon felül hogy nyolcz zsebje -volt, zsemlyenagyságú gombjai hátul az inánál álltak meg. Tetszett neki, -hogy őt az emberek nézik, s hogy még jobban megnézzék, leborotvált a -képéről minden oda tartozó növevényt, úgy mutogatta magát. Képzelhetni, -hogy ez mekkora sensatiót okozhatott, oly vidéken, a hol a papon kívül -nem láttak még bajusztalan férfit. Hanem mikor egyszer bement egy boltba -vásárlani s a fiu azzal fogadta, hogy «mivel szolgálhatok ő -anglusságának?» elkezde haragudni az elnevezésért, összeveszett, botba -futott mindenkivel, a kávéházban kiszúrta a parapléval egy embernek a -szemét, s azt nyerte vele, hogy ezt az experimentumot is valami új, még -eddig nem producált anglus maniernak vették tőle, s még jobban rákaptak. -Végre is azt találta ki, hogy nem jött ki a házból, befalaztatta -valamenyi utczára nyiló ablakát, a kerítését fölemeltette, nem beszélt -semmi élő teremtéssel s ily módon tökéletesen meggyökeresíté azon -elővéleményt, hogy anglus, melyet eleinte különczködésből, később -haragból, végre kénytelenségből idézett magára. - -Mikor én ismerni kezdtem, már akkor vén ember volt. Igazi nevét annyira -elfelejtették már, hogy csak hivatalos kérdezősködés után lehetett hozzá -jutni. Szomszédunkban lakván, pulykáink sokszor átrepültek a kertjébe, s -ha ilyenkor átmentem hozzá, mindig nagy dohogva kergetett ki onnan, s -midőn egyszer rajta kaptam, hogy a kútban halászott egy hosszú horoggal, -hova piaczon vett halakat szokott eregetni, azt igérte, hogy meglő. - -Egy időben különös fixa ideája kezdett támadni. Elhitette magával, hogy -neki feleség kell és e mellett azt is, hogy a már meglevő, férjhez -menendő némberek közől neki egyik sem kell; hogy ő maga magának fog -feleséget nevelni, egy növendék gyermekből, ki még a világ hivalkodásai -által nincsen bal útra vezetve. - -Lakott vele átellenben egy hosszú, sovány, nagytenyerű borbély, a kit, -mivelhogy ha fázott, képe oly kék volt mindig, mint a szilva, csakugyan -szilvának is neveztek városszerte, a kinek kilencz magzatja volt, mind a -kilencz leány, a legidősebb kilencz esztendős és így sorban a többi. - -Ettől kért egyet az anglus. A borbély nyolczat akart neki adni. Az -anglus nem fogadott el annyit, ő csak egyet akart boldogítni. Kiválasztá -tehát a kilencz közől a legjámborabbat, a legpozsgásabbat és a -legkevésbbé kancsalt, mert a borbély szülöttei különös családi -jelességképen mind görbe szemmel nézték a világot. - -Az örökbe fogadott leánykát Zsuzsánna névvel találták keresztapjai -megajándékozni, az anglusnak ez derogált s meghagyá, hogy ezentúl -Izabella kisasszonynak fog neveztetni. - -A leány ezután szépen nőtt fölfelé. Fogyasztotta a czukrot, meg a képes -könyveket, s Sámuel úr örvendve tapasztalá, hogy már is mily szeretettel -ragaszkodik becses személyéhez, mily gyöngédséggel fut eléje, ha -valahonnan megjön, s mily szenvedélylyel kutatja ki mind a nyolcz zsebét -kaputján, füge és czukros mandola végett s ha néha a szakácsné -megengedte, hogy a konyhán egyik vagy másik lábosban megforgassa a -főzőkanalat, mily lekötelezőleg tudta mondani ebédnél az öreg úrnak a -kitálalt holmire: «ezt én főztem». - -Az anglus el volt ragadtatva ennyi ragaszkodás által. Pedig abban semmi -rendkívüli sem volt, akárki is szereti az öreg apját, mind addig, míg -feleségül nem kell hozzá menni. - -Mikor aztán már a leány annyira ment, hogy kezdett semmit sem tudni, -mikor már semmi cseléd nem állhatta ki tovább, Sámuel úr jónak látta őt -elküldeni a növeldébe, s ott hagyni, a míg megnő, s majd csak készen -venni át. - -Ezentúl aztán egész tizennyolcz éves koráig nem látta Zsuzsabella -kisasszonyt az anglus, hanem minden évben kapott tőle rendesen kétszer -levelet, megtöltve irott szarkalábakkal, – minden születésnapján egy kis -fogpiszkálót vagy óratokot, s minden évnegyedben egy nagy árjegyzéket: -felfogyasztott tű, czérna, papiros, plajbász, gyöngy, selyem, hárász, -toll, tenta és kitörött ablakokról s ilyenkor soha soha sem mulaszthatá -el magával azon észrevételt közleni, miszerint vannak piszkálók és -óratokok, melyek igen sokba kerülnek. - -Mikor aztán a tizennyolcz évet ütötte az esztendő, nekiindult Sámuel úr -a szomszéd városnak, a hol a nevelőintézet lakott, jövendőbelijét a -szellemi üvegházból a házasság paradicsom-kertjébe átültetendő. - -Nyolcz esztendeig csak azért nem nézett felé sem, hogy majd ha egyszerre -meglátja, az e közben történt átváltozás hatása rettenetes legyen. -Csakugyan rettenetes is lett. - -Zsuzsabella ez alatt megnyúlt, megnyurgult, keze-lába megnőtt, képe neki -terült s a mi legjellemzőbb lett benne, oly sárga színt ölte magára, -mintha kéngyertyával lett volna kifestve. Ez attól van, biztosítá Sámuel -urat a madame, mivel a kisasszony minden elővigyázat daczára marokkal -ette a meszet, meg a nyers pörkölt kávét, mikor hozzá jutott. - -Sámuel úr azt hitte, hogy nem tesz az semmit, nem venni azt észre s -felpakolta a csézába a sárga plusquamperfectumot, ki is az egész úton -olyformán tette próbára Sámuel úr türelmét, hogy elmondott neki mindent, -a mit a nevelőben tanult, geographiát, physicát, Chinában lakó -városokat, szárazföldi czethalakat, technologiát, porczellánkészítést -stb. stb. - -Sámuel úr csak attól félt, nehogy angolul is tanult legyen. Azzal -megölte volna. - -– Tudja bácsi, micsoda Pattagoniának a fővárosa? Látja én tudom – -«Dublin»… - -– Tudja bácsi, mit eszik az armadilla? - -– Az ármádia? Prófontot, fiam. - -– Haha! az armadilla! a pikkelyes armadilla! Lám én azt is tudom. -Fülemüle-tojást. Nem biz az, a hangya eszik fülemile-tojást, az -armadilla, – magyarul hangyászmedve, – az – az – izé – izét eszik, – -édesgyökérrel él. - -– Hát azt tudja-e bácsi, hogy miből csinálják a porczellántányért? - -– Azt tudom fiam, hogy te minden héten eltörtél otthon kettőt. - -– Haha! Hát egy adag szén, meg két adag salétrom és három adag -kéngyertya… - -– Abból aztán majd lesz puskapor. - -– Hát azt tudja-e bácsi, hogy ki hozta be Amerikából a krumplit? - -– Nem bánnám én, fiam, ha ott hagyta volna is. - -– Haha! Gutenberg… - -– Hát azt tudja-e bácsi, hogy miért van holdfogyatkozás, lám én tudom. -Mert a nap eltakarja a holdat a föld elől. - -– Hát azt a szép verset tudja-e bácsi: Kennst du das Land, wo die -Citronen blühen? Nagyon szép vers, Herr Wojta csinálta, a ki irni -tanított bennünket. - -– Hát francziául tud-e bácsi? Barlé fu fránszé? Érti? Tudja-e, mit tesz -az, hogy «sé fu zém té dú mon kér?» Hihi, úgy-e furcsa? - -Az anglust a veríték verte. Azt várta, hogy most mindjárt a -«haudujudú»-ra kerül a sor s nézte, hogy merre lehet kiugrani a -kocsiból? Szerencséjére azonban most a reáltudományokra tért át az -examen. - -– Látta már bácsi a mustrapántlikámat? Melyik tetszik belőle legjobbán? - -– Ugy-e szép volt az a rózsa, a mit nevenapjára festettem? - -– Hát az rózsa volt, fiam? én pipacsnak néztem. - -– Ugy-e szépen tudok zongorázni, bácsi? Hát még ha a «Potpourri für die -Jugend»-et hallaná; az ám a szép opera. - -– Tud-e bácsi kacsukát tánczolni? Látja, én azt is tudok. - -– Kancsukát? Hisz az fájhat. - -– Ugyan ne tréfáljon. Nem kancsukát. Úgy van irva, hogy «chachucha». - -– Kakuka? A kakuk tud, fiam. Elég, ha te tudsz. - -– Főzni is tudok ám – szereti a dara smornit? - -– Az apám is attól halt meg, hogy egyszer megkóstoltatták vele. - -– Ugy-e még énekelni sem hallott. Disquantot énekelek, a hangom igen -szép, egy kicsinyt ternolo is, a mi nagy ritkaság. - -– No fiam, majd megpróbáljuk otthon a templomban. - -Az anglus nagyon meg volt elégedve, a leány mindent tudott a világon, a -mire csak szükség volt a háznál, mire nézve, a mint haza értek, kezébe -szolgáltatta a ház kormányzatát, hogy intézzen el mindent, a mint -legjobbnak látandja. - -Lett is reorganisatio. A miniszterium tárczákat cserélt, a szakácsnéból -lett szobaleány, a kukta promoveáltatott tehenésznek s a kocsisból lett -kertész, a konyha belügyeit maga a kisasszony vette kezei alá. A -szállások új felosztásban részesültek, a pipázó szobából lett ebédlő, a -zongora a dolgozó-szobába ment, s Sámuel úr hálószobája a legbelsőbe -rendeztetett el, úgy hogy ő sohasem kelhetett elébb, mint míg a közbeeső -szobák népei felöltözködtek, s ha dolgozni akart, tehette zongoraszó -mellett, és mikor ebédelt, rajta hordták keresztül a vizet a konyhába. A -kert is nagy átváltozáson ment keresztül, a luczernás helyébe -tulipántokat telepítettek, a veteményes kert helye bevettetett -provisorie kaporral, s egy része bekebeleztetett a virágágyak közé, a -baromfias udvarba a közbátorság fentartásául sinkoránok eresztettek a -rókák és menyétek elűzése végett. Ezek aztán maguk megették a libákat. A -teheneket fejték, de enni nem adtak nekik, s a tyúkokat hizlalták -paréjjal, tudván, hogy azt a malaczok szeretik. Egyszóval fenékkel -felfordult az egész administratió. - -A mi pedig a konyhai igazság-kiszolgáltatást illeti, az épen minden -kritikán alul esett; a levesek meg voltak irgalmatlanul fűszerezve -borssal, gyömbérrel és kozmával; jöttek csudálatosnál csudálatosabb -ételek napvilágra, zsír helyett megvajazva, só helyett megczukrozva, s -fövés helyett megsütve, hogy jámbor ember félt velök négy szem közt -találkozni, jelentek meg savanyú káposzták mandolával és -mazsolaszőlővel, s hetenként kétszer járta a tejben főtt dara, a mit -pedig Sámuel úr szivéből gyűlölt és lenézett. - -– Nem fiam, ez így még sem lesz jó, szólt végre egyszer Zsuzsabellához -az anglus, nem állhatván a dicsőséget tovább, csak hadd főzzön ezután is -a Jutka, te pedig légy kisasszony s ülj a zongora mellett. - -A conservativ rendszer helyre álltával, lőn kínja a füleknek. Mert -nemcsak az, hogy napestig vége nem szakadt a zongora-agyalásnak, hanem a -mellett hallhatta, a kinek kedve volt, azt a pípesen nyekegő, nyafogó -mik-mákolást, a mit merész phantasiával éneklésnek is lehetett volna -nevezni, azt a vékony, drótonhúzott hangot, mely akár lenn járt, akár -fenn, mindenütt egyforma élességgel metélte a levegőt s illetőleg a -közellevők füleit. - -– Lelkem Bella, szólt egyszer az öreg úr a zongoradöngetőhez, -megsajnálván azt a szegény gyomrozott állatot, danoltál már nekem -eleget, danolj vagy egyet másnak is, lépj föl nagyobb közönség előtt, -nem mondom, hogy profánus szinházban, sőt inkább nagyon is istenes -helyen, a templomban. - -Nem kellett neki sok biztatás, nem sokára híre terjedt, hogy ekkor s -ekkor az anglus kisasszonya énekelni fog a templomi zenekarban. - -Az nap a mise szokottnál látogatottabb volt, sokan kiváncsiak voltak, -ott volt maga Sámuel úr is, de biz abból nem hallott senki semmit. A -különben vékony hang a félelem miatt annyira elpusztult a trombiták és -bőgők kisérete mellett, hogy abból emberi fül egy igét sem kapott el. - -Sámuel úr hosszú képpel vezette haza karon fogva Zsuzsabellát «nem tud -biz ez semmit, mondá jó magában, no de legalább szép és az enyim, s -nekem ez is elég». - -Ekkor valami ismerőse találkozott vele, a ki rég nem látta, ki is, hogy -megpillantá Sámuel úr karján azt a nem is annyira fehér cselédet, mint -sárga cselédet, féltréfálva azt találta tőle kérdezni, hogy hol vette -azt a birsalmát? - -Minden illusio oda volt. Sámuel úr soha sem tudta többé kiverni fejéből -azt a «birsalma» szót, annyira megfeküdte a phantasiáját. Tehát nem is -szép, gondolá magában, Isten neki, de legalább szeret, s olyan a milyen, -be kell vele érni. - -Ideje lőn azonban, hogy már egyszer meg kelle magyarázni a leánynak, -hogy mire való bölcs intézkedése az a természetnek, miszerint az egyik -ember férfi, a másik pedig asszony; mert ha meg nem magyaráznák neki, -hát nem is tudná meg azt soha. - -– Látod fiam, szólt Sámuel úr komoly ünnepélyességgel a birsalmához, -maga mellé ültetve azt valami akáczfa alá, mert nagy és nemes hivatása -van ám az asszonyi nemnek. - -Zsuzsabella kezdett elpirulni, mi arcza sárga voltára igen kedvező -változást gyakorolt. - -Az emberi szívnek vannak titkos kivánatai, miket nem bir magának -kifejezni. - -Zsuzsa felsóhajtott. - -– Később azonban megtudja, hogy e titkos óhajtások kútfeje – a szerelem. - -Zsuzsa el akart szaladni. - -– Bella lelkem, te sem vagy már gyermek, szólt megkapva a futni akarót -az anglus, ide s tova férjhez is kell menned. - -– Nem merem én azt, szepegé az ártatlan. - -– Kell merned, gyémántom, tőlem semmit se félj, én semmi kivánatodnak -ellene nem állok, teljesítem a mit akarsz, mert vétenék a természet -ellen, ha nagy és nemes kötelességedet elő nem mozdítanám. Azt jól -tudhatod, hogy én mindig különös szeretettel viselkedtem irántad. - -Zsuzsi lesütötte szemeit s a kezében levő batiszt kendőt félig betömte a -szájába. - -– No én nem kivánom lelkem, hogy te kész felelettel állj elém, hanem -időt engedek, hogy szavaimat megfontold, gondolkozási időt, teszem fel -egy vagy két hónapot. - -– Majd holnap, mondá a leány Sámuel úrnak, s azzal hirtelen elszaladt. - -– A tatárba! hisz ez túl a rendin jól megy, mondá magában a kérő, én két -hónapot akarok neki engedni s ő már holnapra biztat. - -A másnap eljött, Zsuzsa rendkívül érdekes elfogultságban lépett be -Sámuel úrhoz, jól, illendően kisírt szemekkel s zsebkendője szegletét -rágicsálva, s midőn Sámuel úr kérdezé, hogy hát mire határozta magát? -elkezde sűrűn zokogni s a mennyire a szepegés megengedé ismerni az -emberi hangokat, ilyenforma vallomást tőn előtte: Hm – hm. Édes bácsi. – -Én az asszonyi nemnek nagy és nemes hivatását – hm – hm – megértettem. – -Az emberi szívnek – hm – titkos óhajtásai – hm – s aztán minthogy kedves -bácsi megigérte – hogy ellene nem áll – hát én úgy tettem, a hogy -kivánta. - -Tovább nem tudta mondani, semmi sem jutott eszébe s azzal oda rogyott – -nem Sámuel úr karjai közé, mint ő ezt várta és hitte, hanem lábaihoz s -kérte, hogy ne tagadja meg tőle áldását. - -– Majd az csak a pap dolga lesz, fiam, biztatá Sámuel úr, fel akarva őt -emelni, a mi pedig sehogy sem ment, mert a leány addig fel nem akart -kelni, míg áldását ki nem nyeri. - -– Magamat csak nem áldhatom meg, mondá magában Sámuel, s a míg azt mondá -magában, bebukik az ajtón egy piros pozsgás siheder, két nagy, kifelé -fordított vuklival a füle mellett, s az is oda rogyik a lábaihoz, s -szinte megragadja egyik kezét és áldását kéri. - -– Hát te ki vagy? - -Zsuzsabella hebegve, piszegve magyarázá, hogy vannak az emberi szívnek -titkos kivánatai, melyek ilyen nagy kifelé fordított vuklikat viselnek, -s minthogy már egyszer férjhez kell menni, hát majd ő csak ezzel is -beéri. - -Sámuel úr kővé változott legottan. Sokáig nem birt szóhoz jőni; hát ez a -leány mindazt, a mit neki oly circumspecte elmagyarázott, oda tudta -magyarázni, mintha ő valaki máshoz akarná őt férjhez adni? Világos volt, -hogy a leányra még csak nem is haragudhatik, mert őtet maga biztatta, -hanem azokat a kifelé fordított vuklikat nagy kedve lett volna -megczibálni, mert azt már nem biztatta. - -– Hát hogy mersz te ide furakodni? - -– Mert velem jött a szerelem… - -– Ne versificálj. Mi ember vagy, ki fia vagy, micsoda vagy? - -– A bátyám Posenben Stadt-Commissæren-Hallunk. - -– Adjunkt! szamár; nem azt kérdeztem; mi vagy magad? - -– Hegedüvirtuoz leszek. - -– Tán bizony czigány? - -– Nem, a chorusban én húzom a bőgőt. - -– Hát ott ismerkedtetek meg? S te akarod elvenni a birsalmát? Te? - -– Csak kegyes áldása vagyon még hátra. - -– De biz abból semmi sem lesz. - -– Hát ha már lett is valami? - -– Megütheti a forgószél! - -– Csak atyám uram meg ne üssön. - -– Atyád urad? tán biz engem értettél alatta? - -– Hát kit is mást, az én Izaballám atyja énnekem is atyám, mert én neki -férje vagyok, és ő nekem feleségem, és mi nem engedünk szíveink fölött -zsarnokságot gyakoroltatni, mi szeretjük egymást, és mi itt akarunk -lakni, az atyánknál. - -Ezt mondván a fiatal bőgős, orlandói positurába vetette magát, s -szavainak elhatározottságát helybenhagyólag látszék igazolni a két -liffleffegő vukli. - -– De már akkor eltévesztettétek az ajtót, röffent rá a felül kerekedő -Lear, itt lakik átellenben Szilva borbély, annak van tizennégy gyermeke, -tizenötödik a birsalma; oda menjetek lakni. - -Az ifju fidicinnek torkán akadt a hang, ránézett azzal a két -kifodorított mopslifüllel Zsuzsabellára. - -– Hisz te erről nem szóltál nekem semmit. - -– Hát azért kevésbbé fognál szeretni, mivel rangom nem előkelő? kérdé -nemes érzékenységgel a birsalma. - -– Igen, de hol fogunk lakni? - -– A bátyád Posenben Stadt-Commissæren-Hajdunk… - -– Igen, de meghalt. - -– Erről meg te nem szóltál nekem semmit. - -És nézének ők mind a ketten szörnyű határozatlan képpel Sámuel úrra. Ez -végre is megszánta őket. - -– No hogy azt ne mondjátok, hogy soha sem adtam semmit, megveszem -számotokra az apátok műhelyét, üljetek be oda, folytassátok a -mesterséget; hanem én szakált növesztek, engem nem borotváltok meg -többet. - -Izabella ajkait kezdte pittyeszteni, hanem a vukli odaszólalt hozzá, -mondván, ne válogass Zsuzska, mert a hegedűvirtuózság mellett felkopik -az állunk. - -S tehát biz ők ismét térdre estek, mint feljebb, összecsókolták Sámuel -úr kezeit, a ki is nevének megfelelő phlegmával adta rájuk áldását, -mondván: - -– Már most hát vigyen benneteket az ördög. - -Az ekként vallott kudarcz annyira le találta verni Sámuel urat, hogy e -percz óta Szerényfi urat is okos embernek kezdé tartani, a ki pedig nem -volt az. - -Nem volt pedig Szerényfi úr okos ember azért, mert poéta volt; de nem -azért, mert poéta volt, hanem azért, mert egy verset irt, melynek az -volt a refrainje, hogy «ördög az asszony». - -És Sámul úr épen azért kezdé Szerényfi urat okos embernek tartani, a -mióta a birsalma rászedte. És valahányszor összejött Szerényfi úrral, a -poétával, mindig visszatért arra a furcsa végű versre, és soha sem -átallotta neki kinyilatkoztatni, miszerint azon vers nagyon is igaz, -mihez Szerényfi úr soha sem volt rest utána tenni: «és nagyon szép». - - - - -IX. A HAZAJÁRÓ LÉLEK. - -Érzékeny szívű olvasóm! meg ne rettenj ettől a kisértetes czímtől: nem -jelent ez valami lánczczal csörgő, fehér lepedőben járó, éjfélben -csavargó másvilági nem-tom kicsodát, a ki előkerül innen-onnan, s -búsultában nem talál különb mulatságot, mint hogy eleven embereket -ijesztgessen s a fonalat a motólán összerágja; – hanem jelent ez a czím -egy olyan asszonyszemélyt, a ki mihelyt valami csekélységen összekap a -férjével, rögtön szalad haza az édes anyjához, a miért aztán csúfságból -elnevezték «hazajáró léleknek». - -Máki Juczinak hítták a lelkemet, férje után pedig Herczeg Andrásné -asszonyomnak. Herczeg András uram becsületes szekeres gazda volt -Komáromban; tartott ökröt, lovat, eljárt fuvarba is; viselt ezüst gombos -mellényt és a templomban a második padban szokott ülni, még a -tisztelendő úr is névszerint ismerte; egyszóval tisztességes, jómódú -ember volt. Máki Juczi apja pedig emberséges kormányos volt nemzetes -Nyirkos uram «Victoria gloria» nevű tölgyfa hajóján, mely minden -tavaszszal le szokott menni üresen a Bánátba s minden őszszel nem tudom -hány ezer mérő gabonával terhelten szokott ismét visszakerülni a -komáromi sziget alá, és soha semmi baj az útközben nem érte, sem -zátonyon nem akadt, sem tőkére nem ment, sem oda nem fagyott. Maga Máki -uram állván a timon rúdjánál, úgy elvezette azt, mint a parancsolat s -gyönyörűen tudott az átvádoláshoz, mikor tudniillik meghajtják a -hajóhúzó lovakat víz ellenében a terhes hajóval s akkor egyszerre -elcsapják baltával a feszült kötelet, mire aztán sebesen átvág a hajó a -tulsó partra, mintha gőz lengetné; nem kellett az ilyen esetnél félteni -Máki uramat, inkább az életében ejtett volna kárt, mint a hajójában; -mert a milyen igaz, hogy ő fél fejjel magasabb volt termetre egyéb -kormányosoknál, olyan igaz az is, hogy a Viktoria gloria szebb volt -valamennyi hajónál, a mi a komáromi sziget alatt megfordult. Teteje és -oldalai szép csillogó feketére festve drága kalamászszal, az orrán az a -bolondság kiverve fehér bádoggal, a két csipejére odafestve mindenféle -színnel két piros pofájú szent, a kikről elmondta Máki uram mindenkinek: -«ez a Viktoria, az meg a Gloria; a mi azt teszi diákul, hogy győzelem és -dicsőség». Ezt tudta Máki uram, végezvén a grammaticát tiszteletes Ónodi -uram alatt a révkomáromi gymnasiumban, melyet jól esik a nemzeti -büszkeségnek kollégiumnak nevezhetni. - -De volt is jutalma Máki uram érdemeinek, nemzetes uram Nyirkos uram nem -hagyta őt jutalom nélkül; telt miből nemcsak kenyérre, zsiradékra, de -még czifra főkötőre is Mákiné asszonyomnak, s dupla selyem keszkenőre -Juczi leányának, úgy, hogy mikor karácsonyünnepekre Máki uram -megérkezett Ráczországból, előre beszéltek a nénémasszonyok felőle: -mennyi mindent hozott a feleségének, leányának! S mikor aztán ünnep -vasárnapján Juczi lelkem hosszú arany függővel a fülében ült le a -második padban, mindjárt a tekintetes főkurátorné asszonyság háta mögé, -a hátulsó padokból felálltak a fehérszemélyek, úgy nézték, s tanakodtak -magukban, vajjon igazán arany-e vagy csak ezüst, futtatva aranynyal? S -szomszédasszonyom urának, becsületes Tuba Sándor uramnak volt mit -hallgatni egy hétig kedves élete párjától, hogy lám a Máki Juczinak -arany függőt tudott venni az apja, pedig az csak kormányos, ő pedig még -csak ki sem furatta a leánya füleit, pedig ő már srájber. Tuba uram -pedig egy héten egyszer szokott szólani, akkor az egyszer azt mondta, -hogy könnyű annak, mert csak egy leánya van, neki pedig van hat. - -De büszke is volt arra az egy leányára Máki uram, még tán büszkébb volt -rá, mint a hajójára, s azt már szóba sem engedte jőni, hogy az ő -Juczijánál Rév-Komárom városában szebb leány lehessen. Olyan termetet -lásson valaki! Hogy áll rajta az a meggyszin zsali ruha; akár egy -kisasszonyon. Földig ér a zöld selyem kendője, nagy piros virágú. -Keztyűt hord a kezén, el ne süsse a nap; hej azért a szép fehér bőrért -milyen nagy kár lenne, ha a nap elsütné, a hideg megvenné, nagy -munkában, dolgozásban kicserepesednék. - -Te ülj a szobában, leányom, hideg van, meleg van idekinn. Édes anyád -asszony elvégez minden munkát, nem szorulsz te arra; ő megfőz, -kitakarít, szapul és mángorol, virágok közt gyomlál és öntözget; neked -csak az asztalhoz kell ülnöd, azt kérdik, mit szeretsz? neked csak a -tiszta ruhát kell fölvenned, jaj be gyöngyen áll rajtad! neked csak a -kész virágot kell leszakítanod, jaj be illik hozzád! - -Apjának, anyjának nincsen egyéb gondja, mint hogy kényeztessék. Azon -vesznek össze, melyik szereti jobban? No jaj volna annak, a melyik -megbántaná! Egy hétig nem hallaná szavát Juczi leányának. - -Juczinak jó nevelést is kellett adni, megtanították kötni, horgacsolni, -lyukacsos furcsákat varrni keszkenő szélére, tarka madarakat himezni -gyöngyből és selyemből, még gitározni is, a subrector úr cselekedte ezt, -a ki könyveket is hordott neki, a mikből verseket lehetett olvasni. - -Annyi bizonyos, hogy tetszésre való leány alig is volt különb széles e -városban, s mégis azt lehetett csodálni, hogy egyik farsang elmúlik a -másik után, Juczi még sem megy férjhez. - -Pedig semmi rosszat nem lehetett felőle mondani, jámbor, szemérmes volt, -mikor az utczán ment, a fejét sem fordította félre, úgy lépkedett, -mintha a szombati utcza csupa tojással volna kirakva s neki arra kellene -ügyelni, hogy valamelyiket össze ne törje. - -Nem is mondhatni, hogy kérői ne lettek volna. Sőt inkább nagyon is sok -volt, és mindenféle osztályból, gazdák, hajósok, hivatalos állású -emberek, még diplomaticusok is. - -Elvette volna egy derék szekeresgazda, a kinek magának három háza van, s -kilencz szántóföldje, de Juczinak nem kellett, mert az embernek olyan -csunya hosszú bajusza van, mindig a szájába lóg. - -Azután meg egy derék kormányos, de ennek az kellett volna, hogy Juczi -menjen el vele Komáromból, a miről Juczi hallani sem akart, pedig az -ember tetszett neki. A dolog abbamaradt. - -Ismét egy talpas-kereskedősegéd kérte, de erről azt mondták neki, hogy -házsártos ember, nem ment hozzá. - -Következett egy emberséges vargamester. Kosarat kapott. Juczi lányom -bizony nem fog szurkos fonalat fonni senki vargájának. Pedig ez azóta -gazdag ember. - -Sőt egy kanczelista is megkérte a vármegyétől s Juczikának kilátása -volt, hogy tensasszonynyá lehessen. Egy ideig gondolkozott is felőle, -hogy Jikszli uramnak adja a kezét; hanem egyszer azt találta valaki -mondani, hogy Jikszli uramnak görbe lába van, s rögtön kikapta az -útlevelet. - -Egy izben pedig épen jó szerencséje akadt. A hajdani subrector, ki évek -múlva sem tudta elfelejteni a gitárleczkéket, miket Juczinak adott, -végtére jövedelmező eklézsiához jutván valahol Máramarosban, sietett -szivét és kezét egykori választottjának hűségesen felajánlani. Annál már -csakugyan közsorsú leány nagyobb szerencsét nem várhat, mintha egy -derék, okos fiatal ember által tiszteletes asszonynyá lehet, a kit az -egész falu megsüvegel; de utoljára úgy elijesztgették attól a -messzeségtől: hisz az a világ végén lakik, apja anyja oda sem talál tán, -ha utána akar menni, hogy ezt is visszautasította, a ki aztán elvette -valamelyik esperes leányát. - -Még azután jött egyre sok mindenféle boldog boldogtalan, a kik közül -kinek a képe, kinek a neve nem tetszett a leánynak. «Majd én Tóthné -asszonyom leszek, vagy Veresné asszonyom, Puskásné, Kisné, Taligáné, -Szekérné, Varjuné, Pókáné, vagy épen Graczafiláné! hogy azzal -csúfoljanak; nem, inkább itthon maradok.» - -És úgy történt, a hogy mondta. - -Esztendőrül esztendőre kevesebb lett a kérő a háznál; egy egész -farsangon át nem járt más a házhoz, mint egy fiatal patvarista, a ki azt -igérte, hogy mihelyt leteszi a censurát, mindjárt elveszi Juczikát; -ebből aztán sok mendemonda támadt. Utoljára másféle ember annyira nem -ment Mákiék háza tájékára, hogy annak a kapujában ugyan a kérők miatt a -legszebb petrezselyem megteremhetett volna. - -Egyszer azután hírét hallják, hogy a patvarista már a censurát letette -és meg is házasodott, még csak az aranyos dohányzsacskót sem küldte -vissza, a mit Juczika csinált számára. - -Ez azután nagy csapás volt. A leány mindig fiatal, a míg kérői vannak, -de a mint egyszer valamely kérője elhagyta, akkor mindjárt azt mondja -róla a világ, hogy vén leány. - -Bizony bizony hajdani kérői közül azóta sok boldog családos ember lett, -s barátnéi mind elhagyogatták, pedig egy sem volt hozzá szépségre -fogható, sem gitározni, himet varrni tudó. - -Azután még egy másik farsang mult el, meg egy harmadik is, anélkül, hogy -Máki uram házába násznagy nyitott volna be, míg Tuba szomszédnak -egymásután hordták el valamennyi leányát. - -Mikor már az utolsó Tuba is szárnyára kelt, akkor Mák uram kezdte -vakargatni a fejét és Mákiné asszonyom az orrát és mind a kettő arra -gondolt, hogy ha Juczi egészen őnekik kettőjöknek marad, az mégis nagyon -sok lesz a jóból. - -No de nem maradt rajtuk. - -Volt a hajdani kérők között egy megátalkodott ember, a ki már -kilenczszer megkérette egymásután Juczit s mindannyiszor kosarat kapott; -ez most megsejtve az állapotokat, azt gondolta, hogy talán nem vágná -valami nagyba a fejszéjét, ha tizedszer is megkisértené a jó szerencsét. - -És ez volt Herczeg András uram. - -Ezúttal Herczeg András uram nem volt kellemetlen vendég Mákiék házánál, -de még a helyet is megtörülték, a hová leüljön, s násznagyostul ott -marasztották ebédre, a mint szándékát előadta. - -Nem is nézték annak, hogy áll a bajusza? sem azt nem kérdezték, -szokott-e haragudni, sem pedig, hogy közel fog-e lakni, avagy távol? de -még a neve ellen sem tettek kifogást, az ellen ugyan nem is tehettek, -mert Herczeget csakugyan nem találni minden bokorban; kezet adtak neki -rögtön a kérőre, napot tűztek ki a jegyváltásra, a lakodalommal sem -vártak sokáig; még húshagyó előtt egy pár lett Herczeg András uram és -Máki Juczikából. - -Persze, hogy Tuba szomszéd felesége erre is azt mondta, hogy bizony -Juczika választhatott volna magának a sok közől különb vőlegényt is; a -mire Tuba szomszéd viszont azt felelte, hogy de bizony Herczeg András is -különb menyasszonynyal köthette volna be a fejét. - -Hanem hát mi gondja a más dolgára Tuba szomszédnak s Tubáné -szomszédasszonynak? - -Elég, hogy a lakodalom nagy vígan ment végbe, s a menyasszony sírt, a -mennyit tudott, Mákiné asszonyom pedig még tehetségein felül is az -elváláskor; a többiek aztán kérlelték, maguk sem tudták, miért? - -Haza menvén Herczeg András uram házába, ott Juczi megint újra kezdte a -sírást. Herczeg András uramnak tetszett eleinte a dolog, mikor a -menyasszony sír, az mindig jelent valami jót, gondolta magában, majd -csak elhagyja s addig kifordult az istállóba. - -De a mint visszajött, a menyecske akkor is egyre sírt. - -Nem állhatta meg, hogy meg ne vigasztalja. - -– Juczika te; te Juczika. - -Bizony Juczi rá sem hallgatott. - -– Galambom, Juczikám, ne sírj már. - -Erre megszólalt egy kicsinyt a menyecske. - -– Ne nevezzen maga engem Juczikának. - -– Hát hogyan? - -– Ki nem állhatom azt a «ká»-t; nem vagyok én tót. Az a halálom, mikor -úgy mondják. - -– Hát hogyan mondjam? - -Erre elhallgatott a menyecske és megint sírt vagy félóráig, s hagyta -könyörögni Herczeg András uramat, a míg megmondta neki, hogy hát Judinak -nevezze. - -– No ha ez szebb, hát legyen úgy. - -Valahogy azután csak megengesztelé szegénykét s gondolta magában, hogy -már most csak vége lesz a sírásnak s komolyabb dolgokhoz látnak. - -Délben együtt ültek az asztalnál. - -Herczeg András uram tisztességes ebédet főzetett, riskásalevest, -paradicsommártást a húshoz és pörkölt káposztát, füstölt kolbászokkal; -hát a menyecskének a legelső kóstolónál csak kifordul a kanál a kezéből -s megint rákezdi a sírást s végig siratja az egész ebédet. - -Herczeg András uram kolbász és káposzta helyett kicsinyben mult, hogy -kezét lábát nem ette meg; az asszonyból egész estig nem lehetett szót -kicsikarni, akkor vallotta meg nagy instancziára, hogy épen a -riskásaleves, paradicsommártás és pörkölt káposzta füstölt kolbászokkal -az, a mit ő ki nem állhat és meg nem tud enni. - -– No hát lelkem, ha csak ez a baj, itt a kamra kulcsa, süttess főzess -ezentúl, a mi szemednek szádnak tetszik, még jobb szeretem, ha magad -látsz utána. - -Mindent át is adott aztán neki szépen s gondolta magában, hogy már most -a gazdasszonykodásban majd csak megszokja magát. - -Volt is másnap nagy sütés főzés a konyhán, majd kigyújtották a házat. -Herczeg András uram azt gondolta, névnap lesz ma nála. Isten neki, -inkább mindennap vendégséget tartson, mint hogy pityeregjen. - -Délig dolga után szokott látni a gazda, tizenkét órakor azonban haza -felé tartott, gondolván, hogy azóta rakott asztal várja mindenféle -jóval. - -Terítve sem volt biz ott még, hanem Juczi lelkem megint ott sírt az -ablakon. - -– Galambom, mit csinálsz? ki bántott már megint? öreg apád halt meg, -vagy Kajafást siratod a prédikáczióból? - -A tréfa még jobban neki indította a záport, utoljára is könyörgésre -kellett Andrásnak fordítani a dolgot, hogy megtudhassa Juczitól, -miszerint azért sír, mert megégette az ujját. - -– Jaj, galambom, hát azon segíteni kell, hogy bele ne halj: hol van egy -kis pamuk, kössük rá frissen, így ni, már most olvassunk rá: «áj-báj, -kecskemáj, ha neked fáj, ebnek fáj, no ugy-e hogy nem fáj?» - -András azt gondolta, hogy majd tréfára fordítja a dolgot, de kicsibe -mult, hogy pofon nem ütötték érte. Juczi lelkem letépte ujjáról a -pamukot, mérgesen zokogva: - -– Mikor odahaza megégettem az ujjamat, az édes apám azt mondta: add ide -fiam, hadd csókoljam meg, s attól jobban meggyógyult, mint a maga -szamárságaitól. - -Azzal kiment a konyhába, úgy becsapta az ajtót, hogy odabenn a kakukkos -óra is megállt ijedtében. - -Két órára járt az idő, mire elkészült az ebéd; cseléd, marha dologtalan -állt az alatt; végre betálaltak. - -– Hála légyen a papnak! mondá András gazda, midőn végre felhozták a -levest, s hozzá is ült menten; de ezúttal neki mult el a kedve. Gyűrte, -a míg gyűrhette magába kanállal, a mit kiszedett a tányérjára, de még -sem állhatta meg, hogy annyit meg ne mondjon: «Judi lelkem, nagyon -kozmás ez a leves». - -Judi lelkem egy szót sem szólt erre, hanem kirúgta a széket maga alól s -kiment a szobából. - -András azt hitte, hogy a többi ételért megy, s várta türelemmel a mi -következik; már egy fogpiszkálót is faragott, tollseprüből rántva, ahoz -a húshoz, a mit majd behoznak. - -De semmit sem hoztak. - -Utoljára csak mégis megsokalta a nagy várakozást s maga is kinézett a -konyhába, s kérdé a cselédtől, hová lett az asszony? - -– Az bizony fölvette a kendőjét s nagy zokogva elment a háztól, azt sem -mondta senkinek, hogy «befellegzett». - -Megijedt erre András nagyon, futott ki az utczára, kérdezősködött -okostól, oktalantól: ki látta, merre látta feleségét? - -Látták biz azt itt is ott is; ment nagy sírva utcza hosszat végig a -megyercsi utczán. – Nyomrúl nyomra tudakolván András gazda, odatalált -végtére Mákiné asszonyom házához, s hálát adott az Istennek, hogy ott -lelte Juczikáját, hogy az nem ment a Dunának. - -Hagyta is magát a jámbor illően lehurogatni Mákiné asszonyom által. - -– Ejnye, kedves vejem uram, ugyan bizony nem jól kezdi a dolgát, alig -három napos házasok, s máris megugratja a menyecskét a háztól. - -– Én, napamasszony? Az Isten mentsen meg. Inkább a házam ugorjék meg -tőle. - -– Jaj, kedves vejem uram, nem úgy kell ám bánni az én leányommal, nem -lehet ám azzal gorombául szólni, mert az nincs ahoz szokva. - -– Nem is tettem én azt. - -– Dehogy nem! szólt bele Juczi lelkem sírva; ihol ni, az ujjamat is -megégettem a főzésben s mégis azt mondta, hogy kozmás a leves, pedig a -szolgáló volt az oka, mert lángot tett alá. - -Herczeg András uram megadta magát a két asszonyember előtt, felfogadta -szentül, hogy soha ezt a szót «kozma» ki nem mondja többet; egy szolgája -van, a kit Kozmának hínak, azt is elereszti, csak engedjék el bűnét, így -aztán szépen kiengesztelve őket, visszavitte megint a feleségét a -házába. - -Tubáné szomszéd asszony azt mondá ez esetre, hogy Juczi ugyancsak -hibázott, ha ilyen gorombaságért az egész leveses tálat fejéhez nem -vágta Herczeg András uramnak; Tuba szomszéd viszont erre a hétre azt az -egyet mondta, hogy majd ment volna ő a feleségeért, ha tőle elszökik! - -Megvoltak azután ismét nehány hétig. Juczi egyre búsult, sírt és -sóhajtozott; még ha jó kedve volt is, mihelyt Andrást látta, mindjárt -rákezdte a fohászkodást, majd az volt a baja, hogy odahaza milyen szép -kilátás van az ablakból a győri Dunára, itt pedig a megyercsi utczán, ha -az ember kinéz az ablakon, egyebet sem lát, mint ökörszekeret és -szalmaboglyát; majd meg a cselédektől kellett szenvednie sokat; egyszer -halálos betegséget akart kapni az egészségtelen levegőtől, a mi András -szobáiban uralkodik, másszor meg azon kesergett, hogy mint kell őneki -ehez a kakukkos órához hozzá szokni, a ki otthon muzsikáló órához volt -szokva. - -A jámbor Herczeg András gonoszabbul érezte magát egy halálra itélt -rabnál. Az legalább tudja, hogy mit vétett, miért kell neki meglakolni. -De vele azt sem közlik. Akármit mond, tesz és ajánl, savanyú képet -vágnak hozzá; mikor legjobb kedve volna, közibesóhajtanak, s mintha egy -szakajtó toll közé fújtak volna, szétrepül minden kedve. - -Utoljára is megsokalta már a sok fohászkodást, a sok kérlelkedést, s -haszontalan sápitozást, s szerette volna tudni, hogy miért legyen az ő -háza siralomház? Az is meglehet, hogy bú-elfelejtésül valamelyik -szomszédjánál felönthetett az idei monostoriból, elég az hozzá, hogy -este, a mint hazament s Judi lelkem megint a szokott görbe képpel -fogadta, az asztalra könyökölve és fohászkodva egy szál gyertya mellett, -egy darab ideig csak kérdezgette András szeliden: mi bajod szivem? mi -bajod Judikám? utoljára azonban olyat csapott az öklével az asztalra, -mint a forgós ménkű, s fülébe ordított: - -– Lánczos lobogós teringette! A ki erre amarra áldotta; mi bajod hát, -beszélj! és ne bámulj abba a gyertyába, mert eloltom. Hanem mondd meg mi -a bajod? ezer milliom menykő kerülgettét! - -Juczi lelkem csak elsápadt, elmeredt elébb erre a szokatlan föllépésre, -hanem azután elkezdett ordítani fenhangon, rohant ki fejkötő nélkül, -kendő nélkül az utczára, még az ajtót is nyitva hagyta maga után. - -Most az egyszer utána sem nézett András gazda, hanem betette az ajtót és -lefeküdt. - -Nem is kelt fel, csak másnap reggel. Akkor kiment a mezőre s nem jött -haza hamarább, mint késő este. - -Otthon mondták neki a cselédek, hogy háromszor is volt már itt Mákiné -asszonyom, s megigérte, hogy megint eljön. - -Hát csak hadd jőjjön, mondá Herczeg; nagyobb biztosság okáért azonban -pipára gyújtott; nem mondhatni, hogy egy kicsit ne reszketett volna a -szive. - -Kivált a mint nem sokára Mákiné asszonyom ruháit hallotta ropogni az -ablak alatt, alig tudta kiereszteni a száján, hogy «szabad», a mint -bekopogtatott. - -Mákiné asszonyom igen szépen volt ez alkalomhoz öltözve, széles -keményített szoknyáival úgy közelített, mint egy bástya, reklijének -magas válla és puffogós ujjai félelemgerjesztően fuvalkodtak András -gazda ellen, fehér főkötője pedig azzal a nagy széllyelálló fodorral -köröskörül, valódi harczias kinézést adott ábrázatjának. - -Szerencsés jó estét kivánt, egy kicsinyt köhögött, azután leült az egyik -ágy mellé; András gazda ült a másik mellett, kettőjök között állt a -politéros asztal. - -– Kedves Herczeg András uram, kezdé a derék asszonyság, csak azt jöttem -kérdeni kegyelmedhöz, mit akar már azzal az én leányommal csinálni, ha -ez mindennap így megy? - -Herczeg András uram nem akarta hagyni magát, belevágott az oráczióba: - -– Hát mit vétettem én neki? Nyúltam én hozzá egy kis ujjal is? Hallott -tőlem valaha egy káromkodó szót? jöttem én valaha ittasan haza a -kocsmából? Panaszoltam meg valaha a falatját? Koplalt nálam? vagy -hajtottam valami nehéz munkára? - -– Jaj, kedves édes Herczeg András uram, nem elég ám az az idvességre, -hogy ha valakit épenséggel meg nem vernek, meg nem mocskolnak, meg nem -koplaltatnak. Érzékeny, fáin nevelésű embernek elég sokszor egy rossz -tekintet. Az én Juczi leányom nem úgy van szoktatva, azzal nem lehet úgy -bánni, mint maga gondolja. Az édes apja már csak apja neki, de az Isten -mentsen meg, hogy valaha megütötte volna előtte az asztalt. - -A nagy feleselés alatt mind a ketten oda lovagoltak az asztalig -székeikkel együtt s András gazda is sietett vesztegetni a szót. - -– Már pedig én nekem ha még egyszer görbe képet csinál, megint megütöm -előtte az asztalt! - -És megint megütötte az asztalt. - -– Ezt az asztalt ne ütögesse ugyan kegyelmed, mert ez a Juczi leányom -asztala! – E szóval meg Mákiné asszonyom ütött nagyot az asztalra. - -– De már engem uccse, a mi az én házamban van, megütöm én azt, ha -mindjárt politéros asztal is! kiálta András gazda s hármat is ütött rá. - -Mákiné asszonyom sem akart hátrább maradni, ő meg túlfelül verte az -asztalt; mintha egy kétfenekű dobot ütnének, egyik egy felől, másik más -felől s a mellett lármázott mind a kettő, még pedig nem, mint a -szinpadon szokás, elébb az egyik, azután a másik, hanem egyszerre mind a -kettő. - -Utoljára a nagy ütögetésben ketté hasadt a politéros asztal; erre aztán -elhallgatott mind a kettő. Mákiné asszonyom ríva fakadt és haza ment. - -Jövő vasárnapig egymáshoz sem szóltak többet; e szent napon azonban nagy -botránkozást okozván a hívek között annak a látása, hogy Herczeg András -uram az udvar felől való ajtón jött be a templomba, míg felesége az -utczai ajtón, isteni tisztelet után előfogá a presbiteri gyűlésben Tuba -szomszéd Herczeg Andrást. - -– Ejnye, ejnye, Herczeg András uram, micsoda háborúság már ez? Miért nem -viszi haza a feleségét? - -– Hiszen én haza hoznám, csak akarna; de hát nem tudom. - -No majd kicsinálom én azt Herczeg András uram; bízza rám kegyelmed. - -Viszont másfelől Tubáné vette elő Mákiné asszonyomat. - -– Ugyan kedves édes szomszéd asszony, minek hagyja már ezt a -viszálkodást megrögzeni? - -– Hiszen én magam is sajnálom, a menyecske is haza menne, csak érte -jönne az az ember, de azt csak nem kivánhatja, hogy így szégyenszemre -maga menjen haza. - -– No csak bízza azt rám édes szomszéd asszony, elvégzem én rendén. - -Délután tehát elment Tubáné szomszéd Herczeg András uramhoz s elmondta -neki, hogy ugyan van-e szive, hogy úgy engedi epedni maga után azt a -jámbor asszonyt? azt csak nem várhatja, hogy az jőjjön haza; hanem -menjen érte. - -– Hiszen csak azt várja, pattogott Herczeg András vissza. De hisz addig -sok makkot megsüthet otthon, a míg én érte megyek. - -Férfi előtt nem szégyenli az ember gyöngeségét, de asszony előtt tartani -kell magát. Ő bizony csak nem megy; jőjjön az, ha akar. Neki pedig -törjék el a lába, ha belép hozzájok. - -Másfelől meg Tuba szomszéd látogatott át Mákiékhoz a maga izenetével. - -Majd kidobták vele. - -– De iszen ide ne jőjjön Herczeg András! be ne próbálja tenni a lábát, -mert mindjárt oda csukjuk az ajtóhoz; térden állva se lássa Juczi -leányomat többet. A kutyát is rá uszítjuk. - -Tuba szomszéd úgy megijedt, hogy a kalapját is ott feledte, hajadon -fővel ment haza. - -Este felé tehát Herczeg András uram felöltözött szépen, elment Mákiné -asszonyom házához, Mákiné asszonyom pedig már kinn leste az ajtóban, ott -a nyakába borult, bevezette, Juczikával összecsókolódtatta, s azzal -elismerték mind a ketten, hogy egyikök sem hibás, hanem a Tubáék azok: a -miért mindig mendemondáztak közöttük. - -Így légy közbenjáró, czivakodó szerelmesek között, hogy rajtad békülnek -ki. - -András gazda ismét haza vitte kedves Judikáját s ebben a sok -hazahordásban az a kellemetes volt reá nézve, hogy mindig úgy érezhette -magát, mintha ismét vőlegény volna, a felesége pedig menyasszony, s most -jönnének a paptól s megint újra kezdenék a lakodalmat. - -Ebben a mulatságban később is bőségesen volt részesülése, mert Juczinak -azután is, mihelyt nem tetszett valami, szökött az anyjához; mosást, -szapulást, disznótort, káposzta-szüretet s minden nagyobb munkát olyan -szépen ki tudott kerülni, hogy olyankor mindig haza futott; még ha semmi -baja sem volt is, mézes-mázos ürügy alatt heteket eltöltött otthon, s -András gazdának oda kellett mindig menni, ha látni akarta, úgy, hogy -utoljára azt sem tudta már a jámbor, vajjon ő vette-e el Juczikát vagy -őtet vette el Mákiné asszonyom? - -A sok hazajárásból azután mindig maradt a városban egy kis mendemonda, – -valahányszor Juczi haza szökött, Mákiné asszonyom mindig elmondta Tubáné -szomszédnak, Tubáné szomszédasszony meg a hat leányának, azok az egész -városnak, hogy Herczeg Andrást nem lehet kiállani, mert: - -1. fűnek, fának adós, mindig járnak rá a rovással, porczióval, -konvenczióval, - -2. mikor eszik, úgy szuszog, hogy nem lehet mellette megmaradni, - -3. az ingeinek csak az ujja meg a gallérja gyolcs, a többi durva -pamukvászon, - -4. a térdén van egy nagy gumó, a mi úgy fáj neki esős időben, hogy ordít -bele, - -5. kisült, hogy valamikor egy embernek kiszúrta szemét, s maig is fizet -neki, a mért be nem csukták miatta, - -6. egy koldus atyafia is van, a ki péntek napon perselylyel jár az -utczán, - -7. szennyesen elhordja magán a ruhát két hétig is, - -8. multkor kék volt a szeme alja, azt beszélte, hogy megütötte a -petrenczerúddal, pedig nem igaz, leitta magát, elesett, belecsapta a -fejét a fabakterbe, - -9. a feleségének szemére hányta, hogy sok szeretője volt, - -10. az meg azt felelte neki rá: hogy mind különb volt kendnél, - -11. még a selyemkendőért is szót tett; azt akarja, hogy járjon -főkötőben, mint más asszony, - -12. sajnálja a kávéhoz a czukrot a feleségétől, - -és száz meg száz ilyen apró pletykafélét, a mit épen csak a felesége -hiresztelhet el az emberről, úgy hogy Herczeg András azon vette észre, -hogy az egész városban mindenütt és mindenkor ő róla beszélnek, minden -apróságot tud, hall minden ember, a mi négy fal között történik, még azt -is, hogy ő milyen formán horkol, mikor alszik. - -Ilyenkor aztán földhöz verte a süvegét keserűségében s felfogadta, hogy -csak még egyszer szökjék haza a felesége, otthagyja békével. - -Természetesen soha sem tartotta meg a fogadását. - -Egyszer, épen aratás ideje volt, sürgős munkaidő, András gazdának ki -kellett menni a tarlóra, tizennégy aratóhoz, csak este térhetett vissza. - -– No fiam Judi, téged itthon hagylak, itt a kamrakulcsok, tizennégy -arató van odakinn, magam a tizenötödik, főzess számunkra gombóczot, -tizenkét órára kiküldd, hogy harangszóra ebédelhessünk, de ma el ne menj -ám az anyádékhoz, mert nagyon sok dolog lesz. - -Judi azt mondta, hogy jól van, de alig várta, hogy András kihúzza a -lábát, nosza futott az anyjához; csak egy szóra, a míg a tüzet -megrakják, a míg a víz megforr, ráér hazajönni. - -Mákiné asszonyomnál pedig mintha csak hívásra jött volna. - -– Tudod-e mi ujság? megjött az apád. Itt van a hajóval Ujszőny alatt, de -még ma nem jöhet, azt izente, hogy mi menjünk ő hozzá, hozott -mindenfélét. - -Juczinak se kellett több: rögtön kész volt a menésre, átballagtak szépen -Ujszőnyre, megtalálták Máki uramat hajóstul; mindjárt előkérdék tőle, -mit hozott? oh mindenféle szépet, czirkász kendőt, vapör-ruhát, -blondfejkötőt, a mi csak szép és divatos. - -Azután még beszélgetni is kellett egy keveset; annyi minden mondani -valójuk volt egymásnak; egyszer csak azt hallják, hogy húzzák a Szent -András tornyában a tizenkettőt. - -– Jaj az aratók gombóczai! kiálta fel ijedten Juczi lelkem, már tizenkét -óra, siessünk haza szaporán. - -Jó lett volna a sietés, de tizenkét órakor kinyitják a hajóhidat az -átmenendő hajók számára, s délutáni két óráig át nem mehetni rajta. -Juczinak ott kellett várni azalatt. Furdalták ugyan a lelkét a zsebébe -dugott kamrakulcsok, melyek nélkül a cselédek ebédet nem főzhetnek az -aratóknak, de csak elgondolta, hogy az a kis koplalás nem árthat meg -nekik; úgy is tizennégyen vannak, kevés jut belőle egyre. Szebb mulatság -volt annál azt nézni, hogy mennek át a hidon a terhes hajók. - -Herczeg András uram ez alatt csak áldogatta magában a be nem következő -gombóczokat s bizonyozott az aratókkal déli harangszókor, hogy tizenegy -óra volt az, halottra harangoztak; elmult azonban egy óra is, két óra -is, az emberek zúgolódtak az éhség miatt. András gazda csak vigasztalta -őket, hogy tán eltévedt a szolgáló az étellel, vagy bizonyosan eltörte a -fazekat; de már három órakor maga sem állhatta a dicsőséget tovább, -hanem fogta az egyik villát s ügetett vele haza a városba. - -Épen csak egyszerre értek a kapuba, ő és Juczi lelkem. - -– Hát te honnét jösz? kérdé András elhüledezve. - -– Édes atyám uramtól, felelt nagy bizton a menyecske, nézze csak milyen -szép czirkász keszkenőt hozott, ni. - -– Hát az ebéd az aratóknak? - -– Mindjárt meglesz, mondá Juczi lelkem könyű lélekkel. - -Hej, András uramban is eldűlt e szókra a bornyú; előhítta az ördögöt, -megmondta, hogy kibe bújjék bele, s a mint a kezébe volt adva a czirkász -keszkenő, olyat ütött vele Juczi lelkem hátára vagy kettőt, a milyen -csak illett. Képzelhetni, hogy milyen nagyot lehet ütni egy czirkász -keszkenővel. - -De nagy dolog lett abból, mert Juczi szaladt rögtön, nem is haza, hanem -apjához a hajóba; elmondta keserves könyhullatásokkal, hogy őt az ura -hogy megverte ártatlanul, ország világ szeme láttára. - -Máki uram elszörnyedt e hallásra. Mivel ölje meg azt az embert? Csak azt -sajnálta, hogy azt a nagy kormánygerendát el nem viheti magával, hogy -azzal üthetné vissza. Meg kellett elégednie egy evezővel. Ment az -evezővel Herczeg András házára nagy szörnyen. - -– Hol van az a gyilkos, gonosztévő haramia? E szókkal köszönte be; -berúgván az ajtót s beállított Herczeg András szobájába. Gyere elő te -gyilkos istentelen, gyere elő. - -De András gazdának volt annyi esze, hogy nem jött elő hanem felszaladt a -padlásra, oda bezárkózott, a hágcsót is felhúzta maga után. - -– Gyere ide! Ide gyere a szobába! ordíta rá fel Máki uram; hadd töröm -össze a csontodat ezzel az evezővel. - -Pedig meg sem lehetett volna fordulni a szobában azzal az evezővel. - -Miután Máki uram hiába kiabált Andrásra, hogy szálljon le a padlásról, s -menjen ki vele egy szál evezőre, azzal kezdé ijesztgetni, hogy rágyujtja -a házat, hanem erről aztán lebeszélték az összeröffent szomszédok, hogy -azt ne cselekedje; mind a mellett addig hadonázott ottan Máki uram az -evezővel, mig haza érkeztek az éhes aratók s azok, a milyen jó kedvükben -voltak, megfogták a nyakát hátul, s úgy kidobták evezőstül, hogy a lába -sem érte a földet. - -Ebből aztán olyan keserves dolog vált, a min igazán csak a pap segíthet. - -Az összezördült feleket utoljára is a tisztelendő úrnak kellett -összebékíteni. - -A derék öreg úr jól megpirongatta mind a kettőt. - -– Édes fiaim, az ilyen apró-cseprő vitákért ne menjetek mindjárt a -biróhoz, ne álljatok ki a piaczra a házi ügyeitekkel, hanem végezzétek -el odahaza. Házastársaknak türelemmel kell lenni egymás iránt, s még ha -fogyatkozásaik vannak is, azokat palástolni kötelességük; nem pedig -besúgni másoknak. A ki jámborul akar élni hitestársával, ne panaszkodjék -rá minden semmiségért senkinek sem, még az édes szülőjének sem, mert a -házi bajnak az a tulajdonsága, hogy ha elhallgatják, kis baj, ha -kibeszélik, nagy baj! - -Mondhatott ilyen bölcs dolgokat a tisztelendő úr eleget, használt is az -valamit. Akkor kibékültek, haza mentek együtt, félesztendő múlva megint -eléje került mind a kettő, hogy békítse ki őket. - -Elébb csak a pap elé, de később a biró elé is került a dolog; még a -törvényszéknek is meggyűlt velök a baja, mert Juczi lelkem azontúl is -csak hazajáró lélek maradt… - -… Valamelyik közelebbi esztendőben Komáromba kellett utaznom; a vasúti -állomásnál Ujvárott egy kétlovas fuvaros vett föl. Mindjárt úgy -tetszett, mintha ismertem volna ezt az embert valaha, de nem kellett -volna ennek hét-nyolcz esztendő alatt úgy megvénülni, a mióta itt nem -jártam; nem is volt ez máskor olyan kopott és foltos. - -– Nem kegyelmed Herczeg András uram? - -– De biz én volnék az. - -– Hát hogy van az, hogy kegyelmed maga jött a lovakkal, tán beteg a -kocsisa? - -– De bizony magam vagyok most a kocsis. - -– Hát a többi lovai, ökrei? - -– Azokat mind eladtam. - -– Hát már most mivel szánt? - -– Semmivel sem, a földeimet is eladtam. - -– Miért tette azt? - -– Kellett a pörre, meg más egyébre. - -– Hát micsoda pöre van? - -– Válok attól az asszonytól; szólt nagyot sóhajtva a jámbor. - -– Tán megint odahaza van? - -– Hát természetesen. Nem ér már ez az egész élet egy hajítófát; annak -vagyok a koldusa. Hol elváltunk, hol kibékültünk, soha sem tudtam rendbe -jönni magammal, búmban, haragomban aztán neki adtam magam az italnak, -elhagytam a gazdaságom, fölfordult az egész házam; egyik földem a másik -után ment el; magam is elrongyosodtam; nem csuda, mert mindig iszom. Gyi -te ráró, gyi te szellő, ne búsulj az asszonyodon! - -S megvagdalta a lovait, pedig nem azok búsultak az asszonyon, hanem ő -maga a jámbor. - -Asszonyok, asszonyok, ne legyetek hazajáró lelkek! - - - - -X. A RÉZPATAKI LELKÉSZ. - -Micsoda pálya az, melyen legkevesebb rózsa terem és a legtöbb tövis? - -Micsoda pálya az, melyen legerősebb a munka, leggyöngébb a jutalom? - -Micsoda pálya az, melynek követői legszegényebbek, s mégis -legboldogabbak? - -Micsoda pálya az, mely legközelebb visz az égi boldogsághoz s -legtávolabb a földi örömöktől? - -Egy ilyen pályát meghaladt férfi történetét fogom én tinektek elmondani. - -* * * - -Rézpatak egy szerény kis helység a Réz aljában, mely néven, mint tudjuk, -egy nagy erdőséget neveznek Felső-Magyarországon. - -Körül nagyobbrészt orosz és ruthen ajkú népek falvai fekszenek, mik közt -soknak még most is magyar neve van; de a lakosok már nem tudják azt -egyenesen kimondani, valamint saját neveiket sem, mik közt annyi -tősgyökeres magyar hangzású van még. - -Elfeledték azok anyai nyelvüket, ősi szokásaiktól megváltak, régi -vallásukat megváltoztatták, másképen öltöznek, mással élnek, mint -elődeik. - -A kis Rézpatak, mint egy parányi sziget a tenger közepén, úgy fekszik -közöttük, utolsó őrpontja a magyarságnak. - -Határa kicsiny, de termékeny, lakosai nem számosak, az országút -fuvarosai örömest szállnak meg fogadójában, mert a fogadó tiszta, -gazdája becsületes, bora jó, leánya gyönyörű. - -A felső vidékről jött magyar fuvaros, ha szombat napon érkezett, örömest -megvárja a vasárnapot is, hogy egyszer bemehessen a szép kőtemplomba, s -ott hallhasson magyar prédikácziót s kiénekelhesse magát lelke szerint. -Tíz mérföldnyi kerületben úgy sem talál azután megint semmi házat, a hol -nyelvét megértik. - -Húsz év előtt ugyan már sok elnézni valója volt a jámbor népnek e lelki -élvezetében; a régi tiszteletes öreg volt már, alig bírt járni a lábán s -csak látni lehetett, hogy beszél valamit, de biz abból a hívek nem sokat -értettek volna, ha már annyi idő óta könyv nélkül meg nem tanulták volna -a sokszor elmondott igéket. - -A jó öregnél nem volt már sem erő, sem akarat; az évek elvitték mind a -kettőt, a paplakba is beesett már az eső, s az iskolaház oldala bedűlt; -nem volt, a ki javítást szorgalmazzon. - -A hívek sokszor folyamodtak az egyháztanácshoz, a kerületi gyűléshez, -hogy küldjenek jó öreg tiszteletesük mellé fiatal segédet, ki a nép -lelkét újra felemelje; hisz ők azután is megbecsülik az élemedett -pásztort, ki Istent szolgálta több mint fél századig; de sohasem akadt, -a ki óhajtásukat meghallgatta volna. - -Nem vállalkozott a fiatal lelkészjelöltek közül olyan, a kinek kedve -lett volna Rézpatakon segédnek lenni. - -Még a főtanoda termeiben megismerteték egymást ünnepjártas legátusok a -rézpataki állapotokkal, s electio alkalmával az volt a tréfás szánalom -tárgya, a kinek Rézpatak maradt. - -Mert ez a provinczia rendesen utolsónak maradt. - -Sivatag messzeségben, kietlen idegen nép között, szegény -ekklésiácskában, hol a legátusnak a padláson kellett hálni, s ünnepnapra -puliszkával vendégelték a mesterné házánál, a bevett kegyes adakozás nem -fedezte az elkoptatott csizma árát: ilyen helyről nem igen kedves -emlékek származtak a fiatal lelkészsereg közé. - -Magában is kevés kecsegtető van egy segédlelkész helyzetében. Fizetése -rendesen annyi szokott lenni, mint egy alsóbb rendű cselédé, még pedig -leánycselédé, mert férfi nem szegődnék oly díjra; hát még olyan szegény -helyen, hol a lelkész maga is gyéren teng imígy-amúgy fizetett -jövedelméből s csupán mérsékelt földesúri kegydíj teszi képessé a -megélhetésre. - -Ezért nem kaptak a jámbor rézpatakiak segédlelkészt sok ideig. - -Végre egy napon azzal a jó hírrel érkeztek haza a rézpataki küldöttek az -egyháztanácsi gyűlésről, miszerint csakugyan sikerült egy segédlelkészt -nyerniök agg tiszteletesük mellé, még pedig egy derék, jóltermett fiatal -embert, kipróbált erős hanggal és izmos termettel és a mellett igen -jámbor és kegyes magaviselettel. - -Nem sokára valami Tokajig sót szállító szekérrel visszatértében -elszállíttatták e tiszteletes urat, kinek minden bútorzata nem igen nagy -terhére volt a furmányosnak, valamint ő saját maga sem, mert minden -kapaszkodónál, ereszkedőnél leszállt a szekérről s kereket kötni, -szekeret tolni segített, közben épületes oktatásokat tartva a kocsis -embernek, hogy az állatot nem kell kínozni, lovat, igás marhát ütni, -verni, mert ez mind Isten teremtése s az embernek azért adatott fölötte -hatalom, hogy azt nemesítse, nem pedig, hogy rajta kegyetlenkedjék. A -megdöbbent kocsis az egész úton nem vette az ostort a kezébe; olyan -szépen tudott neki beszélni ez az új tiszteletes. - -Otthon nem igen kecsegtető állapot várt reá. Az öreg tisztelendő úrnak -csak két szobája volt; egyiket át kellett káplánjának engedni. Azonfelül -reggel, délben, este terített asztallal várni alkalmatlan vendégét, a ki -általa épen nem hivatott, sőt inkább kivánata ellen erőszakoltatott rá; -s tartani lehetett tőle, hogy mint aféle újabb korbeli ifjoncz, majd -nagy arrogantiával fog az öreg ember gyöngeségei ellenében föllépni; a -rektor, az egyházfi, mind előre féltek tőle s titkon leszólták magukban: -«Bizonyosan valami korhely, kimustrált diák lesz ő kelme, tán valami -peregrinus, kit a tractusok szeretnek valahova bedugni, hogy ne -csavarogjon a vallás szégyenére; valami szörnyű simplex frater, a kinek -nem akadt okosabb hivatala a rézpataki káplánságnál; vagy valami nagy -bűnt elkövetett ifju, ki meglakolni küldetik most ide.» - -Kinek jutott volna olyasmi eszébe, hogy mívelt, becsületes és eszes ifju -önként választhassa magának e keserű nélkülözésekkel teljes állást, -legkedvezőtlenebb körülmények között, csupán azon magasztos eszme által -indítva, hogy az emberi míveltség, a bevallott hit és nemzeti érzület -számára egy elvesztett végpontot fentartson? - -Ki tenne fel ily határtalan lelkesülést egy szegény lelkészről, ki nem -számíthat arra, hogy a historia fel fogja jegyezni tetteit s átadja -nevét a hálás utókornak? Mi indíthatná e magasztos eszmére ezen osztály -egy képviselőjét, ki nélkülöz, a míg él, nélkülöztetik, ha meghal. - -Pedig ez mégis úgy volt. - -Tiszteletes Bálna Bertalan uram még debreczeni diák korában sokszor -hallott a rézpataki egyház sajátszerű állásáról, mit az egy -mulandóságnak indult ponton elfoglal s még akkor keletkezett lelkében -azon eszme, hogy ezt az őrállomást megtartani oly szép feladat volna egy -férfinak. - -Nyomoruság, nélkülözés, tűrés, megaláztatás, mind nem jutott eszébe; ő -maga kivánta, a mint a legelső papi vizsgálatot letette, e helyre -küldetését a segédlelkész egyszerű és alázatos minőségében. - -A jó öreg Kotorján Péter, a régi tiszteletes úr, maga sem volt arról -híres, mintha valami kellemetes ember volna, az öregeknek sok -gyarlóságuk van, kivált a kik család nélkül vénülnek meg; ő is szeretett -az ifjabbakba gáncsoskodni, lehetőleg fösvény volt, s minden előadható -alkalommal kész volt kimutatni minden titkolózás nélkül legnagyobb -önzését, de a ki még e kellemetlen virtusokat nálánál is legnagyobb -fokra vitte, az testvérnénje volt, általánosan e néven ismeretes: -«Czenczi néni». - -Hajh bizony az régen volt, a mikor ezt a szépen hangzó nevet a kik -kimondák, gyöngéden sóhajtottak mellé: az epedések, sóhajtások ideje -elmult, helyette bekövetkezett a pörölések és patvarkodások zivataros -korszaka; Czenczi nénit úgy ismerte minden jó lélek, mint a kivel egy -födél alatt lakni többet ér egy hat esztendeig tartó violentialis -processusnál. - -Mikor Bertalan szerényke szekeréről leszállt a lelkészlak előtt, a -tisztelendő úr ott várta őt a folyosó alatt, hosszú, szinehagyott, -valaha fekete kaputjában, hosszú szárú csizmáival és egy hosszú kalappal -a fején. - -Bertalan szép férfias alak volt. Bajusza, szakálla csak alig sarjadzott -még; termete kifejlett; csak kissé előrehajlott feje adott annak némi -megalázkodó alakot, melyről gazdag gesztenye szín hajfürtök váltak -kétfelé, természetes csigákban fogva körül szép halvány arczát. - -Az udvarra lépve, szerényen üdvözlé a lelkészt, ki egy lépcsővel -magasabban állt előtte s egy szóval sem mondá neki, hogy lépjen be, vagy -tegye fel a kalapját, hanem átvevé pathetice a nyujtott hivatalos -levelet, azt feltöré nagy teketoriával, elolvasta végtül végig, egy párt -köhintett rá s aztán fontoskodó orrhangon kérdezé tőle: - -– Hogy is híják kegyelmedet, uramöcsém? - -– Bálna Bertalan, szolgálatjára. - -A főnök utána nézett a levélben, ha igazat mondott-e? - -– Tehát kegyelmed ide rendeltetett segéd-lelkész gyanánt? - -– Saját kérelmemre történt e megbizatásom. - -– Hol végezte iskoláit? - -Bertalan megnevezte a tanodát. - -Péter úr nagyon csóválgatta rá a fejét. - -– Ej, ej, onnan nagyon korhely tanulók szoktak kikerülni! Vannak -kegyelmednek iskolai bizonyítványai? - -Bertalan előmutatá azokat. - -Az öreg úr megint sokáig nézegetett, olvasgatott s azt jegyezte meg -rájuk, hogy az ő idejében nem osztogatták ám olyan könnyen az -eminentiákat. - -Most hozzá fogott valami sajátságos vallatáshoz. - -– Szokott-e öcsém uram bort inni? - -– Soha sem. - -– No, mert azt én meg nem engedem ám. Szokott-e öcsém uram pipázni? - -– Nem. - -– No, mert azt én egyátalában nem tűrhetem. Tud-e öcsém uram tánczolni? - -– Nem volt rá alkalmam, hogy megtanuljam. - -– No ne is legyen; mert én olyan káplánt magam mellett meg nem szívelek. -A mint látom, öcsém uram nem borotválkozik. - -– Nem volt rá eddig okom. - -– Az pedig elmúlhatatlan. Hát azok a nagy lecsüngő hajfürtök mire valók? -Fodrász-e kegyelmed, vagy pedig muzsikamester, hogy bodrozott hajat -viseljen? Tanácsolom, hogy lenyirassa tisztességesen. Még egyet is meg -kell jegyeznem. Semmi sem oly káros dolog egy segédlelkészre nézve, -mintha kihajtott inggallért visel. Abból származik a hivalkodás, a -vallás megvetése, a negédesség, a feslett erkölcsű élet és a kárhozatos -újítási vágy, azért azt meg ne lássam többet. Most pedig lépjen be -kegyelmed és mutassa be magát Vinczenczia testvéremnek és kezet -csókoljon neki, mert az nekem valóságos édes testvérem és annyiba, vagy -még többe vegye, a mit ő mond, mintha én magam mondanám. - -Bertalant nem zavará meg e különös fogadtatás; a jó öreg úr furcsa -utasításai inkább jó kedvre hangolák. Szépen szót fogadott neki, maga -előtt bocsátva, bekiséré a szobába, a hol Czenczi néni rettenetesen -dúlt-fúlt, egy söprüvel a kezében ágyak, almáriomok alatt kotorászott és -sehogy sem akarta vendégét észrevenni, hanem a helyett azon lamentált, -hogy egy gombolyag czérnája most volt itt az asztalon s már elveszett, a -sok jövő-menő csőcselék bizonyosan ellopta, nem is lehet más egyébként. - -Bertalan első tekintetre megtalálta a gombolyagot a kályha vállán s -átnyujtá azt a haragos házi szellemnek. Ez ketté metszé egy perczre -haragját s kénytelen volt elfogadni az ifju köszönését. - -– Hiszen jól van káplán uram, ha már itt van, hanem mondhatom ám, hogy -itt nagyon szegény szállása lesz. - -Bertalan biztosítá, hogy ő nagyon kevés helyen meg tud férni. - -– Azt is előre mondhatom, hogy nálunk igen sovány kosztja fog lenni. - -Az öreg úr erre azt jegyzé meg, hogy hiszen majd itt lesznek a -disznótorok, azokba ő helyette majd eljárhat. - -Czenczi néni ez ellen hatalmasan protestált: ő korán szokott feküdni és -nem tűrheti, hogy a káplán éjjelről éjjelre oda csavarogjon, ő nem -nyitogatja neki az ajtót, sem azt meg nem engedi, hogy a kapun ugráljon -be. - -Bertalan komoly férfias hangon szólt bele a vitába, hogy ő nem -kivánkozik semmi mulatságba, kevéssel be fogja érni, de kiván lelki -nyugodalmat és azoknak becsülését, a kikkel egy födél alatt lakik. - -E határozott, szilárd hangon ejtett szavakra egyszerre elnémultak a -háziak s nem tudták hogyan folytatni a kezdett thémát. Csak egymásra -néztek meglepetve és kezdték érezni azt az ellenállhatlan hatalmat, a -mit egy határozott férfi-jellem minden körülményben gyakorol másokon. - -Czenczi néni soha egy csipős szót sem szólt e percztől fogva az ifju -lelkésznek s az öreg úr többé nem szólt hozzá az orrán keresztül, hanem -csak úgy, a hogy más ember szokott, az egész szájából. - -Bertalan igyekezett magát egészen a családhoz tartozónak tekinteni; nem -hizelgett, de nem finnyáskodott. Vette a dolgokat úgy, mintha azokat -régen megszokta volna. Véleményét megmondta igazán, de nem vitatkozott s -a hol vette észre, hogy használhat, nem kérette magát. - -Czenczi néni panaszkodott, hogy nem tudja a befőtteit hova rakni: ő -rögtön talált hasznavehetetlen deszkadarabokat, azokból készíte neki -polczot; a konyha füstölt: Bertalan négy téglából meg egy pléhdarabból -csinált benne takaréktűzhelyt; az ajtókat nem lehetett kinyitni, a -kulcsok nem fordultak, Bertalan egy percz alatt helyre hozott mindent; a -tehén megbetegedett, Bertalan egy sajtár vízzel, meg egy szalmacsutakkal -kigyógyítá; éjszaka minden zörrenésre talpon volt, körül nézte a házat s -biztosítá a háziakat, hogy nincsen semmi baj; az udvaron volt egy -omladozó fal, abból ő szobát épített, befedte, ki is festette és azt -senki sem tudta, hogyan, mivel épít és fest, de az olyan szép volt, mint -egy kis oltár, egy ember épen ellakhatott benne. - -A kamrából egy nap alatt kiölte a patkányokat, a kertet elrendezte -szépen, útakat szegélyezett be pázsittal, vetett virágmagokat és a kopár -falakat minden féle gyümölcsös indákkal futtatta be. - -Egy hónap múlva Czenczi néni nem győzte az egész helységben magasztalni -az új káplánt, a kinél derekabb, becsületesebb, életrevelóbb embert -képzelni sem lehet, a mi Czenczi néni szájából nagy szó. - -Ezen egy hónap alatt nem is tudhatott felőle a közönség egyebet, mint a -mit Czenczi néni által hallott; mert a szószéken az ideig egyszer sem -láthatta. - -Az öreg tiszteletes úr Bertalan megérkezte óta maradhatlan buzgósággal -teljesíté a hivatalához tartozó foglalatosságokat; maga feljárt -prédikálni, imádkozni, elmondá a régi beszédeket újra, néha alig birt -felvánszorogni testi gyöngeség miatt a szószékre, alig birt fuldokolva -hangot adni, mégis elment és nem engedte, hogy segédje végezzen helyette -valamit. Ő még elég erőben van; lám, megtud még állani, el tudja olvasni -a betűket; nem igaz, hogy ő meggyengült volna. - -Bertalan egy szóval sem sürgette a beköszöntést; felvezette maga az -öreget, kikereste zsoltárjában az éneket, kezét nyujtotta neki, mikor a -szószék rozzant lépcsőin alászállt és biztatta, hogy még elég erős. - -Egyszer azonban azon szomorú eset történt, hogy a helység egyik -notabilitása meghalt. - -A régi fogadós volt az; nagy becsülésben részesült férfi; az öregek -tisztessége, a vallás buzgó pártolója, ki minden áldozó napon maga -szokta az Úr asztalára szükséglett kenyeret s bort szolgáltatni. E derék -férfiunak halála egészen korszaki esemény volt a kisded helységben. A -rokonok kivánták, hogy tisztességesen legyen eltakarítva. A közelebbi -gimnasiumból elhozatták az iskolai énekkart e gyászünnepélyre s azt -kivánták, hogy a hulla fölött a templomban az öreg tiszteletes úr -mondjon ájtatos prédikácziót, a tiszteletes káplán úr pedig valami szép -búcsúztatót. - -Az öreg úr a megelőző este ismét az orrán keresztül beszélt Bertalannal. - -– Öcsém uram, látni akarom a búcsúztatóját; mert az én kathedrámban nem -lehet ám mindenféle újmódi hiábavalóságot elmondogatni. Azt én, a míg -élek, meg nem engedhetem. - -Bertalan kész szívvel nyujtá át az öreg úrnak búcsúztatóját, s itéletére -bizta magát. - -Másnap reggel visszaadá azt neki a tiszteletes: - -– Öcsém uram. Tanácslanám, hogy csak maradjon egy egyszerű ima elmondása -mellett. Nincs még ebben kegyelmednek elég tapasztalása. - -Bertalan fejet hajtott s nem tett semmi ellenvetést. - -A készülőt jelentő harangszóra felölté ő is selyem tógáját, oly szép -alak volt e fekete köntösben, karcsú derekát a széles öv szorítá át: a -kik látták, ugyancsak megnézték. - -A templom tömve volt már; messze földről eljöttek az ismerősök, gyászos, -figyelmetes népek; a koporsó ki volt téve a ravatalra, a mellette levő -padban ült az elhunyt családja; egy férfi korban levő fia és egy szép -hajadon leánya, egy gyönyörű szőke teremtés, ki fájdalomtól elhalva -borult testvére vállára; a ki csak szép könnyező kék szemébe nézett, -lehetetlen, hogy együtt ne sírt volna vele. Az éneklők a karzaton -elkezdék egyikét azon bús melódiáknak, a miket annyiszor hallottunk -gyermekkorunkban, a csendes ákászos sírhalmok kertében, a miknek -dallamain úgy el lehet gondolkozni; a miknek szavai úgy megmaradnak a -lélekben késő vénségig és akkor talán még jobban eszünkbe jutnak ezek a -szomorú dalok a halálról és a mik a halálon túl vannak: az örök -nyugalomról és az új életről, és azoknak a könyeiről, a kik itt -maradnak. - -A gyászének elhangzása után felvánszorgott emelvényére az agg lelkész és -a mennyire gyönge szavaiból érthető lett, egy szép, vigasztalásteljes -beszédet mondott a gyülekezetnek. - -A beszéd valóban szép volt; – ugyanazon búcsúztató volt az, melyet -Bertalan irt, szóról-szóra. - -És ez nem volt ármánykodás a jó öregtől. Az ő elméje nehezen tudott már -lelkesülni, nem lehetett tőle rossz néven venni, ha nyelvére idegen ajk -szavait vevé fel. Hogy pedig miért tevé ezt épen Bertalan -búcsúztatójával, annak ismét magyarázata az, hogy ez által az ifju -embert sikeresen tartóztathatá vissza az elbizakodás keresztyéntelen -bűnétől, mely azt erős kisértetbe vitte vala, ha szép beszédét megfelelő -szónoklati tűzzel elmondva, a közönség tetszését egyszerre megnyeri; így -pedig ez örvénytől el volt zárva, nem cselekedhetvén azt, hogy ugyanazon -beszédet másodszor is elmondja, hanem a jó tanácshoz ragaszkodva, marad -egy szerény imánál. És végtére némi kis önvédelem is volt abban egy -roskatag öreg ember részéről egy életerős ifju ellenében s nem kell őt -érte megitélni. - -Nem is vette azt más észre senki, csak maga Bertalan; az első mondatok -meglepték, a többiekre azután nem figyelt. - -A ravatal mellett, a koporsót fedezve könyező arczával, zokogott a szőke -kis leányka, és az igaz fájdalom volt. - -Az ifju lelkész őt nézte, az ő sírását hallgatá; és e látás, ezen hangok -új eszméket adtak lelkének: nagyobbakat, valódiabbakat az eddigieknél. - -Szíve megtelt magasztos gondolatokkal, lelkébe új szent ihlet szállt alá -és a midőn az agg főnök leszállt szószékéről és Bertalant azon fenkölt -helyre felbocsátá: az ihletett ifju elkezde egy beszédet mondani, melyet -azon pillanatban súgott szivébe a nemföldi lelkesülés szava, és hangja -bejárta a templom minden zugait és az emberi szivek minden rejtekeit, -hogy a hívek áhitat és édes malaszt örömével tekintének fel reá és -lesték ajkairól a szót, és vigasztalást kerestek lelkesült szemeiben és -zokogtak az örömtől és mosolyogtak könyeiken keresztül és közelebb -álltak Istenhez az ő szavai által. - -Ott a ravatal mellett pedig egy ártatlan szív legtitkosabb rejtekében -valami csodás, hatalmas érzelem támadott e szavak alatt, az ihlett -szónok minden szava egy szilárd kő volt, melyből olyan vár épült abban, -a mit semmi idő le nem fog rombolni többé. - -A leányka áhitattal tartá rajta nagy, kisírt kék szemeit és érzé titkon -magában, hogy emelkedik vele együtt közelebb közelebb az ég felé, ott a -hol az üdvösség van, a hol a boldogok laknak s elfeledé a földet és a -mik azon vannak köröskörül. - -A temetés szomorú szertartásai után régi szokás szerint felgyülekezett a -tisztességtevő nép a halottas házhoz: a falu előkelői, jómódú gazdái -mind megjelentek a halotti torra, a mint az régi idők szerint rájuk -maradt. - -A fogadó nagy vendégszobájában minden tükör gyászszal volt behúzva, -szomorú mulatsághoz szomorú feldíszítése a lármás tánczteremnek. - -Még most minden ember iparkodott áhitatos képet csinálni: hiszen -halottas háznál vannak, a honnan csak most vitték ki a koporsót; s a -mellékszobából áthallatszik az árva leány sírása. Felfér az -ünnepélyesség minden arczra. - -Hanem hiszen majd elfelejtjük azt, ha egyszer körül fordult a kancsó; ha -egyszer elkezdett kántor uram verseket mondani, megindultak az ispán úr -adomái, még az eltemetett fia is nevetni fog rajtuk, a ki pedig különben -igen derék, tisztességes úri ember, nem is mondhatni róla, hogy ne -tisztelte volna édes atyját, a kit épen most temetett el. - -A mint tehát mindnyájan együtt volnának a halottas háznál, a fiatal -káplánt nem tartották az előljárók érdemetlennek arra, hogy gyönyörű -búcsúztatójáért, melylyel mindnyájokat úgy megríkatta, szemtül-szembe ne -dicsérjék. Úgy beszélt a halálról, hogy az embernek a lelke is -megkönnyebbült bele s szinte irigylette azt, a ki ott a koporsóban -fekszik. - -Az öregek még most is törülgették szemeiket, legkivált a biró, a ki -élemedett férfi volt már. - -Bertalan megszorítá a jó öreg kezét s látva az általános -elérzékenyülést, így szólt az egybegyűltekhez: - -– Kedves atyámfiai az Úrban. Valahányszor egyet közülünk magához szólít -az Úr, abban mindig egy hatalmas intést küld le reánk, hogy forduljunk ő -hozzá, mert bizony mindnyájan az övéi vagyunk. Valahányszor egy sírtól -haza megyünk, többet olvashatunk saját szíveinkből, mintha a világ -bölcseségének könyvei volnának előttünk. De teszszük-e mi azt valaha? -Soha. Hanem a helyett elmegyünk dőzsölni a gyászos házhoz és kikergetjük -sziveinkből hiú gondolatokkal az Úr sugallatát. Ideje van a sírásnak, -ideje a nevetésnek, és mi összezavarjuk azt. Akkor vigadunk, a mikor -lelkünkbe szállni kellene és áldozunk borral, a midőn áldozni kellene -tiszta szívvel. Mennyivel magasztosabb dolog volna, ha eljönnénk az -árvák szomorú házához s azt mondanók nekik: vigasztaljon meg az Isten, -adja vissza örömeiteket; ha szükségetek lesz az életben, mindenikünkben -atyát és testvért fogtok találni. Az pedig, a mit ily visszás lakomákban -testi örömökre elpazarolnánk, fordítanók istenes czélokra, mikkel -magunknak egy-egy bizonyságot szereznénk ama szigorú biró előtt. Ime -elhallgattam, hogy e templomnak csak egy harangja van és az is régen -meghasadt. Nem többet érne-e a poharak csengésénél, ha ez a harang -csengne ismét oly tisztán, a hogy azt e helység őslakói hallák, midőn az -élőket az Isten elé hívja, vagy a halottakat az Isten elé kiséri? Mi -kellene arra? csak egy gyásztor elpazarolt lakomájának díja. Ime -mondjunk le arról ez órában, kedves rokonaim. Kérjük fel a gyászoló házi -gazdát, hogy a mit e bánatos ünnepélyre készült elkölteni, tegye le az -Isten oltárára s ha az tán nem lenne elég e szent czélra, mi magunk is -tegyük hozzá, a mit ez este kártyára szántunk s kitelik belőle az új -harang. - -A jelenvolt nép általános lelkesüléssel fogadta az ifju pásztor buzdító -szavait: ő maga is elővette tallérkáját s megkezdé vele a gyüjtést; a -tányér pár percz alatt megtelt s a megholt fia könyező szemekkel igéré, -hogy a mi még hiányozni fog, pótolja egyedül az új harang árában. - -És azzal érzékenyen szoríták meg egymás kezeit s haza oszoltak békén és -úgy örült minden ember annak, a mit cselekedett. Mámoros fő helyett -tiszta szívet vitt mindenki haza. - -Csak kántor uram, meg ispán uram, meg egy pár eszem-iszom ember oda -hátul csóválta a fejét erre a mulatságra, a mi nekik is egy pár -garasukba került s a honnan száraz torokkal mentek haza. - -Hiszen majd megint eljönnek ők halottas torba máskor is, csak híni kell -őket! - -Kalapos Jánosnak hítták a meghalt fogadóst; felnőtt legény fia szintén -apja nevét viselte és pedig apja «becsületes» nevét. Sok rossz tréfát el -lehet mondani a maga helyén a korcsmárosokra: hogy a bort vizezik, hogy -dupla krétával irják a rovást, hogy megsütik a főtt húst s fáczánnak -keresztelik a kakast, de Kalapos Jánosékra ugyan soha senki egy rossz -szót sem mondhatott. Tisztességes árért minden jót adtak, akárki szállt -meg nálok, megemlegette a szép leány főztét, az igazi jó bort és a -hallatlanul olcsó számadást. - -Nem egyszer megtörtént, hogy maga a vendég kezdett el azon veszekedni, -hogy de már ilyen olcsón csak még sem adnak semmit a világon, mint itt s -erőnek erejével pengőben akarta érteni azt, a mit váltóban mondtak neki. - -Nem is lett Kalapos János uram valami gazdag ember a korcsmárosságból; -de megélt tisztességesen s soha sem látott sem ő, sem családja -szorultságot. - -Fia, az ifju Kalapos János, épen oly derék ember volt, mint az apja, -megmondta a vevőnek, mikor valamit eladott: «ennyiért vettem magam, -ennyit kell rajta nyernem, hogy megélhessek» és ő sem árulta a vizet -pénzért soha. - -Testvére, a szép Kalapos Juliska, messze földön ismeretes volt már -szépségéről, de a milyen messzeföldön emlegették szép mosolygó arczát, -olyan messzeföldön sem tudtak felőle semmi mendemondát, a mit szép -leányra, kivált korcsmáros leányára, olyan könnyű kitalálni. - -Ő főzött, ő szolgált a vendégeknek, de mindig oly illedelmesen, -szerényen tudta magát előttük viselni, hogy soha sem adott rá okot -senkinek, hogy őt csak egy tréfás szóval is megbántsa. - -Pedig vendégfogadóban sok mindenféle ember megfordul; egy némely falusi -gavallér csak azért utazott alá s fel, hogy a rézpataki vendéglőben -megszállhasson: hej sok szép szerelmi nyilatkozatot, még verset is -irkáltak fel gyémántos gyűrűkkel a vendégszobák ablakaira, gondolva, -hogy ott csak elolvassa azokat Juliska, de hogy azokat szemébe is merték -volna tenni, azt ugyan nem próbálta egy is. - -Az öreg János halála után egy héttel pompás négylovas hintó hajtatott be -a vendéglő udvarára s a ki abból kiszállt, senki sem volt más, mint a -helység földesurának fia, az ifju Endreffy Lajos, kinek atyja fenn -lakott Pesten. - -Ott volt ugyan számára a földesúri kastély, de azt mondá, hogy nem akar -oda szállni, mert dohosak a szobák, s nem eheti a kulcsárné főztét; a -míg tehát dolgai tartanak, a vendéglőben fog tanyázni. - -Úgy látszott azonban, hogy az úrfinak minden dolga abból állt, hogy a -szép Juliskát lesse, körülötte legyeskedjék s minden módon próbálgassa a -leány szívének nyitját. No ha ezt tartá dolognak, ennek ugyan soká nem -lett volna vége. - -Egyszer azonban az úrfi megunta, hogy olyan lassan halad előre -«dolgában» s azt engedte meg magának, hogy a mint a leányka észre nem -vette, átkarolta a derekát. - -Juliska eltaszítá őt magától s bezárta az orra előtt a szoba ajtaját. - -Még az nap az ifju korcsmáros felkereste az ifju urat szobájában, ki ott -az ágyon heverészve kopóit tanítgatta, s azt mondá neki, hogy ő holnap -meszeltetni akarja a szobákat, tehát addig méltóztassék az úrfinak a -kastélyba átvándorolni. - -A gavallér nem értette el a szép szót, befogatott, odább ment, s csak -egy hét mulva jött megint vissza. Nagy megütközéssel vevé észre, hogy -még akkor is meszelik a szobákat. Ismét elment, ismét visszajött, és -valahányszor megérkezett, mindig azt találta, hogy minden szobát -meszelnek, surolnak, a mi el nincsen foglalva. - -Utoljára érteni kezdé a tréfát, s majd megharagudott érte. Előfogta a -kocsmárost. - -– Micsoda az? Hát kentek mindig meszelni fognak, a mikor én megérkezem? - -János alázatosan levette a sipkáját és azt mondá: - -– Igenis, nagyságos uram. Mindig meszelni fogunk. Mert én szeretem a -tisztaságot és az én házamon nem tűrök soha semmi szennyet. - -Az úrfi megértette ezt a mondást, azért hogy egy kicsit nehéz feje volt -is, s hajtott egyenesen haza Pestre, panaszt tenni édes atyjánál, -tulajdon árendásának e hallatlan gorombasága miatt. - -Az öreg Endreffy rögtön irt Jánosnak, hogy menjen fel hozzá Pestre. - -Az öreg úr nem igen mozdult már ki helyéből, a köszvény igen lekötözte, -helyébe kellett menni mindenkinek. - -– János öcsém, szólt a nála megjelenő vendéglőshöz, hallom, hogy -kegyelmed nagyon tisztán tartja a házat, a mi tőlem bérelt; és ez igen -dicséretes dolog. Tartok tőle azonban, hogy az én fiam, a ki a fehér -szobákat nem szereti, ha én meghalok, kegyelmednek kiadja az útlevelet; -azért, ha jónak látja, kész vagyok kegyelmeddel újabb tizenkét -esztendőre szerződést kötni; a bérből is leengedek száz forintot, azért -a szorgalmas tisztogatásért. - -János könyezve csókolt kezet a jó öreg úrnak s megnyugodva tért vissza -Rézpatakra, s e naptól fogva nem látta Lajos úrfit többé a -vendégfogadóban. - -Azonban nagy megütközéssel tapasztalá, hogy egy idő óta egyéb vendégei -is gyérülni kezdenek; előkelő hintók, mik máskor betértek, most -elvágtatnak a kapu előtt, régi ismerős fuvarosok sietve etetik meg az -abrakot s ki sem fogják a lovakat; még csak egy ital bort sem kérnek; -úgy iparkodnak kijutni az udvarból megint, s ott nem lehete őket -marasztani éjszakára. - -János több izben panaszkodott szomorúan Bertalan tiszteletes úrnak, hogy -rosszul kezd menni a keresete; ő nem tudja miért? az utazók a szomszéd -falu vendéglőjébe kezdenek szokni, pedig ő most is oly becsületesen -bánik mindennel, mint édes apja bánt. - -Bertalant is meglepé ez a váratlan változás; míg végre megtudta annak a -titkos okát. - -Kitől tudhatta volna azt meg jobban, mint Czenczi nénitől? a ki egész -nap a falut járta. - -Tehát ebből állt a baj: - -«Hogy az utazók, a vendégek nem mernek a vendéglőbe szállni, vagy épen -éjszakára ott maradni, mert az öreg Kalapos János lelke kisért a -szobákban. - -Többen, a kik ott megháltak, hallották őt nyögni, fohászkodni, jajgatni. - -Éjszaka csörgeti a lánczait. Ezt minden szobában, az istállóban és a -kocsiállás alatt is egyformán hallották. - -Két átutazó hajtsár mennyre földre esküszik, hogy ő nekik meg is jelent -a kisértő lélek, hosszú lánczot czepelve a kezén; de ők nem merték -megszólítani, hanem féltükben elbujtak az ágy alá. - -Hanem az ispán legtöbbet tud. - -Ő egyszer készakarva úgy tett, mintha ittas volna s felfeküdt a -padlásra. Éjfélkor megjelent előtte a lélek s miután a nagy nyögésekkel -össze-vissza ijesztgette, azt rebegte neki, hogy ő kénytelen feljárni a -másvilágból, mert ez előtt több esztendővel egy gazdag utazót maszlagos -borral elkábítva, meggyilkolt s azt a kamarában a mángorló alá elásta. - -Az ispán mennyre földre esküszik, hogy ő ezt a titkot soha sem adta -tovább; de azért mégis tudja az egész helység, valamennyi keresztül -utazó s estefelé a világ minden gyönyörűségeért nem merne senki a -hirhedett vendéglő felé közelíteni.» - -Bertalan megértve ezeket a szép dolgokat, kiment az erdőre, kikeresett -egy szép hüvelykujjnyi vastagságú somfát, nagy bunkóval a végén, azt -megfaragta botnak s este levén, visszasétált megint a faluba; bement a -vendégfogadóba, a botot megtámasztotta az ajtó mellé s benyitva -Kalaposékhoz, jó estét kivánt nekik, s azt mondta, hogy ő most itt marad -náluk vacsorára. - -Azok örömmel fogadták; a szép Juliska asztalt terített, felhozta aszalt -gyümölcseit, mézét és a méznél is édesebb mosolygását adta mellé; a -tiszteletes úr vidám regéket beszélt nekik, ők pedig hallgatták; még -János is jó kedvű kezdett lenni utoljára, pedig eleinte nagyon hallgatag -volt. - -A nyájas beszélgetés közben nem is ügyeltek rá, mennyire elmult az idő, -csak azt vették egyszer észre, hogy a nagy kakukkos óra üti már a -tizenegyet. - -Erre az óraütésre észrevehetőleg megdöbbent a két testvér; mindjárt itt -lesz az éjfél, s a kisértet őket is megrémíté. - -Bertalan úgy tett, mintha semmiről sem tudna semmit. - -– Elbeszélgettük az időt. Az én öregeim már alusznak, nem rontom el az -álmukat, itt maradok nálatok az éjszakára, ha van egy üres szobátok. - -Hajh, egy egész sor szoba volt üresen, de a két testvér azért mégis oly -nehéz szívvel nézett egymás szeme közé, mintha rettegnének azon -gondolattól, hogy a kedves ifju is megismerkedjék az ő szomorú házuk -rémeivel. - -Ő azonban oly szivesen kinálkozott, hogy nem lehetett ellene kifogást -tenni. Juliska maga sietett neki ágyat vetni a legtágasabb szobában, -megveregette saját kezecskéivel a szép puha vánkosokat s reszkető -sóhajtással kivánt neki jó éjszakát. - -A fiatal ember, Isten tudja miért? olyan boldog volt, hogy abban az -ágyban feküdhetett. Mennyi édes gondolatja támadt ottan? hova nem vitték -el lelke ábrándjai? Talán édesdeden el is aludt volna, ha egyszerre -valami idegen nesz meg nem zavarta volna ábrándozásai közepett. - -A mellékszobában egyszerre megcsördült valami s egy nehéz sóhajtás -hangzott végig az egész házon. - -Bertalan eloltá a gyertyát; a holdvilág bevilágított az ablakon, annak -kétes világa deríté fel a szoba sötétségét. - -Nemsokára még közelebb hangzott a sóhaj s panaszos hangok töredeztek -elé, nyöszörgő jajgatás, kínos fohászok; a mellékszoba ajtaját elkezdte -valami kaparni; egyszerre felpattant a zár s egy magas, öles fehér alak -állt meg a küszöb alatt. - -Bertalan csendesen nyúlt az ágy mellé támasztott somfa-fütykös után. - -A kisértő rém most lassú, csoszogó léptekkel betipegett a szobába: -hosszú fehér szemfödél takarta be fejtől sarkig; valami csörömpölő -lánczot húzott maga után s ijesztő hangon rebegte: - -«Jaj nekem, jaj! Jaj nekem, jaj! Uram irgalmazz, kegyelmezz!» - -Bertalan hirtelen felugrott az ágyból s rákiálta menydörgő hangon: - -«Ki vagy? mit akarsz?» - -«Jaj neked ember, ne közelíts hozzám»; rebegé kisértetes hangon a rém, s -a mint Bertalan feléje lépett, a hosszú lánczczal nagyot ütött rá. - -A tiszteletes úr sem vette tréfára a dolgot, hanem elkapta a láncz végét -s a somfa suhogóval olyat húzott kettőt-hármat a kisértet úr nyaka közé, -hogy az esze nélkül fordult vissza és futott be a másik szobába, a -honnan előjött. - -Bertalan egy ugrással utolérte; megragadta a nyakát vas marokkal s egy -hatalmas rántással úgy vágta a földhöz, hogy ő kisértetessége -négy-kézláb terült a pallón; akkor leszorítá térdével a földre, megrázta -mellénél fogva hatalmasan s azt kérdé tőle: «no most beszélj, ki vagy?» - -A megszorult kisértet dehogy merte azt mondani, hogy ő ilyen meg amolyan -elkárhozott lélek a pokolból, sőt inkább attól félt, hogy most mindjárt -lelket csinálnak belőle, s igazán a pokolra küldik. - -Egy ideig azon törekedett, hogy kiszabadítsa magát az ifju vas kezei -közül; annyi volt az, mintha valaki a gőzhajó gépeit akarná puszta -kézzel feltartóztatni; Bertalan úgy megkötözé őt saját vaslánczával, -mint egy gyermeket. - -Akkor oda állítá egy szegletbe, meggyújtá a gyertyát s lehúzta a lepedőt -a kisértet fejéről. - -Az ember arcza be volt festve korommal és mészszel szép tarkára. Olyan -volt rá nézve, mint a legeslegszebb ördög, a szeme körül fehér, az orra -fekete és így tarkázva az egész pofa. - -– Ki vagy? Mi neved? kérdé tőle most már csendesebb hangon a lelkész. - -A rém sajátságosan elváltoztatott hangon válaszolt: - -– Kérem szépen, én a Juliska leányasszony szeretője vagyok. Így szoktunk -összejönni, hogy rajta ne kapjanak. - -A kisértetet ezúttal csak az irgalmas Isten kegyelme őrizte attól a -rettenetes pofoncsapástól, a mi a pap tenyerén már utalványozva volt -számára ezért az undok hazugságért. Bertalan legyőzte magában azt az -emberi haragot, a mi e szóra támadt szivében s még egyszer nyugodt -hangon szólt az ismeretlenhez: - -– Egy bűnt kettővel akarsz takargatni. Elébb rossz hírbe hozod a -fogadót, aztán el akarod lopni a legártatlanabb hajadon tiszta -becsületét. Ez hazugság. Azonban folytasd. Mondj még akárhányat, hogy ki -fia vagy: én elhallgatom; de a míg azt mondom rá: ez hazugság volt, -addig el nem bocsátalak. Ki vagy hát? - -A megnyomorított gonosz lélek nagyot fohászkodott erre a vigasztalásra s -más hangon kezdett beszélni. - -– Megkhövetem, thiszteletes uram. Nem vagyok én senki egyéb, mint a -zsidó khocsmáros a szomszéd faluból. Azért thettem ezt, hogy a -vendégeket elijeszszem innen. - -– Ez megint hazugság! szólt a lelkész. A szomszéd kocsmáros derék, -becsületes ember, nem vetemedik ilyen dolgokra. Mondj mást. Ki fia vagy? - -A kisértet most már mérgesen felelt. - -– Én vagyok az ispán, a ki lelke van! - -– Hm. Ez úgy látszik, hogy reggelig itt akar hazudni, monda a pap. No -majd végit szakítom én ennek egyszerre. Mindjárt megtudom én, hogy ki -vagy jámbor lélek? - -Azzal megfogta az árva lelket, oda vitte a mosdó tálhoz, melyben -reggelre el volt készítve a víz; a nyavalyás bekent pofáját minden -kapálozás daczára beledugta a vízbe s egy darab szappannal lemosta róla -a kormot és meszet szépen, meg is törölgette azután a kendővel. - -Az utolsó szava igaz volt a kisértetnek. Csakugyan ő volt az ispán. - -Olyanforma kicsapott ispán, a kit minden tisztességes helyről -elkergettek, a kit sehová be nem fogadtak, a kivel semmi uradalmi tiszt -nem akart együtt szolgálni, s a ki utoljára egyik úrtól a másikhoz -tolakodott, s engedte magát mindenféle szolgálatra felhasználni, s föl -sem vette, ha innen-onnan kikergették és viselte az ispán nevet -valamennyi pályatársa méltó botránkozására. - -A tiszteletes úr leöblíté a kezeit ezen csúnya foglalatosság után, s meg -is törülgeté szépen. - -– Bögöly uram, szólt azután, minthogy már megismertük egymást, jelentem, -hogy én egy kézzel sem fogok kegyelmedhez többet nyúlni. - -Ennek Bögöly uram csak örült. - -Hanem a lelkész ezt mondván, a somfa-suhogót a hóna alá vette, a miből -megint Bögöly uram azt a siralmas következtetést kezdte húzni, hogy -kézzel nem akar hozzá nyúlni, hanem bottal. - -– Azt mondom most kegyelmednek, hogy mondjon el énnekem mindent szép -szerével: miért csinálta ez alakoskodást? ki kérte fel rá? és mit akart -az által elérni? Ha szépen megvall mindent, szó nélkül eleresztem; ha -pedig hazudni talál, látja ezt a somfa botot: először ezt a hátán -összetöröm; másodszor a hívek előtt vasárnap meg fogom inteni; -harmadszor a vármegyére feladom és becsukatom, és negyedszer a nagyságos -úr is el fogja csapni. - -Bögöly uram saját ábrázatjában lévén, nyájasan kezdett beszélni. - -– Ereszszen el, tiszteletes uram. Úgy segéljen mindent elmondok az -utolsó szóig, s forduljak fel, ha egyet hazudok. A nagyságos úrtól ugyan -épen nem félek, a mint majd megtetszik érteni, a vármegye tömlöczétől -sem; nem olyan rossz hely az, mint gondolják; hanem azt nem szeretném, -hogy a tiszteletes úr kiprédikáljon; a somfabotjából pedig már elég -volt, a mit kóstolóba kaptam. Hanem kérem, vegye le a kezemről ezt a -lánczot, mert szorít. - -Bertalan leoldá a lánczot foglya kezeiről, s azután szorgalmasan bezárta -az ajtókat, s a kulcsokat zsebébe tette. - -Bögöly uram látta, hogy nincs merre elszaladni, s rászánta magát, hogy -elmondja a kis történetecskét. - -– Hát biz engem, tiszteletes uram, erre a kis tréfára, a miért olyan -szépen kifizetett: mondhatom, hatalmasat ütött a hátamra vagy hármat – -az ember fel sem tenné az ilyen pap féléről – hát erre engem egyenesen -az ifju nagyságos úr biztatott fel. - -Bertalan láthatólag megdöbbent e szóra. - -Bögöly uram észrevette e megdöbbenést s hajlandó volt azt a maga javára -magyarázni s most már egész bizalmassággal kezde a lelkészhez beszélni, -mintha csak valami vidám tréfás adomáról volna a szó. - -– De most csak igazat mondtam. Az ifju nagyságos úr megharagudott a -vendéglősre, mert az pimaszul bánt vele, azért, hogy az ifju úr Juliska -leányasszonynyal tréfálni méltóztatott egyszer-másszor. Az úrfi azt -akarta, hogy majd így megtöri a bolond kevély ember büszkeségét; nem ám -egyebet. Azt a világért sem akarta, hogy koldussá tegye e tréfa által, -hanem csak azt, hogy ha majd egyszer a vendégek egészen elszoknak a -fogadótól: a kocsmáros maga menjen hozzá könyörögni és akkor az úrfi -újra fel akarta őt segíteni. - -Az ifju lelkész keble úgy elszorult e szavakra. - -– Tovább, csak tovább. - -– Bizony, tiszteletes uram, a nagyságos úrfi az ilyenekben nem kíméli a -pénzt, bolondja a fehérnépnek. A minap is egy molnár leányávali -ismeretsége tízezer forintjába került. Azt kidobni annyi neki, mint a -semmi. Elhigyje, tiszteletes uram, ha esze volna a kocsmárosnak, az a -kastély az övé lehetne. Hanem hát Kalapos uram bolond ember. Nagy -bolond. Nem látja a hasznát. - -– Hallgasson ön; ne beszéljen többet! szólt a lelkész undorodva, s -sietett kinyitni az utczára nyiló ablakot. Távozzék. Itt ez ablakon -kiugorhat. A lánczot és a lepedőt hagyja itt. Ha azt akarja, hogy én el -ne mondjam a valót, siessen önmaga mindenkinek elbeszélni, hogy a -kisértetet én kiugrattam e házból. Gondoljon ki valamit, az az ön dolga. -Én tréfából sem hazudom. Ha ez a hir két nap alatt úgy el nem lesz -terjedve a környékben, mint az a másik, a mit szintén ön költött, én -kibeszélem a tényt és előmutatom a kisértettől elvett gúnyát, a min az -urasági czímer is rajta van. Most elmehet ön. - -Bögöly uram kapott az ajánlaton. Váltig azt hitte ugyan, hogy a pap még -akar egy párt ütni a hátára, s majd csak akkor áll azzal elő, mikor ő -félig kinn lesz az ablakon; hanem a mikor azután tapasztalá, hogy biz a -tiszteletes úr békével engedi őt kimászni a nyiláson, megszállta az -érzékenység, még egyszer visszadugta a fejét az ablakon s odasúgott: - -– Tiszteletes uram. Én nem akarom Kalaposék veszedelmét. Mondja meg -annak az embernek, hogy ne bolondozzon az úrfival. Az úrfi hóbortos -ember; ha azt egyszer magára haragítja, az majd meglássa, még -felgyujtatja a kocsmáját. Nyugodalmas jó éjszakát kivánok. - -Nyugodalmas jó éjszakát! Oh ez gonosz éjszaka volt Bertalannak. -Órahosszat járkált alá és fel a szobában, és ezer meg ezer gondolat űzte -egymást lelkében; gyertyája fenékig leégett, az is sötétben hagyta, -lefeküdt az ágyba: az álom ott is kerülte szemeit. Oh ez a harcz az égi -őrszellem terhes küzdelme volt a hatalmas csábítóval egy veszendő -lélekért. - -Senki sem véd meg ilyen veszedelemben, egyedül az igaz Isten és az igaz -Isten úgy véd meg, hogy ád törhetlen erényt és tiszta szivet annak, a -kit kisérteni enged. - -– Adj, uram Istenem, erős lelket a szegénynek. - -A lelkész imára kulcsolt kezeit ajkához emelve fordult a fal felé, s így -imádkozva lepte meg az álom. - -Három fal választotta el attól, kiért oly buzgón imádkozott, az pedig -épen úgy aludt az Úr kezeiben, miként ő; tán kezei épen úgy imára -kulcsolva, ajkaihoz emelve, fejével ő felé fordulva, ajkaival felé -sóhajtva, s bár három fal volt közöttük, lelkeik megtalálták egymást -azokon keresztül is s úgy beszélgettek egymással, mintha arczaik egymás -mellett feküdnének. - -Mindkettő egymásról álmodott és reggel egyik sem merte azt a másiknak -megvallani. - -Bertalan reggel tudatá Kalapossal az éjszaka történt dolgokat. A -kisértettől megszabadult a ház tája, de annál nagyobb lett a kisértet -benn a házban. - -Nem a vendéglő híre, hanem a család becsülete, a tiszta erény van most -fenyegetve. - -Jól őrizkedni kell. - -Kalapos nem engedte többé hugát soha kijárni a helységbe; nem engedte a -vendégekkel foglalkozni; inkább maga végzett mindent; ha kérdezősködtek -felőle, azt mondta: nincs itthon. - -Szegény leány olyan életet élt, mint egy elitélt rab és nem tudta, hogy -miért? - -Egyetlen öröme volt, mikor vasárnaponkint a templomba mehetett. - -Ti nagyvárosok elkényeztetett szülöttei, nem is sejtitek azt, micsoda -öröme van szegény falusi embernek a templomban? - -Ti nektek van operaházatok, táncztermetek: titeket hirhedett énekesnők, -zenehősök, szemfényvesztők mulattatnak; ti arról szoktatok előre -beszélni, mikor kerül szinpadra ez meg amaz új dalmű, mikor lép fel egy -világhódító tánczosné, mikor lesznek a várt hangversenyek, az -előkészített dalidók? – Ott künn pedig az együgyű népnek csak egy öröme -van: ki fog jövő vasárnap prédikálni? az öreg tisztelendő-e, vagy az -ifju tiszteletes? megint olyan szép beszédet tart-e, mint ma egy hete? -megint fognak-e annyit sírni a hallgatók, és olyan könnyebbült szívvel -fognak-e ismét hazatérni utána? és azután este, midőn kiülnek a kapuk -alá, úgy elmondogatják azt egymásnak: ki mire emlékezik belőle? semmi, -egy szó el nem veszett abból, mind megtartották magukban. - -Soha egy vasárnapot el nem mulasztott Juliska, melyen Bertalan beszédeit -hallhatá; a míg csak szólt, szemeit le nem vette róla; minden szavát -elfoglalta magának, és az volt rá nézve a legnagyobb gyönyörűség. - -Bertalan valami oly földön túli lény volt szemei előtt, a kit szeretünk -a közelítés reménye nélkül, a kit szivünk magáénak vall, a ki lelkünket -igazgatja és a ki iránt egy földi gondolatunk nincsen. - -Az ábrándozó leányka örömnapjai közé számítá a vasárnapokat, s úgy -tetszék neki, mintha olyankor minden ember arcza egészen másforma volna, -sokkal kedvesebb és igazabb, mint egyéb napon. - -A kisértet-űzés utáni vasárnapon ismét Bertalanon volt a sor a szent -beszédet tartani, s szokás szerint megtelt az egyház minden padja; még -az az egy is, mely különben üresen szokott állani: az urasági szék. - -Az öreg kegyes Endreffy készítteté azt magának, hogy midőn itt nyaral, -ünnepnapokon onnan hallgassa a buzgóság szavait; a nép úgy szerette őt -ott megpillantani, buzgó ősmagyar arczával és ihletten lépett nyomába, -midőn a köznéppel egy sorban megindult elfogadni az Úr vacsorájának -kelyhét. - -Ezúttal nem az öreg úr ült ott, hanem az ifju; és még valami fővárosi -piperkőcz. - -Az ülőhelyek olyan formán voltak rendezve, hogy egyik oldalon a szószék -mellett voltak a férfiak padjai, másikon a nőké, az urasági ülőhely e -kettő között, épen a szószékkel és az Úr asztalával szemben. - -Talán imádkozni, talán énekelni, talán az Úrnak áldozni jött ide a két -ifju gavallér? - -Igenis: azért jöttek, hogy itt egy csomóban megláthassák a vidék -szépségeit; a rézpataki hölgyek mind híresek voltak kitünő szépségükről. -Itt volt Juliska is; ott kellett ülnie az urasági szék mellett, csaknem -szomszédságban az úrfival. Endreffy úr nem láthatta őt másutt, mint a -templomban, mert a leány csak ide járt látogatóba; tehát felkereste őt a -templomban és mosolygott mikor őt meglátta, hogy a leány mélyen -elpirulva kényszerült szemeit lesütni előtte. - -Az ének megzendült, a hívek ájtatos hangja egy harmoniába vegyülve -szállt fel az ég felé: az úrfiak is jól tudták, hogy kell az embernek -magát a templomban viselni; megtanulták otthon a balletben. -Beszélgettek, nevetgéltek egymás között; Endreffy egészen áthajolt -Juliskához s suttogott hozzá mindenféle édes szavakat, a miktől az -ártatlan gyermek arcza égni látszott. - -És a hívek mindezt látták és szíveikben romlás volt és botránkozás ezt -látni, maga a vendéglős is kénytelen volt azt elnézni, hisz az Isten -házában megszólalni nem szabad. - -A helyzet valóban jól volt kiválasztva. Sem a leányka nem futhatott el a -csábító szavak elől, sem goromba bátyja nem jöhetett segélyére. Erre -való az Isten háza. - -Az ének elhangzott; – az ifju lelkész csendes léptekkel fölment a -szószékbe: ihlett, méltóságteljes arczczal megállt azon a helyen, a -melyről elmondhatni: «rettenetes hely ez; e kisded ölnyi tér senkié: -egyedül az úr Istené». - -Az imádság alatt még volt az úrfinak valami suttogni valója: valami -vidám enyelgő beszéd; csak az amenre hallgatott el kissé s akkor azt a -boszantó félszemüveget szeme elé csiptetve, úgy kezdett a lelkészre -nézni, mintha az valami híres komédiás volna. - -A lelkész pedig felnyitá a szent bibliát és felolvasá az alapigéket, a -hogy azok meg vannak irva Máté evangelioma XXI. részének 13-ik versében: - -«Az én házam imádkozásnak háza; ti pedig tevétek azt latrok -barlangjává!» - -Az egész gyülekezeten egy hideg borzongás futott végig e szavak után, – -mindenki előre érzé, hogy ez rettenetes tanítás lesz… - -Endreffy is elsápadt e szókra és nem tudott többé mosolygani, -bármennyire erőltette. Oly csendesség támadt, hogy a lélekzetvételt -lehete hallani. - -E földöntúli csendben, mint a pusztában harsogó Isten haragjának szava, -zendült meg a lelkész lélekrázó hatalmas beszéde: - -«Ez a ház imádkozásnak háza, hova a nagyok magukat Isten előtt -megalázni, a kicsinyek Istenhez felemelkedni jönnek, hová a bűnösök -vétkeikért bocsánatot kérni, ellenségek kibékülni, világi örömöktől -megcsömörlött szivek égi malasztot keresni járulnak, hol a porba leborul -mindenki, mert tudja, hogy por és hamu minden, a mi a porból támadott… -Ki volna olyan merész, hogy elfelejtené, miszerint ez a ház minden -palotánál felségesebb palota és ennek ura minden uraknál hatalmasabb Úr, -a ki előtt a koldusok és a királyok egyenlők? Ki volna oly merész, hogy -szive legbűnösebb gondolatjait e helyre behozza, s mutogassa Isten arcza -előtt lelke fekélyeit? Ki volna oly merész, hogy e rettenetes házban, -mely az Úr temploma, emberek megrontására, ártatlan szivek megejtésére, -a kárhozat útjaira ne átallana gondolni; a ki ide jönne, adni és venni -eladó portékát és alkudni azokra, a mik pénzért nem eladók…» - -Az egész gyülekezet ámultan tekinte fel a csudálatos bátorságtól -átihletett szónokra, és senki sem mert az úri székek felé pillantani. -Rettegés volt arra gondolni, hogy a föld hatalmasai ime meg vagynak -fogva saját csapdájukban, ime bejövének a templomba, hogy -megszentségtelenítsék azt és ime támadt egy bátor szolgája Istennek, a -ki megostorozza őket ott az egész nép előtt, és nem szabadulhatnak a -keresett büntetés elől, mert a templom nem komédiaház, a honnan akkor -mehet el valaki, a mikor nem tetszik neki az előadás. - -Végig kellett nekik hallgatniok az egész történetet; minő bűnök terhe -alatt romlott meg az ős Jeruzsálem, hogy vétkeztek a phariseusok, a nép -előkelői, künn és benn az Úrnak templomában, hogy tolakodtak be a szent -csarnokokba kalmárok és kufárok, áldozatra vitt bárányokat, galambokat -árulva, és hogy jelent meg közöttük ama világrendítő szellem, a kinek -neve Messiás, és korbácsot fonva kötélből, kiűzte őket az Úrnak -templomából. - -«El innen veletek, az én Uramnak tornáczaiból, ti szentségtörők, -Istentkisértők, lélekbotránkoztatók, itt nem adnak és vesznek galambokat -és bárányokat!» - -Mi fog most történni? - -Ezzel a kérdéssel tépelődve tért haza minden ember a templomból. - -– Mit cselekedtél uram? szólt remegve a vendéglős a lelkésznek, midőn a -templom udvarán találkozának. - -– Igazságot szolgáltattam az Isten nevének, viszonzá ez szilárdul. - -Az öreg tiszteletes úr azonban annál jobban megijedt, midőn a szörnyű -hírt megvitték neki. Ott hagyta az ételt ebéd közepén, s futott fel a -kastélyba az ifju földesúrhoz; és elkezdé magát menteni előtte, hogy ő -nem oka az egész rettentő esetnek, sőt legkisebb tudomása sincsen róla; -ellenben rajta leend, hogy ez iszonyú kihágás példásan és az elkövetett -sérelemhez arányosan megbüntettessék. - -Az ifju Endreffy hideg képet csinált a beszédhez. - -Azt mondta, hogy nem tudja miről van szó? A káplán úr igen szép beszédet -tartott ő előtte, s ő már küldött is neki két darab aranyat kegyúri -elismeréseül. - -Az öreg úrnak torkán akadt a szó ezek hallatára. - -Hát még mikor megtudta, hogy Bertalan a két aranyat a szegények -perselyébe vetette! - -Ez veszedelmes ember, ez magasra emel a fejét, ez nyakára ül a -hatalmasoknak, s pásztorbotjával nemcsak juhait tudja őrzeni, de az -oroszlánt is megkergeti, miként egykor Dávid: ennek nem szabad itt -maradni. - -Alig várhatta a beközelgő egyházkerületi gyűlést, hogy ott az egybegyűlt -vének és tekintélyesek előtt elmondhassa, minő «egyszarvú» kezd támadni -Bethelnek kapuin belől; a ki ha le nem töretik ideje korán, megöklel -sokakat, a kik eddig azt hitték, hogy az ő bőrük sérthetetlen! - -Elő is adá e panaszát egész rettentő mivoltában. Jelen volt az öreg -Endreffy is, a vallás hívei közt legtekintélyesebb férfi, az elmondott -kihágásnak az ő szívét kellett legjobban elkeseríteni, mert a bántalom -az ő fiát érte. - -A mint az öreg tiszteletes leült, utána mindjárt föl is kelt Endreffy s -azt mondá az előadottakra: - -«Az ifju segédlelkész a midőn azt tevé, a mit tett, teljesíté az ő -magasztos kötelességét, a mire Isten által elhivatott; mert azért -adattak az Isten szolgáinak ajkaira az Úrnak vigasztaló és ostorozó -igéi, hogy a szenvedőket megenyhítsék, a bántókat pedig megfenyítsék, és -ne válogassanak a nagyokban és kicsinyekben; és ha én magam nem csak egy -megyének volnék főispánja, hanem egy országnak volnék is a királya, és -megbántanám azt, a mit Isten szentnek hagyott, és ezért engemet, vén -embert, az Isten szolgáinak legcsekélyebbike, legfiatalabbika, -megfeddne: meg fognám hajtani fejemet, és azt mondanám: uram, helyesen -cselekedtél, folytasd tovább! Mert nemcsak az a kötelessége a jó papnak, -hogy az embert megkeresztelje, midőn megszületik s eltemesse, midőn -meghal, hanem hogy vezesse is az igaz úton, a míg él. Midőn pedig a pap -kezében tartja az evangyéliomot, akkor tegye lába alá a földet és ne -ismerjen azon nagyobb urat, mint az Úr Jézus Krisztust! A rézpataki -káplán így cselekvék. Azért ő dicséretet érdemel.» - -Az ősz patriarchalis főnemes így beszélt; és csak addig, míg az ilyen -jellemek ki nem vesznek, maradhat meg szilárdul a hit! - -Az öreg tiszteletes e nem várt kudarczot annyira lelkére vette, hogy még -az nap este megütötte féltestét a szél és három nap mulva meghalt. - -Még azon az ülésen új papot választának a rézpatakiak; a legelső -szavazat, mely Bertalannak jutott, az ősz Endreffyé volt. Csaknem -egyhangúlag választatott el rendes lelkészül. - -A kik szerették az ifju lelkészt és jellemét becsülni tudták, azok -örültek neki, hogy ama fontos álláson őt erősíthették meg; a kiket pedig -aggódtatott az ifju tüzes elhatározottsága, azokra nézve megnyugtató -volt őt olyan világvégi messzeségbe kitolva tudni, a honnan nem -háboríthatja meg a dolgok régi háromszegletű állását. - -Rézpatakán nagy volt az öröm e hírre, mert bár régi papjukat becsülték, -s halálát megtisztelték, de az ifju iránt valódi elragadó szeretettel -voltak. - -Ah ez egészen más ember volt. Ez eljárt házrul házra, tudakozódott a -hívek bajáról s tudott tanácsot adni a világon mindenre, lelki és testi -bajokban. Tudott gyógyítani apró kis mákszemnyi labdacsokkal, azután meg -hideg vízzel; minden fűben, fában ismert gyógyító erőket; még a -szántásban, vetésben is tudott a gazdának jó tanácsot adni s az -időjárást jobban eltalálta napokkal előre, mint a kalendárium; nem volt -elég, hogy a templomban prédikált nekik, hanem esténként összegyűjté -őket a falu házánál s beszélt előttük, vagy olvasott okos könyvekből -tanulságos történeteket derék hazafiak tetteiről, az ipar és találmányok -csodáiról; úgy hallgatták, a mit aranyos szájával beszélt, hogy minden -csapszék üres maradt miatta. A mióta ő volt a faluban, nem volt -viszálkodás házas társak között, nem mentek pörlekedő felek a biróhoz, -nem került verekedésért senki a vármegye tömlöczébe; ő azt mind ki tudta -egyenlíteni, békíteni szép szóval és néha erős szóval, hogy nem lehetett -ellene cselekedni. - -Már az is milyen szép volt tőle, a hogy a megholt tiszteletes nénjével -bánt, a ki vénségére egészen elhagyatva maradt. Míg az öreg úr élt, -Bertalan egyebet sem hallott, mint örökös felpanaszlását a megevett -kenyérnek, a paplakon hiába elfoglalt szobának; nem volt napja, melyen -Czenczi néni békével engedte volna elkölteni ebédjét s nyugodtan bevárni -az álmot szegényes ágyában; pedig hiszen mindent megtett a kedvéért, még -fát is vágott, ha nem volt. És most, midőn egyszerre ő lett úr a -lelkészi háznál, Czenczi néninek pedig semmi joga sem volt ott lenni, -akkor Bertalan úr azt mondá a mindenkitől elhagyatottnak, hogy csak -maradjon ezentúl annál a háznál és pedig legyen ezentúl is övé abban a -legjobb hely; és úgy viselte gondját, úgy tűrte annak gyöngeségeit, még -fát is épen úgy vágott számára, mintha most is ő volna nála -kegyelemkenyéren, és nem megfordítva. Sőt azt is kimondá a fiatal -lelkész, hogy ha ő valaha meg találna házasodni, annak a nőnek, a kit ő -e házhoz hozand, épen úgy kell tisztelni az öreget, mintha tulajdon édes -anyja volna. - -Hiszen ezt könnyű is volt neki megigérni. - -Mikor ő arra gondolt, hogy e csendes falak között egykor kedvesebb -hangok is fognak otthonosulni, s a szelíd magányt a boldogság képei -elevenítik fel, olyankor csak egy arcz állt mindig előtte, annak az -ártatlan leánykának arcza, a kinek szivében semmi sincs még, mint -ártatlan vonzalom, és lemondani tudás azokért, kiket szeretünk. - -Az ifju tiszteletes ez idő óta csaknem mindennapos volt Kalaposék -házánál. Ő is szívesen ment oda, ott is szívesen látták; nevezték a jó -indulatot barátságnak, hálának, szívességnek, pártfogásnak, pedig -utoljára is szerelem volt az, és maguk sem vették észre, hogyan jött? - -Nem mondogatták, nem beszéltek róla, hogy egymást szeretik, de tudták -azért igen jól, mint ahogy szokta tudni minden ember, ahogy kiolvassa -egymás szeméből és nem kérdezősködik felőle. - -Hiszen nem is állt semmi ellent óhajtásaiknak. Egymáshoz illettek; a -szép Juliskából igen jámbor tisztelendő asszony leendett s Bertalan is -megérdemelte, hogy a környék legszebb lánya az ő párja legyen. - -Nem is volt már egyébre gondja, mint a kisded paplakot kicsinosítani; -tisztességes butorokról gondoskodott, mik majd a háztartáshoz -szükségesek lesznek, s a kertben komlólugast nevelt s ha beszélt róla, -azt is oda mondá, milyen szép lesz ott naplementekor dolgozgatni. A -leányka mosolygott és sóhajtott rá, hisz azt a kis lugast ő is látta már -és ő is gondolt arra, hogy két szék egy kis asztal mellett milyen szépen -elfér abban; a férj ott irdogálhat, míg a nő kézi munkáját folytatja, s -ha fölnéznek munkájokból, egymással találkoznak szemeik. Ő is gondolt -ezekre a szép naplementi órákra a kis komlólugasban. - -Egyszer egész este volt már, hogy Bertalan a fogadós lakát elhagyta; a -holdvilág szépen világolt, a faluban minden aludt már, s ő szép -csendesen ment végig a hallgatag utczán, tele édes gondolatokkal. -Szokásuk a szerelmeseknek, hogy szeretnek hátratekintgetni: hogy csak -legalább azt a házat megláthassák, a melyben kedvesüket hagyták. Más -ember nem érti ezt, a szerelmesek sem értik, de azért mégis csak úgy -van. Bertalan négyszer-ötször is visszatekintett arra a nagy, hegyes -tetejű házra, azokkal a magas fehér kéményekkel, pedig ugyan nem volt -semmi nézni való rajta. - -A mint ismét visszapillant rá: úgy tetszék neki, mintha a ház tetején, a -legszélső kémény mellett, egy emberalakot látna állani. A holdvilág -egyenesen onnan sütött s tisztán kivehető volt az alak. Csak egy -pillanatig állt azonban ott, azután ismét eltünt. - -Bertalan megdöbbenve állt meg, s azután hirtelen sietett vissza a -fogadóhoz. - -Ott csendes volt minden; a kutyák aludtak a tornácz alatt, semmi nesz -sem hallatszott. Körülkerülte a házat, bejárta a szérüskertet, -betekintett az istállókba. A cselédek mind aludtak, egyet felköltött -közülök s kérdezé tőle, hogy ki járkál ilyenkor a padláson? Az azt -felelte, hogy nem járhat ott senki, mert az zárva van. Bizonyosan a páva -repült fel. - -Végre maga is azt kezdte hinni, hogy szemei kápráztak, s nem akarva -zavarni a háziak nyugalmát, haza ment. - -Otthon nem jött álom szemeire; eszébe jutott mindenféle aggasztó -gondolat, azokon eltöprenkedett sokáig, le sem vetkőzött, csak úgy dűlt -le egy padra, s nézte, mint megy le lassankint a holdvilág a hegyek -mögé, hogy ereszkednek bele a távol ormok fenyőfái fényes tányérjába, -mintha szakálla nőne neki; azután egy keskeny felhő áll keresztül eléje, -mintha szemöldöke volna; utoljára semmi sem marad belőle és sötét lesz; -ebben a sötétben elaludt. - -Mélyen, igen mélyen aludt; talán nehéz álma is volt; de azért mégis -meghallá azt a hangot, a mi az álmodókat oly irtózatosan szokta -egyszerre felriasztani: a félrevert harangkongást. - -«Tűz van!» - -Egy percz alatt talpon volt. - -Fényes világosság tölté el szobáját; nem a szelíd hold ábrándos világa -többé, hanem az a borzasztó vérveres világosság, a mit az ég boltozata -ver vissza a földről rásütő fény miatt. - -«Tűz van!» - -Bertalan hajadon fővel rohant ki a házból. Még akkor senki sem volt künn -az utczán, csak az éji őr kiáltozott végig rohanva a falun: tűz! tűz! -tűz! - -A fogadó égett. - -Égett valamennyi épülete egyszerre; az aklok, az istállók, a pajta. Mind -egy lángba volt borulva az egész. - -A lelkész legelső volt az égő ház udvarán. Ott rémületes volt a zavar; -álmaikból felriadt cselédek szaladgáltak fel s alá; nem tudva, mihez -kezdjenek? A félszerben volt a tűzi fecskendő, de az senkinek sem jutott -eszébe, a helyett minden ember azzal a haszontalan munkával fáradozott, -hogy az istállóba zárt állatokat szabadítsa meg, a mi rendesen sohasem -szokott sikerülni. Az ökrök megbőszülnek ilyenkor s nem engedik magukhoz -közel menni az embert, hogy kötőfékjeiket elvagdalja; a juhohat pedig a -mint nagy erőfeszítéssel kiterelték az akolból, a tűz láttára újra -megint befutottak az akolba, átugorva az esztrengán. Maga a fogadós -kétségbe volt esve. - -Bertalan, a mint megjelent, egyszerre szilárd hangon kiáltá az -embereknek: - -– Huzzátok ki a fecskendőt! Vödrökkel a kúthoz! - -Azzal maga sietett betörni a félszer ajtaját, melynek a kulcsát most -senki sem találta, kihuzatta a fecskendőt, maga felugrott a tetejére, s -a szivattyuhoz parancsolva az embereket, neki irányzá a vízsugárt a -legfenyegetőbb helynek. - -– Ott kell oltani, a merre a tűz terjed! - -Az érkező nép, a mint papját meglátta a veszély közepett, erős -buzgalommal sietett segíteni. - -Az oltás igen nehéz volt, mert a szél mind az udvarba verte le a füstöt -és sziporkát, de azért a lelkész megállt a maga helyén, mint a ki a -pokol tekintetétől sem retteg. - -A fogadós egészen elveszté az eszét. Nem látott, nem hallott semmit, -csak azt kiabálta: a «lovaim, a lovaim!» - -Négy szép kocsilova volt, azokon volt minden gondolatja; a lovak az -istállóban voltak s nem engedtek magukhoz embert közelíteni; a ki el -akarta őket szabadítani, azt mind kegyetlenül összerugdalták. Utoljára a -fogadós maga rohant értük és azt mondta, hogy benn ég velük, vagy -kiszabadítja őket. - -És úgy látszott, hogy nem is akar felhagyni szándékával, mert semmi -hívásra, könyörgésre nem jön vissza. - -Pedig, a míg ott küzködik a neki vadult lovakkal, az alatt az istálló -tetejébe is belekapott a láng s bizonyosan benn fog égni. - -– Fejszét ide! kiálta a lelkész, hirtelen leugorva a fecskendőről, mely -csekély védelem volt e veszély ellen; egy ember álljon ide a -fecskendőhöz! - -Azzal felkapva egy fejszét, hirtelen felkapaszkodott az istálló tetejére -s elkezdé arról sebesen verni le a zsindelyeket. E bátor példától -felbúzdítva, több merész férfi rohant utána az istálló tetejére, s -nehány percz alatt leverték azt onnan tisztára. A biró maga állt a -fecskendőnél s a vízsugárral mindenütt a lelkészt környezte a lángok -között, hogy azok meg ne illethessék az Úrnak felszentelt szolgáját. - -A fogadós, látva, hogy paripái meg vannak mentve, kijött az akolból s -azután térdre esett a lelkész előtt és kezeit csókolta neki. Ekkor -villant egy borzasztó gondolat Bertalan lelkén keresztül. - -– Hát Julcsa hol van? - -A fogadós mereven bámult rá. - -– Hol van testvéred? - -Ki tud rá felelni? Ki látta őt ebben a zavarban? Hová lett? Van-e -valaki, a ki hírt tud felőle mondani? - -– Talán a házban maradt! - -– Ne mondd ki ezt a szót! Abban a házban, mely már lángokba van borulva. -Nem látta őt senki megmenekülni? - -Senki; – senki. - -A ház pedig köröskörül égett már, csak úgy hullott róla a zsarátnak, -mint mikor napsütéskor olvad a háztetőn a hó; némely ablakon keresztül -is tódultak ki már azok a csapkodó lángnyelvek; a pitvar lépcsői is -égtek, s az ajtón keresztül szürődött kifelé az a lomha zsiros füst. Ki -merne oda bemenni? - -A fogadós képéből kikelve rohant végig a folyosón, be akart egyenesen -törni. A lelkész megragadta őt kezénél fogva. - -– Őrült vagy-e? Mit akarsz? - -– Felkeresem őt! lihegé az. - -– Azt megteszem én. Tartsátok vissza, hogy ne jőjjön utánam, szólt a -mellette állóknak. Mártsatok egy pokróczot, vagy bundát vízbe; én jobban -értem ezt. Ez ott veszne vele együtt. Ne eresszétek utánam. - -A vízbemártott bundát hirtelen odahozták a lelkésznek. Nem iparkodott őt -senki lebeszélni szándékáról. Hittek benne, hogy őt oltalmazni fogja -valami magasabb kéz. - -Egy pillanat még. A lelkész feltekinte az égre és sóhajta halkan: «én -Istenem segíts!» - -Azzal feje elé tartá a vizes bundát s berohant a szemközt süvöltő lángok -közé. - -«Isten legyen az ő oltalma!» - -E perczben minden ember csak oda nézett; a fecskendő sugára az ajtó -környezetére omlott folyvást, olykor besüvöltve a nyitott ajtón -keresztül a halálos füst közé; gyönge öreg emberek levették süvegeiket -összetett kezeik közé s imádkozni kezdtek: a lélekzet elállt minden -ajkon… Vajjon vissza fog-e jönni? - -Elmult egy, két, három percz;… a lelkész még sem jött vissza. Akkor -egyszerre nagy ropogással összeomlott a ház eleje, a tüzes gerendák -eltemették a küszöböt. - -A nép ajkán az elszörnyedés végtelen szava hangzott, a mi egy pillanat -múlva ismét a legnagyobb meglepetés örömkiáltásába ment által: a lelkész -alakja fenn a legmagasabb tűzfalon látszott meg, és ölében az alélt -leányka. - -Isten járt vele ott a magasban! Az omladozó kövek megálltak, midőn rájuk -lépett, az égő gerendák kikerülték őt esésükben, a láng ártalmatlanul -csapott el fedetlen feje fölött; úgy lépdelt egyik kőről a másikra, -félrehárítva izmos kézzel az izzó gerendákat; végre a ház kiálló ormához -ért szerencsésen, ott hirtelen megragadta jobb kezével a falból kiálló -kapocsvasat, baljával magához szorítá az alélt leánykát s egy bátor -szökéssel leugrott a földre onnan a magasból. Valami jó angyal vigyázott -reá, hogy lábait meg ne üsse. - -A bámuló nép érzelemtől elragadtatva rohant oda hozzá s összetapogatá -kezeit, homlokát, nem sértették-e meg a lángok? Semmi baja sem történt; -az a hatalmas Úr, a ki Sidrachot és társait megtartá az égő kemenczében, -betakarta őt szárnyaival s megengedé neki, hogy a kit oly nagyon -szeretett, kimentse a tűzhalál kínjai közül. - -Nagyobb tűzpróba volt az ő számukra fenntartva e földön! - -A nép aztán új erővel fogott az oltáshoz, a tüzet elnyomták, nem lett -belőle nagyobb veszedelem. - -A fogadósnak ugyan mindene odaégett, de ő nem törődött most azon, -csakhogy testvére megmenekült. Lovaival sem törődött többé, csak őt -ápolta, leste, hogy mikor szólal meg, ölébe fogta, úgy várta -felocsudását. Éghetett miatta ház és pajta. - -A leányka magához tért; Bertalan meghagyá, hogy vigyék őt lakására, hová -testvérét is elvezette kézen fogva, midőn a tűz elfojtatott. - -Tehát megérte, hogy megoszthatá szállását vele. Megérte, hogy -virraszthatott beteg ágya mellett! a leány sokáig szenvedett, beteg -volt, csak a leggyöngédebb gondnak sikerült őt életben megtartani. - -A fogadós tönkre jutott a tűzveszély által. Nem titkolá Bertalan előtt, -marhái, takarmánya, borai, egész felszerelése oda égett, adóssága is -volt; kilencz, tíz ezer forintnál kevesebb nem mentheté őt a bukástól s -annyi pénzt nehéz az embernek kapni becsületes arczára. - -Azt sem titkolá Bertalan előtt, hogy egy ízben találkozott az ispánnal s -az azt mondta neki, hogy miért nem folyamodik az ifju nagyságos úrhoz? -az bizonyosan megemberelné ennyi pénzig. – De Kalapos János azt felelte -rá, hogy inkább elmegy szolgálni s napszámmal keresi kenyerét, mint hogy -ezt tegye. - -Bertalan elborzadt magában. – Eszébe jutott neki, a mit az ispán akkor -mondott előtte, mikor őt kisértet jártában elfogta. «Vigyázzon magára a -fogadós, mert a kit megharagít, az képes őt felgyujtani!» Ez a gondolat -nagyon megkínozta lelkét, de nem mondta ki soha János előtt. Ismerte -azt, milyen heves ember. Még több veszélyt hozna magára, ha ezt -megtudná. - -Egy napon félrehívta János a lelkészt, hogy valamit mond neki titokban. -Látszott becsületes arczán, hogy valami nagy zavarban van; szemébe sem -mert nézni, s alig tudta, hogy kezdje a dolgot? - -– Julcsának kérője jött. Egy haszonbérlő a szomszéd helységből, -Tollvárról; adj tanácsot, mit cselekedjem? - -– Kérdezd testvéredtől; mit felel ő rá? - -A fogadós nehéz verítéket törült le homlokáról. - -– Ő hallgat és sír. És én nem tudom, hogy mit tegyek? Az ember csinos, -derék, komoly ifjunak látszik. Nem lehet rossz gazda, mert nagy -összegekről tud rendelkezni. Szeretnie is kell nagyon a leányt, mert jól -tudja, hogy semmit sem kap vele, mint egy becsületes tiszta szívet, és ő -maga tehetős. Azon órában, melyben Julcsa megesküszik vele, tízezer -forintyi nászajándékot ád neki, és én újra kezdhetném azzal üzletemet s -nehány év mulva hálával téríthetném testvéremnek vissza. Mit tegyek? -szólj, mit cselekedjem? - -Ha a lelkész csak egy szóval mondta volna neki: «küldd el az idegent -házadtól, mert a mit ő kér, az nem a tied többé, hanem az enyim!» János -azt mondta volna rá: «legyen a tied», és maga elment volna szolgálni, -két kézzel keresni kenyerét; de a lelkésznek még egy arczvonása sem -változott e beszéd alatt. Arcza nyugodt volt, szemei könytelenek. - -Elgondolá, hogy az ő boldogsága ime egy hozzá annyira ragaszkodó -becsületes ember romlásába kerülne; aztán minő sors vár egy szegény -lelkész nejére? érdemes-e azért a jóllétről lemondani? A leány később -megbánhatná, hogy a gazdag és a szegény között oly rosszul tudott -választani s minden sóhajtása szemrehányás volna ő rá nézve; aztán -elégszer megtörtént már az, hogy a kik egymást szerették, még sem lettek -egymáséi soha s azért csak megvan a világ. - -– Fogadd el a kérőt. Azt mondá Jánosnak szárazon. - -János sokáig nézett kétkedve a lelkész arczára e szavak után. Ha annak -csak egy vonása elárulta volna azt a kínt, a mibe e szó került neki, ha -csak egy könycsepp jelent volna meg szemében, oda borult volna nyakába -és azt mondta volna: bocsáss meg, hogy kisértettelek! De nem látszott -azon semmi. - -– Csak a leány ne sírna mindig, rebegé János. - -– Eredj és mondd meg neki, hogy ne sírjon: én izentem neki, hogy ne -sírjon. - -Azzal elvált tőle a pap és engedte őt haza menni. - -Másnap násznagyok jöttek Bertalanhoz, bejelenteni előtte, hogy a szép -hajadon leányzót, Kalapos Juliát, nemzetes Korbás Lőrincz haszonbérlő úr -eljegyzé hites társául; a felmentések is kezüknél vannak már, kivánják -az esketést még ma megtartani. - -Tehát Julcsa engedelmes, önfeláldozó testvér volt. Hogy bátyját -megmentse, feláldozta magát. - -A lelkész meghatározá a szertartás óráját s elbocsátá a násznagyokat. - -Azután felvevé papi köntösét, imakönyvét kezébe vette s elment előre a -templomba. Ott bezárkózék; az Úr asztala elé járult és kitárta ott -szivét a minden örömnek és fájdalomnak adója előtt, hogy lássa meg azt a -szenvedést, a mi abban dúlong és adjon neki erőt annak elviselésére. - -Azután valami oly édes megkönnyebbülés szállt lelkére: a honnan kérte a -malasztot, onnan szelid nyugalom szállt fejére alá, leporlott róla -minden, a mi földi, vágyak, szenvedések, bánat és irigység; felül volt -emelve azokon, mint kinek lábai nem járnak többé a földön. - -Most felnyittatá a templomajtót, hogy bejöhessen rajta a nép. - -A nép eljött bámulni a menyasszonyt és a vőlegényt. A leggazdagabb -vőlegényt és a leghalaványabb menyasszonyt, a kit valaha ez oltár előtt -összeeskettek. - -A pap imádkozott az esküvés előtt; bizony, bizony lelke szerint -imádkozott, hogy tegye őket boldoggá az ég; tegye alázatossá a nőt, -kegyelmessé a férjet, hogy ők megszeressék egymást. - -Azután odahivá őket az Úr oltára elé. - -Julcsa nem sírt; de arczának nem volt színe és hangját alig lehetett -hallani. Egyszer iszonyú fájdalommal nézett fel Bertalan arczára, a -midőn ez azt kérdé tőle: «szereted-e azon férfit?» - -Azt felelte rá: «szeretem» és nem szakadt meg bele a szive. - -A pap rájuk adta áldását: szívéből tépte ki azt az áldást, a mit rájuk -adott. - -Azután felült a násznép szekerekre, künn vidám zene harsant meg, a lovak -fején lobogtak a nász-keszkenők, a lakodalmas menet eltávozott a -szomszéd helységbe. - -Kalapos János megkapta sógorától a tízezer forintot s mint szemmel -látható volt, ismét szép rendbe hozta vele gazdaságát, a menyecskének -pedig bizonyosan igen jól mehetett dolga; selyemmel volt szobája -butorozva s hintóban járt, a hogy ezt Czenczi néni nem késett elmondani -Bertalannak. - -János azonban ez óra óta folyvást kerülte a lelkészt, még a templomba -sem járt, hogy szeme ne találkozzék az övével. - -Egyszer mégis nehány hét múlva a lelkész egész váratlanul -összetalálkozott az utczán Juliával. A nő szinte összeroskadt, a midőn -őt meglátta; alig birt állva maradni. Igen rossz színben volt. - -– Mi baja van? kérdé Bertalan. - -– Igen sokat szenvedek, felelt a nő, s azzal elsietett tőle. - -Ettől fogva még jobban kerülte őt János. - -Ismét nehány hét mult el; a midőn egy reggel azzal a hírrel lepte meg -Czenczi néni Bertalant, hogy a fiatal menyecske haza szökött a férjétől. - -Éjnek éjszakáján, gyalog és mezitláb futott el lakásáról, úgy ért haza -félholtan bátyja lakására. - -Bertalan még az nap templomba mentekor találkozott Jánossal, s kérdezé, -hogy mi baj történt a családban? - -János el volt fogódva, megrázta a fejét és azt mondta: - -– Nem szólhatok róla… - -Még az nap este, a mint kis lugasában ült a lelkész, honnan az utczára -lehete látni, egyszerre megdöbbenve veszi észre, hogy egy szekér -kanyarodik be az útrol, melyen világosan megismeré Julcsa férjét. - -Szemeivel kisérte a kocsit; – a mint az a fogadó előtt elhaladt, -egyszerre, mint valami dühös vadállat, rohant ki annak udvaráról János s -megragadta a lovakat, megállítá a kocsit, megkapta őrült dühvel a rajta -ülőt s egy pillanat alatt legázolta azt lábai alá a sárba; csak az -összefutó emberek birták meggátolni, hogy meg nem ölte. - -A megtépett férfit onnan Endreffy kastélyába vitték; Kalapos pedig -bezárta magát szobájába és azt hagyta meg, hogy estig semmi élő -teremtéssel sem akar beszélni. - -Másnap reggel két idegen úr kereste a fogadóst, azt mondták, hogy addig -el nem fognak menni, a míg vele nem beszélnek. - -János kijött eléjük. Az idegen urak gavalléros külsővel birtak; egyik -közülök rögtön előhozta idejövetelük okát, őket a megtámadott -haszonbérlő küldé ide. - -Kalapos gyanusan néze rájok. Vajjon mit akarhatnak tőle? Ha perbe -akarják fogni, miért kezdik így? vagy tán kibékítést, magyarázatokat -akarnak megkisérteni. - -– Ön nemes ember? szólt az egyik idegen Jánoshoz. - -– És ha nem volnék az? - -– Csak maradjunk annál, hogy ön nemes ember; mert a mit önnek ajánlani -fogunk, az csak nemesek között szokásos; nem parasztoknak való. Ön -Korbás urat durva módon megbántotta, ez elégtételt kiván és önnek meg -kell vele verekedni. - -Az urak azt várták, hogy ez a falusi ember majd elsápad ezen ajánlatra s -mennyire elbámultak, a mint János e helyett összeszorítá ökleit s egy -lépést közelebb lépett hozzájuk; úgy villogtak a szemei, mint egy -rosszul sebzett vadállaté. - -– Én velem akar ő megverekedni? Én velem? Szemközt akar velem állani és -fegyvert akar adni a kezembe, a mivel őt megöljem? Uraim, önök engem -boldoggá tettek. Egész éjjel nem aludtam, mindig azon járt az eszem, -mint ölhetném meg azt az embert, s most önként jő elém és azt mondja: -jerünk; verekedjünk! Megyek uraim. Akármely pillanatban, akárminő -fegyverrel, akármi föltétel alatt; ha kivánják, hogy három lépésről -lőjjünk egymásra, én ráállok, ha kardot adnak kezünkbe, elfogadom, és ha -késsel kell vívnunk, arra is ráállok. Tegyék minél elébb. - -Az idegen urak meg voltak lepetve a közrendű ember elszántsága által. -Röviden tudatták vele, hogy egy óra múlva menjen ki az erdőbe a bükkös -patak forrásához; ott megtudja a többit. Azzal visszamentek Korbáshoz a -kastélyba. - -Bertalan épen a reggeli isteni tiszteletből tért vissza, s elgondolkozva -ment lakására haza; az ajtóban Czenczi néni várta, a kinek mindent -látni, tudni kellett; az hevenyében tudósítá, hogy épen most látta -Kalapos Jánost egyedül menni az erdőbe s utána nehány perczczel Korbás -urat, meg két ismeretlent, ott aligha valami rossz nem történik. - -Bertalan megdöbbent e szókra, de nem válaszolt rá semmit; hanem -egyenesen az erdő felé vette útját. Czenczi néni utána nézett, a míg -láthatta s azután, hogy az erdőben eltünt ő is, minden perczben -kiszaladt az ajtóba, eléje nézni, ha nem jön-e még vissza? - -A lelkész kettőztetett sietséggel iparkodott az erdőt elérni, merre -Czenczi néni utasítá. Sejtette jól, hogy mi van készülőben s meg akarta -azt akadályozni. Az urak köpenybe voltak burkolózva, monda az öreg néni. -Bizonyosan fegyvert rejtettek alatta. - -Az erdőbe érve, hallgatóznia kellett, hogy ha valami neszről -megtudhatná, merre mehettek? Mintha valami jó angyal súgta volna -szivébe, hogy a patak mentét kövesse. Egyszer azután a patak melletti -homokban lábnyomok tüntek elé, a finom városi csizmák nyomairól -bizonyosan tudhatá, hogy ezek azok, a kiket keres. - -Most még jobban sietett. A lábnyomok végre félretértek a forrástól, s a -mint itt megállt a lelkész, hogy körültekintsen, nem messze az erdő -sűrűjében lassú dörmögést kezde hallani, mint mikor férfiak beszélnek -halk hangon. - -Szívdobogva közeledett arra. Egy szép kis pázsitos tér volt ott az -erdőben, köröskörül vad rózsa és hólyagfa bokrokkal; óriási vén bükkfák -terjeszték ki fölötte sötétzöld sátoraikat, az egyik vén fa derekát -egészen behálózta az örökzöld repkény s a sűrű lomb között ott volt egy -kis madárfészek; abban úgy etette apró kis fiait a hűséges anyamadárka, -míg a hím egy vékony ágon himbálózva, dalolt neki mindenféle szépet. - -E repkényes fa oldalánál, az éneklő madárkának fészke alatt, ott állt -János, kezében felemelt pisztolylyal; tíz lépésnyi távolban előtte -Korbás. Mind a ketten egymásra szegzék szemeiket, a felemelt pisztolyok -csövein végig nézve. A segédek a fák mögött álltak, az egyik felemelé -kezét, hogy csattanással jelt adjon a lövésre. - -Nem ért rá; mert Bertalan egy pillanat alatt ott termett közöttük. -Odaállt a küzdtérre a kettő közé, a két felemelt pisztoly közé, az ő -teste választá el őket egymástól. - -Mind a négyen boszúsan kiáltának fel: Mi hozza ezt ide? - -– E rémületes tett nem fog megtörténhetni; lihegé Bertalan fáradságtól -és belső izgalomtól eltikkadva. Önök nem tudják, mit cselekesznek? -Menjenek haza! Én megtiltom önöknek a vívást és meg fogom azt gátolni! - -János szeliden, de szilárdul válaszolt neki. - -– Hagyd ezt mi ránk, uram. Hiába gátolod meg most, mert holnap véghez -viszszük, ha ma nem lehet. S ha ő eltávozik, akkor én fogom őt -felkeresni. De meg kell halni, vagy neki, vagy nekem. - -– Egymás keze által! őrjöngő, ő testvéred férje. Sógorod. - -– Nekem?! kiálta fel János, kimondhatlan dühvel. Nem tudott többet -mondani. - -Bertalan most a segédekhez fordult. - -– Uraim, hogy engedhetnek meg önök párbajt ily közeli rokonok között? - -– Ejh, ez nem házasság, tisztelendő uram; gúnyolódék az egyik e szóra. - -János akkor megfogta a lelkész kezét s így szólt: - -– Te azt mondád, hogy ez ember nekem rokonom. Én elmondom neked, hogy -micsoda rokonom nekem ő? és ha azt meghallottad és akkor is azt mondod, -hogy ne vívjak vele, nem vívok: hanem akkor egyenesen főbelövöm magamat, -mert úgy én vagyok a bűnös, úgy én követtem el azt a bűnt, a miért egy -embernek meg kell halni. Te tudod a körülményeket, a mik között szegény -húgom kezét adta ezen embernek. Feláldozta magát érettem, hogy pénzt -kölcsönözzen számomra. Oh, miért nem mondtad akkor csak egy szóval, hogy -ez gyalázatos, alávaló tett tőlem, feláldozni testvéremet, az én szép, -ártatlan leánykámat azért, hogy magamnak jó dolgom legyen; és én -elmentem volna szolgálni, elmentem volna koldulni inkább, hogysem ezt -elfogadjam. Im lásd, mi történt most. Ez ember itt nem azért vette el -testvéremet, hogy szeresse, hanem azért, hogy eladja! Férfi ez itt? az -én hugom férje? nem igaz; egy nyomorult iparlovag, egy kerítő, a ki a -férj tisztességes nevét eladta nyomorult pénzért egy nagy úrnak, s nőül -vett egy ártatlan gyermeket, hogy elvegye őt becsületes oltalmazóitól. - -Bertalan összeborzadt, a mint lassankint érteni kezdé a dolgot. - -János hevesen folytatá: - -– Julia a legelső napokban már sírva panaszlá nekem, hogy Endreffy, ki -házamnál nem férhetett hozzá, férje házánál mindennapos látogató. Ő -elmondott férjének mindent és a férj mosolygott rajta. Endreffy -tolakodó, erőszakos kezdett lenni, ő panaszt tett férjénél és az -bohóságnak nevezte az egészet. Végre Julia kimondá neki, hogy ő meg -tudja őrizni tiszta erényét, ha a férj nem törődik is azzal, s a csábító -előtt bezárja az ajtót. Ekkor: oh uram, hallod-e ezt? ekkor kimondá neki -a férj, hogy ők minden gazdagságukat a csábítónak köszönhetik, hogy ez -csak azért adott neki birtokot, pénzt, hogy vegye nőül a leányt, s -azontúl – ne legyen több gondja reá, s a nekem kölcsönözött pénz sem -egyéb, mint az ő gyalázatának bűndíja! A nő éjnek éjszakáján futott el -férje házától, midőn ezt megtudta, futott hozzám, egyetlen -védelmezőjéhez, egyetlen megrontójához. Most mondd ki: vívjak-e hát -ezzel az emberrel itt? vagy egyszerűen főbe lőjjem magam? mert egyik -kettőnk közül felel a magas mennyekben azért az ártatlan lélekért, a ki -a kárhozatnak van adva… - -Bertalan arcza olyan lett e szavak alatt, mint a halál. Eleinte szó sem -jött ajkára, a mint ezeket meghallá; csak nézett merően Julia férjére s -azután lassan felemelé kezét az éghez és megrázta azt átokterhes -mozdulattal. - -– Az Isten hozzon te rád itéletet! Feküdjék rajtad a te bűnöd súlya, -nehezebben, mint maga a sírdomb. Kihívtad az Úr Istent magad ellen, állj -előtte még ebben az órában és adj számot arról, a mit itt cselekvél. Én -megátkozlak téged az életben és a halálban és senki le nem veszi azt -rólad soha. A mint elvetéd magadtól az Isten kegyelmét, úgy vessen Ő el -tégedet magától! A mint eladtad hűséges társadat, úgy légy eladva -mindenkitől ezen és a másvilágon, s ha egy elejtett fillér, ha egy -kicseppent köny megválthatna téged, azt a fillért, azt a könyet el ne -ejtse senki! Üldözzön a gyalázat a sírba, forduljon el fejfádtól -utálattal a ki meglátja, s ne legyen senki, a ki meg sirasson; mert a -mit te cselekedtél, azt nem tette férfi soha. Most elhagylak benneteket. -Tegyétek, a mit Isten parancsol veletek. Emeld fel pisztolyodat és -gondolj reá, midőn czélba nézesz, hogy az a reszketés, a mi karodat -elállja, nem más, hanem az Úr Istennek rettentő lehellete rajtad. -Tegyétek, a mit akartok. - -A lelkész félrevonult. A megátkozott férfi sápadt volt és arcza -elváltozott. Háromszor emelé fel fegyverét és keze úgy reszketett, hogy -nem birt czélozni vele. Az irtózatos átok, a felfedett bűntudat ellen -nem birta védeni magát; a felháborított Isten letörte lelkének daczoló -erejét; harmadszor kiejté kezéből a pisztolyt s odarohant János lábaihoz -és megragadta annak kezét, tördelmesen rebegve: «bocsáss meg, bocsáss -meg!» - -– Én bocsássak meg neked? kérdé az elcsodálkozva. Minek kellene akkor -történni? - -– Ezentúl hű férje leszek testvérednek, a milyen nem voltam. Visszaadom -Endreffynek mind azt, a mit ez átkozott alkuban adott s élek veletek -szegényül és elfeledve. Hiszen látod, hogy a világba úgy sem térhetnék -többé vissza ilyen vallomás után. Ezen urak el fogják beszélni, hogyan -viseltem itt magamat, hogy kértem bocsánatot tőled, s ez engem örökre -száműz a régi világból. - -A segédek valóban gúnyosan mosolyogtak. - -János ingadozott keserűségében, míg Bertalan közbejárult s a két -ellenfél kezeit egymásba szorítá; Korbás a mindenhatóra esküdött, hogy -nejét ezentúl mindennél többre fogja becsülni s iparkodik, hogy -megérdemelje szeretetét. - -János lassankint odalágyult, hogy megölelte őt: kérte, hogy vegye el -mindenét, csak becsületét hagyja meg, azt őrizze meg és ezen a szón úgy -el tudott sírni mind a két férfi. - -Bertalan pedig felemelt kezekkel adott hálát az égnek e végzetért: a -holott nagyobb az öröm egy megtért bűnösön, mint kilenczven igaz felett, -a kik sohasem vétkezének. - -Korbás és János oda utasíták a két segédet, hogy mindent elmondhatnak -Endreffy úrnak, a mit láttak: a kölcsönadott tízezer forintot vissza -fogják neki adni és azután majd elmennek együtt valamerre, a hol nem -fogja hírüket hallani többé. - -Bertalanra még egy magasztos feladat várt ezután: kibékíteni a -megkeserített nőt megtérő férjével. Szivet rázó szavai véghez vitték ezt -a munkát is. Julia kibékült férjével, engesztelődve nyujtá neki kezét. - -És a lelkész oly boldogan tért vissza kisded hajlokába; a hol pedig nem -várt reá sem úri kényelem, sem hatalom, sem a boldog házi élet mosolygó -édes arcza. Az ő kincsei, az ő boldogsága egy boldogabb élet számára -voltak gyüjtögetve. - -A béke áldott nemtőjével egyszerre kopogtatott be a szegénység Kalaposék -ajtaján. Azt a pénzt, a mit Korbás nejének menyasszonyi ajándékul adott, -ezt a kárhozat foglalóját, vissza kelle fizetni a kegyelmes úrnak. - -Tízezer forint nagy összeg, sokáig túrja addig a földet szegény ember, a -míg azt össze tudja szedni, sok jóízű falatot elvon addig szájától, sok -avult foltot elvisel addig ruháján, a míg azt kerekszámmá teszi. - -De mégis meg kelle lenni, a mi elmulhatatlan volt, Endreffy Korbástól -követelte azt vissza, s még azt veté szemére, hogy őt megcsalta. - -János nem panaszolta baját senkinek, apródonként eladogatta borait, házi -felszerelését, azután került lovaira, marháira a sor; mindenét pénzzé -tette, titokban, alattomban. - -Az emberek azt suttogták és Czenczi néni is azt mondta, hogy a fogadós -meg akar szökni, mert mindenét elprédálja titokban. Csak Bertalan tudta, -hogy a fogadós mit cselekszik? - -Egy este Bertalan egészen elmerülve dolgozott ünnepi szónoklatán, a -midőn ajtaján koczogtattak. Maga ment azt felnyitni, s szíve nagyot -dobbant, a mint Jánost látta maga előtt. - -A fogadós útnak volt készülve. Legrosszabb köpönyege volt a vállán, -oldalán szegényes tarisznya. Bajusza le volt nyirva s kalapja valami -ócska darab volt, a mi régóta heverhetett már a kamrában. - -– Búcsúzni jöttem hozzád, uram, szólt a lelkészhez; láthatod, hogy -készen vagyok a szökésre. Minden ember rebesgeti, hogy szökni akarok -innen. Igazuk van. Én elszököm. Ne ijedj meg; senki sem fog utánam -tudakozódni. Nem hitelezőim elől futok. Minden adósságomat kifizettem; -legutolsó cselédem bére is ki van adva új évig. Senki sem fog utánam -átkozódni, hogy valamijét elvittem. Te tudod, hogy ez miért történt. Még -a fiatal úr van hátra. Ez az adósság nyomja leginkább lelkemet. Ezzel is -készen vagyok. - -És azzal kivett táskájából egy veres bőrtárczát és átadá azt -Bertalannak. - -– Vedd át uram; ez itt a pénz. Tizezer forint. És annak a mai napig -kiszámított kamata. Azonfelül van benne öt forint e következő czélra: -tedd meg értem, hogy valamely hirlapba igtattasd be azon hirdetményt, -miszerint, a kinek az eltávozott Kalapos Jánoson, vagy annak családján -valami követelése van, az forduljon te hozzád. Ha majd azután ama -kegyelmes úr eljön e tartozásért, fizesd ki őt helyettem. Nem akarom -magam elvinni neki a pénzt, mert attól tartok, hogy ha találkoznám vele, -valami más adósságomat is lefizetném neki és az nem volna jó. Azt bízom -az Úr Istenre. - -Bertalan eltevé a tárczát szekrényébe s kérdezé Jánostól, hogy hát -testvére hol van? - -– Előre küldtem őt férjével; a falu végén várnak a szélmalomnál. Nem -akartam feltünővé tenni eltávozásunkat. Azért csak gyalog utazunk. - -– Hová? kérdezé Bertalan, elszorult kebellel. - -– Nagy a világ, sóhajta János; hanem azután meggondolta magát s -nyugodtabb hangon felelt: Tokajba; ott vannak rokonaim, egy nagybátyám, -ott megpróbáljuk, hogy lehetne újra kezdeni az életet? - -Még egy fájdalmas kérdést intéze Bertalan hozzá: - -– Van-e pénzetek odáig? - -– Oh van elég. Maradt még elég. - -– Mutasd. – Bertalan nem hitt neki. - -– Testvéremnél hagytam; ő jobban gondját viseli, felelt János; de -hazugság volt, a mit mondott, s két könycsepp rögtön előjött megbüntetni -őt e hazugságért, mik lesütött szemeiből végig gördültek becsületes -munkában megbarnult orczáján. Nem volt nekik semmi pénzük. - -Bertalan úgy tett, mintha nem vette volna azt észre; azt mondá neki, -hogy üljön le, a míg ő dolgozó szobájában meg fogja irni a kivánt -hirdetményt. - -E rövid időt arra használta Bertalan, hogy Czenczi nénit félrehíva, -kezébe adott egy kis bőr erszényt, s megkérte, legyen olyan jó, vigye el -azt a szélmalomhoz; ott fogja találni Kalapos Juliát férjestül. Hívja a -nőt félre s adja át neki e kis erszényt és mondja, hogy azt testvére -küldi; tegye el jól és ne szóljon senki előtt róla. - -Ötven arany volt abban az erszénykében. A lelkész fáradságos keresménye. -Akkor váltotta azokat, a midőn arra gondolt, hogy jegypénzre lesz -szüksége. Ez volt Juliának szánva menyasszonyi ajándékul. Mennyi örömmel -gondolt akkor arra a boldog pillanatra, a melyben azt szeretett -leánykájának át fogja adni. – Oh abból nagyon boldogtalan pillanat lett. - -Bertalan egész nyugodt arczczal tért vissza Jánoshoz s addig tartóztatá -őt, a míg Czenczi néni visszatért. Akkor megszorítá kezét a férfinak. - -– Isten legyen veled a te utaidon. - -János még mondani akart valamit, tán egy búcsúszót, de torkát -összeszorítá valami, hogy egy szónak sem tudott ura lenni. Mégis -szégyenlette magát, hogy elérzékenyült. - -A lelkész az ajtóig is kikisérte. János újra megállt, hogy elmondja a -mit akar: de csak nem volt ereje hozzá. - -– Isten veled, szólt a lelkész, s azzal röviden megszorítva kezét, -besietett a szobába. - -János előre ment nehány lépést, megint megállt az úton, az a szó, a mit -ki nem mondott, úgy kínozta, úgy akart kitörni szivéből: «Hát Juliának -nem izensz-e semmit?» Visszafordult, bátorságot vett magának, hogy ezt -megkérdje tőle; az ablakhoz sompolygott; odabenn gyertyavilág égett, -betekintett a szobába és ime a fiatal lelkész ott ült az asztal előtt és -fejét két kezére hajtva, zokogott, – zokogott keservesen. - -A bujdosó sietve távozott el onnan s nem ment vissza megkérdezni: «nem -izensz-e Juliának semmit?»… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A mint a hirlapokban megjelent a hirdetmény, miszerint a kinek János -adósa maradt, jelentse magát a lelkésznél, alig pár napra rá maga -Endreffy úr tisztelé meg a lelkészi lakot becses látogatásával. - -Nem jött egyedül, azt a másik két gavallért, kik a párbajnál is -figuráltak, magával hozta. – Alkalmasint valami jó mulatságra számolt, a -mit másokkal is meg akart osztani. - -Az egyik gavallérral egy szép nagy angol agár is velejött, az mindjárt -felfeküdt a pap ágyára, míg az úrfiak a székekre ültek nyeregbe. - -– Önt nevezte ki az eltávozott család pénztárnokának, tisztelendő úr? -kérdé Endreffy. - -– Igen. - -– Nem említék, hogy egy kis tartozásuk én irányomban is van? - -– Említék. - -Ez a szó megdöbbenté Endreffyt. Ő más választ várt. - -– Nekem tízezer forinttal tartoznak. - -– És annak a kamataival; tudom. - -– Azt az összeget itt hagyták önnél? - -A pap szekrényébe nyult s kivette a tárczát. Endreffy még jobban kezde -csudálkozni. - -– Az egész összeg ott van-e? - -– Én nem néztem, mi van benne? szólt a lelkész, de meg vagyok győződve, -hogy benne van. - -– Ah, ez eredeti. Ön meg sem nézte, hogy van-e benne valami? s azt -állítja, hogy tele van pénzzel, pedig meglehet, hogy kopott papirosokkal -rakták tele. Ah, tisztelendő úr, ön mégis nagyon sokat hisz az ilyen -embereknek. - -Bertalan felnyitá a tárczát. Benne volt az egész összeg. Az utolsó -forintig. Odaszámlálta azt az urak elé a hosszú asztalra. - -Endreffyt ez nagyon boszantá. Ő nem pénzért jött, hanem azért, hogy jót -kaczagjon, majd ha a pap zavarba jön elszökött barátja miatt. - -– Nem mondaná ön meg, hová utaztak innen? kérdé a lelkésztől. - -Bertalan e kérdésre olyat ütött öklével az asztalra, hogy úr és agár -ijedten ugrott fel helyéről. - -– Nem mondom meg! Tessék a pénz… - -Az úrfiak vették észre, hogy itt nem jó lesz tréfálni. - -Endreffy csak nem nyult a pénzhez, hanem a helyett egyik gavallér -társához fordult s azt mondá neki: - -– A minap ezer forintért kértem az agaradat, azt mondtad, nem adod. Ha -kell érte tizezer forint, szedd fel a pénzt, ott van. - -A gavallér kezet adott a friss alkura. – Endreffy úr füttyentett az -agárnak s odább ment vele. Az eladó pedig összesepré a bankjegyeket s -két zsebébe tömte. - -Így használták a pénzt hajdanában – és még most is. - -… A bujdosó család pedig sietett hegyen-völgyön át, gyalog, éhezve és -fázva, záporeső elől magányos fák alá rejtőzve, csekély holmiait vállán -czipelve; minden vagyonuk azon nehány arany volt, a mit Bertalan -gyűjtögetett, hogy azt majd egykor menyasszonyi jegypénzül adja az ő -szíve szerettének. - -* * * - -Sok idő elmult ezután. Bertalan várta, hogy majd tudosítni fogja őt -János későbbi sorsa felől, várt egy hónapig, várt egy esztendeig, s hogy -akkor sem kapott felőle semmi hírt, maga irt levelet tokaji -lelkésztársának, hogy tudakozódjék e család után. - -A lelkész azt válaszolta vissza, hogy Kalaposék nem mentek Tokajba és -ottani rokonaik sem tudnak semmit felőlük. - -János csak azért mondá Tokajt jövő czéljául a lelkésznek, hogy az meg ne -tudja többet, hová rejték ők el magukat; így majd talán el fogja őket -felejteni s boldog ember lesz belőle. - -Bertalannak minden fáradozása mellett sem sikerült megtudni valamit a -felől, hová lettek? mely föld nyelte el őket? Úgy el tudták magukat -temetni ismeretlen világ tengerébe. Sok az ember, olyan könnyű két-három -boldogtalannak elvegyülni közte! - -Bertalan ez időtől fogva egész lelkét átadta magas hivatása -kötelességeinek. - -Nemcsak a szószéken volt a nép papja, hű és okos vezére volt annak a -közéletben is. Az ő buzdítására új iskolaház emelkedett, a nép saját -erejéből építé fel azt, s meg sem érezte a terhet; a lelkész segített az -oktatóknak, kis könyvtárt szerzett a község számára s nem volt a faluban -senki, a ki annak hasznát ne tudta volna venni. Parlag földeket -gyümölcsfákkal ültetett be, megtanítá az ifjakat oltogatni, s a -gyümölcsös hasznából gyarapodott iskola és könyvtár, abból kaptak -jutalmakat évenkint hűséges cselédek, erényes hajadonok. Így vitte át az -életbe a hitbölcseség tanait, így nevelte maga körül a népet s -gyönyörűsége volt benne, ha látta, mint épül, szépül az egész helység, -milyen boldogok az emberek mindenütt, mint vetkőznek ki rögzött -hibáikból s áldás, békesség telepszik meg a házakban és a lelkekben. És -a midőn arra gondolt, hogy ez a kis maroknyi nép, oly távol -rokonfajától, kiszorítva idegen elemek közé, mint szilárdul meg nemzete -iránti szeretetében, mint érez, eszmél, gondolkozik azon magas -tárgyakról, a miket elfeledni egy földművesnek sem volna szabad, mert -hiszen ő van legközelebb a földhöz és annak a földnek neve «édes haza», -akkor… meg volt elégedve magával… Boldog, a ki ezt magáról elmondhatja! - -A legközelebbi években történt az, hogy Isten újra elbocsátá -szófogadatlan fiai ellen az ő öldöklő angyalait. A cholera végig söpörte -csunya irtó seprüjével a földet. Sokan elhagyták ezt a szép világot, a -kik még szerettek volna itt maradni, olyanok is elegen, a kik nem -találták ezt a világot olyan szépnek. – A halál nagy democrata: nem -hivogatja maga elé külön az urakat, külön a szegényeket. - -Bertalan előre elkészíté híveit e közelgő veszélyre, mely rendes útat -tesz, mint valamely ellenséges tábor s sorról-sorra járja a falukat, -városokat. Tudatta velük, hogy a cholera ellen semmi sem olyan jó -óvszer, mint a tisztaság; tisztaság testben és lélekben, a testnek a -hideg víz, a léleknek a nyugodt öntudat legjobb védelme e járvány ellen. - -Rézpatakon nem is jelent meg e rettenetes vendég. A csapás egészen -kikerülte a helységet, pedig egyszerre négy szomszéd faluban ütötte fel -rettentő itélő székét, százával szedve be a koporsók adóját. - -A meglátogatott falvak lelkészei buzgón teljesíték szomorú -kötelességüket, vigasztalták, ápolták a betegeket s temették a -halottakat. - -Egyszer megtudja Bertalan, hogy a szomszéd Tollvár lelkésze maga is -megbetegült s most már nincs, a ki helységében az utolsó vigaszt nyujtsa -a haldoklóknak, nincs a ki a sírok fölött imádkozzék. - -Rögtön kocsira ült ő maga s minthogy saját egyháza ment volt a -veszélytől, azon szándékkal ment át Tollvárra, hogy ott marad addig, míg -a dögvész meg nem szünik. - -Nyomorult, piszkos hely volt az egész Tollvár; a házak fából -összetákolva s sárral kitapasztva, az egészségtelen szobákat -télen-nyáron nem szellőztették soha, együtt lakott azokban ember és házi -állat. - -E miatt azután, ha egy házba beszállt a cholera, addig onnan ki sem -pusztult, a míg az egész családot kicsinytől nagyig föld alá nem vitte. - -Az észszerű rendszabályok helyett a babonás köznép otromba vajákolással -védte magát e láthatlan ellenség ellen; megégette a csuma rongyalakját a -falu végén, körülszántatta házait mezítelenre vetkőzött gyermekekkel, s -itta a pálinkát vederszámra. - -Bertalan nem átallotta sorba járni a piszkos gunyhókat, s a hol -lehetett, jó tanácscsal, orvosszerekkel segített a szenvedőkön; a -haldoklókat részesíté lelki malasztban, s a halottakat kikisérte a -temetőbe. Oly nagy volt a nép iszonyata e napokban, hogy gyakran a -lelkész kisérte egyedül a koporsós szekeret a temetőig. S midőn az imát -elvégezte, fogta a kapát s ő is segített a sírt betemetni. - -Egy este, midőn épen három halott temetéséről jött haza, künn a falu -végén egy siránkozó gyermeket lát az árok mellett. Odamegy hozzá. -Nyájas, szelid szóval kérdi tőle, hogy miért sír? - -A gyermek elmondta neki, hogy az apja, meg a bácsi a mult héten -elaludtak, és aztán nem lehetett őket többé felkölteni, szekéren -kihozták őket a temetőbe s leereszték valami szűk verembe. Most az -édesanyja is aludni készül, és ő úgy fél, azért jött ki, hogy haza hívja -az apját, meg a bácsit, mert az anyja olyan nagyon sír; aztán senki sem -akar neki felelni onnan a föld alól. - -Mentül tovább nézte a lelkész az árva leányka arczát, szép kék nagy -szemeit, annál nehezebb emlékek kezdtek szivében támadni. Mintha e -szemek nem volnának ő előtte idegenek. - -Mondá a gyermeknek, hogy vezesse el őt oda, hol édes anyja lakik. A -leányka piszegve nyujtá kezét a lelkésznek s elvezetve őt a kertek alatt -egy kis alacsony viskóig, belépett vele annak ajtaján. - -Szegény kis hajlék volt az, minden bútor nélkül. Keskeny szalmaágyon a -nyirkos fal mellett feküdt egy halavány nő, görcsösen összehúzódott -kezekkel – halottan. - -Ez is elaludt, úgy, hogy nem lehete fölébreszteni többet. - -Bertalan egy ismerős arczot láta e halálfehérítette vonásokban, az volt -az ő szivének első és egyetlen szerelme: Julia. - -Hogy került ide családjával együtt, nem mentek-e tovább, vagy úgy tértek -vissza? Készakarva telepedtek-e meg e faluban, gondolva, hogy Bertalan -legkevésbbé fogja őket ily közel keresni? arra nem tudott felelni senki. -A velük egy házban lakók csak annyit mondhattak, hogy a szegény nő, a ki -itt lakott, nagyon sokat szenvedett s jól tett vele az úr Isten, hogy őt -magához szólította. - -Midőn koporsójába áttették, ott találták ágya fejénél a kis bőrerszényt, -és benne az ötven aranyat. Soha semmi nyomorúság rá nem vehette a nőt, -hogy abból egyet elköltsön, mert Czenczi megmondá neki a pénz igazi -küldőjét. - -Bertalannak még azt is meg kelle tehát érni, hogy Juliát eltemesse. Nem -kellett neki szégyenlenie könyeit, midőn halotti imáját elmondá a -koporsó fölött; mert hiszen nem volt rajta kívül más jelen, csak a -gyermek és a sírásó. - -Szegény Julia! Ő eskette őt össze, ő temette el; – milyen boldog lehetne -még most is ott abban a kis lugasban. - -A mint fel volt hantolva a sír, Bertalan ölébe vette a kis gyermeket; -bágyadtan a sírástól és a nélkülözéstől hajtá az le fejecskéjét a -lelkész vállára. A lelkész haza vitte őt kis lakába, Czenczi néni -érzékenyen tekinte a kis árvára, midőn Bertalan ölébe tette és azt -mondá: - -– Ápolja e szegény kis árvát. Tekintse úgy, mintha az én gyermekem -volna. - -Legalább ezentúl van a szegény lelkésznek miért küzdeni a munkaterhes -életen keresztül! - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Szétbontott hajókötélből támadt madzag.] - -[Footnote 2: Mikor ez iródott, még akkor nem volt. - -_J. M._] - -[Footnote 3: Nem a Goethe Faustja volt az, hanem valami travestált -szindarab. - -J. M.] - - - - -TARTALOM. - - I. Kedves atyafiak 3 - II. A falu bolondjai 92 - III. A világ vége 107 - IV. A népdalok hőse 127 - V. Keselyeő Péter 146 - VI. Kötél áztatva jó. (Komáromi mendemonda.) 161 - VII. Emberek és kétlábú állatok. (Orbis pictus.) 169 - VIII. Sic vos non vobis 179 - IX. A hazajáró lélek 190 - X. A rézpataki lelkész 209 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -42 |sem b rja |sem birja - -81 |azt hivé, hog |azt hivé, hogy - -141 |Atok reád |Átok reád - -148 |czifrább vo,nál, |czifrább volnál, - -160 |igen szép! «De |igen szép!» De - -162 |Enyje, hát |Ejnye, hát - -189 |ismermerkedtetek meg |ismerkedtetek meg - -211 |agg tiszte-teletesük |agg tiszteletesük] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Népvilág, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK NÉPVILÁG *** - -***** This file should be named 61488-0.txt or 61488-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/1/4/8/61488/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |